diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-28 00:13:20 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-28 00:13:20 -0800 |
| commit | 2f9803548476a33c6753cfff8ae2490ef4fd30ef (patch) | |
| tree | abd15d91f5ed7372a1dbae027d85f34061fdf713 | |
| parent | 975a3d598cfc40a345f51724d1395deb8befbbec (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61488-0.txt | 10442 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61488-0.zip | bin | 217523 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61488-h.zip | bin | 272996 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/61488-h/61488-h.htm | 9535 | ||||
| -rw-r--r-- | old/61488-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 19977 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..1c51dfa --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #61488 (https://www.gutenberg.org/ebooks/61488) diff --git a/old/61488-0.txt b/old/61488-0.txt deleted file mode 100644 index df8c1b0..0000000 --- a/old/61488-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10442 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Népvilág, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Népvilág - Elbeszélések - -Author: Mór Jókai - -Release Date: February 22, 2020 [EBook #61488] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPVILÁG *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XVI. KÖTET - -NÉPVILÁG - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -NÉPVILÁG - -ELBESZÉLÉSEK - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -Mások a költészetet az égben keresik, mi keressük azt a földön. Máskor a -költő tanította a népet, most taníts te engem, lelkem hajlamaitól ölelt -nép!… Jőjjetek elém ti rétek, mezők, délibábos rónák, csendes fehér -házak, pusztai karámok; – álljatok ki vidám piros lánykák házaitok -ajtajába, gyujtsátok meg a mécset a fonóházban, hadd álljanak a legények -leskelődni ablakaitok alá; kelepeljetek szorgalmas vízi malmok a -holdvilágban rezgő folyam tükrén, mikor a fehér ruhás molnár az ablakon -kihajolva, csendesen hallgatja a távozó hajósok tülkölését; – hintsétek -be az utczákat frissen kaszált fűvel, rakjátok ki illatos -jegenyeágakkal, midőn az úrnapi zászlókat ünnepélyes menettel -körülhordják; hagyjátok szólani a zenét, rikoltozni a tánczolókat, sírni -a menyasszonyt, örülni a vőlegényt a menyegzőben; – lássalak benneteket, -ti a szabad égnek fogadott fiai, jó kedvű pásztornép, gulyások, csikósok -szellő paripákon, regényes, magányos csárdákat látogatva. Tünjetek fel -előttem ti széles városok, boldog házaitokkal, tornyos szentegyházak, -miknek ablakain át a hívek harsogó éneke zeng elé, míg a küszöbben -eklézsiát követő hajadon síratja letépett koszorúit…! - -Hadd gondoljak vissza mind azon víg és kedélyes, szomorú és -elgondolkodtató regékre, adomákra, eseményekre, miknek homályos emléke a -régi jó időkből lelkemben fenmaradt; események, minőkkel naponként -találkozunk az életben: oly egyszerűek, oly igazak s mégis oly -érdekesek; szájról szájra adott regék, minőket kedélyes rokkapörgés -mellett beszélnek el egymásnak félénk leányzók, oly aggasztó tartalmúak, -hogy mese végeztével szinte körülnéz a hallgató, hogy nem áll-e háta -mögött az ijedelmes regealak? – vagy minőket víg poharazás közt szoktak -felhordani jókedvű férfiak, mikor a bor megoldá a nyelveket, s egyik -tréfás csintalan monda a másikat idézi elő: – bohó mesék, miket -leleményes vándor diákok hoztak haza kedélyes csavargásaikból; – -kalandregék népszerű királyokról, tündérmondák bűbájos elődök felől, -hajdankori hősök emlékei, töredék adataiban a hagyománynak, az apró -történetek, miket minden elmesélő így ád elő: «ez itt és itt én velem -történt», anekdoták, az országhirű különczökre fogottakon kezdve, azon -stereotyp alakokig, kiket minden ember személy szerint ismerni vél, -ellesve a zöld asztalok tréfái közül úgy, mint a vándor szinpadok -papiros falai mögül, s összefogva mindazt, a mi e két szinpad közé esik, -együgyű földmívesek, kaczkiás menyecskék, hirhedett kalandorok, szomorú -őrjöngők, könnyelmű diákok, s méltóságteljes táblabirák, országos -kortesek, s vitézlő insurgensek, tudós professorok, s kalandos -népköltők, tréfás jurátusok s furfangos patvaristák, bámulatos huszárok -s próbált torkú kántorok tarka esetei, egész mesekörök egy-egy ismert -néposztályról; – ez a nép élete, ez a nép világa. - -Az alapszínezet mindenütt ugyanaz; a nép maga magát rajzolja le, egy -vonás sem hamis. A mi való benne, az az élet költészete. Mindenütt -keresztül tör a hervadatlan jó szív, a nemes könnyelműség, a fulánktalan -humor, az erőtetlen bánat, a leleményes furfang, a délczeg legénykedés -és a nyugodt nemzeti önhit, mely együtt a magyar népéletet annyira -jellemzi, s melynek összesége – a közélet históriája. - -Ez életet, e világot rajzolni kivántam én, s a tárgy mérhetlen -gazdagsága az, mely visszadöbbent; ki győzné a mezők minden virágait -leszedni? Csupán azt tehetém, hogy kiválogattam azokat, melyek vándor -bolyongásaim közt legkedvesebbeknek tetszettek; mennyi maradt még -észrevétlenül! - -A ki a vadon nőtt virágokban gyönyörködik, fogadja tőlem e füzért -szívesen. - - - - -I. KEDVES ATYAFIAK. - -Este felé járt az idő. Kassay Lőrincz szolgabiró urambátyám kinn állt a -háza ajtajában, mely épen az országútra feküdt s épen úgy szűkölködött -kapu nélkül, mint más egyéb vendégszerető közbirtokos urambátyáim -lakásai a kerek hazában. Igaz ugyan, hogy a nyitott udvaron ott -heverészett vagy hét szelindek, olyan szép nagyok, mint egy medve, s ha -valaki be akart jönni a házba, azt nagyobb bajba kerítették, mintha -Pesten a házmesterrel kellene ajtót nyittatni: hanem ennek a dolognak is -volt kilincse: okos ember nem jár bot nélkül az utczán; csak egyet -kellett vele az ugatók valamelyikére húzni, a többi aztán megértette az -intést és kotródott, a merre látott. Még akkor nem hordták ezeket a -rövid mihaszna páczikókat, a mikre sem támaszkodni nem lehet, sem -kutyákat ütni velök. - -Tehát ott állt az ajtajában Kassay Lőrincz urambátyám pipázva, s -átkiabált az átellenben levő esküdt portájára, ki szintén a háza -ajtajában állott. Könnyebb lett volna ugyan a beszélgetés, ha valamelyik -átment volna a másikhoz, mert az utcza széles, s nagy hangot kellett -adni, hogy egymás szavát megértsék; hanem a két ház között akkora volt a -sár, hogy szekérrel is bajos volt megusztatni, s ha át akart menni az -ember, elébb le kellett kerülni a kertek alá, s úgy jönni vissza, -mindenütt a kerítésekbe kapaszkodva. Tehát jobb volt csak úgy -átkiabálni. - -Hogy mért urambátyám nekem Kassay Lőrincz bácsi? azt én nem tudom; -fogadd el te is atyafinak nyájas olvasó, mert ez egy talpig becsületes -derék ember, s nem fog szégyenedre válni. Tartsuk meg már azt a régi jó -szokást, hogy a magyar ember egymást egy családból valónak nézi, s a -vénebb az ifjat öcsémnek, hugámnak czímezgeti, emez pedig azt bátyámnak, -nénémnek. - -Lőrincz bácsi ahoz a derék középosztályhoz tartozott, melynek hivatása -volt törvényt és jogot kezelni, a nemzeti közérzületet fentartani, a -vagyonosságot fajtánk javára növelni, fáradni zaj és dicsőség nélkül; -kikről nem beszél sem a história, sem a költő, mert hisz a derék -becsületes emberek nálunk nem olyan ritkaságok, hogy jegyezni kelljen -neveiket, s a költő meg mit csináljon ilyen becsületes emberekkel, a -kikben még csak annyi regényesség sincsen, hogy a más feleségét -elszeressék, vagy valakit párbajban egy görbe nézésért főbe lőjenek? Az -ilyen ember születik annak rendje módja szerint, csillagzat és -horoscopium nélkül, – felnő a nélkül, hogy zongora-virtuoz lenne, – -kitanulja iskoláit tisztességesen, s mikor már mindent tud, akkor haza -jön a szülőihez, s lakik velök, mint engedelmes fiu; azok kiházasítják – -mikor arra való lett, poétázás nélkül, s ha meghalnak, ráhagyják a -gazdaságot adósságok nélkül, mert ezen osztályánál hazánkfiainak az -adósságot a bűnök egy nemének tartják, elvök lévén, hogy tisztességes -ember ne költsön többet, mint a mennyit bevesz, speculálni pedig nem -magyar ember dolga; – ez az elv annyira gyökeret is vert Kassay bátyánk -szivében, hogy diák korában, ha csizmája elszakadt, képes volt addig, -míg hazulról pénze érkezik, betegnek tettetni magát, mintsem hogy a -vargánál kontót csináljon. A collegiumból eminentiával tért meg; -patvariára a viceispánhoz ment, ott megtanult vármegyei nyelven irni, -toasztokat inni és szép hölgyekkel conversálni. Pesten præclarummal -censurázott, viselt frakkot, füstölt szivart és kaczérkodott átellenben -lakó szép zsidólányokkal, azután hazament a falujába, s úgy elfelejtett -frakkot, szivart és szép zsidólányt, mintha soha se lettek volna. - -Szülei aztán kinéztek számára egy szép, tisztességes, derék hajadont, -azt Lőrincz bátyánk el is vette hitestársul; nem irtak ugyan egymáshoz -verseket, hanem igen jó életet éltek. – Házasságuk egy kis leánykával -lőn megáldva. - -Később egyenesen felszólítva, elvállalá a szolgabirói hivatalt, a mit -magyar ember tett ex nobili officio, – nemes kötelességből, – s nem -azért, mintha rá lett volna szorulva, mert abból ugyan haszon nem volt: -fizetés és sportula kevés volt a megillető traktákra; hanem a magyar -ember szivesen áldozott a magáéból is azért a hozzá illő -foglalatosságért és azon megvásárolhatlan öntudatért, hogy ő egy egész -járásnak földi gondviselése, ki harmad magával, egy esküdttel és egy -hajduval rendet tart és igazságot oszt húsz-harminczezer ember közt. - -E perczben is épen valami fontos kiküldetési ügy felől értekezik a két -érdemes úr az utczán keresztül, a midőn valami kegyetlen nagy hajszolás -hangjai vonják félre figyelmöket s az utcza végére tekintve, hol az út a -szérük mellett bekanyarodik, előtünik egy csinos fogat, melyet már csak -azért is le kell irnunk, mert ki tudja, látunk-e még valaha olyat, ha -mindenfelé vasutak lesznek a hazában? - -Hintó volt ez, még pedig úri. Hogy a tetején a bőr kicsinyt -pettyegetett, annak fő okait a baromfitenyésztésben kell keresni. Hogy -mikor készülhetett e jármű? azt bizonyosan meghatározni nem lehet, -miután historiai dátum, hogy I. Lajos király idejében már voltak függő -hintók. Alakja gyönyörűen hasonlít egy fél görögdinnyéhez, melyet a -bizonytalan fenekű úton úgy lötyfölt alá s fel négy magas rugó, hogy a -benne ülők nyelvöket harapták, ha beszéltek; még ki is dobta az embert, -ha jól meg nem fogódzott a kapaszkodókba. A kocsiajtókat először nem -lehetett kinyitni, azután meg nem lehetett becsukni; minélfogva azok -egyszersmindenkorra be voltak jól lajfánttal[1] kötözve, a két hátulsó -rugó közé pedig a bakra egy jó nagy petrencze széna vala felkötve, mely -minden zökkenésnél a benn ülők nyaka közé szándékozott esni. E tisztes -ősi emlék elé két szelid paripa volt befogva, a harmadik lógóba; egy -kesely, egy fakó és egy szürke, mind a három fülig sáros s mind a három -összevetett lapoczkával támogatva egymást s gubanczokba kötött farkával -el-elkapva a kocsis kezéből a gyeplőszíjat, míg ez ostorával előre-hátra -vagdal, többször püfölve a benn ülők kalapját, mint lovai bőrét, -melyeken úgy meglátszanak a húzások, mintha lithographirozva volnának. - -A jó szándék nem hiányzott a nemes állatoknál, hanem inkább a megfelelő -képesség. Fuvarba fogadott jobbágylovak voltak a jámborok, nem arra -hivatva és neveltetve, hogy vastengelyű hintót mozdítsanak elé, s érezve -e gyarlóságot magukban, minden tizedik lépésnél nyugórát tartottak, -egymásra nézve szomorú szemekkel. - -Ilyenkor, midőn a lovak megálltak, s nem akartak tovább menni, a benn -ülő négy egyéniség közül egy rendesen kiüté a fejét a sok limlom közül s -rá kiáltott a kocsisra: «megállj! megállj! hadd szólítok meg valakit!» - -A kiáltó szó egy, a gyöngédebb nemhez tartozó egyéniségtől jött, kit -azonban most nem irhatunk le, mert a keresztül-kasul kötött nagy kendők -alig engednek becses orczájából egyebet kivehetnünk az orránál; kívüle -pedig még hárman ülnek a hintóban: hátul, a tisztelt asszonyság mellett, -egy bundába és prémes úti sipkába keveredett uraság látszik a szegletbe -huzódva, kiből ismét csak a nagy bajusz s a hosszú szárú pipa látszik, -melynek csutoráját a dohányzók különös gondviselése őrzi, hogy minden -zökkenésnél a torkába nem ütődik. A mamával szemközt ül egy reményteljes -fiatal sarjadék, kinek báránybőr süvege úgy a fejébe van nyomva, hogy -két piros fülecskéje kétfelé konyúl miatta, s ki a legvizsgább -feszengéssel néz untalan előre, hátra; mellette végre egy hórihorgas -pofók siheder foglal helyet, nagy, bámész szemekkel nézve a sáros -világba, s hosszú lábaival a fentisztelt – hihetőleg atyai – -tekintélynek jutván átellenben, azokat az elképzelhető legkellemetlenebb -helyzetbe kénytelen összehúzni, úgy hogy a két térdét csaknem a nyaka -közé szedte. - -Tehát valahányszor a lovak megálltak a pocsolya közepén, az érintett -asszonyság nagy munkával előkapálta magát a számtalan köpönyeg, sliffer -és nagy kendő közül, kikiáltva a kocsiból: «állj meg Marczi, megállj! -hadd szólítok meg valakit!» s azzal kidugva fejét az ernyő alatt, -lekiabált egyik másik ácsorgóra, ki a kerítésen kinézett, s míg azzal -megbirta értetni kérdezősködését: tudniillik hogy hol lakik itt a -faluban tekintetes Kassay Lőrincz úr? s arra kiélégitő választ kapott, -azalatt kifujták magukat a griffek, s a tisztelt asszonyság ismét -visszafészkelte magát a slifferek közé, elszánt hangon parancsolva a -kocsisnak: «hajts Marczi! sem ostor, sem ló nem a tied!» Marczi ezzel -belevágott az egyik lóba, mire az újra neki rugaszkodott, a félre lódult -rúd pofonüté a másik lovat, erre ez is megmozdult, s a hátra maradt -lógós szépen ráült a kocsis térdére, míg az mind a két lábát neki -feszítve odább nem tolta magától. - -Mikor már harmadszor állottak meg a falu közepén s az asszonyság újra -kikapaszkodott valakit megszólítani, a benn ülő úr nem állhatá tovább. - -– Ugyan Zsuzsi szivem, mit kiabálsz annyit a kocsisra, hogy álljon meg? -’sz inkább az a baj, hogy minden lépten megáll. - -– Ejnye! nem hallgatsz te szamár? förmedt vissza fogai közül suttogva a -dáma, ’sz épen azért kiáltok rá, hogy álljon meg, hogy az emberek észre -ne vegyék, hogy nem tudunk odább menni. - -Most legutoljára azonban épen a szolgabiró úr hajduját találták -megszólítani, «no majd mindjárt elvezetem én, csak jőjjenek utánam», -viszonzá az emberséges ember, s megindult a hintó előtt. - -Könnyű volt neki sietni, mert gyalog ment, de lett volna csak ott azon a -hintón. - -Kassay Lőrincz bátyánk, észrevéve, hogy vendégei jőnek, bement az -ajtóból, s fellépve a három lépcső magasságú folyosóra, onnan várta -őket, mint illendő elfogadási helyről, kifújva a pipája fenekén maradó -tüzet, mint valami kis vezuviust, s tekintélyes bajuszát kétfelé -sodorintva. - -Végre nagy hűhó mellett bevergődött az udvarra a viszontagságos bárka, s -a megállapodás pillanatában elkezdének mindenféle mozgó tagok szabadulni -ki a zsúfolt tömkelegből. A belső öreg úr legelsőbb is a nagy kászolódás -közben sarkantyús csizmájával rátalált a felesége tyúkszemére taposni, -mire az hirtelen olyat döfött rajta könyökkel, hogy az öreg úr ijedtében -felkapva fejét, a forró pipát pogányul oda süté az előtte ülő hórihorgas -siheder orczájához, melynek természetes következése az lett, hogy e -spártai gyöngédséggel illetett ifju nagyot ordítva kapott a képéhez, e -mozdulattal a hosszú pipát úgy üté az öreg úr fogai közé, hogy az -agyveleje is meglódult bele. – «Melyitek tette ezt?» kiálta erre dühösen -az öreg úr, kikapva szájából a pipaszárt, s vészterhes mozdulattal -emelve a két suhancz feje fölé, mielőtt azonban kioszthatná a büntető -igazság csapásait rájuk, a bakon ülő kocsis leveté magáról a nehéz -csatakos szűrt, még pedig oly ügyesen, hogy ez hátra esve, mind a két -úrfit végkép eltakarta, a többieknek pedig tele szórta szemét, száját -sárral kivánatig, s míg e véletlen roham tartott, addig a legifjabb -sarjadék jónak látta nyakra-főre lemenekülni a kocsiból, tönkre téve a -szekérkenővel csíkos bugyogóját. - -E nagy veszedelem alatt végre oda érkezének a szolgabiró úr hajdúja és -egyéb ácsorgói, s miután elébb nagy hasztalan törekedtek a bekötözött -kocsiajtókat kinyitni, végre nyalábban hordták ki a benn ülőket, mely -segítséget azonban a fentérintett szálas ifju ember határozottan -visszautasított, bebizonyítva, hogy a természet a végre rendelte a -hosszú lábakat, hogy az ember egy lépéssel kiléphessen a kocsiból. - -A kocsizörejre a háziasszonyság is előjött a folyosóra, egy csinos kis -gömbölyű képű fiatal menyecske, egyszerű, de divatos szabású házi -öltözetben, kis fodros köténykével, s meg nem kötött kék szalagos csinos -főkötővel; egy kis négy éves szöszke, eperszájú lányka fogta a kezét, -félig elbújva anyja öltönyének redői mögé, mint egy leskelődő kis -amorette. - -Az utasok végre szerencsésen mindnyájan partra szálltak, s kitappogva -lábaikból a zsibbadtságot, mind egyszerre oda tódultak a háziúr és -asszonyság elé, a midőn is az érkezett vendég asszonyság, mint a család -szája, legelébb fölvevén a szót, kellemteljes bizalommal fordult Lőrincz -úrhoz. - -– Kedves édes uram öcsém. Van szerencsém kedves édes uram öcsémnek -magamban Sajtóry Zsuzsánnát, édes anyai ágról való unokatestvérét -bemutatni. Erre levén az utunk, nem akartuk azt a gorombaságot -elkövetni, hogy kedves uram öcsém házát kikerüljük. - -– Hozta Isten! hozta Isten! szólt kihúzva pipáját szájából Lőrincz úr, -hogy a tisztelt asszonyság üdvözletét egy pár hangos fültövön -csókolással fogadhassa. - -– Ha tehát ki nem ver bennünket kedves uram öcsém… - -– Az Istenért! örülök a szerencsének, tessék bejönni. A cselédek majd -mindent behordanak. - -– Ez pedig itt a férjem… akará folytatni az asszonyság, bundástul ott -álló urára mutatva. - -– Csitt, meg ne mondd, hogy hínak? szólt hamiskodva az öreg. Hadd -lássuk, rám ismer-e kedves sógor uram? s ezzel nagy mosolyogva megfogá -Lőrincz két kezét s várta, hogy az rá ismerjen. - -Az is nagyon mulatságos helyzet, mikor az embertől valaki azt kivánja, -hogy ráismerjen, s nem akarja megmondani, hogy kinek híják? - -A házi gazda bele nézett az emberbe, de nem jutott eszébe, hogy ki az? - -– Hiszen nem ismerhet rád attól a nagy ménkü sipkától! kiálta rá hitves -társa, lekapva férje fejéről az iszonyú ellenzős kétfülű sipkát, -melylyel megfogyatkozva, egy furcsa, semmit nem mondó ábrázat tünt -Lőrincz elé, nagy, kopasz, völgyes homlokkal, melyre hátulról előre volt -simítva a haj, a milyen arczot ezeret lát az ember életében, hogy nem -tudhatja, melyik az egyik, melyik a másik? - -– No, most sem ismer még? kérdé nevetve a kedves sógor. - -Lőrincz fülig pirult, s szerette volna, ha erre a kérdésre feleletet -kapott volna valahonnan. - -– De bizony. Jól ismerem, szólt homlokát megdörzsölve ujjai hegyével, -csak a neve nem akar eszembe jutni. - -– Hehe! hát nem emlékszik, mikor 1830-ban a győri restórátión együtt -voltunk? - -– Úgy? de bizony. A nyelvemen a neve. - -Hiszen a győri restórátión tiz év előtt négyezer emberrel találkozott, -ha az most mind előjönne, ha nem ismeri-e? - -– Hát? Én vagyok az a Gyulássi Menyhért. - -– Igaz biz az! Az Isten hozta szerencsésen, szólt Lőrincz, -megkönnyebbülve, hogy egyszer kiszabadult ebből a szellemi kalodából s -nyakba és fejbe ölelgette annak rende szerint érdemes vendégét. - -Az volt a legszebb, hogy miután a nevét megmondta, sem emlékezett rá. - -– Ezek pedig az én fiaim, állítá ezen átesve az érdemes asszonyság. Ez a -kisebbik a Péter, a nagyobbik a Sándor. Csókoljatok kezet -asszonynénéteknek szépen. - -A két fiu engedelmességhez szokottan rohant e szókra a házi asszonyság -kezeinek, a kisebbiknek sikerült is egyik kezét elkaphatni s orrával -szájával olyan csókot nyomni rá, hogy alig birta letörölni nyomdokait, -hanem a nagyobbik elől eldugá háta mögé kezeit, gömbölyű piros orczáit -tartva elé. - -– Nem hagyom a kezeimet, édes öcsém: nagy már maga kezet csókolni; -inkább az orczámat. - -A bunfordi fiu olyan zavarba jött e szavakra, hogy a mint meg kellett -neki csókolni kedves asszonynénjét, azt hitte, hogy ég és föld kifordul -vele, s maga sem tudta, hogy esett át e feladaton? S e fölött oly -trémába jött az öcsém Sándor, hogy apjának, anyjának és öcscsének -egyenkint sorba letaposta a lábait. - -Hogy az elfogadás annál patriárchálisabb legyen, a házi nagy komondorok -is oda furakodtak a társaság közé, az érkezett vendégeknek lógatni -talált kezeit megnyalva. S ebben is van valami, a mi figyelmet érdemel. -A házi ebek magaviselete erős tanúbizonysága a házigazda -vendégszeretetének: a hol még a komondor is megnyalja a vendég kezét s -barátságosan ugrál a nyaka közé, ott szívesen fognak látni; de a hol a -kuvasz az ajtóban fekszik, s rád mordul, ha közelítesz, ott készen légy -arra a kérdésre, hogy «mikor tetszik odább utazni?» - -Beérvén a szobába, itt újra kezdődött a hálálkodás. «Hozta Isten» – -Alázatos szolgája – szerencsés jó estét kivánok, – kivántuk -tiszteletünket tenni, – örülök, hogy van szerencsénk, – de biz a mienk a -szerencse, stb. stb. Az «öcsém Sándor» itt is szert tett rá valahogy, -hogy egy senkinek nem vétett cziczuska ártatlan farkára rágázoljon, s -véghetetlenül látszott óhajtani, hogy bárcsak valahogy egy szegletet -találna, a hol nem bánthatna senkit, s nem kellene senkivel gondolnia. - -Itt a bundák, köpönyegek lassankint lekerültek a nyakból, téli czipők és -botosok elhagyták a lábakat, nagy kendők, kis kendők leoldattak s -apránkint megkezde látszani minden emberen a maga valódi formája. Az -érdemes vendégcsalád feje egy negyven és ötven év közt levő egyéniség -lehetett, csupán akkor látszva öregebbnek, ha megszólalt, pipától fekete -fogai miatt. Rajta térdig érő zöld Zrinyi-dolmány volt, széles -zsinórokkal s diónyi gombokkal; mihelyt bundájától megszabadult, -mindjárt összetette a két kezét hátul s két sarkantyús lábát szétvetve, -egyremásra mosolygó képet csinált, hogy két orczája csak úgy hegyesedett -bele, pirosság dolgában csak orrának engedve, mely pirosság azonban -koránsem a conservált fiatalság tavaszának volt a színe, mint inkább az -ősznek, a mikor tudniilik a bor terem. - -Érdemes hitvestársa alacsony, szikár termetű asszonyságnak látszott, -kinek különben is elég érdekes arczán a legnevezetesebb volt az orr. Ezt -az orrt jobbra, balra, le és fel lehete mozgatni, a szerint, a mint a -tisztelt asszonyság valami fölötti tetszését, avagy nem tetszését akarta -kifejezni s a családtagok e sajátszerű mimikai kifejezésekre annyira -figyelmesek voltak már, hogy idegen emberek előtt szüntelen ez orron -függött pillantásuk, annak mozgásától tudva meg, hogy okosat mondtak-e, -avagy megfordítva? úgy, hogy Menyhért úr nem egyszer a szó közepén -elakadt, ha felesége valamely fintorlattal észrevéteté, hogy nem jól -beszél. - -Az «öcsém Sándor» egy nagy szál horihorgas legény volt, szőrtelen pofók -orczával, s meglehetős tülök orral, kezekkel jól megáldotta a természet, -s azt ő maga is jól látszott tudni, mert mindig olyan mozdulatokat tett -velök, mintha szeretné azokat valahol magától elhagyni. E véleményben -lábai iránt is osztozott, csodálatos hivatást érezve mindenben -elbotlani, vagy mindent eltaposni, a mihez csak közelít. E pillanatban -az egész arcz és alak igen élethíven fejezi ki azon gondolatot, hogy -mint szeretne oda haza lenni. - -A legkisebb szurkulus végre soha sem tágít anyja mellől, szüntelen annak -viganójába fogózva, a miben rá nézve az a jó is van, hogy az orrát -beletörülheti. - -A társaság még alig állta ki lábaiból a zsibbadást, a házi menyecske -kitekintve a konyhába, hirtelen utasítást adott cselédjeinek a -készítendő vacsora felől, mely parancs teljesültét a rögtöni csirkesírás -tanusítá, a midőn a «fiam Péter» megpillanta egy kihúzó szekrény tetején -egy pár szép sárga czitromot, melyek ott álltak aranyszélű csészékbe -rakva, s rögtön elkezde nyafogni. - -– Mámi! én ehetném. - -– Nem hallgatsz! szólt fejére kommantva az édes. - -De a fiu úgy volt már szoktatva, hogy egy-két ütést, kivált a fejére, -fel sem vett, hanem annál erőszakosabban nyafogott a czitromra mutatva. - -– Nekem adjanak abból az almából. Én nekem az kő (kell)… - -– Nem enni való az, csitítá az anyja, de a gyerek most meg bőgni -kezdett. - -Lőrincz bátyánk sokkal viálisabb ember volt, mint hogy az ilyen -gyermek-jelenetek boszantották volna, oda ment, az egyik czitromot -kivette a csészéből s odaadta neki. - -– Nesze kis fiam, de meg ne edd, hanem tedd a zsebedbe. - -A fiu elvette és rábámult. - -– Ejnye te rossz fiu, förmedt rá az anyja, hát mit kell mondani? no? nem -tudod? Mondjad szépen, hogy: köszönöm alássan. No! mondod mindjárt? - -A gyerek elébb elvárta, hogy hátba üssék, azután kinyögte nagy -durczásan. - -– K-sz-n-m. S azzal úgy tett, mintha eltenné a czitromot, de csak azt -várta, hogy egyszer senki se nézzen rá, s azzal hirtelen nagyot harapott -bele. - -Hát erre elkezde rögtön ordítani, a mint csak a száján kifért, úgy -ordított, hogy a szemei egészen elvesztek a fejében. - -Minden ember összeszaladt. Mi lelt? Mi baj? Ki bántott? kérdezék -mindenfelől. - -A kölyök végre nagy zokogva és fuldokolva oda mutat az eldobott -czitromra. - -– Megharapott az alma! - -Nagy nehezen birta a házi asszonyság megengesztelni a kedves fiucskát, -egy darab piskótát adva kezébe, s kiküldve a kis Klárikával játszani a -gyerekszobába. - -A társaság erre kétfelé oszlott. Az asszonyságok ott maradtak a -látogatási szobában; mi pedig, monda Lőrincz bácsi, menjünk át egy pipa -dohányra én hozzám, s azzal átvezeté saját szobájába a férfiakat, minden -ajtónál nagy birkózásba eredvén Sándor öcsémmel, a ki semmi áron nem -akarta megengedni, hogy előtte lépjen be. - -A pipázó szobában igen jól volt elrendezve, hogy nyár elején bár, de -hűvös locspocs időben, a kandallóban vidám tűz pattogott, mellette -egyfelől a nagy fáskosár, előtte kényelmes bőrkarszékek, – s kéz alatt a -pipaállvány, körülrakva ezüst kupakos tajtékpipákkal. - -– Tessék leülni! szólt Lőrincz, vendégeit a kandallóhoz vive, s -beleültetve a nagy karszékekbe, a mi azonban öcsém Sándornál épen nem -sikerült neki, sehogy sem akarván az elfogadni azt a megtiszteltetést, -hogy leüljön. - -– Köszöni alássan, felelt helyette az apja, nem igen szokott leülni. - -– No hát cselekedjék, a mint tetszik, felelt rá Lőrincz úr, s hagyta -állani a frátert, ki ahoz volt szokva, hogy le nem ült addig, míg le nem -húzták a székre, hanem állt az ember előtt, mint egy eget támogató rúd. - -– Legalább hát gyújtson rá; biztatá Lőrincz, oda nyújtva neki a dohányos -döbözt. - -Az ifju nem fogadta el. - -– Köszöni alássan, felelt helyette az apja; nem szokott dohányozni. - -(Pedig szokott; hanem a jól nevelt fiuknak nem illik idegenek előtt -mutatni, hogy ismerik az élet apró kényelmeit.) - -A két úr ezután beszélgetésbe eredett, mely alkalommal kitünt, hogy -Menyhért úrnak is meg vannak a maga saját eszméi s azokat el is meri -mondani, mikor a felesége nincs jelen. Sok ember van ilyen, ha a -felesége hallja, minden szavába belesül. - -Teszem föl: – Először is azt állította, hogy gőzhajók helyett sokkal -okosabb volna, ha gőzlovakat csinálnának, hogy azok húznák a hajót; így -nem kellene félni, hogy a hajó elsűlyed, ha az üst elpattan. - -Azután: – hogy azt az országgyűlésen meg kellene hagyni, hogy krumplit -senki ne termeszszen, mert ha ez a növény annyira elhatalmasodik, a -búzát senki sem fogja venni és termeszteni. - -Azután: – kárhoztatólag nyilatkozott az újabbkori pusztai gazdálkodás -ellen, miszerint a nagy ménesek helyett az uradalmakon mind birkákat -tenyésztenek; úgy, hogy ha egyszer egy nagy háború kiüt, ülhet a -nemesség lovak helyett juhokra. - -Továbbá: – kifejté bőségesen, mennyire meg kellene tiltani az iskolába -járó fiatalságnak vagy a köpönyegviselést, vagy a hegedülni tanulást, -mert minden rossz erkölcs abból származik, hogy az ifjuság köpönyege alá -takarva a hegedűt, elmehet mulatni a bálokba és korcsmákba, a nélkül, -hogy az esküdt diák észrevehetné… - -– Ühühühehehe! hangzott fel egyszerre a szegletből Sándor öcsém kitörő -röhögése, ki mindekkorig a kandallónak vetett háttal maga elé bámult a -falra, mintha valami nagy dolgon törné a fejét. - -Egyszerre mind a két úr kérdőleg fordítá felé szemeit, hogy vajjon mi -lelte? - -– Olyan furcsa édes apámnak az árnyéka a falon, a mint beszél, szólt a -kópé, összeszorított markába vakkantva a ki-kitörő nevetést, melyet -mentül jobban el akart fojtani, annál jobban rájött. - -– Hanem tán fázol öcsém, hogy úgy a kályhának vetetted a hátad? szólt -közbe Lőrincz úr, attól tartva, hogy Menyhért bácsi most mindjárt -megczibálja a nagyreményű ifju üstökét. Ne légy olyan fagyos öcsém; mert -ha megtudják a leányok, hogy a kályhát búvod, soha sem kapsz feleséget. - -– Már az pedig furcsa volna, monda Menyhért úr, oda intve szemével -Sándor öcsémre, hogy okosan viselje magát. Miután most épen leánynézőbe -megyünk az ő kelme számára. - -– Mi a gutát! kiált fel Lőrincz, érdekelten fordulva a siheder felé; -tehát quasi vőlegény? De már így közelebb jőjj hozzánk, hadd lássunk -jobban a szemedbe. - -Deiszen harapófogó lett volna az, a mivel Sándor öcsémet onnan a -kuczkóból ki lehetett volna húzni. - -– S merre szól a szarka a háztüznézésre? kérdé Menyhért bácsit a házi -úr. Ki hordja az öcsém oldalbordáját? - -Menyhért úr elébb felfújta a pofáját, mert nagy dolgot akart mondani, s -azzal egyik lábát a másikra vetve, felnézett a padlásra és monda: - -– Az bizony, tekintetes Berkessy Gábor, Csongrád vármegyei protonotarius -uramöcsém kisasszonya, Linka, kit még 1830-ban a győri restóratiókor a -nagyobbik fiamnak igért az édes atyja, a kivel kutyú pajtások voltunk. - -– No az bizony mondhatom, hogy derék leány, erősíti Lőrincz úr, magam is -ismerem: igen derék család, apja, anyja; egyetlenegy leány; az ugyan nem -megvetendő szerencse lesz, ha odaadják. - -– Ha odaadják-e? S vajjon miért ne adnák oda? kérdé Menyhért úr, nem -minden sérelem nélkül. - -– No csak azért gondoltam, mentegetőzék Lőrincz, hogy az öcsém még olyan -fiatal. - -– Mit? van annak azért esze. Oda merem én azt azért a főispán eleibe is -állítani, s akármiféle társaságba, a collegiumból mindenből eminens -calculust hozott. Mi a menkü olyan büdös itt? Valami ég. Te! talán -kiégetted a kaputodat? Mondtam szamár, hogy ne támaszkodj úgy annak a -forró kemenczének. Ahol van ni. Lyukat égettél a bonzsurodon. - -Úgy volt biz az; a piros zsinóros bonzsurnak megkapta az egyik szárnyát -a forró kandalló. - -– Ülj le ökör! - -Sándor öcsém nagy szégyenpirulással és ijedelemmel vevé észre a -bonzsurban esett kárt, s azt se nézte hová ül le? csak letette magát, -folyvást a kiégett lyukat szemlélve, mintha azon törné fejét, mint -lehetne azt abból kimosni? - -Lőrincz úr látva, hogy a conversatio nagyon inparlamentalis modort kezd -venni, iparkodott más hangot adni a beszédnek, visszavivén azt az -eredeti thémára. - -– Talán már censurázott is az öcsém? kérdé az apától. - -– Még pedig laudabiléval, felelt az, elfeledve e fölött a kiégett -bonzsurt. - -– Ah, az nagyon szép. - -– Még pedig az a szigorú Nyáry volt a censora, a ki úgy megszokta a -fiatal embereket forgatni. Mond el csak, mit kérdezett tőled? Nagyon -derék. - -Sándor úrfi kész volt az egészet elmondani. - -– Hát azt kérdezte, hogy: «quomodo»… - -Zsuppsz. Abban a pillanatban elnyelte a Sándor öcsémet a fáskosár, a -melyre ráült, s mely nem arra levén rendeltetve, hogy a tetejére -üljenek, beszakadt alatta, s ő bele esett, hogy csak a két keze és a két -lába állt ki belőle. - -Lőrincz úr e látványra nem türtőzhette magát tovább, hanem elkezdett -kaczagni, hogy hanyatt dűlt a székben. Menyhért úr ellenkezőleg az -ijedtségtől volt megmerevülve; első pillanatban meg nem tudva fogni, -hogy mi történt a fiával? Szerencsére, hogy a kapálózás közben a kosár -feldült vele, s kimászhatott, különben még ott vész. - -Menyhért úr először azt nézte, hogy nem tört-e el az öcsémnek valami -csontja? azután meg azt, hogy hol van egy bot, a mit ő törjön el rajta? - -Még nem tudom, hogy hova fejlődött volna e jelenet? ha véget nem vet -neki a belépő hajdú, jelentve, hogy a vacsora az asztalon van, tessék az -ebédlőbe sétálni. - -Asszonynéném, Zsuzsánna asszonyság, az idő alatt szintén megismerteté a -házi asszonyságot utazásuk czéljaival és körülményeivel, holmi apró -módosításokkal és eltérésekkel az előadásban; például, hogy az öcsém -Sándor præclarummal censurázott, hogy a leányok bolondulnak utána -odahaza, de ő rájuk se néz, kötelességének tartván abba lenni -szerelmesnek, a kit szüléi akarnak – s több efféle. - -Az érdekes beszélgetés alatt hirtelen nagy sírás hangjai törnek elő a -gyermekszobából, s előjő a kis Klárika s nagy piszegve és zokogva -előadja, hogy a Péter előbb kitörte a babájának a nyakát, azután pedig -őtet megütötte. - -– Ejnye te gonosz fiu! förmedt fel az asszonynéném, hol van egy korbács, -hogy rád szedjek vele? Így kell magad viselned asszonynénéd házánál? -Adják ide csak azt a korbácsot! gyere ide mindjárt, te rossz kölyök! - -A fiam Péter hallva ezt a szép szót, nem hogy kijött volna, hanem bebújt -az ágy alá, s onnan nézett ki a mamájára. Sem kérés, sem fenyegetés nem -volt képes őt onnan kihozni. Utána bújni pedig alkalmatlan lett volna. - -– No megállj, rossz fiu, szólt a mama, látva tekintélyének sikertelen -koczkáztatását, ha elő nem jösz, nem kapsz vacsorát. Csak hadd maradjon -ott az ágy alatt. Majd mikor mi vacsorálunk, akkor is jó lesz neki ott -az ágy alatt lenni. - -Épen jelentették, hogy be van tálalva. - -– Mi gyerünk innen, monda a mama; be kell ide csukni a rossz fiut, ez a -büntetése. - -Az itélet a megérkezett családfővel is közöltetett és helybenhagyatott s -a társaság helyet foglalt az asztal körül, a mi azonban szintén nem -történt meg munka nélkül, tíz perczig minden ember azon czivakodván -egymással, hogy elébbre ne üljön, s formális erőszak kellett hozzá, hogy -a háziasszony a vendégnőt az asztalfőhöz ülésre birhassa, a legvégső -helyért pedig tökéletes birkózásig ment Sándor öcsém szerénysége a házi -gazdával. Szerencsére az erősebb volt s most az egyszer lebirta ültetni -maga elé. - -– Tanuld meg azt öcsém, monda Lőrincz úr, a mit a bihari főispán mondott -nekem, mikor patvarista koromban a principalisommal együtt asztalához -voltam hivatalos, s én is váltig azt kerestem, hol üljek leghátul? «Csak -ülj le te öcsém akárhova, monda a derék úr, bizonyos lehetsz felőle, -hogy a hova te ülsz, ott az utolsó hely.» - -A czifra, dinnye alakura rakott asztalkendők levétettek a tányérokról s -a hajdú körül kezdé hordani a finom jó gulyáshúst, melynek még a -papirosra leirt nevén is érzik a faintos jó illat, a mit Isten tudja, -mivel tudnak neki megadni a magyar gazdasszonyok? - -A fogás körüljárt. Szerencsére, hogy a hajdú hordozta, különben sorsot -kellett volna húzni, hogy ki vegyen elébb? - -Mikor a Sándor öcsémre került a sor, ő közmeglepetésre azt nyilvánítá: -hogy ő «köszöni alássan: nem eszik». - -– Nem eszel? kérdé nagy szemeket meresztve Lőrincz úr. - -– Köszöni alássan, szólt közbe Menyhért úr, nagyon keveset szokott enni. - -Üm. Tán finnyás a gyerek, gondolá Lőrincz úr, no majd lesz más, abból -ehetik. - -Azután hoztak egy tál jó turós galuskát; a ropogós kemény koczkák csak -úgy mosolyogtak a tejfeles turó közepett, meg levén koszorúzva áldott -tepertővel, mely oly friss volt, hogy még most is sistergett a tálban. - -– De ebből csak eszel? szólt Lőrincz úr szomszédjához, rákerülvén a sor. - -– Köszönöm alássan, nem igen vagyok éhes, aztán a fejem is fáj. - -Pedig oly éhes volt az öcsém, mint akárki más, s egy cseppet sem fájt a -feje, hanem már ahoz volt szokva, hogy addig nem evett, míg tízszer meg -nem kinálták, s utoljára erővel a tányérjára nem szedtek. - -No hanem most az egyszer ezzel a szokásával nagyon röviden járt, mert -Lőrincz úr eltalálta hinni, mit ő vesztére kigondolt, s odább adta a jó -párolgó turós csuszát, mely az igaz, hogy a fejfájás ellen nem igen nagy -orvosság. - -Már most az öcsémnek ezt az öngyilkosul kigondolt szerepet végig kellett -játszani, s egész a vacsora végeig minden körülforgó ételre azt mondani, -hogy nem ehetik, mert a feje fáj; pedig majd kiugrottak a szemei az -éhség miatt. - -Hiába hordták körül a jó tejfeles paprikás csirkét, a drágalátos almás -rétest és a fehér keblű pulykapecsenyét, az öcsém Sándor rendületlen -maradt, s egy kenyérmorzsát be nem vett az egész vacsora alatt. - -– Legalább hát igyál, ha nem eszel, ettől kiáll a fejedből a fájás; -szólt Lőrincz úr felemelve az egrivel töltött palaczkot. - -Sándor öcsém soha sem bocsáthatta volna meg magának, ha abban a perczben -félre nem kaphatta volna a poharát, úgy, hogy Lőrincz úr az önteni -szándékozott bort az abroszra locscsantotta. - -– Köszöni alássan, szólt helyette az apja, soha sem szokott bort inni. - -– Ejnye teringettét, hisz ez ritka gyerek; se nem eszik, se nem iszik, -se nem dohányozik; ebből millonér lesz. De sajnálom, hogy már más leányt -néztek ki neki, azt mondanám, hogy várja meg, míg az enyim megnő. - -Volt azonban valaki, a ki egészen más életnézetet követett, mint Sándor -öcsém, s ez a kisebbik rajkó volt, a Péterke. - -A mint kicsukták az ajtón, eleinte csak meghuzódott a szobában duzzogva, -mintha arra várna, hogy érte menjenek, kérleljék, kinálják, -engeszteljék; később azonban hüledezve kezdé észrevenni, hogy el vannak -nála nélkül, s ugyancsak csörögnek kések, villák és kanalak a másik -szobában, ő érte meg nem jön senki. Ezt nagyon szívére vette, oda ment -az ajtóhoz s a kulcslyukra téve a száját, elkezde sírni, először szép -lassan, azután mindig erősebben, végre még az ajtót is rugdalta. - -– Maha-ma! – Mahaha-maha! – Mahahaha-mahahahaaa! - -– Ne hallgassanak rá, csak hadd ordítson. Biztatá a társaságot az édes -mama, igen érdekesnek találva ezt a jelenetet. A kis Klárika azonban, -midőn senki sem látta egy pulykaczombot s két darab rétest, miket saját -tányérjába szedett, hirtelen eldugva a kötényébe, a hátulsó ajtón a -gyermekszobába került, s a félretett étkekkel nemes boszúállással -vigasztalá meg a megsajnált kis koboldot, mire ez el is hallgatott -szépen. - -Ez intermezzót azonban az öcsém Sándor arra használta fel, hogy -észrevétlenül zsebébe csúsztatott egy darab kenyeret, melyből egy -harapást nem mert enni az asztalnál. - -Vacsora végével kölcsönös hálálkodások közt keltek fel az asztaltól, s -Zsuzsi néni ekkor egész ünnepélyességgel nyitá fel az ajtót, kibocsátva -a kis deliquenst, ki köröskörül bezsírozott pofácskával vigyorogva -ugrott elő, daczosan fitogtatva a meghagyott pulykacsontot. - -– Azért is ettem. - -– Juj te rossz fiu, szólt a mama, odarántva őt magához, s megtörülve -orczácskáját, eredj oda mindjárt asszonynénédhez kezet csókolni, a miért -oly goromba voltál. - -Péterke oda sandalgott, szemét-száját féloldalra húzva, mintha azzal a -gyanuperrel élne, hogy hátha az a kéz, melyet neki meg kell csókolni, -csak arra van szánva, hogy mikor közel jut hozzá, pofon üsse, s csak -miután az ellenkezőről meggyőződött, tért régi bizalma a világhoz -vissza, s mert még egy darab rétest kérni, mely ki is szolgáltatott -neki, s melyért ő viszont szíves volt megmutatni a társaságnak, mint -lehet egy darab rétest egy falatra bele tömni az embernek két pofájába? - -Ezután a társaság ismét külön vált, az asszonyságok helyben maradtak, a -gyermekeket lefektették, a férfiak még átmentek egy pipa dohányra a -kanczelláriába. - -Ki volt nagyobb kínban, mint az öcsém Sándor? Éhes volt, mint a farkas; -a zsebében egy darab puha fehér kenyér, – de hol egye meg? Akárhová megy -vele, meglátják, s vége van. - -Csak várta, hogy majd lefekszenek, s az ágyban sötétben majd megeszi a -kenyeret, de a két úr oly discursusba eredt, hogy éjfél előtt ki nem -jöhettek belőle, pedig még csak kilencz óra volt. - -– Kimegyek én egy kicsint a kertbe sétálni, kérem alássan, monda végre, -ezt találva a legalkalmasabbnak. - -– A kertbe? szólt Lőrincz úr. Sötét van ott most és nagy a sár. - -– Majd leülök valami padra. - -– No az aztán szép séta lesz. - -– Talán elmúlik a fejfájásom. - -Elereszték. Hadd forduljon egyet. - -A kanczellária hátulsó ablaka épen a kertre nyilt, az ablak előtt állt -egy téli körtefa, Lőrincz úr épen szemben ült ezzel az ablakkal. - -Egyszer a nagy beszélgetés közben úgy tetszik neki, mintha valaki -húzgálná a körtefa ágait, oda ment az ablakhoz és kitekintett: hát az -öcsém Sándor szedte az éretlen téli körtéket, s oly szívesen tömte két -pofára, mintha befőtt birsalmákat nyelne. - -No de nem ártott meg neki, mert nem ette kenyér nélkül, volt a zsebében -egy jó darab. - -Lőrincz úr kiverte a pipáját; Menyhért úr felkerekedett és jojczakát -kívánva, elvezetteté magát a hajdú által a neki rendelt szobába. - -A vendégek még a lefekvés előtt elbúcsúztak szíves házi gazdáiktól, azt -állítva, hogy hajnalban igen korán odább akarnak menni, mikor még ők -aludni fognak, s azzal beletemetkeztek a magasra vetett párnák és -vánkosok szalagos fehér czihákba szorított pehelytengerébe, kiki -átengedve magát a maga álmainak. - -A kocsisnak meghagyatott, hogy négy órára befogjon és senkit föl ne -lármázzon, mire azonban az óvatos vendégek felkeltek, már akkorra talpon -volt az egész háznép, készen várt az utasokra kávé, kalács, szilvorium -és hideg pecsenye. Lőrincz úr nem is hagyott most békét a szerény -ifjunak, hanem nyakon fogta, bele töltögetett egyetmást, a mi enni, inni -való volt, mert látta, hogy ez ahoz van szokva. Azzal ismét bepakolva -vendégeit bundáikba, köpenyeikbe, oda dugott egyfelől ő egy jó cylinder -szilvoriumot Menyhért bácsinak, másfelől a felesége egy frissen sült -kalácsot Zsuzsi néninek, Klárika is ellátta az ifju sphinxet hideg -rétesekkel, s erősen rájuk kötve, hogy visszajövet ismét betérjenek, így -bocsáták őket útnak. Lőrincz úr messze elkisérte őket lóháton, hogy -megmutassa nekik a jobb útat a kertek alatt, a nyomáson keresztül. - -* * * - -Most húzzuk fel azokat a három mérföldes csizmákat s lépjünk át a -szomszéd vármegyébe. - -Ott is van sár, mert az eső, hála Istennek, hat hét óta esik, mint -Kelet-Indiában; ott is vannak faluk az országút mellett, nyitott kapujú -házakkal s ott is megrekednek a falu végén az utasok. - -Hanem most az egyszer olyan házról lesz szó, a melynek van kapuja s be -is van csukva, s olyan utasokról, a kiknek a hintaja nem akad el a -sárban. - -Négy almásszürke van a fedett üveges batárd elé fogva; olyanok, mint a -tüzes sárkány; a bakon a sallangos pántlikás kocsis mellett ül az úrfi s -maga hajtja a fogatot, benn a hintóban kik ülnek, nem tudni, mert be van -az csinálva nagyon. - -Az úrfi kis kerek pörge kalapot visel, a nyakkendője csak úgy könnyedén -megkötve, zekéjét levetette magáról, s könnyű nyári dolmányban ül -kocsisa mellett, de orczái pirosak a szabad légtől, s a hajtástól. - -Biztos ügyességgel kanyarog a görbe utczán végig, olyanokat cserdítve -ostorával, mint egy pisztolylövés; a négy paripa, azt hinné az ember, -hogy elragadta a hintót, ha nem látná, hogy a hol dobogó hid, vagy -zökkenő következik, egyszerre meglassítja valamennyi a lépést. Végre egy -helyen félretérve a falu közepén elvonuló országútról, neki vágtatott -egy oldalt eső háznak, ott azonban kénytelen volt megállani, mert a kapu -be volt téve. - -– Héj! hó! kiálta a kocsis, felállva a bakon, hogy az udvarra belásson. -Azt a kaput! - -– Soha se rontsd a tüdődet Matyi, szól az úrfi, hanem eredj be a kis -ajtón s nyisd ki magad a kaput. Hanem vidd magaddal az ostort, mert a -kutyák lehúznak. - -Matyi úgy tett s a mint belépett az ajtón, mindjárt nagy hadakozás -támadt közte és a szelindekek között, folyvást kénytelen levén az -ostorral közibök püfölni, a míg a kaput kinyitja. - -A nagy zaj, lárma és ugatásra előjött végre a konyhából egy élte -virágában levő asszonyszemély: valamivel több, mint szakácsné és -valamivel kevesebb, mint háziasszony, s megállva a tornáczon, éles -rikácsoló hangon kiálta le onnan. - -– Micsoda istentelen nagy lárma az már no? A török jön-e, vagy a -franczia? - -E szók alatt kinyitá Matyi a kaput s az úrfi egyet csettentve a -lovaknak, behajtott az udvarra, s ott a tornácz elé érve, leugrott a -bakról s odavetve a kocsisnak a gyeplőt, maga oda járult a zúgolódó -némberhez, a ki a lehetőségig görbén iparkodott ránézni aszaltszilva -képével, azon törekedve, hogy mint tudná azt még rútabbá tenni? s -szemei, mint két vasvilla szegződtek a jövőkre. - -– Ejnye, lelkem adta Boriska! szólt az úrfi dévaj hangon. De megszépült, -a mióta nem láttuk egymást. Azt gondoltam, hogy a farsangon férjhez -vitték. Korán volna még, ugy-e bár? - -– No iszen maga meg ugyan csak megcsúfult Károly úrfi, a mióta nem -láttam; milyen szép kis gyerek volt akkor, s milyen nagy férfi lett -belőle. - -– Itthon van-e az urambátyám? - -– Hát ugyan hol volna? - -– No mert ide szálltunk az anyámmal meg a testvéremmel. - -– Hát azok is itt vannak? No én nem tudom, hogy érnek rá más emberek -elmenni a háztól, s hetekig odarőfölni. - -– Híjja csak elő az urambátyámat Boriska lelkem és segítsen egyetmást -leszedni. - -A házi szépség még egy mérges tekintettel keresztbe hosszába mérve a -hintót, bement ismét a konyhába, ott a sötét kályhalyukból valami -világosság látszott derengeni; Boriska bekiáltott a kályhalyukba: - -– No jőjjön ki hamar, vendégek jöttek. - -A kályhalyukból ezen lakonicus válasz érkezett vissza: - -– Várjanak! - -Ezalatt Károly kinyitá a hintó ajtaját, s miután a tornáczig térdig -lehete járni a sarat, ölébe véve hordá ki a két bennülő hölgyet, kik -közül az egyik édes anyja volt, egy tisztességes, jó, szelid képű -negyvenes delnő, a másik leánytestvére, egy gonosz, fürge, eleven, -tizenkét éves kis pajkos tündér, csillogó parázs szemekkel, s szüntelen -mosolygó, fecsegésre álló szájjal. - -– Hozta Isten, nem is vártuk; szólt Károly nevetve, a mint partra -szállítá őket, s megnyitá előttük az ajtót, melyet Boriska maga után -becsukott. - -Összefüggés tekintetéből meg kell tudnunk, miszerint az érkező -asszonyság Hamvasi Erzsébet, testvérhuga a házi úrnak, Hamvasi -Ábrahámnak; a ház, melyben megszálltak, szüleik által osztatlanul volt -nekik hagyva, hanem az asszonyság az egésznek a használatát oda engedte -a bátyjának, csupán azt kivánva, hogy mikor azon talál utazni, oda -szállhasson. - -A kettős konyhaajtó e közben kinyilt, s a felső részén kidugta magát a -már megnevezett házi úr, egy megtudhatatlan időkorú férfiu, kinek nem -volt elég, hogy a ragya megverte az ábrázatját, hanem még ő maga is -csúffá tette azzal, hogy a bajuszát az orra alatt leborotválta, s csak -két szájavégiben hagyta meg; minél fogva úgy nézett ki, mint egy vidra. - -Egy rossz, télen hideg, nyáron meleg kaput volt rajta, annak az ujjai -könyökig föltűrve, s mind a két keze tele csapófölddel, a mint épen a -kályhából kibújt, melyet saját maga tapasztott ki. - -Arczvonásai épén nem törekedtek nyájasak lenni, a mint rokonait -meglátta, s bár az asszonyság nyájasan üdvözlé, még az ajtó alsó felét -sem igen látszott kinyitni. Végre mégis csak bebocsátá vendégeit, a -könyökével nyitva ki az ajtó kilincsét. - -– Hát hol jártok ennyien? - -Az asszonyság megcsóválá szelid fejét s testvére kormos, szurtos -állapotjára mutatva, megfeddé őt nyájas szavakkal: - -– Ugyan, ugyan édes bátyám, hát magának kell az ilyen munkát végezni? - -– A munka nem szégyen; a mit magad megtehetsz, azt ne bizd másra. - -– Kezet csókolnék bátyám, ha lehúzná a keztyűjét; szólt közbe kötekedve -Károly úrfi. - -– Könnyű ilyen nagy uraknak beszélni, mint ti vagytok. Kiki teszi, a mi -szegénységétől telik. Te Boris, hozz egy tál vizet, hadd mossam meg a -kezem, mert ezek az urak szégyenlenek velem szóba állni. - -– Majd tálat piszkolok azzal! kiálta vissza a házi doromb, ott a dézsa. - -Ábris úr kiment és megmosdott a dézsában, megtörülközött pedig az -ágylepedőben, felhajtva az ágyterítőt. - -Vendégei az alatt beléptek a szobába. Valami kellemetlen, kiállhatatlan -illat állta el annak egész levegőjét. Minden háznak megvan a maga -sajátságos illata, némely szobába belépve, oly meghivó, oly kedves szag -üti meg az ember érzékeit, melyről nem tudni miben van, honnét jön? míg -másutt oly aggasztó, oly szorongatást gerjesztő bűz fogadja a látogatót, -hogy háttal megy vissza. Ez utóbbiak közé tartozott Ábris úr szobája; a -falakon még ott feketéllett, a mit tavalyi és harmadévi legyek fölirtak -rájok, a padló beszélni látszott a mult téli disznóölés -viszontagságairól, az ágyak alatt szalma és pehely, s a butorokon ujjnyi -vastagságu por, az ablakon pedig épen nem lehete kilátni, hanem pókháló -volt elég minden szegletben. - -A belépő asszonyság nagyot sóhajtott, a szobában széttekintve; -meglátszott arczán, hogy boldogult édes anyjára gondol e perczben, míg -az élt, ezek a szobák nem voltak ilyen piszkosak, rendetlenek, nem verte -ki az ember szemét a légy, nem lepte be a bútorokat a por. - -Ábris bácsi az alatt megmosdott, megtörülközött, oly ábrázattal, melyen -látni lehetett, hogy rá nézve a mosdás egy neme a penitencziának, azután -bejött, nagy hidegen megcsókolt minden embert, mosolygani is kezdett egy -kicsinyt, hanem az nem sikerült neki, hát abba hagyta. - -A vendégek örömest lerakták volna felöltönyeiket, de hová? Tisztességes -ruhával bajos volt valamihez hozzá érni. - -– De szeretnék én valahová leülni Ábris bácsi, szólalt meg legelébb -Lizike ártatlan kérezkedéssel tekintve szét. - -– Hát leánykám, itt a sok szék, meg a pamlag, kinálá Ábris úr. - -– Hát szabad ezekről ezt a sok szép port leverni? kérdé Lizike hamis -együgyűséggel, én azt gondoltam, hogy szárítani van ide terítve. - -– Hallgatsz te gonosz! csitítá az édes anyja, míg Ábris úr -megzavarhatlan kegyes orczával monda: - -– Porból lettünk, porrá lészünk, azért a port ne utáljuk. S hogy arany -mondatát cselekedettel is erősítse, fogá a kaputja szárnyát s három -széket a három vendég számára letörölt vele, a negyedikre leült maga. - -Az asszonyság leült tehát az egyik székre, Ábrahám úr a másik székre, az -egyik nem szólt, a másik hallgatott, s ez így tartott mintegy fél óráig; -ez a legkönnyebb neme a mulatságnak. Csak néha sóhajtott hol az egyik, -hol a másik egy nagyot. - -– Hja – ja… - -Mire a másik egy óranegyed mulva visszafelelt: - -– Haj – haj… - -Károly ezalatt kiment a lovakat megnézni, s ismét bejött, Erzsike pedig -az ablaknak állva, rálehelt és betűket irt rá az ujjával. - -Hogy az elébb Lizikének neveztük a kis furfangos egyéniséget, az mit sem -tesz. Egy névtől származik mind a kettő, s alig van a magyar nyelvben -elnevezés, melynek variatióiban a legnagyobb gyöngédségtől a legnagyobb -gorombaságig annyi volna benfoglalva, mint ebben, ugyanazon névből -származván a behizelgő Liza, a vidám Erzsike, a kokett Betti, a -tenyerestalpas Erzsu és a kormos Böske, hát még? «Én magyar leány -vagyok, a nevem Babett». - -Hogy Ábraham úr valakitől azt kérdezte volna: kell-e valami? azt ugyan -nem cselekedte; csak ült és sóhajtozott. - -Hanem nemsokára benyit a kocsis, Matyi, egy hamis alföldi csikósból -verbuvált ficzkó, vakmerő, szájas, furfangos. - -– Nagy uram, hol árulnak itten szénát? szól beköszöntve, a háziúrhoz. - -– Szénát, szénát? hát kinek az a széna? - -– Nem nekem, hanem a lovamnak. Nem is az én lovamnak, hanem annak a négy -lónak, a min jöttünk. - -– Hát – hiszen, majd adok én; szólt egyenkint szűrve a szót Ábris úr, s -fogta a pajta kulcsát s kiment. - -Az ajtón kívül lehete jól hallani Boris dörmögését. - -– A tatár látta! négy lóval járni, csak azért, hogy több széna fogyjon, -mintha nem elbirná őket kettő. - -Ábrahám úr adott szénát Matyinak, lelkére kötve, hogy el ne hullassa, -mert drága. Azzal visszajött, leült és hallgatott tovább. - -Matyi újra benyit. - -– Nagy uram, hol van itt egy kocsma? - -– Kocsma? Minek az a kocsma? - -– Szeretnék egy pohár bort venni, nem a lovamnak, hanem magamnak. - -– No – várj – majd mindjárt adok én. - -S fogta a pinczekulcsot és ment. Matyinak meg kellett állani a -pinczegádorban. - -Boriska dúlt fúlt; csapkodott, csörtetett, veszekedett odakinn -egymagában. - -Alig jött vissza az öreg úr s alig kezdett a hallgatáshoz, Matyi újra -megint belép. - -– Nagy uram, a Boriska azt kérdezteti, hogy mit főzzön vacsorára? - -– Szoktatok ti vacsorálni? kérdé Ábris úr vendégeihez fordulva. - -– Szoktunk bizony, sietett felelni Károly, mielőtt szerény anyja -ellenkezőt mondhatna. - -Ábris úr nagyot sóhajtott, felkelt és kiment a konyhába, s ott elkezde -szép halkan beszélgetni Boriskával, ki ellenben iparkodott oly fenhangon -beszélni, hogy odabenn is meghallhassák. - -«– Mit? azt a szép kappant? – Nem ezért a világért! – Én? most tüzet -rakni? Hasogatott fám sincs. – Hát van sajt. – Én bizony most nem gyúrok -tésztát, mert a kezem fáj. – De azt a fazék lekvárt bizony meg nem -kezdem. – Én hozzá sem nyúlok. – Én nem vagyok szakácsnéja. Mért nem -tart szakácsot, ha vendégfogadós akar lenni.» - -Ezt odabenn mind szépen lehetett hallani. - -Ábris úr azonban most az egyszer mégis igazságos haragra gerjedt, s -kimenvén az udvarra, lesodrófázott egy czimeres kakast, vérit vette -maga, tüzet rakott, s elkezdte a szárnyas állatot koppasztani, míg -Boriska látva, hogy ennek csakugyan meg kell lenni, ki nem kapta a -kezéből s be nem kergette a konyhából. - -Két óra mulva készen volt a nagy vacsora. A derék becsületes kakas olyan -kozmás volt, a milyen csak lehetett, s a húsánál csak a csontja volt -keményebb. A czupákos kenyér a késhez ragadt, ha vágták, s a -szájpadláshoz, ha rágták, s minden étel meg volt sózva, paprikázva úgy, -hogy szikrát hányt a szeme, a ki belekóstólt. - -A vendéghölgy étlen ült az asztalnál, s még nagyobbakat sóhajtott, látva -a nagy penészrozsdákat boldogult édes anyja abroszaiban, az ismerős -késeket, villákat szarvascsont nyeleikből kiszedve, s az ősi tálakat, -tányérokat csorbán, repedezve. Mire jut a férfi, ha feleség nincs a -háznál! - -Átesve a vacsorán, végre is meg mert szólalni Ábris úr, megkérdezvén -hugától, hogy hova utaznak? - -Az megvallá, kegyesen felfohászkodva, hogy **-re, Berkessy Gábor úr -látogatására. - -– Mit! ahoz a rossz emberhez? kiálta fel Ábris úr, nem egészen menten a -megivott kerti bor befolyásától. - -– Hát miért légyen ő rossz ember? kérdé Károly féltréfásan, -félérzékenyen. - -– Mert mikor én debreczeni diák voltam, ő meg jurátus diák, feladott, a -miért kocsmába látott menni. Huszonnégy órai carcerre büntettek érte. -Soha sem felejtem el neki. - -Annak pedig már lehetett jó harmincz esztendeje. - -– S hát mért mentek oda? kérdé Ábris úr. - -Az asszonyság nem felelt semmit, melyen kapva Lizike, felvevé a szót s -nagy emberi méltósággal elmondá: - -– Leánynézőbe megyünk, Berkessy úrnak van egy leánykája, a ki épen a -bátyámhoz illik. - -– Üm. Szólt az öreg úr, kedvetlenül tekintve félvállról Károlyra. Gyerek -vagy te még megházasodni. - -– Épen azért házasítjuk meg, folytatá komolyan a beszédet Lizike, ő jó -fiu, hanem egy kicsinyt szeleburdi; majd ha felesége lesz, megjön az -esze. Aztán sokkal jobb fiatal korában megházasodni neki, mint hogy -megvénüljön, s akkor valami rossz satrafa keze közé kerüljön. - -A kis leány oly sajátságos komolysággal mondá el e szavakat, hogy Károly -csak alig birta nevetését visszatartani, édes anyja fejcsóválva tekinte -rá, Ábris úr pedig csak tátogott, mintha fogát köszörülné a kis sárkány -ellen. - -– Hm. Beszélni tudsz, azt látom, szólt félretéve haragját. Hát kenyeret -sütni tudsz-e? - -– Azt csak tudnék, hanem még szalonnát nem tudok mellé sütni. - -(Szalonnának nevezik azt a ragacsos részit a rosszul sült kenyérnek, a -mi az alsó héja körül van. Ilyen szalonna bőven látható volt az asztalra -rakott kenyéren.) - -Ábris úr látta, hogy csatát veszt, s székét megmozdítva, jelt adott a -társaságnak a felkelésre, mely a szükséges asztal utáni üdvözletek -mellett megtörténve, az utasok hálószobáik után tudakozódtak, hova őket -Ábris úr maga vezette el, egy darabka gyertyát adva velök, mely -eltarthatott addig, a míg lefeküsznek. - -Szoba volt a házban elég, de szomorú volt azokat látni. Bab, kukoricza, -hagymafüzérek minden szegletben; az ágyak azon módon, a hogy a -legközelebbi látogatás alkalmával voltak felvetve, egyik szobában az -úrfi, másikban anyja és testvére számára. - -Ábris úr nem sokat czeremoniázott velök, félvén, hogy elég a gyertya, -hanem ott hagyta őket és jójczakát kivánt nekik. - -Károly mindjárt le is feküdt a belső szobában, a hölgyek a külsőben -maradtak. - -– Huh! be hideg ez az ágy, szólt Erzsike megtapintva a jéghideg -párnákat, itt megfagyunk, édes anyám. - -Azzal bezörgetett Károlyhoz. - -– Alszol már? - -– Mi kell Lizike? - -– Mi félünk ebben a szobában. - -– Hát nyisd ki az ajtót, Erzsike. - -– Az ablakon nincs függöny, belátnak, nem fekhetünk le. - -– Hát oltsd el a gyertyát. - -– Ejnye de házsártos vagy. Az ajtót nem lehet jól bezárnunk. - -– No várj Böske, majd hát én fölkelek, s én alszom ott, ti jőjjetek -anyámmal ide. - -Azzal fölkelt, felöltözött, kijött, a hölgyeket beereszté a másik -szobába, újra levetkőzött s lefeküdt a másik ágyba, mely hideg volt, -hogy a fogai is vaczogtak bele. - -– Valld meg Erzsu, szólt dideregve, miért fektettél ebbe a hideg ágyba, -s miért csaltál ki amonnan? - -– Mert már ezt megmelegítetted. - -Boldog tréfái a gyermeteg testvéri enyelgésnek! Még a szelid hallgatag -asszonyság is jót nevetett rajta. - -Még a párnák alatt is hideg volt azonban. Az ilyen szobákban télen -beveszi magát a hideg, s nyáron át is benn marad, az ember a mint -kidugja egy ujját a dunna alól, felébred a nagy hidegségtől, s alig -pitymallik az idő, elkezd egy indiscrét kakas épen az ablak alatt -kukurikolni. - -– Hallod, Károly, hogy szól annak a kakasnak lelke, a kit tegnap -megettünk, kérdi a felébredő Erzsike. - -Szó sincs róla, hogy tovább aludni lehessen. Minden ember iparkodott -mentül elébb magára szedni öltönyeit, hogy meg ne fagyjon, s úgy érzi -minden tagját, mintha meg volna verve. - -Mert még az ágyvetésnek is mestersége van. Némely ágy olyan, hogy a mint -lefeküdt benne az ember, mindjárt elalszik. A napra kirakott vánkosokon -még érzik az a verőfényes melegség, a mit magukba vettek, a vánkosok -közt oly jól meg lehet fészkelni, derekaljak, párnák oly ügyesen vannak -alárendelve, az ember minden tagját otthon érzi, s a hová fordul, ott -ébred fel; míg más ágyban ismét nem győz forogni, sehol sem találja -helyét, majd fázik, majd izzad, ha el akar aludni felijed és felrugja -magát, a szú rág, fúr, őröl a deszkák között, a nyoszolya ripeg, ropog, -nyiszorog, ha az ember elalszik, örökké zsiványokkal álmodik, s mikor -felébredt, nem birja megfordítani a nyakát. És erről a nevezetes -tudományról még nem irtak könyvet! - -Még egy bajon kellett általesni, ez a reggelizés volt. A vendégek ugyan -szerették volna, ha elmarad tőlük e keserű pohár (illetőleg keserű -csésze), de Ábris úr komolyan állítá, hogy már ő megtette a költségeket, -kávét pörköltetett, tejet forraltatott, annak nem szabad kárba veszni. - -A kávé egy kicsit kozmás volt, a tej egy kicsit összefutott, a zsemle -egy kicsit hetes volt, hanem azért jó volt minden. Kiki palástul veté -neki a gyomrát, s elkészülvén vele, előjáratták a hintót, melynek bakján -Matyi ült éhomra. - -A vendégeket felsegíté ülni Ábrahám úr; most már igazán tudott -mosolyogni. Mennek már! gondolá magában, semmi sem kell nekik több. - -Cselédek is jöttek immár elő: Boriska, új kendővel a fején, egy -hamúpepejke buglyos fejjel, kormos szájjal; mindenik hozott valami -köpenyeget a vendégek után, iparkodtak mosolyogni, kaptak egy-egy -huszast az ifju úrtól; Ábris úr megcsókolgatott mindenkit, levette a -sipkáját, szerencsés jó útat kivánt, s a mint Károly felugrott a bakra, -s kivevé a kocsis kezéből a gyeplőt, már azt hivé, hogy átesett minden -veszélyen, – midőn Matyi lekiált: - -– Nini, nagy uram! Elfelejtettem meginni azt a pohár pálinkát, a mit -nagy uram akart adni ma reggel. - -Ábris úr még egyszer elsavanyodott s bemenvén a szobába, visszatért egy -gyűszűnyi nagyságú pohárral, melybe valami volt töltve. - -– Mind az enyim ez? kérdé Matyi, attól tartok, hogy leiszom magam, s -feldöntöm a hintót. Isten megáldja nagy uram, Isten megáldja Boriska, -magát is Pannika. Egy hét mulva megint visszajövünk, akkor itt maradunk -egy hétig. – Gyi te Ráró! - -Jó is volt, hogy már a lovak közé vágott, mert az egész társaságnál oly -kitörőben állt a nevetés, hogy azt csak a támadó kocsizörgés birta -elnémítani; a négy tüzes paripa neki rugaszkodott, utána a négy -szelindek, dühös csaholással kisérve a távozó hintót az utczán végig, -Ábris úr a két cseléddel kidugta a fejét az utczaajtón, s csak akkor -mertek visszatérni, midőn látták, hogy a hintó valósággal eltünt már -szem elől. - -Boris egész nap nem szünt meg aztán dúlni fúlni a konyhában. - -– Azért vannak az embernek az atyjafiai, hogy mindenéből kipusztítsák. – -Az ember magától megkuporgatja s másoknak a torkába tömi. – Olyanok, -mint a sáskák. – Mi nem megyünk soha senki nyakára. – Három hétig nem -esznek annyit a teheneink, mint a mennyit ez az ördög kocsis egy éjjel -megetet a lovaival. Hát ez a kis fityfirity leány? Milyen finnyás a -lelkem, még golyóbisokat csinál a kenyérből s azzal hajigál. – Majd -megenné még. – Az a nagy menykő hintó hogy felvágta az udvart a -kerekeivel. – Három napig győzöm takarítani a szobákat. De iszen -elszököm én innen, ha még egyszer ide jönnek. - - -II. - -Az eddigiekből annyit már tudunk, hogy van egy bizonyos tekintetes -Berkessy Gábor úr, annak ismét van egy férjhez adó leánya, a kit -megkérni az ország két különböző oldaláról, két házasulandó ifju ember -siet, illető családjaik kiséretében, a mint illik. - -Még egy kevéssé engedelmet kérünk tisztelt olvasóinktól egy harmadik -helyre is betekinteni, azután mindjárt mi is oda megyünk. - -**megye székvárosában lakott egy fiatal özvegy asszonyság, Csalváry -Julia, kit a szószapuló közvélemény világleányának nevezett el. Az ilyen -elnevezéshez nem kellenek nagy érdemek. Julia ifjasszony korában -élemedett férje által igen szigorúan tartatott, az öreg úr egyenlő -mértékben levén fösvény, szerelemféltő és ostoba; halála után annál -gyorsabban törtek gátot az elfojtott szenvedélyek A szép és meglehetős -birtokú özvegy imádóktól lőn környezve, azokat nem is igen nagy gonddal -iparkodott magától elutasítani; estélyeket adott, szabadon társalgott, -bálokban feltünő öltözetet viselt, lovagolt; a mi mind elég arra, hogy a -kis városban beszéljenek róla. Egy öreg úr, valami nagybátyjaféle, -hajdan fizetéses assessor, lakott állandóul nála, mint gyámja, titkárja, -vagy mije? Ez az egész városba hordta szüntelen a pletykát, akármi -történt, még a mi nem történt is a háznál, azt abban az órában tudták a -nemesi és polgári casinóban? még azt is, hogy Julia egyszernél többször -fel nem húzza ugyanazon selyem harisnyát és hogy minden esztendőben -egyszer beoltatja magát tehénhimlővel, attól tartva, hogy meghimlőzik. -Holmi apróbb eseményeket, imádók cserélését, szerelmi perpatvart, -összezördüléseket és házi jeleneteket mindennap friss sütésben lehete -kapni a jó öreg Nánásy bácsinál (így hívta az assessor urat az egész -város), a kinek e miatt szüntelen majd egygyel, majd mással gyűlt meg a -baja: egyszer hírbekevert imádók akarták párbajra hívni, másszor -elutasított gavallérok fenyegették ütlegekkel, gyakran nem mert kimenni -az utczára, mert attól félt, hogy rálesnek, otthon pedig Julia érezteté -vele mindennemű szeszélyeit; hanem mind ez a jó öreg úron nem -változtatott, azért ő pletykázott, a kire lehetett, eltagadott, a mit -lehetett és viselt minden következményt türelmesen. - -Juliát minduntalan sürgették rokonai, hogy menjen férjhez és hagyjon fel -ezzel az élettel, válaszszon valakit imádói közül s a többit kergesse -magától; de mikor Julia oly szeszélyes volt, hogy ha igazán szeretett is -valakit, mihelyt rokonai férjül ajánlani találták, képes volt kiszeretni -belőle s soha se látni többé. Ilyen formán a férjhezmenés esztendőről -esztendőre haladt, új meg új változatokon ment keresztül, híre örökké -volt, de soha sem történt meg, majd az elhiresztelt jegyes hagyta el a -menyasszonyt, majd ez őtet, néha egy hajszálon mult el az egész, -legtöbbször pedig maga az érdekelt fél nem tudott róla semmit. - -Történetünk időfolyamában egy reggelen Nánásy bácsi bejárván a konyhát s -megtudva, hogy mit főznek? értekezve a társalkodónéval, megtudva, hogy -Julia milyen kedvében van? belépe öltöző szobájába, elmondandó, hogy mit -beszélnek a kávéházakban? - -Julia épen toilettjét csinálta, a szobaleány akkor gyűrűzé fodrozó -vasára hosszú szőke hajfürteit; a delnő hanyagul eldűlve ült bársony -karszékében, nagy pálmalevelű cashmir pongyolája hosszú selyembojtjából -szélmalmot csinálva unalmában. - -– Jó reggelt, jó reggelt, kedves szép hugocskám; selypíté kedvesen -Nánásy bácsi s galopp lépésben oda sasirozva Juliához, megfogá kezét s a -csuklón kezdve a körme hegyéig végig csókolva, minden pontnál -felkiáltott: oh mi kedves kezecske, oh mily élvezet lehet ezektől -pofocskákat kapni. Jaj be szép ma az én Zsulim! Ezekkel a hosszú -hajfürtökkel, bizonyosan ismét el akarja valakinek forgatni a fejét, -ezekkel az à l’anglais fürtökkel. Oh maga kegyetlen Penelope! Ma reggel -ismét egy párbaj esett miatta. A szép Lujzi, az a csinos barna egyet -kapott a homlokára. Boldognak érezheti magát, he, he, he! Ezt a -szalagot, kérem, nekem kell ide tűznöm a hajtekercsre, így ni. Hát nem -legjobban értek-e hozzá? Nem lett volna-e jó szobaleány belőlem? He, he, -he. - -Julia csak nem akart nevetni mind e bohóságokon s komolyan fordult -nőcselédjéhez: - -– Betty! hozza el a czipőmet. - -– Nem, meg nem engedem, hogy más hozza el, mint én! kiálta Nánásy bácsi, -visszatartva Bettit s törte magát a czipőkért s rájuk találva, -összecsókolá azokat, még a talpaikat is, úgy tevé le Julia előtt, ki -himzett papucskáit lerugva, könnyeden voná fel a finom fekete atlasz -czipőcskéket, oly kevéssé törődve Nánásy bácsi jelenlétével, mintha csak -valami nőcselédje volna ott. Azzal felállt, a tükör előtt körülnézte -magát, mintha mondaná: hát nem vagyok-e szép? - -– Oh felséges, oh mennyei! kiálta megdicsőült arczczal Nánásy bácsi s -gyönyörködésében majd elejté az állát s könnyebb volt a lelkének, hogy -azon helyre leülhetett, melyről Julia felkelt. - -– Nánásy bácsi; szólt Julia, magát háttal nézve meg a tükörben; én magát -egy igen komoly dologgal akarom megbízni, melyet addig nem lesz szabad -elpletykáznia, a míg véghez nem ment. - -– Hát nem vagyok-e én a legtitoktartóbb titkár a világon? - -Julia haragos akart lenni. - -– Én nem tréfálok bácsi. Hanem azt mondom, hogy ha elébb kihireszteli a -dolgot, míg megtörtént, hát megtépem. - -– Nánásy bácsi örülni fog e kegynek; motyogá az öreg úr, tréfásan levéve -parókáját s oda tartva huga elé fejét, mely oly sima volt, mint egy -görögdinnye. - -A szobalány kegyetlenül elröhögte magát e tréfára, melyre Julia -összevont szemölddel inte neki, hogy menjen ki a szobából. - -Nánásy bácsi minden módot elkövetett, hogy hugocskáját megnevettesse, -ferdére tolta a parókáját, csikorogva nyitá ki burnótszelenczéjét, -pukkerlikat vágott a renaissance korából: – semmi sem sikerült; Julia ma -nem akart nevetni. - -A mint magukra maradtak, becsukta az ajtaját, leültette az öreg urat a -balzacra s maga eléje állt. - -– Hallja Nánásy bácsi. Én férjhez fogok menni. - -A megszólított csupa meglepetés és kiváncsiság lőn. - -– Magának el kell menni még ma **re, az alispánt felkeresni s -dispensatiót kérni számomra. Onnan vissza se jőjjön, hanem egyenesen -menjen fel Pestre s mindent, a mi a menyegzőhöz szükséges, – maga jobban -tudja, mint én, – rendeljen meg, legfölebb mához egy hétre; mert akkorra -túl akarok rajta esni. - -– Számíthat rám, angyalom. Három nap alatt vagy minden itt lesz, vagy -azt hallja, hogy Nánásy bácsi meghalt. - -– Iparkodjék számomra Pesten a lehető legrövidebb idő alatt -menyasszonyruhát is készíttetni. - -– Csak bízza reám, angyalom. Magam felkeresem a leghíresebb -tűművészeket, a kik a legelőkelőbb dámáknak és szinésznőknek dolgoznak: -Keresztesyt, vagy Sóvárit s ha egy hét alatt el nem hozom a legpompásabb -menyasszonyöltözetet, currentáltasson az ujságban, mint egy elveszett -ölebecskét, a kiért öt forintot kap a becsületes kézhezszolgáltató. - -– Egyúttal irjon levelet rokonaimnak s hívja meg őket mához egy hétre -tartandó menyegzőmre, hanem erre majd Pesten is ráér. Csak most rögtön -üljön kocsira és menjen. - -– Igen, galambom, hugocskám. De hát mit irjak rokonainknak, mit? - -– Hát miről beszélünk? Azt, hogy férjhez megyek. - -– Igen, de kihez? - -– Hát azt is szükség tudni? - -– Hahhahha! Hisz az a fácit a dologban! - -– Furcsa; – hát irja meg, hogy Sós Kálmánhoz. - -– Sós Kálmán? Sós Kálmán? Hallottam már egyszer a nevét. Hogyan irják? -két ó-val, vagy két ss-el? - -– Irja, a hánynyal akarja. - -– Kicsoda, micsoda e derék ifju ember? - -Julia komoly áhitattal felelt rá: «költő». - -– Hát még? - -Julia fél haraggal, fél bámulattal tekinte az öregre, mintha mondaná, -milyen együgyűek a vén emberek s azzal daczos vállvonással monda: - -– Úgy hiszem, hogy a sors eléggé bőkezű volt akkor, midőn valakinek -gazdag szellemet adott, a helyett, hogy gazdag hivatalt adott volna. - -Nánásy ezt nem értette, tehát megnyugodott benne, magában ilyenformán -töltve ki ezt a rubrikát: valami éhenkórász, tánczmester, vagy komédiás, -vagy más efféle lehet a gyönyörű madár, a kit Julia férjeül választ -azért, hogy annál könnyebben uralkodhassék fölötte. - -Julia hagyta elmélkedni az öreg urat s elkészíté saját kezével az -útravaló szükségleteket, elrakva mindent a kocsiládába; külön -chatoulleba a borotválkozó eszközt; felirta egy tárczába a miket nem -volt szabad elfeledni, beletett egy csomó meg nem számlált bankjegyet s -átadva azt Nánásy bácsinak, maga ráadott öreg kaputot és bundát, fejébe -húzta az utazó süveget s lélekzeni sem hagyta addig, a míg fel nem -ülteté az előjáratott hintóba, nehogy ideje legyen elbeszélni valakinek -a friss titkot. - -Nánásy bácsi azonban, a míg a városon végig ment, két-három úri -ismerősével találkozott s nehogy kifúrja oldalát a titok, a kocsiból -kihajolva elmondá nekik röptében, hogy hugocskája házasodik, elvesz -valami fiatal ismeretlen embert, most küldi őt a dispenzáczióért az -alispánhoz és Pestre ruhákat és tortákat rendelni. – Ilyenformán aztán -egy óra múlva az egész városban mindenki a titkos menyegzőről beszélt s -találgatták, hogy ki lesz a szerencsés vőlegény? mert annak a nevét -Nánásy bácsi elhallgatta – takarékosságból, hogy mikor visszajön, -akkorra is maradjon kiharangozni valója. - -Julia azon nyugodt tudattal, miszerint ügyeit jól rendezé, tért vissza -termeibe, parancsot adva cselédeinek, hogy Kálmánon kívül senkit be ne -ereszszenek hozzá. - -Nemsokára léptek hangzottak a folyosón; Julia a legérdekesebb kedélyt -iparkodott arczán visszatükröztetni, megismerve a lépések hangját, mert -szerelmes emberek még a csizmasark kopogásai közül is megismerik a -választottjukéit. - -E tekintetben a szerelmes emberekénél csak a lapszerkesztők ösztöne -finomabb, a kik a kapu alatt kopogó lépésekből megtudják itélni: vajjon -a posta jön-e előfizetőkkel, vagy pedig valami poéta versekkel? - -Juliánál megfordítva állt a magnetismus. Ő a költőre várt, nem a -postára, és nem csalódott. Sós Kálmán úr nyitá be az ajtót. - -Érdekes halavány ifju volt. Nem az volt rajta az érdekes, hogy halavány -volt, hanem az, hogy oly arczczal lépett be az ajtón, mint Hamlet a -koponyával s patheticus léptekkel Julia elé járulva, ajkaihoz emelé a -delnő kezét s ott tartá hosszan, még tán most is ott tartaná, ha Julia -bele nem szólt volna, karjaiba fogózva. - -– Önnek valami baja van Kálmán, hogy oly szomorú. - -– Szomorú vagyok ugy-e bár? mond a költő; mint Leviathán, ki vigadó -angyal társai között járt s már homlokára volt irva, hogy le fog az -égből vettetni. - -– Az Istenért! szólt megijedve Julia, mi baj fenyegeti önt? - -– Semmi, semmi; szólt nyugalommal Kálmán; de oly arczkifejezéssel, -melyből iszonyúakat lehete gyanítani s nagy szinpadi elernyedéssel egy -karszékbe bocsátkozék. - -– De igen, igen, önnek valami baja van! kiálta a delnő komolyan -megrettenve; én kivánom, én követelem, hogy azt nekem megmondja. - -A költő ismét a-tempo fölemelkedék s megfogva Julia kezét, mélyen -tekinte annak szemeibe. - -– Hisz-e ön a sejtelmekben? kérdé kisértetes hangon. - -– Minek az? - -– Nem ismeretes-e ön előtt azon érzés, mely valami az álomból az -ébrenlétben? midőn legvígabbak vagyunk, egyszerre, mintha valami hideg -kéz simulna végig arczunk felett, hogy ajkainkon a megkezdett kaczaj -elfagy s mintha egyszerre egy bűvtükröt látnánk magunk előtt, melyből -tulajdon arczunk néz reánk, halaványan, sötéten, mintha mondaná: ne -örülj! - -– Ugyan hagyja el; szakítá félbe Julia, kire izgatóan hatott a poezisnak -ez a neme; nem jó ilyenekről beszélni. Szóljunk inkább menyegzőnkről. -Kapott ön már levelet rokonaitól? - -Sós Kálmán lord Byron képet csinált s szemeit felforgatva monda: - -– Ön boldog, oh Julia, oh ön még gyermek és tud mindennek örülni. - -– Ugyan hallgasson! hisz idősebb vagyok magánál jó öt esztendővel, ha -nem többel. - -– Ah Julia, az időt nem az évek teszik. Ön gyermek huszonnyolcz évvel, -én megaggott férfi huszonnégygyel. Nem az a legvénebb, a ki legtávolabb -van a bölcsőtől, hanem az, a ki legközelebb van a sírhoz, nem a napok -száma hozza meg az arczok redőit, hanem a napok terhe. Én szenvedtem -annyit, a mennyi egy ötven éves életre elég. - -– Szegény Kálmán! sóhajta Julia, a költő vállára simulva s elég gyöngéd -volt meg nem kérdezni tőle, hogy mi az ördögöt szenvedett már annyit? -Egyébiránt erre azt felelte volna Kálmán, hogy azt nem jó meghallani -emberi füleknek. - -– Lássa ön. Folytatá Kálmán, e pillanatban, midőn önnek mennyei arczát -látom, midőn szívemnek lángolni kellene azon gondolatra, hogy önt birni, -önt örökre enyimnek nevezhetni fogom, valami jéghideg sóhajtás azt -látszik súgni lelkembe: ne örülj, minden bizonytalan a nap alatt. - -– De már ez bizonyos, mert már a dispensatióért is elküldtem s egy hét -múlva rokonaink itt lesznek s menyegzőnket megtartjuk. - -– Hah! egy hét múlva? Tudja-e ön, hogy akkor augusztus tizenharmadika -van? - -– Biz én nem néztem a kalendáriomot. - -– Ah Julia. Az én sorsomra iszonyú befolyást gyakorol a tizenhármas -szám. Minden baleset a hónapok tizenharmadikán történt velem. - -– No hát megtartjuk előtte való nap. - -– Ön oly biztosan beszél, mintha a sors kezét kezében tartaná. - -– Hát ha én akarom és ön is akarja, akkor csak úgy gondolom, hogy mint -bizonyosról beszélhetünk. - -Kálmán e szóra felemelé tekintetét s mutatóujját feltartá, a magasba -intve, úgy hogy Julia azt kezdé hinni, hogy valami pókhálót fedezett -fel, mely a plafondrul csügg le s azt mutatja neki. - -– Felettünk él a sors és a sors szeszélyes. Összetört szivek, széttépett -remények a legédesebb áldozatok, mikben gyönyörködik. Oh Julia, ön -boldog, ha nem jutott szívébe azon delejes érzelemből, mely a holnap -sejtelmével tölti el a gondolatot; ha keble világában nincsenek meg azon -bűvös húrok, miken a jövendőkbe látás szilaj keze játszik; különben -önnek az arcza is eltanulná arczomtól a haloványságot. - -Julia már únni kezdé ezt a sok visiót, magnetismust s más efféle -aranyeres sejtelmeket, s hogy más irányt adjon a mulatságnak, leült -zongorájához s elkezdett rajta egy csinos fantaisiet játszani. - -Kálmán oda könyökölt a szék karjára, melyen Julia ült, sötét arczczal a -jövendőkbe látszott nézni, haját felborzolta, szemei villogtak, majd -ismét karjait összefonta s fejét a tenyerébe bocsátá, végre nem birta -tovább érzelmei súlyát, öklével homlokára csapott s a legnagyobb -exaltatióval kiálta fel: - -– Ah, egy ily pillanat! e dalt hallani, – tégedet ölelni – s kéz kézben, -szív szívben meghalni együtt, – egymásba lehelni lelkeinket! Óhajtasz-e -együtt meghalni velem oh Julia? - -– Majd, ha jó öregek leszünk, biz az szép lesz; de még egy kicsinyt -hagyj bennünket élni. - -Kálmán szánalmas arczczal tekinte Juliára, fájdalommal érezve, mily -mélyen kell a nő lelkének az övén alúl állani, midőn azt sem birja -felfogni, mi irtóztató gyönyör van abban: meghalni együtt? mikor semmi -bajunk sincsen. – Ritka ember képes ezt felfogni. - -Ezentúl Kálmán egy szót sem szólt többet, végig járt nehányszor a -teremben, mint egy vándorló lélek, a kinek egyéb passiója nincs, mint az -élő embereket ijesztgetni, azzal felkapta a kalapját s egy öngyilkos -elhatározottságával odalépve Julia elé, szívrázó hangon mondá: - -– Isten veled! Adja az ég, hogy sejtelmeim ne valósuljanak. - -Azzal kiszakítá magát jegyese karjaiból, az ajtót is majd kiszakította -sarkából s dúlt arczczal eltávozott. - -Szegény Julia egészen kétségbe volt esve, minden rossztól kezdett félni, -utána küldé az inasát, hogy nézze meg, nem tett-e valami kárt magában? s -addig meg nem nyugodott, míg az inas hírül nem hozá, hogy a tens úr a -casinóban rostélyost eszik zöld foghagymával, a miből inas észszel azt -lehete következtetni, hogy ma aligha akar hölgyekkel szóba állani. - -Ebben félig-meddig megnyugodva, délután tömérdek látogatással volt -elfoglalva Julia s megütközéssel tapasztalá, hogy a kik két-három -esztendő óta nem lépték át a küszöbét, mindenféle emberek jönnek hozzá s -czélzásokkal, tanácsokkal iparkodnak kutatni, fürkészni azt a titkot, a -mit ő már öt mérföldnyi távolságra hitt a várostól s egyik -csudálkozásból a másikba esett, tapasztalva, hogy már az egész város -tudja, miszerint ő egy hét múlva menyegzőjét üli. - -Végre kénytelennek érzé magát hermetice elzárkózni mindenféle látogatás -elől s iróasztalához ülve, elkezde egy szép, érzelemteljes levelet irni -jegyeséhez. Meggondolá, hogy mennyire széthangolhaták prózai -észrevételei a költő fellengős ábrándozásait, s mily keserű utóhangokat -hagyhattak azok annak nem földi csizmákban járó szellemében s hogy azt -jóvá tegye, belegondolkozta magát azokba a képtelenségekbe, a miket -Kálmán elmondott, ráerőszakolta képzeletére azokat a furcsa érzelmeket, -a mik sejtelmeknek nevezhetők, a miket érez az ember, ha a gyomrát -meghűtötte, vagy náthája következik, vagy midőn táncz közben észreveszi, -hogy valami kapocs szakadni, vagy fejéke lebomlani készül; ezekhez -hasonló sejtelmek között irt össze egy csomó holdas historiát, a midőn -belép a szobaleány s hoz egy levelet, melyet épen most adott át neki a -posta. - -Julia boszúsan kapá el a levelet, kizavartatván sejtelmei ködéből, de a -mint rápillantott s a kézirást megismeré, akkor aztán igazán sejtelmek -szállották meg, Kálmán irását ismerve meg a borítékon. - -Szívdobogva tartá kezében a zárt levelet. Vajjon mit ir? Irgalmas ég? -Hátha az van a levélben, hogy a midőn e sorokat olvasom, akkor már annak -irója… - -Nem engedé magának bevégezni a rémeszmét, hirtelen inte szobaleányának, -hogy távozzék s egyedül maradva, reszkető kézzel bontá fel a levelet. -Négy sűrűn irott oldal állott előtte. - -«Imádott, örökké feledhetlen angyal!» - -«Láttál-e már valaha két csillagot az égen, melyek oly közel állanak -egymáshoz, hogy puszta szemmel egynek tartaná őket az ember s melyek -világteremtés óta egymás körül forogva, csodálatos tüneményt képeznek a -csillagrendszerben s ime egy véletlen szavára a mindent kormányzó -sorsnak, egyszerre egy közülök elválik s megindulva az égen, üstökös -csillag lesz belőle, melynek végzete a világon kívül bujdokolni s -ijeszteni vészt jósló lángjaival a remegő csillagokat.» - -Juliának nem volt türelme ezt az egész astronomiát végig olvasni, hanem -egyszerre a végére futott s olvasá, a mi ott állt. - -… «miután atyám kivánsága életemre nézve vasbilincs, mely engem, mint -Prometheuszt, a sziklához lánczol, ő pedig azt kivánja tőlem, hogy -tekintetes Berkessy Gábor protonotárius úr kisasszonyát vegyem nőül, nem -marad hátra más, mint meghalnom, vagy engedelmeskednem. Ha csak -enmagamat tekinteném, boldogság volna reám nézve a halált választani, de -te rád gondolok, kinek lelkét ily eset örökre megzavarná, azért élni -fogok és engedelmeskedem, csupán te érted, csupán a te nyugalmadért. -Könyekkel szememben, szívemben a halál tőreivel irom e sorokat hozzád: -felejts el örökre engem, ki emlékeddel halok meg. Sós Kálmán.» - -Julia a holdból esett le… - -Hát ez volt az a halálos sejtelem, az a magnetismus, azok a titkos -visiók, hogy egy másikat akar nőül venni. - -A következő pillanatban hidegvérrel fogá össze a levelet a magáéval a -delnő s a nélkül, hogy arra is méltatná, hogy kétfelé repeszsze, -bevetette a kandallóba. - -Csengetett. - -A szobaleány belépett. Julia nehány szót irt s azt lepecsételte. - -– Az inas rendeljen rögtön lovas futárt, a ki Nánásy úr után menjen s ha -még az alispánnál kapja, adja át neki e levelet, ha ott nem találja -többé, menjen utána Pestre, az Arany sasba szokott szállani, ott keresse -fel. A fizetést nem kell kimélni. - -A város tele volt már a hírrel, hogy Julia férjhez megy; az volt csak -még a szerencse, hogy senki sem tudja, kihez? - -Ilyenformán Berkessy Gábor úr kisasszonyát már harmadik oldalról is -fenyegeti a szerencse; – hogy ez érdekes szerelmi csőd hová fog -fejlődni? azt időjártával, annak rende és módja szerint szintén meg -fogjuk tudni. - -Berkessy Gábor urambátyám egy hatvan év körül járó fiatal ember volt, -kinek haja és bajusza galambfehér volt már, de lelke oly ifjan maradt, -mintha most is harmincz éves volna. Mulatságokban ő volt a társaság -lelke, mindig tréfás, a nélkül, hogy valaha sértene, anekdotái hiresek -voltak a környékben s ha ebéd vége felé egyet-kettőt előhozott, -megrázkodtatta az egész társaságot, hogy az emberek a székekről forogtak -le a kaczagás miatt, a mi megbecsülhetlen dolog hosszas lakmározás után -s ha azután ő is hozzá kezdett a nevetéshez, azt a város végin is -meghallották, mert azt a menydörgő kaczagást csak akkor lehetne -valamihez hasonlítani, ha az oroszlánoknak is szokásuk volna a nevetés; -úgy hogy mikor Makón, vagy Szegeden szinészek voltak s ő betalált -vetődni valami nevettető darabba, nem egyszer megtörtént, hogy félbe -kellett szakítani miatta az előadást. Eleinte csak lassankint -buffogatott: ha! – haha! – haha! csak tartogatta a kendőjét a szájára, -iparkodott komoly képet csinálni, úgy tett, mintha köhögne, míg végre, -mintha egy bomba pattanna szét benne, kitört irtóztató hangon: -hahhahhahhaha! a könyek végig patakzottak orczáján, ütötte az öklével az -előtte álló padot, rugdalta a földet, magával ragadta a nézőket, a nézők -a játszókat, úgy hogy mikor valamelyik szinész már meghallotta az első -«ha!» felkiáltást, ugyancsak sietett elmondani, a mi szájában volt, mert -aztán szó sem volt róla, hogy szóhoz juthasson. - -Hogy én ilyen sokat beszélek Berkessy Gábor urambátyám nevetési -virtuozitásáról, ez azért van, mert szerintem ahhoz, hogy valaki jól -tudjon nevetni, nemcsak jó tüdő, hanem jó szív is kell, s erről is -ismeretes volt a derék úr az egész környékben. Egész arczulata a -leghívebb tolmácsa volt lelkének: az a jó gömbölyű kép, azok a mosolygó -szemek, ezüst szempilláikkal, az a mindenfelé mozgatható bozontos fehér -szemöldök, az épfogú piros száj s a fehér bajusz a piros orczán, mintha -hó esett volna rózsalevelekre és a félreismerhetlen szívjóság kinyomata -minden vonásaiban oly bizalomgerjesztő tekintetet adtak neki, hogy -közelében lehetetlen volt jól nem érezni az embernek magát s ha vele -szemközt ült, még a karácsonyi legatus is vérszemet kapott. - -Harmincz éves volt a jó úr, midőn megházasodott, jó, szelid felesége -volt, kivel tizenkét évig élt példás békességben, a nélkül, hogy -gyermekük született volna. Ekkor végre, midőn nem is vártak többé reá, -köszöntött be az elkésett áldás, egy kis leányka képében. - -A boldog pár még egyszer oly boldoggá lett; a kis Linácska lett öröme, -szemefénye, reménysége, dicsősége mind kettőnek. Azt szeretettel, -gyöngédséggel, hizelgéssel halmozák, mindenben kedvét keresék, -kényeztették, cziczomázták, a gondolatját is siettek eltalálni, és – -különös játéka a természetnek, – az egyetlen gyermek, nem hogy elromlott -volna annyi gyöngéd kényeztetés által, sőt mindez csak szelidebbé, -kedvesebbé tette őt, anyja szemeinek egy intésével igazgathatta őt, s -nagyobb örömöt nem ismert, mint szüleinek kedvökben járhatni; a reá -pazarlott gyöngédség, szeretet, háladatos földre talált lelkében, ép oly -gazdagon fizetve mind azt vissza, ellenkezőleg a legtöbb elkényeztetett -természettel, mely olyan szokott lenni, mint az eczet, mentül több -czukrot raknak bele, annál erősebb eczet lesz belőle. - -Alig tíz éves korában elveszté anyját a leányka, a mi ifju lányra nézve -a legnagyobb csapás, az apai gond soha sem pótolja az anya figyelmét, -sokat nem vesz észre, sokat elmellőz az apa, a mi az anya figyelő lelkét -nem kerülte volna ki. Ámde Linán e csapás sem változtatott, csupán -komolyabb lett azóta. A házi asszony gondjai lassanként az ő vállára -nehezültek s ifju nőknek legbiztosabb őre a házi gond. Ez munkás életet -ád, komolyságra vezet, megtanítja önmagát becsülni, kiirtja a -szenvelgést, álérzelmeket és az életbe vezet. - -A kis lánykából serdült hajadon lett, jóságáról, szelidségéről messze -földön beszéltek, atyjának meglehetős karban álló vagyona volt, ezt is -jól lehete tudni, mint ezt igazolni látszik azon körülmény, miszerint -eddigelé tudtunkra egyszerre három kérő indult háztűznézésre Berkessy -Gábor urambátyámhoz. - -Elvégre azonban ki kell mondanom, miszerint e jó, kedves, szelid leányka -külsejére nem volt az, a mit költői nyelven szépnek szokás nevezni. - -Valóban nagy gorombaság, a mit ezek a költő urak elkövetnek a világgal; -már szerintök annak, a ki nem tökéletes szépség, joga sincsen igényt -tartani a boldogsághoz, mind azok a nők, kiknek arczát rózsákhoz és -liliomokhoz nem lehet hasonlítani, nem is egyébért születtek, mint hogy -megcsalassanak, ráadásul adassanak pénzeikért, pénz nélkül pedig épen -elő sem fordulnak regényben. - -Pedig az élet ezt meghazudtolja: a családi boldogságot oly házaknál is -virulni látjuk, hol a nőt nem festették le almanachok számára s a -szerelem, a gyöngéd költői lélek felkeresi a szerény, igénytelen -alakokat, kedvességet, gyönyört, vonzó értelmet árasztva el azon -vonásokon, miket a természet nem alkotott festői mintának, miket ha le -kellene irni, alig tudnók elmondani, mi rajtok oly kedves? ha -mozdulatlanul lerajzolva előttünk állnának, hideg közönbösséggel -fordulnánk el tőlük, de a mint beszédessé lesznek, a mint egy mosoly, -egy ábránd, egy szelid részvevő indulat végig vonul rajtok, édes -vonzalom lep meg bennünket, az arcz, melyet a természet halaványon -hagyott, az ajkak, a szemek valami új ismerős bájt nyernek, a lélek -bebizonyítja hatalmát az alak felett, leküzdve annak hiányait s széppé -varázsolva, a mi nem az: – hanem persze ahoz is lélek kell, hogy azt -valaki meglássa. - -Linka is azon női alakok közé tartozott, kiket a természet nem tett -ragyogókká. Szerencsére azon öntudatra nem enged a természet senkit sem -jönni, hogy magáról elhigye, miszerint nem szép. Az nagy -szerencsétlenség lenne, s képes volna igen roszszá tenni az embert. -Aligha volna az jó lelkű ember, ki a tükörbe nézve, valamit fel ne tudna -fedezni magán, mi arczát kedvezővé teszi és a mit valóban más is -észrevehet rajta hosszasb figyelem után. Ezek az eszmék ugyan nagyon -ártanak a classicus fogalmaknak, s a szépműtan vissza fog borzadni annak -hallatára, hogy a nem szép is lehet költészet tárgya, de ki tehet róla, -hogy annyira elszaporodott az ember a földön, hogy egészen benőtte tarka -népeivel az olympi egyformaságot, s a néger és a lappón szépnek találja -a maga párját s még olyan vakmerő is akad, a ki azt állítja, hogy a -szellem is lehet szép. - -Mind e beszédeket pedig nem szabad unnod, nyájas olvasóm; mert azt jól -tudod, hogy ide háztűznézni jöttünk, tehát türelmesen meg kell -hallgatnod és látnod mindent, hogy hiába ne fáradtál légyen ide. - -Épen hajnalodik, a harangszó ébredőt cseng a faluban. A felkelő nap -legelső sugarai a ház ablakára sütnek s a zöld ablakredőnyök egyenkint -felnyilnak, csupán kettő marad zárva, ott még az öreg úr alszik. A -hajnali friss lég keresztül járja a szobákat, mik már akkorra ki vannak -tisztogatva, a megbecsült ősi bútorok letörölgetve, az ablakkal szemben -az üveges pohárszék nagy fénymázos czifra szárnyakkal, miknek oszlopait -aranyozott angyalok tartják, benne csészék és metszett poharak, mik -között még az is látható, melyből Gábor bátyánk nagyanyja menyasszony -korától kezdve 82 éves koráig ivott. Gyönyörű rendtartás, a hol egy -pohár 82 esztendeig eltart, még a füle sincs letörve. Oldalvást egy -magas kihúzó szekrény látható, harminczkét fiókkal cseresnyefából, -melyet remekbe csinált egy szittya asztalos, minden fiókon bronz -oroszlánfejek, melyek karikát tartanak fogaik között. Két oldalt áll két -superlátos ágy, melynek függönyeire igen szépen van kinyomtatva egy -szarvasvadászat, a magasra fölvetett párnák közt nem hál senki, de azért -minden napfényes délután kiterítik azokat a folyosóra, s úgy vetik újra; -a két ablak között áll egy ősi tükör, melynek rámája is czifrára -köszörült tükörből van, alatta egy lekapcsolható fekete bőrpamlag, mely -fölé a falon immortelle virágból fűzött koszorú van akasztva, mely -legalább is lehet félszázados. Az egyik szögletben áll egy nagy falióra, -földigérő házban, melynek ketyegése bár ritkán altat el, verése ritkán -ébreszt fel valakit, még sem múlik el nap, hogy pontosan fel ne volna -húzva; a másik szegletben végre áll a magas kecskerokka, melyen ős -időkben a nagymama szokott fonni, s melyet kegyeletből azóta senki sem -mekegtet. - -Ez az egyik szoba. - -Meg kell még azt is tudnod, kegyes háztűznéző, miszerint a pohárszék -aljában negyvennyolcz személyre való ezüst hever, a mely nem jár elő, s -a szekrény fiókjai szinültig vannak hófehér abroszokkal és sávolyos -kendőkkel, el lehetne velök látni egy restaurácziót. - -Most jerünk a másik szobába. - -Ez már a legújabb divat szerint van bútorozva. Gábor úr egy nevenapján -azzal lepte meg leányát, hogy tudta nélkül egy egész szobát divatos -bútorral szereltetett fel; kényelmes karszékek, ruganyos pamlagok, -melyek később zongorával is szaporodtak, a háttérben egy üveges chiffon, -mely tele van név- és egyéb ünnepekre kapott kedves csecsebecsékkel; a -himzett szőnyegek mind a házi kisasszony saját művei, ki a mellett, hogy -a háztartást példás renddel viszi, azon finomabb női munkákra is talál -időt, úgy osztva fel óráit, hogy egyik dolog a másikat ne mulaszsza. - -A kis himző asztalkáról nem hiányzanak az irodalom újabb termékei is, s -szépen szám számra rakva, ott látható az Athenæum is és a Regélő, az ő -Honművészével együtt, ekkoriban a magyar szépirodalom időszaki -képviselői. - -E teremből nyílik Linka hálószobája, oltártiszta kis menedék, szellős -ablakkal, mely a kertre nyílik, a nagy mályvarózsák betekintgetnek -rajta; a falon rézkalitkában kanári madárka berzenkedik, tollát -borzolgatva, s ha úrnője szavát hallja, olyan éneket kezd, hogy majd -megszakad picziny szíve bele. Meglepő csín és rend mindenütt, egy -félrecsúszott redő nincs a függönyökön, egy elhajított tárgy nem hever -sehol, sem egy gondtalanul levetett öltönydarabot nem látni, – szék, -asztal nem áll útban, a varróasztalból nem csüggnek czérnák, galandok, a -zsurolt padlat oly fehér, mint a lisztláng, olajfolt, sáros láb nyoma -keresve sem található rajta, csupán a kis kanári szemtelenkedik néha, -elszórva a kendermagot, melyet úrnője azután, valahányszor bejön -szobájába, szemenkint szedeget fel utána. - -A terem tulsó ajtaja egy előszobába vezet, innen nyílik az öreg úr -hálószobája: ne zörögjünk, mert még alszik. Az épület tulsó szárnyán -vannak a vendégszobák, konyha, éléstár és cselédszoba, körül négyszegű -oszlopokon nyugvó fedett folyosó vonul, ellátva padokkal, itt szokott -pipázni az ismerősök, szomszédok, komák és atyafiak egyessége, jó -árnyékban, ha a nap süt, jó szárazon, ha az eső esik. - -Még csak most kezd a nap a fákon keresztül sütni, az udvaron nagy a -sürgés-forgás, az aratónépek készülnek indulni a tarlóra, vidám barna -leánykák tréfálóznak nyalka legényekkel, az öreg béres, kifent -bajuszával, kihajtja czímeres szarvú ökreit a kútra itatni, s míg ő a -kankalikos kútgémet nyikorgatja, a kis béres a szekér-oldalon olyan -hegyesen fütyörész, mintha az övé volna ez a világ kétszer. A pitvar -alatt a hajdú nagy tusakodásban látszik egy pár ezüst sarkantyús -csizmával, melyet olyan fényesre törekszik kefélni, hogy akár -megborotválkozzék belőle, a ki felhúzza; a nyitogatott konyhaajtón -keresztül csapódik a jó friss rántásszag. Végre kilép a folyosóra a házi -kisasszony. Arcza, mert a tűznél volt, szokottnál pirosabb, s fehér -kendőcskével van bekötve, mely árnyékot tart fölötte. Kijön és kenyeret, -pálinkát oszt az aratóknak, ezt sem azért teszi, mintha gazdálkodnék, -sőt ellenkezőleg, hogy mindenkinek elege legyen. Lám, az ifju leányzók -számára, kik még az égett bor áldásait nem ismerik, külön rántott levest -főzött, hogy éhen ne menjenek a dologra, s addig meg nem nyugszik, míg -meg nem győződött felőle, hogy adományaiból mindenki részesült. Az -aratók útra indulnak jó kedvvel, az ökrök kolompja, az öreg béres -ostorkongatása s a kis béres füttye elhangzik; az apró marhácskák serege -előjön, felugrálnak a nagy malomkő asztalra a diófa alatt, hol a -munkások reggeliztek, felszemelni az elhullott morzsát, s törik magokat, -midőn a kis gazdasszony szakajtó kosárral kezében újolag megjelen, s -mindeniket a maga szokott nemzeti dialectusán hívja magához. - -Most ismét a konyhai gondok jönnek a sorba, a kávépörkölés ismét a házi -kisasszony dolga, mert ha másra bízza, vagy egyenetlenül pörkölődik, -vagy megég, a mi kellemetlen ízt ád; takaréktűzhelynek még ez időben -híre sincs, mindent lángnál és parázson kell főzni, s nagy gondot ád a -szakácsnénak a felügyelés, hogy lábasaiba ne csapjon a láng, be ne -hordja a pernye, s sokkal több bajjal jár a konyhát oly tisztán tartani, -miként ez. - -A hajdú ezalatt asztalt terít az előszobában, a kanál és findzsazörgésre -felébred az öreg úr, s megtudja, hogy kávét ütött az óra, s nem sokára -kinyitja ajtaját és teljes ornatusban kilép, lábán a sarkantyús csizma, -mentéje panyókán vetve nyakába, sűrű rövidre nyirt őszhaja födetlen, a -pipa megtömve szájában. A hajdú szerencsés jó reggelt kiván, három -ásitozó agár előnyujtózkodik az asztal alól s barátságos indulattal -ugrál az öreg úr nyaka közé, ki csendes lélekkel kimegy a konyhába -pipáját meggyujtani, jól tudva, hogy leányát ott fogja találni. Linkának -épen mind a két keze tele van lábassal, serpenyővel, miket nem tehet le, -ennélfogva a mint meglátja apját, a legkedvesebben csengő hangon szól: -«jó reggelt, kedves édes apám, ugyan kérem szépen kedves édes apám, -tartsa ide a kezét.» - -– Minek? kérdé az öreg úr, de csak oda tartotta a leány elé. - -Hát csak azért, hogy oda hajolhasson és megcsókolhassa; mert kezei nem -voltak szabadok. - -Az öreg úr megczirógatá leánykája arczát, s azzal kikeresve egy darab -menyecske szemű parazsat a tűzből, azt elébb két ujjával felkapta, -azután a tenyerében megrázogatta, úgy ereszté a debrői tetejébe, hüvelyk -ujjának körmével belenyomogatva. - -A reggelizésnél Linka szedi a czukrot az öreg úr findzsájába, ki nagyon -édesen iszsza a kávét, ő tudja már milyen erősen, milyen feketén kell -azt csinálni? úgy, hogy Gábor urat annyira elkényezteté, miszerint ő -idegen asztalnál meg nem tudja inni a kávét. - -Most még csak egy helyzetben kell bemutatnunk a kis gazdasszonyt; láttuk -szobáit, konyháját, most csak azt kell még látnunk, mikor pöröl. Mert a -jó gazdasszonynak okvetlenül pörölni is kell, nagy háztartás sok bajjal -jár, s a hibát elnézni legnagyobb hiba. Hanem épen az a mesterség, -pörölni tudni kellemmel, méltósággal, hogy az embert se meg ne utálják, -se ki ne nevessék érte. Hogy Linuska így tudjon már pörölni, azt ne -kivánjuk tőle; ő rendesen jó kedvet szokott aratni, mikor valakit -megszid. Épen kávéját hörpölgeti, egy akkora findzsából, mint egy jókora -dióhéj, a mint egyszerre nagy kutyaordítás hallik a konyhából, mintha -valaki riogatná az agarat. - -Hah! egyszerre leteszi csészéjét, s rohan ki az előszobába. - -– Ki bántja azt az állatot? kérdi galambharagtól reszkető hangon. - -A cselédek mind kaczagnak, a hajdú befogja a száját, s úgy iparkodik -megfelelni. - -– A Fecske felugrott a tűzhelyre. - -– Hát azért mindjárt ütni kell, kinozni a szegény állatot? Annak az épen -úgy fáj, mint magának; jól esnék magának, ha mindjárt megütnék, mihelyt -a tűzhelyhez közeledik? - -– De hiszen nem bántotta senki, hanem bele dugta a fejét a tejes -köcsögbe, s most nem tudja kihúzni, azért ordít. - -– Igen, mert maguk a rendetlenek, – gyere ide Fecske kutyám; – mert nem -kellene a köcsögöt a tűzhelyen hagyni, – gyere innen szegény kis kutyám. -– Bántottak ezek a rossz emberek. (Kénytelen volt eltörni a fazekat, -hogy a kutya fejét kiszabadítsa.) - -– Hiszen tudni való, hogy a köcsög a hibás, nem a kutya. Kötekedék a -hajdú. - -– Igen, csak nem hagyhatom megfulladni egy köcsög miatt. - -Azzal visszatért atyjához, ragyogó arczczal jelentve: - -– Ugyancsak jól összeszidtam őket. - -Épen a reggeli végeztével érkezik a városba küldött hetes, hozza a hóna -alatt a postáról kapott mindenféle ujságokat. Az öreg úr megtartja -magának a Jelenkort, Linkának jut a Regélő. - -Míg az öreg úr nagy figyelemmel követé Esparterot és Zummalacarreguyt, -azalatt Lina egy futó pillantással át akará tekinteni a Regélő szende -hasábjait, mert arra csak este ért rá, hogy egészen figyelmesen -átolvassa, s ime a mint a legelső lapra nyit, egy sonett tünik szemébe -ezen felirással: «B**ssy Linához». Hirtelen összecsapta a lapot, mintha -valami lélekidéző könyvbe tekintett volna, s azt oly zajjal tevé, hogy -az öreg úr, ki épen akkor egy kezdendő tengeri ütközet ágyúi előtt állt, -felriadt rá: - -– Mi lelt? - -– Semmi sem, szólt a leány, majd elhalaványulva, majd elpirulva, csak a -lap akart kiesni a kezemből. - -Nem hazudott, mert csakugyan ki akart esni a kezéből. - -Gábor megcsóválta a fejét, s sietett tovább olvasni, nehogy híre nélkül -összelőjenek azalatt egynehány flottát. - -Lina pedig összehajtá négy-öt rétbe a lapot, s kis köténye zsebébe -dugva, nesztelenül kisompolyodott a szobából, fogta kis öntöző kannáját, -kiment vele a kertbe, s elkezdé virágait öntözgetni. Szentül föltette -magában, hogy azt a lapot nemcsak hogy maga nem fogja olvasni, sőt úgy -eldugja, hogy senki soha rá ne akadjon. Ez erős szándékkal megöntözgeté -szegfűit, ibolyáit, szüntelen azt fürkészve, hogy hová dughatná el a -lapot alkalmas helyre? mert hogy elégesse, ahoz ismét nagyon kegyetlen -szív kellett volna; míg végre az üvegház előtt eszébe jutott, hogy -vannak abban nagy cactuscserepek, melyeket soha sem szokás helyökből -kimozdítani, azoknak egyike alá majd elrejti, s e szándékkal belépett az -üvegházba. - -Ott széttekintve, látta, hogy egyedül van. Az egyedüllét kedves -keresztanyja minden gyöngeségnek; a mint kivevé zsebéből a lapot, nem -állhatá meg, hogy még egyszer bele ne tekintsen, hisz itt nem látja -senki, ha el fog is pirulni, s mintha valami nagy szégyenlendő dolgot -követne el, remegő kézzel kibontá a lapot, s olvasá szívdobogva a hozzá -irt költeményt. - -Azon faja volt ez a verseleteknek, mik húsz év előtt alkoták az ifju -irodalmat (mert nálunk mindig volt ifju irodalom, mely soha sem érte meg -az öreg kort), szorongatott lelkesedés, egetmászó poézis, étvágytalan -kivánságok, szárnyas betűk, hangzó szavak; mik akkor oly kedvesek -voltak, s mikben volt legalább annyi jó, hogy ha nem volt is bennök -érzés, legalább nem is csábítottak érzeni. - -Lina pirulva futá végig a sonett sorait. Megtudá belőlök, hogy ő az -Isten legszebb angyala, s hogy van egy rózsavirány, melynek -bájzengedelmein elandalogva merengeni és hollófürteinek éjsátorában -lelni boldog halotti szemfödélt, – nem különben feltámadni sötét -szemeinek fekete napsugárai által egy gyönyör koránydús új üdvderületre -nagy hajlandósága volna az alólirottnak, állván ott S-s Kálmán, Sz-ről. - -Lina ismerte már ez ifjut; többször találkozék vele Sz*en megyegyűlések -alatt. - -Átolvasva a sonettet, még sem találta azt olyan borzasztónak; kivéve -természetesen annak költői oldalát. - -E perczben hirtelen nevét hallá kiáltani a kertajtóból: - -«Lina kisasszony!» - -Ijedten rejté el a lapot ismét köténye zsebébe, s halvány arczczal, mint -kit valami rossz tetten kaptak, lépett ki az üvegházból. - -– Vendégek érkeztek, siessen! kiáltozott eléje az érte küldött szolgáló. - -Már akkorra bementek a szobába, csak az ősi bárka állt az udvar közepén, -a három szomorú paripával, melyekről Marczi akkor szedte le a hámot. - -E szerint tudjuk, hogy kik jöttek? - -Lina sietett a szobába, levette fejéről a kendőt, melyet a napsütés -ellen kötött, lesimította a haját kezével, s hallva, hogy egy szobában -nagy örvendetes hangon egyszerre négy ember beszél, oda benyitott. - -Csakugyan ők voltak. - -A kedélyes falusi úr, a regnáló asszonyság, a hórihorgas siheder és a -szeretetre méltó kis fiu. - -A szomszéd faluban állomást tartottak az éjjel, s csak korán reggel -indultak el, a mi azon sok oldalú czélból történt, hogy a lovak -kipihenhessék magokat, s nyargalvást hajtsanak be az udvarra és hogy -mindenki gálába tehesse magát, a mi meg is látszott. A derék asszonyság -fel volt ékesítve nagy sárgazöld szivárványos szalagú főkötővel, melynek -keményített bodra úgy fogta körül a fejét, mint a hogy a napot festik a -kalendáriumban, volt rajta egy világoszöld selyem viganó, melynek a -nyolczszáz huszonkettediki divat szerint oly rövidnek kellett lenni, -hogy az alsó szoknya tenyérnyi himzete alóla kilássék, öve is volt nagy -bronzcsattal, csaknem a hóna alatt átkötve s ezüst színű piros virágos -selyemkendő volt felülvetve díszesen. - -Menyhárt úr meg volt borotválkozva, s a haja felborzolva nyalkán, -inggallérja szeretett volna felállni, de nem lévén kikeményítve, csak a -jó szándéknál maradt; mellénye fehér pikét volt, már egy kissé -halaványsárga is, fél felére kifityegett a bodros tászli, oldalzsebében -egy irtóztató nagy óra árulta el magát részint terjedelme, részint oly -hangos ketyegése által, hogy szinte bele beszélni látszott a -discursusba, az egy szép fekete zsinórra volt kötve, melyet nyakbavetve -kellett viselni, mint valami kardkötőt. A tegnapi zöld dolmány helyett -feszes tobákszín kaput volt rajta, hosszú és keskeny szárnyakkal, mik -csaknem földig értek, s a magyar nadrágot pantalon váltá fel, sárga -ánginétből, felül nagyon bő, alól nagyon szűk. Kiegészíté mindezt egy -magas hengerkalap, mely most közbámulatra az asztalra volt téve. - -Sándor öcsémen a juratusi atillája volt, meggyszín bársony mellénynyel, -s különösen meglátszott rajta, mennyire más embernek érzi magát az -atilla-dolmányban, mint mikor a bonzsur van rajta, a bonzsur egészen -leverte, alázatossá, szégyenlőssé tette; az atilla önbizalmat, -bátorságot öntött szívébe. Most nem bújt a kályha mögé, nem csókolt -kezet a hajdúnak, sőt iparkodott magát kéz alatt tartani, s komázva bánt -mindenkivel. Ez is egy vonás a siheder évekből; – ha vásott kaput van -rajta, kikerül előtted, hogy ne legyen kénytelen köszönni, ha új kaputot -öltött, keresztül bukik rajtad, s azt várja, hogy te köszönj neki. - -Még a kis kadét is változásokon ment keresztül, meg volt mosdatva és -megfésülve simára és megpofozva szelidre; az utolsó állomáson előre -megverték jól, hogy majd a háznál rosszul ne viselje magát, az egész -úton végig sírt, szerencsére elfáradt bele és most pihen. - -A mint Lina belépett, Zsuzsi néni azonnal felugrott és eléje szaladt, -átölelte, összecsókolta, a fejkötőjét egészen félrenyomta s diadaltól -sugárzó arczczal vezeté a szemérmesen elpiruló leánykát családja többi -tagjai közé. - -– No te lurkó! szólt Sándor öcsémhez fordulva, gyöngéd anyai -gorombasággal, hát nem derék leányt választottunk mi a számodra he? Te -pokolszülötte nem vagy érdemes rá, hogy ilyen derék leányka rád nézzen. - -Sándor öcsém fanyalgó mosolygással tekinte Linára, mintha azt gondolná, -hogy sokkal szebbnek képzelte mégis, mielőtt látta. Hanem az is -meglehet, hogy a csizmái igen szűkek voltak, s elég rosszul esett neki, -hogy a székről fel kellett állania. - -Linkát először meglepte ez a cordialis bevezetés, később szelid -szégyenpirulással menekült atyja mellé, mintha védelemre szólítaná fel -ennyi váratlan megtámadás ellen, mit az öreg úr észrevéve, a zsoltári -versként «ő paizsát ragadá elé» s lándzsát tört az ostromlókkal. - -– De már a leányomat nem rabolják el tőlem oly könnyen, hugom asszony! - -– De biz elviszszük azt, vagy itt hagyjuk a fiunkat is urambátyámnak. - -– Jól van, azt már nem bánom, akár mind a kettőt. Az én fiaim lesznek. -Elfogadom. - -Utczu a fiam Péter megijedt erre a szóra, oda veté magát az apja térdei -közé, s átfogva két kezével annak két lábszárát, elkezde ordítani: – Én -nem leszek ennek a bácsinak a fia, engem vigyenek haza. Én a tátinál -maradok! - -Bevégezte e tréfás jelenetet Gábor úr iszonytató kaczagása, mint mikor -operák végén egyszerre beleszabadul az öreg dob és trombita az énekbe s -nem hágy egyebet hallani. - -Menyhért bácsi valahogy lefeszegette a lábairól a kis kullancsot, s oda -lódítá az anyjához; kapaszkodjék abba. Lélekadta fia! - -– Soh’ se bántsátok, monda Zsuzsi néni, majd mikor őtet házasodni -viszszük, ő sem fakad sírva, ha ott hagyják, a hol szép leány van a -háznál. Hiszen lenne csak urambátyámnak még egy leánya, a ki neki való -volna. - -Menyhért úr beleszólt. Szükségét érezte valami okosat mondani: - -– Ne szólj asszony. Lásd meg, hogy ki előtt beszélsz? Itt fiatal -ártatlan leányzó van jelen, a ki elpirul, mikor te házasságról beszélsz. -A házasság olyan dolog, a miről addig beszélni sem szabad a leányzók -előtt, a míg meg nem történt rajtok; nekik azt sem szabad tudni, hogy az -micsoda? Sőt én nagyon helyeslem, hogy a törököknél addig nem is látja a -menyasszony a vőlegényét, a míg… - -Ebben a perczben rálalált tekinteni Menyhért úr a felesége orrára. Hát -milyen mozgásokat vitt az véghez! volt neki valami különös mestersége az -orrát hol felfelé, hol lefelé igazgatni, s ha mindez nem volt eléggé -sikeres, elkezdett némán tüszkölni, de sűrűn. - -Menyhért úr abban a pillanatban úgy belesült a beszédbe, hogy azt sem -tudta, hol jár. - -– Gyerünk, nézzük meg a lovaimat, szólt közbe Gábor úr, s ha szívéhez -gonoszkodás férhetne, hajlandók volnánk azt hinni, miszerint az -elkezdett beszédnek megillető auditoriumot akar szerezni. - -Menyhért úr egyszeriben készen volt a lovakat megtekinteni. (A legszebb -négyes fogatot bizonyosan a leányának fogja hozományba adni, gondolá -magában.) - -– Mi pedig kimegyünk a kertbe Péterkével, monda Zsuzsi néni. - -– Aztán leszaggatunk sok virágot, örvendezék Péter. - -– Azt nem szabad, te kis bolond, feddé őt az édes mama. Hanem lepkéket, -bogarakat fogdosni azt szabad. - -Más emberek előtt az ilyen szavakért baraczkot kapott volna a fejére a -szeretetre méltó fiucska, hanem itt édesen kellett magát viselni -mindenkinek, hogy azt higyjék, miszerint ez az egész család csupa -tejből-vajból készült. - -Sándor öcsém e közben csak nézett, hogy vajjon a lovakhoz menjen-e, vagy -ő is bogarakat fogdosni vállalkozzék? míg Linka szerényen várta, hogy -atyja mit fog vele parancsolni. - -– A fiatalok csak hadd maradjanak együtt, vágott hirtelen közbe a -mindenen keresztül látó Zsuzsi néni. Hadd beszélgessenek, hadd -mulassanak egymással; az ilyen ártatlan kedvteléseket soha sem kell -megakadályozni. Gyerünk apjok. - -Ez azt tette, hogy nem szükség ellentmondani. Az atyafiságos társaság -egyedül hagyta a fiatalokat a maguk ártatlan kedvteléseire. - -A helyben maradt felek átlátták, hogy már ezen az ártatlan kedvtelésen -át kell esni, s nyugodt lélekkel megadták bele magukat. - -Linka leült az egyik ablakhoz, legkevésbbé sem lévén ezen jelenet által -meghatva. Azon szelíd kedélyű lények közé tartozék ő, kik megszokták -már, hogy semmi beleszólásuk se legyen tulajdon sorsukba, kik tudják -magukról, hogy a természet őket nem jogosította fel magukat -csodaszépeknek, vagy elméseknek tartani, s ennélfogva valami kitünő -állásra soha sem tarthattak igényt a világban, kik ha rajzolnak is -lelkeikben ideált, örökké temetve marad az, s kit mélyebb belátás, vagy -gyámkodó kegyelet oldalukhoz vezet, ahoz nem visznek ugyan lángoló -szerelmet, de tiszta, törhetlen hűséget igen, s egy sóhaj, egy köny el -nem árulja egész életükön keresztül, hogy a szív üresen maradt. - -Ő tehát leült nyugodtan himző asztala mellé, míg a tulsó ablakban Sándor -úrfi húzta meg magát, egy nagy olajfestményre bámulva, mely egy szép -piros pásztorleánykát ábrázolt. Bizonyosan arra gondolt, hogy milyen -sokba kerülhetett annak a képnek a rámája. - -Linka észrevette a bámészkodást, s hogy megkezdhesse a beszédet, -megszólítá Sándort. - -– Azt a képet nézi, ugy-e mennyire nem hasonlít hozzám? - -– Magához? kérdé elnevetve magát Sándor. Ohoho! Dehogy hasonlít. - -– Sokkal pirosabb, mint én vagyok. - -– Az ám. - -– És kövérebb, mint én. - -– Persze, sokkal. - -Linka azt kezdé hinni, hogy szerencséjére olyan emberrel akadt össze, a -ki szereti megmondani az igazat. - -– Én nem is tudom, hogy miért akart engemet az a festő szebbnek festeni, -mint a milyen vagyok. - -Sándor most vette észre, hogy milyen balga feleleteket adott és sietett -magát kivágni. - -– Az az hogy nem szebb ez a kép, mint a kisasszony, sőt inkább csúnyább, -mert ennek görbe is a feje, az egyik része az arczának szélesebb, mint a -másik. - -Linka átlátta, hogy egy becsületes emberrel van dolga, a ki annyit sem -ért a képekhez, mint a bivaly. Más thémát kellett kezdeni. - -– Kegyed Pesten lakott, megismerkedett ugy-e bár az ott lakó költőkkel? - -– Oh igen bizony, – voltak nagy költők közöttünk, a kik igen sokat -elköltöttek, de én nem sokat költöttem, hat forintom járt minden hónapra -a princzipálisomtól, meg ebéd, vacsora. - -Linka nagyot nevetett, azt gondolta, hogy Sándor élczeskedni akar; pedig -nem volt szándéka. - -– Menjen kegyed. Nem olyan költőket értettem, hanem versirókat. - -– Úgy? szólt Sándor szétnézve a világban, bizony olyat nem láttam -Pesten. - -– De műveiket szokta olvasni? például Vörösmartyt? - -– Oh azt igen. Ugy-e az az, a mit Kisfaludy irt? - -– Dehogy! Hiszen Vörösmarty maga a költő. - -– Ahán! Tudom már! Ő irta Kisfaludyt. - -– Ejnye, kegyed én velem tréfál. Csak nem akarja tán elhitetni, hogy -épen nem ismeri a magyar költészetet? - -– Üm. Furcsa. Hát azért ha egyet nem ismerek, ismerhetek olyat, a kit -meg más nem ismer. Szeretem én a verseket nagyon, tudok annyit -könyvnélkül, hogy. - -– Szépek? Irjon le nekem a dalgyüjteményembe egy párt. Kiktől vannak? - -– Hát a legszebbek Vad Jánoséi. - -Linka rábámult. - -– Kicsoda az a Vad János? - -– No látja, azt meg maga nem ismeri, pedig Kőrösön poéták præceptora -volt. - -– S szép munkái vannak? - -– Hm. Elhiszem azt. Milyen verse az a «Kikeletkor» csupa merő -alcaicusokban, meg «A hurkához», meg «Tóbiás napra», azután meg «A -kukoriczaszár panasza a felfutó bab ellen». Tyhű! az valami felséges! -Hát még aztán a «Repüljetek muzsák!» a mit examenre irt, mikor a -szülőktől búcsúzik!… - -– S hol jöttek ki mindezek? kérdé Linka szorongatott tekintettel. - -– Hát a «Hippocrenében». Felelé Sándor bizvást. - -– Mi az? Rebegé Linka ájtatos félelemmel. - -– Ujság. - -– Még én nem láttam, sóhajta a szegény leány belső szemrehányással. Hol -jelenik meg? - -– Hát Kőrösön. - -– S ki adja ki? - -– Hát a diákok. Irják maguk, kinek szebb irása van, s elhordják a szép -kisasszonyoknak olvasni. Az az hogy én nem hordtam ám sehova; sietett -megigazítani magát a jámbor, nehogy valaki feltehesse róla, miszerint ő -még kisasszonyokhoz is járt. - -Boldog Isten, hány ember van ilyen, a ki azóta, hogy az iskolából -kijött, semmit sem tanult, s megvénül a classisokból elhozott eszmékkel; -aztán legyen neki az ember felesége. Nekem van egy tanuló társam, a ki -ezelőtt tizenegy esztendővel igen ügyesen tudott elmondani egy paraszt -anekdotát. Az idén találkoztam vele, három szót váltottunk, a -negyediknél megint elkezdte ugyanazt az anekdotát. Aztán legyen neki az -ember jó barátja. - -Szerencsére ez ártatlan kedvtöltésnek ezuttal félbe kellett szakadni, -komolyabb gondokat idézvén elő a sors ez alatt; – történt ugyanis, hogy -míg a két öreg úr a lovakat vette szemlére, az alatt Zsuzsi néni -leszállt a kertbe, tulajdonképen nem abban gyönyörködni, hogy milyen -szépek a virágok? hanem inkább, hogy tudomást szerezzen felőle, vajjon -mint ért a leendő menyasszony a konyhai kertészethez? Péterke ez alatt -felszabadíttatott, hogy fogjon lepkéket és bogarakat, mely utasításhoz -híven elkezde a kis fiúcska keresztül-kasul nyargalózni a virágágyakon, -spárgatelepeken, kergetve azokat a sunda egyszínű sárga lepkéket, a -milyen milliom van egy kertben, mikor jó nap süt; végre lefogott egyett -a sipkájával, s vitte nagy diadallal az anyjához. - -– Mámi! fogtam bogarat hihi! - -A mámi épen azon törte a fejét, hogy minek az a tengeri gyöp az ágyak -szélén, mikor ha e helyett endivia saláta volna, azt meg is lehetne -enni. - -– Jól van fiacskám, csak tedd el. Majd megmutatjuk a Linka néninek; hogy -megörül neki. - -Végre a nagy bogárfogdosás közben a méhekhez talált vetődni, s látván, -hogy ott sok bogár van, nosza rajta, vadászatot indíta ellenük, azok -aztán megcsipkedték úgy, hogy mire az anyja a nagy ordításra oda rohant, -már akkor az egyik arcza akkorára volt dagadva, mint egy czipó, a szeme -egészen eltünt a daganat miatt s a szája úgy félre ment, hogy csak -oldalvást lehetett meglátni. - -A szerencsétlenség megtörtént; nosza mindjárt hideget, meleget, olajat, -pálinkát, ki mit tudott tanácsolni, applicáltak a gonoszul járt ifju -ember orczájára; de a daganat azért megmaradt. Ennek a jövendője három -napra biztosítva van. Veszteg fog egy helyben ülni, vagy feküdni, -bekötött orczával, a mellette ülő hentesné minden félórában hideg vízzel -fogja borogatni. Annyit nyertünk vele, hogy a bekövetkezendő -végzetteljes napok alatt nem fog mindenütt láb alatt lenni. - -Linka szaporán a konyha után látott, a mi igen jó ürügy volt rá nézve az -ártatlan kedvtelésből megmenekülni. Ott hallá nem sokára az újon -érkezett hintó gördülését. Nem is figyelt rá, csak a pecsenyére és -lábasaira volt gondja. Azt azonban meg nem gátolhatta, hogy a kiváncsi -szolgálók az ablakhoz ne fussanak, megtudni, hogy ki érkezett, s nagy -ujongatva beszéltek onnan: - -– Jaj, kisasszony! Be gyönyörű hintó járt be, ez ám a kocsis, nem olyan, -mint az a Marczi, hogy lobog a gyolcsingeujja! Most meg egy eszemadta -szép gavallér ugrik ki a hintóból, s úgy emel ki egy derék úri -asszonyságot, meg egy kis piros kisasszonyt. Ez már aztán a vőlegénynek -való legény! - -– Ugyan mit fecsegtek, szól bele boszúsan Linka, jobb lenne, ha az -edényekhez látnátok. - -De azok még el se jöhettek az ablaktól, midőn új zaj ragadta meg -tudnivágyásukat. Egy ló vágtatása hangzott az udvaron, s a mint a ló -megállt, s a lovag leszállt róla, finom affectált orrhangon e szavak -hallatszának kívül, – hihetőleg a házi úrhoz intézve: - -– Én Sós Kálmán vagyok. Kivántam tiszteletemet tenni. - -De már erre a szóra Linka csakugyan a tojáshéját vetette a liszt közé a -sárgája helyett, s ezen ismét annyira megijedt, hogy a kötényzsebbe -dugott Regélőt minden további gondolkozás nélkül a tűzbe vetette. - -– Mit csinál a kisasszony! kiálta fel a terjedelmes szakácsné, hisz mind -bele hordja a tűz az ételbe az égett papirospernyét! - -S hogy tetézve legyen a baj, még az öreg úr is kijött, sugárzott az -arcza az örömtől, s olyan gonosz volt, hogy a leányához lépve, egy szót -se szólt neki sokáig, csak nézett rá és mosolygott és hunyorgatott a -szemeivel kedélyesen, míg a szegény leány semmit sem látszott jobban -óhajtani, mint hogy bárcsak valami csoda által valahogy lesülyedhetne a -pinczébe. - -– Tetszik valami, édes atyám? mert végtére megszólalni. - -– Az nem tetszik, hogy te a konyhában vagy. - -– Miért, édes atyám? - -– Mert ma mindent el fogsz sózni. - -Szegény Linka, ha lehetett volna még jobban elpirulnia, mint a mennyire -már elpirult, még tán azt is megtette volna; mert jól értette a tréfás -czélzatot, s tetézte zavarát még a szakácsné is. - -– Jól teszi tekintetes uram, vigye be innen a kisasszonyt, úgy is -minduntalan bajt csinál, a tojáshéjat üti a tálba, s mindenféle -papirosokat éget. - -Linka csitítani akarta a cselédet, arra valamennyi elkezdett lármázni; -végre meg kellett adnia magát, s apja karjába fogózva, elhatározni magát -a nagy áldozatra, hogy a konyhát elhagyja, s a vendégek közé menjen. - -Pedig milyen jó menedékhely hasonló esetekben a szegény lányokra nézve a -konyha. - -Most lássuk a csatatért. - -A pamlagon ül egy felől Zsuzsi néni, ki az orrát szüntelen boszantva -mutatóujjával, hevesen iparkodik valamit magyarázni, suttogva a pamlag -másik szegletében ülő csendes asszonyságnak, kiben Károly anyjára, a jó -Tállyainéra ismerünk, s kinek nincs nagyobb törekvése, mint hogy magát -mentül csendesebbnek mutassa; sorsában megadva magát, szótlanul -hallgatja Zsuzsi néni folyton folyó hazugságait, mikbe az olykor úgy -belekeveri magát, hogy maga sem tud belőle kihatolni. - -Mellette áll Sándor öcsém, ki egészen kilátszik sodrából véve, ennyi -embert látva egy rakáson, bár annyira még az esze nem jár, hogy köztük -két vetélytársat is gyanítson. Menyhért úr halk hangon egyremásra tartja -bölcs tanácsokkal, hogy miként viselje magát, mikor szól, mikor beszél -és mikor valamit mond; az asztalnál késre, villára vigyázzon, a kenyeret -ne harapja, hanem vágja késsel, a száját ne törülje az abroszba, -arravaló a szalvéta, a poharát fel ne döntse, a sótartóba ne körömmel -nyúljon, hanem kés hegyével, a levesre ne igyék, teleszájjal ne -beszéljen, az eczetet, olajat, szájmosó-vizet meg ne iszogassa. Továbbá, -hogy háttal senkinek se forduljon, másnak a szavába ne vágjon, nagyon ne -röhögjön, s több efféle, mik Sándor öcsémnek még azt a kis bátorságát is -elvevék, a mit az új atilla kölcsönzött neki. - -A tulsó oldalon Károly áll, csinos, fesztelen alak, könnyelmű arczán nem -látszik semmi ünnepélyes feszesség, lassan enyelegve beszélget hugával, -a kis pajkos Lizával, kinek hamis szemei el-el vágnak néha a tulsó -oldalra, mi közben mindig talált valami igazítani valót bátyja -nyakkendőjén, inggallérán, hajfürtein, egy-egy vékony pehelyszálat -levenni öltönyéről, mindent titokban, hogy rajtunk kívül senki sem veszi -észre. - -Végre az ablakban áll Kálmán a költő, karjait összefonva, s hátát egy -karosszéknek vetve. Arcza minden elképzelhető szerencsétlenséget -iparkodik kifejezni: az ilyen boldogtalan arczoknak nagy hatásuk van a -fiatal leányokra; halvány holdas kép, titkos sóhajtások, szomorú -mosolygás, mikor más nevet; félre vonulni egy szegletbe, ott a hol -mindenki látja, midőn a többiek mulatnak, vigadnak, s onnan világgyűlölő -képpel tekinteni le az emberi hiúságok piaczára; egyet-egyet köhinteni, -s ha kérdik, mért köhög? szelid, andalgó megnyugvással tenni mellre a -kezet, s beszélni közelgő őszről, lehulló falevelekről, s édes álomról -lehullt falevelek alatt, költői hasonlatokat mondani, hogy e köhögés -hangja – koczogtatás a túlvilág kapuján, s más effélék mindig biztos -sikerrel használhatók tapasztalatlan szívek ellenében. - -Ily csatarendben foglalták el a tért az ellenséges prætendensek. -Legerősebb közöttük kétségtelenül a Gulyási Sajtári család. Őket a házi -úr régi barátságos ismerete, korábbi igéretei és saját merészségük, s a -minden ostobák védistene, a szerencse, legkedvezőbb helyzetbe állítá, -daczára annak, hogy a kis népfelkelés, a mindent törő Péterke a méhek -elleni harczban előlegesen demontiroztatott. Kálmán, a költő, eléggé -veszélyes egymagában véve, verseiben forralt titkos lázítások és -szívbeli összeesküvések által, míg Károlynak a legkedvezőtlenebb helyzet -jutott. Őszinte, becsületes szív, hazudni nem tudó ajk, tettetéshez nem -értő arcz; hozzá még az a baj, hogy szegény édesanyja nem hogy fiára -erényeket és jó tulajdonságokat iparkodnék ruházni, sőt valahányszor -róla beszél, nyilt szívvel elmondja mindenkinek, hogy ez biz egy korhely -fiu, a ki mind tanuló, mind juratus korában igen sok pénzt elköltött, -nagy kártyás és más mindenféle rossz tulajdonság megvan benne. Úgy, hogy -szegény fiunak akár előre karjára mernők akasztani a kosarat, ha -szerencséjére Liza képében egy furfangos kis nemtő nem volna mellé adva, -ki alkalmasint megforgatja még az egész társaságot. - -Gábor úr belépett, leánya kezét hóna alá szorítva, s odavezette őt -Tállyainéhoz. A leányka kezet csókolt, a két asszonyság középre ültette -őt a pamlagra, mely alkalommal igen érdekes volt elnézni, mennyire -iparkodik őt Zsuzsi néni beszéddel, hizelgéssel, magasztalással, izetlen -kérdésekkel elfoglalni, hogy a másik asszonyságot szóhoz ne engedje -jutni. - -– Oh milyen szép, milyen kedves, micsoda fehér kezecskék, még csupa -gyermek s már milyen nagy gazdasszony. Láttam a kertjét, már azt meg -kell engedni, hogy rémek. Milyen káposztafejek! Aztán ez a frizura. -Mindig ez volt a legkedvesebb. Láttam a befőttjeit is. Fölségesek. No -majd én is tanítom valamire, a berkenyét hogy lehet befőzni. Soha sem -evett annál senki jobbat. Csak egyszer Makkfalván legyünk. A Sándor -véghetetlenül szereti. Jaj a Sándor iszonyúan szereti az édességeket, -egészen apja fia. No de a legédesebbet még nem kóstolta. No, no csak ne -piruljon el maga kis bohó leányka, fogadom, nem kell akkor neki több -édesség. - -A szegény leány töviseken látszott ülni e beszéd alatt; szerencséjére -Liza oda futott hozzá s nyakába borulva, menten ismeretséget kötött -vele, melynek folytán alkalma lőn Linkának eltávozhatni a mellékszobába, -ott hagyva az egész szép társaságot a faképnél. A két leány nem is tért -vissza, míg csak ebédre nem hítták őket s akkor már per tu voltak -egymással. A leányoknál nagyon hamar megy az ismerkedés; daczára a -különböző életkornak, a saint alliance nehány percz alatt meg volt -kötve, s az első beszélgetésnek az lett a látható eredménye, hogy Linka -sokkal jobb szívvel nézett már Károlyra, mint Sándor öcsémre; azonban -Kálmán még mindig legveszélyesebb maradt reá nézve, arra csak lopva -tekintgetett, meg lévén győződve felőle, hogy az is mindig reá néz. - -Az asztalhoz úgy ültek, hogy a két asszonyság jutott az asztalfőre, az -öreg úr az asztal végére, mellette kétfelől a két leány, Sándor és -Károly egymásnak szemközt, még pedig úgy, hogy Sándor ült Károly -testvérje mellett, s Károly jutott Linka mellé. A költő ült Tállyai -szomszédságában, Menyhért úr a felesége mellett. - -A leves minden megháborítás nélkül elköltetett: a kanál, mint tudva van, -a legártatlanabb fegyver; nem történt semmi baj, csupán annyi, hogy -Sándor öcsém meglátva, miszerint Kálmán, a költő, akkori divat szerint -nem a három ujja közé, hanem a markába fogja a kanalat, ő is úgy akart -tenni, s az első fogást szerencsésen a kaputja ujjába töltötte. - -Később, midőn késekre és villákra került a sor, a szuró és vágó -fegyverek más szint adának a harcznak, az első pohár bor bátorságot, -kötekedési vágyakat öntött a szívekbe; Menyhért úr elkezdé mesélni a -maga hőstetteit de dato 1809, mikre viszont Gábor úr épen nem akart -emlékezni. Kálmán úr elkezdett balkézzel enni, Sándor úr utánozni akarta -és pecsenyéstül elejté a villát, erre Zsuzsi néni elkezde beszélni a -fővárosi fiatalság erkölcstelenségéről, Kálmán úr viszont azt kérdezte -tőle, hogy látta-e már Parlagi Jancsit? s viszont azzal állt boszút -rajta, hogy visszakézzel töltött vizet a poharába a palaczkból, mire a -jó asszonyság megfogadta, hogy ha még egyszer úgy tölt neki, nem iszsza -meg. - -Sándor diák, az anyai tanácsokhoz híven, mindenből evett és ivott, mert -annyit már megtanult, hogy kosarat adni nagy megbántás a házi -kisasszonyra nézve. A jó egri bor kezdett lassanként a fejébe szállni, a -jóllakás ördöge mindinkább felfuvalkodottá tevé, s kezdé magát oly -kontemfinter érezni, mintha most is a convictusban ülne diák pajtások -között, vagy juratus collegákkal szemben az arany flaskónál; mindenkinek -a szavába belebeszélt, nevetett, elménczkedett nagy ész nélkül, -döntögetett palaczkot és poharat, s hajigálózott kenyérgalacsinokkal; a -lábait szétnyujtotta az asztal alatt fidéliter, s valami átelleni -lábacskához érve, azt elkezdé koronként nyomogatni, azt hivén, hogy az -Linka lábacskája. Hanem az a Károly lába volt, ki el levén merülve -valami mulatságos beszélgetésbe szomszédnéjával, engedé lábával történni -ezt a gyöngéd quiproquot. - -Ebéd vége felé mind jobban kinyiltak szívek és torkok, kezdődött az az -amabilis confusió, mikor minden ember összevissza beszél: az a nyertes, -a ki jobban tud kiabálni, a saját szavát sem hallja senki, de azért a -szomszédjáét is érti; mikor elkezdődnek az anekdota mondások, s egyik -bohó, bolondos kaland a másikat juttatja eszünkbe, a társaság kaczag, -hogy könyei csorognak az orczáján mindenkinek, a dámák könyörögnek, hogy -ne nevettessék már őket, az öreg urak mellényein felpattannak a gombok a -rázkódás miatt, a fiatalság is úgy tesz, mintha azt nevetné, pedig -egészen mást nevet, nekik van suttogni valójuk; ha ki akarod találni, -mit suttognak? légy fiatal és szerelmes. - -Egyedül Kálmán, a költő, tartja meg parnassusi nyugalmát, az ő arczát -mosoly be nem szennyezi soha, szemei folyvást a házi kisasszonyra vannak -függesztve, vagy ha oda nem, akkor átellenbe, de nem Menyhért úrra, -hanem azon is túl, az átelleni falra. Ott van egy nagy tükör aranyos -rámában. Kálmán úr oda néz abba a tükörbe, s igen meglátszik elégedve -lenni méltóságos tekintetével, kezeinek minden mozdulását onnan nézi ki, -még az ételt is a tükörbe nézve eszi s fogait is a tükörből piszkálja. - -E dolgot senki sem látszik észrevenni, egyedül a kis csintalan Liza -vette szemügyre, kinek gonosz szemei szüntelen járnak alá s fel a -társaságon, keresve, hogy kit csípjenek meg? s a mellette ülő öreg urat -szüntelen jó kedvben tartja ártatlanul rágalmazó ötleteivel, mikre az -alig állhatja meg, hogy fel ne kaczagjon; sőt egyszer már félig ki is -tört vele, midőn Liza Sándor öcsémre mutatva, azt mondá neki: «nini -bácsi, fogy a diák!» emlékébe hozván a lábnyujtogató legatus -anecdotáját. - -Végre Kálmán felemelkedik székéről, fogja a poharát, s haját idealisan -felborzolva, egyet köhintett, jelt adván vele, hogy áldomást akar inni. - -A lárma, a nevetés megszünt, kiki lecsitította a szomszédját, a gömbölyű -arczok iparkodtak ünnepélyes hosszúságra nyúlni; midőn végre mindenki -elhallgatott, a költő felemelé poharát és elkezdé, mondván: - -– «Van egy tenger, melynek fenekén egy drága igaz gyöngy rejlik.» - -– Nézze csak bácsi, súgá Liza Gábor úr fülébe, Sós Kálmán hogy beszél -magához a tükörben. - -Gábor úr odapillantott s meglátá, hogy Kálmán csakugyan meredten a -tükörbe nézve beszél, minden mozdulatot, minden arczkifejezést onnan -tesz, bámulatos önelégültséggel látszik önmagában gyönyörködni, épen -mintha csak önmagának tenne szerelmi vallomást. - -Gábor úr eleinte csak elbámult, karikára nyiltak a szemei, -összeszorította a száját, rángatta a kurta ősz bajuszát jobbra balra, s -majd hátra ejtette a fejét. - -Kálmán nem vette észre, hogy azt valaki szemléli, miszerint ő a tükörből -beszél magához, s folytatá nagy páthoszszal: - -– «E gyöngy drágább Cleopatra nagy hírű gyöngyeinél, ragyogóbb a -braziliai császár diademjában levőnél, e gyöngy az, melynek -megnyeréseért mély tengerek fenekére leszállni a legcsekélyebb áldozat, -érte meghalni üdvösség…» - -– Nézze bácsi, hogy kinálja maga magát a pohárral a tükörben! súgá Liza -a házi úrnak. - -Már ekkor Gábor úr úgy tele volt a nevetéssel, mint a túlfűtött -gőzkatlan, csak egy pillanat és szétpattan. Nagy melle járt alá s fel, -vállai rázkódtak, arcza elvörösödött, fogait, ökleit összeszorította, -most mindjárt – most mindjárt – - -Károly ezalatt kezdé észrevenni, hogy Sándor öcsém nagyon is szerelmesen -kezdi lábait nyomogatni, hogy tehát viszonzás nélkül ne hagyja e jó -indulatot, ő is kikeresé a másik lábával Sándor öcsém tyúkszemét, s -olyat gázolt rá, a milyet csak tudott. - -– Jáj! ordítá el magát Sándor az igazgyöngyös dictió közepett, s -kínjában úgy taszította fel az előtte álló tele poharat, hogy a vörös -bor futott végig az abroszon, mint a Duna. - -Csak épen ez kellett még Gábor úrnak. Az elfojtott kaczagási düh -tízszeres erővel tört ki egyszerre irtózatos torkán, elveté magát -karosszékében, verte öklével az asztalt, hogy a poharak tánczba -kerekedtek, az asszonyok sikoltozva ugráltak fel az asztaltól a feléjük -futó veres bor elől: «Keresztelő, keresztelő!» ordítá Sándor jucundus -veszettséggel, a mint anyja felé futott a bor, Menyhért úr -szedtevettézett, a leányok vihogtak, csak Kálmán állt rendületlen képpel -a maga helyén, erősen eltökélve, hogy a maga dictióját, törik szakad, el -fogja mondani. Hozzá is fogott három izben, a mint a kaczagás -lecsendesült, de hijába! beleütött már abba a ménkő, alig szólhatott -három szót, alig nézett rá Gábor úr, megint újra kezdte a kaczagást, -semmi erő nem volt képes őt többé visszatartóztatni. - -Végre is Kálmán kénytelen volt nagy apprehensióval leülni, a nélkül, -hogy a felköszöntést bevégezhette volna. - -Az öreg úr nyilván restelni látszott az egészet, de hiába, nem tehetett -róla, neki többet ne szóljon Kálmán, még a templomban se szóljon hozzá, -mert a szeme közé fog kaczagni. - -Hogy e kudarcz némileg helyre legyen ütve, Károly kapott fel egy -poharat, s víg arczczal, néhány szóval befejezé a mondatot. - -– Adja Isten, hogy e szép gyöngynek, kit Kálmán barátunk értett, sokáig -tisztelői lehessünk; a mi annál is czélszerűbb óhajtás, minthogy e -gyöngy nem valami hideg csiga, hanem egy hő szívű derék magyar hazafi -keblén nőtt fel, a ki a hozzá leszálló buvárokkal nem itat keserű -tengervizet, hanem jó egri török vért. - -– Éljen, éljen! kiáltá rá a társaság, maga az öreg úr is szivesen -koczintott az áldomásra, csak Kálmán nem birta megbocsátani Károlynak, -hogy az ő szellemdús eszmejárását ily parlagi elmésséggel tépázta meg. - -Hanem hiába, ebéd után ne beszéljen az ember bölcs dolgokat, ha azt -akarja, hogy rá hallgassanak. - -Ebéd után felhívta az öreg Berkessy vendégeit egy sétakocsizásra, mely -ajánlat az egész társaságtól nagy készséggel fogadtatott, a parancsok -kiadattak a kocsisoknak minden részről; Menyhárt úr maga ment ki az -istállóba, Marczival értekezést tartandó, ha vajjon kiállanak-e a lovai -egy ilyen sétát? a látlelet azonban igen kedvezőtlenül ütvén ki, -megegyezett Marczival egy meszely borban, a mit majd otthon fog neki -kiszolgáltatni, hogy tetesse magát részegnek. - -A másik két hintó ezalatt előjáratott, egyik Berkessyéké, másik -Tállyaiéké, s a vendégek úgy oszták el magukat, hogy minden család a -maga fogatát foglalja el, Sós Kálmán is szinte elővezetteté a maga -pegazusát, mely egy jámbor, kissé vénecske paripa volt, angolosra -kurtítva, a feje hányakodásától lehetett gyanítani, hogy egy kissé -kemény szájú, lábairól itélve meglehetős futó lehetett. Végül az öreg -Berkessy számára egy lovas cabriolet állt készen, a min rendesen szokott -járni. - -Már mindenki készen volt, midőn Menyhárt úr előtámad, szörnyen verve a -térdeihez a kezeit. - -– Hjüj! micsoda szörnyűség már ez! az a Marczi olyan részeg, a lábát sem -tudja mozdítani. Mit csináljunk, mit csináljunk? Bár volna valaki, a ki -befogná a lovaimat, elhajtanám magam. No megállj! engem így meggyalázni! -Ilyen tiszteletre méltó háznál leinni magát. Mindjárt elcsapom a -gazembert, mihelyt haza megyünk. - -– Soha se mérgelődjék uramöcsém, szólt megnyugtatólag Berkessy, majd -elosztjuk magunkat valahogy, kit ide, kit oda elültetünk; Menyhárt öcsém -ide ülhet mellém. A felesége Tállyainéhoz, Károly fráter úgy is maga -szereti hajtani a lovakat, a két leány sem fog megharagudni, ha egy -gavallért oda ültetünk hozzájok… - -Kálmánnak már ekkor az egyik lába a kengyelben volt, a mint azonban -meghallotta, hogy Linka mellett egy kiadó hely lehet a kocsiban, -hirtelen odafordult a lovát bámuló Sándor öcsémhez, s elképzelhetetlen -nyájassággal kérdezé tőle: - -– Nem szokott ön lovagolni? - -– Dehogy nem, felelt vigyorogva Sándor, csakhogy nincs lovam. - -– Hát üljön fel az enyémre. - -– Igazán? Megengedi? kérdé az öcsém nagyon megörülve. - -– Igen szivesen. Nekem úgy is fáj a derekam a mai lovaglástól, majd én -valamelyik kocsis mellé felkapok. - -Sándort se kellett másodszor kinálni, utczu neki esett a lónak, -belehágott az egyik kengyelbe, s miután egy darab ideig megtánczoltatta -magát mellette, végre valahogy felhasalt a nyeregbe, s oda fészkelte -magát. - -A vendégek ezalatt a Gábor úr által megszabott rendben elrendezték -magukat, s ilyenformán nem maradván egyéb Kálmánon kívül, ő lett oly -szerencsés, hogy a két leánynyal szemközt ülhetett Berkessy hintójában. - -Csak ekkor kezdte a társaság észrevenni, hogy Sándor öcsém ül a lovon, -feltünt pedig ez annál is inkább, mert lábai igen hosszúk levén, a -kurtára húzott kengyelszíj miatt a térdei mind a ló szügye körül jártak; -e mellett a paripának az a jó szokása volt, hogy ha észrevette, -miszerint idegen ember ül a hátán, ezt a tapasztalatát különféle módokon -iparkodott nyilvánítani, előbb a nyakát hányta vetette, majd elkezdett -hátrafelé farolni, hogy az ember azt gondolta, most mindjárt belemegy a -kútba, elvégre elkezdett ágaskodni; s e közben valami oly nevetséges, -vontatott éneklő nyerítést hallatott, a milyennel ritka ló -dicsekedhetik. - -Zsuzsi néni ijedten ugrott fel a hintóban, fiát ily állapotban látva. - -– Te bolond te! Mit csinálsz azon a lovon? Szállsz le mindjárt arról a -lóról? Most mindjárt a nyakát töri ki! Szállj le! szállj le! - -De iszen könnyű azt mondani valakinek, hogy szálljon le a lóról, mikor -épen a lónak is az a szándéka, hogy letegye a hátáról. Sándor öcsém sem -látott, sem hallott, s ha szabad valakinek, a ki nagyon hallgat valamit, -azt mondani magáról: «csupa fül vagyok», úgy Sándor öcsémről is el -lehetett e perczben mondani, hogy csupa ló. - -Végre azonban a paripa, miután kipróbálta lovagját, s tapasztalá, hogy -az nem esett le a nyeregből, egyet nyerített, s minden további utasítás -nélkül nyargalt ki a kapun, keresztül az átellenben fekvő szérűs kerten, -ragadva magával az elkárhozott lovagot, ki kétségbeestében elhajítá a -kantárszárat, s két kezével elől-hátul a nyeregkápába fogózott. - -– A fiam! a fiam! Elölik a fiamat, sikoltoza kétségbeesetten Zsuzsi -néni. - -– Ne féltsd a porontyát! kiálta rá Menyhárt úr. Egy kis leesésbe még ki -nem törik a nyaka. Nem látod, hogy készakarva sarkantyúzza a lovat, csak -menjünk, majd utolér bennünket a kertek alatt. - -Erre megcserdültek az ostorok, a három fogat kirobogott az utczára, -végig a helységen, sebesen, mint a szél. - -Zsuzsi néni minden embert megkérdezett, a kit előtaláltak, hogy nem -látott-e egy lovas embert ezen nyargalni? Persze, hogy senki sem -hallotta a szót a kocsizörgés miatt. - -Majdan kiértek az öreg úr jószágára, végig hajtattak a szép egyenes -fákkal beültetett utakon, megnézték az aratókat, itt-ott már -kalangyákban volt a buza, boglyában az árpa, a kukoricza zöldellett még -buján a sárga tarlók között széles táblákban, itt-ott aranyszinű -dinnyék, uritökök villogtak ki közüle. De Zsuzsi nénit most nem -gyönyörködteté sem a buza, sem a kukoricza, mert Sándor nem látszott -sehol; végre Tállyainé azzal nyugtatá meg, hogy bizonyosan visszament a -házhoz és most odahaza van békében, mely gondolat csakugyan meg is -vigasztalá a jó asszonyságot annyira, hogy minden tábla vetést meg birt -becsülni futtában, hogy hány véka megy bele? - -Egy kis órai kocsikázás után a társaság, jól kirázatva magát, ismét -hazafelé fordult, a hintók víg ostorpattogás közt gördültek be az -udvarra, Zsuzsi néni első szava az első meglátott emberhez az volt, hogy -«hol a fiam?» - -Senki sem tudott róla semmit. - -– Hol a fiam? A Sándor fiam hol van? - -Bizony nem látta azt azóta senki, hogy elvitte a ló. - -A jó asszonyság is megereszté erre jajveszéklési gyeplőjét: - -– Oda vagyok! Elveszett a fiam örökre! a fiam Sándorom! A másikat -összegyilkolták a méhek, ezt meg, ehen van, elölte a ló. Oh bár soha se -jöttünk volna ehez a házhoz, vagy inkább dőltünk volna fel az úton, s -tört volna ki a nyakunk. Te vagy mindennek az oka, te vén bolond! minek -akartad ilyen fiatal korában megházasítani a fiadat, már most ott van -ni, futhatsz utána a világba, aztán meg a te bolond kocsisod, a miért be -nem tudott fogni, aztán meg az úr, minek engedte arra a veszett lóra -ülni, ha ismerte. Már most hol a fiam? - -– De hol a lovam? mondá Kálmán, nem kevésbbé levén megijedve azon, hogy -Sándor elvitte a lovat, mint Zsuzsi néni azon, hogy a ló elvitte -Sándort. - -– Oh Istenem, Istenem! hogy kell haza mennem a fiam nélkül? - -– De hogy kell nekem haza mennem a lovam nélkül? - -No iszen erre aztán összeteremtette Zsuzsi néni úgy a poétát, hogy jobb -lett volna neki vakon születnie, sőt hogy beteljék a pohár, sorba vette -az egész háznépet, s kijuttatott mindenkinek, a leányoknak azért, hogy -mért nem ültették Sándort maguk közé? akkor nem veszett volna el, az -öreg Berkessynek, hogy mért engedte bort inni? különben nem mert volna -felülni a lóra, és végre minden renden és nemen lévő embereknek, hogy -mit tátják a szájukat, s mért nem szaladnak, ki merre lát, keresni az -elveszett fiut? - -Utoljára nem állhatta Menyhárt úr a lármát, s belemordult. - -– Ugyan, mit sápítozol, adta vette porontyán. Bezzeg ha engemet is így -megsirattak volna, mikor Győr alatt jártam, pedig ott lövöldöztek is. -Majd visszakerül bizony, ne félj; rossz pénz nem vész el; embert még nem -loptak ebben a százesztendőben, s ne félj, hogy a te fiadon kezdjék, s -ha eltéved az ebanyja, itt az urambátyám, majd currentáltatja. - -E szavak véghetetlen keserűn esének Zsuzsi néni szivének. Hogy egy apa -ily kegyetlenül tudjon beszélni elveszett fiáról, az égre kiáltó! nem -tudott neki mit válaszolni, berohant a kis mellékszobába, a hol Péterke -feküdt és kuglofot evett, s ott ráborulva megmaradt gyermekére, elkezde -zokogni hevesen; erre Péterkének is kifordult a szájából a kuglof, s -neki kezdvén a bőgésnek, versenyt sirtak mind a ketten egymás -barátságáért. - -Berkessy azonban komolyan szivére vette a dolgot, s fellármázva -cselédeit, kit gyalog, kit lóháton neki indított, hogy szerteszéjjel -keressék az eltünt ifjut, s tudakozódjanak utána fűtől, fától, s hozzák -vissza a hol kapják. - -Már csak mi is induljunk neki és lássuk, mi lett belőle? - -A hogy a paripa keresztül vágtatott a szérűs kerten, egyszerre -félrekanyarodva neki vitte a kenderföldeknek Sándor úrfit, ki sehogy sem -birta a lovat sem feltartóztatni, sem más felé téríteni, hanem csak -lehasalt a nyakára, sorsára bízva magát s gondolva Mazeppára, a kit -Ukrániába vitt a ló. Ő sem várt egyebet, mint hogy odáig meg nem áll -vele. - -Később a ló kijutott az országútra, s elkezde szabályos galoppban -nyargalni előre. Sándor ijedten tekintgete hátra, s tapasztalá, hogy az -elhagyott helység mindig messzebb marad, végre egészen elvész a háta -mögött, már csak a tornya látszik, később ismét előtte kezdenek egy -ismeretlen város tornyai előtünedezni a láthatáron: a ló csak futott -megállapodás nélkül. Jöttek ugyan néha szemközt az úton idegen emberek, -Sándor eleget is kiabált nekik, hogy tartsák fel a lovat, de azok mind -arra értették, hogy térjenek ki, s azt hivék, hogy valakivel -felfogadott, hogy hány percz alatt ér **re, a megyei székvárosba, vagy -tán orvosért, vagy tűzi fecskendőkért nyargal; egyszóval engedték futni, -a merre a lónak tetszett. - -* * * - -Hat nap mult el azalatt, a mióta a szép özvegy Julia Nánásy bácsit -beleeresztette a világba, hogy hordja szét férjhezmenetelének hirét, -csődítse össze a lakodalomra az atyafiságot, s hozzon dispensatiót s -vásároljon Pesten menyasszonyruhákat és süteményeket. Mindez szépen meg -is történt. Az utána küldött staféta mindenütt egy órával később -érkezett, miután ő elment, s ilyenformán **-re is visszaérkezék, a -nélkül, hogy a futárral beszélt volna, s benyit nagy skatulyákkal a hóna -alatt szépséges szép hugocskájához, ki már akkor azon gondolkozott, hogy -megszökjék a vármegyéből. - -– Itt vagyok, galambom. Mindent elvégeztem. Itt az egyik -menyasszonyruha, ezt készítette Varga, itt a másik, ezt csinálta -Keresztessy, itt a zsebemben a dispensatió, jönnek az atyafiak is mind; -hátul egy ferslagban a czukorsütemények. - -Julia reszketett a méreg miatt; az utolsó szavaknál dühösen csapott az -asztalra tett skatulyára, hogy az menten összehorpadt. - -– Vigye maga a menyasszonyruhákat a pokolba! a dispensatiót is vigye a -pokolba: a tortákat! atyafiakat! maga is ott maradjon. - -Nánásy bácsinak szeme-szája elállt erre a fogadtatásra, csak járt a -szája, de hangot nem adott. Épen nem volt képes semmit is gondolni, csak -bámult, azt látva, hogy Julia az utóbbi szavaknál kétségbeesetten sírva -dűl le a pamlagra s fuldoklásig zokog. - -Nánásy bácsi nem arra volt születve, hogy ily bonyolódott eseteket meg -birjon magának magyarázni. - -Mikor az ember a rábizott dolgokat a legpontosabban rendezé, mikor azt -hiszi, hogy jutalmat fog kapni, – egy pár puszit, – s kap a helyett egy -pár skatulyát a fejéhez vágva… Meg nem foghatta az egészet. - -E pillanatban lódobogás hallatszék az udvaron, s Julia szobaleánya -hüledező képpel rohant be az asszonyához, alig birva kimondani, a mit -akar: - -– Kisasszony, – tensasszony, a Kálmán úrfi paripája. - -– Be ne merjék bocsátani! kiálta Julia, indulatosan felugorva helyéről. - -– De nem Kálmán úr ül ám rajta, hanem egy idegen ifju úr, a kit soha sem -láttam még. - -– Kicsoda? - -Hogy kicsoda? arról meg már mi tudunk beszélni. A szerencsétlen Sándor -az, kit a ló elhozott a szomszéd faluból, be a város közepére Julia -lakásáig, ott nyitva találta a kaput, benyargalt az udvarra -kétségbeesett lovagjával, a folyosó előtt aztán szépen megállt, ismerős -röhögéssel üdvözölve a künn álló cselédeket. - -Az események psychologiája itt a lóban rejlik. Kálmán mindennap meg -szokta látogatni Juliát lóháton, s ilyenkor a kedveskedő delnő mindig -czukrot adott a paripának saját gyöngéd kezecskéiből, s ezzel úgy -elkényeztette a lovat, hogy az gyakran erőnek erejével oda vitte a -tulajdon gazdáját is Julia udvarába, s nem lehetett neki végig menni -azon az utczán a nélkül, hogy be ne térjen a házba. Azonban, mint az -előzményekből tudjuk, Kálmán hat nap óta nem volt már Juliánál, s a -paripa annyi idő alatt nem kapott czukrot. E hanyagság sehogy sem fért a -fejébe, pedig mint mondják, a lónak elég nagy a feje; az emlékezetes -délután tehát föltevé magában, hogy nem azért született ő lónak, hogy -újra lóvá tegyék, s a mint ismét felkantározva érzé magát, neki indult, -s makacs következetességgel addig semmi rángatásra és döfölésre meg nem -állt, míg **-re beérve, Julia udvarába nem jutott, a mikor aztán a -folyosó előtt elkezde vígan röhörészni, várva a czukrot. - -Szerintünk az események legtermészetesebb magyarázata ez; a mennyiben -egy ló jellemét képesek vagyunk felfogni. - -Sándor csak lefordult a paripáról, a mint az megállt vele, sem látott, -sem hallott, sem egy szónak ura nem volt. Szétvetett lábakkal, -meggörbedve neki támaszkodék tenyereivel a falnak, s úgy mászott végig -négykézláb tapogatózva az ajtóig, melyet épen akkor nyitott ki Julia, -hogy meglássa, ki jött? - -Senki sem ismeré a Lázárt. - -– Kicsoda? micsoda? Mit akar? hogy jött ide? - -– Jaj, ne kérdezzenek tőlem semmit, nyögött a szerencsétlen lovag, oda -vagyok, – meghaltam, – sem kezem, sem lábam nem ez enyim, fektessenek -le, híjanak doctort mindjárt kiadom a lelkemet, – jaj a derekam! jaj! - -Julia valami irtózatos szerencsétlenséget kezde gyanítani, s a -legőszintébb részvéttel hirtelen orvosért űzé cselédjeit, addig is -lefekteté az elkárhozott kalandort, s minden kitelhető női gyengédséggel -gondoskodék szükséges ápolásáról, míg végre az orvos megérkezvén, -megnyugtatá a beteg állapotja felől, miszerint a nemesebb részek nem -szenvedtek a lovaglás viszontagságai alatt, s néhány órai nyugalom -helyrehozand mindent. - -A Berkessy háznál ezalatt minden órán nőtt a veszedelem. Gulyásiné -lélekzetet sem hagyott venni senkinek, mindenkit kergetett a fiát -keresni, s minden megérkezőtől követelé, hogy adja elő, hová tette? -Utoljára görcsöket kapott, le kellett fektetni, födőt melegíteni rá, -herbatét itatni vele, egész éjjel jajgatott, majd felvette a házat. A -szegény két leány és Tállyainé, kik szüntelen ágya mellett virrasztottak -és ápolták, korán reggelig be nem hunyhatták szemeiket miatta. Menyhárt -úr azalatt nyugodt lelkiismerettel szunnyadt a mellékszobában, minden -órában fel kellett ránczigálni, hogy ne horkoljon olyan nagyon, mert a -beteg újra görcsöket kap. - -Végre hajnalhasadtára elszunnyadt a gyötrött patiens, a fáradság és a -nyögések elnyomták, Tállyainé is ledűlt a pamlagra, a mint egyszer -elkezdi a hajdú odakinn a folyosón porolni a kaputokat rettenetes nagy -puffogással. - -A két leány hirtelen kifutott lelkendezve. - -– Csitt! ne zörögjön most, épen csak most aludtak el. - -– Hisz a vendég urak kaputjait tisztogatom, mentegetőzék a hajdú. - -– Nini, valami kiesett az egyiknek a zsebéből, szólt odaugorva Liza, s -felkapta a tárczaalakú csomagot, mely az öltönyből kiesett. - -– Ahán! mondta a hajdú, bizonyosan Sós Kálmán úr zsebeiből esett ki. - -A csomag táblájára ez volt nyomatva arany betűkkel: «Napló». - -Ki venné rossz néven egy pár fiatal leánynak, ha egy rájuk nézve nem -épen érdektelen fiatal ember naplója kezükbe jut, hogy meg nem -állhatják, miként egy kissé lapozgassanak benne. A mi két leányunk is -hirtelen félrevette magát egy oszlop mellé suttogva, vihogva s nagy -hirtelen végig pörgették ujjaik közt a rejtélyes tárczát. Tele volt az -irva mindenféle verssel, olykor egy szárasztott virág, vagy egy hajból -font nefelejts hullott ki belőle, azt visszatették oda, a honnan -kiesett, egy-egy verset elolvastak, s elfojtott kaczajjal mulattak -rajta, hisz a vers oly dolog; egyszer azonban, a mint egymás kezéből -kapkodják a tárczát, Linka véletlenül egy lapra nyit, melyen első -tekintetre valami ismerős verset talált megpillantani; olvassa: hát épen -ugyanaz, melyet tegnap a Regélőben saját magához irva olvasott, azzal a -csekély különbséggel, hogy ennek a felirata nem B. Linkához, hanem Cs. -Juliához szólt, s a mi ott barnának volt irva, az itt szőkének jutott, -ott fekete szemek, itt nefelejts szemek; különben minden angyal és -tündér ugyanazon a helyen; épen azok a szívfájdalmak, ugyanaz a meghalni -készülés és igéret a túlvilágon való találkozásra. - -Linka úgy érezte magát, mint a ki elfogad egy köszönést, s akkor veszi -észre, hogy nem neki köszöntek; hirtelen elveté a naplót s befutott a -szobába, azt hivé, hogy száz szem néz arczára s mind látja rajta a -szégyenpirulást. Érzé, hogy keményen meglakolt érte, a miért életében -először hiú tudott lenni. Hisz azok a szépségek, azok a hizelgő mondatok -eredetileg nem ő hozzá voltak irva, hanem csak szőkéből barnára -fordítva. Tökéletesen kiábrándult. - -A nap már jól feljött, midőn egyike a lovas hirnököknek, ki Sándort -nyomról-nyomra kisérve, végre **-en ráakadt a házra, hová őt a ló -bevitte, azon megnyugtató válaszszal tért vissza, miszerint az úrfinak a -világon semmi baja sincsen, ellenkezőleg igen jó kezek között van, egy -derék szép asszonyság ápolása alatt, ki nem engedi az úrfit addig -visszatérni, míg egészen magához nem jön, hanem inkább arra kéreti -becses szülőit, hogy látogassák meg őt, s legyenek vendégei addig, míg -az úrfi felüdül, mert egy kicsinyt megrázta a ló. - -Erre a hírre Zsuzsi néni rögtön magához tért, felkelt, meggyógyult, -befogatott, a reggelit sem várta meg, hanem a mint a házi gazda -megjelent, megköszöné neki iránta való szivességét, s marasztalhatatlan -sietséggel felhajszolta a hintóba férjét s bekötött pofácskájú -Petikéjét, s parancsolá a kocsisnak, hogy hajtson lóhalálába **-re. A -bakon a kocsis mellett ült a hirthozó legény, azon végből, hogy őket az -illető helyre vezesse, mert az asszonyság nevét az úton elfelejtette, de -reménylé, hogy a házhoz oda tud találni. - -Gábor bácsi cordialiter kezet szorított Menyhárt úrral, ki már a -kocsiban ülve, elmésen kiálta vissza: - -– Aztán azért a processusunk nem condescendál, liquidum est debitum, s -ha másként nem megy, brachialiter exequálunk. - -Ezt Menyhárt úr igen jó élcznek tartotta, s nevetett rajta nagyot, -ilyenformán értetve alatta szép törvényes virágbeszédben a rég megigért -házasságot. - -A távozókat az egész háznép kikisérte, ott volt a két leány és a két -fiatal ember is. Linkának láthatólag rossz kedve volt, míg Liza nem -birta rejteni örömét, hogy Gulyásiékat távozni látta. - -– Lina kisasszony oly borultnak látszik, szólt theatralis édességű -hangon Kálmán. - -Lina feleletet sem birt adni, félrevonult s elkezde Károlylyal -beszélgetni, s vele a szobába távozék. - -Kálmán megdöbbenve fordult Lizához, ki ott maradt. - -– Miért oly kedvetlen Linka kisasszony? - -Liza nem sokat gondolkozott rajta, hogy mit mondjon? amúgy gyermekes -tréfából azt találta felelni: - -– Hát nem hallja, hogy azon búsul, mert Gulyásiék executióval -fenyegetik. - -– Kit? az öreg urat? kérdé Kálmán megrettenve. - -Linkának 12 esztendőre oly éles esze, oly ravasz szemei voltak, mint -másnak negyvenre sincs. A mint Kálmán nagy ijedten e szót szalasztá ki -ajkain: «kit? az öreg urat?» az eltitkolhatlan megdöbbenés, mely annak -arczán mutatkozott, arra a gondolatra hozta, hogy hátha jó lenne Kálmánt -ebben a tévedésben megerősíteni, s azzal igen komoly szánakozó arczczal -monda Kálmánnak félig súgva: - -– Igen bizony, az öreg Berkessyt. De ne szóljon felőle senkinek. - -– Az lehetetlen, szólt Kálmán megzavarodva, hisz őt igen gazdag embernek -tartják. - -– Hja, sok embert tartanak gazdag embernek, a ki nem az, monda Liza -vállvonítva, s könnyelműen trallázva futott el onnan. - -Kálmán összefont karokkal járt alá s fel a folyosón sokáig; nagyon meg -volt zavarva. Képzelhette-e, hogy egy tizenkét éves gyermekleány -készakarva mesét gondoljon ki az ő rászedésére? Ha e mesét valami -érettkorú embertől hallotta volna, inkább kételkedhetett volna benne, de -egy gyermek honnan beszélne ilyet, ha nem környezőitől hallaná? Ez nagy -baj. Az öreg Berkessyt igen gazdagnak tartották, mert mindig igen nagy -házat tartott, tisztújításokon első volt a költségvitelben; – de hátha -épen ez az oka romlásának? Már akkor csak mégis jobb lesz Juliához -visszatérni; az ugyan egy kissé kétséges hírben áll, de legalább szép s -bár könnyelmű és pazarló, de gazdag. A viszonyt nem lesz nehéz újra -kezdeni Egy megjelenés, egy ügyesen scenirozott fellépés, legvégső -esetben egy öngyilkolási comœdia mindent helyrehozand. - -Már most csak a ló volna meg, hogy haza lehetne menni. Talán megtesz -annyit Berkessy, hogy haza küldi a maga lovain. - -Ez óhajtással belépett Gábor úr szobájába, ki ott egyedül pipázgatott -Károlylyal. Az öreg ült egy nagy füles karszékben, Károly mellette állt. - -Kálmán odalépett elé, s jól kigondolva magában, hogy mit fog mondani, a -miből az öreg úr ki is vehesse, nem is, hogy leányát többé nincs -szándéka elvenni, egy perczig hallgatva megállt, a krágliját -kihuzogatta, a haját elől-hátul felborzolta, s szokása szerint a magasba -nézett. - -És ime a gonoszlelkek megint eleibe állítanak egy tükröt, s ő megint -elfelejtkezik magáról s ezt a szót: «uram» mind kéz-, mind -fejmozdulattal maga magához intézi. - -Abban a pillanatban Gábor úr észrevéve ezt a furcsa attitudeot, ujra -elkezdi azt a tegnapi óriási kaczagást, melyet ezúttal Kálmán kénytelen -volt tökéletesen magára venni. Az ember elvörösödött, ajkai remegtek, -magán kívül volt a düh miatt. - -A legnagyobb kaczagás közepett egyszerre elhallgatott az öreg úr, mintha -rögtön elmetszették volna a nevetését s a legkomolyabb képpel kérdezé: - -– Mit kiván uramöcsém?! - -– Uram! szólt Kálmán, alig birva hangot adni a düh miatt. Én azt véltem, -hogy önben művelt emberre fogok találni, ki levetkőzte azt a mult -századi fogalmat, miszerint a költőket nevetséges embereknek találták. - -Berkessy komoly nyugalommal felelt: - -– Én nem találom a költőket nevetséges embereknek uram, mutatják szobám -falai, hol hazai irodalmunk legjobbjainak arczképei függnek, mutatja -könyvtáram, melyből semmi becses irodalmi termék nem hiányzik, de -nevetségesnek találom azt a fattyú költészetet, mely a gyümölcsös fa -derekán innen-onnan kihajt, s csak zöldül, de még csak virágokat sem -hoz; tisztelem, becsülöm azokat a szép lelkeket, a kik komoly -tanulmánynyal, ragyogó lángészszel lépve hivatásuk pályájára, -nemzetünknek becsületére, büszkeségére válnak; de hogy minden nádi -hegedűt æolhárfának tartsak, azt már nem cselekszem; az igazi költőt, ki -gondolataival lelkünket nemesíti, a távolban is tiszteljük, de a kit -csak azért neveznek így, mert rímeket farag, kinél a muzsák csak ismerős -szobaleányok, kik által könnyű szerrel lehet egy üres szerelmi -nyilatkozatot tapasztalatlan leányok kezébe juttatni, ki úton és útfélen -iparkodik bennünket viseletével hivataláról tudósítani, a felett -legfeljebb mosolyogni tudunk, s ha a természet az én mosolygásomnak -kissé erősebb hangot adott, ez nem az én hibám; mert köztünk mondva, -kegyedben édes Kálmán öcsém az elébbeni tulajdonságokból vajmi kevés, ez -utóbbiakból pedig annál több van. És ezt tőlem, öreg embertől, nem -szükség önnek rossz néven venni. - -Kálmán nem talált szavakat az eddig megjelent dictionariumokban, e -mondásra megfelelhetni. Mondhatjátok azt valakinek, hogy ezüst kanalat -lopott, ez semmiség ahoz képest, midőn valakinek azt mondják, hogy rossz -költő. - -– Uram, ha nem tekinteném, hogy ön házánál vagyok… - -– Az egy cseppet se gátolja önt. Nálam a vendég az úr. - -– Ily bántalmat véremmel kell lemosnom, kiálta Kálmán magán kívül; azt -még sem merte mondani, hogy a «más vérével». - -– Én nem vagyok borbély, felelt rá az öreg úr csendes sarcasmussal. - -Károly végre közbelépett, megfogva Kálmán karját, s fülébe súgott. - -– Pajtás, vedd észre, hogy nagyon nevetséges szerepet játszol, midőn egy -öreg ember irányában hetvenkedel. - -– Miért nincsen fia, hogy attól követelhetnék elégtételt? - -– Légy megnyugodva, ha csak ez kell: én fia vagyok, mert leányát fogom -elvenni, s adok elégtételt, a milyet kivánsz, de ne csináljunk zajt a -dologból. Te úgy is haza szeretnél menni, majd én befogatok, s **en -barátainkkal elvégezzük a dolgot. - -Gábor úr nem hallá, hogy a két ifju mit beszél, s nem is tudhatá meg, -mert Károly azt állítá, hogy csupán a hazamenetről volt szó, s minthogy -neki úgy is be kell menni **-re, Kálmánt is magával viszi. Ebben az öreg -is megnyugodott, s nem sokára Tállyaiék hintaján a két ifju embert -látjuk eltávozni. - -Ilyenformán a mily egyszerre jött, oly egyszerre el is repült mind a -három kérő a háztól s ki tudja: jön-e még vissza közülök vagy egy? - -* * * - -Gulyásiék ez alatt szépen megérkezének **-re, s rátalálva Julia -lakására, ott leszállottak. A házi asszonyság kitünő szivességgel fogadá -a tisztes családot s odavezeté őket a betegen tartott ifjuhoz, kiben -Zsuzsi néni fiára ismerve, nagy zokogásokkal borula nyakába, s csak -azután nézte végig, milyen szép selyem hálóköntösbe, himzett papucsokba -s aranybojtos sipkába öltöztette a jó fiut a házi asszony kegyessége, -mely tárgyak még mind első férjéről maradtak. - -Zsuzsi néni nem győzte a hálálkodást fiának csodálatos megmentése és -gondos ápolása felett, s tízszer is elmondta Julia szemébe: «már aztán -ha ilyen derék felesége volna a Sándoromnak, akkor csak meg volnék -nyugodva a sorsa felől, akkor tudnám, hogy jó kezekre bíztam». Julia -kecsesen tudott mosolyogni e beszédre; majdan végig vezette a derék -családot pompás termein, megmutatta porczellánjait, ezüst serviceit, -ékszereit; Zsuzsi néni magán kívül volt csodálkoztában, mindent agyon -dicsért, minden fölséges volt neki. - -Menyhárt urat ez alatt Nánásy bácsi kapta külön, oda vitte magával a -pipázó szobába, s egy lélekzet alatt megismertette Julia vagyoni -állásával, beszélt tiszttartóiról, kasznárjairól, fényes -összeköttetéseiről a vármegye legelőkelőbb családjaival, nem mulasztá el -fölemlíteni boldogult férje végrendeletét, melyben özvegyének szabad -rendelkezést enged még újabb férjhezmenetele esetére is. Mind ezen -dolgokat Nánásy bácsi igen bőbeszédű nyájassággal adta elő, s Menyhárt -úr nem szünt meg mindezeket a legnagyobb figyelemmel hallgatni, alig -vette észre, hogy az idő múlik. - -Ebéd felett a csudálkozás tetőpontját érte, az ember nem tudta, az -ételeket magasztalja-e feljebb, vagy a tálakat, mikben fel voltak adva? -Csupán Péterke volt magával tisztában, neki csak a mindenféle torták -nyerték meg tetszését, mikben módja vala válogatni; a mit el nem birt -fogyasztani, azt tömte a zsebjeibe, úgy, hogy ebéd után alig tudott -lépni tőlük. Julia még a sapkáját is tele rakta marczipánnal és spanyol -szeletekkel. A kölyök ujjongatott és tányérokat tört örömében. - -– No te fiacskám, szólt Zsuzsi néni, ölébe véve a kedves magzatot, hát -kit szeretsz jobban, a Linka nénit, vagy a Julcsa nénit? - -– A Linka nénit nem szeretem, mert nem adott csokoládét, mikor kértem. - -– Hát a Julcsa nénit jobban szereted, ugy-e? - -– Ühüm. - -Julia mosolygott s gyöngéden megveregette a fiúcska arczát. - -Ez már a hetedik nap volt, s az egész városban el volt terjedve a hír, -hogy a szép özvegy ma esküszik. Az atyafiak is kezdtek érkezni, egyik -hintó a másikat érte az udvarban, a ház megtelt ünnepien öltözött czifra -népekkel, kik közt a családi perpetuomobile, Nánásy bácsi -sürgött-forgott titkolózó képpel, suttogva itt is amott is. «Hol a -menyasszony?» – «hol a vőlegény?» kérdezék minden oldalról, s ő ez -egyszer kivételképen senkinek sem mondott többet, mint hogy Julia -öltözékével van elfoglalva. - -Míg a násznép a főteremben összegyülekezett, azalatt Julia Pestről -hozatott pompás öltözékét felvevé. Valódi tündér alak volt benne, -szépsége föltétlen hódolatot követelt. Épen az álló tükör előtt rendezé -hajéke omlatag koszorúit, midőn nyilik az ajtó, s ki lép be rajta -bűnbánó arczczal? A mi Kálmánunk. - -Julia háttal állva felé, a tükörből meglátta a belépő alakot, s bámuló -meglepetését hirtelen elfojtva, a mint visszafordult, nyájas arczczal -tekinte rá, s gyöngéd szemrehányással mondá neki: - -– Gonosz ember. Engemet ily kegyetlen próbára tenni. Ha oly jól nem -ismerném önnek lelkét, képes lettem volna ön felől kétségbeesni. - -Kálmán egészen felvidulva e nem várt fogadtatáson, sebesen rohant Julia -lábaihoz, s magán kívül rebegé: - -– Tehát ön nem kételkedett bennem soha? - -– Hogy képzelhettem volna, hogy ön engem elhagyjon? jól tudva azt, hogy -az egész ismerős világ tudja már, hogy férjhez megyek. Igen aljas -fogalmaimnak kellett volna ön felől lenni, ha azt feltehettem volna, -hogy egy nőt, ki önt szereti, ily nemtelenül semmivé tudjon tenni. Én -nem hittem azt, bizonyos voltam benne, hogy ez öntől csak egy költői -szeszély, melylyel szívem erejét próbára teszi, s hogy az utolsó órában -vissza fog jönni hozzám. A mit bizonyít az, hogy meghivásaimat nem -mondtam vissza, sőt a kitűzött napra minden előkészületet megtevék: oly -bizton olvastam önnek jellemében. - -– Igen Julia, bizton olvasál, rebegé Kálmán elragadtatva, ez csak próba -volt, melyet diadalmasan tudtál kiállani és én százszorta jobban foglak -szeretni most. - -Julia körülfordult a tükör előtt, csábító mosolylyal hajlongva Kálmán -előtt, s kaczér pillantással kérdezé: - -– Szép vagyok-e? - -– Oh mennyei! sivalkodék a delfi s magneticus gyönyörrel borult Julia -lábaihoz. - -E perczben lépe be Nánásy bácsi, jelentvén, hogy a tisztelendő -megérkezett az esküvőre. - -Julia nehány csepp ess-bouquét tölte zsebkendőre s kilépett a terembe, -násznagya, Nánásy bácsi karjára támaszkodva, ki menuett lépésben -iparkodék szép hugát maga mellett bocsátani. - -A vendégek a maguk módja szerint siettek a bájos menyasszonyt üdvözölni, -a tisztelendő úr kezeit dörzsölve lépett eléje, s hivatalos mosolygással -kérdezé a tisztelt vőlegény nevét. - -Julia hódító tekintettel nézett végig a körülálló férfiakon, melyet -észrevéve Kálmán, az előtte állók tyúkszemein keresztül sietett magát a -szép menyasszonyhoz törni. Mire odaért, már akkorra Julia kezében tartá -– Sándor öcsém kezét, s bemutatá őt a papnak. - -– Im itt vőlegényem, nemes Gulyási Sándor úr. - -Kálmán a falnak tántorodott ijedtében, s úgy elveszté lélekjelenlétét, -hogy előbb három széken keresztül bukott, a negyediken ült egy kövér -asszonynéném, annak pedig az ölébe ült, onnan is felriadva, egy -almáriom-ajtón akart kimenni a szobából s midőn végre kijutott az -udvarra, a szembejövő pesztonkát asszonynénémnek szólítá s kérte, hogy -adjon neki egy pohár vizet, mert fázik. - -Nálánál még egy személy volt még nagyobb zavarban: a vőlegény. A mint -Julia odaállítá a pap elé, csak nézett, mint a sült hal, akár a halálos -sententiát hallotta volna kimondani fejére. Az öregek között már ki volt -csinálva régen a dolog, s Sándor öcsémet feleslegesnek tartották előre -tudósítani, Julia pedig sokkal biztosabbnak tudá bájai diadalát, mint -hogy e merényleten kétkedhetett volna. - -Sándor oda hagyta magát állítani az eskető asztal elé, mint egy -áldozatra szánt bárány, s mikor a pap azt kérdezé tőle: szereted-e ezt a -tisztes hölgyet, kinek kezét kezedben tartod? elfelejtett rá felelni, -csak nézett farkasszemet a tisztelendő úrral, míg az apja bele nem -kiáltott: «szereted hát! hogy ne szeretnéd, persze hogy szereted». - -Erre Sándor is eszére tért s utána mondta szépen az esketés formuláit. -Nem tagadhatjuk, hogy egy kicsinyt vaczogtak a fogai. - -A többi aztán ment a maga rendén. A rákövetkezett vigalom felszabadítá a -kedélyeket szorongásaikból. Közmegnyugtatásra meg kell említenem, hogy -Sándor öcsém vacsora után még tánczolt is és levert lábáról sok embert -és asszonyt. - -* * * - -Másnap korán reggel három fiatal embert látunk sétálni a városon kívül -eső kertek egyikében, kik közül az egyik Károly, a másik két helybeli -kortársa, kiket a Kálmánnali összejövetelre tanúknak hívott fel. - -A Berkessyveli jelenetért csakugyan komoly elégtételt követelt a -megsértett ifju, s a tanúk elfogadandónak találták Károly ajánlatát. - -A délutáni jelenet Julia menyegzőjén még tízszeresen felfokozá Kálmán -verekedési vágyait, benyargalt minden kávéházat, fennhangon hirdeté, -hogy holnap vagy a saját vérében, vagy a máséban fog förödni; hogy nem -fog megelégedni azzal, hogy Károly agyába egy golyót bocsásson, hanem -annak a másiknak le fogja vagdalni orrát és füleit. Hiába engesztelték, -hogy már ha mindezen dolgokat meg akarja is tenni, legalább ne -hiresztelje ki előre, mert becsukják. Nem bánta ő! vegyék fejét, ha -tetszik, de véres boszút fog állani… - -… Már mintegy jó félóráig sétáltak Károly és társai az említettt -kertben, midőn végre csakugyan érkezik Kálmán két tanúja, – egyedül, s -boszús arczczal egy levelet adnak át ellenfeleiknek, melyet Kálmán úr -irt, s mely felolvastatván, így hangzott: - -«Uraim, higgadtabb kedélylyel fontolva meg a dolgot, úgy találtam, -miszerint nekem a köznapiaknál magasabb kötelességek tiltják életemet -koczkára tennem. Azon szellem, melyet a sors reám bizott, nem csupán -enyim, hanem hazámé, az egész emberiségé, a mit nekem szem elől -tévesztenem nem szabad. Párbaj csak egyenlő rangúak között lehet -egyenlő, s azt nem kell önöknek magyaráznom, hogy a szellemnek is megvan -a maga aristocratiája. Víjjon ki ellenfelem a szellemek álladalmában -hasonló állást, mint enyim, akkor szivesen összemérem vele fegyveremet. -Egyébiránt én e városból örökre eltávozom, szellememhez méltóbb kört -keresve magamnak» stb. stb. - -A tanúk egymás szeme közé néztek, egyik nevetett, másik káromkodott, -Károly búcsút vett tőlük, s készen álló hintajába ülve, visszahajtatott -Berkessy helységébe. - -Az úton szembe találta annak hintaját. Anyja, testvére, az öreg Berkessy -és leánya ültek benne, s mind nagy örömriadással voltak, a mint őt -meglátták. Valami ismerősük, a ki Kálmán hetvenkedését meghallá a -kávéházban, sietett őket még az éjjel tudósítani, s ezek most -valamennyien hajtattak nagy lóhalálában **-re, s végtelenül megörültek, -Károlyt épen látva visszatérni, kivált midőn ez arról is megnyugtatá -őket, hogy az egész dolog minden baj nélkül ment végbe. - -Könnyebbség okáért aztán Berkessy átült Károly hintajába, s mindnyájan -hajtattak vissza az ő lakára. - -Útközben előfogta az öreg úr Károlyt, hogy miért akartak vívni? s -megtudva annak az okát, nagy szemeket meresztett. - -– Hát mi jogod van teneked én helyettem elégtételt adni? - -– A mi joga van a fiunak az apa helyett. - -Berkessy elmosolyodék. - -– De te én nekem nem vagy fiam. - -– De lehetek az. - -– Hm öcsém. Hisz az igaz, hogy te derék, jó szivű fiu vagy, hanem azt -mondják rólad, hogy nagy korhely is vagy. - -– Jól mondják. De hát nem mellettem szól-e az is? Ha nem lettem volna -korhely, akkor az következnék, hogy ezután leszek az. - -– Igen, de ki biztosít engem arról, hogy ezután nem fogsz az lenni: -minthogy eddig voltál? - -– Jól van, bátyám; adjon egy esztendei határidőt; ha egy álló esztendő -alatt valamit hallani fog rólam, a mi ellenem szól, akkor be se -ereszszen a házába többet; ha pedig esztendeig meg tudom mutatni, hogy a -mit kimondtam, ezt megtartani erő is van lelkemben elég… - -– Akkor meg ki sem eresztelek a házamból többet, egészíté ki az öreg úr -a mondatot. - -* * * - -Egy év múlva újra látjuk ismerősinket. - -Károly megtartá fogadását; vas következetességgel vivé ki, a mit -megigért, eljárt ugyan a falusi dinom-dánomokba, de soha az idő alatt -még csak egy barátságos pohár bort sem lehete rádisputálni; ott ült -valamennyi részeg ember között egyedül józanon, s még csak egy társas -játékban sem lehete rávenni, hogy kártyát vegyen a kezébe. E helyett -gazdaságát hozá rendbe és nyelveket tanult. Egy év alatt mint a -legrendesebb, legműveltebb fiu lőn kihirdetve a környékben. Mondanom sem -kell, hogy most is az. - -Linát nőül vette és a leghívebben szereti; hét tél, hét nyár meg nem -zavarta családi boldogságukat. E boldogság leghívebben szokott felirva -lenni a nő arczán, s Lina arczát az évek haladása szépíti. - -Sándor öcsém is boldog; elég szép feleséggel, elég sok pénzzel, s elég -nagy együgyűséggel bír, hogy boldogsága tökéletes legyen; Zsuzsi néni -minden évben meglátogatja őket, s viseli menyének divatból kiment -selyemruháit. - -Ábrahám úr is boldog: elvette Boriskát; legalább most nem kell neki bért -fizetni. - -Kassay Lőrincz bácsi is boldog. Az atyafiak, a látogatók soha sem -fogynak ki a házából, leányának minden ujjára jut egy kérője, s köztük -nem utolsó helyet foglal el a már jól felnőtt Péterke, a mi tudniillik a -fejek nagyságát illeti. - -Csak Kálmán boldogtalan most is. A nagy reményű szellemből az idő -jártával moghasonlott kedély, félre ismert lángész leve. Valahányszor -rossz verseket olvastok, gondoljatok reá s legyetek iránta szánalommal. - - - - -II. A FALU BOLONDJAI. - -Nálunk még nincs országos intézet azon boldogtalanok számára emelve, -kiknél a lélek megszakasztá örök összeköttetését isteni eredetével.[2] -Azt tartók, hogy a hol az okos embereknek sincs házuk, hogy lenne a -bolondoknak? Ilyenformán hazánkban csaknem mindegyik városnak, falunak -megvan a maga bolondja, kiket minden gyermek ismer, s később, midőn a -gyermekek megvénülnek, még a vén emberek is, mert a bolondok sokáig -élnek. Az emberek megszokták őket úgy tekinteni, mint a közönség árváit, -s a helyett, hogy lánczokat raknának rájok, s kemény rostélyok mögé -zárnák, hagyják őket ártatlan hajlamaik után járni, kóborolni magányos -erdőkben, összeszedni haszontalan mezei virágokat (az őrültek mind úgy -szeretik a virágokat), vagy elheverészni naphosszant a verőfényen, -bámulni a tele holdat s ujjongatni széles kedvvel az utczákon, s senki -sem törekszik őket megfosztani az áldott szabad légtől, az úttalan erdők -utáni vágytól, a megszokott méla badar beszédektől, s a rokonszenvű -holdvilágtól. Mindig akad jó lélek, ki, ha megéheznek, enniök ad; ha -elrongyosodtak, felruházza őket, s a hol elestelednek, ott megvirradnak, -mint a ki örökké utazik. S midőn rájuk jön a gonosz óra, hogy végig -futkosnak az utczákon, s bekiabálnak az ablakokon, az emberek azt -mondják: «a jó bolond» s nem iparkodnak őket elfogni, elzárni, -elhallgattatni; hisz az őrültnek legnagyobb kín a pihenés és hallgatás… - -Némelyik már olyannak született; ez talán boldog; de hát a kit az idő -tett azzá, kinek arcza épen oly derült, oly okos volt egyszer, mint -másoké, minő eseményeknek kellett azzal történni? minő húrok szakadtak -meg ott a szívben, hogy a lélek önmagára ne ismerjen többé? Néha csak -egy pár szó maradt meg nálok az elmúlt idők emlékiből, a ki hallja e -badar szavakat, megcsóválja fejét: «szegény bolond» és ki tudja, azon -nehány szóban mily szomorú élet töredéke jár föl kísérteni?… - -Nehány év előtt Csongrádmegye egyik népesebb helységében voltam sok -ideig, s ez alatt többször volt szerencsém az ottani tisztes -földmívelőkkel társalkodni. Mint tudva van, ott paraszt embernek hivatik -s bundában és vászon-köntösben jár akárhány jómódú gazda, ki áll -százezer forintnyi értékig. - -Egyikéhez e derék gazdáknak gyakorta járatos voltam; egyszerű ép -kedélye, elmés, jó izű tréfái sokszor elmulattatának, utóbb szinte -megvárta tőlem, hogy a hol egy családi ünnepély volt a háznál, névnap, -kukoriczatörés, vagy disznótór, abból el ne maradjak. - -Egyszer épen a kenyérsütés idején találtam oda vetődni. A konyhában -fogadott el, mert ott volt a felesége is, egy derék, piros pozsgás, -tűzről pattant menyecske, ki a parázstól izzó kemencze előtti mélységben -ülve, saját izmos kezeivel hányta be a sütőlapáton mind a tizenkét -kenyeret, melyeket maga dagasztott és szakasztott, pedig volt vagy hat -szolgálója. - -Nem is állt ott egyébért a gazda, mint hogy a kemencze szája elé -kihúzott halom parázsból gyujthasson pipára s szidassa magát a -feleségével, ki a nagy sürgős munkában pörölt mindenkire, a ki nem -mozgott oly sebesen, mint ő, s ez nagyon illett neki. - -A tűzhelyen már készen állt vagy tíz darab lángos, ki lúdzsirral, ki -szilvaízzel megkenve, s két nagy zöld tálba felrakva, melylyel is engem -belépőt rögtön elkezdtek kínálni, az asszony azzal biztatva, hogy ő -sütötte, a gazda pedig valami borfélét emlegetve, a mit jó lesz majd reá -inni. - -E nagy sürgés-forgás közben, mialatt Kata asszony a hosszú lapátnyéllel -olyakat döfött a háta mögött ácsorgó cselédeken, hogy azt sem tudták, -hol álljanak meg? belép nagy csendesen az ajtón egy vén összetöpörödött -anyóka, előbb csak a fejét dugva be, s nagy mosolygón széttekintve, majd -az eléje rohanó kutyák fejeit czirógatva össze s köszöngetve nékik, -mintha ezek csak olyan ismerősei volnának, mint más akárki a háznál. - -Majd nagy kuttogva közelebb jött, meg-megállva, mintha azt várná, hogy -hívják, s ismét neki bátorodva. - -Rajtam kívül senki sem látszott őt észrevenni, a kenyérsütési mozgalom -annyira elfoglalhatta mindenki figyelmét, vagy talán másra nézve nem is -volt e megszokott torzalak annyira feltünő, mint rám, ki először láttam. - -Termete össze volt görnyedve egészen, úgy, hogy az egész alak alig -látszott négy lábnyinál magasabbnak, feje födetlen volt, a sűrű és -hosszú, egészen fehér haj egy hosszú tekercsbe fonva, mint a hogy a -fiatal leányok szokták viselni. Arczvonásait ezer ráncz kuszálta össze, -szája örökké mosolygásra volt széthúzva, s félig nyitott szemei mintha -mindig egy pontra néznének, alig látszottak néha megmozdulni. Csak -fejével tett olykor egy-egy dőre bólintást. Ruháján és kötényén százféle -tarka folt látszott egymásra varrva, egyik kezében egy nagy csomó -közönséges útfélen termő mezei virág volt, a másikban nehány szál -fenyőfa-forgács, mit az útfélen szedett fel, a hol építettek. - -A mint belépett, rögtön meglátta, hogy idegen is van jelen, s csodálatos -szemérmetes naivsággal iparkodott arczát elrejteni a kezében tartott -virágcsomóval; így sompolygott oda Kata asszony háta mögé, ki épen akkor -tette lapátra a tizenkettedik kenyeret, s a virágcsomóval rá ütött annak -vállára balga vigyorgással. - -– Hühü, néném asszony, itt vagyok ám. - -– Ejnye de jó, épen rád vártam, felelt vissza a menyecske. Te kellettél -ide nekem, látod. - -– Hühü. Hoztam kendnek szép virágot elültetni; aztán hallottam, hogy -süt, hát fát is hoztam. - -Ezzel azt a két szál forgácsot oda tette Kata asszony ölébe. - -– No látod. Ha ezt nem hozod, hát már most mivel fűteném be a kemenczét? -Hát lángos kell-e? - -– Hühü. Kell ám, szólt a dőre, s nyujtotta érte a kezét. - -Kata asszony oda nyujtott neki egy nagy darabot. - -– Nesze, hanem megedd. Itt előttem edd meg. - -– Hühü. Elviszem Jóska bácsinak. - -– Jóska bácsinak nem kell. Jóska bácsi azt izente, hogy magad edd meg. - -– Igazán azt izente? kérdé a vén leány mosolyogva, s azzal nagy sóhajtva -elkezdé a lángost nyelni. Meg sem rágta, nem is igen volt már mivel, s -valahányat nyelt, mindig egyet fohászkodott utána, s mikor végre azt -gondolta, hogy senki sem nézi, hirtelen eldugta a megmaradt darabot -kötényébe s úgy látszott rajta, mint örül, hogy e ravaszsága oly szépen -sikerült. - -– Mit csinál azzal, a mit eltett? kérdém Kata asszonytól. - -– Elteszi a bolondos, – Jóska bácsi számára. - -A némber meghallotta, hogy Jóska bácsiról beszélnek s kiváncsi örömmel -ütötte fel fejét: - -– Mit izent Jóska bácsi? - -Egy czirmos szolgáló tréfásan ráfelelt: - -– Azt izente, hogy számláld meg azt a tál mákot, hány szem van benne? - -Az őrült minden szó nélkül felkelt s oda ülve a mák mellé, elkezdte azt -szemenkint számlálni. - -– Miért tréfálnak így vele? kérdém én megsajnálva a boldogtalant, mire -Kata asszony oda ment hozzá s megfogta a karját. - -– Hagyd el no, jó Marcsa, hazudott az Erzsi, nem azt izente néked Jóska -bácsi. - -De az őrült csak nem akart felhagyni a számlálással. - -Kata asszony ekkor oda mutatott rám, szemével intve, hogy hagyjam rá, a -mit mond: - -– Nézd: ez az úr Jóska bácsitól jött, azt az üzenetet hozta, hogy csak -eredj haza, aztán maradj szépen veszteg s ne sokat járj a Tiszára. -Ugy-e? - -Én intettem, hogy úgy van. - -Erre a tébolyodott nagy örvendve oda jött hozzám, megfogta a kezemet, -sokáig szemembe nézett ijesztő szemeivel, s aztán vigyorogva mondá: - -– Hühü; majd olyan szép legény, mint a Jóska bácsi. - -Ez elég hizelgő bók volt reám nézve, de én mégis jobb szerettem volna -már, ha nem nézett volna rám ez a boldogtalan teremtés azokkal a tétova -szemekkel s egy ezüst pénzecskét vettem ki zsebemből, oda nyujva azt -neki. - -Az őrültek nagyon szeretik a pénzt. - -Ez is, a mint kezébe adtam az ezüstöt, egyszerre jójczakát kivánt -mindnyájunknak, s nagy sietve elkotródott. - -– No ezt most megint elküldi Jóska bácsinak, szólt nevetve Kata asszony. - -– Hogy hogy? kérdezém én kiváncsian. - -– Hát bele dobja a Tiszába, ott a hol legmélyebb a víz; akármit kap, a -minek Jóska bácsi hasznát veheti, az mind vándorol a Tiszába. - -– S ki hát az a Jóska bácsi? - -– Senki sem az, lelkem. Soha sem élt az a világon. Csak úgy felkapta, -mint aféle bolond. - -– S mindig őrült volt ez? - -Erre a szóra egy vén mindenes, ki ott ült eddig a kuczkóban, nem -állhatta meg, hogy bele ne szóljon. - -– Nem volt biz az uram. - -– No én ilyennek ismerem, a mióta eszemet tudom, felelt Kata asszony. - -– Hiszen kegyelmed még harmincz esztendőt sem ért. Az előtt történt az -sokkal. - -– Hát kend tud róla valamit? kérdém én érdekelten fordulva az öreg felé. - -– Dehogy tud, sietett helyette felelni Kata asszony. Csak szeret -mesélni, mikor bolondra akad, a ki hallgassa. Ne vegye magára ifju uram, -ez csak szavam járása. - -De én nem hallgattam Kata asszonyra, s tovább kérdezém az öreget. - -– Talán szerelmében őrült meg ez a szegény leány? - -– Oh majd mit mondok! pattant fel a menyecske. Szerelmében? Tud is egy -paraszt megbolondulni szerelmében! No majd annak való az: megbolondulni -a nagy szeretet miatt! Urak szokták azt csak, édes lelkem. - -– Hát te nem bolondulnál meg utánam, he? évődék vele a férje, karcsú -derekát átfonva. - -– Elmenj! kiálta ez, a kezére ütve. Volna is miért? - -A vén mindenes ez alatt megrántá kaputom hátulról s azt sugta: - -– Nem szeretek itt beszélni, jó uram, mert kinevetnek vele. Hanem ha -akarja hallani, jőjjön el estefelé. Kiállok a kapuba s majd ottan -elmondom. Szomorú historia ám az: érdemes lesz meghallani. - -Kata asszony még sokáig elzugolódott e tárgyon; az alatt kisült a -kenyér, kibontotta a kemenczét, kiszedte egyenkint a nagy gömbölyű, -fényes hátú kenyereket, gyönyörű piros ropogós gyürke-szalaggal a -féloldalaikon, s valahányat kivett, mindannyiszor mondá: - -– Hiszen majd én bolondulnék meg utánad, csak azt lesd? - -Este felé azon menve, láttam, hogy az öreg mindenes már a kapuban ülve -vár. - -– Adjon Isten, mondék neki, helyet foglalva a meszelt padkán. - -Ő szépen odább huzódott, hogy elférjek mellette, s viszonozva -köszöntésem, behúzta fejébe süvegét jó mélyen, s megtömve kurta szárú -pipáját, nagy vesződséggel kicsiholt egy körömnyi tűzkövön. - -– Megengedi kegyelmed, hogy elébb rágyujtsak, mert már én gondolkozni -sem tudok, hacsak a füstit nem látom. - -Én hallgatva billenték fejemmel, mire az öreg hozzá fogott a szóhoz. - -– … Nem is emlékezik ám már arra senki, mert jó hatvan esztendő mult el -azóta, hogy ez a dolog történt. Mezítlábos gyerek voltam még magam is, s -csak az a csoda, hogy el nem felejtettem. Ez a bolond asszony, ez a -ránczos képű, akkor szép fiatal hajadon volt, s az a Jóska bácsi, a kit -annyiszor emleget, az volt az én testvérbátyám. Nem volt akkor -kettőjöknél szebb pár a parasztok között, azóta is régen nézem a felnövő -ivadékot, soha sem termett náluknál különb. A szüleink keresztkomák -voltak, a Marcsa anyja tartotta a bátyámat és engemet is a keresztvízre, -s az én anyám Marcsát; együtt gyermekeskedtek, együtt jártak iskolába, -együtt mentek az úrasztalához, husvét vasárnapján… Hej biz az a jó pap, -a ki bennünket keresztelt, rég a menyországban prédikál már, s az a -derék kántor, a ki bennünket oktatott, odafenn üti most a tactust az -angyalok előtt!… - -Az ifju legény és az ifju leányzó gyermekségétől kezdve úgy egymáshoz -szokott, hogy nem is gondoltak egyébre, mint hogy örökké együtt fognak -élni, nem is hítta az anyám a szép Marcsát egyébként, mint «kis -menyemasszonynak» s mikor mind a kettő tizennyolcz esztendős volt, a -szülők elhatározák, hogy a mint az Isten a farsangot megengedi érnünk, -összeadják őket. - -A bátyám csak mind azt mondá, hogy ne várjunk vele farsangig, addig még -ki tudja, mi nem eshetik? s jól sejtette a szegény, mert a mint -leszüreteltek, a Marcsa apja az én apámmal egy este elmentek bort -fejteni a pinczébe ketten, ott a halálos levegő leütötte őket lábaikról, -mire rájuk akadtak, halva volt mind a kettő. A gyász nagy volt mind a -két háznál, egyszerre halva mind a két apa; de Marcsáéknál még nagyobb -baj is volt, mert az öreg egyúttal egyházfi is levén, a mint holmi -pénzek fordultak meg a kezén, azokból mintegy kétszáz forint hiányzott. -Hová lett, hová tehette? azt soha sem lehetett megtudni, mert a halál -oly hirtelen érte. A tisztelendő urak, a kik a számodásokat -átvizsgálták, voltak annyi jósággal a jámbor özvegyhez, hogy nem hozták -nyilvánosságra a dolgot, sőt megigérték, hogy egy egész esztendeig nem -fogják háborgatni érte, addig iparkodjék valahogy kipótolni, mert azután -nem lehet tovább titkolniok. - -Hanem az anyámat nagyon megzavarta ez eset, a mint tudomására jött. Szó -sem volt már a farsangi összekelésről, ő szegény jó asszony volt, de -hogy engedhette volna meg, hogy a fia egy olyan ember leányát vegye el, -a kinél a közönség pénze elveszett, s a kinek tán egy esztendő mulva -elveszik a házát e csúfos adósság miatt? A két fiatal szerető eleget -sírt rítt, de hiába, az anyám csak azt mondta, hogy ha Marcsáék esztendő -alatt a hiányzó pénzt ki tudják teremteni, akkor engedi meg bátyámnak, -hogy a leányt elvegye és máskép soha. A bátyámnak fel kellett fogadni, -hogy addig az esztendeig soha Marcsával össze nem jön, s hogy könnyebben -megtarthassa a fogadást, be kellett neki szegődni ide egy tiszai malomba -molnárlegénynek; így aztán a víz választotta el őket. Ez alatt csakhamar -még az anyja is meghalt Marcsának a sok bú és gond miatt, s a leány -egyes egyedül maradt. De lássa kegyelmed, a szeretet csodákat tud tenni. -Mikor már nem volt senkije a leánynak, oda jött az anyámhoz és azt -mondta neki: «kegyelmed a fiának csak akkor engedi meg, hogy engem -elvegyen, ha az apám tartozása ki lesz pótolva, mielőtt napvilágra -jönne. Jól van. Még esztendő van hátra; addig dolgozom éjjel-nappal, -tűrök, fáradok, éhezem: de előteremtem azt a pénzt.» - -S ekkor hozzá kezdett fogadása teljesítéséhez. Oh uram, kegyelmed nem -képzeli azt, milyen sok pénz szegény paraszt embernek kétszáz forint, ha -azt becsületes fáradságos keze munkájával kell megszerezni, a míg az -garasonkint összegyűl. - -A jámbor hajadont ez órától fogva senki sem látta dolog nélkül, a -templomon kívül. Télen át szüntelen rokkáján ült, olyan fonalat font, -mint a selyem, megszőtte maga vászonnak, – csak úgy kapták a faluban. -Korán reggel már baromfiai után látott, tojását, csirkéit maga hordta -eladni a városba; a házon túl volt egy kis kertje, azt beültette -virággal, zöldséggel: abból több jövedelmet csinált magának, mint némely -korhely paraszt negyedrész telkéből. Nyáron elment részt aratni, s a mi -életet kapott, azt ismét pénzzé tette, kis malaczkát hizlalt polyván és -paréjon s őszszel eladta mint hizott sertést. És uram, soha sem látta -annak kéményét senki is füstölögni álló esztendeig, egy kis száraz -kenyér volt mindennapi eledele, és mégis olyan jól gondját viselte az -Isten, hogy nemcsak szépsége nem fogyott, sőt oly egészségesnek, oly -pirosnak látszott a sok munka és szűkölködés között, mintha tejben, -vajban fürösztenék. A szeretet tartá benne a lelket! Bátyámmal nem volt -szabad neki összejönni, de én hordtam egyiktől a másikhoz az izenetet. -Gyakorta, szép nyári estéken, mikor senki sem tud még aludni, én a -bátyámmal ott voltam a malomban; ő kiült a malom tombászára s elővette -furulyáját, s elkezdte rajta azokat a szép nótákat fújni, miket senki -sem tudott nálánál szebben. A tulsó parton szép leányzók jártak le a -vízre, korsóikat megmeríteni, vagy ott mostak gyolcs ruhákat, fehér -lábaikkal bele állva a folyóba. Azok meghallották a dalt, s vissza -énekeltek rá. De csak egynek hangját hallotta az én bátyám; az énekelt a -legszebben, a legszomorúbban, hogy az ember szemei könybe lábadtak bele; -kiismerte annak hangját száz leány közül. Néha volt olyan jó napja, hogy -a gazdájától egy pár órára szabadulhatott, akkor megizente Marcsának, -hogy jőjjön este a fűzes sziget irányába. Az egy kis fűzfás zátony a -parttól négy-öt ölnyire. Ide aztán csónakon kijött a szerető, átellenben -a parton állt kedvese, s itt elbeszélgettek reggelig a vizen keresztül, -így tettek eleget anyám parancsának s a maguk szivének. Összejöttek, -enyelegtek s mégis távol voltak. - -Ez így tartott szüret idejéig. Marcsát nemcsak legszebb leánynak -tartották már a faluban, hanem egyúttal a legjobbnak is. Még nem forrt -ki az új bor, mikor egy reggelen bejött anyámhoz a jó Marcsa, s -leszámlálta a nagy tölgyfaasztalra előtte mind a kétszáz forintot, mind -jó pengő huszasokban, egy kis pénz hija sem volt, s megkérte, hogy vigye -el vele azt a tisztelendő urakhoz. A jó uraknál azt mondák, hogy -meglelték a megholt öregtől eltett pénzt a gerenda közé dugva, s azok -pecsétes irást adtak róla. Soha sem tudta meg rajtunk kívül senki, hogy -az a szép Marcsa keresményéből gyűlt össze. - -Visszajövet bevitte magához az anyám a szép Marcsát; befonta a haját -szép szivárványos szalag közé, gránátgyöngyöt kötött a nyakára, -pillangós czipőket húzott apró lábaira s szépen felöltöztetve elvitte -magával, – nem mondta, hogy hová? - -Nekem velök kellett mennem a Tiszáig. Ott egy csónak volt épen a révben, -annak az evezősét megkértük, hogy vigyen bennünket abba a malomba, a hol -a bátyám szolgált, s mind a hárman beleültünk a ladikba. - -Mintha most is látnám magam előtt azt a szép fiatal hajadont, a mint ott -ült anyám mellett, szemérmesen elpirulva s ragyogó szemeit lesütve. -Sejtette már, hogy hová megyünk! - -A bátyám messziről megismert bennünket, s meglátva, hogy arra tartunk, s -hogy kedvese édes anyja mellett ül jobb felől, örömében ő is leugrott a -csónakjába, s eloldva azt, fogta az evezőt s oda evezett elénk, hogy -annál hamarább találkozhassék velünk. - -A mint oda ért, s ő is, kedvese is egyszerre üték fel szemeiket, alig -tudták, mi történik velök! repülni szeretett volna mind a kettő, egymás -ölébe rohanni. Jóska oda kormányozta a ladikot mellénk, hogy bennünket -átszedjen a magáéba, s felállt a ladik orrába, karját Marcsának nyujtva, -hogy menyasszonyát, a ki reszketett az öröm miatt, átsegítse amoda. - -Ebben a szempillantásban a ladik egyet billent, s a bátyám egyszerre a -két csónak közé bukott, s ott szemeink láttára elmerült. - -A szerencsétlen menyasszony, ki már nyujtotta kezét vőlegénye felé, a -kiért annyit tűrt, annyit fáradott, a mint azt maga előtt a vízbe bukni -látta, iszonyú sikoltással utána vetette magát a csónakból a Tiszába. - -Szegény anyám és én kétségbeesve tördeltük kezeinket s segítségért -kiáltoztunk. A közel malmokból rögtön siettek a molnárok csónakaikkal s -Marcsát, ki bő ruhái miatt a víz szinén lebegett, nem sokára kifogták, -de bátyámat nem lelték meg többé; nem kaptunk meg egyebet, csupán a víz -szinén uszó bokrétás süvegét. - -Anyámat három nap múlva megütötte a szél, a szegény menyasszony pedig -forró betegségbe esett, hat hétig feküdt bele, inkább halott volt, mint -élő, s a mint fellábadt belőle, oda volt minden szépsége; alig lehetett -ráismerni többé. - -Eleinte csak azt láttuk rajta, hogy nagyon bús, elgondolkozó, -naphosszant sem szólt egy szót is, hanem azután megütközve láttuk, hogy -lejár a Tisza-partra, s a mint a molnárok csónakokkal érkeztek a révbe, -kérdezgetni kezdi tőlök: «mit izent a Jóska bácsi?» - -Még azt hittük, hogy ez a baj csak hagymázbetegségéből maradt meg nála, -a mikor szinte mindig Jóskával vesződött; de hova tovább, mindig -fonákabb dolgokat kezdett cselekedni; haza ment, otthon minden széket, -asztalt egymásra hányt, minden nap kimeszelte a házat, azt mondva, hogy -takarít, hogy rendbe legyen minden, mikor Jóska bácsi megjön; majd ismét -egyre-másra ölte apró marháit, sütött főzött, hogy ő menyegzőhöz készül. -E mellett egyre vadult, egyre zavartabb lett, senkit sem ismert már -névszerint, a templomban fenhangon beszélt, az utczán imádkozott és -dalolt összevissza, semmi munkát nem akart és nem tudott tenni, -összetépte a fonalat, azt állítva, hogy úgy többet adnak érte, s üres -tojáshéjakkal ült ki a vásárra. Végre rájött a bujdosás; egy este eltünt -hazulról, öt nap kerestük mindenfelé, hatod nap találtunk rá a rét -közepén, elbujva a nagy nád közé, ruhái mind összetépve, arcza mind -összekarczolva. Ez időtől örökké tébolyodott maradt a szegény leány. A -szépséget mintha a szél lefútta volna róla, négy esztendő alatt oly vén, -roskatag anyóka lett belőle, mint a milyen most. És annak már hatvan -esztendeje. Azóta mindenki elfeledte a történetet, a legvénebb emberek -úgy ismerik őt gyermekségök óta, mint bolond Marcsát, a ki nem érez sem -hideget, sem meleget, elkoplal napokig s eszik a míg előtte lát; fölszed -minden tarka rongyot és azt köntösére varrja, ifjat, vénet nénjének, és -bátyjának szólít, s a kinek csak egy szavajárása van: «mit izent a Jóska -bácsi?» A ki mit felel a szóra, azt megcselekszi, s a mi ajándékot kap, -azt elviszi a Tiszára és abba beleereszti: «kell az a Jóska bácsinak». - -Az emberek kaczagnak rajta és senki sem tudja, hogy ott a víz fenekén az -ő vőlegénye fekszik; a víg leánykák a fonóban sok tréfát űznek belőle, s -egy sem gondol arra, hogy ez a ránczos, utálatos kép egykor oly vidám, -oly mosolygó lehetett, miként akárki közülök. Ilyen az élet jó uram. - -Az öreg kiverte pipáját, az idő beesteledett már; én megköszöntem a -mesét, s kezet szorítva véle, haza ballagtam gondolkozó fővel. - -Milyen különös, hogy a paraszt is meg tud őrülni szerelmében! mikor az -oly úri dolog… - -Egy más esetet hallottam egykor Békés megyében egy jámbor őrültről, ki -igen szorgalmas, dolgos ember volt különben, alig lehetett rajta valami -jelét a háborodásnak észrevenni, csak ha azt a nevet említék előtte -«Gyuri», akkor egyszerre felugrott, akár evett, vagy dolgozott, elhajítá -kanalát, vagy fűrészét s elkezdett szaladni és futott, a míg fáradságtól -aléltan össze nem roskadt. - -Sokszor megfuttatták így pajkos legények oktalan tréfából, vagy véletlen -kiejtett szó miatt rohant el őrjöngve; egyébiránt pedig a legcsendesebb, -szelidebb ember volt a világon s úgy el lehetett vele beszélni, mint más -akárkivel. Ezzel az történt, hogy több év előtt, mint juhászlegény, egy -másik bojtárpajtásával együtt, kihajtotta a juhokat a legelőre egy szép -derült deczemberi napon. Azon a télen még nem volt fagy s az egész mező -oly zöld volt, a nap oly melegen sütött, mint máskor tavasz derekán - -A két pásztor jó messze elhajtotta nyájait a tanyától, midőn este felé -egyszerre elkezde észak felől éles, csipős szél támadni, az idő egy óra -alatt megváltozott, nagy sötétkék felhők tódultak a láthatárra, úgy -látszott, mintha azok bömbölnének oly irtózatosan az északi szélben. A -havas zivatar futárai, a hollók, egész seregestől támadtak az égre, -ijesztő károgást vegyítve a vihar hangjai közé. - -A két pásztor hirtelen összeterelte a nyájat s haza felé kezdé hajtani. -Alig haladtak azonban mintegy hatszáz lépésnyire, midőn az egész látkör -elsötétült, a hópelyhek elkezdtek sűrűn omlani, kavarogva a süvöltő -szélben, s nehány percz alatt ellepve a nyomást, mely a pásztoroknak -útmutatóul lehetett hazáig. - -A hideg érezhetőleg nőtt, a föld cseréppé volt már fagyva lábaik alatt, -s ők nem tudták többé merre menjenek? Az éjszaka beállt s bár merre -haladtak, kémlelőzve, hallgatózva, sehonnan sem csillámlott eléjök a -vezérlő gyertyavilág, nem hallatszott a tanyai kutyák ugatása. El voltak -tévedve a nagy sík rónaságon, a hóförmeteges éjszakában. - -Mit tegyenek e helyzetben? A bárányokat nem lehete tovább hajtani, mert -azok összebujtak egy falkába, fejeiket összedugva. - -– Tegyünk úgy, mint a bárányok, szólt a két juhász egymáshoz, s -leterítve szűreiket, lefeküdtek egymás mellé, szorosan átölelkezve s -testük kölcsönös melegével óva egymást a megfagyástól. - -Így várták végig a hosszú, viharos éjszakát; a szélzúgás, a hóesés egy -perczig meg nem állt az alatt, a hófuvat behordta mind a kettőt. Pista – -így hítták az egyiket – egész éjszaka nem tudta behunyni szemeit, mindig -hallotta a varjukat feje felett kiáltozni, s úgy hallgatta, mint üvölt -egyre az északi vihar, mintha valami nagy szörnyeteg panaszkodnék, hogy -fázik és jajgatna és dideregne bele: hanem társa Gyuri elaludt, -bármennyire suttogá emez fülébe: ne aludjál, félve attól a rémséges -álomhorkolástól, s a magányos ébrenléttől. Később elhagyta a horkolást -az alvó, s csak halkan lélekzett, utóbb azzal is lassankint felhagyott. -A mint végre elmult a tengeréjszaka, s a hófelhők kitisztultak s feljött -a nap, végig nézni a megőszült világon, Pista is fel akart kelni, s -költé társát, ki még akkor is rá volt borulva s karjait nyaka körül -fonva tartá. De az nem akart ébredni. - -– Gyuri ébredj! kiálta ijedten; az elaludt örökre. Meg volt fagyva. - -A mint a pásztor azt észrevette, hogy társa meghalt, rémülten akart -annak öleléséből kibontakozni; de a holt karjait lehetetlen volt -szétfeszítenie, oda voltak azok szorulva mereven társa nyaka körül. - -A megrémült juhász, kit az erőszakos halott leküzdhetlen erővel tartott -magához ölelve, arczát arczára feszítve, s hideg, mozdulatlan szemeivel -egyenesen szemeibe nézve, rémséges futással rohant az avarnak, s csak a -szerencsének köszönhető, hogy a keresésére kiindult tanyai emberek reá -akadtak, a mint rémítő terhével futott eszeveszetten, szüntelen azt -kiabálva: «Gyuri ébredj, Gyuri bocsáss!» - -Azok megszabadíták nagy munkával holt társa kezeiből, de az ember e -pillanattól megőrült. Senkit sem bánt, senkinek sem vét, beszél okosan, -csendesen, de ha társa nevét említik előtte, futni kezd, míg világot lát -maga előtt, s ereje el nem hagyja. - -* * * - -Nem mindig ily búskomor alakot hord az őrültség, néha nevető álarczot -tart maga elé; kívül kaczag, tréfál, elméncz ötleteket kohol, sajátszerű -ravaszságával mulattat, nevetésre gerjeszt, ki tudja mit érez belől? - -Ily jókedvű őrültje volt Erdélynek, kit a környékben messze ismertek s -nem híttak máskép, mint «bohó Boris»-nak. - -Soha sem lakott egy hétig egy helyben, a hol megunta magát, vándorolt -odább, egy gitárból állt minden úti készülete, azt nyakába akasztotta, s -énekelve ment a szomszédba. Érts alatta szomszéd várost. - -Mindenütt terített asztal várta, mert ő nem várt kinálásra, otthon volt -minden úri háznál, s parancsolt az egész háznéppel; akár fogadták, akár -nem. Ruházata is csak úgy termett, mint a mezők liliomának, minden -szabó-árjegyzék nélkül. Nem mintha a földből nőtt volna ki számára -viganó és pufándli, hanem ha megunta valamely öltözetét, vagy az unta -meg a tovább tartást, a legelső úriháznál, hová bevetődött, felvette a -házi asszonyság legközelebb talált öltözetét, a legkomolyabb arczczal -állítva, hogy az neki igen jól fog illeni. S az erdélyi úrhölgyek mindig -oly nagylelkűek voltak, hogy meghagyták őt ezen hitben, – az az hogy az -új ruhában. - -Egyszer egy derék úrasszony grófné, megszánva a szegény Boris -bizonytalan életmódját, odavette őt magához, megigérve, hogy eltartja őt -holtig. - -Ezen derék úri hölgynek az az egy különös szokása volt, hogy nagyon -sokat ábrándozott a királyhágóntúli délczeg daliák után, s az a másik, -hogy ha valamelyik kegyetlenül bánt érző szivével, mindjárt elájult, s -az a harmadik, hogy mikor elájult, megvárta, míg az egész háznép -összeszalad segélyére, s a míg csak egy is hiány zott, addig fel nem -akart ocsúdni. - -Bohó Boris szüntelen az úrhölgy mellett lévén, neki jutott e -különösségekből legtöbb adag. De ez őt nem zavarta meg. Ha a grófné -szenvedélyeiről beszélt, beszélt ő is a magáéról; ha a grófné nagyot -sóhajtott, sóhajtott ő két akkorát; ha a grófné keserveit leirta -prózában, ő leirta a magáét versben, s ha a grófné jobbra ájult a -pamlagon, ő meg elájult balra, s oly állhatatosságot tanusított e -részben, hogy egy félórával mindig tovább tudott ájultan maradni, mint a -grófné; ha pedig görcsöket kellett kapni, mikor még a grófné csak a -nyögéseknél volt, már akkor ő úgy ordított, hogy a háznép összeszaladt. - -Végre megsokalta ezt is. Egy napon fogá a gitárját, egy kiflit dugott a -zsebébe s kijelenté, hogy utazik. - -A derék úrhölgy megütközve kérdezé, hogy miért? - -Bohó Biri egy szelid accordot adva gitárján, s ideálisan lábujjhegyre -emelkedve, büszke öntudattal viszonza: - -– Sok egy házhoz két bolond! - - - - -III. A VILÁG VÉGE. - - «1815-ben a ki nem fúl ködben, - 1816-ban a ki nem hull dögben, - 1817-ben kit agyon nem vernek, - Tartsa magát jövő évben szerencsés embernek.» - -Valami bohó azt a mulatságot csinálta magának, hogy ezt a jóslatot -kiirta valami kalendáriumban; a kalendáriumok akkor is olyan elismert -tekintélyek voltak mindenféle jóslat dolgában, miként most; kilencz -ember közül tíz elhitte a rettentő jövendőmondást, s a tizenegyedik is -csak fenhangon tagadta, de magában elismerte, hogy mégis lehet abban -valami. - -A kritikus három év azután el is jöt, el is mult. Az aggodalmasabb hivők -intézkedtek, hogy az ember ne fúljon ködben, inkább fúljon borban; ne is -hulljon dögben, inkább hulljon szerelembe s elvégre a harmadik -esztendőre nemcsak hogy agyon nem vertek senkit, de úgy -elkonferencziáztak mindennemű verekedést, hogy a journalisták vérszomjú -serege epedve ragadozott ki egymás kezéből minden sérelmezett -szabólegényt, a kinek az orrát betörték a kocsmában, hogy legalább mégis -valami vért mutathasson közönségének, s egy toronyból leesett embernek a -híreért még Angliából is eljöttek. - -Szóval olyan nyugodalom és boldogság telepedett le az egész világra, -hogy az ember szökhetnék volt belőle, s nemhogy a már meglévő emberek -haltak volna rakásra, de még a kik az előtt nem voltak, még azok is -egyremásra születtek. - -Ezen segíteni kellett valahogy. Az emberiségnek nem szabad unatkoznia, -mert akkor azután mindig tilos gondolatokon jártatja az eszét: «otium -pulvinar satanæ», valamivel föl kelle őket rázni e «sátán párnájáról». - -Lőn tehát, hogy a beközelgő 1818-dik évet megelőzött hónapokban az -embereket egyszerre ismét üdvös szeppenés fogta el; kávéházakban -megálltak a tekeasztal mellett, kocsmákban összedugták fejeiket, -piaczokon szájról-szájra suttogtak valamit, a mire minden ember képe -meghosszult, megsápadt, úriasszonyságok kezdtek a templomba járni, kofák -óbégattak a vöröshagyma-halmok között, s didergő családapák reszkető -kézzel húzták elő a fidibuszt zsebeikből, melyre a veszélyes négy sor -volt fölirva, a mi újra megszerzé a rémület mulatságát a világnak, s -olvasták vaczogó fogakkal a kályha mellé huzódó családnak: - - «Ezernyolczszáz tizennyolczban lészen világ vége. - Tűzzel, vízzel, kőesővel elpusztulunk végre. - Ég leszakad, föld elsüllyed sötét semmiségbe. - Térj meg ember bűneidből, hogy juss idvességbe.» - -A jóslatot olvasták a világ minden sarkán, minden nyelvén. Hogyne? Ez -olyan előadás volt, a mely mindenkit érdekelt. - -A spanyol azt mondta rá: «annál jobb! ha egyik világrész elsülyed, a -másikban úr lesz megint Spanyolország.» - -Még akkor cursusban voltak az arany pesadosok, a kettős földtekével -hátlapjukon s e büszke fölirattal: «unus non sufficit». - -Az angol azt mondta rá: «Well, én is ott akarok lenni. Ez ritka látvány -lesz». - -A német készíté a thermometrumot, barometrumot, quadranst, -astrolabiumot, mágnestűt és perspectivát, hogy az utolsó itéletnapját -systematice élvezhesse. - -A franczia árverezte az utczára nyiló ablakokat, a honnan jobban lehete -látni a világ elmulásának ünnepélyét. - -A hollandi elkészíté kereskedelmi mérlegét, hogy az itéletnapján -számadásai rendben találtassanak. - -Az orosz abban nyugodott meg, hogy az ő kalendáriuma szerint tizenkét -nappal később lesz a világ vége, tehát legalább tizenkét napig ő lesz az -egész világon az úr. - -A török azt mondta: «La illa, il Allah. Ha mi nem akarunk az égbe menni, -az ég jön mi hozzánk. A többi a próféta dolga». - -Hát minálunk mit beszéltek? - -«Ha már úgy is elveszünk, hát legalább vigadjuk ki magunkat.» - -Persze, hogy a melyik kalendárium-csinálónak csak egy csepp esze volt, -az mind valamennyi úgy megrakta a junius hónapot jégesővel, zivatarral, -forgó-szelekkel és földindulásokkal, a hogy csak hozzáfért, úgy, hogy a -ki egy kalendáriumot megvett, dehogy kapálta az föl a szőlőjét abban az -esztendőben. Azt is bámulni lehet, hogy az emberek föl nem gyujtogatták -városaikat előre, nagy rettegésükben. - -… No de azonban engem nem azért tartanak a naptárszerkesztők tyúkkal, -kalácscsal, hogy én a kalendáriumcsinálókra rossz élczeket gyártsak, -hanam hogy irjak nekik novellát valami kegyetlenül érdekes tárgyról. - -Mi lehetne pedig érdekesebb tárgy novellának, mint az itéletnapja, a -világnak vége? Ez még tudtomra nincsen igen nagyon elkoptatva. - -Tavaly úgy is elsülyesztettem már a közönség kedveért egy világrészt -(oceania), most a kegyes olvasó engedelmével essünk neki a másiknak. - -* * * - -Történt tehát itéletnap előtt hat héttel, hogy Benedek Ádám nagy uram -ezzel a szóval bukék be saját salva guardiája ajtaján: hogy «jön az -üstökös csillag», s azzal úgy üté szájába kurta pipaszárát, hogy majd a -tarkóján jött ki a vége. - -Hanem – most jut eszembe, hogy gentlemanek számára irok, a kiknek előbb -be kell mutogatnom rendes forma szerint a magam embereit, mielőtt szóhoz -hagynám őket jutni. - -Tehát nemes Benedek Ádám úr, a kit van szerencsém ezennel profillal a -föld felé bemutatni, érdemes fakereskedő – itt, meg itt –, visel -csizmába húzott kimondhatatlant, zsinóros megismerhetlent és piszkos -leoldhatatlant, fekete selyemből. Jellemére nézve kálvinista; -szerkesztői megjegyzésbe tévén, hogy a papbért nem fizeti. A felesége -egészen más nyakú felekezethez tartozik. - -Benedek úr képe gömbölyűre van beretválva, bajusza rövidre nyirva, hanem -kárpótlásul az orra hegyéből nőtt ki vagy tizenkét szál szőr, a mi -azután tökéletesen hasonlóvá teszi a kengurúhoz. - -Benedek úr két dologról nevezetes a városban, első az, hogy minden -embernek a tyúkszemére tapos, a kivel beszél, második az, hogy olyan -rekedt, hogy maga is alig érti, miről beszél? - -Mind a két természeti rendkívüliségnek egy psychologiai oka van: az, -hogy Ádám úr mindig iszik. - -Költőileg ezt így lehetett volna mondani: «vizsgálja a csillagokat a -kancsó fenekén», vagy «Bacchus társaságában találja kedvét», vagy -«áldozik a venyige nedvével»; hanem már hiába: mióta a szalontai kanász -arczképét kiadtam, magam is úgy el vagyok parasztosodva, hogy egyenesen -kimondom, miszerint Benedek Ádám úr mindig iszik. - -Iszik? Hiszen minden ember iszik. Ez nem jellemvonás. - -Iszik ám más ember is szomjúságból, vagy szenvedélyből, vagy ha jó bort -kap, meg barátságból; de Ádám úrnak ez a professiója; ő iszik mindent, a -mi fluidum; a jó borra megiszsza a lőrét, korán reggel a sört, ebéd után -a pálinkát, este dévaj fiuk káposztalével keverik a borát, olajat -töltenek közé, ő megiszsza azt is, marék paprikát a borban, medveczukrot -és asztalos-enyvet krampampuli között, gáliczkővel és téntával -föleresztett puncsot, szóval minden felönthetőt megiszik és az ránézve -mindegy. - -Ebben fekszik a talentum. - -A rekedtséget illustrálja még az, hogy beszéd közben hallatlanul hadar, -úgy, hogy rendesen csak az első meg az utolsó szót lehet megérteni -abból, a mit mondott; a többiről nem tudhatja az ember, hogy egy ütet -taplót kért-e, vagy az apja lelkét szidta? - -Már most tehát emeljük föl a földről nagy uramat, fektessük le az ágyba, -engedjük álmában beszélni és mutassuk be a család többi személyeit. - -Benedekné nagyasszonyom, a tisztelt úr életpárja, tetszik látni, hogyan -mosolyog; ő mindig mosolyog; szája, szemei egészen ráállnak már a -mosolygásra. - -Ő mosolyog a szabóra, ki a ruhát elrontotta, az urára, mikor későn jön -haza, a szolgálóra, mikor tányért tört, a szomszéd úrfira, mikor -látogatóba jön; hanem azért a szabót megvárakoztatja esztendeig a -fizetetlen contóval, az urát nem várja az ebéddel, a szolgáló béréből -lehúzza a kárt, s a szomszéd úrfi előtt elcsukja a leányát. - -Előlünk nem fogja elcsukni. Ilyen úritársaságban, mint a miénk, kérem -alássan! Szerencséjének fogja tartani. Ha kérdik, kik vagyunk? úgy -teszünk, mint a csizmadia-legény, ki arra a kérdésre, hogy miféle ember? -azt felelte: «a bátyám fiskális», mi azt fogjuk felelni: «egyik közülünk -báró». - -A nagyasszony mosolyog, szemeivel alázatosan hunyorít; a kis Czenczike -pirul és lesüti szemeit (stereotyp bevezetés); valami ruhát varr (prózai -foglalatosság); nincsen semmi frizurája, simára fésült haj, hátul à la -giraffe magas fésűre tekerve. Kissé halvány, de eléggé szabályos -ábrázatocska; szép metszésű száj (kár, hogy a fogaival harapja a -czérnát); szépen hajló és gömbölyű nyak (azok a pogány divatú krézlik -nagy részét eltakarják); a rút, tollal bélelt bő ruhaujjak csak a -kezecskéi végeit engedik láttatni, azok szép fehérek, csak az a csunya -gyűszű ne ülne az egyik ujjon (nincs förtelmesebb eszköz a világon a -gyűszűnél); a lábacskákból is megláthatni annyit, a mennyi épen -szükséges; a restauratió alatti divat zegzugos ruhaszegélyzetei nem -voltak olyan irigyek, mint a mostani fodortorlaszok. - -Szóval csinos kis alak; holmi kisvárosban megjárja szépnek, s ideálja -lehet holmi uradalmi hivatalnoknak, városi ügyvédnek s praktizáló -orvosnak. - -Már most vigyük át az emberszólást a szomszédba. - -Ottan lakott Daykayné nagyasszonyom, a jó lélek; egy igazán kegyes, -mindent hivő személy, a ki elhitte, hogy a lelkek hazajárnak, hogy az -álmok jelentenek valamit, hogy a kik egymásnak köszönnek, azok egymást -becsülik is, hogy a kenyeret nem jó késsel aprítani a tejbe, hogy a -tirol házalók, azért mert mindenkit tegeznek, nem csalják meg az embert, -s más efféle kisvárosi babonákat. - -Ennek az asszonyságnak volt egy fia, ki épen most tette le az ügyvédi -censurát. Jellemzésére föl kell említenem, hogy pataki deák volt, s mint -ilyen, minden egyéb világrészből előkerülő tanonczoknál -fölvilágosodottabbnak tarthatván magát, rendkívül szeret disputálni. -Szabadelmű és nyakravalót nem visel, nem jár névnapokat köszönteni a -város előljáróihoz, sőt még a városkapitány beszédébe is bele mer -szólni; de még az is kitudódott róla, hogy nem kapczával tekeri be a -lábát, mikor csizmát húz, hanem harisnyát ölt, s elől gombolja az ingét, -nem hátul. Vakmerő újító. Ezért mint igen kellemetlen egyéniség van -kikiáltva. - -De senki sem találja őt annyira kiállhatatlannak, mint az örökké -mosolygó szomszédasszony, kinek erre az a különös oka van, hogy valaha -Daykayné asszonyság férje az övével kereskedőtárs lévén, amannak halála -után a kegyes özvegy mind hasztalan sürgeté Benedek uramat, hogy adjon -neki számot a közös tőkékről, a jó szomszédasszonyság évről-évre talált -valami mentséget, a mi ezt elhalasztotta s a kegyes, hivő -szomszédasszony mindig türelmesen várakozott s azt mondta, hogy jó -emberek ezek a szomszédok, lám pulykát, libát küldenek minden ünnepnap s -Benedekné sohasem süthet kalácsot s affélét, hogy neki ne küldene -belőle. - -Hanem, hogy ez a nagy kamasz fiu így felnőtt, a dolog aggodalmassá -kezdett lenni. - -Ez prókátorságra adta magát, természetében van a kételkedés, fürkészés, -hittagadás; hivatalában a veszekedés, pörlekedés; ez bizonyosan azon -fogja kezdeni pályáját, hogy egy szép napon megfogja Benedek uramnak a -gallérját s azt kérdi tőle, hogy mit csinálnak a számadások? Arra pedig -Benedek uram, mind a mellett, hogy olyan sebesen tud beszélni, még sem -fog egyhirtelen megfelelhetni. - -Ezért is nem fogadta szívesen Benedekné asszonyság Károly úrfit, midőn -ez átpillantgatott hozzájok, pedig biz annak nem is arra volt gondja, -hogy a számadásokat tisztába hozza, sőt inkább arra, hogy a szép -Czenczike szemei által minél nagyobb zavart idézzen elő saját -számadásaiban. - -Ez időben jött tehát az a fatalis esztendő, mikor a kalendáriumokat így -telerakták kőesővel, békahullással. - -Daykayné nagyasszonynak minden ez évben megjelent kalendáriuma megvolt, -ott függtek szépen a szegen: a kassai, azzal a perspectivás emberrel a -tábláján, a lőcsei, azokkal a híres anecdotákkal, a komáromi, a -bevehetetlen várral és a budai, az éggömböt czirkalmazó tudóssal; és -azok mind egytől egyig megegyeztek abban, hogy sokkal jobb volna a -világra nézve, ha épen nem volna a világon, mint oly gyalázatosan -elmúlni, a hogy az a folyó esztendő julius 18-ik napján délutáni 5 óra -11′ és 6″kor pontosan véghez fog menni. Látható egész Európában. - -Benedekné nagyasszony minden este átfutott Daykayné nagyasszonyomhoz és -mindig előhozta neki ezt a rettegtető thémát: hogy mi lesz hát a -világból, hogy ha nem lesz? Hogy hullanak majd le a csillagok a földre; -a nap hogy borul örök sötétségbe, a kutak hogy okádják a forróvizet, a -föld széthasad és tüzet bocsát ki, villámlás, menydörgés, emberek -jajgatása mellett összedől a világ és lészen az egész hamuvá és porrá, -miként az meg van irva. - -A jó öreg asszonyság csak a fejét rázta. Boldogok azok, kiknek ezt meg -nem kellett érniök; de hát hiába, valakinek mégis csak el kellett -itéletnapig élni; nyugodjunk meg a keserű pohárban, mely számunkra -tartatott meg. - -Az egész világ félt és remegett, mindenki aggodalommal várta az -elközelgő rettenetes napot, csak Károly nevetett nagyokat, mikor a két -asszonyság sóhajtozva kérdezé tőle, hogy hát ő nem reszket-e? - -«Hitetlen gonosz ember! Abban az iskolában mind elrontják a fiatal -embereket. Ez semmit sem hisz. Ez nem keresztyén.» - -Károly hiába allegálta, hogy hiszi biz ő mind azt, a mi az -itéletnapjáról meg van irva, csak úgy, mint más igaz keresztyén; hanem -azt már nem hiszi, hogy ebbe akár a kalendáriumcsinálóknak, akár a -csillagvizsgálóknak, akár más gyarló embernek valami beleszólója legyen; -hogy azt emberi észszel előre meg nem jósolhatja senki és ha valaki azt -mondja, hogy ő előre tud csak annyit is, hogy egy hónap mulva milyen idő -lesz? az hazug, csaló; s a ki hisz neki: együgyű és balga; – az ilyen -mentséggel csak rosszabbá tette az ügyét; Benedekné nagyasszonyom azt is -mondá róla, hogy apostata, lehetetlen, hogy az ördöggel valami -contractusa ne legyen neki, a mint ezt a szinházban látta doktor Faust -szinjátékból.[3] - -Daykayné asszonyság sok keserű könyet hullatott fiának hitetlensége -miatt, s ezt is egyik oknak tulajdonítá, miért a világnak el kell múlni. - -Vajjon ezt a keserű órát hol lesz legjobb bevárni? A szabad ég alatt-e, -vagy a templomban? Talán mégis legjobb leend ágyban fekve várni el a -csillagok összeütközését, úgy veszni el csendes paplanok közt. - -Egészen más izlése volt e tárgyban Benedek uramnak. Ő már két héttel a -kritikus nap előtt csapra üté valamennyi hordóját a pinczében s igaz -elszántsággal elkezdé azokat fenékig üríteni. - -Ha azután Benedek uramat ismerősei, jóakarói figyelmeztették, hogy talán -jó volna néha-néha változtatás kedveért ki is józanodni, ő ezeknek csak -azt szokta felelni: «Minkredre?» a mi stenographia szerint annyit tesz, -hogy «minek volna már az erre a rövid időre?» - -És ez a legegyenesebb logica; ha már egyszer el kell múlni a világnak, -legalább az a kis bor, a mi imitt-amott megmaradna, ne veszszen kárba. - -Következett azonban a nagy nap; a megelőző estén senki sem beszélt -egyébről; a mészárosok mondták a szolgálóknak, hogy ma vigyenek húst -holnapra, mert holnap ki tudja: kapnak-e? a pékek fenyegetőztek, hogy -holnap még kisebb zsemlyét fognak sütni, a kofák árulták nyakra-főre az -éretlen gyümölcsöt, hiszen úgy sem volna már ideje megérni; s egy aznap -született gyermek fölött minden ember összecsapta kezeit: «hát ez mit -akar még itten? no ez ugyan jókor jelenti magát!» - -Daykay Károly pedig egész nyugalommal sétálgatott a házuk mögötti kis -kertben, olvasgatván szép csendesen a maga «Rousseau»-ját, míg -philosophi nyugalmát valami kellemes tünemény meg nem háborítá. - -Az a jó szokás van kicsiny városokban, hogy a keritések csak olyan -magasak, miszerint egyik szomszéd a másik kertjébe átpillanthasson. -Károly észrevevé a keritésen át, hogy Czenczike ott jár a kertben, s -adieu philosophia, becsapta a könyvet s ment a keritéshez. Nagyvárosiak -semmit sem irigyelhetnek annyira a provincziától, mint ezt a keritésen -keresztüli társalgást. Ez megfizethetlen kincs; ifju ember és ifju leány -a legilledelmesebb egyedüllétben beszélgetnek egymással, köztük van a -kerités. Senki sem ellenőrködik fölöttük, de őrködik a kerités; a -kerités szigorú garde des dames. Ha valaki meglátja őket, meg nem -szólhatja érte, a kerités is ott volt, nem voltak egyedül. - -– Jó estét kis szomszédasszony. - -– Jó estét Károly bácsi. - -– Mit csinál kis szomszédasszony? öntözget? gyomlálgat? - -– Dehogy öntözök, dehogy gyomlálok, sóhajta Czenczike; virágaimat rakom -cserepekbe. - -– De hát miért? - -– Ki tudja, micsoda változás lehet holnap? nem akarom, hogy itt -veszszenek. - -– Hát maga is hiszi azt? - -– Én Istenem, hát mit tegyek? - -– Az igaz, hogy a hölgyek arra születtek, hogy higyjenek. Hát azután -hová teszi azokat a virágokat? - -– Beviszem a szobámba. - -– De ha a világ elvesz, a szoba is elvesz. - -– Legalább velük együtt veszek el. - -Czenczike közel volt hozzá, hogy ríva fakadjon, Károlyt csak is ez -gátolta, hogy el ne kaczagja magát. - -– Jobbat mondok én annál; adja ide azokat a virágokat cserepestül, majd -én elteszem a szobámba, az nem fog elsülyedni. - -– Ugyan már… - -– Mert én nem hiszem a jóslatot, s a hit kőszikla. - -– De hisz magának épen nincs hite. - -– Nincs hitem az emberek bohóságaiban, de van az Isten bölcseségében. A -mi nem lehet, az nem lehet. - -– Hát nem sülyedhet el a föld? - -– Hová sülyedne? hisz a föld gömbölyű, s nincs alatta semmi, a mibe -sülyedjen, körül van éggel. - -– Hát ha a csillagok leszakadnak? - -– Galambom szomszédasszony, azok olyan messze vannak, hogyha most -elkezdenének ránk esni, megőszülhetnénk békével, mire ide jutnának. -Azután hol férne el itt annyi csillag minálunk, mikor az mind -milliomszorta nagyobb, mint a földünk? Különös emberi önhittség azt -képzelni, hogy a bölcs Isten ezt az egész szép világot össze fogja -rontani, csak azért, hogy ilyen apró lényeket, mint mi vagyunk, -eltemessen vele. - -– De hát ha az üstökös beléütközik a földbe? - -– Lelkem Czenczikém, az üstökös nem keményebb test, mint a mi felhőink s -ha csakugyan olyan közel találna egy jönni hozzánk, hogy a mi földünk az -üstökébe markolhatna, akkor az a mulatságunk lenne, hogy ez ragadná -magával az üstököst s csóválná maga körül, mint egy második holdat. Oh a -föld nem hágy olyan könnyen tréfálni magával. - -Czenczike azonban csak mégis szedegette föl a virágokat a földből, -rakosgatta cserepekbe; mire azután Károly addig kérte, hogy bizza ő rá -azokat, majd gondjukat viseli, hogy egyenkint átadogatta azokat neki a -keritésen, miket Károly azután szépen elhelyezett kerti szobájában. - -Míg a keritési jelenet folyt, melyben az ifju bölcs néhány száz -virágcserepet s egypár forró kézszorítást nyerhetett, folyt azalatt egy -másik jelenet ugyanezen világvégezeti thémáról benn Daykayné asszonyom -szobájában, melynek az lett a fináléja, hogy Károly elveszté vagyonának -legalább harmadrészét. - -A jámbor, mindent hivő asszonyság ott ült nagy karosszékében, mit -kerekeken lehetett előre, hátra tolni; abban szokott ő naphosszant -üldögélni és ott siratta a világot. - -– Bizony, bizony édes kedves szomszédasszonyom, utoljára látjuk egymást -ezen a mai napon; sóhajtoza Benedekné szomszédasszony. Már holnap -ilyenkor mindennek vége lesz. Már a piaczon is kidobolták, hogy minden -ember kád vizet tartson készen az udvarán, s a tűzifecskendőket most -próbálják a városház előtt. A városkapitány egész családjával -átköltözött egy hajóra. A macska is érzi a veszedelmet, mert a mult -éjszaka elveszett a háztól, s azóta haza sem került; a béka pedig tegnap -fényes nappal bejött a szobába. A szolgálók az éjjel tüzes embert láttak -az udvaron, s az egyik azt álmodta, hogy minden ember mezítláb járt az -utczán. - -– Az pedig rosszat jelent. - -– Én magam is hallottam, hogy valami úgy zúgott, morgott a föld alatt, -mintha szekérrel járnának a pinczében. Azt is mondják, hogy véres eső -fog esni a napból, s a kutak tele lesznek méreggel. Minden molnárnak -meghagyatott, hogy ha sülyedni talál a város, készen legyenek -ladikjaikkal. Jaj, csak el ne sülyednénk, inkább tűz által vesznénk el. -De bizony az sem jó. Legjobb volna tán, ha egyszerre ránk szakadna az -egész világ. Én bizony azt sem tudom, hogy mit kivánjak? - -E halálos ijesztgetésnek közepette betoppan a szobába Benedek uram, hoz -a hóna alatt egy nagy csomó irást, s megállva Daykayné előtt, azt mondja -neki: - -«Szomszon! (értsd: szomszédasszony) Ihloztamaszámst! (Ihol van, elhoztam -a számadásokat.)» - -Daykayné nagy szemeket mereszte, míg saját felesége dühösen támadott rá: - -– Oh te gonosz eszeveszett ember, már micsoda istentelenséget követsz te -most el, hogy idehozod azokat a számadásokat, mikor mi lelkem -szomszédasszonynyal a legérzékenyebb búcsúvételben vagyunk. Ebben az -órában az embernek halálos ellenségével is ki kellene békülnie, s te még -azon vagy, hogy minket most ezekkel az ostoba irásokkal összeveszíts. - -Benedek uram óhajta olyas valamit mondani, hogy: «hiszen te magad -mondtad, hogy jőjjek ma vele ide»; de nem juthatott szóhoz. - -– Nem, lelkem szomszédasszony, szólt Benedekné érzékenyen megölelve -Daykaynét. Ilyen világi dolgok meg nem fogják háborítni a mi utolsó -óráinkat. Ha énnekem atyámat, anyámat megölte volna is kegyelmed, ezen a -napon megbocsátanék érte. - -Daykayné sírva viszonzá, hogy ő is úgy tenne. - -– És ha nekem Daykayné asszonyom a fél világgal adós volna, azt sem -keresném rajta ezen a napon. - -Daykayné helyeslé, biz ő sem. - -– Mit érnek most már nekem az én házaim, kereskedőbódém, kertjeim, -teheneim, szántóföldeim, minden világi gazdagságom? Mit ér, ha az egész -világnak el kell veszni? Bánom is én, akármi van a te számadásaidban. -Tizezer, húszezer forintot kell nekem kapni, vagy fizetni? Mit ér az? -Minden vagyonomat is odaadnám, hogy megválthassam magamat, meg az én -kedves szomszédasszonyomat. Dehát már most ez mind hiába. Takarodjál -azokkal a hitvány irásokkal! Add ide. Hadd tépjem szét, itt a -szomszédasszony szemei előtt. Adj egy kalamust, én ráirom, hogy nekem -semmi követelésem sincs az én jó szomszédasszonyomtól; az én lelkemet ne -nyomja semmi viszálkodás, hogy én könnyű szívvel nézhessek a holnapi nap -elé. Minket semmi harag el ne távolítson egymástól. - -A buzgó asszonyság valahol megsejtett egy kalamárisba ütött tollat, s -azt megragadva, ráirta a számadások táblájára, hogy ő a maga részéről -lemond mindennemű követeléseiről, a mik őt az ő kedves szomszédasszonya -irányában illethetnék. - -A jámbor Daykayné elgondolta magában, hogy hát ő minek tartogasson -özönvíz előtti igényeket egy itéletnap utáni világra; több a béke és a -nyugalom minden gazdagságnál. Tegyünk le minden követelésünkről -kölcsönösen édes szomszéd, s haljunk meg, mint jóbarátok. - -Ő is aláirta a számadásoknak, hogy minden igényéről látatlanban lemond. - -Benedek uram még akart valamint mondani, de tisztelt oldalbordája -kituszkolta az ajtón, s azután egyedül maradván szomszédasszonyával, -nyakába borult, megölelte, s ott sírtak estéli 9 és fél óráig, míg -Benedekné asszonyt haza nem hítták vacsorálni, mire ő könnyeit törölve -mondá: - -– Oh! minek is most már az embernek vacsorálni többet. - -Megvirradt végre az itéletnapja; gyönyörű juliusi reggellel nyitott be; -még küzdött az utolsó csillag az ébredő nap fényével, azután az is -elmerült a támadó rubintengerben, a fák zöld levelei repdesve -köszöntgeték a hajnal szellőit, s a mezők füvei és millió virága -dicsekedve mutogaták ragyogó harmatcseppjeiket. - -És ennek a szép világnak már most hát el kell múlni? - -Mi oknál fogva? Mi haragította meg rá a teremtőt? minő jelek mutatják a -természetben? arra senki sem tudott volna felelni. – Igy volt az -megjövendölve. - -Mindenki abbahagyta a munkát, műhelyek megüresültek, boltok zárva -maradtak, gyermekek nem bocsáttattak iskolába, a népség nem mert a -házakban maradni s csoportostul tolongott az utczákon, sietett ki a -mezőkre; az ájtatosok beültek a templomba, a gyöngébb szivűeket ágyba -fektette a félelem, s talán egy sem volt, a kinek szive meg ne döbbent -volna ennél a gondolatnál: «hátha mégis?» - -Még tán a nagy stoicus, a mi tudós Károlyunk is gondolt erre, a midőn -korán reggel sorra öntözgeté Czenczike virágait: «van-e ezeknek még -szükségük több öntözésre?» - -Hogy szomszédja Benedek úr nagyon is tele volt ilyenforma gondolattal, -azt bebizonyítá, a midőn korán reggel vette a kalapot, lement a -pinczébe, leült két hordó közé, s gondolta volna magában: «si fractus -illabatur orbis», ha történetesen diákul régen el nem felejtett volna. - -Csak az egyik hordó volt még félig, a másikban már nem volt semmi, a -többiben pedig épen semmi. Benedek úr tiszta szívvel elmondhatá a -megmustráltatáskor: «a mi rám bizatott, azt elvégeztem». - -Jött végre a jóslatterhes óra, közelgett a percz, melyben mindennek el -kelle múlni: a napvérfolyás, föld-hasadás, csillagszakadás pillanatja. -Kinek órája volt, elővette s számlálgatta rajta a perczeket; már csak -első perczek voltak hátra, végre csak a másodperczek; – általános -szívnyomás ült minden nép fiainak és leányainak keblén,… még egy percz, -még egy,… most itt az utolsó pillanat… - -… És azután széljelnéztek az emberek:… a nap csak úgy ragyogott az égen, -mint azelőtt, fű, fa csak úgy zöldült, a föld meg sem mozdult -állóhelyében. - -Az emberek megtapogatták egymást és saját magukat: tehát csakugyan -élünk? tehát nem vesztünk el? Ezen a világon vagyunk-e, vagy már -meghaltunk, de nem veszszük észre? - -Az erősebb hitűek azt mondták, hogy «ohó! nem kell még örülni, az órák -járnak rosszul, a budai csillagvizsgáló-torony szerint volt értve a -világ vége, az pedig meglehet, hogy későbben jár». - -Még azután tehát elmult egy aggodalmas óra; hanem a mint egy órával túl -a kirendelt időn sem akart elérkezni a végső itélet, akkor elkezdtek az -emberek először lassan, azután hangosan nevetni, először egymáson, -azután magukon, úgy hogy ez órában az egész szárazföldön nem hallatszott -egyéb kaczajnál: hogy nem jött el a világ végső órája! hogy megcsalták -egymást az emberek, és az mi szépen sikerült; mindenki mást csalt meg, -mert hiszen maga senki sem hitte, s ezen most pompásan lehetett -kaczagni. - -Mindjárt megtelt minden csapszék, előjöttek a hegedűk: ittak, ettek, -énekeltek, lőn nagy táncz és kurjongatás!… - -Hát a templom? hát az Isten? - -Benedekné asszonyom is most mosolygott még kedvéből. Az itéletnap -fejében szépen aláiratta szomszédasszonyával a számadást. Annyi világi -szép jóban nem kell mással megosztozni. Nagy gyönyörűséggel vette elő -fiókjából azt a számadást, hogy meggyőződjék róla, miként most is rajta -van azon az irás. - -Hát a zsoltár? hát az Isten? - -Hejh, zsoltárral és Istennel kevesen foglalkoznak akkor, a mikor jól -megy dolguk, a jó öreg Daykayné vette elő csak a jó Szikszayt, hogy -hálákat adjon az Úrnak e csodás megszabadulásért s eszébe sem jutott -volna, hogy ő neki milyen nagy kára van abban, hogy a világ el nem -múlék? - -Lőn azonban, hogy az Úrnak nem tetszék ez az égig törő kaczaj, mit az -emberek támasztának, tréfát és játékot űzve az ő rettenetes itéletéből, -a mely kimondá, hogy egykor föld és ég semmivé lesznek. És ime egy por -fia meg meri annak óráját jövendölni, a mi az örök titkok könyvébe van -irva, és a balga vakhit utána megy e hírnek és retteg tőle, és a midőn -be nem teljesült az, a helyett, hogy hamut hintene fejére és mondaná: -«oh én bűnöm, én ostobaságom, ki megcsúfoltam magamban az Isten lelkét, -mert hittem azt, a mit ember mondott, Isten nevében», megy dalolni, -tánczolni hegedűszóra, és kaczagva fordítja arczát az ég felé, mintha -azt kérdené: «honnan jöhet hát a veszedelem?» - -Egyetlen szavára az Úrnak, egy rövid percz alatt, egyszerre elborult az -ég! Fekete felhőtömegek emelkedtek ki a láthatárból s gyorsabban, mint a -gondolat, választák el a földet az égtől. Mint egy rettentő zenekar, -dördült meg egy pillanatban Európa nyugati szélétől a keletiig a villám, -s megrázkódtatá a nyomorú földet köröskörül. - -A szélvész nekiereszté csattogó szárnyait, a forgószél óriás dæmona -végig tánczolt a zúgó zene mellett tengereken és szárazon, ott hajókat -sodorva a felhők közé, itt őserdőket tépve pozdorjává, míg a villámos -felhők öléből ökölnyi jégdarabok omlottak alá, elpaskolva virágot és -állatot, szörnyű szegletes jégcsodák, mintha szeges buzogányok volnának. - -Hol vagytok vidám, könnyelmű, kaczagó emberek? - -Ah ilyenkor minden féreg bú az ég alól. Ime szakad az ég! tűzben, jégben -hull alá a földre, a villám harsog a városok fölött s megrendíti a -földet, midőn lecsap belé s a jégeső dörögve pattog a tetőkön, hová a -reszketők meghúzták magukat. Rejtsd el magadat ember és remegj! Bizony -itélet ez. - -Ez óriási jelenet alatt mik folyhattak oda lenn a sötétben, a beszélő -állatok között? - -A jámbor Daykayné ölébe szorítá bibliáját és nyugodtan ajánlá lelkét -Isten irgalmába, de nem úgy szomszédja, a mindig mosolygó Benedekné -asszony. Csak a legelső villámcsapásra ijedt föl, annyira el volt -merülve a kiterített számadások vizsgálásában, összeszámítgatva, -mennyire lehessen becsülni Daykayné engedékenységét, a mint egy -lúdtojásnyi jégdarab mind a két ablakán áttörve, épen odacsapott az -irások közé. - -– Isten irgalmazz! - -Az utczákon sikoltozó nép szaladgált, lélekvesztve kiáltozva Isten -kegyelme után. - -Egyik villám a másikat üldözte, egyik mennydörgést a másik múlta fölül; -a szél szabadon süvöltött már a betört ablaktáblákon keresztül. - -A mindig mosolygó asszonyság most elfeledte, hogyan kell vidám arczot -mutatni? Ő csak csalfaságból ijesztgeté áldozatait a világ végével s ime -most az komolyan beteljesül, és ő a túlvilág kapujában oly terhet -ruházott a nyakára, a mi őt egyenesen lerántja, le a legmélyebb -másvilágra, a minek a nevét kimondani sem jó. - -Hirtelen összenyalábolá mind az iratokat s a zivataron, jégesőn -keresztül futott ki az utczára és a szomszédházba, ott beesett a szobába -és kitálalta a szoba közepére valamennyi számadását. - -– Itt vannak! Nem kellenek. Semmije sem kell nekem a szomszédasszonynak. -Oh Isten irgalmazz. Visszaadom mindenét; ne száradjon a lelkemen! Ne -száradjon az én lelkemen. - -A jámbor Daykayné nem gondolt egyebet, mint hogy a szomszédasszonynak -ijedtében elment az esze. Kérte, hogy ne lármázzon, hanem hallgassa, -hogy ő énekel. - -Igen. Éneket hallgatni. Lehet is azt, mikor úgy csattog odakünn, úgy -veri a jég az ablaktáblákat, szerencsére vastáblák voltak, Károly csukta -be. - -Benedekné asszonyom eldugta a fejét a vánkosok közé, úgy, hogy a sötét -szobában észre sem lehetett venni. - -Károly gyertyát gyujtott, hogy jobban lássanak, és azt nagyon okosan -tette, mert abban a perczben rohant be a szobába Czenczike is, -szétzilált fürtökkel és derangirt öltözetben, ki a mint Károlyt -meglátta, egyenesen a nyakába borult s átölelte mind a két kezével, azt -rebegve fülébe: - -– Oh Károly, kedves Károly, ha meg kell halni, haljunk meg együtt. - -A szegény gyermek, midőn anyját a szomszédba futni látta, ő is -utánaszaladt, s gondolván, hogy úgyis itt az utolsó óra, elárulá -rejtegetett titkát. - -Károly gyöngéden magához ölelé a leánykát, s biztatólag mondá neki: - -– Ne féljen kedves Czenczikém, nemsokára vége lesz a zivatarnak. - -– Vége bizony a világnak, nyögé fájdalmasan Daykayné. Jobb, ha készülsz -az Isten elé. - -– Mindig előtte állok, anyám, és épen úgy bámulom őt a falevélben, mint -a zivatarban. Vannak azonban emberek, a kik nem hallják meg másképen -beszédét, mintha menydörög, azoknak szól a leczke. Adja az ég, hogy -okuljanak rajta. - -– Ne beszéljen, ne beszéljen! rikácsolá Benedekné; a maga hitetlensége -lesz az oka, hogy mi sülyedünk el legelőször. - -– Kicsinyhitűek, mond Károly; s már lassabban kezdtek koppanni a -táblákon az esőcseppek. Odament, kinyitotta az egyiket. Nézzék: a -szivárvány fönn az égen, az isteni irgalom zászlója. Sokkal szebb ez a -természet, hogysem azt a teremtő a mi bűneinkért oly hamar elrontsa. - -A két asszonyság valódi könyeket sírva adott hálákat az égnek, hogy még -egyszer megmutatta nekik mosolygó kék szinét, s Daykayné ez órától fogva -elismeré Károlynak, hogy erősebb az a hit, mely ismerettel párosult, -mint tudatlansággal, s azontúl ha Károly azt mondta valamire: ez nem -lehet! azt, legalább nyilván, nem merte hinni. - -Dehát Czenczike? A nap újra kisütött, s ha valami még egyszer pirosabb -lett tőle, az az ő arcza volt. Most már nem bánta volna, hogy ha titkát -el nem árulja vala ijedtében. A halál küszöbén nem lehet tettetni. - -Károly észrevette a leányka zavarát, s azt inditványozá, hogy nézzék meg -az eltett virágokat: nem történt-e valami bajuk? - -Oh azok épen maradtak. A zivatar más oldalról jött, ezek fedve voltak -Károly szobájában s igen szépen zöldültek mind. - -Károlynak az a megjegyzése volt rá, hogy miután már a virágok úgyis -olyan jól érzik magukat ide át, nem volna-e czélszerűbb, ha azoknak szép -gazdasszonyuk is ide költöznék közéjök? - -Ezzel a kérdéssel természetesen az édes mamához utasíttatott, a ki e -pillanat örömében maga is férjhez ment volna akárkihez; ilyenformán a -fatális számadások mégis csak legjobban ki lőnek egyenlítve – Károly és -Czenczike által. - -Beleegyezésül Benedek úr is fölkeresteték. Ott feküdt ő most is az -ászokon, a feje lelógott a földre, a kulacsot a markában tartá. A mint -sok rázás és fülbekurjongatás után fölébredt, első pillanata a kulacsra -vetődvén, örömteljesen kiálta föl, a hogy csak rekedt torkán kifért: - -«Hálpaklacs»! - -A mi széllyelhúzva talán annyit jelent: «hála légyen a papnak, a -másvilágon is van kulacs». - -Persze capacitálták, hogy még most csak az innenső világon vagyunk, a -miért nagyon megneheztelt; mert ő már a mi kis maradék bora volt, azt is -kieresztette a földre, hogy a hordóban ne maradjon. Sehogysem volt -megelégedve ezzel a kimenetellel, kivált még miután azt is megtudta, -hogy a jég minden szőlőt elvert a határban. - -Hejh! de nemcsak a határban, hanem elkezdve Spanyolországtól végig az -egész szárazföldön keresztül dúlt a rettenetes vihar, elpusztítva egy -hosszú vonalban Frank-, Német- és Magyarhont, fölkerülve déli -Oroszországnak, míg végre a tatár sivatagokban enyészett el! - -Az Úr csak egy ujját mozdítá meg s egy betűt irt vele a föld lapjára, -mely sokáig, évekig meglátszott azon, kifacsart erdők, letarolt mezők -nyomain. - -A kik mást is tudnak olvasni, nemcsak az iskolában tanított betűket, -ebből a leirt nagy betűből megtanulhattak egy mondást: - -«Ne játszék azzal az ember, a mi Isten dolga!» - -Bűvészek, naptárszerkesztők, asztaltánczoltatók, kopogószellemek: -hagyjatok békét a jóslatok szent munkájának, mert az Úr föl talál -gerjedni miattuk és a jövendőmondót szavánál fogja. - - - - -IV. A NÉPDALOK HŐSE. - -Ki ülteti a mezők virágait?… Ki tanítja a pacsirtát énekelni?… Ki -teremti a népdalt? - -Honnan jőnek e zengzetes, sajátos énekek? miknek verse és dallama -egyszerre látszik születve lenni; senki sem tudja, hogy kitől? - -Ki az, ki titokban költészetet és dalt teremt, melynek minden képe, -minden hangja oly igaz, oly nemzethű, s kinek nyomára nem akadni, mint a -holt madár csontjaira? - -Minden évben új meg új dal keletkezik a nép ajkán, vidékről-vidékre -terjed, arató leányok a mezőn, halászlegények a folyamon eltanulják -egymástól; nem tudni meg soha, ki volt az első, a ki azt énekelte? - -Hol lakik ez a kimeríthetlen költészet? Ez a pazarlás mindennel, a mi -szép, a mi ragyogó, a mi kedves. - -Melynek öröme hajnalhasadás, bánata permetező felhő, szerelme tavaszi -napsugár, elválása tengervégtelenség, ábrándja csillagos ég, gyásza -feketére festett éjszaka. - -Izenetet küld a fecskétől, szeretni tanul a gerliczétől, liliom -harmatában mosdik. Patakok partjára megy sírni, virágos réteken sétál, -tenger fenekéről hoz gyöngyöt, melybe szerelme nevét foglalja. Illatos -levélen alszik, lovát czédrusfához köti, rózsabokor alatt csókol, -virágos kertbe temetkezik, rózsát ültet a sírdombra s azt hű szeretőknek -hagyja. - -Szerelmében hű és gyöngéd, keservében andalgó, jó kedvében elmeszikrázó, -mámorában genialis, – és mindenütt magyar, minden izében, szavában, dala -hangzatában, tárgyai képében – magyar eltagadhatlanul. - -Hol van az, ki mindezeket teremti? Ki van hivatva arra, hogy lelke -túlömlő érzelmeinek szavat, hangot adjon, ki van hivatva arra, hogy -beszéljen a nemzet ős szokásairól, a vigadó bánatról, a fehér házról a -távolban, a pusztai délibábról és a kedvencz paripáról, s minden szavát -ihletként kisérje a nemes, a vérben edzett szabadság, minden dallamát az -oly ismeretes, az oly lelkesítő keserv? Hová lettek, ki ismert egyet -közülök valaha? Ki ismer most, midőn évről-évre új dal, új zene kel ki a -nép ismeretlen rejtekéből, s köröskörül megteszi útját a hazában, s -rövid idő mulva ismét másiknak ad helyet. - -Vagy tán úgy születik a népdal, mint a felhő? Minden nap új meg új van -az égen s még sem látta senki, hol és hogyan támad? - -* * * - -A Szinyva partján állt valaha egy patakmalom, mely a *falviak birtokához -tartozott. A molnárja jókedvű ősz legény volt, a kiről azt dalolta a -környék népe, hogy «mikor másnak reggelt harangoznak, akkor neki reggelt -hegedülnek». - -A czigány soha sem szakadt ki házából s ha néha kedve kerekedett, egyik -falu végétől a másikig muzsikáltatta magát. - -Egy fekete ragyás czigánylegény, körülbelül olyan vén, mint ő maga, volt -mindennapos kedvencze. Olykor reggelig elüldögéltek együtt a malomban, a -vén molnár dalolt összevissza, a vén czigány hegedült előre-hátra, maga -sem tudta mit, a köny mindkettő szeméből kicsordult, maguk sem tudták -miért? - -S míg az öregek így búsultak pohár bor és hegedűszó mellett, a tornyos -nyoszolyában egy kis álmatlan leány ült guggolva, a molnár unokája, -Piroska, nagy sötét szemeit le nem vette nagyapjáról s ha elnyomta az -álom, álmából ismét felzokogta magát s ha aztán reggelenként a mezőkön -elindult tévelyegni, a mult éj mámoros emlékei megújultak lelkében, -valami vágyó ösztön, mely a virágot nyilni, a csalogányt énekelni -parancsolja, ajkaira hozta a futó accordokat, elkezde magában -dudorászni, valamit érzett, a mit mindenki sejt, míg lelke fiatal, -valamit, a mi nem öröm és nem fájdalom, mégis édes és keserű egyszerre, -nem szerelem, mégis epeszt, nem vágy, mégis túlömlengő, – ez a -költőiség! Ki lehet tépni a szívből e virágot, el is hervad az magától, -de egyszer legalább kihajt mindenki lelkében. - -A néma dalnak szavak kellettek, a letépett virág, az erdők susogása, -gerliczék csókolódása, felhők repülése megadta az első képeket, a szív -hozzá gondolta a többit s mikor az arató leányok közeljártak az erdei -malomhoz, valami édes, busongó dalt hallottak a rekettyés közül -előtünedezni, mely még eddig ismeretlen volt előttük. Figyelve -megálltak, aztán tovább mentek, otthon eszükbe jutott a dal, elénekelték -a kalákában, a legények eltanulták, odább vitték, így terjedt -faluról-falura, mindenütt talált rokonérzelmű hangot, mely hozzá adva az -első accordot, versekkel szaporítá, egy év alatt az egész hon ismeré, -senki sem tudta, hogy honnan került? - -A vén molnár egyre őszült, a kis leány egyre szépült, piros arcza, -sötét, de szelid szemei, sugár szemöldöke, mosolygó ajkai, virágszál -termete rég búcsújáró helylyé tették a vén molnár malmát, rajzott -körülte a közel falvak legénysége, mind ide járt buzáját őrletni, pedig -malmot kapott közelebb is. - -És nem sokára szájról-szájra szállt a népdal: - - «Szinyva mellett van egy malom, - Bánatot őrölnek azon.» - -* * * - -Forró nyári délután volt, az aranynyá érlelt mezőn víg legények, víg -leányok rakták a kepét, messziről hallatszott a légben elmosódott daluk: - - «Buzát kötöttem keresztbe; - Nem tudom hány van ezerbe? - A hány szem van egy ezerbe, - Annyiszor jussak eszedbe.» - -A légben a pacsirta ábrándozott, mindig közelebb emelkedve az éghez, a -dülő útakon hat ökrös szekér halad nagy csöndesen, egész szántóföld -terméke volt rá fölrakva, tetejében ült a pórleány, piros kendője -messzire virított, mellette ballagott a béres, hosszú ostorával kongatva -néha. - -A patak mentében zöldellett a pázsit, bársonyszalagot vonva a sárga -vetések között, a fehér tehénnyáj elszéledezett rajta, le-lejárva a hűs -forrásvízhez; a pásztor aludt egy boglya árnyékában. - -A malom kerekei közül csak egy járt kelepelve, a többi öt zsilipjén -harsogva zúdult keresztül a szolgálni kényszerített hullám, fehér habbá -törve leestében; egy lépéssel odább már ezüstlő halacskák uszkáltak -benne, fel-felszökve a döngő aranylegyek után. - -Egyike volt azon méla, csöndes nyári óráknak, a mikor minden hang -meghallik, a távoli harangszó, a tévedező ének, a mezei madárdal, a -pásztorfurulya, a patakzúgás, s a napsugárban úszó aranylégy döngése. - -A malom elején kis virágoskert tarkállott, mely fölött zöld árnyékot -tartott a felfutó folyondár, az ablak előtt egy nagy rózsatő virított, -minden ága külön szinű és fajuvá oltva, virágos lombjai az alacsony ház -tetejére hajlottak alá. - -Az illatos árny alatt barna kis leány élesztgeté virágait, mik lankadtan -hajták le bimbós fejecskéiket a forró nap hevében. A napsugár, mely a -zöld levelek közül meglopta olykor a védő árnyat, rózsapirt csalt elő -arczán, a nélkül, hogy annak friss zománczát elperzselné; tán a mi égető -volt bennök, azt mind szemei szívták föl? - -Messze a sárgult mezőkön egy lovag járt kalandozva, majd ide, majd oda -tévedt, néha nekiereszté fekete paripáját s nyargalt, porfelleget verve, -majd ismét nekilassult, hagyta magát lovától vitetni, a merre annak -tetszett, le-leszállt egy virágot leszakasztani, azt kalapja mellé tüzte -s ismét barangolt tovább, az aratókhoz ért, valamit látszott tőlük -kérni, vagy kérdeni. Egy eleven menyecske előkeresett egy zöld korsót a -fűből, felnyujtá neki, a lovag jót ivott belőle, megköszönte s barangolt -újra tovább. - -A kényére hagyott paripa a patak felé tartott, a lovag csak akkor vette -észre, mikor már benne állt. Megveregette lova nyakát, utána ereszté a -kantárt, s míg lova tüszkölve szítta a habot, gazdája az ezüst -halacskákat nézte, mik egy lépéssel odább farkcsóválva szökelltek a -napsugáros vízfenéken. - -Szép délczeg legény volt a lovag. Életerős arczán valami ábrándos -magánkívüliség volt feltünő, mely meglátszik azoknak arczain, kiket -sorsuk nem azon körben szült, melyre hajlamaikat teremté; az életszínű -arcz minden vonásai úgy illettek egymáshoz, a merész vágású orr, a nagy -árnyékos szemek, az egyenes sűrű szemöld a redőtlen homlok határán, a -pörge bajusz, a természetes göndörségű fürtök, s rajtok a kis kerek -kalap, melyről hosszan lengett a buzavirággal vegyes árvalányhaj. Csak a -búskomolyság volt ez arczon idegen. Nem ily arczokhoz van kötve a méla -barangolás eszméje, víg pohárcsengés közt, szenvedélyes hölgykarokban, -vagy csaták viharaiban kell ily alakot keresni. - -A paripa prüszkölve emelé ki fejét a patakból, a lovag sarkantyúba kapta -s egy szökéssel átugratott a patakon s tova nyargalt. Hajló termete -negédesen ingott jobbra-balra a paripán, fehér ingujjainak patyolatja -habbá dagadozva repült utána s a betyárosan kötött fátyolnyakkendő -rojtjai körülrepkedték vállait. - -Mikor a malom mellett elhaladt, önkéntelen meglassítá lépteit s -csüggesztett fővel tekinte oldalt az oly hivó külsejű lakra, melynek -elejét virágbokrok lepék el, azok közül szállt fel a kémény kékes -füstje. - -A molnár leánya élesztgetett virágaival volt elfoglalva s nem vette -észre a közelítő lovagot, kinek szemei a virágos bokrokon függtek, a -nélkül, hogy a mögöttük levő leányt láthatnák s már elhaladott a malom -előtt, midőn váratlanul édesen csengő dal üté meg füleit: - - «A pünkösdi piros rózsa - Kihajlott a kocsiútra. - Ha arra jársz, szakaszsz róla, - Rózsa nélkül ne járj soha.» - -A legény visszafordítá lovát s egészen közel nyargalt a malomhoz. A -lódobogásra előlépett a dalos leányka. - -A lovag félszemére csapta kalapját, arczáról eltünt amaz idegen -kifejezés s úgy illett neki az a kaczér, negédes kacsintás, mely azt -fölváltotta. Ugratta, tánczoltatta paripáját előre-hátra, mintha nem -birna vele, pedig csak azért tevé, hogy tovább függhessen szemeivel a -szép gyermek arczán. - -– Isten jó nap, édes hugám! szólt kalapját megemelve s közelebb -toporzékolva. - -– Fogadj’ Isten, édes bátyám! Kend rosszkor jött, az apám nincs idehaza, -s addig csak egy kőre őrölünk. - -– Nem keresem én sem apádat, sem a malmát, engem a rózsaillat csalt ide, -egy rózsát jöttem szakítani. - -A leány felnézett a legényre s elpirult. - -– Majd szakítok én kendnek egyet, monda s oda szökött a rózsabokorhoz, -lehuzta egyik ágát, leszakította róla a legszebb félig kinyílt bimbót, a -tövis megszúrta ujját, nem törődött vele, odanyujtá a virágot a -lovagnak. - -A legény a nyujtott rózsa helyett a leány kezét fogta meg s mélyen -nézett szemeibe. - -A leány lesütötte azokat s zavart hőséggel hebegé: - -– Szebbet maga sem lelne kend. - -A legény közelebb vonta őt magához. - -– Te magad vagy a legszebbik rózsa, terólad szakasztok egyet; s azzal -hirtelen alá hajolva lováról, magához karolta a leányt s egy égő csókot -nyomott arczára s azzal nyargalva odább ment. - -A leány reszketve maradt el virágai között, arcza égett, keble hevült, -szemeit nem merte felvetni. A leszakasztott rózsa kezében maradt, sokáig -mélázva nézett rá, aztán megszánta a szegény letört virágot, elültette -ablakában egy cserépbe, megöntözte s azt hivé, hogy még megéled, s alig -vette észre, hogy keze vérzik annak tövisétől. - -A lovag alakja elveszett a távolban; messziről hangzott az arató leányok -dala: - - «A hány szem van egy ezerbe, - Annyiszor jussak eszedbe.» - -* * * - -A *falvi család egy volt a legtekintélyesebbek közül B* megyében. -Férfitagjai mind a megye legelőkelőbb hivatalait viselék, sőt voltak -közöttük aranykulcsosok is; egy időben a magyar ember boldogsága nem -volt tökéletes hivatal nélkül. - -A legutóbbi családfő, *falvi János, mint alispán halt meg, s e czím még -sírkövére is rákerült. - -Két fia maradt, Endre és Albert. - -A nagyobbikra jókor keresztet vetett minden bölcs szemlélő; az akkori -nevelésnek főczélja volt az embert tudóssá nevelni, s Endrén e törekvés -nem fogott. Nyers, egyszerű maradt, mindig szántott-vetett, vadászott, -lovagolt, s nem háborgatá a betűk holt lelkeit. - -Albert azonban tanult szorgalmasan, a holdvilág átsüthetett rajta, úgy -elvékonyodott a betűnézésben; minden mozdulatán meglátszott a -legfinomabb nevelésre mutató készség, irt verset is, rosszat ugyan, de -sokat, s tudott diákul beszélni és hallott francziául. El is vette -jutalmát érte, mert már patvarista korában a főispán asztalánál ebédelt. - -Bátyja ellenben késő korára is nyers falusi suhancz maradt, nem értett -egyébhez, mint a gazdasághoz, s mit ért az, hogy termete erős volt, mint -három emberé együtt s arcza deli és férfias s lelke őszinte és -érzelemteli, ha hiába járt iskolába. - -Míg az ifjabbik testvér az anyai háznak naphosszant czímertartója volt, -vendégeket fogadott el, azokat mulattatá, patronusai előtt hizelgett, -cliensei előtt tekintélyt tartott, hölgyekkel kaczérkodott, -táblabirákkal vitázott, azalatt Endrét reggeltől estig nem lehete otthon -látni, korán hajnalban, mikor még mindenki aludt, paripájára veté magát -s késő éjszaka, mikor ismét mindenki aludt, vetődött haza. Tudja Isten, -hol járt azalatt! - -Egy este a családfő, az özvegy *falviné megparancsolá cselédeinek, hogy -fia bármi későn fog haza térni, küldjék szobájába. - -A fiu sokáig váratott magára. Éj volt, midőn az udvarra bevágtatott, a -cselédek tudtára adták, hogy anyja vár rá s ő azonnal sietett -tiszteletére. - -A jó asszonyság nagyon rossz kedvre volt hangolva s midőn Endre rövid -szíves üdvözlet után a nélkül, hogy kinálást várna, leült mellé a -pamlagra s árvalányhajas kalapját maga mellé helyezte, elhuzódott tőle s -szigorú szemölddel tekinte rá. - -– Hol jársz annyi ideig? kérdé tőle végignézve pórias öltözetén. - -– A mezőn, anyám. Láthatja ön ruhámról; takarítás után látok. - -– Minek az? Elvégzi azt ispán és cseléd. Egészen elpóriasodol. Hozzád -méltó viselet-e ez? Minden léptedet tudom. Te nem csak szilaj, hanem -aljas is kezdesz lenni. Tán azt hiszed, titok előttem, miszerint nem -egyszer gulyások, csikósok közé vetődöl s órákig eldőzsölsz, elmulatsz -velök? - -– Jó emberek azok, anyám. - -*falviné, ki különben is idegszenvedő volt, a nyers, naiv fiu különös -feleleteire mindannyiszor kaczajgörcsöt kapott, szobaleány s -társalkodónője nagy gonddal tudták magához téríteni a fuldokló -nevetésből, miközben az Istenhez kiálta, hogy szüntesse meg pokoli -kínjait s engedje meghalni. - -A mint magához tért, folytatta a beszédet: - -– Te esztelen vagy. Lehet-e egy *falvinak hivatásáról annyira -megfeledkezni, hogy így viselje magát? Azért szerzé-e annyi ősöd neved -számára a tiszteletet, hogy benned egy kóbor országkerülőt lásson -fölmagzani? Mi lehetnél, ha akarnál? Öcséd négy évvel fiatalabb nálad és -már szolgabiró… - -– Rossz biró, de jó szolga, veté közbe Endre. - -*falviné ajkába harapott, arczán idegzetes rohama előjelei vonaglottak -végig, de ez egyszer elnyomta a kitörést. - -– Hagyjuk e tárgyat, anyám, szólt Endre, kérlelőleg fogva meg anyja -kezét, önt jobban meghatja ez indulatosság, mint engemet. Kimélje -egészségét. - -– Nem fogom. El kell mondanom, a mi szívemen fekszik, ha bele halok is. -Te minden reményemet semmivé tevéd, akarom tudni, hogy van-e még, a -miért rád gondoljak? Lehetnél nemes tiszteletben, tekintélylyel -elhalmozott, miért sülyedsz erővel a porba, a megvetésbe? - -– Nekem jól esik ott lennem, anyám. Én nem irigylek senkit, nem vágyom -semmi után. Én boldog vagyok, ha künn lehetek a mezőn, mely a kenyeret -adja önként, a parasztok közt, a kik szeretnek, az állatok közt, a kiket -szeretek. Nekem nyomasztó a lég ott, a hol e feszes, hajlongó embereket -látom, én nem mosolygok arra, a kit nem szeretek, nem bókelok az előtt, -a kit nem tisztelek s ez nekem jól esik. Szabad vagyok, mint a madár. - -– Nem lehetsz az. Férfinak, ki oly állásban van, mint te, kötelességei -vannak, mik e szabadságot korlátozzák. Kötelességei, mikkel hazájának, -családja nevének és utódainak tartozik. A magyar nemes úgy sem azért -viseli a hivatalt, hogy abból megéljen, hanem viseli becsületből, -büszkeségből. Az áldozat tőle és nem haszon neki. Őseid mind hazájuk -szolgálatában őszültek meg. - -– Ha harcz volna, én is tudnám, mint kell szolgálni a hazának. Rosszkor -születtem, békesség van; most az irástudók uralkodnak: haszontalan -vagyok, mint a holdvilág nappal. Belőlem semmi sem lehet, fejemet -lehajtva vallom meg, hogy semmi. - -– Lehet még egy. És annak lenni kötelesség; és ez a kötelességek -legédesebbike. Még lehetsz jó, becsületes férj. - -Endre arczán e szóra idegenszerű, borongós kifejezés foglalt helyet, oly -melancholikus ellentét az életvidám arcz külsejéhez. Elhallgatott. Anyja -folytatá: - -– Nem kényszerítek rád senkit. – Hagyok választani ismerőid közül. – -Bármelyiket hozod házamhoz, anyja leszek, szeretni fogom, a kit te -szeretsz. - -Endre fölkelt helyéből, megcsókolta anyja kezét, kalapját vevé s menni -készült, *falviné visszatartá. - -– Feleletet várok. - -– Egyiket sem, anyám. – Soha – senkit. - -– Mit mondasz? - -– Szabad vagyok, mint a madár. - -*falviné összerogyott az idegrázkódás újabb rohama alatt, a kínos -convulsio kaczagni kényszeríté, míg idegei pokolfájdalmat szenvedének. -Midőn magához kezde térni, fiát még ott látta állani. Fölemelé rá száraz -ujját. - -– Te fogsz a sírba vinni, monda és közben nagyokat kaczagott. De lesz -gondom rá, hogy halálomnak ne örülj. - -Endre ismét lovára veté magát, késő éjjel kilovagolt az apai házból. -Három napig nem látták otthon. - -Anyja azalatt úgy kaczagott, úgy kaczagott; mindenki azt hitte, hogy -meghal. - -Három nap múlva a faluvégen énekelték a legények s a cserényen a -gulyások: - - «Nagy a világ! végtül végig bujdosom: - De bánatom felejteni nem tudom.» - -* * * - -Három napig öntözte a kis leány a rózsát patakvízzel, orczáját -könyeivel. Elhervadt mind a kettő. Harmadnap este egy lovaslegény -zörgetett a kis malom ajtaján. - -Piroska futott azt felnyitni, s nem birta elnyomni ajkán a sikoltást, -arczán a megtérő hajnalt, midőn azt látta maga előtt, kiről annyit -gondolkodott, a nélkül, hogy nevét tudná. - -Úgy álltak egymással szemben, mint kik régi, régi ismerősök; három nap, -három éjjel gondoltak és álmodtak egymásról. - -Piroska bevezette apjához a legényt. - -Kancsó bor mellett ült az öreg, padka tetején a vén Csillás. Ott ríkatta -hegedűjét az öreg czigány, behunyta szemét, hátát a kemenczének vetette, -a nyirettyű alól kiszabaduló hangok lehettek tévedező lelke gondolatai, -vigan, szomorúan, andalgóan, eszeveszetten, majd mély érzelemmel, majd -nekivadulva. Behunyta szemét, nem bánta, hallja-e valaki, vagy sem? -magának hegedült, néha a köny végig futott ragyás barna arczán, másszor -ismét egy muló mosoly. Annyi érzés, annyi mélység, annyi kedély volt e -tévedező, szabálytalan, alaktalan hangokban, az ember szinte képzelte -látni a lakodalmas népet nekipirult arczával, rozmaringos kalapjával, a -selyem-táncz között vígan ujjongatva, majd ismét a párjavesztett leányt, -ki vőlegénye sírjára mezei virágból búsan dudorázva halottkoszorút köt, -s a megvetett legényt, ki hűtlen szeretője ablaka alatt muzsikáltatja -magát s nagyokat kurjant vigadva, hogy a szíve majd megszakad; majdan a -pajkos, szökdécselő, ficzánkodó hangok előlebegtetik a fonókák, a -kalákák fürge csoportozatait, a leánysereg vinczároz, a legény benéz az -ablakon, észreveszik, felsikoltnak s a víg sikoltás hangjából megint -alábágyad a zene a búcsúzó kedves siralmáig, ki elmegy a harczmezőre s -előre érzi, hogy ott vesz. - -A vén czigány zenéjébe olykor a borozó öreg is bele dúdolt, a hol -ismerni képzelte a dalt, s öklével verte az asztalt, mikor a czigány -egészen mást húzott, mint a mibe ő belekezdett. - -A belépő idegen nem zavarta meg a mulatókat, az öreg fogadj’ Istennel -vette, a czigány észre sem vevé. Piroska széket tett neki apjával -átellenbe, megtörülte köténykéjével s leült félre guzsalya mellé, -pillantását néha rálopva. - -A jövevény megpödörinté pörge bajuszát, félkönyökkel az asztalra dőlt s -egyenesen ott kezdte, a miért ide jött. - -– Jámbor bátya, nekem tetszik a kend unokája; keveset szólok, sokat -mondok: adja nekem feleségül! - -Az öreg felhajtotta poharát s az üveg fenekén keresztül ravaszul kémlelt -az ifju arczába. - -– S ki és mi légyen kend aztán, öcsém uram? - -– Gulyás vagyok az alföldön, magamnak van tanyám, gulyám, élek a magam -emberségéből. - -Az öreg fejébe nyomta kucsmáját s elkezde dalolni: «én vagyok a petri -gulyás», a czigány utána czifrázta. - -– Igyék kend egyet, öcsém uram, szólt és köpött s tele tölté az ifju -poharát és nézte annak arczát, míg a poharat kiitta. Tehát kend gulyás -az alföldön? Igen derék. Mióta ismeri kend Piroska lányomat? - -Az ifju szívében az első pohár bor lángot vetett. Rátekintett -szerelmesen a huzódó lányra és felele: - -– Nem régen, de igen nagyon. - -– Igen nagyon… utánzá az öreg s figyelmesen nézdegélt rá poharán -keresztül. - -– Örömest látom a kérőt házamnál, folytatá az öreg, hanem már azt úgy -szoktuk mindenha, hogy mikor ily meggondolásra méltó ügyünk van, elébb -egyet aluszunk rá, az álom jó tanácsot ád. Holnap reggelig légy nálam, -akkorra majd megálmodjuk, hogy mit tegyünk? - -Az öreg és az ifju még azután sokáig ittak és daloltak együtt. Piroska -font, százszor változtatta színét, s ugyanannyiszor elejté az orsót. A -czigány félig aludt és hegedült. - -Éjfél felé fölkelt az öreg, mámorosnak látszott, az ifjunak kimutatta -helyét a padláson, maga kiment a malomba, az öreg czigány a sutban -elaludt, Piroska kis kamrájába távozott. - -Az ifju, bortól és szerelemtől elázva, leveté magát az illatos szénába s -nagy mámorosan elkezdé dudolni: - - «Csalom a szemedet, - Te is az enyimet; - Csókolom a szádat, - Piros két orczádat, - Te is az enyimet, - Én is a tiedet.» - -A padlat hasadékain halvány mécsvilág sugárzék fel hozzá aranyfonálként, -s reszketeg, alig hallható dal, édes tündérhangon rezge fel: «álom, -álom, édes álom». - -Nem sokára minden nesz elcsöndesült, az álmak tündérei leszálltak a -szerető lelkekre. - -A malom udvarából egy szekér távozott el késő éjszakán, senki sem tudta, -hogy azon az öreg molnár megy. A zörgés elveszett a malomzúgás között. - -* * * - -A hajnal első sugara fölkelté az aluvókat. Az ifju a kis kertben találta -Piroskát a rózsabokor alatt. - -– Mit álmodtál, gyöngyvirágom? kérdé tőle. - -– Kend az első elmondani, szólt az, rózsalevélkéket tépegetve. - -– Én arany mezőt szántottam ezüst ekével, igazgyöngyöt vetettem bele, -rózsát arattam róla, fészket csináltam belőle czédrusfa tetején, a -fészekbe páros gerlicze ült, az egyik én voltam, a másik te voltál. - -A lány lehinté a kötényébe tépett leveleket s elmondá álmát. - -– Én azt álmodám, hogy meg voltam halva, eltemettek egy magas -hegytetőre, sírom körül rozmarin virágzott, a lányok odajöttek -tánczolni, letépték a rozmarint, megfonták menyasszonykoszorúnak és úgy -sírtak valamennyien. - -– Hát én rólam nem álmodtál? - -A lány elhallgatott. Csak felét mondá el álmának. - -A szeretők andalgását kocsizörej zavarta fel. A molnár érkezett haza. - -– Bátya! kend tán nem is aludt, hogy olyan korán odajár? kérdé tőle az -ifju legény. - -– Aludtam is, álmodtam is, viszonzá neki az öreg. Ha senki sem -akadályoz, három hét múlva eljöhetsz Piroskáért. Addig gondold meg -magadat s maradj otthon. - -Az ifju megigérte, hogy úgy tesz; elbúcsúzott Piroskától, megcsókolta az -öreget, felugrott lovára s a míg láthatta a házat, vissza-visszanézett. - -Piroska elmerengve nézte a hervadt virágot, melyet számára szakasztott s -mely a cserépben elszáradt. A vén molnár, mintha észre sem venné, -dudolta magában, a garatra búzát töltögetve: - - «Mikor az a száraz bokor kivirít, - Akkor leszek kedves rózsám a tiéd.» - -* * * - -Három napig nem látták *falvi Endrét az anyai háznál, negyed nap délre -vetődött haza. - -Hidegen fogadta mindenki. - -A teremben, hol ősei arczképei függnek sorba, ott várt rá anyja és -testvére. - -Beléptekor öcscse, a szolgabiró, egy síma hajú ifjoncz, gúnyosan nézett -rajt’ végig és sebző tréfásan kérdezé tőle, úgy téve, mintha mentéjéről -porolna le valamit: - -– Hol lisztezted el magadat? - -Endre, lelkében találva, fordítá kigyulladt arczát a kérdezőre, ki -hidegen mosolyogva, szánakozni látszott rajta. Szemei villámok voltak, -de testvére arcza jég volt. - -Oly közel álltak egymáshoz, hogy lehelleteik találkoztak. - -Ekkor egy halvány, reszkető alak fúródott közéjük. Édes anyjuk. Kétfelé -választá őket. Albertet elfedte testével s kezét kinyujtá Endrére. - -– Roskadj össze… Mindent tudok… Azon ember, kinél az éjt töltéd, maga -volt itt, téged elárulni. - -Endre düh és szégyentől ordíta fel. Mit mondott, maga sem tudá, de az -iszonyú szó lehetett. Anyja átokkal felelt rá. - -– Átok reád, ha azt teszed, ha valaha még oda mégysz. - -– Oda megyek ez órában és soha ide többé vissza! szólt az elátkozott -fiu, s fölpattant paripájára és elrohant az avarba. - -Utána hangzott a kaczaj. Édes anyja beteg kaczagása, a ki átkot mondott -reá és kaczagott és meghalt bele. - -* * * - -Azon éjjel valaki felgyujtá a szinyvai malmot. - -Mire a közel falvakból oda ért a segítség, az egész ház lángokban állt, -a patak lángvörösen lövelt az égő üszkökön keresztül. - -A távolban egy száguldó lovagot lehete látni, ki fekete paripáján egy -fehér alakot visz magával s az éj-sötétben elvész, egyszer-egyszer -előtünve, a mint a fellobbanó láng fénye az éj sötétében utána világít. - -* * * - -A lány reszketve simul ismert lovagja keblére. Az apai ház lángjai -pirossá festik halvány arczát. Öltönye könnyű éji patyolat; a mint őt -kedvese a lángok közül kimenté, fázva, félve simul annak keblére s -öltönyébe takarózik. A lovag édes szóval, édes csókkal élesztgeti. Semmi -hang, semmi zaj, csak a szél üvöltése s a paripa robogása. - -Hajnalra egy dombhoz érnek. A domb felett kis kereszt van, ott -leszállnak megpihenni. - -A lány nem kérdi, hová? nem kérdi, meddig fognak menni? Otthon érzi -magát szeretője keblén. - -– Mi néven hívjalak angyalom? kérdi az ifjutól. - -– Ha angyalnak neveztél, minek lennék egyéb? - -– Másik nevedet mondd! - -– Az a másik «Bandi». - -… Egy év múlva egy híres kalandorról beszélt a félország, kinek neve -Angyal Bandi. - -A *falvi ház soha sem látta az eltünt fiut többé. - -* * * - -Elhervadt a letört rózsa. Elhervadt a letört leány. - -Kedvese elment világgá, valami szerencsét keresni, olyan soká oda -maradt! - -Piroskát elhagyta egy ismeretlen földműves házánál, azt igérte: nem soká -visszajön. - -Nap jött nap után, de a várt kedves nem; a leány hervadt, enyészett. - -Senkinek sem mondá, mi baja? belül emésztette valami, arcza halványult, -szemei ki voltak sírva. - -Egyszer a szegedi puszták felől egy lovas jő közelítve. Fekete lováról, -göndör fürteiről megismerni benne Bandit. Csak arcza más, mint egyébkor, -nem oly szomorú, mélázó; tekintete büszke és boldog. Egy kis félreeső -tanyát bérelt ki Szeged környékében, oda fogja vinni kedvesét, ott -fognak élni boldogul. Az alkony fénye piroslik örömtől derülő arczán. - -Sehol sem tér be a csárdákba, hogy minélelébb ott lehessen váró -kedvesénél. Köröskörül szól az estharang. A faluvégeken játszanak a -lányok s éneklik: - - «Harangoznak Csengerbe, - Vajjon ki halt meg benne? - Egy szép barna legénynek - Szeretője, szegénynek.» - -A lovag vágtat tovább, az ének utána hangzik. - -Már látja a falu tornyát, melyben kedvesét elhagyta; – majd a házat; – -az ablakban valakit vél látni: – éneket is vél hallani. Az ének a -temetőből jön. Ott játszadoznak a lányok egy új sír körül, virágokat -raknak rá és éneklik az ákáczok méla susogásai közt: - - «Nem jöttél a nézésemre, - Jőjj el a temetésemre; - Vess rám egy-két kapa földet – - Talán megérdemlem tőled…» - -A kis piros lány, a távol vidék csalogánya, rég a sírban alszik. - -Bandi leborult sírjára, először sírt életében. Ez órától fogva lett -Angyal Bandi haramia. - -* * * - -A csalogány elhallgatott, holló szólalt meg helyette. - -Az édes szerelmi dalok, a bús temetői nóták helyett vad borénekek és -sötét rabló-dalok szálltak szájról-szájra, vidékről vidékre. - -Angyal Bandi híres lett a Hortobágyon. - -Elvadult, elzüllött, semmiben sem volt öröme többé. Ivott bort, ölelt -lányt, szórta a pénzt, átkozta a világot egy sem adott neki gyönyört. - -Élete jobb fele, a kis piros lány, sírjába volt betemetve. - -Körüle csoportosultak a vidék szegény legényei, más körülmények közt tán -megannyi hős és lángész! Együtt ivott velök a csárdában, együtt tüzelt a -pusztai éjben, együtt járt velök a ménesekre. Egy sem volt nálánál -legényebb, ki úgy győzte volna a bort, kit a lány úgy szeretett s kitől -úgy félt volna a környék. De hogyha olykor egyedül poroszkált végig a -határtalan pusztán, észre sem véve az utast, ki előle félve menekült, -búsan dúdolta magában: - - «Holló károg utam elé, - Holló követ mindenfelé; - Kezemben a csákány pereg, - De szememből köny csepereg.» - -Az árvalányhaj búsan csüggött le arczába. - -* * * - -Év mult év után. A hirhedett rabló ellen egész megyék tartottak -hajtóvadászatot; – soha sem tudták elfogni. - -A pusztán elárulá a porfelleg üldözői közeledtét; az erdő elfedé nyomát -hulló levelekkel; a köznép elrejté, eltagadta; ha aludt, paripája -fölnyeríté a veszély közeledtekor s ha lován ülhetett, három megye sem -ért akkor nyomába. - -A madarasi útfélen állt egy csárda, ott lakott egy szép menyecske; szép, -de gonosz. Rablók, zsiványok látogatták, hozzá hordák rablott -kincseiket, nála fogták el őket rendesen. Bandi megvette az asszonyt -aranyon ezüstön, aranyért ezüstért eladta az asszony Bandit. - -Egy éjjel fölveré a rablót álmából paripája nyerítése, mely künn a -kapubálványhoz volt kötve. – Bandi föl akart ugrani, a menyecske -visszatartá. - -– Szomjas paripád, azért nyerít, majd megitatom, monda megcsókolva -Bandit s kiment felnyitni az ajtót. A biztos és hat pandur jött be -rajta. - -– Add meg magad! kiálta a biztos, fegyverét a rablóra fogva. Ez -felugrott fekhelyéről, sebesen mint a villám, odaugrott a biztoshoz, -derekánál fogva nyalábra kapta s fejét a hóna alá fogva, annak két -sarkantyús lábával elkezde a pandurok közé csapkodni. - -E különös kétágú fegyverének nemcsak azt a hasznát vette, hogy minden -ütéssel kettőt ütött vele, hanem egyúttal azt is, hogy a pandurok nem -mertek rátüzelni, nehogy a biztost találják. - -Pár percz múlva paripájáig sulykolt magának útat Bandi eleven -buzogányával, ott ellökte a biztost magától, a kötőféket nem volt ideje -leoldani, egy rántással elszakítá s azzal fölpattant lovára. - -Mikor lőtávolságra volt, megállt, visszafordult, megvárta, míg a -pandurok is felülnek lovaikra s azzal kalapjával intve, kiálta nekik -legénykedve: - -– Már most csak utánam, urak! - -A mint azonban a síkra kiért, akkor vevé észre, hogy körül van fogva, -kétfelül vasvillás népség állta el útját, hátul a lovas pandurok s -előtte a széles Csőrsz árka, mely a hol legkeskenyebb is, három ölnyi -széles! - -– Ejh! ott ugorjunk, a hol árkot látunk, kiálta a rabló, fejébe nyomva -kalapját s azzal neki szorítá lovát az ároknak. A népség borzadva nézett -utána. Lehetetlen volt ott nem vesznie. Maguk az üldözői is visszatarták -lovaikat, nehogy utána vesszenek. - -Hah! Egy általános kiáltás hangzék az üldözők ajkán, a rabló e -pillanatban a széles ároknak ugratott. Mint a madár, repült vele a -paripa a mély földsánczon keresztül, sörénye lengett utána s azon percz -másik felében a gát túlsó felén állt meg. - -A csodálkozás önkéntelen kiáltása hangzék minden szájról. Azt hivé -mindenki, hogy a rabló megmenekült, azon szökést nincs ki megtegye -utána; Bandi megállt a gát felett, valamit kiáltott hátra, akkor -elkezdett vele lova ágaskodni s a következő pillanatban hanyatt vágta -magát vissza az átugrott árokba. - -A nép odarohant. Bandi kificzamult lábbal feküdt az árok fenekén. Kérte, -hogy fogják meg, úgy sem menekülhet tovább. Senki sem mert hozzá nyúlni, -ismerték híres erejét s fegyvereitől tartottak. - -– Ne féljetek tőlem többé, szólt s kilövöldözte fegyvereit a levegőbe. -Akkor tették rá a vasat. - -S nem sokára szájról-szájra szállt a népdal: - - «Lám megmondtam Angyal Bandi, - Ne menj az alföldre». - -* * * - -Törvény elé állíták a rablót. Nem tagadott semmit. Senkit sem árult el. -Magára vallott mindent. - -A birák egyike, a *falvi család utolsó férfitagja, midőn meglátta a -rablót, valami idegen borzadályt érze végigfutni lelkén. - -– Nem laktál soha B* megyében? kérdé tőle. - -– Soha életemben, felelé a rabló. - -– Mi volt az igazi neved? - -– Angyal Bandi voltam mindig. - -– Rokonaid nincsenek? - -– Sem e világon, sem a más világon. - -Itélete kimondatott. Halál volt. - -– Meg is érdemeltem, meg is köszönöm, szólt a rabló nyugodt arczczal. -*falvi Albert odament hozzá; ez ember nem mert a zsivány halálára -szavazni. Zavartan néze annak arczába. «Ki vagy te? ki vagy te?» - -– Rabló vagyok, nevem Angyal Bandi. - -Mondják, hogy *falvi Albert minden helyet összejárt, hogy a rablónak -kegyelmet szerezzen. Hasztalan; meg kellett halnia. A büntető igazság -engesztelő áldozatot kivánt. - -Halála éjjelén ellopták a rabló társai holttestét a vesztőhelyről s -napok múlva, hetek múlva szájról-szájra szállt a népdal: - - «Tisza mellett van egy hajó kikötve, - Abban van egy barna legény megölve, - Jertek lánykák öltöztessük biborba, - Temessük el egy nefelejtsbokorba.» - - - - -KESELYEŐ PÉTER. - -Ne szólj szám, nem fáj fejem. - -Ha én minap a b***i búcsún nem lettem volna, nem hallottam volna -Keselyeő Péter uramnak az ő viselt dolgait, ha nem hallottam volna -Keselyeő Péter viselt dolgait: most azokat nem irhatnám le s ha le nem -irnám, jövő héten nem vernék be érte a fejemet. - -Így azonban nagyon biztat a reménység, hogy e kedélyes megtiszteltetést -aligha ki fogom kerülni. - -Megteszek egyébiránt mindent, mit saját drága bőröm épségben tartására -elkövethetek s ráfogom, hogy avult irományok között találtam egy -penészes krónikát, melynek sem czíme, sem táblája; ebből irtam ki az -egész épületes történetet, a kinek azután haragja talál támadni, üsse a -krónikát – azt nem bánom. - -Kezdődjenek tehát a krónika szavai, mely Keselyeő Pétert megénekelte, -mondván: - -– Azon időkben pedig híres név vala Keselyeő Péter neve a maga -falujában, melynek hallatára szétszaladt a gulya, mint mikor a csordás -kalapzsírt dohányzik. A legjobb sütő-főző gazdasszony kovásza keletlenül -maradt, ha e név jutott eszébe, mikor bedagasztott. A gólya megsántult a -levegőben, ha e nevet kiálták utána. A bika neki ment az embernek, ki -ezt szemébe mondta; inkább vörös posztóval kinálta volna. Ki Keselyeő -Péternek jó napot talált kivánni, szent igaz, hogy kihullott a -kerékszege, vagy a pinczetokja fordult fejtetőre. Ki pedig jó napot nem -kivánt neki, okvetlenül összeveszett odahaza a feleségével, vagy a -szomszéd kutyája harapta meg az ajtóban. Egyenlő baj neki köszönni, vagy -nem köszönni. - -De vágtatott is ám előle minden jótétlélek, a mennyire csak beláthatta -szemeivel s ha valaki véletlenül utczaszegleti bekanyarodásoknál -találkozott vele, bizony még azt is elfelejté, hogy kinek híjják? -ijedtében. - -Lakása vala neki a falu közepén, az is meglehetős rongyos. Azon -utczafélen, a melyen ő lakott, gyönyörűen virágzott a paréj s a -czigányzab; mert az ő ablaka alatt még a szénás szekér sem mert járni, -saját szomszédai is a kertek alól szökdöstek tulajdon házaikba. - -Mi volt légyen tulajdonképeni oka e félelmes respectusnak, mindenki -tudni fogja, mihelyt megmondom. Megmondom tehát, ha addig élek is: -Keselyeő Péter – – poéta vala. Ő volt a falu poétája. - -Azon faluban mind e mai napig háromszor fordul elő egy évben a -nagypéntek s a miatyánk egy sorral hosszabb, mint másutt, t. i. «és -szabadíts meg minket a poétától!» - -Mert Keselyeő Péter olyan ember vala, a kivel nem találkozhatott az a -boldog teremtés, a kire ő stante pede verset ne mondott volna. Már ez -mindenkinek kijárt, mint az egy bizonyos halál, ettől semmi imádság meg -nem szabadítá az embert, ezt ki kellett állani, mint az olvasatlan -huszonötöt, mit a vármegye dictál. Ez egy eleven népijesztő, egy kétlábú -pasquillus, egy cadentiaokádó sárkány, egy cornu copiæ, tele verssel, -mely mindenkit megöklel, egy fergeteg, melyből hexameter esik; szóval -egy poéta volt, amolyan a javából, a kinek kedvéért a jégeső elveri a -határt. - -Ha találkozék ködmenes emberrel, kinek ködmene nagyon meg volt -ólompitykékkel áldva, hiába került az a tulsó utczafélre, ki nem kerülé, -hogy ilyforma verset ne halljon: - - «Óh te zsiros ködmen, van rajtad pityke de ötven! - Mit használ de a kincs, zsebbe ha poltura sincs.» - -Ezzel aztán elmehetett. - -Vagy ha találkozott csinos menyecskével, kinek talán czifrább kendő volt -a fejére kötve, mint minőt otthon viselnek, rögtön lenyelvelte: - - «Úri dáma volnál - Ha még czifrább volnál, - Otthon két könyökig - Czafatos nem volnál.» - -Ha vasas szekeret látott maga felé döczögni, azt is megszólta: - - «Fakó kocsi, kenderhám: - Nemes ember, szürdolmán.» - -Ha hintó robogott felé, azt is megszólta: - - «Szállj le Balázs a hintóbul, mert nem pénzed ára. - Ha elmulik zsidóünnep, nem marad csizmára.» - -Ha falusi gentleman szállinkózott felé, tollas pörge kalapban, -sarkantyuzott lábbal: hiába hányta-vetette magát, sententiáját el nem -kerülheté: - - «Nem mind kakas ám az, ki sarkantyúval jár; - S a ki bóbitát hord, az sem mind struczmadár. - Hej nagy vitéz vagy te – a kemencze mellett, - De még nagyobb tudós – a csutora mellett.» - -Nagyon csalatkozott volna, ki ilyenkor úgy akart volna rajta -satisfactiót venni, hogy őt végig döngesse, mert minden ütésre új verset -mondott volna s utoljára is ő győzte volna tovább verssel, mint amaz -ütleggel. - -Elvégre annyira félelmetessé tette magát a jó úr minden eleven teremtés -előtt, hogy még a kutya sem mert rá csaholni, mert azt is rútul -visszaverselé: - - «Elpusztulj oktalan állat és ne voníts! - Mert tudd meg ezennel, hogy a gazdádnak is - Vagyon kutyabőre, ugatni még sem mer; - Te se légy gazdádnál tehát különb ember.» - -Utoljára, mikor már futni kezdtek előle, a lelketlen tárgyakat kezdte -infestálni. Verseket irt a házak falára, a kerítésekre, a korcsmaajtókra -s mindenüvé, hova csak verseket lehet irni. Egy új házra -felvöröskrétázta: «Congeries lapidum multis congesta rapinis»; – egy -kert kerítésére: «a paréj s laboda itten övig érnek, tégedet kisasszony -szörnyűkép dicsérnek»; – máshova: «ez az utcza térdig sáros, itt lakik a -komisszáros»; – az urasági vadaskert kapujára: «vagyon a bakoknak itt -nagy sokasága, őket lövöldözi a kert urasága»; – Szijj Gergely uram -ablaka alá, ki a feleségét gyakorta meg szokta tépázni: «ezen házban -lakik vitézlő Szijj Gergő, kinek felesége nem ritkán pityergő». – Tábor -Jánosné asszony házára: «Tábor Jánosné is ide haza volna, ha a pálinkás -bolt oly közel nem volna». A mester falára: - - «Mester uram pedig, tudós Ostyepka Pál, - Odakinn a kertben kukoriczát kapál. - Préceptor a mezőn bibicztojást keres; - Tanítja a népet kaloda és deres.» - -Azonban ily epigrammaticus venájában még csak istenes volt a drága poéta -úr, ez apró nyilakat csak a köznép, a vulgus irányában szokta ő -használni; de ha aztán elővette epicus haragja villámló pallosát, hogy a -szomszéd tiszttartó kihágásait distichonos hőskölteménynyé aprítsa vele, -vagy plane drámai buzogányának megsemmisítő kommancsát emelte föl, hogy -az urodalmi fiscus fiát s az ispán öregebbik leányát figurázza ki, egy -comico-allegorico-tragico-melodrámában: akkor iszonyúbb volt az -iszonyúnál. Az ily kipoétázás képes volt bárkit is örök esztentendőkre -scarttá tenni; miképen hogy egy compossessort, ki őt egyszer -szemtől-szembe «vén hóbortosnak» nevezte, csakugyan tragice üldözött ki -a vármegyéből. Theatrumot irt róla s három szál promoveált -borbélylegénynyel, kiket az úton elfogott, az urasági pajtában el is -játszatta azt, az egybegyűlt, krumplival fizető közönség nagy épülésére. -A megczélzott táblabiró és illetőleg compossessor persze hogy felrontott -a szinpadra, mihelyt tulajdon jó magát látta azon kiparódiáztatni s -rezes csákányával szétverte az egész három legényből álló Thalia -táborát; de a scandalum mégis örökre rajt száradt szegényen s utóbb is -búvában világgá bujdosott s agyonitta magát… - -… Ilyen veszedelmes hírű lélek volt Keselyeő Péter uram a maga falujában -s méltán félt ő tőle minden jó keresztyén s nem vala cseléd, ki őt szent -Györgytől szent Jakabig ki birta volna állani; egyébiránt ő philosophus -volt s ekképen cseléd nélkül könnyen ellehetett. Otthon nem főzetvén, -delenként el-elvetődött a földesurasági kastélyba, hol ebédre rendesen -ott feledte magát s az uraság, kinek ő nagy tréfájára szokott lenni, -mindenkor szivesen vette a megtiszteltetést; a rossz világ még azt a -motivumot is hozzá ragasztja, hogy a fentisztelt uraság rettegett Péter -úr processualis természetétől, kinek elődei egykor a fél falut birták s -ki ennélfogva mihelyt valakire megharagudott, rögtön azzal fenyegette, -hogy pört akaszt nyakába s kitudja minden világi javadalmaiból. - -Akár inde, akár unde, Péter úr nem szokott odahaza főzetni. Tehát -szakácsnéra nem volt szüksége. - -Udvarán akkora kutyalaboda termett, hogy egy spanyol regement -elbujhatott volna benne. Egyébiránt ez is Isten plántája; kár lett volna -kiirtani. Tehát kertészre nem volt szüksége. - -Szobájában semmi keresete sem volt a söprűnek, mert akárhová lépett az -ember, papirosra és tudományra lépett. Tehát takarítóra sem volt -szüksége. - -Csupán egy emberre volt szüksége s az egy tizennégy esztendős, hájfejű, -szotyák tót kamasz volt, ki négy esztendő alatt tett annyi előremenetelt -a magyar nyelvben, hogy a koplalást meg tudta különböztetni a -jóllakástól, egyébként a hátba-ütésen kívül semmi sem fogott rajta. - -Hivatása, melyre őt a poéta használta, más vékonyabb fejű embert -bizonyosan szárazkórságba ejtett volna, mely is abból állott, hogy mikor -a vátest szörnyen utolérte a költői dühösség, fülön ragadta a herskót és -szobájába czepelve, rázárta az ajtót, akkor maga elé ültette s elővett -egy drámát, vagy költői epost s felolvasta neki. A herskónak pedig -hallgatni kelle. Ebből állt a herskó hivatása. - -Eleinte nehezen ment neki a hivatal. Mikor a poéta legelőször olvasott -fel neki egy gyilkos égető vad tragœdiát, a fiu a harmadik felvonásnál -egyszer csak elkezdett fütyörészni; azonban egy pár sokat igérő poflé -hirtelen elszoktatá ez ominosus nyilatkozatoktól s nyugodtan hallgatta -azontúl véges-végig az egész istentelenséget. - -Mikor aztán Péter úr az utolsó szónál lecsapva a manuscriptumot, -keresztülizzadt, de önelégültségtől ragyogó pofával tekinte az egy szál -publicumra, meglátandó darabja hatását s meglátá azt ott ülni iszonyúan -kifordított pofával, tátva maradt málé-szájjal és szemekkel, minők a -sült pontyé: - -– Hát te nem sírsz ilyenkor, érzéketlen békasófajta?! rivalla rá. - -A fiu vigyorgott. - -– Nem hatották meg ifjui kebledet e könypatakot árasztó érzelmek rohanó -lavinái?! - -A fiu még jobban vigyorgott. - -– Hát még a torony tetejéről lerohanni készülő szerencsétlen szerelmes -monologja sem birta felkölteni buta részvétedet?! - -A fiu röhögni kezde, hogy a szája két vége a füleit fenyegette. - -– Tyhüj! ordítá a vátes, hol az a bot? Te ilyen, te amolyan, érzéketlen, -buta, szívtelen, baromi vadállat! S azzal fogta a ficzkót, végig -lazsnakolta, minden epithetont egy-egy nyomatékos ütleggel nyomva be a -hátába; a mikor aztán az eldöngetett fiu elkezde amúgy istenigazába -acsarkodni, fogta a vátes a kérdéses drámát s muzsikaszó mellett még -egyszer elolvasta a bőgni nem szünőnek azon három ívnyi monológot, -melyet egy szerencsétlen szerelmes tart az alatt, míg a toronyból lefelé -esik. - -Második alkalommal Péter úr alkalmasint több comicai fölfogást sejtve -publicumában, egy vígjátékot olvasott fel neki négy szakaszban, melynek -czíme «a zord tél, a kellemes tavasz, a meleg nyár és a bús ősz». A zord -tél alatt huszonhatszor ásított a lefülelt solopublicum, a kellemes -tavasznál szépen elszenderedett, versenyt hortyogván a felolvasó elmés -productiójával, a meleg nyárnál megcsipte egy légy az orrát, mire -fölébredt s addig nem nyugodott, míg a legyet el nem fogta s szárnyait -kitépve odább nem ereszté; a bús ősz vége felé pedig úgy elbúsulta -magát, hogy mikor a vátes letette az irást s közönségére kezde -sandítani, ez, gondolva, hogy most itt az idő, melyben sirnia kell, neki -állt a két öklével szemeinek s megnyomva azokat, lehúzta a szája két -végét s elkezdte bőgni, kísálkodni, mint a kit sással metélnek; majd -fölvette a házat ordításával. - -Hiába mondta neki a vátes, hogy itt most nevetni, röhögni, kaczaj miatt -convulsiókba kell jönni, hogy itt becsületes érzésű embernek székestül -kell hanyatt esni a nevetés miatt, a fiu egyre bömbölt, mint a nilusi -behemoth s irgalmat, kegyelmet ordított. - -Végre miután látta a költő, hogy itt sem szidás, sem szép szó nem segít, -megkapta mérgesen a herskó egyik mezítlábát s elkezdte a talpát -csiklandani, mely elmés violentia következtében végre azon kivánt -örömben részesült, hogy a romlatlan szivű kebelnek ordítással kevert -kaczagásában gyönyörködhetett minadaddig, míg a romlatlan szívű kebel a -másik mezítlábával jól hasba nem rúgta… - -Igy apródonként belevezette a vátes conventionatus közönségét a -drámahallgatási műtételekbe elannyira, hogy az végre magától el tudta -találni, hogy mikor kell kérlelhetetlenül jajveszékelni, vagy pedig -bukfenczet hányni a röhögés miatt. Elsőbbi esetben tudniillik rendesen a -vadászcsizmákat húzta fel a szavaló, utóbbi esetben pedig a papucsot. Ez -volt emblematicus decoratiója a költői műtétnek. - -Egykor eszébe jutott a poétának, hogy ő testamentomot tesz. Behívta -hűséges hallgatóját legtitkosabb kamarájába, érzékenyen megszorítá annak -kezét s odavezetve őt egy rozzant ferslaghoz, mely színig volt töltve -irott papirossal, így szóla neki büszke önérzettel: «Herskó fiam! te -becsületes, tiszta jellemű ifju vagy, teljes életedben hűséges voltál -hozzám s én nem tehettem, hogy erényeidet jutalom nélkül hagyjam. Igen, -én boldoggá foglak tenni; de csak halálom után, mert halálom okvetlenül -megkivántatik arra, hogy boldogságod oklevele hitelesíttettessék; nézd -ezen irományokat, halálom után ezeket mind tereád hagyom. Ötvennégy -dráma, huszonhat epos, háromszázkilencz ballada és elegia, nyolczvan -satyra és egy rímlexicon, mely maga országokat ér, vagynak itt elrejtve. -Bámulsz ugy-e, hogy ennyi kincset reád bizok? de mint fogsz még bámulni, -ha én szememet behunytam, s te minden levelét ez irományoknak -ugyanannyit nyomó banknótával fogod becserélni. Kapkodni fogják tőled -minden betűmet, vigyázz, hogy olcsón ne add. Ez a háládatlan nemzet, -mely most engem üldöz, majd kiásna még engemet síromból s bizonyára -pyramist fog számomra emelni, mikor már nem leszek. Országgyűlésen -fogják elhatározni munkáim kiadását. A hirlapok tele lesznek -dicséretemmel s arczképemet híres festők fogják dictálás után -lemetszeni. Herskó fiam, a te szerencséd akkor meg van alapítva, ne -cserélj te akkor a herczeggel sem; mert mi egy herczeg dicsősége, azon -dicsőséghez képest, mely egy halhatatlan költő és drámairó homlokáról -hűséges inasának homlokára ragyog?! S most jer, ölelj meg, te romlatlan -erényű s tiszta lelkű ifju! - -A romlatlan erényű s tiszta lelkű ifju megölelte a vátest s még azon -éjjel megszökött tőle, annak ezüst sarkantyus csizmáját s ezüst kupakos -tajtékpipáját nyájas emlékül magával vezetvén. - -Ez napságtól fogva telivér misantrop leve Keselyeő Péter s elbúsultában -oly világszidó epithalamicumot irt a pokol és a föld leendő -egybekeléséről, melyhez képest H* «Utolsó itélete» csak kiskáté, s -teljes elhagyatott magányosságában neki adá magát a csillagvizsgálatnak, -s hinni kezdte a kisérteteket, a fatumot s nap- és éjhosszant -eltársalgott a Musákkal és Dryasokkal s több efféle gonoszlelkekkel. - -Azonban a sors nem hagyja veszni választottait. Bár késik is a jutalom, -vagy büntetés, de el semmiképen sem marad. Valamiképen hogy Keselyeő -Péter siralmas sorsának megvigasztalódása is bár késett, de el nem -maradt. - -Egy szép nyári reggelen történt, hogy a vátes feltápászkodván özvegy -vaczkából, bal lábbal talált felkelni, mi a cabbalistica rejtett tudása -szerint veszélyekkel és boszuságokkal garnirozott napnak volt -auspiciuma. – Úgy lőn. Mert midőn délben a nyájas érzelmekre költő -harangszó kiszólítá Vaucluse-e éhes magányiból s a drága úr szokatlanul -sejtelmes zöld atillában s gondokkal terhelt kürtőstetejű fehér kalapban -ballagna a többször tisztelt mecænas kastélya felé azon keresztyéni -szándékkal, hogy mai nap világkeserveinek egész haragját éreztetni fogja -a keze ügyébe esendő pástétomon, melynek kebelbuzdító illatát -phantasiája orrlyukain keresztül már is érezni hitte s előre is két -lyukat ereszte szíján a kőzelgő birkózáshoz: nagy megütközésére a -kastély kapuját, mint egy szükséges, kötéllel fogott, szinpadi -véletlenséget ily szokatlan időben orra előtt bezárva találta. - -A fal melletti márványkőpadon ült egymásra vetett lábakkal az urasági -tizedes, zsinóros dókáját a nyaka közé hányva s kurta makrájából a -napvilágba pipázott. Péter úr nem akarta őt észrevenni, hisz a -tizedeseket még a mythologia sem tartotta figyelemre méltóknak s elkezde -zörgetni az oroszlánfejekkel ékesített ajtón. - -Odabenn három tinónyi kuvasz felelgetett kopogtatásira, ide kinn pedig -az öreg tizedes monda neki «jó napot», pipáját egy perczre kihúzva -bajusza alól. - -– Háladatlan cacodæmon! mormoga rá magában a poéta; a ki még ennél is -szebb napot kivánsz, mint a milyen most van; kop kop kop! - -– Nincsenek idehaza nemzetes nagy uram, felele az ősz hajdu, pipája -hamvát tenyerébe verve, elmentek mind a bicskei búcsúra. - -Kétfelé állt a füle a vátesnek rögtön ily dísztelen beszédek hallására, -erre nem volt készen. Mit volt mit tenni? Megcsóválta fejét, lenyelte -szomorúan az éhkortyot s négy lyukat szorítva megeresztett sziján, -elfojtá a felbiztatott gyomor éhes lelkiismeretét s megnyult orral ismét -hazafelé lógatta magát. - -A mint így menne, mendegélne, s keresné a legnyájasabban füstölgő -kéményt, s az ürügyet, melynél fogva azon kémény gazdájánál tiszteletét -tegye, ime vele szemközt a tulsó utczavégről egy túlvilági lény -közeledék felé, annyiban túlvilági t. i., hogy mind arcza, mind termete, -mind ruházata a XVII-ik század kisértő lelkeitől látszott kölcsönözve -lenni. Egy sovány asszonyság volt a fentisztelt egyéniség, kiről méltán -kérdezhetné immár a törvénytudó: habet ne capillarem, quæ non habet -capillos? – hanem annál nagyobb kalap volt a fején, még pedig szalmából, -irtózatos csinált búzavirág-bokrétával rajta. Arcza e delnőnek a világ -valamennyi madaraihoz hasonlított kisebb-nagyobb mértékben, hanem már -egy kicsit nagyon meg volt viselve. Alkalmasint hírt tudna mondani a -komáromi földindulásról. Selyemruhája hajdan sötét tulipánszín lehetett, -most azonban csak ott látszanak meg rajta e színnek nyomai, hol a -ránczok egymást eltakarták, másunnét mind kilopta a színt a telhetetlen -napvilág. Egyik karján a tisztelt dámának colossalis, visitere járó, -hímzett szatyor függött, tele egygyel-mással, mely azonban épen nem -akadályozta őt abban, hogy a másik kezében egy akkora napernyőt -viseljen, mint egy toronyfödél, s hogy e strucztollas kalap, óriási -napernyő és körülfodros selyemviganó mellé a tisztelt hölgy igen -viszontagságos állapotban levő czipőket viselt, az természetes dolog. - -Péter úr azt hivé magában, hogy no most akad végtére veszendő -teremtésre, kit boszúja éhszomjas voltának feláldozzon, ki haragos -humora sardonicoatticus élczeinek martalékul essék s útját állta a -túlvilági lénynek, ily versekkel kerekedvén neki: - - «Mi hoz téged ide, jó öreg Sybilla? - Nem terem itt gomba, sem sassaparilla. - Minek a kezedben az a nagy parasol? - Inkább elsül a nap tőled, mint te attól…» - -Hej de jobb lett volna a vátesnek vakon születnie, mint a mai napra bal -lábbal kelni fel! Jaj neked! jaj annak, a ki téged verset irni búdra -megtanított! - -Megállott a dáma, megveté a lábát, csipejére nyomta szatyorhordó kezét, -míg a parasolt, mint lobogós kopját tartá feje fölé s megrázva vuklikkal -és máslikkal ékes fejét, bátran, merészen tekinte megtámadójára, mintha -mondta volna «felveszem a keztyűt» s rögtön versbe kezdett el beszélni, -abban is hexameterben, még pedig olyanban, melyben egyik sor csupa _e_-, -másik sor csupa _ő_-ből állott, úgymint: - - «Hej ne perelj vélem te szegény vén ember e télen; - Sőt őrözd bőröd s göndör fődön ősz szö-szőröd.» - -Péter úr – azt is elfelejté, hogy délelőtt van-e, vagy délután? úgy -megijedt. Soha ily poétai buzogánynyal még hátba nem ütötték, mint most. -Kettőt tántorodott hátra s kicsinyben mult, hogy neki nem ment a -fabakternek. - -E túlvilági lény senki sem lehet más, mint a tudós lány, kivel a -szomszéd vármegyét ijesztgetik! gondolá a vátes nagy szívrebegés közt, -mert csak ezen egy teremtés volt az a kerek ég alatt, kitől dicsősége -sugarait félté, ki még ezen szóra «galamb» is tudott cadentiát; de -titokban tartá s himzett sapkát mert annak igérni, ki azt a két magyar -hazában ki tudja találni. (Maig sem találta ki senki.) - -Nagyon helyesen gondolkozott pedig magában a vátes, mert az előtte álló -túlvilági lény csakugyan collegája volt Apolloban és senki más, mint -Miskanczai Fulvia kisasszony, ki úgy beszélte a diákot, hogy akármelyik -pan dobre zdrawj táblabiró se jobban s ki erősebben meg tudta examinálni -a légátust, mint maga az esperes, s ha egyszer megindult a -versmondásban, addig ugyan meg sem állt, míg meg nem éhezett. Egyébiránt -jeles egyéniség vala a maga nemében, míg volt mit pusztítania a -magáéból, addig volt drágavilág a pipereárusoknak; miután pedig saját -aviticumának nagyhamar kiment a könyökén, gondolván, hogy a költészetnek -levegője a kalandos élet, saját házát egy csendes éjjel felgyujtá s ez -idő óta negyven esztendeig járta a világot annak örve alatt, hogy ő -szegény kárvallott teremtés, kinek a háza elégett s szedte az indirect -adót atyafitól és nem-atyafitól. - -Különben az atyafilátogatásnál nincsen pompásabb élet, az ember semmiről -sem aggódik, ma itt, holnap ott; mindenütt, hol megszáll, szivesen -fogadják; anekdotáit ebédlő felett megkaczagják, az ember oly -nélkülözhetetlen ebéd mellékménynyé válik, mint a fogpiszkáló; a -házigazda sokkal kevélyebb, mint hogy bárkivel észre vétetné, hogy -terhére van, s ha itt görbe képet mutatnak az emberre, Istenhozzád -kapubálvány! a szomszéd is atyafi, vagy ha még nem az, idővel az lehet, -őt illesse a megtiszteltetés. Az ember egyik háztól a másikhoz -pletykákat hord, s kávét kap érte mindenütt. Kitanulja, hogy ki mikor -szokta a nevenapját tartani? ha névnap nincs, van keresztelő, kézfogó, -paszita, hausmudli, lakodalom, tyukverő, uriszéktor, batyubál, szüret, -hajtóvadászat, káposztakaszálás, lekvárfőzés, s több efféle családi -ünnep, mely patriarchális nyilt karokkal ölel minden bevetődő vendéget. -Az ember élete folytonos lánczolata a különféle dőzsölésnek, s ha veszi -észre, hogy ruháit lenőtte magáról, addig dicséri egyik-másik -asszonynéném kalapját vagy viganóját, míg le nem dicsérte róla. - -Ily vándorló csillagokkal egy életet élt Fulvia kisasszony is, kit noha -az egész vidék háta mögött szüntelen szidott, rágalmazott, de azért -mégis örömest látott mindenki. A miért Péter urat kerülte a világ, -ugyanazért Fulvia kisasszonyt keresve kereste. Természetesen: női -ajkakról sokkal szebben hangzik a dorgálás, mintha bajusz alól jő. - -Míg mi azonban ekként iparkodunk az érdeklett szalmakalapos túlvilági -lénynyel ismeretséget kötni, azalatt Péter úr nem tudott hova lenni -bálmélkodásában, amaz _ő_-vel gazdag hexameter sehogy sem ment ki a -fejéből. Ilyet ő sokszor akart, de soha sem tudott csinálni; mint -irígylette a leányt, s mint búsult előtte. - - «Megbocsáss, szép dáma, hogy megbántottalak, - S nézz reám kegyelmes szemmel, oh gyöngyalak.» - -Ily verssel kivánta végre hibáját helyre hozni nagy szomorúan; mire a -gyöngyalak diadalérzettel ekképen felele: - - «Tudd meg, hogy kit itt látsz, a híres Fulvia, - Kit győzve nem látott semmi ember fia. - Megbocsátok neked egy föltétel mellett: - Hogy mivel még a hold eddig meg nem tellett, - Nekem, mint Baucis egykor Jupiternek, - Mai nap szállást adsz; különben megvernek - Az istenek téged, mint Lycaon urat, - Ki farkassá válván, most a holdra ugat.» - -Péter úr schachmatt érzé magát e szépséges versektől s egy -enthusiasticus oh igen-en kívül, mely töredelmes megaláztatását teljesen -kifejezé, semmit sem bírt rá mondani, hanem ott állt a földbe nőve, mint -Cleopatra varrótűje a pusztában. - - «Jer! vörös krétával jegyzem meg e napot - A kalendárjumban, mely téged ott kapott. - Ünnep lesz ez nálam életem fogytáig; - Enyim a dicsőség mind a diófáig.» - -Ily complimentet monda végre a tudós leánynak s karját nyujtván neki, -büszke alázattal vezette őt pókhálós residentiájába. - -Ide érvén, ismét oly hosszú verset monda a Pythia, vagy mint mondok, -Fulvia, melytől Péter úr totaliter pulverisálva és semmivé téve érzé -magát, nem is annyira a vers hosszasága miatt, mint azért, mivel az -egészből az sült ki, hogy a kecses dáma olyszerű szívfájdalmakkal -küzködik, minőket szegény hétköznapi ember éhségnek szokott nevezni. S -Péter úr nem főzetett otthon. - -De Péter úr furfangos úr volt. Ismerte saját bibéjét s gyanakodva kérdé -Fulviától: oh drága hölgy, míg az ebéd elkészül, nem szíveskednél dicső -munkáid közől egyet-kettőt felolvasni, én pedig fognám hallgatni. - -Ennek se kellett több; – szívesen, igen szívesen, de nehogy terhedre -essen, tessen! szóla s széket rántott maga alá és szalmás szatyorának -tartalmát kiönté az asztalra. Most sült még csak ki, mi minden volt a -szatyorban. Kis könyv, nagy könyv, friseurfésü, fél piskóta, rőf szalag, -czukorszív, álmoskönyv, lutrisconto, peniczilus, ezüst sarkantyú (?), -kávéskanál, smizligomb, főkötőszorító, csináltvirág, gyermekbáb, -szélpaszuly, aranyos csatt, harisnyastoppoló, tűtartó, fogpiszkáló, -tarockkártya, magyar kártya, franczia kártya, lószőrgyűrű, pakfongyűszű, -óravánkos, fél függő, egész karperecz stb. stb., mely után nagy zápora a -mindenféle morzsáknak hulla ki az asztalra. - -Péter úrnak volt oka örülni, látván, hogy a tisztelt hölgy kéziratai -legterjedelmesebbikét rántja elő, gondolván magában, hogy ez eltart -estig, s neki telepedett s hallgattaa szép szót. - -Ha van pokoli kín a világon, az bizonyára csakugyan az lehet, melyet -egyik poétának kell érezni, midőn a másik poéta előtte verseket olvas -fel; ha szép, akkor az boszantja, hogy nem az övé; ha nem szép, akkor -az, hogy a másé. - -Péter úr kínosan kezde feszengeni székén, köhögött, karistyolt, torkát -ráspolá, talpával kaparta a pallót, székét csikorgatá, orrát fútta, -mintha trombita lett volna, ásított czifránál czifrábbakat; mind -hasztalan! a felolvasó se látott se hallott – est deus in nobis! tele -volt a tripuson költői lelkesedéssel s majd tombolt, majd nevetett saját -előadásának, míg Péter úr szinte kinyújtózkodta maga alól a széket. - -«Mennyivel szebben irtam volna én mind ezt, gondolá magában, mégis csak -derék ember vagyok én. Már hiszen extemporisálás, rögtönzés dolgában -elismerem az elsőséget, de ha toll van a kezemben, már akkor ugyan én -maradok a gáton. Jól van, kiasszony, jól van (ezt már fenhangon mondta); -de már most hallgasson én reám, nekem is szép munkáim vannak, hallgassa -csak meg ezt az egyet, nézze csak; igen szép!» De beszélhetett annak, -már ha egyszer neki megindult kereke, futott, mint a hegyről alá rohanó -kő, megállíthatlanul. - -Péter úr mindig nagyobb indignatióba kezdett jőni, utoljára nem állhatta -tovább, előrántott az asztalfiókból egy csomó irott papirost, -belekönyökölt s elkezdett ő is fenhangon declamálni s ekképen olvasának -egymásnak kölcsönösen; egyik sem hallotta a másikét, de annál inkább a -magáét. Péter úr később gyertyát is gyujtott s mire mindkettő lejárta a -keserédes műtételt, ragyogó arczokkal tekintének egymás szeme közé, -mintha mondták volna: ugy-e, ez már csak szép volt! Mindenik saját műve -hatásának tulajdonítá a másik arczának boldog elégedettségét. - -– Már most szentem barátom, jerünk ebédelni. - -Ebédelni, lelkem adta? hiszen a bakter épen most kiáltja az éjfélt… - -* * * - -Három hét múlva Apolló választottai megértve a sors kölcsönös intését, -mint férj és feleség tisztelhették egymást s azóta Péter úr nem ir többé -verset, hanem feleségét naponként megdöngeti. Fulvia asszony pedig oly -kozmás lencsekását főz minden héten háromszor, hogy a ki belé kóstol, -megtanul tőle czigányul. - -* * * - -Eddig terjedtek a krónika szavai; én nem tettem hozzá semmit, én el nem -vettem belőle semmit; én hozzám se tegyen már most senki semmit, belőlem -se vegyen el senki semmit. - - - - -VI. KÖTÉL ÁZTATVA JÓ. - -(Komáromi mendemonda.) - -Azt beszélik Borsos István uramról, hogy ő nagyon okos ember mindig, a -mikor nem iszik. - -Ez ugyan vakmerő állítás, miután a borban igazság és bölcseség van; a ki -bort iszik, az idegen nyelveken beszél s mindenféle tudományból bevesz, -a bortól az ember verseket tanul irni, a bortól a gyáva bátorságot -tanul, a csizmadia politizálni, a politikus csizmát varrni; sőt vannak -egyátalában olyan természetek, a kik csak akkor értenek igazán a maguk -hivatásához, a mikor illő mértéke által e háladatos nedvnek -elmetehetségeiket felfrissíték. Meglehet azonban, hogy Borsos István -uramnál ez a megfordított viszony a természet különös játéka volt; ő -csak addig volt bölcs ember, a míg meg nem nézte: mi van a pohárban? -mihelyt azon átesett, nem lehetett vele birni; házsártos, kötelőzködő -lett, pörölt, verekedett; pedig különben olyan jámbor ember volt, mint a -bárány. Az ismerősei már azt az elménczséget csinálták felőle: hogy -«délelőtt Borsos, délután Paprikás.» - -De ki volt hát Borsos István uram? hogy ilyen nagyon meg kell róla -tudni, milyen volt? hogyan volt? - -No ugyan látszik rajtad, tisztelt olvasó, hogy nem vagy Komáromba való, -különben nem kérdeznéd, hogy kicsoda Borsos István uram? - -Hát nem ismernéd azt a derék szálas hajdúkáplárt, ki a városháza előtt -szokott strázsálni minden kedden meg csütörtökön, zöld dolmányban, kék -nadrágban, sárga zsinórral kihányva? a legmagasabb legény valamennyi -városhajdú között. A bajusza is úgy áll kétfelé, mint a ludlelke, a kit -nyárson keresztül szoktak ütni. Ő szokta a tekintetes főbiró urat a -sessióból haza kisérni mindig, s a vendégeket ő hivogatja össze, mikor a -Füzitőn nagy halebédeket adnak a magistratus urai. Ő ül a bakon, mikor a -város kocsija utazik valahova azzal a négy szép lóval oculátára, vagy -deputatióba. Ejnye, hát azt sem láttad, midőn a piaczon a kofák -kosaraiból kiforgatja az éretlen baraczkot? félnek ám tőle nagyon! no, -vagy mikor úrnapja van s körülhordozzák a templomi zászlókat, hát akkor -nem emlékezel arra a hatalmas nagy férfira, a ki lobogó mentében, -csattogó tarsolyos karddal, forgó kokárdával szokott menni a -főtisztelendő úr előtt s viszi az egyik ezüstnyelű lámpást? No, ez az a -Borsos István, a kiről beszélek. Ha pedig mind ezekre nem emlékeznél, az -annak a tanúsága, hogy soha sem laktál Komáromban, a mi persze nem a te -hibád. - -Borsos István uram a legjobb ember volt a világon, a milyet csak ismerni -lehet. No hogy estenkint mindig kótyagos fővel szokott haza menni, az -igaz; meg, hogy feleségét rendesen megveregette, az is igaz; hanem egyéb -hibáját azután keresve sem lehetett találni. - -Egyszer, – épen a kukoriczatöréskor történt, – úgy emlékezem rá, mintha -tegnap esett volna, abban az esztendőben, a mikor a kalvinista toronyba -felhúzták az új harangokat, tekintetes Komárom vármegye nagy ünnepélyhez -készült, a főispán urat igtatták be, a mit magyarul úgy hínak, hogy -instellatio. - -Jajh, milyen pompa volt az, milyen fényesség az egész városban; az egész -nemesség lóháton jött be a ráczutczán végig, nagy zászlókat vittek elől, -tele pántlikákkal, koszorúkkal, a tekintetes főbiró urak vezették a -járásokat az esküdt urakkal, ki piros, ki világos kék mentében, sujtásos -dolmányban; volt ott egy úr, a kinek csupa aranyóra volt mindenik gombja -helyében, a másiknak még a kengyelvasa is csupa merő ezüst, maga pedig a -főispán úr egy pompás aranyos hintóban jött, mellette tizenkét úri -lovas, olyan szépek, hogy nem lehet azt leirni. Az utczákon két felől -pedig, egész a vármegyeház kapujáig, ott álltak a czéhek felállítva -sorban a maguk zászlóikkal, hat ember kellett a takácsczéh zászlóját -emelni, nyolcz a molnárokét, a csizmadiákét sem birta el kevesebb öt -mesternél, az egyik zászló piros selyemből volt, a másik kékes szürkéből -s száz meg száz szalag lobogott mindegyiken, mert valahány leány férjhez -ment a városban, valami mesteremberhez, szokás volt, hogy a czéh -zászlójára egy szalagot ajándékozzon. Képzelhetni azt a sok szalagot! -Hát még azután az iskolás gyerekek, a mint hosszában fel voltak állítva -az iskolák előtt, hát még a czigányok, piros öltözetben, meg a polgárok -zenekarai pofoncsapott kalapokban! Soha sem láttak Komáromban ilyen -dolgot többet! - -Hanem mind ez a sok szép csak azután való nap történt, hogy Borsos -István uram este a nagy szaladgálásból hazavetődött a maga családi -tűzhelyéhez, a hol várta őt a kész vacsora, melynél a vidám és jámbor -menyecske, ki mindenben férje kedvét szokta keresni, addig meg sem -jelent, a míg István maga jól nem lakott s csak azután szokott maga is -leülni az asztalhoz, s a maradékhoz látni. - -– Hát te asszony, mondd csak, hol jártál egész nap? kérdé István -tekintélyes mogorvasággal tehénkedve az asztalra. - -– Hát megnéztem a sok luminatiót (értsd illuminatiót) az egész városban, -a mit holnapra csinálnak. Jaj, hallja kend, mennyi szépség lesz ott! A -Vág-Duna hidjánál van csinálva egy nagy-nagy kapu zöld ágakból és -zászlókból; azután meg papirosból. - -– Hallgass! Jobban tudom én, hogy miből van. Hiszen én csináltam. - -Az asszony engedett és folytatá. - -– Azután a városház falán ki vannak rakva nagy betűk lámpásokkal… - -– Nekem mondod? Hiszen én magam csináltam azt mind. Mit értesz te ahoz? -Diákul van. - -– Azután a szent János kápolnája előtt… - -– Láttam azt is no, minek beszélsz róla? - -– De azt nem látta kend, hogy a zsidók milyen diadalkaput csinálnak a -vármegye-utcza végén? - -– Zsidók? szólt fitymálva Borsos István uram. Ugyan már mit csinálnak a -zsidók, no? - -– Hajh! az lesz még csak a szép! kapott rajta Örzsik asszony, hogy mégis -végtére valami új dolgot mondhat az urának. Selyemből lesz a teteje, -bársonyból az alja, csupa ezüst arany minden czafrang rajta, minden -lámpás kék, meg piros kristályba téve. - -– Micsoda! kiálta fel István uram, kit ez a magasztalás kezdett -ingerelni; hát ki engedte meg a zsidóknak, hogy olyat csináljanak? - -– Hisz a vármegye fundusán vannak, curialis funduson, feleselt a -menyecske, ott a város nem parancsol. - -Ez a derogálása a városi auctoritásnak teljesen felboszantá Borsos -uramat, most már Paprikás volt. - -– Azt nekem ne mondd, hogy a zsidók selyem diadalívet csinálnak, azt -csak a bolondnak mondd, én pedig bolond nem vagyok. - -– Már bizony pedig én magam szemeimmel láttam; egy vég selyem, egy vég -bársony lóg a földig. - -– Jeges teringette! Hát én bolond vagyok, hogy én nekem mered azt -mondani? Hát bolond vagyok én? Mondta azt nekem valaki tizenhat esztendő -alatt, hogy a tekintetes nemes várost szolgálom, hogy én bolond vagyok? -A zsidók nem csinálhatnak selyem diadalívet, mert nincs az egész -országban annyi selyem, a mennyi oda elég volna, azután meg a zsidóknak -semmi közük az instellátióhoz, mert csak a keresztyének kapnak főispánt; -meg aztán mikor a tekintetes nemes városnak elég papirosból és zöldágból -csinálni diadalívet, hát akkor hol vennék a zsidók a selymet, de még meg -sem engednők nekik. Tudod-e? - -– Már pedig én a tulajdon szemeimmel láttam, még a selymet is -megtapogattam. - -– Hát akkor én bolond vagyok? ordítá az asztal közepére ütve Borsos -uram. Micsoda istentelen asszony az, a ki az urát erőnek erejével -bolondnak csinálja? No megállj te pokolra termett, majd megtanítalak én -tégedet, hogy hiresztelje ki egy rossz asszony az urát bolondnak. Hol -egy kötél? - -A jámbor asszony most bánta csak meg, hogy az illuminatióról beszélt; -szerencsére a ruhaszárító kötél ott kinn az udvaron egyik szederfától a -másikhoz volt kötve; s míg azt onnan Borsos uram nagy kínnal -leoldogatta, addig az asszonynak ideje maradt ajtót, ablakot bezárni és -eltorlaszolni, ilyenformán kinn rekesztvén a fenyegetőző férjet. - -Borsos István uram meglevén a kötéllel s nem tudván bemenni az ajtón, -képzelhetni, micsoda pogány dörömbözést mívelt azon; összefutott a -lármára az egész utcza népe. - -A nénémasszonyék, a bátyámuramék csitították, engesztelték a haragba -jött férfiút, a mitől az még szilajabb lett: esküdött menyre földre, -hogy szétszedi házát, úgy veszi ki belőle a feleségét; mégis megveri -szörnyen; abból neki nem is parancsol senki, mert a ház is az övé, meg a -feleség is; hát ő neki senki se beszéljen. - -A mint így összeröffent nénémasszonyék húzzák, vonják, csillapítják, -odavetődik a lármára Galgó szomszéd. - -Galgó szomszéd belső ember volt: harangozó volt. Nem csuda, ha több esze -volt, mint másnak. - -– Hát mi baj, szomszéd uram? mi baj? kérdi részvevő tekintettel Borsos -István uramtól, mit vesződik kegyelmed ezzel a sok asszonynéppel? - -– Mi bajom van? Hát hogyne volna bajom? Az a bajom van, hogy a feleségem -engemet bolondnak tart. Mikor azt meri a szemembe mondani, hogy a -zsidóknak selyemből lesz a diadalívük, meg bársonyból. Hát bolond vagyok -én, mi? vagy ökör, vagy ló? - -– Ki meri azt mondani kegyelmedről: Borsos uram ló? Borsos uram ökör? Én -verem meg azt, nem kegyelmed. - -– Hát a feleségem, az istentelen asszony. De törjem csak be az ajtót, -majd megmutatom én, hogy ki a bolond? - -– Azt ugyan jól teszi kegyelmed, biztatá Galgó szomszéd István gazdát; -meg kell verni az asszonyt, ha valamit vét: pénz olvasva, asszony verve -jó. Én is segítek kegyelmednek. Hát mivel akarja kegyelmed megverni? -Ezzel a hitvány kötéllel? Ér is az valamit így, hisz ez száraz. Ezzel -nem fáj az ütés, csak csattog. Hét bőre van az asszonyszemélynek, fel -sem veszi a száraz kötelet. No nézze csak kegyelmed. - -Azzal Galgó szomszéd megfogja a kötél másik végét, próbabizonyság -kedvéért a maga hátára ütött vele egyet, kicsit, Borsos szomszédéra is -kettőt – nagyot. - -– No ugy-e hogy nem fáj? - -– Nem ám. Bizonyítá István, pedig bizony fájt az. - -– Nem így kell bánni az asszonynéppel. Mert azt megszokja és aztán fel -sem veszi. Tanulja meg azt kegyelmed tőlem: mikor én meg akarom verni a -feleségemet, elébb beáztatom a kötelet jól sós vízben; ott ázik estétől -reggelig, egy egész éjszakán át; akkor lehet azután vele verekedni, -tudom, hogy a kit egyszer megverek vele, soha sem kivánja többet. - -Borsos István uramnak nagy világosság támadt a fejében. - -– Helyesen beszél a szomszéd. Egész igazsága van. Azért nem veszi -semmibe az én feleségem a verést. Se nem sír, mikor ütöm, sem a -szomszédoknak nem panaszkodik, még csak haza sem szökik az anyjához -soha. Mert nem fáj neki. No megállj, kitanultam már a módját. Majd -máskép lesz az ezután. Hol a sajtár? - -Galgó szomszéd előkereste neki a sajtárt, tele is merítette vízzel, abba -azután beleáztatták a kötelet. - -– Már most csak sót még bele egy marokkal, hogy jó szivós legyen. Így -ni. Holnap reggelig hadd ázzék itt ez a kötél, addig feküdjék fel -szomszéd a padlásra, ne féljen: majd felköltöm én jókor, s úgy elverjük -közakarattal azt a gonosz asszonyt, hogy példát vehet róla valamennyi. - -– Ez a becsületes ember ni! szólt István gazda, Galgó szomszédot -megölelgetve. Nem hiába belső ember, látszik, hogy igaz ember. No ha -valaha baja lesz a városházánál, ha valaha be találják csukni, csak én -nekem szóljon; – soha sem felejtem el, hogy igazságomban pártomat fogta. -Azt a kötelet el ne lopja valaki. Azután reggel korán, tudja kegyelmed, -mikor a kakas másodszor kukorít! - -– Itt leszek, itt leszek! bizonyozott Galgó szomszéd, betuszkolva Borsos -uramat a fáskamrába s lefektetve őt szépen a hárs-ágyra, a hol el is -szunnyadt szépen. - -Győztek a kakasok kukorítani, a míg Borsos uram ott a sötét kamarában -felébredt. Galgó szomszéd be is harangozott, vissza is jött, mire fel -birta költeni nagy czibálásokkal. - -– No szomszéd, ugyan jól megázott az éjjel a kötél. - -– Micsoda kötél? kérdezi Borsos uram, a ki hirtelenében azt képzelte, -hogy beesett a toronyba az eső s a harangkötél ázott meg. - -– Hát a kivel a kegyelmed feleségét meg akarjuk verni. - -– Az én feleségemet! kiálta Borsos uram felpattanva. Azt szeretném csak -látni, hogy ki akarja az én feleségemet megverni? - -Galgó szomszéd elnevette magát, Borsos uram pedig haragudott. - -– Ilyen tréfákkal ne jőjjön nekem Galgó uram korán reggel, mert a milyen -igaz, hogy Galgó uram belső ember, olyan igaz, hogy ha megkapom a -pruszlikgallérját, mindjárt külső ember lesz erről az udvarról, csak -nekem arról beszéljen, hogy a feleségemet megverjük. Mikor olyan asszony -nincs több a városban. Aztán soha egy ujjal sem nyúltam hozzá, a mióta -összekerültünk… - -Erre a beszédre az asszony is kijött, hozta a jó szívvidámító pálinkát -jó puha czipóval, letette a malomkőasztalra a szederfa alá. A két -szomszéd ivott egyet barátságpohárnak, másikat egymás egészségére, -harmadszor pedig azokért az áldott jó asszonyokért, a kik az uraikat úgy -megbecsülik, mint Borsosné asszonyom. - -– Aztán ma meg kell nézni a parádét, monda Borsos uram Galgó -szomszédnak, ez meglévén, – mert a mi ma lesz, azt nem látja ám Galgó -uram ebben a pulykanyomos világban többet. Még a zsidóknak is olyan -magas diadalívök lesz, hogy a kegyelmetek tornya elsétálhatna alatta. -Ugy-e asszony, te magad láttad? S végtül végig be lesz vonva virágos -selyem- és metszett bársonynyal; ugy-e asszony? minden irás igazi -aranyból ezüstből! Elhigyje Galgó uram, mert a feleségem látta. Estére -aztán együtt vacsorálunk s együtt nézzük meg az illuminatiót. - -A mint hogy úgy is történt nagy örömben és vigasságban. - -* * * - -Tanulság pedig ebből az, hogy a kinek kedve támad a verekedéshez, soha -se verekedjék azzal, a mi a kezébe akad – szárazon, hanem előbb áztassa -be azt jól sós vízbe; engedje ázni egy egész éjszakán át; akkorra azután -a verekedő eszköz megkeményül, hanem a harag meglágyul. - - - - -VII. EMBEREK ÉS KÉTLÁBÚ ÁLLATOK. - -Orbis pictus. - -Mióta a nagy Plato kimondá, hogy az ember nem egyéb, mint kétlábú -tollatlan állat, világos dolog, hogy tollas és tollatlan kétlábú állatok -között nagy a különbség. - -Amazok közé tartoznak a strucczok, gólyák és pelikánok, melyek -szárnyaikban hordják a tollat; hasonlóképen nemes cortes atyánkfiai, kik -ugyanezt kékre, zöldre festve kalapjuk mellett viselik; nem különben az -irók minden nemei és fajai, melyek a tollat füleik mellé dugva -mutogatják; a tudósok, kiknek tulajdonképen csak a kaputjok tollas, s az -úgynevezett jó férjek, kik téli estéken kedélyes rokkahang mellett a -tollfosztás nemes gyönyöreit segítik élvezni; míg az ellenlábasok -osztályában minden rendű és rangú tánczmesterek és kötélverők, -hajóslegények, pálinkafőzők, népszónokok, szuroköntők és általában mind -azon nemes természetek, melyeknek nem jut alkalom magukat betollazhatni, -foglalnak kisebb, nagyobb helyet. - -Jelen sorok irójának van szerencséje ezen osztályok egyikébe sem -tartozhatni, miután egy csetepaténál a spanyol örökösödési háborúkban -egyik lábát elhordta a szakálas golyóbis; az egylábú állatokról pedig -sem Plato, sem a Duzsárd nagynevű irója egy szóval sem emlékszik. - -Ilyeténképen ki levén felejtve az emberiség catalogusából, lógva a -semmiben, mint Mahomed koporsója, mit tehessen szegény sánta lélek -egyebet, mint hogy azokra, kiket lábaiknál fogva embereknek hínak, -irigykedjék s őket rágalmakkal kisebbítse. - -Őszinte vagyok, de ez már nekem nyavalyám, mint Hugo Károlynak a -dicsekedés és egyikünk sem tehet róla. - -Én ugyan csupán a magam számára szoktam az embereket rágalmazni, privát -szenvedélyből, melyet nem birok magamról levetkőzni s annyira még nem -qualificáltam az orrfintorgatást, hogy azt emberijesztésre használjam, s -ha csak e fiatal szerkesztő mágneses álmomban meg nem igérteti velem, -hogy olvasói előtt nyilvánosan kötélen fogok tánczolni – egy lábon: -eszem ágában sem lett volna, hogy valaha a Népvilág tisztelt olvasóit -ijesztgessem. Azonban szavamon fogtak, e fiatal úr addig fenyegetett, -míg igéretem be nem váltottam, már most ő lássa, ha olvasói kétségbe -fognak esni. - -Ezennel tehát kezdődik az emberszólás: - - -ELSŐ RÁGALOM. - -_Egy férj, ki mindig párbajt ví._ - -Soha olyan vérszopó hyénát, mint az én Bankó Lajos öcsém, mióta -megházasodott. (A néven ne tessék megütközni, szép név volt az, míg -börzeárfolyam meg nem rongálta s a zsidók hittek benne.) - -Én nem tudok rá ismerni, úgy elváltozott. Nőtelen korában a galamb is -griffmadár volt hozzá képest, ki a légynek sem ártott s képes volt a -legboszantóbb vexát elszivelni (mire bizonyság az, hogy két egész -hónapig lakott a F–ts-házban). A nagy világban ő volt a társaság -bűnbakja, a kinek a contójára pulykapirossá nevette magát -ebéd-vacsorakor a bort ivott sereg, – az volt istenesebb, ki legtöbb -élczet mondhatott rá, s hogy ilyenkor leggyöngédebb érzelmei (pedig azok -voltak nagy rakással) sem maradtak kimélve, valószinű dolog. De mind -ezeket ő épen fel sem vevé, sőt ily alkalommal oly jó kedvvel tudott -saját rovására a többivel együtt röhögni, mikép az ember azt hihette -volna, hogy őt mind az rendkívül mulattatja, a mitől más lélek embert -ennék és tüzet okádnék. - -Voltak, kik néha gonosz akaratból rá akarták beszélni, hogy ne hagyja -magát! de Bankó öcsém ilyenkor annyi dictiót tudott könyvnélkül a -párbajok czélszerűtlensége felől s annyira csordultig volt keresztyén -felebaráti bocsánatkészséggel, hogy könnyebb lett volna valakit egy -itcze vízzel lerészegíteni, mint őt megbántója ellen feltüzelni. - -Ő volt az, ki soha szinházban nem pisszegett, kinek soha más véleménye -nem volt, mint a szomszédjának; ki minden szerkesztő előtt le szokta -venni a kalapját; – egy szóval: rettentő félénk és jámbor ember volt. - -Azonban minden rútul megváltozott, mióta a fiu feleséges ember. - -Garázda, házsártos, ákáczius lett egyszerre (persze oda haza), finnyás, -mint egy parvenu; kötekedő, mint egy előfizetőtlen lap referense; -impertinens, mint egy mazur-előtánczos; és dörmögő, a milyen csak egy -férj lehet – otthon. - -Legalább ilyféléket beszéltek róla a szállongó hírek. - -Annyi azonban historiai igazság, hogy tekintetes Bankóné asszonyság -szakácsnéja egyszer és másszor különös dolgokat hallott a kulcslyukon -keresztül, melyeket, minthogy titokban akartak maradni, nagyon sokan -tudnak. - -Bankóné asszonyság egyike volt hajdankori choleraelőtti -ismeretségeimnek, kin legelőször tanultam a szépet tenni, mikor külhoni -utazásomból visszatérve, a præfectust lerázhattam nyakamról. - -Díván Euphemiának hítták az áldott lelket, míg meg nem tekintetes -asszonyosult; hajdanában nagyságos uramatyám uriházánál nevelkedett – -nem tudni, minő qualitásban –, később jól megnövén, a méltóságos mama -kisasszonyainak társalkodónéjává neveztetett ki, mely hivatalban -kisasszonyhugaim szeretetreméltó capriceait tűrve, élt hosszú -esztendőket, melyeknek folytában egy quiétált major, ki gazdag volt és a -mellett éktelenül ragyás, miután legkisebbik kisasszony hugomtól, kit -előttem két esztendővel keresztelt maga az esperes Georginának, -solemniter kosarat kapott, úgy megharagudott, hogy boszujában Euphemiát -megkérte és elvette. Persze, hogy nem élt esztendeig. - -Rövid idő mulva Bankó öcsém megismerkedett Euphemia financialis -állapotával s nyomára jött, hogy tizezer forintja van készpénzben, -készülőben levő pénzben talán több is, s mind ennek az lett a vége, hogy -Bankó öcsém megházasodott. Ez volt rá nézve a tropicus capri corni. - -Egy napon (sőt még tán reggel volt; ez az ostoba paraszttermészetű nap -sehogy sem tudja magát alkalmazni a bon ton szabályaihoz; felkel, mikor -a nobel világ még javában aluszik; délt mutat, mikor a haute crême még a -reggelihez készül, s feküdni megy, mikor a fashionabel ember ebédhez ül) -tehát egy reggel, midőn kandallóm vidám melegénél fauteuillemben ülve, -csokoládémat szörpölgetém (a kandalló füstölt, a csokoládé pedig keserű -volt), egyetlen megmaradt lábamat az asztalnak vetve, helyzetem -comfortját azzal rongáltam, hogy a divatlapból humoristicus dolgokat -olvastattam fel magamnak (biztosíthatom szerkesztő urat, hogy e -felolvasásban sokszor keresek mulatságot, mert tudvalevő dolog, hogy -morva komornyikom egy drága kukkot sem tud magyarul, s ezt hallani -aztán, ha fennhangon el kezdi olvasni a gyilkoségető novellát, melyből -egy szót sem ért, s mellé látni a savanyú morva pantomimicát, melylyel -azt a legfonákabbul illustrálni törekszik: e declamatorius -czigánykerékhányásnál magának a halálos spleennek is füléig repedne a -szája nevettében), tehát öltem az időt, midőn minden bejelentés nélkül, -mire hajdani ismeretség bizalma jogosítá, rámront Bankóné asszonyság -iszonyú derangirt állapotban, a shawlja visszájárul felkötve és plane -keztyű nélkül. (Meglehetősen megbarnultak a kezei, mióta férjnél volt.) - -– Ah, édes Ó úr! végem van, oda vagyok! - -(Közbenvetőleg mondva, ne méltóztassék azon hiszemben lenni, mintha ez -az Ó, mely iratom végén ragyog, valami szeszélyes álnév hieroglyphja -lenne; ez valóságos tisztességes vezetéknevem, melyhez oly úton-módon -jutottam, hogy idvezült nagyapámat, ki becsületes serfőző volt, mielőtt -magyar nemessé aranyoztatta magát, Altnak hitták, s innét fordíttatta -nevét magyarra, Ó-nak, mely annyit tesz, mint régi. Kétségtelenül -legrövidebb név a világon, melynek mását John Bull hazája sem állítja -elő.) - -Tehát az asszony, úgy láttam, hogy szeretné, ha el tudna ájulni. Inték a -morvának, hogy tegyen neki széket. - -– Ah, édes Ó úr! nézze csak, olvassa e levelet, sipánkodék a jó hölgy -nagy prosopopæával s egy meggyűrt levelet tett le elém az asztalra, -zsebkendőjével hol a szemeit, hol az orrát törülve. (Ah, milyen prózai -dolog az a sírás, milyen vörös lesz az embernek az orra tőle!) - -Alig várta, hogy végig olvassam a levelet. – Hát látott ön ily iszonyú -tigrist? kérdezé kezeit kulcsolva. - -– Megvallom, hogy nem láttam. – Bankó öcsém azt irta a feleségének, hogy -ma reggeli nyolcz órakor a budai hegyek között élethalálra víni fog N. -N. urammal (itt egy vad pávián nevét irta oda, melyet sem annakelőtte, -sem annakutána nem hallottam). - -– Mit csináljak, én uram Istenem? jajveszékelt a hölgy, mikor látta, -hogy meglepetésemben a kezemben levő csipővasat nem nyeltem el. - -– Menjen haza madame és olvassa Lamartinet. - -– Könnyű önnek tréfálni, de Lajit megölik, megcsúfítják, agyonszúrják s -mi lesz én belőlem? - -– Ugyan Euphemia, ne akarjon hát elbolondítani, tisztelje ősz fürteimet; -hitessen el ilyesmit fiatal szerkesztősegédekkel, vagy -orvosnövendékekkel, de ne én velem. Ön férje csupán érdekessé akarja -magát tenni, hisz a tranchirkésen kívül egyéb fegyver sem volt a kezében -soha. - -– Dejszen. Laji igen hevesvérű ember, neki igen sok párbaja volt már, -tudom: maga kivallotta, sebeket is kapott. - -– Ha csak a borbély meg nem metszette borotválás közben. - -– Istenem! hisz én önhöz vigasztalásért jöttem, nem hogy kicsufoljon. - -– No, Euphemia, hisz azért ne haragudjék; tudhatja, hogy én nőktől soha -sem tagadtam meg a vigasztalást, hogy ezuttal épen a gúnyt találom -kegyed keservei leghatályosabb ellenszerének (volt idő, mikor mást -találtam, hanem azt hagyjuk abba, az nagyon régen volt). Legyen -megnyugodva a felől, hogy ha Laji valakivel csakugyan verekedik, úgy -azon valaki nem lehet félelmesebb vadállat egy himszunyognál s -választott fegyvere hihetőleg légycsapó lesz, vagy vizipuska. - -De hiába! az asszonynyal nem lehetett elhitetni Laji jámborságát s -mindaddig meg nem szabadultam tőle, míg kezem irását nem adtam, hogy a -mekkora sebet fog kapni Laji a hátára, vagy akárhova máshova, én akkorát -hagyok az orromon hasítani. Ez megnyugtatta végre és elment. Szegény -asszony! úgy szerette azt a himpellért. A nők soha sem szünnek meg -szeretni. – Nem reményleném, hogy valaki e «sohasem» szóban czélzást -vélne észrevenni Euphemia 49 éveire, hisz én magam is épen annyi idős -vagyok, legfiatalabb kisasszony hugom pedig, kit maga az esperes -keresztelt Georginának, pláne két évvel több. - -Mint jó előre megjövendölém: Bankó öcsém késő este vetődött haza; egy -csontja sem hiányzott, hanem tetőtül talpig részeg volt. Euphemia a -fölötti örömében, hogy Lajikája nem fej nélkül jött haza, nem sokat -törődött annak rendkívüli bóbitájával s félrebeszéléseinek okát hajlandó -volt a lelkiismeret mardosásaiban keresni, erős hiszemében azon -szerelmetes hazugságnak, hogy Laji ma reggel fentisztelt ellenfelét úgy -lekaszabolta, hogy abból többet – ha csak az angyalok nem – embert ugyan -senki sem csinál. Egy hétig azután azon imádkozott a szegény asszony, -hogy bárcsak azon boldogtalan ellenfél, kit Laji úgy feltranchirozott, -meg ne haljon férje lelkére; a mi csakugyan nem is történt meg; gondja -levén a sorsnak arra az egyre, hogy a ki nem született, meg se -halhasson. - -Ilyen ludat csinált Bankó öcsém az ő áldott feleségéből, valahányszor -excedálni akart. Minden héten volt valami párbaja. Euphemia reggelenként -egyremásra ilyen tartalmu czédulákat talált asztalán: «ha holnap -reggelig vissza nem térek, sirass meg; mert többé nem látod – Lajidat»; -– ismét másik: «midőn e sorokat olvasod, már én akkor talán a halál -hideg küszöbén állok, s ott is reád emlékezem»; – majd megint: -«imádkozzál érettem, könyörögj az égnek, hogy fegyverem szerencsés -legyen». «Iszonyú bűnt megtorolni megyek: ha meghalok, tudd meg: hogy az -te érted történik és a szent becsületért.» – A szegény asszony ilyenkor -majd a várost vette fel siralmaival, Bankó öcsém pedig késő estig -tivornyázott korhely pajtások és szegődi tánczosnők társaságában; tudva, -hogy ha épkézláb hazatér, honn nemcsak hogy szidást nem kap, sőt ölelő -tárt karok fogadják. Egyszer azonban ily alkalommal egy falhoz vágott -boros palaczk forgácsai oly szerencsétlenül találtak Bankó öcsém képének -röpülni, hogy rögtön egész arczát, nyakkendőjét és mellényét elborítá a -vér, s másnap arcza úgy nézett ki, mintha chaldeai betűket irtak volna -rá. Ez idő óta Euphemia tökéletesen hitt a duellumban; csak azt nem -birta megmagyarázni: vajjon gereblyével, vagy tojáshab-verővel -duellálnak-e ott, hol az ember ily czifra sebeket kap? - -Ez így tartott hat hónapig. - -Végtére is én voltam az első, ki meguntam a dolgot, nem is annyira a -kénytelen vigasztalás miatt, mint azon boszúságból, hogy ez az ember -félév óta mindig egy élczen nyargalózik. Nem, – Bankó öcsém! találj ki -már mást, ez elég sokáig tartott. Egyszer tehát, midőn Euphemia ismét -szívszakadva iramodott hozzám a rendes baj panaszával s épen azt akarta -tőlem megtudni, hogy mi vérengzőbb állat az oroszlánnál, hogy Lajit ahoz -hasonlíthassa? megkérdém tőle, hogy nem volna-e kedve velem együtt a -viadal helyén megjelenni s ez által a veszedelemnek elejét venni? - -A madame kapott az ajánlaton. Rögtön bérkocsit hozattam, fogtam a -mankómat, felültünk és legelőször is hajtattunk az akáczfa-utczába; itt -lakott Ludmilla kisasszony, tánczosnő a német szinháztól, ki Don -Sebastianban szokta a fátyoltánczot másod magával járni, hogy akármely -smirnai bajader se különben. Bankó öcsém ennek szokott incognito -koszorúkat hajigálni a karzatról, s gyakran lehete a deli bajader táncza -végeztével egyetlen egy szál tapsot hallani a gallerián. Az Bankó öcsém -volt. Ludmilla kisasszony pedig oly bókot vágott vissza érte az egész -közönségnek, mintha minden mécs egy-egy claqueur-chef lett volna, mely -az ő pas de merveillejeit halhatatlanítni született. - -A tisztelt mamsell nem volt otthon; szobaleánya, ki az ajtót kinyitá, -mindaddig nem tudta, hogy hova ment, míg egy tízpengőst tenyerecskéjébe -nem szoríték; attól nagynehezen eszébe jutott, hogy a halhatatlan -művésznő most alkalmasint a Városligetben lesz. - -Mentünk tehát a Városligetbe. A sétány alatt egy üres bérkocsi állt, itt -mi is kiszálltunk s én Euphemiával lesántikáltam egész a tópartig, hol -magányosan elhagyatva, egy fűzfa alatti padon valami fehér alak ült. - -Messziről ráismerék a szinpadok és choreák királynéjára s egyenesen neki -tarték. - -A Tündér Ilona úgy látszott, mintha nem akart volna bennünket bevárni, -hanem rá kiálték: - -– Ah, bon jour, mademoiselle! De ne szaladjon hát, az Isten áldja meg, -hisz látja, hogy kettőnknek van három lába. - -Megállt. – Ah, kegyed az Herr von Ó? sipegé nyájas coulissa-mosolylyal; -hol jár itt ily korán? - -– Hála Istennek, hogy még korán járok; egy fiatal barátom e helyen -párbajt akar víni, azt kell megakadályoznom. - -– Párbajt? viszhangzá Ludmilla kisasszony, s el nem tudta találni, hogy -milyen képet csináljon e szavaimra; párbajt! és kicsoda? - -– Ennek a fiatal hölgynek a férje, a ki itt a karomba csibenkedik: az a -bohókás Bankó Lajos, hogy a tatár vigye el. - -Az én tánczosném kicsinyben mult, hogy nem skizzirozta magát e szóra; de -megfogtam a kezét. - -– Lássa kegyed, mondám, ez a vérszopó vadállat oly kényes a point -d’honneur dolgában, hogy mihelyt valaki görbén néz rá, mindjárt -provocálja. Csupa tréfadolgokért több embervért kiontott már, mint -Báthori Erzsébet. - -Euphemia bizonyítá, hogy úgy van. Ludmilla pedig olyat csípett kezemen, -hogy elsikoltám magam. - -– Emberdobogást hallok, ha nem csalódom. Oh maradjon itt, kérem, szép -kisasszony, kegyed is segítsen nekünk ezt a jaguárt lebeszélni véres -szándokáról, szép hölgyek szavai mindig hatályosabbak szoktak lenni -ilyen alkalommal, mint férfiak hideg észlelései. - -A kisasszony kénytelen volt engedni a szép szónak, hacsak egyik kezét a -tenyeremben nem akarta hagyni, a mivel megjártam volna. - -Mind hárman leültünk egy közel bosquet alá. Euphemia engem fogott, én -pedig Ludmillát fogtam. - -Kis idő mulva iszonyú füttyhangot hallánk közeledni, gyilkos czifra -csikós nótát, úgy kikanyargatva, hogy akármelyik czeglédi kisbéres se -szebben. A fütty később a torokra kezde szállni s hangzék a legbájosabb -borjutenorban «Oh égi üdv te vagy csupán»… - -– Ez már hideg vér, mondám, halálos párbaj előtt így megütni a magas -E-t. Az én hölgyeim pedig reszkettek, egyik jobban, mint a a másik. -Mindenik tudta: miért? - -Végre előtünt az én párbajt vívó pacsirtám s mintha bizonyos volna -dolgáról, egyenesen a bosquetnek tartott, melynek ágain keresztül fehér -ruhákat látott átcsillámlani, saját feketeségemet észre nem véve. - -Itt megállt, balkezét szivére tette s nyakát félreszegve, felmeredt -szemekkel épen oda ért már, a hol «lelkem az égbe száll», midőn Euphemia -nem tarthatva tovább magát, kirugaszkodik a bokorból s Bankó öcsémet úgy -nyakon öleli, hogy az rögtön sóbálványnyá változott. - -Még soha embert ijedtében meghalni nem láttam; de most hittem, hogy -látni fogok. - -Annak a tátva maradt szája a benneszakadt trillával, a halálfehér képe, -felmeredő haja, megfagyott szeme, szétdermedt ujjai: valóságos eleven -mumia. - -– Megijedtél tőlem, ugy-e rossz ember? feddé szelid szemrehányással -Euphemia, már megint verekedni akartál, nem elég volt engem eddig -busítani? te, te rossz ember! - -Bankó beszélni látszott, de ez olyanformán ütött ki, mint mikor az ember -kénégeny-álomból ébred föl s azt hiszi, hogy igen okosat mond. - -– Én – imádott Phémi – talán – nem – haragszom, – akarom mondani – ne -haragudj; – nem erre – hiszen – sehogy – ma délután (NB. még reggel -volt) – a tenger, – akarom mondani, a piacz – gyalog, – az óra – felment -a toronyba, – kitörte a lábát; (Bankó öcsém ijedtében arról akart -beszélni, a mit útközben hallott, hogy a piaczon az órásmester leesett a -toronyból.) - -Féltem tőle, hogy most mindjárt valami otrombát talál hazudni s elárulja -magát, s egyik kezemen mankómat, másikon a kékre zöldre sápadt Ludmillát -vezetve, eléje biczegtem én is. - -A mint a fiu minket is meglátott, tökéletesen odalett és megnémult mint -Tigris Robertben a királyleány. - -Magam pedig, hogy az érdekeltek megzavarodását elsimítsam, roppant -komoly dictiót tarték a fiunak a párbajok czélszerűtlensége s az -embernek saját maga és családja iránti kötelességei felől. - -Megmondám Bankó öcsémnek, hogy ha máskor élethalálra párbajt akar víni, -azt ugyan okosan teszi, ha – mint jelenleg is – tanúk nélkül végzi el; -hanem még okosabban teendi, ha ily gyilkosságok szinpadául kevésbbé -nyilvános helyeket választ. Ő azonban menyre-földre esküdött, hogy soha -sem bánt többet senkit. - -– Hát – igazság! – ellenfeleddel mi fog történni? kérdé Euphemia, miután -férje szakállát könyeivel és csókjaival illően benyirkosítá. - -– Majd mi ketten elbánunk vele, mondám, karomat nyujtva a szabadabban -lélekző Ludmillának, melyet ő azonban – dicséretére legyen mondva – el -nem fogadott. - -És ezen idő óta mind a hárman borzasztóan apprehendálnak rám. Euphemia -azért, hogy férje párbajaiban kételkedtem, Bankó öcsém és Ludmilla pedig -– Isten tudja miért? - -Bankó öcsémmel, ha találkozom az utczán, úgy köszön, hogy rám se néz, -morogva magában: te sánta ördög; – Ludmilla még a szinpadról is oly -szemeket vet rám, ha meglát, mintha apját anyját öltem volna meg; szinte -látom, hogy másféllábú jambusnak nevez, ha maga van; Euphemia pedig már -messziről szemrehányó ujjakkal fenyeget; mondva: ön, ön Istentagadó!» - - - - -VIII. SIC VOS NON VOBIS. - -Lakott a mi városunkban egyszer egy anglus. Tekintetes Hajmaföldy Sámuel -úrnak hítták. Született itt a continensen, oda lenn, Nyirbátorban. Soha, -sem ő, sem valahány apja volt, édes apja, nagyapja, ős apja, szép apja, -csunya apja, és keserves apja egy szót sem tudtak anglusul soha, még a -tájára sem jártak annak az országnak, egyenesen Ázsiából jöttek ki -lóháton. Sámuel urat mégis anglusnak hítták. - -Mert ismerni kell azt a passióját ennek a mi városunknak, hogy ez -mindenkit, a ki nem szakasztott ismerőse, szeret újra keresztelni, -megbérmálni, megajándékozni extratitulusokkal; a hogy pedig a -nemzetiségi rovatokat szokta kezelni, az meg plane túl megy minden -egyenjogosításon. - -A pápistát nevezi németnek, a kálvinistát magyarnak, a boltost görögnek; -a kire haragszik, zsidónak, a polgári zenekart polgári czigánynak, sőt -mióta egy hajdani franczia nyelvmester egyúttal a város hivatalos -levélkihordói hivatalát is viselte, azóta minden utána következett -levélkihordót francziának neveznek ott helyben. - -Sámuel úr is ilyenformán jutott Angliához, s ezt némi részben maga is -úgy akarta. Eleinte tetszett neki ez az elnevezés, míg csak jó -pajtásaitól hallogatta, midőn ki-kijött az utczára valami bolondos -frakkban, derekával a hóna alatt, s hosszú fecskefarkával a lába -kásájában, a kis lencsényi gimbek gombok fel voltak varrva a háta -közepére; vagy mikor végig íjesztgette az utczát valami embertől soha -nem viselt alakú kaputrákkal, melynek azon felül hogy nyolcz zsebje -volt, zsemlyenagyságú gombjai hátul az inánál álltak meg. Tetszett neki, -hogy őt az emberek nézik, s hogy még jobban megnézzék, leborotvált a -képéről minden oda tartozó növevényt, úgy mutogatta magát. Képzelhetni, -hogy ez mekkora sensatiót okozhatott, oly vidéken, a hol a papon kívül -nem láttak még bajusztalan férfit. Hanem mikor egyszer bement egy boltba -vásárlani s a fiu azzal fogadta, hogy «mivel szolgálhatok ő -anglusságának?» elkezde haragudni az elnevezésért, összeveszett, botba -futott mindenkivel, a kávéházban kiszúrta a parapléval egy embernek a -szemét, s azt nyerte vele, hogy ezt az experimentumot is valami új, még -eddig nem producált anglus maniernak vették tőle, s még jobban rákaptak. -Végre is azt találta ki, hogy nem jött ki a házból, befalaztatta -valamenyi utczára nyiló ablakát, a kerítését fölemeltette, nem beszélt -semmi élő teremtéssel s ily módon tökéletesen meggyökeresíté azon -elővéleményt, hogy anglus, melyet eleinte különczködésből, később -haragból, végre kénytelenségből idézett magára. - -Mikor én ismerni kezdtem, már akkor vén ember volt. Igazi nevét annyira -elfelejtették már, hogy csak hivatalos kérdezősködés után lehetett hozzá -jutni. Szomszédunkban lakván, pulykáink sokszor átrepültek a kertjébe, s -ha ilyenkor átmentem hozzá, mindig nagy dohogva kergetett ki onnan, s -midőn egyszer rajta kaptam, hogy a kútban halászott egy hosszú horoggal, -hova piaczon vett halakat szokott eregetni, azt igérte, hogy meglő. - -Egy időben különös fixa ideája kezdett támadni. Elhitette magával, hogy -neki feleség kell és e mellett azt is, hogy a már meglevő, férjhez -menendő némberek közől neki egyik sem kell; hogy ő maga magának fog -feleséget nevelni, egy növendék gyermekből, ki még a világ hivalkodásai -által nincsen bal útra vezetve. - -Lakott vele átellenben egy hosszú, sovány, nagytenyerű borbély, a kit, -mivelhogy ha fázott, képe oly kék volt mindig, mint a szilva, csakugyan -szilvának is neveztek városszerte, a kinek kilencz magzatja volt, mind a -kilencz leány, a legidősebb kilencz esztendős és így sorban a többi. - -Ettől kért egyet az anglus. A borbély nyolczat akart neki adni. Az -anglus nem fogadott el annyit, ő csak egyet akart boldogítni. Kiválasztá -tehát a kilencz közől a legjámborabbat, a legpozsgásabbat és a -legkevésbbé kancsalt, mert a borbély szülöttei különös családi -jelességképen mind görbe szemmel nézték a világot. - -Az örökbe fogadott leánykát Zsuzsánna névvel találták keresztapjai -megajándékozni, az anglusnak ez derogált s meghagyá, hogy ezentúl -Izabella kisasszonynak fog neveztetni. - -A leány ezután szépen nőtt fölfelé. Fogyasztotta a czukrot, meg a képes -könyveket, s Sámuel úr örvendve tapasztalá, hogy már is mily szeretettel -ragaszkodik becses személyéhez, mily gyöngédséggel fut eléje, ha -valahonnan megjön, s mily szenvedélylyel kutatja ki mind a nyolcz zsebét -kaputján, füge és czukros mandola végett s ha néha a szakácsné -megengedte, hogy a konyhán egyik vagy másik lábosban megforgassa a -főzőkanalat, mily lekötelezőleg tudta mondani ebédnél az öreg úrnak a -kitálalt holmire: «ezt én főztem». - -Az anglus el volt ragadtatva ennyi ragaszkodás által. Pedig abban semmi -rendkívüli sem volt, akárki is szereti az öreg apját, mind addig, míg -feleségül nem kell hozzá menni. - -Mikor aztán már a leány annyira ment, hogy kezdett semmit sem tudni, -mikor már semmi cseléd nem állhatta ki tovább, Sámuel úr jónak látta őt -elküldeni a növeldébe, s ott hagyni, a míg megnő, s majd csak készen -venni át. - -Ezentúl aztán egész tizennyolcz éves koráig nem látta Zsuzsabella -kisasszonyt az anglus, hanem minden évben kapott tőle rendesen kétszer -levelet, megtöltve irott szarkalábakkal, – minden születésnapján egy kis -fogpiszkálót vagy óratokot, s minden évnegyedben egy nagy árjegyzéket: -felfogyasztott tű, czérna, papiros, plajbász, gyöngy, selyem, hárász, -toll, tenta és kitörött ablakokról s ilyenkor soha soha sem mulaszthatá -el magával azon észrevételt közleni, miszerint vannak piszkálók és -óratokok, melyek igen sokba kerülnek. - -Mikor aztán a tizennyolcz évet ütötte az esztendő, nekiindult Sámuel úr -a szomszéd városnak, a hol a nevelőintézet lakott, jövendőbelijét a -szellemi üvegházból a házasság paradicsom-kertjébe átültetendő. - -Nyolcz esztendeig csak azért nem nézett felé sem, hogy majd ha egyszerre -meglátja, az e közben történt átváltozás hatása rettenetes legyen. -Csakugyan rettenetes is lett. - -Zsuzsabella ez alatt megnyúlt, megnyurgult, keze-lába megnőtt, képe neki -terült s a mi legjellemzőbb lett benne, oly sárga színt ölte magára, -mintha kéngyertyával lett volna kifestve. Ez attól van, biztosítá Sámuel -urat a madame, mivel a kisasszony minden elővigyázat daczára marokkal -ette a meszet, meg a nyers pörkölt kávét, mikor hozzá jutott. - -Sámuel úr azt hitte, hogy nem tesz az semmit, nem venni azt észre s -felpakolta a csézába a sárga plusquamperfectumot, ki is az egész úton -olyformán tette próbára Sámuel úr türelmét, hogy elmondott neki mindent, -a mit a nevelőben tanult, geographiát, physicát, Chinában lakó -városokat, szárazföldi czethalakat, technologiát, porczellánkészítést -stb. stb. - -Sámuel úr csak attól félt, nehogy angolul is tanult legyen. Azzal -megölte volna. - -– Tudja bácsi, micsoda Pattagoniának a fővárosa? Látja én tudom – -«Dublin»… - -– Tudja bácsi, mit eszik az armadilla? - -– Az ármádia? Prófontot, fiam. - -– Haha! az armadilla! a pikkelyes armadilla! Lám én azt is tudom. -Fülemüle-tojást. Nem biz az, a hangya eszik fülemile-tojást, az -armadilla, – magyarul hangyászmedve, – az – az – izé – izét eszik, – -édesgyökérrel él. - -– Hát azt tudja-e bácsi, hogy miből csinálják a porczellántányért? - -– Azt tudom fiam, hogy te minden héten eltörtél otthon kettőt. - -– Haha! Hát egy adag szén, meg két adag salétrom és három adag -kéngyertya… - -– Abból aztán majd lesz puskapor. - -– Hát azt tudja-e bácsi, hogy ki hozta be Amerikából a krumplit? - -– Nem bánnám én, fiam, ha ott hagyta volna is. - -– Haha! Gutenberg… - -– Hát azt tudja-e bácsi, hogy miért van holdfogyatkozás, lám én tudom. -Mert a nap eltakarja a holdat a föld elől. - -– Hát azt a szép verset tudja-e bácsi: Kennst du das Land, wo die -Citronen blühen? Nagyon szép vers, Herr Wojta csinálta, a ki irni -tanított bennünket. - -– Hát francziául tud-e bácsi? Barlé fu fránszé? Érti? Tudja-e, mit tesz -az, hogy «sé fu zém té dú mon kér?» Hihi, úgy-e furcsa? - -Az anglust a veríték verte. Azt várta, hogy most mindjárt a -«haudujudú»-ra kerül a sor s nézte, hogy merre lehet kiugrani a -kocsiból? Szerencséjére azonban most a reáltudományokra tért át az -examen. - -– Látta már bácsi a mustrapántlikámat? Melyik tetszik belőle legjobbán? - -– Ugy-e szép volt az a rózsa, a mit nevenapjára festettem? - -– Hát az rózsa volt, fiam? én pipacsnak néztem. - -– Ugy-e szépen tudok zongorázni, bácsi? Hát még ha a «Potpourri für die -Jugend»-et hallaná; az ám a szép opera. - -– Tud-e bácsi kacsukát tánczolni? Látja, én azt is tudok. - -– Kancsukát? Hisz az fájhat. - -– Ugyan ne tréfáljon. Nem kancsukát. Úgy van irva, hogy «chachucha». - -– Kakuka? A kakuk tud, fiam. Elég, ha te tudsz. - -– Főzni is tudok ám – szereti a dara smornit? - -– Az apám is attól halt meg, hogy egyszer megkóstoltatták vele. - -– Ugy-e még énekelni sem hallott. Disquantot énekelek, a hangom igen -szép, egy kicsinyt ternolo is, a mi nagy ritkaság. - -– No fiam, majd megpróbáljuk otthon a templomban. - -Az anglus nagyon meg volt elégedve, a leány mindent tudott a világon, a -mire csak szükség volt a háznál, mire nézve, a mint haza értek, kezébe -szolgáltatta a ház kormányzatát, hogy intézzen el mindent, a mint -legjobbnak látandja. - -Lett is reorganisatio. A miniszterium tárczákat cserélt, a szakácsnéból -lett szobaleány, a kukta promoveáltatott tehenésznek s a kocsisból lett -kertész, a konyha belügyeit maga a kisasszony vette kezei alá. A -szállások új felosztásban részesültek, a pipázó szobából lett ebédlő, a -zongora a dolgozó-szobába ment, s Sámuel úr hálószobája a legbelsőbe -rendeztetett el, úgy hogy ő sohasem kelhetett elébb, mint míg a közbeeső -szobák népei felöltözködtek, s ha dolgozni akart, tehette zongoraszó -mellett, és mikor ebédelt, rajta hordták keresztül a vizet a konyhába. A -kert is nagy átváltozáson ment keresztül, a luczernás helyébe -tulipántokat telepítettek, a veteményes kert helye bevettetett -provisorie kaporral, s egy része bekebeleztetett a virágágyak közé, a -baromfias udvarba a közbátorság fentartásául sinkoránok eresztettek a -rókák és menyétek elűzése végett. Ezek aztán maguk megették a libákat. A -teheneket fejték, de enni nem adtak nekik, s a tyúkokat hizlalták -paréjjal, tudván, hogy azt a malaczok szeretik. Egyszóval fenékkel -felfordult az egész administratió. - -A mi pedig a konyhai igazság-kiszolgáltatást illeti, az épen minden -kritikán alul esett; a levesek meg voltak irgalmatlanul fűszerezve -borssal, gyömbérrel és kozmával; jöttek csudálatosnál csudálatosabb -ételek napvilágra, zsír helyett megvajazva, só helyett megczukrozva, s -fövés helyett megsütve, hogy jámbor ember félt velök négy szem közt -találkozni, jelentek meg savanyú káposzták mandolával és -mazsolaszőlővel, s hetenként kétszer járta a tejben főtt dara, a mit -pedig Sámuel úr szivéből gyűlölt és lenézett. - -– Nem fiam, ez így még sem lesz jó, szólt végre egyszer Zsuzsabellához -az anglus, nem állhatván a dicsőséget tovább, csak hadd főzzön ezután is -a Jutka, te pedig légy kisasszony s ülj a zongora mellett. - -A conservativ rendszer helyre álltával, lőn kínja a füleknek. Mert -nemcsak az, hogy napestig vége nem szakadt a zongora-agyalásnak, hanem a -mellett hallhatta, a kinek kedve volt, azt a pípesen nyekegő, nyafogó -mik-mákolást, a mit merész phantasiával éneklésnek is lehetett volna -nevezni, azt a vékony, drótonhúzott hangot, mely akár lenn járt, akár -fenn, mindenütt egyforma élességgel metélte a levegőt s illetőleg a -közellevők füleit. - -– Lelkem Bella, szólt egyszer az öreg úr a zongoradöngetőhez, -megsajnálván azt a szegény gyomrozott állatot, danoltál már nekem -eleget, danolj vagy egyet másnak is, lépj föl nagyobb közönség előtt, -nem mondom, hogy profánus szinházban, sőt inkább nagyon is istenes -helyen, a templomban. - -Nem kellett neki sok biztatás, nem sokára híre terjedt, hogy ekkor s -ekkor az anglus kisasszonya énekelni fog a templomi zenekarban. - -Az nap a mise szokottnál látogatottabb volt, sokan kiváncsiak voltak, -ott volt maga Sámuel úr is, de biz abból nem hallott senki semmit. A -különben vékony hang a félelem miatt annyira elpusztult a trombiták és -bőgők kisérete mellett, hogy abból emberi fül egy igét sem kapott el. - -Sámuel úr hosszú képpel vezette haza karon fogva Zsuzsabellát «nem tud -biz ez semmit, mondá jó magában, no de legalább szép és az enyim, s -nekem ez is elég». - -Ekkor valami ismerőse találkozott vele, a ki rég nem látta, ki is, hogy -megpillantá Sámuel úr karján azt a nem is annyira fehér cselédet, mint -sárga cselédet, féltréfálva azt találta tőle kérdezni, hogy hol vette -azt a birsalmát? - -Minden illusio oda volt. Sámuel úr soha sem tudta többé kiverni fejéből -azt a «birsalma» szót, annyira megfeküdte a phantasiáját. Tehát nem is -szép, gondolá magában, Isten neki, de legalább szeret, s olyan a milyen, -be kell vele érni. - -Ideje lőn azonban, hogy már egyszer meg kelle magyarázni a leánynak, -hogy mire való bölcs intézkedése az a természetnek, miszerint az egyik -ember férfi, a másik pedig asszony; mert ha meg nem magyaráznák neki, -hát nem is tudná meg azt soha. - -– Látod fiam, szólt Sámuel úr komoly ünnepélyességgel a birsalmához, -maga mellé ültetve azt valami akáczfa alá, mert nagy és nemes hivatása -van ám az asszonyi nemnek. - -Zsuzsabella kezdett elpirulni, mi arcza sárga voltára igen kedvező -változást gyakorolt. - -Az emberi szívnek vannak titkos kivánatai, miket nem bir magának -kifejezni. - -Zsuzsa felsóhajtott. - -– Később azonban megtudja, hogy e titkos óhajtások kútfeje – a szerelem. - -Zsuzsa el akart szaladni. - -– Bella lelkem, te sem vagy már gyermek, szólt megkapva a futni akarót -az anglus, ide s tova férjhez is kell menned. - -– Nem merem én azt, szepegé az ártatlan. - -– Kell merned, gyémántom, tőlem semmit se félj, én semmi kivánatodnak -ellene nem állok, teljesítem a mit akarsz, mert vétenék a természet -ellen, ha nagy és nemes kötelességedet elő nem mozdítanám. Azt jól -tudhatod, hogy én mindig különös szeretettel viselkedtem irántad. - -Zsuzsi lesütötte szemeit s a kezében levő batiszt kendőt félig betömte a -szájába. - -– No én nem kivánom lelkem, hogy te kész felelettel állj elém, hanem -időt engedek, hogy szavaimat megfontold, gondolkozási időt, teszem fel -egy vagy két hónapot. - -– Majd holnap, mondá a leány Sámuel úrnak, s azzal hirtelen elszaladt. - -– A tatárba! hisz ez túl a rendin jól megy, mondá magában a kérő, én két -hónapot akarok neki engedni s ő már holnapra biztat. - -A másnap eljött, Zsuzsa rendkívül érdekes elfogultságban lépett be -Sámuel úrhoz, jól, illendően kisírt szemekkel s zsebkendője szegletét -rágicsálva, s midőn Sámuel úr kérdezé, hogy hát mire határozta magát? -elkezde sűrűn zokogni s a mennyire a szepegés megengedé ismerni az -emberi hangokat, ilyenforma vallomást tőn előtte: Hm – hm. Édes bácsi. – -Én az asszonyi nemnek nagy és nemes hivatását – hm – hm – megértettem. – -Az emberi szívnek – hm – titkos óhajtásai – hm – s aztán minthogy kedves -bácsi megigérte – hogy ellene nem áll – hát én úgy tettem, a hogy -kivánta. - -Tovább nem tudta mondani, semmi sem jutott eszébe s azzal oda rogyott – -nem Sámuel úr karjai közé, mint ő ezt várta és hitte, hanem lábaihoz s -kérte, hogy ne tagadja meg tőle áldását. - -– Majd az csak a pap dolga lesz, fiam, biztatá Sámuel úr, fel akarva őt -emelni, a mi pedig sehogy sem ment, mert a leány addig fel nem akart -kelni, míg áldását ki nem nyeri. - -– Magamat csak nem áldhatom meg, mondá magában Sámuel, s a míg azt mondá -magában, bebukik az ajtón egy piros pozsgás siheder, két nagy, kifelé -fordított vuklival a füle mellett, s az is oda rogyik a lábaihoz, s -szinte megragadja egyik kezét és áldását kéri. - -– Hát te ki vagy? - -Zsuzsabella hebegve, piszegve magyarázá, hogy vannak az emberi szívnek -titkos kivánatai, melyek ilyen nagy kifelé fordított vuklikat viselnek, -s minthogy már egyszer férjhez kell menni, hát majd ő csak ezzel is -beéri. - -Sámuel úr kővé változott legottan. Sokáig nem birt szóhoz jőni; hát ez a -leány mindazt, a mit neki oly circumspecte elmagyarázott, oda tudta -magyarázni, mintha ő valaki máshoz akarná őt férjhez adni? Világos volt, -hogy a leányra még csak nem is haragudhatik, mert őtet maga biztatta, -hanem azokat a kifelé fordított vuklikat nagy kedve lett volna -megczibálni, mert azt már nem biztatta. - -– Hát hogy mersz te ide furakodni? - -– Mert velem jött a szerelem… - -– Ne versificálj. Mi ember vagy, ki fia vagy, micsoda vagy? - -– A bátyám Posenben Stadt-Commissæren-Hallunk. - -– Adjunkt! szamár; nem azt kérdeztem; mi vagy magad? - -– Hegedüvirtuoz leszek. - -– Tán bizony czigány? - -– Nem, a chorusban én húzom a bőgőt. - -– Hát ott ismerkedtetek meg? S te akarod elvenni a birsalmát? Te? - -– Csak kegyes áldása vagyon még hátra. - -– De biz abból semmi sem lesz. - -– Hát ha már lett is valami? - -– Megütheti a forgószél! - -– Csak atyám uram meg ne üssön. - -– Atyád urad? tán biz engem értettél alatta? - -– Hát kit is mást, az én Izaballám atyja énnekem is atyám, mert én neki -férje vagyok, és ő nekem feleségem, és mi nem engedünk szíveink fölött -zsarnokságot gyakoroltatni, mi szeretjük egymást, és mi itt akarunk -lakni, az atyánknál. - -Ezt mondván a fiatal bőgős, orlandói positurába vetette magát, s -szavainak elhatározottságát helybenhagyólag látszék igazolni a két -liffleffegő vukli. - -– De már akkor eltévesztettétek az ajtót, röffent rá a felül kerekedő -Lear, itt lakik átellenben Szilva borbély, annak van tizennégy gyermeke, -tizenötödik a birsalma; oda menjetek lakni. - -Az ifju fidicinnek torkán akadt a hang, ránézett azzal a két -kifodorított mopslifüllel Zsuzsabellára. - -– Hisz te erről nem szóltál nekem semmit. - -– Hát azért kevésbbé fognál szeretni, mivel rangom nem előkelő? kérdé -nemes érzékenységgel a birsalma. - -– Igen, de hol fogunk lakni? - -– A bátyád Posenben Stadt-Commissæren-Hajdunk… - -– Igen, de meghalt. - -– Erről meg te nem szóltál nekem semmit. - -És nézének ők mind a ketten szörnyű határozatlan képpel Sámuel úrra. Ez -végre is megszánta őket. - -– No hogy azt ne mondjátok, hogy soha sem adtam semmit, megveszem -számotokra az apátok műhelyét, üljetek be oda, folytassátok a -mesterséget; hanem én szakált növesztek, engem nem borotváltok meg -többet. - -Izabella ajkait kezdte pittyeszteni, hanem a vukli odaszólalt hozzá, -mondván, ne válogass Zsuzska, mert a hegedűvirtuózság mellett felkopik -az állunk. - -S tehát biz ők ismét térdre estek, mint feljebb, összecsókolták Sámuel -úr kezeit, a ki is nevének megfelelő phlegmával adta rájuk áldását, -mondván: - -– Már most hát vigyen benneteket az ördög. - -Az ekként vallott kudarcz annyira le találta verni Sámuel urat, hogy e -percz óta Szerényfi urat is okos embernek kezdé tartani, a ki pedig nem -volt az. - -Nem volt pedig Szerényfi úr okos ember azért, mert poéta volt; de nem -azért, mert poéta volt, hanem azért, mert egy verset irt, melynek az -volt a refrainje, hogy «ördög az asszony». - -És Sámul úr épen azért kezdé Szerényfi urat okos embernek tartani, a -mióta a birsalma rászedte. És valahányszor összejött Szerényfi úrral, a -poétával, mindig visszatért arra a furcsa végű versre, és soha sem -átallotta neki kinyilatkoztatni, miszerint azon vers nagyon is igaz, -mihez Szerényfi úr soha sem volt rest utána tenni: «és nagyon szép». - - - - -IX. A HAZAJÁRÓ LÉLEK. - -Érzékeny szívű olvasóm! meg ne rettenj ettől a kisértetes czímtől: nem -jelent ez valami lánczczal csörgő, fehér lepedőben járó, éjfélben -csavargó másvilági nem-tom kicsodát, a ki előkerül innen-onnan, s -búsultában nem talál különb mulatságot, mint hogy eleven embereket -ijesztgessen s a fonalat a motólán összerágja; – hanem jelent ez a czím -egy olyan asszonyszemélyt, a ki mihelyt valami csekélységen összekap a -férjével, rögtön szalad haza az édes anyjához, a miért aztán csúfságból -elnevezték «hazajáró léleknek». - -Máki Juczinak hítták a lelkemet, férje után pedig Herczeg Andrásné -asszonyomnak. Herczeg András uram becsületes szekeres gazda volt -Komáromban; tartott ökröt, lovat, eljárt fuvarba is; viselt ezüst gombos -mellényt és a templomban a második padban szokott ülni, még a -tisztelendő úr is névszerint ismerte; egyszóval tisztességes, jómódú -ember volt. Máki Juczi apja pedig emberséges kormányos volt nemzetes -Nyirkos uram «Victoria gloria» nevű tölgyfa hajóján, mely minden -tavaszszal le szokott menni üresen a Bánátba s minden őszszel nem tudom -hány ezer mérő gabonával terhelten szokott ismét visszakerülni a -komáromi sziget alá, és soha semmi baj az útközben nem érte, sem -zátonyon nem akadt, sem tőkére nem ment, sem oda nem fagyott. Maga Máki -uram állván a timon rúdjánál, úgy elvezette azt, mint a parancsolat s -gyönyörűen tudott az átvádoláshoz, mikor tudniillik meghajtják a -hajóhúzó lovakat víz ellenében a terhes hajóval s akkor egyszerre -elcsapják baltával a feszült kötelet, mire aztán sebesen átvág a hajó a -tulsó partra, mintha gőz lengetné; nem kellett az ilyen esetnél félteni -Máki uramat, inkább az életében ejtett volna kárt, mint a hajójában; -mert a milyen igaz, hogy ő fél fejjel magasabb volt termetre egyéb -kormányosoknál, olyan igaz az is, hogy a Viktoria gloria szebb volt -valamennyi hajónál, a mi a komáromi sziget alatt megfordult. Teteje és -oldalai szép csillogó feketére festve drága kalamászszal, az orrán az a -bolondság kiverve fehér bádoggal, a két csipejére odafestve mindenféle -színnel két piros pofájú szent, a kikről elmondta Máki uram mindenkinek: -«ez a Viktoria, az meg a Gloria; a mi azt teszi diákul, hogy győzelem és -dicsőség». Ezt tudta Máki uram, végezvén a grammaticát tiszteletes Ónodi -uram alatt a révkomáromi gymnasiumban, melyet jól esik a nemzeti -büszkeségnek kollégiumnak nevezhetni. - -De volt is jutalma Máki uram érdemeinek, nemzetes uram Nyirkos uram nem -hagyta őt jutalom nélkül; telt miből nemcsak kenyérre, zsiradékra, de -még czifra főkötőre is Mákiné asszonyomnak, s dupla selyem keszkenőre -Juczi leányának, úgy, hogy mikor karácsonyünnepekre Máki uram -megérkezett Ráczországból, előre beszéltek a nénémasszonyok felőle: -mennyi mindent hozott a feleségének, leányának! S mikor aztán ünnep -vasárnapján Juczi lelkem hosszú arany függővel a fülében ült le a -második padban, mindjárt a tekintetes főkurátorné asszonyság háta mögé, -a hátulsó padokból felálltak a fehérszemélyek, úgy nézték, s tanakodtak -magukban, vajjon igazán arany-e vagy csak ezüst, futtatva aranynyal? S -szomszédasszonyom urának, becsületes Tuba Sándor uramnak volt mit -hallgatni egy hétig kedves élete párjától, hogy lám a Máki Juczinak -arany függőt tudott venni az apja, pedig az csak kormányos, ő pedig még -csak ki sem furatta a leánya füleit, pedig ő már srájber. Tuba uram -pedig egy héten egyszer szokott szólani, akkor az egyszer azt mondta, -hogy könnyű annak, mert csak egy leánya van, neki pedig van hat. - -De büszke is volt arra az egy leányára Máki uram, még tán büszkébb volt -rá, mint a hajójára, s azt már szóba sem engedte jőni, hogy az ő -Juczijánál Rév-Komárom városában szebb leány lehessen. Olyan termetet -lásson valaki! Hogy áll rajta az a meggyszin zsali ruha; akár egy -kisasszonyon. Földig ér a zöld selyem kendője, nagy piros virágú. -Keztyűt hord a kezén, el ne süsse a nap; hej azért a szép fehér bőrért -milyen nagy kár lenne, ha a nap elsütné, a hideg megvenné, nagy -munkában, dolgozásban kicserepesednék. - -Te ülj a szobában, leányom, hideg van, meleg van idekinn. Édes anyád -asszony elvégez minden munkát, nem szorulsz te arra; ő megfőz, -kitakarít, szapul és mángorol, virágok közt gyomlál és öntözget; neked -csak az asztalhoz kell ülnöd, azt kérdik, mit szeretsz? neked csak a -tiszta ruhát kell fölvenned, jaj be gyöngyen áll rajtad! neked csak a -kész virágot kell leszakítanod, jaj be illik hozzád! - -Apjának, anyjának nincsen egyéb gondja, mint hogy kényeztessék. Azon -vesznek össze, melyik szereti jobban? No jaj volna annak, a melyik -megbántaná! Egy hétig nem hallaná szavát Juczi leányának. - -Juczinak jó nevelést is kellett adni, megtanították kötni, horgacsolni, -lyukacsos furcsákat varrni keszkenő szélére, tarka madarakat himezni -gyöngyből és selyemből, még gitározni is, a subrector úr cselekedte ezt, -a ki könyveket is hordott neki, a mikből verseket lehetett olvasni. - -Annyi bizonyos, hogy tetszésre való leány alig is volt különb széles e -városban, s mégis azt lehetett csodálni, hogy egyik farsang elmúlik a -másik után, Juczi még sem megy férjhez. - -Pedig semmi rosszat nem lehetett felőle mondani, jámbor, szemérmes volt, -mikor az utczán ment, a fejét sem fordította félre, úgy lépkedett, -mintha a szombati utcza csupa tojással volna kirakva s neki arra kellene -ügyelni, hogy valamelyiket össze ne törje. - -Nem is mondhatni, hogy kérői ne lettek volna. Sőt inkább nagyon is sok -volt, és mindenféle osztályból, gazdák, hajósok, hivatalos állású -emberek, még diplomaticusok is. - -Elvette volna egy derék szekeresgazda, a kinek magának három háza van, s -kilencz szántóföldje, de Juczinak nem kellett, mert az embernek olyan -csunya hosszú bajusza van, mindig a szájába lóg. - -Azután meg egy derék kormányos, de ennek az kellett volna, hogy Juczi -menjen el vele Komáromból, a miről Juczi hallani sem akart, pedig az -ember tetszett neki. A dolog abbamaradt. - -Ismét egy talpas-kereskedősegéd kérte, de erről azt mondták neki, hogy -házsártos ember, nem ment hozzá. - -Következett egy emberséges vargamester. Kosarat kapott. Juczi lányom -bizony nem fog szurkos fonalat fonni senki vargájának. Pedig ez azóta -gazdag ember. - -Sőt egy kanczelista is megkérte a vármegyétől s Juczikának kilátása -volt, hogy tensasszonynyá lehessen. Egy ideig gondolkozott is felőle, -hogy Jikszli uramnak adja a kezét; hanem egyszer azt találta valaki -mondani, hogy Jikszli uramnak görbe lába van, s rögtön kikapta az -útlevelet. - -Egy izben pedig épen jó szerencséje akadt. A hajdani subrector, ki évek -múlva sem tudta elfelejteni a gitárleczkéket, miket Juczinak adott, -végtére jövedelmező eklézsiához jutván valahol Máramarosban, sietett -szivét és kezét egykori választottjának hűségesen felajánlani. Annál már -csakugyan közsorsú leány nagyobb szerencsét nem várhat, mintha egy -derék, okos fiatal ember által tiszteletes asszonynyá lehet, a kit az -egész falu megsüvegel; de utoljára úgy elijesztgették attól a -messzeségtől: hisz az a világ végén lakik, apja anyja oda sem talál tán, -ha utána akar menni, hogy ezt is visszautasította, a ki aztán elvette -valamelyik esperes leányát. - -Még azután jött egyre sok mindenféle boldog boldogtalan, a kik közül -kinek a képe, kinek a neve nem tetszett a leánynak. «Majd én Tóthné -asszonyom leszek, vagy Veresné asszonyom, Puskásné, Kisné, Taligáné, -Szekérné, Varjuné, Pókáné, vagy épen Graczafiláné! hogy azzal -csúfoljanak; nem, inkább itthon maradok.» - -És úgy történt, a hogy mondta. - -Esztendőrül esztendőre kevesebb lett a kérő a háznál; egy egész -farsangon át nem járt más a házhoz, mint egy fiatal patvarista, a ki azt -igérte, hogy mihelyt leteszi a censurát, mindjárt elveszi Juczikát; -ebből aztán sok mendemonda támadt. Utoljára másféle ember annyira nem -ment Mákiék háza tájékára, hogy annak a kapujában ugyan a kérők miatt a -legszebb petrezselyem megteremhetett volna. - -Egyszer azután hírét hallják, hogy a patvarista már a censurát letette -és meg is házasodott, még csak az aranyos dohányzsacskót sem küldte -vissza, a mit Juczika csinált számára. - -Ez azután nagy csapás volt. A leány mindig fiatal, a míg kérői vannak, -de a mint egyszer valamely kérője elhagyta, akkor mindjárt azt mondja -róla a világ, hogy vén leány. - -Bizony bizony hajdani kérői közül azóta sok boldog családos ember lett, -s barátnéi mind elhagyogatták, pedig egy sem volt hozzá szépségre -fogható, sem gitározni, himet varrni tudó. - -Azután még egy másik farsang mult el, meg egy harmadik is, anélkül, hogy -Máki uram házába násznagy nyitott volna be, míg Tuba szomszédnak -egymásután hordták el valamennyi leányát. - -Mikor már az utolsó Tuba is szárnyára kelt, akkor Mák uram kezdte -vakargatni a fejét és Mákiné asszonyom az orrát és mind a kettő arra -gondolt, hogy ha Juczi egészen őnekik kettőjöknek marad, az mégis nagyon -sok lesz a jóból. - -No de nem maradt rajtuk. - -Volt a hajdani kérők között egy megátalkodott ember, a ki már -kilenczszer megkérette egymásután Juczit s mindannyiszor kosarat kapott; -ez most megsejtve az állapotokat, azt gondolta, hogy talán nem vágná -valami nagyba a fejszéjét, ha tizedszer is megkisértené a jó szerencsét. - -És ez volt Herczeg András uram. - -Ezúttal Herczeg András uram nem volt kellemetlen vendég Mákiék házánál, -de még a helyet is megtörülték, a hová leüljön, s násznagyostul ott -marasztották ebédre, a mint szándékát előadta. - -Nem is nézték annak, hogy áll a bajusza? sem azt nem kérdezték, -szokott-e haragudni, sem pedig, hogy közel fog-e lakni, avagy távol? de -még a neve ellen sem tettek kifogást, az ellen ugyan nem is tehettek, -mert Herczeget csakugyan nem találni minden bokorban; kezet adtak neki -rögtön a kérőre, napot tűztek ki a jegyváltásra, a lakodalommal sem -vártak sokáig; még húshagyó előtt egy pár lett Herczeg András uram és -Máki Juczikából. - -Persze, hogy Tuba szomszéd felesége erre is azt mondta, hogy bizony -Juczika választhatott volna magának a sok közől különb vőlegényt is; a -mire Tuba szomszéd viszont azt felelte, hogy de bizony Herczeg András is -különb menyasszonynyal köthette volna be a fejét. - -Hanem hát mi gondja a más dolgára Tuba szomszédnak s Tubáné -szomszédasszonynak? - -Elég, hogy a lakodalom nagy vígan ment végbe, s a menyasszony sírt, a -mennyit tudott, Mákiné asszonyom pedig még tehetségein felül is az -elváláskor; a többiek aztán kérlelték, maguk sem tudták, miért? - -Haza menvén Herczeg András uram házába, ott Juczi megint újra kezdte a -sírást. Herczeg András uramnak tetszett eleinte a dolog, mikor a -menyasszony sír, az mindig jelent valami jót, gondolta magában, majd -csak elhagyja s addig kifordult az istállóba. - -De a mint visszajött, a menyecske akkor is egyre sírt. - -Nem állhatta meg, hogy meg ne vigasztalja. - -– Juczika te; te Juczika. - -Bizony Juczi rá sem hallgatott. - -– Galambom, Juczikám, ne sírj már. - -Erre megszólalt egy kicsinyt a menyecske. - -– Ne nevezzen maga engem Juczikának. - -– Hát hogyan? - -– Ki nem állhatom azt a «ká»-t; nem vagyok én tót. Az a halálom, mikor -úgy mondják. - -– Hát hogyan mondjam? - -Erre elhallgatott a menyecske és megint sírt vagy félóráig, s hagyta -könyörögni Herczeg András uramat, a míg megmondta neki, hogy hát Judinak -nevezze. - -– No ha ez szebb, hát legyen úgy. - -Valahogy azután csak megengesztelé szegénykét s gondolta magában, hogy -már most csak vége lesz a sírásnak s komolyabb dolgokhoz látnak. - -Délben együtt ültek az asztalnál. - -Herczeg András uram tisztességes ebédet főzetett, riskásalevest, -paradicsommártást a húshoz és pörkölt káposztát, füstölt kolbászokkal; -hát a menyecskének a legelső kóstolónál csak kifordul a kanál a kezéből -s megint rákezdi a sírást s végig siratja az egész ebédet. - -Herczeg András uram kolbász és káposzta helyett kicsinyben mult, hogy -kezét lábát nem ette meg; az asszonyból egész estig nem lehetett szót -kicsikarni, akkor vallotta meg nagy instancziára, hogy épen a -riskásaleves, paradicsommártás és pörkölt káposzta füstölt kolbászokkal -az, a mit ő ki nem állhat és meg nem tud enni. - -– No hát lelkem, ha csak ez a baj, itt a kamra kulcsa, süttess főzess -ezentúl, a mi szemednek szádnak tetszik, még jobb szeretem, ha magad -látsz utána. - -Mindent át is adott aztán neki szépen s gondolta magában, hogy már most -a gazdasszonykodásban majd csak megszokja magát. - -Volt is másnap nagy sütés főzés a konyhán, majd kigyújtották a házat. -Herczeg András uram azt gondolta, névnap lesz ma nála. Isten neki, -inkább mindennap vendégséget tartson, mint hogy pityeregjen. - -Délig dolga után szokott látni a gazda, tizenkét órakor azonban haza -felé tartott, gondolván, hogy azóta rakott asztal várja mindenféle -jóval. - -Terítve sem volt biz ott még, hanem Juczi lelkem megint ott sírt az -ablakon. - -– Galambom, mit csinálsz? ki bántott már megint? öreg apád halt meg, -vagy Kajafást siratod a prédikáczióból? - -A tréfa még jobban neki indította a záport, utoljára is könyörgésre -kellett Andrásnak fordítani a dolgot, hogy megtudhassa Juczitól, -miszerint azért sír, mert megégette az ujját. - -– Jaj, galambom, hát azon segíteni kell, hogy bele ne halj: hol van egy -kis pamuk, kössük rá frissen, így ni, már most olvassunk rá: «áj-báj, -kecskemáj, ha neked fáj, ebnek fáj, no ugy-e hogy nem fáj?» - -András azt gondolta, hogy majd tréfára fordítja a dolgot, de kicsibe -mult, hogy pofon nem ütötték érte. Juczi lelkem letépte ujjáról a -pamukot, mérgesen zokogva: - -– Mikor odahaza megégettem az ujjamat, az édes apám azt mondta: add ide -fiam, hadd csókoljam meg, s attól jobban meggyógyult, mint a maga -szamárságaitól. - -Azzal kiment a konyhába, úgy becsapta az ajtót, hogy odabenn a kakukkos -óra is megállt ijedtében. - -Két órára járt az idő, mire elkészült az ebéd; cseléd, marha dologtalan -állt az alatt; végre betálaltak. - -– Hála légyen a papnak! mondá András gazda, midőn végre felhozták a -levest, s hozzá is ült menten; de ezúttal neki mult el a kedve. Gyűrte, -a míg gyűrhette magába kanállal, a mit kiszedett a tányérjára, de még -sem állhatta meg, hogy annyit meg ne mondjon: «Judi lelkem, nagyon -kozmás ez a leves». - -Judi lelkem egy szót sem szólt erre, hanem kirúgta a széket maga alól s -kiment a szobából. - -András azt hitte, hogy a többi ételért megy, s várta türelemmel a mi -következik; már egy fogpiszkálót is faragott, tollseprüből rántva, ahoz -a húshoz, a mit majd behoznak. - -De semmit sem hoztak. - -Utoljára csak mégis megsokalta a nagy várakozást s maga is kinézett a -konyhába, s kérdé a cselédtől, hová lett az asszony? - -– Az bizony fölvette a kendőjét s nagy zokogva elment a háztól, azt sem -mondta senkinek, hogy «befellegzett». - -Megijedt erre András nagyon, futott ki az utczára, kérdezősködött -okostól, oktalantól: ki látta, merre látta feleségét? - -Látták biz azt itt is ott is; ment nagy sírva utcza hosszat végig a -megyercsi utczán. – Nyomrúl nyomra tudakolván András gazda, odatalált -végtére Mákiné asszonyom házához, s hálát adott az Istennek, hogy ott -lelte Juczikáját, hogy az nem ment a Dunának. - -Hagyta is magát a jámbor illően lehurogatni Mákiné asszonyom által. - -– Ejnye, kedves vejem uram, ugyan bizony nem jól kezdi a dolgát, alig -három napos házasok, s máris megugratja a menyecskét a háztól. - -– Én, napamasszony? Az Isten mentsen meg. Inkább a házam ugorjék meg -tőle. - -– Jaj, kedves vejem uram, nem úgy kell ám bánni az én leányommal, nem -lehet ám azzal gorombául szólni, mert az nincs ahoz szokva. - -– Nem is tettem én azt. - -– Dehogy nem! szólt bele Juczi lelkem sírva; ihol ni, az ujjamat is -megégettem a főzésben s mégis azt mondta, hogy kozmás a leves, pedig a -szolgáló volt az oka, mert lángot tett alá. - -Herczeg András uram megadta magát a két asszonyember előtt, felfogadta -szentül, hogy soha ezt a szót «kozma» ki nem mondja többet; egy szolgája -van, a kit Kozmának hínak, azt is elereszti, csak engedjék el bűnét, így -aztán szépen kiengesztelve őket, visszavitte megint a feleségét a -házába. - -Tubáné szomszéd asszony azt mondá ez esetre, hogy Juczi ugyancsak -hibázott, ha ilyen gorombaságért az egész leveses tálat fejéhez nem -vágta Herczeg András uramnak; Tuba szomszéd viszont erre a hétre azt az -egyet mondta, hogy majd ment volna ő a feleségeért, ha tőle elszökik! - -Megvoltak azután ismét nehány hétig. Juczi egyre búsult, sírt és -sóhajtozott; még ha jó kedve volt is, mihelyt Andrást látta, mindjárt -rákezdte a fohászkodást, majd az volt a baja, hogy odahaza milyen szép -kilátás van az ablakból a győri Dunára, itt pedig a megyercsi utczán, ha -az ember kinéz az ablakon, egyebet sem lát, mint ökörszekeret és -szalmaboglyát; majd meg a cselédektől kellett szenvednie sokat; egyszer -halálos betegséget akart kapni az egészségtelen levegőtől, a mi András -szobáiban uralkodik, másszor meg azon kesergett, hogy mint kell őneki -ehez a kakukkos órához hozzá szokni, a ki otthon muzsikáló órához volt -szokva. - -A jámbor Herczeg András gonoszabbul érezte magát egy halálra itélt -rabnál. Az legalább tudja, hogy mit vétett, miért kell neki meglakolni. -De vele azt sem közlik. Akármit mond, tesz és ajánl, savanyú képet -vágnak hozzá; mikor legjobb kedve volna, közibesóhajtanak, s mintha egy -szakajtó toll közé fújtak volna, szétrepül minden kedve. - -Utoljára is megsokalta már a sok fohászkodást, a sok kérlelkedést, s -haszontalan sápitozást, s szerette volna tudni, hogy miért legyen az ő -háza siralomház? Az is meglehet, hogy bú-elfelejtésül valamelyik -szomszédjánál felönthetett az idei monostoriból, elég az hozzá, hogy -este, a mint hazament s Judi lelkem megint a szokott görbe képpel -fogadta, az asztalra könyökölve és fohászkodva egy szál gyertya mellett, -egy darab ideig csak kérdezgette András szeliden: mi bajod szivem? mi -bajod Judikám? utoljára azonban olyat csapott az öklével az asztalra, -mint a forgós ménkű, s fülébe ordított: - -– Lánczos lobogós teringette! A ki erre amarra áldotta; mi bajod hát, -beszélj! és ne bámulj abba a gyertyába, mert eloltom. Hanem mondd meg mi -a bajod? ezer milliom menykő kerülgettét! - -Juczi lelkem csak elsápadt, elmeredt elébb erre a szokatlan föllépésre, -hanem azután elkezdett ordítani fenhangon, rohant ki fejkötő nélkül, -kendő nélkül az utczára, még az ajtót is nyitva hagyta maga után. - -Most az egyszer utána sem nézett András gazda, hanem betette az ajtót és -lefeküdt. - -Nem is kelt fel, csak másnap reggel. Akkor kiment a mezőre s nem jött -haza hamarább, mint késő este. - -Otthon mondták neki a cselédek, hogy háromszor is volt már itt Mákiné -asszonyom, s megigérte, hogy megint eljön. - -Hát csak hadd jőjjön, mondá Herczeg; nagyobb biztosság okáért azonban -pipára gyújtott; nem mondhatni, hogy egy kicsit ne reszketett volna a -szive. - -Kivált a mint nem sokára Mákiné asszonyom ruháit hallotta ropogni az -ablak alatt, alig tudta kiereszteni a száján, hogy «szabad», a mint -bekopogtatott. - -Mákiné asszonyom igen szépen volt ez alkalomhoz öltözve, széles -keményített szoknyáival úgy közelített, mint egy bástya, reklijének -magas válla és puffogós ujjai félelemgerjesztően fuvalkodtak András -gazda ellen, fehér főkötője pedig azzal a nagy széllyelálló fodorral -köröskörül, valódi harczias kinézést adott ábrázatjának. - -Szerencsés jó estét kivánt, egy kicsinyt köhögött, azután leült az egyik -ágy mellé; András gazda ült a másik mellett, kettőjök között állt a -politéros asztal. - -– Kedves Herczeg András uram, kezdé a derék asszonyság, csak azt jöttem -kérdeni kegyelmedhöz, mit akar már azzal az én leányommal csinálni, ha -ez mindennap így megy? - -Herczeg András uram nem akarta hagyni magát, belevágott az oráczióba: - -– Hát mit vétettem én neki? Nyúltam én hozzá egy kis ujjal is? Hallott -tőlem valaha egy káromkodó szót? jöttem én valaha ittasan haza a -kocsmából? Panaszoltam meg valaha a falatját? Koplalt nálam? vagy -hajtottam valami nehéz munkára? - -– Jaj, kedves édes Herczeg András uram, nem elég ám az az idvességre, -hogy ha valakit épenséggel meg nem vernek, meg nem mocskolnak, meg nem -koplaltatnak. Érzékeny, fáin nevelésű embernek elég sokszor egy rossz -tekintet. Az én Juczi leányom nem úgy van szoktatva, azzal nem lehet úgy -bánni, mint maga gondolja. Az édes apja már csak apja neki, de az Isten -mentsen meg, hogy valaha megütötte volna előtte az asztalt. - -A nagy feleselés alatt mind a ketten oda lovagoltak az asztalig -székeikkel együtt s András gazda is sietett vesztegetni a szót. - -– Már pedig én nekem ha még egyszer görbe képet csinál, megint megütöm -előtte az asztalt! - -És megint megütötte az asztalt. - -– Ezt az asztalt ne ütögesse ugyan kegyelmed, mert ez a Juczi leányom -asztala! – E szóval meg Mákiné asszonyom ütött nagyot az asztalra. - -– De már engem uccse, a mi az én házamban van, megütöm én azt, ha -mindjárt politéros asztal is! kiálta András gazda s hármat is ütött rá. - -Mákiné asszonyom sem akart hátrább maradni, ő meg túlfelül verte az -asztalt; mintha egy kétfenekű dobot ütnének, egyik egy felől, másik más -felől s a mellett lármázott mind a kettő, még pedig nem, mint a -szinpadon szokás, elébb az egyik, azután a másik, hanem egyszerre mind a -kettő. - -Utoljára a nagy ütögetésben ketté hasadt a politéros asztal; erre aztán -elhallgatott mind a kettő. Mákiné asszonyom ríva fakadt és haza ment. - -Jövő vasárnapig egymáshoz sem szóltak többet; e szent napon azonban nagy -botránkozást okozván a hívek között annak a látása, hogy Herczeg András -uram az udvar felől való ajtón jött be a templomba, míg felesége az -utczai ajtón, isteni tisztelet után előfogá a presbiteri gyűlésben Tuba -szomszéd Herczeg Andrást. - -– Ejnye, ejnye, Herczeg András uram, micsoda háborúság már ez? Miért nem -viszi haza a feleségét? - -– Hiszen én haza hoznám, csak akarna; de hát nem tudom. - -No majd kicsinálom én azt Herczeg András uram; bízza rám kegyelmed. - -Viszont másfelől Tubáné vette elő Mákiné asszonyomat. - -– Ugyan kedves édes szomszéd asszony, minek hagyja már ezt a -viszálkodást megrögzeni? - -– Hiszen én magam is sajnálom, a menyecske is haza menne, csak érte -jönne az az ember, de azt csak nem kivánhatja, hogy így szégyenszemre -maga menjen haza. - -– No csak bízza azt rám édes szomszéd asszony, elvégzem én rendén. - -Délután tehát elment Tubáné szomszéd Herczeg András uramhoz s elmondta -neki, hogy ugyan van-e szive, hogy úgy engedi epedni maga után azt a -jámbor asszonyt? azt csak nem várhatja, hogy az jőjjön haza; hanem -menjen érte. - -– Hiszen csak azt várja, pattogott Herczeg András vissza. De hisz addig -sok makkot megsüthet otthon, a míg én érte megyek. - -Férfi előtt nem szégyenli az ember gyöngeségét, de asszony előtt tartani -kell magát. Ő bizony csak nem megy; jőjjön az, ha akar. Neki pedig -törjék el a lába, ha belép hozzájok. - -Másfelől meg Tuba szomszéd látogatott át Mákiékhoz a maga izenetével. - -Majd kidobták vele. - -– De iszen ide ne jőjjön Herczeg András! be ne próbálja tenni a lábát, -mert mindjárt oda csukjuk az ajtóhoz; térden állva se lássa Juczi -leányomat többet. A kutyát is rá uszítjuk. - -Tuba szomszéd úgy megijedt, hogy a kalapját is ott feledte, hajadon -fővel ment haza. - -Este felé tehát Herczeg András uram felöltözött szépen, elment Mákiné -asszonyom házához, Mákiné asszonyom pedig már kinn leste az ajtóban, ott -a nyakába borult, bevezette, Juczikával összecsókolódtatta, s azzal -elismerték mind a ketten, hogy egyikök sem hibás, hanem a Tubáék azok: a -miért mindig mendemondáztak közöttük. - -Így légy közbenjáró, czivakodó szerelmesek között, hogy rajtad békülnek -ki. - -András gazda ismét haza vitte kedves Judikáját s ebben a sok -hazahordásban az a kellemetes volt reá nézve, hogy mindig úgy érezhette -magát, mintha ismét vőlegény volna, a felesége pedig menyasszony, s most -jönnének a paptól s megint újra kezdenék a lakodalmat. - -Ebben a mulatságban később is bőségesen volt részesülése, mert Juczinak -azután is, mihelyt nem tetszett valami, szökött az anyjához; mosást, -szapulást, disznótort, káposzta-szüretet s minden nagyobb munkát olyan -szépen ki tudott kerülni, hogy olyankor mindig haza futott; még ha semmi -baja sem volt is, mézes-mázos ürügy alatt heteket eltöltött otthon, s -András gazdának oda kellett mindig menni, ha látni akarta, úgy, hogy -utoljára azt sem tudta már a jámbor, vajjon ő vette-e el Juczikát vagy -őtet vette el Mákiné asszonyom? - -A sok hazajárásból azután mindig maradt a városban egy kis mendemonda, – -valahányszor Juczi haza szökött, Mákiné asszonyom mindig elmondta Tubáné -szomszédnak, Tubáné szomszédasszony meg a hat leányának, azok az egész -városnak, hogy Herczeg Andrást nem lehet kiállani, mert: - -1. fűnek, fának adós, mindig járnak rá a rovással, porczióval, -konvenczióval, - -2. mikor eszik, úgy szuszog, hogy nem lehet mellette megmaradni, - -3. az ingeinek csak az ujja meg a gallérja gyolcs, a többi durva -pamukvászon, - -4. a térdén van egy nagy gumó, a mi úgy fáj neki esős időben, hogy ordít -bele, - -5. kisült, hogy valamikor egy embernek kiszúrta szemét, s maig is fizet -neki, a mért be nem csukták miatta, - -6. egy koldus atyafia is van, a ki péntek napon perselylyel jár az -utczán, - -7. szennyesen elhordja magán a ruhát két hétig is, - -8. multkor kék volt a szeme alja, azt beszélte, hogy megütötte a -petrenczerúddal, pedig nem igaz, leitta magát, elesett, belecsapta a -fejét a fabakterbe, - -9. a feleségének szemére hányta, hogy sok szeretője volt, - -10. az meg azt felelte neki rá: hogy mind különb volt kendnél, - -11. még a selyemkendőért is szót tett; azt akarja, hogy járjon -főkötőben, mint más asszony, - -12. sajnálja a kávéhoz a czukrot a feleségétől, - -és száz meg száz ilyen apró pletykafélét, a mit épen csak a felesége -hiresztelhet el az emberről, úgy hogy Herczeg András azon vette észre, -hogy az egész városban mindenütt és mindenkor ő róla beszélnek, minden -apróságot tud, hall minden ember, a mi négy fal között történik, még azt -is, hogy ő milyen formán horkol, mikor alszik. - -Ilyenkor aztán földhöz verte a süvegét keserűségében s felfogadta, hogy -csak még egyszer szökjék haza a felesége, otthagyja békével. - -Természetesen soha sem tartotta meg a fogadását. - -Egyszer, épen aratás ideje volt, sürgős munkaidő, András gazdának ki -kellett menni a tarlóra, tizennégy aratóhoz, csak este térhetett vissza. - -– No fiam Judi, téged itthon hagylak, itt a kamrakulcsok, tizennégy -arató van odakinn, magam a tizenötödik, főzess számunkra gombóczot, -tizenkét órára kiküldd, hogy harangszóra ebédelhessünk, de ma el ne menj -ám az anyádékhoz, mert nagyon sok dolog lesz. - -Judi azt mondta, hogy jól van, de alig várta, hogy András kihúzza a -lábát, nosza futott az anyjához; csak egy szóra, a míg a tüzet -megrakják, a míg a víz megforr, ráér hazajönni. - -Mákiné asszonyomnál pedig mintha csak hívásra jött volna. - -– Tudod-e mi ujság? megjött az apád. Itt van a hajóval Ujszőny alatt, de -még ma nem jöhet, azt izente, hogy mi menjünk ő hozzá, hozott -mindenfélét. - -Juczinak se kellett több: rögtön kész volt a menésre, átballagtak szépen -Ujszőnyre, megtalálták Máki uramat hajóstul; mindjárt előkérdék tőle, -mit hozott? oh mindenféle szépet, czirkász kendőt, vapör-ruhát, -blondfejkötőt, a mi csak szép és divatos. - -Azután még beszélgetni is kellett egy keveset; annyi minden mondani -valójuk volt egymásnak; egyszer csak azt hallják, hogy húzzák a Szent -András tornyában a tizenkettőt. - -– Jaj az aratók gombóczai! kiálta fel ijedten Juczi lelkem, már tizenkét -óra, siessünk haza szaporán. - -Jó lett volna a sietés, de tizenkét órakor kinyitják a hajóhidat az -átmenendő hajók számára, s délutáni két óráig át nem mehetni rajta. -Juczinak ott kellett várni azalatt. Furdalták ugyan a lelkét a zsebébe -dugott kamrakulcsok, melyek nélkül a cselédek ebédet nem főzhetnek az -aratóknak, de csak elgondolta, hogy az a kis koplalás nem árthat meg -nekik; úgy is tizennégyen vannak, kevés jut belőle egyre. Szebb mulatság -volt annál azt nézni, hogy mennek át a hidon a terhes hajók. - -Herczeg András uram ez alatt csak áldogatta magában a be nem következő -gombóczokat s bizonyozott az aratókkal déli harangszókor, hogy tizenegy -óra volt az, halottra harangoztak; elmult azonban egy óra is, két óra -is, az emberek zúgolódtak az éhség miatt. András gazda csak vigasztalta -őket, hogy tán eltévedt a szolgáló az étellel, vagy bizonyosan eltörte a -fazekat; de már három órakor maga sem állhatta a dicsőséget tovább, -hanem fogta az egyik villát s ügetett vele haza a városba. - -Épen csak egyszerre értek a kapuba, ő és Juczi lelkem. - -– Hát te honnét jösz? kérdé András elhüledezve. - -– Édes atyám uramtól, felelt nagy bizton a menyecske, nézze csak milyen -szép czirkász keszkenőt hozott, ni. - -– Hát az ebéd az aratóknak? - -– Mindjárt meglesz, mondá Juczi lelkem könyű lélekkel. - -Hej, András uramban is eldűlt e szókra a bornyú; előhítta az ördögöt, -megmondta, hogy kibe bújjék bele, s a mint a kezébe volt adva a czirkász -keszkenő, olyat ütött vele Juczi lelkem hátára vagy kettőt, a milyen -csak illett. Képzelhetni, hogy milyen nagyot lehet ütni egy czirkász -keszkenővel. - -De nagy dolog lett abból, mert Juczi szaladt rögtön, nem is haza, hanem -apjához a hajóba; elmondta keserves könyhullatásokkal, hogy őt az ura -hogy megverte ártatlanul, ország világ szeme láttára. - -Máki uram elszörnyedt e hallásra. Mivel ölje meg azt az embert? Csak azt -sajnálta, hogy azt a nagy kormánygerendát el nem viheti magával, hogy -azzal üthetné vissza. Meg kellett elégednie egy evezővel. Ment az -evezővel Herczeg András házára nagy szörnyen. - -– Hol van az a gyilkos, gonosztévő haramia? E szókkal köszönte be; -berúgván az ajtót s beállított Herczeg András szobájába. Gyere elő te -gyilkos istentelen, gyere elő. - -De András gazdának volt annyi esze, hogy nem jött elő hanem felszaladt a -padlásra, oda bezárkózott, a hágcsót is felhúzta maga után. - -– Gyere ide! Ide gyere a szobába! ordíta rá fel Máki uram; hadd töröm -össze a csontodat ezzel az evezővel. - -Pedig meg sem lehetett volna fordulni a szobában azzal az evezővel. - -Miután Máki uram hiába kiabált Andrásra, hogy szálljon le a padlásról, s -menjen ki vele egy szál evezőre, azzal kezdé ijesztgetni, hogy rágyujtja -a házat, hanem erről aztán lebeszélték az összeröffent szomszédok, hogy -azt ne cselekedje; mind a mellett addig hadonázott ottan Máki uram az -evezővel, mig haza érkeztek az éhes aratók s azok, a milyen jó kedvükben -voltak, megfogták a nyakát hátul, s úgy kidobták evezőstül, hogy a lába -sem érte a földet. - -Ebből aztán olyan keserves dolog vált, a min igazán csak a pap segíthet. - -Az összezördült feleket utoljára is a tisztelendő úrnak kellett -összebékíteni. - -A derék öreg úr jól megpirongatta mind a kettőt. - -– Édes fiaim, az ilyen apró-cseprő vitákért ne menjetek mindjárt a -biróhoz, ne álljatok ki a piaczra a házi ügyeitekkel, hanem végezzétek -el odahaza. Házastársaknak türelemmel kell lenni egymás iránt, s még ha -fogyatkozásaik vannak is, azokat palástolni kötelességük; nem pedig -besúgni másoknak. A ki jámborul akar élni hitestársával, ne panaszkodjék -rá minden semmiségért senkinek sem, még az édes szülőjének sem, mert a -házi bajnak az a tulajdonsága, hogy ha elhallgatják, kis baj, ha -kibeszélik, nagy baj! - -Mondhatott ilyen bölcs dolgokat a tisztelendő úr eleget, használt is az -valamit. Akkor kibékültek, haza mentek együtt, félesztendő múlva megint -eléje került mind a kettő, hogy békítse ki őket. - -Elébb csak a pap elé, de később a biró elé is került a dolog; még a -törvényszéknek is meggyűlt velök a baja, mert Juczi lelkem azontúl is -csak hazajáró lélek maradt… - -… Valamelyik közelebbi esztendőben Komáromba kellett utaznom; a vasúti -állomásnál Ujvárott egy kétlovas fuvaros vett föl. Mindjárt úgy -tetszett, mintha ismertem volna ezt az embert valaha, de nem kellett -volna ennek hét-nyolcz esztendő alatt úgy megvénülni, a mióta itt nem -jártam; nem is volt ez máskor olyan kopott és foltos. - -– Nem kegyelmed Herczeg András uram? - -– De biz én volnék az. - -– Hát hogy van az, hogy kegyelmed maga jött a lovakkal, tán beteg a -kocsisa? - -– De bizony magam vagyok most a kocsis. - -– Hát a többi lovai, ökrei? - -– Azokat mind eladtam. - -– Hát már most mivel szánt? - -– Semmivel sem, a földeimet is eladtam. - -– Miért tette azt? - -– Kellett a pörre, meg más egyébre. - -– Hát micsoda pöre van? - -– Válok attól az asszonytól; szólt nagyot sóhajtva a jámbor. - -– Tán megint odahaza van? - -– Hát természetesen. Nem ér már ez az egész élet egy hajítófát; annak -vagyok a koldusa. Hol elváltunk, hol kibékültünk, soha sem tudtam rendbe -jönni magammal, búmban, haragomban aztán neki adtam magam az italnak, -elhagytam a gazdaságom, fölfordult az egész házam; egyik földem a másik -után ment el; magam is elrongyosodtam; nem csuda, mert mindig iszom. Gyi -te ráró, gyi te szellő, ne búsulj az asszonyodon! - -S megvagdalta a lovait, pedig nem azok búsultak az asszonyon, hanem ő -maga a jámbor. - -Asszonyok, asszonyok, ne legyetek hazajáró lelkek! - - - - -X. A RÉZPATAKI LELKÉSZ. - -Micsoda pálya az, melyen legkevesebb rózsa terem és a legtöbb tövis? - -Micsoda pálya az, melyen legerősebb a munka, leggyöngébb a jutalom? - -Micsoda pálya az, melynek követői legszegényebbek, s mégis -legboldogabbak? - -Micsoda pálya az, mely legközelebb visz az égi boldogsághoz s -legtávolabb a földi örömöktől? - -Egy ilyen pályát meghaladt férfi történetét fogom én tinektek elmondani. - -* * * - -Rézpatak egy szerény kis helység a Réz aljában, mely néven, mint tudjuk, -egy nagy erdőséget neveznek Felső-Magyarországon. - -Körül nagyobbrészt orosz és ruthen ajkú népek falvai fekszenek, mik közt -soknak még most is magyar neve van; de a lakosok már nem tudják azt -egyenesen kimondani, valamint saját neveiket sem, mik közt annyi -tősgyökeres magyar hangzású van még. - -Elfeledték azok anyai nyelvüket, ősi szokásaiktól megváltak, régi -vallásukat megváltoztatták, másképen öltöznek, mással élnek, mint -elődeik. - -A kis Rézpatak, mint egy parányi sziget a tenger közepén, úgy fekszik -közöttük, utolsó őrpontja a magyarságnak. - -Határa kicsiny, de termékeny, lakosai nem számosak, az országút -fuvarosai örömest szállnak meg fogadójában, mert a fogadó tiszta, -gazdája becsületes, bora jó, leánya gyönyörű. - -A felső vidékről jött magyar fuvaros, ha szombat napon érkezett, örömest -megvárja a vasárnapot is, hogy egyszer bemehessen a szép kőtemplomba, s -ott hallhasson magyar prédikácziót s kiénekelhesse magát lelke szerint. -Tíz mérföldnyi kerületben úgy sem talál azután megint semmi házat, a hol -nyelvét megértik. - -Húsz év előtt ugyan már sok elnézni valója volt a jámbor népnek e lelki -élvezetében; a régi tiszteletes öreg volt már, alig bírt járni a lábán s -csak látni lehetett, hogy beszél valamit, de biz abból a hívek nem sokat -értettek volna, ha már annyi idő óta könyv nélkül meg nem tanulták volna -a sokszor elmondott igéket. - -A jó öregnél nem volt már sem erő, sem akarat; az évek elvitték mind a -kettőt, a paplakba is beesett már az eső, s az iskolaház oldala bedűlt; -nem volt, a ki javítást szorgalmazzon. - -A hívek sokszor folyamodtak az egyháztanácshoz, a kerületi gyűléshez, -hogy küldjenek jó öreg tiszteletesük mellé fiatal segédet, ki a nép -lelkét újra felemelje; hisz ők azután is megbecsülik az élemedett -pásztort, ki Istent szolgálta több mint fél századig; de sohasem akadt, -a ki óhajtásukat meghallgatta volna. - -Nem vállalkozott a fiatal lelkészjelöltek közül olyan, a kinek kedve -lett volna Rézpatakon segédnek lenni. - -Még a főtanoda termeiben megismerteték egymást ünnepjártas legátusok a -rézpataki állapotokkal, s electio alkalmával az volt a tréfás szánalom -tárgya, a kinek Rézpatak maradt. - -Mert ez a provinczia rendesen utolsónak maradt. - -Sivatag messzeségben, kietlen idegen nép között, szegény -ekklésiácskában, hol a legátusnak a padláson kellett hálni, s ünnepnapra -puliszkával vendégelték a mesterné házánál, a bevett kegyes adakozás nem -fedezte az elkoptatott csizma árát: ilyen helyről nem igen kedves -emlékek származtak a fiatal lelkészsereg közé. - -Magában is kevés kecsegtető van egy segédlelkész helyzetében. Fizetése -rendesen annyi szokott lenni, mint egy alsóbb rendű cselédé, még pedig -leánycselédé, mert férfi nem szegődnék oly díjra; hát még olyan szegény -helyen, hol a lelkész maga is gyéren teng imígy-amúgy fizetett -jövedelméből s csupán mérsékelt földesúri kegydíj teszi képessé a -megélhetésre. - -Ezért nem kaptak a jámbor rézpatakiak segédlelkészt sok ideig. - -Végre egy napon azzal a jó hírrel érkeztek haza a rézpataki küldöttek az -egyháztanácsi gyűlésről, miszerint csakugyan sikerült egy segédlelkészt -nyerniök agg tiszteletesük mellé, még pedig egy derék, jóltermett fiatal -embert, kipróbált erős hanggal és izmos termettel és a mellett igen -jámbor és kegyes magaviselettel. - -Nem sokára valami Tokajig sót szállító szekérrel visszatértében -elszállíttatták e tiszteletes urat, kinek minden bútorzata nem igen nagy -terhére volt a furmányosnak, valamint ő saját maga sem, mert minden -kapaszkodónál, ereszkedőnél leszállt a szekérről s kereket kötni, -szekeret tolni segített, közben épületes oktatásokat tartva a kocsis -embernek, hogy az állatot nem kell kínozni, lovat, igás marhát ütni, -verni, mert ez mind Isten teremtése s az embernek azért adatott fölötte -hatalom, hogy azt nemesítse, nem pedig, hogy rajta kegyetlenkedjék. A -megdöbbent kocsis az egész úton nem vette az ostort a kezébe; olyan -szépen tudott neki beszélni ez az új tiszteletes. - -Otthon nem igen kecsegtető állapot várt reá. Az öreg tisztelendő úrnak -csak két szobája volt; egyiket át kellett káplánjának engedni. Azonfelül -reggel, délben, este terített asztallal várni alkalmatlan vendégét, a ki -általa épen nem hivatott, sőt inkább kivánata ellen erőszakoltatott rá; -s tartani lehetett tőle, hogy mint aféle újabb korbeli ifjoncz, majd -nagy arrogantiával fog az öreg ember gyöngeségei ellenében föllépni; a -rektor, az egyházfi, mind előre féltek tőle s titkon leszólták magukban: -«Bizonyosan valami korhely, kimustrált diák lesz ő kelme, tán valami -peregrinus, kit a tractusok szeretnek valahova bedugni, hogy ne -csavarogjon a vallás szégyenére; valami szörnyű simplex frater, a kinek -nem akadt okosabb hivatala a rézpataki káplánságnál; vagy valami nagy -bűnt elkövetett ifju, ki meglakolni küldetik most ide.» - -Kinek jutott volna olyasmi eszébe, hogy mívelt, becsületes és eszes ifju -önként választhassa magának e keserű nélkülözésekkel teljes állást, -legkedvezőtlenebb körülmények között, csupán azon magasztos eszme által -indítva, hogy az emberi míveltség, a bevallott hit és nemzeti érzület -számára egy elvesztett végpontot fentartson? - -Ki tenne fel ily határtalan lelkesülést egy szegény lelkészről, ki nem -számíthat arra, hogy a historia fel fogja jegyezni tetteit s átadja -nevét a hálás utókornak? Mi indíthatná e magasztos eszmére ezen osztály -egy képviselőjét, ki nélkülöz, a míg él, nélkülöztetik, ha meghal. - -Pedig ez mégis úgy volt. - -Tiszteletes Bálna Bertalan uram még debreczeni diák korában sokszor -hallott a rézpataki egyház sajátszerű állásáról, mit az egy -mulandóságnak indult ponton elfoglal s még akkor keletkezett lelkében -azon eszme, hogy ezt az őrállomást megtartani oly szép feladat volna egy -férfinak. - -Nyomoruság, nélkülözés, tűrés, megaláztatás, mind nem jutott eszébe; ő -maga kivánta, a mint a legelső papi vizsgálatot letette, e helyre -küldetését a segédlelkész egyszerű és alázatos minőségében. - -A jó öreg Kotorján Péter, a régi tiszteletes úr, maga sem volt arról -híres, mintha valami kellemetes ember volna, az öregeknek sok -gyarlóságuk van, kivált a kik család nélkül vénülnek meg; ő is szeretett -az ifjabbakba gáncsoskodni, lehetőleg fösvény volt, s minden előadható -alkalommal kész volt kimutatni minden titkolózás nélkül legnagyobb -önzését, de a ki még e kellemetlen virtusokat nálánál is legnagyobb -fokra vitte, az testvérnénje volt, általánosan e néven ismeretes: -«Czenczi néni». - -Hajh bizony az régen volt, a mikor ezt a szépen hangzó nevet a kik -kimondák, gyöngéden sóhajtottak mellé: az epedések, sóhajtások ideje -elmult, helyette bekövetkezett a pörölések és patvarkodások zivataros -korszaka; Czenczi nénit úgy ismerte minden jó lélek, mint a kivel egy -födél alatt lakni többet ér egy hat esztendeig tartó violentialis -processusnál. - -Mikor Bertalan szerényke szekeréről leszállt a lelkészlak előtt, a -tisztelendő úr ott várta őt a folyosó alatt, hosszú, szinehagyott, -valaha fekete kaputjában, hosszú szárú csizmáival és egy hosszú kalappal -a fején. - -Bertalan szép férfias alak volt. Bajusza, szakálla csak alig sarjadzott -még; termete kifejlett; csak kissé előrehajlott feje adott annak némi -megalázkodó alakot, melyről gazdag gesztenye szín hajfürtök váltak -kétfelé, természetes csigákban fogva körül szép halvány arczát. - -Az udvarra lépve, szerényen üdvözlé a lelkészt, ki egy lépcsővel -magasabban állt előtte s egy szóval sem mondá neki, hogy lépjen be, vagy -tegye fel a kalapját, hanem átvevé pathetice a nyujtott hivatalos -levelet, azt feltöré nagy teketoriával, elolvasta végtül végig, egy párt -köhintett rá s aztán fontoskodó orrhangon kérdezé tőle: - -– Hogy is híják kegyelmedet, uramöcsém? - -– Bálna Bertalan, szolgálatjára. - -A főnök utána nézett a levélben, ha igazat mondott-e? - -– Tehát kegyelmed ide rendeltetett segéd-lelkész gyanánt? - -– Saját kérelmemre történt e megbizatásom. - -– Hol végezte iskoláit? - -Bertalan megnevezte a tanodát. - -Péter úr nagyon csóválgatta rá a fejét. - -– Ej, ej, onnan nagyon korhely tanulók szoktak kikerülni! Vannak -kegyelmednek iskolai bizonyítványai? - -Bertalan előmutatá azokat. - -Az öreg úr megint sokáig nézegetett, olvasgatott s azt jegyezte meg -rájuk, hogy az ő idejében nem osztogatták ám olyan könnyen az -eminentiákat. - -Most hozzá fogott valami sajátságos vallatáshoz. - -– Szokott-e öcsém uram bort inni? - -– Soha sem. - -– No, mert azt én meg nem engedem ám. Szokott-e öcsém uram pipázni? - -– Nem. - -– No, mert azt én egyátalában nem tűrhetem. Tud-e öcsém uram tánczolni? - -– Nem volt rá alkalmam, hogy megtanuljam. - -– No ne is legyen; mert én olyan káplánt magam mellett meg nem szívelek. -A mint látom, öcsém uram nem borotválkozik. - -– Nem volt rá eddig okom. - -– Az pedig elmúlhatatlan. Hát azok a nagy lecsüngő hajfürtök mire valók? -Fodrász-e kegyelmed, vagy pedig muzsikamester, hogy bodrozott hajat -viseljen? Tanácsolom, hogy lenyirassa tisztességesen. Még egyet is meg -kell jegyeznem. Semmi sem oly káros dolog egy segédlelkészre nézve, -mintha kihajtott inggallért visel. Abból származik a hivalkodás, a -vallás megvetése, a negédesség, a feslett erkölcsű élet és a kárhozatos -újítási vágy, azért azt meg ne lássam többet. Most pedig lépjen be -kegyelmed és mutassa be magát Vinczenczia testvéremnek és kezet -csókoljon neki, mert az nekem valóságos édes testvérem és annyiba, vagy -még többe vegye, a mit ő mond, mintha én magam mondanám. - -Bertalant nem zavará meg e különös fogadtatás; a jó öreg úr furcsa -utasításai inkább jó kedvre hangolák. Szépen szót fogadott neki, maga -előtt bocsátva, bekiséré a szobába, a hol Czenczi néni rettenetesen -dúlt-fúlt, egy söprüvel a kezében ágyak, almáriomok alatt kotorászott és -sehogy sem akarta vendégét észrevenni, hanem a helyett azon lamentált, -hogy egy gombolyag czérnája most volt itt az asztalon s már elveszett, a -sok jövő-menő csőcselék bizonyosan ellopta, nem is lehet más egyébként. - -Bertalan első tekintetre megtalálta a gombolyagot a kályha vállán s -átnyujtá azt a haragos házi szellemnek. Ez ketté metszé egy perczre -haragját s kénytelen volt elfogadni az ifju köszönését. - -– Hiszen jól van káplán uram, ha már itt van, hanem mondhatom ám, hogy -itt nagyon szegény szállása lesz. - -Bertalan biztosítá, hogy ő nagyon kevés helyen meg tud férni. - -– Azt is előre mondhatom, hogy nálunk igen sovány kosztja fog lenni. - -Az öreg úr erre azt jegyzé meg, hogy hiszen majd itt lesznek a -disznótorok, azokba ő helyette majd eljárhat. - -Czenczi néni ez ellen hatalmasan protestált: ő korán szokott feküdni és -nem tűrheti, hogy a káplán éjjelről éjjelre oda csavarogjon, ő nem -nyitogatja neki az ajtót, sem azt meg nem engedi, hogy a kapun ugráljon -be. - -Bertalan komoly férfias hangon szólt bele a vitába, hogy ő nem -kivánkozik semmi mulatságba, kevéssel be fogja érni, de kiván lelki -nyugodalmat és azoknak becsülését, a kikkel egy födél alatt lakik. - -E határozott, szilárd hangon ejtett szavakra egyszerre elnémultak a -háziak s nem tudták hogyan folytatni a kezdett thémát. Csak egymásra -néztek meglepetve és kezdték érezni azt az ellenállhatlan hatalmat, a -mit egy határozott férfi-jellem minden körülményben gyakorol másokon. - -Czenczi néni soha egy csipős szót sem szólt e percztől fogva az ifju -lelkésznek s az öreg úr többé nem szólt hozzá az orrán keresztül, hanem -csak úgy, a hogy más ember szokott, az egész szájából. - -Bertalan igyekezett magát egészen a családhoz tartozónak tekinteni; nem -hizelgett, de nem finnyáskodott. Vette a dolgokat úgy, mintha azokat -régen megszokta volna. Véleményét megmondta igazán, de nem vitatkozott s -a hol vette észre, hogy használhat, nem kérette magát. - -Czenczi néni panaszkodott, hogy nem tudja a befőtteit hova rakni: ő -rögtön talált hasznavehetetlen deszkadarabokat, azokból készíte neki -polczot; a konyha füstölt: Bertalan négy téglából meg egy pléhdarabból -csinált benne takaréktűzhelyt; az ajtókat nem lehetett kinyitni, a -kulcsok nem fordultak, Bertalan egy percz alatt helyre hozott mindent; a -tehén megbetegedett, Bertalan egy sajtár vízzel, meg egy szalmacsutakkal -kigyógyítá; éjszaka minden zörrenésre talpon volt, körül nézte a házat s -biztosítá a háziakat, hogy nincsen semmi baj; az udvaron volt egy -omladozó fal, abból ő szobát épített, befedte, ki is festette és azt -senki sem tudta, hogyan, mivel épít és fest, de az olyan szép volt, mint -egy kis oltár, egy ember épen ellakhatott benne. - -A kamrából egy nap alatt kiölte a patkányokat, a kertet elrendezte -szépen, útakat szegélyezett be pázsittal, vetett virágmagokat és a kopár -falakat minden féle gyümölcsös indákkal futtatta be. - -Egy hónap múlva Czenczi néni nem győzte az egész helységben magasztalni -az új káplánt, a kinél derekabb, becsületesebb, életrevelóbb embert -képzelni sem lehet, a mi Czenczi néni szájából nagy szó. - -Ezen egy hónap alatt nem is tudhatott felőle a közönség egyebet, mint a -mit Czenczi néni által hallott; mert a szószéken az ideig egyszer sem -láthatta. - -Az öreg tiszteletes úr Bertalan megérkezte óta maradhatlan buzgósággal -teljesíté a hivatalához tartozó foglalatosságokat; maga feljárt -prédikálni, imádkozni, elmondá a régi beszédeket újra, néha alig birt -felvánszorogni testi gyöngeség miatt a szószékre, alig birt fuldokolva -hangot adni, mégis elment és nem engedte, hogy segédje végezzen helyette -valamit. Ő még elég erőben van; lám, megtud még állani, el tudja olvasni -a betűket; nem igaz, hogy ő meggyengült volna. - -Bertalan egy szóval sem sürgette a beköszöntést; felvezette maga az -öreget, kikereste zsoltárjában az éneket, kezét nyujtotta neki, mikor a -szószék rozzant lépcsőin alászállt és biztatta, hogy még elég erős. - -Egyszer azonban azon szomorú eset történt, hogy a helység egyik -notabilitása meghalt. - -A régi fogadós volt az; nagy becsülésben részesült férfi; az öregek -tisztessége, a vallás buzgó pártolója, ki minden áldozó napon maga -szokta az Úr asztalára szükséglett kenyeret s bort szolgáltatni. E derék -férfiunak halála egészen korszaki esemény volt a kisded helységben. A -rokonok kivánták, hogy tisztességesen legyen eltakarítva. A közelebbi -gimnasiumból elhozatták az iskolai énekkart e gyászünnepélyre s azt -kivánták, hogy a hulla fölött a templomban az öreg tiszteletes úr -mondjon ájtatos prédikácziót, a tiszteletes káplán úr pedig valami szép -búcsúztatót. - -Az öreg úr a megelőző este ismét az orrán keresztül beszélt Bertalannal. - -– Öcsém uram, látni akarom a búcsúztatóját; mert az én kathedrámban nem -lehet ám mindenféle újmódi hiábavalóságot elmondogatni. Azt én, a míg -élek, meg nem engedhetem. - -Bertalan kész szívvel nyujtá át az öreg úrnak búcsúztatóját, s itéletére -bizta magát. - -Másnap reggel visszaadá azt neki a tiszteletes: - -– Öcsém uram. Tanácslanám, hogy csak maradjon egy egyszerű ima elmondása -mellett. Nincs még ebben kegyelmednek elég tapasztalása. - -Bertalan fejet hajtott s nem tett semmi ellenvetést. - -A készülőt jelentő harangszóra felölté ő is selyem tógáját, oly szép -alak volt e fekete köntösben, karcsú derekát a széles öv szorítá át: a -kik látták, ugyancsak megnézték. - -A templom tömve volt már; messze földről eljöttek az ismerősök, gyászos, -figyelmetes népek; a koporsó ki volt téve a ravatalra, a mellette levő -padban ült az elhunyt családja; egy férfi korban levő fia és egy szép -hajadon leánya, egy gyönyörű szőke teremtés, ki fájdalomtól elhalva -borult testvére vállára; a ki csak szép könnyező kék szemébe nézett, -lehetetlen, hogy együtt ne sírt volna vele. Az éneklők a karzaton -elkezdék egyikét azon bús melódiáknak, a miket annyiszor hallottunk -gyermekkorunkban, a csendes ákászos sírhalmok kertében, a miknek -dallamain úgy el lehet gondolkozni; a miknek szavai úgy megmaradnak a -lélekben késő vénségig és akkor talán még jobban eszünkbe jutnak ezek a -szomorú dalok a halálról és a mik a halálon túl vannak: az örök -nyugalomról és az új életről, és azoknak a könyeiről, a kik itt -maradnak. - -A gyászének elhangzása után felvánszorgott emelvényére az agg lelkész és -a mennyire gyönge szavaiból érthető lett, egy szép, vigasztalásteljes -beszédet mondott a gyülekezetnek. - -A beszéd valóban szép volt; – ugyanazon búcsúztató volt az, melyet -Bertalan irt, szóról-szóra. - -És ez nem volt ármánykodás a jó öregtől. Az ő elméje nehezen tudott már -lelkesülni, nem lehetett tőle rossz néven venni, ha nyelvére idegen ajk -szavait vevé fel. Hogy pedig miért tevé ezt épen Bertalan -búcsúztatójával, annak ismét magyarázata az, hogy ez által az ifju -embert sikeresen tartóztathatá vissza az elbizakodás keresztyéntelen -bűnétől, mely azt erős kisértetbe vitte vala, ha szép beszédét megfelelő -szónoklati tűzzel elmondva, a közönség tetszését egyszerre megnyeri; így -pedig ez örvénytől el volt zárva, nem cselekedhetvén azt, hogy ugyanazon -beszédet másodszor is elmondja, hanem a jó tanácshoz ragaszkodva, marad -egy szerény imánál. És végtére némi kis önvédelem is volt abban egy -roskatag öreg ember részéről egy életerős ifju ellenében s nem kell őt -érte megitélni. - -Nem is vette azt más észre senki, csak maga Bertalan; az első mondatok -meglepték, a többiekre azután nem figyelt. - -A ravatal mellett, a koporsót fedezve könyező arczával, zokogott a szőke -kis leányka, és az igaz fájdalom volt. - -Az ifju lelkész őt nézte, az ő sírását hallgatá; és e látás, ezen hangok -új eszméket adtak lelkének: nagyobbakat, valódiabbakat az eddigieknél. - -Szíve megtelt magasztos gondolatokkal, lelkébe új szent ihlet szállt alá -és a midőn az agg főnök leszállt szószékéről és Bertalant azon fenkölt -helyre felbocsátá: az ihletett ifju elkezde egy beszédet mondani, melyet -azon pillanatban súgott szivébe a nemföldi lelkesülés szava, és hangja -bejárta a templom minden zugait és az emberi szivek minden rejtekeit, -hogy a hívek áhitat és édes malaszt örömével tekintének fel reá és -lesték ajkairól a szót, és vigasztalást kerestek lelkesült szemeiben és -zokogtak az örömtől és mosolyogtak könyeiken keresztül és közelebb -álltak Istenhez az ő szavai által. - -Ott a ravatal mellett pedig egy ártatlan szív legtitkosabb rejtekében -valami csodás, hatalmas érzelem támadott e szavak alatt, az ihlett -szónok minden szava egy szilárd kő volt, melyből olyan vár épült abban, -a mit semmi idő le nem fog rombolni többé. - -A leányka áhitattal tartá rajta nagy, kisírt kék szemeit és érzé titkon -magában, hogy emelkedik vele együtt közelebb közelebb az ég felé, ott a -hol az üdvösség van, a hol a boldogok laknak s elfeledé a földet és a -mik azon vannak köröskörül. - -A temetés szomorú szertartásai után régi szokás szerint felgyülekezett a -tisztességtevő nép a halottas házhoz: a falu előkelői, jómódú gazdái -mind megjelentek a halotti torra, a mint az régi idők szerint rájuk -maradt. - -A fogadó nagy vendégszobájában minden tükör gyászszal volt behúzva, -szomorú mulatsághoz szomorú feldíszítése a lármás tánczteremnek. - -Még most minden ember iparkodott áhitatos képet csinálni: hiszen -halottas háznál vannak, a honnan csak most vitték ki a koporsót; s a -mellékszobából áthallatszik az árva leány sírása. Felfér az -ünnepélyesség minden arczra. - -Hanem hiszen majd elfelejtjük azt, ha egyszer körül fordult a kancsó; ha -egyszer elkezdett kántor uram verseket mondani, megindultak az ispán úr -adomái, még az eltemetett fia is nevetni fog rajtuk, a ki pedig különben -igen derék, tisztességes úri ember, nem is mondhatni róla, hogy ne -tisztelte volna édes atyját, a kit épen most temetett el. - -A mint tehát mindnyájan együtt volnának a halottas háznál, a fiatal -káplánt nem tartották az előljárók érdemetlennek arra, hogy gyönyörű -búcsúztatójáért, melylyel mindnyájokat úgy megríkatta, szemtül-szembe ne -dicsérjék. Úgy beszélt a halálról, hogy az embernek a lelke is -megkönnyebbült bele s szinte irigylette azt, a ki ott a koporsóban -fekszik. - -Az öregek még most is törülgették szemeiket, legkivált a biró, a ki -élemedett férfi volt már. - -Bertalan megszorítá a jó öreg kezét s látva az általános -elérzékenyülést, így szólt az egybegyűltekhez: - -– Kedves atyámfiai az Úrban. Valahányszor egyet közülünk magához szólít -az Úr, abban mindig egy hatalmas intést küld le reánk, hogy forduljunk ő -hozzá, mert bizony mindnyájan az övéi vagyunk. Valahányszor egy sírtól -haza megyünk, többet olvashatunk saját szíveinkből, mintha a világ -bölcseségének könyvei volnának előttünk. De teszszük-e mi azt valaha? -Soha. Hanem a helyett elmegyünk dőzsölni a gyászos házhoz és kikergetjük -sziveinkből hiú gondolatokkal az Úr sugallatát. Ideje van a sírásnak, -ideje a nevetésnek, és mi összezavarjuk azt. Akkor vigadunk, a mikor -lelkünkbe szállni kellene és áldozunk borral, a midőn áldozni kellene -tiszta szívvel. Mennyivel magasztosabb dolog volna, ha eljönnénk az -árvák szomorú házához s azt mondanók nekik: vigasztaljon meg az Isten, -adja vissza örömeiteket; ha szükségetek lesz az életben, mindenikünkben -atyát és testvért fogtok találni. Az pedig, a mit ily visszás lakomákban -testi örömökre elpazarolnánk, fordítanók istenes czélokra, mikkel -magunknak egy-egy bizonyságot szereznénk ama szigorú biró előtt. Ime -elhallgattam, hogy e templomnak csak egy harangja van és az is régen -meghasadt. Nem többet érne-e a poharak csengésénél, ha ez a harang -csengne ismét oly tisztán, a hogy azt e helység őslakói hallák, midőn az -élőket az Isten elé hívja, vagy a halottakat az Isten elé kiséri? Mi -kellene arra? csak egy gyásztor elpazarolt lakomájának díja. Ime -mondjunk le arról ez órában, kedves rokonaim. Kérjük fel a gyászoló házi -gazdát, hogy a mit e bánatos ünnepélyre készült elkölteni, tegye le az -Isten oltárára s ha az tán nem lenne elég e szent czélra, mi magunk is -tegyük hozzá, a mit ez este kártyára szántunk s kitelik belőle az új -harang. - -A jelenvolt nép általános lelkesüléssel fogadta az ifju pásztor buzdító -szavait: ő maga is elővette tallérkáját s megkezdé vele a gyüjtést; a -tányér pár percz alatt megtelt s a megholt fia könyező szemekkel igéré, -hogy a mi még hiányozni fog, pótolja egyedül az új harang árában. - -És azzal érzékenyen szoríták meg egymás kezeit s haza oszoltak békén és -úgy örült minden ember annak, a mit cselekedett. Mámoros fő helyett -tiszta szívet vitt mindenki haza. - -Csak kántor uram, meg ispán uram, meg egy pár eszem-iszom ember oda -hátul csóválta a fejét erre a mulatságra, a mi nekik is egy pár -garasukba került s a honnan száraz torokkal mentek haza. - -Hiszen majd megint eljönnek ők halottas torba máskor is, csak híni kell -őket! - -Kalapos Jánosnak hítták a meghalt fogadóst; felnőtt legény fia szintén -apja nevét viselte és pedig apja «becsületes» nevét. Sok rossz tréfát el -lehet mondani a maga helyén a korcsmárosokra: hogy a bort vizezik, hogy -dupla krétával irják a rovást, hogy megsütik a főtt húst s fáczánnak -keresztelik a kakast, de Kalapos Jánosékra ugyan soha senki egy rossz -szót sem mondhatott. Tisztességes árért minden jót adtak, akárki szállt -meg nálok, megemlegette a szép leány főztét, az igazi jó bort és a -hallatlanul olcsó számadást. - -Nem egyszer megtörtént, hogy maga a vendég kezdett el azon veszekedni, -hogy de már ilyen olcsón csak még sem adnak semmit a világon, mint itt s -erőnek erejével pengőben akarta érteni azt, a mit váltóban mondtak neki. - -Nem is lett Kalapos János uram valami gazdag ember a korcsmárosságból; -de megélt tisztességesen s soha sem látott sem ő, sem családja -szorultságot. - -Fia, az ifju Kalapos János, épen oly derék ember volt, mint az apja, -megmondta a vevőnek, mikor valamit eladott: «ennyiért vettem magam, -ennyit kell rajta nyernem, hogy megélhessek» és ő sem árulta a vizet -pénzért soha. - -Testvére, a szép Kalapos Juliska, messze földön ismeretes volt már -szépségéről, de a milyen messzeföldön emlegették szép mosolygó arczát, -olyan messzeföldön sem tudtak felőle semmi mendemondát, a mit szép -leányra, kivált korcsmáros leányára, olyan könnyű kitalálni. - -Ő főzött, ő szolgált a vendégeknek, de mindig oly illedelmesen, -szerényen tudta magát előttük viselni, hogy soha sem adott rá okot -senkinek, hogy őt csak egy tréfás szóval is megbántsa. - -Pedig vendégfogadóban sok mindenféle ember megfordul; egy némely falusi -gavallér csak azért utazott alá s fel, hogy a rézpataki vendéglőben -megszállhasson: hej sok szép szerelmi nyilatkozatot, még verset is -irkáltak fel gyémántos gyűrűkkel a vendégszobák ablakaira, gondolva, -hogy ott csak elolvassa azokat Juliska, de hogy azokat szemébe is merték -volna tenni, azt ugyan nem próbálta egy is. - -Az öreg János halála után egy héttel pompás négylovas hintó hajtatott be -a vendéglő udvarára s a ki abból kiszállt, senki sem volt más, mint a -helység földesurának fia, az ifju Endreffy Lajos, kinek atyja fenn -lakott Pesten. - -Ott volt ugyan számára a földesúri kastély, de azt mondá, hogy nem akar -oda szállni, mert dohosak a szobák, s nem eheti a kulcsárné főztét; a -míg tehát dolgai tartanak, a vendéglőben fog tanyázni. - -Úgy látszott azonban, hogy az úrfinak minden dolga abból állt, hogy a -szép Juliskát lesse, körülötte legyeskedjék s minden módon próbálgassa a -leány szívének nyitját. No ha ezt tartá dolognak, ennek ugyan soká nem -lett volna vége. - -Egyszer azonban az úrfi megunta, hogy olyan lassan halad előre -«dolgában» s azt engedte meg magának, hogy a mint a leányka észre nem -vette, átkarolta a derekát. - -Juliska eltaszítá őt magától s bezárta az orra előtt a szoba ajtaját. - -Még az nap az ifju korcsmáros felkereste az ifju urat szobájában, ki ott -az ágyon heverészve kopóit tanítgatta, s azt mondá neki, hogy ő holnap -meszeltetni akarja a szobákat, tehát addig méltóztassék az úrfinak a -kastélyba átvándorolni. - -A gavallér nem értette el a szép szót, befogatott, odább ment, s csak -egy hét mulva jött megint vissza. Nagy megütközéssel vevé észre, hogy -még akkor is meszelik a szobákat. Ismét elment, ismét visszajött, és -valahányszor megérkezett, mindig azt találta, hogy minden szobát -meszelnek, surolnak, a mi el nincsen foglalva. - -Utoljára érteni kezdé a tréfát, s majd megharagudott érte. Előfogta a -kocsmárost. - -– Micsoda az? Hát kentek mindig meszelni fognak, a mikor én megérkezem? - -János alázatosan levette a sipkáját és azt mondá: - -– Igenis, nagyságos uram. Mindig meszelni fogunk. Mert én szeretem a -tisztaságot és az én házamon nem tűrök soha semmi szennyet. - -Az úrfi megértette ezt a mondást, azért hogy egy kicsit nehéz feje volt -is, s hajtott egyenesen haza Pestre, panaszt tenni édes atyjánál, -tulajdon árendásának e hallatlan gorombasága miatt. - -Az öreg Endreffy rögtön irt Jánosnak, hogy menjen fel hozzá Pestre. - -Az öreg úr nem igen mozdult már ki helyéből, a köszvény igen lekötözte, -helyébe kellett menni mindenkinek. - -– János öcsém, szólt a nála megjelenő vendéglőshöz, hallom, hogy -kegyelmed nagyon tisztán tartja a házat, a mi tőlem bérelt; és ez igen -dicséretes dolog. Tartok tőle azonban, hogy az én fiam, a ki a fehér -szobákat nem szereti, ha én meghalok, kegyelmednek kiadja az útlevelet; -azért, ha jónak látja, kész vagyok kegyelmeddel újabb tizenkét -esztendőre szerződést kötni; a bérből is leengedek száz forintot, azért -a szorgalmas tisztogatásért. - -János könyezve csókolt kezet a jó öreg úrnak s megnyugodva tért vissza -Rézpatakra, s e naptól fogva nem látta Lajos úrfit többé a -vendégfogadóban. - -Azonban nagy megütközéssel tapasztalá, hogy egy idő óta egyéb vendégei -is gyérülni kezdenek; előkelő hintók, mik máskor betértek, most -elvágtatnak a kapu előtt, régi ismerős fuvarosok sietve etetik meg az -abrakot s ki sem fogják a lovakat; még csak egy ital bort sem kérnek; -úgy iparkodnak kijutni az udvarból megint, s ott nem lehete őket -marasztani éjszakára. - -János több izben panaszkodott szomorúan Bertalan tiszteletes úrnak, hogy -rosszul kezd menni a keresete; ő nem tudja miért? az utazók a szomszéd -falu vendéglőjébe kezdenek szokni, pedig ő most is oly becsületesen -bánik mindennel, mint édes apja bánt. - -Bertalant is meglepé ez a váratlan változás; míg végre megtudta annak a -titkos okát. - -Kitől tudhatta volna azt meg jobban, mint Czenczi nénitől? a ki egész -nap a falut járta. - -Tehát ebből állt a baj: - -«Hogy az utazók, a vendégek nem mernek a vendéglőbe szállni, vagy épen -éjszakára ott maradni, mert az öreg Kalapos János lelke kisért a -szobákban. - -Többen, a kik ott megháltak, hallották őt nyögni, fohászkodni, jajgatni. - -Éjszaka csörgeti a lánczait. Ezt minden szobában, az istállóban és a -kocsiállás alatt is egyformán hallották. - -Két átutazó hajtsár mennyre földre esküszik, hogy ő nekik meg is jelent -a kisértő lélek, hosszú lánczot czepelve a kezén; de ők nem merték -megszólítani, hanem féltükben elbujtak az ágy alá. - -Hanem az ispán legtöbbet tud. - -Ő egyszer készakarva úgy tett, mintha ittas volna s felfeküdt a -padlásra. Éjfélkor megjelent előtte a lélek s miután a nagy nyögésekkel -össze-vissza ijesztgette, azt rebegte neki, hogy ő kénytelen feljárni a -másvilágból, mert ez előtt több esztendővel egy gazdag utazót maszlagos -borral elkábítva, meggyilkolt s azt a kamarában a mángorló alá elásta. - -Az ispán mennyre földre esküszik, hogy ő ezt a titkot soha sem adta -tovább; de azért mégis tudja az egész helység, valamennyi keresztül -utazó s estefelé a világ minden gyönyörűségeért nem merne senki a -hirhedett vendéglő felé közelíteni.» - -Bertalan megértve ezeket a szép dolgokat, kiment az erdőre, kikeresett -egy szép hüvelykujjnyi vastagságú somfát, nagy bunkóval a végén, azt -megfaragta botnak s este levén, visszasétált megint a faluba; bement a -vendégfogadóba, a botot megtámasztotta az ajtó mellé s benyitva -Kalaposékhoz, jó estét kivánt nekik, s azt mondta, hogy ő most itt marad -náluk vacsorára. - -Azok örömmel fogadták; a szép Juliska asztalt terített, felhozta aszalt -gyümölcseit, mézét és a méznél is édesebb mosolygását adta mellé; a -tiszteletes úr vidám regéket beszélt nekik, ők pedig hallgatták; még -János is jó kedvű kezdett lenni utoljára, pedig eleinte nagyon hallgatag -volt. - -A nyájas beszélgetés közben nem is ügyeltek rá, mennyire elmult az idő, -csak azt vették egyszer észre, hogy a nagy kakukkos óra üti már a -tizenegyet. - -Erre az óraütésre észrevehetőleg megdöbbent a két testvér; mindjárt itt -lesz az éjfél, s a kisértet őket is megrémíté. - -Bertalan úgy tett, mintha semmiről sem tudna semmit. - -– Elbeszélgettük az időt. Az én öregeim már alusznak, nem rontom el az -álmukat, itt maradok nálatok az éjszakára, ha van egy üres szobátok. - -Hajh, egy egész sor szoba volt üresen, de a két testvér azért mégis oly -nehéz szívvel nézett egymás szeme közé, mintha rettegnének azon -gondolattól, hogy a kedves ifju is megismerkedjék az ő szomorú házuk -rémeivel. - -Ő azonban oly szivesen kinálkozott, hogy nem lehetett ellene kifogást -tenni. Juliska maga sietett neki ágyat vetni a legtágasabb szobában, -megveregette saját kezecskéivel a szép puha vánkosokat s reszkető -sóhajtással kivánt neki jó éjszakát. - -A fiatal ember, Isten tudja miért? olyan boldog volt, hogy abban az -ágyban feküdhetett. Mennyi édes gondolatja támadt ottan? hova nem vitték -el lelke ábrándjai? Talán édesdeden el is aludt volna, ha egyszerre -valami idegen nesz meg nem zavarta volna ábrándozásai közepett. - -A mellékszobában egyszerre megcsördült valami s egy nehéz sóhajtás -hangzott végig az egész házon. - -Bertalan eloltá a gyertyát; a holdvilág bevilágított az ablakon, annak -kétes világa deríté fel a szoba sötétségét. - -Nemsokára még közelebb hangzott a sóhaj s panaszos hangok töredeztek -elé, nyöszörgő jajgatás, kínos fohászok; a mellékszoba ajtaját elkezdte -valami kaparni; egyszerre felpattant a zár s egy magas, öles fehér alak -állt meg a küszöb alatt. - -Bertalan csendesen nyúlt az ágy mellé támasztott somfa-fütykös után. - -A kisértő rém most lassú, csoszogó léptekkel betipegett a szobába: -hosszú fehér szemfödél takarta be fejtől sarkig; valami csörömpölő -lánczot húzott maga után s ijesztő hangon rebegte: - -«Jaj nekem, jaj! Jaj nekem, jaj! Uram irgalmazz, kegyelmezz!» - -Bertalan hirtelen felugrott az ágyból s rákiálta menydörgő hangon: - -«Ki vagy? mit akarsz?» - -«Jaj neked ember, ne közelíts hozzám»; rebegé kisértetes hangon a rém, s -a mint Bertalan feléje lépett, a hosszú lánczczal nagyot ütött rá. - -A tiszteletes úr sem vette tréfára a dolgot, hanem elkapta a láncz végét -s a somfa suhogóval olyat húzott kettőt-hármat a kisértet úr nyaka közé, -hogy az esze nélkül fordult vissza és futott be a másik szobába, a -honnan előjött. - -Bertalan egy ugrással utolérte; megragadta a nyakát vas marokkal s egy -hatalmas rántással úgy vágta a földhöz, hogy ő kisértetessége -négy-kézláb terült a pallón; akkor leszorítá térdével a földre, megrázta -mellénél fogva hatalmasan s azt kérdé tőle: «no most beszélj, ki vagy?» - -A megszorult kisértet dehogy merte azt mondani, hogy ő ilyen meg amolyan -elkárhozott lélek a pokolból, sőt inkább attól félt, hogy most mindjárt -lelket csinálnak belőle, s igazán a pokolra küldik. - -Egy ideig azon törekedett, hogy kiszabadítsa magát az ifju vas kezei -közül; annyi volt az, mintha valaki a gőzhajó gépeit akarná puszta -kézzel feltartóztatni; Bertalan úgy megkötözé őt saját vaslánczával, -mint egy gyermeket. - -Akkor oda állítá egy szegletbe, meggyújtá a gyertyát s lehúzta a lepedőt -a kisértet fejéről. - -Az ember arcza be volt festve korommal és mészszel szép tarkára. Olyan -volt rá nézve, mint a legeslegszebb ördög, a szeme körül fehér, az orra -fekete és így tarkázva az egész pofa. - -– Ki vagy? Mi neved? kérdé tőle most már csendesebb hangon a lelkész. - -A rém sajátságosan elváltoztatott hangon válaszolt: - -– Kérem szépen, én a Juliska leányasszony szeretője vagyok. Így szoktunk -összejönni, hogy rajta ne kapjanak. - -A kisértetet ezúttal csak az irgalmas Isten kegyelme őrizte attól a -rettenetes pofoncsapástól, a mi a pap tenyerén már utalványozva volt -számára ezért az undok hazugságért. Bertalan legyőzte magában azt az -emberi haragot, a mi e szóra támadt szivében s még egyszer nyugodt -hangon szólt az ismeretlenhez: - -– Egy bűnt kettővel akarsz takargatni. Elébb rossz hírbe hozod a -fogadót, aztán el akarod lopni a legártatlanabb hajadon tiszta -becsületét. Ez hazugság. Azonban folytasd. Mondj még akárhányat, hogy ki -fia vagy: én elhallgatom; de a míg azt mondom rá: ez hazugság volt, -addig el nem bocsátalak. Ki vagy hát? - -A megnyomorított gonosz lélek nagyot fohászkodott erre a vigasztalásra s -más hangon kezdett beszélni. - -– Megkhövetem, thiszteletes uram. Nem vagyok én senki egyéb, mint a -zsidó khocsmáros a szomszéd faluból. Azért thettem ezt, hogy a -vendégeket elijeszszem innen. - -– Ez megint hazugság! szólt a lelkész. A szomszéd kocsmáros derék, -becsületes ember, nem vetemedik ilyen dolgokra. Mondj mást. Ki fia vagy? - -A kisértet most már mérgesen felelt. - -– Én vagyok az ispán, a ki lelke van! - -– Hm. Ez úgy látszik, hogy reggelig itt akar hazudni, monda a pap. No -majd végit szakítom én ennek egyszerre. Mindjárt megtudom én, hogy ki -vagy jámbor lélek? - -Azzal megfogta az árva lelket, oda vitte a mosdó tálhoz, melyben -reggelre el volt készítve a víz; a nyavalyás bekent pofáját minden -kapálozás daczára beledugta a vízbe s egy darab szappannal lemosta róla -a kormot és meszet szépen, meg is törölgette azután a kendővel. - -Az utolsó szava igaz volt a kisértetnek. Csakugyan ő volt az ispán. - -Olyanforma kicsapott ispán, a kit minden tisztességes helyről -elkergettek, a kit sehová be nem fogadtak, a kivel semmi uradalmi tiszt -nem akart együtt szolgálni, s a ki utoljára egyik úrtól a másikhoz -tolakodott, s engedte magát mindenféle szolgálatra felhasználni, s föl -sem vette, ha innen-onnan kikergették és viselte az ispán nevet -valamennyi pályatársa méltó botránkozására. - -A tiszteletes úr leöblíté a kezeit ezen csúnya foglalatosság után, s meg -is törülgeté szépen. - -– Bögöly uram, szólt azután, minthogy már megismertük egymást, jelentem, -hogy én egy kézzel sem fogok kegyelmedhez többet nyúlni. - -Ennek Bögöly uram csak örült. - -Hanem a lelkész ezt mondván, a somfa-suhogót a hóna alá vette, a miből -megint Bögöly uram azt a siralmas következtetést kezdte húzni, hogy -kézzel nem akar hozzá nyúlni, hanem bottal. - -– Azt mondom most kegyelmednek, hogy mondjon el énnekem mindent szép -szerével: miért csinálta ez alakoskodást? ki kérte fel rá? és mit akart -az által elérni? Ha szépen megvall mindent, szó nélkül eleresztem; ha -pedig hazudni talál, látja ezt a somfa botot: először ezt a hátán -összetöröm; másodszor a hívek előtt vasárnap meg fogom inteni; -harmadszor a vármegyére feladom és becsukatom, és negyedszer a nagyságos -úr is el fogja csapni. - -Bögöly uram saját ábrázatjában lévén, nyájasan kezdett beszélni. - -– Ereszszen el, tiszteletes uram. Úgy segéljen mindent elmondok az -utolsó szóig, s forduljak fel, ha egyet hazudok. A nagyságos úrtól ugyan -épen nem félek, a mint majd megtetszik érteni, a vármegye tömlöczétől -sem; nem olyan rossz hely az, mint gondolják; hanem azt nem szeretném, -hogy a tiszteletes úr kiprédikáljon; a somfabotjából pedig már elég -volt, a mit kóstolóba kaptam. Hanem kérem, vegye le a kezemről ezt a -lánczot, mert szorít. - -Bertalan leoldá a lánczot foglya kezeiről, s azután szorgalmasan bezárta -az ajtókat, s a kulcsokat zsebébe tette. - -Bögöly uram látta, hogy nincs merre elszaladni, s rászánta magát, hogy -elmondja a kis történetecskét. - -– Hát biz engem, tiszteletes uram, erre a kis tréfára, a miért olyan -szépen kifizetett: mondhatom, hatalmasat ütött a hátamra vagy hármat – -az ember fel sem tenné az ilyen pap féléről – hát erre engem egyenesen -az ifju nagyságos úr biztatott fel. - -Bertalan láthatólag megdöbbent e szóra. - -Bögöly uram észrevette e megdöbbenést s hajlandó volt azt a maga javára -magyarázni s most már egész bizalmassággal kezde a lelkészhez beszélni, -mintha csak valami vidám tréfás adomáról volna a szó. - -– De most csak igazat mondtam. Az ifju nagyságos úr megharagudott a -vendéglősre, mert az pimaszul bánt vele, azért, hogy az ifju úr Juliska -leányasszonynyal tréfálni méltóztatott egyszer-másszor. Az úrfi azt -akarta, hogy majd így megtöri a bolond kevély ember büszkeségét; nem ám -egyebet. Azt a világért sem akarta, hogy koldussá tegye e tréfa által, -hanem csak azt, hogy ha majd egyszer a vendégek egészen elszoknak a -fogadótól: a kocsmáros maga menjen hozzá könyörögni és akkor az úrfi -újra fel akarta őt segíteni. - -Az ifju lelkész keble úgy elszorult e szavakra. - -– Tovább, csak tovább. - -– Bizony, tiszteletes uram, a nagyságos úrfi az ilyenekben nem kíméli a -pénzt, bolondja a fehérnépnek. A minap is egy molnár leányávali -ismeretsége tízezer forintjába került. Azt kidobni annyi neki, mint a -semmi. Elhigyje, tiszteletes uram, ha esze volna a kocsmárosnak, az a -kastély az övé lehetne. Hanem hát Kalapos uram bolond ember. Nagy -bolond. Nem látja a hasznát. - -– Hallgasson ön; ne beszéljen többet! szólt a lelkész undorodva, s -sietett kinyitni az utczára nyiló ablakot. Távozzék. Itt ez ablakon -kiugorhat. A lánczot és a lepedőt hagyja itt. Ha azt akarja, hogy én el -ne mondjam a valót, siessen önmaga mindenkinek elbeszélni, hogy a -kisértetet én kiugrattam e házból. Gondoljon ki valamit, az az ön dolga. -Én tréfából sem hazudom. Ha ez a hir két nap alatt úgy el nem lesz -terjedve a környékben, mint az a másik, a mit szintén ön költött, én -kibeszélem a tényt és előmutatom a kisértettől elvett gúnyát, a min az -urasági czímer is rajta van. Most elmehet ön. - -Bögöly uram kapott az ajánlaton. Váltig azt hitte ugyan, hogy a pap még -akar egy párt ütni a hátára, s majd csak akkor áll azzal elő, mikor ő -félig kinn lesz az ablakon; hanem a mikor azután tapasztalá, hogy biz a -tiszteletes úr békével engedi őt kimászni a nyiláson, megszállta az -érzékenység, még egyszer visszadugta a fejét az ablakon s odasúgott: - -– Tiszteletes uram. Én nem akarom Kalaposék veszedelmét. Mondja meg -annak az embernek, hogy ne bolondozzon az úrfival. Az úrfi hóbortos -ember; ha azt egyszer magára haragítja, az majd meglássa, még -felgyujtatja a kocsmáját. Nyugodalmas jó éjszakát kivánok. - -Nyugodalmas jó éjszakát! Oh ez gonosz éjszaka volt Bertalannak. -Órahosszat járkált alá és fel a szobában, és ezer meg ezer gondolat űzte -egymást lelkében; gyertyája fenékig leégett, az is sötétben hagyta, -lefeküdt az ágyba: az álom ott is kerülte szemeit. Oh ez a harcz az égi -őrszellem terhes küzdelme volt a hatalmas csábítóval egy veszendő -lélekért. - -Senki sem véd meg ilyen veszedelemben, egyedül az igaz Isten és az igaz -Isten úgy véd meg, hogy ád törhetlen erényt és tiszta szivet annak, a -kit kisérteni enged. - -– Adj, uram Istenem, erős lelket a szegénynek. - -A lelkész imára kulcsolt kezeit ajkához emelve fordult a fal felé, s így -imádkozva lepte meg az álom. - -Három fal választotta el attól, kiért oly buzgón imádkozott, az pedig -épen úgy aludt az Úr kezeiben, miként ő; tán kezei épen úgy imára -kulcsolva, ajkaihoz emelve, fejével ő felé fordulva, ajkaival felé -sóhajtva, s bár három fal volt közöttük, lelkeik megtalálták egymást -azokon keresztül is s úgy beszélgettek egymással, mintha arczaik egymás -mellett feküdnének. - -Mindkettő egymásról álmodott és reggel egyik sem merte azt a másiknak -megvallani. - -Bertalan reggel tudatá Kalapossal az éjszaka történt dolgokat. A -kisértettől megszabadult a ház tája, de annál nagyobb lett a kisértet -benn a házban. - -Nem a vendéglő híre, hanem a család becsülete, a tiszta erény van most -fenyegetve. - -Jól őrizkedni kell. - -Kalapos nem engedte többé hugát soha kijárni a helységbe; nem engedte a -vendégekkel foglalkozni; inkább maga végzett mindent; ha kérdezősködtek -felőle, azt mondta: nincs itthon. - -Szegény leány olyan életet élt, mint egy elitélt rab és nem tudta, hogy -miért? - -Egyetlen öröme volt, mikor vasárnaponkint a templomba mehetett. - -Ti nagyvárosok elkényeztetett szülöttei, nem is sejtitek azt, micsoda -öröme van szegény falusi embernek a templomban? - -Ti nektek van operaházatok, táncztermetek: titeket hirhedett énekesnők, -zenehősök, szemfényvesztők mulattatnak; ti arról szoktatok előre -beszélni, mikor kerül szinpadra ez meg amaz új dalmű, mikor lép fel egy -világhódító tánczosné, mikor lesznek a várt hangversenyek, az -előkészített dalidók? – Ott künn pedig az együgyű népnek csak egy öröme -van: ki fog jövő vasárnap prédikálni? az öreg tisztelendő-e, vagy az -ifju tiszteletes? megint olyan szép beszédet tart-e, mint ma egy hete? -megint fognak-e annyit sírni a hallgatók, és olyan könnyebbült szívvel -fognak-e ismét hazatérni utána? és azután este, midőn kiülnek a kapuk -alá, úgy elmondogatják azt egymásnak: ki mire emlékezik belőle? semmi, -egy szó el nem veszett abból, mind megtartották magukban. - -Soha egy vasárnapot el nem mulasztott Juliska, melyen Bertalan beszédeit -hallhatá; a míg csak szólt, szemeit le nem vette róla; minden szavát -elfoglalta magának, és az volt rá nézve a legnagyobb gyönyörűség. - -Bertalan valami oly földön túli lény volt szemei előtt, a kit szeretünk -a közelítés reménye nélkül, a kit szivünk magáénak vall, a ki lelkünket -igazgatja és a ki iránt egy földi gondolatunk nincsen. - -Az ábrándozó leányka örömnapjai közé számítá a vasárnapokat, s úgy -tetszék neki, mintha olyankor minden ember arcza egészen másforma volna, -sokkal kedvesebb és igazabb, mint egyéb napon. - -A kisértet-űzés utáni vasárnapon ismét Bertalanon volt a sor a szent -beszédet tartani, s szokás szerint megtelt az egyház minden padja; még -az az egy is, mely különben üresen szokott állani: az urasági szék. - -Az öreg kegyes Endreffy készítteté azt magának, hogy midőn itt nyaral, -ünnepnapokon onnan hallgassa a buzgóság szavait; a nép úgy szerette őt -ott megpillantani, buzgó ősmagyar arczával és ihletten lépett nyomába, -midőn a köznéppel egy sorban megindult elfogadni az Úr vacsorájának -kelyhét. - -Ezúttal nem az öreg úr ült ott, hanem az ifju; és még valami fővárosi -piperkőcz. - -Az ülőhelyek olyan formán voltak rendezve, hogy egyik oldalon a szószék -mellett voltak a férfiak padjai, másikon a nőké, az urasági ülőhely e -kettő között, épen a szószékkel és az Úr asztalával szemben. - -Talán imádkozni, talán énekelni, talán az Úrnak áldozni jött ide a két -ifju gavallér? - -Igenis: azért jöttek, hogy itt egy csomóban megláthassák a vidék -szépségeit; a rézpataki hölgyek mind híresek voltak kitünő szépségükről. -Itt volt Juliska is; ott kellett ülnie az urasági szék mellett, csaknem -szomszédságban az úrfival. Endreffy úr nem láthatta őt másutt, mint a -templomban, mert a leány csak ide járt látogatóba; tehát felkereste őt a -templomban és mosolygott mikor őt meglátta, hogy a leány mélyen -elpirulva kényszerült szemeit lesütni előtte. - -Az ének megzendült, a hívek ájtatos hangja egy harmoniába vegyülve -szállt fel az ég felé: az úrfiak is jól tudták, hogy kell az embernek -magát a templomban viselni; megtanulták otthon a balletben. -Beszélgettek, nevetgéltek egymás között; Endreffy egészen áthajolt -Juliskához s suttogott hozzá mindenféle édes szavakat, a miktől az -ártatlan gyermek arcza égni látszott. - -És a hívek mindezt látták és szíveikben romlás volt és botránkozás ezt -látni, maga a vendéglős is kénytelen volt azt elnézni, hisz az Isten -házában megszólalni nem szabad. - -A helyzet valóban jól volt kiválasztva. Sem a leányka nem futhatott el a -csábító szavak elől, sem goromba bátyja nem jöhetett segélyére. Erre -való az Isten háza. - -Az ének elhangzott; – az ifju lelkész csendes léptekkel fölment a -szószékbe: ihlett, méltóságteljes arczczal megállt azon a helyen, a -melyről elmondhatni: «rettenetes hely ez; e kisded ölnyi tér senkié: -egyedül az úr Istené». - -Az imádság alatt még volt az úrfinak valami suttogni valója: valami -vidám enyelgő beszéd; csak az amenre hallgatott el kissé s akkor azt a -boszantó félszemüveget szeme elé csiptetve, úgy kezdett a lelkészre -nézni, mintha az valami híres komédiás volna. - -A lelkész pedig felnyitá a szent bibliát és felolvasá az alapigéket, a -hogy azok meg vannak irva Máté evangelioma XXI. részének 13-ik versében: - -«Az én házam imádkozásnak háza; ti pedig tevétek azt latrok -barlangjává!» - -Az egész gyülekezeten egy hideg borzongás futott végig e szavak után, – -mindenki előre érzé, hogy ez rettenetes tanítás lesz… - -Endreffy is elsápadt e szókra és nem tudott többé mosolygani, -bármennyire erőltette. Oly csendesség támadt, hogy a lélekzetvételt -lehete hallani. - -E földöntúli csendben, mint a pusztában harsogó Isten haragjának szava, -zendült meg a lelkész lélekrázó hatalmas beszéde: - -«Ez a ház imádkozásnak háza, hova a nagyok magukat Isten előtt -megalázni, a kicsinyek Istenhez felemelkedni jönnek, hová a bűnösök -vétkeikért bocsánatot kérni, ellenségek kibékülni, világi örömöktől -megcsömörlött szivek égi malasztot keresni járulnak, hol a porba leborul -mindenki, mert tudja, hogy por és hamu minden, a mi a porból támadott… -Ki volna olyan merész, hogy elfelejtené, miszerint ez a ház minden -palotánál felségesebb palota és ennek ura minden uraknál hatalmasabb Úr, -a ki előtt a koldusok és a királyok egyenlők? Ki volna oly merész, hogy -szive legbűnösebb gondolatjait e helyre behozza, s mutogassa Isten arcza -előtt lelke fekélyeit? Ki volna oly merész, hogy e rettenetes házban, -mely az Úr temploma, emberek megrontására, ártatlan szivek megejtésére, -a kárhozat útjaira ne átallana gondolni; a ki ide jönne, adni és venni -eladó portékát és alkudni azokra, a mik pénzért nem eladók…» - -Az egész gyülekezet ámultan tekinte fel a csudálatos bátorságtól -átihletett szónokra, és senki sem mert az úri székek felé pillantani. -Rettegés volt arra gondolni, hogy a föld hatalmasai ime meg vagynak -fogva saját csapdájukban, ime bejövének a templomba, hogy -megszentségtelenítsék azt és ime támadt egy bátor szolgája Istennek, a -ki megostorozza őket ott az egész nép előtt, és nem szabadulhatnak a -keresett büntetés elől, mert a templom nem komédiaház, a honnan akkor -mehet el valaki, a mikor nem tetszik neki az előadás. - -Végig kellett nekik hallgatniok az egész történetet; minő bűnök terhe -alatt romlott meg az ős Jeruzsálem, hogy vétkeztek a phariseusok, a nép -előkelői, künn és benn az Úrnak templomában, hogy tolakodtak be a szent -csarnokokba kalmárok és kufárok, áldozatra vitt bárányokat, galambokat -árulva, és hogy jelent meg közöttük ama világrendítő szellem, a kinek -neve Messiás, és korbácsot fonva kötélből, kiűzte őket az Úrnak -templomából. - -«El innen veletek, az én Uramnak tornáczaiból, ti szentségtörők, -Istentkisértők, lélekbotránkoztatók, itt nem adnak és vesznek galambokat -és bárányokat!» - -Mi fog most történni? - -Ezzel a kérdéssel tépelődve tért haza minden ember a templomból. - -– Mit cselekedtél uram? szólt remegve a vendéglős a lelkésznek, midőn a -templom udvarán találkozának. - -– Igazságot szolgáltattam az Isten nevének, viszonzá ez szilárdul. - -Az öreg tiszteletes úr azonban annál jobban megijedt, midőn a szörnyű -hírt megvitték neki. Ott hagyta az ételt ebéd közepén, s futott fel a -kastélyba az ifju földesúrhoz; és elkezdé magát menteni előtte, hogy ő -nem oka az egész rettentő esetnek, sőt legkisebb tudomása sincsen róla; -ellenben rajta leend, hogy ez iszonyú kihágás példásan és az elkövetett -sérelemhez arányosan megbüntettessék. - -Az ifju Endreffy hideg képet csinált a beszédhez. - -Azt mondta, hogy nem tudja miről van szó? A káplán úr igen szép beszédet -tartott ő előtte, s ő már küldött is neki két darab aranyat kegyúri -elismeréseül. - -Az öreg úrnak torkán akadt a szó ezek hallatára. - -Hát még mikor megtudta, hogy Bertalan a két aranyat a szegények -perselyébe vetette! - -Ez veszedelmes ember, ez magasra emel a fejét, ez nyakára ül a -hatalmasoknak, s pásztorbotjával nemcsak juhait tudja őrzeni, de az -oroszlánt is megkergeti, miként egykor Dávid: ennek nem szabad itt -maradni. - -Alig várhatta a beközelgő egyházkerületi gyűlést, hogy ott az egybegyűlt -vének és tekintélyesek előtt elmondhassa, minő «egyszarvú» kezd támadni -Bethelnek kapuin belől; a ki ha le nem töretik ideje korán, megöklel -sokakat, a kik eddig azt hitték, hogy az ő bőrük sérthetetlen! - -Elő is adá e panaszát egész rettentő mivoltában. Jelen volt az öreg -Endreffy is, a vallás hívei közt legtekintélyesebb férfi, az elmondott -kihágásnak az ő szívét kellett legjobban elkeseríteni, mert a bántalom -az ő fiát érte. - -A mint az öreg tiszteletes leült, utána mindjárt föl is kelt Endreffy s -azt mondá az előadottakra: - -«Az ifju segédlelkész a midőn azt tevé, a mit tett, teljesíté az ő -magasztos kötelességét, a mire Isten által elhivatott; mert azért -adattak az Isten szolgáinak ajkaira az Úrnak vigasztaló és ostorozó -igéi, hogy a szenvedőket megenyhítsék, a bántókat pedig megfenyítsék, és -ne válogassanak a nagyokban és kicsinyekben; és ha én magam nem csak egy -megyének volnék főispánja, hanem egy országnak volnék is a királya, és -megbántanám azt, a mit Isten szentnek hagyott, és ezért engemet, vén -embert, az Isten szolgáinak legcsekélyebbike, legfiatalabbika, -megfeddne: meg fognám hajtani fejemet, és azt mondanám: uram, helyesen -cselekedtél, folytasd tovább! Mert nemcsak az a kötelessége a jó papnak, -hogy az embert megkeresztelje, midőn megszületik s eltemesse, midőn -meghal, hanem hogy vezesse is az igaz úton, a míg él. Midőn pedig a pap -kezében tartja az evangyéliomot, akkor tegye lába alá a földet és ne -ismerjen azon nagyobb urat, mint az Úr Jézus Krisztust! A rézpataki -káplán így cselekvék. Azért ő dicséretet érdemel.» - -Az ősz patriarchalis főnemes így beszélt; és csak addig, míg az ilyen -jellemek ki nem vesznek, maradhat meg szilárdul a hit! - -Az öreg tiszteletes e nem várt kudarczot annyira lelkére vette, hogy még -az nap este megütötte féltestét a szél és három nap mulva meghalt. - -Még azon az ülésen új papot választának a rézpatakiak; a legelső -szavazat, mely Bertalannak jutott, az ősz Endreffyé volt. Csaknem -egyhangúlag választatott el rendes lelkészül. - -A kik szerették az ifju lelkészt és jellemét becsülni tudták, azok -örültek neki, hogy ama fontos álláson őt erősíthették meg; a kiket pedig -aggódtatott az ifju tüzes elhatározottsága, azokra nézve megnyugtató -volt őt olyan világvégi messzeségbe kitolva tudni, a honnan nem -háboríthatja meg a dolgok régi háromszegletű állását. - -Rézpatakán nagy volt az öröm e hírre, mert bár régi papjukat becsülték, -s halálát megtisztelték, de az ifju iránt valódi elragadó szeretettel -voltak. - -Ah ez egészen más ember volt. Ez eljárt házrul házra, tudakozódott a -hívek bajáról s tudott tanácsot adni a világon mindenre, lelki és testi -bajokban. Tudott gyógyítani apró kis mákszemnyi labdacsokkal, azután meg -hideg vízzel; minden fűben, fában ismert gyógyító erőket; még a -szántásban, vetésben is tudott a gazdának jó tanácsot adni s az -időjárást jobban eltalálta napokkal előre, mint a kalendárium; nem volt -elég, hogy a templomban prédikált nekik, hanem esténként összegyűjté -őket a falu házánál s beszélt előttük, vagy olvasott okos könyvekből -tanulságos történeteket derék hazafiak tetteiről, az ipar és találmányok -csodáiról; úgy hallgatták, a mit aranyos szájával beszélt, hogy minden -csapszék üres maradt miatta. A mióta ő volt a faluban, nem volt -viszálkodás házas társak között, nem mentek pörlekedő felek a biróhoz, -nem került verekedésért senki a vármegye tömlöczébe; ő azt mind ki tudta -egyenlíteni, békíteni szép szóval és néha erős szóval, hogy nem lehetett -ellene cselekedni. - -Már az is milyen szép volt tőle, a hogy a megholt tiszteletes nénjével -bánt, a ki vénségére egészen elhagyatva maradt. Míg az öreg úr élt, -Bertalan egyebet sem hallott, mint örökös felpanaszlását a megevett -kenyérnek, a paplakon hiába elfoglalt szobának; nem volt napja, melyen -Czenczi néni békével engedte volna elkölteni ebédjét s nyugodtan bevárni -az álmot szegényes ágyában; pedig hiszen mindent megtett a kedvéért, még -fát is vágott, ha nem volt. És most, midőn egyszerre ő lett úr a -lelkészi háznál, Czenczi néninek pedig semmi joga sem volt ott lenni, -akkor Bertalan úr azt mondá a mindenkitől elhagyatottnak, hogy csak -maradjon ezentúl annál a háznál és pedig legyen ezentúl is övé abban a -legjobb hely; és úgy viselte gondját, úgy tűrte annak gyöngeségeit, még -fát is épen úgy vágott számára, mintha most is ő volna nála -kegyelemkenyéren, és nem megfordítva. Sőt azt is kimondá a fiatal -lelkész, hogy ha ő valaha meg találna házasodni, annak a nőnek, a kit ő -e házhoz hozand, épen úgy kell tisztelni az öreget, mintha tulajdon édes -anyja volna. - -Hiszen ezt könnyű is volt neki megigérni. - -Mikor ő arra gondolt, hogy e csendes falak között egykor kedvesebb -hangok is fognak otthonosulni, s a szelíd magányt a boldogság képei -elevenítik fel, olyankor csak egy arcz állt mindig előtte, annak az -ártatlan leánykának arcza, a kinek szivében semmi sincs még, mint -ártatlan vonzalom, és lemondani tudás azokért, kiket szeretünk. - -Az ifju tiszteletes ez idő óta csaknem mindennapos volt Kalaposék -házánál. Ő is szívesen ment oda, ott is szívesen látták; nevezték a jó -indulatot barátságnak, hálának, szívességnek, pártfogásnak, pedig -utoljára is szerelem volt az, és maguk sem vették észre, hogyan jött? - -Nem mondogatták, nem beszéltek róla, hogy egymást szeretik, de tudták -azért igen jól, mint ahogy szokta tudni minden ember, ahogy kiolvassa -egymás szeméből és nem kérdezősködik felőle. - -Hiszen nem is állt semmi ellent óhajtásaiknak. Egymáshoz illettek; a -szép Juliskából igen jámbor tisztelendő asszony leendett s Bertalan is -megérdemelte, hogy a környék legszebb lánya az ő párja legyen. - -Nem is volt már egyébre gondja, mint a kisded paplakot kicsinosítani; -tisztességes butorokról gondoskodott, mik majd a háztartáshoz -szükségesek lesznek, s a kertben komlólugast nevelt s ha beszélt róla, -azt is oda mondá, milyen szép lesz ott naplementekor dolgozgatni. A -leányka mosolygott és sóhajtott rá, hisz azt a kis lugast ő is látta már -és ő is gondolt arra, hogy két szék egy kis asztal mellett milyen szépen -elfér abban; a férj ott irdogálhat, míg a nő kézi munkáját folytatja, s -ha fölnéznek munkájokból, egymással találkoznak szemeik. Ő is gondolt -ezekre a szép naplementi órákra a kis komlólugasban. - -Egyszer egész este volt már, hogy Bertalan a fogadós lakát elhagyta; a -holdvilág szépen világolt, a faluban minden aludt már, s ő szép -csendesen ment végig a hallgatag utczán, tele édes gondolatokkal. -Szokásuk a szerelmeseknek, hogy szeretnek hátratekintgetni: hogy csak -legalább azt a házat megláthassák, a melyben kedvesüket hagyták. Más -ember nem érti ezt, a szerelmesek sem értik, de azért mégis csak úgy -van. Bertalan négyszer-ötször is visszatekintett arra a nagy, hegyes -tetejű házra, azokkal a magas fehér kéményekkel, pedig ugyan nem volt -semmi nézni való rajta. - -A mint ismét visszapillant rá: úgy tetszék neki, mintha a ház tetején, a -legszélső kémény mellett, egy emberalakot látna állani. A holdvilág -egyenesen onnan sütött s tisztán kivehető volt az alak. Csak egy -pillanatig állt azonban ott, azután ismét eltünt. - -Bertalan megdöbbenve állt meg, s azután hirtelen sietett vissza a -fogadóhoz. - -Ott csendes volt minden; a kutyák aludtak a tornácz alatt, semmi nesz -sem hallatszott. Körülkerülte a házat, bejárta a szérüskertet, -betekintett az istállókba. A cselédek mind aludtak, egyet felköltött -közülök s kérdezé tőle, hogy ki járkál ilyenkor a padláson? Az azt -felelte, hogy nem járhat ott senki, mert az zárva van. Bizonyosan a páva -repült fel. - -Végre maga is azt kezdte hinni, hogy szemei kápráztak, s nem akarva -zavarni a háziak nyugalmát, haza ment. - -Otthon nem jött álom szemeire; eszébe jutott mindenféle aggasztó -gondolat, azokon eltöprenkedett sokáig, le sem vetkőzött, csak úgy dűlt -le egy padra, s nézte, mint megy le lassankint a holdvilág a hegyek -mögé, hogy ereszkednek bele a távol ormok fenyőfái fényes tányérjába, -mintha szakálla nőne neki; azután egy keskeny felhő áll keresztül eléje, -mintha szemöldöke volna; utoljára semmi sem marad belőle és sötét lesz; -ebben a sötétben elaludt. - -Mélyen, igen mélyen aludt; talán nehéz álma is volt; de azért mégis -meghallá azt a hangot, a mi az álmodókat oly irtózatosan szokta -egyszerre felriasztani: a félrevert harangkongást. - -«Tűz van!» - -Egy percz alatt talpon volt. - -Fényes világosság tölté el szobáját; nem a szelíd hold ábrándos világa -többé, hanem az a borzasztó vérveres világosság, a mit az ég boltozata -ver vissza a földről rásütő fény miatt. - -«Tűz van!» - -Bertalan hajadon fővel rohant ki a házból. Még akkor senki sem volt künn -az utczán, csak az éji őr kiáltozott végig rohanva a falun: tűz! tűz! -tűz! - -A fogadó égett. - -Égett valamennyi épülete egyszerre; az aklok, az istállók, a pajta. Mind -egy lángba volt borulva az egész. - -A lelkész legelső volt az égő ház udvarán. Ott rémületes volt a zavar; -álmaikból felriadt cselédek szaladgáltak fel s alá; nem tudva, mihez -kezdjenek? A félszerben volt a tűzi fecskendő, de az senkinek sem jutott -eszébe, a helyett minden ember azzal a haszontalan munkával fáradozott, -hogy az istállóba zárt állatokat szabadítsa meg, a mi rendesen sohasem -szokott sikerülni. Az ökrök megbőszülnek ilyenkor s nem engedik magukhoz -közel menni az embert, hogy kötőfékjeiket elvagdalja; a juhohat pedig a -mint nagy erőfeszítéssel kiterelték az akolból, a tűz láttára újra -megint befutottak az akolba, átugorva az esztrengán. Maga a fogadós -kétségbe volt esve. - -Bertalan, a mint megjelent, egyszerre szilárd hangon kiáltá az -embereknek: - -– Huzzátok ki a fecskendőt! Vödrökkel a kúthoz! - -Azzal maga sietett betörni a félszer ajtaját, melynek a kulcsát most -senki sem találta, kihuzatta a fecskendőt, maga felugrott a tetejére, s -a szivattyuhoz parancsolva az embereket, neki irányzá a vízsugárt a -legfenyegetőbb helynek. - -– Ott kell oltani, a merre a tűz terjed! - -Az érkező nép, a mint papját meglátta a veszély közepett, erős -buzgalommal sietett segíteni. - -Az oltás igen nehéz volt, mert a szél mind az udvarba verte le a füstöt -és sziporkát, de azért a lelkész megállt a maga helyén, mint a ki a -pokol tekintetétől sem retteg. - -A fogadós egészen elveszté az eszét. Nem látott, nem hallott semmit, -csak azt kiabálta: a «lovaim, a lovaim!» - -Négy szép kocsilova volt, azokon volt minden gondolatja; a lovak az -istállóban voltak s nem engedtek magukhoz embert közelíteni; a ki el -akarta őket szabadítani, azt mind kegyetlenül összerugdalták. Utoljára a -fogadós maga rohant értük és azt mondta, hogy benn ég velük, vagy -kiszabadítja őket. - -És úgy látszott, hogy nem is akar felhagyni szándékával, mert semmi -hívásra, könyörgésre nem jön vissza. - -Pedig, a míg ott küzködik a neki vadult lovakkal, az alatt az istálló -tetejébe is belekapott a láng s bizonyosan benn fog égni. - -– Fejszét ide! kiálta a lelkész, hirtelen leugorva a fecskendőről, mely -csekély védelem volt e veszély ellen; egy ember álljon ide a -fecskendőhöz! - -Azzal felkapva egy fejszét, hirtelen felkapaszkodott az istálló tetejére -s elkezdé arról sebesen verni le a zsindelyeket. E bátor példától -felbúzdítva, több merész férfi rohant utána az istálló tetejére, s -nehány percz alatt leverték azt onnan tisztára. A biró maga állt a -fecskendőnél s a vízsugárral mindenütt a lelkészt környezte a lángok -között, hogy azok meg ne illethessék az Úrnak felszentelt szolgáját. - -A fogadós, látva, hogy paripái meg vannak mentve, kijött az akolból s -azután térdre esett a lelkész előtt és kezeit csókolta neki. Ekkor -villant egy borzasztó gondolat Bertalan lelkén keresztül. - -– Hát Julcsa hol van? - -A fogadós mereven bámult rá. - -– Hol van testvéred? - -Ki tud rá felelni? Ki látta őt ebben a zavarban? Hová lett? Van-e -valaki, a ki hírt tud felőle mondani? - -– Talán a házban maradt! - -– Ne mondd ki ezt a szót! Abban a házban, mely már lángokba van borulva. -Nem látta őt senki megmenekülni? - -Senki; – senki. - -A ház pedig köröskörül égett már, csak úgy hullott róla a zsarátnak, -mint mikor napsütéskor olvad a háztetőn a hó; némely ablakon keresztül -is tódultak ki már azok a csapkodó lángnyelvek; a pitvar lépcsői is -égtek, s az ajtón keresztül szürődött kifelé az a lomha zsiros füst. Ki -merne oda bemenni? - -A fogadós képéből kikelve rohant végig a folyosón, be akart egyenesen -törni. A lelkész megragadta őt kezénél fogva. - -– Őrült vagy-e? Mit akarsz? - -– Felkeresem őt! lihegé az. - -– Azt megteszem én. Tartsátok vissza, hogy ne jőjjön utánam, szólt a -mellette állóknak. Mártsatok egy pokróczot, vagy bundát vízbe; én jobban -értem ezt. Ez ott veszne vele együtt. Ne eresszétek utánam. - -A vízbemártott bundát hirtelen odahozták a lelkésznek. Nem iparkodott őt -senki lebeszélni szándékáról. Hittek benne, hogy őt oltalmazni fogja -valami magasabb kéz. - -Egy pillanat még. A lelkész feltekinte az égre és sóhajta halkan: «én -Istenem segíts!» - -Azzal feje elé tartá a vizes bundát s berohant a szemközt süvöltő lángok -közé. - -«Isten legyen az ő oltalma!» - -E perczben minden ember csak oda nézett; a fecskendő sugára az ajtó -környezetére omlott folyvást, olykor besüvöltve a nyitott ajtón -keresztül a halálos füst közé; gyönge öreg emberek levették süvegeiket -összetett kezeik közé s imádkozni kezdtek: a lélekzet elállt minden -ajkon… Vajjon vissza fog-e jönni? - -Elmult egy, két, három percz;… a lelkész még sem jött vissza. Akkor -egyszerre nagy ropogással összeomlott a ház eleje, a tüzes gerendák -eltemették a küszöböt. - -A nép ajkán az elszörnyedés végtelen szava hangzott, a mi egy pillanat -múlva ismét a legnagyobb meglepetés örömkiáltásába ment által: a lelkész -alakja fenn a legmagasabb tűzfalon látszott meg, és ölében az alélt -leányka. - -Isten járt vele ott a magasban! Az omladozó kövek megálltak, midőn rájuk -lépett, az égő gerendák kikerülték őt esésükben, a láng ártalmatlanul -csapott el fedetlen feje fölött; úgy lépdelt egyik kőről a másikra, -félrehárítva izmos kézzel az izzó gerendákat; végre a ház kiálló ormához -ért szerencsésen, ott hirtelen megragadta jobb kezével a falból kiálló -kapocsvasat, baljával magához szorítá az alélt leánykát s egy bátor -szökéssel leugrott a földre onnan a magasból. Valami jó angyal vigyázott -reá, hogy lábait meg ne üsse. - -A bámuló nép érzelemtől elragadtatva rohant oda hozzá s összetapogatá -kezeit, homlokát, nem sértették-e meg a lángok? Semmi baja sem történt; -az a hatalmas Úr, a ki Sidrachot és társait megtartá az égő kemenczében, -betakarta őt szárnyaival s megengedé neki, hogy a kit oly nagyon -szeretett, kimentse a tűzhalál kínjai közül. - -Nagyobb tűzpróba volt az ő számukra fenntartva e földön! - -A nép aztán új erővel fogott az oltáshoz, a tüzet elnyomták, nem lett -belőle nagyobb veszedelem. - -A fogadósnak ugyan mindene odaégett, de ő nem törődött most azon, -csakhogy testvére megmenekült. Lovaival sem törődött többé, csak őt -ápolta, leste, hogy mikor szólal meg, ölébe fogta, úgy várta -felocsudását. Éghetett miatta ház és pajta. - -A leányka magához tért; Bertalan meghagyá, hogy vigyék őt lakására, hová -testvérét is elvezette kézen fogva, midőn a tűz elfojtatott. - -Tehát megérte, hogy megoszthatá szállását vele. Megérte, hogy -virraszthatott beteg ágya mellett! a leány sokáig szenvedett, beteg -volt, csak a leggyöngédebb gondnak sikerült őt életben megtartani. - -A fogadós tönkre jutott a tűzveszély által. Nem titkolá Bertalan előtt, -marhái, takarmánya, borai, egész felszerelése oda égett, adóssága is -volt; kilencz, tíz ezer forintnál kevesebb nem mentheté őt a bukástól s -annyi pénzt nehéz az embernek kapni becsületes arczára. - -Azt sem titkolá Bertalan előtt, hogy egy ízben találkozott az ispánnal s -az azt mondta neki, hogy miért nem folyamodik az ifju nagyságos úrhoz? -az bizonyosan megemberelné ennyi pénzig. – De Kalapos János azt felelte -rá, hogy inkább elmegy szolgálni s napszámmal keresi kenyerét, mint hogy -ezt tegye. - -Bertalan elborzadt magában. – Eszébe jutott neki, a mit az ispán akkor -mondott előtte, mikor őt kisértet jártában elfogta. «Vigyázzon magára a -fogadós, mert a kit megharagít, az képes őt felgyujtani!» Ez a gondolat -nagyon megkínozta lelkét, de nem mondta ki soha János előtt. Ismerte -azt, milyen heves ember. Még több veszélyt hozna magára, ha ezt -megtudná. - -Egy napon félrehívta János a lelkészt, hogy valamit mond neki titokban. -Látszott becsületes arczán, hogy valami nagy zavarban van; szemébe sem -mert nézni, s alig tudta, hogy kezdje a dolgot? - -– Julcsának kérője jött. Egy haszonbérlő a szomszéd helységből, -Tollvárról; adj tanácsot, mit cselekedjem? - -– Kérdezd testvéredtől; mit felel ő rá? - -A fogadós nehéz verítéket törült le homlokáról. - -– Ő hallgat és sír. És én nem tudom, hogy mit tegyek? Az ember csinos, -derék, komoly ifjunak látszik. Nem lehet rossz gazda, mert nagy -összegekről tud rendelkezni. Szeretnie is kell nagyon a leányt, mert jól -tudja, hogy semmit sem kap vele, mint egy becsületes tiszta szívet, és ő -maga tehetős. Azon órában, melyben Julcsa megesküszik vele, tízezer -forintyi nászajándékot ád neki, és én újra kezdhetném azzal üzletemet s -nehány év mulva hálával téríthetném testvéremnek vissza. Mit tegyek? -szólj, mit cselekedjem? - -Ha a lelkész csak egy szóval mondta volna neki: «küldd el az idegent -házadtól, mert a mit ő kér, az nem a tied többé, hanem az enyim!» János -azt mondta volna rá: «legyen a tied», és maga elment volna szolgálni, -két kézzel keresni kenyerét; de a lelkésznek még egy arczvonása sem -változott e beszéd alatt. Arcza nyugodt volt, szemei könytelenek. - -Elgondolá, hogy az ő boldogsága ime egy hozzá annyira ragaszkodó -becsületes ember romlásába kerülne; aztán minő sors vár egy szegény -lelkész nejére? érdemes-e azért a jóllétről lemondani? A leány később -megbánhatná, hogy a gazdag és a szegény között oly rosszul tudott -választani s minden sóhajtása szemrehányás volna ő rá nézve; aztán -elégszer megtörtént már az, hogy a kik egymást szerették, még sem lettek -egymáséi soha s azért csak megvan a világ. - -– Fogadd el a kérőt. Azt mondá Jánosnak szárazon. - -János sokáig nézett kétkedve a lelkész arczára e szavak után. Ha annak -csak egy vonása elárulta volna azt a kínt, a mibe e szó került neki, ha -csak egy könycsepp jelent volna meg szemében, oda borult volna nyakába -és azt mondta volna: bocsáss meg, hogy kisértettelek! De nem látszott -azon semmi. - -– Csak a leány ne sírna mindig, rebegé János. - -– Eredj és mondd meg neki, hogy ne sírjon: én izentem neki, hogy ne -sírjon. - -Azzal elvált tőle a pap és engedte őt haza menni. - -Másnap násznagyok jöttek Bertalanhoz, bejelenteni előtte, hogy a szép -hajadon leányzót, Kalapos Juliát, nemzetes Korbás Lőrincz haszonbérlő úr -eljegyzé hites társául; a felmentések is kezüknél vannak már, kivánják -az esketést még ma megtartani. - -Tehát Julcsa engedelmes, önfeláldozó testvér volt. Hogy bátyját -megmentse, feláldozta magát. - -A lelkész meghatározá a szertartás óráját s elbocsátá a násznagyokat. - -Azután felvevé papi köntösét, imakönyvét kezébe vette s elment előre a -templomba. Ott bezárkózék; az Úr asztala elé járult és kitárta ott -szivét a minden örömnek és fájdalomnak adója előtt, hogy lássa meg azt a -szenvedést, a mi abban dúlong és adjon neki erőt annak elviselésére. - -Azután valami oly édes megkönnyebbülés szállt lelkére: a honnan kérte a -malasztot, onnan szelid nyugalom szállt fejére alá, leporlott róla -minden, a mi földi, vágyak, szenvedések, bánat és irigység; felül volt -emelve azokon, mint kinek lábai nem járnak többé a földön. - -Most felnyittatá a templomajtót, hogy bejöhessen rajta a nép. - -A nép eljött bámulni a menyasszonyt és a vőlegényt. A leggazdagabb -vőlegényt és a leghalaványabb menyasszonyt, a kit valaha ez oltár előtt -összeeskettek. - -A pap imádkozott az esküvés előtt; bizony, bizony lelke szerint -imádkozott, hogy tegye őket boldoggá az ég; tegye alázatossá a nőt, -kegyelmessé a férjet, hogy ők megszeressék egymást. - -Azután odahivá őket az Úr oltára elé. - -Julcsa nem sírt; de arczának nem volt színe és hangját alig lehetett -hallani. Egyszer iszonyú fájdalommal nézett fel Bertalan arczára, a -midőn ez azt kérdé tőle: «szereted-e azon férfit?» - -Azt felelte rá: «szeretem» és nem szakadt meg bele a szive. - -A pap rájuk adta áldását: szívéből tépte ki azt az áldást, a mit rájuk -adott. - -Azután felült a násznép szekerekre, künn vidám zene harsant meg, a lovak -fején lobogtak a nász-keszkenők, a lakodalmas menet eltávozott a -szomszéd helységbe. - -Kalapos János megkapta sógorától a tízezer forintot s mint szemmel -látható volt, ismét szép rendbe hozta vele gazdaságát, a menyecskének -pedig bizonyosan igen jól mehetett dolga; selyemmel volt szobája -butorozva s hintóban járt, a hogy ezt Czenczi néni nem késett elmondani -Bertalannak. - -János azonban ez óra óta folyvást kerülte a lelkészt, még a templomba -sem járt, hogy szeme ne találkozzék az övével. - -Egyszer mégis nehány hét múlva a lelkész egész váratlanul -összetalálkozott az utczán Juliával. A nő szinte összeroskadt, a midőn -őt meglátta; alig birt állva maradni. Igen rossz színben volt. - -– Mi baja van? kérdé Bertalan. - -– Igen sokat szenvedek, felelt a nő, s azzal elsietett tőle. - -Ettől fogva még jobban kerülte őt János. - -Ismét nehány hét mult el; a midőn egy reggel azzal a hírrel lepte meg -Czenczi néni Bertalant, hogy a fiatal menyecske haza szökött a férjétől. - -Éjnek éjszakáján, gyalog és mezitláb futott el lakásáról, úgy ért haza -félholtan bátyja lakására. - -Bertalan még az nap templomba mentekor találkozott Jánossal, s kérdezé, -hogy mi baj történt a családban? - -János el volt fogódva, megrázta a fejét és azt mondta: - -– Nem szólhatok róla… - -Még az nap este, a mint kis lugasában ült a lelkész, honnan az utczára -lehete látni, egyszerre megdöbbenve veszi észre, hogy egy szekér -kanyarodik be az útrol, melyen világosan megismeré Julcsa férjét. - -Szemeivel kisérte a kocsit; – a mint az a fogadó előtt elhaladt, -egyszerre, mint valami dühös vadállat, rohant ki annak udvaráról János s -megragadta a lovakat, megállítá a kocsit, megkapta őrült dühvel a rajta -ülőt s egy pillanat alatt legázolta azt lábai alá a sárba; csak az -összefutó emberek birták meggátolni, hogy meg nem ölte. - -A megtépett férfit onnan Endreffy kastélyába vitték; Kalapos pedig -bezárta magát szobájába és azt hagyta meg, hogy estig semmi élő -teremtéssel sem akar beszélni. - -Másnap reggel két idegen úr kereste a fogadóst, azt mondták, hogy addig -el nem fognak menni, a míg vele nem beszélnek. - -János kijött eléjük. Az idegen urak gavalléros külsővel birtak; egyik -közülök rögtön előhozta idejövetelük okát, őket a megtámadott -haszonbérlő küldé ide. - -Kalapos gyanusan néze rájok. Vajjon mit akarhatnak tőle? Ha perbe -akarják fogni, miért kezdik így? vagy tán kibékítést, magyarázatokat -akarnak megkisérteni. - -– Ön nemes ember? szólt az egyik idegen Jánoshoz. - -– És ha nem volnék az? - -– Csak maradjunk annál, hogy ön nemes ember; mert a mit önnek ajánlani -fogunk, az csak nemesek között szokásos; nem parasztoknak való. Ön -Korbás urat durva módon megbántotta, ez elégtételt kiván és önnek meg -kell vele verekedni. - -Az urak azt várták, hogy ez a falusi ember majd elsápad ezen ajánlatra s -mennyire elbámultak, a mint János e helyett összeszorítá ökleit s egy -lépést közelebb lépett hozzájuk; úgy villogtak a szemei, mint egy -rosszul sebzett vadállaté. - -– Én velem akar ő megverekedni? Én velem? Szemközt akar velem állani és -fegyvert akar adni a kezembe, a mivel őt megöljem? Uraim, önök engem -boldoggá tettek. Egész éjjel nem aludtam, mindig azon járt az eszem, -mint ölhetném meg azt az embert, s most önként jő elém és azt mondja: -jerünk; verekedjünk! Megyek uraim. Akármely pillanatban, akárminő -fegyverrel, akármi föltétel alatt; ha kivánják, hogy három lépésről -lőjjünk egymásra, én ráállok, ha kardot adnak kezünkbe, elfogadom, és ha -késsel kell vívnunk, arra is ráállok. Tegyék minél elébb. - -Az idegen urak meg voltak lepetve a közrendű ember elszántsága által. -Röviden tudatták vele, hogy egy óra múlva menjen ki az erdőbe a bükkös -patak forrásához; ott megtudja a többit. Azzal visszamentek Korbáshoz a -kastélyba. - -Bertalan épen a reggeli isteni tiszteletből tért vissza, s elgondolkozva -ment lakására haza; az ajtóban Czenczi néni várta, a kinek mindent -látni, tudni kellett; az hevenyében tudósítá, hogy épen most látta -Kalapos Jánost egyedül menni az erdőbe s utána nehány perczczel Korbás -urat, meg két ismeretlent, ott aligha valami rossz nem történik. - -Bertalan megdöbbent e szókra, de nem válaszolt rá semmit; hanem -egyenesen az erdő felé vette útját. Czenczi néni utána nézett, a míg -láthatta s azután, hogy az erdőben eltünt ő is, minden perczben -kiszaladt az ajtóba, eléje nézni, ha nem jön-e még vissza? - -A lelkész kettőztetett sietséggel iparkodott az erdőt elérni, merre -Czenczi néni utasítá. Sejtette jól, hogy mi van készülőben s meg akarta -azt akadályozni. Az urak köpenybe voltak burkolózva, monda az öreg néni. -Bizonyosan fegyvert rejtettek alatta. - -Az erdőbe érve, hallgatóznia kellett, hogy ha valami neszről -megtudhatná, merre mehettek? Mintha valami jó angyal súgta volna -szivébe, hogy a patak mentét kövesse. Egyszer azután a patak melletti -homokban lábnyomok tüntek elé, a finom városi csizmák nyomairól -bizonyosan tudhatá, hogy ezek azok, a kiket keres. - -Most még jobban sietett. A lábnyomok végre félretértek a forrástól, s a -mint itt megállt a lelkész, hogy körültekintsen, nem messze az erdő -sűrűjében lassú dörmögést kezde hallani, mint mikor férfiak beszélnek -halk hangon. - -Szívdobogva közeledett arra. Egy szép kis pázsitos tér volt ott az -erdőben, köröskörül vad rózsa és hólyagfa bokrokkal; óriási vén bükkfák -terjeszték ki fölötte sötétzöld sátoraikat, az egyik vén fa derekát -egészen behálózta az örökzöld repkény s a sűrű lomb között ott volt egy -kis madárfészek; abban úgy etette apró kis fiait a hűséges anyamadárka, -míg a hím egy vékony ágon himbálózva, dalolt neki mindenféle szépet. - -E repkényes fa oldalánál, az éneklő madárkának fészke alatt, ott állt -János, kezében felemelt pisztolylyal; tíz lépésnyi távolban előtte -Korbás. Mind a ketten egymásra szegzék szemeiket, a felemelt pisztolyok -csövein végig nézve. A segédek a fák mögött álltak, az egyik felemelé -kezét, hogy csattanással jelt adjon a lövésre. - -Nem ért rá; mert Bertalan egy pillanat alatt ott termett közöttük. -Odaállt a küzdtérre a kettő közé, a két felemelt pisztoly közé, az ő -teste választá el őket egymástól. - -Mind a négyen boszúsan kiáltának fel: Mi hozza ezt ide? - -– E rémületes tett nem fog megtörténhetni; lihegé Bertalan fáradságtól -és belső izgalomtól eltikkadva. Önök nem tudják, mit cselekesznek? -Menjenek haza! Én megtiltom önöknek a vívást és meg fogom azt gátolni! - -János szeliden, de szilárdul válaszolt neki. - -– Hagyd ezt mi ránk, uram. Hiába gátolod meg most, mert holnap véghez -viszszük, ha ma nem lehet. S ha ő eltávozik, akkor én fogom őt -felkeresni. De meg kell halni, vagy neki, vagy nekem. - -– Egymás keze által! őrjöngő, ő testvéred férje. Sógorod. - -– Nekem?! kiálta fel János, kimondhatlan dühvel. Nem tudott többet -mondani. - -Bertalan most a segédekhez fordult. - -– Uraim, hogy engedhetnek meg önök párbajt ily közeli rokonok között? - -– Ejh, ez nem házasság, tisztelendő uram; gúnyolódék az egyik e szóra. - -János akkor megfogta a lelkész kezét s így szólt: - -– Te azt mondád, hogy ez ember nekem rokonom. Én elmondom neked, hogy -micsoda rokonom nekem ő? és ha azt meghallottad és akkor is azt mondod, -hogy ne vívjak vele, nem vívok: hanem akkor egyenesen főbelövöm magamat, -mert úgy én vagyok a bűnös, úgy én követtem el azt a bűnt, a miért egy -embernek meg kell halni. Te tudod a körülményeket, a mik között szegény -húgom kezét adta ezen embernek. Feláldozta magát érettem, hogy pénzt -kölcsönözzen számomra. Oh, miért nem mondtad akkor csak egy szóval, hogy -ez gyalázatos, alávaló tett tőlem, feláldozni testvéremet, az én szép, -ártatlan leánykámat azért, hogy magamnak jó dolgom legyen; és én -elmentem volna szolgálni, elmentem volna koldulni inkább, hogysem ezt -elfogadjam. Im lásd, mi történt most. Ez ember itt nem azért vette el -testvéremet, hogy szeresse, hanem azért, hogy eladja! Férfi ez itt? az -én hugom férje? nem igaz; egy nyomorult iparlovag, egy kerítő, a ki a -férj tisztességes nevét eladta nyomorult pénzért egy nagy úrnak, s nőül -vett egy ártatlan gyermeket, hogy elvegye őt becsületes oltalmazóitól. - -Bertalan összeborzadt, a mint lassankint érteni kezdé a dolgot. - -János hevesen folytatá: - -– Julia a legelső napokban már sírva panaszlá nekem, hogy Endreffy, ki -házamnál nem férhetett hozzá, férje házánál mindennapos látogató. Ő -elmondott férjének mindent és a férj mosolygott rajta. Endreffy -tolakodó, erőszakos kezdett lenni, ő panaszt tett férjénél és az -bohóságnak nevezte az egészet. Végre Julia kimondá neki, hogy ő meg -tudja őrizni tiszta erényét, ha a férj nem törődik is azzal, s a csábító -előtt bezárja az ajtót. Ekkor: oh uram, hallod-e ezt? ekkor kimondá neki -a férj, hogy ők minden gazdagságukat a csábítónak köszönhetik, hogy ez -csak azért adott neki birtokot, pénzt, hogy vegye nőül a leányt, s -azontúl – ne legyen több gondja reá, s a nekem kölcsönözött pénz sem -egyéb, mint az ő gyalázatának bűndíja! A nő éjnek éjszakáján futott el -férje házától, midőn ezt megtudta, futott hozzám, egyetlen -védelmezőjéhez, egyetlen megrontójához. Most mondd ki: vívjak-e hát -ezzel az emberrel itt? vagy egyszerűen főbe lőjjem magam? mert egyik -kettőnk közül felel a magas mennyekben azért az ártatlan lélekért, a ki -a kárhozatnak van adva… - -Bertalan arcza olyan lett e szavak alatt, mint a halál. Eleinte szó sem -jött ajkára, a mint ezeket meghallá; csak nézett merően Julia férjére s -azután lassan felemelé kezét az éghez és megrázta azt átokterhes -mozdulattal. - -– Az Isten hozzon te rád itéletet! Feküdjék rajtad a te bűnöd súlya, -nehezebben, mint maga a sírdomb. Kihívtad az Úr Istent magad ellen, állj -előtte még ebben az órában és adj számot arról, a mit itt cselekvél. Én -megátkozlak téged az életben és a halálban és senki le nem veszi azt -rólad soha. A mint elvetéd magadtól az Isten kegyelmét, úgy vessen Ő el -tégedet magától! A mint eladtad hűséges társadat, úgy légy eladva -mindenkitől ezen és a másvilágon, s ha egy elejtett fillér, ha egy -kicseppent köny megválthatna téged, azt a fillért, azt a könyet el ne -ejtse senki! Üldözzön a gyalázat a sírba, forduljon el fejfádtól -utálattal a ki meglátja, s ne legyen senki, a ki meg sirasson; mert a -mit te cselekedtél, azt nem tette férfi soha. Most elhagylak benneteket. -Tegyétek, a mit Isten parancsol veletek. Emeld fel pisztolyodat és -gondolj reá, midőn czélba nézesz, hogy az a reszketés, a mi karodat -elállja, nem más, hanem az Úr Istennek rettentő lehellete rajtad. -Tegyétek, a mit akartok. - -A lelkész félrevonult. A megátkozott férfi sápadt volt és arcza -elváltozott. Háromszor emelé fel fegyverét és keze úgy reszketett, hogy -nem birt czélozni vele. Az irtózatos átok, a felfedett bűntudat ellen -nem birta védeni magát; a felháborított Isten letörte lelkének daczoló -erejét; harmadszor kiejté kezéből a pisztolyt s odarohant János lábaihoz -és megragadta annak kezét, tördelmesen rebegve: «bocsáss meg, bocsáss -meg!» - -– Én bocsássak meg neked? kérdé az elcsodálkozva. Minek kellene akkor -történni? - -– Ezentúl hű férje leszek testvérednek, a milyen nem voltam. Visszaadom -Endreffynek mind azt, a mit ez átkozott alkuban adott s élek veletek -szegényül és elfeledve. Hiszen látod, hogy a világba úgy sem térhetnék -többé vissza ilyen vallomás után. Ezen urak el fogják beszélni, hogyan -viseltem itt magamat, hogy kértem bocsánatot tőled, s ez engem örökre -száműz a régi világból. - -A segédek valóban gúnyosan mosolyogtak. - -János ingadozott keserűségében, míg Bertalan közbejárult s a két -ellenfél kezeit egymásba szorítá; Korbás a mindenhatóra esküdött, hogy -nejét ezentúl mindennél többre fogja becsülni s iparkodik, hogy -megérdemelje szeretetét. - -János lassankint odalágyult, hogy megölelte őt: kérte, hogy vegye el -mindenét, csak becsületét hagyja meg, azt őrizze meg és ezen a szón úgy -el tudott sírni mind a két férfi. - -Bertalan pedig felemelt kezekkel adott hálát az égnek e végzetért: a -holott nagyobb az öröm egy megtért bűnösön, mint kilenczven igaz felett, -a kik sohasem vétkezének. - -Korbás és János oda utasíták a két segédet, hogy mindent elmondhatnak -Endreffy úrnak, a mit láttak: a kölcsönadott tízezer forintot vissza -fogják neki adni és azután majd elmennek együtt valamerre, a hol nem -fogja hírüket hallani többé. - -Bertalanra még egy magasztos feladat várt ezután: kibékíteni a -megkeserített nőt megtérő férjével. Szivet rázó szavai véghez vitték ezt -a munkát is. Julia kibékült férjével, engesztelődve nyujtá neki kezét. - -És a lelkész oly boldogan tért vissza kisded hajlokába; a hol pedig nem -várt reá sem úri kényelem, sem hatalom, sem a boldog házi élet mosolygó -édes arcza. Az ő kincsei, az ő boldogsága egy boldogabb élet számára -voltak gyüjtögetve. - -A béke áldott nemtőjével egyszerre kopogtatott be a szegénység Kalaposék -ajtaján. Azt a pénzt, a mit Korbás nejének menyasszonyi ajándékul adott, -ezt a kárhozat foglalóját, vissza kelle fizetni a kegyelmes úrnak. - -Tízezer forint nagy összeg, sokáig túrja addig a földet szegény ember, a -míg azt össze tudja szedni, sok jóízű falatot elvon addig szájától, sok -avult foltot elvisel addig ruháján, a míg azt kerekszámmá teszi. - -De mégis meg kelle lenni, a mi elmulhatatlan volt, Endreffy Korbástól -követelte azt vissza, s még azt veté szemére, hogy őt megcsalta. - -János nem panaszolta baját senkinek, apródonként eladogatta borait, házi -felszerelését, azután került lovaira, marháira a sor; mindenét pénzzé -tette, titokban, alattomban. - -Az emberek azt suttogták és Czenczi néni is azt mondta, hogy a fogadós -meg akar szökni, mert mindenét elprédálja titokban. Csak Bertalan tudta, -hogy a fogadós mit cselekszik? - -Egy este Bertalan egészen elmerülve dolgozott ünnepi szónoklatán, a -midőn ajtaján koczogtattak. Maga ment azt felnyitni, s szíve nagyot -dobbant, a mint Jánost látta maga előtt. - -A fogadós útnak volt készülve. Legrosszabb köpönyege volt a vállán, -oldalán szegényes tarisznya. Bajusza le volt nyirva s kalapja valami -ócska darab volt, a mi régóta heverhetett már a kamrában. - -– Búcsúzni jöttem hozzád, uram, szólt a lelkészhez; láthatod, hogy -készen vagyok a szökésre. Minden ember rebesgeti, hogy szökni akarok -innen. Igazuk van. Én elszököm. Ne ijedj meg; senki sem fog utánam -tudakozódni. Nem hitelezőim elől futok. Minden adósságomat kifizettem; -legutolsó cselédem bére is ki van adva új évig. Senki sem fog utánam -átkozódni, hogy valamijét elvittem. Te tudod, hogy ez miért történt. Még -a fiatal úr van hátra. Ez az adósság nyomja leginkább lelkemet. Ezzel is -készen vagyok. - -És azzal kivett táskájából egy veres bőrtárczát és átadá azt -Bertalannak. - -– Vedd át uram; ez itt a pénz. Tizezer forint. És annak a mai napig -kiszámított kamata. Azonfelül van benne öt forint e következő czélra: -tedd meg értem, hogy valamely hirlapba igtattasd be azon hirdetményt, -miszerint, a kinek az eltávozott Kalapos Jánoson, vagy annak családján -valami követelése van, az forduljon te hozzád. Ha majd azután ama -kegyelmes úr eljön e tartozásért, fizesd ki őt helyettem. Nem akarom -magam elvinni neki a pénzt, mert attól tartok, hogy ha találkoznám vele, -valami más adósságomat is lefizetném neki és az nem volna jó. Azt bízom -az Úr Istenre. - -Bertalan eltevé a tárczát szekrényébe s kérdezé Jánostól, hogy hát -testvére hol van? - -– Előre küldtem őt férjével; a falu végén várnak a szélmalomnál. Nem -akartam feltünővé tenni eltávozásunkat. Azért csak gyalog utazunk. - -– Hová? kérdezé Bertalan, elszorult kebellel. - -– Nagy a világ, sóhajta János; hanem azután meggondolta magát s -nyugodtabb hangon felelt: Tokajba; ott vannak rokonaim, egy nagybátyám, -ott megpróbáljuk, hogy lehetne újra kezdeni az életet? - -Még egy fájdalmas kérdést intéze Bertalan hozzá: - -– Van-e pénzetek odáig? - -– Oh van elég. Maradt még elég. - -– Mutasd. – Bertalan nem hitt neki. - -– Testvéremnél hagytam; ő jobban gondját viseli, felelt János; de -hazugság volt, a mit mondott, s két könycsepp rögtön előjött megbüntetni -őt e hazugságért, mik lesütött szemeiből végig gördültek becsületes -munkában megbarnult orczáján. Nem volt nekik semmi pénzük. - -Bertalan úgy tett, mintha nem vette volna azt észre; azt mondá neki, -hogy üljön le, a míg ő dolgozó szobájában meg fogja irni a kivánt -hirdetményt. - -E rövid időt arra használta Bertalan, hogy Czenczi nénit félrehíva, -kezébe adott egy kis bőr erszényt, s megkérte, legyen olyan jó, vigye el -azt a szélmalomhoz; ott fogja találni Kalapos Juliát férjestül. Hívja a -nőt félre s adja át neki e kis erszényt és mondja, hogy azt testvére -küldi; tegye el jól és ne szóljon senki előtt róla. - -Ötven arany volt abban az erszénykében. A lelkész fáradságos keresménye. -Akkor váltotta azokat, a midőn arra gondolt, hogy jegypénzre lesz -szüksége. Ez volt Juliának szánva menyasszonyi ajándékul. Mennyi örömmel -gondolt akkor arra a boldog pillanatra, a melyben azt szeretett -leánykájának át fogja adni. – Oh abból nagyon boldogtalan pillanat lett. - -Bertalan egész nyugodt arczczal tért vissza Jánoshoz s addig tartóztatá -őt, a míg Czenczi néni visszatért. Akkor megszorítá kezét a férfinak. - -– Isten legyen veled a te utaidon. - -János még mondani akart valamit, tán egy búcsúszót, de torkát -összeszorítá valami, hogy egy szónak sem tudott ura lenni. Mégis -szégyenlette magát, hogy elérzékenyült. - -A lelkész az ajtóig is kikisérte. János újra megállt, hogy elmondja a -mit akar: de csak nem volt ereje hozzá. - -– Isten veled, szólt a lelkész, s azzal röviden megszorítva kezét, -besietett a szobába. - -János előre ment nehány lépést, megint megállt az úton, az a szó, a mit -ki nem mondott, úgy kínozta, úgy akart kitörni szivéből: «Hát Juliának -nem izensz-e semmit?» Visszafordult, bátorságot vett magának, hogy ezt -megkérdje tőle; az ablakhoz sompolygott; odabenn gyertyavilág égett, -betekintett a szobába és ime a fiatal lelkész ott ült az asztal előtt és -fejét két kezére hajtva, zokogott, – zokogott keservesen. - -A bujdosó sietve távozott el onnan s nem ment vissza megkérdezni: «nem -izensz-e Juliának semmit?»… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mint a hirlapokban megjelent a hirdetmény, miszerint a kinek János -adósa maradt, jelentse magát a lelkésznél, alig pár napra rá maga -Endreffy úr tisztelé meg a lelkészi lakot becses látogatásával. - -Nem jött egyedül, azt a másik két gavallért, kik a párbajnál is -figuráltak, magával hozta. – Alkalmasint valami jó mulatságra számolt, a -mit másokkal is meg akart osztani. - -Az egyik gavallérral egy szép nagy angol agár is velejött, az mindjárt -felfeküdt a pap ágyára, míg az úrfiak a székekre ültek nyeregbe. - -– Önt nevezte ki az eltávozott család pénztárnokának, tisztelendő úr? -kérdé Endreffy. - -– Igen. - -– Nem említék, hogy egy kis tartozásuk én irányomban is van? - -– Említék. - -Ez a szó megdöbbenté Endreffyt. Ő más választ várt. - -– Nekem tízezer forinttal tartoznak. - -– És annak a kamataival; tudom. - -– Azt az összeget itt hagyták önnél? - -A pap szekrényébe nyult s kivette a tárczát. Endreffy még jobban kezde -csudálkozni. - -– Az egész összeg ott van-e? - -– Én nem néztem, mi van benne? szólt a lelkész, de meg vagyok győződve, -hogy benne van. - -– Ah, ez eredeti. Ön meg sem nézte, hogy van-e benne valami? s azt -állítja, hogy tele van pénzzel, pedig meglehet, hogy kopott papirosokkal -rakták tele. Ah, tisztelendő úr, ön mégis nagyon sokat hisz az ilyen -embereknek. - -Bertalan felnyitá a tárczát. Benne volt az egész összeg. Az utolsó -forintig. Odaszámlálta azt az urak elé a hosszú asztalra. - -Endreffyt ez nagyon boszantá. Ő nem pénzért jött, hanem azért, hogy jót -kaczagjon, majd ha a pap zavarba jön elszökött barátja miatt. - -– Nem mondaná ön meg, hová utaztak innen? kérdé a lelkésztől. - -Bertalan e kérdésre olyat ütött öklével az asztalra, hogy úr és agár -ijedten ugrott fel helyéről. - -– Nem mondom meg! Tessék a pénz… - -Az úrfiak vették észre, hogy itt nem jó lesz tréfálni. - -Endreffy csak nem nyult a pénzhez, hanem a helyett egyik gavallér -társához fordult s azt mondá neki: - -– A minap ezer forintért kértem az agaradat, azt mondtad, nem adod. Ha -kell érte tizezer forint, szedd fel a pénzt, ott van. - -A gavallér kezet adott a friss alkura. – Endreffy úr füttyentett az -agárnak s odább ment vele. Az eladó pedig összesepré a bankjegyeket s -két zsebébe tömte. - -Így használták a pénzt hajdanában – és még most is. - -… A bujdosó család pedig sietett hegyen-völgyön át, gyalog, éhezve és -fázva, záporeső elől magányos fák alá rejtőzve, csekély holmiait vállán -czipelve; minden vagyonuk azon nehány arany volt, a mit Bertalan -gyűjtögetett, hogy azt majd egykor menyasszonyi jegypénzül adja az ő -szíve szerettének. - -* * * - -Sok idő elmult ezután. Bertalan várta, hogy majd tudosítni fogja őt -János későbbi sorsa felől, várt egy hónapig, várt egy esztendeig, s hogy -akkor sem kapott felőle semmi hírt, maga irt levelet tokaji -lelkésztársának, hogy tudakozódjék e család után. - -A lelkész azt válaszolta vissza, hogy Kalaposék nem mentek Tokajba és -ottani rokonaik sem tudnak semmit felőlük. - -János csak azért mondá Tokajt jövő czéljául a lelkésznek, hogy az meg ne -tudja többet, hová rejték ők el magukat; így majd talán el fogja őket -felejteni s boldog ember lesz belőle. - -Bertalannak minden fáradozása mellett sem sikerült megtudni valamit a -felől, hová lettek? mely föld nyelte el őket? Úgy el tudták magukat -temetni ismeretlen világ tengerébe. Sok az ember, olyan könnyű két-három -boldogtalannak elvegyülni közte! - -Bertalan ez időtől fogva egész lelkét átadta magas hivatása -kötelességeinek. - -Nemcsak a szószéken volt a nép papja, hű és okos vezére volt annak a -közéletben is. Az ő buzdítására új iskolaház emelkedett, a nép saját -erejéből építé fel azt, s meg sem érezte a terhet; a lelkész segített az -oktatóknak, kis könyvtárt szerzett a község számára s nem volt a faluban -senki, a ki annak hasznát ne tudta volna venni. Parlag földeket -gyümölcsfákkal ültetett be, megtanítá az ifjakat oltogatni, s a -gyümölcsös hasznából gyarapodott iskola és könyvtár, abból kaptak -jutalmakat évenkint hűséges cselédek, erényes hajadonok. Így vitte át az -életbe a hitbölcseség tanait, így nevelte maga körül a népet s -gyönyörűsége volt benne, ha látta, mint épül, szépül az egész helység, -milyen boldogok az emberek mindenütt, mint vetkőznek ki rögzött -hibáikból s áldás, békesség telepszik meg a házakban és a lelkekben. És -a midőn arra gondolt, hogy ez a kis maroknyi nép, oly távol -rokonfajától, kiszorítva idegen elemek közé, mint szilárdul meg nemzete -iránti szeretetében, mint érez, eszmél, gondolkozik azon magas -tárgyakról, a miket elfeledni egy földművesnek sem volna szabad, mert -hiszen ő van legközelebb a földhöz és annak a földnek neve «édes haza», -akkor… meg volt elégedve magával… Boldog, a ki ezt magáról elmondhatja! - -A legközelebbi években történt az, hogy Isten újra elbocsátá -szófogadatlan fiai ellen az ő öldöklő angyalait. A cholera végig söpörte -csunya irtó seprüjével a földet. Sokan elhagyták ezt a szép világot, a -kik még szerettek volna itt maradni, olyanok is elegen, a kik nem -találták ezt a világot olyan szépnek. – A halál nagy democrata: nem -hivogatja maga elé külön az urakat, külön a szegényeket. - -Bertalan előre elkészíté híveit e közelgő veszélyre, mely rendes útat -tesz, mint valamely ellenséges tábor s sorról-sorra járja a falukat, -városokat. Tudatta velük, hogy a cholera ellen semmi sem olyan jó -óvszer, mint a tisztaság; tisztaság testben és lélekben, a testnek a -hideg víz, a léleknek a nyugodt öntudat legjobb védelme e járvány ellen. - -Rézpatakon nem is jelent meg e rettenetes vendég. A csapás egészen -kikerülte a helységet, pedig egyszerre négy szomszéd faluban ütötte fel -rettentő itélő székét, százával szedve be a koporsók adóját. - -A meglátogatott falvak lelkészei buzgón teljesíték szomorú -kötelességüket, vigasztalták, ápolták a betegeket s temették a -halottakat. - -Egyszer megtudja Bertalan, hogy a szomszéd Tollvár lelkésze maga is -megbetegült s most már nincs, a ki helységében az utolsó vigaszt nyujtsa -a haldoklóknak, nincs a ki a sírok fölött imádkozzék. - -Rögtön kocsira ült ő maga s minthogy saját egyháza ment volt a -veszélytől, azon szándékkal ment át Tollvárra, hogy ott marad addig, míg -a dögvész meg nem szünik. - -Nyomorult, piszkos hely volt az egész Tollvár; a házak fából -összetákolva s sárral kitapasztva, az egészségtelen szobákat -télen-nyáron nem szellőztették soha, együtt lakott azokban ember és házi -állat. - -E miatt azután, ha egy házba beszállt a cholera, addig onnan ki sem -pusztult, a míg az egész családot kicsinytől nagyig föld alá nem vitte. - -Az észszerű rendszabályok helyett a babonás köznép otromba vajákolással -védte magát e láthatlan ellenség ellen; megégette a csuma rongyalakját a -falu végén, körülszántatta házait mezítelenre vetkőzött gyermekekkel, s -itta a pálinkát vederszámra. - -Bertalan nem átallotta sorba járni a piszkos gunyhókat, s a hol -lehetett, jó tanácscsal, orvosszerekkel segített a szenvedőkön; a -haldoklókat részesíté lelki malasztban, s a halottakat kikisérte a -temetőbe. Oly nagy volt a nép iszonyata e napokban, hogy gyakran a -lelkész kisérte egyedül a koporsós szekeret a temetőig. S midőn az imát -elvégezte, fogta a kapát s ő is segített a sírt betemetni. - -Egy este, midőn épen három halott temetéséről jött haza, künn a falu -végén egy siránkozó gyermeket lát az árok mellett. Odamegy hozzá. -Nyájas, szelid szóval kérdi tőle, hogy miért sír? - -A gyermek elmondta neki, hogy az apja, meg a bácsi a mult héten -elaludtak, és aztán nem lehetett őket többé felkölteni, szekéren -kihozták őket a temetőbe s leereszték valami szűk verembe. Most az -édesanyja is aludni készül, és ő úgy fél, azért jött ki, hogy haza hívja -az apját, meg a bácsit, mert az anyja olyan nagyon sír; aztán senki sem -akar neki felelni onnan a föld alól. - -Mentül tovább nézte a lelkész az árva leányka arczát, szép kék nagy -szemeit, annál nehezebb emlékek kezdtek szivében támadni. Mintha e -szemek nem volnának ő előtte idegenek. - -Mondá a gyermeknek, hogy vezesse el őt oda, hol édes anyja lakik. A -leányka piszegve nyujtá kezét a lelkésznek s elvezetve őt a kertek alatt -egy kis alacsony viskóig, belépett vele annak ajtaján. - -Szegény kis hajlék volt az, minden bútor nélkül. Keskeny szalmaágyon a -nyirkos fal mellett feküdt egy halavány nő, görcsösen összehúzódott -kezekkel – halottan. - -Ez is elaludt, úgy, hogy nem lehete fölébreszteni többet. - -Bertalan egy ismerős arczot láta e halálfehérítette vonásokban, az volt -az ő szivének első és egyetlen szerelme: Julia. - -Hogy került ide családjával együtt, nem mentek-e tovább, vagy úgy tértek -vissza? Készakarva telepedtek-e meg e faluban, gondolva, hogy Bertalan -legkevésbbé fogja őket ily közel keresni? arra nem tudott felelni senki. -A velük egy házban lakók csak annyit mondhattak, hogy a szegény nő, a ki -itt lakott, nagyon sokat szenvedett s jól tett vele az úr Isten, hogy őt -magához szólította. - -Midőn koporsójába áttették, ott találták ágya fejénél a kis bőrerszényt, -és benne az ötven aranyat. Soha semmi nyomorúság rá nem vehette a nőt, -hogy abból egyet elköltsön, mert Czenczi megmondá neki a pénz igazi -küldőjét. - -Bertalannak még azt is meg kelle tehát érni, hogy Juliát eltemesse. Nem -kellett neki szégyenlenie könyeit, midőn halotti imáját elmondá a -koporsó fölött; mert hiszen nem volt rajta kívül más jelen, csak a -gyermek és a sírásó. - -Szegény Julia! Ő eskette őt össze, ő temette el; – milyen boldog lehetne -még most is ott abban a kis lugasban. - -A mint fel volt hantolva a sír, Bertalan ölébe vette a kis gyermeket; -bágyadtan a sírástól és a nélkülözéstől hajtá az le fejecskéjét a -lelkész vállára. A lelkész haza vitte őt kis lakába, Czenczi néni -érzékenyen tekinte a kis árvára, midőn Bertalan ölébe tette és azt -mondá: - -– Ápolja e szegény kis árvát. Tekintse úgy, mintha az én gyermekem -volna. - -Legalább ezentúl van a szegény lelkésznek miért küzdeni a munkaterhes -életen keresztül! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Szétbontott hajókötélből támadt madzag.] - -[Footnote 2: Mikor ez iródott, még akkor nem volt. - -_J. M._] - -[Footnote 3: Nem a Goethe Faustja volt az, hanem valami travestált -szindarab. - -J. M.] - - - - -TARTALOM. - - I. Kedves atyafiak 3 - II. A falu bolondjai 92 - III. A világ vége 107 - IV. A népdalok hőse 127 - V. Keselyeő Péter 146 - VI. Kötél áztatva jó. (Komáromi mendemonda.) 161 - VII. Emberek és kétlábú állatok. (Orbis pictus.) 169 - VIII. Sic vos non vobis 179 - IX. A hazajáró lélek 190 - X. A rézpataki lelkész 209 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -42 |sem b rja |sem birja - -81 |azt hivé, hog |azt hivé, hogy - -141 |Atok reád |Átok reád - -148 |czifrább vo,nál, |czifrább volnál, - -160 |igen szép! «De |igen szép!» De - -162 |Enyje, hát |Ejnye, hát - -189 |ismermerkedtetek meg |ismerkedtetek meg - -211 |agg tiszte-teletesük |agg tiszteletesük] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Népvilág, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPVILÁG *** - -***** This file should be named 61488-0.txt or 61488-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/4/8/61488/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - diff --git a/old/61488-0.zip b/old/61488-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 630d20d..0000000 --- a/old/61488-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/61488-h.zip b/old/61488-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index f8e39c6..0000000 --- a/old/61488-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/61488-h/61488-h.htm b/old/61488-h/61488-h.htm deleted file mode 100644 index 4ac2bdc..0000000 --- a/old/61488-h/61488-h.htm +++ /dev/null @@ -1,9535 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.16" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Népvilág by Mór Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { -/* visibility: hidden; */ - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { -/* margin-left:5%; */ -/* width: 90%; */ - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -.TOC .roman { - width: 3em; - display: inline-block; - text-align: right; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - - -<pre> - -The Project Gutenberg EBook of Népvilág, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Népvilág - Elbeszélések - -Author: Mór Jókai - -Release Date: February 22, 2020 [EBook #61488] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPVILÁG *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -</pre> - -<div class="transnote"> -<h3>Megjegyzések:</h3> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_264">264</a>. oldalon -található.</p> -<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= -"http://books.google.com/books?id=NOdkAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=NOdkAAAAMAAJ</a>.</p> -<p>Facebook oldalunk: <a href= -"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">XVI. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">NÉPVILÁG</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1894</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>NÉPVILÁG</h1> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">ELBESZÉLÉSEK</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">A FRANKLIN-TÁRSULAT -TULAJDONA</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1894</span></p> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<p>Mások a költészetet az égben keresik, mi keressük azt a földön. -Máskor a költő tanította a népet, most taníts te engem, lelkem -hajlamaitól ölelt nép!… Jőjjetek elém ti rétek, mezők, délibábos -rónák, csendes fehér házak, pusztai karámok; – álljatok ki vidám -piros lánykák házaitok ajtajába, gyujtsátok meg a mécset a -fonóházban, hadd álljanak a legények leskelődni ablakaitok alá; -kelepeljetek szorgalmas vízi malmok a holdvilágban rezgő folyam -tükrén, mikor a fehér ruhás molnár az ablakon kihajolva, csendesen -hallgatja a távozó hajósok tülkölését; – hintsétek be az utczákat -frissen kaszált fűvel, rakjátok ki illatos jegenyeágakkal, midőn az -úrnapi zászlókat ünnepélyes menettel körülhordják; hagyjátok -szólani a zenét, rikoltozni a tánczolókat, sírni a menyasszonyt, -örülni a vőlegényt a menyegzőben; – lássalak benneteket, ti a -szabad égnek fogadott fiai, jó kedvű pásztornép, gulyások, csikósok -szellő paripákon, regényes, magányos csárdákat látogatva. Tünjetek -fel előttem ti széles városok, boldog házaitokkal, tornyos -szentegyházak, miknek ablakain át a hívek harsogó éneke zeng elé, -míg a küszöbben eklézsiát követő hajadon síratja letépett -koszorúit…!</p> -<p>Hadd gondoljak vissza mind azon víg és kedélyes, szomorú és -elgondolkodtató regékre, adomákra, eseményekre, miknek homályos -emléke a régi jó időkből lelkemben fenmaradt; események, minőkkel -naponként találkozunk az életben: oly egyszerűek, oly igazak s -mégis oly érdekesek; szájról szájra adott regék, minőket kedélyes -rokkapörgés mellett beszélnek el egymásnak félénk leányzók, oly -aggasztó tartalmúak, hogy mese végeztével szinte körülnéz a -hallgató, hogy nem áll-e háta mögött az ijedelmes regealak? – vagy -minőket víg poharazás közt <span class="pagenum"><a name="Page_2" -id="Page_2">-2-</a></span> szoktak felhordani jókedvű férfiak, -mikor a bor megoldá a nyelveket, s egyik tréfás csintalan monda a -másikat idézi elő: – bohó mesék, miket leleményes vándor diákok -hoztak haza kedélyes csavargásaikból; – kalandregék népszerű -királyokról, tündérmondák bűbájos elődök felől, hajdankori hősök -emlékei, töredék adataiban a hagyománynak, az apró történetek, -miket minden elmesélő így ád elő: «ez itt és itt én velem történt», -anekdoták, az országhirű különczökre fogottakon kezdve, azon -stereotyp alakokig, kiket minden ember személy szerint ismerni vél, -ellesve a zöld asztalok tréfái közül úgy, mint a vándor szinpadok -papiros falai mögül, s összefogva mindazt, a mi e két szinpad közé -esik, együgyű földmívesek, kaczkiás menyecskék, hirhedett -kalandorok, szomorú őrjöngők, könnyelmű diákok, s méltóságteljes -táblabirák, országos kortesek, s vitézlő insurgensek, tudós -professorok, s kalandos népköltők, tréfás jurátusok s furfangos -patvaristák, bámulatos huszárok s próbált torkú kántorok tarka -esetei, egész mesekörök egy-egy ismert néposztályról; – ez a nép -élete, ez a nép világa.</p> -<p>Az alapszínezet mindenütt ugyanaz; a nép maga magát rajzolja le, -egy vonás sem hamis. A mi való benne, az az élet költészete. -Mindenütt keresztül tör a hervadatlan jó szív, a nemes -könnyelműség, a fulánktalan humor, az erőtetlen bánat, a leleményes -furfang, a délczeg legénykedés és a nyugodt nemzeti önhit, mely -együtt a magyar népéletet annyira jellemzi, s melynek összesége – a -közélet históriája.</p> -<p>Ez életet, e világot rajzolni kivántam én, s a tárgy mérhetlen -gazdagsága az, mely visszadöbbent; ki győzné a mezők minden -virágait leszedni? Csupán azt tehetém, hogy kiválogattam azokat, -melyek vándor bolyongásaim közt legkedvesebbeknek tetszettek; -mennyi maradt még észrevétlenül!</p> -<p>A ki a vadon nőtt virágokban gyönyörködik, fogadja tőlem e -füzért szívesen. <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2>I. KEDVES ATYAFIAK.</h2> -<p>Este felé járt az idő. Kassay Lőrincz szolgabiró urambátyám kinn -állt a háza ajtajában, mely épen az országútra feküdt s épen úgy -szűkölködött kapu nélkül, mint más egyéb vendégszerető közbirtokos -urambátyáim lakásai a kerek hazában. Igaz ugyan, hogy a nyitott -udvaron ott heverészett vagy hét szelindek, olyan szép nagyok, mint -egy medve, s ha valaki be akart jönni a házba, azt nagyobb bajba -kerítették, mintha Pesten a házmesterrel kellene ajtót nyittatni: -hanem ennek a dolognak is volt kilincse: okos ember nem jár bot -nélkül az utczán; csak egyet kellett vele az ugatók valamelyikére -húzni, a többi aztán megértette az intést és kotródott, a merre -látott. Még akkor nem hordták ezeket a rövid mihaszna páczikókat, a -mikre sem támaszkodni nem lehet, sem kutyákat ütni velök.</p> -<p>Tehát ott állt az ajtajában Kassay Lőrincz urambátyám pipázva, s -átkiabált az átellenben levő esküdt portájára, ki szintén a háza -ajtajában állott. Könnyebb lett volna ugyan a beszélgetés, ha -valamelyik átment volna a másikhoz, mert az utcza széles, s nagy -hangot kellett adni, hogy egymás szavát megértsék; hanem a két ház -között akkora volt a sár, hogy szekérrel is bajos volt megusztatni, -s ha át akart menni az ember, elébb le kellett kerülni a kertek -alá, s úgy jönni vissza, mindenütt a kerítésekbe kapaszkodva. Tehát -jobb volt csak úgy átkiabálni.</p> -<p>Hogy mért urambátyám nekem Kassay Lőrincz bácsi? azt én nem -tudom; fogadd el te is atyafinak nyájas olvasó, mert ez egy talpig -becsületes derék ember, s nem fog szégyenedre válni. Tartsuk meg -már azt a régi jó szokást, <span class="pagenum"><a name="Page_4" -id="Page_4">-4-</a></span> hogy a magyar ember egymást egy -családból valónak nézi, s a vénebb az ifjat öcsémnek, hugámnak -czímezgeti, emez pedig azt bátyámnak, nénémnek.</p> -<p>Lőrincz bácsi ahoz a derék középosztályhoz tartozott, melynek -hivatása volt törvényt és jogot kezelni, a nemzeti közérzületet -fentartani, a vagyonosságot fajtánk javára növelni, fáradni zaj és -dicsőség nélkül; kikről nem beszél sem a história, sem a költő, -mert hisz a derék becsületes emberek nálunk nem olyan ritkaságok, -hogy jegyezni kelljen neveiket, s a költő meg mit csináljon ilyen -becsületes emberekkel, a kikben még csak annyi regényesség sincsen, -hogy a más feleségét elszeressék, vagy valakit párbajban egy görbe -nézésért főbe lőjenek? Az ilyen ember születik annak rendje módja -szerint, csillagzat és horoscopium nélkül, – felnő a nélkül, hogy -zongora-virtuoz lenne, – kitanulja iskoláit tisztességesen, s mikor -már mindent tud, akkor haza jön a szülőihez, s lakik velök, mint -engedelmes fiu; azok kiházasítják – mikor arra való lett, poétázás -nélkül, s ha meghalnak, ráhagyják a gazdaságot adósságok nélkül, -mert ezen osztályánál hazánkfiainak az adósságot a bűnök egy -nemének tartják, elvök lévén, hogy tisztességes ember ne költsön -többet, mint a mennyit bevesz, speculálni pedig nem magyar ember -dolga; – ez az elv annyira gyökeret is vert Kassay bátyánk -szivében, hogy diák korában, ha csizmája elszakadt, képes volt -addig, míg hazulról pénze érkezik, betegnek tettetni magát, mintsem -hogy a vargánál kontót csináljon. A collegiumból eminentiával tért -meg; patvariára a viceispánhoz ment, ott megtanult vármegyei -nyelven irni, toasztokat inni és szép hölgyekkel conversálni. -Pesten præclarummal censurázott, viselt frakkot, füstölt szivart és -kaczérkodott átellenben lakó szép zsidólányokkal, azután hazament a -falujába, s úgy elfelejtett frakkot, szivart és szép zsidólányt, -mintha soha se lettek volna.</p> -<p>Szülei aztán kinéztek számára egy szép, tisztességes, derék -hajadont, azt Lőrincz bátyánk el is vette hitestársul; <span class= -"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> nem irtak -ugyan egymáshoz verseket, hanem igen jó életet éltek. – Házasságuk -egy kis leánykával lőn megáldva.</p> -<p>Később egyenesen felszólítva, elvállalá a szolgabirói hivatalt, -a mit magyar ember tett ex nobili officio, – nemes kötelességből, – -s nem azért, mintha rá lett volna szorulva, mert abból ugyan haszon -nem volt: fizetés és sportula kevés volt a megillető traktákra; -hanem a magyar ember szivesen áldozott a magáéból is azért a hozzá -illő foglalatosságért és azon megvásárolhatlan öntudatért, hogy ő -egy egész járásnak földi gondviselése, ki harmad magával, egy -esküdttel és egy hajduval rendet tart és igazságot oszt -húsz-harminczezer ember közt.</p> -<p>E perczben is épen valami fontos kiküldetési ügy felől értekezik -a két érdemes úr az utczán keresztül, a midőn valami kegyetlen nagy -hajszolás hangjai vonják félre figyelmöket s az utcza végére -tekintve, hol az út a szérük mellett bekanyarodik, előtünik egy -csinos fogat, melyet már csak azért is le kell irnunk, mert ki -tudja, látunk-e még valaha olyat, ha mindenfelé vasutak lesznek a -hazában?</p> -<p>Hintó volt ez, még pedig úri. Hogy a tetején a bőr kicsinyt -pettyegetett, annak fő okait a baromfitenyésztésben kell keresni. -Hogy mikor készülhetett e jármű? azt bizonyosan meghatározni nem -lehet, miután historiai dátum, hogy I. Lajos király idejében már -voltak függő hintók. Alakja gyönyörűen hasonlít egy fél -görögdinnyéhez, melyet a bizonytalan fenekű úton úgy lötyfölt alá s -fel négy magas rugó, hogy a benne ülők nyelvöket harapták, ha -beszéltek; még ki is dobta az embert, ha jól meg nem fogódzott a -kapaszkodókba. A kocsiajtókat először nem lehetett kinyitni, azután -meg nem lehetett becsukni; minélfogva azok egyszersmindenkorra be -voltak jól lajfánttal<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> -kötözve, a két hátulsó rugó közé pedig a bakra egy jó nagy -<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> -petrencze széna vala felkötve, mely minden zökkenésnél a benn ülők -nyaka közé szándékozott esni. E tisztes ősi emlék elé két szelid -paripa volt befogva, a harmadik lógóba; egy kesely, egy fakó és egy -szürke, mind a három fülig sáros s mind a három összevetett -lapoczkával támogatva egymást s gubanczokba kötött farkával -el-elkapva a kocsis kezéből a gyeplőszíjat, míg ez ostorával -előre-hátra vagdal, többször püfölve a benn ülők kalapját, mint -lovai bőrét, melyeken úgy meglátszanak a húzások, mintha -lithographirozva volnának.</p> -<p>A jó szándék nem hiányzott a nemes állatoknál, hanem inkább a -megfelelő képesség. Fuvarba fogadott jobbágylovak voltak a -jámborok, nem arra hivatva és neveltetve, hogy vastengelyű hintót -mozdítsanak elé, s érezve e gyarlóságot magukban, minden tizedik -lépésnél nyugórát tartottak, egymásra nézve szomorú szemekkel.</p> -<p>Ilyenkor, midőn a lovak megálltak, s nem akartak tovább menni, a -benn ülő négy egyéniség közül egy rendesen kiüté a fejét a sok -limlom közül s rá kiáltott a kocsisra: «megállj! megállj! hadd -szólítok meg valakit!»</p> -<p>A kiáltó szó egy, a gyöngédebb nemhez tartozó egyéniségtől jött, -kit azonban most nem irhatunk le, mert a keresztül-kasul kötött -nagy kendők alig engednek becses orczájából egyebet kivehetnünk az -orránál; kívüle pedig még hárman ülnek a hintóban: hátul, a -tisztelt asszonyság mellett, egy bundába és prémes úti sipkába -keveredett uraság látszik a szegletbe huzódva, kiből ismét csak a -nagy bajusz s a hosszú szárú pipa látszik, melynek csutoráját a -dohányzók különös gondviselése őrzi, hogy minden zökkenésnél a -torkába nem ütődik. A mamával szemközt ül egy reményteljes fiatal -sarjadék, kinek báránybőr süvege úgy a fejébe van nyomva, hogy két -piros fülecskéje kétfelé konyúl miatta, s ki a legvizsgább -feszengéssel néz untalan előre, hátra; mellette végre egy -hórihorgas pofók siheder foglal helyet, nagy, bámész szemekkel -nézve a sáros világba, s hosszú lábaival a fentisztelt – hihetőleg -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -atyai – tekintélynek jutván átellenben, azokat az elképzelhető -legkellemetlenebb helyzetbe kénytelen összehúzni, úgy hogy a két -térdét csaknem a nyaka közé szedte.</p> -<p>Tehát valahányszor a lovak megálltak a pocsolya közepén, az -érintett asszonyság nagy munkával előkapálta magát a számtalan -köpönyeg, sliffer és nagy kendő közül, kikiáltva a kocsiból: «állj -meg Marczi, megállj! hadd szólítok meg valakit!» s azzal kidugva -fejét az ernyő alatt, lekiabált egyik másik ácsorgóra, ki a -kerítésen kinézett, s míg azzal megbirta értetni kérdezősködését: -tudniillik hogy hol lakik itt a faluban tekintetes Kassay Lőrincz -úr? s arra kiélégitő választ kapott, azalatt kifujták magukat a -griffek, s a tisztelt asszonyság ismét visszafészkelte magát a -slifferek közé, elszánt hangon parancsolva a kocsisnak: «hajts -Marczi! sem ostor, sem ló nem a tied!» Marczi ezzel belevágott az -egyik lóba, mire az újra neki rugaszkodott, a félre lódult rúd -pofonüté a másik lovat, erre ez is megmozdult, s a hátra maradt -lógós szépen ráült a kocsis térdére, míg az mind a két lábát neki -feszítve odább nem tolta magától.</p> -<p>Mikor már harmadszor állottak meg a falu közepén s az asszonyság -újra kikapaszkodott valakit megszólítani, a benn ülő úr nem állhatá -tovább.</p> -<p>– Ugyan Zsuzsi szivem, mit kiabálsz annyit a kocsisra, hogy -álljon meg? ’sz inkább az a baj, hogy minden lépten megáll.</p> -<p>– Ejnye! nem hallgatsz te szamár? förmedt vissza fogai közül -suttogva a dáma, ’sz épen azért kiáltok rá, hogy álljon meg, hogy -az emberek észre ne vegyék, hogy nem tudunk odább menni.</p> -<p>Most legutoljára azonban épen a szolgabiró úr hajduját találták -megszólítani, «no majd mindjárt elvezetem én, csak jőjjenek -utánam», viszonzá az emberséges ember, s megindult a hintó -előtt.</p> -<p>Könnyű volt neki sietni, mert gyalog ment, de lett volna csak -ott azon a hintón. <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span></p> -<p>Kassay Lőrincz bátyánk, észrevéve, hogy vendégei jőnek, bement -az ajtóból, s fellépve a három lépcső magasságú folyosóra, onnan -várta őket, mint illendő elfogadási helyről, kifújva a pipája -fenekén maradó tüzet, mint valami kis vezuviust, s tekintélyes -bajuszát kétfelé sodorintva.</p> -<p>Végre nagy hűhó mellett bevergődött az udvarra a viszontagságos -bárka, s a megállapodás pillanatában elkezdének mindenféle mozgó -tagok szabadulni ki a zsúfolt tömkelegből. A belső öreg úr -legelsőbb is a nagy kászolódás közben sarkantyús csizmájával -rátalált a felesége tyúkszemére taposni, mire az hirtelen olyat -döfött rajta könyökkel, hogy az öreg úr ijedtében felkapva fejét, a -forró pipát pogányul oda süté az előtte ülő hórihorgas siheder -orczájához, melynek természetes következése az lett, hogy e spártai -gyöngédséggel illetett ifju nagyot ordítva kapott a képéhez, e -mozdulattal a hosszú pipát úgy üté az öreg úr fogai közé, hogy az -agyveleje is meglódult bele. – «Melyitek tette ezt?» kiálta erre -dühösen az öreg úr, kikapva szájából a pipaszárt, s vészterhes -mozdulattal emelve a két suhancz feje fölé, mielőtt azonban -kioszthatná a büntető igazság csapásait rájuk, a bakon ülő kocsis -leveté magáról a nehéz csatakos szűrt, még pedig oly ügyesen, hogy -ez hátra esve, mind a két úrfit végkép eltakarta, a többieknek -pedig tele szórta szemét, száját sárral kivánatig, s míg e véletlen -roham tartott, addig a legifjabb sarjadék jónak látta nyakra-főre -lemenekülni a kocsiból, tönkre téve a szekérkenővel csíkos -bugyogóját.</p> -<p>E nagy veszedelem alatt végre oda érkezének a szolgabiró úr -hajdúja és egyéb ácsorgói, s miután elébb nagy hasztalan törekedtek -a bekötözött kocsiajtókat kinyitni, végre nyalábban hordták ki a -benn ülőket, mely segítséget azonban a fentérintett szálas ifju -ember határozottan visszautasított, bebizonyítva, hogy a természet -a végre rendelte a hosszú lábakat, hogy az ember egy lépéssel -kiléphessen a kocsiból. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id= -"Page_9">-9-</a></span></p> -<p>A kocsizörejre a háziasszonyság is előjött a folyosóra, egy -csinos kis gömbölyű képű fiatal menyecske, egyszerű, de divatos -szabású házi öltözetben, kis fodros köténykével, s meg nem kötött -kék szalagos csinos főkötővel; egy kis négy éves szöszke, eperszájú -lányka fogta a kezét, félig elbújva anyja öltönyének redői mögé, -mint egy leskelődő kis amorette.</p> -<p>Az utasok végre szerencsésen mindnyájan partra szálltak, s -kitappogva lábaikból a zsibbadtságot, mind egyszerre oda tódultak a -háziúr és asszonyság elé, a midőn is az érkezett vendég asszonyság, -mint a család szája, legelébb fölvevén a szót, kellemteljes -bizalommal fordult Lőrincz úrhoz.</p> -<p>– Kedves édes uram öcsém. Van szerencsém kedves édes uram -öcsémnek magamban Sajtóry Zsuzsánnát, édes anyai ágról való -unokatestvérét bemutatni. Erre levén az utunk, nem akartuk azt a -gorombaságot elkövetni, hogy kedves uram öcsém házát -kikerüljük.</p> -<p>– Hozta Isten! hozta Isten! szólt kihúzva pipáját szájából -Lőrincz úr, hogy a tisztelt asszonyság üdvözletét egy pár hangos -fültövön csókolással fogadhassa.</p> -<p>– Ha tehát ki nem ver bennünket kedves uram öcsém…</p> -<p>– Az Istenért! örülök a szerencsének, tessék bejönni. A cselédek -majd mindent behordanak.</p> -<p>– Ez pedig itt a férjem… akará folytatni az asszonyság, -bundástul ott álló urára mutatva.</p> -<p>– Csitt, meg ne mondd, hogy hínak? szólt hamiskodva az öreg. -Hadd lássuk, rám ismer-e kedves sógor uram? s ezzel nagy mosolyogva -megfogá Lőrincz két kezét s várta, hogy az rá ismerjen.</p> -<p>Az is nagyon mulatságos helyzet, mikor az embertől valaki azt -kivánja, hogy ráismerjen, s nem akarja megmondani, hogy kinek -híják?</p> -<p>A házi gazda bele nézett az emberbe, de nem jutott eszébe, hogy -ki az? <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span></p> -<p>– Hiszen nem ismerhet rád attól a nagy ménkü sipkától! kiálta rá -hitves társa, lekapva férje fejéről az iszonyú ellenzős kétfülű -sipkát, melylyel megfogyatkozva, egy furcsa, semmit nem mondó -ábrázat tünt Lőrincz elé, nagy, kopasz, völgyes homlokkal, melyre -hátulról előre volt simítva a haj, a milyen arczot ezeret lát az -ember életében, hogy nem tudhatja, melyik az egyik, melyik a -másik?</p> -<p>– No, most sem ismer még? kérdé nevetve a kedves sógor.</p> -<p>Lőrincz fülig pirult, s szerette volna, ha erre a kérdésre -feleletet kapott volna valahonnan.</p> -<p>– De bizony. Jól ismerem, szólt homlokát megdörzsölve ujjai -hegyével, csak a neve nem akar eszembe jutni.</p> -<p>– Hehe! hát nem emlékszik, mikor 1830-ban a győri restórátión -együtt voltunk?</p> -<p>– Úgy? de bizony. A nyelvemen a neve.</p> -<p>Hiszen a győri restórátión tiz év előtt négyezer emberrel -találkozott, ha az most mind előjönne, ha nem ismeri-e?</p> -<p>– Hát? Én vagyok az a Gyulássi Menyhért.</p> -<p>– Igaz biz az! Az Isten hozta szerencsésen, szólt Lőrincz, -megkönnyebbülve, hogy egyszer kiszabadult ebből a szellemi -kalodából s nyakba és fejbe ölelgette annak rende szerint érdemes -vendégét.</p> -<p>Az volt a legszebb, hogy miután a nevét megmondta, sem -emlékezett rá.</p> -<p>– Ezek pedig az én fiaim, állítá ezen átesve az érdemes -asszonyság. Ez a kisebbik a Péter, a nagyobbik a Sándor. -Csókoljatok kezet asszonynénéteknek szépen.</p> -<p>A két fiu engedelmességhez szokottan rohant e szókra a házi -asszonyság kezeinek, a kisebbiknek sikerült is egyik kezét -elkaphatni s orrával szájával olyan csókot nyomni rá, hogy alig -birta letörölni nyomdokait, hanem a nagyobbik elől eldugá háta mögé -kezeit, gömbölyű piros orczáit tartva elé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>– Nem hagyom a kezeimet, édes öcsém: nagy már maga kezet -csókolni; inkább az orczámat.</p> -<p>A bunfordi fiu olyan zavarba jött e szavakra, hogy a mint meg -kellett neki csókolni kedves asszonynénjét, azt hitte, hogy ég és -föld kifordul vele, s maga sem tudta, hogy esett át e feladaton? S -e fölött oly trémába jött az öcsém Sándor, hogy apjának, anyjának -és öcscsének egyenkint sorba letaposta a lábait.</p> -<p>Hogy az elfogadás annál patriárchálisabb legyen, a házi nagy -komondorok is oda furakodtak a társaság közé, az érkezett -vendégeknek lógatni talált kezeit megnyalva. S ebben is van valami, -a mi figyelmet érdemel. A házi ebek magaviselete erős -tanúbizonysága a házigazda vendégszeretetének: a hol még a komondor -is megnyalja a vendég kezét s barátságosan ugrál a nyaka közé, ott -szívesen fognak látni; de a hol a kuvasz az ajtóban fekszik, s rád -mordul, ha közelítesz, ott készen légy arra a kérdésre, hogy «mikor -tetszik odább utazni?»</p> -<p>Beérvén a szobába, itt újra kezdődött a hálálkodás. «Hozta -Isten» – Alázatos szolgája – szerencsés jó estét kivánok, – -kivántuk tiszteletünket tenni, – örülök, hogy van szerencsénk, – de -biz a mienk a szerencse, stb. stb. Az «öcsém Sándor» itt is szert -tett rá valahogy, hogy egy senkinek nem vétett cziczuska ártatlan -farkára rágázoljon, s véghetetlenül látszott óhajtani, hogy bárcsak -valahogy egy szegletet találna, a hol nem bánthatna senkit, s nem -kellene senkivel gondolnia.</p> -<p>Itt a bundák, köpönyegek lassankint lekerültek a nyakból, téli -czipők és botosok elhagyták a lábakat, nagy kendők, kis kendők -leoldattak s apránkint megkezde látszani minden emberen a maga -valódi formája. Az érdemes vendégcsalád feje egy negyven és ötven -év közt levő egyéniség lehetett, csupán akkor látszva öregebbnek, -ha megszólalt, pipától fekete fogai miatt. Rajta térdig érő zöld -Zrinyi-dolmány volt, széles zsinórokkal s diónyi gombokkal; mihelyt -bundájától megszabadult, mindjárt összetette a <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span> két kezét -hátul s két sarkantyús lábát szétvetve, egyremásra mosolygó képet -csinált, hogy két orczája csak úgy hegyesedett bele, pirosság -dolgában csak orrának engedve, mely pirosság azonban koránsem a -conservált fiatalság tavaszának volt a színe, mint inkább az -ősznek, a mikor tudniilik a bor terem.</p> -<p>Érdemes hitvestársa alacsony, szikár termetű asszonyságnak -látszott, kinek különben is elég érdekes arczán a legnevezetesebb -volt az orr. Ezt az orrt jobbra, balra, le és fel lehete mozgatni, -a szerint, a mint a tisztelt asszonyság valami fölötti tetszését, -avagy nem tetszését akarta kifejezni s a családtagok e sajátszerű -mimikai kifejezésekre annyira figyelmesek voltak már, hogy idegen -emberek előtt szüntelen ez orron függött pillantásuk, annak -mozgásától tudva meg, hogy okosat mondtak-e, avagy megfordítva? -úgy, hogy Menyhért úr nem egyszer a szó közepén elakadt, ha -felesége valamely fintorlattal észrevéteté, hogy nem jól -beszél.</p> -<p>Az «öcsém Sándor» egy nagy szál horihorgas legény volt, -szőrtelen pofók orczával, s meglehetős tülök orral, kezekkel jól -megáldotta a természet, s azt ő maga is jól látszott tudni, mert -mindig olyan mozdulatokat tett velök, mintha szeretné azokat -valahol magától elhagyni. E véleményben lábai iránt is osztozott, -csodálatos hivatást érezve mindenben elbotlani, vagy mindent -eltaposni, a mihez csak közelít. E pillanatban az egész arcz és -alak igen élethíven fejezi ki azon gondolatot, hogy mint szeretne -oda haza lenni.</p> -<p>A legkisebb szurkulus végre soha sem tágít anyja mellől, -szüntelen annak viganójába fogózva, a miben rá nézve az a jó is -van, hogy az orrát beletörülheti.</p> -<p>A társaság még alig állta ki lábaiból a zsibbadást, a házi -menyecske kitekintve a konyhába, hirtelen utasítást adott -cselédjeinek a készítendő vacsora felől, mely parancs teljesültét a -rögtöni csirkesírás tanusítá, a midőn a «fiam Péter» megpillanta -egy kihúzó szekrény tetején egy pár <span class="pagenum"><a name= -"Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> szép sárga czitromot, melyek -ott álltak aranyszélű csészékbe rakva, s rögtön elkezde -nyafogni.</p> -<p>– Mámi! én ehetném.</p> -<p>– Nem hallgatsz! szólt fejére kommantva az édes.</p> -<p>De a fiu úgy volt már szoktatva, hogy egy-két ütést, kivált a -fejére, fel sem vett, hanem annál erőszakosabban nyafogott a -czitromra mutatva.</p> -<p>– Nekem adjanak abból az almából. Én nekem az kő (kell)…</p> -<p>– Nem enni való az, csitítá az anyja, de a gyerek most meg bőgni -kezdett.</p> -<p>Lőrincz bátyánk sokkal viálisabb ember volt, mint hogy az ilyen -gyermek-jelenetek boszantották volna, oda ment, az egyik czitromot -kivette a csészéből s odaadta neki.</p> -<p>– Nesze kis fiam, de meg ne edd, hanem tedd a zsebedbe.</p> -<p>A fiu elvette és rábámult.</p> -<p>– Ejnye te rossz fiu, förmedt rá az anyja, hát mit kell mondani? -no? nem tudod? Mondjad szépen, hogy: köszönöm alássan. No! mondod -mindjárt?</p> -<p>A gyerek elébb elvárta, hogy hátba üssék, azután kinyögte nagy -durczásan.</p> -<p>– K-sz-n-m. S azzal úgy tett, mintha eltenné a czitromot, de -csak azt várta, hogy egyszer senki se nézzen rá, s azzal hirtelen -nagyot harapott bele.</p> -<p>Hát erre elkezde rögtön ordítani, a mint csak a száján kifért, -úgy ordított, hogy a szemei egészen elvesztek a fejében.</p> -<p>Minden ember összeszaladt. Mi lelt? Mi baj? Ki bántott? kérdezék -mindenfelől.</p> -<p>A kölyök végre nagy zokogva és fuldokolva oda mutat az eldobott -czitromra.</p> -<p>– Megharapott az alma!</p> -<p>Nagy nehezen birta a házi asszonyság megengesztelni a kedves -fiucskát, egy darab piskótát adva kezébe, s kiküldve a kis -Klárikával játszani a gyerekszobába. <span class="pagenum"><a name= -"Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>A társaság erre kétfelé oszlott. Az asszonyságok ott maradtak a -látogatási szobában; mi pedig, monda Lőrincz bácsi, menjünk át egy -pipa dohányra én hozzám, s azzal átvezeté saját szobájába a -férfiakat, minden ajtónál nagy birkózásba eredvén Sándor öcsémmel, -a ki semmi áron nem akarta megengedni, hogy előtte lépjen be.</p> -<p>A pipázó szobában igen jól volt elrendezve, hogy nyár elején -bár, de hűvös locspocs időben, a kandallóban vidám tűz pattogott, -mellette egyfelől a nagy fáskosár, előtte kényelmes bőrkarszékek, – -s kéz alatt a pipaállvány, körülrakva ezüst kupakos -tajtékpipákkal.</p> -<p>– Tessék leülni! szólt Lőrincz, vendégeit a kandallóhoz vive, s -beleültetve a nagy karszékekbe, a mi azonban öcsém Sándornál épen -nem sikerült neki, sehogy sem akarván az elfogadni azt a -megtiszteltetést, hogy leüljön.</p> -<p>– Köszöni alássan, felelt helyette az apja, nem igen szokott -leülni.</p> -<p>– No hát cselekedjék, a mint tetszik, felelt rá Lőrincz úr, s -hagyta állani a frátert, ki ahoz volt szokva, hogy le nem ült -addig, míg le nem húzták a székre, hanem állt az ember előtt, mint -egy eget támogató rúd.</p> -<p>– Legalább hát gyújtson rá; biztatá Lőrincz, oda nyújtva neki a -dohányos döbözt.</p> -<p>Az ifju nem fogadta el.</p> -<p>– Köszöni alássan, felelt helyette az apja; nem szokott -dohányozni.</p> -<p>(Pedig szokott; hanem a jól nevelt fiuknak nem illik idegenek -előtt mutatni, hogy ismerik az élet apró kényelmeit.)</p> -<p>A két úr ezután beszélgetésbe eredett, mely alkalommal kitünt, -hogy Menyhért úrnak is meg vannak a maga saját eszméi s azokat el -is meri mondani, mikor a felesége nincs jelen. Sok ember van ilyen, -ha a felesége hallja, minden szavába belesül.</p> -<p>Teszem föl: – Először is azt állította, hogy gőzhajók -<span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> helyett sokkal okosabb volna, ha -gőzlovakat csinálnának, hogy azok húznák a hajót; így nem kellene -félni, hogy a hajó elsűlyed, ha az üst elpattan.</p> -<p>Azután: – hogy azt az országgyűlésen meg kellene hagyni, hogy -krumplit senki ne termeszszen, mert ha ez a növény annyira -elhatalmasodik, a búzát senki sem fogja venni és termeszteni.</p> -<p>Azután: – kárhoztatólag nyilatkozott az újabbkori pusztai -gazdálkodás ellen, miszerint a nagy ménesek helyett az uradalmakon -mind birkákat tenyésztenek; úgy, hogy ha egyszer egy nagy háború -kiüt, ülhet a nemesség lovak helyett juhokra.</p> -<p>Továbbá: – kifejté bőségesen, mennyire meg kellene tiltani az -iskolába járó fiatalságnak vagy a köpönyegviselést, vagy a -hegedülni tanulást, mert minden rossz erkölcs abból származik, hogy -az ifjuság köpönyege alá takarva a hegedűt, elmehet mulatni a -bálokba és korcsmákba, a nélkül, hogy az esküdt diák -észrevehetné…</p> -<p>– Ühühühehehe! hangzott fel egyszerre a szegletből Sándor öcsém -kitörő röhögése, ki mindekkorig a kandallónak vetett háttal maga -elé bámult a falra, mintha valami nagy dolgon törné a fejét.</p> -<p>Egyszerre mind a két úr kérdőleg fordítá felé szemeit, hogy -vajjon mi lelte?</p> -<p>– Olyan furcsa édes apámnak az árnyéka a falon, a mint beszél, -szólt a kópé, összeszorított markába vakkantva a ki-kitörő -nevetést, melyet mentül jobban el akart fojtani, annál jobban -rájött.</p> -<p>– Hanem tán fázol öcsém, hogy úgy a kályhának vetetted a hátad? -szólt közbe Lőrincz úr, attól tartva, hogy Menyhért bácsi most -mindjárt megczibálja a nagyreményű ifju üstökét. Ne légy olyan -fagyos öcsém; mert ha megtudják a leányok, hogy a kályhát búvod, -soha sem kapsz feleséget.</p> -<p>– Már az pedig furcsa volna, monda Menyhért úr, oda intve -szemével Sándor öcsémre, hogy okosan viselje magát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> Miután -most épen leánynézőbe megyünk az ő kelme számára.</p> -<p>– Mi a gutát! kiált fel Lőrincz, érdekelten fordulva a siheder -felé; tehát quasi vőlegény? De már így közelebb jőjj hozzánk, hadd -lássunk jobban a szemedbe.</p> -<p>Deiszen harapófogó lett volna az, a mivel Sándor öcsémet onnan a -kuczkóból ki lehetett volna húzni.</p> -<p>– S merre szól a szarka a háztüznézésre? kérdé Menyhért bácsit a -házi úr. Ki hordja az öcsém oldalbordáját?</p> -<p>Menyhért úr elébb felfújta a pofáját, mert nagy dolgot akart -mondani, s azzal egyik lábát a másikra vetve, felnézett a padlásra -és monda:</p> -<p>– Az bizony, tekintetes Berkessy Gábor, Csongrád vármegyei -protonotarius uramöcsém kisasszonya, Linka, kit még 1830-ban a -győri restóratiókor a nagyobbik fiamnak igért az édes atyja, a -kivel kutyú pajtások voltunk.</p> -<p>– No az bizony mondhatom, hogy derék leány, erősíti Lőrincz úr, -magam is ismerem: igen derék család, apja, anyja; egyetlenegy -leány; az ugyan nem megvetendő szerencse lesz, ha odaadják.</p> -<p>– Ha odaadják-e? S vajjon miért ne adnák oda? kérdé Menyhért úr, -nem minden sérelem nélkül.</p> -<p>– No csak azért gondoltam, mentegetőzék Lőrincz, hogy az öcsém -még olyan fiatal.</p> -<p>– Mit? van annak azért esze. Oda merem én azt azért a főispán -eleibe is állítani, s akármiféle társaságba, a collegiumból -mindenből eminens calculust hozott. Mi a menkü olyan büdös itt? -Valami ég. Te! talán kiégetted a kaputodat? Mondtam szamár, hogy ne -támaszkodj úgy annak a forró kemenczének. Ahol van ni. Lyukat -égettél a bonzsurodon.</p> -<p>Úgy volt biz az; a piros zsinóros bonzsurnak megkapta az egyik -szárnyát a forró kandalló.</p> -<p>– Ülj le ökör!</p> -<p>Sándor öcsém nagy szégyenpirulással és ijedelemmel <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> vevé észre -a bonzsurban esett kárt, s azt se nézte hová ül le? csak letette -magát, folyvást a kiégett lyukat szemlélve, mintha azon törné -fejét, mint lehetne azt abból kimosni?</p> -<p>Lőrincz úr látva, hogy a conversatio nagyon inparlamentalis -modort kezd venni, iparkodott más hangot adni a beszédnek, -visszavivén azt az eredeti thémára.</p> -<p>– Talán már censurázott is az öcsém? kérdé az apától.</p> -<p>– Még pedig laudabiléval, felelt az, elfeledve e fölött a -kiégett bonzsurt.</p> -<p>– Ah, az nagyon szép.</p> -<p>– Még pedig az a szigorú Nyáry volt a censora, a ki úgy -megszokta a fiatal embereket forgatni. Mond el csak, mit kérdezett -tőled? Nagyon derék.</p> -<p>Sándor úrfi kész volt az egészet elmondani.</p> -<p>– Hát azt kérdezte, hogy: «quomodo»…</p> -<p>Zsuppsz. Abban a pillanatban elnyelte a Sándor öcsémet a -fáskosár, a melyre ráült, s mely nem arra levén rendeltetve, hogy a -tetejére üljenek, beszakadt alatta, s ő bele esett, hogy csak a két -keze és a két lába állt ki belőle.</p> -<p>Lőrincz úr e látványra nem türtőzhette magát tovább, hanem -elkezdett kaczagni, hogy hanyatt dűlt a székben. Menyhért úr -ellenkezőleg az ijedtségtől volt megmerevülve; első pillanatban meg -nem tudva fogni, hogy mi történt a fiával? Szerencsére, hogy a -kapálózás közben a kosár feldült vele, s kimászhatott, különben még -ott vész.</p> -<p>Menyhért úr először azt nézte, hogy nem tört-e el az öcsémnek -valami csontja? azután meg azt, hogy hol van egy bot, a mit ő -törjön el rajta?</p> -<p>Még nem tudom, hogy hova fejlődött volna e jelenet? ha véget nem -vet neki a belépő hajdú, jelentve, hogy a vacsora az asztalon van, -tessék az ebédlőbe sétálni.</p> -<p>Asszonynéném, Zsuzsánna asszonyság, az idő alatt szintén -megismerteté a házi asszonyságot utazásuk czéljaival és -körülményeivel, holmi apró módosításokkal és eltérésekkel -<span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span> az előadásban; például, hogy az öcsém -Sándor præclarummal censurázott, hogy a leányok bolondulnak utána -odahaza, de ő rájuk se néz, kötelességének tartván abba lenni -szerelmesnek, a kit szüléi akarnak – s több efféle.</p> -<p>Az érdekes beszélgetés alatt hirtelen nagy sírás hangjai törnek -elő a gyermekszobából, s előjő a kis Klárika s nagy piszegve és -zokogva előadja, hogy a Péter előbb kitörte a babájának a nyakát, -azután pedig őtet megütötte.</p> -<p>– Ejnye te gonosz fiu! förmedt fel az asszonynéném, hol van egy -korbács, hogy rád szedjek vele? Így kell magad viselned -asszonynénéd házánál? Adják ide csak azt a korbácsot! gyere ide -mindjárt, te rossz kölyök!</p> -<p>A fiam Péter hallva ezt a szép szót, nem hogy kijött volna, -hanem bebújt az ágy alá, s onnan nézett ki a mamájára. Sem kérés, -sem fenyegetés nem volt képes őt onnan kihozni. Utána bújni pedig -alkalmatlan lett volna.</p> -<p>– No megállj, rossz fiu, szólt a mama, látva tekintélyének -sikertelen koczkáztatását, ha elő nem jösz, nem kapsz vacsorát. -Csak hadd maradjon ott az ágy alatt. Majd mikor mi vacsorálunk, -akkor is jó lesz neki ott az ágy alatt lenni.</p> -<p>Épen jelentették, hogy be van tálalva.</p> -<p>– Mi gyerünk innen, monda a mama; be kell ide csukni a rossz -fiut, ez a büntetése.</p> -<p>Az itélet a megérkezett családfővel is közöltetett és -helybenhagyatott s a társaság helyet foglalt az asztal körül, a mi -azonban szintén nem történt meg munka nélkül, tíz perczig minden -ember azon czivakodván egymással, hogy elébbre ne üljön, s formális -erőszak kellett hozzá, hogy a háziasszony a vendégnőt az -asztalfőhöz ülésre birhassa, a legvégső helyért pedig tökéletes -birkózásig ment Sándor öcsém szerénysége a házi gazdával. -Szerencsére az erősebb volt s most az egyszer lebirta ültetni maga -elé.</p> -<p>– Tanuld meg azt öcsém, monda Lőrincz úr, a mit a bihari főispán -mondott nekem, mikor patvarista koromban a principalisommal együtt -asztalához voltam hivatalos, s <span class="pagenum"><a name= -"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> én is váltig azt kerestem, -hol üljek leghátul? «Csak ülj le te öcsém akárhova, monda a derék -úr, bizonyos lehetsz felőle, hogy a hova te ülsz, ott az utolsó -hely.»</p> -<p>A czifra, dinnye alakura rakott asztalkendők levétettek a -tányérokról s a hajdú körül kezdé hordani a finom jó gulyáshúst, -melynek még a papirosra leirt nevén is érzik a faintos jó illat, a -mit Isten tudja, mivel tudnak neki megadni a magyar -gazdasszonyok?</p> -<p>A fogás körüljárt. Szerencsére, hogy a hajdú hordozta, különben -sorsot kellett volna húzni, hogy ki vegyen elébb?</p> -<p>Mikor a Sándor öcsémre került a sor, ő közmeglepetésre azt -nyilvánítá: hogy ő «köszöni alássan: nem eszik».</p> -<p>– Nem eszel? kérdé nagy szemeket meresztve Lőrincz úr.</p> -<p>– Köszöni alássan, szólt közbe Menyhért úr, nagyon keveset -szokott enni.</p> -<p>Üm. Tán finnyás a gyerek, gondolá Lőrincz úr, no majd lesz más, -abból ehetik.</p> -<p>Azután hoztak egy tál jó turós galuskát; a ropogós kemény -koczkák csak úgy mosolyogtak a tejfeles turó közepett, meg levén -koszorúzva áldott tepertővel, mely oly friss volt, hogy még most is -sistergett a tálban.</p> -<p>– De ebből csak eszel? szólt Lőrincz úr szomszédjához, -rákerülvén a sor.</p> -<p>– Köszönöm alássan, nem igen vagyok éhes, aztán a fejem is -fáj.</p> -<p>Pedig oly éhes volt az öcsém, mint akárki más, s egy cseppet sem -fájt a feje, hanem már ahoz volt szokva, hogy addig nem evett, míg -tízszer meg nem kinálták, s utoljára erővel a tányérjára nem -szedtek.</p> -<p>No hanem most az egyszer ezzel a szokásával nagyon röviden járt, -mert Lőrincz úr eltalálta hinni, mit ő vesztére kigondolt, s odább -adta a jó párolgó turós csuszát, mely az igaz, hogy a fejfájás -ellen nem igen nagy orvosság. <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span></p> -<p>Már most az öcsémnek ezt az öngyilkosul kigondolt szerepet végig -kellett játszani, s egész a vacsora végeig minden körülforgó ételre -azt mondani, hogy nem ehetik, mert a feje fáj; pedig majd -kiugrottak a szemei az éhség miatt.</p> -<p>Hiába hordták körül a jó tejfeles paprikás csirkét, a drágalátos -almás rétest és a fehér keblű pulykapecsenyét, az öcsém Sándor -rendületlen maradt, s egy kenyérmorzsát be nem vett az egész -vacsora alatt.</p> -<p>– Legalább hát igyál, ha nem eszel, ettől kiáll a fejedből a -fájás; szólt Lőrincz úr felemelve az egrivel töltött palaczkot.</p> -<p>Sándor öcsém soha sem bocsáthatta volna meg magának, ha abban a -perczben félre nem kaphatta volna a poharát, úgy, hogy Lőrincz úr -az önteni szándékozott bort az abroszra locscsantotta.</p> -<p>– Köszöni alássan, szólt helyette az apja, soha sem szokott bort -inni.</p> -<p>– Ejnye teringettét, hisz ez ritka gyerek; se nem eszik, se nem -iszik, se nem dohányozik; ebből millonér lesz. De sajnálom, hogy -már más leányt néztek ki neki, azt mondanám, hogy várja meg, míg az -enyim megnő.</p> -<p>Volt azonban valaki, a ki egészen más életnézetet követett, mint -Sándor öcsém, s ez a kisebbik rajkó volt, a Péterke.</p> -<p>A mint kicsukták az ajtón, eleinte csak meghuzódott a szobában -duzzogva, mintha arra várna, hogy érte menjenek, kérleljék, -kinálják, engeszteljék; később azonban hüledezve kezdé észrevenni, -hogy el vannak nála nélkül, s ugyancsak csörögnek kések, villák és -kanalak a másik szobában, ő érte meg nem jön senki. Ezt nagyon -szívére vette, oda ment az ajtóhoz s a kulcslyukra téve a száját, -elkezde sírni, először szép lassan, azután mindig erősebben, végre -még az ajtót is rugdalta.</p> -<p>– Maha-ma! – Mahaha-maha! – Mahahaha-mahahahaaa!</p> -<p>– Ne hallgassanak rá, csak hadd ordítson. Biztatá a <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> társaságot -az édes mama, igen érdekesnek találva ezt a jelenetet. A kis -Klárika azonban, midőn senki sem látta egy pulykaczombot s két -darab rétest, miket saját tányérjába szedett, hirtelen eldugva a -kötényébe, a hátulsó ajtón a gyermekszobába került, s a félretett -étkekkel nemes boszúállással vigasztalá meg a megsajnált kis -koboldot, mire ez el is hallgatott szépen.</p> -<p>Ez intermezzót azonban az öcsém Sándor arra használta fel, hogy -észrevétlenül zsebébe csúsztatott egy darab kenyeret, melyből egy -harapást nem mert enni az asztalnál.</p> -<p>Vacsora végével kölcsönös hálálkodások közt keltek fel az -asztaltól, s Zsuzsi néni ekkor egész ünnepélyességgel nyitá fel az -ajtót, kibocsátva a kis deliquenst, ki köröskörül bezsírozott -pofácskával vigyorogva ugrott elő, daczosan fitogtatva a meghagyott -pulykacsontot.</p> -<p>– Azért is ettem.</p> -<p>– Juj te rossz fiu, szólt a mama, odarántva őt magához, s -megtörülve orczácskáját, eredj oda mindjárt asszonynénédhez kezet -csókolni, a miért oly goromba voltál.</p> -<p>Péterke oda sandalgott, szemét-száját féloldalra húzva, mintha -azzal a gyanuperrel élne, hogy hátha az a kéz, melyet neki meg kell -csókolni, csak arra van szánva, hogy mikor közel jut hozzá, pofon -üsse, s csak miután az ellenkezőről meggyőződött, tért régi bizalma -a világhoz vissza, s mert még egy darab rétest kérni, mely ki is -szolgáltatott neki, s melyért ő viszont szíves volt megmutatni a -társaságnak, mint lehet egy darab rétest egy falatra bele tömni az -embernek két pofájába?</p> -<p>Ezután a társaság ismét külön vált, az asszonyságok helyben -maradtak, a gyermekeket lefektették, a férfiak még átmentek egy -pipa dohányra a kanczelláriába.</p> -<p>Ki volt nagyobb kínban, mint az öcsém Sándor? Éhes volt, mint a -farkas; a zsebében egy darab puha fehér kenyér, – de hol egye meg? -Akárhová megy vele, meglátják, s vége van. <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> -<p>Csak várta, hogy majd lefekszenek, s az ágyban sötétben majd -megeszi a kenyeret, de a két úr oly discursusba eredt, hogy éjfél -előtt ki nem jöhettek belőle, pedig még csak kilencz óra volt.</p> -<p>– Kimegyek én egy kicsint a kertbe sétálni, kérem alássan, monda -végre, ezt találva a legalkalmasabbnak.</p> -<p>– A kertbe? szólt Lőrincz úr. Sötét van ott most és nagy a -sár.</p> -<p>– Majd leülök valami padra.</p> -<p>– No az aztán szép séta lesz.</p> -<p>– Talán elmúlik a fejfájásom.</p> -<p>Elereszték. Hadd forduljon egyet.</p> -<p>A kanczellária hátulsó ablaka épen a kertre nyilt, az ablak -előtt állt egy téli körtefa, Lőrincz úr épen szemben ült ezzel az -ablakkal.</p> -<p>Egyszer a nagy beszélgetés közben úgy tetszik neki, mintha -valaki húzgálná a körtefa ágait, oda ment az ablakhoz és -kitekintett: hát az öcsém Sándor szedte az éretlen téli körtéket, s -oly szívesen tömte két pofára, mintha befőtt birsalmákat -nyelne.</p> -<p>No de nem ártott meg neki, mert nem ette kenyér nélkül, volt a -zsebében egy jó darab.</p> -<p>Lőrincz úr kiverte a pipáját; Menyhért úr felkerekedett és -jojczakát kívánva, elvezetteté magát a hajdú által a neki rendelt -szobába.</p> -<p>A vendégek még a lefekvés előtt elbúcsúztak szíves házi -gazdáiktól, azt állítva, hogy hajnalban igen korán odább akarnak -menni, mikor még ők aludni fognak, s azzal beletemetkeztek a -magasra vetett párnák és vánkosok szalagos fehér czihákba szorított -pehelytengerébe, kiki átengedve magát a maga álmainak.</p> -<p>A kocsisnak meghagyatott, hogy négy órára befogjon és senkit föl -ne lármázzon, mire azonban az óvatos vendégek felkeltek, már -akkorra talpon volt az egész háznép, készen várt az utasokra kávé, -kalács, szilvorium és hideg pecsenye. Lőrincz úr nem is hagyott -most békét a szerény ifjunak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> hanem nyakon fogta, bele -töltögetett egyetmást, a mi enni, inni való volt, mert látta, hogy -ez ahoz van szokva. Azzal ismét bepakolva vendégeit bundáikba, -köpenyeikbe, oda dugott egyfelől ő egy jó cylinder szilvoriumot -Menyhért bácsinak, másfelől a felesége egy frissen sült kalácsot -Zsuzsi néninek, Klárika is ellátta az ifju sphinxet hideg -rétesekkel, s erősen rájuk kötve, hogy visszajövet ismét -betérjenek, így bocsáták őket útnak. Lőrincz úr messze elkisérte -őket lóháton, hogy megmutassa nekik a jobb útat a kertek alatt, a -nyomáson keresztül.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Most húzzuk fel azokat a három mérföldes csizmákat s lépjünk át -a szomszéd vármegyébe.</p> -<p>Ott is van sár, mert az eső, hála Istennek, hat hét óta esik, -mint Kelet-Indiában; ott is vannak faluk az országút mellett, -nyitott kapujú házakkal s ott is megrekednek a falu végén az -utasok.</p> -<p>Hanem most az egyszer olyan házról lesz szó, a melynek van -kapuja s be is van csukva, s olyan utasokról, a kiknek a hintaja -nem akad el a sárban.</p> -<p>Négy almásszürke van a fedett üveges batárd elé fogva; olyanok, -mint a tüzes sárkány; a bakon a sallangos pántlikás kocsis mellett -ül az úrfi s maga hajtja a fogatot, benn a hintóban kik ülnek, nem -tudni, mert be van az csinálva nagyon.</p> -<p>Az úrfi kis kerek pörge kalapot visel, a nyakkendője csak úgy -könnyedén megkötve, zekéjét levetette magáról, s könnyű nyári -dolmányban ül kocsisa mellett, de orczái pirosak a szabad légtől, s -a hajtástól.</p> -<p>Biztos ügyességgel kanyarog a görbe utczán végig, olyanokat -cserdítve ostorával, mint egy pisztolylövés; a négy paripa, azt -hinné az ember, hogy elragadta a hintót, ha nem látná, hogy a hol -dobogó hid, vagy zökkenő következik, egyszerre meglassítja -valamennyi a lépést. Végre egy helyen félretérve a falu közepén -elvonuló országútról, neki <span class="pagenum"><a name="Page_24" -id="Page_24">-24-</a></span> vágtatott egy oldalt eső háznak, ott -azonban kénytelen volt megállani, mert a kapu be volt téve.</p> -<p>– Héj! hó! kiálta a kocsis, felállva a bakon, hogy az udvarra -belásson. Azt a kaput!</p> -<p>– Soha se rontsd a tüdődet Matyi, szól az úrfi, hanem eredj be a -kis ajtón s nyisd ki magad a kaput. Hanem vidd magaddal az ostort, -mert a kutyák lehúznak.</p> -<p>Matyi úgy tett s a mint belépett az ajtón, mindjárt nagy -hadakozás támadt közte és a szelindekek között, folyvást kénytelen -levén az ostorral közibök püfölni, a míg a kaput kinyitja.</p> -<p>A nagy zaj, lárma és ugatásra előjött végre a konyhából egy élte -virágában levő asszonyszemély: valamivel több, mint szakácsné és -valamivel kevesebb, mint háziasszony, s megállva a tornáczon, éles -rikácsoló hangon kiálta le onnan.</p> -<p>– Micsoda istentelen nagy lárma az már no? A török jön-e, vagy a -franczia?</p> -<p>E szók alatt kinyitá Matyi a kaput s az úrfi egyet csettentve a -lovaknak, behajtott az udvarra, s ott a tornácz elé érve, leugrott -a bakról s odavetve a kocsisnak a gyeplőt, maga oda járult a -zúgolódó némberhez, a ki a lehetőségig görbén iparkodott ránézni -aszaltszilva képével, azon törekedve, hogy mint tudná azt még -rútabbá tenni? s szemei, mint két vasvilla szegződtek a -jövőkre.</p> -<p>– Ejnye, lelkem adta Boriska! szólt az úrfi dévaj hangon. De -megszépült, a mióta nem láttuk egymást. Azt gondoltam, hogy a -farsangon férjhez vitték. Korán volna még, ugy-e bár?</p> -<p>– No iszen maga meg ugyan csak megcsúfult Károly úrfi, a mióta -nem láttam; milyen szép kis gyerek volt akkor, s milyen nagy férfi -lett belőle.</p> -<p>– Itthon van-e az urambátyám?</p> -<p>– Hát ugyan hol volna?</p> -<p>– No mert ide szálltunk az anyámmal meg a testvéremmel. -<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span></p> -<p>– Hát azok is itt vannak? No én nem tudom, hogy érnek rá más -emberek elmenni a háztól, s hetekig odarőfölni.</p> -<p>– Híjja csak elő az urambátyámat Boriska lelkem és segítsen -egyetmást leszedni.</p> -<p>A házi szépség még egy mérges tekintettel keresztbe hosszába -mérve a hintót, bement ismét a konyhába, ott a sötét kályhalyukból -valami világosság látszott derengeni; Boriska bekiáltott a -kályhalyukba:</p> -<p>– No jőjjön ki hamar, vendégek jöttek.</p> -<p>A kályhalyukból ezen lakonicus válasz érkezett vissza:</p> -<p>– Várjanak!</p> -<p>Ezalatt Károly kinyitá a hintó ajtaját, s miután a tornáczig -térdig lehete járni a sarat, ölébe véve hordá ki a két bennülő -hölgyet, kik közül az egyik édes anyja volt, egy tisztességes, jó, -szelid képű negyvenes delnő, a másik leánytestvére, egy gonosz, -fürge, eleven, tizenkét éves kis pajkos tündér, csillogó parázs -szemekkel, s szüntelen mosolygó, fecsegésre álló szájjal.</p> -<p>– Hozta Isten, nem is vártuk; szólt Károly nevetve, a mint -partra szállítá őket, s megnyitá előttük az ajtót, melyet Boriska -maga után becsukott.</p> -<p>Összefüggés tekintetéből meg kell tudnunk, miszerint az érkező -asszonyság Hamvasi Erzsébet, testvérhuga a házi úrnak, Hamvasi -Ábrahámnak; a ház, melyben megszálltak, szüleik által osztatlanul -volt nekik hagyva, hanem az asszonyság az egésznek a használatát -oda engedte a bátyjának, csupán azt kivánva, hogy mikor azon talál -utazni, oda szállhasson.</p> -<p>A kettős konyhaajtó e közben kinyilt, s a felső részén kidugta -magát a már megnevezett házi úr, egy megtudhatatlan időkorú férfiu, -kinek nem volt elég, hogy a ragya megverte az ábrázatját, hanem még -ő maga is csúffá tette azzal, hogy a bajuszát az orra alatt -leborotválta, s csak két szájavégiben hagyta meg; minél fogva úgy -nézett ki, mint egy vidra. <span class="pagenum"><a name="Page_26" -id="Page_26">-26-</a></span></p> -<p>Egy rossz, télen hideg, nyáron meleg kaput volt rajta, annak az -ujjai könyökig föltűrve, s mind a két keze tele csapófölddel, a -mint épen a kályhából kibújt, melyet saját maga tapasztott ki.</p> -<p>Arczvonásai épén nem törekedtek nyájasak lenni, a mint rokonait -meglátta, s bár az asszonyság nyájasan üdvözlé, még az ajtó alsó -felét sem igen látszott kinyitni. Végre mégis csak bebocsátá -vendégeit, a könyökével nyitva ki az ajtó kilincsét.</p> -<p>– Hát hol jártok ennyien?</p> -<p>Az asszonyság megcsóválá szelid fejét s testvére kormos, szurtos -állapotjára mutatva, megfeddé őt nyájas szavakkal:</p> -<p>– Ugyan, ugyan édes bátyám, hát magának kell az ilyen munkát -végezni?</p> -<p>– A munka nem szégyen; a mit magad megtehetsz, azt ne bizd -másra.</p> -<p>– Kezet csókolnék bátyám, ha lehúzná a keztyűjét; szólt közbe -kötekedve Károly úrfi.</p> -<p>– Könnyű ilyen nagy uraknak beszélni, mint ti vagytok. Kiki -teszi, a mi szegénységétől telik. Te Boris, hozz egy tál vizet, -hadd mossam meg a kezem, mert ezek az urak szégyenlenek velem szóba -állni.</p> -<p>– Majd tálat piszkolok azzal! kiálta vissza a házi doromb, ott a -dézsa.</p> -<p>Ábris úr kiment és megmosdott a dézsában, megtörülközött pedig -az ágylepedőben, felhajtva az ágyterítőt.</p> -<p>Vendégei az alatt beléptek a szobába. Valami kellemetlen, -kiállhatatlan illat állta el annak egész levegőjét. Minden háznak -megvan a maga sajátságos illata, némely szobába belépve, oly -meghivó, oly kedves szag üti meg az ember érzékeit, melyről nem -tudni miben van, honnét jön? míg másutt oly aggasztó, oly -szorongatást gerjesztő bűz fogadja a látogatót, hogy háttal megy -vissza. Ez utóbbiak közé tartozott Ábris úr szobája; a falakon még -ott feketéllett, a mit tavalyi és harmadévi legyek fölirtak rájok, -<span class="pagenum"><a name="Page_27" id= -"Page_27">-27-</a></span> a padló beszélni látszott a mult téli -disznóölés viszontagságairól, az ágyak alatt szalma és pehely, s a -butorokon ujjnyi vastagságu por, az ablakon pedig épen nem lehete -kilátni, hanem pókháló volt elég minden szegletben.</p> -<p>A belépő asszonyság nagyot sóhajtott, a szobában széttekintve; -meglátszott arczán, hogy boldogult édes anyjára gondol e perczben, -míg az élt, ezek a szobák nem voltak ilyen piszkosak, rendetlenek, -nem verte ki az ember szemét a légy, nem lepte be a bútorokat a -por.</p> -<p>Ábris bácsi az alatt megmosdott, megtörülközött, oly ábrázattal, -melyen látni lehetett, hogy rá nézve a mosdás egy neme a -penitencziának, azután bejött, nagy hidegen megcsókolt minden -embert, mosolygani is kezdett egy kicsinyt, hanem az nem sikerült -neki, hát abba hagyta.</p> -<p>A vendégek örömest lerakták volna felöltönyeiket, de hová? -Tisztességes ruhával bajos volt valamihez hozzá érni.</p> -<p>– De szeretnék én valahová leülni Ábris bácsi, szólalt meg -legelébb Lizike ártatlan kérezkedéssel tekintve szét.</p> -<p>– Hát leánykám, itt a sok szék, meg a pamlag, kinálá Ábris -úr.</p> -<p>– Hát szabad ezekről ezt a sok szép port leverni? kérdé Lizike -hamis együgyűséggel, én azt gondoltam, hogy szárítani van ide -terítve.</p> -<p>– Hallgatsz te gonosz! csitítá az édes anyja, míg Ábris úr -megzavarhatlan kegyes orczával monda:</p> -<p>– Porból lettünk, porrá lészünk, azért a port ne utáljuk. S hogy -arany mondatát cselekedettel is erősítse, fogá a kaputja szárnyát s -három széket a három vendég számára letörölt vele, a negyedikre -leült maga.</p> -<p>Az asszonyság leült tehát az egyik székre, Ábrahám úr a másik -székre, az egyik nem szólt, a másik hallgatott, s ez így tartott -mintegy fél óráig; ez a legkönnyebb neme a mulatságnak. Csak néha -sóhajtott hol az egyik, hol a másik egy nagyot.</p> -<p>– Hja – ja… <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Mire a másik egy óranegyed mulva visszafelelt:</p> -<p>– Haj – haj…</p> -<p>Károly ezalatt kiment a lovakat megnézni, s ismét bejött, -Erzsike pedig az ablaknak állva, rálehelt és betűket irt rá az -ujjával.</p> -<p>Hogy az elébb Lizikének neveztük a kis furfangos egyéniséget, az -mit sem tesz. Egy névtől származik mind a kettő, s alig van a -magyar nyelvben elnevezés, melynek variatióiban a legnagyobb -gyöngédségtől a legnagyobb gorombaságig annyi volna benfoglalva, -mint ebben, ugyanazon névből származván a behizelgő Liza, a vidám -Erzsike, a kokett Betti, a tenyerestalpas Erzsu és a kormos Böske, -hát még? «Én magyar leány vagyok, a nevem Babett».</p> -<p>Hogy Ábraham úr valakitől azt kérdezte volna: kell-e valami? azt -ugyan nem cselekedte; csak ült és sóhajtozott.</p> -<p>Hanem nemsokára benyit a kocsis, Matyi, egy hamis alföldi -csikósból verbuvált ficzkó, vakmerő, szájas, furfangos.</p> -<p>– Nagy uram, hol árulnak itten szénát? szól beköszöntve, a -háziúrhoz.</p> -<p>– Szénát, szénát? hát kinek az a széna?</p> -<p>– Nem nekem, hanem a lovamnak. Nem is az én lovamnak, hanem -annak a négy lónak, a min jöttünk.</p> -<p>– Hát – hiszen, majd adok én; szólt egyenkint szűrve a szót -Ábris úr, s fogta a pajta kulcsát s kiment.</p> -<p>Az ajtón kívül lehete jól hallani Boris dörmögését.</p> -<p>– A tatár látta! négy lóval járni, csak azért, hogy több széna -fogyjon, mintha nem elbirná őket kettő.</p> -<p>Ábrahám úr adott szénát Matyinak, lelkére kötve, hogy el ne -hullassa, mert drága. Azzal visszajött, leült és hallgatott -tovább.</p> -<p>Matyi újra benyit.</p> -<p>– Nagy uram, hol van itt egy kocsma?</p> -<p>– Kocsma? Minek az a kocsma? <span class="pagenum"><a name= -"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span></p> -<p>– Szeretnék egy pohár bort venni, nem a lovamnak, hanem -magamnak.</p> -<p>– No – várj – majd mindjárt adok én.</p> -<p>S fogta a pinczekulcsot és ment. Matyinak meg kellett állani a -pinczegádorban.</p> -<p>Boriska dúlt fúlt; csapkodott, csörtetett, veszekedett odakinn -egymagában.</p> -<p>Alig jött vissza az öreg úr s alig kezdett a hallgatáshoz, Matyi -újra megint belép.</p> -<p>– Nagy uram, a Boriska azt kérdezteti, hogy mit főzzön -vacsorára?</p> -<p>– Szoktatok ti vacsorálni? kérdé Ábris úr vendégeihez -fordulva.</p> -<p>– Szoktunk bizony, sietett felelni Károly, mielőtt szerény anyja -ellenkezőt mondhatna.</p> -<p>Ábris úr nagyot sóhajtott, felkelt és kiment a konyhába, s ott -elkezde szép halkan beszélgetni Boriskával, ki ellenben iparkodott -oly fenhangon beszélni, hogy odabenn is meghallhassák.</p> -<p>«– Mit? azt a szép kappant? – Nem ezért a világért! – Én? most -tüzet rakni? Hasogatott fám sincs. – Hát van sajt. – Én bizony most -nem gyúrok tésztát, mert a kezem fáj. – De azt a fazék lekvárt -bizony meg nem kezdem. – Én hozzá sem nyúlok. – Én nem vagyok -szakácsnéja. Mért nem tart szakácsot, ha vendégfogadós akar -lenni.»</p> -<p>Ezt odabenn mind szépen lehetett hallani.</p> -<p>Ábris úr azonban most az egyszer mégis igazságos haragra -gerjedt, s kimenvén az udvarra, lesodrófázott egy czimeres kakast, -vérit vette maga, tüzet rakott, s elkezdte a szárnyas állatot -koppasztani, míg Boriska látva, hogy ennek csakugyan meg kell -lenni, ki nem kapta a kezéből s be nem kergette a konyhából.</p> -<p>Két óra mulva készen volt a nagy vacsora. A derék becsületes -kakas olyan kozmás volt, a milyen csak lehetett, s a húsánál csak a -csontja volt keményebb. A czupákos <span class="pagenum"><a name= -"Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> kenyér a késhez ragadt, ha -vágták, s a szájpadláshoz, ha rágták, s minden étel meg volt sózva, -paprikázva úgy, hogy szikrát hányt a szeme, a ki belekóstólt.</p> -<p>A vendéghölgy étlen ült az asztalnál, s még nagyobbakat -sóhajtott, látva a nagy penészrozsdákat boldogult édes anyja -abroszaiban, az ismerős késeket, villákat szarvascsont nyeleikből -kiszedve, s az ősi tálakat, tányérokat csorbán, repedezve. Mire jut -a férfi, ha feleség nincs a háznál!</p> -<p>Átesve a vacsorán, végre is meg mert szólalni Ábris úr, -megkérdezvén hugától, hogy hova utaznak?</p> -<p>Az megvallá, kegyesen felfohászkodva, hogy **-re, Berkessy Gábor -úr látogatására.</p> -<p>– Mit! ahoz a rossz emberhez? kiálta fel Ábris úr, nem egészen -menten a megivott kerti bor befolyásától.</p> -<p>– Hát miért légyen ő rossz ember? kérdé Károly féltréfásan, -félérzékenyen.</p> -<p>– Mert mikor én debreczeni diák voltam, ő meg jurátus diák, -feladott, a miért kocsmába látott menni. Huszonnégy órai carcerre -büntettek érte. Soha sem felejtem el neki.</p> -<p>Annak pedig már lehetett jó harmincz esztendeje.</p> -<p>– S hát mért mentek oda? kérdé Ábris úr.</p> -<p>Az asszonyság nem felelt semmit, melyen kapva Lizike, felvevé a -szót s nagy emberi méltósággal elmondá:</p> -<p>– Leánynézőbe megyünk, Berkessy úrnak van egy leánykája, a ki -épen a bátyámhoz illik.</p> -<p>– Üm. Szólt az öreg úr, kedvetlenül tekintve félvállról -Károlyra. Gyerek vagy te még megházasodni.</p> -<p>– Épen azért házasítjuk meg, folytatá komolyan a beszédet -Lizike, ő jó fiu, hanem egy kicsinyt szeleburdi; majd ha felesége -lesz, megjön az esze. Aztán sokkal jobb fiatal korában megházasodni -neki, mint hogy megvénüljön, s akkor valami rossz satrafa keze közé -kerüljön.</p> -<p>A kis leány oly sajátságos komolysággal mondá el e szavakat, -hogy Károly csak alig birta nevetését visszatartani, <span class= -"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> édes anyja -fejcsóválva tekinte rá, Ábris úr pedig csak tátogott, mintha fogát -köszörülné a kis sárkány ellen.</p> -<p>– Hm. Beszélni tudsz, azt látom, szólt félretéve haragját. Hát -kenyeret sütni tudsz-e?</p> -<p>– Azt csak tudnék, hanem még szalonnát nem tudok mellé -sütni.</p> -<p>(Szalonnának nevezik azt a ragacsos részit a rosszul sült -kenyérnek, a mi az alsó héja körül van. Ilyen szalonna bőven -látható volt az asztalra rakott kenyéren.)</p> -<p>Ábris úr látta, hogy csatát veszt, s székét megmozdítva, jelt -adott a társaságnak a felkelésre, mely a szükséges asztal utáni -üdvözletek mellett megtörténve, az utasok hálószobáik után -tudakozódtak, hova őket Ábris úr maga vezette el, egy darabka -gyertyát adva velök, mely eltarthatott addig, a míg -lefeküsznek.</p> -<p>Szoba volt a házban elég, de szomorú volt azokat látni. Bab, -kukoricza, hagymafüzérek minden szegletben; az ágyak azon módon, a -hogy a legközelebbi látogatás alkalmával voltak felvetve, egyik -szobában az úrfi, másikban anyja és testvére számára.</p> -<p>Ábris úr nem sokat czeremoniázott velök, félvén, hogy elég a -gyertya, hanem ott hagyta őket és jójczakát kivánt nekik.</p> -<p>Károly mindjárt le is feküdt a belső szobában, a hölgyek a -külsőben maradtak.</p> -<p>– Huh! be hideg ez az ágy, szólt Erzsike megtapintva a jéghideg -párnákat, itt megfagyunk, édes anyám.</p> -<p>Azzal bezörgetett Károlyhoz.</p> -<p>– Alszol már?</p> -<p>– Mi kell Lizike?</p> -<p>– Mi félünk ebben a szobában.</p> -<p>– Hát nyisd ki az ajtót, Erzsike.</p> -<p>– Az ablakon nincs függöny, belátnak, nem fekhetünk le.</p> -<p>– Hát oltsd el a gyertyát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Ejnye de házsártos vagy. Az ajtót nem lehet jól bezárnunk.</p> -<p>– No várj Böske, majd hát én fölkelek, s én alszom ott, ti -jőjjetek anyámmal ide.</p> -<p>Azzal fölkelt, felöltözött, kijött, a hölgyeket beereszté a -másik szobába, újra levetkőzött s lefeküdt a másik ágyba, mely -hideg volt, hogy a fogai is vaczogtak bele.</p> -<p>– Valld meg Erzsu, szólt dideregve, miért fektettél ebbe a hideg -ágyba, s miért csaltál ki amonnan?</p> -<p>– Mert már ezt megmelegítetted.</p> -<p>Boldog tréfái a gyermeteg testvéri enyelgésnek! Még a szelid -hallgatag asszonyság is jót nevetett rajta.</p> -<p>Még a párnák alatt is hideg volt azonban. Az ilyen szobákban -télen beveszi magát a hideg, s nyáron át is benn marad, az ember a -mint kidugja egy ujját a dunna alól, felébred a nagy hidegségtől, s -alig pitymallik az idő, elkezd egy indiscrét kakas épen az ablak -alatt kukurikolni.</p> -<p>– Hallod, Károly, hogy szól annak a kakasnak lelke, a kit tegnap -megettünk, kérdi a felébredő Erzsike.</p> -<p>Szó sincs róla, hogy tovább aludni lehessen. Minden ember -iparkodott mentül elébb magára szedni öltönyeit, hogy meg ne -fagyjon, s úgy érzi minden tagját, mintha meg volna verve.</p> -<p>Mert még az ágyvetésnek is mestersége van. Némely ágy olyan, -hogy a mint lefeküdt benne az ember, mindjárt elalszik. A napra -kirakott vánkosokon még érzik az a verőfényes melegség, a mit -magukba vettek, a vánkosok közt oly jól meg lehet fészkelni, -derekaljak, párnák oly ügyesen vannak alárendelve, az ember minden -tagját otthon érzi, s a hová fordul, ott ébred fel; míg más ágyban -ismét nem győz forogni, sehol sem találja helyét, majd fázik, majd -izzad, ha el akar aludni felijed és felrugja magát, a szú rág, fúr, -őröl a deszkák között, a nyoszolya ripeg, ropog, nyiszorog, ha az -ember elalszik, örökké zsiványokkal álmodik, s mikor felébredt, nem -birja megfordítani a <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span> nyakát. És erről a nevezetes tudományról -még nem irtak könyvet!</p> -<p>Még egy bajon kellett általesni, ez a reggelizés volt. A -vendégek ugyan szerették volna, ha elmarad tőlük e keserű pohár -(illetőleg keserű csésze), de Ábris úr komolyan állítá, hogy már ő -megtette a költségeket, kávét pörköltetett, tejet forraltatott, -annak nem szabad kárba veszni.</p> -<p>A kávé egy kicsit kozmás volt, a tej egy kicsit összefutott, a -zsemle egy kicsit hetes volt, hanem azért jó volt minden. Kiki -palástul veté neki a gyomrát, s elkészülvén vele, előjáratták a -hintót, melynek bakján Matyi ült éhomra.</p> -<p>A vendégeket felsegíté ülni Ábrahám úr; most már igazán tudott -mosolyogni. Mennek már! gondolá magában, semmi sem kell nekik -több.</p> -<p>Cselédek is jöttek immár elő: Boriska, új kendővel a fején, egy -hamúpepejke buglyos fejjel, kormos szájjal; mindenik hozott valami -köpenyeget a vendégek után, iparkodtak mosolyogni, kaptak egy-egy -huszast az ifju úrtól; Ábris úr megcsókolgatott mindenkit, levette -a sipkáját, szerencsés jó útat kivánt, s a mint Károly felugrott a -bakra, s kivevé a kocsis kezéből a gyeplőt, már azt hivé, hogy -átesett minden veszélyen, – midőn Matyi lekiált:</p> -<p>– Nini, nagy uram! Elfelejtettem meginni azt a pohár pálinkát, a -mit nagy uram akart adni ma reggel.</p> -<p>Ábris úr még egyszer elsavanyodott s bemenvén a szobába, -visszatért egy gyűszűnyi nagyságú pohárral, melybe valami volt -töltve.</p> -<p>– Mind az enyim ez? kérdé Matyi, attól tartok, hogy leiszom -magam, s feldöntöm a hintót. Isten megáldja nagy uram, Isten -megáldja Boriska, magát is Pannika. Egy hét mulva megint -visszajövünk, akkor itt maradunk egy hétig. – Gyi te Ráró!</p> -<p>Jó is volt, hogy már a lovak közé vágott, mert az egész -társaságnál oly kitörőben állt a nevetés, hogy azt csak a támadó -kocsizörgés birta elnémítani; a négy tüzes paripa <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> neki -rugaszkodott, utána a négy szelindek, dühös csaholással kisérve a -távozó hintót az utczán végig, Ábris úr a két cseléddel kidugta a -fejét az utczaajtón, s csak akkor mertek visszatérni, midőn látták, -hogy a hintó valósággal eltünt már szem elől.</p> -<p>Boris egész nap nem szünt meg aztán dúlni fúlni a konyhában.</p> -<p>– Azért vannak az embernek az atyjafiai, hogy mindenéből -kipusztítsák. – Az ember magától megkuporgatja s másoknak a torkába -tömi. – Olyanok, mint a sáskák. – Mi nem megyünk soha senki -nyakára. – Három hétig nem esznek annyit a teheneink, mint a -mennyit ez az ördög kocsis egy éjjel megetet a lovaival. Hát ez a -kis fityfirity leány? Milyen finnyás a lelkem, még golyóbisokat -csinál a kenyérből s azzal hajigál. – Majd megenné még. – Az a nagy -menykő hintó hogy felvágta az udvart a kerekeivel. – Három napig -győzöm takarítani a szobákat. De iszen elszököm én innen, ha még -egyszer ide jönnek.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Az eddigiekből annyit már tudunk, hogy van egy bizonyos -tekintetes Berkessy Gábor úr, annak ismét van egy férjhez adó -leánya, a kit megkérni az ország két különböző oldaláról, két -házasulandó ifju ember siet, illető családjaik kiséretében, a mint -illik.</p> -<p>Még egy kevéssé engedelmet kérünk tisztelt olvasóinktól egy -harmadik helyre is betekinteni, azután mindjárt mi is oda -megyünk.</p> -<p>**megye székvárosában lakott egy fiatal özvegy asszonyság, -Csalváry Julia, kit a szószapuló közvélemény világleányának -nevezett el. Az ilyen elnevezéshez nem kellenek nagy érdemek. Julia -ifjasszony korában élemedett férje által igen szigorúan tartatott, -az öreg úr egyenlő mértékben levén fösvény, szerelemféltő és -ostoba; halála után annál gyorsabban törtek gátot az elfojtott -szenvedélyek <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span> A szép és meglehetős birtokú özvegy -imádóktól lőn környezve, azokat nem is igen nagy gonddal iparkodott -magától elutasítani; estélyeket adott, szabadon társalgott, -bálokban feltünő öltözetet viselt, lovagolt; a mi mind elég arra, -hogy a kis városban beszéljenek róla. Egy öreg úr, valami -nagybátyjaféle, hajdan fizetéses assessor, lakott állandóul nála, -mint gyámja, titkárja, vagy mije? Ez az egész városba hordta -szüntelen a pletykát, akármi történt, még a mi nem történt is a -háznál, azt abban az órában tudták a nemesi és polgári casinóban? -még azt is, hogy Julia egyszernél többször fel nem húzza ugyanazon -selyem harisnyát és hogy minden esztendőben egyszer beoltatja magát -tehénhimlővel, attól tartva, hogy meghimlőzik. Holmi apróbb -eseményeket, imádók cserélését, szerelmi perpatvart, -összezördüléseket és házi jeleneteket mindennap friss sütésben -lehete kapni a jó öreg Nánásy bácsinál (így hívta az assessor urat -az egész város), a kinek e miatt szüntelen majd egygyel, majd -mással gyűlt meg a baja: egyszer hírbekevert imádók akarták -párbajra hívni, másszor elutasított gavallérok fenyegették -ütlegekkel, gyakran nem mert kimenni az utczára, mert attól félt, -hogy rálesnek, otthon pedig Julia érezteté vele mindennemű -szeszélyeit; hanem mind ez a jó öreg úron nem változtatott, azért ő -pletykázott, a kire lehetett, eltagadott, a mit lehetett és viselt -minden következményt türelmesen.</p> -<p>Juliát minduntalan sürgették rokonai, hogy menjen férjhez és -hagyjon fel ezzel az élettel, válaszszon valakit imádói közül s a -többit kergesse magától; de mikor Julia oly szeszélyes volt, hogy -ha igazán szeretett is valakit, mihelyt rokonai férjül ajánlani -találták, képes volt kiszeretni belőle s soha se látni többé. Ilyen -formán a férjhezmenés esztendőről esztendőre haladt, új meg új -változatokon ment keresztül, híre örökké volt, de soha sem történt -meg, majd az elhiresztelt jegyes hagyta el a menyasszonyt, majd ez -őtet, néha egy hajszálon mult el az <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> egész, legtöbbször pedig -maga az érdekelt fél nem tudott róla semmit.</p> -<p>Történetünk időfolyamában egy reggelen Nánásy bácsi bejárván a -konyhát s megtudva, hogy mit főznek? értekezve a társalkodónéval, -megtudva, hogy Julia milyen kedvében van? belépe öltöző szobájába, -elmondandó, hogy mit beszélnek a kávéházakban?</p> -<p>Julia épen toilettjét csinálta, a szobaleány akkor gyűrűzé -fodrozó vasára hosszú szőke hajfürteit; a delnő hanyagul eldűlve -ült bársony karszékében, nagy pálmalevelű cashmir pongyolája hosszú -selyembojtjából szélmalmot csinálva unalmában.</p> -<p>– Jó reggelt, jó reggelt, kedves szép hugocskám; selypíté -kedvesen Nánásy bácsi s galopp lépésben oda sasirozva Juliához, -megfogá kezét s a csuklón kezdve a körme hegyéig végig csókolva, -minden pontnál felkiáltott: oh mi kedves kezecske, oh mily élvezet -lehet ezektől pofocskákat kapni. Jaj be szép ma az én Zsulim! -Ezekkel a hosszú hajfürtökkel, bizonyosan ismét el akarja valakinek -forgatni a fejét, ezekkel az à l’anglais fürtökkel. Oh maga -kegyetlen Penelope! Ma reggel ismét egy párbaj esett miatta. A szép -Lujzi, az a csinos barna egyet kapott a homlokára. Boldognak -érezheti magát, he, he, he! Ezt a szalagot, kérem, nekem kell ide -tűznöm a hajtekercsre, így ni. Hát nem legjobban értek-e hozzá? Nem -lett volna-e jó szobaleány belőlem? He, he, he.</p> -<p>Julia csak nem akart nevetni mind e bohóságokon s komolyan -fordult nőcselédjéhez:</p> -<p>– Betty! hozza el a czipőmet.</p> -<p>– Nem, meg nem engedem, hogy más hozza el, mint én! kiálta -Nánásy bácsi, visszatartva Bettit s törte magát a czipőkért s rájuk -találva, összecsókolá azokat, még a talpaikat is, úgy tevé le Julia -előtt, ki himzett papucskáit lerugva, könnyeden voná fel a finom -fekete atlasz czipőcskéket, oly kevéssé törődve Nánásy bácsi -jelenlétével, mintha csak valami nőcselédje volna ott. Azzal -felállt, a tükör <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> előtt körülnézte magát, mintha mondaná: -hát nem vagyok-e szép?</p> -<p>– Oh felséges, oh mennyei! kiálta megdicsőült arczczal Nánásy -bácsi s gyönyörködésében majd elejté az állát s könnyebb volt a -lelkének, hogy azon helyre leülhetett, melyről Julia felkelt.</p> -<p>– Nánásy bácsi; szólt Julia, magát háttal nézve meg a tükörben; -én magát egy igen komoly dologgal akarom megbízni, melyet addig nem -lesz szabad elpletykáznia, a míg véghez nem ment.</p> -<p>– Hát nem vagyok-e én a legtitoktartóbb titkár a világon?</p> -<p>Julia haragos akart lenni.</p> -<p>– Én nem tréfálok bácsi. Hanem azt mondom, hogy ha elébb -kihireszteli a dolgot, míg megtörtént, hát megtépem.</p> -<p>– Nánásy bácsi örülni fog e kegynek; motyogá az öreg úr, -tréfásan levéve parókáját s oda tartva huga elé fejét, mely oly -sima volt, mint egy görögdinnye.</p> -<p>A szobalány kegyetlenül elröhögte magát e tréfára, melyre Julia -összevont szemölddel inte neki, hogy menjen ki a szobából.</p> -<p>Nánásy bácsi minden módot elkövetett, hogy hugocskáját -megnevettesse, ferdére tolta a parókáját, csikorogva nyitá ki -burnótszelenczéjét, pukkerlikat vágott a renaissance korából: – -semmi sem sikerült; Julia ma nem akart nevetni.</p> -<p>A mint magukra maradtak, becsukta az ajtaját, leültette az öreg -urat a balzacra s maga eléje állt.</p> -<p>– Hallja Nánásy bácsi. Én férjhez fogok menni.</p> -<p>A megszólított csupa meglepetés és kiváncsiság lőn.</p> -<p>– Magának el kell menni még ma **re, az alispánt felkeresni s -dispensatiót kérni számomra. Onnan vissza se jőjjön, hanem -egyenesen menjen fel Pestre s mindent, a mi a menyegzőhöz -szükséges, – maga jobban tudja, mint én, – rendeljen meg, legfölebb -mához egy hétre; mert akkorra túl akarok rajta esni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p> -<p>– Számíthat rám, angyalom. Három nap alatt vagy minden itt lesz, -vagy azt hallja, hogy Nánásy bácsi meghalt.</p> -<p>– Iparkodjék számomra Pesten a lehető legrövidebb idő alatt -menyasszonyruhát is készíttetni.</p> -<p>– Csak bízza reám, angyalom. Magam felkeresem a leghíresebb -tűművészeket, a kik a legelőkelőbb dámáknak és szinésznőknek -dolgoznak: Keresztesyt, vagy Sóvárit s ha egy hét alatt el nem -hozom a legpompásabb menyasszonyöltözetet, currentáltasson az -ujságban, mint egy elveszett ölebecskét, a kiért öt forintot kap a -becsületes kézhezszolgáltató.</p> -<p>– Egyúttal irjon levelet rokonaimnak s hívja meg őket mához egy -hétre tartandó menyegzőmre, hanem erre majd Pesten is ráér. Csak -most rögtön üljön kocsira és menjen.</p> -<p>– Igen, galambom, hugocskám. De hát mit irjak rokonainknak, -mit?</p> -<p>– Hát miről beszélünk? Azt, hogy férjhez megyek.</p> -<p>– Igen, de kihez?</p> -<p>– Hát azt is szükség tudni?</p> -<p>– Hahhahha! Hisz az a fácit a dologban!</p> -<p>– Furcsa; – hát irja meg, hogy Sós Kálmánhoz.</p> -<p>– Sós Kálmán? Sós Kálmán? Hallottam már egyszer a nevét. Hogyan -irják? két ó-val, vagy két ss-el?</p> -<p>– Irja, a hánynyal akarja.</p> -<p>– Kicsoda, micsoda e derék ifju ember?</p> -<p>Julia komoly áhitattal felelt rá: «költő».</p> -<p>– Hát még?</p> -<p>Julia fél haraggal, fél bámulattal tekinte az öregre, mintha -mondaná, milyen együgyűek a vén emberek s azzal daczos vállvonással -monda:</p> -<p>– Úgy hiszem, hogy a sors eléggé bőkezű volt akkor, midőn -valakinek gazdag szellemet adott, a helyett, hogy gazdag hivatalt -adott volna.</p> -<p>Nánásy ezt nem értette, tehát megnyugodott benne, magában -ilyenformán töltve ki ezt a rubrikát: valami <span class= -"pagenum"><a name="Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> -éhenkórász, tánczmester, vagy komédiás, vagy más efféle lehet a -gyönyörű madár, a kit Julia férjeül választ azért, hogy annál -könnyebben uralkodhassék fölötte.</p> -<p>Julia hagyta elmélkedni az öreg urat s elkészíté saját kezével -az útravaló szükségleteket, elrakva mindent a kocsiládába; külön -chatoulleba a borotválkozó eszközt; felirta egy tárczába a miket -nem volt szabad elfeledni, beletett egy csomó meg nem számlált -bankjegyet s átadva azt Nánásy bácsinak, maga ráadott öreg kaputot -és bundát, fejébe húzta az utazó süveget s lélekzeni sem hagyta -addig, a míg fel nem ülteté az előjáratott hintóba, nehogy ideje -legyen elbeszélni valakinek a friss titkot.</p> -<p>Nánásy bácsi azonban, a míg a városon végig ment, két-három úri -ismerősével találkozott s nehogy kifúrja oldalát a titok, a -kocsiból kihajolva elmondá nekik röptében, hogy hugocskája -házasodik, elvesz valami fiatal ismeretlen embert, most küldi őt a -dispenzáczióért az alispánhoz és Pestre ruhákat és tortákat -rendelni. – Ilyenformán aztán egy óra múlva az egész városban -mindenki a titkos menyegzőről beszélt s találgatták, hogy ki lesz a -szerencsés vőlegény? mert annak a nevét Nánásy bácsi elhallgatta – -takarékosságból, hogy mikor visszajön, akkorra is maradjon -kiharangozni valója.</p> -<p>Julia azon nyugodt tudattal, miszerint ügyeit jól rendezé, tért -vissza termeibe, parancsot adva cselédeinek, hogy Kálmánon kívül -senkit be ne ereszszenek hozzá.</p> -<p>Nemsokára léptek hangzottak a folyosón; Julia a legérdekesebb -kedélyt iparkodott arczán visszatükröztetni, megismerve a lépések -hangját, mert szerelmes emberek még a csizmasark kopogásai közül is -megismerik a választottjukéit.</p> -<p>E tekintetben a szerelmes emberekénél csak a lapszerkesztők -ösztöne finomabb, a kik a kapu alatt kopogó lépésekből megtudják -itélni: vajjon a posta jön-e előfizetőkkel, vagy pedig valami poéta -versekkel?</p> -<p>Juliánál megfordítva állt a magnetismus. Ő a költőre -<span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> várt, nem a postára, és nem csalódott. -Sós Kálmán úr nyitá be az ajtót.</p> -<p>Érdekes halavány ifju volt. Nem az volt rajta az érdekes, hogy -halavány volt, hanem az, hogy oly arczczal lépett be az ajtón, mint -Hamlet a koponyával s patheticus léptekkel Julia elé járulva, -ajkaihoz emelé a delnő kezét s ott tartá hosszan, még tán most is -ott tartaná, ha Julia bele nem szólt volna, karjaiba fogózva.</p> -<p>– Önnek valami baja van Kálmán, hogy oly szomorú.</p> -<p>– Szomorú vagyok ugy-e bár? mond a költő; mint Leviathán, ki -vigadó angyal társai között járt s már homlokára volt irva, hogy le -fog az égből vettetni.</p> -<p>– Az Istenért! szólt megijedve Julia, mi baj fenyegeti önt?</p> -<p>– Semmi, semmi; szólt nyugalommal Kálmán; de oly -arczkifejezéssel, melyből iszonyúakat lehete gyanítani s nagy -szinpadi elernyedéssel egy karszékbe bocsátkozék.</p> -<p>– De igen, igen, önnek valami baja van! kiálta a delnő komolyan -megrettenve; én kivánom, én követelem, hogy azt nekem -megmondja.</p> -<p>A költő ismét a-tempo fölemelkedék s megfogva Julia kezét, -mélyen tekinte annak szemeibe.</p> -<p>– Hisz-e ön a sejtelmekben? kérdé kisértetes hangon.</p> -<p>– Minek az?</p> -<p>– Nem ismeretes-e ön előtt azon érzés, mely valami az álomból az -ébrenlétben? midőn legvígabbak vagyunk, egyszerre, mintha valami -hideg kéz simulna végig arczunk felett, hogy ajkainkon a megkezdett -kaczaj elfagy s mintha egyszerre egy bűvtükröt látnánk magunk -előtt, melyből tulajdon arczunk néz reánk, halaványan, sötéten, -mintha mondaná: ne örülj!</p> -<p>– Ugyan hagyja el; szakítá félbe Julia, kire izgatóan hatott a -poezisnak ez a neme; nem jó ilyenekről beszélni. Szóljunk inkább -menyegzőnkről. Kapott ön már levelet rokonaitól? <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Sós Kálmán lord Byron képet csinált s szemeit felforgatva -monda:</p> -<p>– Ön boldog, oh Julia, oh ön még gyermek és tud mindennek -örülni.</p> -<p>– Ugyan hallgasson! hisz idősebb vagyok magánál jó öt -esztendővel, ha nem többel.</p> -<p>– Ah Julia, az időt nem az évek teszik. Ön gyermek huszonnyolcz -évvel, én megaggott férfi huszonnégygyel. Nem az a legvénebb, a ki -legtávolabb van a bölcsőtől, hanem az, a ki legközelebb van a -sírhoz, nem a napok száma hozza meg az arczok redőit, hanem a napok -terhe. Én szenvedtem annyit, a mennyi egy ötven éves életre -elég.</p> -<p>– Szegény Kálmán! sóhajta Julia, a költő vállára simulva s elég -gyöngéd volt meg nem kérdezni tőle, hogy mi az ördögöt szenvedett -már annyit? Egyébiránt erre azt felelte volna Kálmán, hogy azt nem -jó meghallani emberi füleknek.</p> -<p>– Lássa ön. Folytatá Kálmán, e pillanatban, midőn önnek mennyei -arczát látom, midőn szívemnek lángolni kellene azon gondolatra, -hogy önt birni, önt örökre enyimnek nevezhetni fogom, valami -jéghideg sóhajtás azt látszik súgni lelkembe: ne örülj, minden -bizonytalan a nap alatt.</p> -<p>– De már ez bizonyos, mert már a dispensatióért is elküldtem s -egy hét múlva rokonaink itt lesznek s menyegzőnket megtartjuk.</p> -<p>– Hah! egy hét múlva? Tudja-e ön, hogy akkor augusztus -tizenharmadika van?</p> -<p>– Biz én nem néztem a kalendáriomot.</p> -<p>– Ah Julia. Az én sorsomra iszonyú befolyást gyakorol a -tizenhármas szám. Minden baleset a hónapok tizenharmadikán történt -velem.</p> -<p>– No hát megtartjuk előtte való nap.</p> -<p>– Ön oly biztosan beszél, mintha a sors kezét kezében tartaná. -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span></p> -<p>– Hát ha én akarom és ön is akarja, akkor csak úgy gondolom, -hogy mint bizonyosról beszélhetünk.</p> -<p>Kálmán e szóra felemelé tekintetét s mutatóujját feltartá, a -magasba intve, úgy hogy Julia azt kezdé hinni, hogy valami pókhálót -fedezett fel, mely a plafondrul csügg le s azt mutatja neki.</p> -<p>– Felettünk él a sors és a sors szeszélyes. Összetört szivek, -széttépett remények a legédesebb áldozatok, mikben gyönyörködik. Oh -Julia, ön boldog, ha nem jutott szívébe azon delejes érzelemből, -mely a holnap sejtelmével tölti el a gondolatot; ha keble világában -nincsenek meg azon bűvös húrok, miken a jövendőkbe látás szilaj -keze játszik; különben önnek az arcza is eltanulná arczomtól a -haloványságot.</p> -<p>Julia már únni kezdé ezt a sok visiót, magnetismust s más efféle -aranyeres sejtelmeket, s hogy más irányt adjon a mulatságnak, leült -zongorájához s elkezdett rajta egy csinos fantaisiet játszani.</p> -<p>Kálmán oda könyökölt a szék karjára, melyen Julia ült, sötét -arczczal a jövendőkbe látszott nézni, haját felborzolta, szemei -villogtak, majd ismét karjait összefonta s fejét a tenyerébe -bocsátá, végre nem birta tovább érzelmei súlyát, öklével homlokára -csapott s a legnagyobb exaltatióval kiálta fel:</p> -<p>– Ah, egy ily pillanat! e dalt hallani, – tégedet ölelni – s kéz -kézben, szív szívben meghalni együtt, – egymásba lehelni -lelkeinket! Óhajtasz-e együtt meghalni velem oh Julia?</p> -<p>– Majd, ha jó öregek leszünk, biz az szép lesz; de még egy -kicsinyt hagyj bennünket élni.</p> -<p>Kálmán szánalmas arczczal tekinte Juliára, fájdalommal érezve, -mily mélyen kell a nő lelkének az övén alúl állani, midőn azt sem -birja felfogni, mi irtóztató gyönyör van abban: meghalni együtt? -mikor semmi bajunk sincsen. – Ritka ember képes ezt felfogni.</p> -<p>Ezentúl Kálmán egy szót sem szólt többet, végig járt -<span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> nehányszor a teremben, mint egy vándorló -lélek, a kinek egyéb passiója nincs, mint az élő embereket -ijesztgetni, azzal felkapta a kalapját s egy öngyilkos -elhatározottságával odalépve Julia elé, szívrázó hangon mondá:</p> -<p>– Isten veled! Adja az ég, hogy sejtelmeim ne valósuljanak.</p> -<p>Azzal kiszakítá magát jegyese karjaiból, az ajtót is majd -kiszakította sarkából s dúlt arczczal eltávozott.</p> -<p>Szegény Julia egészen kétségbe volt esve, minden rossztól -kezdett félni, utána küldé az inasát, hogy nézze meg, nem tett-e -valami kárt magában? s addig meg nem nyugodott, míg az inas hírül -nem hozá, hogy a tens úr a casinóban rostélyost eszik zöld -foghagymával, a miből inas észszel azt lehete következtetni, hogy -ma aligha akar hölgyekkel szóba állani.</p> -<p>Ebben félig-meddig megnyugodva, délután tömérdek látogatással -volt elfoglalva Julia s megütközéssel tapasztalá, hogy a kik -két-három esztendő óta nem lépték át a küszöbét, mindenféle emberek -jönnek hozzá s czélzásokkal, tanácsokkal iparkodnak kutatni, -fürkészni azt a titkot, a mit ő már öt mérföldnyi távolságra hitt a -várostól s egyik csudálkozásból a másikba esett, tapasztalva, hogy -már az egész város tudja, miszerint ő egy hét múlva menyegzőjét -üli.</p> -<p>Végre kénytelennek érzé magát hermetice elzárkózni mindenféle -látogatás elől s iróasztalához ülve, elkezde egy szép, -érzelemteljes levelet irni jegyeséhez. Meggondolá, hogy mennyire -széthangolhaták prózai észrevételei a költő fellengős -ábrándozásait, s mily keserű utóhangokat hagyhattak azok annak nem -földi csizmákban járó szellemében s hogy azt jóvá tegye, -belegondolkozta magát azokba a képtelenségekbe, a miket Kálmán -elmondott, ráerőszakolta képzeletére azokat a furcsa érzelmeket, a -mik sejtelmeknek nevezhetők, a miket érez az ember, ha a gyomrát -meghűtötte, vagy náthája következik, vagy midőn táncz közben -észreveszi, hogy valami kapocs szakadni, vagy <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> fejéke -lebomlani készül; ezekhez hasonló sejtelmek között irt össze egy -csomó holdas historiát, a midőn belép a szobaleány s hoz egy -levelet, melyet épen most adott át neki a posta.</p> -<p>Julia boszúsan kapá el a levelet, kizavartatván sejtelmei -ködéből, de a mint rápillantott s a kézirást megismeré, akkor aztán -igazán sejtelmek szállották meg, Kálmán irását ismerve meg a -borítékon.</p> -<p>Szívdobogva tartá kezében a zárt levelet. Vajjon mit ir? -Irgalmas ég? Hátha az van a levélben, hogy a midőn e sorokat -olvasom, akkor már annak irója…</p> -<p>Nem engedé magának bevégezni a rémeszmét, hirtelen inte -szobaleányának, hogy távozzék s egyedül maradva, reszkető kézzel -bontá fel a levelet. Négy sűrűn irott oldal állott előtte.</p> -<p>«Imádott, örökké feledhetlen angyal!»</p> -<p>«Láttál-e már valaha két csillagot az égen, melyek oly közel -állanak egymáshoz, hogy puszta szemmel egynek tartaná őket az ember -s melyek világteremtés óta egymás körül forogva, csodálatos -tüneményt képeznek a csillagrendszerben s ime egy véletlen szavára -a mindent kormányzó sorsnak, egyszerre egy közülök elválik s -megindulva az égen, üstökös csillag lesz belőle, melynek végzete a -világon kívül bujdokolni s ijeszteni vészt jósló lángjaival a -remegő csillagokat.»</p> -<p>Juliának nem volt türelme ezt az egész astronomiát végig -olvasni, hanem egyszerre a végére futott s olvasá, a mi ott -állt.</p> -<p>… «miután atyám kivánsága életemre nézve vasbilincs, mely engem, -mint Prometheuszt, a sziklához lánczol, ő pedig azt kivánja tőlem, -hogy tekintetes Berkessy Gábor protonotárius úr kisasszonyát vegyem -nőül, nem marad hátra más, mint meghalnom, vagy engedelmeskednem. -Ha csak enmagamat tekinteném, boldogság volna reám nézve a halált -választani, de te rád gondolok, kinek lelkét ily eset örökre -megzavarná, azért élni fogok és engedelmeskedem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> csupán te -érted, csupán a te nyugalmadért. Könyekkel szememben, szívemben a -halál tőreivel irom e sorokat hozzád: felejts el örökre engem, ki -emlékeddel halok meg. Sós Kálmán.»</p> -<p>Julia a holdból esett le…</p> -<p>Hát ez volt az a halálos sejtelem, az a magnetismus, azok a -titkos visiók, hogy egy másikat akar nőül venni.</p> -<p>A következő pillanatban hidegvérrel fogá össze a levelet a -magáéval a delnő s a nélkül, hogy arra is méltatná, hogy kétfelé -repeszsze, bevetette a kandallóba.</p> -<p>Csengetett.</p> -<p>A szobaleány belépett. Julia nehány szót irt s azt -lepecsételte.</p> -<p>– Az inas rendeljen rögtön lovas futárt, a ki Nánásy úr után -menjen s ha még az alispánnál kapja, adja át neki e levelet, ha ott -nem találja többé, menjen utána Pestre, az Arany sasba szokott -szállani, ott keresse fel. A fizetést nem kell kimélni.</p> -<p>A város tele volt már a hírrel, hogy Julia férjhez megy; az volt -csak még a szerencse, hogy senki sem tudja, kihez?</p> -<p>Ilyenformán Berkessy Gábor úr kisasszonyát már harmadik oldalról -is fenyegeti a szerencse; – hogy ez érdekes szerelmi csőd hová fog -fejlődni? azt időjártával, annak rende és módja szerint szintén meg -fogjuk tudni.</p> -<p>Berkessy Gábor urambátyám egy hatvan év körül járó fiatal ember -volt, kinek haja és bajusza galambfehér volt már, de lelke oly -ifjan maradt, mintha most is harmincz éves volna. Mulatságokban ő -volt a társaság lelke, mindig tréfás, a nélkül, hogy valaha -sértene, anekdotái hiresek voltak a környékben s ha ebéd vége felé -egyet-kettőt előhozott, megrázkodtatta az egész társaságot, hogy az -emberek a székekről forogtak le a kaczagás miatt, a mi -megbecsülhetlen dolog hosszas lakmározás után s ha azután ő is -hozzá kezdett a nevetéshez, azt a város végin is meghallották, mert -azt a menydörgő kaczagást csak akkor lehetne valamihez hasonlítani, -ha az oroszlánoknak is <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> szokásuk volna a nevetés; úgy hogy mikor -Makón, vagy Szegeden szinészek voltak s ő betalált vetődni valami -nevettető darabba, nem egyszer megtörtént, hogy félbe kellett -szakítani miatta az előadást. Eleinte csak lassankint buffogatott: -ha! – haha! – haha! csak tartogatta a kendőjét a szájára, -iparkodott komoly képet csinálni, úgy tett, mintha köhögne, míg -végre, mintha egy bomba pattanna szét benne, kitört irtóztató -hangon: hahhahhahhaha! a könyek végig patakzottak orczáján, ütötte -az öklével az előtte álló padot, rugdalta a földet, magával ragadta -a nézőket, a nézők a játszókat, úgy hogy mikor valamelyik szinész -már meghallotta az első «ha!» felkiáltást, ugyancsak sietett -elmondani, a mi szájában volt, mert aztán szó sem volt róla, hogy -szóhoz juthasson.</p> -<p>Hogy én ilyen sokat beszélek Berkessy Gábor urambátyám nevetési -virtuozitásáról, ez azért van, mert szerintem ahhoz, hogy valaki -jól tudjon nevetni, nemcsak jó tüdő, hanem jó szív is kell, s erről -is ismeretes volt a derék úr az egész környékben. Egész arczulata a -leghívebb tolmácsa volt lelkének: az a jó gömbölyű kép, azok a -mosolygó szemek, ezüst szempilláikkal, az a mindenfelé mozgatható -bozontos fehér szemöldök, az épfogú piros száj s a fehér bajusz a -piros orczán, mintha hó esett volna rózsalevelekre és a -félreismerhetlen szívjóság kinyomata minden vonásaiban oly -bizalomgerjesztő tekintetet adtak neki, hogy közelében lehetetlen -volt jól nem érezni az embernek magát s ha vele szemközt ült, még a -karácsonyi legatus is vérszemet kapott.</p> -<p>Harmincz éves volt a jó úr, midőn megházasodott, jó, szelid -felesége volt, kivel tizenkét évig élt példás békességben, a -nélkül, hogy gyermekük született volna. Ekkor végre, midőn nem is -vártak többé reá, köszöntött be az elkésett áldás, egy kis leányka -képében.</p> -<p>A boldog pár még egyszer oly boldoggá lett; a kis Linácska lett -öröme, szemefénye, reménysége, dicsősége mind kettőnek. Azt -szeretettel, gyöngédséggel, hizelgéssel <span class= -"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> halmozák, -mindenben kedvét keresék, kényeztették, cziczomázták, a gondolatját -is siettek eltalálni, és – különös játéka a természetnek, – az -egyetlen gyermek, nem hogy elromlott volna annyi gyöngéd -kényeztetés által, sőt mindez csak szelidebbé, kedvesebbé tette őt, -anyja szemeinek egy intésével igazgathatta őt, s nagyobb örömöt nem -ismert, mint szüleinek kedvökben járhatni; a reá pazarlott -gyöngédség, szeretet, háladatos földre talált lelkében, ép oly -gazdagon fizetve mind azt vissza, ellenkezőleg a legtöbb -elkényeztetett természettel, mely olyan szokott lenni, mint az -eczet, mentül több czukrot raknak bele, annál erősebb eczet lesz -belőle.</p> -<p>Alig tíz éves korában elveszté anyját a leányka, a mi ifju -lányra nézve a legnagyobb csapás, az apai gond soha sem pótolja az -anya figyelmét, sokat nem vesz észre, sokat elmellőz az apa, a mi -az anya figyelő lelkét nem kerülte volna ki. Ámde Linán e csapás -sem változtatott, csupán komolyabb lett azóta. A házi asszony -gondjai lassanként az ő vállára nehezültek s ifju nőknek -legbiztosabb őre a házi gond. Ez munkás életet ád, komolyságra -vezet, megtanítja önmagát becsülni, kiirtja a szenvelgést, -álérzelmeket és az életbe vezet.</p> -<p>A kis lánykából serdült hajadon lett, jóságáról, szelidségéről -messze földön beszéltek, atyjának meglehetős karban álló vagyona -volt, ezt is jól lehete tudni, mint ezt igazolni látszik azon -körülmény, miszerint eddigelé tudtunkra egyszerre három kérő indult -háztűznézésre Berkessy Gábor urambátyámhoz.</p> -<p>Elvégre azonban ki kell mondanom, miszerint e jó, kedves, szelid -leányka külsejére nem volt az, a mit költői nyelven szépnek szokás -nevezni.</p> -<p>Valóban nagy gorombaság, a mit ezek a költő urak elkövetnek a -világgal; már szerintök annak, a ki nem tökéletes szépség, joga -sincsen igényt tartani a boldogsághoz, mind azok a nők, kiknek -arczát rózsákhoz és liliomokhoz nem lehet hasonlítani, nem is -egyébért születtek, mint <span class="pagenum"><a name="Page_48" -id="Page_48">-48-</a></span> hogy megcsalassanak, ráadásul -adassanak pénzeikért, pénz nélkül pedig épen elő sem fordulnak -regényben.</p> -<p>Pedig az élet ezt meghazudtolja: a családi boldogságot oly -házaknál is virulni látjuk, hol a nőt nem festették le almanachok -számára s a szerelem, a gyöngéd költői lélek felkeresi a szerény, -igénytelen alakokat, kedvességet, gyönyört, vonzó értelmet árasztva -el azon vonásokon, miket a természet nem alkotott festői mintának, -miket ha le kellene irni, alig tudnók elmondani, mi rajtok oly -kedves? ha mozdulatlanul lerajzolva előttünk állnának, hideg -közönbösséggel fordulnánk el tőlük, de a mint beszédessé lesznek, a -mint egy mosoly, egy ábránd, egy szelid részvevő indulat végig -vonul rajtok, édes vonzalom lep meg bennünket, az arcz, melyet a -természet halaványon hagyott, az ajkak, a szemek valami új ismerős -bájt nyernek, a lélek bebizonyítja hatalmát az alak felett, -leküzdve annak hiányait s széppé varázsolva, a mi nem az: – hanem -persze ahoz is lélek kell, hogy azt valaki meglássa.</p> -<p>Linka is azon női alakok közé tartozott, kiket a természet nem -tett ragyogókká. Szerencsére azon öntudatra nem enged a természet -senkit sem jönni, hogy magáról elhigye, miszerint nem szép. Az nagy -szerencsétlenség lenne, s képes volna igen roszszá tenni az embert. -Aligha volna az jó lelkű ember, ki a tükörbe nézve, valamit fel ne -tudna fedezni magán, mi arczát kedvezővé teszi és a mit valóban más -is észrevehet rajta hosszasb figyelem után. Ezek az eszmék ugyan -nagyon ártanak a classicus fogalmaknak, s a szépműtan vissza fog -borzadni annak hallatára, hogy a nem szép is lehet költészet -tárgya, de ki tehet róla, hogy annyira elszaporodott az ember a -földön, hogy egészen benőtte tarka népeivel az olympi -egyformaságot, s a néger és a lappón szépnek találja a maga párját -s még olyan vakmerő is akad, a ki azt állítja, hogy a szellem is -lehet szép.</p> -<p>Mind e beszédeket pedig nem szabad unnod, nyájas olvasóm; mert -azt jól tudod, hogy ide háztűznézni jöttünk, <span class= -"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> tehát -türelmesen meg kell hallgatnod és látnod mindent, hogy hiába ne -fáradtál légyen ide.</p> -<p>Épen hajnalodik, a harangszó ébredőt cseng a faluban. A felkelő -nap legelső sugarai a ház ablakára sütnek s a zöld ablakredőnyök -egyenkint felnyilnak, csupán kettő marad zárva, ott még az öreg úr -alszik. A hajnali friss lég keresztül járja a szobákat, mik már -akkorra ki vannak tisztogatva, a megbecsült ősi bútorok -letörölgetve, az ablakkal szemben az üveges pohárszék nagy -fénymázos czifra szárnyakkal, miknek oszlopait aranyozott angyalok -tartják, benne csészék és metszett poharak, mik között még az is -látható, melyből Gábor bátyánk nagyanyja menyasszony korától kezdve -82 éves koráig ivott. Gyönyörű rendtartás, a hol egy pohár 82 -esztendeig eltart, még a füle sincs letörve. Oldalvást egy magas -kihúzó szekrény látható, harminczkét fiókkal cseresnyefából, melyet -remekbe csinált egy szittya asztalos, minden fiókon bronz -oroszlánfejek, melyek karikát tartanak fogaik között. Két oldalt -áll két superlátos ágy, melynek függönyeire igen szépen van -kinyomtatva egy szarvasvadászat, a magasra fölvetett párnák közt -nem hál senki, de azért minden napfényes délután kiterítik azokat a -folyosóra, s úgy vetik újra; a két ablak között áll egy ősi tükör, -melynek rámája is czifrára köszörült tükörből van, alatta egy -lekapcsolható fekete bőrpamlag, mely fölé a falon immortelle -virágból fűzött koszorú van akasztva, mely legalább is lehet -félszázados. Az egyik szögletben áll egy nagy falióra, földigérő -házban, melynek ketyegése bár ritkán altat el, verése ritkán -ébreszt fel valakit, még sem múlik el nap, hogy pontosan fel ne -volna húzva; a másik szegletben végre áll a magas kecskerokka, -melyen ős időkben a nagymama szokott fonni, s melyet kegyeletből -azóta senki sem mekegtet.</p> -<p>Ez az egyik szoba.</p> -<p>Meg kell még azt is tudnod, kegyes háztűznéző, miszerint a -pohárszék aljában negyvennyolcz személyre való ezüst hever, a mely -nem jár elő, s a szekrény fiókjai szinültig <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> vannak -hófehér abroszokkal és sávolyos kendőkkel, el lehetne velök látni -egy restaurácziót.</p> -<p>Most jerünk a másik szobába.</p> -<p>Ez már a legújabb divat szerint van bútorozva. Gábor úr egy -nevenapján azzal lepte meg leányát, hogy tudta nélkül egy egész -szobát divatos bútorral szereltetett fel; kényelmes karszékek, -ruganyos pamlagok, melyek később zongorával is szaporodtak, a -háttérben egy üveges chiffon, mely tele van név- és egyéb ünnepekre -kapott kedves csecsebecsékkel; a himzett szőnyegek mind a házi -kisasszony saját művei, ki a mellett, hogy a háztartást példás -renddel viszi, azon finomabb női munkákra is talál időt, úgy osztva -fel óráit, hogy egyik dolog a másikat ne mulaszsza.</p> -<p>A kis himző asztalkáról nem hiányzanak az irodalom újabb -termékei is, s szépen szám számra rakva, ott látható az Athenæum is -és a Regélő, az ő Honművészével együtt, ekkoriban a magyar -szépirodalom időszaki képviselői.</p> -<p>E teremből nyílik Linka hálószobája, oltártiszta kis menedék, -szellős ablakkal, mely a kertre nyílik, a nagy mályvarózsák -betekintgetnek rajta; a falon rézkalitkában kanári madárka -berzenkedik, tollát borzolgatva, s ha úrnője szavát hallja, olyan -éneket kezd, hogy majd megszakad picziny szíve bele. Meglepő csín -és rend mindenütt, egy félrecsúszott redő nincs a függönyökön, egy -elhajított tárgy nem hever sehol, sem egy gondtalanul levetett -öltönydarabot nem látni, – szék, asztal nem áll útban, a -varróasztalból nem csüggnek czérnák, galandok, a zsurolt padlat oly -fehér, mint a lisztláng, olajfolt, sáros láb nyoma keresve sem -található rajta, csupán a kis kanári szemtelenkedik néha, elszórva -a kendermagot, melyet úrnője azután, valahányszor bejön szobájába, -szemenkint szedeget fel utána.</p> -<p>A terem tulsó ajtaja egy előszobába vezet, innen nyílik az öreg -úr hálószobája: ne zörögjünk, mert még alszik. Az épület tulsó -szárnyán vannak a vendégszobák, konyha, <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> éléstár és -cselédszoba, körül négyszegű oszlopokon nyugvó fedett folyosó -vonul, ellátva padokkal, itt szokott pipázni az ismerősök, -szomszédok, komák és atyafiak egyessége, jó árnyékban, ha a nap -süt, jó szárazon, ha az eső esik.</p> -<p>Még csak most kezd a nap a fákon keresztül sütni, az udvaron -nagy a sürgés-forgás, az aratónépek készülnek indulni a tarlóra, -vidám barna leánykák tréfálóznak nyalka legényekkel, az öreg béres, -kifent bajuszával, kihajtja czímeres szarvú ökreit a kútra itatni, -s míg ő a kankalikos kútgémet nyikorgatja, a kis béres a -szekér-oldalon olyan hegyesen fütyörész, mintha az övé volna ez a -világ kétszer. A pitvar alatt a hajdú nagy tusakodásban látszik egy -pár ezüst sarkantyús csizmával, melyet olyan fényesre törekszik -kefélni, hogy akár megborotválkozzék belőle, a ki felhúzza; a -nyitogatott konyhaajtón keresztül csapódik a jó friss rántásszag. -Végre kilép a folyosóra a házi kisasszony. Arcza, mert a tűznél -volt, szokottnál pirosabb, s fehér kendőcskével van bekötve, mely -árnyékot tart fölötte. Kijön és kenyeret, pálinkát oszt az -aratóknak, ezt sem azért teszi, mintha gazdálkodnék, sőt -ellenkezőleg, hogy mindenkinek elege legyen. Lám, az ifju leányzók -számára, kik még az égett bor áldásait nem ismerik, külön rántott -levest főzött, hogy éhen ne menjenek a dologra, s addig meg nem -nyugszik, míg meg nem győződött felőle, hogy adományaiból mindenki -részesült. Az aratók útra indulnak jó kedvvel, az ökrök kolompja, -az öreg béres ostorkongatása s a kis béres füttye elhangzik; az -apró marhácskák serege előjön, felugrálnak a nagy malomkő asztalra -a diófa alatt, hol a munkások reggeliztek, felszemelni az elhullott -morzsát, s törik magokat, midőn a kis gazdasszony szakajtó kosárral -kezében újolag megjelen, s mindeniket a maga szokott nemzeti -dialectusán hívja magához.</p> -<p>Most ismét a konyhai gondok jönnek a sorba, a kávépörkölés ismét -a házi kisasszony dolga, mert ha másra bízza, vagy egyenetlenül -pörkölődik, vagy megég, a mi <span class="pagenum"><a name= -"Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> kellemetlen ízt ád; -takaréktűzhelynek még ez időben híre sincs, mindent lángnál és -parázson kell főzni, s nagy gondot ád a szakácsnénak a felügyelés, -hogy lábasaiba ne csapjon a láng, be ne hordja a pernye, s sokkal -több bajjal jár a konyhát oly tisztán tartani, miként ez.</p> -<p>A hajdú ezalatt asztalt terít az előszobában, a kanál és -findzsazörgésre felébred az öreg úr, s megtudja, hogy kávét ütött -az óra, s nem sokára kinyitja ajtaját és teljes ornatusban kilép, -lábán a sarkantyús csizma, mentéje panyókán vetve nyakába, sűrű -rövidre nyirt őszhaja födetlen, a pipa megtömve szájában. A hajdú -szerencsés jó reggelt kiván, három ásitozó agár előnyujtózkodik az -asztal alól s barátságos indulattal ugrál az öreg úr nyaka közé, ki -csendes lélekkel kimegy a konyhába pipáját meggyujtani, jól tudva, -hogy leányát ott fogja találni. Linkának épen mind a két keze tele -van lábassal, serpenyővel, miket nem tehet le, ennélfogva a mint -meglátja apját, a legkedvesebben csengő hangon szól: «jó reggelt, -kedves édes apám, ugyan kérem szépen kedves édes apám, tartsa ide a -kezét.»</p> -<p>– Minek? kérdé az öreg úr, de csak oda tartotta a leány elé.</p> -<p>Hát csak azért, hogy oda hajolhasson és megcsókolhassa; mert -kezei nem voltak szabadok.</p> -<p>Az öreg úr megczirógatá leánykája arczát, s azzal kikeresve egy -darab menyecske szemű parazsat a tűzből, azt elébb két ujjával -felkapta, azután a tenyerében megrázogatta, úgy ereszté a debrői -tetejébe, hüvelyk ujjának körmével belenyomogatva.</p> -<p>A reggelizésnél Linka szedi a czukrot az öreg úr findzsájába, ki -nagyon édesen iszsza a kávét, ő tudja már milyen erősen, milyen -feketén kell azt csinálni? úgy, hogy Gábor urat annyira -elkényezteté, miszerint ő idegen asztalnál meg nem tudja inni a -kávét.</p> -<p>Most még csak egy helyzetben kell bemutatnunk a kis -gazdasszonyt; láttuk szobáit, konyháját, most csak azt kell -<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> még látnunk, mikor pöröl. Mert a jó -gazdasszonynak okvetlenül pörölni is kell, nagy háztartás sok -bajjal jár, s a hibát elnézni legnagyobb hiba. Hanem épen az a -mesterség, pörölni tudni kellemmel, méltósággal, hogy az embert se -meg ne utálják, se ki ne nevessék érte. Hogy Linuska így tudjon már -pörölni, azt ne kivánjuk tőle; ő rendesen jó kedvet szokott aratni, -mikor valakit megszid. Épen kávéját hörpölgeti, egy akkora -findzsából, mint egy jókora dióhéj, a mint egyszerre nagy -kutyaordítás hallik a konyhából, mintha valaki riogatná az -agarat.</p> -<p>Hah! egyszerre leteszi csészéjét, s rohan ki az előszobába.</p> -<p>– Ki bántja azt az állatot? kérdi galambharagtól reszkető -hangon.</p> -<p>A cselédek mind kaczagnak, a hajdú befogja a száját, s úgy -iparkodik megfelelni.</p> -<p>– A Fecske felugrott a tűzhelyre.</p> -<p>– Hát azért mindjárt ütni kell, kinozni a szegény állatot? Annak -az épen úgy fáj, mint magának; jól esnék magának, ha mindjárt -megütnék, mihelyt a tűzhelyhez közeledik?</p> -<p>– De hiszen nem bántotta senki, hanem bele dugta a fejét a tejes -köcsögbe, s most nem tudja kihúzni, azért ordít.</p> -<p>– Igen, mert maguk a rendetlenek, – gyere ide Fecske kutyám; – -mert nem kellene a köcsögöt a tűzhelyen hagyni, – gyere innen -szegény kis kutyám. – Bántottak ezek a rossz emberek. (Kénytelen -volt eltörni a fazekat, hogy a kutya fejét kiszabadítsa.)</p> -<p>– Hiszen tudni való, hogy a köcsög a hibás, nem a kutya. -Kötekedék a hajdú.</p> -<p>– Igen, csak nem hagyhatom megfulladni egy köcsög miatt.</p> -<p>Azzal visszatért atyjához, ragyogó arczczal jelentve:</p> -<p>– Ugyancsak jól összeszidtam őket.</p> -<p>Épen a reggeli végeztével érkezik a városba küldött hetes, hozza -a hóna alatt a postáról kapott mindenféle <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> ujságokat. -Az öreg úr megtartja magának a Jelenkort, Linkának jut a -Regélő.</p> -<p>Míg az öreg úr nagy figyelemmel követé Esparterot és -Zummalacarreguyt, azalatt Lina egy futó pillantással át akará -tekinteni a Regélő szende hasábjait, mert arra csak este ért rá, -hogy egészen figyelmesen átolvassa, s ime a mint a legelső lapra -nyit, egy sonett tünik szemébe ezen felirással: «B**ssy Linához». -Hirtelen összecsapta a lapot, mintha valami lélekidéző könyvbe -tekintett volna, s azt oly zajjal tevé, hogy az öreg úr, ki épen -akkor egy kezdendő tengeri ütközet ágyúi előtt állt, felriadt -rá:</p> -<p>– Mi lelt?</p> -<p>– Semmi sem, szólt a leány, majd elhalaványulva, majd elpirulva, -csak a lap akart kiesni a kezemből.</p> -<p>Nem hazudott, mert csakugyan ki akart esni a kezéből.</p> -<p>Gábor megcsóválta a fejét, s sietett tovább olvasni, nehogy híre -nélkül összelőjenek azalatt egynehány flottát.</p> -<p>Lina pedig összehajtá négy-öt rétbe a lapot, s kis köténye -zsebébe dugva, nesztelenül kisompolyodott a szobából, fogta kis -öntöző kannáját, kiment vele a kertbe, s elkezdé virágait -öntözgetni. Szentül föltette magában, hogy azt a lapot nemcsak hogy -maga nem fogja olvasni, sőt úgy eldugja, hogy senki soha rá ne -akadjon. Ez erős szándékkal megöntözgeté szegfűit, ibolyáit, -szüntelen azt fürkészve, hogy hová dughatná el a lapot alkalmas -helyre? mert hogy elégesse, ahoz ismét nagyon kegyetlen szív -kellett volna; míg végre az üvegház előtt eszébe jutott, hogy -vannak abban nagy cactuscserepek, melyeket soha sem szokás -helyökből kimozdítani, azoknak egyike alá majd elrejti, s e -szándékkal belépett az üvegházba.</p> -<p>Ott széttekintve, látta, hogy egyedül van. Az egyedüllét kedves -keresztanyja minden gyöngeségnek; a mint kivevé zsebéből a lapot, -nem állhatá meg, hogy még egyszer bele ne tekintsen, hisz itt nem -látja senki, ha el fog is pirulni, s mintha valami nagy -szégyenlendő dolgot követne el, <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> remegő kézzel kibontá a -lapot, s olvasá szívdobogva a hozzá irt költeményt.</p> -<p>Azon faja volt ez a verseleteknek, mik húsz év előtt alkoták az -ifju irodalmat (mert nálunk mindig volt ifju irodalom, mely soha -sem érte meg az öreg kort), szorongatott lelkesedés, egetmászó -poézis, étvágytalan kivánságok, szárnyas betűk, hangzó szavak; mik -akkor oly kedvesek voltak, s mikben volt legalább annyi jó, hogy ha -nem volt is bennök érzés, legalább nem is csábítottak érzeni.</p> -<p>Lina pirulva futá végig a sonett sorait. Megtudá belőlök, hogy ő -az Isten legszebb angyala, s hogy van egy rózsavirány, melynek -bájzengedelmein elandalogva merengeni és hollófürteinek éjsátorában -lelni boldog halotti szemfödélt, – nem különben feltámadni sötét -szemeinek fekete napsugárai által egy gyönyör koránydús új -üdvderületre nagy hajlandósága volna az alólirottnak, állván ott -S-s Kálmán, Sz-ről.</p> -<p>Lina ismerte már ez ifjut; többször találkozék vele Sz*en -megyegyűlések alatt.</p> -<p>Átolvasva a sonettet, még sem találta azt olyan borzasztónak; -kivéve természetesen annak költői oldalát.</p> -<p>E perczben hirtelen nevét hallá kiáltani a kertajtóból:</p> -<p>«Lina kisasszony!»</p> -<p>Ijedten rejté el a lapot ismét köténye zsebébe, s halvány -arczczal, mint kit valami rossz tetten kaptak, lépett ki az -üvegházból.</p> -<p>– Vendégek érkeztek, siessen! kiáltozott eléje az érte küldött -szolgáló.</p> -<p>Már akkorra bementek a szobába, csak az ősi bárka állt az udvar -közepén, a három szomorú paripával, melyekről Marczi akkor szedte -le a hámot.</p> -<p>E szerint tudjuk, hogy kik jöttek?</p> -<p>Lina sietett a szobába, levette fejéről a kendőt, melyet a -napsütés ellen kötött, lesimította a haját kezével, s hallva, hogy -egy szobában nagy örvendetes hangon egyszerre négy ember beszél, -oda benyitott. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Csakugyan ők voltak.</p> -<p>A kedélyes falusi úr, a regnáló asszonyság, a hórihorgas siheder -és a szeretetre méltó kis fiu.</p> -<p>A szomszéd faluban állomást tartottak az éjjel, s csak korán -reggel indultak el, a mi azon sok oldalú czélból történt, hogy a -lovak kipihenhessék magokat, s nyargalvást hajtsanak be az udvarra -és hogy mindenki gálába tehesse magát, a mi meg is látszott. A -derék asszonyság fel volt ékesítve nagy sárgazöld szivárványos -szalagú főkötővel, melynek keményített bodra úgy fogta körül a -fejét, mint a hogy a napot festik a kalendáriumban, volt rajta egy -világoszöld selyem viganó, melynek a nyolczszáz huszonkettediki -divat szerint oly rövidnek kellett lenni, hogy az alsó szoknya -tenyérnyi himzete alóla kilássék, öve is volt nagy bronzcsattal, -csaknem a hóna alatt átkötve s ezüst színű piros virágos -selyemkendő volt felülvetve díszesen.</p> -<p>Menyhárt úr meg volt borotválkozva, s a haja felborzolva -nyalkán, inggallérja szeretett volna felállni, de nem lévén -kikeményítve, csak a jó szándéknál maradt; mellénye fehér pikét -volt, már egy kissé halaványsárga is, fél felére kifityegett a -bodros tászli, oldalzsebében egy irtóztató nagy óra árulta el magát -részint terjedelme, részint oly hangos ketyegése által, hogy szinte -bele beszélni látszott a discursusba, az egy szép fekete zsinórra -volt kötve, melyet nyakbavetve kellett viselni, mint valami -kardkötőt. A tegnapi zöld dolmány helyett feszes tobákszín kaput -volt rajta, hosszú és keskeny szárnyakkal, mik csaknem földig -értek, s a magyar nadrágot pantalon váltá fel, sárga ánginétből, -felül nagyon bő, alól nagyon szűk. Kiegészíté mindezt egy magas -hengerkalap, mely most közbámulatra az asztalra volt téve.</p> -<p>Sándor öcsémen a juratusi atillája volt, meggyszín bársony -mellénynyel, s különösen meglátszott rajta, mennyire más embernek -érzi magát az atilla-dolmányban, mint mikor a bonzsur van rajta, a -bonzsur egészen leverte, alázatossá, szégyenlőssé tette; az atilla -önbizalmat, bátorságot <span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span> öntött szívébe. Most nem bújt a kályha -mögé, nem csókolt kezet a hajdúnak, sőt iparkodott magát kéz alatt -tartani, s komázva bánt mindenkivel. Ez is egy vonás a siheder -évekből; – ha vásott kaput van rajta, kikerül előtted, hogy ne -legyen kénytelen köszönni, ha új kaputot öltött, keresztül bukik -rajtad, s azt várja, hogy te köszönj neki.</p> -<p>Még a kis kadét is változásokon ment keresztül, meg volt -mosdatva és megfésülve simára és megpofozva szelidre; az utolsó -állomáson előre megverték jól, hogy majd a háznál rosszul ne -viselje magát, az egész úton végig sírt, szerencsére elfáradt bele -és most pihen.</p> -<p>A mint Lina belépett, Zsuzsi néni azonnal felugrott és eléje -szaladt, átölelte, összecsókolta, a fejkötőjét egészen félrenyomta -s diadaltól sugárzó arczczal vezeté a szemérmesen elpiruló leánykát -családja többi tagjai közé.</p> -<p>– No te lurkó! szólt Sándor öcsémhez fordulva, gyöngéd anyai -gorombasággal, hát nem derék leányt választottunk mi a számodra he? -Te pokolszülötte nem vagy érdemes rá, hogy ilyen derék leányka rád -nézzen.</p> -<p>Sándor öcsém fanyalgó mosolygással tekinte Linára, mintha azt -gondolná, hogy sokkal szebbnek képzelte mégis, mielőtt látta. Hanem -az is meglehet, hogy a csizmái igen szűkek voltak, s elég rosszul -esett neki, hogy a székről fel kellett állania.</p> -<p>Linkát először meglepte ez a cordialis bevezetés, később szelid -szégyenpirulással menekült atyja mellé, mintha védelemre szólítaná -fel ennyi váratlan megtámadás ellen, mit az öreg úr észrevéve, a -zsoltári versként «ő paizsát ragadá elé» s lándzsát tört az -ostromlókkal.</p> -<p>– De már a leányomat nem rabolják el tőlem oly könnyen, hugom -asszony!</p> -<p>– De biz elviszszük azt, vagy itt hagyjuk a fiunkat is -urambátyámnak.</p> -<p>– Jól van, azt már nem bánom, akár mind a kettőt. Az én fiaim -lesznek. Elfogadom. <span class="pagenum"><a name="Page_58" id= -"Page_58">-58-</a></span></p> -<p>Utczu a fiam Péter megijedt erre a szóra, oda veté magát az apja -térdei közé, s átfogva két kezével annak két lábszárát, elkezde -ordítani: – Én nem leszek ennek a bácsinak a fia, engem vigyenek -haza. Én a tátinál maradok!</p> -<p>Bevégezte e tréfás jelenetet Gábor úr iszonytató kaczagása, mint -mikor operák végén egyszerre beleszabadul az öreg dob és trombita -az énekbe s nem hágy egyebet hallani.</p> -<p>Menyhért bácsi valahogy lefeszegette a lábairól a kis -kullancsot, s oda lódítá az anyjához; kapaszkodjék abba. Lélekadta -fia!</p> -<p>– Soh’ se bántsátok, monda Zsuzsi néni, majd mikor őtet -házasodni viszszük, ő sem fakad sírva, ha ott hagyják, a hol szép -leány van a háznál. Hiszen lenne csak urambátyámnak még egy leánya, -a ki neki való volna.</p> -<p>Menyhért úr beleszólt. Szükségét érezte valami okosat -mondani:</p> -<p>– Ne szólj asszony. Lásd meg, hogy ki előtt beszélsz? Itt fiatal -ártatlan leányzó van jelen, a ki elpirul, mikor te házasságról -beszélsz. A házasság olyan dolog, a miről addig beszélni sem szabad -a leányzók előtt, a míg meg nem történt rajtok; nekik azt sem -szabad tudni, hogy az micsoda? Sőt én nagyon helyeslem, hogy a -törököknél addig nem is látja a menyasszony a vőlegényét, a -míg…</p> -<p>Ebben a perczben rálalált tekinteni Menyhért úr a felesége -orrára. Hát milyen mozgásokat vitt az véghez! volt neki valami -különös mestersége az orrát hol felfelé, hol lefelé igazgatni, s ha -mindez nem volt eléggé sikeres, elkezdett némán tüszkölni, de -sűrűn.</p> -<p>Menyhért úr abban a pillanatban úgy belesült a beszédbe, hogy -azt sem tudta, hol jár.</p> -<p>– Gyerünk, nézzük meg a lovaimat, szólt közbe Gábor úr, s ha -szívéhez gonoszkodás férhetne, hajlandók volnánk azt hinni, -miszerint az elkezdett beszédnek megillető auditoriumot akar -szerezni.</p> -<p>Menyhért úr egyszeriben készen volt a lovakat megtekinteni. -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> (A legszebb négyes fogatot bizonyosan a -leányának fogja hozományba adni, gondolá magában.)</p> -<p>– Mi pedig kimegyünk a kertbe Péterkével, monda Zsuzsi néni.</p> -<p>– Aztán leszaggatunk sok virágot, örvendezék Péter.</p> -<p>– Azt nem szabad, te kis bolond, feddé őt az édes mama. Hanem -lepkéket, bogarakat fogdosni azt szabad.</p> -<p>Más emberek előtt az ilyen szavakért baraczkot kapott volna a -fejére a szeretetre méltó fiucska, hanem itt édesen kellett magát -viselni mindenkinek, hogy azt higyjék, miszerint ez az egész család -csupa tejből-vajból készült.</p> -<p>Sándor öcsém e közben csak nézett, hogy vajjon a lovakhoz -menjen-e, vagy ő is bogarakat fogdosni vállalkozzék? míg Linka -szerényen várta, hogy atyja mit fog vele parancsolni.</p> -<p>– A fiatalok csak hadd maradjanak együtt, vágott hirtelen közbe -a mindenen keresztül látó Zsuzsi néni. Hadd beszélgessenek, hadd -mulassanak egymással; az ilyen ártatlan kedvteléseket soha sem kell -megakadályozni. Gyerünk apjok.</p> -<p>Ez azt tette, hogy nem szükség ellentmondani. Az atyafiságos -társaság egyedül hagyta a fiatalokat a maguk ártatlan -kedvteléseire.</p> -<p>A helyben maradt felek átlátták, hogy már ezen az ártatlan -kedvtelésen át kell esni, s nyugodt lélekkel megadták bele -magukat.</p> -<p>Linka leült az egyik ablakhoz, legkevésbbé sem lévén ezen -jelenet által meghatva. Azon szelíd kedélyű lények közé tartozék ő, -kik megszokták már, hogy semmi beleszólásuk se legyen tulajdon -sorsukba, kik tudják magukról, hogy a természet őket nem -jogosította fel magukat csodaszépeknek, vagy elméseknek tartani, s -ennélfogva valami kitünő állásra soha sem tarthattak igényt a -világban, kik ha rajzolnak is lelkeikben ideált, örökké temetve -marad az, s kit mélyebb belátás, vagy gyámkodó kegyelet oldalukhoz -vezet, ahoz nem visznek ugyan lángoló szerelmet, <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> de tiszta, -törhetlen hűséget igen, s egy sóhaj, egy köny el nem árulja egész -életükön keresztül, hogy a szív üresen maradt.</p> -<p>Ő tehát leült nyugodtan himző asztala mellé, míg a tulsó -ablakban Sándor úrfi húzta meg magát, egy nagy olajfestményre -bámulva, mely egy szép piros pásztorleánykát ábrázolt. Bizonyosan -arra gondolt, hogy milyen sokba kerülhetett annak a képnek a -rámája.</p> -<p>Linka észrevette a bámészkodást, s hogy megkezdhesse a beszédet, -megszólítá Sándort.</p> -<p>– Azt a képet nézi, ugy-e mennyire nem hasonlít hozzám?</p> -<p>– Magához? kérdé elnevetve magát Sándor. Ohoho! Dehogy -hasonlít.</p> -<p>– Sokkal pirosabb, mint én vagyok.</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>– És kövérebb, mint én.</p> -<p>– Persze, sokkal.</p> -<p>Linka azt kezdé hinni, hogy szerencséjére olyan emberrel akadt -össze, a ki szereti megmondani az igazat.</p> -<p>– Én nem is tudom, hogy miért akart engemet az a festő szebbnek -festeni, mint a milyen vagyok.</p> -<p>Sándor most vette észre, hogy milyen balga feleleteket adott és -sietett magát kivágni.</p> -<p>– Az az hogy nem szebb ez a kép, mint a kisasszony, sőt inkább -csúnyább, mert ennek görbe is a feje, az egyik része az arczának -szélesebb, mint a másik.</p> -<p>Linka átlátta, hogy egy becsületes emberrel van dolga, a ki -annyit sem ért a képekhez, mint a bivaly. Más thémát kellett -kezdeni.</p> -<p>– Kegyed Pesten lakott, megismerkedett ugy-e bár az ott lakó -költőkkel?</p> -<p>– Oh igen bizony, – voltak nagy költők közöttünk, a kik igen -sokat elköltöttek, de én nem sokat költöttem, hat forintom járt -minden hónapra a princzipálisomtól, meg ebéd, vacsora. <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Linka nagyot nevetett, azt gondolta, hogy Sándor élczeskedni -akar; pedig nem volt szándéka.</p> -<p>– Menjen kegyed. Nem olyan költőket értettem, hanem -versirókat.</p> -<p>– Úgy? szólt Sándor szétnézve a világban, bizony olyat nem -láttam Pesten.</p> -<p>– De műveiket szokta olvasni? például Vörösmartyt?</p> -<p>– Oh azt igen. Ugy-e az az, a mit Kisfaludy irt?</p> -<p>– Dehogy! Hiszen Vörösmarty maga a költő.</p> -<p>– Ahán! Tudom már! Ő irta Kisfaludyt.</p> -<p>– Ejnye, kegyed én velem tréfál. Csak nem akarja tán elhitetni, -hogy épen nem ismeri a magyar költészetet?</p> -<p>– Üm. Furcsa. Hát azért ha egyet nem ismerek, ismerhetek olyat, -a kit meg más nem ismer. Szeretem én a verseket nagyon, tudok -annyit könyvnélkül, hogy.</p> -<p>– Szépek? Irjon le nekem a dalgyüjteményembe egy párt. Kiktől -vannak?</p> -<p>– Hát a legszebbek Vad Jánoséi.</p> -<p>Linka rábámult.</p> -<p>– Kicsoda az a Vad János?</p> -<p>– No látja, azt meg maga nem ismeri, pedig Kőrösön poéták -præceptora volt.</p> -<p>– S szép munkái vannak?</p> -<p>– Hm. Elhiszem azt. Milyen verse az a «Kikeletkor» csupa merő -alcaicusokban, meg «A hurkához», meg «Tóbiás napra», azután meg «A -kukoriczaszár panasza a felfutó bab ellen». Tyhű! az valami -felséges! Hát még aztán a «Repüljetek muzsák!» a mit examenre irt, -mikor a szülőktől búcsúzik!…</p> -<p>– S hol jöttek ki mindezek? kérdé Linka szorongatott -tekintettel.</p> -<p>– Hát a «Hippocrenében». Felelé Sándor bizvást.</p> -<p>– Mi az? Rebegé Linka ájtatos félelemmel.</p> -<p>– Ujság.</p> -<p>– Még én nem láttam, sóhajta a szegény leány belső -szemrehányással. Hol jelenik meg? <span class="pagenum"><a name= -"Page_62" id="Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Hát Kőrösön.</p> -<p>– S ki adja ki?</p> -<p>– Hát a diákok. Irják maguk, kinek szebb irása van, s elhordják -a szép kisasszonyoknak olvasni. Az az hogy én nem hordtam ám -sehova; sietett megigazítani magát a jámbor, nehogy valaki -feltehesse róla, miszerint ő még kisasszonyokhoz is járt.</p> -<p>Boldog Isten, hány ember van ilyen, a ki azóta, hogy az -iskolából kijött, semmit sem tanult, s megvénül a classisokból -elhozott eszmékkel; aztán legyen neki az ember felesége. Nekem van -egy tanuló társam, a ki ezelőtt tizenegy esztendővel igen ügyesen -tudott elmondani egy paraszt anekdotát. Az idén találkoztam vele, -három szót váltottunk, a negyediknél megint elkezdte ugyanazt az -anekdotát. Aztán legyen neki az ember jó barátja.</p> -<p>Szerencsére ez ártatlan kedvtöltésnek ezuttal félbe kellett -szakadni, komolyabb gondokat idézvén elő a sors ez alatt; – történt -ugyanis, hogy míg a két öreg úr a lovakat vette szemlére, az alatt -Zsuzsi néni leszállt a kertbe, tulajdonképen nem abban -gyönyörködni, hogy milyen szépek a virágok? hanem inkább, hogy -tudomást szerezzen felőle, vajjon mint ért a leendő menyasszony a -konyhai kertészethez? Péterke ez alatt felszabadíttatott, hogy -fogjon lepkéket és bogarakat, mely utasításhoz híven elkezde a kis -fiúcska keresztül-kasul nyargalózni a virágágyakon, -spárgatelepeken, kergetve azokat a sunda egyszínű sárga lepkéket, a -milyen milliom van egy kertben, mikor jó nap süt; végre lefogott -egyett a sipkájával, s vitte nagy diadallal az anyjához.</p> -<p>– Mámi! fogtam bogarat hihi!</p> -<p>A mámi épen azon törte a fejét, hogy minek az a tengeri gyöp az -ágyak szélén, mikor ha e helyett endivia saláta volna, azt meg is -lehetne enni.</p> -<p>– Jól van fiacskám, csak tedd el. Majd megmutatjuk a Linka -néninek; hogy megörül neki.</p> -<p>Végre a nagy bogárfogdosás közben a méhekhez talált <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> vetődni, s -látván, hogy ott sok bogár van, nosza rajta, vadászatot indíta -ellenük, azok aztán megcsipkedték úgy, hogy mire az anyja a nagy -ordításra oda rohant, már akkor az egyik arcza akkorára volt -dagadva, mint egy czipó, a szeme egészen eltünt a daganat miatt s a -szája úgy félre ment, hogy csak oldalvást lehetett meglátni.</p> -<p>A szerencsétlenség megtörtént; nosza mindjárt hideget, meleget, -olajat, pálinkát, ki mit tudott tanácsolni, applicáltak a gonoszul -járt ifju ember orczájára; de a daganat azért megmaradt. Ennek a -jövendője három napra biztosítva van. Veszteg fog egy helyben ülni, -vagy feküdni, bekötött orczával, a mellette ülő hentesné minden -félórában hideg vízzel fogja borogatni. Annyit nyertünk vele, hogy -a bekövetkezendő végzetteljes napok alatt nem fog mindenütt láb -alatt lenni.</p> -<p>Linka szaporán a konyha után látott, a mi igen jó ürügy volt rá -nézve az ártatlan kedvtelésből megmenekülni. Ott hallá nem sokára -az újon érkezett hintó gördülését. Nem is figyelt rá, csak a -pecsenyére és lábasaira volt gondja. Azt azonban meg nem -gátolhatta, hogy a kiváncsi szolgálók az ablakhoz ne fussanak, -megtudni, hogy ki érkezett, s nagy ujongatva beszéltek onnan:</p> -<p>– Jaj, kisasszony! Be gyönyörű hintó járt be, ez ám a kocsis, -nem olyan, mint az a Marczi, hogy lobog a gyolcsingeujja! Most meg -egy eszemadta szép gavallér ugrik ki a hintóból, s úgy emel ki egy -derék úri asszonyságot, meg egy kis piros kisasszonyt. Ez már aztán -a vőlegénynek való legény!</p> -<p>– Ugyan mit fecsegtek, szól bele boszúsan Linka, jobb lenne, ha -az edényekhez látnátok.</p> -<p>De azok még el se jöhettek az ablaktól, midőn új zaj ragadta meg -tudnivágyásukat. Egy ló vágtatása hangzott az udvaron, s a mint a -ló megállt, s a lovag leszállt róla, finom affectált orrhangon e -szavak hallatszának kívül, – hihetőleg a házi úrhoz intézve: -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Én Sós Kálmán vagyok. Kivántam tiszteletemet tenni.</p> -<p>De már erre a szóra Linka csakugyan a tojáshéját vetette a liszt -közé a sárgája helyett, s ezen ismét annyira megijedt, hogy a -kötényzsebbe dugott Regélőt minden további gondolkozás nélkül a -tűzbe vetette.</p> -<p>– Mit csinál a kisasszony! kiálta fel a terjedelmes szakácsné, -hisz mind bele hordja a tűz az ételbe az égett papirospernyét!</p> -<p>S hogy tetézve legyen a baj, még az öreg úr is kijött, sugárzott -az arcza az örömtől, s olyan gonosz volt, hogy a leányához lépve, -egy szót se szólt neki sokáig, csak nézett rá és mosolygott és -hunyorgatott a szemeivel kedélyesen, míg a szegény leány semmit sem -látszott jobban óhajtani, mint hogy bárcsak valami csoda által -valahogy lesülyedhetne a pinczébe.</p> -<p>– Tetszik valami, édes atyám? mert végtére megszólalni.</p> -<p>– Az nem tetszik, hogy te a konyhában vagy.</p> -<p>– Miért, édes atyám?</p> -<p>– Mert ma mindent el fogsz sózni.</p> -<p>Szegény Linka, ha lehetett volna még jobban elpirulnia, mint a -mennyire már elpirult, még tán azt is megtette volna; mert jól -értette a tréfás czélzatot, s tetézte zavarát még a szakácsné -is.</p> -<p>– Jól teszi tekintetes uram, vigye be innen a kisasszonyt, úgy -is minduntalan bajt csinál, a tojáshéjat üti a tálba, s mindenféle -papirosokat éget.</p> -<p>Linka csitítani akarta a cselédet, arra valamennyi elkezdett -lármázni; végre meg kellett adnia magát, s apja karjába fogózva, -elhatározni magát a nagy áldozatra, hogy a konyhát elhagyja, s a -vendégek közé menjen.</p> -<p>Pedig milyen jó menedékhely hasonló esetekben a szegény lányokra -nézve a konyha.</p> -<p>Most lássuk a csatatért.</p> -<p>A pamlagon ül egy felől Zsuzsi néni, ki az orrát szüntelen -<span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> boszantva mutatóujjával, hevesen -iparkodik valamit magyarázni, suttogva a pamlag másik szegletében -ülő csendes asszonyságnak, kiben Károly anyjára, a jó Tállyainéra -ismerünk, s kinek nincs nagyobb törekvése, mint hogy magát mentül -csendesebbnek mutassa; sorsában megadva magát, szótlanul hallgatja -Zsuzsi néni folyton folyó hazugságait, mikbe az olykor úgy -belekeveri magát, hogy maga sem tud belőle kihatolni.</p> -<p>Mellette áll Sándor öcsém, ki egészen kilátszik sodrából véve, -ennyi embert látva egy rakáson, bár annyira még az esze nem jár, -hogy köztük két vetélytársat is gyanítson. Menyhért úr halk hangon -egyremásra tartja bölcs tanácsokkal, hogy miként viselje magát, -mikor szól, mikor beszél és mikor valamit mond; az asztalnál késre, -villára vigyázzon, a kenyeret ne harapja, hanem vágja késsel, a -száját ne törülje az abroszba, arravaló a szalvéta, a poharát fel -ne döntse, a sótartóba ne körömmel nyúljon, hanem kés hegyével, a -levesre ne igyék, teleszájjal ne beszéljen, az eczetet, olajat, -szájmosó-vizet meg ne iszogassa. Továbbá, hogy háttal senkinek se -forduljon, másnak a szavába ne vágjon, nagyon ne röhögjön, s több -efféle, mik Sándor öcsémnek még azt a kis bátorságát is elvevék, a -mit az új atilla kölcsönzött neki.</p> -<p>A tulsó oldalon Károly áll, csinos, fesztelen alak, könnyelmű -arczán nem látszik semmi ünnepélyes feszesség, lassan enyelegve -beszélget hugával, a kis pajkos Lizával, kinek hamis szemei el-el -vágnak néha a tulsó oldalra, mi közben mindig talált valami -igazítani valót bátyja nyakkendőjén, inggallérán, hajfürtein, -egy-egy vékony pehelyszálat levenni öltönyéről, mindent titokban, -hogy rajtunk kívül senki sem veszi észre.</p> -<p>Végre az ablakban áll Kálmán a költő, karjait összefonva, s -hátát egy karosszéknek vetve. Arcza minden elképzelhető -szerencsétlenséget iparkodik kifejezni: az ilyen boldogtalan -arczoknak nagy hatásuk van a fiatal leányokra; halvány holdas kép, -titkos sóhajtások, szomorú <span class="pagenum"><a name="Page_66" -id="Page_66">-66-</a></span> mosolygás, mikor más nevet; félre -vonulni egy szegletbe, ott a hol mindenki látja, midőn a többiek -mulatnak, vigadnak, s onnan világgyűlölő képpel tekinteni le az -emberi hiúságok piaczára; egyet-egyet köhinteni, s ha kérdik, mért -köhög? szelid, andalgó megnyugvással tenni mellre a kezet, s -beszélni közelgő őszről, lehulló falevelekről, s édes álomról -lehullt falevelek alatt, költői hasonlatokat mondani, hogy e -köhögés hangja – koczogtatás a túlvilág kapuján, s más effélék -mindig biztos sikerrel használhatók tapasztalatlan szívek -ellenében.</p> -<p>Ily csatarendben foglalták el a tért az ellenséges prætendensek. -Legerősebb közöttük kétségtelenül a Gulyási Sajtári család. Őket a -házi úr régi barátságos ismerete, korábbi igéretei és saját -merészségük, s a minden ostobák védistene, a szerencse, -legkedvezőbb helyzetbe állítá, daczára annak, hogy a kis -népfelkelés, a mindent törő Péterke a méhek elleni harczban -előlegesen demontiroztatott. Kálmán, a költő, eléggé veszélyes -egymagában véve, verseiben forralt titkos lázítások és szívbeli -összeesküvések által, míg Károlynak a legkedvezőtlenebb helyzet -jutott. Őszinte, becsületes szív, hazudni nem tudó ajk, tettetéshez -nem értő arcz; hozzá még az a baj, hogy szegény édesanyja nem hogy -fiára erényeket és jó tulajdonságokat iparkodnék ruházni, sőt -valahányszor róla beszél, nyilt szívvel elmondja mindenkinek, hogy -ez biz egy korhely fiu, a ki mind tanuló, mind juratus korában igen -sok pénzt elköltött, nagy kártyás és más mindenféle rossz -tulajdonság megvan benne. Úgy, hogy szegény fiunak akár előre -karjára mernők akasztani a kosarat, ha szerencséjére Liza képében -egy furfangos kis nemtő nem volna mellé adva, ki alkalmasint -megforgatja még az egész társaságot.</p> -<p>Gábor úr belépett, leánya kezét hóna alá szorítva, s odavezette -őt Tállyainéhoz. A leányka kezet csókolt, a két asszonyság középre -ültette őt a pamlagra, mely alkalommal igen érdekes volt elnézni, -mennyire iparkodik őt <span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> Zsuzsi néni beszéddel, hizelgéssel, -magasztalással, izetlen kérdésekkel elfoglalni, hogy a másik -asszonyságot szóhoz ne engedje jutni.</p> -<p>– Oh milyen szép, milyen kedves, micsoda fehér kezecskék, még -csupa gyermek s már milyen nagy gazdasszony. Láttam a kertjét, már -azt meg kell engedni, hogy rémek. Milyen káposztafejek! Aztán ez a -frizura. Mindig ez volt a legkedvesebb. Láttam a befőttjeit is. -Fölségesek. No majd én is tanítom valamire, a berkenyét hogy lehet -befőzni. Soha sem evett annál senki jobbat. Csak egyszer Makkfalván -legyünk. A Sándor véghetetlenül szereti. Jaj a Sándor iszonyúan -szereti az édességeket, egészen apja fia. No de a legédesebbet még -nem kóstolta. No, no csak ne piruljon el maga kis bohó leányka, -fogadom, nem kell akkor neki több édesség.</p> -<p>A szegény leány töviseken látszott ülni e beszéd alatt; -szerencséjére Liza oda futott hozzá s nyakába borulva, menten -ismeretséget kötött vele, melynek folytán alkalma lőn Linkának -eltávozhatni a mellékszobába, ott hagyva az egész szép társaságot a -faképnél. A két leány nem is tért vissza, míg csak ebédre nem -hítták őket s akkor már per tu voltak egymással. A leányoknál -nagyon hamar megy az ismerkedés; daczára a különböző életkornak, a -saint alliance nehány percz alatt meg volt kötve, s az első -beszélgetésnek az lett a látható eredménye, hogy Linka sokkal jobb -szívvel nézett már Károlyra, mint Sándor öcsémre; azonban Kálmán -még mindig legveszélyesebb maradt reá nézve, arra csak lopva -tekintgetett, meg lévén győződve felőle, hogy az is mindig reá -néz.</p> -<p>Az asztalhoz úgy ültek, hogy a két asszonyság jutott az -asztalfőre, az öreg úr az asztal végére, mellette kétfelől a két -leány, Sándor és Károly egymásnak szemközt, még pedig úgy, hogy -Sándor ült Károly testvérje mellett, s Károly jutott Linka mellé. A -költő ült Tállyai szomszédságában, Menyhért úr a felesége -mellett.</p> -<p>A leves minden megháborítás nélkül elköltetett: a kanál, -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> mint tudva van, a legártatlanabb fegyver; -nem történt semmi baj, csupán annyi, hogy Sándor öcsém meglátva, -miszerint Kálmán, a költő, akkori divat szerint nem a három ujja -közé, hanem a markába fogja a kanalat, ő is úgy akart tenni, s az -első fogást szerencsésen a kaputja ujjába töltötte.</p> -<p>Később, midőn késekre és villákra került a sor, a szuró és vágó -fegyverek más szint adának a harcznak, az első pohár bor -bátorságot, kötekedési vágyakat öntött a szívekbe; Menyhért úr -elkezdé mesélni a maga hőstetteit de dato 1809, mikre viszont Gábor -úr épen nem akart emlékezni. Kálmán úr elkezdett balkézzel enni, -Sándor úr utánozni akarta és pecsenyéstül elejté a villát, erre -Zsuzsi néni elkezde beszélni a fővárosi fiatalság -erkölcstelenségéről, Kálmán úr viszont azt kérdezte tőle, hogy -látta-e már Parlagi Jancsit? s viszont azzal állt boszút rajta, -hogy visszakézzel töltött vizet a poharába a palaczkból, mire a jó -asszonyság megfogadta, hogy ha még egyszer úgy tölt neki, nem -iszsza meg.</p> -<p>Sándor diák, az anyai tanácsokhoz híven, mindenből evett és -ivott, mert annyit már megtanult, hogy kosarat adni nagy megbántás -a házi kisasszonyra nézve. A jó egri bor kezdett lassanként a -fejébe szállni, a jóllakás ördöge mindinkább felfuvalkodottá tevé, -s kezdé magát oly kontemfinter érezni, mintha most is a -convictusban ülne diák pajtások között, vagy juratus collegákkal -szemben az arany flaskónál; mindenkinek a szavába belebeszélt, -nevetett, elménczkedett nagy ész nélkül, döntögetett palaczkot és -poharat, s hajigálózott kenyérgalacsinokkal; a lábait szétnyujtotta -az asztal alatt fidéliter, s valami átelleni lábacskához érve, azt -elkezdé koronként nyomogatni, azt hivén, hogy az Linka lábacskája. -Hanem az a Károly lába volt, ki el levén merülve valami mulatságos -beszélgetésbe szomszédnéjával, engedé lábával történni ezt a -gyöngéd quiproquot.</p> -<p>Ebéd vége felé mind jobban kinyiltak szívek és torkok, -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> kezdődött az az amabilis confusió, mikor -minden ember összevissza beszél: az a nyertes, a ki jobban tud -kiabálni, a saját szavát sem hallja senki, de azért a szomszédjáét -is érti; mikor elkezdődnek az anekdota mondások, s egyik bohó, -bolondos kaland a másikat juttatja eszünkbe, a társaság kaczag, -hogy könyei csorognak az orczáján mindenkinek, a dámák könyörögnek, -hogy ne nevettessék már őket, az öreg urak mellényein felpattannak -a gombok a rázkódás miatt, a fiatalság is úgy tesz, mintha azt -nevetné, pedig egészen mást nevet, nekik van suttogni valójuk; ha -ki akarod találni, mit suttognak? légy fiatal és szerelmes.</p> -<p>Egyedül Kálmán, a költő, tartja meg parnassusi nyugalmát, az ő -arczát mosoly be nem szennyezi soha, szemei folyvást a házi -kisasszonyra vannak függesztve, vagy ha oda nem, akkor átellenbe, -de nem Menyhért úrra, hanem azon is túl, az átelleni falra. Ott van -egy nagy tükör aranyos rámában. Kálmán úr oda néz abba a tükörbe, s -igen meglátszik elégedve lenni méltóságos tekintetével, kezeinek -minden mozdulását onnan nézi ki, még az ételt is a tükörbe nézve -eszi s fogait is a tükörből piszkálja.</p> -<p>E dolgot senki sem látszik észrevenni, egyedül a kis csintalan -Liza vette szemügyre, kinek gonosz szemei szüntelen járnak alá s -fel a társaságon, keresve, hogy kit csípjenek meg? s a mellette ülő -öreg urat szüntelen jó kedvben tartja ártatlanul rágalmazó -ötleteivel, mikre az alig állhatja meg, hogy fel ne kaczagjon; sőt -egyszer már félig ki is tört vele, midőn Liza Sándor öcsémre -mutatva, azt mondá neki: «nini bácsi, fogy a diák!» emlékébe hozván -a lábnyujtogató legatus anecdotáját.</p> -<p>Végre Kálmán felemelkedik székéről, fogja a poharát, s haját -idealisan felborzolva, egyet köhintett, jelt adván vele, hogy -áldomást akar inni.</p> -<p>A lárma, a nevetés megszünt, kiki lecsitította a szomszédját, a -gömbölyű arczok iparkodtak ünnepélyes hosszúságra nyúlni; midőn -végre mindenki elhallgatott, a költő felemelé poharát és elkezdé, -mondván: <span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span></p> -<p>– «Van egy tenger, melynek fenekén egy drága igaz gyöngy -rejlik.»</p> -<p>– Nézze csak bácsi, súgá Liza Gábor úr fülébe, Sós Kálmán hogy -beszél magához a tükörben.</p> -<p>Gábor úr odapillantott s meglátá, hogy Kálmán csakugyan meredten -a tükörbe nézve beszél, minden mozdulatot, minden arczkifejezést -onnan tesz, bámulatos önelégültséggel látszik önmagában -gyönyörködni, épen mintha csak önmagának tenne szerelmi -vallomást.</p> -<p>Gábor úr eleinte csak elbámult, karikára nyiltak a szemei, -összeszorította a száját, rángatta a kurta ősz bajuszát jobbra -balra, s majd hátra ejtette a fejét.</p> -<p>Kálmán nem vette észre, hogy azt valaki szemléli, miszerint ő a -tükörből beszél magához, s folytatá nagy páthoszszal:</p> -<p>– «E gyöngy drágább Cleopatra nagy hírű gyöngyeinél, ragyogóbb a -braziliai császár diademjában levőnél, e gyöngy az, melynek -megnyeréseért mély tengerek fenekére leszállni a legcsekélyebb -áldozat, érte meghalni üdvösség…»</p> -<p>– Nézze bácsi, hogy kinálja maga magát a pohárral a tükörben! -súgá Liza a házi úrnak.</p> -<p>Már ekkor Gábor úr úgy tele volt a nevetéssel, mint a túlfűtött -gőzkatlan, csak egy pillanat és szétpattan. Nagy melle járt alá s -fel, vállai rázkódtak, arcza elvörösödött, fogait, ökleit -összeszorította, most mindjárt – most mindjárt –</p> -<p>Károly ezalatt kezdé észrevenni, hogy Sándor öcsém nagyon is -szerelmesen kezdi lábait nyomogatni, hogy tehát viszonzás nélkül ne -hagyja e jó indulatot, ő is kikeresé a másik lábával Sándor öcsém -tyúkszemét, s olyat gázolt rá, a milyet csak tudott.</p> -<p>– Jáj! ordítá el magát Sándor az igazgyöngyös dictió közepett, s -kínjában úgy taszította fel az előtte álló tele poharat, hogy a -vörös bor futott végig az abroszon, mint a Duna. <span class= -"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span></p> -<p>Csak épen ez kellett még Gábor úrnak. Az elfojtott kaczagási düh -tízszeres erővel tört ki egyszerre irtózatos torkán, elveté magát -karosszékében, verte öklével az asztalt, hogy a poharak tánczba -kerekedtek, az asszonyok sikoltozva ugráltak fel az asztaltól a -feléjük futó veres bor elől: «Keresztelő, keresztelő!» ordítá -Sándor jucundus veszettséggel, a mint anyja felé futott a bor, -Menyhért úr szedtevettézett, a leányok vihogtak, csak Kálmán állt -rendületlen képpel a maga helyén, erősen eltökélve, hogy a maga -dictióját, törik szakad, el fogja mondani. Hozzá is fogott három -izben, a mint a kaczagás lecsendesült, de hijába! beleütött már -abba a ménkő, alig szólhatott három szót, alig nézett rá Gábor úr, -megint újra kezdte a kaczagást, semmi erő nem volt képes őt többé -visszatartóztatni.</p> -<p>Végre is Kálmán kénytelen volt nagy apprehensióval leülni, a -nélkül, hogy a felköszöntést bevégezhette volna.</p> -<p>Az öreg úr nyilván restelni látszott az egészet, de hiába, nem -tehetett róla, neki többet ne szóljon Kálmán, még a templomban se -szóljon hozzá, mert a szeme közé fog kaczagni.</p> -<p>Hogy e kudarcz némileg helyre legyen ütve, Károly kapott fel egy -poharat, s víg arczczal, néhány szóval befejezé a mondatot.</p> -<p>– Adja Isten, hogy e szép gyöngynek, kit Kálmán barátunk értett, -sokáig tisztelői lehessünk; a mi annál is czélszerűbb óhajtás, -minthogy e gyöngy nem valami hideg csiga, hanem egy hő szívű derék -magyar hazafi keblén nőtt fel, a ki a hozzá leszálló buvárokkal nem -itat keserű tengervizet, hanem jó egri török vért.</p> -<p>– Éljen, éljen! kiáltá rá a társaság, maga az öreg úr is -szivesen koczintott az áldomásra, csak Kálmán nem birta -megbocsátani Károlynak, hogy az ő szellemdús eszmejárását ily -parlagi elmésséggel tépázta meg.</p> -<p>Hanem hiába, ebéd után ne beszéljen az ember bölcs dolgokat, ha -azt akarja, hogy rá hallgassanak.</p> -<p>Ebéd után felhívta az öreg Berkessy vendégeit egy -sétakocsizásra, <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> mely ajánlat az egész társaságtól nagy -készséggel fogadtatott, a parancsok kiadattak a kocsisoknak minden -részről; Menyhárt úr maga ment ki az istállóba, Marczival -értekezést tartandó, ha vajjon kiállanak-e a lovai egy ilyen sétát? -a látlelet azonban igen kedvezőtlenül ütvén ki, megegyezett -Marczival egy meszely borban, a mit majd otthon fog neki -kiszolgáltatni, hogy tetesse magát részegnek.</p> -<p>A másik két hintó ezalatt előjáratott, egyik Berkessyéké, másik -Tállyaiéké, s a vendégek úgy oszták el magukat, hogy minden család -a maga fogatát foglalja el, Sós Kálmán is szinte elővezetteté a -maga pegazusát, mely egy jámbor, kissé vénecske paripa volt, -angolosra kurtítva, a feje hányakodásától lehetett gyanítani, hogy -egy kissé kemény szájú, lábairól itélve meglehetős futó lehetett. -Végül az öreg Berkessy számára egy lovas cabriolet állt készen, a -min rendesen szokott járni.</p> -<p>Már mindenki készen volt, midőn Menyhárt úr előtámad, szörnyen -verve a térdeihez a kezeit.</p> -<p>– Hjüj! micsoda szörnyűség már ez! az a Marczi olyan részeg, a -lábát sem tudja mozdítani. Mit csináljunk, mit csináljunk? Bár -volna valaki, a ki befogná a lovaimat, elhajtanám magam. No -megállj! engem így meggyalázni! Ilyen tiszteletre méltó háznál -leinni magát. Mindjárt elcsapom a gazembert, mihelyt haza -megyünk.</p> -<p>– Soha se mérgelődjék uramöcsém, szólt megnyugtatólag Berkessy, -majd elosztjuk magunkat valahogy, kit ide, kit oda elültetünk; -Menyhárt öcsém ide ülhet mellém. A felesége Tállyainéhoz, Károly -fráter úgy is maga szereti hajtani a lovakat, a két leány sem fog -megharagudni, ha egy gavallért oda ültetünk hozzájok…</p> -<p>Kálmánnak már ekkor az egyik lába a kengyelben volt, a mint -azonban meghallotta, hogy Linka mellett egy kiadó hely lehet a -kocsiban, hirtelen odafordult a lovát bámuló Sándor öcsémhez, s -elképzelhetetlen nyájassággal kérdezé tőle: <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span></p> -<p>– Nem szokott ön lovagolni?</p> -<p>– Dehogy nem, felelt vigyorogva Sándor, csakhogy nincs -lovam.</p> -<p>– Hát üljön fel az enyémre.</p> -<p>– Igazán? Megengedi? kérdé az öcsém nagyon megörülve.</p> -<p>– Igen szivesen. Nekem úgy is fáj a derekam a mai lovaglástól, -majd én valamelyik kocsis mellé felkapok.</p> -<p>Sándort se kellett másodszor kinálni, utczu neki esett a lónak, -belehágott az egyik kengyelbe, s miután egy darab ideig -megtánczoltatta magát mellette, végre valahogy felhasalt a -nyeregbe, s oda fészkelte magát.</p> -<p>A vendégek ezalatt a Gábor úr által megszabott rendben -elrendezték magukat, s ilyenformán nem maradván egyéb Kálmánon -kívül, ő lett oly szerencsés, hogy a két leánynyal szemközt -ülhetett Berkessy hintójában.</p> -<p>Csak ekkor kezdte a társaság észrevenni, hogy Sándor öcsém ül a -lovon, feltünt pedig ez annál is inkább, mert lábai igen hosszúk -levén, a kurtára húzott kengyelszíj miatt a térdei mind a ló szügye -körül jártak; e mellett a paripának az a jó szokása volt, hogy ha -észrevette, miszerint idegen ember ül a hátán, ezt a tapasztalatát -különféle módokon iparkodott nyilvánítani, előbb a nyakát hányta -vetette, majd elkezdett hátrafelé farolni, hogy az ember azt -gondolta, most mindjárt belemegy a kútba, elvégre elkezdett -ágaskodni; s e közben valami oly nevetséges, vontatott éneklő -nyerítést hallatott, a milyennel ritka ló dicsekedhetik.</p> -<p>Zsuzsi néni ijedten ugrott fel a hintóban, fiát ily állapotban -látva.</p> -<p>– Te bolond te! Mit csinálsz azon a lovon? Szállsz le mindjárt -arról a lóról? Most mindjárt a nyakát töri ki! Szállj le! szállj -le!</p> -<p>De iszen könnyű azt mondani valakinek, hogy szálljon le a lóról, -mikor épen a lónak is az a szándéka, hogy letegye a hátáról. Sándor -öcsém sem látott, sem hallott, s <span class="pagenum"><a name= -"Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> ha szabad valakinek, a ki -nagyon hallgat valamit, azt mondani magáról: «csupa fül vagyok», -úgy Sándor öcsémről is el lehetett e perczben mondani, hogy csupa -ló.</p> -<p>Végre azonban a paripa, miután kipróbálta lovagját, s -tapasztalá, hogy az nem esett le a nyeregből, egyet nyerített, s -minden további utasítás nélkül nyargalt ki a kapun, keresztül az -átellenben fekvő szérűs kerten, ragadva magával az elkárhozott -lovagot, ki kétségbeestében elhajítá a kantárszárat, s két kezével -elől-hátul a nyeregkápába fogózott.</p> -<p>– A fiam! a fiam! Elölik a fiamat, sikoltoza kétségbeesetten -Zsuzsi néni.</p> -<p>– Ne féltsd a porontyát! kiálta rá Menyhárt úr. Egy kis leesésbe -még ki nem törik a nyaka. Nem látod, hogy készakarva sarkantyúzza a -lovat, csak menjünk, majd utolér bennünket a kertek alatt.</p> -<p>Erre megcserdültek az ostorok, a három fogat kirobogott az -utczára, végig a helységen, sebesen, mint a szél.</p> -<p>Zsuzsi néni minden embert megkérdezett, a kit előtaláltak, hogy -nem látott-e egy lovas embert ezen nyargalni? Persze, hogy senki -sem hallotta a szót a kocsizörgés miatt.</p> -<p>Majdan kiértek az öreg úr jószágára, végig hajtattak a szép -egyenes fákkal beültetett utakon, megnézték az aratókat, itt-ott -már kalangyákban volt a buza, boglyában az árpa, a kukoricza -zöldellett még buján a sárga tarlók között széles táblákban, -itt-ott aranyszinű dinnyék, uritökök villogtak ki közüle. De Zsuzsi -nénit most nem gyönyörködteté sem a buza, sem a kukoricza, mert -Sándor nem látszott sehol; végre Tállyainé azzal nyugtatá meg, hogy -bizonyosan visszament a házhoz és most odahaza van békében, mely -gondolat csakugyan meg is vigasztalá a jó asszonyságot annyira, -hogy minden tábla vetést meg birt becsülni futtában, hogy hány véka -megy bele?</p> -<p>Egy kis órai kocsikázás után a társaság, jól kirázatva magát, -ismét hazafelé fordult, a hintók víg ostorpattogás <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> közt -gördültek be az udvarra, Zsuzsi néni első szava az első meglátott -emberhez az volt, hogy «hol a fiam?»</p> -<p>Senki sem tudott róla semmit.</p> -<p>– Hol a fiam? A Sándor fiam hol van?</p> -<p>Bizony nem látta azt azóta senki, hogy elvitte a ló.</p> -<p>A jó asszonyság is megereszté erre jajveszéklési gyeplőjét:</p> -<p>– Oda vagyok! Elveszett a fiam örökre! a fiam Sándorom! A -másikat összegyilkolták a méhek, ezt meg, ehen van, elölte a ló. Oh -bár soha se jöttünk volna ehez a házhoz, vagy inkább dőltünk volna -fel az úton, s tört volna ki a nyakunk. Te vagy mindennek az oka, -te vén bolond! minek akartad ilyen fiatal korában megházasítani a -fiadat, már most ott van ni, futhatsz utána a világba, aztán meg a -te bolond kocsisod, a miért be nem tudott fogni, aztán meg az úr, -minek engedte arra a veszett lóra ülni, ha ismerte. Már most hol a -fiam?</p> -<p>– De hol a lovam? mondá Kálmán, nem kevésbbé levén megijedve -azon, hogy Sándor elvitte a lovat, mint Zsuzsi néni azon, hogy a ló -elvitte Sándort.</p> -<p>– Oh Istenem, Istenem! hogy kell haza mennem a fiam nélkül?</p> -<p>– De hogy kell nekem haza mennem a lovam nélkül?</p> -<p>No iszen erre aztán összeteremtette Zsuzsi néni úgy a poétát, -hogy jobb lett volna neki vakon születnie, sőt hogy beteljék a -pohár, sorba vette az egész háznépet, s kijuttatott mindenkinek, a -leányoknak azért, hogy mért nem ültették Sándort maguk közé? akkor -nem veszett volna el, az öreg Berkessynek, hogy mért engedte bort -inni? különben nem mert volna felülni a lóra, és végre minden -renden és nemen lévő embereknek, hogy mit tátják a szájukat, s mért -nem szaladnak, ki merre lát, keresni az elveszett fiut?</p> -<p>Utoljára nem állhatta Menyhárt úr a lármát, s belemordult.</p> -<p>– Ugyan, mit sápítozol, adta vette porontyán. Bezzeg -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> ha engemet is így megsirattak volna, -mikor Győr alatt jártam, pedig ott lövöldöztek is. Majd visszakerül -bizony, ne félj; rossz pénz nem vész el; embert még nem loptak -ebben a százesztendőben, s ne félj, hogy a te fiadon kezdjék, s ha -eltéved az ebanyja, itt az urambátyám, majd currentáltatja.</p> -<p>E szavak véghetetlen keserűn esének Zsuzsi néni szivének. Hogy -egy apa ily kegyetlenül tudjon beszélni elveszett fiáról, az égre -kiáltó! nem tudott neki mit válaszolni, berohant a kis -mellékszobába, a hol Péterke feküdt és kuglofot evett, s ott -ráborulva megmaradt gyermekére, elkezde zokogni hevesen; erre -Péterkének is kifordult a szájából a kuglof, s neki kezdvén a -bőgésnek, versenyt sirtak mind a ketten egymás barátságáért.</p> -<p>Berkessy azonban komolyan szivére vette a dolgot, s fellármázva -cselédeit, kit gyalog, kit lóháton neki indított, hogy -szerteszéjjel keressék az eltünt ifjut, s tudakozódjanak utána -fűtől, fától, s hozzák vissza a hol kapják.</p> -<p>Már csak mi is induljunk neki és lássuk, mi lett belőle?</p> -<p>A hogy a paripa keresztül vágtatott a szérűs kerten, egyszerre -félrekanyarodva neki vitte a kenderföldeknek Sándor úrfit, ki -sehogy sem birta a lovat sem feltartóztatni, sem más felé téríteni, -hanem csak lehasalt a nyakára, sorsára bízva magát s gondolva -Mazeppára, a kit Ukrániába vitt a ló. Ő sem várt egyebet, mint hogy -odáig meg nem áll vele.</p> -<p>Később a ló kijutott az országútra, s elkezde szabályos -galoppban nyargalni előre. Sándor ijedten tekintgete hátra, s -tapasztalá, hogy az elhagyott helység mindig messzebb marad, végre -egészen elvész a háta mögött, már csak a tornya látszik, később -ismét előtte kezdenek egy ismeretlen város tornyai előtünedezni a -láthatáron: a ló csak futott megállapodás nélkül. Jöttek ugyan néha -szemközt az úton idegen emberek, Sándor eleget is kiabált nekik, -hogy tartsák fel a lovat, de azok mind arra értették, hogy térjenek -ki, s azt hivék, hogy valakivel felfogadott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> hogy hány -percz alatt ér **re, a megyei székvárosba, vagy tán orvosért, vagy -tűzi fecskendőkért nyargal; egyszóval engedték futni, a merre a -lónak tetszett.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Hat nap mult el azalatt, a mióta a szép özvegy Julia Nánásy -bácsit beleeresztette a világba, hogy hordja szét -férjhezmenetelének hirét, csődítse össze a lakodalomra az -atyafiságot, s hozzon dispensatiót s vásároljon Pesten -menyasszonyruhákat és süteményeket. Mindez szépen meg is történt. -Az utána küldött staféta mindenütt egy órával később érkezett, -miután ő elment, s ilyenformán **-re is visszaérkezék, a nélkül, -hogy a futárral beszélt volna, s benyit nagy skatulyákkal a hóna -alatt szépséges szép hugocskájához, ki már akkor azon gondolkozott, -hogy megszökjék a vármegyéből.</p> -<p>– Itt vagyok, galambom. Mindent elvégeztem. Itt az egyik -menyasszonyruha, ezt készítette Varga, itt a másik, ezt csinálta -Keresztessy, itt a zsebemben a dispensatió, jönnek az atyafiak is -mind; hátul egy ferslagban a czukorsütemények.</p> -<p>Julia reszketett a méreg miatt; az utolsó szavaknál dühösen -csapott az asztalra tett skatulyára, hogy az menten -összehorpadt.</p> -<p>– Vigye maga a menyasszonyruhákat a pokolba! a dispensatiót is -vigye a pokolba: a tortákat! atyafiakat! maga is ott maradjon.</p> -<p>Nánásy bácsinak szeme-szája elállt erre a fogadtatásra, csak -járt a szája, de hangot nem adott. Épen nem volt képes semmit is -gondolni, csak bámult, azt látva, hogy Julia az utóbbi szavaknál -kétségbeesetten sírva dűl le a pamlagra s fuldoklásig zokog.</p> -<p>Nánásy bácsi nem arra volt születve, hogy ily bonyolódott -eseteket meg birjon magának magyarázni.</p> -<p>Mikor az ember a rábizott dolgokat a legpontosabban rendezé, -mikor azt hiszi, hogy jutalmat fog kapni, – egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> pár -puszit, – s kap a helyett egy pár skatulyát a fejéhez vágva… Meg -nem foghatta az egészet.</p> -<p>E pillanatban lódobogás hallatszék az udvaron, s Julia -szobaleánya hüledező képpel rohant be az asszonyához, alig birva -kimondani, a mit akar:</p> -<p>– Kisasszony, – tensasszony, a Kálmán úrfi paripája.</p> -<p>– Be ne merjék bocsátani! kiálta Julia, indulatosan felugorva -helyéről.</p> -<p>– De nem Kálmán úr ül ám rajta, hanem egy idegen ifju úr, a kit -soha sem láttam még.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>Hogy kicsoda? arról meg már mi tudunk beszélni. A szerencsétlen -Sándor az, kit a ló elhozott a szomszéd faluból, be a város -közepére Julia lakásáig, ott nyitva találta a kaput, benyargalt az -udvarra kétségbeesett lovagjával, a folyosó előtt aztán szépen -megállt, ismerős röhögéssel üdvözölve a künn álló cselédeket.</p> -<p>Az események psychologiája itt a lóban rejlik. Kálmán mindennap -meg szokta látogatni Juliát lóháton, s ilyenkor a kedveskedő delnő -mindig czukrot adott a paripának saját gyöngéd kezecskéiből, s -ezzel úgy elkényeztette a lovat, hogy az gyakran erőnek erejével -oda vitte a tulajdon gazdáját is Julia udvarába, s nem lehetett -neki végig menni azon az utczán a nélkül, hogy be ne térjen a -házba. Azonban, mint az előzményekből tudjuk, Kálmán hat nap óta -nem volt már Juliánál, s a paripa annyi idő alatt nem kapott -czukrot. E hanyagság sehogy sem fért a fejébe, pedig mint mondják, -a lónak elég nagy a feje; az emlékezetes délután tehát föltevé -magában, hogy nem azért született ő lónak, hogy újra lóvá tegyék, s -a mint ismét felkantározva érzé magát, neki indult, s makacs -következetességgel addig semmi rángatásra és döfölésre meg nem -állt, míg **-re beérve, Julia udvarába nem jutott, a mikor aztán a -folyosó előtt elkezde vígan röhörészni, várva a czukrot.</p> -<p>Szerintünk az események legtermészetesebb magyarázata -<span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> ez; a mennyiben egy ló jellemét képesek -vagyunk felfogni.</p> -<p>Sándor csak lefordult a paripáról, a mint az megállt vele, sem -látott, sem hallott, sem egy szónak ura nem volt. Szétvetett -lábakkal, meggörbedve neki támaszkodék tenyereivel a falnak, s úgy -mászott végig négykézláb tapogatózva az ajtóig, melyet épen akkor -nyitott ki Julia, hogy meglássa, ki jött?</p> -<p>Senki sem ismeré a Lázárt.</p> -<p>– Kicsoda? micsoda? Mit akar? hogy jött ide?</p> -<p>– Jaj, ne kérdezzenek tőlem semmit, nyögött a szerencsétlen -lovag, oda vagyok, – meghaltam, – sem kezem, sem lábam nem ez -enyim, fektessenek le, híjanak doctort mindjárt kiadom a lelkemet, -– jaj a derekam! jaj!</p> -<p>Julia valami irtózatos szerencsétlenséget kezde gyanítani, s a -legőszintébb részvéttel hirtelen orvosért űzé cselédjeit, addig is -lefekteté az elkárhozott kalandort, s minden kitelhető női -gyengédséggel gondoskodék szükséges ápolásáról, míg végre az orvos -megérkezvén, megnyugtatá a beteg állapotja felől, miszerint a -nemesebb részek nem szenvedtek a lovaglás viszontagságai alatt, s -néhány órai nyugalom helyrehozand mindent.</p> -<p>A Berkessy háznál ezalatt minden órán nőtt a veszedelem. -Gulyásiné lélekzetet sem hagyott venni senkinek, mindenkit -kergetett a fiát keresni, s minden megérkezőtől követelé, hogy adja -elő, hová tette? Utoljára görcsöket kapott, le kellett fektetni, -födőt melegíteni rá, herbatét itatni vele, egész éjjel jajgatott, -majd felvette a házat. A szegény két leány és Tállyainé, kik -szüntelen ágya mellett virrasztottak és ápolták, korán reggelig be -nem hunyhatták szemeiket miatta. Menyhárt úr azalatt nyugodt -lelkiismerettel szunnyadt a mellékszobában, minden órában fel -kellett ránczigálni, hogy ne horkoljon olyan nagyon, mert a beteg -újra görcsöket kap.</p> -<p>Végre hajnalhasadtára elszunnyadt a gyötrött patiens, a fáradság -és a nyögések elnyomták, Tállyainé is ledűlt a <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> pamlagra, -a mint egyszer elkezdi a hajdú odakinn a folyosón porolni a -kaputokat rettenetes nagy puffogással.</p> -<p>A két leány hirtelen kifutott lelkendezve.</p> -<p>– Csitt! ne zörögjön most, épen csak most aludtak el.</p> -<p>– Hisz a vendég urak kaputjait tisztogatom, mentegetőzék a -hajdú.</p> -<p>– Nini, valami kiesett az egyiknek a zsebéből, szólt odaugorva -Liza, s felkapta a tárczaalakú csomagot, mely az öltönyből -kiesett.</p> -<p>– Ahán! mondta a hajdú, bizonyosan Sós Kálmán úr zsebeiből esett -ki.</p> -<p>A csomag táblájára ez volt nyomatva arany betűkkel: «Napló».</p> -<p>Ki venné rossz néven egy pár fiatal leánynak, ha egy rájuk nézve -nem épen érdektelen fiatal ember naplója kezükbe jut, hogy meg nem -állhatják, miként egy kissé lapozgassanak benne. A mi két leányunk -is hirtelen félrevette magát egy oszlop mellé suttogva, vihogva s -nagy hirtelen végig pörgették ujjaik közt a rejtélyes tárczát. Tele -volt az irva mindenféle verssel, olykor egy szárasztott virág, vagy -egy hajból font nefelejts hullott ki belőle, azt visszatették oda, -a honnan kiesett, egy-egy verset elolvastak, s elfojtott kaczajjal -mulattak rajta, hisz a vers oly dolog; egyszer azonban, a mint -egymás kezéből kapkodják a tárczát, Linka véletlenül egy lapra -nyit, melyen első tekintetre valami ismerős verset talált -megpillantani; olvassa: hát épen ugyanaz, melyet tegnap a Regélőben -saját magához irva olvasott, azzal a csekély különbséggel, hogy -ennek a felirata nem B. Linkához, hanem Cs. Juliához szólt, s a mi -ott barnának volt irva, az itt szőkének jutott, ott fekete szemek, -itt nefelejts szemek; különben minden angyal és tündér ugyanazon a -helyen; épen azok a szívfájdalmak, ugyanaz a meghalni készülés és -igéret a túlvilágon való találkozásra.</p> -<p>Linka úgy érezte magát, mint a ki elfogad egy köszönést, s akkor -veszi észre, hogy nem neki köszöntek; hirtelen <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> elveté a -naplót s befutott a szobába, azt hivé, hogy száz szem néz arczára s -mind látja rajta a szégyenpirulást. Érzé, hogy keményen meglakolt -érte, a miért életében először hiú tudott lenni. Hisz azok a -szépségek, azok a hizelgő mondatok eredetileg nem ő hozzá voltak -irva, hanem csak szőkéből barnára fordítva. Tökéletesen -kiábrándult.</p> -<p>A nap már jól feljött, midőn egyike a lovas hirnököknek, ki -Sándort nyomról-nyomra kisérve, végre **-en ráakadt a házra, hová -őt a ló bevitte, azon megnyugtató válaszszal tért vissza, miszerint -az úrfinak a világon semmi baja sincsen, ellenkezőleg igen jó kezek -között van, egy derék szép asszonyság ápolása alatt, ki nem engedi -az úrfit addig visszatérni, míg egészen magához nem jön, hanem -inkább arra kéreti becses szülőit, hogy látogassák meg őt, s -legyenek vendégei addig, míg az úrfi felüdül, mert egy kicsinyt -megrázta a ló.</p> -<p>Erre a hírre Zsuzsi néni rögtön magához tért, felkelt, -meggyógyult, befogatott, a reggelit sem várta meg, hanem a mint a -házi gazda megjelent, megköszöné neki iránta való szivességét, s -marasztalhatatlan sietséggel felhajszolta a hintóba férjét s -bekötött pofácskájú Petikéjét, s parancsolá a kocsisnak, hogy -hajtson lóhalálába **-re. A bakon a kocsis mellett ült a hirthozó -legény, azon végből, hogy őket az illető helyre vezesse, mert az -asszonyság nevét az úton elfelejtette, de reménylé, hogy a házhoz -oda tud találni.</p> -<p>Gábor bácsi cordialiter kezet szorított Menyhárt úrral, ki már a -kocsiban ülve, elmésen kiálta vissza:</p> -<p>– Aztán azért a processusunk nem condescendál, liquidum est -debitum, s ha másként nem megy, brachialiter exequálunk.</p> -<p>Ezt Menyhárt úr igen jó élcznek tartotta, s nevetett rajta -nagyot, ilyenformán értetve alatta szép törvényes virágbeszédben a -rég megigért házasságot.</p> -<p>A távozókat az egész háznép kikisérte, ott volt a két -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> leány és a két fiatal ember is. Linkának -láthatólag rossz kedve volt, míg Liza nem birta rejteni örömét, -hogy Gulyásiékat távozni látta.</p> -<p>– Lina kisasszony oly borultnak látszik, szólt theatralis -édességű hangon Kálmán.</p> -<p>Lina feleletet sem birt adni, félrevonult s elkezde Károlylyal -beszélgetni, s vele a szobába távozék.</p> -<p>Kálmán megdöbbenve fordult Lizához, ki ott maradt.</p> -<p>– Miért oly kedvetlen Linka kisasszony?</p> -<p>Liza nem sokat gondolkozott rajta, hogy mit mondjon? amúgy -gyermekes tréfából azt találta felelni:</p> -<p>– Hát nem hallja, hogy azon búsul, mert Gulyásiék executióval -fenyegetik.</p> -<p>– Kit? az öreg urat? kérdé Kálmán megrettenve.</p> -<p>Linkának 12 esztendőre oly éles esze, oly ravasz szemei voltak, -mint másnak negyvenre sincs. A mint Kálmán nagy ijedten e szót -szalasztá ki ajkain: «kit? az öreg urat?» az eltitkolhatlan -megdöbbenés, mely annak arczán mutatkozott, arra a gondolatra -hozta, hogy hátha jó lenne Kálmánt ebben a tévedésben megerősíteni, -s azzal igen komoly szánakozó arczczal monda Kálmánnak félig -súgva:</p> -<p>– Igen bizony, az öreg Berkessyt. De ne szóljon felőle -senkinek.</p> -<p>– Az lehetetlen, szólt Kálmán megzavarodva, hisz őt igen gazdag -embernek tartják.</p> -<p>– Hja, sok embert tartanak gazdag embernek, a ki nem az, monda -Liza vállvonítva, s könnyelműen trallázva futott el onnan.</p> -<p>Kálmán összefont karokkal járt alá s fel a folyosón sokáig; -nagyon meg volt zavarva. Képzelhette-e, hogy egy tizenkét éves -gyermekleány készakarva mesét gondoljon ki az ő rászedésére? Ha e -mesét valami érettkorú embertől hallotta volna, inkább -kételkedhetett volna benne, de egy gyermek honnan beszélne ilyet, -ha nem környezőitől hallaná? Ez nagy baj. Az öreg Berkessyt igen -gazdagnak tartották, mert mindig igen nagy házat <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> tartott, -tisztújításokon első volt a költségvitelben; – de hátha épen ez az -oka romlásának? Már akkor csak mégis jobb lesz Juliához -visszatérni; az ugyan egy kissé kétséges hírben áll, de legalább -szép s bár könnyelmű és pazarló, de gazdag. A viszonyt nem lesz -nehéz újra kezdeni Egy megjelenés, egy ügyesen scenirozott -fellépés, legvégső esetben egy öngyilkolási comœdia mindent -helyrehozand.</p> -<p>Már most csak a ló volna meg, hogy haza lehetne menni. Talán -megtesz annyit Berkessy, hogy haza küldi a maga lovain.</p> -<p>Ez óhajtással belépett Gábor úr szobájába, ki ott egyedül -pipázgatott Károlylyal. Az öreg ült egy nagy füles karszékben, -Károly mellette állt.</p> -<p>Kálmán odalépett elé, s jól kigondolva magában, hogy mit fog -mondani, a miből az öreg úr ki is vehesse, nem is, hogy leányát -többé nincs szándéka elvenni, egy perczig hallgatva megállt, a -krágliját kihuzogatta, a haját elől-hátul felborzolta, s szokása -szerint a magasba nézett.</p> -<p>És ime a gonoszlelkek megint eleibe állítanak egy tükröt, s ő -megint elfelejtkezik magáról s ezt a szót: «uram» mind kéz-, mind -fejmozdulattal maga magához intézi.</p> -<p>Abban a pillanatban Gábor úr észrevéve ezt a furcsa attitudeot, -ujra elkezdi azt a tegnapi óriási kaczagást, melyet ezúttal Kálmán -kénytelen volt tökéletesen magára venni. Az ember elvörösödött, -ajkai remegtek, magán kívül volt a düh miatt.</p> -<p>A legnagyobb kaczagás közepett egyszerre elhallgatott az öreg -úr, mintha rögtön elmetszették volna a nevetését s a legkomolyabb -képpel kérdezé:</p> -<p>– Mit kiván uramöcsém?!</p> -<p>– Uram! szólt Kálmán, alig birva hangot adni a düh miatt. Én azt -véltem, hogy önben művelt emberre fogok találni, ki levetkőzte azt -a mult századi fogalmat, miszerint a költőket nevetséges embereknek -találták.</p> -<p>Berkessy komoly nyugalommal felelt: <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span></p> -<p>– Én nem találom a költőket nevetséges embereknek uram, mutatják -szobám falai, hol hazai irodalmunk legjobbjainak arczképei függnek, -mutatja könyvtáram, melyből semmi becses irodalmi termék nem -hiányzik, de nevetségesnek találom azt a fattyú költészetet, mely a -gyümölcsös fa derekán innen-onnan kihajt, s csak zöldül, de még -csak virágokat sem hoz; tisztelem, becsülöm azokat a szép lelkeket, -a kik komoly tanulmánynyal, ragyogó lángészszel lépve hivatásuk -pályájára, nemzetünknek becsületére, büszkeségére válnak; de hogy -minden nádi hegedűt æolhárfának tartsak, azt már nem cselekszem; az -igazi költőt, ki gondolataival lelkünket nemesíti, a távolban is -tiszteljük, de a kit csak azért neveznek így, mert rímeket farag, -kinél a muzsák csak ismerős szobaleányok, kik által könnyű szerrel -lehet egy üres szerelmi nyilatkozatot tapasztalatlan leányok kezébe -juttatni, ki úton és útfélen iparkodik bennünket viseletével -hivataláról tudósítani, a felett legfeljebb mosolyogni tudunk, s ha -a természet az én mosolygásomnak kissé erősebb hangot adott, ez nem -az én hibám; mert köztünk mondva, kegyedben édes Kálmán öcsém az -elébbeni tulajdonságokból vajmi kevés, ez utóbbiakból pedig annál -több van. És ezt tőlem, öreg embertől, nem szükség önnek rossz -néven venni.</p> -<p>Kálmán nem talált szavakat az eddig megjelent dictionariumokban, -e mondásra megfelelhetni. Mondhatjátok azt valakinek, hogy ezüst -kanalat lopott, ez semmiség ahoz képest, midőn valakinek azt -mondják, hogy rossz költő.</p> -<p>– Uram, ha nem tekinteném, hogy ön házánál vagyok…</p> -<p>– Az egy cseppet se gátolja önt. Nálam a vendég az úr.</p> -<p>– Ily bántalmat véremmel kell lemosnom, kiálta Kálmán magán -kívül; azt még sem merte mondani, hogy a «más vérével».</p> -<p>– Én nem vagyok borbély, felelt rá az öreg úr csendes -sarcasmussal. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>Károly végre közbelépett, megfogva Kálmán karját, s fülébe -súgott.</p> -<p>– Pajtás, vedd észre, hogy nagyon nevetséges szerepet játszol, -midőn egy öreg ember irányában hetvenkedel.</p> -<p>– Miért nincsen fia, hogy attól követelhetnék elégtételt?</p> -<p>– Légy megnyugodva, ha csak ez kell: én fia vagyok, mert leányát -fogom elvenni, s adok elégtételt, a milyet kivánsz, de ne -csináljunk zajt a dologból. Te úgy is haza szeretnél menni, majd én -befogatok, s **en barátainkkal elvégezzük a dolgot.</p> -<p>Gábor úr nem hallá, hogy a két ifju mit beszél, s nem is tudhatá -meg, mert Károly azt állítá, hogy csupán a hazamenetről volt szó, s -minthogy neki úgy is be kell menni **-re, Kálmánt is magával viszi. -Ebben az öreg is megnyugodott, s nem sokára Tállyaiék hintaján a -két ifju embert látjuk eltávozni.</p> -<p>Ilyenformán a mily egyszerre jött, oly egyszerre el is repült -mind a három kérő a háztól s ki tudja: jön-e még vissza közülök -vagy egy?</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Gulyásiék ez alatt szépen megérkezének **-re, s rátalálva Julia -lakására, ott leszállottak. A házi asszonyság kitünő szivességgel -fogadá a tisztes családot s odavezeté őket a betegen tartott -ifjuhoz, kiben Zsuzsi néni fiára ismerve, nagy zokogásokkal borula -nyakába, s csak azután nézte végig, milyen szép selyem -hálóköntösbe, himzett papucsokba s aranybojtos sipkába öltöztette a -jó fiut a házi asszony kegyessége, mely tárgyak még mind első -férjéről maradtak.</p> -<p>Zsuzsi néni nem győzte a hálálkodást fiának csodálatos -megmentése és gondos ápolása felett, s tízszer is elmondta Julia -szemébe: «már aztán ha ilyen derék felesége volna a Sándoromnak, -akkor csak meg volnék nyugodva a sorsa felől, akkor tudnám, hogy jó -kezekre bíztam». Julia kecsesen tudott mosolyogni e beszédre; -majdan végig vezette a <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span> derék családot pompás termein, megmutatta -porczellánjait, ezüst serviceit, ékszereit; Zsuzsi néni magán kívül -volt csodálkoztában, mindent agyon dicsért, minden fölséges volt -neki.</p> -<p>Menyhárt urat ez alatt Nánásy bácsi kapta külön, oda vitte -magával a pipázó szobába, s egy lélekzet alatt megismertette Julia -vagyoni állásával, beszélt tiszttartóiról, kasznárjairól, fényes -összeköttetéseiről a vármegye legelőkelőbb családjaival, nem -mulasztá el fölemlíteni boldogult férje végrendeletét, melyben -özvegyének szabad rendelkezést enged még újabb férjhezmenetele -esetére is. Mind ezen dolgokat Nánásy bácsi igen bőbeszédű -nyájassággal adta elő, s Menyhárt úr nem szünt meg mindezeket a -legnagyobb figyelemmel hallgatni, alig vette észre, hogy az idő -múlik.</p> -<p>Ebéd felett a csudálkozás tetőpontját érte, az ember nem tudta, -az ételeket magasztalja-e feljebb, vagy a tálakat, mikben fel -voltak adva? Csupán Péterke volt magával tisztában, neki csak a -mindenféle torták nyerték meg tetszését, mikben módja vala -válogatni; a mit el nem birt fogyasztani, azt tömte a zsebjeibe, -úgy, hogy ebéd után alig tudott lépni tőlük. Julia még a sapkáját -is tele rakta marczipánnal és spanyol szeletekkel. A kölyök -ujjongatott és tányérokat tört örömében.</p> -<p>– No te fiacskám, szólt Zsuzsi néni, ölébe véve a kedves -magzatot, hát kit szeretsz jobban, a Linka nénit, vagy a Julcsa -nénit?</p> -<p>– A Linka nénit nem szeretem, mert nem adott csokoládét, mikor -kértem.</p> -<p>– Hát a Julcsa nénit jobban szereted, ugy-e?</p> -<p>– Ühüm.</p> -<p>Julia mosolygott s gyöngéden megveregette a fiúcska arczát.</p> -<p>Ez már a hetedik nap volt, s az egész városban el volt terjedve -a hír, hogy a szép özvegy ma esküszik. Az atyafiak is kezdtek -érkezni, egyik hintó a másikat érte az udvarban, <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> a ház -megtelt ünnepien öltözött czifra népekkel, kik közt a családi -perpetuomobile, Nánásy bácsi sürgött-forgott titkolózó képpel, -suttogva itt is amott is. «Hol a menyasszony?» – «hol a vőlegény?» -kérdezék minden oldalról, s ő ez egyszer kivételképen senkinek sem -mondott többet, mint hogy Julia öltözékével van elfoglalva.</p> -<p>Míg a násznép a főteremben összegyülekezett, azalatt Julia -Pestről hozatott pompás öltözékét felvevé. Valódi tündér alak volt -benne, szépsége föltétlen hódolatot követelt. Épen az álló tükör -előtt rendezé hajéke omlatag koszorúit, midőn nyilik az ajtó, s ki -lép be rajta bűnbánó arczczal? A mi Kálmánunk.</p> -<p>Julia háttal állva felé, a tükörből meglátta a belépő alakot, s -bámuló meglepetését hirtelen elfojtva, a mint visszafordult, nyájas -arczczal tekinte rá, s gyöngéd szemrehányással mondá neki:</p> -<p>– Gonosz ember. Engemet ily kegyetlen próbára tenni. Ha oly jól -nem ismerném önnek lelkét, képes lettem volna ön felől -kétségbeesni.</p> -<p>Kálmán egészen felvidulva e nem várt fogadtatáson, sebesen -rohant Julia lábaihoz, s magán kívül rebegé:</p> -<p>– Tehát ön nem kételkedett bennem soha?</p> -<p>– Hogy képzelhettem volna, hogy ön engem elhagyjon? jól tudva -azt, hogy az egész ismerős világ tudja már, hogy férjhez megyek. -Igen aljas fogalmaimnak kellett volna ön felől lenni, ha azt -feltehettem volna, hogy egy nőt, ki önt szereti, ily nemtelenül -semmivé tudjon tenni. Én nem hittem azt, bizonyos voltam benne, -hogy ez öntől csak egy költői szeszély, melylyel szívem erejét -próbára teszi, s hogy az utolsó órában vissza fog jönni hozzám. A -mit bizonyít az, hogy meghivásaimat nem mondtam vissza, sőt a -kitűzött napra minden előkészületet megtevék: oly bizton olvastam -önnek jellemében.</p> -<p>– Igen Julia, bizton olvasál, rebegé Kálmán elragadtatva, ez -csak próba volt, melyet diadalmasan tudtál kiállani és én -százszorta jobban foglak szeretni most. <span class= -"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> -<p>Julia körülfordult a tükör előtt, csábító mosolylyal hajlongva -Kálmán előtt, s kaczér pillantással kérdezé:</p> -<p>– Szép vagyok-e?</p> -<p>– Oh mennyei! sivalkodék a delfi s magneticus gyönyörrel borult -Julia lábaihoz.</p> -<p>E perczben lépe be Nánásy bácsi, jelentvén, hogy a tisztelendő -megérkezett az esküvőre.</p> -<p>Julia nehány csepp ess-bouquét tölte zsebkendőre s kilépett a -terembe, násznagya, Nánásy bácsi karjára támaszkodva, ki menuett -lépésben iparkodék szép hugát maga mellett bocsátani.</p> -<p>A vendégek a maguk módja szerint siettek a bájos menyasszonyt -üdvözölni, a tisztelendő úr kezeit dörzsölve lépett eléje, s -hivatalos mosolygással kérdezé a tisztelt vőlegény nevét.</p> -<p>Julia hódító tekintettel nézett végig a körülálló férfiakon, -melyet észrevéve Kálmán, az előtte állók tyúkszemein keresztül -sietett magát a szép menyasszonyhoz törni. Mire odaért, már akkorra -Julia kezében tartá – Sándor öcsém kezét, s bemutatá őt a -papnak.</p> -<p>– Im itt vőlegényem, nemes Gulyási Sándor úr.</p> -<p>Kálmán a falnak tántorodott ijedtében, s úgy elveszté -lélekjelenlétét, hogy előbb három széken keresztül bukott, a -negyediken ült egy kövér asszonynéném, annak pedig az ölébe ült, -onnan is felriadva, egy almáriom-ajtón akart kimenni a szobából s -midőn végre kijutott az udvarra, a szembejövő pesztonkát -asszonynénémnek szólítá s kérte, hogy adjon neki egy pohár vizet, -mert fázik.</p> -<p>Nálánál még egy személy volt még nagyobb zavarban: a vőlegény. A -mint Julia odaállítá a pap elé, csak nézett, mint a sült hal, akár -a halálos sententiát hallotta volna kimondani fejére. Az öregek -között már ki volt csinálva régen a dolog, s Sándor öcsémet -feleslegesnek tartották előre tudósítani, Julia pedig sokkal -biztosabbnak tudá bájai diadalát, mint hogy e merényleten -kétkedhetett volna.</p> -<p>Sándor oda hagyta magát állítani az eskető asztal elé, -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span> mint egy áldozatra szánt bárány, s mikor -a pap azt kérdezé tőle: szereted-e ezt a tisztes hölgyet, kinek -kezét kezedben tartod? elfelejtett rá felelni, csak nézett -farkasszemet a tisztelendő úrral, míg az apja bele nem kiáltott: -«szereted hát! hogy ne szeretnéd, persze hogy szereted».</p> -<p>Erre Sándor is eszére tért s utána mondta szépen az esketés -formuláit. Nem tagadhatjuk, hogy egy kicsinyt vaczogtak a -fogai.</p> -<p>A többi aztán ment a maga rendén. A rákövetkezett vigalom -felszabadítá a kedélyeket szorongásaikból. Közmegnyugtatásra meg -kell említenem, hogy Sándor öcsém vacsora után még tánczolt is és -levert lábáról sok embert és asszonyt.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Másnap korán reggel három fiatal embert látunk sétálni a városon -kívül eső kertek egyikében, kik közül az egyik Károly, a másik két -helybeli kortársa, kiket a Kálmánnali összejövetelre tanúknak -hívott fel.</p> -<p>A Berkessyveli jelenetért csakugyan komoly elégtételt követelt a -megsértett ifju, s a tanúk elfogadandónak találták Károly -ajánlatát.</p> -<p>A délutáni jelenet Julia menyegzőjén még tízszeresen felfokozá -Kálmán verekedési vágyait, benyargalt minden kávéházat, fennhangon -hirdeté, hogy holnap vagy a saját vérében, vagy a máséban fog -förödni; hogy nem fog megelégedni azzal, hogy Károly agyába egy -golyót bocsásson, hanem annak a másiknak le fogja vagdalni orrát és -füleit. Hiába engesztelték, hogy már ha mindezen dolgokat meg -akarja is tenni, legalább ne hiresztelje ki előre, mert becsukják. -Nem bánta ő! vegyék fejét, ha tetszik, de véres boszút fog -állani…</p> -<p>… Már mintegy jó félóráig sétáltak Károly és társai az említettt -kertben, midőn végre csakugyan érkezik Kálmán két tanúja, – -egyedül, s boszús arczczal egy levelet <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> adnak át -ellenfeleiknek, melyet Kálmán úr irt, s mely felolvastatván, így -hangzott:</p> -<p>«Uraim, higgadtabb kedélylyel fontolva meg a dolgot, úgy -találtam, miszerint nekem a köznapiaknál magasabb kötelességek -tiltják életemet koczkára tennem. Azon szellem, melyet a sors reám -bizott, nem csupán enyim, hanem hazámé, az egész emberiségé, a mit -nekem szem elől tévesztenem nem szabad. Párbaj csak egyenlő rangúak -között lehet egyenlő, s azt nem kell önöknek magyaráznom, hogy a -szellemnek is megvan a maga aristocratiája. Víjjon ki ellenfelem a -szellemek álladalmában hasonló állást, mint enyim, akkor szivesen -összemérem vele fegyveremet. Egyébiránt én e városból örökre -eltávozom, szellememhez méltóbb kört keresve magamnak» stb. -stb.</p> -<p>A tanúk egymás szeme közé néztek, egyik nevetett, másik -káromkodott, Károly búcsút vett tőlük, s készen álló hintajába -ülve, visszahajtatott Berkessy helységébe.</p> -<p>Az úton szembe találta annak hintaját. Anyja, testvére, az öreg -Berkessy és leánya ültek benne, s mind nagy örömriadással voltak, a -mint őt meglátták. Valami ismerősük, a ki Kálmán hetvenkedését -meghallá a kávéházban, sietett őket még az éjjel tudósítani, s ezek -most valamennyien hajtattak nagy lóhalálában **-re, s végtelenül -megörültek, Károlyt épen látva visszatérni, kivált midőn ez arról -is megnyugtatá őket, hogy az egész dolog minden baj nélkül ment -végbe.</p> -<p>Könnyebbség okáért aztán Berkessy átült Károly hintajába, s -mindnyájan hajtattak vissza az ő lakára.</p> -<p>Útközben előfogta az öreg úr Károlyt, hogy miért akartak vívni? -s megtudva annak az okát, nagy szemeket meresztett.</p> -<p>– Hát mi jogod van teneked én helyettem elégtételt adni?</p> -<p>– A mi joga van a fiunak az apa helyett.</p> -<p>Berkessy elmosolyodék.</p> -<p>– De te én nekem nem vagy fiam. <span class="pagenum"><a name= -"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> -<p>– De lehetek az.</p> -<p>– Hm öcsém. Hisz az igaz, hogy te derék, jó szivű fiu vagy, -hanem azt mondják rólad, hogy nagy korhely is vagy.</p> -<p>– Jól mondják. De hát nem mellettem szól-e az is? Ha nem lettem -volna korhely, akkor az következnék, hogy ezután leszek az.</p> -<p>– Igen, de ki biztosít engem arról, hogy ezután nem fogsz az -lenni: minthogy eddig voltál?</p> -<p>– Jól van, bátyám; adjon egy esztendei határidőt; ha egy álló -esztendő alatt valamit hallani fog rólam, a mi ellenem szól, akkor -be se ereszszen a házába többet; ha pedig esztendeig meg tudom -mutatni, hogy a mit kimondtam, ezt megtartani erő is van lelkemben -elég…</p> -<p>– Akkor meg ki sem eresztelek a házamból többet, egészíté ki az -öreg úr a mondatot.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Egy év múlva újra látjuk ismerősinket.</p> -<p>Károly megtartá fogadását; vas következetességgel vivé ki, a mit -megigért, eljárt ugyan a falusi dinom-dánomokba, de soha az idő -alatt még csak egy barátságos pohár bort sem lehete rádisputálni; -ott ült valamennyi részeg ember között egyedül józanon, s még csak -egy társas játékban sem lehete rávenni, hogy kártyát vegyen a -kezébe. E helyett gazdaságát hozá rendbe és nyelveket tanult. Egy -év alatt mint a legrendesebb, legműveltebb fiu lőn kihirdetve a -környékben. Mondanom sem kell, hogy most is az.</p> -<p>Linát nőül vette és a leghívebben szereti; hét tél, hét nyár meg -nem zavarta családi boldogságukat. E boldogság leghívebben szokott -felirva lenni a nő arczán, s Lina arczát az évek haladása -szépíti.</p> -<p>Sándor öcsém is boldog; elég szép feleséggel, elég sok pénzzel, -s elég nagy együgyűséggel bír, hogy boldogsága tökéletes legyen; -Zsuzsi néni minden évben meglátogatja őket, s viseli menyének -divatból kiment selyemruháit. <span class="pagenum"><a name= -"Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p> -<p>Ábrahám úr is boldog: elvette Boriskát; legalább most nem kell -neki bért fizetni.</p> -<p>Kassay Lőrincz bácsi is boldog. Az atyafiak, a látogatók soha -sem fogynak ki a házából, leányának minden ujjára jut egy kérője, s -köztük nem utolsó helyet foglal el a már jól felnőtt Péterke, a mi -tudniillik a fejek nagyságát illeti.</p> -<p>Csak Kálmán boldogtalan most is. A nagy reményű szellemből az -idő jártával moghasonlott kedély, félre ismert lángész leve. -Valahányszor rossz verseket olvastok, gondoljatok reá s legyetek -iránta szánalommal.</p> -<h2>II. A FALU BOLONDJAI.</h2> -<p>Nálunk még nincs országos intézet azon boldogtalanok számára -emelve, kiknél a lélek megszakasztá örök összeköttetését isteni -eredetével.<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href= -"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a> Azt tartók, hogy a hol az -okos embereknek sincs házuk, hogy lenne a bolondoknak? Ilyenformán -hazánkban csaknem mindegyik városnak, falunak megvan a maga -bolondja, kiket minden gyermek ismer, s később, midőn a gyermekek -megvénülnek, még a vén emberek is, mert a bolondok sokáig élnek. Az -emberek megszokták őket úgy tekinteni, mint a közönség árváit, s a -helyett, hogy lánczokat raknának rájok, s kemény rostélyok mögé -zárnák, hagyják őket ártatlan hajlamaik után járni, kóborolni -magányos erdőkben, összeszedni haszontalan mezei virágokat (az -őrültek mind úgy szeretik a virágokat), vagy elheverészni -naphosszant a verőfényen, bámulni a tele holdat s ujjongatni széles -kedvvel az utczákon, s senki sem törekszik őket megfosztani az -áldott szabad légtől, az úttalan erdők utáni vágytól, a megszokott -méla badar beszédektől, s a rokonszenvű holdvilágtól. Mindig akad -jó lélek, ki, ha megéheznek, <span class="pagenum"><a name= -"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> enniök ad; ha -elrongyosodtak, felruházza őket, s a hol elestelednek, ott -megvirradnak, mint a ki örökké utazik. S midőn rájuk jön a gonosz -óra, hogy végig futkosnak az utczákon, s bekiabálnak az ablakokon, -az emberek azt mondják: «a jó bolond» s nem iparkodnak őket -elfogni, elzárni, elhallgattatni; hisz az őrültnek legnagyobb kín a -pihenés és hallgatás…</p> -<p>Némelyik már olyannak született; ez talán boldog; de hát a kit -az idő tett azzá, kinek arcza épen oly derült, oly okos volt -egyszer, mint másoké, minő eseményeknek kellett azzal történni? -minő húrok szakadtak meg ott a szívben, hogy a lélek önmagára ne -ismerjen többé? Néha csak egy pár szó maradt meg nálok az elmúlt -idők emlékiből, a ki hallja e badar szavakat, megcsóválja fejét: -«szegény bolond» és ki tudja, azon nehány szóban mily szomorú élet -töredéke jár föl kísérteni?…</p> -<p>Nehány év előtt Csongrádmegye egyik népesebb helységében voltam -sok ideig, s ez alatt többször volt szerencsém az ottani tisztes -földmívelőkkel társalkodni. Mint tudva van, ott paraszt embernek -hivatik s bundában és vászon-köntösben jár akárhány jómódú gazda, -ki áll százezer forintnyi értékig.</p> -<p>Egyikéhez e derék gazdáknak gyakorta járatos voltam; egyszerű ép -kedélye, elmés, jó izű tréfái sokszor elmulattatának, utóbb szinte -megvárta tőlem, hogy a hol egy családi ünnepély volt a háznál, -névnap, kukoriczatörés, vagy disznótór, abból el ne maradjak.</p> -<p>Egyszer épen a kenyérsütés idején találtam oda vetődni. A -konyhában fogadott el, mert ott volt a felesége is, egy derék, -piros pozsgás, tűzről pattant menyecske, ki a parázstól izzó -kemencze előtti mélységben ülve, saját izmos kezeivel hányta be a -sütőlapáton mind a tizenkét kenyeret, melyeket maga dagasztott és -szakasztott, pedig volt vagy hat szolgálója.</p> -<p>Nem is állt ott egyébért a gazda, mint hogy a kemencze szája elé -kihúzott halom parázsból gyujthasson pipára s <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> szidassa -magát a feleségével, ki a nagy sürgős munkában pörölt mindenkire, a -ki nem mozgott oly sebesen, mint ő, s ez nagyon illett neki.</p> -<p>A tűzhelyen már készen állt vagy tíz darab lángos, ki -lúdzsirral, ki szilvaízzel megkenve, s két nagy zöld tálba -felrakva, melylyel is engem belépőt rögtön elkezdtek kínálni, az -asszony azzal biztatva, hogy ő sütötte, a gazda pedig valami -borfélét emlegetve, a mit jó lesz majd reá inni.</p> -<p>E nagy sürgés-forgás közben, mialatt Kata asszony a hosszú -lapátnyéllel olyakat döfött a háta mögött ácsorgó cselédeken, hogy -azt sem tudták, hol álljanak meg? belép nagy csendesen az ajtón egy -vén összetöpörödött anyóka, előbb csak a fejét dugva be, s nagy -mosolygón széttekintve, majd az eléje rohanó kutyák fejeit -czirógatva össze s köszöngetve nékik, mintha ezek csak olyan -ismerősei volnának, mint más akárki a háznál.</p> -<p>Majd nagy kuttogva közelebb jött, meg-megállva, mintha azt -várná, hogy hívják, s ismét neki bátorodva.</p> -<p>Rajtam kívül senki sem látszott őt észrevenni, a kenyérsütési -mozgalom annyira elfoglalhatta mindenki figyelmét, vagy talán másra -nézve nem is volt e megszokott torzalak annyira feltünő, mint rám, -ki először láttam.</p> -<p>Termete össze volt görnyedve egészen, úgy, hogy az egész alak -alig látszott négy lábnyinál magasabbnak, feje födetlen volt, a -sűrű és hosszú, egészen fehér haj egy hosszú tekercsbe fonva, mint -a hogy a fiatal leányok szokták viselni. Arczvonásait ezer ráncz -kuszálta össze, szája örökké mosolygásra volt széthúzva, s félig -nyitott szemei mintha mindig egy pontra néznének, alig látszottak -néha megmozdulni. Csak fejével tett olykor egy-egy dőre bólintást. -Ruháján és kötényén százféle tarka folt látszott egymásra varrva, -egyik kezében egy nagy csomó közönséges útfélen termő mezei virág -volt, a másikban nehány szál fenyőfa-forgács, mit az útfélen -szedett fel, a hol építettek.</p> -<p>A mint belépett, rögtön meglátta, hogy idegen is van -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> jelen, s csodálatos szemérmetes -naivsággal iparkodott arczát elrejteni a kezében tartott -virágcsomóval; így sompolygott oda Kata asszony háta mögé, ki épen -akkor tette lapátra a tizenkettedik kenyeret, s a virágcsomóval rá -ütött annak vállára balga vigyorgással.</p> -<p>– Hühü, néném asszony, itt vagyok ám.</p> -<p>– Ejnye de jó, épen rád vártam, felelt vissza a menyecske. Te -kellettél ide nekem, látod.</p> -<p>– Hühü. Hoztam kendnek szép virágot elültetni; aztán hallottam, -hogy süt, hát fát is hoztam.</p> -<p>Ezzel azt a két szál forgácsot oda tette Kata asszony ölébe.</p> -<p>– No látod. Ha ezt nem hozod, hát már most mivel fűteném be a -kemenczét? Hát lángos kell-e?</p> -<p>– Hühü. Kell ám, szólt a dőre, s nyujtotta érte a kezét.</p> -<p>Kata asszony oda nyujtott neki egy nagy darabot.</p> -<p>– Nesze, hanem megedd. Itt előttem edd meg.</p> -<p>– Hühü. Elviszem Jóska bácsinak.</p> -<p>– Jóska bácsinak nem kell. Jóska bácsi azt izente, hogy magad -edd meg.</p> -<p>– Igazán azt izente? kérdé a vén leány mosolyogva, s azzal nagy -sóhajtva elkezdé a lángost nyelni. Meg sem rágta, nem is igen volt -már mivel, s valahányat nyelt, mindig egyet fohászkodott utána, s -mikor végre azt gondolta, hogy senki sem nézi, hirtelen eldugta a -megmaradt darabot kötényébe s úgy látszott rajta, mint örül, hogy e -ravaszsága oly szépen sikerült.</p> -<p>– Mit csinál azzal, a mit eltett? kérdém Kata asszonytól.</p> -<p>– Elteszi a bolondos, – Jóska bácsi számára.</p> -<p>A némber meghallotta, hogy Jóska bácsiról beszélnek s kiváncsi -örömmel ütötte fel fejét:</p> -<p>– Mit izent Jóska bácsi?</p> -<p>Egy czirmos szolgáló tréfásan ráfelelt:</p> -<p>– Azt izente, hogy számláld meg azt a tál mákot, hány szem van -benne? <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Az őrült minden szó nélkül felkelt s oda ülve a mák mellé, -elkezdte azt szemenkint számlálni.</p> -<p>– Miért tréfálnak így vele? kérdém én megsajnálva a -boldogtalant, mire Kata asszony oda ment hozzá s megfogta a -karját.</p> -<p>– Hagyd el no, jó Marcsa, hazudott az Erzsi, nem azt izente -néked Jóska bácsi.</p> -<p>De az őrült csak nem akart felhagyni a számlálással.</p> -<p>Kata asszony ekkor oda mutatott rám, szemével intve, hogy -hagyjam rá, a mit mond:</p> -<p>– Nézd: ez az úr Jóska bácsitól jött, azt az üzenetet hozta, -hogy csak eredj haza, aztán maradj szépen veszteg s ne sokat járj a -Tiszára. Ugy-e?</p> -<p>Én intettem, hogy úgy van.</p> -<p>Erre a tébolyodott nagy örvendve oda jött hozzám, megfogta a -kezemet, sokáig szemembe nézett ijesztő szemeivel, s aztán -vigyorogva mondá:</p> -<p>– Hühü; majd olyan szép legény, mint a Jóska bácsi.</p> -<p>Ez elég hizelgő bók volt reám nézve, de én mégis jobb szerettem -volna már, ha nem nézett volna rám ez a boldogtalan teremtés -azokkal a tétova szemekkel s egy ezüst pénzecskét vettem ki -zsebemből, oda nyujva azt neki.</p> -<p>Az őrültek nagyon szeretik a pénzt.</p> -<p>Ez is, a mint kezébe adtam az ezüstöt, egyszerre jójczakát -kivánt mindnyájunknak, s nagy sietve elkotródott.</p> -<p>– No ezt most megint elküldi Jóska bácsinak, szólt nevetve Kata -asszony.</p> -<p>– Hogy hogy? kérdezém én kiváncsian.</p> -<p>– Hát bele dobja a Tiszába, ott a hol legmélyebb a víz; akármit -kap, a minek Jóska bácsi hasznát veheti, az mind vándorol a -Tiszába.</p> -<p>– S ki hát az a Jóska bácsi?</p> -<p>– Senki sem az, lelkem. Soha sem élt az a világon. Csak úgy -felkapta, mint aféle bolond.</p> -<p>– S mindig őrült volt ez? <span class="pagenum"><a name= -"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>Erre a szóra egy vén mindenes, ki ott ült eddig a kuczkóban, nem -állhatta meg, hogy bele ne szóljon.</p> -<p>– Nem volt biz az uram.</p> -<p>– No én ilyennek ismerem, a mióta eszemet tudom, felelt Kata -asszony.</p> -<p>– Hiszen kegyelmed még harmincz esztendőt sem ért. Az előtt -történt az sokkal.</p> -<p>– Hát kend tud róla valamit? kérdém én érdekelten fordulva az -öreg felé.</p> -<p>– Dehogy tud, sietett helyette felelni Kata asszony. Csak szeret -mesélni, mikor bolondra akad, a ki hallgassa. Ne vegye magára ifju -uram, ez csak szavam járása.</p> -<p>De én nem hallgattam Kata asszonyra, s tovább kérdezém az -öreget.</p> -<p>– Talán szerelmében őrült meg ez a szegény leány?</p> -<p>– Oh majd mit mondok! pattant fel a menyecske. Szerelmében? Tud -is egy paraszt megbolondulni szerelmében! No majd annak való az: -megbolondulni a nagy szeretet miatt! Urak szokták azt csak, édes -lelkem.</p> -<p>– Hát te nem bolondulnál meg utánam, he? évődék vele a férje, -karcsú derekát átfonva.</p> -<p>– Elmenj! kiálta ez, a kezére ütve. Volna is miért?</p> -<p>A vén mindenes ez alatt megrántá kaputom hátulról s azt -sugta:</p> -<p>– Nem szeretek itt beszélni, jó uram, mert kinevetnek vele. -Hanem ha akarja hallani, jőjjön el estefelé. Kiállok a kapuba s -majd ottan elmondom. Szomorú historia ám az: érdemes lesz -meghallani.</p> -<p>Kata asszony még sokáig elzugolódott e tárgyon; az alatt kisült -a kenyér, kibontotta a kemenczét, kiszedte egyenkint a nagy -gömbölyű, fényes hátú kenyereket, gyönyörű piros ropogós -gyürke-szalaggal a féloldalaikon, s valahányat kivett, -mindannyiszor mondá:</p> -<p>– Hiszen majd én bolondulnék meg utánad, csak azt lesd? -<span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<p>Este felé azon menve, láttam, hogy az öreg mindenes már a -kapuban ülve vár.</p> -<p>– Adjon Isten, mondék neki, helyet foglalva a meszelt -padkán.</p> -<p>Ő szépen odább huzódott, hogy elférjek mellette, s viszonozva -köszöntésem, behúzta fejébe süvegét jó mélyen, s megtömve kurta -szárú pipáját, nagy vesződséggel kicsiholt egy körömnyi -tűzkövön.</p> -<p>– Megengedi kegyelmed, hogy elébb rágyujtsak, mert már én -gondolkozni sem tudok, hacsak a füstit nem látom.</p> -<p>Én hallgatva billenték fejemmel, mire az öreg hozzá fogott a -szóhoz.</p> -<p>– … Nem is emlékezik ám már arra senki, mert jó hatvan esztendő -mult el azóta, hogy ez a dolog történt. Mezítlábos gyerek voltam -még magam is, s csak az a csoda, hogy el nem felejtettem. Ez a -bolond asszony, ez a ránczos képű, akkor szép fiatal hajadon volt, -s az a Jóska bácsi, a kit annyiszor emleget, az volt az én -testvérbátyám. Nem volt akkor kettőjöknél szebb pár a parasztok -között, azóta is régen nézem a felnövő ivadékot, soha sem termett -náluknál különb. A szüleink keresztkomák voltak, a Marcsa anyja -tartotta a bátyámat és engemet is a keresztvízre, s az én anyám -Marcsát; együtt gyermekeskedtek, együtt jártak iskolába, együtt -mentek az úrasztalához, husvét vasárnapján… Hej biz az a jó pap, a -ki bennünket keresztelt, rég a menyországban prédikál már, s az a -derék kántor, a ki bennünket oktatott, odafenn üti most a tactust -az angyalok előtt!…</p> -<p>Az ifju legény és az ifju leányzó gyermekségétől kezdve úgy -egymáshoz szokott, hogy nem is gondoltak egyébre, mint hogy örökké -együtt fognak élni, nem is hítta az anyám a szép Marcsát egyébként, -mint «kis menyemasszonynak» s mikor mind a kettő tizennyolcz -esztendős volt, a szülők elhatározák, hogy a mint az Isten a -farsangot megengedi érnünk, összeadják őket.</p> -<p>A bátyám csak mind azt mondá, hogy ne várjunk vele <span class= -"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> farsangig, -addig még ki tudja, mi nem eshetik? s jól sejtette a szegény, mert -a mint leszüreteltek, a Marcsa apja az én apámmal egy este elmentek -bort fejteni a pinczébe ketten, ott a halálos levegő leütötte őket -lábaikról, mire rájuk akadtak, halva volt mind a kettő. A gyász -nagy volt mind a két háznál, egyszerre halva mind a két apa; de -Marcsáéknál még nagyobb baj is volt, mert az öreg egyúttal egyházfi -is levén, a mint holmi pénzek fordultak meg a kezén, azokból -mintegy kétszáz forint hiányzott. Hová lett, hová tehette? azt soha -sem lehetett megtudni, mert a halál oly hirtelen érte. A -tisztelendő urak, a kik a számodásokat átvizsgálták, voltak annyi -jósággal a jámbor özvegyhez, hogy nem hozták nyilvánosságra a -dolgot, sőt megigérték, hogy egy egész esztendeig nem fogják -háborgatni érte, addig iparkodjék valahogy kipótolni, mert azután -nem lehet tovább titkolniok.</p> -<p>Hanem az anyámat nagyon megzavarta ez eset, a mint tudomására -jött. Szó sem volt már a farsangi összekelésről, ő szegény jó -asszony volt, de hogy engedhette volna meg, hogy a fia egy olyan -ember leányát vegye el, a kinél a közönség pénze elveszett, s a -kinek tán egy esztendő mulva elveszik a házát e csúfos adósság -miatt? A két fiatal szerető eleget sírt rítt, de hiába, az anyám -csak azt mondta, hogy ha Marcsáék esztendő alatt a hiányzó pénzt ki -tudják teremteni, akkor engedi meg bátyámnak, hogy a leányt elvegye -és máskép soha. A bátyámnak fel kellett fogadni, hogy addig az -esztendeig soha Marcsával össze nem jön, s hogy könnyebben -megtarthassa a fogadást, be kellett neki szegődni ide egy tiszai -malomba molnárlegénynek; így aztán a víz választotta el őket. Ez -alatt csakhamar még az anyja is meghalt Marcsának a sok bú és gond -miatt, s a leány egyes egyedül maradt. De lássa kegyelmed, a -szeretet csodákat tud tenni. Mikor már nem volt senkije a leánynak, -oda jött az anyámhoz és azt mondta neki: «kegyelmed a fiának csak -akkor engedi meg, hogy engem elvegyen, ha az apám tartozása ki lesz -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> pótolva, mielőtt napvilágra jönne. Jól -van. Még esztendő van hátra; addig dolgozom éjjel-nappal, tűrök, -fáradok, éhezem: de előteremtem azt a pénzt.»</p> -<p>S ekkor hozzá kezdett fogadása teljesítéséhez. Oh uram, -kegyelmed nem képzeli azt, milyen sok pénz szegény paraszt embernek -kétszáz forint, ha azt becsületes fáradságos keze munkájával kell -megszerezni, a míg az garasonkint összegyűl.</p> -<p>A jámbor hajadont ez órától fogva senki sem látta dolog nélkül, -a templomon kívül. Télen át szüntelen rokkáján ült, olyan fonalat -font, mint a selyem, megszőtte maga vászonnak, – csak úgy kapták a -faluban. Korán reggel már baromfiai után látott, tojását, csirkéit -maga hordta eladni a városba; a házon túl volt egy kis kertje, azt -beültette virággal, zöldséggel: abból több jövedelmet csinált -magának, mint némely korhely paraszt negyedrész telkéből. Nyáron -elment részt aratni, s a mi életet kapott, azt ismét pénzzé tette, -kis malaczkát hizlalt polyván és paréjon s őszszel eladta mint -hizott sertést. És uram, soha sem látta annak kéményét senki is -füstölögni álló esztendeig, egy kis száraz kenyér volt mindennapi -eledele, és mégis olyan jól gondját viselte az Isten, hogy nemcsak -szépsége nem fogyott, sőt oly egészségesnek, oly pirosnak látszott -a sok munka és szűkölködés között, mintha tejben, vajban -fürösztenék. A szeretet tartá benne a lelket! Bátyámmal nem volt -szabad neki összejönni, de én hordtam egyiktől a másikhoz az -izenetet. Gyakorta, szép nyári estéken, mikor senki sem tud még -aludni, én a bátyámmal ott voltam a malomban; ő kiült a malom -tombászára s elővette furulyáját, s elkezdte rajta azokat a szép -nótákat fújni, miket senki sem tudott nálánál szebben. A tulsó -parton szép leányzók jártak le a vízre, korsóikat megmeríteni, vagy -ott mostak gyolcs ruhákat, fehér lábaikkal bele állva a folyóba. -Azok meghallották a dalt, s vissza énekeltek rá. De csak egynek -hangját hallotta az én bátyám; az énekelt a legszebben, a -legszomorúbban, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> az ember szemei könybe lábadtak bele; -kiismerte annak hangját száz leány közül. Néha volt olyan jó napja, -hogy a gazdájától egy pár órára szabadulhatott, akkor megizente -Marcsának, hogy jőjjön este a fűzes sziget irányába. Az egy kis -fűzfás zátony a parttól négy-öt ölnyire. Ide aztán csónakon kijött -a szerető, átellenben a parton állt kedvese, s itt elbeszélgettek -reggelig a vizen keresztül, így tettek eleget anyám parancsának s a -maguk szivének. Összejöttek, enyelegtek s mégis távol voltak.</p> -<p>Ez így tartott szüret idejéig. Marcsát nemcsak legszebb leánynak -tartották már a faluban, hanem egyúttal a legjobbnak is. Még nem -forrt ki az új bor, mikor egy reggelen bejött anyámhoz a jó Marcsa, -s leszámlálta a nagy tölgyfaasztalra előtte mind a kétszáz -forintot, mind jó pengő huszasokban, egy kis pénz hija sem volt, s -megkérte, hogy vigye el vele azt a tisztelendő urakhoz. A jó -uraknál azt mondák, hogy meglelték a megholt öregtől eltett pénzt a -gerenda közé dugva, s azok pecsétes irást adtak róla. Soha sem -tudta meg rajtunk kívül senki, hogy az a szép Marcsa keresményéből -gyűlt össze.</p> -<p>Visszajövet bevitte magához az anyám a szép Marcsát; befonta a -haját szép szivárványos szalag közé, gránátgyöngyöt kötött a -nyakára, pillangós czipőket húzott apró lábaira s szépen -felöltöztetve elvitte magával, – nem mondta, hogy hová?</p> -<p>Nekem velök kellett mennem a Tiszáig. Ott egy csónak volt épen a -révben, annak az evezősét megkértük, hogy vigyen bennünket abba a -malomba, a hol a bátyám szolgált, s mind a hárman beleültünk a -ladikba.</p> -<p>Mintha most is látnám magam előtt azt a szép fiatal hajadont, a -mint ott ült anyám mellett, szemérmesen elpirulva s ragyogó szemeit -lesütve. Sejtette már, hogy hová megyünk!</p> -<p>A bátyám messziről megismert bennünket, s meglátva, hogy arra -tartunk, s hogy kedvese édes anyja mellett ül jobb felől, örömében -ő is leugrott a csónakjába, s eloldva <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> azt, -fogta az evezőt s oda evezett elénk, hogy annál hamarább -találkozhassék velünk.</p> -<p>A mint oda ért, s ő is, kedvese is egyszerre üték fel szemeiket, -alig tudták, mi történik velök! repülni szeretett volna mind a -kettő, egymás ölébe rohanni. Jóska oda kormányozta a ladikot -mellénk, hogy bennünket átszedjen a magáéba, s felállt a ladik -orrába, karját Marcsának nyujtva, hogy menyasszonyát, a ki -reszketett az öröm miatt, átsegítse amoda.</p> -<p>Ebben a szempillantásban a ladik egyet billent, s a bátyám -egyszerre a két csónak közé bukott, s ott szemeink láttára -elmerült.</p> -<p>A szerencsétlen menyasszony, ki már nyujtotta kezét vőlegénye -felé, a kiért annyit tűrt, annyit fáradott, a mint azt maga előtt a -vízbe bukni látta, iszonyú sikoltással utána vetette magát a -csónakból a Tiszába.</p> -<p>Szegény anyám és én kétségbeesve tördeltük kezeinket s -segítségért kiáltoztunk. A közel malmokból rögtön siettek a -molnárok csónakaikkal s Marcsát, ki bő ruhái miatt a víz szinén -lebegett, nem sokára kifogták, de bátyámat nem lelték meg többé; -nem kaptunk meg egyebet, csupán a víz szinén uszó bokrétás -süvegét.</p> -<p>Anyámat három nap múlva megütötte a szél, a szegény menyasszony -pedig forró betegségbe esett, hat hétig feküdt bele, inkább halott -volt, mint élő, s a mint fellábadt belőle, oda volt minden -szépsége; alig lehetett ráismerni többé.</p> -<p>Eleinte csak azt láttuk rajta, hogy nagyon bús, elgondolkozó, -naphosszant sem szólt egy szót is, hanem azután megütközve láttuk, -hogy lejár a Tisza-partra, s a mint a molnárok csónakokkal érkeztek -a révbe, kérdezgetni kezdi tőlök: «mit izent a Jóska bácsi?»</p> -<p>Még azt hittük, hogy ez a baj csak hagymázbetegségéből maradt -meg nála, a mikor szinte mindig Jóskával vesződött; de hova tovább, -mindig fonákabb dolgokat kezdett cselekedni; haza ment, otthon -minden széket, <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span> asztalt egymásra hányt, minden nap -kimeszelte a házat, azt mondva, hogy takarít, hogy rendbe legyen -minden, mikor Jóska bácsi megjön; majd ismét egyre-másra ölte apró -marháit, sütött főzött, hogy ő menyegzőhöz készül. E mellett egyre -vadult, egyre zavartabb lett, senkit sem ismert már névszerint, a -templomban fenhangon beszélt, az utczán imádkozott és dalolt -összevissza, semmi munkát nem akart és nem tudott tenni, összetépte -a fonalat, azt állítva, hogy úgy többet adnak érte, s üres -tojáshéjakkal ült ki a vásárra. Végre rájött a bujdosás; egy este -eltünt hazulról, öt nap kerestük mindenfelé, hatod nap találtunk rá -a rét közepén, elbujva a nagy nád közé, ruhái mind összetépve, -arcza mind összekarczolva. Ez időtől örökké tébolyodott maradt a -szegény leány. A szépséget mintha a szél lefútta volna róla, négy -esztendő alatt oly vén, roskatag anyóka lett belőle, mint a milyen -most. És annak már hatvan esztendeje. Azóta mindenki elfeledte a -történetet, a legvénebb emberek úgy ismerik őt gyermekségök óta, -mint bolond Marcsát, a ki nem érez sem hideget, sem meleget, -elkoplal napokig s eszik a míg előtte lát; fölszed minden tarka -rongyot és azt köntösére varrja, ifjat, vénet nénjének, és -bátyjának szólít, s a kinek csak egy szavajárása van: «mit izent a -Jóska bácsi?» A ki mit felel a szóra, azt megcselekszi, s a mi -ajándékot kap, azt elviszi a Tiszára és abba beleereszti: «kell az -a Jóska bácsinak».</p> -<p>Az emberek kaczagnak rajta és senki sem tudja, hogy ott a víz -fenekén az ő vőlegénye fekszik; a víg leánykák a fonóban sok tréfát -űznek belőle, s egy sem gondol arra, hogy ez a ránczos, utálatos -kép egykor oly vidám, oly mosolygó lehetett, miként akárki közülök. -Ilyen az élet jó uram.</p> -<p>Az öreg kiverte pipáját, az idő beesteledett már; én -megköszöntem a mesét, s kezet szorítva véle, haza ballagtam -gondolkozó fővel. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Milyen különös, hogy a paraszt is meg tud őrülni szerelmében! -mikor az oly úri dolog…</p> -<p>Egy más esetet hallottam egykor Békés megyében egy jámbor -őrültről, ki igen szorgalmas, dolgos ember volt különben, alig -lehetett rajta valami jelét a háborodásnak észrevenni, csak ha azt -a nevet említék előtte «Gyuri», akkor egyszerre felugrott, akár -evett, vagy dolgozott, elhajítá kanalát, vagy fűrészét s elkezdett -szaladni és futott, a míg fáradságtól aléltan össze nem -roskadt.</p> -<p>Sokszor megfuttatták így pajkos legények oktalan tréfából, vagy -véletlen kiejtett szó miatt rohant el őrjöngve; egyébiránt pedig a -legcsendesebb, szelidebb ember volt a világon s úgy el lehetett -vele beszélni, mint más akárkivel. Ezzel az történt, hogy több év -előtt, mint juhászlegény, egy másik bojtárpajtásával együtt, -kihajtotta a juhokat a legelőre egy szép derült deczemberi napon. -Azon a télen még nem volt fagy s az egész mező oly zöld volt, a nap -oly melegen sütött, mint máskor tavasz derekán</p> -<p>A két pásztor jó messze elhajtotta nyájait a tanyától, midőn -este felé egyszerre elkezde észak felől éles, csipős szél támadni, -az idő egy óra alatt megváltozott, nagy sötétkék felhők tódultak a -láthatárra, úgy látszott, mintha azok bömbölnének oly irtózatosan -az északi szélben. A havas zivatar futárai, a hollók, egész -seregestől támadtak az égre, ijesztő károgást vegyítve a vihar -hangjai közé.</p> -<p>A két pásztor hirtelen összeterelte a nyájat s haza felé kezdé -hajtani. Alig haladtak azonban mintegy hatszáz lépésnyire, midőn az -egész látkör elsötétült, a hópelyhek elkezdtek sűrűn omlani, -kavarogva a süvöltő szélben, s nehány percz alatt ellepve a -nyomást, mely a pásztoroknak útmutatóul lehetett hazáig.</p> -<p>A hideg érezhetőleg nőtt, a föld cseréppé volt már fagyva lábaik -alatt, s ők nem tudták többé merre menjenek? Az éjszaka beállt s -bár merre haladtak, kémlelőzve, hallgatózva, sehonnan sem -csillámlott eléjök a vezérlő gyertyavilág, nem hallatszott a tanyai -kutyák ugatása. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> El voltak tévedve a nagy sík rónaságon, -a hóförmeteges éjszakában.</p> -<p>Mit tegyenek e helyzetben? A bárányokat nem lehete tovább -hajtani, mert azok összebujtak egy falkába, fejeiket -összedugva.</p> -<p>– Tegyünk úgy, mint a bárányok, szólt a két juhász egymáshoz, s -leterítve szűreiket, lefeküdtek egymás mellé, szorosan átölelkezve -s testük kölcsönös melegével óva egymást a megfagyástól.</p> -<p>Így várták végig a hosszú, viharos éjszakát; a szélzúgás, a -hóesés egy perczig meg nem állt az alatt, a hófuvat behordta mind a -kettőt. Pista – így hítták az egyiket – egész éjszaka nem tudta -behunyni szemeit, mindig hallotta a varjukat feje felett kiáltozni, -s úgy hallgatta, mint üvölt egyre az északi vihar, mintha valami -nagy szörnyeteg panaszkodnék, hogy fázik és jajgatna és dideregne -bele: hanem társa Gyuri elaludt, bármennyire suttogá emez fülébe: -ne aludjál, félve attól a rémséges álomhorkolástól, s a magányos -ébrenléttől. Később elhagyta a horkolást az alvó, s csak halkan -lélekzett, utóbb azzal is lassankint felhagyott. A mint végre -elmult a tengeréjszaka, s a hófelhők kitisztultak s feljött a nap, -végig nézni a megőszült világon, Pista is fel akart kelni, s költé -társát, ki még akkor is rá volt borulva s karjait nyaka körül fonva -tartá. De az nem akart ébredni.</p> -<p>– Gyuri ébredj! kiálta ijedten; az elaludt örökre. Meg volt -fagyva.</p> -<p>A mint a pásztor azt észrevette, hogy társa meghalt, rémülten -akart annak öleléséből kibontakozni; de a holt karjait lehetetlen -volt szétfeszítenie, oda voltak azok szorulva mereven társa nyaka -körül.</p> -<p>A megrémült juhász, kit az erőszakos halott leküzdhetlen erővel -tartott magához ölelve, arczát arczára feszítve, s hideg, -mozdulatlan szemeivel egyenesen szemeibe nézve, rémséges futással -rohant az avarnak, s csak a szerencsének köszönhető, hogy a -keresésére kiindult tanyai emberek <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> reá akadtak, a mint -rémítő terhével futott eszeveszetten, szüntelen azt kiabálva: -«Gyuri ébredj, Gyuri bocsáss!»</p> -<p>Azok megszabadíták nagy munkával holt társa kezeiből, de az -ember e pillanattól megőrült. Senkit sem bánt, senkinek sem vét, -beszél okosan, csendesen, de ha társa nevét említik előtte, futni -kezd, míg világot lát maga előtt, s ereje el nem hagyja.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Nem mindig ily búskomor alakot hord az őrültség, néha nevető -álarczot tart maga elé; kívül kaczag, tréfál, elméncz ötleteket -kohol, sajátszerű ravaszságával mulattat, nevetésre gerjeszt, ki -tudja mit érez belől?</p> -<p>Ily jókedvű őrültje volt Erdélynek, kit a környékben messze -ismertek s nem híttak máskép, mint «bohó Boris»-nak.</p> -<p>Soha sem lakott egy hétig egy helyben, a hol megunta magát, -vándorolt odább, egy gitárból állt minden úti készülete, azt -nyakába akasztotta, s énekelve ment a szomszédba. Érts alatta -szomszéd várost.</p> -<p>Mindenütt terített asztal várta, mert ő nem várt kinálásra, -otthon volt minden úri háznál, s parancsolt az egész háznéppel; -akár fogadták, akár nem. Ruházata is csak úgy termett, mint a mezők -liliomának, minden szabó-árjegyzék nélkül. Nem mintha a földből -nőtt volna ki számára viganó és pufándli, hanem ha megunta valamely -öltözetét, vagy az unta meg a tovább tartást, a legelső úriháznál, -hová bevetődött, felvette a házi asszonyság legközelebb talált -öltözetét, a legkomolyabb arczczal állítva, hogy az neki igen jól -fog illeni. S az erdélyi úrhölgyek mindig oly nagylelkűek voltak, -hogy meghagyták őt ezen hitben, – az az hogy az új ruhában.</p> -<p>Egyszer egy derék úrasszony grófné, megszánva a szegény Boris -bizonytalan életmódját, odavette őt magához, megigérve, hogy -eltartja őt holtig.</p> -<p>Ezen derék úri hölgynek az az egy különös szokása <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> volt, -hogy nagyon sokat ábrándozott a királyhágóntúli délczeg daliák -után, s az a másik, hogy ha valamelyik kegyetlenül bánt érző -szivével, mindjárt elájult, s az a harmadik, hogy mikor elájult, -megvárta, míg az egész háznép összeszalad segélyére, s a míg csak -egy is hiány zott, addig fel nem akart ocsúdni.</p> -<p>Bohó Boris szüntelen az úrhölgy mellett lévén, neki jutott e -különösségekből legtöbb adag. De ez őt nem zavarta meg. Ha a grófné -szenvedélyeiről beszélt, beszélt ő is a magáéról; ha a grófné -nagyot sóhajtott, sóhajtott ő két akkorát; ha a grófné keserveit -leirta prózában, ő leirta a magáét versben, s ha a grófné jobbra -ájult a pamlagon, ő meg elájult balra, s oly állhatatosságot -tanusított e részben, hogy egy félórával mindig tovább tudott -ájultan maradni, mint a grófné; ha pedig görcsöket kellett kapni, -mikor még a grófné csak a nyögéseknél volt, már akkor ő úgy -ordított, hogy a háznép összeszaladt.</p> -<p>Végre megsokalta ezt is. Egy napon fogá a gitárját, egy kiflit -dugott a zsebébe s kijelenté, hogy utazik.</p> -<p>A derék úrhölgy megütközve kérdezé, hogy miért?</p> -<p>Bohó Biri egy szelid accordot adva gitárján, s ideálisan -lábujjhegyre emelkedve, büszke öntudattal viszonza:</p> -<p>– Sok egy házhoz két bolond!</p> -<h2>III. A VILÁG VÉGE.</h2> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«1815-ben a ki nem fúl -ködben,<br /></span> <span class="i0">1816-ban a ki nem hull -dögben,<br /></span> <span class="i0">1817-ben kit agyon nem -vernek,<br /></span> <span class="i0">Tartsa magát jövő évben -szerencsés embernek.»<br /></span></div> -</div> -<p>Valami bohó azt a mulatságot csinálta magának, hogy ezt a -jóslatot kiirta valami kalendáriumban; a kalendáriumok akkor is -olyan elismert tekintélyek voltak mindenféle jóslat dolgában, -miként most; kilencz ember közül tíz elhitte a rettentő -jövendőmondást, s a tizenegyedik is <span class="pagenum"><a name= -"Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> csak fenhangon tagadta, -de magában elismerte, hogy mégis lehet abban valami.</p> -<p>A kritikus három év azután el is jöt, el is mult. Az -aggodalmasabb hivők intézkedtek, hogy az ember ne fúljon ködben, -inkább fúljon borban; ne is hulljon dögben, inkább hulljon -szerelembe s elvégre a harmadik esztendőre nemcsak hogy agyon nem -vertek senkit, de úgy elkonferencziáztak mindennemű verekedést, -hogy a journalisták vérszomjú serege epedve ragadozott ki egymás -kezéből minden sérelmezett szabólegényt, a kinek az orrát betörték -a kocsmában, hogy legalább mégis valami vért mutathasson -közönségének, s egy toronyból leesett embernek a híreért még -Angliából is eljöttek.</p> -<p>Szóval olyan nyugodalom és boldogság telepedett le az egész -világra, hogy az ember szökhetnék volt belőle, s nemhogy a már -meglévő emberek haltak volna rakásra, de még a kik az előtt nem -voltak, még azok is egyremásra születtek.</p> -<p>Ezen segíteni kellett valahogy. Az emberiségnek nem szabad -unatkoznia, mert akkor azután mindig tilos gondolatokon jártatja az -eszét: «otium pulvinar satanæ», valamivel föl kelle őket rázni e -«sátán párnájáról».</p> -<p>Lőn tehát, hogy a beközelgő 1818-dik évet megelőzött hónapokban -az embereket egyszerre ismét üdvös szeppenés fogta el; kávéházakban -megálltak a tekeasztal mellett, kocsmákban összedugták fejeiket, -piaczokon szájról-szájra suttogtak valamit, a mire minden ember -képe meghosszult, megsápadt, úriasszonyságok kezdtek a templomba -járni, kofák óbégattak a vöröshagyma-halmok között, s didergő -családapák reszkető kézzel húzták elő a fidibuszt zsebeikből, -melyre a veszélyes négy sor volt fölirva, a mi újra megszerzé a -rémület mulatságát a világnak, s olvasták vaczogó fogakkal a kályha -mellé huzódó családnak: <span class="pagenum"><a name="Page_109" -id="Page_109">-109-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Ezernyolczszáz tizennyolczban -lészen világ vége.<br /></span> <span class="i0">Tűzzel, vízzel, -kőesővel elpusztulunk végre.<br /></span> <span class="i0">Ég -leszakad, föld elsüllyed sötét semmiségbe.<br /></span> -<span class="i0">Térj meg ember bűneidből, hogy juss -idvességbe.»<br /></span></div> -</div> -<p>A jóslatot olvasták a világ minden sarkán, minden nyelvén. -Hogyne? Ez olyan előadás volt, a mely mindenkit érdekelt.</p> -<p>A spanyol azt mondta rá: «annál jobb! ha egyik világrész -elsülyed, a másikban úr lesz megint Spanyolország.»</p> -<p>Még akkor cursusban voltak az arany pesadosok, a kettős -földtekével hátlapjukon s e büszke fölirattal: «unus non -sufficit».</p> -<p>Az angol azt mondta rá: «Well, én is ott akarok lenni. Ez ritka -látvány lesz».</p> -<p>A német készíté a thermometrumot, barometrumot, quadranst, -astrolabiumot, mágnestűt és perspectivát, hogy az utolsó -itéletnapját systematice élvezhesse.</p> -<p>A franczia árverezte az utczára nyiló ablakokat, a honnan jobban -lehete látni a világ elmulásának ünnepélyét.</p> -<p>A hollandi elkészíté kereskedelmi mérlegét, hogy az itéletnapján -számadásai rendben találtassanak.</p> -<p>Az orosz abban nyugodott meg, hogy az ő kalendáriuma szerint -tizenkét nappal később lesz a világ vége, tehát legalább tizenkét -napig ő lesz az egész világon az úr.</p> -<p>A török azt mondta: «La illa, il Allah. Ha mi nem akarunk az -égbe menni, az ég jön mi hozzánk. A többi a próféta dolga».</p> -<p>Hát minálunk mit beszéltek?</p> -<p>«Ha már úgy is elveszünk, hát legalább vigadjuk ki -magunkat.»</p> -<p>Persze, hogy a melyik kalendárium-csinálónak csak egy csepp esze -volt, az mind valamennyi úgy megrakta a junius hónapot jégesővel, -zivatarral, forgó-szelekkel és földindulásokkal, a hogy csak -hozzáfért, úgy, hogy a ki egy kalendáriumot megvett, dehogy kapálta -az föl a szőlőjét abban az esztendőben. Azt is bámulni lehet, hogy -az <span class="pagenum"><a name="Page_110" id= -"Page_110">-110-</a></span> emberek föl nem gyujtogatták városaikat -előre, nagy rettegésükben.</p> -<p>… No de azonban engem nem azért tartanak a naptárszerkesztők -tyúkkal, kalácscsal, hogy én a kalendáriumcsinálókra rossz élczeket -gyártsak, hanam hogy irjak nekik novellát valami kegyetlenül -érdekes tárgyról.</p> -<p>Mi lehetne pedig érdekesebb tárgy novellának, mint az -itéletnapja, a világnak vége? Ez még tudtomra nincsen igen nagyon -elkoptatva.</p> -<p>Tavaly úgy is elsülyesztettem már a közönség kedveért egy -világrészt (oceania), most a kegyes olvasó engedelmével essünk neki -a másiknak.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Történt tehát itéletnap előtt hat héttel, hogy Benedek Ádám nagy -uram ezzel a szóval bukék be saját salva guardiája ajtaján: hogy -«jön az üstökös csillag», s azzal úgy üté szájába kurta pipaszárát, -hogy majd a tarkóján jött ki a vége.</p> -<p>Hanem – most jut eszembe, hogy gentlemanek számára irok, a -kiknek előbb be kell mutogatnom rendes forma szerint a magam -embereit, mielőtt szóhoz hagynám őket jutni.</p> -<p>Tehát nemes Benedek Ádám úr, a kit van szerencsém ezennel -profillal a föld felé bemutatni, érdemes fakereskedő – itt, meg itt -–, visel csizmába húzott kimondhatatlant, zsinóros megismerhetlent -és piszkos leoldhatatlant, fekete selyemből. Jellemére nézve -kálvinista; szerkesztői megjegyzésbe tévén, hogy a papbért nem -fizeti. A felesége egészen más nyakú felekezethez tartozik.</p> -<p>Benedek úr képe gömbölyűre van beretválva, bajusza rövidre -nyirva, hanem kárpótlásul az orra hegyéből nőtt ki vagy tizenkét -szál szőr, a mi azután tökéletesen hasonlóvá teszi a -kengurúhoz.</p> -<p>Benedek úr két dologról nevezetes a városban, első az, hogy -minden embernek a tyúkszemére tapos, a kivel beszél, <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> második -az, hogy olyan rekedt, hogy maga is alig érti, miről beszél?</p> -<p>Mind a két természeti rendkívüliségnek egy psychologiai oka van: -az, hogy Ádám úr mindig iszik.</p> -<p>Költőileg ezt így lehetett volna mondani: «vizsgálja a -csillagokat a kancsó fenekén», vagy «Bacchus társaságában találja -kedvét», vagy «áldozik a venyige nedvével»; hanem már hiába: mióta -a szalontai kanász arczképét kiadtam, magam is úgy el vagyok -parasztosodva, hogy egyenesen kimondom, miszerint Benedek Ádám úr -mindig iszik.</p> -<p>Iszik? Hiszen minden ember iszik. Ez nem jellemvonás.</p> -<p>Iszik ám más ember is szomjúságból, vagy szenvedélyből, vagy ha -jó bort kap, meg barátságból; de Ádám úrnak ez a professiója; ő -iszik mindent, a mi fluidum; a jó borra megiszsza a lőrét, korán -reggel a sört, ebéd után a pálinkát, este dévaj fiuk káposztalével -keverik a borát, olajat töltenek közé, ő megiszsza azt is, marék -paprikát a borban, medveczukrot és asztalos-enyvet krampampuli -között, gáliczkővel és téntával föleresztett puncsot, szóval minden -felönthetőt megiszik és az ránézve mindegy.</p> -<p>Ebben fekszik a talentum.</p> -<p>A rekedtséget illustrálja még az, hogy beszéd közben hallatlanul -hadar, úgy, hogy rendesen csak az első meg az utolsó szót lehet -megérteni abból, a mit mondott; a többiről nem tudhatja az ember, -hogy egy ütet taplót kért-e, vagy az apja lelkét szidta?</p> -<p>Már most tehát emeljük föl a földről nagy uramat, fektessük le -az ágyba, engedjük álmában beszélni és mutassuk be a család többi -személyeit.</p> -<p>Benedekné nagyasszonyom, a tisztelt úr életpárja, tetszik látni, -hogyan mosolyog; ő mindig mosolyog; szája, szemei egészen ráállnak -már a mosolygásra.</p> -<p>Ő mosolyog a szabóra, ki a ruhát elrontotta, az urára, mikor -későn jön haza, a szolgálóra, mikor tányért tört, a <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> -szomszéd úrfira, mikor látogatóba jön; hanem azért a szabót -megvárakoztatja esztendeig a fizetetlen contóval, az urát nem várja -az ebéddel, a szolgáló béréből lehúzza a kárt, s a szomszéd úrfi -előtt elcsukja a leányát.</p> -<p>Előlünk nem fogja elcsukni. Ilyen úritársaságban, mint a miénk, -kérem alássan! Szerencséjének fogja tartani. Ha kérdik, kik -vagyunk? úgy teszünk, mint a csizmadia-legény, ki arra a kérdésre, -hogy miféle ember? azt felelte: «a bátyám fiskális», mi azt fogjuk -felelni: «egyik közülünk báró».</p> -<p>A nagyasszony mosolyog, szemeivel alázatosan hunyorít; a kis -Czenczike pirul és lesüti szemeit (stereotyp bevezetés); valami -ruhát varr (prózai foglalatosság); nincsen semmi frizurája, simára -fésült haj, hátul à la giraffe magas fésűre tekerve. Kissé halvány, -de eléggé szabályos ábrázatocska; szép metszésű száj (kár, hogy a -fogaival harapja a czérnát); szépen hajló és gömbölyű nyak (azok a -pogány divatú krézlik nagy részét eltakarják); a rút, tollal bélelt -bő ruhaujjak csak a kezecskéi végeit engedik láttatni, azok szép -fehérek, csak az a csunya gyűszű ne ülne az egyik ujjon (nincs -förtelmesebb eszköz a világon a gyűszűnél); a lábacskákból is -megláthatni annyit, a mennyi épen szükséges; a restauratió alatti -divat zegzugos ruhaszegélyzetei nem voltak olyan irigyek, mint a -mostani fodortorlaszok.</p> -<p>Szóval csinos kis alak; holmi kisvárosban megjárja szépnek, s -ideálja lehet holmi uradalmi hivatalnoknak, városi ügyvédnek s -praktizáló orvosnak.</p> -<p>Már most vigyük át az emberszólást a szomszédba.</p> -<p>Ottan lakott Daykayné nagyasszonyom, a jó lélek; egy igazán -kegyes, mindent hivő személy, a ki elhitte, hogy a lelkek -hazajárnak, hogy az álmok jelentenek valamit, hogy a kik egymásnak -köszönnek, azok egymást becsülik is, hogy a kenyeret nem jó késsel -aprítani a tejbe, hogy a tirol házalók, azért mert mindenkit -tegeznek, nem csalják meg az embert, s más efféle kisvárosi -babonákat. <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>Ennek az asszonyságnak volt egy fia, ki épen most tette le az -ügyvédi censurát. Jellemzésére föl kell említenem, hogy pataki deák -volt, s mint ilyen, minden egyéb világrészből előkerülő -tanonczoknál fölvilágosodottabbnak tarthatván magát, rendkívül -szeret disputálni. Szabadelmű és nyakravalót nem visel, nem jár -névnapokat köszönteni a város előljáróihoz, sőt még a városkapitány -beszédébe is bele mer szólni; de még az is kitudódott róla, hogy -nem kapczával tekeri be a lábát, mikor csizmát húz, hanem harisnyát -ölt, s elől gombolja az ingét, nem hátul. Vakmerő újító. Ezért mint -igen kellemetlen egyéniség van kikiáltva.</p> -<p>De senki sem találja őt annyira kiállhatatlannak, mint az örökké -mosolygó szomszédasszony, kinek erre az a különös oka van, hogy -valaha Daykayné asszonyság férje az övével kereskedőtárs lévén, -amannak halála után a kegyes özvegy mind hasztalan sürgeté Benedek -uramat, hogy adjon neki számot a közös tőkékről, a jó -szomszédasszonyság évről-évre talált valami mentséget, a mi ezt -elhalasztotta s a kegyes, hivő szomszédasszony mindig türelmesen -várakozott s azt mondta, hogy jó emberek ezek a szomszédok, lám -pulykát, libát küldenek minden ünnepnap s Benedekné sohasem süthet -kalácsot s affélét, hogy neki ne küldene belőle.</p> -<p>Hanem, hogy ez a nagy kamasz fiu így felnőtt, a dolog -aggodalmassá kezdett lenni.</p> -<p>Ez prókátorságra adta magát, természetében van a kételkedés, -fürkészés, hittagadás; hivatalában a veszekedés, pörlekedés; ez -bizonyosan azon fogja kezdeni pályáját, hogy egy szép napon -megfogja Benedek uramnak a gallérját s azt kérdi tőle, hogy mit -csinálnak a számadások? Arra pedig Benedek uram, mind a mellett, -hogy olyan sebesen tud beszélni, még sem fog egyhirtelen -megfelelhetni.</p> -<p>Ezért is nem fogadta szívesen Benedekné asszonyság Károly úrfit, -midőn ez átpillantgatott hozzájok, pedig biz <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> annak -nem is arra volt gondja, hogy a számadásokat tisztába hozza, sőt -inkább arra, hogy a szép Czenczike szemei által minél nagyobb -zavart idézzen elő saját számadásaiban.</p> -<p>Ez időben jött tehát az a fatalis esztendő, mikor a -kalendáriumokat így telerakták kőesővel, békahullással.</p> -<p>Daykayné nagyasszonynak minden ez évben megjelent kalendáriuma -megvolt, ott függtek szépen a szegen: a kassai, azzal a -perspectivás emberrel a tábláján, a lőcsei, azokkal a híres -anecdotákkal, a komáromi, a bevehetetlen várral és a budai, az -éggömböt czirkalmazó tudóssal; és azok mind egytől egyig -megegyeztek abban, hogy sokkal jobb volna a világra nézve, ha épen -nem volna a világon, mint oly gyalázatosan elmúlni, a hogy az a -folyó esztendő julius 18-ik napján délutáni 5 óra 11′ és 6″kor -pontosan véghez fog menni. Látható egész Európában.</p> -<p>Benedekné nagyasszony minden este átfutott Daykayné -nagyasszonyomhoz és mindig előhozta neki ezt a rettegtető thémát: -hogy mi lesz hát a világból, hogy ha nem lesz? Hogy hullanak majd -le a csillagok a földre; a nap hogy borul örök sötétségbe, a kutak -hogy okádják a forróvizet, a föld széthasad és tüzet bocsát ki, -villámlás, menydörgés, emberek jajgatása mellett összedől a világ -és lészen az egész hamuvá és porrá, miként az meg van irva.</p> -<p>A jó öreg asszonyság csak a fejét rázta. Boldogok azok, kiknek -ezt meg nem kellett érniök; de hát hiába, valakinek mégis csak el -kellett itéletnapig élni; nyugodjunk meg a keserű pohárban, mely -számunkra tartatott meg.</p> -<p>Az egész világ félt és remegett, mindenki aggodalommal várta az -elközelgő rettenetes napot, csak Károly nevetett nagyokat, mikor a -két asszonyság sóhajtozva kérdezé tőle, hogy hát ő nem -reszket-e?</p> -<p>«Hitetlen gonosz ember! Abban az iskolában mind elrontják a -fiatal embereket. Ez semmit sem hisz. Ez nem keresztyén.»</p> -<p>Károly hiába allegálta, hogy hiszi biz ő mind azt, a mi -<span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span> az itéletnapjáról meg van irva, csak -úgy, mint más igaz keresztyén; hanem azt már nem hiszi, hogy ebbe -akár a kalendáriumcsinálóknak, akár a csillagvizsgálóknak, akár más -gyarló embernek valami beleszólója legyen; hogy azt emberi észszel -előre meg nem jósolhatja senki és ha valaki azt mondja, hogy ő -előre tud csak annyit is, hogy egy hónap mulva milyen idő lesz? az -hazug, csaló; s a ki hisz neki: együgyű és balga; – az ilyen -mentséggel csak rosszabbá tette az ügyét; Benedekné nagyasszonyom -azt is mondá róla, hogy apostata, lehetetlen, hogy az ördöggel -valami contractusa ne legyen neki, a mint ezt a szinházban látta -doktor Faust szinjátékból.<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a></p> -<p>Daykayné asszonyság sok keserű könyet hullatott fiának -hitetlensége miatt, s ezt is egyik oknak tulajdonítá, miért a -világnak el kell múlni.</p> -<p>Vajjon ezt a keserű órát hol lesz legjobb bevárni? A szabad ég -alatt-e, vagy a templomban? Talán mégis legjobb leend ágyban fekve -várni el a csillagok összeütközését, úgy veszni el csendes paplanok -közt.</p> -<p>Egészen más izlése volt e tárgyban Benedek uramnak. Ő már két -héttel a kritikus nap előtt csapra üté valamennyi hordóját a -pinczében s igaz elszántsággal elkezdé azokat fenékig üríteni.</p> -<p>Ha azután Benedek uramat ismerősei, jóakarói figyelmeztették, -hogy talán jó volna néha-néha változtatás kedveért ki is józanodni, -ő ezeknek csak azt szokta felelni: «Minkredre?» a mi stenographia -szerint annyit tesz, hogy «minek volna már az erre a rövid -időre?»</p> -<p>És ez a legegyenesebb logica; ha már egyszer el kell múlni a -világnak, legalább az a kis bor, a mi imitt-amott megmaradna, ne -veszszen kárba.</p> -<p>Következett azonban a nagy nap; a megelőző estén senki sem -beszélt egyébről; a mészárosok mondták a szolgálóknak, <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> hogy ma -vigyenek húst holnapra, mert holnap ki tudja: kapnak-e? a pékek -fenyegetőztek, hogy holnap még kisebb zsemlyét fognak sütni, a -kofák árulták nyakra-főre az éretlen gyümölcsöt, hiszen úgy sem -volna már ideje megérni; s egy aznap született gyermek fölött -minden ember összecsapta kezeit: «hát ez mit akar még itten? no ez -ugyan jókor jelenti magát!»</p> -<p>Daykay Károly pedig egész nyugalommal sétálgatott a házuk -mögötti kis kertben, olvasgatván szép csendesen a maga -«Rousseau»-ját, míg philosophi nyugalmát valami kellemes tünemény -meg nem háborítá.</p> -<p>Az a jó szokás van kicsiny városokban, hogy a keritések csak -olyan magasak, miszerint egyik szomszéd a másik kertjébe -átpillanthasson. Károly észrevevé a keritésen át, hogy Czenczike -ott jár a kertben, s adieu philosophia, becsapta a könyvet s ment a -keritéshez. Nagyvárosiak semmit sem irigyelhetnek annyira a -provincziától, mint ezt a keritésen keresztüli társalgást. Ez -megfizethetlen kincs; ifju ember és ifju leány a legilledelmesebb -egyedüllétben beszélgetnek egymással, köztük van a kerités. Senki -sem ellenőrködik fölöttük, de őrködik a kerités; a kerités szigorú -garde des dames. Ha valaki meglátja őket, meg nem szólhatja érte, a -kerités is ott volt, nem voltak egyedül.</p> -<p>– Jó estét kis szomszédasszony.</p> -<p>– Jó estét Károly bácsi.</p> -<p>– Mit csinál kis szomszédasszony? öntözget? gyomlálgat?</p> -<p>– Dehogy öntözök, dehogy gyomlálok, sóhajta Czenczike; -virágaimat rakom cserepekbe.</p> -<p>– De hát miért?</p> -<p>– Ki tudja, micsoda változás lehet holnap? nem akarom, hogy itt -veszszenek.</p> -<p>– Hát maga is hiszi azt?</p> -<p>– Én Istenem, hát mit tegyek? <span class="pagenum"><a name= -"Page_117" id="Page_117">-117-</a></span></p> -<p>– Az igaz, hogy a hölgyek arra születtek, hogy higyjenek. Hát -azután hová teszi azokat a virágokat?</p> -<p>– Beviszem a szobámba.</p> -<p>– De ha a világ elvesz, a szoba is elvesz.</p> -<p>– Legalább velük együtt veszek el.</p> -<p>Czenczike közel volt hozzá, hogy ríva fakadjon, Károlyt csak is -ez gátolta, hogy el ne kaczagja magát.</p> -<p>– Jobbat mondok én annál; adja ide azokat a virágokat -cserepestül, majd én elteszem a szobámba, az nem fog -elsülyedni.</p> -<p>– Ugyan már…</p> -<p>– Mert én nem hiszem a jóslatot, s a hit kőszikla.</p> -<p>– De hisz magának épen nincs hite.</p> -<p>– Nincs hitem az emberek bohóságaiban, de van az Isten -bölcseségében. A mi nem lehet, az nem lehet.</p> -<p>– Hát nem sülyedhet el a föld?</p> -<p>– Hová sülyedne? hisz a föld gömbölyű, s nincs alatta semmi, a -mibe sülyedjen, körül van éggel.</p> -<p>– Hát ha a csillagok leszakadnak?</p> -<p>– Galambom szomszédasszony, azok olyan messze vannak, hogyha -most elkezdenének ránk esni, megőszülhetnénk békével, mire ide -jutnának. Azután hol férne el itt annyi csillag minálunk, mikor az -mind milliomszorta nagyobb, mint a földünk? Különös emberi -önhittség azt képzelni, hogy a bölcs Isten ezt az egész szép -világot össze fogja rontani, csak azért, hogy ilyen apró lényeket, -mint mi vagyunk, eltemessen vele.</p> -<p>– De hát ha az üstökös beléütközik a földbe?</p> -<p>– Lelkem Czenczikém, az üstökös nem keményebb test, mint a mi -felhőink s ha csakugyan olyan közel találna egy jönni hozzánk, hogy -a mi földünk az üstökébe markolhatna, akkor az a mulatságunk lenne, -hogy ez ragadná magával az üstököst s csóválná maga körül, mint egy -második holdat. Oh a föld nem hágy olyan könnyen tréfálni -magával.</p> -<p>Czenczike azonban csak mégis szedegette föl a virágokat -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> a földből, rakosgatta cserepekbe; mire -azután Károly addig kérte, hogy bizza ő rá azokat, majd gondjukat -viseli, hogy egyenkint átadogatta azokat neki a keritésen, miket -Károly azután szépen elhelyezett kerti szobájában.</p> -<p>Míg a keritési jelenet folyt, melyben az ifju bölcs néhány száz -virágcserepet s egypár forró kézszorítást nyerhetett, folyt azalatt -egy másik jelenet ugyanezen világvégezeti thémáról benn Daykayné -asszonyom szobájában, melynek az lett a fináléja, hogy Károly -elveszté vagyonának legalább harmadrészét.</p> -<p>A jámbor, mindent hivő asszonyság ott ült nagy karosszékében, -mit kerekeken lehetett előre, hátra tolni; abban szokott ő -naphosszant üldögélni és ott siratta a világot.</p> -<p>– Bizony, bizony édes kedves szomszédasszonyom, utoljára látjuk -egymást ezen a mai napon; sóhajtoza Benedekné szomszédasszony. Már -holnap ilyenkor mindennek vége lesz. Már a piaczon is kidobolták, -hogy minden ember kád vizet tartson készen az udvarán, s a -tűzifecskendőket most próbálják a városház előtt. A városkapitány -egész családjával átköltözött egy hajóra. A macska is érzi a -veszedelmet, mert a mult éjszaka elveszett a háztól, s azóta haza -sem került; a béka pedig tegnap fényes nappal bejött a szobába. A -szolgálók az éjjel tüzes embert láttak az udvaron, s az egyik azt -álmodta, hogy minden ember mezítláb járt az utczán.</p> -<p>– Az pedig rosszat jelent.</p> -<p>– Én magam is hallottam, hogy valami úgy zúgott, morgott a föld -alatt, mintha szekérrel járnának a pinczében. Azt is mondják, hogy -véres eső fog esni a napból, s a kutak tele lesznek méreggel. -Minden molnárnak meghagyatott, hogy ha sülyedni talál a város, -készen legyenek ladikjaikkal. Jaj, csak el ne sülyednénk, inkább -tűz által vesznénk el. De bizony az sem jó. Legjobb volna tán, ha -egyszerre ránk szakadna az egész világ. Én bizony azt sem tudom, -hogy mit kivánjak?</p> -<p>E halálos ijesztgetésnek közepette betoppan a szobába -<span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> Benedek uram, hoz a hóna alatt egy nagy -csomó irást, s megállva Daykayné előtt, azt mondja neki:</p> -<p>«Szomszon! (értsd: szomszédasszony) Ihloztamaszámst! (Ihol van, -elhoztam a számadásokat.)»</p> -<p>Daykayné nagy szemeket mereszte, míg saját felesége dühösen -támadott rá:</p> -<p>– Oh te gonosz eszeveszett ember, már micsoda istentelenséget -követsz te most el, hogy idehozod azokat a számadásokat, mikor mi -lelkem szomszédasszonynyal a legérzékenyebb búcsúvételben vagyunk. -Ebben az órában az embernek halálos ellenségével is ki kellene -békülnie, s te még azon vagy, hogy minket most ezekkel az ostoba -irásokkal összeveszíts.</p> -<p>Benedek uram óhajta olyas valamit mondani, hogy: «hiszen te -magad mondtad, hogy jőjjek ma vele ide»; de nem juthatott -szóhoz.</p> -<p>– Nem, lelkem szomszédasszony, szólt Benedekné érzékenyen -megölelve Daykaynét. Ilyen világi dolgok meg nem fogják háborítni a -mi utolsó óráinkat. Ha énnekem atyámat, anyámat megölte volna is -kegyelmed, ezen a napon megbocsátanék érte.</p> -<p>Daykayné sírva viszonzá, hogy ő is úgy tenne.</p> -<p>– És ha nekem Daykayné asszonyom a fél világgal adós volna, azt -sem keresném rajta ezen a napon.</p> -<p>Daykayné helyeslé, biz ő sem.</p> -<p>– Mit érnek most már nekem az én házaim, kereskedőbódém, -kertjeim, teheneim, szántóföldeim, minden világi gazdagságom? Mit -ér, ha az egész világnak el kell veszni? Bánom is én, akármi van a -te számadásaidban. Tizezer, húszezer forintot kell nekem kapni, -vagy fizetni? Mit ér az? Minden vagyonomat is odaadnám, hogy -megválthassam magamat, meg az én kedves szomszédasszonyomat. Dehát -már most ez mind hiába. Takarodjál azokkal a hitvány irásokkal! Add -ide. Hadd tépjem szét, itt a szomszédasszony szemei előtt. Adj egy -kalamust, én ráirom, hogy nekem semmi követelésem sincs az én jó -szomszédasszonyomtól; <span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span> az én lelkemet ne nyomja semmi -viszálkodás, hogy én könnyű szívvel nézhessek a holnapi nap elé. -Minket semmi harag el ne távolítson egymástól.</p> -<p>A buzgó asszonyság valahol megsejtett egy kalamárisba ütött -tollat, s azt megragadva, ráirta a számadások táblájára, hogy ő a -maga részéről lemond mindennemű követeléseiről, a mik őt az ő -kedves szomszédasszonya irányában illethetnék.</p> -<p>A jámbor Daykayné elgondolta magában, hogy hát ő minek -tartogasson özönvíz előtti igényeket egy itéletnap utáni világra; -több a béke és a nyugalom minden gazdagságnál. Tegyünk le minden -követelésünkről kölcsönösen édes szomszéd, s haljunk meg, mint -jóbarátok.</p> -<p>Ő is aláirta a számadásoknak, hogy minden igényéről látatlanban -lemond.</p> -<p>Benedek uram még akart valamint mondani, de tisztelt -oldalbordája kituszkolta az ajtón, s azután egyedül maradván -szomszédasszonyával, nyakába borult, megölelte, s ott sírtak estéli -9 és fél óráig, míg Benedekné asszonyt haza nem hítták vacsorálni, -mire ő könnyeit törölve mondá:</p> -<p>– Oh! minek is most már az embernek vacsorálni többet.</p> -<p>Megvirradt végre az itéletnapja; gyönyörű juliusi reggellel -nyitott be; még küzdött az utolsó csillag az ébredő nap fényével, -azután az is elmerült a támadó rubintengerben, a fák zöld levelei -repdesve köszöntgeték a hajnal szellőit, s a mezők füvei és millió -virága dicsekedve mutogaták ragyogó harmatcseppjeiket.</p> -<p>És ennek a szép világnak már most hát el kell múlni?</p> -<p>Mi oknál fogva? Mi haragította meg rá a teremtőt? minő jelek -mutatják a természetben? arra senki sem tudott volna felelni. – Igy -volt az megjövendölve.</p> -<p>Mindenki abbahagyta a munkát, műhelyek megüresültek, boltok -zárva maradtak, gyermekek nem bocsáttattak iskolába, a népség nem -mert a házakban maradni s csoportostul <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> -tolongott az utczákon, sietett ki a mezőkre; az ájtatosok beültek a -templomba, a gyöngébb szivűeket ágyba fektette a félelem, s talán -egy sem volt, a kinek szive meg ne döbbent volna ennél a -gondolatnál: «hátha mégis?»</p> -<p>Még tán a nagy stoicus, a mi tudós Károlyunk is gondolt erre, a -midőn korán reggel sorra öntözgeté Czenczike virágait: «van-e -ezeknek még szükségük több öntözésre?»</p> -<p>Hogy szomszédja Benedek úr nagyon is tele volt ilyenforma -gondolattal, azt bebizonyítá, a midőn korán reggel vette a kalapot, -lement a pinczébe, leült két hordó közé, s gondolta volna magában: -«si fractus illabatur orbis», ha történetesen diákul régen el nem -felejtett volna.</p> -<p>Csak az egyik hordó volt még félig, a másikban már nem volt -semmi, a többiben pedig épen semmi. Benedek úr tiszta szívvel -elmondhatá a megmustráltatáskor: «a mi rám bizatott, azt -elvégeztem».</p> -<p>Jött végre a jóslatterhes óra, közelgett a percz, melyben -mindennek el kelle múlni: a napvérfolyás, föld-hasadás, -csillagszakadás pillanatja. Kinek órája volt, elővette s -számlálgatta rajta a perczeket; már csak első perczek voltak hátra, -végre csak a másodperczek; – általános szívnyomás ült minden nép -fiainak és leányainak keblén,… még egy percz, még egy,… most itt az -utolsó pillanat…</p> -<p>… És azután széljelnéztek az emberek:… a nap csak úgy ragyogott -az égen, mint azelőtt, fű, fa csak úgy zöldült, a föld meg sem -mozdult állóhelyében.</p> -<p>Az emberek megtapogatták egymást és saját magukat: tehát -csakugyan élünk? tehát nem vesztünk el? Ezen a világon vagyunk-e, -vagy már meghaltunk, de nem veszszük észre?</p> -<p>Az erősebb hitűek azt mondták, hogy «ohó! nem kell még örülni, -az órák járnak rosszul, a budai csillagvizsgáló-torony szerint volt -értve a világ vége, az pedig meglehet, hogy későbben jár». -<span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p>Még azután tehát elmult egy aggodalmas óra; hanem a mint egy -órával túl a kirendelt időn sem akart elérkezni a végső itélet, -akkor elkezdtek az emberek először lassan, azután hangosan nevetni, -először egymáson, azután magukon, úgy hogy ez órában az egész -szárazföldön nem hallatszott egyéb kaczajnál: hogy nem jött el a -világ végső órája! hogy megcsalták egymást az emberek, és az mi -szépen sikerült; mindenki mást csalt meg, mert hiszen maga senki -sem hitte, s ezen most pompásan lehetett kaczagni.</p> -<p>Mindjárt megtelt minden csapszék, előjöttek a hegedűk: ittak, -ettek, énekeltek, lőn nagy táncz és kurjongatás!…</p> -<p>Hát a templom? hát az Isten?</p> -<p>Benedekné asszonyom is most mosolygott még kedvéből. Az -itéletnap fejében szépen aláiratta szomszédasszonyával a számadást. -Annyi világi szép jóban nem kell mással megosztozni. Nagy -gyönyörűséggel vette elő fiókjából azt a számadást, hogy -meggyőződjék róla, miként most is rajta van azon az irás.</p> -<p>Hát a zsoltár? hát az Isten?</p> -<p>Hejh, zsoltárral és Istennel kevesen foglalkoznak akkor, a mikor -jól megy dolguk, a jó öreg Daykayné vette elő csak a jó Szikszayt, -hogy hálákat adjon az Úrnak e csodás megszabadulásért s eszébe sem -jutott volna, hogy ő neki milyen nagy kára van abban, hogy a világ -el nem múlék?</p> -<p>Lőn azonban, hogy az Úrnak nem tetszék ez az égig törő kaczaj, -mit az emberek támasztának, tréfát és játékot űzve az ő rettenetes -itéletéből, a mely kimondá, hogy egykor föld és ég semmivé lesznek. -És ime egy por fia meg meri annak óráját jövendölni, a mi az örök -titkok könyvébe van irva, és a balga vakhit utána megy e hírnek és -retteg tőle, és a midőn be nem teljesült az, a helyett, hogy hamut -hintene fejére és mondaná: «oh én bűnöm, én ostobaságom, ki -megcsúfoltam magamban az Isten lelkét, mert hittem azt, a mit ember -mondott, Isten nevében», megy dalolni, tánczolni hegedűszóra, és -kaczagva <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> fordítja arczát az ég felé, mintha azt -kérdené: «honnan jöhet hát a veszedelem?»</p> -<p>Egyetlen szavára az Úrnak, egy rövid percz alatt, egyszerre -elborult az ég! Fekete felhőtömegek emelkedtek ki a láthatárból s -gyorsabban, mint a gondolat, választák el a földet az égtől. Mint -egy rettentő zenekar, dördült meg egy pillanatban Európa nyugati -szélétől a keletiig a villám, s megrázkódtatá a nyomorú földet -köröskörül.</p> -<p>A szélvész nekiereszté csattogó szárnyait, a forgószél óriás -dæmona végig tánczolt a zúgó zene mellett tengereken és szárazon, -ott hajókat sodorva a felhők közé, itt őserdőket tépve pozdorjává, -míg a villámos felhők öléből ökölnyi jégdarabok omlottak alá, -elpaskolva virágot és állatot, szörnyű szegletes jégcsodák, mintha -szeges buzogányok volnának.</p> -<p>Hol vagytok vidám, könnyelmű, kaczagó emberek?</p> -<p>Ah ilyenkor minden féreg bú az ég alól. Ime szakad az ég! -tűzben, jégben hull alá a földre, a villám harsog a városok fölött -s megrendíti a földet, midőn lecsap belé s a jégeső dörögve pattog -a tetőkön, hová a reszketők meghúzták magukat. Rejtsd el magadat -ember és remegj! Bizony itélet ez.</p> -<p>Ez óriási jelenet alatt mik folyhattak oda lenn a sötétben, a -beszélő állatok között?</p> -<p>A jámbor Daykayné ölébe szorítá bibliáját és nyugodtan ajánlá -lelkét Isten irgalmába, de nem úgy szomszédja, a mindig mosolygó -Benedekné asszony. Csak a legelső villámcsapásra ijedt föl, annyira -el volt merülve a kiterített számadások vizsgálásában, -összeszámítgatva, mennyire lehessen becsülni Daykayné -engedékenységét, a mint egy lúdtojásnyi jégdarab mind a két ablakán -áttörve, épen odacsapott az irások közé.</p> -<p>– Isten irgalmazz!</p> -<p>Az utczákon sikoltozó nép szaladgált, lélekvesztve kiáltozva -Isten kegyelme után.</p> -<p>Egyik villám a másikat üldözte, egyik mennydörgést a -<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> másik múlta fölül; a szél szabadon -süvöltött már a betört ablaktáblákon keresztül.</p> -<p>A mindig mosolygó asszonyság most elfeledte, hogyan kell vidám -arczot mutatni? Ő csak csalfaságból ijesztgeté áldozatait a világ -végével s ime most az komolyan beteljesül, és ő a túlvilág -kapujában oly terhet ruházott a nyakára, a mi őt egyenesen -lerántja, le a legmélyebb másvilágra, a minek a nevét kimondani sem -jó.</p> -<p>Hirtelen összenyalábolá mind az iratokat s a zivataron, jégesőn -keresztül futott ki az utczára és a szomszédházba, ott beesett a -szobába és kitálalta a szoba közepére valamennyi számadását.</p> -<p>– Itt vannak! Nem kellenek. Semmije sem kell nekem a -szomszédasszonynak. Oh Isten irgalmazz. Visszaadom mindenét; ne -száradjon a lelkemen! Ne száradjon az én lelkemen.</p> -<p>A jámbor Daykayné nem gondolt egyebet, mint hogy a -szomszédasszonynak ijedtében elment az esze. Kérte, hogy ne -lármázzon, hanem hallgassa, hogy ő énekel.</p> -<p>Igen. Éneket hallgatni. Lehet is azt, mikor úgy csattog odakünn, -úgy veri a jég az ablaktáblákat, szerencsére vastáblák voltak, -Károly csukta be.</p> -<p>Benedekné asszonyom eldugta a fejét a vánkosok közé, úgy, hogy a -sötét szobában észre sem lehetett venni.</p> -<p>Károly gyertyát gyujtott, hogy jobban lássanak, és azt nagyon -okosan tette, mert abban a perczben rohant be a szobába Czenczike -is, szétzilált fürtökkel és derangirt öltözetben, ki a mint Károlyt -meglátta, egyenesen a nyakába borult s átölelte mind a két kezével, -azt rebegve fülébe:</p> -<p>– Oh Károly, kedves Károly, ha meg kell halni, haljunk meg -együtt.</p> -<p>A szegény gyermek, midőn anyját a szomszédba futni látta, ő is -utánaszaladt, s gondolván, hogy úgyis itt az utolsó óra, elárulá -rejtegetett titkát. <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Károly gyöngéden magához ölelé a leánykát, s biztatólag mondá -neki:</p> -<p>– Ne féljen kedves Czenczikém, nemsokára vége lesz a -zivatarnak.</p> -<p>– Vége bizony a világnak, nyögé fájdalmasan Daykayné. Jobb, ha -készülsz az Isten elé.</p> -<p>– Mindig előtte állok, anyám, és épen úgy bámulom őt a -falevélben, mint a zivatarban. Vannak azonban emberek, a kik nem -hallják meg másképen beszédét, mintha menydörög, azoknak szól a -leczke. Adja az ég, hogy okuljanak rajta.</p> -<p>– Ne beszéljen, ne beszéljen! rikácsolá Benedekné; a maga -hitetlensége lesz az oka, hogy mi sülyedünk el legelőször.</p> -<p>– Kicsinyhitűek, mond Károly; s már lassabban kezdtek koppanni a -táblákon az esőcseppek. Odament, kinyitotta az egyiket. Nézzék: a -szivárvány fönn az égen, az isteni irgalom zászlója. Sokkal szebb -ez a természet, hogysem azt a teremtő a mi bűneinkért oly hamar -elrontsa.</p> -<p>A két asszonyság valódi könyeket sírva adott hálákat az égnek, -hogy még egyszer megmutatta nekik mosolygó kék szinét, s Daykayné -ez órától fogva elismeré Károlynak, hogy erősebb az a hit, mely -ismerettel párosult, mint tudatlansággal, s azontúl ha Károly azt -mondta valamire: ez nem lehet! azt, legalább nyilván, nem merte -hinni.</p> -<p>Dehát Czenczike? A nap újra kisütött, s ha valami még egyszer -pirosabb lett tőle, az az ő arcza volt. Most már nem bánta volna, -hogy ha titkát el nem árulja vala ijedtében. A halál küszöbén nem -lehet tettetni.</p> -<p>Károly észrevette a leányka zavarát, s azt inditványozá, hogy -nézzék meg az eltett virágokat: nem történt-e valami bajuk?</p> -<p>Oh azok épen maradtak. A zivatar más oldalról jött, ezek fedve -voltak Károly szobájában s igen szépen zöldültek mind. <span class= -"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span></p> -<p>Károlynak az a megjegyzése volt rá, hogy miután már a virágok -úgyis olyan jól érzik magukat ide át, nem volna-e czélszerűbb, ha -azoknak szép gazdasszonyuk is ide költöznék közéjök?</p> -<p>Ezzel a kérdéssel természetesen az édes mamához utasíttatott, a -ki e pillanat örömében maga is férjhez ment volna akárkihez; -ilyenformán a fatális számadások mégis csak legjobban ki lőnek -egyenlítve – Károly és Czenczike által.</p> -<p>Beleegyezésül Benedek úr is fölkeresteték. Ott feküdt ő most is -az ászokon, a feje lelógott a földre, a kulacsot a markában tartá. -A mint sok rázás és fülbekurjongatás után fölébredt, első pillanata -a kulacsra vetődvén, örömteljesen kiálta föl, a hogy csak rekedt -torkán kifért:</p> -<p>«Hálpaklacs»!</p> -<p>A mi széllyelhúzva talán annyit jelent: «hála légyen a papnak, a -másvilágon is van kulacs».</p> -<p>Persze capacitálták, hogy még most csak az innenső világon -vagyunk, a miért nagyon megneheztelt; mert ő már a mi kis maradék -bora volt, azt is kieresztette a földre, hogy a hordóban ne -maradjon. Sehogysem volt megelégedve ezzel a kimenetellel, kivált -még miután azt is megtudta, hogy a jég minden szőlőt elvert a -határban.</p> -<p>Hejh! de nemcsak a határban, hanem elkezdve Spanyolországtól -végig az egész szárazföldön keresztül dúlt a rettenetes vihar, -elpusztítva egy hosszú vonalban Frank-, Német- és Magyarhont, -fölkerülve déli Oroszországnak, míg végre a tatár sivatagokban -enyészett el!</p> -<p>Az Úr csak egy ujját mozdítá meg s egy betűt irt vele a föld -lapjára, mely sokáig, évekig meglátszott azon, kifacsart erdők, -letarolt mezők nyomain.</p> -<p>A kik mást is tudnak olvasni, nemcsak az iskolában tanított -betűket, ebből a leirt nagy betűből megtanulhattak egy mondást:</p> -<p>«Ne játszék azzal az ember, a mi Isten dolga!»</p> -<p>Bűvészek, naptárszerkesztők, asztaltánczoltatók, -kopogószellemek: <span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> hagyjatok békét a jóslatok szent -munkájának, mert az Úr föl talál gerjedni miattuk és a -jövendőmondót szavánál fogja.</p> -<h2>IV. A NÉPDALOK HŐSE.</h2> -<p>Ki ülteti a mezők virágait?… Ki tanítja a pacsirtát énekelni?… -Ki teremti a népdalt?</p> -<p>Honnan jőnek e zengzetes, sajátos énekek? miknek verse és -dallama egyszerre látszik születve lenni; senki sem tudja, hogy -kitől?</p> -<p>Ki az, ki titokban költészetet és dalt teremt, melynek minden -képe, minden hangja oly igaz, oly nemzethű, s kinek nyomára nem -akadni, mint a holt madár csontjaira?</p> -<p>Minden évben új meg új dal keletkezik a nép ajkán, -vidékről-vidékre terjed, arató leányok a mezőn, halászlegények a -folyamon eltanulják egymástól; nem tudni meg soha, ki volt az első, -a ki azt énekelte?</p> -<p>Hol lakik ez a kimeríthetlen költészet? Ez a pazarlás mindennel, -a mi szép, a mi ragyogó, a mi kedves.</p> -<p>Melynek öröme hajnalhasadás, bánata permetező felhő, szerelme -tavaszi napsugár, elválása tengervégtelenség, ábrándja csillagos -ég, gyásza feketére festett éjszaka.</p> -<p>Izenetet küld a fecskétől, szeretni tanul a gerliczétől, liliom -harmatában mosdik. Patakok partjára megy sírni, virágos réteken -sétál, tenger fenekéről hoz gyöngyöt, melybe szerelme nevét -foglalja. Illatos levélen alszik, lovát czédrusfához köti, -rózsabokor alatt csókol, virágos kertbe temetkezik, rózsát ültet a -sírdombra s azt hű szeretőknek hagyja.</p> -<p>Szerelmében hű és gyöngéd, keservében andalgó, jó kedvében -elmeszikrázó, mámorában genialis, – és mindenütt magyar, minden -izében, szavában, dala hangzatában, tárgyai képében – magyar -eltagadhatlanul.</p> -<p>Hol van az, ki mindezeket teremti? Ki van hivatva <span class= -"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> arra, -hogy lelke túlömlő érzelmeinek szavat, hangot adjon, ki van hivatva -arra, hogy beszéljen a nemzet ős szokásairól, a vigadó bánatról, a -fehér házról a távolban, a pusztai délibábról és a kedvencz -paripáról, s minden szavát ihletként kisérje a nemes, a vérben -edzett szabadság, minden dallamát az oly ismeretes, az oly -lelkesítő keserv? Hová lettek, ki ismert egyet közülök valaha? Ki -ismer most, midőn évről-évre új dal, új zene kel ki a nép -ismeretlen rejtekéből, s köröskörül megteszi útját a hazában, s -rövid idő mulva ismét másiknak ad helyet.</p> -<p>Vagy tán úgy születik a népdal, mint a felhő? Minden nap új meg -új van az égen s még sem látta senki, hol és hogyan támad?</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A Szinyva partján állt valaha egy patakmalom, mely a *falviak -birtokához tartozott. A molnárja jókedvű ősz legény volt, a kiről -azt dalolta a környék népe, hogy «mikor másnak reggelt harangoznak, -akkor neki reggelt hegedülnek».</p> -<p>A czigány soha sem szakadt ki házából s ha néha kedve -kerekedett, egyik falu végétől a másikig muzsikáltatta magát.</p> -<p>Egy fekete ragyás czigánylegény, körülbelül olyan vén, mint ő -maga, volt mindennapos kedvencze. Olykor reggelig elüldögéltek -együtt a malomban, a vén molnár dalolt összevissza, a vén czigány -hegedült előre-hátra, maga sem tudta mit, a köny mindkettő szeméből -kicsordult, maguk sem tudták miért?</p> -<p>S míg az öregek így búsultak pohár bor és hegedűszó mellett, a -tornyos nyoszolyában egy kis álmatlan leány ült guggolva, a molnár -unokája, Piroska, nagy sötét szemeit le nem vette nagyapjáról s ha -elnyomta az álom, álmából ismét felzokogta magát s ha aztán -reggelenként a mezőkön elindult tévelyegni, a mult éj mámoros -emlékei megújultak lelkében, valami vágyó ösztön, mely a virágot -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> nyilni, a csalogányt énekelni -parancsolja, ajkaira hozta a futó accordokat, elkezde magában -dudorászni, valamit érzett, a mit mindenki sejt, míg lelke fiatal, -valamit, a mi nem öröm és nem fájdalom, mégis édes és keserű -egyszerre, nem szerelem, mégis epeszt, nem vágy, mégis túlömlengő, -– ez a költőiség! Ki lehet tépni a szívből e virágot, el is hervad -az magától, de egyszer legalább kihajt mindenki lelkében.</p> -<p>A néma dalnak szavak kellettek, a letépett virág, az erdők -susogása, gerliczék csókolódása, felhők repülése megadta az első -képeket, a szív hozzá gondolta a többit s mikor az arató leányok -közeljártak az erdei malomhoz, valami édes, busongó dalt hallottak -a rekettyés közül előtünedezni, mely még eddig ismeretlen volt -előttük. Figyelve megálltak, aztán tovább mentek, otthon eszükbe -jutott a dal, elénekelték a kalákában, a legények eltanulták, odább -vitték, így terjedt faluról-falura, mindenütt talált rokonérzelmű -hangot, mely hozzá adva az első accordot, versekkel szaporítá, egy -év alatt az egész hon ismeré, senki sem tudta, hogy honnan -került?</p> -<p>A vén molnár egyre őszült, a kis leány egyre szépült, piros -arcza, sötét, de szelid szemei, sugár szemöldöke, mosolygó ajkai, -virágszál termete rég búcsújáró helylyé tették a vén molnár malmát, -rajzott körülte a közel falvak legénysége, mind ide járt buzáját -őrletni, pedig malmot kapott közelebb is.</p> -<p>És nem sokára szájról-szájra szállt a népdal:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Szinyva mellett van egy -malom,<br /></span> <span class="i0">Bánatot őrölnek -azon.»<br /></span></div> -</div> -<p class="center">* * *</p> -<p>Forró nyári délután volt, az aranynyá érlelt mezőn víg legények, -víg leányok rakták a kepét, messziről hallatszott a légben -elmosódott daluk: <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Buzát kötöttem -keresztbe;<br /></span> <span class="i0">Nem tudom hány van -ezerbe?<br /></span> <span class="i0">A hány szem van egy -ezerbe,<br /></span> <span class="i0">Annyiszor jussak -eszedbe.»<br /></span></div> -</div> -<p>A légben a pacsirta ábrándozott, mindig közelebb emelkedve az -éghez, a dülő útakon hat ökrös szekér halad nagy csöndesen, egész -szántóföld terméke volt rá fölrakva, tetejében ült a pórleány, -piros kendője messzire virított, mellette ballagott a béres, hosszú -ostorával kongatva néha.</p> -<p>A patak mentében zöldellett a pázsit, bársonyszalagot vonva a -sárga vetések között, a fehér tehénnyáj elszéledezett rajta, -le-lejárva a hűs forrásvízhez; a pásztor aludt egy boglya -árnyékában.</p> -<p>A malom kerekei közül csak egy járt kelepelve, a többi öt -zsilipjén harsogva zúdult keresztül a szolgálni kényszerített -hullám, fehér habbá törve leestében; egy lépéssel odább már ezüstlő -halacskák uszkáltak benne, fel-felszökve a döngő aranylegyek -után.</p> -<p>Egyike volt azon méla, csöndes nyári óráknak, a mikor minden -hang meghallik, a távoli harangszó, a tévedező ének, a mezei -madárdal, a pásztorfurulya, a patakzúgás, s a napsugárban úszó -aranylégy döngése.</p> -<p>A malom elején kis virágoskert tarkállott, mely fölött zöld -árnyékot tartott a felfutó folyondár, az ablak előtt egy nagy -rózsatő virított, minden ága külön szinű és fajuvá oltva, virágos -lombjai az alacsony ház tetejére hajlottak alá.</p> -<p>Az illatos árny alatt barna kis leány élesztgeté virágait, mik -lankadtan hajták le bimbós fejecskéiket a forró nap hevében. A -napsugár, mely a zöld levelek közül meglopta olykor a védő árnyat, -rózsapirt csalt elő arczán, a nélkül, hogy annak friss zománczát -elperzselné; tán a mi égető volt bennök, azt mind szemei szívták -föl?</p> -<p>Messze a sárgult mezőkön egy lovag járt kalandozva, majd ide, -majd oda tévedt, néha nekiereszté fekete paripáját s nyargalt, -porfelleget verve, majd ismét nekilassult, <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> hagyta -magát lovától vitetni, a merre annak tetszett, le-leszállt egy -virágot leszakasztani, azt kalapja mellé tüzte s ismét barangolt -tovább, az aratókhoz ért, valamit látszott tőlük kérni, vagy -kérdeni. Egy eleven menyecske előkeresett egy zöld korsót a fűből, -felnyujtá neki, a lovag jót ivott belőle, megköszönte s barangolt -újra tovább.</p> -<p>A kényére hagyott paripa a patak felé tartott, a lovag csak -akkor vette észre, mikor már benne állt. Megveregette lova nyakát, -utána ereszté a kantárt, s míg lova tüszkölve szítta a habot, -gazdája az ezüst halacskákat nézte, mik egy lépéssel odább -farkcsóválva szökelltek a napsugáros vízfenéken.</p> -<p>Szép délczeg legény volt a lovag. Életerős arczán valami -ábrándos magánkívüliség volt feltünő, mely meglátszik azoknak -arczain, kiket sorsuk nem azon körben szült, melyre hajlamaikat -teremté; az életszínű arcz minden vonásai úgy illettek egymáshoz, a -merész vágású orr, a nagy árnyékos szemek, az egyenes sűrű szemöld -a redőtlen homlok határán, a pörge bajusz, a természetes göndörségű -fürtök, s rajtok a kis kerek kalap, melyről hosszan lengett a -buzavirággal vegyes árvalányhaj. Csak a búskomolyság volt ez arczon -idegen. Nem ily arczokhoz van kötve a méla barangolás eszméje, víg -pohárcsengés közt, szenvedélyes hölgykarokban, vagy csaták -viharaiban kell ily alakot keresni.</p> -<p>A paripa prüszkölve emelé ki fejét a patakból, a lovag -sarkantyúba kapta s egy szökéssel átugratott a patakon s tova -nyargalt. Hajló termete negédesen ingott jobbra-balra a paripán, -fehér ingujjainak patyolatja habbá dagadozva repült utána s a -betyárosan kötött fátyolnyakkendő rojtjai körülrepkedték -vállait.</p> -<p>Mikor a malom mellett elhaladt, önkéntelen meglassítá lépteit s -csüggesztett fővel tekinte oldalt az oly hivó külsejű lakra, -melynek elejét virágbokrok lepék el, azok közül szállt fel a kémény -kékes füstje.</p> -<p>A molnár leánya élesztgetett virágaival volt elfoglalva -<span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span> s nem vette észre a közelítő lovagot, -kinek szemei a virágos bokrokon függtek, a nélkül, hogy a mögöttük -levő leányt láthatnák s már elhaladott a malom előtt, midőn -váratlanul édesen csengő dal üté meg füleit:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«A pünkösdi piros -rózsa<br /></span> <span class="i0">Kihajlott a -kocsiútra.<br /></span> <span class="i0">Ha arra jársz, szakaszsz -róla,<br /></span> <span class="i0">Rózsa nélkül ne járj -soha.»<br /></span></div> -</div> -<p>A legény visszafordítá lovát s egészen közel nyargalt a -malomhoz. A lódobogásra előlépett a dalos leányka.</p> -<p>A lovag félszemére csapta kalapját, arczáról eltünt amaz idegen -kifejezés s úgy illett neki az a kaczér, negédes kacsintás, mely -azt fölváltotta. Ugratta, tánczoltatta paripáját előre-hátra, -mintha nem birna vele, pedig csak azért tevé, hogy tovább -függhessen szemeivel a szép gyermek arczán.</p> -<p>– Isten jó nap, édes hugám! szólt kalapját megemelve s közelebb -toporzékolva.</p> -<p>– Fogadj’ Isten, édes bátyám! Kend rosszkor jött, az apám nincs -idehaza, s addig csak egy kőre őrölünk.</p> -<p>– Nem keresem én sem apádat, sem a malmát, engem a rózsaillat -csalt ide, egy rózsát jöttem szakítani.</p> -<p>A leány felnézett a legényre s elpirult.</p> -<p>– Majd szakítok én kendnek egyet, monda s oda szökött a -rózsabokorhoz, lehuzta egyik ágát, leszakította róla a legszebb -félig kinyílt bimbót, a tövis megszúrta ujját, nem törődött vele, -odanyujtá a virágot a lovagnak.</p> -<p>A legény a nyujtott rózsa helyett a leány kezét fogta meg s -mélyen nézett szemeibe.</p> -<p>A leány lesütötte azokat s zavart hőséggel hebegé:</p> -<p>– Szebbet maga sem lelne kend.</p> -<p>A legény közelebb vonta őt magához.</p> -<p>– Te magad vagy a legszebbik rózsa, terólad szakasztok egyet; s -azzal hirtelen alá hajolva lováról, magához karolta a leányt s egy -égő csókot nyomott arczára s azzal nyargalva odább ment. -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span></p> -<p>A leány reszketve maradt el virágai között, arcza égett, keble -hevült, szemeit nem merte felvetni. A leszakasztott rózsa kezében -maradt, sokáig mélázva nézett rá, aztán megszánta a szegény letört -virágot, elültette ablakában egy cserépbe, megöntözte s azt hivé, -hogy még megéled, s alig vette észre, hogy keze vérzik annak -tövisétől.</p> -<p>A lovag alakja elveszett a távolban; messziről hangzott az arató -leányok dala:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«A hány szem van egy -ezerbe,<br /></span> <span class="i0">Annyiszor jussak -eszedbe.»<br /></span></div> -</div> -<p class="center">* * *</p> -<p>A *falvi család egy volt a legtekintélyesebbek közül B* -megyében. Férfitagjai mind a megye legelőkelőbb hivatalait viselék, -sőt voltak közöttük aranykulcsosok is; egy időben a magyar ember -boldogsága nem volt tökéletes hivatal nélkül.</p> -<p>A legutóbbi családfő, *falvi János, mint alispán halt meg, s e -czím még sírkövére is rákerült.</p> -<p>Két fia maradt, Endre és Albert.</p> -<p>A nagyobbikra jókor keresztet vetett minden bölcs szemlélő; az -akkori nevelésnek főczélja volt az embert tudóssá nevelni, s Endrén -e törekvés nem fogott. Nyers, egyszerű maradt, mindig -szántott-vetett, vadászott, lovagolt, s nem háborgatá a betűk holt -lelkeit.</p> -<p>Albert azonban tanult szorgalmasan, a holdvilág átsüthetett -rajta, úgy elvékonyodott a betűnézésben; minden mozdulatán -meglátszott a legfinomabb nevelésre mutató készség, irt verset is, -rosszat ugyan, de sokat, s tudott diákul beszélni és hallott -francziául. El is vette jutalmát érte, mert már patvarista korában -a főispán asztalánál ebédelt.</p> -<p>Bátyja ellenben késő korára is nyers falusi suhancz maradt, nem -értett egyébhez, mint a gazdasághoz, s mit ért az, hogy termete -erős volt, mint három emberé együtt <span class="pagenum"><a name= -"Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> s arcza deli és férfias s -lelke őszinte és érzelemteli, ha hiába járt iskolába.</p> -<p>Míg az ifjabbik testvér az anyai háznak naphosszant -czímertartója volt, vendégeket fogadott el, azokat mulattatá, -patronusai előtt hizelgett, cliensei előtt tekintélyt tartott, -hölgyekkel kaczérkodott, táblabirákkal vitázott, azalatt Endrét -reggeltől estig nem lehete otthon látni, korán hajnalban, mikor még -mindenki aludt, paripájára veté magát s késő éjszaka, mikor ismét -mindenki aludt, vetődött haza. Tudja Isten, hol járt azalatt!</p> -<p>Egy este a családfő, az özvegy *falviné megparancsolá -cselédeinek, hogy fia bármi későn fog haza térni, küldjék -szobájába.</p> -<p>A fiu sokáig váratott magára. Éj volt, midőn az udvarra -bevágtatott, a cselédek tudtára adták, hogy anyja vár rá s ő -azonnal sietett tiszteletére.</p> -<p>A jó asszonyság nagyon rossz kedvre volt hangolva s midőn Endre -rövid szíves üdvözlet után a nélkül, hogy kinálást várna, leült -mellé a pamlagra s árvalányhajas kalapját maga mellé helyezte, -elhuzódott tőle s szigorú szemölddel tekinte rá.</p> -<p>– Hol jársz annyi ideig? kérdé tőle végignézve pórias -öltözetén.</p> -<p>– A mezőn, anyám. Láthatja ön ruhámról; takarítás után -látok.</p> -<p>– Minek az? Elvégzi azt ispán és cseléd. Egészen elpóriasodol. -Hozzád méltó viselet-e ez? Minden léptedet tudom. Te nem csak -szilaj, hanem aljas is kezdesz lenni. Tán azt hiszed, titok -előttem, miszerint nem egyszer gulyások, csikósok közé vetődöl s -órákig eldőzsölsz, elmulatsz velök?</p> -<p>– Jó emberek azok, anyám.</p> -<p>*falviné, ki különben is idegszenvedő volt, a nyers, naiv fiu -különös feleleteire mindannyiszor kaczajgörcsöt kapott, szobaleány -s társalkodónője nagy gonddal tudták magához téríteni a fuldokló -nevetésből, miközben az Istenhez <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> kiálta, hogy szüntesse -meg pokoli kínjait s engedje meghalni.</p> -<p>A mint magához tért, folytatta a beszédet:</p> -<p>– Te esztelen vagy. Lehet-e egy *falvinak hivatásáról annyira -megfeledkezni, hogy így viselje magát? Azért szerzé-e annyi ősöd -neved számára a tiszteletet, hogy benned egy kóbor országkerülőt -lásson fölmagzani? Mi lehetnél, ha akarnál? Öcséd négy évvel -fiatalabb nálad és már szolgabiró…</p> -<p>– Rossz biró, de jó szolga, veté közbe Endre.</p> -<p>*falviné ajkába harapott, arczán idegzetes rohama előjelei -vonaglottak végig, de ez egyszer elnyomta a kitörést.</p> -<p>– Hagyjuk e tárgyat, anyám, szólt Endre, kérlelőleg fogva meg -anyja kezét, önt jobban meghatja ez indulatosság, mint engemet. -Kimélje egészségét.</p> -<p>– Nem fogom. El kell mondanom, a mi szívemen fekszik, ha bele -halok is. Te minden reményemet semmivé tevéd, akarom tudni, hogy -van-e még, a miért rád gondoljak? Lehetnél nemes tiszteletben, -tekintélylyel elhalmozott, miért sülyedsz erővel a porba, a -megvetésbe?</p> -<p>– Nekem jól esik ott lennem, anyám. Én nem irigylek senkit, nem -vágyom semmi után. Én boldog vagyok, ha künn lehetek a mezőn, mely -a kenyeret adja önként, a parasztok közt, a kik szeretnek, az -állatok közt, a kiket szeretek. Nekem nyomasztó a lég ott, a hol e -feszes, hajlongó embereket látom, én nem mosolygok arra, a kit nem -szeretek, nem bókelok az előtt, a kit nem tisztelek s ez nekem jól -esik. Szabad vagyok, mint a madár.</p> -<p>– Nem lehetsz az. Férfinak, ki oly állásban van, mint te, -kötelességei vannak, mik e szabadságot korlátozzák. Kötelességei, -mikkel hazájának, családja nevének és utódainak tartozik. A magyar -nemes úgy sem azért viseli a hivatalt, hogy abból megéljen, hanem -viseli becsületből, büszkeségből. Az áldozat tőle és nem haszon -neki. Őseid mind hazájuk szolgálatában őszültek meg.</p> -<p>– Ha harcz volna, én is tudnám, mint kell szolgálni a -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> hazának. Rosszkor születtem, békesség -van; most az irástudók uralkodnak: haszontalan vagyok, mint a -holdvilág nappal. Belőlem semmi sem lehet, fejemet lehajtva vallom -meg, hogy semmi.</p> -<p>– Lehet még egy. És annak lenni kötelesség; és ez a kötelességek -legédesebbike. Még lehetsz jó, becsületes férj.</p> -<p>Endre arczán e szóra idegenszerű, borongós kifejezés foglalt -helyet, oly melancholikus ellentét az életvidám arcz külsejéhez. -Elhallgatott. Anyja folytatá:</p> -<p>– Nem kényszerítek rád senkit. – Hagyok választani ismerőid -közül. – Bármelyiket hozod házamhoz, anyja leszek, szeretni fogom, -a kit te szeretsz.</p> -<p>Endre fölkelt helyéből, megcsókolta anyja kezét, kalapját vevé s -menni készült, *falviné visszatartá.</p> -<p>– Feleletet várok.</p> -<p>– Egyiket sem, anyám. – Soha – senkit.</p> -<p>– Mit mondasz?</p> -<p>– Szabad vagyok, mint a madár.</p> -<p>*falviné összerogyott az idegrázkódás újabb rohama alatt, a -kínos convulsio kaczagni kényszeríté, míg idegei pokolfájdalmat -szenvedének. Midőn magához kezde térni, fiát még ott látta állani. -Fölemelé rá száraz ujját.</p> -<p>– Te fogsz a sírba vinni, monda és közben nagyokat kaczagott. De -lesz gondom rá, hogy halálomnak ne örülj.</p> -<p>Endre ismét lovára veté magát, késő éjjel kilovagolt az apai -házból. Három napig nem látták otthon.</p> -<p>Anyja azalatt úgy kaczagott, úgy kaczagott; mindenki azt hitte, -hogy meghal.</p> -<p>Három nap múlva a faluvégen énekelték a legények s a cserényen a -gulyások:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Nagy a világ! végtül végig -bujdosom:<br /></span> <span class="i0">De bánatom felejteni nem -tudom.»<br /></span></div> -</div> -<p class="center">* * *</p> -<p>Három napig öntözte a kis leány a rózsát patakvízzel, orczáját -könyeivel. Elhervadt mind a kettő. Harmadnap este egy lovaslegény -zörgetett a kis malom ajtaján. <span class="pagenum"><a name= -"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>Piroska futott azt felnyitni, s nem birta elnyomni ajkán a -sikoltást, arczán a megtérő hajnalt, midőn azt látta maga előtt, -kiről annyit gondolkodott, a nélkül, hogy nevét tudná.</p> -<p>Úgy álltak egymással szemben, mint kik régi, régi ismerősök; -három nap, három éjjel gondoltak és álmodtak egymásról.</p> -<p>Piroska bevezette apjához a legényt.</p> -<p>Kancsó bor mellett ült az öreg, padka tetején a vén Csillás. Ott -ríkatta hegedűjét az öreg czigány, behunyta szemét, hátát a -kemenczének vetette, a nyirettyű alól kiszabaduló hangok lehettek -tévedező lelke gondolatai, vigan, szomorúan, andalgóan, -eszeveszetten, majd mély érzelemmel, majd nekivadulva. Behunyta -szemét, nem bánta, hallja-e valaki, vagy sem? magának hegedült, -néha a köny végig futott ragyás barna arczán, másszor ismét egy -muló mosoly. Annyi érzés, annyi mélység, annyi kedély volt e -tévedező, szabálytalan, alaktalan hangokban, az ember szinte -képzelte látni a lakodalmas népet nekipirult arczával, rozmaringos -kalapjával, a selyem-táncz között vígan ujjongatva, majd ismét a -párjavesztett leányt, ki vőlegénye sírjára mezei virágból búsan -dudorázva halottkoszorút köt, s a megvetett legényt, ki hűtlen -szeretője ablaka alatt muzsikáltatja magát s nagyokat kurjant -vigadva, hogy a szíve majd megszakad; majdan a pajkos, szökdécselő, -ficzánkodó hangok előlebegtetik a fonókák, a kalákák fürge -csoportozatait, a leánysereg vinczároz, a legény benéz az ablakon, -észreveszik, felsikoltnak s a víg sikoltás hangjából megint -alábágyad a zene a búcsúzó kedves siralmáig, ki elmegy a -harczmezőre s előre érzi, hogy ott vesz.</p> -<p>A vén czigány zenéjébe olykor a borozó öreg is bele dúdolt, a -hol ismerni képzelte a dalt, s öklével verte az asztalt, mikor a -czigány egészen mást húzott, mint a mibe ő belekezdett.</p> -<p>A belépő idegen nem zavarta meg a mulatókat, az öreg fogadj’ -Istennel vette, a czigány észre sem vevé. Piroska <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> széket -tett neki apjával átellenbe, megtörülte köténykéjével s leült félre -guzsalya mellé, pillantását néha rálopva.</p> -<p>A jövevény megpödörinté pörge bajuszát, félkönyökkel az asztalra -dőlt s egyenesen ott kezdte, a miért ide jött.</p> -<p>– Jámbor bátya, nekem tetszik a kend unokája; keveset szólok, -sokat mondok: adja nekem feleségül!</p> -<p>Az öreg felhajtotta poharát s az üveg fenekén keresztül ravaszul -kémlelt az ifju arczába.</p> -<p>– S ki és mi légyen kend aztán, öcsém uram?</p> -<p>– Gulyás vagyok az alföldön, magamnak van tanyám, gulyám, élek a -magam emberségéből.</p> -<p>Az öreg fejébe nyomta kucsmáját s elkezde dalolni: «én vagyok a -petri gulyás», a czigány utána czifrázta.</p> -<p>– Igyék kend egyet, öcsém uram, szólt és köpött s tele tölté az -ifju poharát és nézte annak arczát, míg a poharat kiitta. Tehát -kend gulyás az alföldön? Igen derék. Mióta ismeri kend Piroska -lányomat?</p> -<p>Az ifju szívében az első pohár bor lángot vetett. Rátekintett -szerelmesen a huzódó lányra és felele:</p> -<p>– Nem régen, de igen nagyon.</p> -<p>– Igen nagyon… utánzá az öreg s figyelmesen nézdegélt rá poharán -keresztül.</p> -<p>– Örömest látom a kérőt házamnál, folytatá az öreg, hanem már -azt úgy szoktuk mindenha, hogy mikor ily meggondolásra méltó ügyünk -van, elébb egyet aluszunk rá, az álom jó tanácsot ád. Holnap -reggelig légy nálam, akkorra majd megálmodjuk, hogy mit -tegyünk?</p> -<p>Az öreg és az ifju még azután sokáig ittak és daloltak együtt. -Piroska font, százszor változtatta színét, s ugyanannyiszor elejté -az orsót. A czigány félig aludt és hegedült.</p> -<p>Éjfél felé fölkelt az öreg, mámorosnak látszott, az ifjunak -kimutatta helyét a padláson, maga kiment a malomba, az öreg czigány -a sutban elaludt, Piroska kis kamrájába távozott.</p> -<p>Az ifju, bortól és szerelemtől elázva, leveté magát az illatos -szénába s nagy mámorosan elkezdé dudolni: <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span></p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Csalom a -szemedet,<br /></span> <span class="i0">Te is az -enyimet;<br /></span> <span class="i0">Csókolom a -szádat,<br /></span> <span class="i0">Piros két -orczádat,<br /></span> <span class="i0">Te is az -enyimet,<br /></span> <span class="i0">Én is a -tiedet.»<br /></span></div> -</div> -<p>A padlat hasadékain halvány mécsvilág sugárzék fel hozzá -aranyfonálként, s reszketeg, alig hallható dal, édes tündérhangon -rezge fel: «álom, álom, édes álom».</p> -<p>Nem sokára minden nesz elcsöndesült, az álmak tündérei -leszálltak a szerető lelkekre.</p> -<p>A malom udvarából egy szekér távozott el késő éjszakán, senki -sem tudta, hogy azon az öreg molnár megy. A zörgés elveszett a -malomzúgás között.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A hajnal első sugara fölkelté az aluvókat. Az ifju a kis kertben -találta Piroskát a rózsabokor alatt.</p> -<p>– Mit álmodtál, gyöngyvirágom? kérdé tőle.</p> -<p>– Kend az első elmondani, szólt az, rózsalevélkéket -tépegetve.</p> -<p>– Én arany mezőt szántottam ezüst ekével, igazgyöngyöt vetettem -bele, rózsát arattam róla, fészket csináltam belőle czédrusfa -tetején, a fészekbe páros gerlicze ült, az egyik én voltam, a másik -te voltál.</p> -<p>A lány lehinté a kötényébe tépett leveleket s elmondá álmát.</p> -<p>– Én azt álmodám, hogy meg voltam halva, eltemettek egy magas -hegytetőre, sírom körül rozmarin virágzott, a lányok odajöttek -tánczolni, letépték a rozmarint, megfonták menyasszonykoszorúnak és -úgy sírtak valamennyien.</p> -<p>– Hát én rólam nem álmodtál?</p> -<p>A lány elhallgatott. Csak felét mondá el álmának.</p> -<p>A szeretők andalgását kocsizörej zavarta fel. A molnár érkezett -haza. <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p>– Bátya! kend tán nem is aludt, hogy olyan korán odajár? kérdé -tőle az ifju legény.</p> -<p>– Aludtam is, álmodtam is, viszonzá neki az öreg. Ha senki sem -akadályoz, három hét múlva eljöhetsz Piroskáért. Addig gondold meg -magadat s maradj otthon.</p> -<p>Az ifju megigérte, hogy úgy tesz; elbúcsúzott Piroskától, -megcsókolta az öreget, felugrott lovára s a míg láthatta a házat, -vissza-visszanézett.</p> -<p>Piroska elmerengve nézte a hervadt virágot, melyet számára -szakasztott s mely a cserépben elszáradt. A vén molnár, mintha -észre sem venné, dudolta magában, a garatra búzát töltögetve:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Mikor az a száraz bokor -kivirít,<br /></span> <span class="i0">Akkor leszek kedves rózsám a -tiéd.»<br /></span></div> -</div> -<p class="center">* * *</p> -<p>Három napig nem látták *falvi Endrét az anyai háznál, negyed nap -délre vetődött haza.</p> -<p>Hidegen fogadta mindenki.</p> -<p>A teremben, hol ősei arczképei függnek sorba, ott várt rá anyja -és testvére.</p> -<p>Beléptekor öcscse, a szolgabiró, egy síma hajú ifjoncz, gúnyosan -nézett rajt’ végig és sebző tréfásan kérdezé tőle, úgy téve, mintha -mentéjéről porolna le valamit:</p> -<p>– Hol lisztezted el magadat?</p> -<p>Endre, lelkében találva, fordítá kigyulladt arczát a kérdezőre, -ki hidegen mosolyogva, szánakozni látszott rajta. Szemei villámok -voltak, de testvére arcza jég volt.</p> -<p>Oly közel álltak egymáshoz, hogy lehelleteik találkoztak.</p> -<p>Ekkor egy halvány, reszkető alak fúródott közéjük. Édes anyjuk. -Kétfelé választá őket. Albertet elfedte testével s kezét kinyujtá -Endrére.</p> -<p>– Roskadj össze… Mindent tudok… Azon ember, kinél az éjt töltéd, -maga volt itt, téged elárulni.</p> -<p>Endre düh és szégyentől ordíta fel. Mit mondott, maga sem tudá, -de az iszonyú szó lehetett. Anyja átokkal felelt rá. <span class= -"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– Átok reád, ha azt teszed, ha valaha még oda mégysz.</p> -<p>– Oda megyek ez órában és soha ide többé vissza! szólt az -elátkozott fiu, s fölpattant paripájára és elrohant az avarba.</p> -<p>Utána hangzott a kaczaj. Édes anyja beteg kaczagása, a ki átkot -mondott reá és kaczagott és meghalt bele.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Azon éjjel valaki felgyujtá a szinyvai malmot.</p> -<p>Mire a közel falvakból oda ért a segítség, az egész ház -lángokban állt, a patak lángvörösen lövelt az égő üszkökön -keresztül.</p> -<p>A távolban egy száguldó lovagot lehete látni, ki fekete -paripáján egy fehér alakot visz magával s az éj-sötétben elvész, -egyszer-egyszer előtünve, a mint a fellobbanó láng fénye az éj -sötétében utána világít.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A lány reszketve simul ismert lovagja keblére. Az apai ház -lángjai pirossá festik halvány arczát. Öltönye könnyű éji patyolat; -a mint őt kedvese a lángok közül kimenté, fázva, félve simul annak -keblére s öltönyébe takarózik. A lovag édes szóval, édes csókkal -élesztgeti. Semmi hang, semmi zaj, csak a szél üvöltése s a paripa -robogása.</p> -<p>Hajnalra egy dombhoz érnek. A domb felett kis kereszt van, ott -leszállnak megpihenni.</p> -<p>A lány nem kérdi, hová? nem kérdi, meddig fognak menni? Otthon -érzi magát szeretője keblén.</p> -<p>– Mi néven hívjalak angyalom? kérdi az ifjutól.</p> -<p>– Ha angyalnak neveztél, minek lennék egyéb?</p> -<p>– Másik nevedet mondd!</p> -<p>– Az a másik «Bandi».</p> -<p>… Egy év múlva egy híres kalandorról beszélt a félország, kinek -neve Angyal Bandi.</p> -<p>A *falvi ház soha sem látta az eltünt fiut többé.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Elhervadt a letört rózsa. Elhervadt a letört leány.</p> -<p>Kedvese elment világgá, valami szerencsét keresni, olyan soká -oda maradt!</p> -<p>Piroskát elhagyta egy ismeretlen földműves házánál, azt igérte: -nem soká visszajön.</p> -<p>Nap jött nap után, de a várt kedves nem; a leány hervadt, -enyészett.</p> -<p>Senkinek sem mondá, mi baja? belül emésztette valami, arcza -halványult, szemei ki voltak sírva.</p> -<p>Egyszer a szegedi puszták felől egy lovas jő közelítve. Fekete -lováról, göndör fürteiről megismerni benne Bandit. Csak arcza más, -mint egyébkor, nem oly szomorú, mélázó; tekintete büszke és boldog. -Egy kis félreeső tanyát bérelt ki Szeged környékében, oda fogja -vinni kedvesét, ott fognak élni boldogul. Az alkony fénye piroslik -örömtől derülő arczán.</p> -<p>Sehol sem tér be a csárdákba, hogy minélelébb ott lehessen váró -kedvesénél. Köröskörül szól az estharang. A faluvégeken játszanak a -lányok s éneklik:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Harangoznak -Csengerbe,<br /></span> <span class="i0">Vajjon ki halt meg -benne?<br /></span> <span class="i0">Egy szép barna -legénynek<br /></span> <span class="i0">Szeretője, -szegénynek.»<br /></span></div> -</div> -<p>A lovag vágtat tovább, az ének utána hangzik.</p> -<p>Már látja a falu tornyát, melyben kedvesét elhagyta; – majd a -házat; – az ablakban valakit vél látni: – éneket is vél hallani. Az -ének a temetőből jön. Ott játszadoznak a lányok egy új sír körül, -virágokat raknak rá és éneklik az ákáczok méla susogásai közt:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Nem jöttél a -nézésemre,<br /></span> <span class="i0">Jőjj el a -temetésemre;<br /></span> <span class="i0">Vess rám egy-két kapa -földet –<br /></span> <span class="i0">Talán megérdemlem -tőled…»<br /></span></div> -</div> -<p>A kis piros lány, a távol vidék csalogánya, rég a sírban alszik. -<span class="pagenum"><a name="Page_143" id= -"Page_143">-143-</a></span></p> -<p>Bandi leborult sírjára, először sírt életében. Ez órától fogva -lett Angyal Bandi haramia.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>A csalogány elhallgatott, holló szólalt meg helyette.</p> -<p>Az édes szerelmi dalok, a bús temetői nóták helyett vad -borénekek és sötét rabló-dalok szálltak szájról-szájra, vidékről -vidékre.</p> -<p>Angyal Bandi híres lett a Hortobágyon.</p> -<p>Elvadult, elzüllött, semmiben sem volt öröme többé. Ivott bort, -ölelt lányt, szórta a pénzt, átkozta a világot egy sem adott neki -gyönyört.</p> -<p>Élete jobb fele, a kis piros lány, sírjába volt betemetve.</p> -<p>Körüle csoportosultak a vidék szegény legényei, más körülmények -közt tán megannyi hős és lángész! Együtt ivott velök a csárdában, -együtt tüzelt a pusztai éjben, együtt járt velök a ménesekre. Egy -sem volt nálánál legényebb, ki úgy győzte volna a bort, kit a lány -úgy szeretett s kitől úgy félt volna a környék. De hogyha olykor -egyedül poroszkált végig a határtalan pusztán, észre sem véve az -utast, ki előle félve menekült, búsan dúdolta magában:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Holló károg utam -elé,<br /></span> <span class="i0">Holló követ -mindenfelé;<br /></span> <span class="i0">Kezemben a csákány -pereg,<br /></span> <span class="i0">De szememből köny -csepereg.»<br /></span></div> -</div> -<p>Az árvalányhaj búsan csüggött le arczába.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Év mult év után. A hirhedett rabló ellen egész megyék tartottak -hajtóvadászatot; – soha sem tudták elfogni.</p> -<p>A pusztán elárulá a porfelleg üldözői közeledtét; az erdő elfedé -nyomát hulló levelekkel; a köznép elrejté, eltagadta; ha aludt, -paripája fölnyeríté a veszély közeledtekor s ha lován ülhetett, -három megye sem ért akkor nyomába.</p> -<p>A madarasi útfélen állt egy csárda, ott lakott egy szép -<span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> menyecske; szép, de gonosz. Rablók, -zsiványok látogatták, hozzá hordák rablott kincseiket, nála fogták -el őket rendesen. Bandi megvette az asszonyt aranyon ezüstön, -aranyért ezüstért eladta az asszony Bandit.</p> -<p>Egy éjjel fölveré a rablót álmából paripája nyerítése, mely künn -a kapubálványhoz volt kötve. – Bandi föl akart ugrani, a menyecske -visszatartá.</p> -<p>– Szomjas paripád, azért nyerít, majd megitatom, monda -megcsókolva Bandit s kiment felnyitni az ajtót. A biztos és hat -pandur jött be rajta.</p> -<p>– Add meg magad! kiálta a biztos, fegyverét a rablóra fogva. Ez -felugrott fekhelyéről, sebesen mint a villám, odaugrott a -biztoshoz, derekánál fogva nyalábra kapta s fejét a hóna alá fogva, -annak két sarkantyús lábával elkezde a pandurok közé csapkodni.</p> -<p>E különös kétágú fegyverének nemcsak azt a hasznát vette, hogy -minden ütéssel kettőt ütött vele, hanem egyúttal azt is, hogy a -pandurok nem mertek rátüzelni, nehogy a biztost találják.</p> -<p>Pár percz múlva paripájáig sulykolt magának útat Bandi eleven -buzogányával, ott ellökte a biztost magától, a kötőféket nem volt -ideje leoldani, egy rántással elszakítá s azzal fölpattant -lovára.</p> -<p>Mikor lőtávolságra volt, megállt, visszafordult, megvárta, míg a -pandurok is felülnek lovaikra s azzal kalapjával intve, kiálta -nekik legénykedve:</p> -<p>– Már most csak utánam, urak!</p> -<p>A mint azonban a síkra kiért, akkor vevé észre, hogy körül van -fogva, kétfelül vasvillás népség állta el útját, hátul a lovas -pandurok s előtte a széles Csőrsz árka, mely a hol legkeskenyebb -is, három ölnyi széles!</p> -<p>– Ejh! ott ugorjunk, a hol árkot látunk, kiálta a rabló, fejébe -nyomva kalapját s azzal neki szorítá lovát az ároknak. A népség -borzadva nézett utána. Lehetetlen volt ott nem vesznie. Maguk az -üldözői is visszatarták lovaikat, nehogy utána vesszenek. -<span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<p>Hah! Egy általános kiáltás hangzék az üldözők ajkán, a rabló e -pillanatban a széles ároknak ugratott. Mint a madár, repült vele a -paripa a mély földsánczon keresztül, sörénye lengett utána s azon -percz másik felében a gát túlsó felén állt meg.</p> -<p>A csodálkozás önkéntelen kiáltása hangzék minden szájról. Azt -hivé mindenki, hogy a rabló megmenekült, azon szökést nincs ki -megtegye utána; Bandi megállt a gát felett, valamit kiáltott hátra, -akkor elkezdett vele lova ágaskodni s a következő pillanatban -hanyatt vágta magát vissza az átugrott árokba.</p> -<p>A nép odarohant. Bandi kificzamult lábbal feküdt az árok -fenekén. Kérte, hogy fogják meg, úgy sem menekülhet tovább. Senki -sem mert hozzá nyúlni, ismerték híres erejét s fegyvereitől -tartottak.</p> -<p>– Ne féljetek tőlem többé, szólt s kilövöldözte fegyvereit a -levegőbe. Akkor tették rá a vasat.</p> -<p>S nem sokára szájról-szájra szállt a népdal:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Lám megmondtam Angyal -Bandi,<br /></span> <span class="i0">Ne menj az -alföldre».<br /></span></div> -</div> -<p class="center">* * *</p> -<p>Törvény elé állíták a rablót. Nem tagadott semmit. Senkit sem -árult el. Magára vallott mindent.</p> -<p>A birák egyike, a *falvi család utolsó férfitagja, midőn -meglátta a rablót, valami idegen borzadályt érze végigfutni -lelkén.</p> -<p>– Nem laktál soha B* megyében? kérdé tőle.</p> -<p>– Soha életemben, felelé a rabló.</p> -<p>– Mi volt az igazi neved?</p> -<p>– Angyal Bandi voltam mindig.</p> -<p>– Rokonaid nincsenek?</p> -<p>– Sem e világon, sem a más világon.</p> -<p>Itélete kimondatott. Halál volt.</p> -<p>– Meg is érdemeltem, meg is köszönöm, szólt a rabló nyugodt -arczczal. <span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> *falvi Albert odament hozzá; ez ember -nem mert a zsivány halálára szavazni. Zavartan néze annak arczába. -«Ki vagy te? ki vagy te?»</p> -<p>– Rabló vagyok, nevem Angyal Bandi.</p> -<p>Mondják, hogy *falvi Albert minden helyet összejárt, hogy a -rablónak kegyelmet szerezzen. Hasztalan; meg kellett halnia. A -büntető igazság engesztelő áldozatot kivánt.</p> -<p>Halála éjjelén ellopták a rabló társai holttestét a -vesztőhelyről s napok múlva, hetek múlva szájról-szájra szállt a -népdal:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Tisza mellett van egy hajó -kikötve,<br /></span> <span class="i0">Abban van egy barna legény -megölve,<br /></span> <span class="i0">Jertek lánykák öltöztessük -biborba,<br /></span> <span class="i0">Temessük el egy -nefelejtsbokorba.»<br /></span></div> -</div> -<h2>KESELYEŐ PÉTER.</h2> -<p>Ne szólj szám, nem fáj fejem.</p> -<p>Ha én minap a b***i búcsún nem lettem volna, nem hallottam volna -Keselyeő Péter uramnak az ő viselt dolgait, ha nem hallottam volna -Keselyeő Péter viselt dolgait: most azokat nem irhatnám le s ha le -nem irnám, jövő héten nem vernék be érte a fejemet.</p> -<p>Így azonban nagyon biztat a reménység, hogy e kedélyes -megtiszteltetést aligha ki fogom kerülni.</p> -<p>Megteszek egyébiránt mindent, mit saját drága bőröm épségben -tartására elkövethetek s ráfogom, hogy avult irományok között -találtam egy penészes krónikát, melynek sem czíme, sem táblája; -ebből irtam ki az egész épületes történetet, a kinek azután haragja -talál támadni, üsse a krónikát – azt nem bánom.</p> -<p>Kezdődjenek tehát a krónika szavai, mely Keselyeő Pétert -megénekelte, mondván:</p> -<p>– Azon időkben pedig híres név vala Keselyeő Péter <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> neve a -maga falujában, melynek hallatára szétszaladt a gulya, mint mikor a -csordás kalapzsírt dohányzik. A legjobb sütő-főző gazdasszony -kovásza keletlenül maradt, ha e név jutott eszébe, mikor -bedagasztott. A gólya megsántult a levegőben, ha e nevet kiálták -utána. A bika neki ment az embernek, ki ezt szemébe mondta; inkább -vörös posztóval kinálta volna. Ki Keselyeő Péternek jó napot talált -kivánni, szent igaz, hogy kihullott a kerékszege, vagy a -pinczetokja fordult fejtetőre. Ki pedig jó napot nem kivánt neki, -okvetlenül összeveszett odahaza a feleségével, vagy a szomszéd -kutyája harapta meg az ajtóban. Egyenlő baj neki köszönni, vagy nem -köszönni.</p> -<p>De vágtatott is ám előle minden jótétlélek, a mennyire csak -beláthatta szemeivel s ha valaki véletlenül utczaszegleti -bekanyarodásoknál találkozott vele, bizony még azt is elfelejté, -hogy kinek híjják? ijedtében.</p> -<p>Lakása vala neki a falu közepén, az is meglehetős rongyos. Azon -utczafélen, a melyen ő lakott, gyönyörűen virágzott a paréj s a -czigányzab; mert az ő ablaka alatt még a szénás szekér sem mert -járni, saját szomszédai is a kertek alól szökdöstek tulajdon -házaikba.</p> -<p>Mi volt légyen tulajdonképeni oka e félelmes respectusnak, -mindenki tudni fogja, mihelyt megmondom. Megmondom tehát, ha addig -élek is: Keselyeő Péter – – poéta vala. Ő volt a falu poétája.</p> -<p>Azon faluban mind e mai napig háromszor fordul elő egy évben a -nagypéntek s a miatyánk egy sorral hosszabb, mint másutt, t. i. «és -szabadíts meg minket a poétától!»</p> -<p>Mert Keselyeő Péter olyan ember vala, a kivel nem találkozhatott -az a boldog teremtés, a kire ő stante pede verset ne mondott volna. -Már ez mindenkinek kijárt, mint az egy bizonyos halál, ettől semmi -imádság meg nem szabadítá az embert, ezt ki kellett állani, mint az -olvasatlan huszonötöt, mit a vármegye dictál. Ez egy eleven -népijesztő, egy kétlábú pasquillus, egy cadentiaokádó sárkány, -<span class="pagenum"><a name="Page_148" id= -"Page_148">-148-</a></span> egy cornu copiæ, tele verssel, mely -mindenkit megöklel, egy fergeteg, melyből hexameter esik; szóval -egy poéta volt, amolyan a javából, a kinek kedvéért a jégeső elveri -a határt.</p> -<p>Ha találkozék ködmenes emberrel, kinek ködmene nagyon meg volt -ólompitykékkel áldva, hiába került az a tulsó utczafélre, ki nem -kerülé, hogy ilyforma verset ne halljon:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Óh te zsiros ködmen, van -rajtad pityke de ötven!<br /></span> <span class="i0">Mit használ -de a kincs, zsebbe ha poltura sincs.»<br /></span></div> -</div> -<p>Ezzel aztán elmehetett.</p> -<p>Vagy ha találkozott csinos menyecskével, kinek talán czifrább -kendő volt a fejére kötve, mint minőt otthon viselnek, rögtön -lenyelvelte:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Úri dáma volnál<br /></span> -<span class="i0">Ha még czifrább volnál,<br /></span> <span class= -"i0">Otthon két könyökig<br /></span> <span class="i0">Czafatos nem -volnál.»<br /></span></div> -</div> -<p>Ha vasas szekeret látott maga felé döczögni, azt is -megszólta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Fakó kocsi, -kenderhám:<br /></span> <span class="i0">Nemes ember, -szürdolmán.»<br /></span></div> -</div> -<p>Ha hintó robogott felé, azt is megszólta:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Szállj le Balázs a hintóbul, -mert nem pénzed ára.<br /></span> <span class="i0">Ha elmulik -zsidóünnep, nem marad csizmára.»<br /></span></div> -</div> -<p>Ha falusi gentleman szállinkózott felé, tollas pörge kalapban, -sarkantyuzott lábbal: hiába hányta-vetette magát, sententiáját el -nem kerülheté:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Nem mind kakas ám az, ki -sarkantyúval jár;<br /></span> <span class="i0">S a ki bóbitát -hord, az sem mind struczmadár.<br /></span> <span class="i0">Hej -nagy vitéz vagy te – a kemencze mellett,<br /></span> <span class= -"i0">De még nagyobb tudós – a csutora mellett.»<br /></span></div> -</div> -<p>Nagyon csalatkozott volna, ki ilyenkor úgy akart volna rajta -satisfactiót venni, hogy őt végig döngesse, mert minden -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> ütésre új verset mondott volna s -utoljára is ő győzte volna tovább verssel, mint amaz ütleggel.</p> -<p>Elvégre annyira félelmetessé tette magát a jó úr minden eleven -teremtés előtt, hogy még a kutya sem mert rá csaholni, mert azt is -rútul visszaverselé:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Elpusztulj oktalan állat és -ne voníts!<br /></span> <span class="i0">Mert tudd meg ezennel, -hogy a gazdádnak is<br /></span> <span class="i0">Vagyon kutyabőre, -ugatni még sem mer;<br /></span> <span class="i0">Te se légy -gazdádnál tehát különb ember.»<br /></span></div> -</div> -<p>Utoljára, mikor már futni kezdtek előle, a lelketlen tárgyakat -kezdte infestálni. Verseket irt a házak falára, a kerítésekre, a -korcsmaajtókra s mindenüvé, hova csak verseket lehet irni. Egy új -házra felvöröskrétázta: «Congeries lapidum multis congesta -rapinis»; – egy kert kerítésére: «a paréj s laboda itten övig -érnek, tégedet kisasszony szörnyűkép dicsérnek»; – máshova: «ez az -utcza térdig sáros, itt lakik a komisszáros»; – az urasági -vadaskert kapujára: «vagyon a bakoknak itt nagy sokasága, őket -lövöldözi a kert urasága»; – Szijj Gergely uram ablaka alá, ki a -feleségét gyakorta meg szokta tépázni: «ezen házban lakik vitézlő -Szijj Gergő, kinek felesége nem ritkán pityergő». – Tábor Jánosné -asszony házára: «Tábor Jánosné is ide haza volna, ha a pálinkás -bolt oly közel nem volna». A mester falára:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Mester uram pedig, tudós -Ostyepka Pál,<br /></span> <span class="i0">Odakinn a kertben -kukoriczát kapál.<br /></span> <span class="i0">Préceptor a mezőn -bibicztojást keres;<br /></span> <span class="i0">Tanítja a népet -kaloda és deres.»<br /></span></div> -</div> -<p>Azonban ily epigrammaticus venájában még csak istenes volt a -drága poéta úr, ez apró nyilakat csak a köznép, a vulgus irányában -szokta ő használni; de ha aztán elővette epicus haragja villámló -pallosát, hogy a szomszéd tiszttartó kihágásait distichonos -hőskölteménynyé aprítsa vele, vagy plane drámai buzogányának -megsemmisítő <span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span> kommancsát emelte föl, hogy az urodalmi -fiscus fiát s az ispán öregebbik leányát figurázza ki, egy -comico-allegorico-tragico-melodrámában: akkor iszonyúbb volt az -iszonyúnál. Az ily kipoétázás képes volt bárkit is örök -esztentendőkre scarttá tenni; miképen hogy egy compossessort, ki őt -egyszer szemtől-szembe «vén hóbortosnak» nevezte, csakugyan tragice -üldözött ki a vármegyéből. Theatrumot irt róla s három szál -promoveált borbélylegénynyel, kiket az úton elfogott, az urasági -pajtában el is játszatta azt, az egybegyűlt, krumplival fizető -közönség nagy épülésére. A megczélzott táblabiró és illetőleg -compossessor persze hogy felrontott a szinpadra, mihelyt tulajdon -jó magát látta azon kiparódiáztatni s rezes csákányával szétverte -az egész három legényből álló Thalia táborát; de a scandalum mégis -örökre rajt száradt szegényen s utóbb is búvában világgá bujdosott -s agyonitta magát…</p> -<p>… Ilyen veszedelmes hírű lélek volt Keselyeő Péter uram a maga -falujában s méltán félt ő tőle minden jó keresztyén s nem vala -cseléd, ki őt szent Györgytől szent Jakabig ki birta volna állani; -egyébiránt ő philosophus volt s ekképen cseléd nélkül könnyen -ellehetett. Otthon nem főzetvén, delenként el-elvetődött a -földesurasági kastélyba, hol ebédre rendesen ott feledte magát s az -uraság, kinek ő nagy tréfájára szokott lenni, mindenkor szivesen -vette a megtiszteltetést; a rossz világ még azt a motivumot is -hozzá ragasztja, hogy a fentisztelt uraság rettegett Péter úr -processualis természetétől, kinek elődei egykor a fél falut birták -s ki ennélfogva mihelyt valakire megharagudott, rögtön azzal -fenyegette, hogy pört akaszt nyakába s kitudja minden világi -javadalmaiból.</p> -<p>Akár inde, akár unde, Péter úr nem szokott odahaza főzetni. -Tehát szakácsnéra nem volt szüksége.</p> -<p>Udvarán akkora kutyalaboda termett, hogy egy spanyol regement -elbujhatott volna benne. Egyébiránt ez is Isten plántája; kár lett -volna kiirtani. Tehát kertészre nem volt szüksége. <span class= -"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span></p> -<p>Szobájában semmi keresete sem volt a söprűnek, mert akárhová -lépett az ember, papirosra és tudományra lépett. Tehát takarítóra -sem volt szüksége.</p> -<p>Csupán egy emberre volt szüksége s az egy tizennégy esztendős, -hájfejű, szotyák tót kamasz volt, ki négy esztendő alatt tett annyi -előremenetelt a magyar nyelvben, hogy a koplalást meg tudta -különböztetni a jóllakástól, egyébként a hátba-ütésen kívül semmi -sem fogott rajta.</p> -<p>Hivatása, melyre őt a poéta használta, más vékonyabb fejű embert -bizonyosan szárazkórságba ejtett volna, mely is abból állott, hogy -mikor a vátest szörnyen utolérte a költői dühösség, fülön ragadta a -herskót és szobájába czepelve, rázárta az ajtót, akkor maga elé -ültette s elővett egy drámát, vagy költői epost s felolvasta neki. -A herskónak pedig hallgatni kelle. Ebből állt a herskó -hivatása.</p> -<p>Eleinte nehezen ment neki a hivatal. Mikor a poéta legelőször -olvasott fel neki egy gyilkos égető vad tragœdiát, a fiu a harmadik -felvonásnál egyszer csak elkezdett fütyörészni; azonban egy pár -sokat igérő poflé hirtelen elszoktatá ez ominosus nyilatkozatoktól -s nyugodtan hallgatta azontúl véges-végig az egész -istentelenséget.</p> -<p>Mikor aztán Péter úr az utolsó szónál lecsapva a manuscriptumot, -keresztülizzadt, de önelégültségtől ragyogó pofával tekinte az egy -szál publicumra, meglátandó darabja hatását s meglátá azt ott ülni -iszonyúan kifordított pofával, tátva maradt málé-szájjal és -szemekkel, minők a sült pontyé:</p> -<p>– Hát te nem sírsz ilyenkor, érzéketlen békasófajta?! rivalla -rá.</p> -<p>A fiu vigyorgott.</p> -<p>– Nem hatották meg ifjui kebledet e könypatakot árasztó érzelmek -rohanó lavinái?!</p> -<p>A fiu még jobban vigyorgott.</p> -<p>– Hát még a torony tetejéről lerohanni készülő szerencsétlen -szerelmes monologja sem birta felkölteni buta részvétedet?! -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>A fiu röhögni kezde, hogy a szája két vége a füleit -fenyegette.</p> -<p>– Tyhüj! ordítá a vátes, hol az a bot? Te ilyen, te amolyan, -érzéketlen, buta, szívtelen, baromi vadállat! S azzal fogta a -ficzkót, végig lazsnakolta, minden epithetont egy-egy nyomatékos -ütleggel nyomva be a hátába; a mikor aztán az eldöngetett fiu -elkezde amúgy istenigazába acsarkodni, fogta a vátes a kérdéses -drámát s muzsikaszó mellett még egyszer elolvasta a bőgni nem -szünőnek azon három ívnyi monológot, melyet egy szerencsétlen -szerelmes tart az alatt, míg a toronyból lefelé esik.</p> -<p>Második alkalommal Péter úr alkalmasint több comicai fölfogást -sejtve publicumában, egy vígjátékot olvasott fel neki négy -szakaszban, melynek czíme «a zord tél, a kellemes tavasz, a meleg -nyár és a bús ősz». A zord tél alatt huszonhatszor ásított a -lefülelt solopublicum, a kellemes tavasznál szépen elszenderedett, -versenyt hortyogván a felolvasó elmés productiójával, a meleg -nyárnál megcsipte egy légy az orrát, mire fölébredt s addig nem -nyugodott, míg a legyet el nem fogta s szárnyait kitépve odább nem -ereszté; a bús ősz vége felé pedig úgy elbúsulta magát, hogy mikor -a vátes letette az irást s közönségére kezde sandítani, ez, -gondolva, hogy most itt az idő, melyben sirnia kell, neki állt a -két öklével szemeinek s megnyomva azokat, lehúzta a szája két végét -s elkezdte bőgni, kísálkodni, mint a kit sással metélnek; majd -fölvette a házat ordításával.</p> -<p>Hiába mondta neki a vátes, hogy itt most nevetni, röhögni, -kaczaj miatt convulsiókba kell jönni, hogy itt becsületes érzésű -embernek székestül kell hanyatt esni a nevetés miatt, a fiu egyre -bömbölt, mint a nilusi behemoth s irgalmat, kegyelmet ordított.</p> -<p>Végre miután látta a költő, hogy itt sem szidás, sem szép szó -nem segít, megkapta mérgesen a herskó egyik mezítlábát s elkezdte a -talpát csiklandani, mely elmés violentia következtében végre azon -kivánt örömben részesült, <span class="pagenum"><a name="Page_153" -id="Page_153">-153-</a></span> hogy a romlatlan szivű kebelnek -ordítással kevert kaczagásában gyönyörködhetett minadaddig, míg a -romlatlan szívű kebel a másik mezítlábával jól hasba nem rúgta…</p> -<p>Igy apródonként belevezette a vátes conventionatus közönségét a -drámahallgatási műtételekbe elannyira, hogy az végre magától el -tudta találni, hogy mikor kell kérlelhetetlenül jajveszékelni, vagy -pedig bukfenczet hányni a röhögés miatt. Elsőbbi esetben tudniillik -rendesen a vadászcsizmákat húzta fel a szavaló, utóbbi esetben -pedig a papucsot. Ez volt emblematicus decoratiója a költői -műtétnek.</p> -<p>Egykor eszébe jutott a poétának, hogy ő testamentomot tesz. -Behívta hűséges hallgatóját legtitkosabb kamarájába, érzékenyen -megszorítá annak kezét s odavezetve őt egy rozzant ferslaghoz, mely -színig volt töltve irott papirossal, így szóla neki büszke -önérzettel: «Herskó fiam! te becsületes, tiszta jellemű ifju vagy, -teljes életedben hűséges voltál hozzám s én nem tehettem, hogy -erényeidet jutalom nélkül hagyjam. Igen, én boldoggá foglak tenni; -de csak halálom után, mert halálom okvetlenül megkivántatik arra, -hogy boldogságod oklevele hitelesíttettessék; nézd ezen -irományokat, halálom után ezeket mind tereád hagyom. Ötvennégy -dráma, huszonhat epos, háromszázkilencz ballada és elegia, -nyolczvan satyra és egy rímlexicon, mely maga országokat ér, -vagynak itt elrejtve. Bámulsz ugy-e, hogy ennyi kincset reád bizok? -de mint fogsz még bámulni, ha én szememet behunytam, s te minden -levelét ez irományoknak ugyanannyit nyomó banknótával fogod -becserélni. Kapkodni fogják tőled minden betűmet, vigyázz, hogy -olcsón ne add. Ez a háládatlan nemzet, mely most engem üldöz, majd -kiásna még engemet síromból s bizonyára pyramist fog számomra -emelni, mikor már nem leszek. Országgyűlésen fogják elhatározni -munkáim kiadását. A hirlapok tele lesznek dicséretemmel s -arczképemet híres festők fogják dictálás után lemetszeni. -<span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> Herskó fiam, a te szerencséd akkor meg -van alapítva, ne cserélj te akkor a herczeggel sem; mert mi egy -herczeg dicsősége, azon dicsőséghez képest, mely egy halhatatlan -költő és drámairó homlokáról hűséges inasának homlokára ragyog?! S -most jer, ölelj meg, te romlatlan erényű s tiszta lelkű ifju!</p> -<p>A romlatlan erényű s tiszta lelkű ifju megölelte a vátest s még -azon éjjel megszökött tőle, annak ezüst sarkantyus csizmáját s -ezüst kupakos tajtékpipáját nyájas emlékül magával vezetvén.</p> -<p>Ez napságtól fogva telivér misantrop leve Keselyeő Péter s -elbúsultában oly világszidó epithalamicumot irt a pokol és a föld -leendő egybekeléséről, melyhez képest H* «Utolsó itélete» csak -kiskáté, s teljes elhagyatott magányosságában neki adá magát a -csillagvizsgálatnak, s hinni kezdte a kisérteteket, a fatumot s -nap- és éjhosszant eltársalgott a Musákkal és Dryasokkal s több -efféle gonoszlelkekkel.</p> -<p>Azonban a sors nem hagyja veszni választottait. Bár késik is a -jutalom, vagy büntetés, de el semmiképen sem marad. Valamiképen -hogy Keselyeő Péter siralmas sorsának megvigasztalódása is bár -késett, de el nem maradt.</p> -<p>Egy szép nyári reggelen történt, hogy a vátes feltápászkodván -özvegy vaczkából, bal lábbal talált felkelni, mi a cabbalistica -rejtett tudása szerint veszélyekkel és boszuságokkal garnirozott -napnak volt auspiciuma. – Úgy lőn. Mert midőn délben a nyájas -érzelmekre költő harangszó kiszólítá Vaucluse-e éhes magányiból s a -drága úr szokatlanul sejtelmes zöld atillában s gondokkal terhelt -kürtőstetejű fehér kalapban ballagna a többször tisztelt mecænas -kastélya felé azon keresztyéni szándékkal, hogy mai nap -világkeserveinek egész haragját éreztetni fogja a keze ügyébe -esendő pástétomon, melynek kebelbuzdító illatát phantasiája -orrlyukain keresztül már is érezni hitte s előre is két lyukat -ereszte szíján a kőzelgő birkózáshoz: nagy megütközésére a kastély -kapuját, mint egy szükséges, kötéllel <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> fogott, -szinpadi véletlenséget ily szokatlan időben orra előtt bezárva -találta.</p> -<p>A fal melletti márványkőpadon ült egymásra vetett lábakkal az -urasági tizedes, zsinóros dókáját a nyaka közé hányva s kurta -makrájából a napvilágba pipázott. Péter úr nem akarta őt -észrevenni, hisz a tizedeseket még a mythologia sem tartotta -figyelemre méltóknak s elkezde zörgetni az oroszlánfejekkel -ékesített ajtón.</p> -<p>Odabenn három tinónyi kuvasz felelgetett kopogtatásira, ide kinn -pedig az öreg tizedes monda neki «jó napot», pipáját egy perczre -kihúzva bajusza alól.</p> -<p>– Háladatlan cacodæmon! mormoga rá magában a poéta; a ki még -ennél is szebb napot kivánsz, mint a milyen most van; kop kop -kop!</p> -<p>– Nincsenek idehaza nemzetes nagy uram, felele az ősz hajdu, -pipája hamvát tenyerébe verve, elmentek mind a bicskei búcsúra.</p> -<p>Kétfelé állt a füle a vátesnek rögtön ily dísztelen beszédek -hallására, erre nem volt készen. Mit volt mit tenni? Megcsóválta -fejét, lenyelte szomorúan az éhkortyot s négy lyukat szorítva -megeresztett sziján, elfojtá a felbiztatott gyomor éhes -lelkiismeretét s megnyult orral ismét hazafelé lógatta magát.</p> -<p>A mint így menne, mendegélne, s keresné a legnyájasabban -füstölgő kéményt, s az ürügyet, melynél fogva azon kémény -gazdájánál tiszteletét tegye, ime vele szemközt a tulsó utczavégről -egy túlvilági lény közeledék felé, annyiban túlvilági t. i., hogy -mind arcza, mind termete, mind ruházata a XVII-ik század kisértő -lelkeitől látszott kölcsönözve lenni. Egy sovány asszonyság volt a -fentisztelt egyéniség, kiről méltán kérdezhetné immár a -törvénytudó: habet ne capillarem, quæ non habet capillos? – hanem -annál nagyobb kalap volt a fején, még pedig szalmából, irtózatos -csinált búzavirág-bokrétával rajta. Arcza e delnőnek a világ -valamennyi madaraihoz hasonlított kisebb-nagyobb mértékben, hanem -már egy kicsit <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> nagyon meg volt viselve. Alkalmasint -hírt tudna mondani a komáromi földindulásról. Selyemruhája hajdan -sötét tulipánszín lehetett, most azonban csak ott látszanak meg -rajta e színnek nyomai, hol a ránczok egymást eltakarták, másunnét -mind kilopta a színt a telhetetlen napvilág. Egyik karján a -tisztelt dámának colossalis, visitere járó, hímzett szatyor -függött, tele egygyel-mással, mely azonban épen nem akadályozta őt -abban, hogy a másik kezében egy akkora napernyőt viseljen, mint egy -toronyfödél, s hogy e strucztollas kalap, óriási napernyő és -körülfodros selyemviganó mellé a tisztelt hölgy igen viszontagságos -állapotban levő czipőket viselt, az természetes dolog.</p> -<p>Péter úr azt hivé magában, hogy no most akad végtére veszendő -teremtésre, kit boszúja éhszomjas voltának feláldozzon, ki haragos -humora sardonicoatticus élczeinek martalékul essék s útját állta a -túlvilági lénynek, ily versekkel kerekedvén neki:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Mi hoz téged ide, jó öreg -Sybilla?<br /></span> <span class="i0">Nem terem itt gomba, sem -sassaparilla.<br /></span> <span class="i0">Minek a kezedben az a -nagy parasol?<br /></span> <span class="i0">Inkább elsül a nap -tőled, mint te attól…»<br /></span></div> -</div> -<p>Hej de jobb lett volna a vátesnek vakon születnie, mint a mai -napra bal lábbal kelni fel! Jaj neked! jaj annak, a ki téged verset -irni búdra megtanított!</p> -<p>Megállott a dáma, megveté a lábát, csipejére nyomta szatyorhordó -kezét, míg a parasolt, mint lobogós kopját tartá feje fölé s -megrázva vuklikkal és máslikkal ékes fejét, bátran, merészen -tekinte megtámadójára, mintha mondta volna «felveszem a keztyűt» s -rögtön versbe kezdett el beszélni, abban is hexameterben, még pedig -olyanban, melyben egyik sor csupa <i>e</i>-, másik sor csupa -<i>ő</i>-ből állott, úgymint:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Hej ne perelj vélem te -szegény vén ember e télen;<br /></span> <span class="i0">Sőt őrözd -bőröd s göndör fődön ősz szö-szőröd.»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span></p> -<p>Péter úr – azt is elfelejté, hogy délelőtt van-e, vagy délután? -úgy megijedt. Soha ily poétai buzogánynyal még hátba nem ütötték, -mint most. Kettőt tántorodott hátra s kicsinyben mult, hogy neki -nem ment a fabakternek.</p> -<p>E túlvilági lény senki sem lehet más, mint a tudós lány, kivel a -szomszéd vármegyét ijesztgetik! gondolá a vátes nagy szívrebegés -közt, mert csak ezen egy teremtés volt az a kerek ég alatt, kitől -dicsősége sugarait félté, ki még ezen szóra «galamb» is tudott -cadentiát; de titokban tartá s himzett sapkát mert annak igérni, ki -azt a két magyar hazában ki tudja találni. (Maig sem találta ki -senki.)</p> -<p>Nagyon helyesen gondolkozott pedig magában a vátes, mert az -előtte álló túlvilági lény csakugyan collegája volt Apolloban és -senki más, mint Miskanczai Fulvia kisasszony, ki úgy beszélte a -diákot, hogy akármelyik pan dobre zdrawj táblabiró se jobban s ki -erősebben meg tudta examinálni a légátust, mint maga az esperes, s -ha egyszer megindult a versmondásban, addig ugyan meg sem állt, míg -meg nem éhezett. Egyébiránt jeles egyéniség vala a maga nemében, -míg volt mit pusztítania a magáéból, addig volt drágavilág a -pipereárusoknak; miután pedig saját aviticumának nagyhamar kiment a -könyökén, gondolván, hogy a költészetnek levegője a kalandos élet, -saját házát egy csendes éjjel felgyujtá s ez idő óta negyven -esztendeig járta a világot annak örve alatt, hogy ő szegény -kárvallott teremtés, kinek a háza elégett s szedte az indirect adót -atyafitól és nem-atyafitól.</p> -<p>Különben az atyafilátogatásnál nincsen pompásabb élet, az ember -semmiről sem aggódik, ma itt, holnap ott; mindenütt, hol megszáll, -szivesen fogadják; anekdotáit ebédlő felett megkaczagják, az ember -oly nélkülözhetetlen ebéd mellékménynyé válik, mint a fogpiszkáló; -a házigazda sokkal kevélyebb, mint hogy bárkivel észre vétetné, -hogy terhére van, s ha itt görbe képet mutatnak az emberre, -Istenhozzád kapubálvány! a szomszéd is atyafi, vagy ha még nem az, -idővel az lehet, őt illesse a megtiszteltetés. <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> Az -ember egyik háztól a másikhoz pletykákat hord, s kávét kap érte -mindenütt. Kitanulja, hogy ki mikor szokta a nevenapját tartani? ha -névnap nincs, van keresztelő, kézfogó, paszita, hausmudli, -lakodalom, tyukverő, uriszéktor, batyubál, szüret, hajtóvadászat, -káposztakaszálás, lekvárfőzés, s több efféle családi ünnep, mely -patriarchális nyilt karokkal ölel minden bevetődő vendéget. Az -ember élete folytonos lánczolata a különféle dőzsölésnek, s ha -veszi észre, hogy ruháit lenőtte magáról, addig dicséri egyik-másik -asszonynéném kalapját vagy viganóját, míg le nem dicsérte róla.</p> -<p>Ily vándorló csillagokkal egy életet élt Fulvia kisasszony is, -kit noha az egész vidék háta mögött szüntelen szidott, rágalmazott, -de azért mégis örömest látott mindenki. A miért Péter urat kerülte -a világ, ugyanazért Fulvia kisasszonyt keresve kereste. -Természetesen: női ajkakról sokkal szebben hangzik a dorgálás, -mintha bajusz alól jő.</p> -<p>Míg mi azonban ekként iparkodunk az érdeklett szalmakalapos -túlvilági lénynyel ismeretséget kötni, azalatt Péter úr nem tudott -hova lenni bálmélkodásában, amaz <i>ő</i>-vel gazdag hexameter -sehogy sem ment ki a fejéből. Ilyet ő sokszor akart, de soha sem -tudott csinálni; mint irígylette a leányt, s mint búsult -előtte.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Megbocsáss, szép dáma, hogy -megbántottalak,<br /></span> <span class="i0">S nézz reám kegyelmes -szemmel, oh gyöngyalak.»<br /></span></div> -</div> -<p>Ily verssel kivánta végre hibáját helyre hozni nagy szomorúan; -mire a gyöngyalak diadalérzettel ekképen felele:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Tudd meg, hogy kit itt látsz, -a híres Fulvia,<br /></span> <span class="i0">Kit győzve nem látott -semmi ember fia.<br /></span> <span class="i0">Megbocsátok neked -egy föltétel mellett:<br /></span> <span class="i0">Hogy mivel még -a hold eddig meg nem tellett,<br /></span> <span class="i0">Nekem, -mint Baucis egykor Jupiternek,<br /></span> <span class="i0">Mai -nap szállást adsz; különben megvernek<br /></span> <span class= -"i0">Az istenek téged, mint Lycaon urat,<br /></span> <span class= -"i0">Ki farkassá válván, most a holdra ugat.»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span></p> -<p>Péter úr schachmatt érzé magát e szépséges versektől s egy -enthusiasticus oh igen-en kívül, mely töredelmes megaláztatását -teljesen kifejezé, semmit sem bírt rá mondani, hanem ott állt a -földbe nőve, mint Cleopatra varrótűje a pusztában.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Jer! vörös krétával jegyzem -meg e napot<br /></span> <span class="i0">A kalendárjumban, mely -téged ott kapott.<br /></span> <span class="i0">Ünnep lesz ez nálam -életem fogytáig;<br /></span> <span class="i0">Enyim a dicsőség -mind a diófáig.»<br /></span></div> -</div> -<p>Ily complimentet monda végre a tudós leánynak s karját nyujtván -neki, büszke alázattal vezette őt pókhálós residentiájába.</p> -<p>Ide érvén, ismét oly hosszú verset monda a Pythia, vagy mint -mondok, Fulvia, melytől Péter úr totaliter pulverisálva és semmivé -téve érzé magát, nem is annyira a vers hosszasága miatt, mint -azért, mivel az egészből az sült ki, hogy a kecses dáma olyszerű -szívfájdalmakkal küzködik, minőket szegény hétköznapi ember -éhségnek szokott nevezni. S Péter úr nem főzetett otthon.</p> -<p>De Péter úr furfangos úr volt. Ismerte saját bibéjét s -gyanakodva kérdé Fulviától: oh drága hölgy, míg az ebéd elkészül, -nem szíveskednél dicső munkáid közől egyet-kettőt felolvasni, én -pedig fognám hallgatni.</p> -<p>Ennek se kellett több; – szívesen, igen szívesen, de nehogy -terhedre essen, tessen! szóla s széket rántott maga alá és szalmás -szatyorának tartalmát kiönté az asztalra. Most sült még csak ki, mi -minden volt a szatyorban. Kis könyv, nagy könyv, friseurfésü, fél -piskóta, rőf szalag, czukorszív, álmoskönyv, lutrisconto, -peniczilus, ezüst sarkantyú (?), kávéskanál, smizligomb, -főkötőszorító, csináltvirág, gyermekbáb, szélpaszuly, aranyos -csatt, harisnyastoppoló, tűtartó, fogpiszkáló, tarockkártya, magyar -kártya, franczia kártya, lószőrgyűrű, pakfongyűszű, óravánkos, fél -függő, egész karperecz stb. stb., mely után nagy zápora a -mindenféle morzsáknak hulla ki az asztalra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span></p> -<p>Péter úrnak volt oka örülni, látván, hogy a tisztelt hölgy -kéziratai legterjedelmesebbikét rántja elő, gondolván magában, hogy -ez eltart estig, s neki telepedett s hallgattaa szép szót.</p> -<p>Ha van pokoli kín a világon, az bizonyára csakugyan az lehet, -melyet egyik poétának kell érezni, midőn a másik poéta előtte -verseket olvas fel; ha szép, akkor az boszantja, hogy nem az övé; -ha nem szép, akkor az, hogy a másé.</p> -<p>Péter úr kínosan kezde feszengeni székén, köhögött, karistyolt, -torkát ráspolá, talpával kaparta a pallót, székét csikorgatá, orrát -fútta, mintha trombita lett volna, ásított czifránál czifrábbakat; -mind hasztalan! a felolvasó se látott se hallott – est deus in -nobis! tele volt a tripuson költői lelkesedéssel s majd tombolt, -majd nevetett saját előadásának, míg Péter úr szinte kinyújtózkodta -maga alól a széket.</p> -<p>«Mennyivel szebben irtam volna én mind ezt, gondolá magában, -mégis csak derék ember vagyok én. Már hiszen extemporisálás, -rögtönzés dolgában elismerem az elsőséget, de ha toll van a -kezemben, már akkor ugyan én maradok a gáton. Jól van, kiasszony, -jól van (ezt már fenhangon mondta); de már most hallgasson én reám, -nekem is szép munkáim vannak, hallgassa csak meg ezt az egyet, -nézze csak; igen szép!» De beszélhetett annak, már ha egyszer neki -megindult kereke, futott, mint a hegyről alá rohanó kő, -megállíthatlanul.</p> -<p>Péter úr mindig nagyobb indignatióba kezdett jőni, utoljára nem -állhatta tovább, előrántott az asztalfiókból egy csomó irott -papirost, belekönyökölt s elkezdett ő is fenhangon declamálni s -ekképen olvasának egymásnak kölcsönösen; egyik sem hallotta a -másikét, de annál inkább a magáét. Péter úr később gyertyát is -gyujtott s mire mindkettő lejárta a keserédes műtételt, ragyogó -arczokkal tekintének egymás szeme közé, mintha mondták volna: -ugy-e, ez már csak szép volt! Mindenik saját műve <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> -hatásának tulajdonítá a másik arczának boldog elégedettségét.</p> -<p>– Már most szentem barátom, jerünk ebédelni.</p> -<p>Ebédelni, lelkem adta? hiszen a bakter épen most kiáltja az -éjfélt…</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Három hét múlva Apolló választottai megértve a sors kölcsönös -intését, mint férj és feleség tisztelhették egymást s azóta Péter -úr nem ir többé verset, hanem feleségét naponként megdöngeti. -Fulvia asszony pedig oly kozmás lencsekását főz minden héten -háromszor, hogy a ki belé kóstol, megtanul tőle czigányul.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Eddig terjedtek a krónika szavai; én nem tettem hozzá semmit, én -el nem vettem belőle semmit; én hozzám se tegyen már most senki -semmit, belőlem se vegyen el senki semmit.</p> -<h2>VI. KÖTÉL ÁZTATVA JÓ.</h2> -<p class="center">(Komáromi mendemonda.)</p> -<p>Azt beszélik Borsos István uramról, hogy ő nagyon okos ember -mindig, a mikor nem iszik.</p> -<p>Ez ugyan vakmerő állítás, miután a borban igazság és bölcseség -van; a ki bort iszik, az idegen nyelveken beszél s mindenféle -tudományból bevesz, a bortól az ember verseket tanul irni, a bortól -a gyáva bátorságot tanul, a csizmadia politizálni, a politikus -csizmát varrni; sőt vannak egyátalában olyan természetek, a kik -csak akkor értenek igazán a maguk hivatásához, a mikor illő mértéke -által e háladatos nedvnek elmetehetségeiket felfrissíték. Meglehet -azonban, hogy Borsos István uramnál ez a megfordított <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> viszony -a természet különös játéka volt; ő csak addig volt bölcs ember, a -míg meg nem nézte: mi van a pohárban? mihelyt azon átesett, nem -lehetett vele birni; házsártos, kötelőzködő lett, pörölt, -verekedett; pedig különben olyan jámbor ember volt, mint a bárány. -Az ismerősei már azt az elménczséget csinálták felőle: hogy -«délelőtt Borsos, délután Paprikás.»</p> -<p>De ki volt hát Borsos István uram? hogy ilyen nagyon meg kell -róla tudni, milyen volt? hogyan volt?</p> -<p>No ugyan látszik rajtad, tisztelt olvasó, hogy nem vagy -Komáromba való, különben nem kérdeznéd, hogy kicsoda Borsos István -uram?</p> -<p>Hát nem ismernéd azt a derék szálas hajdúkáplárt, ki a városháza -előtt szokott strázsálni minden kedden meg csütörtökön, zöld -dolmányban, kék nadrágban, sárga zsinórral kihányva? a legmagasabb -legény valamennyi városhajdú között. A bajusza is úgy áll kétfelé, -mint a ludlelke, a kit nyárson keresztül szoktak ütni. Ő szokta a -tekintetes főbiró urat a sessióból haza kisérni mindig, s a -vendégeket ő hivogatja össze, mikor a Füzitőn nagy halebédeket -adnak a magistratus urai. Ő ül a bakon, mikor a város kocsija -utazik valahova azzal a négy szép lóval oculátára, vagy -deputatióba. Ejnye, hát azt sem láttad, midőn a piaczon a kofák -kosaraiból kiforgatja az éretlen baraczkot? félnek ám tőle nagyon! -no, vagy mikor úrnapja van s körülhordozzák a templomi zászlókat, -hát akkor nem emlékezel arra a hatalmas nagy férfira, a ki lobogó -mentében, csattogó tarsolyos karddal, forgó kokárdával szokott -menni a főtisztelendő úr előtt s viszi az egyik ezüstnyelű lámpást? -No, ez az a Borsos István, a kiről beszélek. Ha pedig mind ezekre -nem emlékeznél, az annak a tanúsága, hogy soha sem laktál -Komáromban, a mi persze nem a te hibád.</p> -<p>Borsos István uram a legjobb ember volt a világon, a milyet csak -ismerni lehet. No hogy estenkint mindig kótyagos fővel szokott haza -menni, az igaz; meg, hogy feleségét <span class="pagenum"><a name= -"Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> rendesen megveregette, az -is igaz; hanem egyéb hibáját azután keresve sem lehetett -találni.</p> -<p>Egyszer, – épen a kukoriczatöréskor történt, – úgy emlékezem rá, -mintha tegnap esett volna, abban az esztendőben, a mikor a -kalvinista toronyba felhúzták az új harangokat, tekintetes Komárom -vármegye nagy ünnepélyhez készült, a főispán urat igtatták be, a -mit magyarul úgy hínak, hogy instellatio.</p> -<p>Jajh, milyen pompa volt az, milyen fényesség az egész városban; -az egész nemesség lóháton jött be a ráczutczán végig, nagy -zászlókat vittek elől, tele pántlikákkal, koszorúkkal, a tekintetes -főbiró urak vezették a járásokat az esküdt urakkal, ki piros, ki -világos kék mentében, sujtásos dolmányban; volt ott egy úr, a kinek -csupa aranyóra volt mindenik gombja helyében, a másiknak még a -kengyelvasa is csupa merő ezüst, maga pedig a főispán úr egy pompás -aranyos hintóban jött, mellette tizenkét úri lovas, olyan szépek, -hogy nem lehet azt leirni. Az utczákon két felől pedig, egész a -vármegyeház kapujáig, ott álltak a czéhek felállítva sorban a maguk -zászlóikkal, hat ember kellett a takácsczéh zászlóját emelni, -nyolcz a molnárokét, a csizmadiákét sem birta el kevesebb öt -mesternél, az egyik zászló piros selyemből volt, a másik kékes -szürkéből s száz meg száz szalag lobogott mindegyiken, mert -valahány leány férjhez ment a városban, valami mesteremberhez, -szokás volt, hogy a czéh zászlójára egy szalagot ajándékozzon. -Képzelhetni azt a sok szalagot! Hát még azután az iskolás gyerekek, -a mint hosszában fel voltak állítva az iskolák előtt, hát még a -czigányok, piros öltözetben, meg a polgárok zenekarai pofoncsapott -kalapokban! Soha sem láttak Komáromban ilyen dolgot többet!</p> -<p>Hanem mind ez a sok szép csak azután való nap történt, hogy -Borsos István uram este a nagy szaladgálásból hazavetődött a maga -családi tűzhelyéhez, a hol várta őt a kész vacsora, melynél a vidám -és jámbor menyecske, <span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> ki mindenben férje kedvét szokta -keresni, addig meg sem jelent, a míg István maga jól nem lakott s -csak azután szokott maga is leülni az asztalhoz, s a maradékhoz -látni.</p> -<p>– Hát te asszony, mondd csak, hol jártál egész nap? kérdé István -tekintélyes mogorvasággal tehénkedve az asztalra.</p> -<p>– Hát megnéztem a sok luminatiót (értsd illuminatiót) az egész -városban, a mit holnapra csinálnak. Jaj, hallja kend, mennyi -szépség lesz ott! A Vág-Duna hidjánál van csinálva egy nagy-nagy -kapu zöld ágakból és zászlókból; azután meg papirosból.</p> -<p>– Hallgass! Jobban tudom én, hogy miből van. Hiszen én -csináltam.</p> -<p>Az asszony engedett és folytatá.</p> -<p>– Azután a városház falán ki vannak rakva nagy betűk -lámpásokkal…</p> -<p>– Nekem mondod? Hiszen én magam csináltam azt mind. Mit értesz -te ahoz? Diákul van.</p> -<p>– Azután a szent János kápolnája előtt…</p> -<p>– Láttam azt is no, minek beszélsz róla?</p> -<p>– De azt nem látta kend, hogy a zsidók milyen diadalkaput -csinálnak a vármegye-utcza végén?</p> -<p>– Zsidók? szólt fitymálva Borsos István uram. Ugyan már mit -csinálnak a zsidók, no?</p> -<p>– Hajh! az lesz még csak a szép! kapott rajta Örzsik asszony, -hogy mégis végtére valami új dolgot mondhat az urának. Selyemből -lesz a teteje, bársonyból az alja, csupa ezüst arany minden -czafrang rajta, minden lámpás kék, meg piros kristályba téve.</p> -<p>– Micsoda! kiálta fel István uram, kit ez a magasztalás kezdett -ingerelni; hát ki engedte meg a zsidóknak, hogy olyat -csináljanak?</p> -<p>– Hisz a vármegye fundusán vannak, curialis funduson, feleselt a -menyecske, ott a város nem parancsol.</p> -<p>Ez a derogálása a városi auctoritásnak teljesen felboszantá -Borsos uramat, most már Paprikás volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Azt nekem ne mondd, hogy a zsidók selyem diadalívet csinálnak, -azt csak a bolondnak mondd, én pedig bolond nem vagyok.</p> -<p>– Már bizony pedig én magam szemeimmel láttam; egy vég selyem, -egy vég bársony lóg a földig.</p> -<p>– Jeges teringette! Hát én bolond vagyok, hogy én nekem mered -azt mondani? Hát bolond vagyok én? Mondta azt nekem valaki tizenhat -esztendő alatt, hogy a tekintetes nemes várost szolgálom, hogy én -bolond vagyok? A zsidók nem csinálhatnak selyem diadalívet, mert -nincs az egész országban annyi selyem, a mennyi oda elég volna, -azután meg a zsidóknak semmi közük az instellátióhoz, mert csak a -keresztyének kapnak főispánt; meg aztán mikor a tekintetes nemes -városnak elég papirosból és zöldágból csinálni diadalívet, hát -akkor hol vennék a zsidók a selymet, de még meg sem engednők nekik. -Tudod-e?</p> -<p>– Már pedig én a tulajdon szemeimmel láttam, még a selymet is -megtapogattam.</p> -<p>– Hát akkor én bolond vagyok? ordítá az asztal közepére ütve -Borsos uram. Micsoda istentelen asszony az, a ki az urát erőnek -erejével bolondnak csinálja? No megállj te pokolra termett, majd -megtanítalak én tégedet, hogy hiresztelje ki egy rossz asszony az -urát bolondnak. Hol egy kötél?</p> -<p>A jámbor asszony most bánta csak meg, hogy az illuminatióról -beszélt; szerencsére a ruhaszárító kötél ott kinn az udvaron egyik -szederfától a másikhoz volt kötve; s míg azt onnan Borsos uram nagy -kínnal leoldogatta, addig az asszonynak ideje maradt ajtót, ablakot -bezárni és eltorlaszolni, ilyenformán kinn rekesztvén a fenyegetőző -férjet.</p> -<p>Borsos István uram meglevén a kötéllel s nem tudván bemenni az -ajtón, képzelhetni, micsoda pogány dörömbözést mívelt azon; -összefutott a lármára az egész utcza népe.</p> -<p>A nénémasszonyék, a bátyámuramék csitították, engesztelték a -haragba jött férfiút, a mitől az még szilajabb lett: <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> -esküdött menyre földre, hogy szétszedi házát, úgy veszi ki belőle a -feleségét; mégis megveri szörnyen; abból neki nem is parancsol -senki, mert a ház is az övé, meg a feleség is; hát ő neki senki se -beszéljen.</p> -<p>A mint így összeröffent nénémasszonyék húzzák, vonják, -csillapítják, odavetődik a lármára Galgó szomszéd.</p> -<p>Galgó szomszéd belső ember volt: harangozó volt. Nem csuda, ha -több esze volt, mint másnak.</p> -<p>– Hát mi baj, szomszéd uram? mi baj? kérdi részvevő tekintettel -Borsos István uramtól, mit vesződik kegyelmed ezzel a sok -asszonynéppel?</p> -<p>– Mi bajom van? Hát hogyne volna bajom? Az a bajom van, hogy a -feleségem engemet bolondnak tart. Mikor azt meri a szemembe -mondani, hogy a zsidóknak selyemből lesz a diadalívük, meg -bársonyból. Hát bolond vagyok én, mi? vagy ökör, vagy ló?</p> -<p>– Ki meri azt mondani kegyelmedről: Borsos uram ló? Borsos uram -ökör? Én verem meg azt, nem kegyelmed.</p> -<p>– Hát a feleségem, az istentelen asszony. De törjem csak be az -ajtót, majd megmutatom én, hogy ki a bolond?</p> -<p>– Azt ugyan jól teszi kegyelmed, biztatá Galgó szomszéd István -gazdát; meg kell verni az asszonyt, ha valamit vét: pénz olvasva, -asszony verve jó. Én is segítek kegyelmednek. Hát mivel akarja -kegyelmed megverni? Ezzel a hitvány kötéllel? Ér is az valamit így, -hisz ez száraz. Ezzel nem fáj az ütés, csak csattog. Hét bőre van -az asszonyszemélynek, fel sem veszi a száraz kötelet. No nézze csak -kegyelmed.</p> -<p>Azzal Galgó szomszéd megfogja a kötél másik végét, -próbabizonyság kedvéért a maga hátára ütött vele egyet, kicsit, -Borsos szomszédéra is kettőt – nagyot.</p> -<p>– No ugy-e hogy nem fáj?</p> -<p>– Nem ám. Bizonyítá István, pedig bizony fájt az.</p> -<p>– Nem így kell bánni az asszonynéppel. Mert azt megszokja és -aztán fel sem veszi. Tanulja meg azt kegyelmed tőlem: mikor én meg -akarom verni a feleségemet, elébb <span class="pagenum"><a name= -"Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> beáztatom a kötelet jól -sós vízben; ott ázik estétől reggelig, egy egész éjszakán át; akkor -lehet azután vele verekedni, tudom, hogy a kit egyszer megverek -vele, soha sem kivánja többet.</p> -<p>Borsos István uramnak nagy világosság támadt a fejében.</p> -<p>– Helyesen beszél a szomszéd. Egész igazsága van. Azért nem -veszi semmibe az én feleségem a verést. Se nem sír, mikor ütöm, sem -a szomszédoknak nem panaszkodik, még csak haza sem szökik az -anyjához soha. Mert nem fáj neki. No megállj, kitanultam már a -módját. Majd máskép lesz az ezután. Hol a sajtár?</p> -<p>Galgó szomszéd előkereste neki a sajtárt, tele is merítette -vízzel, abba azután beleáztatták a kötelet.</p> -<p>– Már most csak sót még bele egy marokkal, hogy jó szivós -legyen. Így ni. Holnap reggelig hadd ázzék itt ez a kötél, addig -feküdjék fel szomszéd a padlásra, ne féljen: majd felköltöm én -jókor, s úgy elverjük közakarattal azt a gonosz asszonyt, hogy -példát vehet róla valamennyi.</p> -<p>– Ez a becsületes ember ni! szólt István gazda, Galgó szomszédot -megölelgetve. Nem hiába belső ember, látszik, hogy igaz ember. No -ha valaha baja lesz a városházánál, ha valaha be találják csukni, -csak én nekem szóljon; – soha sem felejtem el, hogy igazságomban -pártomat fogta. Azt a kötelet el ne lopja valaki. Azután reggel -korán, tudja kegyelmed, mikor a kakas másodszor kukorít!</p> -<p>– Itt leszek, itt leszek! bizonyozott Galgó szomszéd, -betuszkolva Borsos uramat a fáskamrába s lefektetve őt szépen a -hárs-ágyra, a hol el is szunnyadt szépen.</p> -<p>Győztek a kakasok kukorítani, a míg Borsos uram ott a sötét -kamarában felébredt. Galgó szomszéd be is harangozott, vissza is -jött, mire fel birta költeni nagy czibálásokkal.</p> -<p>– No szomszéd, ugyan jól megázott az éjjel a kötél.</p> -<p>– Micsoda kötél? kérdezi Borsos uram, a ki hirtelenében -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> azt képzelte, hogy beesett a toronyba -az eső s a harangkötél ázott meg.</p> -<p>– Hát a kivel a kegyelmed feleségét meg akarjuk verni.</p> -<p>– Az én feleségemet! kiálta Borsos uram felpattanva. Azt -szeretném csak látni, hogy ki akarja az én feleségemet -megverni?</p> -<p>Galgó szomszéd elnevette magát, Borsos uram pedig -haragudott.</p> -<p>– Ilyen tréfákkal ne jőjjön nekem Galgó uram korán reggel, mert -a milyen igaz, hogy Galgó uram belső ember, olyan igaz, hogy ha -megkapom a pruszlikgallérját, mindjárt külső ember lesz erről az -udvarról, csak nekem arról beszéljen, hogy a feleségemet megverjük. -Mikor olyan asszony nincs több a városban. Aztán soha egy ujjal sem -nyúltam hozzá, a mióta összekerültünk…</p> -<p>Erre a beszédre az asszony is kijött, hozta a jó szívvidámító -pálinkát jó puha czipóval, letette a malomkőasztalra a szederfa -alá. A két szomszéd ivott egyet barátságpohárnak, másikat egymás -egészségére, harmadszor pedig azokért az áldott jó asszonyokért, a -kik az uraikat úgy megbecsülik, mint Borsosné asszonyom.</p> -<p>– Aztán ma meg kell nézni a parádét, monda Borsos uram Galgó -szomszédnak, ez meglévén, – mert a mi ma lesz, azt nem látja ám -Galgó uram ebben a pulykanyomos világban többet. Még a zsidóknak is -olyan magas diadalívök lesz, hogy a kegyelmetek tornya elsétálhatna -alatta. Ugy-e asszony, te magad láttad? S végtül végig be lesz -vonva virágos selyem- és metszett bársonynyal; ugy-e asszony? -minden irás igazi aranyból ezüstből! Elhigyje Galgó uram, mert a -feleségem látta. Estére aztán együtt vacsorálunk s együtt nézzük -meg az illuminatiót.</p> -<p>A mint hogy úgy is történt nagy örömben és vigasságban.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Tanulság pedig ebből az, hogy a kinek kedve támad a -verekedéshez, soha se verekedjék azzal, a mi a kezébe <span class= -"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> akad – -szárazon, hanem előbb áztassa be azt jól sós vízbe; engedje ázni -egy egész éjszakán át; akkorra azután a verekedő eszköz -megkeményül, hanem a harag meglágyul.</p> -<h2>VII. EMBEREK ÉS KÉTLÁBÚ ÁLLATOK.</h2> -<p class="center">Orbis pictus.</p> -<p>Mióta a nagy Plato kimondá, hogy az ember nem egyéb, mint -kétlábú tollatlan állat, világos dolog, hogy tollas és tollatlan -kétlábú állatok között nagy a különbség.</p> -<p>Amazok közé tartoznak a strucczok, gólyák és pelikánok, melyek -szárnyaikban hordják a tollat; hasonlóképen nemes cortes -atyánkfiai, kik ugyanezt kékre, zöldre festve kalapjuk mellett -viselik; nem különben az irók minden nemei és fajai, melyek a -tollat füleik mellé dugva mutogatják; a tudósok, kiknek -tulajdonképen csak a kaputjok tollas, s az úgynevezett jó férjek, -kik téli estéken kedélyes rokkahang mellett a tollfosztás nemes -gyönyöreit segítik élvezni; míg az ellenlábasok osztályában minden -rendű és rangú tánczmesterek és kötélverők, hajóslegények, -pálinkafőzők, népszónokok, szuroköntők és általában mind azon nemes -természetek, melyeknek nem jut alkalom magukat betollazhatni, -foglalnak kisebb, nagyobb helyet.</p> -<p>Jelen sorok irójának van szerencséje ezen osztályok egyikébe sem -tartozhatni, miután egy csetepaténál a spanyol örökösödési -háborúkban egyik lábát elhordta a szakálas golyóbis; az egylábú -állatokról pedig sem Plato, sem a Duzsárd nagynevű irója egy szóval -sem emlékszik.</p> -<p>Ilyeténképen ki levén felejtve az emberiség catalogusából, lógva -a semmiben, mint Mahomed koporsója, mit tehessen szegény sánta -lélek egyebet, mint hogy azokra, kiket lábaiknál fogva embereknek -hínak, irigykedjék s őket rágalmakkal kisebbítse. <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Őszinte vagyok, de ez már nekem nyavalyám, mint Hugo Károlynak a -dicsekedés és egyikünk sem tehet róla.</p> -<p>Én ugyan csupán a magam számára szoktam az embereket rágalmazni, -privát szenvedélyből, melyet nem birok magamról levetkőzni s -annyira még nem qualificáltam az orrfintorgatást, hogy azt -emberijesztésre használjam, s ha csak e fiatal szerkesztő mágneses -álmomban meg nem igérteti velem, hogy olvasói előtt nyilvánosan -kötélen fogok tánczolni – egy lábon: eszem ágában sem lett volna, -hogy valaha a Népvilág tisztelt olvasóit ijesztgessem. Azonban -szavamon fogtak, e fiatal úr addig fenyegetett, míg igéretem be nem -váltottam, már most ő lássa, ha olvasói kétségbe fognak esni.</p> -<p>Ezennel tehát kezdődik az emberszólás:</p> -<h3>ELSŐ RÁGALOM.</h3> -<p class="center"><i>Egy férj, ki mindig párbajt ví.</i></p> -<p>Soha olyan vérszopó hyénát, mint az én Bankó Lajos öcsém, mióta -megházasodott. (A néven ne tessék megütközni, szép név volt az, míg -börzeárfolyam meg nem rongálta s a zsidók hittek benne.)</p> -<p>Én nem tudok rá ismerni, úgy elváltozott. Nőtelen korában a -galamb is griffmadár volt hozzá képest, ki a légynek sem ártott s -képes volt a legboszantóbb vexát elszivelni (mire bizonyság az, -hogy két egész hónapig lakott a F–ts-házban). A nagy világban ő -volt a társaság bűnbakja, a kinek a contójára pulykapirossá nevette -magát ebéd-vacsorakor a bort ivott sereg, – az volt istenesebb, ki -legtöbb élczet mondhatott rá, s hogy ilyenkor leggyöngédebb -érzelmei (pedig azok voltak nagy rakással) sem maradtak kimélve, -valószinű dolog. De mind ezeket ő épen fel sem vevé, sőt ily -alkalommal oly jó kedvvel tudott saját rovására a többivel együtt -röhögni, mikép az ember azt hihette volna, hogy őt mind az -rendkívül mulattatja, a mitől más lélek embert ennék és tüzet -okádnék. <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span></p> -<p>Voltak, kik néha gonosz akaratból rá akarták beszélni, hogy ne -hagyja magát! de Bankó öcsém ilyenkor annyi dictiót tudott -könyvnélkül a párbajok czélszerűtlensége felől s annyira csordultig -volt keresztyén felebaráti bocsánatkészséggel, hogy könnyebb lett -volna valakit egy itcze vízzel lerészegíteni, mint őt megbántója -ellen feltüzelni.</p> -<p>Ő volt az, ki soha szinházban nem pisszegett, kinek soha más -véleménye nem volt, mint a szomszédjának; ki minden szerkesztő -előtt le szokta venni a kalapját; – egy szóval: rettentő félénk és -jámbor ember volt.</p> -<p>Azonban minden rútul megváltozott, mióta a fiu feleséges -ember.</p> -<p>Garázda, házsártos, ákáczius lett egyszerre (persze oda haza), -finnyás, mint egy parvenu; kötekedő, mint egy előfizetőtlen lap -referense; impertinens, mint egy mazur-előtánczos; és dörmögő, a -milyen csak egy férj lehet – otthon.</p> -<p>Legalább ilyféléket beszéltek róla a szállongó hírek.</p> -<p>Annyi azonban historiai igazság, hogy tekintetes Bankóné -asszonyság szakácsnéja egyszer és másszor különös dolgokat hallott -a kulcslyukon keresztül, melyeket, minthogy titokban akartak -maradni, nagyon sokan tudnak.</p> -<p>Bankóné asszonyság egyike volt hajdankori choleraelőtti -ismeretségeimnek, kin legelőször tanultam a szépet tenni, mikor -külhoni utazásomból visszatérve, a præfectust lerázhattam -nyakamról.</p> -<p>Díván Euphemiának hítták az áldott lelket, míg meg nem -tekintetes asszonyosult; hajdanában nagyságos uramatyám uriházánál -nevelkedett – nem tudni, minő qualitásban –, később jól megnövén, a -méltóságos mama kisasszonyainak társalkodónéjává neveztetett ki, -mely hivatalban kisasszonyhugaim szeretetreméltó capriceait tűrve, -élt hosszú esztendőket, melyeknek folytában egy quiétált major, ki -gazdag volt és a mellett éktelenül ragyás, miután legkisebbik -kisasszony hugomtól, kit előttem két esztendővel keresztelt maga az -esperes Georginának, solemniter <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> kosarat kapott, úgy -megharagudott, hogy boszujában Euphemiát megkérte és elvette. -Persze, hogy nem élt esztendeig.</p> -<p>Rövid idő mulva Bankó öcsém megismerkedett Euphemia financialis -állapotával s nyomára jött, hogy tizezer forintja van készpénzben, -készülőben levő pénzben talán több is, s mind ennek az lett a vége, -hogy Bankó öcsém megházasodott. Ez volt rá nézve a tropicus capri -corni.</p> -<p>Egy napon (sőt még tán reggel volt; ez az ostoba -paraszttermészetű nap sehogy sem tudja magát alkalmazni a bon ton -szabályaihoz; felkel, mikor a nobel világ még javában aluszik; délt -mutat, mikor a haute crême még a reggelihez készül, s feküdni megy, -mikor a fashionabel ember ebédhez ül) tehát egy reggel, midőn -kandallóm vidám melegénél fauteuillemben ülve, csokoládémat -szörpölgetém (a kandalló füstölt, a csokoládé pedig keserű volt), -egyetlen megmaradt lábamat az asztalnak vetve, helyzetem comfortját -azzal rongáltam, hogy a divatlapból humoristicus dolgokat -olvastattam fel magamnak (biztosíthatom szerkesztő urat, hogy e -felolvasásban sokszor keresek mulatságot, mert tudvalevő dolog, -hogy morva komornyikom egy drága kukkot sem tud magyarul, s ezt -hallani aztán, ha fennhangon el kezdi olvasni a gyilkoségető -novellát, melyből egy szót sem ért, s mellé látni a savanyú morva -pantomimicát, melylyel azt a legfonákabbul illustrálni törekszik: e -declamatorius czigánykerékhányásnál magának a halálos spleennek is -füléig repedne a szája nevettében), tehát öltem az időt, midőn -minden bejelentés nélkül, mire hajdani ismeretség bizalma jogosítá, -rámront Bankóné asszonyság iszonyú derangirt állapotban, a shawlja -visszájárul felkötve és plane keztyű nélkül. (Meglehetősen -megbarnultak a kezei, mióta férjnél volt.)</p> -<p>– Ah, édes Ó úr! végem van, oda vagyok!</p> -<p>(Közbenvetőleg mondva, ne méltóztassék azon hiszemben lenni, -mintha ez az Ó, mely iratom végén ragyog, valami szeszélyes álnév -hieroglyphja lenne; ez valóságos <span class="pagenum"><a name= -"Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> tisztességes -vezetéknevem, melyhez oly úton-módon jutottam, hogy idvezült -nagyapámat, ki becsületes serfőző volt, mielőtt magyar nemessé -aranyoztatta magát, Altnak hitták, s innét fordíttatta nevét -magyarra, Ó-nak, mely annyit tesz, mint régi. Kétségtelenül -legrövidebb név a világon, melynek mását John Bull hazája sem -állítja elő.)</p> -<p>Tehát az asszony, úgy láttam, hogy szeretné, ha el tudna ájulni. -Inték a morvának, hogy tegyen neki széket.</p> -<p>– Ah, édes Ó úr! nézze csak, olvassa e levelet, sipánkodék a jó -hölgy nagy prosopopæával s egy meggyűrt levelet tett le elém az -asztalra, zsebkendőjével hol a szemeit, hol az orrát törülve. (Ah, -milyen prózai dolog az a sírás, milyen vörös lesz az embernek az -orra tőle!)</p> -<p>Alig várta, hogy végig olvassam a levelet. – Hát látott ön ily -iszonyú tigrist? kérdezé kezeit kulcsolva.</p> -<p>– Megvallom, hogy nem láttam. – Bankó öcsém azt irta a -feleségének, hogy ma reggeli nyolcz órakor a budai hegyek között -élethalálra víni fog N. N. urammal (itt egy vad pávián nevét irta -oda, melyet sem annakelőtte, sem annakutána nem hallottam).</p> -<p>– Mit csináljak, én uram Istenem? jajveszékelt a hölgy, mikor -látta, hogy meglepetésemben a kezemben levő csipővasat nem nyeltem -el.</p> -<p>– Menjen haza madame és olvassa Lamartinet.</p> -<p>– Könnyű önnek tréfálni, de Lajit megölik, megcsúfítják, -agyonszúrják s mi lesz én belőlem?</p> -<p>– Ugyan Euphemia, ne akarjon hát elbolondítani, tisztelje ősz -fürteimet; hitessen el ilyesmit fiatal szerkesztősegédekkel, vagy -orvosnövendékekkel, de ne én velem. Ön férje csupán érdekessé -akarja magát tenni, hisz a tranchirkésen kívül egyéb fegyver sem -volt a kezében soha.</p> -<p>– Dejszen. Laji igen hevesvérű ember, neki igen sok párbaja volt -már, tudom: maga kivallotta, sebeket is kapott.</p> -<p>– Ha csak a borbély meg nem metszette borotválás közben. -<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>– Istenem! hisz én önhöz vigasztalásért jöttem, nem hogy -kicsufoljon.</p> -<p>– No, Euphemia, hisz azért ne haragudjék; tudhatja, hogy én -nőktől soha sem tagadtam meg a vigasztalást, hogy ezuttal épen a -gúnyt találom kegyed keservei leghatályosabb ellenszerének (volt -idő, mikor mást találtam, hanem azt hagyjuk abba, az nagyon régen -volt). Legyen megnyugodva a felől, hogy ha Laji valakivel csakugyan -verekedik, úgy azon valaki nem lehet félelmesebb vadállat egy -himszunyognál s választott fegyvere hihetőleg légycsapó lesz, vagy -vizipuska.</p> -<p>De hiába! az asszonynyal nem lehetett elhitetni Laji jámborságát -s mindaddig meg nem szabadultam tőle, míg kezem irását nem adtam, -hogy a mekkora sebet fog kapni Laji a hátára, vagy akárhova -máshova, én akkorát hagyok az orromon hasítani. Ez megnyugtatta -végre és elment. Szegény asszony! úgy szerette azt a himpellért. A -nők soha sem szünnek meg szeretni. – Nem reményleném, hogy valaki e -«sohasem» szóban czélzást vélne észrevenni Euphemia 49 éveire, hisz -én magam is épen annyi idős vagyok, legfiatalabb kisasszony hugom -pedig, kit maga az esperes keresztelt Georginának, pláne két évvel -több.</p> -<p>Mint jó előre megjövendölém: Bankó öcsém késő este vetődött -haza; egy csontja sem hiányzott, hanem tetőtül talpig részeg volt. -Euphemia a fölötti örömében, hogy Lajikája nem fej nélkül jött -haza, nem sokat törődött annak rendkívüli bóbitájával s -félrebeszéléseinek okát hajlandó volt a lelkiismeret mardosásaiban -keresni, erős hiszemében azon szerelmetes hazugságnak, hogy Laji ma -reggel fentisztelt ellenfelét úgy lekaszabolta, hogy abból többet – -ha csak az angyalok nem – embert ugyan senki sem csinál. Egy hétig -azután azon imádkozott a szegény asszony, hogy bárcsak azon -boldogtalan ellenfél, kit Laji úgy feltranchirozott, meg ne haljon -férje lelkére; a mi csakugyan nem is történt meg; gondja levén a -sorsnak arra az egyre, hogy a ki nem született, meg se halhasson. -<span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span></p> -<p>Ilyen ludat csinált Bankó öcsém az ő áldott feleségéből, -valahányszor excedálni akart. Minden héten volt valami párbaja. -Euphemia reggelenként egyremásra ilyen tartalmu czédulákat talált -asztalán: «ha holnap reggelig vissza nem térek, sirass meg; mert -többé nem látod – Lajidat»; – ismét másik: «midőn e sorokat -olvasod, már én akkor talán a halál hideg küszöbén állok, s ott is -reád emlékezem»; – majd megint: «imádkozzál érettem, könyörögj az -égnek, hogy fegyverem szerencsés legyen». «Iszonyú bűnt megtorolni -megyek: ha meghalok, tudd meg: hogy az te érted történik és a szent -becsületért.» – A szegény asszony ilyenkor majd a várost vette fel -siralmaival, Bankó öcsém pedig késő estig tivornyázott korhely -pajtások és szegődi tánczosnők társaságában; tudva, hogy ha -épkézláb hazatér, honn nemcsak hogy szidást nem kap, sőt ölelő tárt -karok fogadják. Egyszer azonban ily alkalommal egy falhoz vágott -boros palaczk forgácsai oly szerencsétlenül találtak Bankó öcsém -képének röpülni, hogy rögtön egész arczát, nyakkendőjét és -mellényét elborítá a vér, s másnap arcza úgy nézett ki, mintha -chaldeai betűket irtak volna rá. Ez idő óta Euphemia tökéletesen -hitt a duellumban; csak azt nem birta megmagyarázni: vajjon -gereblyével, vagy tojáshab-verővel duellálnak-e ott, hol az ember -ily czifra sebeket kap?</p> -<p>Ez így tartott hat hónapig.</p> -<p>Végtére is én voltam az első, ki meguntam a dolgot, nem is -annyira a kénytelen vigasztalás miatt, mint azon boszúságból, hogy -ez az ember félév óta mindig egy élczen nyargalózik. Nem, – Bankó -öcsém! találj ki már mást, ez elég sokáig tartott. Egyszer tehát, -midőn Euphemia ismét szívszakadva iramodott hozzám a rendes baj -panaszával s épen azt akarta tőlem megtudni, hogy mi vérengzőbb -állat az oroszlánnál, hogy Lajit ahoz hasonlíthassa? megkérdém -tőle, hogy nem volna-e kedve velem együtt a viadal helyén -megjelenni s ez által a veszedelemnek elejét venni? <span class= -"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span></p> -<p>A madame kapott az ajánlaton. Rögtön bérkocsit hozattam, fogtam -a mankómat, felültünk és legelőször is hajtattunk az -akáczfa-utczába; itt lakott Ludmilla kisasszony, tánczosnő a német -szinháztól, ki Don Sebastianban szokta a fátyoltánczot másod -magával járni, hogy akármely smirnai bajader se különben. Bankó -öcsém ennek szokott incognito koszorúkat hajigálni a karzatról, s -gyakran lehete a deli bajader táncza végeztével egyetlen egy szál -tapsot hallani a gallerián. Az Bankó öcsém volt. Ludmilla -kisasszony pedig oly bókot vágott vissza érte az egész közönségnek, -mintha minden mécs egy-egy claqueur-chef lett volna, mely az ő pas -de merveillejeit halhatatlanítni született.</p> -<p>A tisztelt mamsell nem volt otthon; szobaleánya, ki az ajtót -kinyitá, mindaddig nem tudta, hogy hova ment, míg egy tízpengőst -tenyerecskéjébe nem szoríték; attól nagynehezen eszébe jutott, hogy -a halhatatlan művésznő most alkalmasint a Városligetben lesz.</p> -<p>Mentünk tehát a Városligetbe. A sétány alatt egy üres bérkocsi -állt, itt mi is kiszálltunk s én Euphemiával lesántikáltam egész a -tópartig, hol magányosan elhagyatva, egy fűzfa alatti padon valami -fehér alak ült.</p> -<p>Messziről ráismerék a szinpadok és choreák királynéjára s -egyenesen neki tarték.</p> -<p>A Tündér Ilona úgy látszott, mintha nem akart volna bennünket -bevárni, hanem rá kiálték:</p> -<p>– Ah, bon jour, mademoiselle! De ne szaladjon hát, az Isten -áldja meg, hisz látja, hogy kettőnknek van három lába.</p> -<p>Megállt. – Ah, kegyed az Herr von Ó? sipegé nyájas -coulissa-mosolylyal; hol jár itt ily korán?</p> -<p>– Hála Istennek, hogy még korán járok; egy fiatal barátom e -helyen párbajt akar víni, azt kell megakadályoznom.</p> -<p>– Párbajt? viszhangzá Ludmilla kisasszony, s el nem tudta -találni, hogy milyen képet csináljon e szavaimra; párbajt! és -kicsoda? <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span></p> -<p>– Ennek a fiatal hölgynek a férje, a ki itt a karomba -csibenkedik: az a bohókás Bankó Lajos, hogy a tatár vigye el.</p> -<p>Az én tánczosném kicsinyben mult, hogy nem skizzirozta magát e -szóra; de megfogtam a kezét.</p> -<p>– Lássa kegyed, mondám, ez a vérszopó vadállat oly kényes a -point d’honneur dolgában, hogy mihelyt valaki görbén néz rá, -mindjárt provocálja. Csupa tréfadolgokért több embervért kiontott -már, mint Báthori Erzsébet.</p> -<p>Euphemia bizonyítá, hogy úgy van. Ludmilla pedig olyat csípett -kezemen, hogy elsikoltám magam.</p> -<p>– Emberdobogást hallok, ha nem csalódom. Oh maradjon itt, kérem, -szép kisasszony, kegyed is segítsen nekünk ezt a jaguárt lebeszélni -véres szándokáról, szép hölgyek szavai mindig hatályosabbak szoktak -lenni ilyen alkalommal, mint férfiak hideg észlelései.</p> -<p>A kisasszony kénytelen volt engedni a szép szónak, hacsak egyik -kezét a tenyeremben nem akarta hagyni, a mivel megjártam volna.</p> -<p>Mind hárman leültünk egy közel bosquet alá. Euphemia engem -fogott, én pedig Ludmillát fogtam.</p> -<p>Kis idő mulva iszonyú füttyhangot hallánk közeledni, gyilkos -czifra csikós nótát, úgy kikanyargatva, hogy akármelyik czeglédi -kisbéres se szebben. A fütty később a torokra kezde szállni s -hangzék a legbájosabb borjutenorban «Oh égi üdv te vagy -csupán»…</p> -<p>– Ez már hideg vér, mondám, halálos párbaj előtt így megütni a -magas E-t. Az én hölgyeim pedig reszkettek, egyik jobban, mint a a -másik. Mindenik tudta: miért?</p> -<p>Végre előtünt az én párbajt vívó pacsirtám s mintha bizonyos -volna dolgáról, egyenesen a bosquetnek tartott, melynek ágain -keresztül fehér ruhákat látott átcsillámlani, saját feketeségemet -észre nem véve.</p> -<p>Itt megállt, balkezét szivére tette s nyakát félreszegve, -felmeredt szemekkel épen oda ért már, a hol «lelkem az égbe száll», -midőn Euphemia nem tarthatva tovább magát, <span class= -"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> -kirugaszkodik a bokorból s Bankó öcsémet úgy nyakon öleli, hogy az -rögtön sóbálványnyá változott.</p> -<p>Még soha embert ijedtében meghalni nem láttam; de most hittem, -hogy látni fogok.</p> -<p>Annak a tátva maradt szája a benneszakadt trillával, a -halálfehér képe, felmeredő haja, megfagyott szeme, szétdermedt -ujjai: valóságos eleven mumia.</p> -<p>– Megijedtél tőlem, ugy-e rossz ember? feddé szelid -szemrehányással Euphemia, már megint verekedni akartál, nem elég -volt engem eddig busítani? te, te rossz ember!</p> -<p>Bankó beszélni látszott, de ez olyanformán ütött ki, mint mikor -az ember kénégeny-álomból ébred föl s azt hiszi, hogy igen okosat -mond.</p> -<p>– Én – imádott Phémi – talán – nem – haragszom, – akarom mondani -– ne haragudj; – nem erre – hiszen – sehogy – ma délután (NB. még -reggel volt) – a tenger, – akarom mondani, a piacz – gyalog, – az -óra – felment a toronyba, – kitörte a lábát; (Bankó öcsém ijedtében -arról akart beszélni, a mit útközben hallott, hogy a piaczon az -órásmester leesett a toronyból.)</p> -<p>Féltem tőle, hogy most mindjárt valami otrombát talál hazudni s -elárulja magát, s egyik kezemen mankómat, másikon a kékre zöldre -sápadt Ludmillát vezetve, eléje biczegtem én is.</p> -<p>A mint a fiu minket is meglátott, tökéletesen odalett és -megnémult mint Tigris Robertben a királyleány.</p> -<p>Magam pedig, hogy az érdekeltek megzavarodását elsimítsam, -roppant komoly dictiót tarték a fiunak a párbajok czélszerűtlensége -s az embernek saját maga és családja iránti kötelességei felől.</p> -<p>Megmondám Bankó öcsémnek, hogy ha máskor élethalálra párbajt -akar víni, azt ugyan okosan teszi, ha – mint jelenleg is – tanúk -nélkül végzi el; hanem még okosabban teendi, ha ily gyilkosságok -szinpadául kevésbbé nyilvános helyeket választ. Ő azonban -menyre-földre esküdött, hogy soha sem bánt többet senkit. -<span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span></p> -<p>– Hát – igazság! – ellenfeleddel mi fog történni? kérdé -Euphemia, miután férje szakállát könyeivel és csókjaival illően -benyirkosítá.</p> -<p>– Majd mi ketten elbánunk vele, mondám, karomat nyujtva a -szabadabban lélekző Ludmillának, melyet ő azonban – dicséretére -legyen mondva – el nem fogadott.</p> -<p>És ezen idő óta mind a hárman borzasztóan apprehendálnak rám. -Euphemia azért, hogy férje párbajaiban kételkedtem, Bankó öcsém és -Ludmilla pedig – Isten tudja miért?</p> -<p>Bankó öcsémmel, ha találkozom az utczán, úgy köszön, hogy rám se -néz, morogva magában: te sánta ördög; – Ludmilla még a szinpadról -is oly szemeket vet rám, ha meglát, mintha apját anyját öltem volna -meg; szinte látom, hogy másféllábú jambusnak nevez, ha maga van; -Euphemia pedig már messziről szemrehányó ujjakkal fenyeget; mondva: -ön, ön Istentagadó!»</p> -<h2>VIII. SIC VOS NON VOBIS.</h2> -<p>Lakott a mi városunkban egyszer egy anglus. Tekintetes -Hajmaföldy Sámuel úrnak hítták. Született itt a continensen, oda -lenn, Nyirbátorban. Soha, sem ő, sem valahány apja volt, édes apja, -nagyapja, ős apja, szép apja, csunya apja, és keserves apja egy -szót sem tudtak anglusul soha, még a tájára sem jártak annak az -országnak, egyenesen Ázsiából jöttek ki lóháton. Sámuel urat mégis -anglusnak hítták.</p> -<p>Mert ismerni kell azt a passióját ennek a mi városunknak, hogy -ez mindenkit, a ki nem szakasztott ismerőse, szeret újra -keresztelni, megbérmálni, megajándékozni extratitulusokkal; a hogy -pedig a nemzetiségi rovatokat szokta kezelni, az meg plane túl megy -minden egyenjogosításon.</p> -<p>A pápistát nevezi németnek, a kálvinistát magyarnak, -<span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span> a boltost görögnek; a kire haragszik, -zsidónak, a polgári zenekart polgári czigánynak, sőt mióta egy -hajdani franczia nyelvmester egyúttal a város hivatalos -levélkihordói hivatalát is viselte, azóta minden utána következett -levélkihordót francziának neveznek ott helyben.</p> -<p>Sámuel úr is ilyenformán jutott Angliához, s ezt némi részben -maga is úgy akarta. Eleinte tetszett neki ez az elnevezés, míg csak -jó pajtásaitól hallogatta, midőn ki-kijött az utczára valami -bolondos frakkban, derekával a hóna alatt, s hosszú fecskefarkával -a lába kásájában, a kis lencsényi gimbek gombok fel voltak varrva a -háta közepére; vagy mikor végig íjesztgette az utczát valami -embertől soha nem viselt alakú kaputrákkal, melynek azon felül hogy -nyolcz zsebje volt, zsemlyenagyságú gombjai hátul az inánál álltak -meg. Tetszett neki, hogy őt az emberek nézik, s hogy még jobban -megnézzék, leborotvált a képéről minden oda tartozó növevényt, úgy -mutogatta magát. Képzelhetni, hogy ez mekkora sensatiót okozhatott, -oly vidéken, a hol a papon kívül nem láttak még bajusztalan férfit. -Hanem mikor egyszer bement egy boltba vásárlani s a fiu azzal -fogadta, hogy «mivel szolgálhatok ő anglusságának?» elkezde -haragudni az elnevezésért, összeveszett, botba futott mindenkivel, -a kávéházban kiszúrta a parapléval egy embernek a szemét, s azt -nyerte vele, hogy ezt az experimentumot is valami új, még eddig nem -producált anglus maniernak vették tőle, s még jobban rákaptak. -Végre is azt találta ki, hogy nem jött ki a házból, befalaztatta -valamenyi utczára nyiló ablakát, a kerítését fölemeltette, nem -beszélt semmi élő teremtéssel s ily módon tökéletesen -meggyökeresíté azon elővéleményt, hogy anglus, melyet eleinte -különczködésből, később haragból, végre kénytelenségből idézett -magára.</p> -<p>Mikor én ismerni kezdtem, már akkor vén ember volt. Igazi nevét -annyira elfelejtették már, hogy csak hivatalos kérdezősködés után -lehetett hozzá jutni. Szomszédunkban <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> lakván, pulykáink sokszor -átrepültek a kertjébe, s ha ilyenkor átmentem hozzá, mindig nagy -dohogva kergetett ki onnan, s midőn egyszer rajta kaptam, hogy a -kútban halászott egy hosszú horoggal, hova piaczon vett halakat -szokott eregetni, azt igérte, hogy meglő.</p> -<p>Egy időben különös fixa ideája kezdett támadni. Elhitette -magával, hogy neki feleség kell és e mellett azt is, hogy a már -meglevő, férjhez menendő némberek közől neki egyik sem kell; hogy ő -maga magának fog feleséget nevelni, egy növendék gyermekből, ki még -a világ hivalkodásai által nincsen bal útra vezetve.</p> -<p>Lakott vele átellenben egy hosszú, sovány, nagytenyerű borbély, -a kit, mivelhogy ha fázott, képe oly kék volt mindig, mint a -szilva, csakugyan szilvának is neveztek városszerte, a kinek -kilencz magzatja volt, mind a kilencz leány, a legidősebb kilencz -esztendős és így sorban a többi.</p> -<p>Ettől kért egyet az anglus. A borbély nyolczat akart neki adni. -Az anglus nem fogadott el annyit, ő csak egyet akart boldogítni. -Kiválasztá tehát a kilencz közől a legjámborabbat, a -legpozsgásabbat és a legkevésbbé kancsalt, mert a borbély szülöttei -különös családi jelességképen mind görbe szemmel nézték a -világot.</p> -<p>Az örökbe fogadott leánykát Zsuzsánna névvel találták -keresztapjai megajándékozni, az anglusnak ez derogált s meghagyá, -hogy ezentúl Izabella kisasszonynak fog neveztetni.</p> -<p>A leány ezután szépen nőtt fölfelé. Fogyasztotta a czukrot, meg -a képes könyveket, s Sámuel úr örvendve tapasztalá, hogy már is -mily szeretettel ragaszkodik becses személyéhez, mily gyöngédséggel -fut eléje, ha valahonnan megjön, s mily szenvedélylyel kutatja ki -mind a nyolcz zsebét kaputján, füge és czukros mandola végett s ha -néha a szakácsné megengedte, hogy a konyhán egyik vagy másik -lábosban megforgassa a főzőkanalat, mily lekötelezőleg tudta -mondani ebédnél az öreg úrnak a kitálalt holmire: «ezt én főztem». -<span class="pagenum"><a name="Page_182" id= -"Page_182">-182-</a></span></p> -<p>Az anglus el volt ragadtatva ennyi ragaszkodás által. Pedig -abban semmi rendkívüli sem volt, akárki is szereti az öreg apját, -mind addig, míg feleségül nem kell hozzá menni.</p> -<p>Mikor aztán már a leány annyira ment, hogy kezdett semmit sem -tudni, mikor már semmi cseléd nem állhatta ki tovább, Sámuel úr -jónak látta őt elküldeni a növeldébe, s ott hagyni, a míg megnő, s -majd csak készen venni át.</p> -<p>Ezentúl aztán egész tizennyolcz éves koráig nem látta -Zsuzsabella kisasszonyt az anglus, hanem minden évben kapott tőle -rendesen kétszer levelet, megtöltve irott szarkalábakkal, – minden -születésnapján egy kis fogpiszkálót vagy óratokot, s minden -évnegyedben egy nagy árjegyzéket: felfogyasztott tű, czérna, -papiros, plajbász, gyöngy, selyem, hárász, toll, tenta és kitörött -ablakokról s ilyenkor soha soha sem mulaszthatá el magával azon -észrevételt közleni, miszerint vannak piszkálók és óratokok, melyek -igen sokba kerülnek.</p> -<p>Mikor aztán a tizennyolcz évet ütötte az esztendő, nekiindult -Sámuel úr a szomszéd városnak, a hol a nevelőintézet lakott, -jövendőbelijét a szellemi üvegházból a házasság paradicsom-kertjébe -átültetendő.</p> -<p>Nyolcz esztendeig csak azért nem nézett felé sem, hogy majd ha -egyszerre meglátja, az e közben történt átváltozás hatása -rettenetes legyen. Csakugyan rettenetes is lett.</p> -<p>Zsuzsabella ez alatt megnyúlt, megnyurgult, keze-lába megnőtt, -képe neki terült s a mi legjellemzőbb lett benne, oly sárga színt -ölte magára, mintha kéngyertyával lett volna kifestve. Ez attól -van, biztosítá Sámuel urat a madame, mivel a kisasszony minden -elővigyázat daczára marokkal ette a meszet, meg a nyers pörkölt -kávét, mikor hozzá jutott.</p> -<p>Sámuel úr azt hitte, hogy nem tesz az semmit, nem venni azt -észre s felpakolta a csézába a sárga plusquamperfectumot, ki is az -egész úton olyformán tette próbára Sámuel úr türelmét, hogy -elmondott neki mindent, a mit <span class="pagenum"><a name= -"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> a nevelőben tanult, -geographiát, physicát, Chinában lakó városokat, szárazföldi -czethalakat, technologiát, porczellánkészítést stb. stb.</p> -<p>Sámuel úr csak attól félt, nehogy angolul is tanult legyen. -Azzal megölte volna.</p> -<p>– Tudja bácsi, micsoda Pattagoniának a fővárosa? Látja én tudom -– «Dublin»…</p> -<p>– Tudja bácsi, mit eszik az armadilla?</p> -<p>– Az ármádia? Prófontot, fiam.</p> -<p>– Haha! az armadilla! a pikkelyes armadilla! Lám én azt is -tudom. Fülemüle-tojást. Nem biz az, a hangya eszik fülemile-tojást, -az armadilla, – magyarul hangyászmedve, – az – az – izé – izét -eszik, – édesgyökérrel él.</p> -<p>– Hát azt tudja-e bácsi, hogy miből csinálják a -porczellántányért?</p> -<p>– Azt tudom fiam, hogy te minden héten eltörtél otthon -kettőt.</p> -<p>– Haha! Hát egy adag szén, meg két adag salétrom és három adag -kéngyertya…</p> -<p>– Abból aztán majd lesz puskapor.</p> -<p>– Hát azt tudja-e bácsi, hogy ki hozta be Amerikából a -krumplit?</p> -<p>– Nem bánnám én, fiam, ha ott hagyta volna is.</p> -<p>– Haha! Gutenberg…</p> -<p>– Hát azt tudja-e bácsi, hogy miért van holdfogyatkozás, lám én -tudom. Mert a nap eltakarja a holdat a föld elől.</p> -<p>– Hát azt a szép verset tudja-e bácsi: Kennst du das Land, wo -die Citronen blühen? Nagyon szép vers, Herr Wojta csinálta, a ki -irni tanított bennünket.</p> -<p>– Hát francziául tud-e bácsi? Barlé fu fránszé? Érti? Tudja-e, -mit tesz az, hogy «sé fu zém té dú mon kér?» Hihi, úgy-e -furcsa?</p> -<p>Az anglust a veríték verte. Azt várta, hogy most mindjárt a -«haudujudú»-ra kerül a sor s nézte, hogy merre <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> lehet -kiugrani a kocsiból? Szerencséjére azonban most a reáltudományokra -tért át az examen.</p> -<p>– Látta már bácsi a mustrapántlikámat? Melyik tetszik belőle -legjobbán?</p> -<p>– Ugy-e szép volt az a rózsa, a mit nevenapjára festettem?</p> -<p>– Hát az rózsa volt, fiam? én pipacsnak néztem.</p> -<p>– Ugy-e szépen tudok zongorázni, bácsi? Hát még ha a «Potpourri -für die Jugend»-et hallaná; az ám a szép opera.</p> -<p>– Tud-e bácsi kacsukát tánczolni? Látja, én azt is tudok.</p> -<p>– Kancsukát? Hisz az fájhat.</p> -<p>– Ugyan ne tréfáljon. Nem kancsukát. Úgy van irva, hogy -«chachucha».</p> -<p>– Kakuka? A kakuk tud, fiam. Elég, ha te tudsz.</p> -<p>– Főzni is tudok ám – szereti a dara smornit?</p> -<p>– Az apám is attól halt meg, hogy egyszer megkóstoltatták -vele.</p> -<p>– Ugy-e még énekelni sem hallott. Disquantot énekelek, a hangom -igen szép, egy kicsinyt ternolo is, a mi nagy ritkaság.</p> -<p>– No fiam, majd megpróbáljuk otthon a templomban.</p> -<p>Az anglus nagyon meg volt elégedve, a leány mindent tudott a -világon, a mire csak szükség volt a háznál, mire nézve, a mint haza -értek, kezébe szolgáltatta a ház kormányzatát, hogy intézzen el -mindent, a mint legjobbnak látandja.</p> -<p>Lett is reorganisatio. A miniszterium tárczákat cserélt, a -szakácsnéból lett szobaleány, a kukta promoveáltatott tehenésznek s -a kocsisból lett kertész, a konyha belügyeit maga a kisasszony -vette kezei alá. A szállások új felosztásban részesültek, a pipázó -szobából lett ebédlő, a zongora a dolgozó-szobába ment, s Sámuel úr -hálószobája a legbelsőbe rendeztetett el, úgy hogy ő sohasem -kelhetett elébb, mint míg a közbeeső szobák népei felöltözködtek, -<span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> s ha dolgozni akart, tehette zongoraszó -mellett, és mikor ebédelt, rajta hordták keresztül a vizet a -konyhába. A kert is nagy átváltozáson ment keresztül, a luczernás -helyébe tulipántokat telepítettek, a veteményes kert helye -bevettetett provisorie kaporral, s egy része bekebeleztetett a -virágágyak közé, a baromfias udvarba a közbátorság fentartásául -sinkoránok eresztettek a rókák és menyétek elűzése végett. Ezek -aztán maguk megették a libákat. A teheneket fejték, de enni nem -adtak nekik, s a tyúkokat hizlalták paréjjal, tudván, hogy azt a -malaczok szeretik. Egyszóval fenékkel felfordult az egész -administratió.</p> -<p>A mi pedig a konyhai igazság-kiszolgáltatást illeti, az épen -minden kritikán alul esett; a levesek meg voltak irgalmatlanul -fűszerezve borssal, gyömbérrel és kozmával; jöttek csudálatosnál -csudálatosabb ételek napvilágra, zsír helyett megvajazva, só -helyett megczukrozva, s fövés helyett megsütve, hogy jámbor ember -félt velök négy szem közt találkozni, jelentek meg savanyú -káposzták mandolával és mazsolaszőlővel, s hetenként kétszer járta -a tejben főtt dara, a mit pedig Sámuel úr szivéből gyűlölt és -lenézett.</p> -<p>– Nem fiam, ez így még sem lesz jó, szólt végre egyszer -Zsuzsabellához az anglus, nem állhatván a dicsőséget tovább, csak -hadd főzzön ezután is a Jutka, te pedig légy kisasszony s ülj a -zongora mellett.</p> -<p>A conservativ rendszer helyre álltával, lőn kínja a füleknek. -Mert nemcsak az, hogy napestig vége nem szakadt a -zongora-agyalásnak, hanem a mellett hallhatta, a kinek kedve volt, -azt a pípesen nyekegő, nyafogó mik-mákolást, a mit merész -phantasiával éneklésnek is lehetett volna nevezni, azt a vékony, -drótonhúzott hangot, mely akár lenn járt, akár fenn, mindenütt -egyforma élességgel metélte a levegőt s illetőleg a közellevők -füleit.</p> -<p>– Lelkem Bella, szólt egyszer az öreg úr a zongoradöngetőhez, -megsajnálván azt a szegény gyomrozott állatot, danoltál már nekem -eleget, danolj vagy egyet másnak <span class="pagenum"><a name= -"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> is, lépj föl nagyobb -közönség előtt, nem mondom, hogy profánus szinházban, sőt inkább -nagyon is istenes helyen, a templomban.</p> -<p>Nem kellett neki sok biztatás, nem sokára híre terjedt, hogy -ekkor s ekkor az anglus kisasszonya énekelni fog a templomi -zenekarban.</p> -<p>Az nap a mise szokottnál látogatottabb volt, sokan kiváncsiak -voltak, ott volt maga Sámuel úr is, de biz abból nem hallott senki -semmit. A különben vékony hang a félelem miatt annyira elpusztult a -trombiták és bőgők kisérete mellett, hogy abból emberi fül egy igét -sem kapott el.</p> -<p>Sámuel úr hosszú képpel vezette haza karon fogva Zsuzsabellát -«nem tud biz ez semmit, mondá jó magában, no de legalább szép és az -enyim, s nekem ez is elég».</p> -<p>Ekkor valami ismerőse találkozott vele, a ki rég nem látta, ki -is, hogy megpillantá Sámuel úr karján azt a nem is annyira fehér -cselédet, mint sárga cselédet, féltréfálva azt találta tőle -kérdezni, hogy hol vette azt a birsalmát?</p> -<p>Minden illusio oda volt. Sámuel úr soha sem tudta többé kiverni -fejéből azt a «birsalma» szót, annyira megfeküdte a phantasiáját. -Tehát nem is szép, gondolá magában, Isten neki, de legalább szeret, -s olyan a milyen, be kell vele érni.</p> -<p>Ideje lőn azonban, hogy már egyszer meg kelle magyarázni a -leánynak, hogy mire való bölcs intézkedése az a természetnek, -miszerint az egyik ember férfi, a másik pedig asszony; mert ha meg -nem magyaráznák neki, hát nem is tudná meg azt soha.</p> -<p>– Látod fiam, szólt Sámuel úr komoly ünnepélyességgel a -birsalmához, maga mellé ültetve azt valami akáczfa alá, mert nagy -és nemes hivatása van ám az asszonyi nemnek.</p> -<p>Zsuzsabella kezdett elpirulni, mi arcza sárga voltára igen -kedvező változást gyakorolt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p> -<p>Az emberi szívnek vannak titkos kivánatai, miket nem bir magának -kifejezni.</p> -<p>Zsuzsa felsóhajtott.</p> -<p>– Később azonban megtudja, hogy e titkos óhajtások kútfeje – a -szerelem.</p> -<p>Zsuzsa el akart szaladni.</p> -<p>– Bella lelkem, te sem vagy már gyermek, szólt megkapva a futni -akarót az anglus, ide s tova férjhez is kell menned.</p> -<p>– Nem merem én azt, szepegé az ártatlan.</p> -<p>– Kell merned, gyémántom, tőlem semmit se félj, én semmi -kivánatodnak ellene nem állok, teljesítem a mit akarsz, mert -vétenék a természet ellen, ha nagy és nemes kötelességedet elő nem -mozdítanám. Azt jól tudhatod, hogy én mindig különös szeretettel -viselkedtem irántad.</p> -<p>Zsuzsi lesütötte szemeit s a kezében levő batiszt kendőt félig -betömte a szájába.</p> -<p>– No én nem kivánom lelkem, hogy te kész felelettel állj elém, -hanem időt engedek, hogy szavaimat megfontold, gondolkozási időt, -teszem fel egy vagy két hónapot.</p> -<p>– Majd holnap, mondá a leány Sámuel úrnak, s azzal hirtelen -elszaladt.</p> -<p>– A tatárba! hisz ez túl a rendin jól megy, mondá magában a -kérő, én két hónapot akarok neki engedni s ő már holnapra -biztat.</p> -<p>A másnap eljött, Zsuzsa rendkívül érdekes elfogultságban lépett -be Sámuel úrhoz, jól, illendően kisírt szemekkel s zsebkendője -szegletét rágicsálva, s midőn Sámuel úr kérdezé, hogy hát mire -határozta magát? elkezde sűrűn zokogni s a mennyire a szepegés -megengedé ismerni az emberi hangokat, ilyenforma vallomást tőn -előtte: Hm – hm. Édes bácsi. – Én az asszonyi nemnek nagy és nemes -hivatását – hm – hm – megértettem. – Az emberi szívnek – hm – -titkos óhajtásai – hm – s aztán minthogy kedves bácsi megigérte – -hogy ellene nem áll – hát én úgy tettem, a hogy kivánta. -<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span></p> -<p>Tovább nem tudta mondani, semmi sem jutott eszébe s azzal oda -rogyott – nem Sámuel úr karjai közé, mint ő ezt várta és hitte, -hanem lábaihoz s kérte, hogy ne tagadja meg tőle áldását.</p> -<p>– Majd az csak a pap dolga lesz, fiam, biztatá Sámuel úr, fel -akarva őt emelni, a mi pedig sehogy sem ment, mert a leány addig -fel nem akart kelni, míg áldását ki nem nyeri.</p> -<p>– Magamat csak nem áldhatom meg, mondá magában Sámuel, s a míg -azt mondá magában, bebukik az ajtón egy piros pozsgás siheder, két -nagy, kifelé fordított vuklival a füle mellett, s az is oda rogyik -a lábaihoz, s szinte megragadja egyik kezét és áldását kéri.</p> -<p>– Hát te ki vagy?</p> -<p>Zsuzsabella hebegve, piszegve magyarázá, hogy vannak az emberi -szívnek titkos kivánatai, melyek ilyen nagy kifelé fordított -vuklikat viselnek, s minthogy már egyszer férjhez kell menni, hát -majd ő csak ezzel is beéri.</p> -<p>Sámuel úr kővé változott legottan. Sokáig nem birt szóhoz jőni; -hát ez a leány mindazt, a mit neki oly circumspecte elmagyarázott, -oda tudta magyarázni, mintha ő valaki máshoz akarná őt férjhez -adni? Világos volt, hogy a leányra még csak nem is haragudhatik, -mert őtet maga biztatta, hanem azokat a kifelé fordított vuklikat -nagy kedve lett volna megczibálni, mert azt már nem biztatta.</p> -<p>– Hát hogy mersz te ide furakodni?</p> -<p>– Mert velem jött a szerelem…</p> -<p>– Ne versificálj. Mi ember vagy, ki fia vagy, micsoda vagy?</p> -<p>– A bátyám Posenben Stadt-Commissæren-Hallunk.</p> -<p>– Adjunkt! szamár; nem azt kérdeztem; mi vagy magad?</p> -<p>– Hegedüvirtuoz leszek.</p> -<p>– Tán bizony czigány?</p> -<p>– Nem, a chorusban én húzom a bőgőt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Hát ott ismerkedtetek meg? S te akarod elvenni a birsalmát? -Te?</p> -<p>– Csak kegyes áldása vagyon még hátra.</p> -<p>– De biz abból semmi sem lesz.</p> -<p>– Hát ha már lett is valami?</p> -<p>– Megütheti a forgószél!</p> -<p>– Csak atyám uram meg ne üssön.</p> -<p>– Atyád urad? tán biz engem értettél alatta?</p> -<p>– Hát kit is mást, az én Izaballám atyja énnekem is atyám, mert -én neki férje vagyok, és ő nekem feleségem, és mi nem engedünk -szíveink fölött zsarnokságot gyakoroltatni, mi szeretjük egymást, -és mi itt akarunk lakni, az atyánknál.</p> -<p>Ezt mondván a fiatal bőgős, orlandói positurába vetette magát, s -szavainak elhatározottságát helybenhagyólag látszék igazolni a két -liffleffegő vukli.</p> -<p>– De már akkor eltévesztettétek az ajtót, röffent rá a felül -kerekedő Lear, itt lakik átellenben Szilva borbély, annak van -tizennégy gyermeke, tizenötödik a birsalma; oda menjetek lakni.</p> -<p>Az ifju fidicinnek torkán akadt a hang, ránézett azzal a két -kifodorított mopslifüllel Zsuzsabellára.</p> -<p>– Hisz te erről nem szóltál nekem semmit.</p> -<p>– Hát azért kevésbbé fognál szeretni, mivel rangom nem előkelő? -kérdé nemes érzékenységgel a birsalma.</p> -<p>– Igen, de hol fogunk lakni?</p> -<p>– A bátyád Posenben Stadt-Commissæren-Hajdunk…</p> -<p>– Igen, de meghalt.</p> -<p>– Erről meg te nem szóltál nekem semmit.</p> -<p>És nézének ők mind a ketten szörnyű határozatlan képpel Sámuel -úrra. Ez végre is megszánta őket.</p> -<p>– No hogy azt ne mondjátok, hogy soha sem adtam semmit, -megveszem számotokra az apátok műhelyét, üljetek be oda, -folytassátok a mesterséget; hanem én szakált növesztek, engem nem -borotváltok meg többet.</p> -<p>Izabella ajkait kezdte pittyeszteni, hanem a vukli odaszólalt -<span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span> hozzá, mondván, ne válogass Zsuzska, -mert a hegedűvirtuózság mellett felkopik az állunk.</p> -<p>S tehát biz ők ismét térdre estek, mint feljebb, összecsókolták -Sámuel úr kezeit, a ki is nevének megfelelő phlegmával adta rájuk -áldását, mondván:</p> -<p>– Már most hát vigyen benneteket az ördög.</p> -<p>Az ekként vallott kudarcz annyira le találta verni Sámuel urat, -hogy e percz óta Szerényfi urat is okos embernek kezdé tartani, a -ki pedig nem volt az.</p> -<p>Nem volt pedig Szerényfi úr okos ember azért, mert poéta volt; -de nem azért, mert poéta volt, hanem azért, mert egy verset irt, -melynek az volt a refrainje, hogy «ördög az asszony».</p> -<p>És Sámul úr épen azért kezdé Szerényfi urat okos embernek -tartani, a mióta a birsalma rászedte. És valahányszor összejött -Szerényfi úrral, a poétával, mindig visszatért arra a furcsa végű -versre, és soha sem átallotta neki kinyilatkoztatni, miszerint azon -vers nagyon is igaz, mihez Szerényfi úr soha sem volt rest utána -tenni: «és nagyon szép».</p> -<h2>IX. A HAZAJÁRÓ LÉLEK.</h2> -<p>Érzékeny szívű olvasóm! meg ne rettenj ettől a kisértetes -czímtől: nem jelent ez valami lánczczal csörgő, fehér lepedőben -járó, éjfélben csavargó másvilági nem-tom kicsodát, a ki előkerül -innen-onnan, s búsultában nem talál különb mulatságot, mint hogy -eleven embereket ijesztgessen s a fonalat a motólán összerágja; – -hanem jelent ez a czím egy olyan asszonyszemélyt, a ki mihelyt -valami csekélységen összekap a férjével, rögtön szalad haza az édes -anyjához, a miért aztán csúfságból elnevezték «hazajáró -léleknek».</p> -<p>Máki Juczinak hítták a lelkemet, férje után pedig Herczeg -Andrásné asszonyomnak. Herczeg András uram becsületes <span class= -"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> -szekeres gazda volt Komáromban; tartott ökröt, lovat, eljárt -fuvarba is; viselt ezüst gombos mellényt és a templomban a második -padban szokott ülni, még a tisztelendő úr is névszerint ismerte; -egyszóval tisztességes, jómódú ember volt. Máki Juczi apja pedig -emberséges kormányos volt nemzetes Nyirkos uram «Victoria gloria» -nevű tölgyfa hajóján, mely minden tavaszszal le szokott menni -üresen a Bánátba s minden őszszel nem tudom hány ezer mérő -gabonával terhelten szokott ismét visszakerülni a komáromi sziget -alá, és soha semmi baj az útközben nem érte, sem zátonyon nem -akadt, sem tőkére nem ment, sem oda nem fagyott. Maga Máki uram -állván a timon rúdjánál, úgy elvezette azt, mint a parancsolat s -gyönyörűen tudott az átvádoláshoz, mikor tudniillik meghajtják a -hajóhúzó lovakat víz ellenében a terhes hajóval s akkor egyszerre -elcsapják baltával a feszült kötelet, mire aztán sebesen átvág a -hajó a tulsó partra, mintha gőz lengetné; nem kellett az ilyen -esetnél félteni Máki uramat, inkább az életében ejtett volna kárt, -mint a hajójában; mert a milyen igaz, hogy ő fél fejjel magasabb -volt termetre egyéb kormányosoknál, olyan igaz az is, hogy a -Viktoria gloria szebb volt valamennyi hajónál, a mi a komáromi -sziget alatt megfordult. Teteje és oldalai szép csillogó feketére -festve drága kalamászszal, az orrán az a bolondság kiverve fehér -bádoggal, a két csipejére odafestve mindenféle színnel két piros -pofájú szent, a kikről elmondta Máki uram mindenkinek: «ez a -Viktoria, az meg a Gloria; a mi azt teszi diákul, hogy győzelem és -dicsőség». Ezt tudta Máki uram, végezvén a grammaticát tiszteletes -Ónodi uram alatt a révkomáromi gymnasiumban, melyet jól esik a -nemzeti büszkeségnek kollégiumnak nevezhetni.</p> -<p>De volt is jutalma Máki uram érdemeinek, nemzetes uram Nyirkos -uram nem hagyta őt jutalom nélkül; telt miből nemcsak kenyérre, -zsiradékra, de még czifra főkötőre is Mákiné asszonyomnak, s dupla -selyem keszkenőre <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= -"Page_192">-192-</a></span> Juczi leányának, úgy, hogy mikor -karácsonyünnepekre Máki uram megérkezett Ráczországból, előre -beszéltek a nénémasszonyok felőle: mennyi mindent hozott a -feleségének, leányának! S mikor aztán ünnep vasárnapján Juczi -lelkem hosszú arany függővel a fülében ült le a második padban, -mindjárt a tekintetes főkurátorné asszonyság háta mögé, a hátulsó -padokból felálltak a fehérszemélyek, úgy nézték, s tanakodtak -magukban, vajjon igazán arany-e vagy csak ezüst, futtatva -aranynyal? S szomszédasszonyom urának, becsületes Tuba Sándor -uramnak volt mit hallgatni egy hétig kedves élete párjától, hogy -lám a Máki Juczinak arany függőt tudott venni az apja, pedig az -csak kormányos, ő pedig még csak ki sem furatta a leánya füleit, -pedig ő már srájber. Tuba uram pedig egy héten egyszer szokott -szólani, akkor az egyszer azt mondta, hogy könnyű annak, mert csak -egy leánya van, neki pedig van hat.</p> -<p>De büszke is volt arra az egy leányára Máki uram, még tán -büszkébb volt rá, mint a hajójára, s azt már szóba sem engedte -jőni, hogy az ő Juczijánál Rév-Komárom városában szebb leány -lehessen. Olyan termetet lásson valaki! Hogy áll rajta az a -meggyszin zsali ruha; akár egy kisasszonyon. Földig ér a zöld -selyem kendője, nagy piros virágú. Keztyűt hord a kezén, el ne -süsse a nap; hej azért a szép fehér bőrért milyen nagy kár lenne, -ha a nap elsütné, a hideg megvenné, nagy munkában, dolgozásban -kicserepesednék.</p> -<p>Te ülj a szobában, leányom, hideg van, meleg van idekinn. Édes -anyád asszony elvégez minden munkát, nem szorulsz te arra; ő -megfőz, kitakarít, szapul és mángorol, virágok közt gyomlál és -öntözget; neked csak az asztalhoz kell ülnöd, azt kérdik, mit -szeretsz? neked csak a tiszta ruhát kell fölvenned, jaj be gyöngyen -áll rajtad! neked csak a kész virágot kell leszakítanod, jaj be -illik hozzád!</p> -<p>Apjának, anyjának nincsen egyéb gondja, mint hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> -kényeztessék. Azon vesznek össze, melyik szereti jobban? No jaj -volna annak, a melyik megbántaná! Egy hétig nem hallaná szavát -Juczi leányának.</p> -<p>Juczinak jó nevelést is kellett adni, megtanították kötni, -horgacsolni, lyukacsos furcsákat varrni keszkenő szélére, tarka -madarakat himezni gyöngyből és selyemből, még gitározni is, a -subrector úr cselekedte ezt, a ki könyveket is hordott neki, a -mikből verseket lehetett olvasni.</p> -<p>Annyi bizonyos, hogy tetszésre való leány alig is volt különb -széles e városban, s mégis azt lehetett csodálni, hogy egyik -farsang elmúlik a másik után, Juczi még sem megy férjhez.</p> -<p>Pedig semmi rosszat nem lehetett felőle mondani, jámbor, -szemérmes volt, mikor az utczán ment, a fejét sem fordította félre, -úgy lépkedett, mintha a szombati utcza csupa tojással volna kirakva -s neki arra kellene ügyelni, hogy valamelyiket össze ne törje.</p> -<p>Nem is mondhatni, hogy kérői ne lettek volna. Sőt inkább nagyon -is sok volt, és mindenféle osztályból, gazdák, hajósok, hivatalos -állású emberek, még diplomaticusok is.</p> -<p>Elvette volna egy derék szekeresgazda, a kinek magának három -háza van, s kilencz szántóföldje, de Juczinak nem kellett, mert az -embernek olyan csunya hosszú bajusza van, mindig a szájába lóg.</p> -<p>Azután meg egy derék kormányos, de ennek az kellett volna, hogy -Juczi menjen el vele Komáromból, a miről Juczi hallani sem akart, -pedig az ember tetszett neki. A dolog abbamaradt.</p> -<p>Ismét egy talpas-kereskedősegéd kérte, de erről azt mondták -neki, hogy házsártos ember, nem ment hozzá.</p> -<p>Következett egy emberséges vargamester. Kosarat kapott. Juczi -lányom bizony nem fog szurkos fonalat fonni senki vargájának. Pedig -ez azóta gazdag ember.</p> -<p>Sőt egy kanczelista is megkérte a vármegyétől s Juczikának -kilátása volt, hogy tensasszonynyá lehessen. Egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> ideig -gondolkozott is felőle, hogy Jikszli uramnak adja a kezét; hanem -egyszer azt találta valaki mondani, hogy Jikszli uramnak görbe lába -van, s rögtön kikapta az útlevelet.</p> -<p>Egy izben pedig épen jó szerencséje akadt. A hajdani subrector, -ki évek múlva sem tudta elfelejteni a gitárleczkéket, miket -Juczinak adott, végtére jövedelmező eklézsiához jutván valahol -Máramarosban, sietett szivét és kezét egykori választottjának -hűségesen felajánlani. Annál már csakugyan közsorsú leány nagyobb -szerencsét nem várhat, mintha egy derék, okos fiatal ember által -tiszteletes asszonynyá lehet, a kit az egész falu megsüvegel; de -utoljára úgy elijesztgették attól a messzeségtől: hisz az a világ -végén lakik, apja anyja oda sem talál tán, ha utána akar menni, -hogy ezt is visszautasította, a ki aztán elvette valamelyik esperes -leányát.</p> -<p>Még azután jött egyre sok mindenféle boldog boldogtalan, a kik -közül kinek a képe, kinek a neve nem tetszett a leánynak. «Majd én -Tóthné asszonyom leszek, vagy Veresné asszonyom, Puskásné, Kisné, -Taligáné, Szekérné, Varjuné, Pókáné, vagy épen Graczafiláné! hogy -azzal csúfoljanak; nem, inkább itthon maradok.»</p> -<p>És úgy történt, a hogy mondta.</p> -<p>Esztendőrül esztendőre kevesebb lett a kérő a háznál; egy egész -farsangon át nem járt más a házhoz, mint egy fiatal patvarista, a -ki azt igérte, hogy mihelyt leteszi a censurát, mindjárt elveszi -Juczikát; ebből aztán sok mendemonda támadt. Utoljára másféle ember -annyira nem ment Mákiék háza tájékára, hogy annak a kapujában ugyan -a kérők miatt a legszebb petrezselyem megteremhetett volna.</p> -<p>Egyszer azután hírét hallják, hogy a patvarista már a censurát -letette és meg is házasodott, még csak az aranyos dohányzsacskót -sem küldte vissza, a mit Juczika csinált számára.</p> -<p>Ez azután nagy csapás volt. A leány mindig fiatal, a -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> míg kérői vannak, de a mint egyszer -valamely kérője elhagyta, akkor mindjárt azt mondja róla a világ, -hogy vén leány.</p> -<p>Bizony bizony hajdani kérői közül azóta sok boldog családos -ember lett, s barátnéi mind elhagyogatták, pedig egy sem volt hozzá -szépségre fogható, sem gitározni, himet varrni tudó.</p> -<p>Azután még egy másik farsang mult el, meg egy harmadik is, -anélkül, hogy Máki uram házába násznagy nyitott volna be, míg Tuba -szomszédnak egymásután hordták el valamennyi leányát.</p> -<p>Mikor már az utolsó Tuba is szárnyára kelt, akkor Mák uram -kezdte vakargatni a fejét és Mákiné asszonyom az orrát és mind a -kettő arra gondolt, hogy ha Juczi egészen őnekik kettőjöknek marad, -az mégis nagyon sok lesz a jóból.</p> -<p>No de nem maradt rajtuk.</p> -<p>Volt a hajdani kérők között egy megátalkodott ember, a ki már -kilenczszer megkérette egymásután Juczit s mindannyiszor kosarat -kapott; ez most megsejtve az állapotokat, azt gondolta, hogy talán -nem vágná valami nagyba a fejszéjét, ha tizedszer is megkisértené a -jó szerencsét.</p> -<p>És ez volt Herczeg András uram.</p> -<p>Ezúttal Herczeg András uram nem volt kellemetlen vendég Mákiék -házánál, de még a helyet is megtörülték, a hová leüljön, s -násznagyostul ott marasztották ebédre, a mint szándékát -előadta.</p> -<p>Nem is nézték annak, hogy áll a bajusza? sem azt nem kérdezték, -szokott-e haragudni, sem pedig, hogy közel fog-e lakni, avagy -távol? de még a neve ellen sem tettek kifogást, az ellen ugyan nem -is tehettek, mert Herczeget csakugyan nem találni minden bokorban; -kezet adtak neki rögtön a kérőre, napot tűztek ki a jegyváltásra, a -lakodalommal sem vártak sokáig; még húshagyó előtt egy pár lett -Herczeg András uram és Máki Juczikából. <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>Persze, hogy Tuba szomszéd felesége erre is azt mondta, hogy -bizony Juczika választhatott volna magának a sok közől különb -vőlegényt is; a mire Tuba szomszéd viszont azt felelte, hogy de -bizony Herczeg András is különb menyasszonynyal köthette volna be a -fejét.</p> -<p>Hanem hát mi gondja a más dolgára Tuba szomszédnak s Tubáné -szomszédasszonynak?</p> -<p>Elég, hogy a lakodalom nagy vígan ment végbe, s a menyasszony -sírt, a mennyit tudott, Mákiné asszonyom pedig még tehetségein -felül is az elváláskor; a többiek aztán kérlelték, maguk sem -tudták, miért?</p> -<p>Haza menvén Herczeg András uram házába, ott Juczi megint újra -kezdte a sírást. Herczeg András uramnak tetszett eleinte a dolog, -mikor a menyasszony sír, az mindig jelent valami jót, gondolta -magában, majd csak elhagyja s addig kifordult az istállóba.</p> -<p>De a mint visszajött, a menyecske akkor is egyre sírt.</p> -<p>Nem állhatta meg, hogy meg ne vigasztalja.</p> -<p>– Juczika te; te Juczika.</p> -<p>Bizony Juczi rá sem hallgatott.</p> -<p>– Galambom, Juczikám, ne sírj már.</p> -<p>Erre megszólalt egy kicsinyt a menyecske.</p> -<p>– Ne nevezzen maga engem Juczikának.</p> -<p>– Hát hogyan?</p> -<p>– Ki nem állhatom azt a «ká»-t; nem vagyok én tót. Az a halálom, -mikor úgy mondják.</p> -<p>– Hát hogyan mondjam?</p> -<p>Erre elhallgatott a menyecske és megint sírt vagy félóráig, s -hagyta könyörögni Herczeg András uramat, a míg megmondta neki, hogy -hát Judinak nevezze.</p> -<p>– No ha ez szebb, hát legyen úgy.</p> -<p>Valahogy azután csak megengesztelé szegénykét s gondolta -magában, hogy már most csak vége lesz a sírásnak s komolyabb -dolgokhoz látnak.</p> -<p>Délben együtt ültek az asztalnál.</p> -<p>Herczeg András uram tisztességes ebédet főzetett, riskásalevest, -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> paradicsommártást a húshoz és pörkölt -káposztát, füstölt kolbászokkal; hát a menyecskének a legelső -kóstolónál csak kifordul a kanál a kezéből s megint rákezdi a -sírást s végig siratja az egész ebédet.</p> -<p>Herczeg András uram kolbász és káposzta helyett kicsinyben mult, -hogy kezét lábát nem ette meg; az asszonyból egész estig nem -lehetett szót kicsikarni, akkor vallotta meg nagy instancziára, -hogy épen a riskásaleves, paradicsommártás és pörkölt káposzta -füstölt kolbászokkal az, a mit ő ki nem állhat és meg nem tud -enni.</p> -<p>– No hát lelkem, ha csak ez a baj, itt a kamra kulcsa, süttess -főzess ezentúl, a mi szemednek szádnak tetszik, még jobb szeretem, -ha magad látsz utána.</p> -<p>Mindent át is adott aztán neki szépen s gondolta magában, hogy -már most a gazdasszonykodásban majd csak megszokja magát.</p> -<p>Volt is másnap nagy sütés főzés a konyhán, majd kigyújtották a -házat. Herczeg András uram azt gondolta, névnap lesz ma nála. Isten -neki, inkább mindennap vendégséget tartson, mint hogy -pityeregjen.</p> -<p>Délig dolga után szokott látni a gazda, tizenkét órakor azonban -haza felé tartott, gondolván, hogy azóta rakott asztal várja -mindenféle jóval.</p> -<p>Terítve sem volt biz ott még, hanem Juczi lelkem megint ott sírt -az ablakon.</p> -<p>– Galambom, mit csinálsz? ki bántott már megint? öreg apád halt -meg, vagy Kajafást siratod a prédikáczióból?</p> -<p>A tréfa még jobban neki indította a záport, utoljára is -könyörgésre kellett Andrásnak fordítani a dolgot, hogy megtudhassa -Juczitól, miszerint azért sír, mert megégette az ujját.</p> -<p>– Jaj, galambom, hát azon segíteni kell, hogy bele ne halj: hol -van egy kis pamuk, kössük rá frissen, így ni, már most olvassunk -rá: «áj-báj, kecskemáj, ha neked fáj, ebnek fáj, no ugy-e hogy nem -fáj?» <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span></p> -<p>András azt gondolta, hogy majd tréfára fordítja a dolgot, de -kicsibe mult, hogy pofon nem ütötték érte. Juczi lelkem letépte -ujjáról a pamukot, mérgesen zokogva:</p> -<p>– Mikor odahaza megégettem az ujjamat, az édes apám azt mondta: -add ide fiam, hadd csókoljam meg, s attól jobban meggyógyult, mint -a maga szamárságaitól.</p> -<p>Azzal kiment a konyhába, úgy becsapta az ajtót, hogy odabenn a -kakukkos óra is megállt ijedtében.</p> -<p>Két órára járt az idő, mire elkészült az ebéd; cseléd, marha -dologtalan állt az alatt; végre betálaltak.</p> -<p>– Hála légyen a papnak! mondá András gazda, midőn végre -felhozták a levest, s hozzá is ült menten; de ezúttal neki mult el -a kedve. Gyűrte, a míg gyűrhette magába kanállal, a mit kiszedett a -tányérjára, de még sem állhatta meg, hogy annyit meg ne mondjon: -«Judi lelkem, nagyon kozmás ez a leves».</p> -<p>Judi lelkem egy szót sem szólt erre, hanem kirúgta a széket maga -alól s kiment a szobából.</p> -<p>András azt hitte, hogy a többi ételért megy, s várta türelemmel -a mi következik; már egy fogpiszkálót is faragott, tollseprüből -rántva, ahoz a húshoz, a mit majd behoznak.</p> -<p>De semmit sem hoztak.</p> -<p>Utoljára csak mégis megsokalta a nagy várakozást s maga is -kinézett a konyhába, s kérdé a cselédtől, hová lett az asszony?</p> -<p>– Az bizony fölvette a kendőjét s nagy zokogva elment a háztól, -azt sem mondta senkinek, hogy «befellegzett».</p> -<p>Megijedt erre András nagyon, futott ki az utczára, -kérdezősködött okostól, oktalantól: ki látta, merre látta -feleségét?</p> -<p>Látták biz azt itt is ott is; ment nagy sírva utcza hosszat -végig a megyercsi utczán. – Nyomrúl nyomra tudakolván András gazda, -odatalált végtére Mákiné asszonyom házához, s hálát adott az -Istennek, hogy ott lelte Juczikáját, hogy az nem ment a Dunának. -<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span></p> -<p>Hagyta is magát a jámbor illően lehurogatni Mákiné asszonyom -által.</p> -<p>– Ejnye, kedves vejem uram, ugyan bizony nem jól kezdi a dolgát, -alig három napos házasok, s máris megugratja a menyecskét a -háztól.</p> -<p>– Én, napamasszony? Az Isten mentsen meg. Inkább a házam ugorjék -meg tőle.</p> -<p>– Jaj, kedves vejem uram, nem úgy kell ám bánni az én -leányommal, nem lehet ám azzal gorombául szólni, mert az nincs ahoz -szokva.</p> -<p>– Nem is tettem én azt.</p> -<p>– Dehogy nem! szólt bele Juczi lelkem sírva; ihol ni, az ujjamat -is megégettem a főzésben s mégis azt mondta, hogy kozmás a leves, -pedig a szolgáló volt az oka, mert lángot tett alá.</p> -<p>Herczeg András uram megadta magát a két asszonyember előtt, -felfogadta szentül, hogy soha ezt a szót «kozma» ki nem mondja -többet; egy szolgája van, a kit Kozmának hínak, azt is elereszti, -csak engedjék el bűnét, így aztán szépen kiengesztelve őket, -visszavitte megint a feleségét a házába.</p> -<p>Tubáné szomszéd asszony azt mondá ez esetre, hogy Juczi -ugyancsak hibázott, ha ilyen gorombaságért az egész leveses tálat -fejéhez nem vágta Herczeg András uramnak; Tuba szomszéd viszont -erre a hétre azt az egyet mondta, hogy majd ment volna ő a -feleségeért, ha tőle elszökik!</p> -<p>Megvoltak azután ismét nehány hétig. Juczi egyre búsult, sírt és -sóhajtozott; még ha jó kedve volt is, mihelyt Andrást látta, -mindjárt rákezdte a fohászkodást, majd az volt a baja, hogy odahaza -milyen szép kilátás van az ablakból a győri Dunára, itt pedig a -megyercsi utczán, ha az ember kinéz az ablakon, egyebet sem lát, -mint ökörszekeret és szalmaboglyát; majd meg a cselédektől kellett -szenvednie sokat; egyszer halálos betegséget akart kapni az -egészségtelen levegőtől, a mi András szobáiban uralkodik, másszor -meg azon kesergett, hogy mint kell <span class="pagenum"><a name= -"Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> őneki ehez a kakukkos -órához hozzá szokni, a ki otthon muzsikáló órához volt szokva.</p> -<p>A jámbor Herczeg András gonoszabbul érezte magát egy halálra -itélt rabnál. Az legalább tudja, hogy mit vétett, miért kell neki -meglakolni. De vele azt sem közlik. Akármit mond, tesz és ajánl, -savanyú képet vágnak hozzá; mikor legjobb kedve volna, -közibesóhajtanak, s mintha egy szakajtó toll közé fújtak volna, -szétrepül minden kedve.</p> -<p>Utoljára is megsokalta már a sok fohászkodást, a sok -kérlelkedést, s haszontalan sápitozást, s szerette volna tudni, -hogy miért legyen az ő háza siralomház? Az is meglehet, hogy -bú-elfelejtésül valamelyik szomszédjánál felönthetett az idei -monostoriból, elég az hozzá, hogy este, a mint hazament s Judi -lelkem megint a szokott görbe képpel fogadta, az asztalra -könyökölve és fohászkodva egy szál gyertya mellett, egy darab ideig -csak kérdezgette András szeliden: mi bajod szivem? mi bajod -Judikám? utoljára azonban olyat csapott az öklével az asztalra, -mint a forgós ménkű, s fülébe ordított:</p> -<p>– Lánczos lobogós teringette! A ki erre amarra áldotta; mi bajod -hát, beszélj! és ne bámulj abba a gyertyába, mert eloltom. Hanem -mondd meg mi a bajod? ezer milliom menykő kerülgettét!</p> -<p>Juczi lelkem csak elsápadt, elmeredt elébb erre a szokatlan -föllépésre, hanem azután elkezdett ordítani fenhangon, rohant ki -fejkötő nélkül, kendő nélkül az utczára, még az ajtót is nyitva -hagyta maga után.</p> -<p>Most az egyszer utána sem nézett András gazda, hanem betette az -ajtót és lefeküdt.</p> -<p>Nem is kelt fel, csak másnap reggel. Akkor kiment a mezőre s nem -jött haza hamarább, mint késő este.</p> -<p>Otthon mondták neki a cselédek, hogy háromszor is volt már itt -Mákiné asszonyom, s megigérte, hogy megint eljön.</p> -<p>Hát csak hadd jőjjön, mondá Herczeg; nagyobb biztosság -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> okáért azonban pipára gyújtott; nem -mondhatni, hogy egy kicsit ne reszketett volna a szive.</p> -<p>Kivált a mint nem sokára Mákiné asszonyom ruháit hallotta -ropogni az ablak alatt, alig tudta kiereszteni a száján, hogy -«szabad», a mint bekopogtatott.</p> -<p>Mákiné asszonyom igen szépen volt ez alkalomhoz öltözve, széles -keményített szoknyáival úgy közelített, mint egy bástya, reklijének -magas válla és puffogós ujjai félelemgerjesztően fuvalkodtak András -gazda ellen, fehér főkötője pedig azzal a nagy széllyelálló -fodorral köröskörül, valódi harczias kinézést adott -ábrázatjának.</p> -<p>Szerencsés jó estét kivánt, egy kicsinyt köhögött, azután leült -az egyik ágy mellé; András gazda ült a másik mellett, kettőjök -között állt a politéros asztal.</p> -<p>– Kedves Herczeg András uram, kezdé a derék asszonyság, csak azt -jöttem kérdeni kegyelmedhöz, mit akar már azzal az én leányommal -csinálni, ha ez mindennap így megy?</p> -<p>Herczeg András uram nem akarta hagyni magát, belevágott az -oráczióba:</p> -<p>– Hát mit vétettem én neki? Nyúltam én hozzá egy kis ujjal is? -Hallott tőlem valaha egy káromkodó szót? jöttem én valaha ittasan -haza a kocsmából? Panaszoltam meg valaha a falatját? Koplalt nálam? -vagy hajtottam valami nehéz munkára?</p> -<p>– Jaj, kedves édes Herczeg András uram, nem elég ám az az -idvességre, hogy ha valakit épenséggel meg nem vernek, meg nem -mocskolnak, meg nem koplaltatnak. Érzékeny, fáin nevelésű embernek -elég sokszor egy rossz tekintet. Az én Juczi leányom nem úgy van -szoktatva, azzal nem lehet úgy bánni, mint maga gondolja. Az édes -apja már csak apja neki, de az Isten mentsen meg, hogy valaha -megütötte volna előtte az asztalt.</p> -<p>A nagy feleselés alatt mind a ketten oda lovagoltak az asztalig -székeikkel együtt s András gazda is sietett vesztegetni a szót. -<span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<p>– Már pedig én nekem ha még egyszer görbe képet csinál, megint -megütöm előtte az asztalt!</p> -<p>És megint megütötte az asztalt.</p> -<p>– Ezt az asztalt ne ütögesse ugyan kegyelmed, mert ez a Juczi -leányom asztala! – E szóval meg Mákiné asszonyom ütött nagyot az -asztalra.</p> -<p>– De már engem uccse, a mi az én házamban van, megütöm én azt, -ha mindjárt politéros asztal is! kiálta András gazda s hármat is -ütött rá.</p> -<p>Mákiné asszonyom sem akart hátrább maradni, ő meg túlfelül verte -az asztalt; mintha egy kétfenekű dobot ütnének, egyik egy felől, -másik más felől s a mellett lármázott mind a kettő, még pedig nem, -mint a szinpadon szokás, elébb az egyik, azután a másik, hanem -egyszerre mind a kettő.</p> -<p>Utoljára a nagy ütögetésben ketté hasadt a politéros asztal; -erre aztán elhallgatott mind a kettő. Mákiné asszonyom ríva fakadt -és haza ment.</p> -<p>Jövő vasárnapig egymáshoz sem szóltak többet; e szent napon -azonban nagy botránkozást okozván a hívek között annak a látása, -hogy Herczeg András uram az udvar felől való ajtón jött be a -templomba, míg felesége az utczai ajtón, isteni tisztelet után -előfogá a presbiteri gyűlésben Tuba szomszéd Herczeg Andrást.</p> -<p>– Ejnye, ejnye, Herczeg András uram, micsoda háborúság már ez? -Miért nem viszi haza a feleségét?</p> -<p>– Hiszen én haza hoznám, csak akarna; de hát nem tudom.</p> -<p>No majd kicsinálom én azt Herczeg András uram; bízza rám -kegyelmed.</p> -<p>Viszont másfelől Tubáné vette elő Mákiné asszonyomat.</p> -<p>– Ugyan kedves édes szomszéd asszony, minek hagyja már ezt a -viszálkodást megrögzeni?</p> -<p>– Hiszen én magam is sajnálom, a menyecske is haza menne, csak -érte jönne az az ember, de azt csak nem kivánhatja, hogy így -szégyenszemre maga menjen haza. <span class="pagenum"><a name= -"Page_203" id="Page_203">-203-</a></span></p> -<p>– No csak bízza azt rám édes szomszéd asszony, elvégzem én -rendén.</p> -<p>Délután tehát elment Tubáné szomszéd Herczeg András uramhoz s -elmondta neki, hogy ugyan van-e szive, hogy úgy engedi epedni maga -után azt a jámbor asszonyt? azt csak nem várhatja, hogy az jőjjön -haza; hanem menjen érte.</p> -<p>– Hiszen csak azt várja, pattogott Herczeg András vissza. De -hisz addig sok makkot megsüthet otthon, a míg én érte megyek.</p> -<p>Férfi előtt nem szégyenli az ember gyöngeségét, de asszony előtt -tartani kell magát. Ő bizony csak nem megy; jőjjön az, ha akar. -Neki pedig törjék el a lába, ha belép hozzájok.</p> -<p>Másfelől meg Tuba szomszéd látogatott át Mákiékhoz a maga -izenetével.</p> -<p>Majd kidobták vele.</p> -<p>– De iszen ide ne jőjjön Herczeg András! be ne próbálja tenni a -lábát, mert mindjárt oda csukjuk az ajtóhoz; térden állva se lássa -Juczi leányomat többet. A kutyát is rá uszítjuk.</p> -<p>Tuba szomszéd úgy megijedt, hogy a kalapját is ott feledte, -hajadon fővel ment haza.</p> -<p>Este felé tehát Herczeg András uram felöltözött szépen, elment -Mákiné asszonyom házához, Mákiné asszonyom pedig már kinn leste az -ajtóban, ott a nyakába borult, bevezette, Juczikával -összecsókolódtatta, s azzal elismerték mind a ketten, hogy egyikök -sem hibás, hanem a Tubáék azok: a miért mindig mendemondáztak -közöttük.</p> -<p>Így légy közbenjáró, czivakodó szerelmesek között, hogy rajtad -békülnek ki.</p> -<p>András gazda ismét haza vitte kedves Judikáját s ebben a sok -hazahordásban az a kellemetes volt reá nézve, hogy mindig úgy -érezhette magát, mintha ismét vőlegény volna, a felesége pedig -menyasszony, s most jönnének a paptól s megint újra kezdenék a -lakodalmat. <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= -"Page_204">-204-</a></span></p> -<p>Ebben a mulatságban később is bőségesen volt részesülése, mert -Juczinak azután is, mihelyt nem tetszett valami, szökött az -anyjához; mosást, szapulást, disznótort, káposzta-szüretet s minden -nagyobb munkát olyan szépen ki tudott kerülni, hogy olyankor mindig -haza futott; még ha semmi baja sem volt is, mézes-mázos ürügy alatt -heteket eltöltött otthon, s András gazdának oda kellett mindig -menni, ha látni akarta, úgy, hogy utoljára azt sem tudta már a -jámbor, vajjon ő vette-e el Juczikát vagy őtet vette el Mákiné -asszonyom?</p> -<p>A sok hazajárásból azután mindig maradt a városban egy kis -mendemonda, – valahányszor Juczi haza szökött, Mákiné asszonyom -mindig elmondta Tubáné szomszédnak, Tubáné szomszédasszony meg a -hat leányának, azok az egész városnak, hogy Herczeg Andrást nem -lehet kiállani, mert:</p> -<p>1. fűnek, fának adós, mindig járnak rá a rovással, porczióval, -konvenczióval,</p> -<p>2. mikor eszik, úgy szuszog, hogy nem lehet mellette -megmaradni,</p> -<p>3. az ingeinek csak az ujja meg a gallérja gyolcs, a többi durva -pamukvászon,</p> -<p>4. a térdén van egy nagy gumó, a mi úgy fáj neki esős időben, -hogy ordít bele,</p> -<p>5. kisült, hogy valamikor egy embernek kiszúrta szemét, s maig -is fizet neki, a mért be nem csukták miatta,</p> -<p>6. egy koldus atyafia is van, a ki péntek napon perselylyel jár -az utczán,</p> -<p>7. szennyesen elhordja magán a ruhát két hétig is,</p> -<p>8. multkor kék volt a szeme alja, azt beszélte, hogy megütötte a -petrenczerúddal, pedig nem igaz, leitta magát, elesett, belecsapta -a fejét a fabakterbe,</p> -<p>9. a feleségének szemére hányta, hogy sok szeretője volt,</p> -<p>10. az meg azt felelte neki rá: hogy mind különb volt kendnél, -<span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span></p> -<p>11. még a selyemkendőért is szót tett; azt akarja, hogy járjon -főkötőben, mint más asszony,</p> -<p>12. sajnálja a kávéhoz a czukrot a feleségétől,</p> -<p>és száz meg száz ilyen apró pletykafélét, a mit épen csak a -felesége hiresztelhet el az emberről, úgy hogy Herczeg András azon -vette észre, hogy az egész városban mindenütt és mindenkor ő róla -beszélnek, minden apróságot tud, hall minden ember, a mi négy fal -között történik, még azt is, hogy ő milyen formán horkol, mikor -alszik.</p> -<p>Ilyenkor aztán földhöz verte a süvegét keserűségében s -felfogadta, hogy csak még egyszer szökjék haza a felesége, -otthagyja békével.</p> -<p>Természetesen soha sem tartotta meg a fogadását.</p> -<p>Egyszer, épen aratás ideje volt, sürgős munkaidő, András -gazdának ki kellett menni a tarlóra, tizennégy aratóhoz, csak este -térhetett vissza.</p> -<p>– No fiam Judi, téged itthon hagylak, itt a kamrakulcsok, -tizennégy arató van odakinn, magam a tizenötödik, főzess számunkra -gombóczot, tizenkét órára kiküldd, hogy harangszóra ebédelhessünk, -de ma el ne menj ám az anyádékhoz, mert nagyon sok dolog lesz.</p> -<p>Judi azt mondta, hogy jól van, de alig várta, hogy András -kihúzza a lábát, nosza futott az anyjához; csak egy szóra, a míg a -tüzet megrakják, a míg a víz megforr, ráér hazajönni.</p> -<p>Mákiné asszonyomnál pedig mintha csak hívásra jött volna.</p> -<p>– Tudod-e mi ujság? megjött az apád. Itt van a hajóval Ujszőny -alatt, de még ma nem jöhet, azt izente, hogy mi menjünk ő hozzá, -hozott mindenfélét.</p> -<p>Juczinak se kellett több: rögtön kész volt a menésre, -átballagtak szépen Ujszőnyre, megtalálták Máki uramat hajóstul; -mindjárt előkérdék tőle, mit hozott? oh mindenféle szépet, czirkász -kendőt, vapör-ruhát, blondfejkötőt, a mi csak szép és divatos.</p> -<p>Azután még beszélgetni is kellett egy keveset; annyi -<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> minden mondani valójuk volt egymásnak; -egyszer csak azt hallják, hogy húzzák a Szent András tornyában a -tizenkettőt.</p> -<p>– Jaj az aratók gombóczai! kiálta fel ijedten Juczi lelkem, már -tizenkét óra, siessünk haza szaporán.</p> -<p>Jó lett volna a sietés, de tizenkét órakor kinyitják a hajóhidat -az átmenendő hajók számára, s délutáni két óráig át nem mehetni -rajta. Juczinak ott kellett várni azalatt. Furdalták ugyan a lelkét -a zsebébe dugott kamrakulcsok, melyek nélkül a cselédek ebédet nem -főzhetnek az aratóknak, de csak elgondolta, hogy az a kis koplalás -nem árthat meg nekik; úgy is tizennégyen vannak, kevés jut belőle -egyre. Szebb mulatság volt annál azt nézni, hogy mennek át a hidon -a terhes hajók.</p> -<p>Herczeg András uram ez alatt csak áldogatta magában a be nem -következő gombóczokat s bizonyozott az aratókkal déli harangszókor, -hogy tizenegy óra volt az, halottra harangoztak; elmult azonban egy -óra is, két óra is, az emberek zúgolódtak az éhség miatt. András -gazda csak vigasztalta őket, hogy tán eltévedt a szolgáló az -étellel, vagy bizonyosan eltörte a fazekat; de már három órakor -maga sem állhatta a dicsőséget tovább, hanem fogta az egyik villát -s ügetett vele haza a városba.</p> -<p>Épen csak egyszerre értek a kapuba, ő és Juczi lelkem.</p> -<p>– Hát te honnét jösz? kérdé András elhüledezve.</p> -<p>– Édes atyám uramtól, felelt nagy bizton a menyecske, nézze csak -milyen szép czirkász keszkenőt hozott, ni.</p> -<p>– Hát az ebéd az aratóknak?</p> -<p>– Mindjárt meglesz, mondá Juczi lelkem könyű lélekkel.</p> -<p>Hej, András uramban is eldűlt e szókra a bornyú; előhítta az -ördögöt, megmondta, hogy kibe bújjék bele, s a mint a kezébe volt -adva a czirkász keszkenő, olyat ütött vele Juczi lelkem hátára vagy -kettőt, a milyen csak illett. Képzelhetni, hogy milyen nagyot lehet -ütni egy czirkász keszkenővel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p> -<p>De nagy dolog lett abból, mert Juczi szaladt rögtön, nem is -haza, hanem apjához a hajóba; elmondta keserves könyhullatásokkal, -hogy őt az ura hogy megverte ártatlanul, ország világ szeme -láttára.</p> -<p>Máki uram elszörnyedt e hallásra. Mivel ölje meg azt az embert? -Csak azt sajnálta, hogy azt a nagy kormánygerendát el nem viheti -magával, hogy azzal üthetné vissza. Meg kellett elégednie egy -evezővel. Ment az evezővel Herczeg András házára nagy szörnyen.</p> -<p>– Hol van az a gyilkos, gonosztévő haramia? E szókkal köszönte -be; berúgván az ajtót s beállított Herczeg András szobájába. Gyere -elő te gyilkos istentelen, gyere elő.</p> -<p>De András gazdának volt annyi esze, hogy nem jött elő hanem -felszaladt a padlásra, oda bezárkózott, a hágcsót is felhúzta maga -után.</p> -<p>– Gyere ide! Ide gyere a szobába! ordíta rá fel Máki uram; hadd -töröm össze a csontodat ezzel az evezővel.</p> -<p>Pedig meg sem lehetett volna fordulni a szobában azzal az -evezővel.</p> -<p>Miután Máki uram hiába kiabált Andrásra, hogy szálljon le a -padlásról, s menjen ki vele egy szál evezőre, azzal kezdé -ijesztgetni, hogy rágyujtja a házat, hanem erről aztán lebeszélték -az összeröffent szomszédok, hogy azt ne cselekedje; mind a mellett -addig hadonázott ottan Máki uram az evezővel, mig haza érkeztek az -éhes aratók s azok, a milyen jó kedvükben voltak, megfogták a -nyakát hátul, s úgy kidobták evezőstül, hogy a lába sem érte a -földet.</p> -<p>Ebből aztán olyan keserves dolog vált, a min igazán csak a pap -segíthet.</p> -<p>Az összezördült feleket utoljára is a tisztelendő úrnak kellett -összebékíteni.</p> -<p>A derék öreg úr jól megpirongatta mind a kettőt.</p> -<p>– Édes fiaim, az ilyen apró-cseprő vitákért ne menjetek mindjárt -a biróhoz, ne álljatok ki a piaczra a házi ügyeitekkel, hanem -végezzétek el odahaza. Házastársaknak türelemmel kell lenni egymás -iránt, s még ha fogyatkozásaik <span class="pagenum"><a name= -"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> vannak is, azokat -palástolni kötelességük; nem pedig besúgni másoknak. A ki jámborul -akar élni hitestársával, ne panaszkodjék rá minden semmiségért -senkinek sem, még az édes szülőjének sem, mert a házi bajnak az a -tulajdonsága, hogy ha elhallgatják, kis baj, ha kibeszélik, nagy -baj!</p> -<p>Mondhatott ilyen bölcs dolgokat a tisztelendő úr eleget, -használt is az valamit. Akkor kibékültek, haza mentek együtt, -félesztendő múlva megint eléje került mind a kettő, hogy békítse ki -őket.</p> -<p>Elébb csak a pap elé, de később a biró elé is került a dolog; -még a törvényszéknek is meggyűlt velök a baja, mert Juczi lelkem -azontúl is csak hazajáró lélek maradt…</p> -<p>… Valamelyik közelebbi esztendőben Komáromba kellett utaznom; a -vasúti állomásnál Ujvárott egy kétlovas fuvaros vett föl. Mindjárt -úgy tetszett, mintha ismertem volna ezt az embert valaha, de nem -kellett volna ennek hét-nyolcz esztendő alatt úgy megvénülni, a -mióta itt nem jártam; nem is volt ez máskor olyan kopott és -foltos.</p> -<p>– Nem kegyelmed Herczeg András uram?</p> -<p>– De biz én volnék az.</p> -<p>– Hát hogy van az, hogy kegyelmed maga jött a lovakkal, tán -beteg a kocsisa?</p> -<p>– De bizony magam vagyok most a kocsis.</p> -<p>– Hát a többi lovai, ökrei?</p> -<p>– Azokat mind eladtam.</p> -<p>– Hát már most mivel szánt?</p> -<p>– Semmivel sem, a földeimet is eladtam.</p> -<p>– Miért tette azt?</p> -<p>– Kellett a pörre, meg más egyébre.</p> -<p>– Hát micsoda pöre van?</p> -<p>– Válok attól az asszonytól; szólt nagyot sóhajtva a jámbor.</p> -<p>– Tán megint odahaza van?</p> -<p>– Hát természetesen. Nem ér már ez az egész élet egy -<span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> hajítófát; annak vagyok a koldusa. Hol -elváltunk, hol kibékültünk, soha sem tudtam rendbe jönni magammal, -búmban, haragomban aztán neki adtam magam az italnak, elhagytam a -gazdaságom, fölfordult az egész házam; egyik földem a másik után -ment el; magam is elrongyosodtam; nem csuda, mert mindig iszom. Gyi -te ráró, gyi te szellő, ne búsulj az asszonyodon!</p> -<p>S megvagdalta a lovait, pedig nem azok búsultak az asszonyon, -hanem ő maga a jámbor.</p> -<p>Asszonyok, asszonyok, ne legyetek hazajáró lelkek!</p> -<h2>X. A RÉZPATAKI LELKÉSZ.</h2> -<p>Micsoda pálya az, melyen legkevesebb rózsa terem és a legtöbb -tövis?</p> -<p>Micsoda pálya az, melyen legerősebb a munka, leggyöngébb a -jutalom?</p> -<p>Micsoda pálya az, melynek követői legszegényebbek, s mégis -legboldogabbak?</p> -<p>Micsoda pálya az, mely legközelebb visz az égi boldogsághoz s -legtávolabb a földi örömöktől?</p> -<p>Egy ilyen pályát meghaladt férfi történetét fogom én tinektek -elmondani.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Rézpatak egy szerény kis helység a Réz aljában, mely néven, mint -tudjuk, egy nagy erdőséget neveznek Felső-Magyarországon.</p> -<p>Körül nagyobbrészt orosz és ruthen ajkú népek falvai fekszenek, -mik közt soknak még most is magyar neve van; de a lakosok már nem -tudják azt egyenesen kimondani, valamint saját neveiket sem, mik -közt annyi tősgyökeres magyar hangzású van még.</p> -<p>Elfeledték azok anyai nyelvüket, ősi szokásaiktól megváltak, -régi vallásukat megváltoztatták, másképen öltöznek, mással élnek, -mint elődeik. <span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span></p> -<p>A kis Rézpatak, mint egy parányi sziget a tenger közepén, úgy -fekszik közöttük, utolsó őrpontja a magyarságnak.</p> -<p>Határa kicsiny, de termékeny, lakosai nem számosak, az országút -fuvarosai örömest szállnak meg fogadójában, mert a fogadó tiszta, -gazdája becsületes, bora jó, leánya gyönyörű.</p> -<p>A felső vidékről jött magyar fuvaros, ha szombat napon érkezett, -örömest megvárja a vasárnapot is, hogy egyszer bemehessen a szép -kőtemplomba, s ott hallhasson magyar prédikácziót s kiénekelhesse -magát lelke szerint. Tíz mérföldnyi kerületben úgy sem talál azután -megint semmi házat, a hol nyelvét megértik.</p> -<p>Húsz év előtt ugyan már sok elnézni valója volt a jámbor népnek -e lelki élvezetében; a régi tiszteletes öreg volt már, alig bírt -járni a lábán s csak látni lehetett, hogy beszél valamit, de biz -abból a hívek nem sokat értettek volna, ha már annyi idő óta könyv -nélkül meg nem tanulták volna a sokszor elmondott igéket.</p> -<p>A jó öregnél nem volt már sem erő, sem akarat; az évek elvitték -mind a kettőt, a paplakba is beesett már az eső, s az iskolaház -oldala bedűlt; nem volt, a ki javítást szorgalmazzon.</p> -<p>A hívek sokszor folyamodtak az egyháztanácshoz, a kerületi -gyűléshez, hogy küldjenek jó öreg tiszteletesük mellé fiatal -segédet, ki a nép lelkét újra felemelje; hisz ők azután is -megbecsülik az élemedett pásztort, ki Istent szolgálta több mint -fél századig; de sohasem akadt, a ki óhajtásukat meghallgatta -volna.</p> -<p>Nem vállalkozott a fiatal lelkészjelöltek közül olyan, a kinek -kedve lett volna Rézpatakon segédnek lenni.</p> -<p>Még a főtanoda termeiben megismerteték egymást ünnepjártas -legátusok a rézpataki állapotokkal, s electio alkalmával az volt a -tréfás szánalom tárgya, a kinek Rézpatak maradt.</p> -<p>Mert ez a provinczia rendesen utolsónak maradt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span></p> -<p>Sivatag messzeségben, kietlen idegen nép között, szegény -ekklésiácskában, hol a legátusnak a padláson kellett hálni, s -ünnepnapra puliszkával vendégelték a mesterné házánál, a bevett -kegyes adakozás nem fedezte az elkoptatott csizma árát: ilyen -helyről nem igen kedves emlékek származtak a fiatal lelkészsereg -közé.</p> -<p>Magában is kevés kecsegtető van egy segédlelkész helyzetében. -Fizetése rendesen annyi szokott lenni, mint egy alsóbb rendű -cselédé, még pedig leánycselédé, mert férfi nem szegődnék oly -díjra; hát még olyan szegény helyen, hol a lelkész maga is gyéren -teng imígy-amúgy fizetett jövedelméből s csupán mérsékelt földesúri -kegydíj teszi képessé a megélhetésre.</p> -<p>Ezért nem kaptak a jámbor rézpatakiak segédlelkészt sok -ideig.</p> -<p>Végre egy napon azzal a jó hírrel érkeztek haza a rézpataki -küldöttek az egyháztanácsi gyűlésről, miszerint csakugyan sikerült -egy segédlelkészt nyerniök agg tiszteletesük mellé, még pedig egy -derék, jóltermett fiatal embert, kipróbált erős hanggal és izmos -termettel és a mellett igen jámbor és kegyes magaviselettel.</p> -<p>Nem sokára valami Tokajig sót szállító szekérrel visszatértében -elszállíttatták e tiszteletes urat, kinek minden bútorzata nem igen -nagy terhére volt a furmányosnak, valamint ő saját maga sem, mert -minden kapaszkodónál, ereszkedőnél leszállt a szekérről s kereket -kötni, szekeret tolni segített, közben épületes oktatásokat tartva -a kocsis embernek, hogy az állatot nem kell kínozni, lovat, igás -marhát ütni, verni, mert ez mind Isten teremtése s az embernek -azért adatott fölötte hatalom, hogy azt nemesítse, nem pedig, hogy -rajta kegyetlenkedjék. A megdöbbent kocsis az egész úton nem vette -az ostort a kezébe; olyan szépen tudott neki beszélni ez az új -tiszteletes.</p> -<p>Otthon nem igen kecsegtető állapot várt reá. Az öreg tisztelendő -úrnak csak két szobája volt; egyiket át kellett káplánjának -engedni. Azonfelül reggel, délben, este terített <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> -asztallal várni alkalmatlan vendégét, a ki általa épen nem -hivatott, sőt inkább kivánata ellen erőszakoltatott rá; s tartani -lehetett tőle, hogy mint aféle újabb korbeli ifjoncz, majd nagy -arrogantiával fog az öreg ember gyöngeségei ellenében föllépni; a -rektor, az egyházfi, mind előre féltek tőle s titkon leszólták -magukban: «Bizonyosan valami korhely, kimustrált diák lesz ő kelme, -tán valami peregrinus, kit a tractusok szeretnek valahova bedugni, -hogy ne csavarogjon a vallás szégyenére; valami szörnyű simplex -frater, a kinek nem akadt okosabb hivatala a rézpataki -káplánságnál; vagy valami nagy bűnt elkövetett ifju, ki meglakolni -küldetik most ide.»</p> -<p>Kinek jutott volna olyasmi eszébe, hogy mívelt, becsületes és -eszes ifju önként választhassa magának e keserű nélkülözésekkel -teljes állást, legkedvezőtlenebb körülmények között, csupán azon -magasztos eszme által indítva, hogy az emberi míveltség, a -bevallott hit és nemzeti érzület számára egy elvesztett végpontot -fentartson?</p> -<p>Ki tenne fel ily határtalan lelkesülést egy szegény lelkészről, -ki nem számíthat arra, hogy a historia fel fogja jegyezni tetteit s -átadja nevét a hálás utókornak? Mi indíthatná e magasztos eszmére -ezen osztály egy képviselőjét, ki nélkülöz, a míg él, -nélkülöztetik, ha meghal.</p> -<p>Pedig ez mégis úgy volt.</p> -<p>Tiszteletes Bálna Bertalan uram még debreczeni diák korában -sokszor hallott a rézpataki egyház sajátszerű állásáról, mit az egy -mulandóságnak indult ponton elfoglal s még akkor keletkezett -lelkében azon eszme, hogy ezt az őrállomást megtartani oly szép -feladat volna egy férfinak.</p> -<p>Nyomoruság, nélkülözés, tűrés, megaláztatás, mind nem jutott -eszébe; ő maga kivánta, a mint a legelső papi vizsgálatot letette, -e helyre küldetését a segédlelkész egyszerű és alázatos -minőségében.</p> -<p>A jó öreg Kotorján Péter, a régi tiszteletes úr, maga sem volt -arról híres, mintha valami kellemetes ember volna, az öregeknek sok -gyarlóságuk van, kivált a kik család <span class="pagenum"><a name= -"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> nélkül vénülnek meg; ő is -szeretett az ifjabbakba gáncsoskodni, lehetőleg fösvény volt, s -minden előadható alkalommal kész volt kimutatni minden titkolózás -nélkül legnagyobb önzését, de a ki még e kellemetlen virtusokat -nálánál is legnagyobb fokra vitte, az testvérnénje volt, -általánosan e néven ismeretes: «Czenczi néni».</p> -<p>Hajh bizony az régen volt, a mikor ezt a szépen hangzó nevet a -kik kimondák, gyöngéden sóhajtottak mellé: az epedések, sóhajtások -ideje elmult, helyette bekövetkezett a pörölések és patvarkodások -zivataros korszaka; Czenczi nénit úgy ismerte minden jó lélek, mint -a kivel egy födél alatt lakni többet ér egy hat esztendeig tartó -violentialis processusnál.</p> -<p>Mikor Bertalan szerényke szekeréről leszállt a lelkészlak előtt, -a tisztelendő úr ott várta őt a folyosó alatt, hosszú, -szinehagyott, valaha fekete kaputjában, hosszú szárú csizmáival és -egy hosszú kalappal a fején.</p> -<p>Bertalan szép férfias alak volt. Bajusza, szakálla csak alig -sarjadzott még; termete kifejlett; csak kissé előrehajlott feje -adott annak némi megalázkodó alakot, melyről gazdag gesztenye szín -hajfürtök váltak kétfelé, természetes csigákban fogva körül szép -halvány arczát.</p> -<p>Az udvarra lépve, szerényen üdvözlé a lelkészt, ki egy lépcsővel -magasabban állt előtte s egy szóval sem mondá neki, hogy lépjen be, -vagy tegye fel a kalapját, hanem átvevé pathetice a nyujtott -hivatalos levelet, azt feltöré nagy teketoriával, elolvasta végtül -végig, egy párt köhintett rá s aztán fontoskodó orrhangon kérdezé -tőle:</p> -<p>– Hogy is híják kegyelmedet, uramöcsém?</p> -<p>– Bálna Bertalan, szolgálatjára.</p> -<p>A főnök utána nézett a levélben, ha igazat mondott-e?</p> -<p>– Tehát kegyelmed ide rendeltetett segéd-lelkész gyanánt?</p> -<p>– Saját kérelmemre történt e megbizatásom.</p> -<p>– Hol végezte iskoláit?</p> -<p>Bertalan megnevezte a tanodát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span></p> -<p>Péter úr nagyon csóválgatta rá a fejét.</p> -<p>– Ej, ej, onnan nagyon korhely tanulók szoktak kikerülni! Vannak -kegyelmednek iskolai bizonyítványai?</p> -<p>Bertalan előmutatá azokat.</p> -<p>Az öreg úr megint sokáig nézegetett, olvasgatott s azt jegyezte -meg rájuk, hogy az ő idejében nem osztogatták ám olyan könnyen az -eminentiákat.</p> -<p>Most hozzá fogott valami sajátságos vallatáshoz.</p> -<p>– Szokott-e öcsém uram bort inni?</p> -<p>– Soha sem.</p> -<p>– No, mert azt én meg nem engedem ám. Szokott-e öcsém uram -pipázni?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– No, mert azt én egyátalában nem tűrhetem. Tud-e öcsém uram -tánczolni?</p> -<p>– Nem volt rá alkalmam, hogy megtanuljam.</p> -<p>– No ne is legyen; mert én olyan káplánt magam mellett meg nem -szívelek. A mint látom, öcsém uram nem borotválkozik.</p> -<p>– Nem volt rá eddig okom.</p> -<p>– Az pedig elmúlhatatlan. Hát azok a nagy lecsüngő hajfürtök -mire valók? Fodrász-e kegyelmed, vagy pedig muzsikamester, hogy -bodrozott hajat viseljen? Tanácsolom, hogy lenyirassa -tisztességesen. Még egyet is meg kell jegyeznem. Semmi sem oly -káros dolog egy segédlelkészre nézve, mintha kihajtott inggallért -visel. Abból származik a hivalkodás, a vallás megvetése, a -negédesség, a feslett erkölcsű élet és a kárhozatos újítási vágy, -azért azt meg ne lássam többet. Most pedig lépjen be kegyelmed és -mutassa be magát Vinczenczia testvéremnek és kezet csókoljon neki, -mert az nekem valóságos édes testvérem és annyiba, vagy még többe -vegye, a mit ő mond, mintha én magam mondanám.</p> -<p>Bertalant nem zavará meg e különös fogadtatás; a jó öreg úr -furcsa utasításai inkább jó kedvre hangolák. Szépen szót fogadott -neki, maga előtt bocsátva, bekiséré a <span class= -"pagenum"><a name="Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> -szobába, a hol Czenczi néni rettenetesen dúlt-fúlt, egy söprüvel a -kezében ágyak, almáriomok alatt kotorászott és sehogy sem akarta -vendégét észrevenni, hanem a helyett azon lamentált, hogy egy -gombolyag czérnája most volt itt az asztalon s már elveszett, a sok -jövő-menő csőcselék bizonyosan ellopta, nem is lehet más -egyébként.</p> -<p>Bertalan első tekintetre megtalálta a gombolyagot a kályha -vállán s átnyujtá azt a haragos házi szellemnek. Ez ketté metszé -egy perczre haragját s kénytelen volt elfogadni az ifju -köszönését.</p> -<p>– Hiszen jól van káplán uram, ha már itt van, hanem mondhatom -ám, hogy itt nagyon szegény szállása lesz.</p> -<p>Bertalan biztosítá, hogy ő nagyon kevés helyen meg tud -férni.</p> -<p>– Azt is előre mondhatom, hogy nálunk igen sovány kosztja fog -lenni.</p> -<p>Az öreg úr erre azt jegyzé meg, hogy hiszen majd itt lesznek a -disznótorok, azokba ő helyette majd eljárhat.</p> -<p>Czenczi néni ez ellen hatalmasan protestált: ő korán szokott -feküdni és nem tűrheti, hogy a káplán éjjelről éjjelre oda -csavarogjon, ő nem nyitogatja neki az ajtót, sem azt meg nem -engedi, hogy a kapun ugráljon be.</p> -<p>Bertalan komoly férfias hangon szólt bele a vitába, hogy ő nem -kivánkozik semmi mulatságba, kevéssel be fogja érni, de kiván lelki -nyugodalmat és azoknak becsülését, a kikkel egy födél alatt -lakik.</p> -<p>E határozott, szilárd hangon ejtett szavakra egyszerre -elnémultak a háziak s nem tudták hogyan folytatni a kezdett thémát. -Csak egymásra néztek meglepetve és kezdték érezni azt az -ellenállhatlan hatalmat, a mit egy határozott férfi-jellem minden -körülményben gyakorol másokon.</p> -<p>Czenczi néni soha egy csipős szót sem szólt e percztől fogva az -ifju lelkésznek s az öreg úr többé nem szólt hozzá az orrán -keresztül, hanem csak úgy, a hogy más ember szokott, az egész -szájából.</p> -<p>Bertalan igyekezett magát egészen a családhoz tartozónak -<span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span> tekinteni; nem hizelgett, de nem -finnyáskodott. Vette a dolgokat úgy, mintha azokat régen megszokta -volna. Véleményét megmondta igazán, de nem vitatkozott s a hol -vette észre, hogy használhat, nem kérette magát.</p> -<p>Czenczi néni panaszkodott, hogy nem tudja a befőtteit hova -rakni: ő rögtön talált hasznavehetetlen deszkadarabokat, azokból -készíte neki polczot; a konyha füstölt: Bertalan négy téglából meg -egy pléhdarabból csinált benne takaréktűzhelyt; az ajtókat nem -lehetett kinyitni, a kulcsok nem fordultak, Bertalan egy percz -alatt helyre hozott mindent; a tehén megbetegedett, Bertalan egy -sajtár vízzel, meg egy szalmacsutakkal kigyógyítá; éjszaka minden -zörrenésre talpon volt, körül nézte a házat s biztosítá a háziakat, -hogy nincsen semmi baj; az udvaron volt egy omladozó fal, abból ő -szobát épített, befedte, ki is festette és azt senki sem tudta, -hogyan, mivel épít és fest, de az olyan szép volt, mint egy kis -oltár, egy ember épen ellakhatott benne.</p> -<p>A kamrából egy nap alatt kiölte a patkányokat, a kertet -elrendezte szépen, útakat szegélyezett be pázsittal, vetett -virágmagokat és a kopár falakat minden féle gyümölcsös indákkal -futtatta be.</p> -<p>Egy hónap múlva Czenczi néni nem győzte az egész helységben -magasztalni az új káplánt, a kinél derekabb, becsületesebb, -életrevelóbb embert képzelni sem lehet, a mi Czenczi néni szájából -nagy szó.</p> -<p>Ezen egy hónap alatt nem is tudhatott felőle a közönség egyebet, -mint a mit Czenczi néni által hallott; mert a szószéken az ideig -egyszer sem láthatta.</p> -<p>Az öreg tiszteletes úr Bertalan megérkezte óta maradhatlan -buzgósággal teljesíté a hivatalához tartozó foglalatosságokat; maga -feljárt prédikálni, imádkozni, elmondá a régi beszédeket újra, néha -alig birt felvánszorogni testi gyöngeség miatt a szószékre, alig -birt fuldokolva hangot adni, mégis elment és nem engedte, hogy -segédje végezzen helyette valamit. Ő még elég erőben van; lám, -megtud <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> még állani, el tudja olvasni a betűket; -nem igaz, hogy ő meggyengült volna.</p> -<p>Bertalan egy szóval sem sürgette a beköszöntést; felvezette maga -az öreget, kikereste zsoltárjában az éneket, kezét nyujtotta neki, -mikor a szószék rozzant lépcsőin alászállt és biztatta, hogy még -elég erős.</p> -<p>Egyszer azonban azon szomorú eset történt, hogy a helység egyik -notabilitása meghalt.</p> -<p>A régi fogadós volt az; nagy becsülésben részesült férfi; az -öregek tisztessége, a vallás buzgó pártolója, ki minden áldozó -napon maga szokta az Úr asztalára szükséglett kenyeret s bort -szolgáltatni. E derék férfiunak halála egészen korszaki esemény -volt a kisded helységben. A rokonok kivánták, hogy tisztességesen -legyen eltakarítva. A közelebbi gimnasiumból elhozatták az iskolai -énekkart e gyászünnepélyre s azt kivánták, hogy a hulla fölött a -templomban az öreg tiszteletes úr mondjon ájtatos prédikácziót, a -tiszteletes káplán úr pedig valami szép búcsúztatót.</p> -<p>Az öreg úr a megelőző este ismét az orrán keresztül beszélt -Bertalannal.</p> -<p>– Öcsém uram, látni akarom a búcsúztatóját; mert az én -kathedrámban nem lehet ám mindenféle újmódi hiábavalóságot -elmondogatni. Azt én, a míg élek, meg nem engedhetem.</p> -<p>Bertalan kész szívvel nyujtá át az öreg úrnak búcsúztatóját, s -itéletére bizta magát.</p> -<p>Másnap reggel visszaadá azt neki a tiszteletes:</p> -<p>– Öcsém uram. Tanácslanám, hogy csak maradjon egy egyszerű ima -elmondása mellett. Nincs még ebben kegyelmednek elég -tapasztalása.</p> -<p>Bertalan fejet hajtott s nem tett semmi ellenvetést.</p> -<p>A készülőt jelentő harangszóra felölté ő is selyem tógáját, oly -szép alak volt e fekete köntösben, karcsú derekát a széles öv -szorítá át: a kik látták, ugyancsak megnézték.</p> -<p>A templom tömve volt már; messze földről eljöttek az -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> ismerősök, gyászos, figyelmetes népek; -a koporsó ki volt téve a ravatalra, a mellette levő padban ült az -elhunyt családja; egy férfi korban levő fia és egy szép hajadon -leánya, egy gyönyörű szőke teremtés, ki fájdalomtól elhalva borult -testvére vállára; a ki csak szép könnyező kék szemébe nézett, -lehetetlen, hogy együtt ne sírt volna vele. Az éneklők a karzaton -elkezdék egyikét azon bús melódiáknak, a miket annyiszor hallottunk -gyermekkorunkban, a csendes ákászos sírhalmok kertében, a miknek -dallamain úgy el lehet gondolkozni; a miknek szavai úgy megmaradnak -a lélekben késő vénségig és akkor talán még jobban eszünkbe jutnak -ezek a szomorú dalok a halálról és a mik a halálon túl vannak: az -örök nyugalomról és az új életről, és azoknak a könyeiről, a kik -itt maradnak.</p> -<p>A gyászének elhangzása után felvánszorgott emelvényére az agg -lelkész és a mennyire gyönge szavaiból érthető lett, egy szép, -vigasztalásteljes beszédet mondott a gyülekezetnek.</p> -<p>A beszéd valóban szép volt; – ugyanazon búcsúztató volt az, -melyet Bertalan irt, szóról-szóra.</p> -<p>És ez nem volt ármánykodás a jó öregtől. Az ő elméje nehezen -tudott már lelkesülni, nem lehetett tőle rossz néven venni, ha -nyelvére idegen ajk szavait vevé fel. Hogy pedig miért tevé ezt -épen Bertalan búcsúztatójával, annak ismét magyarázata az, hogy ez -által az ifju embert sikeresen tartóztathatá vissza az elbizakodás -keresztyéntelen bűnétől, mely azt erős kisértetbe vitte vala, ha -szép beszédét megfelelő szónoklati tűzzel elmondva, a közönség -tetszését egyszerre megnyeri; így pedig ez örvénytől el volt zárva, -nem cselekedhetvén azt, hogy ugyanazon beszédet másodszor is -elmondja, hanem a jó tanácshoz ragaszkodva, marad egy szerény -imánál. És végtére némi kis önvédelem is volt abban egy roskatag -öreg ember részéről egy életerős ifju ellenében s nem kell őt érte -megitélni. <span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span></p> -<p>Nem is vette azt más észre senki, csak maga Bertalan; az első -mondatok meglepték, a többiekre azután nem figyelt.</p> -<p>A ravatal mellett, a koporsót fedezve könyező arczával, zokogott -a szőke kis leányka, és az igaz fájdalom volt.</p> -<p>Az ifju lelkész őt nézte, az ő sírását hallgatá; és e látás, -ezen hangok új eszméket adtak lelkének: nagyobbakat, valódiabbakat -az eddigieknél.</p> -<p>Szíve megtelt magasztos gondolatokkal, lelkébe új szent ihlet -szállt alá és a midőn az agg főnök leszállt szószékéről és -Bertalant azon fenkölt helyre felbocsátá: az ihletett ifju elkezde -egy beszédet mondani, melyet azon pillanatban súgott szivébe a -nemföldi lelkesülés szava, és hangja bejárta a templom minden -zugait és az emberi szivek minden rejtekeit, hogy a hívek áhitat és -édes malaszt örömével tekintének fel reá és lesték ajkairól a szót, -és vigasztalást kerestek lelkesült szemeiben és zokogtak az örömtől -és mosolyogtak könyeiken keresztül és közelebb álltak Istenhez az ő -szavai által.</p> -<p>Ott a ravatal mellett pedig egy ártatlan szív legtitkosabb -rejtekében valami csodás, hatalmas érzelem támadott e szavak alatt, -az ihlett szónok minden szava egy szilárd kő volt, melyből olyan -vár épült abban, a mit semmi idő le nem fog rombolni többé.</p> -<p>A leányka áhitattal tartá rajta nagy, kisírt kék szemeit és érzé -titkon magában, hogy emelkedik vele együtt közelebb közelebb az ég -felé, ott a hol az üdvösség van, a hol a boldogok laknak s elfeledé -a földet és a mik azon vannak köröskörül.</p> -<p>A temetés szomorú szertartásai után régi szokás szerint -felgyülekezett a tisztességtevő nép a halottas házhoz: a falu -előkelői, jómódú gazdái mind megjelentek a halotti torra, a mint az -régi idők szerint rájuk maradt.</p> -<p>A fogadó nagy vendégszobájában minden tükör gyászszal volt -behúzva, szomorú mulatsághoz szomorú feldíszítése a lármás -tánczteremnek. <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Még most minden ember iparkodott áhitatos képet csinálni: hiszen -halottas háznál vannak, a honnan csak most vitték ki a koporsót; s -a mellékszobából áthallatszik az árva leány sírása. Felfér az -ünnepélyesség minden arczra.</p> -<p>Hanem hiszen majd elfelejtjük azt, ha egyszer körül fordult a -kancsó; ha egyszer elkezdett kántor uram verseket mondani, -megindultak az ispán úr adomái, még az eltemetett fia is nevetni -fog rajtuk, a ki pedig különben igen derék, tisztességes úri ember, -nem is mondhatni róla, hogy ne tisztelte volna édes atyját, a kit -épen most temetett el.</p> -<p>A mint tehát mindnyájan együtt volnának a halottas háznál, a -fiatal káplánt nem tartották az előljárók érdemetlennek arra, hogy -gyönyörű búcsúztatójáért, melylyel mindnyájokat úgy megríkatta, -szemtül-szembe ne dicsérjék. Úgy beszélt a halálról, hogy az -embernek a lelke is megkönnyebbült bele s szinte irigylette azt, a -ki ott a koporsóban fekszik.</p> -<p>Az öregek még most is törülgették szemeiket, legkivált a biró, a -ki élemedett férfi volt már.</p> -<p>Bertalan megszorítá a jó öreg kezét s látva az általános -elérzékenyülést, így szólt az egybegyűltekhez:</p> -<p>– Kedves atyámfiai az Úrban. Valahányszor egyet közülünk magához -szólít az Úr, abban mindig egy hatalmas intést küld le reánk, hogy -forduljunk ő hozzá, mert bizony mindnyájan az övéi vagyunk. -Valahányszor egy sírtól haza megyünk, többet olvashatunk saját -szíveinkből, mintha a világ bölcseségének könyvei volnának -előttünk. De teszszük-e mi azt valaha? Soha. Hanem a helyett -elmegyünk dőzsölni a gyászos házhoz és kikergetjük sziveinkből hiú -gondolatokkal az Úr sugallatát. Ideje van a sírásnak, ideje a -nevetésnek, és mi összezavarjuk azt. Akkor vigadunk, a mikor -lelkünkbe szállni kellene és áldozunk borral, a midőn áldozni -kellene tiszta szívvel. Mennyivel magasztosabb dolog volna, ha -eljönnénk az <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> árvák szomorú házához s azt mondanók -nekik: vigasztaljon meg az Isten, adja vissza örömeiteket; ha -szükségetek lesz az életben, mindenikünkben atyát és testvért -fogtok találni. Az pedig, a mit ily visszás lakomákban testi -örömökre elpazarolnánk, fordítanók istenes czélokra, mikkel -magunknak egy-egy bizonyságot szereznénk ama szigorú biró előtt. -Ime elhallgattam, hogy e templomnak csak egy harangja van és az is -régen meghasadt. Nem többet érne-e a poharak csengésénél, ha ez a -harang csengne ismét oly tisztán, a hogy azt e helység őslakói -hallák, midőn az élőket az Isten elé hívja, vagy a halottakat az -Isten elé kiséri? Mi kellene arra? csak egy gyásztor elpazarolt -lakomájának díja. Ime mondjunk le arról ez órában, kedves rokonaim. -Kérjük fel a gyászoló házi gazdát, hogy a mit e bánatos ünnepélyre -készült elkölteni, tegye le az Isten oltárára s ha az tán nem lenne -elég e szent czélra, mi magunk is tegyük hozzá, a mit ez este -kártyára szántunk s kitelik belőle az új harang.</p> -<p>A jelenvolt nép általános lelkesüléssel fogadta az ifju pásztor -buzdító szavait: ő maga is elővette tallérkáját s megkezdé vele a -gyüjtést; a tányér pár percz alatt megtelt s a megholt fia könyező -szemekkel igéré, hogy a mi még hiányozni fog, pótolja egyedül az új -harang árában.</p> -<p>És azzal érzékenyen szoríták meg egymás kezeit s haza oszoltak -békén és úgy örült minden ember annak, a mit cselekedett. Mámoros -fő helyett tiszta szívet vitt mindenki haza.</p> -<p>Csak kántor uram, meg ispán uram, meg egy pár eszem-iszom ember -oda hátul csóválta a fejét erre a mulatságra, a mi nekik is egy pár -garasukba került s a honnan száraz torokkal mentek haza.</p> -<p>Hiszen majd megint eljönnek ők halottas torba máskor is, csak -híni kell őket!</p> -<p>Kalapos Jánosnak hítták a meghalt fogadóst; felnőtt legény fia -szintén apja nevét viselte és pedig apja «becsületes» <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> nevét. -Sok rossz tréfát el lehet mondani a maga helyén a korcsmárosokra: -hogy a bort vizezik, hogy dupla krétával irják a rovást, hogy -megsütik a főtt húst s fáczánnak keresztelik a kakast, de Kalapos -Jánosékra ugyan soha senki egy rossz szót sem mondhatott. -Tisztességes árért minden jót adtak, akárki szállt meg nálok, -megemlegette a szép leány főztét, az igazi jó bort és a hallatlanul -olcsó számadást.</p> -<p>Nem egyszer megtörtént, hogy maga a vendég kezdett el azon -veszekedni, hogy de már ilyen olcsón csak még sem adnak semmit a -világon, mint itt s erőnek erejével pengőben akarta érteni azt, a -mit váltóban mondtak neki.</p> -<p>Nem is lett Kalapos János uram valami gazdag ember a -korcsmárosságból; de megélt tisztességesen s soha sem látott sem ő, -sem családja szorultságot.</p> -<p>Fia, az ifju Kalapos János, épen oly derék ember volt, mint az -apja, megmondta a vevőnek, mikor valamit eladott: «ennyiért vettem -magam, ennyit kell rajta nyernem, hogy megélhessek» és ő sem árulta -a vizet pénzért soha.</p> -<p>Testvére, a szép Kalapos Juliska, messze földön ismeretes volt -már szépségéről, de a milyen messzeföldön emlegették szép mosolygó -arczát, olyan messzeföldön sem tudtak felőle semmi mendemondát, a -mit szép leányra, kivált korcsmáros leányára, olyan könnyű -kitalálni.</p> -<p>Ő főzött, ő szolgált a vendégeknek, de mindig oly illedelmesen, -szerényen tudta magát előttük viselni, hogy soha sem adott rá okot -senkinek, hogy őt csak egy tréfás szóval is megbántsa.</p> -<p>Pedig vendégfogadóban sok mindenféle ember megfordul; egy némely -falusi gavallér csak azért utazott alá s fel, hogy a rézpataki -vendéglőben megszállhasson: hej sok szép szerelmi nyilatkozatot, -még verset is irkáltak fel gyémántos gyűrűkkel a vendégszobák -ablakaira, gondolva, hogy ott csak elolvassa azokat Juliska, de -hogy azokat <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> szemébe is merték volna tenni, azt -ugyan nem próbálta egy is.</p> -<p>Az öreg János halála után egy héttel pompás négylovas hintó -hajtatott be a vendéglő udvarára s a ki abból kiszállt, senki sem -volt más, mint a helység földesurának fia, az ifju Endreffy Lajos, -kinek atyja fenn lakott Pesten.</p> -<p>Ott volt ugyan számára a földesúri kastély, de azt mondá, hogy -nem akar oda szállni, mert dohosak a szobák, s nem eheti a -kulcsárné főztét; a míg tehát dolgai tartanak, a vendéglőben fog -tanyázni.</p> -<p>Úgy látszott azonban, hogy az úrfinak minden dolga abból állt, -hogy a szép Juliskát lesse, körülötte legyeskedjék s minden módon -próbálgassa a leány szívének nyitját. No ha ezt tartá dolognak, -ennek ugyan soká nem lett volna vége.</p> -<p>Egyszer azonban az úrfi megunta, hogy olyan lassan halad előre -«dolgában» s azt engedte meg magának, hogy a mint a leányka észre -nem vette, átkarolta a derekát.</p> -<p>Juliska eltaszítá őt magától s bezárta az orra előtt a szoba -ajtaját.</p> -<p>Még az nap az ifju korcsmáros felkereste az ifju urat -szobájában, ki ott az ágyon heverészve kopóit tanítgatta, s azt -mondá neki, hogy ő holnap meszeltetni akarja a szobákat, tehát -addig méltóztassék az úrfinak a kastélyba átvándorolni.</p> -<p>A gavallér nem értette el a szép szót, befogatott, odább ment, s -csak egy hét mulva jött megint vissza. Nagy megütközéssel vevé -észre, hogy még akkor is meszelik a szobákat. Ismét elment, ismét -visszajött, és valahányszor megérkezett, mindig azt találta, hogy -minden szobát meszelnek, surolnak, a mi el nincsen foglalva.</p> -<p>Utoljára érteni kezdé a tréfát, s majd megharagudott érte. -Előfogta a kocsmárost.</p> -<p>– Micsoda az? Hát kentek mindig meszelni fognak, a mikor én -megérkezem?</p> -<p>János alázatosan levette a sipkáját és azt mondá: <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>– Igenis, nagyságos uram. Mindig meszelni fogunk. Mert én -szeretem a tisztaságot és az én házamon nem tűrök soha semmi -szennyet.</p> -<p>Az úrfi megértette ezt a mondást, azért hogy egy kicsit nehéz -feje volt is, s hajtott egyenesen haza Pestre, panaszt tenni édes -atyjánál, tulajdon árendásának e hallatlan gorombasága miatt.</p> -<p>Az öreg Endreffy rögtön irt Jánosnak, hogy menjen fel hozzá -Pestre.</p> -<p>Az öreg úr nem igen mozdult már ki helyéből, a köszvény igen -lekötözte, helyébe kellett menni mindenkinek.</p> -<p>– János öcsém, szólt a nála megjelenő vendéglőshöz, hallom, hogy -kegyelmed nagyon tisztán tartja a házat, a mi tőlem bérelt; és ez -igen dicséretes dolog. Tartok tőle azonban, hogy az én fiam, a ki a -fehér szobákat nem szereti, ha én meghalok, kegyelmednek kiadja az -útlevelet; azért, ha jónak látja, kész vagyok kegyelmeddel újabb -tizenkét esztendőre szerződést kötni; a bérből is leengedek száz -forintot, azért a szorgalmas tisztogatásért.</p> -<p>János könyezve csókolt kezet a jó öreg úrnak s megnyugodva tért -vissza Rézpatakra, s e naptól fogva nem látta Lajos úrfit többé a -vendégfogadóban.</p> -<p>Azonban nagy megütközéssel tapasztalá, hogy egy idő óta egyéb -vendégei is gyérülni kezdenek; előkelő hintók, mik máskor betértek, -most elvágtatnak a kapu előtt, régi ismerős fuvarosok sietve etetik -meg az abrakot s ki sem fogják a lovakat; még csak egy ital bort -sem kérnek; úgy iparkodnak kijutni az udvarból megint, s ott nem -lehete őket marasztani éjszakára.</p> -<p>János több izben panaszkodott szomorúan Bertalan tiszteletes -úrnak, hogy rosszul kezd menni a keresete; ő nem tudja miért? az -utazók a szomszéd falu vendéglőjébe kezdenek szokni, pedig ő most -is oly becsületesen bánik mindennel, mint édes apja bánt.</p> -<p>Bertalant is meglepé ez a váratlan változás; míg végre megtudta -annak a titkos okát. <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<p>Kitől tudhatta volna azt meg jobban, mint Czenczi nénitől? a ki -egész nap a falut járta.</p> -<p>Tehát ebből állt a baj:</p> -<p>«Hogy az utazók, a vendégek nem mernek a vendéglőbe szállni, -vagy épen éjszakára ott maradni, mert az öreg Kalapos János lelke -kisért a szobákban.</p> -<p>Többen, a kik ott megháltak, hallották őt nyögni, fohászkodni, -jajgatni.</p> -<p>Éjszaka csörgeti a lánczait. Ezt minden szobában, az istállóban -és a kocsiállás alatt is egyformán hallották.</p> -<p>Két átutazó hajtsár mennyre földre esküszik, hogy ő nekik meg is -jelent a kisértő lélek, hosszú lánczot czepelve a kezén; de ők nem -merték megszólítani, hanem féltükben elbujtak az ágy alá.</p> -<p>Hanem az ispán legtöbbet tud.</p> -<p>Ő egyszer készakarva úgy tett, mintha ittas volna s felfeküdt a -padlásra. Éjfélkor megjelent előtte a lélek s miután a nagy -nyögésekkel össze-vissza ijesztgette, azt rebegte neki, hogy ő -kénytelen feljárni a másvilágból, mert ez előtt több esztendővel -egy gazdag utazót maszlagos borral elkábítva, meggyilkolt s azt a -kamarában a mángorló alá elásta.</p> -<p>Az ispán mennyre földre esküszik, hogy ő ezt a titkot soha sem -adta tovább; de azért mégis tudja az egész helység, valamennyi -keresztül utazó s estefelé a világ minden gyönyörűségeért nem merne -senki a hirhedett vendéglő felé közelíteni.»</p> -<p>Bertalan megértve ezeket a szép dolgokat, kiment az erdőre, -kikeresett egy szép hüvelykujjnyi vastagságú somfát, nagy bunkóval -a végén, azt megfaragta botnak s este levén, visszasétált megint a -faluba; bement a vendégfogadóba, a botot megtámasztotta az ajtó -mellé s benyitva Kalaposékhoz, jó estét kivánt nekik, s azt mondta, -hogy ő most itt marad náluk vacsorára.</p> -<p>Azok örömmel fogadták; a szép Juliska asztalt terített, felhozta -aszalt gyümölcseit, mézét és a méznél is édesebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> -mosolygását adta mellé; a tiszteletes úr vidám regéket beszélt -nekik, ők pedig hallgatták; még János is jó kedvű kezdett lenni -utoljára, pedig eleinte nagyon hallgatag volt.</p> -<p>A nyájas beszélgetés közben nem is ügyeltek rá, mennyire elmult -az idő, csak azt vették egyszer észre, hogy a nagy kakukkos óra üti -már a tizenegyet.</p> -<p>Erre az óraütésre észrevehetőleg megdöbbent a két testvér; -mindjárt itt lesz az éjfél, s a kisértet őket is megrémíté.</p> -<p>Bertalan úgy tett, mintha semmiről sem tudna semmit.</p> -<p>– Elbeszélgettük az időt. Az én öregeim már alusznak, nem rontom -el az álmukat, itt maradok nálatok az éjszakára, ha van egy üres -szobátok.</p> -<p>Hajh, egy egész sor szoba volt üresen, de a két testvér azért -mégis oly nehéz szívvel nézett egymás szeme közé, mintha -rettegnének azon gondolattól, hogy a kedves ifju is megismerkedjék -az ő szomorú házuk rémeivel.</p> -<p>Ő azonban oly szivesen kinálkozott, hogy nem lehetett ellene -kifogást tenni. Juliska maga sietett neki ágyat vetni a legtágasabb -szobában, megveregette saját kezecskéivel a szép puha vánkosokat s -reszkető sóhajtással kivánt neki jó éjszakát.</p> -<p>A fiatal ember, Isten tudja miért? olyan boldog volt, hogy abban -az ágyban feküdhetett. Mennyi édes gondolatja támadt ottan? hova -nem vitték el lelke ábrándjai? Talán édesdeden el is aludt volna, -ha egyszerre valami idegen nesz meg nem zavarta volna ábrándozásai -közepett.</p> -<p>A mellékszobában egyszerre megcsördült valami s egy nehéz -sóhajtás hangzott végig az egész házon.</p> -<p>Bertalan eloltá a gyertyát; a holdvilág bevilágított az ablakon, -annak kétes világa deríté fel a szoba sötétségét.</p> -<p>Nemsokára még közelebb hangzott a sóhaj s panaszos hangok -töredeztek elé, nyöszörgő jajgatás, kínos fohászok; a mellékszoba -ajtaját elkezdte valami kaparni; egyszerre felpattant a zár s egy -magas, öles fehér alak állt meg a küszöb alatt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> -<p>Bertalan csendesen nyúlt az ágy mellé támasztott somfa-fütykös -után.</p> -<p>A kisértő rém most lassú, csoszogó léptekkel betipegett a -szobába: hosszú fehér szemfödél takarta be fejtől sarkig; valami -csörömpölő lánczot húzott maga után s ijesztő hangon rebegte:</p> -<p>«Jaj nekem, jaj! Jaj nekem, jaj! Uram irgalmazz, -kegyelmezz!»</p> -<p>Bertalan hirtelen felugrott az ágyból s rákiálta menydörgő -hangon:</p> -<p>«Ki vagy? mit akarsz?»</p> -<p>«Jaj neked ember, ne közelíts hozzám»; rebegé kisértetes hangon -a rém, s a mint Bertalan feléje lépett, a hosszú lánczczal nagyot -ütött rá.</p> -<p>A tiszteletes úr sem vette tréfára a dolgot, hanem elkapta a -láncz végét s a somfa suhogóval olyat húzott kettőt-hármat a -kisértet úr nyaka közé, hogy az esze nélkül fordult vissza és -futott be a másik szobába, a honnan előjött.</p> -<p>Bertalan egy ugrással utolérte; megragadta a nyakát vas marokkal -s egy hatalmas rántással úgy vágta a földhöz, hogy ő kisértetessége -négy-kézláb terült a pallón; akkor leszorítá térdével a földre, -megrázta mellénél fogva hatalmasan s azt kérdé tőle: «no most -beszélj, ki vagy?»</p> -<p>A megszorult kisértet dehogy merte azt mondani, hogy ő ilyen meg -amolyan elkárhozott lélek a pokolból, sőt inkább attól félt, hogy -most mindjárt lelket csinálnak belőle, s igazán a pokolra -küldik.</p> -<p>Egy ideig azon törekedett, hogy kiszabadítsa magát az ifju vas -kezei közül; annyi volt az, mintha valaki a gőzhajó gépeit akarná -puszta kézzel feltartóztatni; Bertalan úgy megkötözé őt saját -vaslánczával, mint egy gyermeket.</p> -<p>Akkor oda állítá egy szegletbe, meggyújtá a gyertyát s lehúzta a -lepedőt a kisértet fejéről.</p> -<p>Az ember arcza be volt festve korommal és mészszel szép tarkára. -Olyan volt rá nézve, mint a legeslegszebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> ördög, -a szeme körül fehér, az orra fekete és így tarkázva az egész -pofa.</p> -<p>– Ki vagy? Mi neved? kérdé tőle most már csendesebb hangon a -lelkész.</p> -<p>A rém sajátságosan elváltoztatott hangon válaszolt:</p> -<p>– Kérem szépen, én a Juliska leányasszony szeretője vagyok. Így -szoktunk összejönni, hogy rajta ne kapjanak.</p> -<p>A kisértetet ezúttal csak az irgalmas Isten kegyelme őrizte -attól a rettenetes pofoncsapástól, a mi a pap tenyerén már -utalványozva volt számára ezért az undok hazugságért. Bertalan -legyőzte magában azt az emberi haragot, a mi e szóra támadt -szivében s még egyszer nyugodt hangon szólt az ismeretlenhez:</p> -<p>– Egy bűnt kettővel akarsz takargatni. Elébb rossz hírbe hozod a -fogadót, aztán el akarod lopni a legártatlanabb hajadon tiszta -becsületét. Ez hazugság. Azonban folytasd. Mondj még akárhányat, -hogy ki fia vagy: én elhallgatom; de a míg azt mondom rá: ez -hazugság volt, addig el nem bocsátalak. Ki vagy hát?</p> -<p>A megnyomorított gonosz lélek nagyot fohászkodott erre a -vigasztalásra s más hangon kezdett beszélni.</p> -<p>– Megkhövetem, thiszteletes uram. Nem vagyok én senki egyéb, -mint a zsidó khocsmáros a szomszéd faluból. Azért thettem ezt, hogy -a vendégeket elijeszszem innen.</p> -<p>– Ez megint hazugság! szólt a lelkész. A szomszéd kocsmáros -derék, becsületes ember, nem vetemedik ilyen dolgokra. Mondj mást. -Ki fia vagy?</p> -<p>A kisértet most már mérgesen felelt.</p> -<p>– Én vagyok az ispán, a ki lelke van!</p> -<p>– Hm. Ez úgy látszik, hogy reggelig itt akar hazudni, monda a -pap. No majd végit szakítom én ennek egyszerre. Mindjárt megtudom -én, hogy ki vagy jámbor lélek?</p> -<p>Azzal megfogta az árva lelket, oda vitte a mosdó tálhoz, melyben -reggelre el volt készítve a víz; a nyavalyás bekent pofáját minden -kapálozás daczára beledugta a vízbe <span class="pagenum"><a name= -"Page_229" id="Page_229">-229-</a></span> s egy darab szappannal -lemosta róla a kormot és meszet szépen, meg is törölgette azután a -kendővel.</p> -<p>Az utolsó szava igaz volt a kisértetnek. Csakugyan ő volt az -ispán.</p> -<p>Olyanforma kicsapott ispán, a kit minden tisztességes helyről -elkergettek, a kit sehová be nem fogadtak, a kivel semmi uradalmi -tiszt nem akart együtt szolgálni, s a ki utoljára egyik úrtól a -másikhoz tolakodott, s engedte magát mindenféle szolgálatra -felhasználni, s föl sem vette, ha innen-onnan kikergették és -viselte az ispán nevet valamennyi pályatársa méltó -botránkozására.</p> -<p>A tiszteletes úr leöblíté a kezeit ezen csúnya foglalatosság -után, s meg is törülgeté szépen.</p> -<p>– Bögöly uram, szólt azután, minthogy már megismertük egymást, -jelentem, hogy én egy kézzel sem fogok kegyelmedhez többet -nyúlni.</p> -<p>Ennek Bögöly uram csak örült.</p> -<p>Hanem a lelkész ezt mondván, a somfa-suhogót a hóna alá vette, a -miből megint Bögöly uram azt a siralmas következtetést kezdte -húzni, hogy kézzel nem akar hozzá nyúlni, hanem bottal.</p> -<p>– Azt mondom most kegyelmednek, hogy mondjon el énnekem mindent -szép szerével: miért csinálta ez alakoskodást? ki kérte fel rá? és -mit akart az által elérni? Ha szépen megvall mindent, szó nélkül -eleresztem; ha pedig hazudni talál, látja ezt a somfa botot: -először ezt a hátán összetöröm; másodszor a hívek előtt vasárnap -meg fogom inteni; harmadszor a vármegyére feladom és becsukatom, és -negyedszer a nagyságos úr is el fogja csapni.</p> -<p>Bögöly uram saját ábrázatjában lévén, nyájasan kezdett -beszélni.</p> -<p>– Ereszszen el, tiszteletes uram. Úgy segéljen mindent elmondok -az utolsó szóig, s forduljak fel, ha egyet hazudok. A nagyságos -úrtól ugyan épen nem félek, a mint majd megtetszik érteni, a -vármegye tömlöczétől sem; nem <span class="pagenum"><a name= -"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> olyan rossz hely az, mint -gondolják; hanem azt nem szeretném, hogy a tiszteletes úr -kiprédikáljon; a somfabotjából pedig már elég volt, a mit kóstolóba -kaptam. Hanem kérem, vegye le a kezemről ezt a lánczot, mert -szorít.</p> -<p>Bertalan leoldá a lánczot foglya kezeiről, s azután szorgalmasan -bezárta az ajtókat, s a kulcsokat zsebébe tette.</p> -<p>Bögöly uram látta, hogy nincs merre elszaladni, s rászánta -magát, hogy elmondja a kis történetecskét.</p> -<p>– Hát biz engem, tiszteletes uram, erre a kis tréfára, a miért -olyan szépen kifizetett: mondhatom, hatalmasat ütött a hátamra vagy -hármat – az ember fel sem tenné az ilyen pap féléről – hát erre -engem egyenesen az ifju nagyságos úr biztatott fel.</p> -<p>Bertalan láthatólag megdöbbent e szóra.</p> -<p>Bögöly uram észrevette e megdöbbenést s hajlandó volt azt a maga -javára magyarázni s most már egész bizalmassággal kezde a -lelkészhez beszélni, mintha csak valami vidám tréfás adomáról volna -a szó.</p> -<p>– De most csak igazat mondtam. Az ifju nagyságos úr -megharagudott a vendéglősre, mert az pimaszul bánt vele, azért, -hogy az ifju úr Juliska leányasszonynyal tréfálni méltóztatott -egyszer-másszor. Az úrfi azt akarta, hogy majd így megtöri a bolond -kevély ember büszkeségét; nem ám egyebet. Azt a világért sem -akarta, hogy koldussá tegye e tréfa által, hanem csak azt, hogy ha -majd egyszer a vendégek egészen elszoknak a fogadótól: a kocsmáros -maga menjen hozzá könyörögni és akkor az úrfi újra fel akarta őt -segíteni.</p> -<p>Az ifju lelkész keble úgy elszorult e szavakra.</p> -<p>– Tovább, csak tovább.</p> -<p>– Bizony, tiszteletes uram, a nagyságos úrfi az ilyenekben nem -kíméli a pénzt, bolondja a fehérnépnek. A minap is egy molnár -leányávali ismeretsége tízezer forintjába került. Azt kidobni annyi -neki, mint a semmi. Elhigyje, tiszteletes uram, ha esze volna a -kocsmárosnak, <span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span> az a kastély az övé lehetne. Hanem hát -Kalapos uram bolond ember. Nagy bolond. Nem látja a hasznát.</p> -<p>– Hallgasson ön; ne beszéljen többet! szólt a lelkész undorodva, -s sietett kinyitni az utczára nyiló ablakot. Távozzék. Itt ez -ablakon kiugorhat. A lánczot és a lepedőt hagyja itt. Ha azt -akarja, hogy én el ne mondjam a valót, siessen önmaga mindenkinek -elbeszélni, hogy a kisértetet én kiugrattam e házból. Gondoljon ki -valamit, az az ön dolga. Én tréfából sem hazudom. Ha ez a hir két -nap alatt úgy el nem lesz terjedve a környékben, mint az a másik, a -mit szintén ön költött, én kibeszélem a tényt és előmutatom a -kisértettől elvett gúnyát, a min az urasági czímer is rajta van. -Most elmehet ön.</p> -<p>Bögöly uram kapott az ajánlaton. Váltig azt hitte ugyan, hogy a -pap még akar egy párt ütni a hátára, s majd csak akkor áll azzal -elő, mikor ő félig kinn lesz az ablakon; hanem a mikor azután -tapasztalá, hogy biz a tiszteletes úr békével engedi őt kimászni a -nyiláson, megszállta az érzékenység, még egyszer visszadugta a -fejét az ablakon s odasúgott:</p> -<p>– Tiszteletes uram. Én nem akarom Kalaposék veszedelmét. Mondja -meg annak az embernek, hogy ne bolondozzon az úrfival. Az úrfi -hóbortos ember; ha azt egyszer magára haragítja, az majd meglássa, -még felgyujtatja a kocsmáját. Nyugodalmas jó éjszakát kivánok.</p> -<p>Nyugodalmas jó éjszakát! Oh ez gonosz éjszaka volt Bertalannak. -Órahosszat járkált alá és fel a szobában, és ezer meg ezer gondolat -űzte egymást lelkében; gyertyája fenékig leégett, az is sötétben -hagyta, lefeküdt az ágyba: az álom ott is kerülte szemeit. Oh ez a -harcz az égi őrszellem terhes küzdelme volt a hatalmas csábítóval -egy veszendő lélekért.</p> -<p>Senki sem véd meg ilyen veszedelemben, egyedül az igaz Isten és -az igaz Isten úgy véd meg, hogy ád törhetlen erényt és tiszta -szivet annak, a kit kisérteni enged.</p> -<p>– Adj, uram Istenem, erős lelket a szegénynek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>A lelkész imára kulcsolt kezeit ajkához emelve fordult a fal -felé, s így imádkozva lepte meg az álom.</p> -<p>Három fal választotta el attól, kiért oly buzgón imádkozott, az -pedig épen úgy aludt az Úr kezeiben, miként ő; tán kezei épen úgy -imára kulcsolva, ajkaihoz emelve, fejével ő felé fordulva, ajkaival -felé sóhajtva, s bár három fal volt közöttük, lelkeik megtalálták -egymást azokon keresztül is s úgy beszélgettek egymással, mintha -arczaik egymás mellett feküdnének.</p> -<p>Mindkettő egymásról álmodott és reggel egyik sem merte azt a -másiknak megvallani.</p> -<p>Bertalan reggel tudatá Kalapossal az éjszaka történt dolgokat. A -kisértettől megszabadult a ház tája, de annál nagyobb lett a -kisértet benn a házban.</p> -<p>Nem a vendéglő híre, hanem a család becsülete, a tiszta erény -van most fenyegetve.</p> -<p>Jól őrizkedni kell.</p> -<p>Kalapos nem engedte többé hugát soha kijárni a helységbe; nem -engedte a vendégekkel foglalkozni; inkább maga végzett mindent; ha -kérdezősködtek felőle, azt mondta: nincs itthon.</p> -<p>Szegény leány olyan életet élt, mint egy elitélt rab és nem -tudta, hogy miért?</p> -<p>Egyetlen öröme volt, mikor vasárnaponkint a templomba -mehetett.</p> -<p>Ti nagyvárosok elkényeztetett szülöttei, nem is sejtitek azt, -micsoda öröme van szegény falusi embernek a templomban?</p> -<p>Ti nektek van operaházatok, táncztermetek: titeket hirhedett -énekesnők, zenehősök, szemfényvesztők mulattatnak; ti arról -szoktatok előre beszélni, mikor kerül szinpadra ez meg amaz új -dalmű, mikor lép fel egy világhódító tánczosné, mikor lesznek a -várt hangversenyek, az előkészített dalidók? – Ott künn pedig az -együgyű népnek csak egy öröme van: ki fog jövő vasárnap prédikálni? -az öreg tisztelendő-e, vagy az ifju tiszteletes? megint -<span class="pagenum"><a name="Page_233" id= -"Page_233">-233-</a></span> olyan szép beszédet tart-e, mint ma egy -hete? megint fognak-e annyit sírni a hallgatók, és olyan -könnyebbült szívvel fognak-e ismét hazatérni utána? és azután este, -midőn kiülnek a kapuk alá, úgy elmondogatják azt egymásnak: ki mire -emlékezik belőle? semmi, egy szó el nem veszett abból, mind -megtartották magukban.</p> -<p>Soha egy vasárnapot el nem mulasztott Juliska, melyen Bertalan -beszédeit hallhatá; a míg csak szólt, szemeit le nem vette róla; -minden szavát elfoglalta magának, és az volt rá nézve a legnagyobb -gyönyörűség.</p> -<p>Bertalan valami oly földön túli lény volt szemei előtt, a kit -szeretünk a közelítés reménye nélkül, a kit szivünk magáénak vall, -a ki lelkünket igazgatja és a ki iránt egy földi gondolatunk -nincsen.</p> -<p>Az ábrándozó leányka örömnapjai közé számítá a vasárnapokat, s -úgy tetszék neki, mintha olyankor minden ember arcza egészen -másforma volna, sokkal kedvesebb és igazabb, mint egyéb napon.</p> -<p>A kisértet-űzés utáni vasárnapon ismét Bertalanon volt a sor a -szent beszédet tartani, s szokás szerint megtelt az egyház minden -padja; még az az egy is, mely különben üresen szokott állani: az -urasági szék.</p> -<p>Az öreg kegyes Endreffy készítteté azt magának, hogy midőn itt -nyaral, ünnepnapokon onnan hallgassa a buzgóság szavait; a nép úgy -szerette őt ott megpillantani, buzgó ősmagyar arczával és ihletten -lépett nyomába, midőn a köznéppel egy sorban megindult elfogadni az -Úr vacsorájának kelyhét.</p> -<p>Ezúttal nem az öreg úr ült ott, hanem az ifju; és még valami -fővárosi piperkőcz.</p> -<p>Az ülőhelyek olyan formán voltak rendezve, hogy egyik oldalon a -szószék mellett voltak a férfiak padjai, másikon a nőké, az urasági -ülőhely e kettő között, épen a szószékkel és az Úr asztalával -szemben.</p> -<p>Talán imádkozni, talán énekelni, talán az Úrnak áldozni jött ide -a két ifju gavallér? <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span></p> -<p>Igenis: azért jöttek, hogy itt egy csomóban megláthassák a vidék -szépségeit; a rézpataki hölgyek mind híresek voltak kitünő -szépségükről. Itt volt Juliska is; ott kellett ülnie az urasági -szék mellett, csaknem szomszédságban az úrfival. Endreffy úr nem -láthatta őt másutt, mint a templomban, mert a leány csak ide járt -látogatóba; tehát felkereste őt a templomban és mosolygott mikor őt -meglátta, hogy a leány mélyen elpirulva kényszerült szemeit lesütni -előtte.</p> -<p>Az ének megzendült, a hívek ájtatos hangja egy harmoniába -vegyülve szállt fel az ég felé: az úrfiak is jól tudták, hogy kell -az embernek magát a templomban viselni; megtanulták otthon a -balletben. Beszélgettek, nevetgéltek egymás között; Endreffy -egészen áthajolt Juliskához s suttogott hozzá mindenféle édes -szavakat, a miktől az ártatlan gyermek arcza égni látszott.</p> -<p>És a hívek mindezt látták és szíveikben romlás volt és -botránkozás ezt látni, maga a vendéglős is kénytelen volt azt -elnézni, hisz az Isten házában megszólalni nem szabad.</p> -<p>A helyzet valóban jól volt kiválasztva. Sem a leányka nem -futhatott el a csábító szavak elől, sem goromba bátyja nem jöhetett -segélyére. Erre való az Isten háza.</p> -<p>Az ének elhangzott; – az ifju lelkész csendes léptekkel fölment -a szószékbe: ihlett, méltóságteljes arczczal megállt azon a helyen, -a melyről elmondhatni: «rettenetes hely ez; e kisded ölnyi tér -senkié: egyedül az úr Istené».</p> -<p>Az imádság alatt még volt az úrfinak valami suttogni valója: -valami vidám enyelgő beszéd; csak az amenre hallgatott el kissé s -akkor azt a boszantó félszemüveget szeme elé csiptetve, úgy kezdett -a lelkészre nézni, mintha az valami híres komédiás volna.</p> -<p>A lelkész pedig felnyitá a szent bibliát és felolvasá az -alapigéket, a hogy azok meg vannak irva Máté evangelioma XXI. -részének 13-ik versében:</p> -<p>«Az én házam imádkozásnak háza; ti pedig tevétek azt latrok -barlangjává!» <span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span></p> -<p>Az egész gyülekezeten egy hideg borzongás futott végig e szavak -után, – mindenki előre érzé, hogy ez rettenetes tanítás lesz…</p> -<p>Endreffy is elsápadt e szókra és nem tudott többé mosolygani, -bármennyire erőltette. Oly csendesség támadt, hogy a lélekzetvételt -lehete hallani.</p> -<p>E földöntúli csendben, mint a pusztában harsogó Isten haragjának -szava, zendült meg a lelkész lélekrázó hatalmas beszéde:</p> -<p>«Ez a ház imádkozásnak háza, hova a nagyok magukat Isten előtt -megalázni, a kicsinyek Istenhez felemelkedni jönnek, hová a bűnösök -vétkeikért bocsánatot kérni, ellenségek kibékülni, világi örömöktől -megcsömörlött szivek égi malasztot keresni járulnak, hol a porba -leborul mindenki, mert tudja, hogy por és hamu minden, a mi a -porból támadott… Ki volna olyan merész, hogy elfelejtené, miszerint -ez a ház minden palotánál felségesebb palota és ennek ura minden -uraknál hatalmasabb Úr, a ki előtt a koldusok és a királyok -egyenlők? Ki volna oly merész, hogy szive legbűnösebb gondolatjait -e helyre behozza, s mutogassa Isten arcza előtt lelke fekélyeit? Ki -volna oly merész, hogy e rettenetes házban, mely az Úr temploma, -emberek megrontására, ártatlan szivek megejtésére, a kárhozat -útjaira ne átallana gondolni; a ki ide jönne, adni és venni eladó -portékát és alkudni azokra, a mik pénzért nem eladók…»</p> -<p>Az egész gyülekezet ámultan tekinte fel a csudálatos bátorságtól -átihletett szónokra, és senki sem mert az úri székek felé -pillantani. Rettegés volt arra gondolni, hogy a föld hatalmasai ime -meg vagynak fogva saját csapdájukban, ime bejövének a templomba, -hogy megszentségtelenítsék azt és ime támadt egy bátor szolgája -Istennek, a ki megostorozza őket ott az egész nép előtt, és nem -szabadulhatnak a keresett büntetés elől, mert a templom nem -komédiaház, a honnan akkor mehet el valaki, a mikor nem tetszik -neki az előadás. <span class="pagenum"><a name="Page_236" id= -"Page_236">-236-</a></span></p> -<p>Végig kellett nekik hallgatniok az egész történetet; minő bűnök -terhe alatt romlott meg az ős Jeruzsálem, hogy vétkeztek a -phariseusok, a nép előkelői, künn és benn az Úrnak templomában, -hogy tolakodtak be a szent csarnokokba kalmárok és kufárok, -áldozatra vitt bárányokat, galambokat árulva, és hogy jelent meg -közöttük ama világrendítő szellem, a kinek neve Messiás, és -korbácsot fonva kötélből, kiűzte őket az Úrnak templomából.</p> -<p>«El innen veletek, az én Uramnak tornáczaiból, ti szentségtörők, -Istentkisértők, lélekbotránkoztatók, itt nem adnak és vesznek -galambokat és bárányokat!»</p> -<p>Mi fog most történni?</p> -<p>Ezzel a kérdéssel tépelődve tért haza minden ember a -templomból.</p> -<p>– Mit cselekedtél uram? szólt remegve a vendéglős a lelkésznek, -midőn a templom udvarán találkozának.</p> -<p>– Igazságot szolgáltattam az Isten nevének, viszonzá ez -szilárdul.</p> -<p>Az öreg tiszteletes úr azonban annál jobban megijedt, midőn a -szörnyű hírt megvitték neki. Ott hagyta az ételt ebéd közepén, s -futott fel a kastélyba az ifju földesúrhoz; és elkezdé magát -menteni előtte, hogy ő nem oka az egész rettentő esetnek, sőt -legkisebb tudomása sincsen róla; ellenben rajta leend, hogy ez -iszonyú kihágás példásan és az elkövetett sérelemhez arányosan -megbüntettessék.</p> -<p>Az ifju Endreffy hideg képet csinált a beszédhez.</p> -<p>Azt mondta, hogy nem tudja miről van szó? A káplán úr igen szép -beszédet tartott ő előtte, s ő már küldött is neki két darab -aranyat kegyúri elismeréseül.</p> -<p>Az öreg úrnak torkán akadt a szó ezek hallatára.</p> -<p>Hát még mikor megtudta, hogy Bertalan a két aranyat a szegények -perselyébe vetette!</p> -<p>Ez veszedelmes ember, ez magasra emel a fejét, ez nyakára ül a -hatalmasoknak, s pásztorbotjával nemcsak juhait tudja őrzeni, de az -oroszlánt is megkergeti, miként egykor Dávid: ennek nem szabad itt -maradni. <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span></p> -<p>Alig várhatta a beközelgő egyházkerületi gyűlést, hogy ott az -egybegyűlt vének és tekintélyesek előtt elmondhassa, minő -«egyszarvú» kezd támadni Bethelnek kapuin belől; a ki ha le nem -töretik ideje korán, megöklel sokakat, a kik eddig azt hitték, hogy -az ő bőrük sérthetetlen!</p> -<p>Elő is adá e panaszát egész rettentő mivoltában. Jelen volt az -öreg Endreffy is, a vallás hívei közt legtekintélyesebb férfi, az -elmondott kihágásnak az ő szívét kellett legjobban elkeseríteni, -mert a bántalom az ő fiát érte.</p> -<p>A mint az öreg tiszteletes leült, utána mindjárt föl is kelt -Endreffy s azt mondá az előadottakra:</p> -<p>«Az ifju segédlelkész a midőn azt tevé, a mit tett, teljesíté az -ő magasztos kötelességét, a mire Isten által elhivatott; mert azért -adattak az Isten szolgáinak ajkaira az Úrnak vigasztaló és ostorozó -igéi, hogy a szenvedőket megenyhítsék, a bántókat pedig -megfenyítsék, és ne válogassanak a nagyokban és kicsinyekben; és ha -én magam nem csak egy megyének volnék főispánja, hanem egy -országnak volnék is a királya, és megbántanám azt, a mit Isten -szentnek hagyott, és ezért engemet, vén embert, az Isten szolgáinak -legcsekélyebbike, legfiatalabbika, megfeddne: meg fognám hajtani -fejemet, és azt mondanám: uram, helyesen cselekedtél, folytasd -tovább! Mert nemcsak az a kötelessége a jó papnak, hogy az embert -megkeresztelje, midőn megszületik s eltemesse, midőn meghal, hanem -hogy vezesse is az igaz úton, a míg él. Midőn pedig a pap kezében -tartja az evangyéliomot, akkor tegye lába alá a földet és ne -ismerjen azon nagyobb urat, mint az Úr Jézus Krisztust! A rézpataki -káplán így cselekvék. Azért ő dicséretet érdemel.»</p> -<p>Az ősz patriarchalis főnemes így beszélt; és csak addig, míg az -ilyen jellemek ki nem vesznek, maradhat meg szilárdul a hit!</p> -<p>Az öreg tiszteletes e nem várt kudarczot annyira lelkére vette, -hogy még az nap este megütötte féltestét a szél és három nap mulva -meghalt. <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span></p> -<p>Még azon az ülésen új papot választának a rézpatakiak; a legelső -szavazat, mely Bertalannak jutott, az ősz Endreffyé volt. Csaknem -egyhangúlag választatott el rendes lelkészül.</p> -<p>A kik szerették az ifju lelkészt és jellemét becsülni tudták, -azok örültek neki, hogy ama fontos álláson őt erősíthették meg; a -kiket pedig aggódtatott az ifju tüzes elhatározottsága, azokra -nézve megnyugtató volt őt olyan világvégi messzeségbe kitolva -tudni, a honnan nem háboríthatja meg a dolgok régi háromszegletű -állását.</p> -<p>Rézpatakán nagy volt az öröm e hírre, mert bár régi papjukat -becsülték, s halálát megtisztelték, de az ifju iránt valódi -elragadó szeretettel voltak.</p> -<p>Ah ez egészen más ember volt. Ez eljárt házrul házra, -tudakozódott a hívek bajáról s tudott tanácsot adni a világon -mindenre, lelki és testi bajokban. Tudott gyógyítani apró kis -mákszemnyi labdacsokkal, azután meg hideg vízzel; minden fűben, -fában ismert gyógyító erőket; még a szántásban, vetésben is tudott -a gazdának jó tanácsot adni s az időjárást jobban eltalálta -napokkal előre, mint a kalendárium; nem volt elég, hogy a -templomban prédikált nekik, hanem esténként összegyűjté őket a falu -házánál s beszélt előttük, vagy olvasott okos könyvekből tanulságos -történeteket derék hazafiak tetteiről, az ipar és találmányok -csodáiról; úgy hallgatták, a mit aranyos szájával beszélt, hogy -minden csapszék üres maradt miatta. A mióta ő volt a faluban, nem -volt viszálkodás házas társak között, nem mentek pörlekedő felek a -biróhoz, nem került verekedésért senki a vármegye tömlöczébe; ő azt -mind ki tudta egyenlíteni, békíteni szép szóval és néha erős -szóval, hogy nem lehetett ellene cselekedni.</p> -<p>Már az is milyen szép volt tőle, a hogy a megholt tiszteletes -nénjével bánt, a ki vénségére egészen elhagyatva maradt. Míg az -öreg úr élt, Bertalan egyebet sem hallott, mint örökös -felpanaszlását a megevett kenyérnek, a paplakon hiába elfoglalt -szobának; nem volt napja, melyen <span class="pagenum"><a name= -"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> Czenczi néni békével -engedte volna elkölteni ebédjét s nyugodtan bevárni az álmot -szegényes ágyában; pedig hiszen mindent megtett a kedvéért, még fát -is vágott, ha nem volt. És most, midőn egyszerre ő lett úr a -lelkészi háznál, Czenczi néninek pedig semmi joga sem volt ott -lenni, akkor Bertalan úr azt mondá a mindenkitől elhagyatottnak, -hogy csak maradjon ezentúl annál a háznál és pedig legyen ezentúl -is övé abban a legjobb hely; és úgy viselte gondját, úgy tűrte -annak gyöngeségeit, még fát is épen úgy vágott számára, mintha most -is ő volna nála kegyelemkenyéren, és nem megfordítva. Sőt azt is -kimondá a fiatal lelkész, hogy ha ő valaha meg találna házasodni, -annak a nőnek, a kit ő e házhoz hozand, épen úgy kell tisztelni az -öreget, mintha tulajdon édes anyja volna.</p> -<p>Hiszen ezt könnyű is volt neki megigérni.</p> -<p>Mikor ő arra gondolt, hogy e csendes falak között egykor -kedvesebb hangok is fognak otthonosulni, s a szelíd magányt a -boldogság képei elevenítik fel, olyankor csak egy arcz állt mindig -előtte, annak az ártatlan leánykának arcza, a kinek szivében semmi -sincs még, mint ártatlan vonzalom, és lemondani tudás azokért, -kiket szeretünk.</p> -<p>Az ifju tiszteletes ez idő óta csaknem mindennapos volt -Kalaposék házánál. Ő is szívesen ment oda, ott is szívesen látták; -nevezték a jó indulatot barátságnak, hálának, szívességnek, -pártfogásnak, pedig utoljára is szerelem volt az, és maguk sem -vették észre, hogyan jött?</p> -<p>Nem mondogatták, nem beszéltek róla, hogy egymást szeretik, de -tudták azért igen jól, mint ahogy szokta tudni minden ember, ahogy -kiolvassa egymás szeméből és nem kérdezősködik felőle.</p> -<p>Hiszen nem is állt semmi ellent óhajtásaiknak. Egymáshoz -illettek; a szép Juliskából igen jámbor tisztelendő asszony -leendett s Bertalan is megérdemelte, hogy a környék legszebb lánya -az ő párja legyen. <span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span></p> -<p>Nem is volt már egyébre gondja, mint a kisded paplakot -kicsinosítani; tisztességes butorokról gondoskodott, mik majd a -háztartáshoz szükségesek lesznek, s a kertben komlólugast nevelt s -ha beszélt róla, azt is oda mondá, milyen szép lesz ott -naplementekor dolgozgatni. A leányka mosolygott és sóhajtott rá, -hisz azt a kis lugast ő is látta már és ő is gondolt arra, hogy két -szék egy kis asztal mellett milyen szépen elfér abban; a férj ott -irdogálhat, míg a nő kézi munkáját folytatja, s ha fölnéznek -munkájokból, egymással találkoznak szemeik. Ő is gondolt ezekre a -szép naplementi órákra a kis komlólugasban.</p> -<p>Egyszer egész este volt már, hogy Bertalan a fogadós lakát -elhagyta; a holdvilág szépen világolt, a faluban minden aludt már, -s ő szép csendesen ment végig a hallgatag utczán, tele édes -gondolatokkal. Szokásuk a szerelmeseknek, hogy szeretnek -hátratekintgetni: hogy csak legalább azt a házat megláthassák, a -melyben kedvesüket hagyták. Más ember nem érti ezt, a szerelmesek -sem értik, de azért mégis csak úgy van. Bertalan négyszer-ötször is -visszatekintett arra a nagy, hegyes tetejű házra, azokkal a magas -fehér kéményekkel, pedig ugyan nem volt semmi nézni való rajta.</p> -<p>A mint ismét visszapillant rá: úgy tetszék neki, mintha a ház -tetején, a legszélső kémény mellett, egy emberalakot látna állani. -A holdvilág egyenesen onnan sütött s tisztán kivehető volt az alak. -Csak egy pillanatig állt azonban ott, azután ismét eltünt.</p> -<p>Bertalan megdöbbenve állt meg, s azután hirtelen sietett vissza -a fogadóhoz.</p> -<p>Ott csendes volt minden; a kutyák aludtak a tornácz alatt, semmi -nesz sem hallatszott. Körülkerülte a házat, bejárta a szérüskertet, -betekintett az istállókba. A cselédek mind aludtak, egyet -felköltött közülök s kérdezé tőle, hogy ki járkál ilyenkor a -padláson? Az azt felelte, hogy nem járhat ott senki, mert az zárva -van. Bizonyosan a páva repült fel. <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p> -<p>Végre maga is azt kezdte hinni, hogy szemei kápráztak, s nem -akarva zavarni a háziak nyugalmát, haza ment.</p> -<p>Otthon nem jött álom szemeire; eszébe jutott mindenféle aggasztó -gondolat, azokon eltöprenkedett sokáig, le sem vetkőzött, csak úgy -dűlt le egy padra, s nézte, mint megy le lassankint a holdvilág a -hegyek mögé, hogy ereszkednek bele a távol ormok fenyőfái fényes -tányérjába, mintha szakálla nőne neki; azután egy keskeny felhő áll -keresztül eléje, mintha szemöldöke volna; utoljára semmi sem marad -belőle és sötét lesz; ebben a sötétben elaludt.</p> -<p>Mélyen, igen mélyen aludt; talán nehéz álma is volt; de azért -mégis meghallá azt a hangot, a mi az álmodókat oly irtózatosan -szokta egyszerre felriasztani: a félrevert harangkongást.</p> -<p>«Tűz van!»</p> -<p>Egy percz alatt talpon volt.</p> -<p>Fényes világosság tölté el szobáját; nem a szelíd hold ábrándos -világa többé, hanem az a borzasztó vérveres világosság, a mit az ég -boltozata ver vissza a földről rásütő fény miatt.</p> -<p>«Tűz van!»</p> -<p>Bertalan hajadon fővel rohant ki a házból. Még akkor senki sem -volt künn az utczán, csak az éji őr kiáltozott végig rohanva a -falun: tűz! tűz! tűz!</p> -<p>A fogadó égett.</p> -<p>Égett valamennyi épülete egyszerre; az aklok, az istállók, a -pajta. Mind egy lángba volt borulva az egész.</p> -<p>A lelkész legelső volt az égő ház udvarán. Ott rémületes volt a -zavar; álmaikból felriadt cselédek szaladgáltak fel s alá; nem -tudva, mihez kezdjenek? A félszerben volt a tűzi fecskendő, de az -senkinek sem jutott eszébe, a helyett minden ember azzal a -haszontalan munkával fáradozott, hogy az istállóba zárt állatokat -szabadítsa meg, a mi rendesen sohasem szokott sikerülni. Az ökrök -megbőszülnek ilyenkor s nem engedik magukhoz közel menni az embert, -hogy kötőfékjeiket elvagdalja; a juhohat pedig a mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> nagy -erőfeszítéssel kiterelték az akolból, a tűz láttára újra megint -befutottak az akolba, átugorva az esztrengán. Maga a fogadós -kétségbe volt esve.</p> -<p>Bertalan, a mint megjelent, egyszerre szilárd hangon kiáltá az -embereknek:</p> -<p>– Huzzátok ki a fecskendőt! Vödrökkel a kúthoz!</p> -<p>Azzal maga sietett betörni a félszer ajtaját, melynek a kulcsát -most senki sem találta, kihuzatta a fecskendőt, maga felugrott a -tetejére, s a szivattyuhoz parancsolva az embereket, neki irányzá a -vízsugárt a legfenyegetőbb helynek.</p> -<p>– Ott kell oltani, a merre a tűz terjed!</p> -<p>Az érkező nép, a mint papját meglátta a veszély közepett, erős -buzgalommal sietett segíteni.</p> -<p>Az oltás igen nehéz volt, mert a szél mind az udvarba verte le a -füstöt és sziporkát, de azért a lelkész megállt a maga helyén, mint -a ki a pokol tekintetétől sem retteg.</p> -<p>A fogadós egészen elveszté az eszét. Nem látott, nem hallott -semmit, csak azt kiabálta: a «lovaim, a lovaim!»</p> -<p>Négy szép kocsilova volt, azokon volt minden gondolatja; a lovak -az istállóban voltak s nem engedtek magukhoz embert közelíteni; a -ki el akarta őket szabadítani, azt mind kegyetlenül összerugdalták. -Utoljára a fogadós maga rohant értük és azt mondta, hogy benn ég -velük, vagy kiszabadítja őket.</p> -<p>És úgy látszott, hogy nem is akar felhagyni szándékával, mert -semmi hívásra, könyörgésre nem jön vissza.</p> -<p>Pedig, a míg ott küzködik a neki vadult lovakkal, az alatt az -istálló tetejébe is belekapott a láng s bizonyosan benn fog -égni.</p> -<p>– Fejszét ide! kiálta a lelkész, hirtelen leugorva a -fecskendőről, mely csekély védelem volt e veszély ellen; egy ember -álljon ide a fecskendőhöz!</p> -<p>Azzal felkapva egy fejszét, hirtelen felkapaszkodott az istálló -tetejére s elkezdé arról sebesen verni le a zsindelyeket. E bátor -példától felbúzdítva, több merész férfi rohant <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> utána -az istálló tetejére, s nehány percz alatt leverték azt onnan -tisztára. A biró maga állt a fecskendőnél s a vízsugárral mindenütt -a lelkészt környezte a lángok között, hogy azok meg ne illethessék -az Úrnak felszentelt szolgáját.</p> -<p>A fogadós, látva, hogy paripái meg vannak mentve, kijött az -akolból s azután térdre esett a lelkész előtt és kezeit csókolta -neki. Ekkor villant egy borzasztó gondolat Bertalan lelkén -keresztül.</p> -<p>– Hát Julcsa hol van?</p> -<p>A fogadós mereven bámult rá.</p> -<p>– Hol van testvéred?</p> -<p>Ki tud rá felelni? Ki látta őt ebben a zavarban? Hová lett? -Van-e valaki, a ki hírt tud felőle mondani?</p> -<p>– Talán a házban maradt!</p> -<p>– Ne mondd ki ezt a szót! Abban a házban, mely már lángokba van -borulva. Nem látta őt senki megmenekülni?</p> -<p>Senki; – senki.</p> -<p>A ház pedig köröskörül égett már, csak úgy hullott róla a -zsarátnak, mint mikor napsütéskor olvad a háztetőn a hó; némely -ablakon keresztül is tódultak ki már azok a csapkodó lángnyelvek; a -pitvar lépcsői is égtek, s az ajtón keresztül szürődött kifelé az a -lomha zsiros füst. Ki merne oda bemenni?</p> -<p>A fogadós képéből kikelve rohant végig a folyosón, be akart -egyenesen törni. A lelkész megragadta őt kezénél fogva.</p> -<p>– Őrült vagy-e? Mit akarsz?</p> -<p>– Felkeresem őt! lihegé az.</p> -<p>– Azt megteszem én. Tartsátok vissza, hogy ne jőjjön utánam, -szólt a mellette állóknak. Mártsatok egy pokróczot, vagy bundát -vízbe; én jobban értem ezt. Ez ott veszne vele együtt. Ne -eresszétek utánam.</p> -<p>A vízbemártott bundát hirtelen odahozták a lelkésznek. Nem -iparkodott őt senki lebeszélni szándékáról. Hittek benne, hogy őt -oltalmazni fogja valami magasabb kéz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span></p> -<p>Egy pillanat még. A lelkész feltekinte az égre és sóhajta -halkan: «én Istenem segíts!»</p> -<p>Azzal feje elé tartá a vizes bundát s berohant a szemközt -süvöltő lángok közé.</p> -<p>«Isten legyen az ő oltalma!»</p> -<p>E perczben minden ember csak oda nézett; a fecskendő sugára az -ajtó környezetére omlott folyvást, olykor besüvöltve a nyitott -ajtón keresztül a halálos füst közé; gyönge öreg emberek levették -süvegeiket összetett kezeik közé s imádkozni kezdtek: a lélekzet -elállt minden ajkon… Vajjon vissza fog-e jönni?</p> -<p>Elmult egy, két, három percz;… a lelkész még sem jött vissza. -Akkor egyszerre nagy ropogással összeomlott a ház eleje, a tüzes -gerendák eltemették a küszöböt.</p> -<p>A nép ajkán az elszörnyedés végtelen szava hangzott, a mi egy -pillanat múlva ismét a legnagyobb meglepetés örömkiáltásába ment -által: a lelkész alakja fenn a legmagasabb tűzfalon látszott meg, -és ölében az alélt leányka.</p> -<p>Isten járt vele ott a magasban! Az omladozó kövek megálltak, -midőn rájuk lépett, az égő gerendák kikerülték őt esésükben, a láng -ártalmatlanul csapott el fedetlen feje fölött; úgy lépdelt egyik -kőről a másikra, félrehárítva izmos kézzel az izzó gerendákat; -végre a ház kiálló ormához ért szerencsésen, ott hirtelen -megragadta jobb kezével a falból kiálló kapocsvasat, baljával -magához szorítá az alélt leánykát s egy bátor szökéssel leugrott a -földre onnan a magasból. Valami jó angyal vigyázott reá, hogy -lábait meg ne üsse.</p> -<p>A bámuló nép érzelemtől elragadtatva rohant oda hozzá s -összetapogatá kezeit, homlokát, nem sértették-e meg a lángok? Semmi -baja sem történt; az a hatalmas Úr, a ki Sidrachot és társait -megtartá az égő kemenczében, betakarta őt szárnyaival s megengedé -neki, hogy a kit oly nagyon szeretett, kimentse a tűzhalál kínjai -közül.</p> -<p>Nagyobb tűzpróba volt az ő számukra fenntartva e földön! -<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<p>A nép aztán új erővel fogott az oltáshoz, a tüzet elnyomták, nem -lett belőle nagyobb veszedelem.</p> -<p>A fogadósnak ugyan mindene odaégett, de ő nem törődött most -azon, csakhogy testvére megmenekült. Lovaival sem törődött többé, -csak őt ápolta, leste, hogy mikor szólal meg, ölébe fogta, úgy -várta felocsudását. Éghetett miatta ház és pajta.</p> -<p>A leányka magához tért; Bertalan meghagyá, hogy vigyék őt -lakására, hová testvérét is elvezette kézen fogva, midőn a tűz -elfojtatott.</p> -<p>Tehát megérte, hogy megoszthatá szállását vele. Megérte, hogy -virraszthatott beteg ágya mellett! a leány sokáig szenvedett, beteg -volt, csak a leggyöngédebb gondnak sikerült őt életben -megtartani.</p> -<p>A fogadós tönkre jutott a tűzveszély által. Nem titkolá Bertalan -előtt, marhái, takarmánya, borai, egész felszerelése oda égett, -adóssága is volt; kilencz, tíz ezer forintnál kevesebb nem mentheté -őt a bukástól s annyi pénzt nehéz az embernek kapni becsületes -arczára.</p> -<p>Azt sem titkolá Bertalan előtt, hogy egy ízben találkozott az -ispánnal s az azt mondta neki, hogy miért nem folyamodik az ifju -nagyságos úrhoz? az bizonyosan megemberelné ennyi pénzig. – De -Kalapos János azt felelte rá, hogy inkább elmegy szolgálni s -napszámmal keresi kenyerét, mint hogy ezt tegye.</p> -<p>Bertalan elborzadt magában. – Eszébe jutott neki, a mit az ispán -akkor mondott előtte, mikor őt kisértet jártában elfogta. -«Vigyázzon magára a fogadós, mert a kit megharagít, az képes őt -felgyujtani!» Ez a gondolat nagyon megkínozta lelkét, de nem mondta -ki soha János előtt. Ismerte azt, milyen heves ember. Még több -veszélyt hozna magára, ha ezt megtudná.</p> -<p>Egy napon félrehívta János a lelkészt, hogy valamit mond neki -titokban. Látszott becsületes arczán, hogy valami nagy zavarban -van; szemébe sem mert nézni, s alig tudta, hogy kezdje a dolgot? -<span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span></p> -<p>– Julcsának kérője jött. Egy haszonbérlő a szomszéd helységből, -Tollvárról; adj tanácsot, mit cselekedjem?</p> -<p>– Kérdezd testvéredtől; mit felel ő rá?</p> -<p>A fogadós nehéz verítéket törült le homlokáról.</p> -<p>– Ő hallgat és sír. És én nem tudom, hogy mit tegyek? Az ember -csinos, derék, komoly ifjunak látszik. Nem lehet rossz gazda, mert -nagy összegekről tud rendelkezni. Szeretnie is kell nagyon a -leányt, mert jól tudja, hogy semmit sem kap vele, mint egy -becsületes tiszta szívet, és ő maga tehetős. Azon órában, melyben -Julcsa megesküszik vele, tízezer forintyi nászajándékot ád neki, és -én újra kezdhetném azzal üzletemet s nehány év mulva hálával -téríthetném testvéremnek vissza. Mit tegyek? szólj, mit -cselekedjem?</p> -<p>Ha a lelkész csak egy szóval mondta volna neki: «küldd el az -idegent házadtól, mert a mit ő kér, az nem a tied többé, hanem az -enyim!» János azt mondta volna rá: «legyen a tied», és maga elment -volna szolgálni, két kézzel keresni kenyerét; de a lelkésznek még -egy arczvonása sem változott e beszéd alatt. Arcza nyugodt volt, -szemei könytelenek.</p> -<p>Elgondolá, hogy az ő boldogsága ime egy hozzá annyira ragaszkodó -becsületes ember romlásába kerülne; aztán minő sors vár egy szegény -lelkész nejére? érdemes-e azért a jóllétről lemondani? A leány -később megbánhatná, hogy a gazdag és a szegény között oly rosszul -tudott választani s minden sóhajtása szemrehányás volna ő rá nézve; -aztán elégszer megtörtént már az, hogy a kik egymást szerették, még -sem lettek egymáséi soha s azért csak megvan a világ.</p> -<p>– Fogadd el a kérőt. Azt mondá Jánosnak szárazon.</p> -<p>János sokáig nézett kétkedve a lelkész arczára e szavak után. Ha -annak csak egy vonása elárulta volna azt a kínt, a mibe e szó -került neki, ha csak egy könycsepp jelent volna meg szemében, oda -borult volna nyakába és azt mondta volna: bocsáss meg, hogy -kisértettelek! De nem látszott azon semmi. <span class= -"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span></p> -<p>– Csak a leány ne sírna mindig, rebegé János.</p> -<p>– Eredj és mondd meg neki, hogy ne sírjon: én izentem neki, hogy -ne sírjon.</p> -<p>Azzal elvált tőle a pap és engedte őt haza menni.</p> -<p>Másnap násznagyok jöttek Bertalanhoz, bejelenteni előtte, hogy a -szép hajadon leányzót, Kalapos Juliát, nemzetes Korbás Lőrincz -haszonbérlő úr eljegyzé hites társául; a felmentések is kezüknél -vannak már, kivánják az esketést még ma megtartani.</p> -<p>Tehát Julcsa engedelmes, önfeláldozó testvér volt. Hogy bátyját -megmentse, feláldozta magát.</p> -<p>A lelkész meghatározá a szertartás óráját s elbocsátá a -násznagyokat.</p> -<p>Azután felvevé papi köntösét, imakönyvét kezébe vette s elment -előre a templomba. Ott bezárkózék; az Úr asztala elé járult és -kitárta ott szivét a minden örömnek és fájdalomnak adója előtt, -hogy lássa meg azt a szenvedést, a mi abban dúlong és adjon neki -erőt annak elviselésére.</p> -<p>Azután valami oly édes megkönnyebbülés szállt lelkére: a honnan -kérte a malasztot, onnan szelid nyugalom szállt fejére alá, -leporlott róla minden, a mi földi, vágyak, szenvedések, bánat és -irigység; felül volt emelve azokon, mint kinek lábai nem járnak -többé a földön.</p> -<p>Most felnyittatá a templomajtót, hogy bejöhessen rajta a -nép.</p> -<p>A nép eljött bámulni a menyasszonyt és a vőlegényt. A -leggazdagabb vőlegényt és a leghalaványabb menyasszonyt, a kit -valaha ez oltár előtt összeeskettek.</p> -<p>A pap imádkozott az esküvés előtt; bizony, bizony lelke szerint -imádkozott, hogy tegye őket boldoggá az ég; tegye alázatossá a nőt, -kegyelmessé a férjet, hogy ők megszeressék egymást.</p> -<p>Azután odahivá őket az Úr oltára elé.</p> -<p>Julcsa nem sírt; de arczának nem volt színe és hangját alig -lehetett hallani. Egyszer iszonyú fájdalommal nézett <span class= -"pagenum"><a name="Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> fel -Bertalan arczára, a midőn ez azt kérdé tőle: «szereted-e azon -férfit?»</p> -<p>Azt felelte rá: «szeretem» és nem szakadt meg bele a szive.</p> -<p>A pap rájuk adta áldását: szívéből tépte ki azt az áldást, a mit -rájuk adott.</p> -<p>Azután felült a násznép szekerekre, künn vidám zene harsant meg, -a lovak fején lobogtak a nász-keszkenők, a lakodalmas menet -eltávozott a szomszéd helységbe.</p> -<p>Kalapos János megkapta sógorától a tízezer forintot s mint -szemmel látható volt, ismét szép rendbe hozta vele gazdaságát, a -menyecskének pedig bizonyosan igen jól mehetett dolga; selyemmel -volt szobája butorozva s hintóban járt, a hogy ezt Czenczi néni nem -késett elmondani Bertalannak.</p> -<p>János azonban ez óra óta folyvást kerülte a lelkészt, még a -templomba sem járt, hogy szeme ne találkozzék az övével.</p> -<p>Egyszer mégis nehány hét múlva a lelkész egész váratlanul -összetalálkozott az utczán Juliával. A nő szinte összeroskadt, a -midőn őt meglátta; alig birt állva maradni. Igen rossz színben -volt.</p> -<p>– Mi baja van? kérdé Bertalan.</p> -<p>– Igen sokat szenvedek, felelt a nő, s azzal elsietett tőle.</p> -<p>Ettől fogva még jobban kerülte őt János.</p> -<p>Ismét nehány hét mult el; a midőn egy reggel azzal a hírrel -lepte meg Czenczi néni Bertalant, hogy a fiatal menyecske haza -szökött a férjétől.</p> -<p>Éjnek éjszakáján, gyalog és mezitláb futott el lakásáról, úgy -ért haza félholtan bátyja lakására.</p> -<p>Bertalan még az nap templomba mentekor találkozott Jánossal, s -kérdezé, hogy mi baj történt a családban?</p> -<p>János el volt fogódva, megrázta a fejét és azt mondta:</p> -<p>– Nem szólhatok róla…</p> -<p>Még az nap este, a mint kis lugasában ült a lelkész, -<span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span> honnan az utczára lehete látni, -egyszerre megdöbbenve veszi észre, hogy egy szekér kanyarodik be az -útrol, melyen világosan megismeré Julcsa férjét.</p> -<p>Szemeivel kisérte a kocsit; – a mint az a fogadó előtt elhaladt, -egyszerre, mint valami dühös vadállat, rohant ki annak udvaráról -János s megragadta a lovakat, megállítá a kocsit, megkapta őrült -dühvel a rajta ülőt s egy pillanat alatt legázolta azt lábai alá a -sárba; csak az összefutó emberek birták meggátolni, hogy meg nem -ölte.</p> -<p>A megtépett férfit onnan Endreffy kastélyába vitték; Kalapos -pedig bezárta magát szobájába és azt hagyta meg, hogy estig semmi -élő teremtéssel sem akar beszélni.</p> -<p>Másnap reggel két idegen úr kereste a fogadóst, azt mondták, -hogy addig el nem fognak menni, a míg vele nem beszélnek.</p> -<p>János kijött eléjük. Az idegen urak gavalléros külsővel birtak; -egyik közülök rögtön előhozta idejövetelük okát, őket a megtámadott -haszonbérlő küldé ide.</p> -<p>Kalapos gyanusan néze rájok. Vajjon mit akarhatnak tőle? Ha -perbe akarják fogni, miért kezdik így? vagy tán kibékítést, -magyarázatokat akarnak megkisérteni.</p> -<p>– Ön nemes ember? szólt az egyik idegen Jánoshoz.</p> -<p>– És ha nem volnék az?</p> -<p>– Csak maradjunk annál, hogy ön nemes ember; mert a mit önnek -ajánlani fogunk, az csak nemesek között szokásos; nem parasztoknak -való. Ön Korbás urat durva módon megbántotta, ez elégtételt kiván -és önnek meg kell vele verekedni.</p> -<p>Az urak azt várták, hogy ez a falusi ember majd elsápad ezen -ajánlatra s mennyire elbámultak, a mint János e helyett -összeszorítá ökleit s egy lépést közelebb lépett hozzájuk; úgy -villogtak a szemei, mint egy rosszul sebzett vadállaté.</p> -<p>– Én velem akar ő megverekedni? Én velem? Szemközt akar velem -állani és fegyvert akar adni a kezembe, a mivel őt megöljem? Uraim, -önök engem boldoggá tettek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span> Egész éjjel nem aludtam, -mindig azon járt az eszem, mint ölhetném meg azt az embert, s most -önként jő elém és azt mondja: jerünk; verekedjünk! Megyek uraim. -Akármely pillanatban, akárminő fegyverrel, akármi föltétel alatt; -ha kivánják, hogy három lépésről lőjjünk egymásra, én ráállok, ha -kardot adnak kezünkbe, elfogadom, és ha késsel kell vívnunk, arra -is ráállok. Tegyék minél elébb.</p> -<p>Az idegen urak meg voltak lepetve a közrendű ember elszántsága -által. Röviden tudatták vele, hogy egy óra múlva menjen ki az -erdőbe a bükkös patak forrásához; ott megtudja a többit. Azzal -visszamentek Korbáshoz a kastélyba.</p> -<p>Bertalan épen a reggeli isteni tiszteletből tért vissza, s -elgondolkozva ment lakására haza; az ajtóban Czenczi néni várta, a -kinek mindent látni, tudni kellett; az hevenyében tudósítá, hogy -épen most látta Kalapos Jánost egyedül menni az erdőbe s utána -nehány perczczel Korbás urat, meg két ismeretlent, ott aligha -valami rossz nem történik.</p> -<p>Bertalan megdöbbent e szókra, de nem válaszolt rá semmit; hanem -egyenesen az erdő felé vette útját. Czenczi néni utána nézett, a -míg láthatta s azután, hogy az erdőben eltünt ő is, minden perczben -kiszaladt az ajtóba, eléje nézni, ha nem jön-e még vissza?</p> -<p>A lelkész kettőztetett sietséggel iparkodott az erdőt elérni, -merre Czenczi néni utasítá. Sejtette jól, hogy mi van készülőben s -meg akarta azt akadályozni. Az urak köpenybe voltak burkolózva, -monda az öreg néni. Bizonyosan fegyvert rejtettek alatta.</p> -<p>Az erdőbe érve, hallgatóznia kellett, hogy ha valami neszről -megtudhatná, merre mehettek? Mintha valami jó angyal súgta volna -szivébe, hogy a patak mentét kövesse. Egyszer azután a patak -melletti homokban lábnyomok tüntek elé, a finom városi csizmák -nyomairól bizonyosan tudhatá, hogy ezek azok, a kiket keres.</p> -<p>Most még jobban sietett. A lábnyomok végre félretértek -<span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> a forrástól, s a mint itt megállt a -lelkész, hogy körültekintsen, nem messze az erdő sűrűjében lassú -dörmögést kezde hallani, mint mikor férfiak beszélnek halk -hangon.</p> -<p>Szívdobogva közeledett arra. Egy szép kis pázsitos tér volt ott -az erdőben, köröskörül vad rózsa és hólyagfa bokrokkal; óriási vén -bükkfák terjeszték ki fölötte sötétzöld sátoraikat, az egyik vén fa -derekát egészen behálózta az örökzöld repkény s a sűrű lomb között -ott volt egy kis madárfészek; abban úgy etette apró kis fiait a -hűséges anyamadárka, míg a hím egy vékony ágon himbálózva, dalolt -neki mindenféle szépet.</p> -<p>E repkényes fa oldalánál, az éneklő madárkának fészke alatt, ott -állt János, kezében felemelt pisztolylyal; tíz lépésnyi távolban -előtte Korbás. Mind a ketten egymásra szegzék szemeiket, a felemelt -pisztolyok csövein végig nézve. A segédek a fák mögött álltak, az -egyik felemelé kezét, hogy csattanással jelt adjon a lövésre.</p> -<p>Nem ért rá; mert Bertalan egy pillanat alatt ott termett -közöttük. Odaállt a küzdtérre a kettő közé, a két felemelt pisztoly -közé, az ő teste választá el őket egymástól.</p> -<p>Mind a négyen boszúsan kiáltának fel: Mi hozza ezt ide?</p> -<p>– E rémületes tett nem fog megtörténhetni; lihegé Bertalan -fáradságtól és belső izgalomtól eltikkadva. Önök nem tudják, mit -cselekesznek? Menjenek haza! Én megtiltom önöknek a vívást és meg -fogom azt gátolni!</p> -<p>János szeliden, de szilárdul válaszolt neki.</p> -<p>– Hagyd ezt mi ránk, uram. Hiába gátolod meg most, mert holnap -véghez viszszük, ha ma nem lehet. S ha ő eltávozik, akkor én fogom -őt felkeresni. De meg kell halni, vagy neki, vagy nekem.</p> -<p>– Egymás keze által! őrjöngő, ő testvéred férje. Sógorod.</p> -<p>– Nekem?! kiálta fel János, kimondhatlan dühvel. Nem tudott -többet mondani. <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span></p> -<p>Bertalan most a segédekhez fordult.</p> -<p>– Uraim, hogy engedhetnek meg önök párbajt ily közeli rokonok -között?</p> -<p>– Ejh, ez nem házasság, tisztelendő uram; gúnyolódék az egyik e -szóra.</p> -<p>János akkor megfogta a lelkész kezét s így szólt:</p> -<p>– Te azt mondád, hogy ez ember nekem rokonom. Én elmondom neked, -hogy micsoda rokonom nekem ő? és ha azt meghallottad és akkor is -azt mondod, hogy ne vívjak vele, nem vívok: hanem akkor egyenesen -főbelövöm magamat, mert úgy én vagyok a bűnös, úgy én követtem el -azt a bűnt, a miért egy embernek meg kell halni. Te tudod a -körülményeket, a mik között szegény húgom kezét adta ezen embernek. -Feláldozta magát érettem, hogy pénzt kölcsönözzen számomra. Oh, -miért nem mondtad akkor csak egy szóval, hogy ez gyalázatos, -alávaló tett tőlem, feláldozni testvéremet, az én szép, ártatlan -leánykámat azért, hogy magamnak jó dolgom legyen; és én elmentem -volna szolgálni, elmentem volna koldulni inkább, hogysem ezt -elfogadjam. Im lásd, mi történt most. Ez ember itt nem azért vette -el testvéremet, hogy szeresse, hanem azért, hogy eladja! Férfi ez -itt? az én hugom férje? nem igaz; egy nyomorult iparlovag, egy -kerítő, a ki a férj tisztességes nevét eladta nyomorult pénzért egy -nagy úrnak, s nőül vett egy ártatlan gyermeket, hogy elvegye őt -becsületes oltalmazóitól.</p> -<p>Bertalan összeborzadt, a mint lassankint érteni kezdé a -dolgot.</p> -<p>János hevesen folytatá:</p> -<p>– Julia a legelső napokban már sírva panaszlá nekem, hogy -Endreffy, ki házamnál nem férhetett hozzá, férje házánál -mindennapos látogató. Ő elmondott férjének mindent és a férj -mosolygott rajta. Endreffy tolakodó, erőszakos kezdett lenni, ő -panaszt tett férjénél és az bohóságnak nevezte az egészet. Végre -Julia kimondá neki, hogy ő meg tudja őrizni tiszta erényét, ha a -férj nem törődik is azzal, <span class="pagenum"><a name="Page_253" -id="Page_253">-253-</a></span> s a csábító előtt bezárja az ajtót. -Ekkor: oh uram, hallod-e ezt? ekkor kimondá neki a férj, hogy ők -minden gazdagságukat a csábítónak köszönhetik, hogy ez csak azért -adott neki birtokot, pénzt, hogy vegye nőül a leányt, s azontúl – -ne legyen több gondja reá, s a nekem kölcsönözött pénz sem egyéb, -mint az ő gyalázatának bűndíja! A nő éjnek éjszakáján futott el -férje házától, midőn ezt megtudta, futott hozzám, egyetlen -védelmezőjéhez, egyetlen megrontójához. Most mondd ki: vívjak-e hát -ezzel az emberrel itt? vagy egyszerűen főbe lőjjem magam? mert -egyik kettőnk közül felel a magas mennyekben azért az ártatlan -lélekért, a ki a kárhozatnak van adva…</p> -<p>Bertalan arcza olyan lett e szavak alatt, mint a halál. Eleinte -szó sem jött ajkára, a mint ezeket meghallá; csak nézett merően -Julia férjére s azután lassan felemelé kezét az éghez és megrázta -azt átokterhes mozdulattal.</p> -<p>– Az Isten hozzon te rád itéletet! Feküdjék rajtad a te bűnöd -súlya, nehezebben, mint maga a sírdomb. Kihívtad az Úr Istent magad -ellen, állj előtte még ebben az órában és adj számot arról, a mit -itt cselekvél. Én megátkozlak téged az életben és a halálban és -senki le nem veszi azt rólad soha. A mint elvetéd magadtól az Isten -kegyelmét, úgy vessen Ő el tégedet magától! A mint eladtad hűséges -társadat, úgy légy eladva mindenkitől ezen és a másvilágon, s ha -egy elejtett fillér, ha egy kicseppent köny megválthatna téged, azt -a fillért, azt a könyet el ne ejtse senki! Üldözzön a gyalázat a -sírba, forduljon el fejfádtól utálattal a ki meglátja, s ne legyen -senki, a ki meg sirasson; mert a mit te cselekedtél, azt nem tette -férfi soha. Most elhagylak benneteket. Tegyétek, a mit Isten -parancsol veletek. Emeld fel pisztolyodat és gondolj reá, midőn -czélba nézesz, hogy az a reszketés, a mi karodat elállja, nem más, -hanem az Úr Istennek rettentő lehellete rajtad. Tegyétek, a mit -akartok.</p> -<p>A lelkész félrevonult. A megátkozott férfi sápadt volt és arcza -elváltozott. Háromszor emelé fel fegyverét és keze <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> úgy -reszketett, hogy nem birt czélozni vele. Az irtózatos átok, a -felfedett bűntudat ellen nem birta védeni magát; a felháborított -Isten letörte lelkének daczoló erejét; harmadszor kiejté kezéből a -pisztolyt s odarohant János lábaihoz és megragadta annak kezét, -tördelmesen rebegve: «bocsáss meg, bocsáss meg!»</p> -<p>– Én bocsássak meg neked? kérdé az elcsodálkozva. Minek kellene -akkor történni?</p> -<p>– Ezentúl hű férje leszek testvérednek, a milyen nem voltam. -Visszaadom Endreffynek mind azt, a mit ez átkozott alkuban adott s -élek veletek szegényül és elfeledve. Hiszen látod, hogy a világba -úgy sem térhetnék többé vissza ilyen vallomás után. Ezen urak el -fogják beszélni, hogyan viseltem itt magamat, hogy kértem -bocsánatot tőled, s ez engem örökre száműz a régi világból.</p> -<p>A segédek valóban gúnyosan mosolyogtak.</p> -<p>János ingadozott keserűségében, míg Bertalan közbejárult s a két -ellenfél kezeit egymásba szorítá; Korbás a mindenhatóra esküdött, -hogy nejét ezentúl mindennél többre fogja becsülni s iparkodik, -hogy megérdemelje szeretetét.</p> -<p>János lassankint odalágyult, hogy megölelte őt: kérte, hogy -vegye el mindenét, csak becsületét hagyja meg, azt őrizze meg és -ezen a szón úgy el tudott sírni mind a két férfi.</p> -<p>Bertalan pedig felemelt kezekkel adott hálát az égnek e -végzetért: a holott nagyobb az öröm egy megtért bűnösön, mint -kilenczven igaz felett, a kik sohasem vétkezének.</p> -<p>Korbás és János oda utasíták a két segédet, hogy mindent -elmondhatnak Endreffy úrnak, a mit láttak: a kölcsönadott tízezer -forintot vissza fogják neki adni és azután majd elmennek együtt -valamerre, a hol nem fogja hírüket hallani többé.</p> -<p>Bertalanra még egy magasztos feladat várt ezután: kibékíteni a -megkeserített nőt megtérő férjével. Szivet rázó <span class= -"pagenum"><a name="Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> szavai -véghez vitték ezt a munkát is. Julia kibékült férjével, -engesztelődve nyujtá neki kezét.</p> -<p>És a lelkész oly boldogan tért vissza kisded hajlokába; a hol -pedig nem várt reá sem úri kényelem, sem hatalom, sem a boldog házi -élet mosolygó édes arcza. Az ő kincsei, az ő boldogsága egy -boldogabb élet számára voltak gyüjtögetve.</p> -<p>A béke áldott nemtőjével egyszerre kopogtatott be a szegénység -Kalaposék ajtaján. Azt a pénzt, a mit Korbás nejének menyasszonyi -ajándékul adott, ezt a kárhozat foglalóját, vissza kelle fizetni a -kegyelmes úrnak.</p> -<p>Tízezer forint nagy összeg, sokáig túrja addig a földet szegény -ember, a míg azt össze tudja szedni, sok jóízű falatot elvon addig -szájától, sok avult foltot elvisel addig ruháján, a míg azt -kerekszámmá teszi.</p> -<p>De mégis meg kelle lenni, a mi elmulhatatlan volt, Endreffy -Korbástól követelte azt vissza, s még azt veté szemére, hogy őt -megcsalta.</p> -<p>János nem panaszolta baját senkinek, apródonként eladogatta -borait, házi felszerelését, azután került lovaira, marháira a sor; -mindenét pénzzé tette, titokban, alattomban.</p> -<p>Az emberek azt suttogták és Czenczi néni is azt mondta, hogy a -fogadós meg akar szökni, mert mindenét elprédálja titokban. Csak -Bertalan tudta, hogy a fogadós mit cselekszik?</p> -<p>Egy este Bertalan egészen elmerülve dolgozott ünnepi -szónoklatán, a midőn ajtaján koczogtattak. Maga ment azt felnyitni, -s szíve nagyot dobbant, a mint Jánost látta maga előtt.</p> -<p>A fogadós útnak volt készülve. Legrosszabb köpönyege volt a -vállán, oldalán szegényes tarisznya. Bajusza le volt nyirva s -kalapja valami ócska darab volt, a mi régóta heverhetett már a -kamrában.</p> -<p>– Búcsúzni jöttem hozzád, uram, szólt a lelkészhez; láthatod, -hogy készen vagyok a szökésre. Minden ember <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> -rebesgeti, hogy szökni akarok innen. Igazuk van. Én elszököm. Ne -ijedj meg; senki sem fog utánam tudakozódni. Nem hitelezőim elől -futok. Minden adósságomat kifizettem; legutolsó cselédem bére is ki -van adva új évig. Senki sem fog utánam átkozódni, hogy valamijét -elvittem. Te tudod, hogy ez miért történt. Még a fiatal úr van -hátra. Ez az adósság nyomja leginkább lelkemet. Ezzel is készen -vagyok.</p> -<p>És azzal kivett táskájából egy veres bőrtárczát és átadá azt -Bertalannak.</p> -<p>– Vedd át uram; ez itt a pénz. Tizezer forint. És annak a mai -napig kiszámított kamata. Azonfelül van benne öt forint e következő -czélra: tedd meg értem, hogy valamely hirlapba igtattasd be azon -hirdetményt, miszerint, a kinek az eltávozott Kalapos Jánoson, vagy -annak családján valami követelése van, az forduljon te hozzád. Ha -majd azután ama kegyelmes úr eljön e tartozásért, fizesd ki őt -helyettem. Nem akarom magam elvinni neki a pénzt, mert attól -tartok, hogy ha találkoznám vele, valami más adósságomat is -lefizetném neki és az nem volna jó. Azt bízom az Úr Istenre.</p> -<p>Bertalan eltevé a tárczát szekrényébe s kérdezé Jánostól, hogy -hát testvére hol van?</p> -<p>– Előre küldtem őt férjével; a falu végén várnak a szélmalomnál. -Nem akartam feltünővé tenni eltávozásunkat. Azért csak gyalog -utazunk.</p> -<p>– Hová? kérdezé Bertalan, elszorult kebellel.</p> -<p>– Nagy a világ, sóhajta János; hanem azután meggondolta magát s -nyugodtabb hangon felelt: Tokajba; ott vannak rokonaim, egy -nagybátyám, ott megpróbáljuk, hogy lehetne újra kezdeni az -életet?</p> -<p>Még egy fájdalmas kérdést intéze Bertalan hozzá:</p> -<p>– Van-e pénzetek odáig?</p> -<p>– Oh van elég. Maradt még elég.</p> -<p>– Mutasd. – Bertalan nem hitt neki.</p> -<p>– Testvéremnél hagytam; ő jobban gondját viseli, felelt -<span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> János; de hazugság volt, a mit mondott, -s két könycsepp rögtön előjött megbüntetni őt e hazugságért, mik -lesütött szemeiből végig gördültek becsületes munkában megbarnult -orczáján. Nem volt nekik semmi pénzük.</p> -<p>Bertalan úgy tett, mintha nem vette volna azt észre; azt mondá -neki, hogy üljön le, a míg ő dolgozó szobájában meg fogja irni a -kivánt hirdetményt.</p> -<p>E rövid időt arra használta Bertalan, hogy Czenczi nénit -félrehíva, kezébe adott egy kis bőr erszényt, s megkérte, legyen -olyan jó, vigye el azt a szélmalomhoz; ott fogja találni Kalapos -Juliát férjestül. Hívja a nőt félre s adja át neki e kis erszényt -és mondja, hogy azt testvére küldi; tegye el jól és ne szóljon -senki előtt róla.</p> -<p>Ötven arany volt abban az erszénykében. A lelkész fáradságos -keresménye. Akkor váltotta azokat, a midőn arra gondolt, hogy -jegypénzre lesz szüksége. Ez volt Juliának szánva menyasszonyi -ajándékul. Mennyi örömmel gondolt akkor arra a boldog pillanatra, a -melyben azt szeretett leánykájának át fogja adni. – Oh abból nagyon -boldogtalan pillanat lett.</p> -<p>Bertalan egész nyugodt arczczal tért vissza Jánoshoz s addig -tartóztatá őt, a míg Czenczi néni visszatért. Akkor megszorítá -kezét a férfinak.</p> -<p>– Isten legyen veled a te utaidon.</p> -<p>János még mondani akart valamit, tán egy búcsúszót, de torkát -összeszorítá valami, hogy egy szónak sem tudott ura lenni. Mégis -szégyenlette magát, hogy elérzékenyült.</p> -<p>A lelkész az ajtóig is kikisérte. János újra megállt, hogy -elmondja a mit akar: de csak nem volt ereje hozzá.</p> -<p>– Isten veled, szólt a lelkész, s azzal röviden megszorítva -kezét, besietett a szobába.</p> -<p>János előre ment nehány lépést, megint megállt az úton, az a -szó, a mit ki nem mondott, úgy kínozta, úgy akart kitörni szivéből: -«Hát Juliának nem izensz-e semmit?» Visszafordult, bátorságot vett -magának, hogy ezt megkérdje tőle; az ablakhoz sompolygott; odabenn -gyertyavilág <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span> égett, betekintett a szobába és ime a -fiatal lelkész ott ült az asztal előtt és fejét két kezére hajtva, -zokogott, – zokogott keservesen.</p> -<p>A bujdosó sietve távozott el onnan s nem ment vissza -megkérdezni: «nem izensz-e Juliának semmit?»…</p> -<hr class="tb" /> -<p>A mint a hirlapokban megjelent a hirdetmény, miszerint a kinek -János adósa maradt, jelentse magát a lelkésznél, alig pár napra rá -maga Endreffy úr tisztelé meg a lelkészi lakot becses -látogatásával.</p> -<p>Nem jött egyedül, azt a másik két gavallért, kik a párbajnál is -figuráltak, magával hozta. – Alkalmasint valami jó mulatságra -számolt, a mit másokkal is meg akart osztani.</p> -<p>Az egyik gavallérral egy szép nagy angol agár is velejött, az -mindjárt felfeküdt a pap ágyára, míg az úrfiak a székekre ültek -nyeregbe.</p> -<p>– Önt nevezte ki az eltávozott család pénztárnokának, -tisztelendő úr? kérdé Endreffy.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– Nem említék, hogy egy kis tartozásuk én irányomban is van?</p> -<p>– Említék.</p> -<p>Ez a szó megdöbbenté Endreffyt. Ő más választ várt.</p> -<p>– Nekem tízezer forinttal tartoznak.</p> -<p>– És annak a kamataival; tudom.</p> -<p>– Azt az összeget itt hagyták önnél?</p> -<p>A pap szekrényébe nyult s kivette a tárczát. Endreffy még jobban -kezde csudálkozni.</p> -<p>– Az egész összeg ott van-e?</p> -<p>– Én nem néztem, mi van benne? szólt a lelkész, de meg vagyok -győződve, hogy benne van.</p> -<p>– Ah, ez eredeti. Ön meg sem nézte, hogy van-e benne valami? s -azt állítja, hogy tele van pénzzel, pedig meglehet, hogy kopott -papirosokkal rakták tele. Ah, tisztelendő úr, ön mégis nagyon sokat -hisz az ilyen embereknek. <span class="pagenum"><a name="Page_259" -id="Page_259">-259-</a></span></p> -<p>Bertalan felnyitá a tárczát. Benne volt az egész összeg. Az -utolsó forintig. Odaszámlálta azt az urak elé a hosszú -asztalra.</p> -<p>Endreffyt ez nagyon boszantá. Ő nem pénzért jött, hanem azért, -hogy jót kaczagjon, majd ha a pap zavarba jön elszökött barátja -miatt.</p> -<p>– Nem mondaná ön meg, hová utaztak innen? kérdé a -lelkésztől.</p> -<p>Bertalan e kérdésre olyat ütött öklével az asztalra, hogy úr és -agár ijedten ugrott fel helyéről.</p> -<p>– Nem mondom meg! Tessék a pénz…</p> -<p>Az úrfiak vették észre, hogy itt nem jó lesz tréfálni.</p> -<p>Endreffy csak nem nyult a pénzhez, hanem a helyett egyik -gavallér társához fordult s azt mondá neki:</p> -<p>– A minap ezer forintért kértem az agaradat, azt mondtad, nem -adod. Ha kell érte tizezer forint, szedd fel a pénzt, ott van.</p> -<p>A gavallér kezet adott a friss alkura. – Endreffy úr füttyentett -az agárnak s odább ment vele. Az eladó pedig összesepré a -bankjegyeket s két zsebébe tömte.</p> -<p>Így használták a pénzt hajdanában – és még most is.</p> -<p>… A bujdosó család pedig sietett hegyen-völgyön át, gyalog, -éhezve és fázva, záporeső elől magányos fák alá rejtőzve, csekély -holmiait vállán czipelve; minden vagyonuk azon nehány arany volt, a -mit Bertalan gyűjtögetett, hogy azt majd egykor menyasszonyi -jegypénzül adja az ő szíve szerettének.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Sok idő elmult ezután. Bertalan várta, hogy majd tudosítni fogja -őt János későbbi sorsa felől, várt egy hónapig, várt egy -esztendeig, s hogy akkor sem kapott felőle semmi hírt, maga irt -levelet tokaji lelkésztársának, hogy tudakozódjék e család -után.</p> -<p>A lelkész azt válaszolta vissza, hogy Kalaposék nem mentek -Tokajba és ottani rokonaik sem tudnak semmit felőlük. <span class= -"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p> -<p>János csak azért mondá Tokajt jövő czéljául a lelkésznek, hogy -az meg ne tudja többet, hová rejték ők el magukat; így majd talán -el fogja őket felejteni s boldog ember lesz belőle.</p> -<p>Bertalannak minden fáradozása mellett sem sikerült megtudni -valamit a felől, hová lettek? mely föld nyelte el őket? Úgy el -tudták magukat temetni ismeretlen világ tengerébe. Sok az ember, -olyan könnyű két-három boldogtalannak elvegyülni közte!</p> -<p>Bertalan ez időtől fogva egész lelkét átadta magas hivatása -kötelességeinek.</p> -<p>Nemcsak a szószéken volt a nép papja, hű és okos vezére volt -annak a közéletben is. Az ő buzdítására új iskolaház emelkedett, a -nép saját erejéből építé fel azt, s meg sem érezte a terhet; a -lelkész segített az oktatóknak, kis könyvtárt szerzett a község -számára s nem volt a faluban senki, a ki annak hasznát ne tudta -volna venni. Parlag földeket gyümölcsfákkal ültetett be, megtanítá -az ifjakat oltogatni, s a gyümölcsös hasznából gyarapodott iskola -és könyvtár, abból kaptak jutalmakat évenkint hűséges cselédek, -erényes hajadonok. Így vitte át az életbe a hitbölcseség tanait, -így nevelte maga körül a népet s gyönyörűsége volt benne, ha látta, -mint épül, szépül az egész helység, milyen boldogok az emberek -mindenütt, mint vetkőznek ki rögzött hibáikból s áldás, békesség -telepszik meg a házakban és a lelkekben. És a midőn arra gondolt, -hogy ez a kis maroknyi nép, oly távol rokonfajától, kiszorítva -idegen elemek közé, mint szilárdul meg nemzete iránti szeretetében, -mint érez, eszmél, gondolkozik azon magas tárgyakról, a miket -elfeledni egy földművesnek sem volna szabad, mert hiszen ő van -legközelebb a földhöz és annak a földnek neve «édes haza», akkor… -meg volt elégedve magával… Boldog, a ki ezt magáról -elmondhatja!</p> -<p>A legközelebbi években történt az, hogy Isten újra elbocsátá -szófogadatlan fiai ellen az ő öldöklő angyalait. <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> A -cholera végig söpörte csunya irtó seprüjével a földet. Sokan -elhagyták ezt a szép világot, a kik még szerettek volna itt -maradni, olyanok is elegen, a kik nem találták ezt a világot olyan -szépnek. – A halál nagy democrata: nem hivogatja maga elé külön az -urakat, külön a szegényeket.</p> -<p>Bertalan előre elkészíté híveit e közelgő veszélyre, mely rendes -útat tesz, mint valamely ellenséges tábor s sorról-sorra járja a -falukat, városokat. Tudatta velük, hogy a cholera ellen semmi sem -olyan jó óvszer, mint a tisztaság; tisztaság testben és lélekben, a -testnek a hideg víz, a léleknek a nyugodt öntudat legjobb védelme e -járvány ellen.</p> -<p>Rézpatakon nem is jelent meg e rettenetes vendég. A csapás -egészen kikerülte a helységet, pedig egyszerre négy szomszéd -faluban ütötte fel rettentő itélő székét, százával szedve be a -koporsók adóját.</p> -<p>A meglátogatott falvak lelkészei buzgón teljesíték szomorú -kötelességüket, vigasztalták, ápolták a betegeket s temették a -halottakat.</p> -<p>Egyszer megtudja Bertalan, hogy a szomszéd Tollvár lelkésze maga -is megbetegült s most már nincs, a ki helységében az utolsó vigaszt -nyujtsa a haldoklóknak, nincs a ki a sírok fölött imádkozzék.</p> -<p>Rögtön kocsira ült ő maga s minthogy saját egyháza ment volt a -veszélytől, azon szándékkal ment át Tollvárra, hogy ott marad -addig, míg a dögvész meg nem szünik.</p> -<p>Nyomorult, piszkos hely volt az egész Tollvár; a házak fából -összetákolva s sárral kitapasztva, az egészségtelen szobákat -télen-nyáron nem szellőztették soha, együtt lakott azokban ember és -házi állat.</p> -<p>E miatt azután, ha egy házba beszállt a cholera, addig onnan ki -sem pusztult, a míg az egész családot kicsinytől nagyig föld alá -nem vitte.</p> -<p>Az észszerű rendszabályok helyett a babonás köznép <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> otromba -vajákolással védte magát e láthatlan ellenség ellen; megégette a -csuma rongyalakját a falu végén, körülszántatta házait mezítelenre -vetkőzött gyermekekkel, s itta a pálinkát vederszámra.</p> -<p>Bertalan nem átallotta sorba járni a piszkos gunyhókat, s a hol -lehetett, jó tanácscsal, orvosszerekkel segített a szenvedőkön; a -haldoklókat részesíté lelki malasztban, s a halottakat kikisérte a -temetőbe. Oly nagy volt a nép iszonyata e napokban, hogy gyakran a -lelkész kisérte egyedül a koporsós szekeret a temetőig. S midőn az -imát elvégezte, fogta a kapát s ő is segített a sírt betemetni.</p> -<p>Egy este, midőn épen három halott temetéséről jött haza, künn a -falu végén egy siránkozó gyermeket lát az árok mellett. Odamegy -hozzá. Nyájas, szelid szóval kérdi tőle, hogy miért sír?</p> -<p>A gyermek elmondta neki, hogy az apja, meg a bácsi a mult héten -elaludtak, és aztán nem lehetett őket többé felkölteni, szekéren -kihozták őket a temetőbe s leereszték valami szűk verembe. Most az -édesanyja is aludni készül, és ő úgy fél, azért jött ki, hogy haza -hívja az apját, meg a bácsit, mert az anyja olyan nagyon sír; aztán -senki sem akar neki felelni onnan a föld alól.</p> -<p>Mentül tovább nézte a lelkész az árva leányka arczát, szép kék -nagy szemeit, annál nehezebb emlékek kezdtek szivében támadni. -Mintha e szemek nem volnának ő előtte idegenek.</p> -<p>Mondá a gyermeknek, hogy vezesse el őt oda, hol édes anyja -lakik. A leányka piszegve nyujtá kezét a lelkésznek s elvezetve őt -a kertek alatt egy kis alacsony viskóig, belépett vele annak -ajtaján.</p> -<p>Szegény kis hajlék volt az, minden bútor nélkül. Keskeny -szalmaágyon a nyirkos fal mellett feküdt egy halavány nő, görcsösen -összehúzódott kezekkel – halottan.</p> -<p>Ez is elaludt, úgy, hogy nem lehete fölébreszteni többet.</p> -<p>Bertalan egy ismerős arczot láta e halálfehérítette vonásokban, -<span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> az volt az ő szivének első és egyetlen -szerelme: Julia.</p> -<p>Hogy került ide családjával együtt, nem mentek-e tovább, vagy -úgy tértek vissza? Készakarva telepedtek-e meg e faluban, gondolva, -hogy Bertalan legkevésbbé fogja őket ily közel keresni? arra nem -tudott felelni senki. A velük egy házban lakók csak annyit -mondhattak, hogy a szegény nő, a ki itt lakott, nagyon sokat -szenvedett s jól tett vele az úr Isten, hogy őt magához -szólította.</p> -<p>Midőn koporsójába áttették, ott találták ágya fejénél a kis -bőrerszényt, és benne az ötven aranyat. Soha semmi nyomorúság rá -nem vehette a nőt, hogy abból egyet elköltsön, mert Czenczi -megmondá neki a pénz igazi küldőjét.</p> -<p>Bertalannak még azt is meg kelle tehát érni, hogy Juliát -eltemesse. Nem kellett neki szégyenlenie könyeit, midőn halotti -imáját elmondá a koporsó fölött; mert hiszen nem volt rajta kívül -más jelen, csak a gyermek és a sírásó.</p> -<p>Szegény Julia! Ő eskette őt össze, ő temette el; – milyen boldog -lehetne még most is ott abban a kis lugasban.</p> -<p>A mint fel volt hantolva a sír, Bertalan ölébe vette a kis -gyermeket; bágyadtan a sírástól és a nélkülözéstől hajtá az le -fejecskéjét a lelkész vállára. A lelkész haza vitte őt kis lakába, -Czenczi néni érzékenyen tekinte a kis árvára, midőn Bertalan ölébe -tette és azt mondá:</p> -<p>– Ápolja e szegény kis árvát. Tekintse úgy, mintha az én -gyermekem volna.</p> -<p>Legalább ezentúl van a szegény lelkésznek miért küzdeni a -munkaterhes életen keresztül!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Szétbontott -hajókötélből támadt madzag.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Mikor ez iródott, -még akkor nem volt.</p> -<p class="right"><i>J. M.</i></p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Nem a Goethe -Faustja volt az, hanem valami travestált szindarab.</p> -<p class="right">J. M.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li><span class="roman">I.</span> Kedves atyafiak <span class= -"ralign"><a href="#Page_3">3</a></span></li> -<li><span class="roman">II.</span> A falu bolondjai <span class= -"ralign"><a href="#Page_92">92</a></span></li> -<li><span class="roman">III.</span> A világ vége <span class= -"ralign"><a href="#Page_107">107</a></span></li> -<li><span class="roman">IV.</span> A népdalok hőse <span class= -"ralign"><a href="#Page_127">127</a></span></li> -<li><span class="roman">V.</span> Keselyeő Péter <span class= -"ralign"><a href="#Page_146">146</a></span></li> -<li><span class="roman">VI.</span> Kötél áztatva jó. (Komáromi -mendemonda.) <span class="ralign"><a href= -"#Page_161">161</a></span></li> -<li><span class="roman">VII.</span> Emberek és kétlábú állatok. -(Orbis pictus.) <span class="ralign"><a href= -"#Page_169">169</a></span></li> -<li><span class="roman">VIII.</span> Sic vos non vobis <span class= -"ralign"><a href="#Page_179">179</a></span></li> -<li><span class="roman">IX.</span> A hazajáró lélek <span class= -"ralign"><a href="#Page_190">190</a></span></li> -<li><span class="roman">X.</span> A rézpataki lelkész <span class= -"ralign"><a href="#Page_209">209</a></span></li> -</ul> -<p class="center">FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="transnote"> -<h3>Javítások.</h3> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_42">42</a></td> -<td>sem b rja</td> -<td>sem birja</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_81">81</a></td> -<td>azt hivé, hog</td> -<td>azt hivé, hogy</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_141">141</a></td> -<td>Atok reád</td> -<td>Átok reád</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_148">148</a></td> -<td>czifrább vo,nál,</td> -<td>czifrább volnál,</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_160">160</a></td> -<td>igen szép! «De</td> -<td>igen szép!» De</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_162">162</a></td> -<td>Enyje, hát</td> -<td>Ejnye, hát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_189">189</a></td> -<td>ismermerkedtetek meg</td> -<td>ismerkedtetek meg</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_211">211</a></td> -<td>agg tiszte-teletesük</td> -<td>agg tiszteletesük</td> -</tr> -</table> -</div> - - - - - - - -<pre> - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Népvilág, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPVILÁG *** - -***** This file should be named 61488-h.htm or 61488-h.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/4/8/61488/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - - - -</pre> - -</body> -</html> diff --git a/old/61488-h/images/cover.jpg b/old/61488-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/61488-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
