diff options
Diffstat (limited to 'old/56057-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/56057-0.txt | 14573 |
1 files changed, 0 insertions, 14573 deletions
diff --git a/old/56057-0.txt b/old/56057-0.txt deleted file mode 100644 index 8459483..0000000 --- a/old/56057-0.txt +++ /dev/null @@ -1,14573 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Hétfalusi csángó népmesék -(Népköltési gyüjtemény 10, by Antal Horger - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - - - -Title: Hétfalusi csángó népmesék (Népköltési gyüjtemény 10. kötet) - -Author: Antal Horger - -Editor: Gyula Vargha - -Release Date: November 27, 2017 [EBook #56057] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK HÉTFALUSI CSÁNGÓ NÉPMESÉK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -MAGYAR NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY - -MAGYAR - -NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY - -UJ FOLYAM - -A KISFALUDY-TÁRSASÁG MEGBIZÁSÁBÓL - -SZERKESZTI - -VARGHA GYULA - -X. KÖTET - -BUDAPEST - -AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNYTÁRSULAT TULAJDONA - -1908 - -HÉTFALUSI CSÁNGÓ NÉPMESÉK - -GYÜJTÖTTE ÉS JEGYZETEKKEL KISÉRTE - -HORGER ANTAL - -BUDAPEST - -AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNYTÁRSULAT TULAJDONA - -1908 - -Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája. - - - - -TARTALOMJEGYZÉK. - - Előszó VII - Bevezetés 1 - 1. A csodamadár feje és zuzája 21 - 2. A táltos ökör és gazdája 26 - 3. Erős János 35 - 4. Buhú 45 - 5. A herczegfiú, és a medvék, farkasok, rókák királya 48 - 6. A korhely katona 58 - 7. Szent Péter és a katona 64 - 8. A tréfás legények 69 - 9. A zöld király fia 74 - 10. A vasfejű farkas 85 - 11. A háromágú tölgyfa tündére 96 - 12. Mátyás király aranyszőrű báránya 103 - 13. Mátyás király és a székely ember leánya 107 - 14. A két aranyhajú gyermek 112 - 15. Az agárbőrös királyfi és felesége 116 - 16. A sárig kicsi kígyó 123 - 17. Az ezeregyedik 128 - 18. Ezeregy János 133 - 19. A csaló vándorló legények 137 - 20. A három tanács 141 - 21. Palkó és a boszorkány 146 - 22. A disznópásztor leánya 153 - 23. Az ágy alá esett gyűrüs ujj 163 - 24. Oktáviánus császár 167 - 25. A kicsi kígyó, a macska és a féreg 168 - 26. A megvakított óriás 179 - 27. Hogyan nyerte el a szegény csobán a császár leányát 182 - 28. A szegény leányról, a ki arany virágot lépik 218 - 29. Jézus Krisztus keresztleánya 227 - 30. A három mirha 245 - 31. A paraszt ember találósa 250 - 32. Erőn túl való 261 - 33. A mesemondó királyfi 275 - 34. A ki elszolgálta az ördög monyasának a csikóját 280 - 35. Rogozsin király 289 - 36. A tizenkettedik fiú 294 - 37. Tündér Ilona és az aranyhajú fiú 313 - 38. A holló, medve és hal sógora 333 - 39. A póruljárt szerelmesek 354 - 40. A kendőütött-, papucsütött-, ingütött-városi királykisasszony 360 - 41. Édesapám keresztelője 369 - 42. A magas fa gyümölcse 373 - 43. Az ördög mint szolga 384 - 44. A legszebb királyné leánya 390 - 45. Ambrus és a sárkány anyja 392 - 46. Aczél, kova, fitil 394 - 47. A szabó és az óriások 403 - 48. A nagy rablóbanda 405 - 49. Szépmező szárnya 407 - 50. A szent leányok ajándéka 416 - 51. A cseresznyefáról 422 - 52. A királykisasszony megszabadítása 426 - 53. A tolvaj czigány 432 - Jegyzetek 455 - Tájszók 462 - - - - -ELŐSZÓ. - -E mesegyüjtemény a Magyar Népköltési Gyüjtemény uj sorozatának immár -tizedik kötetete, igazolva, hogy népi költésünk bányájának gazdag ere, -melynek feltárásában nemzedékek munkája váltja egymást, még mindig nem -merült ki. - -Távolról sem állítom, hogy a mit egy-egy uj kötetünk nyujt, az mind -merőben uj. Sok darab csak változata az ismert réginek. Kivált a -népmeséknél találkozunk lépten-nyomon ismerős inditékokkal, jól ismert -helyzetekkel. Ezen nincs mit csodálkozni. Maga a világ mesekincse -aránylag kevés motivum kombinácziójából áll; de azért a meseszövés, uj -fordulatok teremtése, uj szinek, uj vonások felrakása elég teret ád az -eredetiségnek, s hiba volna a tárgy hasonlósága vagy rokonsága miatt -mellőzni a különben értékes s eredeti vonásokkal is biró változatokat. - -Magáról e gyüjteményről fölösleges volna szólnom, a szakavatott gyüjtő a -könyvhöz irt bevezetésében eléggé tájékoztatja az olvasót. Tájékoztatja -nemcsak a mesékről, hanem a csángók történetéről s néprajzi -sajátságairól is. - -E kötet, mint gyüjteményünk megelőző kötete, szintén kizárólag népmesék -közlésére szorítkozik. A bevezetésben ennek az eljárásnak az igazolását -is megtalálja az olvasó. Ha a csángók népköltészete kötött formában csak -szegényesen s minden eredetiség nélkül nyilatkozik meg, valóban -helyesebb volt mellőzni a csekély értékü anyagot. - -_Vargha Gyula._ - - - - -BEVEZETÉS. - -A hétfalusi csángók mesekészletének költői és tudományos szempontból -legértékesebb darabjait gyűjtöttem össze e kötetben. Az irántuk -érdeklődő olvasó talán szívesen veszi, ha mintegy bevezetésképen némi -tájékozást szerezhet magának arról a magyar néptöredékről, a melynek -körében e mesék, ha nem is születtek, de mégis napjainkig fennmaradtak. -Megkisértem tehát néhány lapon rövid, de eléggé tájékoztató képét adni -múltjának és jelenének. - -A hétfalusi csángók Brassó-megyében laknak és azért mondják őket -hétfalusiaknak, mert hét faluban vannak megtelepedve. Mind a hét falu, -név szerint Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszufalu, Tatrang, Zajzon -és Pürkerecz, a Barczaság nevű síkság délkeleti szélén fekszik, a tömösi -és bodzai szorosok közötti vonalon. Az első négy hosszú sorban egymás -végébe épült, a másik három azonban kissé odébb fekszik. Ez utóbbiak -nincsenek ugyan összeépítve, de mégis nagyon csekély távolságra vannak -egymástól. - -Hogy mikor keletkeztek e csángó községek, arra nézve nincsenek semmiféle -adataink. Bizonyos csak annyi, hogy 1366-ban már léteztek, mert Nagy -Lajos királynak egy ekkor kelt oklevelében már szó van róluk. Nem lehet -azonban föltenni, hogy valamely messze múltban keletkeztek volna, mert a -csángók sajátságos földbirtokviszonyai arra a következtetésre -kényszerítenek, hogy falvaik csak a barczasági szászoknak 1211. évi -beköltözése után keletkezhettek. Feltünő ugyanis, hogy a hétfalusi -csángóknak nincsen szántóföldjük (vagy csak olyan kevés, hogy szóba sem -jöhet) és évszázadok óta kénytelenek a két szomszédos szász község, -Prázsmár és Szászhermány, fölös termőföldjét bérelni. Ezt a sajátságos -körülményt alig lehet másképen magyarázni, mint úgy, hogy a csángók -olyan időben kerültek ide, a mikor a művelhető föld már le volt -foglalva, s azért kénytelenek voltak a síkság szélén, szorosan a hegyek -lábán meghuzódni. Mert azt csak nem lehet föltenni, hogy birtokba ne -vették volna azt a dúsan termő gazdátlan síkságot, hanem megelégesznek a -köves házhelyekkel és hegyi legelőkkel, ha előbb lettek volna itt, mint -a szászok! Még kevésbé hihető természetesen az, hogy önként átengedték -volna a jövevény idegeneknek azt a termőföldet, a melyet ők az első -foglalás jogán bírnak vala, ha már a szászok bejövetele előtt is itt -lettek volna! - -De honnan kerülhettek e csángók (valamikor 1211 és 1366 között) mai -lakóhelyükre? - -Ez is olyan kérdés, a melyre a történetírás – hiteles adatok híjján – -eddig ugyan nem tudott válaszolni, de a melyet ma már eldöntött egy más -tudomány, a nyelvészet. A székely nyelvjárások összehasonlító vizsgálata -ugyanis kiderítette, hogy a hétfalusi csángó nyelvjárás minden lényeges -vonásában megegyezik a Háromszék keleti síkságán, Kézdivásárhelytől -délre elterülő székely községek nyelvjárásával. Ebből tehát az -következik, hogy nincsen semmi komoly okunk arra, hogy e csángókban (a -mint némelyek gondolták) valamely különös, talán besenyő vagy kún -népfajtát keressünk. Nyelvjárásuk tanúbizonysága szerint nem lehetnek ők -egyebek, mint elszakadt része annak a székely törzsnek, a melynek -legnagyobb csoportja Kézdivásárhelytől délre telepedett le. (Ugyane -törzsnek más csoportja Csikszereda környékére, sőt egy-egy töredéke a -nagyküküllőmegyei Halmágyra és az udvarhelymegyei Zsomborra is -elkerült.) - -Az összes csángók (mert vannak tudvalevőleg Moldvában, Bukovinában és a -gyimesi szorosban is csángóknak nevezett magyar néptöredékek) -nyelvjárási és telepedési viszonyainak vizsgálata a _csángó_ szó -származását és eredeti jelentését is megfejtette. A kutatás egész -menetét talán hosszas volna e helyen vázolni,[1] azért csak azon -eredményének közlésére szorítkozom, hogy a _csángó_ szónak eredeti, de -ma már elfeledett jelentése: _kóborló_, _vándorló_, _nomadizáló_ volt. - -A hétfalusi csángók tehát olyan székelyek, a kiknek ősei még akkor is -nomadizáló életmódot folytattak, a mikor a többi székelység legnagyobb -része már meg volt telepedve és az állattenyésztésről áttért a -földmívelésre. - -A hét faluban való végleges letelepedésük úgy látszik kapcsolatban van a -törcsvári királyi vár keletkezésével, mert a későbbi időknek számos -oklevele bizonyítja, hogy Törcsvárának várjobbágyai voltak s -községeiknek fekvése fölötte valószinűvé teszi, hogy telepítésük a -tömösi, ósánczi és bodzai szorosok őrzése czéljából történt. Királyi -várhoz való tartozásuk magyarázza meg azt is, hogy a Hétfalu -politikailag sohasem tartozott a Székelyföldhöz, hanem az egykori -(számos kisebb-nagyobb csoportból álló) Fehér-megyének volt egyik része. - -Az 1498. esztendővel új, és kedvezőnek éppen nem mondható korszak nyílik -meg a Hétfalu történetében. Brassó városa ugyanis ebben az évben 1000 -forintot kölcsönöz II. Ulászlónak és ezért zálogba kapja Törcsvárát. A -következő években több részletben 6300 forintra egészíti ki a kölcsön -összegét, s ekkor Ulászló az egész törcsvári dominiumot adja neki -zálogul, tehát a várhoz tartozó több más községgel együtt a hét csángó -falut is. Minthogy utódai elmulasztják a zálog kiváltását, Brassó a -kölcsön adott 6300 forint fejében háborítatlanul élvezi a várnak és -hozzátartozandóságainak jövedelmét 1848-ig, sőt még azontúl is. - -Kétségtelen, hogy a város ezen egész idő alatt joggal követelhette -magának a Hétfalu lakosaitól mind azt a készpénzbeli, terménybeli vagy -akár munkabeli szolgáltatást, a melylyel ezek Törcsvárának már akkor is -tartoztak, mikor a vár még a királyok vagy erdélyi vajdák kezén volt. De -Brassónak a XVI. sz. első évei óta meglevő számadásaiból kétségtelenül -kitűnik, hogy a város jogtalan sarczolásokra is kihasználta a csángó -községeken elég könnyen szerzett hatalmát, úgy hogy mai szegénységük és -elmaradottságuk jó részben Brassó városától való szinte négy százados -függésükben találja okát. Az említett számadásokból pl. kitűnik, hogy a -város nemcsak a census ordinariusnak nevezett pénzbeli adót szedte -tőlük, hanem mindenféle ürügy alatt minduntalan újabb és újabb -rendkívüli adókat is vetett ki rájuk. A csángók ezenkívül természetesen -dézsmát is fizettek a városnak, még pedig az összes gabonaneműek, -továbbá a len, a gyümölcs, a bárányok és a méhek után. Igaz, hogy más -jobbágyok is adtak földjük terméséből tizedet, a hétfalusi csángók -azonban szántóföldjeik tulajdonosainak, a szászhermányi és prázsmári -szászoknak, már úgy is fizették az úgynevezett taksát, a dézsmával tehát -valójában kétszeresen voltak megterhelve. 1848-ban megszabadultak ugyan -úrbéri tartozásaiktól, de a város sem járt rosszúl, mert 346.772 frt 92 -krt kapott az államtól úrbéri kárpótlás czímén, s így már ezzel is -busásan megtérült Törcsváráért és tartozandóságáért való minden egykori -kiadása. - -Valószínű, hogy a census ordinariust és a termények után való tizedet a -Törcsvárához tartozó községek már akkor is fizették, a mikor még -várnépek voltak, a vár pedig még nem volt Brassó birtokában. A malomjog -és a korcsmajog azonban a XVI. században, sőt azontúl is még sokáig -bebizonyíthatólag a községeké volt, de a város a XVIII. század folyamán -véres erőszakkal mindkettőt a maga számára foglalta le s a Hétfalu (a -legújabb időben) csak 371.000 forinton válthatta vissza e két -erőszakosan elkobzott jogát. Ez az adósság persze még nincsen leróva; a -csángók most is viselik még a törlesztés és kamatfizetés terhét. - -Még érdekesebb ennél a hétfalusi erdők ügye. A Hétfalu fölött az oláh -határig terjedő erdőséget a csángók eleinte teljesen szabadon -használták. 1658 óta azonban (a községek állítása szerint, csak -ajándékképen és csak a városi tanács kérésére) úgynevezett karácsonyfát -adtak a városi tanácsház fűtésére, s ime, száz esztendő múlva Brassó -erdei taksa czímén már évi 150 frt fizetésére kényszerítette a -községeket. A legújabb időben pedig a Hétfalu hosszas perlekedés után -kénytelen volt összes erdőségének és havasi legelőinek egy harmadát -átengedni Brassónak, csakhogy a többit békén bírhassa. - -Már az eddigiekből is láthatta a szíves olvasó, hogy szegény csángó -népünknek évszázadról évszázadra mind küzdelmesebbé vált az élete, mert -az adók terhe mind súlyosabban nehezedett vállára, jövedelme pedig -mindig igen csekély volt. De hogy más vidékekhez képest való -elmaradottságát kellőképen megérthessük, hozzá kell gondolnunk azt is, -hogy mit szenvedhetett e szegény nép a XVI. és XVII. század háborus -világában itt, a hadak országútja mellett, a török, tatár, oláh és -császári német seregek fegyveres és gyujtogató kezétől. És mindezek -tetejében ennek a népnek, a mely a szenvedésből nagyon is kivette -részét, a vallás vigasztalásában is csak félig-meddig volt része. Mert -azóta, hogy – bizonyára Brassótól való függése következtében – a -reformatio idején a szászokkal együtt áttért az ág. ev. vallásra, mindig -csak szász papjai voltak; vagy ha volt is egyszer-másszor egyik-másik -falunak magyar születésű papja, az csak olyan lehetett, a ki megbízható -szász érzelmű volt és – szász leányt vett feleségül. Hogy e szász, vagy -szász érzelmű papok nem sokat törődtek híveik anyagi és szellemi -javával, az tiszta sor. Semmiesetre se törődtek vele annyit, mint a -szász községek szász lelkészei, a kik évszázadok óta igazi vezérei -voltak népüknek; még pedig anyagi és szellemi téren egyaránt. De a mi -szegény csángó népünk századokon át nem sok reális jót köszönhetett -papjainak. Akadt ugyan ezek között is mindenkor egy-egy derék, népe -testi-lelki javával igazán törődő pásztor, de a mit ő egy élet -munkájával épített, azt ismét lerontotta az utódok közömbössége. Igy -volt ez a legújabb időig, szinte addig, a míg sikerült elszakadniok az -erdélyi ág. ev. szász püspökségtől és csatlakozniok a tiszai ág. ev. -egyházkerülethez (1887). Most már mindegyik községnek nemcsak magyar -születésű, hanem magyar érzésű papja is van. Remélhető tehát, hogy ennek -jótékony hatása nem is fog elmaradni. - -Szellemi téren máris szemmel látható a haladás, mert a Hétfalu -iskolaügye ma már olyan rendezett, a milyen hazánknak nem sok vidékéé. -Szívesen említem fel ezt, mert ez az első örvendetes dolog, a melyet a -Hétfalu története felmutat. De a midőn megemlítem, nem hallgathatom el -azt sem, hogy ez majdnem kizárólag a hosszufalusi származású Molnár -Viktor vallás- és közoktatásügyi államtitkár úr érdeme. Nyugodt lélekkel -mondhatom ki – s a nélkül, hogy a hízelgés vádjától kellene tartanom – -hogy évszázadok óta ő volt a csángó nép első jóltevője. - -* - -Minden nép jelene múltjában gyökerezik. Mai anyagi és szellemi állapota -csak olyan lehet, a milyenné a múlt századok folyamának kedvező vagy -kedvezőtlen viszonyai között kialakult. Minthogy a hétfalusi csángók -sorsa az utóbbi 3–4 évszázad folyamán meglehetősen mostoha volt, -mindenesetre mostohább, mint a magyar nép nagy tömegének átlagos sorsa, -sajnos ugyan, de érthető, hogy mai állapotukról sem lehet sok -örvendeteset mondani. - -A mívelésre alkalmas föld csekély terjedelme miatt a múlt századokban -csak úgy tudta e nép magát fenntartani és csak úgy tudott megfelelni a -szántók szász tulajdonosaival és Brassó városával szemben való súlyos -kötelezettségeinek, hogy a gazdálkodást legtöbbször asszonyára hagyta, -férfia pedig más keresetforrás után látott. Iparűzés útján biztosítani a -megélhetés föltételeit, lehetetlen volt, mert ezt Brassó városa -szigorúan tiltotta, nehogy az ő szász iparosai ezáltal megrövidüljenek. -Annyira ügyelt erre, hogy a 20.000 lakost számláló Hétfaluban a hatvanas -évek elején még egy fia varga se volt megtelepedve. Jobb mesterség -híjján tehát fuvarozásban keresték a csángók nélkülözhetetlen -mellékjövedelmüket és az öregek még ma is sokat tudnak beszélni róla, -hogy Budapestig és Galaczig, sőt le a Balkán-félszigetre is szekereztek, -közvetítvén a brassói kereskedőknek egykor nagyon tekintélyes -árúforgalmát. E jövedelmező fuvaros-mesterség azonban a vasutak -kiépülésével rögtön megszünt, s helyébe lépett – a romániai kivándorlás. - -A Romániába való kivándorlás, mai napon legfőbb keresetforrásuk, -községeiknek határszéli fekvése és gyenge anyagi helyzete miatt -természetesen régen sem volt ismeretlen a hétfalusi csángók között, de -tömegessé, rendes, megszokott kenyérkeresetté csak azóta vált, mióta a -vasút véget vetett a fuvarozásnak. Azóta alig van férfi vagy nő, a ki -éveinek kisebb-nagyobb számát Romániában ne élte volna. A legutóbbi -népszámlálás alkalmával is Hétfalu lakosságából csak 22.526 lélek volt -jelen, 3512 pedig távol volt, azaz – talán csak egy csekélyke töredék -kivételével – Romániában. - -A romániai kivándorlást, elfogulatlan szemmel tekintve, nem lehet -föltétlenül károsnak mondani. Eltagadhatatlan tény ugyanis, hogy a -csángó sokkal jobb keresetet talál Romániában, mint akár Brassóban, akár -a Székelyföldön, szülötte falujáról nem is szólva. A míg pl. a cselédek -Romániának akármely városában legalább kétannyi bért kapnak, mint -Brassóban, mindaddig teljesen hiábavaló sopánkodni azon, hogy miért -mennek a csángó leányok szolgálni oda és nem ide. S a ki néhány -esztendei romániai tartózkodás után hazatér, szinte mind hoz magával egy -kis megtakarított tőkét, a mely persze az egyesek szerencséje, ügyessége -és takarékossága szerint nagyon változó. Akad közöttük azonban olyan is, -különösen mesterember, a ki hosszabb idő múlva, tekintélyes vagyonnal -tér vissza. Érdemes megemlíteni ezek sorából egy derék ember nevét, a -bácsfalusi Simon Istvánét, a ki 1849-ben mint egyszerű csángó legény -kiment Romániába, ott becsületes szorgalommal vagyont szerzett s négy -esztendővel ezelőtt hazatérve, azon való örömében, hogy a jó Isten -megengedte visszatérnie hazájába: szülőfalujának vízvezetéket -építtetett, egyházközségének pedig orgonát és temetőhelyet vett, -összesen 38.720 koronán. - -A romániai kivándorlás káros következményei sorából mindenesetre -legkárosabb az, hogy sokan végleg künnrekednek s így a magyarság számára -mindenkorra elvesznek. Mert ha ők maguk talán még nem is, de gyermekeik -már föltétlenül eloláhosodnak. Sok panasz szokott esni ugyan arról is, -hogy milyen erkölcsi veszedelmek fenyegetik különösen a Romániában -szolgáló cselédleányokat, de én nem hiszem, hogy ebben a tekintetben ott -sokkal kedvezőtlenebbek volnának a viszonyok, mint Brassóban vagy -bármely nagyobb magyarországi városban. Legfeljebb a hallatlanul magas -romániai dajkabérek gyakorolhatnak e részben kedvezőtlenebb befolyást; -mert hogy ilyen ok mennyire megkönnyíti a leányokban és szüleikben az -erkölcsi érzés lazulását, az könnyen elgondolható. - -Az oláhokkal való sürű érintkezés (Romániában is, meg itthon is, a -csángó falvakban) egyébként is erős nyomot hagyott a csángók ethnikumán. -Észrevehető ez először is azon, hogy minden csángó, szinte kivétel -nélkül, tud oláhul. (Viszont azonban a hétfalusi oláhok távolról sem -tudnak mind magyarul.) E kétnyelvűség következményeként aztán sok oláh -szó honosult meg a hétfalusi csángók nyelvjárásában. Ezt bizonyára e -kötet olvasója is észre fogja venni a közlendő mesék szövegében. A -hétfalusi csángó népnek a megszokott átlagnál is erősebb babonás hajlama -bizonyára szintén oláh hatásnak tulajdonítandó. Súlyos betegség esetén -pl. sokan még ma is jobban bíznak az oláh pópában, mint az orvosban és -szívesebben adnak pénzt az oláh pópának imádkozásáért, a mit oláh szóval -_dëszkintálásnak_ mondanak, mint a legolcsóbb orvosságért. - -Nyelvükön és lelki életükön kívül még külsejükön is meglátszik az oláh -hatás. A férfiak pl. szinte arasznyi széles bőrövet viselnek, a melyben -pénzüket, dohányukat, késüket s egyéb apróságaikat tartják, s a melynek -_dészü_ a neve. (A köznyelvi _tüsző_ szó változata.) Ezt és az alóla -arasznyira kilógó ingnek divatát az oláhoktól vették át. - -Érdekes azonban, hogy a nők viseletén nem oláh, hanem szász hatás -mutatkozik. A leányok és fiatal menyecskék fejéről pl. a szász női -viselet módjára, ünnepi alkalmakkor széles himzett szalagok lógnak le -szinte a czipő sarkáig. A szászoktól vették át a 3–4 ujj széles, -aranyozott pléhből, esetleg ezüstből készült és színes -drágakő-utánzatokkal diszített övet is és az ugyanilyen technikájú -tenyérnyi boglárt, a mely keblüket diszíti. - -A szász hatás természetesen nyelvükben is kimutatható, bár szász eredetű -tájszavaik száma távolról sem olyan nagy, mint az oláh eredetűeké. Szász -egyházi hatóság alá való tartozásuknak ez egyszer valóban üdvös hatását -kell látnunk még abban is, hogy a fiatalság régebben a község -lelkészének vezetése alatt álló és pontos rendtartásokkal biró legény- -és leánytársaságokban volt szervezve. E társaságok a szász községekben -még ma is nemcsak fennállanak, hanem virágzanak is, a Hétfaluban azonban -már régóta csak tengtek-lengtek. Újabban az országosan szervezett -ifjúsági egyesületek vették át erkölcsi feladataik művelését. Működési -terük lesz elég, mert a csángó erkölcsök, sajnos, elég fogyatékosak. -Általános a panasz, hogy bizonyos vadság és durvaság jellemzi őket, s -erről a hétfalusi szolgabiróság és a brassói törvényszék aktái is sok -szomorúat beszélhetnének. Igaz, hogy a rideg valóságban a székely ember -sem egészen olyan ám, mint a milyennek az irodalomban és a -közfelfogásban meglehetősen elterjedt romantikus színezet láttatja, de a -csángók között nagyobb mértékben és sürűbben jelentkeznek az erkölcsi -fogyatkozások. Nem láttam okát ez igazság elhallgatásának vagy bár -kendőzésének, de szívesen elismerem, hogy ebben nagy része lehet a -hosszú nemzedékek óta tartó hányódó-vetődő életmódnak is. No meg -természetesen a 7 falu 67 korcsmájának és pálinkamérésének is, a melyek -valósággal sisiphusivá teszik az egyház és az iskola munkáját. - -Azt hiszem eltéveszteném czélomat, ha e bevezetésben teljes néprajzi -leírását akarnám adni a hétfalusi csángóságnak; ha részletesen el -akarnám mondani mindazt, a mi e nép mai testi-lelki életében valamilyen -okból figyelemre és feljegyzésre méltó. E vázlatban az én nézetem -szerint csak annak lehet helye, a mi más vidékek magyar népétől, -különösen pedig a székelységtől megkülönbözteti, a mi tehát mintegy -sajátos, jellemző vonása a hétfalusi csángóságnak. S e megkülönböztető -vonásokat, a mennyire néprajzi és nyelvészeti tanulmányaim folyamán -tudomásomra jutottak, az eddigiekben már jóformán mind előadtam. Csak -egy-kettőnek felhasználása van még hátra, hogy a kép lehetőleg teljes -legyen. - -Negativ vonása a csángóság néprajzának, hogy a székely háznak közöttük -már szinte nyomát se találni. A telek és a ház beosztása és belső -berendezése nagyjában még meglehetősen egyezik ugyan a székelyekével, de -már se czifrán faragott deszkával elzárt _eresz_ (a mely különben már a -Székelyföldön is fölötte ritka), se székelykapu nincsen a Hétfaluban. -Faházat se igen látni már; az újabb házak már mind téglából vagy kőből -vannak felépítve. Hogy a népies ősi építkezés helyébe az építő iparos -munkája lépett, abban bizonyára a város közelségének hatását kell -látnunk. - -A népszokások sorából, mint hétfalusi különlegesség, említést érdemel e -helyen is a _boricza-táncz_, a melynek részletes leírását az -Ethnographia X. kötetében közöltem. Körtáncz ez, a melyet a legények -deczember 28-án, aprószentek napján járnak. Egy-két héttel e nap előtt a -legügyesebb tánczost megválasztják _vatáf_nak, a kinek az a feladata, -hogy begyakorolja velük a táncz bonyodalmas figuráit s majd előadását is -vezesse. Magának a táncznak négy része van: egyes, kettes, hármas és -török boricza. Előadásakor csizmaszáruk külső oldalára piros posztódarab -van varrva, a melyen párosával 6–8 _őrharang_ zörög, kezükben pedig -egy-egy czifrán kifaragott és kifestett _lapoczkát_ tartanak. -Utczáról-utczára járva minden leányos ház udvarán bemutatják tánczukat. -Útjukban két álarczos _kuka_ kiséri őket, a kik a szünetek alatt -mindenféle tréfájukkal mulattatják az egybesereglő közönséget, és két -_nyárshordozó_, a kik a megtisztelt házaktól ajándékul kapott ennivalót -gyűjtik. Ebből aztán este a korcsmában víg lakomát csapnak, a melyet -rendesen tánczmulatság követ. - -Hétfalusi csángó tanulmányaim során igyekeztem természetesen -népköltészetükkel is megismerkedni. Engem ugyan ennek termékei első -sorban a népnyelv hagyományos emlékeiként érdekeltek, de nyilvánvaló, -hogy mint a csángó népléleknek legnemesebb megnyilatkozásai is kiváló -figyelmet érdemelnek. Hosszabb ideig folytatott gyűjtésem anyagából az -tűnik ki, hogy lírai költészetük mennyiségileg ugyan nem mondható éppen -szegénynek, de értékesebb darabokban nem bővelkedik. S a mi becsesebb -akad is az e nemű termékek közt, annak is legnagyobb része ismeretes már -a különböző székely népköltési gyűjteményekből. Még szegényesebb azonban -verses elbeszélő költészetük. Ennek hajdan bizonyára virágzó -gazdagságából már csak alig-alig őriztek meg valamit. Balladafélét pl. -mindössze hármat találtam: Kőmives Kelemennét, Szabó Vilmát és Tollas -Erzsit. Feltünő ezzel szemben, hogy népmesékben még ma is meglepően -gazdag a Hétfalu költészete. A költeményekben való szegénység talán -abból volna magyarázható, hogy a hétfalusi csángók évszázadok óta -politikailag el voltak választva a Székelyföldtől, közigazgatásilag -pedig előbb Fehérmegyéhez, utóbb Brassóhoz tartoztak. Ilyen elszigetelt -állapotukban aránylag keveset érintkeztek székely társaikkal, énekelt -költészetük tehát föl nem frissülhetett, hanem lassan-lassan -szegényedett és csenevészedett. De miként magyarázható ezzel szemben a -mesélő kedvnek el nem lankadt, máig is friss ereje? – Lehetséges -különben, hogy a hétfalusi csángók mesekészletének gazdagsága csak -látszólagos. Talán csak azért tetszik ilyen gazdagnak, mert a nagy -Székelyföldről eddig még aránylag kevés népmese van közölve. - -* - -Kissé talán már hosszúra is nyúlt e bevezetés, pedig hátra van még a -tulajdonképeni bevezetés kötelessége: az itt közölt népmesék anyagának -és alakjának, valamint e kötet szerkesztése módjának néhány szóval való -ismertetése. - -A hétfalusi csángó népmesék java részét a kilenczvenes évek végén -gyűjtöttem, a mikor népnyelvi tanulmányok kedvéért ki-kirándulgattam a -közeli Hétfaluba. Mindjárt kezdettől fogva gyorsírással jegyeztem őket, -de eleinte csak abból a czélból, hogy mondattani tanulmányokhoz minél -több összefüggő szövegre tegyek szert. A mint azonban az anyag gyűlt, s -a mint észrevettem, hogy a forrás még távolról sincsen kiapadóban, -csakhamar felébredt bennem e mesék közlésének vágya, bár akkor a -közölhetés reménye még igen-igen csekély volt. Folytattam azonban a -gyűjtést, a hogyan időm engedte és az alkalom rá kedvező volt, s mire -megbizonyosodtam róla, hogy a Kisfaludy-Társaság szíves -áldozatkészségével lehetővé teszi e kötet megjelenését, már száznál -jóval több mese volt birtokomban. S ezeket is (egynehány hosszufalusi -kivételével) még csak Pürkereczen, Zajzonban és Tatrangon gyűjtöttem. -Csernátfaluban, Türkösön és Bácsfaluban nem igen kutattam utánuk azért, -mert első sorban csángó meséket óhajtottam megismerni, e községekről -pedig nyelvi és némely történelmi adatok alapján bizonyos, hogy -lakosságuk a XVIII. század folyamán Háromszék területéről való _székely_ -telepedőkkel gyarapodott. (Akkor ugyanis még abban a hitben voltam, hogy -csángók és székelyek közt valami származásbeli különbség van.) - -Az így gyűlt anyagból a szíves olvasó e kötetben azt találja meg, a mi -költői és tudományos szempontból a figyelemre méltóbb. Kiselejteztem -ugyanis először is mindazt, a mi a tartalom vagy a forma tekintetében -értéktelennek vagy közölhetetlennek bizonyult. A megmaradt anyagot -összehasonlítottam az összes eddig megjelent és tudományos czélból -készült (tehát nem pusztán az ifjúság vagy a nép számára való) magyar -mesegyűjteményekkel, s csak azon darabokat soroltam a közlendők közé, a -melyek eddig a maguk egészében vagy legalább lényeges részükben még -ismeretlenek. Kivételes esetben fölvettem ugyan egyik-másik már -máshonnan ismeretesnek a Hétfaluban talált egyszerű változatát is, de a -közlés okát ilyenkor mindig megadom a hozzávaló jegyzetben. Természetes -azonban, hogy az ilymódon kiválasztott mesékről még nem szabad azt -gondolni, hogy egytől-egyig a csángók mesealkotó képzeletének tulajdon -termékei. Hétfalusi csángó népmesék czímén való közlésük csak annyit -akar mondani, hogy a Hétfaluban élnek s máshol eddig (legalább ilyen -alakban) még nem jegyezték fel őket. - -Hogy a gyűjtött anyagból mit kell közölnöm, azzal könnyű volt tisztába -jönnöm, de már nem olyan könnyű volt eldönteni a szöveg közlése módjának -kérdését. Mert hiszen igaz, hogy a nyelvtudomány csak fonétikus írású -szövegnek veheti teljes hasznát, de viszont igaz az is, hogy kár a -nem-nyelvész olvasót folyton-folyvást megakasztani a szavaknak neki -szokatlan fonétikus szóképével, mikor a nyelvészek is sokkal -kényelmesebben vehetik tudomásul az őket érdeklő nyelvjárási -sajátságokat az e nemű nyelvi jelenségeknek szakszerű összefoglalásából, -a mire már volt és bizonyára még ezentúl is lesz alkalmam. Miért írjam -pl. egy, a nagyközönségnek is szánt szövegben, hogy _doptam_ vagy -_fokták_, mikor úgyis országszerte minden magyar ember így ejti a -_dobtam_ és _fogták_ szókat? Miért írjam az egész kötetben mindvégig, -nehány százszor vagy ezerszer: _jártom_, _várnok_, _lábo_ stb., mikor a -nyelvészek számára egy mondatba foglalhatom össze, hogy a csángók _á_ -hangú szótag után következő _a_ helyett _o_ hangot ejtenek? - -A kérdésnek alapos meggondolása után tehát arra határoztam el magamat, -hogy nem jelölöm a kiejtésnek olyan fonétikus sajátságait, a melyek -országszerte ismeretesek, és nem jelölöm a hétfalusi csángó -nyelvjárásnak azon sajátságait sem, a melyek hangtörvényszerűek, azaz -adott esetben vagy helyzetben föltétlenül érvényesülnek, tehát -határozott szabályba foglalhatók. De már esetleges, nem szabályszerű -hangváltozás esetén híven leírom a szónak Hétfaluban ejtett alakját és -híven megtartom a tájszókat is és a legaggodalmasabb pontossággal adom -vissza a népies mondatszerkesztésnek és elbeszélő stílusnak minden szép -vagy nem szép, művészi vagy művészietlen, de mindenképen jellemző -vonását. Ha tehát pl. a Hétfaluban azt mondják, hogy _lapis_, vagy -_küzsdik_, nem írom helyette, hogy _lapos_ vagy _küzd_; ha egy mesében -_féregről_ van szó, természetesen nem írok helyette _egeret_; s a _múrt_ -vagy a _hubëszt_ se fordítom _kőfalra_ vagy _lepényre_. Azt hiszem, hogy -ilyen eljárás mellett nem riasztom el a laikus olvasót e kötet -elolvasásától, nem fosztom meg a nyelvészt a szövegek tudományos -tanulságaitól s nem törlöm le a mesékről sem népi eredetük színes -zománczát, a mely sokszor göröncsös és durva ugyan, de a mely viszont -nem ritkán a legmélyebb és legigazibb költészet fényével ragyog. - -A népköltési gyűjteményekben már szokottá vált magyarázó jegyzeteket én -sem kerülhettem el egészen. Tartózkodtam azonban bennük minden száraz -adatközléstől és elhagytam belőlük az egyes motivumok eredetére vagy -vándorlására vonatkozó nagy philologiai apparatust, a mely úgyis csak a -szaktudóst érdekli és – úgy se lehetne teljes. Főleg csak arra -szorítkoztam e jegyzetekben, hogy megmagyarázzam azt, a mi tartalmi vagy -formai tekintetben magyarázatra szorul, vagy hogy okát adjam egyik-másik -darab felvételének. A mi a mesék anyagában az összehasonlító -mesevizsgálat szempontjából értékes, azt a philologusok úgyis -észreveszik majd, ebben bizonyára nem szorulnak az én útbaigazító -jegyzeteimre. - -A kötet végén lajstromba szedtem a mesék szövegében előforduló hétfalusi -csángó tájszókat. Tettem ezt az olvasóknak azon, bizonyára legnagyobb -része kedvéért, a kiknek nem áll rendelkezésükre Szinnyei Magyar -Tájszótára. Minthogy mindössze csak 60–80 körül van a magyarázatra -szoruló szavak száma, lajstromba szedésük haszna bizonyára nagyobb lesz, -mint volt e csekély munkatöbblet fáradsága. - -És ezzel elmondtam mindazt, a mit tudni az olvasónak szükséges vagy -legalább is nem fölösleges, mielőtt a mesék olvasásába fog. - -Brassó, 1906 június 15. - -_Horger Antal._ - - - - -1. A csodamadár feje és zuzája. - -Volt egyszer egy király s volt neki két fiúgyermeke. Egyik egy nyolcz -éves és egyik egy hat éves. El kellett ő menni, úgy jött a sorsa, -háborúba messze. Otthon maradt a felesége s a két fiú. S volt nekik egy -oan madaruk, hogy mindennap egy arany tojást tojt. Hát a király hosszú -időre ült ott a háborúban, nem jött vissza. Az asszony kíváncsi volt a -férfiúhoz, hát ő tartott magának egy szeretőt. Hát hogy nem jött hosszas -időre, eltartott hat-hét évet, már bizonyosra tartották, hogy odaveszett -a király. Hát ők aval aztán összebarátkoztak annyira, féltek, hogy ha -hazajő a király, hát a fiúk kivilágosítják, hogy ők hogy voltak. - -No de az asszonyt az a férfiú, a ki ott tartózkodott vélle, arra vette, -hogy azt a madarat mellyeszsze meg és készítse meg, hogy megegyék. -Levágta az asszony a madarat, megmellyesztette, mindenestől bétette egy -lábosba és ott főzte. A mint főzte, hát a gyermekek künn, a mint -játszadoztak, bément a nagyobb gyermek, azt mondta az anyjának: - -– Mit főz édes anyám, a lábasban? - -– Azt a rossz madarat, – azt mondja a fiának. - -– Jaj, édes anyám, adjon nékem egy darabocskát belölle. - -No az asszony kiveszi a fejét a lábasból s odaadja a nagyobb fiának. Az -megette. Akkor bémënyën a küssebbik fiú. Az ës kérdi: - -– Mit főz édes anyám a lábasban? - -– Mit? Azt a rossz madarat, – azt mondja. - -– Jaj édes anyám, adjon egy faláskát belölle. - -Annak kivette a zuzáját a madárnak. Megette az ës, a fiú. - -No este odamënyën a latra (szeretője) a királynénak. Eléteszi a -lábassal, hogy egyenek, és a fiúk az ágyban aludtak. Mëgnëzi jól a -lábasban, és hogy látja, hogy az a két darab nincs ott, hát azt kérdi, -hogy hol van. Azt mondja a királyné: - -– Odaadtam a fiúknak. Egyiknek ezt, a másiknak a mást. - -Hát a szereteje nem akart enni, hogy azokat mért adta oda. Ott ők ketten -osztoztak sokáig a felett. Azt mondja a szereteje a királynénak: - -– Ha meg nem öljük a gyermekeket és ki nem veszszük belöllik azokat, -többé nincs barátság velünk. - -No de az asszony, hogy szerette a szeretejét erőst, rëahajlott. A fiúk, -mintha ott hátul künn volnának az ereszbe (konyhában) lefeküve, és ők, -mintha itt benn. A nagyobb fiú nem aludt. A mint hallotta, mit -beszéltek, megtaszítja a küssebbet, feltaszigálja álmából. Megsuttogja -neki, hogy mit akarnak véllik. Izibe felkelnek onnét és kimentek az -életből (a házból). - -Mentek, elmentek, mintha innen elmennének a Takrang vizéhez. Ott lakott -egy özvegy asszony a leányával egy kis kunyhóban. Ők abba bémentek. Hogy -sötét volt, nem volt merre menjenek. Reggelre kelnek, és onnan -megindultak és értek egy várost, mintha Barassót érnék. A nagyobb azt -mondja a küssebbnek, mikor a városhoz érnek, hogy: - -– Te maradj itt künn, én bemënëk a városba, hogy valamit ha kapnék, hogy -együnk. - -A nagyobb bément a városba, a küssebb ott künn maradt, a város kapuján -küjel. Este lett, setét, a nagyobb nem jött ki. Ott eltétovázta az üdőt, -a kaput bézárták. A küssebb, hogy nem jött ki a bátyja, ő onnét -megindult. Örökké jött, míg visszaért oda az özvegy asszonyhoz, a hol -megháltak. Ott lefeküdt a küssebb fiú, elaludt. - -Reggel az asszony s a leány hamarébb felköltek mind a fiú, hát látják, -hogy a fiúnak a szájánál két arany van. Minden éjjel két arany lett a -fiúnak a madárnak a zuzájából. No akkor azt a két aranyat az asszony -eltette, nem mondott semmit a fiúnak, de a fiú aztán ott maradt nállik. -Más éjjel még lefeküdt, hát reggelre, mikor felkölt, az öreg asszony -esmég két aranyat kap a fiúnak a szájánál. Akkor még (ismét, újra) -eltette az asszony, nem mondta meg a fiúnak. Harmadik éjjel esmég két -aranyat kapott reggel. Azt ës eltette. Hát aztán a fiú megszerette a -leányt. - -A fiú elment ki, ott keringett ide, tova, találkozott ő három ördöggel. -Azok igen-igen veszekedtek egymás között, mert maradt azoknak az -apjuktól egy ostor s egy palást s egy kalap, és mindeniknek a kalap -kellett, mert a ki feltette, ott ehetett, ihatott a legnagyobb urak -közt, nem látta senki. A palást esmég oan, hogy a ki azt felvette, azt -mondta: hipp, happ, ott legyek! – abban a perczben ott volt. Az ostor -esmég oan, hogy a kire rëasújtott, egyszeribe megholt. - -Nohát ő, hogy odament, és azok veszekedtek, czivakodtak, nem tudtak -megosztozni, azt mondták neki: - -– Te légy biró közöttünk, osztoztass meg. - -Ő mutasztott három hegyet nekik, hogy: - -– Te menj ide, te oda, te oda, a melyik hamarébb idejő, azé lesz a -kalap, a melyik másodszor, azé a palást, a melyik harmadszor, azé az -ostor. - -No el ës mentek azok az ördögök. Hogy megindultak, no visszafelé -futottak ők mind a hárman. Mikor odaért volna az első, a második -kájtott: - -– Vedd az ostort és sújts rëa! - -A másodikra és a harmadikra ës rëasújtott. Mikor a harmadik ës odaért, -az ës meghalt. Nohát neki maradt mind a három jószág. Feltette a -kalapot, felvette a köpenyeget: - -– Hipp, happ, ott legyek, a hol akarok, a szeretőmnél! - -A szeretejénél volt. Hát azok a két aranyból jól ettek-ittak éppen, -mikor ő odaért. Ő a kalapot feltette és béült közikbe, s ő ës jól evett -s ivutt, nem látták azok. - -Más este megint úgy elment, a kalapot feltette s közöttük ëtt, ivutt. -No, hogy ő aztán a kalapot levette, a szereteje addig simándiskodott, -aztán ő megmondta, hogy milyen palástja ës van neki és milyen kalapja. A -fehérnép azt mondta, hogy takaródzzanak ők belé ketten, hogy úgy -háljanak. Nos, bétakaródznak ők ketten. A legény elaludt, de a leány -nem. Hát akkor azt mondja a leány: - -– Hipp, happ, ott legyek, a hol akarok, a tenger közepén, a kőszálon. - -Őket odavitte hamar a tenger közepére a kőszálra. Akkor kihúzta a legény -alól a köppenyeget, és megint azt mondta: - -– Hipp, happ, ott legyek, a hol akarok, otthon az édes anyámnál. - -No hát ő most mit csináljon a fiú, ő ott kellett hogy üljön (maradjon). -Szerencsére egy hajó oda talált s őt kivitte a szárazra. Hogy -kiszabadult a tenger közepéről, elment abba a városba, hogy meglássa a -bátyját. - -Elment ő abba a városba, hát a bátyja akkor éjjel benn maradt a -városban, hogy a kaput bézárták. Hát akkor éjjel egy porka havacska -lett, úgy egy tenerni. Ő a kapun belűl ott virradt, és ott sétált elé, -hátra. Neki akkor éjjel a madar fejétől arany korona lett a fejébe. S -éppen abban a városban a király meghalt volt, s őt hogy ott megkapták, -hogy arany korona van a fejében, hát egyszeribe királynak tették. - -Az ëcscse, hogy oda ment a városba, há ment a királyhoz panaszra, hogy -hogy megcsúfolták őt, az az özvegy asszony s a leánya. A király minyát -megüsmerte, hogy az az ő ëcscse. No aztán a király elküldött valami -katonákat, a vén asszonyt s a leányt bévitték a városba. A vén asszonyt -s a leányt ës lófarka után köttette, úgy pusztultak el. - -Az alatt az üdő alatt hazajött a király a háborúból. A király az -asszonyt fërhërëszte: hol a fiúk, hol a madar? Az asszony csak azt -állította, hogy elmentek a fiúk, és el a madar, és ő nem tudja, hogy -hova. De oda kerekedtek ők ës a városba, a királyhoz törvénybe. Ott a -király azt a törvényt tette, hogy ő mindjárt megismerte az anyját, hogy: - -– Mivel ingem és az ëcsémet meg akartatok ölni, hát tégedet ës meg kell -ölni. - -Hát az anyját és a latrát négyfelé vágták és a városnak a négy szëgire -tették. S az apja, s az ëcscse, ott maradt vélle, s máig ës élnek, ha -meg nem holtak. - -_(Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_ - - - - -2. A táltos ökör és gazdája. - -Volt egyszer, hol nem volt, még az óperenczián is túl volt, volt egy -szegény ember s annak volt egy fia. A szegény embernek a felesége -meghalt és ő vett egy más asszonyt feleségül. És annak az asszonynak -volt öt leánya. És a legküssebbiknek három szeme volt, a másodiknak volt -négy, a harmadiknak volt öt, a negyediknek volt hat s az ötödiknek volt -hét; egy leghátul a nyaka csigáján volt. - -Volt a szegény embernek két ökröcskéje és a csás ökröt Szilajnak hítták. -Hát a fiú mindennap űzte ki az ökröket a legelőre. A mostoha anyja a -fiúnak mind korpából sütött neki kenyeret merëndébe. A fiú mind azt ëtt, -korpakenyeret, de a csás ökör megsajnálta és megszólította a fiút: - -– Édes jó gazdám, te mind korpakenyérrel élsz. Van nékem a jobb -szarvamba elég éleség, csak ügyelj magadra. Húzd ki a jobb szarvamat, s -a mit akarsz, azt egyél belölle. - -A fiú kihúzta az ökörnek a jobb szarvát és mindjárt megterült egy asztal -magától. A fiú ëtt s itt és visszadugta az ökörnek a szarvát. - -Ez így folyt napról-napra, s a fiú mind kövérebb és jobb színbe lett. A -mostoha anyja mind csudálkozott, hogy a mostoha fia a korpától hogy -lehet mind jobb színbe. És azt számította, hogy elküldi a legküssebb -leányát, hogy őrizze a fiút, hogy lássa, mit eszik. A legény este kiment -s az ökröknek ennik adott. De az ökör tátos volt, már tudta, hogy holnap -mi történik. Megmondta a fiúnak: - -– Vigyázz, holnap jő a háromszemű leány velünk. Addig mind játszodj -vele, míg elalszik. De vizsgáld meg jól a szemeit, hogy mindegyik -szemével elaludjék, mert különben meglátja, hogy te honnét eszel, s -neked jaj lesz. - -A fiú úgy ës csinált. Addig játszadozott a leánynyal, míg a leány -elaludt s mindegyik szeme bé volt hunyva. S akkor kihúzta az ökörnek a -szarvát s ëtt jól, s megint visszadugta a helyére. Haza mentek este s -kérdette az anya a leányától: - -– Evett-e valamit? - -– Nem egyebet korpakenyérnél, – mondta a leány. - -Elküldte másnap a fiúval a négyszeműt, hogy vizsgálja meg, hogy a fiú -mit eszik. De az ökör megint csak mondta, hogy vigyázzon és játszadozzék -megint, még a leány elalszik mind a négy szemével. A fiú úgy ës csinált. -Addig játszadozott, még egészen elaludt. Megvizsgálta, mikor aludt, -kihúzta az ökörnek a szarvát, ëtt, itt, és megint visszadugta. Este -hazament, s kérdette az anya a leányát, hogy mit látott, s az nem tudott -mondani semmit. - -Másnap megint számította az anyja, hogy elküldi az ötszeműt. De az ökör -megint megmondta a fiúnak, hogy mi lesz. Játszodjék vele, míg mind az öt -szeme elalszik. A fiú úgy ës csált. Addig mind játszodott a leánynyal, -míg elaludt. Ett s ivutt jól, visszadugta az ökörnek a szarvát és a -korpakenyeret elészedte, kínálta a leányt ës, hogy egyék. A leánynak -volt más merëndéje ës, és abból ëtt, nem akart a korpából enni. -Hazamentek este s azt mondta anyjának, hogy nem látott egyebet, csak -korpakenyeret. – Még éngem ës kinált belölle. - -Másnap elszámította az asszony, hogy küldi a hatszeműt és ugyan -rëáparancsolt, hogy ügyeljen, mit csál a fiú. Az ës csak úgy járt, mind -a többiek. Este az anyja jól elverte, mérthogy ő se látott semmit. És -elszámították este, hogy menjen el a hétszemű leány. De az ökör megint -elmondta a legénynek, hogy ügyeljen magára. Az ökör sírva mondta el, -hogy: - -– Avval a hétszeművel addig játszodjál, míg mind a hét szemével -elalszik. Jól vizsgáld a szemeit, mert hanem pórul járunk! - -És addig játszodott a fiú, míg a leány elaludt. Megvizsgálta a szemeit, -de egyet a nyakacsigáján nem látott meg, s avval nem aludt a leány. -Meglátta, hogy a fiú kihúzta az ökörnek a szarvát s ëtt s ivutt. Este -megmondta az anyjának, hogy a fiú mért van olyan jó színben s miért -olyan vidor. Mert a fiú oan ételeket eszik, hogy még a bárók sem -különbet, a Szilajnak a szarvából. - -Az asszony betegnek tette magát és azt mondta a férjének, hogy ő addig -meg nem gyógyul, míg a Szilajnak a húsából nem ehetik. Valami nagy -nehezen ráadta magát az ember, hogy az ökröt vágják le. Az ökör a fiúnak -sírva panaszkodta el, hogy mi történik vélle, mert a fiú semmit se -tudott. - -– Tudd meg édes fiam, engem holnap levágnak. Hanem ügyelj, mert mi -ketten el akarunk szökni. Holnap, mikor visznek a vágóhídra, hát kérjed -édes apádat, te vezess engem a vágóhídra. És mikor én letérgyepelek, te -ugorj a szarvam közi. - -Másnap vitték az ökröt levágni. A fiú, mikor az ökör letérgyelt, -felszökött a szarva közi, s az ökör többé nem ment a földön, hanem -felemelkedett a levegőbe. Elrepűltek a fiúval, és a többi a faképnél -maradott. - -Mentek az ökörrel, sokáig repűltek, és elértek nagy üdő múlva egy szép -rézerdőhöz. És a fiú megkivánta a szép rézvirágokat, és mondta az -ökörnek, hogy leszakít egyet és a kalapja mellé tűzi. Leszakított egyet -és a kalapja mellé tűzte. Az ökör azt mondta: - -– Édes fiam, mért nem hagyod békén? Mert én mindjárt megint kell, hogy -szenvedjek. - -Mikor kiértek a rézerdőből, eléállott egy nagy farkas. - -– Hó, megálljatok! Mért bántottátok az én rézerdőmet? Most, Szilaj ökör, -velem meg kell, hogy küzsdjél. - -– Nem bánom – mondta a Szilaj ökör – küzsdjünk hát egyet. - -Megküzsdöttek, s a harmadik öklelésnél úgy felkapta a farkast, hogy -három ölnyég vetette a levegőben. Mire a farkas visszaesett a földre, -nyaka, lába ki voltak törve, nem bírt többet mozdulni. A fiúnak mondta -az ökör: - -– Na látod, hogy én egykönnyen martalékul eshettem volna a farkasnak? Ne -próbálj hát az erdőből szakítani. - -Mentek, mendegéltek, sokáig mentek, míg végre elértek egy szép -ezüsterdőbe. Az erdő nagyon szép volt, ezüst lombokkal, virágokkal -teljes volt, s a fiú kezdett rimánkodni az ökörnek, hogy ő mégës csak -szakít egy virágot innet ës. Az ökör eleget kérte, hogy ne szakítson, -mert azért ő kell, hogy küzsdjék megint, de a fiú addig rimánkodott, még -az ökör megengedte, hogy szakaszszon egy ezüst virágot az erdőből. - -Mentek tovább, kiértek az erdő széjire. Mikor kiértek, eléáll egy -oroszlán. - -– Szilaj ökör, mit csengett az erdő? Valamit hallottam, bántottátok az -ezüst erdőm. - -Megküzsdnek az oroszlánnal, azt úgy megöklelte, hogy az oldalán a -szarvai keresztül mentek. Mégës az oroszlán valahogy a jobb fülét -leharapta az ökörnek. - -– No, – azt mondja az ökör a fiúnak – látod, most má jegyes vagyok. De -harmadszor ne próbáld, mert akkor életemet veszítem. - -Mentek, mendegéltek tovább, nemsokára elértek egy tiszta aranyerdőt. Az -erdő szép arany virágokkal volt tele. A fiú rimánkodni kezdett, hogy ő -mégës csak szakít egy arany virágot. Az ökör sírva kérte a fiút: - -– Ne szakíts, mert ennek az erdőnek két őre vagyon. - -De nem fogadott szót a fiú, mégës csak szakított egy virágot. Az ökör a -fejét megcsafarta: - -– Látom mán előre, hogy végem lesz. Hanem ha megküzsdöm a kis nyúllal, -hát a jobb szarvam elesik messze töllem, de te ügyelj és a hogy -felvetted, rögtön dugd el a zsebkendődbe, mert ott lesz néked éleség -elég. - -Nohát az erdő széjire érnek, eléállít egy tigris, egy háromfejű sárkány -és egy küs feteke nyúl. - -– No Szilaj ökör, most akár add meg magadat, rabszolgánk léssz, míg élsz -a fiúval együtt, akár pedig egymásután mind a hárommal meg kell, hogy -küzsdjél. Mér bántottátok az aranyerdőt! - -A fiú búsulni kezdett és sírt, hogy az ökör elpusztúl, de az ökör azt -mondja: - -– Ne sírj, mert ez még nem utolsó, evvel megbirkózhatom. - -Másnap délkor megverekedtek és az ökör a tigrisnek nyakát -keresztülöklelte egészen. Aval elment legelni s azt mondta a fiúnak: - -– Ha valaki keresni fog, mondjad, hogy holnap délkor itt leszek, s ha -késztet, fújjad a furulyát s itt leszek mindjárt. - -Eljő egy küs fekete nyúl, azt kérdi a fiútól, hol a Szilaj ökör. A fiú -megfújta a furulyát, de még igazi vígon, táncznótára. Azt mondja a küs -feteke nyúl: - -– Hagyj békét a furulyának. Csak azt mondd meg, hogy holnap délben -véllem verekedjék meg, mert a háromfejű sárkány, az erdőnek királya -poroncsolta. - -Eléjött az ökör és kérdi a fiútól: - -– Mért fújtad oan táncznótára a furulyát? - -– Hogyne fújnám, mikor ide jött egy küs nyúl s azt mondta, hogy veled -kell, hogy megküzsdjön. - -Mondja az ökör: - -– Atteszi el az én fejemet! - -Megküzsdnek az ökörrel. A küs nyúl csak mind forog ott az ökör körül, -míg végre bébújt az ökör hasa alá. Úgy feldobta az ökröt, hogy az ökör -minyát kétfelé hasadt s a jobb szarva két-három ölnyire szökött el -tölle. A fiú felvette a szarvat és belédugta a zsebkendőjébe. - -Mënyën tovább nagy búsan egyedül. Többiek közt elért egy szép rétre. Ott -egy forrás felett leült, kihúzta a szarvat, ëtt s ivutt, lefeküdt s -elaludt. Mikorrá felébredett, látja, hogy az egész rét teli van -nyájakkal. Búsulni kezdett, hogy hogy tudja majd visszaűzni a szarvába, -mert azok mind onnat jöttek ki, de nem bírta eltalálni. - -Hát jött egy öreg asszony, és az egy valóságos boszorkányné volt. Látja -a fiút, hogy búslakodik, s elpanaszlotta a fiú, hogy mi van a dologba, -hogy: - -– Én nem tudom ezt a sok csordát béűzni a szarvba. - -– Ha csak az a baj, – mondja a boszorkány – az nem nagy baj. Én béűzöm, -nem ës nagy a fizetség. Csak arra esküdjél meg, hogy soha meg nem -házasodol. - -A fiú nagynehezen megesküdött és az öreg asszony egy hapra elévette a -mesterségét és béűzte. Aval elbólcsúzott az öreg asszonytól és ment -tovább. - -Nemsokára elért egy malomba és ott szállást kért. A molnárnak volt egy -igen szép leánya. A fiú ës megszerette a leányt és még a leány ës meg a -fiút. A leány még inkább, mint a fiú, és kérte, hogy vegye el őt -feleségül. De a legény megmondta, hogy néki milyen esküje van, hogy -sohasem bír megházasodni. - -– Ha csak az a baj, – mondta a molnárné – segítek én azon. Légy bátor, -mert semmi bajod sem lesz. - -Esszekelnek a leánynyal, megesküsznek, eltelik a vendégség, lefekszik az -egész háznépe, de a molnárné feltett egy kenyeret az asztalra és egy -korsó vizet, és a vaskalánt felállította a nyelére az ajtó mellé, a -seprűt ës a nyelére az ajtó mellé. Éjfélakkor jő a boszorkány. Kiájcsa a -seprűnek: - -– Nyisd ki seprű az ajtót! - -Mondja a seprű: - -– Nem lehet, mert a fejemen állok. - -Kiájcsa a vaskalánnak: - -– Vaskalán, nyisd ki az ajtót! - -– Töllem sem lehet, mert a fejemen állok. - -Kiájcsa a boszorkányné a házba: - -– Gyere ki esküszegő, mert úgyës véged lesz! - -Erre megfelelt a kenyér: - -– Hát te kutya boszorkányné, nem megengedhetsz, mind én megengedek? -Engemet elvetnek, megnövök, azután lekaszálnak, azután megcsépelnek, -megőrölnek, vízzel összegyúrnak, megsütnek, azután megesznek. Ennyi ként -én mind kiállok s megbocsáttok! - -– Ejnye teremtette! – kiájtotta a boszorkány – itt nagyobb boszorkány -van nálamnál! - -A boszorkányné erre úgy megharagudott, hogy rögtön ketté hasadott. A -fiatalok máég ës élnek, ha meg nem haltak. - -_(Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_ - - - - -3. Erős János. - -Volt egyszer egy özvegy asszonynak egy fia. Felnőtt mán tizennyolcz -esztendős koráig, semmit se akart dolgozni. Jánosnak hítták a fiút. Az -anyja búsult nagyon, hogy mi lesz az ő fiával, mikor még egy szikrát se -akart tenni egyik helyről a másikra, csak béült a sutuba és… őrölgette a -hammut. Mikor húsz esztendős lett, építettek egy házat a szomszédban. -Éppen a gerendákat akarták felhúzni a házra. Azt mondja az anyjának: - -– Mit kopácsolnak azok ott túl a szomszédban? - -– Házat építnek fiam. Mindenki dolgozik fiam, csak te nem akarsz -dolgozni. - -– Elmënyëk én ës – azt mondja – segítek. - -Elment, hát éppen a gerendákat húzták fel a házra. Kénlódnak ide ës, -tova ës, nem bírják. - -– Álljatok félre onnét semmiháziak, felrakom én, ne féljetek! - -– Menj el hammuőrlő, nem érsz meg egy hagymát! - -– Bizën tük sem érdemlitek meg az ételt! - -Aval megfogja a gerendákat és felhányja a házra. Lett néki becsüllet -aztán, mindenüve elhítták napszámba. Megéltek becsülletesen az anyjával, -a mit keresett, abból. - -Volt egy biró, egy fösvény biró akkor a faluban. Azt mondja Jánosnak: - -– Szegődj hëzzám János. Eltartlak esztendeig édes anyáddal együtt, csak -bért egyebet nem adok, hanem a melyik hamarébb megharagszik, annak a -hátából egy pár bocskorszíjut és bocskort ki kell hogy vágjunk. - -– Nem bánom én biró úr, legyen úgy hát! - -Volt egy nagy darab cziheres fízese, és volt egy csomó juha a birónak. - -– No János, egyéb dolgod nincs, kiűzöd a juhokat és a czihert kivágod -mind őszig. - -Kiűzi János első nap a juhokat. Nëzi a tarisnyában, hát nincs semmi -étel. Ő ës bizën nekiállott, megfogott két juhot, a legszebbeket, -megnyúzta és megette. Tüzet csált, megsütötte s megette. - -– No János, vágtál-é ki sokat? – este kérdi a a biró. - -– Igen én kettőt, a legszebbeket. - -A biró azt gondolta, a czihert vágta ki, a legszebb bokrokat, kettőt. -Másnap megint kihajtja a juhokat, merëndébe akkor se tettek semmit. -Akkor nap ës megfogott két juhot, megsütötte s megette. Harmadik napján -ës csak úgy csált. Negyedik nap kiment a biró maga, hogy lássa, János -mit dolgozik. Hát látja, hogy a juhokban hiányzik hat, cziher semmi -sincsen kivágva. - -– Hát Jancsi, mit dolgoztál? – kérdi a biró. - -– A mit lát a biró úr. De hát haragszik-é ezért? - -– Nem haragszom János. - -Számbavette a biró, hogy Jancsinak enni kell, mert egyébaránt nem -dolgozik és a juhokat ës mind megeszi. Másnap tett neki kenyeret, -szalonnát, hagymát és egy kicsi pálinkát ës. János nekiállott és mind -kitépte, egy szikrát se vágott. - -No elfogyott a cziher. Hát másnap elmentek szántani a biró úr s János. -Volt egy nagy csomó faszujkakaró hazavive a biró úr házához. Délben, -mikor az ökrök ettek, s a biró úr ës, s ő ës, azt mondja: - -– Biró úr, én egyet bogározhatnám haza. Nékem oan szokásom van, hogy -mikor szántok, bogároznom ës kell. - -Megindult János, mind futott hazáig. Ott volt a kántor, a birónénak volt -szereteje. Hogy látja Jánost, hogy jő messziről, azt mondja: - -– Kántor úr, csak valamerre bújjék el, mert baj van, – azt mondja. - -Elbújik a kántor, bé a pest megé. János bémënyën, kérdi a biróné: - -– Mi baj van János? - -– Azt mondta a biró úr, hogy a fuszujkakarót mind hányjam bé a pest -megé. - -Kapta magát János, béhányta mind a hegyével, a hogy meg volt hegyezve. -Jól ësszeszurkálták a kántort, Aval visszafutott a mezőre. Kérdi a biró: - -– Nohát bogároztál János? - -– Igen, biró úr, most dologra mehetünk. - -No estig szántottak. Este hazamennek, panaszkodik a biróné, hogy János -hazajárt s né mit csinált. A faszujkakarót mind béhányta a pest megé. De -azt nem mondta meg, hogy a kántor ott volt. - -Másnap megint elmennek szántani, délben megint elbogározik. Akkor ës -elmënyën haza, és a kántor ott volt. Meglátja a biróné: - -– No valamerre el kell bújni, mert megint jő János. - -Mondja a kántor: - -– Egye meg a manó Jánost, mert vaj tátos, vaj paraszt (bolond). A -multkor ës jól megszurkált, ma vajjon mi történik véllem? - -– Menjen csak, bújjon el hamar, mert itt van. Az ajtó megett van egy kád -gyapjú, abba kuczorodjék bele. - -Bémënyën János, kérdi a biróné: - -– Miféle baj van? - -– Azt mondta a biró, főzzek két üst vizet s forrázzam meg az ajtó megett -a kád gyapjút. - -Úgy ës tett János. A biróné ellenkezett, de nem volt mit tegyen, mert -János felfőzte a vizet, rëaöntötte a gyapjúra, s visszabogározott a -mezőre. - -– Kibogároztad magadat János? - -– Ki, biró úr, immán dolgozhatunk. - -Dolgoztak estig, este hazahajtottak. Felesége megint panaszkodott, hogy -János odahaza járt s a gyapjút megfórózta, ő nem akarja Jánost többet -tartani szolgának. - -– De hogy pusztítsam el, hogy küldjem el, mikor fogadásunk van? Minnyát -a bocskort meg a szivut a hátamból kivágja. - -Kitalálja hát a biró, elküldi Jánost egy nagy erdőre. - -– Menj el János – azt mondja a biró – van nekem egy disznyócsordám s egy -disznyópásztorom az erdőben. Vigyél néki egy inget s egy gagyát. -Mondjad, vegyen fehér inget s fehér gagyát, mert már rég nem vett. S -hajtsátok haza a disznyókat. - -Elmënyën János, de a birónak nem volt disznyócsordája semmiféle, csak -azt számította a biró, hogy az erdőben a vadak egyék meg. - -Mënyën János, viszi az inget és a gagyát, de jár az erdőben ide s tova -mindenfelé, sehol disznyócsorda, se disznyópásztor nincs. Egyszer a nagy -erdőben talál egy csoport vaddisznyót, a medve mellette, kerítette a -medve a vaddisznyókat. Meglátta János, gondolta a disznyópásztor. - -– Álljon meg – azt mondja – vegyen inget s gagyát, hoztam fehért, s -hajtsuk akkor haza a disznyókat. - -Miklósnak, azt mondta a biró, hivják a disznyópásztort. - -– Álljon meg Miklós bá! Hoa mënyën? - -A medve elkezdi: mammammamm. - -– Ne ma (majd), ne ma, most rögtön vegye az inget, azt poroncsolta a -biró úr! - -A medve csak ódarolt ide ës, tova ës. Megfogta János a medvét, s: - -– Miklós bá – azt mondja – itt az ing s a gagya. Vegye fel s hajtsuk a -disznyókat! - -A medve nem akart. János megfogta s vaj két pofot adott neki. A medve -megint elkezdi: mammammamm. - -– Ne ma, most rögtön hajtsuk a disznyókat! - -A medve, hogy látta, hogy János kezdi pofozni, felhágott egy fára. - -– Szálljon le onnat Miklós bá, hajtsuk a disznyókat, elkéstünk, este -lesz. - -A medve nem. Akkor János elévett egy nagy rudat, leszúrkodta onnat. - -– No hát most se jő Miklós bá? - -A medve elkezdte: mammammamm. - -– Mind csak ma, mind csak ma. Most rögtön! – mondta, s megragadta a -fülét. Egy jó pofot rittyentett neki s húzta. A rúddal kerítette a -disznyókat, a más kezével fogta Miklós bát. A disznyók ës, hogy látták, -hagy a rúddal egyet-egyet kapnak, ësszegyűltek csokorékba s mentek. Csak -egy kan, az nem akart menni, mind ment Jánosnak, hogy harapja meg. Úgy -agyon csapta a rúddal, hogy minnyát felfordult. Megmejjesztette s -megsütötte, odaadta Miklós bának, hogy egye meg. - -Megették jól, ettek, megint elindultak. Miklós bát eresztette s kajátott -rá, hogy kerítse a disznyókat. Csak ódarolt ide s tova, nem akart semmit -se dolgozni. Megfogta még (ismét) a fülét s vitte. - -– Úgy ës hazahajtom a disznyókat, s magát ës hazaviszem. A biró úr -poroncsol egy szolgának. - -Hazamennek, a mikor a kapun bé akarnak hajtani a disznyókkal, hát látja -a biró. - -– Jaj szerelmes istenem – mondja a feleségének – jő megint János, űz egy -csomó disznyót. - -Azt mondja János: - -– Ez a Miklós bá nem ér meg két karajczárt. Feladtam a fehér inget, -fehér gagyát, s még sem akar jőni. De nagyon jól eszik, a kenyérnek a -felét megette. Ennek ne adjon egy bért ës, nem érdemli meg. - -– Jól van János fiam, nem ës adok egy karajczárt se, nem életrevaló -ember. - -– De hoa rekeszszük a disznyókat? - -– A csűrbe rekeszd bé s Miklós bát rekeszd bé a disznyóólba. - -Úgy ës tett János. Bérekesztette a disznyókat a csűrbe s Miklós bát a -disznyópajtába. De másnap azt mondja a biró: - -– Mit adjunk ennek a sok disznyónak enni? Megeszik a fejemet, ha vissza -nem űzzük az erdőbe – azt mondja a biró. – De azt vissza kell űzni! - -János azt mondja: - -– Én disznyópásztor nem leszek. A biró úrnak ha tetszik, űzze ki. Ha -nem, Miklós bával űzesse ki s verjen rëa, ha nem akar. - -De a biró egyikhez se mert menni. Se a disznyók közi, se Miklós bához. -Azt mondja: - -– János fiam, vágjuk le őket, de az egészet. - -No vágni kezdik. Vágják két nap a disznyókat s pergelik meg szalmával. -Harmadik nap elfogyott a szalma. Mivel pergeljék, nem volt. - -– János fiam – azt mondja – erigy, menj el a szomszédba, kérj kölcsön -szalmát. - -Elmënyën János a szomszédba s kér szalmát a szomszédtól. Azt mondja a -szomszéd: - -– Hátul a csűr mellett van, s onnat vigyél János, a mennyit gondolsz. - -János az egész bugja szalmát felveszi s viszi az udvaron át a kertből. -De a csűr szëgébe megakadt, nem tudta tovább vinni. Kérdi a szomszédot, -hogy szabad-é a csűrt egy cseppet mozdítani? - -– Szabad János, szabad. - -Gondolta a szomszéd, hogy szabad-é vinni? (T. i. hogy János azt -kérdezte.) János megfogta a csűrt, taszította a csűrt, s elvitte a -szalmát. Megpergelték a többi disznyókat, a mi még hátra volt, s -gondolkoztak, hogy hova tegyék a sok húst, szalonnát. Hova, merre? - -A biró mind azon törte a fejét, hogy Jánost hogy pusztítsa el valamerre. -Volt egy nagy kút, a kibe nem volt víz, az udvaron. A biró azt -számította, hogy a disznyóhúst rakják bé abba a kútba. No beállította -Jánost a biró, rakta bé a húst. Mikor felét bérakták a kútba, akkor egy -nagy malomkövet a kút szádára tétetett a biró, hogy János ne tudjon -kijőni. János látja, hogy nem adnak több húst, hogy rakja, két lábát két -oldalba veti és kijő a kútnak a szádához. Hát látja, hogy a malomkő ott -van a kút szádánál. Ő bizën neki, s a fejét bédugja a malomkőnek a -likába. Kiáll a kútból a malomkővel a fején, mënyën a biró elejébe s jó -napot köszön. - -– Adjon isten jó napot biró úr! Ilyen kalapja biró úrnak sose volt. De -azt kérdem, hát húst mért nem adnak többet? - -Azt mondja a biró: - -– A mást eladtam János. - -Hát akkor jő egy híradó, hogy kell egy húsz-harmincz ember a faluból. -Nagy verekedés van, az országot el akarják foglalni mások. Megörvend a -biró, hogy most Jánost csatába küldi, háborúba. Eléhívja Jánost s azt -mondja: - -– János fiam, menni kell háborúba. - -– Hát biró úr, ott mit kell csinálni? - -– Egyebet nem János, csak verekedni. - -– Jó, biró úr, elmënyëk – azt mondja. - -Volt a birónak egy fehér lova. Bémerëndélt Jánosnak, tett piliszkát, -lisztet, disznyóhúst, egy nagy serpenyőt. János elindult. Odaér a -háborúba, hát azt mondja: - -– Elsőbb főzök egy piliszkát és azután kezdek verekedni. Eszem jól. - -A mint főzte a piliszkát, hát jöttek az ágyúgolyók az ellenségtől. - -– Ne dobigáljatok éngemet, mert bizën pórul jártok! - -De abbizën, csak jöttek a golyók. Ki mellette, ki az üst felett ment el. - -– Ma (majd) bizën kidöntitek a piliszkafőző üstömet. De lesz bajotok, -csak helytelenkedjetek! - -Hát egy ágyúgolyó többek közül ëpp az üstöt találta. Darabokra tört, s a -piliszka kiömlött. János megharagszik. Volt közel egy sátor, kikapott -egy sátorlábat, rëaront az ellenségre és mind ëssze-visszapallotta őket. - -Meghallja a király, hogy milyen ember jött, hogy az ellenséget megverte. -Eléhívatta és megtisztelte jól, a leányát feleségül adta. Csaptak egy -nagy lakodalmat. Tál, kalán elég volt, de istenes ember volt, ki egy -csepp levet kapott volt. Én ës odamentem, kértem, adjanak egy kicsi -húst. Egy ember a csonttal jól megdobta a ballábamat, máig ës sántikálok -vélle. Itt közél a szomszédban volt egy öreg embër, annak a feje tiszta -kopasz volt. Fejér Márton Samunak hítták volt, az ës odajött volt s -kérte, hogy adjanak egy csepp levet. Egy megharagudott s egy tál forró -lével leöntötte. Szegény feje úgy halt meg, kopasz fővel. A fiatal párok -máig ës élnek, ha meg nem hóltak. Itt a vége, fuss el vélle. - -_(Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_ - - - - -4. Buhú. - -Volt egyszer, hol nem volt, egy leány, és annak volt egy tanyittó -mestere. A leány nagyon szép volt, és tanította a mestere hét évig. A -tanyittó mestert úgy hítták: Buhú. - -A hét év leteltével a leány felszabadult s a mester megbánta, hogy miért -nem csúfolta meg a leányt valamivel, mert mindég ketten voltak. A leány -királyleány volt. Elkérte a királytól a leányt, hogy kihívja valamerre s -ott erőszakossan megcsúfolja valamivel. - -Hát úgy ës lett. Kicsalta a leányt az erdőbe sétálni és ott erőszakkal -akart rajta csúfot űzni. A leány a sok küzsdés között elszabadult és -hazafutott, de nem mondott az atyjának semmit, az anyjának sem. Nem -merte mondani. - -Nem nyúgodott Buhú, megint elcsalta a leányt ki a tengerre hajókázni. -Mikor a tengerbe jól bémentek, előfogta a leányt és kezdte megint -kínozni, de a leány itt sem engedte magát megcsúfoltatni. Buhú -haragjában, hogy a leány nem engedte magát egyképen se, megfogta és -belédobta a tengerbe. A leányon tiszta fehér selyemgúnya volt, s az a -gúnya nem engedte alámerűlni a vízbe. Jöttek valami kereskedőhajók s -elvitték a leányt. Buhú azt mondta, hogy a tengeri rablók elrabolták a -királyleányt, a kereskedőhajók pedig elvitték a leányt más országba s -ott eladták szolgálónak a királyhoz. - -A leány nagyon jól viselte magát és ott béjutott a királyi udvarba -szobaleánynak. De nem mondta, hogy ő királyleány volna. S annak a -királynak ës volt egy fia. A királyfi alattomosan mindig szerette a -leányt. S eltelve jó üdő, a király késztette fiát, hogy házasodjék meg. -De a királyfi nem akart házasodni egyképen sem, s az apja mindig kínozta -vele, s végre rëaállott, hogy gyűjtsék ëssze a városnak összes leányait -s ő majd választ belőllük. - -A kitűzött napra kiállottak szolgáló, leány, mindenféle, a városból egy -helyré. Ez a szolgáló, ő ës odaállott nagy későre, jóformálag meg se -mosakodott és a királyfi csakugyan ezt választotta, mert legszebb volt -az egész között. - -Nohát az apjának akaratja ellenére ës muszáj volt, hogy a leányt -megkérjék feleségének. S akkor a leány ës elmondta, hogy e s ennek a -királynak a leánya, s kereskedők hozták a hajóval. De azt nem mondta, -hogy Buhúval mi történt s vélle. S kérte a leendő férjét, hogy vigye őt -haza az apjához, addig ne csináljanak vendégséget. - -Nohát levelet írtak a királynak, hogy a leánya itt van s el akarja venni -esse (ez s ez) a királyfi feleségül. - -A leánynak az atyja megörvendett s küldött hajót a leány elébe. S kapta -magát Buhú s most ës mind ő ment a leány elejébe. A mind a tengeren -jöttek hárman, Buhú, a leány és a királyfi, Buhú egyszer nagy lármát -csapott és belévetette a királyfit a tengerbe, s azt mondta otthon, a -királyfi magától, véletlenségből esett belé a tengerbe. - -És Buhú most kényszerítette a leányt, hogy menjen hëzza most feleségül. -Az apja ës erőltette, de a leány egyképen se akart. Utoljára abban -egyeztek meg, a leány és az apja, hogy építsenek neki a város végén egy -kastélyt, és az atyja adjon neki annyi éleséget abba a várba, hogy ő -tudjon adni minden vándornak egy délebédet, vagy egy frustukot. S ő ott -ül hét esztendeig, ha hét esztendeig elé nem kerül az a királyfi, hát ő -elmënyën Buhúhoz feleségnek. - -Telt, múlt az üdő, éppen a hét esztendő vége felé, hát ment egy -vándorlegény nagy szakállal. Az ës betért oda enni. De ő mán hallotta, -hogy a királyleány abban a kastélyban van, még se mondta meg, hogy ő ki -az. Hát mikor ëtt, a pohár borba bétette a jegygyűrűt, a kit a leánytól -kapott. Aval tovább ment. S a szolgáló kiöntötte a pohárból a mi bor -maradt, kevés, és a jegygyűrűt megkapták. - -Utána szaladtak és visszahítták a vándorlegényt, és gúnyát mást adtak -neki. És megberëtválkozott, és elszámították, hogy mi tévők legyenek -most. Abba egyeztek meg, hogy a leány igérje meg magát, hogy elmënyën -feleségül Buhúhoz. - -Úgy ës lett. A leány azt mondta apjának, hogy elmënyën Buhúhoz. S mikor -esküre mentek, az a királyfi ës ott volt az esküvőn. Mikor ëppen a -papnál kellett mondani az esküt, hát akkor elejébe állott Buhúnak és azt -mondja: - -– Te vén ördög, hogy szeresselek én tégedet, mikor te engemet két ízben -meg akartál rontani, és hogy nem tudtál semmire menni velem, hát -bevetettél a tengerbe! És most ës, mikor utánam jöttél, az én kedvesemet -bévetetted a tengerbe. De az Isten nem hagyott el. Itt van, és te -akasztófára való vagy! - -És megfogta a királyfiúnak a kezét és azt mondta: - -– Ez az én kedvesem! – S az oltár elébe vezette, s megesküdtek. - -Buhút elzárták, aztán felakasztották és vendégséget csináltak, nagy -lakodalmat csaptak. Tál, kalán elég volt, de istenes ember volt, ki egy -csepp levest kapott volt. Itt a szomszédunkban van egy sánta ember, s az -ës ott volt, s kérte, hogy adjanak néki enni. És nem akartak néki adni, -haragudtak, s haragukban megdobták a lábát. Sántának maradt, el ës -nevezték Sánta Samunak. A királyfi és a királyleány máig ës él, ha meg -nem hóltak. - -_(Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_ - - - - -5. A herczegfiú és a medvék, farkasok, rókák királya. - -Volt egyszer, hol nem volt, még az óprinaránczán ës túl volt, a hol a -tetűt és a bolhát rézpatkóval verték, hogy a sújba és a fenébe meg ne -botorkázzék, még azon ës túl volt egy nagy jegenyefa, azon volt -kilenczvenkilencz varjú, s a ki az én mesémet meg nem hallgatja, a -szemét vájják ki. - -Az igaz, hogy volt egyszer egy herczeg, annak volt egy fia s egy leánya, -s az öregek meghaltak, s ők ketten elmentek vándorolni. A mint mentek, -mendegéltek, találtak egy keresztes nagy követ, a kin ujan írás volt, -hogy csak a herczeg fia tudta elolvasni. A volt írva a kőre, hogy a ki -azt a követ kiemeli, a kő alatt fog lenni egy tángyér, s a ki azt a -kebelére béteszi, ujan erős lesz, a milyen még a világon ember nem. - -Kapja magát a herczeg fia a leánynyal, a követ kidőtik, megkapják a -tángyért, s béteszi a fiú a kebelébe. No most mán mennek és találnak egy -várost. De abban a városban egy ember sem lakott. Elmennek ők, találnak -egy nagy kuriát, a melyben volt tizenkét szoba, s meglátják, hogy abban -a házban sül valami pecsenye. No gondolják, e nekik nagyon jó lesz most, -mert nagyon éhesek voltak. S mikor ennének, tizenkét tolvaj odamënën. -Azt kérdik: - -– Hogy mertetek tük idejőni, mikor mük ebből a városból az embereket -mind mük pusztítottuk el! - -No most mán a herczegfiú azt mondja, engedjenek meg, míg jóllakott, s -adjanak neki egy kardot, a melyik legrosszabb, és megáll véllik -viaskodni. De a tesvére nagyon mëgjedëtt, könyörgött, hogy engednének -meg az ő bátyjának. No most mán egy legrosszabb kardot adtak a -bátyjának, és kimentek a mezőre, megkezdődött a viaskodás. A herczegfiú -három-négygyel húzta a kardját, és mindegyiknek a fejét elvette. - -No most mán hazamentek, vígan voltak az ő tesvérével. S a herczegfiúval, -a mint vizsgálnák a szobákat, egy tolvajt találtak egy hordóban -béabroncsozva. És hogy meglátta, bézárta az ajtót, és a tesvérének -megporoncsolta, nehogy oda bé merészeljen bényittani. De a tesvére elig -hitte, hogy a bátyja elment, máris bényitott a szobába, s a tolvaj, hogy -meglátta, egyszerre egy pohár vizet kért tölle. Adott, és rögtön lement -mind a három abroncs. - -Mán most kifordult a tolvaj, és a leány nagyon megszerette, mert nagyon -ügyes ember volt. Elbújtatta éczczoka, és nappal mind együtt voltak a -leánynyal. Azon tanácskoztak, miképpen lehetne elpusztítani a bátyját. -Azt találták ki, hogy tegye betegnek magát éczczoka a leány, sikoltsa el -magát, hogy ő micsoda beteg. Mondta, hogyha hozna valaki neki élő-haló -vizet, ő attól megjavulna. A bátyja fel ës fogadta, hogy ő elmënën és -hoz, ha mindjárt az életébe kerülne ës. - -Elment egy nagy kertbe, a hol a mennyi róka a világon, mind ott volt. Ő -kezdte vagdalni, hát mind levágta, hogy éppen három maradt meg. Azok -könyörögtek, hogy ne vágja le, mert adnak egy ujan sípot, hogy ha -beléfúj, segítségére fognak lenni. El is vette a sípot töllik, merített -az élő-haló vízből, és hazavitte, odaadta a testvérének. Ivutt belölle, -és minyát megjavult, mivel hogy nem ës volt beteg. - -No mámost megint azon tanácskoztak a tolvajjal, hogy más éczczoka ës -legyen beteg, sikoltsa el magát, és mondja, hogyha hozna néki valaki -három arany almát, attól ő megjavulna. - -El ës ment az ő testvérbátyja megint egy kertbe, a hol a világon a -mennyi farkas, mind ott volt. No már most még nagyobb baj volt a -farkasokkal viaskodni, de azokat ës mind legyőzte, csupán hármat hagyott -meg, a kik könyörögtek az ők életükért. Megint adtak egy sípot, hogy -mikor szüksége lesz, csak fújja meg, mert segítségére fognak menni. -Elvette a sípot, hazavitte a három arany almát, odaadta a testvérének, s -minyát meggyógyult. - -Na már most a tolvaj s az ő testvére nagyon megijedtek, hogy nem lehet -semmiképen elpusztítani. Megint kitalált a tolvaj valamit. Hogy lásson -álmot és sikoltsa el magát. Mondta, hogy halálos beteg, de ha hozna -három arany körtét, ő attól meg fogna gyógyulni. - -El ës ment másnap az ő bátyja megint egy kertbe. Ott volt a mennyi medve -a világon, mind ott volt. Most már még nagyobb baj volt, de azt -számította, hogy: - -– A testvéremért megpróbálom, de ha életembe kerül ës, körtét hozok -neki. - -No már most megkezdődött a viaskodás. A medvéket csak úgy aprította, -mind más ember a fűszálakat. Csak megint három maradt meg, s azok -könyörögtek, hogy az életüket hagyja meg, mert adnak egy sípot neki, -mikor szüksége lesz, fújjon belé és segítségére fognak menni. Elvette a -sípot és a három aranykörtét hazavitte a testvérének, megette és rögtön -megjavult. - -Most már még inkább mëgjedëtt a tolvaj és a leány ës, hogy semmiképen se -tudják a bátyját elpusztítani. Megint kitalált a tolvaj valamit és azt -mondta a leánynak, csináljon fërëdőt neki, mondja meg neki, hogy őt a -rókák, a farkasok és a medvék mind lefújták, jól esik egy kis fërëdő. - -Este, mikor haza mënyën a bátyja, már kész a fërëdő. Mondja a bátyjának, -vetkezzék le és fërëdjék meg. Mennyit fáradott utána. De azt felelte, -neki nem kell fërëdő. De annyit mondott a testvére, hogy mégës -levetkőzött, béült a fërëdőbe, de a tángyért vitte magával. De a -testvére addig mondotta, nincs mitől félni, a tángyért senki el nem -viszi, míg letette. Akkor a leány elsikojtotta magát. De hogy szovam ne -felejtsem, a tolvaj el volt bújtatva. Akkor rögtön eléugrott és a -tángyért elkapta, bétette ő a kebelébe. Azt mondja a herczegfiúnak: - -– No most, kutya, miként pusztítsalak el? - -A herczegfiú azt mondja: - -– Várj, hogy öltözzem fel. Vagyon három sípocskám, hadd fújjak három -keserves nótát, aztán nem bánom, akármiképen vegyétek el az én életem. - -Meg ës engedi a tolvaj, felöltözik a herczegfiú, kimennek az udvarba, -eléveszi a három sípot, beléfúj. S a hogy beléfúj, rögtön, a világon a -mennyi róka, a mennyi farkas, medve, mind eléjöttek. - -Azt kérdezik: - -– Mit poroncsolsz, édes gazdánk? - -– Azt poroncsolom, szolgáim, hogy ezt a gazembert, a tolvajt, rögtön -szaggassátok ëssze. - -Rögtön ëssze ës szaggatták, azt se hatták, hogy még egyet szóljon. No -mán mostan a testvérét elészólítja. Azt mondja: - -– Ehhez voltam érdemes? Ilyen igaz testvérem voltál-é hëzzám. Mán most -egyébbel nem büntetlek, hanem a hol a tolvaj volt, abba a hordóba -béabroncsozlak. - -Egy üres kádat elejébe tett. - -– Ezt sírd teli könyűvel, s akkor halj meg! - -No mán mostan a rókakirály, s farkaskirály, s medvekirály semmiképen se -akart tölle elmaradni. Hát négyen indultak el a nagy világba. Mentek, -mendegéltek, elértek abba a városba, a melyikben a király lakott. S abba -a városba, mikor bémentek, egy kórcsomába értek. Kérdezték a -kórcsomárost, mi az oka, hogy ez a város egészen fekete gyászba van -húzva. Azt mondja a kórcsomáros: - -– Csudálom, hogy nem tudod, hogy itt milyen nagy baj van. Itten a -városban csak egy kút van, a melyből az egész város népe iszik, s abban -a kútban vagyon egy kilenczfejű sárkány. Minden évben egy leányt kell -belévetni a kútba, mert ha nem, annyi vizet ád ki a kútból, hogy az -egész város elmerül. Most mán a király leányán vagyon a sor, hogy -bévessék. Azért vagyon a város ujan fekete gyászba béhúzva. A király -kihirdette, hogy a ki a kilenczfejű sárkányt legyőzi, annak adja a -leányát s fele királyságát, de még eddig nem találkozott semmi vitéz -ember, a ki vélle megküzsdhetett volna. - -A herczegfiú ezennel megörvendett, s azt mondta, hogy ő meg fog küzsdeni -a sárkánynyal. El ës mentek a királyhoz, és béjelentette, hogy ő lesz az -a vitéz, a ki a sárkánynyal meg fog küzsdeni. A király rögtön ës neki -igérte fele királyságát és a leányát. - -Elment a király s az ország nagyja, hogy nëzzék, mikor meg fog küzsdeni. -Oda ës ment. A sárkány, mikor kijött a kútból, rögtön levágta két fejét. -De mán akkor nagyon meggyengűlt a herczegfiú, s az ő társai, a -medvekirály, a farkaskirály, a rókakirály, szaggatták egy-egy fejét a -sárkánynak, míg ő egy keveset megpihent. No most mán újra erőt vett -magának, egy csapásra lecsapta három fejét. Még csak egy maradott. Ekkor -mán a sárkány úgy nekidühödött, hogy ha nem lettek volna a medve és a -farkas és a róka, rögtön vége lett volna. De azok nekiszöktek, az utolsó -fejét ës leszaggatták. - -No mán most igazi nagy öröme volt a királynak, hogy az ő egyetlen egy -leányát megszabadította. Örvendett az egész nép. Kikájtották -királyuknak. Azon volt az öreg király, hogy rögtön házasodjanak meg, de -ő nem fogadta el, azt mondta, hogy még egy esztendeig el fog menni, hogy -szerencsét próbáljon. A királyleány se maradott el tölle, hanem azt -mondta: - -– Én ës fogok menni magával, a hova mënën. - -Mentek mán most öten a nagyvilágba. A mint mentek, mendegéltek, értek -egy nagy szép zöld hegyre. Ki voltak fáradva, és lefeküdtek a -herczegfiú, meg a királyleány. Elaludtak. A medve meg a farkas elmentek -vadászni, hogy valami nyulat fogjanak, hogy délre készítsék pecsenyének. -A rókát ott hatták, hogy őrözze. De ezalatt egy nyúl elfutott, és a róka -utána. - -No mán most egy nagy czigány odamënën egy karóval. Éppen akkor ëbredëtt -fel a királyleány, s azt mondja a czigány, hogy: - -– Egyet se szólj, mert minyát meg fogsz halni. - -A herczegfiúnak kihúzta a kardját és a nyakát ketté vágta. Hétszer -megeskütte a királyleányt, hogy együtt hazamennek és felesége fog lenni -neki, azt állítja, hogy a sárkányt ő győzte le. - -De hogy szovam ne felejtsem, a herczegfiú a nyelve hegyét levágta a -sárkánynak, de a czigány ës levágta, a mi még megmaradott volt, annak -bizonyságául, hogy ő győzte le a sárkányt. No most mán hazamennek, és a -királynak jelenti, hogy ő most mán átólveszi a leányát, mivel a sárkányt -ő győzte le. A király belé ës egyezett, csakhogy a leánynak nem volt -semmi kedve. - -No most mán térjünk vissza, a herczegfiúval mi történt? - -Hát a farkas meg a medve visszatért és látták, hogy az ő gazdájuk meg -van halva s a királyküsasszony nincsen ott. S a hogy a róka eléjött, jól -felpofozta a medve, hogy nem tudta ügyelleni az ő jó herczegüket. Rögtön -megporoncsolta, hogy a róka hozzon élő-haló vizet és a farkas hozzon -élő-haló burujánt. El ës mentek, hozták, megöntözte a helyet, a hol -elvágták a nyakát, élő-haló burujánnal békötözte, beléfújt a szájába. -Csakhogy mi történik? Felül, és mondja a medvének: - -– Édes szolgám, jól elaludtam. - -– Abizën të, hogyha mük ne lettünk volna, sose ëbredtél volna fel! - -No most mán tüzet raktak, jól ettek, és visszamentek a városba, abba a -vendéglőbe, a hol meghallották, hogy mér van a város gyászban. Most mán -mindenki vígan volt, mert ëppen a király a leányának tartotta a -lakodalmát. - -Azt mondja a róka, hogy ő el fog menni abba a menyegzőbe, hogy lássa -meg, hogy miféle veje fog lenni a királynak. El ës mënën a róka, rögtön -megüsmeri a királyleány, rögtön egy kosarat megtöltött mindenféle -süteménynyel és étellel s a nyakába akasztotta, s a rókát ës jól -megvendéglette. - -Mikor indult hazafelé nagy jó kedvvel a róka, a kutyák, hogy -meghallották, hogy milyen vígan orgonál, mindent elloptak a kosárból. -Mikor mán hazament, a medve jól felpofozta. - -– Ha te gyáva vagy, mért mentél oda? - -Most mán a farkas kéredzett el. El ës mënën, rögtön felüsmeri a -királyleány, azt ës jól megvendégli, egy kosarat tëszën a nyakába -mindenfélivel. Felkötötte a nyakára és ment hazafelé. De ő mán most -vitte haza, hogy a gazdája ës ehetett, meg a medve ës belölle. - -No mán most a medve kéredzett el a gazdájától. Ez ës elment, s hogy -meglátta a királyleányt, annak ës adott egy kosárba éleséget. A mint -ment hazafelé, jól elvágta magát. A kutyák megint eléjöttek, de ő csak a -fogát csattogtatta, s mind elfutottak tölle, s mindent hazavitt -szerencsésen. - -No mán most elmënën a herczegfiú ës, hogy lássa meg estére, hogy az ő -menyasszonyával ki kerülhetett ëssze. De még ő ott üdőzött, az ajtót -bézárták az urak. Azt mondták, minden ember mondjon itten egy mesét. A -herczegfiúra ës elkerült a sor, hogy mondjon. A czigány, a ki a király -leányát vette meg, mindegyre csak mondta, hogy aval ne mondassanak, mert -az úgy se tud semmit. - -De hogy szovam ne felejtsem, a czigány kilencz párnán ült. S az urak nem -hagytak békét a herczegfiúnak, muszáj volt, hogy mondjon. - -A herczegfiú, a mind elkezdte a mesét mondani, hogy mi történt vélle, a -czigánynak a feneke alól mindegyre egy párna kiszökött. Mikor a mesét -bévégezte, hogy a sárkányt ő győzte meg, mutasztotta, hogy ha nem -hiszik, nëzzék meg a sárkány nyelvének a hegyét. Hát ëppen úgy találták, -hogy mind talált. S a czigányt rögtön a király a ló farka után köttette -s a város utczáin széjjelszaggattatta, s a herczegfiúnak adta az ő -leányát. Olyan lakodalmat csáltak, hétszerte nagyobbat, mind azelőtt. -Tál, tángyér elég volt, istenes ember volt, a ki egy csepp levest kapott -volt. Holnap legyen a kietëk vendégsége. - -_(Veres István, Pürkerecz.)_ - - - - -6. A korhely katona. - -Volt, hol nem volt, hetedhét országon ës túl, a hol a tetűt és a bolhát -rézpatkóval verték, volt egy gazdag ember, a kinek volt három fia. Mind -a hármat elvették katonának. Kettő jól viselte magát, de a legküssebb -nagyon korhely volt. A nagyobból kapitány lett, s a közepsőből -főhannagy, de a küssebb örökké bé volt zárva, mert nagyon korhely volt. - -Ezt a két bátyja nagyon szégyenlette. Kitaláltak ők egy ördöngős helyet, -oda küldték vártára, hogy ott pusztuljon el. De ő azzal nem törődött -semmit. Kiállott posztra, húzott egy várat magának, közephelyré egy -keresztet, s rëá állott. Éjjel tizenegy órakor mán az ördögök mentek -tüzes lovakkal, tüzes szekerekkel, de ő a kereszten állott, s -meghaltolta. - -– Halt, ki vagy, mert minyát meglőlek! - -Az ördögök mëgjedtek és adtak neki egy zacskót, a kiből az arany sohse -fogyott ki. - -No ott elvette a zacskót és elment haza és még nagyobb korhely lett -belőle. Mindegyre egy szeretejével csak kártyázott, s hogy látta (a -szeretője), hogy a pénzt semmiképen se tudja elnyerni, megrészegítette -és elvette a zacskót tölle. - -No mán most nagy szomorán hazament, megint csak bézárták. A két bátyja -még jobban haragutt rëa. Kitaláltak még egy nagyobb ördöngős helyet, oda -küldték, de ő megint semmit nem törődött, hanem pipára gyújtva kiállott, -várat csinált magának, egy keresztet beléje s rëa állott. Megint, hogy -látja, hogy megint mennek az ördögök, meghaltolja. Az ördögök mëgjedtek, -megint adtak neki egy kalapot. Hogyha felteszi, ehetik s ihatik, nem -látja meg senki, hogy ki van benne. - -Elveszi a kalapot, elmënyën a szeretejéhez, s mind ott ëtt vélle. -Egyszer, a mind a húst kivette a tálból, leesett, s mikor lehajolt -utána, kiesett a kalap a fejéből. A szereteje meglátja, megöleli, -kérdezi, hogy miféle kalap. - -– Jaj, e ujan kalap, hogy a ki a fejébe teszi, ehetik s ihatik, mert nem -látja meg senki. - -Megint jól megitatta, hogy megrészegedett a legény s a kalapot elvette. - -No most mikor haza ment, megint bézárták a bátyjai s kitudtak még egy -hétszerte ördöngősebb helyet s oda küldték ki posztra. - -Megint elmënën, de most ës egy várat csinált magának, beléje egy -keresztet s rëa állott. Mikor mentek az ördögök, meghallotta őköt. Az -ördögök mëgjedtek s adtak neki egy dobot. A hányat üt, annyi regement -katona jő ki belölle. S a másik felét ha üti, a katonák megint -visszamennek. - -No most mán a dobot elvette, s vígan haza ment. Elment a szeretejéhez s -a dobot megütötte, annyi katona jött ki belölle, hogy a szemével nem -lepte bé. Poroncsolta, hogy a házat ágyúkkal szaggassák ëssze. Mëgjedëtt -a szereteje, megigérte, hogy a zacskót és a kalapot visszaadja. Aval -elvette a zacskót meg a kalapot, s a dobnak más végére ütött -hármat-négyet, s a katonák ismét eltűntek. - -No most mán újra mulatni kezdtek, s a szereteje addig itatta, hogy úgy -megittasodott, hogy elaludt. Akkor elvette a szereteje a dobot, el a -zacskót s el a kalapot. Most mán, mikor felëbredëtt, nem volt se zacskó, -se kalap, se dob. - -Megbúsúlta magát a legény, s a nagyobb bátyjának, a kapitánynak, ellopta -a lovát. Elment a nagyvilágba. Addig ment, hogy zöldet, vereset látott a -szemével, úgy megehűlt. Akkor az ördög elejébe állott ember képében, és -azt mondta neki: - -– Poroncsolj nekem háromfélét, hogy megteljesítsem. Ha meg tudom -teljesíteni, akkor az életed az enyim. Ha nem tudom teljesíteni, akkor -adok neked egy ujan sapkát, hogy a világon a mit gondolsz, minden -előtted termik. - -Kapja magát a katona, megcsinálják a szerződést. Legelsőbe is azt mondja -a katona: - -– Én nagyon éhes vagyok. Legyen inni, enni való elég itten nékem ës, meg -a lovamnak ës. - -No ezt az ördög egy szempillantatra eléteremtette. No akkor az ördög azt -mondta: - -– Mi lesz a második kivánságod? - -Azt mondja a katona: - -– Itt alábbacska vagyon egy mély sáncz. Én a lovammal -keresztülszöktetek, s míg keresztülszöktetek, addig a lovamról a patkót -húzd le és üss új patkót rëa. - -Ezt ës az ördög egy szempillantatban megteremtette. - -– No most mi lesz a harmadik, mert kettőt már megteljesítettem? - -De a katona semmit se törődött, csak kisirítette a bauszát és azt -mondta: - -– Itt van megint egy sáncz, azon ës keresztülszöktetek. A lovam f...... -egy nagyot, fogd meg, csinálj belölle egy arany patkót és azt verjed a -lábára. - -No mán ezt nem tudta csinálni, és a katona megnyerte a sapkát. – De hogy -szovam ne felejtsem, megmondta az ördög, hogy a sapkát a fejéből soha le -ne tegye. – S az ördög azonnal eltűnt onnan. - -Felül a katona a lovára, ment, mendegélt, elért a mezőben egy kutat, a -kibe egy sánta koldus nézegetett belé. De az az ördög volt koldus -képében. S kérdi a katona: - -– Mit nëzsz, ó te koldus, ebbe a kútba? - -Azt mondja a koldus: - -– Egy nagy zacskó aranyat beléejtettem a kútba. Ha valaki kivenné, felét -annak adnám. - -Kapja magát a katona, levetkezik tiszta csóréra, hogy ő bémënyën a -kútba. Bé ës ment, addig a koldus felöltözött a katonagunyába, feltette -a sapkát, felült a lóra és elnyargalt vélle. A katona, mikor kijött, nem -volt se ló, se gúnya. Mit csináljon ő most? - -Egy kicsi tó volt, beléheverészett, mind a disznyó. Estefelé meglátja, -hogy valami kereskedők disznyókat hajtnak arrafelé s azok ës mellé -feküsznek. Mikor a kereskedők a disznyókat kiköltették a tóból, a -katonát négykézláb béhajtották a városba s egy kórcsomában szállást -kértek. A disznyókat egy kertbe rekesztették, s a katona addig abba a -szobába, a hol a kórcsomárosné lakott, bébújt az ágy alá. - -De hogy szovam ne felejtsem, a kórcsomárosnénak egy szereteje volt. S a -kórcsomárosné annak jól készített, bort mézelt, malaczot ës sütött. -Mikor legjobban ennének, hazajő a kórcsomáros. Mán most a szereteje -mëgjedëtt, mert hogy szovam ne felejtsem, mëszáros volt a szereteje. Azt -mondja a kórcsomárosné bújjon bé az ágy alá, ëppen a hol a katona volt. -Azt mondja a kórcsomárosné: - -– Ha uram elaluszik, csak a szoknyámat rántsd meg, s én adok enni -eleget. - -Most mán, hogy elbújt, a kórcsomárosné kinyitja az ajtót. Azt kérdi (az -ura): - -– Van-é, hogy mit egyem, mert nagyon éhes vagyok. - -Azt mondja a felesége: - -– Nincs biz itt semmi, mert nagyon beteg voltam. - -– Sebaj – mond a kórcsomáros – a mit kapok, eszem, mert nagyon fáradt -vagyok. - -S azzal lefeküdt s minyátt elaludt. De a katona kinyúl az ágy alól, -megrántja az asszonynak a szoknyáját, s a kórcsomárosné rögtön ad jó -süteményeket s jó borokat. - -Jól ëtt s ivutt a katona, akkor elkezd fütyűlni s énekelni a katona. Azt -mondja a mészáros: - -– Ne fütyűlj, s ne énekelj, mert odaadom az ingemet. - -– No csak add ide. - -Addig fütyűlt, hogy minden gunyáját odaadta a mészáros, csakhogy -hallgasson. Mikor mán felöltözött jól a mészáros gunyájába, kibújt az -ágy alól, nagy kopogtatva kiment, s a kórcsomárosné az ajtót bézárta, -mert azt tudta, hogy a szereteje ment ki. - -No most mán a katona kereste a zsebében, hogy mit talál, s kapott -(talált) száz forintot. Reggel még elig virradott meg, s odament a -kórcsomárosnak az ablakja alá, kopogtatott: - -– Aluszik-é kórcsomáros úr? - -A kórcsomáros azt felelte: - -– Aluszom ës, nem ës. - -– No csak keljen fel, nyissa ki az ajtót, mert valamit akarnék mondani. - -Kinyitja a kórcsomáros az ajtót, s bémënyën a katona, kér egy iccze -bort. Azt mondja a kórcsomárosnak: - -– Itt a maga házában késértet van. - -Mëgjed a kórcsomáros, azt mondja: - -– Ha úgy ki tudja űzni, hogy én ës meglássam, hát a mit kér, azt adok. - -No a katona ígéri, hogy ki fogja hajtani, ha ad hatszáz forintot. Csak -azt mondja, hogy van-é köleskásájuk? Egy nagy üsttel főzni kell, s mikor -leginkább főne, hát akkor egy szakácskalánt adjanak neki, s a -kórcsomáros álljon az ajtóba, hogy nëzhesse meg, ha ő a késértetet -kihajtja. - -A mészáros mindent hallott. Úgy reszketett, mind a kit a hideg ráz, hogy -mi fog vélle történni. - -No mán most a kása, mikor legjobban főtt volna, odaállítja a -kórcsomárost az ajtóba, az ajtót kinyitják, és a főtt kását az ágy alá a -szakácskalánnal amúgy hányja bé. Addig hányja, hogy tovább a mëszáros -nem tűrheti, csórén kifut az ágy alól. S úgy mëgjed a kórcsomáros, hogy -az ajtóban elesik, s a mëszáros máig ës fut, ha meg nem állott. Holnap -legyen a kietëk vendége. - -_(Veres István, Pürkerecz.)_ - - - - -7. Szent Péter és a katona. - -Mikor Krisztus és Szent Péter még jártak a földön, Szent Péter gyalázta -a katonát, hogy milyen rossz a katona. No de azt mondja Krisztus urunk: - -– Elváltoztatlak, hogy léssz egy koldus. És tudom, hogy a katonának csak -három krajczárja van, és menj, és kérj tölle alamizsnát. - -Úgy ës lett. Szent Péter egyszerre ott termett. Koldus lett, csak egy -falába volt, és odaáll a katona elé és kér egy alamizsnát. A katona -megnëzi és azt mondja: - -– Aj, csak három krajczárom van a lelkem alatt, de én egészséges ember -vagyok, ha dolgozom, szerzek. De te, félszeg, nyomorék vagy. Ne egy -krajczár! - -Elveszi Péter a keréczárt, megköszöni és elmënyën Krisztus urunkhoz. - -– No – azt mondja Krisztus urunk – nem kaptál-é valamit Péter? - -– Igen, azt mondta, hogy nyomorék, félszeg vagyok, adott egy keréczárt. - -– No menj el, és kérjed a mást ës. Most úgy tëszëm, hogy a fél szemedre -vak léssz. - -Úgy ës lett. Szent Péter ott termett egyszeribe mint vak koldus. Odaáll -a katona elébe és kér egy kicsi alamizsnát. - -– Isten előtt panasz ne legyen, de még egy koldusnak adtam egy -keréczárt. Te vak vagy, neked ës vetek egyet. Marad még egy, de nem baj. - -Odamënyën Szent Péter megint Krisztus urunkhoz, és Krisztus urunk kérdi, -hogy adott-é még valamit a katona. Azt mondja Szent Péter, hogy adott -még egy keréczárt. - -– Most ujan koldusnak hagylak, hogy egy karod sem lesz. - -Ott termett megint Péter a katona előtt, kéri az alamizsnát. A katona -megcsaffargatja a fejét: - -– Isten panaszként ne vegye, de volt három keréczárom. Kettőt mán -odaadtam két félszeg koldusnak, a harmadikat neked adom. - -Odaadta ezt ës, de mind Péternek. S Péter visszamënyën Krisztus -urunkhoz, s mondja, hogy megadta a harmadik keréczárt ës a katona. Azt -mondja Krisztus urunk: - -– Látod, milyen jószívű a katona? No most menjünk elejébe és a három -keréczárért, a mit kér, azt adunk neki. - -No oda ës ment Krisztus urunk Szent Péterrel és azt mondja neki: - -– A három keréczárért, hogy ujan jószívű voltál, a mit kérsz, azt adok. - -A katona nagyon pipás volt, hát azt kérte, hogy az első keréczárért -adjon neki olyan pipás zacskót, hogy abból sose fogyjon el. Szent Péter -eleget súgta, hogy: Kérjél lélekidvësséget! – de a katona mégës csak a -pipás zacskót kérte. - -– Hát a második keréczárért mit adjak? - -Szent Péter most ës súgta: Kérjél lélekidvësséget! – de a katona -részeges volt, és azt kérte a második keréczárért, hogy ujan palaczkót -adjon, hogy abból a pálinka soha ki ne fogyjon. Megadta Krisztus urunk -azt ës a katonának. - -– Hát a harmadikért mit adjak? – mondja Krisztus urunk. - -Most kért egy zsákot és egy botot. Ha akarja, az ellenségei bújjanak bé, -s ha azt mondja: Üssed bot! – a bot csak üsse, verje. Szent Péter most -ës súgta, de csak azt kérte. - -Mind a hármat megadta Krisztus urunk, és elmënyën egy faluba (t. i. a -katona). Szállást keres, és bémënyen a kórcsomába és kéri a -kórcsomárost, hogy engedje meg, hogy háljon ott az éjjel. Azt mondja a -kórcsomáros: - -– Én szüvessen megengedem, de ide az ördögök járnak éjjel, és itt nem -tud senki meghálni, még én se tudok. - -De azt mondja a katona: - -– Én nem bánom, nem félek. - -Béült a szobába, elévette a palaczkót és ivutt. De azalatt, míg inna, -valaki az ablak alatt azt kájcsa: - -– Juj, be fázom! - -Azt mondja: - -– Gyere bé, ha fázol! - -De egyszeribe megtőlt a szoba, és mind ördögök voltak, még a kürtőn ës -szotyogtak bé, és őt úgy odaszorították a falhoz, majd megnyuvasztották. -Kapja magát, eléveszi a zsákot: - -– Bújjatok a zsákba, és a ki bé nem fér, ragadjon a zsákhoz, és üssed -bot! - -No egyszeribe benn voltak az ördögök a zsákban, és a ki bé nem fért, az -a zsákhoz ragadott, és a bot ugyan ütötte őket, az ördögöket. De kérték, -hogy ereszsze el őket, mert annyi aranyat hordnak neki, a mennyi kell. -No el ës eresztette őket, és annyi aranyat hordtak bé a kórcsomába, hogy -reggel a kórcsomáros az ajtót nem tudta kinyittani. Bészól a -kórcsomáros: - -– Aluszik-é vitéz úr, vaj meg ës van halva? - -– Nem vagyok meghalva, de az ablakon, ha tud, adjon bé egy lapátot, hogy -hányjak ösvent. - -A kórcsomáros keres egy lapátot, béadja az ablakon, ösvent hány a -katona, kinyitja az ajtót. Azt mondja a kórcsomáros: - -– Hát ki hozta ezt a sok aranyat? - -– Azt bizony az ördögök – felelte a katona. - -Azt mondja a kórcsomáros, immán oszszák el az aranyat, de a katona azt -mondja, neki nem kell egy ës, neki van minden a mi kell, maradjon minden -a kórcsomárosnak. - -Na hát mënyën a katona, találkozik egy emberrel, az a halál volt. Azt -mondja: - -– Most mán meg kell halnod! - -– Én nem! - -– De igen! - -– Én nem! - -Addig osztoznak, hogy bé a zsákba, üssed bot! Egyszeribe benn volt a -halál a zsákban és ütötte a bot, de ugyan ütötte. Kéri a halál, hogy -eressze ki, mert feleje se néz többet. No, hogy megigérte, kieresztette. -Addig élt, hogy mán egy czőkbe bé lehetett volna tenni, úgy el volt -fogyva. - -Hát azt számította, hogy elmënyën a pokolba, mert mán a halál se viszi -el. El is ment oda, de az ördögök mán üsmerték, féltek tölle és várat -akartak építeni. Kilenczvenkilencz kőmiest fogadtak, hogy építsék, hogy -a katona ne tudjon közél menni hëzzik. No de aval úgy bézárkódtak az -ördögök, hogy a katona nem tudott bémenni. - -Ott a kilenczvenkilencz kőmiest elvitte magával a mennyországba. A -mennyország kapuját megkopogtatta. Szent Péter azt mondja: - -– Ki a? - -– Én vagyok, a katona. Hoztam kilenczvenkilencz lelket ide a -mennyországba. - -A kilenczvenkilencz lelket béolvasták, béeresztették, de őt nem, mert -hát nem mondta akkor Krisztus urunknak, hogy adjon neki lélekidvësséget. -Megharagszik a katona, csak azt mondja Péternek: Bújj belé, üssed bot! - -Panaszra ment Krisztushoz: - -– Ó Péter, hát nem emlékszel, hogy milyen jószívű volt? Három krajczárja -volt, és mind a hármat neked adta. Mán meg kell néki bocsáttani. - -Úgy került a katona a mennyországba, s ha meg nem halt, máig ës él. - -_(Veres István, Pürkerecz.)_ - - - - -8. A tréfás legények. - -Lakott két ögyvez asszony két faluban. Annak volt egyiknek ës egy fia, s -a másiknak ës. Elindulnak ők, hogy keressenek helyet, hogy szolgáljanak -együtt. Elmennek egy városba és ott egy öreg asszony egy kapuban állott. -Kérdette: - -– Hoa mentek fiaim? - -– Mink bizën elmenünk szolgálni. Kenyeret keresünk öreg ögyvez -anyánknak. - -– Gyertek hëzzám, mert én megfogadlak. Oan nagy dolgot se adok nektek. -Vagyon nekem egy tehen, azt őrözze az egyik, a másik addig az istállóból -a ganyét takarítsa ki. - -Másnap a küssebb legény kihajtja a tehenet a legelőre. A hogy a városból -kihajtja, futni kezd a tehen, utána a legény, addig futnak, hogy -mindakettő hobba keveredik. De a tehent mégës úgy megőrzötte, hogy haza -nem tudott futni. - -Estére hazahajtja a tehent, kérdezi a másik: - -– Hát ëcsém, hogy viseli az a tehen magát? - -– Abbizë bátya, nagyon jól viseli az a tehen magát. Mert a hogy a -városból kihajtod, minyát lefekszik, egész nap ott hever. Tés tudnál -eleget aludni mellette, de nagyon vizes a hely, ezért nem tudsz -lefeküdni. Hanem te jó erős vagy, kössünk fel egy jó nagy mosópadot a -hátadra, hogy tudhass heverni. - -Fel ës kötik másnap a hátára, és kihajtja a tehent. A hogy a városból -kiér a mezőre, futni kezd a tehen, utána a legény a paddal, hogy a hob -szotyogott le mindkettőről. De mégës megőrzötte úgy a tehent, hogy haza -nem eresztette. - -– No most mán hazamennek. A kapun elig ér bé, és azt mondja az -ëcscsének: - -– No én ëcsém, én többet nem őrzöm ezt a tehent. Hogy te ingem úgy -megtromfoltál, azt se felejtem el. Ingem fizessen ki az asszony, mert én -többet itt nem ülök. - -– De én se, – mond a küssebb. - -Hogy hallja ezt az öreg asszony, azt mondja: - -– Gyertek bé, hogy fizesselek ki, mert még ilyen szolgáim nem voltak, a -kik a tehent úgy megőrözzék, mint tü. Van itt az ereszbe egy nagy -szuszák félig aranynyal. Vegyetek magatoknak, a mennyit tetszik. - -De most mán egyik se akar bémenni (a szuszákba). No most mán bémënën a -küssebb. Elkapja a zsákot, tölt egy vékányi aranyat, és ő ës bébúvik a -zsákba, és felnyujtja a zsák szádát. A nagyobb megkapja, nem ës ügyeli, -hogy mi van benne, kihúzza, és felveszi a vállára. Elfut vélle ki a -mezőre és ott ledöndíti a zsákot. A küssebb legény azt mondja: - -– Lassan koma, az oldalom majd bétörted! - -Aval, hogy kikőlt a zsákból, a nagyobb elaludt. A küssebb az aranyat -felvette a hátára és elvitte egy erdőbe. - -A nagyobb mit szokotál, mit nem, elmënën a városba és vëszën magának egy -szivuostort és a végére egy selyemcsapot. És szép holdvilágos éczczoka -volt, elindult ő ës, elér abba az erdőbe. Kezd igen-igen rittyegtetni, -mintha hat ökröt hajtana. Híj, de Rendes, Csendes! – mintha igazi nagy -terit vinne. - -Meghallja a kissebb legény és elémënën oda, kérdezi: - -– Bátya, nem vinne el? Egy kevés terim van. - -– Én biz elvitetem, csak hozd ide. - -Odaviszi, s akkor látja, hogy az az ő pajtássa, a kivel az aranyat -együtt szolgálták. - -– No, hogy a fene ëtt volna meg, hogy így megtromfoltál! - -No most mán együtt viszik haza a pénzt. A küssebb úgy a tëplom mellett -közél lakott, mind itt né, Fejér tiszteletes. A másik meg mind ide -Zajzon felé. Este meggyújtották a gyórtyát, hogy oszszák el a pénzt. De -hogy szovam ne felejtsem, a nagyobbik más faluban lakott. Azt mondta, -hogy estére el fog jőni, hogy vigyék a pénzt a tëplomba és oszszák el. -De hogy a nagyobb hazament, a küssebb az aranynyal a szomszédba ment, és -ott egy rakás bakócz volt, és bébújt az alá. - -A nagyobb mikor lejött, hogy eloszszák a pénzt, a küssebb már el volt -bújva. Kérdi a nénjétől, ugyan hova mehetett. De az azt mondja: - -– Én nem tudom, mert hogy te elmentél, ő ës elment minyátt. - -Kapja magát a nagyobb és odament a szomszédba. Hányni kezdi a bakóczot, -és bömbölni kezd, mind a bika. Egyszer a küssebb mëgjett és a bakócz -alól kezdi mondani: - -– Hó bika, hó bika, hó bika! - -– Ne hó bika, hanem gyere és hozd ki a pénzt! - -No most mán kihozta a pénzt. Elmentek a tëplomba, meggyújtották a -gyertyákat. Mikor a pénzt majd mind elosztották volna, hát né, tizenkét -tolvaj ës odament volt, hogy a mit raboltak, oszszák el. Ezek (a két -legény) megjëttek, és egyik magát felfeszítette a fára, a küssebb bébújt -a székek alá. - -A tolvajok nagyon megörültek a sok aranynak, és mikor majd mind -elosztották a pénzt, a tolvajok kapitányuk azt mondja: - -– Tegnap vettem egy kardot. Megpróbálom ebben a holttestben, hogy lám -hogy vág? - -Akkor a mëgjedëtt, a melyik magát felfeszítette, leszökött s azt mondja: - -– Amennyi halott a világon, mind keljen fel! - -Akkor a küssebb a székek alatt dörgetni kezdett, s úgy mëgjettek a -tolvajok, hogy mind elszaladtak. - -No most mán pénz nekik elég maradt. Mikor mind elosztották volna, a -küssebbnek egy keréczárral kevesebb jutott. De a tolvajok kapitányuk azt -mondja a tolvajoknak, hogy egy darabig futottak, hogy egy menjen vissza -közülük s nëzze meg, ha nincsenek sokan a halottak, menjenek vissza, és -vegyék el a sok aranyat. Az ablakon békukucsált egy tolvaj s meglátja a -nagyobb legény, kikapja a sapkát a fejéből. Azt mondja a küssebbnek: - -– Me, mert e megér egy keréczárt! - -Avval a tolvaj mëgjedëtt és futott a többihez. Azt mondja: - -– Csak fussunk, mert annyian vannak a halottak, hogy nem jut mindenikre -egy keréczár! - -No má mostan a sok pénzzel hazamentek, és oan nagy gazdák lettek -belöllik, aminyent többet nem lehet találni. Megnősültek, boldogul -élnek, máig ës élnek, ha meg nem haltak. - -_(Veres István, Pürkerecz.)_ - - - - -9. A zöld király fia. - -Egyszer volt, hol nem volt, még hetedhét országon ës túl, volt egyszer -egy zöld király, a melynek egyik szeme sírt, a másik meg nevetett. Volt -néki három fia. Annyira felnövekedtek a legények, hogy mán nagykorúak -lettek, s nem tudták, hogy az atyjuknak mért sír az egyik szeme, a más -meg nevet. - -Hát a fiúk megkérdezték az atyjuktól, hogy hogy van az a dolog, hogy ők -nem bírják meglátni egész vígságát, az egyik szeme mindég csak sír. -Mondta nékik az öreg király: - -– Hát fiaim, ki kell, hogy mondjam ezt ës nektek, hogy vagyon nékem egy -barátom, most százötven esztendeje, hogy a csatatéren együtt jártunk, s -az el van veszve én töllem mán százötven esztendő óta. Nékem azért sír -egyik szemem, s a másik nevet, mert én most mán vén koromban az üdőmet -azzal a barátommal tölteném el ezen a világon. - -– No de szeretett atyám, hol lehet az a barátja? Mondja meg nekünk, hogy -hol lehet és mi felkeressük, hogy együtt lehessenek, amíg élnek. - -– Ó fiaim, – azt mondja, – az én barátom van a selyemréten, innét odáig -nem ës lehetne elmenni. - -De mondja a nagyobb fiú: - -– Szeretett királyi atyám, bocsánatot kérnék, ha szüveskednék s -elbocsátana éngem, hogyha megtalálnám azt a szeretett barátját. - -El ës ment a szegény legény. Lovat nyergelt, elindult s elutazott. Addig -utazott, még elérte a réz hidat. Onnat egy darab deszkát felszakított, -de a lova mán tovább nem bírta, vissza kellett, hogy térjen. Mondja az -öreg király: - -– Fiam, látod, hogy hiábavaló volt a te vándorlásod? - -Mondja a második fia is: - -– Édes apám, bocsáss el éngem, mert én a küzdelemben még erősebb vagyok, -mind a bátyám. - -Ő ës elment. Utazott, vándorlott lóháton, míg elérte az ezüst hidat, de -tovább nem bírt menni, nem győzte a ló. Egy darab deszkát visszahozott ő -is. - -No mondja a harmadik: - -– Szeretett édes apám, én még küskorú vagyok, de engedd meg, hogy menjek -én el. Az én bátyáim nem bírtak eleget tenni, majd elérek én, üdőtelve. - -– Jó, – azt mondja az apa – de te még küskorú vagy, nem jó néked ez a -világkereset, hogy te ország-világon át járj. - -– Ó atyám, bocsáss meg, engedd meg nékem az utazást. - -Mondja az atyja: - -– Nem bánom, ha oly kedved van, próbáld meg magadat, hátha még ügyesebb -ember lesz belölled, mind a két bátyád volt. Már, – az atyja mondja, – -elbocsátlak akaratod szerint, légy boldog, de szerencsésebb, mind a két -bátyád volt. - -Kiment a legény, hogy nyergeljen meg egy lovat, a királyi istállóba. -Találkozott egy öreg asszonynyal az udvaron. Azt mondja: - -– Fiam, neked én megtanácslom, hogy mit művelj. Azt mondom neked, hogy -apádnak nagyon sok ménese vagyon, a melyik legutoljára jő bé abból, azt -nyergeld meg. A melyik sánta, a legrosszabbikat. - -Ő ki ës fogta azt a lovat, a ki leghátul jött haza a ménessel. -Megkantározta azonnal, s hát a ló kezdett vélle beszélleni. Mondja neki: - -– Kedves kicsi gazdám, látom, hogy nagy útra akarsz engem vinni magaddal -együtt. Adjál nékem öt köböl zabot, három köböl búzát és két köböl -rozsot, hogy én azt egyem meg előre, mert többet nem eszünk, míg vissza -nem jövünk. - -Meg is adta neki aztat. - -– No tisztelt gazdám, mán most apádnak van az istállóban a színy alatt -egy régi kantárja, régi nyerge, nyergelj fel azzal. - -Megtette azt is. - -– No – mondja neki – most mán vezess ki a kapun küjel engemet, az -udvaron ne ülj reám. Mondja a ló neki: - -– Felültél kicsi gazdám? - -– Fel. - -– Hunyd bé a szemedet. Hogy menjünk? Mind a sólyom, vaj mind a gondolat? -Addig fel ne nyisd a szemedet, míg én nem szólok egyet. - -Mentek hegyen-völgyön keresztül, míg elérték a rézhidat. Látja, hogy egy -hídlás hiányzik a hídból. Azt mondja a ló: - -– No látod, eddig ért a bátyád. Ezt vitte haza apádnak jegyűl, hogy itt -járt. No most kicsi gazdám, hunyd bé a szemed újra, mert úgy mënünk mind -a levegő. - -Egyszer mondja a ló neki: - -– Kicsi gazdám, nyisd ki a szemed. Hol vagyunk? - -Hát látja, hogy az ezüst hidat elérték már. Ott ës egy doczka hiányzott, -mikor oda értek. - -– No látod, kicsi gazdám, a második bátyád csak eddig bírt eljőni. Onnat -egy darab doczkát hazavitt jegyűl. Jó – azt mondja, – most mán hunyd bé -a szemed kicsi gazdám. - -Mentek hegyen-völgyön keresztül mind a sólyom s elértek az üveghegy -aljáig. Találtak ott egy öreg asszonyt, ott ágált ott egy nagy -kasornyával. - -– Szeretett atyámfiai, hova utaznak? - -Megmondja a gyermek neki, hogy mi utazásban vannak, hova akarnak ők -eljutni. Mondja az öreg asszony: - -– No fiam, ennek baja vagyon, hogy tü odáig jussatok, hanem én segítek -majd irányotokban. Adok én majd neked négy arany patkót, szeggel -ellátva, de azt a lovat, melylyel te útra keltél, arra kérlek, szedd le -a patkóját minden lábáról és üsd fel az arany patkót, ha azt akarod, -hogy az üveghegyre érj vele. - -Felütötték az aranypatkót a ló lábára. Akkor mondja: - -– No kicsi gazdám, eddig nem féltél. Még hírét sem hallottam az -üveghegynek, de már most ülj fel a hátamra, mënyünk az üveghegynek. - -Megindultak az üveghegynek. Csak úgy, mintha nagy térség lett volna az -üveghegy. Azt mondja: - -– No kicsi gazdám, hunyd be a szemedet, mert má most ugyan mënyünk. - -Mentek az üveghegy elé, de sokáig, nagy messzeséget. Azt mondja neki a -ló: - -– No kicsi gazdám, nyisd ki a szemedet, nézd meg, mit látsz innen. - -– No látok – azt mondja – egy nagy térséget, olyan szép, mintha selyem -volna, s egy kicsi, mind egy höncsöktúrás, benne áll. - -– No látod, az a selyem rét, a hová kell, hogy menjünk. Ott van a te -apádnak az ő barátja, a kiért egyik szeme sír s a más nevet. No – azt -mondja – kicsi gazdám, hunyd bé a szemedet, mert mënyünk, hogy érjük el -azt a selyem rétet. - -Egyszer megint szól a ló: - -– No kicsi gazdám, nyisd ki a szemedet, mit látsz most? - -– Ó látom – azt mondja – egész selyembe változtunk, egész selyem az -egész világ. - -– Hát még valamit nem látsz? - -Azt mondja: - -– Ó igen, valami buborékot, vagy mit. - -– No, – azt mondja a ló, – az egy kicsi házikó, abban lakik a te apádnak -a barátja. - -Mire odaértek a házhoz, leszállott a lóról, megkötötte a lovat s bément -a házba. Meglátta, hogy egy öreg ember alszik benne az ágyban. De ő nem -költötte fel azt az öreg embert, hanem künn lefeküdt az ajtó elé egy kis -szalmára, hogy nyugodja meg magát. De ő elaludt úgy, hogy nem bírt -magával s az öreg ember hamarébb felëbredëtt, mind ő. Kiment hozzá, és -nëzi, hogy miféle idegen ember ment hozzá. Hát felköltötte őt: - -– Honnan jöttél ide, a hol én ilyenféle embert még nem is láttam ezen a -helységen? - -Hát ő kibeszélte magát, hogy melyik királynak a fia, s az édes apja hogy -várja a barátját, mert szeretné az ősi életet együtt eltölteni vélle. -Azt mondja neki: - -Ó fiam, mi nagy fáradságot tehettél te ennyi nagy úton ide. Jól tetted, -hogy ide jöttél, majd elmegyek én ës veled vissza, töltsük el együtt -életünk hosszait. De hogy ne hogy üdőzzünk sokat, menjünk bé és valamit -együnk és igyunk egy pohárral. - -Hát a míg ők ebédeltek, odajő egy fehér holló. Azt mondja, ő jött -Izraelből, a hol van a kutyafejű király. Azt mondja a legény: - -– Miféle az a kutyafejű király? - -Mondja az öreg neki: - -– Ne ës kivánd látni, milyen utálatos állat. Ember és kutyafeje. Ő -roppant erővel bír, kilencz kilométerre a buzogányát haza hajítja. - -Mondja ő, szeretné azt megtekinteni, miféle állat kell az legyen. - -– Ó fiam, ha olyan kedved van néked, nem bánom, de az üveghegyen túl van -az a király. Hát ha meg akarod nëzni, ülj fel a lovadra. De van-é rajta -aranypatkó? No – azt mondja – indulj neki annak a nagy hegynek, de én -adok néked egy nagy kardot, mert máskép nem bírsz vele, hanem akkor -győztes vagy te. - -Kiment az üveghegy tetejére. Leindul a lüjtőre, lát egy szép kaszárnyát -benne a téren. Azt mondja a ló neki: - -– Kicsi gazdám, már most menjünk, hogy elérjük azt a helyet, hanem -vigyázz magadra! - -Oda értek ők az udvarra, leszállott a lóról, a lovát megkötötte s -felmënyën a házba. Ott van egy szép gyönyörű kisasszony. Mondja neki: - -– Hol jársz te itt, a hol én ilyen embert még nem láttam, mert ha hazajő -az én uram, a kutyafejű király, a te életednek vége van. - -Mondja a legény: - -– Nem bánnék én azért semmit sem. Ne sajnáljon engemet kisasszony, -kérem, majd meg fogok én felelni ott, a hol kell. - -Hát egyszer leszáll a küsasszonynyal az udvarba. Azt mondja a küsasszony -neki: - -– Szeretett fiú, én szeretném magát, csak éppen az életét veszti a -kutyafejű királylyal. Engemet ës úgy rabolt el a világból. Hát én -magának mondom, hogy hol van néki az ereje s mibe. Vagyon itt a -pinczében egy hordó bor. Én adok egy palaczkot magának, maga menjen le -és töltse meg abból a borból, a melyikből én mondom. Mikor abba az ujját -belemártja, száz embernek az erejével többet bír, mind a mennyit addig -bírt. - -Egyszer csak azt veszik észre, hogy a nagy buzogány jő a felhőből s -leesett az udvar közepére. Mondja a legény a küsasszonynak: - -– Miféle lehet ez? - -A küsasszony azt mondja: - -– Valami haragjából dobta azt a buzogányt haza. Má most jő, mi lesz -vélled? - -– Ó kérem, ne búsuljon – azt mondja – majd megfelelek én! - -Egyszerre csak jő az udvaron ló hátán a kutyafejű király. Megragadja őt, -azt mondja: - -– Mit keressz az életemben? (Házamban, telkemen.) - -De ő nem ijedett meg; mikor földhöz csapta, lábra esett, mind a kecske. - -– Hát bocsánatot kérek felséges királyom, vándorlási utamban ide -bétaláltam. - -Addig ő csak egyszeribe a palaczkot a zsebéből ki, s az ujját -belémártja. Ők viaskodni kezdtek ketten. Megfogta a kutyafejű király őt, -úgy bévágta a földbe, hogy bément övig. Ő kérte a bocsánatot, hogy -engedjen. - -– Nem engedek – azt mondja – elpusztítlak. Te neked ihol semmi jogod, -hogy engem keressél. - -Akkor ő megragadta a kutyafejű királyt, hogy meglátta az ő életének vég -sorsát. - -– Már most én akarok laptázni veled! – így beszélte. - -Úgy vágta a földhöz, hogy ketté hasadt a feje a kutyafejű királynak s -még akkor levágta a nyakát. No de a gyönyörű királyleány hátra maradott, -a kutyafejű elpusztult. - -Mondja neki a leány: - -– Kedves vitézem, látom a szűszereteted irányomban. Megmentettél ettől a -kutyafejű királytól, ki a világon a legrútabb állat vala, azért már most -felkarollak én ës tégedet, mind egy hütös társamat. Legyen a mű szüvünk -összeolvadva, mind a tenger vize a part széjivel. - -Azonnal ők ketten összeesküdtek, hogy sose hagyják halálig egyik a mást. - -– Nohát már most hogy mënyünk tovább? Ló hátán menni nem bírunk, hát két -lovat béfogunk, útra kelünk. Elviszlek kedvesem az én atyám házához. De -még van nékem egy bátyám, a kiért elutaztam eddigelé. Ott lakik ő az -üveghegyen túl. Nohát elmënyünk ketten felkeresni azt az embert. - -Odaértek és felvették az öreg embert, útra indultak hetedhét országon -keresztül, mindig vándoroltak, míg el nem érték az atyai lakást. Haza -értek egy estére, napmenetkor. Mondja az atyja neki, a zöld király: - -– No fiam, lássam a sok utazás után te mire mentél? - -– Ó szeretett atyám, többre vándorlottam mind a bátyáim. Elhoztam a te -szeretett barátodat, a kiért egyik szemed sírt, a másik nevetett. - -– No fiam, szeretném látni azt az embert, hogy lássam, az-é az én -barátom? - -No azt mondja: - -– Édes atyám, tessék megnézni, ez-é az az ember? - -Megnézi és azt mondja neki: - -– No szeretett barátom, hogy sírtam én utánad, mert üdőtöltött ember -vagyok, hogy mulathatnánk együtt! - -Akkor azt mondja a ló neki: - -– Kicsi gazdám, majd ki vagyok éhezve! Adjál nekem most három köböl -kölest, hogy egyem meg. Mert ha én ne lettem volna, bizony azt a selyem -rétet meg nem láttad volna! - -Akkor azt mondja az apja neki: - -– No fiam, bocsánatot kérek, s mind a két bátyád ës tőled, hogy a kettő -között te vagy a legügyesebb legény. No de fiam, arra kérlek má most, -mondd meg, mit láttál utadon keresztül. - -– Ó atyám – azt mondja – még az üveghegyen túl ës mentem, még a -kutyafejű királylyal ës birkóztam és le ës győztem. - -Azt mondja neki az atyjának: - -– Itt van apám az elszerzett neje és minden rëzëdëncziája. - -– S hol lehet az? – mondja az apa, – mikor nem látok semmit, csak -magadat látom. - -Akkor a fiú kivett a zsebéből egy tojást, letette az asztalra s: - -– Itt van apám! – azt mondja. - -– Ó fiam, álmodol – azt mondja. – Hogy beszélsz ilyen hiábavaló -beszédet? - -– No királyi atyám, hídd elé az egész előljáróidat, nëzzék meg, hogy én -mit hoztam neked, mert az én bátyáim egyik elért csak a réz hídig, a -másik az ezüst hídig, én meg béjártam az óperencziás tengeren ës túl. -Tessék, most kimegyek az udvar közepére a legszebb helyre. - -– Akkor kiment, belefújt a tojásba, s az egész rëzëdënczia ott volt. A -gyönyörű küsasszony, a kutyafejű királynak a felesége az ablakon -kikönyökölt. Akkor azt mondja az apja: - -– No fiam, látom, hogy nem hiába vándorlottál, látom, hogy vitézül -béjártad a világot. Megérdemled a világ előtt a tiszteletet és a -becsületet, azért a királyságomat reád hagyom. Fiam, látom a te gyönyörű -vállalt hütös társad, hogy az óperencziás tengeren túl hűséget -fogadtatok egyik a másnak, azért elbocsátlak benneteket, mind egy -hűséges házaspárt. Isten legyen ti veletek, szeretett barátommal s velem -is. - -_(Fejér György, Pürkerecz.)_ - - - - -10. A vasfejű farkas. - -Egyszer hol volt, hol nem volt, volt egy igen-igen szegény ember, annak -volt egy egyetlen fiacskája, annak az édes anyja meghalt. Felnevelte azt -a legényecskét annyira, hogy egy tizenkét éves koráig. Akkor -feltarisznyált neki, azt mondta neki: - -– Na kicsiny fiacskám, ennyire felneveltelek, de már nem bírlak ruházni. -Hát vedd el a legnagyobb utat és indúlj el, mert már kenyeret kereshetsz -fiam. - -A gyermek elment, hetedhét országon keresztül mind ment. Egy nyári -alkonyatestén, szürkület tájban, elért egy roppant nagy erdőbe. Nézett -erre, nézett arra, de nem volt hova menjen tovább. - -Mit látott az erdőben, a mint utazott, járt? - -Látott ő egy kis gyertyavilágot egy helyen. Hát ő odavánszorgott, hogy -lásson, mert abban az erdőben valami keresztény ember kellett lakjék, -mert gyertya égett. - -Odament a házhoz az ablak alá. Bétekint a házba, hát mit látott, mind -egy öreg, vén, szakállos embert! Gondolkozott, hogy bémenjen-é a házba, -mert irtózott ës attól az embertől. Bément a házba. - -– Adjon Isten jó estét, apám uram, – így szólította meg az öreg embert. - -Azt mondja az öreg ember: - -– Te kicsiny ember, hát hol jársz? Kilenczszáz esztendő óta lakom ebben -az erdőben s még sohasem láttam ilyen embert, mint te vagy. Mi járásban -vagy te, hogy erre hányódtál, erre a ligetre? - -Meghalt neki az édesanyja, – mondja a fiú, – s az édes apja nem bírja -többet nevelni. - -– No fiam, jó hogy az Isten ide vezérlett, innét nem bocsátlak tovább. -Van nekem két malaczkám és felfogadlak téged két esztendőre szolgának, -hogy azokat őrözzed. - -Akkor este megvacsoráltak együtt ketten, és mikor reggelre virradtak, -feltarisznyált az öreg ember neki napi éleséget. Azt mondja neki: - -– Na fiam, most kibocsáttom a malaczokat. De te azért ne búsulj, ha -futnak, engedd addig menjenek, míg kedvük tartja, csak menj utánuk. - -S a malaczok szaladni kezdettek, mind a kettő, s a gyermek utánuk; a -tarisznyát vitte, míg elértek egy sebes folyóvizet. Azon általmentek a -vizen s ő is utánuk. Mire által értek a vizen, olyan soványak lettek a -malaczok, hogy alig tengettek s mégis mentek. Tovább elértek egy csendes -folyóvizet, azon ës általmentek. Mihelyt általmentek, a malaczok olyan -kövérek lettek, és ő ës olyan. Már tovább mentek a malaczok, s mit -látott ő? Egy kopasz hegyet, melyen csak imitt-amott volt egy szál fű. -Egy nagy csorda ökör volt rajta s olyan kövérek voltak, hogy csak alig -voltak el azon a kopasz dombon. Tovább mentek, akkora nagy füvet értek, -hogy alig látszott ki még a fejük ës, s olyan hitványok voltak az ökrök -abban a nagy fűben. Tovább mentek, s mit látott? Látott egy nagy kertet, -abban két szelindek kutya úgy verekedett, hogy vérbe keverték egymást. -Hát ő már hátra maradt, annyira csudálta azokat a hitvány ökröket, s -most mit látott? Egy kicsi házikót. Már elébb mentek a malaczok s -megnyílt az ajtó s a malaczok bémentek. Mire ő odaért, bénézett az ajtón -s látja, hogy két angyal lett a malaczból, s terített asztal, s étel, -ital az asztalon. Ő nem ment be a házba, csak küjel maradt. Elévette a -tarisznyáját s ette, amit adott a gazdája. Estére felé a két angyalból -malacz lett újból. Kijöttek s az ajtó becsapódott utánuk. Onnan a -malaczok mentek egyenesen haza, s ő vándorolt utánuk. S másnap -ugyanvalóst azt az utat járták. - -No kitőlt a két esztendő neki, mert két napból állott a két esztendeje. -Mondja a gazda neki: - -– No szeretett fiam, minekokáért hogy hűségesen viselted magadat, hát én -megajándékozlak tégedet egy pikszissel. Hanem azon pikszist soha fel ne -nyisd, valameddig vissza nem térsz a te édes apád házába. Én neked -feltarisznyálok fiam, útravalót, hogy visszatérj a te hazádba. De -minekelőtte elbocsátanálak, még tégedet felkérdelek, mit láttál te a te -jártodban? - -A gyermek mondta, hogy a malaczok mentek játszadozva egy sebes -folyóviznek, s által a vizen, s ő is ment utánuk. Olyan soványok lettek -a malaczok, s ő is, hogy alig bírtak már menni tovább. Erre azt mondja -az öreg ember neki: - -– No fiam, ez azt jelenti, hogy levetkezted a te bűneidet, az ó Ádámot, -s Isten néked megbocsát a te új utadon. No hát fiam, tovább mit láttál? - -– Elértünk egy csendes folyóvizet s azon is által úsztattunk. - -– Ez azt teszi fiam, hogy az Isten előtt bevallottad a te bűneidet s -Isten az új Ádámot felöltöztette reád, újjá születtél. Hát tovább még -mit láttál? - -– Láttam egy nagy kopasz hegyet, itt-ott volt rajta egy csokort fűszál, -s rajta egy nagy csorda ökröt, alig bírták magukat a nagy kövérségtől. - -– Ez azt teszi fiam: a mely gazda az ő keresményével megelégszik és -marháját az ő igaz tulajdonából táplálja, azt az Isten is megáldja. Hát -tovább még mit láttál fiam? - -– Láttam egy szép mezőn de roppant magas füvet, egy nagy csorda marha -benne volt, oly soványak voltak, hogy egy jó szél megfújta volna, -elestek volna a lábukról. - -– Ez azt teszi fiam, hogy a mely gazda a máséból akarja hizlalni a -marháját, hogy abból majd meghíznak, hát annál soványabbak, mert az -olyan átkozott jószág nem használ senki marhájának. Hát tovább mit -láttál fiam? - -– Láttam, egy nagy kert volt, kétfelül két szelindek kutya úgy -verekedtek, vérbe keverték egymást. - -– Az azt teszi, hogy a mely emberek ezen a világon összeszólalkozva, -haragudnak és a végórán is meg nem bocsátnak egymásnak, a másvilágon is -ilyen zavarban vannak egyik a mással. Hát tovább még mit láttál fiam? - -– Láttam egy kis kápolnát, mire odaértek a malaczok, bémentek oda. Mire -én bétekintettem a házba, roppant fényesség volt a házban, két angyal -ült a terített asztalnál. Onnan aztán estefelé kijöttek, két malacz lett -a két angyalból és újra visszatértek a gazdájukhoz. – S a gazda azt -mondja, hogy mennyország volt az a ház, a hol a malaczok ëttek. - -Akkor még azt mondja a gazda: - -– No látom fiam, hogy egyszerű meggondolású gyermek vagy, azért már -visszabocsátlak a te apád házához. - -Már most elbúcsúztak egymástól. Azt mondta a remete: - -– Isten veled fiam, és Isten velem is. Azt az egyet meghagyom néked, -hogy azt az ajándékot, a melyet én néked bétettem, fel ne bontsd, még az -apád házába nem érsz. - -Szegény gyerek útrakelt hazafelé. A mint jött hetedhétországon -keresztül, egy erdőn jött által, egy nagy erdőn. Nyári nap volt, meleg -idő, ő elért egy forrásig, ott leült, hogy igyék egy kis vizet s egyék -ës. De ő gondolkozott magában mitévős legyen, hogy az a remete úgy -meghagyta, hogy fel ne bontsa a pikszist. De addig, addig, hogy -megtekinti, hogy mi van abban. Elévette, meg felnyitotta. Egyebet nem -látott belölle, mint két pillangót, s a kirepült belölle. Üresen maradt -a pikszis. - -Ő mán sírt, búsult magában, hogy mitévős legyen. Odatalál egy vasfejű -farkas, azt mondja neki: - -– Mért sírsz te kicsiny gyermek itten? - -– Hogyne sírnék, mert két esztendei szolgálatom elvesztettem. Azt mondja -a vasfejű farkas: - -– Hát a szolgálat bére mi volt neked? – azt mondja. - -– No fiam, ha te szót fogadsz, a mire én felkérlek tégedet és megtartod -hűségesen, hát én vissza fogom hozni azon kincseket. – Azt mondja neki: - -– No fiam, fogadd fel itt előttem, állj térdre, fogd fel a te két -kezedet a fejedhez, a mire én most felkérlek tégedet, hogy te azt -megtartod hűségesen. Neked nem szabad neked feleséget venni sohasem, sem -fehérnéppel egy házban lakást nem szabad venni! Erre megeskette őt. – No -fiam, – azt mondja, – nyisd ki a te pikszisedet. Én kimegyek egy nagy -hegyre, egyet, kettőt, hármat kiáltok és annak vissza kell menni, ha a -föld el nem hasad. - -Mikor kiáltott egyet, olyant ordított, hogy a fák a hegyükkel a földre -hajoltak. Mikor a másodikat kiáltotta, ëppen mind a fegyverből a golyók, -a pikszisbe visszamentek az elvesztett kincsek és ő bézárta a pikszist. -És még egy harmadikat is rikójtott a farkas. Onnat aztán visszament a -vasfejű farkas a gyermekhez. - -– No hát fiam, visszakaptad a nagy kincseket? - -– Meg. - -– No fiam, a melyet felfogadtál, azon hűséget tisztán tartsd meg a te -fejedben. Elbúcsúztak egymástól: Isten veled, Isten velem! - -Im onnat elvándorlott hazáig. A házba bément s apja mondja: - -– Ó fiam, ilyen kurta idő alatt, mennyit vándorlottál! Nem tudom mi -kincset hoztál az én örömömre? - -Akkor letette a tarisznyát az asztalra s még volt benne éleség, a kit a -gazdája rakott bele. Mondta az apjának, hogy vacsoráljanak immán, mert -még hozott onnat, a hol lakott. Az apja nem egyezett belé, mondja neki: - -– No fiam, elébb mutasd meg a kincseket, melyeket hazahoztál a te -járásodból s a szolgálatodból. - -Akkor kivette a tarisznyából azon pikszist, letette az asztalra és -felnyitotta. - -– Itt vannak apám, azon kincsek, melyekkel az én jó gazdám -megajándékozott engem az én fáradságom után. - -Annyi arany kiduvadt belölle, hogy az asztalnak a széjin és a szegletén -folyt le. - -Na, azt mondja az apja neki: - -– Látom, hogy hűségesen szolgáltál, mert annyi kincset hoztál olyan -rövid idő alatt. Hol szerezted ezt a nagy kincset? Most mán hálistennek -van miből éljünk, fiam, szerencsés vagy ezen a világon. - -Volt nekik egy kis gyenge házuk. Azt mondta neki: - -– Fiam, csináljunk már most egy ügyes házat, mert van miből költsünk. És -csináltattak egy szép házat, mely sarkon forduló volt. - -Időtelve a legény felnőtt húsz éves koráig, de ő mindig csak szomorú -volt, örökké, életében. Ezen fogadás örökké a szíve mellett feküdt, a -mit ő felfogadott a vasfejű farkasnak. Volt neki egy testvérnénje is, -férjnél volt. Meg a szomszédasszonyai kérdezték, mért olyan bús -mindenha, mikor mindenük van most. Addig tudakozódtak tölle, a míg -elmondta, hogy mi történt rajta. Mondták: - -– Ó ne búsulj te azért. Az a vasfejű farkas Isten tudja hol jár eddig, -azért te megházasodhatol, ne búsulj egyet ës! Elmentek a szomszéd -faluba, hogy kérjenek meg egy leányt feleségül. Meg is igérték neki a -leányt, elment a nászszal a leány után, hogy elhozza. - -Mire hozták, áthatoltak egy kis erdőn, abban volt egy kis forráskút. -Megállították a szekeret és leszállottak, hogy igyanak friss vizet. Mire -odaértek volna a kúthoz, ott volt három szelindek kutya s...en ülve. -Féltek odamenni a kúthoz. A vőlegénynek volt a zsebében egy darabocska -kalács, melyet a menyasszony adott volt. Három részre törte és a három -kutyának odavetette. A kutyák nem bántották, ittak rendesen vizet. Mire -megfordultak volna, odaért a vasfejű farkas. Most a menyasszonyt nem -volt hová vigyék, hát visszavitték, a honnan hozták. - -A szegény legényt elvitte a vasfejű farkas az ő tanyájára. Volt neki -kilenczszáz darab juha és tette ő juhásznak, hogy nem tartotta bé -fogadását. De az a három szelindek kutya nem maradt el tölle, mind -kisérték őt. - -A vasfejű farkasnak még élt az ő anyja az ő barlangjukban. Mondta a -fiának, hogy mért vitte azt az embert az ő tanyájukra? Meg a fia -elmondta, hogy ni milyen fogadást szerzett vele s nem teljesítette. - -– Nohát, – azt mondja, – bocsásd ki a juhokkal, s ott elszaggathatod. - -Azt mondja a vasfejű farkas: - -– Hogy bátorkodnám? Három kutyája van, nagyobbak mind én, azok megesznek -engemet. - -– No ha másképen nem mersz hozzáfogni, nyúzzál meg kilencz berbécset, -vidd bé ebbe a barlangba, melyen vagynak három vaskapuk s hídd bé a -kutyákat, hogy egyenek ott. Akkor zárd le őket, meg künn a pusztán -csinálhatsz vele, a mit akarsz. - -Úgy ës cselekedett a vasfejű farkas. Akkor kiment a pusztára a -legényhez, felkérdte, hogy miféle halált kiván most, hogy nem bírta -fogadását teljesíteni. Akkor a legény azt mondta: - -– Nem bánom, csinálj velem, a mit akarsz, csak hágjak fel erre a -fügefára. Van nékem három nótám s kilencz kiáltásom. Akkor csinálj -velem, a mit akarsz. - -No akkor ő elénekelt egy nótát s rikójtotta a kutyákat. Egyet hívott -Audznak, egyet Rigónak s s egyet Kopacznak. A kutyák hallották a -barlangban s azt mondta Audz: - -– Vigyázz, mert a mi gazdánknak vége van! - -Megint énekelt másodszor ës, mëgest rikójtotta: Audz, Rigó, Kopacz! -Harmadik nótát ës elfújta s rikójtotta a kutyákat, akkor leszakították a -vaskapukat és odarohantak hëzza. Mondták: - -– Mit poroncsolsz, kedves gazdánk? - -– Lássátok, szeretett kutyáim, ez a vasfejű farkas az én életemből ki -akar pusztítani. Csináljatok vele, a mit akartok. Akkor az Audz -megragadta a vasfejű farkast, odadobta Rigónak, a Rigó meg a Kopaczhoz -lökte. A Kopacz úgy elnyelte, mintha sose lett volna, ő meg leszállott a -fáról. - -Nem volt más, csak a három kutya s ő s a juhok. Visszafordította s -elűzte a vasfejű farkasnak a barlangjáig, meggyújtotta a barlangot, még -elégette a vasfejű farkasnak az anyját. Akkor eljött egy forgószél, még -a hammát ës elvitte. Ő meg elhajtotta a juhokat hazájába. - -Este hazaért az ő apjának a házához, az udvarba. Az apja nem -gondolhatta, hogy ki hajtja azokat a juhokat az ő házához s örvendett, -hogy az ő fia megint egy nagy sereg juhokkal hazaérkezett, az Isten -megsegítette. - -Mire ő bément volna a házba, a három kutya odaállott az ablakhoz és azt -mondták neki: - -– Szeretett gazdánk, minekutánna mi el voltunk átkozva a mi anyánk -méhétől fogva, hogy addig ne szabaduljunk a kutyabőrtől, valameddig egy -keresztyén embert meg nem mentünk a haláltól, meg az a keresztyén ember -nékünk hármunknak egy vágásra a nyakunkat el nem vágja, hát azért, -szeretett gazdánk, holnap hat órakor hárman egy széjben az ajtó előtt -állunk, hogy egy vágásra levágjad a fejünk. - -De a szegény legény búsult, hogy az ő szeretett kutyáit hogy bírja -elpusztítani, a kik őt megmentették. De a kutyák azt mondták, ha nem -teszi meg, hát vége életének. Szegény fejének nem volt kardja, kése, a -mivel egy vágásra levágja a nyakukat. Elutazott a biróhoz, kérte, -szüveskedjék vaj kést, vaj kardot rendelni, mert né, hogy van néki a -sorsa. A bíró bévezette egy házba, ott voltak felakasztva kardok, kések, -válogatták ott, s egy rozsdás leszökött a szegről a földre. Ő azt -hazavitte, megfente, de ő akkor éczczoka még álmodni sem bírt bújában. -Reggel mikor kivirradott, ment ki a karddal. A három kutya az ajtóban -állott. Csak ránëztek, mintha megsiratták volna őt. Megfordítja -hatszorig a kardot a kezén, meg akkor lecsapja a nyakukra úgy, hogy a -háromnak három felül esett a feje. A három kutyabőrből kibújt három -királyfiú, letérdeltek elibe, köszönték az ő jó cselekedetét, hogy -megmentette őket a kutyabőrtől. Köszönték minden jóságát meg -elvándorlottak onnat. - -No most volt a szegény legénynek juh elég, pénz elég, az Isten -megáldotta őt mindennel. Még elmentek a menyasszony után, elhozták azt -ës nagy vígan, oly nagyszerű bált építettek, mely keresztül hallatszott -hetedhét országon, még az óperencziás tengeren ës túl. Tál, tányér elég -volt, czipó, leves kevés volt, istenes ember volt, ki egy falást kapott -volt. Czinege, czubók, nyirfa horog, havat ettek, vizet ittak, jeget -haraptak, csak úgy laktak. Maradt bellöle két darab, mind a kujakom. - -_(Fejér György, Pürkerecz.)_ - - - - -11. A háromágú tölgyfa tündére. - -Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon ës túl volt, még az -óperencziás tengeren ës túl lakott a zöld királynak egy fia. Ő, mint -egyedül volt a rëzëdëncziában, unta magát. Vette a fegyverét, kiment -vadászatra. Mihelyt kiért az erdőbe, talált egy kis nyulat. Azt ő czélba -vette, hogy lelője. A nyúl rimánkodni kezdett: - -– Bocsáss meg királyfi, jó tettedért jót várj; hadd meg az életemet. - -Meghatta az életét, nem bántotta. Tovább ment, a nyúl ës elszaladt. -Talált egy rókára. A rókát ës czélba vette, és a róka ës azt mondta: - -– Ne lőj le királyfi, hadd meg az életemet, jó tettedért jót várhatsz. - -Aztot ës elbocsátotta és elment tovább az erdőbe. Talált az erdőben egy -kis őzet. Aztot ës czélba vette, hogy lelője, az ës visszaszólt neki, -azt mondja: - -– Királyfi, bocsánatot kérek tölled, hadd meg az életemet, mert jót -mondok neked, mit megköszönsz. - -No elbocsátotta azt ës. Azt mondja neki az őz: - -– Kegyes királyfi, megmondom most az én hálámat. Hotolj bé az erdő -közepéig. Találsz ott egy háromágú tölgyfát. Vágj le abból egy szálat, -majd abból kijő egy tündér küsleány, mely néked lesz feleséged. De vigy -magaddal egy kicsi vizet, netalán még szükség lëszën rëa. - -El ës ment, meg ës találta, le ës vágta, abból kijött egy szép tündér -leány, abból a tölgyfaágból. Rikótott neki: - -– Jaj vizet, mert megfúlok! - -Ő forgott ott körül kereken, hogy a vizet elévegye, de a flaskó feldűlt -és a víz ellett. A szép tündérleány meghalt. Nem volt mit tenni, -felvette az ölébe, elvitte haza, eltemette. - -Tőlt, múlt az idő, megint elment vadászni. Megtalálta a rókát. - -– No kegyes királyfi, bocsánatot kérek, jó tettedért jót mondok. Menj el -ide s ide az erdőbe, a hol még egy tölgyfát levágtál volt. Vágj le még -egy szálat, mert abból egy szép tündérleány jő ki. De vizet vigy neki, -nehogy szükség legyen rëa. - -Eleget járt ő erre, arra, hogy vizet kapjon, ott az erdőben, de nem -talált. Volt neki egy kulacs bor. Gondolta, hogy hát ez ës jó. Megint -úgy járt, mind a másikkal. Levágta, kijött a szép tündérleány belőle, ő -bort adott neki, de úgyës meghalt, igen erős ital volt. No most mán nagy -búja volt, hogy abból ës kifogyott. Felvette aztot ës, hazavitte nagy -búson, hogy milyen szerencsétlen ember lett belőle. Az isten megadta -neki a szerencsét, s ő nem bírja felhasználni. Eltemetteti azt ës szép -rendesen. - -No mán búsult egy darabig, és megint elment az erdőbe vadászni. Még -akkor találkozott a nyúllal. - -– No kegyes királyom, jó tettedért jót mondok. De gyere velem, hogy -mutassam meg, hol van az élő víz. - -Elmentek ketten, megtalálták a forrást. - -– No vigyél vizet innen magaddal. Menjünk el most ketten. - -Megtalálták a tölgyfát, a honnat kettőt levágott, a harmadik megvolt -még. - -– No most vágd el ezt a szép tölgyágat. - -Akkor még egy szép tündérleány jött ki belölle. Kiált, azt mondja: - -– Vizet, vizet, mert megfúlok! - -A küs nyúl kapja a kancsót, odaemeli a küs leánynak, ivutt belölle, és -megmaradott, nem halt meg. Akkor a küs leány letérdelt előtte, a -királyfi előtt, bocsánatot kért tölle, hogy megszabadította a -tölgyfától. Azt mondja neki: - -– No tisztelt királyfi, engemet az isten néked rendelt ezen a világon, -ezzel köszönöm jó tettedet. Mert mű meg voltunk mindhárom testvér, -anyánknak méhétől fogva átkozva, hogy ne tudjunk megszabadulni a tölgyfa -gyükerétől, valameddig egy keresztény ember le nem vágja, jótett -irányában. Ezen túl mán ketten leszünk ezen a világon ës, meg a -paradicsomban ës. - -Megölelték egymást, megcsókolták. A küs nyúl ugrált előttük, örvendve, -hogy megszabadították az ő kedves asszonyát. - -No útra keltek mind a hárman. Mentek, az út közbe, minek előtte haza -érkeztek volna, a váron kűjel volt egy szép kút. Oda leültek, ott -elbeszélték a maguk sorsukat. Azt mondja a tündérleány a királyfinak: - -– Tisztelt kedvesem, sajnálom fáradságodat, én a tündér ruhában nem -vagyok bátor bémenni a te laktanyádra. Hagyjál itt engemet a kis -nyúllal. Menjél el haza, hozzál nekem új ruhát. - -Ott maradt, és elment a királyfi, hozott neki ruhát, de örömében sokáig -múlatott, míg ruhát csináltatott a tündérleánynak. No mán hagyjuk a -királyfit, még nem érkezett vissza. - -Jártak oda a kútra vízért. Hát hogy őt ne lássák ott a kútnál tündér -ruhában, volt egy nagy fiszfa, árnyékot tartott a kútnak, arra -felmászott. A küs nyúl elment éleséget keresni magának. Kiment a kútra -egy boszorkányné vizet meríteni. Bétekint a kútba, lát egy fényes -fehérségű szép tündért. Mert a tündér mán fenn volt a fiszfán. Ő azt -gondolta, hogy ő az. Tekintett erre, arra, nem látott senkit, gondolta, -mégës csak az ő képe. Meglátta végre a tündérleányt fenn a fán. Levette -a fáról, megkérdezte, hogy mi okból hágott oda. A megmondta, hogy në, -hogy történt vélle, egy királyfi őt megszabadította. És mindent -elmondott annak a boszorkánynénak. Hogy várja ő a királyfit, hogy hozzon -neki gunyát. - -Akkor a boszorkányné megfogta és bédobta a kútba a tündérleányt. Volt -neki egy leány, a boszorkánynénak. Elment haza, kivezette a maga leányát -oda, meg felhágtatta a fiszfára. - -Odaérkezett a királyfi a gunyájával. Mondja neki, keresi körül kereken, -hogy hol lehet az ő menyasszonya. Mán a tündérruhát felvette volt a -boszorkányné leánya, csak mégës feteke, csúnya volt. Meglátja a küs -nyulat a királyfi és mondja neki, hogy hol van a leány? - -– Itt hattam – azt mondja a küs nyúl – a kút mellett. Elmentem valami -éleséget keresni, mire visszatértem, hát fel a fiszfára felmászott. - -No mán nézik körül kereken, hát ott van a leány a fán. Mondja a királyfi -neki: - -– Szállj le onnan, öltözzél fel. - -Mikor leszállt a fáról, látja az ábrázatját, hogy csúnya, feteke, pedig -milyen szép volt. Mi történt vélle? - -– Ó lelkem, kedvesem – azt mondja a czigányné leánya – a nap sugara reám -rohant, megfogta egész ábrázatomat. - -No felöltöztette a királyfi, ő gondolta, hogy a tündérleány. Elvitte -haza. De abból a tündérleányból, melyet a czigányné bévetett a kútba, -lett egy szép aranyhal. – No mán hagyjuk az aranyhalat a kútban. - -A czigányleány éltek a királyfival, felesége volt neki. Elment a vén -boszorkányné oda a leányához. Mondta neki: - -– Vajjon valami nem történik-é még abból? Mert én kijártam a kúthoz, egy -szép aranyhalat láttam a vízben. Netalán abból a leányból lett volna az -a hal. Hát én azt tanácsolom neked fiam, – mondja a leányának – tedd -magadat beteggé. Mondjad a királyfinak, addig meg nem fogsz gyógyulni, -míg nem, abban a kútban van egy arany hal, hogy azt ki nem fogatja. - -A királyfi azt ës megcselekedte a kedveséért. Kifogatta az aranyhalat, -megfőzték, evett belölle és meggyógyult. Azt mikor a szakácsné -takarította az ablak alatt, egy pénzecske az oldaláról leesett a földre. -Hogy az kifakadott, lett egy szép aranyalmafa, mely minden écczoka -megvirágzott, délig megért az alma rajta, más écczoka elvitték a -gyümölcsét. - -Gondolta a király, vajjon mi lehet abban, hogy ők annak a gyümölcsét nem -tudják használni. Annak a gyümölcsét a tündérek hordták el. No de a -boszorkányné megint elment a leányához. Mondta a leányának: - -– Mi dolog ez? Nehogy később rëautasodjanak, hogy nem ő a tündérleány. -Ki kéne vágatni azt a fát. - -Mondta ës a királyné a királynak: - -– Semmi hasznát nem veszszük annak a fának. Vágasd le onnat, hogy többet -ne ës lássuk, mert úgyse lehet semmi hasznát venni. - -Volt a szomszédban egy szegény ember. Meghivatta a király, hogy vágja le -azt a fát. Le ës vágta a fát rendesen. A szegény ember, mikor elródalta, -hasigálta, egy küs darab kiesett belölle. A szegény ember, hogy látta, -hogy olyan aranyfa, azt a küs darabot bétette a zsebébe, hogy hazavigye -kincsnek. No mán a király nem tudta, hogy a szegény ember valamit viszën -el onnat. Megfizette a fáradság díját és a szegény ember hazament. -Letette azt a küs darabka fát, melyet a zsebében vitt, a tűz mellé egy -küs szëgëlletbe. Az ott maradt, de a többi fát a királyné elégettette. - -A szegény ember, esve lett, nem tudta mi dolog nálla, olyan világosság -van a házban, gyórtya nélkül láttak eleget. Mondja a feleségének: - -– E kell legyen, ez a küs fadarabocska, bizonyára e világít úgy nállunk. - -Másnap elmentek munkába a szegény ember, a felesége, meg volt egy nagy -leánya, a királyhoz. Jó reggel, még a házat ki se seprették s ágyat se -csináltak jól. Esvére, mikor hazaértek, hát az ő házuk ki van seperve, -az ágy felékesítve, minden rendesen. Gondolták magukba, ki járhat az ő -házukban, a ki úgy dolgozik, mikor ők mindent szerteszét hagytak. - -Másnap reggel újra készültek, hogy menjenek a királyhoz munkába. De honn -hatták a leányt elrejtve, hogy tudják meg, ki jár az ő házukba. Megint -úgy hatták szerteszét minden portékájukat. A leány az ablak alatt -állott, titkon, hogy lássa, ki lehet az. Hát a küs fadarabból kijő a -tündérleány, kezd sepergetni a házban szép rendesen. Ágyat megveti, -mindent, a szegény ember leánya csak nézte, hogy mint dolgozik az a -leány s abból a fácskából jár ki. Nagy hirtelen megnyitja az ajtót, -bészalad a házba, a fácskát megragadta, mire a tündérleánynak híre lett -volna, nem bírt többet visszamenni a fába. - -No megkapták a tündérleányt. Hát nem volt mit csinálni, ott maradt -véllik a tündérleány ës. És azután a két leány együtt ment el a király -udvarába munkába. Ott szërre mondtak egyik egy mesét, a másik más mesét, -rëajő a sor a tündérleányra egyszer Mondja a király: - -– No mondjál mán tésës egyet, te vagy a legszebb, lássuk, mit láttál, -próbáltál életedben. - -Ott hát elkezdte akkor, s ëppen az ő kedveséről kezdte el a beszédet. - -– Egyszer volt, hol nem volt, egy királyfi egyedül. Kiment vadászatra, -találkozott egy küs nyúllal… stb… No én vagyok az a tündérleány, a kit a -királyfi a tölgyfából kivett! - -Megölelte a királyfi, a czigányleányt pedig lófarka után köttette a -királyfi s máég ës élnek, ha meg nem haltak. - -_(Fejér György, Pürkerecz.)_ - - - - -12. Mátyás király aranyszőrű báránya. - -Elment a burkus király Mátyás királyhoz. Mint pajtások köszöntötték -egymást. Mondja a burkus király, hogy: - -– Úgy hallottam, hogy egy aranyszőrű báránya van? - -– Igaz – azt mondja – nekem van a juhaim közt egy aranyszőrű bárányom, -és oan csobánom van, hogy sosem hazudott. - -A burkus király azt mondta: - -– Én megmutatom, hogy hazud. - -– De – azt mondja Mátyás király – a nem hazud, oan nincs! - -– De én megmutatom, hogy hazud, mert én megcsalom, hogy muszáj, hogy -hazudjon. - -Azt mondja Mátyás király, hogy: - -– Én ës fogadok akármibe, hogy nem hazud. Fele országomat odaadom. - -Azt mondja a burkus király: - -– Én ës odaadom fele országomat, ha nem hazud. - -Jó, mán kezet fognak, aval jócczokát mond a burkus király és elmënën -onnat más szállására. Ott felöltözött a burkus király ilyen -parasztgúnyába né, és elment ki a tanyára. Köszönti a csobánt. Fogadja a -csobán. - -– Isten hozta, király uram! - -– Honnét üsmersz te engemet, hogy én király vagyok? - -Azt mondja a csobán: - -– Üsmerem én a szován, hogy maga király. - -Azt mondja a burkus király: - -– Adok én neked sok pénzt, és hat lovat és hintót, add nekem az -aranyszőrű bárányt. - -– Jaj, – azt mondja – a világért se adnám, mert felakasztatna Mátyás -király. - -Sok pénzt igért neki, nem, egyként se egyezett belé. - -Haza mënyën nagy búsan a szállására, és ott búsul, és ott volt a leánya -ës. Azt mondja: - -– Ne búsuljon, mert elmënyëk én egy csomó szín aranynyal és megcsalom -én. - -Vitt egy ládácska szín aranyat és egy üveg bort jó mézesen, hogy a -csobánt megcsalja. De azt mondja a csobán, hogy neki nem szükös a pénz, -Mátyás király felakasztatja, ha kérdi, hogy hova lett az aranyszőrű -bárány. Addig mondott a leány, addig incselkedett, hogy megitták a bort, -de a leánynak kellett elébb innia belölle, hogy lássa, nem tett-é valami -étőt beléje. Oan kedve kerekedett aztán a csobánnak, hogy azt mondja: -odaadja, ha hagyja, hogy vélle háljon, de pénz néki nem kell, mert pénz -neki elég van. - -Sokat nem szokotálódott a leány, hagyta hogy vélle háljon. No azután azt -mondja a leány a csobánnak, hogy: - -– Nyúzd meg a bárányt és a húst edd meg, mert nékem a húsa nem kell, -csak a bőre. - -Hazavitte nagy örömmel az apjának az aranyszőrű báránynak a bőrét. No -örvendett az apja ës, hogy a leánya meg tudta csalni a csobánt. - -De reggel lett, és búsult a csobán, hogy mit mondjon ő most Mátyás -királynak, hogy az aranyszőrű bárány elveszett. Jött haza a csobán, hogy -a királynak mondja meg, ha mit tud hazudni. Útközben bészúrta botját egy -féreglikba (egérlyukba), és a kalapját rëa tette. Elhátrált tölle, még -neki ment, köszöntötte király uramnak. Mondta a király: - -– Mi ujság a tanyán? – Mán a kalapja. - -Mondta újra a csobán: - -– Ott bizën nincs más, az aranyszőrű bárány elveszett, a farkas megette. - -Mikor azt kimondta, megëjedëtt. - -– Hazudsz, mert akkor a többit ës megette volna! - -Aval kivette a botját és hazament esmég a király felé. Esmég talált egy -féreglikat, és esmég beletette a pálczáját, rëa a kalapját és -köszöntötte király uramnak: - -– Mi hír van a tanyán? - -– Nincs egyéb, csak az aranyszőrű bárány bédöglött a kútba. - -– Hazudsz – azt mondja a király – mert a többi ës bédöglött volna. - -Esmënt kivette a pálczát és ment hazafelé. Harmadszor ës talált egy -féreglikat, belétette a pálczáját, rëa a kalapját, és köszöntötte király -uramnak. - -– Mi ujság a tanyán? - -– Ellopták az aranyszőrű bárányt. - -– Te, hazudsz – mondta a király – mert a többit ës ellopták volna. - -Kivette a kalapját, és tovább indult Mátyás király palotájába és ott a -burkus király ës a leányával az asztalnál ülnek. No osztág bémënën és -köszönti a két királyt és a leányt ës. De mán a bőrt oda vitte volt -Mátyás királynak a burkus király és most várták, hogy hazud-é, mert ha -hazudott volna, Mátyás király elvesztette volna a fele királyságát. -Kérdi Mátyás király: - -– Mi újság a tanyán? - -– Nincs semmi egyéb, mint az aranyszőrű bárányt egy szép fekete -báránynyal felcseréltem. - -De volt-é Mátyás királynak öröme! De azt mondja: - -– Hát hozd bé a bárányt. - -De azt mondja a csobán: - -– Ott közephelyt ül a két király közt. - -– Brává – mondta Mátyás király a csobánnak – hogy nem hazudtál, má most -néked adom a burkus királynak a fél országát, amit tölle elnyertem. - -– No – mondja a burkus király, – én ës odaadom a leányom, úgy ës -megkóstolták egymást. - -És úgy lett a csobánból burkus király. - -_(Veres András, Pürkerecz.)_ - - - - -13. Mátyás király és a székely ember leánya. - -Mátyás királynak volt egy hű szolgája. És kiküldte, az országút mellett -volt egy kő, és azt mondta: - -– Minden embert, a ki az országút mellett jár, keríts oda, hogy a követ -nyúzzák meg, mert a király poroncsolatja és a király akaratja. - -Sok embert odakerített, de mindamennyi a vállát huzogatta, hogy: - -– Mit csáljunk, hogy nyúzzuk meg? - -Egyszer egy székely ember is ment arrafelé a leányával. Azt ës -odakerítette a szolga, hogy segítsen a többinek. Egyszer azt mondja a -leányocska, hogy ott szokotálnak: - -– Apám, menj fel Budára Mátyás királyhoz, és mondd meg, hogy vétesse -elébb a kőnek vérit, akkor majd megnyúzzuk. - -Egyszer azt mondja Mátyás király a székely embernek: - -– Hát te honnan tanultad ezt, te székely ember, hogy én elébb vétessem -vérét a kőnek? Te furfangos ember! - -No mondja, hogy egy leányocskája van, s ammondja. No hogy ammondta, -adott neki két divót és egy csumó pénzt. Mondta: - -– Vidd el ezt a leányodnak, ültesse el. Mikor azok a divók megnőnek, hát -akkor jőjj fel hëzzám. - -De hogy odavitte, a leányocska egyszeribe feltörte és megette a divót. -No mondja a székely ember: - -– No most neked adott Mátyás király bajt eleget. - -Aval mind elterültek az emberek onnat a kőtől, mert nem kellett -megnyúzni. - -No egy idő múlva azt mondja a leány az apjának: - -– No menj fel apám Mátyás királyhoz, és mondd meg neki, hogy mán -kifejlődtek a divók. – E volt a két csecse a leánynak. - -Akkor adott a székely embernek két szál kendert Mátyás király. Mondta, -hogy abból a két szál kenderből csináljon főkötőt a királyi -rëzëdëncziának. Esmënt adott a székely embernek egy csomó pénzt, és a -székely ember azt a két szál kendert vitte haza a leányának, hogy -csáljon főkötőt. És mondta a leányának: - -– Most adott a király még bajt neked! - -De a leány látott az udvaron két forgácsot. Felvette, mondta apjának: - -– Vidd fel Mátyás királynak, és mondd meg neki, hogy csináljon abból a -két forgácsból ësztovátát, csőllőt, vetéllő fát, akkor csinálok főkötőt -abból a két szál kenderből, a mennyi kell. - -Mondta a székely embernek osztág, mikor a forgácsot hëzzavitte. - -– Mondd meg a leányodnak, hogy ha az ujan okos, akkor jőjjön hëzzám: se -az úton, se az útfélen, se öltözve, se öltözetlen, s ha ujan szép -arczulatja van, akkor meg ës veszem. – Mert Mátyás király akkor még -nőtlen volt. – Hozzon ajándékot, s ne ës, köszönjön ës, s ne ës. - -Egyszeribe a leány fogott egy verebet – az az ajándék – s mikor a -királyhoz ért, akkor eleresztette. Meghajtotta magát egy kicsit, de nem -szólt egyet ës. Az apjának volt egy nagy háló, abban ment a király elé. -Az apjának volt egy szamár, annak megfogta a farkát és mind a szamár -nyomán ment. Hát nem az az ország útján jött, hanem a szamár nyomán. - -No mikor odaért a királyhoz és meghajtotta magát, az ajándékot -megmutasztotta és el ës repítette a madarat. De nagyon szép fehérnép -volt. Egyszeribe megcsókolta, kezet fogott, megmátkásodtak, meglett a -nagy bál, ujan bál volt, hogy a Duna vize akkor vállott volt borrá, -mikor Mátyás királynak a lakodalma volt. - -Nagyon jól éltek egy darabig, míg új házasok voltak. De egyszer lett egy -sokadalom abban a városban, Budán. Amind a szekerek ësszegyuróztak, egy -szegény embernek a kanczája nagyon csitkózó volt. Lefeküdt és -megcsitkózott és egy más embernek a szekere alá nyomta ki a csitkót. -Mikor a szegény ember meglátta, hogy a kanczája megcsitkózott, ki akarta -húzni a csitkót a szekér alól, de a kié a szekér volt, a nem engedte, -azt mondta, hogy az ő szekere csitkózta. Felpanaszolták, hogy hogy -történt a dolog, de azt mondta Mátyás király ës, hogy a szekér alatt -volt a csitkó, tehát a szekér csitkózta és nem a kancza. - -Úgy megbúsulta a szegény ember magát, no de kijőnek onnat a -törvényházból, és ő bizony hallotta, hogy a királyné még okosabb, mind -az ura, és szokotálja, hogy bémënën és kér tanácsot. Bémënën a Mátyás -király feleségéhez és elpanaszolja a baját. - -– Óh te szegény ember, látszik, hogy szegény ember vagy! – Azt mondja a -királyné: – Menj el és keress egy hálót és egy gübülőt, a mint a vízben -szokás halászni. Menj ki a mezőre, és ott a homokban szúrjad a -gübülővel, – és hogy halászszon a hálóval. - -Úgy ës tett a szegény ember. És a király meglátta és behívatta, hogy -micsoda szamár ember, hogy a homokban halat keres. Azt mondja a szegény -ember: - -– Bizony nincs, de a szekér aljának sincsen csitkó! - -– Óh te szerencsétlen ember, tudom, hogy a feleségem tanácsolta ezt. No -de nem baj, legyen abba, visszarendelem neked a csitkót. - -De aval a király úgy megharagudott, hogy a felesége mért adott ujan -tanácsot a szegény embernek. Bément a feleségéhez, mondta, eltakarodjék, -a királyi életben a nap meg ne süsse többet. - -Azt mondta: - -– Nem bánom, el ës megyek, csak engedd meg, hogy a mit szeretek, -kedvelek, el ës vihessem magammal. - -Mondta a király: - -– Azt jó szüvel megengedem. - -Aval elköltözött a felesége. Tudta, hogy az urának olyan szokás van, -hogy este lefekszik a paplanos ágyba és ott elalszik. Akkor négy -emberrel odament, és a paplannak négy szegét megfogatta, és elvitette a -királyt ës oda, a hova ő költözött, egy bándoros ablakos házba. Mikor -másnap mëgëbredëtt, és látja, hogy alig lát ki a bándoros ablakon, azt -mondja: - -– Mi az? - -Azt mondja a királyné: - -– Te megengedted, hogy elvigyem, a mit legjobban szeretek, hát -elhoztalak magammal! - -Esmënt megcsókolták egymást, és máig és ëlnek, ha meg nem haltak. - -_(Veres András, Pürkerecz.)_ - - - - -14. A két aranyhajú gyermek. - -Volt egy embernek két gyermeke, anyjuk mostoha volt. Azt mondja a -felesége az urának, pusztítsa el ezt a két gyermeket, mert ő nem tartja. -No az apja azt mondja: - -– Vegyetek egy tarisnyát és menjetek akármerre, mert az anyátok nem akar -az életben szenvedni. - -No a gyermekek megkeseredve elindultak. Találkoztak egy őzecskével. -Kérték, hogy nincs-é valami, hogy egyenek, mert ők megehültek, hogy -vándoroltak. Az őzecske azt mondja: - -– Igyál az én nyomomból s oan léssz, mind én, s azt eszel, a mit én. - -A leányka nem akart inni, hogy ő őzecske legyen, de a fiucska ivutt, -őzecske lett belölle, azt ett, a mit a többi őzecskék, ott maradott az -erdőben. - -No de a leány ment, vándorolt tovább, elért egy városba, ott elhítták -napszámba, kendernyőni. Ott aztán, a mind a kocsik jártak, hát ő neki -kivánsága volt arra, ha őt megvenné (elvenné feleségül) az a kocsibeli -úr, hát ő szülne egy pár aranyhajú gyermeket neki. No jő egy királyfiú, -s így szól neki: - -– Végy fel király, végy fel kedves királyfiú, mert én megékesítem a te -életedet egy pár aranyhajú fiúval. - -Aztán felvette, elvitte az ő nagy királyi palotájára. Az asszony -megterhesedett, s a királynak eljött az a rendelete, hogy menjen -verekedésbe. Mikor aztán jött az üdő, hogy a terütől megmentődjék, hogy -az asszony megszaparodjék, az ő anyja a hiuba igazította, hogy ott -szülik bé (t. i. a kürtőn át) az első gyermeket, mert pogány volt. Az az -ő anyósa két kupókölyköt vitt bé az anya alá, és az ő két aranyhajú -gyermekét a ganyéba temette bé. - -No immán a királynak nehezen esett, hogy ő oan társat vett, hogy -kupókölyköt szült, és bétemette a földbe, és a két kupókölyök úgy -szopott belölle. - -A két gyermekből két szép fa lett, aranyas levelesen. Az a két fa a -királynak mindig meghajtotta magát, és azért az úrnak az anyja levágatta -azt a két fát, hogy ott ne legyen. Azt mondta, vágják le azt a két fát -onnat, csáljanak ágyat belölle. De azt mondja a király: - -– Ha az országnak a negyed részét adnád, úgy se vállanám meg a két -fától. - -De a királyné azt mondja, hogy meghal, ha le nem vágja. Nohát azt mondja -(a király), hogy csináljanak hát ágyat belölle. Egyikbe ő feküdt, a -másikba az asszony. - -Igen, de az a két ágy éjjel örökké szóllott. Az egyik azt mondja: - -– Hát neked nehéz-é? - -Azt mondja: - -– Nem, mert én az édes apámat tartom. Hát neked nehéz-é? - -– Igen, mert én a gonosz nagyanyámat tartom. - -Immán az ágyat elégették, és a deszkából kiszökött két szikra s lett -belöllük két aranyszőrű bárányka. - -Aztán az öreg asszony azt ës levágatta, mert azt látta, hogy a -királyúrfi, az ő fia, azt ës nagyon szereti. Aztán az az öreg asszony, -amind a báránykákat megnyuzatta, a belét kiküldte két szolgálóval a -folyó vizére. De a leányoknak meghatta az asszony, hogy nehogy valamit -elszalaszszanak belölle, bár annyit, mind az ujjam. De az egyik -elszalasztott egy darab belecskét, csak annyit, mind az ujjam. Aztán a -másiknak könyörgött, hogy szalaszszon el ő ës, mert nagy tilalom alatt -voltak. Aztán a nagy folyóvíz odavitte, a hol a sok kövécs szárazon -maradott, egy porondra. - -Ott ők aztán, mert két szép aranyhajú gyermek voltak megint, kopaszon, -csórén voltak a víz között. Aztán a hold meglátta éjjel, hogy ott két -arany gyermek játszodik csórén. A hold, a mint hazament, az édes -anyjának elbeszélte, hogy mit látott az éjjel. Aztán az édes anyja a -holdnak kész volt, hogy megruházza bár két sapkácskával. Csinált ës -mindakettőnek. A holdnak az anyja mondta a fiának: - -– Én fiam csálok, de a nagyobbat add a küssebbnek s a küssebbet a -nagyobbnak, mert ha édeseggyek, megcserélik. - -S ők aztán megcserélték, mert okosak voltak mindakettő. - -Most immán a nap látta meg nappal, hogy két aranyhajú gyermek futkos ott -mezittelen, csak egy sapkácskában, és most ő mondta az anyjának, hogy -csáljon nekik valami ruhát. Az anyja csált nékik két inget, egyet -nagyobbat, s egyet küssebbet, s megporoncsolta a fiának, hogy a -küssebbnek adja a nagyobbat oda, s a nagyobbnak a küssebbet, mert ha -egytestvérek, megcserélik. - -Immán a szél akadott rëik, hogy ott játszadoznak kopasz lábbal. Mondta a -szél ës az anyjának, s a szélanya csált nékik küs papucsot, és a szél -aztán béfútta őket egy faluba, egy városba. És a szél éppen oda fútta, -abba a városba, ahol az apjuknak éppen vendéglése volt. Aztán -jelentették a királynak, hogy milyen szép küs gyermek van, hogy -ereszszék bé. És a király bé is hítta. - -A gyermekeknek ennik adtak a vendégségben, és odaültette a király őket -maga mellé. Aztán mondotta az apjuk: - -– No fiuk, tü tudnotok kell valamit, valami beszédet, vaj mit. Mondjátok -meg. - -– Vaj igen, mondhatunk mü egy beszédet. Volt egy embernek két gyermeke, -és mostoha anyjuk volt. Azt mondta akkor a mostoha az urának, hogy -pusztítsa el a gyermekeket, mert ő nem tartja többet, stb., stb. - -Csak azt a beszédet mondták el a királynak. És az édes anyjuk mindaddig -örökké bé volt ásva derekáig az udvar közepébe, s a két kupókölyök mind -szopta. A mikor mondták, a királynak az anyja kilencz párnán ült és mind -egy-egy párna kifordult a feneke alól. Mind mondta: - -– Ne mondd fiam, ne mondd. - -De az apjuk mondta: - -– Mondjad fiam, mondjad. - -S megmondták. S a királynak a boszorkány anyját akkor kötötték ló farka -után, a feleségét kivették a földből és máég ës élnek, ha meg nem -haltak. - -_(Rab Kata, Pürkerecz.)_ - - - - -15. Az agárbőrös királyfi és felesége. - -Egyszer egy asszonynak sose lett gyermeke. Hát ő sepergetett, hát ő azt -szokotálta, hogy’ nem ád az isten néki akarmilyen gyermeket, ha minyátt -agárbőrös volna ës. Hát ő bizën elterhesedett és éppen agárkölyke lett. -De ő királyi rangban volt. Az aztán annyira nőtt, hogy mán házasságra -kivánkozott az agárfiú. Fellépett házaskorra. Azt mondja néki az anyja: - -– Ó édes fiam, hogy ës gondolod, hisz néked nem ád senki leányt. - -De az elment. Azt mondotta az anyjának: - -– Tudom egy országban egy királynak három leányát, és egyet megkéretek. - -Hát aztán, a mint hozták a kocsival, mert csakugyan megkérette, a falu -végére leült egy vén boszorkányasszony. Azt mondja a menyecskének: - -– Te ifjú leány, hogy nem búsulsz? Te nem ës tudod, kinek visznek -feleségnek. Annak az agárkölyöknek, a ki a lovak mellett jár. - -Hát azt mondotta a leány le a szekérből: - -– Engem királyfinak kértek, s ha királyfiú lesz, úgy becsüllöm, mint -király fiát, s ha agárkölyök lesz, úgy becsüllöm, mint agár kölykét. - -Aztán abbizën az anyjuk lefektette a fiatalokat, a mikor vége volt a -vendéglésnek, és az agárkölyök megölte a szép menyecskét, hogy mért -mondta neki, hogy csak úgy becsülli, mind agár kölykét. Aztán reggel a -királyné kérdi a vőlegényt: - -– Hát a feleséged hol? - -– Hát ott né, nëzd meg, megöltem, mert a kutyához tartott ingemët. - -– Hát hogy gondolád azt meg fiam? - -Azt mondta az anyjának: - -– A pinczébe bétemetem, de megkérem kiedet, ne szóljon senkinek. – Ott -van éppen még két leány, ahonnét azt hozta. - -Hát aztán a boszorkány azt ës megkérdezte, mikor hozta: - -– Te ifjú leány, ha te tudnád, kinek hoztak, hát nem ringatnád magadat -abban a kocsiban. - -A menyasszony kérdi aval az öreg asszonyt, hogy: - -– Há mér ne ringassam magamat? - -– Hát azért, mert annak az agárbőrű kölyöknek visznek. - -– Hát ha annak visznek, akkor úgy becsüllöm, mint agár kölykét. - -A vőlegény azt a menyecskét ës megölte. Aztán kérdi az anyja megint, -reggel, hogy hol a felesége. S azt mondja: - -– Én megöltem, mert azt mondta, hogy én agárkölyök vagyok, amint hoztuk. - -Aztán az az agárbőrös királyúrfi mind ment a harmadikhoz ës. Mondotta az -öreg asszony: - -– Te királyküsasszony, ha te tudnád, kinek visznek, nem ringatnád -magadat úgy a kocsiban. - -Mondja a küsasszony: - -– Hogy ne legyek örömben? Mert engem egy kegyes királyfinak kértek, s én -úgy becsüllöm, mint kegyes királyfit. - -Aztán azok éltek együtt. De az anyja kérdette, hogy: - -– Fiam, jól aludtatok? - -Mondotta a menyének az asszony, hogy: - -– Fiam, az én fiam milyen? - -Azt mondja: - -– Szép, hogy a napra lehet nézni, de ő rëa nem. - -Aztán a menyét kérdette: - -– Ha oan szép, mit csinálnánk, hogy látnám meg én ës. - -Mert az anyja, hogy megátkozta, mikor született, még nem látta (az -igazi) bőrét. Akkor arra tanította az anyját a menye, hogy este leveti -az agárbőrét. Aztán mondotta az anyósa a menyének: - -– Tegyünk egy fazék szenet, édes fiam, és te taszítsd bele az agárbőrt, -hogy elégjen. - -S úgy tettek, hogy mind elégett. De az agárbőrös megëbredëtt écczoka. -Mondta nőjének: - -– No, nekem bajom van, mert az agárbőr ég. - -– Vaj nem – mondta a felesége – csak olyan Ádám-bűz van. - -Aztán búsult igen-igen az a király, a kinek agárbőre volt, hogy mért -égett el. Aztán az asszony terüben maradott volt, s a férje tett a -felsége tíz ujjába tíz arany gyürűt, aztán a derekára szép ezüst övet, -mert terhes volt, s a lábába selyem papucsot hagyott az ura neki. Akkor -a feleségét megölelgette s bólcsúzott el: - -– Feleség, míg én a derekadat meg nem szorítom, soha meg ne szülj -semmit, mert két aranyhajú gyermek van nállad. S a tíz ujjadból a tíz -gyűrű, s a lábadból a selyem papucs fel ne bomoljék, amíg én meg nem -ölellek. - -Aztán az asszony nem tudta mit csináljon egyebet, vett három háromsinges -vaspálczát, mert az ura azt ës meghatta, és háromsinges vasbocskort. - -– Hogy ingemet olyan csúffá tettél és a bőrömet elégetted, soha le ne -szabaduljanak a testedről. Háromsinges vasbocskort végy, háromsinges -vaspálczát végy, mégsem találsz rëám. - -No most utazott az asszony, a férjét, hogy keresse meg, hol van. Hát ő -bizën elvetődött éjjel a holdnak az anyjához. Mikor odaért, a holdnak az -anyja azt mondta annak az utazó asszonynak: - -– Jaj fiam, hogy jöttél ide? A fiam összeszaggat. - -A hold mikor hazament, haragudott ës az anyjára, hogy mért eresztette bé -az idegen fehernépet. A holdnak az anyja kérelte a fiát, hogy: - -– Az egy utazó asszony és az ura után verdődik. Inkább, ha láttad -valahol, igazítsd meg. - -A hold azt mondta az anyjának: - -– Adjanak annak egy arany guzsalyt, és igazítsa a naphoz, mert én éjjel -nem látok mindenhova bé. Árnyék ës van. - -A nap se látta. Adatott az anyjával egy arany orsót. Azután azt mondja a -nap, hogy menjen el a szélhez, a legjobban tudja hol van. A nagy -vasbocskor majd elváslott, míg megtalálta az urát. - -A szélnek az anyja ës azt mondta, hogy a fia haragosan mënën haza, de a -szél aztán megigazította, hogy hoa menjen, hogy melyik városba menjen. -Adott neki egy arany matollát, és azt mondta, hogy az ura abban a -városban mán megházasodott, vagyon három gyermeke. A szél arra tanította -azt az asszonyt, hogy menjen el abba s abba a kapuba. Ott leültette, azt -mondta, hogy üljön a kapuba, és vegye elé az arany guzsalyt, orsót és -matollát, és hogy a leánya kijő, hogy megvegye a guzsalyt. És mondja -meg, hogy ő oda adja, de ő együtt akar hálni az apjával. - -A kapuba mind ott perregtette az orsót, s kijött a leány, hogy megvegye. -Aztán meg ës mondta a leány az anyjának (t. i., hogy mit üzent a künn -ülő asszony), és az anyja azt mondta, hogy adjanak álomport az urának, -akkor nem tudja, ki fekszik mellette, nem látja azt a czigánynét. Mert -most czigányné formára volt a felesége. - -Hát a szolgaleány oda adta az úrnak az álomport, és aztán megleste, hogy -mit fognak beszélni. És azt hallotta, hogy a czigányné azt mondta neki: - -– Édes uram ölelj meg, mert a tíz ujjamat a tíz gyürű szorítja, s a -derekamat ës öleld meg, és a papucsomat ës húzd le a lábamról, mert fiat -szülhetnék. - -De sírva mondta és az ura még se hallotta meg, álomport adtak volt neki. - -Másodnap ës kiül a kapu elejébe az arany guzsalylyal. Odajő az ura -leánya, hogy megvegye. - -– Igen, ha engeditek, hogy az éjjel is az apátokkal háljak. - -No az anyja esmég álomport adatott az urának, s mikor az asszony -lefeküdt melléje, sírva mondta: - -– Édes uram lelkem, ölelj meg, még csak egy éjem van ezen küjel, nem -tudom megszülni a gyermekemet. - -A gazda s a szolga elmentek vadászni, de a szolga nagyon szomorú volt. -És azt mondja neki a gazda: - -– Miért vagy te olyan szomorú? - -– Hát hogyne volnék szomorú, mert ha maga hallotta volna, amit én, még -inkább búsulna. - -Aztán mondotta a gazda: - -– Ha meg nem mondod, meglőlek. - -Akkor kérte a szolga, hogy megmondaná, de ha megmondja is, úgylehet -meglövi. Mondotta a szolga az urának: - -– Itt egy czigányné árult itt háromfélét, és a királynénak kedve volt, -hogy megvegye, de a czigányné nem árulta máskép, csak hogy a királylyal -feküdjék egy ágyba. - -Aztán a gazdának lebeszélte, hogy hogy történt. Hogy kérelte, hogy -ölelje meg, de álomport adtak bé neki, azért nem ëbredëtt fel. A gazda -mondta a szolgának: - -– Mikor még az estét érem, és megveszik a matollát, akkor az álombort -öntsed bé a fërëdőbe. - -Aztán meghallotta a király, a mint könyörgött, és megölelte a feleségét, -és az ő (öv) lepattant a derekáról, a gyürűk ës az ujjából és a papucs a -lábáról és megszülte a pár aranyhajú gyermeket. - -_(Rab Kata, Pürkerecz.)_ - - - - -16. A sárig kicsi kígyó. - -Volt egyszer egy szegény ember és a felesége. Azok merén búsultak, hogy -egy gyermekük sincsen. Egyszer felkel egy reggel az asszony és azt -mondja az urának: - -– Csak hallgassa meg, milyen paraszt (bolond) álmot láttam én az -écczoka. Azt láttam álmomban, hogy egy öreg ember nálunk jött és azt -mondta: Tudom én mért búsultok. Tü azért búsultok, mert nincsen -gyermeketek. Reggel menj ki a kapu elejébe, ha valami lelkes, vaj -lelketlen állat mënyën a kapu előtt, fogadd el, és al lesz a tü fiatok. - -No reggel mondja az asszony az urának, hogy ő milyen paraszt álmot -látott az écczoka. Azt mondja az ura: - -– Ez elég paraszt álom, de próbáljuk meg. - -Kimënyën az ember a kapuhoz, ott áll egy darabig, és látja, hogy mënyën -arra felé egy sárig kicsi kígyó. No, ördögadta varasgyékja, no megfogta -és a keblébe tette. Bévitte a feleségének és ott jól tartották tébe -mártott kenyérrel. Egyszer azt mondja a sárig kicsi kígyó: - -– Édes apám, menjen el a királyhoz, kérje meg a leánya kezét nékem. - -Azt mondja az apja: - -– Mit akarsz te szerencsétlen teremtés, sz a király minyát fejemet -véteti. - -– Nem lesz baj, csak menjen el – azt mondja a sárig kicsi kígyó. - -El ës ment a szegény ember a királyhoz. Há éppen a katonákkal -vizsitálódott a király. Mondja neki a fia szándékát. A király nagyot -kaczagott, még a könnye ës kijött beléje. Azt mondja a király, jól van -te szegény ember, fiadnak adom a leányomat, ha három fő feltételre -megfelel. Első feltétel a lesz, hogy hozzon három aranyalmát a Tündér -Ilona kertjéből. Ha ezt meg nem teszi, fejét vétetem néki ës, néked ës. - -No búsult a szegény ember, hogy most kifogy abból az egy fiából ës. Haza -mënën és sírva mondja a fiának, hogy milyen nagy dologra adta a fejét. -Ha holnap reggel három arany alma nem lesz a Tündér Ilona kertjéből, -fejét véteti néki ës s a fiúnak ës. Azt mondta a sárig kicsi kígyó: - -– Ne búsuljon édes apám, még ma elhozom a három aranyalmát. - -Azzal kisirült az ajtón, meg se állott a Tündér Ilona kertjéig. Itt a -kerthasadékon bébujt a kertbe, felmászott a legelső fára, egy aranyalmát -leszakasztott. Erre oant csendült a kert, hogy hét országba elhalczott. -Csak bújik elé a hétfejű sárkány, mert az őrzötte a kertet. De a sárig -kicsi kígyó bébujt a fa odvába, hogy a sárkány nem látta meg, és a -sárkány nagy mérgesen elment. Ekkor kibujt a sárig kicsi kígyó, még -leszakasztott kettőt, és azzal haza sietett. Azt mondja az édes apjának: - -– Itt vannak édes apám az aranyalmák, vigye el a királynak. - -Azzal a szegény ember tarisznyába tette, és elvitte a királynak. A -király jól megvizsgálta az almákat, s látta, hogy csakugyan tiszta -aranyalmák. És azt mondta a szegény embernek: - -– No, szegény ember, egy feltételt megtett a fiad, még kettő hátra van. -Második a lesz, hogy ha holnap reggel oan palota nem lesz a te házad -helyén, milyen az enyém, halálnak haláláal haltok meg. - -Csak most búsult igazán a szegény ember, hogy hogy tudja megtenni a -kicsi teremtés. Lopni csak lophat, de hogy építsen, azt nem tud. Haza -menyën és sírva mondja a fiának: - -– Látod fiam, mire adtad a fejedet? Mindenképen el akar pusztítani a -király münköt. Ha holnap reggel oan palota nem lesz a házunk helyén, -mind a királyé, halálnak haláláal halunk meg. - -– No édes apám, ha még ezen ës tud búsulni – mond a sárig kicsi kígyó – -feküdjenek csak le, majd reggel másként ëbrednek fel. - -Erre a sárig kicsi kígyó kiment az udvarra, elévett egy kicsi sípot, -belé fuvintott, hát annyi ördög kerekedett az udvarra, hogy a csillagok -fényét ës elvették. Csak elébilleg egy sánta ördög, azt kérdezi: - -– Mit poroncsolsz, kicsi gazdám? - -Azt mondja a sárig kicsi kígyó: - -– Tépjétek le ezt a kunyhót innen és reggelig oan palotát építsetek, -mind a királyé. - -Hëzza fogott az a sok ördög, csak surrogtak-burrogtak, mikor virradott -már, kész volt a palota. Felëbredëtt a szegény ember, csak dörgöli a -szemét, fel a felesége ës, csak törli a szemét, kérdezik egyik a -másiktól, hát vajon ők-é? Odaszökik a sárig kicsi kígyó és azt mondja -nekik: - -– Bizën, csak kietëk! - -Arra a szegény ember elindul a királyhoz, hogy bémutassa a palotát. A -király mán a tornáczból nézte a maga palotájának a társát. Azt mondja a -szegény embernek: - -– Bé se jöjj, te ördöngős fiúnak ördöngős apja, hanem vidd a harmadik fő -feltételt. Ha holnap reggel a két palotát arany lánczczal össze nem -köti, s arany híddal, s a hídnak két szélén arany madarkák nem -énekelnek, halálnak haláláal haltok meg. - -Azzal hazament a szegény ember, de mámost nem ës búsult, tudta, hogy a -fia azt megteszi, csak arra ës megsegít az Isten. - -Hát reggel a fiával az arany hídon, arany hintóba ment a királyhoz, és a -király néki adta a leányát. De a királyleány sírt, búsult, hogy ő nem -lesz a felesége, annak a csúnya sárig kicsi kígyónak. Ha hëzza talál -nyúlni az écczoka, megfogja, s kitekeri a nyakát. De mit volt tenni, -felesége kellett hogy legyen. - -Erre este lett, az új házaspár külön szobába ment, de a királyleány -sírt, hogy ő nem fekszik melléje, inkább elszakasztja, s a tűzbe dobja. -De mégës csak le kellett feküdni vélle. Erre a sárig kicsi kígyó -keresztül bucskázik a fején, lesz belölle egy dali szép királyúrfi. Azt -mondja a királyúrfi: - -– Ne sírj, szép királyküsasszony, nem vagyok én sárig kicsi kígyó, én -vagyok egy elátkozott királyfiú. Apám arra átkozott, hogy hét -esztendeig, hét hónapig, hét napig kígyóbőrben járjak és még nem tölt ki -az átok ideje. De erről te apádnak semmit ne mondj, mert akkor erősen -megbánjuk mindaketten. - -De reggel a király kérdi leányát, hogy volt az álma a sárig kicsi -kígyóval? A királyleánynak nagy öröme volt, mert a királylegény nagyon -szép volt és belé ës szeretett erősen. Elmondta az apjának, hogy bizony -nem sárig kicsi kígyó, csak átok alatt hordja a kígyóbőrt. Azt mondja a -királyné: - -– Segítünk réjta, hogy elhányja azt a csúnya bőrét. - -Azzal volt a palotában egy vén asszony. A királyné azt mondja, menjen bé -a szobába és bújjon el az ágy alá. Mikor a sárig kicsi kígyó leveti a -bőrét, azt égesse el. - -Úgy ës tett. Mikor a sárig kicsi kígyó levetette a bőrét és elaludtak az -ifjúak, a vén asszony kibújt az ágy alól és elvitte a kígyóbőrt. Reggel -felkel a királyúrfi, fel akarja venni a bőrét, de nem volt sohult. Akkor -azt mondja a feleségének: - -– Szovamat nem fogadtad meg, a bőrömet valaki elvitte, nekünk válni kell -egymástól. Én mënëk haza az apám házához, te jőnöd kell utánam egy -ingben és mezítláb. Mert még csak hét napom volna, hogy az átok ideje -kiteljék, de addig mennem kell apám házához. Hát addig ës egy arany -abroncsot teszek a derekadra, hogy senkinek kedvese ne légy. És eljősz -az apám házához és hét nap és hét éjjel mind kiábálod: Gyere ki te -elátkozott királyúrfi, itt a feleséged, vedd le az arany abroncsot a -derekáról! - -Úgy ës tett a királyleány. Utána ment és hét nap és hét éjjel mindig ezt -kiábálta a kapunál: - -– Jere ki te királyúrfi, itt a feleséged, vedd le az arany abroncsot a -derekáról! - -Mikor eltőlt a hét nap és hét éjjel, kitőlt az átok ideje a -királyúrfinak, és kijött a palotából, megölelte a feleségét, és leesett -az arany abroncs a derekáról. Azzal felkerekedtek ketten, egy divóhéjba -bételepedtek, a Nagyküküllőn leereszkedtek, holnap legyenek a maga -vendégei. - -_(Fejér M. György, Pürkerecz.)_ - - - - -17. Az ezeregyedik. - -Volt egyszer egy öreg király, annak nem volt egy gyermeke se. Mimmerén -búslódott a királynéval, mért nincs nékik vaj egy gyermekük. Hát ők -bőjtöt fogadtak, hogy bőjtölnek, hogy adjon az isten nékik vaj egy -gyermeket. Hát elmënyën a király egy pénteken a hivura, hogy hozzon -fuszujkát. Mártott a rostával fuszujkát, és gondolja magában, ha néki az -isten annyi gyermeket adna, ahány szem fuszujka van a rostában. Hát ott -hëzzafogott és a fuszujkát megolvasta. Hát talált ezeregy szemet. Mikor -bément a házba, hát volt ezeregy gyermek, és ő jettibe eldobta a rostát -és elfutott az erdőbe. Mëgjedëtt, hogy annyi gyermeke lett oan hirtelen. - -No felnőttek a gyermekek, mindig kérdezték az anyjuktól, hogy há nékik -nem volt édes apjuk? Az anyjuk, mivel nem tudta, hogy merre van, azt -mondta, hogy nekik nincsen apjuk. De a legküssebb, az ezeregyedik, at -tátos volt. Mikor húsz évesek lettek a legények, azt mondta az édes -anyjának: - -– Má most tudja meg, hogy mënyëk az apám után. - -És elment az erdőbe, s az apját megkapta és hazavitte a palotába. - -Azt mondta az apjuk: - -– Most házasodjatok meg, mert elég nagyok vattok. - -De azt mondta a legküssebb, a tátos: - -– Mü addig nem tudunk megházasodni, míg édes apánk oan embert nem keres, -akinek ezeregy leánya van. Mü azokkal tudunk csak megházasodni. - -Az apjának csáltatott vasbocskort, és adott néki vaspálczát a kezébe. -Azt mondta, addig haza ne jőön, míg nem talál oan embert, a kinek -ezeregy leánya vagyon. - -Az öreg király vándorolt három évig, és oan embert nem kapott, kinek -ezeregy leánya legyen. Haza ment és azt mondta a fiának: - -– Házasodjatok meg, mert egész világon oan embert nem lehet kapni, a -kinek ezeregy leánya legyen. - -De még egy útra elküldte a legküssebb fia, és akkor megkapta az öreg -király, hogy vagyon egy papnak ezeregy leánya. Hazament, és mondta a -fiának: - -– Most házasodjatok meg, mert megkaptam a feleségeteket. - -Azzal csáltatott ezeregy kucsit és a bátyjai mind elmentek a leányok -után. Ő maga az édes apját küldte maga helyett a legküssebb leány után, -hogy ő odahaza marad, hogy csáltasson ezeregy kastélyt, míg a bátyjai -megérkeznek a fejérnépekkel, és a legküssebb leányt az édes apja hozza a -maga kucsijában. - -Igy hát az ezer legény elindult ezer kucsival a feleségük után. Mikor ën -nagy kerten mentek volna keresztül, el volt zárva az út előttük, hogy -seholt el nem tudtak kerülni. A kőkerítésnek volt egy kapuja és emellett -állott egy tërpe emberke. Azt mondta a királynak: - -– Addig nem tudtok menni, míg a reménységedet nékem nem adod. – Mivel a -királynak a legküssebb fia volt a reménysége. De a király ezt nem tudta, -és véletlenül odaajándékozta. És elmentek, s a paptól a leányokat -elvitték. Az öreg király a legküssebbet a maga kucsijában vitte, -mivelhogy a legküssebb fia odahaza maradt. De mikor fele úton mentek, -hát mán a legküssebb fia ment szembe, mert ő tudta, hogy az édes apja őt -az ördögnek ajánlotta. Azt mondja az édes apja: - -– Hoa mégy, fiam, mert hozom a feleségedet. - -Azt mondja az édes apjának: - -– Vigye haza az én feleségemet. Mindegyiknek a palota készen van, kiki -szálljon bé a maga feleségével együtt. A legküssebb leányt, az én -feleségemet tartsa magánál, mert ingemet az ördögnek adott, mikor a -kapun keresztül mentek, és én mennem kell a pokolba. De onnat ës -kiszabadulok, és jól kapjam a feleségemet. - -Azzal hazamentek a bátyjai, kiki a maga szobájába vitte a feleségét. De -mivelhogy soká maradt el a kicsi királyfi, az ő feleségét libapásztornak -tették ki a mezőbe. - -Elmënën a kicsi királyfi az ördöghöz, mivelhogy akkor csak egy ördög -volt a világon, és béköszön hëzza: - -– Jó napot, nagyapám. - -Az ördög kést hajított utánna és azt mondja, néki: - -– Mondjad: jó napot, édes apám. - -Azt mondja a kicsi királyfi: - -– Nem mondom addig, míg meg nem fërëdsz egy kád tébe (tejben). - -Az ördögnek tetszett a fërëdés s azt mondta, nem bánja, ő mëgfërëdik. A -királyfi megtöltött ën nagy kádat tével, és akkor bément az ördöghöz és -azt mondta az ördögnek: - -– Volt magának egy lova vaj egyszer. Meg van-é a kantárja? - -Azt mondja az ördög: - -– Valahol a füstön megkapja. - -Elment a királyfi és csakugyan megkapta a kantárt. Aval a földhöz ütött, -és a tátos ló kijött a földből. Akkor azt mondja a lónak a királyfi: - -– Fújd meg a tejet, hogy főjön a kádban. - -A ló csakugyan belefújt a tébe, hogy az igazán főtt a kádban. Azt mondta -most a lónak: - -– Fújd meg a tetején, hogy csak kissé legyen meleg, de alatta főjön a -kádban a té. - -Akkor bément az ördöghöz és azt mondta neki, hogy mán készen van, jőjön -fërëdőre. Az ördög kiment és látta, hogy csak gyenge meleg a té, és -beleugrott a tébe, a kádba. Akkor azt mondta a királyfi a lónak: - -– Fújd meg a tejet, hogy főjön igazán. - -És az ördögöt megfőzte és kiszedte a csontjait és ësszetörte mozsárban -és a szélnek eresztette. Abból minden morzsából egy ördög lett, s azután -lett a nagy pokol. - -Ekkor felült a tátos lóra és hazament az édesapja házához. A kis leány, -az ő felesége, őrzötte a libákat a mezőn, és ő az ostorával egy ütésre -tizet lecsapott. A kis leány sírt, hogy azért a bátyjai meg fogják ölni. -Azt mondta a királyfi: - -– Ne búsulj, mert nem lesz bántásod. - -Aval hazament a leánynyal. Azt mondta a bátyjainak: - -– Én palotát csináltam néktek, az én feleségemet rátok bíztam, tü pedig -libapásztornak tettétek, engemet ördögnek adtatok, de onnét ës -kiszabadultam, de nektek most pusztulni kell! - -Azzal a lovával elfuvatta a palotákat, hogy csak a poruk maradt a -helyén. Az öreg király pedig királyságát neki adta, és máig ës élnek, ha -meg nem haltak. - -_(Fejér M. György, Pürkerecz.)_ - - - - -18. Ezeregy János. - -Volt egyszer egy ember, Ezeregy Jánosnak hítták. Volt neki ezeregy fia, -s ő úgy akarta, hogy azokat egyszerre házasítsa meg. Elindult az úton, -hogy kapna valahol ezeregy leányt. A mint ment, mendegélt az úton, egy -vasárnap reggel, hát látta, hogy egy ember a jegenyefa tetején cséplett -kölest. S kérdette tölle: - -– Mit csinálsz, mit dolgozol? - -Azt felelte vissza: - -– Hogyne dolgoznám, mikor ezeregy leányom vagyon. Muszáj, hogy -dolgozzam, csépeljek, mert nem győzöm őket étellel, ruhával. - -Azt felelte az ember, hogy: - -– Nékem ezeregy fiam van, úgy akartam, hogy kapjak valahol ezeregy -leányt, hát jó hogy összetalálkozunk. Gyerünk, nézzük meg a leányokat. - -Azonnal meg is kérte őket, mikor megnëzte. Egyik mezítlen volt, a másik -még mezítlenebb, hát gyenge állapotban voltak. Oda ës igérték. - -Aval hazament Ezeregy János. A legküssebb fia már tudta, mert a tátos -volt, s azt mondta, hogy: - -– Jó, hát menjenek el és hozzák el a leányokat, addig mindnyájoknak -házat csálok. De van egy gyémánterdő s egy aranyerdő és egy ezüsterdő. -De arra menet vagy erre jövet egy ágat se bántsanak, mert jaj lesz -nekem. - -El ës mentek, azt fogadták, hogy nem bántnak semmit. Ott a többi -mëgeskëttek a leányokkal, csak ő nem, mert nem volt ott. És hogy ettek s -ittak jól, megittasodtak. Mikor visszajövet a gyémánterdőn és aranyerdőn -keresztül mentek, nem bántottak semmit, de mikor az ezüsterdőn jöttek, -kezdték az ágakat tördelni le, mert azt hitték, hogy ott már nem bántja -senki. És mikor kijöttek az erdőből, a hétfejű sárkány elejükbe állott, -hogy mért rontották ëssze az ezüsterdőt, és azt mondta, hogy egyiknek -sem szabad elmenni, még meg nem fizetik az erdőt, vagy egy fiát ott nem -hagyja. - -Az atyjuk azt gondolta fel magában, hogy azt a fiút, a melyik otthon -van, azt odaigéri, mert abból úgy se lesz semmi. - -Mikor hazaértek, az ezeregy ház készen volt az ezeregy fiúnak. De az -otthon való fiú búsult erősen, mert tátos volt, mert tudta, hogy mit -csináltak az édes apjáék. Kérdezte a fiút: - -– Mért búsulsz fiam, mert elhoztuk neked ës a feleséget, mind a -többieknek. - -Azt felelte: - -– Nékem jábo (hiába) hozták, mert megmondtam, ne bántsanak semmit egy -erdőn ës keresztül. Engemet mán odaigért a hétfejű sárkánynak, mán -holnap oda kell menjek és itt kell hagyjam a feleségemet. - -Arra azt felelte az édes apja: - -– Azzal ne törődj semmit, mert nem kell menned, csak kóbítottunk neki, -azért ne menj el. - -– De nekem mennem kell, – azt felelte, és el ës indúlt, és mikor odaért -a sárkánykirályhoz, köszöntötte: - -– Adjon isten jó napot. Ammint ígérte apám, megjelentem szolgálatjára. - -– Hát akkor itt maradsz nállam addig, míg hogy három kérdésemre meg nem -felelsz. Itt az égő kemencze, ha ki nem találod, a mit kérdek, ezer itt -elégett már, te léssz az ezeregyedik. - -A fiú azt felelte, hogy jó lesz, és azt kérdezte tölle (t. i. a -sárkány), hogy: - -– Van nékem három leányom. És egyforma a három. Holnap reggel, ha meg -nem mondod, melyik a küssebb, fejedet veszem. - -És elrekesztette a legényt egy külön szobába. És a leány is, a -legküssebb, tátos volt. Mikor az apjáék lefeküdtek, a sárkánykirály, -akkor a leány a legényhez bébútt a kócsjukon s azt kérdezte tölle: - -– Nézd meg, nekünk az ujjunkon mindegyiken egyforma gyürű van, és az én -középső ujjamon küjebb lesz húzva a gyürű, mind a többiekén s arról -megtudod, hogy én vagyok a legküssebb. És édes apám reggel körbe állít -hármunkat és az ujjamon a gyürűt nëzd jól. - -Reggel korán a sárkánykirály eléállította a leányokat és a tátos legényt -elévezette és kérdette: - -– No most mondd meg, hogy melyik a legküsssebb leányom, mert hanem a -fejedet veszem. - -A legény nëzëgette őket és egyszer azt felelte: - -– Ez a legküssebb leányod, sárkánykirályom! - -Akkor azt mondta a király: - -– Igazad van, ha önfejedtől van, ha nem tanított senki. - -Úgy még visszatette a szobába, hogy holnap reggel mutassza meg, hogy -melyik lesz a második leányom. - -És úgy a második leány ës bébútt a kócsjukon és azt mondta a legénynek, -hogy az ő fejrevalója (kendője) nem lesz úgy megkötve, mind a -többieknél, meg lesz tágítva a fején. - -Reggel korán megint sorba állította őket és még eléhívta Jánost, hogy -mondja meg, melyik a második leányom, mert hanem fejét veszi. És János -egy keveset gondolkozott, és mindjárt megmondta, hogy melyik a második -leánya. És azt mondta a sárkánykirály: - -– Igazad van, János, ha önfejedből tudod s nem tanított meg senki. - -És így történt a harmadikkal ës mind. Mikor kijött a harmadik próbára, -akkor ës rëaüsmert, hogy melyik a nagyobbik leánya, mert meg volt -tágítva a fülbevalója. S ismét mondta a király: - -– Igazad, van János, ha meg nem tanított rá senki. Hát téged -megszabadítlak, hogy nem égetlek el. De itt tartlak élted hosszáig, itt -szolgálj engemet. - -Hát míg ott szolgált, szerelembe esett a küssebb leánynyal. És mindig -kéregette a sárkánykirályt, hogy adja neki a legküssebb leányát. De a -király sohasem akarta a leányt oda adni a szolga legénynek. Hát egyszer -ësszebeszéltek a leánynyal, hogy ugorjanak meg, vessenek kecskebucsát. S -lett belöllük két galamb, s úgy elrepültek, hogy máig ës repülnek, ha -meg nem állottak valahol. - -_(Papp A. István, Pürkerecz.)_ - - - - -19. A csaló vándorló legények. - -Voltak egyszer valami vándorló legények hárman. Ők vándoroltak, elmentek -egy városba és nékik nem volt egy keréczár. Hát azt számították, hogy -menjenek és egyik egyet szerezzen bé, a másik mást. - -Az első azt mondja, hogy ő megy, és kenyeret szerez. Hát ő elment. A -mind a szolgáló mënyën a kenyérszërën, kérdi tölle: - -– Nincs egy kis hubeszkád, hugom? - -Hát azt mondja a szolgáló: - -– Álljon meg egy kicsit, leteszem a kast, visszafutok haza, és hozok én -egyet magának. - -No letette a szolgáló a kast, és visszament. Addig a vándorló legény a -kast csak fëlvëllintëtte, és elment oda, a hol voltak szállva. No immán -a kenyér megvolt. - -Most a második elment, a hol árulták a halakat. Volt egy cseberben egy -tíz darab pisztrang, egy öreg ember árulta egy gyermekkel. Azt mondja az -öreg embernek, hogy mit kér azért a tíz darab halért. No hát a mit kért, -megigérte, s hogy ő azt viszi a főtisztelendő úrnak, és hogy a gyermek -menjen vélle, és ott kifizetik. - -Elvitték egy oan helyré, a hol egy ajtón bément, és ott letette a -halakat, aztán bément a tiszteletes úrhoz és azt mondta: - -– Itt van egy gyermek, a ki meg van hibázva az eszében, és hogy -imádkozna réta, hogyha tudna segíteni réta. Itt hagynám a gyermeket a -főtisztelendő úrnál. - -Hát ő ott ës hagyta a gyermeket, de a halakat a nagy pap nem látta. Ő a -halakkal elment, és a gyermek ott maradt. A gyermek hallgatott, és a pap -imádkozni kezdett. És egyszer azt mondja a gyermek, hogy: - -– No mán a halakért fizessen. - -Hát a nagy pap aztán látta, hogy bolond, és elkergette a gyermeket. - -No immán, kenyér volt, hal volt, no immán a harmadik szokotáljon bort. -Elment a kórcsomába, és mind ott leskelődött a pincze torkában. Éppen a -szolgáló hozta ki a bort egy nagy korsóval. Azt mondja a szolgálónak, -adjon neki egy deczi pálinkát. A szolgáló leteszi a korsót a borral, és -elmënyën a pinczébe hátra, hogy hozzon neki egy deczi pálinkát. No ő -aval felvette a korsót a borral, és elment a szállásukra. - -No most ettek, ittak, minden volt elég. Immán azt számították, hogy hogy -mesterkedjenek ők, hogy pénzt tudjanak faszolni. Hát a három vándorló -legény közül egynek jó ismerős volt egy nagy gazdag uraság. Azt mondja a -vándorló legény: - -– Menjünk el, kérjük el a kocsiját s a lovait, s a legszebb öltöző -ruháját. - -Elmentek ők oda és elbeszéli ez a legény, hogy ők el akarnak menni egy -másik városba, hát legyen szíves adja oda a hintót a lovakkal, s a -legszebb öltöző ruháját csak huszonnégy órára. Adnak száz forintot, de -csak akkor fizetik meg a pénzt, mikor visszajőnek. - -No odaadta, felültek ők hárman. Az öltöző ruha bé volt pakolva egy -kocsiládába. Elindultak, a mint mentek a mezőben, találkoztak egy -sátoros czigánynyal. Azt mondja egy a három közül a sátoros czigánynak: - -– Dobd el azt az üstöt a hátadról, jere ide, légy király, mert né ebbe -és ebbe a városba kell király, és most megyünk, hogy keressünk. - -No a czigány eldobja az üstöt, egyszeribe levetkeztetik, de mossák -igen-igen mindennel, de úgy ës feteke volt. Felöltöztetik abba a szép -rend öltöző ruhába, felültetik a hintóba, elmennek abba a városba, a -melyikbe volt szándékuk. Elmennek egy nagy vendéglőbe, békéredznek, -kérdik a vendégfogadóst, hogy lenne-é egy tisztességes szoba a király -számára, külön. - -– No igen – azt mondja a vendégfogadós. - -Bévezetik a czigánykirályt egy szép terembe, ëppeg esve volt vacsorakor, -egy hat órakor. No hát viszik a királynak az ételeket, italokat, de ő -nem tudott németül, és meg volt tanítva, hogyha kérdik, hogy az étel -hogy tetszik, mondja, hogy: ja ja. Csak annyit mondjon. - -No hát aztán a czigányt esve, mikor le kellett feküdni, a királyt -levetkeztetik abból a gunyából. Ott volt egy szép vetett ágy, a czigányt -mezíttelen oda lefektetik. - -No hát reggel ezek felköltek hamarébb a vándorlegények, s azt mondják a -vendégfogadósnak, adjon nekik egy ezer forintot, hogy ők menjenek ki a -piaczra egyet-mást vásárolni, míg a király ő felsége felkel, aztán ő -megfogja fizetni. Egyszeribe kiolvassa a vendégfogadós nekik az ezer -forintot, felülnek a hintóba, mennek a vásárba, de többet vissza se -mentek. - -Várja a vendégfogadós, hogy vissza menjenek, vagy a király ő felsége -felkeljen, de nem mentek vissza, a király se kőlt fel, mert csórén volt -az ágyban, hogy keljen fel? Egy tíz órakor nem győzték várni, elmënyën -egy inas, megnyitja az ajtót és visszahúzza magát. Elmënyën a másik, az -ës megnyitja az ajtót, hát akkor a király felemelkedik mezittelen. -Mondja a legény a vendégfogadósnak: - -– Ni a király itt van, de csupa mezíttelen. - -Oda mënyën a vendégfogadós, látja minyát, hogy meg van csúfolva. -Elvëszën egy kólbácsot, úgy elverte a czigányt, hogy azt a szép házat -mind összegazolta, a mint sokat ëtt volt az este a jó ételekből. No hát -ennyi volt a dolguk, az ezer forintot elvitték. - -_(Id. Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_ - - - - -20. A három tanács. - -Volt egyszer egy gazdag ember, és annak volt egy fia, de leánya nem -volt. És az anyának segítsége nem volt, egy szolgáló leányt kellett -tartani. És a leány, szegény, szép, de nagyon szép volt, és a gazdag -ember fia nagyon megszerette. A szolgáló leány elterhesedett, és a -gazdag ember nagyon megharagudott a fiára. Úgy se engedi, a szegény -szolgáló leányt hogy feleségül vegye. De a legény azt mondta, néki az -mindegy, mert ő a leányt szereti és feleségül elveszi. Az édes apja azt -mondta, van az udvar széjin egy kicsi kunyhócska, aztot odaadja, hogy -benne lakjanak, de egyebet semmit nem fog adni. - -No a legény búsult, mert nem volt miből élődjenek. Hiába az apjának sok -vagyona van, mert nékik nem ës volt mit egyenek. Kiment egy écczoka az -udvarra, felsóhajtott az úristenhez, hogy vegye ki az ő feleségét az ő -szüvéből, hogy ő menjen el vándorolni, keressen, hogy legyen miből -elődjenek. - -El ës ment húsz esztendeig. A királyhoz talált menni, és ott töltötte le -a húsz évet szolgálatban. Mikor a húsz év letőlt, eszébe jutott az ő -kedves felesége. Mindennap szomoruan ült az udvaron, nem volt semmi -kedve. Mondták a többi szolgalegények a királynak, hogy: - -– A mű szolgatársunk harmadnapja, hogy mindig oan szomorú és sír. - -A király felhívta magához és felkérdezte, hogy mi oka lehet az ő -szomoruságának. És ő megmondotta, hogy húsz éve, hogy eljött az ő -feleségétől, és most eszébe jutott, és nem marad többet, hanem hazamegy, -hogy lássa, hogy az ő felesége él-é, vaj nem. A király felhozatott egy -kenyeret, azt kettőbe vágta, a belét kivájta és a kenyérnek a héját -megköttette (valószínűleg nyelvbotlás: _megtőttette_ helyett), egyet -aranynyal, a másikat ezüsttel. S azt mondta a szolgának, hogy: - -– Menj az istállóba és hozz ki egy lovat. Nem ës a legjobbat, nem ës a -leghitványabbat. - -És ő bément, kihozta a leghitványabbat. De a királynak nem tetszett ez, -és a király maga hozta a legjobbat ki az istállóból. A kenyeret bétette -az átólvetőbe, az egyiket az egyikbe, a másikat a másikba. (T. i. az -átólvetőnek, a kettős tarisznyának egy-egy felébe.) Adott neki egy -puskát és azt poroncsolta: - -– No te hűséges szolgám voltál, fogadd el, ezzel én mëgjándékozlak. És -fogadd meg az én tanácsomat. Mikor mész, menj az igaz úton, ne térj az -ösvenútra. És a hol meghálsz, a hol háboruság van az életben (a házban) -az asszony az urával, ott meg ne hálj, hanem keress a szomszédban -alkalmatos szállást. Az estvéli haragodat hadd el reggelre, és a -reggelit estvére. És azzal elbócsúzott. - -A mint ment, találkozott két más utazóval. Mentek továrosságban együtt. -A két utazó ember eltért az ösvenútra, de néki eszébe jutott a király -tanácsa. Mikor mentek egy darabég, az ösvenúton, a két utazó embert a -tolvajok megfogták és meg akarták fosztani. Azok kiábáltak, ennek híre -lett, az erdőn keresztül vágott és rëok lőtt. Úgy futottak el a -tolvajok. Akkor ez a két utazó ígért kétszáz forintot az ő -megmentésükért. Ő megköszönte, de nem fogadta el. - -Mentek aztán hárman együtt. Béesvéllëdëtt, mán meg kellett szállaniok. -Egy vendéglőbe mentek, ott a kórcsomáros veszekedett a feleségével. A -király szolgája nem hált meg ott és hítta ezeket ës. Ezek azt mondták: - -– Itt mán mű meghálunk. - -A király szolgája a felső szomszédba ment szállásra. A kórcsomárosnéhoz -a pap járt. Nagyon örvendett a kórcsomárosné, écczoka kimentek a pappal, -elbeszélték együtt, hogy öljék meg a kórcsomárost s tegyék a kést a két -utazó átólvetőjébe s úgy azt mondják, hogy ezek a két utazók ölték meg. -De a király szolgája mindent hallott, mert écczoka kiment az udvarra -sétálni. A sziny (kocsiszin) alatt volt ez a beszéd, s ő egy hasadékon -keresztülnyúlt, a papnak a rókját keresztülhúzta, s egy darabot -kivágott. Azt gondolta magában: - -– Erre nékem szükségem lesz még. - -Úgy ës lett. Reggel zaj kerekedett: a kórcsomárost megölték. Az utazókat -elfogták, hogy ők ölték meg a kórcsomárost. Elvitték a bíró elejébe és -felmondták az itéletet, hogy őket fel fogják akasztani. A király -szolgája ës felkérte, hogy őt ës megengedjék, hogy látására odamenjen. -Oda ës ment s felmondta a bírónak, a mit hallott. A bíró odahivatta a -kórcsomárosnét és a papot. A pap ëszre se vette, hogy a rókjából ki van -vágva. Mikor felhítták, ők tagadták, hogy nem igaz, mert a két utazó -ölte meg, annak találtatott az átólvetőjében a két kés véresen. Akkor a -király szolgája kivette a róknak a darabját, és a bírósággal -megnëzették, hogy éppen talál a papnak a rókjához. Aval megszabadult -onnét ës a két vándorló legény. A papot és a kórcsomárosnét -felakasztották, és ők hárman elutaztak együtt. Ott ës igértek neki -kétszáz forintot, de ő nem vette el töllik. A két utazó megköszönte a -szüvességét, és ő eltért más útra, hazafelé. - -A mint hazaért, hát bé ës esvéllëdëtt. Elment haza a feleségéhez, de nem -ment bé, csak bénëzëtt az ablakon. A feleségének, terhes volt, mikor -elment, és két ikergyermeke született és mindakettő fiú. A felesége -kitaníttatta, egyiket deáknak (kántornak), a másikat papnak. Mán másnap -reggel esketni kérték fel a két ifjút. Az anyjuk futott egyiknek, -csókolta, futott a másiknak, azt ës csókolta. Ezt az ura meglátta. Bé -akart lőni az ablakon, de eszébe jutott a király tanácsa, hogy az esvéli -haragját hagyja el reggelre. S azzal leeresztette a puskáját és elment a -szomszédba. Ott kért szállást, hogy kitudja, hogy az ő felesége micsoda -fiatalokkal csókolódzik. - -A szomszédban beszélték, hogy húsz éve, hogy az ő ura elment, s a -fejérnépnek ikergyermeke született. Isten tudja, hogy nevelte fel őket -apa nélkül. És most a szegény asszony azért csókolja, bólcsuzik töllik, -mert holnap esketik fel az egyiket papnak, a másikat deáknak. Sajnálta, -hogy meg kell válni töllik. - -És kiváncsi volt ő ës elmenni az esketésükre. Reggel el ës mënën. Mikor -megeskették őket, hazamentek. Akkor ő ës odament hëzzik és kérdette az -asszonyt, hogy: - -– Há magának hol a férje? - -A nő elbeszéllëtte, hogy mióta elment a férje, semmit nem tud felölle. A -férje kérdezte: - -– Megesmerné a férjét, ha meglátná? - -Az asszony azt mondta: - -– Meg, mert egy légy van a hátán. - -Akkor az ember kirántotta az ingét a nyakába, és az asszony mindjárt -megüsmerte, hogy az az ura. Egymásra borultak, úgy sírtak örömükben. De -az egyik fél kenyeret adta a gyermekeinek, az aranynyal, a másikkal ők -élődtek. Nagy öröm lett az apjának, és nékik ës egymással. És máig ës -élnek, ha meg nem haltak. - -_(Fejér Györgyné, Lőrincz Kata, Pürkerecz.)_ - - - - -21. Palkó és a boszorkány. - -Volt egy szegény embernek két fia. Azokat nevelte szegénységgel, s mikor -húsz évesek voltak, elmentek országot-világot látni, s azt mondták az -anyjuknak, hogy süssön nékik pogácsát. Az anyjuk sütött pogácsát nékik, -de mindkettőnek egy-egy hármat. Bétarisznyálta s kikisérte a falu -végéig, és sírva haza kellett menni, elbólcsuzott töllik. - -Mennek, mendegélnek, elérnek egy nagy erdőbe. Egyik fiút Jankónak -hívták, s a mást Palkónak. Mikor mennek egy kicsidég, azt mondja Jankó -Palkónak, hogy: - -– Égeti valami az oldalomat, tovább nem tudom tűrni. - -S azt mondja Palkó: - -– Nézz hátra te. - -Hátra nézett, egy nagy lompos farkas okádta a tüzet az oldalára. S azt -mondja Palkó Jankónak: - -– Dobj bé egy fél pogácsát a szájába - -És ő bédobott egy fél pogácsát, s a farkas úgy megpajtásult, hogy ment -utánuk örökké, nem hagyta el. Mikor mennek még egy kicsidég, azt mondja: - -– Jaj, hogy égeti most valami a bal oldalamat. - -Azt mondja Palkó: - -– Nézz hátra. - -Hátra nézett, akkor egy nagy medve okádta a tüzet a bal oldalára. Azt -mondja: - -– Dobj belé a szájába egy fél pogácsát. - -Abba ës belédobott, s úgy megszelidült a medve, hogy mind ment utánuk. -Mikor még mennek egy kicsidég, azt mondja Jankó Palkónak: - -– Juj, most hogy égeti valami mind a két oldalamat. - -S azt mondja Jankó Palkónak: - -– Nézz hátra. - -S akkor még egy nagy oroszlán hét singnyire okádta a tüzet mind a két -oldalára néki, Jankónak. S azt mondja: - -– Dobj belé a szájába egy fél pogácsát. - -Akkor ës dobott belé, és megszelidült, és mentek utána mind a hárman. -Mikor mentek még egy kicsidég, azt mondja Palkó: - -– Juj, hogy égeti nékem ës valami az oldalamot. - -És hátra nézett, és egy farkas okádta a tüzet az oldalára. S akkor ës -belédobott a szájába egy fél pogácsát és ment utána. S későbben egy -medve, s az után egy oroszlán. Mind a kettőnek bédobott a szájukba egy -fél pogácsát és mentek utánuk. - -Most mindenik fiúnak volt három állatja. Az egyiknek is, s a másiknak -is. Mennek, mendegélnek ketten, az erdőben egy nagy tisztát találtak s -egy friss forrást. Tüzet csináltak, s ettek ott. Azt mondja Palkó -Jankónak: - -– Itt van két keresztút, te menj jobbra, én mënëk balra. Akármelyik -visszatérjen, vaj egyik meg lesz halva, hát a forrásból vér jőjön víz -helyett. Arról tudjuk meg, hogy él-e vaj hal, mikor visszajövünk. - -Elindul Palkó a jobb úton, mënën, mendegél, elér egy országot. Elér egy -országot és látja, hogy gyászba van borítva, mindenütt gyászlepedők -vannak. Bémënën egy öreg asszonyhoz, hogy kérjen vizet. Megkérdezte, -hogy hát ez az ország mért van gyászba borítva. S elmondta az öreg -asszony, hogy az ország szélén egy nagy tó van, a melyikben egy -tizenkétfejű sárkány lakik. S minden harmadik nap egy huszonegy éves -leányt kell adni neki, addig nem ad vizet, s most a király leányára -került a sor, s azért van gyászban az ország. S kihirdette a király, -hogy a ki megváltja, a leányát a sárkánytól, hát neki adja, s fele -királyságát. - -Palkó, hogy hallotta az öreg asszonytól, hát elment az országba, és -szerzett magának egy rozsdás kardot. S eljött a nap, a melyikben a -király leányát kivezessék a sárkányhoz. Akkor ő is elment a tóhoz, három -állatjával. S egyszer csak a víz kezdett a tóban hánykolódni, hányta -magát, a sárkány jött fel a tó fenekéről. S azt mondta: - -– Te emberi lélek, te ingem akarsz legyőzni? Azt a királyleányt te -akarod elvenni? - -Azt mondta Palkó: - -– Én, ha az isten megsegít. - -S kezdtek verekedni a sárkánynyal. A sárkány ës megfogta, s ők ës -négyen, de egyik se győzött. Addig verekedtek, míg elfáradtak, s a -sárkány lement s azt mondta: - -– Várj egy kicsit s még újra küzsdjünk. - -S mikor feljött, mégannyi ereje volt. S azt mondta a legény: - -– Megállj! Ha tudtam volna, nem állottam volna meg, küzsdöttem volna -tovább. - -Azt mondja akkor az állatjainak: - -– Fogjátok meg állatjaim. - -S azok megfogták, s felhúzta a kardját s egy vágásra mind a tizenkét -fejét levágta s a fejekből a nyelveket kivette s a táskába bétette. -Akkor a királyleány a vállára borult s örömében sírt. Azt mondta: - -– Te az enyém, én a tiéd, kasza-kapa válaszszon el egymástól. - -Hazamennek, látja a király, hogy megváltotta a leányát, s örvendett. -Megmátkásodtak, lett a lakadalmuk másnap aztán. Az asztalnál mindenki -mondani kellett egy verset. Mikor erre a legényre került a sor, hát a -táskája ott volt vele, s azt mondja: - -– Felséges uram, királyom, megszabadítottam a leányát a tizenkétfejű -sárkánytól, itt vannak a nyelvek. - -S megmutasztotta a nyelveket. Mindenki örvendett, s a lakodalom után -éltek boldogul, s máig ës élnek, ha meg nem haltak. - -Élnek egy darabig boldogul egymással. Azt mondja a legény: - -– Vissza kellene menjek az öreg anyámhoz, a honnan eljöttem. - -A király leányát ott hatta az apjánál s ő elindult hazafelé. S mikor -elért oda a tisztához, a hol tüzet csináltak volt, hát lájta, hogy a -forrás igen tiszta, hogy a bátyja még él. S ott futott el egy nyulacska, -s meglőtte s nyársra húzta s a tűz mellett sütötte. S a mind ott -sütötte, egy nagy fa volt ott a tűz mellett, s arra szállott valami s -kájtotta ott, hogy: - -– Fázom! - -Azt mondja Palkó: - -– Gyere le, mert jó tűz van, ha tisztalelkű ember vagy. - -S akkor azt mondja, egy boszorkány volt az öreg asszony: - -– Me (nesze) ez a három hajszál. Tedd az állatjaidra, mert félek töllik. - -És Palkó elvette és a három állatjára tette. Akkor kőbálványnyá váltak a -három állat, s akkor nem félt a boszorkányné. Akkor leszállott, kígyót, -békát fogott egy nyársra s ott sütötte. S azt mondta Palkónak: - -– Te kígyót, békát eszel, de én a nyúlhúst. - -Azt mondja Palkó: - -– Adok én néked. Nem érsz meg aval, hogy ideeresztettelek a tűz mellé, -hogy melegedjél? - -S ott kezdtek verekedni a nyárssal. De mivel az állatok nem voltak meg, -legyőzte a boszorkány Palkót, összevagdalta egy tekenyőbe s feltette egy -fának a tetejébe. - -Hát egyszer visszatért a testvére is, Jankó. Látja, hogy a forráska -megállott a tűz mellett, látja, hogy a forráskából vér jő, nem víz. Azt -mondja: - -– Az én bátyámat megölték valahol. - -S ott futott el egy nyulacska, s meglőtte ő ës és nyársra húzta. S akkor -ës arra a nagy fára szállott a boszorkányné. Azt mondja: - -– Huhú, hogy fázom! - -Azt mondja ő ës: - -– Gyere le, ha tisztalelkű ember vagy, mert jó tűz van, melegülj meg. - -S azt mondja a boszorkányné: - -– Me ez a három hajszál, s tedd a három állatodra, mert félek töllik. - -Ő igaz, hogy elvette, de nem tette az állatokra, hanem a tűzbe -bévetette, s a boszorkányné nem vette számba, hogy ő a tűzbe vetette. -Leszállott, húzott egy nyárs kígyót, békát, s azt mondja néki: - -– Te kígyót, békát eszel, de én nyúlhúst! - -Azt mondja Jankó néki: - -– Adok én neked! Nem elég, hogy idehíttalak, még nyúlhúst enni akarsz? -Csak hetvenkedj, ne hogy megverjelek. - -S aval verekedni kezdtek a nyársakkal, s Jankó egyet füttyentett, s a -három állat eléjött s megfogta a boszorkánynét, s könyörgött a -boszorkányné, hogy hagyják meg az életét. Azt mondta: - -– A testvéredet ës én pusztítottam el, s ha meghagyod az életemet, akkor -felélesztem. - -Adott Jankónak egy pálczát. Azt mondta: - -– Hágj fel a fa tetejébe s veregessed, ott van egy tekenyőbe, mert -feléled. - -Azt mondja Jankó az állatoknak: - -– Fogjátok meg jól. - -S azok megfogták, mind a vasat, nem tudott mozdulni. S felment a fára -aval a pálczával s kezdte veregetni. Látja, hogy egyik darabocska ës, -meg a másik ës, mind úgy szërre (rendre) forrnak össze, míg egy test -lett belölle. Akkor felült s kezdett dermeszkedni az a test. Mondja ő: - -– Mióta aludtam! - -Azt mondja Jankó: - -– Aludnál bizony te bátya, ha én ne lettem volna, még máig (mostanig) -ës. - -Kérdezte, hogy hát mért? És elbeszélte, hogy ő hogy járt. S akkor az ő -három állatja még átváltoztak, a hogy voltak, farkasé, medvéé s -oroszláné. Akkor megfogták nyolczan, hat állat s két fiú, s ësszetépték, -tűzön elégették s a hammuját a széllel elfújatták. Azért nincsenek most -boszorkányok. - -S ők mennek, mendegélnek, elmennek haza az öreg anyjukhoz, elbeszélik, -hogy hogy jártak. S csudálkozott az öreg anyjuk. S azt ës kocsiba tették -s elvitték magukkal a királyhoz. Élnek öten boldogul, ha meg nem hóltak. - -_(Korodi Sándor, Pürkerecz.)_ - - - - -22. A disznyópásztor leánya. - -Volt egyszer egy szegény disznyópásztor, annak volt egy igen szép -leánya. S kihajtják a disznyókat ők a tollóra. Abban a városban volt egy -gazdag kereskedő ember, annak ës volt egy fia s aztán eljött mán az üdő, -hogy megházasodjék. Hát ő egy écczoka azt látta álmotta, hogy menjen ki -jó reggel s talál egy szegény leányt, a ki vizet viszen a korsóval. -Kérjen vizet tölle s azt vegye nőül. - -Nohát ëppen annak a szegény disznyópásztornak a leánya ment s vitte a -vizet. Megszólítja a leányt, hogy adjon neki vizet, hogy igyék. A leány -szüvesen odaadta s mondja az úrfinak, ilyen jó reggel hogy esik jól neki -a víz? Mondja: - -– Azon ne csodálkozzék, kedvesem, mert az éjjel sokat mulattunk s jól -esik. - -És azonnal meg ës kérte őt feleségül. - -No de ő azt mondta, hogy hogy ës kéri őt, mikor ő olyan szegény leány, -tám csúfolódik vélle. De a legény csak azt mondja neki: - -– Menj el haza s űzzétek el a disznyókat apáddal s kéredzz el tölle. -Mondjad apádnak, hogy valami dolgot keressz a városban s gyere az én -ruhaboltomba. - -A leány úgy is tett. Elkéredzett az apjától, s rögtön elment az úrfinak -a boltjához. A legény ës rögtön bészólítja s azt mondja: - -– Gyere, válaszsz magadnak egy rend gunyát, a mi a testedhez áll. - -A leány választott ës magának tetőtől talpig egy rend szép gunyát s -felöltözött beléje. Oan gyönyörű szép küsasszony lett belölle, a milyent -soha életében se látott. Most azt mondja az ő kedvese: - -– Vesd le azt a gunyát, hogy pakoljam bé. És adok még száz darab -aranyat, vidd haza, és tedd el szépen a ládába úgy, hogy senki semmit -róla ne tudjon. És apádnak készíts jó gazdag vacsorát. - -És mikor az öreg hazaért, megérzette az öreg a finom jó vacsorát. Még -künn mosolygott a jó büzütől hogy: - -– Most mán kapok jó vacsorát! - -Béér az öreg a házba és mondja leányának, hogy: - -– Még soha oan jóillatú vacsorát nem éreztem a házamban! - -De csak akkor örvendett az öreg igazán, mikor a disznyósültet elejébe -rakja az ő leánya, és egy kulacs bort. Azt mondja: - -– Leányom, én téged még máskor ës eleresztlek a városba, hogy keress -dolgot magadnak. - -– De azt jól teszi apám – mondja a leány – mert ëssze volt beszélve az -ifjúval, hogy ő még két reggel elmënyën a más boltjához, mert három -boltja volt annak. - -Másnap, mikor kihajtják megint a disznyókat, mondja az öreg: - -– Édes leányom, menj el, hogy este még készíthess olyan jó vacsorát. - -El is mënyën a leánya, nem várja, hogy kecczër (kétszer) mondják. És -ismét elment az úrfinak a más boltjához és az úrfi mán az ajtóban várta. - -– Ó be jó, hogy jösz, kedvesem. Jer be és válassz magadnak még szebb -öltöző gunyát, mind a más volt. Tiszta selyemből hogy legyen. - -Oant választott a leány, hogy még hétszerte inkább megszerette az ő -kedvese. - -– No most mán vesd le, hogy pakoljam be és vidd haza. És adok hozzá még -kétszáz aranyat, tedd a ládádba. Ne mondj semmit az öreg apádnak, hanem -megint készíts neki jó vacsorát. - -No most oan jó vacsorát készített az ő atyjának, hogy még messze volt és -örvendett már örvendett az ő leányának, hogy olyan jó vacsorát -készített. Bémënyën az öreg és kérdi az ő leányától: - -– Kaptál-é fiam jó munkát? S erre a leány igennel felelt. - -– No leányom – mondá – holnap reggel, ha kiüzzük a disznyókat, csak még -menj el. - -El ës ment az ő leánya harmadszor ës az ifiúr harmadik ruhaboltjához. -Itt már nagyon várta az ő kedvese s mondá: - -– Most válaszsz magadnak aranyszínű gúnyát, milyent még szem nem látott. - -Kapja magát a leány és oant választ magának, hogy mikor felvette, úgy -megszerette az ő kedvese, hogy ki se akarta ereszteni. De mégës azt -mondja: - -– Vetkezz le, hogy pakoljam bé s mesze, mostan adok háromszáz darab -aranyat, vidd haza és tedd bé a mások mellé a ládába, mert én utánad -fogok jőni, hogy menjünk el a bálba. - -Hazajött a szegény disznyópásztor, megérzi a sok jó büzüt, azt mondja a -leányának: - -– Máma este még tán jobb vacsoránk lesz? - -Történt abban a városban egy nagy bál. Meg volt híva a kereskedőnek ës a -fia és ő kocsit rendel, elküldi a szegény disznyópásztornak a házához. -Azt mondja: - -– Öltözz fel abb a gunyába, a kit néked elsőben adtam. - -Azzal felülnek a kocsiba és elmennek a bálba. Olyan szép küsasszony -volt, hogy mindenkinek szeme-szája tátva maradt. Húzzák a mozsikások, és -tánczba kerekednek. Kézről kézre veszik, mind a mennyi úgy szereti, hogy -mán a kereskedőnek a fia kiveszi onnan és a kocsiba ülteti és haza -mennek. Azt mondja neki, hogy ha még majd bál fog történni, még -kétszerig vele menjen el. - -Úgy ës történt, még lőn egy nagy bál. Akkor ës kocsira ül és elhajtatott -a szegény disznyópásztorhoz. Azt mondja a leánynak: - -– Most mán vedd fel, a kit másodszor adtam gunyát. - -Felveszi a leány és oan szép küsasszony lett belölle, hogy oant még -életébe sohase látott. S most mán elhajtnak. Bémennek a bálba s minden -vendégnek a szeme csak a szép küsasszonyon volt. Most mán esznek és -vígan lakomáznak, míg a mozsikások húzni kezdik, és mindenki a szép -küsasszonynyal akarnak tánczolni. - -– Megállj! – gondolja magában a kereskedőnek a fia – így nem jó ám a -dolog. Menjünk haza. - -Megint kocsiba ülnek és haza mennek. - -Most má megint következik a harmadik bál. Most mán azt mondja: - -– Vedd fel, a kit harmadszor adtam neked, azt az aranyszínű gunyát. - -Magára veszi, felöltözködik. Oan szép küsasszony lett belölle, hétszerte -szebb, mint máskor. Most mán esznek, isznak, vígan vannak, de mindennek -a szeme csak a szép küsasszonyon volt. Ott volt a király fia ës, úgy -megkedvelte, hogy azt mondja: - -– Én ës elvenném magamnak nőül. - -Megsejti a kereskedőfiú, azonnal kocsiba ülteti és hazamennek. Azt -mondja: - -– Csak légy türelemmel, mert holnap meg foglak kérni apádtól. - -Haza mënyën a kereskedőfiú ës, és az apjáék azt mondják neki: - -– Jó volna fiam, ha megházasodnál. Néztünk ës ki leányt a te számodra -egy nagy herczegi családból. - -A mire a legény bús és szomorú volt, s azt mondta: - -– Én má néztem ki leányt az én számomra. - -A mire kérdik az ő szülői: - -– Kit néztél ki édes fiam? - -– Éppen a disznyópásztornak a leányát. - -– No azt mán nem hagyjuk, hogy megvedd (elvedd). - -De a legény azt mondta, hogy neki nem kell más. Hanem úgy ës -beléegyeztek, mert nagyon szerették a fiút. Azt mondták, hogy a leányt -vigyék el egy más rokonukhoz, városba. - -Másnap este két jóbarátja a legénynek és a legény beállnak a -disznyópásztorhoz, köszöntik és hogylétéről tudakoznak, a mire az öreg -nagyon megijedt, hogy még ilyen nagy úr nem jött bé a házba. Mostan -széket vesz elé és leülteti őket és kérdi a jó öreg, hogy miben -fáradnak. A mire a kereskedőfiú kijelenti áperté, hogy az ő leányát -kérné nőül magának. Mire az öreg azt felelé, hogy tán csúfolódnak az ő -leányával. Melyre a legény kijelenti komolyan, hogy ő már érte jött -volna. Az alatt a leány felöltözött abba a a szép gunyába, a kit elsőben -adott. Olyan szép küsasszony lett belölle, hogy az öreg is egészen -elbámult, hogy hát ezt a leány honnan kapta. - -– De sebaj, ha úgy áll a dolog, édes leányom, legyetek az egymásé. - -El ës vitték. Most mán kocsiba ültették a szép leányt és elvitték egy -atyjafiához, onnét vitték a kereskedői nagy kastélyba. - -Tőlt-múlt az üdő s a gazdag kereskedő meghalt, csak a fiú maradt. A -fiára maradt minden gazdagság és kereskedés. Boldogul ës éltek az ő -szeretett kedvesével, hogy mindenki irigyelte az ő jó életüket. - -Egyszer útra kelt a gazdag kereskedő, hogy portékát vásároljon az ő -boltjába. Ez alatt az ő nőjére bízza a boltokat s elindul, hogy -vásároljon. Elbúcsuzott az ő nejétől, de mikor elindult, az ő nőjét -terhesen hagyta. - -Ez alatt egy hunczut zsidó a kereskedőhöz ment és mondá: - -– Mibe kötelezed magadat, ha én feleségeddel élek. - -Azt mondá a kereskedő, hogy: - -– A három boltom és a kastélyom mind a tied legyen és én neked -legaljasabb szolgád fogok lenni. - -Má most meg volt kötve azzal, a mit a kereskedő mondott, és elindult a -sok szekérrel, hogy portékát vásároljon. - -Ezalatt az ő nője fiat szült, és a zsidó szövetkezett a bábával, hogy ő -egy üres ládába béfekszik, a kin likak vadnak, és a bába kérje meg az -asszonyt, hogy azt a ládát vihesse bé, a hol ő hál. Ezennel a bába kéri -a kereskedőnét, hogy engedje meg, hogy a ládát vihesse bé, mivel ott sok -portékája van és az ura részeges, könnyen kivehetne belőle valamit, hogy -ide tenné be, a mit a kereskedőné szívesen meg ës engedett, No most mán -béviszik a ládát és oan helyré viszik, a hol ő mindent láthat. - -Estére levetkezik a kereskedőné meztelenre, s meglátja, hogy a bal -csöcsü alatt vagyon egy sümölcsü (szemölcs). - -No, gondolá a zsidó: Jó, hogy ezt megláttam. - -No most mán lefeküdt a kereskedőné és első álmába elaludott. S a zsidó -kijött a ládából, elvette a fehér zsebkendőt és a jegygyűrűt, és szépen -eltakarodott. - -De azonban érkezik meg a hír, hogy jő a gazdag kereskedő a sok -portékával. És a zsidó elejébe mënyën, azt mondja neki, ismeri-é ezt a -zsebruhát és ezt a jegygyűrűt, a melyen a kereskedőnek a neve volt. - -Egészen megváltozott má most a képében és mondá: - -– E még nem elég jegy. - -Mire a zsidó azt mondta, hogy még a bal csöcse alatt van egy sümölcsü. - -– No má mostan meg vagyok verve – mondá a kereskedő. - -Hazament és a feleségét egy ládába bézárta és a tengeren leeresztette. -No most a tenger vitte egy dararabig, míg kifogták a halászok. Hagyjuk a -kereskedőt, hogy szolgálja a zsidót. - -No má most az asszonyt a tengerből kifogták a halászok, orvost híttak és -azonnal életre hozták. S kérdi a halásztól, hogy ő hol van, mert mán -egész más országban volt. No má most megköszönte az ő jótevőinek az ő -szabadítását és elindult, hogy menjen hazafelé. - -De egy mezőn kellett keresztül menjen, a hol száz tolvaj volt. No má -most ő mit tegyen, mert elfogták a tolvajok. És a tolvajok kapitányuk -megszerette. Azt mondá: - -– Asszony, te itt fogsz maradni véllem! - -De megengedte, hogy künn az ajtó előtt sétáljon. - -Mi jutott eszébe az asszonynak? Egy faoszlopot felöltöztet, mintha ő -volna, és megindul hazafelé. A tolvajok vígan esznek, isznak, hogy az ő -kapitányuknak olyan szép asszonyt tudtak szokotálni. De az asszony már -messze elhaladt egy erdőbe. - -Csodák-csodája, hát mit lát álmában? Egy öreg ősz ember odament és azt -mondja neki: - -– Kelj fel, nem messze innét e fa mellett van egy forrás, kinek oly -csodás ereje van, hogy mindenféle szembetegséget meggyógyít. Itt van egy -korsó és töltsd meg, vigyed magaddal, nemsokára nagy szerencséd vár -reád. - -Úgy ës tett az asszony. Felkelt s úgy találta, a mint az öreg ember -mondta. Megtalálta a forrást és merített egy korsóval, és ment, míg -elért egy nagy városba, a melyben a király lakott. És ottan a királynak -a leánya nagy szemfájós betegségben volt. A király kihirdette, hogy a ki -leányának a szemét meggyógyítja, a leányát és fele királyságát adja -neki. - -Meghallja ezt az asszony és vëszën magának orvosi gunyát, jelenti a -királynak, hogy ő volna egy orvos, a ki a leányának a szemét megjavítaná -(meggyógyítaná). Erre a király nagyon megörült és jutalmul a fele -királyságát és a leánya kezét igérte. - -Az asszony most a leányt egy külön szobába vezette, háromszor abból a -vízből megmosdatta és mindjárt megjavult (meggyógyult) a királyleány -szeme. A király annyira megörvendett, hogy vivátot ës lövetett, hogy -éljen a jó király. De ő ezt el nem fogadhatta, hanem azt mondá, hogy -neki van felesége, adjon a király, a mit a szüve kíván. - -Most mán a király a legvitézebb huszáraiból négyszáz huszárlegényt -rendelt, s egy kocsit aranynyal. Úgy hajtottak most a városba, a hol az -ő urának a kastélya volt, a melyben egy zsidó lakott most. - -A zsidó elejükbe ment és nagy alázatossággal béereszti a katonákat és az -orvost vagy tisztet, mert olyan, mind egy kapitány, olyan volt, bé az -első szobába. És a hogy kitekint az ablakból, meglátja az urát nagy -bocskorosan és rongyosan, hogy hányja a ganyét az istállóból, a lovak -alól. Kérdi a zsidótól, hogy ki volna az az ember? - -A zsidó azt mondja: - -– Az egy hányódó rossz szolga. - -– De hogy is jutott hát a kastélyhoz? – kérdi. - -A mire a zsidó mondja: - -– Fogadásból nyertem. - -No má most azt mondá az asszony: - -– Hívja be azt a szolgát nekem. - -A mire a zsidó nagyon meg volt ijedve, de mégës csak bé kellett hogy -hívja azt a szolgát. - -Bémënyën a szolga és kérdi most a felesége, de ő nem ismerte: - -– Jó ember, ez egykor, ez a kastély, úgy hallottam, a magáé volt. Hát -hogy került ennek a zsidónak a birtokába? - -A melyre ő mondá: - -– Fogadást tettem ezen kereskedő zsidóval, és azt mondta, hogy ő a -feleségemmel hál és én odaigértem a boltjaimat, a kastélyomat, minden -gazdagságomat, és én neki legaljasabb szolgája leszek. Úgy volt a -fogadásunk kikötve, s én egykor megérkeztem a portékáimmal a város -végére s elémbe jött és a zsebruhát és a jegygyűrűt, a kin a nevem volt, -megmutatta, és én mondám, hogy ez még nem elég, és ő akkor mondá, hogy a -bal csecse alatt még egy sümölcsü ës van. Akkor mán egészen hittem neki. - -Akkor a felesége kibongolja az ő lájbiját s mutatja mind a kettőnek s -mondja a zsidónak: - -– Hált-é velem? - -Jó két pofot adott a zsidónak, s az urának ës, mire a zsidó egészen -megvallotta, hogy vele nem hált, s hogy mesterségből tette. S úgy -megharagudott az asszony, hogy felakasztatta a zsidót. Ott minden -vagyonukat kezéhez vette s boldogan élnek ma ës, ha meg nem haltak. - -_(Lukács István, Pürkerecz.)_ - - - - -23. Az ágy alá esett gyűrűs ujj. - -Volt egyszer egy király a feleségével s egy leányával. Ez a királyleány -nagyon szelid volt. Csak az az egy volt, az anyja nagyon őrzötte, hogy -ne menjen akárhova. Egykor odament két királyleány s hivták, hogy menjen -el véllik sétálni. A királyné gondolkozott, hogy vajjon elereszsze, vagy -ne ereszsze. Az a más két királyleány erősen biztatták az anyját, hogy -jó helyré mennek s visszajőnek, de elvezették messze egy erdőbe. A mint -mennek, mendegélnek, elfáradott a királyleány. Leültek, az álom -megütötte s elaludt. Az a más kettő irigyek voltak rëa; ott hagyták -aluva s eljöttek. - -Mikor megébredett, hát már este felé volt. Búsult, hogy má most ő -hazamenne. Megindult s ott az erdőben látott ő egy szép házat, s -bátorkodott, s elment ahhoz a házhoz. Ott volt egy öreg szakácsné. -Mondta az az öreg szakácsné: - -– Jaj fiam, hogy bátorkodtál ide jőni, mert itt tizenkét tolvaj lakik. - -Akkor tanította az az öreg szakácsné, hogy menjen bé a közepső szobába, -bújjék bé az ágy alá. S ő elment, mert bátor volt. Bénézett az első -szobába ës, hogy ott mi van. Ott látott mindenféle szép küsasszonyi -gunyát, királyi gunyát, mindent. Ott volt egy oldalszobácska ës, -bénézett oda ës, hát ott látott mind küsasszonyfejet és emberfejet. -Akkor megirtózott, kijött abból a szobából s az ágy alá bébújt. Ő -gondolta magában: Isten velem! - -Akkor jöttek három királyfiforma, de csak azok a tolvajok voltak. Vittek -egy küsasszonyt, aval úgy bántak el, hogy ő egészen megijedett. Levágták -a fejét, de elsőbe levették róla a szép öltözetet. Volt egy szép arany -gyűrű, az az ujjában volt s a neve rëa volt vágva. Nem tudták kihuzni -azt a gyűrűt az ujjából s úgy levágták, hogy az ágy alá bészökött oda a -királyleány mellé. Akkor nagyon megijedett, hogy ott kapják. Akkor -mondta az egyik: - -– Azt az ujjat fel kéne venni. - -S mondta a másik: - -– Van rëa üdő, holnap ës megkapjuk. - -Akkor ettek, ittak azok a tolvajok, azután lefeküdtek s aludtak. Még -abban az ágyban ës volt egy, amiik (a melyik) alatt volt az a -királyleány. A mikor elaludt, a leány felkőlt, azt az ujjacskát elvitte, -s úgy elutazott vélle. Akkor ő hazament reggelig. - -A királyné s a király nagyon megörvendett, hogy hazament az ő leányuk. -Akkor elbeszélte az ő sorsát, hogy ő hogyan járt. Akkor az édes apja, a -király, hogy hallotta, hogy a leány mit beszél, mondta, no ő csinál egy -bált s ad ételt, italt, a kik oda mennek. De azok a tolvajok béjártak a -városba, a leányokhoz, még kérték ës feleségnek. No most azt számította, -hogy csináljon ő egy olyan vendégséget. Azok a tolvajok olyan királyi -gunyában jártak, s meghítták azokat ës abb a vendégségbe. Amind az -asztalhoz ültette őket, hát ültetett egyik felől ës egy csendőrt s a más -felől ës, körbe vétette azt a tolvajt. S akkor több népet is oda -gyüjtött. - -No már most ettek, ittak, mert volt mit. No most, mikor jól laktak, -akkor mondta a király az egésznek, mindegyik mondjon egy mesét el, hogy -teljék az üdő. Mondta az egyik, a mit tudott, s a más ës, a mit tudott. -No egykor rëa jött a sor a királyleányra ës, hogy mondjon. Akkor a leány -azt mondta, hogy ő nem mond mást, mert ő csak álmot mond. Kezdette -mondani itt a történetet álomnak. Mondta, hagy ő álmában azt látta, -elment a két kisasszony barátjaival az erdőbe sétálni s az ő jó barátjai -irigységből ott hagyták az erdőben. Ő elaludt, ott maradt az erdőben, s -látott egy szép pompás házat, márványköves udvara volt. De ő álmában -olyan bátor volt, hogy ő bément abba a szép szobába, ott az öreg -szakácsnét megtalálta s az az öreg szakácsné jobban megijedett, mind ő. -Most a szakácsné kérdezte: - -– Hol jársz fiam? - -Panaszolta, hogy eljött két barátnéjával s most este lett. A -szakácsnénak megesett a szüve. - -– Menj, fiam, a közepső szobába, oda búj belé az ágy alá. - -Ekkor az a két tolvaj irult-pirult, mert odabeszélt az a kisasszony. – Ő -bément a szobába s ott látott csupa emberfejet s kisasszonyfejet. Akkor -bénézett más szobába ës, s látott szép királyi gunyát s kisasszonyi -gunyát. Ekkor hallott egy jövést, de ő azt álmotta (álmában) látta, s -bébújt hamar az ágy alá. Ez alatt bévittek egy királyleányt, levették -róla a szép gunyáját, levágták a fejét, levágták az ujját a gyűrűvel. – -Most a két tolvaj nagyon elsárgodott ott az asztalnál. – Az ujj -bészökött hëzza az ágy alá a gyűrűvel. Akkor felkiájtott s kivette a -gyűrűt a zsebéből: - -– Itt az ujj a gyűrűvel! - -Most a király felszólott a csendőröknek, hogy kardot kell rántani s -fejét kell venni annak a két tolvajnak. Akkor, azt a kettőt hogy -eloltották, megüsmerték azt az ujjat a gyűrűvel, hogy kié. Mostan híre -futamodott, hogy hol vannak azok az elveszett küsasszonyok. No akkor -kocsira ültek s elmentek abba a szobába, az erdőbe. Ottan még a -szakácsnét ës levágtak és lófarkra kötötték, hogy mért nem tett előbb -hírt, hogy milyen rablás vagyon ott. - -Im máig ës örvend a király, hogy milyen bátor küsasszonya volt. Sokan -örvendettek, hogy azokat a rablókat elpusztították a királyleány után. -No ezek máig mind élnek, ha meg nem haltak. - -_(Rab Ilona, Pürkerecz.)_ - - - - -24. Oktáviánus császár. - -Volt egyszer egy császár, ezelőtt ki tudja mikor, Oktáviánus császár. Az -azt hitte, hogy mán nincs isten. Mindig azt mondotta, nállánál nagyobb -isten nincsen a világon. Egyszer elment, hogy fërëdjék a fërëdőben. -Mikor levetkezett s bément a fërëdőbe, a vízparton hagyta a gunyáját s a -lovát. Míg ő ott fërëdëtt, addig az angyal odament, felöltözött a -gunyájába s felült a lovára, elment haza a császárnéhoz. - -Mikor kijött a vízből, látja, hogy nincsen gunyája. No hát már most mit -tegyen csórén a császár? Nem volt mit csináljon a császár, azt gondolta -magában, elmënyën csórén ës haza. No hát nem eresztettek bé a kapun, -mert hiába mondta, hogy ő a császár, nem hitték el, mert meztelen volt. - -De az angyal benn volt. A gunyájába felöltözve ëppeg olyan volt, mind a -császár. Azt mondta a császárné, hogy vegyék el a kolbácsot s verjék -meg. Verték és űzték, de nem akart elmenni, mert azt mondta, hogy ő a -császár, megmutatta a gyűrűt az ujjába. Hát az angyal béhívatta s -odaadta neki a ruháját. Azt mondta, hogy azért tette vélle, hogy mért -fuvalkodott fel. Hát azt kérdezte tölle, hogy ezentúl még fogja mondani, -hogy nincsen isten más, csak ő? - -Úgy alázta meg magát, nem volt többé oan gonosz. Az angyal eltünt s ő -megint megmaradott a házba. Még máig ës él, ha meg nem halt. - -_(Plockuj Mihályné, Pürkerecz.)_ - - - - -25. A kicsi kígyó, a macska és a féreg. - - Volt egy árva gyermek, neki csak anyja élt. - Küldi két krajczárra eczetért a fiút. - Hozának egy macskát megverték a fiúk. - – Adjátok a szegényt nekem - – Mit adsz érte - – Édes anyám küldött két krajczárra eczetért, - Egyiket nektek adom. - - Viszi haza a macskát, - Anyja jól megverte: ennek is kell enni! - – Felit adom macskámnak! iszë fiatal még! - – No te akkor étlen maradsz. - – Béosztom magamat. - - Elküldi az anyja négy krajczárra sóért. - A fiúkat találja. Hoznak egy kis kígyót, - Essze van rongálva. - – Ne bántsátok szegényt, adjátok nekem! - – Igen, van ës mivel megvedd ezt a kígyót! - – Anyám adott négy krajczárt, hogy vegyek sót. Kettőt - Nektek adok érte. - - Haza viszi a kis kígyót. - – Hát ezt miért hoztad? - – Látod anyám, fiatal még. Még valami lesz belőle. - - Elküldi az anyja öt krajczárra pálinkáért. - Hozának egy férget (egeret), ëssze van rongálva. - – Adjátok nékem a férget, ne bántsátok! - – Igen, van ës mivel megvedd ezt a férget! - – Hiszëm a csak kicsi állat! - - Haza viszi a férget. - – No most van mit táplálj! - – Hadd el anyám, majd béosztom én magamnak. - - Mindennap ëtt a fiú. Azoknak ës adott - S még maradt neki ës. Felnőttek mind hárman. - Azt mondja a kígyó: - – Menjünk el apámhoz. - – De hogy merre menjünk? – azt mondja a fiú, – - Utat ki mutat meg, te csúszó és mászó? - – Hadd el kicsi gazdám, az én fejem útmutató. - Én feltekeredem a te nyakacskádra. - A merre a fejem, hogy előre mutat, - Arra szegődjél csak, mert mi így elmegyünk. - - Úgy ës tesznek ketten, elmennek szépecskén. - A kígyó előre nyujtogatja fejét, - Lába viszi őtet, merre kanyarodik. - Mennek, mendegélnek, egyszer csak elérnek - Egy nagy sürüségbe. Azt mondja a kígyó: - – Engedj nekem fiam, - Mert én most, én téged megtanítlak hogy járj. - Mënünk az apámhoz, nagy bazsilikushoz, - De vigyázz magadra, mert ő örömében - Mindjárt elnyel téged, de megint visszavet - Kérdi tőled, mit kérsz? igér néked mindent, - Ezüstöt, aranyat, mindenféle kincset, - De néked, gazdácskám, legyen annyi eszed: - Ne kérj gazdag kincset, kérd a varázsgyűrűt. - – Te kígyó, mi van abban? - – Abbizën gazdácskám, amit te felgondolsz, - Rögtön megtörténik. A nyelve alatt van. - A bazsilikusnak, az édes apámnak. - Igaz, rosszul (rossz szívvel, nehezen) adja, de te ne hogy tágíts, - Oda adja minyát, ahogy engem meglát. - - Úgy ës tëszën a fiú, semmit se tágított. - A nagy bazsilikus a fejét kidugja - S azt mondja: - – Nem adom, nekem legfőbb kincsem. - – Add át édes apám, mert fiad még jobb lesz. - E nevelt fel engem, az édes gazdácskám. - – Mesze, itt van nohát! De ezzel csalódol. - Tudom, hogy megcsalnak vélle egyszer-kétszer. - De vigyázz magadra, viseld gondját ennek, - Mert biz e jó szerszám! - - Haza megy a fiú az édes anyjához. - Rozzant kis hajlék volt, a mibe belépett. - Gondolta meg magát: - – Most már én magamon immá segíthetek. - Szép ház áll ott szembe, abban egy szép leány, - Annak volt (talán: van) egy kedvese, a vörös kapitány. - Nohát állj meg leány, én viszlek el téged, - Nem a veres kapitány! - Gondolja meg magában: - – Ez a mű küs házunk - Legyen külömb, mind a veres kapitányé, - Még ötszöriziglen. Gyűrűm nyelvem alatt, - Azt ez megteheti. - - Reggelre virradnak, hát van egy palota, - A kin az embernek szeme-szája elállott. - S a fiú különb volt, mind egy ezëredës. - Anyja álmélkodik, hogy szemét kinyitja, - Nem tudja, hogy hol van. - – Fiam, hol lehetünk? Hisz ez bárói ház. - – Nem anyám, csak nyugodjál! Nekem van egy gyürűm; - - Poroncsolj csak kávét, értsd meg, rögtön hozzák! - Úgy tesz öreg anyó, rögtön, mindjárt hozzák. - Van cseléd tizenhat, madarak a gángba - Énekelnek, fütyörésznek. - - Meglátják ott szemközt: - – Hej az a kis kunyhó - Milyenné vált! Ötször nagyobb mind a miénk! - - De kiáll a fiú. Nem ës az a fiú, - Gondolják a többiek. Jó reggelt kivánnak. - – Édes fiam hogy vagy? - – Én bizony jól, szomszéd. - – Látom, hogy jól vagytok, de ennyi kincs honnét? - – Nekem van, nekem van, mert a mit gondolok, - Mindjárt megtörténik. - – Jaj, édes fiam, igen szépen kérlek, - Ez a mű szép házunk legyen mind a tiétek! - – Igen, szomszéd, igen, csak egy a kérésem: - Leányát adja nékem. - Velem boldogul él, megviseli magát. - – Nohát, nohát, nohát, csapjunk mű egy csudát! - De a mit én mondtam, történjék meg mindjárt. - Azonnal átadom a leányt én néked. - - Elalusznak szépen, hát különb palota van - Ellenben szomszédnak. - Megy által a fiú a jó szomszéd úrhoz. - – Én megtettem apám, a mit maga kérdett (kért), - Most én kérdem magát, adja át a leányt. - – Nohát édes fiam, rögtön megkeresem. - - A leány csak nyúzva mënën a legényhez, - De kedvet jót mutat, s összepárosodnak. - No vërës kapitány, most te mit gondolhatsz? - Úgy vagy mind a korró a mező közepén. - A leány ës vissza húzná a fejét - És kibújna a nagy gazdag palotából, - De mégës gondolja: - – Talám jobb, meghúzd a fejedet egy kicsit, - Mig az üdő érkezik, amely megszabadít. - - Egyszer a többek közt férje jól békáfol. - Kérdezgetni kezdi: - – Miféle dolog ez, - Hogy a mit te gondolsz, rögtön megtörténik? - – Édes fiam ne bánts, mert ha én kimondom, - Tü az én fejemet mindjárt megbántjátok. - – Nem úgy fiam, nem úgy, mond csak el rendibe, - Hiszëm a te jó nőd talám nem árul el? - – Nem hiszek én néked, mert biz te csalfa vagy, - Kétszintséggel kivájsz töllem mindeneket. - – Óh én édes férjem, nem bántalak téged, - Mondd ki csak hamarébb, nem lesz bántásodra. - – Asszony, asszony, asszony, a fejemet bírod. - Kimondom hát mégës, legyen a te károd. - Van egy varázsgyűrűm az én nyelvem alatt, - A megcsinál mindent, a mit én gondolok. - Hanem azért fiam, édes feleségem, - Miattam te, míg élsz, boldog lehetsz örökké, - Csak nőnek nem hiszek, mert te káromra jársz, - Te vërës kapitányt még most ës szereted. - Ha kikapod töllem, én rögtön mehetek, - Földönfutóvá én azonnal válhatok. - – De én, édes férjem, téged nem árullak. - Éltessen az isten sok számos éveken, - Hogy boldogan éljünk családunk körében. - Hozd bé hát a kávét, Furuzs, aztat kérdem, - Csináld meg az ágyat, édes szobalányom. - Lejárt már az üdő, kilencz felé vagyunk, - Nyughassunk békével, míg majd felvirradunk. - - Lefeküsznek szépen s kezdenek játszani - Az a fiatal pár, egymást csiklandani. - Addig csiklandozza a nő az ő férjét, - Míg a varázsgyűrű kiszökik helyéről - S egyet nagyot koppan. - - – Hadd el édes férjem, - Csak a kemenczéről, csak a gyórtyatartó. - A macska elfutott, az ütte le onnat. - – Nem úgy asszony, nem úgy! Itt valami történt. - Mondám ugyebár, hogy fejemet elteszed? - Vedd fel szépen, vedd fel, addsza ide nékem - Azt a varázsgyűrűt, mert az az én kincsem. - – Néked én drágább mindeneknél vagyok, - Hadd a gyűrűt nékem, próbáljam meg én ës. - – Legyen hát a tiéd, de csak károdra lesz. - Tudom én jól, hogy ti mostan elteszitek, - De van még egy macskám és egy kicsi férgem, - Visszahozzák azok, ne féltsen engemet. - - Azzal elalusznak. Mikor megvirradnak - Az asszony s a fiú – a régies kunyhó! - Úgy maradtak szépen, mint volt régi időn. - A fiú megtudta, hogy ő meg van csalva; - Nem volt mit csináljon, – az idő sorra jár. - - A nő vërës kapitánynyal szegődött el szépen. - Gyűrű hatalmával oczeán tengeren, - Nagy oczeán felett, egy vár lánczon függött: - Vërës kapitány és a nő benne éllëtt. - A fiú megtudja, hogy hova ment nője. - Kérdi a macskáját: - – Nohát édes macskám, - Tám megöregedtél? Legyél segítségül - Az én bajaimban. - – Csak ne búsulj gazdám! Meg-megindulhassunk, - De háromiziglen meg kell hogy mi térjünk, - Mert a nagy óczeán hobokkal van teli. - De mit ës nézünk, mit! Még vagyon egy férgünk, - Vigyük el gazdácskám, hátha hasznát veszszük! - - Elindulnak hárman, mennek, mendegélnek, - Oczeán martjára sötétben érkeznek. - - Azt mondja a fiú: - – Óh édes jó macskám, már most mit csináljunk? - Arany függő várhoz, hogy mi eljuthassunk? - Adj tanácsot macskám, el vagyok búsulva - S nincsen honnan várjak segítséget, nincsen. - Előttem csak a víz, szinte közepéig, - Arany függő várnak lombja odaérik. - – Nem úgy gazdám, nem úgy! Én téged tanítlak, - Próbáljunk csak úszni. - - De meg kell térjenek, nem tudnak evezni. - - Fonnak ők egy jászjot (jászolt), azon megpróbálják, - De csigojavessző vizet átereszti. - Vissza kell térjenek, nem akarnak halni. - - Megint tanácskoznak mi tévők legyenek. - – Hadd el édes gazdám, – a macska azt mondja – - Mert én kisegítlek. - - Közel volt a nádas, fonnak ők egy gyékényt, - Azon próbálnak hát arany várhoz jutni. - Nem lehet, nem lehet, a nád gyenge, hajlik, - Vissza kell jőjenek egészen a martig. - - – No macskám, no macskám, édes kicsi macskám, - Adj tanácsot mostan, mert a szüvem reped. - Elére most végem, segíts rajtam, kérlek. - – Megmondtam, ugyebár, édes kicsi gazdám: - Háromszor kell térni, negyedszer próbálni! - - Elmënyën a macska a nádasba vissza, - Mondja a gazdának: - – Édes jó gazdácskám! - Köss egy kéve nádat, ülj rá mint lóhátra, - Lovat szoktad ülni. Végy ölödbe engem, - Férget kebeledbe, itt (így?) tám elmehetünk - Függő várhoz érve. - - El ës érték szépen a nagy függő várat, - Arany lánczon függött óczeán közepén, - Vërës kapitány ott benne büszkén élhet, - De most ostromolják, csellel mit tehetnek. - - Tanácskoznak szépen. Azt mondja a macska: - – Várjuk el setétig, akkor mán tehetünk, - Amit nékünk tetszik. - - Azt mondja a féreg: - – Biz jól gondoltátok, mert én akkor teszek, - Mit tű nem ës tudtok! Kirágom az ajtót. - Egy kis likat rágok, a hol én béférek. - Ajtót nyitok nektek, tű ës béjöhettek, - Csakhogy csúszva s mászva, léptetek ne hallszék. - Ajtó csikorgása töllem nem hallatszik. - De mi ott, ne! mi a? Talám bors, paprika? - Farkom ës van hátul? Van víz ës? – Bémártom, - Ugrok egyet elől, bé a paprikába, - Azután én sóba, borsba, egybe-másba! - A farkamat így én jól megvastagítom, - - Veres kapitánynak száján végig húzom! - Ptüsszent egyet-kettőt, még hurut is tölle, - Édes jó gazdácskám: Varázsgyűrű mesze! - - – Jól van férgem, jól van, e kellett én nékem. - Már most nem búsulok, itt van az én kincsem! - Gondolja magában: - – E függő palota - Aranyos lánczostól, minden szerszámostól - Távozzék most vissza az én kis kunyhómra. - A veres kapitány, az én csalfa nőm ës - Vélle együtt vissza. Aludjanak szépen, - A hol most alusznak, míg áthívom őket, - Az ő apját s anyját. Csalfaságnak vége, - Eltörött a lába! - - Azt mondja a macska: - – Hadd el, hadd el, hadd el, - Majd meglátják őtet! Eljő édes apja, - Ez a csalfa nőnek egyet rittyent kettőt, - Az álom kiszökik a nőnek szeméből. - - Azt mondja az apa: - – Hát te mit csináltál? - Nem megmondtam néked, hogy ne kelljen kettő? - - A veres kapitány a veszélyre felkel. - Megfogja a fiú, nyomban megnyuvasztja, - A macska ës szökik, torkát megszakítja. - A nőt vitték, vitték, óczeán martjára, - Onnan elvitték őt egy nagy szigettájra, - Egy kis burdét ástak a csalfa nő számra, - Ott hagyták őt szépen – ezt megérdemlette. - Csalfaságnak bizën ez mindig a bére. - - Nem hazudtam én se, mástól hallottam ës, - Én mástól hallottam, bocsássatok tű ës. - Arra kérlek tüktököt, higgyétek el nékem, - Mesémnek itt vége. - -_(Fazekas Fóris Mihály, Pürkerecz.)_ - - - - -26. A megvakított óriás. - -Vuot ëcczër, hól nem vuót, hetethiét órszágonn ës túl vuót, miég az -uópërëncziás tengërënn ës túl vuót, hól a kúrta fârku malacz túrt, vuot -ëcz szegény embër. Annak nem vuót sënkije, csak ëgy nëhán juha és három -gyêrmëke. S a juhok szaparottak, s ëcczër aszt határoszta az öreg embër, -hogy êlmënnek az êrdüőbe s ott ety kicsi ësztënát csálnok. - -Ecczër, mikor a merëndéjik elfogyott, aszonta az öreg embër: - -– Fiaim, ién êlmënyëk haza, hogy hozzak merëndiét, s mikor estve lëssz, -tű fejjétëk mëg a juhokot s csájjotok turuót, mim máskór szoktunk. De -jakárki këjájt, ne szójjatok sëmmit, ne këjájcsatok ki ja házbuól. - -De ja fijúk nem târtották mëg. Ecczër, mikor este lëtt, hajják, hogy -valaki jasz këjájcso: hëhëhé! S a lekküssebb fijú monta eleget: - -– Ne këjájcson ki bácsi, met apó aszonta, ne këjájcson sënkinek. - -Akkór (az idősebbik) mëkszitta a küssep fijút, s akkór miék hâlnak ëty -këjájtást mëssze az êrdüőbüől, s akkór kikëjájtott a közepsüő fijú jës. -S hát ëcczër lássák, hogy ëgy nagy uórijás embër jő, nyiccsa ki jaz -âjtuót. Akkora nagy vuót, hogy elik tudott biébúni az âjtuón. - -Nohát akkor aszonygya az uórijás: - -– Fijajim, jêrtëk velem, űjzétëk a juhokot! - -A fijúk busúltak, de úgy ës mënni këllëtt utánno. Hát biéjérnek ëgy naty -kővárbo s ott miég annyi ju vuót, hogy az udvar teli vuót, s abba -biéjüsztiék a juhokot. - -Nagy vaslakatval lezárto a kaput az uórijás, hogy ne tuggyanak kijőni, s -akkór biémëntek a házbo s az uórijás lefekütt s fëltëtt egy nagy-nagy üs -vizet s aszonta: - -– Mikor ez igazán fëlfő, küőccsetëk fël ingemët. - -A legnagyop fijú fëlküőtötte s akkor az uórijás a fijút ëcczëribe -mëkfórászto, a legnagyobbat, és mëgëtte. És esmiég fëltett egy üs vizet, -és miég asz monta, mikor az ës fëlfüő, akkor miég küőcsék fël üőt. - -S mos fëlküőtötte a közepsüő fijú az uórijást, s eszt ës mëkfórászto s -mëgëtte. - -Mikór miék fëltëtt egy üs vizet, a lekküssebbnek monta, hogy üőt küőccse -fël. De jez nem küőtötte fël, hanëm mikor a viz igazán füőtt, akkor az -uórijásnok a szëmit kifórászto. - -Mos fëlküőt az uórijás, s kereste a fijút a szobábo. De ja fijú mind a -padok alatt bújkált el, hogy a kezit ne tëgye rëja, hogy mëkfogja. S -kinyitta az uórijás az ájtuót s kimënt az udvarra, s: - -– Mëgájj, te haszontalan gyêrmëk, mâj mëkfoglak ién tiéged! - -S kinyitta ja naty kaput s kijólvasta a juhokot ëggyenkint, s asz -mondotta: - -– Te utójjáro benn foksz maradni, s akkór mëkfoglak tiégëdët s -mëgëszlek. - -Míg az uórijás a juhokot ólvasta, ëgy bêrbiécs mëgmaradott, s a fijú -mëgőlte ja bêrbiécsët. S annak harangja jës vuót, s akkor a fijucska -fëlvëtte ja bêrbiécs büőrit a hátáro s úgy mënt ki ja kapun. Az uórijás -aszt hitte, hogy a bêrbiécs e, s miég juól mëgverëgette ja hátát. Nem -gondólta, hogy a fijucska. - -Most a fijú elüszte a nagy serëg juhokot az apjánok. Mikor ëgy darabig -üszte, akkor a bêrbiécsbüőrt levette (levetette) a hátáruól. S az -uórijás kérte, hogy ájjom mëg, hogy a fiúnak aggyon ëggy aranygyürüt. A -fijú nem mêrte êlvënni, met fiélt, hogy mëkfogja jaz uórijás. Aszt -monta, hogy tëgye le ëty tőrsökre, s onnan üő mâjd êl fogja venni. - -A fijú êlvëtte, biédukta az ujjábo, s akarmêre mënt a fijú, mind aszonta -a gyürü: - -– Ere, vak embër, êre! - -S a vak embër mindég a nyomábo vuót a fijúnak, hogy a gyürü hítta. Mos -mi csinájjon a fijú? Nem tutta kivënni ja gyürüt az ujjából. Pruóbálto, -eleget pruóbálta, de nem akârt lejőni. No levákto az ujját, biévette -(bevetette) ëty feneketlen tuóba. S a gyürü ott ës mondotta: - -– Ere, vak embër, ëre! - -S az uórijás ës biémënt a feneketlen tuóba a gyürü után s odaveszëtt. - -A fijú elüszte ja sok juhot az apjánok s elbesziéllëtte, hogy üők hogy -jártok az uórijásval. Az apja örűlt, hogy bár mëgmaradott a lekküsebb -fija, met aszt legjobban szerette. S miég májég ës mind őrvennek a küs -fiávól, ha mëg nem hóltak. - -_(Kajcsa Anna, Pürkerecz.)_ - - - - -27. Hogyan nyerte el a szegény csobán a császár leányát. - -Hát volt egyszer, hol nem volt, volt egy öreg csobán, és annak volt egy -kis gyermeke. De ezt a törökbúzaföldön találták, nem volt sem apja, sem -anyja. Annyira felnevekedett, és elindult az országba. Gondolta magában, -hagy hát valahol tanyát kap. Elindult s vándorolt. A mint vándorolt, hát -eltalált egy királyhoz. A király azt mondta nékie, van néki egy ezüst -birkája, s ha ő aztot megőrzi, akkor a három leánya közül a -legküssebbiket, vaj a melyiket szereti, néki adja. De úgy szegődtek, -hogy egy éven átol megőrözze a birkát. Azt mondta a csobán, hogy minden -bizonynyal ő megőrzi a birkát, csak hogy néki adja azt a leányt, a -melyiket ő szereti. Azt fogadta az öreg király, hogy neki adja. Azt -mondta a csobán, ő megőrzi a birkát. - -Volt a királynak három ezüst erdeje és három arany erdeje és akkor -minden esztendő csak egy napot szolgáltatott, és a három esztendő csak -három napból állott. Volt neki egy szamara, s egy furulyája, de annak a -furulyának oan értelme volt, hogy még az ág ës tánczolt, a mikor fújta. -De azt az öreg király nem tudta, s elküldte az ezüst erdőbe. - -Volt az ezüst erdőben egy híd, melyik alatt egy víz folyt le. Mihelyt a -hídon átolért, minyát a boszorkány, a tizenkétfejű sárkány tüzet fútt -feléje. Kezdette mán a subája szőrét pergelni. Azt mondja a csobán -magában: - -– Na, héj gyilkos teremtette, minyát kijátszasz véllem. Beléfuvok én a -furulyámba! - -Elévette a kis furulyáját, belefútt. Mihelyt bele fújt, a tizenkétfejű -sárkány azt mondja neki: - -– Majd elbánok én vélled, te hunczut gazember. Majd fújod, míg a suj -mëgëszën. - -De mán annyira, hogy egy fél felűl lepergelte a bajuszát. Azt mondta a -juhász magában: - -– Minyát elbánok én veled, a hogy kedvem tartja. - -És elkezdett furulyázni. Elsőben is elkezdette a lassu csárdást. -Lassacskán fujogatta, de sokáig. De a csobán nem valóban, csak tréfából -fújta a furulyát. Látja a csobán, hogy a tizenkétfejű sárkány csak -komédiából tánczolja ezt. Eléveszi a tizenkétrészű csárdást s fújja -hármoslag, hogy a sárkány lelke szakadtából tánczolja tovább. Azt mondja -a sárkány a csobánnak: - -– Majd fújod te, míg az ördög elviszen, vaj megállasz (elfáradsz). -Többet nem fújod a furulyádat. - -Gondolta a csobán magában: - -– Majd elállasz te! Ha minyát háromszáz fejed van is, a földön heversz. - -Elkezdi húzni a szirbát. Azt mondja a sárkány neki: - -– Fújjad, ha jó kedved van csobán, majd elbánok én veled! - -A csobán pedig szorosan fogta, s fújta, de ugyan sebesen fújta. -Egyszerre a sárkány a földre heveredzett. Azt mondja a csobánnak: - -– Ne fújj többet, mert neked adom a birtokomat, csakhogy taníts meg -furulyázni. - -Azt mondja a csobán neki: - -– Te sárkány, én megtanítlak téged furulyázni, néked ës adom a -furulyámot, csak csináld meg, a mit én mondok. Igérsz nekem valamit? - -A sárkány azt mondja a csobánnak: - -– Van nekem egy ezüst erdőm, van abban egy ezüst ló, egy ezüst kantár és -egy ezüst síp. - -– Ha azt nékem adod, hát akkor aztán megengedek neked. - -– Hát átal ës adom, az ezüst sípot, az ezüst császári ruhát, és az ezüst -kastélyt, a hol én lakom, csak taníts meg ingem furulyázni evel a -furulyával. - -– Aczide a kezembe, te sárkány ezeket az érdemeket. - -Aval odaadja jókedvibe a sárkány az ezüst kóccsát az ezüst palotának, s -hogy odaadja, azt mondja neki a csobán: - -– No jere velem. - -Volt a csobánnak fészije (fejszéje), s bévágja egy bikfába, a bikfa -meghasadt, s hogy nagyon meghasadt, azt mondja a sárkánynak: - -– Na dugd bele a kezedet, mind a kettőt. - -Azt mondta a csobán: - -– Belétetted? - -Azt mondja a sárkány, hogy: - -– Én nem teszem belé, míg meg nem próbálom, hogy hogy állanak az ujjaim -a furulyán. – S aval rëatette a furulyára a kezét. - -Azt mondja a csobán neki: - -– Igen gömbölyűek az ujjaid, meg kell lapisítani az ujjaid hegyét. - -Azonnal bétette a sárkány abba a hasadékba, a hova a fészit bévágta a -juhász. Aval azt mondta a sárkány: - -– Rántsd ki a fészidet te csobán, hogy laposuljanak meg az ujjaim. - -Azonnal kirántotta a csobán a fészit a bikfából, és ott maradt a sárkány -a kezivel bészorítva. Azt mondja a csobán neki: - -– Ki tudsz szabadulni onnat? - -Azt mondja a sárkány vissza, hogy ő semmiképpen nem, hogyha ő meg nem -enged. Vette a fészit, s mind a tizenkét fejét levágta. Már ekkor este -lett, és a csobán hazafelé indult a birkával. - -A császár látta, hogy mán jó kedvvel mënën hazafelé. Gondolta magába, mi -az oka lehet, hogy el nem pusztította a sárkány. A birka, a mint ment -hazafelé, mind tánczolva ment, a csobán addig a szamár hátán -furulyázgatott. Jó kedve volt a birkának, mert a csobán furulyált. Látta -azt a császár legküssebbik leánya, s nagyon megszerette a csobánt. Azt -mondta a császár legküssebbik leánya, hogy: - -– No csobán, minyát te az enyém, s én a tied leszek, csak ügyelj -magadra, mert holnap az én apám téged elküld az arany erdőbe. - -Haza vezeti a csobán a birkát, megfeji, s a meddig feji, a császárnak a -legküssebbik leánya ott állott a csobán mellett. A csobán pedig, mikor -egy palaczkóval fejt, akkor megkinálta a császárnak a leányát. Aval azt -mondja a leány: - -– Majd bétarisznyálok én neked holnapra. - -Felviszi a tejet a csobán. Azt mondja a császárnak: - -– Császár ő felsége, itt a té, a birkáé. - -A császárné elveszi a csobántól és elszűri a birkának a tejét. Azt -mondja a császár a csobánnak: - -– Holnap küldlek másfelé. Ha annak gondját viseled, hát csak egy marad -hátra. - -De a szakácsné merëndébe csak tojást tett neki. Gondolta magában, hogy -mér tett csak tojást neki? Gondolta, mijejt hazamënën, megkérdi a -szakácsnét, mér tett neki csak tojást merëndébe. - -Aval elindult másnap reggel az arany erdőbe, és a mint ment, ott ës volt -egy arany híd. Egy arany víz folyt el a híd alatt. És gondolta magában a -csobán: ez a híd mire való? Mert az ezüst hidat nem nézte meg, hogy az -miért van oda felállítva. A mikor a híd végéhez ért, meglátott egy -táblát, s elolvasta rajta: abban az erdőben vagyon a huszonnégyfejű -sárkány. S a volt írva ria, hogy ügyeljen magára az a jó ember, hogy a -huszonnégyfejű sárkány el ne égesse. Abbizën mikor átólment a hídon, már -jött a sárkány, az a huszonnégyfejű. Gondolja magában a csobán: - -– Majd elbánok én veled kedvem szerint. - -Elévette a furulyáját, és kezdett furulyázni, de mán a bajuszának a -széjit ës égette, de nagyon. Gondolta magában a csobán: - -– Majd elégetem én a tiédet ës, csak gyere közelebb. Mindjárt véget -vetek én neked, – gondolta a csobán haragjában. - -Aval tovább ment, s még inkább égette a subája szőrét ës. - -– Inkább engedd meg, hogy a szárikám szőre ne pergelődjék meg, akkor én -ës megengedek néked. - -De a sárkány annál nagyobb tüzet fújt ria. Kénytelen volt elévegye a küs -furulyáját, s belefújt. Azt kijájtja a sárkány a csobánnak, hogy: - -– Jóllakol te furulyával! - -Azt mondja a csobán vissza: - -– Csakhogy kied nehogy jóllakjék tánczczal! - -Azt kijájtja vissza a huszonnégyfejű sárkány: - -– Nem kapod te el a császári legküssebb leányt, azt én veszem el nőül! - -Gondolta magában a csobán, hogy: - -– Nem lesz az tiéd, attól mán elfütyöröltek! - -Elkezdi legelsőbe a mazurpolkát fújni a furulyával. Azt mondja a sárkány -a csobánnak: - -– Fújjad, mert most vagyon jó kedvem nékem a tánczhoz! - -A mikor meghallotta a csobán, hogy azt mondta, hogy hát most van jó -kedve a tánczhoz, akkor rëafordította a sebes polkára. Fújta, de ugyan -fújta, de keservesen fújta, a míg látta, hogy mán a sárkány a nyelvét -kivetette. Akkor azt mondja a sárkány a csobánnak, hogy: - -– Te csobán barátom, te látom, hogy ügyes ember vagy, hát taníts meg -éngem furulyázni. - -– Én megtanítalak te sárkány barátom, de megpergelted a bajuszomat és a -szárikámat. - -És aval azt mondta a sárkány: - -– Van nékem egy arany palotám, és abban van egy arany ló, és annak az -arany lónak van egy arany kantárja, egy arany szegre felakasztva. És -annak a lónak van egy arany trombitája, és ha abba te beléfújsz, abban -az erdőben te minden vadat összegyűjtesz. - -Aval elment a csobán és azt mondta a sárkánynak: - -– Köszönöm a jóságodat. Jere, tanítsalak meg furulyázni. Odaadom a -furulyámat és tedd rëa az ujjaid hegyét. - -Elveszi a sárkány a furulyát, és annak ës gömbölyűek voltak az ujjái, a -sárkánynak. Azt mondja a csobán: - -– Héj látom az ujjaid nagyon kerekek, jere, meglapisítom én. - -– Hogyan lapisítod meg csobán? - -– Megmutasztom én. - -Aval elévette a fészit, belévágta egy bikfába, meghasadt a bikfa. Azt -mondja annak a huszonnégyfejű sárkánynak: - -– Héj, tegye belé az ujjait! - -Beléteszi a sárkány, hát akkor összeszorult a fa, odaragadt a fába mind -az egész ujja. Akkor arra kérte a csobánt: - -– Te csobán, engedj meg. A mi jószágom vagyon, mind néked adom, csak -hogy bocsáss meg. - -Aval a csobán elévette a fészit, a melyiket a fába vágott, mert -kirántotta volt a fészit, kapta, s levágta mind az egész fejét a -sárkánynak, azt a huszonnégyet. Itt mán az övé lett az arany erdő ës, -mert nálla volt az arany kócs a palotába. - -Akkor mán el volt állva a csobán nagyon. Azt mondja, hogy tovább nem -bírhatja, mënyën haza. Felült a szamárra s a birka mán játszodva ment -hazafelé. A császár legküssebbik leánya mán a pityvarra volt és má -messziről látta a legküssebbik leánya a császárnak, hogy jő a csobán. De -még inkább várta a szakácsné. - -Mikor hazament, nekikezd a birkának, hogy fejje. Akkor a császár -legküssebbik leánya lement hëzza. Aval leszalad és azt kérdi: - -– Hogy járt kijed, csobán? - -Azt mondja a csobán neki, hogy: - -– Jól jártam. - -– Csak várj egy kicsit, majd enyém léssz! - -Aval kezdi fejni a birkát. A hogy kezdi fejni a birkát, a legelső -kupával neki adja, a császár leányának (t. i. a tejet). Azt mondja neki: - -– Majd holnap, holnapután a tijed leszek. - -Aval azt mondja a császár leánya: - -– Csak ügyelj magadra csobán, mert különben elveszted a bücsülletedet és -felakasztnak. - -– Ne félj szeretőm, mert ingem nem. - -Aval megitta a tejet a császár leánya és megköszönte a csobánnak. Hogy -megitta a tejet, aval felment, s nyomába lejött a szakácsné. De a -szakácsné nem mondotta, hogy mért ment oda, hanem a csobán azt kérdette, -hogy: - -– Mi baj van? - -Tudta mán a csobán, hogy mi baja vagyon neki. Azt kérdette a -szakácsnétól, hogy mért tett neki csak tojást merëndébe. Azt mondta a -szakácsné: - -– Azért, mert nekem húst nem adtál sohase. - -Tudta mán a csobán, hogy mi baja van a szakácsnénak. Écczoka elment fel -a szakácsnéhoz és elboldogult vele. Hogy azon éjjel megelégítette a -szakácsnét, hát abbizon a szakácsné reggel húst tett neki merëndébe. - -Jókor reggel lement a császári küsasszony, azt mondja a csobánnak: - -– Hej csobán, még csak egy nap, vagy egy év, akkor én a magáé s maga az -enyim. - -Aval meghallgatta a császári leány a csobánnak a szovát ës. Azt mondta a -csobán a császári leánynak, a legküssebbnek. - -– No majd elválik a mái nap a szív a májtól. – És aval elindult a -szamárral és a birkával. - -Még bé sem ért a gyémánt erdőbe, hát mán a sárkány, a harminczkétfejű, -má nagy tüzet fújt ria, hogy a szárikájának egyik része má -megpergelődött. Azt mondja a csobán: - -– Ne pergelj barátom, mert én tudom, hogy ki vagy. Elbánok én veled. - -Minél közelebb jött hëzza a sárkány, mán száz mérföldre volt tölle, a -bajuszát kezdette mindjobban pergelni. Azt mondja a csobán: - -– Te sárkány! Hogy mered az én bajuszomat lepergelni! Nem tudod, hogy én -kedved szerint elbánok veled, a hogy neked tetszik? - -Aval hirtelen elékapja a furulyáját és kezdi fújni. No hogy kezdi fújni, -azt mondja a sárkány a csobánnak: - -– Te csobán! Fújjad, de csak fújjad, majd elállasz te, majd végire járok -én neked! - -A szegény csobán fújta. Elsőbe elkezdette a sebes polkát. Már látta, -hogy a harminczkétfejű sárkánynak vége van. Akkor azt mondja a sárkány a -csobánnak: - -– Fújjad, a hogy kedved tartja. - -Akkor elkezdette a csobán fújni a briut. Fújta, ugyan keservesen fújta, -hogy mán a sárkány, ha minyát harminczkét feje volt is, de ugyan -kivetette a nyelvét. Abbizën egyszer történt, azt mond a a juhásznak: - -– Te csobán barátom, ne fújjad, inkább neked adom ezt a gyémánt erdőt, -csakhogy add meg az életemet. - -Azt mondja a csobán neki: - -– Én meghagyom az életedet, csak add nekem a birtokodat. - -Azt mondja a sárkány neki: - -– Én neked adom a birtokomat, csak taníts meg ingem furulyázni. - -Aval azt mondta a csobán: - -– Én megtanítlak, csak tedd az ujjaidat a furulyámra. - -Aval odaadta a furulyáját a csobán és azt mondta neki: - -– No te harminczkétfejű sárkány, látom, hogy neked tizenkét ujjad van, -de egy sem talál az én furulyámnak a likjára, mert a te ujjaid igen -nagyok és kerekek. Majd meglapisítom én, csak gyere velem. - -Elment vélle a sárkány, az a harminczkétfejű. Azt mondja a sárkánynak: - -– Tudod mit, sárkány? Nekem vagyon egy rövidnyakú fészim, és én bévágom -a fába. A fa meghasad, és te tedd oda mindakét kezedet, ha minyát -tizenkét ujjad van ës. - -Mindenütt utánozta a sárkány a csobánt. Elment a csobán, belévágta a -csobán a fészit egy cserefába. Azt mondja neki: - -– Na héj, barátom! Eddig nagy úr voltál, de most még nagyobb lészsz, -hogyha béteszed a két kezedet oda, a hol meg van hasadva. - -A harminczkétfejű sárkány örvendett a csobán mondásának. Azt mondja a -csobánnak a sárkány: - -– Na én béteszem, csakhogy a mikor én mondom, húzd ki a fészit. - -A sárkány bétette mind a tizenkét ujját a fa hasadékjába, akkor a csobán -hirtelen kirántotta a fészit, és ott maradt a harminczkétfejű sárkánynak -bészorítva az ujja bëgye. Kapta a fészit és levágta mind a harminczkét -fejét. - -De ekkor a csobán megkésett. Bészürkült volt, a mikor haza indult. De a -küsasszony mán a pityvarba várta. Azt gondolta a legküssebbik leány, -hogy vége már a csobánnak, mert tudta, hogy a harminczkétfejű sárkánynak -mán nagy az ereje. És akkor mégis megörvendett a császár legküssebbik -leánya a pityvarba, a mikor látta már messziről, hogy jő a csobán. -Gondolta magában, már most a csobán az övé. - -Haza ës ér a csobán a császár udvarába. A pityvarban állott a császár -legküssebbik leánya, és már setét volt. Jó estét köszön a csobán a -leánynak, a leány szüvesen fogadja. Azt mondja. - -– No csobán, te az enyém és én a tiéd! - -Aval békötötte a szamárt a pajtába, ott hált reggelig. De este elmënën a -szakácsné, jó eledelt készített a csobánnak, gondolta, hogy mán ma este -ës hëzza mënën a csobán. De a csobánnak semmi esze erre nem járt, csak a -király legküssebbik leányára. Mert avvót a legszebb, és a legjobb, és a -legügyesebb. - -Aval reggel korán felkelt és bément a császárhoz, hogy kapja meg az ő -bérét. De a császár azt mondta a csobánnak: - -– Te csobán, nékem még egy kérésem van. Hogyha te azt megteszed, úgy -minden bizonynyal néked adom a legküssebbik leányomat. - -Azt mondja a csobán a császárnak: - -– Császár ő felsége, életem halálom kezedbe ajánlom! Én megteszem, mit -poroncsolsz nékem? - -Aval azt mondja a császár: - -– Csináltatok egy tarisnyát. Aval vedd le az égről a holdat, a napot és -egy csillagot. Akkor neked adom a leányomat. - -Csináltatott a császár egy tarisznyát, odaadta a csobánnak, és elindult -a csobán a tarisznyával. A mint ment a csobán, mendegélt, négy nap már -elment, akkor találkozott egy emberrel, a ki egy tó mellett állott. És -abb a tóba furt folyt a víz és mégës szomjan majd meghalt. - -Köszön a csobán neki jó napot. Azt mondja a csobánnak vissza: - -– Adjon isten. - -– De eljősz vélem? Majd adok én neked innod. - -És aval szövetséget kötött a szomjas ember a csobánnal, és mentek -tovább. - -Egy hét mulva találkozott egy emberrel. Az út széjin volt harminczkét -kemencze, abban a harminczkét kemenczében sült mindenik kemenczében -harminczkét kenyér, mégës az ember kenyérhéjakat rácskált, mégës majd -meghalt étlen a sok kenyér mellett. Azt mondja a csobán annak az -embernek: - -– Te barátom mit csálsz itt a sok kenyér mellett? - -Azt mondja az a nagy étvágyú ember: - -– Nëzd meg barátom, hát né, ennyi kemencze mellett mégës meghalok étlen. - -Azt mondja a csobán neki: - -– Jere velem, majd adok én. - -Szövetséget kötöttek, és elindult a nagyétű ember ës vélle. A hogy -elindult a nagyétű ember vélle, ammán égig ért az a nagyétű ember, s azt -kérdi a csobántól, hogy: - -– Hova mégysz barátom? - -Azt mondja a csobán: - -– Mënyëk, hogy vegyem le az égről a napot, a holdat s a csillagot. - -Aval mennek, mendegélnek. Már csak négy napja volt, hogy a két hetet bé -nem töltötték menéssel. Elérnek egy nagy hegynek a tetejébe, a hol volt -egy ember: tizenkét tűz körülötte és harmincznégy szárikával felöltözve, -ës mégës majd meghalt a hideg miatt. Azt kérdi a csobán tölle: - -– Mi bajod van barátom? - -– Hát lássad, barátom. Nëzd meg, tizenkét tűz ég körülöttem, és ennyi -szárika rajtam, és mégës majd meghalok a hideg miatt. - -Aval azt mondja a csobán: - -– Te úgy látom barátom, hogy nagyon hidegrázós vagy. Jere velem, majd -megállítom én! - -Aval minyá szövetséget kötött, és elbeszélte, hogy mire van néki -szüksége, és azt mondta: - -– Majd meglátom én ës, hogy leveszitek-é a napot, a csillagot és a -holdat. - -Kötötték mind a három ember magukat, hogy ők má minden bizonnyal -leveszik azt a három mirhát. Aval felmentek a hegynek a hegyére. Egy -kicsit esett azonn az éjjel. Azt mondja a hidegrázós ember: - -– Héj barátom, de lágy a sár a hegyben, ne menjünk tovább. - -Azt mondja a csobán: - -– Hogyne mennénk? Muszáj nekünk ezt a három érdemet levegyük. - -Nem ës tétováztak tovább, hát elmentek és felmentek a hegynek a tetejes -tetejére, és elvárták a holdat, a míg feljött. És akkor az az égig érő -ember, az a harminczkét kenyeres, felnyúlt utána és levette a holdat. -Mihelyt levette a holdat, aval minyát feljöttek a csillagok. Levettek -egy csillagot, azt ës bétették a tarisnyába. Most mán minyátt elvárták, -a míg a nap jő, mert mán a csillag és a hold a tarisnyában volt. Elig -serkent fel a nap, az az égig érő ember a napot ës lekapta. És bétették -abb a tarisnyába, és elindultak haza. De a csobán azt a három mirhát -vitte magával, és három hét mulva értek haza. - -Mikor hazaértek a császárhoz, azt mondja a csobán a császárnak: - -– Császár ő felsége, életem halálom kezedbe ajánlom. Elhoztam a napot, a -holdat és a csillagot. - -Aval azt mondja a császár a csobánnak: - -– Menj és ereszd ki, mert már három hete, hogy az én embereim a földemen -nem dolgoznak és nem látnak. - -Aval kiment a csobán a tarisnyával, és kioldta a tarisnya szádát és -eleresztette a napot, a holdat és a csillagot. És bément, vissza a -császárhoz. Azt mondja a csobán a császárnak: - -– Követelem a béremet! - -De megint rëafelel a császár: - -– Még van egy követelésem tölled, csobán. Még egyet mondok, s tedd meg -azt, akkor néked adom a leányomat, a legküssebbiket, a melyiket -szereted. Vagyon nekem 330 darab ökröm, 330 darab lovam, 330 darab johom -és 330 darab birkám. Ha azt az écczoka levágod, gulyásnak készíted és -reggelig megeszed, akkor neked adom a leányomat. - -Aval elment a csobán, és künn a kapunál állott az a három bajtársa, a -melyiket hozott magával. Azt mondja annak a nagyétű embernek: - -– Te barátom, van ennyi darab marha megenni való. Reggelig vágd össze, -főzd meg magadnak tokánynak és edd ës meg a sok tömérdek marhát. - -Ejfélakkor a király kiállott a pityvarra, hogy átadja a csobánnak a sok -marhát. De a csobán pedig este mán átadta a nagyétű embernek. A mikor -éjfélakkor kijájtotta a császár, akkor má meg volt éve a sok temetetlen -marha. Azt kijájtotta vissza a csobán, mikor kérdette a császár: - -– Hogyha még annyi volna ës, megenném reggelig! - -Mert a mikor átadta a csobán annak a nagyétű embernek, hát azt mondta -neki, hogy vágja le és főzze meg. De az a nagyétű ember azt mondta a -csobánnak: - -– Te barátom, minek? Iszë én szőröstől-bőröstől megeszem. Úgy se lesz -elég reggelig. - -Azt mondta másnap reggel a császár a csobánnak: - -– Látom, ügyes ember vagy, ezt ës megtetted, de még van egy alacsony -kérésem. Van a pinczémben, a kit te jól tudsz, kilencz millió veder -borom romolva. Akkor, ha ezt megiszod reggelig, akkor néked adom a -leányomat. - -– Jól van, császár ő felsége, életem-halálom kezedbe ajánlom, azt ës -megteszem. - -Estére kerekedve átadja a csobánnak a pincze kócsát. A csobán pedig -eléhivatja azt a szomjas barátját, a melyik a két tóból ivutt. Hát azt -mondja neki: - -– No barátom, itt van ennyi s ennyi bor. Nézd meg, sokacska. Ha reggelig -megiszod, itt vannak a kannák, és mérj ki belölle. - -Azt mondja a szomjas ember: - -– Minek nékem a kannák? Csapolom meg, iszom egymásután! - -Még éféla se volt, a szomjas ember mán megitta a sok temetetlen bort. -Ejfélakor már rëakijájtott a császár a csobánra, hogy: - -– Még vagyon-é? - -Azt mondja a csobán vissza a császárnak: - -– Császár ő felsége, életem halálom kezedbe ajánlom, ha három ennyi -volna ës, reggelig nem volna elég. - -Mëgjedëtt a király, hogy mi oka lehetett ennek. Gondolta magában, mégës -elveszi a leányát. - -De elment a csobán azon az écczoka az arany palotába, és elkészítette -azt az arany lovat. Arany nyerget tett rëa, és a mikor feltette az arany -nyerget, akkor eléállott egy ember. Azt mondja a csobánnak: - -– No barátom, te csobán vagy, a császárnak a legküssebbik leánya téged -szeret. De minden bizonynyal a császár csáltat három aranyalmát, és azt -a három aranyalmát adja a három leányának. És elszámította (a császár), -hogy a kinek vetik, a mikor ësszegyűjtötte a császárokat, a herczegeket, -bárókat és grófokat, hát a kinek vetik a császár leányai az almát, azok -lesznek az uraik. - -És a császárok összegyűltek mind, s hogy ësszegyűltek, nagy vendégséget -indítottak, kibe felgyűltek mind a herczegek, grófok a palotába. S hogy -felgyűltek, hát elveszik a három almát a három leány, s odavetik a két -nagyobbik leány két császári fiúnak. De a legküssebbik leány semmi -úton-módon nem tudta odavetni, mert a csobánt nem hítták fel. Azt -mondják a leánynak a legküssebbnek, hogy: - -– Te mért nem veted ennyi sok szép fiúk között az almát? - -Azt feleli a leány, hogy: - -– Az enyim nincs itt. - -Azt mondja a császár, hogy: - -– Menjetek, híjjátok fel a csobánt. - -A csobán még fel sem ért a terépeken, már a leány neki vetette az almát. -Azt mondja a császár, az apja, hogy: - -– No leányom, ha a csobánnak vetetted az almát, egyebet nem adok, hát a -tyúkketrecz lesz a tiétek. - -Aval a csobán kartőn fogja a császár legküssebb leányát, és leviszi őt a -tyúkketreczbe. A tyúkketreczet kitakarítják és benne ülnek ők ketten. A -két nagyobb leánynak az apja nagy vendégséget csapott, de a csobánt s az -ő feleségét nem hítták meg. A mikor éppen a sok vendég le voltak ülve az -asztalhoz, a sok étel, a sok ital má mind az asztalon volt, akkor a -csobán azt mondja az ő feleségének. - -– Te feleség, münköt nem híttak meg, hogy mű ës együnk. De hadd el, mert -a lakodalmasok se esznek, se nem isznak azokból a borokból. - -A csobán elvette a furulyát s felment a vendéges házba. Az ajtó mellett -megállott, hirtelen megfújja a furulyát. Akkor az egész nép elkezd -tánczolni. Aval ësszecsődültek, hogy ki az, a ki furulyál. A mikor látta -a csobán, hogy minden étel, minden ital kárba ment, akkor kapta magát s -leszaladt a terépeken. Azt mondja a feleségének: - -– Hadd el, mert mű se ettünk az ételből, de ő kemik se. - -Aval összegyüttötték a lakodalmasok a kárbament jogot, és aval estére -eltávoztak a lakodalmas háztól a lakodalmasok. - -Másnap reggel a két sógor, a császárnak a két nagyobb veje, elkészültek -az ezüst erdőbe vadászni. Azt számították, hogy a csobánt ës híjják el, -hogy menjen ő ës vadászni. De a csobánnak nem volt paripája, csak egy -szamárja. Bészól a két sógor a csobánhoz jókor reggel: - -– Sógor, héj! Nem jősz vadászni? - -– No te két sógor, nekem nincs paripám, én a szamárral menek. - -Aval felteszi a szamár hátára a kápát, de azt ës megfordítva tette; -felveszi a fegyverét a vállára, de azt ës megfordítva tette; felült a -szamárra, de oda se ült úgy, a hogy kellett volna, egészen megfordulva -ült a kápába. Elkaczagta a két sógor, hogy milyen bolond a csobán. -Elkezdik mondani neki: - -– Sógor, héj! Hogy tetted ezt a kápát a szamárra, hogy ültél reája? - -Azt mondja a csobán aval: - -– Jaj bizony, én egészen megfordítva dolgoztam. – S kapja magát a -csobán, leszökik a szamár hátáról, feloldja a kápát s jól helyhezteti a -szamár hátára. Ekkor ő ës felül, s elindulnak ki a kapun. - -A mint bémennek az ezüst erdőbe, hát egy híd volt ott, s a víz kiterült -az ezüst hídnál s nagy tó lett körülötte. A két sógor ment mán a hídon -ës átol, de a csobánnak a szamárja erősen félt a hídtól, a mint fényes -volt. Kapja magát a csobán s egyet húz a szamárra, a szamár pedig -béfutott a sárba, s nem tudott kikelni. Aval elment a csobán s azt -mondja: - -– Héj, sógor, jertek vissza, segítsetek nekem, a szamárt vegyük ki a -sárból. - -A két sógor megtér, megkötik a paripákat a fához, odamennek a csobánhoz -s kisegítik a sárból. Aval köti jól a kápát. - -Egy szarka azalatt a víz túlsó partjára szállott, azt lőtte a csobán. -Kapta a puskáját és meglőtte a szarkát. Csudálkozott a két sógor a -csobán bolondságán, s akkor elment a csobán, felvette a szarkát s -rákötötte a szamár hátára. A két sógor kezdette a csobánt híni, hogy ne -kötözze azt a csúnya állatot, azt a szarkát, hanem, hogy lőjenek őzeket, -nyulakat. De a csobán nem ment, csak kötötte a szarkát a szamár hátára. -Otthatta a két sógor a csobánt, és elmentek, bé az erdőbe. - -A mikor látta a sógor, hogy mán bémentek erősen az ezüst erdőbe, kapta -magát és elment az ezüst palotába. Kinyitja az ezüst palotát, kihozza az -ezüst paripát, és a fényes ruvába felöltözik. Akkor felül a paripára, -bémegy az erdőbe, belefúj a trombitába. Annak a trombitának oan ereje -volt, hogy amikor beléfújt, az erdőben az egész vadállatok odagyűltek -melléje. - -S aval bizën a két sógor egész nap jártak az erdőben, de hírül se -láttak, még csúfságból ës egyet. Mán estére kerekedett az üdő s a két -sógor egyet se lőtt, a csobán pedig a sokból vaj egy tizenötöt meglőtt. -Felkötötte azokat az ezüst paripára s ment az erdőbe a két sógor felé, -hogy lássa, megüsmerik-é? - -– Abbizën a két sógor találkozik a csobánnal. Fejet hajtnak neki, -köszönnek, azt gondolták, ki tudja miféle király vagy császár oan arany -gunyába felöltözve. Azt mondja a két sógor a csobánnak: - -– Felséges úr, nem ad el azokból a vadakból? - -Azt mondja, ő eladja mind, ha kell. Azt mondják a két sógor, hogy mit -kér érte. A csobán egyebet nem kért, hát azt a két arany almát kérte, a -melyiket a feleségüktől kaptak. S azt mondja a két sógor egyik a -másiknak: - -– No sógor? Hát odaadjuk ezeket az almákat? - -Azt mondja az egyik: - -– Adjuk oda s mondjuk, hogy elvesztettük, ha kérik. - -Aval odaadják a két arany almát, a csobán ës odaadja az egész -vadállatokat, a melyiket lőtt. Aval elbócsuzott a csobán, de a két sógor -mégse üsmerték meg, hogy a csobán lett volna. A csobán pedig egy más -úton átvágott az ezüst palotába, leveti magáról a császári gunyát, az -arany paripát mán béköti, a sípot szegre akasztja. Aval bezárta a -palotának az ajtóit és elment megint a szamárhoz. - -A két sógor még nem érkezett oda, de mégës, mikorrá már megkötötte volna -a csobán a szarkát, már akkorrá a két sógor ës odaérkezett. Azt mondja a -két sógor a csobánnak: - -– Héj sógor! Nem jöttél velünk, mennyi sok szép vadat lőttünk! - -Azt mondja a csobán ës vissza nekik, hogy: - -– Én ës lőttem egy szarkát. Né minyen szép ez a madár! - -Azt mondja aval a két sógor neki: - -– Hát jősz haza? - -Azt mondja a csobán vissza a két sógornak, hogy: - -– Tű menjetek elől, én után mënyëk. - -Aval a két sógor büszkén, sok vadat lőve, mentek hazafelé, de a szegény -csobán pedig vitte a szarkát. Mikor a kapun a két sógor béérnek a -paripákkal, azt kérdi a két sógortól a császár: - -– Hát az a gyáva lőtt-é valamit? - -Azt mondja a legnagyobb veje, hogy: - -– Igen, lőtt egy szarkát! - -Azt poroncsolja a császár: - -– Zárjátok bé a kapukat, bé ne ereszszétek, hogy bé ne hozza azt a -csúnya állatot, azt a büdöst, ide! - -Aval bézárták a kapukat s nem eresztették bé a csobánt. Azt mondja a -csobán: - -– Tudtam, édes apám, hogy nem ereszt bé, pedig minyen szép tarka-barka! -Nem ës tetszik ő felségének egy szálat se ez a szép tarka-barka madár? - -Ezekkel a beszédekkel telve (az idő), leoldja a szamár hátáról a szarkát -és elveti. Akkor azt poroncsolja a császár: - -– No most nyicscsátok ki a kaput, ereszszétek bé azt a szerencsétlen -flótást! - -Aval kinyitották a kaput, béeresztették a csobánt, a csobán pedig -megköti a szamárt egy fához. Bémënyën a házba a csobán, elbeszéli a -feleségének, hogy nem tetszett, a mit lőtt. Aval a felesége az ételt -megkészítette s meddig az étel elkészült, addig a csobán elévette a -furulyát, kiment a szëmëtre, a hol a tyúkok kapartak és kezd furulyálni, -a tyúkok pedig elkezdnek tánczolni. Tánczolnak a tyúkok, tánczolnak, de -kivált a kakas. Meglátja a két sógor ës fenn a pityvarról, hogy minyen -bolond a sógor; tánczoltatja a tyúkokat. A sógor megtánczoltatá a -tyúkokat s bément, az asztal mellé ült és ëtt. Jóllakott és mindjárt -lefeküdt. - -Másnap reggel jőnek a két sógor megint, híjják a csobánt, hogy menjenek -az aranyerdőbe vadászni. Aval fel ës kel a csobán, felakasztja a puskát -a vállára, elindulnak az aranyerdőbe. A mint bémennek, ott ës híd volt. -A két sógor ment elől, a csobán ment utánuk. A lovak nem féltek, de a -szamár úgy félt, mert fényes volt erősen a híd. Csúful kezd bánni a -szamárral a csobán, hogy nem akar a hídon átólmenni. Aval a szamár -félretér és bészalad a tóba. Úgy bérekedt a szegény, hogy se tova menni -nem tudott, se kijőni nem lehetett. Aztot látta a két sógor, minyen -bajban van a csobán, visszatérnek és kisegítik a sárból. Aval egy -pacsirta odaszállott a hídra. Kapta magát a csobán, levette a puskát a -válláról, puff, meglőtte a pacsirtát. Azt mondja a két sógornak: - -– Na, ha es sem tetszik, akkor osztán mit lőjek én a császárnak? - -Odamënyën s felveszi a pacsirtát a csobán, kezdi kötni fel a -nyeregkápára. Hogy felkötötte, merébe hítták a két sógor, hogy menjen az -erdőbe, de ő azt mondja, hogy egy lépést se tovább, mert néki ez elég. - -Aval ott hagyja a két sógor s elmennek bé az erdőbe, a csobán pedig -kapja magát, megköti a szamárt egy fához, s bémënyën az arany palotába. -Az arany palotában pedig volt egy arany paripa, egy rend császári gunya -aranyból, és egy kantár és egy síp. Felveszi magára a csobán a ruhát, -zsebre vágja az arany sípot, felül az aranyszőrű paripára és mélyen -bémënyën az erdőbe. Akkor beléfúj a trombitába és összegyűlnek -mindenféle vad, a mi abban az arany erdőben volt, mind. Aval meglő -közülök vaj tizenöt darabot, felkötözi az ezüst szőrű paripára, s -elindul azon az úton, a hol a két sógor bément vadászni. - -A két sógor addig majdnem estig járt az erdőben, de még csúfságból egy -vadat se láttak. Megtértek hazafelé. A mint jőnek hazafelé, találkoznak -a csobánnal. Messziről tanakodnak egyik a mással a két sógor, hogy -miféle császár lehet az unyan szép ruvában. - -– Annyi vadat lőtt s mű írul, egyet se kaptunk. Ha ad el belölle, -megpróbáljuk, kérünk s veszünk tölle vaj négy-öt darabot, pénz úgyës -elég van. - -Ezt beszélte a két sógor. A mikor majd hogy közél érnek hëzza, fejet -hajtnak neki s nagyon tisztelik, mert azt gondolták, hogy kitudja miféle -császár. Azt mondják neki: - -– Császár ő felsége, életünk, halálunk, nem ad el belölle vaj egy -darabot? - -Azt mondja a csobán: - -– Én el. Ha kell, mind ës odaadom. - -Kérdi a két sógor, hogy mit kér értük. Azt mondja a csobán vissza nekik: - -– Nekem pénzem elég van, pénzért nem adok, hanem van nállam egy -szamárpatkó, és csájjatok tüzet, veresítsétek meg, és engedjétek meg, a -mikor legveresebb, legjobban meg van melegedve, hogy nyomjam a feneketek -tomporjára. - -A két sógor egyik a mással szemközt néz, azt mondják: - -– Megengedjük, mert ha a csobán hazament eddig, ő vitt legalább egy -pacsirtát, de mű semmit se. - -A csobán aval eléveszi a szamárpatkót a zsebéből, a két sógor tüzet -csinál, béteszik a két patkót a tűzbe. Amikor legjobban megveresült, -akkor azt mondja a csobán, taszítsák le a nadrágjukat. A nagyobb sógor -letaszította a nadrágját, a csobán pedig riasütötte a szamárpatkót. Aval -azt mondja a nagyobb sógor a küssebb sógornak: - -– Hadd el sógor, ne nyomasd rëa, mert nagyon fáj. - -Azt mondja a küssebb sógor: - -– Ha te fel engedted, akkor én ës fel engedem. - -Aval letaszítja a nadrágot, és a sógor rianyomja a patkót a s..e -czimpájára. Aval átadja a vadakat a két sógornak, elbócsuzik töllik és -elmënyën. Egy más úton visszafordul, leteszi az arany ruhát, az arany -paripát, az arany kantárt és az arany sípot az arany palotába. -Visszamegy a szamárhoz, hát a mikor visszamegy, jő a két sógor ës, -megterhelve a lovakat vad állatokkal. Azt mondja a két sógor a -csobánnak: - -– No nem jöttél vadászni. Mennyi sok szép őzet, nyulat lőttünk, egészen -el ës vagyunk állva, úgy megfáradtunk. - -Gondolta a csobán magában: - -– Héj, ha tudnátok, mi van veletek, akkor másképen beszélnétek velem! - -Aval híjják a csobánt hazafelé. A két sógor hazamënyen, ő ës felül a -szamárra, és elindul haza. Mikor bément a két sógor a kapun, azt kérdi a -császár a két nagyobb vejétől: - -– Nohát mit lőtt az a szerencsétlen flótás? - -Azt mondja a császár nagyobb veje, hogy lőtt egy pacsirtát. Azt mondja -aval a császár, hogy: - -– Ereszszétek bé, ne zárjátok bé a kaput, mert nem valami csúnya -portéka. – De azt ës a császár csak kételenedve mondta. - -Felkiájtja a csobán, látta, hogy nagyon haragos a császár, hogy talán -nem ës tetszik, a mit ő lőtt? Azt mondja a császár: - -– Nem biz a én nékem. Ujan portékával ne állj elé. - -Aval leoldja a pacsirtát a szamár hátáról, de meg volt kötve erős -kötelekkel, béviszi a feleségének és azt mondja: - -– No, a meddig én a tyúkokat megtánczoltatom, feleség, ezt a pacsirtát -készítsd meg nekem vacsorára. - -Ő addig elévette a furulyát és elment megint a szëmëtre a tyúkokat -megint megtánczoltatni. A mikor mán a tyúkok egy jó csomót tánczoltak, -akkor bément, azt mondta a feleségének: - -– No feleség, megtánczoltattam a tyúkokat. Kész a vacsora? - -Készen volt, fel ës volt tálalva. És a hogy fel volt tálalva, melléje ül -és eszik. Hogy evett, azonnal lefeküdt és alszik reggelig. - -Reggel jőnek megint a két sógor, elindulnak megint a gyémánt erdőbe -vadászni. Megint megpróbálják, hogy a csobán nem mënyën-é véllik -vadászni. De a csobán bátor volt. Csak egyszeribe felkél, felveszi a -fegyverét, feloldja a szamárt a fáról, ül rëa, s elindulnak a gyémánt -erdőbe vadászni. A gyémánt erdőben ës volt egy ujan híd, mind az arany -és ezüst erdőben. Ott ës szertefolyt a víz a híd körül, nagyon fényes -volt a híd a víz tükrétől, és a szamár nem mert átólmenni a hídon, mert -unyan fényes volt a híd, hogy még az embernek a szeme ës káprázott. -Eleget ütötte a szegény csobán a szamarát, de a szamár semmiletteképpen -nem akart átólmenni a hídon. Kapja magát a szamár és béfut megint a -tóba, a csobán pedig teli torokkal kájcsa: - -– Jöenek az istenért, sógorok, mert a szamár megint benne van a tóban! - -Aval megtér a két sógor és ki segítették a szamárt venni a tóból. Még ki -se vették becsületesen, hát a hídra szállott egy nagy istennyila -saskeselyű. De akkora volt majdnem mind a szamár. Kapja a fegyverét a -csobán, puff neki, meglőtte a saskeselyűt. Azt mondja a két sógor neki, -hogy: - -– Nem jősz velünk az erdőbe vadászni, úgy-e? - -– Én nem, mert jókor megkaptam a szerencsémet – felelte vissza a csobán. -Aval a két sógor utat vett maga elé, elindultak bé az erdőbe. A csobán -pedig kapta magát, kötötte a saskeselyű fiút a szamár hátára. Aval, még -fel se kötötte becsületesen, kapta magát, elment a gyémánt palotába, -felöltözött gyémánt császári ruhába. Gyémánt paripát vett, és -zsebrevágta a gyémánt sípot, és bément az erdő közepébe. Beléfújt a -gyémánt sípba, a gyémánt sípnak pedig oan ereje volt, hogy a gyémánt -erdőből még a legküssebb vadat ës ësszegyűjtötte. Aval egy húsz darabot -meglőtt belöllik, feltette őket a gyémánt paripára, elindult arrafelé, a -merre a két sógor ment. - -Már estefelére volt az idő, a két sógor visszatért. A hogy visszatért, -meglátják messzünnet. Azt mondja az egyik a másiknak: - -– Miféle császár vagy király lehet az tiszta gyémánt ruhában? Annyi -vadat lőtt, s mű egyet se, még csúfságból se. - -Elszámítják, hogy valahogy mégës kérnek tölle bár egy párt, mert a -csobán lőtt egy saskeselyűt, de ők semmit se. Mégës vesznek ők attól a -fényes császártól. Ott már messziről fejet hajt a két sógor a csobánnak, -és kérdik, honnat lőtt annyi vadat. Ő azt mondja, hogy itt az erdőben -lőtte őket. Aval azt kérdi a két sógor, hogy nem ad-e el belölle. Azt -mondja a csobán, ő el, ha kell, mind. Kérdik, hogy mit kérne érte. Azt -mondja: - -– Ha megengeditek, hogy kitépjek öt szál szőrt…, akkor néktek adom mind. - -Gondolta a két sógor, az nem olyan nagy dolog, azt meg lehet tenni. Aval -a nagyobbik sógor letaszítja a nadrágját, a csobán addig a zsebéből -elévesz egy sillát és egy helyré beleszúr. Azt mondja a csobán: - -– No, egy szál szőr! – Aztán még egy helyré, akkor azt mondja: - -– Két szál szőr! – A harmadik helyré ës megszúrja, de akkor mán -tűrhetetlen volt. Azt mondja a sógor, hogy: - -– Többet ne tépj, engedj meg, császár ő felsége! - -De azt feleli a csobán: - -– Még csak két szál szőr van húzni való. - -Akkor megint belészúr és azt mondja: - -– Négy szál szőr! - -Azt mondja a nagyobb sógor, hogy immán húzza ki az ötödik szál szőrt is, -hogy legyen vége egyszer. De ammán nagyon keményen fájt. Azt mondja a -nagyobb sógor a küssebb sógornak: - -– Ne engedj sógor, mert ma nem megyünk lóháton haza! - -Aval elment a küssebb sógor, azt mondta: - -– Ha te kibírtad, akkor én ës kibírom. - -A csobán pedig nekifogott megint a küssebbnek ës. Annak ës kihúzott öt -szál szőrt. Akkor megköszönték a császárnak, mert azt tudták (hitték), -hogy császár, pedig a csobán volt. - -Aval a csobán elment, rögtön szaladott egy más úton, és letette a -gyémánt paripát, a gyémánt ruhát és a gyémánt sípot. A hogy letette a -gyémánt sípot, azonnal ment a szamárhoz a csobán, megkötötte ügyesen a -saskeselyűfiút a szamárra. Mikorrá megkötötte a saskeselyűfiút a szamár -hátára, akkor jő a két sógor ës. De gyalog, nem tudtak a ló hátára ülni. -Azt mondják a csobánnak: - -– No, nem jöttél velünk vadászni. Úgy elállottunk, nem tudunk még lóra -sem ülni. - -Gondolta a csobán: - -– Hej, ha tudnátok, mi van veletek, másképen beszélnétek! - -Aval kapta a csobán magát, felsirült a szamár hátára, s hazavágtat a -szamárral. Mihelyt a kapuhoz ért, leoldta a saskeselyűfiút a szamár -hátáról. Senki számba nem vette, és felszegezte a kapu eleibe. Azért -szegezte, hogy a két sógornak a lovai ijedjenek meg. Bément a szamárral -a csobán, megkötötte a szamárt a fához, és bémënyën a házba. - -Jő a két sógor, megterhelve a lovakat vad állatokkal. Mikor majd a -kapuhoz értek volna, a lovak semmiletteképpen nem akartak bémenni. Nem -gondolták, hogy mi lehet ennek az oka. Hát meglátja a nagyobbik sógor a -saskeselyűfiút felszegezve. Leveszik a kapuról és elvetik a saskeselyűt. -Aval bémënyën a két sógor, leszedik a sok vad állatokat, és elmennek -fel, elbeszélik a császárnak, hogy hogy elállottak ők. A császár pedig -nem ës aggódott rajtuk, csak mondotta nekik, bizony nagy fáradság van, -míg annyi vad állatot ësszeszednek. Azt kérdi a császár a két nagyobbik -vejétől: - -– Hát a küssebbik vejem lőtt-e valamit? - -Azt mondják: - -– Igen, egy saskeselyűfiút lőtt, azt ës felszegezte a kapura, a lovaink -nem mertek béjönni: - -Azt kérdi a császár: - -– Hát elvetettétek-é azt a büdös állatot? - -Azt mondja a nagyobbik, hogy: - -– Levettük és elvetettük. - -A csobán akkor este elfelejtette, hogy megtánczoltassa a tyúkokat. -Reggel jókor felkelt, akkor vette elé a furulyát és kiment, még a tyúkok -a pajtában voltak, elkezd furulyázni és a tyúkokat tánczoltatta. Egy óra -múlva véget vetett a furulyázásnak, bément s frustukozott. - -S történt éppen azon a nap, hogy a császárnak egy jó barátja eljött -meglátogatni. S a császár pedig elbeszélte a jó barátjának, hogy milyen -jól férjhez adta a leányokat, mind a hármat. Aval azt mondja az a jó -barátja, hogy hozzák elé azokat az almákat, hogy ő ës lássa. Azt mondja -a nagyobbik vejének, hogy hozza ki az almákat, a melyiket a leánya -adott, A két sógor ës egyik a mással szemközt néznek, azt mondja neki a -nagyobbik veje: - -– Édes apám, a mikor az erdőben jártunk vadászni, elvesztettük az -almákat. - -Kérdi a császár: - -– Hát mindaketten elvesztettétek? - -– Igen, mindaketten elvesztettük. - -Azt mondja a császár a küssebbik vejének, küldjön le egy szolgát, hátha -a csobánnak megvan. - -Leküldnek a csobánhoz egy szolgát, azt mondja a szolga a csobánnak, hogy -jöön fel, mert a császár hivatja. Azt feleli vissza a csobán: - -– Ha valamit kedve van beszélni, akkor jöön le a császár ő felsége. - -Felmënyën a szolga és megmondja a császárnak, hogy azt mondta a csobán, -ha valami beszélni van, menjen le hëzza. Aval megharagutt a császár, -rögtön küld két szolgát, hogy hozzák fel, ha nem akar feljőni ës. - -Lemënyën a két szolga a tyúkpajtába, hogy vigyék fel a csobánt. De azt -feleli a csobán, hogy az egész katonaságot küldje és úgy se bírják -felvinni. Aval meg akarják fogni a csobánt, a csobán pedig kapja a -furulyát és kezdi fújni, az a két szolga pedig kezd tánczolni muszájból. -Egyszer kapja magát a császár és lemënyën, hogy mi az oka, hogy nem jő a -két szolga. Már mikorrá leért a császár, annyit fújt volt, hogy a két -szolga leesett. A hogy bément a császár, megállott a furulyával, nem -fújta többet. Azt kérdi a császár: - -– Hát meg van-é vejem az arany alma? - -Azt feleli a csobán, ha jött volna maga, ő ës elhitte volna, hogy -ilyenre (t. i. az arany almára) van szüksége. Aval zsebébe teszi mind a -három almát. A császár mënyën elől a trépeken és ő utánna. A mikor -felértek a palotába, azt mondja a jó barátja: - -– Lássam fiam, milyen az az alma? - -Azt mondja, az az alma oan, hogy kettőt szaporodott. Aval azt kérdi, -hogy hogy szaporodtak azok az almák. Azt mondja a csobán, hogy: - -– Mikor az ezüst erdőbe jártunk vadászni, a legelső nap, akkor az az én -két sógorom lőve vad állatokat vásároltak töllem a két arany almán. - -Akkor mëgjedëtt mindakét sógor, hogy mit beszél. De ő nem akart -hallgatni, hanem folytatta tovább. Azt mondja, hogy: - -– Második nap, mikor az arany erdőbe mentünk vadászni, akkor még -vásároltak töllem vad állatokat evel a szamárpatkóval. – És kivette a -szamárpatkót a zsebéből. - -A hogy kivette a szamárpatkót a zsebéből, azt mondja, hogy: - -– A két sógor ezt a szamárpatkót a tűzbe tartották és megveresítették. A -mikor legégetősebb volt, akkor letaszították a nadrágjukat s a s...k -czimpájára lenyomtattam ezt a szamárpatkót. Ha nem hiszik, hát -taszíttassák le, és rëatehetik ezt a szamárpatkót. Hogyha nem talál, -akkor én megengedem, hogy nékem ötöt süssenek fel. - -Aval a két sógor egymás szeme közé nézett, csak leszaladnak a császár -palotájából, a felesegük pedig azonnal pénzt szedtek ëssze és az isten -tudja, elszöktek valamerre. De hogy merre szöktek, azt nem tudták -semmiképen mái napig ës felkeresni. A csobán pedig folytatta tovább a -beszédet. - -– Harmadik nap, mikor a gyémánt erdőbe mentünk vadászni, akkor ës töllem -vásároltak vadat, de kihúztam egyiknek ës, másiknak ës öt szál szőrt. De -miképen, azt én majd megmutatom. - -Aval kapta elé a zsebéből a sillát s azt mondja a császárnak: - -– Ni apó, evvel a sillával szúrtam öt helyré. Ezért a silláért nem -tudtak a lóra ülni. - -Aval az apja azt mondja a csobánnak: - -– Látom, űgyes ember vagy csobán, mindenféleképen kipróbáltalak. Legyen -a tiéd az én birtokom, nekem pedig add ide azt, a hol te most lakol, a -tyúkpajtát. - -Aval elbócsúzik a csobán a császártól. Azt mondja a császárnak: - -– Nem kell nekem a te vagyonod, van nekem – azt mondja a csobán – több -mind neked, apám. - -Aval kimënyën, feloldja a szamárt a fától, elmënyën a gyémánt erdőbe, -bémënyën a gyémánt palotába, kiveszi a gyémánt paripát, felöltözik -gyémánt ruhába, a szamárt pedig ott hagyja, s ő felül a gyémánt paripára -és elmënyën az arany erdőbe. Az arany erdőben ës elment az arany -palotába, onnat ës kiveszi az arany paripát, a feleségének pedig egy -rend arany ruhát. Ott megint felül a gyémánt paripára, maga mellé veszi -pedig az arany paripát és ëlmënyën a császárhoz. És a hogy elmënyën, hát -minyátt azt mondja: - -– Isten veled, jó császár, édes apó, isten veled. A leányodat én -elviszem most, légy boldog! - -Aval felöltözteti a feleségét az arany ruhába, ő pedig felül a gyémánt -paripára, a felesége az arany paripára, elbócsúztak a császártól, -elmentek a gyémánt palotába, ott élnek boldogul még mái napon ës, ha meg -nem haltak. - -_(Csabai György, Tatrang.)_ - - - - -28. A szegény leányról, a ki arany virágot lépik. - -Volt egyszer egy szegény ember, annak a szegény embernek volt két -gyermeke. A nagyobbik volt leányka, a küssebbik pedig volt fiucska. A -leányka tátos volt. - -Egyszer a fiacskák megnőttek s elmentek, szegények voltak, kéregetni az -utczára. Bévetemedtek egy ögyvez asszonyhoz. Az ögyvez asszony adott -nekik egy szelet kenyeret. Azt mondja a leánykának: - -– Leányka, mondd meg édes apádnak, hogy ha elvëszën, akkor tüktököt -tébe, vajba fërësztlek. - -S még ad egy-egy szelet kenyeret. A leányocska s a fiucska elvették a -szelet kenyeret, elmentek haza. Hogy elmentek haza, mondják az édes -apjuknak: - -– Édes apó, azt mondta egy ögyvez asszony, hogy ha őt anyónak elveszi, -akkor münköt tébe, vajba fërëszt. - -Aval azt mondta az édes apja a leánykának: - -– No leányom, én elveszem, ha úgy bánik veletek. - -El ës ment másnap, feleségül elvette. Két hétig tébe, vajba fërësztëtte -a leánykát s a legénykét, két hét múlva azt mondta az urának: - -– Hogyha a gyermekeidet el nem posztítod, akkor úgyës elmënyëk innen. - -A szegény ember, mit volt hogy csáljon, béfogta a két tehenkéjét a -szekérbe, felültette a két gyermeket a szekérre, elvitte őket az erdőbe. -Ott egy kalibát csált, a kalibába béhejhësztëtte őköt s azt mondta a -leányának: - -– No leányom, mikor visszatérek, akkor haza viszlek. Mënyëk, hogy rakjak -egy szekér fát. - -A leányka tátos volt, tudta, hogy mit akar az apja vélle. Az apja pedig -levette a szekérről a fészit, megtérítette a szekerét és elindult -hazafelé. S a mint ment hazafelé, a fészi fokával mindenik fára ütött -egyet-egyet, hogy gondolják azt a leánykáék, hogy készíti a fát a -szekérre. Hanem elment haza, otthatta a gyermekeket az erdőben a -kalibában. - -A leánykáéknak pedig ott telt sok idejük a kalibában. Egy nyári nap -kiment az erdőbe a leányka, hát az erdő közepében volt egy szép -kaszálócska. Ott volt egy purkoj széna, de az a kaszálócska oan szép -volt, hogy a napra inkább lehetett nézni, de arra a kaszálócskára nem. - -Egykor kimënyën egy királyfiú az erdőbe vadászni. A mint vadász az a -királyfiú az erdőben, hát ráakad arra a kaszálócskára. Hát a fiúcska s a -leányka ëppen kiköltözött volt ebbe a szénapurkojba. S a királyfiú -meglátta azt a szép helyet, látta, hogy van ott egy keves (így) széna, -azt számította, hogy abból a szénából ad egy keveset a lovának, hogy -egyék. Hát bizë, mikor odamënyën, ejjed (elijed), hogy minyen szép fiút -s leányt látott. Nagyon megtetszett a királyfiúnak. Azt mondja a -királyfiú a leánynak: - -– Eljösz nekem feleségül? - -Azt mondja a leány a királyfiúnak: - -– Hogy menjek én magának feleségül? Nem hagyhatom itt az ëcsémet. - -Azonnal elévesz ő egy füsűt, megfüsülködik a leány, unyan két szép -virágot füsült a fejéből, hogy a napra inkább lehetett nëzni, de erre a -virágra nem. Azt mondta a királyfiúnak: - -– Ezt a két szép virágot magának adom. Vigye haza az édes anyjának, -tegye az ablakba egy pohár vízbe, és ha holnap jőnek értem, akkor -elmënyëk én ës. - -Hazamënyën a királyfiú a két szép szál virággal, elbeszéli az anyjának, -hogy járt ő egy leánnyal az erdőben, és a leány küldötte neki ezt a -virágot, hogy tegye a pohárba, vízbe, és tegye fel az ablakba. -Elbeszélte az édes anyjának, hogy holnap ő elveszi a leányt feleségül. S -azonnal ës nem bánta az anyja. Gondolta, az jó lesz neki menyének. - -De hogy szovam ne felejtsem, a királyfiúnak egy boszorkánynénak a leánya -volt a kedvese. És elmentek másnap utána. S hogy elmentek a szegény -leány után, a legutolsó kocsira felült a boszorkányné a leányával. -Elmennek a szegény liányhoz, felteszik a kocsiba a liánt ës, az ëcscsét -ës, és visszatérnek hazafelé. A mikor az erdőszéjbe érnek, akkor a -boszorkányné a kocsit megállította, de úgy, hogy senki semmit se tudott. -Elment, s a királyfiú mellől a szegény leányt levette a kocsiból. -Levetkeztette, az ő leányának a ruháját feladta a szegény liányra és a -szegény liánynak a két szemét kivette, és – a közelben volt egy nádas – -a nádhoz megkötötte. A boszorkányné a liányát melléje ültette, a -királyfiú mellé, a szegény liány pedig ott maradt a nádasban. - -Visszament a boszorkányné a kocsihoz és a kocsit elindította. Elmentek -haza, otthon pedig ësszehítták nagy vendégségre a herczegeket, grófokat, -bárókat, meglett a nagy lakodalom. - -De nagyon búsult a királyfiú másnap reggelre kelve. Hogy a -királyküsasszony megfüsülködött, nem virágot füsült, hanem tetüt. -Gondolta magában, mi a baja lehet ennek? Búsult nagyon. - -Történt egyszer, egy öreg halász, ëppen a nádas mellett volt egy tó, s -az az öreg halász odajárt halacskákat halászgatni. S a mint ott -halászgatik, szegény leány a hajától megkötve eljajdulta magát, s az -öreg halász meghallotta a jajdulását. Azt kiájtja vissza: - -– Ha emberi állat vagy, még egyszer jajdulj meg, s akkor felkereslek! - -Meghallotta a szegény leány s mégegyszer feljajdult. Odamënën a szegény -halász, feloldja a hajától fogvást, s elviszi magához haza, az ő szegény -házába. - -Egyszer azt mondja a szegény leány, adjanak neki egy fösüt. S -megfüsülködik a szegény leány, unyan két szép szál virágot füsült a -fejéből, hogy a napra inkább lehetett nëzni, de erre a két szál virágra -nem. S azt mondja az öreg embernek: - -– Öreg táti, vigye el ezt a két szál virágot a városba, s adnak ezért a -két szál virágért három-négy szekér aranyat. De kied ne adja ezért a -három-négy szekér aranyért, hanem mondja azt: A báránykám erdőben járt s -a bal szemét kiütötte; a ki neki bal szemet ád, annak adom a virágát! - -Aval elindult az öreg ember a városba. A mint mënyën a városba, igérnek -a két szál virágért négy-öt szekér aranyat. De az öreg ember nem akarja -adni a virágot, csak azt mondja: A báránykám erdőben járt s a bal szemét -kiütötte; a ki neki bal szemet ád, annak adom a virágát. - -Erre elért ëppen a király kapujába. Meghallja az öreg boszorkányné, hogy -milyen két szép virágot árulnak, s bészalad, azt mondja a leányának: - -– Te leányom! Urad úgy sincs itthon, menj vedd meg a két szál virágot. -Mikor hazajő, nagyon örvend azért a két szál virágért, azt gondolja, a -fejedből füsülted. - -Kümënyën a királyküsasszony s igér öt-hat szekér aranyat a két szál -virágért, de az öreg ember nem akarja adni. Azt mondja, hogy a -báránykája az erdőben járt s kiütötte a bal szemét. A ki neki bal szemet -ád, annak adja a virágát. - -Aval azt mondja a boszorkányné a liányának: - -– Menj te leányom, hozd ki a pesmëg megől a bal szemét annak a leánynak, -a melyiknek az erdőben kivettük a szemét. - -Bémënyën a boszorkányné liánya és kihozza a bal szemét, odaadja az öreg -embernek, az öreg ember pedig odaadja a virágot és elmënyën haza. Hogy -hazaért, odaadja a szemet a liánynak. A liány korán reggel felkelt, s -odaadta az öreg ember a szemét neki, a leány pedig kiment s -harmatcseppel megmosta s feltette a szemét, hát hétszerte szebben -látott, mind azelőtt. - -– No – azt mondja a liány – most egyik szemem helyre jött, most jó -kedvem van. - -Jó kedvében lépett két szál virágot, de ez a két szál virág még -hétszerte szebb volt, mind az a másik, a kit a fejéből fésült. És azt -mondta az öreg embernek, hogy vigye el ezt ës a városba. Igérnek érte -tíz szekér aranyat, tizenegyet, de oda ne adja, hanem mondja azt, hogy a -báránykája az erdőben járt s a jobb szemét kiütötte, s a ki neki jobb -szemet ád, annak adja a virágot. - -Nohát igértek érte tizenegy-tizenkét szekér aranyat, ezért a két szál -virágért, a városban, de az öreg ember nem akarta adni, csak azt mondta, -hogy a báránykája az erdőben járt s a jobb szemét kiütötte, s a ki néki -jobb szemet ad, annak adja a két szál virágot. Elért megint a király -kapujába s meghallotta a királyküsasszony, hogy minyen két szál virágot -árulnak. Megállítja az öreg embert a királyküsasszony, azt mondja neki: - -– No öreg ember, add nekem a virágot. - -Azt mondja az öreg ember: - -– Neked adom a virágot, hogyha jobb szemet adsz a báránykámnak. - -Aval bészalad a királyküsasszony s kihozza a jobb szemet a pesmëg megől -s odaadja az öreg embernek, az öreg ember pedig odaadja a virágot. A -szemmel pedig elmënyën haza s odaadja a liánynak a szemét. Hogy odaadja -a liánynak, a liány jókor reggel felkel, kimënyën, helyre teszi a -szemét, harmatcseppel megmozsdik, a szemét megmossa, hát hétszerte -szebben lát, mind a másikkal. S azt mondja az öreg embernek: - -– Eddig, nagyapó, nagyanyó, szüvesen gondomat viselték, már most -gyűjtsék ëssze minden edényüket, hozzák bé a ház közepére s rakják egy -rakásra. - -Mikor béhordották minden edényüket, akkor azt mondja a leány: - -– No öreg apó, ne szégyelje magát, forduljon egyet előttem! - -Az öreg ember nem szégyelte magát, egyet fordult előtte, hát egy -tizenhat éves fiú lett belölle. - -Azt mondja az öreg asszonynak is: - -– No anyó, ne szégyelje, forduljon kied ës egyet! - -Az öreg asszony ës fordul egyet, hát tizennégy esztendős leány lett -belölle. Akkor elévett egy fösüt s azokat az edényeket, a melyeket -béhordtak a ház közepébe, mind tele fösülte aranynyal. Akkor azt mondja -az öreg embernek s az öreg asszonynak: - -– No nagyanyám, nagyapám, van miből éljenek, most én elmënyëk. - -Aval elindult a városba, elbócsúzott töllik. A mint mënyën a városba, -elér a király kapujához a leány. Azt mondja a szakácsné neki: - -– Hé leány, hoa mész? - -Azt mondja a leány, hogy: - -– Én elszegődnék, ha valahol helyet kapnék. - -Bémënyën a szakácsné, s megjelenti a királyfiúnak, hogy egy leány künn a -kapunál, és neki jó volna mosó leánynak. S kimënyën a királyfiú, s -megfogadja a szakácsnénak segítségére. - -Ott ült (maradt, időzött) egy három hétig. Három hét mulva egy vasárnap -reggel azt mondja a szakácsnénak: - -– Szakácsné, legyen oan szüves, engedje meg, hogy én ës csáljak egy -palacsintát. - -A szakácsné megengedte. Ő es csált egy palacsintát, abba a palacsintába -pedig azt a gyűrűt, a melyiket a királyfiú az erdőben adott neki, a -mikor a két szál virágot adta, bétette abba a palacsintába. Az a -palacsinta pedig délebédkor ëppen a királyfiú elejébe került. A -királyúrfi, a mint ette, hát beléharapott a gyűrűbe. Kiveszi a gyűrűt, -hát látja, hogy a gyűrű a királykisasszonyé. Felkel egyszeribe az -asztaltól s kimegy a konyhára. Azt mondja a szakácsnénak: - -– Héj! Ki csinálta a palacsintát? - -A szakácsné azt mondja, hogy más senki, csak ő. De mégës kezdi faggatni -a királyfiú a szakácsnét. A szakácsné megmondta, hogy a szolgálónak -engedte meg, hogy csináljon egy palacsintát. - -Odamënyën a szolgálóhoz, kezdi kérdezni, hogy ő csinálta a palacsintát? -Azt mondja a szolgáló, ő nem. Abbizë a királyúrfi egy pofot ütött a -szolgálónak, a szolgáló pedig elkaczagta magát s jó kedvében elébb -lépett előtte. Hát a nyoma után unyan két szép szál virág lett, a -milyent a királyúrfi sohase látott. - -Minyátt megösmerte a királyúrfi, hogy az az ő kedvese. Azonnal kartőn -fogta, felvitte az asztalhoz és az asztal mellé ültette. Azután pedig -leköttette a boszorkánynét és a leányát, és kivallatta, hogy hova tették -a liánynak az ëccsét. A boszorkányné s a liánya bérakták a szegény -liánynak az ëccsét a kőfalba. És a királyúrfi onnan kivette, de őköt -bétette egy nagy-nagy hordóba, a nagy hordót kerekedes-kereken hosszú -szeggel megverték s kivitték egy nagy hegyre, onnan béeresztették, mind -izzé-porrá törték. A királyfi pedig őt elvette feleségül. Nagy -lakadalmat csaptak, s mái napig ës lakadalmaznak, ha meg nem haltak. - -_(Csabai György, Tatrang.)_ - - - - -29. Jézus Krisztus keresztlánya. - -Volt egyszer, hol nem volt, volt egy szegény ember, annak a szegény -embernek nem volt egyebe, csak egy szamara. Azt számította, hogy ő azt a -szamarát elviszi eladni. El is vitte a vásárra a szamárt. A hogy elvitte -a szamárt a vásárra, igérnek érte húsz aranyat. Nem akarja adni a -szegény ember semmiképen, csak a ki az ő leányát eltartja. Volt neki egy -szép leánykája, s azt mondta egy király neki, hogy ő eltartja a -leánykát, csak adja neki a szamárt, de most a felesége nem akarta adni a -leánykát a királynak. Ha nem, visszatértek és elvitték a szamárt haza s -a leányocskát ës, mert nem volt, hogy megegyezzenek. - -Abb az időben Jézus Krisztus és Szent Péter a földön járt, a szegény -ember pedig béfogta a szamárját és elment a mezőre füvet tépni a -földről. Jézus Krisztus és Szent Péter azon az úton utaztak, meglátták, -hogy a szegény ember tépi a füvet a szamárnak. Azt mondja Jézus Krisztus -Szent Péternek: - -– Menj Péter és kérdd meg, mit csinál az a szegény ember. - -Odamënën Péter a szegény emberhez és kérdi tölle, hogy: - -– Mit csinálsz te szegény ember? - -Azt mondja a szegény ember neki, hogy: - -– Füvet tépek a szamaramnak, mert nincs mit egyék szegény. A háztájam is -egészen szegény. - -Aval Szent Péter visszamënën Jézus Krisztushoz és megmondja neki, hogy -mit mond a szegény ember. - -Mikorrá hazamentek, úgy történt, hogy a leányka meghalt. Azt mondja a -szegény embernek Jézus Krisztus: - -– Ne búsulj te szegény ember, mert nem ment rossz helyré a leányod. -Úgyës a feleséged erősen terhes. - -Aval eltemette a szegény ember a lëányocskát. Hogy eltemette, Szent -Péter és Jézus elutaztak onnat, aval a szándékkal, hogy a szegény -emberrel még találkoznak. - -Elmúlt három hét, a szegény ember megint a mezőre ment egy nap, hogy -füet (így) szedjen a szamárnak. Aval, a mint szedegeti a füet, megint -Jézus és Szent Péter arrafelé utaznak. Azt mondja Jézus Szent Péternek: - -– Menj te Péter, és kérdd meg, münköt elviszën-é hëjza? - -Elmënën Péter és megkérdi a szegény embert. A szegény ember azt mondta -Szent Péternek, hogy ő elviteti az ő házához. Aval arrafelé hajtja a -szamárt a szekérbe fogva. Jézus és Szent Péter és a szegény ember -felülnek a szekérre, és elmennek arrafelé a község felé, a hol a szegény -ember lakott. - -A hogy béértek a faluba, hát egy helyt kenyeret sütöttek. Jézus és Szent -Péter nagyon éhesek voltak. Azt mondja Jézus Szent Péternek, hogy: - -– Menj bé Péter, kérdd meg, van-é vaj egy kicsi kenyerük, hogy adjanak -nekünk. - -Aval bément Péter, ëppen a kemenczét meghevítették, két fehérnép -dolgozott a kemencze körül. És kér Szent Péter egy kis kenyeret. Azt -mondja az egyik fehér nép, hogy: - -– Nincsen nékünk most, hanem majd csinálunk a maguk számukra ës egy küs -czipót. - -Aval eltávozott Péter. Azt mondta Jézusnak, hogy azt mondta a fehérnép, -mikorrá visszajőnek, akkorrá nékik ës sütnek egy czipót. - -Aval elutaznak, elmennek a szegény emberhez, a szegény ember pedig -lakott a másik végén a falunak egy rossz házban. Bémennek, jónapot -köszönnek, szüvesen fogadják a házi gazdák. Azt mondja aval Péternek -Jézus, hogy: - -– Látom, ezek az emberek igen nagy szegénységben vagynak. Menjünk el -ahhoz az asszonyhoz, a melyik sütötte a czipót, hozzuk el, ajándékozzuk -meg ezt a szegény embert vélle. - -Aval jó egészséget kivánnak, a szegény embertől elbúcsuznak, és azt -mondja a szegény embernek Jézus, hogy majd nem sok idő mulva -visszatérnek, mert látják, hogy a szegény ember felesége erősen terhes. -Azt mondja még Jézus a szegény embernek, hogy nemsokára reggelre kelve a -felesége megszüli a gyermeket. Aval eltávoztak a háztól, elmentek oda, a -hol a czipót sütötték. - -Hát bizën abból a kis czipóból nagyobb kenyér lett, mind a másokból. Az -a fehérnép pedig megsajnálta, hogy odaadja azt a kenyeret. A mihelyt -meglátta ezt a két embert, kapta magát és bébujt a tekenyő alá. Bémennek -a házba, azt mondja Jézus Péternek: - -– Na Péter, këájcs vaj egyet, hogy lássuk, megszólal-é valaki. - -Péter kájtott vaj egy hármat, négyet, de semmi szót, semmi zörgést nem -hallottak. Aval azt mondja Péternek Jézus, hogy: - -– Tudom én, hogy hol van az a fehérnép! - -Aval Péter ës tudta, hogy hol van a fehérnép. A fehérnép a tekenyő alatt -volt. Azt mondja Jézus Péternek: - -– No Péter, mi legyen abból a fehérnépből? - -Azt mondja Péter, hogy: - -– Én nem bánom, ha minyát egy teknősbéka lesz ës. - -Aval minyát teknősbékává vált. Ezért van mái nap ës teknősbéka. - -Aval onnat elutaztak, és megint elmentek vissza ahhoz az emberhez, a -honnat eljöttek. Akkorra mán este lett. A szegény ember szállást ad -nékik, beszélgettek, majdnem éjféláig. Éjfélakkor azt mondja Jézus -Péternek: - -– Menj ki Péter és nëzd meg, milyen üdő jár künn. - -Kimënyën Péter, visszajő, azt mondja Jézusnak, hogy borult, de úgy ess, -mintha fokánból öntenék. - -Leülnek és beszélgetnek tovább mind egy órát. Megint azt mondja Jézus -Péternek: - -– Menj ki Péter és nëzd megint, milyen idő van künnt. - -Kimenyen Péter, nëzi, hát látja, hogy egész világ tűzbe van. Bémënyën s -jelenti Jézusnak, hogy milyen üdő van künn. Aval azt mondja Jézus -Péternek: - -– Ülj le Péter, hogy beszélgessünk tovább, hogy az écczoka ne aludjunk -egy cseppet ës. - -Aval leül Péter és beszélgetnek tovább. Éjféla után egy két órakor -megint azt mondja Péternek Jézus, hogy: - -– Menj ki Péter, nézd meg megint, milyen üdő van. - -Kimënyën, hát látja, hogy oan szép üdő van, mintha aranyba húzták volna -az egész világot. - -Aval éppen szülte meg a szegény ember felesége a gyermeket. Megszülte, -szült egy leánygyermeket. Azt mondja Jézus a szegény embernek, hogy -engedje meg, hogy ők kereszteljék meg. A szegény ember megengedte, hogy -ők kereszteljék meg a gyermeket. Aval elviszik a gyermeket és -megkeresztelik. - -Megkeresztelik, hazajőnek a keresztelésből, és minyát asztalt terít a -szegény ember. Volt nekik kis kenyerük, de Jézus úgy megáldotta a -kenyeret, hogy még megszaporodott. A miután ettek, hát azt mondja Jézus -Péternek, hogy: - -– Mivel áldjuk meg mi ezt a leánygyermeket? - -Azt mondja Péternek, hogy: - -– Mikor egy hónapos lesz, hát mintha egy esztendős volna. Beléegyezel-é -Péter? - -Aval azt mondja Péter Jézusnak: - -– Ha magad megáldottad aval, hát akkor engedd meg, hogy én ës áldjam -meg, hogy mikor már annyira felnő a leányocska, hogy mikor sír, mind -gyémánt gyöngyszem hulljon könnycsepp helyett a szeméből, és ha kaczag, -szép két rózsa nyíljék az arczáin mindannyiszor, a hányszor kaczagni -fog. - -Aval beléegyezett Jézus ës a Szent Péter igéretébe. Jó egészséget -kivánnak a szegény embernek és eltávoztak onnat. - -A leányocska gyorsan nevekedett. Egyszer úgy történt egy nap, hogy a -szegény ember a feleségével hátramentek kapálni a kertbe, és ott hatták -a kicsi gyermeket a bőcsüben. S a hogy otthatták a bőcsüben, nem jutott -eszükbe egy darabig. Egyszer azt mondja a szegény ember a feleségének: - -– Te feleség, menj elé és nëzd meg, hogy a gyermek mit csinál a -bőcsüben. - -Hát a szegény leányocska annyit sírt, hogy a fél bőcsü mán megtőlt volt -gyémánt gyöngygyel. Elijedtek, hogy mi van a leánynyal. Rögtön az -asszony hátra mënën a kertbe, megmondja az urának, né, mi történt a -gyermekkel. Elémënën az ember ës, s ahogy elémënën, ő ës elijed a sok -drága értéken. Aval kiveszik a gyermeket a bőcsüből, kiszedik a sok -gyöngyöt, és másnap elviszik a gyöngyöt a vásárra, és ott sok pénzen -eladták, de kimondhatatlan sok pénzen. - -Hazamennek és nekifognak, hogy építsenek egy szép kőházat. Építettek ës -egy nagy-nagy kőházat. A leányocska nevekedett, mán tizenegy hónapos -volt, de akkora volt, mind a melyik leány tizenegy esztendős. - -Egyszer úgy történt, hogy építették azt a nagy kőházat, a király fia -arrafelé ment volt vadászni. Azon a községen ment átol, és a leányocska -ki volt az ablakon könyökölve. A királyfiú pedig nagyon szép ruhába volt -felöltözve. Azt mondja az anyjának a leányocska kaczagva, hogy: - -– Jöön anyám, nëzze meg, hogy minyen szép legény mënën itt lóháton! - -A mint kaczagva nézte a királyfiút, a királyfiú ës nézte a leányocskát. -Hát az alatt két szép rózsa nyílt az arczáján. Oan a minyent nem ës -lehetett látni azon az országon. - -A királyfiú ezt nagyon megjegyezte magában, s azt számította, hogy ő -elmegy oda vizitába, guzsajasba. Eltőlt még vaj három hónap, azt -számította a királyfiú magában, hogy ő ma este mámost elmënyën oda -guzsajasba. Ekkor mán a leányocska tizenöt hónapos volt, de akkora volt, -mintha tizenöt esztendős lett volna. - -Elmënyën este guzsajasba a királyfiú, és nagyon megtetszett néki a -leányocska. Azt számította, hogy megmondja az apjának, hogy ő azt a -leányocskát elveszi feleségül. Azon az este, a mikor ott volt -guzsajasban, hát oan két szép virágot nyílt volt az arczája, a mint a -leány elkaczagta magát, a minyent ő még nem látott soha. Gyönyörködött -erősen a királyfiú abban a két szép virágban. Ezt látta a leány, hogy -hogy gyönyörködik a királyfiú abban a két virágban, azt mondja neki, -hogy: - -– Látom, maga nagyon kedveli a virágot, hát én ezt a két virágot odaadom -magának, vigye haza, adja oda az anyjának és az anyja tegye az ablakba -két pohárba, s tartsa ott. - -Aval eljött az idő, hogy hazafelé induljon. Elbúcsuzik a szegény ember -leányától, a két virágot pedig elvitte a királynénak és odaadta. - -Hát aval béjött az édes apja ës, a király. Azt mondja: - -– Apám, van egy szegény leány, én azt elveszem feleségül, mert né, ez a -két szál virág az arczáján nyílt ki, a mint elkaczagta magát. - -Aval a király azt mondja a fiának: - -– Én nem bánom fiam, de én ës elmënyëk elsőbb, hogy megnëzzem egy este. - -Másnap este elmënyën a király ës a fiával, hogy lássa meg, milyen az a -leány. De a mikor odament a király, a leányocska megijedett, egész éjjel -nem fogta el a kaczagás. - -Reggelfelé elment onnat a király a fiával, de a király fiának mind csak -a szüve vágyott a leány után. A király pedig nem akarta, hogy elvegye a -leányt feleségül, mert nem igaz, hogy rózsa nyílik arczáján. Azt mondja -a királyfiú az apjának, ha meg nem engedi, hogy azt a leányt elvegye -feleségül, akkor elpusztítja magát. Nem volt mit csináljon a király, meg -kellett engedni, hogy elvegye a fia a szegény ember leányát. - -A szegény ember szomszédjában lakott egy boszorkányné. Annak a -boszorkánynénak is volt egy leánya, éppen oan színben volt, mind a -szegény ember leánya, ha egymás mellé állították, hát nem tudták -kiválasztani, hogy melyik a szegény ember leánya, és vaj melyik a -boszorkányné leánya. - -Aval egy este eljő megint a királyfiú, és megjelenti a szegény embernek, -hogy ő elveszi a leányát feleségül. Azt mondja a szegény embernek, -minden bizonnyal elveszi. De a szegény ember pedig meg volt kételenedve, -azt mondja a királyfiúnak: - -– Hogy adnám én egy királynak az én leányomat, mert nem érdemli meg! -Nincsen nekem annyi birtokom, a mennyi kell. - -Aval elbúcsúzik, és mikor kimënyën az ajtón, azt mondja vissza a szegény -embernek, hogy: - -– Holnapután eljövök a leányod után a kocsival. - -Aval eltávozott a szegény embertől. - -Ezt meghallotta a boszorkányné, és másnap este azt mondja a leányának: - -– Te leány, menj el a szegény emberhez és hídd el a szegény ember -leányát ide. S te maradj ott, és a mikor ide-odamegy a király fia, -beszelj jól vélle, mert én a szegény embernek a leányának a szemét -kiveszem és elviszem az erdőbe. - -Aval elment a boszorkányné leánya a szegény emberhez, és elhíjja oda -hëzzájuk. A mikor bémentek oda a boszorkányné házába, akkor a -boszorkányné leánya visszatér, és elmënyën a szegény emberhez. A szegény -ember pedig nem ismerte meg, hogy nem az a leány. A boszorkányné pedig a -szegény ember leányának kivette a két szemét, elvitte ki az erdőbe. - -Történt egyszer, hogy arrafelé ment egy szegény ember, a ki az erdő -széjibe lakott, egy romlott házban, és meglátta, hogy a szegény leány -ott hever a sok lapiban. Annyit sírt a szegény leányocska, hogy övig mán -gyémántgyöngyben volt. Elmënyën ő, és felhúzza onnat, és megrakja a -tarisznyáját gyémántgyöngygyel, és elviszi magához. Enni és inni ad, -tartogatja a szegény vak leánykát a szegény ember. - -A királyfiú pedig másnap a kocsit elkészítette, és nagy-nagy vendégséget -csináltatott, és elindult a menyasszony után. Hogy elindultak a -menyasszony után, hát fel is tették a kocsira, és elvitték. Megcsinálták -a nagy vendégséget. Kés, villa, kalán, tál elég volt, csak istenes ember -volt, a ki egy csepp levet kapott. Éltek boldogul a boszorkányné -leányával a királyfiú. - -A szegény ember pedig tartotta a szegény vak leányocskát. Egy reggel a -szegény ember kihajol az ablakon, hát arrafelé repül két galamb. A -szegény ember nézi, hogy vajjon merre szállnak. Hát látja, hogy ëppen az -ablak felé tartanak. Fejükön keresztülbucskáznak, emberekké lesznek. Az -volt Szent Péter és Jézus Krisztus. - -Azt mondja Szent Péter a szegény embernek: - -– Szegény ember, van itt egy leányocska? - -Azt mondja a szegény ember, hogy van. Aval azt mondja, hogy nincsen -szeme, mert egy boszorkányné kivette mind a kettőt. Azt mondja a szegény -embernek, hogy: - -– Te szegény ember, me (nesze) ez a két babszem. És reggel, jó reggel, -tedd a szeme helyére, és mosdódjék meg harmatcseppel. - -Aval úgy ës tett a szegény ember, a hogy poroncsolták neki. Elbúcsúznak -a szegény embertől Szent Péter és Jézus Krisztus, megint a fejükön -keresztülbucskáznak, galambokká váltak és elrepültek. - -A szegény ember másnap reggel jókor, mikor felkelt a leány, béteszi azt -a két babszemet a szeme helyére, s kivezeti a parragra, és a fűről -harmatcseppel megmosdódik a leány. A szeme világa úgy helyrejött, hogy -még hétszerte jobban látott, mind azelőtt. - -Jézus és Szent Péter azt mondta a szegény embernek, hogy mondja meg a -leánynak, hogy másnap reggel jókor az ablakon legyen kikönyökölve. Az -öreg meg ës mondta a leánynak, a leány pedig elig tudta várni, hogy jöön -a másnap reggel, hogy kikönyökölhessen az ablakon. - -Jókor reggel felkel a leány és kikönyököl, hát látja, hogy jő két -galamb. Azt számítja magában, hogy megnézi, hova repül ez a két galamb. -Az a két galamb pedig Jézus és Szent Péter volt. A mint az ablakhoz -érnek, a fejükön keresztülbucskáznak és emberekké válnak. Hoztak három -rend rovát magukkal. Azt mondja Jézus a leányocskának: - -– Mit dolgozol te leány itt az ablaknál? - -– Kikönyököltem – felelte a leány – nézem a szép világosságot, mert mán -rég, hogy nem láttam. - -Aval megint azt feleli Jézus, hogy: - -– Mű ës azért jöttünk, hogy nëzzünk meg téged, hogy látsz-é? Me, itt -vagyon három rend ruha. Egy ezüst, egy arany és egy gyémánt. Tedd a -ládádba, és mikor vasárnap jő, menj a templomba. - -Aval elveszi a leány a három rend ruhát, és jó egészséget kiván Jézus és -Szent Péter, a leányocska pedig megköszönte a jóságát. - -Azt számította a leányocska, hogy ő elmënyën a városba valahol -szolgálónak. Béteszi a ruháját a ládába, bézárja, és a kulcsot odaadja -az öreg embernek. Azt mondja az öreg embernek a leányocska, hogy -ügyeljen, mert vasárnap idejő. Megköszöni a jóságát és búcsúzik. Aval -elindul és elmënyën a városba. - -A mint ment a városban, hát kérdezték egyik ës, másik ës, hogy hova -mënyën. Nagyon búsult ő, mondotta mindegyiknek, hogy ő elszegődnék -valahova szolgálónak, de nem fogadjták sehol. Elér a király kapujába és -béfogadja a szakácsné mosóleánynak. - -No hogy befogadta a szakácsné mosóleánynak, eltelt egy hét, eljött a -vasárnap. Azt mondja a szakácsnénak a mosóleány: - -– Szakácsné, legyen oan szües és ereszszen el, hogy menjek el a -templomba. - -A szakácsné azt mondja, hogy: - -– Végezd el a dolgodat és elmehetsz. - -Aval kapja magát a leány, és elvégzi minden olyas dolgát, és elmënyën a -szegény emberhez, öltözzék az ezüst ruhába és menjen el a templomba. - -A mint bémënyën a templomba, hát az egész népnek a szeme a szegény -leányocskán volt, mert azt tudták (hitték), hogy miféle császári leány -lehet az, oan fényes ruhában. Ezt meglátta a királyfiú ës, amiik -(amelyik) a boszorkányné leányát vette el feleségül. Azt számítja -magában, hogy ő valahogy beszél vélle. De a leányocska, mikor mán -végefelé volt a misének, azonnal kapta magát és kiment az ajtón. Elment -a szegény emberhez, lerakta az ezüst ruháját. Hogy lerakta, elment -megint a szakácsnéhoz, és azt mondja a szakácsnénak: - -– Szakácsné, nem volt a templomban. Milyen szép küsasszony volt, az -egész népnek rajta volt a szeme, kiváltképen a királyfiúnak, a ki itt az -életünkben (házunkban) van! - -Azt mondja a szakácsné: - -– Hadd el, majd elmënyëk én ës vasárnap, megnézem, hogy milyen az a -küsasszony. - -Eljött a más vasárnap ës, megint jelenti a mosóleány, hogy megint -elmenne a templomba. A szakácsné megint azt mondja a mosóleánynak, hogy: - -– Végezd el minden dolgodat, s elmehetsz, mert én nem tudok elmenni -semmimódon, mert a királyfiúnak vendégei jőnek és asztalt kell terítsek. - -Aval elvégzette a leányocska a dolgát, és megjelenti a szakácsnénak, és -elmegy az öreg emberhez, felveszi az arany ruhát magára, és elmënyën a -templomba. De mámost százszorta szebben nézett ki, mind az ezüst -ruhában, hogy a templomban a mise helyett bizë a leányocskát nëzték. A -királyfiúnak ëppen igen nagyon megesett a szüvébe, hogy miféle leány -lehetett az. Muszáj neki megkérdje, hogy ki az. De a pap még a misének -végét nem szakasztotta, ő mán kiment az ajtón, s a királyfiú nem tudott -vélle semmimódon beszélni. Azt számította a királyfiú, hogy ha más -vasárnap ës el talál jőni, akkor semmi szégyen nélkül meg fogja kérdeni, -ki az. - -Elment a leányocska és elrakta az arany ruháját és elment a -szakácsnéhoz, és mondja a szakácsnénak, hogy máma még annál szebb -küsasszonyt látott, mint elmúlt vasárnap, mert az egész népnek, a mi a -templomban volt, szája fülig tátva maradt a küsasszony szépségén. Aval -azt mondja a szakácsné a mosóleánynak: - -– No, ha vasárnapot megérem, minden bizonynyal elmënyëk. - -Következett más vasárnap. A mosóleány megint azt mondja, hogy ő elmënyën -még ma a templomba. A szakácsné ës elvégzette minden dolgát, azt mondja -a mosóleánynak, máma ő ës elmënyën a templomba. De a mosóleány hamarébb -elvégzette a dolgát, elmënyën az öreg emberhez és felvette a gyémánt -ruhát. A hogy felvette a gyémánt ruhát, hát még százszorta szebb volt, -mind az arany ruhában. - -Elmënyën a templomba a leány, de mámost kiváltképen az egész népnek -rajta akadott meg a szeme. Még a papnak ës. Mind mondta a pap a misét, -de belé-belé botlott a misébe. A királyfiú azt számította, hogy ő -mënyën, hogy megkérdje, hogy miféle nemből van. A leányocska üsmerte a -királyfiút, hogy az ő gazdája az, a melyik őt kérte feleségül. A -leányocskának ës a szeme mind a királyfiún volt, és a mikor látta, hogy -a királyfiú akar feléje menni, akkor kapta magát és kiorsant az ajtón. -Ezen mán elbámult az egész népség. Gondolták magukba a sok nép, hogy -hogy lehet, egy oan szép fehérnép, hogy otthagyja a templomot. A -szakácsné ës ott volt, de nem üsmerte meg a leányt, a ki neki -mosogatott. - -A leányocska elment haza, lerakta a gyémánt ruhát és hogy lerakta, -elmënyën haza a szakácsnéhoz. Azt mondja a szakácsnénak: - -– No szakácsné asszony, látott még ujan küsasszonyt? - -– Ujant még nem láttam, világ életembe – azt felelte a szakácsné. Aval -dolgoztak tovább a szakácsnéval. - -A mikor, hogy a királyfiú nállik volt, az édes apjáéknál, a mikor az -arczájából nyílt a két szép virág és átoladta a királyfiúnak, hát akkor -adott neki egy arany pénzt, a melyikre a királyfiú képe fel volt téve. -És történt egy vasárnap, hogy sok vendégeik voltak a királyfiúnak, -sütöttek sok placsintát, s azt mondja a szakácsnénak: - -– Szakácsné asszony, van nekem egy aranypénzem a zsebemben, én ezt az -aranypénzt kaptam és ezt az aranypénzt tegyük bé, mert az épen a mü -gazdánké. Tegyük bé egy placsintába. - -Aval a szakácsné elveszi az aranypénzt és nëzi, hát látja, hogy valóban -a királyfiúnak a képe. Bétette egy placsintába. Azt számították, ha -egyik nem, a másik úgy ës rátalál a placsintába. - -Hát ëppen úgy történt. Délben, mikor ettek, az a placsinta, a melyikbe -volt az aranypénz, hát ëppen elejébe került. Ette a placsintát a -királyfiú, beléharapott az aranypénzbe, gondolta magában, mit tettek -ebbe a placsintába, hogy ezt nem lehet keresztül harapni. Elszakasztja a -placsintát, hát látja, hogy egy aranypénz van benne. Nëzi-nëzi, hát -látja az ő képét, benne. Otthagyja a vendégeket az asztalnál, ës mënën -rögtön a szakácsnéhoz, hogy kérdje meg, hogy ki csinálta a placsintát. - -Azt mondja a szakácsné, hogy ő csinálta mind az egészet. Kérdi a -királyfiú: - -– Hát mit tett belé? - -Azt mondja a szakácsné: - -– A szolgálóm kapott egy aranypénzt és azt tettem belé. - -Aval rögtön hivatja a mosóleányt, kérdi, hogy hol kapta azt az -aranypénzt. De abbizën, a mosóleány elkaczagá magát. A mint elkaczagá -magát, a két arczájából unyan két szép virág nyílt, aminyent még a -királyfiú sose látott. Gondolta minyát, hogy az a leány az, amelyikhez ő -járt guzsalyasba. És kezdi kérdeni, hogy hát hogy vetemedett (vetődött) -ő ide. És elbeszéli a leány, hogy az apja szomszédjában a boszorkányné -kivette a két szemét és elvitte az erdőbe s oda letette. S a hogy -letette, hát ő annyi gyémánt gyöngyöt sírt, hogy övig volt benne. Őt -pedig feltalálta ott egy öreg ember, elvitte a házához és szemet csinált -neki, a melyikkel hétszerte szebben látok, mind azelőtt. - -Erre megint kérdi a királyfiú, hogy miképen jutott az ő palotájába. - -Megint folytatá a leány, hogy ő, mikor az öreg ember neki szemet -csinált, hát egy reggel kinëzëtt az ablakon, hát jött feléje két galamb. -És a hogy a fejükön keresztülbucskáztak, adtak neki három rend ruhát, a -melyik most ës megvan innet nem messzi az öreg embernél az erdőben. - -Aval kérdi a leányt, honnat kapta azt az aranypénzt. - -Mondja neki a leány: - -– Azt a királyfiú adta, mikor nálam volt guzsajasban. - -Aval azt mondja megint a leány: - -– Első nap voltam én a templomban az ezüst ruhában, és láttam, hogy a -király úr mindig csak engem nézett. Aval még a misének vége előtt -elvittem és eltettem a ládába. Megint ide hazajöttem a szakácsnéhoz. -Másnap megint elkéredzkedtem, felvettem az arany ruhát, elmentem a -templomba. De ekkor mán tízszerte szebb voltam. Az egész népnek a szája -tátva maradt reám, és még a király úrnak ës. Aval még a mise vége előtt -hazamenék és letevém a ruhát az öreg emberhez. Harmadik vasárnap is -elmentem a templomba, de most a gyémánt ruhában. Hát láttam, hogy a -király úr már felém akar jőni, akkor kiorsantam az ajtón. Elmentem, -leraktam a gyémánt ruhát, és hazajöttem. És a mái vasárnap elévettem azt -az aranypénzt, a kit kied nekem adott. Bétettük a placsintába és ëppen a -kied szeme elé került. - -Aval megölelte a királyfiú a mosóleányt, és elvitte a szobájába, -felöltöztette királyi ruhába, és elvezette a szüleihez, a hol a vendégei -voltak, és bémutatta, hogy az az ő igazi felesége. - -De ekkor mán a boszorkányné leánya nagyon meg volt ijedve, hogy mi lehet -velük. A királyfiú pedig egyebet nem csináltatott velük, hanem a -boszorkánynét és a leányát kivitette a városból, és minden legküssebb -gyermekkel letöpette (leköpette), és azután a kettőt két ló farka után -köttette, és mind ízre-porra szaggattatta. A királyfiú pedig azt a -szegény öreg embert, a ki az erdőben lakott, azt a palotájába vitette, -és boldogul töltötte vele a napokat. És a szegény ember leányát pedig -nagy díszben tartotta. Nagy vendégséget csapott, sok királyt, császárt, -herczeget ësszehivatott. Levágtak vaj egy nyolczvan mosópadot, vaj egy -százharmincz fűrészlő kecskét, nagy lakadalmat csináltak. Mikor vége -volt, minden ember eltávozott haza, és ők pedig boldogul élnek mái szent -napig ës, ha meg nem haltak. - -_(Csabai György, Tatrang.)_ - - - - -30. A három mirha. - -Volt egyszer egy király, annak volt három fia. A három fiú között meg -akarta osztani a birtokát az öreg király. Azt számította az öreg király, -hogy a birtokát adja a két fiának, és volt neki még három érdeke, annak -a három érdeknek olyan ereje volt, hogy a mit gondolt, mindjárt meglett. -És azt adta a legküssebb fiának. A más kettő elvette a künn való -birtokát és aval az öreg király elhagyományozta a birtokát. Az öreg -királyné elküldte a legküssebb fiát iskolába, s két hét alatt az öreg -király meghalt. - -Hogy meghalt az öreg király, átvette a két nagyobb a birtokot, a -királyné elvette a legküssebb fiúnak a három érdemét. A legelső érdem -volt az aranyóra, s ezt átadta a legküssebb fiúnak. Ez a fiú elvette az -aranyórát és járt az iskolába. Többi társai ës jártak iskolába és -gondolták, hogy hogyan van néki annyi pénze, mikor hazunnat nem küldnek -sehogysem. De a királyfiú nem mondta meg, hogy hát mi az oka. - -Történt egy vasárnap, hogy elment ki sétálni, s a mint sétált egy -leánynyal, a leány azt kérdi tölle: - -– Honnat van kiednek annyi pénze? - -A királyfiú azt mondta a leánynak, hogy: - -– Nëzd meg ezt az órát. Ezt a zsebedbe teheted, mindenféle meglesz, a -mit gondolsz, unyan nagy ereje van. - -Sétáltak egy erdő alatt. A mint az erdő alatt sétálnak, azt mondja a -leány neki. - -– Hallja kend, feküdjünk le erre a zöld pázintos helyre. - -Aval letelepedtek a zöld pázintos helyre, a királyfiú a fejét a leány -ölébe tette, s elaludt. Hogy elaludt, elvette tölle az órát, a -királyfiútól, s ott hatta aluva. - -A királyfiú felébredt, elment haza, elbeszélte az édesanyjának, hogy -hogy járt ő egy leánynyal. Az édes anyja megporoncsolta a királyfiúnak, -hogy az asszonyi állattal ne társalodjék többet. Azt mondta neki: - -– Hát fiam, egyet elvesztettél, még csak kettő vagyon. - -– Hát csak kettő vagyon, édesanyám? Még egyiket adja ide, úgyës még -marad egy. - -Az édesanyja odaadta a nyaklánczát, és elment a fiú az iskolába. Megint -az a leány meglátta, hogy méges csak unyan díszbe jár. Elszámította a -leány, hogy majd megkérdi, hogy mi annak az oka. És meg ës történt. Más -vasárnap elment a leány sétálni és találkozik ës vele, s megkérdi, hogy -mi annak az oka. De a királyfiú nagyon szerette azt a leányt, s megint -megmondta, hogy minek van unyan nagy ereje. Elmentek újra arr a helyre -sétálni, leültek arr a helyre, a hol voltak azelőtt. Abbizën a legény -elaludt, a leány elvette tölle a nyaklánczát, otthatta a királyfiút. -Megkérdette, a mikor felkelt a királyfiú, hogy vajjon merre ment. Egy -öreg ember állott mellette, azt mondta az öreg ember, a leány rég -elment. - -A királyfiú sirásra kerekedettt, elment megint haza az édes anyjához, és -az öreg anyja eljedëtt, hogy mi van a fiával. Azt mondja: - -– No fiam, még csak ez az egy nyakkendőd van, ha ezt ës elveszted, -mindenedet elvesztetted édes fiam. Unyan erősen ügyelj, mind a két -szemedre. - -És odaadta a nyakkendőt. - -A fiú megint elment az iskolába, felfogadta magába, hogy asszonyi -állattal nem beszél. A más vasárnap délután találkozik ugyanezzel a -nővel. Kezdette kérni a két elvesztett érdekét. A leány azt mondta, hogy -este visszaadja. No jó, ha visszaadja, gondolta a fiú, elvárja ő estig. -Azt mondja a leány a fiúnak: - -– Gyere, menjünk arrafelé sétálni. - -Mennek arrafelé, a hol azelőtt sétáltak. Letelepednek arr a helyre, ahol -azelőtt letelepedtek. Azt mondja a leány a királyfiúnak, hogy tegye az -ölébe a fejét. Azt mondja a királyfiú, hogy elsőbb (előbb) letelepíti -azt a nyakkendőt a földre. A leány azt mondja, nem bánja, terítse le. A -leány tudta, hogy már milyen ereje vagyon annak a kendőnek. Mihelyt a -királyfi az ölébe tette a fejét s lefeküdt, azonnal elaludt. Szépen -kihúzta alólla a nyakkendőt, és feltette a királyfiúnak a hátára. És -azonnal azt gondolta, hogy legyenek ëppeg a világ végén. A hogy -kigondolta, azonnal a világ végén lettek mind a ketten. A leány levette -a királyfiú hátáról a nyakkendőt, most leterítette a földre, s reája -ült. Azt gondolta, hogy ott legyen, a honnan elindultak. A hogy -kigondolta, ott ës lett, a honnan elindultak. - -A királyfiú magára maradt a világ végin. Felëbredëtt egyszer a -királyfiú, mëgjedëtt, hogy ő milyen csodálatos helyt van. Megindul ő egy -úton, s a mint megyen az úton, elér egy folyóhoz. Annak a folyónak olyan -ereje volt, hogy a ki abból a vízből ivutt, minden hussa a csontról -leszakadozott. Abból ő vett egy kulacs vizet, nyakára akasztotta, s ment -tovább. No és a mint ment, mendegélt, talált egy almafát, azon voltak -unyan nagy piros almák. Azt gondolja magában, hogy szakaszt rólla vaj -kettőt-hármat. A mint zsebretette a három almát, hát lát egy táblát, ria -felírván, hogy a ki abból eszik, akármilyen beteg, egészséges lesz. És -még szakasztott hármat, azt ës bétette a zsebébe, s elindult. - -Egyszer elérkezett abba a városba, a hol az a leány volt, s felöltözött -ő mind orvosi ruhába. Éppen akkor az a leány majdnem halálos beteg volt. -Meghallotta akkor a leánynak az édesanyja, hogy minyen nagy orvos -érkezett a városba, s egyszeribe küldnek utána. - -– Menjetek emberek, hozzátok azt az orvost, amelyik mán megérkezett. - -Elmennek az orvos után és elhozzák. Az, mihelyt bémënyën a házba az -orvos, hát megüsmerte a leányt, de a leány a királyfiút nem üsmerte meg. - -Azt kérdi, mi a baj. Azt mondja, hogy nagyon fáj minden. Azt mondja az -orvos a leánynak, hogy ő nem tudja meggyógyítani addig, azt mondja, amíg -a három mirhát az asztalra nem teszi, a melyiket a királyfiútól elvett. -Azt mondja a leány, hogy: - -– Itt a kócsa a ládának a zsebemben, és nyissa ki. A szögelletben van a -három mirha. Egy arany óra, egy arany nyakláncz és egy nyakkendő. - -És aval kiveszi az orvos azt a három mirhát. Azt mondja a leánynak: - -– No leány, itt van ez a kulacs, igyál abból. - -Odaadja, iszik a leány abból a kulacsból, minden hussa a csontról -leszotyogott. Hogy látta az orvos, hogy már a leánynak vége, azt mondja -a leánynak: - -– No leány, üsmersz ingem? Én vagyok az a királyfi, a kitől elvetted ezt -a három mirhát. - -De megsajnálta az orvos, adott neki egy almát, s azt mondja: - -– Most egészségesebb vagy? - -Azt mondja a leány, most jobban van. - -– No – azt mondja – én elveszem ezt a három mirhát, ezek az enyimek, és -még adok egy almát neked, holnap reggel edd meg. - -Aval elbólcsuzott a királyfiú, elvitte a három mirhát. Elment vélle az -édes anyjához, és megmondta, hogy visszahozta a három mirhát. Azt mondja -a királyné a királyfiúnak: - -– No fiam, szerencsés ember vagy most, viseld magad boldogul, én -elmegyek innet hazunnat, te itt maradsz. - -Aval elbólcsuzott az anya, a fiától, elment hazunnat. A királyfi egyedül -maradt három hétig odahaza, s hogy az édesanyja nem jő vissza, elmegyen, -hogy felkeresse. Meg ës találta, a legnagyobb bátyjánál, de már ekkor a -padra volt téve (meghalt). Ő hát azt számította, a három mirhát zsebre -teszi, és elmegyen a világba. Elment s mái napon ës mënyën, ha meg nem -halt. - -_(Csabai György, Tatrang.)_ - - - - -31. A paraszt ember találósa. - -Volt egyszer, hol nem volt, még az óperencziás tengeren ës túl volt, hol -a tetüt és a bolhát rézpatkóval verték volt, hogy a sujba és a fenébe -meg ne botorkázzék, – volt egyszer egy asszonynak három leánya. Ez a -három leány unyan szép volt, aminyent kimondani nem lehetett volna. Mind -a háromnak ugyan erősen rendelte a gunyát az isten! Arany meg ezüst -ruhákat! És minden reggel az erdőben külön-különféléket kaptak -(találtak). S ez a három leány az édesanyjával együtt laktak volt az -erdőben egy kis házacskában. Csak négy ablak volt, a házacskából -kinézve. - -Ez a három leányocska, a mint kimentek egy délben az erdőbe, hát akkor -az erdőnek a fejedelme éppen hazajárt vadászni. S a mint egy őzet űzőbe -vett, hát az őz igyenest azok felé a leányok felé szaladott, és a -fejedelem ës éppen utána a leányok felé. - -A mint eléré a fejedelem azt a három leányt, csodálkozik, hogy micsoda -leányok lennének azok, mert ő még soha világéletébe inyent nem látott. -Gondolkozik magába, hogy megkérdje, hova valók és miféle nemből. - -Jelentik a liányok, hogy ők mind egy anyától vagynak. De a legküssebb -legeslegszebb volt. És úgy mondja magában a fejedelem: a legküssebb jó -volna nekem feleségül! Tehát azt feleli a fejedelem mind a három -liánynak: - -– Én veletek elmënyëk a tü házatokhoz, hogy megnëzzem, hogy hol laktok -tük. - -Aval fogadta ës a három liány, hogy ők elvezetik az ők házukhoz. El ës -vezették ahoz a négy ablaku házhoz és leültették asztal mellé, hogy -egyék. De csak ëjed a fejedelem, hogy alábbnál alább való tálakat és -poharakat hoznak elejébe. Pedig látja, hogy milyen nem szegény állapotba -néz ki a háztája. Úgy jő magába a fejedelemnek, hogy ő megmondja az -asszonynak, hogy a három közül egyik leányt adja feleségül neki. -Gondolkozik a fejedelem, vajon megmondja-é vaj elhagyná, mert lehet -nehezségére esik az öreg asszonynak. És megint gondolkozik, hogy hátha -beléegyezik az öreg mámi és a három liányok közül egyet odaad. - -Úgy ës tett, a hogy magába gondolta. Megjelenti az öreg asszonynak, hogy -a három liánya közül egyet adjon neki, akármelyiket. - -Azt feleli az öreg asszony, hogy válaszszon magának, melyik tetszik. A -fejedelem ki ës választotta a legküssebbik liányát az öreg asszonynak. -Elvitte feleségül. - -Hogy elvitte feleségül, abbizony elterhesedett a fiatal asszony a -fejedelemtől és született egy fiú. De annak a fiúnak nem volt elégséges -esze és úgy gondolkozik magába az édesapja, vajjon mit csináljon vélle, -hogyha megnő. És annyira mán felnövekedett, hogy iskolába adja a fiát a -fejedelem. Az iskolát pedig rendesen végezte, de a fiú a bolondságát még -se hatta el. - -Mikor egy huszonhat éves lesz a fiú, azt mondja a fejedelemnek, hogy: - -– No, édes apám, én megházasodom, vaj akarja, vaj nem! - -Az édesapjának nem volt, hogy mit csináljon, hanem engednie kellett a -fiú után. Vett a városban egy rozsdába esett házat és oda vitte a kedves -feleségét a fiú, és a miután odavitte, boldogul kezdettek élni. - -De nekik nem volt semmi, mert a fejedelem nekik nem adott semmit. - -Hanem volt nekik egy háj, és azt elviszi magával és azt mondja, eladja. -A hogy mënyën, felköti egy hosszú pálczára. Amint kiindult a kapun, az -után egy kutya meglátja ezt a hájat és kezd utána szaladni. Azt mondja a -paraszt (bolond) fiú: - -– Ha megfizeted, én neked adom. - -A kutya merébe hizelkedett hëzzája. Azt mondja neki a paraszt fiú, és -odaveti neki a hájat a kutyának: - -– No me, s fizesd meg! - -Aval a hájat elvitte a kutya s szaladott el. Elért egy újon épült házba, -a hol még nem volt feltincselve, csak fel volt rakva (t. i. a ház). A -kutya oda felszalad a házba, hogy a hájat megegye, a paraszt fiú ës -utána nyomba, hogy fizesse meg a hájat a kutya. Hát abbizony a kutya -megette volt és kiszökött az ablakon. - -Abban az újon épült házban volt egy fehér kő. Ő azt tudta (hitte), hogy -az a háj, a melyiket a kutyának adott. Felveszi a követ, hogy megkösse a -kötélre, és mikor felveszi, egy fazék aranyat kap (talál) alatta. Azt -mondja magában a paraszt: - -– No mégës becsületes kutyának adtam én a hájat, mert meg sem ette és -mégës megfizette. - -Felköti a követ a pálczára, az aranyat a fazékkal pedig zsebre vágja és -mënyën hazafelé. - -Mikor hazaér, elëjed a felesége, hogy a háj helyett követ viszën. Azt -mondja neki: - -– No hát megfizették a hájat – azt feleli a feleséginek. – Egy -becsületes kutyára akadtam, mert meg ës fizette és vissza ës adta, nem -ette meg. - -Azt feleli a felesége neki: - -– Tám bolond vagy, hogy ilyeneket beszélsz? Hisz ez nem háj, hanem kő! - -Aval kivette a sok aranyat a zsebéből: - -– No itt van édes feleségem, ha nem hiszed, a sok pénz. - -A felesége minyát eszére vette, hogy nehogy valaki keresse. Azt mondja -neki: - -– Add ide a pénzt. - -Odaadja a bolond ember a pénzt a feleségének és ő leül a sutuba. A hogy -leül a sutuba, aval a felesége egy kolbászt apróra vág és felmënyën a -híba. S a hogy felmënyën a híba, kezdi a kolbászt hányni lefelé. Az -bizony a paraszt embernek jól esett, kezdette felszedni. A felesége -annyira hányta mán a kolbászt, hogy a paraszt ember jóllakott. Akkor -lejött a felesége a híból. Azt mondja az ura: - -– Nem voltál itt. Mind kolbász esett le a kürtőn. - -Egynéhány nap mulva ëszrevették, hogy a paraszt ember elvette a pénzt az -újon épült házból, és elmennek hëzza. Azt mondják néki: - -– Hallja maga, paraszt ember! Maga kapott pénzt, ekkor s ekkor, itt s -itt abban a házban. - -Azt mondja a paraszt ember: - -– Én nem tagadom, hogy nem kaptam. Én akkor kaptam, mikor kolbászt esett -a kürtőn. - -Azt felelik az úri rendek: - -– Mikor esett kolbászt? – sohase! - -Gondolják az urak: e tám bolond, nem tudja mit beszél. Hiszen kolbászt -sohasem esett a mi hirünkkel. - -Annyira kerekednek, hogy a biróhoz mennek. A bolond ember a birónál -lepanaszolta, hogy ő nem tagadja, akkor kapott pénzt, mikor kolbászt -esett. - -Azt mondja a biró a többi embernek, hogy az nem igaz, mert kolbászt -sohasem esett. Aval elcsapta onnat a biró, és nálla maradt a pénz, a -paraszt embernél. - -Miután hazamënyën, hát a szomszédjának volt egy tehene. Tavasz üdő járt -s azt mondja a szomszédjának: - -– Hát szomszéd, magának van egy tehene, én ës veszek egyet, összefogunk -és úgy szántunk. - -Elment az a paraszt ember és vett egy tehenet. De a szomszédja nem volt -bolond. Összefogják a két tehenet és elmennek szántani. Mikor -nekifognak, hogy szántsanak, azt mondja az okos ember a parasztnak: - -– Te fogjad az eke szarvát, én hajtom a teheneket. - -Kezdettek szántani, de az okos ember mind a bolond embernek az ökrét -(tehenét) hajtotta, hogy majdnem kidüllött a borozdából. - -Eztet látta a bolond ember és azt mondja: - -– Fogd, szomszéd, az eke szarvát, hadd hajtsam én ës a teheneket. - -Aval odaadja az okos ember az ostort és kezdi hajtani a bolond, de mind -csak az okos embernek a tehenét űzte. A mikor látta már az okos ember, -hogy az ő tehene nem bír, megint azt mondja neki, a bolondnak: - -– No immán add ide az ostort, hajtsam én ës. - -Odaadja a bolond, tartja az eke szarvát, és az okos ember kezdi hajtani -a teheneket, és addig hajtja a bolond embernek a tehenét, hogy abbizony -a borozdába feldőlt és megdöglött. - -Azt mondja az okos ember a parasztnak: - -– Nem jó tehenet vásároltál, mert nem győz az enyémmel. - -Azt feleli a bolond: - -– Hadd el, mert majd megfizetik nekem. - -Kapja magát a bolond ember és egyszeribe lehúzza a bőrét a tehénnek és ő -belébújik a bőrébe. Nem sok üdő múlva rászállnak a csókák, meg a varjak, -meg a saskeselyűfiúk. És kikiáltja a bolond ember a bőrből: - -– Hadd el, mert megfizetik. Tü csak egyétek meg. - -A mikor mán látta, hogy javába eszik a sok saskeselyűfiú, kiugrik a -bőrből és egyet megfog a sok közül. Megköti aval a kötéllel, a melyikkel -meg volt kötve a tehene, s azt mondja neki: - -– No ha ettél a tehenemből, akkor fizesd meg! - -Felveszi hátára s mënyën vélle. Estére kerekedve nagyon esett. S elért -egy molnárhoz. Hát a molnár éppen nem volt otthon, el volt menve az -erdőre fáért, a molnárné pedig az asztalnál a latrával vendéglette -magát. Voltak nagy sütemények csinálva, akkorák, mint egy talyigakerek, -vaj egy három üveg megédesítve, pálinka. Volt két récze megsütve. - -Hát egyszer csak jő a molnár haza egy szekér fával, és ëszrevette a -molnárné, hogy jő az ura haza. Ez a bolond ember a saskeselyűfiúval a -hátán mind az ablak alatt jól látta, hogy mit csinál a molnárné a -latrával. Hogy észrevette, hogy az ura jő, a latrát bébújtatta a tekenyő -alá. - -A bolond ember ës, a saskeselyűfiúval a hátán kiáll a kapuba. A hogy -kiáll a kapuba, a lovak félnek bémenni. A molnár azt kiáltja: - -– Ki az? Menj félre, mert félnek erősen a lovak! - -A bolond ember félrehúzódik, a molnárember pedig béjő az udvarba. -Megáll, hogy a lovakat fogja ki. Aval egyszeribe jő (t. i. a bolond), -leveti a saskeselyűfiút a hátáról, megköti a kerekhez és segít, hogy a -lovakat kifogják. Aval kifogták a lovakat, békötik a pajtába és kijőnek. -Azt mondja a paraszt ember a molnárnak: - -– Van nekem egy találósom. Megyek, hogy oldjam fel a kerektől. - -Elmënyën a bolond ember, feloldja a saskeselyűfiút a kerektől. Hogy -látta a molnár, hogy olyan bátor ember, azt kiáltja neki, hogy hozza bé. - -Hogy béérnek, a feleség egyszeribe asztalt terít a molnárnak, és a -molnár leül, hogy egyék. Azt mondja annak a paraszt embernek: - -– No jöön maga ës és egyék. - -Leül ő ës az asztal mellé és kezd enni. A molnár pálinkát ës egy -pohárral tölt és odaadja neki. Miután már ettek, azt mondja a bolond -ember a molnárnak: - -– Álljon csak meg; lássuk, hogy mit mond az én találósom ës. Mert ez, a -mit mond, az mind igaz és mind kitalálja. - -Beléegyezik a molnár, hogy lássa, mit mond a saskeselyűfiú. A bolond -ember a nyakára veti a kötelet a saskeselyűfiúnak, és egyet ránt, a -saskeselyűfiú pedig elkezd gágolni. Azt kérdi a molnár: - -– Hát mit mondott? - -Azt mondja a paraszt, hogy: - -– Azt mondja, hogy a ládában van egy akkora nagy sütemény, a mekkora -nagy egy talyigakerek. - -Azt mondja a feleségének a molnár: - -– Nézdsze meg feleség, igazat mondott-e az a találós? - -Kinyitja a molnár felesége a ládát, hát igaza van, mert benne volt a -nagy sütemény. Kiveszi és az asztalra teszi. - -Azt mondja a paraszt ember: - -– No, e mellé még hús ës kell. No lássuk, azt nem talál-e? - -Megint rëaránt a bolond ember a nyakára és elkezd gágolni. Kérdi a -molnár: - -– Hát most mit mondott? - -Azt feleli a paraszt ember, hogy az asztalfiában van három récze -kisütve. Hát kinyitja a molnár felesége az asztalfiát, hát benne volt a -három récze. Azt ës az asztalra teszi. - -Azt mondja megint a paraszt: - -– E mellé még ital ës kellene. Lássuk, azt nem talál-é az én találósom? - -Aval megint megrántja a nyakát, megint elkezd gágolni. Azt kérdi (a -molnár): - -– No hát most mit mondott? - -Azt mondja a bolond ember: - -– Most azt mondta, hogy három üveg meleg pálinka van a kasztënba téve. - -No má most kivette a felesége az üvegeket és odatette. Leülnek és -esznek-isznak. Miután ettek s ittak, azt mondja a bolond ember: - -– Még csak egy van találni való, a kit kitalál az én találósom. - -Azt mondja a (molnár), hogy: - -– Mi az? Rántsd meg nyakát, tudjuk meg, mit mond? - -Aval megrántja a bolond a nyakát a saskeselyűfiúnak, és elkezd gágolni. -Kérdi tőle: - -– Nohát mit mondott? - -– Az én találósom azt mondotta, hogy a te feleséged latra ott van a -tekenyőbe bébújva. - -A mikor ezt kiszóllotta a bolond ember, ujj! kiszökik a tekenyő alól a -lator és kiszalad az ajtón. A molnár felesége is utána. Otthagyták a -szegény molnárt. - -Ezen csak csudálkozott a molnár s ott tartotta a bolond embert a molnár -vaj három nap, hogy lássa, nem jőnek-é vissza. Hogy látta, hogy a -felesége nem jő vissza, azt kérdi a bolond embertől, hogy: - -– Nem adnád-e el azt a találóst? - -Azt feleli a paraszt ember, hogy ő eladná. Kérdi a molnár, hogy mit kér -érte. Azt mondja a bolond ember: háromszáz forintot, a két lovat és a -szekeret. Belé ës egyezik a molnár és odaadja a háromszáz forintot, a -két lovat és a szekeret. Miután odaadta, azt kérdi: - -– Hát most taníts meg arra is, hogy hogy kell, hogy én elbánjak vele? - -Azt feleli a bolond, a mikor ő már elhaladott száz mérföldre, hát csak -akkor rántsa meg a nyakát és akkor megtudja, hogy a felesége hol van. - -Felül a bolond ember a szekérre és vígan elindult haza. A molnár pedig, -mikor gondolta már, hogy az száz mérföldet meghaladott, elkezdi a -saskeselyűfiút rángatni, a saskeselyűfiú pedig merébe gágogott, de a -molnár nem értett semmit se belőle. Megfogta a saskeselyűfiút s úgy a -padláshoz vágta, hogy mind szertement. Hogy hogy meg tudta az a bolond -ember őt csalni, azon ölte a méreg. Úgy maradt a molnár ló, szekér és -pénz nélkül. - -A bolond ember pedig hazament a feleségéhez és elbeszélte, hogy hogy -történt vélle. Vigan kezdett élni a feleségével együtt és most ës -vigalomban vannak, hogyha meg nem haltak. - -_(Csabai György, Tatrang.)_ - - - - -32. Erőn túl való. - -Volt egyszer egy szegény asszony, a ki nem tudta, merre hajtsa a fejét -(t. i. olyan szegény volt). Az erdőben lakott szegény feje. Nem volt -idős asszony, alig volt egy 26–27 éves. Ott megúnta magát, kijárogatott -az erdőbe, hogy ne töltse unyan búsan az idejét. Az erdő közepében volt -egy lófej, s addig nézegette azt a lófejet, míg elterhesedett a fehérnép -és született neki három ikergyermeke. Az a három ikergyermeke oan erősen -nevekedett, hogy a mikor egy hónaposok voltak, mán egy esztendősöknek -lehetett számítani őköt. - -Az a három fiú mán nagyra felnevekedett, de unyan kemények voltak, hogy -párjukat nem lehetett volna találni ezen a világon. Egyiket elnevezte -Kőmorzsálónak, a másikat Fahorgasittónak, a harmadikat Erőn túl valónak. -A Kőmorzsálónak unyan ereje volt, hogy akármilyen nagy kősziklát -ësszemorzsált, unyané (olyanná) csinálta, mind a lisztet. A második fia -pedig unyan erős volt, hogy akármilyen nagy vastag fát, ha igyenes volt, -meghorgította. A harmadik is, unyan ember nem volt, a ki vélle bírjon, -vaj megkötözze. A küssebb fiú félbolond volt, nem volt elég esze, a -második pedig igen okos, a harmadik legokosabb. Számították, hogy -elpusztítják a bolond ëccsikët. Czélt ës tettek rëa, hogy elpusztítanák, -de semmimódon nem tudták. - -Az anyjuknak volt egy bikája, de unyan szép bika volt, hogy azt -kimondani nem lehetett. És ëppen halálán volt az öreg asszony. Azt -mondja a három fiának: - -– Hát egyéb jussom nincs, hogy megajándékozzalak tüktököt, hanem azt a -bikát oszszátok el. - -Amikor mán ezeket elhagyományozta az öreg asszony a három fiának, hát -meghalt, lejártak az öreg asszonynak a végső órái. - -Elkezdnek egyezni a három testvér, hogy oszszák el a bikát, de hogy -milyen formán, azt csak ők tudhassák. Azt számítják, hogy a bikát -hajtsák ki az erdőre, és mindegyik csináljon egy-egy pajtát (istállót) -egymás mellé a három testvér. - -Úgy ës tettek. Csináltak három pajtát. A két testvér kőből nagy czifra -pajtát, a bolond pedig csak kertből (kerítésből) csinált és sok leveles -ággal befödte. Elmennek a bika után, hogy hajtsák haza, és meg ës -egyeztek ők, hogy a kinek a pajtájába a bika bémënën, hát azé lesz. -Hajtják a bikát hazafelé, és a mikor a kapun béért a bika, igyenest fut -a bolond pajtájába, és kezdi enni azt a sok zöld levelet, a melyikkel -béfedte a pajtát. Igy hát a bolondé lett a bika. - -A két testvérnek nagy nehézségükre esett, hogy a sok pénzt ők elverték a -pajtákra és a bika nem lett az övék. Megint czélt tesznek és azt -számítják, hogy megütik (agyonütik) a bolondot. Egy estére kerekedve a -bolond kiment az erdőre sétálni, és a két testvér botot vesznek a -kezükbe és lesbe állanak, hogy ha jő hazafelé, hát akkor agyonütik. De a -bolond mikor megtért, a két testvér meg volt bújva két fa háta megé. -Visszajövetelében megpillantja a két bátyját két bottal. Felkap egy -kőszikla darabot és úgy megvágja a nagyobbik bátyját, hogy minyát -szörnyet halt. Ezt mán látja a küssebbik bátyja. Elejébe fut és kéri, -hagyjon békét, bár őt ne üsse meg, ha a bátyját megütötte. De erre a -bolond nem akart heveritteni, hanem kivette a bátyjának a kezéből a -botot, és a küssebb bátyját úgy ütötte fejbe, hogy minyát meghalt. Aval -indult hazafelé. - -Mikor hazaért, hát a bika mán megette volt a pajtát, a melyiket ő -épített. Kijött a kapuba, kezdett ordítani. Azt mondja neki: - -– Hát mért ordítasz bika? Vaj nagyon ehetnél? - -A bika pedig ordított tovább. Gondolta magában, hogy a bikának nagy -kedve van, hogy az erdőbe kimenjen, ő elereszti. És kieresztette a -kapun, s elment az erdőbe a bika, ő pedig nem ment utána, hogy nëzze, -merre mënën. Azt számította, hogy az erdőben fű elég van, ott az ő -marhája jól él. - -Eltelt vaj négy-öt nap, ő pedig nem ment a bika után, hanem elhatta, -csak számította, tán csak visszajő. De többet soha vissza nem került. -Úgy gondolkozik, ha a bikája elveszett, ő most a sertéseket ës mind -elpusztítja. Elment bé és egyenként kezdi kiereszteni a sok disznyót a -pajtából. Elveszen egy fészit, és a hogy a disznyók jőnek egyenként ki, -mind agyonveri őket. A mikor mán az utolsót agyonütötte, azt mondja -magában: No mámost szerencsére megmentődtem a disznyóktól ës, most van -hogy mit egyem. - -Kicsit gondolkodott és egy oan gondolata jött, hogy ő mënyën valahova -szolgálni. Kimënyën az erdőbe, és ott azt számítja, hogy ő elmënyën -csépelni a királyhoz. Vág ő cséphadarót, hogy készítsen csépet, oan -vastagot, mind egy itató cseber, és egy csépnyelet, oan vastagot, mind -egy kártya (fakanna). A cséphadarónak a hosszúsága volt egy meteröl -(így), és a a csépnyelnek (így) pedig két meteröl. Elviszi haza és a -disznyóknak a bőrükből csinál nyaklót, ësszeköti a nyaklóval a -cséphadarót a nyelhez. - -Ez a bolond nem volt magos ember, de ereje erőn túl volt. Elveszi a -csépet a vállára és elindul a királyhoz, hogyha adna a király csépletni. -El ës mënyën, és látja a királyt éppen a pityvarban. Azt mondja neki: - -– Király ő felsége, életem-halálom kezébe ajánlom, vagyon neked -csépletni való gabonád? - -Azt mondja a király: - -– Van nekem. Vaj talám te akarsz csépelni? Hát mit fizessek, ha -cséplesz? - -Azt mondja a bolond neki, ő nem kiván egyebet, csak a mennyit elbír. - -Azzal a király megörvendett, hogy hiszen a nem sok, ha csak annyit -viszën, a mennyit elbír, és átoladja neki a csűr gabonát. És kezdi -csépelni, de napjában kicsépel 50–60 hektó búzát. Ezt látta a király, -hogy milyen ügyes ember, hogy mennyit tud csépelni napjában, kérdi -tölle, hogy hát hol lakik. S azt mondja, hogy ott az erdő közepében van -neki a háza. Megint kérdi a király: - -– Hát van még édes apja, vaj édes anyja? - -Elbeszéli a bolond legény, hogy neki volt anyja és két bátyja, és -okosságuk miatt mindakettőt agyonütötte. - -Csépelt három hétig a királynál, mán elfogyott a három asztag gabona, a -negyedik asztag búzának a más héten kezdett nekifogni. Egy vasárnap -elmënyën a királyhoz, és mondja a királynak, hogy ő elmënyën, hogy -csináltasson zsákot, hogy a mibe hazavigye a részét, mert csak zsákot -hoz, aztán visszajő, kicsépli a más asztag gabonát ës. - -Elment ő a községbe, és a hol csak zsáknak hírét hallotta, mind -ësszeszedte és kiszabta egybe, hogy annak a négy asztagnak a gabonája -mind beléfért abb a zsákba. Elvitte hátra a csűrbe és letette, és -elmënyën, és jelenti a királynak, hogy ő hozott zsákot, és nekifog a -negyedik asztag búzának, hogy kicsépelje. Leülteti a király és -enni-innya ad. Miután ëtt s ivutt, hát azután elment ki, elvette a -csépet, kiterítette a sok temetetlen búzát és azon a héten kicsépelte. -Kész volt mán vele, és nekifogott, hogy bérakja a zsákba. Hát abbizën a -sok búzát a zsákba mind bérakta, és felvette a hátára, és elindult vélle -ki a kapun. Azt kiájcsa a királynak: - -– Jó egészséget király ő felsége, mert én kivettem a részemet és megyek! - -Kiszalad a király a csűrbe, és látja, hogy nincs egy szem se, és mind -viszi a sok temetetlen búzát. A királynak volt egy igen hamis bikája. A -király haragjában kiereszti a bikát, hogy ölje meg azt a paraszt -legényt. Igyenest a bika annak a bolond legénynek futott, de lekapja a -csépet a válláról és úgy üti a bikához, hogy minyát megdöglött a bika. -És azt ës felkapja a vállára. Felteszi a bikát a zsák tetejére, és -elindult haza. Azt számította, hogy má most van mit egyék. A király -pedig úgy maradt, mind az ujjam, gabona nélkül. Azt számítja a király, -majd elpusztíttatja ő. - -Másnap kerekedve, elhivatja azt a paraszt (bolond) fiút, és béfogta neki -négy ökrét, hogy menjen el a vadkertbe és hozzon el neki egy szekér fát, -hátha a vadak megeszik. - -El ës mënyën ő, béfog négy ökröt és mënyën a vadaskertbe. És a hogy -bémënyën, egyszeribe nekitér egy fának, és kifogja mind a négy ökrét, -megköti a négy ökrét a négy kerekhez (így), és nekifog egy nagy fának, -kidőti a gyükeriből, ágostól, bogostól, levelestől együtt felteszi a -szekérre. Ő hazunnat merëndét tett magának, és leült, hogy egyék. Amint -eszik, hát egyszer jő egy medve, és nekifog egy ökörnek és megeszi, és -ahogy megeszi, hát elakar menni. Ő pedig felkel és azt mondja a -medvének: - -– Hohó, nem úgy barátom! Ha megetted az ökröt, nem én húzom haza a -szekér fát, hanem te! - -Megfogta a medvét és megkötötte a lánczczal a kerekhez, ahol volt az -ökör megkötve. Miután megkötötte a medvét, újra leül, hogy egyék, hát -látja, hogy jő egy oroszlán ës oda. Az ës igyenest nekimegy egy ökörnek -és megeszi. Má most csak két ökör maradt. Azt ës megfogja a paraszt -legény és megköti a más kerekhez a láncczal. Odament egy elefánt ës. Az -ës mëgëtt egy ökröt, az ës el akart menni. És azt mondja: - -– Hohó, barátom, nem én ettem meg az ökröt, hanem te! - -Megfogja és megköti azt ës a más kerekhez. Most csak egy ökre volt és -három vadállatja. Hát látja, hogy jő a tigris. Ammán messziről -csitórgatta a fogát az ökörre. Az ës odamënyën és megeszi a negyedik -ökrét ës. Hanem ő nem volt rest, megfogja a tigrist, és azt ës -megkötötte. Aztán megint leült és eszik. Miután ëtt, hát elment és -vágott egy ostornyelet, s az ostornyelre egy hatöles hosszú kötelet -kötött. Béfogja a szekérbe a rúdra a medvét és az elefántot, elől pedig -a tigrist és az oroszlánt, és akkor eléveszi a hosszú ostort, -irgalmatlanul kezd pattogtatni ki a vadaskertbe, hogy még a vadak ës -rezzentek a csattogás mián (miatt). - -Ezt látta a király mán messziről, hogy hajtja a bolond legény a négy -vadállatot, lezáratta a vaskaput, hogy bé ne hajtsa oda. Elért a bolond -legény a király kapujához, hát látja, hogy a kapuk bé vannak zárva. -Visszatér és elindul az ő házához és odaviszi a fát. A mint a kapu nem -volt az övé olyan széles, hogy a fa bétérjen, hát abbizën a háznak egyik -oldalát lehúzatta. Bémënyën, kifogja a négy vadállatot, bévezeti őket -azokba a pajtákba, a melyiket az ő két okos bátyja építtetett a bika -számára. De mámost azt számítja magában, hogy a vadállatoknak enni ës -kellene. De honnan adjon, mikor nincsen, csak gabonája? - -A király városában volt egy gazdaember, a kinek sok báránya volt. -Elgondolkozik és elmënyën ahoz a gazdaemberhez, hogy vegyen tölle -bárányt. Azt kérdi, hogy mit kér annyi bárányért, a mennyit ő elbír a -hátán. Azt feleli az a gazdaember, hogy harminczkét forintot. Belé ës -egyezett a bolond legény és kifizeti. Elé hajtat a gazdaember vaj négy -sereg bárányt, hogy válogasson, a melyiket akarja, azt vegye. Aval kapja -magát a bolond elmënyën haza, elveszi azt a nagy zsákot, a melyikbe a -búzát a királytól hazavitte és elment oda a zsákkal a juhász gazdához. -Azt mondja neki: - -– No barátom, hajtsad elé a bárányokat, hogy válogassak. - -Elé ës hajtják a bárányokat és nekifog és a négy sereg bárányt mind -beléhányta a zsákba. Békötötte a szádát és szaladt hamar haza, hogy -adjon enni az ő kedves marháinak. Csak tátva maradt a gazdaembernek a -szája, mert az a paraszt legény mind elvitte a sok bárányt. - -Ennik ad a vad állatoknak, egyszer eszébe jut, hogy a kopacz hídláson, -hogy nem tudnak heverni, az igen erős. Gondolkozik, hogy honnat -vásároljon szalmát a vadállatok alá. - -A mezőben volt valami négy asztag szalma, kirakva kaszajba. Odamënyën -ahoz az úrhoz, a kié volt a szalma, és megkérdi, hogy nem adna-é el -abból a csumó szalmából. Azt feleli az úr, ő el. Azt kérdi, hogy mennyi -kell. Azt feleli a paraszt, csak négy háttal kell, és kérdi, hogy mit -kér azért a négy hát szalmáért. Azt mondja az úr, hogy ő négy hatost -kér. Odaadja a négy hatost, és elmënyën ki a mezőre, egy kaszaj alá -béfurja magát, egyszerre viszi haza az egészet. Három kaszajt, háromszor -elvitt. Az úr pedig nem ment ki, hogy lássa, hogy mennyi szalmát viszën, -mert gondolta, hogy három hát szalma a nem ës üsmerszik egy kaszajból. - -A bolond utánment a negyedik kaszaj szalma után ës, de abból a negyedik -kaszaj szalmából hibádzott vaj négy szekérrel. A bolond pedig elment az -úrhoz, és megjelentette, hogy három öl szalmát elvitt. És egyszer azt -mondja, hogy hájszë (hát hiszen) ott elég szalma van, vegyen a mennyi -kell. Azt feleli vissza a bolond az úrnak: - -– Hát maga nem ért? A hát szalmából hibádzik vaj négy szekérrel. - -Ejjed (elijed) az úr, hogy hát mit mond a bolond, és kimënyën, hogy -megnëzze a szalmát. Hát látja, hogy csak egy kaszaj szalma van, -amelyikből eladott négy szekérrel. Egyszer megint felel a bolond, hogy -adjon neki még négy szekér szalmát. Nem volt mit csáljon az úr, perbe -kerekedtek. Mikor a perbe mentek, azt mondja a parasztnak a biró: - -– Hát maga megfizette a szalmának az árát? És mennyit adott? - -Azt feleli a paraszt: - -– Vettem négy hát szalmát, és a négy hát szalmáért adtam négy hatost. - -Aval bizën a törvénynek eleget tett a bolond, és az úr meg kellett hogy -vegye azt a négy szekér szalmát, a melyik hibádzott a kaszajból. -Felvette a hátára a negyedik kaszaj szalmát ës, és elvitte haza. - -Nagyon örült a bolond annak a négy marhának, a melyik neki volt. De a -király a gondolatját nem vette le még a legényről, csak azon volt, hogy -valahogy mégës elpusztíttassa a bolondot. És elhivatja. - -Volt neki egy ház, oda az ördögök szoktak járni. Azt számítja a király, -hogy odaküldi, és az ördögök széjjeltépik egy éjjel. Hát abbizën el ës -hivatja a bolondot és azt mondja neki: - -– Te menj el abba és abb a házba, és őrözzed, nehogy valaki odamenjen. - -Azt mondja a paraszt: - -– Én elmënyëk, miért ne, ha jól fizet. - -És azt ës mondta, hogy néki merëndébe tegyenek vaj öt oldalast, vaj négy -kenyeret, mert ő sokat eszik. Hát úgy ës tett a király. Bétett vaj öt -oldalast, vaj négy kenyeret, felveszi a paraszt a hátára, és elmënyën -abb a házba, hova a király küldötte őt. Este lefekszik, de nem tudott -aludni. Megint felkel, tüzet csál, húst sütött, és az asztal mellé ült, -hogy egyék. Hát egyszer csak egy ördög kopogtat az ajtón és azt mondja: - -– Jaj de fázom. - -Azt feleli a bolond legény: - -– Jere bé, mert itt benn nem fázol. - -Aval az ajtó kinyílik, és az ördög bélépik az ajtón, és igyenesen tart -az asztalhoz. El akarja venni elölle a húst. S azt mondja a bolond az -ördögnek: - -– Héj barátom, nem a húst, hanem az asztal alatt a csontokat! - -Hëzza akar nyúlni az ördög a kezével az asztalon való húshoz, -megkoppantja a kezét a bolond legény és azt mondja neki: - -– Vedd el innét ezeket a hargas karmaidat! Nem megmondtam, csak az -asztal alatt a csontocskák a tiéd? - -Mikor mán a beszédet végbe szakasztotta, megint egy kopogtat az ajtón. -Annak ës azt mondja: - -– Jere bé, mert nem fázol. - -Bémënyën a második ördög ës, és az ës egyenest az asztalhoz tart, el -akarja venni előlle a húst. A bolond legény annak ës megüti a kezét és -azt mondja: - -– Vedd el a hargas karmaidat, csak az asztal alatt való csontocskák a -tiéd! - -A mikor mán ezeket ës kibeszélte a második ördögnek, a harmadik ës -kopogtat bé az ajtón. De annak mán mérgesen kezdi kiabálni, hogy jöön -bé, mert itt benn nem fázik. Béjött a harmadik ördög ës, az ës igyenest -az asztalhoz tart. Annak ës csak azt mondja, a mit a más kettőnek -mondott azelőtt. Ett csendesen, a három ördög pedig nëzték, a míg ëtt. - -Egyszer felkel a bolond legény az asztaltól és azt mondja a három -ördögnek: - -– Hát tü mért jöttetek ide? - -S azt feleli a három ördög a bolond legénynek, hogy azért jöttek, hogy -kössenek barátságot egymás közt. Azt feleli a bolond legény: - -– Velem csak úgy köttök barátságot, ha innet, ebből a házból ki nem -mentek, és a mit én poroncsolok néktek itt bent, ha tü azt megteszitek. - -Egymás mellé állítja a három ördögöt, és azt mondja nekik, hogy: - -– Mutaszszátok meg mind a hárman a kezeteket. - -A három ördög szívesen megmutasztják mind a hat kezüket, és azt mondja -nekik: - -– Igen hargas ujjatok van, meg kellene igyenesíteni. - -Azt kérdik az ördögök tölle: - -– Hogy kell azt megigyenesíteni és hol? - -Azt feleli a bolond legény: - -– Majd minyát megmutasztom. - -Aval kinyitja az ajtót és azt mondja nekik: - -– Tegyétek bé a kezeteket ide az ajtó sórkához a nyillásba. - -A három ördög béteszi a kezüket az ajtó sórkához a nyillásba, és akkor -riacsapja az ajtót és bécsipedte az ördögöknek a kezét. - -Az ördögök pedig el kezdtek ordítani istenül, kérték, hogy ereszsze el -őköt, mert annyi pénzt hoznak, a mennyit csak kéván, a mennyi abb a -házba belé fér. - -Elsőben is ő a kérésére csak egy ördögöt eresztett el. Az az ördög egy -óra alatt annyi pénzt hozott, hogy felét a háznak majd megtöltötte -pénzzel. Akkor azt mondta neki: - -– No barátom, te most menj dolgotokra. - -Miután elment az ördög dolgába, hát azután a másikat ereszti el, az ës -annyit hozott, hogy mán csak annyi hely maradott, a hol az ajtó ki -tudott nyílni. Annak ës azt mondta: - -– Ez elég barátom tölled. Hanem menj dolgodba és mondd meg, ha vaj egyet -látsz oan barátodat, hogy erre ne jöön, mert valami nem jól jár. - -Aval az ördög megköszönte a jóságát, hogy eleresztette és elment. Azt -mondja a legutolsó ördögnek a bolond legény: - -– Hát én tégedet elereszszelek-é, vaj itt tartsalak? - -Az ördög pedig nagyon kérte a bolond legényt, hogy ereszsze el. Azt -mondja az ördögnek a bolond legény: - -– Én eleresztlek tégedet, de a hivu a házfödele alatt üres, és ha azt -megtöltöd te azt reggelig pénzzel, hát akkor aztán elmehetsz a -barátaidhoz. - -Az ördög mennyre, földre esküdt, hogy ő reggelig megtölti a hivut -pénzzel, a bolond legény eleresztette. Még nem ës virradt meg, mán az -ördög meghordta azt a sok pénzt, hogy nem fért volna bé még egy egy -darabocska se. Elbúcsúzott az ördög a bolond fiútól és azt mondja: - -– Köszönöm barátom a szüvességedet, hogy nékem elégséges pénzt hoztál, -hanem erre a földre többet ne jere, mert ha én valahol meglátlak, akkor -másképen beszélek én veled! - -Az ördög el ës ment, elig várta mán, hogy kiszabaduljon a bolond ember -kezei közül. - -Reggel felé a király a szolgálóját odaküldi ahhoz a házhoz, a hol az -ördögök szoktak járni. Elmënën a szolgáló az ajtóhoz és kezd kopogtatni. -Azt kérdi a bolond legény, hogy ki a. Mondja a leány, hogy a király -küldi, hogy nëzze meg, mit csinál. Azt mondja a leánynak: - -– Menj haza és mondjad a királynak, hogy küldjön szekeret vaj egy hatot, -mert az éjjel az ördögök annyi pénzt hoztak, hogy mind a hat szekér -megrakodik belölle. - -A szolgáló ezekre a szavakra azonnal ment a királyhoz és megjelentette, -hogy né annyi pénzt hordtak az ördögök abb a házba, a hova a bolond -legényt tette, hogy őrözze. Azt izente a bolond legény, hogy küldjön vaj -egy hat szekeret, hogy hozzák el. A király ezt nem hitte, hanem még jól -felpofozta a szolgálót, hogy mit beszél. Vaj talán csak álmadozik? - -A király elküldte most a legokosabb szolgáját. El ës ment a szolga, hát -látja, hogy annyi pénz van, hogy még az ajtót se bírják kinyittani a -pénz miatt. Visszatér és megjelenti a királynak, hogy nem hazugság, a -mit a szolgáló beszél, való szent igaz. De a király annak se adott -egészen hitelt, hanem ment saját ő maga a király, hogy nëzze meg, hogy -él-e még az a bolond legény, vaj meghalt, vaj talám a szolgáló és a -szolga hazudott néki. Hát a mikor odaér, hát elijed a sok temetetlen -pénzen és kérdi a bolond legénytől, hogy ki hordta azt a sok pénzt abb a -házba. És azt kérdi a bolond, hogy mért nem hozott szekeret. Azt feleli, -hogy nem akart hitelt adni a szolgának és a szolgálónak. Azt mondja a -bolond: - -– Ha nem akart hitelt adni, abból maga egy krajczárt se kap. - -Jó három pofot vág még a királynak s azt mondja neki: - -– Láss utad után, ha te egy becsületes embernek és egy fehérnépnek nem -akarsz hitelt adni. - -Aval a király eljött onnat, ő pedig hazament a házhoz és elvette azt a -zsákot, a melyikbe a gabona volt és hazavitte az egész aranyakat. - -_(Csabai György, Tatrang.)_ - - - - -33. A mesemondó királyfi. - -Egy királynak volt egy fia s annak megint volt egy szolgája, de a -félig-meddig oan tátos volt. - -Kihirdette egy királyküsasszony, hogy ő mesét fog mondani, s a ki az ő -meséjét eltalálja, ahoz mënyën férjhez. Nahát a kik odamentek -mesemondóra, s el nem találták az ő meséjét, azoknak fejét vette. - -Meghallja a királynak a szolgája, hogy itt né milyen dolog vagyon, -milyen mesemondás, felbiztatja a királyt, hogy a királyúrfit engedje el -vélle mesemondani. A király nem igen akart, de mégës annyira beszéllëtt, -hogy mégës beléegyezett. - -Másnap felkészülnek, megnyergelnek két paripát, hogy menjenek -mesemondani. S a mint mennék, hát arra tanítja az úrfit, hogy vigyázzon, -mikor ebbe s ebbe a faluba mennek, ott kihoz egy küsasszony egy pohár -bort, de akkor, mikor elveszi a bort, mert a bor meg van mérgezve, a -lovát sórkantyúzza meg, hogy ejtse el a pohárt. - -Úgy ës tett. Elvette a pohár bort, de ő akkor megérintette a -sórkantyúval a lovát, s a ló megszökte magát, s a pohár bort kiejtette a -kezéből. Egy csepp a ló lábára cseppent a pohárból, s elig mentek egy -kilometernyire, s a ló megdöglött. Elbúsulja az úrfi magát, hogy most -mit csináljanak. Azt mondja a szolga az úrfinak, hogy: - -– Nem kell búsulni, csak maradjon veszteg. Én elmënyëk s más lovat hozok -s addig csak üljön (maradjon) itt. - -Míg ő ott veszteg ült, addig két fekete holló odament, a lóból enni -kezdtek, s megdöglött mind a kettő. - -Megnyergelik most az új lovat s felülnek s esmég mennek. Hát mán -elszürkültek, nem tudtak elérni éppen a királyküsasszonyhoz, hát -találnak egy tüzecskére. Hát ott tizenkét tolvaj hever. S ők felhúzzák a -két hollót, meg voltak mejjesztve, a nyársra és sütni kezdik. Elig sül -meg félig, s a tizenkét tolvaj leszaggatja a nyársról, s megeszik, s -mind a tizenketten meghalnak. - -– No most ne búsuljon az úrfi, mert most elmehetünk mesemondani, mert az -a könyübe (könyvben) nincsen megírva a küsasszonynak. - -Odamennek a küsasszonyhoz, azt mondják: - -– Mű mesemondani jöttünk. - -– No hát magyarázzák elő. - -– Egy csepp semmi megölt egyet, egy megölt kettőt, kettő megölt -tizenkettőt. - -Hányja-veti a könyvét, de sohult se kap semmit, nem tudja megmagyarázni -a mesét nekik. Kér harmadnapig gondolkozást. No megadták a három napi -gondolkozást neki. Azt mondja a szolgalegény a királyúrfinak: - -– Maga feküdjék benn a királyküsasszonynál, én künn fekszem az -istállóban. - -No hát kiküldi a szolgaleányt éjjel tizenkét óra tájba, hogy valamiképen -kitudakozza azt a mesét a szolgától. Kimënyën a szolgaleány, hogy -valamiképen mondja meg neki azt a példabeszédet, hogy hogy mentek -keresztül. Azt mondja a szolga: - -– Én megmondom, ha leveti a köntösét. - -De a szolga már megmondta volt a királyúrfinak, hogy akkor jöjjön ki, s: - -– Jancsi, szénát, zabot, abrakot a lovaknak! - -Mikor az úrfi kiment, s azt mondta volna, hogy abrakolni kell a lovat, -akkor a leány megijedëtt, s jettibe kifutott a más ajtón. - -Másik éjjel kiküldi a más szolgaleányt Aval ës éppen úgy járt, hogy -mikor punt tizenkét órakor kiment, hogy abrakoljon, az ës kifutott a más -ajtón. No úgy azt mondja a nagyságos küsasszony: - -– Én látom, hogy tü mind szerelmeskedni jártok oda, én nem bízom immán -reátok, elmënyëk én a harmadik éjjel. - -No a szolga most azt mondotta az úrfinak: - -– Ezen a harmadik écczoka maga háljon itt ezen a helyen, de mikor a -küsasszony bément, addig ne mondjon semmit, csak ha a köntösét -levetette, akkor mondjon meg mindeneket, hogy hogy mentek keresztül. - -Úgy ës tett. Harmadik éjjel bément az úrfi az istállóba, s a küsasszony -kényszerítette, hogy mondja el azt a példabeszédet, hogy hogy ment el. -Hát az úrfi megmondotta. - -– Mikor itt s itt jöttünk, egy pohár bort kihozott egy küsasszony. Én -azt elvettem, s a lovamat megsórkantyúztam s a pohar (így!) kiesett a -kezemből. Egy csepp a lovam lábára cseppent belölle. Elig mentünk egy -kilometernyig, a ló megdöglött. Két fekete holló a két szemét kivájta, -megették, megdöglött mind a kettő. Idébb jöttünk, meg kellett, hogy -háljunk, nem érkeztünk az nap idáig. Tizenkét tolvaj ott volt. Felhúztuk -a két hollót a nyársra, mikor félig megsütöttük, a tizenkét tolvaj -leszaggatta, megették, mind a tizenkettő meghaltak. Nohát egy csepp -semmi megölt egyet, egy megölt kettőt, kettő megölt tizenkettőt, ez a mű -mesénk. - -Nohát reggelig a küsasszony béírta a könyvébe ezt a mesét. Akkor -eléhíjja a tanácsosait, hogy jőjenek s tegyenek itéletet, mert a mesét -megmagyarázza. Mikor a tanácsosai odajöttek, kezdi: - -– Egy csepp méreg megölt egy lovat, a ló megölt két hollót, két holló -megölt tizenkét tolvajt. Hát nem igaz-é? - -Azt mondják, hogy: - -– Vaj igaz, de a küsasszonynak mű ës adtunk három napi gondolkozást, -nekünk adjon csak három fertály órát – azt mondják – mű nem kivánunk -többet, csak három fertály órát. - -Nohát akkor elémagyarázzák ők ës. - -A múlt éjjel elküldött az úrfi engem vadászni, és én elmentem és lőttem -egy őzet. Néhol itt a bőre. Második éjjel megint elküldött, és megint -lőttem egy őzet. Néhol itt a bőre. – Akkor elévette a szolgálónak, a -másodiknak a köntösét. – Harmadik éjjel az úrfi ment el vadászni, és ő -ës lőtt egy őzet. – És ő ës elévette a küsasszonynak a köntösét. – Nohát -ha a mű mesénket ilyenformán ki ne találták volna, a mű mesénket soha ki -nem találták volna. - -S akkor a küsasszony az úrfinak a nyakába borúlt, mert soha ki nem -találta volna. - -_(Bálint Mihály István, Tatrang.)_ - - - - -34. Aki elszolgálta az ördög monyasának a csikóját. - -Volt egy királynak egy igen-igen gyönyörű szép felesége, de oan büszke -volt, hogy nem bírt magával. Mindegyre kérte a férjét, hogy ereszsze ki, -hogy a hintóban paczérozza ki magát. No hogy nem volt maradása, az ura -beléegyezett, ő nem bánja, ha elmennek. Béfogatott kocsisával négy -paripát a hintóba, elindultak, s viszi, viszi, viszi, s egyszer csak -hátranëz, hát a királyné sohult sincs. Akkor mit csináljon, mi tevős -legyen, keresi napnyugatig, akkor hazamënën, mondja a királynak, hogy mi -történt vélle, hogy a királyné nincs sohult. - -Rejtezik a király, hogy ő mit tudjon csálni, hogy az ő felesége merre -van s hol. Holddal, nappal, széllel komás volt, ő bizën elmënyën a -holdhoz elsőbe. Kérdezi, hogy hát: - -– Valamerre, te mindenfelé bésütsz, a feleségemet nem láttad-é -valamerre? - -Elmënën a naphoz, kérdezi azt ës, az se látta sehult se, azt mondja. -Elmënën a szélhez, az azt mondja: - -– Vaj láttam, a feteke városban, az ördög elrabolta, mert büszke volt, s -most feleségül ott van. - -No de ő most mit csináljon? Ő azt számította, hogy bocskort köt, s -elmënën, s addig jár, a míg megkeríti a feleségét. Elmënën a hold -komájához. A hold komájának volt egy nyolcz lábú lova, aval elmënën, -hogy hát a feleségét hazahozza. - -Mikor odaér, hát ëppen a vízen kapja a feleségét s felülteti hátul a -nyolcz lábú lóra. Aval az ördögnek a monyasa dörgetni kezd, kimënën az -ördög, kérdi: - -– Mit dörgetsz, mikor te ezt nem tetted? - -– Hogyne dörgetnék – azt mondja – mikor viszik asszonyomat. - -– Ki viszi? - -– Ura. - -– Van-é annyi időm, hogy megegyem egy sitet kenyeret s megigyam egy -vidër bort? - -Azt mondja a monyasa: – Van. - -Aval kihozza a monyasát s felül reá. - -– Hogy menjünk? Mind a szél, vaj mind a gondolat? - -– Csak mind a szél – azt mondja a monyas. - -Aval egy perczre elérik. Lekapja a feleségét, má mind a királynét, és -hazaviszik. - -No má most a király mitevős legyen? Azt számította, elmënyën a naphoz, -tölle kérjen tanácsot. A nap azt mondja: - -– Van nekem egy tizenhat lábú lovam. Ha aval nem tudtad elhozni, evel -elhozod. - -No elmënën s a tizenhat lábú lovat, azt ës elkéri, s elindúl utána -megint. Akkor ës a vízen kapja a fehérnépet s felülteti hátul a lóra -megint. Hordni kezdi, s aval megint dörgetni kezd az ördögnek a monyasa. - -– I, fikom teringette, mit dörgetsz, mikor te ezt nem tetted? - -– Hogy ne dörgetnék, mikor viszik asszonyomat? - -– Ki viszi? - -– Az ura. - -– Van annyi időm, hogy megegyem két sitet kenyeret, megigyam két vidër -bort s kipipáljak két pipa dohányt? - -De egy vékás volt a pipája. No aval kihozza a monyasát, felül ria. - -– Hogy menjünk, mind a szél, vaj mind a gondolat? - -Azt mondja a monyas: - -– Csak mind a szél. - -Aval még (ismét) elérték, s egyszeribe lekapta az asszonyt, a királynét, -aval jól el ës náspágolta. Azt mondja: - -– Tám azt gondolja az urad, téged elrabol, míg az én monyasomnak a -csitkóját el nem szolgálja? - -Az asszony feküdt a földön s úgy elájélva hallgatta. No aztán az asszony -meg ës mondta a férjének, ne ës fáradjon utána, mert míg azt meg nem -teszi, nincs módja benne, ok nélkül fárad. No hogy a férje ezt -meghallotta, hát többet nem ës próbálta. Felkészült, hogy menjen -szolgálni. - -Ő mán felkészült szolgálni, egy karabélyt maga mellé vett, s a mint ment -az úton, ő bizën megszonnyult s lehajolt a vízhez egy helyré. Egy -halacska odament, és ő kikapta a halacskát. Azt mondja a halacska: - -– Ne ölj meg barátom, hanem jótét helyébe jót várhatsz. - -Ő a vízbe bé ës bocsátotta a halacskát s aval útnak indúlt tovább. A -mint ment, hát meglát esmég egy madarat egy helyt, hát ő bizën hëzza -akar lőni. De a madar (így) megszólal: - -– Ne lőjj meg barátom, hanem a jótétemény helyébe jót várhatsz. - -Megint mënën, s a mint mënën, találkozik négy paripával s egy hintóval -az úton. Kérdik, hogy hát: - -– Hova mész? - -– Én mënëk szolgálni. - -Azt mondja az az uraság: - -– Hogyha én megfogadlak, nem adok én egyéb dolgot elődbe, hát van egy -kanczám két csikóval, őrözd meg. - -No megszegődnek ők egy csitkóba, hogy egy csitkót adjon neki. S olyan -idő volt akkor, hogy három esztendő volt három nap. - -– No jól vagyon – azt mondja – menj csak haza, én ës mënëk mindjárt, s -hogy hazamënëk, kiadom neked a parancsolatot. - -Megigazította, hogy hoa menjen. - -Másnap kivirradnak, hát a kanczát a két csitkóval elébe adja. Azt -mondja: - -– Ezeket űzd el s őrözd meg, hogy semmi veszélybe valamely baj ne érje, -akkor űgyes ember vagy. - -De abban az üdőben úgy volt, hogy tátos volt az a kancza ës, és a gazda -azt mondta neki, hogy bújjék el úgy, hogy az ember utól ne érje. Ő -búfejjel el ës hajtja a kanczát a csitkóval. Nohát aznap lesz egy kicsi -eső, eső után egy kicsi napfény lesz, s őt bizën az álom megüti s ott -elszunnyodott. A kancza addig a csitkóval ellett (eltünt) úgy, hogy ő -sohutt, de eleget járt, sohutt se kapta. Búsul ő, jaigat, mitévős -legyen, nem kapja a kanczát a csitkókkal sohutt. Hogy menjen ő most -haza, mi lesz vélle? Hát a mind alá s fel jár bújában, egy patak mellett -mënën s egyszeribe eszébe jut, hogy a halacska néki mit mondott, hogy: - -– Jótétemény helyébe jót várhatsz. - -Meg ës szólal a halacska egyszerre: - -– Mi bajod van barátom? - -Azt mondja: - -– Né reám bízták a kanczát csitkaival s úgy ellettek, de sehutt, de -sehutt! Hát most hogy menjek én haza? - -– Ne búsulj azon egyet se, hanem menj el erre s erre az utczaszegletre s -ott várd meg, mert ők odafordulnak. De nem abban a szőrben vannak, hanem -el vannak változva. S akkor csapd bé a kantárt a fejükbe s mondd: Fë kum -máj foszt! – s oanok lesznek, mind voltak. - -Ő úgy ës tett. Elment oda, leült oda a kőre s mindjárt -hamarjába-egyszeribe ott voltak. Akkor a kantárt bécsapta a fejükbe s -azt mondja: Fë kum máj foszt! – s a lovak oanok voltak, mind annak -előtte. Akkor hazavitte őket, s a gazdája elbámészkodott, hogy: - -– Ügyes szolga vagy te, hogy úgy meg tudtad őrözni a lovakat! - -S megverte jól a kanczát, hogy mért nem tudott elbújni elölle, pedig ő -elbújt, csak ennek ës volt társa, a hal. - -Másnap még elküldte, hogy vigye őket, mert úgy volt elszegődve. Akkor -megint úgy lett, hogy eső lett, eső után szép napfény, s ő elaludt. No -esmég nem kapta suhutt, ellettek. Akkor megint jár ő alá s fel, futkos -erre-arra, nincsenek, nem kapja sohutt. Mënën egy berkesen keresztül, -lát egy madarat, eszébe jut, hogy az ő madara mit mondott, s né, az ő -madara ott van. Kérdi: - -– Mi bajod barátom? - -Mondja néki, hogy hát: - -– Né nem kapom a lovakat. Kiküldtek, hogy őrözzem s elbújtak. - -– Menj el a városnak ennek s ennek az utczaszegeletjére. Ők kerülnek, s -ott várd meg. Mikor jőnek, csapd bé a kantárt a fejükbe s mondd: Fë kum -máj foszt! – s megint oanok lesznek, mind voltak. - -Úgy tett, s a kantárt bécsapta a fejükbe, s oanok lettek, mind voltak. -Aval hazavitte őket, s a gazdájuk még jobban megverte a kanczát, hogy -mért nem tudtak jobban elbúni elölle. - -Harmadik napján megint kiküldi. Akkor megszólal a csitkó, azt mondja: - -– Én úgy látom, hogy én a tiéd s te az enyém. Hát mű elmënyünk, de ma -oant kerülünk, hogy te elúnsz még várni ës münköt. Hanem menj el megint -ide s ide, ennek az utczának a szegletire, s ott várj meg, míg jövünk. -De én oan rossz leszek, hogy a világon, amelyik legrosszabb állat, az se -rosszabb, mind én leszek. Hanem te azon semmit se törődjél, csak fogadj -el ingemet mégës, ha rossz vagyok ës, mert gazdám ígér néked véka pénzt, -igen kettőt, igen egy hektót ës. Azt a rosszat szégyelletemben sem adnám -néked, mondja, amilyen hűséges szolga voltál, ennyi pénzt adok inkább. -De te ne fogadd el, csak ingemet. Ingemet a fülemen fogva czipelj ki a -kapun küjel. - -No elűzi harmadnap ës a lovakat, a kanczát a csitkóival, akkor esmég -lesz eső, igen napfény ës eső után, de ő azon semmit se törődött, -nyugudtan volt. Elment oda az utcza szegeletire, a hol a csitkó mondta, -bévárta őket s hazavitte. Akkor a gazdája kérdezte: - -– Nohát mit adjak néked, hogy ilyen hűséges szolgám voltál? - -– Nékem nem kell semmi ëgyeb (így), ez a rongyos csitkó. - -– Én azt szégyelletemben sem adnám néked, hogy ilyen hűséges szolgám -voltál. Adok egy véka pénzt. - -– Nékem nem kell. - -– Adok kettőt, adok egy hektót. - -– Nékem nem kell. - -De hogy nem tudott kiállani elölle, azt mondta: - -– No nem bánom, adom a csitkót. - -No a csitkót odaadta ő néki. Megfogta a fülét s a hogy lehetett, -dërëkból, s mindenképen kiczipelte a kapun küjel. Akkor oan lett -belölle, hogy egy csepp ës megállott volna rajta, mind a tündér, oan -paripa lett. Elbólcsúzott a gazdájától s felült a csitkójára. Arra azt -kérdi a csitkótól: - -– Hogy megyünk, mind a szél-é, vaj mind a gondolat? - -A csitkó azt mondja: - -– Csak mind a szél. - -Aval átólvetette a fején a gazdát a csitkó. Azt mondja: - -– Hát ezt mért tetted? - -– Azért, mert anyámat egyszer megverték érted. - -Megint felül, s: - -– Hogy mënyünk, mind a szél, vaj mind a gondolat? - -– Csak mind a szél. - -Aval megint átólvetette a fején. Kérdi: - -– Ezt mért tetted, ezt? - -– Azért, mert anyámat kecczër megverték érted. Ülj fel, mert többet nem -doblak le. - -Aval felült s eljött haza, a hazájába. Felkészültek, hogy no most -menjenek már a királyné után. Utánmentek, megint a csorgón találták a -királynét, a vizen, megint künn volt. Felülteti megint hátul a lóra, -aval kérdi a kis monyasát: - -– Hogy megyünk? Mind a szél, vaj mind a gondolat? - -Azt mondja: - -– Mind a gondolat! - -Aval dörgetni kezd megint az ördögnek a monyasa. Kimënën, kárinkodik az -ördög: - -– I, fikom teringette, mit dörgetsz, mikor te ezt nem tetted? - -– Hogyne dörgetnék, mikor viszik asszonyomat? - -– Ki viszi? - -– Az ura. - -– Van annyi időm, hogy megegyem három sitet kenyeret s elpipáljak három -pipa dohányt? - -Azt mondja a monyasa: - -– Egy percz sincs! - -Aval kihozza a monyasát. - -– Hát hogy mënyünk? Mind a szél, vaj mind a gondolat? - -Azt mondja a monyas: - -– Mind a gondolat. - -No aval felül ria, s mennek. Sórkalja, sórkalja, a sórkantyúval addig -sórkalja, hogy a két sórkantyú ësszeér, mégse tudják béérni. Akkor azt -nyeríti a monyas az ëccsinek, hogy csendesedjék, ne sebesedjék. A -meglassudott annyira, hogy mikor megközelítették, hogy után akart volna -nyúlni, hogy lekapja, akkor az ördögnek a monyasa kiugrott alóla. Igy a -király a feleségét s mind a két monyasát elnyerte. Az ördögöt otthatták -az úton. - -_(Bálint Mihály István, Tatrang.)_ - - - - -35. Rogozsin király. - -Volt egy igen-igen szegény czigány. De olyan szegény volt, hogy nem volt -mibe öltöződjék, még a szeméremtestét ës rogozsinával takarta. Annak -volt egy macskája. Nem volt mit egyenek, piliszkát csináltak, hogy ëppen -élődhessenek. Na jól van, azt mondja a macska neki: - -– Úgy kéne, hogy én téged gazdaggá tegyelek, fehérnépet szerezzek neked. - -De a gazda fogta a seprűt s elseprűzte, hogy: - -– Mit akarsz te! Hova akarod hozni a fehérnépet, mikor látod, hogy -magunknak sincs mivel éljünk, keverttel élünk. - -No de a macska mégse nyugudt, azt mondta: - -– Még ës én fehérnépet szokotálok néked. - -Úgy Zajzonban, a hol a Gízel életje vagyon, mintha lakott volna egy -király. No ő felkészül és el ës indul a macska, mint neki szokása -vagyon, egy este. Mikor a zajzoni hídig ér, hát kűjjel felől vannak oan -kőbányák. Ő meglátja, hogy egy nyúl ott vagyon. Azt mondja neki: - -– Gyere velem – azt mondja a macska – ha többen volnátok, el ës vinnélek -vacsorára tüktököt. - -– Itt küjel százan vagyunk – azt mondja. - -– No eredj, híjad őket. - -Elmënyën, híja őket, s elindulnak mind a százan, vélle százegyen vannak. -Mikor addig érnek, kaput nyit, bébocsátja, az egészet bérekeszti a -macska. - -No aval felmënyën a király az ablakba, nëzi, hogy néki mennyi vadat -küldnek. Felmënyën a palotába (t. i. a macska) s kérdi a király, hogy -ezt ki küldte. Ő hát, hogy a gazdája oan szegény volt, hogy a -szeméremtestét rogozsinával takarta, Rogozsin királynak mondta az urát. -Ők ott ketten beszélgetnek, de nem hoznak elő semmit egymásról. Aval -hazamënën, s másnap megint elkezdi a gazdájának, hogy: - -– Meg ne haragudjál, de asszonyt szerzek neked. - -Aval megint elmegy, s mikor megint a zajzoni hídig ment, hát megint egy -róka állt elejébe. - -– Hoa mész, macska, te komám? - -Azt mondja a macska: - -– Ne késleld utamat, mert várnak vacsorára. Ha többen volnátok, -elhínálak. - -– Itt kűjel százan vannak. - -– No eridj, hídd el őket. - -Elhítta s együtt elmentek megint. Mikor odaértek, bébocsátotta őket, s -azokat ës elrekesztette. Akkor felmënën megint a palotára, s jelenti a -királynak. S kérdezte a király, hogy hát ki küldte ezeket. Akkor ës azt -felelte, Rogozsin király. Elcsudálkozott a király, hogy miféle lehet az, -hogy annak annyi majorsága vagyon, hogy százanként küldi neki. No akkor -ott beszélnek, nagy szóba erednek ők együtt, és leánykéréshez fog a -macska. Oda ës igéri a leányt, hogy oan módos (t. i. Rogozsin király). - -Elmënyën haza s mondja a gazdájának: - -– Ne haragudjál, hanem fogadj szót, a hogy én poroncsolom. Gyere most -velem, én téged gazdaggá teszlek, feleséget szerzek neked jót. - -Mikor megint elérnek a zajzoni hídig, most ki van töltve, de akkor ott -egy nagy tófenek (így) volt. Hát azt mondja neki: - -– Itt heveredjél belé, s én elmënyëk előre. - -Elmënyën a királyhoz, s a királynak panaszkodni kezdi nagy szüve -szakadva: - -– Né, a mint jöttünk itt s itt, négy paripával, hintóval, az erdőben -haramiákkal találkoztunk, a négy paripát s hintót elrabolták, Rogozsin -királyt pedig a gunyájától megfosztották, levetkeztették anyaszűlt -meztelenen, békeverték a tóba. - -A király elborzadott, hogy mi történt vélle. Ijedtében azt se tudja mit -mondjon. Egyszeribe mondja a szolgáknak: - -– Fogjatok bé négy paripát a hintóba, s igazi vőlegény gúnyával elejébe -kell menni. - -Úgy ës tettek. Aval elmënyën a macska s azt mondja neki: - -– Most a zajzoni hídnál mosdjál ki a mocsokból tisztára. - -No odajő a kocsis, felöltöztetik űgyesen. No mikor odamennek a házhoz, -letelepednek. Ámde a czigánynak sose volt ilyen ruhája, ilyen űgyibe -való, hát nézegetni kezdi. Odamënën a macskája, de nem volt macska, mert -most mán el volt változva, s azt mondja neki: - -– Te ne nézegesd magadat annyit! - -Azt mondja a király: - -– Tám nem szereti ezt a gunyát? - -– Abbizën szereti – feleli a macska – de neki otthon mind aranyos gunyái -voltak. - -Odamënën a gazdájához és esmég azt mondja: - -– Te ne nézegesd magadat annyit, nehogy levetkőztessenek, s a se legyen -rajtad, a mi van. - -Nohát a leánykérés, lakoma, minden megtörtént az écczoka. Másnap már -azon töri a fejét a macska, hogy az asszonyt hova vigyék. Elindul ő -előre, s mikor az Eger alá odaér, ëppen a csordát kiűzték volt, s aval -ijeszti a pásztorokat, hogy háború lesz, s mondják, hogy a marha a -Rogozsin királyé s akkor nem bántja senki. - -Aval ő fut elébb, a macska, s a magos marton ezelőtt az óriások ott -tartózkodtak, s ott volt akkor egy szép vár. Azt mondja: - -– Tű itt lakomáztok? Oan háború jő, hogy vesz a világ, oan csata lesz -minyátt! - -Aval rejteztek egyik ës, másik ës, hogy hoa bújjanak el. S azt mondja: - -– Nem jól bújtok. Van itt egy rakás szalma, az alá bújjatok el. - -Ő aztán elment s meggyújtotta, s ott égtek el az óriások. - -Mán jő a nász, a hintók, hozzák a királyi asszonyt. Ő elejükbe kiáll s -mondja nekik: - -– Hajtsatok csak erre! - -Odahajtottak, ott már fel volt tálalva minden, hogy éppen enni akartak -az óriások, hát volt étel elégséges. No ott béhajtnak, letelepednek, jól -lakomáznak ott együtt, mulatnak. No mán mikor a vígság eltelt, mindenki -eltakarodott haza a szállására hazájába. Akkor a macskája azt mondja a -gazdájájának: - -– No látod, hogy én téged gazdaggá tettelek? De most én ës megérdemlem, -hogy ennyi jót vélled megtettem, hogy temettess el pappal. - -De mind a macskának szokása, hogy ő oan nërávás, ő felül az üszök -farkára (t. i. a tűzben égő fahasáb végére) s ott eleresztette magát, -hogy meg van dögölve. - -Hát látja Rogozsin király, hagy a macska meg van dögölve. Azt kiáltja a -király: - -– Jöszte bé, te Jóska, hozd bé a vasvillát, ezt a macskát vesd ki a -trágyára! - -De a macska elhallgatott, meddig a kocsis eltakarodott onnat, úgy tette -magát, mintha csakugyan meg volna dögölve. Aval bëmënen s azt mondja: - -– Úgy-é, hogy én téged gazdaggá tettelek, s te azt fogadtad, hogy pappal -temettetsz el éngem? No hát én ës teszem veled még, hogy a -szeméremtestedet rogozsinával takarod! - -Aval a gazdája átokkal felfogadta, hogy hűtlen nem lesz hëzza, s azt -éri, hogy csakugyan megdöglik, vaj meghal, hát pappal temetteti el. - -Hogy abban a községben nem kapott papot, a ki hogy oan állatot -eltemessen, ment más községbe s hozott oláh papot, fizetett néki egy -véka pénzt, s eltemette. - -_(Bálint Mihály István, Tatrang.)_ - - - - -36. A tizenkettedik fiú. - -Volt egyszer egy király, annak volt tizenkét fia. Azt mondja a -legnagyobbik: - -– Édes atyám, én mán megházasodom, mert megjött az idő. - -Azt mondja az atyja, a király: - -– Várj fiam addig, míg a legküssebb öcséd ës házasodik, hogy egyszerre -házasodjatok mind a tizenketten. - -Mán megszomorodik a nagyobb fiú, hogy mikor lesz az, hogy mán a -tizenkettedik ës megéri azt azt kort. Addig ő megöregedik. No mán nem -volt mit csáljon, muszáj volt engedelmeskedni. - -Vár ő addig, míg a legküssebb ëccse lesz 16–17 éves, egy afféle, akkor -azt kérdi tölle: - -– Ecsém, kis ëcsém, nem volna mán kedved házasságra? - -– Vaj igen, bátyám – azt mondja. – Csudálkozom, hogy te mért nem -házasodtál meg, iszën mán a legényeknek apjuk s csunyájuk vagy! - -– Ó kis ëcsém, rég, hogy téged várlak! - -Akkor bémënën az atyjához a nagyobbik. - -– No felséges atyám, most megházasodom, mert van kedve mind a tizenegy -ëcsémnek. - -Béhívatja az atyjuk egyenként mind a tizenegyet vélle együtt. -Felkérdezi, van-é kedvük házasságra, hát volt ës mindannyinak. Nohát azt -feleli a király nékik: - -– No édes fiaim, van nekünk tizenkét ménesünk, tű tizenketten vattok, -mindamennyi válaszszon egy lovat egy-egy ménesből magának, a milyent -szerettek, mert van miből válaszszatok. - -– Készek vagyunk édes apám. - -Akkor megnyergeli a király maga mind a tizenkettőt a tizenkét fiának, ád -ő mindeniknek aranyat, a mit a szüve húzott neki, kinek mit akart. Akkor -azt mondja: - -– Fiaim, az isten adjon szerencsét házasságtokra, de addig feleséget ne -találjatok, míg olyan tizenkét testverleányt nem kaptok, mint tű -vagytok. - -Aval elbocsátotta az ő palotájából őket, a tizenkettőt. - -Mennek ők má most tizenketten lóháton feleségkeresni. Béérnek ők egy -vadonba. Hát este lesz, écczoka, hogy elég volt min tanácskozzanak, -merrefelé fogjanak. Azt mondja a legküssebbik: - -– Egyfelé se fogunk hajnalig, itt maradunk, ha akartok, bátyáim! - -Akart mindamennyi. Nohát ott maradnak reggelig, hajnalig, mán a -vadonban. Reggel azt mondja a legküssebb ëccsik: - -– No édes bátyáim, jábo (hiába) mënünk mű mind a tizenketten egy úton, -mert usse kapunk oan tizenkét testvérleányt, mind mű vagyunk. Hát inkább -menjen mindegyik egyedül, ki merre lehet. - -Beléegyeztek a bátyjai, mind a tizenegy. Akkor bényúlt a zsebébe s -kivesz egy tizenkét élű bicsakot. - -– No bátyáim – azt mondja – a tizenkét élű bicsok ëppen olyan, mind mű -vagyunk, tizenkét testvérek. A legnagyobb élű legnagyobb bátyám számára, -második a másodikra, ilyenformálag mind rendre, a hogy mű vagyunk -testvérek. A legküssebb éle az én számomra, én vagyok a tizenkettedik. -Nohát látjátok? – Akkor kimutasztotta. - -– Igen – azt mondja valamennyi. - -– Én béütöm err a helyre ezt a bicsakot most. A melyik bátyánk vagy -ëcsénk, mikor visszakerekedik, ezt a bicsakot húzza ki innét. Melyiknek -az éle, melyiknek a számára van téve az az éle, a mint kihúzza, fényes -lesz, mint most, akkor tudjuk meg, hogy az az ëcsénk vagy bátyánk él. De -a melyik rozsdás lesz, a mán meg van halva, azt ne várjuk. S ha -valamelyik hamarébb visszakerül, egyenként itt várjuk meg egyik a mást. - -– Jól van ëcsém, helyes – mind a tizenegy azt felelte, a bátyjai. - -Má most ők kezet adnak egymásnak, aval elbócsuznak s el ës indulnak, -kiki merre lehetett. – Hagyjuk el a tizenegy bátyjait, mentek, hova -isten vezérelte, forduljunk a legküssebbre. - -Mënën ő hegyen, völgyön, erdőn, mezőn, szárazon, vízen, hol csak -lehetett, éj, nap. Egyszer kiér egy kis sík mezőre. Azt mondja a lova, -megszólamlik: - -– Héj gazdám – azt mondja – ne vándorolj többet, hát hallgass az én -szavamra. Majd megtanítlak én, mi legyen veled. A te tizenegy bátyáid -innét a hetedik országban egy királynál vannak, kocsisok. Annak a -királynak tizenkét leánya van, mint tű testvérek voltatok tizenketten. -Tizenegy bátyád a tizenegy leánynak kocsisa, de a legküssebb leány -olyan, kilenczvenkilencz kocsisnak a fejét vaskaróba húzta idáig. Te jól -vigyázz, te léssz a századik kocsisa, de hallgass reám, majd megtanítlak -én, nem bánt senki. Má most hogy vigyelek? Fent, vagy alatt, vagy a -levegőben? Mind a szél vigyelek, vaj mind a gondolat? - -– Ne vigy úgy mind a gondolat, csak úgy vigy lovam, mind a szél. - -– Nem bánom, csak hunyd bé a szemedet, de fel ne nyisd egy cseppet se. - -Aval felkapja a lova a levegőbe, s úgy viszi, mind a szél szokott menni. -De egyszer mégës felpillantja a szemét, a mint fenn vitte. A mint -lepillant, meglát egy arany hajszálat a földön. - -– Állj meg lovam, mert látok egy arany hajszálat. - -– Megmondtam, ne nyisd fel a szemedet, mert e néked nem lesz javadra. De -ha megláttad, szállj le s vedd fel, nem hagyhatjuk itt. - -Leszállott, felvette. - -– No ülj fel, de többet fel ne nyisd a szemedet, valameddig én nem -mondom. - -Hunyja, hunyja a szemét, mégës nem tudta tartani magát, még (ismét) -felnyitja a szemét, meglát egy arany lópatkót a földön. - -– Állj meg lovam, mert né egy arany lópatkó. - -– Megmondtam, ne nyisd fel a szemed. No de szállj le, s vedd fel azt ës. - -Leszáll, felveszi, jó helyré teszi. - -– No mán ülj fel, de hunyd bé a szemedet, többet fel ne nyisd. Egyszer -még felnyitja, nem tudta tovább tűrni magát. - -– Állj meg lovam, mert né arany kendő van a földön. - -– Megmondtam, ne nyisd ki a szemed, de szállj le, s vedd fel, nem -hagyhatjuk itt. De hunyd be a szemed, s többet fel ne nyisd, valameddig -a király kapujához nem érünk. - -Nem ës nyitotta ki, csak mikor azt mondja a lova: - -– No most szállj le, mert itt vagyunk. No hát most szállj le. Belöllem -lesz egy kis borzasszőrű csitkó. Te bémënsz a királyhoz, mert a -királynak nincs felesége, meg van halva, csak a tizenkét leánya van. - -– Nincs szüksége felséges király vaj egy kocsisra? - -– Vagy igen – azt mondja a király – mert éppen tennap temettük el -legküssebb leányomnak kocsisát, hát megfogadlak. - -– De te feleld azt: - -– Felséges király, van egy kis csitkóm, az ës férjen az istállóba a más -lovak között. - -– Nem igen akar a király, de belé egyezik hamar úgy ës. Arra mondjad: - -– Felséges király, megfogadom úgy, hogy egy hétig az én istállómba ne -legyen szabad senkinek béjőni, még bé se nézni. Ha tetszik, úgy fogadjon -meg, de ha nem, nem. - -– Jól van, nem igen akar a király, de beléegyezik úgy ës. - -– No hát fiú, azt mondja a király, menj, hozd bé azt a kis csitkódat. - -No most ő bé ës kötötte az istállóba, akkor a bátyjainak hír ment, hogy -mán a kis ëccsik ës oda ért. Örvendnek, hogy jó egészségben vadnak egy -helyt. Mámost mennek mind a tizenketten reggelre a királyhoz. Mind a -mennyinek volt négy ló a keze alatt. Annak a négy lónak volt reggelre -négy porczió szénája és egy véka zab, délben ës annyi, este ës annyi. No -mámost kiveszik reggel a négy porczió szénát és a véka zabot. De mind -külön istállóban voltak, nem egy helyt. - -Nomán ő bémënën az ő maga istállójába, akkor azt mondja neki a csitkója, -tegye bé az istállóajtót. Bé ës teszi. Kérdi, lát-e ki valahol az -istállóból. Nem lát ki sehol, csak az ajtó kócslikán. Akkor ad egy -szeget a csitkó, hogy verje bé azt oda, hogy ne lásson küjelről be -senki. No most azt monda a csitkó: - -– Vedd elé azt az arany hajszálat, akit lőltünk az úton, s tedd fel a -gyórtyatartóra. - -Fel ës tette gyórtya helyett, úgy villogott, mind mikor a villám ég. -Akkor neki terített a csitkó egy asztalkát. Italt, ételt rája, étel után -pipát s dohányt, s csak úgy dohányozik ott. Azt kérdi akkor a -csitkójától: - -– Hát ennek a négy lónak adjak-é ennik most? - -– Semmit – azt mondja a csitkó. – Hát ne ez a somfabot. Talpától fogva -fel tetőig üsse, míg a csitkó mondja. - -No mámost ő addig üti azt a négy lovat, hogy a bőr ës majd lemënën a -hátukról. Akkor azt mondja: - -– Most elég, ne üssed többet. - -Akkor még leül az asztalhoz, s dohányozik. Hát mán jő dél. Kiájcsák a -bátyjai, hogy menjen enni. Ő egy szót se szólott vissza, semmit. -Kiájcsák, hogy jőjön szénáért, de ő nem ment, csak kérdette a csitkót, -hogy adjon-é a lovaknak ennik. A csitkó még azt mondta, hogy üsse a -somfabottal, amég ő mondja, akkor ës. Úgy elverte akkor ës, mind éppen -reggel. Ennik nem adott, (habár) meg volt a széna ës, meg a zab ës. Enni -se ment, mert néki volt ott minden. Eljött este, esmét kiabálják a -bátyjai, hogy menjen enni, akkor se ment. Kiábálták szénáért, azért se -ment, zabért, azért se ment, csak akkor ës jól elverte étel helyett a -lovakat, mind reggel és délben. Kiábálták gyertyáért, a mi legyen -écczokára, de nem ment, mert neki az arany hajszál világított gyertya -helyett. Mán eljő holnap reggel, akkor ës csak úgy, mert mától mához egy -hétig, vaj nyolcz reggel, mindennap háromszor ilyenformán verte meg a -lovakat, mind első nap. Neki még megvolt a négy porczió széna, meg a -véka zab mindétig. Elig várta a király, hogy mán jőjön a nyólczad nap, -hogy mit tudott ő tenni, s mit adott a lovaknak. Azt mondja hetedik este -legnagyobb bátyjának a király: - -– A ki meg tudja lesni, hogy ő minél ül ott, mi világít neki, nagy -jándékot kapna érette. - -Fogja magát a nagyobb bátyja, kócslikból kiveri azt a szeget, a ki bé -volt verve, bénéz az ajtón, hát látja, hogy egy arany hajszál világít -gyórtya helyett, hát látja, hogy neki egy asztal terítve, étele, itala, -dohánya. Hát látja, hogy a négy porczió széna még megvan, a kit első -reggel kiadtak volt és a véka zab is. Hát látja, hogy a négy ló ott -fekszik az istállóban, mind összetörve, még bőr sincs rajtok. Bémënën, s -mondja a királynak: - -– Felséges király, a te négy lovad olyan, mind négy kutya, összetörve -mind. A négy porczió széna még meg van, s a négy porczió zab. Egy arany -hajszál villog gyórtya helyett. Néki egy asztalán étel, ital, amúgy -dohányozik. - -No mán elig várja a király a nyolczadik reggelt, teljék ki a hét, hogy -mi legyen abból. Még nem virradt ki jól, s mán küldte a küssebb leányt, -hogy kiájcsa, hogy fogjon bé. De azt felelte vissza, míg ki nem virrad, -nem. - -Akkor azt mondja a csitkója, adjon oda egy porczió szénát a négynek, -mikor azt megették, a véka zabnak negyedét. Mán odaadta a négy porczió -szénát négyszer s a zabot ës négyszer. Akkor azt mondja, hogy vegye elé -az arany kendőt, a kit lőltek volt az úton, pallja le aval a kendővel -azokat a lovakat. Lepallja szépen, s lett négy aranyszőrű ló a négyből. -Egyszerre a hámokat rájok tette, aval kiment az istállóból, kinyitotta -az ajtót, s a sóp alól a kocsit kihúzta. Mikor másodszor kiájtotta a -királyleány, a tizenkettedik, hogy fogjon bé, csak egyet szólott a -lovaknak, s mind a négy kiállott a kocsi mellé. Bé ës fogta, fel ës ült -a királyleány nagy mérgesen a kocsira, el ës vitette magát oda, a hol -kilenczvenkilencz kocsisnak vaskaróba volt húzva a feje. Ennek ës -béhúzta volna, de mán a lovak elvoltak változva. Aval visszatért és -hazahajtott a királyi udvarba. - -Akkor azt kérdezte a király: - -– Mi van édes leányom? - -Aval azt mondja, nem lehet, mert a lovak nem azok. Mert addig a négy ló, -négy ördög volt, de most a csitkó elváltoztatta. Mënën a király mármost -mérgében, eléhivatja, azt mondja a kocsisnak: - -– Má most, hozd el nékem, azt az aranyhajú leányt feleségnek, a ki néked -villogott gyórtya helyett egy hétig az istállómban. - -– Honnét hozzam el felséges király? Mikor én jöttem a csitkómmal, az -úton lőltem. - -– Ha el nem hozatod, holnap reggel a hengérrel fejedet vétetem. - -No mán ő megbúsulta magát, szomorán megy bé az istállóba. Azt kérdi a -csitkója: - -– Mért búsulsz gazdám? - -Hogy ne búsulnék, né mit poroncsolt a király. - -– Ne búsulj semmit – azt mondja, – csak mondjad a királynak: - -– Adjon nékem tiszta új öt vaskantárt, mert tudok én – azt mondja – -abban s abban a vadonban egy vas bábát, annak van egy szép aranyhajú -leánya. Elhozzuk mű feleségnek, csak ő legyen embere. - -Ezt mondta mán a csitkó a gazdájának. - -Bémënën a fiú, s mondja a királynak, hogy néki szüksége van öt -vaskantárra. Meg ës adta a király rögtön. Kivezeti a csitkót és lesz -belőle a paripája, mind azelőtt. A csitkó el ës kapta abba a vadonba, a -hol a vasbába volt. Csak messzünnen mutatja meg a vasbába lakását a -fiúnak. Azt mondja: - -– Most belöllem lesz egy kis szamarka, bórzos, nagyszőrű, csúnya. -Belölled lesz egy igen-igen csúf czigány, öreg ember, köldökig érő -szakállal. Ezt az öt vaskantárt most felakasztod a karodra, és ezt a -rongyos, hitvány szőrű szamarkát vezeted éppen a vasbába ajtajánál. Oda -megállítod az ajtajánál, és bényitsz az ajtón. Megmondod néki: Jó -reggelt, öreg anyám! De úgy szólj, mert egyszeribe vágja le a nyakadat. -Mondjad, hogy: Tíz éve, hogy itt keringek, evel a szamárral, ebben a -vadonban, s kifogytam minden élesegemből, s van né öt vaskantárom, -valakinek eladnám, ha adna egy darabka kenyeret érette. – Mert néki -kenyere nincs, de az öt vaskantárra szüksége van, muszáj mindhalálra -megvegye. Azt mondja: No fiam, várj egy kissé, mert nekem nincs, de én -minyátt hozok, ha vársz. Akkor eléveszi a csöllő kereket, elé egy -vasgerebent, kiindul az ajtón, a csöllő kereknek (így) béül a torkába, -és elindul a városba, hogy hozzon kenyeret. Akkor, mikor ő elment, -belényílik egy szobaajtó, bémënsz azon a szobaajtón s az ajtó sórkánál -fekszik az aranyhajú leány egy ágyban. De hogy téged meglát, hogy idegen -nép vagy, egyszerre kecskebukát vet, s lesz egy nagy varasbéka belölle. -De te ne félj semmit, fogd meg a békának a lábát, tegyed bé a kebeledbe, -aval ki az ajtón s gyere csak, míg reám ülhetsz. - -Úgy ës tett az öreg czigány. Mikor felült a rossz szőrű szamárra, hát -már az asszony né a csöllő kerekkel ott volt. Hozza a kenyeret, -ëszreveszi, hogy mán az ajtó nyitva van. Nëzi, hát nincs aranyhajú -leány. Eszrevette, hogy mán ez a tolvaj. Kikapja a csöllő kerekből a -vasgerebent, utánuk hajtja, de mán nem érte a gerebennel, mert mán elébb -voltak. - -– Lesz-é még erre járásod vaj egyszer életedben? - -Azt kiájcsa vissza a fiú a lóról: - -– Igen, még egyszer, vén bocskor! - -No mán hagyjuk el a vénasszonyt odahaza. - -Mikor a király kapujáig értek, még lett a paripából csak egy csitkó, -mind azelőtt volt. Hát vezeti bé a fiú a csitkót a király ajtaján. -Fennáll a király a galarián, azt kiájcsa: - -– Hol az aranyhajú leány, kocsis? - -Akkor bényúl a kebelébe, azt a nagy varasbékát húzza ki a kebeléből. A -király nëzi a galariáról, de a béka leugrik a kocsisnak a kezéből a -földre, a király szeme láttára, és lesz belölle egy szép fehér galamb. -Akkor felrepül a galamb a galaria tetejére, a hol a király állott. Akkor -azt mondja a király: - -– Szállj le szüvemnek szép szerelme! - -Akkor le ës szökött a galamb, hát lett belölle egy szép aranyhajú leány, -megmutatta, hogy ő az az aranyhajú leány. Mikor meglátta a király, majd -kihasadt a szüve, de akkor még galamb lett az aranyhajú leányból, meg -felszökött a galaria tetejére. Akkor még azt mondja a király: - -– Szállj le szüvemnek szép szerelme. - -– Én nem addig – azt mondja a galamb. - -Azt mondja a király: - -– Meddig? - -– A meddig, a hol én feküdtem, a fejem felett egy galiczba vannak -zsoltármadarak, énekelnek mind az orgona, míg ide nem hozatod azt ës. - -Hát azt mondja a király: - -– Ki hozza azt ide? - -– A ki ingem elhozott, ha lovára hallgat, azt ës idehozza. - -No mán akkor poroncsolja esmënt a kocsisnak, menjen el s hozza el azokat -a madarakat, a hol a leány feküdt, a feje felett. Sír a kocsis, hogy -menjen ő oda? Mert né az anyja a gerebennel majd agyonütötte most ës. De -hát muszáj, mert azt mondja a király, ha nem, fejét véteti. Mënën a -kocsis, mondja a csitkónak nagy búsan: - -– Ne búsulj gazdám – azt mondja. – Mondjad a királynak, adjon most csak -öt új párnahéjat, csak adjon azt. - -No mán adott ës a király öt új párnahéjat. Még kivezeti a csitkót s -ráül, még odaviszi a paripa, mert paripa lett belölle küjebb. Mikor mán -odaértek esmënt a vadonba, azt mondja a csitkó: - -– Vigyázz most jól a beszédemre. Belöllem lesz most egy hitvány kicsi -lovacska, nagy szőrű, oan bogok oldalomon, lábamon, mind egy-egy kenyér. -Belölled lesz egy igen-igen megöregült, fehér szakállú molnár. Elig-elig -tudsz szóllani, oan öreg léssz. Vezetsz ingem ott elé, s akaszd a -karodra az öt új párnahéjat. Most tudod az ajtót, nyisd meg esmét, -mondjad: Adjon isten jó reggelt, öreg anyám! – Megmondja az öreg: Adjon -isten, fiam! De szerencsés, hogy öreg anyádnak szólítottál. Mi járásban -vagy itt, mikor tölletek madarnak (így) se szabad idejőni? – Mondjad: -Tíz éve evel a hitvány, bogos lovammal itt az erdőszéjen őrlök. -Kifogytam mindenből, semmim sincs, csak ez az öt új párnahéj. Ezt -eladnám, ha valaki adna bár egy puiszkalisztet, mert úgy meg vagyok -ehülve, elig vagyok el. – Na jól van – azt mondja – nekem liszt nincs, -de én minyátt hozok a városból. – De mán te tudod a járást, most, mikor -ő elment, menj bé azon az ajtón újra, ott van a galicz a madarakkal, a -hol a leány feküdt. Akaszd le s gyere ki, ne törődj semmit. - -Mikor ő levette a galiczot s mán kijött, ült fel a lóra, hát a vasbába -mán hazajött a liszttel, hát ëszrevëtte, hogy mán a madarakat ës -ellopták. Esmënt utánvágta a vasgerebent. Egy keveset érte a lovának az -oldalát, de nem erőst. Azt kiájtotta ott: - -– Még lesz erre járásod életedben, bár macskaképben? - -Azt kiájtotta az az öreg molnár vissza: - -– Sose többet, vén bocskor! - -Aval mán elértek a király kapujáig. Mikor bévitték, úgy szóllottak azok -a madarak, mind az orgona, a király udvarában. No mán most azt mondja a -király a galambnak a galaria tetejére: - -– Szállj le szüvemnek szép szerelme, mert ez ës meglett. - -Azt mondja a galamb: - -– Én nem addig! - -– Meddig? – azt feleli a király. - -– A veres tengeren van egy ménesem, a míg ide nem hozatod. - -– Ki hozza azt el? – azt felelte a király. - -– A ki ingem elhozott, ha lovára hallgat, azt ës elhozza. - -Nohát most eléhíja a kocsist esmënt a király s poroncsolja neki, hogy a -veres tengeren van egy ménes, hozza ide, mert ha nem, fejét véteti. Azt -mondja, hírét se hallotta a veres tengernek. Mënyën búsan az istállóba -esmënt. Kérdi a csitkója: - -– Mért búsulsz gazdám? - -– Né mit poroncsolt a király. - -– Ne búsulj semmit – azt mondja a csitkó. – Mondjad, kilenczvenkilencz -bihajbikáját ölesse meg, s annak a bőrét mind adja ide nekünk. - -Hát mán meg ës tette a király és átol ës adta a kilenczvenkilencz -bihajbikának a bőrét. Aztán kimentek, elvitte a csitkó, ő tudta, hol az -a ménes. De mikor odaértek a veres tengerhez, azt a bőrt mind felrakta a -kocsis a csitkójára, mintha fel lett volna verve mind, szép rendesen. No -akkor azt mondja a csitkó a gazdájának, hogy maradjon ő a parton egy -darabig. - -Elémënën a csitkó, a marton egyet nyerít, meghallja a ménesből a ménló, -az a vad ménló, egy idegen ordítását. Aval csak megkerüli a ménest nagy -dühüttségében. Odaszalad a martra, meglátja ezt az idegen lovat ott -állva, hármat rúg rëa ez a vad ménló. Leszakadt mán harmincz -bihajbikabőr három rúgásra. Aval visszamënën s mind megkerüli a ménest. -Még úgy ës még hëzzarúg háromszor, még leszakad harmincz bőr. Még -visszamënën s még mekkerüli a ménest. Aval elindult az egész ménes. -Mikor még hëzzaért, még rúgott hármat, és harmincz esmënt le vagyon -szakadva. - -Aval elindul a csitkó és azt mondja a gazdájának, üljön rá. Rá ës ült, -de mán mënën az egész ménes utánuk. Egyszer visszanëz a gyermek a -hátáról s azt mondja: - -– Jaj lovam, mindjárt elérnek. Mi tevősök legyünk? - -– Vesd le az arany hajszálat, a kit lőltünk volt – azt mondja a csitkó – -abból lesz egy nagy cseplesz cziher erdő utánunk. A meddig abból -kiëszkápálnak, addig mü jól elhaladunk. - -Úgy ës lett. Meddig onnét kiszabadultak, addig jó darabot mentek. -Egyszer még visszanéz: - -– Jaj lovam, mindjárt elérnek. - -– Ne búsulj semmit. Vesd le azt az arany lópatkót, a kit lőltünk volt, -lesz egy nagy kőszál utánunk. A meddig azt lerontják, tova haladunk. - -No mán le ës rontották, de egyszer majd elérik esmënt. Visszanéz és azt -mondja: - -– Jaj lovam, majd elérnek esmënt. - -– Ne búsulj semmit. Vesd le az aranykendőt, abból lesz egy nagy cserés -erdő. Míg azt lerontják, épp a király kapujához érünk. - -No mámost azt mondja: - -– Én bémënëk az istállóba, te ott maradsz a kapu sórkánál. Mikor az -egész ménes béjő utánam, a küs ajtót tedd bé és a galarián gyere elé. - -Úgy ës lett. Mikor az egész ménes benn volt, azt mondja akkor a király a -galambnak a galaria tetejére: - -– Szállj le szüvemnek szép szerelme, mert ez ës meglett. - -– Én nem addig – azt mondja a galamb. - -– Meddig? – azt feleli a király. - -– Meddig ezt a ménest egy kádba meg nem fejeted. - -– Ki feji ezt meg? – azt feleli a király. - -Azt mondja a galamb: - -– A ki ingem elhozott, ha lovára hallgat, azt ës megszerzi. - -Poroncsolja a kocsisnak most a király, hogy fejje meg azt a ménest egy -kádba a király életében (udvarán). A kocsis mëgjedëtt, hogy azok vad -állatok voltak mind. Nagy búsan mënën az istállóba, esmënt kérdi a -csitkója: - -– Mit búsulsz? - -– Hogyne búsulnék! Né mit poroncsolt a király, hogy fejjem meg ezt a -ménest egy kádba. - -– Nincs baj semmi – azt mondja a csitkó – csak azt mondjad, tétesse ki a -kerítés közepébe a kádat. - -Ki ës tétette a király a kádat. Akkor mán a csitkó az istálló ajtaján a -fejét kidugta, egyet nyerített, egyenként mind a kádhoz jöttek az a -ménes. Meg ës fejte egyenként mind a kocsis. Úgy főtt az a téj a kádban, -mind az üstben a víz. Mikor ez meglett, azt mondja a király a galambnak -fel a galaria tetejére: - -– Szállj le szüvemnek szép szerelme, mert ez ës meglett. - -Azt mondja: - -– Én nem addig! - -– Meddig? – feleli a király. - -– Míg, a ki megfejte, abban a tejben meg nem fërëdik. - -Jól van, má most poroncsolja a kocsisnak a király, hogy né, ezt meg -kell, hogy tegye. De sír a kocsis, hogy ő hogy fërëdjék meg abban. De -muszáj, azt mondja a király, élet-halál, mert ha nem, fejét véteti. - -Mënën búsan az istállóba esmënt. Kérdi a csitkó: - -– Mért búsulsz? - -– Hogyne búsulnék! Né, mit poroncsolt a király. - -– Ne búsuljon a király. Csak mondjad a királynak, hogy engedje meg, hogy -a csitkóm ës legyen künn, nëzze a halálomat. - -No míg vetkezett a kocsis, addig a csitkó belénëzett a téjbe, a kádba, -és ezerannyi jeget beléokádott a kádba, hogy meghűtötte gyengére a -tejet. Mikor mán mëgfërëdëtt, még hétszerte különb gyermek, mind addig -volt. - -Akkor azt mondja esmënt a király a galariára a galambnak: - -– Szállj le szüvemnek szép szerelme, mert ez ës meglett. - -Azt mondja: - -– Én nem addig! - -– Meddig? - -– A míg tés meg nem fërëdsz abban a téjben. - -Azt mondja a kocsisnak a király, ereszsze ki a csitkóját, hogy nëzze őt -ës. Azt gondolta ő ës oan (t. i. szép) gyermek lesz, mind a ki elhozta. -De a míg a király vetkezett, a gunyát levetette, addig a csitkó -belétekintett a kádba, annyi tüzet okádott belé, ezer annyit, mind a -mennyi téj volt. A hogy a király tette belé a lábát, csontostul, -bőröstül elégett, téjjé vállott. - -Akkor leszökött a galamb a galaria tetejéről, mikor mán ez ës meglett. -Változott még aranyhajú leánynyá, mind azelőtt volt. Akkor megölelte a -gyermeket, a ki őt elhozta, a kocsist: - -– Én a tiéd, te az enyém – azt mondja – a halál s a harang válaszszon -el. - -Akkor lett a tizenegy bátyja neki kocsisa, s ő ott maradt az aranyhajú -leánynyal a király palotájában, s a tizenkét leány, a királyé, lettek -neki szolgálói, mind a tizenkettő. S ha meg nem hóltak, most ës ott -élnek. Sose házasodtak meg a bátyjai. - -_(Pál Péter, Tatrang.)_ - - - - -37. Tündér Ilona és az arany hajú ifjú. - -Volt egyszer egy szegény asszony, annak volt három szép nagy leánya, -azok nyári napban kimentek a mezőre kendert tépni, mint szokás szerint -van máig ës. Tépi a három nagy leány a kendert egy országút mellett, -mënën az úton lóháton egy császári fiu. Azt mondja, mikor továbbacska -halad, a nagyobb leánytestvérük: - -– Jaj tü, ha ingem az a császári fiu feleségül venne, én egy -kenderszálból annyi inget csálnék, minden katonának lenne, s nekünk ës -maradna. - -Meghallja ezt a császári fiu, de nem szól semmit. Gondolja, vajjon mond -a másik ës valamit? De azt mondja a közepső (így) leány: - -– Jaj tü, ha ingem megvenne az a császári fiu, én egy szem búzából annyi -prófuntot sitnék, minden katonának jutna s nekünk ës maradna. - -Ezt ës meghallja a császári fiu. Meglassítja a lovát, azt mondja akkor a -küssebb: - -– Jaj tü, de ha ingem megvenne, én oan két arany gyermeket szülnék a -világra, hogy a milyen sose volt. - -Mán ők ezt tréfából, a három testvérek, leányok, egymás között beszélik. -A császári fiu meghallja mán a harmadiknak a beszédét, szépen hazamënën, -és nem mond senkinek semmit. Másnap reggel korán béfogat négy lovat egy -kocsiba, kimënyën, hogy lássa, azokat a leányokat ott találja-é? No -bizonyosan azok még odamentek arra a helyre – gondolta – tépni. Nem szól -semmit, csak elviszi a legküssebb leányt, hogy vigye mán magának -feleségnek. A leány igen-igen húzódik, hogy hát ő, hogy lehessen, hogy -ilyen férjhez menjen. Nem számított semmit, csak vitte magával a -kocsival, el ës mátkásodott a leánynyal szépen, meglett a vendégség és -jól ës éltek roppantott. - -De volt az atyja életében (házában) egy szakácsnéjuk, s annak volt egy -igen-igen szép leánya. A mind gondolta, hogy mán jó lesz a császári -fiunak feleségnek. De mán látta, hogy ezt elhozta, nagyon kezdett -boszuskodni, este, reggel, de mindenkor. Csak hiába, mert a császári fiu -nem ës gondolt aval semmit ës. - -Telik az idő, múlik az idő, el ës terhesedik az ifju császárné. No mán -mikor majd a szülés napja lett volna, néki el kellett menni háborúba. -Mán most meg ës született az ifju császárné egy fiat s egy leányt. Olyan -szép aranyhajuk volt mind a kettőnek, a milyen nem volt a világon. Ezt -megboszulta a szakácsné most, hogy tudjon ő rosszat tenni? Elvette a két -arany gyermeket, bépólált két kutyakölyköt dugva. Odatette, hogy szopják -azok az ifjú császárnét, és a két gyermeket átóladta a férjének, hogy -vigye el az erdőbe, vadonba, ölje meg, a szemüket és a májukat hozza -vissza mindakettőnek jegybe. – Hagyjuk el mán a gyermeket, hogy mán -vigye a szakácsnénak a férje. - -Levelet küldnek a fiatal császárnak, hogy mán született két kutyakölyköt -a felesége. Mán azt írja vissza, hogy: - -– Úgy ës mán nem soká haza fogok menni, legyenek békességben addig. - -De hogy hazajött a levél, harmadnapja mán őkeme is haza érkezett. -Meglátta, hogy az ő feleségét szopja két kutyakölyök. Megbúsulta magát, -egyet se szólott. De a szakácsné ingerelni kezdte, ne búsuljon, de -pusztítsa el a feleségét. Gondolja magában, hogy pusztítsa ő el? Egyebet -nem tett, a kapuja sorkánál mesteremberekkel kibontatta a múrt, hogy -rakják bé oda elevenen az asszonyt, a feleségét. - -No mán volt egy kis szolgálócska, ki a pulykáknak ennik adott. Erősen -szerette az asszonyt, bément a szobába és kihozott a mesterembereknek -egy tángyér arangyat, csak az ő asszonyát ne pusztítsák el. Mán a -mesteremberek tettek ës a kőfalba egy bő rakást, hogy ne szorítsa, s egy -lappancsot, hogy ő oda bé tudjon adni enni az asszonynak. No mán ezt nem -tudta senki, csak azok s a leányocska, a pulykapásztor. Akkor -jelentették a mesteremberek az ifju császárnak, hogy mán készek a -munkával. Meg ës vizsitálta s jónak találta. No mámost azt vette nőül, a -szakácsnénak a leányát. – Most hagyjuk, éljenek ők mán boldogul, -forduljunk a szakácsnénak a férjére, mi lett a két arany gyermekkel. - -Megsajnálta, hogy az erdőbe vitte, hogy megölje, csinált egy szép -bárkácskát és belétette, s a vizen leeresztette. Megfogott az erdőben -két bagolyfiat, azoknak kivette a szemeit, megölte, s a májukat -hazavitte a feleségének, hogy mán megölte a két gyermeket. No mámost -megörült a szakácsné, hogy megvannak ölve, nem félt semmit. - -Mámost viszi a víz azt a bárkácskát lefelé, lebegteti a víz tetején. -Lakott egy igen-igen öreg halász, 125 éves volt. Meglátja, hogy valami -jő a víz tetején lefelé. Bémënën a vízbe, és egy hosszú horoggal a -bárkát feléje húzza, kiviszi a szározra. Hát felbontja ott künn a -szárazon, megtalál két aranyhajú gyermeket benne, egyik fiu, egyik -leány. Imádkozik, hogy mán milyen két aranyhajú gyermeket adott az -Isten, mert nékik 125 éves korukig sose született. Nagy örömmel fogja, -hazaviszi a feleségének. - -Mikor a felesége meglátja, úgy megörülnek mind a ketten, mintha saját az -övéik lettek volna. Mán ők hírré teszik egyszerre, hogy mit kapott ő a -vízen, de arra nem találkozik senki, a ki rëa ismerne. Nevelni kezdik a -két aranyhajú gyermeket. Azok mán mikor egy évesek voltak, a más -gyermekek még két éves korukban se voltak oanok, mind azok. Neveli őket -öt évig, hatig, akkor iskolába adja mind a kettőt. No mán egy télen mán -jártak iskolába, de a második évben meghólt a halász, meghólt a felesége -ës. Maradott az a két gyermek mámost a halász házánál, élnek ők szépen -ketten. - -Ott egyszer azt mondja a fiu: - -– Hallod-é – azt mondja a testvérének – mennyi szép madar (így) -mindenféle jő ide, ha én vadász lehetnék, hogy én lőném meg azokat. - -Hát ő gondolkodott és csinált ő magának egy nyilat. Hát a nyíllal látja, -hogy meglő egy madarat, vaj kettőt, holnap tovább még nagyobbakat, -rigót. - -– No mámost ne búsulj testvér, most húsunk ës lesz! - -Annyit jár ő ide s tova, tovább, hát nem lakott az ő édes atyja messze -onnan, de ő mán nem tudta azt. Ott az ő atyjának volt egy szép kertje, s -abban volt mindenféle állat megkötve a kertben szépen. Meglát ő ott egy -szép nyulat, megkötve szép sárig lánczon. Elgondolja, hogy megkötve meg -tudja lőni, nem fut el onnan. Mikor czélba veszi, hogy mán meglője, -addig a császári atyja a küs ajtóból nézte, hogy e mit akar a nyúllal. -Kiájt egyet egyszeribe, hogy álljon meg, de a gyermek megijedett, -azonnal elfutott onnat egy hoppra. Pedig a császár nem bántotta volna, -csak megkérdezte volna, hogy honnan való. - -No mán a gyermek elfutott, de bémënën a császáratyja az ő szobájába s -búsulni kezd, hogy oan szép aranyhajú gyermeket látott a kertjében. -Eszébe jutott az első felesége szova a kenderben. Kérdi az anyós, mán a -ki most anyós, a szakácsné: - -– Mért búsul, felséges császár? - -– Hogyne búsulnék? Egy oan aranyhajú gyermeket láttam, jaj nekem, ha nem -beszélhetek vele. - -Eszébe jut a szakácsnénak, hogy vajjon az ő férje, azokat a gyermekeket -megölte-é vajjon, vaj nem. Szed ő bé a kötényébe kenyeret, egyet-mást, -szalad le a halászházhoz, a hol az a két gyermek lakott. Nem kapja honn -csak a leánygyermeket. Kérdi tölle: - -– Hol bátyád? - -– Vadászni – azt feleli a leányocska. - -– Jaj, te – azt mondja – né mit hoztam én néked – azt mondja. – Ne mondd -meg a bátyádnak, hogy én tanítlak, csak mondjad azt néki, ha hazajő, -hogy menjen el, te azt álmodtad, hogy menjen el s Tündér Ilonának van -egy tátos lova, lopja el. Járjon lóháton, ha vadászgyermek. - -Mert gondolta, hogy ha odamënën, elpusztul. - -– De ne mondd, hogy én tanítlak, mert még többfélét ës adok. - -No mán hazajő a bátyja s mondja a testvére: - -– Mit álmodtam, bácsi! - -– Mit, te? – azt mondja. - -– Mán én azt álmodtam, Tündér Ilonát keresd fel, s néki van egy tátos -lova, lopd el s azon járj vadászni. - -– Jól van – azt mondja a fiu. – Hadd el jó reggel, mert este későn van -mán. Reggel fel fogom keresni, ha megsegít az isten. - -Reggel felkel, megmosdik, immátkozik, aval el ës indul. Mënën, mënën, -mikor kimënën a tanyára, találkozik egy juhászszal. Azt mondja a -juhásznak: - -– Jó reggelt, juhász barátom! - -– Adjon isten, Károly barátom! Hát hoa indultál ilyen korán, jókor? - -– Azt álmodta a testvérem, hogy Tündér Ilonának van egy tátos lova, -keressem fel s lopjam el s aval járjak vadászni, mert vadászfiu vagyok. - -– Jól van, vadász barátom, csak megállj egy szóra. Most mënsz ezen az -úton. Mikor szépen meghajnalodik, holnap reggel, érsz egy nagy -kőkerítést. A kőkerítés előtt lesznek strázsák, de azok el lesznek -aluva, mikor te odaérsz, és a kapu megnyílik. Menj bé hátra végig azon -az udvaron. Az istállóban van két rend ló. De egy lefekszik a ganyéba a -mások s...üknél. Fogd meg azt s vezesd ki, ne számítsad, hogy ganyés. -Mikor kijöttél, ülj fel rëa és mehetsz bátran, nem lesz semmi bántásod. - -No mán ő meg és találta, úgy a hogy a juhász tanította. Szépen haza ës -jött vele, az ő testvéréhez. Ő nem gondolt a lóval, megkötötte oda az -udvarba, vette a nyilat s ment a császár kertjébe, hogy lője meg azt a -nyulat. Mikor czélba vette, hát esmént kiájtja a császári atyja, hogy -álljon meg. Ő még megijedett s elfutott, ott hatta a nyulat, nem lőtte -meg. - -Még inkább búsul a császár esmënt, hogy nem tudott beszélni a fiuval. -Még kérdi a szakácsnéanyósa: - -– Mért búsul oan erőst, fenséges császár? - -– Hogyne búsulnék, mikor oan szép arany fiút láttam s nem tudok vele -beszélni. - -– Ó ne búsuljon – mondta. – Mikor még idejő, beszél vele. - -De aval nem volt rest a szakácsné, sok mindent ësszeszedett megint a -kötényébe, még pénzt ës, csak elvitte a halászházhoz, az aranyhajú -leányocskához s átadta neki. Mondja most, ha hazajő a bátyja, né, azt -álmodta most, hogy Tündér Ilonának van egy oan bándája, hogy hét -országban hét királynak sincs oan. Lopja el azt, hogy legyen bándája ës, -azt álmodta. - -– Meg ne mondd, hogy én tanítlak, mert még többet fogok adni, ha -megteszed. - -Mert azt gondolta mán, ha odaküldi, elpusztul s nem mënën a császár -kertjébe többet, hogy meglássa a császár. - -Hazajő a fiu, mondja a testvére: - -– Mit álmodtam, bácsi! - -– Mit, te? - -Azt mondja: - -– Lovad van, kivel vadászni járj, most menj s lopd el Tündér Ilonának a -bándáját, mert az oan, hogy hét országban hét királynak sincs oan. - -– Ó te testvér – azt mondja – nem tanít téged valaki erre? - -– Nem – azt mondja – álmomban láttam. - -– No, hadd el reggelig. Reggel elmënyëk, ha élek, most késő az idő. - -No reggel felkel esmënt, felöltözik, megmosdik, immátkozik, aval -elindul. Még (ismét) találkozik a juhászszal mind azon a helyen. - -– Jó reggelt, juhász barátom! - -– Isten áldjon meg, vadász barátom! Hova indultál esmënt? - -– Megyek – azt mondja – mert azt álmodta a testvérem, hogy lopjam el -Tündér Ilonának a bándáját, annak hét országban hét királynak sincs oan. - -– Jól van, vadász barátom, csak várj egy pár szóra. Most tudod az utat. -A mikor bémentél azon a kerítésen, a hol az istálló van, odahátra az -istálló előtt van egy nagy aranyfa. Abból törjél egy oan ágat, bár mind -egy tő (tű). Hozd s ne búsulj semmit, mert azután jő a bánda egyedül. - -No mán ő megköszönte a juhásznak a jó tanácsot, szerencsésen meg ës -találta az aranyfát, mért hogy tudta az utat. De egy oan ágat tört, mind -a karja. Mikor ő hazaért aval az ággal, a kit letört onnén, hát úgy -szólott a bánda az udvaron, hogy mindenki megrémült. Oda volt jőve a -bánda. - -De ő hatta a bándát, vette a nyilat és ment a császár kertjébe. Mikor -czélba vette a nyulat esmént, császáratyja még leste a küs kapun. Esmént -kiájcsa, hogy álljon meg, mert beszélni akart aval a fiúval. Mëgjedëtt s -esmént elfutott. - -Most búsulni kezd még inkább a császár roppantott, hogy nem tud beszélni -aval a fiuval. Kérdi a szakácsné esmënt, mért adta magát oan nagy búnak -esmént. Egy oan arany fiut látott, azt mondja, ha még nem beszél vele, -elpusztítja magát, mert a gyermek mindennap szebb volt. - -No mán nem volt rest a szakácsné, esmég ësszeszed egyetmást a kötényébe, -elmegy a leányocskához esmënt, az aranyhajú leányhoz. - -– Jaj, te – azt mondja – ezt hoztam néked s még azt adok. Mondjad, hogy -van Tündér Ilonának oan tükre, ki magától szól s mindent megmond a -világon. Azt álmodtad, hogy lopja el azt ës. – Gondolta, az a házban -van, azt nem tudja ellopni. – Meg ne mondd, hogy én tanítlak, mert ha -megteszed, ezt meg ezt adok. - -No mán hazajő a bátyja. Mondja a testvére: - -– Mit álmodtam most bácsi! - -– Mit, te? – azt mondja. - -– Azt álmodtam, van egy tükre Tündér Ilonának, a ki mindent megmond a -világon. Lopd el azt ës. - -– Nem tanít téged valaki, te? - -– Nem ingem senki. Álmomban láttam. - -– No, hadd el reggelre, most késő este az üdő. - -Reggel még felkel, felöltözik, immátkozik, még elindul isten -segedelmével. Megtalálkozik a juhászszal mind azon a helyen. - -– Jó reggelt, juhász barátom! - -– Isten áldjon meg, vadász barátom! Hoa indult esmënt? - -– Mënyëk, mert a testvérem né mit álmodott most. Lopjam el a Tündér -Ilona tükrét, a ki mindent elmond a világon. - -– Jól van, vadász barátom. Most tudod az utat. De mikor bémentél abba a -kerítésbe, balra megnyílik egy szobaajtó. Ott ne állj meg, hát menj bé a -hetedik szobába, ott egyedül van felakasztva, semmi sincs a szobában, -csak az a tükör. Azt mán híják Mindentudó Tükörnek. - -No mán megköszönte a juhásznak, aval el ës indult. Mérthogy tudta a -járást, meg ës találta, el ës hozta azt ës szëpen. Mikor hazahozta, -szólott a bánda az udvaron. Letette a tükröt, nem gondolt semmire, vette -a nyilat és ment, hogy lője meg a nyulat a császár kertjében. - -Mikor czélba vette, esmént várja császáratyja a küs ajtóba, örökké -leste. Kiájcsa, hogy álljon meg, de megijed s elfut akkor ës. Mán mit -gondol a császár? Nagyon búsul esmënt, hogy ettől az aranyfiutól meg van -csalva annyiszor. Gondolja holnap reggel felül a lovára s ott lesi -lóháton. Esmënt kérdi a szakácsné: - -– Mért búsul, felséges császár? - -– Ó menjen, ne kérdezze – azt mondja a császár. – Még egyszer elvárom s -ha nem beszélhetek vele, elpusztítom magam. - -De nem rest a szakácsné. Egy jó marék pénzt a markába és fut a leányhoz. - -– Te – azt mondja – mondjad bátyádnak, hogy lova is van, bándája is van, -tükre is van, azt álmodtad, hogy lopja el Tündér Ilonát magát feleségül. - -Azt számította ő magában, hogy azt mán semmiképen se tudja megtenni, -elpusztul. - -Jól van, hazajő a fiu. Mondja a testvére: - -– Mit álmodtam most bácsi! - -– Mit, te? – azt mondja. - -– Lovad ës van, bándád ës van, tükröd ës van, menj el most, lopd el -Tündér Ilonát feleségül, hogy legyen feleséged ës. - -– Jól van, de nem tanít téged valaki? - -– Nem – azt mondja – álmomban láttam. - -– No, hadd el reggelig, elindulok reggel, mert mán igen későn van. - -Reggel felkel esmént, immátkozik, felöltözik, feloldja a lovát most, hát -hiszen nem mënën gyalog most feleség után. Felül a lóra, mikor kimegy a -juhászig: - -– Jó reggelt, juhász barátom! - -– Adjon isten, vadász barátom! Hoa indultál el esmënt ilyen korán? - -– Mënyëk – azt mondja – mert a testvérem né most né, mit álmodott. -Lopjam el Tündér Ilonát feleségnek. - -– Nem tudom, vadász barátom, nem biztatlak, azt mán nem tudod megtenni. -A meddig lehetett, tanítottalak, mit tudtam segítettelek, most nem tudok -semmit, pedig én vagyok a Krisztus. Jobb lesz, ha visszatérsz a magad -szerény hajlékodba, mert jaj neked úgy ës. - -– Mi vagy te? – azt mondja. – Te vagy a Krisztus? Nem vagy te a -Krisztus, nem hiszem el. - -– Ha nem hiszed, ne fogadj szót, nem bánom, menj békével. - -Elmennek egymástól és ő el ës indul a lovával, mert tudta az utat. Jól -van, de mán most, a mint mënën egy darabig, de addig nem volt víz, de -most oan vizet ér, hogy a meddig a szemével lát, nem lát egyebet egy -tiszta víznél. Neki szorítja a lovát és belévágtat a vízbe. De akkor -megszólamlik a lova alatta: - -– Hát vadász gazdám, aval csúfolódtál, pedig az a juhász Krisztus volt. -Annak nem fogadtál szót, de fogadd meg bár az én szovamat. Én -átólviszlek ezen a vizen, mert én sokat jártam keresztül-kosul. Holnap -reggel, mikor hajnalodunk, mű ott leszünk a kerítésnél, hol te bémentél. -A Tündér Ilona kerítéskapuja elejében belöllem lesz egy űgyes, szép bolt -s egy vasajtó, belölled meg lesz egy szép boltoslegény s te árulsz egy -szép köntöst szép hajnalban. De az a köntös oan lesz, a milyen a világon -szépség nincs. Még van három köntös bétéve elé-elé egy skotujában, de te -csak azt az egyet árulod, a másikat nem veszed elé. Mikor reggel felkel -a Tündér Ilona szolgálója, a legelső, meglátja, hogy a kerítés előtt, -küjel a kapunál van egy szép bolt, s szép boltoslegény árul egy oan szép -köntöst, a milyent a még nem látott soha. Költi az asszonyt, keljen fel, -mert né, milyen bolt van a kapu előtt s milyen boltoslegény milyen -köntöst árul. Aval megszidja Tündér Ilona a szolgálóleányt: - -– Te álmodba láttad! Ki tegyen boltot a kapu elé, mikor tegnap még semmi -híre se volt? - -Ugyancsak merén költi: - -– Tessék felkelni, s nëzzen ki az ablakon. - -Azonnal felkel Tündér Ilona, kitekint az ablakon, látja a kapu előtt egy -szép boltban egy szép legény szép köntöst árul. Egyszeribe azt mondja a -szolgálóleánynak: - -– Menj el, kérd el a boltoslegénytől a köntöst, s ha talál reám, a mit -akar, azt adok érte. - -De te azt mondjad a Tündér Ilona szolgálójának, tessék, ő maga jőön, -mert e drága portéka s ha nem talál rëa, elmocskolódik. - -No mán úgy ës lett. Nem akarta odaadni egyként se a leánynak. Akkor -Tündér Ilona felkel az ágyból, hogy visszamënën a leány, bélép az ő -gyétéjébe, egy nagy rovát fejére vëszën, kiáll a trépre s kiáltja a -kocsisnak, fogjon bé egyszeribe négy lovat, hogy ő hajtson oda. Béfog -négy lovat, oda hajt, s akkor belélép a kocsiba, kihajt a bolt elejébe, -ott megállítja, leszáll, bémënën a boltba. Egyszeribe köszön a -boltoslegénynek, s kéri a köntöst. No mán ő rëaadja a köntöst, de talál -ës rëa. De mikor azt felvette, s kérdeni akarja, mi az ára, akkor, te -húzd ki azt a más skotulyát, s vedd ki azt a más köntöst, s mikor azt -látja Tündér Ilona, az elsőt ledobja, mert a még szebbecske, a másik. -Mikor azt rëavette, a másodikat, akkor vedd elé a harmadikat, akkor -leveti azt ës, s azt veszi fel, mert még szebbecske. - -No mán erre tanította a tátos a gazdáját, mikor benn voltak a vízben. No -mán most, mikor hajnalodott, akkor vette ëszre magát, mikor a boltban -volt s egy szép boltoslegény volt. Úgy ës lett, a hogy a lova tanította. -Meglátja Tündér Ilona leánya a szép boltot, a legényt, s a köntöst, -mondja asszonyának, asszonya szólítja a kocsist, mënyën a boltba, -próbálja a köntösöket. De a kocsi mind ott állott a bolt előtt. A meddig -a három köntöst rëavette, addig a bolt kocsistól, Tündér Ilonástól, -mindenestől mind ment. No mán mikor a harmadik köntöst kérdeni akarja, -mi az ára, akkor mán annak a víznek a túlsó szélén voltak. No mán most -nem ës kérdette, mert ëszrevette magát, hogy mán a vizen túl vannak. -Akkor azt kérdi: - -– Nohát a lovamat ellopták, bándámat ellopták, tükrömet ellopták, ingem -ës elloptak? - -Akkor megölelte a boltoslegényt: - -– Te kell az a tolvaj lenni! – azt mondja. – Én a tiéd, te az enyém, a -kapa válaszszon el és a nagy harang. - -Akkor egyet rittyen a boltajtó, a boltajtóból lett a tátos ló, a ki -volt, s a boltból lett semmi, s ők ketten beleülve abba a kocsiba, a -kiben Tündér Ilona jött. Akkor azt mondja Tündér Ilona: - -– Szivemnek szép szerelme, hogy tudtál éngem te úgy ellopni? - -– Néhol ott van, a ki tanított. - -A tátos ló oda volt kötve a kocsi után. No jól van, hát ők most mentek a -halászház felé. De mán hét kilometerre hallczott a bánda szova elejükbe. -Azt mondja: - -– Hallja, az én bándám hol szól? – azt mondja Tündér Ilona. - -– Hadd el, azonnal a kapunál fogunk lenni. - -El ës érték, hát oda ës mentek épp abba az udvarba. Mikor bémentek, -megtalálták a bándát, meg a tükröt, meg a testvérét, az aranyhajú -leányocskát. Nagy öröme lett. - -De az aranyhajú fiu leszállott a kocsiról, hagyott mindent, vette a -nyilat, ment a kertbe a nyúl után. No mán most mondja Tündér Ilona: - -– Állj meg szüvemnek szép szerelme, tanítsalak én ës szóra! Úgy menj a -császáratyád kertjébe vadászni, ülj fel a lóra, a kit töllem elloptál. -Mikor czélba veszed a nyulat, úgy vigyázz, császáratyád int, hogy állj -meg. De te állj meg szüvessen, nem csinál semmit, csak hivu holnap -ebédre. De te mondjad erre: - -– Elmënyëk, felséges atyám, egyet se félj, ebédedre, ha harmad magammal -béfogadsz ebédedre. És a kit ezelőtt hét évvel első nődet bérakattad a -kőfalba, vétesd ki azt ës, hogy legyen ott az ës az ebéden. - -Erre tanította Tündér Ilona a kedvesét. - -No mán most fel ës ült a gyermek a lóra, a kit lopott Tündér Ilonától. -Bé ës megy a kertbe lóháton. Az atyja ës lóval várta, még hétszerte jobb -lova volt az atyjának, mind néki. Gondolta, ha elfut, úgy ës elfogja, -mert az ő lova eléri. Egyszerre kiájcsa, hogy álljon meg. Aval meg ës -állott az aranyhajú fiu, a hogy czélba vette a nyulat. Odamegy a császár -s kezet ad és hívja holnap ebédjére. Akkor azt feleli a fiu: - -– Elmegyek, felséges atyám, ha béfogadsz harmad magammal ebédedre, és a -kit ezelőtt hét évvel első nődet bérakattad a múrba, vétesd ki, hogy az -ës legyen ott az ebéden. - -Mikor azt meghallotta a császár, egész fejtetőtől talpig elsápadtodott. -Aval elbucsuznak. A császár bémënyën, a fiu meg hazamënyën. - -Mámost poroncsolja a császár, fogjanak hëzza a holnapi ebéd -készítéséhez. Meghívott mindenféle királyokat, herczegeket, jó embert, -mindenfélét. Mikor eljő holnap az ebédnek az ideje, összegyűl az egész -vendég, a kit hivatott. Kivéteti szépen az első feleségét a kőfalból, -hát él, mert az a pulykapásztor táplálta a maga élelméből dugva hét -évig. Mikor meglátta életben, nagyon megszomorodott a császár. No most -mán minden nap ott várja a császár, ki legyen az, azt mondta, harmad -magával fogadja bé. - -No mán most készülnek ők ës, Tündér Ilona, az aranyhajú fiu, s az -aranyhajú leány. De azt mondja Tündér Ilona, hogy mikor oda bémennek, -senkinek semmit se szóljon, mind egy született néma, mert megfelel ő -helyette. - -No jól van, érkeznek ők hárman a négy lóval s a kocsival. Szépek ës -voltak, az aranyhajú fiu, s az aranyhajú leány, s Tündér Ilona még szebb -volt. No mán egész világ őket nézte, mikor leszállottak a kocsiból. -Helyet rendelnek nékik szépen. Mikor legjavában mulatnak mindenfelé, -szól Tündér Ilona és az aranyhajú leány ës, de az aranyhajú fiu senkinek -semmit. Mindenki azt mondta, hogy e néma. Azt mondja a császár: - -– Hogy lehessen az? A tegnap, mikor ebédre hívtam, kezet adott nékem, -vele beszéltem, mint most magukkal. - -Eleget kérdezte mindenki, semmit se szólott. Egyszer csak feláll Tündér -Ilona, a felesége. - -– Felséges császárok, királyok, itt az egész vendégek, nem néma, csak -fiatal. Ilyen helyt sose volt s szégyell. Hát tessék meghallgatni, -szólok helyette. - -Akkor kezdte: - -– Nagyságos királyok, herczegek, volt egyszer egy szegény asszony, annak -volt három nagy leánya. Azok kimentek nyárba a mezőbe kendert tépni. A -mint tépték a kendert, tréfálódtak a leányok. Azt mondja az első: Jaj -tű, ha éngem megvenne az a császárfiu, a ki arra lovagolt, én egy -kenderszálból annyi inget csálnék, minden katonának jutna. - -Mikor ezt kiszóllotta, azt mondja a császár: - -– Holt, mert e rajtam történt. - -De azok a királyok, herczegek nem engedték, csak folytassa. - -– A második azt mondja: Ha éngem feleségül venne, egy szem búzából annyi -kenyeret sitnék, minden katonának jutna, még nekünk ës maradna. - -Akkor még azt mondja a császár: - -– Holt, ne mondjad tovább, mert rajtam történt! - -– A harmadik azt mondta: Ha ingem megvenne, én két aranyhajú gyermeket -szülnék néki a világra. - -Akkor szépen fogta az aranyhajú fiut és aranyhajú leányt, odaállította -maga elé és azt mondta: - -– Tessék megnézni, megnézni ezt az aranyhajú fiut s ezt a leányt, s az -meg az anyjuk, a ki mondta. - -Akkor a császár nem engedte, egy szót se, hogy szóljon többet. Egyszer -megfogta az első feleségét, megcsókolta, megölelte s vitte a két gyermek -mellé. Megölelte az aranyhajú fiut s meg a leányt, s azt ës megcsókolta. -Akkor mán bé kellett vallja a szakácsné, hogy hogy történt. Eléhítták az -urát, hogy ő hogy tette a bárkába, és leeresztette a vizen. - -Akkor fogta az anyósát (a király) és békötöztette rogozsinába és -öntöztette gázzal (petroleummal) és az egész vendég szemeláttára -kivitette az udvarra és elégettette a rossz tettéért. S a leányát, mán a -ki felesége lett, azt béverette deszkába, mind darabokra vagdaltatta, -elhányatta a sasoknak és a hollóknak számukra. - -Ott tartotta a mulatságot, vendégséget, hét nap és hét éjjel. Mind -tartott a mulatság egész Bécsig. Tál, tányér, kalán elég volt, istenes -ember volt, a ki egy csepp levet kapott volt. Ki horgos lábú ember volt, -mind ott kapta azt a hibát, a mint kidobigálták a csontokat. A ki kopasz -most, rëacseppentették a levet, attól lett kopasz. Én ës megkopaszodtam, -tán kigyend volt, a ki rëám öntötte a meleg levet. - -_(Pál Péter, Tatrang.)_ - - - - -38. A holló, medve és hal sógora. - -Volt egyszer egy öreg király, annak volt három szép, nagy leánya s egy -kis fiacskája. Nohát a király kicsit itkányos volt. Hát ő megiszsza -minden pénzét a fogadóban, mámost neki nincsen egy fillére ës király -létére. Hazamënën s megbúsulja magát, mert király létére nincs pénze. -Mit csináljon ő most? Kimënën vadászni. Gondolja: Kimënëk az erdőre s -lövök valamit. - -Mikor kimënën lőni, akarja, hogy mán kapjon valamit, hát ehon jő egy -feteke holló egy fára, a falu szélére. No ő gondolja magában: Lám az én -fegyverem jó, én meglövöm azt a feteke hollót. Mikor czélba vette a -hollót, azt mondja a holló: - -– Hohó, ne lőjön meg engem, adja nekem a legnagyobb leányát feleségül! - -– Hogy lehessen, mikor te vagy a holló, és én vagyok a király? - -– Adok egy véka aranyat a leányodért. - -– Hát jó – azt mondja a király. - -– Hát holnap légy itt a leányoddal, s én itt leszek az aranynyal. - -A király hazamënyën, azt mondja a nagyobb leányának: - -– No leányom készülj, mert holnap reggel én téged férjhez adlak. - -– Kinek, édes apám? - -– Egy hollónak. - -Akkor a leány megszomorodott, de mérthogy király volt, engedelmeskedni -kellett a leánynak. - -– Holnap reggel öltözd fel a szép gunyádat, és elviszlek. - -Holnap reggel felkészítette a leányt. Akkor a leány megbúsulja magát. - -– Istenem, királyleány létemre hogy ad édes apám egy hollóhoz? - -Hát ő el ës vitte arr a helyré, a hol tegnap a hollóval beszéllett. No -mámost ott van a holló a véka aranynyal, átadja a holló a véka aranyat a -királynak, átadja a király a leányát a hollónak. Egyik a mástól mámost -elbúcsuztak. Hagyjuk el most a hollót, elvitte a leányt, és forduljunk -most a királyhoz, a véka aranynyal. Mi lesz belőlle? - -No mámost ő megfogja a zsákocskát a véka aranynyal, de nem bírja. -Czepeli ide, czepeli oda, de nem bírja. De mégës addig, hogy a fogadóhoz -valahogy elhúzza. Mámost ő béadja a kocsmároshoz a véka aranyat zálogul, -hogy ő adjon neki, a mi kell. Az ës, a kocsmáros, mán látta, hogy van -pénze. Ad ma, ad holnap, a jövő héten ës ad, mindig ad, mert volt pénze -a véka aranyból. Hát belételik az idő, kit eltëszën a kocsmáros, kit -megiszik a király, egyszer csak azt mondja, hogy: - -– Nincs több ital, mert nincs több pénz. Becsület sincs! - -Mámost megbúsulja a király magát, hogy egy véka aranyat béadott s egy -hónapig elfogyott. Pénz sincs, becsület sincs. Mi tévős legyen? Király -létére mán ő szégyelte magát. - -Hazamënyën este nagy búsan, kit alszik, kit nem reggelig. Reggel felkel, -veszi a fegyverét, gondolja magában, hátha talál valamit még lőni, hogy -legyen néki ës becsület valamiért. - -Mikor kimënyën a városból a vadon széléig, megtalálkozik egy nagy -roppant, iszonyatlan medvével. Gondolja magában, meglövi a medvét, az a -bőr megér valamit. Akkor megszólamlik a medve: - -– Holt, király! – azt mondja. – Ne lőj meg, inkább add nekem a második -leányodat feleségül. - -– Hogy lehessen az, mikor vagy te egy medve? - -– Jól – azt mondja a medve. – A minap adtad a nagyobb leányodat egy -hollóhoz, és az adott egy véka aranyat érette. Most, ha nékem adod a -második leányodat, én ës adok egy véka aranyat érette. - -– No mán hát hogy lehessen az? - -– Holnap reggel te légy itt a leánynyal, és én itt leszek a véka -aranynyal, abb a helyben, a hol most találkoztunk. - -Aval elbúcsuztak. A medve elment, s ő ës mán hazaindult, a király. Nem -szólott semmit a leányának egész reggelig. Reggel azt mondja: - -– Édes leányom készülj, mert ma téged ës férjhez adlak. - -– Kihez apám, felséges király? - -– Egy medvéhez, édes leányom. - -Megijed a leány, nagyon megijed, de azt kérdi: - -– Hogy lehessen, édes apám? Nagyobb nénémet adtad egy hollóhoz, ingem -most egy medvéhez. - -– Jól, édes leányom. Készülj. - -Engedelmes kellett legyen a leány, készült, s indultak. Megtalálták a -medvét éppen azon a helyen, a hol a tegnap beszéltek. Várta a medve a -véka aranynyal ott a királyt. - -– Adjon isten jó napot! - -– Hozta isten, felséges király! - -– Nohát itt a leány. - -– Itt – azt mondja a medve – tessék, itt van a véka arany, egy -zacskóban. - -Átadta nagy szomorúan a leányt, de a leánynak nem volt szabad semmit se -szóljon. Mámost hagyjuk el, a medve elfogta a leányt és el ës ment vele, -forduljunk a királyhoz. - -Megfogta a zsákot, húzza erre-arra, nem bírja, mert egy véka arany -nehéz. Czipálja ide-oda, még (míg) a fogadóhoz czipálja valahogy. Béadja -zálogul esmég a kocsmárosnak, s azt kérdi a király: - -– Kocsmáros úr, most van becsület? - -– Van becsület, mert van pénz! - -Iszik ő felsége, mulat, haza se ment, még abban a pénzben tartott, még -egy hónapig. Hát egy hónap mulva azt mondja a kocsmáros: - -– Nincs több becsület, mert nincs több pénz. - -Mámost mi tevős legyen? Még (ismét) hazamënyën szomorán a maga házához. -Reggel, mikor felkel, azt mondja a küssebb leányának: - -– No édes leányom, készülj, mert ma téged ës férjhez adlak. - -– Kihez édes apám? - -– Egy halhoz. - -– Hogy lehessen az? Nagyobb nénémet adtad egy hollóhoz, a másikat adtad -egy medvének, édes apám. Azt tudom, hogy a holló a földön él, a medve ës -a földön, de a hal a vízben. Hogy tud engem oda vinni a vízbe, hogy én -ott éljek? - -– Jól van édes leányom, annak muszáj, meg kell lenni. - -– Sír a leány, de engedelmeskedni kellett, nem volt szabad szólni -ellene. - -Felkészül szépen, mint szokás, el ës indul édes apjával a királylyal. -Hát mikor a városon túl érnek, a patak előtt várja a hal, az igért -ajándékkal, csak a véka aranynyal, mind a más sógorai. Átadja a leányt a -halnak, nagy mély sírással a küssebb leányt, de nem volt mit tegyen, -mert az apja nem sokat törődött a leány sírásán, örvendett a véka -aranynak. Hagyjuk el, a hal elvitte a leányt, a király maradt a zsákkal. - -Húzza, czipálja, nem bírja esmënt, de most csak közelebb volt a -városhoz. Czipálja, czipálja, míg a fogadóba czipálja esmënt. Béadja -esmënt a kocsmárosnak zálogul újra. - -– No kocsmáros úr, most van pénz, van becsület? - -– Van becsület, mert van pénz. - -Mulat ő esmënt legjovába. - -No mámost a királynak van odahaza egy kis fiú legénykéje. Hát az most -magában eljovasolja, mint egy fiúgyermek: Istenem, az én atyám a -harmadik leánynak az árát iszsza meg király létére, majd elfogy az ës. -Vaj kinek fog engem eladni később üdőbe? Jobb lesz, ha felszedem a -sátorfámat, s elindulok vándorolni. Ki tudja, kinek adhat el az én apám -engem ës. Ejszëm (elhiszem) én megfogom keresni az én nénémet. Mikor -nagyobb néném ment egy hollóhoz férjhez, adott nékem egy zsebrovát -(zsebkendőt) emlékül. Mikor én ezt a rovát eléveszem, emlékezzem, hogy a -nagyobb néném egy hollóhoz van férjhez menve. A második néném ës adott -egy zsebrovát mind csak úgy, mikor ment egy medvéhez férjhez. Mikor -eléveszem, jusson eszembe, hogy ő egy medvéhez van férjnél. Küssebb -néném ës adott emlékül egy zsebrovát sírva, reszketve, hogy ő menën egy -halhoz férjhez a vízbe és ő ott meg kell halni. Jó mán neki, többet nem -szólhatok. - -No mán ő utat fogott, mënën ő hegyen, völgyön, erdőn, mezőn, vizen, -szárazon, a hol csak talált. Béér egy rengeteg erdőbe, mámost nem tudja -merre menjen az erdőben, mint a ki sose járt. Hogy mënën az erdőben, -meghall messziről valami nagy sikoltást, rikoltást. Közeledik, mi lehet -ott az a sikoltás, rikoltás? Mikor megközelítette, ér egy ballangot. -Abban a ballangban volt három ördögfiú. Fiak mind a három, azoknak -elhalt apjuk, anyjuk, azoknak maradt a ballang, egy ostor, egy bocskor -és egy palást. Az az ostor, bocskor és a palást oan hatalmas volt, hogy -egyik a másik nélkül nem tudott dolgozni. Ők azt nem tudták elosztani, -vívtak hárman, melyiké legyen. - -Mikor odaért ez a királyfiú, hát őt valami nagy vitéznek állították -(vélték). Ő jóreggelt köszönt az ördögfiaknak, de meg se látták őt, -valameddig jóreggelt nem köszönt. Mind a hárman megijedtek a jó reggel -szótól, és meg ës állottak a verekedéstől egy hoppra. - -– No vitéz – azt mondják az ördögfiak – ha az isten téged ide hozott -közénkbe, tégy itéletet a mü három beszédünknek, mert különben itt -szakad a nyakad. - -Ő jettibe majd nem tudott mit felelni vissza. Azt kérdi töllik: - -– Mi a bajotok, mit vívtok oan erősen, s mért? - -Akkor elejébe áll mind a három, azt felelik néki: - -– Elholt apánk, anyánk, maradott ez a ballang, egy ostor, egy bocskor, -egy palást. De annak oan ereje van, hogy a ki azt a bocskort felköti, s -azt a palástot rëaveszi, s a kezébe veszi az ostort, egyet suhánt -(suhint), csak azt mondja: Hipp, hopp, ott legyek, a hol én akarok, – -azonnal felkapja, bárhol legyen, odaviszi, a hova ő gondol. No most te -vitéz, ebből tégy itéletet, melyiké legyen a ballang és ez a három -darab. - -Mán ő most gondolkozik ide is, oda is. Azt mondja nekik, melyik a -legnagyobb közülük. Eléáll egy, s azt mondja: - -– Én vagyok. - -No akkor megmutaszt roppantott messze egy hovast. - -– No – azt mondja – te most menj erre a hovasra, de elébb adjam ki a -másoknak ës a tanácsot. - -Mutat mindegyiknek egy hovast erre, arra. - -– De úgy, hogy adjátok azt a bocskort, palástot és ostort nekem, s a -melyik elébb lesz itt, azé lesz a három. - -No mán oda ës adják neki azt a három darabot. El ës indultak nagy -roppant messze. De ő nem volt rest. Hogy a fiak elmentek, felköti a -bocskort magára, s a palástot felveszi, akkor egyet rittyentett az -ostorral: Hipp, hopp, legyek a legnagyobb nénémnél. Akkor felkapta az -ostor s a palást őt, mind egy sebesen zugó szél. Úgy elvitte onnat, -mintha sose lett volna ott. - -Mikor visszajöttek az ördögfiak, a legnagyobb volt legelébb. Hát mámost -mi tevősök legyenek, mert nem volt vitéz, a ki őket utasította, se -bocskor, palást, ostor. Mámost ők meggyőződtek, hogy hiába vívnak, ott -maradtak lakósok mind a hárman abban a ballangban. Mán hagyjuk a három -ördögfit abban a ballangban, forduljunk a királyfiúhoz. - -Ledobta az ostor s a palást egy nagy hovas alá őt. Mámost ő erre, arra -néz, nem tudja merre menjen. Neki fog a nagy hovasnak, s indul kifelé. -Látja a hovasban, a kősziklában mintha valami út forma volna. Odamënyën -s bénéz, látja, hogy belül még szélesebb a hely. Bémënyën oda, hát -beljebb mind szélesebb. Beljebb mënën, valami megvillámlik, mintha -lámpás vagy gyertya volna. Mënën beljebb, hát lát egy szép házat. Hát -látja az ablakon onnat a világosságot. Mënën ő oda, míg az ablakhoz ér, -akkor bénéz az ablakon, látja, hogy a nagyobb nénje, ki a hollóhoz jött, -az asztalon varrja a hímet, a kit otthon ës varrott sokszor. Mindjárt -megüsmeri, bé ës szól: - -– Adjon isten jó napot, édes néném! - -– Nem vagyok én nénéd – visszaszól a testvérje. – Menj el innét, akárki -vagy, ide keresztyén embernek nem szabad jőni. Az én uram egy holló, s -ha hazajő, itt kap, jaj lesz néked ës, nékem ës. - -– Én vagyok a küs ëcséd. Mikor a hollóhoz jöttél férjhez, adtál nékem -egy zsebrovát emlékül. Tessék, nézd meg, ha nem vagyok a küs ëcséd. - -Akkor a nénje szemmel az ablakra kapott belülről, meglátta a zsebrovát, -s rëa ës üsmert egyszeribe. - -– Jaj te kis ëcsém, hogy jöttél ide? Az én uram egy holló, s ha hazajő, -minyát elszaggat. - -– Ne búsulj néném. Én vagyok a sógorkája, majd beszélek én vele. - -Átkarolja s béviszi a szobába a kis testvérjét, mán az öcscsét. - -– De hova bújtassalak? Úgyës megkap az én uram, a holló – azt mondja. - -El ës bújtatta ugyancsak, hova ő tudta. Hát egykor jő a holló haza, egy -nagy roppantott holló, éppen ebédkor, délkor. Azt kérdi legelsőre: - -– Édes feleség, hol a kicsi sógorkám? Ide jött, add elé. - -Azt feleli a felesége a hollónak: - -– Én nem láttam, nem volt itt. - -– Add elé, mert jaj neked ës, néki ës hanem, mert itt van. - -Nem volt mit tegyen, elé kellett, hogy adja. Mikor eléadta, a holló -lábát kéz helyett nyujtja neki. - -– Szerusz sógorkám! Hogy vagy? Jól? Hát – azt mondja a holló – látod -sógorkám ki vagyok? - -– Látom, hogy vagy egy űgyes holló. - -– Nohát ebédeljünk – azt mondja a holló – majd ebéd után megmutasztom, -ki vagyok. - -Leülnek szépen hárman és ebédelnek, akkor azt mondja a holló: - -– No sógorkám, ki vagyok? - -– Látom űgyes holló vagy – esmënt azt mondja. - -Aval csak a holló kiteríti szárnyát, jól megcsattogtatja, akkor lesz -belőle egy űgyes szép királyfi. - -– No látod sógor, ki vagyok? – mondja a kis sógorának. - -– Látom, most vagy egy űgyes királyfi. - -Akkor azt mondja a hollósógora: - -– Majd adok neked most egy szép új skotuját. Húzz ki mámost a -szárnyamból egy tolut, tedd bé az új skotujába, s mikor valami bajod -lesz a világon, ha sokáig élsz, fujintsd meg ezt a tolut és ha mán nem -lesz üdőd megfujintani, csak gondolj rám, mert ott fogok lenni -segítségedre. - -Abban a perczben újra holló lett a sógorából. - -No mámost a fiú megörült, hogy mán tudja a nagyobb nénjének milyen ura -van a hollóval. Szépen elbócsuzik töllik és kijő abból a kősziklából. - -Mámost esmënt útnak indul, erdőn, völgyön, hegyen, vizen, szárazon -mënëgetëtt. Eszébe jut mámost, hogy szeretné megnëzni a közepső nénjét, -Felköti a bocskort esmént s a palástot, egyet rittyent az ostorral: -Hipp, hopp, legyek a középső nénémnél. Felkapja az ostor, a bocskor s a -palást őt, mind egy sebesen zúgó szél. Úgy elvitte onnén, mintha soha -ott se lett volna azon a helyen. Hetedik országba onnén, egy nagy -kőszikla elé ledobta esmént oda. - -Mámost mënën ő ezen a kősziklán, nem tudja, mi tévős legyen ilyen idegen -földön. Meglát a kősziklában egy nagy roppant ballang formát, mënyën ő -béfelé majd féltibe ës, beljebb, beljebb, mind beljebb, ott ës meglát -egy szép küs világosságot. Minyát megörül, hogy csak itt kell legyen az -én középső nénénmnek. - -Ott ës volt egy ház építve, onnét ës tetszett a világosság az ablakon, -hát látja, a nénjét, énekel és varr, mind odahaza szokott. - -– Adjon Isten jóreggelt, édes néném! - -De a nénje ki se tekintett, csak visszaszól: - -– Nem vagyok én nénéd. Akarki légy, távozz innét, mert az én uram egy -nagy medve. Majd haza jő ebédre, ëssze fog szaggatni, távozz innét. - -– De én vagyok a kis öcséd. Mikor jöttél férjhez, adtál egy zsebrovát -emlékül. Itt van édes néném, tessék nézz az ablakra, hát meg fogod -üsmerni. - -Akkor az ablakra terítette, a nénje rá ës nëzëtt, meg ës üsmerte. -Béhítta, ölelgette, csókolgatta, de egybe el ës kezdett sírni. - -– Hogy tudtál te idejőni, mikor az én uram egy medve? Ha meglát, minyát -ësszeszaggat. - -– Ne búsulj néném, mert én vagyok a sógorkája, nem bánt ő éngem. - -De a nénje mind csak sírt, elbújtatta az eccsét, a hogy csak tudta. - -Jő dél, hazajő a medve. Még bé se lépett az ajtón, má mind -mammammammogott, hogy: - -– Hol az ëcséd, a kis sógorkám? - -Azt hazudta az asszony, hogy szinét se látta, hírét se hallotta, a mióta -eljött hazól. De mit volt mit csáljon, elé kellett, hogy adja, mert az -ura poroncsolta. Mikor meglátta a fiút, felállott a hátulsó lábára, és -nyújtotta neki az elülső jobb lábát keze helyett. De oan körmös volt az -ujja, hogy ugyan rizëgëtt a királyfi az egész testében. - -– Szerusz sógorkám! Jó hogy idejöttél hëzzánk. De tudod-é, hogy ki -vagyok én? - -– Látom, hogy te vagy egy medve, egy nagy erős medve. - -– No majd meglátod minyát, hogy ki vagyok én! - -Aval kecskebukát vetett háromszor ës, és lett belőle egy űgyes, szép -király, de oan űgyes, hogy ragyogott a ház a fényes gunyájától. No -leültek az asztalhoz, ettek, ittak, mulatoztak, vígan voltak majd estig. -Akkor azt mondja az a fiú, hogy ő most elmënyën, hogy keresse meg a -harmadik nénjét ës. - -Felkelnek, de a medve, vaj az a fényes király, esmënt kecskebukát -vetett, és még lett belölle az a medve, a ki volt. De azt mondja a -sógorának: - -– No sógor, kicsi sógorkám, nyúlj belé a bundámba, húzz ki három szál -szőrt, de tedd el jól, s ha bajod van, csak huzogasd, ott leszek én! - -No megköszönte, elbócsúztak, hátára vette a palástot, lábára a bocskort, -egyet rittyentett: Hipp, hopp, legyek ott, a hol az én néném van! S -egyszeribe ott volt annál a pataknál. - -De hogy menjen ő bé abb a vízbe? A hovasban, az erdőben, tudott járni, a -ballangban ës tudott, de hogy tudjon ő most bémenni abb a vízbe? -Gondolkodik, gondolkodik, eszébe jut a holló sógora, hátha tudna -segíteni az ő baján. Eléveszi a kotuját (skatulyát), megfuvintja a -tolut, hát látja, hogy jő a hovas oldalából egy nagy felhő, a felhőben -egy nagy fekete holló. Egyszeribe leszáll előtte a földre. Azt mondja: - -– Mi baj sógorkám? - -– Nem egyéb, hanem, hogy mehessek én el a harmadik nénémhez, mikor itt -van a vízben? - -– Ha csak az a baj, majd eltakarítom én minyát. - -És bémënyën a vízbe, csattogtatja a szárnyát, hogy fërëdjék meg. -Mëgfërëdik benne, s úgy kiszárad a víz, hogy három nap ës mehetnél fel -ës, alá ës, nem találsz egy cseppet se. - -Megköszöni és látja, hogy minyát előtte a mart alatt vagyon egy ballang -száda. Elindul, hogy ott kell legyen az ő nénje, a ki a halhoz ment -férjhez. Mënyën, mënyën, mind csak mënyën a nagy setétségben, hát -egyszer csak lát egy kevés világot. Tovább mënyën, tovább mënyën, mind -világosabb lesz. Még mënyën, hát ér egy szép tér mezőt, annak a -közepében volt egy nagy palota, de mind évegből volt az egész ház, s ott -ës az asztalnál ül a küssebb nénje, varrja a hímet. - -De hogy odaért, minyát meglátta a nénje, a mint üvegből volt a házfal. -Kiszalad elejébe: - -– Hogy tudtál idejőni küs ëcsém, mikor az én uram egy hal. Ha meglát -téged, minyát békap, ha kitátja a száját. - -– Hadd el néném, ő se bánt, ha a más két sógor nem bántott. - -Bémennek a házba, ott ficzánkodik egy padon a hal. A hogy meglátta a -sógorát, egyszeribe lebucskázott a padról, lett belölle ës egy királyfi, -de százszorta szebb, mind a más két sógora. Ölelték, csókolták, jól -tartották, de a királyfiú nem akar maradni, mert esmënt megindul a víz s -ő ott reked. - -Elbócsuznak s a sógora ad neki az oldalából három pénzt. - -– Ha úgy talál bajod lenni, hogy a víz mellett vagy, vesd a vízbe, majd -ott leszek én! - -No elbócsuznak, a királyfiú mënyën, mënyën, kiér a martra, de még híre -se volt a víznek, úgy kiszárasztotta a holló. - -No elmënyën a fiú esmënt haza az apjához. Egyszer azt mondja a fiú az -apjának s az anyjának, hogy ő elmënyën mesterséget tanulni, -csizmadiának. Eleget mondja az apja s az anyja: - -– Ne menj fiam, iszëm (hiszen) a királyság reád marad, minek neked a -mesterség? - -Hanem ő nem hallgatott az apjára s az anyjára, hanem béállott -csizmadiainasnak. Úgy kitanult egy évre, hogy oan csizmadia lett -belölle, a milyent nem lehetett hallani ës. Elment haza és az apjának és -az anyjának oan czëpőköt csinált, a milyen a lábukban még sose járt. Azt -mondja most az apja s az anyja: - -– No fiam, oan mesterséget tanultál, hogy ha a királyság nem maradna -reád, úgyës meg tudnál élni. - -De azt mondja a fiú: - -– Em még nekem nem elég. Én bállok a kőmiesekhez és megtanulom a -kőmiességet. - -Mert azt gondolta, hogy az apja megissza az egész országát, mert mind -ivutt az öreg. El ës ment, és egy évre úgy kitanulta, hogy a leghíresebb -pallér lett belőle. Hazament, elhányta a királyi palotát (és olyant -épített helyébe), a milyent nem lehetett látni. - -– No – azt mondja – fiam, most igazán megélhetsz, igazi mesterséget -tanultál kettőt. - -De azt mondja: - -– Em még nem elég apám, én béállok még más mesterségre. Hallottam, hogy -ebben s ebben az erdőben tanyázik száz tolvaj, és én béállok közükbe. - -De hogy ezt a szót ejtette, sírt az apja, sírt az anyja, hogy mán meg -akartak halni bújukban. Eleget lebeszéllették a fijukat, hogy ne menjen, -de mégës csak beállott oda. - -Álló délkor jelentette magát a tolvajkapitánynál, hogy neki miféle -szándéka van, hogy ő béáll közükbe. De a tolvajok kapitányuk azt mondja: - -– Fiam, eleget látom, hogy űgyes fiú vagy, de mán százan vagyunk és -százegy nem szerencsés. Hanem ha mégës egy próbát megtéssz, a mit -mondok, béfogadlak, utánam való léssz. – Itt azt mondja – egy gazdag -kereskedő jár lóháton, ha annak a lovát elhozod, vagyon egy aranynyal -tőlt átólvető a lován, s ha azt idehozod aranyostól, lovastól, akkor mán -béfogadunk. - -El ës ment a királyfiú, a hová igazította, hogy jár a kereskedő, s ott -egy fára felakasztotta magát. S mikor jő a kereskedő, feltekint a fára, -úgy tëszën (t. i. ég felé emeli két kezét): - -– Istenem, immán a tolvajok az embereket a fára kezdik akasztani! - -Aval ott hatta és elment. S ez megint leszállott a fáról, s más úton -elejébe került. A gunyáját megváltoztatta és megint egy fára -felakasztotta magát, A lábával fel s a fejével fütyögött alá. - -Ott a fához közél volt egy kút és a kereskedő a lovát megkötötte, hogy -pihenjen. Azt számította magában, hogy visszamënyën, hogy megnëzze, hogy -az az ember ott vagyon-é, a kit elsőbb látott felakasztva. Akkor -leszállott a királyfiú a fáról, felszállott a lóra, odavitte a -kapitányhoz a sok aranynyal együtt. - -No most mán megdicsérte a tolvajok kapitányuk és befogadta. No mán -mostan annyit loptak, raboltak aranyat, hogy mán a pénz erőst meggyült. -Azt számították, hogy menjenek bé a városba, vegyenek meszet, téglát, -csináljanak múrt az aranynak. Bé ës mentek a városba, vásároltak meszet, -téglát, kivitték az erdőbe. Ez a királyfiú jól értette a kőmiességet. -Megcsinálták a múrt, aval a sok aranyat elrejtették. De ezt más senki se -tudta, csak a tolvajok kapitányuk és megint ez a királyfiú. - -No mán azt tanácsolta a királyfiú, hogy menjenek abba a városba, a hol a -király (de nem az ő apja) lakik, és ott azokat a nagy kereskedőboltokat -verjék fel. Eleget mondja a tolvajok kapitányuk, hogy ne menjenek, mert -ott a sok katonaság és őket elfogják, de úgy ës lett. - -Bémentek abb a városba, mikor az első boltot felverték, a katonaság mind -elfogta őket. De ez a királyfiú elszaladott. Elment a város végére és -ott egy öreg csizmadiánál béállott inasnak. - -Az öreg embernek volt egy öreg szolgálója, úgy tartotta, mintha felesége -lett volna, hogy neki főzzön. De ezt a királyfiat még inkább szerette, -mind az öreg embert, mert ügyes ember volt. De hagyjuk el, hogy ők -dolgozzanak, forduljunk a tolvajok kapitányukhoz és a királyhoz. - -Most a király elé vitték a tolvajok kapitányát, hogy hogy voltak oan -bátrak, hogy azokat a boltokat felverjék. Azt mondja a tolvajok -kapitányuk: - -– Nállomnál még egy sokkal erősebb ember volt, de az elfutott, a nincs -itt. - -Azt mondja a király: - -– Hogy tudnám kézre keríteni? - -Azt mondja a tolvajok kapitányuk, hogy van nekik az erdőben sok arany -bémúrozva. Oda a király csináltasson egy vasat, mert el kell hogy oda -menjen, hogy a mikor odamënyën, fogja el a vas. - -No a királyfiú, a mind ő dolgozott a sustërnál, megtudta, mert odajártak -az emberek és mindent kibeszéltek. Azt mondja egyszer az öreg sustërnak, -hogy tud ő az erdőben sok aranyat, és menjenek, és hozzanak maguknak, a -mennyi kell. Az öreg sustër nagyon kapott az alkalmon, elmentek ketten. -A liknak a szádához odaküldi az öreget, és az öregnek a fejét megfogta a -vas és leszakasztotta. Ő az öregnek a fejét félretaszította, és bément, -és egy vékáni aranyat elvitt, de megporoncsolta az asszonynak, nehogy -abból az aranyból egy krajczárt ës elköltsön. - -S a király a tolvajok kapitányukkal mindennap odament, hogy vizsgálják -meg, hogy volt-é valaki ott. Megkapják (megtalálják) a holttestet, -szépen hazaviszik, béteszik egy koporsóba, és hordozzák házon szerte, -hogy vajjon ki üsmerne rëa. Mert mán tudták bizonyosan, hogy az ő -pajtásuk volt. - -Hordozzák házon szerte, de nem siratja senki. De mikor a falu végére -értek, az az asszony éppen vágta a fát és megüsmeri, hogy az az ő ura, -mán a ki tartotta. Kezdi siratni. Meghallja a királyfiú benn a házban, a -mint dolgozik, s elvágja az ujját. Elvëszën egy kolbácsot, ki, és üssed -az asszonyt! - -– No – azt mondja – hogy a fene ett volna meg. Hogy az ujjamat elvágtam, -mit sírsz? Azért még el tudlak tartani. - -S úgy a király a tolvajok kapitányukkal, s a halottal kénytelenek voltak -elmenni. Odavitte a király a halottat magához és kénytelen volt őt -eltemetni. És azt határozták, hogy minden boltosnál, a ki ilyen, meg -ilyen aranyat talál odavinni, azt az embert rögtön zárják bé. - -Hát ëppen a susztërnak a felesége egy aranyat elvett és elment a -mészároshoz, hogy vegyen húst vélle. Hire lesz a sustërnak, elviszi -megint a kolbácsot, és utána, az asszony után, kezdi igazán pallani, -hogy ő több egy hónapjánál, hogy ezért az aranyért dolgozik, hát el -akarja költeni? – hogy a mészárosoknak a szemük, szájuk tátva maradott, -az aranyat vissza kellett adni, s az asszonyt hazáig pallotta az ura. - -De mán azt mondja a tolvajok kapitányuk a királynak, hogy a királynak -volt egy igen szép leánya, és hirdessék ki, hogy minden embernek szabad -odamenni vizsitába, mert tudta, hogy elmënën oda ës. - -No mán úgy ës lett. Kihirdette a király, hogy mindenkinek szabad a -leányához menni vizsitába. Ez a sustër ës vett magára nagyon szép -gunyát, felöltözött és elment oda. De a király leányának oan tömlő volt, -hogy mihent meglegyezte vélle, minyát elaludt. - -No mikor mind az egész bégyült a leányhoz, ez a sustër ës megjelent. De -elkapta a tömlőt, mindamennyit meglegyezte, mindamennyi elaludt, de ő a -leánnyal jól kimulatta magát, s aval eltakarodott. - -Mikor a király odament a tolvajok kapitányukkal, mindamennyien alusznak. -No most mán minyát tudták bizonyosan, hogy ott járt az ës. - -Más estére ës ki volt téve a hirdetés, hogy oda lehet menni a leányhoz. -Más estére oda ës mënyën a sustër megint, hanem a királyi gunyát -felvette magára, ria megint egy más rend gunyát. S megjelent más estére -ës a királyleánynál, mert nagyon szerette. Mámost engedte, hogy a -királyleány őt ës lefujtassa a tömlővel, és ő ës elaludt. - -Reggel, mikor mënën a király a tolvajok kapitányukkal, hát rëaüsmernek. -No elé a katonaságot és poroncsolja a király, hogy vigyék akasztani. De -búsúlt a királyfi, hogy mért szerette oan erőst azt a küsasszonyt, a -küsasszony ës sírt, mérthogy szép legény volt, de mérthogy nagy tolvaj -volt, viszik akasztani. - -Viszik akasztani, és akkor mán ott volt a király és a herczegek és a -bárók és a sok katonák, hogy nëzzék a nagy tolvajt, de akkor egyszeribe -bényúl a zsebébe, húzza ki a három szál szőrt a kit a medve sógorától -kapott. - -– Mit kivánsz sógorkám? - -Akkor mán egyszeribe ott volt az az iszonyatlan nagy medve, csattogtatta -fogát, tátogatta száját. - -– Nem egyebet, hanem ez a király fel akar akasztatni tolvajul s nem -tudja, hogy királyfiú vagyok, pedig inkább nékem adná a leányát. - -De mëgjedëtt a király, térdre esett a medve s a királyfi előtt, s -igérte, szentül fogadta, hogy odaadja a leányát, csak ne bántsa az a -nagy medve. - -– Jobb ës, hogy odadd, mintsem hogy szétszaggassalak minden katonáddal -együtt! - -No hazamennek, a király egyszeribe vejének fogadja, és a más királynak -hírt adnak, az apjának, az ës elment a vendégségbe. Két királyságot -kapott a fiú, hát oan nagy vendégséget csaptak, amilyennek még híre, -helye se volt. Tál, tángyér elég volt, istenes ember volt, ki egy csepp -levet kapott volt. Máig ës élnek, ha meg nem haltak. - -_(Pál Péter, Tatrang.)_ - - - - -39. A pórul járt szerelmesek. - -Csíkban volt egyszer egy csizmadia, és annak igen-igen szép felesége -volt. De a papnak és a kántornak és a harangozónak a szomszédságában -lakott. S minden reggel ment a vízre, a kútra, és találkozott a -tiszteletessel, s jó reggelt köszönt neki. Fogadta, s egyszeribe aval a -tiszteletes azt mondta: - -– Ó de szép lába van, Mári asszonyság! - -De erre az asszony azt felelte: - -– Szép bizën, de ha meglátná feljebb ës! - -No erre kapott a tiszteletes úr és azt mondja: - -– Mikor? - -Azt mondja: - -– Holnap este, mert a férjem készül falura. - -Csizmadia mester volt, hát munkára. - -Nohát aztán mënyën tovább, találkozik a kántorral ës. A kántor ës azt -mondja: - -– Ó be szép lába van, Mári asszonyság! - -– Szép bizën, de ha meglátná feljebb ës! - -Kérdi a kántor: - -– De mikor? - -Azt mondja: - -– Holnap este, mert a férjem nem lesz honn. Falura, munkára. De egy tíz -órakor. – Mert a papnak azt mondta kilencz órakor. - -Hát találkozik a harangozóval is. Az is csak hasonlóképen megszólítja: - -– Milyen szép lába van Mári küsasszonynak! - -Azt mondja: - -– Szép bizën, de ha meglátná feljebb ës! - -– De mikor? – azt mondja arra a harangozó. - -– Holnap este egy tizenegy órakor. - -Mondja a férjének a Mári küsasszony, a férjének: - -– No te, a tiszteletes úr, a kántor és a harangozó utánam kapott, kedvük -volna, hogy idejőjenek hëzzám. Meghíttam őket holnap estére. - -Arra kapta a csizmadia magát s felkészült reggel. Felszedték a pakját és -úgy intézte, hogy a papnál és a kántornál és a harangozónál elbúcsúzott, -hogy mënën el a faluról. Erre nagyon örvendettek ezek, hogy elmënën a -faluról, hogy alkalmuk lesz. De egyik se tudta, hogy mind a hárman -elmennek oda este. - -Ahogyan hát nem tudta egyik ës, hát este kilencz órakor a tiszteletes úr -elment. Egy szombat este volt. S mire odament a tiszteletes úr, egy -kicsit beszélgetett az asszonynyal, no hazadöbbent a férje az asszonynak -és kopogtatott az ablakon. Kérdette, hogy ki az, az asszony. Ő mindjárt -felelt, hogy ő az, a férje. - -– Nyisd ki egy kicsit, mert valamit itthon felejtettem! - -Arra a tisztelets úr azt mondja: - -– Nohát most hova bújjak el? - -Az asszony kivezette a konyhára, bébújtatta fejjel a katlan felé. S a -hogy bébújtatta, bémënën a férje, ott jár ide-tova, keresgél, a mi neki -kell. Ott megtalálta, hogy bé van bújva. Kérdi: - -– Mi van itt? - -Azt mondja az asszony: - -– A czigány hazahozta az üstöt. Béfoldotta s oda bétettem. - -S kérdi az asszonyt a csizmadia: - -– Vajjon jól foldta-é? Megkongattad-é? - -Azt mondja az asszony, ő bizën nem kongatta meg. Arra kapja a férje -magát s vëszën egy pálczát s jól hëzzavág a fenekére a tiszteletes -úrnak. A tiszteletes úr kezdett, mintha szólna az üst, kangalangala, -szólni. Arra azt mondja a férje: - -– Ezt nem foldta jól a czigány, nem szól jól. - -S még rëaütött egyet. Nohát aval kihúzza onnét a csizmadia, megüsmeri, -hogy a pap. Aval kérdezi, hogy itt mit keres. A pap arra nem felel -semmit, csak nézett. Jól megrégulázta a csizmadia a papot, aztán bézárta -egy szekrénybe. - -No aval tovább megy megint a csizmadia hazól. A hogy elment, hát -mindjárt érkezett a kántor az asszonyhoz. S a hogy odaérkezett a kántor, -egy keveset beszél, a csizmadia rögtön megint kopogtatott az ablakon. -Kérdi, hogy ki az, és ő mindjárt azt feleli, a férje, hogy: - -– Eressz bé, mert valamit itt felejtettem, hogy szedjem össze magammal. - -A kántor azt mondja az asszonynak: - -– Hova bújjak, mit csináljak most? - -Az asszony egyszeribe azt mondja a kántornak: - -– Vetkezzék le. - -Levetkezett, s bétette az asszony az asztal alá, mintha kicsi borjú lett -volna, bétakarta. S az ember mënën bé, s kérdi: - -– Mi van az asztal alatt? - -Azt mondja az asszony: - -– A tehen (így) megborjazott. - -De arra azt mondja a csizmadia az asszonynak: - -– Ha megborjazott, az anyjához vitted-é, hogy megszoptassa? - -Azt mondja, ő nem, az asszony, nem vitte ki. - -– Nohát vigyük ki, hogy szoptassa meg – azt mondja a csizmadia. - -Kivezeti, s a kántor úr ment, mint borjú, négykézláb az istállóba. -Odateszik, hogy szopjék a tehentől. Ő kezdett ott matatni, hogy szopjék -mint borjú a tehen alatt. A tehen, hogy nem ës volt borjú, elrúgta -onnét. Kezdett úgy bőgni mind a borjú, a kántor. A csizmadia arra -haragosan megfogja a borjút, a kántort, s úgy üti, hogy szopjék. Jól -rëarak, hogy szopjék, de nem tudott szopni, mert a tehen nem engedte. -Akkor kezdett a kántor sikoltani, bőgni, hogy ne üsse. Megüsmerte, hogy -a kántor. - -– No jól, hát te mit keressz itt? - -De nem tudott semmit mondani a kántor, mert szégyelte. Hát jól -rëavagdalt a csizmadia. Őt ës bécsukta a szekrénybe a tiszteletes úr -mellé. - -Aval megint elment a csizmadia hazunnat, és roppant oda a harangozó az -asszonyhoz, hogy elment a csizmadia, mindjárt. Ott egy keveset -beszéllett a harangozó az asszonynyal, hát arra kopogtatják az ablakot. -Kérdi az asszony, hogy ki. Hát a férje azt mondja: - -– Ereszsz bé, mert valami talpakat kell, hogy vágjak. - -No hogy mondta, kérdi az asszonyt: - -– Hoa bújjak, hoa bújjak? - -Az asszony kapta magát és bébújtatta a talpak közi. Bémënën a csizmadia -s keresni kezdi a talpat, hogy ő vágjon talpat. Ott a talpak között hát -rátalál a harangozóra. Jól elrégulázta s bézárta őt ës a tiszteletes úr -mellé s a kántor mellé. Szomszédja volt, hát üsmerte. Kérdi: - -– Hát maga miért jött ide? – s arra nem tudott felelni. - -Nohát, hogy odazárja a mások mellé, ott mán a pap töprenkedni kezdett, -hogy: - -– Holnap vasárnap s mindahárman itt vagyunk. Ki fog harangozni s ki -mënyën a templomba, hogy misét tartson? - -De hogy ők beszéltek ott, hol bé voltak zárva, a pap könyörgeni kezdett -a csizmadiának, hogy ereszsze el, mert ő ad neki négyszáz forintot. -Nohát belé ës egyezett a csizmadia s eleresztette. S a kántor ës -könyörgeni kezdett, hogy ő ad kétszáz forintot, csak ereszsze el. De a -harangozónak nem volt pénz, hogy igérjen. Könyörgött, hogy őt ës -ereszsze el. De nem eresztette el. - -– Ha nincs pénzed, hát állj nekem ide négykézláb a bankli mellé! - -S a csizmadia meggyujtott egy gyórtyát, bédugta – no mán tudja az úr -hova – a harangozónak, hogy tartsa a gyórtyát, míg ő tëszën egy pár -talpat a csizmának, aval büntette. Arra eleresztette őt ës. - -Azután reggelre mán jókor ment a harangozó harangozni a templomba. És -aztán, hogy harangozott rendesen, a pap ës a kántor ës a templomba -mentek. A templomban már énekeltek, s jött az üdő, hogy a pap felhágott -a szószékre. Felhágott a szószékre s prédikált. Prédikaszó közben béjött -az asszony, az a csizmadiáné, Mári küsasszony a templomba. S a papnak a -szeme odakapott, hogy béjött az asszony. A mind odakapott, kezdte ő, a -hogy a katolikusok énekelnek: - -– Szé-é-ép asszony a Má-á-ári küsasszony! - -De arra a kántor azt feleli: - -– Szé-é-ép bizony, de sok pé-é-énzünket kóstálja! - -A harangozó meg kezdi énekelni: - -– Nékem pénzem nem vala, s...m gyórtyát tart vala! - -S úgy ment végbe a dolog, eddig van. - -_(Gires Miklós, Tatrang.)_ - - - - -40. A kendőütött-, papucsütött-, ingütött-városi király kisasszony. - -Volt egyszer egy király. Hol s hol nem volt, azt nem tudom, hogy hol -volt, annak volt egy igen szép leánya, csak egy. A felesége mikor -halálán volt, a leányának felhúzta a papucsát, hogy talál-é a lábába. -Hát talált a leánynak a papucs a lábába. Akkor, mikor halni akart meg, -odahítta a királyt s azt mondta neki, hogy csak azt szabad hogy elvegye -feleségül, a melyiknek talál az ő papucsa a lábába. A király meg kellett -hogy fogadja a feleségének, hogy azt veszi el. - -Meghólt a királyné, eltőlt a gyász éve, akart a király nősülni. Most mán -találtatta a küsasszonyok lábába, de nem talált senkinek a papucs a -lábára. Most felpróbálta az ő leányának, az ő leányának talált. Most azt -mondja: - -– Most te már, te kell, hogy feleségem légy, mert édes anyád meghatta, -csak azt kell hogy vegyem feleségül, a kinek talál a papucs. Én -megfogadtam néki, hogy azt veszem el s nem tudom a szovamat átolhágni. - -Kezdett a leány sírni, hogy hát ő nem lehet felesége az apjának. - -– No neked muszáj – azt mondta – kérj töllem, a mit kévánsz s mindent -megteszek. Hogyha oant tudsz kérni, a mit nem tudok megtenni, akkor -megengedek. - -Nohát kért egy arany köntöst és egy gyémánt köntöst. Hát azt megtette az -apja, megadta neki. Most a leány sírt, hogy most már megtette az apja, ő -felesége kell lenni. De jött egy más királytól egy levél, hogy ő utazzék -oda, valami háború felett hogy szövetkezzenek ëssze. Míg a király -odajárt, addig a leány elment a jósnőhöz. Mondta neki, hogy jósolja meg -neki, hogy mit tudjon csinálni, hogy tudjon szabadulni az apjától, mit -tudjon kérni, hogy ne tudja megadni az apja. Azt mondta, kérjen egy -bolhabőr köntöst, mert azt nem tud csináltatni. - -Hazajött az apja s mondta neki, még neki kell egy köntös, s ha azt meg -tudja csinálni, hát akkor lesz felesége. Hát most azt mondta: - -– Miféle köntös kell neked? - -– Csináltasson egy bolhabőr köntöst – azt mondta. - -– Jó lesz – azt mondta a király – beszélek a szabóval. - -Hát kijelentette a király mindenfelé, hogy a bolhabőrt gyűjtse össze -mindenki, mert jó pénzzel fizeti, s vigye el ehez s ehez a szabóhoz. A -szabóhoz vitték s annyit gyűjtött a szabó, hogy mind felraggatta egy -vászonra, abból kiszabott neki egy köntöst. Mikor az ës készen volt, -akkor igen menni kellett a királynak a háborúba. Azt mondta a király: - -– No mikor visszajövök, légy készen, akkor megcsináljuk az eljegyzést. - -A leány fogadta, mert nem volt mit csáljon. Még (ismét) elment a -jósnőhöz, hogy most mit csáljon, mert az ës készen van. A jósnő azt -mondta neki: - -– Egyebet nincs mit csálj leányom, szedd ëssze a gunyádat és a te -portékádat rakd bé a kufërba, öltözzél fel parasztleánynak, piszkold bé -magadat s menj el más országba. Menj el a fejedelemhez az udvarra, -vegyenek bé téged ës valami cselédnek oda. Örökké járj piszkosan, hogy -ne tudjon apád rólad semmit megtudni, hogy merre vagy. - -Elment egy más királynak a kapujához s ott üdőzött többet egy hétnél. -Könyörgött a cselédeknek, hogy jelentsék bé az asszonynak, hogy vegye bé -őt ës az udvarba valami cselédnek. Azt mondta a királyné, hogy -mindenféle cselédje van, nem szükség. Node ő mégës könyörgött, hogy -vegye bé őt ës az udvarba. Nohát nem bánja, hogyha pulykapásztornak -szegődik, hogy őrözze a pulykákat. Hát bészegődött pulykaőrzőnek. - -Hát az alatt az üdő alatt, míg ő ott szolgált, akkor a királynak ës volt -egy fia. Az az apjával a háborúban volt. Mikor hazajöttek, kérte az -apját, engedje meg, hogy ő most nősüljön meg. Nem bánja az apja, azt -mondja, csináljanak egy bált, abba a bálba híják meg a jobb -küsasszonyokat, s azok közül a melyik tetszik, egyet válaszszon -feleségnek. Megcsálták a bált, s mikor az úrfi öltözködött, megmosdott, -odament a pulykaőrző s elpiszkolta a kendőt (törülközőt). Mikor az úrfi -meglátja, hogy a kendő piszkos, kezdett lármázni, hogy ki piszkolta el -az ő kendőjét. Azt mondták, a pulykaőrző. Béhítták oda, s hëzzaverte a -kendőt. Öltözött s elment bálba. - -Mikor a bál megkezdődött, csak a pulykaőrző maradott a szakácsnéval -odahaza. Kezdett könyörgeni a szakácsnénak a pulykaőrző, hogy ereszsze -el őt ës, hogy nëzze meg a bált. Nem tudott kiállani a szakácsné elölle, -hát eleresztette. Csak azt mondta, rövid üdeig üljön ott, nehogy valami -bajt csáljon, jőjön hamar haza. Megköszönte s kiment. Elment az ő -szobájába és felöltözött. Felvette az arany köntösét, elment a bálba. - -Mikor bément, egy sem volt oan szép küsasszony, mind ő. Az úrfi -megkedvelte, mindjárt hítta őt a tánczba. A tánczot elhagyták, leültek a -székre, kezdte az úrfi kérdeni, melyik városi. Ő azt felelte, hogy -kendütött (kendőütött)-városi. Még (míg) az úrfi még egyet fordult, ő -addig a bálból elfutott, sohult nem kapta meg az úrfi őtöt. Hazament, -mondta a szakácsnénak: - -– Jaj de nagyon szép bál van! De bément egy küsasszony, s az úrfi -megkedvelte, minyát tánczba kérte őt. A tánczot elhagyták, székre ültek -ketten, kezdett vele beszélgetni, s talám őt akarja feleségül venni. - -Azt mondta a szakácsné: - -– Erigy, menj el te buhu. Tudsz te sokat! - -Reggel kérdezte a király a fiát: - -– No hogy tetszett a bál? Tetszett-é vaj egy küsasszony néked? - -– Igen egy, apám, de rövid üdeig tudtam vele beszélgetni. Elfutott, -többet nem kaptam meg. - -– Megkérdezted melyik városi? - -– Igen, azt felelte, kendütött-városi. - -– Há megkeressük merre van az a város. - -Keresték, de nem találták. - -Megcsálták a második bált. Akkor ës, mikor az úrfi készült, elpiszkolta -a pulykaőrző a czipőjét. Megmérgelődött, kérdezte, ki piszkolta el. -Pulykaőrző kellett, mert ő járt itt, azt mondták. Béhítta s hëzzaverte a -papucsát. Nem szóllott semmit akkor ës, kiment. - -Az úrfi még elment a bálba, a szakácsnétól a pulykaőrző még elkéredzett. -Eleresztette a szakácsné. Megint kiment a szobájába, felöltözött a -gyémánt köntösébe, ő ës elment a bálba. Mikor bément, az úrfinak még -(ismét) ő tetszett meg. Tánczba kérte őt, egyet tánczoltak, még leültek -a székre. Kezdte kérdezni, melyik városi. Pulykaőrző azt mondta: -papucsütött-városi. Esmét elfutott. - -Az úrfi még hazament, s a király reggel kérdezte, hogy há választott-é -küsasszonyt magának. Egyet kedvelt, azt mondta, de a még elfutott. - -– Kérdezted melyik városi? - -– Igen, azt mondta papucsütött-városi. - -Eleget keresték, de nem találták meg azt a várost. - -Megvolt a harmadik bál, megcsálták a harmadikat is. Akkor, mikor az úrfi -készült, elpiszkolta az ingét. Akkor mérgesen még béhívatta őt, -hëzzaverte még az ingét. Azt mondta neki: - -– Te piszok, miánnad még szerencsém sincsen. Multkor elpiszkoltad a -kendőmet, most elpiszkoltad az ingemet! - -S akkor hëzzaverte. Ő nem szóllott semmit, csak kiment s az úrfi még -elment a bálba. - -Mikor elment, ő még elkéredzett a szakácsnétól, a pulykaőrző. A -szakácsné eleresztette. Megint kiment a szobájába s felvette az arany -köntösét, ő ës elment a bálba. A hogy bément, az úrfinak még -megtetszett. Őt tánczra kérte, leültek vélle, a hogy a tánczot elhatták, -a székre, kezdte kérdezni, melyik városi. Ő azt mondta: ingütött-városi. -Hát akkor az úrfi gyűrűt cserélt vélle, nehogy elszalassza, nehogy -elfusson még. Ő elvette a gyűrűt, de úgyës elfutott. Hazament, azt -mondja a szakácsnénak: - -– Jaj de szép bál van. Az úrfi, egy küsasszony bément, minyátt elvitte, -tánczra kérte őt. Leült vele a székre s talám azt kéri meg feleségnek. - -Azt mondja a szakácsné: - -– Eleget tudsz te, te tám te tudod! - -– Máskép nem tudom, de az a legszebb küsasszony – azt mondta. - -Az úrfi még nem ës várta, hogy a bál elteljék, hát hazament, úgy -elbúsúlta magát, hogy még elfutott a küsasszony tölle. Reggel még -kérdezte a király őt: - -– Hát már a harmadik bálban se kaptál feleséget? - -– Egyet kaptam, de még elszaladt. Avval mán gyűrűt ës váltottam. - -– Megkérdezted, melyik városi? - -– Igen, azt mondta: ingütött-városi. - -– Nohát keressük meg azt a várost. - -Keresték ők eleget, de nem találták meg. Kijelentette a király, hogy -melyik küsasszonynál van a gyűrűje az úrfinak, nagy büntetésbe jő, -hogyha nem jelenti meg magát. Hát ussem (úgy sem) jelentette meg magát -egy sem. Nem kapták meg. Azt mondta a kiráy: - -– Csáljunk egy bált az udvaron s tegyünk asztalt ës a vendégeknek s -akkor a melyik megtetszik, onnat válaszsz egyet. - -Hát úgy tettek. Megtették az udvari bált ës, a negyedik bál az udvaron -volt. Töltöttek pulykákat az asztalra. Könyörgött a pulykaőrző a -szakácsnénak, hogy engedje meg, töltsön ő egy pulykát. A szakácsné -megszidta, hogy: - -– Menj el te piszkos, mert ha megtudják, ingem még fel ës akasztnak, -hogy te csinálsz itt valamit. - -– Engedje meg, hogy töltsek én meg egyet, mert a melyiket én megtöltöm, -legszebb lesz. - -Aztán hatta a szakácsné, egyet megtöltött ő ës. Abba, mikor töltötte, a -gyűrűt belétette. Úgy ës volt, a sült meg legszebben. A volt a legszebb, -azt az úrfi elébe tették kisülve, hogy vágja fel azt a küsasszonyoknak. -Mikor az úrfi vágta, a gyűrűt megtalálta. Hivatta bé a szakácsnét, hogy -jöön az asztalhoz. Akkor a szakácsné mëgjedëtt, kezdette szidni a -pulykaőrzőt, hogy: - -– Most mit csáltál nékem, most hogy mondjam meg, hogy te töltötted meg a -pulykát! - -Azt mondta a pulykaőrző: - -– Menjen csak bátran bé, ne féljen semmit! - -A szakácsné bément, az úrfi nekirivalt, hogy: - -– Ki töltötte meg ezt a pulykát? - -A szakácsné megjedve azt mondta: - -– Senki sem, én töltöttem meg. - -Azt mondta az úrfi: - -– Nem igaz! Mondja az igazat, mert ha nem, fejét veszem! - -Akkor megijedve azt mondta a szakácsné: - -– Istenem, a pulykaőrző töltött meg egyet. - -– Menjen ki s mondja meg a pulykaőrzőnek, öltözzék fel abba a köntösébe, -a melyikben a bálban gyűrűt cserélt s jöön az asztalhoz! - -Kiment a szakácsné. No most azt mondta a pulykaőrzőnek: - -– Most mit csáltál? Azt mondta az úrfi, öltözz fel abba a köntösbe, a -melyikben a bálban voltál, mikor gyűrűt cseréltél, s te nem voltál! – s -menj az asztalhoz. - -– Nem baj – azt mondta – azt ës meg tudom tenni. - -Felöltözött s bément az asztalhoz. Mikor bément, csak ő tetszett meg az -úrfinak. Azt mondta az úrfi: - -– Mondd meg nekem, mért ültél te ilyen piszkosan eddig az udvarban? Mért -nem tudattad meg magadat, hogy ki vagy, mert ilyen gunyája egy paraszt -leánynak nincsen. - -– Elmondom én azt röviden, hogy mi okáért ültem én az udvarban -piszkosan. Azért, hogy az én anyám meghólt s csak én voltam egy leánya -apámnak. Azért ültem piszkosan, hogy az én atyám ne tudja hollétemet, -mert ha nem, hogyha megtudta volna, felesége kellett volna hogy legyek. -Azért futottam el, hogy ne legyek felesége, mert anyám, mikor meghólt, -azt hatta atyámnak, hogy akinek az ő papucsa talál, azt vegye -feleségnek. Csak nékem talált, másnak senkinek, s azért futottam el, -hogy szabaduljak tölle. Hát te, mint királyfiú, mikor mondtam, hogy -kendőütött-városi vagyok s ingütött-városi s papucsütött-városi, mért -nem gondoltad meg, hogy olyan város nincsen. Azt te nem tudtad, hogy -hëzzám verted? Úgy hát többet tudtam én, mint te! - -Úgy aztán papot híttak s eljegyezték egymást. Úgy lett a pulykaőrző a -felesége a királyúrfinak. - -_(Gires Ilona, Tatrang.)_ - - - - -41. Édesapám keresztelője. - -Mikor apámat keresztelték, tizenöt esztendős fiú voltam. S a bába -elküldött a Tatrang vizére, hogy hozzak egy korsó vizet, hogy -megkereszteljék. Én elmentem a Tatrang vizére, de a Tatrang vize egészen -bé volt fogyva. Ütöm a lábammal, ütöm a kujakommal, s nem törött bé. -Kapom a fejemet s bétöröm a jeget, de a fejem belészorult. - -Hozok egy korsó vizet s jövök a Döblönnél hazafelé. Három csíki cséplő -úgy csépel a fiszfákon, hogy a szem mind felakadt, de a szalma lehullott -a földre. Mondom nekik: - -– Jó napot adjon isten, kárbacséplők! - -Azt mondják nekem: - -– Isten hozott, fejetlen láb! - -Kapok hátul, s hát nincs ott a fejem. Visszamënyëk, hát a fejem -bogáncskóróból lábat csinált, úgy iszánkodik a jégen. Eleget intem, hogy -jőön ő hëzzám, s nem akar. Kapok egy követ, utánhajítom s letörtem -mindakét lábát. Helyretettem a fejemet s hazajöttem. A bába még jól -megszidott, mért ültem (maradtam) annyit. Mondta, hogy: - -– Tégy fel tizenkét köböl búzát s vidd a malomba. Őröltesd meg, sissünk -egy hamupogácsát apádnak keresztelőjére. - -Felrakom a búzát, béfogom a tizenkét ökröt, mënyëk a malom felé, hát egy -sëppedésbe megreked a kerek. Eleget hajtom én jobbra, balra: nem bírják. -Leszedem a búzát a szekérről, befogom az ökrök helyett, az ökröket pedig -a szekérre: elérek a malomhoz. A malom nincs odahaza, elment eperért. - -No, én az ostornyelet felütöm az ökrök elejébe, kimënyëk a hegyre a -malom után. Hát akkora epreket kapok (találok), mind egy nagy feteke -csiki fazék. Eleprészgetem magamat, hát egyszer eszembe jut, hogy a -malomba küldtek. - -Visszajövök, hát az ostornyelemből olyan fa lett, tizenkétszer a sergës -madár beléköltött. Felhágtam a fára, hogy a kiszedjem a madarakat, hát -egy nagy lik van a fán. Dugom egyik kezem: nem fér; dugom mindakettőt: -úgy se fér; dugom a fejemet: belé férek a fába. - -Gondolkozom, mit csináljak én ennyi sok szép madárral. -Zsiribiczekötéllel ëssze volt kötve az ingem, a madarakat béraktam a -kebelembe. Most gondoltam, hogy én most hogy bújjak ki a fából. Dugom -egyik kezemet: nem fér; dugom mindakettőt: úgy sem; dugom a fejemet: úgy -sem. Eszembe jut, hogy van egy baltácskám, elfutok haza s kivágom -magamat. - -Kimënyëk a fa tetejére, gondolom, le se szállok, most repülni tudok. -Repülök az Olt felett, két szászné mosott az Olt széjin. Felnéznek, -csudálkozva mondják: okhár, okhár! Én azt gondoltam, azt mondják, hogy -oldjam hát meg a gagyám kötelét. Meg oldtam, béestem a Dunába. Annyi -halat kiütöttem belölle, hogy tizenkét esztendeig vastalpú szekerekkel -hordták, mégse tudták elhordani. Csóré czigánygyermek, a kinek inge sose -volt, kebelébe hordta el a fogyatékát. - -Én nagy bajjal hazajutottam, idehaza apám jól elvert s elkergetett. -Elmentem Márkosba szolgálatot keresni. Akadtam egy jó gazdaasszonyhoz, -elpanaszoltam, hogy én szegény árva gyermek vagyok, sem apám, sem anyám. -Az asszony szánakozva béfogadott, erős kását adott ennem, béfektetett a -sutuba, s adott egy zsiribiczekötelet, kössem ëssze az ingemet. Volt az -asszonynak egy hamis ura. Mindig a kórcsomában többet ült, mind otthon, -s mozsikás ës volt. Hazajött s kérdi: - -– Miféle gyermek ez? - -Az asszony azt mondja, hogy: - -– Egy szegény árva gyermek. Béfogadjuk szolgának. - -Ő jónak hatta s kérdi: - -– Adtál-é valamit enni? - -Azt mondja: - -– Igen, a kásából. A maga részét meghattuk. - -Az asszony elétette az urának az ételt. S mondja nekem: - -– Most gyere fiú, egyél! – s a kólbácsot a vállára tette. Én eleget -könyörgöttem, hogy nem eszem, mert ettem, a néki nem volt elég, muszáj -volt, hogy én ës egyem. De mivel én jól voltam lakva, s láttam, hogy a -gazda kólbácscsal jár, mindjárt gondoltam, hogy rossz ember lehet. Én a -kásából az én részemet béraktam a kebelembe, hogy majd holnap legyen mit -egyem. - -Mikor a gazda jóllakott, elévette a hegedűt, hegedülni kezdett és ingem -erőltetett tánczolni. Én eleget jajgattam, hogy én nem tudok tánczolni, -de a kólbácscsal vaj kettőt suppantott. Akarva, nem akarva szöktem, s a -zsiribiczekötél elszakadt, a kása kiömlött a földre kebelemből. - -– No megállj tolvaj! Már előre meglopsz? - -De míg a gazda a kólbácsot elészedte volna jóformán, kiugrottam az -ajtón, elfutottam igyenëst Szentgyörgyre. Ott bészegődtem egy jó -gazdához, s kiküldött a lovakkal a gyepre, hogy őrözzem. Én ott a más -gyermekekkel ësszebarátkoztam, ostorokat fontunk, rittyëgtettünk, s a -lovak a tilalmasba mentek, béhajtották. A gazda megfenyített, hogy hát -megbékóz a ló lábához, ha nem őrzöm. Én nem hallgattam reá, hát egyszer -kijő, megbékóz a lóhoz. Egyik békót a lónak, a másikat nekem tette a -lábamra. Volt egy fanyelű bicskám, s a lónak a lábát a csiklában -levágtam, s a békót felhúztam a lábamra, elfutottam Kökösig. - -Ott éppen szénatakaráskor volt. Felhágtam egy szénabugjának a tetejére, -hogy a farkasok nehogy megegyenek. De odajött egy leány szeretejével s -szerelmeskedtek. De mondja a leány, hogy: - -– Többet ne, mert ha gyermek lesz, ki tartja? - -Én ezeket mind hallgattam ott. Azt mondja a legény: - -– A ki fenn van. (T. i. isten.) - -Én megijedtem, hogy velem tartatják el s azt mondttam: - -– Majd apád! - -Aval leszöktem (leugrottam) s egész hazáig futottam. S a békót itthon -apám vette le a lábamról. Ha nem hiszik, menjenek hëzza, s ő megmondja. - -_(Koszta István, Tatrang.)_ - - - - -42. A magas fa gyümölcse. - -Volt egyszer egy király, annak az udvarában volt egy nagy magos fa. Az a -király meg akarta tudni, hogy mi a gyümölcse a fának. Kihirdette az -egész országban, hogy a ki felmász és megmondja, hogy mi a gyümölcse, -annak odaadja egyik leányát, a melyik tetszik. - -Mentek oda herczegek, bárók és királyfiak, de egy se tudott felmászni. -Hát egyszer, volt egy czigánypurdé az ő udvarában, és az a czigánypurdé -mondotta az anyjának, hogy ő bizony, menjen el az anyja a királyhoz és -mondja meg a királynak, hogy ő felmász a fára. - -A király nem akarta hinni és eléhívatta a czigánypurdét, és azt mondta: - -– Te úgy se tudsz felmászni! Hát ha fel nem tudsz mászni, akkor a -fejedet vétetem. - -S azt mondta a czigány, hogy jól van, vágja le a fejét, ha nem tud -felmászni. S mondta a királynak, hogy hagyjon neki három napi üdőt, hogy -gondolkozzék, s addig csináltatott ő pár vasmacskát a kovácscsal, s -akkor kezdett felmászni. - -Ment, ment felfelé, három napot ment, és egyszer talál egy házikót a fa -oldalában. Bémënyën oda, s bent lát egy nagyon öreg asszonyt, és -köszönti, mondja: - -– Jó estét öreg anyám! - -Az asszony azt mondja neki: - -– Jó, hogy öreg anyádnak szólítottál, merthanem, rögtön megöltelek -volna. - -Akkor kérdette: - -– Mi járatban vagy fiam? - -Azt mondja, hogy: - -– Öreg anyám, nem tudná-é megmondani, hogy mi ennek a fának a gyümölcse? - -Az asszony azt mondta: - -– Várj, még a fiam hazajő, majd ő megmondja neked, mert ő minden kis -likba béfúj, és azt ës kell tudja. - -Ez a szélnek az anyja volt. Este, mikor jött haza a fia, valami szagot -érzett, emberszagot. Kérdi az anyjától: - -– Oan emberszagot érzek. Ki van itten s mi járatban van? - -Akkor az asszony azt mondja, hogy jó ember, és azt akarja tudni, hogy mi -ennek a fának a gyümölcse. Akkor mondja a szél, mert a volt a fia: - -– Hát biz én minden likba béfújok, de sehol sem tudtam meg, hogy mi -ennek a fának a gyümölcse. - -Akkor a czigány elszomorodott és ment tovább. Addig, a míg felment -odáig, az egyik pár vasmacskája elváslott, s aztán más párt húzott fel. -Újra ment három napot, akkor újra talált egy házat a fa oldalában. Oda -ës bément, köszönti az asszonyt: - -– Jó estét öreg anyám! - -Az ës úgy válaszolt, mind a más asszony, s kérdé: - -– Mi járatban vagy? - -A czigány megmondta, hogy annak a fának a gyümölcsét keresi. És mondja -az asszony: - -– Én bizony nem tudom megmondani, de várj, hazajő a fiam, majd ő -megmondja. Ételt adott néki az asszony, mert nagyon éhes volt, és -lefektette. Aztán jött a fia, és az ës úgy tett, mind a szélanya fia, -hogy kérdi, hogy ki van itten. Az anyja megmondta, hogy jó ember, és mi -járatban van. Ez a holdnak az anyja volt. Mondja a hold akkor: - -– Bizony én minden helyré békukucskálok, de hogy ennek a fának a -gyümölcse mi, azt nem tudom. - -Reggel a fiú fëlëbred és kérdi az öreg asszonytól, hogy: - -– Nem mondta meg a fia, hogy mi a fának a gyümölcse? - -Akkor újra felvett egy pár vasmacskát, s a mást ledobta. A földön a -királynak a szolgái megkapták s bémutatták a királynak. Gondolta a -király, hogy mán jó fenn van a czigány. Ha meg ës kapja a fának a -gyümölcsét, úgy se fogja néki adni a leányát. - -Akkor a fiú, a czigány, ment tovább, három nap múlva újra egy házhoz -ért. Ott ës talált egy öreg asszonyt, de csakúgy járt, mind a többivel, -pedig ez a napnak az anyja volt. Akkor ment tovább. Ment, ment, hat -napot ment, s mégse váslott el a vasmacskája. Hatodik nap este felért az -égbe. Ott az ég kapujánál talált egy nagyon vén embert. Az a vén ember -kérdi tölle: - -– Úgyé el vagy fáradva? - -Annak a fiú, a czigány, mondta: - -– Igen bizony, el vagyok fáradva. - -– Hát – felelte az öreg ember – ha el vagy fáradva, ülj le a helyembe, a -meddig visszajövök. - -A czigány leült, várt egy órát, kettőt, hármat, de az öreg ember nem -jött vissza. Akkor fel próbált kelni, de nem tudott, mintha odaragadt -volna a székhez. Akkor jött hëzza egy szép leány és kérdezte: - -– Nem állanál bé kocsisnak Tündér Ilonához? - -Ő azt felelte, hogy: - -– De béállanék én bizony, csak nem tudok innét felkelni. - -– Mindjárt felkelsz te onnét, mindjárt visszaküldöm azt az öreg embert, -amelyik itt volt. - -Ment gyorsan Tündér Ilonához és jelentette, hogy az öreg ember nincs a -helyén és egy mást hagyott a helyén, a pedig béállana kocsisnak ide, de -nem tud felkelni. Akkor Tündér Ilona mondta a flújtárjának: - -– Menj gyorsan és hozd vissza az öreg embert. - -A flújtárja futott, futott egy napig, nem érte utól. Futott újra egy -napig, s este felé utólérte. Akkor jól nyakon csípte s jól eldöngölte s -felült a hátára az öregnek s elvitte egész oda a czigányhoz. Ez, a mind -odaértek, mindjárt feltudott kelni, a czigány. S a flújtár még jól -eldöngölte az öreget s újra visszaültette a helyére. - -Akkor ment a czigány Tündér Ilonához kocsisnak. Tündér Ilonának két -aranyszőrű paripája volt, s mondta a czigánynak, ha bé akarsz állani -hëzzám kocsisnak, akkor fërëdjél meg ebben a kádban. A czigány nem ës -várt soká. Levetkőzött s beléugrott a kádba. Egy fél óráig fërdëtt, -akkor Tündér Ilona poroncsolta, hogy jöön ki. S amint kijött, hát uram, -istenem, oan szép lett, hogy párját a világon nem lehetett kapni. Akkor -felöltözött, s bévezették az istállóba. Ott volt a két aranyszőrű -paripa, és mondta az a leány neki, hogy: - -– Itt van ebben a házban (szobában) arany zab, és mindennap egyszer -adjál egy vékát a lovaknak. - -Akkor eltünt. A czigány három napig szolgált, s jött újra az a leány -vissza, s mondta a czigánynak, hogy a ki tudja utánozni Tündér Ilonát -mindenben, azt férjéül veszi. Akkor a czigány megörült és mondta a -leánynak: - -– Csak vezess bé ingemet Tündér Ilonához, úgy fogom én őt utánozni, -mintha csak ő volnék. - -Akkor bément. Estefelé volt az üdő, Tündér Ilona egy más ágyat tétetett -bé a szobájába, az övéhez egy kicsit távol. Akkor kezdett levetkezni. A -mint vetkezett, tizenhat köntöse volt, a czigánynak pedig csak egy -nadrágja volt. Összehasította a nadrágját tizenhat darabra és letette -szépen egy székre, mint Tündér Ilona tette. Akkor újra ësszeállította a -nadrágját és megakarta varrni, de a nadrágja magától ragadt ëssze, és -egyik darabot a másik után tette magára. A leány, Tündér Ilona, nagyon -csudálkozott ezen. - -Akkor mentek mosdani. Mán elé volt terítve két mosdótál. Tündér Ilona -tizenhat vízben mosdott, a czigány ës úgy tett, de nem volt neki -tizenhat szappanja, hanem az egy szappanja, a mi volt, azt tizenhatra -törte és úgy mosdott meg. - -Akkor Tündér Ilona ment füsülődni és a czigány ës utána ment. Két tükör -volt eléterítve és füsüvel, mindennel ellátva, és kezdtek füsülődni. -Mikor Tündér Ilona egyet húzott a fején a füsüvel, akkor a czigány ës -egyet. Úgy Tündér Ilona tizenhatot húzott, ő ës tizenhatot. A czigánynak -ës hosszú volt a haja, s miután megfüsülődtek, éppen oan lett, mint -Tündér Ilona az arcza. - -Tündér Ilona, mikor meglátta, nem tudta, mit csináljon örömében. Akkor -magához hívta s megölelte, megcsókolta. Akkor nagy lakodalmat csaptak, s -elküldte a czigányt, az urát, vadászni, mert mán nem volt czigány akkor. -Mielőtt elküldte volna, adott neki egy tükröt s mondta neki: - -– Ha akarod látni, hogy én mit csinálok, csak nëzz bé a tükörbe és -látod. - -Akkor elbócsúztak egymástól, és ment vadászni. A mint ment egy darabig, -hát látja a flújtárt előtte, hogy fut. A flújtár azt kiájtotta neki, -hogy Tündér Ilona azt mondta, hogy semmi vadat se bántson, csak két -nyúlat lőjön. Akkor ment tovább, és a mint ment, mendegélt, egy fél -óráig ment, s hát lát egy erdőt, melynek a fája tiszta aranyból volt, és -lát egy csoport állatot előtte futni, azok mind aranyszőrűek voltak, de -nyulat közöttük nem látott. Mënyën beljebb az erdőbe, újra elémegy egy -csapat vadállat, de azok között se látott nyúlat. Újra megy beljebb, -megy előtte újra egy csapat vadállat, azok közt ës csak egy nyúl volt. -Gyorsan megczélozza és lelövi. - -Mënyën beljebb, hogy lőne még egy nyulat. A mint mënyën, semmi állatot -nem lát, de ő maga és eltévedett. Most nem tudta, hova menjen. Gondolt -egyet, és elévette a tükröt és belénézett. Hát látja Tündér Ilonát, hogy -mutatja a kezével, hogy jobbra menjen. Mënyën ës ő jobbra, mënyën, -mënyën egy negyed óráig se haladt el, és elémënën előtte egy csapat -nyúl. De mit csináljon ő most? Mert nem volt nagyon jó czélzó, félt, -hogy nehogy kettőt lelőjön. Várt, várt egy darabig, de nyúl mindig volt -előtte sok. Akkor megmérgelődik és közéjük lő, hát látott három nyúlat -elesni. - -Sajnálta bizony ő, hogy nem tudta megtartani a feleségének a szovát, de -úgy ës hazafelé indult. És a mint ment hazafelé, útjába áll egy -nagy-nagy magos ember és kérdi tölle, hogy: - -– Nem szégyelled magadat, hogy két nyulamat lelőtted? - -Mert az a kettő, a kit lelőtt a három közül, a kettő az övé volt, csak -az egy volt a Tündér Ilonáé. S mondja neki: - -– Gyere birkózzunk meg. - -Nagyon megijedett akkor a czigány és elévette a nyilát s rëaczélzott az -emberre. Az ember ës elévette a nyilát, akart czélozni, s addig mán le -volt lőve. - -Hazamënyën, és látja Tündér Ilona, hogy négy nyúlat lőtt le. Akkor -megijedëtt nagyon Tündér Ilona és mondta: - -– Jaj, minek lőtted le azt a más kettőt, mert ha megtudja gazdája, -minyát megöl téged. - -Akkor mondja a czigány: - -– Ne bánd te aztat, mán elvégeztem a dolgot vélle. - -S mondja a czigány Tündér Ilonának: - -– Akarok tölled valamit kérdezni, ha megmondod. - -– Hogy ne mondanám meg én neked, hiszen titok közöttünk nincsen! - -Akkor kérdi a czigány: - -– Mondd meg nékem azt, hogy mi annak a fának a gyümölcse? - -Hát mondja Tündér Ilona: - -– Csak ezt akartad töllem kérdezni? Hát hogy ne mondanám én meg! Még -adok ës belölle, hogy egyél, amennyit csak akarsz. - -Akkor gyorsan eléhívott egy szolgát és mondta, hogy hozzon annak a -gyümölcséből tizet. A szolga felmászott a fára, de a fának háromféle -gyümölcse volt: arany alma, arany szilva, arany körte. Akkor hozott az -ember. Akart hozni, de nem tudta felosztani, hogy melyikből hozzon -négyet. Gondolt egyet és hozott a szilvából négyet, mert a szilva -küssebb, mind a körte és az alma, és bévitte Tündér Ilonának, Tündér -Ilona pedig odaadta az urának. Azt mondja az ura, hogy: - -– Nékem egy kicsi járásom volna a földön. - -Hát Tündér Ilona azt mondja: - -– Ha le akarsz menni, hát lemehetsz ëppen. - -Gyorsan poroncsolta, hogy csináljanak egy hintát, a melyik egész a -földig ér s beléültette az urát a hintába. A míg az ura csak egyet -gondolt, s már alatt volt a földön. A gyümölcs a zsebjében volt, a fa -mellett termett ëppen akkor. (T. i. éppen a fa mellett ért le a földre.) - -Bément a királyhoz, elémutatta a gyümölcsöt. A király előre (eleinte) -nem akarta odaadni a leányt, de a mint látta, hogy oan szép, hát -odaadta, de a leány nem akart menni. Gondolta magában, hogy újra oan -csúf lesz, mind a milyen volt a czigány. A czigány megfogta a fülénél -fogva és elvitte az anyjához, az anyját pedig elhívta és mondta, hogy -jöön vélle el, el akar menni valahova. Akkor elment a fa mellé és az -anyja kérdezte, hogy mit akar. Hát egyet gondolt a czigány s mán lenn -volt a hinta. Béültette az anyját, a királyleányt, meg ő ës -belékapaszkodott a hintába. Egyet gondolt újra s mán fenn voltak. Akkor -mondta a leánynak: - -– Te nem akartál engemet szeretni, azért én se szeretlek téged. - -És megfogta s ledobta a földre. A leány három napig esett, s a harmadik -napon leesett a földre. Minden porczikája ësszetörött, és a királynak az -egyik szolgája megtalálta a fejét. Csak a feje maradt épen. És egyszerre -jutott a királyhoz és bémutatta. A király nagyon szomorú volt és -gondolta magában: - -– Ó istenem, mért nem adtam én jó szüvel oda a leányomat a czigánynak! - -És azalatt mindjárt ott termett a czigány és kérdezte a királytól: - -– Mostan ideadnád a leányodat jó szüvel? - -A király mondta: - -– Nemcsak jószüvel odaadnám a leányomat, hanem még a fele királyságomat -ës odaadnám, ha feltámadna a leány. - -Akkor a czigány hazament és mondta az anyjának, hogy mit mondott a -király. Az anyja mondta: - -– Nesze, adok egy skotuját. Ebben a skotujában van oan por, hogy ha -megkened annak a fejnek az arczáját, minyátt odanő az egész teste. - -A czigány gyorsan odament a királyhoz és kérte a leánynak a fejét. A -király minyátt odaadta és békente aval a porral a leány fejét. A -leánynak minyátt odanőtt a teste, és beszélgetni kezdett. A király -odaadta volna most jó szüvel a leányát, de a czigánynak nem kellett. Nem -fogadta el és mondta: - -– Élj boldogul leányoddal együtt, mert nekem már van feleségem. - -Akkor elhívta az anyját, s a fa mellé mentek, s a hinta mán ott volt. S -beléültek, a mint beléültek, minyátt az égben voltak. Ott Tündér Ilona -nagy örvendezéssel fogadta, nagy lakodalmat csaptak és boldogul éltek. -Az anyjának pedig csináltatott egy szép kastélyt és oda béküldte és -mondta: - -– Mikor csak kivánod, hogy láss engemet, akkor küld el ezt a szolgát és -majd eljövök én a feleségemmel együtt. - -Akkor hazament és nagy lakodalmat csaptak. A királyt ës meg akarták -hívni, de a czigányfiú nem engedte meg, hogy meg akarta csalni, és azért -még az egeret ës meghívták vendégül, az ës jól élt. Még én ës kaptam egy -czombot és megettem. Aztán ott hagytam őket, és máig ës lakodalmaznak, -ha meg nem haltak. - -_(Tóth Istvánné, Pál Anna, Tatrang.)_ - - - - -43. Az ördög mint szolga. - -Volt egyszer egy szegény ember, volt egy lovacskája, s mindig -kereskedett aval az egy lovacskájával. Ment mészszel a város felé, egy -vizen kellett keresztül menni. Ott állt három ördögfi. Azt mondja a -legküssebbik: - -– Béütöm annak az embernek a lovát a vízbe. - -Azt mondják a nagyobbak: - -– Nincs kurázsid, mert az imádkozik és nincs erőd hëzza. - -Fogadást tettek, hogy egy évet szolgál, ha bé nem üti a szegény embert a -vízbe. Meg ës botlatta a lovát háromszor, de a szegény ember imádkozott, -és az ördögfiúnak nem volt ereje, hogy beléüsse a vízbe a lovát. - -Utánszaladott, hogy szegődjék fel szolgának neki. A szegény ember nem -akarta elfogadni, mert még neki sincs mit egyék, nem kell neki szolga, -de az ördög nem távozott tölle. - -Ment a város felé, elárulta ő a meszet három annyi áron, mind addig a -szegény ember. Hazamentek, a felesége elhajtani akarta szolgástól a -gazdát: - -– Nincs mit enni gyermekeidnek és még szolgát hozsz a nyakamra! - -De az ördögfiú nem távozott, csak tovább maradott szolgának. Fél év -alatt annyira gazdagodott a szegény ember, hogy két ökröt vett. Az egy -lovacskáról két ökörre verődött. - -Kiment szántani a két ökörrel. János úgy tójta (tolta) a szántó ekét, -hogy sokkal jobban bírta a két ökör, mind a más ember négy ökre. -Meglátja egy gazdag ember, hogy milyen két kemény kis ökör, adott a két -ökörért négyet cserébe. Úgy mán négy ökrös gazda lett. - -Azután jött a cséplés. A nemes embernek kellett minden ember menni -csépelni egy napot. Kérdezte János, ő ës menjen csépelni? Elészedi a -szegény ember a csépeket. János azt mondja: - -– Nekünk e még pujiszka keverni ës keves (így) volna, ilyen csép. Láttam -egyet a tiszteletes úrnál. Elmënyëk, elkérem. - -Ott volt egy akkora fa, két ökörrel hozták az erdőről. - -– Tiszteletes úr, láttam egy csépnyelet itt az udvaron, elviszem, ha ide -adja. - -– Igen János, elviheted – felelte a tiszteletes úr – elviheted. - -Felkapta a vállára. Megijedett a tiszteletes úr, (hogy) a nagy tönköt -viszi. Azt gondolta, egy kis csépnyel (így). Hasonlóképen a tanítótól -egy ilyen gömbölyű tönkfát kért el cséphadarónak. Elment a kovácshoz ës, -és az egy mázsás vasat tett rëa. - -De mán délután lett, a mások kifáradtak a cséplésben. Ment ő a nagy -cséppel a nemes emberhez, meglátták a többi cséplők, mind elfutottak, -hogy milyen nagy csépje van neki, de ő estig mind kicsépelte egyedül, a -mi volt a nemes embernek búzája. Azt mondja a nemes ember: - -– Hozz János egy zsákot, adjak neked is búzát, mert sokat csépeltél -egyedül. - -Hazamënyën János, kér egy zsákot, az asszony eléveszi. Azt mondja János: - -– E nálunk még koldustarisznyának se volna elég! - -Összeszed ő valami lepedőket a szomszédoktól, csinál ő egy zsákot. -Elmënyën a grófhoz, a mit csépelt mind belémérte abb a zsákba. A gróf -azt hitte, csak el nem viszi, de bizony János felvette és vitte. A gróf -azt mondta: - -– Ereszszétek ki a bivalybikát, hogy ölje meg, mert mind elviszi a -búzámat. - -János azt ës felkapta a zsák tetejére, a bivalybikát, és vitte azt ës. - -– Tedd le János a bivalybikát, adok egy véka aranyat – azt kiájcsa a -gróf. - -Letette s visszament. Mértek egy véka aranyat neki. Tetette magát, hogy -nem bírja a véka aranyat. Azt mondja a gróf, hogy tegyenek fogadást. -Maradjon ott minden, ha kettőt nem bír. Töltöttek kettőt, akkor -felkapta, és elvitte a bivalybikát ës. - -Hazament, úgy elgazdagította a gazdáját, két véka aranya nem volt az -egész megyének, s még annyi búzája. A szegény ember jól kezdett élni s a -felesége kezdett másokat ës szeretni. Szerette még a komám uramat ës. - -Megint béállott tavaszszal a szántás. A komám uram ës szántani volt a -határban s a férje ës. Sütött az asszony valami jó süteményt, délebédre -vigye az urának. De a komámnak vitte, az urának csak egyszerűt. János őt -ës megcsalta, mert ő mindent tudott. A komám uramnak vájczi (svajczi) -ökre volt, s az asszony arról üsmerte meg, hogy merre van. De János -békötötte a fehér ökröt fekete kendővel, az ës vájczi ökör lett, s a -komám asszony oda vitte a jó ételt. Evett a gazda, János, még sok -megmaradott. Mondta az asszony, abból jó volna egy kicsit a komám -uramnak ës vinni, mert jó barátok voltak. Azt mondja János: - -– Majd elviszem én. - -De még (míg) odaért, mind eldobigálta a mezőben (t. i. az ételt). Ott -azt mondta a komám uramnak: - -– Gazdám idejő, a fejszécskével megüti, mért ment a feleségéhez! - -Visszajő János, azt mondja: - -– Gazduram menjen, a komám uramnak rosszul jár az ekéje, vigye a fészít, -koppantson egyet, kettőt rája. - -A gazda meg ës fogadta, de mikor közél jött volna, a komám megijedett, -mert tudta, hogy hibás. Azt mondja a gazda: - -– Ne fusson komám uram, mert csak kettecskét koppantok. - -– Édes komám, megengedjen, mert kecczër (kétszer) voltam csak a komám -asszonynál. - -Nevetett hát és visszatért a gazda. Jöttibe megtalálta azokat az elhányt -darab kalácsokat, a kiket János elhányt. Kezdette felszedni. Kérdezi az -asszony: - -– Mit szed gazdád, János? - -– Abizony követ, hogy magát agyonverje. Mért szereti a komáját! - -Aval szaladni kezdett az asszony hazafelé. Azt mondja János a gazdának: - -– Asszonyom azt mondja, ha hazáig utóléri, két liter bort fizet. - -Utánribad a gazda, hogy érje utól a gazdaasszonyt. De szalad az asszony -elől, de igen a gazda után. Mikor majd béérte, rákiált az asszony: - -– Édes uram ne dobigálj, mert csak kecczërke (mindössze kétszer) volt -komám uram nálam. - -Ekkor kitudta a gazda, hogy a komám uram mit csinál az asszonnyal. - -Hazamentek, elmentek az erdőbe. Ösve (este) hazajött János. Komám uram -ott volt, elbújt az ágy alá, mert tudta, hogy a hunczut szolga bárhol -megtalálja őt. János azonnal, hogy hazaért, valami fákat meghegyzett s -azt mondja: - -– Gazdám azt mondta, hánjam bé az ágy alá, hogy száradjanak. Eleget -rivánkodott (rimánkodott) az asszony, hogy ne, nem jó hely, János mégës -odahányta, szegény komám uramat jól ësszedöfdöste. - -Megint elmentek az erdőre másnap, ekkor mán egy hétre mentek, hogy ott -maradnak az erdőre. Komám uram, nagy betegen ës elment (t. i. az -asszonyhoz). János ösve azt mondja a gazdának: - -– Menjünk haza, mert telik ki az évem, nekem muszáj hogy menjek. - -Hazamennek, a komám uram megint ott volt. János még kifogta az ökröket, -béállott a koma egy zsákba. Az asszony békötötte, gondolta, azt nem -gondolja János, hogy mi van ott. A békötött zsákot az ajtó mëgi -állította az asszony. - -Vacsoráznak, hogy kitőlt az év, az ember hozott neki aranyat, ezüstöt, -mindenfélét, hogy kifizesse a szolgát. De János semmit se fogadott el, -csak kérte azt a zsákot, a ki fel volt állítva. Mert az asszony azt -mondta, abb a zsákba nád vagyon békötve, egy bordakötő mester hatta ott. -János azt mondta, hogy ő is afféle mester, bordakötő. Eleget nem akarta -az asszony, de azt mondta az ura: - -– Adjuk oda. Annak a bordásnak adunk majd pénzt. - -Kiegyezés után jócczokát és búcsút mondott János és a zsákot a vállára -kapta, a kapufájához úgy odacsapta, hogy minyát meghalt a komám uram a -zsákban. János elment, s a szegény ember máig ës él, ha meg nem halt. - -_(Tóth Mihály, Zajzon.)_ - - - - -44. A legszebb királyné leánya. - -Volt egy asszony, egy királyasszony, a ki a világon a legszebb asszony -volt. (Küsasszony volt, azt kellett volna írja.) Több királyok kérték, -de alig akadt egy, a ki őt el tudta feleségül venni, olyan szép volt. -Hëzzaadta magát a legszebb királyfiúnak. Ő el ës terhesedett, várta, -hogy legyen néki egy gyermeke. Lett is egy oan szép leánya, a ki még -nálánál ës szebb volt. - -De volt néki egy félretérítő (csábító?) öreg boszorkánya, a ki azt -mondta, hogy: - -– Te mán szép voltál, de a te leányod hétszerte szebb, mint te. - -Ő azért nagyon haragutt, a királyné, hogy mért van nálánál szebb a -világon. Azt mondta a vén boszorkány, vessék el az ő leányát, hogy ne -legyen szebb mind ő a világon. El ës vetette a vén boszorkány. Bépakolta -egy bölcsőbe és elvetette az erdőben. Megtalálták ezt a rablók s -felkarolták s felnevelték, isten angyalának nevezték, olyan szép volt. - -De tőlt-múlt az üdő, s a bűvös boszorkány adott néki egy tükröt, s a -mind azt mondta: szebb a leányod ez világon! No hogy így kitudódott, -hogy él, az édes anyja mindig kereste a halálát a leánynak a vén -asszonynyal, a boszorkánynyal. A boszorkány ellopta a rablóktól és még -visszakerült az édes anyjához. - -Ennek az édes anyja megint megundorodott, hogy mért van szebb mind ő a -világon. Adott néki egyszer (a boszorkány) egy gyűrűt. Mihelyt rëahúzta -(a leánynak) az ujjára, mindjárt meghalt s vitték ki a temetőbe. A -rablók ott ës elrabolták, a kiknél volt előre (első ízben). Lehúzták a -gyűrűt az ujjából és feltámadott. Mint egy halott szentnek tartották. - -De tőlt-múlt az üdő s a tükör esmënt azt mondta: Szebb a leányod ez -világon! Az anyja mind sírt, hogy mért szebb a leánya, mind ő. Akkor a -vén asszony megint ellopta a rablóktól s egy hajtőt dugott a fejébe. -Bétették egy évegkoporsóba s egy iromszarvasnak a szarva közé kötötték. - -Hogy az iromszarvasnak jutott a szarva között, ment egy királyfiú -vadászni, a kinek sose tetszett e világon leány. A szarvast le akarta -lőni, de mégis meglátta, hogy valami a szarva között volt, tám valami -koporsó. Nem lelőtte, hát megszelidítette. Meg ës fogta s meg ës -szelidült az iromszarvas, hazavitte az édes apjához. A koporsót -levették, bévitték a szobába, vajjon mi lehet benne. Ugyan sírt, hogy -mit talált benne, egy gyönyörű szép királyküsasszonyt. De kihúzta a -hajtőt a fejéből s akkor kiszökött a királyküsasszony belölle. Aztán ő -volt neki a kedvese, mint halott kincset tartotta. El ës vette feleségül -s még most ës élhetnek, ha meg nem haltak. - -_(Tóth Mihály, Zajzon.)_ - - - - -45. Ambrus és a sárkány anyja. - -Volt egy királynak három fia, az egyik szebb volt a másiknál, és mind a -hárman szerettek volna világot próbálni. Elment a két nagyobbik. A -küssebbet az apja nem igen akarta, de az ës elment. A nagyobbik fiú volt -Endre, a másik András, a másik Ambrus. Megpróbálta mind a kettő a -világot, de körülbelül keves (így) szerencsére jutott, csak a -küssebbiknek jutott. - -A legküssebb találkozott egy oan esettel, hogy három sárkány volt a -világban, kilenczvenkilencz legényt kért mindennap ebédelésére. A -küssebbik rábízta magát, hogy ő azokat meggyőzi. Rá ës ment a munkára, -ráment a csatára. Eggyel győzött, a hétfejűvel. Győzött a másikkal ës, a -kilenczfejűvel. A tizenegyfejűvel nem győzött. Kérte a sárkány, -változzanak aczélkerekké, menjenek fel egy hegyre, onnan lefutnak s ha -ësszeütköznek, a melyikből szikra esik, al lesz a legyőzött. - -S felmentek egy nagy hegyre, s leindultak, s a legény kereke szikrát -ütött az aczélkerekből, megnyerte. De ez nem volt elég, a sárkányoknak -volt háromnak három anyjuk, az egyik nagyobb mérges volt a másiknál. Azt -mondta a nagyobbik sárkánynak az anyja: - -– Ha megölte fiamat Ambrus, lesz e világnak a színén vér minden -forrásból. A ki abból iszik, mind meghal. - -Ambrus ezt megtudta, a vén asszonyt levágta. - -A másik sárkánynak az anyja azt mondta: - -– Ha megölte fiamat Ambrus, akkor leszek én egy nagy körtve fa, egy -orszgút széjin, s ha valaki az én gyümölcsömből eszik, mind meghal. - -A harmadik azt mondta: - -– Ha Ambrus megölte az én tizenegyfejű fiamat, akkor leszek én -szederinda a világon, s a ki átlépik rajtam, mindenik meghal. De ha -Ambrus a kardját átdugja rajtam, akkor hát semmi se lesz. - -De a vén bába attól megijedt, mert Ambrus nagy karddal ment elejébe, s -elfutott. De Ambrus csinos ficzkó volt, s nagyon megszerette (t. i. a -sárkány anyja). - -Igy Ambrus tovább vándorlott hazafelé. Nem ës gondolt ő rája, még az -öreg asszonynak a szovára se. Ment ő, utazott, meglátott egy kocsit. -Megáll a kocsi, hízeleg egy vén asszony belölle s hívja. Ő rëarúgott a -lábával a kocsitengelyhez, de rögtön rëaragadt a lába a kocsitengelyhez. -Két macska húzta a kocsit, rögtön bé ës vitték a pokolba, mert ëppen a -pokol szádán voltak. - -Sírt szegény a szabadulásáért, de hiába. A vén asszony mindig csak -hízelgett tovább, hogy elvegye feleségül. Ambrusnak má nem volt mit -gondolni, csak ott kellett maradni. Kigondolása csak úgy volt: - -– Tám csak megszabadulok! - -Mind kérdette a vén asszony, mikor lesz nékik az eskükvésük. Meg ës -lett, mert van pokolban ës pap elég. Esszeadták, ësszeeskették, így -tovább éldegélt Ambrus a feleségével, a vén vasorrú bábával. - -Volt neki egy szép szobaleány, a kit az a földről lopott volt el. A még -jobban belészeretett Ambrusba, mind a vén banya. Nagyon keresték -elszabadulásukat, rëa ës vitte, mert hát el ës szabanultak. Megkérdezte -Ambrus a vén asszonyt, hol van neki az ereje, hol a tehetsége. A vén -asszony megmondta. Vagyon neki egy hetvenhét éves bogara, s annak -kilenczvenkilencz része, s a kilenczvenkilenczedikben vagyon az ő ereje. -Ambrus rögtön a bogarat megölte, elvette a vén asszony erejét. A leány -mán tudta minden titkát, rögtön felültek a kocsira hipp, happ! a magyar -földön voltak, Igy szabadult Ambrus az alvilágról vissza. - -Én ës úgy tanultam, s ha hazugság, én ës úgy adom vissza. - -_(Tóth Mihály, Zajzon.)_ - - - - -46. Aczél, kova, fitil. - -Egyszer volt, hol nem olt, volt egy öreg ember s annak az öreg embernek -volt egy tizenhárom éves fiacskája. Ők ketten dolgozgattak úgy lassan, -hogy annyit kerestek, hogy úgy megéltek napról-napra. Úgy éldegéltek ők -tovább s egyszer bizony a fiút bésorozták katonának. S hogy bésorozták -katonának, s a fiú hazunnan nem kapott semmit, hát ő ott ës gyengén -éldegélt a katonaságba. - -Jött egyszer egy vasárnap, s elmënën délután három órakor ki az erdőbe -sétálni. Sétál ő elé s hátra, s a mint ott sétál, jő egy öreg asszony. -Hát az öreg asszony azt mondja: - -– Adjon isten jó napot, vitéz uram! - -A katona ës azt feleli: - -– Adjon isten, édes mányi! - -Nohát ő így az öreg asszonyt mányijának fogadta, s az öreg asszony -kérdezi, hogy mit keres ő ott az erdőszéjbe. Azt mondta az öreg -asszonynak, hogy: - -– Édes mányi, szegény fiú vagyok, eljöttem ide sétálni. Édes anyám -nincsen, az édes apám nagyon öreg, nem küldnek nekem soha semmit. - -– Nohát – azt mondja az öreg asszony, – édes fiam, gyere velem. - -S elindultak ők ketten, a katona az öreg asszonynyal, s mentek két egész -áldott nap. Harmadik napján béértek egy nagy mezőbe s mentek egészen -harmadik napján délig, a mező közepéig. Hát akkor ott értek egy olyan -kút formájú lyukat, és az öreg asszony a katonát leküldötte oda, hogy -ott van neki három háza, s hozza fel a harmadik házból, van egy tűzvasa, -van egy fitíl és van egy darabocska köve. De a szegény katona azt -mondta, hogy ő nem mënyën le, hogyha nem ád neki valamit. - -Azt mondta az öreg asszony, hogy: - -– Itt a nyakkendőm és a surczom. Menjen le és az első házban mind -rézpénz van, de azt a pénzt őrzi egy nagy fehér kutya. A mint bényit az -ajtón, ne ijedjen meg a kutyától, hanem a nyakkendőt és a surczot -terítse le az asztalra és a kutyát vegye fel az ölébe s tegye fel az -asztalra. S mikor jő ki, a kutyát szépen tegye vissza és a surczot vegye -el. És így a második és a harmadik házban ës. Pénzt annyit vihet, -amennyit akar, csak az aczélt, a kovát, meg a fitilt adja ide. - -Nohát a szegény baka úgy csinált. Bément az első házba és bément a másik -házba ës. Hát ott volt egy roppantott nagy feteke kutya. De abban a -házban tiszta ezüst pénz volt. És ő kapja magát, leteríti a ruvát az -asztalra, rëateszi a kutyát oda. Abbizën ő elhányja a rézpénzt és -megrakja magát ezüstpénzzel. A hova csak lehetett, mindenüve tett, még a -sapka karimájába ës. Nohát abbizën leteszi a kutyát a helyire, elveszi a -ruvát és a surczot, és úgy mënën a pénzzel tovább a harmadik szobába. A -mint bényit abba a harmadik szobába, hát látja, hogy van egy roppantott -nagy veres kutya. Neki a szeme világa elveszett, mert annyi arany pénz -volt abban a szobában, hogy a szeme nem lepte bé. Ő bizën kapja magát, -leteríti a surczot az asztalra és a ruvát, felfogja a nagy veres kutyát -az ölébe és felteszi az asztalra. Hogy sok arany pénz volt, ő bizën az -ezüst pénzt lerakta és megrakta magát tiszta arany pénzzel. És ő akkor -keresni kezdette az aczélt, a fitilt és a kovadarabot. Keresi, keresi, s -ott megtalálta ëppen az asztalon a pénz között. S elveszi az aczélt, a -kovát és a fitilt, és kifelé indul a házakból, hogy menjen ki az öreg -asszonyhoz. - -Nohát mënën, mënën kifelé. Mikor kijő, félig, az öreg asszony lekëjájt, -hogy hát: - -– Jösz-é Gábor? - -Azt mondta Gábor erre, hogy hát: - -– Igen, igen, jövök. - -Hát így szép lassan kiér a lik szádához, s kéri az öreg asszony tölle a -fitilt s az aczélt s a kovadarabot. Azt mondta a katona, hogy hát: - -– Ugyan öreg mányi, mire való ez magának? - -Az öreg asszony azt mondta erre, hogy nem szabad tudja itt senkinek. De -a katona mégës vallatta az öreg asszonyt, hogy mondja meg neki mire való -az. De hogy az öreg asszony nem mondta meg, ő baonétot húzott és megölte -az öreg asszonyt. És nálla maradott a három szerszámdarab. - -Nohát ő bizën elment azzal a pénzzel, a kit hozott, a kávéházba. És ő -múlatott reggelig s reggel kifizeti, a mit kellett, a vendéglősnek, és -elment, csináltatott a szabónál egy rend kadéti ruhát. A szabó kért -tölle a kadéti ruháért egy marok aranyat, és ő hármat adott. - -Elindult ő a városon végig és ott nem ösmerte meg senki. És ő bément egy -más kávéházba és múlatott tizenkét órakorig écczoka. Nohát ekkor -kifizette, a mit követelt a vendéglős, és megfizette a kontóját, és -akkor azt mondta a vendéglősnek, hogy adjon neki egy szobát. A vendéglős -rendelt neki egy szobát, és bémënyën ő abba a szobába és kirakja az -asztalra azt a sok pénzt, a kit ő kihozott onnan. És ott múlatgat -lassan, egyedül. S abbizën szivaradzott, s elfogyott a mësinája. -Szégyenlëtte, hogy a vendéglőstől kérjen, hát abbizën eszébe jut néki, -hogy van néki egy fitilje és egy aczél darabja és egy kovadarabja. Nahát -ő bizën eléveszi azt a három darabot, és mikor egyet koppant, akkor nem -gyullott meg a fitil, de látja, hogy egyszeribe ott van a nagy fehér -kutya. Ő bizën még koppant kettőt egymásután egyszerre. Mikor kettőt -koppantott, a fitil úgy meggyullott, hogy egy pillanatra öt czentiméter -égett el. Akkor ott van egyszeribe a fekete kutya meg a veres kutya is. - -Nohát abbizën a kutyák azt kérdik a katonától, hogy: - -– Mi van, édes gazdám? - -Azt mondja: - -– Most nincsen semmi, mert már meggyujtottam a szivarat, de – azt mondja -– kell nékem egy szép fehérnép. - -Nohát azt mondja a veres kutya, hogy itt a szomszéd országban, azt -mondja, van a királynak egy szép leánya. Nohát elmënën a veres kutya és -elhozza a leányt, és a kadét megcsókolta szépen háromszor úgy, hogy a -leány nem ëbredëtt fel álmából. - -Abbizën a kutya visszaviszi s leteszi a küsasszonyt az ágyba, a hol -aludt. És a kutya elmënën vissza a gazdájához, és visszaküldi a gazdája -mind a három kutyát a szobákba. - -És visszamennek a kutyák a helyükre, és mondja reggel a királyküsasszony -az édes apjának, hogy né, őt álmában mintha egy kadét megcsókolta volna -háromszor. Nohát erre bizën a király felállított egy sereg katonaságot a -kapujához posztnak, hogy nëzzék, meg, hogy az ő leányához ki jár bé. - -Abbizën felállottak a katonaság, és mikor megint az öste eljött, hát jő -a nagy veres kutya, hogy vigye el a királyi küsasszonyt. Akkor a sok -katonaság mëgjedëtt s jettibe mindegyik a földre esett, és a kutya úgy -megint elviszi a királyi küsasszonyt a kadéthoz. És megcsókolgatta a -kadét háromszor a küsasszonyt, és megint a kutya visszavitte. - -És kérdezi reggel a király a leányt, hogy hát az éjjel mit látott -álmában. Abbizën azt mondta a királyküsasszony, hogy megint azt látta -álmában, a mit a múlt éjjel. Abbizën hát a király kimënën s kérdezi a -katonaságot, hogy láttak-e valamit. Azt mondták a katonaság, hogy ők -bizën nem láttak semmit. - -Nohát úgy a király másnap östére felállított három batalión katonaságot -posztnak. Nohát eljő öste és várják mimmerén, hogy mi lesz. Ekközben a -király felkötött a leánynak egy kupa kását egy tarisznyácskába és a -katonaságnak mind egy darab krétát adott a kezébe, hogy a melyik -leghamarébb meglátja, hogy hova viszik bé, hogy a kapura csináljanak egy -keresztet. - -Nohát abbizën a kutya eljött s úgy kivitte a leányt az életből (házból), -hogy nem látta csupán egy. Nohát erre az egyre az egész utána mentek a -kutya után, és mikor ahhoz bévitte a kutya a leányt, oda csënáltak a -kapura egy keresztet. - -Nohát a kutya, a meddig a katonaság visszament, addig a kutya a leányt -hazavitte. És mikor jő vissza a kutya, ëszrevëtte, hogy né egy ösven van -kásából és a kapun egy kereszt vagyon. A kutya megmondta a gazdájának és -a gazdája azt mondta, hogy: - -– Më, egy darab kréta. – És feltett a kutyának a hátára egy vékáni -kását, és hogy menjen onnan addig a kapuig. – És akkor harapd ki a -zsákot alól és hordozd el aztot az egész városba és keresztezz meg -mindegyik kaput. - -És a kutya úgy csënált. És mikor elvégezte, hogy megkeresztezte -mindegyik kaput, akkor visszament a gazdájához és megmondta, hogy -megcsinálta, a mit poroncsolt. - -Nohát abbizën a király reggel megkérdezi a katonaságot, kérdezi a -leányát: - -– Nohát mit láttál az éjjel álmodban? - -Akkor azt mondta a leány: - -– Mindazt, a mit eddig. - -A katonaságot megint megkérdezte, még egyszer, és a katonaság azt -felelte, hogy: - -– Már rëaakadtunk, a hova elvitték a küsasszonyt. - -Nohát felül a kocsiba és elindul ki a városba, hogy nëzze meg, hoa -vitték az ő leányát. És a katonaság ment elől, hogy mutaszsza meg, hogy -hol van a kereszt a kapun. Hát látja a király, hogy mindenütt a kása -elhullatva, és minden kapun meg van keresztezve, és egy se reménykedett, -hogy tisztán melyik lehet. - -Nohát így elmënyën a király nagy szégyennel, és másnap estére a -katonaságnak rendelt kék plajbászt. Nohát megint eljő este és a veres -kutya eljő és elviszi a küsasszonyt. És meglátták, hogy viszi és a -katonaság utána ment és egy keresztet csináltak a kék plajbásszal a -kapura. - -Nohát abbizën reggel kérdezi a király a leányát, és a leánya azt -felelte, hogy: - -– Igenis, édes apám, mind csak azt az álmot láttam, a mit eddig. - -De – hogy szavamat ne felejtsem – a küsasszonyt, a meddig hordozták, -sose ébredt fel. - -Nohát kérdezi a király a katonaságot, hogy láttak valamit-e? A katonaság -azt felelték: - -– Igenis, császárunk, meg van jelezve, a hova elvitték. - -Nohát abbizë rëaakadtak a kadétra, és a kadétot elfogták és vasba -verték, s elitélték, hogy akasszák fel. Abbizë a kadét a börtönből, a -mint kitekintett, meglátott egy izét, egy suszterinast. És mondta neki: - -– Me fiam, adok neked két marok aranyat, és me a kócs, és menj el ebbe s -ebbe a vendéglőbe. – És megmondta neki az ajtószámot ës. – És van az -asztalon egy fitil, egy aczél és egy kova darab, és hozd el azt nekem, -és hozd vissza a kócsot ës. - -Nohát a fiúcska elmënën s elhozza az aczélt és a kovát és a fitilt, -akkor a fiúcska béadja neki és megadja a kadét a fiúcskának a két marok -aranyat. - -Nohát eljő az üdő, hogy vigyék a kadétot és akaszszák fel. Nohát -elviszik a kadétot, a mint viszik, útközben találkozik egy napszámos -emberrel. Nohát azt mondja a kadét a napszámos embernek: - -– Öreg bácsi, adja nekem a pipáját és adjon nekem egy pipa dohányt, mert -adok két marok aranyat. - -Nohát az öreg megörült a pénznek, s odaadja a pipát, s ad neki egy fél -pakét dohányt. S mikor felakasztanák, azt mondja, hogy engedjék meg -neki, hogy még bár egyszer gyujtsa meg a pipáját, hogy még ereszszen bár -két füstöt. És megengedték a kadétnak. Eléveszi a pipáját s rëatölt, -eléveszi a kovát s az aczéldarabot s a fitilt, s abbizë ő hármat koppant -egymásután, hármat gyorsan. Mikor hármat koppantott, ott volt mind a -három kutyája. Akkor a sokrémüség nép megijedtek a kutyáktól és hanyatt -estek, mindamennyi, ëppen a király maradt egyedül. És akkor ő a -királylyal szembement, kihúzta a kardját, hogy vágja le, és a király azt -mondta: - -– Édes barátom, ne vágj le, mert neked adom a leányomat és neked adom -fele királyságomat. - -Nohát abbizë úgy ketten hazamentek, és a király odaadta a leányát és -rëairatta fele királyságát. Ha meg nem haltak, máég ës élnek. - -_(Fórizs Márton, Zajzon.)_ - - - - -47. A szabó és az óriások. - -Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon ës túl lehetett, volt egy -szabó. Ez szegényebb volt, mind a más szabók, és ő nem bírt megélni -abban a faluban, és elvándorlott más faluba és ott nem üsmerték őt -senki. Ott ő mondta, hogy ő olyan ember, hogy ő egy csapásra hetet leüt. - -És abba a faluba járt két óriás rabolni, s minden écczoka béjártak a -faluba rabolni. A biróság megtudta, hogy van itt egy olyan ember, hogy -egy csapásra hetet leüt, és elment a biróság ahhoz az emberhez és mondta -néki, hogy itt van két óriás, és ezeket üsse meg (üsse agyon) és kap hat -szekér pénzt. - -Nohát erre a szabó elvár reggelig és megleste, hogy az óriások merre -mennek. S utánuk ment a szabó, s látta, hogy bémentek egy nagy erdőbe. S -megleste, hogy mit csinálnak, s látta, hogy le van feküve mind a kettő. - -Kapja magát a szabó és felhágott egy nagy cserefára. És a cserefán magok -voltak, és egyet leszakított és az egyik óriásnak az órára dobta. És -akkor az óriás törölte az órát és meglökte a másikat s azt mondta: - -– Hagyj békét, hogy aludjam! - -A másik azt mondta: - -– Én nem csinálok neked semmit. - -A szabó megint leszakított egy cseremagot és megdobja az előbbszerinek -az orrát megint. És akkor megdöfi a másikat, hogy: - -– Nyugudjál, mert ha nem, megütlek! - -És a szabó még egyszer leszakított egy magot és megint a másodiknak az -órára dobta. Erre a második megharagutt, és összevesztek. És kikapott az -egyik ës egy lábon álló fát és a másik ës. Az egyik éppen azt találta -kikapni, a melyiken a szabó volt. A szabót a fa tetejéről eldobta -messzire és úgy megvágta a két óriás egyik a másikat, hogy mind a kettő -meghalt. - -És erre a szabó kapja magát, odamënyën és megnëzi, hogy meg vannak-é -halva. És látja, hogy az egyiknek a fejéből az agya van kijőve, a -másiknak itt a válla van eltörve. - -És a szabó erre nagy örömmel mënyën a városba és jelenti a biróságnak, -hogy megütte (agyonütötte) az óriásokat, s azt mondta, ha nem hiszik, -nëzzék meg. A biróság kimënyën s látják, hogy az óriások meg vannak -halva. Nagy örömmel mennek haza és megadják a szabónak a hat szekér -pénzt. És megén megkérte a biróságot, hogy adjanak neki marhákat, hogy ő -vigye haza a pénzt. A biróság adott, és így hazavitte a pénzt a szabó, -és így lett belölle nagy gazda. - -_(Fórizs Márton, Zajzon.)_ - - - - -48. A nagy rablóbánda. - -Egyszer volt, hol nem volt, volt egy apának három fia. Az egyik volt -nagyobb gazda, a másik volt küssebb, s a harmadik szegény ember volt. -Hát abbizën, a falu széjinél kezdődött egy nagy erdő s abban az erdőben -tartózkodott tizenkét rabló. Hát abbizën az a szegényebbik kapja magát, -meglesi a tolvajokat, és a tolvajokat megkapta, hogy egy nagy kőszálba -tartózkodtak. S várja ott a meddig egyszer jőnek a tolvajok. Hát egyszer -látja, hogy jőnek tizenketten lóháton, hoznak mindegyiken, a mit a ló -elbírt, annyi pénzt. Éppen akkor hallatszott, hogy kiraboltak egy nagy -gazdát. Hát ő bizën ott lesi, hogy hol mennek bé a tolvajok a kőszálba. -Hát abbizën látja, hogy a legnagyobbik megkopogtatja a kőszálat és -háromszorig mondja: Zuzám, Zuzám, nyíljál ki! S ekkor a kőszál -kinyillott, a tolvajok bémentek. - -Ott várja, hogy mikor jőnek ki. Hát egyszer látja három nap mulva, hogy -jőnek ki. De ő el volt bújva s őt nem látták. Akkor ő ës neki fogott és -bément. Látta, hogy vannak nagy rakás ezüstpénz, aranypénz és bankópénz. -Ő bizën kapja magát és még várja, hogy hány nap mulva jőnek vissza a -rablók. Hát látja, hogy tizenkét nap mulva jöttek vissza. Ő akkor -hazament és három nap mulva oda ment ő ës tíz lóval és minden lóra tett -két átólvetőt. Akkor bémënyën ő ës oda s megpakolja mind a tíz lovát -úgy, a hogy csak lehetett. - -Hát abbizën elmënyën haza, és a bátyja, a leggazdagabbik, az elmënyën -száz tevével, hogy hozzon ő ës pénzt. - -Ekközben a tolvajok látták, hogy a pénzhez nyúltak. És mikor kijöttek, -akkor felírták a kőszálnak az oldalára, hogy ha valakit megkapnak ott -benne, hát igyenyësën négy felé hasítják. Hát bémënyën ő ës a száz -tevével, de ő már megpakolta a tevéket jól. Ott kopogtatja a kőszálat, -hogy jőön ki, de ő nem mondta háromszor, hogy: Zuzám, Zuzám, nyíljál ki, -és a kőszál nem nyillott meg. - -Ekközben a tolvajok hazajöttek és benn kapták a leggazdagabbikat, a -melyik száz tevével elment. És neki fogtak, négyfelé hasították és -felállították kívül a kőszálhoz. - -És ekközben annak az embernek a felesége elment a legküssebbik emberhez, -hogy kérdezze meg, vaon az ő ura hol van, hogy menjen utánna. S -megmondta a küssebbik neki, s elment az asszony, s látja, hogy oda fel -van állítva a férje négybe hasítva. És mondta a legküssebbik embernek, -hogy né az urával mi történt. Hát abbizën azt felelte a küssebbik ember, -úgy kell, ha a kevesvel nem elégszik meg. - -Ha kevesebbet hozott volna el, lehet, hogy szerencséje lett volna, de -így nem lett. S úgy maradott az asszony ögyvezen, s ha meg nem halt, -májég ës él. - -_(Fórizs Márton, Zajzon.)_ - - - - -49. Szépmező szárnya. - -Volt egy országnak egy fővárosa, melyben se a nap, se a hold, se a -csillagok nem sütöttek. A király kihirdette, hogy a melyik fel tudja -hozni a napot, a holdat és a csillagokat, azt fizet, a mit kiván. - -Későre talált olyan embert a király, és végre mégis egy özvegy -asszonynak volt három fia, s azok ajánlkoztak. A legküsebbiket hítták -Szépmező szárnyának. Tizenhat éves volt és nagyon kemény legény. Az azt -mondta, hogy majd fel fogja hozni. Elmentek a királyhoz, s a király -adott hármuknak három lovat s pénzt az útra. Szépmező szárnya még kért -egy mázsa aranyat a királytól és szekeret, hogy azon hozzák. - -Hogy elindultak, a várkapuhoz értek. A vár kapusát hítták Ország -kovácsának. Idős ember volt, és nagyon erős ember. A még csendesítette -Szépmező szárnyát, hogy ne veszítse el fiatalságát ilyen korán, de ő nem -hajtott arra. Azt mondja: - -– Itt van ez az arany. A király parancsára addig főzze, míg én -visszajövök. - -Aval elindultak, mentek három éjjel és három nap. A harmadik nap estéjén -elértek egy hidat. A hídon mikor menni akartak keresztül, Szépmező -szárnyának a lova megbotlott. - -– Hallod, – azt mondja Szépmező szárnya a bátyjainak – tovább nem -megyünk! - -S leszállottak, tüzet csináltak és lefeküdtek. Tíz órakor Szépmező -szárnya felëbredt és kiment a hídra sétálni. A hétfejű sárkány, melyik a -csillagokat hordozta, a híd alatt nyergelte a lovát. Felült a nyeregbe, -alig ment nehányat, megbotlott a lova. - -– Hí, kutya igya a véredet! Vaj tám érzed Szépmező szárnyának a szagát? - -– Vaj érzed, vaj nem, de itt vagyok! – rikójtotta Szépmező szárnya a -hídról. - -Aval feljött a sárkány, kérdette Szépmező szárnyát: - -– Hogy küzsdjünk, karddal-é vaj küzsdéssel? - -Azt mondja Szépmező szárnya: - -– Dërëkból, mert szerencsésebb! - -Küzsdeni kezdnek. Béütötte Szépmező szárnyát térdig a földbe. Szépmező -szárnya kiszökött, léütötte a sárkányt egész nyakig. Aval levágta a -hétfejűt s a lovát odavezette a tűzhöz. - -A bátyjai erről semmit se tudtak, úgy el voltak aluva. Mikor odavezette -a lovat, s felköltötte, megjettek, hogy miféle lovat hozott az öccsük -oda. A ló olyan szép volt, hogy a bátyjai nem láttak olyant soha. Mind a -csillagok, úgy ragyogott. Kérdezték, hogy honnan fogta. Azt mondta, itt -a hídon egy egész lóserget űztek keresztül, onnan fogta. - -Hogy a sárkányt elpusztította Szépmező szárnya, hát a csillagok mindjárt -a városba bésütöttek. A király mindjárt egy zenét küldött ki és várta -Szépmező szárnyát örömbe. - -Azzal ott maradtak reggelig. Reggel elindultak estig, akkor még elértek -egy hidat. A hídon mikor mentek keresztül, Szépmező szárnyának a lova -megint megbotlott. - -– Halt! – azt mondja a bátyjainak – tovább nem megyünk, mert nem -szerencsés. - -Visszatértek onnan ës. Tüzet csináltak, a lovakat kikötötték, zabot -adtak, lefeküdtek. Tizenegy órakor felébredt Szépmező szárnya, kiment a -hídra sétálni. A híd alatt nyergelte a kilenczfejű sárkány a lovát, -melyik a holdat hordozta. Felül a nyeregbe, a ló elig lépett hármat, -megbotlott. - -– Hí, kutya igya véredet! Tám érzed Szépmező szárnyának a szagát? - -– Érzi, nem érzi, de itt vagyok! Hogy küzsdjünk, dërëkból-é, vaj -karddal? - -– Dërëkból, mert szerencsésebb – szólt a sárkány. - -Küzsdeni kezdtek. A sárkány béütötte Szépmező szárnyát térdig a földbe. -Szépmező szárnya kiugrott, és béütötte ő ës a sárkányt, Akkor kiugrott -megint a sárkány, és béütötte Szépmező szárnyát a földbe. Szépmező -szárnya kiugrott, megmérgelődött és béütötte egész nyakig a -kilenczfejűt. Levágta mind a kilencz fejét, s hogy levágta, a hold minyá -felsütött, és sütött a városba. - -A király a zenét megint kiküldte, várta Szépmező szárnyát. De Szépmező -szárnya a lovát odavezette a tűzhöz, felköltötte a bátyjait. A bátyjai -elijedtek, olyan szép ló volt, mind a hold éppen. Kérdezték honnan -hozta. A hídon egy serget keresztül űztek, s onnan fogta, azt mondta. - -Reggel megint elindultak. Mentek egész estig, este megint elértek egy -hidat. A hídon megint megbotlott Szépmező szárnyának a lova lába. - -– Halt! – azt mondja bátyjainak – tovább nem megyünk, nem szerencsés. - -Visszatértek, tüzet tettek, a lovakat megkötötték és ennik adtak. -Tizenkét órakor megint felébredt és kiment a hídra Szépmező szárnya. A -híd alatt a tizenkétfejű sárkány nyergelte a lovát. Felül a nyeregbe, -elig lépik a lába hármat, megbotlott. - -– Hí, kutya igya a véredet. Talám érzed Szépmező szárnyának a szagát? - -– Vaj érzi, vaj nem, de itt vagyok! - -– Hogy küzsdjünk, dërëkba vagy karddal? - -– Dërëkba, mert szerencsésebb. - -Küzsdöttek egy darabig, de nem tudták egymást sérteni, mert egyik oan -erős volt, mind a más. Azt mondja a sárkány: - -– Látom, hogy nem tudunk semmire menni. Legyen belölled egy fakerek -(így), és belöllem egy vaskerek. Te menj ki erre és én erre a hegyre, és -ereszkedjünk ëssze, és a miiké (melyiké) ësszetörik, a legyen a vesztes. - -Azt mondja Szépmező szárnya: - -– Nem bánom, legyen belöllem egy oan fakerek, hogy félig menjen a -földbe, belölled egy oan vaskerek, hogy menjen föld színén. - -Úgy ës lett. Kecskebucskát vetettek, és lett két kerek a kettő; egyikből -fakerek, a másból vaskerek. - -Béereszkedtek, de a fakerek roppant erős volt, bément a földbe, s a -vaskerek ësszetört. Akkor a sárkány nem egyezett abba belé, és: - -– Úgy nem jó. Legyen belölled egy fehér langocska (így), belöllem egy -kék. Melyik összégeti a másikat, a legyen a nyertes. - -Aval két langocska lett a kettőből. Kezdték egymást égetni, de addig -küzsdöttek, hogy a nap már fel kellett volna jőjön, fel volt annyira a -hajnal virradva. Mënyën el három feteke holló felettük, és meglátja a -sárkány. Azt mondja nekik: - -– Menjetek s hozzatok szájatokban egy kis vizet s öntsétek a fehér -langocskára. Egy nagy dögöt teremtek nektek. - -Szépmező szárnya azt mondja: - -– Menjetek el bátyáimhoz. Mondjátok nekik keljenek fel, hozzanak a -kalapjukban vizet, mert három királyi loat adok nektek. - -Azzal el ës mentek a hollók, fel ës költötték a bátyjait. Vizet vittek -és a kék langra öntötték, a ki elaludt, s akkor Szépmező szárnya -összeégette a sárkányt. Aval a nap ës minyát bésütött a városba s a -király megint a zenét kiküldte Szépmező szárnya elé. - -Aval elvette ennek ës a lovát Szépmező szárnya s felültek hárman a három -sárkánynak a lovára, úgy mentek tovább. A három ló, a kikkel elindultak -hazulról, a ment utánuk. Hogy elindultak, minyát a három feteke holló -kezdett gágogni. Szépmező szárnya minyá megállott, bátyjaival megüttette -a három lovat, a melyikkel elindultak, s otthatta a hollóknak. - -Aval ment tovább, s elértek egy nagy erdőbe. Az erdőben egy alkalmas -hely volt, megállottak, a lovakat kikötötték. Szépmező szárnya, volt egy -gyalogút, s elment azon. Nem ment soká, csakhamar elért egy nagy kőbe -rakott várat. Odamënyën, gondolkozik, hogy hogy menjen bé a várba. -Kecskebucsát vetétt, s lett belölle egy darázs. A kócslikon bébújt, de -mikor bébújt, elijedëtt, mert ott volt a sárkányoknak a felesége és az -anyósa, mind a három. A sárkányoknak a feleségük már megtudták, hogy a -férjüket elpusztította Szépmező szárnya. - -Felköltötték akkor az öreg sárkánykotát. A mosdó vizet kért, azzal azt -mondja a nagyobbiknak, hogy: - -– Buszut kell álljunk! Nem lehet, hogy elhagyjuk, mert elpusztította -mind a három fiamat! - -A nagyobbikat elküldte azon az úton, a melyiken már tudta, hogy elmenjen -Szépmező szárnya a város felé, és azt mondta, hogy legyen egy körtefa -belölle. Legyen egy nagy éhség, hogy az ember majd étlen haljon meg, s a -ki abból a gyümölcsből eszik, haljon meg. Azt mondja a másiknak, mind -azon az úton menjen tovább, legyen belölle egy szép vízforrás, s a ki -abból a vízből iszik, hogy haljon meg. A harmadiknak mondja, hogy menjen -mind azon az úton tovább, és legyen belölle egy nagy híd, és tűz égesse -össze. Aval elindultak, mentek, merre menjenek. - -Elindultak, és ezalatt Szépmező szárnya ës elindult a lovakhoz, a -bátyjaihoz. Ő kecskebucsát vetett és megint ember lett belölle. Felültek -a lovakra és elindultak. Hogy elindultak, oan éhség csapta meg, hogy -majdnem étlen haltak. Meglátnak egyszer egy körtefát, sietnek arra felé, -egyenek a körtéből. Szépmező szárnya megszorította a lovát, megkerülte -bátyjait és kardját belévágta a fába. Az ësszerogyott, vérré változott. -Kérdezte a bátyjait, még éhesek. Azt mondják: nem. Akkor mennek előre. - -Megindultak, nem mentek messzire, akkor úgy megszomjaztak, hogy elig -voltak. Meglátnak egy forrást, igyanak belölle, verjék el a szomjuságot. -Szépmező szárnya akkor ës megsarkantyúzta a lovát, megkerülte a -bátyjait, a kardját belévágta a forrásba, és a vérré vált. Kérdi a -bátyjait: - -– Ihatnának, vaj nem? - -– Nem – azt mondják. - -– No, akkor mënünk elé. - -Megindultak, egyszer oan hideg csapta meg, hogy elig tudtak a loon ülni. -Meglátnak egy tüzet, sietnek oda, hogy melegítsék meg magokat. Szépmező -szárnya akkor ës megkerülte, a kardját belevágta a tűzbe, és a tűz akkor -ës összeomlott, vérré vált. - -Elpusztította mind a három sárkánynak a feleségét. S a sárkánynak az -anyjuk jött utánuk és meglátta, hogy elpusztította a fiainak a feleségét -ës. Még inkább megdühösödött. Úgy ment utánuk, hogy szájából két ölnyire -jött ki a lang. - -Egyszer azt mondja Szépmező szárnyának a lova: - -– Nëzz vissza gazdám, mert valami nehéz szél fúj onnan hátul. - -Visszanëz, látja, hogy jő a sárkány utánuk. - -– Minyát levëszën, lovam, a hátadról. - -– Nem baj. Van egy vakaród, vesd le. - -Levetette a vakarót és olyan kősziklás erdő lett, hogy míg a sárkánykota -át tudott jőni, ők messze mentek. Egyszer megint azt mondja a ló: - -– Nëzz vissza gazdám, mert valami nehéz szél fúj hátul. - -Azt mondja Szépmező szárnya: - -– Jő a sárkány, minyát levëszën megint a hátadról. - -– Nem baj, semmi. Van egy keféd, vesd le. - -Levetette a kefét, abból olyan sűrű cserefa erdő lett, hogy a sárkánynak -ki kellett tépni. Míg kitépte az erdőt, és utat csált magának, addig ő -messze elhaladott. - -Egyszer megint azt mondja a ló: - -– Nëzz vissza gazdám, mert valami roszsz szél fúj hátul. - -Vissza néz, mondja: - -– Jő a sárkány, mindjárt leveszen a hátadról. - -– Nem baj, semmi. Van egy zsebruvád (zsebkendőd), vesd le. - -Levetëtte, abból egy oan jég lett, befogyott a folyó. Ha a sárkány -rëalépett, minyát esëtt el. Le kellett jőön, hogy megpatkolja magát. Míg -patkót csinált, megpatkolta magát, és keresztül tudott jőni, addig -messze mentek megint. - -Mikor majd a városhoz értek, – már a zene künn volt, a város széjin -várta Szépmező szárnyát – visszanéz Szépmező szárnya, látja, hogy jő a -sárkány dühösen. Aval megszorította a lovát és vágtában rikójtotta -Ország kovácsának: - -– Nyisd ki Ország kovácsa a kaput, mert jövök! - -A kaput kinyitotta Ország kovácsa, és leszökött a lováról Szépmező -szárnya, s a kaput betette. A kaput elig tette bé, már ott volt a -sárkány. A kapu hogy kemény volt, nem tudta béütni, hát a kapu alatt -likat ásott, a fejét bédugta, hogy emelje fel a kaput. Akkor Szépmező -szárnya a bátyjaival elment az aranyhoz. Az, míg elmentek mind főtt. A -forró aranyat rëaöntötték a sárkány fejére, a fejét mind összeégette. -Elpusztult már a sárkánynak az anyja ës, az egész nemzetség. - -Az a zene békisérte Szépmező szárnyáékat a királyi palotába. A király -örömében, hogy felhozta a napot s a holdat s a csillagokat, szép -vendégséget, mulatságot csált. Megjándékozta annyi kincscsel, hogy -holtig legyen miből éljenek. Máig ës élnek, ha meg nem haltak. - -_(Jakab János, Zajzon.)_ - - - - -50. A szent leányok ajándéka. - -Volt egy özvegy asszonynak három leánya, s azok a legényektől, -emberektől nagyon féltek. Az anyjuk megszidta, hogy mit akarnak, mért -nem akarnak férjhez menni, megházasodni. De mind el akartak menni -hazulról. Az anyjuk látta, hogy nem tud semmire menni véllik, -eleresztette. Merëndét tett tarisznyájukba mind a háromnak, s -elindultak, mentek, míg abba az erdőbe bévetődtek. Az erdőből eleget -siettek, hogy napvilágot érjenek, de nem tudtak, bésetétedtek. De -setétbe ës mentek, mert féltek ott maradni, míg elértek egy házat, hol -az erdőpásztorok voltak. - -Ott az ablakon néztek bé, s látták, hogy pásztorok vannak benne, -férfiak. Gondolkoztak, hogy menjenek; s elhatározták azután mégës, hogy -bémennek, mert künn ës féltek. A nagyobbik bément, szállást kért, a -pásztorok azt mondták, hogy: - -– Adhatunk, de nagyon kicsi a hely, hármunknak csak három ágy van. Ha -akarnak, hárman hármunknál ës elhálhatnak. - -Aztán a liányok beléegyeztek. Lefeküdtek, elaludtak. De écczoka a -küssebbik pásztor a küssebbik leányon keresztülvetette a kezét. A -felszökött onnan, hogy valami csúfságot akar vélle tenni s többet le se -ës feküdt egész reggelig. - -Reggel felkeltek a két testvére ës, a két nénje, megmosdódtak. S a -nagyobbik liány adott a nagyobbik pásztornak egy selyem kendőt, a -közbelső adott a közbelsőnek egy selyem kalapot, a küssebbik nem akart -semmit adni a küssebbik erdőpásztornak, mért csálta azt a csufságot -vélle. A két nénje biztatták, hogy ne maradjon szégyenbe, kapjon az ës. -S volt neki, a harmadiknak, egy gyűrü, s aval meggyőződtek, hogy -valóságban tette-é, vaj csak álmotta. Azt mondja a nagyobbik, hogy adja -oda azt a gyűrüt, mindjárt megtudja, hogy valóságban tette-é, vaj csak -álmotta. Oda adta, s fordította (a gyűrűt a legény), s folyva folyt ki -az arany belölle. S látták, hogy nem ímette tette. S aval odaadták néki -ës, s elmentek. - -A fiúk most azt határozták, hogy lemondnak hivatalukról. El ës mentek bé -a városba, lemondtak hivatalukról, aztán elmentek, hogy válaszszanak oan -helyet, a melyiket szeretik ők, a hol jó lesz lakni nekik. Mentek, s -egyhelyt három felé ment az út, s hárman háromfelé eltértek. A nagyobb -ment jobbra, a küssebb ment balra, s a közbelső igyenest. - -A nagyobb elment egy városba, s a selyem kendőjével gazdag lett, -utóljára király lett belölle. A közepső (így), megint egy városba ment, -sok just szerzett (bűvös kalapjával). A küssebb nem kapott semmiképen -oan helyet, a hol szeresse, s kiment abból a városból. - -Kiment a városból, bément a másba. Hallotta, hogy ott egy oan -királyleány van, nem bír senki vélle játszodni, kártyázni. Ki volt -hirdetve, hogy a ki meg tud kártyázni vélle, annak a király odaadja a -leányt, és fele királyságát, s halála után ő lesz a király. S a ki nem -tud megkártyázni, hát ott van a karón kilenczvenkilencz fej, s az övé -lesz a századik. Ő elment igyenest oda a királyhoz, s kártyázni kezdett -a király leányával. Tizenkét órakor nappal elkezdték, egész écczoka -tizenkettőig. Elnyert a leány egy mázsa és száz darab aranyat tölle, de -adott a gyűrü eleget. Akkor hozott egy vén asszony két feteke kávét. Azt -megitták s mind a ketten elaludtak. Az a vén asszony látta, hogy -elaludtak, elment, a gyűrűt elcserélte, mást tett helyébe. - -A fiú nem aludt sokat, megëbredt jókor. Hogy látta, hogy nem foly a -gyűrűből az arany, elszökött. Elment a közbelső bátyjához, annak -hazudott, hogy elveszítette a gyűrüt, s az odaadta a kalapot, menjen s -ha neki több (pénze) lesz, mind a bátyjának, hát vigye vissza. - -Avval a kalappal ës odament a liányhoz. Kártyázni kezdtek, elnyert két -mázsa és kétszáz aranyat a liány. Écczoka tizenkét óráig. Akkor ës az -öreg asszony két kávét vitt s elaludtak. Az öreg asszony elment s -megcserélte a kalapot ës. A fiú akkor ës felëbredt korán s elugrott -akkor ës. Elment a nagyobb bátyjához, az király volt. Annak ës hazudott, -hogy elvesztette a gyűrüt. Az ës odaadta: - -– Met nékem elég van. Ha egyszer gondolod, hogy néked többed van, hozd -vissza. - -Aval ës úgy járt. Odament, kártyázni kezdtek, elnyert a liány három -mázsát és háromszáz darabot a fiútól. Akkor a vén asszony megint két -feteke kávét hozott. Megitták, elaludtak mind a ketten. Az öreg asszony -elcserélte a kendőt és mást tett a helyébe. Akkor a fiú késén ëbredt, a -liány hamarébb felébredt. Kezdett könyörögni, engedje el, ne vegye -fejét, ha annyi pénzt elvesztett. A liány megsajnálta és elengedte. - -Most nem ment a bátyjaihoz. Elindult, hogy vándoroljon, utazzon. Ment, -egy mezőbe ért, megehült, hogy már nem ës látott a szeméből. Egyszer egy -almagyümölcsszag csapta meg. Mënyën arra felé, elért egy szép kertet. -Kapu, hogy bémenjen, nem volt sehol. Elhatározta magában, bészökik a -kertbe, és úgy ës eszik abból a gyümölcsből. Mert lopni szégyen, de az -éhség rëavitte, hogy muszáj lopni. - -Bément, megevett egy almát és szarva lett. Mëgëtt még egyet, s akkora -szarva lett, hogy a fák között elig bírt bújkálni. Oan nehéz volt, hogy -mán elig birta. Látta, egy kasocskában körte volt. Elkezdett bújkálni -arra felé. Valahogy odaért, mëgëtt egy körtét, leesett egy szarva. -Mëgëtt még egyet leesett a másik ës. Most körtét annyit ëtt, a mennyi -neki kellett. Jól lakott. A körtéket a kosárból kiszedte, zsebébe tette. -A kertbe, a melyik legszebb hat alma volt, leszakította s bétette a -kasba. És ezt a kertet a szent leányok csinálták. Ott voltak, csakhogy ő -nem látta. Meg akarták segéjteni, mert nem bánt csúful véllik ott az -erdőben. - -Aztán bizë bément a városba, és ott kezdte rikójtozni, hogy: vegyenek -almát! A király kiment, és a királyné, és a liánya. Megvett a liány -kettőt, és a király és a királyné csak egyet. Aztán hogy a királyliány -látta, hogy az apja s az anyja csak egyet vett, vett ő nékik még egyet. -De az alma drága volt; száz darab arany volt egy. Ő aval elment, ott -hagyta őköt. - -A király, s a királyné, s a liány, mikor megették az almákat, abb a -helybe nem tudtak többé mozdulni. Olyan szarvuk lett, hogy az egyik -szegletből a másikba. A király hírré tette, hogy ki meg tudja menteni, -az orvosok jőjenek, s a ki meg tudja menteni, fele királyságát adja neki -s holta után az egészet. - -A mennyi orvos volt az országban, mind odamentek. S a királynak egyik -szarvát levágták, lett tizenkettő belölle. Ő elment, a fiú, el a -piaczra, s vett egy rend gunyát mind egy orvos. Elkészítette magát -mindennel, mind egy orvos. Ment ő ës a királyhoz, mentse meg a -szarvaitól. Mikor odament, már nem tértek a doktorok az udvaron, annyin -voltak. A mint ott gyúródott bé, azt mondták: - -– Hoa mënyën? Nem tud semmit, ha mi nem tudtunk! - -– Ereszszenek bé, mert majd tudok én, ha maguk nem tudtak – azt mondja. - -Béeresztik, elmënyën a királyhoz, és azt mondja: - -– Én lehet segíthetek magukon, de elébb a leányukkal akarok beszélni. - -A király el ës kisértette a liányhoz. Ott elévett egy pár kártyát, -kezdte hányni, mind a kártyavető czigánynék. Azt mondja: - -– Lehet, én tudnék a maguk baján segíteni, de jártak itt valami emberek, -itt háltak valami kártyások, a kit megloptak erőst. Elébb vissza kell -adni. - -A liány minyát eléhítta a vén asszonyt, lássa, hol vannak azok a dolgok, -adja elé. Mert a vén asszony megmondta a liánynak, ők együtt dolgoztak. -A vén asszony elé ës hozta. A fiú mëgnëzte, foly-é az arany belőllük. -Folyva folyt. Hát bétette egymásba, békötözte a ruhába (kendőbe) a -kalapot s a gyűrüt. Aval odaadott egy körtét a liánynak, kivette a -zsebéből. Megette s egyik szarva leesett. Még odaadott egyet, megette -azt ës, leesett a másik szarva ës. Aval a liány kartőn fogta, kezdte -csókolni, nem ës tudta, mit csináljon. - -A király meghallotta, hogy énekel a liány, rikójtozta, hogy hozzák oda, -mentse meg őt ës a szarvától. Odament, a királynak ës odaadott két -körtét, és leesett mind a két szarva. Akkor elment a királynéhoz, annak -ës adott kettőt, az megette s leesett mind a kettő. - -Aval a király mán gondolta, elveszi a leányát, s a királyságnak felét s -halála után az egészet, de ő nem akart maradni semmiképen. Hogy nem -akart ott maradni, a király pénzt adott neki, kocsit, lovakat, a -lovakról czédolát, a kocsist kifizette egy évre a király még. De a fiú -kijött a városból odaadta a kocsit, lovat, mindent a kocsisnak, és -elment a bátyjaihoz vissza. Visszaadta az egyik bátyjának a kalapot, a -másiknak a kendőt, azután ott maradt a nagyobbik bátyjánál s máig ës él, -ha meg nem halt. - -_(Jakab János, Zajzon.)_ - - - - -51. A cseresznyefáról. - -Volt egyszer, hol nem volt, még a túlsó világon ës túl volt, volt egy -gróf és annak a grófnak az udvarába volt egy akkora cseresznyefa, hogy -az ég alatt meghajlott. Hát erre a cseresznyefára sokan fel akartak -menni, hogy a grófnak cseresznyét rázzanak. És sokan igérkeztek, hogy -felmennek, mert a gróf sok pénzt igért annak, a ki arról a fáról -cseresznyét ráz neki. - -Hát találkozott egy tizenhárom éves árva fiú. Azt mondja, hogy ő -felmász, hogyha a gróf csináltat neki két rend gunyát, egyet posztóból -és egyet onból (így), és tëszën neki útravalót, a meddig ő ottan -felmënyën. - -És a gróf csináltatott és bétette az útravalót és akkor Józsefnek volt -egy kis baltája, és akkor nekifogott a fára felmászni. Igy hát a fiúcska -mászott. Ott sokan nëzték, és annyira mászott, hogy elig látták a fa -oldalán, mind egy kis madarat. Akkor a baltát belévágta a fába és egyet -evett s aval neki fogott tovább menni a fán. S ért egy nagy ágat s azt a -nagy ágat megrázta, hogy hulljon cseresznye. S annyi cseresznye hullott, -hogy az udvar teli volt, térdig jártak a cseresznye közt. - -És annak a fának a tetejében volt egy arany város, arany kastély, abban -a kastélyban volt egy templom, s a fiú odament a templomhoz rongyosan -vaj egy krajczárkát kérjen a népektől. Hát ott olyan népek voltak, hogy -a templomban a templomozás nem ment jól, hogyha nem volt ott egy -küsasszony. Az a küsasszony meglátta ezt a szegény fiút; de mán körülbé -egy tizenhét éves volt, addig mászott a fán. Hát bizën a küsasszony -elvitte magához az ő lakására és felöltöztette a fiút rendesen. Hát a -fiút odahaza hatta; volt egy szobaleány, és egy szakácsné és a fiú, -hárman voltak odahaza, - -A fiút annyira megszerette, hogy mán mindegyik szobába megengedte járni. -Volt tizenhárom szobája annak a küsasszonynak és a tizenkettőbe szabad -volt járni mindegyiknek, csak a tizenharmadikba nem. Abbizën a fiú – a -küsasszony elment a templomba – a fiú bizën bénézett a tizenharmadik -szobába ës. Hát látja, hogy a tizenharmadik szobában volt egy hétfejű -sárkány. Hát a sárkány meglátta ezt a fiút és nagyon dühös lett, és -mikor a küsasszony bément hëzza, akkor a sárkány megfogta a küsasszonyt, -és kitörte az ajtót és elvitte a küsasszonyt a sárkány az ő lakására. - -Abbizën Józsefnek nehezen jött, hogy az ő asszonyát elvitték. Hát ő -bizën egyet próbált. Gondolta magában, hátha vissza tudná hozni. -Elmënyën, elmënyën s addig mënyën, a míg megtalálja. És egyszer éppen -látja, hogy az ő asszonya két kártyával (fakannával) vizért ment. Ő -bizën beszélt vele. Azt mondta, hogy jöön el az asszony vele, mert a -sárkány úgy se tudja meg. És erre elmënyën az asszony a férfiúval. - -Hát egyszer egy darabig várja a sárkány s látja, hogy nem jő. Utánna nëz -a merre van az uton, hogy nem látja-é menni. Hát abbizën ëppen meglátta. -S utána szaladott s azt mondja Józsefnek: - -– Hogyha még egyszer ide találsz jőni, hogy a küsasszonyt elvidd, akkor -összetörlek! - -Abbizën Józsefnek oan kemény szive lett, hogy ő ilyen csufosan kell -hazamenjen. Abbizën, gondolta magában, hazamegy és még egyet próbál -ezután. Abbizën hazament és kapott (talált) egy rozsdás kardot. És ő -megint elment, hogy hátha valamiképen el tudná hozni. - -Elment megint arr a helyré és látja ëppen, hogy a küsasszony megint -vizért ment. És akkor még azt mondta a küsasszonynak, hogy menjen vélle -mert ha utánna ës jő a sárkány, úgyës levágja. Abbizën az asszony -elindult Józseffel, hát egyszer látja, hogy a sárkány mënyën utánna. Hát -arra a sárkány utóléri s azt mondja a sárkány neki, hogy: - -– No most leváglak! - -Azt felelte József: - -– Le, ha le tudsz! - -Azt mondja arra a hétfejű sárkány, hogy: - -– Küzsdjünk-é vaj vagdalkozzunk? - -Azt mondja József, hogy vagdalkozzanak. - -Amint a sárkány vágta a kardjával, mert a sárkánynak oan kardja volt, -mind a beretvakés, hát nekivágott és akkor József az ő kardját mindig -fokkal fordította. Egyszer nekiigyorodott és levágta egy vágásra a rossz -karddal három fejét. - -Akkor azt mondta a sárkány, hogy hát küzsdjenek meg. Abba küzsdeni -kezdettek és úgy vágta a sárkányt a földhöz, hogy két nyaka törött ki. -És úgy elvitte József a küsasszonyt. - -Megházasodtak és akkora víg mulatság volt, hogy akkora hosszú asztalt -terítettek, mind ide[2] Zajzon. De istenes ember volt, aki egy csepp -italt vaj ételt kapott. - -_(Jakab János, Zajzon.)_ - - - - -52. A király kisasszony megszabadítása. - -Volt egyszer egy király s volt annak sok cselédje (gyermeke), és volt -egy leánya ës s a leányát férjhez akarta adni. Odament egyszer egy -tündér sárkány képében. Akkor lett egy forgószél, aval a leány -felkapódott s a sárkány elvitte a maga országjába. - -Nohát a szegény király, mikor hazament, hát a leánya nem volt. És azt -mondotta a cselédjeinek ő, hogy a birtokának felét odaadja, a ki a -leányát hazahozza. S ha ő meghal, az egész királyság maradjon rëa. De -egy cselédje se mert megindulni, hogy megkeresse a leányt. - -De volt a kertben az ablakja alatt egy égig érő fa. Ujan fa volt, hogy -egy levélen elfért egy ország. És a királynak volt egy pásztorfiúcskája, -aki a disznyókat őrözte s egyszer, amint őrözte a disznyókat, egy -malaczka hëzzasúrolóskodott s azt mondotta neki: - -– No te pásztorfiúcska, mindíg jó voltál hëzzám s jótét helyébe jót -várj. Te mondd meg a királynak, hogy vágassa le a csonkaszarvú bivalyát -s neked csináltasson hét rend bocskort s hét rend gunyát a bőréből. S te -vedd elé a kicsi fészidet s aztán menj fel az égig érő fára, de csak -addig menj, ameddig a hét rend bocskor s a hét rend gunya leszakad -róllad. S akkor ott elérsz egy elényuló ágat s aval szökjél az elényúló -ágra, és azon vagyon a sárkány vára. - -És aval a malaczka a mások közi jutott. - -Aval a fiú elment a király elejébe és azt mondotta, hogy: - -– Felséges király, vágassa le a csonkaszarvú bivalyát s nékem -csináltasson hét rend bocskort s hét rend gunyát s én felmënëk az égig -érő fára. - -És a király akkorát kaczagott, hogy majd elpukkadt. S azt mondotta az -udvari bolondnak: - -– Eztet a macskabékát fogadd el viczebolondnak! - -S a fiú megharagudott erősen s azt gondolta, hogy bolond likból bolond -szél fuj. - -– Én csak azt mondom, hogy vágassa le a csonkaszarvú bivalyát s hogyha -én a királyleány nélkül visszatérek, akkor húzza a nyakamat a karóba. - -Csakugyan a király le ës vágatta a csonkaszarvú bivalyát s csináltatott -neki hét rend gunyát, hét rend bocskort. A fiú elvette a fészit, -elindult az égig érő fára s egy nehány percz alatt úgy elveszett a -levelek között, hogy nem ës látták. - -Ő csak ment, mendegélt, míg a hét rend bocskor és a hét rend gunya -elszakadt. Ott, a mint a kicsi malaczka mondotta, volt egy elényúló ág. -A fiút Jancsinak hítták. Jancsi azt mondotta ott magában, mert az az ág -éppen akkora volt, mind a karom s nem akart rëaszökni arra az ágra, mert -gondolta magában: Ha rëaszököl, leesel s eltörik minden porczikád. De -bizony végre azt mondotta, inkább eltöri a fejét ës, mintsem királyleány -nélkül térjen haza. És rëaszökött az ágra és az akkorát döndölt, mint -mikor egy kecskebéka esik a földre. - -S akkor elindult. Volt ott erdő, mező, csak házakat nem látott. És ő -ment, mendegélt, elért egy nagy palotát, a mely kakasfarkon forgott. -Nekirugaszkodott, hogy felszökjék a terépekre, de nem tudott felszökni, -mert sebesen forgott és levetette a földre. De aztán a terépbe belévágta -a fészüt s úgy felment a palotába. És mikor béért a palotába, a -királyküsasszony elejébe ment és a nyakába borult s azt mondta: - -– Jaj, lelkem Jánoskám, hát hogy tudtál te idejőni? - -Azt mondotta, hogy: - -– Ne szóljon semmit a küsasszony, akkor eljő velem az édes apjához. - -És akkor azt mondotta a királyküsasszony: - -– Jaj, hallgass, Jánoskám, mert ha jőni talál a kilenczfejű sárkány, hát -végünk lesz. - -Jött is a kilenczfejű sárkány és azt mondotta, hogy: - -– Hát miféle emberizing ez? - -És azt mondotta a királyküsasszony, hogy: - -– Feljött, hogy engemet szolgáljon, mert az édes apám szolgája volt. - -Azt mondotta a sárkány: - -– Majd meglátod, hogy nem fele kár, a mit megeszen, hanem egész. Menj, -oda lenn a pajtában vagyon egy girhes-görhes ló és te mindig csak -abrakot adjál neki, szénát meg zabot. - -De mindig egyebet adjon, mind amit a ló kér. Mert az a girhes-görhes ló -unyan volt, hogy szólni tudott. - -Lement Jancsi és nyögött a szegeny pára, nem tudott felkelni a -hídlásról. S azt mondotta Jancsi: - -– Egyél, szegény pára, egyél. - -S azt mondotta a ló: - -– Jábo (hiába) kénálsz engem a zabbal, mert az én abrakom égő parázsa. -Vasárnap, mikor a sárkány elmënyën a templomba, hát akkor te azt a -kaszaj fát gyujtsd meg s attól én fel tudok kelni a hídlásról. - -És Jancsi csakugyan meggyujtotta azt a nagy kaszaj fát s egy néhány -lapáttal bé ës vitte a lónak. A ló, mikor megette, fel ës kelt, s kiment -az udvarra és mind megette azt az égő parázsát. És Jancsi elbámult, -mikor látta, hogy milyen szép lett a ló. Fémlett a szőre, mind a tükör. -És még akkor bámult csak nagyon, mikor látta, hogy nem ës négy, hanem öt -lába vagyon a lónak. A ló azt mondotta, hogy odalenn a pinczében vagyon -egy nyereg s egy kantár és hozza fel. Jancsi csakugyan le ës ment s -mikor kijött a pinczéből, felhozott egy nyerget s egy kantárt. S mikor -az ajtón ki akart lépni, kijött a kilenczfejű sárkány. - -– Megállj, te emberizing! Mégës átólhágtad az én szovamot! - -A sárkány Jánoskának le ës akarta nyisszantani a nyakát, de azt mondta: - -– Várj, igyunk egy kupa bort a bűneidért. - -A sárkány fel ës hozott egy kupa bort a legjobból. Ittak s Jancsi mind -kérte, hogy hagyja meg az életét. S a mikor elfogyott az a kupa bor, azt -mondotta ez a sárkány: - -– Nahát igyunk még egy kupa bort az én bűneimért ës. - -S mikor megitták ezt a kupa bort ës, a sárkány megrészegedett s úgy -aludt, mind a bunda. Akkor Jánoska kivette a kardot a sárkány kezéből s -lenyisszentette mind a kilencz fejét. Akkor a karddal, a nyereggel s a -kantárral kifutott az udvarra az ötlábú lóhoz s elbeszéllette, hogy ő -hogyan járt a sárkánynyal. Fel ës szökött Jancsi az ötlábu lónak a -hátára és csak azután kérdette: - -– Hát hova mënünk, édes kicsi lovam? - -– Mënünk az erdőre édes kicsi gazdám. Ott vagyon egy vaddisznyó, -vaddisznyónak a fejében egy nyúl, nyúl fejében egy iskátuja és abban az -iskátujában vagyon a kilenczfejű sárkánynak az ereje. - -El ës mentek s az erdőben jött a vaddisznyó elejükbe. Az ötlábú ló az -ötödik lábával megrúgta a vaddisznyót és Jancsi a kardjával levágta a -nyakát. S a vaddisznyónak a fejében volt a nyúl s nyúl fejében az -iskátuja s abban az iskátujában úgy dongtak-bongtak a darázsok, mintha -ördög bújt volna beléje. János aztot letette egy lapos kőre és egy másik -lapos kővel úgy összetácskálta, hogy se iskátuja, se semmi nem maradt. - -Akkor nyuguttan mentek hazafelé. S mikor hazaértek, elbeszélte a -királykisasszonynak, hogy hogyan járt ő. S a királyküsasszony azt -mondotta: - -– No vagy ittmaradunk, vagy hanem hazamënünk. - -S akkor jutott Jánoskának eszibe, hogy minyen félelemmel jött ide. -Jánoska azt gondolta, hogy a királyküsasszony leszédül a fáról és -ësszetörik minden csontja. S odalenn járt az udvarban s búslakodott, -hogy hogyan menjenek haza. S azt kérdezte az ötlábú ló: - -– Mért búsúlsz, édes kicsi gazdám? - -Hogyne búsúlnék, mikor nem tudunk hazamenni. - -S elbeszélte, hogy ő minyen félelemmel jött fel. S azt mondotta az -ötlábú ló: - -– Ne búsúlj semmit, mert én hazaviszlek. - -És a királyküsasszony ësszeszedte minden kincsét s felültek az ötlábú ló -hátára. S mikor felültek, azt mondta az ötlábú ló: - -– Húnyjátok bé a szemeteket és egy percz alatt nyissátok ki. - -S mán a király udvarában voltak. A király halálán volt, unyan beteg volt -s mikor bémentek, felugrott s majd tánczra kerekedett. S unyan nagy -lakodalmat csaptak, hogy hetedhét országon nem volt párja. S a ki nem -hiszi, járjon utána. - -_(Gödri Anna, Zajzon.)_ - - - - -53. A tolvaj czigány. - -Volt egyszer, hol nem volt, még az óprëczei tengeren ës túl volt, hol a -tetűt és a bolhát rézpatkóval verték volt, hogy a fenébe és a sujba meg -ne botorkázzék, volt egyszer egy gazdag czigány és ez a czigány egy -királynak a komája volt. Egykor megterhesül a czigánynak a felesége, és -elhíja a királyt, hogy nëzze meg, hogy mi baja vagyon az ő feleségének. -Mënyën a király és megmondja a czigánynak, hogy: - -– Né a te feleséged nagyon terhes, minél hamarébb megszüli a gyermeket! - -Ugy ës történt, a hogy mondta. Nem tőlt belé három nap és megszülte a -czigány felesége a gyermeket. Eltelik egy hét és a czigány elmënyën a -királyi komájához és jelenti, hogy né, a felesége megszülte a gyermeket -és jöön el a király keresztelésbe, mert más nincsen, a kit komának -híjon, csak a király. Elmënyën a király a czigány komájának a hívására -és megkeresztelik a gyermeket. - -De a gyermek oan okos fiucska volt, hogy majdnem mikor kétéves volt, -beszélni eleget tudott. Elig növekedett mán nagyobbra a czigányfiucska, -elment a királyhoz és egyet-mást a játékok közül ellopott. Mán annyira -felnövekedett, hogy mán űgyes legény lett belölle. Azt mondja a király a -czigány komának: - -– Komám héj, mondd meg a fiadnak, hogy többet az életembe (házamba) ne -tegye a lábát, mert felakasztom, mert a mindig lop. - -De a czigány legény csak erre nem heverített, hanem csak folytatta a -lopásokat. Mondta a keresztapjának: - -– Héj, keresztapám, nem félek én a maga hatalmától! - -Számította a király, hogy hogy pusztítsa el az ő keresztfiát. És -odahivatja az ő czigány komáját és azt mondja: - -– Te komám, én azt mondom neked, a fiadat küldd el, a csordámban vagyon -egy bikám, azt hozza haza. - -De az a bika oan erősen döfött, hogy melléje még a pásztor se tudhatott -volna menni. Megjelenti a czigány a fiának, hogy: - -– Né, keresztapád mit mondott. Hogy az erdőről hozd haza a bikáját, mert -ha haza nem hozod, hát felakasztat. - -Elmënyën a czigányfiú és köt egy kötél szénát és siritt megint szénából -kötelet és magára felcsafarja, és azt a kötél szénát vetette a hátára és -elment a király erdejére, hogy a bikát hozza haza. - -Bément a csorda közi és mihelyt a bika meglátta a czigányfiút, -igyenëssën nekiszaladt. Volt még egy más bika ës azonkűjel, de a nem -volt hamis, mind ez. A hogy látta a fiú, hogy a bikák mennek utána, -szaladt előre s a bikák ës szaladtak utána, mert megérzették a szénát, -és merébe ettek a czigányfiú hátáról. A mikorrá már majdnem hazaért a -fiú, a szénakötés elfogyott a hátáról, csak a mi rëa fel volt tekerve, -ammaradt. A mikor majdnem hazaért a czigányfiú s a kapun bément, elig -volt annyi széna a kötélből, a mennyi kecczër átért a derekán. Leveti a -derekáról és felugrik, egy kaszaj fa volt felállítva és felugrik arra a -fára. Ezt meglátta a király és elcsudálkozott a czigányfiú űgyességén, -hogy kötélen hazahozta a bikát. - -De mëgés abban a szándékban volt, hogy elposztíttatja a keresztfiát. Azt -mondja a czigányfiúnak: - -– No, én nem bánom, látom, hogy űgyes keresztfiam vagy, de még egyet -mondok neked, majd meglátom, azt megteszed-é? - -Azt mondja a keresztfiának: - -– Az én szolgáim négy ekével künn az erdő alatt szántnak és ha az -ökröket béhajtod ekéstől, hogy a szolgák ëszre ne vegyék, akkor -megbocsátlak. Hanem elposztítlak. - -Gondolkozik a czigányfiú, hogy hát mit csináljon a keresztapja beszédén. -Elmënyën haza és megmondja az ő apjának, hogy né, az ő keresztapja mit -mondott, a király. Mán a czigány erősen búsult a fián, hogy most vége -kell legyen. És elmënyën (a fiú) a vásárra és veszen tizenkét csűrkét -kotlóssal együtt. Hazaviszi az apjához, a czigányhoz és azt mondja: - -– No apám, én megvettem ezeket, ezekkel meg kell mentsem az életemet. - -Azt mondja megint az apjának: - -– Ezeket még fel kell én diszítsem, de mivel? - -Azt mondja az apja: - -– Kössél czifra pántlikát a nyakukra, úgy ereszd el őket, ha kimész az -erdőre. - -Azt feleli a fiú az apjának: - -– Apám, nem jól tanítasz, mert azt számba veszik a szolgák, tudják, hogy -emberi kéz csinálta, hanem tudod mit mondok én? Itt van húsz keréczár, -menj, vegyél arany festéket. Béfestjük a csűrkécskéket és a kotlóst, -elviszem az erdőszéjbe s ott eleresztem. - -Minyátt elmënyën az apja és hoz húsz keréczárra arany festéket és -béfestik a csűrkéket kotlóssal együtt. Akkor felöleli a csürkéket és -elviszi, a hol a cselédek szántogattak. Hármat az erdő széjibe elereszt -a csűrkék közül és a hogy elereszti, hát bizony a cselédek meglátták a -szép aranyozott tollú csűrkéket. Azt kiájcsa egyik szolga a másiknak: - -– Jere héj, barátom, nëzd meg minyen szép csűrkék vadnak az erdőszéjbe. -Gyere, fogjuk meg őket. - -Ott hatták az ekéket mind a négy szolga és elmentek, hogy fogják meg -mind a szép csűrkéket. A czigányfiú pedig mind bément az erdőbe és a -másikok közül ës mind egyet-egyet eleresztett és a szolgák annyit futnak -a csűrkék után, látnak az erdőben bennebb-bennebb mind többet. Azt -beszéllik egyik a másiknak, hogy: - -– Vaj egyet közülök meg kell mű fogjunk ma. - -Akkor gondolta a czigányfiú, hogy elég benn van az az erdőben, hát csak -ott hagyja a kotlóst ës. És meglátják a szolgák. Azt mondják egyik a -másnak: - -– Jertek héj, mert itt van a tyúk ës, ammég szebb és ha megfogjuk, akkor -a király elejébe viszszük. Jól megajándékoz ezért a szép tyúkért. - -A szolgák kergették eleget a tyúkot, de nem tudták megfogni. A még a -szolgák a tyúk után jártak, a czigánylegény kijött az erdőből és úgy, a -hogy a földben állottak az ekék, mind egész hazáig hajtotta ökröstől -együtt. Kikiájcsa a királyt és azt mondja: - -– Én nem bánom, haza hajtottam az ökröket, de nëzd meg, hogy az utat ës -felszántottam! - -Csudálkozott a czigányfiú űgyességén, hogy hogy tudta ő a marhákat -hazahajtani a szolgák hirük nélkül. - -Örökké kergették a szolgák a tyúkot, de nem tudták megfogni. Hát, a mint -kijőnek az erdőből, látják, hogy nincsen se eke, se ökör. Hát látják, -hogy az ország útja ës fel vagyon szántva. - -Ezért az űgyességért a király a czigányfiút mëgajándékozta egy tővel -(tűvel), de a szolgákat megbüntette erősen, hogy mért mentek el a marhák -mellől. Megint azt mondja a fiúnak: - -– Most láss utadhoz és távozz el innet, merthanem felakasztatlak. - -Elmënyën a czigánylegény, elbócsuzik még (a királynak?) az apjától ës, -az anyjától ës, és a hogy hazafelé indult, hát egy szénásszekér jött az -ő községe felé. Egy jó barátja volt és azt mondja neki: - -– Gyere te ës, ülj fel. - -Azt feleli a fiú: - -– Keresztapámtól most bócsúztam el és keresztanyámtól és mëgjándékoztak -ingem egy tővel. - -Azt mondja annak az embernek, hogy: - -– Hoa tegyem én a tőt? - -Azt feleli a szekeres ember, hogy üsse fel. De nem mondta, hogy hoa. S -abbizon, felveti a tőt a szekér szalmának a tetejébe. Többet sose kapta -(találta) meg a tőt. - -Hazaér az apjához és mondja a czigány apjának, hogy: - -– Apám, keresztapám megajándékozott egy tővel s én felvetettem a szénás -szekérre és többet nem kaptam meg. - -Azt feleli az öreg czigány: - -– Te fiam, nem tettél jól, hanem szúrtak volna fel a kalapodba! - -Azt feleli a czigányfiú: - -– Hagyja el apám, mert máskor úgy teszek. - -Ült a czigányfiú vaj három nap odahaza és elbeszélte az apjának, hogy a -király azt mondta, hogy innet vándoroljon akármerre, a merre a szemével -lát, mert hogyha el nem vándorol, akkor elpusztíttatja hóhérral. -Negyedik nap bémerëndél a czigány neki és útnak ereszti, és azt mondja: - -– No fiam, menj szolgálni, - -El ës mënyën a czigányfiú szolgálni és bészegődik egy paphoz egy -esztendőre. S hogy bészegődik, elmennek ketten a pappal az erdőre, hogy -vágjának vesszőt. Hát abbizon, vágnak vesszőt, de a czigányfiúnak mi -jutott eszébe? Eszébe jutott, hogy a mikor hazunnat elindultak, hogy -csak köményes czibrét adott neki a papné enni. Azt számítja magában: - -– Hadd el, csak vágjad a vesszőt, pap, mert én felét a vízbe hordom. - -Vágja a szegény pap a vesszőt, ő pedig hordja. De felét mind a vízbe -hányta. Elmúlik dél és azt mondja a pap: - -– Hát még nincs egy szekér vessző? - -Azt feleli a czigányfiú: - -– Ó még sok kell egy szekérhez. Keveset vágott a tiszteletes úr. - -Hazunnat a papné délt küldött nekik, tébe kását. És ëppen úgy találta a -szerencse, hogy a czigányfiúnak adták a kezébe. A czigányfiú pedig -elévette és mind megette. A pap pedig csak vágta a vesszőt. Nem hagyott -a papnak egy béfaló falást se. Vágta a vesszőt egész estig a szegény -pap, de elig volt még egy fél szekér vessző. Felrakják a szekérre és -béfogták a lovakat és elindulnak hazafelé. De a szegény pap úgy meg volt -ehülve, hogy a szeme kéket, zöldet, vereset látott az éhség miatt. Azt -mondja a szolgának a pap: - -– Hajtsad édes szolgám a lovakat, mert éhel majd megdöglünk az úton. - -Hazaérnek és elbeszéli a papné a papnak, hogy hát ő küldött ételt. S -kérdi a pap, hogy kitől. Azt feleli a papné, hogy a szolgától küldte -oda. Eléhivatják a szolgálót és kérdik, hogy kinek adta a tébekását. Azt -mondja a szolgáló, hogy a szolgának adta, a czigányfiúnak, a fazék -kását. Ezeknek hallatára azt feleli a czigánylegény: - -– Ó tiszteletes úr, a kerék talpához ért a fazék oldala és eltörött a -fazék és nem mertem megmondani. - -Ezt most látta a pap, hogy csak kifogás a szolgától, mert este, a mikor -a vacsorához ültek, sem igen kellett a szolgának az étel, mert jól volt -lakva kásával. - -Gondolta magában, hogy tudná ő azt elirtani a háztól? Egyszer elmënyën a -pap – volt neki vaj több mint hat-hét bihaja – béviszi a bihajokat az -istállóba és megköti a válluhoz, ennik ad, kihíja a papnét és megfejeti, -a tejet pedig vitte a templomba, hogy ott aludjék meg, mert ott nem nyúl -hëzza senki. Ezt a szép szolgaja, a czigánylegény, látta, hogy a tejet a -támplomba vitték. Addig leste a papot, hogy hova teszi a kócsot, hogy -écczoka majd elveszi a kócsot. - -Miután lefeküsznek a pap, hát csak elveszi a kócsot, elmënyën a -támplomba és a tének a fölét mind leszedi és mind megeszi, és a -támplomban való szent képeknek a száját mind békeni tével. Kiváltképen -legjobban békente a Jézus képének a száját. - -Reggel odamënyën a harangozó, kinyitja a támplomajtót, hát meglátja, -hogy a té mind meg van éve és a festett képeknek a szájuk mind bé van -kenve. Szalad a paphoz és megmondja: - -– Ni a festett képek mind megitták a tejet. - -Elmënyën a pap ezekre a szavakra a támplomba és a festett képeket -egytől-egyig mind megveri. Kiváltképen a Jézust úgy megverte, hogy -majdnem ësszetörgelte darabokra. - -Ezt a czigány szolga mind jól látta, hogy mit csinál a pap a festett -képeknek a téj megevésén. Aval elmënyën, gondolkozik a czigánylegény, -majd csinál abból ő egy komédiát. - -Estére kerekedve a dolog, elmënyën és megint meglesi, hogy hoa teszi a -pap a kócsot. Kezére veszi és ellopódzik megint a támplomba és a -Krisztus képét ellopja a támplomból. Elviszi egy zöld burusztujos helyré -és eldugja. - -Másnap reggel a harangozó megint bémënyën a támplomba, hát látja, hogy a -Jézus képe nincsen ott. Szalad megint a paphoz és mondja neki: - -– Né, nincsen a Jézus képe sohól, mert megverte és a tisztán elszökött. - -Aval megëjed a pap, elmënyën a támplomba és látja, hogy a Jézus képe -sohól sincs. Mënyën haza és kérdi a czigánylegény szolgáját, hogy nem -látta-é valahol. A czigánylegény azt feleli, hogy ő honnat lássa? Nem -látta még a színét se. Azt mondja a czigánylegény a papnak, engedje, -hogy ő menjen utána, hátha megtalálja az úton. Azt poroncsolja a pap: - -– No hamar, fogj hát lovat és tégy kötelet a szekérre. Né, adok ötszáz -forintot. Ha megtalálod, fogd meg és kötözd le, de jó keményen. - -Rögtön béfogja a czigánylegény a lovakat a szekérbe, zsebére vágja az -ötszáz forintot, elmënyën egy más faluba, jól ria múlat az ötszáz -forintra, ott ül valami két nap. Akkor elment és a burusztujból elveszi -a képet és megköti a szénába és viszi hazafelé a papnak. Az aztán nagyon -megörvendett, mikor visszahozta a Jézust. Még meg ës köszönte. - -És azalatt ki ës telt a szolgának az ideje. És adott neki a pap egy -esztendeig való szolgálatért egy ekevasat. A czigányfiú nem felejtette -el, a mit az édes apja mondott, hogy a tőt a kalapjába kellett volna -szúrni, hát kivágta a kalapját és az ekevasat feltette a kalapjába. - -Elbócsuzik a paptól és mënyën haza a czigánylegény. Mikor hazaért, azt -mondja az apjának: - -– No apám, hazajöttem, szolgáltam egy ekevasat. - -Azt mondja a czigány: - -– Te talán bolond vagy fiam. Az ekevasat nem teszik a kalapjukba, hanem -azt béteszik egy tarisznyába. - -Azt feleli a czigányfiú vissza az apjának: - -– No hagyja el apám, mert ha elmegyek még szolgálni, akkor úgy teszek, -hogy bérakom a tarisznyámba. - -Elig ült otthon egy három nap, megint beléunt az otthon való dologba. -Megint elbócsuzik az apjától és elmënyën megint egy esztendeig -szolgálni. Bészegődik egy jómódú gazdához. Megalkusznak egy tehenbe -(így), hogy a gazda ád egy évért egy tehent. Becsületesen viselte a -czigánylegény magát, egy esztendeig ott ült a jómódú gazdaembernél. -Kitelt az esztendeje, a jómódú gazdaember odaadja a tehent. Kapja a fiú -a fészit és a tehent mind ízre-porrá vágja. Bérakja a tarisznyába és -felveszi a hátára és hazaviszi az édesapjához. Mikor hazaér ejjed -(elijed) az apja, hogy mennyi éleséget hoz a fia. S azt mondja a fiú: - -– No apám, szolgáltam egy esztendeig, adtak nekem egy tehent. - -Azt kérdi a czigány a fiától, hogy elevenen adták a tehent? Azt feleli a -czigányfiú az apjának, elevenen. - -– No akkor nagyon rosszul tetted. Nem úgy kellett volna, hogy te bérakd -a tarisznyába, hanem tettél volna kötelet a nyakába és úgy vezetted -volna haza. - -Megint azt feleli az apjának: - -– No hagyja el apám, ha még elmënyëk szolgálni, akkor úgy teszek. -Kötelet vetek a nyakára. - -Elig telt belé egy három-négy nap, újra beléúnt az otthon való ülésbe. -Azt mondja: - -– Mënyëk szolgálni akármerre. - -Elbócsuzik és elmënyën. Mënyën egy erdőháton. A mint mënyën, hát bizën -kap (talál) ő egy ezüst kést és egy ezüst kalánt és egy ezüst villát. -Úgy számította magába, ő nem mënyën tovább szolgálni, hanem megint -elkezd lopni. Tolvaj akar lenni. Mert ő kapott egy ezüst kalánt és egy -ezüst villát és egy ezüst kést és ő abból majd megél, ha melléje lop. - -A mint mënyën át az erdőn egy ösvenyen, hát mënyën utána egy pap és a -vezet egy kecskét kötéltől fogvást. Hát a mint vezeti átol, megéhezik s -úgy mondogat a pap magában: - -– Ha én kapnék egy kést és egy villát, hát én minyátt egy jó vendégséget -indítanék a kecskéből. - -Ezt meghallotta a czigányfiú. Mënyën egy dobásnyira és le veti az ezüst -kalánt, még mënyën egy darabig, akkor leveti az ezüst villát, mëg mënyën -egy darabig, akkor leveti az ezüst kést. A pap pedig ment utána. De nem -vette fel sem az ezüst kalánt, sem az ezüst villát, azt számította -magában, hogy ha kalán van és villa, akkor kés ës kell melléje. Ha -megkapja mind a hármat, akkor megköti a kecskét és visszatér és felszedi -a kést ës, a villát ës és a kalánt ës. Igy tovább mendegél a pap és -megtalálja az ezüst kést ës. Azonnal megköti a kecskét egy fához és -visszatér, hogy szedje fel a kést, a villát s a kalánt. Addig a tolvaj -czigány elvágta a kötelét a kecskének és egyszeribe megnyuzta. A bőrébe -bétette a kecskének a husát és bébújt egy magyaróbokorba. A kecskének a -fejéről nem vette le a bőrt, hanem közél volt egy tó, a kit Ördögtónak -híttak és abba a tóba a kecskének a fejét bédobta. - -Visszatér a pap és meglátja, hogy a kecske nincsen a fánál, csak a -kötele. Gondolta magában, hogy hova lehetett a kecske. Hát meglátja a -tóban. Gondolta, hogy nagyon szomjú volt, hát elszakasztotta a kötelet -és bément, hogy igyék. Kezdi híni a kecskét, de a kecske nem akart -kijőni a tóból. Levetkezik a szegény pap, hogy menjen és húzza ki a -kecskét a tóból. A czigány látta, hogy mán levetkezett a pap s bément a -tóba. Addig szépen odament és a papnak a ruháját ellopta. - -A szegény pap, a hogy a tóba bément, hëzzanyúl a kecskének a fejéhez, a -kecskének a feje pedig belébillent a tóba. Azt számította a szegény pap, -hogy az ördögök megették tisztán. S kijő a tóból, hát látja, hogy a -gunyája sincs. Úgy fél hangon mondja magában, nem bánja, volt háromszáz -darab arany a zsebében, ezüst kalán, ezüst villa és ezüst kés, nem -bánná, ha el is vesztette, csak a ruhája volna meg, hogy szégyennel -telve ne menjen haza. Aval kiszól a tolvaj czigány a bokorból: - -– Menj egy keveset távolabb, kivetem én a gunyádat. - -Kiveszi a zsebéből a háromszáz aranyat, a kést, a villát, a kalánt, s -kiveti a papnak a gunyáját, a pap pedig felvette magára és elment haza -búsan, mert most nem volt se kecske, se kés, se kalán, se villa, se -pénz. - -A tolvaj czigány felvette a bőrbe kötött húst a hátára, zsebre vágta a -pénzt és ment az erdőn keresztül. Béért egy más királynak a -tartományába. Annak a sűrű erdőnek a közepében volt egy romlóban való -ház. Bémënyën, hát látja, hogy senki se lakja. Hát gondolja, jó lesz -neki. Lerakja minden bágázsiáját abba a régi felhagyott házba. Aval -gondolkodik, hogy jó volna most az apjáékat ës idehivatni, itt jobban -élnének, mind odahaza. Azonnal a tolvaj czigány levelet írt az -apjáéknak. Minyát felkeresték és látták, hogy minyen nagy boldogságban -van a fiuk. Éltek valami három hónapig, nem háborgatta őket senki, abban -a felhagyott házban. - -Egyszer abb a tartományba való király elmënyën abb az erdőbe vadászni és -rátalál arr a felhagyott házra. Bémënyën abb a házba és látja, hogy a -czigány és a felesége és a fia van benne. Kérdi töllik, hogy mióta, hogy -ott laknak abban a házban. Azt feleli a czigány, hogy majd három -hónapja, hogy itt vannak. Kérdi a király, hogy miből élnek, mi a -foglalkozásuk. Azt feleli a czigány: - -– Király ő felsége, életem halálom kezedbe ajánlom, az én fiam nagy -tolvaj és hord nekünk mindent, a mi kell. - -Azt feleli a király: - -– Igen, nagy tolvaj? Hát akkor holnap reggel jöön hëzzám az udvaromba. -Van nekem egy csitkóm és ha azt ellopja, kap háromszáz darab aranyat. -Hogyha el nem tudja lopni, akkor felakasztatom. - -Elmënyën másnap reggel a czigányfiú a királyhoz. Megjelenti a királynak, -hogy ő jött, hogy megnëzze azt a csitkót. Azt mondja: - -– Né, itt van a csitkó. De ha holnap reggel nem lesz ellopva a csitkó, -akkor tudd meg, hogy felakasztatlak, de ha ellopod, akkor háromszáz -darab aranynyal megajándékozlak. - -Úgy ës tett a czigánylegény. Elment haza az apjához, elküldi és vétet az -apjával három liter álombort. Felöltözik egészen koldusgunyába és -elmënyën a király kapujához. A mikor elér a király kapujához, hát látja, -hogy a kapuban két őr áll. Oan nagy hideg idő járt és kérte a két őrtől, -hogy lëenek oan szüvessek, és ereszszék bé az écczokára, bár a kapun -belől. Azt felelik az őrök a tolvaj czigánynak, hogy nem lehet, mert az -écczoka egy tolvaj jő. Van egy csitkó az istállóban, azt el akarja -lopni. Azt feleli a tolvaj czigánylegény, inkább ő ës őrzi. Odanyujtja a -palaczkóban való álombort, hogy igyanak egyet-egyet belölle. Az őrök -bizony elvették a palaczkót, egyszer-egyszer felhajtottak mind a ketten. -S a hogy felhajtottak, mindjárt elaludtak. - -Ezt látta a czigánylegény, mënyën az istállóhoz, hát látja, az -istállóajtóban ës két őr áll. S azt mondja neki a tolvaj czigánylegény, -hogy ereszszék bé az istállóba, mert itt künn igen hideg van, erősen -fázik. Elbeszéllik az őrök, hogy nem tudják béereszteni, mert el akarja -lopni egy tolvaj a csitkót. De mégës annyit kért a tolvaj czigánylegény, -hogy megengedték. Béeresztik a pajtába a czigánylegényt. - -Odamenyen és látja, hogy a csitkón ül egy, egy fogja a farkát és egy a -kantár szárát. Azt mondja nekik: - -– Ügyes csitkó, őrözzük jól az éjjel, hogy nehogy ellopják! - -Még azt ës mondja a czigánylegény: - -– Majd elbánunk mű azzal a tolvajjal, csakhogy idejöön! - -Leakasztja a nyakából a palaczkót és odaadja a ló mellett valóknak, hogy -igyanak. Mindahárman ittak egy-egy keveset a palaczkóból. Miután ittak, -odaviszi a palaczkót a két őrnek, a melyik a pajtaajtónál állanak és -azokat ës megkínálja a palaczkóval. Azok ës isznak egyet-egyet belölle, -de azt mondja a tolvaj czigánylegény: - -– No még egyet igyanak, no! - -Még egyszer-egyszer felhajtják mind a ketten, hát addig a más három, a -kik a lovat fogták, elaludtak. A ki a ló hátán ült, aztot tette -közephelyré a srajfára, a ki a farkát fogta, annak adta a seprü bütüjét -a kezébe, a ki pedig a kantár szárát fogta, annak siritett szalmából egy -hosszú kötelecskét és aztot tette a kezébe. Akkor megfogta a csitkónak a -kantárszárát és kivitte a pajtából és elvitte. - -Másnap reggel viszi vissza a tolvaj czigány a csitkót a királyhoz. -Mielőtt megérkezett volna a czigány a csitkóval a király udvarába, már -azelőtt jóval a király felkelt és kiment a pajtába, hogy megnëzze, a -csitkót ellopta-é a tolvaj, vaj nem. Mihelyt a pajtaajtóhoz ért a -király, látta, hogy a két őr aluszik. Gondolta magában, hadd aludjanak, -mert az écczoka őrözték a csitkót és most elfáradtak nagyon. Bémënyën a -pajtába, hát látja, hogy nincs a csitkó, elvitte a tolvaj. Látta a -czigánylegénynek az ügyes mesterségét. Azt kiájcsa a király annak az -embernek, a ki a csitkó farkát fogta: - -– Rántsd hátrább azt a lovat! - -Az jettibe, a mint a seprübütü a kezében volt, azt gondolta, hogy a ló -farka van. Úgy esett hanyatán, hogy a feje majd izré-porrá szakadott. A -ki pedig a srajfán ült, azt kiájcsa: - -– Sarkald meg azt a csitkót! - -A félfelől esik le a srajfáról. A ki a kantárszárat fogta, annak azt -kiájcsa: - -– Rántsd elébb azt a csitkót! - -Jettibe úgy vágta magát a földbe, hogy minyát szörnyet halt. - -Akkorrá megérkezett mán a czigányfiú a csitkóval. Jelenti a királynak, -hogy ellopta a csitkót. Azt feleli a király: - -– Látom, barátom, czigány, hogy űgyes tolvaj vagy, nesze itt van a -háramszáz darab arany. Hanem még egyre kérlek. Hogyha ezt megteszed, -akkor négyszáz darab aranyat kapsz, de ha meg nem teszed, akkor -felakasztatlak. - -Azt feleli a tolvaj czigánylegény: - -– No csak rajta, királyi felség, jelentse meg én nékem. - -Azt feleli a király: - -– Megjelentem néked. Az écczoka, ha a feleségem ujjából a gyűrűt ki nem -lopod, akkor holnap reggel az akasztófán léssz. S ha pedig kilopod, -akkor négyszáz darab aranyat kapsz. - -Akkor nap éppen három embert akasztottak volt fel az akasztófára. -Elbócsuzik a királytól, elmënyën haza, odaadja apjának a pénzt. Estére -kerekedve elmënyën az akasztófa alá és egy embert levág az akasztófáról. -Felveszi a hátára és mënyën a király udvarába. A mint bëmënyën a király -udvarába, hát látja, hogy a királyi palotában még világ van. Odaviszi az -akasztott embert és felnyujtja az ablak alá. A király pedig meglátja és -azt mondja a feleségének: - -– Eljött a tolvaj, mert leskelődik az ablakon. - -Akkor még feljebbecske nyomta az akasztott embert, a király pedig kapta -a fegyverét és rialő arr az akasztott emberre. Akkor a tolvaj hanyatán -ereszti azt az akasztott embert, és szalad minyátt a király palotájának -az ajtajához és az ajtó sórkához megbújik. A király pedig azt mondja a -feleségének: - -– Mënyëk és eltemetem a tolvajt, hogy senki semmit ne tudjon. - -Aval kiment. Egy kicsi vártat mulva elmënyën az ablakhoz a tolvaj -czigánylegény. Hát látja, hogy mán a királyné eloltotta a lámpát. Mënyën -bé igyenëssën a királynéhoz. A mikor béér a királyné szobájába, a -királyné mán álmos volt. Azt mondja a királynénak: - -– No feleség, eltemettem a tolvajt. - -Aval ledől melléje az ágyba. Azt mondja neki: - -– Add ide a gyűrűt, mert holnap elmënyëk ebbe s ebbe a városba, hogy -legyen nállam. - -A királyné pedig odatartja a kezét és a tolvaj czigánylegény kihúzza a -gyűrűt az ujjából. S aval azt mondja a királynénak: - -– Mënyëk ki bajomra. - -Meglátja a király sisakját az ablakfára letéve s egyet, jó nagyot -ibrikál belé. S aval kimënyën. - -Egy kicsi vártat múlva jő a király ës. Azt mondja a feleségének: - -– No feleség, eltemettem a tolvajt. - -Azt mondja a királyné vissza: - -– Hiszëm az elébb még mondtad, hogy eltemetted a tovajt. - -Azt mondja: - -– Add ide a gyűrűt, hogy el ne lopják valahogy. - -Azt feleli a királyné: - -– Hiszëm odaadtam a gyűrűt, az elébb kérted el. - -Aval megharagutt a király, tudta mán, a tolvaj ellopta a gyűrűt. Felkel -mérgesen, a sisakját felveszi, mérgéhez képest bévágja a fejébe. De jól -le ës tisztelte az ábrázatját. Nem volt mit csináljon a szegény király, -meg kellett mosdódni. Miután megmosdódott, lefeküdt a felesége mellé és -nyúgodalmasan aludt reggelig. - -És reggel korán jő a tolvaj, hozza a gyűrűt. Jelenti a királynak, hogy -ellopta a gyűrűt és kéri a fizetést. De a király négyszáz darab arany -helyett nyolczszázat adott és azt mondta neki, hogy: - -– Ezt a nyolczszáz darab aranyat csak azért adom, nehogy te valamelyik -embernek megmondd, hogy beléibrikáltál a sisakomba, mert én ezt nagyon -szégyellem. - -Aval megköszönte a királynak a jóságát és a király azt mondta neki: - -– Többet nem készerítlek semmire. - -A tolvaj elment haza, elvitte a sok pénzt az apjának. A czigánylegény -újra elment egy más városba. Megúnta már a lopást, bészegődött két napra -szolgálni. Két nap szolgált egy libát. De még nem felejtette el a -czigánylegény, hogy mit mondott az apja, mikor a tehent hazavitte a -tarisnyában. Hát most a kötelet riatette a liba nyakára és úgy húzta -hazáig, hogy majdnem a szegény liba megfuladott, a mikorrá hazaért. Azt -mondja az apjának: - -– No apám, két nap szolgáltam egy libát. - -Azt feleli az apja: - -– Látom, csak nem így kellett volna csinálni, hanem csak felöleld a -libát. - -Azt feleli a czigány: - -– Látom apám, a mit én szolgálok, neked nem tetszik semmi. Hanem én -többet nem megyek el, ha úgy beszélsz, szolgálni. Meg kéne házasodjam, -mert né, most a libám él és feleséget kéne vegyek. - -Nohát jó, az öregek el ës mennek, megkérik a leányt. De addig az időig, -addig a liba vaj tízet mán tojt, tíz tojást és kezdi kotolni. Megültetik -a libát, hogy kotolja ki, de a czigánylegénynek minden gyönyörűsége csak -a libájában volt, mert az volt neki a marhája. - -Eljő az idő, ësszegyűlnek a násznépek, a lakodalmasok, hogy menjenek a -menyecske után. Hát el ës mennek a menyecskéhez és kikérik és elmennek a -támplomba, hogy eskesse őket ëssze a pap. S a mikor az oltár elejébe -mennek, csak eszébe jut a czigánylegénynek a libája. Azt mondja az egész -násznépnek, hogy csak várjanak, mert visszajő minyát, mert ő valamit -odahaza felejtett. - -A czigánylegény bizony elindult és elment haza. A hogy hazaért, bément a -pinczébe, és ott levágja a libának a nyakát. Hát letépi a sok tolluját -és magára rakja s riaül a tojásokra, és ott kezdi kotolni és otthagyja a -sok lakodalmast a támplomban. A lakodalmasok várják erősen, hogy jőön a -vőlegény, de a vőlegény nem akar jőni. Utána mennek, keresik a házban, -de sehol sincs. Kezdik kiabálni: Vaszi hé! Vaszi hé! ő pedig a pinczében -elkezdi: gi gá gá, gi gá gá, mint a hogy a liba szokott. Furt kiabálják, -de csak libaszólást hallnak, egyebet nem. Azt számítják, hogy a liba -csak csúfolódik véllik. Lemennek a pinczébe. Lehet, hogy kikotolta a -liba és azért kiabál. És látják, a mikor a pinczébe bémentek, hogy nem a -liba, hanem a czigánylegény ül a tojáson. Azt kérdik tölle: - -– Mi az? Hát mért jöttél el? - -Azt feleli, hogy: - -– Ez az én marhám, ezt én ki kell hogy kotoljam. - -Kihúzzák onnat a pinczéből, felöltöztetik megint, elviszik a támplomba -és összeesketik a menyecskével. Onnat hazajöttek, a támplomból és nagy -lakodalmat csaptak. Vaj haromszáz döglött lónak a csontjából jó húros -húst készítettek, vízzel aztán jól boroztak. Miután a lakodalom elmúlt, -az apjáékkal egy házba összefértek, boldog életet élnek a menyecskével. -A ki nem hiszi, elmehet a czigány burdéjukba, hát megtalálja őköt. -Minden községben találhat egy-egy ilyen tanyát. - -_(Szász János, Zajzon.)_ - - - - -JEGYZETEK. - -2. Rövidebb és kevésbé szép változata _Lázár_nál (Alsófehér vm. Magyar -Népe, 177. l., XX. sz. m.). Más változatának irodalmi feldolgozása -_Arany László_nál (A veres tehén. Magyar Népmesegyüjt. [2. kiad.] 36.). -A csángó változat mindkettőnél kerekdedebb és teljesebb. - -5. Második fele, a sárkány megölésétől kezdve, többszörösen is közölve -van. (V. ö. Erdélyi, Népd. és Mondák I. 459., Gaal, Magy. Népm. II. -100., Merényi, Ered. Népm. I. 79., Istvánffy, Palócz mesék, 107.) - -6. A koldussal, a mészárossal és a korcsmárossal való jelenet előfordul -_Kálmány_nak egy meséjében is, de nagyon zavaros, szinte érthetetlen -előadásban. (A szabadságos katona, Szeged Népe II. 123.). - -7. Nem nagyon népies és némely lényeges részében eltérő változatát l. -_Gaal_, Magy. Népm. I. 104. (A szökött katona.) A csángó mese általában -sokkal kedvesebb, de nincs benne megmagyarázva, hogy a katona miért -viszi magával a kilenczvenkilencz kőművest. Gaal meséje szerint csak -azon föltétel alatt ereszti ki az ördögöket a zsákból, ha egy pár -elkárhozott lelket adnak ki neki a pokolból. - -8. A tehénőrzés, az arany elvitele és a tolvajokkal való jelenet megvan -_Arany László_nál is (Dongó meg Mohácsi, Magy. Népmesegy. 218.), az -utóbbi azonban ott nem olyan ügyes. Csak az utolsó jelenet külön, önálló -meseként _Lázár_nál (Alsófehér vm. Magyar Népe, 168. l., XVII. sz. m.) -és Magy, Népk. Gyüjt. III. 397. (A fotosi ember polturája.) - -9. Több csángó mesét, a melyek puszta változatai a Kriza-féléknek, -kihagytam a közlendők sorából, de ezt, bár cselekvése szinte ízről-ízre -egyezik a Mirkó királyfi czíművel (Vadr. 436.), mégis kiadom, mert -tanulságosan bizonyítja, hogy Kriza meséiben éppen úgy ki van kerekítve -és meg van stilizálva esztétikai szempontok szerint az elbeszélés népi -anyaga, mint pl. Merényi vagy Arany László meséiben. A különbség csak -annyi, hogy míg Merényi zsíros népiességgel, Arany László pedig irodalmi -nyelven, addig Kriza kedves székely nyelvjárásban írta meg a maga -meséit. A székely népnyelv tanulmányozása szempontjából éppen azért -megbecsülhetetlen értékűek Kriza meséi, a magyar meseanyag tudományos -kutatásában bizonyára tartalmuk is nyugodtan felhasználható, de a nép -szerkesztő képességéről és elbeszélő stílusáról hamis képet adnak. -Lehetetlenség, hogy a nép embere ilyen minden ízében kikerekített mesét -tudna mondani. Az a mese, a melynek alapján Kriza vagy valamely gyüjtője -megírta a Mirkó királyfit (természetesen kisebb-nagyobb eltérésekkel) -csak körülbelül olyan lehetett, a milyen ez a csángó változat. - -10. Első fele változata _Kriza_ Möndölöcskéinek (Vadr. 449.) és az -Angyalbárányok czíműnek (Magy. Népk. Gyüjt. I. 376.). Folytatásának -számos pontban eltérő változatai A vasfejű ember (U. ott II. 375.) és A -házasodni akaró királyfi (U. ott VII. 524.). - -11. A bevezetés kivételével megegyezik _Arany László_nak A -tündérkisasszony és a czigányleány és Erdélyinek A három pomarancs cz. -meséjével (Magy. Népmesegy. 148. és Népd. és Mondák II. 345.). Minthogy -szebb meséink közé tartozik és eddig csak irodalmi feldolgozásban volt -ismeretes, talán megérdemli a nép szájáról följegyzett alakban való -másodszori közlést. - -12. Jelentéktelen eltérésekkel megvan _Erdélyi_nél is (Magy. Népd. és -Mondák III. 306.). Szintén az előbb említett okoknál fogva tartom -kívánatosnak újabb közlését. - -13. Két motivuma megvan az ismeretes Okos leány czíműben (Magy. Népk. -Gyüjt. I. 478.). - -14. Lényegében ugyanaz, mint _Erdélyi_nél A mosolygó alma (Magy. -Népmesék, 42.). Eleje és vége azonban ott nincsen meg, és a csángó -változat egészében is sokkal költőibb. A három leány fogadkozása több -más mesében is előfordul. - -15. Változatait l. _Gaal_nál (A kígyó-királyfi, Magy. Népm. III. 86.), -_Merényi_nél (A kígyőbőr, Ered. Népm. I. 3.) és _Mailand_nál -(Disznóficzkó, Magy. Népk. Gyüjt. VII. 394.). Mindegyiktől több -tekintetben különbözik. - -16. Az előbbinek szép változata, de a kibonyolódás meg van rövidítve. - -20. Megvan _Gaal_nál is (Magy. Népm. I. 222.), de csángó változata -ügyesebb és közelebb áll külföldi rokonaihoz. (V. ö. Katona Lajos -czikkét Ethnogr. XIV. 421.). - -21. Az _Erdélyi_nél (A három királyfi, Népd. és Mondák I. 459.) és -_Gaal_nál (A kővévált királyfi, Magy. Népm. I. 159.) olvashatóknak szebb -s jóval népiesebb változatai. Megvan _Merényi_nél is (Vizi Péter és Vizi -Pál, Ered. Népm. I. 79.), de más mesével összevegyülve, vagy a közlőtől -eltorzítva. - -22. Egy rövidebb változat _Lázár_nál (Alsófehér vm. Magy. Népe 179., -XXI. sz. m.), egy hosszabb pedig _Mailand_nál (Magy. Népk. Gyüjt. VII. -413.). Csángó alakja annyira eltér mindkettőtől, hogy megérdemli az -újabb közlést. - -25. E mesét, mely verses formájánál fogva unikum a magyar népmesék közt, -1899 tavaszán jegyeztem le Fazekas Fóris Mihálytól, Pürkerecz -legügyesebb mesemondójától. Fóris, egy akkor 45 éves csángó ember, könyv -nélkül tudta az egészet, és világos tudatában volt annak, hogy -rigmusokat mond, mert többször megakadt, ha a rigmust eltévesztette s -ilyenkor gyakran helyesen ki is javította a legutóbb mondott sor -szövegét. Minthogy a verses forma népmeséink közt egészen szokatlan, -közelfekvő a gyanú, hogy talán valamely kántor szedte versekbe, én -azonban ezt nem tartom nagyon valószínűnek, mert Fóris, saját állítása -szerint, még legényke korában tanulta két öreg pürkereczi csángótól, -Móki Gyurkától és Szakál Istvántól, a kik 1899-ben már nem éltek ugyan, -de a maguk idejében több ember egybehangzó tanusága szerint híres -mesélők voltak. Ugyancsak ő tőle tudtam meg azt az érdekes adatot is, -hogy Móki Gyurka és Szakál István a havasi erdőkben favágás vagy -fürészelés közben rendesen a fejszecsapások vagy fűrészjárás taktusára -mondták ezt a mesét, még pedig felváltva, néhány szót vagy sort az egyik -és néhányat a másik. – Tárgya különben nem új. Változatait l. Gaalnál -(Magy. Népm. III. 116.) és Istvánffynál (Palócz Mesék, 43.). - -26. Az egész mese (a bevezetés kivételével) epizódként előfordul -_Mailand_nál is (A házasodni akaró királyfiú, Magy. Népk. Gyüjt. VII. -524.) egy egészen más tárgyú mese keretében. Bár e szerint csak puszta -változata egy már eddig is ismeretesnek, mégis közlöm annak -bizonyítékául, hogy önállóan is él, de főleg tárgyának mesetani -fontossága miatt, mert első fele, a gyűrü motivumáig, nyilván nem egyéb, -mint az Odysseiának Polyphemos-mondája. Az óriás megvakításának motivuma -előfordul különben Erdélyinek egy meséjében is. (A három vándorló. -Magyar Népmesék, 148.) – Ezt az egy mesét a kiejtésnek hű jelölésével -közlöm, hogy az olvasó egy kis fogalmat szerezhessen magának a hétfalusi -csángó nyelvjárásról. - -27. Bár szinte minden motivuma kisebb-nagyobb eltéréssel előfordul -máshol is – a vadászjelenet pl. megvan számos mesénkben, a fázós, éhes, -és szomjas ember motivuma _Merényi_nél (Az ólombarát, Sajóv. Népm. I. -1.), de nagy mértékben stilizálva; teljesen új talán csak a szakácsnéval -való epizód és a sárkányok ujjainak meglaposítása – mégis egyike a -legérdekesebb magyar meséknek. Ügyes elbeszélő stílusa, és főleg -meglepően egységes szerkezete, a mely a mese hosszúságát tekintve -valóban bámulatos, páratlanná teszi az előzetes simítás nélkül, híven -eredeti alakjukban közölt magyar népmesék közt. - -28. Hasonlít hozzá _Arany_ Lászlónál Az aranyhajú herczegkisasszony cz. -(Magy. Népmesegy. 184.). - -29. A gyermek születésével kapcsolatos égi jelenésekre nézve l. Gaalnál -(Magy. Népm. III. 23.) és Magy. Népk. Gyüjt. I. 501. - -30. A _mirha_ szóban e mese érdekes nyelvtörténeti régiséget őrzött meg. -Nem egyéb, mint a köznyelvi _marha_ szó, a melynek a régi magyar -nyelvben tágasabb jelentése volt, mert bármiféle értékes dolgot -jelentett, tehát (mint pl. e mesében) bűvös erejénél fogva értékes órát, -nyaklánczot, nyakkendőt is. A csángók mindennapi nyelvhasználatában a -_marha_ szónak már nincsen meg e tágasabb jelentése, s az elbeszélő nem -is tudta megmagyarázni értelmét; s minthogy csak itt fordul elő, ebből a -mesének is régi voltára következtethetünk. A _mirha_ alak nem a szónak -mai, hanem régibb _morha_ alakjából lett, valószínűleg a székely -nyelvjárásokban elég gyakori _o–i_ hangváltozás útján. Lehetséges -azonban az is, hogy asszocziácziós úton összevegyült a bibliai -_mirhá_val, s hogy ennek hatása következtében került belé az _i_. - -31. Második fele (a tehenek motivumától kezdve) megvan _Kálmány_nál (A -szögény embör jövendő mondója, Szeged Népe, II. 128.). - -33. A mese elején bizonyára tévedett a mesemondó. Helyesen úgy volna, -hogy a királyleány kihirdette, hogy felesége lesz annak, a kinek találós -meséjét meg nem fejti, de fejét véteti annak, a kiét megfejti. – -Gyöngébb változata megvan Magy. Népk. Gyüjt. III. 339. (A táltos -királyleány.) - -34. Hasonlít hozzá a _Merényi_nél olvasható Szép Miklós cz. (Sajóv. -Népm. II. 1.) és _Mailand_nál a Borsszemvitéz cz. (Magy. Népk. Gyüjt. -VII. 435.) Rövid kivonata megvan Vikárnál is, egy egészen más tárgyú -mese végéhez tapadva. (Magy. Népk. Gyüjt. VI. 334.) E szerint az ördög -lova azért kéri a csikóját, hogy várja meg, mert gazdája véresre -sarkantyúzza, a csikó pedig csak az alatt a feltétel alatt várja meg, ha -gazdáját leveti. A csángó meséből nem tünik ki, hogy a monyas mért veti -le végül az ördögöt. - -35. Egy-egy változatát lásd _Kálmány_nál (A kis ürge, Szeged Népe I. -124.) és Krizánál (Csihán királyúrfi, Vadr. 472.). A csángó változat -mindegyiknél ügyesebb. - -36. Változatai _Gaal_nál (Egy tátosról, Magy. Népm. III. 15.), -_Merényi_nél (A hamupipőke, Ered. Népm. II. 1.), _Pap_nál (Hamishitű -Jancsi, Palócz Népk. 75.), _Istvánffy_nál (Jankó, meg az aranyhajú -leány, Palócz Mesék 68.) és Vikárnál (Jankó, Magy. Népk. Gyüjt. 320.). -Mindezektől többé-kevésbé lényeges részekben eltér. A változatok -tanúsága szerint a fiú aranyhajszálat, _kacsatollat_ és aranypatkót -talál, s a leány csak akkor lenne a király felesége, ha elhozatná neki -azt a _kacsát_ és azt a ménlovat, a melyek a tollat és a patkót -elhullatták. A csángó meséből nem világos, hogy miért kívánja a leány a -_zsoltármadarakat_ és a ménest. - -37. Eleje (a három leány fogadkozása és a gyermekeknek kopókölykökkel -való felcserélése) többször fordul elő mesegyüjteményeinkben, de a -cselekvény folytatása mindenütt eltérő. Folytatásában csak _Kálmány_nak -egy meséje hasonlít hozzá (A kővel berakott királyné, Koszoruk I. 236.). - -41. Első fele Krizánál (Az apám lakodalma, Vadr. 429.). Egyes motivumai -itt-ott más hasonló fajú mesékben is, mások azonban egészen újak. - -44. Nagyon elnyújtva és kiczifrázva megvan _Erdélyi_nél egy mese első -feleként. (A világ szép asszonya, Népd. és mondák III. 195.). - -45. V. ö. _Erdélyi_nél A három királyfi, a három sárkány és a vasorrú -bába czíműt (Népd. és Mondák III. 225.). Nem lehetetlen, hogy ez is és -az előbbi is közvetetlenül Erdélyi gyüjteményéből származik, mert -mindkettő olyan kivonatszerű. De az előbbi a tőlem följegyzett -alakjában, bár sokkal rövidebb, mindenesetre szebb, poétikusabb. - -49. Szép változata a _Merényi_nél olvasható Ólombarát czíműnek (Sajóv. -Népm. I. 1.). Rövidebb és kevésbé szép változata _Kálmány_nál is (Nap, -Hold, Csillag kiszabadítása, Szeged Népe III. 160.). - -50. Gyöngébb változatát lásd Magy. Npk. Gyüjt. III. 343. (A három -szerencsepróbáló.) - -53. Ebben nyilván összevegyült két eredetileg különálló mese. Egy, a -mely az ügyes tolvajról, és egy, a mely a bolond fiúról szól. Az -előbbinek egyes részletei előfordulnak _Erdélyi_nél (Zsivány Gyuri, -Népd. és Mondák III. 325.), _Merényi_nél (Tilinkó, Sajóv. Népm. II. -171.), és Magy. Népk. Gyüjt. III. 389. (Többet tud az apjánál). Az -utóbbit (a melynek ide csak néhány motivuma tévedt) l. teljesen -_Merényi_nél (Bolond Jankó, Ered. Népm. I. 195.) és Magy. Népk. Gyüjt. -I. 422. (Ihók s Mihók.) - - - - -TÁJSZÓK. - - -_Ámbojog:_ ácsorog, ődöng. - -_bakócz:_ tűzre való apró ágbog, tűzgyujtani való száraz rőzse. - -_bándor:_ paczal. (_Bándoros_ ablak az olyan, a melyet a szegény emberek -régente, mikor az üveg még drága volt, megvékonyított és megszárasztott -paczallal vagy hólyaggal vontak be, hogy zárva is legyen, de a -világosság mégis áttessék rajta.) - -_berbécs:_ ürü, kos. - -_briu:_ oláh eredetű táncz, melynél a férfiak balkezükkel övüket fogják. -(Vö. oláh _brîu:_ öv.) - -_burdé:_ czigánykunyhó. - -_burusztuj:_ bojtorján. - -_bütü:_ levágott vége v. sarka valaminek. - -_büzü:_ szag, illat. - -_cziher:_ cserjés, bokros hely. - -_czők:_ bizonyos fajta kovász. (Fél ökölnyi nagyságú darabokban -szárasztják.) - -_csál:_ csinál. - -_csëplesz:_ apró, fejletlen, csenevész. - -_csigolya:_ kosárkötő fűz. - -_csihán:_ csalán. - -_csikla:_ csukló. - -_csobán:_ juhász. - -_emberizing:_ az emberiség söpredéke, szemetje. - -_ësztëna:_ a juhoknak sövénnyel bekerített fejő- és alvóhelye. - -_ësztováta:_ szövőszék - -_étó:_ méreg. - -_faszujka:_ bab. - -_fëlvëllint:_ hirtelen felvesz. - -_fërhërëz:_ kihallgat. - -_fitil:_ lámpabél; taplő. - -_fokán:_ fakanna. - -_flujtár:_ fullajtár. - -_füttő:_ kályha, kemencze. - -_gáng:_ folyosó. - -_gunya:_ ruha. - -_guzsalyaskodik:_ szerelmeskedik. - -_gübülő:_ bunkós végű rúd, melylyel a halászok a vizet zavarva, a -halakat rejtekhelyükből kiriasztják, és a háló felé hajtják. - -_gyéte:_ czipő. - -_hengér:_ hóhér. - -_hiu, hivu:_ padlás. - -_höncsöktúrás:_ vakondtúrás. - -_hubësz:_ lepény. - -_hurut:_ köhög. - -_ibrikál:_ szükségét végzi. - -_itkányos:_ iszákos. - -_iszánkodik:_ csuszkál. - -_kasornya:_ kézi kosár. - -_kaszaj:_ kazal, farakás. - -_kecskebucsa, kecskebuka:_ bukfencz. - -_kenyérszër:_ a piacznak az a sora, a hol a kenyeret árulják. - -_kevert:_ vízzel összekevert korpa v. kukoriczaliszt, a mely közé -hagymaszárat is szoktak keverni. (Baromfi, malacz, sertés eledele.) - -_kiëszkápál:_ kivergődik. - -_kisirül:_ kifordul, kioson. - -_kóbít:_ füllent (?) - -_kosár:_ szétszedhető kerítés, mely esztenás juhok éjjeli szállásául -szolgál. - -_kotécz:_ ól. - -_kujak:_ ököl. - -_küjel:_ kívül. - -_lapi:_ levél. - -_lappancs:_ csapóajtó. - -_lator:_ férjes asszony szeretője. - -_mányi:_ öreganya - -_masina, mësina:_ gyujtó. - -_matat:_ motoszkál, tesz-vesz. - -_merébe, merén:_ folyton, egyre, mindig. - -_merënde:_ élelem, enni való. - -_mimmerén, mindmerén:_ folyton, egyre, mindig. - -_mirha:_ Vö. a 30. sz. jegyzetet. - -_múr:_ kőfal. - -_nërávás:_ ravasz, fortélyos. - -_nyuvaszt:_ fojt, fojtogat. - -_pest:_ kemencze. - -_pesmeg:_ a kemencze és fal közötti hely. - -_piliszka, puiszka:_ puliszka. - -_purkoj:_ kis rakás (széna). - -_rejtëz:_ ijedezik, rémüldözik. - -_rogozsina:_ gyékény. - -_rova, ruva:_ kendő. - -_sárig:_ sárga. - -_silla:_ ár (varga-eszköz.) - -_simándiskodik:_ hízeleg. - -_sirít:_ sodor, teker. - -_sáp:_ kocsiszín, félszer. - -_srajfa:_ istállóbeli választórúd (mely a lovakat egymástól -elválasztja). - -_suj:_ fene. - -_sutu:_ szobai nyitott kemencze belső szöglete. - -_szárika:_ guba, suba, szűr. - -_szërre:_ rendre, egymásután. - -_szirba:_ bizonyos oláh táncz. - -_sziu, szivu:_ szíj. - -_szokotál:_ számít, fontolgat, gondolkozik; szerez, kerít. - -_szokotálódik:_ gondolkozik, fontolgat, meghányja-veti. - -_szotyog:_ esik, hull. - -_szuszák:_ nagy gabona- vagy liszttartó faláda. - -_temetetlen, temhetetlen:_ töménytelen. - -_tëpëllák:_ ügyetlen, élhetetlen. - -_terép:_ lépcső. - -_teri, terü:_ teher. - -_tincsel:_ vakol. - -_továrosság:_ társaság. - -_zsiribicze-kötél:_ szöszből való szakadós spárga-féle, a melylyel -elválasztják egymástól a pászmákat. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Az iránta esetleg érdeklődő olvasó megtalálhatja az Erdélyi -Muzeum XXII. kötetében megjelent _A csángó nép és csángó név eredete_ -cz. dolgozatomban.] - -[Footnote 2: Brassóban mondta el.] - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -50 |testvérbáyja megint |testvérbátyja megint - -144 |útra, hazafelé, |útra, hazafelé. - -150 |S a kkor |S akkor - -150 |de én a nyúlhúst |de én a nyúlhúst. - -152 |Fogjátok meg jól |Fogjátok meg jól. - -172 |ez bárói ház |ez bárói ház. - -179 |Onann elvitték |Onnan elvitték - -180 |këjájcson sënkinek |këjájcson sënkinek. - -181 |juól mëgverë gette |juól mëgverëgette - -227 |hogy megegyezze-zenek |hogy megegyezzenek. - -235 |mondja a leányának |mondja a leányának: - -272 |sórkához a nyillásba, |sórkához a nyillásba. - -366 |Kije-jelentette a király |Kijelentette a király - -428 |mondotta, hogv: |mondotta, hogy:] - - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Hétfalusi csángó népmesék -(Népköltési gyüjtemény 10. kötet), by Antal Horger - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK HÉTFALUSI CSÁNGÓ NÉPMESÉK *** - -***** This file should be named 56057-0.txt or 56057-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/6/0/5/56057/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org Section 3. Information about the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |