diff options
Diffstat (limited to 'old/61337-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/61337-0.txt | 10750 |
1 files changed, 0 insertions, 10750 deletions
diff --git a/old/61337-0.txt b/old/61337-0.txt deleted file mode 100644 index 5fbc2cb..0000000 --- a/old/61337-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10750 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Hétköznapok, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Hétköznapok - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: February 7, 2020 [EBook #61337] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK HÉTKÖZNAPOK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -VIII. KÖTET - -HÉTKÖZNAPOK - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - -HÉTKÖZNAPOK - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1894 - - - - -NÉPÜNNEP. - - Nosza örüljünk, - Ünnepet üljünk; - Ártatlan örömünkért - Meg ne szégyenüljünk! - -_Népdal._ - -Mintegy húsz éve lehet, – nem tudom, szerdán volt-e vagy szombaton, – -elég az hozzá, hogy nagypéntek napja volt. A nap, szokása szerint, -jókorán reggel fölkelt s megkezdte betanult pályafutását az égen; a -verebek fölébredtek s elkezdték dicsérni az asztagokat, melyekben -számukra kész kalászok teremnek; a verebek fölébreszték a -gazdasszonyokat, a gazdasszonyok fölébreszték a cselédeket, és a -gazdákat fölébreszté a szomjuság. Ezen körülménynek köszönheti a nagy -kiterjedésű K... városa – köszöni is azóta naponta – azon esetet, hogy a -napnak azon szakaszában, mely egy classicus régiségű diák példabeszéd -szavaiként, a múzsákba annyira szerelmes, minden rendű és rangú lakosai, -talpon és fejjel az ég felé állanak; – a gazdák, miután a kerek kalapot -a szegről leakasztván, abba saját fejöket beleültették, s ekként e mai -napra rótt öltözködés kivánalmainak eleget tettek vala: indulnak szokott -napi foglalatosságaik után, megtudandók, hol árulják legolcsóbban a -vizet, azon vizet tudniillik, melylyel bizonyos emberbarátok, kiket a -közvélemény csaplárosoknak nevez, a bor kártékony hatású erejét -törekednek megszelidíteni. A diákok előkotorják az ágy alul könyveiket, -a beléjök hajtogatott füleknél fogva azokban kikeresvén a délelőtti -leczkét, szorgalmasan faragják a padokat, vagy legyeket fogdosnak s -egyéb ily épületes foglalatosságokban gyakorolják túlömlengő, ifju -erejöket. A görög kalmár elkezd fel s alá sétálni három lépés hosszú -üres boltjában. – A Zrínyiből kergetik haza a vendégeket. Az öreg harang -pedig az öreg toronyban a város minden rendű és rangú lakosainak -személyválogatás nélkül tudtára adja, hogy – hét az óra. - -Így történt ezelőtt húsz évvel is K... városában, nagypéntek napján, -mely nap csak annyiban különbözött egyéb tisztességes hétköznapoktól, -hogy e napon sem vörös, sem fehér, sem semmiféle nemzet színét viselő -bort, egy igaz hivő sem szokott inni a nagykiterjedésű városban, hanem – -a városon kívül. Örömünnep napja volt ez, mely öröm nem hagyta magát a -gerendák és sárfalak közé szoríttatni, hanem kiviteté magát a szabad -mezőre, melynek köröskörül csak a láthatárba olvadó mennyország a -kerítése. - -Már reggeli kilencz órakor irmagul sem lehetett az említett város falai -közt épkézláb embert találni. Ifjak és vének, nők és férfiak, gyalog és -lóháton, egymásba csibenkedve, egymást megelőzve és egymást siettetve, -vágtattak, nyomultak és törekedtek ama hosszú térségen kifelé, mely, -sárba és porba öltözködve, a városon belől szokásnál fogva neveztetik -utczának; innét pedig kiérve, a nélkül, hogy jellemén legkisebbé is -változtatna, kocsiút nevet visel s a szőlők közé visz, melyek nem -csekély távolságban fehérlenek a meggy- és cseresznyefák virágaitól. - -E szőlőkön innen, kedves kis halmon piroslik egy kisded kápolna teteje; -előtte egy fekete márvány obeliszk, melynek vén bemohosodott betüi -olvashatlanok. Közel a kápolnához négyszegű temető terül, mint zöld folt -a csapásnak nevezett csordajárta homoksík felett, mint oáz a Saharában, -melybe, virágok helyett, fehér, piros és kék keresztek vannak ültetve. -Ennek átellenében van a mázsaház, idomtalan, nagy tetejű épület; -magánosan van ott, száműzve a távolabb két sorban vonuló deszkasátrak -phalanxa közül, háta mögött két domboldalba vájt pinczekocsma, és egy -pocséta szélén a korlátokkal ellátott bikaakol tünnek föl, le nem -irható, regényes helyzetben. Ha már most valaki magát azon kútágas -tetejébe képzeli, mely, e körülményesen leirt tárgyak közt helyet -foglaló tér kellő közepén, valamennyi szomjas utasok nagy -gyönyörűségére, kútgém és veder nélkül van felállítva, és innét, e -magasságból a messzeségbe széttekint, és látja az említett tárgyak és -épületek fedeleit, erősen megrakva mindkét nembeli halandókkal, látja a -mázsaház kéményeiből előbukkanó kiváncsi fejeket, kiknek, kiváncsiság -dolgában, mit sem engednek a sátorok ormaira kapaszkodottak fejei, – és -látja, miképen minden igaz hivő iparkodik saját becses személyét -bizonyos bátorságos hely sánczai közé elbarricadozni, a nyilt térséget -osztatlanul engedvén a lovaslegényeknek, kik kezökben pattogó -karikással, szájukban még pattogóbb és karikásabb teringette-szerű -felkiáltási tropusokkal száguldoznak fel s alá jó kedvök szárnyain; ha -valaki ezen óvakodási előkészületeket figyelemmel végig tekinti, -sajátszerű előfogalommal fog birni azon nagyszerű népünnepről, mely -szemei előtt ekképen végbemenendő lesz. - -A mázsaház tárt kapuja előtt, karcsú szalmaszékeken, a város előkelő -hölgyei foglalnak helyet, szivárványos legyezőikkel sátorozva el érdekes -halványságú arczaikat, a nap merészen bámuló sugárai elől; érdemes -férjeik, mind tapasztalt, bizodalmas férfiak, – több telivér ifju -honreménynyel egyetemben, az ajtóküszöbhöz és holmi vitézi megugráshoz -megfejthetetlen vonzódást nyilvánítanak; – míg az örvendő közönségnek -azon része, mely öltönyei hosszúsága miatt azon elismert hasznú -műtételre, mely hadi nyelven megfutamodásnak neveztetik, nem alkalmatos, -a négyszögű temető árkai közt találta czélszerűnek, népies vigalmaival -együtt, letelepedni. Azon csekély része pedig a férfitömegnek, mely -őseitől öröklött rettenhetlen bátorságánál fogva – miután azt, az -említett csárdákba történt rövid betekintés által, hathatósan megedzette -volna – a síkra kilépni elég merész vala, oly nyomatékos -vendégmarasztókkal és jelentékeny petrencze-rudakkal találta magát -ellátni, miszerint lehetetlen volt észre nem venni, hogy az élvezetes -népünnepély megkezdésére bizonyos rémületes és minden szíveket -iszonyattal betöltő tünemény megjelenése váratik, melyet látni sokan, de -melynek szemébe nézni kevesen akarnak. - -E víg és minden szív- és szemeket gyönyörködtető mulatság így tart -reggeli kilencz órától délután háromig; az élvező közönség jön és megy -és néz, és nem lát semmit; haragszik és nem tudja kire és ismét kibékül; -a két pinczecsárdát pedig a nap terheitől és még valamitől elázott -férfiak kezdik körülfeküdni, kik mindnyájan bőgő-hegedűnek nézik immáron -a dicső eget és azt sem tudják: fiai, vagy leányai-e ők az édes -apjuknak? - -Az érintett és árkokkal körülvett temető közepe táján kőemelvény foglal -helyet, mely a szentháromság talapzatát képezi, kékre festett homokkőből -faragva. Ez emelvényen két, finom modoruk s öltözetök választékossága -után itélve, előkelő rangú hölgy ül, kik épen nem látszanak ez -általános, unalom-fűszerezte kiváncsiságban, s e félelembe mártogatott -örömben résztvenni. - -– De csak mégis áldott, jó úri ember ez a Dömsödi úr; mi sok szép -javakkal áldotta meg a mindenható, és mégis milyen nagy leereszkedést -mutat irántunk; mennyivel tartozunk már eddig is neki és mégis úgy bánik -velünk, mintha ő volna adós; ezt az urat meg kell becsülnünk, leányom, -bizony meg, kivált neked, ki iránt oly nagy figyelemmel viseltetik; -aztán, ki tudja!… Még eléggé fiatal… mi volna lehetetlen?… no de nem -szólok, semmit sem szólok; úgyis látom, hogy rám sem hallgatsz. - -Ilyetén beszédektől szabadítá meg keblét az említett hölgyek egyike, -kinek kegyes és jó szándékkal tele arczulatában, könnyü első tekintetre -megismerni az édes anyát; szavaiban a gyanútlan, mindenben hivő nőt, ki -minden embert becsületes embernek, minden szót igaz mondásnak tart s -vétkeznék, ha valakiről valami rosszat csak fel is tudna tenni, kivált -ha az a valaki – még nagy úr is. - -A megszólított hölgy, – egy fiatal leányka, gyermekded arczán a kora -búskomolyság nyomaival, – miután egy fájdalmas tekintettel mindazt -megmondta anyjának, mit szóval és hangnyomattal elmondani nem lehet, az -ártatlan szív homályos aggodalmait, némán nyomott el egy könyet sötét -szempilláival, némán nyomott vissza egy sóhajt kebelébe. - -Minő felhő lehet az, mely a gyermekszív napvilágos reggelébe sóhajt és -könyeket zavar?… - -– A ki áldója van, ni! Bizony behunyja a szemét, hogy ne lássa, hogy -becsületes emberek között van! zúgá mellettök egy erős, férfias -torokhang, egyszersmind azon hang tulajdonosa hatályosan ránta vissza -egy kapaszkodó suhanczot, ki pimasz közömbösséggel akarta magát a két -hölgy mellé fészkelni. Nézd! fejezé be a torokhang ura, holott semmit -sem mutatott a legénynek egyebet, mint ökleinek mivoltát, melyekkel – -miután annak gallérját elegendőképen megrázta s őt vagy egy ölnyi -távolságra egy lökéssel odább szállította volna – önelégülten markolt -bajuszába, vidám, protectori tekintettel mosolyogva fel védenczeire. - -Az elutasított suhancz pedig, ki semmihez sem hasonlított jobban, mint -egy krumplizsákhoz, mely felül zsíros kalapban, alul két sáros sarúban -végződik s e sajátságaiért Telezsák név alatt volt ismeretes a nagy -kiterjedésű város közönsége előtt, három önkénytelen czigánykereket -vetvén, elvégre ama részén támaszkodott meg testének, mely a természet -által azon czélra látszik rendeltetve lenni, hogy legyen hova -helyheztetni a pápaszemet; azután pedig nagy sántítások és nyögések -segedelmével felvánszorogva, oly emberevő pillanatokat hajigált kalapja -alul hevenyészett keresztapjára, minők egy leforrázott kuvasznak is -becsületére válnának, s neki iramodván, addig meg sem állott, míg a -mázsaház egyik ablakvasára felkapaszkodván, magát illendően nem -biztosította. - -A talapzaton álló idősb hölgy elismerő fejbólintással köszöné meg az -athletának markos szolgálatát, míg az ifjabbik kérdezé, talán magától, -talán senkitől sem: – Miért jöttünk mi ide? - -Az igaz, hogy ezen kérdést más akárki is tehette volna magának, miután -hat álló óra hosszat hasztalan várt, tűrt és remélt, és még sem látott -semmit; de ez általános okokon kívül egyéb és fontosabb okai is voltak a -fiatal hölgynek megkérdezni magától: – Mit keressz te itt, e lármás öröm -közepett? minek hozod szenvedő arczodat ez örökké mosolygó képek közé? e -vidám örömzajt termő világ nem a te világod; minek jösz ide ábrándos -bánatoddal? - -E hölgy atyja Zilányi József volt, hajdanta egyike a legtehetősb -kereskedőknek, kit azonban később a devalvatio, megbukott adósok és -legkivált saját becsületessége annyira alábbszállítottak, hogy miután -bizonyos roppant vállalata tönkrejutásával, teljes elmezavarában, -kénsavanynyal a legirtózatosabban kivégezte magát a világból, nem -hagyott hátra özvegyének és fiatal árvájának egyebet egy igen keserű -emlékezetnél és egy betáblázásokkal terhelt szeszgyárnál, melynek gyér -jövedelme fedezte azóta a hanyatló család napi szükségeit. - -Özvegye azon gyámoltalan nők egyike volt, kik senkinek használni nem -tudva, egyaránt bízva Istenben és emberekben, sem saját, sem a más -csalódásából tapasztalásaik tárházát nem öregbítik, hagyják magukat -csalni és csalogatni a legkábább reményektől; kiknek jósága, -báránytürelme, kegyes-hívősége kész zsákmányul áll boldognak, -boldogtalannak. Erőtlen testben erőtlen lélek. Ez volt anyja Jankának, -ama szomorú hölgynek, a gyermekded halovány arczczal. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Jön! Jön! Jön! Fussatok! Szaladjatok! Hohó! Jön! - -Roppant lárma keletkezik. Ezer torok ordítása, kaczagása, sikoltozása, -fül még nem hallotta chaoszszá vegyülve, mintha az itélet napja jönne, -nagy trombitával kergetvén maga előtt a nyargaló por- és embertömeget, -kik nem győzik egymást bátorítani a szaladásra s rivallni a várvavárt -szörnyeteg jövetelének hírét. Porfelleg, lábdobogás és bömbölés, kezek -és lábak, gyermekek és férfiak, rémület és öröm, egy roppant, egymást -kiegészítő gomolylyá gubanczolódik, mely lassanként kezdi magát újra -elemeire bontani; a porfelleg le- és elszáll, a lábak elszaladnak, velök -együtt a gyermekek és férfiak és a térségen nem marad egyéb, mint a -bömbölés és egy elefántnyi termetű bika, a pusztákról kivert -legszilajabb csordavezető, mely emberi hangot még nem hallott soha. -Megáll a téren; első lábait szétfeszíti, s felemelve koronás homlokát, -vérben forgó szemeivel körülbámulja az ujjongató sokaságot; farkával -korbácsolja két oldalát; olykor rekedt, kurta bőgése hallik. - -– A kutyákat! A kutyákat! rivallja türelmetlenül a nép; s rögtön tompa -ugatás kezd hallatszani, s kilencz roppant szelindek, egyik nagyobb, -mint a másik, termett a téren, míg a megtámadott vad, földnek szegezve -hegyes szarvait, az első reá rohanót, egy hosszú fekete-vörös ebet, úgy -hajította a levegőbe, miszerint kicsinyben mult, hogy odafenn nem -maradt. Erre a többi ebek, általános csaholás közt fogták körül. -Mindenik szakasztott a füleiből egy darabot emlékül, s kapott tőle egy -rugást és öklelést szinte emlékül. Mérgesen vonszolja az üldözött vad -veszedelmes fülönfüggőit a fövenyen alá s fel, s bőszülten s ereje -érzetében némán küzd az uszított csoporttal; a homok véres és dúlt, a -merre jár. A nép tapsol, – a lovagok ostorai pattognak, – a hentesek -ebeiket úszítják, – a nép örömében nem találja helyét. - -Valahára azonban a csordafő sokallni kezdi a tréfát, szétcsap amúgy -alföldiesen mulattatói közt; ezek jobbra, balra hullanak előtte, s -egyenesen a nézőkkel tömött mázsaháznak rohan. Bömbölve gázolt -embereken, kutyákon keresztül, olykor ugrásokat téve, minők egy -balletttánczosnak is becsületére válnának; a népség sikoltott, -kaczagott, ordítozott, – a bika bőgött, – a kutyák ugattak, – pokoli -lárma lőn… Ezt nagyszerű, általános kaczagás váltotta fel, minőt csak -más baján támaszthat az ember. A bika, egy előtte rohanó hős -bundagallérjába akasztván villája hegyét, azt a levegőbe felemelte, s -ott kirázta hüvelyéből irgalmatlanul, mint szárából a tölteléket, – -azután átszökve a kipottyanton, a bundával mint lobogóval szarván, -szélsebességgel nyargalta körül a mázsaházat; – a népség, mely szinte a -ház körül futosott, nem egyszer, midőn azt hivé, hogy előle fut, -szemközt találkozott vele; – s mindez igen mulatságos látvány volt, -főleg azokra nézve, kik azt messziről nézték. - -– Ajjajjajjaj! ordítá a nyakatlan Telezsák az ablakvason, midőn hirtelen -a szarvas állatnak despotai jókedvében eszébe jutott az ablak alatt -megállani, s az ott függőknek szarvaival elérhető részeiket gyöngéden -megvakargatni. Jaj, jaj! segítsenek! kiálta a bátorszívű legény, midőn a -hegyes szarvak magyar nadrágját kezdték fejtegetni, s ordított, a mint -csak harminczkét fogai közül kifért az ordítás; – midőn azonban -szomorúan tapasztalná, hogy szava kiáltó szó a pusztában: egy -kétségbeesett szándékra vetemedett, s eleresztve az ablakvasat, -idomtalan szökéssel, magát a szarvasmarha nyakába vetette, annak két -szarvát körme közé fogta, lábait összekulcsolta szügye alatt, s ott ült -vitézül, mintha csak oda szabták volna. A csordavezető eleinte nem -tudta, miként válaszoljon a szokatlan udvariasságra, szökdelt, -rugdalózott, szarvait rázta, fejét hol hátra, hol előre csapta; – de -lovagja, mint a majom, szorosan belecsimpajkózott, az összegyűlt sokaság -nagy szívörömére. - -Azonban nem oly könnyű az ökrök apján kifogni, mint azt az ember -gondolná; midőn észre vevé, hogy erővel nem boldogul, fortélyhoz -folyamodott, s a mázsaház alacsony ajtaján berohanva, ülnöke betörött -orral marada le a nyeregből. - -Lőn azonban a mázsaházban összegyűltekre nézve «ne mulass». A bika a -pitvarból a terembe ütötte be fejét, s csak szarvai terjedelmének -köszönhetni, hogy az ajtón be nem lépett. Ki volt most szerencsésebb, -mint ki az ágy alá menekülhetett? A csordafő az ajtón át irtózatos -dolgokat beszélt a benszorult szepegők füleibe, kik annyira tele voltak -negativ bátorsággal, hogy félelmei közt bizonyos asszonyság egy fiatal -úr karjaiba omlott, kit ijedtében nem tudott saját, jelen nem lévő -férjétől megkülönböztetni; egy úr pedig rettegései közben egy másik úr -zsebébe talált nyúlni s belőle egy degez tárczát talált kivenni s -magánál felejteni, melylyel azonban híresen megjárta, mert a tárcza tele -volt szerelmes levelekkel, miket a megkárosult úrhoz saját szeretett -neje irdogált; – egy országos hírű, nyugalmazott, vitéz kapitány úr -pedig, e kínos lelki állapotjában, egyszer mindenkorra fogadást tőn, -hogy soha többé hadi kalandjairól beszélni nem fog. – – Denique, nem -volt az egész gyülekezetben egy garas ára bátorság. - -Szerencsére kívülről néhány henteskamasz belecsimpajkozva a hivatlan -vendég frakkja végébe, őt annál fogva szerényen kiszólították, s ekként -nagy veszélytől menték meg, ha nem is a hazát, de legalább a mázsaházat. -A bika látá elközelegni végső pusztulását, azaz tulajdonkép már semmit -sem látott; a vett sebek, az üldözők ordításai, a megérzett vér szaga -megvakították; iszonyú haraggal fordult vissza, s a lovagok egyikét -paripástul együtt halomra döntve, bőszülten iramodott a nézőkkel tele -temető árkainak; irtózat és rémülés futottak előtte; kik kívül voltak az -árkon, azok befelé rohantak, a belőllevők kifelé, s valamennyien bele az -árok iszapjába. A szilaj állat egy vakmerő ugrást tőn az árkon -keresztül, de ereje cserben hagyta és – visszaesett; de az árok tömve -volt menekvőkkel, kiknek halmazán lihegve gázolt át az üldözött, s egy -helyen rést találva, felszökött a temetőbe, mely ekkor már puszta volt -és elhagyatott, mint egy – temető. - -Csak a kőemelvényen álló két hölgy s védőjök, a vasgyúró athleta, nem -futottak el. Az elsőbbeket a zsibbasztó félelem, az utóbbit a félelem -nem ismerése tartóztatá vissza. A két hölgy egymást átkarolva tartá; az -anya merev, lebűvölt pillanatokat vete az irtózatos állatra, leánya -ölében feküdt behunyt szemekkel, míg az athleta ingujját tűrte fel, -öklöket és karokat tüntetve elő, melyekről Sámson juta az embernek -eszébe. Roppant, hat lábnyi magas férfi volt, őszbe csavarodó fürtökkel -és széles vállakkal, kerekded, mindig fiatal arczulattal, melynek bátor, -jószívű kifejezése oly buzdító tekintetet mutatott, s e hatást csak -emelte az arczon végig vonuló szénfekete bajusz. - -A bika körülnyargalta a temetőt, s miután tapasztalta, hogy sehol -nincsen kimenekülésre út, kétszerezett dühvel fordult a benmaradtak -ellen; ezek voltak: a két hölgy és a vasgyúró. - -Idomtalan bakugrások közt szökdelte át a vad a sírokat, s véres fejét -hányva-vetve, előttök termett; megállt, szilaj tekintettel néze a remegő -hölgyekre, fejét rázta s rekedten dörmögött. - -– Ide fordulj! kiálta rá a férfi s kirántva egy félig kidűlt fiatal -akáczfát tövestől, azzal hátba hajította. A bika erre három lépést -hátrált, azután szarvait földnek szegezve, iszonyú bőgéssel rohant -előre. A két hölgy nem merte szemeit fölnyitni, s némán tapadt a -szentháromság lábaihoz, – de a férfi megkapta egy kézzel a vad szarvát, -másikkal pedig jószívűen homlokon csapta azt; olyan volt e csapás, mint -egy taglónak a csapása. – Itt állj meg, ordítá az állatra, s megfogta -két kezével a szarvait;… a bika érezte, hogy emberére akadt, utolsó, de -minden erejét összeszedé, hogy azt legázolhassa; azonban a férfi izmos -öklével lenyomta egyik szarvát, másikát felemelte, jobb lábát, mint -oszlopot a bika szügyének vetette, – ekkor nyakának egy rögtöni -csavarintást adott, s mindketten a földre zuhantak. - -Percz mulva felkelt a férfi, erősen sántítva; diadalülte arczczal -mutatott a leküzdött ellenre, s mosolyogva mondá: Ezt is megtanítottam -becsületre. A bátor athleta lába ki volt ficzamodva. - -A bika nem kelt föl, mosolygó arczot sem mutatott, hanem lábaival -szétrúgott, orrán, száján folyt a vér és szemei elfordultak. A dühös -bikának nyaka volt kitekerve. - -Szörnyű zajgás kelt erre a nép között; kik ezelőtt perczczel páni -félelem közt futottak, most vakmerő kiáltozások közt térének vissza, s -neki türkőzve, hallatlan bátorsággal fogák a holt állatot körül, mely -őket és hősi bátorságukat kinyuló nyelvével látszott gúnyolni. – «Hol -van csak? Merre van az a bika? Majd megmutatjuk mi neki! Hiszen majd -szemébe nézünk!» Ilyen s még ilyenebb hetvenkedések hangzának minden -oldalról; – csak egy perczen mult, hogy a nép hirtelen kelt bátorsága az -eget nem verte… Azon percz bekövetkezett… - -Tetőpontján e minden keresztény ember fogalmait meghaladó ordításnak, a -legszilajabb népkedv kitörésein keresztül, a petrinusok egyházának -félrevert harangjai kezdének beszélni, tompa, meg-meg álló -kondulásokban, hirdetve vészt… vészt!… vészt! A futtában lévő jókedv -megállott, a nagyszerű zsibaj elnémult; – mintha egy népet ütött volna -meg egyszerre a szél, oly csend lőn, csak a harangok érczszava hirdetett -borzalmas dolgokat. Minden arcz a város felé fordult, hol iszonyú -pompában égett kék lánggal egy magas épület; – sötétkék lángfolyam -látszott rajta lobogni, vöröslő füstöt hajtva fel a magasba; olykor -élénk lángnyelvek lobbantak ki belőle, s egy ablakából hosszú rézsutos -lángsugár lövelt ki, mindinkább hosszabbodva és közeledve egy átelleni -szénaraktár épületéhez. - -– A szeszgyár! ordítá egy hang; sikoltás hallatszott rá, s a két úri -hölgy körül hullámzani kezdett a nép. - -Következő pillanatban újra fölkelt a zaj; zavargó, chaosszerű lárma lőn; -de nem hallattak hangjai a jókedvnek; rémülés, kétségbeesés hangjai -voltak ezek, egy összes, fájdalmas jajkiáltás: – Nőm!… házam!… -gyermekeim!… templomaink!… Isten segíts!… – hallatszának ki az általános -zajból. A nagy tömeg, mint gátat szakasztott folyam, a város felé -rohant; rémült nők futottak, rekedten kiáltozva, gyermekek tapostattak -el, kutyák vonítottak mindenfelől, borzasztóan. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ugyanekkor a város túlsó oldalán, néptelen, szűk utczában, vágtatva -nyargalt egy lovag; paripájáról szakadt a tajték s porfelleg támadt -nyomain. Vad pillantásokat vet olykor háta mögé s a feje fölött pirulni -kezdő égre és lovát vérig sarkantyúzza. Himlőhelyes arcza sáppadt; ajkai -reszketnek. - -– Megállj! ordítja hirtelen egy hang, s egy keresztutczából előrohanó -ifju erős kézzel ragadja meg a rohanó lova fékét. A száguldó mén -lerántja őt lábáról s sebes futtában maga után vonszolja a porban. A -lovag ijedten nyúl keblébe, s egy éles kést von elő; a mén megáll, -némán, dühösen, kétségbeesetten néznek egymás szemébe; az ifju arcza -halvány, nagy olajszín szemei vannak, s holló fekete haja és magas -homloka. - -– Légy átkozott! kiált az ifju, s öklével mellbe sújtja a lovagot; az -megszédül nyergében a csapástól, gyilkát baljába cseréli, s azzal egy -elszánt döfést irányoz ellenére, – azután szédülten borul lova nyakára s -elrohan. - -Az ifju fulladozva tántorog a falig, kezét mellére nyomva, s ott -eszméletlenül rogy le. Körülötte piroslik a fövény. - -De piroslik az ég is. - -Iszonyú szél támad. - -– Ég, ég a város! ordítják minden felől. - -A harangok zúgnak. A vihar egy lángóriás, mely végig röpül vörös -szárnyaival a háztetőkön, a templomok és tornyok felett, fel a felhőkig; -nincs a ki segíteni tudjon többé; nincs gondolat, nincs remény, nincsen -akarat; – uratlanul emészti martalékjait a bőszült elem. Egész utczák, -mint egyetlen, roppant máglya, lobognak az égre; az éjnél feketébb -füstmenyezetben ökölnyi szikrák, mint helyeikről leégetett csillagok, -kóvályognak, körülcsóválva a forgószél hatalmától. Az egész égboltozat -izzadni látszik. A világegyetem, mint egy nagy érczkohó, lángol; benne, -mint olvadt érczláva, sötétvörös felhők tömegei hömpölygenek. – Rémülés -hangja üvölt a pokoli napfényben világló utczákon keresztül, melyeken -sötét füstárnyakban az irtózat és nyomor fekete alakjai vonulnak át; -olykor egy zuhanás hallatszik ki a köz hangviharból, kisérve -szívszaggató jajok ezreitől: toronytetők zuhannak a földre, közben sűrű -vészlövések és a félrevert harangok szomorú kongásai… - -A nép eszméletlenül, rémülten, vakon sír, fut, imádkozik, vagy némán, -őrülten bámul a tűzbe. Nő és férj, apa és fiak nem ismerik egymást. -Látni lehet anyákat, kik kosárkával karjaikon futkossák be az utczákat, -nem jut eszökbe, hogy gyermekeik is vannak; a rémület elvette -eszméletöket. Látni lehet tisztes férfiakat, kik egy avult könyvet hónuk -alá csapva, azzal, mint ereklyével jönnek, mennek a tűz között, mely -vagyonaik legbecsesbjeit óvhatlanul fölemészti. Több helyeken férfiak -állnak az égő gerendázaton, őrülten csapkodva fejszékkel a sziporkázó -tűz közé, s rekedten kiáltozva víz után; míg az utczákon tűzfecskendők -nyargalnak föl s alá, a nélkül, hogy valakinek hasznot tennének. - -A harangok lassanként elnémultak, a mint a templomok egyenkint égni -kezdtek; csak a nagy torony, a vásártér közepén, kongatta még -érczszavait, míg a közelgő lángok oldalait feketíték. – A toronyőr, egy -vén, mogorva Quasimodo, egyedül volt a toronyban, s még akkor is, mikor -annak lépcsői alulról már meggyulladtak, mikor a toronyablakon a füst -kezde kitódulni, éles lángalakoktól átkigyózva, – még akkor is lehete -hallani az egyenként félrevert kongásokat, s lehete látni a -toronyerkélyen, a szédítő magasban a toronyőr alakját phantasticus -füstgomoly közt megjelenni, a mint kürtjét szokás szerint kétszer -megfúvá s rendületlenül, hideg vérrel néze le a szüntelen emelkedő -lángoszlopokra. - -Néhány percz mulva elnémult az utolsó harangszó is; a láng összecsapott -a torony fölött, az ércztető olvadtan zuhant le a templom romjaira; a -torony lobogva gyulladt ki, a nép sírt, a vihar kaczagott; s mint az -évkönyvben irva van: felégett a piaczon a szalmaszál. - -Így végződött az élvezetes örömünnep K...... városában, 182* évnek azon -napján, melyen a harangok Rómába szoktak zarándokolni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -De távol, az örkényi erdőknél, vendégtelen homokbuczkák sűrűjében -száguldó lovag rohan, s futtában rémpillantásokat vet a két mérföldnyi -távolban égő városra, melynek ijesztő fénye a fekete éjen át reszkető -arczára világít. És rohan;… lova gyors, de egy tűz-vörös felhő feje -fölött mindenütt kiséri, – s kiséri rettegő szívében egy halovány arcz, -melynek fenyegető vonásai kitörülhetlenek. - -Ez ember: Dömsödi Góliáth János. - - - - -A JÓ SZOMSZÉDOK. - - Szegény árvát senki sem szán, - Hacsak szeretője talán. - -_Népdal._ - -Sz. városában épen a falu[1] közepén egymás mellett két avult ház van. -Alakjaik hasonlíthattak egymáshoz hajdan, mikor még jámbor ősapáink, a -magyar barátság kedveért, egymás ízlését örömest átvették; az iszonyú, -aránytalan contignatiós tetők, az ősdivatú, vaskosaras ablakok, a törpe -rácsozat a ház elején, mintha csak egy huzomban álmodta volna terveiket -a k...i pallér, e hóhéra minden jobb ízlésnek; de a későbbi idők és -utódok szeszélye nagyot változtatott alakjaikon; egyiknek oldalához -jobbra-balra ólak, aklok, kocsiszínek vannak toldva, példás -rendetlenségben és válogatott rondasággal; míg a másiknak, egyetlen -ablakon és ajtón kívül, minden nyilásait betégláztatta valami sötét -embergyűlölő. Egyiknek tetején tarkáll az évenkénti foldozás; másiknak -kilátszanak szúrágta szarufái. – Egyiknek sarkaiból kifordult kapuját -minden este négy béreslegény birja nagy fejtöréssel betenni; másiknak -kapuja nem volt nyitva, mióta a mostani tulajdonos testvérjét belőle -eltemették. – Egyiknek udvarán térdig érő sárban czammognak a -földesuraság melancholikus tinai, míg a másik udvarán csalán és -ganéjbokrok között jár sántítva egy szélütött kuvasz. - -Egyik ház lakója Gyékény Márton, a kegyes férfiu; – a másiké Bálnai -Körmös Gáspár, a fukar; már huszadik éve, hogy egy szót sem szóltak -egymáshoz, noha húsz év előtt nem volt oly ünnep- és vasárnap, melyen -egymást meg ne döngették volna. – Teljes életökben igen jó szomszédok -voltak; ifjabb korukban egymásra puskával lövöldöztek, hajlott korukban -pörökkel mulattatták egymást, s nem volt oly csekélység, melyet figyelem -nélkül hagytak volna, ha abból a szomszédra nézve valami boszúság -keletkezhete. Márton galambokat tartott, – Gáspár gólyát, mely a -galambfiakat elhordta; – Márton ekkor macskát szerzett, mely a -gólya-örököseket emelgette el, – Gáspár ismét vidravasat, mely a -macskákat fogta rakásra. – Márton ablakot vágott a Gáspár udvarára, – -Gáspár ólat rakott az ablak elébe. – Gáspár nagy kedvelője volt a -nyugalomnak, – ezt jól tudta Márton, s a jó szomszéd kedveért mindennemű -fülbeli élvezeteket előszedett s megszerzett, melyekkel annak unalmas -óráit rövidítse; vagy fürészt ráspoltatott ablaka mellett, vagy -szelelő-rostával kelepeltetett, vagy ha már igen nagyot akart, -feleségének adott okot a pörölésre, a ki túltett magán a szelelő-rosta -kelepelésén is. – Márton nagy ellensége volt minden erősebb illatoknak, -minők a kátrány-, tőzeg- és paprika-füst; azért is Gáspár jó eleve -gondoskodott, hogy kivált esős időben, mikor a szél leveri a füstöt, -Márton házkörnyékét, kéménye segítségével, ilyetén parfumökkel rendesen -elláthassa; – s ha olykor a Márton baromfiai átlátogattak Gáspár paréjos -kertjébe, onnét rendesen agyonütve repültek vissza, s ha ilyenkor Márton -egyébbel nem tudta boszúját tölteni, Gáspár szélütött kutyáját -bosszantotta a kapu alatt. - -Ők tehát húsz év óta példányképei a legszebb szomszédi egyetértésnek. - -Neveik, mint Orestes- és Pyladesé, együtt szoktak említtetni s -példabeszéddé váltak. - -Még tán a sírban is bosszantanák egymást, ha szomszédok lennének. - -* * * - -De kisértsük meg őket közelebbről megismerni. - -Keressük fel legelőbb is, a kit legközelebb érünk – Gyékény Mártont; ott -fogjuk őt találni az ajtó mögött ülve és imádkozva. – Gyékény Márton -igen kegyes ember. Gyékény Márton sokat imádkozik. Igaz ugyan, hogy azt -mindig megcsalta, a kinek valami köze volt vele; no de hiszen ő azért -imádkozik és igen kegyes ember. - -Igaz ugyan, hogy cselédei bérét el szokta húzni, elve: későn szántani, -korán kaszálni,[2] de hisz azért ő eleget imádkozik és igen kegyes -ember; – koldusnak soha fillért sem ad, családja iránt kegyetlen, más -kárában gyönyörét leli; hanem hiszen eleget imádkozik és igen kegyes -ember; ő egy átváltozott szentek hegedűje, egy megtestesült olvasó, egy -eleven mennyei lajtorja, kinek kegyességi híre ismeretesebb a réz -kétgarasosnál, s kitől, ez oknál fogva, őrizkedni minden józan ember -kézzel-lábbal iparkodik. - -Itt ül ő egy szegletben; előtte kitárt könyv, körülötte mélységes -hallgatás. – Szobája, szokás szerint, négyszegletű; alakját azonban -alighanem azon időkben nyerheté, mikor még proportio és symmetria nem -voltak feltalálva a világ csúfjára; ajtaja szentkönyvi aranymondatokkal -van tele krétázva; falain pókhálók és martyrok képei függenek. - -Egyik szegletben egy ősdivatú kakukkos fali óra, szentelt fűzbarkákkal -koszorúzva; másikban egy háromszögletű almáriom, tetején két öblös -eczetesüveggel; harmadikban egy keresztvégű zarándokpálcza; a -negyedikben ül maga Márton úr, előtte könyv fekszik, melyből nem olvas. -– Beesett szemeivel merőn néz egy, a falon függő kis képre. A kép nem -valami különös. Egy fiatal férfi mellképe huszárruhában, mellén -érdemkereszt, arczvonásai nemesek, büszkék; – a kép fekete rámába van -foglalva, s már igen sokat vesztett színeiből; csak két fekete szem -látszik még változatlanul, élethíven, s mindenüvé kiséri a vele szemközt -nézőt. – E képet nézi leránczolt szemöldei alul a kegyes férfiu, nézi -feszülten és dühvel és a gyűlölet legiszonyúbb kifejezésével arczán. - -Korán reggel van, a nap besüt az ablakon; künn a tornáczban rettenetes -hadi lárma támad, alig kisebb annál, mely a franczia futást -megelőzhette: kereplő hang, fazéktörés, poflevek csattanása, sikoltások -és a trombitatussal vetekedő hölgyeloquentia legnagyobbszerű kitörései, -mintha egy egész nő-insurrectio, vagy hetivásár pörölne, alkudnék és -óbégatna egyszerre és egyetemesen, ludak és kácsák falkáinak karéneke -mellett. Pedig az egész csatazaj semmit sem jelent egyebet, mint azt, -hogy Jutka asszony, Márton úr kardos oldalcsontja, felébredett és vele -együtt felébredt a lárma, a feleselés, csörpör és a zajnak mindazon -synonymái, melyek elől az ember be szokta dugni a fülét, s melyeknek -létrehozására, hogy Mártonné asszonynak nem csekély tehetségei vannak, -arra bizonyság a félváros és a falakról ijedtében leömlött vakolat és a -cselédnép hátán a kék foltok és azoknak megtépázott kontyaik és -üstökeik. - -Korán reggel van; a pitvarajtón egy nehéz test zuhan be, káromkodva, -mint a jégeső; azután feltápászkodik, kis idő mulva, a Márton úr szobája -melletti oldalszobában harsány torokkal énekli valami gulyaszalasztó -hang: – házam alatt fecskefészek, nem is eskütt ha nem r.....; – a -cadentia, az éneklővel együtt, az ágy alá gurul, s a bivalyszuszogáshoz -sokban hasonló hangok jelentik, hogy Töltsér Jónás, Márton úr mostoha -fia, ki családját Jutka asszonynál fogva illeti, megérkezvén jókorán -reggel onnét, hova tegnap este ment, Morpheus karjai közt pihen az ágy -alatt. - -Márton úr mindezekre nem ügyel; némán, keserűen nézi a fekete rámás -képet, sötétzöld szemei fénytelenül függenek rajta, s olykor nagyokat -nyög és fogait csikorgatja. Míg a kép délczegen néz szemközt vele: -sötétfekete szemei meg nem hunyorodnak kigyói tekintete előtt. - -A kegyes férfiu némán átkozódik, ökleivel deres haját tépi s hangtalanul -mozgó ajkai az arczképhez látszanak beszélni átkos szemrehányásokat, – -és az arczkép nyájasan mosolyog szemközt vele s nem változtatja színét -átkaitól. - -– Légy kárhozott, suttogja, felszökve székéről, a kegyes ember; légy -átkozott a földben, melyben alszol, légy kárhozott, ha még valahol élsz -a földön kívül; mindezt indulatosan és hang nélkül, magában, de nem -gondolatjaiban, suttogva, de a boszú kitöréseivel. Minden tagja reszket. - -Az asztalon, a zsoltárkönyv mellett, hegyes ár vagy gyilok fekszik, -melyet Márton kezébe szorítva, vele az arczképhez lappang; a hegyes -szúróeszközt őrült dühélvezettel fúrja annak mellébe, hol több ilyen -szúrásnak nyomai látszanak, s várja, hogy majd tán a kép szeméből -könyeket, sebéből vért fog látni; várja ingerülten, hogy annak vonásai -érzeni fogják azon kínt, azon döfést, melyet egy el nem érhető ellenség -szívének szánt, és eltorzulandnak; várja, hogy az vonaglani fog kezei -alatt, vonaglani úgy, miként ő azt legédesebb álmaiból szokta látni, és -esdeni irgalomért – az ő irgalmáért. - -– Oh! kín! örökkétartó kín reád! ordítja ez ember lázas ingerültségében, -a mint a kép, nagyon természetesen, mozdulatlan marad; fogait és szemeit -összeszorítja, vére arczába fut, homlokerei megdagadnak, s vakon csap -szúróeszközével a képhez, vakon és indulatosan. A tőr keresztül járja a -képet, s midőn a kegyes férfiu reá tekint, a kép arcza el van kékülve, -hajai szétmeredtek, szemei elfordultak, ajkai sóhajtani látszanak… - -Ijedten szökik hátra, mintha kisértetet idézett volna maga eleibe; azt -hiszi, hogy álmodik. - -Pedig nem álmodott; a mint szembehunyva hozzászúrt a gyűlöletes -arczképhez, eltévesztette az irányt s a mellé függesztett martyr -kínszenvedések közé rajzolt mellképét találta spékelőtűjével keresztül -dárdázni; ez azután természetes, hogy nem fogadta a döfést oly -mosolyogva, mint a huszártiszt képe. - -A kegyes ember arczáról csorgott a hideg veríték, midőn tévedéséből -lassanként eszére tért. A lélekzet maradozni kezdett tüdejében s fülei -zúgtak. – Ekkor úgy tetszék neki, mintha valami nesz volna a szobában. – -Körül tekint s az ajtónál egy fehér alakot pillant meg, egy fiatal -leánykát, egy gyönyörű vidám gyermeket, ki úgy jelent meg ott, a sötét -háttérben, karcsú sylph-termetével és sötéten ragyogó szemeivel, mint -egy kedves álomlátás, melyet hajnali szenderében szokott látni az ember, -– s mely, mihelyt megszólíttatik, vagy szemeit fölnyitja az álmodó, -azonnal eltünik, mely tündéri műtételre, mint a következés -bizonyítandja, nem kis szüksége lett volna magának a mosolygó gyermeknek -is, ki senki más nem volt, mint a kegyes férfiu leánya – Lilla. - -– Mit? – mit? – mit keressz te e szobában? rivalla rá Márton, s úgy néze -a gyermekre, mintha tekintetével akarná őt megölni; ekkor vette észre -életében először, mennyire hasonlítanak leánya szemei ama képéihez a -fekete rámában. - -A kis leány mód nélkül megijedt s nem tudott mit felelni. - -– Hogy mersz te leskelődni az én szobámban, he? rikolta az apa, dühösen -toporzékolva; te, te átkozott fattyúlélek! majd megtanítlak én téged -hallgatózni; majd megtanítlak én kémlelődni utánam, várj; – s ezzel -szétnézett a szobában, megpillantá a zarándokbotot a szegletben, azt -előragadta, s mint martalékához a tigris boszújában, lihegve közeledett -a reszkető gyermekhez. - -A gyermek némán, rémülten esett térdre előtte s kis kezeit összetette, s -pihegve emelé fel ártatlan tekintetét hozzá. - -– Hát ki mondta neked, hogy én utánam jőjj? mi? szólt tompa, vallató -hangon az apa, mi alatt felemelt botjával s forgó szemeivel -fenyegetőzve, közeledék a gyermekhez. - -– Apám, édes apám! rebegé az, s Márton ölelésére nyújtá gyöngéd, -gömbölyű kezeit. - -– Hozzám ne nyúlj, ordítá a kegyes ember. - -A gyermek elkezdett zokogni. – Hiszen – h – ma – h –, édes, kedves apám, -– h – hiszen ma – h – neve napja van – h – én Istenem, csak meg akartam -ölelni kedves apámat, de nem megharagítani; csak üdvözleni akartam; -bizony semmit sem egyebet. Kedves apám, ne verjen meg; – s ezt oly esdve -mondá, oly érzékenyen, hogy akárkinek másnak megindult volna rajta -szíve, csak a kegyes férfiué nem. - -– Ugy-e? rikácsolá; hát ma nevem napja van? Jó, hogy eszembe juttattad; -neked pedig születésed napja van, nemde? no, hogy máskor emlékezetes nap -legyen rád nézve ez a mai nap, hát gyere; s azzal előfogta a rimánkodó -gyermeket a farizeus, s hosszan lelógó hajtekercseit kezére csavarva, a -görcsös zarándokbottal embertelenül megveré, minden ütéshez valamely -kitünő ajándék nevét említve: – nesze névnapi ajándék, nesze köszöntő, -nesze mézeskalács, nesze bábruha! – és még tudja az Isten mit nem, míg -csak a verésbe bele nem fáradt s boszúját kellő fokig meg nem hűtötte; – -akkor aztán kirúgta szobájából az elkínzott gyermeket, s -aranymondatokkal tele krétázott ajtaját becsapva utána, oly körmönfont -interjectiókat szalaszta ki száján vagy hatot, minőket aligha tanult a -bibliából. - -A szegény kis leány pedig nem sírt, nem panaszkodott senkinek, hanem -letörlötte könyeit, hajfürteit újra befonta s eltitkolta a felhólyagzott -ütések nyomait, melyek gyöngéd tagjain égő szalagokként vonultak végig. -Szegény gyermek! tizennégy év alatt megszokta a szülei szeretet ilyszerű -kiömléseit, a nélkül, hogy tudná: miért fizeti az neki ily kegyetlen -gyűlölettel vissza legérzékenyebb szeretetét? Annál inkább tudta azt a -kegyes férfiu. Kifújta magát. Boszúját kedvére kiszellőzteté, s -elégülten, mint ki tele van a legistennektetszőbb dolgok -véghezvitelével, zsoltárját hóna alá kapja, kalapját felhelyezi fejére, -kegyes és jámbor indulatokkal bővölködő arczulattal a – templomba indul. - -Tehát kalapját föltette és ment. Ment a – templomba. Sok ember -találkozott vele szemközt; ez egyébkor is megtörtént, midőn Márton úr -rorátéra ballagott, s ilyenkor mély tisztelettel szokott mindenki -kitérni előle s áhitatos «dicsértessék» fogadta minden oldalról; hanem -az még soha sem történt vele, a mi most, hogy t. i. a vele szemközt -találkozók, noha ő nem késett buzgóan savanyú képpel pislantani szemeik -közé, minden tisztelgés félretételével, mosolyogva nézték fejbe; az -öregek fejöket csóválták, az ifjak egyenesen a szeme közé nevettek, háta -mögött pedig az állították, hogy Márton úrnak elment a sütni valója. – A -szolgálók megálltak nézésére, a gyermekek pedig csoportosan kísérték s -«ujujút» kiáltoztak utána. - -Márton úr majdhogy ki nem jött a phlegmájából; nem csinál eléggé hosszú -képet – így gondolá magában s még egy araszszal megnyújtá -phisionomiáját; – akkor még erősebben kaczagtak rajta. – Egy anyós -találkozott vele, ki kezeit összecsapván, csakugyan meg is szólítá; de -azzal sem sokra ment, mert az, csupa kaczagás miatt, nem tudta magát -kifejezni; s ekkép tökéletesen megbotránkozva érkezett a templomba, -holott kalapját egy padra vágta, magát pedig a legeslegsötétebb -szögletbe húzván, ott dörmögte végig imádságait a megváltó lábai előtt, -kinek szavai mondták vala: A ki azt mondja, hogy szereti az Istent és -gyűlöli felebarátját: hazudik az. - -Az orgonasípok andalító hangjai elnémultak, az «ite missa est» -elhangzott, Márton úr felkelt s indult haza felé; a mint kilép az -utczára s szemeivel buzgóan felpillant az égre, oly áhitatosan tekintett -szerteszélylyel, hogy még a tisztelendő háza előtti akáczfa is készült -magát meghajtani előtte; azonban szerencsétlenségére nemcsak a két -akáczfával kelle találkoznia az utczán, hanem seregével a férfiaknak, -gyermekeknek és asszonyoknak, kik mindnyájan egykori tisztelői, most -szokatlanul vigyorogva bámultak reá, s Márton urat e kimagyarázhatlan -magokviselete által annyira confusióba hozták, hogy háromszor is elment -saját háza előtt, míg haza talált. - -A mint kapuján belép, az ékesen szóló Jutka asszony épen a baromfiakat -eteté, s egyéb czivakodótárs hiányában a kácsákkal perlekedett. Márton -úr, mint rendesen, elment mellette nagy csendesen, a nélkül, hogy csak -annyit is mondana neki: «befellegzett»; de nem így Jutka asszony. – -Ránéz a komoly férfiura s kiesik kezeiből a szakajtókosár. – Hát te, vén -bolond! – ily üdvözléssel támadja meg a mellette elkullogót, – eszedet -ittad-e be ily korán reggel, a mi kevés volt, hogy vénségedre csinálsz -magadból maskarát, azt akarod, hogy városszerte példabeszéd legyen -belőled, te féleszű Matuzsálem, te ittas Zakariás, te alamuszi Ezékiel, -te Habakuk stb. stb. stb. – Itt következtek aztán mindazon óvilági -férfiak nevei, kikhez Márton úr annyiban igen hasonlított, hogy hosszú -kaputban és sáros csizmákban járt, mint ők s kik iránt a tenyeres talpas -Jutka asszony különös rokonszenvvel látszott mindannyiszor viseltetni, -valahányszor szeretett élete párját dísznevekkel akarta illetni, tehát -napjában legalább is – huszonnégyszer. - -Márton úr nem tudva mire vélni e váratlan, noha nem szokatlan névnapi -köszöntőt, miután különös előérzetből vagy három lépést retirált -hitestársa tenyerei elől, körülnézett, úgy gondolkozván, hogy talán nem -is ő az, kit ezen válogatott magasztalások illetnek. De rajta és a -kútágason kívül egy lélek sem volt az udvaron. - -– Nézd meg, mi van a kalapod mellett, tülökorrú te! riaszta rá Jutka -asszony. - -Márton úr leveszi kalapját s kicsinyben mult, hogy a guta ott meg nem -ütötte; a tisztes kürtős kalap körül egy minden színekből -összeválogatott mezei virágkoszorú volt tűzve, mely mint koszorú, nagyon -szép és kellemes tárgy lehetett, hanem mint egy komolyságban telhetetlen -vén ember fejéke, melyet ő méltóságos minákkal hordozott végig a falusi -város legnépesebb utczáin, a legkivánatosabb ok volt arra, hogy a jámbor -város jókedvű népeinek szemeiket és szájaikat kaczagásra indítsa. - -Egy perczig mozdulatlan állott; szemei, ujjai, nyelve mind megállottak, -megmerevedtek. Azt hinné az ember, hogy sóbálványnyá változott. Hanem a -másik perczben, mintha az electrica masina rázta volna meg tetőtől -talpig, megmozdult s markába szorítván a kárhozatos corpus delictit, -azzal a konyhába beugrott, alig emberi hangon ordítva: «ki cselekedte -ezt?» - -A konyhaajtóban nehány malaczfi reggelizett holmi fekete cseréptálból, -belebb egy komondor nyújtózkodott, középen pedig pozsgás fehérnép mosott -egy hosszú teknő körül. - -– Ki tette ezt? rikácsolja Márton úr s egy lépéssel a cseréptálat zúzza -agyon, másikkal a komondor farkára lép… Mi nem! mi nem! sikolták a -malaczok szerteszaladva. Semmit sem tudok róla! ordítja a megbántott -komondor, felszökve helyéből s jajgatva megengesztelhetetlenül, míg a -megrezzent vászoncselédek nem tudják egyhirtelen elhatározni magukban, -merre szaladjanak. - -– Ki cselekedte ezt? kérdi újra, mérgében reszkető hangon Márton s -vérben forgó szemeivel egy valakit keres… Az a valaki – leánya. - -A kis Lilla, a kegyes férfiu leánya, elhalaványul; szótlanul, reszketve -néz az irtózatos szemek közé, miknek befolyása leköti gondolatjait s -feje körül forogni kezd a világ. - -– Te, te tetted ezt? – Te? kérdi kalapját elébe tartva a hollóapa s -dühében szerteszét állanak őszülő hajszálai. - -A leány zsibbadtan, magán kívül rebegé: - -– Én. - -És csakugyan úgy volt; a gyermek túlbuzgó szeretetében azon gondolatra -vetemedett, hogy apja iránti gyöngéd figyelmét nyilvánítandó, valami -sajátszerű meglepetést szerzend annak névünnepére; s e törekvésével -megegyezőnek találta, hogy annak kalapját mezei virágfüzérrel -körülfűzze, melyet a lefelé állított kalapon nem vett észre Márton úr, -mely hogy később mily roppant meglepetést eszközle: megmutatta a -következés. - -Az apa nem szól erre semmit; – ajkait összeharapja, szemei és orrczimpái -kitágulnak, egy hosszút lélegzik, aztán folyvást hallgatva, megragadja a -leány kezét; – ez elalél, – s így vonszolja ki magával az udvarra, s a -Körmös Gáspár keritéséhez ragasztott fakamrába bezárja. - -– Majd nem bolondulsz azzal a leánynyal! kiált rá Jutka asszony, egészen -nyomorékká vered; semmi dologra sem lesz alkalmatos. De ezuttal egy oly -tekintetet talált rávetni Márton úr, melytől Jutka asszonyban benmaradt -az ige s mely ugyan csaknem hihetetlen dolog, de miután csakugyan -megtörtént, ismét csak annak szolgál tanúbizonyságául, hogy az emberi -tekintet még a legvadabb vadállatokat is megjuhászítja. - -Ezzel visszamegy Márton úr a konyhába; a ruháskosarat a még szüntelen -ott ácsorgó mosóleányok legközelebbikének hátához vágva, e -figyelmeztetés által azokat a kilódulásra szorgalmazza s azután magára -zárja az ajtót és szét kezd tekintgetni… Gondolkozik… Forr benne a -méreg… Azon töri fejét: minő kínokat találjon fel e gyermek számára, -boszúja lehűtéséhez elégségeseket? Egy korbácsot keres elő az ágy alól -és egy vas gerebent; majd szőrkötelet vesz, azután egy serpenyőt megtölt -izzó szénnel, abba harapófogót és több hegyes sodronyt rak s várja, míg -a vas tüzesül és fújja a tüzet, a szikrák szemei közé pattognak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Midőn Márton az udvaron végig hurczolta leányát s a fakamrába bezárta, -nem vevé észre, hogy a szomszéd kerítésébe ütött lyukon át mily -figyelemmel kísérték cselekedetét egy hivatlan tanú szemei. A mint -Márton elzárkózott, a hivatlan tanú egy dorongot keresett elő s azzal a -kerítés azon részéből, mely közvetlen az említett kamra egyik oldalát -alkotá, vagy három szál deszkát szép csendesen kifeszített; az ekként -támadt résen belopózott s kis idő múlva ölében hozá ki a félelemtől -elalélt leánykát; azt a kertben tenyésző sűrű fű közé szép gyöngéden -lefekteté, azután kettőt füttyentett, mely füttyentések egy lompos -szelindeket idéztek elő Gáspár úr háza háta mögül, mogorva mérges -tekintettel, szélütött hátulját meglehetős készséggel czepelte izmos -lábai után, s minden nyavalyássága mellett is késznek nyilatkozott azt, -ki helyébe jön, irgalmatlanul megtépászni. Ezt fülön fogta az említett -hivatlan tanú s első lábainál fogva ama nyiláson, melyen a kis leányt -kihozta, a kegyes férfiu fakamrájába bevezette, a leborított deszkákat -ismét szép szorgalmatosan felszegezvén. - -Alig hangzott el utolsó kalapácsütése, midőn új lakásában morogni -kezdett a kuvasz. Márton úr volt az ajtón. Jött szívében iszonyú -boszúval, hóna alatt korbácscsal és két keze megrakva mindenféle -kínzóeszközökkel; midőn a tolózárt félrehúzza, gondolja magában: jaj -most neki! s szemei szikrát hánynak; ezzel benyomja az ajtót s belép a -sötétbe. Kezében az izzó serpenyő világít, a szegletben pedig világít a -kuvasz két szeme. - -– Gyere elő, te leány, suttogja tompán a kegyes férfiu. - -A kuvasz ráismer arra, ki őt a kerítésen át bosszantani szokta, s minden -morgási előzmények nélkül egyenesen neki ugrik, beleharap kutyamódra -lába kásájába, s lerántva lábáról, a gyűlölt bosszantó mellének és -karjainak esik s rázza és czibálja azt minden kegyelem nélkül. - -Márton rémülten védte magát a sötétben az ismeretlen ellenség ellen, -mely legkisebb csahintás nélkül tépte hol lábát, hol az oldalait, itt -is, amott is mérges harapásaival s hurczolta egyik szegletből a másikba -és ismét tépte és harapta. Legalább is azt hitte az ember, hogy az -ördöggel van összeakadva, s rekedten, értetlen hangokat kiabálva s -erejében megbénultan vergődött, mígnem eszméletét tökéletesen elvesztve -terült el a földön, hol csak este felé akadtak rá, képében és tagjaiban -iszonyúan összemarczangolva, s még miután nagy sokára életre jött is, -sok ideig magán kívül volt és szüntelenül félre beszélt. - -A kuvasz pedig, miután Márton úrral ekképen számadásait bevégzé, a -nyitott ajtón kisompolygott s az ismert résen a kerítés alatt szép -nesztelenül áttolta magát. - - - - -CSODÁK. - - Arany nem olt szomjat, éhet; - A gazdag még koldus lehet; - De kősziklán, jégtengeren - Eltart engem két tenyerem. - -_Népdal._ - -Ama hivatlan tanú a kerítés mellett senki sem volt más, mint Körmös -Pista, a fukar Körmös Gáspár unokaöcscse, egy szép, halvány fiu, nagy -olajszín szemekkel, halvány arczczal és hollófekete hajjal. Atyja -István, testvérével Gáspárral osztozatlanul halt meg s halála óta minden -vagyonát Gáspár úr használta, s azóta ő gondoskodott és a jó sors az -elhúnyt egyetlen fiáról; nehéz volna meghatározni, melyikök gondoskodott -róla nagyobb buzgósággal, hanem annyi igaz, hogy a fiu e gondoskodás -alatt igen sok szép dologgal megismerkedett, mely dolgok közé csak a -jólét és boldogság nem számíthatók. - -Jelen időnkben épen iskolai szűnnapokra rándult haza Pista úrfi; s azóta -csodák történnek Gáspár úr házánál. - -A nyársról lehúzott kappan egyszer csak elkezd kukorikolni s kukorikol -mindaddig, míg a nyakát el nem vágják. – Természetes, hogy Gáspár úr egy -falatot sem vett magához belőle, hanem átengedte az egészet öcscsének, a -furfangos Pistának, ki a Gáspár úr szavaiként, megenné magát a hétfejű -sárkányt, ha megsütnék számára. - -Máskor, midőn csizmáját akarná felhúzni Gáspár úr, a jámbor sarú -eljajdítá magát, mondván: «hohó! ki ne nyomja kend a lelkemet, bátyám -uram!» s a félvilágért fel nem merte azt többé húzni Gáspár úr, hanem -odaadta öcscsének, az agyafúrt Pistának. - -Egykor pedig, midőn lovait vizsgálná, melyek a kertentúli zsellérház -aklaiban szoktak állomásolni, kedvencz paripája e megjegyzést tevé -fenhangon: «a kocsis ellopta a zabot». – Gáspár úrnak kiesett szájából a -pipa ijedtében, a kocsisnak a rosta kezéből – szinte ijedtében, – Gáspár -úr azonnal a czigányhoz akarta küldeni kedvencz ráróját; azonban az -istálló négylábú lakosai mind sorra kezdék e vádat ismételni: «a kocsis -szeretőjének adta a zabot, nem nekünk!» – A kocsis sem vette tréfára a -dolgot, hanem úgy elszaladt, hogy talán kiszaladt volna a világból, ha a -physicában meg nem volna irva, mikép a föld gömbölyű. - -Ime ilyetén csodák történnek Körmös Gáspár úr házánál, mióta felsőbb -tudományokat hallgató unokaöcscse, az agyafúrt Körmös Pista haza került; -ezekből a szomszéd asszonyok háborút, éhséget és baromfi-halált -jósolnak; Gáspár úr pedig szomorú lógatásoknak adta fejét. - -Történt egyszer és pedig Gyékény Márton nevezetes nevenapjának -délutánján, hogy Gáspár úr vasas ládája szélére ülve, érzékenyen -beszélgetne szeretett pénzeivel, mik vászonzacskókban erősen bekötve, -szép rendben heverésztek egymás megett. - -– Szerelmes magzatjaim! így szóla hozzájuk az öreg, szemeit végig -legeltetve rajtok, kiket szívem alatt, úgy mint a pruszlikzsebben -hordoztam, ne kivánjátok ti látni a világot, bizony az a gonosz világ -nem hagyna nyugtot tinéktek, mint ti ő neki; szentségtelen czélokra -fogna használni benneteket; költők és komédiások s más titeket meg nem -becsülő nép kezeibe jutnátok… oh… oh… szerelmes gyermekeim, mosolygó -fényes arczok, mi lesz belőletek, ha én oda térek, a honnét ti -előkerültetek? tudom, hogy megsiratjátok a titeket oly érzékenyen -szerető öreg Gáspárt; – mintha látnám, mint fog benneteket az a sátán -Pista öcsém jobbra balra elgurigázni. Oh az a Pista! az a Pista! - -Ezzel vaspántos ládája legesleg szögletéből egy piszkos lázsiást kotort -elő az érzékeny öreg, könyező szemekkel jobbról, balról megnézve, -megforgatá, tenyerében méregeté, ily szókat intézve hozzá: – Te – -elsőszülötte minden pénzeimnek! harmincz évek óta hű gondviselőm! ki el -nem hagyál engem a legszűkebb nyomorúságnak idején! nem… te irántad nem -volna szép háládatlannak lennem! – s itt újabb hosszas gondolatokba -merült a jó öreg. – Hejh… nekem annyi atyámfia volt, de annyi, mint most -pénzem van, s a szükségnek idején mind hátat fordítottak azok… meg is -fizetett nekik a világ… De te el fogsz velem jőni oda, hol senkinek sem -jut eszébe pénzt keresni – a sírba; – – a ki meghal, arra azt mondják, -hogy «szegény»; ki keresne téged a szegény Gáspár koporsójában? – – – -Addig is pihenj, kedves elsőszülöttem; pihenj, szólt az öreg s gyöngéden -megcsókolá és kebléhez szórítá a tallért s ismét visszadugá, honnét -előhúzta, a szögletbe, a többi degez zacskók háta mögé, miket egyenkint -végig tapogatott, fejét búskomoran csóválva, s az eszmetársulatnál fogva -több ízben ismételve: Oh az a Pista! – az a Pista! - -Pista pedig ott hasalt a kemencze patkáján, képét tenyerébe temetve, s -iszonyúan kacsingatott a ládába. - -Ő is szerette a pénzt, de nem a pénz őtet; mert az ő zsebében ugyan soha -meg nem melegedhetett, s mind a mellett is, hogy Pista kész lett volna -bővebb ismeretségeket kötni vele, a pénz és Pista között még ez ideig -nem igen sok surlódás adta elő magát. - -Tehát ezuttal mód nélkül epedő pillanatokat vetett Gáspár bátyja tele -erszényeire. - -S im egyszer a tele erszények egyike ezen szavakat hallatá nagy -fenhangon: «Gáspár após! nem adna kend ötven forintot a szegény Pista -öcscsének?» - -Gáspár úr nagyot csuklott ijedtében, s kapczaszorító aggodalommal -tekinte körül, kérdezvén: «te szóltál Pista?» - -Pista egyet mozdult; «nem látja kee, hogy alszom?» - -Gáspár újra visszaült ládája szélére, komolyan meggyőződve, hogy ezuttal -boszorkányság van a dologban, midőn újonnan ama melancholicus hang -szólalt meg zacskói legterjedelmesebbikéből: «adjon már kee a Pistának -száz forintot!» - -Gáspár bácsit csak egy paraszt hajszál tartotta, hogy sóbálványnyá nem -változott; így azonban számtalan kereszteket vetett, részint magára, -részint erszényeire, mit hogy ezek jó néven nem vettek, kitünt abból, -hogy egyikök ismét elkezdé lassú kisérteti hangon: «kétszáz forintot a -Pistának – de mindjárt!» - -– Oda vagyok! kiálta felszökve helyéből Gáspár gazda; oda vagyok… oda -vagyok! te, Pista te,… ne alugyál, te Pista!… hallod-e, te Pista?… S -ezzel ugyancsak horgonyt vetettek Gáspár úr körmei Pista üstökében; mire -ez háromszoros protestáló «no – no – no» mellett, felemelé megtámadt -fejét. - -– Te Pistikám! szólt erre nyájas hangon az öreg, Pista orczáját végig -czirógatva göcsörtös ujjaival, ugy-e, Pistikám, neked nem kell pénz? - -– Nekem-e? kiált Pista, fölmeresztve karika szemeit, dehogy nem kell, -bátyám uram, – kell bizony; – nincs annyi pénz a világon, a mennyi nekem -nem kellene. - -– Ugyan ne bolondozz, te Pista… már minek volna az neked? de te… ugy-e -még meg is köszönnéd, ha most adnék neked két forintot? - -– Meg biz én, ha kétszáz forintot adna is kee. - -– Jaj te semmirekellő, testvérgyilkos! haramia! Hát te is ellenem -esküdtél? Hát koldussá akarsz-e tenni? - -– Én-e? ’sz nem szóltam én kendnek egy rossz szót sem! én aluszom, kend -felczibál s azt kérdi: hogy kell-e pénz? De kötni való volnék én, ha azt -mondanám ilyen barátságos ajánlatra, hogy nem kell. - -– Jaj… hiszen nem magam jószántából mondtam én azt, szólt fejét vakarva -az öreg s szörnyű zavarban téblábolt ládája körül, hanem gyere csak… -hallgasd csak… oh… oh… bár csak meg ne szólalna. - -– Akkor nem tudom, hogy mit hallgatnék. - -De az erszény újra megszólamlott: «Gáspár! még sem adsz háromszáz -forintot a Pistának?» - -– Jaj nekem! Jaj Szent Kelemen segíts! Hallottad, mit mondott? - -– Hallottam ám; azt mondta, hogy adjon kee nekem négyszáz forintot. - -– Rosszul értetted te! csak kétszázat mondott; de ugy-e, neked nem kell? -mondd no… hogy neked nem kell… kiálts rá, majd akkor elhallgat ezen -utálatos, irtózatos és gyalázatos szavakkal. - -– De… szépen beszél ez, okosan beszél; kész volnék napestig hallgatni az -ilyen aranybeszédet. - -– No de, az Isten irgalmáért! honnét vegyem azt a sok pénzt, he? - -– Hát ebből a zacskóból. - -– Oh hiszen csak régi kétgarasosok és polturák vannak bennök, bizony -semmi sincs bennök egyéb, az egész láda nem ér jó pénzben húsz tallért. - -– Nem igaz! – nem igaz! – nem igaz! kiálták sorba a zacskók s egy titkos -rugás következtében mind el kezdtek mozogni. - -– Hallgatni fogtok? Hallgatni fogtok, ördöngös jószágok, ordítá -eszméletvesztve Gáspár úr, s előkapván a zúgból egy tőről vágott -fütyköst, a makranczos zacskókat vele irgalmatlanul elpáholta. - -– Ajjajajaj! ordíták azok sorra, minden zuhintás után. Ajjajjaj! Kétszáz -forintot! Ajaj! Háromszáz forintot! Aujauj! Négyszáz forintot! – A -Pistának ötszáz forintot! – ajajaj! – jajajaj!… - -Gáspár közel volt a gutaütéshez; látta, hogy ha agyonveri is őket, még -sem hallgatnak el, sőt minden puhintással többet dictálnak… - -– Vesztetek volna a pokolban! fújja, kifáradva s botját a ládához vágta, -fogait összecsikorítá, ládáját lezárta és ráült. Annál hangosabban -kiabáltak alatta: Azért sem hallgatunk, azért sem, ki akarunk menni, -világot látni! - -Ez már a soknál is több volt Gáspár úr érzékeny keblének, – felugrott… -kikapott egyet a lármázók közül nyakánál fogva s úgy az asztalhoz -nyekkentette, hogy mindjárt kiment volna belőle a pára, ha lett volna -benne. - -– Nesze te… te hóhér! szóla Pistához, számlálj ki magadnak belőle – – s -itt torkában akadt a szó, számlálj ki magadnak belőle négyszáz forintot. - -– Ötszázat! rikolta a zacskó. - -– Annyit hát! tombola Gáspár kétségbeesve. - -Pista nem hagyta magának a kinálást kétszer mondatni; számlált. - -Gáspár nem állhatván meg, hogy vándorlandó pénzeit még egyszer meg ne -tekintse, megállt előttök, lecsüggesztett nyakkal, kezeit -összekulcsolva: no iszen legyen hát meg a mit kivántatok, így kezdé -hozzájuk mondását, könyeit törülgetvén ingujjával, majd megemlegettek -még engem… várj… majd visszajönnétek még, csak lehetne. – – A szegény -öreg hosszú évek alatt minden emberi társaságot nélkülözve, egyedül -pénzeiért és pénzeinek élt; ezek voltak az ő rokonai, baráti, -gyönyörűsége, velök beszélgetett és pengéseik értelmét magyarázgatá, -maga mellé vette őket ágyába és keblén melengeté, míg rögeszmévé vált a -magány behatása által excentrisált és sarkaiból kiforgatott gondolatai -között, hogy azok is megértik az ő szavait és iránta hálát, vonzalmat, -szeretetet éreznek; annyival keservesebben esett neki e meg nem -érdemlett, háládatlan zendülése kedvenczeinek. - -– Hányszor kivántam magamban, folytatá, mialatt Pista nagy sietséggel -számlált, hányszor kivántam magamban, mikor esteli órákon veletek -beszélgettem, hogy bár csak ti is tudnátok szólani; de kukuljak meg, ha -azt kivántam, hogy ily ördögsúgta beszédeket tegyetek; – hiszen -megbánjátok még azt is – várj! - -Ezzel Pista beseperte az elbúcsuzottakat. - -– No Pista, téged meg már most vigyen az ördög, de mindjárt! - -– Köszönöm alásan, szólt Pista, zsebjeire tömve a tallérokat, ha megint -meg találnának a ládában szólamlani, hát majd – - -– Hallgatsz, hallgatsz! Takarodj tüstént a házamtól! ötszáz igazi -forinttól fosztani meg engem, – tíz esztendőt vettél el életemből, – -eredj, még pedig mentül előbb; mióta te itt vagy, Isten csodái s -mindenféle ördögségek történnek a házamnál. A tyúkok, a baromfiak -megszólítanak, ha az udvaron megyek, – a kakas a helyett, hogy -kukorítana, jó reggelt kíván, ha fát vágatok, a tuskó kiabál, s pénzeim -– –! Oh, hogy akkor láttalak volna, mikor a hátam közepét! te sátán -bokrétája, istentelenség kórója, akasztófa bimbaja, hóhér! - -Ilyetén áldások özönei közt hagyá el Pista és az 500 forint Gáspár bátya -házát. - -Gáspár pedig még az nap beszentelteté pénzeit a helybeli egyházfival, ki -azokat egyenesen az ördögtől megszállottaknak állította, s többek között -azzal a jó tanácscsal is szolgált Gáspár úrnak, hogy legjobb lesz -azokat, ha már beszélni is tudnak, az eklézsiának ajándékozni; az aztán -majd elküldi azokat e széles világra hirdetni az igét, de indítványa nem -fogadtatott el, annál is kevésbbé, minthogy mióta Pista úrfi eltisztult -a háztól, Gáspár úrnak sem tyúkjai, sem lovai, sem erszényei egy drága -szót sem szóltak többé. - -E természetfölötti tüneménynek a kulcsa az, hogy Pista igen ügyes -hasbeszélő volt, mely művészetnek erejével az ember úgy alkalmazhatja -hangját, mintha az messzünnen, egy bizonyos tárgy belsejéből jőne, mely -tréfa ez életben már sokakat rászedett. - - - - -AZ APA SÍRJA. - - Három árva sirdogálva - Áll a temető árkába; - Kelj fel, kelj fel, édes anyám, - Lerongyollott az én ruhám. - -_Népdal._ - -Az o*i kertek aljában, egy kellemes domb oldalán, magas akáczoktól -körítve fekszik a temető. Egy csöndes, magános hely, a mezők ezernyi -virágaival fedve, mik közt egyhangúan czirpel a tücsök. Az apró halmok, -mik demutka illatos virágaitól kéklenek, virágos orgonaligetek, az -alacsony fejfák, s a körülök kiemelkedő néhány csúcsos kőemlék a ráhajló -szomorú fűzfák között, és az egyszerűen bús feliratok a sírköveken, a -besüppedt és elfeledett sírhalmok, s a hallgatag napfényes délután, -együtt oly édesbús melancholia szellemét viselik magukon, hogy a ki e -helyre lép, önkénytelen megragadva, elbűvölve, elandalítva érzi magát -általuk, mintha az jutna eszébe, hogy itt minden virág egy átváltozott -emberi gondolat, minden szellet egy sóhajtás, múlt, régen elmúlt és -elfeledt időkből; s az egész apró völgyeken és halmokon átvonuló -virágszőnyeg nem egyéb, mint az örök titoknak egy lapja, mely azon -jövendőt fedi el, mit nyitott szem meg nem lát soha. - -Több apró út vezet e sírhalmok között, tekervényesen és andalgón és -fűvel benőve; apró aranyzöld gyíkok futkároznak rajtok keresztül, -házaikat a sírok oldalába vájva; s a vadmadár az út közepébe a fű közé -rakja fészkét s nem félti az eltapodástól. - -Két gyermek ül e sírhalmok egyikének tövében; a domb előtt egy nagy -márvány lap áll, rajta e szavak: Bálnai Körmös István. - -A gyermekek egyike szép, magas homlokú ifju, kiben Körmös Gáspár aligha -ismerne öcscsére, a csodák szerzőjére, oly szomorú, oly szilárd arczczal -ül ott, levett kalappal és kezébe támasztva gondterhes fejét; mélyen -fekvő hosszúkás szemei egy szomszéd fűzfa ágait bámulják, melyeket -jobbra-balra ingat a lengedező szél. - -A másik gyermek egy fiatal leányka, ragyogó szemei könynyel vannak tele, -ajkai siralmian vannak felvetve, arcza ég, kezével a mellette ülő ifju -kezét szorítja, melyen lüktető erek járnak keresztül; a déli napsugár -ragyog mindkettőjök homlokán. - -A leányka Gyékény Márton leánya, Lilla; az ifju Körmös Pista, ki őt a -kegyeskedő üldözései elől ide szabadítá. - -Sokáig, sokáig hallgatnak; az ifju a hajlongó fűzfák mozdulatait, a -leányka a lábainál földből feljövő sírbogarakat nézi merően, csendben, -szótlanul. Fenn a magasban a pacsirta énekel, s a déli napvilágban -fürdik; köröttök a széles világ, a messze láthatár terül, kéklő -halmaival, zöld rónáival; a téren hosszú csavargós utak vonulnak át, mik -a távolban enyésznek el; árnyékos fák mögött egy-egy messze helység -tornya emelkedik; emberi hang, emberi arcz nem zavarja e csendet. Az ily -csend ihletett perczeiben az ember lelke a jövőbe lát. Homályos dolgok, -miket félig sejt, félig érez, vonulnak lassú, phantasticus szárnyalással -gondolatiban végig; a szemébe tünő halmok, virágos bokrok, háztetők mind -megannyi alapok, mikre eszméit lerakja, mely eszmék évek, évtizedek -múlva, midőn ugyanazon halmokat, ugyanazon bokrokat, ugyanazon -háztetőket meglátja, mint múlttá vált jövő ismét föltünnek lelke előtt. - -Hanem a legkisebb hang, a legelső hideg szellő szétűzi ezen, az emberi -ész láthatárán túl szárnyaló gondolatokat s előlép a való – mogorva -felhőivel az ég, göröngyös útjaival a föld és önző arczaikkal az -emberek. - -A temető árkain kívül hirtelen lövés hallatszik; – a két mélázó -felrezzen. Az árkon egy sebzett nyúl ugrik át, utána három hosszú agár; -az üldözött martalék végerejével kerülgeti a halmok között ellenségeit, -míg az egyik agár átkapja derekát fogaival s a félénk állatot megrázza a -levegőben. A nyúl egy kiáltást hallat, elsőt és utolsót életében, s -megtette végrendeletét. Ekkor a temető árkán egy bozontos ember mászik -be, pipával szájában; nyakában nagy tarisznya és puska vannak körösztbe -vetve. - -– Gyorsan, rejtsd el magad! kiált az ifju Lillának, s a leányka -tündérsebesen vonta magát az orgonabokrok közé, míg Pista mogorván fogta -térdei közé vándorbotját s kalapját feltette fejére. - -– Hohó! Szellő, Fecske, ide! aport sén, kiabált a vadász, ki épen nem -volt más, mint Márton úr mostoha fia, az esküdt úr, egy idomtalan, -pofók, parlagi gavallér, mahumed termettel, széles képpel és vörös -tenyerekkel kitünő; apró sülthal szemei voltak s annál vastagabb szája, -mely fölött néhány szál savószínű bajusz unatkozék. A mint Pistát -megismerte, nagy kiabálásoknak ment végére, majd agarának füttyögetvén, -majd Pistára riadozva. - -– Hej, servus Pista! hát hol jársz itten? Her da, Szellő! hittig sén! -pfuj! her da azzal a nyúllal (zárjel közt mondva, esküdt úrnak az az -ideája volt, hogy kutyával csak németül lehet beszélni). Her da, apport -sén, kusti! mindjárt, az apádat! úgy-e szép sűdőt fogattam, Pista? a ki -félvilága van! lesz ebből pecsenye, a szedtevettét! Ilyszerű monologot -tartott Töltsér Jónás úr hol kutyáihoz, hol Pistához, ki mindenhova -tekintett, csak a nyúlra nem, melyet az esküdt úr előtte, két lábánál -felemelve elégülten fitogtatott. - -– No de nézz hát ide, vagy a hátadhoz üssem? szólt roppant -confidentiával, vigyorogva, az esküdt úr, mért csinálsz olyan savanyú -képet, mint kinek a csibe megette a kenyerét, he? vagy tán rosszkor -háborgatlak, mi? mintha valami vászoncseléddel láttalak volna az elébb -itt üldögélni, mit? – no, – ne hamiskodjál; – hová tetted? hova dugtad -ilyen hamar? – nagy ördög vagy te, Pista, nem hiába x–i diák vagy; hanem -ahán! itt mozog a bokorban a vad, uhhahaha! - -Az ebek az orgonabokrok körül kezdtek szaglálódni, s a vadász, nagyot -röhögve Pista orra alá, kalapját fél szemére csapta, s csintalan kedvvel -indult a bokornak. - -– Nem méssz onnét! kiálta rá fellobbanva az ifju, s az esküdt úr karjába -markolt, hogy ott maradt az öt ujja helye. - -– Pista, legyen eszed, ne csípj! kiálta szepegve Jónás, vagy úgy orron -ütlek, hogy valamennyi csillag van, mind meglátod az égen; már most csak -azért is megnézem, hogy kit rejtettél ide; s indult a bokornak, hanem -nem vetette fel az arányt a kiviendő terv s a közbejövő akadályok -között, s mielőtt másfelet lépett volna, azon vette magát észre, hogy -úgy csapatott hosszában a földhöz, a mint még soha tisztviselőt sem -tisztújításkor, sem azután földhöz nem ütöttek. - -– Te! kiáltá fogai közül rá Pista, s lábát mellére tette s öklét -fenyegetve rázta előtte; többet nem szólt, hanem egy gyűlölettel és -haraggal teljes pillantást vetett rá, melyben a legféktelenebb -indulaterő volt kifejezve, s azzal ott hagyta. - -Az esküdt lábra állt, a mint Pista fölereszté; szótlanul fogta -fegyverét, megtöltötte, fölporozta, azzal képéhez illeszté s neki fogá a -védtelen ifjunak: - -– Most kezemben vagy ugy-e? Könyörögsz-e? Térdepelj le! - -– Hitvány, nyomorult! felelt neki Pista. - -– Térdepelsz-e, vagy agyon lőjelek? - -– Eredj utamból, vagy hátadhoz verem puskádat; azt gondolod, nem tudom, -hogy poltron vagy, embert ölni; hagyj békével s érd be azzal a mit -kaptál. - -Az esküdt ajkába harapott; azután megfordult s eltávozott; – midőn a -temető árkához ért, megállt, fellépett az árokhányásra, fegyveréből -kiszedte a szatymát s valami mást töltött helyébe, azután rátámaszkodék. - -– Te ficzkó! kiálta megvető hangon Pistára s lábát hetykén rázta, -eltaláltad, nem akartalak megölni, hanem mégis, hogy emlékezzél, küldök -számodra egy kis mulatságot, mitől meg sem halsz, de meg sem gyógyulsz, -egy töltés sót; s itt infámisan kaczagott, puskáját hetvenkedve felkapta -s Pistára czéloza. - -Az ifju dühösen szökött fel, kitéve látván magát a nem szeretett ember -boszújának; de mégis, noha feltehette a durva emberről ez iszonyú -boszúállást, készebb volt bármily kínt kiállani, mint engesztelő kezet -nyujtani elébe. - -– Alávaló gyáva! kiálta, nem birván magával, kiben nincsen annyi jó -tulajdonság, mennyit ebeid legrosszabbika irigyelhetne tőled, jer -közelebb, ha számadásod van velem, jer, gyáva, élhetetlen pimasz stb. -stb.!!! - -Töltsér Jónás úr azonban nem hiába volt legokosabbik fia édes apjának; -attól az egytől őrizkedett, hogy még egyszer Pista gerundiumának és -ideges ökleinek gőzkörébe lépjen; de miután nagy tartózkodva kiszemelte, -hol legátugorhatóbb az árok, arczulatját hirtelen ismét Pista felé -fordítá, gyorsan czélozandó; e fordulat azonban nem talált egészségére -válni, a mennyiben széles arczulatjának a temető felé fordult része -ágyúsebességgel érkező kétökölnyi hanttal oly kellemetlen összeütközésbe -talált jőni, hogy ezen összeütközésnél fogva szeme, szája tele lett -földdel; mire ajaxi ordítással szemére tapasztá kezeit s bőgött, mint a -gyermek, kétfelé húzott szájjal, közbe-közbe számtalan ördögöket -biztatva a Pistába bujásra. - -– Már most nesze! ordítá, dühösen rálőve ellenére; s ekkor vállára -vetette fegyverét és futott. - -De épen, mert dühösen lőtt, nem oda lőtt a hova akart; Pista utána -eredt, elvágta útját a faluba téréstől s kifelé térítette a harasztosba. -– Eredeti kép volt, a mint ama hústorony esetlen futással gázolt az -ugarokon keresztül, kalapját kezében vitte, erősen fújt s rettegve -hátra-hátratekintgetett; – kutyái csaholva futottak előtte, utána pedig -könnyeden és emelt bottal a diák. Mikor már jó messzire elkergette Pista -szomszédját a falutól, még egyszer utána hajított, aztán visszatért a -temetőbe. Esküdt úr pedig, észrevevén megszabadultát, s gondolván, hogy -Pista nem fogja többé hallani, elkezdte őt tág torokkal szidni, -káromolni s nagyot került, hogy a város tulsó végén mehessen haza. - -A bátor ifju pedig visszatért a temetőbe. Atyja sírjánál találta ülve a -leánykát, kinek balkarja vérzett, mert a Pistának szánt lövésből néhány -szem őt találta. Pista ezt nem vevé észre; átölelve őt s bársony -hajfürteit csókolva, kérdé: miért oly halavány? – a gyermek kötényével -takarta el karját, de nem felelt; – az ifju diadalmasan s oly -sajátságosan-buzdító tekintettel néze rá, mely csak gyermekek arczának -tulajdona. - -– Szegény árva! susogá a fiu, gyöngéden simítva le a leányka hajfürteit, -a mi másnak édes, neked mindaz mostoha; te nem ismertél sem édes anyát, -sem édes testvért, sem édes apát; pedig megérdemletted volna! Nézd -milyen nagy a világ; mennyi ember jár kell benne! Ennyi nép között nincs -senki, ki téged szeretne; e nagy földön nincs annyi helyed, hova fejedet -lehajtsd; van-e árvább, elhagyottabb nálad e kerek földön?! - -Ekkor vette észre, hogy a gyermek keze vérzik. - -– Uram Isten! kiálta, mi történt veled? - -A gyermek azt felelé rebegve, hogy semmi; de szemeibe tóduló könyei -meghazudtolák. - -– Oh irgalmas atyám! szólt riadtan az ifju s sebesen keresett ismert -orvosi füveket a völgyek közt, miket összetörve, a leányka gömbölyű -karját bekötözé, csókjai legforróbbjait hintve reá. Tudta, hogy fáj a -szegény gyermeknek, s forró ajkaival szorítá sebére a füvészi -gyógyszert. - -A gyógyfüvek tevék-e, vagy az ifju csókjai: a leányka fájdalma enyhült, -arcza mosolyogni kezdett. - -– Mit fognak tenni velem, ha vissza megyek? rebegé, megölnek… - -– Vissza? nem; soha! a mostoha házhoz vissza nem eresztelek többé; ha te -ott nem voltál volna, régen el kellett vala annak sűlyedni. Te, ki a -világon senkit bántani nem tudsz, ki csak tűrsz, szenvedsz s még csak -nem is panaszkodol, és téged ők ütni tudtak? verni? szólt az ifju -hévvel, s karjai közé szorítá a gyöngéd termetet és szemei megteltek -könynyel. - -– De mégis, látod-e, én mégis vissza fogok menni, bármennyi szenvedést -kell is majd kiállanom: eltűröm és nem panaszkodom; nem, nem, vigy -vissza; hogyan hagyhatnám el apámat? Az Isten is megverne érte, ha azt -tenném; ha holtra kínoz is, csókolni fogom kezét, melylyel megöl, hisz -az apámé. - -– Apádé! kiálta fokcsikorgatva az ifju, hát hol van az a holló, mely -fiai szemét kivájja? vagy a farkas, mely éhdühében saját kölykeit -összetépi? Hisz még azon kutya is, mely az árok széliben neveli fel -kölykeit, kész azokat életével is megvédelmezni; s az ember elég -csúfolódó, apának hivatni magát attól, kinek hóhérja? Oh higyj nekem, -higyj nekem, hogy senkid sincs a világon kívülem, hogy árvább vagy azon -galambfinál, melyet az éji vihar fészkéből kivert. - -– Nem értelek. Sokaktól hallottam ezt már; titokban, suttogva említették -ismerőseim, rejtélyes szavakban, hogy én apámnak nem vagyok leánya, hogy -ő nem az, kinek én nevezem. Mit tesz ez? oh világosíts fel erről! az -utczán találtak-e engem? Én már annyit gondolkodtam e fölött, de nem -tudtam megérteni; mintha sűrű ködhomályban kerestem volna a tájat, -melyet nem ismerek, nem birtam felfogni e gondolat értelmét; oh -magyarázd meg ezt nekem, miért beszélnek az emberek így? vagy mondd meg, -kinek arcza az, mely olykor édes álmaimban előttem megjelen, fényesen, -mint a hold s biztatva szól hozzám és szavainak mindegyike enyhítően -hull szívembe? Több mint ember, de még sem angyal, mert még mosolygása -is oly szomorú; néha ordító fenevadak közt álmodom magam, mik ellen az ő -keble véd; vagy mély örvények felett kell keskeny hidakon átmennem, s a -szédítő magasban az ő keze tart fenn; vagy határtalan pusztaságon kell -átvándorolnom, hol ismét és ismét az ő szomorúan mosolygó arcza vezet. -Szólj, mért álmodom én így? - -– Az ártatlanok álmai onnan felülről erednek. Azon pusztaság, melyen -átutazol, az élet kietlene. Örvények rajta a világ csábjai, s az ordító -fenevadak az emberek. - -– És a mosolygó arcz kinek arcza? úgy hasonlít egy képhez, mely -házunknál fekete rámában függ, csakhogy ragyogóbb annál és felségesebb. - -Az ifju feltekinte az égre: «Oh kedves szellem! míg egedből leszállsz, -hogy őt megőrizd, látsz-e engemet is?» - -A leányka közelebb simula hozzá, kérdvén: - -– Kivel beszélsz oda fenn? - -– Ő vele, súgá az ifju halkan. - -– Te ismered őt? Kicsoda ő? Oh, vezess el hozzá engemet is. - -Az ifju megszorítá a leányka kezét, keservesen rátekinte, azután a -sírkőre tette ujját, melyen irva volt: BÁLNAI KÖRMÖS ISTVÁN. - -– Sírja fölött állsz, rebegé s homlokát tenyerébe temette. - -A leányka leveretten kérdé: nem él? s az ifju vállára borulva, -keservesen sírt. - -A fiu vigasztalni akarta őt, de melle tele volt keserűséggel s a kétszer -megkezdett szó kétszer fojtódott vissza keblébe s végre könyeiben tört -magának utat a fájdalom. - -– Ne sírj, ne sírj, szólt a fiu, a zokogó leányka hajfürteit csókolva, -míg saját könyeit nem birta visszaparancsolni; élek én és szeretni -foglak, testvéred leszek Isten és ember előtt, és védeni foglak az egész -világ ellen! ezt esküszöm életem hátra levő napjaira, apám sírja előtt… -Oh bízzál bennem! - -E szavak oly melegen voltak kimondva, oly melegen!… - -A leányka nem szólt, hanem némán inte s karjait testvére nyaka körül -fűzé; érezte, hogy senkije kívüle az életben. - -– Lásd, szólt kihűtve keserveit az ifju, vannak árva gyermekek, kiket -senki sem szeret, kiknek csak egy atyjok van, az – Isten. Volt, ki téged -is gyöngéden szeretett, ki azon nőt, kit te nem ismerél, kinek keblén -nem tanulhattad meg, mennyi édes érzés van e szóban: anyám, imádta; -kinek minden gondolatja tele volt irántadi gyöngédséggel; ki még halála -óráján, utolsó lehelletével is a te nevedet mondta ki; s ki mennyéből -leszáll, hogy szűz álmaidat meglátogassa, – s ez volt az én apám… - -Szavaira hosszú hallgatás következett; gondolatokat kergetett végig -eszméik terén a fölkelt kebelvihar, mik alig születtek meg, már -elenyésztek. - -– Mondd, akarsz-e engem követni? akarsz-e engemet követni a világba? -szakítá félbe az ifju az ábrándos hallgatást. Nézd, ez a világ milyen -nagy; mennyi ember jár-kel benne, keresve az életet és találva a sírt; – -ennyi nép közt nem lesz egy ismerősöd e nagy földön… nem annyi helyed, -hová fejedet lehajtsd. - -– Hát te? hát e sírhalom? nem lesztek az enyéim? - -Az ifju hévvel szorítá őt magához. - -– Sorsodat kimondtad: Isten velünk! Oh, ha tudnád milyen göröngyös a -világ útja! De ne félj, én veled leszek! - -– Én tudok dolgozni; hozzászoktam az álmatlan éjekhez, kevéssel -megelégedéshez és az Isten jó. - -– Hanem az emberek rosszak. – Te kevés embert, kevés rosszat ismertél -még az életben, legfelebb is mostoháidat és fájós szavakat és ütéseket. -Adja Isten, hogy soha se ismerj rosszabbakat. – – Látod, én huszonkét -évemmel oly megaggott ember vagyok! – Mennyi nyomort, mennyi fájdalmat -kellett elviselnem! – mennyiféle alakban járt rajtam keresztül a -viszályok kereke! – hány balkezét tapasztaltam a sorsnak! Oh, annyit nem -szenvedett sok ember, kinek hajai hullanak! – De sem éhség, sem hideg, -sem viharok, sem saját tévedéseim nem vertek meg annyiszor, mennyiszer -megvert az emberekre tékozlott bizalmam; nem csókolt meg fogaival -annyiszor az irigység, mennyiszer legjobbnak hitt barátim Judás-csókja -tőrt vert lelkem legfájóbb részeibe. – Ki legtöbbet üldözött: az mindig -atyámfia volt; most is fortélylyal kellett kicsalnom azon embertől, ki -apám testvérének nevezi magát, annyi összeget, mennyivel állapotodat egy -időre biztosíthassam, holott ő apám minden vagyonát háborítlanul birja… -Ne higyj az embereknek. Inkább senkinek se, mint mindenkinek. Légy -nyájas hozzájuk, de ne bizalmas. Kigyó annak a leggalambja is. Tanulj -félni, tanulj gyanakodni mindenkiben. Reméld a legjobbat, s félj a -legrosszabbtól, s fogadd mindkettőt egykedvűen. - -Szerencsére e jó tanácsoknak felét sem értette a gyermek-leány, mikre a -gyermek-ifjut keserű tapasztalások évei tanították. - -Ő az alatt, míg bátyja a világot ily vad elvekkel káromolta, ismeretlen -atyja sírköve előtt térdelve imádkozott s imádsága, mert nem könyvből, -hanem szívéből olvasá azt, hihető, hogy foganatos is volt. - -Később az ifju is melléje térdelt s imádkozának mindketten. Két testvér: -az egyik elhatározott pessimista, a másik ártatlanságában semmi iránt -sem gyanakodó, senkit sem gyűlölő. Az egyik nyugtalan tetterőben, másik -bájos szépségben gazdag. Az egyik a világ minden sikamlós útjait -botlástalan bejárt, viharait megtöretlen, vad szenvedélylyel kiállott -jellem, mindent megtanulva, csak tűrni és szeretni nem; a’ másik -ártatlansága bűvkörében semmit sem tudó, csak tűrni és szeretni. - -Így esteledett be fölöttök azon nap; a közös atyai sír füveire harmat -hullott, azon harmat szemeikben termett. Egyben hasonlítottak mindketten -egymáshoz: – árvák voltak és elhagyottak mind a ketten. - -A következő reggel harmat nélkül hagyta e sír füveit. - -Ki tudja, hol s merre jártak ők már akkor! - -* * * - -Másnap nagy híre volt a városban, hogy «a kis boszorkányt» elvitték a -garaboncziások. - -Mert tudnunk kell, hogy a kis Lillát gyermeksége óta ezen czímmel -tisztelé meg az érdemes falusi város közönsége. - -Megvan egy némely falusi város közönségének azon jó tulajdonsága, hogy a -kebelében lakókat szokatlan megismertető prædicatumokkal ruházza fel; -így például, lakván három rendbeli Tóth Istvánok egy és ugyanazon -faluban, azok közül az egyik, megkülönböztetés okáért, kukoriczás -Tóthnak, a másik lapos Tóthnak, a harmadik nyöszörgő Tóthnak -neveztetett; egy úri ember, ki rendesen zöld hentessipkában és fehér -köténynyel az oldalán szokott az utcza-ajtóba kiállani, neveztetett -«zöld fejű takácsnak», pedig könyvkötő volt. Egy másikat, kinek a jobb -vállát jobban megnyújtotta a prædestinatio, mint a balt, nevezett a -közvélemény «görbe görögnek», pedig a legkeményebb nyakú kálomista volt. - -Ekképen nevezte Sz. városa közönsége Márton urat «savanyú prófétának», -feleségét, Jutka asszonyt, «nagypénteki kereplőnek», melytől csak -annyiban különbözött, hogy emezt hajtani, ő előle pedig szaladni volt -szokás. - -Ilyen allegoricus neve volt az esküdt úrnak «víznemissza Jónás», mely -szép nevet, dicséretére legyen mondva, soha sem is iparkodott -meghazudtolni; sőt ha nagy csoda volt az, hogy az egyszeri kántor az -egeret megitta, úgy Jónás úr még nagyobb csodáknak véghez vivője, -minekutána ő apai örökségét, ökreit, házát, szőllejét mind megitta, sőt -mind némelyek pletykázzák, azt is megitta, mije soha sem volt – az -eszét. - -Hogy azonban a kis Lilla mint tett szert az őt illető dísz-névre, annak -különböző okai lehettek. Egy az, hogy gyönyörű, természeti észvidorsága -s az azzal társuló költői érzelem-mélység túlemelték őt a mindennapi -világ megszokott szagú gőzkörén, míg másrészről a gyermek megszokott -vigalmai és élvezetei semmi befolyással sem látszottak rá nézve lenni. - -Ehhez járult azon önállásszerű valami, a kis lány jellemében, mit mai -világban erélyességnek neveznének, akkoriban pedig energiának csúfoltak. -Őt, mint afféle elhagyatott árvát, bosszantá mindenki, ki csak -hozzáfért; de e bosszantások mindig megtermették apró visszatorlásaikat. -A mostoha, ki szörnyen irtózott a csigabigáktól, reggelenként, midőn -papucsaiba lépett, azokat ilynemű hideg állatokkal találta megrakva, a -mikor aztán majd a nyavalya ütötte ki ijedtében. Az esküdt úr feje alatt -olykor egy katulya cserebogár termett, s ez állatkák, mihelyt fejét -letette, pokoli döngést-bongást kezdtek el, miből, mihelyt fejét -felvette, semmi sem hallatszott; másszor dohánya közé paprika vegyült, -minek irgalmatlanul eredeti illatja van, mikor ég. Majd csepüvel -tömetett meg saruja orra, melynek következtében aztán Víznemissza Jónás -úgy megsántított, hol egyik, hol másik lábára, mintha fogadása tartotta -volna. – Néha éjjelenként elkezdtek a székek és asztalok fel s alá -sétálgatni a szobában, mozgatva láthatlan kezektől. Márton apjoknak -ijedtében nem jutott eszébe a miatyánk eleje. Jutka asszonynak pedig a -lánczos lobogós. – Gyertyát! ordítának ilyenkor mindketten. Mire a -gyertyát behozták, ki volt serényebb, mint Lilla, a butorokat mozgató -madzagot leoldani s félre tenni. - -Száz meg száz ily apró csíntevése volt a kis Lillának. S ha még hozzá -képzeljük azon életvidám, hajnalló, kedves arczot, azon hamiskás, -szüntelen mosolygó szájacskát és a mindennél bájosabb égő szemeket, -melyek a környékbeli nénémasszonyék valamennyi jámbor magzatjait -elbűvölték, elvarázsolták és holdkórosokká tették, tudni fogjuk, miért -nevezték őt kis boszorkánynak. - -Senki sem gyanítá: merre és hová tünhetett el. - - - - -KÉT FÖLDES ÚR. - - Pázsitos udvaron lakik a szegénység, - Üres kamarába beszorul a szükség; - Ott egy fedél alatt legközbül az éhség; - De atyafit látni gyakran jár az inség. - -_Népdal._ - -Kétúrfalva nevezetes helység a Körös partján. Több nevezetességei közé -számítandó az is, hogy bizonyos, a falut kétfelé osztó árok segítségénél -fogva a Körös a falu felső részét áradások idején oly bőségesen el -szokta látni azon jótékony elemmel, melyben a nymphák és a békák -lakoznak, hogy a lakosságnak csak a konyhája ajtajából kelle a hálót -kivetni, ha ungokra és vizi borjukra volt szüksége; míg földjei, a -nélkül, hogy a szántóvasat beléjök vágta volna, egyiptomi -termékenységgel termették meg évről-évre a leggyönyörűségesebb vizi -gesztenyéknek sokaságát; ha pedig valaki azokat még mívelni és gabonával -bevetni sem mulasztotta el, bizonyos lehetett felőle, hogy ott, azon a -helyen, a legfölségesebb nádat fogja aratni idővel. Előfordult pedig -ezen nilusi áldás esztendőn át kétszer, háromszor is; s a lakosság már -annyira vitte dolgát, hogy halakból kenyeret is tudott sütni, marháit -pedig megtanította, mint kell a hinárt, sást és békalencsét takarmány -helyett elkölteni. - -Nem részesült ezen neptuni kegyben a falunak alsó fele, mely elég -vigyázatlan volt határát és az árok partját magas és széles töltéssel -körülkeríteni, különféle csatornák s költséges zsilipek alkalmazása -által magát azon élvezettől megfosztani, hogy kompon járhasson utczája -egyik felétől a másikig. - -De kitünt ezen különczködése az említett alsó falunak az esztendő -bármely és bárminő szakaszaiban is. Míg a felső fele megelégedett azzal, -ha utczája közepén, a feneketlen sárban, csak a lova szakadt meg, nem -egyszersmind a szekere is, addig a felső falu, hivalkodó fenhéjázással, -szabályos utczát töltetett, azt kikövecsezte s két oldalról -vadgesztenye- és diófák soraival ültette végig. Míg a felső falu beérte -azzal, ha egy nyári zivatar csak a házak tetejét szedte széjjel, holott -azokat fundusostól elvihette volna az operentiákra, addig az alsó falu, -még lovai számára is, szilárd kőépületeket épített, magas, üveges -ablakokkal; s e részben semmit sem akart tanulni szomszédjaitól, kik két -arasznyi széles, másfél arasznyi magas lyukakat vágván sárfalaikon, -ezeken át szabadon látogatta őket, nyáron és tavaszszal, a szabad lég és -a legyeknek és szúnyogoknak barátságos legiói, míg télen át vánkosokkal -tömettek be az említett fölösleges lyukak. - -Ilyszerű fenhéjázási különczködést tüntetett ki az alsó falu még az -által is, hogy rendezett iskolákat, kisdedóvót, sőt igen csinos -templomot is emelt, holott a felső falu lakosai, a kalodán és -fonóházakon kívül, semmi néven nevezendő népnevelőintézetekben nem -vesztegették idejöket, s mégis szinte holtig éltek, mint amazok; sőt, mi -a pálinkaházakat illeti, sokkal több korszerű haladást tanusítottak a -szomszéd falubelieknél, kik mindnyájan saját kezök kapálta boroknak -voltak fogyasztói s ama szeszélyes nedveket csak a patikából ismerék, -mint megbicsaklott lábakra kenendő orvosságot; a miért is aztán a felső -falusiaknak azon elsőbbségök volt szomszédjaik felett, hogy míg az -említett különczködő szomszédok kényszerítve voltak ezen tetteik által a -jólétre, megelégedésre és boldogságra, addig ő nekik különös -szabadságukban állott a szegénység, nyomorúság és betegség, nem különben -a koplalás és szűkölködés nemei között válogathatni. - -Tekintsünk végig e görbe utczán. – Végig menni rajta? – attól mentsen -meg bennünket a jó sors! – Egy csavargó, árkos, dombos pocsétafolyam, -melybe sovány ökröcskék párjával czipelnek még soványabb szalmával -megrakott fakószekereket. – A házak mintha rakétából hullottak volna -ide, körösztben állnak egymás előtt. Egyiknek megnádtalanított szarufái -között úgy áll a tapasztott kémény, mint mammuthcsontváz bordái között a -nyakgerincz, – míg a másiknak ajtaján, ablakán tódul ki a kéménytelen -konyha füstje, szörnyű tőzegszagot terjesztve maga körül. – Egyik, -mintha sörtől volna részeg, hanyatt dől szomszédjának, – ez pedig, -mintha szabadulni akarna alóla, odább húzza magát; mélyen fekvő -félablakával mint egy cyclopsvakand sandítva felé. – Egyik az utczára -szándékozik tetejével kibukni, – míg a másik süvegelni látszik a -zivatart, mely kalapját kiütötte fejéből. Szóval mindeniknek megvan -saját jellemző rondasága, nyikorgó kútágasa és modorszerű czéltalansága, -hanem kerítése nincsen. Helylyel-közzel ugyan láthatók holmi gyámoltalan -sövények, néhány idetévedt terméskő; a mi fanemű volt bennök, azt -hajdanában felfűtögették. - -Ajtók előtt piszkos gyerkőczék állanak, vagy az utczasárban, saját -tetszésök és belátások szerint ülnek, holmi pattogatott-kukoriczaféle -eledelen nyámmogva, s a beteges aggság minden nyomait arczaikon viselik. -Ifjuság, jókedv, szorgalom, örömek, mind olyan dolgok itt, mik csak -tündéres mesékben említtetnek, egy categoriában a hétfejű sárkánynyal, a -gyémánt-hegygyel, a kuruczháborúval s egyéb efféle, részint régen -elmult, részint soha meg nem esett történetekkel. - -Az ekként bemutatott utcza végén, majdhogy nem a falun kívül, egy -sajátságos épület áll; – a pórság kastélynak nevezi, de ha valami hindu -találna e tájra vetődni, aligha valamelyik csutorafejű bálványa -templomának nem tekintené. Magas, idomtalan, agyba főbe ékesített -filagoria a díszes sárpiacz közepett; vörös teteje chinai tornyokkal, -csengőkkel és grotesk, bádog carricaturákkal felcziczomázva, mint óriási -gúnyemlék tarkáll e nyomorult, bagolyrúgta viskók mohos nádtetői között. -Széles kéksárga kerítése segedelmével nagy kert van körülötte -kanyarítva, melyben becses exoticus plánták, mindenféle indiai maszlagok -és calcuttai bogácskórók s egyéb külhoni paréjok speciosái díszlenek; -helylyel-közzel piros és sárga kalitkák tünnek elő, mosolygó tengeri -macskákkal és chinai verebekkel megnépesítve. - -Maga a kastély valóban meglepő külsejű; építészének talentummal kellett -birnia ízlés dolgában; e bábeli mintaképen azonban az építtetőnek is nem -kis tanácsadási érdemeit vehetni észre. A roppant vörös márvány -ajtóragasztó, melynek boltívén akkora aranyos czímer díszeskedik, hogy -szükség esetén a kaput is be lehetne vele támasztani, a kacskaringós -chinai talapzaton végződő korinthi oszlopok, miknek rövid, vastag -száraik az egyiptomi építészeti rendszert látszanak pártfogásuk alá -venni; a kurta és széles ablakok s a szegleteken golyvás kinövésekként -elálló hatszögletű rondellák oly gyönyörű összhangzásban állnak -egymással, hogy a szegény hétköznapi embernek szeme-szája tátva marad -látásukra, – e hatást neveli azon körülmény is, hogy e díszes fellegvár -falai, szerencsésen választott helyzetöknél fogva, mintegy félölnyi -magasságig, gyönyörűséges zöld színben büszkélkednek, nem azért, mintha -olyanra volnának festve, hanem, mivel a falakba felszivárgott penész és -doh azt úgy látják illőnek és üdvösségesnek. - -Ime ez külső kinézése azon palotának, melyben Góliáth úr, nagytekintélyű -családfője a Dömsödi Góliáth nemzetségnek, lakását tartja. E külső, -ízlésteljes fénynek semmiben sem kíván meghazudtolója lenni a belső -elrendezés. A pompás, sötét szobák levantei szőnyegekkel vannak -betapasztva; a svábok és poloskák, s egyéb ily nyájas házi állatok -myriadjainak nagy örömére, egyes szobák három-négy részre osztvák -papirszőnyeges spanyolfalakkal, melyeknek örökös szürkületje különösen -alkalmasnak látszik a jótékony álom idejének meghosszabbítására; a -labyrinthszerű folyosók, álsikátorok, csigalépcsők, mind oly sötétek, -oly bús, nyomasztó kinézésűek, hogy az ember nem tudja: pinczében jár-e, -vagy az első emeletben? – Itt-ott egy beszegzett és a fallal egyszínűvé -festett ajtó tünik az ember szemébe; másutt kerek, vagy hegygyel aláfelé -álló ablakok, mikből sötét, világtalan lyukakra és üregekre van kilátás; -némely helyen falba vésett fülkék, másutt pofon csapott pyramisalakú -emelvények; háromlábú, hordozható tornyok, mikben apróbb, nagyobb -csengetyűk vesztegelnek; csigateknő alakú ernyős menyezetek, -almáriomajtók, mik apró czellákba és szobaajtók, mik roppant -almáriomokba nyílnak; lépcsők, mik kijárástalan folyosókra vezetnek és -számtalan ilyes szerkezmények tünnek elő, minden szobában, tornáczban és -folyosón, miken hiába töri az ember a fejét: vajjon minő czélokra -készülhettek ezek valaha? s mik voltak és lehetnek az ő hasznaik, -jelenleg úgy, mint időknek előtte? - -A sikátor és folyosótömkeleg közepette, miután sötét, girbegurba -lépcsőkön alá s fel, jobbra-balra, hol előre hol hátra, nehány apró -szobán keresztül-kasul botorkál az ember, egy téres és kerek tornáczba -juthatni, melynek boltozatja hegyes, chinai pagodaalakú kúpban végződik, -s egész menyezete fényes kagylókkal és csigateknőkkel van tarkán -kirakva. Három magas ablak van egyik oldalán, színezett üvegekkel, -mikről egy terjedelmes kertre van kilátás; ez ablakok most nehéz, sárga -szőnyegekkel vannak leponyvázva, miken át a besütő esti napvilág -homálybús fakó színezetet vet a szobára és annak tárgyaira. - -Első tekintetre az ember azt véli, hogy álmodik; annyi különöst, annyi -sajátszerűt tüntet fel előtte e szoba egyetemessége; a roccoco székek és -pamlagok, szétterpesztett lábaikkal, mint ismeretlen álomvilági -szörnyalakok, fejökkel a hónuk alatt, csipőre támasztott könyökökkel, -füleikkel a vállukon, hosszú, széthúzott szájaikkal s oly helyzetekben, -hogy szinte egymással látszanak beszélgetni elmult jobb időkről; a -hármas táblájú braziliafa asztal a középen, egyetlen kigyóderekú és -saskörmű, s egy kéziorgona alakú fekete szekrény, mozaikkal kirakott -táblákkal, erősen megvasazott és aranyozott pléhláda, melynek sehol sem -látni a závárját, különféle drastikus szeszélyességű arabeskekkel -ellátott porczellán-edények, melyekből csodamódon tüskés és bibircsós -tarka kórók, kaktusok és dinnyék nyúlnak s terpeszkednek elő, hátuk -közepén, vagy az orruk hegyén egy-egy vérvörös, meztelen virággal; -aranyozott liliomos emelvényeken felállogatott tajték- és zománczos -pipák, ökölnyi borostyánkőszopókákkal és festett emaillos száraikkal; -egyéb réz, bronz és kristály edények, medenczék és ibrikek, mik -furcsaságaik által első tekintetre felettébb meglepők és csodálatosak; a -falakon testes, aranyozott rámákban képek, mik közül néhánynak azon jó -tulajdonsága van, hogy ha jobbról nézetik, egy sült phœnixet, ha balról, -egy krokodiluson ülő szárnyas fiut, ha pedig szemközt, magát a házi urat -mutatja, mely ördögi mesterség éleikre állított üveg lemezekre történt -festés által megy végbe. A padlatot világos-lila színű szőnyeg teríti -be, mely mód nélkül jól illik a szoba zöld falához és sárga -ablakszőnyegeihez. - -De korántsem ezek még azon nevezetes tárgyak, melyek Dömsödi kedvencz -szobáját oly jellemzetessé teszik. E lelketlen s önakarat nélküli -ingóságokon kívül, e terem az életmíves természet mindazon állatjaival -meg van népesítve, melyeknek társasága emberi lelkeknek mulatságul -szolgál; minden színű és szagú madarak, bankák és kakukkok, pelikánok, -kolibrik és verebek, csodamadarak, melyek csupa fejből és orrból -állanak, mások, melyeknek termete csak mintegy ráadásul látszik tartozni -a hosszú lábakhoz, s melyek összevissza, mindenik a maga nyelvén, -süvöltenek, kerepelnek, huhognak, fütyülnek és nyivácskolnak, oly -hangokon, melyekhez képest a fürészráspolás és ajtónyikorgás hattyudali -symphonia, míg középett, egy nagy tükör tetején, komoly minákkal papol, -nagy fejét hajtogatva, egy amerikai bagoly. – Két nagy szék egyikén -megszomorodott hamúszín cercof ül, hosszú orrát két tenyerébe és két -tenyerét két térde közé fogva, hosszú farkát pedig vállain keresztül a -füle mellett búsan lelógatva, – míg szemközt vele, a másik széken, egy -zöld majom foglal helyet, mely megszomorodott társát azzal iparkodik -mulattatni, hogy szeme közé nevetséges torzképeket fintorít s -mogyoróhéjakat dobál. Egy szegletben pedig, nagy rézkalitkában, lánczra -kötve, nagy szuszogással aluszik egy serdülő mosómedve, s elő-előrohan, -valahányszor a két majom, egymás hajába kapva, álmait háborgatni -merészli s mindannyiszor ismét, mintegy meggondolva dolgát, nyugodt -vérrel visszafordul, engedvén láncza rövidségének. - -E rézkalitkával átellenben van egy másik kalitka, tulajdonképen -vasrostély, melyet fel lehet vonni, s melyen belül egy kis sötét -kamrácska látszik – s ez Dömsödi úr hálóterme. E kamrácska minden -oldalról vaspléhekkel van kibéllelve; az ágy mellett és körül -pisztolyok, puskák és mindennemű halálhozó fegyverek vannak felaggatva, -támasztgatva, nyilván mutatók, mily nagy bizalommal viseltetik Dömsödi -úr az alatta és körülötte levőkhez. - -Tehát este felé van az idő. – Dömsödi úr nincs honn, s teremében -fesztelenül mulatják magukat a szárnyas és szárnyatlan állatok, mit -különben, ha otthon volna is, megtennének. E paradicsomi hangicsálás -alatt megnyilik egy rejtett szőnyegajtó s rajta egy fiatal ember bújik -be; belépvén szertenéz, meglátja az említett vasládát, s mintha csak -egyenesen annak tiszteletére jött volna ide, hozzá rohan, zsebéből egy -csomó kulcsot keres elő, a csomó kulcs közül kiválaszt egyet, s nagy -örömére az egész ládán nem talál lyukat, hová azt bedugja; nézi jobbról, -balról, szegleteinél, sehol be- vagy kilátás; mérgelődik, meg akarja -emelni a ládát, de igen nehéz, leginkább azért, mert a pallóhoz van -srófolva; most még jobban mérgelődik. A mint ily szerelmesen tapogatná, -húzogatná és feszegetné a vasláda különbféle furfangos faragványait, -véletlen nyomás következtében felpattan egyik szegleténél a kulcslyukat -rejtő czifraság; de oh, váratlan boszúság! a kulcslyuk még czifrább, -mint az azt rejtett czifraság, s a miképen meg vagyon irva, hogy -könnyebb a tevének keresztül menni a tűfokán, mint gazdag embernek a -mennyország kapuján: azonképen nem lehetett az említett kulcscsal az -említett kulcslyukba behatni. A fiatal férfi véghetetlenül kezdte fejét -vakarni, s ha mert volna fenhangon káromkodni, az üldöző sors bizonyosan -bőven kikapta volna a magáét, – de hihetőleg neki is fontos okai voltak -arra, hogy magát csendesen viselje. - -Így tépelődvén s keresvén mindenütt azon valamit, mit még soha sem -látott, hirtelen egy ötlet keletkezik agyában; homlokon üti magát s -felugrik. Bepislant a rostélyos hálószobába, s ott látja a sorban -felállított fegyvereket. - -Ezektől borsózik a háta. - -– Eh mit! tusakodék magában, s a rostélyt felemeli. - -A rostély nem levén belülről megakasztva, a törekvésnek enged s -fölemelkedik. - -Az ifju belép a terembe; óvakodva vizsgálja össze a golyóra töltött -fegyvereket, a lőport szorgosan kiszórva a serpenyőkből, azoknak -gyujtólyukait vékony fácskákkal beszegzi, azután a serpenyőket újra -fölporozza s a fegyvereket szokott polczaikra visszahelyezi. Ezt -befejezvén, szép-csendesen ismét kisétál, a rostélyt leereszti, s a -rejtekajtón, melyen bejött, nyugodt lélekkel távozik. - -Az idő sötétedni kezd; a hálóterem madarai elülnek, csak a bagoly -jajveszékel magánosan, mint egy kárvallott szotyák, s a medve dörmög -kalitkájában, nem tudván melyik oldalról vesse meg a hátát, hogy a -szúrós drótfalhoz ne érjen. - -Künn a hazatérő marhák kolomphangjai hirdetik a naplementet; a falu -túlsó részéből az estharang, a Körösből a malmok ketyegése, a kertek -alul a békák esti hangversenye hangzanak fel. - -Az éjszakának e költőien andalító elközelgtével, az úri lak belsejében -ajtócsattanások, éles, szedtevettéző hangok s mázsás lépések kezdenek -hallatszani, mind oly előzmények, mikből Dömsödi Góliáth János úr haza -érkeztét okkal lehet következtetni; s kis idő mulva kulcs nyikorog a -hálószoba ajtajában s csakugyan belép – Dömsödi úr. - -Az ajtóban elvevé az őt követő cseléd kezéből a kétkarú gyertyatartót; -annak két poflevet igér azon esetre, ha szobájába be mer tekinteni. -Ezután beveszi a kulcsot s ráfordítja; kettős závárral bezárja ajtaját s -miután annak valóságáról meggyőződött, hogy ajtaja csakugyan zárva van, -minden asztal és pamlag alját megvizsgálván, vajjon nem rejtette-e magát -valaki alájuk? nagy-bátran fütyörészve fel s alá sétálgat szobájában, -olykor meg-megállva, mintha hallgatóznék. - -Majd az ablakain tapogatta össze-vissza a vasakat. Azok is erősen állnak -és mozdíttatlanul. Végre, mintha szégyenlené maga előtt saját önmagát, -hirtelen, rögtönzött merészséggel és elhatározottsággal leveté bekecsét, -s azt egy székre dobván, lefekvéshez készült; de gyanúsan hátra és -oldalt szaladgáló pillantásai, minden lépten-nyomon meghazudtolák a -színlett nyugodtságot. - -– Ej! így beszélt magában, a mint hálókamrájába vonulva, öltönyeit -egyenként rakosgatá le, bolondok, bizonyosan álmodtak, – ostobák! Azt -mondják oda lenn, hogy míg én itthon nem voltam, valaki jött, ment, -kopogott, itt fenn szobámban. - -S ezzel ismét és újolag összekereste Goliáth úr szobája minden -zeg-zugát, kivont karddal és kettős kargyertyájával; a falakat -megböködte, – pedig jól tudta, hogy rejtekajtó nincs szobájában, – s -miután semmi nem hiányzott, ismét bement kamrájába; a rostélyt -lekapcsolta, papucsait lerugta, s mint a kit kergetnek, ágyába -felszökött, dideregve vonván fejére takaróját. - -– Hm, mit hallhattak hát? kezdé újra, felemelve fejét s az égő gyertyába -bámulva szemeivel. Bizonyosan a majmok vesztek össze s azok ugráltak a -padlaton. – De még is, – hátha valaki…? s itt megakadt gondolata. Nézzük -meg még egyszer, susogá fölkelve; mindkét kezébe egy pisztolyt fogott, a -pisztolyok sárkányait felhúzván. - -– Tudom, úgymond, hogy semmi sincs a dologban, hogy majd reggel magam is -kinevetem magamat, de hogy mégis megnyugodjam… - -Mentül jobban biztatta és felfegyverzette magát, annál inkább reszketett -és didergett. - -– Csakhogy csendesen alhassam, vigasztalá magát s harmadszor is kiindult -szemlét tartani szobájában, mely szemle azonban, az ő csöndesen alvására -nézve, nem a legkedvezőbben talált kiütni, mivel, a mint történetesen -vasládájára találta vetni szemeit, azon a legkétségtelenebb -bizonyítványait látta, hogy idegen járt teremében. - -A felpattant zárrejtő czifraság nem volt helyre nyomva… - -– Gyilkos! ordítá Dömsödi úr, pisztolyát felemelve, mintha már a háta -mögött állana az, ki bezárt ajtókon át jár szobáin keresztül, s e -fölfedezés által komoly rettegésekre hivé magát feljogosítva. Azonban, -habár meg nem nyugtatta is e gondolat, de félelme alakján változtatott. - -Ha ama titkos megjelenő egy rejtelmes intést irt volna fel asztalára, -vagy falára véletlen egy feszületet függesztett vala, vagy tükrét -fátyollal vonta volna be, szóval ha valami, Dömsödi úr lelki állapotjára -vonatkozó nyomát hagyta volna ott létének, Dömsödi úr rögtön megszökende -házától; de így, miután ládáján tapasztalá, milyen nemű és alakú -ellenséggel van dolga, magasabban kezdte hordozni fejét s készületeket -tett netalán megjelenendő kisértetének illő elfogadására, pisztolyait, – -számszerint hatot, – maga elébe rakta az ágya előtti asztalkára, s -vánkosára könyökölve, ébren, álmatlanul leste a pillanatot, melyben -azoknak hasznát vehesse. - -Tornáczában, a láda előtti asztalon, halványan égett egy kék üvegmécses, -reszkető világával belobogtatva az alvószobát; tollas lakosai a -tornácznak nyikorgó nyöszörgések között alvának drót lábtóikon, – olykor -a medve zörgött lánczaival. - -Különben csendes volt minden és setét. - -Főoka volt Dömsödi úr ezen állatokhozi előszeretetének emberektőli -félelme, félelme a sötét éjszakától, s a sötét éjszaka és sötét -lelkiismeret rémeitől. Így legalább éjente nem volt magában; hallott -hangokat és vigasztalódék, hogy lények vannak közelében, miktől nincs -mit félnie, s ezeknek folytonos csevegése elverte lelke gondolatjait. - -Különös ellenszenve volt azonban az óraütések és az órák ketyegése -ellen, mely miatt egész kastélyából mindennemű órák száműzve voltak, -annyival inkább, minthogy nála gyakran reggel volt az este, délben a -reggel és késő éjjel a dél, és így időmutatókra semmi szüksége sem volt. - -A mint így hallgatva, félsötétben virraszt s szemeit nem meré lehunyni, -hirtelen, a nagy hallgatásban úgy rémlik előtte, mintha falán kívül -valaki kaparászna. Feszülten néz és hallgat, s szobája egyik szögletében -egy előtte ismeretlen rejtekajtót lát felpattanni s azon át egy fiatal -embert besurranni. A fiatal ember minden tétovázás nélkül azonnal -Dömsödi úr levetett bekecse felé indul, annak belső zsebjéből a -fortélyos láda kulcsát előtapogatja s azzal a ládát minden kinálás -nélkül kinyitja. - -Dömsödi úr jól látá a mécsvilágnál, hogy azon fiatal ember senki más, -mint saját fia; nem szólt, hanem így gondolkozott: én nem tartozom -tudni, hogy ő kicsoda, azt látom, hogy rabolni jött ide s agyonlövöm. -Akkor majd összekiáltom cselédeimet, s azok feltört ládám mellett -vérében találandják őt, s én megszabadulok pénzem egyik leggyűlöltebb -pazarlójától. - -Így gondolkozva Dömsödi úr, legközelebb álló pisztolyát előragadta, rá -czélzott, elcsattantotta, a lőpor lobbot vetett – és a pisztoly nem sült -el. - -Az ifju ember, mintha észre sem venné, hogy rajta kívül más valaki is -van a szobában, foglalatosságát folytatta, zsebjeit a ládából kimarkolt -aranyokkal és bankókkal tömögette. - -Dömsödi úr megütközve vizsgálta sorra fegyvereit, a golyó mindenikben -benne s a serpenyő fel volt porozva, egy másikat irányzott fia fejének, -elcsattantotta, de az sem sült el. Így a harmadik, negyedik, ötödik, -hatodik, mind csütörtököt mondott s egy sem nyilatkoztatta készségét az -apát gyermekgyilkolási szándékában előmozdítani. - -S a fiatal ember bámulatos hidegvérrel folytatta megkezdett munkáját. - -De már ez több volt, mint elég, hogy Dömsödi úr félelmeit a legdühösebb -vakmerőséggé változtassa át. Kiugrott ágyából, felrántotta rostélyát, -papucs és japonica nélkül előrohant, és neki esett ököllel a jóhiszemű -ifjúnak. - -Az pedig épen tele markolván mindkét kezét tíz forintosokkal s látva a -fenyegető veszedelmet, a középen álló kerek asztal mögé ugrott, s miután -a kezében levő csomagnak már zsebjeiben nem talált helyet, azt kalapjába -vetette, s a kalapot fejére felvágta. - -Ekkor az apa és fia futóskát kezdtek futni az asztal körül, a fiu friss -volt, Dömsödi úr dühös, ha Dömsödi úr jobbra került, ő is jobbra, ha -Dömsödi úr az asztal fölött ugrott át, ő az asztal alatt bújt keresztül. - -– Te semmirekellő, kezdé Dömsödi úr, látván üldözése sikertelenségét, -míg a fiu, az asztal két szélét fogva, gyanúsan várta az újabb -megtámadást. Te semmirekellő! hogy mersz te az én pénzemhez nyulni, ha -lopni akarsz, miért nem mégy máshova? miért rabolsz meg épen engem? - -– Hm! – kezdé a fiu hideg mosolylyal, mindennek van oka; ha meg akarja -kegyed, édes apám, e rendkívüli esetnek okát ismerni, tanácslom, viselje -csendesen magát s üljön le, ha úgy tetszik, amoda a zselyeszékbe, majd -akkor körülményesen elmondok okokat és következményeket, miknél fogva -kegyed bizonyosan átlátandja cselekedetem okszerűségét. - -– Akaszszanak fel! óhajtá Dömsödi úr, s remélvén, hogy így majd talán -hamarabb megcsípheti a fiut, leült. - -– Tehát legelsőben is tudnia kell kegyednek, drága apám, szólt ez, félig -felülve az asztalra s lábaival harangozva, hogy kegyed a napokban birói -zár alá fog jutni. - -– Én-e? kiálta Dömsödi úr s torkában a hang, szivében a vér fagyott -össze. - -– Biz úgy! folytatá a fiu, con amore ásítva. Látta a tens vármegye, hogy -kegyed minden vagyonának ki akar menni a könyökén, hogy pazarlásai -fölöttébb okszerűtlenek, szóval, hogy nagyon egyenes útján rohan a maga -és örökösei tönkre juttatásának: e végett, saját alázatos folyamodásom -következtében, a mult közgyűlésen kegyed ellen a tens rendek -sequestrumot kegyeskedtek rendelni. Én azonban tudván, hogy kegyed a -napokban nagy mennyiségű pénzeket szedett fel jószágaira, sőt saját -anyai örökömet is szinte túlterhelte már adósságokkal, czélszerűnek és -illendőnek találtam, e majdan az én bőrömet égetendő összegeket -gondviselésem alá venni, miket kegyed hihetőleg nem fogott volna a -lezáratók kezéhez juttatni. Hát nem gyönyörű előrelátással bántam ez -ügyben, most mondja meg, apám? - -Dömsödi úr elbámult, mintha a guta ütötte volna nyakszirten. - -A dolog világos volt, s csak azon tanakodott még magában, vajjon -agyonüsse-e a fiut, vagy csak a nyakát tekerje ki? Mindkét esetben -közelebb kellett hozzá jutni s e miatt legjobbnak találta, egy keze -ügyében álló széket felragadni s azt édes fiához sujtani, ki azonban a -hajítás elől idejekorán lebukván, a szék egyenesen neki ment a tükörnek, -a tükör összetörött, a bagoly leesett, s a visszaeső szék hozzácsapódott -a medve lakához. - -Erre az áldás minden oldalról szállt a fiura: nem maradt épkézláb szék, -virágcserép, tajtékpipa, mely utána ne repült volna; kalitkák, benne -levő madarakkal, gyertyatartók gyertyástól, s minden mozdítható butor -utána röpült, míg ő szekrények-, asztalok- s pamlagokon átugrálva, -futkározott üldözője elől; végre fáradtan és lihegve a középen megállt s -ott elszántan bevárta az apját, nem mutatván többé szándékot az -elfutásra. - -– Széttéplek, ordítá fogcsikorgatva, s magán kívül dühében az apa, s -összeszorított öklökkel neki rohant, szemeiben nem volt irgalom. - -A fiu nem futott előle. - -Már szinte kezei közt volt, már Dömsödi úr maga is azt hitte, hogy -megmarkolta, midőn a virgoncz fiatal sebesen mint a kényeső átcsúszott -az ölelésére siető öreg hóna alatt, Dömsödi úr pedig fejével neki rohant -az előle szaladni nem akaró és semmi rosszat nem sejtő kályhának s annak -oldalát irgalmatlanul betörte fejével. - -De a kályha is betörte Dömsödi úr fejét. - -Egyet tántorodott, két kezével feje tetejéhez kapott s ezzel végig nyult -a padozaton. - -Fia pedig, miután ismét nyugalomban érzé magát, foglalatosságát a vasas -láda körül folytatá. - -* * * - -Harmadnapra az öreg Dömsödit édes fia zár alá juttatá, az ifju Dömsödit -pedig édes apja bűnvádi perbe idézteté, mely elől azonban a fiatal ember -szép módjával megszökött. - -* * * - -Nem lesz helyén kívül, néhány szót mondanunk itten, Dömsödi úr előbbi -élete folyamának megismertetéseül. - -Ő egyike volt azon szerencsétleneknek, kik születésökkel hozzák a -világra ama mintegy firól-fira szálló átkot, esztelen különczködésöket, -mely később fonák nevelés és a mindennapos rossz példák megszokása -által, kétszeresen vérökbe rögzött. - -János úr, már mint gyermek, nagy széltoló volt. Apját tegezte, míg az őt -báró úrnak czímezé. S míg egyrészről grófi mamája majomszeretete -kényeztetésivel mérgezte be fiatal szivét, addig atyja abban találta -gyönyörét, hogy a fiut káromkodni tanítá. - -E tanítás nem is veszett kárba János úrnál, ki később több rendbeli szép -tulajdonságaiért annyira elhíresedett, hogy még bajuszát sem tudta -kipödörni, már is oly messze kerülte ki minden emberséges ember, a -milyen messze csak kerülhette. - -Nők irányában a legdurvább vakmerő volt, kivált, miután egy -szerencsétlen himlő-nyavalyája arczát annyira elcsúfította, hogy mikor -legelőször a tükörbe nézett, maga is a szeme közé köpött magának. S a -mit e szerint kellemes voltával el nem érhetett: a szerelmet, azt sértő -durvaságai által vélte megnyerhetőnek. - -Később, hogy felserdült, az országgyűléseken oly kötni való beszédeket -tartott, miszerint ha az ember nem volt volna meggyőződve arról, hogy -feje nincs, azt hihette, mikép minden perczben fejével játszik. - -Szája mindig tele volt zsarnokok elleni anathemákkal, pedig saját -körében valóságos ördöge volt mindenkinek, ki körmei és denevérszárnyai -alá jutott. - -Oktalan pazarlás, izléstelen kicsapongások, affectált eredetiség, mívelt -vadság, ezek voltak ifjukori jelleme fővonásai. Olykor vadászatokat -tartott falujában s utcza-hosszat kergette kutyáival és vad czimboráival -a dámvadat, mely alkalommal egykor, midőn a dámvad a két falut -elválasztó árkon átugorva a túlsó falurészbe menekült, ő és utána -nyomult csoportja a feltámadt falubeliektől emberül elpáholtattak, s -ugyan ekkor Dömsödi úrnak állát úgy megütötték, hogy annak emlékét -teljes életében hordoznia kelle. - -Végtére, hogy befejezze ostobaságai lajstromát: megházasodott. - -Nője áldott, szelid teremtés volt, kit hatalommal erőszakoltak hozzá, s -kinek kimondhatlanokat kellett tőle szenvednie. - -Gyakran elzárta őt hetekig, hónapokig, majd ismét kényszeríté fényes -társaságokba menni, a legódivatúbb avult ruhákban; egyfelől zsarnoki -féltékenységével üldözve, kinozva, másfelől a legszemtelenebb -kalandorokat csődítve s biztatva az erényes hölgy csábítására. - -Egykor kocsira ülteté nejét s hat egész hónapig utazott vele, sehol egy -napig is nem nyugodva, hanem kódorogva Tolnán, Baranyán keresztül, -minden czél nélkül, mint a ki az eszét kergeti, s midőn a gyöngéd nő, a -kinzásokat megsokalva, kijelenté előtte, hogy válni akar, azt oly -kegyetlenül megverte, hogy a nő két hét mulva a szenvedett -méltatlanságok következtében meg is halt, hagyván maga után egy fiut, -kinek neve lett Péter. - -Ebben is benne volt a Dömsödi vér. - -Finom, nőien szép arczulatját ugyan anyjától öröklé, de a lélek apai -hagyomány volt benne, szenvedélyes és túlzó, pártütő minden isteni és -emberi törvény ellen, nem szeretett senkit, nem kedvezett senkinek, csak -szenvedélyeinek, s azokra valódi studiumot fordított. - -Oly kitanult gyomorhős, mint ő, ki a puddingok, fricasseek, kotelettek -és omelettek irányában annyi practicus ismeretekkel birt volna, nem -találkozott hét vármegyében. - -Hol a felett kelle itéletet hozni, minő elsőségei vannak a kozák lének a -rákfark-ragout felett, vagy párvonalt kelle húzni az ananászmeridon és a -narancsmarmelad között, vagy előszámlálni egy okszerű franczia aspikkal -koszorúzott rhája-pástétom kellékeit; ott senki sem lehetett oly -competens biró, mint Péter úrfi, kinek néhány nagyszerű baklövésen -kívül, bizonyos, még senkitől fel nem talált étel-neme is köszöni -létrejöttét, mely készül madárnyelvekből, bibicztojás- és egyiptomi -szilvából, továbbá szerecsendióból, rákfarkából, ságó-darából, melyek -együtt, hámozott füge, borjufülek és aprószőlő, nemkülönben szegfüszeg -és magyarbors hozzájárultával összeapríttatván, rhummal s tejfellel -feleresztetnek, elsőben lassú tűznél megfőzetnek, azután megpároltatván, -formába tétetnek, s legvégre parázson megsüttetnek s narancs- és -uborkasaláta keverékkel feltálaltatnak, neveztetvén ezen comedentia -«olla potrida à la Babel»-nek. - -Ily lángészi tünemény volt Péter úr, noha alig tizenkilencz esztendős, a -gyomortöltési tudományos pályán, s e törekvés volt minden szenvedélyei -között a leghatalmasb, a többi csak mint ennek mintaképeit viselő -torzgyermek tünt elő. - -Még soha igazán nem szeretett, s már is oly kórjelenségei mutatkoztak -rajta a természetet megcsúfoló indulatkinövéseknek, minőkre csak a Nérók -és Caligulák feslett ideje mutat példákat. - -Tetszett neki a legaljasabb társaságok undok gyönyöreiben nyakig -fetrengeni, s főfő élvezetnek tartá, ha a jámborságban élő házaspárok -boldog nyugalmát fenékig felforgathatá. - -Mindenkinek tette a szépet, úri hölgyeknek és parasztnőknek, szépnek és -éktelennek, erényesnek és kikiáltottnak, ifjunak és vénnek, boldognak, -boldogtalannak; és ebben is meg volt saját modora: mívelt hölgy iránt -lehetőségig goromba volt, míg holmi félszobalányok irányában a -leggyöngédebb saloni hangokat vont elő; a kellemest a női kecsek -fitymálásával mulattatá, a formátlannak angyalokról beszélt, hírben álló -nőkkel kész volt a közhelyeken karonfogva sétálni, míg szemérmes fiatal -lánykákat szemüveggel utcza-hosszat fixirozott. - -Mindezen szép tulajdonságaihoz járult még, hogy noha édes hazájának soha -egy váltó garast érő hasznot nem tett is, noha pártolt mindent, mi -külföldi és ellensége volt mindennek, a mi a hazán belől született, bor, -paripa, művész, posztó és spanyolviaszk, mindazonáltal, ha tettre került -a dolog, azaz ha a németeket kellett a kávéházból kiverni, vagy úton, -útfélen kormányt és kereskedési viszonyokat és minisztereket és -nemzetellenes hivatalnokokat szidni, mocskolni: kisem volt nagyobb -izgató, mint Péter úrfi, kinek már gyermekkorában nagy ellenszenve volt -mindenki ellen, ki nem magyarul beszélt, mert nem szeretett nyelveket -tanulni; kormány elleni hadonázására pedig egy kis nevezetessé lenni -vágyás viszketege csiklandozá, melyet az illetők akként bosszulának meg -rajta, hogy észre sem vették. - -Egy szóval Péter úrfi rendkívül kitüntette magát, mind eszményileg, mind -tettlegesen a hydrotechnikában, a mennyiben tudniillik egy bizonyos -neolog e szót «hydrotechnikus» ekképen fordította magyarra «vízész». - -Most térjünk a falu tulsó oldalára. Mindazon áldás, melyet okszerűen -buzdított szorgalom és jól irányzott akarat a népen megörökíteni -képesek, itt, e fél falunak minden részeiben, a házakon, kerteken és a -lakosok arczain sokszorozva látszanak: a feltünő csinosság minden -oldalon, az a falusi egyszerűség a szépnek a hasznossali -összeköttetésében; a házak előtt az árnyékos diófák, az udvarokon -kerekes kutak, a virító sövényekkel kerített gyümölcsös kertek, a -háztetőkön a tollászkodó galambok, az utczán a boldog kinézésű, nyilt -homlokú lakosok, a friss, csinos, jó kedvű menyecskék, a tiszteletben -tartott öregek, munka idején az ernyedetlen szorgalom, ünnepnapon a -rózsaszinű kedv, a házi mulatságok és a vendégszerető barátság. Mintha -egy idegen országba lépne az ember, melyben mégis oly otthon érzi magát. - -Itt nem látni az eltörpült halavány arczokat, beteges vonásaikkal, nem a -rongyos kalyibákat, de nem is ám a ronda fényűzéstől csillogó kastélyt, -mely amott a túlsó falu végén úgy áll nagy kevélyen, mintha röstellené -alacsony pórkunyhóktóli körülvétetését… - -Egyszerűen s mégis méltóságosan áll itt a többi házak sorában az úri -lak, tágas udvarán magas artézi kút szökik fel, a nap ezer szineiben -ragyogó egyetlen vízoszlopban, melynek egészséges vizét kőcsatornák -vezetik szét a víz szűkében szenvedő helység minden részébe. - -Maga a kastély egyszerűen négyszögre épült, homlokzatán doriai -oszlopokkal, magas, földig menő ablakai az olasz világra emlékeztetnek; -az utczára néző oldalán díszes erkély hajol ki, körülrakva virágzó -oleander- és rózsafákkal, túlsó oldalát egy kies liget veszi körül, -melynek közepén cyprusfáktól körözve, művészi faragványú fehér -márványszobor van felállítva, Pomonát képviselő; belebb pedig kisded -gömbölyű tó, melynek tükrében hattyúk uszkálnak, közepén virágokkal -tarkálló szigetke, a sziget közepén terebélyes, ezüst olajfa. - -A kastélynak ezen kert felőli oldala festői; előtte két ölnyi széles ér -folyik, melyen keresztül ószerű fahéjjal fedett hidacska vezet, a vízben -széles fényes levelek és fehér virágok lebegnek, s virgoncz pisztrángok -kergetik egymást; a bejárásnál két, favastagságú repkénylonczfa van -ültetve, melynek kúszó indái végtelen fonadékokban lepik el a falakat, s -felhatnak a tetőig, piros hosszú virágaikat alálógatva, az ablakok tele -vannak virágokkal, a bejárás fölött repkénynyel átfont erkély csillog, -melyről a Kőrösre, a messzeterülő s sárga kalászokkal hullámzó földekre -van kilátás. - -Ötvenkét évig lakott e házban az öreg Szilárdy Mihály gróf, s kezei -alatt áldás virági és gyümölcsei szaporodtak a népen. Ifjusága mostohább -időkben tölt el, hogysem e hőkeblű hazafi, kit nemzete iránti buzgalma -szüntelen a csatamezőn tartott, azon szellemi képességeket kifejthette -volna magában, mely a Szilárdy-család minden tagjaival úgyszólván vele -született. Ő mind végig tetőtől talpig becsületes, nyiltszivű, -alattvalói iránt tekintélyes, de mégis bizalmas és leereszkedő, -mindennemű zsarnokság gyűlölője, királyát és nemzetét imádó, s -mindenkitől tisztelettel említett férfiu maradt, igazi mintaképe azon -ősmagyar, agg főnemeseknek, kik ősz hajaikkal is több szívmelegséget -mutatnak romlatlan kebelökben, mint sok akkori és mostani ifju -honremény. - -Egyetlen fia, Leander, atyjához mindenben hasonló; tizenhat éves volt, -midőn őt az öreg gróf, engedve a kor igényeinek, külföldre utazni küldé. -Még akkor Magyarhonban nem sok látni való volt, s a mi volt is, csak azt -lehetett belőle tanulni, hogy nagyon, nagyon hátra vagyunk. - -Az ifju gróf nevelője kíséretében beutazta a külföld nevezetesebb -helyeit, látta a világot emelkedettségében és sűlyedésében: fényt és -nyomort, szabadságot és rabszolgákat, látott fejetlenláb democratiát, -hátrakötött kezű monarchiát, látá a kereskedés és földmívelés tökélyeit, -hazájokért élő és a haza nevét nem ismerő népeket, volt a londoni -Westminsteren és az egyiptomi gulákon, volt Schweiz hóbérczein és látta -onnét kicsinynek az embert, volt a világtenger viharai közt, s látta ott -nagynak az Istent. Négy évig utazott künn, mire visszajött: atyját -sírjában találta… - -S hazája? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Összehasonlította azt azon országokkal, melyeket beutazott, s – nem -sóhajtott. Nem, sokkal érettebb elmű volt, minthogy ne tudta volna, hogy -a fohászkodás nem orvosság, s szép szó csak Trójában épített falakat, ha -igaz; tudta, hol javítni kell: oda cselekvő kezek szükségesek, vasakarat -és ismeretek. - -Már húsz éves korában korengedményt kapott megyéjétől, mi eléggé -tanusítja lelke és elmetehetségei szokatlan kifejlődöttségét, s ez idő -óta jószágait maga kezelve, kezdte mindazon tapasztalásokat saját -alattvalóira alkalmazni, miket külföldi utazásai alatt, figyelmes -vizsgálódásai által elsajátított, s noha üdvös újítási közben nem -egyszer kellett a legkülőnneműbb túlsóságok, megrögzött és apáról fiura -szállt előitéletek, gyakorlatba nem vehető elvek alkalmazhatlansága -ellen és számtalan egyéb akadályok seregeivel küzdenie, bár legtöbbször -és legüdvösb szándékait meghiusították az általános népszellem -ébredtelen közre nem munkálása, s a megszokott ősi ferdeségek: -mindamellett is törekvéseinek elvitázhatlan nyomai maradtak a birtokait -lakó nép mind külső, mind belső életében, a tetterőre irányzott akarat, -kellő kifejlődésre szorgalmazott képességek, a példák és kellő ismeretek -által egyrészről felvilágosított, másrészről buzdított vállalkozási -szellem, bár szűken és sokára, de megtermették gyümölcseiket, s mint -egyfelől a gazdagon kamatozó föld, melynek nagyobb része a Tisza -mocsárjaiból ragadtatott ki, a kényelmes csinos épületek, s azok -lakóinak elégült tekintete, az érzéki jóllétnek nyilvános jeleit hordák -magukon: úgy másfelől a csinosan és jó karban tartott templomok, a -látogatott és jó tanítókban nem szűkölködő népnevelő intézetek, mik közt -a gazdasági iskola, egyedül a földmívelő alsó osztály számára -felállítva, különös megemlítést érdemel, s magának e népnek minden -korszerű ismeretekben (a vármegye tömlöczét kivéve) jártassága, élő -tanúbizonyságai voltak annak, hogy a szellemi haladás az anyaginál -semmivel sem maradott hátrább. - -Az ifju gróf szerfelett higgadt kedélyű, gondolkodva tevő, s -gondolatjait elvekre építő férfi volt, ki nem mohó újításvágygyal -rohanta meg a fennálló szokásokat, vállalkozásokba kapva, miknek -kimeneteléről bizonytalan lehete, hanem a hol bontott, azt kimélettel -tevé, a hol építe, szilárdul; s az biztosította számára leginkább a nép -bizalmát és saját tekintélyét, hogy soha sem kapott oly dologba, melynek -sikere később kézzelfogható ne lett volna, s nem kezdett olyat, a mit -később abbanhagyott volna. - -Világosan tapasztalá, hogy a népnek sem anyagi, sem szellemi jólétét, -külön-külön, egyiket a másik nélkül előmozdítani nem lehet; együtt és -egyenlő lépéssel kell annak mindkettőnek haladni, kézben kéz és egyiknek -a másikért, s hogy e két érdek: szellemi és anyagi annyira össze vannak -egymással szőve, s hogy legcsekélyebb részleteikben egyik a másiknak -majd oka, majd eredménye, miszerint e kettőnek egyszerrei haladását -eszközölni nehéz ugyan, de külön csaknem lehetetlen, s ezen elve volt -minden tettei: ben a vezérfonal; meg tudta választani a középutat az -idealis enthusiasták azon téveszménye között, mely minden embert -egyaránt nemesen érző, s szabad akaratjában erények gyakorlására -hivatott, egymás közt mindenben hasonló, s csak a korlátozatlan -szabadságban boldog lényekül állít fel, s azon gyáva és önző kasztérdekű -elv között, mely teremtményekről tanít, kik csak azért látszanak alkotva -és daróczba öltöztetve lenni, hogy a náluk hatalmasabbnak földjeit -míveljék, s előtte meghajoljanak; grófunk olyannak vette az embert, a -milyen: gyarló, de minden nagyra képes agyag, melyet csak alakítani -kell, hogy remek mű, vagy cserépedény váljék belőle. - -Hogy mivé vált az ő kezei alatt: ezt megmutatta a következés. - -Ő volt az, ki bár csekély körben, törvényeink azon hiányán segíteni -tudott, miszerint azok csak a bűn fenyítésére, nem egyszersmind az erény -megjutalmazására vannak hozatva. - -Bitófákat állítunk a vétkezők rettentésére, de a becsületesnek nem adunk -kilátást arra, hogy ha egész életén át tűrt, fáradott, remélt, bízott -Istenében és embertársaiban, megosztotta falatját az éhezővel: lesz-e, -ki majd, ha ő is becsületessége mellett koldusbotra szorul, vele -falatját megossza? Pedig az a másvilági üdv oly transcendentalis eszme, -hogy nem lehet vétkül tulajdonítani a szegény pórnak, ha korlátozott -fogalmai nem látnak benne elég ingert arra, hogy egész életét -keresztyéni módon végig martyrkodja, holott a vétek felszinén annyi -csábító máz van, mennyi a különben is csak a bebizonyulás esetére -bekövetkező büntetések rémképeit könnyen háttérbe szorítja. - -Az ifju gróf legelsőben is önhatalmilag megszüntette a nyilvános -büntetéseket. E tetteért ugyan keményen megrótta a vármegye, de -uradalmának pallosjoga volt, s a gróf azt felelte, hogy otthon -parancsoljon a vármegye. - -Ha valaki azt hiszi, hogy a nyilvános büntetések valami mód nélkül üdvös -hatást gyakorolnak a népre: szörnyű téveszmét táplál magában. - -Nézzünk és hallgassunk végig egy ily criminalis executiót. - -A deresen egy suhancz fekszik, két hajdu hegedül rajta végig jó -olvasatlan huszonötöt, előtte az esküdt, körüle népcsoport. - -Ütések hangzanak. - -– Jajjajjaj! nagyságos uram! irgalom, kegyelem! - -– Puff! - -– Meghalok, meghalok, meghalok! - -– Puff! - -– Oda leszek, mindjárt kiadom a lelkemet… - -– Puff! - -– Jaj! nem többet soha, csak most az egyszer… - -– Puff! - -– Könyörüljön rajtam, tekintetes uram!… - -– Hja, fiam, felel az exequens-biró, ma neked, holnap nekem. - -– Oh, oh, oh, oh, oh… - -Az óbégatás talán végetlenig tartana, hanem újra közbeszól a mogyoró -taktverő. - -– Jobban üss, te Jancsi, mert majd te fekszel a helyébe! szól a -végrehajtó igazság. Hiszen már nem is jajgat. - -Ez intésre Jancsi neki fohászkodik művészetének. A mulattatott pedig -észre veszi, hogy itt minden a jajgatástól van felfüggesztve s akkorákat -bődül, tág torokkal, mintha a szomszéd vármegyével akarna beszélni. - -– Szegény Miska, sopánkodik a népség s ki köténynyel, ki ünge ujjával -törli szemét. - -Tehát félelem helyett részvét… - -– No elég lesz, a többit elengedjük, szól az esküdt úr végre, miután 25 -képében elveretett vagy 30-at. A delinquens felkel, megköszöni a vett -szivességet, összeüti bokáját s pajtásai közé elegyedik. - -– Fájt-e? kérdik azok. - -– Az első hármat éreztem, felel amaz, a többit azt sem tudom, rám -verték-e vagy a deresre; már talán ötvenet is kitudnék állni. - -S a közönség példát vesz róla, hogy biz ez rövid ideig tartott, nem is -halt meg bele; egy kicsinyt kikurjongatta magát s másnap kinek van -szélesebb kedve a korcsmában, mint Miskának?… - -S a közönség példát vesz róla. - -E helyett azonban nyilvános jutalmazásokat hozott divatba az ifju gróf. -Mérsékleti társulatokat alapított s erénygyakorló egyleteket, melyeknek -czélja a magukat szép s jó tetteik által kitüntetett egyesek jutalmazása -s az egésznek kellő buzdítás és irányadás vala, de nem ám üres -szenteskedés. - -Sok volna elősorolni mindazon módokat és eszközöket, melyekkel az ifju -gróf jobbágyai jólétét szilárdítá, sok és talán unalmas is. - -Olyan világban élünk, a hol az önzéstelen jótét a mesemondások közé -tartozik. - -Kapott is e szivességeiért az ifju gróf elég szép elismerést. Az -oppositió kicsinységekkel bibelődőnek, a conservativek veszedelmes -újítónak tarták; a fiatalság anglomaniával, az öreguramék -phantastasággal vádolák; a főfőrangú világ aprehendálta nála a nép -szeretetét, a nemzetes és vitézlő rend derogálta neki túlnyomó -ismereteit és gazdagságát; kiváltképen nagy szálka volt az mindenki -szemében, hogy sokszor rászorultak, hol pénzért, hol tanácsért s -mindenkor megkapták tőle, a mit kivántak; – a mi mindenesetre bosszantja -az embert. - -Egy szóval, sok volt az irigye és lekötelezettje. - -S ezzel, úgy hiszem, eléggé meg van dicsérve. - -Vétkei közé sorozandó még az is, hogy a nőnemet rendkívül gyűlölte. De -nehogy félreértessem, hosszabban fejezem ki magamat. - -Ama korában díszeskedő divatbábok, miket abroncsos ránczbástyáikkal, -csipkefellegeikkel, belisztezett hajfodraikkal, festékvakolatokkal -arczaikon s más egyéb kiegészítő részeikkel együtt, akkoriban úri -dámáknak neveztek, dámáknak pedig azért, nehogy valaki bárcsak a -legcsekélyebb nemzeti érzelem szennyét is rájok képzelje;[3] – valamint -ellenkezőleg ama minden szellemi míveltség nélkül felmagzott falusi -egyszerűségek, kik az akkori időkben czél, irány, eszmélet nélkül -vegetáltak végig az életen s neveztettek leányasszonyoknak: nem pótolták -ki azon helyet, mit az annyi szépet, annyi nemest ismert fiatal férfi -szivében, az ifju erejében tökéletest teremtő ép phantázia ideálja -számára fenhagyott. Szépnek kellett lenni azon ideálnak, nőnek a szó -legszebb értelmében, tisztának, erényesnek és szellemien míveltnek; -pedig hajdanában a míveltség és erény nem igen jártak egy úton. - -Most már mindaz természetesen másképen van; az idő régen volt; van húsz -esztendeje (1844). - -Egyszerű pompával bútorozott terem a gróf szobája. Falai gyönyörű -frescofestvényekkel díszítve, bútorai pompás erezetű égerfából, -alapszőnyegei remekművek és minden, a mit e szobában a szem lát és a fül -hall, remekmű és a szép ízlés tökélye; – pompás, nagyszerű festmények a -kor leghíresebb művészeitől, mik közül kivált két kép vonta magára a -figyelmet: egyik a Tátra képe, havas ősz fejével, lábainál a viruló -rónaság, zöld mezők és alacsony toronytetők; másik egy jellemkép: egy -nagy tó, befagyva az egész, közepén be van törve a jéglap, közel hozzá -egy gazdátlan kalap hever, előtte pedig egy kutya ül szomorú, hű, -bánatos várakozással s búsan néz le a vízbe, mintha felvárna valakit -onnét. - -A szoba egyik szegletében öntött érczszobor van felállítva, egy -mentedolmányba öltözött férfit képező, hosszú lelógó bajuszszal és oly -mosolygó, nyájas arczczal, hogy az embernek szinte kedve kerekedik őt -megszólítani; ez a megboldogult Szilárdy Mihály szobra, mely -egyszersmind a kályha hasznaival van összekötve, belülről üres és -kívülről fűthető lévén. Gyakran mondá mosolyogva az öreg gróf, hogy így -legalább majd holta után is megölelgetik örökösei, ha megfáznak. - -Másik szegletet pompás fegyvergyűjteménynyel rakott szekrény foglalja -el, melyben a legbecsesb lazzarino csövek, gyöngyökkel kirakott -pisztolyok, damask szablyák láthatók; középett azon fringia, melylyel -egyik Szilárdy ős Budavára visszavételénél vívott s melyet a meghalt -Mihály hordozott csatáin; hüvelye durva ezüstmű, vasa tenyérnyi széles -és csorbákkal tele. - -A szoba közepén egy kerek asztal áll, gömbölyű elefántcsont lábon; -lapján remek üveg mozaik-mű van kirakva: egy szőlőfürt és mellette egy -paradicsommadár; kivált a madár tollazatja, hosszú, lelógó farkának -szivárvány színe valami leírhatlanul pompás. - -A boltozatról bronzlánczon nagy tejüveggel borított kristálylámpa függ -alá, melynek ragyogása kellemes fényt áraszt el az egész teremen. Olykor -egy fedett zöld kalitkában édesen zendül meg egy fogoly csalogány -hangja. - -Karatlan gömbölyű széken, oldalt, egy fiatal férfi ül, profiljában -valami vegyülete a római patricius arczok jellemének, az ős magyar -keletiesen-daliás szépség vonásaival, sötétbarna, igen sűrű szemöldei a -nagy tiszta szem felett, a merész kifejezésű sasorr, az erőteljes ajkak -felett sarjazó felcsapott bajusz, a gömbölyű áll, teljes épszinű arcz, -magas, egyenes, végén erősen meghajló homlok s az apró fürtökbe -kondoruló haj; s ez arczhoz a széles vállak, izomdús karok, a domború -mell s a minden vonásokból kitünő benső nemesség, valami vonzó -fensőbbséget adnak külsejének, mely első tekintetre megragad, elbűvöl és -felemel. Ez Szilárdy Leander gróf. - -A lámpa előtt egy másik férfi áll, hátul összefogott kezekkel s mód -nélkül bámul a lámpavilágba, mintha arra volna büntetve. Tetemes orráról -és apró szemeiről, mint szintén öltözete elhanyagolt mivoltáról -lehetetlen benne első pillanatra meg nem ismerni a tudományokkal -bővelkedő férfiut. - -Ez Rónai Gábor, a gróf egykori nevelője, később utitársa, jelenleg pedig -egyike leghőbb barátainak. Előlegesen mondva nagy mechanico-chemicus. - -Tehát figyelmesen néz a lámpa világába. - -Leander feléje fordul s elmosolyodik. - -– Fogadjunk, úgymond, hogy kitalálom, miről gondolkozol jelenleg. Amaz -örökké égő lámpa titkai forognak most agyadban, mely Olybius hétszáz -éves sírboltja felnyitásakor abban égve találtatott. - -A férfiu helybenhagyólag bólintott fejével. - -– Úgy van! felele s e fölséges titoknak a rosicrutianusok maig is -kizárólagos birtokában vannak. - -– S te ezt szentül hiszed? - -– A dolog nagyon kimagyarázható. Delius István az olajat alkotó részeire -bontván, felfedezte, hogy az semmi sem egyéb, mint víz és szénsavany -egyesülete; úgyde a víz alkotó részeit ismét kétnemű levegő teszi, t. i. -oxygen és hydrogen; a szénsavany szinte levegőnemű; e szerint nagyon -felfogható, hogy mihelyt azon mód ki lesz találva, hogy ugyanazon -chemiai procedura, mely az égés tüneményét előhozza, az égést -föltételező anyagi kellékeket is előteremtse, a miket pedig -előteremthet, miután levegő van mindenütt, akkor fel lesz fedezve az -örökké égő lámpa titka. - -– Valamennyi szappanosok és olajárulók halálos veszedelmére. De hát -vajjon ama híres Délius vagy Estélius István, miután olajból készíte -semmit, tudott-e viszont semmiből olajat készíteni? - -– Épen ez azon körülmény, melytől az egész föltételeztetik; ha az alkotó -részek viszonti összetételének módja kitudatik: akkor tünik elő a kivánt -eredmény, e mód azonban nagyon különszerű; így például oxigenből és -hydrogenből keresztül pattantott villanyszikra hozzájárulása által lehet -vizet előállítani, míg a szénléget csupán erős nyomás által folyékony -anyaggá lehet változtatni. - -– Még egyszerűbben is lehetne ezt magyarázni. Láthattad a parsok -laktanyáin jártunkkor azon naphta-forrásokat, mikből kiapadhatlan -égékeny levegő buzog ki s mit csak egyszer kell meggyújtani s azontúl -magától világ végzeteig elég. Ily naphta-forrás lehetett e hiresztelt -sírbolti lámpákba vezetve, miknek mindegyikét a velök kapcsolatban levő -óraművek, mihelyt azokat közelebbről akarta valaki szemügyre venni, -porrá zúzták. - -A nagy tudományú férfiu vállat vont e, szavajárásaként villára szúrható -magyarázatra s ismét darab ideig tartó csend lőn, mit csak a gróf és a -csalogány szakasztottak olykor félbe, a csalogány esti énekével, a gróf -pedig üveg fuvolája hangjaival, melynek nemes és hasonlíthatlanul tiszta -hangjai a legbájosabb hajlásokban ömlöttek ki ujjai alól; ama szívhez -szóló sphærai zengés, a legmélyebb zúgásaiban is csengő alhangok s az -édesen fájó vibratio a magasabb hangok hullámzó rezgésében, valami -hasonlíthatlanul új érzést támasztának a szívben. Ilyennek képzelheti az -ember az æolhárfa ideal-phantasticus hangját, vagy azt a szelleméneket, -mit a bujdosók kerengő röpte okoz. - -A gróf maga is érzette e hatást s mintegy fölmagasztosulva ejtette ki -kezéből hangszerét; ha Gábor úr meg nem kapja, összetörik. - -– Kár lett volna érte, szólt közbevetőleg Gábor úr, noha hangja fölséges -csengésére nézve korántsem éri utól azon hangműszert, melylyel -Strassburgban Carlos Minonas producálta magát, ezelőtt vagy tizenöt -évvel, az egy üveghegedű volt, üveghúrokkal és üvegvonóval, melynek -hallására egy nő rögtön nervozába esett, egy másiknak a szíve szakadt -meg, egy férfi pedig kigyógyíthatlanul megőrült, a felsőbbség által -azonnal be is tiltatott Minonasnak magát azon többé hallatni. - -– Rendkívül erős szívednek kell lenni, hogy hallására meg nem szakadt. -De azt az egyet mégis el kell ismerned, hogy mindaz, a mit e nemben az -emberi művészet előteremthet, igen hátra áll csak például egy csalogány -hangjától is. - -– Oh épen nem oly utolérhetlen. Legközelebb Schuster Károly, híres -carilloneur egy oly automatot készített, mely a csalogány énekét -mindenben híven után-énekli, – vagy kétkedik ön ennek lehetségén? - -– Sőt inkább nagyon elhiszem, szólt kötekedve Leander; mihelyt te -állítod, még azt is elhiszem, hogy azon automat búzát eszik és -tojásaiból apró automatokat költ ki. - -– Ugyanezen mechanikus most a haldokló hattyúkra figyelmez, azokat -kerülgeti, haláléneköket akarván lecottázni és hangszerre alkalmazni. - -A gróf kedélyesen kaczagott ez állításon, ő tudja, hogy miért. - -– Oh de hisz ezekről magyar embernek fogalma sincs; nincs mi bennünk -találékonyság; hiszen ha önnek azt mondom, hogy az öreg Trogmorton egy -este oly köpönyegben jelent meg, melyet még az nap reggel juhai mint -gyapjut hordoztak, hát ki fog nevetni vele. - -– Világért sem, sőt én többet mondok: egy angol gépész oly erőművet -talált fel, melybe egyik felül bele töltenek egy mérő kendermagot s -másik felül a legdíszesebb kiadású almanachokat szedik ki belőle; a gép -a kendert kikelti, felnyüvi, megtilolja, meggerebenezi, megfonja, -megszövi, rongyokra tépi, papirossá rágja, összeköti, sőt a mi legszebb, -még verseket is készít bele, még pedig jambusokat, külön-különféle -thémákról. - -– Kegyed mindig kész kötekedni; olyan keveset hisz, hogy csodálom, mint -lehet keresztyén; nem, meg sem mondom önnek azon elmés találmányt, -melylyel most Scotiában két fiatal ember élt, uram, két diák, -félgyermek, félférfi és oly leleményesség, nem hiába, hogy angolok -voltak. Egy oly szekeren utaztak be ötvenkét másodpercz alatt kilencz -angol mérföldet, mely elébe két sárkány volt befogva; értsen meg ön, két -papirossárkány. - -– Oh, barátom, ez régi találmány; ezt az utazás módját nálunk századok -óta praktizálják a garaboncziás diákok. - -– Alázatos szolgája, szólt elfojtott sérelmes érzettel Gábor úr; ez -megint magyar elménczség volt, sajnálom, hogy alkalmat szolgáltattam rá. - -– No – no csak ne jőjj tűzbe mindjárt; nem akarom én művészetedet -nevetségessé tenni, sőt még csak hitelét sem akarom kétségbe vonni -szavaidnak, hanem hát már most világosíts fel, hogy immár, midőn ezeket -tudod, mi hasznát veszed? Hidd meg te azt az egyet énnekem, hogy semmi -sem ártott a magyar tudományos szellemeknek inkább, mint az ilyszerű -különösségeken kapás; – egyik a bölcsek kövét keresi s utoljára is a -bolondság kövét szerzi meg, másik örök mozgonyt szerkeszt, a harmadik a -kör négyszegítésén töri a fejét, a kilenczedik pedig a hold lakóit -iparkodik felfedezni; mennyivel több hasznot tettek volna ezek -tudományukkal hazának és emberiségnek, ha tudós chimeráikat szélnek -eresztve, csak egy szántóvas megjavítását, vagy egy kukoricza-morzsolót -találtak volna is fel? mennyivel többet érne az összes alchimiánál, ha -csak azt fedezték volna is fel, mint lehessen hazánk becsesebb -borterményeit külföldre romlatlan állapotban szétküldeni? s mennyivel -nagyobb érdeme volna az astrologia és -nomiának, ha a helyett, hogy a -holdfogyatkozásokat megjövendöli, csak egy falu népét is meg tudná óvni -kenyere fogyatkozásától?! S nem is az a vétke a magyar embernek, mintha -tudományokra nem volna teremtve, oh épen nem, hanem az, hogy üres -hírért, hiú káprázatokért odaadja kenyerét kezéből, nem akar ember, nem -akar honfi, hanem tátos akar lenni, bámultatni, ragyogni a mostani és a -jövendő világban, a jelennel és az anyagiakkal semmit sem törődve. -Ismerek én egy tudományos férfiut, ki a világ minden technicus -művészetében jártas; de ha valaki őt dicsérni találná azért, hogy egy -üres vízmérési műtéttel s javított zsilipei és csatornái alkalmazása -által tömérdek népnek adta vissza kenyerét, vagy hogy azon módnak -kitalálása által, melylyel a borszeszből az egészségtelen kozmaolajat el -lehet távolítani, számtalan betegségnek vette elejét, szörnyen -elszégyenlené magát, még tagadná, hogy mindezeket ő cselekedte, hanem -megmondaná, hogy most egy hagmalactophoruson dolgozik, melyet, ha még -halála előtt elkészíthet, az aztán olyasmi lesz, a miért bámulni fogja a -világ s egy oly port szándékozik feltalálni, mely ha elsül, akkorát -durranik, hogy mind az ötvenkét vármegye meghallja pattanását, azt nem -is említvén, hogy sírja fölött örökké égő lámpát fog égetni; nemde, nagy -bohó ez az én ismerősöm? - -Gábor úr meg nem állhatta, hogy el ne mosolyodjék e e szavakra. Tudta, -hogy a szóban forgó tudományos valaki senki más, mint úri maga és -hallgatott. - -– De úgy van barátom, folytatá a gróf, első a kapa, azután a hegedű. - -– Önnek megboldogult nemzője a kardot aligha mindkettőnél előbbre nem -tette volna. - -– Hála az égnek, hogy azok az idők muló félben vannak, mikben önkezével -kellett az embernek jogait megvédeni. - -– Veszedelmes csalódás. Ön igen boldog álhiedelmeket táplál magában, azt -hivén, hogy midőn ellenségei hallgatnak, alusznak is. - -– Ismét Dömsödi háborgatta álmaidat? - -– Háborgatja, háborgatta is mindig; ön mosolyog; ön legfeljebb is -megvetéssel akarja ez embert leküzdeni, de én jól tudom, hogy kivel van -dolgunk; jól ismerem én Dömsödi Jánost kigyói eszével és azzal a -szívvel, mely egy ördögnek is czudar volna. - -– Ah, te belőled csak megrögzött ellenséges indulatok beszélnek. - -– Csak? Mintha nem tudná ön, minő lábon álltak hajdanában az idvezült -Mihály gróf és a báró egymás ellenében. Nem ez volt-e utolsó szava is a -haldokló grófnak egyetlen fiához: őrizkedjél a Goliáthtól, mert kigyó. - -– Az is csak megrögzött családi gyűlölség következménye volt, melyet én -részemről folytatni nem fogok s mely, mihelyt bennem magvát szakajtá, -ellenfelemnél szinte ki fog aludni. A mit apám ellen vétett, azért -vessen számot önlelkével; a mit ellenem tett, azt én neki nemcsak -megbocsátom, sőt a hol szüksége leend segédkezekre, azokkal én leszek az -első, a ki őt megkinálom. - -– Szép indulat, csakhogy vesztegetve van; a sívó homok, mely az esőt -beissza, de füvet nem terem, nem oly háládatlan, mint az ő keble. Sőt el -lehet ön rá készülve, hogy mentül több jeleit fogja részéről adni a -kibékülésnek, annál elkeserültebben fog áskálódni ön ellen. Avagy mi -haszna volt, hogy ön a mult téleni éhhalálos szükség idején, a báró -végszükséggel küzködő jobbágyai között több ezer mérő gabonát osztatott -ki? nem úgy fizette-e vissza a báró önnek emberszeretetét, hogy épen -aratás idején, a nagy árvízkor éjjel önnek töltéseit átszakította s ez -által önnek s jobbágyainak százezrekre menő kárt okozott?! - -– Ah, te igen sárga üvegen keresztül nézed a világot; miért nem -szakíthatta volna át maga a vízár az átázott töltéseket? Miért kellett -volna azt emberi erőnek segíteni? - -– Mert a zsilipek is fel voltak emelve; azt pedig a vízár nem -cselekedte. S hát azért mi volt a köszönet, hogy a minap, az iszonyú -szélvészkor, midőn a felső faluban tűz támadt, ön saját kezeivel sietett -azt elfojtani, míg önnek segélye nélkül a falu nagyobb része bizonyosan -hamuba dőlt volna? - -– De ez már talán még sem puszta emberszeretet, itt úgy hiszem, saját -lakosaim és tulajdon vagyonom megmentése szorgalmazott a segélyre. - -– Épen nem, mert a szél épen ellenkező irányban fútt, s különben is a -felső faluból a széles árkon s annak partjára ültetett kerteken át nem -egy könnyen érheti tűzveszély az alsó lakóit. S mi lett érte a köszönet? -az, hogy a báró egy falka mételyes juhot az ön nyájai közé veretett s -önnek mintegy ezer darab legnemesebb juha a bőrével fizetett. Itt van a -háladatosság! - -– Te mindent a báróra fogsz; hátha jobbágyai, hátha saját jobbágyaim -tették, a mikkel őt vádolod? Hátha csak esetleg történt, a minek te a -kiszámítás nevét adod? - -– Egy történetet fogok önnek elmondani. Legyen szíves végig hallgatni s -ha ezentúl is megmarad véleménye mellett, akkor nem szólok többet e -tárgyról. Ön atyja, a megboldogult Mihály gróf, mint ön maga is jól -tudja, katona volt és pedig jó katona; hazájáért, fejedelméért sokszor -folyt vére s hogy kemény csatákat állott ki, mutatják a csorbák azon a -kardon, melyet harczain viselt. Volt az öreg grófnak egy ifjukori -barátja; tudnia kell önnek, hogy azon időkben ezen szó «barát» még nem -volt oly kopott, mint most. Egy barátja volt neki, mondom, lelkéből való -lélek, osztályosa sűrű bajainak és ritka örömeinek; szinte katona volt; -a gróf ezredes, barátja kapitány s csatáiban s csatáin kívül majd -kisérője, majd vezetője. Élt ugyanekkor a környéken egy nevezetes és -tehetős köznemes család, mely azóta végképen kipusztult és elenyészett, -az Óváriak. Az öreg Óvári kiváltképen nevezetes volt azon -tulajdonságáról, hogy igen buzgó katholikus volt és legyőzhetetlen -ellenszenvvel viselteték mindenki iránt, ki vele hitkülönségben élt. -Ennek a jó úrnak volt két leánya: Thekla és Lilla. Híres szépség volt -akkoriban mind a kettő. Thekla később igen szerencsétlenül járt, -tudniillik Dömsödi János nejévé kellett lennie. Apjának köszönhette e -balesetet, ki igen fenhéjázó ember volt s a bárói czím iránt való -előszeretetből szemet hunyt veje jellemminőségére. - -Azonban a jó Isten könyörülőbb atyja lőn e boldogtalan asszonynak, mint -az, kinek nevét viselé s nem hagyta őt sokáig itt e siralmak völgyében; -– Thekla, miután egy fiat szült, kiben Dömsödinek eddig is bőségesen -fizeti vissza a sors mindazon gyötrelmeket, mikkel ő másokat -elhalmozott, férje embertelen üldözése és kínzásai következtében -átköltözött ama boldogabb világba. - -– Ez megint túlzás; meghalt mellbetegsége következtében. - -– Legyen úgy. Nem is az a fő a dologban, a mit mondani szándékozom. A -másik leány Lilla, ki még tán szebb volt testvérénél, nem kevésbbé lőn -annál szerencsétlenebb is. Ön atyjának barátja, Bálnai Körmös István, ki -akkor huszárkapitány és igen deli, férfias tekintetű ifju vala, -megismerkedett a leánynyal s kevés idő alatt igen szoros viszony -keletkezett kettejök között. Bálnai megkérte a leány apjától annak -kezét, de azt az öreg, soha nem nyilvánított okokból, kereken s -mindenkorra megtagadá; gyanítom ez okokat, de minthogy gyanúmmal itt -ismét Dömsödit terhelném s magamat félbeszakasztani nem akarom, -elhallgatok vele. A szerelmesek ekkor a helyett, hogy magukat, mint -illik, jól kisírva, egymásnak örök hűséget esküdtek s egymást -hovahamarább elfelejtették volna, módokról kezdtek gondolkozni, -melyekkel vágyaik czélját megközelíthessék, s azokat nem sokára találtak -is. Titokban egy protestans lelkészszel összeadatták magukat s élének -azontúl mint férj és feleség. Az öreg Óvári nem tudta meg elébb a -dolgot, mint mikor már annak következményeit tovább rejtegetni nem -lehetett, s leánya kivallotta, hogy ő nő és anya. Eleget dúlt, fult, -fenyegetőzött az öreg, de mit volt mit tenni, a dolog elannyira -megtörtént, hogy meg nem történtté nem lehete többé tenni. Hanem -mindamellett is szörnyen rejtegeté a dolgot; leányát fürdőkre küldé s -annak fiát látni sem akará, ámbár ha akarta, sem láthatta volna, mert -Bálnai, mint a tigris, úgy féltette gyermekét és három éves koráig soha -más szobában a gyermek nem aludt, mint az övében. – A negyedik évben -történt Theklának szerencsétlen, vagy ön szerint természetes halála, -melynek természetességét annyira szívére vette az öreg úr, hogy azontúl -becsülni kezdé másik vejét s megengedé neki a házához járást és -leányávali találkozhatást, sőt nem volt idegen az összeköttetés -nyilvánossá tevésétől is, annyival is inkább, minthogy Bálnai tehetős, -jó birtokú nemes volt s mellén érdemjelül aranykeresztet és emlékpénzt -is viselt. Ekkor fejlődött ki bizonyos titkos összeesküvés az országban, -melynek czélját a mai napig sem tudom, de melynek, mint a később tett -nyomozódások mutatták, igen messze kiterjedőnek kellett lenni. Itt -mutatta ki Dömsödi János fulánkját a maga teljes méreghatásával. Mint -vádló lépett fel Mihály gróf ellen és az összeesküvésben résztvevéssel -vádolta őt. A derék, harczban őszült becsületes arczú, tiszta jellemű -férfi törvényszék elébe állíttatott, oly vétekkel vádoltatva, melytől -lelke irtózott, – irásai bizonyítottak ellene, miket soha nem irt; -jobbágyai esküdtek fejére, megvesztegetve átkozott galád kezektől s csak -elmúlt tetteinek s addigi tiszta, hű ragaszkodásának köszönhette, hogy -ősz fejét a gyalázatos haláltól megmenté s büntetése élethosszú -számüzetéssé lágyíttatott. Képzelheti ön magának, mi jól eshetett e -büntetés-lágyítás az öreg grófnak, hisz a Szilárdyak honszeretetöket -egyik a másiktól szokták örökleni. És barátja, mindíg hű barátja, -Bálnai, mikor megtudta Mihály úr ezen balesetét, búcsút vőn fiatal -nejétől, egyetlen fiát testvérére, Körmös Gáspárra bízta, ki, -közbevetőleg mondva, igen becsületes ember volna, ha jellemtelen, fukar, -gazember nem volna; s a grófot önkénytesen követte a számkivetésbe. -Emlékezhetik ön rá, – még akkor ugyan kis fiú volt, alig öt vagy hat -esztendős, – midőn ősz édes atyja sírva csókolta önt, – mint hitte – -utolszor életében, mily biztatóan ölelte őt át egy magas, sötét hajzatú -férfiu; az én emlékemben még most is elevenen vannak rajzolva azon nap -eseményei: a két hű barát nemes arczai s ez arczokon a magasztos -fájdalom! – – Elhagyták mindketten a hazát; Isten ótalmába ajánlották -kedveseiket s elhagyták azokat is. De megemlékezett azokról, a kinek nem -ajánlották is, megemlékezett Dömsödi János s mutatta is, hogy nem -feledkezett el róluk. Megtudta, hogy Bálnai István egy időben -Helvetiában jártakor a protestans hitre tért át s ezt tudtára adta -ipának, a vakbuzgó Óvárinak. Ha gyilkossággal vádolta volna Bálnait -előtte, nem tett volna oly nagy hatást árulkodásával, mint így. Az apa -rendkívüli dühbe jött; ha leányát hirtelenében el nem rejtik előle, -talán mindjárt megöli, így azonban annak házassági szerződését -összetépte, agyonátkozta a bujdosó Bálnait s valamennyi szeleket a -nyakába kivánva neki, megesküdött mind a tizenkét apostolra, hogy -leányát, ki soha sem volt még eddig senkinek is felesége, a legelső -gazemberhez hozzá adja, a ki megkéri. És a sors úgy akarta, hogy a -legelső kérő is gazember legyen. De mégis ne hárítsunk mindent a vak -sors nyakába… itt ismét Dömsödi kezei munkálódtak; tudta, hogy van -Bálnainak egy halálos ellensége, Gyékény Márton köznemes és a -legkegyesebb külszínű farizeus s hogy sehol úgy megátkozva nem leendne -Bálnai felesége, kit ő férjestül és apóstul együtt szívéból gyűlölt, -mintha ennek a körében kellene végig kínlódnia életét. Ez a farizeus -Dömsödi unszolására megkérte Lilla kezét s kegyeskedő tettetései, -hypocrita, álszent magaviselete által nagyhamar annyira megnyerte az -öreg Óvári kegyét, hogy ez nem gondolt Istennek tetszőbb dolgot -cselekedhetni, mintha leányát, kinek már eddig is véghetetlen -exorcismusokra lehete szüksége, e jámbor, istenfélő karjai közé -taszítja. És úgy lőn. Bálnai neje férje életében újra férjhez adatott s -neveztetett Gyékény Mártonné nemzetes asszonyomnak. Sok volna mind -elmondani az általa négy hónapig kiállott kínszenvedések különféle -nemeit, elég legyen annyit említeni, hogy az egykor imádandó szép -asszony rövid idő alatt csak árnyéka lett egykori önmagának s -boldogtalan utóházassága negyedik havában, tehát a szokottnál jóval -hamarább, egy gyönyörű kis leánykával ajándékozta meg szerencsés új -férjét. Gyékény Márton uram azonban nem volt azon ember, ki minden -jóvolta mellett is ily tünemény felett rendkívül örvendezett volna, sőt -inkább annak tudata, hogy saját családjába van beoltva az általa -leggyűlöltebb ember sarjadéka, a kétségbeesésig dühössé tevé őt. Volt -mit szenvedni a szegény asszonynak s az ártatlan csecsemőnek; míg az -öreg úr roppant pénzösszegekkel volt kénytelen vejétől engedékenységet -vásárolni, hogy lármát ne üssön a dologból, csak Goliáth János volt, a -ki ilyenkor kaczagott és tombolt örömében. Mindeddig abban a boldog -hitben élt mindenki, hogy Bálnai élethosszú, önkénytes számkivetésében -örökké oda fog csavarogni, s majd valahol megeszik a krokodilusok, midőn -egy kegyelmes kir. leirat következtében a számkivetettek s köztük Mihály -gróf is engedelmet kaptak a visszatérhetésre s nem került bele négy -hónap, hogy a bocsánat-levél köröztetése után Mihály úr és Bálnai ismét -visszatértek. Képzelhetni azt az indulatot, melyet érzett a megtérő -férj, midőn nejét más hitvestársául találta. Egy hónap mulva az öreg -Óvári megszökött Magyarországból, annyira üldözte őt nejeért Bálnai, -kitől megválni Gyékény Márton sehogy sem akart, részint azért, hogy -ellenségén bosszúját állhassa, részint, hogy neje hozományát továbbra is -birtokában tarthassa. Bálnai pört indított ellene, de melynek sem ő, sem -Lilla nem érték végét, egy s ugyanaz nap haltak meg mindketten; persze -ezek is nagyon természetesen múltak ki a világból, noha orvosi bonczolás -után nem kevés patkányméreg fedeztetett föl belsejökben. - -– Ez elég borzasztó eset, szólt közbe a gróf. - -– Oh a borzasztó még ezután jön. Bálnai meghalván, miután ő rajta kívül -senki a szükséges pöriratokat, többek közt a nála volt házassági kötés -párját előmutatni nem tudta, a házasságot megerősítő protestáns lelkész -pedig az ellenfelektől magára hagyott ijeszteni, a megkezdett kétes -kimenetelű pör felfüggesztetett. Azonban Gyékény Mártonnak sem volt mit -örülni győzedelmén. Ipa, az öreg Óvári, férfiutód nélkül halálozván meg, -vagyonait elfoglalta a kir. ügyész; a leányágat illető jószágokat pedig -Dömsödi keríté kezéhez. És Dömsödi ellen soha sem mert pörölni Gyékény -Márton, hanem arra várt, hogy majd ha az meghal és titkait magával viszi -a sírba, akkor aztán visszaköveteli örököseitől a magáét. Ez alatt a kis -leány, kit szinte anyja nevére kereszteltek, fölnevekedett, a nélkül, -hogy tudta volna, hogy más is van az életben, mint nyomor és fájdalom és -kínszenvedések. Gyékény jól tudta, hogy e leány, a ki őt apjának nevezi, -ellenségének leánya, kit a haszonlesés miatt el nem űzhetett házától, -sőt inkább gondoskodnia kellett róla, hogy az még el se szökhessék onnét -s ezen gyötrő dilemma közé szorulva, kin tölthette hamarább bosszúját, -mint a kis Lillán, kinek keserves sírása naponként a szomszédba hangzék -szélylyel. Márton szomszédjában lakott Bálnai testvére, a fukar és -magába vonult Gáspár, kinek házában olykor megfordult Bálnai -elsőszülöttje, István, ki mostanában az *-i collegiumban a lelkészi -pályára készül. Erős, hajthatlan jellem. Kissé darabos az iskolai zárt -élet hiányos volta miatt, de annál romlatlanabb lelkületű. Ez megismerte -Lillát. Azt természetesen nem tudta, nem is tudhatta, hogy egy atyja és -egy anyja volt mindkettőjöknek, mert Gáspár nagybátyján kívül eredetéről -senki sem világosíthatta fel, az pedig nem is olyan ember volt, kitől -ingyen megtudhatni valamit. Tehát megismerte a leányt, megszánta annak -elhagyott voltát s örökös kínoztatását s egy napon magával elszöktette… -Már most mi fog ebből következhetni? A gyermekek nem tudják, hogy -egymáshoz mily közel rokonságban állanak. Testvérek. Szépek mind a -ketten. Kivált a a leány a legeszményibb szépség, arczra, termetre és -lélekre. Tele költői érzelmekkel, tűzláng phantasiával. Az ifju nem -kevésbbé szép, férfias jellem és tekintet, kinek önzéstelen hű -nyájassága, lehetlen, hogy meg ne nyerje az eddig csak fájdalmakat és -durva üldözéseket tapasztalt lányka szívét. S mi lesz belőle? Szeretni -fogják egymást a legőrültebb szerelemmel. Még ez eddig nem baj. A fiu -becsületes ember, jól végzett s nagyhamar valamely szerény kis lelkészi -állomást fog nyerni s szerelme tárgyát nőül veszi. Így fognak élni -boldogul három-négy évig; lesznek gyermekeik, fiak és leányok. Ekkor fog -ez a gazember előállani, – mert hogy az egész az ő cselszövénye, úgy -hiszem, mint az eget fejem felett, – s fel fogja világosítani a két -házastárs között létező testvéri viszonyt. - -– Hah! hisz ez a gondolat képes volna az embert megtébolyítani. - -– Ugy-e, veszteni kezdjük közönyösségünket? - -– Az Istenért, ezen segíteni kell. Tudtokra kell adni előre a veszélyt, -melyben forognak. - -– Csakhogy az már aligha lenne előre. Hat hónapja, mióta * városában -élnek mind a ketten. A fiu titkol minden köztük létező viszonyt s -titokban a leggyöngédebb gondoskodással forgolódik a leány körül s ha -valaki felőle kérdezősködik, nagyon rossz néven veszi, mint ezt bátyám, -az öreg Rónai, ki ott helyben pusztabiró s a fiút igen szereti, saját -magán tapasztalá. - -Leandert mód nélkül meghatotta a történet. Bármint titkolá is, bármint -akarta hidegvérűen mellőzni gyanúit, ismerte Goliáthot egész gonosztevői -képességében s itt úgy csomóra voltak szedve a háló fonalai, a dolog -rejtelmes menete oly egymásból folyó és kiszámított, hogy szinte lehete -látni a pókot, mely hálóját szövi. És a háló két, gyanút és veszélyt nem -ismerő ártatlan lény feje fölött kiterjesztve, kik még csak nevét sem -hallották közös ellenségöknek, annál kevésbbé tudhatják, hogy miért -üldözi őket a sors képében egy átalkodott, rovásra haragvó nem ember. És -e két esendő lény az, kiket a meghalt Mihály gróf úgy szeretett, mint -saját gyermekeit s kiket utolsó áldásában saját fiával együvé foglalt, -de a kiken ez áldás nem fogott s kiknek sorsáért fiától fog majd egyszer -számot kérni, ott a szivárványok boltozatán felül, honnét a föl nem -törlött könyek hullását számlálja. - -– Vádol a lélek, szólt arczára tapasztva kezét az ifju gróf; vádol a -lélek, hogy őket igy el tudtam felejteni, pedig ha egy népet tennék is -boldoggá, de ha őket elhagytam veszni, nem mehetnék nyugodtan ki az -életből. - -– Ön erről nem tehet, szólt közbe Rónai, legalább még eddig nem -tehetett; vagy azt hiszi ön, hogy ha legkisebb sikerét várhattam volna -az ön közbelépésének, nem siettem volna érző szívéhez folyamodni? De -ezzel nem lett volna segítve. Ön csak azt tehette volna, vagy valami -olyast, mit az öreg gróf tett, ki, hogy a gyermekek sorsán -könnyebbítsen, pazar bőkezűségével árasztotta el őket és épen e -bőkezűség verte be azoknak fejét; nagy mennyiségű összegeket küldözött -Körmös Gáspárnak, hogy unokaöcscse ügyefogyott sorsán könnyebbítsen -vele; ez pedig annál inkább rajta volt, hogy ama bőven kamatozó -ügyefogyott sors valahogy jobbra ne változzék; ugyan így akarta Gyékény -Mártont is megvesztegetni, épen a legfájóbb oldaláról szurkálva ez által -az embert, mintegy figyelmeztetvén rá, hogy az őt bosszantó titoknak más -is birtokában van, ki védője akar lenni annak, kit ő üldöz. Tehát -előlegesen segíteni nem lehetett, a történendőket megjósolni szinte -lehetetlen volt s hogy jóvá tenni lehetséges-e, azt az Isten tudja. - -– Lehet, szólt elhatározott erővel Leander és arcza sugárzó lőn, mint -egy diadalra menő hadvezéré, homlokán ilyenkor valami nagyszerű -fenköltség látszott, szemei lobogtak. - -– Lehet! ismétlé s igaz hévvel rázta meg Rónai kezét, ki mélyen -tekintett az ifju szemei közé, mintha gondolatjait akarná meglátni. - -Nemes elhatározottság ült a gróf homlokán. - -– Ők mentve vannak, mondá magában Rónai könnyebbülten. - -* * * - -Másnap Szilárdy Leander egyedül, minden kisérő nélkül, elutazott. - - - - -A SZALMAKUNYHÓ. - - Sem rózsa nem leszek, - Sem galamb nem leszek, - Mert én édes rózsám - Csak a tiéd leszek. - -_Népdal._ - -Merülj fel képzeletimben ifju gondolatim bölcsője, kies Alföld. Terítsd -ki lelkem szemei előtt végetlen rónáidat; mutasd fel emlékemben -délibábos pusztáid nagyszerű képeit s mezőidet, miknek láthatára nincs. -Hadd lássam őket még egyszer, hadd szíjam lelkembe arczod vonásait, hadd -fesselek le ország-világ előtt, mint egy ifju menyasszonyt s hadd -mondjam akkor: ime ez oltárkép, eszményképe a paradicsomnak, melynek -ege, földje oly anyai kegyelettel mosolyg, e nagyszerű templom, az én -hazám! - -Nézzétek őt! A nap verőfényben mosolyg le reá; füveiben a harmat -gyémántja tündököl; mezője ki van hímezve, mint egy oltárszőnyeg. - -A szem kifárad, míg végtelen láthatárát bejárja, azon láthatárt, melyet -sem hegy, sem kőhalmok nem korlátoznak, – mely egyenesen az égben -végződik. - -Távol, a halványuló zöld messzeségben, átlátszó ködtenger rezeg, -lassúdan hullámozva, mint egy zöld oczeán. Az a délibáb. - -S amott túl a ködökön, a félhomályban egy népes város hegyes tornyai -látszanak, mely körül sűrű fáktól körzött tanyák vannak elszórva. - -A levegőben a pacsirták énekelnek, lábainknál a gyöngyvirág nyílik, a -távol mezők zöldjébe ezer színű virágok zománcza olvad, – a -pásztorhalmok körül nyájak legelnek, kolompjaik csengése a -pásztorfurulyák danáival vegyülve oly idyllszerű!… - -Az ég tengerében rózsák és liliomok fellegei úsznak. - -Egy kellemes nyárfaerdő végén áll egy kis szalmával fedett tanya; falai -folyondárral ellepve, udvara közepén nagy olajfa, kerítése virágzó -vadjázmin, belül rajta virágzó mályvarózsák sorai vonulnak. A ház oly -kellemes helyzetű, kinézése oly élvezet-igérő, hogy láttára érző -embernek ezer boldog gondolatai támadnak nyugalmas, édes házi életről; – -a czélját elért boldogság reménye mosolyogva simogatja az ember -érzéseit, ölébe veszi a hivő szívet, elringatja és ad neki szebbnél -szebb álmokat és igér neki, mint hizelgő dajka a kedvencz csecsemőnek, -szép játékszereket, édes csókokat, ölelő kart, hű szívet, meleg tűzhelyt -és meleg kebelt, mosolygó eget és mosolygó szemeket, puha fekhelyt, ősi -földön termett istenáldotta kenyeret, szalmagunyhót és elégültséget. - -E kis ház előtt kedves árnyékú szőlőlugas áll, melynek közepén zöld -gyepágy van rakva. E gyepágyon fiatal lányka ül; ölében sötétzöld -szőlőlevelekre pirosló szamóczák vannak elhintve, s ez illatos -szamóczáknak jutott azon szerencse, hogy a kedves helyről szemenként egy -a lányka mellett ülő ifju ajkaihoz vándoroljanak. - -Érdekes egy pár alak; a lányka fehér habkönnyű öltönyében, mely alatt -sylphidi termete a leggyöngédebb körrajzokban tünt elő; a festőien szép, -tojásdad arcz, melynek friss rózsaszínével csodaszépen vegyül a hanyatló -nap aranyvilága; a sötét-fekete szemek, mik fölött hosszú selyem -szempillák tartanak árnyékot; a gyermekien teljes ajkak és ez arcz körül -simított atlaszfényű hajfürtök, mik gazdag tekercsekben hullanak le -vállaira, s a minden vonásokban, minden mozdulatokban magát kedvesen -jellemző báj és eszményi ártatlanság első tekintetre is megragadják az -emberben mindazt, mi érez és eszmél: szívet, lelket és észt. - -Az ifju a helyzetek azon legkellemesebbikében volt, melyet -tapasztalhattak, kik egykor boldogul szerettek, a szerelem azon -kifejlődési szakában, midőn a högy ragaszkodó, szende bizalma, a -legédesebb odaadással jogosítja a szeretőt meghittebb szabadságokra, míg -ez saját magától látszik őrizni annak gyanútlan ártatlanságát, nehogy a -virágot, mely egykor úgy is az ő keblén fog kinyílni, még bimbójában -letörje. Ez a legszebb jelenet a boldog házasság előzményeiből. - -Az említett ifjút aligha nem láttuk már valahol, csak hogy más alakban. -Ez a sasorr, ezen tele ajkak, az éptekintetű, életerős arcz, ez izmos -termet, mintha már egyszer megjelentek volna előttünk, csak hogy nem -úgy, mint most; nem kerek pörge kalappal fején, zsinóros és apró ezüst -gombokkal rakott dolmányban, mely félvállára van vetve. Domború mellét -aranyvirágú zöld selyem mellény fedi, apró arany gombokra; karjain -borjúszájas inge hímzett szegélyei lobognak. - -Ez ifju a környéken Rónai Sándor név alatt ismeretes s az öreg Rónai -pusztabiró rokonának tartatik. - -A lányka az ifju fejére teszi kezét s annak apró fürtökbe göndörült -hajával játszik. - -Az ifju átöleli a lányka karcsú derekát s szemeivel hosszasan szemeibe -tekint; a lányka keze az ő kezében van és reszket. A lányka szemei nem -birják el az ő tekintetét s arcza elpirul, szemeit lesüti. Az ifju -megközelíti ajkaival a lányka ajkait, de nem csókolja meg. Arczát -visszavonja s a lányka kezét elereszti. - -– Már távozni készülsz? akará a lányka mondani, de nem azt mondta. Eredj -már, szólt, az ifjút gyöngéden eltolva magától, nézd, késő este lesz; -tudta, hogy ifja nem egy könnyen fog szót fogadni. - -– Leány, szólt az ifju, összefont kezeit térdére nyugtatva. Voltak-e -valaha sejtelmeid? megérzetted-e valaha előre, ha bú, ha öröm várakozott -reád? Azt a jövendőmondó érzést, melynek okát ki nem magyarázhatja az -ember? - -Azt a kellemetlen, gondszerű szívdobbanást, mely legnyugodtabb örömei -közepett megszólítja a pihenő lelket s egy fekete táblára mutat, melyre -semmi sincs irva, de a mely fekete, mint a jövendő titkai?… - -A lányka arczán hirtelen keletkező búskomolyság vonult végig, mint mikor -a napfényes mezőn az égen úszó felhők árnyékai futnak keresztül; egész -tekintete elváltozott, valami homályos költői halaványság foglalt rajta -hirtelen helyet, merev, szoborszerűvé változtatva a gyöngéd vonásokat; -szemei tágan, feszülten néztek a távolba, mintha a világon keresztül s -azután ön lelkébe nézett volna velök, homályos, mástól nem látott -tárgyak átvonultát szemlélve mindkettőben. Ajkai és homloka látnoki, -rejtelmes kifejezést nyertek; látszék, hogy szokatlan húr van -megpendítve lelkületében; aztán hirtelen összeborzadt s keblébe vonva -szép fejét, félénk szeliden bútt kedvese ölébe; az átölelte őt -gyöngéden, térdeire emelte és magához szorítá. - -– Nézd! szólt a leány szokatlan, vad, költői hatálylyal s egyik karjával -ifja fejét voná magához, másikkal a csillagosodó égre mutatott, amott -azon négy csillag között van egy kicsiny, de fényes csillag, oly szépen -szokott ragyogni! azt hiszem, hogy e csillagnak összefüggése van az én -sorsommal; miért? nem tudom, de hiszem és érzem, hogy ha e csillag -tisztán ragyog, én is szokatlanul örülök, – s ha homályosan sáppadva -kél: szomorúságot hoz számomra és bánatot. Ládd, most is mily sáppadozó, -mily szomorú, mintha sírna; a többi mind fényesen tündököl, csak ez az -egy reszket halvány fényben. Hát neked van-e csillagod? - -– Van, de az enyim közelebb van, mint a tied; nem is oly halvány, mint a -tied; szebb is, mint a többi csillag az égen, mert az enyém itt van -karjaim közt. - -A leányka reszketve hajlék a hizelgőhöz. - -Az ifju érzé, mint remegnek gyöngéd tagjai keblén, pedig a nyári est -langyos volt és kellemes. - -– Nem tudom, álmodtam-e vagy hallottam valakitől, mond a hölgy, hogy -minden embernek egy csillaga és egy virága van, mely iránt úgy érez, -mint testvér testvére iránt. Ismered-e a turbán-liliomot? nem szép -virág, nem kedves, senki sem szereti és énnekem mégis kedvencz virágom -ez, talán azért, mert oly magánosan, oly rejtetten lakik, sötét avas -erdők mélyében, vad zuhatagok köves medreiben. A szentkirályi erdőben -láttam ily virágot; egy csermely tócsájából nőtt ki, mely sötétkék színű -volt a fölébe hajló bodzafa gyümölcseitől, naponkint mértföldnyi útat -tettem hozzá, hogy megláthassam. Más nem találja szépeknek májfoltos -virágharangjait, én bámultam azokat; más nem érzi szagát, én újszerű, -lélekemelő illatot szíttam belőle; – vágyva lestem, mint nyílik ki egyik -bimbaja a másik után s mint hervad el egyik virága a másik után; gyakran -késő délutánokig mulatkoztam vele s mikor elváltam tőle, úgy tetszék, -mintha kibeszéltem volna magamat valakivel, s nem egyszer történt, hogy -épen vele álmodtam. – – Tegnap, a mint ismét elmentem azt meglátogatni, -oly valami nyomást érzettem szívem körül, mintha sejtettem volna, hogy -nem fogok benne gyönyörködni többé; jól éreztem: ott feküdt letörve a -víz színén, virágai el voltak hervadva s széttépett levelei ázottan -uszkáltak a vizen. Azóta úgy érzem, mintha lelkem egyik része halt volna -meg, – kivált… - -Reszketve elhallgatott a leányka. - -– Kivált? kérdé feszült figyelemmel ifja. - -– Midőn az átfeketült víz színére áthajoltam, hogy kedvencz virágomat -belőle kivegyem, a fekete víztükörben egy idegen arczot láttam meg; -mintha vállamon keresztül reám nézett volna… - -– Egy idegen arczot? kérdé megütközve a szerető. - -– Lehet, hogy csak képzelém; nem is mertem még senkinek mondani, féltem, -hogy kinevetnek vele, mert a mint ijedve felsikolték, már akkor nem -láttam azt sehol s a bozótot nem mertem kutatni. - -– Minő volt?… haja… vonásai?… nem tudnál emlékezni felőle?… - -– Oh, mintha most is előttem lebegne! Azok az egymáshoz közel álló -szemek, a sűrű szemöldök, a kicsinyke áll, e fölfelé tolt szőke haj s az -egészen uralkodó baljóslatú kifejezés, mindezt soha nem tudnám -elfelejteni; sőt sokszor, ha elmélázok a külvilág ezer tárgyai felett, -úgy tetszik, mintha az egész mindenség az ő arczaival volna tele, főleg -a felhők között igen sokszor látok hozzá hasonló, bántó alakokat; csak a -vércsillag[4] és a böléndek ellenében érzek oly félelmet és taszító -undort, mint ez arcz iránt. - -Az ifju szemeiből villámok löveltek, haragvó villámai a nem várt -fölfedezésnek; a leányka szinte megijedt tőle. - -– Tehát ismét és ismét kell veled találkoznom?… Miért, hogy épen ott -kell lenned, hol az én útam visz keresztül? Miért hogy épen én és te – -és szüntelen én és te jövünk össze? Mintha egymás vesztére volnánk -átkozva a világra…? - -– Te is láttad őt? kérdé félénk-bizalmasan a leányka. - -– Az ifju kihivólag tekinte körül, mintha azt sejtené, hogy újólag -közelében van az ismert kisértő. – Az éj hallgatott, csak az estfuvallat -susogott a lugas levelei között. - -– De hát nem isten-kisértés-e ez ily egyedül, távol minden segélytől, a -puszta erdejének tövében laknod? miért nem akarsz a városba átköltözni? - -– Mert az, a kinek határtalan hatalma van lelkem fölött, így akarja. – -Távol lenni minden emberi lehellettől: – ez az ő akaratja. – Egy kutyát, -meg egy imakönyvet adott búcsúzásakor és így szólt: - -– Semmitől se félj; hol ember nem lakik, ott bátran lehet élni; ezen eb -nagy philosoph, ki nem állhatja az emberi arczot; hizelegj neki és ez -távol fogja őket tőled tartani; a kisértetek ellen pedig megvéd az -Isten. Midőn egy este remegve megvallám neki, hogy egy ismeretlen ifjút -szoktam az ő neve mellé imádságaim közé szőni, nyugodt vérrel csak ezt -felelé: jó, – vigyázz magadra; nem mind angyal az, kinek arcza szép; -azon út, mely a paradicsomba visz, épen tőszomszédja annak, mely a -kétségbeesés házához vezet; ha emerre találnál tévedni, egy jó tanácsot -adok: végy czukrot és olvaszd fel tiszta vízben s tedd félre, hadd -álljon és rohadjon meg, fél év múlva életölő méreg lesz belőle; lehet -idő, hogy hasznát veszed. - -– És kicsoda ez irtózatos ember, kinek oly nagy hatalma van feletted? -kérdé az ifju s keble aggódva hullámzott fel s alá. - -A lányka szorosan simult hozzá s ajkát elfedve kezével, titkolózva súgá -fülébe: «testvérem»; azután összerezzent, mintha megbánta volna, hogy e -szót kimondá. - -Az ifju szívéről nehéz kő, nehéz aggodalom gördült le; de csodálkozó -meglepetés foglalta el helyét. - -– Honnan tudhatja ezt? kérdezé magában és nem birt rá megfelelni. «Tehát -testvérét ismeri?» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ezen ifju gróf Szilárdy Leander volt, kinek meghalt édes atyja -végrendeletében e kötelességet hagyta hátra: «boldogítsd barátom -gyermekeit»; s miután keblében e parancs, titoknokának aggodalmas -előadása által kétszeres erővel élénkült fel, nem nyugvék addig, míg -ennek, bárha csak részleg is, eleget nem tőn. - -Előre értesülvén, hogy Bálnaiban egyike lakik azon embergyűlölő -szellemeknek, kikhez hizelgéssel, jótéttel közelíteni nem lehet, ki az -ajánlkozótól csak e diogem szókkal kérne szolgálatot: «eredj előlem», -szállást az öreg Rónainál vőn, ki akkor Monostoron pusztabiró s -Bálnainak jó ismerőse volt, s azt tervéről értesítvén, Rónai Sándor név -alatt rokonának adá ki magát; itt és így nyert alkalmat a rejtélyes -testvérek megismerésére. Ritkán találta őket együtt, akkor is oly -aggodalmas titokőrző tartózkodásban, hogy a félt rejtelem nyomára a -jelen perczig nem akadhatott. - -De közbejött egy igen egyszerű körülmény, melynek később igen sokszerű -következményei lőnek, legelső okozatja pedig az lett, hogy Leander -mélyebben talált az atyai végrendelet teljesítésébe belebocsátkozni, -mint azt egyelőre hitte volna. A kis Lilla, azon idő óta, hogy a mostoha -házat elhagyá, mind alakra, mind bensőre nézve ideálszéppé kezde -fejleni. A gyermekded, telt vonások szűzi classicitásba olvadtak át, az -ajk nemesült, a szemek bolygótüze csillagfénynyé tisztult, a könnyű -termet remek idomzatúvá fejlék. A leány oly szép lőn, hogy ki egyszer -meglátta, soha sem felejté el többet. - -S ehhez járulva ama költői hajlam, mely a tartós magány elvonultságában, -a különben is ábrándokkal ellepett kedélyen uralkodóvá lőn, a -gondolatoknak ama fenkölt szárnyalása, a legegyszerűbb népköltészet -hangulatában; az érzelmek nemes emelkedettsége, a romlatlan szívépség s -mint mesés maradvány a vadon ősidőkből, a legtisztább, a legszentebb -ártatlanság, egyelőre úgy megragadák Leander figyelmét, hogy egy cseppet -sem bánta volna, ha az atyai hagyomány sokkal szigorúbb részletességgel -fejté vala ki a végparancsot, miből természetesen az következett, hogy -addig értelmezgeté a végrendeletet, míglen rá is akadt annak igazi -értelmére – a szép, kis védenczkébe veszedelmesen beleszeretvén. - -Naponként erősebb lőn meggyőződése, hogy e hölgyben oly kincset fedezett -föl, minőt ez ideig hiában keresett, hogy benne lelkének mására talált, -s e találkozás mindkettőjökre nézve új világot, új lelket, új életet -teremte. - -Mennyivel különböző a természet gyermekének minden lélekmozdulata a -mívelt világ korlátozott röptű szellemvonaglásaitól, mely önmagát -költészetnek nevezi! pedig költészet nincsen sehol, csak az érzelmek -tökélyes összhangzásában, s ezt semmi nem eszközli a természeten kívül. - -A pacsirta énekel odafenn, a természet gyermekének lelke ott szállong -vele a magasban s énekének minden hangját érti és érezi; testvérének -nevezi a csermelyt, melynek kristályvizéből iszik, andalogva hever annak -füves partján s ha tükrébe letekint, Isten képét látja benne saját -arczulatán. Belát a derült ég boltozatlan ürébe s lelke túl viszi a szem -láthatárán. Mindenik csillaggal ismerős; tudja, melyik közöttük a jó, -melyik a baljóslatú; érzi a bűverőt, melylyel a telehold szédíti magához -a föld lakóját, s a nap arany virágú melegében ismeri az áldó szellemet, -ki a világot és az örömeket teremté. Talány előtte a természet minden -tüneménye, de szavakat hall és dolgokat lát, miket nem hall és nem lát -senki más; ismeretei újak és különczek. A délibáb eszményi panorámája, a -világos mindenség kitárt könyve, melyből fénylátó lelke olvas; – nevéről -nevez mindegyik virágot s szellemeket tulajdonít nekik; a szomorú -árvalányhaj, a sötéten uralkodó királyi zászpa, a szabad sziklák virága, -a kökörcs, a zsarnok ördögborda, az undok pöfeteg, az ábrándos -napraforgó, mind ismerői, s köztük részvétét vagy utálatát megosztja. Ő -érti a langy estfuvallat beszédét, mely a mező illatos virágait megy -látogatni; tudja, miért oly hideg, miért oly haragos az őszi zivatar, -mely szerelme leányait, a virágokat nem találja többé, s a fergeteg -mennydörgő szavában ki légyen, ki oly világrendítve szól; tudja, miért -sárgul meg, miért hull le a falevél, ha a nap megszün melegítni; s a -csalogány miért énekel csak tavaszszal és csak éjszaka. Álmai mindegyike -egy-egy tündérlámpa, melynek a szív lapjára rajzolt varázsképeiből -jósmagyarázatokat alkot; egész élete egy regény, melyben csak emberek -nem visznek szerepet, s ihletett magányát nem látogatja más, mint az -Isten szeme és az álom. - -Minő lehet ily lény szívében a szerelem, ez a minden indulatok napja, a -költészet költészete, mit csak tükörből tanul ismerni a művelt világ s -divatul szokja el egyik a másikától, vagy könyveiből oltja át az érzést -éretlen, korcs-gyümölcstermő szívébe? Minő lehet ily lény szíve a -szerelemben, az a romlatlan, éperejű szív, mely, mintha akkor került -volna ki Isten teremtő kezéből, tiszta és öröklángú, melynek indulatai -nagyok és magasztosak, érzelmei igazak, vágyai fenköltek, ragaszkodása -hű? – Ilyen lehetett az első nő, ki az első szerelmet hozta magával alá -az égből. - -Vannak rokonlelkek, kik gyakran egy időben, egy közös gondolatot -szülnek, mintha csak egy, két alakban ható életmű volnának, vagy mintha -az örök teremtő erő, egyetlen életeszmét ketté szakítva, azt két lénynyé -változtatta volna, kik egymást vágyva keresik és talán az életben soha -meg nem találják; de ha megtalálják, egyetlen tekintet elég számukra, -hogy egymásban a keresett félre ráismerjenek. - -Leander, mióta Lillát megismeré, feledte, hogy rangja mily magas; a -lélek magassága előtt letörpül minden rangfokozat, a két rokonlélek -egymással egyenlőnek érezte magát. - -Nem kérdék, nem is mondák egymásnak, hogy mit éreznek; nem esküdtek, nem -vallottak egymásnak szerelmet, nem hizelegtek mézes szavakban: de -értettek minden pillanatot egymás szemében s mondhatlanul érezték egymás -érzéseit. Ez a szerelem delejhatalma. - - - - -IFJABB DÖMSÖDI GÓLIÁTH PÉTER. - - Az én búcsúzásom nem lesz hosszú, - Csak egy szóból álló, de szomorú. - -_Népdal._ - -Az alkony pirja lehamvadt az égről. Hold és csillagok jöttek fel -helyébe; langy estszél repkedett pillangószárnyakon az illatos mezők -felett; a boráglugasból ábrándos suttogás és élveteg sóhajok méla -hangjai vegyültek bele. - -Négy alak megy sötéten közelítve a magános lak felé; fel-feltekintenek a -holdra s átkozzák, miért oly világos. A nyárfaerdő végén megállanak. - -Egy közülök spanyol köpönyegben, előkelő, halavány arczulattal -körültekint s rámutat a magányos tanyára, mintha egy gonosz lélek -küldene kinyújtott kézzel néma átkot veszendő áldozatára. - -– Ez a tündér laka? kérdé szúró hangnyomattal egy másik vele jött alak, -kinek a felhajtott százrétű köpönyeggallér és lenyomott talián sipka -közül csak hegyes orrmánya látszik; a hol leányt akart uraságod ölelni, -aztán kutyát fogott? - -– Hű-hűm? szólala meg egy harmadik pőregatyás nép, kinek feje nem igen -van messze vállaitól, hát a nagyságos úrnak is foghagymás volt az orra -attól a szép leánytól? Hej, a ki áldója van! ismerek ám én pedig egy -legényt, kinek későn, korán szabad járkelte van abba a tanyába, s olykor -úgy fordul, hogy éjfél után lovagol el onnét, aztán még a kutya sem -mordul rá. - -– Nem úgy mint a nagyságos úrra… hahaha! ő kegyére a tündérke -ráhuszította az ebet, mikor legyeskedni kezdett körülötte. - -– Hallgass! szólt a halvány arczú s mérgesen oldalba döfte a százgallérú -ingerkedőt. - -– Bizony, folytatá a nyakatlan pőre ficzkó, az nem Isten állatja, a -kutyát akarván definiálni; két lábát nem birja mozdítani s a másik -kettőn mégis akkorákat ugrik, mint a bakkecske; mérges, mint a hörcsök; -a kit az egyszer megszorít, ha addig él is, belekóstol a lábakásájába. - -– Csitt… mi az ott, a sövény mellett… paripa? - -– Biz a… Mondom, hogy most is ott szedi az úrfi az epret. - -A halvány arczú szemei pokolian-vad világgal fénylettek; leveté köpenyét -s alóla egy hosszú, fényes tőrt vonva elé, megindult s kiálta: - -– Kövessetek! - -– Majd bizony; hát a mennykő mire való, válaszolt a negyedik, egy görbe -lábú szennyes betyár; nem ettem gombát, hogy azzal az istennyila-öklűvel -összetűzzek; inkább egy regement liszteszsákba (chevaux legersek) kötök -bele, mint ebbe a veszedelemadtába, sz’ igy morzsolna össze mind a -négyünket egy kezével-e. - -– Már az igaz, erősíté a hasba-melles legény, negédesen vonogatva magát; -az az ember ördöggel atyafias; egy pár réz kétgarasost oly könnyen tör -ketté, mint egy vajas pogácsát, s egy három esztendős jegenyefát -félkézzel kiránt helyéből. - -– De még magamnak sincsen ám több egy nyakamnál, szólt a hegyes -orrmányú; ha akarja uraságod, várja meg, míg eleblábol boldog -vetélytársa; ha nem akarja, menjen; tudom gúzst csavar belőle. - -– Gyáva nép! mormogá magában a halvány arczú s kilépett az erdő -árnyékából; nem gondolá meg, hogy társainak egyike sem szerelmes, -egyedül csak ő benne égett a szenvedély gyehennája. Sovány, -élvezetaszalta termete reszketett a lángoló vér féktelen vágyai miatt; -kezébe szorítá tőrét s a tanyához lappangott. Benn az udvaron vonítani -kezdett az eb, mire ő a kert mögé került, s a kerítés mellett elébe -futamodó ebnek jókora konczot vetett be, mely nem egyéb volt, mint -rongyba takargatott, főtt madárlép, melybe a kutya bele harapva, orrát -száját úgy tele ragasztotta, hogy kisebb gondja is nagyobb lőn az -ugatásnál. - -Ezzel a halavány arczú férfi a lugashoz lopózott; – halk beszéd hatott -itt füleihez; közelebb vonult és hallgatózott; a tőr megvillant kezében -a holdvilágnál, szívében a pokol minden kínjai dulakodtak, míg hozzá oly -közel két boldog szívben a paradicsom virult. - -És ő neki mindezt látni kellett… - -A mythoszi kecsű lányka meghitten ül kedvese ölében s elandalogva -ringatni hagyja magát annak erőteljes karjaitól, mint egy kis alvó -gyermek, félig érzelgően lehunyva szemeit, majd ismét kedvese tekintetét -keresve azokkal, s e szemtalálkozás elég arra, hogy lelkeik mondhatatlan -üdveket érezzenek. - -Az ifju néha egyes szavakat sugdos lánykája fülébe; édes szavak -lehetnek, mert forró sóhaj és mosoly felelnek reájuk. - -A lányka simuló karja a szerető nyaka körül téved, s arczaik -megközelítik egymást; ábrándok altatják mindkettőnek szívét, s ez -ábrándos álomban, midőn szíveik egymáshoz oly közel dobognak, mind a két -lélek mintegy egymásba folyva egyesül, feledi multját és jövőjét, s -kezdi élvezni azt, mit örökkévalóságnak neveznek, mely öröklét csak a -legmagasabb kéj vagy a legmélyebb fájdalom lehet; e magasztos perczében -az elmerengésnek, a két ajk oly közel jut egymáshoz, a két forró -lélekzet összevegyül, a lélek lát ilyenkor, nem a szemek; – öntudatlanul -mágnesi bűverőtől vonzva csattannak össze az ajkak, s egy hosszú, fojtó, -üdvteljes tapadásban, néma kéj közepett születik meg a szerelem első -rózsája, az első csók. - -Az első csók…? talán az utolsó csók! - -Mindketten föleszmélnek méla elragadtatásaikból. – Reszketve tekint a -lányka kedvese szemébe,… felsikolt… rémülten veti magát annak keblére s -kezével eltakarja arczát. - -Az ifju is felszökik; háborodottan lép a lugas falához s a -venyigefonadékot kétfelé szakasztja. - -Mindkettőjöknek úgy tetszék, mintha az első feltekintéskor fényes tőr -hatott volna a lugas falán keresztül, mint egy éles holdsugár, hirtelen -ismét visszavonuló. - -– Ki volt az? ordítja dörgő szózattal a férfi, s megfélemlett lánykáját -a gyeppadra nyugtatva, haragosan kilép. Így lép ki barlangjából a -megbosszantott oroszlán. Széttekint. Sehol egy élő lény távol és közel. - -– Minő csalódás, szól magában, s fürkészve félelmetlenül a tanya mögé -indul. - -A lányka fél egyedül maradni s ifja karjába kapaszkodva, követi őt. - -A vidék körötte csendes és néptelen. - -A kert oldalán egy nagy verem volt ásva, melybe a kitépett gyomot és -paréjt szokták hányni. Leander nem veendette azt észre, de a lányka -szörnyű sejtelmesen nézett a táj felé s ez által figyelmetességét -felébreszté. Oda ment; a gödör most is tele volt hányva felnyűtt -fattyúvirágokkal. Leander rá lépett a gyomhalmazra, mely süppedezett -lábai alatt. - -– Látod, mint süpped, ide sem rejthette magát senki; szólt s nyugodtan -kerülték meg tovább a ház környékét, a nélkül, hogy legkisebb nyomra -akadtak volna. - -Ha egy nyommal odább lépett volna Leander, midőn a gyomhalmazra -taposott, ellensége mellét zuzandá össze, így azonban csak gyomrára -gázolt s az meglehetősen süppedhetett lábai alatt. - -– Légy aggodalom nélkül, biztatá szerelmesét Leander, testvéredet rá -fogom beszélni, ne hagyjon tovább e magányban; aztán majd jőnek -boldogabb idők, mikor Isten és világ előtt oltalmazód, védőd lehetek, s -azon idők messze nem lehetnek. - -Ha tudta volna, milyen messze vannak!! - -Még egyszer körülölelé Lilláját. – A sírás erőteté, midőn elvált tőle; a -mint felült paripájára, úgy tetszék neki, mintha a világból egy még -rosszabb világba kellene átköltöznie. - -A lányka utána nézett ajtajából, míg láthatá, azután bezárkózott magános -lakába, s égő mécsénél hallgatózva figyelt az éj csöndes titokhangjaira. - -Leander pedig sejtelem-nyomottan léptetett a pusztabíró tanyája felé, -mely mintegy félmérföldnyi szomszédságban állt a magános laktól; -paripája meg-megbotlott, vagy horkolva ugrott meg alatta, egyes -fatörzsöktől elijedve, majd csökönösen megállt s fülhegyezve tekintgete -széllyel. - -Szokatlan érzések ülték el szívét. Mintha egy ismeretlen kéz vissza -akarná őt húzni kedveséhez, mintha szellemajkak súgnák fülébe, hogy -veszély van közel. – Megállt és hallgatózott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mint a lódobogás elhangzék, a halványképű sietve szórta le a magára -húzott gyomot s kikelve a gödörből, hosszan, élesen füttyentett. - -E neszre az erdővégből elősompolyogtak társai s a magános ház kerítésén -egyenként bemásztak. - -A százgalléros egy csomó tolvajkulcsot keresett elő zsebéből; a két -betyár pányvát és rudakat hozott magával. - -– A hol a! suttogá a kajla lábú az árnyékba mutatva, hol egy szegletbe -vonultan valami rótt tömeg látszott, melynek szemei parázsként égtek. A -házi eb volt, mely még akkor is a fogai közé és orrára ragadt -madárléppel bajlódott. - -– Üssétek agyon! mondá a sáppadt arczú. - -De a kutya nem várta be az üdvözletet, hanem elébök tipegett ásítozva és -nagy alattomosan csóválva farkát; s a mint a nyakamentes bajnok -dorongját ellene emelé, hirtelen vállára ugrék s lerántotta magával a -földre. De a másik betyár két kézre fogott husángjával keresztül csapott -az eb derekán, mire ez felordítva, hanyatt fordult s halálosan vonítva, -a pitvarajtóba ült s dühösen kezdé védeni magát. - -– Vessetek kötelet a nyakába, ne ordítson, még valakit a nyakunkra -csődít! - -Az egyik betyár ráveté a pányvát, de a kutya megkapta kezét s kettőt -harapva rajta, kirántá kezéből a kötelet s ismét az ajtó előtti -őrhelyére vonult. - -– Rántsátok el már onnét! hangzék ismét. De senkinek sem volt kedve a -kötélért nyúlni; a csapat triariusai a nélkül is sebet kaptak már a -viadalban. - -Most tehát nagy köveket szedtek össze s a hű állatot úrnője ajtajában -agyonhajigálták. Nyöszörögve fujta az ki páráját, de nem mozdult el a -küszöbtől. - -A százgallér belepróbálta az ajtóba kulcsait s a pléhzárt csakugyan fel -is nyitá, de ekkor vevék észre, hogy még azonkívül tolózár és keresztvas -is őrzi a szegekkel vert, béllelt ajtót. - -– Feszítsétek be, dorongokat ide! - -– Nem úgy; lyukat kell fúrni az ajtón, melyen át lehessen nyulni, -tanácsolá a százgalléros s rögtön munkához fogott. - -– Sietve, sietve! - -Hirtelen öt lyukat fúrt az ajtón s azokat fürészszel összevágva, az így -támadt nyiláson bedugja kezét s a keresztvasat törekedik leemelni. - -E pillanatban, mintha égből hullott volna alá, közéjök ugrik egy sámsoni -férfi s az ajtón álló százgallért hátulról nyakánál megragadva, úgy -vágja az udvar közepén álló olajfához, hogy rögtön ott marad; azzal -felfogja súlyos csákányát jobb kezébe s a többi hármat vallatás alá -veszi. A két betyár hires bothős volt a k...i csárdában s középen fogott -fütykössel rárohan a megtámadóra, – s fütyköseik pörögve csapódtak -olykor össze a súlyos csákány ütéseivel. A halvány képű ezalatt leoldja -a döglött eb nyakáról a pányvát s kiterítve, ráhajítja a megtámadóra. Ez -félre vágja az elhajított kötelet csákányával, s e csapással bele akad -baltája a hurokba, nagyot ránt rajta; a halvány térdre esik, de a -kötelet nem ereszti el s a férfi lefegyverezve látja magát. - -A két betyár diadalujjongatással rohanja meg a fegyvertelent, ki gyors -lélekéberséggel egy, az udvarközépre rakott tégla- és vályoghalomra -szökik fel, honnét, mint bástyáról két kézzel és ügyesen, egész téglákat -hajigált megtámadóira, kik élethalálra látszottak ellene törekedni. A -vályogzápor visszaverte őket néhány pillanatra, s ez alkalmat használva -az üldözött, egy pillanat alatt a közel álló olajfára kapaszkodott fel, -s onnét bátorsággal tekinte le elleneire. - -– Álljatok a fa alá! parancsolá a sápadt arczú, ha leszáll, verjétek -agyon. - -A bicskások a fa alatt görcsös suhogóikra könyököltek; parancsolójuk -pedig a tanya ajtajához lépett s azt felnyitni próbálgatá. - -– Góliáth Péter! kiálta rá dühösen ellensége; s a halvány ember -összerezzent és még halaványabb leve. - -– Hogy ismersz engem? kérdé s homlokán a ránczok keresztbe szaladtak -össze, ki vagy te, hogy nevemet tudod? Akárki légy, e tudatért meg kell -halnod. Legények! ezer forint azon ember halálának a jutalma. Rajta! s -hidegvérrel kezelte tovább az ajtónyitási fortélyokat. - -– Ezer forint szép pénz, nem is kerülne sokba; egy pár döfés a fehérvári -bicskával megszolgálja, de hogy jutunk oda fel, repülni egyikünk sem -tud, ha pedig egyenként mászunk fel, kitekeri nyakunkat. - -– Tudod mit? vedd át a kerítésen azt a lajtorját, melyen átmásztunk; -neki támasztjuk majd e fának, s egyikünk azon, másikunk a fa derekán -felkapaszkodunk; hisz nincs nála semmi eszköz. - -– Jó lesz biz’ a, fiam Telezsák, hanem eredj magad a lajtorjáért, én -azalatt idelenn strázsálom s ha lekivánkozik, majd a tarkójára teremtek. - -Telezsák ment, felhágott a kerítés hevederére s a kivülről megtámasztott -hágcsót két végénél fogva átemelni iparkodott. A hágcsó rendkivül nehéz -volt, el nem tudta gondolni: miért? – a mint így húzza, vonja és mégis -meg sem birja mozdítani, túl a kerítésen hirtelen egy idegen arcz -emelkedik fel előtte, a létrán felmászva s minden előleges értekezés -nélkül akkorát csap egy kurta ólmossal a hüledező Telezsák feje búbjára, -hogy az majd a nyelvét harapta ketté. - -Ennek sem kellett több; teljes szívéből elordítja magát. - -– Szaladjunk, rivall, nyakunkon a hadnagyok! s ekkor neki iramodik -tüskén-bokron keresztül, s addig lélegzetet sem vesz, mig az erdőszélt -el nem éri, hová a másik bajtárs is, hasonló bátor indulattal, nyomban -követte. - -A váratlan segítő átszökik a kerítésen. – Góliáth Péter észreveszi, hogy -egyedül maradt, keresztül fut az udvaron; azonban még a tulsó kerítést -nem éri el, midőn ellensége egy szökéssel lepattan menhelyéről, s -vasmarokkal megragadja és visszarántja a futót. - -Góliáth rá ismer: Szilárdy Leander! hörgi elkékülve. - -– Már most tudod, kivel van dolgod? - -– Bocsáss, hagyj menekülnöm, kiáltá emez tajtékozva s tőrével ellenét -iparkodott leszúrni, s Leander kezét vérig harapta, a mint az fegyverét -kifacsarta a gyilkos kezéből. Bocsáss el, vagy a pokolra mondom, iszonyú -boszút fogok rajtad állani. - -– Arra nem érsz rá. - -Ekkor egy harmadik kéz nyúlt a küzdők közé, jéghideg nyomással -nehézkedve a Góliáth fejére. Góliáth mintha hóhéra kezét érzette volna -fején, elmerevült, térdre bukott s többé nem védte magát. Összenyaklott, -mint kit szél ütött meg. - -Bálnai Körmös István állt felette, kőhideg, bús arczulatával. - -– Tudsz-e halálod órájáni imádságot, rabló? kérdé martalékjától, kit -Leander hiába iparkodott fél kezénél fogva felemelni. Nézz széllyel még -egyszer a világban, utoljára fogod azt most látni. - -– Mit!… - -– Csak azt, hogy majd ide erre a fára felakasztalak; most épen statarium -van a vármegyében s én házfeltörésen kaptalak… függni fogsz. - -Góliáth görcsösen vonaglott és szemeit meresztgette. - -– Rád bizom őt, szólt Leander, Góliáth kezeit hátra facsarva s a -kötéllel megtekerve; azután a tanya ajtajához sietett. - -Bálnai utána kiáltott: - -– Sándor! A leányt távolítsd el az ablaktól, hogy ide ne lásson. - -Leander nem ütközött meg a Sándor nevezeten; a pitvarajtón belépett. -Kedvese sikoltva futott elébe s az ifjut mint megváltó angyalát hévvel -karolta át… - -A mint Bálnai Leandert Sándor néven nevezé, a báró szemeiben hirtelen -élő tűz villant keresztül, ellankadt tagjai életre feszültek. - -– Ember! szólt erősült hangon hidegvérű ellenéhez, látom, te nem vagy -az, kitől életet vissza lehessen könyörgeni, ne félj, nem is könyörgöm -érte; így nem fogok legalább arra szorulni, hogy magam öljem el magamat; -bátran meggyilkolhatsz, még csak sikoltani sem fogok; utált előttem az -élet, vedd el, jót téssz velem; künn az erdő bármelyik fájára -felakaszthatsz. Oldd fel kezemet, irást fogok adni, hogy önmagam -fosztottam meg magamat az élettől. - -Bálnai rábámult az emberre. - -– Jó, úgymond, megteszem… megöllek… ne félj. - -– Köszönöm. E szívességedért nem maradok hálátlan; csak nehány perczig -engedj még élnem, s minthogy imádkozni nem tudok, e kis idő alatt én is -jót teszek veled. Gonosz világban élünk, hol álarczban jár minden ember -s az őszinte érzelmek prédára jutnak. Egy gyanút ajándékozok neked. Ama -pórias öltözetű férfi, kit te bizalmas hangon Sándornak szólítottál, -gróf Szilárdy Leander és nekem, tevé hozzá keserű gúnynyal, jó barátom; -együtt növelkedénk, jószágaink határosak, s apáink után együtt birunk -egy közös falut. - -– Hazudsz, ordítá közbe Bálnai, hazudsz; ne szólj tovább. - -– Ha most haragudnám reád, elhallgatnék s vesztedbe hagynálak rohanni, -de ne vesd vissza ajándékomat; hajszálon függ a vész fejed fölött, s te -önmagad téped el azon vékony fonalat, ha szavamra nem figyelsz. Mi -ketten igen víg, kicsapongó czimborák valánk s az élet örömeit fenékig -kiürítettük, éltük a gyönyöröket, míg ingert találtunk bennök, s midőn -az egyszerű kéj már nem csiklandá tovább érzékeinket, együtt találgatánk -kalandosabb, ingerlőbb élvezetnemeket, miknek elérésére gyakran -legőrültebb túlzásokat választottunk; egyszer hírét vettük, miszerint -bizonyos magános lak rejtekében tündér szépségű lányka lakik, kit még -idegen férfiunak tekintete nem illetett, s kit haragos sárkányul őriznek -egy embergyűlölő eb és egy világgyűlölő rokon. Találtunk alkalmat a -leányt megláthatni; szebb volt, mint képzelénk s nem oly nehéz a hozzá -juthatás, mint a hír kürtölé; az én gróf barátomnak volt itt egy -ismerője, egy gazdaember, titoknokának közel rokona, kivel ő e czélra -megatyafiasítá magát s tudva, hogy amaz embergyűlölőnek, kivált a -főbbrangúak ellen van nagy antipathiája, parasztruhában, becsületes, -nyilt arczczal közelíté meg az ifjut, s előbb annak gyanakodó szívét -álomra simogatta őszinte magaviseletével, majd a leányét hódítá magához, -ki is ifju ártatlanságával együtt martalékjává lőn. De ezzel nem érte be -az én barátom; neki nem volt kielégítő a lányka hizelgő mosolygásait -látni és sóhajait hallani; ő birni akarta azt, birni, de nem általa -biratni. - -– Oh, ha ez mind igaz! hörgé Bálnai s térdeivel iszonyút nyomott a -beszélő mellén. - -– De ne fojts még meg; ez csak a kezdet, a vége még mulattatóbb. Ismered -azt a mesét, melyben a macska a majom számára kikaparja a tűzből a -gesztenyét? – Én ismerem, mert rajtam is megesett. Egy szép tervét kelle -kivitelhez segítenem az én kedves barátomnak. A terv ez volt: a lányka -magános, félreeső helyen lakik, bátran, védtelenül; a gondoskodó testvér -nyugton alszik benn a városban, tudván, hogy a szomszéd tanyán testvére -kedvese őrködik kincse fölött; nekem kell vala a leányt elrabolnom, -negyed magammal feltörnöm a házat, rögtön lóra ülnöm vele, lóhalálában -futnom Kéturfalvára, hol a leányt a Szilárdy-kastélyban rejtettük volna -el. Tervünkben volt az is, hogy ő, t. i. az én szeretett jó barátom, -rajta kapván a rabláson bennünket, megtámadjon, velünk színből szörnyen -megverekedjék, s általunk legyőzetvén, megfutamodjék s később -kétségbeesetten keresse a leányt a világ mindegyik szegletében, azon -egyet kivéve, melyről tudandja, hogy ott van. Egész tervünk a -megfutamodásig szerencsésen sikerült, s ha nem várt közbenjöveteled nem -fordít a dolgon, hihető, hogy a kaland szerencsésen végre lesz hajtva. -Megjöveteled lehetősége, ez az egy, kívül esett számításainkon. – -Elvégeztem mondani valómat, már most akaszsz fel, ha akarsz. - -Bálnai arcza majd holdhalavány, majd haragvörös színű lett, szemöldei -mélyen lefeküdtek szemeire, mint egy dühös hyenáé, orrczimpái kitágultak -s homloka izzadt. - -Odahagyta foglyát, tántorogva indult a tanya ajtajához; a kilincsbe -kelle kapaszkodnia, hogy el ne essék. Benézett a szobába; látta az -ifjut, a mint testvérét kebléhez szorítá s annak szemeiből törölgeté a -könyeket. – A szerelmesek nem vették észre az ajtóban állót s karjaikat -egymás körül fűzék és lassú édes hangon suttogának. - -– Szilárdy Leander! ordítá hirtelen teljes hangon a testvér s egy -ugrással a szoba közepére lépett; szemei szikráztak, haja mind felfelé -állt; arczizmai vonaglottak s ujjai behorgadtak, mint egy prédájára -lerohanó vad madáré. - -Az ifju első pillanatra összerezzent, elhalaványodott; percz mulva aztán -komoly, felemelt, szégyentelen arczczal lépett a haragvó elé és -válaszolá: - -– Igen, az vagyok. - -– Az vagy? rikoltá Bálnai, zokogásból és kaczajból vegyült hangon; -halántékain majd megszakadtak a lüktető erek, nem emberi fuldoklással -rohant testvérére, kitépve azt Szilárdy kezeiből s a szoba legtúlsó -szögletébe hurczolá, ráborult és sírt; sírt, hogy keble majd megszakadt; -végre keserű kétségbeeséssel két öklét feje fölé emelte és arczát hátra -feszíté, mintha le akarna átkozni az égről minden csillagot. – Szinte -megfojtá a féktelen indulatroham. - -Leander szoborrá merevült. - -– Barátom! szólt, egy lépést téve Pista felé. - -Indulatosan taszítá el ez magától a grófot s vérben forgó szemeivel -vadon, dühösen tekinte reá, hogy a bátor férfi szívében a vér kezde -hülni. - -Mennyi szemrehányás, mennyi fájdalom volt ez egyetlen tekintetben! - -– Ne közelíts hozzám, fuldoklá Bálnai rekedten, vagy az örök szenvedésre -mondom, e két kézzel fojtom meg itt e leányt; megölöm, ha tőled másként -meg nem szabadíthatom. - -Leander nem érté a mondottakat, s szótlan zavarban bámulta a dühöngő kín -vonaglásait. - -– Ugy-e? szólt, képéből kikelve Bálnai. Tudtad, hogy csak egy kincse van -a koldusnak – becsülete. Egyetlen reménye a földhöz sujtottnak, egyetlen -öröme a boldogtalannak? s neked játékszer kelle, nagy úr, ugy-e? nosza; -legeltesd szemeidet kínaimon, hisz egy virág nyilt csak éltem sivatagán, -azt letépted. Tudod-e, hogy a kit a megnyomorított megátkoz, azon Isten -betölti az átkot? Ne szólj; süket vagyok szavaidnak; hazudtál egyszer, -nem hiszek többet; te voltál, ki még a világhoz fűzött, te vagy most, -kiben a világot gyűlölöm; ne mentsd magad: el vagy árulva; álarczot -viseltél, s ezért nincs oly rossz, mit rólad föl ne tennék, gróf -Szilárdy Leander! - -A szegény leány, mint letört liliomszál, eszméletét félig elvesztve, -feküdt testvére ölén keresztül és susogá: - -– Minő hideg van! - -Többet nem szólt, hanem igen igen halavány lőn. - -Pista lefekteté őt az ágyra s hideg-komoran Leanderhez lépett, lassú -hangon kérdé tőle, mialatt élesen markolt annak karjába: - -– Ugy-e, ez a leány becstelen? - -Leander arcza hirtelen kigyulladt; büszke haraggal vállán ragadta az -ifjut, s herkulesi erővel megrázva, oly tekintetet vetett rá, melyből -lelkének egész tiszta fenköltsége látható volt; egy káromlott arkangyal -tekintete lehete ilyen, azután vad-bánatos arczát lecsüggesztve, -ércztelen hangon de kemény határozottsággal szólt: - -– Ezen ég alatt mi nem találkozunk többet. - -Azután kínosan felsóhajtva, megrázta fejét s kifutott a szobából. Pista -pedig visszatért hugához, ki ott fekvék aléltmerevenen s annak hideg -kezeit búsan megcsókolgatá, majd mintha mámoros volna, fölkelt, -támolygott, kitántorgott, ki a holdvilágos szabadba; kereste foglyát, a -bárót, de az már nem vala ott; körülbámulva magát, úgy tetszék lelkének, -mintha álmodnék s nem látna tisztán. - -Ekkor az olajfa túlsó oldalán egy emberi alakot vőn észre, ülve és -aludva; hozzá ment és látá, hogy tanulótársa, alattomos, ármánykodó -ellensége, a százgallér alszik ott, kezében egy csomó tolvajkulcscsal. - -– Hah! kiálta rá álom-ijedten, te vagy itt? s megrugta az alvót, mire az -feldőlt. Lehajlott hozzá, felemelte s látá, hogy annak koponyája hátul -halálosan össze van zúzva. Talán még sem volt egyetértés? talán még sem -volt alakoskodás, gondolá magában, de nem birt összefüggést, nem -megnyugvást szerezni megháborodott lelkének. - - - - -A NAGYNÉNE ÉS UNOKAHUGA. - - Kitették a holttestet az udvarra, - De nincs a ki végig-végig sirassa. - Most tetszik meg, ki az igazi árva, - Senki sem borul a koporsójára. - -_Népdal._ - - Zsákunk volt, tavaly eladtuk, - Az árát is bálban hagytuk. - -_Népdal._ - -Két évvel ama szomorú napok után, melyek K* városát elhamvaszták, egy -földszinti sötét szobácskában agg nő haldokolt; szemeiben még akkor is -végtelen és kiapadhatlan Istenben vetett bizalom tükrözé magát; -nyugodtan látszék várni a halált, mint az élet megváltó angyalát. Kezei -össze voltak téve mellén; nyugodt volt és boldog, pedig ágya mellett -egyetlen gyermeke térdel, egy fiatal leány; szép leány, ki a boldog élet -minden kényelmei közt neveltetett, kit túlérzékeny kebellel, nemes -indulatokkal s magasztos érzésekkel vert meg a mostoha sors, s ki most -egyedül és védtelenül fog maradni a világon, ezen a rossz világon, mely -tele van csábbal és vétkezőkkel – ezen a nagy világon, melyben senkije -sincs, a kiben bíznék, senkije, a ki egy falat kenyérrel megkinálja. - -És a haldokló arcza mégis mosolyog és nyugodt. - -A csendet nem háborítja semmi. - -Késő este van. - -A fiatal leány a haldokló vánkosaiba temeti arczát és nem sír. - -Kis asztalkán halvány mécses ég, mellette egy úri hölgy ül s Voltairet -olvassa. Egy kis fali óra egyhangú ketyegése osztja perczekre a -csendesen folyó időt. - -Az óra üt… Tizenegy óra… - -Az úri hölgy nagyot ásít, leteszi könyvét és szemeit dörzsöli, azután -felkel s a térdeplő leánykával suttogó hangon eme fontos észrevételt -közli: - -– Aber, Jeanette, mon coeur, hogy tudtok ilyen olajmécscsel ellenni? -Miért nem tartotok egy csinos kis elegans argand-lámpát? - -A fiatal lányka fölemeli fájdalmas arczát s a nélkül, hogy értette volna -a madame szavait, halkan kéri, ne ébreszsze fel a csendesen szunnyadót. - -– Doch, doch, ma chère, fel kell őt ébreszteni tout a coup; épen óra -van, orvosságot kell bevennie; ha aluszik, tant pis pour elle. Tudod -Gibicz úr, az orvos, az a honett fiatal ember, mondta, hogy nem kell őt -sokat hagyni aludni, és minap is harminczhat óra hosszat nem ébredett -fel. - -A fiatal lány reszketeg ajkakkal sóhajtott s azután ismét a vánkosok -közé rejtette arczát, kezeit homloka alá téve. - -Az úri hölgy pedig az asztalhoz lengett, hol több különféle színű -orvosságos üvegek állongtak félig, vagy egészen tele s egyet közülök -felemelve, szóla: - -– Jeanette, ma fille, rend moi le plaisir, sei so gut, keress egy ezüst -kanalat, melylyel anyádnak az orvosságot beadjam; czinkanálba csak nem -tölthetem; az Istenért, mon Dieu, ha czinkanál érne ajkaimhoz, az maga -képes volna engem halálos betegségbe ejteni. C’est seulment pour les -paysans! Das ist ja nur für Bauern! - -A lányka vagy nem figyelt e fölszólításra, vagy czélszerűnek találta -olyasmit nem keresni, mit, hogy találni nem fog, előre tudhatá, -mozdulatlan maradt, s így az úri hölgy durczásan, beletölte holmit a -gyógyléből a czinkanálba s ismét az ágyhoz lengve, egy grásziőz -mozdulattal az agg nő fölé hajolt s kinálta az orvossággal. - -A nő aludt. - -– No édes lelkem,… vegyen be… ébredjen fel egy kicsit, biztatá őt, majd -meglássa, milyen jót fog csinálni, egyszeribe meggyógyul tőle,… ébredjen -fel. - -A nő nem ébredett fel. - -– Az Istenért, milyen mélyen aluszik ismét! Jeanette, jer, segíts őt -fölkelteni; tudod, nem jó neki a sok álom. - -– Kedves anyám! hangzék a lányka csengő hangja, kedves anyám! szólt s -gyöngéden a beteg fölé hajolt, kedves anyám! rebegé harmadszor is s az -alvó nő arczát megcsókolá. - -Oly hideg volt ez arcz… - -A nő mélyen, igen mélyen aludt s nem ébredett fel. - -Meg volt gyógyulva – örökre. - -A lányka érzé, hogy egyedül van a világon; nehéz szédülés állta el -minden tagjait; a kitörni nem tudó könyek a szívet készültek megfojtani. -Két kézzel megragadta anyja kezét, azt a hült, hideg kezet; magasztos -kínban remegő halvány arczát felemelve, úgy állt egy perczig, mint a -fájdalom ideálképe, azután – összerogyott. - -– Jézus Mária! már meg ez is elájul, és még csak egy cselédjök sincsen, -kit segítségül kiálthatnék. No Jeanette geh’, ne tréfálj, ébredj fel, ez -nem manier, ily igazán elájulni, évelődék az úri hölgy, s a lányka -karját megfogta. - -A kar lankadt volt, s lankadtan esett utána maga a lányka is; az úri -hölgy le hagyta őt hullani a földre, s miután nem volt, kit közelében -segélyül híhatott volna, két széket egymás mellé illesztve, főkötőjét s -öltözete egyéb töredékeny részeit lerakva, illő óvatossággal maga is -elájult s feküdt vagy egy fél óráig; s ekkori ájultában észrevevén, hogy -a mécsnek igen megnőtt a hamva, felkelt, azt megkoppantotta, azután -ismét illedelmesen elájult, nyakát félrehajtotta, két kezét alá lógatá -és aludt. - -Késő reggel volt, midőn fölébrede; a nap szépen besütött az ablakon s a -halott arczára világított. - -A felocsúdott lányka ágya szélén ült, a sok sírás és iszonyú főfájás -miatt arczai lázasan ki voltak pirulva; de nem panaszkodott, hanem annál -többet panaszkodott az úri hölgy, szegény! A más hajából készült hurkák, -miket, midőn elájult, lerakni elfelejte, fején össze és vissza voltak -nyomorítva, s arczának az a fele, melyen feküdt, jóval sárgább lett, -mint a másik. - -A lányka sajnosan zokogott anyja holtteste mellett. - -Az úri hölgy egy ócska tükröt keresett elő s édes képeket hunyorgata -belé. - -A lányka szívében megtolult a fájdalom; érzé, hogy árva és hogy senkije -sincs. - -Az úri hölgy is közel volt a kétségbeeséshez; látá, hogy arcza egyik -feléről lekopott a karmin, s tapasztalá, hogy közelségben még csak vörös -répa sincsen, melylyel annak hajnalszínét helyre pirítsa. - -A lányka lelke messze szárnyalt a jövőben: minő napok, minő élet vár reá -ez idegen világban? - -Az úri hölgy lelke is szerette volna tudni: mit csináljon összegyűrt -dupéjével, hogy ismét ép és gömbölyű legyen? - -E mindkét részrőli gyászos elmerengés mind addig tart, míglen a lányka -fölemeli könyes arczát s két kezét összetéve, letérdel és imádkozni -kezd; az úri hölgy pedig felteszi vendégfürteit s megszólamlik sürgető -hangon, mondván: - -– Jeanette, mon coeur, add ide a fogaimat. - -A lányka megütközve, szentelt fájdalmai fellegeiből mintegy a földre -visszarántatva, a nőre rápillant, mintha nem értette volna szavait. - -– No tudod, hiszen rád bíztam azokat este, hogy tedd el valahova. - -Erre a lány semmit nem felel, hanem a madame kezébe egy kis vízzel telt -edénykét nyom, ki abból gyönyörű szép nyolcz darab elefántcsont fogat -kiszedvén, azokat szappannal megmossa, kendőben megtörülgeti, s arany -srófocska segedelmével kellő helyeikre felszorítja. - -Erre zsebéből egy czitromot keres elő, annak levével kacsóit megmossa, -szemöldeit gombostűfokkal rendbeszedi, oldalait fűzője vas lemezei közé -szorítván, abroncsos ránczalkotmányait magára alkalmazza. Legvégül a -szobában található egyetlenegy bőrpamlagra behelyhezteti magát s annak -hosszát saját szélességével tökéletesen elfoglalja. Mindezek után kezébe -veszi Voltaire világhírű «Candid»-ját, abból a gyönyörűséges erkölcsi -életnézeteket olvasgatja, miközben fogai között zsebéből szemenkint -kiszedegetett riskásamagokat porczogat. És midőn azon helyre ér, a hol a -marquisnő harisnyaszalagját fölvéteti Candiddal, nagyot nyujtózkodik, -azaz csak akkorát, mekkorát szűk ruhájában nyujtózkodhatik, az ablakon -kitekint, egy ott elmenő uracsot kellemes fejbólintással üdvözöl, azután -unatkozott, álmos arczczal visszafordul s kérdi a lánykától: - -– Jeanette, még is aluszik anyád? - -A lányka fölrezzen; pillanatnyi öröm villan át arczán, mintha még tán -lehető volna az álom; de egy tekintet az alvó arczára, meggyőzi őt az -ellenkezőről s sóhajtva mondja az úrnőnek: - -– Már nem alszik, mert – meghalt. - -– Az Istenért! kiált fel az úri hölgy, kezeit összecsapva, hát miért nem -mondod? Hisz így rögtön sietnem kell a boltba gyászruhákat, halottruhát, -virágokat és gyertyákat vásárlani, aztán koporsót készíttetni. De ugyan -miért is nem mondod elébb? mikor készülnek el a gyászruhák? Még -szemfedőt is kell vennem… Oh ezer lesz ma a dolgom… Azt sem tudom, hol -kezdjem, min kezdjem! - -S azzal sietve hányta magára az úrhölgy kalapját, burkonyát s egyéb -öltözékeit, de a mely sietség épen két annyi ideig tartott, mintha szép -lassan vitte volna véghez a dolgot, annyit tudott emelgetni, -szellőztetni, húzogatni, czirógatni minden ránczon, minden törésen. - -– Ugyan Zsáni, szólt, visszasietve az ajtóból, melyik boltostul -szoktatok ti vásárlani? - -– Nem tudom, felele a leány. - -– No mindegy; hitelez nekem akármelyik, jól ismernek, itt zárjelbe -tehette volna: arról, hogy soha sem szoktam nekik megfizetni, s azzal -kalapja fátyolát előrevágta s eltünt. - -A lányka egyedül maradt. - -Dehogy egyedül! - -Mennyi dúló fájdalom, mennyi sejtelmes gond, mennyi keserűség maradtak -ott vele! - -Kinek nem volt volna halottja már? Ki ne érzette volna azt a fojtó -keservet, melyet a behúnyt szemű kedves halott tekintete okoz? Ugy-e -minő jól esik olyankor a vigasztaló szó? Milyen megnyugtató bizhatni az -idő orvosló kezében s enyhülést várhatni a jövendőtől!? - -Hajh! az árva lánykának nem volt mit reményleni az időtől! jövendője bús -volt és fellegien-sötét! - -Midőn a koporsót leszegezték, utolsó reményét szegezék a koporsóba. - -Midőn betemették anyja sírját, utolsó vigaszát temették be vele. - -* * * - -Bókváryné egy nyugalmazott kapitány özvegye volt, ki ugyan (t. i. a -kapitány) még életben vala, de neje odahagyta őt; (a gonosz világ azt -beszéli, hogy a kapitány hajtotta el magától nejét. – Nem kell rá -hallgatni!) - -Igen szép lehetett valaha (születése előtt); de azóta is annyit volt -alkalma saját maga által rendezett estélyein kellemei magasztalását -hallani, hogy legalább is azt hitte, mikép mind a három grácziát egy -maga képviseli, noha az első gráczia (Aglaja) nevének két első betűjén -kívül, melyet napról-napra inkább kezde elérni, a többi kegyeleti -sajátságok oly messze valának tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. - -Egyébiránt igen ügyes módja volt az emberekkeli bánásban. Módtalanul -kaczér levén, ki tudta találni minden ember szívének a nyitját, s hogy -barátnéinak mindegyike sárkányul tudott rá haragudni, élő tanubizonysága -annak, hogy férfiak irányában meglehetős szerencséje vala. - -Egész élete az élvezetek, gyönyörök, kicsapongások és mulatságok -szakadatlan lánczolata volt, egy határ szerelmes levél s rászedett -imádók ajándékba hordott csecsebecséi maradtak fenn emlékül kalandos -élete hagyományiból. - -Hajfürteit addig-addig ajándékozgatá jobbra-balra, míglen magának semmi -sem maradt belőle; s az élvezett édességek kiférgesíték szájából a -fogakat, kiférgesíték a szívét kebeléből. - -Szerény örökének még fiatal korában kiment a könyökén s mégis, noha nem -szántott, sem vetett, a kis város hautevoléei tónadója tudott lenni; -fény és csillogás környezte, közkedv fogadta mindenütt; – ezek -megtartására többszerű eszközökkel birt mindenha. Fiatalabb korában, míg -kellemes tánczáról s szemei csábító tüzéről városszerte híres vala, – -míg imádókban bövőlködött s bővölködő imádóit szép szerével ki tudta -zsebelni, könnyen kimagyarázható vala fényűzése, kitalálhatók forrásai; -– később azonban, hogy az ifjuság kezde hátat fordítani kellemeinek, -ezen források siralmasan kiapadtak s egyebekről kelle gondoskodnia. - -Azok sem maradtak sokáig feltalálatlanul. - -Mindent tűrő, mindennek hizelgő kedélye, azon jó szokása, hogy a mások -finom tapintattal kinyomozott gyengéit, szemtől szembe, mily édesen -tudta simogatni, míg hát mögött mulattató hangon birta azokat kárörvendő -irigyek előtt fel-feltakarni, – kész tanácsai minden kényes -helyzetekben, – arczának nagy mértékbeni elpirulhatlansága, – -lelkületének módosítható volta, mindvégig fentarták számára a -közméltánylatot és elismerést, mely által azon kedvező állapotba -helyeztetett, miszerint legnagyobb szerencséjének tartotta akárki is -azon megtiszteltetést, ha Bókváryné asszonyság által elébb csak -hallgatag intéssel, de ha meg nem értetett, érthetőbb kijelentés által -is, irántai csekély áldozattételre felszólíttatván, azt nyakrafőre -teljesíthette; s teljesítette is, ha jó hírét, nevét egészségben akarta -megtartani. - -Ide járult még azon szép tulajdonsága is az említett úrhölgynek, mely -szerint nagy szenvedélylyel birt adósságokat csinálni s azokat soha meg -nem fizetni, – araszszal mérhető ősi jószágait három vevőnek egyszerre -eladni s a divatos iparlovagság mindennemű ágait össze-vissza -gyakorolni; mikért, ha olykor kérdőre vontatott, oly szépen ki tudta -magát könyörögni, – ha executióval mentek rá, úgy tele tudta rimánkodni -biró, ügyész és pörösfélnek a füleit, miként azon vették észre magukat, -hogy semmit sem tudtak végrehajtani. - -Ő azért naponként suhogó selyemben járt; ha kéménye olykor hétről-hétre -nem füstölt is, zongorája minden perczben üttetett, veretett; bárha a -reggelizés idejét gyakorta édes álommal, az ebédet regényolvasással -passzolta is el, de esténként annál sűrűbben következének a piqueniquei -dáridók, s ez volt megélhetésének főfő csatornája. - -Az ő háza volt közös légyottra rendelő helye minden tisztességes -embernek, hol mindazok, kik különben egymásnak látogatásokat nem -tehetnek, vagy azokat el nem fogadhatják, vagy saját lakukban -alkalmatlan őrszemektől gátoltatnak, egy oly alkalmas helyre találtak, -melynél az ember sem saját, sem a más jó hírét-nevét nem koczkáztatja, -mind a mellett is igen kellemes kalandokat rendezhet saját tetszése -szerint, találkozhatik, kivel kedve tartja s bizton éldelheti a -paradicsom valamennyi tiltott almafáinak gyümölcsét; miután az említett -estélyeken sem a morgolódó férjeknek, sem az argusszemű mamáknak nem -volt szokásuk megjelenni, vagy ha igen, úgy ők rendesen a whist-asztal -mellé, vagy (úgy mint a férjek) a pipázóba lőnek számkivetve, hogy a -társaság ártatlan örömeinek ne lábalattlankodjanak. - -Sőt – mint a rossz világ beszéli – madame Bókváryné még attól sem volt -idegen, ha bizonyos uraknak egy némely tapasztalatlan leánykára, vagy -szende menyecskére talált a foga fájni, hogy azokat csupa emberbaráti -nézetekből egymáshoz közelebb fűzze; vagy ha bizonyos szemérmes -hölgyeknek kebleit titkos vágy epeszté holmi egyenruhák és kardos -vitézek iránt, ezen vágyaknak tápot szerezzen s az erény útján botorkáló -ártatlanság szemeit felnyissa s azt az igazi életörömekkel hintett -ösvényre visszavezesse, egymást szeretőket és nem szeretőket együvé -hálózzon, mely működésnek a világ előtt meglehetősen rossz neve szokott -lenni, de annál jövedelmesebb foganatja az öntudat előtt… - -És ez volt azon nő, kinek körében Jankának ezentúl kelle élnie; ilyen -volt a gőzkör, melybe oly tiszta, oly mocsoktalan lelkületével sűlyedni -kellett, – sűlyedni az egyszerű jámbor szegénységből – a czifra -nyomorúságba. - -Bókváryné Janka atyjának testvére volt s így Jankának legközelebbi -rokona, ki a mindentől elhagyatott leányt nemeslelkű hűséggel vevé -pártfogása alá, méltányos elismerésére mindazoknak, kik a művelt világ -nemeslelkű érzelmeit közelről nem ismerik. - -De meg is jutalmazta őt erényes tetteért az igazságszerető sors, magából -a jótettből származtatván a jutalmat. Mióta Jankát magához vevé, messze -városokból lőnek látogatottak estélyei s nem egy földesúr és quintli -mágnás akadt horogra, kik jól átlátták, hogy mindenek előtt a kincset -őrző sárkány torkát kell áldozatokkal betömni s így Bókváryné -unokahugában oly szép capitalisra tett szert, mely a reá tett -költségeket száz- és ezerszeresen téríté vissza. - -Volt azonban egy igen nagy hiánya az árva unokahugnak, egy nagy -neveléshiány, melyet a tapasztalt nagynéne hiába igyekezett -kiegyenlíteni, s e hiány volt: az erénynek oly túlságos szeretete, mint -a mily túlságos vala benne utálata mindennek, a mi bűn; s e nyavalya – -mint azt a nagynéne nevezé – annál aggodalmasabb befolyású vala a lányka -kedélyére, minthogy az legkisebb hajlamot sem tüntetett fel magában a -könnyelműségre, legkevésbbé sem lőn megragadva az ujdonszerű csillogás -káprázatitól s lelke tisztasága nem az ártatlanság tapasztalatlan -voltán, hanem keserű szenvedésekben megerősült elveken alapult. - -Az a szelid, mosolytalan búskomolyság, melyet semmi föl nem deríthetett; -az az ábrándos fájdalom, mely typusát a legzajongóbb orgiák közepett is -meg tudta tartani, valának azon át nem törhető ægis, melynek talizmáni -védelme alatt lelke tisztasága a förtelem minden lehelletétől ment -maradt, mert a szomorúság nem termő földe az érzéki vágyaknak. - -A leghevesebb szenvedély, midőn bánatos bűvkörébe lépett, szánalmas -rokonérzetté alakult; a kéjsovár szív tilos vágyait egy tekintete -lehangolá; s kit arcza bájai szerelemőrültté tevének, az lelke fenkölt -bánata előtt térdre hullt és imádta őt néma szenvedésiben. - -Nem tetszett a nagynéninek e hatás. Környezete nagyon józan és szilárd -jellemet kezde magára ölteni, ez erényes színezet aggodalmas kilátásokra -szolgáltatott alkalmat. - -– Te magad ásod alá szerencsédet; majd megbánod akkor, mikor már nem -teheted jóvá; rosszul vagy nevelve, az a bajod; ily Magdolna-képpel mai -világban nem messze mégy; alkalmazd magadat, e kellemek, ez ifju báj nem -azért vannak adva, hogy önként apáczává neveld magad; úgyis megjön az -idő, mikor majd senki rád sem néz, minek sietteted jövetelét? Hogy tudsz -ragaszkodni czéltalan, polgárszagú elveidhez? ne félj, semmi sem vétek, -a mi titokban történik… - -Jaj, de nekem számtalan tollakkal kellene birnom, ha a nemeskeblű -nagynéni erkölcsi útmutatásait mind le akarnám irni, s attól félek, hogy -nem sok ujdonságot mondanék velök… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egy negyedév folyt le Zilányiné halála után; e negyedév épen elég volt -arra, hogy Janka teljesen meggyőződhessék, miként ez a föld csak azoknak -édes anyja, kik már meghaltak. Miket kellett látnia, miket éreznie! -Vásárra vitték az erényt… dobra ütötték, elárverezték! Szégyenkőre -állíttattak a szív nemesebb érzelmei; minden ajkról a becsület szent -neve hangzott, míg arcza szenynyel fertőztetett; anyaszív vezette a -gyermekártatlanságot a vágószékre s diadalt kaczagott a csábító az -elesett fölött; kigúnyoltatott a szerencsétlen; a boldog örömpoharába -pókmérget csepegtetett az irigység; szemben csókolt, hát mögött mart a -tettetés; eladta az önzés legjobb barátja üdvét egy percznyi örömért s a -könnyelműség széttépett szívek vonaglásaival mulatta magát. - -És neki egyedül kell lennie a világon! Senkitől nem értetni, senkiben -nem bízhatni, hanem félni mindentől, kinek szívét emberi álarcz takarja. - -Egy este, midőn ábrándos elmélázással ült zongorája mellett, nem -hangjegyekben irt phantasiákat verve rajta, midőn elfeledé maga körül a -világot s szabadon hagyta lelkét szárnyalni a vágyott ideálok honába: -hirtelen s véletlenül egy égető ajk forrott gyöngéd fehér kezéhez. A -leány felsikoltott. Előtte Dömsödi János állt, gyűlöletes, lángoló -arczulatával. – – – Még nem volt gyertya gyujtva a szobában s a -félhomályban úgy tetszett, mintha kisértő jelent volna meg tűzszemeivel. -– Az ember irtózatosan mosolyogva, a szék karján keresztül felé hajlék s -kezével a lányka vállát érinté. - -– Hatalmas Isten! kiálta ez, rémülten felszökve, midőn a szoba -sötétéből, hol eddig tőle észre nem véve ült, Bókváryné előlengett s -affectált negéddel kezdé pirongatni a lánykát: - -– Ugyan Zsani, mondd, van neked jó dolgod? akkorákat sikoltani, mintha -békára léptél volna. Tán már nem is ismered báró Dömsödit, ki -családotoknak egykori jótevője, most pedig neked kegyes pártfogód -leszen? - -A lányka sértett haragosan törlé le karjáról a csók nedves nyomait; az -úrhölgy pedig kaczagva mondá czélozva: - -– Úgy kell! minek ábrándozol, jól tette, ha megijesztett, hihihi, hozta -Isten, méltóságos úr! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Azonban, ha olykor esténként lenéze ablakából, egy karcsú ifju alakot -láta az előtt elsuhanni, ki hosszan várt ott, míg végre az ablakot -megnyílni nem látván, nagy, lelkes szemeivel érzékenyen tekinte fel oda; -oly rokonszenvű bánat ült az epedőnek minden vonásiban! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Névnapján a lányka egy keleti gyöngyfűzért és virágfűzért kapott. Amazt -érzelgő patchouly-szagú levél mellé csatolva, Dömsödi küldte neki; a -virágfűzért gyopár-, vasvirág- és perennisből, egy levélkével együtt -félve lopá fel ablakába az ismeretlen ifju, ki magát az egyszerű -levélkében így nevezé: - -Osztályos rokon a fájdalom nevében. - -A gyöngyfűzért nagynénjének adta, a virágfűzért felakasztá ágya fölé; -Dömsödi levelét elégeté, az ismeretlenét keblében hordozá. - - - - -A CANTUS PRÆSES. - - Húzzátok meg azt a hármas harangot. - Hadd sírjanak a berencsi leányok. - -_Népdal._ - -* * * - - Márton diák, rozmarinszál. - -_Népdal._ - -Cantus præses: ez magában csekély szó; magyarul annyit tesz, mint a -kántusnak az ő prézesse. Mint szinte a kántusnak az ő prézesse is -magában csekély ember, alig tíz markos, inczenpincz, czinegefejű -madárka, kit még subscriptus diák korában is ‚am’cének′ titulált a -seriesolvasó juratusdiák. De hol van azon toll, mely leirhassa, hol van -azon elme, mely felfoghassa az ő hivatalos magasságának mélységét és az -ő dicsőségének iszonyú voltát???!!!… - -Hogy a kántusprézes hányadik személy a király után, azt ugyan hevenyében -meg nem tudnám mondani; de hogy igen hatalmas úr, kivált szerdán és -szombaton délután, zsebjeim tisztaságára merem állítani. - -Tehát a kántusprézes úr szobáját – mely urat ezentul, rövidségnek -okáért, hétköznapi néven, ‚prézens′ úrnak fogunk nevezni – nagy vasajtó -őrzi. – – Tudatlanok azt állítják, hogy azon vasajtó hajdan könyvtárajtó -volt, de mi nem hagyjuk magunkat oly balgaságokra rábeszélni, mintha még -a könyveket is kellett volna őrzeni a tolvajoktól, hanem azt hiszszük, -hogy az a vasajtó egyedül a prézensnek megőrzése végett készült. - -Készítse tehát mindenki látműszereit, fojtsa vissza gyomrába a -lélekzetet, szedje ünnepi ránczokra homlokát, midőn én, a vasajtót -kinyitandó, annak kilincsére teszem alázatos öt ujjamat, hogy a prézens -urat ekkép saját residentiájában bemutassam. - -Ah! Épen jókor jövünk. A prézens úr toilettjét rendezi. Ez valami -nagyszerű! Ma temetés lesz; ott persze, a halott után mindjárt a cantus -præses a főszemély; sőt nagyon hihető, hogy halott nélkül hamarább -eshetik temetés, mint cantus præses nélkül; tehát neki ott eleganter -kell megjelenni, – kire annyi szem hallgat és annyi száj néz. - -Ime, lobogó gyertyalángnál rozsdás czirkalmot tüzesít meg, annak két ága -közé csomónként hajat szorítgat s a czirkalom segedelmével becsavarja, s -– mily géniális ötlet, a hajbodorító vas helyettesítve van, – a -kenderfürtök apródonként összezsugorodnak, míglen végre a prézens úr -feje olyatén alakot nyer, minő a vedlő borzas jérczéé, vagy, hogy a -magasból vegyük a hasonlítást, mint a sörkorcsmák czégérein a -gyaluforgács. - -Ezen átesvén, egy újabb pipereműködéshez fog a prézens úr, mely -neveztetik igazi nevén talpalló-varrásnak; gyilkos egy mulatság a maga -nemében, de cantus præses úrnak mostanság igen fontos okai lehetnek -szabójához nem küldeni ruháit s ezen indokoknál fogva személyesen neki -fekszik a nem legköltőibb foglalatosságnak s a legábrándteljesebb -andalgással énekli össze a corduán talpallót (vulgó strupfli) -nadrágszáraival: - -«Eljött az esti szellő»… Hu – huh! be nehezen akar ez a tű átmenni ezen -a rhinoceros bőrön! - -«Eljött az esti szellő, ringatva csólnakom. - -Az ő nevét susogta, kiért imádkozom» (da capo exaltato, e furioso). - -Terring… erre, amarra! még a dicsőséges föltámadását is a hajnalának! -beh megszúrt ez a rozsdás tű, a ki áldója van a vasnyársának!… «kiért -imádkozom.» - -«Nappal gondolámban, este nyoszolyámban; - -Michelemma, Michelemma!» - -– Itt vagyok, cantus præses úr. - -– Ki hítt? - -– Azt tudtam, engem kajátoz a cantus præses úr, felelt a prézens úr -szurdéklakó dárdása, hivatván Miskának és lévén mindkét arcza két heti -iskolaportól réteges. - -– Kimégy mindjárt, semmirevaló, vagy a fejedhez vágom ezt a…! s ezzel -széttekinte, hogy tulajdonképen mit is vágjon fejéhez az ingerkedő -dárdásnak; ezt az asztalt. Prézens úr itt meglehetősen elvetette a -kalapácsnyelet, mert a mondott asztal nem arra a czélra készült, hogy -vele valaki hajigálózzék, lévén igen hosszú és igen nehéz. Azonban a -Miska öcsém, szerencséjére, nagyon megijedt és sietve elvasalt, ekkép -felmentvén a prézens urat igérete beváltásától. - -– Nem hagynak békét! - -«Nappal gondolámban, este nyoszolyámban» stb. Valamennyi egér volt a -collegiumban, mind halál fiává lőn. - -– No! Meg volna hát. A talpalló fel van eszkábálva nem épen csikófogú -varrással s a prézens úr nagy-elégedetten lépdeli benne végig szobája -territoriumát, mely jobbra is három, balra is három lépésből állott; s -minekutána ekként magát kisétálta volna, végtére szépen megmosdik, -sárgaságban sínlődő kendőjében megtörülközik s a tükör hiányát akként -pótolja, hogy fekete sipkáját túl teszi az ablakon s az ilyen surrogált -tükörben aztán, hajának és nyakkendőjének állását igen, de arczának sem -piros, sem fehér színét, sem egyéb nuanceát ki nem veheti; azután szép -fehér papirosból nyakkendője számára inggallért kanyarít, vele torkát a -kellő hangmértékig elköti; annakutána felölti zöld tibetfrakkját, -keztyűibe belebúvik, figaróját füle hegyére támasztja, pálczáját, -fuvoláját és a halottas énekek könyvét az egyik, guitarreját, -hangjegyeit a másik kezébe véve: készen áll előttünk teljes, hivatalos -méltóságában a cantus præses s falon látszó árnyékában tekintélyes -positurákat iparkodik betanulni… - -Egyet említetlen találtunk hagyni a prézens úr pipereműtételei alatt; -midőn tudniillik mosdóvizével száját kiöblité, oly képet csinált, mintha -timsót nyelt volna le; törülközőkendője pedig finom porral látszott -behintve lenni, a min ő azonban meg sem ütközött, gondolván, hogy -«porból lettünk, porrá leszünk, azért a port ne utáljuk». – E -körülményekből azonban, aligha nem fog még valami kifejleni… - -Ez alatt a cantus – mely nem egyéb, mint az énekszós ifjuság kara – -összegyülekezett az oratoriumban (ez azon hely, a hol az orátorok orálni -szoktak) s feszülten várta prézense megjelenését; a vénebb diákok erősen -pöfékeltek holmi kapadohányt makrapipáikból s fennültek a padok tetején, -míg a kisebb classisták holmi rejtélyes stratagemákon motoztak a padok -alatt; mert tudnunk kell, hogy az ilyen apró diák-féle embernek minden -porczikája tele van istentelenséggel és ezt csak azért említettem meg, -mert vannak, vagy legalább lehetnek, a kik ezt még eddig nem tudták. - -Egy szegletben supplicatióra járt hősök mesélék kalandos anecdotáikat a -láblógató hivők seregének; fenn pedig a præsesi pulpituson egy egérorrú -egyén ül, százrétű köpönyegbe építve, fején talián sipka; szájának – -minthogy a kelleténél több – rendesen csak felét szokta használni, -melyen át, jelenleg is, a legsipítóbb czérnavékony, gyékénykáka hangon -énekli a prézens úr kedvencz énekét. - -«Eljött az esti szellő»… de mily keze-lába törötten! Ha hallaná: -ideglázt kapna tőle. - -Csak maga ül Körmös Pista komolyan s összehúzódva a pad végében; két -keze tógája zsebjébe vész. Tudja Isten, miről gondolkozik! - -– Pistikám! rikolt, lemászva pulpitusáról (deszkazsámoly) a százgallérú -énekes s bivalyul neki esik a morphondérozó fiunak és átnyalábolja annak -nyakát, az Isten áldjon meg, mért vagy oly szomorú? - -– Mert nem vagyok víg, felelt laconice Pista, ügygyel-bajjal öltve ki -fejét az ölelő karok közül, melyek csak azért körítették oly -barátságosan, hogy egy pár tenyérre krétázott szamarat hátára -nyomhassanak. - -– Be sajnállak, édes egyetlen egy barátom, esküszik hypocrita tűzzel a -százgallér, hej, ha én segíthetnék rajtad, a mennyországot lehúznám -éretted. - -– De hát ne kapaszkodjál a nyakamba, elég teher vagyok én magam is -magamnak. - -– A præses! ordítja betörve az ajtón egy tolladzó bagó, oly ijedt -arczulattal, mintha azt mondaná: szalad a franczia – de utánunk; s e -varázsigére lőn rögtöni elcsöndesülés; a fiatalság glédába ül és pipáit -zsebre rakja, a százgalléros lebomlik a Pista nyakáról, a legátusi -kalandok félbeszakadnak s az ajtó sarkig kitárulván, belép a rettegett -podesta. - -Körültekint, szemei szikráznak s lábai Galileiként azt mondják a -collegium padozatának: bizony csak mozogsz te; szemeit összehúzza, -képére piquant és imposant árnyékokat bocsát és szól, a mennyire lehet, -az orrán keresztül eregetve a szavakat: - -– Ki pipázott itt? Ki énekelt itt? - -Körmös Pista, ki szélén foglalván helyet, legközelebb volt hozzá, -feleletül megszólamlik a legmérsékeltebb hangon, míg a bagók – az első -éves bölcsészek díszneve – oda hátul majd megfeszültek, nem annyira -nevetésvágyukban, mint féltökben. - -– Melyikre feleljünk elsőbb?… - -– Ki pipázott itt? - -– Alkalmasint a juristák, a 8 órai leczkén. - -– Micsoda? Hát bolond vagyok én, hogy elhigyjem, mikép a füst délutáni -három óráig itt maradt volna. - -– Hihető, minthogy nem küldtek érte s az oratorium különben kémény -nélkül szűkölködik. - -E neszre rakonczátlankodni kezdett a fiatalság s a mely tekintélyt ez -egyszer kikezd, arra rájár, míg benne tart. - -– S ki énekelt itt, ha szabad tudnom? - -– Mi mindnyájan, ki véknyan, ki vastagon, mint szakmánya hozta magával. - -– De oly csunyán ki énekelt? - -– Azt nem tudom, mert mi szépen énekeltünk. - -– De már ez sok! kiálta fel tele méltatlankodással az énekfő úr, ez -hallatlan, ez még nem történt velem; a felsőbbséget így fumigálni! Hát -subordinatio ez? hát tisztelet ez? mi? Hát nem vagyok-e én fölötte -valójuk önöknek, ki sorsukat minden perczben széttéphetem? vigyázzanak -önök magukra, nem tudják, kivel van dolguk; én velem játszani nem lehet, -de azt nem is tanácslom senki fiának, mert ha ez még egyszer történik, -ha még egyetlenegyszer… - -– – Ka – kukk. – – – - -Ki volt ez? - -A kis diákok bőrkakukkokat rejtettek a padok alá, melyeknek egyike ép -azon pillanatban nyomatván meg lábbal, midőn a præses úr legjobban -ostorozná pórbüszkesége kitöréseivel a vele egyszőrű víg fiatalságot, -félbe szakasztá gúnyszavával a hadverő catilináriát (ez egy igen híres -kofaság). - -– Micsoda… mi volt ez? - -A másik oldalon egy másik hang felel rá: - -– Kakukk – kakukk – kakukk. - -– Mi? Kicsoda? Hogyan? - -Kakukk – jobbról, kakukk balról, kakukk – középen. - -– Ki azon vakmerő, kicsoda azon szerencsétlen, ki engem még bosszantani -s velem így kikötni merészel? - -– Én nem tudom, – én sem tudom, – én sem tudom. - -Senki sem tudja. - -– Az iskolai szék eleibe fogom adni a dolgot. - -– Kakukk. - -– Ki volt ez ismét? Mi volt ez ismét? – A prézens úr jobbról balra, -balról jobbra futosott, a szerint, a mint hol itt, hol ott szólaltak meg -a rejtélyes hangok, frizuráját tépte dühében. - -– Mit nevet ön? ön, oda hátul? ön apró ember? mit? micsoda? ’sz ön még -csak nem is subscriptus (ezek igen nagy urak), hogy mer ön nevetni? - -– Én cánspres úr, a cánspres úr képe… - -– Nem hallgatsz, kutyafülű, csikorgatá egy markos hőmő oldalba rugva -ököllel a fiut. - -– Micsoda hallatlan impertinentia ez? Hogy mer ön az én képemen nevetni? -Hányadik iskolába jár ön? - -– Mondd, hogy biennis vagy (másodfű tin – – akarám mondani diák). - -– Bi-bi-bi-biennis vagyok, felel ez reszketve s azalatt lábával -nyeggetve a pad alá rejtett kakukkot. - -– Megczitáltatom önt, megbüntettetem példás szigorral; majd megmutatom -én, hogy ki vagyok! Most fogjunk az énekpróbához. Dóczi! adj hangot. - -Dóczi, pofókképű classista faj, egy eleven és megtestesült «extra -Hungariam non est vita» (magyarul: nincs jobb a töltött káposztánál) -adott ugyan hangot, de nem volt benne köszönet, nem levén az egyébhez -hasonlatos, mint egy fülemetszett komondor felkiáltásához. - -– Hát még te is kötekedel? nem jut eszedbe, hogy ingyen kegyelemből -eszed az iskola kenyerét? - -– Azaz enném, ha hozzá jutnék, mondá magában a korholt egyén, mentségül -azt hozván fel, hogy megbicsaklott a hangja és aztán rekedt is. - -– Hát hogy mersz elrekedni az én engedelmem nélkül, semmiházi? – - -Ümm… ümm… ümm… - -– Hát ez ismét mi volt? - -A cántisták vérszemet kaptak a lefőzéseken, s elkezdtek befogott -szájjal, mint az ungok ümmögetni, úgy, hogy soha sem lehetett kivenni, -melyik és hol alkalmatlankodik a béka-enunciatióval? - -– Kik azok a semmirekellők? - -Ümm… ümm… ümm… - -– Vakmerők! - -Kakukk. - -– Szemtelenek!! - -Ümm… ümm… ümm… - -– Gyalázatos akasztani valók!!! - -Mernyau. - -– Rettenetes!!! - -Ümm… Koáksz… tuú… brekeke… brekeke… kakukk… - -– Megbolondulok… - -Kakukk… kakukk… kakukk… - -– Kicsapatom önöket! ordítá tehetetlen dühében a cantus præses úr s -minekutána kalapját, könyvét, hangjegyeit, hegedűjét és furulyáját -egyenként földhöz vagdalá, mintha ostorhegyre vették volna, nyakrafőre -kirohant a teremből, bezárkózott vasajtós szobájába s rárivallt -dárdására, hogy ha ki mer jőni a kemenczelyukból, mindjárt hátul köti a -sarkát. - -S ezzel dühében lefeküdt és elaludt… - -… Azonban harangozzák a készülőt; a prézens úr felébred. Eszébe jut -egyfelől a vett méltatlanság, s elhatározza magában, hogy bármit mondjon -is majd rá a haza: lemond a præsességről; másfelől eszébe jut, hogy -ötven forint szép pénz (ennyi a cantus præses esztendei lénungja), enged -a szép szónak, s ráhagyja magát beszélni, hogy még sem mond le a -præsességről; azonban itt ismét feljajdul sebzett büszkesége s legalább -annyit követel, hogy ma nem megyünk el a temetésre! Jaj de ismét -másfelől megszólamlanak a kebel gyöngédebb érzelmei, a hiúság, a -fitogtatásvágy; eszébe ötlék, hogy a temetésen rendesen jelen szokott -lenni a kántorék Juliskája, a szürkeszemű köpczös ideál, ki a prézens úr -éneklő szájába oly epedő pietással bámul, mintha a prézens úr feje volna -a kukucska. Eszébe jut, miként hiába esztergályozta volna gömbölyűre -hajfürteit? a csizmafényítés, talpallóvarrás, pecsétek kiszedése, mind -kárba veszszenek? Győz a szív, elhallgat a máj; s mi még soha præsesen -meg nem esett, megtöri büszkeségének fummáját s mint vert had nagy -szomorúan kiindul. Szerencsétlen! Ha csak akkora tükre van is, mint egy -szunyog talpa s abba belenéz, látandotta, mily chemiai procedura ment -végbe arcza felszínén. Fekete volt az, mint a suviksz, a gáliczköves -mosdóvíz és a gubacscsal behintett törülköző gonosz befolyásától, s hogy -az ilyeténséges feketeczirmos arczhoz mint illett a komoly tiszteletet -követelő physionomia: mindenki előre képzelheti. - -Tehát vesztére megindul a temetésre, nem tudván, hogy saját temetésére -megyen. Ama sátáncsapat, melynek elejére állítá magát, egy szóval, de -csak egy tekintettel sem adá tudtára, mily kéménysöprői színezettel -légyen arczulatja felruházva; s a vele találkozók csak azért nem -nevettek a szeme közé, mert azt gondolták, hogy valami számkivetett -abyssiniai szerecsen-mágnással van találkozásuk, hanem a helyett erősen -agybafőbe bámulák, mely kitüntetést a prézens úr hajbodrozata iránt -mutatott tartozó tisztelet jeléül fogadott, s azt tartá, hogy «grosse -Geister genirt das nicht», vagyis magyarul szólván: «bölcsnek nem -derogál a ferdesarkú csizma». - -Mint fekete hollósereg vonult az énekbiró csapat a szép görbületekkel -bővelkedő utczákon végig s vígan úszott a fekete tóga az otthonos -sárban, ha hordozóját társa a pallóról leszorítá. - -A halottas házhoz értek. - -Egy embernek meghalt a felesége (satis tarde quidem, azaz – szegény! be -kár volt érte!). - -A megszomorodott fél ott rídogál a koporsó mellett s számlálgatja -magában: mennyibe kerülhet neki e szomorú ceremonia? Az ácsorgó -néptömeg, mely nagyon szeret gyönyörködni a más temetésében, míg sok -emberséges ember a magáéból is szeretne kimaradni, kalaplevéve ad helyet -az érkező tógás felekezetnek, kik azonnal is a szederfa alatt karikába -állanak s a prézes urat közreveszik, ki is nagyon Dávidtermetű ember -lévén s mind a mellett kitűnni kivánván: beleáll a göböl-itatóba s onnét -osztja szét az irányadó négy alaphangot, a mennyire azokat fuvolájából -elő birta tüszkölni. - -A népség észreveszi jelenlétét, megbámulja s futamodnék, ha mozdulhatna -egymástól. - -– A két keddjét! ez nincs Isten hírével, dörmögi egyike a közel -állóknak, s megrántván tógája sleppjénél fogva egy vénebb cántistát, -súgva ezt kérdi tőle: - -– Domine! nem látja, milyen fekete annak a prézesnek a fizimiskája? - -A megszólított ártatlan, semmit nem tudó arczulattal fordul hátra, -felelvén: - -– Nem én. Én fehérnek látom, mint szokott lenni. - -A második, harmadik, negyedik, mindenik ugyanazon serió pofával -kérdeztetett meg, s mindenik ugyanazt felelte, hogy t. i. nem lát a -prézens úr arczán semmi megjegyzésre méltó változást. - -– Terem’tse! Ez biz a sátán. Úgyis neki való volt a szegény boldogult -Mujkosné teljes életében; e bizony azért jött most, hogy holta után -elénekelje. Szinte elbűvölbájolta az egész diáksereget; nem veszik -észre, hogy kivel van dolguk. - -Mint a rakéta futott végig a népségen a hír, hogy a kántus præses -helyett az ördög jött el Mujkosnét kiénekelni. - -– Nézzétek meg, nincsen-e lólába? - -– Nem látni a tóga miá. - -– De látni a szarvait, nézd csak ott a sábesztikli alatt. S valóban a -prézens úr czirkalomfacsarta fürtei nem sokat különböztek a másodfű tinó -sarjadzó koronájától. - -– Huttzu ninini! Hát azt nem látják kentek, mily hosszú ökörfarka lóg ki -a tógája alól? - -– Engem úgyse, ökörfark. De nem is állok én hozzád ilyen közel. - -Az érintett ökörfark azonban semmi sem volt egyéb, mint a tógának -felhúzni elfelejtett zsinórbojtja, mely csatakosan lógott le az uszály -alól. - -A kántisták torkaikat stimmelték, ki vékonyan, ki vastagon: – oá – eé – -hő – hű – dó – da – dő – hrchrakfthű (itt valaki nagyon köszörült a -torkán). - -– Ne köpjön a zsebembe, amice! - -– No – csitt! – Egyszerre! - -A prézens úr felemelte kezét, s egy lejtős mozdulatot tett vele, mire -húsz toroknak lőn megnyilatkozása és hangzék: - - Már elmégyek az örömbe (n) - Paradicsomnak kertébe (n) - Lelkemnek dicsőségébe (n) - -a kálvinista halottasének ama sajátszerű szomorgó kifejezésivel, mely az -őszt és a mulandóságot, a halottakat és a sárga faleveleket önkénytelen -juttatja az embernek eszébe, olvadástalan harmoniája hosszan vont -hangjaiban: - - Menj el a nyugalom csöndes éjjelébe, - A gyászos sirhalom megnyilt kebelébe. - Köz anyánk ölébe - -A népség minden jókedv daczára zokogott. - -Ismét hangzék: - - Hová a világi bajok nem tódulnak, - A test kivánsági hol mind elnémulnak, - Végképen elmulnak. - -Az ének vég-igéi szelid sopranhangokban oszlának fel… - -– Nem hiába, hogy a sátán énekel velök, de ugyan keservesen tudják -fujni, jegyzé meg egy liliomos subának hordozója. - -– Vigyázzanak csak kentek rá, hogy valahányszor Isten neve fordul elő, -soha sem meri kimondani. - -A nép teljesen apodæmonizálta a tentatincturás arczú prézens urat s noha -ugyan magyarhitű létére, az ördögtől annyit sem félt, mint a lúd -májától, de mégis ily magas rangú személy jelenléte által támadt -buzgósága annyira meggubahította elméjének mivoltát, hogy még a halottat -is fejjel előre vitték ki az udvarból s kinek-kinek csurgóra állt -bámultában a kalapja. - -Hosszú népcsoport kisérte ki az üdvezült sárhüvelyét a mulandóság utolsó -szállására, a holott is az érdemes contrascriba érzékeny alexandrinus -versekben búcsúztatá el a megboldogultat ide maradt rokonai-, ismerősei- -és hitelezőitől. - -A búcsúztató igen érzékeny volt; a gyönyörű rhetoricai phrasisok -megtették hatásukat, a népség kellőleg megríkattatott; de épen midőn azt -akará mondani az érdemes búcsúztató úr: «számtalan keserű könyeknek sűrű -záporait hullatják zokogva a mi bánatos szemeink borús fellegeinek sötét -árnyékai, hogy a te, az anyaföld kebelébe tért hamvaid…» – -szerencsétlenségére rá talált pillantani a szerecsenné vált prézensre, s -e tekintet úgy kihozta sodrából, hogy a legóriásibb kaczagásra fakadott, -melyet később pukkasztó köhögésbe akart átvinni, s miután szája elé -tartott irása mögül ki birta fuldokolni az ament, félrerohant a néptömeg -közül s egy sír mellé hasra fekve, beteggé röhögte magát. - -Még nagyobb lőn: megzavarodása a káplán úrnak, ki is a halotti imádság -helyett az árvizes időben mondandó könyörgést olvasta fel, s úgy kijött -a kerékvágásból, hogy a «miatyánk» helyett a «hiszekegyet» imádkozá el. - -Tökéletes lőn a megbotránkozás. Egyik nevetett, a másik szörnyűködött, a -harmadik imádkozni akart és szedtevettézett. De a prézens urat egyik sem -figyelmezteté arra, hogy a botránkozás kövét ő hordja magában; annál -kevésbbé, mert ki félt tőle, nem ment hozzá közel; ki pedig közel ment -hozzá, félt az őt környező bassisták ökleitől. Így érkezének vissza az -alumniumba. A prézens úr rögtön rugtatott az érdemes rectorprofessor -úrhoz, lelke panaszhangjait előtte kiöntendő; – belép hozzá -méltatlankodó arczulattal s kezd megszólamlani. - -– Per omnia elementa! vág közbe az érdemes oktató úr, hát farsang utója -van ma, hogy ön ily maskarát csinál magából cantus præses létére? nézzen -csak abba a tükörbe! - -A prézens úr belenéz… megijed… térdei összeütődnek s úgy elcsúszik egy -állóhelyében, hogy rögtön betöri az orrát. - -Nincs toll leírni kétségbeesésének mekkoraságát. - -Másnap nagyszerű inquisitiók történtek a botrányos csíny felől; – a -százgallér riadva esett társainak, könyörögvén, hogy miután ő a vétkes, -vállalják mindnyájan magukra a tettet, hiszen ubi valamennyien peccant: -senki sem peccat. Megis igérte e szívességet mindenik, de mikor a -kenyértörésre került a dolog, csak Körmös Pista ismeré el a tettbeni -tudósságát, a többi erősen kitagadta magát; a százgallér pedig baráti -szívvel hárítva mindent Pista nyakába, ki is, noha nem főzte, de megitta -a fekete levest, hét nap mulva, hat éves diák létére, elimináltatván a -tanulók – akarám mondani – az iskolába járók sorából. - -Ez történt két nappal az előtt, hogy Leander az éjjeli házfeltöréskor a -százgallért a faderekához csapva, agyonzúzta. - -Ezen százgallér volt az, ki a Pista tanyája kulcsát, annak zsebéből, két -ezüst huszas díjért Góliáth Péter számára kilopta. - - - - -A TÁBLABIRÓ. - - Nem vagyok én parasztember. - Reám úgy nézzetek! - Bizonyítja eztet torkom - Gyakor szomjusága. - -_Népdal._ - - Fekete gyászban jár szívem; - A szerelmes gyászban járjon. - -_Népdal._ - -Bálvándy úr táblabiró volt, és pedig egyike a legkövérebbeknek; s e -jövedelmes czímhez őt egyedül csak bokros érdemei juttaták, miután egy -szomorú kimenetelű tisztújítás alkalmával, melyben Bálvándy urat -rendkívül erőltette a szolgabiróvá létel, sorsa jobb nemtője így szóla -hozzá: mit neked azon csekély hivatalka! Mit neked a szolgabirói polcz!… -föl veled a dicsőség fényhelyére, a zöld asztal mellé!… mit neked az a -százötven forint!… nesze egy darab dicsőség: légy táblabiró! És lőn -Bálvándy úr táblabiró, vagy akart, vagy nem. - -Különben hasonlíthatlanul jó ember volt. Jó étvágygyal birt, aludni is -jól tudott, s ha déli álmából föl nem verték, nem volt nálánál -békességesebb ember egész Pannoniában. Ezenkívül tetemes bajusza és -szakálla is volt, minélfogva még remetének is beillett volna. Azonban ő -korántsem volt remete; egyes-egyedül élt ugyan a világon, nő és -gyermekek nélkül, s örököse csak a királyi fiscus leendett: de -kimeríthetlen jókedve, páratlan vendégszerető indulata s jó borai -híresek valának országszerte; s kell-e mondanunk, hogy ezeknél fogva -Bálvándy úr jó barátokban nem szűkölködött? Mindennap dáridó, minden -este lakodalom, minden reggel tyúkverő fogadott lakánál boldogot, -boldogtalant, ismerőst, ismeretlent, barátot és idegent. Egyetlen egy -jámbor szenvedélye volt: más emberséges kétlábú állatot leitatni, s ha -voltak halálos ellenségei, azok bizonyosan olyaskik valának, kiket nem -volt képes asztal alá poharazni. - -Különösen nagy patronusa volt a czigányművészeknek és a serdülő -ifjúságnak. Amazoknak soha sem volt fogyatkozásuk a vörös nadrágban, -vörös pruszlikban és vörös borokban s más ilyetén szinű tárgyakban, mik -közül a vörös ütlegfoltok sem maradtak ki. Az utóbbiak pedig, t. i. a -serdülő fiatalság, juridicai praxisra jára hozzá, hol bőséges alkalom -nyilt az ifjak előtt a tránchirozás fölséges mesterségének -megtanulására, a nevezetesebb ivodalmi celebritások megismerésére; mint -szintén a tokaji és ruszti, szegzárdi és ménesi borok közti lényeges -különbségek meghatározásában s egyéb ily fontos életbevágó jogkérdések -megvitatásában bámulatosképen nagy gyakorlati előmeneteleket tehetének, -neveztetvén ezen ismeretek, tanulmányok és előmenetelek egyetemessége -egy szóval – patvariának. - -Bizonyos elméncz úri ember ezen szót «patvaria» eme másik két szótól -származtatá: «pati varia»; mely két szó annyit jelent, mint «szenvedni -különb-különbféle állapotokat». Erről ugyan a Bálvándy úr legényei nem -panaszkodhattak; nekik a föntebb említett foglalatosságokon kívül alig -volt egyéb tenni valójuk, azon kivétellel, hogy lelkiismeretes -kötelességök rovatába soroztaték még a táblabiró úr debrői -dohánykazalját tehetségeik szerint fogyasztani. - -Azonban a sok közül rendesen volt Bálvándy úrnak egy olyan választottja, -kinek sorsa a többiétől, mostohaságra nézve, egészen elütött; kinek a -korán felkelésen kívül számos és számtalan hivatalos kötelességek -valának gallérjához varrva: - -Ő tisztította ki s ő töltötte meg reggelenként a táblabiró úr pipáit, -miknek száma legio volt, s mikbe egyszerre egy szita dohány belement. - -Ő metélt fidibuszokat. - -Ő hordta föl a borokat az ivók számára. - -Ő vitte a lámpást a lovak előtt, ha estve volt és kátyulos az út. - -Ő hordta a pöröket bőrtarisznyában a táblabiró úr után a procuratoriába. - -Ő tisztította meg a csizmákat. - -Ő szedte le a körtefákról a papmacskákat; s legvégül ő volt az, ki -lekörmölte mindazokat, mik lekörmölendők valának: levelek, acták, -replikák és folyamodások, és jegyzőkönyvek, és határozatok, és tudja a -jó ég, még mi mindenféle lekörmölni valók. S ha olykor esetleg még fát -is talált vágni, s a kertben a dohánycsemetéket megkapálgatta, azt -bizonyosan önként, dilettantismusból s testgyakorlat végett -cselekedhette. Talán mondani sem kell, hogy az ilyetén hivatalokra -kipéczézett egyén rendesen olyasvalaki volt, ki sem inni, sem -dohányozni, sem danolni nem tudván, ezen hiányai miatt az álladalomnak -különben hasznavehetlen tagjául tekintetett s rövid czíme rendesen ekkép -hangzott: «audiat». - -Ilyetén hasznavehetlen «audiatja» lőn Bálvándy úrnak Körmös Pista, ki -is, miután az *i collegiumban útifüvet kötöttek talpára s consilium -abeundival ellátva, odább bocsájtották, itt vett rendkívüli, dupla -leczkéket a türelemből; – de megtörte magát, ellentmondott tetteivel -saját jellemének; engedelmes lőn, mint a bárány; nem történhet vala -rajta oly bántalom, mit szó nélkül el nem viselt volna, nem oly -méltatlanság, mely ellen felemelte volna fejét; – hallgatott és -engedett, a ki őt csak most látta először, a gyávaságig türelmesnek -tapasztalá. A rábizott dolgokban pontos, lélekismeretes, zúgolódástalan -volt; kerülte a vigalmakat és a vigadókat, s éjféleken át penészes -jogkönyvek s elefántnyi pöriratok között lehete őt elmerülve látni; -szorgalmasan írt, tanult, s gyakran főnöke ügyeibe oly hozzáértő s -alapos feleseléseket iktatott be, hogy az öreg úr maga is elcsodálkozott -rajta s jutalmul három annyi dolgot bizott rá, mint különben. - -– Nagyon jó fiú, szokta mondani a tekintetes úr, okos fiú, tanult fiú, -szerény fiú, jó erkölcsű fiú, de még sem lesz belőle semmi, mert sem -inni, sem pipázni, sem más embernek kedvében járni nem tud. - -Ily állapotban három hónapot töltött el Pista, s az ügyvédi pálya -sanyarúságaiba ide s tova beletörődött. Ekkor történt az, hogy egy -reggelen az érdemes táblabiró urat szokatlanul korán felverték álmaiból. -Egy világos-zöld, asztrakán prémű bekesbe öltözött, ragyás arczulatú -férfiú toppana be szobájába, kiben a táblabiró úr, mihelyt szemeit -kellőleg kidörzsölé, azonnal patrónusára s illetőleg cliensére, báró -Dömsödi Jánosra ismert. Magukra zárták az ajtót, nehogy értekezésük -folyama alatt hivatlan látogatóktól háborgattassanak, s hosszú két óráig -sittegtek, suttogtak egymás közt s fújták a követ egy szögletbe bujva, -mialatt Dömsödi úr zsebeiből több rendbeli hosszú iratok költözködtek a -táblabiró úr asztalára, mire mindketten fontos képekkel bólintottak. - -E beszéd alatt táblabiró úrnál vége-hossza nem volt a bajuszok -pödrésének, míg a báró úr, számtalanszor körültekintgetvén, minden -szóhoz kettőt köhintett s látszólag olyasmit iparkodott a táblabiró -úrnak megmagyarázni, a mit épen nem akart a spectabilissel Isten -igazában megértetni. - -Végre a spectabilis megszólamlott s azt mondá, hogy «jól van». - -A báró úr pedig felkerekedik székéről s mialatt ügyvéde iratait szedé -össze, nagy csizmacsikorgások között kopog alá s fel a szobában. - -A táblabiró úr irodája épen az ebédlőre nyilt, s az ebédlő ebéd idején -kívül patvarista-raktárul használtatott, s ajtajára üvegablak volt -alkalmazva, melyen át a szomszéd szobába lehete tekinteni. - -Dömsödi úr csupa kiváncsiságból felemelé az ablakot rejtő függönyt s a -szomszéd szobába átkémlelt. - -Egy fiatal embert látott abban egy nagy könyvbe könyökölve… - -Dömsödi úr arcza halaványabb lőn a tökmagnál… - -– Ki ez a fiatal itt a másik szobában? kérdé reszketve a spectabilist. - -– A juratusom. - -– Kinek híják? - -– Körmös István… Nagyon jó fiú, csakhogy igen is gyáva. - -Dömsödi úr egy szót sem szólt többet, hanem kalapját vévén, magát -ajánlotta, s úgy elment a Bálvándy úr házától, hogy soha sem látták -többet ottan. - -Bálvándy úr pedig kikiálta a szomszéd szobába: - -– Audiat! - -– Dignetur! volt rá a felelet s az audiat belépett. - -– Ezt az executionalist fogja, audiat, exhibeálni a bennt megírt -incattának, még pedig ma vagy holnap, szólt a főnök, egyikét a báró -által átadott hosszú iratoknak Pista kezébe nyomva. - -– Nem méltóztatnék megmondani, hogy hol lakik? - -– Oda van írva: K... városában. - -– Igen is, hanem K... városa nagy erdő! - -– Hja, audiat, pedig azt magának kell felkeresni; én velem is úgy tett -principálisom, mikor jurátus voltam, elküldött olyas valakihez, kinek -még nevét sem hallottam soha, s ha kérdezém: merre lakik? azt felelte, -hogy Pesten. S akkor aztán addig kellett lótnom, futnom, míg rá nem -akadtam, s ha csakugyan nem akadtam rá, jól lekorpázott. Így tanulják az -életrevalóságot, audiat. - -Pista szépen megköszönte a vett utasítást; zsebébe dugta a kézbesítendő -okiratot s eltávozott. Leült asztalához, elébe vette a Corpus jurist s -bele nézett. De ezúttal sehogy sem akart működni a figyelmezés; a betűk -összefolytak szemei előtt, s tartalma? mintha csak a háta mögé hányta -volna! Minduntalan a szőke lányka szelid, bánatos arczára tértek vissza -gondolatai; minden betűből az ő szomorúságát olvasta ki, regényes, -ismeretlen, sötét okait örök bánatának, s azután azt az értő tekintetet, -melylyel hozzá felküldött pillanataira felelt… Lassanként elvesztette -lelkét eszméi délibábjai között; szárnyakat képzelt magának, melyekkel -berepkedé az ég csillagos végtelenjét; utazni látá magát a szivárvány -hídja fölött, beszélt az angyalokkal; megemelé azon lángkardot, melylyel -az ördögök lepaskoltatának s agyon mennykövezett vele minden -emberördögöt; eltörle minden élőt a föld szinéről s mélyen elásta -azokat, hogy magvaik ki ne keljenek; azután látá a paradicsomot, virágzó -berkeivel, az őszinte rókát, a szelid oroszlánt, a jó szívű farkast, a -fulánktalan háládatos kigyót és képzelé, mintha ő volna az első ember, -kibe a lelket még Isten lehelte – s a második a szőke kis leány, -ártatlan angyal arczulatával, szemeiben az ég és a csillagok; s mintha -az élő föld tőlök várná az újabb, nemesebb nemzedéket – – – – s midőn -mindezt oly szépen elképzelé, s midőn immár szerelmét és benne a világot -akarta átölelni, bekiált a principális: - -– Audiat, copisálja csak le azt az executionalist, minekelőtte -exhibeálná. - -Így potytyan le az ember ábrándjai luftballonjából! - -Neki könyökölt emberünk, kiterjeszté a végrehajtási levelet és írt. - -Furcsa esemény volt előtte. - -A mint az írás folytán kiveheté, bizonyos hitelező, kinek neve a túlsó -lapon volt körülírva, tízezer forintot hitelezett, adóslevelét azonban -az adós nejével és leányával is aláiratta, kik is nyilvános -kijelentésökkel minden pörorvoslatokról lemondtak s e kötelezvényt a -hitelező az adós bizonyos megnevezett gyárára betábláztatá. Az apa -meghal, utána meghal az asszony. S a gyár földig leég. Ekkor a hitelező -beperli a leányt; s miután a tökéletes vagyonhiányt kimutatta, annak -személyét kéri odaitéltetni. – – S a törvények kezelője, – noha -nyilvánvaló volt az ellenvetés, hogy szülei életében a leány magát -semmire nem kötelezhette, azok hunytával pedig utánok semmiben nem -örökölt: – mind a mellett is, a Hármas törvénykönyv III. 28; II. 68 és -Mátyás VI. 29 értelmében, a leány személyét a hitelezőnek tizenöt napra -odaitéli s elmarasztaltatása következtében a végrehajtást elrendeli. - -Hogy a leány szép, fiatal és ártatlan, a hitelező buja, förtelmes -gazember: azt a törvény tudni nem tartozik; a törvények kiszolgáltatója -pedig annál kevésbbé, mentül gazdagabb a nyertes fél, ki mind e mellett -mégis csak sajnálkozásra méltó, miután tízezer forintja fejében csak egy -gyarló, veszendő fehérszemélynek jut birtokába. - -E tény az ifju lelkét szörnyen leverte. A túlsó lapra fordított, hogy -meglássa, ki azon átkozott, ki így nyert, s ki azon szerencsétlen, ki -így elveszett?… De már ez nem verte lelkét… nem… ez már lángkorbácscsal -csapott szíve idegeire! A világ egyet fordult vele… egyet fordult -agyában minden gondolat; a vér forrni kezdett ereiben, míg a velő -csontjaiban jegesült. Dühőrülten rohant az ajtónak, azt kitörte, -szétcsapott maga körül; nem tudta mit tesz, nem halla szót, nem érzé, -hogy ökle hová csapódik; keresztül rontott a principális szobáján (a jó -úr, megijedvén, az iróasztal alá pusztult s a téntás üveget fejére -döntötte); – tört, zúzott, míg valami volt előtte, azután úgy érzé, -mintha nem volna többé föld lábai alatt; futott, s midőn kifáradva -eszmélni kezde, künn a mezőn tövises kökénybokrok bozótjában lelé magát -s nem ismert a napvilágra, mely vörösen ömlék el földön és égen; – azt -gondolta, hogy a világ ég! Kezében volt az átkos iromány, magával -ragadta azt, még egyszer elolvasá a ráirt neveket a vérfénynél; -világosan olvasá: Dömsödi Góliáth János fölpörös, – alpörös Zilányi -Janka… - -Felszökött, neki rohant az avar pusztának, futott, mintha kergetné -valaki, repülő hajzatával, tajtékzó ajkaival, kipirult homlokával, mint -egy fiavesztett fenevad. – Hahó! hahó! ördögszekért hajtott előtte a -szél… - -* * * - -Most szedjük össze az események fonalait. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Két elem áll harczban egymással; egyik sötét, ártó, ármánykodó; másik -üldözött, szenvedő, de erős és nyilt csatákban győző. - -Amott főhelyen báró Dömsödi János áll, kit családgyűlölség, hajlam és -szenvedély embertársai dæmonává kentek fel; vad indulat, hóbortos -szenvedély vezeti minden lépteit; ki, hogy egy lélekerejében meg nem -ejthető leányt átkos vágyainak feláldozhasson, könnyelműen gyújtá fel -annak egyetlen birtokát s egy várost leégetett miatta; ki saját -gyermekét bűnvádi perben marasztalá el; üldözött mindenkit és nem -szeretteték senkitől… Nehéz bűnök terhelik lelkét s a megtorló pallos -hajszálon függ feje fölött. - -Fia, az ifju Dömsödi, álnevek alatt bujdosik az apjától indított bűnper -elől s e bujdosásiban Lillát megismeri, ki vele első unoka, s őrülten -bele szeret; de szerelme nem értetik meg, s a kétségbeesett kisérlet, a -lány elrablása, nem sikerülvén, a bosszúálló megfosztja a leányt őszinte -kedvesétől, megfosztja pártfogójától és hitétől a lány testvérét. - -Szemközt áll ezekkel az ifju Bálnai, egy sok keserűt tapasztalt fiatal -misantrop, ki egyik kezével ront, a másikkal épít, de gyorsan hat és -nyomot hagy mindkettővel; ő volt azon egy, ki látta, miként Dömsödi azon -szeszgyárt, mely Janka anyjáé volt, önkezeivel gyújtá fel, s ki akkor -személyében, később kedvese ellen tett ármánykodásainál nevében tanulta -őt átkozni és gyűlölni. Ha eljön azon percz, melyben megtudja, hogy e -két gyűlöletes eszme egy embert illet! Szenvedélyes, hajthatlan jellem; -törik, de nem hajol, tűr, de nem felejt, s roppant ellenszenv bántja a -magas rangúak ellen, – ki fog derülni, hogy miért. – Atyja -viszontagságait részletesen ismeri. Jelszava: «todos contra io, io -contra todos» (mindenki én ellenem, én mindnyájok ellen). Jaj annak, kit -gyűlöl, az veszni fog. A kit pártfogása alá vesz: hatalom, rang, -gazdagság nélkül, csupán lelkének erejével megvédi azt, s mintha egy -világ lelke szorult volna belé, szakadatlan harczot küzd az egész -világgal. - -Mellette áldás nemtőjeként tünik fel az ifju Szilárdy, ki hogy atyja -rokonérzelmű barátjának gyermekeit boldogítsa, őket felkeresé, polgári -állásukhoz alkalmazott alakban, hogy részvéte a leereszkedés semmi -színét ne viselje magán s naiv terve volt a lányt mint köznemes -eljegyezni, s midőn nejévé tette, fényes elégtételt szerezni neki a -kiállott szenvedésekért, de tervét Bálnai gyanakodó föllobbanása semmivé -tette, noha lelke vonzalmain nem változtatott. - -A két lányka még eddig igen szenvedő állásban maradt. Két különböző és -mégis annyira összhangzó lelkület! Míg Lilla a világot csak a -természetből ismeri s költői lelkét ennek képeivel gazdagítja, addig -Janka a világot a legfekélyesebb oldaláról tanulta ismerni – az -emberekből, s lelkének minden virágai: remények és örömek le vannak -hervasztva. Lilla nyugvó szenvedélyivel, Janka éber bánatával költ -bámulatot; amaz erőteljes, ez simuló, szelid jellem; – de magasztos, -fenkölt lélek mindkettő, kik, az események bonyolódott hálózatában, ha -ismernék, sem ragadhatnák magukhoz a vezérfonalat, melybe két oly -szenvedélyesen küzdő kéz markolt, minő a két vérellenségé. – – – - -* * * - -Így álltak a viszonyok, midőn Bálnaira főnöke ráparancsolt, hogy Zilányi -Johanna leányasszonyt hivatalosan értesítse a személye ellen intézendő -birói foglalás felől. - - - - -A ZIVATAR ÉJE. - - Hideg szél fú Mátra felől; - A lelkem is fázik belől. - -_Népdal._ - - Az eső is esik, köpönyegem ázik: - A szél patkójától a kő is szikrázik. - -_Csángó népdal._ - -Deczember 31-dike volt, Sylvester éje és iszonyú hideg… - -A madarak megfagytak a levegőben… - -Szakadatlan hóförmetegek dühöngtek egész heteken át, háza falai közé -száműztek minden embert, s olykor reggelenként mély hófuvatok alól kelle -kiásni a házak ajtait. - -Néptelenek és zajtalanok voltak az utczák és vásárterek; rajtok egyedül -farsangolt végig a havas zivatar, be-bekiáltva a kéményeken s végig -söpörve a házak fehér tetőin. - -Boldog, ki meleg keblet, vagy csak meleg kályhát ölelhet is ilyenkor; -boldog, kit tollas fekhelyén kedélyes rokkahang szenderít önelégült -álomra; boldog, ki úri kandallója mellett, lágy karszékében végig -nyújtozva, kénye szerint ásíthat az idő rovására. - -A k*i vásártér közepén áll egy sajátszerű épület; négy rongált oszlopon -egy még rongáltabb tető, melynek hegye egy össze-vissza görbült bádog -szélvitorlában végződik. - -E födél alatt mély, igen mély kút van ásva; belőle hajdanában lánczczal -húzták fel a vizet, most egészen ki van száradva; a láncz vedertelenül -lóg le a mélységbe. A kút oldalai bedüledeztek. - -Fenekéről gyakran csecsemősírás hallatszik fel. Borzasztó dolgokat -beszélnek e kút felől. - -Ez ó-kúthoz közel állt húsz évvel ezelőtt egy rozzant emeletes ház; a -mohlepte cserép-zsindelyes tetőre mészszel volt kirajzolva az 1722. -évszám. Tehát száz évesnél több volt a ház s igen ősszerű kinézésű. - -Ezen vad éjszakáján a zivatarnak, midőn minden jó lélek első gondjának -tartotta a lefolyt évet, melynek csak néhány perczei valának hátra, az -idők urának megköszönni, e kietlen éjszakán is víg mulatság hangjai -zsibongtak e sárga ház emeletében; harsogó zene és pohárcsengés, -tánczdobogás és kicsapongó kedvujjongatások zajgottak le innét; olykor -poharak és tányérok repültek ki az ablakon, vagy egy fekete alak állt az -ablakhoz, vad tivornyadalt rikoltva le a zivataros éjbe. - -Ki tartja lakodalmát Sylvester éjszakán? - -Ama kútoszlopok alatt, éjen át, rendesen betyárok s más népsöpredék -szokott tanyázni; de most azok is bátrabb menhelyet kerestek a bűzös -csárdákban, vagy a városon kívüli szemétdombok melegében. - -Csak egy sötét alak áll mostan ott, a kút párkányához támasztott kezére -nyugtatva fejét. - -Arcza mozdulatlan, tagjai mozdulatlanok; szemeit le nem veszi a vigalom -háza ablakairól, ott áll és számlálja az óra-ütéseket. - -Ez az ifju Bálnai. - -Körülötte sötét, vihartele az éj, de szívében még viharosabb. - -Reménye nincs. - -Elhagyta minden ember. Barátai elárulák. Ellenségei diadalmaskodtak -fölötte, az ég nem hallgatta meg imádságait. - -Jámbor volt és a rosszak itéletet hoztak fölötte. Eszes volt és az -ostobák megbírálták. Erős volt és a gyöngék megelőzték. - -Milyen magasztos képzeletekkel volt eltelve leendő néplelkészi pályája -felől! s mily durva-prózaian rántotta alá képzelt egéből a való! - -Mily emberszerető buzgalommal lépett később az ügyvédi pályára, s minő -tényekkel kelle mindjárt első lépésénél találkoznia! - -Hideg, hideg az éjszaka, mint az emberek szíve… - -Éjfél után lankadni kezde a zaj a vigalom házában; a vendégek -csoportonként eltávozának, vigalmaik utóhangjait dudolva útjokban; -itt-ott távozó lámpások tünedeztek el a házak között. - -Két férfi köpenybe burkolva haladt el a kút mellett, következő -párbeszédet hallatva: - -– Mit szólsz e vigalomhoz? - -– Azt, hogy nemsokára másszerű zenét is fogunk e háznál hallani. - -– Nevezetesen? - -– Dobszót. - -– Hát arra a szemérmes kis halvány hölgyre mit mondasz? - -– Sajnálom, mint afféle áldozatra vezetett bárányt… - -S tovább menének, lépéseik alatt ropogott a hó. - -– Mi ez itt az útban? kiálta az egyik, valamiben megbotolva. - -A másik odavilágított a lámpással; egy nő volt, félig a hótól eltemetve, -ott feküdt mozdulatlanul s ölében tartá csecsemőjét. - -Meg volt fagyva. - -– Jól járt szegény! mondának s tovább mentek. - -A sárga háznál lassanként minden fény kialudt; csak egy földszinti -szobácska ablakán égett még a gyertya, s szerte a város minden ablakai -feketék voltak. - -Aludt minden lélek. - -Ekkor Bálnai a kivilágított ablakhoz ment, s rajta bekoczogtatott. - -– Ki az? kérdezé egy remegő hang. - -– Osztályos rokon a fájdalom nevében, mondá jelszavát az ifju. - -– Miért jösz? kérdé egy kedves női arcz, az ablakot felnyitva s azon -kitekintve. - -– Nézd, az éj minő embergyűlölő! Hét óra óta várok itt az ablakodnál; -fogd ez irást és olvasd. - -Az ablak újra bezáródék. - -Bálnai visszament a kút szobrai alá. - -Nem sokáig kelle várnia. - -Midőn legsűrűbben hullottak a hópelyhek alá, midőn legveszettebbül tépte -a szél a fellegeket, feltárult hirtelen a sárga ház ajtaja; sebesen -suhant ki abból egy szellemien gyöngéd alak, könnyű fehér ruhában; szőke -selyem haja a zivatarban lebegett, arcza halavány volt és tündöklő. - -– Jankám! kiálta az ifju, karjaiba fogva fel őt s merően arczába -tekintett, azon arczba, melynek tekintetét kiállani nehéz emberi -szemnek, mert semmi sem tudja úgy kifejezni a kétségbeesést, mint egy -különben szelid arcz vonásai. - -A hölgy bágyadtan hagyta magát átölelni; majd rémült exaltatióval akarta -magát kedvese karjaiból kiszakítani, de ez erősen és hévvel ölelé -magához a pihegő keblet és arra gondolt, hogy ezen éj könyörületlen. - -– Bocsáss, bocsáss, esenge szívreható hangon a szegény leány; üdvedre -kérlek, bocsáss! - -Az ifju elgondolá, hogy neki már nincsen üdve, s nem bocsátotta a -leányt, hanem még közelebb vonta magához, ily szókat sugdosva fülébe: - -– Él az Isten, hogy az én kezeim megvédnek téged; bízzál bennem, én -elrejtelek oda, hová ember szeme nem lát, védeni foglak vérem utolsó -cseppjével is, felháborgatom a földet és a poklot, hogy megmentselek. - -A hölgy feltekintett az ifjura, meglepetve nézett sokáig szemeibe, -mintha kérdené: - -– Ki vagy te? - -Soha sem szólt még előtte az ifju szerelemről. - -Bálnai még akkor szép ifju volt; nagy olajszín szemei és finom ajkai -voltak, arcza vonásaiban sokszerű szerencsétlenség által megtisztult -nemesség tükrözé magát; a kiállott csapások nem tették őt kislelkűvé. - -– Sors üldöz, emberek üldöznek engem; megátkozott engem anyám, mikor -szült, megátkozott az Isten, mikor az életet adta és senki sincs a -széles földön, a ki szeretne. Oh bízzál bennem, én oly szerencsétlen -vagyok, mint te… - -Igaza volt, – csak az érti a szenvedő panaszát, ki maga is szenved. - -És a hölgy bízott benne. - -Neki sem volt senkije a széles világon. - -Miért ne bízhatnának a szerencsétlenek egymásban? - -A boldogság eltávolítja a szíveket, – a keserűség órái összekapcsolják -azokat. - -Azonban a hölgy ruházatja még fehérebb lett a hótól. - -Az ember minden nyomon érezni kénytelen, hogy a földön jár; éhség, -szomj, hideg, ösztönök gyakran lerántják őt egéből, hová kenyeret, bort -és bundát vinni elfelejtett. - -Az ifju levetette saját köpönyegét s vele kedvesét betakarta; azután -kezébe fogta kezét, biztatólag rámosolygott, s a hölgy követte őt; mit -bánta ő, bárhova; hiszen midőn a vigalom tanyáját elhagyá, tudta, hogy -csak a zivataros éj van oda künn és nem gondolkozott. Merően szorítá -kezébe azon iratot, melyet Bálnai adott át neki. – Az a végrehajtást -hírül adó levél volt. - -A mint végig siettek egyedül a városon, azt képzelte volna az ember, -hogy két lélek bujdosik karöltve: az egyik fehér, a másik sötét, bús -mind a kettő. - -Bálnai tanyája kívül volt a városon, a szőlők között, nem messze a b*i -kaputól. - -A mint az utolsó ház is hátuk mögött maradt, a mint a város árkán az -országútra kiértek, az ifju reszketni érzé kezében a lányka kezét. - -– Fázol, szívem? szólt a gyöngéd kezet lehelletével melengetve. - -– Egy kevéssé, válaszolt a hölgy s szorosabban simult vezetőjéhez. - -– Kevés percz mulva ott leszünk, hol az üldözők keze el nem érhet, szólt -biztatóan hozzá az ifju. Lilla is ott van. - -E névre bágyadt mosoly vonult végig a lányka arczán. - -Az ifju gyöngéd vigyázattal vezette őt a hófermeteges időben. - -Egy kutya sem ugatott a városban, azok is meghúzták magukat; csak a -szőlők között hallatszott néha a farkasok kellemetlen, szilaj üvöltése, -a mint messzünnen egymásnak felelgettek. - -Fehér szemfödél teríté be a halott földet; semmi mozgás, semmi zaj, csak -a fergetegé; semmi hold, semmi gyertyafény… - -Messze, messze haladtak így, midőn egyszer a hölgy léptei csendesedni -kezdtek. Az ifju érzé ellankadni a kedves kezecskét s ijedten reá -tekintett. - -– Oh, én álmos vagyok, suttogá a lányka s szőke szép fejét ifja vállára -nyugtatá. - -– Az Istenért, kiálta ez, el ne aludjál, csak most, csak még néhány -perczig ne, az volna a halál!… - -A megfagyást álom szokta megelőzni… - -A szép lányka szemei elhunytak, karjai lankadtan siklottak le kedvese -nyakáról s bágyadt feje annak keblére rogyott. - -– Isten! Isten! kiálta az ifju. - -Az ifju karjaiba érzé őt hanyatlani. Oh hányszor álmodta őt így karjai -között! Az élet minden viharai keresztül jártak rajta; beteg volt és nem -volt ápolója; üldözött volt és nem volt védelmezője; szegény volt és -kicsúfolták érte; tűrt, megadta magát és sorsa nem engesztelődött; -imádkozott és nem hallgatta meg őt az ég; de mindezeket megbocsátá a -sorsnak, – csak egyszer ölelhessem őt karjaimba, így szóla reményei -tetőpontjára helyezve magát, s minden fájdalmaid legyenek elfeledve, -nyomorú lét! Azok nem érnek fel egy ily pillanat gyönyörével! - -És a sors meghallgatta őt, ölelnie adá az imádott leányt; de e pillanat -fájdalma nagyobb volt minden eddig érzett fájdalmainál. Karjaiban érzé -őt haldokolni. - -Oh ez a természet, ez a zivatar oly érzéketlenek! Nem kimélték ezek a -gyermekien gyöngéd tagokat, nem kimélték azon keblet, mely finom volt és -oly érzéstele; vadul tépdeste a vihar a könnyű lenge ruhákat, a hosszú -selyem haj havasázottan lobogott a szélben s hattyú nyakáról a hóvíz -csorgott alá. - -Az ifju ölébe vette őt, arcza arczához ért, de nem merte megcsókolni. -Félt. Tudta, hogy ezen álom csak néhány perczig tart, azontúl – a halál. - -Lakását a rövid idő alatt, hanyatló ereje és a töretlen út miatt elérnie -lehetetlen vala. - -Ekkor gyertyafény ötlött szemébe, s ez az országúttól kétszáz lépésnyire -eső csárda mécsvilága volt, mely csárdában a legaljasabb népsöpredék -szokott éjente tanyázni. - -Gondolkozott; vajjon meg hagyja-e fagyni kedvesét az országúton, vagy -oda vigye? Mégis önzőbb volt, mint hogy szerelmesét meg hagyta volna -halni s erősebben köpenyébe burkolva, karjaira vette azt, mint egy -gyermeket, s letérve az útról, a magas hófuvatban a világosság felé -kezdett törtetni. - -A szél némely helyen ház magasságnyira torlasztotta a havat; iszonyú -nehéz volt benne kedves terhével együtt előre hatolni. A szél élesen -csapkodta arczába az égető havat, olykor egy fekete holló csapott el, -vészt károgva feje fölött. - -A lányka keble fokonkint lassabban kezdett pihegni. - -Lélekzetfogyottan érkezett az ifju a rossz hírű csárda ajtajához; -belökte azt, nehéz borgőz és rekedt, részeg tivornyahang tolult elébe… - -Belépett. - -– Segítsetek, emberek! kiálta, lánykáját egy tört padra ereszté le s -maga térdre omolt mellé. - - - - -A KOPLALÓ. - - Én vagyok ám az a kölök, - Ki a kocsmában hömpölyög; - Fakó lovam, meg a deres, - Mindig a kocsmára keres. - -_Népdal._ - - Tisza mellett van egy hajó kikötve, - Abban van egy szőke leány megölve. - Jertek, lánykák, öltöztessük bíborba, - Temessük el egy nefelejcsbokorba. - -_Népdal._ - -Azon csárda, melybe Bálnai kedvesét vitte, Koplaló nevet viselt. A -csárda ugyan nem koplalt, sőt inkább szüntelen tömve volt vendégekkel, s -igazság szerint vendégei viselhették volna ezen czímet, melyet reá -ruháztak. - -A k*i érdemes helyhatóság tudniillik, sajátságos rendőri nézetekből, -jónak látta a kebelében tanyázó proletariusok számára egy közös -asylumot, egy universalis karavanserailt alakítni, hol mindazon -közszánakozásra méltó honfiak, kik csodálatos dologiszonynak miatta -szenvednek, a boldog nyári szentheverdelnapok után magukat a téli -unalmas órákon kedvökre összehúzhassák, mely képzőintézet egyszersmind -seminariumul szolgálhasson a genialis szegénylegényi karnak, nehogy -velök is az a fatum találjon történni, mit a nápolyi lazzaronikra Viktor -de Hugófalva jövendölt, hogy egy század mulva csak híréből fogjuk őket -ismerni. - -Bizony ez az atyai gondoskodás jól is eshetett szegényeknek, kivált, -miután idők jártával keresetök veszedelmesen megcsökkent, részint az -által, hogy a valamivel birók nem bízzák többé a vagyonaik feletti -őrködést a jó sorsra és a bakterokra, hanem maguk is csak fél szemmel -alusznak; részint az által, hogy a szegénylegényies műtételekbe annyian -és oly különféle utakon és módokon belekontárkodnak, hogy az igazi -szegénylegénynek alig marad alkalma mesterségét gyakorolhatni; minek -természetes és szomorú következése az, miszerint az ilyetén restségtől -beteg honpolgárok kénytelenek gyomrukat hét rétbe gyűrvén, ráfeküdni és -koplalni, – e két elvhez maradván csak hívek: félni a dologtul és az -akasztófátul és szeretni mindazt, mi a másé! - -Ezen érdemes látogatók kedveért neveztetett a körülményesen leirandó -csárda «koplalónak». - -Egyetlen egy szoba teszi ennek egész alkalmatosságát, melyből közvetlen -a pinczébe van lejárás s e szoba egyszersmind mulató-hely és terem, -hálószoba, konyha és küzdtér egy és ugyanazon alakban és minőségben; -falai füstösek és ragadók a penésztől; a kémény, nehogy hideg jőjjön be -rajta, szalmával és venyigével van bedugva; ugyan ez történt az -ablakokkal is, miknek csak egyikén hagyatott kis rés, hogy a vendégurak -benn a gőzben meg ne fulladjanak. - -A ház teteje le van szedve, azon præservativából, hogy azt egyik vagy -másik hyghwayman rossz kedvében fel ne gyújthassa. Kocsmárosa e -csárdának soha sincs; ha van, két hónapnál tovább ki nem állja a sarat, -s ha addig agyon nem verték: bizonyosan szerencséjének fogja tartani, ha -megszökhetik. - -Midőn e ronda s akolnak is undok fészekbe belépett Bálnai, eleinte e -sűrű, zsíros és dohos gőzveremben nem vehetett ki egyebet egymás hegyén, -hátán hemzsegő embertömegnél, mely összevissza rikoltozott, káromkodott, -fütyült, danolt, jajgatott és nyögött a szerint, a mint kinek-kinek -természeti hajlama hozta magával. - -Egy hosszú, sánta, keresztlábú asztalon pislogó faggyúmécs égett, -melyhez a fekete faggyút rendszerint a lopott birkák meg nem ehető -részei szolgáltatták. Egy szögletben két rongyos nő ül összekuporodva, -kiknek tekintetében nincsen semmi nőiség. Durva, hidegvette arczok, az -erkölcsi sűlyedtség és baromi lealjasulás nyomaival minden vonásaikon; -az egyik egy rongyokba pólált kisdedet iparkodik mérgesen álomra -dönczölni; az pedig peniczilusnál élesebb hangon visít, ordít és -kapálózik. - -– Csapd a földhöz az ilyen adta fattyát, mit kínlódol vele? ha az enyim -volna, régön a zöld kútba dobtam volna, ott hadd gebedne mög. - -– Hol van a zöld kút? - -– Hát bolond, te, ott van a piacz közepén, hol a betyárok jó időben -kártyázni meg aludni szoktak. - -– De ha egyször onnét mög kihallik a gyerök ordítása, kivált, ha -egyszörre agyon nem üti magát? - -– No ugyan, hátha kihallik is. – Azt gondolod, törődik vele valaki? – Ha -kihallik, a betyárok addig hajigálnak köveket a kútba, míg elhallgat. - -– Nem is tudom minek szögény embörnek a gyerök! Jobb lött volna, ha az -én fejemet is, míg ekkora voltam, a ház szögletéhez csapták volna. - -A gyermek folyvást garázdálkodott. - -– Hallgatsz, riaszta rá az anya, gorgoni képet vetve a kölyökre, vagy -mindjárt kicsavarom a nyakad s kidoblak a farkasoknak. - -– Ne, adj neki e pálinkából, hadd aludjék el tőle, szólt a másik némber, -szalmába kötött butykost tartva a gyermek ajkaihoz, ki abból jót húzott, -mintha anyja tejét itta volna. Ekkor a két nő fogott hozzá, s később még -egyszer megitatták a gyermeket s végre mind a hárman szépen aludtak. - -A csecsemő nem is ébredett fel többé. - -A csárda közepén egy zsíros bicskás hetvenkedik; egyik kezében hosszú -husáng, másikban boros karafina. Dalol, a mint torkán kifér, még pedig -oly rekedten, mintha ráspolylyal volna tele a gégéje. - -Nevezetes alak és senki sem más, mint a híres Telezsák. Felemás haja, -fején összegubanczolva, olyan kinézést kölcsönöz fejének, mintha az egy -uborkás hordó volna. Szemei be vannak fagytól vörös képébe dagadva. Képe -egyik feléből jókora darab ki van harapva, s orra úgy félre van nyomva, -mintha épen most vette volna le róla valamelyik jó pajtás az öklét. - -– Igyál, Topa! kiált rekedt hangon a betyár egy az asztal végén ülő -társhoz, ki nevét azon tulajdonságánál fogva nyeré, hogy lábfejei -egymásnak hegygyel állottak s jártában egyik lábával a másikon kellett -neki mindig keresztül lépni. - -– Igyál, Topa, ordít rá Telezsák s balkezével a palaczkot elébe tartja, -jobbjával a botot felemeli. - -E nyájas kinálásra a Topa is előkeres az asztal alól egy hosszadalmas -furkós botot s daczosan ezt feleli: - -– Nem iszom. - -– Igyál, vagy a fejedhöz vágom, kinálja őt Telezsák. - -Topa azonban nem várja be a főbe köszöntést, hanem kapja a keze ügyében -levő dorongot, s olyat nyújt vele a Telezsák fejére, hogy a csárda is -rengett bele. - -Telezsák, mintha nem is ő volna az, kit megfejeltek, visszasújt két -kézre fogott fütykösével; s ekkor aztán, semmiért, oly viadalt csap a -két betyár, melyhez hasonló párbaj tán a caraibok közt sem történik. - -– Csak a fejit, hogy meg ne sántuljon! biztatja őket a néző sereg; s azt -a loyalitását el is kell mindkét vívónak ismerni, hogy ők egymásnak sem -kezét, sem lábát, sem egyéb hasznavehető tagjait ütésekkel nem terhelék, -egymás csapásait nem is parirozták, hanem mindenik tartotta a maga -fejét, s ütötte a másikét. E viadalnak aztán utóbb is az lett a vége, -hogy Topa, kinek a feje kevesebb ütést szívelt el, mint a Telezsáké, -kakastaréjú fejbúbbal zuhant az asztal alá. - -Ott hagyták. - -Holnapra majd föléled. - -Telezsák pedig, kinek a feje szinte meglehetősen vérzett, diadala után -szörnyen elbizakodva, mindenkibe belekötelőzött, ki csak útjában volt; -tört és zúzott, a mit elől utól talált: asztalt, kemenczét és orrokat. - -E perczben lépett be Bálnai, ölében hozva halvány kedvesét, s azt egy -padra fektetve, segélyt kiáltott s az eszméletlen leányka homlokát és -hamuszínre váló kezeit kezdé dörzsölni. - -– Segítsetek, szólt könyörületet esdő pillanatot vetve a hozzá közel -állók érzéstelen, vad arczaiba. - -– Ki ez? Mit keres ez itt? Ki fia ez a kaputos? hörögetének a jobbról, -balról kiváncsian oda tolakodó baromarczok. - -– Ühüm, ez ám az, szólt ürgefejét a többiek vállán keresztül dugva egy -tüskehajú, vászonszínű, hosszú, váltott gyermek. Hát nem tudjátok, az a -garabonczás, a ki a sömlyék szélin lakik, a fekete házban? - -– Hát az a fehércseléd kicsoda a? – De elhagyja magát! - -– Meg van fagyva, susogá egy vén, ránczos képű nő, oda szagolva a leány -felé, milyen kék az orczája! - -– Pedig úri kisasszony, szólt egy másik bekötött fejű menyecske, a hölgy -ruháit tapintva, selyemczicz a ruhája. - -Többen, nagyobb részint nők, részvéttel guggoltak a leányka körül; s e -részvét következtében csakugyan nagy hamar el is tüntek a leányka -füleiből az aranyfüggők. Egy megőszült banya bámész pofával tartá a -hölgy lábacskáit kezeiben; kiülő szemei oda meredtek arczára, s szája -lezárult, míg kezei óvatosan oldák le a bársony czipőcskéket és a -selyemharisnyákat. - -– Pálinkát kell a szájába tölteni, majd életre jön, hörgé egy rekedt -hang, mi alatt a köpenyt iparkodott a leány alól elhúzni. - -Az ifju ezalatt kétségbeesve erőködött kedvesét visszaadni az életnek; -de nem tudta módját, nem ismerte eszközeit. - -A csárda tulsó felében pogány nyekegéssel szólalt meg e közben egy -kutyabőr-duda, nagyokat sikoltva, mintha eleven állatot nyúznának. - -– Tyuhaj! orditá a Telezsák s megugrott, kajsza lábaival dobolva a -földön, fújd, szakadj meg! kiálta hegykén a zeneművésznek, ki lábait -indulóba hozta, s verte volna botjával a gerendát, ha elérte volna. - -A többiek elhuzódtak tőle, mert féltek keze ügyébe esni, mikor jó kedve -van. - -A betyár gatyakorczára fekteté kezét, s csizmáit oly sajátszerűleg tudta -majd egymáshoz, majd a földhöz verni, hogy négy lábbal sem okozhatott -volna nagyobb dobogást; azzal szügyébe vágta fejét, neki toporzékolta -magát s elkezde sarokra beszélni: - - «Innenső sor, tulsó sor, - Elszaladok magamtól; - Vasvilla - Nyakamba, - Serpenyő, - Nyelestő, - Sárga-csizma, bagaria, ujjujú!» - -Ehhez tempóra döczögetve termetét, kalapját vitézül félre vágta s bele -csapva tenyerébe, egyet fordult: - -«Ucczu czucza, ég az utcza!» rikoltá, s közibe rugtatott a szegletbe -nyomult némbertömegnek. - -– Mit bámultok itt, káromkodék s egyet megragadván a több közül, úgy -megpörgette, hogy mikor elereszté, alig birt megállani a lábán. - -– Megkarmoltál, hanem ’iszen ezért elhasítom delivörös keszkenődet. - -Azonban ekkor hirtelen a közibök tévedt ifjun akadt meg figyelme s hátra -hőkölt. - -– Teremt’se, kiálta s kalapját elveté, megveszett ez, hogy ide mer jőni? -A ki áldója van, nem is eszik e több pogácsát! a milyen igaz, hogy az én -botom jajfa. Keljetek onnét, dajnák! a jégen kopogótokat, mert -emberhalál lesz ma! S nyakravalóját oldá és neki türközött. - -– Csitt, csendesen, rimánkodék az ifju összetett kézzel, míg fájdalmas -tekintete kedvese arczát lesé, már éledezni kezd, legyetek csendesen. - -– Te pedig mindjárt haldokolni fogsz, röhöge szemtelenül a Telezsák, -ismersz-e még, he? - -Bálnai rá tekinte; úgy tetszék neki, mintha azon képet valahol látta -volna. - -– Látod-e ezt, ni, szólt a betyár, szétválasztá fejebubján a gubanczos -felemás hajcsombolékot s ott egy daganatos ürességre mutatott, mely -tisztességes fejbetörésnek szokott epitaphiuma lenni. Tudod-e, mikor -hátulról nekem estél s betörted a fejemet? Hanem ’iszen itt vagy most!… -kiszorítom belőled a lelket úgy, hogy a herkopáter sem tesz rólad -többet… S ez alatt oly közel vivé az ifjuhoz mosdatlan arczát, hogy a -szájából kidülő borgőz azt szinte elütötte lábáról. - -– Nézzétek csak, hogyan tekerem ki majd ennek az ifju úrnak a nyakát, -szólt, fejét hányva-vetve, s mint ki dolgának végbeviteléről a -legbizonyosabb, nagy bátorsággal nyúlt az ifju nyakravalójához, ki ez -alatt némán, határozatlanul néze annak szeme közé. Azonban még alig -nyujtá feléje cserepedzett bőrű kezét a betyár, azon kiemelendő -szándékkal, hogy nyakravalóját megragadja, már az ifjutól oly hathatós -ökölcsapást kapott szemei közé, melytől három csillagos eget látott -egyszerre s megmozdult fejében az agyvelő. - -Az ifju újolag kedvesét vette ölébe s saját lelkét iparkodott ajkain át -belélehelni. - -A Telezsák is eszére tért nagy nehezen, s ennélfogva nem rohant vaktában -az ifjunak, hanem felugrott az asztalra s feltűrve két ingujját, -kalapját elhajítá, markába kapott s roppant bátorsággal így kiálta le -onnét: - -– Most gyere ide, ha mersz! oly dühvel forgatta szemeit, mintha minden -pillantással ablakot akarna fúrni a csárda oldalán; üss meg még egyszer, -ha van lelked! - -– Le kellene a kisasszonyt vetkőztetni, majd úgy hamarább magához jőne, -tanácsolá egyike a csárdai némbereknek, szerény oldalpillantásokat vetve -saját rongyos zsákszoknyájára, egy mellékgondolatjával a hasznára -válandó ruhacserének, s egy másik rögtön foganatba kezdé venni az adott -útmutatást, fagyos kezeivel a lányka ruhája kapcsait kezdvén kiaggatni. - -Bőszülten ragadta torkán a nőt Bálnai s úgy összemarkolá gégéjét, hogy -arcza sötétkék lett s szemei kidióztak, s ekkor büszkén elrugta onnét. -Erre pokoli zsivaj lőn. Az egész nőszemélyzet fellázadt s megereszté -moslékos ajkainak harczháborúját az ifju és kedvese ellen. A dühös -fogcsattogató furia-arczok, szétkuszált hajzattal, iszonyún fenyegetőzve -rohanák meg szegényeket, míg az asztal tetejéről vad uszítással biztatá -őket Telezsák. - -– Karmoljátok agyon! tépászszátok meg őket! szúrjátok ki szemeiket! – -hasítsátok fel orrukat! – tépjétek le róluk a ruhákat, s dobjákat ki -puczéron a hóra! – Jutka, Panna, Magdus ne hagyd magad!… - -– No, micsoda boszorkány-lakzi ez, közbekiált egy harsogó hang, s egy -roppant magas férfi belöki az ajtót s belép azon. Fején széles -báránysüveg, vállán kifordított bunda; sem süveg, sem bunda, sem bajusza -és szemöldei az idegennek nem látszanak a hótól; az ember ölnél -magasabb. - -– Mi történik itt? kiált gordon hangon újra, s megrázva subáját, minden -léleknek teli rázza szemét, száját havas vízzel. - -– Dobjátok ki, bőgött elrekedve Telezsák az asztalon, az ifjura -czélozva, míg a vászonnép észrevéve a jövevény bejöttét, mintha -egyszerre megnémult volna, elszörnyed, félre áll. - -– Nem bömbölsz, részeg, fancsali te! kiált Telezsákra az újon jött, s -fölemelve a kezében hozott szánkórudat, az ez iránti tiszteletből -hanyatt esik az asztalról, s addig meg sem áll, míg tökéletesen le nem -gurul a pinczébe. - -– No szedjétek föl magatokat, szól az érkezett, szánkóm beledőlt az -árokba; eltört a rúdja, a kinek keze lába van, lóduljon lapátolni. Hajde -betyár! s ezzel egyenként szórta jövevényünk a csárda lakóit kifelé. - -Hirtelen meglátja Bálnait és a leányt; megütközik, közelebb lép -hozzájuk. - -– Mi hoz téged ide? szól álmélkodva az ifjuhoz. - -Ez ráismer. - -– Bátyám, az Istenért! segítsen, rimánkodék, nézze, meghal kedvesem. - -A férfi a leányra is ráismer; látja, hogy közel van a halálhoz s leveti -subáját. - -– Ne félj, nem hal meg, szól nyugodtan, elgyalázta ugyan a hideg, de -majd helyrehozzuk… Hát ti mit ácsorogtok itt, a helyett, hogy mint -emberhez illik segítenétek? havat ide frissen és erős égettbort! A ki -férfi, takarodjék ki a szobából! menjetek, szánomat czepeljétek a ház -elé, a rúdját hozzá kell kötözni! Ti pedig, asszonyok, segítsetek ezt a -lánykát életre teremteni. Ejnye! milliom adta a szurkos kezeiteknek, ki -lopta le a czipőt lábáról? Mindjárt bocskort hasítok a hátából az -irgalom-felejtettének. Te pokolra hátráló te, te redves banyaposz, a -szemedből is kilátom, hogy te loptad el?! - -– Bizony Isten nem loptam én, pusztabiró uram, csak azért vettem le, -hogy valaki el ne lopja, vissza akartam adni a nélkül is, már mire is -mennék én ezekkel az apró lábczipőkkel, a kezem feje sem megy bele. - -– No, ne présmitáljatok annyit, hanem lássatok dologhoz; nyissátok ki -legelsőbb is azt az ablakot, hisz oly büdös van itt, mint egy dohos -búzaveremben. Te Panna, rakj szaporán tüzet, téglát fogsz melegíteni, te -pedig, te másik, főzz szaporán borlevest! - -– Nincs bögrénk. - -– Ki is fordítom a bőrödet, csak ne legyen! Hát, te betyár, mit -ólálkodol ott a kémény alatt? nem megmondtam, hogy minden fekete nép -kipusztuljon innét? Lódulj! - -A betyár repült. - -– Már most, édes öcsém, Isten velünk, fogd a szegény gyermek fejét -öledbe; tartsd jó magasan! hál’ Istennek nincs egészen megfagyva. - -Csend lőn a csárdában, mintha mindenki imádkoznék. - -A vén Rónai, a pusztabiró volt jelen. Réme valamennyi betyárnak és -szegény legénynek. - - - - -FEKETE HÁZ. - - Amott van egy kis ház, - Arczczal napkeletnek; - Keserű a leve, - A mit abban főznek. - Benne van egy asztal - Gyászszal megterítve, - Rajta van egy pohár - Bánattal megtöltve. - -_Népdal._ - -A k...i sömlyék mellett állt hajdanában egy kis ház, teteje palakővel -fedve; ablaktáblái szüntelen csukva tartattak s falai korommal feketére -voltak festve. Ösvény nem vezetett ajtajához, mert ajtaja a háztetőn -volt, honnét hágcsón kellett bele fel- és lejárni. Itt lakott a -peregrinus – mint Bálnait később elnevezték – testvérével, ki a házat -soha el nem hagyá. - -Fekete volt a ház, azért, hogy minden közeledőt elidegenítsen. - -Fekete volt, hogy lakóinak gyászát képviselje. - -E házba hozta a peregrinus kedvesét is, a szőke lánykát, kit a -pusztabiró segélyével életre hozott s a törvény üldöző keze elől ide -rejte. Azonban az éjjeli áthülés súlyos nyavalyát, nehéz mellbetegséget -hozott maga után a gyöngéd idegzetű lánykára, melynek következtében -Bálnai kénytelen volt egy meghitt orvosához, kinek egy időben nem -csekély szolgálatokat tett, folyamodni, s előtte őrzött titkát -fölfedezni. Nem gyógyítá ugyan az meg egyhamar a beteget, de barátja -titkát annál hamarább kifecsegte; minek legközelebbi következménye az -lőn, miszerint Bálnai ellen az odaintézendő birói eljárás -törvényszékileg elhatároztatott, hogy tőle pártfogoltja törvényesen -elvétessék s a felpörös bárónak tulajdoni joggal átadassék. - -Miután e határozatot nemzetes és vitézlő Tölcsér Jónás esküdt úr sem -birtokból, sem személyesen nem kézbesíthette, kiadá róla hiteles -bizonyságlevelét, miszerint azt annak ajtajára, Fekete János és Fehér -Bálint jelenlétében, felszegezte; pedig világos volt, hogy ajtó nem is -létezett a házon sehol. - -Egy reggel a fekete házban belől szokatlan ünnepély tartatott; az -ablakok, mint rendesen, csukvák, csak a háztetőn hagyott nyiláson át -mosolyga le az ég. Azért volt pedig a háztetőn, nem pedig a ház oldalán -hagyva a nyilás, hogy azon csak az égre lehessen látni, a földre ne. - -A beteg lányka ma kelt fel először betegségéből. - -Oly halovány volt… - -Szőke arany fürtei csillogó pongyola fodrokban rezgettek vállain. - -Ott ült bágyadtan egy szalmás karosszékben, szőke angyalfejét a mellette -ülő Lilla vállára hajtva, míg másik felén Pista ült mellette, kinek -gyöngéd kezecskéje jutott. - -A kis asztalon két gyertya égett. Egyszerű tányérkára néhány fürt ép -szőlő volt téve, mi tél utóján oly ritkaság; de a beteg kivánta s Pista -elő tudta teremteni. Mellette üvegpohárban egy bokréta fehér -hóvirágokból kötve, miket Pista szedett a mezőn. - -A lányka gyönyörrel szemléli a tavasz legújabb hirnökeit s egyet a -virágok közül kezébe véve, megszagolja; érzi, hogy nincsen szaga s -visszateszi. - -– Istenem! szólt felsóhajtva, már a virágok is megérkeztek, tavasz lesz… -zöldül-e már a mező? kérdé Pista felé fordulva. - -– Még itt-ott, árnyékosabb helyeken a hó sem olvadott el, de a honnét az -eltünt, ott rögtön a tavasz foglalta el a zöld királyi széket. - -– Szólnak-e már a madarak? - -– Még korán volna; majd néhány hét mulva megjön a fecske, a pacsirta, -később a csalogányok; oh, akkor már nagyon kellemes idő lesz. - -– Oh, mint szeretném látni a zöld természetet… Istenem, mily kedves lesz -a mezőn virágokat keresni!… teremnek ugy-e itt is szép virágok? - -– Oh, nagyon szépek, szólt magasztalóan Lilla, a kis erdőben pompás -virágok nyilnak; majd elvezetlek én oda, kis forrás is van itt, oly -tiszta, hűs vize van… - -– Mily jó lesz annak vizéből inni! Hűs nyárfák árnyékában a fűbe -leheveredni, hol vadrózsa virágzik… oh csak egy tekintetet a szabad -természetre és – meggyógyulok. - -– Még nem szabad, szólt aggodalmasan Bálnai, a levegő hűvös. - -– Nem, nem… jól tudom én, hogy nem a levegő az, mitől ti engemet -féltetek. A levegő, az Isten ege, a napvilág, hogy árthatnának azok? Az -emberek szemei elől rejtetek ti engem… - -Igenlő hallgatás válaszolt aggodalmira. - -– Senki sem tudja még, hogy itt vagy, barátomon, az orvoson kívül, szólt -a peregrinus, s neki megigértem, hogy ha titkom kitudódik, meghal. Madár -sem jöhet be hozzánk, az Isten egén kívül senki sem lát be ide; el van -zárva tőlünk minden élő tekintete. - -– S meddig fog e rabság tartani? - -– Két hónapig és négy napig… Akkor leszek huszonnégy esztendős. - -– S mi fog akkor történni? - -– Apám vagyonaihoz hozzá jutok. - -– De mi köze vagyonaidnak Janka üldözőivel? kérdé Lilla. - -– Nem sok lesz, az igaz, de épen elég. - -– Mire elég? - -– Épen annyi lesz, mennyivel téged a törvény kezéből megválthatlak, -szólt elfogódott hangon az ifju, s gyöngéden megölelé a halovány -leánykát s könyező arczát annak ölébe rejté. - -– És azután? - -– És azután elmegyünk valahová, hol senki sem ismer bennünket; -parasztruhát veszünk magunkra mind a hárman; szabadok leszünk és élünk -boldogan. Hisz hány ember van, kinek semmije sincs két kezén kívül és -mégis boldog, mégis elégedett! Dolgozni fogunk és örülni, mintha soha a -világot és annak keserveit nem ismertük volna; nem leszünk gazdagok, de -mienk lesz mindaz, mit gazdagságon megvenni nem lehet: a tiszta öntudat, -az ártatlan öröm, a természetadta jólét, a lélek boldogsága, az -elégültség, a nyugodt álmok malasztja és minden áldás, a mi onnét felül -jön s nem megy emberek kezein keresztül. Ugy-e? ugy-e ti nem irtóztok a -jövőtől? Egyszerű lesz az és ragyogástalan, de nyugodt és bánattalan… -eljöttök-e velem oda? - -A két leány feleletül nyakába borult az édes ifjunak; megölelték őt -mindketten, forrón az egyik, gyöngéd szorítással a másik és sírtak mind -a hárman. - -A mint ott egymás karjai közt, egymás keblére sírták könyűiket s a régen -tartogatott bánat oszolni kezde, s a remények sokszorozódtak, midőn tán -nem mosolygott le boldogabb lényekre a derült tavaszi ég, mint rájok: -erőszakos koczczantások az ablaktáblákon verék fel önfeledt boldog -álmaikat. - -– Csitt! ne szóljatok! Ki lehet az? - -– Bocsáss be, akárki lakol e házon belül, a király nevében! - -– Gyere be, ha tudsz! mondá magában a peregrinus. - -A két leány pedig sietve vonult a szögletbe; a szőke lányka reszketve -simult Lilla keblére, kinek arcza hős tűztől lobogott s biztatva takarta -el karjával a remegő barátnét. - -– Bocsáss be, különben erőszakhoz nyúlunk, hangzék künn egy újabb -phrasis s erős ütések csattogának újra az ablaktáblákon. - -A peregrinus Tölcsér Jónás hangjára ismert ez utóbbiban, s magán kívül -szakítá fel az ablaktáblákat s azokat feltárva, kikiálta: - -– Hát az ablakon akartok bejönni, mi a mennykő? - -– Nem találjuk az ajtót, hangzék künn. - -– Kerüljetek a kéménynek, magam is ott járok be. - -– Hát micsoda gondolat az? - -– Csak olyan, hogy nekem úgy tetszik. - -Erre a künn levők megsejtvén a bejárókat a ház tetején, hosszasan -tanakodának: ki menjen be rajta először? - -– Adjon hát egy létrát, hadd megyünk be; (már ekkor per «hallja ked» -beszéltek Pistával). - -– Nem szokás ide létrán jőni, én csak röpülni szoktam; a ki így nem tud, -próbálja máskép. - -Erre újólag tanácsot tartának a künn levők s végre egy hágcsót teremtvén -a szomszéd tanyák valamelyikéből, azon az egyik, kire a sor esett, -felkapaszkodván, a háztetőnyíláson át egy vakmerő salto mortaleval a -szoba közepére ugrott. Egy roppant pandurdarab volt, kék üngben, -gatyában, mindkét kezében dupla pisztoly, hóna alatt csákánybalta; -vállán dupla puska; roppantul elszégyenlette magát, a mint körülnézett s -látta, hogy egy fegyvertelen férfi ellen tett ily iszonyú fegyverbeli -előkészületeket. Utána még öt másik pandur potyogott be. Végre a létrát -belől vevék s azon át a két parancsoló személy, tens Bálvándy táblabiró -úr és Tölcsér Jónás esküdt nagy bátorsággal és kényelmesen alászállának. - -Pista nyugodtan ült, keresztbe font karokkal, a szoba közepében, s -bátran nézett szembe az érkezőkkel. Háta mögött egy szegletben volt a -két leány. - -Bálvándy úr előlépve, elkanyargatá erre meg amarra szokott törvényes -stilusban beszédét, mely végtére is oda ütött ki, hogy Bálnai István -azonnal felszólíttatik egy bizonyos elrejtett és foglalás alá vett -nőszemély miatt házmotozást engedni meg lakásában; ellenszegülés esetére -kényszerítő eszközök is lévén kézügyben. - -– Nem lát, táblabiró úr? nincs itt elrejtve a keresett hölgy; amott -láthatja őt, csak nyissa ki a szemét! - -Erre Bálvándy úr meglehetős zavarba jött, minthogy arra nem számolt, -hogy oly nyiltan beszélendnek vele, hanem sokat támaszkodott pandurjai -ékesszólására, s jelenleg nem tudta, miként folytassa a történendőket, -tehát elővette az itéletet, s elsőben azt akarta végig olvasni. - -– Soha se bántsa, szólt Pista, tudom könyv nélkül. - -De a táblabiró úr nem ismert e tekintetben könyörületet s hosszában -végig olvasá a deliberatumot, mely szerencsére deák nyelven lévén -szerkesztve, a hölgyek nem érthették a benne foglalt kárhozatos -szavakat. - -– Volt-e az itélet közölve az alperesnővel? kérdé phlegmatice Pista, jól -agyba-főbe nézve a táblabiró urat. - -– Hallja, Audiat! kiálta felfortyanva a jó úr, velem ne bolondozzon; jól -tudhatja, hogy Audiatra bíztam az exhibitiót, s most nekem ne -fogadatlanprókátoroskodjék. - -– Kövesse meg magát, spectabilis! itt önnek nincs Audiatja, itt nemes és -vitézlő Bálnai István áll ön előtt, ki is az eljárás hiányos volta miatt -a végrehajtásnak ellentállok; s erre a formaságok betöltése kedveért -pálczáját fölemelé, mely semmiben sem különbözött bármelyik -szekéremelőrúdtól. - -– Az ellentállás a törvények értelmében biróilag el nem fogadtatik, -mondá ünnepélyesen az esküdt úr, még ünnepélyesebben kotródván sejtelmes -pillantásokkal pandurjai mögé az emelt bot ellen. - -– Resistálok! - -– Nem fogadtatik el, itt készen a brachium. - -A pandurok elébbre léptek. - -– Bátyám! szólt suttogva Lilla, jer, segíts Jankát föltenni az ágyra; -igen rosszul van. - -Az ifju oda ugrott, karjaiba ölelte az elsáppadt lánykát s lefekteté az -ágyra; az embertelen fenyegetések magán kívül tevék szegényt; -veszedelmesebben esett vissza betegségébe, mint valaha. - -Bálnai sírt, mikor a birákhoz visszatére. Könyörgő arczczal fordult -hozzájok: - -– Uraim! ha van önökben emberi szív, hogy tudnak ily kegyetlenül bánni -egy szegény, mindenkitől elhagyott gyermekkel, kit egy haragos tekintet -lesujt, kinek egy hideg bántó szó úgy fáj, mint másnak a tőrdöfés! -Nézzék, most is milyen beteg! - -– De hát okai vagyunk mi annak, hogy adósságokat csinált, miket nem tud -megfizetni? - -– Hisz nem ő csinálta azokat. - -– De segítette elkölteni… Aztán ismerjük mi jól az ilyen ájuldozó -természeteket… - -– Hadd beszéljek csak egy perczig szíveikhez. - -– Sohase beszéljen biz azokhoz. Jól ismerjük mi a dolog mibenlétét; a -leányasszony adós, nem akar fizetni, erre való a törvények szigorúsága. -Majd meglátjuk, hogy ha csak egy hétig leend is rabszolgája a -hitelezőnek, mindjárt meg fog tudni fizetni, azt fogadom! Hohó! vén róka -vagyok én már az ilyesekben, nem szed engem rá minden szí szó… - -– S micsoda istentelen nép! kontrázott közbe az esküdt úr, nem elég neki -egy leány, kettőt akar tartani!… Nem égbekiáltó?! - -– Igen, igen; micsoda jogot formálhat ön magának e leányzóhoz? - -– Enyém; én vevém vissza őt a halál kezeiből, enyém az Isten előtt. - -– No, úgy hát fizessen meg ön helyette; tizenhétezerhatszázhét forintot -a költségekkel és kamatokkal együtt, vagy a leányt; mi szívesen -odaengedjük az utóbbit az előbbiért. - -– Megteszem; igen… csak legyenek önök várakozással; csak néhány hónapot -engedjenek, mialatt atyai örökömhöz juthatok. - -– Persze, hogy is ne! majd addig árkon-bokron túltennénk magunkat, -nemde? mi pedig üthetnők bottal a nyomát. - -– Na hát megfizetek én, szóla közbe egy negyedik hang, csengő, átható, -szilárd, mint egy megütött érczszobor hangja. Ez a hang a Lilláé volt. - -– Igen-e? szólt az esküdt úr gúnyosan, nem tudnám, miből és mivel? - -– Jőjjenek önök ide, majd megmutatom, miből és mivel, jőjjenek közelébb. - -– Tud a leányasszony fundust kimutatni? - -– Igen, igen, tessék! s ezzel egy gyertyát levett az asztalról s azzal a -szoba tulsó szegletébe sietett. - -– Szeretném tudni, mije lehet olyan nevezetes, röhöge a táblabiró úr, -talán egy rongyos kutyabőr? - -– Vagy valami csehgyémántos ereklye; olyasmit el nem fogadunk. Semmiféle -prætium affectionis. - -Bálnai reszketett, de szemei villogva nézték testvérét, ki ragyogó -szemekkel s pihegő kebellel térdelt le egy fekete láda mellé s a -biráknak inte, hogy menjenek oda. A mint Jónás úr elment Pista mellett, -ezt sugá neki: - -– Nem felejtettem el, hogy megbántottál; ismerem a másik leányt is, -vigyázz, mert azt is elveszem tőled. - -Pista pedig nézte az embert s ismét testvérére függeszté szemeit; az is -reá tekinte, mindkettőjök szemei vad tűzben ragyogtak. - -Lilla felnyitotta a fekete ládát, mely körülbelől két láb hosszú, egy -láb magas és széles volt; a két biró kiváncsian oda tartá fejét, mialatt -a lányka a gyertyával bele világított. A láda színig volt töltve -puskaporral, melytől alig két ujjnyi távolban tartá Lilla a gyertya -lobogó lángját; csak egy percznyi mozdulat még, a fekete házban -összegyűlt boldogok és boldogtalanok valamennyien egyetemesen a -mennyországba repülnek. - -A leány oly vad elhatározottsággal tekinte a két törvénytudós szeme -közé, gyertyáját szüntelen közelebb vive a lőporhoz, hogy azok egy -perczre szinte kővé merevülve álltak s szoborrá ijedtek. - -– Isten segíts! kiálta, beteg kedveséhez rohanva Bálnai, s annak ágya -előtt vadul hátraszórt hajakkal megállt; a lányka kezét egy kezébe -fogta, másikkal testvére felé intett. - -Nézzétek e csoportozatot; a sötét szoba legszegletében, egy fekete láda -mellett az amazoni alak, fekete szemeiben megölő tűz, kezében az -iszonyatos halál a lobogó szövétnek lángjaiban, mely vörös fényt vet -tűzláng arczulatára. Mellette a torzfélelem két elrémült alakja, -vonásaiból kikelt arczaikkal, kidiózott szemekkel, s égnek álló hajjal. -Másik oldalon a beteg lányka, halavány, hunyt szemű; a néma szenvedés, a -házhéjnyiláson beömlő ég világa még fehérebbé teszi arczulatát; míg -mellette, mint egéből levert Leviathan, előre nyomult lábbal a -szenvedélyes ifju áll kinyujtott kezével, mintha mondaná: - -– Most én parancsolok; én vagyok a halálnak ura! - -Következő perczben rémületes ordítással riadt meg a két végrehajtó s -szaladt a létra felé, futtában hatszor taszítva fel egymást s a -legkomikusabb rémülettel rohanva meg a hágcsót, melyen egyszerre akart -mindkettő felkapaszkodni; s egymás hátán nyakra-főre, tömérdek tépászás -és gázolás után csakugyan fel is rugaszkodott a háztető nyilására, onnan -pedig minden gondolkodás és megfontolás nélkül gurult alá; s ki -orratörötten, ki lábficzamodva oly gyorsasággal elkotródék onnan, a -milyen gyorsaságot csak a legképtelenebb ijedtség korbácsolhat emberi -műszerekbe. - -A hat rendbeli pandur nem tudván mire vélni a dolgot, hű kötelességének -tartá, további rendeletek nyerése végett, nagy sebesen vezetői után -indulni, s ekképen ők is, re infecta, visszatértek, a mint és a merre -jöttek, a nélkül, hogy valaha tudomásukra esett volna: miért jöttek hát -tulajdonkép és miért mentek vissza? - -* * * - -A következő megyegyűlésen katonai fegyverhatalomkar rendeztetett a -fekete ház lakói ellen. - -* * * - -Két hét mulva három század katonaság vevé körül a fekete házat s lakói -ünnepélyes hangon szólíttatának fel a törvények iránti engedelmességre. - -Senki sem felelt. - -Igérének nekik börtönt, ütlegeket, békókat; mind hasztalan, sem szó, sem -tartomány… - -Végre egy nyilást vágtak a falon; azon betörtek, felhányták az egész -tanyát, összekutatták zegét-zugát és tapasztalák, hogy annak minden -térei tele vannak ürességgel és semmiséggel, mely tapasztalásból azon -meggyőződésre jutottak, miképen a keresett személyek bizonyosan más -valahol vannak. - -Azt természetesen nem sejtheték, hogy a peregrinus egy éjen, övéivel -együtt, Rónai Gábor pusztabiróhoz költözködék által. - -* * * - -Azonban nem hagyta a dolgot ennyibe maradni Dömsödi úr, hanem körlevelet -bocsáttatott ki, melyben ötszáz forintot igér annak, ki tudtul adja a -szökevény hollétét; e körlevél K... és H... városok minden -utczaszegletére fölszegeztetett. - -Ötszáz forint sok pénz. - -Öt hét alatt megtudta, a mit óhajtott, s hitte, hogy nincs többé mód és -erő, mely pokoli vágyainak tárgyát megszabadíthassa körmei közül. - -– Rögtön utazott K...re, ügyvédét fölkeresendő. Az épen nem vala otthon, -hanem hosszasb időre H*-ra rándulván, Dömsödi úr minden tétovázás nélkül -utána indult H*-ra. - -Mikor elindult, nyúl futott keresztül útján – – varjú szállott fel -előtte – – vén asszony jött vele szemközt; rossz jóslatok!… - - - - -ZÖLDHALOM. - - Rongyos a kend háza vége. - -_Népdal._ - -A ki a Zöldhalmot egy zöld halomnak képzelné, nagyon csalatkoznék. - -Korántsem zöld ez és még kevésbbé halom, hanem egy kidült-bedült oldalú -csárda, mely úgy áll a K... város határát a Kiskúnságtól elválasztó -pusztaságnak közepette, mintha valamely tátos a felhőkből pottyantotta -volna ide, s aztán haragjában jót rugott volna rajta. - -Kéményét gólyafészek koszorúzza, melyből a hímgólya a csillagokat -látszik vizsgálni hosszú orrával. Előtte terül a fehér tó, melynek -széksós partjain birkanyájak legelnek. Kerítése csapóföldből van -tapasztalva, s udvarán félrenőtt kútágas fohászkodik esős idők után. - -Érdemes vendégei a jámbor Alföld nagyreményű lókötői, juhászok és -gulyások, kik ha Heves, Szatmár, Csongrád vármegyéket szűkeknek érzik, -el-eltünnek, s gyakran hónapokig csak a zöldhalmi pinczegádor tudja, -hogy hová lettek. - -Maga a korcsmárosné egy hízásnak indult magas darab némber. Jobb -éveiben, míg Bognár Jancsit fel nem kötötték, hűséges társa minden -zsiványkalandoknak, – azóta a zöldhalmi csárda haszonbérlője. - -Most csendes, békességes életet él; hadnagyok, biztosok nem tudnak rá -semmit mondani, törvényszék eleibe ritkán kerül, nem verekedik, hanem -szép csendesen megül a patka szélén és fon, és hízik, nem sokat törődve -a világgal. - -Senkit el nem rejt, de el sem árul; ha üldözött szegény legények jőnek -hozzá asylumot keresve, vállat von s azt mondja nekik: «bujjatok el, mit -bánom én»; ha pandurok jőnek, azt mondja: «keressétek, a mint tudjátok, -a ti gondotok». - -Ha vendégei hajba kapnak, bicskák villognak, juhászbotok puffognak, -egykedvűen csak ennyire figyelmezteti őket: - -– Az üvegeket össze ne törjétek! - -Hej! mind másként volt a dolog, míg Bognár Jancsit föl nem kötötték! -akkor még fiatal volt és csupa tűz a menyecske; fekete szemei voltak, -mint a haragos éj; piros és gömbölyű arcza, ajkai teljesek és csábítók; -barna haja hosszú tekercsekben borult két csipejéig, selyem szalagok -közé fonva s fehér karjai jobban illettek Bognár Jancsi nyakára, mint a -kender nyakravaló. - -Még akkor naphosszant megülte kedvencz paripáját, hősét pusztáról -pusztára követve; együtt nyargalta be vele a kúnsági homokot, együtt ült -vele a tiszamelléki iharfaerdőkben a rejtett tűz mellett; együtt futott -a kergető pandurok elől és bíztatta kedvesét, mikor a golyók füleik -körül fütyültek. - -Ott volt, mikor Bognár Jancsit legutószor elfogták. Három golyót lőttek -már kedvesébe, de ő egy kezével átölelte az alélót, másikkal a két -paripa kantárát fogta, s rohantak tovább, míg alóla ki nem lőtték a -lovát, s csak úgy foghatták el a híres lókötőt. - -Akkor ünnepelt Semiramisa volt ő minden alföldi zsiványklubbnak; czélba -lőni jobban tudott, mint a hadnagyok; a csákánynyali küzdésben ritkítá -párját, s a hol késéhez nyult, ott vége volt a verekedésnek. - -Házfeltörések, gulyák szétterelése, gyorskocsik megvámolása s más -nagyobbszerű vállalatokban hadvezéri talentumot tüntetett ki s a -legkínosabb és lealázóbb kínvallatások sem voltak képesek tőle egy áruló -szót kicsikarni; hanem hiszen a betyár is elébb szét hagyta volna ám -magát szedetni, mint hogy orgazdaságot vallott volna rá. - -Azonban mindezeknek vége, mióta Bognár Jancsit felkötötték. - -Most ki sem megy a házból s megszámlálja, hányat szóljon naponként s -miután a kimért számig beszélt, akkor aztán estelig, ha a kerék kiesik, -sem hallani többet szavát. - -Hosszú keresztlábú lágyfa-asztal vonul a szoba egyik végétől a másikig, -melynek a pinczeajtó felőli oldalán két zsíros betyár ül, kiknek -egyikében, mihelyt e bűzös félhomályban hozzá szoktak szemeink, azonnal -megismerendjük Telezsákot, a koplalói hőst. - -– Bort, korcsmárosné! ordítja a ficzkó, hanem osztán igyék belőle -elsőbb! - -Különös óvatosság ezen népeknél, hogy a hozott italt mindig -megkóstoltatják előbb a csaplárnéval. - -– Nesze, bolond! majd én kóstolgatom a borodat; ha nem kell, nézz rá; -úgy is megfizeti majd az öreg harang, válaszolt erre durczásan a -csaplárné, oda állítva az itcze bort a suhancz elé. - -– Ejnye no, lelköm adta, de haragos! bizony kinézné az embert a -szobából, már minek az a nagy harag no? nem élünk abból meg! szólt erre -a másik bicskás, félrecsapott kalapban, bajusza hegyesen felkenve fényes -pofájára; szemei égtek, mint a faggyúmécs, s hátulról categorice -átnyalábolta a makranczos csárdásnét. - -– Hallja, az az embör muzsikál, mond, jobb bizony, ugorjunk egyet! - -Ugrott is a betyár, nem is egyet, hanem kettőt, azt is hanyatt és az -asztal alá, míg kalapja a szoba legtulsó szögletébe repült. - -A csaplárné pedig helyreigazítva keresztül kötött nagy kendőjét, ismét -visszaült helyére. - -Az asztal végén azonban egy sajátságos alak muzsikált. - -Már hangszere is megérdemli a figyelmet; ez az úgynevezett szalmahegedű. - -Egy diófadeszkára két összetartó szalmakötél van kifeszítve s rá -vékonyabb-vastagabb egerfaléczek körösztbe rakva, mik két kis -fakalapácscsal üttetve, a legsajátságosabb melancholicus hangokat adják. - -Eleinte a szivét érzi az ember ezektől a bánatosan döngő szomorú -hangoktól szorúlni, később gyomra fáj bele s érzései kimagyarázhatlan -széthangzásba jőnek; azonban, a kik hozzá szoktak: nagyon jól tudnak -rajta aludni. - -Búsan verdegélte e műszert egy sovány sárgazöld színű ember, elhízott -kékes-vörös orral; kopasz, szinte hajtalan fejéhez, fiatal, szőrtelen -arcza valami lázasztó tekintetet mutat; szemei véresek, beesettek; -homlokizmai szüntelen reszketésben vannak s sáppadt lázas arczán gyakori -rángások vonaglanak keresztül, túlmozgékony arczidegeivel a -legcsodálatosabb torzképeket metéltetve s nyakát olykor egészen hátra -ferdítve. - -Ő azonban mind e mellett is folyvást muzsikál és lábával veri a tactust. -Hosszú csontkezei könyökig vannak ki a gyermekkori szűk nyári kabátból, -egész öltözete csupa randa nyomorúság. - -Előtte egy tartalma-fogyott pálinkás üveg hentereg; érezni hatását a -zenehangok mivoltán. - -Az említett két betyár közelebb huzódott egymáshoz s kalap alul -következő párbeszédhez fogtak: - -– Hát majd csak este felé? - -– Ühüm; majd úgy éjfél előtt egy órával a h*si homokban; ott épen -alkalmatos hely lesz rá. - -– Magával beszéltél az ifju úrral? - -– Igen ám; azt igérte, hogy ha elvégeztük a munkát, csak menjünk a -Koplalóba, ottan kifizet. - -– De hát ismered-e, hogy kit kell? - -– Hogyne ismerném, nála szolgáltam hat esztendeig; meg is vert eleget; -alacsony ragyás ember, az álla be van törve, mindig világos-zöld -kaputban jár, füligrám gombokkal. - -– Maga van? - -– Meg a kocsisa; hanem hiszen arról már gondoskodtam. - -– Majd hiszen elbánunk vele, fejezé be az utóbbik bicskás, s jelentékeny -hunyorítással csapott csizmája szárára, melyből egy rézveretes öreg kés -nyele kandikált elő. - -Az egész párbeszéd a legsuttogóbb, óvatosabb hangon volt előadva, hogy -tán maga a szemfül lelkiismeret sem lett volna képes belőle egy szót is -megérteni. Nem is figyelt rájok senki. A korcsmárosné hangot nem adva -pörgette orsóját; a fehér kemencze tetején egy roppant czirmos kandur -dörömbölt, csak a szalmahegedüs szemei függtek rajta merően, -mozdulatlanul, mint egy holtrészegé, s ezt egyik sem vette észre, pedig -azt mondják, hogy az epilepticus lázban sinlődők a leghalkabb suttogó -szót megértik, meghallják a szomszédszobában történt suttogást s -ingerült látnoki phantaziájok erejével következtetnek, értelmeznek, -jövendölnek azokból. - -Erre egy harmadik betyár toppant a szobába, karimás kalapban, térdig érő -ingujjakkal, kezében görcsös fustély; egyet konyít szemöldökével s -könyökével a háta mögé mutat, mely pantomimákat a másik kettő elértve, -szedi sátorfáit s mind a hárman eltünnek a pinczeajtón. - -Alig húzták ki a lábaikat e szabad polgárok, midőn a szobaajtó -megnyilván, Dömsödi úr belép világos-zöld kabátjában és ragyás -arczulatával. - -A kocsmai zsivaj és szalmahegedű az oka, hogy a jöttét megelőző -ostorpattogatást, kutyaugatást és hintódörgést nem hallhatánk, s ekkép -őt minden bejelentés nélkül vagyunk kénytelenek fogadni. - -Széttekint összehúzott szemekkel és orrfintorgatva a szennyes szobában s -egy előtte álló szalmaszéket felrugva, miután félvállról a -korcsmárosnéra elegendő ideig lenézvén, tapasztalta, hogy abban maga és -ezüst sarkantyúja iránt legkisebb figyelmet sem gerjesztett, így kezdé -mondását: - -– Te (…!) itt egy megszólítási czím következett, mely Dömsödi úr szájába -és a korcsmárosnéra igen, de papirosra nem illik, nincsen külön -szobátok, a hová a becsületes vendégeket beszállítsátok? - -A megszólított, a nélkül, hogy felvetné szemeit, felelé: - -– Nincs. - -E laconicus válaszra Dömsödi úr már épen valami elkerített forgós attát -készült mondani, midőn egy különös eset hirtelen más felé vonta -figyelmét. - -A szalmahegedűs, midőn Dömsödi urat meglátta, még haloványabb lett, mint -volt, oly halovány, mit egy viaszgyertya; kalapácsait elejtette, -hideglelős didergéssel vaczogtatta össze fogait, azután iszonyú -torzképet csinálva, nagyot sikoltott s felmagasztosított rémület -kifejezésével rohant egy szegletbe. - -Dömsödi úr ránézett; az is Dömsödi úrra s nehéz volna megmondani, -melyikök ijedt meg a másiktól erősebben. - -Pedig ez életben először látták egymást. - -– Hah! hah! Ez az… ez itt… ez az ember! rikoltá a hegedűs azon mélyből -jövő éles hangon, mely a nagy ijedelem hangja, ez az ember, itt… ma… még -ma… éjfél előtt egy órával, s e közben reszkető kezével folyton Dömsödi -úrra mutatott, meg fog halni! Azután egy villanyrángásszerű vonaglással -földhöz ütötte magát, elkékült, elmerevült, szája összekulcsolódott, -szemei kidűltek… az embert a nehéznyavalya ütötte ki. - -– Micsoda ez? kérdé elszörnyedve Dömsödi úr. - -– Nem látott még az úr nyavalyatörést? - -– De hát vigyétek el innét, vigyétek ki a szobából, hisz ez undorít; -ördög pokol! szólt toporzékolva Dömsödi úr s szörnyen látszott rettegni -a nyavalyástól. - -E közben az iszonyú láz teljes mértékben megragadta a szerencsétlent, -halotti merevültsége elmúlt, a helyett dühös rángások gyötrelmei -nehezülvén reá. Szemei kidülledtek, olykor fehérével felfelé fordulva, -süvöltő ajkain sárgás tajték habzott; hajszálai valahány, annyi felé -álltak; nyakát gyakori kínos csuklások ferdítették hol előre, hol hátra; -arcza vonásain nem volt semmi emberi. - -Később mindig embertelenebb dolgokat kezdett véghez vinni. Homlokával -szegeket vert be a falba, azután meg fogaival húzta ki azokat, körmeivel -egy téglát szakasztott fel a padlózatból s beleharapott, mintha vajas -kenyér lett volna. - -Dömsödi úr rimánkodott és fenyegetőzött, hogy vitessék el szemei elől, a -korcsmárosné nem látszott rá ügyelni mindaddig, míg utóbb a -nyavalyatörős, öklének egyetlen csapásával, egy szalmaszéket sántabénává -zúzott, mire nagy bosszúsan felkelt s a pinczébe lekiáltott: - -– Hej, betyárok! jertek elő, vigyétek ki ezt a dögöt, míg mindenemet -össze nem töri. - -A betyárok pedig az ajtón át jól hallottak minden hangot, mely a -szobában kimondatott; bejöttek, a nyavalyást felfogták s kiczepelték a -szabadba, mialatt az folyvást borzasztóan fütyölt, rugdalt és -rángatózott. - -Dömsödi úr az egész dolgot igen furcsának találta. - -Nem képzelhette, hogy micsoda nyavalyában kellene neki oly hamar -meghalni. - -Ez egészen számításán kívül esett. - -Ha ez az ember nyavalyás, miért hogy épen ő legyen rémülésének tárgya? - -Honnét vette amaz ismeretlen, soha nem látott ember ezen rögeszmét, -melyhez annyira látszott ragaszkodni, hogy paroxismusa tetőpontján egy -nehéz csuklással félbeszakasztva süvöltését, mintha eszmezavart agyán -egy villanyszikravilág lobbanna át, e szót kiáltá gyorsan: «halott», s e -közben szemeit Dömsödi úrra mereszté. - -Dömsödi úr ugyan távol volt attól, hogy babonás legyen. A babona mindig -hagy egy kis vallásos érzelmet gyanítani. Erről pedig ugyan senki -Dömsödi urat nem vádolhatja. Akkor volt tán utolszor templomban, mikor -keresztelni vitték, soha nem imádkozott, Istent a legvadabb -antropomorphismusokkal illette, s mikor egy kedvencz tánczosnője a -wiedeni bécsi szinházból a másvilágra galoppirozott, Dömsödi úr puskát -ragadott s a villámló égbe lőtt vele, mintha harczolni akarna a villámok -urával! - -Vonagló féreg! - -Ő tehát babonás nem volt, nem is félt senkitől, csak az emberektől; de -hogy e szokatlan proféczia mégis szeget ne ütött légyen fejébe, alig -volna valószínű; nagy lépésekkel járt alá s fel a szobában, gyanúsan -vizsgált meg minden szemébe ötlő tárgyat, előszedte oldalzsebéből -pisztolyait, azokat kétszer is felporozta, bort hozatott és azt nem itta -meg; – egy szóval nem tudta: hová legyen. - -– Micsoda nap van ma? kérdé a csaplárosnétól. - -– Péntek. - -Dömsödi úr megrezzent; – máskor kinevette magát a gyermekes félelemért s -most minden csekély körülmény egyenesen az ő rémítésére látszott -megszületni. Homlokán a veríték gyöngyözött alá; azt hitte, hogy a szoba -fojtó levegőjétől van melege s kisietett a szabadba, hogy magát kihűtse -s tulajdonkép, hogy a nyavalyatörőst felkeresse, tőle egyet-mást -kikérdezendő. - -Sok fürkészés után rájött, hogy azt egy istállóba vitték. - -Oda ment. - -Mikor belépett, az istálló tulsó ajtaján két emberforma suhant ki, kiket -a sötétségben észre nem vett. - -A hegedűs egy jászolban feküdt s nagyon csendesen viselte magát. - -Dömsödi úr oda ment, megszólította, de az nem felelt. - -Azután fülébe kiáltott s miután ez sem használt, megfogta karjánál -fogva; a hegedűs karja merev volt, mint darab fa. Egész teste meg volt -hidegülve. Képe sötétkék volt, mint egy akasztotté, szemei kiültek, -nehéz sárga hájoggal borítva, szája nyitva volt és vérzett; nyakán öt -ujjnak véres nyomai látszottak. - -– Ez az ember meghalt! rikoltá Dömsödi úr, három lépésre ugorva a -jászoltól s kifutott onnét, mintha ostorhegyre vették volna. Künn az -udvaron zsíros subákban néhány betyár támolygott; – meghalt! kiálta még -egyszer Dömsödi úr. A betyárok minden megütközés nélkül fogadták e hírt -s kalap alól jelentékeny pillantásokat váltottak egymással. - -Dömsödi urat nagyon megzavarta ez eset. - -Azonnal kiüzent a kocsisának, hogy rögtön és haladék nélkül fogjon be. - -A kocsis nem fogott be. - -Mire Dömsödi úr másodszor is kiüzent kocsisának, azon világos -hozzátétellel, hogy minden exceptivák nélkül tegye hivatalos -kötelességét és ezen többszöri izentetésért siessen színe eleibe nyak- -és poflevesekbeni illetőségét átvenni. - - - - -A CSAVARGÓ. - - Vad erdőben járok éjszaka, - Ide kerget szívem fájdalma; - Vad erdőben járok egyedül, - Rajtam az Isten sem könyörül. - -_Népdal._ - - Nagy a világ, végtül-végig bujdosom. - -_Népdal._ - -Dömsödi úr cselédeit nyak- és poflevesekkel szokta érdemdíjazni. - -És Dömsödi úr, ha jól szemügyre veszszük a dolgot, nem is tehet -máskülönben. - -Dömsödi úrnak paripáit Meklenburgból, rókafogó sinkoránjait -Angolországból kell hozatni. Dömsödi úrnak Bécsben és Milanóban kell -telelni. Dömsödi úrnak franczia szakácsot és német páholyt kell tartani. -Dömsödi úrnak fürdőkbe kell járni, magát kártyaasztaloknál mulatni. S -hát még az olasz énekesnők, kiknek mennyi minden kell? Azt csak az annyi -sok között egyedül nem kellő Dömsödi úr becses személye tudná -megmondani. - -Bizony szegény Dömsödi úrnak ezer a szüksége. - -S ha ezeket jól meggondoljuk, egy perczig sem fogunk rajta -csodálkozhatni, hogy Dömsödi úr cselédeit azon apró pénzzel fizeti, mely -a hétköznapi világban ütleg név alatt ismeretes, s kisérleteket tesz -velök, minőket az egyszeri czigány tett a lovával, ki, mint tudva van a -történetbuvárok előtt, paripáját a koplaláshoz törekedett hozzá -szoktatni, s e szándékát ki is vitte volna, ha a paripa éhség miatt el -nem patkolandott ez árnyékvilágból. - -Tehát legkevésbbé sem csodálkozunk. - -Mint szinte Dömsödi úr sem csodálkozik harmadik izenete következtében -azt a választ nyerve, hogy fentérintett, de minden további érintésektől -idegenkedő kocsisa odébb állott a sátorfával, minek értelme az, hogy -nyakába ölté az országútat, vagyis, hogy minden körülirás nélkül -kimondjuk, búcsút vőn a kapufélfától. - -Már ezt így szokták Dömsödi úr cselédjei. - -S épen azért Dömsödi úr velünk együtt semmin sem csodálkozik. Nem, – nem -is káromkodik, – de még a fejét sem vakarja, a falba sem veri, hanem -néhányszor megcsóválja, egyet morog, a vállán kettőt von s végre -sejtelem-terhes fejjel kiveri pipáját s a természetjog nem tom hányadik -czikkelye ezen szavai szerint: magad uram, ha szolgád nincs, saját -személyében kikullog az istállóba s miután széttekintvén, messze és -közel egy árva lelket sem talált, kire ügyét bizhatta volna, lovait -megitatja, az el nem fogyott abrakot zsákra szedi s négy pejlovát -ugyancsak hozzákötözi hintaja rúdjához, zavara nőttön-növekedvén az -által, hogy akárhol valamely lyukra tekinte a csárda körül, -padlásablakra vagy pinczelyukra, mindenütt reá leső vad arczokat látott -előnézni, hirtelen el-eltünőket, mihelyt őket észrevevé. Hozzájárult még -azon gondolat is, hogy e puszta csárda és ennek környéke veszedelmes -színezetben voltak előállítva a közhír ajkain, melyek rendkívül és -borzalmasnál borzalmasabb dolgokat és eseményeket beszélnek e csárda -lakosairól és szerencsétlenül járt utazókról, kik elveszvén, minden -későbbi nyomozódások daczára sem kerültek többé elő. - -– De bizony csak elmegyek innét, beszélget magában Dömsödi úr, dehogy -maradnék itt éjjelre… a világ minden kincséért sem… nem én… inkább a -szabad ég alatt; de nem, ott sem… be kell érkeznem H*-ra még világossal; -a napok hosszúk, – a lovak jó bőrben vannak; H* ide már nem lehet több -két állomásnál… el… megyek innét. - -Miután ekkép elhatározta magát, a korcsmárosnét kikurjantotta, annak -tartozását kifizette, a gyeplőszárat saját becses úri kezeibe fogván, -magát a bakra felvetette; még egy íjedt pillantást vetve a csárda -környékére, ostorát kiereszté, lovai közé vagdalt s könnyebbült lélekkel -látá a félelmetes környéket háta mögött elmaradni. - -Dömsödi úrnak ugyan meg kell engedni azt az egyet, hogy hatalmas kocsis -volt, virtuóz kocsis. Ha az utczán jövő-menők elgázoltatására, vagy a -közel jutottak szemeinek ostorral kiverésére, vagy a bennülők mulatságos -kitálalására került a sor: ezen esetekben Dömsödi úr ritkítá párját; -csak az az ördögség, hogy K...től H*-ig nincs kikövezve az út, azaz -ennyit mégis apodictice nem merek állítani, mert lehető, hogy ha a -homokot elhordanák róla, más bizonyulna be, mint ez egy hazai városban -is történt, melynek neve azonban nem akar eszembe jutni, hol egy -utczából a megöröködött szemét kihordatván, az alatt a legdíszesebb -kövezett találtatott; – hanem annyi igaz, hogy a ki jelenben K...től -H*-ig akar jutni, azonfelül hogy az égi csillagokkal jó ismeretségben -kell lenni, el ne felejtsen magával mágnestűt hordani, mert bizonyosan -úgy talál járni, mint az Egyiptomból szaladó zsidók, kik negyven -esztendeig keresték a pusztában a Kánaánt. – E hiányt Dömsödi úr is -érzette, mindjárt érzette, a mint néhány száz lépésnyire félelme -helyétől távozott, egyikén azon számnélküli térjmeg utczáknak, mik az -alföldi kerékvágta s hozzájok mindenben hasonló kanyargós útak mellett -futnak, velök majd egyesülnek és járatlan kocsinyomos ösvényt képezve, -majd fűvel benőve, többnyire a csapáson, vagy egyes, rozzant, gyanús -kinézésű tanyán, vagy a homok-tengerben vesznek el. - -Dömsödi úr tehát nem tudta, merre tartson. Persze erősen feltette -magában, hogy sem kérd, sem hall, hanem haladni fog torony irányában; de -nagy szomorúan tapasztalá, hogy az a mily hosszú, ép oly széles -láthatáron hagyján tornyot, de egy árva galagonyabokrot sem -szemlélhetni. - -Ez természetesen leverő volt rá nézve, annál leverőbb, minthogy a négy -tátos egyátalában feltette magában egyet nem érteni. A két gyeplűszáras -épen úgy akart tenni, mint két nyájas komaasszony, kik egy barátságos -vigalomban egymás mellé jutva, merő udvariasságból egymásnak hátat -fordítának; a rudasok pedig erőnek erejével meg akarták próbálni, -könnyebb lesz-e a hintó által tolatni, mint azt húzni; minek oka az -lehetett, hogy a lovak száján a zabla kelleténél erősebben meg volt -szorítva, s ezek maguk összevissza cserélgetve; következése pedig az -lőn, hogy Dömsödi úr hintaja a franczia négyes figuráinak azon nemét -utánozta, melyet magyarul balanczirozásnak neveznek… milyen szívesen -káromkodott volna ilyenkor, de nem volt kire. - -– Te semmirekellő kamasz! Te varjak pecsenyéje, tökfilkó! fel akarsz -dönteni? Részeg gazember! majd a nyakad közé rakok, hogy arról emlegetsz -meg! a ki erre amarra! szamár! Mindezeket ily renddel és még nagyobb -ékesszólással mondta volna el kocsisának Dömsödi úr, ha épen maga nem -volt volna magának kocsisa; s méltán megbosszankodott, hogy amúgy -törökösen fel nem pofozhatja azt az élhetetlen semmirekellőt, a ki így -hajtja a lovakat, mert magát csak nincs kedve az embernek felpofozni. - -Szegény Dömsödi urat, vagy akarta vagy nem, utolérte a philosophia: -hinni kezdé, hogy csakugyan kell lenni sorsnak, mely e lovaknak -parancsol, s mely nem akarja megengedni, hogy ő mai nap H*-ra jusson. -Később az is hihető lőn előtte, hogy talán valami jó, vagy rossz szellem -tesz úgy velök, mint egy híres próféta szamarával; továbbá az is rémlék -agyában, hogy tán nem is a legistenesebb szándék az, mely őt H*-ra -vezérli… Nos aztán… egy leány… mintha bizony… hát miért nem vigyázott -magára jobban! Hiszen csak nem azért van a világon, hogy rá nézzen az -ember! Ej! hány embert tettem én már koldussá, hány nőt szerencsétlenné, -még is itt vagyok?! Ezen rövid logikai okoskodás tanusítja, hogy Dömsödi -úrnak igen-igen szeretetreméltó életphilosophiája van, melylyel, ha az -Isten sokáig élteti, elébb vagy utóbb nagyra fogja vinni. - -Majd meglássuk. - -Azonban száz szónak is az a vége, hogy Dömsödi úrnak le kellett szállani -trónusáról, azaz a kocsiülésről s makranczos paripái elé saját becses -személyét befogni s tulajdon lovait kantáránál fogva vezetni; minek az a -kivánt eredménye lőn, hogy a Bucephalusok tökéletesen megnyugtatva ismét -visszatértek a kerékvágásba s többé semmi ellenészrevételeket nem tőnek -kötelességük teljesítése ellen. Hihetőleg megismerték Dömsödi úrban a ci -devant nagyhírű Catalani kisasszony hintaja előfogatának egyik érdemes -tagját – tekintélyes collegájokat. - -Dömsödi úr ismét felült, kezébe vette a gyeplőt és ostort; ez utóbbit -érintkezésbe hozta a két hátulsó dikhenczczel és repülének – mint a -tekenős béka. - -Lőn azonban, hogy a napnak jobb lovai volnának, mint Dömsödi úrnak s már -ugyancsak közelgetnének Amerika felé, míg Dömsödi úr Zöldhalomtól H*-ig -a fele útat hagyá vala hátra. - -Itt kezdődik ama fatális homoktenger, roppant, messze terjedő, kietlen -láthatárával. A futóhomok itt-ott roppant buczkákban torlik meg, míg -másutt a tenger hullámait utánozza, egyes idetévedt özvegy jegenyéket -majd úgy eltemetve, hogy csak hegyök látszik ki, majd bámulatos -mélységig meztelenül hagyva töveiket; hosszú kötélnyi gyökerek, mint -óriási kaszáspók lábai, nyulongnak a sivatagon át, melyen nehány -félszáraz rekettyekórón kívül egyetlen fűszál sem tenyész, – messze, -mennyire szem láthat, kietlenül sárga minden, mit a lemenő nap tűzfénye -még kopárabbá, még sivatagabbá tészen. - -Itt a pacsirta megszün énekelni, itt elmúlik a nyájak kolomphangja, a -tanyai ebek ugatása nem hallik ide, itt ha a szél nem fú, néma minden. - -Azonban napnyugatról hirtelen egy sötétsárga felhő kerekedik fel s egy -ideig a napot álarczozza, mely a felhő szegélyeit fényes lángszínűre -festi s haragos vörös fényt vet a sivár fövényhalmokra; később a felhő -nagyobbodik és lilaszínt ölt magára, a nap feltünik, a látkörön -hamuszínű fellegek kezdenek feltolakodni, távolról mindig erősbödő, -ritkán megszaggatott dörgés hallatszik, az ég mindig sötétebb lesz, a -homok megelevenedik, a minden oldalról feltámadt szelek csoportokat -ragadnak fel a magasba, s velök fakósárgára festik a levegőt; – nem -látni tíz lépésnyire, sőt egyáltalában nem látni, mert az embernek be -kell csukni szemét, száját, ha homokot nem akar enni; a szelek -ordítanak, a lovak toporzékolnak, Dömsödi úrnak szűk a világ. - -Ekkor az átfeketülő látkörön nyugottól le éjszakig egy, színeiben a -gyémántot meghaladó villanás hasítja át a fekete felhőkárpitot; rá egy -menyrázkódtató csattanás, melynek utóhangjai mint omló hegyszakadás -gördülnek végig a sivatagon, százszorosan verve vissza az ég sarkaitól. - -Erre sötét lett minden. - -A zápor elkezdett omlani, mintha szapulóval öntenék; a homok ezt fel sem -véve, felkapott a forgószél hátára, megjárta a fellegeket s mint boldog -emlékű daraleves hullott vissza Dömsödi nyaka közé. Dömsödi úrnak pedig -nem tetszett a zuhanyolás. - -Kalapját az operentiákra vitte a szél; két első lova elszántan -visszafordult, a hátulsók egyike túltett a rúdon, míg a másik hámja -kötelein próbálgatta erejét; – a rúd emelkedett, – a rúddal emelkedett a -hintó, – a hintóval Dömsödi úr s Dömsödi úrnak emelkedtek a hajaszálai. - -Ezen criticus pillanatban úgy rémlett előtte, mintha a szakadatlan -villámfénynél a rohanó zápor és homokfuvat között egy fekete árnyék -tünnék fel meg-megjelenve és eltünve, a mint azt a villámoktól félbe -szaggatott egyiptomi sötétségnek kedve tartá; – olyatén volt, mint egy -szertelenül hórihorgas emberalak s gyors közeledése gyaníttatá, hogy nem -darab fa. - -Dömsödi úr szorongva kereste pisztolyait oldalzsebében s érzé, hogy azok -össze vannak ázva s félelmetes zsibbadtság állta el minden tagjait. - -E közben mindinkább sötét lett, oly sűrű és massiv sötétség, hogy hátát -vethette neki az ember; a villanások s a tőlök elkésett mély morgadalmak -mindig tovább haladtak, alig múlva fel a szél és zápor egyhangú -kellemetlen süvöltését; ekkor egy hang szólalt meg a sötétségben közel -Dömsödi úrhoz. Tartalma körülbelül ez volt: - -– Instálom alássan a dominus spectabilist, én egy szegény candidatus -theologiæ vagyok, ki már három nap óta nem ettem az Isten igéjén kívül -egyebet, – legyen könyörülő! - -Bármily jámbor értelme legyen is e szavaknak, Dömsödi úrnak ezek -hallatára minden vitézlősége a csizmaszárába hanyatlott, annyival -inkább, minthogy a setétségtől nem hallhatta, honnét ered e különös -időben és helyen tett folyamodás, – nézett szerteszét, majd kinézte -szemeit, de semmi kivehető alaknak nem tudott a setétségben nyomára -akadni; végre úgy tetszett neki, mintha mellette valaki köhécselne. -Hirtelen arra fordult, erősen neki czélzott mindkét fegyverével a hang -eredetének; lőtt, egyik pisztoly elsült, a másik nem. Amaz is csak azért -sült el, hogy lobbanásával megmutassa Dömsödi úrnak, miszerint a köhögő -és agyonlövendő személy egy lompos komondor volt s a félelmetes -emberalak épen a túlsó oldalon foglalt helyet. A villámoktól a nélkül is -elvadult lovak e hátok mögött történt lövésre hirtelen elragadták a -kocsit s Dömsödi úr kiszökkenve az útra, egyedül maradt a nem látott -alakkal. - -Futni akart, de attól félt, hogy épen karjaiba fog futni az alaknak és -csendesen viselte magát, olykor négykézláb mászva félre az útból és -fejét vállai közé húzva, mint egy ugrani nem tudó béka. - -A mint így nagy rettegések között mászik, mászik, mászik, a feje fölött -ismét megszólamlik e hang. - -– Vigyázzon uram, ott egy széles gödör van, bele ne essék. - -– Ki lehet ez ember, ki még a gödröt is meglátja a setétben? gondolá -Dömsödi úr s nem merte szemeit kinyitni. - -– De talán valami sérülést szenvedett a spectabilis, hogy nem tud -felkelni a földről? Adja kezét, majd fölemelem; szólt fölötte a hang. - -Dömsödi úrnak sajátságos ötlet akadt a fejébe. - -– Ugyan mit tekintetes uraz kegyelmed, szól nyöszörgő nevetéssel a -látatlanhoz, hisz vehette észre, hogy a bakon ültem; én csak szegény -cseléd vagyok, kinek semmim sincs e rajtam valón kívül, egy szegény -kocsiscseléd. - -– Épen nem úgy van, szólt az alak. Méltóságos báró Góliáth Jánost a -bakon is meg lehet ismerni. - -Dömsödi úrral elfordult a világ. - -E perczben egyet villant a láthatár, bágyadt kék fénynyel öntve el a -vidéket s hirtelen átvillanó fénye egy arczot láttatva a peregrinuséban, -melyet csak egy perczig kell látni, hogy teljes életében fogvaczogva -emlékezzék rá az ember. - -Víztől ázott göndör haján magas, gyűrött köcsögkalap ült, fekete -szemöldeire mélyen lenyomva, szeme fehére körül kilátszott; arcza -szőrtelen volt és sovány, igen sovány és sárgazöld, mint egy halotté, -színehagyott ajkai fenyegetően voltak összenyomva. - -Álmaiban szokott az ember ilyen arczokat látni, – félig emberé, félig -hyénáé, – mikor szívére fekszik s felébredve lélekzetét érzi visszafulni -tüdejében. Hozzá a magasnak tetsző száraz termet, a süvöltő síri hang s -kezében görcsös husáng. - -Úgy hasonlított ez ember ama nyavalyatörőshöz és még valakihez, a kit -már látott évek előtt Dömsödi úr, de a kiről nem mert gondolkozni. - -– Tessék felkelni, méltóságos uram; szólt a peregrinus a holtra ijedt -emberhez, keressük fel eltévedt lovait, vagy ha jobban tetszik, majd én -elmegyek értök, addig tessék itt engemet bevárni, majd én elvezetem -uraságodat egy emberséges vendégszerető, tanult emberhez, kinek tanyáján -magam is szoktam olykor dégálni; – addig is tessék türelemmel lenni és -jó reménységben. - -Ezzel elindult a peregrinus, Dömsödi urat magára hagyva, ki kapva az -alkalmon, futott, futott, míg csak ki nem fáradt, s végre nehány magas, -szomorú kinézésű homokbuczkák közé jutva, ott egyiknek tövében meghúzta -magát s hitte, hogy ha soha nem is, de most az egyszer tökéletesen el -van rejtve. - -Ekkor lehetett mintegy esti kilencz óra, tehát három éjfél előtt. - -Az eső szünni kezdett, a felhők felszakadoztak, a táj világosodott. - -Mintegy óranegyedig várhatott itt rejtekében Dömsödi úr iszonyú -rémképektől gyötörve, s a mint ott összehúzódva feküdt, félelmei közben -meglepte az álom, – elaludt és álmodott rémséges dolgokat. - -Azt álmodta, mintha vérrel mázolt arczok keresnék élesre köszörült -késekkel és kiabálnák nevét és szaglálnának utána. Ő pedig elrejtőzve a -föld gyomrába, egy mély sírban hallgatja, a mint keresik és nem -találják; – ekkor jön egy halavány alak, kinek szemei keresztül látnak a -föld gyomrán s lábával azon sírra toppantva, hova ő rejtve van, azt -mondja reszkető hangon: - -– Itt keressétek, itt kell neki lenni! - -Felébredt; a mint szemeit felvetette, álmát látta valósulni: a halavány, -száraz termet előtte állt. - -– Itt van a hintó, nagyságos uram! szólt az ember. - -Dömsödi úr azt hitte, hogy az ördögökkel van dolga, – az eszébe sem -jutott, hogy a csavargót a vele volt kopó hozhatta nyomára, reszketve -huzódott tőle. - -– Tessék felülni, majd én hajtom a lovakat, az idő szépen kitisztult, -egy óra mulva helyben leszünk, tessék felülni. - -Ekkor lehetett tizedfél óra éjjel. - -Dömsödi úr lankadtan, tehetetlenül hagyta magát karjánál fogva felemelni -s vezetni kocsijához. - -A peregrinus felemelte őt ülésébe, a kocsiajtót becsapta, s felülve a -bakra, a lovak közé vagdalt, s vitte Dömsödi urat ismeretlen irányban és -ismeretlen helyeken keresztül. - - - - -A FÉLELMES TANYA. - - Az a fa is száradjon ki, - A mely alatt meg fogsz állni. - Az a csárda gyulladjon ki, - Melyben csendesen fogsz hálni. - Páros késed kifordúljon - Az is a szivednek álljon. - -_Népdal._ - - Átkozott légy! - Víz előtted megáradjon, - Sár utánad felfakadjon. - Lovad lába megbotoljon, - Földre téged agyon nyomjon. - Mosdó vized vérré váljon, - Kendőruhád meggyulladjon. - A kenyered kővé váljon, - Az ég téged meg ne áldjon. - -_Népdal._ - -Hosszú, a végtelenig nyúló kanyargások után a sík homokpuszta felett, -mely a hideg éjszakában, a szél szomorú zúgásánál valóban kietlen -tekintetet mutatott, végre a távolban gyertyafény látszott -felcsillámlani, s messze a majori kutyák ugatása hallatszott. A csavargó -szótlanul ült helyén, s olykor a lovak közé csapkodott; Dömsödi úr pedig -hintaja szögletébe vonta magát s hozzá fogott a gondolkozáshoz. - -Azon egyetlen tekintet, melyet a villámlobbanásnál a csavargó arczára -vetett, alpesi teherrel feküdte meg szívét. - -Felhányta emléke szörnyűnél szörnyűbb lapjait; összekereste azon -arczokat, melyektől valaha iszonyodott, de oly rémületest csak egyet -talált, mint az elébb látott, s egy iszonyú sejtés remegteté, hogy ama -két arcz egy. - -Megjelent előtte ama szerencsétlen város romjaiban, a mint pattogó -lángjai átkok hangjait kiáltozák fel az égre; gomolygó füstalakok -jelentek meg előtte, szikrázó tűzszemekkel; hallotta a kétségbe esettek -dühös, üldöző szavát; látta indulattépte marczona arczaikat, érezte -kezeik görcsös markolását, s halálveríték ült ki homlokára. - -Majd a nyavalyatörős jósszavai hangzottak fülébe: - -– Tizenegy órakor meg fogsz halni, meg kell halnod még ma! - -Dömsödi urat tökéletesen kilelte a hideg, s ekként hagyta magát vitetni -önkénytelenül rossz sorsa elé. - -E közben szüntelen közelebb jött a gyertyafény; egy csoport fekete -nyárfa mögött feltünt egy hosszú ház, s a nyárfák és a ház szomorú -tekintetűek voltak. - -A nyárfák csikorogva hajladoztak a szél alatt, mely magas sudaraik -között rémesen suhogott el; olykor egy-egy kánya rikoltása csöndült meg, -melyet az erős vihar fészkéből levetett. - -Maga a ház pedig fehér volt, mint egy szemfedél. Ajtaja és kapui csukva -voltak, ormóján egy halálmadár sikoltozott, s benről nagy kutyák -szokatlan üvöltése hallott. - -– A kaput! kiálta a peregrinus oda érkezve; idő mulva megnyilt az, -sarkaiban csikorogva, a hintó begördült a sötét, négyszög udvarra, s a -kapu újra becsukódott. - -A folyosó végén egy roppant magas ember állott, a jötteket kémlelve; a -lovakat egy óriási termetű férfi kifogta, s több szótalan férfiak, de -mind oly magasak, oly Hercules alkatúak jártak fel s alá az érkeztek -körül. - -A peregrinus lesegítette Dömsödi urat a hintóból, ki alig tudott a maga -lábán megállani. - -– Vendéget hoztam, bátya! szólt rekedt hangon a peregrinus a folyosón -álló athletához, ki dolmánya ujjával szemeit látszott törülni. - -– Te jöttél, édes öcsém? szólt a férfi, s hangján elfogódás -reszketegsége tünt fel; vártunk, hol késtél három-négy nap? – szegény -leány! – mindig terólad beszélt – mért nem jöttél hamarább? - -– Mi történt? kérdé a peregrinus tántorogva, s szédültében a falnak -támaszkodott. - -A férfi szavakat keresett és könyei jöttek helyettök; végre az ifju -nyakába borúlva, azt magához ölelé, megcsókolta s rebegve e szót ejté -ki: - -– Meghalt. - -Azzal félre fordult a herculesi ember és sírt. - -Mint a tigris, mely veszett dühében prédájára rohan, ragadta meg a -peregrinus Dömsödi úr karját, s míg öklével iszonyú fájdalomban -homlokára csapott, nagyot kaczagott, de e kaczagás emésztő volt, mintha -a tüzet okádó föld kaczagott volna, mikor lávája alá falvakat temet, -vagy a féktelen vihar, mikor a hajót a kősziklához vágja; ezzel -belódította Dömsödit a szobába. - -A szoba szép fehér volt; közepett egy ravatal vala kitéve, a fehér ágyon -fehér halott; az a fehér halott ismerős volt Dömsödi úr előtt. - -A peregrinus magukra zárta az ajtót, azután holt kedvesére borult, -szárazon sírt, könyei nem hullottak. Ajka vonaglott, nyakán megdagadtak -a vérerek; szemei kiveresedtek, de köny nem jött belőlök, – az ilyen -fájdalom enyhülés nélküli. - -Minő ellentét volt hozzá ama nyugodt, kiszenvedett seraph-arcz! mint -édes jelenet egy másik jobb világból, mosolygott még a halál ón karjai -közt is, s e mosoly volt maga a megdicsőülés. - -Porrá tesz-e ily remekművet is az isteni újrateremtő erő, vagy azt a -napok utolsójáig romlatlanul fogja megtartani? Vagy egy virág alakjában -fogja azt ismét felnöveszteni, mely tiszta legyen mint a liliom és -szemérmes, mint a tavasz ibolyája…? - -Az ifjunak eszébe jutottak reményei, a mosolygó remények és a mult idők -emléke, az édes órák, a kedves kezek szorításai, az édes mosolygás a kék -szemekben, s a rózsaajkak csókjai és szavai; – eszébe jutott, mint ült -mellette csendes alkonyi órákban a szende gyermek, kezét kezébe téve,… -és látta az ajkakat halaványan lezárva, – a szemeket sugártalanul; -dobbanás nélkül érezte a keblet, és a kezeket hidegen, fagyosan; – -magához ölelte a letört virágot, csókjait pazarolta rá, utolsó véres -könyét sírta homlokára, hítta esengve az életbe vissza,… a hölgy halva -volt, néma és halavány. - -Az ifju kereste a vigasztalást; az nem jött. - -Kereste a kétségbeesést; az eljött. - -Felállt. - -Oda hurczolta Góliáth Jánost a ravatalhoz, s kérdezé tőle, hogy ismeri-e -azt, ki ott halva fekszik? - -Góliáth nem felelt semmit. - -Azzal áltatta magát, hogy ez egész csak egyike gyötrő álmainak, s -ragaszkodék a reményhez, hogy ennyi iszonyút nem adhat az ébrenlét. - -– Ez a halott Zilányi Janka, susogá az ifju, hát engemet ismersz-e, -Góliáth? - -Góliáth jól megismerte az ifju arczában azt, kit ő ama nagy égés napján -tőrrel megdöfött, s egy elfulladt kiáltással tántorgott a falnak; az -ájulás környékezé. - -– Én vagyok Bálnai Körmös István! kiálta haragja telj-hangjában az ifju, -s megfogva az ember két kezét, sokáig nézett annak szeme közé, hogy -Dömsödinek a vér kezdett aludni ereiben. - -– Le térdre! rikoltá őrülten az ifju, s vas kezei alatt ropogva sűlyedt -térdre Góliáth a ravatal mellett. - -– Te ölted meg őt, tudod-e? szólt rémarczot vetve a térdeplőre s szavai -indulatosabbjainál szilajon rázta annak roskadozó vállait. Tudod-e, hogy -milyen szép volt ő? Olyan szép, mint a milyen az egész föld, az egész -világ nem lesz többé. S milyen jó volt! Hozzá járultam imádkozni, mint a -mindenható legszebb templomához; hittem Istent, angyalokat, -mennyországot és paradicsomot, mindezt ő benne s egyedül ő benne hittem; -s mindazt te egyetlen lehelleteddel semmivé tetted! – Nézd, milyen nagy -sivatag van itt lelkemen belől! nézd csak, egy patak folyik rajta -keresztül, az is vérpatak; csak egy domb van közepén, az sírhalom! -Átkozott a napsugár, mely fejemre süt, átkozott az emberi hang, mely -megszólít, átkozott az áldás, mely nekem van szánva! Mindezt te tetted -és senki más! Letépted mindazt, a mi nekem virult, megölted azt, mi -nekem élt! De jaj neked,… jaj neked, mert kezeim között vagy!… Ha van, a -kit valaha szerettél, ha van ártatlan rokonod, szűz és viruló, ha van a -ki nevedet viseli, jaj neki! nem – imádkozni nem hagylak, a te fekete -véred legyen áldozat megbántott lelkének, – irgalom nélkül meg foglak -gyilkolni, Isten úgy legyen irgalmas neked, mint én az leszek! – szállj -alá pokolra!! - -Döbörgés hallatszott, melyet életre halálra küzdők támasztanak. - -A peregrinus szédült szilajsággal verte martalékját a földhöz, ki -iszonyúan ordítozott segítségért, s fogaival és körmeivel ellenfele -husába csimpajkodott. - -Betörték az ajtót; a neki kábult ifjut elválaszták a vérében heverő -Dömsöditől. - -Az athleta termetű férfi odament, izmos karjával felfogván a fájdalmában -tébolygó ifjut, józanító szavakat szólt hozzá: - -– Térj meg, öcsém; gondold meg, micsoda következései lehettek volna -ennek rád nézve, ily kitörő indulat nem férfihoz illő. - -Dömsödi úr, hogy pártfogoltatását vette észre, vérszemet kezdett kapni s -a betóduló jámbor arczú férfiak közé menekülve, követelő hangon kivánta -kocsiját és lovait előadatni és tovább menni. - -– Hagyj békét neki, szólt csillapítólag az említett magas férfi a -peregrinushoz, igaz, hogy sokat vétett e szegény leány ellen, de már a -mi elmult, azt jóvá tenni úgy sem lehet, s bosszúállás Isten dolga, nem -emberé; hagyd menni őt a maga útján, majd utól éri még őtet is elébb -vagy utóbb a maga veszedelme, a nem szeretem óra őtet is meg fogja -találni, te ne piszkold be az ő vérével lelkedet, nem vagy te hóhér. -Ezzel Dömsödi úrhoz fordult. Az úr pedig, bármi utálatos és nem -szeretett előttem, holnapig vendégem marad, azután mehet a merre -tetszik, jobb szeretném ugyan, ha ott látnám lógni, a hova sok nálánál -becsületesebb embert felakasztottak, de legyen nyugodt, most házamon -belől van és pártfogásom alatt. - -A fali óra épen két negyedet ütött tíz óra után, s Dömsödi úr -elhalványult s még egyszer szorgosan aggódó hangon kérte lovait -előhozatni. - -Többen mozogni kezdtek, mintha kérését akarnák végrehajtani. - -– Megálljatok! kiálta tompa, ércztelen hangon a peregrinus s a halotthoz -lépett; bús, hosszúkás arcza sáppadt volt és mozdulatlan. Mind rá -néztek. Márványszerűleg nyugodt volt, karjait összefonva, fejével búsan, -némán integetett a halott felé. - -– Biz úgy, ezt mondá s a ravatal szélire ült. - -– Szegény! eszén kívül van, suttogák a körül állók. - -Feltekintett, kérte, hogy a család minden tagjai bejőnének, s mondák -neki, hogy mind jelen vannak. - -Ekkor balját holt kedvese keblére tette, jobbja három ujját pedig -felemelvén, megrázta az ég felé, tompán, ünnepélyes hangon mondván: - -– Esküszöm! - -Feszülten várták szavait. - -– Esküszöm az egy élő igaz Istenre, kinek hatalma oszt büntetést, -jutalmat; esküszöm kedves halottam idvességére, esküszöm azon reményre, -hogy őt ott fenn még egyszer látni fogom, esküszöm és vallom, hogy azon -ember ott, azon Dömsödi Góliáth János volt, ki 182*dik év nagypéntek -napján K. városát felgyujtotta. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -VÉRTÖRVÉNYSZÉK. - - Holló károg utam elé, - Varju követ mindenfelé. - -_Népdal._ - -Szavai után egy perczre halotti csend lőn. - -Tizenkét férfi szivében elakadt a vér, kik mind a tizenketten házastüzes -gazdák voltak ama gyászemlékű nap előtt, más szolgái most és -vagyontalanok; kiknek emlékében lángbetűkkel voltak felirva ama nagy nap -borzalmai; kik két napig nézték, szemeiktől az álmot, szájuktól az ételt -és italt tagadva meg, mint égett hamuvá K. város, 182*-dik év nagypéntek -napján. - -Egy perczig hallgattak, mintha ezen gondolat gazdagságát méregetnék: a -gyujtogatóval szemtől szembe állani. - -A mily fenyegető volt e percznyi elnémulás, e halaványság, megütközés az -arczokon, ez elmerülés: annál iszonyúbb lőn azon indulatkitörés, mely -azt felváltotta. - -Egyszerre tíz kar ragadta meg az eszméletlen Góliáthot, ki halálfélelem -közt merevülten bámult a haragban iszonyú arczokra. - -Egy névtelen ordítás, egy összes vérszomjú küzdés töltötte be a -halottnak szentelt szobát, mint a hajón szomjazók az utolsó csepp édes -vizért, oly dühösen víttak a szerencsétlen ember véreért a bosszút -lihegők. - -Még egy percz, s ízekre tépték volna. - -Roppant erővel vetette magát közbe az athletai ember, a pusztabiró, a -küzdőket szétszórva, Dömsödit egy szegletbe mentette meg. - -– Meg kell neki halni! ordíták azok. - -– Meg, de nem így! szólt a pusztabiró csendet intve, meg kell neki -halni, de először szenvedni annyit, a mennyit érdemel! - -– Igen, szenvednie kell, okosan biró uram, kinozni fogjuk őt, elsőbb -nyársra húzni… - -– Megálljatok! szólt ez, izmos karjaival feltartva a tolongó tömeget, -először biztosítanunk kell magunkat. Meg fogjuk neki mindazt fizetni, a -mivel adósai vagyunk, noha tudjuk, hogy a boszúállás nekünk nem szabad. - -– Nem bánjuk, ha mind felakasztanak is bennünket érte! Fürdeni akarunk a -vérében! - -– Úgy van, ha a vármegyének adnánk őt át, ott pénzeit venné elé a gazdag -úr s megszabadulna, de mi megvesztegethetlen birái leszünk. - -– Megöljük minden irgalom nélkül. - -– Csend! hallgatás! ez nem gyermekjáték. Példás legyen azon büntetés, -melyet a koldussá tett egykor magok urai megnyomorítójokon végbevisznek. -Akarom, hogy ezen éjszaka oly emlékezetes legyen előttetek, mint ama -pusztulásnak éjjelei. Akarom, hogy azon itéletről, melyet a legbűnösebb -ember fejére kimondunk, senkinek a láthatatlan birón alól számadással ne -tartozzunk. Pető! hozd ki szekrényemből a szent bibliát. - -Ez ünnepélyes hangon szólt szavak kissé lecsillapíták a fellázadt -indulatokat s a szent könyv behozatik. - -Az alföldi magyar valláson születtek között nincs ház, mely ennek -hijjával volna. - -S a biblia, mely feketébe volt kötve, egy kerek asztalra letétetett a -ravatal mellé. - -– Most járuljatok egyenkint ide és esküdjetek meg, hogy egy szót, egy -czélzást sem fogtok kijelenteni azokból, melyek az éjjel itt történendők -lesznek, egy igét sem és senkinek! Akartok-e? - -És a férfiak egyenkint oda mentek a szent könyvhöz, s kezöket rátéve, -nagy átkokat esküdtek az áruló szó kimondójának fejére, a nagy csend -közepett csak az Isten tanúhivása, az «engem úgy segéljen!» szó -borzasztó hangjai hallatszottak. - -Legutoljára esküdött a pusztabiró, s lélekrendítő volt erős, dörgő -hangjaiban az átok, melynek elnémulása után templomi csend foglalt -helyet a halott szobájában. - -Valami elszánt, kérlelhetlen volt minden férfiarczban, kik jelentőségök -érzetével foglaltak a fal körüli lóczákon helyet. - -Némelyeken nyugtalan boszúvágy vonaglott, míg mások ritka élvezettel -legelteték szemeiket az aléltan szegletbe vetett martalékon, ki szemeit -befogva, az egész eskületétel alatt erős lázhidegben reszketett, arczán -a hideg veríték permetezett alá. - -Kevesen érzettek iránta szánakodást, félelmet senki. - -A pusztabiró becsületes patriarchális képe belső küzdelmet árult el, -mely olykor hangját mellébe visszafojtá, s szemeit sokszor kelle -törölgetnie. - -Csak középen a fehér halott arcza maradt nyugodt és mosolygó. - -– Vigyétek félre! szólt a pusztabiró Dömsödire mutatva, s két férfi azt -a mellékszobába vivé. - -– Magdolna jőjjön be. - -Nehány percz mulva egy zsíros, kormos képű hamupipőke jelent meg, -piszkos kék előkötővel, zöld koczkás moldont szoknyában, mezítláb és -vigyorgó vörös arczczal. - -– Itt vagyok, nemzetes uram, szólt tolakodó merész szemekkel pislogva -szét a komoly férfiakon. - -– Ne vigyorogj, inté őt szigorú arczczal a biró, felelni fogsz arra, a -mit kérdezek, lelkiismereted szerint. - -A leány meghökkent. - -– Nemzetes uram, kezdé bőgéshez készülő hangon, mialatt piszkos kötényét -szemeihez emelte, én nem vétettem senkinek, én nem tettem semmit. - -– No csak hagyd abba, Magdus! csillapítá őt egyike a férfiaknak, nem -tudod, hogy mit akar a biró uram, csak várd végit. - -– Ne félj semmit leányom, szólt szelidebb hangon a pusztabiró, szedd -össze magadat, mit gondolsz, vissza tudnál-e emlékezni arra a nagy -égésre, melyben ti is elégtetek? Beszéld el, mit tudsz róla? - -– Oh biró uram, úgy emlékezem, mint a saját születésem napjára, mintha -csak most történt volna tegnap, vagy tegnapelőtt, nem is fogom -elfelejteni soha. Épen vacsoránál ültek az uraim, még tudom turós laska -volt a vacsora, de bizony mégis mákos mácsik volt, – de nem – nem. - -– No no. Magdus, nem akarjuk tudni, hogy mit ettetek, csak mondd tovább. - -– Hát egyszer csak kinéz a kis ifjuúr az ablakon, de bizony még sem az -nézett ki, hanem a nemzetes asszony, de nem is az, hanem a kosztosdiák – -ugyan minek is hítták? olyan furcsa orra volt, – ejnye no, – mingyárt -eszembe jut a neve. - -– No majd eszedbe jut másszor, most csak azt mondd el, mi történt -tovább? - -– Hát a mint kinéz az ablakon, egyszer csak elrikoltja magát: tűz van, -tűz van! s szalad kifelé. Én a mint a kezemben volt a – csakugyan még -sem jól mondtam ám, hát – épen a bográcsos húst vittem be, s ijedtemben -a forró zsírral végig öntöttem a nemzetes asszonyom viganóját, a miért -ott hevenyében jól fel is pofoztak, azzal kiszaladtam az utczára, még -akkor egy lélek sem volt kinn, mert minden ember a bikahecczre ment, -hanem egy lovas ember nyargalt az utcza közepén; a mint a kis közhöz -ért, István úrfi a kis közből elébe rohant nagy lélekszakadva s bele -kapva a lova kantárjába, azt egy kezében levő éles kővel úgy mellbe -ütötte, hogy a lovas kicsinybe mult, hogy ki nem esett a nyeregből, erre -azonban ez is előrántott, honnét, honnétnem, azt nem láttam, egy öreg -kést, s azzal úgy oldalba szúrta István úrfit, hogy azon a helyen -rogyott össze; nekünk akkor a nagy ijedtségben eszünkbe sem jutott, hogy -azt az embert el kellene fogni, különben is a huzakodás alatt jó -messzire elmentek tőlünk, s István úrfi, ki attól a döféstől úgy odáig -lett, hogy két hétig azt sem tudtuk róla: élő-e vagy haló? csak nagy -sokára mondta meg, hogy az az ember volt a ki – ő saját szemeivel látta, -– a kanóczot a pálinkaház esztréje alá dugta; hanem iszen akkor már -üthettük bottal a nyomát, tudja Isten hol s merre jár azóta! - -– Rá ismernél-e arra az emberre, ha most elébed kerülne? - -– Dehogy nem ismernék rá, csúnya ripacsos képe volt, az állának fele le -volt vágva, szörnyű csúnya ember volt, hiszen csak előbb eszünkbe jutott -volna, hogy utána kelene eredni, de lovasaink sem voltak oda haza, -azután meg – – – - -Jól van leányom, elmehetsz, szólt a pusztabiró, csak ennyit akartunk -tudni. - -A leány félig elfojtott fohászszal, mint a ki nem beszélhette ki magát, -eltávozott, s Dömsödit újra előhozták. - -– A mellén sebhelynek kell lenni, mondá a pusztabiró, s az áldozat -mellényét feltépték, mellén széles forradás látszott, helye a kőütésnek. - -– Semmi kétség többé, szólt fölegyenesedve a pusztabiró, ragyás arcz, -vágott áll, István esküje. Ő meg fog halni. Üljetek sorba, egyenkint ide -fogtok jőni, kezeteket fejére teszitek, elmondjátok vétkeit s -egyszersmind kimondjátok az itélt büntetést. - -Legelsőbb egy izmos, bőrködmenes férfi állt elő, nyírott bajuszszal és -leránczolt szemöldökkel; kezét Dömsödi fejére téve szólt: - -– Négy év előtt egy tehetős családnak feje voltam, most bérszolga -vagyok. Húsz esztendei fáradságaim-szerezte Isten áldását egy nap -megemésztette; családom szétszórva nyomorog idegen házak szolgálatában. -Jaj annak, a ki ezt tudta cselekedni; vérét igyák fel az ebek, egyék őt -meg elevenen a tanyai kutyák. - -Egy másik lépett elő, egy képében szörnyen összemarczangolt férfi. Jobb -karjának nem volt keze, hanem az csonkán hadarászott a levegőben. - -– Én, szóla iszonyúan mosolyogva, én nem sokat vesztettem, csak az egyik -szememet és a jobb kezemet, a mint az égő háztető, mely alól házam népét -hoztam ki, rám zuhant. Nem is kivánom én ő kigyelmének halálát, csak -szemeit akarom kitolni, nyelvét kiégetni, kezeit elvagdalni, hogy ne -láthasson, ne szólhasson és ne irhasson; – azután hadd élje szegény -ember világát. - -Egy másik szólt újra: - -– Ekkor veszett el iszonyú halállal testvérem, a toronyőr, ekkor égtek -össze oltáraink; én csak a szívét kivánom, melyet a nagy torony oldalára -áldozatul oda szegezhessek. - -Így léptek elő egyenkint a vérbirák; röviden, de fájdalmasan adták elő -panaszaikat. - -Az ingerlő fájemlék iszonyú büntetéseket találtatott fel velök; egyik -borzasztóbb volt a másiknál, s mindegyik csak a saját bosszújától -szomjazott indítvány mellett maradott. - -– Énnekem, szólt legvégül a pusztabiró, kezét mellére téve, énnekem egy -betegágyas nőm maradt honn ama siralmak napján, reményeim angyalával, -kis újszülött gyermekemmel. Oh azt senki sem tudja, mily szép jövendőket -terveztem magamban! nem cseréltem volna senki boldogságával, senki -örömeivel; az enyém királylyá tett volna engem. Most e reményekből egy -körömnyi sincs többé. A ki adta volt, el is vette őket, legyen áldott -szent neve érette! Mire haza mentem, házamat üszkeiben s üszke között -két csontvázat találtam. - -– Irgalom! sikolta felszökve Dömsödi, hogy a pusztabiró rátekintett; oly -fagyasztó tekintete egynek sem volt, mint ő neki. Irgalom! nyöszörgé -fetrengve a porban, 8 iszonyú biráira rimánkodó arczczal tekintve. - -– Meghalsz, meghalsz! mondának azok komolyan. - -– Bocsássatok, bocsássatok el! én gazdag vagyok s nagy úr! pénzt, sok -pénzt, ezereket fogok nektek adni, oda adom mindenemet, bocsássatok el! - -– Véred, nem pénzed kell nekünk! kiálta egy a birák közül s felkelve -helyéről, a könyörgőt felrugta. - -– Én megszabadítalak, szólt az összetépett arczú iszonyúan mosolyogva, -ha visszaadod jobb kezemet; ha nem adod, úgy éljek, a milyen igaz, hogy -te meghalsz! - -– Meghalsz, meghalsz! mondák sorban a birák hidegkomolyan. - -– Minő halállal? kérdék a pusztabirótól. Elismeré mindenki, hogy az ő -vesztesége nagyobb, mint valamennyié, s várták itéletét. - -A pusztabiró oda ment Dömsödihez, félkarjánál fogva felemelte őt s -fejére dörgé: - -– Máglyán fogsz meghalni, ember! - -– Máglyán! ordítá föl a tömeg. Tűzzel ölt, tűzzel haljon meg! meg kell -égnie! porait a szelek hordozzák széllyel! - -– Most siessetek, az udvar közepére egy szobrot ássatok le, ehhez fogjuk -őt kötözni; e körül fél öl cserfát rakjatok, közeit csepűvel és fenyőfa -forgácsokkal jól megtömve. A fehér cselédeket el kell külön szobába -zárni, a honnét az udvarra nem láthatnak, azután a pinczéből hozzatok -fel fél akó kátrányt s azt töltsétek a máglya-hegyébe, szaporán és nesz -nélkül. Én addig őrzeni fogom az elitéltet. - -Percz mulva a pusztabirón s Góliáthon kívül nem maradt egyébki a -szobában, csak a halott és ifju kedvese. - -– Ne hagyj elveszni! rikolta a szerencsétlen Dömsödi, az ifju térdeit -átölelve, mintha legnagyobb ellenségéhez volna legtöbb bizodalma. Oh -szabadíts meg! meg kell szabadítanod! iszonyúan akarnak megölni! meg -akarnak égetni! oh ne hagyj, ne hagyj! rikolta kétségbeesetten; kezeit -összetéve csúszott hozzá, arcza kifejezése oly vad volt, mintha egy -elkárhozott könyörögne fel az éghez iszonyú kínjai előérzetében; semmire -egyébre, mint az Isten végetlen irgalmasságára támaszkodva. - -– Szabadíts meg… és én minden vagyonomat neked adom! koldus leszek, -koldulással keresem kenyerem, csak az életet ne hagyd elvenni tőlem! oh -védelmezz! ne hagyj meggyilkolni!! - -Akár egy szobornak könyörgött volna… az ifju némán játszott holt kedvese -hideg fejér ujjaival; körülötte meg volt halva a világ, s ha angyalok -nyelvén szóltak volna is hozzá, nem hallotta volna. A holt lányka kezét -vizsgálgatá, s a rajta látszó vonalokat chiromantei ábrándul szemlélve, -«hosszú élet, boldog élet, víg élet», susogá, azután a tenyerébe rajzolt -nagy M-et utána húzva, mutató ujjával halkan rebegé többször ismételve: -memento mori, memento mori. - -A pusztabiró fölébe hajolt és megcsókolá, de ő nem vette észre. - -Ekkor Dömsödit emelé fel a pusztabiró s a szomszéd benyílóba vitte át. -Mikor maguk voltak, felrázta őt kábultából s így szólt hozzá: - -– Ember! te sokat vétettél, legtöbbet én ellenem. Megérdemelted százszor -a halált s a mi a halálon túl vár reád, a kárhozatot, s e kettőt nem is -fogod elkerülni; de térj Istenhez, a kit magadra haragítottál; nem fogsz -meghalni addig, míg az én házamon belől vagy. Nem vagyok hóhér, de téged -megtudnálak ölni; – de ne félj: megigértem, hogy pártfogásom alatt -leszesz s megszabadítalak; az Isten keze majd úgy is utol ér; az enyém -megmutatja, hogy merre fuss. Öt perczed van a megszabadulásra; ha e -kemenczét betöröd, azon át a padlás feljárásához jutsz, a háztető -szelelő ablakán át leeresztheted magadat; kötelet találsz a gerendákon, -siess. - -Az ember, a nélkül, hogy megköszönné a szabadítást, mohó életmentési -vágygyal rohant a magas fehér téglakemenczének, de nem tudta azt -bedönteni; nyomorú félelemtől izzadó arczczal tekinte a pusztabiróra, -mintha kérni akarna tőle valamit. - -Ez egy fejszét hozott elő a szegletből, s vele a kemenczét becsapva, a -résen át kibujtatta az elitéltet. - -Azután kilépett a szobából, a benyíló ajtaját bezárta, s a halott mellé -ülve, a bibliára fektette homlokát és imádkozott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Dömsödi pedig sietve ereszkedék le a háztetőről, s hogy a szabadban érzé -magát, elkezdett futni; futott, futott, míg lélekzet és erő el nem -hagyák s össze nem rogyott; hátra nézett, a félelmes tanya a távolban -látszék előtte, némán, csendesen, bezárt kapuval. - -Kis idő mulva azonban úgy tetszék neki, mintha a tanya közepéről lángok -lobognának fel, s kapuja megnyílna s zavart hangok kiáltoznák nevét, míg -fekete lovasok száguldanának jobbra, balra és halálra keresnék az -elszököttet. - -Végső erejével ragadta fel magát; rohant: a föld elmaradt lábai alatt, a -szél katángtövist kergetett előtte, s gúnyolva sipolt, hajszálait -szerteszét kuszálva. - -Végtére egy hosszú árokhoz ért; ez árkot valaha a római hadseregek -hányták, két öl mély; most a h*i pocséta iszapja folyik le rajta s tele -van hányva dögcsontokkal; partjait rossz bűzű kórók, tövisek nőtték be -és szederinak. - -Ide az árokba menekült a szerencsétlen; lehúzta magát annak fenekére s -lassan mászott annak mentében tovább, két kezével tapogatózva előre; a -szent Jánosbogár fénye világított néhol az árokparti bokrokból elő; -olykor hallgatózva meg-megállt, s távolról fenyegető emberi hangokat -vélt hallani és visszafojtá lélekzetét, attól félve, hogy a távolban meg -fogják hallani. - -A mint így mászott, mászott meglapulva az árok fenekén, hirtelen előre -nyuló kezével valami meleg testre akadt. Rémülten hökkent vissza tőle. -Az egy farkas volt. Ijedten szökött fel az is fekhelyéből, s nagyot -üvöltve rohant nehány száz lépésnyire, ott megállva visszafordult, s -ijesztő szemei vadul fénylettek a sötétben. - -Most nem tudta a szerencsétlen, merre menjen; a farkas szüntelen nehány -száz lépésnyi távolban kiséré, szüntelen borzasztó s bántó huholását -hallatva, s e távolság is kisebbedni kezdett; túl az árkon pedig üldözés -rémszavait vélé hallani. - -Halálfélelemben, izzadva törte előre magát, fulladtan gázolva az árok -hosszában, melynek oldalairól mindenünnét tövises kökénybokrok ragadtak -öltönyeibe, s a sűrű bürökbozótok szenvedhetlen gazbűzt terjesztének -maguk körül. - -A szél zúgott; zúgásai között távol lódobogások hangjai moraját és -zavargó kiáltások hangjait kapkodta magával. - -Sietett. - -Alig eszmélt már magáról; az égen a felhők rongyai közül néhány vad -csillag nézett mérgesen alá; azt hitte, hogy azok is őtet nézik s -lehúzta fejét, és a mint sietve előre lépett, valami puhára tapodott -lábával. - -Reszketve hajolt alá, kezével megtapintandó, hogy mi az. - -Irtózat! - -Egy holttest volt, melyet tán a rablók, vagy a vadállatok hurczoltak -ide. - -Riadva ugrott fel az árokból a szerencsétlen ember; hanyatt-homlok, -eszeveszetten rohant ki a síkra. - -A farkas meglátta e marczona kisérteti alakot s nem merte őt bántani. - -A puszta közepén állt egy ronda vityilló, maszlagkórók termettek -körülötte s csavargós ösvény vezetett ajtajához; egyetlen ablakából -vöröslő tűzfény világított ki a puszta éjszakába, mint posvány közepén a -lidércz. - -A mint az üldözött meglátta világítani a távolban az ablakot, utolsó -életerejét összeszedve, felé rohant; mire oda ért, térdei megtörtek -alatta s kifogyva rogyott össze annak ajtaja előtt. Az eszmélet kezde -elmaradozni agyából, semmi tagját sem érzé magáénak. Oly közel volt már -ekkor H. városához, hogy a toronyőr kürtfuvallását meghallotta, s a -városon kívül a kerülőnek kiáltását, a mint egyhangú dalában hírül adá -az éjszakának, hogy «tizenegyet vert az óra». - -Tizenegyet vert az óra! - -– A nyavalyatörős azt mondta: tizenegy órakor meg fogsz halni. - -Haja szálai állottak fel az égre. - -Reszketve zörgetett a viskó alacsony ajtaján, nyögve feküdt az ajtónak -és szavakat beszélt, mik alig hasonlítának emberi hangokhoz. - -– Bocsássatok be! - -Körül a vihar üvöltött; marakodó ebek és farkasok ordítottak valamerre, -s úgy tetszék neki, mintha «hajrá»-t ordítana utána ezer torok. - -– Bocsássatok be! susogá, az ajtót rázva és kaparva. - -Az ajtó megnyilt, az ember beesett rajta. Egy piszkos gunyhóban lelte -magát, melynek közepén kórótűz égett; a tűz körül a füst homályában -ronda alakok ültek és guggoltak, s egy közülök, egy bozontos fejű sötét -alak, égő kanóczczal a jövevény arczába világított, azután visszalépett -társaihoz s Dömsödire czélozva suttogá: ez az, ez az! - -A többiek is felkeltek erre; egyike a lobogó tüzet gázolta el, mi által -az parázszsá válva, vöröses félhomályt vete a körülállókra; egy másik az -ajtóra állt, egy harmadik pedig hosszú öreg kést vont elő s Dömsödihez -szótlanul közelíte. - -Az embert megnémította a félelem. - -Ekkor a szegletből egy alak ugrott elő. - -– Csitt, csitt! susogá, nem kell kést használni, nem kell kést, hol van -a hurok? - -E hangban fia hangjára ismert Dömsödi. - -– Fiam! sikoltá hozzá rohanva, védelmezz, mit akarnak ezek az emberek? -Oh mennyit szenvedtem! Mit akartok? Hiszen már elmult tizenegy óra! - -Az egyik zsivány egy szőrkötelet vett elő, azon hurkot vetett s azt a -magával tehetetlen ember nyakába veté. - -– Jaj! fiam! Egyetlen egy fiam, hebegé az, mit akartok fiam, gyermekem? - -– Mit? Majd megtudod! te engem a törvényszék előtt bevádoltál, -elitéltettél; kihirdettetéd országszerte nevemet, bujdosóvá, -földönfutóvá tettél. Most én is megszolgálom neked mindezeket; hiába -rimánkodol, éltél elég sokat, most meg fogsz halni. Húzzátok keresztül a -hurok végét a gerendán. Kössétek hátra kezeit. Oda vagy; maga a vakeset -adott kezembe, mikor már attól féltem, hogy nyomodat vesztettem. Ne is -könyörögj, hóhéraidnak panaszkodol! - -Az apa szívében fenekestül felfordult e szavakra minden indulat; a -természet fellázadva kelt ki ez iszonyú fenyegetés ellen s a -felháborodott vér új erőt adott neki. - -– Megállj! kiálta a zsivány kezét megkapva, ki már őt fojtogatni -készült. Megállj, mennyit igért nektek ezen ember, ha engem megöltök? - -– Száz forintot, felelt röviden a zsivány. - -– Én ezeret adok nektek, öljétek meg őt! - -A zsiványok egymás szeme közé néztek s tétovázni látszottak. - -– Ördög pokol! kiálta a fiu. - -– Tizezer forintot adok, kiálta az apa, holnap mind kifizetem, öljétek -meg őt. - -– Én két annyit adok, szólt a fiu. - -– Ne higyjetek neki, hisz neki egy fillérje sincs; de én gazdag vagyok, -dúsgazdag, az én halálomat nem fogja bosszulatlanul hagyni az ország, -míg erről itt senki meg sem fog emlékezni. - -A bicskások összedugták fejöket és tanakodni látszottak. - -– Húsz eze… kiálta Dömsödi János, a szót nem mondta ki végig, midőn -Dömsödi Péter neki ugrott, megragadta; összeölelkeztek, senki sem nyult -hozzájok. Darabig tülekedtek így szótlanul, azután János kiáltástalanul -a földre esett, Péter pedig felszakítva az ajtót, elrohant; percz mulva -távozó lódobogás enyészett el a síkon. - -A zsiványok szívében megfagyott e látványra a vér. - -Hirtelen több zajos hangok kezdének közeledni s mielőtt a szegény -legények föleszmélhettek volna, a pusztabiró emberei körülvették -hajlékukat. - -– Hol van ő? kiáltának szikrázó szemekkel rontva be a gunyhóba. - -Egy közülök megpillantá az üldözöttet a földön fekve, oda ment, -fölemelte. Az ember nem félt tőlök többé, merev holt vala. Egy mély, -igen mély döfés volt hátulról véknyába szúrva, mely keresztül járta -szívét. A kés, melylyel meggyilkoltatott, szívében benne tört; ezüst -nyelű volt az és vasára a tulajdonos neve volt beedzve. - -* * * - -A rablókat elfogták s a pusztabiró eleibe vitték. - -A két főczinkos Telezsák és Topa voltak, kik azonnal bevallották, hogy -Dömsödi Góliáth Péter bérelte ki őket apja meggyilkolására, mely -természetet megtagadó tettre apjának ellene indított bűnvádi pere -ingerelte s a vágy apja jószágaihoz juthatni. - -A rablókat azon éjjelre erős őrizet alá tették, kik közül az egyik, -Telezsák, azt izené Bálnainak, hogy csak két szót akar vele szólani és -hiszi, hogy e két szó ki fogja őt szabadítani tömlöczéből. - -Bálnai eleinte mit sem akart hallani; sok unszolásra azonban magához -bocsátá a rablót, ki kezeinél, lábainál fogva farkasguzsba volt vetve. -Kérte, hogy tartsa oda fülét. Bálnai oda hajolt. A betyár csak két szót -mondott neki. - -Őrülten kapott homlokához Bálnai mindkét kezével s hanyatt tántorodott; -a körülállók azt hitték, hogy mindjárt a szél üti meg. - -– Isten az égben! fuldoklá fájdalmasan és haját tépte, azután -elkeseredetten borult kedvese holt testére: «a te halálod még ehhez -képest Isten áldása!» azután felszökött, széttépte a rab kötelékeit s -azt dühösen megrázva, szilaj türelmetlenséggel kérdé tőle: - -– Hová? - -– Tiszára, felelé a rab. - -– Utána! ordítá tébolyodottan s az ajtónak rohant; annyira magán kívül -volt, hogy az ajtót nem tudta kinyitni, hanem sarkaiból akarta -kiszakítani. Kardot a kezembe! ordítá s a pusztabiró azon kérdésére, -hogy «mi baja?», azt úgy megragadta, hogy öltönye fesledezett ujjai -alatt. - -– Hol van a testvérem? süvölté iszonyú hangon, s oly vadon tekinte a -pusztabiró szemeibe, hogy a jámbor ember maga is elborzadt bele. - -– Tegnap a városba ment egy erős legény kiséretében halotti öltönyöket -vásárlani, szólt megütközve az öreg Rónai, azóta nem jött vissza. - -– Jaj nekem! kiálta. Elrabolták! - -– Irgalmas Isten! - -– Kicsoda? kiáltának többen. - -– Kicsoda? riaszta a fogolyra Bálnai, ugy-e, gróf Szilárdy? - -– Nem az, báró Dömsödi Péter raboltatta el, a kisérőt fekete szolgája -lőtte le s mi a h*i árokba vetettük, azután ő velünk jött apját -nyomozni, a leányt pedig átadta szerecsenjének, ki azt levitte a -Tiszára. - -E végszavakat már nem hallá Bálnai; mint a veszett vad, mely égő sebével -együtt fut, mit oldalába fúrt az éles aczél: kirohant hajadon fővel, -fegyvertelenül és eltünt, senki sem tudta hova lett. - -A többi férfiak is lóra kaptak s minden irányban indultak keresni az -elrablott leányt; maga a pusztabiró is paripájára ült s a háznál nem -maradt egyéb, ki a halottakat őrzené, mint néhány nőcseléd, mert már -ekkor halottak voltak a háznál: egy angyal és egy ördög hült tetemei. - -* * * - -A nap világa kezdett besütni az ablakon, hajnalfényét két halottra -vetve; egyik mosolygó, idvezült arczczal feküdt ravatalán; mellette egy -padon volt kinyujtóztatva a másik, arcza mint egy elkárhozotté, -irtózatdúlta és merev. Középett kettőjök között jó ízű álmot alszik -bóbiskolva Magdus, a hamupepejke. - -* * * - -Góliáth Péter kezeit mossa, – kezeit mossa a vértől; de az apa vére -fekete volt, nem akar lemenni róluk, ruháiról a vér szaga nem akar -letisztulni. - -– Siess! siess! kiáltja szolgájának; nyomd az evezőt! A hajnal kezd -hasadni. Siess, siess!! - -A hajnal kezd hasadni. - - - - -A VÉN CZIGÁNY. - - Utánad fáradok, nincsen nyugodalmam, - Keresztül a réten, völgyeken, hegyeken, - Kiáltok, hogy hol vagy… - -_Népdal._ - -Késő délben érkeztek vissza a nyomozók fáradtan, csüggedt arczaikból a -sikertelen fáradtság levertségét lehete kiolvasni. Semminek sem jutottak -nyomába. - -Kóbor pásztorok beszélék, hogy korán reggel az orgoványi puszta felől -láttak egy fekete szerecsen arczú embert a Tisza partjára nyargalni, ki -háta mögött valami fehéret vitt s a parthoz érve, két összekötött csónak -egyikébe azt a fehér és igen beburkolt valamit belehelyezte, a másikba -lovát és magát szállítva be, ott várt addig, míg szürkülni kezde az idő, -a midőn egy másik lovag is érkezett a parthoz; messziről kellett -vágtatva jőnie, mert a mint leugrott lováról, az felfordult, szétnyújtá -négy lábát és kimult; mire a lovag az összekötött csónakba bele ugrott, -neki vetkőzött s mindketten evezőt ragadva, sietve tüntek el a Tisza -kanyargásai közt. - -Pista pedig többet vissza sem tért a puszta tanyához. - -Nem volt ott, mikor kedvesét a sírba letették, hogy könyeivel áztatta -volna a hantokat, melyek legelől koporsójára hullottak; nem volt ott, -mikor halálos ellenségét a sírba letették, hogy megátkozhatta volna azon -hantokat, melyek legelsőbb koporsójára hullottak. - -Bujdosott. - -Gyakran látták őt puszta, kietlen helyeken barangolni, mint ijesztő -kisértetet, vad, avas erdők között, posványos lankaságokban, úttalan -fenyves szirteken, fenyér- és haraszttermő avarpusztákon. Mindenütt -kereste testvérét és ellenségét és sehol sem találta; vándorolt az -ország egyik szélétől a másikig; fellegbuvó csillag volt vezetője, -útitársa a jeges zivatar, fekhelye kemény határdomb, odvas fa árnya -alatt, kenyere a vad gyümölcs, mit az erdők mélye terem és a zivatar -leráz; mindenütt járt, hova képzelete rejtekhelyet gyaníta, minden fát, -minden madarat megkérde testvére felől; végre az emberekre is rászorult, -azok azt kérdék viszont tőle, hogy mi köze neki oly némberhez, ki neki -sem neje, sem mátkája, sőt kivel semmi bebizonyítható rokonságban sem -áll? Nagyon méltán. A leány neve volt Gyékény Lilla, anyjának egyetlen -leánya; az övé Bálnai Körmös Pista, apjának egyetlen fia; mivel -bizonyíthatta volna be jogát a leányhoz, mivel igazolhatta volna -vádlását a törvény előtt? Tűrnie kellett s tűrni nem tudott, hanem ha a -záporos fergetegnek, mely a pusztában érte, közibe átkozódhatott, mikor -meg nem hunyászkodó szemmel néze a villámba, mely a tölgyet, mely alatt -állt, ketté hasította, ha a fagytól meggémberedtek tagjai, ha a három -napos éhség elvette szeme világát, akkor érze mondhatlan enyhülést égő -lelkében, – – a test fájdalmai leróttak a lélekéiből. - -Később a két pusztai sír egyikének fejfáján olykor mezei virágból font -koszorú termett ismeretlen kéztől oda tűzve; a másikon szinte koszorú, -de maszlagból és ördög-tövisből. A bujdosó kezdett emlékezni szelidebb -fájdalmaira is. Boldogtalan! neki nem változott örömre és búra, bánatra -és reményre az élet, neki csak szelidebb és szilajabb fájdalmak között -volt válogatása… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Egykedvűen járt fel s alá szobájában gróf Szilárdy Leander. - -Mióta ismét visszatért jószágaira, bús, magába vonult lőn, soha egy -mosoly nem deríté fel arczát, egy fölösleges szó nem hagyta el ajkait -soha. - -Miatta derülhetett, borulhatott az ég, ő változatlan maradt, mint egy -szirtdarab, mit sem eső, sem napfény ki nem zöldít; látszék, hogy -kitéphetlen bánat férge dolgozik szívében, lassan hervasztó, mint a -tüdővész és gyógyíthatlan, mint az; – oly becsületes szándék vezérlé -minden lépteit s mégis mennyi félreismertetést kellett elszenvednie! -Martyrja volt az őszinteségnek, egyeneslelkűségnek s mégis mily fájó -gyanú ostorát kellett lelkén elviselnie! - -A kit legjoban szeretett, kinek fényes elégtételt készült adni a sors -minden mostohaságaiért: ugyanez támadta meg lelke tisztaságát a -legförtelmesebb gyanúval! - -Milyen magasan van a boldog szerelem ege! milyen nagyot eshetni onnét! -És oly hirtelen, oly véletlen esni, mint ő, kinél a szerelem nem perczek -tüneménye, nem őrült érzékroham, nem megszokott kéjvadászat volt, hanem -egy új, még nem ismert élet, két lélektárs együtt élt öröme, kinek -szerelme volt hite, erénye, imádsága, s kinek bánata nem volt reggeli -eső, nem elmuló, nem enyhülő, de önmagát napról-napra újjászülve kiújuló -szívbetegség, melyre az egyetlen ír, a feledés, mivel a természet minden -teremtményét megáldotta, tőle meg volt tagadva. - -Magában emésztődött, búját senkivel nem közölve, látszék, hogy -napról-napra fogy és halaványodik. - -Senki sem tudta miért. - -Egykedvűen járt föl s alá szobájában. - -Titoknoka asztala mellett ült és irt. - -A jó úr most is a régi bőrben volt, csakhogy orra kissé megnagyobbodott -már, s homlokába ránczok vésték magukat. - -Este volt. - -A szél esőt vert az ablaktáblákhoz, üvöltve kedve szerint. - -Egy szolga lépett be a szobába, jelentve, hogy oda künn egy utazó -várakozik, ki néhány szóra bebocsáttatást kér. - -– Bocsásd be, lőn az egykedvű válasz. - -Egy magas, szikár alak lépett be, átázott ruhában, halvány fagylelte -arczczal, sötét szemei be voltak esve. - -Sokáig nézett rá Leander; úgy tetszék előtte, mintha ismerné az alakot, -de nem merte ráfogni, hogy kicsoda. - -Bálnai Pista volt az, a csavargó. - -– Ugy-e, szólt ez tört, alászállott hangon, ugy-e milyen nehéz rám -ismerni? - -Leander nem tudott neki mit mondani, hanem kézen fogta s egy karszékhez -vezetve leülteté; a bujdosó leült fáradtan, nagyot sóhajtott és -lehorgasztá fejét. - -Leander szótlanul állt meg előtte. - -Rónai felkelt iróasztala mellől, tollát szájába fogta s bámulva közelíte -az ifjuhoz. Megismeré, megfogta kezét. - -– Bálnai, ön az? hozta önt az ég! - -– Nem hozott, hanem űzött! felelt ez szomorúan, illetődéstelenül a régi -ismerős üdvözletére. - -– Ön talán nem ismer engem? nem tudja, mennyiszer játszott ön térdemen, -vidám töltarczú gyermek, mily kedvesen tudott kaczagni akkor? - -– Régen lehetett, nagyon régen. - -– Gyermekéi az örömek, szólt közbe Leander, mi vén, igen vén emberek -vagyunk, nekünk csak gondjaink vannak. Légy üdvöz nálam, szomorú vendég, -nyugodtan fogsz élhetni itt; örvendő arcz nem fogja bántani lelkedet, -ide a vigalom nem jár. Gyanítom bánatodat, de nem merem kitalálni, ne is -mondd meg, én nem bántlak téged az enyimmel, te se oszd meg a tiédet -velem. Tartsuk mindketten magunknak a férget. - -– Nem pihenni jöttem hozzád; oh nekem a zivataros éjben van pihenésem! -Lehajtom fejemet egy villámégette fa tövére, vagy egy dombra, egész éjen -át kisértetekkel álmodom, mikor felébredek, látom, hogy sírhalmon -aludtam; nappal versenyt bujdosom a szelekkel és saját lelkem -gondolataival; néhány perczig maradok itt még, azután ismét neki indulok -a végtelen útnak. - -– Te futsz bánatod elől, boldog vagy. Lám engem kötve tart az enyim. -Alig mozdulok ki hetenkint egyszer szobámból, s mint a carthausi, -életemben ásom meg saját síromat. Látnád azt a helyet, hol napjaim -tölteni szoktam! Egy hideg szoba, körüle szomorú fűzfák ültetve; mögötte -a családi sírbolt nyílik, melynek ajtaja be fog rozsdásulni, ha én -utánam becsukódik; előtte egy kert tele halmokkal, a halmok előtt -sírkeresztek, miket magam faragok. Nagy halottak vannak oda temetve, -neveik a keresztkőre vágva; ott nyugszanak temetve a «remény», a -«boldogság», a «szerelem» s várják a boldog föltámadást; neked -szárnyakat adott a szenvedés, nekem bilincseket. - -– Adott volna neked is szárnyakat, ha ellenségedet kellene keresned; -csak egy utasításért jöttem hozzád. Azt akarom megtudni: lejárt-e már a -bűnvádi pör Dömsödi Góliáth Péter ellen? - -– Igen, halálra itéltetett s az itélet a főtörvényszékektől is -helybenhagyatott. - -– Úgy! kiálta föl vad örömmel Bálnai. Kézrekerült-e már az apagyilkos? - -– Sikertelen volt minden nyomozás, nem tudni merre s hová ment. - -– Kaphatnék-e én egy ellene kibocsátott körlevelet? - -– Minek? - -– Mennék őt fölkeresni, míg föl nem találnám; eddig ha kerestem őt, a -törvény azt kérdezé: miért? most előmutatnám a halálitéletet: ezért! - -– Hagyd a nyomorultat; bízd őt az egek büntető kezére; én ellenem többet -vétett ő, mint te ellened, de én még sem óhajtom neki azt a nyomorú -kimenetelt, mit a törvény kimonda fejére. - -– Ellened többet, mint én ellenem? kérdé fölemelkedve helyéből a -csavargó; hát te még nem tudod? Oh várj; mondok én neked egy hírt, mely -fel fogja verni bámulatos nyugalmadat, habár oly mély volna is az, mint -a sír, melybe kedvesem eltemettem. Emlékszel-e még azon leányra, ki ama -magányos tanyában lakott, ott a kis erdő mellett? - -– Megállj, kiálta dúlt arczczal Leander, ott fáj, ott ne bolygasd! - -– Tehát azon leányt Góliáth Péter elrabolta. - -Leander szótlanul, mint a kit a döfes szíven talált, tántorodott hátra, -s egy üveges szekrénynek dőlve, annak tábláit mind bezúzta, nem érzé, -hogy az üvegdarabok kezét összemetélék. - -Rónai pedig kalaptalanul, a mint volt, kirontott a szobából sárban és -esőben szaladt keresztül a falun Isten tudja hová. - -Bálnai arczát egyik kezébe fektette. - -Feje iszonyúan fájt, majd szétszakadott. - -Hevesen rántotta el a kezét arczáról egy másik kéz, Leanderé. - -– Ugy-e! szólt ez keserű szemrehányással, letépted őt keblemről? -kiszakítád szívemből az övét? enyim volt és elvetted őt tőlem, elvetted, -hogy egy nyomorúnak legyen bitangjává? Ezért fosztottál meg engem életem -minden örömétől, hogy azt mint egy kopott pénzt elhagyd orozni? Meg -tudtad sérteni lelkemet a legundokabb gyanúval, pedig az tiszta volt és -becsületes? s vak voltál ott, hol ébren kellett volna lenned? kit Isten, -természet, sors nekem jegyeztek el, kit nőmmé akartam tenni, egy -vérbűnösnek lett ágyasa? oh átkozott légy, átkozott légyen ez a percz -is, melyben nevedet először hallottam kimondani! - -– Ne fáraszd magad, sokkal nagyobb átkokat mondtam én már saját fejemre, -mint minőket te ki tudsz gondolni is; szólt Bálnai. Nem védte, nem -mentegeté magát; mondhatta volna, hogy épen azalatt, míg beteg kedvese -üldöző ördögét kereste, azalatt esett az, mihez képest a halál minden -kínszenvedései Isten áldása; de halgatott, talán jól esett neki e -szemrehányásokat hallani! - -Fölkelt, egy vonás nem változott el arczán, midőn tekintete Leanderével -találkozék. - -– Tizennégy hónap óta ma vagyok először fedél alatt, így szóla hozzá, ha -e tizennégy hónap alatt volt egy nyugodt percze életemnek, álmomban -lehetett. Nincs senki, senki, a ki részvéttel volna irántam; maga a -törvény hideg, részvéttelen, mint azok a szobrok, melyektől Diogen -kenyeret koldult; nincs nyugtom, nincs enyhülésem. Vesd fejemre a követ; -te voltál az egyetlen, kiben bíznom kellett volna; te vagy, ki ellen -vétettem; megátkozhatsz, tudom még átkodban sem kívánod rám azt a kínt, -melyet elhordozok s melynél több már nem történhetik velem. A fájdalom, -ez álmatlan lovag, lelkembe vágja sarkantyúját, megyek! Ha képem olykor -megjelen előtted, tudd, hogy akkor én sorsom átka elől futok, mint az -üldözött vad, kinek egy nyugodt percze nincsen. – – – Nem akarlak -gúnyolni, azért nem mondom, hogy élj boldogul; két dolog van, miért -naponnan imádkozom; egyik az, hogy te elfelejthess, másik az, hogy ha -megtalálom testvéremet és ellenségemet, amazt halva, ezt élve találjam. -Ne félj, addig nem halok meg, míg számadásim be nem végzém. Már azt -megértem, hogy a ki egyetlen barátom volt, az megátkozott; még azt kell -megérnem, hogy ellenségem csókolja lábamat, azt a lábat, melylyel -eltaposom; nyugalom veled! - -Ezzel megindult; a mint az ajtón ki akart lépni, Rónaival találkozott, -ki is visszatolta a szobába, egyik kezével egy vén újmagyart húzva maga -után mentezsinórnál fogva. - -Leander halványan ült pamlagán, minden íze reszketett. - -– Hagyjatok magamra, susogá, igen beteg vagyok. - -– Itt van ni, szólt Rónai úr, a czigányt megállítva a szoba közepén, s -mintha az illetők kötelesek volnának előre tudni, hogy mi lesz -történendő, diadalmas arczczal tekinte reájok. - -Azokra nem igen ragadt a jó kedv. - -– No most, fiu, beszélj; beszélj el mindent, a mit tudsz, a mit láttál -és észrevettél; jusson eszedbe, hogy grófunk a börtönből ásott ki, s míg -benn valál, családodat tartotta, téged pedig becsületes emberré tett, s -hogy boldogsága attól függ, mint szólasz igazat és okosat. - -– Hát megkövetem, azt mondjam el, mint loptak el engemet a Béla-Borába -tavaly nyáron, az a fekete képű tatár, meg az a halavány úr, a kinek -szemei olyan közel állanak egymáshoz? - -Egyszerre ugrott Bálnai és Szilárdy e szóra mintegy felvillanyozva a vén -czigányhoz, egyszerre kérdék tőle: hol van ő? - -– Jaj megkövetem, nagyságos uraimék, nem lehet azt egy szóval elmondani. - -– Hagyjanak békét neki, szólt közbe Rónai, különben holnapig sem beszéli -ki magát. - -– Oh szólj, szólj! sürgeté Leander, a czigányt maga mellé ültetve, de ez -szeretett fennállani s teketoriával kezdeni a dologhoz. - -Bálnai feszült, türelmes figyelemmel hallgatott; benne lángokkal forrott -a vér. - -– Hát hogy az elején kezdjem, megkövetem nagyságos uraimékat, én tavaly -nyáron, meg az előtt is teljes életemben ott laktam Béla-Borában; ott -voltam kovács, meg levélhordozó, aztán meg muzsikus; az én apám is ott -halt meg, szegény; ott tanultam meg én is a koplalást… Hát épen az nap, -mikor a feleségem meghalt, jó asszony volt szegény, csak igen ivott, -pedig senki úgy a rostát kivetni nem tudta három faluban, mint ő; no az -egy Gyurcsóné, a ki Lápfalván lakott, az is tőle tanulta… - -– Ne beszélj a feleségedről. - -– Mondok hát, épen ott üldögélek mellette, ki volt nyújtóztatva az -asztalon, aztán nézdegélem, hogy mit lehetne eladnom, hogy egy koporsót -csináltathassak neki; – szegény megérdemlette! – a mint hirtelen -betoppanik hozzám egy síma képű úr, nagyon hirtelen szőke; picziny szája -volt és szemei közelebb állottak egymáshoz, mint más Isten emberének; -azt kérdezte tőlem, hogy akarok-e vagy száz forintot keresni holnap -ilyenkorig? Rá vigyorítottam mind a harminczkét fogamat; soha sem -hallottam ennyi pénznek hírét. Azt gondoltam, hogy csak tréfálkodik. -Hanem erősen állította, hogy csak menjek vele, s azzal is egy olyan -marék pénzt nyomott az asztalomra, a mekkorát még rézből sem láttam egy -rakáson. «Hozz kulcsokat és kovácseszközöket», szólt, én az egész -alkotmányomat nyakamba öltöttem s mentem utána. Mentünk egész a -Tiszapartig gyalog a tocsogóban, a hol egy csónak várt ránk, melyben egy -fekete szörzet ült; elsőbb azt gondoltam, hogy maga a nagyságos ördög úr -s vissza akartam szaladni; de mikor láttam, hogy úgy szót fogad annak a -fehér képű úrnak, meg hogy szarva nincsen: neki bátorodtam s beültem a -csónakba. Itt bekötötték a szememet azért, hogy ne lássak, s mentünk egy -darabon a part mellett csáklyázva, azután belevágtattunk a Tiszába s -átmentünk a fehér mocsárba, a hol ugyan nem igen jár emberi teremtés; -ezt onnan tudtam, mert hallottam a nádat suhogni kétfelől mellettünk; -itt aztán kacskaringósan, hol tüled, hol hozzád eveztünk a sűrű nád -között, míg úgy reggel felé, – mert este volt, hogy elindultunk, – -valahol megálltunk. Egy kis dombos hely volt; köröskörül sűrű nádat -lehetett csak látni, egyebet semmit, hanem az a sziget ugyan fel volt -virágozva, alig lehetett hová lépni, oly ékes volt minden. Itt levették -szemeimről a kendőt s egy kis házikóba vezettek; azt gondoltam a -menyországba megyünk, vagy Törökországba: olyan czifra, aranyos, -gyémántos volt minden abban a házban; hanem egy menykő kutya majd -kiharapta a lábam kásáját; oldalba is rúgtam úgy, hogy két óra hosszat -vonított; hát a mint keresztül mentünk három-négy szobán, mind olyan -fényesek voltak, mintha csak tündérek laknának bennök, jutottunk egy -kamrába, a melyiknek vasajtaja volt, s az a vasajtó be volt zárva. Ezt -ki kellett nyitnom; kinyitottam. Ha más volna, tudom még most is ott -forgatná benne a kulcsot, még sem menne be rajta. De én kinyitottam. Hát -majd elveszett a szemem fénye: mennyi ezüst, meg arany volt ott össze -rakva! – Uram Isten! – gondoltam magamban, mennyi kenyeret lehetne ennek -az árán venni! Hanem volt ott egy láda vasból, a melynek senki sem -találta nyitját, – én persze mindjárt ráakadtam. Hoztak elő száz czifra -kulcsot, egy sem nyitotta, hanem én egy görbe szeggel felnyitottam; no -ott volt ám pénz, tyhjúj! - -– Megállj! nőt nem láttál e háznál, asszonyt vagy leányt? - -– De bizony egy kormos, magam-fajta fehér cselédet; hanem egy kötélre -igen sok finom asszonyi fehér ruha volt kiteregetve, onnan gondolnám, -hogy annak a jó úrnak felesége is van. Ott mindjárt kifizette a száz -forintomat, s bekötött szemmel újra visszaladikáztatott, de rám -parancsolt, hogy senkinek ne merjek arról szólni, a mit ott láttam; nem -is szóltam én soha senkinek, csak a plébános úrnak, meg a mesternek, meg -a Jancsó komának, no meg aztán a szekértárius úrnak, meg a nagyságos -uraiméknak. - -– Vissza tudnál-e oda menni? - -– Így nem találnék oda, hanem ha onnét fujna a szél, a honnét akkor fútt -s a szememet bekötnék, akkor oda találnék. - -– Ez megbecsülhetlen kincs, szólt Leander, Bálnai kezét megrázva; ez -pedig azonnal fölkerekedett, az ingoványban, úgymond, találkozunk, -többet nem szólt, hanem vette vándorbotját s éjnek idején eltávozott. - - - - -A FUKAR VÉGPERCZEI. - - Meghalok, meghalok… A temetőn - Nyugodni akarok. - -_Népdal._ - - Csináltatsz-e nekem - Diófa koporsót? – – - Eltemetsz-e engem temető szélébe? - -_Népdal._ - -Halványan pislog a mécs a haldokló fukar ágyánál. - -És a mécs élete hosszabb leend, mint azé, ki azt meggyújtotta. - -A kór öreget rázza a hideg, fogai vaczognak, s az ágya fejénél virrasztó -halál lehellete hideg verítékben gyűlik meg homlokán és senki, senki -sincs, ki azt onnan letörülné, ki egy utolsó imádságot mondana el a -haldokló előtt, ki zavaros szemeit az örök álomra lefogná, még csak egy -kutyája sincs, mely halálát megordítsa. - -Ilyen rideg a fukar kimulása. - -Csak egy ember jelent meg éjjelenkint ablaka alatt – s az halálos -ellensége volt, Gyékény Márton, ki a beteg gyér álmait ilyen szavakkal -zavarta fel koronkint: - -– Vén zsugori! alszol-e? Én vagyok itt közeledben, halálos ellenséged; -kivánom, hogy ne legyen csendes kimulásod. - -És e kisértő eljött este, eljött éjfélkor, eljött a hajnal előtt átkokat -kiáltani be a haldokló ablakán. - -Kérlelhetlen volt ő, mint a halál. - -Éjfél nem messze már; a lélekzet rövidül, a szemek egy résztvevő arczot -keresnek és nem találnak; a pénzes láda mellett egy gyalulatlan fényű -koporsó nyúlik. A vén Gáspár nem retteg a haláltól, hanem attól, hogy -pénzeit nem viheti magával. - -A teremtő ige azt mondta: ember, birjad a földet! az enyészet ezt -mondja: föld, birjad az embert! és az ember szegényen megy ki a -világból, mint bele jött és Körmös Gáspár nem fogja pénzeit megszámlálni -többé. - -Lehunyta szemeit és azt hivé, hogy meghalt és rémlék előtte, mintha a -meghaltak álmodnának és álmodott iszonyúakat. - -Kincsei jelentek meg előtte; a világ öt részei látták őket vándorlani; -piszkosan, kopottan jártak kézről-kézre azok, hosszú útakat vándoroltak -idegen országokban, s siralmas pengésök emlegetni látszott a nyugalom -hajdani éveit s a gyöngéden szerető Gáspár apót. - -És azt álmodá továbbá Gáspár, mintha ő is egyike volna azon aranyaknak, -mik az ige hirdetése közben elszéledvén, az ábrahámiták tíz körme között -fennakadnak. - -Gáspár az ilyen kezek közé jutott aranyon saját képét látta, azt a -sáppadtat, vonaglót, s úgy rémlék előtte, mintha az uzsorás pokoli -gyönyörrel legeltetve szemeit aranysárga arczán, őt, az aranyat, körül -akarná faragni! - -Megborzadt ez iszonyattól Gáspár; ő ily kínokkal soha sem gyötré -szeretett pénzeit. - -– Segítség! halál! ordítá; vére fejébe tolult, s egy görcsös rándulással -felszakítva álma bilincseit, még egyszer életében felébredett. - -Nehéz veríték csorgott alá homlokáról. - -– Szegény pénzeim! nyögé hagymázos ábrándjai közt, mi lesz belőletek, ha -én meghalok? Fázni fogtok és fáradni sokat, kopott ruhában, piszkos -ruhában. Ki fog benneteket gyöngéden szeretni? Senki, senki. Ki fog -benneteket őrzeni, mint szemefényét? Senki, senki. Ki fog rólatok -gondolkozni halála óráján? Csak én, csak én. S újolag néhány percznyi -merev s csüggeteg mélázásba merült a haldokló fukar, miközben csak a -halál-órát verő pók kopogásai hallatszottak ágya deszkái közt. - -Végre fölmereszté száraz szemeit, kinyujtá, s egy erőszakos szökéssel -felvetve magát keskeny ágyából, ládája és koporsója közé rohant, -csontjai zörögtek mint egy diószsák; oda vonszolta magát pénzeihez, -rájok borult, összecsókolta, könyeivel áztatta azokat s érzékenyen -zokogott. Mikor sárga barázdás arczát felemelte, azon a legigazibb -fájdalom volt kifejezve. Azután koporsójára tekintve s egyet megragadva -erszényei közül, azt kiemelni erőködött, át akarta rakni pénzeit -koporsójába, s azután rajtok fekve halni meg; azt hitte, hogy majd úgy -fogják eltemetni, – azonban már nem volt annyi ereje, hogy azt onnét -kimozdíthassa. - -– Milyen nehéz! susogá, azon gyöngéd szeretettel tekintve erszényeire, -melylyel egy haldokló apa tekinti szép reményű gyermekeit, kiket -idejekorán el kelle hagynia. - -Érzé, hogy órája nemsokára ütni fog. - -Ekkor úgy rémlék előtte, mintha kis homályos ablakát kívülről beütnék s -rajta egy kéz nyulna be, mely szüntelen növekedik, míg kisértetes -hosszúságában az ajtóig elér, arról a keresztvasat leemeli, a tolózárt -félre húzza s ismét visszavonul az ablakon. - -Az egy horogcsáklya volt. - -– Héh! gyilkosok! rablók! rikácsolá a haldokló, fegyverei után -nyuladozva, de tagjait megkötötte a közel halál keze. Rabló! hörgé, s -háttal pénzeire rogyott, mintha testével akarná azokat védeni. - -Az ajtó megnyilt s a kimuló előtt Körmös István állott, testvére fia. - -– Mit? mit akarsz te? miért jöttél? én nem híttalak. Miért jösz? nekem -már nincsenek pénzeim, elástam őket. - -– Jól tetted. Nekem is voltak vágyaim, reményeim, én is elástam őket. - -– És e szerint nincs is szükséged pénzeimre? - -– Nincs. - -– Ezt szeretem hallani, te derék fiu vagy Pista. Kár, hogy olyan szegény -legény vagy, de én mégsem segíthetek rajtad. Magam is koldus vagyok, -nincs egy falat télire valóm sem, sem egy darabka fára; azt sem tudom, -hogyan fogom megérni a tavaszt. Szólj, ha megtudnád, hova vannak ásva -pénzeim, mit tennél? - -– Mélyebben ásnám el azokat. - -– Jer! jer, ölelj meg! Te derék, jó lelkű fiu vagy. Az öreg hosszú, -száraz karjait reszketve rakta a fölébe hajló ifju vállaira. – Hát mondd -el, miért jöttél? Hallottad ugy-e, hogy beteg vagyok? Látod, pedig nem -igaz. Semmi bajom sincs. De mégis szeretem, hogy itt vagy. Kivált hogy -pénzre nincs szükséged. Tudom, hogy azóta felszaporítottad azt az ötszáz -forintot, a mit tőlem… no de hiszen az már elmult; majd úgy is -visszaadod azt nekem egyszer – tudom – kamatostul… A kamatok kamatjait – -azokat oda engedem… Pedig, ha tudnád, hogyan kell nekem a pénz. - -– Kell neked a nyugalom, öreg. Kelj innét a hideg ládáról és feküdjél -le, majd kimelegszel. Ki gondolta, ilyen pőrén fölkelni ágyadból? olyan -hidegek tagjaid, mint a jég. Feküdjél le és aludd ki magad. - -– Nem, nem; hebegé az öreg; nekem semmi bajom sincs; szeretek itt -üldögélni, itt hűselni (fogai vaczogtak) olyan melegem van… - -– Mint egy halottnak, suttogá magában az ifju s az öreget, ellenkezése -daczára is, fel akarta emelni ládájáról. - -– De várj! Esküdjél meg hát, hogy nem fogsz nyulni pénzeimhez, esküdjél -meg, akkor lefekszem. - -– Mire esküdjem, öreg? Semmi sincs, a mit szeretnék, semmi sincs, a -mitől félnék, hacsak a kétségbeesésre, vagy a boszúra nem esküszöm. - -– Jól van, jól van; a kinek bosszú kell, annak nem kell pénz; hát -megállj, emelj el innét, de ne tégy fel ágyamba, nem akarok aludni -többet. Jer, nyisd fel a ládát, de igérd meg. - -– Tehát még nem ástad el? - -– Vigyázz! megesküdtél, nem szabad elvinned! rikácsolá gyermekes -félelemmel a haldokló, száraz ujjait meggörbítve s vadul tekintve fel, -mint egy fészkét még haldokolva is védő vad madár. - -– Nem esküdtem; hanem hol van egy kapa? majd eltemetem őtet. - -– Köszönöm, köszönöm, az Isten áldjon meg érte! de mégis ne tégy úgy, -hanem rakd át ide a koporsóba, – a párnát fejtsd fel, – oda a -gyaluforgács közé töltögesd be. Velem akarom őket vinni, velem aludjanak -a sírban. Az öreg lankadtan vonszolta magát az ifju lábaihoz, s -reszketve ölelte át annak térdeit, mintha megváltója térdeit ölelte -volna, bűneit lekönyörgendő. - -– Legyen! szólt öcscse, s a szalmapárnát fölfejtve, abba az erszényeket -egyenkint kiürítette. - -A haldokló szemei lázas örömben kisérték kezeit, míg a párnát újolag -összevarrta. Iszonyú volt viaszsárga kiaszott arczán a természetkívüli -öröm mosolygása. - -– No most fektess rá! szólt s arczát a halál szeplői verték ki. - -István felnyújtóztatta a haldoklót koporsójába. - -Gáspár boldog elégülettel helyezte magát a szomorú sírágyba, mint mikor -hosszú útak törődései után otthon saját ágyában fekszik a magát -kipihenő. - -– Már most szegezd reám a koporsófedelet. - -– Hova gondolsz öreg, meg akarsz fulladni alatta? - -– Mindegy, egy óra elébb, vagy utóbb! szegezd le! - -– Te őrjöngsz, nem vagy eszeden; próbálj imádkozni. - -– Szegezd le! rikácsolá a halálfia kétségbeesetten. - -– De hát ha még meggyógyulsz? - -Az öreg szemei üvegesedni kezdtek, arczát szederjes foltok ülték el, -álla lecsuklott, még egyszer görcsösen fellökte magát s száraz karját -fölemelve hörgé: - -– Átok reád! mert meg akarsz lopni, azért nem szegezed le. Meg akarsz -rabolni! - -István rátette a koporsófedélt s két hosszú szeget ütött bele. - -– Boldog vagyok! sóhajtá az elevenen lezárt s lelkét koporsójába -lehelte. - -Az ifju egy ideig némán bámult a koporsó fedelére rótt hosszú fehér -kereszre, míg gondolatjai azon sötét keresztet rajongák körül, melyet -szívében viselt. Azután előkereste a meghalt derekalja alól annak -kulcsait, s egy fali szekrényt kinyitott velök, melynek legbelsejéből -egy pecsétes iratcsomót vett magához, s a szekrényt újolag bezárva, a -szobát sietve elhagyá. - -Azon iratcsomó foglalta magában idősb Bálnai házassági szerződését, -végrendeletét és egyéb hagyományait, mikből kiderült, hogy Lilla nem -Gyékény Márton leánya. - -A bezúzott ablakon hiuz szemekkel bámulta e jelenetet egy ismert fő, a -jó szomszéd Gyékény Márton. - -Halványan pislog a mécs a fukar koporsója fölött. - - - - -A KEGYES FÉRFIU. - - Ne bántsd azokat - A mohosult sírhalmokat. - -_Népdal._ - -A fukart eltemették; eltemették emlékezetét is. - -Senkit nem szeretett, őt sem szerette senki; jó szót nem adott a -búslakodónak, kenyeret a koldusnak soha, s kiséret nélkül vitték ki a -temetőbe. - -Ott nem fogja őt siratni senki, keresztfáján nem fog lebegni fátyol, -sírján virág nem fog virulni; le lesz az tapodva s benőve vad -tövisekkel, keresztfáját legközelebbi télen felfűti a sírásó. - -Hát a gyűlölség meghal-e? Eltemetik-e a boszút? s az üldözés ellen -biztosít-e a sír? Tudja-e valaki gyűlölni a halottat? - -Gyékény Márton késő este ellenségét látogatni megy, vállán kapával. - -Az éj embergyűlölő, az eső szakad, a szél zúg, a jegenyeerdőkben -harsogás hallik, milyen ezer trombiták hangja; a világvégi negyven napok -egyike lehete ehhez hasonlatos. - -A jó ebet nem verik ki ilyenkor s Gyékény Márton ellenségét látogatni -megy, vállán kapával. - -Minden élő lény rejtekhelyét keresi, a bagoly odvába vonja magát, a -farkas berke bozótjai közé, s az ember tűzhelye mellé. - -Örül, ki szeretett családja körében megvonulva, nyugton hallgatja, mint -zúg és tombol a kéményekben a zivatar – s Gyékény Márton ellenségét -látogatni megy, vállán kapával. - -A temetőhöz ér; vadul széllyel tekint, körül emberhangtalan éj, csak a -zivatar üvölt és a halálmadár huhog; a temetői keresztek kisértő alakot -öltenek, a sírok felett lidércz bolyong, meztelen koponyák vigyorognak -itt-ott kékes phosphor fénynyel szürkítve; odvas sírok üregeiben a -lecsorgó víz oly hangokat ád, mintha a sírlakók szuszogva és nyöszörögve -fordulnának meg koporsóikban. Az ákászok vagy tán a holtak lelkei -nyögnek, fohászkodnak a széltől ingatva. Ez nem azon idő, melyben a jó -lelkek járnak. - -Végre egy letapodott sírhoz ér az éj madara s ott megállapodik. - -A sírt ma hányták föl, de ha az eső úgy akarja, holnap nem fogják nyomát -megtalálni. - -A sír még csak föl sincs hantolva. - -A kegyes férfiu belevágja a sírba kapáját. - -Ez ellenségének sírja, a fukaré. - -Feldúlja a halmot. - -Tán sajnálja tőle azon szomorú nyugodalmat, melyet annyiszor kívánt -néki? Tán azt akarja, hogy a zápor mossa meg koporsója födelét? Tán még -egyszer meg akarja őt átkozni alvó poraiban? - -Nem, nem! a fukar halálának éjén ott leskelődött a kegyes férfiu -szomszédja ablakán s most zivataros éjnek idején eljött a halottat -megrabolni. - -Sietve dúlta fel a sírt. - -Izzasztó munkája közben sokszor széttekintett. Mi nem láttunk egyebet a -sötétségnél, de ő lát rémes fenyegető alakokat, mik kezeikkel nyulnak -felé; olykor úgy rémlik előtte, mintha hideg csontkezek czirógatnák -végig arczát, s feléje hajló arczok susognának fülébe üdvetlen szavakat; -de a kegyes ember megrögzött gonosztevő, s talál nyugtató gondolatokat -fellázadt lelke számára – és tovább ás. - -Már a koporsó tetejét korholja kapájával, ekkor egy gondolat villan meg -agyán, – rémes, hajborzasztó, – mitől a lélek rázkódik meg belsejében. - -– Ha még élni találna!! - -De a kegyes ember tudja, hogy mit fogna tenni akkor és tovább ás. - -A koporsó végre egészen ki lőn kaparva, a kegyes férfiu vésőt vőn elő és -kalapácsot, hogy annak födelét fölfeszítse. - -E perczben úgy tetszék, mintha kutyaugatást hallana. - -Borzadva húzta össze magát és hallgatózott; – tompán ugatva közelge az -eb s jól ki lehete venni, a mint a sírok között ugrálva, dühösen -keresett valakit. - -Azután egy emberi hang hallatszott, – a sírásó szava, a mint kutyáját -hítta, s később, hogy az nem szünt meg ugatni: - -– Ki van ott? kiálta. - -Márton ijedten oltotta el lámpáját. - -– Ki az? kiáltá újra a hang. - -A kutya mindig közelebb szaglászott, ekkor nehézkes léptek -hallatszottak, kisérve dörmögő hangoktól, mintha valaki a sáros fűben, a -sírok között árkon, bokron keresztül törtetne; a kutya előtte futott, -mindig élesebben hangzott nyugtalan, ijesztő csaholása, már-már a feje -felett hallá azt szuszogni a kegyes férfiu s tagjai megzsibbadtak a -félelemtől. - -A lépések követték a kutya nyomát, hirtelen azonban megfordítá irányát -az eb, dühös csaholással csapott el a dúlt sír mellett s egy az -árokparton álló ákásznak rohant, arra dühösen felugatva. - -A temető-őr is elhaladt a sír mellett, a nélkül, hogy a sötétben annak -szétdúlt állapotját észrevette volna, ha egy lábnyommal odább lép: -bizonyosan bele fogott volna esni. - -Márton szabadabban kezde lélekzeni, a hogy a távozó lépteket hallá, s -vizsga fejét vigyázva felütve a sírból, félénken utána nézett a -sírkerülőnek. - -Az eb folytonosan ugatott egy ákászfát, melyről néhány varjú látszott -lomha repüléssel odább szállani. - -– Ejnye no, bomlott kutyája! hogy ugatja azt a varjút, azt gondolom, -tolvajt érez! Czoki haza! dörmögé a sírásó s valami nyomatékos okkal -oldalba hajítván az ebet, az vonítva szaladt haza, a sírásó pedig -folyvást czammogott utána. Még azután sokáig hallatszott fenyegető -üvöltése a bezárt ebnek. - -Márton úrnak roppant ellenszenve volt az ebek iránt, kivált most, midőn -minden hangról azt hitte, hogy az ő árulója. - -Ismét meggyujtotta lámpását, azt a koporsó mellé letevé s elkezdé annak -födelét felfeszíteni. - -A födél engedett, a szegek kijöttek s a koporsó feltárult. - -Egy félig elfojtott rikoltás tört ki a halottrabló ajkán. - -Ellensége, az eltemetett, kinyilt szemekkel, kinyilt ajkakkal feküvék -ott; mintha a jégszemekkel ő reá tekintene, mintha e szinehagyott ajkak -hozzá akarnának beszélni; a halott két keze fejéhez volt emelve és haja -szétkuszálva. - -Első pillanatban azt hitte a kegyes férfiu, hogy az ember él, oly valami -túlvilági, kisértetszerű volt le nem csukott szemei tekintetében, s -őrült ijedtséggel kapott annak melléhez. - -Az a hörgő halotthang, mely e nyomásra annak nyitott ajkain felszállt, -mint egy elmaradt utóhang az elköltözött élet szavaiból, valami -rémületes volt; végre meggyőződék felőle, hogy az ember meg van halva s -iparkodék annak szemeit lecsukni. - -Hanem a balszem, valahányszor lecsukta, mindannyiszor ismét lassan -felnyilék s reá bámult. - -Azt mondják, hogy a mely halottnak a szeme kinyilik, az még valakit vár -maga után. - -Végre sikertelen törekvései után kivette Márton a halottat koporsójából, -arczczal a földre fektette, hogy rá ne lásson többé, s kihúzta alóla a -pénzzel telt párnazsákot, azt dereka körül kötötte, azután a holtat -ismét visszafekteté, homokot szórt arczára, s a koporsófedelet újra -leszegezé. - -– Holtod után is boszúmat állom rajtad! susogja magában, azzal lámpáját -kioltja, sötétben marad, s még egyszer magasztosan ingerült félelemmel -visszatekintve a sírba, sietve készül abból felkapaszkodni, midőn -hirtelen a sír fenekéről egy erős kéz, erős, mint a halálé, megragadja -öltönye szárnyát, s egy iszonyú kiáltással visszarántja a koporsóra. - -Az embert ott ütötte meg a guta ijedtében. - -Midőn a koporsófödelet leszegezte, hosszú kaputja szárnyát -odaszorította, és nem jött ki többé élve onnan. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A mint ez megtörtént, sietve mászott le egy alak amaz ákászfáról, melyre -a sírásó ebe felugatott, s a sírhoz rohanva, a felett megállt, éles -hangon kiáltván: - -– Sírásó! ide, egy sírban két halott van!! - -Ez volt Bálnai Körmös István. - -Gyékény megleste őt, de ő is megleste a kegyes férfiut. - - - - -A BOLDOG EMBER. - - Magamban nevetem az egész világot. - -_Népdal._ - -Hol? merre? Ki tudná megmondani? Messze, ember nem járta helyen lakott -egy boldog ember, – egy boldog ember, ki e boldogság helyett az ég -minden csapásait érdemelte volna. - -Neve átkozva volt, és lelke fekete, és kezei vértől foltosak. - -S ez ember mégis boldognak nevezé és boldognak érezte magát. Mintha nem -is volt volna Isten az égben! - -Ki áldotta meg őt? - -Egy kisded szoba, melyben boldogságával együtt lakik; rugalmas -üveg-szőnyeg borítja falait, melynek színei a szivárványnál ragyogóbbak. -Kedves, sötét hely, hova csak megtörve jár a napvilág, gond és bú nem -járnak semmi alakban; az ablakokra kívülről a jerikói rózsa indái -borulnak kövér bőrleveleikkel, piros virágait szelid méhek döngik körül -s a fonadékain átszűrt estfuvallat élveteg illatkeveréket, ezer virágból -szedettet ver be a szobába. - -Benn egy zöld kalitban énekes hímfürj pitypalattyol, kívülről társai -felelgetnek neki; kis lyuggatott katulyában a «cicada sonora» ver -ismeretlen lélek-hangszerű dallamokat, s egy fali óramű hullámhangjaiban -megragadó ismeretlen dalműveket zeng le az érczhenger, mik úgy -hangzanak, mintha kisebb-nagyobb üvegcseppek hullanának csendesen álló -tó vizébe. - -Az ablakfüggönyök félig le vannak eresztve; a napvilág besüt alattuk és -a rózsalevelek között, s gömbölyű képletekben rajzolja magát a -sokszínűen hímzett selyemszőnyegen. - -Egy márvány-asztalon, pompás kék és fehér porczellán vedrekben ritka és -alakra s színezetre gyönyörű virágok tenyésznek, lángszínűek, fényesek, -hosszan kilógó ezüst hím rojtokkal, sötétzöld húsos levelek között, -miknek csodásan-édes illatja a lelket birná elaltatni; a vedrek -aranyozott emaillos ékvényekkel vannak felczifrázva. - -Minő pazar fény! Mennyi ezüst és arany! Mennyi ragyogó drágakő! Kényelem -mindenütt, élv, ragyogvány, magas ízlés! Tündérország! - -Legbenn a szoba mélyén, a nyugalmas, leszőnyegezett mélyedésben, hová -csak sűrű selyemfátyolon keresztül hat a napvilág, az illatos nyugágy -forró lehelletétől részeg levegőben, ott nyugszik a habkönnyű -selyempárnákon egy ifju nő; szép, mint a költészet első szerelemálma, -tagjai gyöngédek, mint a vert hab; haja fekete és fénylő, szétbomlottan -ezer gyűrűben fekszik a fehér párnán s a fehér vállakon; arcza alig -pirul, az is az álom pírja rajta, de annál teljesszínűbbek nyíló ajkai, -a nedves, piros, élvigérő ajkak, miken ember számára egy kicsiny, de -kedves foltja maradt meg a paradicsomnak; halántékain gyöngéden -átkéklenek az erek, szemöldei, mintha csak rajzolva volnának; gömbölyű -karja feje fölé van emelve, félfeléről rózsaszín visszárnyékot vet rá a -szőnyegen át belopózó világ. Fehér nyakát egy sor piros gyöngy öleli át. -A könnyű bársonypaplan térdeig lehull róla, s a finom simuló patyolat -minden emelkedéseiben és hajlásiban elárulja a vénusi termet kecseit. - -Alszik, – virágillatot szí be, balzsamot lehel vissza pihegéseiben. - -Mellette, kék ernyővel elfalazva, melynek ultramarin színébe ezüstszín -lepkék látszanak beszőve, egy rózsafa bölcső himbolyg, pirossá -fényesítve, arany gombokkal és faragványokkal ékes; benne fehér -vánkosokon, hószín pólyában egy szép kis gyermek fekszik; nem igen -piros, talán beteg? noha pólyája és vánkosai repkednek a piros -szalagoktól. - -De ez nem alszik; szemei, a sötétfekete szemek nyugtalanul forognak -széttekintgetőleg; nyöszörg, kér, nyugtalankodik s végre kényeskedő -beszédes sirással szól bele a csendbe. - -Azt állítják, hogy az anyát és gyermekét érzéki sympathia köti össze, -mely által megérti annak szótagtalan állati siránkozásiból minden -bajait, kivánságait; megtudja, mikor adjon neki vizet, vagy orvosságot, -csókját vagy keble tejét, s ez ösztöni rokonszenv legmélyebb álmából -felkölti őt, ha gyermeke ébred. - -És a fiatal nő az illatos nyugágyon nem ébred fel. - -A szegleten az ágymenyezet függönyei mögött kis márvány kandalló van -rejtve. Czedrusfa és szultánfüstölő égnek benne. Az illatos kék füst -áthat a szőnyegen, s a fiatal hölgy álmát még mélyebbé és kábultabbá -teszi. Tagjain meleg pir ömlik el, lehellete forró, keble hulláma száll -és emelkedik. - -A kis gyermek folyvást sír és nyüzsög. - -Ekkor az ágyszőnyegek széllyelválnak, s rajtok egy arcz tekint be, egy -halavány férfi arcza, egymáshoz közel szorult szemekkel és picziny -ajkakkal. Hajfürtei illatos olajtól fényesek, öltözete eszményi. – – Ez -a boldog ember. - -Ime mind ez öröm az övé, mind e virág az ő számára nyílik, mind e kéj -érte terem; gondja nincs, legalább nem látszik lenni, mindig telve -előtte az öröm pohara, ő boldog. Még reményei is vannak. - -Lehajlik a síró kisdedre, az megismeri őt s sírása kaczagásra válik, -apró kis kezeit örömrepesve nyujtja felé; ő felveszi a gyermeket, -ringatva lapdáz vele kezei közt, minek az szertelenül örül; majd az -órazenét hallatja vele, s midőn a kis gyermek figyelve felüti picziny -ujját s eszmélve szól egyes szótagokat: a! – – apa! – s hozzá picziny -ajkait oly módosan illesztgeti: az apa szíve megtelik az örömérzetek -legkedvesebbikével, érzi, hogy egy lény van a világon, kinek boldogsága -az ő kezébe van letéve, kinek lelke az ő lelkéből van szakítva, kinek -ártatlan szíve őt szeretni fogná még akkor is, ha az egész világtól el -lenne taszítva; szeretni fogná és ragaszkodnék hozzá, ha minden ajk -«bűnt», «átkot» kiáltana is fejére. Megcsókolja a kis gyermeket, -megcsókolja számtalanszor; a gyermek kaczagva néz fel reá, azután -mintegy érezve a rokonszenvet, mely kettőjöket összeköti, kényelmesen -elhagyja magát, szemeivel mindig mélyebben pillant, végre lezárja azokat -s elalszik. - -Az apa visszateszi őt bölcsöjébe, az ernyő fátyolhálóját összehúzza -fölötte, melléje térdel s imádkozik. - -Boldog ember, még imádkozni is tud! - -Azután az alvó nőhöz lép a boldog ember. - -A hölgy arcza hirtelen minden vonásiban elváltozik, elkomorul, a mint a -férfi álomgőzkörébe lép. - -Ez gyöngéden fölébe hajlik, a nő szemöldei összehúzódnak, keble lázadtan -piheg, a férfi megcsókolja az alvó márvány homlokát, ez egy convulsiv -sikoltással felriad, s nagy fekete szemével merően, hidegen néz a -férfira. - -A nő tébolyodott. - -E hideg, zavart tekintet, e szótlanul nyilt száj, az elmezavar mysticus -jelleme a szép vonásokon, mind azt beszélik, hogy a lélek saját lakában -idegen, az eszméknek nincsen királya. - -– Rosszat álmodtál, édesem? úgy felijedtél, szól hizelgő simulással a -férj, s a nő fehér kezét arczához nyomja. - -– Rosszat, felel ez suttogó hangon, szemei félénken tétovázva néznek -szét a szobában, azután a férjhez hajolva, annak fülébe súg: «A kigyó a -gerlével párosult». - -A férfi érzi az iszonyú szorítást, melylyel a hölgy fehér ujjai őrült -erőben sajtolják össze kezét. - -– Ha a kigyónak és a gerlének gyermeke lesz, mi lesz annak neve? -Kigyógerle, vagy gerlekigyó? szárnyas kigyó lesz-e az, vagy fulánkos -galamb? - -A férj néma, bánatos megadással hallgatta az őrült szavait. - -Merően, feszülten néze a férfi szemeibe, s azután vadul ölelte magához -annak szőkefürtös fejét: - -– Kék szemed van, az égnek is kék szeme van; de a tónak is kék szeme -van, melyben a kigyó lakik. Te fekete lélek, fekete lakója a kék ablakú -háznak! - -Azután hirtelen megkapta a piros gyöngyfüzért nyakán, s azt egy -rántással ketté szakítva, a gyöngyöket szétszórta az egész szobában; a -zselyemzsinóron maradt gyémántkeresztkét a férjnek nyujtva: - -– Vén bűnös, nesze imádkozzál! azután félre fordult, ágya szőnyegei közé -temette magát, és sírt kérlelhetlenül zokogva. Sűrű könyei öltönye -patyolatára gördültek. - -A boldog ember iszonyodva fordítá el onnan arczát. - -A sírás megszünt. Jéghideg kéz simult végig homlokán. Felijedt. - -– Félsz tőlem? nem tudod, hogy ki vagyok? A gyűlölség és a szerelem két -ellenséges család, e kettőnek ölelésiből született leány az őrültség; az -én vagyok. Félj tőlem. Szám éget és kezeim fojtanak. - -A férj nem állhatja ki tovább e lángszemek befolyását, gyermekét veszi -kezébe, azt hive, hogy tán ez ajándék meg fogja engesztelni az őrült -szívében lakó sárkányt, oda fekteti azt a nő mellé. - -Kimagyarázhatlan ellenszenv. - -Alig fekszik a gyermek anyja mellett, midőn ijedten felsír s magát -pólyája kötelékeiből erőködik kibontani. - -A nő pedig mint elijesztett vadállat, mely a mágusz bűv-pillantásai -előtt elszörnyed, ágya legtúlsó szegletébe húzza össze magát, ott -keblébe vonja arczát, fekete hajzata kigyókká göndörül, két fekete szeme -szilajon villog elő leránczolt szemöldei alól. Fél hozzá nyulni a -gyermekhez. - -A férj kétségbeesetten akarja erőtetni a dolgot. - -Fölemeli a kisdedet, s a hölgy karjaiba teszi. Delejes rángások érik -mind a kettőt. Az anya egy öleléssel szinte agyon szorítja gyermekét. - -A gyermek éhes és végre szembehunyva keresi a keblet, melynek melegétől -irtózik, az élet első forrását. - -Az anya mondhatlan kínok közt, fel-felmeredő szemekkel és fogait -csikorgatva hagyja általa színi keble nektárját, míg a gyermek percz -mulva eltaszítja magától a keblet, s félre fordulva hányja ki az -anyatejet. - -* * * - -Ez a nő – Lilla. - -A férj, a boldog ember, Góliáth Péter. - -A kis gyermek kettőjük gyermeke. - -Góliáth Péter szenvedélyesen szereti nejét; midőn először meglátta őt, -már érzé, hogy e leány lesz az, kiért élte mindenét áldozatul fogja -vinni. - -Meg is tette. - -A hölgy első pillanat óta gyűlölé őt kimondhatlan utálattal, s érezé, -hogy e férfi lesz az, ki miatt élte mindenét el fogja veszteni. - -Úgy történt. - -Góliáth gyűlöletet talált szerelem helyett; de ez csak forralá, nem hűté -szenvedélyét. - -Nem láta módot őt elnyerhetni. - -Apja körlevelet bocsátott ki ellene, mely miatt bujdokolni kellett és -kerülni az emberek tekintetét, s e körülmény minden útját elzárá rohanó -indulatainak. - -Ekkor egy ördögi sugallat azt mondta neki, hogy mind ezen lehetne -segíteni, ha a vén Dömsödi nem élne. - -Tudtára esett, hogy apja egy ingovány közepén magános szigeten házat -építtetett, minden kényelemmel ellátva, hova egy leányt akar rejteni, -kibe szerelmes s kit valahonnét rabolni, vagy megvenni készül. - -Az alkalom csábító volt; ő épen így akart tenni. Minden körülmény mintha -épen számára lett volna teremtve. - -A vén Dömsödi e szigetbe gyűjté kincseit, s nehány hét múlva eltünve a -világból, vagyonai csőd alá jutandottak, míg János úr, kéj és kényelem -közt, senkitől nem környezve, élte volna le vénsége napjait, a nélkül, -hogy valaha éltében megtudták volna az illetők, hogy él-e és hol? - -Mindezeket Péter apjának fekete szolgájától tudta meg, kit ez árulásra -sem pénz, sem igéret nem kényszeríte, hanem egy húsz esztendős boszú. - -Húsz esztendő előtt egy szép pórleányt, kit az afrikai szeretett, -Dömsödi elcsábíta. A szerecsen eltemeté a leányt, de nem boszúját, s -midőn az apa terveit a fiunak felfedezé, kihűtötte azt. - -Dömsödi megöletett; a sors úgy akarta, hogy nem csak a fiu akaratja, de -fia keze ölje meg őt; s ugyanaz nap rabolta el Lillát a báró, midőn egy -férfi kiséretében a városba kocsizott. - -A fekete oda vezette őt a szigethez; mindent úgy talált, mint előre -képzelé, kényelmet, fényt, biztos elrejtettséget, kincseket, a mennyit -el nem pazarolhatott, de a mire leginkább vágyott, azt örökre veszve -találta. A leány megtébolyodott. - -Előre számítgatá magában, hogy hosszas együttlét alatt, midőn kívüle -emberlényt nem fog láthatni, gyöngülni fog az ellenszenv, a nő simulni -fog hozzá; hizelgés, engedékenység, áldozatok meg fogják kérlelni -szívét. - -Mind e számításain vörös keresztet húzott át a sors. A leány -megtébolyodott. - -A hirteleni benyomás, mit ez erőszakos tett okoza lelkében, a hajdani -tiszta szerelem, annak elvesztése, helyette ez őrült, erőszakos -szenvedély, összehasonlítások e kettő között, kétségbeesés a szabadulás -lehetetlensége miatt, úgy megrázák lelkületét, hogy a mint Góliáth égő -indulatában először átölelte a leányt, kit tőle sem ég, sem föld vissza -nem vehete, annak egy tekintetével találkozott, mely csontjaiban a velőt -hűtötte meg. A hölgy megtébolyodott. - -A bűn megtermé gyümölcsét: a büntetést. - -Elzárta magát vele az ismeretlen oázba, s ha a végtelen mocsár nem lett -volna elég őt kizárni a világból, elég volt azon hír, hogy Dömsödi -gyilkosára halálitélet hozatott, s személyes leirása ezer példányban -kereng, minden város utczaszegletére felragasztva. - -S ott kelle élnie egy őrülttel összezárva. - -Később boldog remények kezdtek bimbózni lelkében. Hitte, bízott benne, -hogyha e nő anya is lesz, ki fog gyógyulni lelke nyavalyájából, mint -erre számtalan példát tudott, vagy legalább sejte. - -De nem úgy történt. - -Iszonyú kínok közt szülte meg a nő első gyermekét, s születése órájától -kezdve utálta azt kimondhatatlanul. És a gyermek viszont taszítódott -anyjától; nem szerették egymást. - -Ez volt az első büntetése Góliáth Péter vétkeinek. - - - - -A MOCSÁROK VIRÁNYA. - - Megátkozlak, elhervadsz. - -_Népdal._ - - Megvagyok én búval rakva, - Mint a borízű almafa; - Kettő-három terem rajta, - Mégis terítve az alja. - -_Népdal._ - -Szép vagy te, oh termőfölde a töltött káposztának – Magyarország! - -Vannak te neked égig nyúló hegyeid, miken teremnek a hosszú derekú -fenyőfák és szinte hosszú derekú tót legények; vannak ismét -hegylánczaid, miken semmik sem teremnek, és tömérdek más hegyeid, miken -tűzlelkű borok teremnek; vannak végtelen láthatárú pusztáid, de tele -gulyákkal és ménesekkel; határtalan rónáid, hol egy szálfa is erdő, de -hol özöne van kenyérnek és kalácsnak; erdeidben makk, tavaidban fogas, -mocsáraidban nád terem! oh te szép vagy, s nem is halt még meg senki -határaidon belől éhen, bárha lett légyen regényiró! - -Szeretlek is én téged, mint a szilvás derelyét; de ezzel nem mondom, -mintha szeretnélek megenni, oh hazám! szívem elég tág számodra, de -keblem azon része, mely visel gyomor nevet, nem olyan nagyravágyó. Oh, -hiszen téged tizenhárom millió gyomor sem bir elemészteni, sem -tizenhárom millió fejnek tizenhárom millió véleménye! (1844.) - -Azután még igazgatni akarnak rajtad! - -Az nem jut senkinek eszébe, hogy mi jó volna, ha a háta közepén szemei -volnának, hanem az igen, hogy utaid sárosak, hogy mocsaraid -töméntelenek, pedig én Istenem! ha mocsárok nem volnának, hát a szegény -gólyák hol élnének? ha mocsárok nem volnának, hát nád hol teremne? ha -nád nem teremne, hát a szegény ember mivel nádazná a házát? - -* * * - -Gyönyörű valami egy mocsár, minő például a Béla-Bora. - -Álljunk csak ide a közepébe. Oh nem kell azért a sárba lépni, egy -kellemes zöld dombra fogunk állani, honnét az egésznek széle-hossza -belátható; maga e domb süpped ugyan egy kissé; a soha le nem kaszált fű -úgy tesz, mintha vízre volna épülve, pedig hajdan e helyütt, hol állunk, -óriási bükk- és egerfák rengetege díszlett, a gyantanemű, tőzeg- és -kőszén-rétegek alatt most is találtatnak kővé vált, öllel át nem érhető -töveik; messzebb szürke gránittömegek szegik be a láthatárt, hosszú -vörös kék erekkel átjárva, tetejökön fekete bazalt oszlopok vonulnak -végig, homlokuk zöld mohával benőve, menetelesebb oldalaik szőlőikkel -beültetve, miknek világos színe regényesen virul ki a sötétzöld iharfák -erdeiből. - -Nyugotról a kanyargó Tiszában vész el a láthatár, mely csendes és sima, -mint tükör, és félívként keríti a parttalan mocsárt, melynek területét -képtelen nádtenger borítja, vastag buzogányos fejét ingatva a benne -hullámokat verő szélben; itt-ott tágasabb tükröt képez benne a mélyebb -víz, melynek lapján a vízi nymphák fényes, kövér levelei lebegnek, sárga -húsos virágaik s korsó alakú dinnyéik, saját ismeretlen kellemes szagot -terjesztve maguk körül. - -A mély vízfenék világos-zöld, a hosszú hinár között a tórongy és eleczke -narancsvirágaik nyilnak, örülve a fenékreható napvilágnak; köztük -aranyszemű kékzöld vízi bogarak ezerei futkároznak, csodás vörös bajuszú -gadóczák, tarka vízi borjúk, hajas pióczák s vörös szemű és kék tarajú -vízi kigyók seregei űzik és kerülik egymást. - -Zöldes fűgyökérből összeállt dsindsákon csoda nagyságú fűzöld békák -hajókáznak, be-berántva fejöket egy-egy vízi-kigyó szerelmes kacsintásai -elől. - -A kákásban úszómadarak falkái lubiczkolnak. - -Az egészen sajátszerű titokteljes susogás uralkodik, a mit a -nádleveleken átsuhanó szél támaszt, melyhez a kecskebékák brekegése, az -ungok bánatos ümmögése, a hattyúk horkolásai, a bujár jajgatása s a -szúnyogok döngései együtt és összevéve oly jeles harmoniát kerítenek, -minőnek előhozása csak emberi és állati hangoktól telhetik ki. - -Olykor a hallgató éjben egy mély, erős, suhogó hang zúdul fel, többször -ismételtetve, valami középhang a szélzúgás és a kivert bika bőgése -között; ezt a bölömbika adja, egy kicsiny jelentéstelen madárka. Az -emberek között is a legcsekélyebbek szoktak a legnagyobb hanggal lenni. - -Ezen vízi birodalom szélétől több ezer lépésnyire nyúlik be egy partos -nyelv, süppedékes bürüje hajlik a ritkán látogató vadászok és csíkászók -léptei alatt; széleiben rózsavirágú pompás réti füzények, -szivárványozott sásliliomok virulnak, összefonódva a különnemű folyókák -hálóival. A tiszta vízben egy-egy özvegy gém, vagy fekete szárnyú gólya -mulatja magát a mocsárlakók eviczkélő seregeivel; itt-ott a vízi -patkányok gyémánt szemei csillámlanak a fű között. - -* * * - -A nap lemenőben van; narancs világú tányérja félig a Tiszába sűlyedt; -képe tűzoszlopként vonul végig a folyam habtükrén, túlsó oldalról pedig -a hold emelkedik, a tele hold ezüst világával, a hegyek mögül, s -egyetlen csillag ragyog az alkonyodó égen, mint olvadó aranyba vetett -gyémánt – a hajnal csillag. - -A mocsár bürüjén egy rejtélyes alak törtet befelé, magas emberalak, -arcza feketére mázolva, fején báránybőr süveg, lábain gólyalábak, mikkel -roppant lépéseket tesz a posványos ingoványban; léptei elől seregestül -ugrálnak vízbe a békák, hátán nagy vidrabőr tarisznya fityeg. - -A mint ekként megy s halad befelé, sem jobbra, sem balra nem tekint, -hirtelen és véletlenül egyik falábtójával egy feneketlen kátyúba lép, -súlyegyent veszt, hanyatt zuhan, s a mocsár összecsap feje fölött. - -Sokára és nagy erőködéssel küzdte fel magát a gólyalábas, igyekezve -talpainak álláspontot adni, s szemeit és száját törülgeté sáros -kezeivel, mitől azok még sárosabbak lőnek; végre nagy tüsszögések között -leoldja falábait, azokat egy sásbokorba elrejti, melléjök egy kitünő -nádszálat szúr, s neki gyürkőzve bele veti magát a vizekbe s azok -lakosai közé, s ekként a mélyebb vizeket megúszva, a csekélyebbeket -gázolva, képzelhetlen gyorsasággal halad befelé. - -Olykor nagy kecskebékák úsznak vele szemközt, s mikor találkoznak vele, -feje fölött átugranak; majd egy sereg vadréczét ver föl fészkeiről, mik -hápogva repdesnek feje körül; lábszárain hasas nadályok szíják tele -magukat, de az ember úgy látszik, hogy nem sokat törődik velök. - -Többször kell büzhödt békanyállal fedett posványokban nyakig úsznia, hol -az úszónak lélekzetet nem szabad venni, különben a halált leheli be; az -éles mosósás hosszú sebeket karczol arczán, kezein; szája körül -utálatos, nyálkás pondrók vonaglanak el; a férfi arcza nem változik -mindaddig, míg egy boszús vízi kigyó erősen rátekerőzve bal lábszárára, -czombját igen érzékenyen megcsípte, mire rögtön víz alá bukott a férfi, -rövid idő múlva újra felszinre jutván az összemorzsolt fejű kigyóval -kezében, mely négy láb hosszú volt és sárga pettyes taréjú; farka most -is verdeste a vizet. - -A férfi lábából most is folyott a vér, mire ő egy zsombékhoz vergődve, a -kigyót késével felhasította, máját kivette s azt bőrével sebje körül -csavargatá; így gyógyítják e kigyó fájó marását saját testrészével. - -Azután ismét folytatja felvett irányú útját, s az alkony fényénél csak -egy gömbölyű fej látszik úszni a lankaság vizeiben, mindinkább -bellebb-belleb haladó. - -* * * - -Ez ős vízpusztaság belsejében, a világtól messze elrejtve, elszakasztva, -van egy kis magános sziget; környékét minden oldalról roppant -nádrengeteg körzi s óvja az egészségtelen mocsári levegőtől. - -Keskeny, csavargó vízutcza van a nádban kivágva, melyen át a sziget -csónakkal hozzájárulható a Tisza felől. - -A sziget partjain sűrű fehér fűzfabokrok tenyésznek, szorosan egymás -mellé férkőzve; töveiknek fele a vízben úszik. Bellebb emelkedik a -sziget tere, vége felé egy magas dombocskát képezve. - -Az egész szigetet buja, másfél öles tengeri fedi; roppant nagyságú úri -tökök és sárga dinnyék hevernek közötte; néhol a magas csenkesz -legörbült fürtei fehérlenek, tarkázva a vadsáfrány aranyszín virágaitól. - -A domb körül terheik alatt hajladozó gyümölcsfák tenyésznek, sötétzöld -fügefák, sőt érésben levő narancscsemeték is a szabad ég alatt; hosszú -sorban rendezett embermagas ribiz-bokrokon érett hosszú fürtök -piroslanak, töveikben az ízletes szamócza illatja terjedez; köröskörül, -a merre szem lát, a hajnalka és ipomea nyilnak ezerféle színben egymásba -fonódva, s a legmagasabb fák tetejéig folyva fel; a gyöngyvirág és -kankalinok másodszor nyilnak, a viruló tavasz a gyümölcsgazdag őszszel -egyesülve laknak itt, és a kert nincsen bekerítve, oly biztos őrfal a -mocsárok nádfala. Kinek is jutna eszébe ide lopni jönni? - -A halom tetejét egy kisded ház foglalja el, minden oldalról magas -kőfallal kerítve, melynek egyetlen kapuja sűrűn van ékesítve -vasszegekkel; ablakai mind a sziget belsejére nyilnak, rajtuk kidűlő -vaskosarak. - -A ház és sziget egy nemes úré, kiről nem tudunk egyebet, mint hogy -fiatal ember, s hogy egy évvel ezelőtt került ide fiatal nejével és -szolgálójával, mely utóbbin kívül, ki a szükségeseket bevásárlani a -szomszéd faluba kijárt, soha senki sem hagyta el a szigetet. - -A ház folyosóját márvány-oszlopok tartják, folyosóján nagy edényekben -óriás kaktuszok és favastagságú oleanderek közt illatos vaniliák, tarka -áloék, s több meleg éghajlati gazdag növények díszlenek; e darabka -földfolt Indiákról látszik ide hullottnak lenni, csak a musquitók és a -boák hibáznak belőle. - -A fűvel benőtt udvaron fehér nyulak futkároznak, zöld sodronykalitokban -gerlék turbékolnak, az udvar közepén pedig régi nagy diófa alatt egy -kövér izmos örvös eb fekszik, akkora mint egy borjú. - -Az idő éj, – a hold teljes fényében világít; a bölömbika üvöltésén kívül -csendes minden. - -Egyszerre azonban sajátszerű zörgés hallatszik a nádban, mintha az -emberi léptek alatt recsegne. - -A szelindek fölemeli fejét s szétszaglálva a levegőben, tompa, fenyegető -morgást hallat, mindig erősbödőt s végre hosszas, kisértetes vonításon -végződőt; majd dühös ugatással rohan a kapunak, annak alját körmeivel és -fogaival szaggatva. - -Már ekkor a gólyaláb a kapu előtt állott; hólyaggal bekötött iszákját -kibontotta, abból egy terjedelmes vidravasat vett elő, azt kifeszítette, -peczkére darab szalonnát tűzött, s az egész játékszert bedugta a kapu -alatt, egyik végét kivülről kőre kötve. - -Percz mulva megszünt ugatni az eb, a vidravas orrán összecsapódott, s -így ugató műszereit megnémította; a kötél végére kötött kő pedig fogva -tartá a cerberust. - -Ekkor a gólyaláb néhány szeget kiütött a kapu tetejéről, gyakorlott -ügyességgel huzta fel magát kezein, s egy perczig a kapu tetején -himbálózva, átvetette magát az udvarba. - -A kutya szükölt dühében és fájdalmában, de a vas erősen fogva tartá az -oroszlán erejű állatot. - -A laknak két szárnya volt, s a két szárny végén egy-egy ajtó, egyik a -nő, másik a nemes úr szobájába vezetők; – a gólyaláb kötelet vett elő, s -a nemes úr ajtaját bekötözte. Azzal a nő szobája felé ment, táskáját és -nehezebb öltönyét levetette, vésőt, kalapácsot vőn elő, s azokkal a -falat mintegy négyszög lábnyira levakolta. - -A ház terméskövekből volt építve, de a gólyaláb néhány percz alatt -vésett rajta legkisebb zörejjel egy nyílást, alig akkorát, mint egy -zsáknak szája, ekkor levette süvegét, ezzel és ködmenével felöltöztette -körisbotját s azt a nyíláson szép csendesen bedugta. A legnagyobb csend -uralkodott a vidéken. - -Egy nőcseléd, ki e kilyukasztott szobában szokott aludni, jelenleg -fontos okoknál fogva sokáig ébren vala, s jól hallotta, mint ugatott a -Bodri erősen, s mint hallgatott el egyszerre. - -Később úgy rémlék előtte, mintha az ablak alatt valami kopogna és -kaparna nagy elővigyázatos csendességgel. - -Hirtelen valamennyi tolvajos mese, miket házkiásásokról hallott -beszélni, keresztül villant fején, s szíve hatalmasan kezdett dobogni. - -Juczi tőről szakadt magyar leány volt; a helyett tehát, hogy mint illik, -teljes tehetsége szerint elsikoltotta volna magát, midőn már a kőpor -ágya mellett kezde hullani, ő szép lassan lábhegyen leszállott ágyáról, -a szegletből egy fejszét markolt elő, és lélekzetét visszafojtva várta -egy hathatós «hozott Istennel» a furfangos vendéget. - -Ekkor a kész lyukon egy báránysüveg, utána egy bőrködmön nyomult be. - -Juczi nagyot sivítva fölemelte fejszéjét, egyet vágott az ablakhoz, s a -báránysipkás fő lábai elé gördült. - -– Jaj! embert öltem! embert öltem! rikácsolá ekkor, egészen átengedve -magát a vad ijedelemnek, ekkor látva át a veszedelem nagyságát, melyet -ily bátran elhárítva lenni vélt, s magának mintegy kárpótlást akarván -szerezni a kiállott merészségért, holt ijedten rohant úrnője benyíló -szobájába. - -Azonban a levágott sipkában nem volt fej és belőle nem folyt vér, az -csak egy óvásul bedugott váz volt, melynek lefejezése s a hősnő elfutása -után hirtelen nyomult elő egy igazi fej, fogai között egy éles kést -tartva, utána egy igazi ember, ki mint kigyó sajtolta magát keresztül a -szűk nyiláson, s egyenesen a benyilóba tartott. - -A hős leány meglátta a megöltnek vélt alakot, egy világdöntő sikoltást -tett, s az ablakhoz szaladva, rettenetes lármát készült ütni. - -– Hallgatsz! riaszta rá a gólyaláb, kését torkának villantva; a leány -elhallgatott s szerét tehetve, bebujt az ágy alá, melyen rémület által -szavától megfosztva, úrnője feküdt, épen kis gyermekét szoptatva. - -A gólyaláb rémes lappangással, minő az anakondáé, közelített a nőhöz; a -sötétben zöldellettek szemei. - -– Add ide a gyermeket! susogá, a pólyást kiragadva a nő kezeiből s mint -egy gyötrő álombeli phantom, hirtelen, minden zörej nélkül eltünt. - -A nő ajkai elfehéredtek, szemei elfordultak; a nélkül, hogy egy szót -szólt volna, fél testével az ágyról alá hanyatlott. - -Kívülről hallatszék, hogy a gólyaláb bezárja az ajtót. - -– Segítség, segítség! sikoltá Juczi az ágy alatt. - -A ház ura felébredt e zajra, s az ajtóhoz rohanva, azt bekötözve -találta, erre kétcsövűjét ragadva, keresztül futott neje szobáiba; mire -oda ért, nem láta senkit. - -– A kis gyermeket, a kis gyermeket! kiálta Juczi. - -A bölcső üres volt. - -Dühösen esett az ajtónak a férj, az is zárva volt; ekkor az ablakhoz -rohant, a gólyaláb épen a kapu tetején volt. - -A házi úr két lövést tett rá, s egy zuhanás a kapun kívül tanusítá, hogy -a rabló vagy élve, vagy halva leesett. - -Ekkorra a fekete szolga is előérkezett s az ajtót végre kivetették -sarkaiból; a fiatal úr őrültként rohant ki kapuján, már ekkor senki sem -volt ott, hanem vércseppek jelöltek egy útat a nádasig. - -– Utána, utána! ordítá az úr. Hozzatok csónakot, gyorsan utána! hanem a -csónakkal nem lehetett haladni a nád között; azonban az út, melyen a -gólyaláb jött, kivehető volt az elgázolt nádszálakról. - -– Erre! csak erre gyorsan! lihegé a férj s kétségbe esett fáradsággal -törte magát keresztül a nádberken, míg a süppedő ingovány minden -lépténél elnyeléssel fenyegette. - -A nádterület végén állt a gólyaláb. - -– Lődd agyon! rikolta az úr. - -Három lövés érte egymást, de a gólyalábat egy sem; mire ez, mint bárányt -orzó farkas, a kis gyermeket fogai közé kapta, egy szilaj tekintetet -vetett üldözőire, kik már lehetetlennek látták menekülését, s lassan a -mély vízbe bocsátkozott. - -– Jaj a gyermek! a gyermek! sikolták a szigetparton. De ő óvakodva -tartotta fogai közt víz szinén a csecsemőt s úszott ügyesen, mint a -vidra. - -Az apa utána rohant s gyötrelmes erőlködéssel iparkodott a rablót -elérni, ki csak játszani látszott vele, olykor egy úszó lápra felült, s -jó közelre bevárta üldözőjét, majd újra megelőzte őt! s így csalogatá -maga után egész a partnyelvig, hol lábtói rejtve voltak. - -Itt szép csendesen kiballagott a szárazra, a kis gyermeket letette a -fűbe, s összefont karokkal nézett az ereje fogytán kivergődő apára. - -– Rabló te! rikácsolá ez vad dühvel rohanva a gólyalábnak, ki őt egy -hatalmas rántással a földhöz vágta, s ekkor mellére térdelt. - -– Istentelen, gyilkos, pokolbeli gaz, átkozott haramia! hörgé a -legyőzött. - -– Te mersz így szólani? suttogá ellenére hajolva a győztes. Te, Dömsödi -Góliáth Péter? te mered azt mondani valakinek, hogy gyilkos, gazember? -hát nem ismered már azon kéznek urát, mely csontjaidat sajtolja össze? - -– Bálnai, nyögé Góliáth elkékülve. - -A gólyaláb hosszasan hallgatott, szemeit Góliáthról el nem véve. - -– Ölj meg, ne kinozz sokáig, szólt Góliáth. - -– Tehát magad is elismered, hogy egy halállal neked tartozom, de én nem -öllek meg, Péter. Mikor a testvérgyilkos Kaint kiverte a teremtő -paradicsomából, jelt nyomott homlokára, hogy átkozott legyen az, ki őt -megölendi… Tapints homlokodra, Góliáth, tapints homlokodra! - -– Mit akarsz? suttogá ez fojtott hangon. - -– Én nem fogom apagyilkos vérébe mártani kezeimet. - -– Hah! sikolta Góliáth s erőszakosan vonaglott. - -– Halldd, azon két orgyilkos, kiket apád meggyilkolására bérelél, -kivallották minden vétkeidet. Körlevél van ellened kibocsátva az egész -országba s halálra kerestetel. - -Góliáth elájult; nagy sokára téríté őt magához Bálnai, s folytatá: - -– Te és a te apád vajmi sokat vétettek én ellenem; oh annak csak az -Isten lehet megbüntetője; de lesz is, reszkess vétkező és átkozd meg -magadat, az Isten igaz. Te becsületemet, apád boldogságomat tapodta -szét; életem virágait, a reményeket téptétek össze mind a ketten; -boldogtalanná tettetek és földönfutóvá; nem volt nálam szenvedőbb, nálam -szerencsétlenebb a kerek ég alatt e pillanatig, de ezentúl lesz. Lesz, -kinek életéhez képest az enyém még paradicsom; lesz, a kinek szíve még -az enyémnél is kietlenebb leszen; tudod-e, ki lesz e nyomorult, Góliáth -Péter? - -Amaz csüggedten hallgatott. - -– Szólj, szereted-e azon asszonyt, a kivel egy födél alatt lakol? - -A kérdezett elkezde keservesen sírni; gyanítá, hogy mi történik vele. - -– Úgy meg vagy átkozva, Góliáth. Az Isten kivette kezemből a bosszút. Ha -te meg nem ölöd apádat, két percz mulva én öltem volna őt meg; de így -jobban esett, én akartam kiirtani családodat, az ég másként akarta, – -másként történt. Boldogtalan vagyok én, mert fájdalmaimat egyik ország -szélitől a másikig hordozom; de van még is egy hely, egy kedves emlék a -múlt időkből, egy virágos sír, hova pihenni ledőlhetek. De te száműzve -leszesz a föld egy foltjára, a hol rajtad kívül senki sem lakik; s ha -lesz, a minek emléke ostorozzon még álmaidban is, egy sír lesz az, -melyet naponként meg kell látnod. - -– Gyermekem? töredezé Góliáth iszonyút sejtve. - -– Szerencsétlen! szólt Bálnai s a kis gyermeket felvevé és a gyermek -szemei be voltak hunyva, a halál angyala csukta be azokat. Midőn rám -lőttél, gyermekedet lőtted keresztül; ennyit nem akartam. - -– Oh! ordítá Góliáth felszökve s ismét a földhöz csapva magát, s mint -kit kígyók marnak, nyavalyogva verte magát az iszapba. - -– Nyomorult vagy, nyomorultabb, mint valaha óhajtottam volna, pedig még -nem telt be rád nézve a keserű pohár; térj haza, még csak egy csapás fog -érni, azontúl magad léssz ember nem látogatta kietlen tanyádon s a lélek -kínzó férgei. Ott fogsz élni és meghalni temetetlenül, sirattatlanul, -mert azon a foltföldön kívül a bakó vár reád és a gyalázatos halál. - -Ezt mondva Bálnai, a holt gyermeket ölébe adta az apának s lábtóira -fellépve, hosszú lépésekkel távozott cl az éji félhomályban. - - - - -ÉLŐ FÉRJ ÖZVEGYE. - - Hervadj, rózsa, hervadj, mert az enyém nem vagy. - Míg az enyém voltál, piros rózsa voltál. - -_Népdal._ - -E közben a nádközti vízúton, a Tisza felőli oldalon, egy csónak -közelgett a magány felé s benne két férfi, és ez utolsó és legnagyobb -csapás Góliáth fejére. - -A mint a sziget partjához értek, a sűrű bozótból két lövés fogadta az -érkezőket s egyikök karján sebet kapott, a másik visszalőtt s a bokorból -emberkívüli ordítás tört elő, nehéz halálos vergődéstől követve. - -– Ez meghalt, szólt a férfi; vérzel? kérdé társához fordulva. - -– Nem nagyon, felelt emez, majd bekötöm sebemet nadálylevéllel, az -elállítja a vért. - -– Maradj itt a csónaknál, szólt az előbbi s köpenye alól egy széles, -rövid római kardot vonva elő, a sziget belseje felé tartott. - -A parton maradt a másik csónakot, mely Góliáth tulajdona volt, -csáklyával keresztül lyukasztotta s távol a parttól elmeríté. - -Amaz pedig haladt befelé, a ház elébe érve, annak ajtaját betaszítá s -belépett. - -A bilincsétől megszabadított szelindek dühösen rohant neki s fogát -csattogtatva támadta meg a férfit, annak vállára ugorva. - -A férfi egy gladiatori csapással szelte le a dühös állat fejét, mely -hosszában végig nyujtózkodott az udvaron. - -Benyitott a szobába. - -Keresztül ment két-három szobán; mindenütt mély, nesztelen hallgatás, -sehol egy hang, mely emberi lélek jelenlétét elárulná. - -Hallgatózva nyitott be a negyedikbe, ez volt a nő hálószobája. - -A feltépett szőnyegeken át teljes fénynyel világíta be a hold s -tejvilága éles árnyékokban szaggatá meg a szoba sötétjét. - -Ott a szoba közepén állt egy nőalak merevegyenesen, mint szobor, karjai -keblén egymásra fektetve, fehér ruhában, fehér arczát a hold süti, -vonásai hidegek, kedélytelenek. Mozdulatlan áll, keble alig piheg, -szemei merően néznek ki a holdvilágos éjbe. - -Hallgat a környék, falevél sem mozog. Alszik az egész természet, csak az -ember lelke él, bánkódik, vagy örül. Csillagok hullanak le az égről. - -A hölgy márványhidegen áll a szoba közepén. - -Leander hozzá lép – halkan, lábhegyen lép mellé, gyöngéden megfogja a -hölgy kezét s fejét vállára hajtva, hizelgő édes hangon szól: - -– Szerelmem! - -A hölgy összerezzen, rátekint, ijedt öröm visszsugárzik egy perczre -arczán, azután halántékához kap, a vér szét akarja szakítani minden -ereit. Keble elszorul. Hullámzó kéjsikoltással veti magát Leander -keblére s karjait annak nyaka körül fűzi, szemei túlvilági tűzzel -sugárzanak az ifju arczára. Levonja fejét a magáéhoz; arczán lázas -pirosság gyullad ki. Égető, őrült csókkal tapad az ifju ajkaihoz. Akkor -megtörnek szemei, arcza elsáppad, ajkai elhalnak, karjai lebomlanak az -ifju nyakáról s eszméletlenül, ájultan hanyatlik annak ölébe, hosszú -fekete hajával a földet söpörve. - -– Enyém vagy, szólt elégülten Leander, ha törve is, de az enyém, s a -hölgyet karjaiba emelve, kisietett vele a magános lakból. - -A hölgy feje bágyadtan feküdt izmos vállán. Keble mozdulatlan volt. - -Úgy tetszék, mintha bússzellem vinné ölében halott kedvesét, holdvilág -sütötte hófellegek között; a szellem siet, erősen szíja ajkához a hideg -homlokot, a kedves fehér ruhája utána lebeg. - -A mint a házajtón ki akart lépni, egy nehézkes fekete tömegbe botlott, -mely a küszöbön feküdt összegörnyedve; a halálra sebesült fekete -hurczolta ide magát s ott adta ki lelkét. - -Leander átlépte a halottat s sietett csónakához. - -Társa, a czigány, ott várta evezőre tett kezekkel. - -Beléfektette a csónakba kedvesét, betakarta meleg köpenyével s a -kormányt kezébe ragadá. - -Sikoltva közelge ekkor valaki a sziget belsejéből. - -– Az Istenért! nagyságos uram, ne hagyjanak itt magamra! - -A nőcseléd volt. Leander fölvette őt a csónakba, gondjára bízta úrnőjét -s a csónakot eltaszítva a parttól, tova evezett. - -A mint a nád közti út egyik kanyarulatánál ismét közel fordultak a -szigethez rémjajgatást hallának abban. - -Ez Góliáth hangja volt. - -De alig emberi. - -A mint visszatért a szigetre megölt gyermekével, sietett szobáiba a -szerencsétlen apa, remélve, hogy ott fogja nejében találni a fájdalmas -vigasztalást s előre képzelé, mint fogja neki oly fájdalmasan elmondani, -hogy a kitől úgy iszonyodott, kis gyermeke, halva van. - -A mint belépe szobáiba, úgy tetszék, mintha kriptába lépett volna, -mintha az a szél, mely tán kisértő lélek szárnyának csapása, -halottszagot csapott volna arczához. - -Átfutott a másik, harmadik szobába; sehol egy lelket nem talált. - -Feldúlt, összekeresett minden szobát, kiáltá nejét, cselédjeit; sírt, -rimánkodott. - -A visszhang felelt elhagyott, nesztelen szobáiban. - -Oda futott neje hálókamrájába; letépte annak ágyáról a függönyöket, -felszórta a párnákat, gyermekét, a halottat visszafektette a bölcsőbe, -egy széken ott feküdtek hölgye ruhái, azokat átölelte, szívéhez -szorongatá, összecsókolta. - -Érzé, hogy azok is üresek; ki viselni szokta őket, nincs jelen. - -Ekkor jutott eszébe a csavargó átka: - -– Magad léssz ember nem látogatott tanyádon; ott fogsz élni és meghalni -egyedül! - -Rettenetesen kezdett előtte világosodni a dolog; felszökött, előre -futott, midőn hirtelen megbotlott valamiben. - -Egy széles római kard volt az! felkapta; a kard lapjára betük voltak -edzve, világosan olvashatá a hold fényénél e nevet: Szilárdi Leander. - -Iszonyúan ki volt előtte magyarázva minden. - -Kirohant, ordítva, eszelősen. - -– Utána! kiálta a küszöbön alvó feketének s szilajon rázta azt -gallérjánál, nem vette észre, hogy halott; azután sikoltozva futotta -körül a szigetet. - -Csónakot nem talált, nem mehetett sehova. - -Felkiáltozott az égre, verte magát a földhöz, futott a sziget egyik -végétől a másikig. - -Az őrülés tűzsarkantyúját érezé lelkében. - -* * * - -Leander pedig szerencsésen túlpartra jutott kedvesével. - -A mint a hölgy ismét föleszmélt, egész lényében határtalan változás ment -végbe; nem az a vad tekintet volt már arczán, mely ezelőtt, kellemes -hajnalpir ömlött el azon. - -Felveté szemeit, melyben az őrültség égető tüze szelid szerelem melegévé -hamvadt s első tekintete első szerelmese karjai közt találta magát; -ugyanazon bizalmas mosoly az ajkakon, azon szelid poézis az egész -arczkifejezésben, mely ezelőtt két évvel. - -– Mi történt velem? kérdé széttekintve. Érzé, hogy a legboldogabb -helyen, kedvese keblén van; de nem tudta, honnét és mint jött e -találkozás, nem emlékezék az elmult 15 hónapra életéből. - -A váratlan öröm hatása visszaadta lelke tisztaságát. - -Nem volt őrült többé. Csak szerelmes. - -Hanem tizenöt hónapi életére, fájdalmaira, gyermekére, férjére nem -tudott visszaemlékezni többé. - -Csak mint álom, melyet a felébredéskor elfelejtünk s mely néha homonym -esetek feltüntével meg-megrémlik agyunkban, lebbent fel olykor lelkében -a magános ház, a jerikói rózsák az ablak előtt, a kis piros bölcső, a -halvány arczú férfi, a fekete szolga s a kövér nőcseléd, kit Leander -czélszerűnek tartott előtte soha meg nem mutatni. - -Ők boldogok voltak. - -Hát Góliáth? a holt gyermek apja? az élő nő özvegy férje? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -A TÖRVÉNYEK HALOTTJA. - - Jő napról napra bánat a fejemre, - Nagy fájdalom szállott bánatos szívemre, - Ha a nap lenyugszik, az elmém bujdosik, - Hosszú tenger éjen soha el nem nyugszik. - -_Népdal._ - -Hosszú hónapok folynak le; hosszak búban és fájdalomban, rövidek az -örömben. Keressük fel az ingovány szigetét. - -A nád-tenger sűrűbb és vadonabb körülötte, mint valaha. - -A kis ház falai vakolatlanok, kapuja a földön fekszik, ablakai be vannak -töredezve, kéménye nem füstöl, mint hajdan. - -Az ananászok helyén maszlag terem, a málnabokrok helyén vad tövisek, s -hol egy időben az ibolya virult, ott csalánok tenyésznek. - -A bogáncs elvadulva lepi a dombokat, a csenkesz öleket nő, de gyümölcsöt -nem hoz, a fák nem virágoznak. - -A virágcserepekben kórók sárgulnak. - -A diófa áll, de árnya nincs, mert ki van száradva; lombjaira nem -repülnek jókedvű madarak, éjenkint nem fekszik alatta a házi eb. - -Minden olyan szomorú. - -Emberi kéz nyoma nem látszik itt, hanem emberi átoké. - -Olykor a sziget legvadonabb oldalán, az összefészkelt burján közül egy -emberalak jelenik meg, egy emberi rém; fejét ifjan megőszült haj fedi s -vadul lóg le szemébe; arcza sáppadt és agg, ajkai lepittyedtek, nyaka -mellére görbült s bágyadt feje ingó lépései mindegyikénél biczczenik. -Kezei hátul vannak összefonva. - -Átnézi fénytelen szemeivel a környező sivatagot, átnézi a felhőkkel -sivatag eget s visszanéz magába és nem talál sehol nyugalmat, sehol egy -reményt. Ég, föld és szív, mind oly kietlenek. - -Nem sóhajt, nem könyez, nem imádkozik. - -Mindezen vigaszok meg vannak tőle tagadva, hanem némán emésztődve -visszafordul s a sziget tulsó oldalán ismét előtünik. - -Ott is keresi a névtelen enyhülést és – nem találja. - -Reggeltől késő estig űzik őt ekként, egyik parttól a másikig, belül -hordott kisértetek és az éj nem fekteti álomra gondjait. - -Egy mély gödörbe van vetve neki ágya, oda fekszik éjjelenként; s -ilyenkor támad csak benne egy gyarló remény, de az nem a holnapra -felvirradás reménye, nem is a halálé, melyen túl tán egy ijesztő -öröklét, hanem az örök megsemmisülésé: elenyészni, mint a lehellet, mint -a hang elenyésznek; ez az ő hite, vallása, bizodalma; s oh, mikor a -szívnyomó álmok rettentő panorámája végig van nézve, eljön a reggel s -felkölti őt hideg ágyából, mintha mondaná: - -– Kelj föl érzeni! - -Megverte őt az Isten keze, mert neki sem mult, sem jövő, sem a jelen -percz nem ad vigasztalást. - -Oh, a liget nem hiába szárad ott el, hol az ő lábai járnak. - -Minden hónap elején megjelen iszonyú ellensége. - -Mint az el nem imádkozható sors, oly pontosan elkövetkezik az ő -látogatása minden első negyedével a holdnak. - -Ilyenkor, mikor a félhold felszáll felhői közé s homályfényét szétönti a -vizeken, mikor a vad, emberhangtalan éjt titkos, sóhajszerű -kisértethangok ijesztik át, mikor a törvények halottja, kit elástak -önkezei embertől nem ismert nagyszerű sírjába, álomtalanul forgolódik -gödör-ágyában, átkozza magát és a felhőkkel elzárt egeket s riadva -szökik fel fekhelyéről, midőn nevét hallja említeni… - -– Góliáth Péter!… hangzik a csendben remegő hangon. - -Hajszálai borzadva állanak föl önneve hallásától. - -– Góliáth Péter, élsz-e még? kérdi a kisértő hang. - -És a törvények halottjának nincs elég bátorsága hallgatni, érthetetlen -hangokban sikoltja föl sírja mélyéből, hogy él! - -Melyre a remegő hang szól: - -– Adjon az ég hosszú életet tenéked! - -Azután újra néma lesz minden egy holdévig. Góliáth pedig ájulva dől -gyötrő álmai rémölébe. - -Reggelre kelve, a sziget partján egy hónapra való eleséget talál a -törvények halottja s nincs elég bátorsága azt a vizekbe szórni, hogy a -jövő holdujultáig meghaljon éhen, sőt inkább gazdálkodva bánik vele, -mert a halál rá nézve nem jótétemény. - -Így folytanak le a hónapok. - -Góliáth Pétert mindenki elfelejté… - -Egy este a holdnak ismét negyede volt; az évszakos esőzések szüntelen -borúban tarták az eget s az unalmas, változástalan időjárás kizárt -minden szeretni valót a természet legszebb helyeiből; az ég elveszté -kékjét, mintha egy nagy kéz a fenekére ülepedett salakot kavarta volna -fel, hogy attól a csillagok ne látszassanak; a mezők virágiról lepállott -a hímes szirom; ősz lett. - -A mocsár vizei rendkívül megnőttek. Estennen a víz lakói, az ungok, -mintha rögtön, egy jelszóra, egy birodalom szólalna meg, elkezdik -melódiátlan egyhangú éneköket s a megszünt eső után fehér vízháti köd -oszlik a vidékre, nehéz bűzű egészségtelen köd, majdan ragyacseppekben -visszahullandó. A szúnyogok milliárdjai forranak, mint egy óriási méhkas -zúgván be a levegőt s a szürke ég színében vándor vadludak vonulnak -keresztül, szomorú búcsuhangokat kiáltva le a magasból. - -A vizek hátán egy hosszú vájt csónak látszik úszni; benne egy férfi ül, -kétlapátú evezővel hajtja a csónakot; nehézkesen látszik az a -holdvilágsütötte ködben haladni s csak a motoláló evező mozdulatai -különböztetik meg a mocsár kóbor úszó szigeteitől, minek sűrű füvében -olykor páros hattyú ül elrejtett fészkén. - -A holdnak szivárványa van; a sötét szürke égen ezüstzöld fény-ív hajlik -át, kétfelől a mocsárba érnek le végei; túl rajta homályos alaktalan -üresség; felette egy másik ív, halaványpiros és szélesen elmosódott -tárul öblösen az alig csillagos égen. Ez az éjjeli szivárvány sokkal -tündériebb a nappalinál, mintha csak álma volna amannak. - -A csónak lassúdan evez az ingoványban; néhol úgy tetszik, mintha zöld -mezőben úsznék, hol a képtelenül magas nádnak csak a hegye látszik ki s -sík zölddé teszi a mély víz színét. - -Ott a nádberek közepén van az ingovány oáza; a megnőtt vizek nagy részét -lefoglalák, a megmaradt rész vad növényekkel van ellepve. - -Itt a csónakos kiköt, lámpáját leteszi s a sziget partjára kilép; nem -igen van a fű letiporva rajta, nem igen látszik, hogy ember járna rajta. - -– Góliáth Péter, szól méla, illetődött hangon a csónakos; hangja áthat a -sziget egyik felétől a másikig s szétoszlik a nádberekben; alig -hallhatólag kiáltja vissza a nyári lak falán megütődött visszhang egyes -szótagjait. - -Nagy, fekete éjbogarak dongtak a jövevény fülei körül, mint örök -vándorútra kárhozott vad szellemek. - -– Góliáth Péter, merre vagy? kiálta újra. - -Egy hosszú, nyögő sóhaj, fájdalmas és nehéz, szólala meg erre a sziget -bokrosából, reszkető nyöszörgéstől követve, minő azé, kit a hideg ráz, -vagy minőt a kicsukott eb hallat, midőn tagjait az éji zivatar hidegje -veszi meg. - -– Ma van november másodika, szóla a jövevény, mint egy nem látható -lényhez beszélve, ma van a halottak ünnepe. Emlékezzél meg halottaidról, -Góliáth Péter, és élj sokáig. - -– Oh jaj! ordíta föl egy emberkívüli hang s hallatszék, mint tépi -nyavalyogva a bokrokat a szerencsétlen. - -A nyögés közeledett; nehézkes csörtetéssel nyiltak meg a bokrok s -négykézláb mászott elő reszketve és nyögve egy rémalak; ember lehetett -valaha, de most semmi állathoz nem hasonlít; arcza sárral van bekeverve, -mégis kirínak belőle a szokatlan őrültség és a meggyógyíthatlan -lélekfene kórjelei; szemei nem néznek többé fel az égre. Tagjai csupa -csont és bőr, ruházatja rongyokban csüng le róla, rongyokban csüng le -arczába a hosszú, egészen fehér haj. - -Oda mászik a jövevény lábaihoz s ott hanyatt vágva magát, tagjait -görcsösen összerántva, karjait feje körül fonva fuldokol érthetlen -szavakat; azután átöleli a jövevény lábát s halálfej-arczát felemelve -hozzá, sír: - -– Miért kínzasz engem? - -– Eredj! szól ez a sírót elrúgva magától. Sírj, jajgass! nevettél és -örültél, mikor én sírtam és szenvedtem. Kelj fel. Hoztam neked meleg -ruhát és eledelt; tél lesz, fázni fogsz, minden madár elhagyja tanyádat, -magad maradsz. Meglátogat-e még apád árnyéka? - -Az ember, mint a derékon szúrt hernyó vonaglott s rebegé: - -– Meg. Hajh, milyen véres! Miért nem csuktátok leszemeit, mikor -eltemettétek? - -– Csuktad volna le magad, te ölted meg! - -– Hahaha! hangzik convulsiv kaczagása a kínzottnak. - -– Hát gyermeked elporlott-e már? - -– Jaj nekem! jaj nekem! jaj nekem! A darázs rászállt szívemre és -megszúrt. - -– Fáj? - -– Gyere oda, majd megmutatom; szép kis zöld halom, szájamban hordom rá a -vizet, hogy zöld maradjon. Virágos volt az almafa; legvirágosabb ágát -rágtam le fogaimmal, hogy kereszt legyen sírja mellett. Oh, ha tudnád, -hogyan fáj nekem az a kereszt! nem az én szívembe van leszúrva, nem, -hanem a földbe, de mégis az én szívemnek fáj. – – – Fölaggattam a -keresztre apró ruhácskáit, a pólyát, a gyöngyös fejkötőt, a himzett -mellényt, ott függnek rajta; naponkint eljön a vihar és kimossa a -ruhákat; a piros szalagok egészen megfehérültek, – elrongyolnak mind – – -– oda van melléje vetve ágyam. - -– Puha fekhelyed van? - -– Puha, mert az iszap belefolyik; egy gödör, abban fekszem. - -– Aludni is szoktál? - -– Nem tudom; ott fekszem éj- és naphosszant; lelkem nem nyugszik soha, -szüntelen képeket kell látnom és velök beszélnem. - -– Minő képeket? - -– Nem mondhatom meg; ők ismernek, de én nem ismerem őket. Rettenetes -képek. Egy ember szívéből a vér csepeg s nekem azt kell számlálnom, hogy -hányat cseppenik; elszámlálok ezerig, tízezerig, örökször ezerig, -remélve, hogy majd eláll, – és mégsem áll el; aztán egy kigyó lakik -bennem, azon a helyen, a hol a szívem volt, belém lopta magát, mikor -aludtam, azt kell tejjel táplálnom, hogy sokáig éljen és sokáig marhassa -lelkemet; majd fenevadat látok futni, fogai közt kicsiny gyermeket visz, -– a kis gyermek sír, én a farkas után lövök, lövök sokat, az elejti a -gyermeket, ki már nem sír, – oda megyek, fel akarom venni s porrá omlik; -a farkas a gyermek vérét nyalja, – oh iszonyú, iszonyú élet! - -– Nem szeretnél eljönni innét? - -– Szeretnék, de nem lehet. - -– Ki nem engedi? - -– Meg vagyok rontva, kötve vagyok nehéz lánczczal, nem téphetem el, -pedig fáj; forgok körülötte, mint a hold. - -– Emlékezel-e azon asszonyra, ki valaha ott abban a kis házban lakott? - -Az ember szemei kerekre felnyíltak, melle sebesen pihegett, arcza -mosolygott volna, ha egy halálfej tudna mosolyogni s töredezetten -szólt:. - -– Én is laktam ott valaha abban a házban; igen, benne laktam, de most -nem szabad bele mennem, mert ott kisértetek laknak, ködös éjféleken -előjönnek egymás után. Hah! egy sem oly bús, mint az a – nő – a ki – a -ki – a ki… – szava elakadt. - -– És az a nő nem emlékezik te rólad; mikor te boldog voltál, ő -tébolyodott volt, most te vagy az őrült, ő a boldog. Szoktál-e -imádkozni? - -– Szoktam; minden reggel és este megátkozom anyámat és születésem óráját -és az életet és a halált és a világot s önnön magamat. - -– Nesze! hoztam neked imádságos könyvet, ebből imádkozzál; csak három -levél van benne, de sok gondolat, nesze! - -A szerencsétlen átvette a kis könyvet, felnyitotta. - -Az egyikre egy férfi volt festve, kinek kés volt verve szívébe: ez apja. - -A másikra egy nő, ki fehér nyugágyon alszik, nyakán piros gyöngyfüzér: -ez neje. - -A harmadikra egy csecsemő, piros bölcsőben, szalagos pólyában kék ernyő -alatt: ez gyermeke. - -Nagyot kiálta, mint kinek galvánütés érte szívét, magasra felszökött a -levegőbe, azután összehanyatlott, elszédült, tagjai összezsugorultak s -ott feküdt mozdulatlanul, néha egy-egy rángástól elidomtalanulva. - -A félhold nagy udvarából világíta le rá. - -Sokáig nézte ott, karjait összefonva, ellensége, Bálnai Körmös István, a -nyomorultat. - -Gyönyörködött benne! - -Rátette az álomholt fejére kezét, azt a jéghideg és vaserejű kezet. -Fülébe hajolt és fülébe súgott: - -– Megbüntetem az apák bűneit a gyermekekben, harmad és negyed ízig. A te -apád halálos ellene volt az én apámnak; a te apád megfosztá az enyimet -nejétől, megfoszta engemet anyámtól, megfosztá anyámat boldogságától; a -te apád engem árvaságra, a nyomor kenyerére juttatott; a te apád el -akarta rabolni kedvesemet, a szelid angyalt, s hogy el ne rabolhassa, -kénytelen voltam őt a halálnak adni menyasszonyul; a te apád egy várost -égetett fel egy buja szeszélyért, s mikor már ennyi vétke után kezeim -között volt, mikor rettenetes boszút akartam rajta állni, te voltál az, -a ki kiütötted a vérszomjú kezéből a poharat, hogy az a keserű, a mi -benne volt, mind a te fejedre szálljon által. Egy reményem volt még -ekkor hátra, de kelle, hogy megteljen a keserű kehely, – te e reményemet -csúfosan letépted, meggyalázál, testvéremet, egyetlenemet a világon, -becstelenné tetted, őrültté, magamat földönfutóvá, embergyűlölővé, -Isten-káromlóvá. De meglakolsz nemzetséged minden bűneiért. Azon kézzel, -mely bűnhödött, saját kezeiddel ver meg az Isten; nem egyszer halsz meg, -mindennap meg kell halnod; mindennap visszajönnöd az élet fájdalmaira; -belől hordanod a sebet, mely kínoz, de se meg nem gyógyul, se meg nem -öl. Átkozott vagy és átkozott maradsz halálod órájáig, melyet halaszszon -sokáig az erős, bosszúálló Isten! Amen. - -Ezzel ismét csónakába ült a látogató, melyből több zsákot, tűzi eszközt -és egy bundát rakott ki a partra s csendesen tova evezett. - -Gyakorta néma napokon és estéken az ingoványi bozótból fájdalmas sírás -hallik, körül széthangozva a hallgató vizeken. - -A távolban csíkászók kisértetrívásnak tartják, s nem mernek közelgni -feléje, a különben is járatlan, töretlen lápvadonban. - - - - -SZEGÉNY BIRÓ DE KÁR VOLT. - - Kilencz iczczés a gyomrom, - Tizedikkel megtoldom. - -_Népdal._ - -Még egy tragikai esetet kell elmondanom, mielőtt e regényt befejezném, -mely mint tens Tölcsér János esküdt úr kimenetelét tárgyazó, nem lehet -az őt közelebbről ismerők előtt érdektelen. - -* * * - -Vala pedig a napnak igen nagy távolsága a földtől; a kényeső a -zérusfokon alul szállt; az ég vizei kristályozott alakban szálltak alá a -földre; szóval melegség hiánya volt az egész természeten, mely tüneményt -a tudománytalan köznép rövideden nevezi télnek. - -Az esküdt úr «jó reggelt», kivánt a táblabiró úrnak, a táblabiró úr -pedig «jó estét», kivánt az esküdt úrnak; – vala pedig mindkettőjökre -nézve tökéletesen «jó éjszaka», míg oda fenn, t. i. a pincze fölött, a -legdicsőségesebb fényes nappal uralkodott. - -Tehát a mi «par nobile fratrum» uraink már meglehetősen el voltak -készülve, vagyis magyarul szólván «nyakban voltak», s ha Galilei soha ki -nem találta volna is, hogy a föld forog, ők bizonyosan bemutatták volna, -hogy a föld tántorog, elannyira terhökre esett nyugalomra kivánkozó -testökkel a súlyegyent fentartani. - -S elvégre, – biz az szégyen, de mi tűrés, tagadás? biz ők tisztelettel -legyen mondva – elestek. – – No de e történetet eléggé kimenti a -physika, miután bemutatja, hogy ennek oka egyenesen a föld vonzerejében -rejlik, mely minden testeket erőnek erejével ránt magához. - -Ott a földön aztán összeölelkeztek; a táblabiró úr hóna alá kanyarította -az esküdt úr fejét s ilyetén párbeszédhez fogának; mely párbeszédnek nem -csekély hasonlatossága van a takart versekhez. - -– Nini, milyen szép csillagos az ég. - -– A bizon, az én pejlovam is fakó. - -– Ejnye, István, merre van a kulacs? - -– De bizony fehér, csak meg kell hámozni. - -– Anyjuk – hej anyjuk! – hordom én a te mivoltodat, de rossz helyre -vetetted a fejem alját. - -– Elég szép kukoricza, csak hogy nincs meggerebenyezve. - -– Hej te, Mihály, fütyölj annak a kutyának, hogy jőjjön ide. - -– Magam is megenném, ha volna, nem hogy még neked adjak belőle. - -E gyönyörű összevágó kérdések és feleletek még tán sokáig tartottak -volna, ha a kulacs szíja csakugyan a táblabiró úr kezébe nem kerül, ki a -kulacs száját bajtársa szájához tolva, ezt ekkép meg akarta itatni. - -– Nem iszom, szólt az esküdt úr, hiszen bornemisza vagyok, nem iszom én -a bort sohasem, csak mikor búbánatom van. (Esküdt úrnak veszedelmesen -sok búbánatjának kellett lenni.) Később föl sem emelve a földről fejét, -így szóla a táblabiró úrhoz: ugyan, maga végzett ember, tudományos -ember, mondja meg nekem azt az egyet, megyünk-e mink most? - -E kérdésre a táblabiró úr rettenetes kaczajt ütött, kaczagott, röhögött; -még tán most is kaczagna, ha a köhögés rá nem érkezett volna. - -– Balgatag ember! Hogy szaladnánk; – repülünk – repülünk! - -– Hah! kiálta az esküdt úr fölmeresztve szemeit, én még soha sem -repültem életemben, egyszer kivéve, mikor a vármegye háza ablakán -kidobtak, a restóracziókor. - -– No én tudom, hogy repülünk, nem érzem a földet a talpam alatt (a mi -nagyon természetes volt, minthogy orrával támaszkodott rajta); túl -vagyok a hetedik égen, az egész világ, – nap – hold – és akós hordók -mind körülöttem forognak. - -– De már úgy igaz, hanem én még sem hiszem. Majd mindjárt megmondja a -Jancsi, hogy megyünk-e, vagy csak repülünk. - -– Ejnye bizony magam is ösmertem ám olyan embert, a kit Jancsinak -híttak. Hej Jancsi! - -– Jancsi!! - -– Jancsi!! - -Egyik jobban rikoltozott, mint a másik. - -Jancsi pedig, ki azalatt odakünn kedvére didergett deres macskáinál, nem -tudta mire vélni e nevére történt hivatkozásokat, lélekvesztve rohanta -meg a pinczeajtót, azt majd levitte magával a lépcsőkön, ott pedig a -saraglyán keresztül bukva, orrán, száján érkezett le a replikázó felek -nyaka közé, mint egy szinházi genius. - -– Hát Jancsi, repülünk-e? volt hozzá első szava a táblabiró úrnak. - -– Jaj, tens uracskám, bizony repültünk ám, felele orrát tapogatva -Jancsi, majd eltörtem a fejemet. - -– Hohó! ad vocem «fej» kiálta fel az esküdt úr, hol maradt az én fejem? -te Jancsi, nem találtad meg a fejemet? - -– Nem biz én, nagyuracskám, felelt együgyűen Jancsi, hanem beütöttem az -orromat. - -– Minek hordod magaddal? Látod, otthon kellett volna hagynod. Hanem én, -– én – nem tudom, hogy hol hagytam a fejemet, pedig épen az orromat -kellene kifúnom, de az is rajta van. – Eredj, Jancsikám, gyönyörűséges -Jancsikám, keresd fel a fejemet, valahol ott lesz a hordók között; vagy -ha ott nem lesz, hát bizonyosan másutt lesz. - -Jancsi elindult, látván, hogy hányadán vagyunk s kis idő mulva elkiáltá -magát: - -– Megvan ám már, nagyuracskám! - -– No hozd ide. - -– Jaj, de nehéz ám. - -– Mindegy – hozd ide – kell. - -Jancsi egy gyönyörű nagy kerek répát hozott elő. - -Esküdt úr megtapogatta, megnézegette, s végre műértő minákkal fordult -Jancsihoz: - -– Ez nem az én fejem, Jancsi, más valakié lehet, de nem az enyim, az -enyim nem ilyen nehéz. Eredj csak keresd – mert tudod, hogy a nélkül -haza nem mehetek. - -– Már miért nem! szólalt meg a táblabiró úr, itt van a kulacs, többet ér -ez az úr fejénél, mert ez tele van, az úr feje pedig mindig üres. - -– Az igaz, szólt az esküdt úr, igen engedékeny hangulatban lévén, nem -szoktam benne tartani semmit, csakhogy, mivel az apámról maradt rám – -aviticum. - -– Nem ez az? kiálta fel furfangos együgyűséggel Jancsi egy lopó-tököt -mutatva fel. - -– De bizony – alighanem, – nem ismerem ugyan, de minthogy megtaláltad, -hát még is annak kell lenni, no csak hozd el, tedd jó helyre, majd kapsz -jó borravalót. - -– De csak még is aligha repülünk ám. - -– De alig ám. - -– De nem is szaladunk ám. - -– De nem ám. - -– Hanem pihenünk. - -– Pihenünk ám. - -– Végy a hátadra, Jancsi. - -– Jól van, nagyuracskám. - -És Jancsi felhordta a nagyuracskákat hátán a pinczéből, s a szánba -belefektette, a kas oldalait hűségesen megtömve szénával és venyigével. - -Hideg volt, hogy az embernek a lelke is didergett. - -A hideg nagy ellensége a mámornak. - -Tehát a két úr láthatára lassankint tisztulni kezde, elannyira, hogy már -saját lábait mindenki meg tudta a szomszédjáétól különböztetni (mert a -csizmák pogányul kezdtek fázni), s a kulacsot önmagától, melyhez ugyan -felötlően hasonlított, minthogy ő is, az is tele valának – borral. - -Jancsi tehát magára vette öreg szűrét, beült a szánkó elejébe, egyet -előre, másikat hátra vágott czifra ostorával; – a két griffmadár -szétrugott lábaival, s legelsőbb is azon kezdte pályafutását, hogy a -szánkót beledöntötte a hóba. - -– Ejnye, nagyuracskáim, szólt Jancsi a szánból kifordultakat újra -összetakarítva, majd feldültünk. - -– Mi nem, felele az esküdt úr, csak a szánkó; mely elmés felelet azt -tanusítja, hogy a kis bukhencz sokat kivett a tens úr ködös fejéből, a -mi nem oda való volt, elannyira, hogy Jancsi segedelmével a -helyreállított szánra fel tudott tápászkodni, míg táblabiró úr a -kulacsot szerelmesen szorítván kebléhez, testének egész pondus -specificumát érezteté az őt emelgető Jancsival. - -Újra fennültek volna tehát, ha nem feküdtek volna s e közben szinte -beesteledett, – oly rövid audientiákat tart a nap farsang idején! – no -de iszen – se baj, gondolá Jancsi, van a kalendáriomban holdvilág, aztán -a lovak egy csepp bort sem ittak, tudják az útat, – s újolag neki -indulának a czukorszín hótengernek, s ha a gondolat, mely a költő -szánkója elé van fogva, gyorsabb nem volna a két nyebojszai gebénél, – -noha amaz szegény sem szénát, sem abrakot nem kér, – biz elmaradnának -tőlök, mint a kerékvágás. - -Így azonban elébök kerülünk, őket hátra hagyjuk, s addig megyünk, míg -ugyanazon az úton egy furcsa emberre nem találunk. - -– Oh! sz’ nem ember ez, hanem csak czigány, mondaná erre nemzetes -Bókváryné asszonyság, ránczbaszedett ajkaival, mert emberünk igen is -czigány volt, ugyanazon czigány, ki Bálnait Góliáthnak nyomába vezette. - -Bodor, kóczos haján fakó túri süveg fészkelt, szemeire és füleire -lehúzva; nyakravaló és mándli nem voltak nála divatban, de igen az -elmaradhatatlan vörös pruszli, s ennek hegyébe kerekített névtelen -alapszínű, kékkel, zölddel és feketével foltozott felleghajtó, melyet -hol egyik, hol másik vállára rángatott, azt a csipős szél különböző -oldalról történt megtámadásai ellen védelmezvén, mely műtételt -alkalmasint valamely magyar politikustól tanulhatta el; – hóna alatt -valami olyast visz, mint egy nagy pálannya, alkalmasint duda; lábszárait -hirtelen kapkodja elő, mint kinek az inát korbácsolják; ráfoghatjuk, -hogy fázik. - -Beretvánál élesebb a szél, mely a mezőkön keresztül süvölt, s kikeres -minden ajtót, ablakot a legkaczagányabb déczbundán, melyen át a -didergést bemutathassa. - -Ime azonban ostorpattogás hallik, s nagy sebesen előcsúszik egy fakószán -s garázda bordalokat harsogtató tekintetes uraimék, kik dülöngnek -egymáshoz, mintha szélvésztől hányatott hajón utaznának. - -Czigányunk szép szemérmesen félre áll, süvegét lehúzza s «- csés jó -napot» mond fennhangon az uraknak, magában egy «álljon meg a -szemetek»-et toldván hozzá. - -– Hohohohoó! ordítá a táblabiró úr düledező szemekkel, mely óvástételre -a Szellő és Tündér elereszté fülét farkát és megállt; megállt a szán is, -miként megállt Gibeonnak, vagy nem tudom kinek a völgyében a hold Josué -szavára; csak a hideg szél és a táblabiró úr fején a báránysüveg nem -akartak megállni. - -– Te czi-i-gá-gány! hebegé a táblabiró úr, gyere ide mindjárt; hát mi -az, a mit a malaczlopó alatt viszesz? - -– Megkövetem egész alázatossággal tekintetes, nagyságos, nemzetes nagy -uram, biz ez, mi tagadás benne, semmi sem egyéb, mint egy alázatos -szegény kis duda. - -– Duda? duda! hahaha! uhhaha! bruhaha! (táblabíró úr előtt rettenetes -nevetséges szónak találtatott e szó «duda»). – Nosza, ha duda, hát fújd. - -– Jaj, bizony befagyott a torkom, tekintetes uram, nem lehet. - -– Hm, az meglehet, dünnyögé az esküdt úr, az enyém is befagyhatott -volna, ha nem gondoskodom magamról. Tekintetes uram, nézze, ez a szegény -czigány talán még ma délután nem is ivott, pedig ki tudja, talán ez is -ember. Jer, te szánandó vándor, jer, én értem a te fájdalmaidat, én -tudom, hogy mit tesz az: egész délután nem inni, jer, ülj ide a -jobbomra, – (az esküdt úr elkezde lágyulni, mint esős idővel a -kukoriczamálé) – jer szegény árva, én apád leszek tenéked. (A dade -legalább is két annyi idős volt, mint az esküdt úr, ki őt mámoros -érzékenyültségében, a táblabiró úron keresztül, lelkesülten szorította -magához, részvétében erősen végig sodorva a dade orrát dolmánya -zsinórjain. - -– Jól van no, ülj fel hát! szólt közbe a táblabiró úr jégcsapos bajuszán -végig húzva öklét, s egyet rántva farkasbundáján, hanem aztán dudálsz! - -Az esküdt úr sentimentalico-philantropico-cosmopolitai érzeményeiben -összecsapta a két első lábát s nagy szörnyűködései közt ígyen -szellőztette ki sértett felebaráti szeretete érzeményeit: - -– Mit? hogyan! Hát így kell-e szólani egy emberhez? egy emberhez, ki -csaknem a mi formánkra van teremtve; kinek noha csak egy pár csizmája, -de azért két lába van, mint nekünk; kinek noha kalapja nincsen, de azért -feje van, mint nekünk; kinek ugyan nincs mit rágnia, de azért foga van -neki harminczkettő, mint nekünk, s ki ámbár borhoz csak gyéren juthat, -de azért még talán lelke is van neki, mint nekünk? s még ennek ily -szavakat mondani: «ülj fel, dudálj!» holott így kellett volna mondani: -«szeretett felebarátom és polgártársam, ha úgy tetszik, legyen szíves -helyet foglalni mellettem és méltóztassék dudálni.» - -– Uhhohoháhá! röhöge a táblabiró úr, nosza czigány, tégy választást, -melyik phrasis tetszik jobban: méltóztassék felülni és dudálni, vagy -igyál moré, aztán ülj fel. - -– Bizony csak szebb szó ez az utolsó, szólt a barna művész a kulacsra -vigyorintva, melyet a táblabiró úr nyujta elébe, s miután abból egy -buzdító verset gyomrába lehelt volna, nagy nehezen egy szóra -felszállította magát a fakószán kaselejébe. - -– No! hogy könnyebben csúszszék a szán! szólt a táblabiró úr, Jancsival -is közölve az öblös kulacsot, mely ekként kézről-kézre kezde járni, és -valahányszor egyet fordult, mindannyiszor egy fokkal nőtt az esküdt úr -elérzékenyülése, egy nuance-szal pirosult a táblabiró úr arczszíne, egy -hanggal magasodott a duda nyekegése s Jancsi ostorából egy hüvelyknyi -elkopott a Szellő és Tündér túros hátain. - -Az esküdt úr desperate kezdte hangoztatni kedvencz nótáját: «bús az idő, -bús vagyok én magam is», míg a táblabiró úr, mint csak torkán kifért, -danolá: «Félre bánat, félre bú, eb a ki ma szomorú!» mely gyönyörűen -egybe hangzó duettet a duda, amaz érzelemteljes kanászdal áriájával -kisérte, mely kezdődik ekkép: «ha valaki vígan él» stb. Legvégül pedig -Jancsi kapott vérszemet s kezét hányva-vetve kezdé üvölteni: «Hej, hej, -mladi pan! csoszo kteri tulipán jaszom ti dovala?!» (Ha valaki e nótát -nem találná érteni, vigasztalja magát azzal, hogy én magam sem -értettem.) - -Ezen gyönyörűséges összehangzó symphonák felett pedig nagyszerű -alaphangokban dudolt a januáriusi zephir s roppant jégcsapokkal -koszorúzá a jókedvű menet hőseinek bajuszait. - -Azonban nem tarthat minden örökké, mint ezt egy komáromi fazekas is -megmondá, midőn reggel rakott kályhája estére összedűlt; a kulacs -lassanként kifogyott, a duda és a két úr jó és rossz kedve szinte -kifogytak, Jancsi ostora is resignálta a szolgálatot, a szél tüdejéből -is kifogyott a lehellet; hanem e helyett megteltek a mi kalandoraink -fejei borral és szemei álommal s nehány percz mulva egy sem tudta a négy -közül, fiu-e vagy leány? Csak a lovak vették egy ízben észre, hogy a -szánkó szokatlanul megkönnyebbült s szokott útjokat ösztönszerűleg -követve, nagy későre bevánszorogtak Gyékény Mártonné nagyasszonyom -lakása elébe, ki a korhelyeket jó adag korholásra és túros lepényre -várta, s az ajtón, a szemközt fuvó havas förmeteg ellenére, gyakran -aggodalmas arczczal tekintgetett ki az érkezendők elébe. - -– No, Jancsi! hát megjöttetek? kiálta az álmából ocsudó Jancsira. - -– Nem tudom én, nagyasszonykám, szólt Jancsi, ki eszének jelenleg annyi -hasznát sem tudta venni, mint egy vasatlan bicskanyélnek. - -– Hát az uraidat hol hagytad, Jancsi? - -– Nem tudom én, nagyasszonykám. - -– Részeg vagy te, Jancsi? - -– Bizony nem tudom én, nagyasszonykám, felelt Jancsi példás -resignatióval. - -Gyékény Mártonné asszony mindjárt nem jót sejtve a dologban, -összekurjantá cselédeit, s hát mit láttak? a kas, melyben a szénába -bepakolva ültek kalandoraink, a szánkóról lebontakozva hiányzott, s -hiányzottak mindazok, a kik bele valának helyheztetve. - -– Lóra! szánkóra gyorsan! hadará Mártonné, az Istenért, a farkasok eszik -meg őket, vagy ott fagynak meg! frissen! fel kell lármázni a -szomszédokat! kardot, puskát, dorongokat! az egész falut! az egész -világot! rajta! szaporán! lóhalálba!!!!! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -E közben a mi kalandoraink odakinn mulattak a havon. - -A mint egy zökkenő helyen a rúdtörött szán túlságosan félre farolt, a -lebontakozott kas hirtelen lefordulván, ekkép a három tündéri álmokban -ringatott utazó «in solidum» lemaradt a szánról, azon -helyzetkülönbséggel, hogy míg az esküdt úr és a czigány egymás ölébe -hullának, addig táblabiró úr, testének egész hosszával, a kas alá esett, -mely őt ekként egészen leborította, mint mikor félfont marhahúst egy -tányérral leborítanak, hogy el ne vigyék a macskák. - -Esküdt úr és Bunda czigány, kinek ez alkalommal nagyon jól eshetett -volna, ha nevébe takarózhatott volna, egymást s a közbe szorult dudát -szorosan átölelve tarták, míg a kas alól a táblabiró úr -fiókmennydörgésszerű horkolása tört elő. - -Mind a hárman mélységesen aludtak. - -Hát egyszer, a mint ott alusznak, a jámbor dudahős fülét egy borzalmas -hang üti meg, mely körülbelől így hangzott: aou! megeszem a nyakad! s -egyszersmind úgy érzé, mintha meztelen nyakát a takácsvakaró bugájával, -vagy csizmadia-ráspolylyal nyalták volna végig. – – – Fölfeszíti -szemeit, – – hej, de jobb lett volna vakon születnie, mint látni, a mit -látott! – egy nagy bozontos szürke farkast, a mint fejével oda hajolva, -szerelmesen pillogatott szemei közé tüzes szemeivel, s nyelvével száját -körülnyalogatta. - -– Szent Gábriel szűz és Ágnes pátriarcha! kiálta a czigány s hirtelen -úgy kijózanodott, hogy védszentjei nevét sem tudta kimondani. - -– Te! – te bolond te! meg ne harapj! kis kutyám, nono pisz! pisz kis -kutya! s meg akarta czirógatni a kis kutyát kezével; a kis kutya azonban -e szívesség elfogadására valamennyi fehér fogait rávicsorítá, mely -pantomimikától a hangművésznek szája padlásához ragadt ijedtében a -kimondandó szép szó. - -– Jaj bizony, talán azért haragszik, hogy kutyának neveztem? farkaskám, -édes drágalátos kis farkaskám, ne bánts te engem, bizony rossz ízű húsom -van nekem, kitörik benne valamennyi fogad! Ugyan már minek ennél meg -engem? Ugy-e, te se szeretnéd, ha én téged megennélek? osztán ha engem -megeszel, ki ád a szegény purdéknak kenyeret? Edd meg ezt itt ni! szólt -az alvó esküdtöt tolva előre; ez kalácson hízott, aztán csak nem pokol a -béled, hogy mind a négyünket meg akarj zabálni? - -A farkas vagy értette a bőjti prédikácziót, vagy sem, fölnyújtotta -nyakát, s egy hosszút üvöltött, mire a távolból több hasonló üvöltés -felelgetett, s kis idő mulva a a czigány egy sereg apróbb-nagyobb -farkastól látá magát környezve, mik mind iszonyú gratulátiók közt -kerülgették, egyik a többiek közül már köpönyegje gallérjába markolt -fogaival, s kezdte kifelé húzni a hóra. - -– Jaaj! ordíta a czigány s kétségbeesésében, a mint jobbra-balra -kapkodott, ime dudájának sípja akada kezébe, Ismerte-e azon veszedelmes -erőt, mely abban rejtezett, vagy csak épen hattyúdalát akarta vele -elfurulyázni, elég az hozzá, hogy végső szorongattatásai közepett bele -sóhajtott, a mint Isten tudnia engedé, a kecskebőrbe, megnyomva azt -erősen könyökével, s elkezde az impertinenter nyekegni, nyikorogni, -bőgni és sikoltozni, oly fülhasogató trillákban és fioriturákban, -staccato és furioso, a milyeneket sem annakelőtte, sem annakutána nem -hallott többé a fülekkel ellátott életműszeres világ. - -A farkasok, mintha mindeniknek a fülébe külön-külön tüzes taplókat -raktak volna, el kezdtek iramodni, s szaladásuk közben oly jajgatásnak -és ordításnak mentek végére, mintha épen egy németszinházi operából -szabadultak volna ki. Orpheus óta nem cselekedett ily csodát a -vadállatokkal a művészet hatalma. - -A czigány vevén észre a roppant színi hatást, még erősebben kezdte fujni -és nyaggatni bőrzsákját, melynek egyik trombitája épen a mélyen alvó -esküdt úr füle szomszédságában okádta a hangok szörnyetegeit. - -De bárha aludt volna az esküdt úr oly mélységesen, mint ama kilencz -ifju, kik Decius császár alatt aluvának el s Theodosius alatt ébredtek -fel elalvásuk után 122 esztendőkkel:[5] mégis fel kelle ébrednie, eme -farkasgyötrő symphoniáktól. Megmozdult, borzalmas torzképet rántott, -azután befogta az orrát; hogy ez nem használt, szemeit dörzsölte; ez sem -használt, a száját rejtette el; míglen végtére rájött, hogy a füle az, -mely ezen iszonyú variátiók alatt szenved s felpillantott. - -Egy czigányt látott az oldala mellett. – Iszonyúság! – Hármat kellett -lehelnie, hogy összeszedhesse magát. - -– Mith? Hogyanh? Hát hogy mersz, te gazember czigány, én mellettem -helyet foglalni? nem tudod, hogy én vagyok a tekintetes esküdt úr? - -Az esküdt úr félóra alatt minden philantropiáját kialudta. - -A czigány csak folyvást dögönyözte dudáját. - -– Fogsz hallgatni, gazember? Kutya emez amaz… vagy mindjárt huszönötöt -vágatok rajtad. Hol a pandur? - -A pandur épen messze volt, s a czigány erősebben félt a farkas fogától, -mint a huszonöttől, s tovább működött. - -– Oh! te! akasztófáravaló! kiáltozá az esküdt úr agyba főbe tenyerelve a -szegény műkedvelőt, megállj csak! kiálta, s egy bicsakot rántott elő, -azt kinyitotta, teljes erejéből hozzá csapott – – egy haldokló -nyekkenése hallatik, az esküdt úr meggyilkolta a – dudát. - -Szent Kajafás! sápítá a czigány, szájában hangtalanul maradván a -sípszár, már most dikhecz nekünk! már most megesznek bennünket a réti -kutyák! jaj nekem, szegény purdéim, szegény dudám, hová legyek? - -A farkasok üvöltése ismét közeledni kezdett. - -A czigány, közelében egy nagy fűzfát sejtve meg, arra még jó idején -szerencsésen fölmenekült; a vadak pedig az üldöző hangok megszüntével -visszatértek a kashoz. - -Hogy ott az esküdt úr mint bírt velök transigálni, azt a czigány nem -láthatta, hanem egy idő mulva tapasztalá, hogy azok újolag megjelentek -tisztelkedésére a fűzfa alatt, s mód nélkül sovár pillanatokkal -ásítottak felfelé rá. - -– Aha! kellene czigánypecsenye ugy-e? gondolá a barna művész magában, -látván, hogy mindenünnét zár alá van véve; bolondok! mért nem hoztok -létrát, azon ti felmászhatnátok. Később véve észre helyzete kedvező -voltát, elkezdé a farkasoknak apját, anyját, öreg- és szépapjait, élő és -még leendő unokáikat, s minden rendű és rangú atyafiait és ismerőseit, a -kik csak velök összeköttetésben és viszonyban állanak, agyba-főbe -szidni, káromlani és gyalázni; nevezte őket tolvajoknak, csikóölőknek, -kuvaszoknak, toportyánférgeknek, megigérte nekik, hogy ha -valamelyikökkel négy szem között összejöhet, kifordítja a bőrit, s hogy -még az unokáiknak is halálos ellensége fog maradni; nem hagyott azokon -egy félpénz ára becsületet. - -A farkasok is beszéltek neki saját nyelvükön különbféle beszédeket, -miután nyelvükön ő sem értett, én sem értek, ide le nem irhatom. - -Ily mulatság közben telt el egy pár óra; a czigánynak majd a lelke -fagyott már a hátához odafenn a fűzfán, midőn mulattatóinak egyike, egy -vén ordas, hirtelen fülét hegyezvén, sajátságosan elordítá magát, mire a -többi elhallgatott, azután ismét egyet ordított, azután még egyet, s -azzal közakarattal egy utolsó rémpillantást vetve a meg nem evett -martalékra: búcsút vevének tőle s szerteszét mindnyájan elszéledének. - -Kis idő mulva az ellenkező irányon vasvillákkal, puskákkal és -dorongokkal fegyverzett férficsapat látszék közeledni, kik a czigányt -megszabadíták félelmes helyéről, ki nem győzött eléggé kérkedni -bátorságával, s kin már ekkor jéggé fagyott az izzadság. - -A táblabiró urat is előhozták a kas alól, melynek rejtekébe bebástyázva -sértetlenül aludta álmait a farkasok miatt, mint a rosta alá borított -font hús a macskák miatt. - -Hanem az esküdt úrnak csak egy csizmájára s néhány széthurczolt -csontjaira akadtak. - - - - -A SÍRÁSÓ. - - Én te reád nem haragszom. - -_Népdal._ - - Ott a hol nem látnak mások, - Magamnak majd egy sírt ások, - A búk és könnyhullatások - Lesznek nekem a sírásók. - -_Népdal._ - - Ha meguntad rózsám - Vélem életedet, - Csináltass koporsót - S temess el engemet. - -_Népdal._ - -Az 1830-diki nevezetes tél után következett egy nevezetes nyár, minőt -kevesen értek meg életökben, és sokan kik megérték, utolsó nyarukat -érték meg benne. Ez volt a cholera esztendeje, a fekete esztendő, a -temető esztendeje. - -Ma még kezünkbe szorítánk szeretteink kezét, ma még üdvet néztünk ki -egymás szemeiből, s holnap port hánytunk arczaikra és könyeket; ma -terveket faragtunk, holnap koporsót készítteténk; ma még ettünk ittunk -és holnap jól voltunk lakva, de örökre. Ma örültünk, másnap sírtunk, -harmadnap pedig minket sirattak. - -Ez is csak eleinte volt így; később minden fonalak elszakadoztak, mik -embert emberhez és viszonyokhoz kötnek. - -Férj nem fogta be haldokló neje szemeit, orvos nem adott segélyt és -vigasztaló szót a nyavalyásoknak, rokon nem kereste fel beteg rokonát, -koporsó nem készült az elhunytak számára, harangszó nem kisérte őket -örök fekhelyökre, nem gyászoló árvák és özvegyek; magában elszigetelve -élt, magában halt meg mindenki, mint gazdátlan vén ebek a sövény -melletti árkokban. - -Félelem, süketvak félelem ült el minden szivet. - -S maga a természet, mintha osztozott volna e közhaldoklásban, oly gyász -színűre vált. - -A béla-borai lankaságot hat órányi távolban nem lakja élő teremtés; -vizeiben nem tükrözi magát a kék mennyboltozat, mert a lankaság vizei -kiszáradtak, s mert a mennyboltozat nem kék, hanem sárga. - -Végtelen, horizontalan zöldessárga tengerében nem úszik egyetlen nyári -felhő sem, csak olykor vonulnak fekete foltok végig rajta, mikből -egyetlen esőcsepp sem hull. Fekete bogarak fellegei azok, miknek -milliárdjait szíja be minden lehellet. - -Fojtó, tikkasztó meleg uralkodik itt, mintha be volna zárva az ég, s a -nap tányérjába be lehet nézni, mint a holdba. - -Szellő nem fuval itt, hanem mellre ülő posvány lég csapódik forrón az -ember arczához. - -A nádtenger, a gazdag vízi növények országa le van perzselve, a hattyúk -és vadludak falkái kipusztultak, egy békafi sem énekel, egy vízibika sem -zúg a kietlenben, csak a szikkadó dágvány pöffedik olykor, méreggőzt -fuvalva a halállal terhes levegőbe. - -Mindenütt holt hallgatás, mindenütt a halál képe nagyszerű alakban, -mindenütt enyészet. - -A sziget fái olyanok, mintha leégtek volna, mérges hernyók zsugorították -össze leveleiket. - -Füveit tövig leette a repülő sáska, minden bokrot, minden növényt; egy -fűszál nem maradott. A réteket száradó békanyál és hinár lepi, a -dombokat sűrű pókhálók; a házikó falai szétnyiladoztak, tetejét -levetette az erős szél, s most moh és tövisek teremnek küszöbén, -egyetlen lakója egy vén tekenős béka. - -Körül a nádtengert elvágta egy rémületes kőeső. Ezen év gazdag volt -minden csapások megtermésében. - -* * * - -Ezen napjaiban a közirtózatnak, midőn senki rokont és barátot nem -ismert, midőn testvér testvérét ápolni félt, nem feledkezett el -boldogtalan ellenségéről a csavargó és eljött azt meglátogatni. - -Körüljárta a kietlen, letarolt szigetet, összekereste az enyészetnek -indult szobákat, hitta nevénél ellenségét, de az nem jelent meg; az -egész szigeten nem volt egy bokor, hova valaki elrejthesse magát. - -Végre meggyőződék felőle, hogy Góliáth, használva a Tisza és a -posványság szokatlan kiapadását, s az országos zavart, megszökött, s e -részben teljesen megnyugodva, visszafelé vette útját, midőn egy völgyben -a leveletlen dudvák között egy gödörre akadt, mely gödörben feküdt halva -Góliáth Péter; térdei mellére voltak húzódva, két keze görcsösen szorult -hátraszegült fejéhez, arcza zöld penészszel volt behúzva, az egész test -behomokosodott, szája és szemei pedig borzasztóan nyitva maradtak. - -E gödör mellett egy kisded halom volt felvetve, elébe egy faragatlan -kereszt letűzve, e kereszten Góliáth Péter kis gyermekének ruhácskái -függtek, az időktől szétrongyolva. - -A csavargó szíve elszorult. - -Egy kapát keresett, s a holtat vele bekapálta. - -A ledőlt kapu egyik szegletkövét a sír fejéhez ásta és késsel rámetszé: - -SIT TIBI TERRA LEVIS! - -Azután levevé fövegét, kezeit összetette, s halkan egy Miatyánkot monda -el. - -Azután fölemelé kezeit és monda: Bocsáss meg neki Isten, mint én is neki -megbocsátok! - -* * * - -Ez idő óta Bálnait nem hítták többé csavargónak. Apja és nagybátyja -vagyonait átvéve, egy tanyát építtetett magának oda, hová kedvese volt -temetve, s annak sírja körül virágos kertet, a sír fölébe üvegházat; a -legszebb virágok, mik ott nyiltak, kedvese sírhalmára voltak rakva. - -Gyakorta meglátogatja testvérét, kit gróf Szilárdinénak hívnak, s kit -szeret és tisztel mindenki, a ki ismeri, legjobban férje, ki atyja -népének. - -Tanyája szomszéd a vén Rónaiéval, ki egyre-másra őszül, de jó kedve és -istenbeni bizalma naponnan szaporodik. - -Sokszor üldögélnek egy pohár bor mellett s régi időkről beszélgetnek. - -Bókváryné asszonyság is igen megkegyesedett, mióta megvénült, egész -napjait kegyes könyvolvasással és pletykagyűjtéssel tölti, s igen -összehúzódva éldegél. - -* * * - -Az ifjabb Rónai pedig mind e mai napig készíti az örökké égő lámpát; -különben igen okos és becsületes ember. - -* * * - -Tekintetes Bálvándy táblabiró úr megszünt vendégeit itatni, azaz -meghalt; roppant epitaphium van felette, lesz baja vele a feltámadáskor, -míg fel tudja emelni. - -Szeretném ide irni, a mi minden sírkövére fel van vésve, vers és próza, -megtelnék vele egy kötet, de nagyon siralmas; pedig én sem sírni, sem -ríkatni nem szeretek. - -* * * - -A cántus prézes úr jelenleg kosta Girgácziában. - -Conventiója negyven bankóforint, hat köböl árpa és négy font szappan. - -Feleséges ember és mód nélkül megkoppadt kaputban jár. - -* * * - -A Dömsödi Góliáth család magvaszakadtával vagyonai visszaszálltak a -királyi ügynökre. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Ennek a jó városnak az a szép tulajdonsága van, hogy a két -széle mezőváros, a közepe falu.] - -[Footnote 2: Mert a ki később szánt, a szomszédjáéból is elszánthat; a -ki korán kaszál, a szomszédjáéból is kaszálhat.] - -[Footnote 3: Egy köztiszteletben álló hontársunk szavai szerint, -akkoriban rendkívüli parasztság symboluma volt a magyar beszéd; Pest -utczáin magyar hangot ugyancsak őrizkedett bárki is száján kiereszteni, -s ha volt néhány jobb érzésű, kinek szíve fájt a magyar szó után, -nagyobb részint szegény tanulók és versírók, azok a mostani Wurm-udvar -helyén volt nagy pocsétához gyülekeztek össze éjnek idején, hogy magukat -titokban magyarul kibeszélhessék.] - -[Footnote 4: A Mars.] - -[Footnote 5: Higyje, a kinek tetszik.] - - - - -TARTALOM. - - Népünnep 1 - A jó szomszédok 14 - Csodák 26 - Az apa sírja 33 - Két földesúr 45 - A szalmagunyhó 85 - Ifjabb Dömsödi Góliáth Péter 95 - A nagynéne és unokahuga 108 - A cantus præses 119 - A táblabiró 132 - A zivatar éje 141 - A koplaló 148 - Fekete ház 157 - Zöldhalom 167 - A csavargó 175 - A félelmes tanya 184 - Vértörvényszék 190 - A vén czigány 204 - A fukar végperczei 214 - A kegyes férfiu 219 - A boldog ember 224 - A mocsárok viránya 231 - Élő férj özvegye 242 - A törvények halottja 246 - Szegény biró be kár volt 254 - A sírásó 267 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -2 |betüi osvashatlanok |betüi olvashatlanok - -18 |azczkép nyájasan |arczkép nyájasan - -23 |«ki cselekedte ezt? |«ki cselekedte ezt?» - -48 |szegény hetköznapi |szegény hétköznapi - -54 |ment, kopogett |ment, kopogott - -85 |égben végződík |égben végződik - -92 |telt vonasok |telt vonások - -105 |En ismerem |Én ismerem - -165 |Nézzétek e csoporzatot |Nézzétek e csoportozatot - -173 |nagy boszsúsan |nagy bosszúsan - -207 |vert az abláktáblákhoz |vert az ablaktáblákhoz - -210 |minden kínszevedései |minden kínszenvedései - -241 |nyomorultabbb, mint |nyomorultabb, mint - -261 |kedvenez nótáját |kedvencz nótáját - -267 |En te reád |Én te reád] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Hétköznapok, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK HÉTKÖZNAPOK *** - -***** This file should be named 61337-0.txt or 61337-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/6/1/3/3/61337/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |