diff options
Diffstat (limited to 'old/56025-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/56025-0.txt | 10432 |
1 files changed, 0 insertions, 10432 deletions
diff --git a/old/56025-0.txt b/old/56025-0.txt deleted file mode 100644 index 5e8a7ee..0000000 --- a/old/56025-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10432 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Enyim, ?tied, övé (1. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most -other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms of -the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you'll have -to check the laws of the country where you are located before using this ebook. - -Title: Enyim, ?tied, övé (1. rész) - Regény - -Author: Mór Jókai - -Release Date: November 22, 2017 [EBook #56025] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ENYIM, ?TIED, ÖVÉ (1. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XLVII. KÖTET - -ENYIM, TIED, ÖVÉ. I. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1896 - -ENYIM, TIED, ÖVÉ - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -I. RÉSZ - -PFEIFER FERDINÁND TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1896 - -FÉRFI SORSA A NŐ. - - -TAVASZ. - -Huszonnégy ifjú mulat kedvére a ligetben. - -Tavasz van. A fákon még nincs levél, csak virág. Azok az aranyba, -rózsaszinbe játszó, hímporterhes barkák, mik a lombot megelőzik, tündéri -zománczot adnak az erdőnek; a mező is sárga a fűvel együtt ébredő -virágtól. A berekben már itthon van a fülemile. - -Természetébredés van: a vadméh előjön faodujából, megy virágot bújni, -ezret egy nap; a nővirágból mézet szí, a hímvirágból hímport szed; a -kéjencz! pedig ő maga se nem férfi, se nem nő. - -A hol a bükkfák sürüjéből a távolba kilátás nyílik, a zöld vetésektől -zománczolt rónán egy lovag-kastély látszik a festői perspectiva -hátterében, oszlopos peristyljével, aranyozott tornyaival; túl rajta -ismét sötét erdők. - -A huszonnégy ifjú élvezi a szabad lég örömeit, s mulatja magát hajlamai -szerint. - -Néhányan az erdők mélyét járják; – ki növényeket gyűjt, ki köveket tör -kalapácscsal. Amaz orvos lesz valaha, emez bányász. Egy pár puskával -karján cserkészik a távoli vágásban és vetések között, s a melyik -közülök lőtt foglyot hord, tarisznyájára akasztva, az szenvedélyes -vadásznak indult; míg a másik, ki elszalaszt nyulat, pipiskét, s csak a -vetéseket bírálja, iparkodó mezei gazdát árul el magában. Kettőnek -megint az a mulatsága van, hogy háromszögellési munkálatokat -hevenyésznek: ezekből bizonyára mérnökök válnak. Egy letelepült egy -levágott fa törzse mellé, s rajzalbumába egy tájkép-részletet vázol. Ez -híres festő lesz valaha. Egy félrehúzta magát egy virágtól aranyos -juharberekbe, s fuvoláján versenyez a csalogánynyal. Ebben a jövendő -nagy zeneművésze rejlik. - -Egy csoport az erdei majorlak udvarán a vadgesztenyefák alatt ül az -asztalnál, s jókor hozzálát a kancsóhoz, s a közben hevesen vitatkozik a -nagy napi kérdés: a honi védegylet fölött; mellette és ellene keményen -feleselnek, indokaik száma kifogyhatlan, furfangos fordulataik meglepők, -meggyőződésük makacs; elárulják a leendő publicistát, megyei szónokot, -pártvezért, és mindenesetre a hivatott ügyvédet. - -Kettő-három heverész a fűben és élvezi a semmit tevést. Ezek urak -lesznek valaha. Főispánok, helytartótanácsosok. - -Egynek az a feladata van, mezei mulatságul, hogy társai összeadott -pénzéből lakomát rendez, annak a kiállítási költségei felől a majorossal -alkudozik, úgy hogy annak is maradjon valami, s a közbenjáró is -megtalálja a maga provisióját. Gyönyörűen tud visszaélni a -kétszerkettővel. Ebből bankár lesz valaha. - -Egy meg a konyha szentélyébe tört be, s mig társa a majorossal -alkudozik, tüzes ostromot kezd a majoros kökényszemű leánya ellen, nem -riadva vissza a hirtelen-kéz gyors kifizetéseitől. Alacsony, de ideges -termetű eleven fiú, göndör, fekete hajjal, tüzes szemekkel, vérpiros -ajkakkal; fürge és szemtelen, mint egy ördög. Ebből nagy Seladon lesz -valaha. - -– Majd békét hagysz annak a jámbor szűznek, Gideon! kiált az asztal -mellől gordonka hangon a számvető társ. - -A jámbor szűznek azonban nincs szüksége idegen oltalomra. Kap egy kanna -vizet, s bizony anabaptizálja vele Gideon úrfit, s most már üldözöttből -üldözővé válik. Gideon úrfi sem veszi tréfára a dolgot s menekül, a -merre ajtót lát. A konyhának azonban kettős ajtaja van: a felső nyitva, -az alsó szárny csukva. A menekvő Don Juan őzsebesen szökik át a zárt -ajtón, egyúttal fejét is mesterileg alákapva, hogy az ajtóragasztóba ne -üsse felülről, s az utána küldött kanta vizet mind az asztalnál ülő -társak kapják a nyakuk közé. Szitkozódnak aztán és nevetnek. - -Hanem az ugrás remek volt. «Ebből a fiúból műlovar lesz: meglássátok!» - -Az ifjak mind levetették felső-öltönyeiket. Olyan jól esik ingujjakban -lehetni. Hogy nincs rajtuk a felső-öltöny. A «nincs» esik jól. - -Az ebéd elkészül. Jelt adnak a pásztor-kürttel. Az, a melyik a csalitban -furulyázott, a havasi kürtöt is gyönyörüen tudja fújni. Universal genie -a hangszerek közt. A hívó szózatra összegyülnek a szanaszét kóborlók: a -füvész, a kövész páfránaival, zuzmóival, paláival és csillámaival, a -festő félig kész rajzával, a vadászok pipiskéikkel; a hosszú asztal -körül megnépesül; csak egy hiányzik még. Hol van Incze? - -Azt sem éhség, sem kürtszó nem csalja ide? - -Keresik, nevét kiabálják, nem kerül elő sehonnan. - -Tán elaludt valahol? – Incze? Aludni? Hisz még éjjel sem aluszik. - -Tán valami szép leányra akadt? – Inczének leány? Akkor futna el, ha egy -szép leány akadt volna ő rá. - -A majoros szép leánya csakugyan emlékezett rá, hogy látta a keresett -ifjút a méhesbe bemenni. Utána eredt, hogy majd behíjja. Incze csakugyan -ott volt. Olvasott egy könyvet. Abba úgy el volt merülve, hogy se -látott, se hallott, se nem éhezett. Mit mondtunk? ugy-e? A mint a méhes -egyik ajtaján a szép leány belépett: Incze rögtön kimenekült a túlsó -ajtón. - -«Oh Innocenti!» - -Volt nagy kaczagás, évődés, ingerkedés a társak részéről. Mit olvastál? -Tocquillet. Amerikában járt a fiú. S hogy visszakerült egyszerre, a mint -egy leányarcztól megijedt! - -A kigúnyolt könyvbuvár szép görögszabású arcz és alak. Apolló homloka és -Theseus vállai hozzá: áll, ajk, szemöldök, mind a classicus -szobormintákra emlékeztetnek; még a kifejezés is oly hideg és nyugodt e -vonásokon, mint egy szoboré, s izmos termetének mozdulataiban az erő -nyugalma látszik. - -Társai a főhelyet hagyták fenn számára az asztalnál. Ő látszik a -legidősebbnek; bár szőr neki sincs az arczán, mint a többinek. Bizonyos -felsőbbséget látszik gyakorolni társai fölött. - -Az izletes lakoma, az ürülő kancsó mellett zajos lesz a társalgás, -vitatkoznak kedvencz eszméik felett; van dévaj kaczagás itt-amott; -járják a bohó adomák. Azoknak némelyikében a zárszó csak a latinul értők -kedveért mondatik: «Mit mondott a barát a thea és kávé közötti -választásra a szép leánynak?» «Te quidem vellem; sed cave.» – «Mit -mondott a diaconus az esperesnek?» «Malo Cocam, quam Uri?» – Közbe egy -citamen Horáczból: «Nesit ancillae tibi amor pudori!» Ezt tréfásan -mondja Gedő Inczének s telt poharával koczintásra ingerli a komoly -mélázó ifjút egy «Vivat»-tal a szép majorosleányra; de Incze nem iszik -bort, s nem iszik leányért. - -Végre keresztültör a zajból a dal, megzendül a legvidámabb népdana, -tüzes szemű leányról, barnáról, szőkéről, piros ajkról, csókról, forró -szivdobogásokról: az ifjú arczokon úgy ragyog a láng! - -Incze hagyja őket dalolni, maga nem vesz benne részt. - -Kitűnik, hogy egyike azoknak, kiket a fűben heverve láttunk restelkedni, -gyönyörű tenorhanggal bir, s szépen énekel. Bravo! Nagyobb úr lesz -belőle, mint a milyennek szántuk: nem főispán, de operai művész, európai -hirű! - -Az egyetértés nem tarthat sokáig, a hol huszonnégyen vannak, s a hol -félakó bor elfogyott. Egy rész bordalt akar énekelni, más rész Nabucco -kardalait, ezen két pártra oszlanak; tizenketten felkerekednek s -elhagyják az asztalt, kivonulnak az erdőbe; azok közt van Incze. A más -tizenkettő ott marad a diadalmasan megtartott padokon, s most már -nekieresztett kedvvel harsogtatja profánus dalait, mig az elvált rész -egy viszhangos szálfaerdő tövében hymnusokat énekel – operákból. - -De a győztesül ottmaradtaknak nem elég az, hogy az ellenpártot -megszöktessék, jó kedvüknek még az a vágya is van, hogy amazokat ne -engedjék a maguk módja szerint mulatni. Utánuk mennek, megtömve -zsebeiket makkal, s a mennyire a makk elhord, elkezdik amazokat -hajigálni. Gedő ügyes hajító. A mint a tizenkét ellenpárti bajtárs -körben felállt, előre megmondja: ez a makk melyiknek szól. S valóban -odatalál. A löveg koppan, vállon, tarkón, háton: nem tesz kárt, de -boszant. A megtámadottak nem állnak boszút. Felkerekednek, bevonulnak az -erdőbe, ott azután védve vannak a hajigálás ellen. - -Gedőnek pedig már minden porczikáját csiklandozta a veszekedési terv. -Túl volt terhelve az életerő villanyával: valami tárgyat kellett -találnia, a min negédét kitöltse. Ott legelészett egy szamár a fris -gyepen. Fiatal vemhe volt, nem viselt még terhet soha. - -«Ki üli meg ezt a szamarat?» veté oda az indítványt Gedő. - -De hát ki ne vállalkozott volna rá? Én is. Más is. - -Pedig hát se egynek, se másnak nem sikerült a vállalat. Óh, a szamár -nagyon okos állat: csak teszi magát, hogy ő szamár. Nem engedi az magát -olyan könnyen megnyergelni, mint az ember. Furfangos, elővigyázó, -ravasz, sunyi állat az; van érzéke a humor iránt, s ha feltett valamit a -fejében, van erős jelleme attól el nem állani. - -Hárman-négyen lepotyogtak a hátáról egymás után, a többieknek rengeteg -hahotája mellett. - -Ez a tréfa odacsalta az erdőbe menekülteket is. Nem haragudtak már. -Változott a mulatság tárgya. A szamár lett a központ. - -A nyeregbetörés kiséretében most Gedőn volt a sor. - -Az ifjú oly gyors volt és ügyes, mint egy párducz. Mikor ez felszökött a -szabad vadállat hátára, azt nem tudta ez oly egyszerre lebukfenczeztetni -a hátáról, mint a többit. Azokkal könnyen elbánt. Ha nagyon előre ültek -a hátán, akkor elkezdett szaladni, s azután egyszerre lekapta a fejét a -két első lába közé, s hirtelen megállt, a lovag keresztülrepült a fején; -ha pedig nagyon hátra ült, akkor felrúgott a két hátulsó lábával, s a -lovag bukfenczet vetve szállt alá; a melyik már azt hitte, hogy megmarad -a hátán, az alól meg olyan szépen ki tudott ugrani valami szörnyen -tréfás, groteszk fartolással oldalvást, hogy az csak bámulva találta -maga alatt a szamár helyett a vakandturást. - -De nem dobhatta le Gedőt. Úgy fogta az két marokkal a bozontos sörényét, -s úgy szorítá keresztül lábszáraival a derekát, hogy a vad vemhe nem -szabadulhatott meg tőle. Hasztalan rúgott fel, ágaskodott előre: ezt nem -hagyhatá el; megkisérté kínzóját nekivinni a fák derekának, hogy -lehorzsolja magáról szamár szokás szerint; hanem egy kegyetlen -ökölcsapás eszére téríté; majd levágta magát a gyepre, hogy majd úgy -heveri le a lovast a hátáról; az sem ért semmit: az ifjú ott maradt a -földön fekvő felett szétvetett lábakkal, s mikor az felugrott, ismét ott -érzé vékonyaiban a sarkait, mig végre valami tiz-tizenkét gyorsan -egymásután következő ökölcsapás a buksi fejére teljesen felvilágosítá őt -a szamár hivatása felől e földön; a mikor azután teljesen megadta magát, -s négy lábát szétvetve, és füleit előre tartva, ő maga kezdé el a -kapitulaczionális chamadeot trombitálni, s szontyolodottan hagyta a -kötőféket a szájába köttetni; a mikor aztán diadalmas lovagja -kormányozhatá jobbra-balra. Milyen hatalmas huszár lesz ebből valaha! -vagy talán lovászmester; – avagy sportsman! - -Általános üdvriadal köszönté a győztest. - -A győzelem hevélye szokás szerint felkölté benne a kevélység dicsekedő -daemonát. - -«Most így fogok hazavonulni, mint Krisztus virágvasárnapon.» - -Egy része az ifjaknak nevetett; egy része morgott. - -«Nézzétek a lictorokat!» szólt a szamáron lovagló gúnyosan, «hogy -morognak. Pedig ha mi lettünk volna akkor a halászok, ilyen tizenkét -fiú, mint mi; ha minden apostol azt tette volna, a mit Péter, hogy -karddal csapott volna közé, nagy fordulat állt volna be a -világtörténetben; Krisztus megszabadult volna, mennyi csodát tett volna! -késő vénséget ért volna, s most ő volna az öreg Isten!» - -A morgás most már a felgerjedés hangjává emelkedett. - -«Ne itéljétek őt meg most!» csitítá Incze nyugodt hangon társait: -«látjátok, ő most hozzá van nőve a szamárhoz; Biléam szelleme szól -belőle.» - -Ez a szó egyszerre kaczajjá változtatta a botránkozás hangját; Gideon -észrevette, hogy rá nézve most már rossz positio a szamárhát. Leszállt -róla. - -S a földön állva folytatá: - -«Azt mondom, hogy ha mi lettünk volna az apostolok, akkor te volnál a -keresztre feszítve – Pilátus!» - -«No hát legyek én Pilátus,» szólt Incze, kalapját ledobva fejéről a -gyepre, s karjairól feltürve az ingujjakat. «Jertek hát ránk és düljön -el itten, hogy mi fordulat lett volna a világtörténetben, ha a -Gethsemane kertben dulakodásra került volna a dolog?» - -«Ide halászok!» - -«Ide lictorok!» - -A fiatalság ősi szokás szerint halászoknak és lictoroknak nevezte -egymást, a szerint, a hogy hajlamai csoportosíták. - -Azzal mindenki ölrekapott a maga kiválasztott ellenfelével. - -Hogy is végződhetnék fiatalok közötti mulatság a zöld gyepen birkózás -nélkül. Ez az élvezetek legmagasabbika: mámorítóbb az ivásnál, hevítőbb -a szerelemnél; a túlhabzó férfierőnek kölcsönös összevillámlása. - -Mindenki kikeresi magához illő ellenfelét s birokra megy vele. Gideonnak -jut Incze. - -Ha nyers erő, durva hevély volna megengedve a játékban, az egész -társaság együtt nem volna képes helyt állani a herculesi komoly ifju -ökleinek; de itt csak gyakorlott ügyességre van hivatkozás, s ebben -méltó ellenfelére akadt. Ki vannak véve az erőszak fogásai, a -derék-betörés, a gulyásos levegőbe lódítás és földreteremtés, az -állfelütés, az ököllel nyomás; csupán a nemesebb testgyakorlati -fordulatok járják, s ezekben a két mérkőző egyike sem enged a másiknak. - -A többi társak, győzve, vagy legyőzötten, abbahagyták már, le is verték -magukról a port s most csak a kettő tusáját nézik. - -Buzdítják őket, «ne hagyd magad!» A részvét a gyöngébb félhez hajlik, ki -társa erejének túlsúlyát bámulatos tornászi ügyességével egyenlíti ki. A -körülálló ifjak ujjongnak Inczének minden újabb sikertelen kisérletén. -Ez boszantja a küzdőt. Egyszerre hóna alá kapja ellenfele fejét -balkarjával, s jobb karját alája csapva, felragadja azt a levegőbe, s -azzal ennek két kalimpázó lábával, mint a csata-cséppel veri szét a -kaczagókat; nem nézve ki barát, ki ellenség? Erre valamennyien ellene -támadnak. Most azután igazán elemében van. Lerázza magáról támadóit, -mint oroszlán a kopókat. Három társa akad, ki segíteni jő neki. Hátaikat -egymásnak vetik s szembeszállnak a többivel mind. Van kaczagó harag, -dühig fokozott jókedv, csintalan örömkitörés, férfihoz, ifjúhoz illő. -Gyönyör elnézni e tomboló férfirajt, e küzdő gomolyt; az olympi játékok -legnemesebb faját. - -Most csak játék, de minő küzdés lesz az, ha egyszer ez a jelszó talál -elhangzani: fegyverre férfiak! Minő hősök, minő katonák lesznek ezek -itten!… - -… Az estharang megcsendül. A távol lovagvár tornyából mélán ringanak át -a zengő ligeten áhitatgerjesztő hangjai. - -Az első kondulására a harangnak mintha ketté volna vágva egyszerre a -tusa, a játék. A küzdők szétválnak. Nincs többé se vidám harag, se -szikrázó jókedv. Egy szó nélkül siet mindenki felöltönyét felvenni. S -mikor az angelus utolsó csendülése is elrezgett a légben, mind a -huszonnégy ifju ott áll párosával sorban a gesztenyefák sorai alatt. -Öltönyük, mit felvettek, hosszú fehér talár, az idősebbeknél fekete -övvel és skapuláréval. - -S az utolsó harangszónál egyszerre rázendítik mindnyájan a zsolozsmát: -«Ave Maria…» - -… A tavasz igérete csalárd!… Nem lesznek ezekből sem hires ügyvédek, sem -nevezetes államférfiak, sem hirhedett művészek, sem ügyes technikusok, -sem magas hivatalnokok, sem gazdag üzérek, sem vitéz huszárok, sem -diadalmas hadvezetők; – mert ezek egy szerzetes rend növendékei: az a -távol kastély ott az ő kolostoruk; az az ő sírboltjuk, a hol élve -meghalnak s meghalva élnek. - -… Azonban ki láthatja a jövendőt előre? - - -EGY MAGYAR KOLOSTOR. - -A «fehér barátok» kolostora (a hogy a népnyelv híja őket) hazánk egyik -legnagyobb rengetegének közepén fekszik. A rengeteg csak a hegyeket fedi -már, a téres völgyek a leggazdagabb gabonatermő földdé vannak -átalakítva. Az országutat, mely a lejtőkön, halmokon alá s fel kígyózik, -két oldalán fehér virágpalástba burkolt cseresznyefák jelölik: mintha -hó-gulák volnának zöld mezőben. - -A kolostor egészen modern stylben épült palota. Az északi szárnyát -képező kéttornyú cathedrale nélkül magán úrilaknak volna nézhető. A -hajdani kolostort, melyet Imre királyunk építtetett, a török háború -alatt leégették, s kirabolták; egy portale az uton a régi alapkő -lapidarbetüs feliratával, s egy faragott pillér homlokrésze, mely most -egy szobor alapjául szolgál, az egyedüli emlékek, mik a romokból -megmaradtak. A góthstyl remekei ily töredékekben is. - -Minden új alkotás itt: az épületek újabbkori kényelem igényei szerint -alakítva; a parkban exoticus fák, virágcserjék, pozsgár bozótok, a -legvénebb fenyőcsoport a belső udvaron, simahéjú amerikai cembrák, bár a -torony ablakáig emelték már sudaraikat, nem idősebbek száz évesnél. -Gyermekkor náluk. - -A török pusztítás által elárvult kolostor roppant birtokait mint «res -nullius»-t? (senki birtokát) majd a körüllakó főurak, majd a szomszéd -ausztriai szerzetes rend provinciálisai foglalták el azután, s két -századon át tartották magukénak. A szerzet magyarországi tagjainak -hosszú és kitartó küzdelmükbe került azt visszaszerezni. Egy apátjukat, -ki ez ügyben sokat fáradozott, mikor útjából visszatért, az erdőben -agyonverették; arczképe alá oda van írva: «ex insidiis occisus». S -utoljára is meg kellett vásárolniok a birtokukat készpénzen, s még -azután is sok ideig vazalljai és adófizetői maradtak az osztrák -főnöknek, csak e század elején szabadíták ki nyakukat a hűbériség járma -alól. A jelenet meg van örökítve a képtárban, a midőn I. Ferencz átadja -a diplomát az akkori apátúrnak. Az apátúr úgy tünik fel a képen a király -mellett, mint egy óriás: széles homloka, erős szemöldei, ajkai fölött a -borotválás daczára is feketéllő bajusz, a merész szemek, tanuskodnak -róla, hogy ez alak nem szokott eszköz lenni, hanem cselekvő kéz. - -A visszaszerzett föld az erélyes kéz alatt visszaadta mindazt, a mi -elveszett. A hajdani gazdagság visszatért. Az elrabolt templomkincsek -helyébe újak jöttek, az oltáron szobrász és festész remekelt, muzeumok -gyüjtettek össze ritkaságokból, s felépült a kolostor büszkesége, a -kincseket érő könyvtár, melynek karzatait, táblázatát, állványait -bámulandó remekben magyar asztalosok készíték, magyarhoni ritka -fanemüekből, a díszitések gyönyörű tiszafa- és szömörcze-lapokból -alakítva, kiváló ízléssel. A tudomány minden ága képviselve a nagy -foliánsok s a tarka kötésű zsebkiadásokban, egész a classica és a modern -litteraturáig; köztük becses incunabulák, egyetlen példányok, érdekes -kéziratok, a régi nyomdászat remekei, s a miniatur-festészet és -szépirászat türelempéldányai. - -De nem csak a küllem új és nemzeti: a szellem, mely azt alkotá, vele -azonos; ezen kolostor tanárokat nevel, kik az előhaladott tudományos -képzettségben, a szabadelvű felfogásban, s a hazafias érzületben minden -más felekezet tanáraival méltán versenyeznek. - -«Haladás, szabadelvűség, hazafiuság» egy kolostorban! szokatlan fogalom; -de köztudomású, hogy úgy van, s a történetírónak, ki egy nagy esemény -emlékét akarja plastice kiemelni, ahhoz méltó piedestalul a külzetet is -élethíven kell kifaragnia, hogy szobrából érthetlen torzkép ne legyen, -vagy hihetlen ábrándkép, vagy a mi legrosszabb: prózai sáralak. - -Ez a kolostor növendékeire nézve nem börtön, hanem otthon; nem sírbolt, -hanem egy világ. - -A tantervből a kényelem s az egészségápoló élvezet sincs kifeledve. - -A tantermek mindegyikében csak nyolcz növendék foglal helyet saját -íróasztala mellett; csupán a természettani előadásokra gyülnek össze egy -közös teremben. Üres idejét mindenki töltheti szabadon választott -mulatsággal: minden tanoncznak van külön kertje; a közös kertben fedett -tekepálya, a teremben tekéző asztal, távolról odavezetett forrás-viz -csorog a folyosón márvány medenczébe, s fürdőszobákban válogathat, kinek -hideg, kinek meleg tetszik; pipázni egy külön terembe gyülnek össze, s -ott állnak, sorba támogatva, longissimáik a közös dohánydöböz körül; ott -vannak a hegedűk, violoncellok, fuvolák, mikkel quartetteket rendeznek; -télen járja a korcsolyázás a befagyott tavon. Étkezésük tápláló és -izletes, melyből egy kis adag bor sem hiányzik; éjszakára tiszta -kárpitos ágyak várnak reájuk négyesével egy teremben; az egy szobában -lakókat hajlamaik válogatják össze. – És azután van minden évben két -hónapjuk, a mikor a rend minden tagja: novitius, diakonus, tanár, perjel -és apátúr teljes szabadsággal mehet a világba, a merre kedve tartja, s -nem őrködik felette más, mint saját fogadalma; a mikor még szerzete -fehér palástját is leteheti, az sem gátolja lépteit. - -Ebben a kolostorban nincs semmi poézis! Nincs sem börtön, sem kínzó -eszközök, sem befalazott üreg, hová az élve eltemetettnek lyukon -adogatnak be kenyeret és vizet, sem a szőring alatt viselt szeges öv, -sem mezitláb vezeklés, sem sanyarú jejuniumok, sem éjjeli virrasztások, -ascetai testsanyargatás; és semmi neme a büntetésnek arra nézve, ki -hibát követ el vagy a kényszernek arra nézve, ki a zárdát el akarja -hagyni. - -Ennek a kolostornak a tagjait nem köti más hatalom egymáshoz, csak a -kölcsönös szeretet. - -Az engedelmességi fogadás, melyet önválasztotta apátjuk kezébe tettek, -nem nehezebb, mint egy gyermek engedelmessége atyja iránt. - -Egymás közt úgy nevezik magukat, hogy «testvérek». - -Főnökük az apátúr, egy szelid arczú, jámbor kedélyű agg; Socratesfő – -szakáll nélkül; soha nem iszik bort (az áldozat-kelyhen kívül), soha -föveg fején nincsen (az infulán kívül), soha nem beteg, soha nem -haragszik. – Úgy tünik fel gyermekei között, mintha rájuk nézve nem csak -atya volna, de maga az «alma mater» is benne személyesülne. - -Nem félnek tőle: – szeretik. - - -EGY BETEG TESTVÉR. - -Egy nyáron kiütött a himlő-ragály a vidéken. Gyorsan elterjedt az a -falvakban. Ily vész idején a pap egyszerre testi-lelki orvos. A fehér -barátok ifja-vénje el volt foglalva a körülfekvő falvakban betegek és -halottak körüli szomorú szolgálattétellel. Önfeláldozó buzgalommal -vállalkoztak a küldetésre. - -Csupán egy vallotta meg nyiltan az apátúrnak, hogy ő fél. Az apátúr -ennélfogva felmentette őt a beteg-látogatás kötelessége alól, a ki fél a -ragálytól, az ne közelítsen. – Ez az egy volt Gedő. - -Pedig társai előtt ő volt bátorságáról hirhedett. Ő mert az alig -befagyott tó ujjnyi vékony lemezén korcsolyával végigsikamlani; ő tette -meg azt, hogy a kastély keskeny párkányán végigsétált, s a közben még -hegedült is; ő volt az, a kinek hiába beszéltek, hogy áthevülten, -izzadtan, jéghideg vizet ne igyék, s a ki társai közül egyiktől sem -félt, s a hogy szóval mondá, magától az ördögtől sem s a hogy tetteivel -igazolá, főnökeitől sem. Hanem a ragálytól félt. - -Nagyon tudott félni. - -Nem is hált abban a teremben, a hol a beteglátogatásból hazatérő társai -voltak; hanem áttétette az ágyát az infirmeriába. - -Ezt ugyan a babonás hit istenkisértésnek nevezi: ha egészséges ember -előre a kórodában keres menedéket; de Gedő a babonától sem félt. Ő csak -a reális veszélytől tudott rettegni, s ezúttal a kolostorban egyedül a -kóroda volt vésztelenített hely. - -Pedig ám a ragály is épen olyan láthatatlan, megmagyarázhatatlan -ellenség, mint a vakhit alkotása: az átok; nincs szárnya, még is repül; -nincs körme, még is megfog; nincs foga, mégis megmar. - -A ragály rég elmult, hónapok teltek el utána. Azok közül, a kik benne -naponként keresztül-kasul jártak, egy sem esett áldozatul. És akkor, -mint egy zivatar után elkésett villám, sujtotta le a rég más vidékre -költözött ragály az egyedül őrizkedőt. Gedő testvér kapta meg a himlőt a -legveszélyesebb alakjában a kórnak. - -Most azután jó oka volt az infirmeriában feküdni. - -Társai felváltva ápolták: ágya mellett éjjel-nappal ott ült egy és -őrködött felette. A himlőkórosok igen nyugtalan betegek. Gedő mindannyi -közt a legrosszabb volt. - -Mikor az a szak következett a kórlefolyásban, a midőn a beteg hajlandó -az arczán égető viszketegséget egy veszedelmes karmolással megszüntetni, -mely által az Isten képét egész életére elcsufitja magán: akkor -kénytelenek voltak a kényszer-zubbonyt feladni rá, hogy kezeivel ne -árthasson magának. - -Ez fokozta lázas dühét. - -A válságos éjszakán Incze testvér virrasztott mellette. A beteg ilyenkor -mindig ébren van, vagy hagymázban beszél. - -Incze a bölcs Kempis Tamás munkájából olvasott fel előtte: A beteg -ingerülten szakítá félbe: - -«Csapd be azt a könyvet; ha azt nem akarod, hogy ordítsak, mint a -behemoth.» - -«Mit kivánsz?» - -«Azt, hogy szabadítsd ki a kezeimet ebből a zubbonyból.» - -«Nem lehet. El fogod arczodat ékteleníteni.» - -«Azt akarom. Hadd legyek csúf. Legalább, ha tanár leszek, félni fognak a -pofámtól a kölykek. Hejh, kapjam őket egyszer a kezembe; több botot -elnyüvök rajtuk, mint Orbilius Pupillus, a római gyereknyúzó -grammatikus. Hadd marczangoljam össze az arczomat, kérlek. Ha pap lesz -belőlem, nem kell az ördöggel ijesztgetnem a híveimet, magam is -megijeszthetem. Többet szenvedek, mint Jób. Hiszen Jóbnak, mikor -bélpoklos volt, szabad volt undok testét a szemétdombon cseréppel -vakarni.» - -«Nyugodjál meg, testvér.» - -A beteg féldeliriumban beszélt. - -«Ejh, én nem vagyok neked testvér; csak ős anyánk volt közös: Éva -asszony. Az én apám nem volt Ádám, – hanem Szammáel: Éva asszony balkézi -házassága. Attól eredt Káin. Csak olyan atyafiság ez. Eredj fel a -könyvtárba, keresd fel nekem a gnosticusok közül azt, a melyik Káin és -Abel legendáját kommentálja. Saturninus, Tatianus vagy Carpocrates közül -az egyik. Majd megmutatom abból neked, hogy az első két testvér is -leányokon veszett össze: egy szép leányon, meg egy rút leányon. A szép -Aklimát mind a kettő szerette, s a rút Lebuda egyiknek sem kellett. -Ezért azután Abel urat, a te nagyapádat, agyoncsapta az én nagyapám, -Káin. És azután hordozta egy állatbőrben a hátára kötve magával -erdőn-hegyen át, mig egyszer meglátta, hogy a cserebülyök hogy hantolnak -el egy döglött vakandokot, s azoktól megtanulta az első temetkezést. És -ez mind leányok miatt történt: az áldozat füstje csak emblema.» - -«Ránk nem szállott az ő örökségük.» - -«Ki tudja? Borgia Caesar bibornok volt, s megfojtotta a szép Aklimáért -annak a férjét.» - -«A ki keresi a kisértetet, megleli azt, ha bibort visel is.» - -«Vigyázz Innocenti! Tudod, hogy a kisértő körüljár, sicut leo rugiens, -quaerens, quem devoret?» - -«Küzdünk ellene szent Antallal.» - -«Könnyű volt Antalnak szentnek maradni. Hol kisértették? A pusztában. -Kik kisértették? Álmok, phantasmagoriák. Álmodott csábleányok, álmodott -aranyhalmazok, álmodott étkek. Könnyű volt el nem csábulni. Csak fel -kellett ébredni az álomból. Csak az ördög volt a kisértő. De jőjjön csak -Antal oda, a hol eleven ember a kisértő, a hol élő asszonyarcz nevet a -bűnös élvezetvágytól, a hol igazi pénzzel kinál a sunnyogó -saintsimonismus, s a hol nem hazudik a pincerna és refectorium, azután -ott maradjon meg ascetának!» - -«Tekints magad körül, s látni fogod a kit idéztél. Férfiakat, kik vizet -isznak a vendégeik számára megrakott gazdag asztalnál, s kincseiket -Istennek s emberiségnek áldozva, ők maguk szőrcsuhában járnak.» - -«Mondd: örök kényszerzubbonyban. Szabadítsd ki kérlek a kezemet, hadd -legyek hozzájuk hasonló. Engedd megrontanom a testemet, ha meg akarod -menteni a lelkemet. Talán ha rút fogok lenni, egészen más életnézeteim -lesznek. Megnyugvó, zárkozott ember leszek. Az a tudat, hogy a pofám -fertelmes, elfojtja bennem a kínzó vágyakat. Tudni fogom, hogy a kik rám -néznek, utálnak, s nem fogok náluk szeretetet keresni. Hallgass rám. -Engem ne keressen a kisértő, a ki fenyeget, hogy megesz; olyan kedvemben -találhat, hogy megeszem őtet én! Én nekem rossz gondolataim vannak. -Felóniát főzök magamban. Arra gondolok, hogy ha én ép testtel, arczczal -kelek föl most, csak addig maradok veletek, míg hasznát veszem. Ti -tápláltok, ruháztok, megtömtök tudománynyal. Mikor készen leszek, -odadobom lábaitokhoz a palástot és skapulárét, s megyek örülni az -életnek. Ez a szándékom. Nos, kiszabadítod-e a kezemet?» - -«Imádkozni fogok Istenhez, hogy gyógyítsa meg testedet és lelkedet.» - -«Útjában fog állni imádságodnak minden gondolatom. A hol járok, a hol -kelek, mindenütt lázadást szítok fogadalmaink ellen. Nem tűröm az -engedelmeskedést, nem a szegénységet, nem a vágyak megölését. Férfinak -tudom magamat, ifjunak és szépnek. Ha egy deli nőarczot meglátok, ha egy -délczeg férfival találkozom, ez a látás, mint a ragályos incubatio -lappang véremben, s alkalmat vár, hogy kitörjön. Mikor egyik -oltárképünkön azt a szép Magdolna arczot látom, eléje térdelek, s -lelkemben azokat a titkokat kutatom, a mikért e könnyek fakadtak, s hogy -miért nem lehet azokat letörölni? Ez az a daemon, a melyiket nem űz ki -az «exsufflatio». Mikor a kőrisfák virágait meglepi a spanyol légy, hogy -a bűztől nem lehet a park azon osztályához közelíteni, én akkor egyedül -sétálgatok ott magamban, s e langymeleg émelyítő szagot tele tüdővel -szívom be. Ti bölcsek azt mondjátok, ez a szagműszer allotriophagiája; -de én tudom, hogy ez a philtra. Ah, minő zúgás, csengés ez itt a -fülemben. Úgy nevezik, hogy «apácza-zengés». - -A beteg megkísérté veszteg maradni. De nem soká tartott az neki. Újra -felsikoltott egész dühvel, a himlőkórosok sajátszerüen elcsukló hangján -rikácsolva: - -«Bocsásd szabadon kezeimet, hadd tépjem velük ezt az elátkozott arczot. -A minap egy szép szőke leány azt mondta a másiknak, mikor a templomból -kijött: nézd minő szép ifju! és rám mutatott; társnéja nevetett és azt -mondá: hagyd el: hiszen pap. Engedd, hadd csináljak magamból -szörnyeteget. Száműzzetek innen! Én elrontok másokat is. Systema van az -őrjöngésemben. Tudod-e, hogy az emberi tagok és mozdulataik egy teljes -alphabetet képeznek? Ezt én találtam ki. Tanuld meg tőlem te is, hogy -azután tudhasd, mit tesznek azok ketten-hárman és többen is, kik a -legünnepélyesebb tények alatt mintegy véletlenül homlokaikat, szemeiket, -mellüket érintik ujjaikkal? Tanuld meg tőlem: A: a fül, auris. B: az -áll, barba. C: a nyak, cervix. D: a középujj, digitus. E: a mozduló -száj, edo. F: a homlok, frons. G: a térd, genu. I: a lágyék, ingven. K: -a fő, caput. L: az ajk, labies. M: a kéz, manus. N: az orr, nasus. O: a -szem, oculus. P: a mell, pectus. R: a nevető ajk, risus. S: a szemöld, -supercilium. T: a lábszár, tibia. U: a köröm, ungvis. V: a has, venter. -Majd aztán ügyelj a mozdulatainkra, s abból megtudod, hogy mikor némán, -csendesen ülni látszunk, s csak kezeink mozdulnak néha, miről beszélünk? -Óh, minő gyehenna ég a fejemen belül, s ti nem engeditek, hogy az -öklömmel üthessem azt, míg szétszakad!» - -Incze megujitá a hűtő borékot a lázkóros homlokán és gyuladt fekélyektől -égő arczain, s beadta neki a csillapító gyógyszert; mire az sok -hánykódás után elaludt végre, és mély álomba sülyedt. - -Ezalatt Incze kilopózott, és szobájából elhozta az ágya fölött függő -szűz Mária-képet, s odaakasztá a falra, a beteggel szemközt, hogy a mint -az fölébred, első tekintete e minden földi szenvedélytől tiszta művészi -alkotású képre essék. Talán ez enyhíteni fogja lázas agyának tüzét. - -Mikor a nap első sugarai átpiroslottak a szömörczefák lombjain, gömbölyű -karikákat vetve a kóroda belső falára, a beteg fölébredt, s halk, rekedt -hangon könyörgött ápolójának: - -«Emeld föl szemeimről a takarót.» - -Incze sietett kivánatát teljesíteni, s jóságteljes hangon kérdezé tőle: -hogyan van? - -«Csendesebben», suttogá a beteg. - -Incze ismerte már a kór lefolyását sok tapasztalás után. - -«Túl vagy a veszélyes válságon. A másodláz is lefolyt. Sokat szenvedtél -alatta.» - -«Panaszkodtam?» - -«Láttam.» - -Egy pohárból mandulatejet adott a betegnek innia. - -«Ma már szemeidet fel lehet takarni, s holnap kezeid is felszabadulnak.» - -«Ejh, vidd innen ezt az italt: nem állhatom ki.» - -– Mit kivánsz? - -– Adj bort. - -Incze hozott neki vizes bort. Ez jót tesz a kimerült idegeknek. - -Attól újra elaludt a beteg: érzékeny szemei nem vették észre a -Mária-képet. - -Azután egész nap aludt. Incze egész nap mellette ült, s borogatta -orczáit langyvizes kendőkkel. E korszakban legragályosabb a kór -lymphája; benne van az a beteg lehelletében, érintésében, a szövetben, -melylyel takarózik, s a szoba levegőjében. Incze nem engedte magát -fölváltatni. - -Következő reggelen már egészen megszünt a láz; Gedőről levették a -kényszerzubbonyt. Sarcasticus kedve visszatért. Észrevette a Mária-képet -ágyával szemközt. - -A mint Incze odalépett kórágyához, így szólt hozzá: (Kedve volt már -szurkálódni.) - -– Én ismertem a te apádat. Szentképfestő volt Gyimóton. Nem tanította -neki a mesterségét senki: magától jött rá. Egész nap mázolt, szegény, -buzavirágszin palástos Megváltókat és rózsaszin köpenyes -Miasszonyainkat. Zöld kantust csak szent Cicellének adott. Remekül ki -tudta rakni aranynyal a fejeik körül a glóriát, az aureolát, s ezüsttel -a hét tőrt, mely a Boldogasszony szivét átszúrja. Az egész vidéket ő -látta el szentképekkel. Olcsón adta. Alig kereste meg vele a napszámot. -Azért adta olyan olcsón, hogy a zsidó piktorokat elszoktassa a -szentképfestéstől. Minden képe egyforma volt. Azt hiszem, hogy álmában -is tudta volna már azokat festeni, vagy sötétben, bekötött szemmel. -Félig-meddig belső ember volt már: a papok is ismerték mindenütt. Minden -vásáron, minden búcsun ott volt a szentképes ládájával. Nekem is -ajándékozott egy sárkányölő Szentgyörgyöt, mikor nála voltam: tetszett -neki, hogy úgy dicsérem a képeit. El is csakliztam azt a városban nyolcz -garasért. Te is segítettél neki mázolni vakácziók alatt; de neked azt -mondta a megboldogult: hagyd el fiam, ne állj te az én mesterségembe, -tanulj inkább diákul beszélni ezekkel a képekkel, a miket én festek; az -könnyebb munka, s jobban táplálja az embert. Állj be papnak: lesz -belőled perjel, apátúr, talán püspök is. Jó konyhát, jó pinczét -tarthatsz s nem bajod, ha a buzát megeszi a drótféreg: a tiedet nem eszi -meg. Négy lovon jársz. Még majd a szegény atyádfiain is tudsz segíteni -néha napján. Mikor azután kedvet kaptál a papsághoz, akkor, mint jó -szófogadó gyermeknek, jutalmul festette az öreg ezt a szentszűz képedet. -Az öreg igazán remekelt rajta, felülmulta saját magát. A többi képei -vásári mázolatok voltak, ez művészi ihlett alkotás. A szinvegyülete -Tintoretto ecsetjére emlékeztet. Pedig a többi képei nem emlékeztetnek -másra, mint Kóbi Iczig pamacsára, a ki boltczímereket pingál. A többi -csak festett vászon: ez egy eleven kép. Van benne valami csodálatos -földi báj, elvegyülve földfeletti magasztossággal. Ennek a képnek az -eszménye nem született a te öreged agyában. Ez egy élő nő másolatja. -Vigyázz magadra Innocenti! Minden este, reggel e kép előtt térdepelsz: -ha egyszer rátalálsz az eredetijére nehéz lesz a térdednek elszokni a -meghajlástól.» - -Incze szentségtörésnek vette e czélzást, s a gúnyolódó előtt eltakará a -függönynyel imádata szent tárgyát. Úgy fájt neki e profán beszéd, mint -mikor az ártatlan gyermek azt a rágalmat hallja szülői felől, hogy azok -földi szerelemmel szerették egymást. Kedélye visszataszítja ezt a -gondolatot. - -A veszély elmultával azután megszünt Gedőt ápolni, felváltotta őt más. - -Gedő felgyógyult; arcza nem éktelenült el; egy hét mulva csekély -maradványai látszottak még rajta a kórnak: akkor visszatérhetett társai -közé. - -Sokat köszönhetett nekik, leginkább Inczének; de nem volt szokása a -hálálkodás. Nem is volt nézetei szerint, mit megköszönni. A megmentett -életet? vagy a megtartott sima arczot? az ép szemeket? De hát mire jó -neki az élet, az ifjudad arcz, az ép szemek? - -Ezt kérdezte ő számtalanszor ama kínos éjszakákon Inczétől, kisérve -daemoni kifakadásoktól, a gondviselés ellen emelt vádaktól. - -Mikor azután felgyógyultan találkozott Inczével: épen a tanteremben volt -az, azon időköz alatt, melyet a kolostori napirend így jelöl meg: 12 túl -XII-ig. (Ez a különbözet a toronyóra és a belső óra ütése között.) – Így -szólt hozzá: - -– Emlékezel-e még azokra a szavaimra, a miket ama keserves éjszakán -intéztem hozzád? Akkor hallgattál, nem feleltél semmit: beteg voltam; -kimélni akartál. Emlékezel-e rájuk? - -Incze nyugodtan felelt neki: - -– Ha hagymázban mondtad azon szavaidat, akkor, mint gyógyító ápolód, a -kórtünetek jelenségei közé számítom kifakadásaid, ha pedig józan -észszel, meggondolva mondtad, akkor mint lelkész, gyónásnak veszem -azokat; titkul tartom, s megadom rájuk a feloldást. - -Ámde Gideon daczosan felemelte veres foltoktól még mindig égő arczát, a -helyett, hogy fejét alázatosan lesütötte volna. - -«Nem úgy! Se nem mint orvos, se nem mint pap állsz velem szemközt: hanem -mint peres fél; kérdeztelek, adós maradtál, felelj meg: mire jó hát ez -az élet, a mely a mienk? felelj most, midőn mindannyian üdvözöltök, hogy -életben maradtam.» - -Incze egy perczig lecsüggeszté fejét, erős szemöldeit összevonva, mik -homloka izmait kérdőjelek redőibe vonták, azután nyugodtan -kiegyenesedett, s mondá: - -– Választ adok. Mi az élet «itt» és bárhol «e földön» nekem és neked? A -hit, remény és a szeretet. Hiszek az emberiségben, hiszek a hazámban, -hiszek a mennyországban; remélem az elsőnek tökéletesülését, a -másodiknak felvirágzását, a harmadiknak örök üdvét; szeretem a hármat -együtt… S a mi tehetségeimtől telik, minden erőmet e három elérésére -fordítom, s ez a munka – az élet… S e munka nincsen öröm nélkül: e -munkának sikere a gyönyör. A ki munkájában nem találja fel az örömöt, az -nem élő; az csak kenyérevő halott. S ez életnek örömei magasztosak. -Enyim a természet világa. A fák növésében, a csillagok hullásában -tanulom ismerni az Isten hatalmát, s a természet alkotó erejét, a -növények az én barátaim, s a bennök rejlő gyógyerőt megvallják nekem. A -négy elem minden meteorjai hozzám beszélnek, s a porszem és a vízcsepp -csodákat mutogat nekem. Enyim a tudományok világa, melynek magasain -minél feljebb hágok, annál szélesebb látkör terül el körülem, bámulatos -új országaival, mik közül csak egynek is minden titkait megismerni, -rövid az élet. S a tudomány titkainak gyönyöre több, mint mindaz, miket -szomj, éh és sovár szív megóhajt. S a mit gyüjtök, az nem holt kincs, -száz- meg százfelé elosztom, s elosztva több lesz. Enyim a jövő nemzedék -világa. A lelki fénynek egy kis központja leszek, melytől a többi lelkek -meggyuladnak. S rajtam áll, hogy az ivadék, melynek szelleme rám volt -bízva, okos, mívelt, boldog, igazságszerető, hűséges és erényes legyen. -Ha megvénülök, egy nagy család vesz körül, fiak, unokák, dédunokák, az -az erkölcs, az a tudomány él tovább, melyet én szereztem nekik: apáiktól -csak testüket kapják, de lelkük kincseit én tőlem. Enyim az emberi -kedélyek világa. Én osztom nekik az áldást örömeikhez, én osztom a -vigaszt szomorúságaikban; én fogadom őket a bölcsőiknél, én kisérem a -sírig; én segítem felállni az elbukottakat, én térítem meg a vétkezőt; -én állok az egész nép előtt, mint vezér, s vezetem fel őt a porból a -mennyországba. S a menny világa is az enyém. Enyim a hitnél fogva. Enyim -az előttem haladott vértanúk, hitbajnokok érdemeinél fogva, kiket -követnem könnyű és édes munka nekem, s kiknek boldogságát elérhetnem -erősebb vágy nekem a szív minden szenvedélyeinél. Enyim önlelkemnek -világa! S ott béke van és nyugalom… E béke, e nyugalom malasztját adja -meg neked is a Mindenható: én édes testvérem, hogy tudjad, mi «itt» az -élet? - -Az egész diaconus sereg elragadtatva a beszélő ifjú ihlete által, -lelkesülve kiálta fel chorusban: Amen. - -Csak Gideon nem monda rá ament. Himlőhelyes arczán valami dæmoni -mosolygás vonaglott. Szemei még véresek voltak a lefolyt betegségtől; -oly bántó volt nézésében. - -Odahajolt Inczéhez, s azt sugá neki halkan: - -– Ez így lesz mindaddig, a míg Madonna-képed eredetijét egyszer -feltalálod. - -Incze szánó arczkifejezéssel fordult el tőle. - -A második tizenkét óraütés is hangzott, s utána a jeladó harangszó. - -Mind elhallgattak egyszerre. Imádkoztak. - - -A DUDAI LÉVITA. - -Egy őszi napon valami parasztszekér állt meg a kolostor előtt. A -fuvarosgazda levelet hozott az apátur számára. - -Valami messzeeső faluból kértek egyházi segítséget. Keresztelni kellett -egy újszülöttet. - -Az egész falu protestans, az újszülött anyja pedig római hitű, a gyermek -gyönge, útra nem vihető, a szertartás sürgetős; a feladat a kolostoré: -tagjai közül valakit kiküldeni, a ki azt végrehajtsa. - -A rendes lelkész távol volt: az apátur Incze testvért szólítá fel, hogy -keljen útra a kivánt szertartást elvégezni. - -Incze készen volt hirtelen; ő és az egyházfi felültek a szekérre. Az -egyházfinak jobb dolga volt: ő a kocsis mellé került s az magának jó -ülésről gondoskodott, míg Incze számára csak egy kéve zsupp volt -odadobva a saraglyába ülésnek; hanem hiszen (mint Gideon testvér mondá) -az első apostolok, mikor keresztelni jártak, még ilyen alkalmatossággal -sem voltak ellátva. - -Négy óráig tart az út oda; ha ugyan útnak szabad nevezni egy szakadatlan -kővágányt, a minek az a czélja, hogy egy szekéren ülő embernek minden -porczikáját kipróbálja, hogy jól oda van-e a másikhoz kapcsolva. - -Dudának hítták azt a falut, a hová Inczének kegyes küldetéssel kellett -mennie. - -Ott feküdt valahol a Bakonyban az Isten háta mögött. De annál szebb volt -a lakosaitól, hogy ők még a háta mögött is tisztelték az Istent, még -pedig hogy erősen tisztelték, az azzal bizonyítható be, hogy mindannyian -kálvinisták voltak, a kik maguk kenyerén dicsérik az Urat. - -Templomot is építettek maguknak, már olyant, a milyen tőlük tellett, biz -annak tornya nem volt; mellette állt a harangláb, s maga csak azért nem -harangozott a pap, mert először is a csengetyű régen el volt repedve, -másodszor pedig, s ez a fődolog: nem is szokott ő náluk pap lenni, hanem -csak lévita, a ki egy személyben képvisel papot, kántort, tanítót; -prédikál, imádkozik, keresztel, temet; ábéczét tanít, s a híveknek -beénekel meg kiénekel. Akad azért erre a helyre is mindig ember, s a -dudaiak meg vannak az állapotjukkal elégedve, s nincs az a földi kincs, -vagy égi malaszt, a miért hitüket elhagynák. - -Pedig bizony nagyon szegény emberek. Népdal is van róluk: «Dudaiak nem -élhetnek, ha csak szenet nem égetnek.» Igen is, szenet égetnek, ez az ő -földi hivatásuk. Nem is tagadhatnák el, ha akarnák sem, mert a szénpor -annyira bevette magát epidermisük minden porusába, hogy szinükre nézve -æthiopi fajnak tekinthetők. - -Kis helységük el van dugva mély hegyvölgy közé, tekervényes, zökkenős út -vezet odáig, melyen még akkor is kerékmarasztó sár van, mikor másutt -országos aszályról panaszkodnak. Ereken, patakokon kell járni hid -nélkül; terebélyes vén fák keresztül nyujtogatják az úton vastag -gyökereiket, s a meztelen sziklafalról csepeg alá a viz. - -A hegyeket rengeteg erdők borítják. Itt terem a falu népének a kenyere: -a fa, a mit előbb szénné kell égetni; mert ha faalakban akarná a városba -beküldeni, többe kerülne neki a fuvar, mint a mit a fa érne. - -Egy mély üst fenekén fekszik a kis helység, melyben már délután négy -órakor nyáron is este van. Köd és füst közül feketéllenek elő a szalmás -háztetők, rendetlen hosszú utczát képezve egy kanyargó hegyi patak -mentén, mely elébb jól felmossa az odavezető utat. - -A mint a fakó szekér, mely Inczét idáig hozta, az úton átcsergedező -patakhoz ért, a hol a lovak szokás szerint megálltak a vizbe -belekóstolni, a patakon túl egy férfialak látszott az érkezőre várni, a -kinek nem kellett bemutatás, hogy első tekintetre meg lehessen benne -ismerni a falu lévitáját. - -Hosszú sovány alak, előrehajlott nyakkal, melyet egy fekete nyakkendő -oly szorosan tart bepólyázva, mintha büntetésből volna rácsavarva, úgy -hogy mikor a fejét félrefordítja, az álla egyet vonaglik belé. Arczát -nézve, lehet az ember nagyon fiatal is, lehet kicsinyt vén is. Simára -van borotválva, de elég ránczos; s bár nagyon komoly mindig, de azért -még is bohókás. Haja hosszúra van eresztve, s fekete kabátja állig -begombolva, a mi nem csekély vezeklés nyári időben. Minden ékszere egy -lószőrből kötött gyürű balkeze kis ujján; azt nyilván maga készítette; -jobb kezében egy görcsös pálcza, melynek fejére egy kutya van faragva: -ez is saját művészi alkotása. - -A parton álló alak elébb egyet köszörült a torkán, azután rekedten, -torokbaszorult hangon megszólítá Inczét, balkezével belekapaszkodva a -lőcsbe: - -– Jó napot, felebarátom. Itt várék, mondván szent Dáviddal: aki -utasokkal eszik, áldozik. Nem hallgatom el ugyanis, hogy az út, mely -falunkba viszen, oly sáros és zökkenős, hogy sokkal jobbnak találnám, ha -felebarátom leszállana itten, s én aztán elvezetném itt a szép mezőn -keresztül a kerteken át a parochiáig, a szép zöld pázsiton. De meg -azután – khm, rhm (ez a torokköszörülést jelenti), hogy az igazat -megvalljam: – igazmondás légyen szájamnak ejtése, tartván Ezekiással; -nem igen szeretném, hogy egy más hitű szerzetes menne végig szekéren az -egész falun, s a parochián szállna le; mivelhogy olyan az én népem szent -Dávidként, mint Básánnak bikái; ennélfogva jobbnak látnám, ha e szép -virágos pázsiton keresztül s a többi. - -Azzal szokta a mondását bevégezni rendesen, hogy «s a többi,» mikor már -sejtette, hogy úgy is érti a hallgató. - -Incze mind a való indokot, mind a helyettesítettet elégnek találta arra, -hogy a szekérből leszálljon, a mi négy órai zötyögtetés után valódi -pihenés volt ránézve, s szivélyesen sietett kollegáját üdvözölni. - -– A dudai lelkész urat tisztelhetem? kérdezé. - -– Nem lelkész, csak lévita: igazítá ki az elfogadó. Nevem Sós Márton, -semmi egyéb. Ha úgy tetszik. - -Azzal maga mellett bocsátva vendégét, azon igyekezett, hogy azt a -keskeny gyalogút használatában megtartsa, az ő csizmáinak kevesebbet -ártván a harmatos fűben gyalogolás. - -– Engem egy véletlenül itt született katholikus kisded megkeresztelésére -híttak ide, mondá Incze. - -– Az bizony aképen történt, magyarázá a lévita, hogy valami kóbor -asszonyszemély itt bujdokálván, az elkerülhetetlen sors e faluban érte -utól, a hol is senki őt be nem fogadván, utoljára is a parochiára -menekült, s ott a tiszteletes asszony által befogadtatott és ápolás alá -vétetett. Úgy tudom, hogy leányzó az, aki született, s mivel hogy az -anyja katholika: ezért máshova kellett folyamodnom, mert félő, hogy a -gyermek meghal. - -– Pedig ez a véletlen nagy kellemetlenség lehet önre nézve, mondá Incze. -Önnek igen hitbuzgó népe van. - -(Ezt onnan tudhatta Incze, mert kocsisa az egész úton nem volt -rábirható, hogy valami kérdésére feleletet adjon; ha pedig szemközt -találkozó ismerős kérdezé, há megy, mit visz? annak azt felelte -daczosan: ördög vagyok, papot viszek.) - -Sós Mártont nem vitte rá igazmondó lelke, hogy egy el nem követett jó -tettel dicsekedjék. - -– Nem az én cselekedetem az, hanem a tiszteletes asszonyé, meg a -leányáé. - -– S az nem az ön családja? - -A lévita meggondoltan lógatta a fejét, s sokáig gondolkozott rajta, hogy -mit feleljen. - -– Az az elődöm özvegye. Én még új ember vagyok itten. - -S hogy még jobban elhárítson magáról minden érdemet és felelősséget, -egészen tisztába hozta a helyzetet. - -– Az özvegy most a kegyelem-esztendőt tölti itten. Nálunk az a szokás, -hogy a lelkész özvegye férje halála után még egy évig a parochiában -marad, mint Mózes mondja: Ne üzd ki a kecskét gödölyéjével együtt! s -azon évben az egész fizetést ő kapta. - -– S mennyire megy ez a fizetés Dudán? - -– Biz az sok. Tizenöt forint készpénzben, tizenkét öl fa, kilencz szapú -kétszeres, hat zsák karórépa, hat zsák csöves kukoricza, fél mázsa só, -egy birka, egy tehéntartás, fél láncz kertiföld, négy sertésre -makkoltatás, azután minden pártól egy sonka; ha szilva terem, minden -üsttől egy itcze vutka lukmának, aztán minden gyerektől, a ki iskolába -jár, egy tyúk meg tizenkét tojás; minden szekeresgazdától egy fuvar, -azután minden temetésért egy huszas énekkel, egy tizes ének nélkül. – S -a többi. - -A lévita mindezt nagyon komolyan adta elő. - -Incze közel volt hozzá, hogy elnevesse magát e furcsa fizetési -sorozaton, mely soknak az igaz, hogy «sok», csakhogy együttvéve «kevés». - -– De hát meg lehet ebből élni? - -– Bizony nem olyan bőven, mint a kalocsai érsekségből; hanem hát erre is -akad ember. Nálunk is vannak jó parochiák; de azokba csak olyan ember -jut, a ki első eminens volt, vagy akinek esperes az apja, vagy legalább -az ipa; az olyan ember pedig, mint magam, a kinek csiszlik volt az apja, -s a ki mindig első volt a classisban – hátulrul: – mert mint szent Márk -evangelista mondja: az utolsók lesznek egykor az elsők; – annak idejut -ki Dudára s a többi. - -A jámbor lévitában jó adag maradt meg a «bennlakói» mórióskodásból, -keverve az öngúny cynismusával. - -Incze érzé, hogy tőle gyöngédtelenség volna ezt a kérdést tovább -űzni-fűzni s abbahagyta azt. De nem úgy Sós Márton. Ő benne megvolt a -cynikusok dicsvágya: a nyomorúsággal kérkedni, s most már egészen be -akarta avatni a helyzetbe kollegáját. - -– Még az előttem megholt lévitának könnyű volt a dolga. Életrevaló -felesége volt: az könnyített a sorsán olyaténképen, hogy a kertjében -káposztát termesztett, s rengeteg pénzt árult belőle. Nevetni tetszik -ugyebár azon a szón, hogy «káposzta?» Pedig ne tessék nevetni; mert az ő -káposztái olyanok a káposzták között, mint Góliáth a filisteusok között: -elhordták azokat messze földre; még Veszprémbe is. Kérdezze meg csak a -püspöktől! - -Incze azt mondta, hogy inkább elhiszi. - -Sós Márton pedig már benne volt a káposztában, s nem akart belőle -kijönni. - -– És aztán nem tudja ám senki más ennek a káposztatermesztésnek a -titkát, egyedül a tiszteletes asszony. Hiába is próbálgatja azt más. A -többi szomszédjának csak karalábéja terem, az is fás. Én tudom, mert -nekem főznek belőle. Mensa ambulatorián éldegélek addig, a míg az özvegy -kegyéve tart; s a többi. - -Azután úgy látszik, mintha más érdekesebb tárgyra akarná átvinni a -beszélgetést. - -– Nézze csak felebarátom, találja ki, micsoda fából van ez az én botom? -De csak vessen hozzá. Mondjon valamit. - -Incze találgatta; az igaz, hogy csodálatos egy termény is volt az: erei, -csomói, czikkei vannak, bunkó a végén: fiatal szágópálma? aloeszár? fává -lett pulykaorr? - -– Egyik sem! szólt diadallal a lévita: ez annak a káposztának a -virágtorzsája, a mit a tiszteletesné termeszt. - -Incze gyöngéden érinté azt a kérdést, hogy elvégre is mi sors vár egy -ilyen elárvult papözvegyre, ha a kegyév letelt, s azontúl se fizetés, se -káposztás kert? - -– «Jó az Isten: ki a mezők liliomait ruházza», mondja bölcs Salamon. -Azért csak nem látott még senki özvegy papnét koldulni menni. Többnyire -vagy maga férjhez megy, ha még fiatal, vagy ha eladó leánya van, azt -veszi el valaki, s aztán annál telepszik le. Gyakorta maga a hivatalbeli -successor az, a kit számára rendel az Isten, mondván Mózessel: «nem jó -az embernek egyedül élni.» - -Incze discrétus czélzást tett, hogy talán itt is találkozunk az isteni -gondviselésnek hasonló ujjmutatásával? - -A lévita arczvonásai akaratlan mosolyra vonultak e kérdésnél. Sovány -arczbőre feszes redőket vetett e mosolynál, melyet hasztalan iparkodott -el-el simítani; az áruló derültség erővel visszatért megint. Tetszett is -neki a kényes gyanusítás, meg nem is. Hizelgett a férfiui büszkeségnek, -de homályosítá a papi méltóságát. - -– Nem lehetetlen a dolog. Az özvegy ugyan már kissé idős; de igen jó -áldott teremtés, és kitünő jó gazdasszony; a leánya ellenben szép és -fiatal, de nagyon akaratos természet és még mindig tudatlan. - -– És így nehéz a választás. - -– De bölcs Salamonnal tartunk, könnyű. A leány feleségnek, az anyja -napamasszonynak és – s a többi. - -– E szerint csak Isten áldása kell hozzá. - -– De bizony van a dolognak egy bibéje. Egy igen nagy bibéje. Tetszik -tudni: én fanatikus nem vagyok. Én semmi más vallásbelit nem gyűlölök. -Én soha a pápista diákokkal nem verekedtem, sem őket pullusoknak nem -csufoltam, a lutheránusokról sem terjesztettem odiosus anekdotákat, még -a zsidókat sem bántottam soha, ráczot pedig testi alakjában nem is -láttam, erre mifelénk nem teremnek: valamennyit mind magamhoz hasonló -Isten teremtésének tartom. - -Incze mindannyiak nevében elismerését fejezte ki e méltányosság fölött. - -– De tetszik tudni, a köznép nem olyan. Ez a magáéhoz szít, s rugodózik -a más szőrüek ellen. Előttem van antecessorom szomorú példája. Ő -katholikus leányt vett nőül. Ez volt a főoka, a miért iderekedt Dudára. -Se a hívek, se a consistorium nem tudták ezt neki elnézni. Sohasem -jutott promotióhoz. Pedig úgy prédikált, mint szent Pál, s olyan tudós -volt, hogy még a leányát is megtanította anglusul, francziául. Még sem -tudott Dudánál tovább jutni. Ez az én népem pedig kegyetlenül buzgó a -maga hitéhez, s minthogy a lévita felesége nem járt az ő templomába, -azzal büntette meg a lévitát, hogy vizet töltött a lukmájába, csermelyét -kevert a buzája közé, s a legsoványabb sonkákat válogatta ki a számára. -Én pedig három dolgot nem szeretek: a vizet a pálinkában, a csermelyét a -kenyérben, s a csontot a húsban. - -– Annálfogva meg kellene a balhelyzetet váltani az által, hogy a -menyasszony térne által. Incze kitalálta az enigmát. - -– Az ám, hebegé a lévita. Ez a bibéje a dolognak! S a kisasszonynál ez -már nem volna olyan nehéz, mint az asszonyságnál; mert ő már atyja után -félig ugy is nostras. Neki csak fél lábbal kellene átlépnie. - -Incze meg volt felőle győződve, hogy azt minden bizonynyal meg is fogja -tenni Sós Mártonért, s azután ez a nagy bökkenő is el lesz hárítva az -útból. - -E meggyőződésében teljesen megerősödött akkor, midőn a mezőn -keresztülvágva, végre eljutott barátságos kalauzával együtt abba a -kertbe, mely a parochia hűbérét képezte. A mellette elfolyó patakot egy -keresztüldöntött bükkfaderék hidalta át. - -– Ime, a tiszteletesné káposztái! mondá a lévita, a szerzetest bevezetve -«in medias res.» - -S azok valóban megnézni való, sőt megtapogatni való tünemények voltak. -Másfél láb átmérőjű hatalmas ellipsoidek, hüvelykujjal benyomhatatlan -kemény koponyákkal, kalapnagyságú levelekkel. Egy-egy felmagzott növény -virágtorzsája, izmos karóhoz kötve olyan volt, mint valami agave -virágbokrétája. - -– Nézzen ön ide! Micsoda fejek! magyarázá elragadtatással a lévita. -Akármi legyek, ha ezek a káposzták nem gondolkoznak. «Cogito; ergo sum.» -(Gondolkozom, tehát vagyok.) Azt mondja Kánt. Már pedig a káposztának -feje «van»; tehát «gondolkozik.» - -Ez olyan nagyszerű élcz volt, hogy Sós Márton megállt és kiegyenesedett -maga magát megbámulni. Incze is mosolygott rajta. Pedig azok a nagy zöld -fejek, ha gondolkoznak, akkor beszélnek is. S ha beszélnek, azt mondják -egymás között: «aha, már itt van. Ő még nem tudja, hogy mi kik vagyunk! -de mi már tudjuk, hogy ő kicsoda!»… Hallgassatok! parancsolt rájuk az -ölnyi magas virágzó dédős, megrázva maghüvelyeit, a mint a vendég -elhaladtában vállával hozzá ért: «csendesen odalenn ti egyéves -novitiusok! ti itt maradtok, mi vele megyünk.» - -És a mint Incze végighaladt a duplaszegfűkkel és violákkal szegélyezett -úton, egy perczig úgy volt, mintha álmodnék. Egy perczig mintha álmodná -mindazt, a mi körüle van; de más vidéket, más eget hozzá: – és más -érzelmet odabenn. - -A lévita felköltötte belőle. - -– Ime felebarátom: ez az én kastélyom. Mint Horatius mondja: non ebur, -neque aureum mea renidet in domo lacunar. (Sem elefántcsont, sem aranyos -mestergerenda nem ragyog én házamban.) - -Az igaz, hogy elefántcsont és aranyozás mentül kevesebb volt rajta. Egy -deszkakunyhó volt az, épen akkora, hogy egy hárságy elférjen benne. -Luxusnak lehet azonban nevezni és méltán, hogy deszkafalai be voltak -ragasztva papirral, melynek vonalozott sorai közé iskolai szorgalom irt -verébfejű betükkel kegyes zsoltári mondatokat. - -– Annyiban hasonlít a szultán palotájához, mondá a lévita, a mennyiben -az is tele van irva alkoránbeli phrázisokkal. A lévita szokott élczelni, -ha belejön. - -Az ágy egyúttal könyvtár is volt: a vánkos alatt állt két vaskos -foliáns, meg egy elnyűtt kötet, a minek az egerek a tábláját megették, s -minden levele fel volt kunkorodva. Az ágy lábához volt támasztva egy -gitár, az ágy fölött függött egy vadászpuska, s az ajtósarkon lógott egy -törülköző. A lévita szokott énekelni, lövöldözni és mosdani. - -– Ez az én rezidencziám, szólt büszkén és elégülten. A parochiát engedem -mind a két szobájával az özvegy használatára; ámbátor az egyiket jogom -volna magamnak követelni. Innen legalább a káposztáskert fölött is -őrködhetem, s ekként duplex libelli dos est. S a többi. - -Valóban még ez a hivatal is együttjár a lévitasággal. - -Egyébiránt ez a figyelmes gyöngédség becsületére válik Sós Márton jó -szivének, s kedvező elővéleményt ád felőle. - -A kertből egy kis méhesen át lehetett az udvarra jutni. A méhkasok -üresen álltak most. - -– A babonás nép azt szokta tartani, mondá a lévita, hogy a méhtartó -gazda halálával a méhei is elvesznek, csupa sympathiából; hanem az csak -babonás hit. Tömérdek gyilkos csomorika termett az idén a mezőn, annak a -virágától vesztek el a méhek. – Azonban keresnők fel azt a bűnös -asszonyi állatot; s a többi. - -Incze bámulva tekinte Sós Mártonra. - -– Kit? - -– No azt a gyerekágyas személyt, a ki a felebarátomat ide hivatta. - -– Ismeri ön őt? - -– Én-e? Deus avertat! Egyszer és utoljára láttam őt életemben tegnap. - -– S miért nevezi őt bűnösnek? Igaz, hogy mindnyájan bűnösek vagyunk; de -nem hordjuk ezt, mint praedicatumot a nevünk előtt. - -– Magától hallottam, felelt a lévita komolyan. Furcsán járt az velem -nagyon. Hát a mint az új világpolgár, az az hogy polgárnő már örvendett -az Isten világának: oda hivat engem magához az anya és mindenkit -eltávolítva a szobában, elkezdi nekem elmondani bűnös élete folyását, -melyből az volt a tanulság, hogy ő voltaképen egy férjét elhagyott nő: a -ki épen nem Susánna-i életet folytatott. Bámultam az őszinteségén. De -még nagyobb lett elszörnyedésem, mikor elmondta mindazt, a mi rosszat -életében cselekedett, majd elkezdé még azt is bevallani, a mit -cselekedni szándékozott és ezután szándékozik. Elmondá előttem, hogy -föltette magában, ha fia születik, azt valahol a félreeső falvak -egyikében kiteszi valakinek az ablakába s ott elhagyja; mert az úgy is -korhely lenne és háládatlan; de miután leánya született, azt megtartja -és fölneveli, mert az jobban megmarad az anyjánál, s később még segíthet -is rajta, ha szép lesz. Én álmélkodva kérdezém, hogy immár miért kellett -nekem megtudnom mindezeket? Felele pedig ő, mondván: uram, adj feloldást -nekem az én bűneimből! – A boldogtalan: azt hallva, hogy pap vagyok, -katholikus papnak nézett, s meggyónta a legtitkosabb gondolatjait is -nekem… s a többi. - -Incze összeborzadt s hátralépett a beszélőtől. Előtte szentségtörés volt -az, a mit ez most előtte tett: a gyónástitok elárulása; pedig a jámbor -levitánál nem volt az egyéb gondatlan indiscretionál, egy általa -erkölcsileg mélyen elsülyedtnek látszó, tehát megvetendő személy -ellenében, kivel ilyen furcsa qui pro quoba keveredett, a kinek a -titkait ő se nem kérdezte, se nem igérte, hogy őrizni fogja. Nem is -vette észre, hogy ezen a másik pap megütközik. - -– Ha úgy tetszik, lépjünk által az udvarba… s a többi, monda, megnyomván -a fakilincset, mely az udvarra nyíló méhes ajtót betéve tartotta. - - -A SZŰZ EREDETIJE. - -A lévita jól ismerte a maga népét. - -A paplak udvara tele volt már akkor összecsődült hivekkel. Vén -asszonyok, fiatal menyecskék tereferéltek nagy szörnyűködéssel; vásott -suhanczok kapaszkodtak fel a léczkerítésre zsivajogni, még az udvaron -levő szederfára is felmásztak, s onnan kandikáltak be a ház ablakán; a -bejáró ajtó előtt pedig állt maga a kurátor és két presbyter, elszánt -tekintettel támaszkodva fütyköseikre. - -Ez az ellenállás. - -A mint a kurátor megpillantja a méhesen át az udvarra belépő szerzetest, -nem várja, míg az közelebb jön, hanem botját keresztbe téve az ajtó -előtt, messziről kiált: - -– Ide pedig barát be nem teszi a lábát. Itten keresztelni nem fog! Ezt a -házat mi építtettük: nem adott hozzá se egy nádszálat, se egy vályogot -az apátság. Itt én parancsolok! - -S a kurátor teljes jogában volt, és a szerzetes számára nem volt semmi -segedelem. - -Hasztalan határozza el az oecumeni concilium, hogy a pápa csalhatatlan, -a dudai lévita lakának küszöbén kezdődik a «non possumus». - -Sós Márton bátor és méltányos ember volt a maga egyszerűségében. Meg -akará mutatni a szerzetesnek, hogy tekintélylyel és ékesen szólással mit -lehet kivinni, s oda sietett a hívei csoportja közé. - -Hanem a kisérlet nagyon balul ütött ki. A derék férfiú nem birt tovább -jutni beszédében a megszólításnál: «Kedves atyámfiai!» menten -letorkoltaték, (különösen az asszonynép rettenetesen lármázott), mikor -pedig a botját felemelé, hogy annak mozgatásával adjon szónoklatának -nyomatékot, az lett belőle, hogy megfogták a botja végén a kutyát, s -akkor aztán még az ő orra alatt kezdtek el ököllel mutogatni. Mire aztán -ő is abbahagyta az erőtetést, mondván Bölcs Salamonnal: «az okosabb -hátrál.» A kurátor nyíltan kijelenté, hogy ő az Istennek sem enged. -(Feljebb pedig nem appellálhatni már.) - -Incze abban a kínos helyzetben érzé magát, hogy küldetésének -végrehajtása nélkül lesz kénytelen szégyenszemre visszafordulni. A -botrányt fájlalta legjobban, mely ebből következni fog. Ekkor belülről -megnyílt a paplak ajtaja, s kilépett rajta egy ifjú hajadon. - -Fekete öltönye volt, feje is fekete fátyollal bekötve, mely szőke -hajzatát félig eltakarta. - -Arczáról ragyogott a lélek jósága, ajkain mosolygó fájdalom; szemeiben -szelidség: egész tekintete a magasztos lemondás eszményképe. – És karjai -között egy kisdedet emelt, arczát felé hajtva. - -Lám: a madonna képmása! - -A mint kilépett a zajongó nép közé, épen a leglármásabb asszonynyal -találta magát szemközt, a ki épen azt vitatta, hogy ki kell innen dobni -azt a jött-ment személyt porontyostul együtt. - -A leány nem szólt semmit; csak megállt előtte azzal a gyermekkel karján -és nézett szeliden a szemébe. - -A kövér, veresképű asszony nagyot fújt, kifújta a dühét. S aztán azt -mondta alantabb hangon: - -– Itt van ni: a papkisasszony! Csak olyan szépen ne tudna nézni az -emberre! s aztán még ide hozza azt a porontyot. Ni! Még az is rám néz! - -Akkor megszólítá őt a leány. Oly édes, kérlelő, szívbe hizelgő hangon -tudott szólni. - -– Édes Kaszásné asszonyom! Hát tud ön haragudni egy kis gyermekre? Nem -emlékezik már rá, mikor tavaly a kedveskéje meghalt; aztán visszajöttünk -a sírocskájától, valahány kis gyermeket az utczán talált, mind felvette -az ölébe, összecsókolgatá; hogyan mondta akkor: bár csak az Isten adná -vissza az enyimet! Milyen boldog az, a kinek az Isten egyet adott! És -azután is hányszor láttam, mikor kivette az idegen dajka kezéből a síró -kisdedet, a kivel az rosszul bánt, s megmutatta neki, hogy kell a kis -gyermeket dédelgetni, elringatni, hogy elszenderüljön, s ön most -haragszik erre a szegény kis ártatlanra, a kit az Isten ide küldött? - -A lányka odatartá karjain a gyermeket a nők elé. - -Nincs az a kerekes ágyú, a mivel azokat az asszonyokat el lehetett volna -hallgattatni; de a mint a kis gyermeket meglátták, megfordult a -haragjuk. Hiszen anyák voltak mindnyájan. - -– Ni, hogy nevet! Ejnye, milyen helyes poronty! - -Összebujtak körülötte, megbámulták. Kaszásné sírva is fakadt. - -– Dehogy haragszom! Dehogy haragszom én, szegény kis gyerekecskére. Az -Isten őrizzen attól. Szegénykének, még fejkötőcskéje sincsen. Otthon az -én kedveskémé a fiókban. Mindjárt elhozom szegénykének. Pólyácskával, -vánkoskával együtt. Nem téged, nem! Ne félj semmit, te kis bolond! Azzal -mutatóujját oda értette a kis gyermek ajkához; az pedig megfogta kis -kövér kezével azt az ujjat, az ő marka nem érte azt körül. - -Egy nyelves asszony még is csak közbekiáltott onnan hátulról. - -– Hanem az anyja még is csak gonosz személy; a kinek ura sincsen. -Ismerjük már! Annak nincs helye a mi parókiánkban. - -– Édes, jó Csalánné asszonyom! szólt a leány a kofálkodóhoz; mikor egy -vétkező nő Jézushoz futott üldöztetve, a mi Urunk betakarta őt -palástjával s azt mondá: «meg van bocsátva neki az, hogy vétett; mert -nagyon szeretett!» Jézus szent palástja ezt a szerencsétlent is -betakarva tartja. - -– Úgy beszél lelkem, mint egy tiszteletes, nyilatkozék erre Kaszásné -asszonyom. - -– Jól van, jól, nó! szólt közbe tekintélyes arczczal a kurátor. Nincs az -ellen semmi kifogás, hogy az özvegy papné asszonyság egy beteg asszonyt -házába fogadott. Ez az ő dolga. Nekünk «belső embereknek» csak az ellen -van kifogásunk, hogy ebben a mi általunk épített paplakban katholikus -szertartásu keresztelés történjék. Ez a mi hitünket sérti. - -– Tudom. Szólt fejét lehajtva a leány. És ennek mi vagyunk az okai: -anyám és én. Önök sokat szenvedtek a miatt, hogy minket a sors -idehozott. Anyám és én sok fájdalmat okoztunk önöknek: szégyene, gyásza -voltunk a községnek, a mit minden igyekezetünkkel sem tudtunk -elfelejtetni. - -(«No, az nem igaz.» Dörmögött közbe a kurátor.) - -– De hiszen nem sokáig fog már tartani, folytatá a leány, s ha önök úgy -kivánják, siettethetjük az időt. Nem várjuk be itt, mig letel a szomorú -kegyelem-esztendő: megfogjuk egymás kezét szegény anyámmal s elmegyünk, -a merre világot látunk, s nem bántja látásunk önöket többé, az Isten -áldja meg az eddig velünk tett jókért…! - -(«No, az sem úgy van ám.») - -– Most azonban kérem kegyelmeteket: adjanak utat, hadd vigyem le a -gyermeket, mint keresztanyja, a patakhoz; majd ott az Isten szabad ege -alatt, a mely közös hazánk, megkereszteli azt a lelkész és nem fog vele -megsérteni senkit. Hisz a patakban még a vad madár is megfürödhet. - -Erre a felhivásra meghatottan nyitott előtte a nép utat; a leány ölébe -karolta a gyermeket s egy lépést tett az udvar hátulján álló szerzetes -felé. - -Incze lelkét magával ragadta e pillanat. Feledé, hogy egyedül van egy -egész sokasággal szemközt. Ihlet volt az, mely megszállta. Hirtelen -odasietett a leány elé, s elébb ott volt előtte, mint az a sokaságot -elhagyhatta volna. - -Incze apostoli alakja, bátor megjelenése igéző hatást gyakorolt volna a -délszigetek minden vad népeire; ámde itt a czivilizáczió vadembereivel -találta magát szemben, s azokat a külsőség le nem fegyverzi. Minket -fetishsel, tabuval, felmutatott kereszttel nem lehet meghódítani, mi a -felvilágosodás mohikánjai vagyunk s lehúzzuk a közénk jövő missionarius -fejéről – nem ugyan a skalpot – de a camaorát. Ha itt hódítani akar, a -szellemét mutassa; ha bízik hozzá! – Incze bízott a magáéhoz. - -– Rokonaim! Földieim! szólítá meg őket. - -A szénégetők annyit már tudtak, hogy pappal tettlegesen gorombáskodni -súlyos következményeket vonna maga után. Hagyták szólani. Hanem a -kurátor megtett annyit, hogy hátat fordított neki: beszéljen annak! - -– Önök teljes igazságukban vannak, kezdé meglepően a szerzetes. Ezen -háznak küszöbe oly szent és sérthetetlen, mint a szent Péter templomáé, -s ha tilalmat vetnek fölé, okuk van rá, joguk hozzá. Önöknek tudós -lelkipásztorai bizonyosan elmondák a nagy megpróbáltatásokat, miken -egyházuk keresztül vitetett; az üldöztetést, sanyargattatást és a -csábításokat, mikkel elődeiket hitüktől eltántorítani igyekezett a -hajdankori hitbuzgalom és idegen ellenség. Ez emlékek kitörölhetlenek -maradtak önöknél. Hogyan hurczolták lelkészeiket gályarabságra? hogyan -foglalták el templomaikat? minő furfanggal küldtek máshitű lelkészeket -hiveikre? E szomorú idők elenyésztek, s visszatértüktől megvédi önöket -is, de minket is a törvény, de még inkább a kölcsönös szeretet -egymáshoz; mert az igaz embernek igaztalanságot elkövetni csak úgy fáj, -mint azt elviselni. De azért önök buzgósága és ellenállása igazságos és -tiszteletreméltó. Mi is védtük templomainkat, káptalanainkat, midőn -azokat idegen ellenség veszélyezteté. A «lapis refugii» a menedék -sziklájánál. Templomosaink védték meg a tatárpusztítás ellen -oltárainkat, s a nagy mongol csordát Pannonhalma alól a mi benczéseink -apátura, a hős Uross verte el egykor diadalmasan. S ha minekünk dicsőség -volt védelmezni a szent helyeket, miknek kriptáiban királyaink hamvai -nyugosznak, a templomokat, mikben az ország kincsei voltak egybegyüjtve, -a káptalanokat, mikben a nemzet nagybecsű okiratai álltak: annál nagyobb -érdeme önöknek, ha védelmére kelnek az egyszerű sárgunyhónak, melyet -önkezeik hordtak össze az Urnak tiszteletére. - -A kurátor kezdte hátrafordítani a fejét a beszélő felé, Kaszásné -asszonyom kezdte czirógatni Incze tógáját. - -– Én a hitbuzgalmat tisztelem, folytatá a szerzetes. Úgy is lankadóban -van az egész világszerte; s azt mondom az irással: vagy meleg légy; vagy -hideg légy; mert ha langymeleg vagy, kiköplek szájamból. És én nem -jöttem önökhöz ez isteni buzgalmat megcsorbítani: ha azt akartam volna, -jöttem volna karhatalommal hátam mögött; de én nem akarom, hogy önök -utánam énekeljék a zsoltárt: «Öröködbe uram pogányok jöttek.» Egyedül -jöttem ide; nem hatalmaskodva, de könyörögve: könyörögve egy ártatlan -ujszülött számára egy sugárt az égből, s egy pohár vizet a patakból, -mely őt az életbe – és abba a másikba is bevezesse. - -A nép között helyeslő morgás hallatszott. - -A lévita elszontyolodva tapasztalá, hogy az ő nyája, mely saját -pásztorát nem akarta kihallgatni, a barát szavait hogy beveszi. Az igaz, -nem is baráttól megszokott beszéd volt az. Méltó irigységében azt -dörmögé a kurátornak: - -– No, hanem iszen ebből a barátból sem lesz ám esztergomi primás soha. - -A leány azzal a kis gyermekkel karjain, az extasis gyönyörével hallgatá -Incze beszédét. Arcza egészen átszellemült; szemei ragyogtak, keble -hevült. - -S most odalépett hozzá a szerzetes, egészen eléje. - -– Engedjék tehát önök, hogy a kisdedet keresztanyja lehozhassa a -patakhoz, a hogy helyesen kivánta. Légy üdvöz, leányom! - -A kurátor meg volt illetődve. Egyfelől ama szűz szelidség, ama szenvedő -elhatározottság, másfelől az idegen pap alázatos, buzdító szavai, mikből -a saját fensőbbség érzete tört keresztül, megbéníták haragját; megfogta -a papkisasszony kezét: - -– Nem. – Nem viszik a patakhoz keresztelni azt a kis gyermeket. Azt már -nem engedem. Ha már meg kell lenni, Isten neki. Tessék besétálni, -főtisztelendő úr! - -De csak háttal fordult azért a pap felé, mikor kinálta. - -S még azután egy ideig kezében tartá a papkisasszony kezét, s -megjuhászult dörmögéssel mondá neki: «aztán abból az innen elmenésből -sem lesz ám semmi. – Úgy-e bár tiszteletes úr?» – Ez meg félvállról Sós -Mártonhoz volt intézve. - -A lévita arczán megint megjelent amaz akaratlan mosolygás, pergamen -redőivel. Nem tudott ellentmondani, csak lesüté a szemeit nagy -szemérmetesen s egyet szippantott az orrával. - -Azután engedte a kurátor a papkisasszonyt meg a szerzetest belépni a -házba a gyermekkel együtt, s egész elérzékenyülve mondá a körülállóknak: - -– Mikor olyan áldott jó két teremtés az anyjával együtt; de csak -pápisták ne volnának. - -S hogy azután ellágyulását valamely erélyes tettel palástolja, -megsuhogtatá a botját feje fölött s nekiförmedt a bámészkodó -gyerekeknek: - -– Leszálltok onnan az eperfáról, meg a kerítésről mindjárt! s a melyik -nem sietett, a nyaka közé hányt a mogyorófával. - -Hanem az idegen hitű szertartáshoz be nem ment a hivek közül senki. -Odabenn a konyhában aggódva várta a zavaros jelenet kimenetelét az -özvegy papné. - -Arcza szakasztott mása volt leányáénak, csak a szenvedések nyomai tették -azt különbözővé. Ez is, az is a Madonnára emlékeztet; csakhogy az anya -már arra az alakra, a ki a Golgotán holt fia lábait ölelte, könyezve. - -Az anya kezet csókolt Inczének, ki nem tagadhatá meg, hogy azt ne mondja -neki: - -– Önnek a leánya egy szent. - -– Bir azoknak a bátorságával, monda az özvegy. Én nem mertem volna ezt -tenni. Úgy tesz, mint a gyermek a vadállattal: nem fél tőle, mert nem -ismeri még; s az nem bántja őt, mert látja, hogy nem fél tőle. - -Ez alatt előkerült valahonnan az egyházfi is, a kit addig le sem hagytak -szállni a szekérről. Mig az a kereszteléshez szükséges előkészületeket -megtette; Incze belépett abba a szobába, hol a gyermek anyja várt reá, -bűneit meggyónni. - -A kalandornő ez alkalomra szépen kifesté magát fehérre, s aztán elég -szinpadi routinnal adta Stuart Máriából a gyónási jelenetet; végül azt -az óhajtását fejezé ki, hogy kis szülöttét Fatimének kereszteljék, a mi -ugyan elismerten pogány név; de az nem tesz semmit: úgy sem lesz abból -semmiféle szent. Incze aztán úgy tett eleget a canonak is, meg az anyai -szeszélynek is, hogy a keresztségben hozzáadta még a keresztanya nevét -is s lett belőle: «Fatime Serena.» A kalandornő a vezetéknevét is -megmondá, az anyakönyvbe beirás végett. Egyébiránt ki tudja minek fogják -híni már jövő esztendőre? - -Mikor a keresztelés végbement az első szobában, s a kisdedet -visszavitték az anyjához a hátulsó szobába, már akkor a kalandornő arcza -gyönge pirosra is ki volt festve: ez jelentette az örömöt és anyai -boldogságot. Következett egy jelenet: «Mari, egy anya a népből.» - -Incze röviden bucsút vett az özvegytől és leányától; sietnie kellett, -hogy még ma visszatérhessen a kolostorba: a nap nyugvóra járt már. - -Odakint megköszönte a kurátornak és a lévitának a szives fogadást s az -egyházfinak azt mondta, hogy csak üljön fel a szekérre és térjen vele -vissza: ő maga a gyalogutat választja az erdőn keresztül. - -A lévita egészen helyeslé ezt a szándokot. - -– Gyalog sokkal közelebb esik Dudához minden világrész, mint szekéren. - -Aztán még annyira vitte a barátságot a szerzetes iránt, hogy uti -kisérőnek ráerőtette a saját botját, azt az ő büszkeségét: a minek fája -valóságos hazai káposztatorzsa s a faragott kutya rajta tulajdon -műremeke. Inczének el kellett azt fogadnia. Jó lesz az a kolostor -ritkaság-gyüjteményébe: ilyen bizonyosan nincs még ottan. - -Aztán ismét elkisérte a szerzetest a káposztás kerten keresztül egész az -erdei útig. - -Mikor Incze végighaladt ama nagy zöld fejek között, a mik gondolkoznak, -hogy mondogatták egymásnak: «aha! már viszi a botot!» s hogy förmedt -rájuk a virágzó torzsa-óriás: «csitt laposfejüek! a bot viszi őtet.» - -Az özvegy és leánya is elkisérték őt a patak széleig. Ott volt egy bokor -széleslevelü balzamita. Incze öntudatlanul leszakított egy illatos -levelet róla. Serena azt mondta, hogy ezt «Boldogasszony virágának» -nevezik, Incze eltette a viráglevelet keblébe. - -Itt aztán elváltak: ő sietett fel a hegyi útnak, az özvegy és leánya -visszatértek a paplakba, a lévita beült rezidencziájába, mely egy -dologban hasonlít a szultán palotájához, s levéve guitarreját a falról, -elkezdé keserves hangon énekelni az ismeretes dalt: «Jöjj az ablakodra -kedves. Minden nyugszik már. Csak egy pár boldog szerelmes, ide s tova -jár.» - -Incze messze járt már a hegyoldalra felkapaszkodó úton, s még onnan is -hallá a búbánatos dalt a kertek közül: «Alusznak minden állatok, -Nyugszik föld és ég; Csak a vidám indulatok Vannak ébren még.» Végre egy -lövés dördült el. Ez üdvlövés volt a lévita puskájából az eltávozó után -küldve. - -És akkor, a mint Incze visszatekintett az esthomály ködeitől fátyolozott -völgyre, ismét úgy jött neki, mintha álmodnék s álmában más tájat, más -vidéket látna s azt mondaná a lévitának, midőn ajándékbotjára -támaszkodik: «a botodat már elvettem, majd elveszem még a guitarreodat -is, a puskádat is, meg a fagunyhódat is, és ki tudja még mit, a mit -magadénak tartasz, te szegény ember.» - -Te szegény ember, a ki mégis olyan gazdag vagy! - -Tied vagy magadé!… - -Az út folyvást fölfelé vezetett. Sok ideig egy meredek fehér sziklafal -képezte egyik oldalát, melytől az erdős hegyoldal meredekesen futott -alá, a fák koronái emelkedtek csak az út magasáig alantról. A tele hold -oda sütött a fehér mészsziklára s a szerzetes árnyékát éles -körvonalokban rajzolta oda. Az árnyék előtte járt messze elnyúlva. - -S az árnyék beszélt hozzá: - -… Rátaláltál. Ez az. «Az enyim.» Az oltárkép eredetije. A szűz. -Eszményképe a szűznek. Valahányszor a szent kép elé letérdelsz, mindig -előtted fog állni az eredeti: s nem fogod imádhatni az égit, a nélkül, -hogy a földit is ne imádd vele… - -… S neked csak az imádat jut. A boldogság másé. - -… Az a «más» az utolsók egyike: te az elsők elsője vagy. Az egy vézna, -félszeg, nevetséges alak; te egy délczeg dalia. Az egy homályos eszű -korlátolt lélek, kinek minden világa egy falu, minden tudománya egy -biblia: abból is hamisan idéz; meg a mi ráragadt az iskolában, ott is az -utolsó padon; a kinek minden élcze a vén diákos pennalismus; te pedig -egy lángész, ki a korszellemmel együtt haladtál, s a tudomány egész -csillagrendszerében ismered az utat. Az egy szegény ördög, ki a dudai -vályogházon s a káposztás kerten kivül sohasem fog egyebet birni; te egy -hatalmi pályának bizonyos diadalra hivott versenyzője; egy fényes névnek -önteremtő örököse: egykor az optimates egyike, praelatus, felsőház -tagja, egyházi fejedelem: öneszed, önérdemed erejénél fogva… - -… És mégis mennyivel több az a «másik», mint te vagy: ő birhatja azt, a -mit te soha! - -«Apage Satanas!» - -De az árnyékot nem birta elűzni magától. - -A puszták magánya, az erdők csendessége nagyon jó a kisértőnek arra, -hogy az embert megtalálja. - -Incze védte magát az árnyék ellen, mely együtt lépett vele. - -– Nem igaz! nem boldogabb az, a kinek szabad minden gyönyör. Én a -szellem gyönyöreit birom, más a testét. Az én gyönyöröm örökké tartó, -soha nem hervadó. Az övé rövid, mulékony, hosszú bánattal viselős. Én is -szerethetek, mindent és mindenkit. Engem is szerethet mindenki. Lehetek -boldog és tehetem boldoggá azt, a kit szeretek. Lehetek ember; de nem -lehetek állat… Ő a keresztség sacramentuma által már szellemi kötelékbe -lépett velem. Még az a másik nem birja őt. S ha birni fogja is valaha az -csak a test lesz: lelkét én jegyeztem el magamnak. S ez nem vétek -fogadalmam ellen: ezt canonaink rendelik így; a keresztelő pap s a -keresztanya szellemi jegyesek. Szűz jegyesség, mely átkisér az örök -üdvösségbe. - -Az út a fehér sziklafaltól letért a völgy mélyébe, a holdvilág eltünt, -az árnyékot elnyelték a fák homályai s elriaszták a fénylő -szentjános-bogárkák a fák alatt: mire hazaért Incze a kolostorba, -kedélye fel volt tisztulva, arcza nyugodt és szenvtelen. Midőn ágyába -lefeküdt, nyugodtan mondá el az Ave Máriát a madonnakép előtt. - -De ettől a naptól fogva kerülte Gideont. Nem akart tekintetével -találkozni. - -És imakönyvét elzárva tartá, nehogy más lapozzon benne, s megtalálja azt -a zöld levelet. - -Pedig hiszen – mit találna rajta? hisz azt minden ember tudja, hogy -ennek a levélnek a neve «Boldogasszony virága». - - -GOLGOTA. - -Két menedéke van az ascetának a kisértés ellen: a templom és a könyvtár. -A tudós védnői nemcsak a szentek, hanem a muzsák is. Az imának sikerét -erősíti a tanulmány. - -Inczét még azon őszszel segédtanári állomásra emelték, a rá nézve oly -kedves szakmában: a történettanban. A szorgalom, melyet hivatásában -kifejtett, több volt, mint szenvedély: az már küzdelem volt. - -Most már külön szobában egyedül lakott, magának élhetett. Nappala -hivataláé volt; éjjele a magáé. A nappal üres óráit, a heti szünnapokat -a könyvtárban tölté, annak kincshalmazai közül keresve elő a -tanulmányaihoz szükséges kútforrásokat. Éjjel azután dolgozott. A -reggeli harangszó gyakran asztalától szólítá el. Egy roppant műbe -kezdett bele, melynek elkészüléséhez évek sora szükséges és pihenéstelen -rabszolga-szorgalom. A közben tanított és tanult. Mint tanár nem érte be -azzal, a mi puszta kötelessége volt: tanítványait magánórákon képezte -tovább. - -Gideon és a «halászok» ezért azt sugdosták róla, hogy e magán tanórákat -azért tartja, mert szereti a pénzt: azokért fizetnek a gazdagabb -tanítványok. Ámde ő a szegényeket is épen úgy tanította külön leczkéken. - -A mellett két nehéz tantárgyból maga is vizsgát tett le, kitünő -eredménynyel. - -Azon évben a herczegprimás pályaversenyre hítta fel az összes magyar -római hitű tanító-szerzeteket. A feladat volt: leirása azon -csodatéteknek, miket a Boldogságos Szűz eszközölt Magyarországon, -história, krónikák, hagyományok és műemlékek nyomán. Jutalma: száz darab -Szűzmáriás körmöczi arany. A pályadijt Incze műve nyerte el a birálók -egyhangu itélete szerint; a mi nagy büszkeségére vált kolostorának és -egész rendének; neki pedig ezt az irigység sugallta czimet szerezte -tárgyainál: «Polycrates». (A szerencse kedvencze.) - -Mikor e jutalom elnyerése után Gideon találkozott vele, ezzel a szóval -gratulált neki: - -– Egy fogadalmad már meg van törve: a szegénység. - -Száz arany nagy kincs egy szerzetesnél. Mit is csinálhat vele? Könyveket -vesz, vagy festményeket. Egyéb fényüzés, szerzemény, rá nézve nem -létezik. Vagy heverni hagyja szekrényében, hogy ha egyszer meghal, -valami szegény rokonát boldoggá tegye vele. - -Telt nap nap után. A háborító álomlátásoktól elszoktatta a szivet a -munkában átvirrasztott éj; s az oltárkép oltalmat nyujtott saját -képmása, az élő ábrándkép ellen. Gyakran kihullott a toll a dolgozó -kezéből, hogy térdre esve választott védszentje előtt, zokogva boruljon -ágyára, és kérjen tőle erőt az égtől nem földi kinok elviselhetésére. - -Testkinzó virrasztás, józanság, szellemi erőfeszítés, égi malaszt és a -jellemerő, melyet szent esküvés edzett, erős várat képeztek körüle, -melyen a kisértő nem törhet keresztül; s ha a csábarczú rém mégis -belopózott, ott kész védőrséget talált a hideg philosophiában. Ez a -világi rend. Az élet prózája meggyógyítja az ábrándok betegségeit. - -De hátha egyszer mégis halál a vége az ilyen betegségnek? - -Mégis sokszor kiverték az ábrándok szivéből a tanulmányt, az egybefüggő -gondolatot, az öntudatos imát, s magukkal ragadták. Sokszor ott virradt -meg a kolostor udvarára néző ablakánál s elbámult merengve a négy óriási -fenyőfán, mely az udvar közepén egymásra borul. Ime, e négy fenyőt ide -ültették fogolyként, bezárva négy magas fal közé, hol csak kimérve jut -napfény és szabad lég s ime, e négy fenyőszál addig emelkedett, míg -túlnőtt a kolostor tetőzetén, fölfelé tört utat magának, s koronájával -szabadítá ki magát börtönéből. - -… Absit omen! - -Incze rákényszeríté magára azt a hitet, hogy nem is gondol többé ama -szelid, martyrtekintetű gyermekre, ki mint egy szent lépett eléje a -felbőszült tömeg közé, s lecsillapítá azt az ihlet varázsával. El tudta -őt már feledni. - -A kisértés nem jön eléje többé. Hiszen semmi helyzet sem képzelhető, -melyben ők valaha még egymással találkozzanak. - -S még egy új fordulat történt, mely az eszméknek más irányt, a -gondolatoknak szokatlan táplálékot adott: a mozgalmas idő. - -1848 volt az év. - -Új eszmékkel vajudó korszak, melynek hegyei ezuttal oroszlánokat -szültek. - -S e világrengés a kolostorok falai közt is érezhető volt. - -Valami volt a levegőben… - -Valami névtelen ragály… - -Még most őrködik ellene harangszó, orgonahang és tömjénillat. - -A tudósok úgy híják azt, hogy «nostalgia». - -Mi parasztok úgy híjuk azt, hogy «honszeretet». - -Jobb, ne beszéljünk még róla! Majd ráérünk gyógyítani (vagy belehalni), -ha egyszer epidemice talál föllépni a vidéken. - -… A kolostorban egyházi ünnepély volt. Nyolcz ifju lépett előre -subdiaconusból diaconusi állásba: azok között Gideon. - -Az apátur e nap örömére az egész ifjuságnak engedélyt adott mulatságot -rendezni az akali erdőben; csak Incze maradt honn. Rá nézve nem volt -többé semmi társas mulatság. - -E nap délutánján ismét ugyanazon szekér állt meg a kolostor előtt, mely -egyszer már Inczét Dudára vitte, s ugyanazon fuvaros hozott levelet az -apátur számára. - -Az apátur Incze jelenlétében bontá fel a levelet, s elolvasva annak -tartalmát, így szólt: - -– Az özvegy papné haldoklik: a halotti szentségeket óhajtja felvenni. - -Incze úgy érzé, mintha egy tenger szakadna fejére. Ha őt fogják ismét -odaküldeni! Ha ismét meg kell őt látnia! A szenvedőt, a kétszeresen -árvát! - -Az apátur folytatá a levél tartalmát. - -– A haldokló azt óhajtja, hogy a plébános menjen el hozzá a végső -vigaszt megadni, vagy annak távollétében egyike a tanároknak. - -Incze a tengerből érzé magát felmerülni. - -A lelkész épen jelen volt. - -Az apátur megbizta őt e küldetéssel: az rögtön felkészült s útra kelt. - -Incze fölsietett magányos szobájába s oltárképe előtt térdre borulva, -imádkozott a haldokló nő lelki üdveért s hálát adott az Úrnak, hogy e -másodszori kisértetbeviteltől őt ily bölcsen megóvta. - -A hálaadás korán volt. - -Alig telt bele egy óra, hogy a lelkész eltávozott, midőn hirtelen -viharos fergeteg támadt, mely jeges záporral verte végig a vidéket. - -Két óra mulva visszatért a szekér a lelkészszel. - -A kegyes férfiu összeázva, sárosan jött fel a kolostorba. Lehetetlen -volt megtennie azt az utat. A felhőszakadás omló zuhatagokkal tölté meg -a völgyvágányokat: a kis Gelencze patak, mely Dudáig felkanyarog, most -egy gátját tört tenger; egész élőfák úsznak benne, töveikből kifacsarva, -s házmagas sziklákat hengerget maga előtt, malmokat törve pozdorjává, -miket útjában talál. A fuvaros nem vállalkozott a tovább menetelre s -visszahozta a papot. Neki nincs több nyaka egynél, lova sincs több csak -kettő, azokat vesztébe nem hajtja. - -Pedig egy haldoklót várakoztatni nem lehet. - -A lelkész is bizonyítá, hogy azon az úton, még ha vége lesz is a -zivatarnak, mai nap abba a zughelységbe menni nem lehet. - -– Pedig menni kell, monda az apátur. Van annak még egy másik útja is, -gyalog, a hegyháton keresztül. Ez uttal már ismerős Innocentius, járta -azt. Vegye ön vándorbotját és induljon el. - -E fáradságos feladattal nem lehetett a plébánost megbizni: beteges volt; -a többiek künn rekedtek a mezei ünnepélyen. - -Incze meghajtá fejét. Egy szót sem szólt ellene. Hiszen a harmadik -fogadalom «az engedelmesség». - -Ah, nem a zivatar odakünn rémíté őt el: nem a küzdelmes út; nem az éj -sötétje; hanem az a zivatar odabenn, azok a rémek, az a sötétség önlelke -kietlenében. - -Lehet, hogy halálra betegszik, lehet, hogy elvesz az úton, elsodorhatja -a hegyi ár, lesujthatják a vihardöntötte fák, a villám: de egy -lelkésznek nem szabad arra gondolni, mikor egy veszendő lélek örök -üdvéről van szó. - -Nem várt tovább. Nem hítt magával kisérőnek senkit, kezébe vette amaz -emlékezetes botot és megindult a szakadó zápor közepett a hegyek felé. - -Alkonyat volt, mikor elindult s éjfél lett, mire a hegygerinczre felért. -A zápor folyvást verte odáig, öltönyéről csorgott a víz, a csúszós -iszapban fáradságos volt a haladás, a hegyoldalok zengtek a -mennydörgéstől. Ő nem fáradt el, és nem rettegett. Más teher volt az, -mely alatt nyögött! - -Mikor ismét felért ahoz a magas sziklafalhoz: a zivatar elállt, a -felhőtábor tova húzódott, s a felkelő hold ezüstre festé a futó fellegek -ormait; mint hóhegyek omlottak azok tova, mikből a villámfény zöld-piros -aranyat czikázik. - -Az a holdfény odaveté a falra a fehér alak fekete árnyékát. - -S az újra kisérteni kezdé. - -– Most már senkie sem lesz a szűznek, az árvának: mindenkitől el lesz -hagyatva. Árvaság, nyomorúság, hontalanság lepi meg egyszerre. -Gyászruhája is lerongyollik s még gyászabb lesz. Mi lesz belőle? -Cselédnek ki fogad egy leányt, kinek finom keze van? Becsületét ki -tiszteli egy leánynak, a ki szép? El kell vesznie majd vagy testileg -vagy lelkileg. És te neked nem lehet őt megmentened. Döntsd el ezt a -sziklát, ha tudod. Ha napszámos volnál, ha koldus volnál, együtt -mehetnél vele dolgozni, együtt mehetnél koldulni. Senki sem vagy. Nem -vagy te élő; csak kenyérfogyasztó halott. Egész tudományod, minden -világod, a földön és az égben és munkáid, miket az utókor számára -készítesz, és szolgálataid a hazának, az emberiségnek, és leendő -hirneved, dicsőséged mind nem ér fel – egy igazi férfi szabad -kézszorításával… - -Hirtelen egy durva hang riasztá fel tusakodásából. - -– Megállj! - -Egy czifra szűrös ember állt előtte, kezében puskával. Zsivány volt. -Azoknak a búvhelye ez a vidék. És ő fegyvertelen volt. Jobbról a meredek -sziklafal mellette, balról a zúgó bükkfák sudarai, mik a mélységből -fölmeredtek, és körül emberlakatlan sivatag. - -– Ha Isten velem, ki ellenem? - -– Van-e pénzed? kérdé a rabló. - -– Nézzen ön meg jól: szerzetes vagyok. - -– Mehetsz a pokolba, koldus barát. «Deo gratias»: barátpénz. - -S elhagyta őt menni maga előtt. - -Ha feleletre szorította volna őt a zsivány egyenesen a kérdésre, úgy -Inczének meg kellett volna mondania; mert «hazudni lehetetlen»: igenis, -itt a keblemben száz darab Szűz Máriás arany. - -De hát minek vitte ő magával azt a pénzt? - -Virradni kezdett, mire a szerzetes az út azon kanyarulatához ért, a -honnan a völgykatlanban fekvő falura le lehet látni. - -Az most szomorú látvány volt. - -A tegnapi felhőszakadástól megáradt patak végigsöpörte az egész kis -lapályt, mely máskor olyan volt, mint egy kis szőnyeg, a káposztás ágyak -gáliczzöldje, a saláta-ültetvények sárga táblái, a kalarábtól lilaszin -koczkák, keresztül-kasul szeldelve a virágzó levendula égszinkék -sövényeivel a kassai rózsa arany czirádáival, közben mint elszórt -csillagok a himzésen, a napraforgó koszorús virágtányérjai. Mind ez le -van tarolva. Az egész völgy egyformára van seperve, s behordva iszappal. -Oda a hirhedett káposztafejek is, a virágos torzsa is a földön fekszik -az iszapba lehajtva. Nem mondják már egymásnak: «itt jön a mi emberünk -megint»! - -De valaki mégis várt Inczére a régi ismerősök közül: a lévita. - -Kora hajnalban felkelt, hogy a patakról elsodrott hidat helyére -visszaczipelje, s utat lapátoljon az iszapon át a méhesig. Az ő együgyü -elméje kiokoskodta azt, hogy a haldokló papnéhoz a rendes úton nem fog -jöhetni pap. S a ki a hegyi úton fog jönni, az nem lesz más, mint Incze. -A többi monachusok bizony túl rekedhettek volna miatta a patakon -valamennyien. Ennek az egynek ő rá is kiterjedt az igézése. Elég volt -annak egyszer a szemébe nézni, hogy megszeresse az ember, férfi, vagy -leány. - -– Úgy vártuk önt már, felebarátom. Ezzel fogadá az érkezőt. - -Kik? Többen? A haldokló nő mást hivatott, nem őtet. - -A lévita deszkapalotájában jó volt megpihenni Inczének. Ott -letisztogatta sáros csizmáit a lévita. (Ha megtudná azt a kurátor! -Mindjárt kihordatná a határra.) - -A kakasok akkor kezdtek még szólni, a faluban csendesség volt. - -Incze a kertből fölment a paplakba. Minden ajtót nyitva talált ott. -Virrasztottak. Seréna ott ült anyja ágya mellett. - -A mint Inczét belépni látta, egyszerre öröm és megrettenés látszott -arczán, aztán mind a kettő elmerült abba a mély, vigasztalan fájdalomba, -melyen egy pillanatra keresztül tört. - -Anyja az ágyon feküdt behunyt szemekkel. - -– Anyám, a lelkész úr itt van, szólt reszkető hangon, átölelve a beteg -vállait. - -A nő felpillantott, nagy, sötét szemeit az előtte álló alakra meresztve. -A haldoklók szemei úgy tetszik, mintha megnőnének, mintha kitágulnának s -valami idegen világ sugároznék ki belőlük: az elmuló élet utolsó -fénysugára. - -Azután kezét a lelkész felé terjesztve, hangosan kiáltá. - -– Ah! önt küldék ide? Én mást vártam. - -– Édes leányom, szólt Incze szeliden. Egyforma gyarló szolgái vagyunk -Istennek mindannyian. A vigasz, mit adni képesek vagyunk, a szentség, -mivel adományozva vagyunk: egyformán jön tőlünk, ifjaktól és öregektől. - -A papné inte leányának, hogy hagyja el a szobát. A gyónónak egyedül kell -lenni. - -Incze odahajtá fejét a haldoklóhoz közel. - -– Szólj, leányom, mi teher nyomja lelkedet? - -– Nagy teher az: suttogá a nő; egész életemnek egyetlen hibája. Igaz -voltam egész életemben. Tudva rosszat nem tettem senkivel, jót akartam -mindig ellenségeimnek is. Hű voltam hitemhez: megtartottam bőjtöt és -vezeklést. Egyetlen nagy bűnöm az, a miben erényemet kerestem, hogy oly -buzgó voltam, a milyennek nem kellett volna lennem. - -– Erősítsd meg szivedet. És mondd el, mi vétekre vezetett buzgóságod. -Isten bocsánata minden vétekre kiterjed: de szemközt jő azokra, mik jó -szándékból eredtek. - -– Az én vétkemnek nincs neve. - -– Névtelen bűn? - -– Én megöltem egy lelket. Egyetlen leányom, jó gyermekem lelkét. - -– A lélek halhatatlan. - -– Az övé már halott. Én öltem meg azt. - -– Hogyan? Mi módon? - -– Nagyon hű voltam hitemhez. Ezért szenvedtem egész életemen át. S a mi -több annál: engedtem e hűségem miatt egy szeretett férjet is egész -életén keresztül ezer gonddal, megaláztatással, nélkülözéssel küzdeni. -Nem panaszkodom. Meg volt jutalmam érte a földön. Mi üldözöttek, -számüzöttek, kis gunyhónkban boldogok voltunk. Leányomat is ily -hitbuzgalomban neveltem. Saját lelkem szállt bele. Együtt éltünk… és -együtt kárhozunk el. Mert én nem gyónhatom meg bűnömet önnek. És -bűnbocsánatlan kell magammal átvinnem a túlvilágra bűnöm terhét. Minden -bűnös számára van kegyelem Istennél: egyedül az én számomra nincsen… - -Incze sejtelme látnoki erőt kölcsönze neki. Szive elszorult. - -– Isten a kimondatlan szót is meghallja, monda vigasztaló hangon, s a -megbánás útban találja bocsánatát. - -A nő erőszakosan ragadta meg a lelkész kezét, mely bűnbocsátólag volt -feje fölé emelve. - -– Nem! Nem! E kéz ne érintse fejemet; mert elveszti a szentelt -malasztot, s az utolsó kenet olaja a sátán stigmájává lesz ujjai hegyén. -Hagyjon el ön! Nem gyónhatok önnek. Menjen vissza. Küldjön egy ősz -férfit onnan. Nem halok meg addig. Félek a haláltól. Az én sirom feneke -nincs rózsákkal ágyazva, mint Máriáé volt: az én sirom feneke a pokol! -(A nő felemelkedék fektéből irtózva.) - -– Légy nyugodt, leányom, nyugodjál meg az Úr rendeleteiben, szólt Incze -a haldoklót visszafektetve ágyára. - -– Hiszen ha csak meg kellene halnom, ha csak el kellene kárhoznom, hörgé -a nő, befognám szájamat kezeimmel: hallgass! ne kinozz másokat azzal, a -mi neked fáj. Szenvedd ki a halált – szótlan, s szenvedj az -örökkévalóságig – mindig szótlan. De mikor őt is magammal ragadom! -Leányomat! Azt a tiszta, ártatlan teremtést, a ki olyan még, mint a -kristály: velem ragadom őt a kárhozat posványába! - -A lelkész az ajtó felé lépett. Jól sejtette ő, mi teher nyomja e nő -lelkét, meggyónatlanul is? - -– Ne híja őt be! rikácsolá a haldokló. Ha meghalok, se bocsássa őt -ravatalomhoz; mert én felülök fektemből koporsómban, mikor a szentelt -vizet reám hintik, s szemeimet irtózatosan elforgatva, fogom ordítani -fenhangon: leányom: mi mindketten el vagyunk kárhozva! Ne halljam őt -sirni, ne könyezzen ő fölöttem; mert minden könycseppjére megfordulok a -sirban, s az örök lángok magasra lobognak fejem körül, ha ő nevemet -elkiáltja! - -Incze felnyitá az ajtót, Seréna ott állt reszketve. - -– Jöjj be leányom, szólt hozzá szeliden. Anyád a jobb világ küszöbén -van: térdepelj le ágya elé s imádkozzál, a hogy eléd mondom. - -A leány letérdelt és anyja kezét két kezébe fogta. - -– Atyám! Mindentudó Isten. Őrizz meg minket a szivünkben lakó -kisértetektől. Távoztasd el tőlünk a gondolatokat, mik szent akaratoddal -ellenkeznek. Adj erőt mi szenvedélyeinket leküzdenünk. Segíts meg minket -erős fogadásunkban, hogy lemondjunk arról, a mi elérhetetlen, kitépjünk -szivünkből minden oly óhajtást, melynek teljesülése a te bölcseséged -előtt lehetetlen. Hallgass meg és légy irgalmas hozzánk, hogy tudjunk -élni úgy, hogy halálunkkal te hozzád juthassunk. Ne mérj reánk oly nehéz -keresztet, mint szent fiadra mértél, hogy leroskadjunk alatta. Állítsd a -te őrző angyalodat közénk és rossz gondolataink közé. Váltsd fel a mi -homlokaink töviskoszorúját a te üdvösséged fénykoronájával, melynél -kivánatosabbat a mi sziveink ne ismerjenek soha. Légy velünk most és -halálunk óráján, Atyánk. Amen. - -A leány utána mondott mindent áhitattal. Aztán holthalványan rogyott oda -anyja kezére. Minő imádság volt ez! - -Az anya szemei rajta függtek s az a sugár, mely belőlök ragyogott, maga -az üdv volt már. Nyugalom ült arczán. Egyik kezével leánya kezét tartá, -másikkal a lelkész kezét vonta oda homlokára. Azután lehunyta szemeit. -Elkezdett mosolyogni, meg volt halva. - -Serena érzé, hogy a kezében tartott kéz nem vezeti őt többé a világban. -Megcsókolta azt és nem sírt. - -Régóta készen volt e végre. S aztán jó vég volt ez. A lévita özvegyének -kegyéve épen lejárt. Az utolsó napon úgy is menni kellett már valahová. -Legjobb a temetőbe. Az Úr, ki a mezők liliomát ruházza – az özvegy -papnénak is ad házat, a hol megnyughassék. - -Serena nem sír soha. Tudja, hogy az «más embernek» rosszul esik. Tudja, -hogy akkor, a midőn az elhagyott árva sír, egy boldogult lélekre nézve -félbeszakad az örök üdvösség: s arra az időre el kell hagynia eget és -paradicsomot s visszaszállnia a fájdalmas földre. - -A temetésnek még az nap este végbe kell menni. A megyei orvos úgy -rendelte. Több éjt nem fog ő már e lakban tölteni. - -Minden előre el volt már készítve: a sír megásva, hozzá a sírkő, -diófakoporsó, halotti gyász. A lévita felfedezé Inczének, hogy Serena -kisasszony minden pénzbeli összegecskéjét kiprédálta, részint drága -orvosokra anyja betegsége alatt, részint a gyászpompára, magának aligha -tartott meg annyit, hogy kocsin mehessen ki a faluból. - -… De hát engedi őt elmenni Sós Márton? - -… Nem akar itt maradni! - -Késő este ment végbe a temetés. Serena fölhantoltatá a sírt zöld -pázsittal, s a sírkő mellé egy szomorú nyirfát ültetett. Egy könye nem -hullt a közben. - -Mikor a szertartástól visszamentek a paplakba, megköszöné Inczének -jóságos buzgalmát, s kérte, hogy fogadja el tőle a szertartás díjául azt -a koronás tallért. - -Ez bizonyosan utolsó pénze volt. - -Incze elvette a tallért. - -Nem volt az utolsó pénze a leánynak. Incze száz darab Szűzmáriás aranya -ott hevert már akkor Serena utitáskája fenekén. Incze az alatt, míg a -leány künnjárt, belecsempészte a papirba csomagolt aranyhengerkét. -Számára volt az elnyerve, elhozva. A leány azt sem fogja tudni, ha -megtalálja, honnan került oda? - -Mikor aztán a nap lement, a leánynak is menni kellett az üres házból. -Nem azért, mert a kegyév letelt: Sós Márton ott hagyta volna őt lakni a -világ végeig, de azért, mert anyja nem volt többé abban a házban. - -Valamerre menni kellett. - -Hová? - -Nagy a világ! - -Szekéren csakugyan nem lehetett menni a faluból. Az utak el voltak -pusztítva a tegnapi nagy felhőszakadás által. Serena kérte Inczét, hogy -vezesse őt a hegyeken keresztül, azon az úton, melyen ő maga jött ide. - -Inczének a vér egyszerre szivéhez tódult e szóra. Ő vezesse őt? egyedül, -csendes erdő, csendes éj közepett? - -Talán mégis jobb volna a jó Kaszásné ajánlatát elfogadni, hogy maradjon -addig a kisasszony az ő házánál, míg a szekérút helyre lesz állítva. - -– Nem lehet, nem lehet: nekem mennem kell. Reám várnak. - -Kik? Azt nem lehet megmondani. - -A hold feljöttével aztán megindultak a vándorok a hegyi útnak. Mikor a -méhesen keresztülmentek, Sós Márton kihozta a puskáját s ráerőtette a -szerzetesre. Jó lesz az erdőben kisérőnek: ott most zsiványnyal is lehet -találkozni. - -Inczének eszébe jutott, hogy most már nem maga jár egyedül; van a kit -védelmezzen: elfogadta a fegyvert. - -Viszi már a puskáját is a szegény embernek… - -Az elkisérte őket az erdő széleig, szalagjánál fogva nyakába akasztott -guitarreját a hátára csapva. A forrásnál aztán búcsút vett a -kisasszonytól, a kezét is megcsókolta, s a mint az nagyon messze elment -már, akkor rákezdé a szép dalt: «Mindegy a válás nékem oh leányka, -Búcsúzva vagy búcsútlanul: Én sírni nem fogok, de érezek – -Mondhatlanul…» - -A guitarreról lepattant egy húr; aztán a másik, végre kapta a lévita a -nyakánál fogva, hozzácsapta a bükkfához, hogy darabokra törött. - -A guitarreja is odavan már a szegény embernek… - -… A két vándor fölért a hegyi útra, hol a magas mészsziklafal mentében a -holdvilágnál sötét árnyékok kisérik az embert. Szótlanul haladtak egymás -nyomán. - -A hol a hegyi út legmeredekebb, ott megállt a leány s még egyszer -visszatekinte a tájra, melyben az esti köd gyermekkora örömeit és -bánatát, s szülői sírját eltakarja. A szerzetes ott állt mellette és nem -nézett reá. - -A sziklafal még ötven ölnyire meredekül alá: szédület letekinteni róla. - -Incze valamit gondolt: vajjon ez a leány nem arról gondolkozik-e, a -miről ő? - -Egyszerre odafordult hozzá a leány s megszólítá: - -– Atyám! Engedjen meg egy kérdést. - -– Szólj, leányom. - -– Megbocsátja-e azt Isten, ha magunk keressük a halált, mely hivásunkra -nem akar megjönni? - -Incze öntudatlan gyorsasággal rántá vissza a leányt a meredély széléről, -s elszörnyedve kiálta föl: - -– Mit kérdezhet ön? Az bűn, mit Isten nem bocsát meg soha. - -Az elszörnyedés kettős volt. Ő maga is úgy érzé, mintha az a fekete árny -ott a háta mögött taszítaná előre s suttogná fülébe: «ugorjatok le innen -együtt, akkor mindjárt egymáséi lesztek!» Önlelkét feddé meg e -felkiáltással. - -A leány fájdalomtól égő szemekkel néze reá, s újra kezdé az ostromot az -ég ellen. - -– De ha az élet egészen lehetetlenné vált már, ha mindent elveszíténk: -legkisebb remény nélkül valaha visszanyerhetni az elveszettet; ha nincs -többé a világon senkink és semmink. Ha lelkünk már előre meghalt. Ha az -élet eltévesztette czélját s útban van, hogy még a másik életet is -elveszíttesse velünk. Ha a földönlakás az égbejuthatás igéretét rabolja -el tőlünk, akkor sem szabad-e azt felkeresnünk, a ki bennünket a -kárhozatból megvált? - -– A halált keresni mindenütt és mindenkor bűn. - -– Ön talán csalódik. Hát a Megváltó, hát az apostolok, hát annyi vértanú -nem azzal a bizonyos tudattal állta-e meg a helyét, hogy ott kínhalálát -várja be? Hát a kik küldetésükben előre mentek, s tudták, hogy halálba -mennek: a szentek dicső serege? Nem nyertek azok bocsánatot érte? - -– Ah, az egy más eszmekör. Azok egy dicső feladatért, egy magasan -ragyogó czélért vitték oda életüket a vérpadra, a mészárszékre. Az -áldozat hecatombéjában meg van szentelve az önkereste halál s erénynyé -válik az, a mi másképen bűn. - -A leány ajkaihoz szorítá az ifjú kezét. Tekintetében megdicsőülés -ragyogott. - -– Köszönöm, monda ihletten. Ezt óhajtottam tudni. Tehát a kik szemközt -mennek a halálba, úgy hogy egy nagy, magasztos eszmének szolgálnak -általa, azoknak szándéka nem bűn, hanem erény; ha czélt értek, nem -kárhoznak el, hanem idvezülnek. - -– Mire gondol ön? - -– Titok az. Siessünk, míg fenn van a hold. - -A leány biztos léptekkel megindult, Incze követte őt; hajnalra faluhoz -értek, ott Serena szekeret fogadott, mely őt tovaszállítsa; Incze búcsút -vett tőle s nem mondták egymásnak: «a viszontlátásig». De ott állt, a -míg el nem takarta előle a távozót az erdők mélye. - -Akkor tért vissza a kolostorba. - -Már két éjjel nem aludt. Az apát úr megdicsérte buzgalmáért s azt mondá -neki, hogy most menjen szobájába s pihenje ki magát. - -Pihenni! - -Pihenni ezzel a nehéz tudattal szivében, a mit magával elhozott. - -Pihenni a Golgotán! Lefeküdni a keresztre feszített szívvel és aludni -csendesen! - -Az érzékiség ellen könnyű küzdeni az anachoretának: a test földi vágyait -meghüsíti a szellem, oly magas régióiba emelkedve az érzelemnek, a hová -az agyhevítő ködök fel nem hatnak; a hol a hideg és a sugár uralkodik; -de hogyan védje magát akkor ha egyenrangú nemes érzelem támad fogadása -ellenében, s két ellentétes fény vakítja el lelkét ugyanazon magas -csillagvilágban, a hová menekülni akart? Mihez folyamodjék akkor, midőn -nem a kárhozatos gyönyör és az idvezítő vezeklés között kell -választania, hanem két fájdalom között, a miknek egyike «részvét», a -másika «kötelesség» nevet visel. - -A részvét az árva gyermeket kiséri, ismeretlen, kitalálhatlan utakon, -miknek vége: halál. A kötelesség lekötve tart egy véghetetlen lánczczal, -melyet a szabad akarat elnyujthat messzire, de el nem szakíthat soha, -mely ahhoz a ponthoz, honnan kiindult, mindig visszavezet. - -A leány útjai és a férfi útjai összebonyolulnak, egymást örökké keresve, -de nem egyesülnek soha. Ez a megkettőztetett labyrinth. - -A szerzetesnek nem voltak többé csendes éjei. - -Ott virradt meg, hol lefeküdt, zokogva, imádkozva a szent kép előtt és -kért tőle világosságot. - -Őt nem a puszta eskü és fogadalom tette hivévé az égi védalaknak, de a -tiszta, magasztos meggyőződés; boldogságát kereste az imádatban s -gyönyörrel követte őt a felhők és csillagok fényességei közé, de -hasztalan akart felé repülni: elveszté lelke szárnyait, a mióta azt -tudta, hogy egy másik magasztos, szenvedő, tiszta női alak, ki az égi -eszményképnek annyira képmása, itt a földön jár – és nem idvezült, hanem -boldogtalan. - -Olyan volt, mint a holdkóros, kit egyszerre vonz a csillag és a föld, s -jár e kettős bűvhatalom által vezetve szédítő meredélyek párkányain. - -Két árnyéka van: az egyik fényes, a másik sötét. - -Ha bűn volna az, a mi ellen küzd, könnyű győzelme volna; segítségére -jönne Isten; de az is erény, mit leküzdeni akar: a legnemesebb, a -legtisztább érzelem, minden salakjától a vér forró vágyainak ment, ép -olyan tiszta imádat egy földi szent iránt, mint az a másik. Két oltár -közé van állítva: egyiket le kell rontania, hogy a másiknak hive -maradjon, s akármelyiket rontja le: az őt el fogja temetni. - -Nem adott már vigaszt lelkének az isteni természet szemlélete; a -vízcsepp, a porszem csodái elveszték hatalmukat a kebel csodái előtt; -nem találta fel nyugalmát a liget méla zúgásában; a fák, bokrok, virágok -átvették gondolatjait, mint a pókhálót, s mikor újra elhaladt mellettük, -e pókfonalak visszaemlékezteték a hozzájuk tapadt eszmékre. - -Nem vigasztalták meg régi barátai, a könyvek, ezek az élettel teljes -katakombák. Most csak kísértetek jártak fel azokból is. - -S mikor mély tépelődései közepett a konduló harangszó meglepé, ijedten -rezzent össze; s aztán elcsüggedve kérdezé magától: - -«Mi hát a vétkem, hogy úgy megrettenék?» - - -A FÖLTÁMADÁS. - -A ki egy hajdankori magyar pénzt látott, ezüstöt vagy aranyat, azon ama -nő képét találta, kinek fején a koronán kívül még a dicsfény is -sugárzik, s körül a párkányzaton e szókat olvashatá: Patrona Hungariæ, -1848-ban már e magyar fölirattal: «Magyarország védője». - -Az ifjú hitbajnok nehéz kísértetei közepett ez alakot hívta segélyül. -Megjelent. S egy világító sugárt vetett dicsfényéből kétségbeesése kínzó -homályába, melytől annak lidércznyomású rémei egyszerre ismerős fénylő -alakokká lőnek s a félelmes ködkép ragyogó tájékká idomult át. - -1848 nyár utója volt. Keservekben gazdag hónap. - -Az a «népkór» (epidemia), a mit említettünk, általános volt már. -Mindenkire elragadt az; és kínlódott vele férfi és nő, és a gyermekek is -szenvedtek bele, s nem volt kiváltságos osztály, melyet érintetlen -hagyott volna. Belopózott a jól bekerített várakba s ezredenkint tette -betegeivé a katonákat, s nem mult el a tömjén-füstben; a templomba is -behatolt, és meglepte magát a papot az oltár előtt, a szószéken, hogy -mikor Jeremiás siralmaiból szól a textus, elkezd beszélni Pannonia -szorongatott népéről s Senakérib király s Heródes helyett a «bán» és a -«camarilla» nevét szalasztja ki száján. - -A nyomtatott betű mindenüvé elhordja ezt a ragályt. - -Addig volt csak zárda a kolostor, míg fogva tartotta az «irást», a míg a -szerzetesek tolla volt a tudás egyedüli sokszorozója. A mint a betű -kiszabadult: nincs zárda többé! Hasztalan az index, a syllabus! Az irás -betöri a kaput. A papok hirlapokat olvasnak. Jerichónak trombitaszó sem -kell már: a néma betű is megteszi. - -Ez a parányi dæmonok tábora mindennap új meg új borzalmakat fuvallt szét -az országon, mint a szél: a betűk légiójának pusztítása rettenetes volt. - -Először kiirtotta a szivekből a testvérszeretetet. Minden idegecskéje -testünknek reszketett a vágytól a boszú keserű gyönyörei után, minden -porusunk ragályos embergyűlöletet lehellt s szivünk falát ütötte a -felforrott vér, követelve a sebeket, a miken át ellensége vérével -összeszökellhessen! - -Még tovább mentünk. A hol megszüntünk hinni. Először csak az emberekben, -rokonainkban, vezetőinkben, a nagy embereinkben; lehajigáltuk azoknak a -szobraikat egymás után helyeikről, míg utoljára a legmagasabb ember -bálványa, maga az Isten földi képe, a király is végigzuhant hitünk -omladékai között, s estével összetörte magát az oltárt is, s azt -mondtuk: nem imádkozunk többé, hanem átkozódunk! és letéptük a -harangokat a toronyból és megöntöttük ágyúknak. - -Oh, be rettenetes idők voltak azok! - -Mindennap új iszonyat képe, új jajkiáltás hangja; a lehetetlenségek -szörnyetegei, egymást szülve és felfalva; a csalódás mindenben, a mi -eddig szentnek tartatott; a legiszonyúbb delirium hagymázos viziói véres -valósággá alakulva, s mindezek közt az elhagyottság zsibbasztó érzete. - -De a lázbetegnek ereje is szokott lenni! - -Az apró daemonok mindennap új meg új szelet fúttak át az országon. Egyik -nap a borzadályok hideg szelét: a leghidegebb északi Bórát, másik nap a -buzdítások forró Siroccoját. - -A sirocco pedig átmegy a kolostorok zárt ablakain is. - -Mindenki beteg volt már bele. - -Nem védett meg ellene a fehér talár. - -(Mondtad uram: «az én országom nem a földről való!» de azért mégis -könnyeid hullottak bele, mikor Jeruzsálem elpusztulását megjósolád. Hát -a mi szivünk erősebb lehet-e?) - -Mindennap olvasá Incze társaival a nőttön-növő ragály jelenségeit. -Ifjak, vének, úr és szegény hogy tódul a zászló alá! Apák elhagyják -családaikat, tisztviselők hivatalaikat, tanárok kathedráikat, iskolás -gyerkőczök embersorba állnak… csak a mi kezünkben nincsen fegyver! A -rovat napról-napra számlálja: ennyi ezerrel többen vagyunk! - -Egy másik állandó rovat arról beszél, hogy egy nemzeti bankalaphoz mint -hordja össze aranyát, ezüstjét, kicsiny és nagy ember. A főurak -mázsaszámra küldik asztali készleteiket, ősi ékszereiket a nemzeti -pénzverdébe; szegény szolgálóleányok gyűrűiket, függőiket adják oda… -csak a mi kezünkben nincsen pénz! A rovat halad előre napról-napra: -ennyi százezerrel több van! - -Incze tépelődve gondolkozott rajta. - -«Nekünk se vasunk, se aranyunk. Nevünk szerzetes, helyünk a kolostor, -hivatalunk a béke, kincsünk a mennyország. - -Nem elég! - -Nem elég nekünk a mennyország! - -Nem lehet azzal a tudattal a mennyországot megnyerni, hogy hazánkat -elvesztettük. Nem lehet azzal a gondolattal idvezülni, hogy nemzetünk -elkárhozott! - -Egyszer azt kérdezé tőle a két árnyék közül az egyik, a sötét árny: - -«Mit tennél most, ha megtakarított aranyaid megvolnának? Egyfelől az a -hölgy, kinek neve Patrona Hungariae, kié a magas menyország minden -angyalaival és paradicsomi boldogságával; másfelől az a másik hölgy, -kinek számodra nincs neve, s kié az otthontalan árvaság, a nyomor, az -inség minden kísérő dæmonaival. Mindkettőnek joga van -könyöradományodhoz. Ha most kezedben volna az, melyiknek adnád? - -Ha választhatnál! - -Incze várta, hogy a másik árny, az a fényes, adjon rá választ. - -Adott. - -Másnap délután, midőn a kolostor kertjéből visszatért, a perjel az -olvasó-terembe hívta s átadta neki a legújabban érkezett hirlapot. - -Sajátszerű delejes tünemény az, hogy az ember, akár egy nagy abrosznyi -hirlapon legyen a neve nyomtatva, azt az első pillantásra feltalálja. - -A nemzeti adakozások rovatában állt a neve Inczének. - -«Áldorfai Innoczencz *–i cistercita szerzetes átadott a nemzeti alapra -száz darab aranyat»… - -A fényes árny válasza volt ez… - -A többi szerzetesek, tanárok mind siettek Inczét üdvözölni, s rögtön -aláirást nyitottak maguk közt az ő példája nyomán. Egy novitius sem -maradt ki a lajstromból. - -Incze pedig elmélázott, mint egy álmodó s nem hallá, mit beszélnek -körülötte; hanem azon merengett, hogy mi czélja van a sorsnak azzal, -hogy egy lényt teremtett, a kinek hivatása az, hogy kitalálja az ő -szivében a még meg nem született gondolatot is, s a míg ő töpreng és -tusakodik, az alatt meg is tegye azt, a mit neki kellene tenni? Ki az a -lény, a ki nem habozik, nem tétováz annál a kérdésnél, hogy mi lesz -belőlünk holnap, ha ma mindenünket odaadtuk annak, a kinek tartoztunk -vele? - -A válság egyre súlyosabb lett. - -A mákony-álomnál elnyomott nagy betegnek rettenetes álmai voltak. Mintha -tizezrei a halálos ellenségeknek omolnának minden oldalról reá, s kezeit -megkötöznék, tagjait eldarabolnák, nyelvét kitépnék, vérét kiszívnák. - -Felébredt a nagy kínzásra… És akkor azt látta, hogy a mit álmodott, az -valóság. - -Mint a szent inquisitio mesés vasbörtöne, melynek falai egyre összébb -szorulnak a halálra vetett rab körül, úgy közelítettek az ország rab -szive felé saját útnak indult határai, mozgó érczfalak, szuronyerdők, -százezrei a tűzokádó csöveknek, mind befelé, a szive felé fordítva. - -Egyszer aztán szétfeszíté karjait, hogy az agyonsajtoló börtönfalakat -feltartsa. Óriási erő volt a karokban. - -Nem volt sem pénze, sem hadserege, sem fegyvere. - -Egy jajkiáltásra meglett mind a három. - -Négy hadsereg jött ellene. Az egyik a Kárpátok felől, a másik Erdélyből, -a harmadik az Aldunáról, a negyedik a Dráva felől. Ez volt a -legfélelmesebb. Negyvenezer fegyverben gyakorlott vitéz, ágyútelepekkel, -lovassággal, tanult tiszti karral. Ez két részre volt osztva. -Harminczezer szemközt ment az alkotmányvédő seregre. Az épen felényi -volt. Tizezer pedig oldalvást huzódott, hogy azt két tűz közé szorítsa. - -A magyar kormány felhivást küldött a fenyegetett vidékek lakosaihoz, -fegyverbe szólítva mindenkit, a ki csak férfinak nevezi magát: aggot és -fiatalt, urat és szegényt. - -E felhivást a kolostorok főnökei is megkapták. - -Este érkezett meg a nemzetőri csapat, melynek őrnagya átadta a felhivó -parancsot az apátúrnak, s azonnal hozzá kezdett a toborzáshoz, kitűzve a -háromszinű zászlót a vendéglő ablakába. - -Nehezen ment a munkája. Azt a várost hidegvérű, idegenajkú nép lakja, a -ki nem szeret verekedni, s a ki a terített asztalán és puha ágyán túl -nem ismer semmiféle hazát. - -Az őrnagy a kolostorban sem volt örvendetes hirnök. Itt a béke és -kiengesztelés szelleme lakik, nem az öldöklésé. - -A nemzeti vállszalagos kardcsörtető alak megjelenése után egészen -megváltozott a nyugalmas belső élet. A növendékek szobáiban egész éjjel -zajos vitatkozás hangzott. - -Ez éjszakán az apátúr éjfélben kondíttatá meg a «matutinát», mint az ős -keresztény világban, s az egyházi szertartás után a tanácsterembe hívta -a felavatott tagokat, a tanárokat, hogy határozzanak e súlyos kérdésben. -Nehéz volt azt eldönteni, még a reggel is ott találta őket. - -A szerzetek tagjai menttek a fegyverviselés alól. Nincs törvény, mely -őket arra kötelezze. S van-e a törvényen túl is kötelesség? Ez a kérdés. - -A tanóra rendes idejére ismét felgyültek a növendékek a nagy tanterembe. -Nyugtalanság, izgalom látszott valamennyi arczon. - -Áldorfai Incze tanórája nyitá meg a napot. - -Az ifju tanár a consistorium terméből jött. Arczvonásai hideg nyugalmat -erőltettek; de halántékának lüktető erei, lázasan égő szemei, reszkető -ajkai elárulák a belül háborgó indulatot. - -Felment a szószékbe, elővette tankönyvét, és elkezdte az előadást. - -Magyarország történetéből elmélkedett, s a mit előadott, az sajátszerű -összeállítása volt az eseményeknek. - -«Mit tettek a hajdankorban a magyar papok, mikor ellenség támadta meg -hazájukat?» - -«1241-ben. A muhi pusztán, a Sajó mellett a mongol dúló hadsereggel -megütközve, ott harczolt a magyar sereg élén valamennyi főpapja; a harcz -alkonyán elesik Ugolin kalocsai érsek, a mongolok sorait törve, és a -templomosok főnöke; elhullanak az ország zászlóját védve, Mátyás -esztergomi érsek, Gergely győri püspök, Rajnald erdélyi, és Jakab -nyitrai püspök. Miklós szebeni nagyprépost egy tatár vezért vág le ott s -akkor nyilaktól átfurva rogy össze. Erád bácsi esperes és Albert -esztergomi kanonok, mind vitézen harczolva, hazájukért menekülnek.» - -«Ugyanazon évben Uriás apátur, a benczéseket fölfegyverezve, elveri a -tatárokat Pannonhalma falai alól.» - -«1453-ban János püspök a hős Hunyady János oldalán küzdve, dicső halált -szenved a rigómezei ütközetben; fejét elküldik Stambulba.» - -«1454-ben Rozgonyi Simon egri püspök maga vezérli dandárait a duló cseh -hadak ellen.» - -«1456-ban Kapisztrán János ferenczrendi barát hatvanezernyi hadat toborz -össze a népből s vezeti azt Hunyady segélyére, Belgrád falait -ostromolja, harczol földön és vizen, s a meghódított vár falára kitűzi a -keresztet.» - -«Keresztes hadait képezték papok, diákok, barátok, kézművesek, -földészek. A szent Pál rendi perjel, hét szerzetes társával ment a -harczba, s ez a vasvillás gyülevész győzte le Mahomed világhirű -hadseregeit.» - -«Hát 1526-ban! Hát Mohácsnál! A hol Tomory érsek áll a huszezernyi -martyr élére fővezérnek; sisakot tesz fel az infula helyébe, kardot -ragad a pásztorbot helyett s az ő és hetvenhat paptársa, azok közül -Szálkán László, Perényi Ferencz, Móré Fülöp, Paksy Balázs, Csaholy -Ferencz, Palinay György püspökök esnek el hős halállal, vérükkel -pecsételve meg a haza földje és az Isten ege közti szent szövetséget!» - -… E szavaknál becsapta a könyvet Áldorfai Incze s végigtekinte -tanítványain. Aztán halkan azt mondá: - -… «És 1848-ban egy magyar kolostor szerzetesei tíz óra hosszat -tanácskoztak azon kérdés felett, hogy védelmezzék-e a hármas halmot és a -négyes folyót, és a kettős keresztet? és nem találtak reá feleletet!» - -Egyetlen névtelen ordítás tölté meg a tantermet e szavakra. Mi volt az? -Üdvriadal? Vagy a fájdalom, a kétségbeesés kiáltása? Az ítéletnapi -angyal leirhatatlan jeladása, mely a kriptákat, a sirokat föltöri? - -Egyszerre mindannyian, mind a huszonnégyen rohantak helyeikből a szószék -felé, és minden kéz az égre volt emelve, esküre: szörnyű halálos -fogadásra. - -Mind, mind, mind el fognak menni. - -A hová Ugolin, Kapisztrán, Tomory mentek. Oda! - -Alant a consistorium csendes termében tanácskozó vének, a mint a fejük -fölött megzendülő rivallást meghallák: megérték, mi történt odafenn? - -A kegyes apátur felállt helyéből s meghajtá fejét az érczfeszület előtt. - -«Alea jacta est, fiat voluntas tua…» - -S midőn a felső emeletből robogva jött alá az ifju sereg, tanárát -körülfogva, már akkor a folyosón várták őket az atyák, s csak szemeiknek -könyje mondott ellen a nagy elhatározásnak; de nem ajkaik többé. - -Így kellett annak jönni. - -– Én is velük fogok menni, mondá Áldorfai Incze. - -– Te is? rebegé az apátur, s megcsókolá az ifjut, és aztán félre fordult -sírni. - -Sírtak az öregek; de tomboltak az ifjak. Hajh! minő üdvriadal volt ez! -Hogyne? Hisz ez a föltámadás napja! - -Legelső dolog volt egy tömegben a toborzó helyre menni; ott beiratták -magokat önkénteseknek. Az őrnagy sorba csókolta valamennyit s nemzeti -szinű kokárdákat osztogatott nekik. Csak kokárdákat: puskája bizony nem -volt. - -Segítettek ők magukon. Van a kolostornak derék régiségtára. Abban -tisztes ősi kovás puskák: a hány, annyiféle ürmértékű; de mind jó lesz -az, ha jó kézbe kerül s jut belőle mindenkinek. Áldorfai az őrnagy -kegyéből alhadnagygyá neveztetik ki s lesz a csapat vezére. Nem tud -hozzá? Majd belejön. Az őrnagy se tud: alispán volt eddig. Majd -megtanulják együtt. Délután már dobszó mellett tartanak gyakorlatokat a -kolostor előtti téren. Kész katonák fél nap alatt. Vihetik őket az -ütközetbe. - -A nép bámul, s aztán a példától elragadtatva maga is előkeresi kaszáját, -vasvilláját s megindul a toborzóhely felé. A népgomoly nő, mint a -hógörgeteg. - -– Mit miveltél? szól egy falhoz huzódó alak Inczéhez a sötét folyosón, -midőn az este szobájába tér, karddal az oldalán. Gideon áll ott. - -– Jót, felel neki röviden Áldorfai, kardmarkolatára téve kezét. - -A gúnyolódó útját állta és megfogta kezével a zsinórt, melyre Incze -kardja volt akasztva. - -– Hová lettek márványba vésett elveid? Mi lett a világból, a mit -magadnak alkottál? - -– Ember tervez, Isten végez. - -– Ki mondta azt: enyém a tudomány világa! s ki taposott legelső a -könyvre, midőn a trombitát megfujták, hogy kardot kössön? - -– Én voltam az. Plutarch tanított rá, és Anonymus, és a Carmen -miserabile Rogerii és a többi krónikairók, hogy így tegyek. - -– Ki mondta azt: enyim az ifju nemzedék világa, csillaga leszek, melytől -fényt kölcsönöz; apja, nagyapja, dédapja leszek, ki lelket ád neki s -belé erényeket, tudományt, igaz hitet! S ki állt az ifju nemzedék élére, -hogy őt a halálba vigye, a hol lemészároltatik, s elvész szentség -nélkül, kegyelem nélkül? - -– Én mondtam azt, én tettem ezt. Erényt tanítok: honszerelmet. Hazámat -és a népjogot védem. Ez is szentség. Nem esünk el kegyelem nélkül. A -csatatéri halál az égbe visz. - -– Ezt prédikálja a pópa a muszka harczosoknak. S azok elhiszik neki. A -ki a csatában hal meg, a paradicsomban ébred föl; még a purgatoriumot is -átugorja. De te ismered az Úr szavait Péterhez, eleget prédikáltál -nekünk róla: «Rejtsd hüvelyébe kardodat; mert a ki fegyverrel öl, -fegyver által fog elveszni». - -– Igaz; de azt nem tiltá meg az Úr tanitványainak, hogy oda menjenek, a -hol fegyver által lehet elveszni: sőt kötelességükké tette azt. - -– Ah! monda diadalmas gúnynyal Gideon: tehát te nem azért sietsz a -vérmezőre, hogy ott gyilkolni segíts, hanem hogy ott meghalj! Barátom: -te nem vagy hős, nem vagy hazafi, – hanem szerelmes. - -Incze megdöbbenve támaszkodott a falnak. Ez olyan csapás volt, mely -minden idegét megrázta. A lelke mélyéig hatott az. - -A folyosón elhaladó társ gúnykaczaja visszhangzott sokáig. - -És Incze nem tudott addig helyéből megmozdulni, míg az el nem tünt -előle, míg ez el nem hangzott. Meg volt igézve tőle. - -Azután szobájába sietett, ajtaját magára zárta s térdre omolva -imádottjának jelvénye, a madonna-kép előtt: kivonta kardját s annak -markolatát jobbjába, hegyét baljába fogva meghajtá azt s a -madonna-képhez emelé: - -«Oh, égi tiszta alak! Tekints szivembe alá és mondj rám ítéletet. Ha -igaz az, hogy csak árnyéka van is lelkemben a tisztátalan érzületnek; ha -igaz az, hogy merész lépésemet nem hazám szabadsága, hanem -önszabadulásom vezérlette; ha igaz az, hogy nem a te zászlódért, hanem -földi örömöket hajhászva, kétségbeesés elől futva, keresem a harczmezőt, -törjék kezemben ketté ez a kard, és soha fegyvert ne érintsek többé.» - -A meghajtott kard pengéje ívet képezett erős kezei közt, hegye -megcsókolta markolatát és nem törött ketté. Jó fringia-aczél volt. És ő -úgy képzelé, mintha a szent alak mosolyogva nézne le reá. - -Azon éjjel nem aludt az ifju. Menyasszonya feküdt mellette: a kivont -kard; azt fényesíté, azt csókolgatá; annak mondott hizelgő szavakat, -annak fogadott örök hűséget: tied leszek! élve el nem hagylak! ha -meghalok: nevemet fogod viselni s dicsekedel vele. - -… Hajh, sok veszendő ember meg fogja keserülni azt még, hogy ez a kard -akkor ketté nem törött! - - -AZ ÜRES FÉSZEK. - -A hajnali harangszó utoljára hivta a templomba a kolostor ifjait, -utoljára vették fel a fehér talárt, utoljára zengték el együtt a «Gloria -in excelsis»-t. Künn az udvaron gulába rakva álltak már fegyvereik s -mikor a nap a két torony között előtünt, már az újonczok -vászonzubbonyába öltözve találta őket s szuronyaik hegyét aranyozák meg -sugárai. - -A kolostor vénei gondoskodtak az utrakelendőkről. - -Egész éjjel sütötte a szakács számukra az úti eleségnek valót; a jó öreg -gvárdián maga tömte meg tarisznyájukat vele s a pinczemester a kolostor -legjobb boraival tölté meg kulacsaikat. - -Utoljára falatoztak együtt a refectoriumban. Az apátur biztatta őket, -hogy egyenek, igyanak és legyen jó kedvük; s maga nem evett, nem ivott, -hanem sírt. - -Ennyi jó gyermeket egyszerre elveszíteni! - -Úgy szerette valamennyit! Mikor sorban odajárultak hozzá, hogy utoljára -kezet csókoljanak neki: mindegyiknek tudott valami kedveset mondani. - -– Te olyan szelid voltál, mindig kedvemben jártál. – Te olyan kitünő -tanuló voltál, könyvnélkül tudtad a classicusokat. Minő emlékezet! Egy -élő könyvtár voltál. – Te minden jutalmat elnyertél a theologiai -feladványokért. – Téged szegény özvegy anyád, mint egyetlen gyermekét, -bizott gondviselésemre, minden forintodat ő neki küldted el. – Te -büszkesége voltál szüleidnek; gazdag fiu: nagy jövő várt reád! – Te úgy -énekeltél a chorusban, mint egy angyal, soha ilyen hang nem fog többé a -chorusból hangzani. – Te tréfás fiu voltál: felderítetted vidám -kedélyeddel komor társaságunkat. – Te gyönge voltál, de mindig mellettem -voltál, mint egy kis gyermek, mindig sírtál, ha megdorgáltalak. – Téged -csecsemő korodtól fogva neveltelek, mint szülőtlen árvát. – Te kitünő -szónok voltál, egy Lacordairet vártam belőled. – Te szép költeményeket -szerzettél; te ábrándozó. – És most mind elhagytok engem! Látnak-e még -benneteket ez árva falak valaha? - -És sorba csókolta őket, gyöngéden megveregeté arczaikat, s aztán -hirtelen félre fordult tőlük, nehogy megtalálja őket számlálni; a mit az -ó-testámentom hagyományai veszedelmes előjelnek mondanak. - -S midőn legutoljára a vezetőre került a sor; midőn Inczét szorítá -keblére, mély, keserű fájdalom tört ki szavaiból. - -– És te, rendünknek büszkesége, ragyogó világa! Te is elhagysz minket! -Milyen gyászt hagysz itt magad után nekünk, fiatlan apáknak! - -– Nem örökre, viszonzá Áldorfai Incze elérzékenyülten. Isten nevével -szállunk a harczba. Isten megadja küzdelmeinknek a diadalt, s ha élve -maradunk, visszatérünk ide mindannyian! - -– Az Úr járjon veletek mindenütt, szólt kezeit áldásra emelve az agg -családapa. Legyen oltalommal, legyen irgalommal hozzátok. Ha jöttök -győzelemmel, dicsőséggel, ha jöttök veszteséggel, szégyennel, az ajtó -nyitva áll előttetek s mi osztozunk a visszatérőkkel jóban és rosszban. - -A dob pördült, a kis csapat fegyverét vállára kapta, egy lelkesült -viharos éljent kiáltott s azután rázendíté a harczi dalt: «Áll még Buda, -él az Isten». Dalolva vonultak odább. Öten közülök még csak 17 éves -gyermekek voltak. Tizenketten már föl voltak szentelve papnak. - -Az öregek felmentek a kolostor homlokzatán emelt ballustradra s onnan -néztek utánok, míg csak láthatták a kis csapatot, mely granátos -indulóban haladt a hegyi úton fölfelé; s már eltakarták azt az erdők, -mégis a távozók felé voltak fordulva arczaik; még hangzott a dobszó és a -dal a távolból. - -Azután leszálltak az üresen maradt házba. - -Az agg apát sorba járta a tantermeket, az alvó szobákat, s úgy el tudott -merengeni minden egyes eltávozó hátrahagyott emlékein. A nagy számoló -táblán még rajta volt egy bonyolult algebrai képlet. «Ezt Pius oldta -meg, a legjobb számvető. Senki le ne törülje onnan.» A pipatoriumban ott -találják meg longissimáikat, hegedüiket, a hol elhagyták, hiszen -visszatérnek még. - -Mindegyiknek az iróasztalán ott van a végrendelete; itt hagyott -holmiaikat kinek hagyják, ha elvesznek? – Ne legyen ez iratoknak érvénye -soha! Jöjjenek ők vissza! - -Füvész-gyűjtemény, felnyitott hangjegy, félig kész rajz maradjon a -helyén; a pedellus minden héten töltse tele a kiszáradt tintatartókat. -Ágyaik fel legyenek vetve. Várni fognak rájuk. - -A mint így járja az apát sorrul-sorra a szobákat: csaknem megijed, midőn -egybe benyitva, azt nem találja üresen. Egy «ifju» szerzetes áll előtte, -háttal az ablaknak támaszkodva. - -Gideon. - -– Mi ez? szól az apát bámulattal felgerjedve. Te itthon maradtál? -Egyedül magad maradtál itthon? - -Gideon alázatosságba burkolt gúnynyal felelt: - -– Atyám. Nem örülsz-e, hogy egy fiad nálad maradt? - -– Nem örülök rajta… Felelt az agg… Ha mind itt maradtak volna, sok -keserű könyhullatástól megmenekültem volna. De a köny már kihullt, s azt -te meg nem történtté többé nem teheted. – És nem örülök annak, hogy te -itt maradtál, azért, mert csalatkoztam benned. Te voltál a személyes -bátorság jelképe akkor, midőn e bátorság hiba volt; s most, midőn erény -volna az, elvesztetted azt? – Egyedül voltál harczvágyó, midőn béke -volt; s midőn harczra trombitálnak, egyedül vagy békeszerető? – Lovag, -athleta, gymnasta voltál, midőn társaid papok voltak, s most, midőn azok -fegyvert ragadtak: te egyszerre jámbor lettél, rokkant és beteges, mint -mi hetvenéves vének? - -– Nem, atyám! szólt kipirult arczczal Gideon. Olyan rossz vagyok most -is, mint voltam. Veszekedő és vérengző. De komédiát játszani nem állok -be. Hogy én a lomtárból előczepelt rozsdás dióverőkkel elinduljak -katonást játszani, ahhoz nem vagyok már elég gyermek. Én Alvinczy -puskáját nem czepelem, csak azért, hogy egy héti sétálás után holtomig -dicsekedhessem vele, hogy én is ott voltam a hirhedett insurrectióban. -Ha komoly harczba mehetnék: elől mennék. - -– Jól van, gyermekem. Értelek. Ismerlek. A büszkeség dæmona nem engedi, -hogy ott szolgálj, a hol egy társad parancsol. Én kielégítem -büszkeségedet. Nem akarsz a mi ócska fegyvereinkkel dobszóra lépkedni? -Adok neked lovat, válaszsz magadnak kardot, pisztolyokat; derék huszár -lesz belőled; arra még több szükség van most. - -Válasz helyett Gideon hirtelen leveté tógáját, skapuláréját; a papi -öltöny alatt pitykés dolmány volt rajta, és lábain sarkantyús csizma. - -– Lelkemből szóltál, atyám. Adass paripát. Én megyek és keresek magamnak -kardot. - -S olyan büszke volt, hogy még csak kezet sem csókolt a jó öreg atyának. - -Egy óra mulva az utolsó ifju is elhagyta a kolostor udvarát. Lóháton -vágtatva távozott s rövid időn elérte, el is hagyta társai csapatját; -nevetve kivánt nekik szerencsés utat, s igyekezett az őrnagy csapatját -elérni, a hol igen szivesen fogadták. Nagy szűke volt a lovas vitéznek a -táborban. A hidegvérű nép annyira már felbuzdult, hogy a fiait -feláldozza, hanem hogy a lovát is feláldozza, annyira még nem. Erre még -idő kell. - -… A *i kolostor úgy maradt, mint a megszedett szőlőkert, árván, -elhagyottan. - -Hányan fognak ide visszatérni azok közül, a kik dobszó után mentek? - - -AZ ELSŐ HALOTT. - -Már akkor negyven esztendeje mult, hogy Magyarországon nem volt háboru. -Ősz férfi volt már mindaz, a ki a legutolsó győri ütközetben Napoleon -ágyutekéit látta maga felé ricochette lépésekben tánczolni, s sorlövést -csak úrnapján hallott az újabb nemzedék. A mi rendes katonája volt -Magyarországnak, az ez idő szerint a lombard-velenczei csatatéreken -harczolt, vitéz huszárezredei pedig gondosan el voltak rekesztve -Csehország és Galiczia garnizonjaiba. - -Egy gyalog katona kitanítására, mint ezt valamennyi európai -hadügyminister exposéjából tudjuk, kell három esztendő; arra, hogy egy -csataképes és nyeregheznőtt lovas katona képeztessék, mulhatlanul -szükséges öt esztendei szolgálat; arra pedig, hogy valaki tüzérszámba -mehessen nyolcz esztendei gyakorlat nélkül, kár is a szót vesztegetni. - -És mind ehhez volt az alkotmányos kormánynak – hat hónapja. - -Ebből ötöt eltöltött az előleges tanácskozással, – a hatodikban aztán -készen kellett lenni mindennel. - -Szemközt állt vele egy megszámlálhatlan tömege a nemzetiségi -fölkelőknek, százezere a fegyverben gyakorlott határőrségnek, s -szervezett hadoszlopai a rendes hadseregeknek, vezetve kitünő -hadvezérektől. Ez volt az absolutismus tábora. - -S mit állíthatott ezekkel szembe a constitutió kormánya? - -Embert ember ellen. De nem katonát. - -Minő gyülevész volt az, mely Incze csapatjával concentrikus utakon a -Balaton tájékai felé özönlött, ellenfelet keresve? - -Szűrös földmívesek, hosszu rudakra pántolt kaszákkal; kis városok iparos -népe, jámbor vadász-puskákkal vállaikon, köztük egy-egy kis csapat -nemzetőr, búzavirágszín dolmányban, nehéz szuronyos puskákkal, miknek -problematikus volt az elsülése; iskoláikat otthagyott diákok, karddal -oldalukon, pisztolylyal övükben; egy-egy zilált lovascsapat -insurrectionális rezes kardokkal, miket főispáni beiktatás alkalmával -szokott a nemesi banderiumnak kikölcsönözni a vármegye; közben -szekérsorok, miken asszonyok ülnek, kik férjeik után enni-innivalót -visznek. Háromszínű zászló igen sok. Ágyu semmi. - -Katonai jelvény egy háromszínű rózsa, vagy egy veres szalag a kalap -mellé kötve; Görgey csapatjánál egy fehér toll. A veres szalagnak az a -hire, hogy az republicanus jelvény, a fehér tollé, hogy alkotmányos -monarchia czége. Azért egy tábor mind. - -A mely falun egy csapat keresztülvonul, ott a férfi lakosság rögtön -csatlakozik is hozzá. Nem kell sok toborzás. Egy dal, egy «éljen a haza» -rivallás s száz meg száz ember jön elő cséphadaróval, vasvillával, -vadász-puskával, s megy a többivel: nem kérdi hová? A vezető talán -tudja. - -Az valószinű. - -Az említett őrnagy, a mint a vele tovább huzódó tömeggel éjszakára -tábort üt, első gondja kiszemelni a néptömegből a lőfegyverrel ellátott -csapatokat, s azokat, a mint besötétedik, szekerekre ültetni s előre -küldeni. Azokkal megy Incze csapatja is. - -A csel kitudódik. A felgerjedt hivek nem engedik magukat az ő kis -papjaiktól elszakíttatni, ők is szekérre kelnek. (Hires fuvaros nép.) S -utólérik néhány százan az előrehaladt kis csapatot, s ők is éneklik az -«Áll még Buda!» nótáját, pedig nem is értik a szövegét s ők is mennek az -ellenségre, pedig fegyverük sincsen. - -Úgy tesznek, mint a somogyi ember, a ki nem visz magával botot, ha -verekedni megy a korcsmába; azt mondja: majd lesz az ellenfelemnél. - -Hajnalra már a Sió mellett van Incze társaival, tíz mértföldnyi járó -útra elhagyott kolostorától. - -Mi az a Sió? - -Egy megfordított folyam, mely a Balatonból kifelé folyik, s átszelve a -Sárréti lapályt, alant a Dunába szakad. Néhol három öl széles, a hol -mély, ott elnyeli az embert. A hány járt út, annyi fahid vezet rajta -keresztül. Azonkivül kisebb-nagyobb malmok vannak ráépítve, miken -szintén át lehet járni. - -Ez a szegény kis vizecske tartotta fenn a támadók egyik táborát. Tízezer -ember volt az; mind rendesen fegyverezve, tizenkét ágyuval. - -(Azonban a históriai igazság kedveért, minthogy nem tündérmeséket irunk -le, jegyezzük fel, hogy ezek is mind jámbor családapák voltak, vagy -vadonat ujonczok, kiket nem hevített még át annyira a lelkesedés, hogy -valami mennyországi dolognak tartsák a fűbe harapni azon kivivandó -feladatért, hogy parlamentarismus helyett absolutismus legyen a -világon.) - -De hát ha tízezer myrmidon, vagy tízezer Berserker lett volna is! - -Három olyan ellenséggel volt dolguk, a melyikből egy is elég. Az ég, a -föld és a nép. - -Az ég, nem symbolisticus értelemben, de egész komolyan harczolt ellenük: -négy nap óta folyvást áztak s a Sió melletti föld kegyetlen ellensége -annak, a kit nem szivesen lát vendégül. - -A Sárrét lapályai szép zöldek ilyenkor, keresztül-kasul szeldesve -csatornákkal, az embermagasságu fű között a füzény (lithrum) virág -dárdái, mint megannyi rózsaszinű láng lobognak; s a vad ánizstól -sárgállik a mező. A csatornák partjait nefelejts-bozótok takarják, s a -tavakban a nimféa fehér és sárga lótuszvirágai libegnek. - -Mind szép ez egy poétának; de nem ér semmit egy kiéhezett tábornak, mely -nem hozott magával eleséget, abban a meggyőződésben, hogy a világ -legvendégszeretőbb országán utazik keresztül. - -Megcsalta az ethnographia. - -A vendégszerető nép legelőször elterelt az útjából minden gulyát és -juhnyájat: e vidék legfőbb gazdagságát, s aztán maga meg átment a tulsó -partra s botot tartott a kezében. Itt nem terem buza; hanem hal, meg -szárcsa. - -A ki itt élelmezni akarja magát, az a vezér egy flottillát hordjon -magával. - -Feneketlen sár fogta el az utat, az ágyúk megrekedtek, s ha egyszer egy -dombra felvergődhettek, onnan többet nem kivánkoztak alá. - -S mikor azután a tábor eleje megérkezett a Sióhoz, nem talált rajta -többé sem hidat, sem malomgátat; hanem talált a tulsó partot uralgó -halmokon mindenütt szemközt állított táborokat, hemzsegő néppel, a -melyben nem tudta, hogy mi lakik? - -Azokon a halmokon tanyázó fegyveres nép zenészeket hozott magával – és -tánczolt. Félelmes önbizalom! - -A határőrök letelepedtek a déli parton. S aztán megtörtént, hogy a két -tábor előőrsei, egyik innen, másik túlról, letették a puskáikat maguk -mellé, elővették a horgaikat és horgásztak egymással szemközt, s a -melyik egy szép potykát foghatott, az dicsekedett vele a másiknak. - -Egyszer aztán mégis komolyan szivére kezdte venni a feladatát a tulsó -tábor hadvezére, a generális, s elhatározá, hogy megkisérti a Sión az -átkelést. - -Egy kompot fedezett fel valahol, a mit elfelejtettek előle eltakarítani. -Ez a komp leendett rá nézve az, a mi Xerxesre nézve volt a -Hellespontuson vert hid. Hanem hiszen a Sió sem a Bosporus. - -Szép októberi alkonyat volt. A nyugoti ég sárga lapján élesen -rajzolódtak oda a fekete emberalakok, mik egy ősszörnyeteg alakját -látszanak vállaikon emelni. Ez a komp. S az a mozgó tövises kigyó, mely -utána vonul, az egy hadcsapat, szuronyai messzire villannak. - -Incze állt az előőrsön kis csapatjával. Ő és társai a parti rekettye -bozótjai által eltakarva. Távolabb a halmon hozzácsatlakozott városbeli -népe. Ők csendesen voltak, amazok ott hátul lármáztak és fenyegették a -közeledő határőr csapatot, hogy megeszik, ha átjönnek. - -A határőr-csapat vezénylő tisztje pedig jól látta, a távcsövön át, hogy -a felkelő csapatnak alig van lőfegyvere. Számba sem vette a -fenyegetőzéseiket. Közelített nyugodtan. - -Áldorfai melle elszorult, szive hevesen kezdett dobogni. - -A ki háborúba megy, annak azért van fegyvere, hogy öljön! - -A rettentő kötelesség előtte állt. - -Nem őt keresi a halál: hanem tőle várja küldetését. - -A mint az ellencsapat egyre közelebb jött, valami névtelen hőség támadta -meg agyát. Láz volt az. A vérnek szomja. A vadállat fölébredése a -szivben. - -– Vigyázz! czélozz! vezénylé bajtársait. - -Az út, mely a Siónak az átjáratához vezetett, kétfelől sűrű nádassal -volt borítva; az ellenfélnek e szoros úton kellett előre nyomulni, -menetelesen haladva alá egy emelkedettebb fensikról, mely elszórt -kökény-bozóttal és hangafa bokrokkal volt borítva. - -Mikor mintegy kétszáz lépésnyire volt az ellenfél, Incze felkiáltá a -végzetes szót: - -– Tüzelj! - -A lőfegyverek rendetlen sortüzeléssel ropogtak (valami két harmada -elsült), s erre zürzavaros kiáltás hangzott a közeledő tömegből: a -kompot vivő alakok közül egy elesett, a többi ledobta válláról a -jármüvet. S akkor aztán az egész csapat, mely a hátuk mögött állt, -eldobált puskát, tölténytartót s rohant a nádasnak, s aztán a nádason -keresztül a bozótba. - -Csak az az egy ember maradt ott. - -Incze látta őt az alig kétszáz lépésnyi távolban. - -Az ember fel akart állni kétszer-háromszor; de lábai elcsuklottak s -ismét visszaesett; megint térdre emelkedett, egyik kezét mellére -szorítá, másikkal a földre támaszkodott. Valami hosszú rémkiáltás -hangzott ajkairól, mely fájdalmas zokogásban végződött. Kezeivel, -térdeivel tova vonszolta magát; hátra-hátra nézett rémült arczczal, -üvegesedő szemekkel. Néhány nevet mormogott: talán apja, anyja, -gyermekei, felesége neveit. Azután hanyatt vetette magát, két kezét -imára kulcsolta és homlokára szorítá; melle hevesen zihált s minden -emelkedésénél kibugygyant halálos sebéből a vér. - -Incze eltakarta kezével szemeit. Tegnap még nem volt kezén ez a vérfolt! - -Aztán elragadta őt is a támadó zsivaj. - -A népfelkelés csoportja, a mint a határőröket megfutamodni látta, nem -hallgatott többé semmi vezényszóra, hanem rohant le a dombról nagy -sivalkodással s átgázolt a túlsó partra. A Sión átmenni nem volt nekik -nagy tudomány: úszva, gázolva kieviczkéltek belőle; elhozták a -cserbenhagyott kompot; felszedték az elhajigált puskát, talán kétszázat -is, s nagy volt az örömük a zsákmány fölött. Incze maga is átkelt a -komppal azért, hogy az elesett áldozathoz juthasson. - -Megállt fölötte. Még lihegett az. Szemei még nyitva voltak. Ajkai vértől -tajtékzók. De még hebegett valamit. Talán valami imádság töredékét. -Arczát eltorzítá a rémület s egész alakját halálos rángások ficzamíták -félre. Egyszerre arczra veté magát, mintha halálos sebét a föld -csókjával akarná meggyógyítani. Az meg is gyógyítá: meghalt. - -… Ez hát a csatatéri halál!… Mit vétett ez az ember annak, a ki őt -megölte? Nagyot vétett! Hazáját támadta meg. - -Incze oda térdelt a hulla fejéhez: - -«Requiem æternam dona ei Domine.» - -… Még mindig pap volt. - - -AZ ELSŐ SIKER. - -– Kelj fel, felebarátom, a mellől a halott mellől s jerünk csináljunk s -a többit! - -Ezzel a megszólítással riasztá fel Inczét egy ismerős hang. -Feltekintett. Alig hitt szemeinek. A dudai lévita állt előtte. - -Valósággal annak az arcza, feszes szattyán redőivel, annak a szűk -előrehajlott nyaka: de minő öltözet hozzá! Egy kapuczinus barát -kámzsája. Kezében egy fűzfa pálcza, kigyó formán hántott héjjal. - -– Bámulsz rajtam ugy-e, felebarátom? Hogy mikor te levetetted a -skapulárét, én akkor veszem fel a barát kámzsát. Agyon is vernének a -hiveim, ha megkapnának benne. De nem viselem, csak mikor szükség van rá. -Egyébkor a vászonkufferbe bepakolva hordozom. Jó ez – «mikor az ég -zörög» s a többi. - -Incze elborult arczczal tekinte megszólítójára. - -Kedélyhangulata elutasított most minden tréfát; a helyzet sem volt ahoz -való (egy elesett holtteste fölött). - -A lévita azt hitte, hogy ez a komor tekintet az ő barátköntösének szól. -Sietett felvilágosítást adni felőle. - -– Ne gondold ám, felebarátom, hogy ez valami igazi kapuczinusnak a -csuhája. Egy kémnek az álköntöse volt ez, a kivel a szent-mihályi -dáridónál tánczoltunk. Azután én megtartottam a ruháját magamnak, -mondván: «ab hoste doceri» az ellenségtől tanulni jó. Egyéb hasznomat -úgy sem veszik a táborban, a mangalétát nem birom, mert göthös vagyok; -csak krámfuter (betegápoló) lehetek, vagy kém. Ha ezt a gúnyát -felveszem, az ellenség táborába belopózhatom; mondván szent Dáviddal a -Góliátnak: «te jösz én ellenem dárdával, puskával, én pedig megyek te -rád a seregek Urának nevével. - -– De hát miért nem maradt ön otthon, ha beteges? - -– Először is azért, mert a hiveim mind elmentek a háboruba. Magam kiáltó -szó volnék a pusztában; azután meg annyit sem ér már ez az én életem, -mint Jób pátriárka mondása szerint a fáról leesett fia veréb; s a többi. - -Az öreg fiu nagyot sóhajtott; s Inczének úgy tetszett, mintha ennek a -sóhajnak viszhangját adná saját keble. - -Ennek sem ér már az élet semmit. - -– Most pediglen már a szentmihályi dáridó után nincs mit tenni, mint -végig tánczolni a mulatságot, ha elkezdtük. Itt vagyok a hiveimmel a -hátad mögött egy negyed órányira. A mint megtudtam, hogy te itt vagy a -kis papjaiddal, ide osontam hozzád, s ugyan jókor jöttem. Látom, hogy te -a «boldog végén» fogod a botot s nem tréfálsz. Mondok egyet. Van az én -hiveim között ötven olyan legény, a ki megeszi a fias oroszlánt. -Szedközzünk össze a te fiaiddal; látom, hogy azok is kemény gyerekek. -Itt van nem messze, félórányira az uzdi malom. Abban okvetlenül -határőrök vannak. Én ismerem ennek a tájéknak minden zegét-zugát. Itt -voltam három esztendeig kosta s conventiómban volt a szabad -bibicztojás-szedés. Éjjel is bejárom a nádast. Én elvezetlek odáig, s ha -első álomban rajtuk ütünk, csinálunk nekik egy olyan tánczot, a mihez -képest a szent-mihályi dáridó is s a többi! - -Áldorfai undorodott ettől a beszédtől. - -El akarta utasítani magától a tolakodót. Nem tegezte vissza. - -– Ejh, menjen ön. Mi itt előőrsre vagyunk állítva. Vezérszóra kell -hallgatnunk; nem vállalkozhatunk koczkáztatott kalandokra. - -A lévita fitymálólag csettentett a nyelvével. - -– Tzh ej ha! Van is most vezényszó! Bezzeg ha mi is elébb a -főparancsnoktól kérdeztük volna Szent-Mihálynál, hogy mit kezdjünk az -ellenséggel? Addig üldöztük, a míg utolértük. Az volt a galopptáncz! -Ötven szerezsánból negyvenhat hagyta ott a veres köpönyegét, pedig maga -is benne maradt! Csak négy futott el! Még annak is utána megyünk. - -A száraz, sovány alak abban a barát csuhában oly visszataszító jelenség -volt e természetkivüli düh ádáz kifejezésével rángó arczvonásain, heves -taglejtéseiben. - -Incze undorodott tőle. - -– Az én küldetésem nem mészárlás. - -– Biz az enyim sem az: jámbor pap vagyok; görhes, nyaviga teremtés. Rám -férne a hideg megfontolás. De a jó kutya is megvész, ha rájön a -fogfájás. Hej, felebarátom, ha neked ott fájna, a hol nekem fáj. -Emlékezel-e még arra a szép árva leányra ott a dudai paplakban? - -Incze most már épen gyülölettel tekinte ez emberre. Ki ad neki jogot, -hogy arra a leányra emlékezni merjen? Az az «enyim». Kezét elutasítólag -emelé föl, hogy eltiltsa őt magától. - -– S tudod-e, hogy mi lett abból a leányból? - -Ez a kérdés igézet volt Inczére nézve. Eltiltó keze mellére hanyatlott. - -– No hát tudd meg. A hadjárat kezdetén a kormány felhivást intézett -hazánk hölgyeihez, hogy a betegek és a harcztéren megsebesültek -ápolására vállalkozzanak. Veszedelmes egy hivatal. Az ellenség nem -respektál sem asszonyt, sem beteget. A szent-mihályi puszta magtára volt -átalakítva a dunai sereg csapatjai számára ilyen kórházzá. Volt benne -már harmincz beteg és sebesült. Azokat ápolta hat derék honleány, nem -féltve életét ellenségtől és czudar ragálytól. Ezek között volt Serena -kisasszony… - -Incze szemei előtt vérszint kezdett játszani az alkonyi ég: úgy tetszett -neki, mintha a fénylő csillagok megannyi villámokká válnának s -elkezdenének czikázni az égen. - -– Mindig mondtam, vakmerő, akaratos leány volt teljes életében. Minek -volt neki olyan helyre menni? Hiszen Duda czudar egy fészek, az igaz; de -csak mégis otthon volt az neki; s a többi. - -– Beszéljen ön, mi történt vele? sürgeté Incze nyugtalanul. - -– S a többi. (Most már ezen is kezdé a szavát Sós Márton.) Hát ki tudja -azt, hogy mi történt vele? Az Isten. De az meg nem mondja. Én már csak -akkorára értem oda, mikor el volt égve minden. Az ellenségnek egy -csapatja egész nap lövöldözött Szent-Mihály körül Vidos uram -nemzetőreivel; estére elfoglalták Szent-Mihályt, akkor aztán a -gránáriumot körülrakták nádkévékkel; benn voltak a sebesültek, meg az -ápolónők; akkor meggyujtották a nádat köröskörül s abból lett aztán egy -nagy máglya s egynéhány martyrral több a mennyországban. - -– Szóljon ön: Serena is ott volt? - -– Felebarátom! ki ismerné azt meg, mikor a tűz elhamvadt, melyik koponya -kié volt? Fekete az valamennyi. Másnap reggel, midőn nagyobb erővel -visszatértünk, már hamu volt minden. Ötven szerezsán ott sütkörézett a -zsarátnak körül s szalonnát pirított mellette. Azokkal tánczba eredtünk. -Negyvenhatnak nem fáj már többet a foga. Csak négy kalamajkázott el a -veres köpenyeggel. - -Incze dühödten taposott a halott mellére, mintha az lett volna a négy -közül az egyik. Annak is veres köpenye volt. - -– Ez volt a nagymihályi dáridó, felebarátom, s a többi s a többi. - -A lévita szomorúan tekintgetett szét az égen, mely köröskörül veresleni -kezdett a szerteszét tanyázó táborok őrtüzeitől. - -Incze azon vette észre magát, hogy megszorította ennek az embernek a -kezét. Ez a görbemellü nyomorék boszúra tudott gerjedni az ő szive -választottáért! - -– Barátom, bajtársam, szólt hozzá Incze. A mit az imént mondtál: én -megkisértem. Vezess el a malomig. Meglepjük őket. - -Sós Márton ravaszul hunyorított a fél szemével s megsuhogtatta a kigyós -pálczát a levegőben. - -– Csak addig várj, a míg az én szénégetőimet ide hivom, azok már tudnak -a nyelvükön beszélni. - -– Ne hivd őket, szólt Incze; nekem nem boszúállás kell. Én élve akarom -őket elfogni. - -– Pedig jobb emberek azok meghalva. De hát legyen meg a te akaratod. - -Incze «fuvarosai» már akkor nagy diadallal tértek vissza a nádasból. -Összeszedtek valami száz puskát és tölténytartót, azon meg is osztoztak -szépen. A novitiusok is kicserélték régiségtári fegyvereiket az ujabb -szerkezetű zsákmánynyal, az ócska hadd maradjon népijesztőnek. - -Az első siker vakmerővé tett minden embert. A kézbe kapott fegyver, mint -a felébresztett gyermek, sír és azt kivánja, hogy ringassák. - -– Keressünk ellenséget! - -Most már ők akarták fölkeresni az ellenséget. - -– Ki akar velem jönni? kérdé Incze. - -Mind azt kiáltotta, hogy «én is»! - -– Valamennyi nem jöhet. Száz férfi elég. A többi itt marad előőrsön. - -Incze kiválogatta a száz férfit; mind a fiatalát. - -Aztán kiadta az éj parancsát. - -– Szótlanul kell haladni. Lőni nem szabad sötétben. A ki ellent nem áll, -azt nem kell bántani. - -Arra gondolt, hogy találhat valakit, a ki hirt mond neki Serena felől. -Talán nem ölték meg? Talán magukkal vitték! A fájdalomtól felmagasztalt -szív szereti a legképtelenebbet remélni. Tízezernyi ellenség közül -megtalálni és elfogni azt, a ki a szent-mihályi borzalomról hirt -mondhat. Hát a ki sorsjegyet vesz? Az is azt hiszi, hogy hátha százezer -közül az övét húzzák ki? - -A puskákról lecsavarták a szuronyokat, hogy ne villogjanak az -éjszakában, a pipákat zsebredugták s azzal elindult a csapat, vezetve a -lévitától a zsombékos söppedéken keresztül, takarva a nádasoktól; -bujkálva a fűzbozótok között; néhol egy árok mentében lekussadtan -lappangva tovább, többször övig gázolva a posványban. A lévita a -barátcsuhában messze járt elől, tájékozva az útat s jelt adva remekül -utánzott vadlud kiáltással, mikor megtalálta az elvesztett ösvényt. - -A gönczöl csillagkép nagyot fordult már az égen: éjfélre járt az idő, -mikor egy száraz dombhoz jutott a lévita, melyen hegyes gula volt rakva -nádkévékből. Ott megállt, és elkezdett vonítani, mint a nőstény farkas. -Ez volt a jel, hogy czélnál vannak. - -A nádastól egy hosszú sor törpe fűzfa vonult végig egy nagy épületig, -melynek teteje két akkora mint a fala, s mely félig bele fekszik a -Sióba. Ez az uzdi malom. - -Egy ablaka vérveres fénynyel világít a távolba; körüle mély csend van. -Csak a mögötte kiemelkedő sugár jegenyefák zúgnak a koronkint feltámadó -szélben. Ez is jó szövetséges. Elrejti a közeledő léptek zaját. - -Az ellenfélnek még csak előőrsei sem voltak kiállítva, annyira bizton -érezte itt magát, (vagy annyira hiányzott nála minden katonai fegyelem). -A sok napi keserves úttól agyonfáradva, mély álomnak adta magát minden -ember. - -A támadó csapat akadálytalanul, nyilt kapun keresztül juthatott az -udvarra. - -Incze felosztá csapatját. Két szakasz a két udvarkapun, harmadik a -malomgépezeten nyomul be. Ölni nem szükség, ha ellenállás nem lesz. - -Csodamódon könnyen ment minden. - -Kétszáz határőr volt a malomban. Azok még csak hozzá sem nyultak a -fegyvereikhez, mikor álmukból felriasztá őket az éjjeli támadás. Nagyon -jó lelkiismeretök volt. Nem bántottak ők eddig senkit. Azt is jól -tudták, hogy az ellenfél nem él emberhússal. Megadták magukat -emberségesen. Két tiszt úr is volt velük. Azokat úgy kellett felrázni -álmukból, s a kik aztán felébredvén, igen természetesnek találták, hogy -ők el vannak most fogva. - -Egy öreg kapitány, meg egy fiatal hadnagy volt. - -Az öreg hadfi, a mint kitörülte szemét s meggyőződött a tényállásról, -odafordult a fiatalhoz, a ki lábtól feküdt mellette az ágyban. - -– No ugy-e megmondtam, hogy elfognak bennünket? - -Azután Inczéhez fordult. - -– Mit fognak velünk tenni? - -– Tisztességes hadifogságba visszük önöket. - -A százados ismét a hadnagynak szólt. - -– No ugy-e megmondtam, hogy nem nyúznak meg bennünket? - -Akkori időkben még az osztrák tiszteknél szabályszerüen simára volt -borotválva az arcz. Ez egy kis tévedésre vezette a fogoly tisztet Incze -irányában: annak is borotvált arcza volt. - -– Ön a hadseregnél szolgált, ugy-e bár? - -– Nem. Én szerzetes vagyok. - -A kapitány erre boszusan vakarta meg a füle környékét s nem folytatta az -«ugy-e meg mondtam»-ot. - -– De ezt már az ördög hitte volna! - -Az egész haditény a legkedélyesebb hangulatban hajtatott végre. Incze -emberei összeszedték a gazdahagyott fegyvereket; azután átkiáltottak a -tulsó parton portyázó őrjáratoknak, azok megértették a dolgot, -csónakokat teremtettek elő s azokon reggelig áthordták a foglyokat, a -fegyvereket és az elfogó csapatot is. A foglyoknak egy hajszála sem -görbült meg. Ők nem voltak a szent-mihályiak. Nem is arra felé jöttek. - -Mikor a sikerült támadásról Incze jelentést tett az őrnagynál, ez így -szólt neki: - -– Hadnagy úr. Okosabb időkben az ilyen vállalatért önt főbelövetnék. -Hanem a mostani zürzavarban minden dicséretreméltó, a mi sikerül. Én önt -megjutalmazom: kinevezem önt nemzetőri századosnak. Ön háromszáz ember -számára szerzett lőfegyvert; ez a legnagyobb nyereség. Most ezzel a -háromszáz emberrel induljon el ön, a mint megebédeltek, Székesfehérvár -felé. Ott tanyáz az ellenfélnek egy elszakadt dandára: ezerkétszáz -ember. Nem szeretem őket a hátamban. Menjen ön oda! (éjfélre oda érhet) -és fogja el őket. - -Áldorfai olyasmit érzett szivében, a minek nem tudta a nevét. Háromszáz -emberrel megtámadni és elfogni ezerkétszázat. Neki, a két napos -katonának, követőivel, a szénégetőkkel és fuvarosokkal legyőzni négyszer -annyi gyakorlott vitézt! És ennél a gondolatnál édes, gyönyörteljes -meleget érezni! Mi ez? A férfierő ébredése az! Az elrejtett, lekötött -erély rögtöni szétsugárzása az idegekben. Érzé, hogy ő azt, a mi -képtelenség, megtenni elég merész. S ez az érzés gyönyör. - -Aztán hadvezéri tehetséget is érze támadozni agyában. Elgondolá, hogy -minő esélyei vannak a sikernek? Az éjjeli véletlen meglepés; a -székesfehérvári polgárok közreműködése; összpontosított támadás; az első -kézcsapással a tisztikar kézrekerítése. Nem lehetetlen az. Most a -barátcsuhás lévita is jó szolgálatot tehet, mint kém, üzenetvivő hirnök. - -És ha Serenának is nyomára találhat ott? Nem mondott le a reményről, -hogy őt még feltalálja valahol. - -Most már nem azért ment a csatába, hogy ott meghaljon, hanem hogy -győzzön. - -Most értette már a leány kérdését, a mit a meredély párkányán állva -intézett hozzá: «szabad-e a halált keresni akkor, ha azzal egy szent -ügynek használunk?» - -A leány már elment azt keresni, talán meg is találta már. - -És Incze most már azt a kérdést tette magának: «Szabad-e a halált adni, -ha azzal egy szent ügynek szolgálunk?» - -«Igen.» - -Másnap reggel el volt fogva az ezerkétszáz határőr Székesfehérvárott. A -polgárok csatlakoztak Incze csapatjához s az ellenfél lerakta a -fegyvereit, a nélkül, hogy egy lövést tett volna belőlük. - -Most már újabb ezerkétszáz fegyver volt a néptábor kezében. Elvették -ellenfeleiktől puszta kézzel; bottal, fokossal mentek a csatába s -puskával tértek vissza. - -Tréfa volt ez! - -Számba sem jött a diadaluk. Mire Incze győzelemittas csapatja visszatért -a Sárviz posványaihoz, már akkor a sokkal nagyobb diadalfényben meg sem -látszott az övék. Az alatt az egész zöme az ellentábornak mindenestül -együtt megadta magát. - -A Sárviz és Sió közé szorított hadtest parancsnoka először a Sió partján -útját álló népfelkelés parancsnokával kezdett alkudozni. - -Ez azt kivánta tőle, hogy hagyja itt ágyuit, fegyvereit s aztán vigye a -katonáit békével haza. A tábornok elfogadta az alkut. - -Hanem azután megbánta, hogy olyan sokat igért; elment a Balaton felül -közelítő ellenséges hadcsapat parancsnokához alkudozni. - -Az azt felelte neki, hogy «verekedjünk elébb egy kicsit». - -Azután hátrafelé fordult, ott szemközt találta a másik hadcsapat -vezérét, azzal állt alkuba: az meg föltétlen megadást követelt. - -S volt e fennyen beszélő embereknek e büszke követeléshez háromezer -gyalog vitézük és kétszáz újoncz huszárjuk, nyolcz ágyuval. - -S az ellenfél hadteste zömével, hétezerötszáz emberrel lerakta előttük a -fegyvert. - -Ennyi fegyverrel több az önvédelemre; ennyi ellenféllel kevesebb. - -S ez álomszerű, mesemondáshoz hasonló diadal oly halvány esemény volt -azon napok tűzvilágításában, úgy elveszett azon nagy catastrophák -közepett, minők a pákozdi harcz (az első ütközet az «armadia» két külön -alkatrészre vált tábora között), a támadó fősereg futása az országból; a -birodalmi fővárosban kitört forradalom: hogy alig jegyezte fel a -történet azoknak a neveit, kik a Sió mellett e nagy sikert kivívták. - -Az egész hadjáratban nem esett el száz ember. - -Áldorfai Incze még sem vett hirt Serena felől; nem találta nyomát a -szentmihályi tábori kórházon túl. - -Tovább ment. - -Most már két csillag vitte előre: egy hon, a kiért meghalni, s egy -leány, a kiért ölni kész. - - -A VIZIÓ. - -A kit ez a forgószél egyszer megkapott, azt viszi magával öntudattalan. - -Incze teljesen el volt zárva a külvilágtól, a mint egyszer e véres -chaosba belejutott. - -Eleinte nem is volt az olyan nagyon véres; de zürzavarnak elég nagy -volt. - -Incze és társai egy napon kikapták a honvédelmi bizottság rendeletét, -hogy az önkéntes csapatok mind rendes zászlóaljakká alakítandók: a -melyik nem áll rá, az feloszlatik s mehet haza. - -Hová? «haza». Volt is már akkor valahol «otthon». Minden zugán az -országnak keresztül-kasul járt az ellenség. Csak a tábortűz volt már -férfira nézve az egyedüli otthoni tűzhely. Oda sietett az is, a ki bátor -volt, az is, a ki félt. - -Itt nem lehetett hallani rossz hirt, ide nem kerülnek hirlapok; itt csak -diadalhirek járnak szájról-szájra: a sereg roham-lépésekben halad egy -futó ellenség után s egyszer átlépi azt a folyót, mely az ország határát -képezi, s ellenfele földére tapos. Jó katona nem szokta azt kérdeni, -hogy hol jár? Elég, ha a csapatvezér tudja. De azt mégis mindenki tudta, -hogy ez a folyó az ország határa, s túl rajta az idegen föld. - -Rajta tomboltak. Az is jól esett. - -Incze csapatjával egy új honvéd-zászlóaljba lett beosztva. Őrnagya -valamikor főhadnagy volt a nagy ármádiánál, fuvarosai és szénégetői -között voltak kiszolgált altisztek; ő tőle magától nem is kérdezték, mi -úton jutott a századosi kardbojthoz, mely kék és ezüst volt: meghagyták -nála, s a mint Győrbe értek, a hol ama piros zsinóros kávészín -egyenruhákat kiosztották, felváltatott a kardbojtja arany és piros -szövetüvel. - -Ezerével volt az ilyen tiszt a hevenyészett hadseregben. Elég képesítés -volt a tekintélyes alak, bátor föllépés és értelmesség. Ügyvédek, -mérnökök, papok, tanulók, tisztviselők, előkelő polgárok, birtokos nemes -urak vették át a vezényletet. - -Az egész szolgálati szabályzat ebből állt: «szuronyt szegezz és előre!» - -A jó sikert várta az ember az öklétől, a jó szerencsétől, azután az -ellenfél schlendriánjától. - -Incze a tiszti vizsgán minden bizonynyal megbukott volna. Hanem ebben a -hadjáratban mégis kitünő tiszt volt az első órától kezdve. - -S ez az erénye abból állt, hogy mindig a csapatjával maradt, jó időben, -rossz időben. Ha zászlóalja gyalogolt, ő nem kérezkedett fel a -podgyászos szekérre, mint az úrfi tisztek, hanem ott gázolta -közlegényével együtt a pocsolyát; s ha faluba értek, nem kvártélyozta be -magát a legszebb házba: puha ágyban hálni, kisasszonyoknak udvarolni, -hanem kint tanyázott közkatonáival a szabad ég alatt, s evett az ő -bográcsukból s ivott velük egy kulacsból. Aztán minden emberét nevéről -ismerte, megbecsülte, de fenyítéket is tudott tartani, s nem pártolta -egyiket a másik rovására. Bátorsága már köztudomású volt. Barátai, a -huszonhárom ifju tanítvány és kortárs, az ifju rajongás hevével -ragaszkodtak hozzá s lelket öntöttek az egész zászlóaljba. Szerették -közkatonái. – Ez ám a legnagyobb tudomány a hadászatban! - -A nagy vihar tolta a fölkapott chaost folyvást előre. - -Egyszer aztán azt mondták neki: megállj! - -Vége a könnyű hadviselésnek: futó ellenséget kergetni, harczkedvetlen -határőröket seregestül elfogni, egy huszárrohammal tisztára seperni a -csatamezőt. Az igazi ellenfél jelent meg a harczban, s kezdődik a nagy -rigorosum. - -Az első nagy ütközet az idegen földön vívatott meg. - -A távol láttérben látható volt a bécsi szent István tornya. Azon a -forradalmi zászló lobogott. Fekete, arany és veres. Szövetséges zászló. -Annak kellett segítségére menni. - -Az «ifju szabad német nemzetnek» kellett kezet nyujtani, a vén, hatalmas -absolutismus táborán keresztül. - -A siker egész Európa képét megváltoztatta volna. Bécsben a frankfurti -parlament küldöttei parancsnokoltak. - -Óriási eszme volt ez! – Éretlen volt: lehullott. - -A magyar hadseregnek egy harmada kaszás nemzetőr volt: rendetlen, soha -hadsorban nem állott népcsoport, néhány gyalog- és huszárezred képezte a -magvát; a többi újoncz honvéd-zászlóalj volt; a tűzérség akkor alakult -az iskolákból kijött tanuló ifjakból. - -S ezeknek volt bátorságuk Európa legrendezettebb hadseregeinek egyikét -nyilt csatatéren megtámadni. - -A Lajtha melletti síkság be volt hintve őrtüzeikkel s harczi dalaik -hangját az ellentáborba áthordta a szél. - -Volt e dalok közt egy, a marseillaise dallamára alkalmazott, melynek -szövege csupa gyűlöletes nevekből állt. Már akkor annyira szaporodott -ellenségeik száma, hogy azoknak a vezéreiből egy egész -marseillaise-stropha kitelt, az pedig hosszú. Ezt énekelték az őrtüzek -mellett a legnagyobb hevülettel. - -Egy este aztán kijött a napi parancs, hogy az éjjel nem szabad az -őrtüzeket meggyujtani s a harczi dalokat énekelni, hanem csatakészen -kell állani. Az ellenséget látjuk. - -Lelket hidegítő gondolat! - -Éjszaka, a szabad ég alatt állva, a fegyverre támaszkodni, szó nélkül, -dal nélkül, tűz nélkül, végig nézni a mezőn és aztán elgondolni, hogy ez -itt nem virágzó rét, hanem temető; hogy azok a falvak ott a lőtávolban, -fehér házaikkal, hajladozó jegenyéikkel, nem vendégszerető tanyák, hanem -gyilkos vermek; hogy minden árok, minden bokor mögött a halál -leskelődik; s azok a sötét felhők ott az égen: a halál szekerei, mik az -elrepülő lelkeket a másvilágra viszik; – s aztán hazagondolni az otthoni -nyugalmas tűzhelyre, melyet feleség, gyermek, cseléd vesz körül: -jókedvüen falatoznak; a gazda részét a kedvencz házi kutya kapja meg ma, -aztán mesélnek, nagyokat nevetnek közbe; majd eloltják a tüzet, aludni -mennek; imádkoznak; a legkisebb azt kérdi, hol az apa? az anya -összetéteti kis kezét s imádkoztat vele az apáért. Aztán elalusznak, a -kutya is lefekszik a sutba. – Milyen jó dolga van annak a kutyának! A -gazdája kinn áll a Schwechat partja mellett, fegyverére támaszkodva. - -Valami vakhir terjedt el a táborban, szájról-szájra adva. Azt -hiresztelték el, hogy az ellenfél már körülvette a magyar tábort s a -háta mögé került. Ez a hir lankasztá a harczvágyat. Oktalan szorongás -elrabolta az erősítő álmot az éjszakától, midőn a következő nap legtöbb -erőt követelt. - -Incze a jobb szárny legszélső állásán foglalt helyet zászlóaljával. - -Az ő századát úgy hitták, hogy diák-század, az egymásközt latinul -beszélgető ifjak miatt. Azok nem gondoltak haza. Őket nem várta semmi -szerető sziv. - -Csak Inczét várta. De hol? - -Egész éjjel elnézte a futó felhőket, a támadó és lenyugvó csillagokat, s -mindenkitől azt kérdezé: de hol? - -Melyik felhőben repül? Melyik csillagban lakik már? Ott ül-e már az -Istenanya lábánál, az üdvözültek ragyogó köntösében, fején -sugár-koszorúval? - -Követni foglak. Meglátlak nemsokára! - -Mikor a csillagok halaványulni kezdtek, s a keleti égen a -felhőhasadásokon át ragyogott a hajnalcsillag, a távoli dobpergés, -trombitaszó jelzé az ébredőt. Hideg szél fújt végig a rónán. - -A zászlóalj vitézei, a mint a hátuk mögé néztek, ott látták már -felállítva azokat a fekete zászlós szekereket és hordágyakat, a mik a -sebesültek elszállítására valók. Jó hadvezér előre gondoskodik azokról; -ámbár közellétük fiatal katonákra nem nagyon buzdító. - -E percztől fogva azután az egyes csapatok nem tudnak másról, csak arról, -a mi a saját közelükben történik. - -Inczének kedvezett a sors. Az ő zászlóaljának kellett kezdeni a -támadást. Ez nagy kedvezmény. Nincs kínosabb helyzet a csatában, mint -egy helyben állni és várni a vezényszót, és hallgatni az ágyudörgést, és -látni a bajtársakat elhullani s odaállni az elhullt helyébe és nem -állhatni érte boszút. - -Ők meg voltak kimélve e hosszú kíntól. Az első parancsszó a támadásra -nekik szólt. A harcz közepén már gyönyörűség terem. De odáig rossz az -út. - -A hosszú harczvonalban kétsorosan előhaladó zászlóalj előtt -csatárlánczra felosztott lövészek portyáznak, karra vetett fegyverrel. - -Egy hosszú vízárok áll előttük keresztben. A mint közelébe érnek, az -árokból kékes füst villanik fel imitt-amott. Az ellenfél rejtett -lövészei fogadják őket. Az újonczok a kiváncsiság nevető arczával -tekintgetnek fel a fejük fölött elfütyülő golyók után. Egy sem talál. -Haladnak gyorsabban az árok felé. Erre az ellenfél előőrsei elhagyják az -árkot s gyorsan huzódnak a falu irányában vissza. A honvédek -csatárláncza üldözőbe veszi őket s utánuk lövöldöz. Ártatlan játék! – Az -ellen csatárai bemenekülnek a faluba, melynek főutczáján egy nagy -torlasz állja el a bejáratot, kővel terhelt hordókból és homokos -zsákokból összerakva. - -Az újonczok gyanutlanul közelítenek a torlaszhoz. - -Egyszer azután a torlasz megmondja, hogy ki lakik benne? Két ágyu van -hézagai közé rejtve, s a közeledő csapatot egyszerre két ágyulövés -fogadja. - -Hogy rohannak vissza! Először látták a földet felleggé porzani a lecsapó -ágyutekétől; először hallották ezt a haláladó szörnyet, a mint a földről -felugrott s fejeik fölött átcsapott, ijesztően búgni a légben. -Megrettentek tőle. Futottak vissza ziláltan a zászlóaljukhoz. - -Incze látta az ismerős arczokat halálsápadtan, ijedtségtől elcsufítva -felé közeledni, s a szive elfacsarodott keservében. Hát két ágyuteke -elég ennyi hősből egyszerre nyomorultakat csinálni?! - -A parancsnok megállítá a zászlóaljat a rekettyétől fedett árok mögött. - -Fél üteg ágyu gördült elő s felelni kezdett a torlasznak. - -Sikertelen feleselés volt az. - -A parancsnok rohamra vezényelt s maga lovagolt előre. A zászlóalj -követte. - -A faluból, a torlasz tetejéről, a házak ablakaiból, a kerítések mögül -sűrű fegyvertüzelés fogadta a közeledőket. Közbe az ágyuk dörögtek. - -Egyszer azután a zászlóalj-parancsnok alul kilőtték a lovat. - -A mint az újonczhad parancsnokát a földre leesni látta, ijedten fordult -vissza és meghátrált egész az árokig, s mikor jöttek az ágyutekék, -lehúzta a fejét előlük. - -– Hát ezek az én testvéreim? mondá magában keserüen Incze. S midőn azt -látta, hogy maga a zászlótartó is egy fűzfa mellé igyekezik meghúzódni, -oda sietett hozzá s kikapta kezéből a zászlót. - -Azután fölugrott az árok mellvédére s dörgő hangon kiáltá e szókat: - -– Fiuk, hát örökké akartok-e élni? Utánam, a ki ember! Éljen a haza! - -Azzal megcsókolta kardját s a zászlót magasan lengetve, előre rohant az -ellenségvédte torlasz felé. - -A példa, a szó, a merész tett gyujtott. Társai szerették. A zászló a -becsület! Utána rohant először egy század, azután az egész zászlóalj. Ő -maga messze valamennyi előtt. - -Hiszen rövid volt a megfutandó pálya. Alig ötszáz lépés. Ámde minden -lépésnél egy sir van. S azt lehet átlépni, lehet beleesni. Az ágyuk most -már kartácsot okádnak ellenük. - -– Tartsd a karodat a szemed elé! kiált vissza társainak Incze; hogy ne -lássák a halál borzalmait. Azok most már rohanva követik az ifju hőst. -Az eleső nem jajgat, az utána jövő nem rémül meg a vértől. -Szuronyszegezve vágtatnak előre. - -Az ellenfél meg van lepve a roham által. Nem várja be a szuronyt. A mint -fegyverét kilőtte, elhagyja a torlaszt s menekül az utczára vissza. - -A vezénylő tiszt egyedül marad a torlasz tetején s hasztalan buzdítja -katonáit ellenállásra. - -Egy pillanat és Incze ott áll mellette a torlaszon, jobb kezében kard, -baljában lobogó. - -«Nem vagy többé pap, Áldorfai Incze!» kiáltja egy mennyei hang, -«boszúálló hős vagy; ontsd a vért!» - -Csak egy pillanatig nézett egymás szemébe a két vitéz. Csak egy perczük -volt az ismerkedésre. Mind a kettő azt látta egymás arczából, hogy a -kettő közül egyiknek meg kell semmisülni. Az ellenfél jobbjában kard -volt, baljában pisztoly. - -A halálos találkozásnál egyik sem gondolt szabályszerű vívásra, -védelemre; mind a kettő egyszerre csapott kardjával a másikhoz. Az -ellenfél kardja abban a perczben érte homlokát, a melyben az övé ennek a -karjára csapott le. Incze hosszú sebet kapott homlokán, de nem mélyet; -ellenfelének karja bénultan hullott alá. De azért nem vesztette el -öntudatát: leszökött a torlaszról s fölemelte a baljában tartott -pisztolyt. Megtehette, hogy merész ellenfelét agyonlője vele. De -nagyobbat akart annál tenni. A pisztoly száját nekifordítá annak a -fekete hordónak, mely a torlasz alján a homokzsákok alá volt szorítva s -abba lőtt bele. Az lőporos hordó volt. A következő perczben egy -fülsiketítő robbanás után mind a két küzdő el volt temetve a torlasz -romjai alá. – Az ellenfél összetépve, megégve, Áldorfai élő testtel és -teljes öntudattal. - -A felrobbantott homokzsákok maguk alá szoríták s hasztalan kisérté meg a -szabadulást e sirból; sem kezeivel, sem lábaival nem volt képes egy -mozdulatot tenni. A teher mellét is összesajtolá; kiáltani sem tudott. - -És a mellett jól hallá, mint rohannak társai a torlasz romjain -keresztül: «éljen» rivallásuk lehallik az ő sirjába is. Dob pereg, -trombita recseg odafenn. Utczahosszant ádáz verekedés támad. A harcz -közepe ez már, a hol gyönyörűség terem! Sebet kapni és adni! Vérzeni és -vért ontani! A honvédek házról-házra foglalják el a falut: egészen az -övék az már. - -Most ágyúk szólnak bele a harczba. Az ellenfél új erővel jelen meg. A -támadó sereg is ágyukkal felel rá. Az eltemetett hallja jobbról-balról a -tekéket sirjába fúródni: egy sem jár olyan mélyen, hogy őt megölné, vagy -megszabadítaná. - -Azután zürzavaros hangok támadnak: «vége mindennek!» hangzik odafenn. «A -táborközép megfutott!» - -S azután hallja amaz ismerős trombitahangot, mely a visszavonulást -jelenti. - -Feje fölött csoportos léptek dübörögnek. A győztes zászlóalj visszavonul -és ő el van már temetve. - -Lélekzetét kezdi veszteni. Minő rút halál lesz ez! Megfojtatni -tehetetlenül. Serenának szebb halála volt. Őt lángok vitték az égbe. - -Ő még most is kimondhatlan szerelmére gondol – és ő rá már nem gondol -senki. Hátha mégis? - -A dobszó messze elvonult már, csak az ágyutekék hatalmaskodnak még a -vitatott faluban. Mind a két fél oda ágyuz, hogy a másiknak a -megszállást nehezítse. - -E bömbölés közepett úgy tetszik, mintha gyönge nesz ütné meg füleit. -Vagy csak a kinhaláltól zúgnak azok? A homokzsákokat hányják széjjel. -Kik vannak ott? - -Azok ott a csatatér legnagyobb hősei, mert neveiket nem jegyzi fel -senki; mert dicsőség nem koszoruzza homlokaikat: a brancardiersek; a -sebesültek összeszedői. - -Keresnek talán valakit, a ki eltünt? - -Ki ád hirt felőle? - -A zászló. - -A háromszínű lobogónak egy rongya künn szorult a romok közül. - -– Itt a zászló, dörmögi egy hang. - -– Akkor ő is itt van. - -Ez a hang oly ismerős. - -– Gyorsan fiuk! Aztán s a többi! - -Percz mulva szabad lég éri az eltemetett arczát s a lévita sovány képe -mosolyog le reá. - -– Élünk-e még, felebarátom? - -Incze fel akar emelkedni fektéből s aztán aléltan rogy vissza: úgy -beleszorítja öklébe a kardját, hogy azt semmi erővel ki nem lehet abból -fejteni. - -A lévita jó fekhelyet készített a sebesültnek a hordágyon. Feje alá -gyürte saját köpenyét. - -Az ellenfél gránátjai ott pattogtak el a sebesülteket szállítók fejei -fölött; a lévita hideg, gúnyos arczát feléjük fordítva mondá: - -– Hasztalan fáradtok, fiaim; «ha az Úr angyalai akarják, a lábunkat sem -ütjük meg a kőben», mondjuk szent Lukácscsal. - -S aztán tréfálózott a hordágyat czepelő fiukkal, kik le-lebuktak az -ágyuteke elől. - -– Ne kapkodd a fejedet, öcsém, mert még beleütöd valami golyóbisba! -Mondjad inkább a zsoltárral: «Perelj uram perlőimmel! Harczolj én -ellenségeimmel. Te paizsodat ragadd elő.» (Hopsz, ördög bújjék beléd, -majd megijesztettél.) Ez az ágyuzónak szólt. Aztán folytatá az éneket: -«én segedelmemre állj elő!» – Hanem már most aztán loholjunk innen! - -Incze nem hallá ezt már. Öntudata elhagyta. Sok vért veszített. - -Mikor eszméletét újra visszanyerte, még mindig a csatamezőn volt, még -mindig közelből hangzott az ágyudörgés. - -Kábultában azt álmodá, hogy már az égben jár, viszik oda azok az -aranyszegélyű rózsaszín fellegek, s a kék égnyiláson át közeledik felé -amaz arcz, a kit imádott és a kit szeretett. - -Mikor aztán felnyitá szemeit, akkor is előtte állt ez az üdvmosolygó -arcz. - -Várta, hogy az angyalok énekeljenek. - -Azonban egészen más hangokat hallott, mint angyalok énekét. - -Robogva közelített az ellenfélnek egy lovas csapatja, nehéz vértesek. A -visszavonulókat üldözték. - -Incze még mindig öklébe szorítá a kardot, s azt képzelé, hogy kiáltani -tud, midőn ajkait felnyitja. - -«Ne hagyjátok magatokat!» - -Lelke gondolatját is értették már azok. - -Tömeget képeztek a támadó lovassággal szemben, s nem várták be -türelemmel annak közeledtét; szuronyszegezve eléje rohantak, s az -ujonczok, kik napfelköltekor az első ágyútekétől rémülve futottak el: a -nap lenyugtán szuronyszegezve űzték vissza a legfélelmesebb ellent, a -vértes lovasságot. - -– Ah! sóhajta enyhülten a sebesült, s most kezdé elhinni, hogy a földön -van és az a szeliden mosolygó arcz nem egy üdvözült képe, hanem egy -földi eszménykép. Az ő elvesztett fájdalma. Az ő szenvedő nemtője. -Serena az. - -– Siessünk! Már föléledt! monda a leány, segítve Inczét a -sebesült-szállító szekérre feltenni. Maga is felült oda, s hogy a -sebesült bekötött fejét ne rázza a szekér, ölébe vette azt. Most azután -egészen a mennyországban érzé az magát. - - -A FUTÁS. - -A hadjárat kezdete egy nagy futás volt. Hadászatilag mesteri futás. - -A fiatal hadvezér azt mondta a fiatal hadseregnek: «a karjaiddal még nem -tudsz győzni, azt már látom: győzz hát a lábaiddal. Folytassuk tehát a -futást, de úgy, hogy az ellenség el ne tudjon bennünket fogni. Majd -azután, ha a kergetőzés közben beletanultunk a verekedésbe is, akkor -megforduljunk és szemközt álljunk». - -Tehát ez volt a feladat: futni! - -Futni, de futás közben orránál fogva hurczolni az ellenséget; -megsétáltatni azt folyókon, hegyeken keresztül, szétzilálni puszta -kergetőzéssel; időt nyerni tőle egy másik hadsereg alakítására; -elkábítani, zavarba hozni, terveit összezilálni, kikerülni a harczot s -futás közben összeszedni az imitt-amott alakuló segédcsapatokat, s -azután egy nagy kerülővel egy másik, az időt felhasználó hadsereggel -épen, egészségesen egyesülni. - -És futni a mellett, nem mint egy megriadt csorda: ki merre lát! hanem -terv szerint, öntudatosan sorakozva, mindent megmentve, semmit cserben -nem hagyva. - -A futó hadsereg oly készülettel indult útnak, mint egy tourista-csapat. -Fegyverét, lőporát, töltényeit megőrizé; élelmi-szereit, podgyászát -magával szállította; voltak tábori hídjai, berendezett kórodája, -gyógyszertárai; betegeit, sebesülteit nem hagyogatta el úton-útfélen, -üldöző ellenfél kényére-kegyére; vitte magával. - -Az ifjú hadvezér ellensége volt mindenkinek, a ki szónokol; de -megbecsült mindenkit, a ki tesz: a közkatonát, a ki harczol, a -markotányost, a ki inni ád az ágyútűzben kimelegedettnek, a tisztet, a -ki csapatja élén megy, a kémet, ki nyakát az ellenség torkába beledugja, -hogy annak a gyomrába belelásson, a betegápolót, ki a sebesülteket -fölszedi a csatatérről, s sebeiket bekötözi; még a zenészt is, ki -muzsikál a katonáknak, s elfeledteti velük a fáradtságot. - -Hanem a semmit nem tevőket kergette magától! - -Egyszer egy pár száz tisztet rögtön elbocsátott; (nem tetszett nekik a -munka!) helyettük kinevezett ugyanannyi őrmestert és tizedest tisztekké. -Nagyon jól betöltötték helyüket. - -Incze sebe a gondos ápolás alatt gyorsan gyógyult. Mikor a visszavonulás -megkezdődött, már akkor ő lovon ült. Első századossá lett kinevezve -zászlóaljában, s nevét dicsérettel említé meg a hadi bulletin. - -A nagyszombati csata előtt nyolczszáz emberből állt a zászlóalja, a -csata után már csak hatszázan voltak. - -Itt elvesztette a zászlóalj az őrnagyát is, s Inczére az a feladat -maradt, hogy ezentúl ő vezette a csapatját. - -Sohasem tanulta ezt a mesterséget. A szükség jó tanító, s a leleményes -ész jó tanítvány. - -Csapatjánál volt a legpéldásabb fegyelem, a legpontosabb előőrsi -szolgálat, s a leggondosabb élelmezés. - -Neki volt a legtöbb sebesültje, a kiket magával kellett vinnie. - -A derék, jó fiúk, kiket a kolostor csendes menhelyéről elhozott magával, -ott feküdtek már felesen azokon az utazó szekereken, mik feketére vannak -festve: a vándor kórodák. Azokkal neki még be kell számolni a gondos ősz -apáknál. Nem hagyta őket elveszni. Jó kézben voltak. - -Serena volt a csapat kórodájának a felügyelőnője. - -Maga a fővezér is azt mondta erről a leányról, hogy «gyémánt az -asszonyok között!» - -Nem az a szinváltoztató gyönge teremtés, a ki elájul, ha kiomló vért -lát, s felsikolt, ha lövést hall, s rosszul lesz, ha a a betegségnek -nevét kimondják is előtte; ez ott jár mindenütt, a hol vész van. A -golyók még hullanak a földre, még fütyülnek a légben, mikor ő -hordáraival megjelen a vértől ázott mezőn, s nem irtózik saját kezével -bekötni a tátongó sebet, lemosni a sápadt arczról a vért, és ott -virraszt a haldoklók mellett és gondozza a sebesülve futókat, kik -magukkal tehetetlenek. - -A honvédek imádják őt, mint egy angyalt. - -Egy magányos nő annyi férfi között. Ezt vagy imádni kell, vagy megvetni. -Egy pajkos szó sem hangzik felőle a hadfiak között. A ki felőle egy -dévaj észrevételt merne tenni, azt társai maguk megbotoznák. - -Áldorfai százados a parancsnok rideg komolyságával gondoskodik kórodája -személyzetéről. El tudja titkolni érzelmeit. Még a sebláz beszédes -álmaiban sem árulta el magát, s a homlokát ápoló gyöngéd kezet sohasem -érinték ajkai. - -Nem is olyan idők jártak, a mikor az érzelmeket szavakkal szokás -kifejezni. A tettek beszéltek. - -S volt egy ember, a ki a tetteket is kihallgatá. A lévita. - -Ő látta Serenát azon a napon, melyen az első harcz megvívatott. A -tábornok oda rendelte őt az ambulancehoz. Ő figyelt a leány arczára, -midőn annak szemei láttára a torlasz előtti harcz kifejlődött. Hogy -nézett merően a harcz szinhelyére! Ajkai lázasan reszkettek, s kezei -imára voltak kulcsolva. Hogy gyuladt ki egyszerre tekintete, hogy -sugárzott róla a megdicsőülés, mikor Inczét a torlaszra szökni látta, -midőn annak csapásától az ellenfél visszatántorodott! Hogy sikoltott fel -a következő perczben, midőn a torlasz felrobbant, s azután, hogy szökött -le a szekérről, a honnan a harczot nézte, s kiálta kétségbeesetten a -beteghordároknak, hogy vegyék fel a hordágyakat, siessenek a harcztérre -a sebesülteket megmenteni; s midőn azok tétováztak, ő maga ragadta meg -az egyik hordágy rúdjait s a lévitának kiáltott, hogy segítsen neki! A -lévita a rudak másik végét emelte, s ők voltak a legelsők, kik a vér -mezején megjelentek, mikor még legdühösebben folyt az ütközet. És akkor -a gyönge leány saját finom kezeivel sietett a torlasz nehéz -homokzsákjait elemelgetni: s erő szállt e kezekbe. - -A leány nem szólt, de a tett beszélt. - -És mikor megtalálta végre az eltemetettet: ez a rögtöni elsáppadás, e -megtört tekintet, e vonaglás az arczvonásokon! És midőn gyöngéden föléje -hajolt és kezét szivére tette, s fülét ajkához közel tartva, rebegé: -hogy «él!» s azután két könycsepp ragyogott szemében. És feje fölött a -haubiczok mennydörgése hangzott. Azt nem hallotta. - -S midőn a láz éjszakáin óránkint eljött a gondjára bízott sebesülteket -meglátogatni: az a reszketés, mely elfogta tagjait, midőn az ő kórágya -elé ért, a hol a lévita virrasztott rendesen. Az a csendes sóhaj. Az a -figyelmes ápolás, az a reszkető kéz, mely az égő seb kötelékeit -megújítja. Mindez beszél. S a lévita érti már ezt a beszédet. - -Jó szerencse, hogy a másik még nem felel reá. Alig várja, hogy kórágyát -elhagyhassa. Homloka még be van kötve, mikor már lóra ül, s beleveti -magát a tábori élet viszontagságaiba. Nem édelgésre való idő ez. - -Tél közepe van és hadjárat. - -Mindennap utazni, más városban, más faluban megtelepedni, éjszaka -meglepő ellenséggel utcza-harczot vívni s csatározás közben -tovamenekülni; majd vad erdők közepén tábort ütni, ló hátán tanyázni, -fenyőlombokon ágyazni, s hallgatni a zivatar üvöltését a -vendégszeretetlen völgyben. - -Áldorfai azt hitte, senki sem veszi észre azt, hogy őrködik tekintete a -legdrágább kincs, a leány felett; hogy választja ki számára a -legbiztosabb tanyát, úgy ejtve, hogy ő maga mindig közelében lehessen. - -Mennyi aggodalma van miatta. - -Igaz, hogy ez aggodalomnak egészen törvényes eredete van. A hol Serena -van, ott van a vándor kóroda is; s midőn őt őrzi, védi sebesülteit is, -kik ifjú barátai, hű vitézei; de egyszer mégis kibeszélt valami titkot -az áruló tett. A futó hadsereg, ellenfelével kergetősdit játszva, egy -nagy kígyó-úttal felkerült már a bányavárosokba. - -A fővezér idejövetelének a hadászati indokon kívül még az a czélja is -volt, hogy itt az állam birtokát képező érczkészletet magához vegye: az -ágyúöntéshez szükséges rezet, a golyókhoz való vasat és ólmot, s a vert -érczpénzt, s a nyers aranyat és ezüstöt. - -Ezt a becses nemzetvagyont azután felosztották a két hadoszlopra való -hadsereg között, egyik vitte magával a rezet és vasat, a másik az -aranyat és ezüstöt. Ezt ismét szétosztották az egyes csapatok között. -Inczére is volt bízva több szekérre rakott vert ezüst s annak fedezetéül -volt mellé rendelve egy század huszár. - -Másnap odább kellett vonulni, folyvást ellenségtől sarkalva. - -Incze előreindítá a csapat kórodáját, Serenával együtt, s maga fedezte a -huszárokkal az ellenfél előtti visszavonulást, folytonos csatározás -közben. - -Egyszer nyargonczai hírül hozzák, hogy az ellenfél nemcsak háta mögött -jő, hanem a hegyi utakon eléje kerülve, előre küldött kórodáját is -megtámadta, s az előcsapattal verekedik. - -Incze minden habozás nélkül parancsot adott, hogy az érczpénzt a -szekerekről vegyék le, a ládákat nyissák fel, a honvédek oszszák fel a -pénzt tölténytartóikba, azután a szekereket fordítsák fel, s csináljanak -belőlük torlaszt, és azok mögött tartsák fel a hátul jövő üldözőket, míg -ő a szemközt jövőket fogja elverni a huszárcsapattal. - -Azzal maga személyesen vezette lovasait veszélyben forgó kórodája -kiszabadítására s épen jókor érkezett, hogy a támadókat szétrobbantsa. - -Senki sem tehetett kifogást intézkedései ellen. - -Hogy veszély idején elébbvalónak tartotta sebesülteit kiszabadítani, -mint a pénztárt védelmezni, ezt minden jó katona helyeselni fogja; hogy -vezető létére maga állt a rohamcsapat élére, ezt kimentik az akkori -kényszerű viszonyok. A rábízott pénz is meg volt mentve: egy fillér sem -hiányzott belőle, mikor a honvédek a tölténytartókat kiüríték; hanem a -lévita azért mégis hallott valamit abból, a mit a tett beszélt. Így nem -a csapatvezér harczol, a hogy Incze közévágott a csapatnak, mely Serena -kocsiját körülfogta: így a szeretők harczolnak. - -Incze meg volt rettenve, hogy őt elveszíti! Most az egyszer nem birta -titkát megőrizni. Akárki is kitalálhatta azt. - -Azután futottak tovább. - -Csikorgó hideg tél volt. A fák végigrepedeztek a fagytól. Minden folyam -jéggel áthidalva, semmi gát az ellenség előtt. Elől, hátul, két oldalt -el volt állva a menekvők útja. - -Mégis kimenekültek. - -A hadvezér azt a szigorú parancsot adta ki, hogy a podgyászos szekerekre -és általában bármiféle járműre senki fel ne merjen ülni, mint a ki épen -beteg, vagy sebesült, vagy betegápoló. Először azért, hogy a tiszt urak -legyenek a maguk helyén, a zászlóaljaiknál; másodszor, hogy a szekereken -a szükséges podgyász és élelmiszer helyét ne foglalja el az, a mi a maga -lábán járhat, és végül, hogy a táborral együttjáró nem harczoló -csőcselék maradjon el tőle. - -Az idők rendkivülisége, a felhevült indulatok, a rajongó képzelem -sajátszerű hatással voltak a fogékonyabb női kedélyekre: a tábort igen -sok hölgyféle kisérte; egyik markotányosnénak nevezte magát, másik tiszt -feleségének, néhány betegápolónak. - -A vezér nem volt udvariatlan azon lelkesült hölgyek iránt, kik a -keserves utazás sanyaruságait osztani vele jöttek; csupán csak alkalmat -akart nekik adni, hogy erényeiket tökéletesítsék. A markotányosné -maradjon a lektikájánál, az ápolónő a kórodánál, s a tiszt barátnéja -tüntesse ki önfeláldozó hűségét lovagja iránt az által, hogy kövesse őt -gyalog, hóban és fagyban. - -S azután a parancsszónak érvényesítését igen drasticus módon próbálta -ki. - -Egyszer odaállt maga egy útszoros nyilásához, s a mint egyenkint jöttek -a podgyászos szekerek, – természetesen a parancs daczára tömve -felkérezkedőkkel, – az asszonynépet szép udvariasan leszállíttatá róluk, -a férfiakat pedig minden udvariasság nélkül megcsapatta. Itt veretett jó -huszonöt botot arra a huszárra is a szekéren ülésért, a ki azután három -nappal későbben a hodricsi ütközetben, hol a vezér alól kilőtték a -lovat, őt vitézül megmentette. («Miért nem egyhüvelykkel alább?» monda a -vezér, midőn csákóját a golyó átlyukasztá. «Üljön ön lovamra, tábornok», -szólt hozzá a huszár, kit nem rég megveretett. «Nem úgy, szólt a vezér, -te maradj lovadon, nekem nyujtsd kezedet, aztán vágtass». S azzal futott -a lóval versenyt, utolsó a csatatérről.) - -Ennek a példaadásnak sikere lett. - -A ki nem akart felőle meggyőződni, hogy daczára az országgyűlés -emberbaráti határozatának, a botbüntetés még mindig nincsen eltörülve a -hadseregnél, leszállt magától, s ha nem szállt, letették; mert a -kocsissal is közös volt a meglakolás. - -Áldorfai százados az előre küldött utászcsapat trombitaszava mellett -csendesen ügetett csapatja mellett, hol előrehaladva, hol hátramaradva, -s biztatva az elcsigázott hadfiakat, kiknek lábaikról már szakadozott a -csizma, s kiket a honvédköpeny rosszul védett a csikorgó hideg ellen. -Többször pihenőt tartott velük, s borszeszt osztott ki közöttük. Mikor -utolérte a kórodája szekereit, csendes lépésben haladt, hogy Serenával -pár szót váltson. Miről beszéltek? A sebesültek állapotáról. Azoknak a -száma folyvást szaporodott. Minden szekér tele volt már velük. Serena -maga rendesen a kocsis-ülésben foglalt helyet; s mikor hegynek fölfelé -ment az út, leszállt, gyalog ment: azt mondta, azért, hogy -felmelegedjék; pedig inkább a lovakat kímélte, a melyek nehezen húztak. - -Ilyenkor aztán Incze mellette lovagolt. - -A mint egy helyütt az út a dombtetőre felkanyarodik, a fák alatt egy -ajtótlan szénégető-gunyhó előtt egy férfi és egy nőalak látszik az -érkező csapatra várni. A sürűn eső hó fehér gyapjuréteget borított mind -a kettőre, mely shawlt és gubát kivehetlen szinűvé tesz; a csuklya a -férfinak csak bajuszát és szakállát engedi láttatni, a nőnek még fátyol -is van az arcza elé húzva. - -A mint a kóroda szekerei a dombra feljutnak, mellettük Serena gyalog, és -Incze lóháton, a két várakozó alak sietve hagyja el az útféli gunyhót, s -feléjük igyekezik a havas boróka-bozóton keresztül. - -Incze nem ügyel rájuk; Serenát figyelmezteti, hogy üljön fel a szekérre, -mert lefelé gyorsan fognak majd haladni, s segít neki a kocsis-ülésbe -felhágni. - -Ekkor egy ismerős hang üdvözli. - -– A jó szerencse küldött, kedves barátom! - -Incze odatekint a megszólításra egész idegenül. - -– Rám sem ismersz, ugy-e bár? Persze, szakállt és bajuszt eresztettem -azóta, hogy elváltunk, miként te is; de én azért felismertelek. Én -vagyok Stomfai Gideon, hajdani klerikustársad. - -Incze nem érti, hogy kerül ez most ide? Hiszen lovas volt. - -– Mit csinálsz itt? - -– Káromkodom. Ez a legelső, a mit csinálok. Leparancsoltak a szekeremről -s itt hagytak. Másodszor pedig nem birom a gyalogolást, mert már a -lábaim el vannak fagyva. - -– Adhatok lovat; jó lovas vagy: ülj nyeregbe. - -– Köszönöm a lovat. Magamnak is volt, de túladtam rajta. Más hivatalom -van. Én szekérre akarok ülni. Lábbeteg vagyok. - -– Az orvos meg fogja vizsgálni bajodat, s segélyt fog nyujtani. - -– Köszönöm. Ostoba intézkedés volt biz ez a vezértől. Leszállítani az -embert czakumpak a szekérről. Egy kissé megválogathatta volna az -emberét. Nekem különben nem is ő parancsol; mert én mint a kormány által -kinevezett historiograph járok veletek, s csak a parlamentnek tartozom -felelősséggel. - -– Szép. Hanem azért a szekérről mégis leszállítottak katonai önkénynyel, -s most egygyel több históriai adatot jegyezhetsz föl. Parancsolsz-e még -valamit? - -– Ha úgy tetszik, kérek tőled valamit. Adass e hölgynek itt szintén -helyet a szekéren; elfér ott a másik mellett. - -A nőalak is odalépett Incze közelébe, s kaczér bókkal üdvözlé őt. - -– A kóroda szekerein csak az ápolónőknek szabad helyet foglalniok, -viszonzá erre Incze ridegen. - -– Hát legyen az ő czíme is ápolónő, a míg okosabb világba érünk. - -Áldorfait egy pillanatra megszállta az emberbaráti részvét, a nők iránti -gyöngédség menthető behatása, közel volt hozzá Serenát felszólítani, -hogy szorítson a szekérben helyet szorult helyzetbe jutott -hölgytársának; a midőn az ismeretlen hölgy, saját veszedelmére, jónak -látta a fátyolt felvonni arczáról, s Inczét nevén szólítva, kérelmét -Gideonéhoz csatolni: - -– Áldorfai százados úr, legyen irántam még egyszer szánalommal. - -Az arcz is, a hang is ismerős volt Incze előtt. Visszaborzadt mind a -kettőtől. - -Ez ama nő, kinek gyermekét a dudai paplakban megkeresztelte. A -kalandornő. - -Eszébe jutottak neki a frivol őszinteségek, miket az neki meggyónt, sőt -még tévedésből a kálvinista lévitának is. - -És ezt a nőt vegye ő most fel Serena mellé? Ezt tegye annak -utitársnéjává? A kivel éjjel-nappal együtt legyen? Hozzá hasonló? Vele -egy beszámítás alá kerülő? Tán épen barátnéja, tanácsadója? - -A szive fellázadt e gondolat ellen. - -– Ki ez a hölgy? kérdé Gedőhöz fordulva. - -– Dallami Cesarine, felelt Gideon. - -– Mi ez a nő? szólt ekkor, a kérdést élesítve Incze. - -Gideon cynicus mosolylyal felelt. - -– Furcsa! Hát az én asszonyom. - -Incze összeránczolta szemöldeit. Sarkantyúi öntudatlanul érinték lova -oldalát, úgy, hogy még az is ágaskodni kezdett, mintha ő is értené a -dolgot. - -– Hiszen te még szerzetes vagy! dörmögé Gideonhoz. - -– Hát te nem az vagy? felelt vissza Gideon, két csipőjére téve kezeit. - -Incze türelmetlenül vont vállat, mint a ki nem érti e visszavágást. - -– Menjen maga! szólt a hölgy Gideonhoz, gyöngéd erőszakkal tolva őt el -helyéről. Maga csak sértegetni tud. Engedjen engem beszélni Áldorfai -úrral, mi régi jó ismerősök vagyunk. - -Azzal odalépett Inczéhez, s bizalmas meghittséggel tevé kezét annak -térdére, míg másik kezével hizelgően czirógatá lova sörényét. S aztán -forró, meghitt hangon suttogott hozzá: - -– Hiszen mi régi ismerősök vagyunk, százados úr. Emlékezik ön még a -dudai lévita-lakra. Akkor még oly szent ember volt ön. Még kezét is -megcsókoltam. Az idők változtak azóta. Kisütött ránk a szabadság napja. -Az előitéletek lehullottak. Letörtük bilincseinket. A férfiak vérüket -áldozzák a szabadság eszméjének, s a nők feláldozzák önmagukat. Megyünk, -a merre szivünk vezet. Odaadjuk önöknek az örömöt, a gyönyörűséget, mely -osztályrészünk, s elfogadjuk érte a szenvedést, a küzdelmet, mely az -önök hozománya, s nem kérünk rá elébb áldást az oltárnál. Elitélhet-e ön -bennünket ezért? Akkor itélje el ön száz meg száz tiszttársát, ki -hasonlóul tesz! Tehet arról a szív, hogy érez? Megittasodva a lelkesedés -mámorától, a kétségbeesés keserűségeitől, látjuk magunk előtt megjelenni -azt, a ki álmaink eszményképe, a délczeg szabadítót, a hőst, a hazafit; -s azontúl nem törődünk családdal, nem a világgal, nem a jövendővel; az -édes szédület magával ragad; megyünk utána, vele egyesülünk, osztjuk -balsorsát; bűnünk-e ez? - -Incze úgy undorodott ettől a nőtől. Félrefordult tőle. Hiszen ő nagyon -jól ismerte őt. Szivtelen, megromlott kedély volt az, kinek nem szolgált -mentségére a nők paradicsomi gyöngesége: nála a vétek kiszámítás volt, s -a gyönyör épen annak tudatában volt, hogy a mit tesz, az vétek. Nem -titkolhatta e nő előtt megvetését. S az észrevette azt. - -– Ne fordítsa ön félre arczát, uram! szólt Dallami Cesarine. Áldorfai, a -gyóntató atya talán csak nem árulta el a gyónás titkát Áldorfainak, a -századosnak? És ha igen is: akkor is egy színvonalon állunk. - -– Hogyan? asszonyom. Incze még mindig nem értette a czélzást. - -– Tekintsen ön a háta mögé, szólt metsző gúnynyal a hölgy. - -Incze önkénytelenül hátra tekintett. - -Serena arcza megmagyarázta neki a talányt, melyet eddig nem tudott -megoldani. Az az ösztönszerű iszonyat, mely a leányt meglepte e nő -kihívó tekintetével szemben, mindent megmondott neki. Serena öntudatlan -védő mozdulattal vonta szűkebbre arcza körül prémes palástját, mint a ki -fél. - -– Hát az nem egy nő ott, a kit ön e szekérre ültetve, magával visz? - -Áldorfai nyugalommal felelt: - -– Az a kóroda ápolónője. - -– Úgy? szólt Dallami Cesarine gúnyosan, kinek most már nem volt -kivánsága sem védelem, sem kényelmes utazás után; hanem boszút és -megtorlást szomjazott, ha miatta a hófuvatban kell is tovább -vándorolnia. – Ez tehát a kóroda gondviselőnője? Jó, tisztes agg -matróna. Öreganyja az egész zászlóaljnak! - -S ezzel merészen odasietett a szekérhez és megragadta Serena palástját, -lerántá azt annak arczáról, dæmoni kárörömmel rikácsolva. - -– Ah! Valóban, ő az? A jó öreg nagymama! A kit senkisem gyanusíthat már -azzal, hogy ő azért jár egy zászlóalj katonával, mert talán szerelmes -ott valakibe. Oh, nem! Hiszen ki merné azt mondani, hogy Áldorfai -százados valami más egyebet érez e tisztes ősz fürtök, e ránczos homlok -iránt, mint fiúi tiszteletet? ki tehetné fel róla, hogy a bivouac -zürzavarában, a menekülés hevélyében, a táborélet dáridóiban valami -szentetlen gondolattal közelíthet felé? Hiszen ő maga egy szent; s ez a -hölgy egy oltárkép. - -Áldorfai minden csepp vére forrott a haragtól. Ha férfi volna az, a ki e -gyilokdöféseket intézi Serena felé, az első szónál néma ember lenne -belőle! De mi védelem legyen egy nő ellen, a ki szavakkal gyilkol? - -Még a paripája is horkolva fordítá fejét a nő felé, tágult orrlyukaiból -forró páráját fujva feléje. - -– Távozzék ön e szekértől! kiálta rá Incze. - -Az a nő pedig egy megbántott asszony vakmerőségével ragadá meg a lovag -paripájának zabláját félkezével, s másikkal a leányra mutatva, így -szólt: - -– Neje önnek ez a hölgy ott? - -– Nem. - -– Akkor nincs egymásnak mit szemére vetnünk! - -E szókkal megfordult, s kezét kisérője karjába akasztva, még egyszer -némán megfenyegeté Áldorfai Inczét. Szemeinek villogása többet mondott, -mint a mit a szó beszélhet. - -Serena eltakarta arczát két tenyerébe és sirt. - -Gideon és Dallami Cesarine eltávoztak az erdő mélyébe. A kalandornő -sértő kaczagása visszhangzott onnan. - -Áldorfai Incze csüggedten ereszté le kezében tartott kardját. Az -ellenségtől köröskörül meg tudta védeni imádata bálványképét: ez asszony -kaczagása ellen nem volt védelme számára. - -A lévita, Serena kocsijának hű kisérője, lehajolt a földre, s két -marokra szedett hóból galacsint kezdett formálni. - -– Mit mívelsz, bajtárs? szólítá meg őt Incze. - -– Meghajigálom hólapdával azt a Jezabelt! hörgé rekedten a jámbor -lévita. - -Incze inte neki, hogy hagyjon fel a lovagiatlan elégtételvevéssel. - -A szekerek gördültek odább. - - -A VÁLSÁG ÓRÁI. - -… És mindig odább. - -Az érczlánczolat gyürüi egyre szűkebbre húzódtak a futó hadsereg körül. -Minden csapatnak az előhada és az utóhada ellenséggel érintkezett már. - -S a jelszó még mindig ugyanaz volt: «futni.» - -S a mi a futást kényszerüvé tette, az maga a hely volt, a melyen jártak. -A bányavárosok hegyei adnak aranyat, ezüstöt, vasat és rezet; de -kenyeret nem adnak. Innen futni kell. Kerget az éhség. - -Áldorfai Inczét nemcsak az ellenség űzte, hanem saját lelkének rémei is. - -Ama találkozás óta Gideonnal és a hozzászegődött kalandornővel, a -legnagyobb ellenségét saját szivében hordta magával. Azt a keserű -önvádat, hogy egy imádott lényt semmivé tett, épen az által, hogy úgy -imádta. - -Hiszen nem maradhatott az titok. Mindenkinek kell azt már tudni: a ki -csak látta e leányt az ő kórágyánál virrasztani, a ki látta őt a leány -védelmére kardot húzni, a ki figyelemmel kisérte találkozó -pillantásaikat, az mind kitalálta titkaikat; hiszen a nap alatt történt -minden. - -És most beszél róla mindenki. - -Majd végigjárják az országot, a merre csak út vezet. Mindenki beszélni -fog a hősről, ki babérait megérdemelte, s a leányról, ki őt és társait -ápolta, s mentül nagyobb híre lesz a hősnek és a leánynak, annál inkább -fogja mondani minden ember, hogy ők szeretik egymást. - -Tisztán, ártatlanul, nemes lemondással, magasztos hűséggel szeretik -egymást? mindegy az. A szerelem vétek azoknál, a kiknek szeretni nem -szabad, még ha szűzi szerelem is. - -S ha eltalál a hős maga esni, (olcsón adják most a halált!) mi lesz a -leányból, kiről dobraütött hír lett, hogy őt szerette? - -Más leány megsirathatja elesett vőlegényét, viselheti érte a gyászruhát, -fátyolt, büszkén mutogathatja szivén hordozott arczképét. Ennek még az -is szégyene lesz. Az ő hősét meggyászolnia gyalázat. Az szerzetes volt. - -Mikor őt eltemetik, egy ártatlan leánynak a becsületét is oda temetik el -vele, s az ő sírkeresztjére egy martyr szivét feszítik fel, a ki annál -nagyobb martyr, mert kínhalál helyett kínéletet talált. - -És ebből a tömkelegből nincs már szabadulás. - -A közre szorított magyar hadseregnek könnyebb lesz ágyuival, zászlóival -együtt ellenfelei vaslánczai közül kiszabadulni, mint neki e -megtüzesített békók közül. - -A futás egyre nehezebbé válik. Előre nem látott balesetek összekuszálják -a kiszámított tervet. Kiküldött hadcsapatok megfutnak vak ijedtségből, s -nyitva hagyják a rést az ellenfél előtt, melyre mint biztos kijárásra -számítottak. Folyamok áradnak ki szokatlan téli időben, s elállják az -útját a menekülőnek. Már egyes dandárokra van bízva, hogy keressenek -maguknak utat, a merre találhatnak. - -Incze csapata egy éjjel olyan faluba jut szállásra, melyet már -előttevaló nap egy másik csapat, mely onnan elfutott, az ellenség -visszatartóztatása végett fölégetett. Most már csak a kormos falak -állnak. Ez lesz az éjszakai tanya. - -Előtte ellenség, háta mögött ellenség; két oldalt óriási hegylánczok -úttalan, kopár bérczfalai. S feje fölött is ellenség: a hózivataros -fergeteg! - -Inczének itt kellett töltenie az éjszakát. Talán az utolsót, melynek még -reggelét látja. - -A leégett faluban várta a hadosztályt vezénylő tábornok futárja két -sürgönynyel. - -Egyik Áldorfai Incze őrnagygyá kinevezését tartalmazta a fővezér által; -a másik a hadosztályvezér parancsát, melyben tudatják vele, hogy észak -felé már kétszeresen el van zárva az út; először egy ellenséges dandár -által, másodszor a Garam áradásától; vissza nem lehet menni, mert onnan -az egész ellentábor zöme közeledik; tehát a hegyeken keresztül kell -valahol utat keresni, hogy a hadosztály a kelet felé vonuló hadsereggel -egyesülhessen. Ez Áldorfai Incze őrnagy feladata lesz, ki a -hozzácsatlakozott minden fegyvernemű apró csapatokat igyekezzék -egyesíteni. - -Itt állt előtte az erejét meghaladó nehéz feladat. - -Nem tanulta soha a hadászatot, és most egy lehetetlen haditervet kell -végrehajtania. - -S ez még nem az egész feladat. - -De nem tanulta soha, mit tesz egy nőt az elveszéstől megmenteni, annak -elveszett világát visszaadni? és ez a talány is tőle várta megoldását. - -Kapott rövid idő alatt két olyan kincset a sorstól, mely félistenné -teszi a férfit, ha birni tudja azt, s ha elveszíti: porrá; egy nőt és -egy hadcsapatot: szerelmet és dicsőséget. Csak egy lépést tett feléjük s -azok helyébe jöttek; kezét nyujtotta csupán ki, s elérte vele a végtelen -távolt. Itt volt előtte, a miről álmodnia is tilos volt, s a felidézett -két szellem ragadta őt magával: fölfelé-e, vagy lefelé? - -Legelőször is kiküldé kémeit, a hegyi útakat megvizsgálni. Azok most -talán járhatóbbak a hó-eséstől, vagy egészen járhatatlanok a -hófuvatoktól. Azután torlaszokat emeltetett a déli út felől, levágott -fenyőfákból, az onnan várható támadás feltartására. Ágyui számára -szánokat faragtatott, miken azokat az ágyutalpakról levéve, a havas úton -felvontassa. - -Azután kiállította az előőrsöket, s pihenést rendelt a csapatoknak. -Holnap nehéz útjok lesz. - -Az éjjeli tanya vendégszeretetlen volt. Egy háznak sem volt teteje: a -padlás is mind beégett; a hó beleesett a házba. Arra kellett lefeküdni. - -A kóroda betegei a szekereken maradtak: az volt a legjobb szállás. - -Egy elpusztult háznak egyik szobája fölé ponyvát húzatott Incze: az volt -a főhadiszállás. Egy felfordított hordó volt az iróasztal, két kocsiláda -az ülőhely, egy köteg szalma, bundával leterítve, az ágy. - -Incze kérte Serenát, hogy foglalja el ezt a fekhelyet. A leány -megköszönte az ajánlatot: halálra fáradt volt; lefeküdt. - -Annak a bántalomnak, a mit a kalandornő elkövetett rajta, az a hatása -volt rá, hogy a mig eddig óvatos és tartózkodó volt Incze irányában, -most egész átadással rábízta magát. Nem ijeszté meg az a rágalom, hogy -őt Incze kedvesének tartják; ellenkezőleg: hozzácsatolta. Nem tétovázott -vele egy éjtanyán tölteni az éjszakát. Minő tanyán! és minő éjszakát! - -S hol is töltötte volna az éjt másutt? Mindenütt rom. A lakosok mind -elmenekültek; minden rom harczfiakkal telve; egyetlen menedék az, melyet -Incze nyujt neki. - -A tűzhelyen pattog a láng, a tetőtlen tanyának az ád meleget a januári -hideg éjszakán. A leány tagjait leköti a fáradság és a hideg. S épen a -fáradság izgalma az, mely elszunnyadni nem engedi. - -Incze soha sincs tanyáján egyedül. Segédtisztek, kémek, hirnökök járnak -ki s be hozzá, izeneteket hozva, parancsokat átvéve; szolgálattevő -közharczosok hordanak fát a lobogó tűzre. A parancsnok el van foglalva -intézkedéseivel. - -Valjon mit fog tenni, ha mind elmennek? Lefekszik-e ő is aludni? - -Holnap talán már örökre aludni fognak. Talán ott majd egymás mellé -fogják őket dobni a közös sírba. Elmondhatják-e ott egymásnak majd, hogy -mennyit szenvedtek? A mit ma még elmondhatnának, ha elkezdené valaki a -kérdezést. Mit mondanának? Ah, ez a gondolat elűzte szeméről, az álmot. -A szeméremérzet reszkető borzadálya tagadta a sziv hevülő vágyait. - -Már egyedül marad Incze a leánynál; mindenki eltávozott; az éj -elcsendesült, csak a paripák dobogása hangzik. - -Incze elhagyja a szobát, melynek sarktalan ajtaja csak betámasztható, s -egy új társsal jő vissza újra. A lévitát hozta be magával. - -Két kulacsot tett a hordó fenekére, melléhuzta a kocsiládákat. - -– Ülj ide, felebarátom. Virraszszuk át együtt a hosszú éjszakát. - -Incze védelmezte magát saját szive ellen. Behívta éji tanyájára azt az -embert, ki még jobban szerette azt a leányt, mint ő; mert ki merte azt -mondani, – viszonzás reménye nélkül, s híve maradt – a lemondás után is. - -Ennek az embernek a társasága a legjobb védelem a nyugtalan sziv ellen. - -A jámbor lévita bohókás adomákra gyujtott a kulacs mellett, a régi -tréfás időkből; Incze úgy tett, mint a ki ráhallgat. Erre aztán Serena -valami olyan kéjes zsibbadást érzett tagjaiban, mint a sötétben félő -gyermek, a mint egyszerre világosság támad körüle, s anyja ölelését -érzi. Elszunnyadott. - -A mint a leány hosszú, nyugodt lélekzetvétele elárulá, hogy alszik, a -lévita egyszerre abbahagyá az adomázást. - -– Felebarátom. Én elhagylak. Kémeid mind gyámoltalan ficzkók. Nekem egy -ötletem van. Lehetetlen, hogy csalódjam. Én is elmegyek egérutat keresni -számunkra. - -Gondolta pedig magában: - -– Minek legyek itt harmadiknak közöttetek. Itt hagylak benneteket -kettecskén… - -Azzal fejére húzta a csuklyáját és kiment. - -Künn egyre hordta a havat a szél. A tábor őrtüzei hosszú veres -sugárküllőket küldöttek szét a hófuvat ködfátyolán keresztül. Az előörs -alakja mint fehér kisértet bontakozott ki a szürke homályból. «Ki vagy? -megállj!» hangzott a közeledőre. A lévita a tábori jelszót mondá, s az -őrtűzhez közelített. Ott felvett két hasáb szurokfenyőt; az egyiket -meggyujtá fáklyának, a másikat hóna alá fogta, s aztán egyes-egyedül -nekiindult a zivataros éjszakának, keresni valamit. Egy kincset. - -Épen csak annyira látott, a mennyire a szurokfáklya beveresíté körüle a -hóförgeteget. - -Beszélgetett magában. - -– Szegények. Milyen nagyon szeretik egymást. S hogy titkolják azt egymás -előtt. Milyen jót tett velük az a bolond asszony, hogy azt szemükbe -mondta! Már most tudják. Ma bizonyosan meg fogják azt egymásnak mondani. -Aztán holnap reggelig boldogok lesznek, holnap reggel pedig meghalnak. -Meg is halnak bizonyosan, ha én meg nem találom azt, a mit keresek. -Milyen könnyen beleeshetem a hófuvatban valami mély gödörbe, a honnan -senki se húz ki többet. Itt farkasok is járnak. Talán megesznek, talán -nem bántanak. Ha elálmosodom, (nem volna csoda, gyalogolva alszom), s -aztán leülök egy fatörzsre pihenni, bizonyos, hogy megfagyok. A kit a -hideg elgyaláz, az elalszik, s aztán szépen megfagy. Akkor aztán ők is -el vannak veszve. De hát mit is védelmezek én ezen az én életemen? mit -védek az ő életükön? mit védek a haza életén? mi nekem a haza? mi nekem -ők? mi vagyok én magam magamnak? Semmi, semmi, semmi. Háromszor semmi – -s a többi. - -S a szikár alak tovább bandukolt a keserves úton, a mély hótorlaton át – -azért a háromszoros semmiért; el-elbukott a mély hóban, megint fölkelt; -a szél szemébe verte az éles, szúró kristályport. Szemközt ment neki. - -Az erdő, a hegyszakadék már az utolsó őrtüzet is eltakarta előle; -egyedül volt egy mély völgy vágányában, meredek szikláktól körülfogva. -Itt letüzte fáklyáját a hóba, s karjait kiterjesztve az ég felé, -felkiálta: «oh, seregeknek ura! segitsd meg e magányban a te szolgádat! -hogy megszabadíthassam azokat, a kik jobbak és boldogabbak, mit én!» - -Incze egyedül maradt a leánynyal. Ő ébren, az alva. - -A tűz elhamvadt már, a parázs rózsaszin derengést vegyített az árnyak -közé. Ez árnyak közül egy halvány női arcz sugárzó képe tündökölt elé, a -földön fekve. - -Az ébrenlevő bámulta az alvót. - -Élte viharos szakának izgalmas képei vonultak végig lelke előtt, miknek -zürzavaros képleteiben mind e sugárzó arcz uralkodott: majd mind -szent-kép, majd mint tüneményes bálványalak, gyönyörre, kéjre csábító; -majd mint egy elkárhozott torzképe, szederjes foltokkal arczain, -homlokán. E foltok az ő csókjainak nyomai! A képzelem rémképei mind! -hisz nem érinté őt ajkával soha. - -Eliszonyodott e képtől. Nem volt maradása e helyen. Felállt, kardot -kötött; fát tett a tűzre; azután odalépett halkan az alvó fekhelyéhez, a -bundatakaró lecsuszott annak válláról; azt újra betakarta vele. A leány -ajkai álmában mosolyogtak, megnyíltak, s ő nem leste el, hogy mit fognak -mondani. Elhagyta a szobát. Künn meghagyta az őrnek, hogy senkit be ne -bocsásson. - -Azután elment előőrsöket vizsgálni, ki a zimankós éjbe. A hófelhők -gomolygó árnya, mint egy varázskép tüneménye, elevenült meg szemei -előtt. A szürke felhő-alakok a kétségek apostolainak árnyai; a hæresis -phantasmái, mik elhomályosítják az örökké egy eget; néha szétbomlanak, s -olyankor kivillanik közülök egy sötétkék, tiszta égfolt, közepén a fogyó -holdsarlóval. Hová lett a holdkarajból a fényes szűz alakja? Csitt! -alszik. A süvöltő szélben a boldogultak «de profundis» éneke zendül meg -végigrepülve a fehér forgatagban: «Te nem jösz velünk: a földön -maradsz!» Egyetlen szemrehányás rá nézve az ég. Felcserélte az ég -szerelmét a föld szerelmével: a hazáéval, s aztán következik a nő -szerelme. - -A véghetetlennek látszó éj eltölt a körjárattal. - -Mikor az utolsó előőrsöt érte, ott találkozott egy visszatérő kémével, -ki azt a rossz hírt hozta, hogy az ellenség már a hegyeken átvezető mély -utat is elfoglalta; sőt szánra kötött ágyukat vontatva fel a hegy -gerinczére, azokat úgy állítá fel, hogy a csapatot, mely itt a romok -közt tanyáz, mind összelövetheti onnan. - -Most tehát minden út el van zárva a menekülésre. - -A hadcsapat képtelen arra, hogy valamerre fegyverrel törjön magának -utat. Testében elcsigázva, lelkében elcsüggedve, kiéhezve, -szertezilálva; sem lőszere, sem erélye. Inczének nincs más végzetre -kilátása, mint a mit hasonló helyzetben a kosztolnai ütközetben Pongrácz -Guido csapatvezér választott magának: egyes-egyedül, kivont karddal -közérohanni az ellenségnek, s a mig mindenki fut, a merre lát, egyedül -harczolni az utolsó vonaglásig. – Ő is ezt fogja tenni. - -Hanem még előbb egy nagy tartozás lerovása vár rá: a minek terhével nem -lehet átmenni a túlvilágra. - -Visszasietett a tanyához. Segédének meghagyá, hogy a lévitát rögtön -küldjék hozzá, a mint megérkezik; mást senkit ne bocsássanak be. - -Megállt egy percze az ajtóban hallgatózni. Alszik-e még? - -A leány álma csak addig volt csendes, a mig ő közel volt hozzá. A mint -eltávozott (titokteljes csoda ez), rögtön felriaszták altából nyugtalan -álomlátások. Vészben, vérben látta eszményképét. Fölébredt. - -S a mint körültekintett, egyedül látta magát. Egyedül és otthontalan. -Körüle kormos falak, fölötte egy rongyos ponyva, alatta szalmafekhely. A -hókonyodó láng a tűzhelyen tánczoló vörhenyes árnyékokat vetett a -füstfogta falakra. - -Felült fektéből és gondolkozott. - -Mi mult el? mi következik? - -Egy élet mult el: tele szenvedéssel, a sorscsapásaival. Egy fiatalság, -melynek legnagyobb gyönyöre, a szerelem, rá nézve legnagyobb -kétségbeesés. De ha fájdalom volt is az, legalább szentelt fájdalom -volt: a míg titok volt. Most már nem az. Ki van dobva a napfényre, s -lesz belőle szégyen. Hol van ő most? Egy táborhelyen. Mi hozta ide? A -lelkesedés. Az önfeláldozás vágya. A halál gyönyöreiben kéjelgő -fantázia. Másformának rajzolta az a harczok képét. Nagy bölcs férfiakon -is megesett e csalódás a képzelemben, miért ne egy rajongó leányon? a ki -azt hitte, hogy majd lesz egy nagy ütközet, a melyben mellet mellnek -feszítve harczoland mindenki, s a nagy vérontásban a halomra döntött -holttestek tömege fölött kiáltja el a fönnmaradó vagy azt, hogy «éljen -Magyarország! éljen a szabadság!» vagy azt, hogy «finis Hungariæ!» Ezt -hallani és ezután meghalni: ez volt az ő lelkének ábrándja. De nem úgy -lett. Hanem futni, futni és dicstelenül futni. Hozzászokni – a -szégyenhez! A halált pedig nem találni sehol. Hisz az ütközetben minden -száz emberre jut egy halál. Még a férfiak sem keresik azt: hogy jutna -belőle egy nőnek? S mi következik most? Körül vannak fogva. Mi vár egy -nőre, a ki szép és fiatal: ha felbőszített ellenség kezébe kerül? -Azoknak fővezére két ilyen fiatal leányt, előkelő családok tagjait, a -piaczon korbácsoltatott meg. S ha elvesz a férfi, ki neki mindene volt, -s ki az övé még sem lehet soha? Ki boldogsága és boldogtalansága egy -személyben, élhet-e ő ezután is tovább? Kitépett szivvel? S ha kedve -volna élni, ha nem volna ereje meghalni, ha félne a túlvilágtól, melynek -üdve csak a hivatottak számára áll nyitva, de nem az erőszakos -tolakodóknak, mi vár reá itten? Női tiszta híre be van homályosítva. Ki -hiszi el, hogy a hír nem igaz? Oda lesz sülyesztve, a hova az a másik -némber; a ki kalandozik vidékről-vidékre; szegődve szivtől szivhez, sziv -nélkül; hazudva szinlelt életpályát: ma művésznő, holnap énekesnő, -holnapután egy hős özvegye, majd irónő, aztán megint titokban szenvedő, -elszegényült úri család számára nagylelkű kéregető; nők előtt -szerencsétlen üldözött, férfiaknál csábító syrén; könnyelmű tékozló -ifjak megrontója; hazug bűnbánó, ki azért gyónja meg bűneit, hogy magát -a papot is elcsábítsa. És ezzel legyen az ő sorsa egyenlő? Pedig ki tesz -különbséget közöttük? - -A vörhenyes árnyékok tánczoltak a falon. A pattogó tűz pörölt velük a -tűzhelyen; a nedves fa sípolt a tűzben, mint a megszorult bogár. - -Azt beszélte neki, hogy a világ nincsen bedeszkázva: ki lehet belőle -menni, a hol akarunk. Ha nem akar a szív elszokni a dobogástól, hát -szűnjön meg verni. Ha nem akar az arcz hozzászokni a szégyenpiruláshoz, -hát halaványuljon el örökre. - -Két obony mákony elvégzi azt. - -Serena magával hordta a gyógyszereket, mikre útközben legtöbb szükség -volt, hogy orvosi rendelet szerint a szenvedőknek oszthasson belőlük. -Kikereste azok közül azt az üvegcsét, melynek papirlemezére az ismeretes -halálfős jelvény volt nyomtatva, s azt keblébe rejté. Ettől -megnyugodott. - -Talán érzé már lelkének delejes sejtelme, hogy közeledik az ismét, a ki -álmait elvitte. Mire Incze visszatért, ismét mélyen elaludt. - -Incze belépett a szobába. A tűz egészen elhamvadt már hanem az a -halavány arcz még a sötétben is világolt. - -A leány aludt csendesen. - -Incze előbb felszította a kandallón a tüzet, s azután oda térdepelt az -alvó mellé. - -Kebléből kivont egy kis ezüst feszületet, melyet fekete zsinórra kötve -hordott nyakában mindig. - -Megcsókolá még egyszer ezt az ereklyét: fájdalommal, kinos lemondással. - -S azután gyöngéden fölemelve a leány fejét, az ő nyakába akasztá a kis -feszületet. - -Bármily gyöngéd volt is az érintés, az alvó fölébredt rá - -Nem riadt fel, azt kérdezé: «mit cselekszel?» - -Talán épen olyat álmodott, hogy tegezték egymást. - -Incze még akkor is feje alá téve tartá kezét. - -Ő is viszonzá a tegezést. - -– Nézd ez ereklyét. Anyámtól kaptam ezt halálos ágyán. Ez volt kisérőm -az életen keresztül, vezetőm az ég felé. Hitem jelvénye. Ezt szorítám -ajkaimhoz, mikor az «Amen»-t kimondtam, mindig. E jelvényhez volt kötve -egész életem minden törekvése, földi pályám, mennyei boldogságom. Most -nincs többé előttem földi pálya, nincs üdv. Ereklyémtől meg akarok -válni. Szólj, fogod-e azt viselni én helyettem? - -A leány válasz helyett átölelte mindkét karjával az ifju fejét és -megcsókolta annak ajkát. - -Az ifju szivéből egész vulcán hevével tört ki az elfojtott indulat. - -– Te szeretsz engem! Te enyim vagy! Ha meghalok, meghalsz velem! Ha -elkárhozom, elkárhozol velem! - -A válasz ugyanaz volt. - -Künn három ágyulövés hangzott rövid időközökben. Ők nem hallották azt. A -boldogság felmagasztalt érzetében megszünt rájok nézve létezni a -külvilág. - -Hiszen a halál órájában nem tilthatták meg sziveiknek, hogy egymáshoz -forrjanak! S ez a halál órája volt bizonynyal. - - -A LÉVITA. - -A hegygerinczre felkapott ellenfél vetágyúkkal lövöldözött találomra a -völgybe, a hol a magyar csapatot sejtheté. A granátok pattogtak a felhők -között. - -A hóförgeteg takarta ugyan a faluromot még; de a két hegyoldal -lejtőjéből ki lehetett számítani, hol van a völgy a faluval együtt, s az -őrtüzek is elárulták a menekvő dandárt a hóesésen keresztül is. Az -ellenfél ki akarta őket riasztani eltorlaszolt állásukból. - -– Csókold meg ezt is, szólt Incze, kivont kardját Serenának nyujtva. Ez -a mi utolsó szentségünk. - -A leány megcsókolta a kard lapját, ujjai hegyével hizelgően végigsimítva -annak élét s aztán a hegyét oda irányzá a szivéhez. - -– Ugy-e? elébb engemet? szólt szerelmeséhez. - -Az ajtón dörömböztek. - -A segéd jelenté, hogy a lévita megérkezett. Hogy az ellenség lövöldöz, -azt nem kellett jelentenie; a golyók maguk elmondák. - -A lévita sovány arcza szokatlanul ki volt pirulva. Sietve jött. -Köpenyére, csizmáira ráfagyott a hó. - -– Nagy dolgokat mondok, felebarátom. Lihegé fulladozó sietséggel. - -– Elébb halld, a mit én mondok neked, szólt Incze. - -– Az én dolgom legfontosabb. - -– De az enyim sürgetősebb. Vártalak. Szükségem van rád. - -– Azt jól tudom. - -– Nem is sejted. - -A lévita széttekintett a szobában. A szögletben, a szalma fekhelyen -látta térdelni Serenát, még mindig két kezében tartva a fényes kardot, -és öntudatlan szavakat rebegve hozzá. - -– Sejtem, viszonzá halkan. - -– Ülj le; itt irószereim, szólt Incze. Irj nekem bizonyítványt, mint -protestáns lelkész arról, hogy én mai napon előtted megjelenve, -kinyilatkoztattam, hogy a helvét hitvallásra akarok áttérni. - -– Hogyan? szólt bámulatában megzsibbadva a lévita. Te: a felszentelt -pap, az egyedül idvezítő hitből kitérsz? - -– És pedig halálom óráján. És azzal a szent meggyőződéssel, hogy jól -cselekszem. És mindazt hiszem most is, a mit eddig hittem. A szentek -dicsőségét, szent Péter örökségét, a kenyér testté változását, a pokol -örök kinjait, s a hét sakramentumot. S hiszem azt, hogy e tettemmel -üdvösségem útját elvesztettem. És mégis jól cselekszem. Van egy kincs, a -mi az én üdvömnél drágább és magasztosabb. Az egy ártatlan, tiszta nőnek -becsülete. - -A lévita megszorítá szerencsés vetélytársa kezét. - -– Legyen meg a te akaratod. - -A leány pedig oda csúszott hozzá térdein és megcsókolta annak a férfinak -a lábát, a ki ezt tudta mondani… - -A lévita irt. - -Egy ágyuteke csapott keresztül a tanya sárfalán, eltemetve az irást, -melyet a lévita készített. - -A lévita leseperte róla a földet, s hidegvérrel monda: - -– Legalább nem kell rá porzó. (Eszébe jutott valami régi adomából.) S -odanyujtá Inczének az okiratot. - -Incze magához emelé a leányt. - -Nem volt már szerzetes: nem állt már közöttük törvény szerint semmi -tilalom. Férfi volt. Semmi más. Minden az! - -A lévita keblébe nyult s onnan kivett egy csomagot. Az a selyem palást -volt az, melyet a kálvinista papok szoktak nyakukba kötni szertartások -alkalmával. Azt felköté gallérja alá s szertartásosan balkarjára ölté -annak felemelt uszályát. - -S aztán így szólt hozzájuk: - -– És most váltsatok gyűrűt és nyujtsátok egymásnak kezeiteket. - -Az ellenség bombái ropogtak fejük felett. - -Ez volt a szentesítése annak az esküvésnek, mely így szól: «holtomiglan, -holtáiglan». - -A lévita áhitattal mondá el reájuk az áldást: «legyetek megáldva az -időben, legyetek megáldva az örökkévalóságban» és hangja nem reszketett. - -Incze gyönyörteljes áhitattal szorítá karjai közé azt a véghetetlen -kincset, s homlokát megcsókolva, rebegé: - -– Nőm… Hitvesem… Feleségem…! - -Mily édes megszólítás. - -A «nő» csak zokogni tudott. - -Még egy csók: az már az örök elválásé; aztán kardja után nyul a «férj». -Hivják! - -– Még egy szóra, felebarátom; szól a lévita. Nem végeztünk el mindent. -Maradjatok még egymás mellett állva: még lelkésztek vagyok. - -Azzal szétgombolta dolmányát, mellényét s kihúzott alóla egy nagy -foliokötésű könyvet. - -– Hátra van még a matrikula. Elhoztam azt magammal a paplakból s itt -viseltem az öltönyöm alatt, egyrészt azért, hogy magammal hordozván, -jobban megőrizhetem; másrészt pedig, hogy jó vastag lévén, gondolám: -pánczélul szolgál nekem, a mit nem jár át a golyó. Most az előttem -kötött szent házasságot feljegyzem bele; ki tudja, érek-e rá máskor? -Mondjátok tollam alá neveiteket, születéstek évét, napját, s a két őr -nevét, ki az ajtóban áll. Ezek a házassági tanuk: a násznagyok s a -többi. - -A lévita patriarchai nyugalommal tölté be a rovatokat. - -– Készen vagyok, szólt felkelve helyéből s aztán az egész anyakönyvet -átnyujtá Inczének. Már most vedd te ezt magadhoz, felebarátom; neked -adom által. Egyrészt azért, mert te jobban meg tudod azt őrizni, mint -én: saját kincsed lévén benne; másrészt pedig, mert már nem kivánom azt -tovább pánczélként hordani: nem félek már úgy a golyótól s a többi. - -A szegény öreg fiu tréfás mosolylyal akarta meghazudtolni a szemébe -tóduló áruló könyeket. - -– És már most megint nem vagyok lelki pásztor; hanem tábori kém s -következik a tudósításom. Már most ülj te a helyemre uram, tedd hüvelybe -a kardodat, s jegyezd tárczádba, a miket előadok. Ne törődjél az -ellenfél ágyupuffogtatásával. Hallottál te már olyat eleget. Vak lárma -az. Még a dobot se üttesd meg érte. Nevetség az nekünk. - -Nem félt már a szegény lévita semmitől. - -– Ültesd nődet is magad mellé: elfértek ott mind a ketten; s törüld le -könyeit, mert bizony mondom néktek, hogy ma meg nem halunk; sem senki -nem diadalmaskodik fölöttünk. «Nec portæ inferi!» Nec – s a többi. - -A sovány, roskatag alak oly biztos nyugalommal szólt, hogy meghatotta -vele az elkeseredett katonát. - -– Meg vagyunk szabadítva, kezdé újra, összecsavargatva papi stóláját. -Diák koromban jártam e tájon, mint supplikáns; emlékezem a vidékre, -melyet füvészkedve összebolyongtam. Itt, a hegyek aljában, a falutól -keletnek, a puszta kalló-malmon túl, van egy rég elhagyott tárna. Egy -kifogyott ezüstbányának az alagutja, mely a völgyből egyenesen a hegy -tulsó oldalára visz át. Ha Mózes kedvéért megtehette az Úr, hogy a -Veres-tengert kétfelé válaszsza, mint a kőfalat, s aztán megint -összecsukja, mikor Farao üldöző népe utána ered: miért ne tehetné meg -azt a csodát a bérczfallal is mi értünk? E tárna most is megvan. -Rátaláltam. Oda és visszatérő lábnyomaim a hóban meg fogják mutatni az -utat. Nyilása el van rejtve kőomladékok közé, miket telenőtt a boróka és -a páfrán. De csak a nyilás van beomolva: az alagut járható. Benne -voltam. Láttam azt. Meggyőződtem róla. Ha a beomlott nyilás romladékait -félre háríttatod, átkelhetsz rajta egész csapatoddal, s utánad az egész -különszakadt dandár s az ellenség összeszoruló vasmarka megfogja – a -semmit. Az Úr, ki járt Izrael előtt tűzoszlopban és ködoszlopban, a mi -nyomainkat is el fogja takarni. Eredj. Siess. Intézkedjél. És szabadítsd -meg azokat a kincseket, a mik rád vannak bizva! Nem arra hivott az Úr e -napon, hogy meghalj, hanem, hogy élj, cselekedj és boldogíts! - -A lévita oly ihlettel mondá e szavakat, mint egy próféta. Rút arcza az -ihlettől átszellemült és magasztos kifejezést vett föl. Utolsó szavai -voltak ezek. - -A hegytetőről vaktában ágyuzó ellenségnek egy süvöltő gránátja abban a -perczben csapott be a tetőtlen szobába, rongyokká tépve a kifeszített -ponyvát s búgva fúrt magának mély lyukat az agyagpadozatban, míg -tűzcsapja szikrákat okádott szét a vájt üregből. - -Incze a rémület és féltés ösztönével karolta át Serenát, elfordítva őt a -halálveszély elől. Öntestével takarta el kedvesét a szétpukkanó bomba -pokoltüzétől. A lévita pedig odaveté magát a bombára. - -Az egyik szerető az imádott nő alakját takarta el saját testével: – a -másik – a gyilkos pokolgépet magát. - -A következő pillanatban egy földrendítő dördülés rázta meg a sárfalakat; -s a mint a füst eloszlott, a lévita nem volt sehol. Fölment az égbe, -mint Illés próféta, tüzes szekéren. Csak forró vérének hulló cseppjei -permeteztek a szeretőkre vissza. Ez volt az áldás, a mit leküldött -rájuk. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A hózivatar még egész nap, egész másnap éjjel tartott. Nem volt az -ellenség, hanem jó barát. Mikor másnap délután az ellenfél üldöző -csapatjai északról, délről a romfalunál összejöttek, egy lelket sem -találtak ott a magyar táborból. Föld nyelte-e el az egész dandárt? egy -egész hadosztályt? lovastul, szekerestül, ágyutelepestül? - -Valóban a föld. - -Történelmi tény, hogy ők ellenfeleik lábai alatt csúsztak keresztül, s -míg az kereste őket, rég egyesültek táboruk zömével, s utólérhetlenül -hátrahagyták üldözőiket. - -A háromnapos hófergeteg eltakarta nyomaikat; a hófuvat betemette a tárna -nyilását két ölnyi magasan; s a leégett falunak nem volt lakója, a ki a -kérdőnek feleletet tudott volna adni. - - -MÉZES HETEK. - -Ellopott idő a paradicsomból! Ég, melyen soha se megy le a nap! Rövid -hó, melynek tündér örömei egy egész hosszú élet terhét, nyomorát, -fáradalmait kárpótolni adattak; eltünve, mint a pillanat s megmaradva, -mint az öröklét. - -Mennyi édes titka e tudománynak, melyet nem tanít senki: tanító és -tanítvány együtt fedezik azt fel; minden lapján az élet új alakban! Az -egész világ nem létezik rájuk nézve: számukra egy külön új világ van -teremtve, melyben minden szép, minden élvadó. Egy boldog álom, mely -eleven. Édes őrjöngések, miket a képzelem kigondol, a teremtő -szerelemben megvalósulva. Végtelen boldogság, melyben együtt van a vágy, -az élv és a remény. Egyedüli kultusz, melyben minden vallás dogmái -egyesülnek. Napok, mikben az ember Istennek érzi magát: boldog, mint az -Isten; jó, mint az Isten; csupa szeretet, mint az Isten; és teremtő, -mint az Isten… - -… S most gondoljuk hozzá, hogy a mi ezt a paradicsomot körülveszi, az a -havas zivatar. Ifju férj és ifju feleség, lóháton és döczögős szekéren -folytatják a menyegzői utat, kiáradt jeges folyamokon gázolva át, -úttalan meredélyekre kapaszkodva fel, zuzmarás fenyőerdők, levéltelen -rengetegek zúgása között; naphosszant nem látják egymást, s mikor -éjszakára összekerülnek, egy elhagyott ház fűtetlen szobájában, a sovány -estebédhez megszelik a fekete kenyeret, mely kővé fagyott, csikorog -benne a kés, – akkor is ott van a paradicsom. - -A befagyott ablak jégvirágait meg-megvilágítja egy veres lobbanás: utána -dördül! Az ellenség csatáz az utócsapattal. Ágyudörej szól az éj -suttogásai közé. A paradicsom akkor is ott marad. - -Reggelre odafagy az asztalhoz a letett pohár. Az ébredőt a dob pörgése -jelenti. A búcsúcsók lehet utolsó csók. Az ifju férj paripája tombol az -ajtó előtt. Lehet, hogy estére gazdája nélkül fog visszatérni. Az ifju -nő, valahányszor karjai közül kibocsátja őt, mindannyiszor mintha a -koporsóba fektetné le. Az a trombitaszó, mintha halotti riadója volna. -Hanem azért a paradicsom mégis megmarad. - -S ez így megyen heteken, hónapokon át: a harczi útnak nincsen vége s az -egyuttal menyegzői út is. A harczban győzelem, veszteség váltogatják -egymást: a szerelemnek csak diadalai vannak. - -S e reményteljes küzdelem csak fokozza a paradicsom gyönyöreit. - -Incze hitbuzgó lelkésznek volt nevelve gyermekkora óta. Serena már -anyjától tanulta, a mióta eszmél, hogy hiteért martyrnak lenni -kötelesség. - -S most ők mind a ketten kidobták a hajóból e kötelességet; meg lett -tagadva a hit, hogy meg legyen óva a női becsület. Abban az órában azt -hitték, csak a becsületért áldozzák fel a kegyeletet. Incze vagy elesik, -vagy elfogják, mindenképen elvész. Mikor aztán csodamódra -megszabadultak, akkor vették észre, hogy hiszen örülni is lehet annak, -ha két szerető lélek egymásé lesz – s most már ez a kötelesség. - -Hanem a gyönyör nem némítja el a kegyeletet. - -Ki mondhatná magában: tegnap hittem ezt, holnap hiszem azt. - -Mikor a két szív egymáshoz dobban: az első hangos feldobbanás mindig azt -kérdi: «szabad ez?» - -A második már nem kérdi. - -Hanem az elválás perczében, mikor indulni kell a csatába, ismét azt -mondja a kettős szívdobbanás: «ez most Isten itélete lesz!» - -A férfi, ki merte tenni azt, a mit szive sugallt: vagy bűnt tett, vagy -erényt. - -Ki a birája? Isten! Senki más. - -Előtte áll: pere birája elé van bocsátva. Itélhet ő. Haláladó angyalai -ott repkednek a légben a süvöltő tekéken ülve, sarkantyujok gyorsítja, -korbácsuk irányozza a golyók repülését: elhozhatják halálitéletét a -férfinak, ha «vétkes». - -De nem hozzák. - -Jöttek a branyiszkói, széni, tornallyai véres napok. Az üldözöttekből -támadók lettek. A rohamok élén mindenütt ott látni azt a fiatal -őrnagyot, a ki tegnapelőtt még pap volt, tegnap fiatal házas és ma egy -hős. - -De most is egyesülve van benne mind a három. - -Mellette vitéz társak, jó pajtások hullnak el az ádáz viadalban; őt nem -bántja se golyó, se vas. Az első seb óta sérthetetlenné lett. - -Majd a döntő ütközetek előjátékaira kerül a sor. Inczét a kompolthi éji -támadásban vértesekkel harczolni látjuk, a pétervásári elhamarkodott -rohamban körülfogja az ellenség előretolt hadoszlopát, s ő ott, hogy -ágyuit megmentse, maga áll huszárjai élére s folytonos támadással nyit -utat csapatjának. Mikor visszatér e harczból, csákója keresztül-kasul -van lyukgatva golyóktól, s köpenyege foszlánynyá tépve az uhlánus -dzsidáktól; de egy vércseppje el nem hullt. - -S ilyenkor fényes aztán a paradicsom napja! Két diadal ragyog a -visszatérő férj arczán. Isten itélete volt ez: azt mondta: -«szeressetek!» - -Azután elkövetkeznek a nagy, döntő ütközetek. - -Ide már nem követheti Serena férjét. Ebbe a mulatságba már csak férfi -kap meghivót. Az ápoldák mind a Tisza túlpartján maradnak s rendszeres -kezelés alá kerülnek. A magyar hadseregek egyesült zöme tömeges -mozdulatokban halad ismét előre. - -Serena elmaradt férjétől. - -Egész kedélye nagyot változott azóta, hogy férjhez ment. Megtanult -félni. - -Míg leány volt, bátorsága versenyezett a férfiakéval, vakmerő volt a -nőietlenségig; daczolt veszélylyel és viharral, mint egy férfi; -egyenrangunak tartotta magát azzal. Még a férfi tekintetétől sem félt. -Nem tudta, mi van abban? A mit azok egymás közt gyakran mosdatlan -szájjal beszéltek, az rá nézve tolvajnyelv volt; nem értett belőle -semmit: nem pirult miatta. A halált pedig épen óhajtotta. - -Hanem ama végzetes nap óta egyszerre más ember lett belőle. Leányból -lett asszony. S ezzel vége volt a hőskölteménynek. Más világ az, a -melyre fölébredt. Megtanult félni és félteni. Kedélye, mely aczél volt -eddig, átváltozott aranynyá. Szeretett és boldog volt. A rideg -kétségbeesés vakmerő, a boldogság félénk. Egyszerre megtanulta félteni -azt, a mit szeret: az élet örömeit, a jövendő reményét, s most már nem -tudott járni olyan merészen nyitott szemmel egész férfitömegek közt, -most már félt a férfitekintettől s lesüté szemeit az idegen előtt. Most -már minden távoli ágyudördülésre összerezzent s bámulta magát, hogyan -tudott ő egykor ott járni, a hol még az ágyúk tekéi is keresztül-kasul -süvöltenek? de még jobban félt azoktól a vad kiáltásoktól, a miket a -férfiak ajka, ha szivük indulatba jön, oly válogatatlanul ad, s -csodálkozva kérdé magától, álom volt-e az, hogy én ezt megszokhatám? - -A mint leányból nővé lett, a lemondás, a kétségbeesés átváltozott -szivében reménynyé, hitté. Hitt a csodákban. Meg volt nyugodva felőle, -hogy az a hatalmas kéz, mely őt férjével egyesíteni tudta, őket -egymásnak meg is tudja tartani. Nem gondolt arra többé, hogy kedvesét -öntestével védje a halál ellen, a mi úgy is lehetetlen; hitte, hogy -imája is megvédi őt. - -Ő elmaradt Tisza-Füreden, a honnan megint odább kellett hurczolkodnia, -míg Incze a Tarna partján és a Tápió süppedékeiben segített készíteni -egy darab világtörténetet. - -És ekkor aztán következtek hosszú hetek, a mikben egymásról még hirt sem -hallottak; még leveleik sem találhattak rájuk. - -És azok is mézes hetek voltak. - -A gyönyör nemcsak az élvezetben van meg, az elválásban is él az. A csók -a távolból küldve, kigondolva is édes, ha bizonyosan viszonozva van. S a -milyen pokol a féltékenység, olyan mennyország az a nyugalmas bizalom, -hogy van valakink, a kinek minden gondolatja a miénk, a kinek sóhaja a -miénkkel fele útján találkozik, a ki egyet gondol velünk, a ki egyet -álmodik velünk, a ki épen úgy keres minket lelkével, mint mi őtet, s a -kinek egész világát szerelmünk úgy körülkeríti, mint a hitregében a -Tigris és Eufrates a paradicsomot, hogy abban az egyetlen szerető párnál -egyéb halandó nem lakhatik. - - -A GUERILLA. - -A Tápió partjain a Királyerdőben már megvivatott a napokig tartó nagy -ütközet, mely a hadjárat sorsát eldönté. A nemzeti hadsereg urává lett a -Duna-Tisza közötti térnek: az absolutismus hadserege visszavonulót -veretett minden ponton s hogy az ország fővárosát mikor hagyja oda, az -már csak idő kérdése volt. A nemzeti hadsereg zöme sietett a Duna bal -partján Komáromot felszabadítani, míg egyetlen hadtestnek az a feladat -jutott, hogy naponkint megújított támadásokkal az ellenfelet abban a -hitben áltassa, hogy az egész hadsereg jő Pestet ostromolni. Ezt a -feladatot végre is hajtá az teljes sikerrel. - -Pest és Gödöllő közt naponta megújultak a szinharczok, miket egy hadtest -csapatai különféle állásokból előtörve megkezdettek, s a mint túlnyomó -erő jött ellenük, megint abbahagytak. - -Azokat, kik e naponkint vitatott csatatéren laktak, nem nyugtalanítá e -játék jobban, mintha egy őszi hadgyakorlat vértelen harczjátéka lett -volna az. Egy-egy ágyuteke, vagy el nem sült rakéta néha eltévedt ugyan -a magányos tanyákig; hanem annál jobban dicsekedett azzal, a ki -megtalálta, s befalaztatta azt a háza oldalába. - -De annál inkább siettek Pestről menekülni azok, a kik a helyzet -komolyságát fel tudták fogni, s a mi megmozdítható értéke volt, azt kiki -sietett biztosabb éghajlat alá elszállítani. - -A Pestre vezető egri országútról északra fekszik egy ódon urasági -kastély, elől nyilt erkélylyel és rózsás kerttel, hátul terjedelmes -gyümölcsössel és angol parkkal, mely egész a közeli rengeteg erdőkig -nyúlik s csak egy magas fal választja el a királyi vadaskerttől. - -E kastélyban most már nem az ős magyar uraság lakik: bérbe van adva az -egész uradalom. Brandler, porosz-sziléziai szeszgyáros bérelte azt ki, s -halála után az özvegye maradt benne: egy életrevaló asszony, ki maga -képes volt vezetni az egész itteni gazdaságot. - -Brandlerné egész honossá lett már az egész országban, s míg fajának -kiváló tulajdonát, a takarékosságot is megtartotta, a mellett tudta -ezzel egyesíteni a fogadott haza népének főfő erényét, a -vendégszeretetet. - -Ebben a háborús világban bizony két oldalra is gyakorolnia kellett az -erényt. Házának helyzeténél fogva majd a császári tiszteket kellett -megvendégelnie, majd a nemzeti kormány futárjait rejtegetnie, s -megesett, hogy ugyanakkor, midőn a törzstisztek a díszteremben ültek az -idei karczos mellett, a magyar kormány küldöncze a pinczében ebédelt és -pezsgőt ivott. - -Brandlernénál megvolt az a ritka, csak nőknek adatott tulajdon, hogy a -legnagyobb izgalmakat könnyű szívvel tudja venni, mulatságnak tekinteni -a veszélyt. Ő bizony nem titkolta a császári tisztek előtt sem, hogy -herczeg Windischgrätz nézetei az övéihez homlokegyenest állanak s -eldisputált néha egész tüzesen kardos vendégeivel a magas politikáról. -Azok nevettek rajta s azt mondták, hogy szeretetreméltó asszony! - -Egyszer aztán ezek a vendégek nagyon elmaradtak a háztól. - -Brandlerné várta, hogy jönni fognak a másfajta vendégek. Elő is hozta -számukra a szőlőhegyen rejtett pinczéjéből a legjobb harmincznegyedikit. -Ez azoknak volt tartogatva. - -Azonban ezek onnan Gödöllőről csak nem jöttek. Mindennap megjelentek hol -itt, hol amott a távolban ágyúzni, hanem annyira soha sem melegedtek ki, -hogy frissítő kellett volna nekik. - -Az erdei kastély vendégtelenül maradt. - -De mégsem egészen. Egy reggel könnyű kis neutitscheini kocsi gördül be a -kastély udvarára s abból leszökik egy fiatal férfi, kinek vidám -rózsapiros arcza még ifjabbnak tetszik az által, hogy simára van -borotválva. Utitáskát nem hozott magával, hanem a kezében egy roppant -nagy bőrtárczát tart, mely kulcscsal van bezárva s azt nem adja ki a -kezéből semmi segítségére siető cselédnek. - -A ház asszonya már az erkélyről üdvözli őt. - -– Jó napot, Leo! - -– Jó napot, hugom! - -– Nénéd, te bohó! - -A fiatal férfi felsiet a lépcsőkön; megtörténik a rokoni ölelkezés; de -az ifju akkor is fél kézzel azt a nagy tárczát szorítja dobogó szivéhez. -Abban valami kedvese lehet. - -– Hát téged mi hoz Pestről? kérdé bizalmasan a hölgy. - -– Nem hoz, de kerget, súgja az ifju; a budai várparancsnok kijelentette, -hogy Pestet bombáztatni fogja, s ez nem tartozik az én -legszenvedélyesebb mulatságaim közé. - -– Eredj, te gyáva! - -– Hiszen megyek is! de nem tudom, hogy merre? Buda felé nem eresztenek, -ott el van zárva a part. Vácz felé nem mehetek, mert ott verekednek. -Lefelé nem mehetek, mert ott a lovagias bán népfelkelőivel kell szembe -utaznom: megkisértem Galiczia felé kerülni s úgy haza Prágába. - -– Hát végkép itt hagyod Pestet? - -– Legalább hosszú időre. Bezártam a banküzletet; összeszedtem az -értékpapirjaimat s átköltözöm mindenestül a prágai házba. Itt nincs -üzlet többé hosszú időre, akár így, akár úgy fordul a dolog. - -– Eredj, te csúnya ember vagy! Ne csókolj meg! - -– Miért? - -– Először azért, hogy minket itt hagysz; másodszor meg azért, hogy – nem -tudtál már magadnak egy év alatt, a mióta magyar világ van, egy kis -bajuszt ereszteni? - -– Haha! A borotvált arczczal tovább marad az ember fiatalnak. - -– Még németnek néz valaki. - -– Hát hisz az igaz. - -– De kémnek fognak tartani. - -– Hát az meg nem igaz. - -– Olyan könnyű szívvel el tudsz innen menni. - -– Az megint igaz. Minden vagyonom itt van a tárczámban; a hol azt -leteszem, ott van otthon. Te nem tehetsz hasonlót, mert beleépítetted, -ültetted vagyonodat ennek az országnak a földébe. Hozzá vagy nőve minden -fagyökérrel, épület-alappal. Kénytelen vagy azt szeretni. Ezt nevezem -kényszer-hazaszeretetnek. - -– Eredj, te prózai ember. - -– Már harmadszor mondod, hogy «eredj», tehát tedd, hogy mehessek. -Szerezz nekem valahol egy útlevelet a magyar táborból, te mindenkivel -ismerős vagy. - -– Majd meglátom. Már itt vannak közelben. Ha valaki idevetődik, majd -utasít, hogy mit tegyünk; addig pedig jó helyen vagy nálam. - -Alig kivánta meg, már itt is volt. - -A közeli erdőben, épen a gyümölcsös háta mögött egyszerre sürű puskázás -támad: ötven-hatvan lövés egymásután; aztán egy riadalmas -gyözelemkiáltás, vagy vadászhallali. - -Ők jönnek. – De kivel harczoltak vajjon? Az egész gödöllői erdőt fel a -Mátráig mind a nemzeti sereg tartja megszállva; csak nem egymásra -lövöldöznek? - -A talányt megoldják a következő perczek. A gyümölcsösön keresztül -közeledik a lövöldözés után egy lármázó csoport. Felszerelésük mutatja, -hogy guerillák. Egyenruhájuk nincs, kiki a maga polgári öltönyét viseli, -csupán egy széles veres szalag a kalapon s egy mellétűzött veres toll a -háborúi jelvény. Egyedül a vezérnek van egyenruhája, füzöld bekecs, -karmazsin plüsh hajtókákkal, ámde széles karimájú kalabriai kalapja -egészen veres; mellette lengő veres toll, derekán széles veres öv és -lábain veres bagaria-csizmák. Többet csak nem lehet tőle kivánni?! - -Brandlerné duzmadtan rántott egyet a vállán a közeledők láttára. Ő nem -ilyen vendégek számára tartogatta a harmincznegyedikit. - -A szabad csapatok a magyar szabadságharczban nem mindig szívesen látott -vendégek voltak. - -A hadjárat története keveset beszél róluk, az csak a nagy csatákkal -foglalkozik. Mi kénytelenek vagyunk emlékünk után kiegészíteni a -történelmet, hogy regényünk helyzeteit érthetővé tegyük, s az olvasónak -alkalmat nyujtsunk magát a szereplők kedélyállapotába beletalálhatni. - -A guerillacsapat, a hány, annyiféle külön fogalommal ismertette meg a -közönséget. - -A legelső szabadcsapat Pesten keletkezett. Neve volt: a «barrikadőrök». -A radikális fiatalságból alakult. Tagja volt Petőfi is és e sorok irója -egy ideig. A franczia forradalmat tanulmányoztuk. Petőfi Desmoulins -Camillenek látta magát, alólirottat pedig Saint Justenek. Egy pesti -rézműves lánczon forgó ananászfejű buzogányokkal látta el e csapatot, a -miknek nagy hasznát vehetni barrikád-harczoknál. Különben volt -mindenkinek vadászpuskája és kardja. Petőfi kardját guillotinnak hítták; -szélessége exorbitans volt. E sorok irója nem emlékezik rá, hogy -valamikor torlaszt emeltek volna. Egyszer lett volna rá alkalom, valami -utczai kravall volt. Éjjeli álmunkból vert föl bennünket a «fegyverre!» -kiáltás. Egy szálláson laktam Petőfivel. Én hamarább készen voltam s -indultam siettetni Petőfit. A közös előszobában elém jött a költő neje. -A veszedelem perczében a forradalmi nő felett túlsúlyra kapott a féltő -feleség. Arra kért suttogva, hogy ne várjam be, míg férje felöltözik, -hanem távozzam egyedül s vigyem magammal a közös lépcső-rácsozat -egyetlen kulcsát. Ezért az egyetlen elárult «gyöngeségeért» tiszteltem -Szendrői Juliát legjobban. Megfogadtam a szót, én elsiettem s Petőfi nem -jöhetett le a bezárt lépcsőn. S míg ő a rácsot döngette haraggal, -azalatt vége lett a kravallnak minden barrikád nélkül, (Bár a segesvári -csata előtt is rázárta volna valaki az ajtót!) - -Ezt a barrikád-csapatot vezette aztán Oroszhegyi az aldunai csatatérre. -Mind végig derék fiúk maradtak. - -Egy másik guerilla-csapat Querlonde vezetése alatt vitézkedett -Komáromnál. - -Egressy Gábor, a nagy művész is vezetett egy szabad csapatot; hadi -bulletineket is adott ki. - -Noszlopi guerilla-csapatjának hegyi ágyui is voltak s egy egész repülő -hadoszlopát foglalkoztatta az ellenfélnek a Bakony erdejében. - -Mednyánszky guerilla-csapatjának magvát a győri megyebörtönből -kibocsátott negyven fegyencz képezte. Az egész hadjárat alatt becsületes -emberek voltak és vakmerően verekedtek. - -Rózsa Sándornak, kit ez ideig nem birt elfogni semmi hatóság, -bűnbocsánatot adott a kormány azon ajánlatára, hogy az alföld futó -betyárjaiból lovas guerilla-csapatot alakít, s harczolni viszi őket. A -bocsánatlevéllel épen e sorok irója kereste őt fel egy zivataros -éjszakán a félegyházi homokbuczkák között. Az is regényes jelenet volt, -de nem tartozik tárgyunkhoz. Ezek is jól harczoltak s jó barátnak nem -tettek kárt. - -Emlékezetes szép guerilla-csapat volt a Vasváryé; díszesen egyenruházva, -jól fegyverezve s komoly tettekre készen. Ezeket, vezérükkel, ifjukori -barátommal együtt az utolsó emberig leölték egy szorosba csalva a Bihar -havasai között. - -Ugyanabban a harczban pusztult el Hatvani szabadcsapatja is, melyről azt -hiresztelték, hogy a republicánus hadsereg magvát fogja képezni, s ha az -oláhokkal elkészült, Debreczenbe jön, szétveri az országgyűlést, -összehívja a national conventet s felállíttatja a guillotint (ott -mindjárt a nagypéterfia-utcza szegletén). Szegényeket csaknem mind -agyonverték az oláhok. - -Ezek mind, ha szomorú is, de tiszteletreméltó emléket hagytak maguk -után. - -Hanem volt aztán egy guerilla-csapat, a melyről nagyon keveset zeng a -történet múzsája. Ennek a vezére rendkivüli hadvezéri talentumot fejtett -ki a hadjárat alatt abban a taktikai manőverben, hogyan lehet az -ellenséggel való találkozást kikerülni? - -Minden guerilla-csapat kölcsönzött magának valamely történelmi hőstől -nevet. Voltak Rákóczy, Tököly, Zrinyi csapatok. - -Ezt a bizonyost úgy hítták, hogy Robespierre csapat. - -Nekik már nem volt elég a magyar historiai nagyságok neve. - -Azaz, hogy csak ők hítták magukat e néven, a katonák más nevet adtak -nekik: úgy hítták, hogy a «Kakadály-csapat.» - -Ez mondvacsinált szó: a kakadúból és papagályból. A kakadúból birták a -bóbitát, a papagálytól a fecsegést. - -Hogy miért nem birták a magyar katonák rokonszenvét, annak az oka az -volt, hogy mindenütt ott lábatlankodtak a sereg körül, hol elől, hol -hátul; elfoglalták a helységekben a legjobb szállásokat, s megunatták a -gazdákkal a vendégszeretetet; borzasztóan hetvenkedtek, s ha komoly -összeütközést éreztek (jó orruk volt), akkor egyszerre láthatatlanokká -lettek. Mikor meg vége volt a verekedéseknek, akkor megint ott termettek -dicsekedni. - -S mikor kifogytak az öndicsőítésből, akkor hozzáfogtak a más -ocsárlásához. Nekik mindenki hazaáruló volt, vagy gyáva. A vezérek -természetesen mind árulók, a képviselők mind gyávák, a kormánytagok -árulók és gyávák. És épen ez a felfogás magyarázá meg azt a törekvést, -hogy ők magukat a jövendő számára épségben megtartogassák, hogy majd -mikor vége lesz a harcznak, seregeink győznek, akkor legyen valaki, a ki -a gyávák és árulók felett törvényszéket tartson. - -A tulajdonjog viszonyairól is a kort messze meghaladó fogalmaik voltak. -Nem! azt nem tették, hogy raboltak volna. Ők mindent, a mit testük -megkivánt, fizettek splendide: igaz, hogy nem készpénzzel, hanem -nyugtatványnyal. Azt, a ki igaz hazafi, tartozik készpénzül fogadni; ha -nem fogadja, flagrans hazaáruló! - -S a «martiális» törvények kihirdetése óta nem volt tréfa dolog valaki -után azt kiáltani, hogy «áruló!» Ennek a kiáltásnak magja is volt -ólomból. - -Az érkező csapat már messziről közeledtében megismerteté magát. A -marseillaiset dalolta. - -Magyar szövege is van e lelkesítő forradalmi indulónak. Nem csupán az, -melyet fentebb emliténk, csupa nevekből összeállítva, hanem egy -valóságos vers. - -Előre kijelenti e sorok irója, hogy az a vers, ámbár elég gyönge, de nem -saját szerzeménye. A harminczas években készült az s a radikális -országgyülési fiatalság által énekeltetett a pozsonyi gyüldében. -Szerzőjének Lovassyt tarták, kinek börtönét e költemény gyanuja is -segített sötétebbé tenni. - -A verset csupán mint historicumot jegyeztük ide, a hogy azt a -guerilla-csapat éneklé. - - «Ébredj, Árpád büszke népe! - Ragadd ki híres kardodat! - Nevednek esküdt ellensége - Dühödve hozza lánczodat. (ismét) - - A szolgaságra nem hódíthat, - Fegyverre magyarok! - Levente bajnokok! - Rontsunk, rontsunk – - A vérszopókra! - Aprítsuk halmokra. (ismét) - -A csodára a cselédség mind kiszaladt az udvarra; a béresnék összecsapták -kezeiket s azt mondták: uram Jézus! a nagy hadjárat alatt sok mindenféle -«pasasir» megfordult az udvarukban, de ilyet még nem láttak. - -A vörös főnök jobbjában kosaras markolatú kardját tartva magasra, maga -is énekelve jött a verandáig s a kivont karddal látszott ütni a taktust. - -Baljában is tartott valami nevezetest; az egy csinos fiatal hölgy volt, -ki kezeit a vezér karjába fűzve, egyenlő léptekkel haladt mellette. - -Megnézni való alak! Öltözete rövid, bokáig érő, fekete selyem; derekán -veres török öv, arany hímzetekkel, abba egy görbe ezüstnyelű török kés -dugva, a selyem öltöny felett veres szerviánka, arany zsinórzattal, s -apró sárga gombokkal; nyakán korall őv, melynek minden egyes szeme -művészi faragványú camæa, fején veres bársony barette, vagy phrygiai -sipka, vagy micsoda? s az alul huszonnégy varkocskába fonott hajzat, -megannyi piros szalagcsokorral. Ilyen lehetett Medúza, mikor még szép -volt és fiatal. - -– Aprítsuk halmokra! rivallá a refrainet da capo a veres vezér, a -folyosó elé érve, hová a házi asszonyság és az unokaöcscse lesiettek -elfogadására s azután hüvelyébe dugta kardját, s mellét előre feszítve, -bemutatta magát. - -«Én vagyok Robespierre a második: a Robespierre-csapat colonelje, s ez -itt alvezérem Danton.» A háta mögött állt egy szertelenül nagyfejű alak, -húsos, duzmadt ajkakkal, tömpe, széles orral, és ravasz apró fekete -szemekkel. A balján viselt hölgyet elfeledte a vezér bemutatni. Azt -úgyis tartoznak kitalálni, hogy kicsoda? - -A nyomában a kertajtón át kibontakozó sereg mehetett valami nyolczvan -főre. - -– Éljen a hegy! ez volt a vezér részéről az üdvözlet. - -A háziasszony, bár kissé különösnek találta, hogy a megszokott «éljen a -haza!» üdvözlet helyett csak a «hegyet» hallja éltetni, gondolta -magában, hátha ezek olyan emberek, a kiknek nem tetszik a rónaföld, s ő -is viszonzá a jelszót: «éljen a hegy!» s kezét nyújtá a beköszöntőnek -szivélyesen, s meghítta, hogy tessék besétálni. - -E szíves fogadásra egyszerre megváltozott a hangulat, a veres kalap -lekerült a főről, a veres vezér lehajolt a nyujtott kezet megcsókolni. -Mire az oldalán függő hölgy még többre ment a szivélyességben, s egész -barátsággal nyakába borult a háziasszonyságnak s megcsókolá arczát és -ajkait; de még akkor sem mondta volna meg, hogy ő kicsoda, ha Leo -meglepetten fel nem sziszszen: «Cæsarine!» - -A szép hölgy azonban délczegen felemelé fejét s egy villi királyné -büszkeségével mondá az ifjunak: - -«Semmi Cæsarine; hanem Stomfai Guido colonelné asszony!» S azzal egy -olyan utánrajzolhatlan grimacet vágott a szeme közé, orrát-száját -elfintorgatva, a minőt csak figuránsnők a szinfalak között tudnak egymás -ellen közrebocsátani. - -A vezér úgy tett, mintha ezt nem vette volna észre, vagy nem tartoznék -rá. Ő a házi asszonynyal volt foglalkozva. - -– Hallotta ön asszonyom azt a nagy lövöldözést itt a parkja végében? -kérdé dicsekedő selmasággal. - -– Nagyon hallottam. - -– Megijedt ön erősen? - -– Oh nem, mi hozzá vagyunk már ehez szokva. - -– De csak mégis dobogott egy kicsit a szíve? - -– Önök ellenségre találtak itt! - -– De még milyenre! Koronás ellenségre. - -Brandlerné e czím alatt nem gondolhatott egyebet, mint valami -mediatizált herczeget, a ki az armadiánál szolgál. - -– És mi történt? - -– Ő elesett. - -– Ah! - -– Itt hozzák őt társaim vállaikon az ön kastélyába. - -– Ide, én hozzám? A háziasszonyt megdöbbenté e nagy kitüntetés. - -– Igenis, az ön konyhájára, és önnek is kell belőle enni! - -– Micsoda! kiáltá megrettenve az úrnő; hanem a következő pillanat -meghozta számára a kedélyes megoldást. Négy ember vállravetett rudakon -czepelt a kerten át az udvarra egy gyönyörű nagy hímszarvast. -Tizenhatágú koronája volt. - -A nemes vad gyalázatosan össze-vissza volt lövöldözve. Kapott valami -harmincz golyót; egyet sem a vadász-szabályok szerint. - -– Tehát ez volt annak a nagy lövöldözésnek a tárgya? kérdé Brandlerné -ajkpittyesztve. - -– Ezt mi önnek hozzuk ajándékba! - -– Köszönöm uram. De úgy tudom, hogy ez a szarvas a királyi vadaskert -tulajdona. - -– Nincs többé király! - -– De még mindig van ország. Tehát az ország tulajdona. Azért én most az -elejtett vadat a mázsálóra tetetem s holnap a becsárát megküldöm a -gödöllői vadászmesternek, ki ezzel az országnak számolni tartozik. - -A vörös vezért már boszantá e kalmáros lelkiismereteskedés. Most már -felcsapta a kalapját, begyűrte a tetejét s kemény hangon rivallt a -hölgyre: - -– Mink vagyunk most az ország! Itt én parancsolok! - -– Jól van, uram. Ha ön az ország, akkor kifizetem a lőtt szarvasnak az -árát s számoljon be a pénzzel ön. - -Ez az asszonyi makacsság fenekestül felforgatta a colonel jókedvét: itt -egy radikális metszéssel ketté kell vágni a vitát s kideríteni, hogy a -tökéletes egyenlőség korszakában az asszonynak a neve «hallgass!» - -– Ejh, asszonyom! Nincs többé pénz! Nincs több fizetés! Nincsenek avult -birtokviszonyok, ócska tulajdonképzelgések. Mi adjuk vérünket a népért. -A nép adja nekünk szükségleteinket s ha mi azt mondjuk rá: quitt! még -akkor is a nép adósunk, egy óriási nagy hála érzetével. - -Brandlernének az jutott eszébe, hogy unokaöcscse érdekében jó lesz -csinyján bánni e hatalmas úrral: egyet fordított a kedélyhangulatán s -beletért a vezér eszmefolyamába. - -– Tehát legyen megengedve az óriási hálaérzetnek egy igen kis részét -leróhatnom az által, hogy önt uram és derék csapatját házamnál -megvendégelem. Hány vendégre lehet számítanom? - -A vezér szétnézett csapatja fölött, s hozzávetőleg mondá: - -– Itt most lehetnek valami nyolczvanan; de még szanaszét van valami -száz: azok is mind összejönnek. - -– Megengedi ön, hogy háziasszonyi teendőim után lássak, vendégeim illő -ellátása végett. Öcsém, Walter Leo bankár Pestről, felvezetendi addig -önöket a szállásukra. - -E nyájas beszédre ismét lekerült a kalap a fejről, s ismét következett a -kézcsók. A vezért és hölgyét és az alvezért felvezette az emeleti -szobákba Walter Leo, tetszésükre bízva, ha netalán a fáradalmas út után -toilettjükkel kivánnának foglalkozni, a mit a két előbbi természetesnek -talált, míg az utóbbi azt felelte rá, hogy én nem szoktam! - -A csapat plebejus része az alatt letelepedett az udvaron a terebély -gesztenyefák alatt, s otthon tette magát a folyosón és a béres házakban. -Előőrsi szolgálatról szó sem volt; hanem az előlegesen felhozott -törkölypálinka nagy keletnek örvendett. - -A szobaleány, ki a két egymásba nyiló szobába szállásolt vezérnek és -hölgyének friss vizet vitt be, azzal a pletykával jött vissza, hogy a -vezér úr markának ujjait az asszonyság huszonnégy hajfonadéka között -találta, de nem abban a modorban, a melyben gyöngéd szerelmesek szoktak -kedvesük hajzatában édelegve dulni, hanem marokra fogva és czibálva. Az -asszonytól csak annyit hallott, hogy «hiszen csak látásból ismerem». - -Ez bizonyosan vallatási jelenet volt Walter Leót felismerő kiejtett -szava miatt. - -Mikor aztán előjöttek szobájukból a terembe, czivódásnak, czibálásnak -semmi nyoma sem látszott már. A hölgy ismét két kézzel akasztotta magát -a vezér karjába, s huszonnégy varkocskája mind ki volt bontva, s a fonás -által hullámossá vált haj egy görög kontyba tűzve fel a fej tetején, s e -konty körülszorítva az imént nyakörvül szolgált koráll camæafüzérrel. Az -egész terem pézsmaillatú lett belépte után. - -Danton mindössze annyi parádét csapott, hogy a pantallonja szárát, mely -eddig fel volt hajtva, lehajtotta, s a dolmánya gallérát, mely eddig le -volt hajtva, felhajtotta. Lehettek rá alapos okai. - -Mikor hárman összejöttek az étteremben, hol már az asztalra téve várta -őket a szilva-pálinka, rosztopsin, sonkaszelet és friss kalács, Danton -így szólt az első pohár után. - -– Barátim. Én ezt a bankárt ismerem Pestről. Akármi legyek, ha minden -pénze itt nincs vele. Délután leülünk ferblizni; – bizzátok őt rám: én -megfejem. - -A szép hölgy a rosztopsinhoz nyult. - -– Ezt a bankárt én is ismerem. Bizzátok őt rám: én megkoppasztom. - -Csalfán nevetett aztán a vezérre, ki vasvillákat szórt szemeivel feléje, -de hajába nem kaphatott, mert közöttük volt az asztal. A helyett -lecsapta az asztalra a kiivott kupiczát, hogy annak rögtön lemaradt a -talpa s így szólt: - -– Én ezt a bankárt nem ismerem, de bizzátok őt rám: én felakasztatom! - -Félbe kellett szakasztani a kedélyes társalgást, mert a háziasszony -érkezett meg. - -Ő is azzal a szándékkal jött, hogy unokaöcscséről beszéljen. - -Elmondá a vezérnek, hogy Leo öcscse Galicziába akar menni üzleti -ügyekben s nagyon jó barátságot tenne vele, a ki számára a magyar -táboron keresztül szabad menetelt eszközölne. - -Stomfai Gideon (csitt, meg ne hallja, hogy így nevezzük, mert minket is -felakasztat: ő Robespierre második) kész örömmel is fogadkozott, hogy ő -lesz, a ki ezt a szivességet megteszi, senki más. - -Brandlerné ejtett el némi gyönge czélzást egyenértékű megjutalmazásról. - -Stomfai Gideon (már én nem bánom, ha felakasztat is: de azt a nagy -historiai nevet nem pazarlom rá) minden ilyes szándékot nemes -méltatlankodással utasított vissza. Ő a mit tesz, barátságból, -nagylelkűségből teszi. - -Ezt azután csak barátsággal, nagylelkűséggel lehetett viszonozni. - -A pompás úri lakoma elég alkalom volt ily nagylelkűség bebizonyítására. -A háziasszonyság tizenkét személyre teríttetett, s felhívta a colonelt, -hogy vitézei közül a notabiliseket válogassa ki a többi terítékekhez. -Felhordatta számukra a mi csak jó és drága. A finom ó borok aztán egész -fesztelenné tették a társalgást. - -Az asztalfőn a háziasszony és a vendéghölgy elnököltek. A háziasszony -mellett ült Gideon, Cæsarine mellett a bankár. A vezér handabandázott -sajátszerű hadviselése eseményeiről, míg a delnő elmult tréfás kalandok -kezdő szavait szórogatá el, miknek úgy látszik, hogy Leo tudja a -folytatását, ha nem is mindig a végét. - -S azért ők ketten, a vezér és hölgye, egymás szavára is mindig ügyeltek; -úgy tetszett, mintha egy közös tervre közreműködnének. - -Mintha a delnő csak azért bizalmaskodnék szomszédjával, pajzánul, -kihivóan, tüntetőleg, hogy férjét még nagyobb dühre ingerelje ellene; s -mintha a vezér csak azért mesélné el kaczagó cynismussal örökös -egérútban remeklő hadviselési modorát, hogy Leot valami gúnyos -észrevétel kiszalasztására birja; a miért aztán bele lehessen kötni. - -Hanem a pénzemberek óvatosak. Walter Leo a legtöbb arczot ösmerte azok -közül, a kik most ez asztalt körülülik. Nem voltak tizenhárom próbás -ezüstből. Az úgynevezett Danton maga egy ismeretes kártyahős; az a másik -egy pénzhajhász; a harmadik egy ingyenélő bonvivant; a negyedik egy -zsaroló, ki sugókönyvekkel és képekkel házal; az ötödik egy hajdani -rendőrkém; a hatodik egy tönkrejutott korcsmáros; a hetedik egy -silentiárius ügyvéd; a nyolczadik egy infám-cassirozott tiszt. S ha ez a -színe a társaságnak, milyen lehet még, a mi ott kinn van? - -Vigyázott magára, s úgy óvakodott, hogy a férfiakat meg ne bántsa s a -nőnek nagyon ne udvaroljon. - -A háziasszony e közben nem tudott enni saját asztalánál. Gyanuba keverte -magát, hogy minden étele meg van mérgezve. De annyira jól lakott a -hallott beszédektől. - -Ő, az áldozatkész honleány, ki még eddig a magyar hadseregből csak a -hősöket ismerte, ki még eddig nem látott mást, mint mesés önfeláldozást, -mythosi vitézséget, a porból egyszerre az égig kiemelkedő -jellemóriásokat, lelkesülést egész tömegekben, dicsőséget, mely oly -általános, mint a nap, vagy gyászt, mely oly általános, mint az éjszaka; -most egyszerre közepébe jutva egy uszó lápnak, melyen csak a gyávaság -burjánzik s a henczegés kuruttyol, egészen rosszul érezte magát. S a -torturát kiegészíté a mellette ülő vendégnő magaviselete, beszéde, -modora, mely ez ország minden házánál szokatlan, idegen, visszataszító. - -Alig várhatta Brandlerné, hogy hozzák már a fekete kávét, mely az ebédet -berekeszti. - -Gideon is türelmetlenül várta azt. Hölgyének lába az asztal alatt a -bankár lábát keresi. Ő azt észrevette. - -A kávét is felhozták. Gideon szinig rakta poharát czukorral: ő úgy -szereti azt. - -– És íme a hadjárat végén elmondhatom, hogy vitézeim közül egyetlen egy -sem sebesült meg. S ez a legnagyobb hadvezéri talentum. Úgy manöverezni, -hogy az ember az ellenséget mindig kijátszhassa! - -– De ebben nagy segélyére volt önnek táborkari vezére, szólt nevetve -Cæsarine, saját homlokára mutatva ujja hegyével. A szökésben én nagy -mesternő vagyok. - -S ledér egyetértést szenvelegve pillantott hátra Walter Leo felé. - -– Asszonyom! kiálta fel, rögtön haragra pirulva Gideon. (A kávét már -beönté. – Most már kezdődik.) - -A delnő nevetett. (Még nem.) - -– Uram. A chartreuse még hátra van, szólt csalfán mosolyogva. - -S azzal a szalma-fonatú palaczkot felvéve, tele tölté a kis karcsú -pohárkákat a fűzöld nedvvel, magának, Gideonnak és a bankárnak. - -– Igaz. Gideon helyére ült s a pohárkát koczintásra nyujtá Leonak. - -– Éljen a hegy! - -– Hát éljen a hegy! - -Még egy pohárral. - -– Éljen a mi kedves háziasszonyunk. - -– Sokáig éljen. - -– És most, uram, álljon fel ön. Imádkozzék és készüljön a halálra. Ez -utolsó pohara volt. - -– Mi az ördög? - -– Én önt felakasztatom. - -– Hahaha! - - -EGY KIS TÉVEDÉS. - -Walter Leo meg sem mozdult a helyéről. - -Brandlerné tétovázva nézett Gideonra, hogy tréfa-e ez, vagy a bor -hatása? - -– Asszonyom! szólt Gideon az úrnőhöz. Vitesse el az asztalról az -edényeket. Itt most törvényszéket fogunk tartani. - -(Hohó! Még én nem kaptam chartreuset! kiáltá a cidevant súgókönyvházaló -az asztal végéről, megijedve, hogy már elhordják a palaczkokat.) - -– Miféle törvényszéket? Kérdé Brandlerné. - -– Vésztörvényszéket, asszonyom! felelt Gideon. A parlament elfogadá a -martiális törvényeket s azoknak kihirdetése óta minden csapatvezérnek -joga és kötelessége, a hol a haza ellenségeit feltalálhatja, azokat -elfogni, elítélni, megsemmisíteni, vagyonukat elkobozni. - -– De hát hol a hazának itt olyan ellensége? - -– Azon ember ott! szólt Gideon Leora mutatva, ki az alatt székét a két -hátulsó lábára döntve, kedélyesen hintázta magát s a fogait piszkálta. - -Brandlerné összecsapta a kezeit. - -– Az én öcsém, Leo? - -– Igenis. Walter Leo bankár. Nem ön maga vallotta-e meg nekem, két tanu -jelenlétében, hogy Walter Leó bankár Pestről menekül Galicziába? Titkos -küldetéssel az osztrák hadvezértől. Nagy pénzösszeget szállít hazaáruló -czélokra magával. - -– Én mondtam azt, uram? szólt elbámulva Brandlerné. Asszonyom, hallotta -ön ezt tőlem? Az úrnő azt hitte, hogy ha nőtársára hivatkozik, annál -mégis valami szeméremérzetre talál. - -Az pedig kaczagva ugrott fel helyéről, s szökése közben még hozzáért -kezével Walter Leo hajfürteihez, mint Delila, mikor Sámson ellen behítta -a filiszteusokat. Egészen hasonlított ahhoz a bibliai árulónőhöz. -Ragyogtak a szemei, mikor áldozatára nézett s szemöldei biztató -integetéssel rándultak felfelé. - -Walter Leo most már tudta, hányadán van? - -Addig óvatos volt, a míg a veszélyt elkerülhetni hitte; most aztán, -mikor látta, hogy egészen benne van s nem szabadulhat belőle, -felülkerült nála a dacz és elszántság. Nevetett. - -Érezte, hogy itt ez a legjobb védelem. - -– Ne ijedj meg, néném. Nem látod, hogy ezek az urak itt csak egy tréfás -jelenetet akarnak eljátszani a te mulattatásodra, ebéd végeztével. -Valami improvisált szindarabot. Hoztak magukkal súgót, yongleurt, -escamoteurt, még kötéltánczosnőt is. - -Az illetők, a kik találva érezték magukat a rájuk illő czímmel, -lesunyták a fejeiket; hanem a hölgy az övébe dugott késhez kapott s -kigyóvá tekerülő szemöldei, fehérével felfelé forduló két szeme, -szétnyilt ajkai között összecsikorgatott fogsorai kifejezték a névtelen -dühöt, mely e bántalomra támadt szivében. - -Gideon nem akarta elengedni a rémjelenetből az ünnepélyes szinezetet. - -– Álljatok fel, birák! szólt társaihoz az asztal mellett és esküdjetek! - -– Jurate! Kaczagott közbe Walter Leo. Tehát papot is hoztak magukkal! Ön -kiesett szerepéből citoyen! Robespierre idejében nem imádkoztak és nem -esküdtek! - -Gideon le volt főzve. A társai is kezdtek gyöngén vihogni. - -– Ön, uram, folyvást azt hiszi, hogy ez tréfa? Ez komoly dolog. Ön -bűnös. S én birája vagyok. Ön szökni akart, s én utolértem. - -– Én pedig nevetni fogok az ön szavain az utolsó pillanatig. - -– Egy óra mulva függni fog ön. - -– Sajnálom, hogy akkor már nem változtathatom meg a véleményemet. - -– Adja ön elő iratait! Hol van tárczája? - -– Azt meg épen nem fogom megmondani. - -– Nekünk jogunk van motozni és kobozni. - -– Ennek a jognak rablás a neve. - -– Ön rablóknak nevezi az állam közegeit! Ez maga hazaárulás! Ok a -halálra! - -Brandlerné kétségbeesetten ragadá meg Gideon kezeit. - -– Uram: Az Isten szerelméért! Ne kövessen el gyilkosságot! Ha gyanuja -van önnek öcsém ellen, vitesse a főhadiszállásra, állíttassa rendes -törvényszék elé, ítéljék el ottan, hogy vétkes-e? - -– Ah, persze, hogy ott megvesztegesse a bírákat! Ismerjük a -főhadiszállást. Az az árulók fészke. A zsarnokok czimborái mind. Majd -csak előbb meghozzuk és végrehajtjuk az ítéletet s aztán kérünk reá -utólagos jóváhagyást. Bírák, üljetek le! Danton, te vagy a jegyző. Tedd -fel a pontokat. Hivjátok fel a nyakkötő-mestert! - -E rémítő szavaknál Brandlerné ki akart futni a szobából, hanem az a -vendégnő útját állta és karjaival átszorítá. - -– Nem innen, asszonyom! Jelen kell önnek lenni az egész komédián. Ide -fogjuk függeszteni önnek az unokaöcscsét az erkély keresztvasára. Az -lesz a szép. Ijesztésül minden hazaárulónak. Ah, ah! ne féljen ön! nem -törik az a vas le alatta; megbir az egy embert. - -S hogy próbáját adja állításának, kifutott a terem nyitott ajtaján át az -erkélyre, melynek két oszlopát egy hosszú keresztvas tartá egybe, -befuttatva virágzó folyondárral, s ott felszökve egy székre, két kezével -belekapaszkodott a keresztvasba s aztán kirugva a széket maga alól, -elkezdte magát a légben himbálni s lábával pajkosan kirúgott, hogy -kilátszott a piros harisnyakötője. - -Brandlerné ájuldozva támolygott egy karszékig, míg a hintáló hölgy -dæmoni csintalansággal tekinte rá vissza és kaczagott. - -Hanem a mint aztán egyszer a hintáló hölgy az út felé is fordítá -tekintetét, hirtelen ijedten ereszté el a keresztvasat s leszökkenve -térdre esett, s rémülettől kikelt arczczal sikolta a teremben levőkre. - -– Jézus Mária szent József! Gideon, menekülj! itt vannak a vasasok! - -Gideon eleinte valami rossz tréfát sejtett e fordulatban. (Ettől a -némbertől minden kitelik.) De a nyolcz társ annál komolyabban vette a -rémhírt s tolakodott az ajtó felé, egymás sarkára taposva. Egy percz -mulva egy sem vala ott. S másik perczben visszaordított az ajtóból -Danton (alias Ferbli Peti): - -– Végünk van, Robespierre! A kertet is elfoglalta a kürazir! Kétszázan -vannak! Én futok! - -Könnyű neki. Csak a veres tollat kell letépnie a kalapjáról s azzal azt -mondhatja: «én senki sem vagyok!» és szaladhat a bozótnak; de hová -legyen a vezér maga «a-hol-nem-zöld-ott-veres» egyenruhájával? Hisz őt -rögtön felismerik. - -– Védjétek magatokat az utolsó emberig! ordítá Gideon, kirohanva a -folyosóra. - -Hiszen védték is azok magukat az utolsó emberig, csakhogy nem kézzel, -hanem lábbal. Két percz alatt úgy eltünt valamennyi, mintha kazal, -kémény, pinczelyuk nyelte volna el. Gideon és társnéja egyedül maradtak -a kastélyban. - -A vértesek sisaktarajai pedig ott csillogtak világosan a kert bokrai -között. A szabad csapat nem vette neszüket elébb, csak mikor már ott -voltak. - -– El vagyok veszve! hebegé Gideon s sápadt lett, mint a viasz. - -– Még nem: én megszabadítalak, suttogá fülébe Cæsarine s betuszkolta őt -abba a szobába, melybe szállásolva volt, és rázárta az ajtót. Maga aztán -visszasompolygott az étterembe, hol a háziasszonyt unokaöcscsével -egyedül hagyta. - -Alázatos sunnyogással jött a nő. Megcsókolta a kezét Brandlernénak, s a -kéregető koldusok hangján kezdett el hozzá beszélni. - -– Nagyságos asszonyom. Bocsásson meg nekünk az elkövetett tréfáért. -Hiszen, hogy csak tréfa volt, azt észrevehette mindjárt. Lám a nagyságos -úr kitalálta s csak nevetett rajta. - -– Kegyetlen tréfa volt, nyögé a házi úrnő, még most is odavagyok bele. - -– Én vagyok a hibás egyedül, szólt Cæsarine, letérdepelve Brandlerné -elé. Verjen meg, taposson reám. Bort ittam szokásom ellen. Ez az ördög -sugallta ezt az ötletet. Aztán (folytatá szemérmesen, szemtelen -suttogással) Leonak véltem tartozni e rossz tréfával; korábbi -fájdalmakért, a mik legyenek eltemetve! Én vagyok egyedül a bűnös! - -S azzal elkezdte mind a két kezével verni a homlokát, s aztán fejét a -padlóhoz, mígnem Brandlerné kérte szépen, hogy ne tegye azt, inkább -megbocsát neki. - -– Ön is megbocsát? esenge Cæsarine Leo lábaihoz csuszva térdein. - -– Mindent megteszek, csak álljon fel és beszéljen okosan. - -Cæsarine kezet csókolt neki. - -– Szabadítsa ön meg férjemet! - -– Asszonyom. Ön csalatkozik bennem. Nekem semmi legkisebb befolyásom -sincs a császári hadseregnél. Ezt az imént nem szorultságból mondtam, de -igaz. Legkisebb közöm sincs hozzájok. - -– Oh tudom, oh nem vonom kétségbe. Csak tréfa volt az egész. Ön derék jó -hazafi. De nyujthat ön segédkezet férjem megszabadítására. - -– Hogyan? - -– Adja ön ide kölcsön a borotváját! - -Leo önkénytelen elnevette magát e nem várt kérelmen. - -– Ön pedig, asszonyom, legyen olyan kegyes, kölcsönözzön férjem számára -női ruhákat. Valami cselédöltönyt. Én átalakítom őt ismerhetlenné. -Fejére nagy díj van téve, s személyleirása közkézen forog. És önök mind -a ketten igérjék meg nekem, hogy nem fogják őt elárulni; ha üldözői ide -jönnek, eltagadják, hogy itt van! Önök olyan jó, kedves emberek! Önök -megbocsátják nekünk e rossz tréfát s jósággal fizetnek érte. Igen, igen, -azt fogják tenni. Ez a nemes lelkeknek a tulajdona, hogy a rosszért -mindig jóval fizetnek. Mi önök kezeibe teszszük le fejeinket s tudjuk, -hogy jó helyen lesznek azok ott. - -Cæsarine jól ismerte az embereit. Leo szótlanul előkereste utitáskájából -borotválkozó eszközeit s átnyujtá azokat Cæsarinenak, mialatt Brandlerné -egy teljes öltöző ruhát szedett össze női gúnyákból. - -Cæsarine kezet-lábat csókolt az ajándékokért s ment Gideont fölkeresni. - -Brandlerné az alatt az izgalmas jelenetektől kimerülten dült le a -pamlagra, míg Leo szótlanul járt alá s fel a szobában. - -Igen rövid idő mulva már készen volt a maszkerád. Cæsarine előjött a -mellékszobából, követve egy szemérmetes pesztonka által, kinek tarka -kendővel volt bekötve a feje, s ki olyan vékony hangon tudott beszélni, -hogy mikor Walter Leo legelőször meghallotta a hangját, -visszatarthatlanul kitört belőle a nevetés. Egy valóságos falusi -«debella» állt előtte. - -– Tegyünk úgy, suttogá Cæsarine, mintha most ebédelnénk; ha jönnek, ne -kérdjék: ki lakomázott itt? – «Ő» fel fog szolgálni nekünk. Az ő neve -Böske, én pedig unokahúga vagyok «kedves asszonynénémnek», a nevem -«Eszter», úgy-e nem felejtik el kedves nénikém, kedves bácsikám? - -A jó háziasszony, s az emberséges bankár még azt is megtették a -kedvéért, hogy újra leüljenek az asztalhoz, s egymásután felhordassák -maguknak a már egyszer kihordott ételmaradékokat; mialatt «Böske» -váltotta a tányérokat. - -De a vértesek csak még sem jöttek fel a kastélyba. - -Ez talány volt, melynek nem lehetett a nyitjára akadni. - -Egyszer aztán egy ágyudörgés zavarta föl a csendet. - -E hangra rögtön felugrott az asztal mellől Cæsarine s kifutott az -erkélyre, megnézni, hogy mi az? - -Leo is utána ment. - -A kastély erkélyéről egyfelől a gödöllői erdőre, másfelől a rákosi -rónára nyilt kilátás. E róna felől egy porfelleg látszott közelíteni a -kastély felé s a porfelleggel párhuzamos irányban látszott felállítva -két ágyu és egy röppentyűtelep egy emelkedettebb halmon. A röppentyűk -irányából kivehető volt, hogy azok ott valami ellenséget képviselnek. - -Böske még mindig igen vékony hangon kérdezé Brandlernétől, hogy szabad-e -előle elvinni a tányért a késvillával együtt? - -Egyszer a porfelleg megállt s a mint azt tovavitte a szél, kitünt alóla -egy csapat huszárság. - -– Hahó! Guido! (most már nem «Böske».) Kiáltá át a terembe Cæsarine. -Huszárok vannak itt! - -– Sokan? Kérdé most már szokott természetes férfihangján Böske-Guido. - -– Háromszáz, két ágyuval és egy röppentyű-teleppel! - -Böske erre a szóra földhöz csapta a kezébe vett tányérokat (azokból -cserép lett) s futott ki az erkélyre. Az erkély mellvédje keskeny volt -három ember számára, s a rajta kihajló Walter Leo úgy tapasztalá, hogy -az ál-Böske most már olyanformán fekszik az ő hátára, mintha meg akarná -akadályozni az ő eshetőleges menekülési kisérletét. Mindez még csak a -kiváncsiság örve alatt történt. - -– Háromszáz huszár, kétszáz vasas ellen! Ez már fordít a dolgon! -Henczegett az álczázott guerilla-vezér. Mindjárt tiszta lesz itt a -csatatér! - -Walter Leo úgy érzé, mintha valakinek a marka nagyon tapogatná az ő -nyakát. - -A röppentyűk a kastély kertjébe kezdtek hullani, a hol a vértesek tömege -volt elrejtve. - -Azok nem sokáig tűrték a kellemetlen interpellátiót; hangzott a -trombitaszó, elővonultak a kert mögül s ugyanakkor két ágyujok, mely a -szőlőben volt elrejtve, elkezdett dolgozni az ellenfél röppentyűtelepe -ellen s a negyedik lövésnél elhallgattatá azt. - -Ekkor az ellencsapat, a huszárság, rohamra trombitált. A vértesek -szemközt vonultak rá. Meg lehetett őket számlálni, nem voltak többen, -mint száznyolczvanan. Ellenfelük csaknem kétszer olyan erős. Aztán -huszárok! - -– Lesz itt most mindjárt nyulvadászat! dörmögé Gideon, szives házi -gazdáját odaszorítva az erkély oszlopához, – csak úgy barátságból. - -A mint aztán a szemközt robogó két lovas csapat mintegy kétszáz -lépésnyire jutott egymáshoz: egyszerre megállt mind a kettő. A huszárok -előtt lovagló főtisztek távcsöveket látszottak elővenni; míg a vértes -csapat sorfalat képezve, leakasztá karabélyait a nyeregkápáról, -vezényszóra czélzott s egyszerre sortüzet adott. - -Erre az egész huszárcsapat a mennyi volt, tömegestől megfordult: hátat -adott az ellenfélnek, s elvágtatott a térről; az ágyúkat is -felkapcsolták, elvontatták; a távozó porfelleg mutatta, hogy merre -tüntek el? A vértesek jó darabon üldözték őket. - -Ez kegyetlen nagy csalódás volt. Háromszáz huszár száznyolczvan -vértestől elkergetve! - -Böske hunyászkodottan visszatért a terembe s elkezdé a tört tányérok -cserepeit összeszedegetni, megint olyan vékony hangon könyörögve az -úrnőnek, hogy ne haragudjék az ügyetlenségeért: meg fogja téríteni a -kárt, a mit okozott; míg Cæsarine ismét csupa kézcsókoló atyafi lett -egyszerre nénikémnek, bácsikámnak. - -Pedig ezuttal a vértes csapat már egészen hatalmába készült venni a -kastélyt; hangzott közeledő trombita szavuk; a vezér parancsa, mely a -sorba felállást vezényelte s azután sarkantyús lépések, kardcsörömpölés -a lépcsőkön, a folyosón végig. - -– Fogadd te el őket! súgá Brandlerné öcscsének, nekem nagyon fáj a -fejem. Nem is volt csoda; de meg nem is volt ő nagy barátja annak az -érkező csapatnak. - -Cæsarine a benyilóba tuszkolta át Böskét s összetett kézzel rimánkodék -Leonak, hogy ne árulja el titkát. - -– A mit egyszer igértem: azt megtartom. - -Cæsarine és Guido ott maradtak a félignyitott ajtón át hallgatózni. - -A folyosóról hangzó lépések a teremajtóig jöttek. Egy tiszt lépett be az -ajtón. Szürke köpeny rajta, az is sáros, két könyöke foltos. Csákója -kezében. Nem lehet hirtelen megitélni, hogy miféle rangbeli tiszt? - -Walter Leo eléje siet s üdvözli őt németül, mit a belépő hasonlóul -viszonoz. - -Első kérdése az érkezőnek: - -– Nincs itt az ellenfél csapatjából senki? - -(A mellékszobából áthangzott valakinek a fogvaczogása.) - -– Senki sincs, uram, felelt Walter Leo. - -– Nem is volt itt? - -– De igen. Egy szabad csapat a magyar részről: de a mely az önök -közeledtére elfutott – mind. - -– Szép tőlük! Hát azok is úgy jártak velünk, mint az imént a banderiális -huszárság. - -– Hogyan? uram, hát az a banderiális huszárság volt: a császáriak -egyetlen és leggyöngébb huszárcsapatja: a kiket Jelasics huszároknak és -Jézus Mária huszároknak is neveznek? De hát akkor az önök vértes -csapatja micsoda? - -– Ez pedig az alkotmányos hadsereg egyetlen vértes szakasza, mely a -szolnoki csata után alakult, az ott elfogott vértesek fegyverzetével. Ez -nagyon alkalmas ilyen kémszemlészetekre, mint a mai volt. Én a -kémszemlész csapat vezetője vagyok: Áldorfai Incze őrnagy. - -Hej most áldotta aztán magában Walter Leo bankár azt a princzipálist, a -ki neki fiatal gyakornok korában azt tanította, hogy az adott szó -megtartása mindig kifizeti magát. Ime, ha ő most inkább hallgat -boszuállása rossz sugallatára, mint nemeslelküségére s felülve az -opticai csalódásnak, azzal fogadja a kérdezősködő tisztet, hogy de biz -itt van egy elrejtett magyar csapatvezér: itt a nyaka, fogd meg, akaszd -fel! hát akkor épen belefut a veszedelem torkába, s nemcsak megfogja, de -egyuttal el is itéli magát. - -Ámde ennek a felfedezésnek a mellékszobára is kiterjedt a hatása. - -Egyszerre hangzott onnan a csapatvezér rikácsoló hangja. - -– Polgár-őrnagy! Én neked parancsolom, hogy ama hazaárulót rögtön fogd -el! - -Walter Leo a fékezhetlen indulat dühével kiálta: - -– Uram! Én nem árultam el önt! S ön elárul engem! - -– A hazaárulóknak nincs irgalom! hangzott ki a mellékszobából. - -Incze meglepetve nézett hol az ajtóra, hol a bankárra. - -– Mi ez? Ki kiabál ott? Mért mondta ön nekem, hogy itt senki sincs -elrejtve? Ki az a férfi odabenn? - -Azzal odament s betaszította az ajtót. - -S aztán még jobban bámult, mikor nem látott maga előtt mást, mint – két -asszonyt; egy czifra lovarkomédiásnét, meg egy paraszt szolgálót. - -A parasztleány azonban hirtelen letépte fejéről a tarka kendőt s akkor -Incze maga előtt látta egykori bajtársát, a kolostori szobatársat, épen -úgy simára borotvált arczczal, mint hajdan – csakhogy leányruhában. - -És ez alak feledve álöltözete komikumát, a terrorismus hősének komoly -prosopopœiájával állt eléje, követelve, parancsolva. - -– A haza nevében követelem, parancsolom önnek polgár-őrnagy, hogy fogja -el ama hazaárulót ott! - -E parancs hatása legelőször is az volt Inczére, hogy féktelenül -elkezdett kaczagni. Valami olyan keveréke állt előtte a véres drámának s -az alacsony bohózatnak, hogy félig kinjában, félig kedvében kaczajra -tört ki. - -A komédiának azonban ensembléje is volt. - -A mint a magyar vezényszó és a körmönfont mondatok elárulák, hogy ez a -vértes csapat a magyar sereg alkatrésze, egyszerre előkerült innen is -onnan is az eltünt guerilla csapat. Mintha kazal és krumplis-verem mind -egyszerre vérszomju daliákat szülne. Azok aztán rögtön elkezdtek a vitéz -bajtársakkal fraternizálni – és dicsekedni! - -Nekik persze volt mivel! Emezek (a gyávák) nem tudtak egyebet tenni, -mint csupán három század Jellasich-huszárt elkergetni; de ők -eredménynyel küzdöttek; elejtettek egy szarvast, megettek egy ebédet s -elfogtak egy nevezetes hazaárulót; a ki most akart Galicziába szökni, -hogy onnan új hadsereget hozzon a magyarok hátára. - -Incze meghallotta odalenn a lármát, s aztán nem nevetett. - -Hidegvérrel fordult el Gideontól s azt mondá: - -– Jól van. Ha ön ez urat itt azzal vádolja, hogy hazaellenes járatban -van, akkor én el fogom őt szállítani a főhadiszállásra: ott van a -vésztörvényszék, az meg fogja vizsgálni az ügyet s igazságot fog -szolgáltatni. - -– Megnyugszom benne! kapott rajta Walter Leo. - -De Gideont dühbe hozta ez a biztatás. - -– Tiltakozom e beavatkozás ellen! Ismerem a vésztörvényszéket. A -prókátorok minden hazaárulót, kémet, ellenséget felmentenek. Ezen ember -itt az én foglyom. Én fogtam őt el. Az én fenhatóságom alá tartozik. Az -én fegyvertényem. Követelem őt magamnak kiadatni! - -Incze vállat vont s nem hallgatott rá. Karon fogta Leot, s azt mondta -neki: «jöjjön velem!» - -Ez alatt a benyiló ablakán át Cæsarine sietett értesíteni az udvaron -ácsorgó bajtársakat az idebenn történtekről. Ebből aztán nagy lárma -támadt. A guerillahad hangosan követelte jogos tulajdona kiadatását. -Danton felállt a kapukőre s onnan kezdte el haranguirozni a katonákat. -«Árulás van! Meg akarják szöktetni az árulót, a ki az ellenséget behozza -ránk! Polgárvasasok! Ne engedjétek magatokat eladatni! Halál az -árulóra!» - -Walter Leo most kezdett reszketni először. Odalenn a bőszült tömeg -látszott úrrá lenni. - -Csak látszott. - -Incze kilépett az erkélyre s dörgő szóval kiálta le: - -– Porkoláb! Padot ki! Harminczat rá, a ki lármáz! - -Érthető szónoklat! - -Danton felnézett rá mérgesen a szeglet körül. - -– Engem is oda értett ön? kiálta mellére ütve. - -– Nem. Önnek ötvenet. - -Erre aztán Danton leszállt a kőről s több lárma nem volt odalenn. - -– Jöjjön velem uram, szólt Incze Walter Leohoz. - -Gideon útját állta. - -– Ez gyalázat, a mit ön csapatomon elkövetett. Ezért ön nekem elégtételt -fog adni! - -Incze keserű humorral felelt neki. - -– Dámákkal nem szoktam verekedni. - -Gideon kikelt arczából e szóra; vadul rikácsolá: - -– Külömb férfi vagyok, mint te! - -S volt bátorsága Incze karját megragadni. - -Abban a perczben Inczét elhagyta a hidegvére: mellberagadta őt s -félkézzel belökte a benyilóba. - -Guido toporzékolt dühében. - -– Hol a kardom? ordíta Cæsarinera. - -– Én azt a kutba dobtam. - -– Hol az egyenruhám? - -– Azt a sütő kemenczébe dobtam. - -Ez már csakugyan végső őrjöngésig fokozta a férfi dühét. A hű asszony -azért, hogy az üldözők elől kedvese ittlétének minden nyomát -eltávolítsa, megsemmisíté a fegyvert és egyenruhát, s most ez mehet -sereget vezetni pesztonka ruhában egy piszkafával! - -– Megöllek! ordítá vérszomju haragjában a vezér s kirántá a hölgy öve -mellől a görbe török kést. - -Incze, mint lovag és férfi, nem nézhette közönynyel e jelenetet, -odalépett közéjök s a nőt védelme alá vette. - -De ugyan megjárta vele. Most a megmentett hölgy fordult ő ellene. - -– Uram! önnek nincs joga közénk lépni, ha férjem engem meg akar -fenyíteni. Lépjen vissza közülünk. Ha meg akar verni, hadd verjen meg; -ha meg akar ölni, hadd öljön meg: itt vagyok! - -S eléje térdelt. - -E szóra Gideon kiejté kezéből a török bicsakot, lefegyverzett haraggal, -szemeiből könyeket erőszakolt s érzékeny páthoszszal terjeszté ki kezeit -a térdeplő nő feje fölé. - -– Én neked megbocsátok! - -Inczének a gyomrát émelyíté ez a komédia. - -– Gyerünk uram! szólt Leót maga előtt bocsátva s aztán nem bánta, hogy -mit csinál a hátramaradt úr és asszonyság? ölelkeznek-e, vagy megölik -egymást az ő eltávozta után? Tökéletesen közönyös lett ez rá nézve. - -Leo befogatott úti kocsijába, s magához vette irataival terhelt -tárczáját. Incze ebédelni küldé a legénységét visszatértéig. Két óra az -út Gödöllőre és vissza, a hadi törvényszéket is beleszámítva. - -A duzzogó guerilla a kazal mögül dünnyögött utána. - -– Nézzétek, még mellé ül a hazaárulónak! - -– Guillotint neki is, dörmögé Danton; de előbb körülnézett, nem hallja-e -valaki? - - -A JUTALOM. - -Gödöllőn a vésztörvényszék elnöke egyike volt a pesti leghiresebb -ügyvédeknek. Egyike azoknak a classicus jellemeknek, a minők oly ritkán -teremnek; a kiről köztudomásu volt, hogy ügyvéd korában soha -igazságtalan ügyet el nem vállalt semmi jutalomért. - -Az elnök jól ismerte Walter Leot s a mint azt Áldorfai Incze eléje -vezette, a legnyájasabban fogadá s a vádlottból panaszos fél lett: a -vádló meg sem jelent. Hanem azt a napot ott kellett tölteni egészen. A -vége a tárgyalásnak az volt, hogy a vésztörvényszék Walter Leot egészen -ártatlannak nyilvánítá; ellenben Áldorfainak kötelességévé tette, hogy -azokat, a kik őt letartóztatták, fogja el, s most azok álljanak a -vésztörvényszék elé az erőszakoskodás miatt. - -Hol vannak azok már azóta! Bizony nem is vártak ám Áldorfai -visszatérésére; hanem elővették azt a hadászati remeklésüket: hogyan -lehet két ellenség közül úgy eltünni, hogy egyik se találjon rájuk? - -Mikor Walter Leo Gödöllőn megkapta a szabad átutazásra szóló menlevelet -s azután brahma-záras nagy tárczáját felnyitá, hogy e becses okmányt a -többiek közé tegye, így szólt Inczéhez: - -– Nézze, uram: itt van összes vagyonom. Papirban. De mind olyan -papirokban, a miknek értéke soha kétség alá nem jövend, sőt biztosan -növekedni fog. Rothschild-sorsjegyek, északi vaspálya-részvények, azután -londoni váltók, a mik rögtön érczpénzzé tehetők. Az életemmel nem sokat -törődtem; mert azt, ha elvész is, más nem találja meg. De az keserített -nagyon, hogy ezt az egész vagyont, melyet észszel és jó szerencse -kedvezésével szereztem: egy dühös gyülevész csak úgy malapropos elvegye -tőlem s megosztozzék rajta. Ön nekem nemcsak életemet mentette meg; -hanem vagyonomat is. Engedje kibeszélnem magamat. Ön azt akarja mondani, -hogy csak kötelességét teljesítette. Igaz. Hanem én is kötelességemet -teljesítem. Abban a nagy halálos szorongattatásban én azt a fogadást -tettem, hogy ha valaki most engemet valahogy megszabadít: azzal én -megmentett vagyonomat megosztom; fele az enyim, fele az övé. Ime kétfelé -van nyitva a tárczám, válaszszon ön: melyik fele tetszik. Ez rám nézve -becsületbeli adósság, mert fogadás. Válaszszon ön. - -Áldorfai tréfával hitte elüthetni a kényes ajánlatot. - -– Lássa ön, uram, itt két ellentétes fogadás áll egymással szemben. Én -szerzetes voltam s akkor én is fogadást tettem, hogy szegény maradok; s -ezt az egy fogadalmat megtartom. - -– Uram. Az én ajánlatom nem tréfa. E tárczában itt félmillió forint van. - -Most már elszörnyedt Áldorfai Incze. - -– Hogyan? félmillió! S ön azt akarja, hogy én egy negyedrész milliót -fogadjak el jutalmul azért, hogy egy ártatlan embert nem hagytam -megöletni, kiraboltatni? Hisz akkor magam volnék a rabló, Isten és -önmagam előtt! - -– Nem, uram. Én visszaszerzem a megfelezett részt a mai mozgalmas -világban s azt is önnek a segélyével szerzem vissza. Engem ne szánjon. -Az pedig legnagyobb örömem lesz, ha azt tudhatom, hogy ön általam gazdag -emberré lett. Önnek azt el kell fogadni. Én gyönyörűségemet találom -benne, hogy odaadjam. Nekem ez becsületbeli tartozásom, a mit -teljesítenem kell. Ez egy csomó talált pénz, mely már el volt veszve, s -melyet együtt találtunk meg. Ön hasznot tehet vele az ügynek, a hazának, -melyet szolgál. Négyféle jogczime van önnek arra, hogy az ajánlatot -elfogadja. - -– S arra, hogy el ne fogadjam, csak egy; de az lenyomja valamennyit. - -– S mi az? - -– Az önérzet az uram! Most büszke lélekkel harczolok azért, a mi -zászlómra fel van irva; mert nem jutalmaz meg érte senki, én áldozok -érte mindent: véremet, családomat, jövendő sorsomat. E büszke öntudat az -én védelmem az előtt a soha nem alvó biró előtt, a kit szivemben hordok, -s a ki nem szünik meg fölöttem itélni. Én elhagytam a lelkészi pályát -azért, hogy a katonait válaszszam. Ha végzem azt szegényül, talán bénán -is: fel vagyok mentve; ha végzem gazdagon: el vagyok itélve. Az én -lelkem önérzete az én millióm. Azt én az önével fel nem cserélem. Én -ismerem az ördögöt: eleget harczoltam vele. Ismerem magamat is. Ember -vagyok. Ha én ma elfogadok egy negyed milliót azért, mert egy ilyen -közönséges kötelességet teljesítettem, holnap már éhezni fogok -félmillióra, bármi áron! és holnapután egy egész millióért el fogom -árulni a hazámat. - -– Ön rettentően védelmezi magát. Ördögnek nevez engem s azt mondja: -«apage Satanas!» Nem hiszem, hogy valaha egy másik ilyen embert találjak -a földön. Jól van. Tehát ön nem fogadja el s én adósa maradok önnek a -visszautasított összeggel. Talán még egyszer liquidálunk együtt. Most -még csak medio van; majd eljön az ultimo is. Addig bele lesz jegyezve a -tétel a «Haben» rovatba. Tehát egy kézszorítást. Azonban azt mégis -megteszi ön a kedvemért, hogy ez első emlékezetes találkozásunk -megörökítésére egy szerény emléket elfogad tőlem, mint baráti zálogot. - -Walter Leo egy pompás solitairet vont le ujjáról, s azt Incze ujjára -akarta vonni. - -Incze kivonta kezéből a magáét. Arcza lángolt. - -– Nem fogadom el, uram. Hagyjon nekem békét. - -– Még ezt is visszautasítja ön? Még ezért is megneheztel? Ezt nem értem. - -– Sokat nem lehet én rajtam megérteni. Azonban én nem akarom, hogy ön -engem idiotának tartson. Lássa ön: nekem nőm van. Szegény leányként -vettem el; útközben, futás közt, ágyudörgésben esküdtünk meg; nyomorban -éltük át mézes heteinket, de birtuk egymást s félistenek voltunk. Ha én -majdan egyszer nőmmel összetalálkozom, hogyan állom ki csodálkozó -tekintetét, midőn egy ilyen pompás ékszert meglát kezemen? Mint nézzek -szemébe, melyből azt a kérdést olvasom: «hogyan szerezted ezt? mit adtál -érte?» Tűzze ön vissza gyémántját, uram. A gyémánt gazdag ember kezén -ékszer, a szegényén: czégér. - -Walter Leo a fejét rázta bámultában. - -– Van ilyen ember, mint ön, még több is itt, uram? - -– Van. Debreczenben két miniszter lakik egy szobában, a kormányzó gyalog -jár, a hadügyminiszter krajczáros szivart szí; s a főhadvezér -egyenruhájának mind a két könyöke foltos. - -– Akkor én kezdek önöktől félni! - -– Csak kezd? Pedig még vissza kell önnek velem jönnie nagynénjéhez, hogy -megnyugtassa a derék asszonyt. - -– Menjünk. Aztán nagyon kérem önt, hogy rémítgessen engem egész úton -ilyen beszédekkel. Én szeretnék egészen félni. - -Egy óra alatt visszaértek a kastélyhoz. Mint előre képzelhető volt: -Gideon szabad csapatja már akkorra elszelelt onnan. Brandlerné az -erkélyről várta az érkezőket. - -A mint a terembe léptek, a két rokon érzékenyen összeölelkezett. Azután -Brandlerné Inczének nyujtotta kezét, megköszönve hálakönyes szemekkel, -hogy öcscsét életben hozta vissza. - -– Bizony kedves néném, azt, hogy most engem élve látsz, egyedül csak az -őrnagy úrnak köszönhetjük. De sohasem láttál te ilyen embert. Tudod mit -mondtam neki? Azt, hogy megosztom vele vagyonomat. - -– Méltán, mert ő mentette meg számodra. - -– S ő büszkén visszautasította. Aztán legalább ezt a gyűrűt akartam -baráti emlékül rátukmálni. Gondolod, hogy elfogadta? De majd ki dobott -vele együtt. Ez egy megjutalmazhatatlan ember. - -Brandlerné jószivű ragaszkodással mosolygott. - -– És én mégis meg fogom tudni őt jutalmazni. No, ne mondjon ön ellent. -Ne mondja, hogy mindent visszautasít. Tőlem? Egy nőtűl? Hogy valami -becses tárgyat nem? De épen azt. Nekem egy drágaságom van az ön számára. -Adja karját. - -Brandlerné a tétovázva vonakodó őrnagy karjába öltve kezét, átvezette őt -saját szobáin keresztül legbelső termébe s mikor annak az ajtaját -kinyitá, azt sugá fülébe: - -– Itt van az ön számára tartogatott klenodium! - -A másik perczben Incze karjai közt tartá Serenát. - -Óh minő igaz volt ez! - -Ez a minden kincsnél nagyobb drágaság: ez a királyoknak megvehetetlen -gyémánt! Két karral átölelhető egész világ! - -Nevettek és sirtak; – s aztán újra kezdték a nevetést. - -Egyszerre intéztek egymáshoz annyi kérdést, hogy senki sem győzött volna -rá felelni. - -– Milyen szép vagy! Úgy találták mind a ketten. (A távollét szépít!) - -A nő vette észre hamarább, hogy itt még mások is vannak s hogy oly -hosszan örülni a viszontlátásnak nem illik. - -Serena sietett Inczét felvilágosítani ittlétéről. Háziasszonya megtudta -Incze segédjétől, hogy annak neje Szolnokon van s hogy mennyire szeretik -s milyen régen nem látták egymást. Brandlerné nem kétkedett azon, hogy -öcscsét épen fogja visszahozni az őrnagy (hiszen nem vétett senkinek) s -ő az alatt befogatott, áthajtatott Szolnokra; felkereste Serenát s éjjel -utazva, meg is hozta őt, mire Incze Gödöllőről visszakerült. - -– Hiába no! monda Leo; az asszonyok csak jobban kitalálják az ember -szivének nyitját. Én azt hittem, ez a mi barátunk csupa jég és vas, és -imhol ni, hogy elolvadt! - -Incze olyan volt mint egy gyermek. Hogy senki meg ne botránkozzék a -csókon, sorba csókolta Brandlernét is. - -– Ez mind agape? kérdé tréfásan Leo. (Az első keresztyének üdvözlő -csókja.) - -– Igen! Az. Felelt jó kedvvel Incze, elértve, hogy hajdani szerzetes -voltára czéloznak. - -– No ha az, akkor nekem is kell belőle jutni. - -– Tessék. - -Azzal megcsókolta Leot is. - -– Ez nem minden, kötődék Leo. A hajdankorban, mikor egy akasztófára -ítélt embernek megkegyelmeztek, az apáczafejedelem-asszony meg szokta -azt csókolni, a megváltás jeléül. Engem is az akasztófa alul hoztak most -el. - -– Isten neki! szólt nevetve Incze, s megengedte Serenának, hogy csókolja -meg a gonosztevő homlokát: hadd javítsa meg az életét. - -– No, ez jó volt kezdetnek, monda Leo. De én még tovább akarok menni. -Önt nem sikerült elcsábítanom: már most el fogom csábítani a nejét. - -Serena tudta, hogy ez valami tréfa; de azért mégis szorosabban húzódott -férjéhez s felnézett rá. Megnyugtatta, hogy az nevet e szóra. - -– Csak simuljon kegyed mentül erősebben hozzá, annál több esélyem van az -elszöktetésre, mert én férjével együtt akarom elszöktetni. - -Ezen aztán hangosan kaczagott mind a kettő. - -Leo vállát rángatta. - -– No nézd, szól Brandlernéhez. Még kinevetik az embert. Nem akarják -elhinni, hogy én komolyan beszélek. Engedje uram, hogy ő nagysága rám -figyeljen. - -– Serena, kérlek, figyelj a mi barátunkra. Ő igen nevezetes dolgokat fog -neked mondani. - -Serena Incze vállára támaszkodott egy kezével, másikkal annak jobbját -szorítá. - -Leo Brandlernéhez fordult, mielőtt hozzá kezdett volna, s azt mondá: - -– Milyen szép pár! Milyen kár érte! - -– Igenis. Azután ismétlé szavait Serenához. Kár ilyen két embernek ilyen -világban elveszni, mint a mostani. Én most csupa prózai száraz dolgokat -fogok önöknek mondani. Mikor én az ön férjének ezelőtt pár órával azt az -ajánlatot tettem, hogy oszsza meg velem vagyonomat, nagy ügyetlenséget -követtem el. Majd elmondom, hogy miből állt ez a balfogás. Pedig már -akkor ismertem az ő jellemét; mert a vésztörvényszék elnöke sokat -beszélt nekem felőle. Elmondta ön férjének multját, személyes -vitézségét, önfeláldozó készségét, önzetlen, nyilt, igazságszerető -jellemét. Ezek mind olyan tulajdonok, a mikkel az ember ellenségeivé -teszi a pályatársait. Áldorfai Inczét a katonáin kivül, kiket vezényel, -senki sem szereti. Ő nem segít szidni a fővezér hiveinek a kormányzót, s -a kormányzó hiveinek a fővezért. Inkább mind a kettőt védi mind a kettő -ellen. Ez hálátlan feladat. Mikor két nagy ember összetűz, vagy az -egyiknek, vagy a másiknak a pártján kell állani; mert a ki középen akar -maradni, azt skartba teszik. Áldorfai Inczének rég ezredessé kellett -volna már lenni; de mindannyiszor átugrották. Ő nem fraternizál a -nagyhangú emberekkel, nem hizeleg a kormánybiztosoknak, nem pajtáskodik -az újságirókkal. Egy ilyen tette, mint a mostani volt, elég lesz arra, -hogy valamennyi hirlapban kikürtöljék, mint hazaárulót, az ellenséggel -czimborálót. S el fogja hinni mindenki. Be fogják őt tenni valami -városba térparancsnoknak s ott megáporodhatik, vagy elküldik egy futó -hadoszlop élén az ország valamely zugába s leszorítják tisztességes szín -alatt a dicsőség mezejéről. - -– Ezt mind tudom, szólt közbe Incze. - -– Hanem ez hát csak a legközelebbi jelen. De mi lesz ennek a hadjáratnak -a vége? Most önöknek kedvez a hadi szerencse. Lehet, hogy az önök -kormányférfiai megragadják az alkalmat, hogy egy előnyös békét kössenek. -Ha így lesz, ennek első következménye, hogy a hadseregnek kilencz -tizedrészét haza bocsátják. A tisztikarból csak azokat tartják meg, a -kik a keretek felállítására és begyakorlására szükségesek. Itt Áldorfai -Incze épen nem jövend számba a szakértő, sokáig szolgált tisztek -mellett. S akkor hova megy? – Vagy pedig folytatni fogják a háborut a -végletekig. Az iránt nem lehet önnek semmi kétsége, hogy ebbe már most -más európai nagyhatalmak is bele fognak szólani s önök egy óriási túlerő -ellen veszik fel a harczot. Nem beszélek arról, hogy ilyen végnélküli -harczban elvégre is az ön kedvese a csatatéren vérezhet el. Ez dicsőség, -ez gyönyör. De hátha nem? Az önök ügye vagy győz, vagy veszt. Győzni -csak úgy lehet a szövetkező európai absolutismus hatalma ellen, ha -viszont szövetkezik Európa minden romboló elemével. S ha győzni fog -azoknak a segélyével, felkavarva minden lángot, mérget és szenvedélyt, -ki fog akkor hatalomra kerülni? Ezek a tegnapi látogatók! Ezek -megmaradnak, nem vesznek el. Ezeké lesz a convent, a napi sajtó, az -assignaták özöne, a guillotin, önöké pedig, kik vitézek voltak és -hazafiak: – a szegény bűnösök szekere, mely a grèvepiaczra visz. – És -hátha elbuknak? hátha ellenfeleik lábai alá kerülnek?! Minő sors, minő -végzet vár egy ilyen messze kifénylő alakra, minő az ön kedvese? -Legkedvezőbb esetben egy nehéz börtönben eltöltött fiatalság. Gondoljon -ön rá, hogy a bucsúcsók még egy szöghajú ifju arczát éri s a -viszontlátás csókja egy megőszült vázalakét. És közbe a nyomor és -üldöztetés gyászéveinek sora. És azoknak a végén egy elrontott jövendő, -egy semmivé lett pálya. Gondoljon ön a féltés kínjaira, a kétségbeesés -örökkétartó álmaira, miket egy élve eltemetett férjnek végig kell -szenvednie, ki szép ifju nejét ide fenn hagyta, a rossz önző világban, -inségnek, csábnak martalékul. Gondoljon ön erre, szép asszony! - -Már nem volt mosoly az arczokon. - -– És most hallgassa meg ön azt, a mit én csábításnak neveztem. Nincs -elszökésről szó. Hanem a mely perczben önnek kedvesét félre akarják -tenni az útból, pedig akarják, dicső pályafutását átterelni valami -zátonyra, – katonák értenek ehhez – nagyon, ön azt mondja férjének: nem -engedsz magaddal játszani, megköszönöd nekik a szolgálatot, s ha -útjokban vagy, félreállsz előlük s visszavonulsz, a hogy ezt önérzettel -biró katonák mindenütt és minden időben szokták tenni. És akkor itt -hagyok önnek egy betöltetlen útlevelet, láttamozva a franczia követség -által. Ezt töltse ki ön, s vigye ki férjét magával Párisba. A többi -aztán az én gondom lesz. Most már nem háladatosságból beszélek. -Önérdekemből szólok. Nekem Párisban üzleti házam van, mely most igen jó -üzleteket csinálhatna, ha volna olyan emberem, a kiben teljesen -megnyughatom. Ezt nehéz találni. Vagyonos üzlettárs nem szövetkezik -velem, mert az most a saját kezére is könnyen dolgozhatik, s nincs oka -velem megosztani a nyereményt, mit esze és szerencséje ad neki. Szegény -embert pedig a sok pénz konfundálja. A ki a becsületesség mintaképe -volt, a míg kevés pénz volt rábizva, a mint egyszerre nagy összegek -kerülnek a kezére, elszédül, elbukik; gonosztevő lesz. A sok pénz méreg -annak, a ki azt meg nem szokta. Ritkaság, mint a gyémánt, az ilyen -ember, mint az ön kedvese. Ez először is visszautasít egy olyan nagy -tömeg pénzt, a mi egyszerre úrrá tehetné s a mit kinálva tuszkolnak rá. -Nem tartja azt megérdemeltnek. Másodszor visszadob egy gyémántot, s azt -mondja: «Mit szólna feleségem, ha azt meglátná rajtam?» És harmadszor, -mikor ezt a feleséget a véletlen karjai közé hozá: a világ urának -képzeli magát. Ilyen embert keresek én régóta, meg egy ilyen asszonyt -hozzá. Ez nem fog az én pénzemnek csatornát nyitni a Mabilleba. Erre -rábizhatom a párisi házam igazgatását. Egyszerű feladat az. Nem kell -hozzá egyéb, mint becsületesség és pontosság. A vállalkozás az én -feladatom, az ügyvezetés az alárendelt hivatalnokoké. Üzlettársam semmi -más, mint egy ember, a kire üzleti titkaimat és pénztáram kulcsait -rábizhatom. S ezért van negyvenezer frank évi fizetése és tíz százalék a -tiszta nyereségből. Elvégeztem. – Mit szól ön ezekre uram? - -– Feleségemhez beszélt ön. Feleljen reá ő. - -Serena hosszasan szemébe nézett Inczének, mintha engedelmet akarna tőle -kérni, hogy az ő gondolatait elmondhassa. Mert hisz ők együtt szoktak -gondolkozni, s ha tartományok feküsznek is kettőjök között, lelkeik -mindig együtt járnak. - -Azután hozzáfogott a nehéz felelethez. - -– A csáb erős, a kisértés nehéz, elismerem. Semmit azokból, a miket ön -elmondott, megczáfolni nem tudok. Minden úgy van és úgy lehet meg, a -hogy ön mondá. És mi mégis maradunk azok, a kik vagyunk. Hivei egy -úrnak, ki nem jutalmaz, hivei a sirig, a börtönig, a kétségbeesésig. Ez -az úr: a mi zászlónk. Ez a zászló adott bennünket egymásnak. Ez üldöző -harcz, e vérrel hintett föld, e jajkiáltással teljes éj kötött bennünket -össze. E nélkül soha egymásé nem lehettünk volna. És nincs az a -bűnbocsátó hatalom a földön, mely fölmentsen bennünket, a miért szeretni -mertük egymást; egyedül e zászló árnyékában lett az erénynyé, -kötelességgé, a mi minden más helyzetben bűn volna és szentségtörés. Ez -a kard férjem oldalán, mikor a hazát védelmezi ellenség ellen – védi a -mi mennyországunkat is a poklok és az irigy emberek ellen. E kard nélkül -férjem nem más, mint egy hitehagyott lelkész, ki eltávozott szent -hivatalától, oltárától: egy földi teremtés szerelme miatt. Az ő -babérkoszoruja az én menyasszonyi myrtuskoszorummal van egybefonva; ha -elhull az egyik, elhull a másik. Minden, a mi nekem drága: férjem -szerelme, női becsületem, anyám végszavainak titka, Isten bűnbocsánata, -itt van e tépett zászló árnyékában s azért mi ketten e véres mezőt, e -folytonos vihart, e halálkereső életet el nem hagyhatjuk, míg csak egy -dob pörög, míg csak egy fegyver dördül. És mivel mindazon rémségek -igazak és bekövetkezendők, a miket ön, uram, jó barátom, elmondott; ez -nem arra fog engem indítani, hogy férjemet elvigyem e rossz helyéről, -hanem arra, hogy én is odamenjek ezentul, és soha egy órára se távozzam -el tőle, míg a veszély tart. A nők leleményesek. Hátha a legnagyobb -bajban én tudom őt megszabadítani? S ha nem tudom, együtt veszhetek el -vele – s ez is öröm lesz. – Hová vezet e harcz? Istenség titka az! De mi -lenne a hazából, ha minden ember azt kérdené: mi lesz én belőlem, ha -odamegyek? A közvitéz, mikor a mocsár partján száraz kenyerét eszi -estebédre, s azt a vizet iszsza hozzá, melyben sebét kimosta elébb, nem -kérdezi: «mi lesz belőlem, ha bénán kerülök haza koldusnak, leégett -falumba?» hanem a mint meghallja a riadót, elfeledi kapott sebét, -fegyverét ragadja s megy zászlója után; – hát a vezérek, kiknek nevét a -dicsőség koszoruzta meg, azok kérdezzék: «mi lesz mi belőlünk, ha -eltalálunk bukni?» Mi lesz mi belőlünk? Vértanuk lesznek belőlünk! Nem -tudtátok-e ezt, mikor a legelső trombitaszóra felkötöttétek a kardot? -Ezzel a kulcscsal csak az előrenyíló ajtót lehet kinyitni, a hátatok -mögött becsukottakat soha többé. Ha féltek elveszni, merjetek győzni! Én -nő vagyok és hitvestárs. Én inkább akarom férjemet megsiratni, mint -miatta pirulni. Inkább akarom, hogy üldözzenek, mint hogy kikerüljenek. -– És én hiszek zászlónk győzelmében. Ez a hitem egyenrangú a feltámadás, -az üdvözülés, az örök élet hitével. – De készen vagyok az elveszésre is, -annak minden rémalakjában. Jöhet ránk a szájhősök rémuralma, azokat -megvetem s ha bohóczkodásuk hatalma a vérben fog is gázolni, nem félek -tőlük. Vihetnek a nyaktilóhoz. Én is tudom odáig a «Szózatot» énekelni, -mint a gironde asszonyai a marseillaiset. S ha hosszú élve-eltemetés vár -arra, a kit szeretek: viselni fogom érte a gyászruhát addig, míg -sirjából visszatér. – Azon családhoz tartozom, melynek asszonyai egy -egész életen át tudtak szenvedni azokért, a kiket szerettek – és -boldogok voltak. - -Áldorfai Incze nem tudott szólni a könyektől, magához karolta kedvesét. - -Szive beszélt annak ajkairól. Mind, mind azt mondta el, a mit ő -kigondolt. - -– Leteszek róla, hogy önöket megtérítsem. Hisz itt a nő az elsőrendű -vétkes! – Javíthatlanok. – Egy nő, a kinek semmi kivánsága nincs. - -– Oh van, oh van! rebegé Serena, s ismét csak férjére nézett. Szemei -elárulák, hogy igen nagy az, a mit óhajt. Tőled kell azt kérnem; de te -egyedül azt meg nem adhatod. - -– Szóljon, mi lehet az? sürgeté a bankár. Azt hitte, hogy mégis olyas -valami lesz az, a mit ő is segíthet elérni. - -– Mi lehet az? kérdé bámulva Incze. A mit úgy óhajtasz, s a mit én -megigérhetek, de meg nem adhatok. - -– Azt a kis falut szeretném újra látni, a hol anyám sirja van. Oda -szeretnék hozzá menni te veled. Elmondani neki: itt vagyunk, egymásé -lettünk. Isten megengedte, Isten parancsolta nekünk, hogy egymást -szeressük. Nyugodjál már most békével és légy üdvözülve. - -– Oh, én szerelmem, elviszlek oda! sietett kedvesét biztosítani Incze, s -kezeit csókolá örömében. – S ne hidd, hogy igérek valamit, a mit meg nem -adhatok. Az imént hallád, hogy egy futó hadoszlopot akarnak rám bízni, -azért is, hogy a hír mezejéről eltávolítsanak. Én tudtam ezt, s eddig -elutasítám magamtól e megbizást. E hadoszlop feladata lesz a Bakonyt az -ellenféltől kitisztítani. Most már elfogadom e feladatot, mely engem a -dicsőség útjától megfoszt, de téged anyád hamvaihoz elvezet. - -Most aztán üdvözült volt a nő. - -– … Hagyjuk őket magukra, szólt Brandlerné. - -– … Milyen koldus vagyok én ez emberekhez képest! monda Walter Leo. - - -VISZONTTALÁLKOZÁS. - -Áldorfai Incze elfogadta a főparancsnokságtól neki ajánlott küldetést: a -mint a Duna jobb partját elhagyja az ellenfél, egy különvált -hadcsapattal a Bakonyba nyomulni előre s onnan az ellenfél megszálló -csapatait kizavarni. - -A míg fegyvertársai a felszabadított Pest örömmámorától ittasulni -siettek, vagy a nagysarlói babérokat tépték, addig neki feladata lett -egy névtelen ellenféllel dicsőségtelen harczokat vívni. Historiographot -sem adtak mellé. - -Hanem azért, hogy e megbízást oly engedelmesen elvállalta, jutalmul -kinevezték alezredesnek s kitüntetésül megkapta a nemzeti érdemrendet, -az ezüst koszorut piros szalagon. - -Hiszen a rábízott feladat harczias része nem volt a terhesebb. Előre -látható volt, hogy hadoszlopának puszta megjelenésére rögtön -felkerekednek a Bakonyban portyázó ellencsapatok, s nem várják be, hogy -Noszlopy és Mednyánszky szabad csapatai közé hármas kereszttűzbe -szoruljanak: Horvátországig meg sem állnak. De a mi nehéz volt Áldorfai -Inczének: az, hogy a Bakonyon keresztül az út a *-i zárda mellett vezet -el. A mellett végig kell haladnia, akárhonnan támadjon is. A dudai út -pedig épen e kolostor előtt visz el. - -Hogyan menjen el e kapu előtt, melyen belül egykor otthona volt: -fogadott világa, a mibe szent eskü zárta körül? - -Éjszaka, nesztelenül vonuljon-e át előtte, mint orv, mint szökevény, a -ki fél, hogy meglátják onnan belülről? - -Vagy teljes katonai pompával, dobpörgés, trombitaharsogás között -vonuljon végig ablakai előtt, tomboló paripáján ülve s büszkén tekintve -alá a kapuban levett kalappal álló ősz atyákra? - -Vagy egyenesen betérjen hozzájuk, joviális víg kedvvel, daliás -merészséggel, mintha mindennek úgy kellett volna történnie; felverje a -folyosók csöndjét sarkantyús léptekkel s asszonyruhasuhogással és -bemutassa nekik, a kit magáévá tett: «Ime ez a feleségem!» A nagy idők -tréfája ez! - -Úgy szerette volna kitalálni, valjon gondol-e erre Serena is? s valjon -mi az ő óhajtása? Hisz ők mindig együtt szoktak gondolkozni. - -Nem szóltak egymásnak e tárgyról egész addig, a míg *-ig nem jutottak. -Harcz csakugyan nem volt sehol. Közeledésük hire kisöpörte a tért. - -Mikor *-re bevonult a hadcsapat, Incze a vendéglőben szállásolta el -magát. - -Az egész úton azt a kopott foltos attilát és köpenyt viselte, mely a -téli hadjáratban kiszolgált. Itt azt mondá Serenának: - -– Add elő új egyenruhámat. - -Mikor alezredesnek kinevezték, akkor készíttette e díszöltönyt, széles -arany paszománynyal gallérján, kézhajtókáin. - -Most vette azt fel először. Olyan délczeg volt benne! Szép sötét szakáll -köríté arczát. Felkondorult bajusza emelé daliás tekintetét. - -– Tűzd ide fel az érdemrendet. - -Serena maga mindig csinos volt. Viselete egyszerű, de tiszta. Nőknél a -tisztaság olyan, mint az éltető lég: nem tudnak a nélkül lélekzetet -venni. A szenny a nőiség rovására megy. - -– Nyújtsd karodat, monda Incze: látogatóba megyünk. - -– Oda? kérdé Serena. - -– Igen. A kolostorba. Helyesled-e ezt? - -Serena megölelte e szóért férjét. - -– Lelkem legforróbb óhajtását találtad ki ismét. Ez a teher nyomta -lelkemet örökké. Köszönöm, hogy megszabadítsz tőle. - -S megindultak karöltve a kolostor felé. - -Vártak rájuk. - -Nehéz szivdobogással közelítettek a kapu felé. - -Ott a nyitott csarnok alatt álltak a kolostor atyái: középett az agg -apátúr. - -Incze fölemelte kardját, hogy ne csörömpöljön a kövezeten. - -Az ősz apát hajadonfővel volt, még kis bársonysipkája sem takarta fejét. -Eléjük lépett. - -És azután két kezét Incze felé nyújtva, rebegé meghatottan: - -– Üdvöz légy, fiam! - -S aztán Serenának nyujtá kezét, de szótlanul. Ennek nem tudott nevet -adni. - -Serena lehajolt a hozzá nyujtott kézhez s tiszteletteljesen megcsókolta -azt. - -Ekkor aztán kitalálta a nevét. - -– Üdvöz légy, leányom. - -Nőnek, feleségnek, asszonynak nem nevezhette őt; leányomnak igen. Amazt -tagadja VII. Gergely bullája, emezt diktálja a szeretet vallása. - -A szemrehányásnak egy sugara sem volt szelíd tekintetében. - -– Legyetek e ház vendégei, kedveseim, monda nekik s felvezette őket a -márvány lépcsőkön a számukra elkészített szobákba. - -Külön ajtaja volt mindkét szobának a folyosóra s egymásba nem nyiltak -azok. - -A guardian elhozatta a fogadóból uti podgyászukat, külön a férjét, külön -a nőét. S aztán magukra hagyták őket. - -Nem volt sok beszéd köztük. Mindenki magában iparkodott kitalálni a vele -találkozók gondolatait s magában felelni meg azokra. - -Mind a két szobának az ablakai arra az udvarra néznek, melyből ama négy -óriási fenyő nőtt túl a kolostor tetőzetén. Mennyi háborgó eszméje volt -Inczének e czembrák sötét lombjai közé eltemetve! A nő előtt mind ez -elrejtett eszmék felelevenültek, olvasott belőlük. - -Nem volt e helyen sok beszéd; a talányfejtő ész magyarázta a -hieroglyphokat. - -Az atyák észrevették az ismeretes ezüst feszületet Serena nyakán, melyet -az előtt Incze viselt. E helyet cserélt ereklye hieroglyphjében egy -egész élettörténet volt megirva. - -A hosszú mély vágás a férj homlokán; az érdemrend mellén; a főtiszti -aranyhajtókák mind megannyi hosszú regéket mondtak el a tegnap és a ma -között történt eseményekből. - -A mit nem értett még valaki, azt megmagyarázta a nő tekintete. E bánat -saját boldogsága fölött; e szemérem a hű ragaszkodásban; e bizalma a -félelemtől üldözöttnek összefüggővé tette a nagy rejtélyt. - -Fél óra múlva látogatást tettek együtt az apáturnál, ki akkor a -perjellel és a guardiánnal együtt felhívta Serenát, hogy tekintse meg a -kolostor helyiségeit. - -Legelőször elvezették őt a kertbe. Megmutatták neki a hosszú sétányt, -hol Incze annyiszor tanulva sétált, kis külön kertjét és benne a -szegfűveket, a miket Incze ápolt egykor. Most is nyílnak. Serena -remegett azokból egyet is leszakasztani. Nem az övéi többé! - -Azután elvitték a tanterembe. Itt áll a kathedra, melyről «hajdan» -Innocentius szónokolt. A kézikönyv most is ott van rajta, ugyan arra a -lapra nyitva, a hol ő utolsó lelkesítő előadását félbeszakítá: a mohácsi -vésznél. Erről a lépcsőről szállt le, hogy oda törjön fel, a hol most -áll. - -Azután felnyitották előtte azt a szobát, melyben Innocentius lakott -egykor. - -Incze saját szivének hevűléséből érzé, miket kell most átgondolnia a -nőnek, ki karján csüggve lép be e szobába? - -– Itt az iróasztal, melyen nagy művét befejezetlen töredékül hagyta. A -pók beszőtte a tintatartót. Itt függ a fogason fehér öltönye, a fekete -scapuláréval. A sár, mely fehér szegélyeit lepi, nem tisztátalanság -nyoma; hanem emlék egy zivataros éjben egy haldoklóhoz tett utazásra. -Itt vannak az apró faragványok, a mikkel üres óráiban bibelődött. Itt -fűvészkönyve, rajzalbuma amott. És ott ama fülkében áll imazsámolya. -Rajta az imakönyv. A felnyitott lapon egy száraz balzamita levél. S itt -a függönytől takartan ime a Boldogasszony képe, kihez naponkint -imádkozott. A függönyt félrehúzták róla. - -Itt Serena nem birt tovább érzelmeinek súlya alatt állva maradni. Le -kellett roskadnia térdre azon imazsámolyra, és összekulcsolt kezeit ama -könyvre terjesztve, homlokát lehajtani rá és zokogni hosszan, -keservesen. És aztán mikor kisírta magát, könyört esengő könyes arczát -felemelé ama mosolygó képhez. - -Nem lehetett-e megérteni, miről imádkozik? - -– Bocsáss meg nekem, hogy felszentelt lovagodat, én, nyomorult halandó -lélek, elraboltam tőled! - -Az apát szelíd mosolylyal tekinte hol a képre, hol a térdeplőre. - -E mosolynak ez volt az értelme: - -– Mennyire hasonlít hozzá! Maradjon az örökké! - -Incze küzdött magával. Büszkesége öntudata fennállva tartá; de utóbb -lelke egészen elveszett e nő könyes tekintetében. Elfeledé, hogy katona; -elfeledé, hogy mi történt a bányavárosi leégett házban? Térde meghajolt -s ő is odarogyott neje mellé s megcsókolá azt az otthagyott imakönyvet. - -Mennyi szó volt ebben a csókban! - -S mikor ott térdepeltek egymás mellett, az ősz apát fejeikre tevé kezeit -szótlanul. - -De e szótlanságban e mély értelem volt: - -– Én titeket feloldalak… Téged, fiam, esküd nem köt hozzám többé; de -áldásom kötni fog hozzád örökké. - -– Amen, rebegék az atyák, a midőn a térdeplők fölkeltek az -imazsámolyról. - -Serena elpirult arczát összekulcsolt kezei mögé rejtve fordult férje -felé. - -E néma tekintet ezt mondá: - -– És mindezt én értem hagytad el! Egy mennyországot cseréltél el egy -asszonyért! - -És a férj megérté e néma gondolatot, mert keblére ölelte a nőt, ott a -kegyes atyák és a boldogságos szent szűz szine előtt, s arczát nemes -hévtől ragyogóan emelte ég felé. S e tekintetben ez a felelet volt: - -– Isten hallja meg gondolatomat: én nyertem vele! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Csak egy napot tölthetett Serena a kolostorban. - -Ez az egy nap is elég volt neki, hogy át birja érzeni az áldozat -nagyságát, melyet Incze szerelmének hozott; hogy megértse a küzdelmet, -melyen át odáig vergődött, a hol szerelmét meg kellett vallania. - -A kolostor atyái még most is úgy szerették Inczét, mint mikor még az ő -fiuk volt. A hitből kitérés, a fogadalom megtörése nem birta elfojtani -szivükben a hajdani kegyeletet. A hős név, mit magának kivívott, -sérthetlenné avatta őt. - -Szerették. Elnézték tettét. Megbocsátottak neki. - -Minden szó, minden tekintet ezt árulá el. - -De Serena többet kivánt még. Neki nem volt elég a szeretet, bocsánat, -elnézés. Ő igazolni akarta férjét! Fölmentést kivánt számára. - -Másnap reggel, mikor a vének ismét összejöttek vendégeikkel, Serena így -szólt az apáthoz és a vénekhez: - -– Atyáim! kik menedéket adtatok férjemnek egykor: adjatok azt nekem -most. Hadd hagyjam itt lelkem terheit nálatok. Meg akarom gyónni -bűnömet, mely szentségtörővé tett és rablójává a szent helyeknek. -Halljátok meg azt mindannyian és oldjatok fel, vagy itéljetek el engem. -Csupán engem, mert a bűn az enyém. Ő csupán áldozat. - -És akkor elmondta a vének előtt a történteket, szerényen, igazán, nem -szépítve, nem nagyítva semmit. Incze legelső megjelenését a protestáns -paplakban; a másodszorit haldokló anyja ágyánál; a találkozást a -manswörthi harczban, a hosszú táborút küzdelmeit, keserveit, czéljait, -egész addig a réméjszakáig, melyet a bizonyos halállal fejük fölött -végig éltek a kárpáti romlakban, midőn a pap, ki őket összeesketé, egy -percz múlva a tűzoszlopban ment föl az Úr elé, számot adni azért, a mit -tett az ő nevében. És aztán a csodaszerű megmenekülést. A föld keblén -keresztül; a síron keresztül egy új életre. Ők azt hitték, hogy útjok az -égbe vezet, s csak a föld másik oldalára vezetett az. - -A vének meghatottan álltak a nő előtt, kit az ihlet és a szavak igazsága -papnői magaslatra emelt. - -– Isten akarta ezt így… rebegék egymás után. - -A nő fel volt oldva. - -A férfinak: ah annak számára nincs feloldás. A ki merész kézzel -választotta magának az életet, majd megkapja az életnek a viharait is. -Neki át kell menni a vészek tisztító tűzén. S ha volt ereje az örömök -legfenségesebbjeit a sors kezéből kicsikarni: kell erejének lenni majd a -nagy csapások elviselésére is. Férfi számára nincs indulgentia, nincs -absolutio. Az ő bírája a balsors. - -Az út tovább vezetett a Bakony mélyébe; az előhaladott csapat mindenütt -csak hűlt helyét találta már az ellenfélnek. Úgy látszott, hogy az -egyszerre elhagyta a ránézve veszedelmes tért, az erdőt, hol a támadó -minden rejteket, hegyszakadékot, mély utat ismer, míg a védő egy nagy -tömkelegben találja magát ugyanott. - -Incze századosaira bízta a csapatok vezényletét, kijelölve a helyet, a -hol ismét csatlakozni fognak. Egy lövész csapat feladata volt a dudai -hegyszorost felhajtani. Ezt maga vezette. - -A hegyháton keresztül még mindig csak gyalog lehetett járni. - -Még nem tölt le egy év, hogy Incze és Serena együtt jöttek végig ezen az -úton. Akkor a kétségbeesés sötétségével lelkükben. Most mint boldog pár -térnek vissza rajta. Milyen hosszú volt akkor ez az út! milyen rövid -most! - -Minden útba eső emlék megszólítja őket. - -– Emlékszel-e még e mohos kőre? itt leültünk pihenni. Mit mondtál akkor? - -– Emlékszel-e erre a forrásra itt az odvas kő alatt? Ittunk belőle s azt -találtuk, hogy keserű; pedig hiszen édes. - -– Emlékszel-e erre a pagonyra, a hol annyi fűzéres piros bogyó volt -akkor? Azt mondtad, hogy meg ne kóstoljam, mert mérges. Nézd: pedig a -gyöngyvirág magja volt az; most tele van gyöngyvirággal a haraszt. - -És aztán odafutott a nő s teleszedte az ölét azokkal az ártatlan -méz-illatú fehér virágokkal, a mik oly méreggyümölcscsé válnak őszre. -Úgy illett azokból egy bokréta a honvéd kalpag rózsája mellé! - -Majd eljutottak ahhoz a meredek sziklafalhoz, a hol a kisértő árny -beszélt Inczével. - -Ott megálltak a meredek szélén s nem is kérdezték egymástól: -«emlékszel-e még?» A nő átkarolta férjét és félve látszott őt -visszatartani, hogy le ne szédüljön a mélybe. - -Ah, akkor az a gondolatjuk volt, hogy együtt abba az örvénybe -leugorjanak, s mint megijedtek egymás szemeitől, midőn mindketten ugyan -azt a gondolatot olvasták ki azokból. Mint borulnak egymás keblére most! -Mint keresik egymást szemeikkel, ajkaikkal! - -– Siessünk. Anyám vár! - -A mint a lövész csapat trombitaharsogása aláhangzott a sziklaútról, -egész Duda lakossága kiszaladt messze eléjük. Ifja, véne, asszonya, -férfia ujjongott, tombolt örömében. - -Inczének üdvözlő beszédet is kellett meghallgatni, a mit biró uram -tartott hozzá, a minek az volt az érdemleges tartama, hogy lesz minden, -csak tessék beszállásolni magukat a vitéz uraknak. - -Pedig hát szegény «Dudaiak nem élhetnek, hacsak szenet nem égetnek.» - -Inczét generálisnak titulázták. Mondta, hogy ő csak alezredes. -Megalkudtak vele egy «ezredesbe.» - -A feleségét mindjárt megismerték. Kezet is csókoltak neki. Ah az áldott -jó Serena kisasszony! Most már méltóságos asszony. De fölvitte az Isten -a dolgát! - -Hanem Inczét nem ismerték fel, e katonaöltönyben, szakállasan, -bajuszosan. Az asszonyok mondogatták fennhangon: «de szép ember a lelkem -adta!» - -Nagy volt a bámulásuk a jó embereknek, mikor Incze egyiket-másikat nevén -szólította s emlékezteté a Sió melletti hajczéczúra, a fehérvári nagy -petekre. Még akkor sem hajaztak hozzá. - -– Hát kurátor uram hová lett? - -(Hogy még azt is ismeri!) - -– Az nem jöve el. Magyarázá a biró. Az nagyon csendes ember most. A -mióta megijesztették. Guerillákat vezetett az erdőn keresztül; aztán a -császáriak elcsipték, Krikszkritt elejbe állították, kötélre itélték; -már a nyakán volt a hurok, akkor kegyelmezték meg. Azóta nem megy -sehová. Mindig a parochia udvarán ül. - -Incze pihenőt rendelt a csapatnak, biró uramra rábizta, hogy a mit a -szállásmesterek rendelni fognak, kész fizetésért teremtse elő. Azzal -előre bocsátá a csapatját. A nép asszonyai, leányai törték magukat, -éljent visítozva a honvédek nyomában, a gyermekek czigánykereket hányva -vonúltak előttük. - -Incze és Serena a temető felé vették útjokat. Ez volt az ő jövetelük -czélja. - -Könnyü volt rátalálni a sírra. Annak volt egyedül keresztje a többi -fejfák között. Még rajta volt a tavaly ráakasztott koszorú: az -immortellek, szalmavirágok még szineiket sem hagyták el. A sír szépen be -volt vonva fris pázsittal s sűrűn ki volt hímezve a temetők pompájával, -a sötétkék kigyójáczintokkal, és a sárga csillákkal (scylla). Az a kis -kereszt pedig be volt lepve sűrűn a kis apró helix fajú csigákkal, a mik -a völgyben millió számra teremnek. Olyan volt, mintha gyöngyökkel lenne -kirakva. A természet fényüzése gyönyörű! - -Akkor nem sírt a leány, mikor egyetlenét a világon e sírba letették. -Most már kivehette részét az eltett fájdalomból. Most már volt, a ki -osztozzon benne. Most már lehívhatta az égből zokogásával az üdvözültet: -hiszen öröme volt, a mit azzal megoszszon, hogy a mennyország gyönyöreit -szaporítsa vele. - -– Mondjátok meg neki, ti őrtálló virágocskák! mondjátok meg neki, ti -örök fűszálak! Mondjátok meg neki ti soha el nem muló kagylók; hogy itt -volt leánya, szivétől szakadt gyermeke; boldogan: szeretve, -megdicsőülve. Nyugtassátok meg szeliden alvó porszemek, az ő drága -hamvait: lehetővé lett a lehetetlen. Üdvösség lett a kárhozatból; a -kétségbeesés titkából a boldogság dicsekedése támadt. Halld meg, te -drága por a földben, te tiszta szellem az égben: leányodnál nincs -boldogabb nő a földön, nincs szeretettebb, nincs büszkébb nő a földön. -Halld meg, te csillagsugárrá váló lélek, te virággá váló por, hogy -leányod boldogsága, üdvössége oly nagy, hogy azt egy hosszú élet minden -szenvedése nem törülhetné el többé. Halld meg: és imádkozz érettem -odafenn. A tiszta szent szűz előtt légy szószólója gyermekednek. Ő adta -nekem ezt a kincset. Úgy fogom azt megőrzeni, mint az ő oltáráról -elhozott szentséget. Megőrzöm ezt a nekem adott kincset lelkemnek minden -erejével mindentől, a mi reá homályt vethetne; hogy mikor egyszer -tündöklő arcza elé jutunk odafenn, azt mondhassam neki: «mi asszonyunk: -ilyen fényes volt, mikor nekem adtad, ilyen fényes most, mikor neked -visszaadom!» - -Incze felölelte a földről a szent extasisban őrjöngőt, ki ott a -fűszálakat csókolgatá, mikre férje rátaposott, s engesztelte őket, hogy -ne haragudjanak az ő kedvesére azért. - -Ha el nem viszi őt erőszakkal onnan, az a nő megtébolyodik ott. - -Mikor aztán gyöngéd kényszerrel eltávolítá őt a sírkertből, a mint annak -a kapuján kiléptek, már akkor a túlboldog gyöngédség ragyogott könyein -keresztül. Olyan volt kedélyének ez indulatkitörés, mint a tavaszi égnek -a zivatar: feléled utána. - -A temetőből a hajdani lakóház felé indultak. - -Hajh, ez nem olyan mosolygó kép, mint az «Isten szántóföldje». Egy -elhagyatott kert szomorúbb látvány, mint egy temető. - -A hol egykor a pompás nagy káposztafejek nőttek és gondolkoztak, most -embermagas laboda burjánzik; bűzölő növényproletárok, miknek szaga -méreg, érintése szenny, ragadós magja utálat, foglalták el a sok éven át -mivelt földet, dobzódva a kiirtott aristokraták örökében. Szamárlapu, -disznóparéj, kutyatövis, koldusdió, fává nőtt ott: senki sem irtotta -most ki. A kúszált folyondár-szövevény között nem lehetett rátalálni az -elfojtott levendulabokrokra. Zöld pázsittal csak az út maga volt benőve. -Máskor ez volt tisztára gereblyélve mindig. - -A kis faházba alig lehetett belépni a bozóttá nőtt maszlagtól. Mintha -boszút akart volna állni azért, hogy mindig irtották a fajtáját a -kertből, a méhek miatt, a miket virága elbódít. - -Szegény Sós Márton rezidentiája még egy fejedelmi pompával szaporodott -meg. Teleszőtték a pókok selyem szőnyegekkel. Jó volt ott nekik. Az -eresz alatt emberfőnyi darázsfészkek csüggtek. - -A takarótalan hárságyon ott hevert még a hajdan vánkosul szolgáló ócska -vén könyv: téli hólétől szivárványossá penészedve. Az ágy fölött függött -egy tenyérnyi kis rámában egy silhouett. A lévita képmása. Valaha pápai -diák korában nyirta azt számára ollóval valami vándor művész. Rá -lehetett ismerni róla. - -Serena levette azt onnan. (Nyilván senkinek sem kellett.) - -– Ezt nekünk kell megőriznünk; ez a mi ereklyénk. - -Azután felállt egy feldöntött Dzirdzon kasra s kezével benyult a kis -faháznak két gerendája által képzett mélyedésbe. Arcza felderült, mikor -megtalálta azt, a mit keresett. - -Egy papirba göngyölt csomag volt az, sokszorosan átkötözve galanddal. - -– Ez az én örökségem, szólt szeliden mosolyogva Inczének. - -– Mi az? - -– Fogjad. - -– Hogy nem arany, azt a könnyűségéről érzem. - -– De többet ér az aranynál. Majd megtudod azt egyszer. - -Serena eltette a szerény csomagot oldaláról szíjjon függő kis táskájába. -S hagyta Inczének találgatni, hogy mi lehet az, a mit ő érdemesnek tart -e helyen felkeresni, örvendeni megkerülésének, s a mit örökségének -nevez? - -Ha megmondta volna neki Serena, hogy mi «van» benne? hogy kaczagott -volna rajta! - -S ha megmondta volna neki egy csillagjós, ki jövendőt lát, hogy mi -«lesz» belőle? hogy sírt volna rajta! - -Semmi… és minden… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Incze is hordott magával egy rejtélyes bőrtokot; mely a hadjárat alatt -mindenütt vele járt, soha le nem került a nyakából. Némelyek azt hitték, -hogy egy nagy távcső van benne, a mivel az ellenséget három -mértföldnyiről meg lehet látni; mások azt mondták, hogy azok a mesés -térképek vannak benne, miket a katonai kormány egyetlen példányban -őriztet a budai várban. Nem volt pedig abban sem az egyik, sem a másik; -mert abban a dudai község matrikulája volt összegöngyölítve. S ez -nemcsak a dudai községre nézve kipótolhatlan kincs, hanem Inczére nézve -is. Most hazahozta azt. - -A kertből az ismeretes úton a méhesen át szándékozott Incze az udvarra -jutni. De tapasztalá, hogy az az ajtó most be van zárva. Az ajtó -hasadékán bátran át lehetett az udvarra látni. Az is olyan szomorú hely -volt, mint a kert. Telenőtte azt a seprű-libatopp; a gazdasszonyt -gyászoló udvarok gaza. A háztetőn a galambok helyét csiripelő verébsereg -foglalta el, s a ház oldalán egy pár nagy varangy tesz megújított -kisérletet a vakolatvedlett falra felmászni. A sürű laboda között jár -alá s fel egy férfi, hosszú bot a kezében. Ez a kurátor. Mindennap eljön -délelőtt-délután megnézni a parochiát, hogy csakugyan valósággal üres-e -még? kivül mekkorát hullott a vakolat? belül mekkorát nőtt a penész a -falon? az egérlyukak hánynyal szaporodtak? a darazsak hány réteg sejtet -raktak már az ablak szemöldökfájára? Semmihez hozzá nem nyul. Meghagyta -neki a lévita, hogy a míg ő haza nem jön, semmihez a háznál hozzá ne -nyuljanak. Nem is tették. A butorok zöldek már a penésztől; a belépőt a -régi ruha szaga fogadja, s hosszú pókhálók csüggnek alá a gerendákról, -megvastagodva a mindenüvé beható portól. - -A kurátor megállt és arrafelé fordult, mikor a kertajtón a dörömbözést -meghallá; de nem sietett oda azt kinyitni. Azután azt is elhallgatá, -hogy valaki hogy vesződik a zár nyitogatásával. Próbálgathatja azt! -Furfangos egy stratagéma az: még a korábbi lévita készítette. Számoló -zárnak nevezik. Három vaslemez van kívül is belül is, s azon egy fogas -rúd megy keresztül. A ki tudja, hányat kell fordítani jobbra-balra -mindegyik lemezen, annak kinyílik a zár; a ki nem tudja, elforgathatja -itéletnapig. - -A kurátor hátradült a botjára, tenyerébe fogta az állát s hallgatta -hidegvérrel, hogy forgatják azt a kinyithatlan lakatot. - -Egyszer aztán felnyílt az ajtó. Serena ismerte a zár titkát. - -Először azon bámult el a kurátor, hogy tudta azt valaki felnyitni? -Azután meg az elszörnyedés hangja tört ki belőle, mikor Inczét és -Serenát karöltve az udvarra lépni látta. - -– Hüh!… - -Ez ráismert Inczére rögtön, daczára megváltozott arczának és -egyenruhájának. - -– A barát, meg a papkisasszony! dörmögé ijedten Incze jó nap kivánására. - -– Elmult az, jó öreg; szólt Incze nyájasan. Most alezredes vagyok, s -férje az ön egykori kisasszonyának. - -– De hogy lehet az? szólt az, fejét hitetlenül lóggázva. - -– Biz öreg, az egész Isten hirével történt; itt hozom a község -matrikuláját; abból majd megláthatja. Tudom, keresték azóta. - -– Magával vitte a lévita, hogy beleirja, ha valaki ott a táborban elesik -közülünk. Hát ő mikor jön haza? - -– Otthon van már: az ő atyjánál, a paradicsomban. - -– Uram s én Istenem! - -Incze átadta a kurátornak az anyakönyvet. - -Az kigöngyölíté azt, s a mint az utolsó lapjára nézett, bámulattal -csóválta a fejét, s újra meg újra elolvasá s aztán szótagolta az -odairottat: «Áldorfai Incze, helvetiai hitvallású evangelicus, őrnagy.» - -– Nagy dolgok történnek a világon! Harmadéve itt jött be ugyanezen az -ajtón, fehér fekete palástjában s én meg nem akartam beereszteni a -paplakba. Csodálatos világ. És most katona! Pedig milyen szépen tudott -prédikálni! És Serena kisasszony az ő felesége! És a lévita eskette őket -össze. És ez meg meghalt. Csodálatosak az Isten útjai! - -Ekkor aztán felnyitotta a kurátor az ajtót, hogy lépjenek be a házba. - -Értelmes ember volt: vette észre a fájdalmas hatást, a mit az -elhagyottság látása költött Serenánál. - -– Biz itt pusztulásra vált minden. Nincs asszony a háznál. Valljuk meg -az igazat, férfi sincs a háznál. Közel egy éve már, hogy nincsen -lévitánk. Mind vártuk, hogy visszatér a régi. S ime meghalt. - -Incze sietett Serenát kivinni ezekből a szomorú szobákból; benn a -kisértetes emlékek járták a halott tánczot, a nekik való lidércznyomású -bűzben. Az ismerős butorok, miket a zöld penész befogott, magok is -halottaknak tüntek már fel. Jobb lesz odakinn a nagy szederfa alatt a -régi kőpadon leülni, a malomkő-asztal mellé. - -A kurátor megköszönte szépen, hogy az ezredes úr nem restelte a szegény -falu anyakönyvét magával hordani s nekik ide elhozni. Bizony nagy -híjával voltak. Úr vacsoráját felvenni csak eljárhattak a harmadik -faluba sátorosünnepen; ha születés vagy halál volt a faluban, el is -hozathatták onnan a papot: de nem volt matrikula, a hova az a megjöttet -és elmentet beírja. - -S mind ennek az volt a vége, hogy rossz világ van most. - -Hogy annak a lévitának is meg kellett halni! - -Pedig légátus sem jön már; nincs már diák, mind elment a háborúba, a -mennyi volt. - -Míg a szegény jámbor ember a maga alantjáró panaszaival tartotta -vendégeit, az utcza felől feltámadt a nagy zsivaj, mely a honvédek -érkeztét kisérte. Azoknak az ismert nagy kerülő uton kellett jönniök; -Incze megelőzte őket a kerten át. - -A trombitahangra aztán bucsút vettek a kurátortól. A jó ember, hogy -megmutassa tiszteletét, kezet akart csókolni Serenának, mit az meg nem -engedett neki. - -– Hisz a megboldogult tiszteletesnének is kezet csókoltam én! - -– Az önnek lelkésznője volt. - -– Hm, hm! dünnyögött magában a kurátor; valamit főzött a fejében, a míg -vendégeit az utczaajtóig kisérte. - -Az utczára nyíló ajtó is keményen be volt zárva. Nem eresztett ő a -parochiára könyörgés nélkül senkit. - -De mielőtt a kulcsot újra a zárba dugta volna, odafordult Inczéhez, s -nagy meggondoltan így szólt: - -– Uram. Ezredes úr. Hadd szóljak még egy szót! - -– Beszéljen, kurátor úr. - -– Nem veszi rossz néven? Ezredes úr most már a mi hitünkre tért. Ez -nagyon jól van. Ennek örül a lelkem. Hogy a mi kisasszonyunkat elvette, -azért is áldja meg az Isten. De hogy katonává lett, abban semmi örömem -sincsen. - -– Miért jó öreg? - -– Nem lehet ennek jó vége. Annyi az ellenségnél a katona, meg az ágyu, -hogy azt meg nem lehet számlálni. Csak utoljára is mink maradunk alul. -Én már nem megyek többet honvédek elejbe éljent kiáltani. De ha lehetne, -azt mondanám valamennyinek: elég volt már, menjetek már haza, béküljünk -már ki valahogy! Én tudom, hogy mi az az ellenség, mert én kóstoltam -belőle. - -– Én pedig ettem is belőle, szólt hetyke tréfával Incze. - -– No no! Ezredes uram. A hányat a kerék föl, annyit alá. Nem akarok -rosszat mondani. Bárcsak rossz próféta lennék inkább. Szivesen elbujnék -a töklevél alá, mint Jónás s onnan nézném a világot. Én csak rossz végét -látom mindennek. Egyet mondok: de ne szégyelje el magát miatta. Majd ha -egyszer olyan bolond idő jön: bár ne jönne; de hátha eljön? a mikor a -nagy dicső hazafiaknak azt mondják, a mit már sokszor mondtak, hogy -«ill’ a berek! nádak, erek!» ne meneküljön ám sehova máshova; hanem -jusson eszébe, hogy itt van Duda. Itt nem keres senkit, semmit az -ellenség. Pénzünk sincsen, szénégetésből, szerszámfaragásból élünk. Ide -nem jönnek utána. Az erdőkön át a kanászok elvezetik. El is helyeztetjük -itten szépen. Addig be nem hagyjuk töltetni a lévita helyét. Megvárjuk. -Ha egyszer vége lesz az ezredességnek, jöjjön el hozzánk lévitának, -megjavítjuk a dácziáját, kitisztítjuk a parochiát. Hozza ide a -feleségét: szép tiszteletes asszony lesz belőle; jobban megbecsüljük, -mint a szegény boldogultját. Nálunk el lesz rejtve holtig. - -Incze nem nevetett e csodálatos ajánlaton. Serena szemeibe önkénytelen -köny tolult. Némán kezet szorítottak a jámbor együgyű emberrel. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Van tehát már Inczének két kilátása új életet kezdhetni, ha ez a mostani -bukik s ha egyátaljában az «élet» megmarad. Az egyik a párizsi bankárház -főnöksége negyvenezer frank fizetéssel, a másik a dudai lévitalak, -tizenöt bankóforinttal és a többivel. - -Tréfás a sors. Ki tudja, mit ád még? - - -HOGYAN LESZ A FIÚBÓL ATYÁINAK ATYJA? - -Incze azt a feladatot, a mi rá volt bízva, az unalomig könnyűnek -találta. Futárai által naponkint értesült a harcztér nagy mozgalmairól: -a nagysarlói ütközetről, a losonczi mesterrohamról s aztán Budavár -vívásáról. Neki mindezekben nem volt része. Egy önkényt visszahúzódó -ellenséget kellett kisérnie. - -Ez a helyzet őt kínozta. - -Munkához volt szokva. Mikor nagy, terhes feladatok súlyosultak rá, akkor -felemelte az erőérzet; gyönyöre volt oly munkát elvállalni, melytől más -visszaretten. Mint tanár, mint tudós szüntelen oly feladatokkal küzdött -meg, a mik nem igértek sikert. S mikor egyszer a kardot vette a kezébe, -akkor meg abban telt kedve, hogy elfoglalhatlannak hitt álláspontokat -ostromoljon és vívjon meg. S most, midőn társai az ős Buda falait -döngetik: ő nem lehet ott! - -Bántotta az a gondolat, hogy ő is egyikévé lesz azoknak a félretolt -hősöknek, kiket a fővezérek az ország távoleső részeibe egy-egy -elszakított hadcsapattal czéltalan sétahadjáratra elküldöztek. - -Egy napon aztán azt a parancsot kapta, hogy hagyjon félbe rögtön minden -hadmüveletet a Bakonyban s siessen a Balaton partjához. - -A Balaton partjához! A hadjárat minden terétől oly távol, hogy a -köröskörül dörgő ágyuk szavát meg ne hallja! - -Futárjai beszéltek neki sokat a vezérek egymásközötti visszavonásáról, a -harczi körök és a kormány közti ellentétekről. Elhozták neki a -napiparancsot, melyben a csapatvezérekkel tudatja a hadügyminiszterium, -hogy ezentúl valamennyien neki lesznek alávetve. Követte ezt egy hosszú -sora a hirhedett neveknek, melyek viselői elkeseredetten dobták oda a -kardot a kormány lába elé s azt mondták, hogy nem harczolnak többé. - -Előtte volt a példa, a jogczim, az ok: hasonlót tenni. - -Nem tehette azt. - -Mit mondott ez az asszony? «Mi e zászlónak hívei tartozunk maradni, ha -nem jutalmaz is. Ennek az árnyékában van a mi mennyországunk.» - -Nem lehet e szavakat elfelejteni. - -Incze azt mondta, hogy engedelmeskedik s megy oda, a hova parancsolták, -nem fürkészve a kitalálhatlan okot. - -Nem tudom már kinek, az a tréfás ötlete volt ez időben, hogy a tihanyi -félszigetet kell megerősíteni s azt egy második Gibraltárrá átalakítani. -E feladat nézett Inczére. Tehát még az is, hogy nevét egy hősköltemény -parodiájában örökítse meg: legyen egy második nagyidai veszedelem -tragicomicus hőse. - -Még az sem riasztá vissza. Csapatjának kiadta az útszabályt a Balaton -felé. - -Útközben Styrián keresztül jött utazóktól megkapta a bécsi és külföldi -hírlapokat, mikben közölve volt az Oroszországgal kötött szerződés. Az -orosz czár oly haderőt küld Magyarország leverésére, mely elég egy nagy -hatalmat is porba vetni. - -Ime, itt van előtte a bizonyos bukás. A sír, a börtön, a hontalanság, a -kétségbeesés. Hasztalan minden erőfeszítés: reménytelen minden küzdelem -ezentúl. - -Krajna felé pedig egészen szabad az út. Menekülhet, a mely órában akar, -mint mások sokan. Külföldre szóló franczia útlevele is van Leótól. - -Nem teheti azt. - -Hogy mondta ez az asszony? «Mi lenne a hazából, ha minden ember azt -kérdené: mi lesz én belőlem? Inkább vérzeni, mint pirulni!» - -Nem tántorodott el. Folytatta útját, a merre küldve volt. - -Ismét keresztül kellett e közben vonulni azon a városon, hol egykori -otthona, a kolostor állt. - -A mint a hegyhátról a völgybe alákanyarodik az út, a szép -cseresnyefákkal szegélyezett országúton egy nagy tömeget lát a város -felől szemközt közeledni. Egy egész tábort, sok ezer emberből állót. Az -útfélen taraczkok dörögnek, mintha ütközet kezdődnék. - -De az eléje hömpölygő sereg nem ellenség, nem villognak szuronyai, -ellenben zászlója tömérdek és az mind nemzeti háromszín. - -Kitalálta, mi az? Ma *-en alkotmányos ünnepély van. A tavaly választott -országgyülési képviselő leköszönt s helyébe mást választ a nép. Jámbor, -szófogadó nép ez, a ki nem ismeri még a pártküzdelem gyönyörüségeit. A -kit az ő papja ajánl neki, annak tűzi fel a jelvényét a kalapjára s a -kit követének választott egyszer, azt, a míg csak él, újra megválasztja -mindig, ha az megannyiszor más oldalára ül is az országház teremének. - -Inczének előre elmondták a futárai, hogy a választási elnök az apátur -lesz, s a választóközönség egy szívvel-lélekkel el van határozva magát -az elnököt kiáltani ki képviselőjének. - -Incze azt mondta rá: jól teszik; egy becsületes jó hazafival több lesz -odafenn. - -Szemközt jövő hadcsapatát félreállítá az útból. Első az alkotmány, -azután a hadsereg. - -A választók tömege nagy üdvrivalgással jött előre. A gyalog hadat hintók -és szekerek beláthatlan sora követte. Legelől jött egy nyitott hintó hat -fehér lóval, a díszruhás kocsis mellett ült egy markos öreg férfi, két -kezében nagy selyem lobogót tartva: a hintó két oldalán felszalagozott -lovas bandérium ügetett. - -A hintóban ült az ősz apátur. Egyedül. - -Mikor a hintó a hadsor elé ért, Incze tisztelgést parancsolt, s maga is -katonásan üdvözlé az apáturt. - -Erre a hintó megállt, az apátur leszállt s Inczéhez közelített. - -Akkor Incze is leszállt a lováról s a közeledő elé sietett. - -Az agg egyházfő levette fövegét s úgy lépett eléje. - -És így szólt hozzá: - -– Atyánk! - -Incze elámult: lelke elzsibbadt e szónál. - -Az ősz folytatá: - -– Légy általam üdvözülve a nép nevében. Választókerületünk e mai napon -egyhangú felkiáltással téged választa meg országgyülési képviselőjének. -Fogadd ezt jutalmul a haza és a nép javára tett küzdelmeidért. Fogadd e -megbízást a haza és a nép javának előmozdítására. Szeress minket, a hogy -mi szeretünk téged. - -A többit elfojtotta a köny. - -S ez valóban nagy szeretet volt. - -Hogy maga azon férfi, kinek közönséges időkben, közönséges lelkek -szokása szerint, az elpártolt, a hitehagyott iránt, ha nem gyűlöletet -tán, de legalább bizalmatlanságot, elhidegülést kellett volna éreznie: e -nagy napok, e nagy szenvedélyek sugallata alatt nem látta benne az -elveszett fiút, nem az apostatát, hanem csak a hőst, a hazafit, s -levette a saját ősz fejének szánt cserkoszorút onnan, s az elpártolt fiú -homlokát koszorúzta fel vele. - -Incze ingani érzé a földet a lábai alatt. - -A harcz zajában, mintha száz szeme volna, oly éber tud lenni, s ez -éljenrivallásban elveszti szemefényét, nem lát. - -Mi történik vele? - -A sors keze jár-e feje körül, midőn babérkoszorúját a cserkoszorúval -cseréli fel? Emberi dolog történik-e itt; hogy a hazafiúi megtisztelés, -melyért annyian oly nagyon törik magukat, őt az útfélen, mint véletlen -lepje meg? - -Nem kötelesség-e azt elfogadni? Nem magasztos feladat-e az, a mit a nép -most vállára ruház? Nem Isten szava-e a nép szava? - -S ha ő most e megtisztelést elfogadja, minthogy két helyen két -kötelességnek eleget tenni nem lehet, akkor csakugyan le kell mondania a -katonai pályáról: az országházba nem lehet bevinni a kardot. - -Ez a csábkép varázslóbb volt, mint a többiek. - -Nem kinálkozott gyönyör alakjában, nem unszolt menekülésre: egy másik -nehéz és veszedelmes kötelesség képében csábított a kitérésre. A -törvényhozó teremben egy ember szavai több hasznot tehetnek, mint tettei -a harczmezőn: víhat ki ott olyan diadalt, mely többet ér egy megnyert -ütközetnél. - -Egy harsány hang felkiáltott a nagy tömegből. - -– Éljen a honfi, ki értünk harczolt! - -Az erdők visszhangozák a felzendülő rivallást. - -Ekkor egy másik hang kiáltott fel. - -– És éljen a honleány, ki sebesülteinket ápolta! - -Erre hangzott még fel a nagy riadal. Vége sem akart lenni. - -A nép észrevette, hogy Áldorfai Inczének neje is ott van, s minthogy a -nő nem volt rábirható, hogy szekeréből leszálljon, a néptömeg felemelte -őt szekerestül együtt s úgy hozta őt vállain egész odáig, a hol férje -állt. - -Ez határozott. - -Inczének e nőt kellett látnia, hogy ne kételkedjék többé azon, mit kell -felelnie? - -– Polgárok! Honfitársaim! szólt az elhallgató néphez, azon a szép csengő -hangon, mely oly ismeretes volt a nép előtt. A honfiui megtisztelés, mit -elém hoztok, magas jutalom. De kezem nem éri el azt, s homlokom nem -viselheti. Oldalamon kard van, fejem fölött zászló. Hűséget esküdtem -ezeknek. - -Egyszerre elveszté eszméletét; nem tudta, mit mondjon tovább. A -legnagyobb szónokokon megesik ez. Egy gondolat, egy szó nem jut eszükbe -többé; mintha vándorolni ment volna valamerre a lélek s messziről nézné -az itthagyott húsbálványt: nos, mit tudsz nálam nélkül? - -E perczben Serena arczára tévedt tekintete. S egyszerre megtalálta a -lelkét. - -– Igen. Esküdtem Istennek és hazámnak, hogy e kardot le nem teszem, a -míg egy dob pörög, a míg egy fegyver dördül. E kard oldalomon védelmezi -hazámat az ellenség ellen; védi az én lelkemet a poklok ellen. E kard -nélkül nem vagyok más, mint egy hitehagyott lelkész, ki eltávozott szent -hivatásától, oltárától, a világ örömeiért, dicsőségeért. Hagyjátok meg -az én mentsváramnak azt a tért, melyet e kard hegye körülem kerít. -Hagyjátok meg kezemben ezt a zászlót, melyet a legszentebb bucsújárat -processiójában hordoztam eddig; megtépte azt kezemben vihar és golyó, de -szivemről le nem tépi, csak a halál. Együtt a két kötelességet nem -viselhetem. Míg katona vagyok, vezérem parancsol; a dobszó, a trombita -indít meg, és megállít. A katonát törvényünk kitiltja a törvényhozás -tereméből. Nem is való vagyok oda. A mi tán erényem a harczmezőn, hibám -volna az országházban. Oda higgadt, meggondolt férfiak kellenek, -ismeretekkel, tanulmánynyal és tapasztalatokkal, kik magasról messzire -látnak, kik szükségben tanácsot tudnak adni. Az én egész tudományom a -percz szülte lelkesedés. Jó ott, a hová vezérem küld, rossz ott, a hová -ti küldötök. Ne cseréljetek el. Elvesztenétek vele egy buzgó katonát s -nyernétek érte egy rossz képviselőt. A megtiszteltetést visszaadom: -válaszszatok nálamnál jobbat közületek!… - -Incze egész beszéde alatt folyvást Serena arczát nézte. Ragyogott az! -Hiszen ők mindig együtt szoktak gondolkozni. Szivéből beszélt a férj. - -Szavai után mély csend lett. A körülálló néptömeg nyomott hangulatban, -feszült figyelemmel várta, mi fog történni most? - -Az elnök, az ősz apátur szólt a néphez. - -– Polgártársaim! Hallátok: választott képviselőnk a ráruházott megbízást -nem fogadta el… Okait elmondá: miért utasítja el azt?… Megértettük… Most -új választásra kerül a sor… Én tehát kikiáltom képviselőjelöltül – -másodszor is Áldorfai Incze alezredest…! - -Ezernyi ezer hang ordítá újra az éljent. A türelmetlen üdvkiáltás -magával ragadta még a katonákat is: Áldorfai Incze azon vette észre -magát, hogy most már nemcsak a választók szemközt, hanem a honvédek és -huszárok is a háta mögött nekihevülten kiáltják nevét az «éljen»-nel; a -lábhoz eresztett fegyver csattog, a huszár kardja villog a levegőben; a -választók süvegeiket lobogtatják s zászlóikat lengetik; mindenkit -magával ragad a hevély. - -Serena elsápadt. - -Mikor nagysokára el tudták csendesíteni a vezetők a riadalt, s az apátur -ismét szóhoz juthatott, ezt mondá Inczének: - -– Hallottad e nyilatkozatot? E nép ismét megválasztott téged. És ha -százszor lemondasz, százszor megválaszt újra. És a míg élsz, s a mikor -Magyarországon képviselő testület lesz, mindig téged fog megválasztani -és senkit mást. Ha elébbvaló dolgod van a harczmezőn, széked üresen fog -állani az országházban: a nép várni fog, míg kardod elvégzi munkáját, s -leszállhatsz lovadról, hogy székedet elfoglald a bölcsek sorában. E -népet megnyerted; soha el nem vesztheted többé. S most engedd még -egyszer mondanom: «atyánk, honatya, légy üdvöz minálunk!» - -A vihar elkapta a falevelet. - -A nép vállára emelte Áldorfai Inczét s a hatlovas hintóig le sem tette -onnan. Nem lehetett az ellen küzdeni többé. El kellett foglalnia a -díszhelyet. Itt már valóban nem ment, de meneszteték. - -Hasztalan lett volna megkisértenie minden beszédet. Akár mit mondott -volna, azt kiáltották volna rá: «éljen!» s vitték volna magukkal. - -S a dicsőséghez nem volt egyedül. A nép osztályosát is látni akarta: a -nőt oldala mellett. Serenának is rá kellett magát vétetni, hogy férje -mellé üljön a díszhintóba, ha azt nem akarta, hogy a szekerét egész a -városig a vállaikon vigyék a derék polgártársak. - -S minthogy a választási elnök is, a dolgok rendi szerint, ugyanazon -hintóban köteles helyet foglalni, melyben a megválasztott képviselőt -bevezeti a választás szinhelyére, s minthogy a hátulsó díszülés csak két -ember számára van készítve, voltak pedig hárman, annálfogva a másodrangú -szemközt ülés felett olyan harcz támadt, mint egykor az isaszeghi híd -fölött. Egyik fél sem akarta azt a másiknak engedni. - -Az apátur nem engedte azt Inczének, mert ő a nap hőse; Serenának sem -engedhette azért, mert nőé az elsőség. Ezek ketten viszont nem -engedhették az apáturnak; mert az egyház az első, s még inkább a tisztes -aggkor. - -Végre az apátur hivatalos tekintélyét hívta segélyül. - -– Képviselő úr! Itt most én kommandirozok! Én vagyok az elnök, a -tábornok. Önök engedelmeskednek! - -Ezzel el lett intézve a vitás kérdés s akkor aztán megindult a diadalmas -menet: elől a lovas banderium, utána a hatlovas hintó, azután a végtelen -szekérsor fellobogózva, a város felé. A katonaság kivül maradt a mezőn. - -Rémséges diadalmenet volt az! Tiz mérföldnyi területből összetódult a -nép * városába. Egész szekértábor állt kétfelül. Diadalívek voltak -rögtönözve, s fehérbe öltözött hajadonok fényes sora állt a fenyőlombos -kapuk előtt. A kettős torony minden harangja zúgott, a kapukból -üdvlövések dörögtek; a Rákóczy induló harsogott, s a fellobogózott házak -ablakai, kapui, kerítései mind rakva ujjongó, üdvözlő néppel, a háztetők -sivalkodó fiatalságtól ellepve. A diadalíveknél koszorúk özönlöttek a -hintóba, eltemetve virágeső alá a hőst és nejét, még az egyházfőt is. - -Így vonult be hajdani kolostora székvárosába az egykori diakonus – a -gyimóti szentképfestő fia, – és felesége, a dudai lévita leánya, a -díszhelyet foglalva el s velük szemközt azon ősz férfi, ki rangjára: -egyházi fejedelem; hatalmára: falvak és városok ura; erényeire: -köztisztelet tárgya; és atyja mindenkinek; s a ki most a másodhelyet -foglalja el e két ember előtt. - -Incze komor volt: szíve reszketett. - -Az olyan egyenes jellem, mint az övé, nem tud örülni az olyan nagy -dicsőségnek, melyet nem érdemelt meg. Megretten tőle! Nyomja az -kedélyét, mint egy nagy adósság, melyről tudja, hogy vissza kell -fizetni; de nem tudja, honnan? - -S ha Serenára tekintett: azt halálsápadtnak látta. A nő arcza nem -ragyogott; szemei a végtelenbe látszottak bámulni. - -A nők finomabb idegeinek több érzéke van, mint a mieinknek. Míg mi -okoskodunk, ők sejtenek s a jövendőket megérzik. - -E kábító zajban, e szünetnemtartó üdvriadalban elmámorosult lelke egy -álomképet zavart össze az eleven látványnyal. - -… Mintha ez a derült égbolt az átlátszó oczeán felszíne volna. - -… Mintha ezek a diadalkapuk, e virágos lobogós fák: a tengerfenék -virágai, a csodás isis és antipathes korall grották volnának. - -… Mintha ezek a koszorúk, mik felé repülnek mindenünnen, a rejtélyesen -élő meduzák, kválok koszorús szörnyei volnának. - -… S mintha a tulipánalakú balánok között vinné őt csendesen csigateknő -hintajában a zöldarczú tengeristen, delphinfarkú paripái prüszkölnének -oda elől. - -… S mintha odafenn a magasban egy roncshajó küzdene a viharral s az -ordító, imádkozó, szítkozódó alakok között állna az ő férje, hideg, -márvány-arczczal tekintve alá a víz mélyébe. A hajó ég: – mindjárt -felrobban… Egyet dördül… - -Ez a dördülés magához téríté. - -Az elsütött taraczk üdvlövése volt az. Serena felijedt: mintha soha se -hallott volna olyat. - -És aztán maga mellett látta férjét, és körülötte az egész szép világot: -a koszorúk nem voltak meduzák, a fenyőfák nem korállok, a hintó nem -csigateknő, s az ősz mosolygó arcz nem tengeristen. Álom volt-e ez? - -De azért nem tudott mosolyogni. Egy elcsillapíthatlan érzés azt sugá -neki, hogy ez az üdvkiáltás lesz az ő halála… - - -AZ UTOLSÓ ÁGYU. - -Vége van. – Nem mondom tovább a mesét. – Még valaki azt találná hinni: -kérkedünk s sebhelyeinket mutogatjuk. - -A háboru lejárt. Leverettünk. Megadtuk magunkat. Ránk tiportak. - -Be van végezve a történet. Minket csak ismerőseink sorsa érdekel még. - -Alkonyat van. A végvidéki róna láthatárán most megy le a nap. Az utolsó -nap. - -A láthatár fölött hosszú biborfelhők huzódnak végig. Alattuk még -aranysárga az ég, fölöttük már betegzöld. S a mint lemegy a nap, az -aranyszgélyű felhők világítanak még le a földre, lassanként tűzvörössé -válva. Az égre feltekintő azt várja, mikor zúdul alá már belőlük a -tűzzápor, vagy a véreső? - -A rónát széles táblákban fedik a máléültetvények: jó menedék most -azoknak, a kik látatlanul akarnak eltünni. A mult napi erős záporok is -jót tettek velük; az utakon sár van; porfelleg nem árulja el messziről, -merre futnak? - -A felbomlott nemzeti hadsereg egy része a török határ felé tartott. Arra -még nyitva volt az út. - -Éjjel egy útféli csárdában tartottak utolsó haditanácsot a hadvezérek. -Csak menekülésről volt még szó. - -Sorsot húztak, hogy ki maradjon leghátul a többiek menekülését testével -fedezni? - -A sors a Vogtner-dandárra esett. Ez maradt paizsul hátra. - -Az alkonyég vérvilágítása mellett huzódik csendesen a rónán keresztül a -végvidéki hegyek felé az utolsó dandár véghada: egy szakasz huszár, egy -század honvéd, aztán egy tizenkétfontos ágyú, hatos fogattal, meg egy -töltényszekér. - -Ez az utolsó ágyú. - -Közbül döczög egy szekér, azon négy sebesült: az utolsó sebesültek. Egy -asszony ül a kocsis-ülésben s az hajtja a lovakat. - -Nagy sár van: az alföldi rónán a sár olyan, mint a szurok. Csak lépésben -lehet haladni. Szerencséjükre az üldözőjüket is épen úgy hátráltatja az. - -Az útfélen egy szekeret találnak, mely el van akadva a degetben. A -fuvaros keményen nógatja lovait; de azok már inkább engedik a hátukat -üttetni az ostornyéllel, mint hogy a szekeret a sárból kivontassák. Mind -a kettőnek ki van marjulva a szügye. - -A fuvaros szidja a szenteket és az apostolokat s azoknak a gazdáit. - -A mellette elhaladó vitézek mondják magukban: ez ugyan csak megtanult -káromkodni. De azért nem segítene neki senki. Magát is alig birja már -odábbhurczolni az ember; van ilyen megrekedt szekér az útfélen elég; -győzné azt valaki mind kisegíteni! - -Csak a szekeret hajtó asszony szól le a fuvarosra. - -– Ugyan minek kínozza azokat a szegény állatokat? Inkább dobjon le a -szekér terhéből valamit! - -Pedig a szekér nem látszik igen megterhelve lenni: mindössze négy kis -hordó van rajta, ponyvával leterítve. - -A megdorgált fuvaros már épen készült valami magvas gorombaságot -válaszolni női kollégájának, midőn annak arczára tekintve, egyszere -valami mást gondolt. Fittyet vetett az ujjaival; az ostorát feldobta a -szekérre s aztán a lőcsnek támaszkodva, csámpás ferdeséggel várta, míg a -leghátul lovagló csapatvezér odaér hozzá. - -Azt megszólítá. - -– Innocenti! - -A lovag felrezzent s a megszólítóra tekintett. - -– Gideon! - -Valóban ő volt az: de csak hangjáról lehetett ráismerni. Arcza egészen -parasztnak volt idomítva s a szűrdolmányt nem hazudtolta meg. - -Nem szerették egymást. - -Hanem ezek olyan idők voltak, a mikben a közösen elbukott ellenfeleknél -a rettentő csapás egyszerre eltörült minden ellenségeskedést. A győztes -ellenség diadalorditása mellett hova hangzott volna még a politikai -antagonisták, a vetélytársak, a személyes ellenszenvek pörpatvara? -Szidók és szidalmazottak futottak együtt, s örültek, ha egymást -megmenthették. (Egymás nyakába borultunk akkor s együtt sirattuk, a mit -közösen elvesztettünk.) - -Incze kezét nyujtá Gideonnak. Rá nézve most már az csak egy elbukott -bajtárs, egy szerencsétlen együtt-menekülő volt. - -– Mit mívelsz itt? kérdé tőle. - -– Maradj kissé hátra, majd elmondom, szólt Gideon, a zsíros kalapot még -mélyebben húzva izzadt homlokára, míg a csapat tovahuzódott. - -Akkor azt mondta Inczének: - -– Léptess oda a szekérhez! - -Incze odalovagolt. - -Gideon felhajtá a szekértakaró ponyvát az alatta levő hordókról. - -– Ismered, mik ezek? - -Négy fehérre festett és egy zőldre festett hordó volt ott. - -Incze hüledezve monda: - -– Hogyne ismerném. Én hoztam el ezeket a bányavárosokból. A fehér -hordókban ezüst van, a zöldben arany. - -– Az a kis zöld hordó öt mázsát nyom s háromszázezer forintot ér. - -– Hogy jutottál te ezekhez? - -– Elmondom. Mikor már el volt határozva, hogy lerakjuk a fegyvert, a -pénzügyminiszter parancsot adott a pénzügyi biztosoknak, hogy azokat a -szekereket, mik eddig az ország tulajdonát képező érczkészletet -szállították, a lugosi útról fordítsák vissza Arad felé. Harmadfél -millió az aranyban, ezüstben. Az osztrák vezérnek volt átadandó. Én -voltam az egyik megbízott. - -– A többit könnyű kitalálni. Te a rád bízott szekeret mellékútra -terelted. - -– De minő furfanggal! Halld csak. Négy vadász volt a szekér őrizetével -megbízva. Elébb azokat kellett rábeszélnem, hogy segítsenek a -kivitelben. Elmondtam nekik, mennyi pénz van ezekben a hordókban, ne -hagyjuk azt az osztráknak: ha Törökországba kivihetjük, mind az öten -herczegek leszünk belőle. Ráálltak a derék fiuk s este, a legnagyobb -zápor alatt félrecsaptunk a dülő útra; reggelig meg sem pihentünk. Két -nap két éjjel nem álltunk meg máskor, csak mikor valahol új lovakra -tehettünk szert. Azokat elvettük erővel. Harmadnap egy leégett faluba -értünk. Onnan már nem birtunk tovább menni a fáradság miatt; a lovaknak -is pihenés kellett. Hogy kedvet csináljak a fiuknak, az egyik fehér -hordó fenekét felüttettem s engedtem nekik, hogy az ujon vert -huszasokból töltsék meg a borjuikat és tölténytartóikat. Kaptak rajta. -Kiki elpakolt belőle, a mennyit csak birt. Egy közülök volt olyan okos, -hogy a zöld hordót is fel kivánta nyittatni. Bele kellett nyugodnom. -Pedig ez volt az én «oroszlánrészem.» De milyen nagy volt aztán a -káromkodásunk, mikor a hordó fenekét kivettük! A hordóban levő arany nem -kivert pénz, hanem egyetlen egy tömegbe van az öntve; öt mázsa egy -darabban; s az a gazember, a ki ezt így csinálta, még össze is -kovácsoltatta az aranyat, hogy könnyű szerrel le se lehessen belőle -törni egy nagy darabot. - -– Az a gazember én voltam, monda Incze. - -– No jól van. Most hát légy becsületes ember s segíts odábbvinni. - -– Mit? - -– Ezt a kincset. - -– Hát a tied ez? - -– Úgy? Nem hagytad végigmondonom. Hát ezen az éjszakán a pajtások -álmosak voltak valamennyien s abban egyeztek meg, hogy egy közülünk -ébren maradjon s őrködjék, míg a többi alszik; s aztán mikor az órája -letelt, keltse fel a következőt. Én nem keltettem fel a pajtást: láttam, -hogy nagyon jól alszik; befogtam a lovakat s szépen elhajtottam a -szekeret mindenestül. Tudtam jól, hogy a pajtások nem fognak utánam -jönni, mert mindeniknek van már ötven font ezüst a táskájában; azt ott -nem hagyják; annyi teherrel a hátán pedig gyalog ember szekeret utól nem -ér. De az ördög volt velem. Ide ragadtam a szekeremmel a sárba, s kárba -vesz az egész nagy kincs, ha téged össze nem hoz velem a szerencse. - -– De hát mi szerencse az rád nézve? - -– Az igaz, hogy csak fél szerencse: ördög vigye ezt a két rossz gebét, -hogy nem tudnak odább vinni, mert már most kénytelen vagyok a -zsákmányomat veled megfelezni. - -– Ne átkozd a sorsot; én nem kérek belőle osztályrészt. - -– Kitelik tőled az a bolond, hogy itt hagysz a szekeremmel együtt. - -– Ha rajta akarsz maradni, igen. - -– S nem vontatod ki a szekeremet a sárból? - -– Ha az ország kincse rajta van, nem. - -– Az ország kincse? Meg vagy te bolondulva? A mi saját jogos -tulajdonunk, a mit ha itt hagyunk, az ellenségnek jut prédául! S te -ehhez szégyelsz hozzányúlni. Ez nem az országé többé: ez az ellenségé! - -– Annyit tudok, hogy nem az enyim. - -– No hát az enyim! Ha az országé, akkor az enyim; mert én is az ország -vagyok; ha az ellenségé, akkor is az enyim, hogy az övé ne legyen. - -– Különböznek fogalmaink az «enyim, tied» kérdésében. Ez az arany, ezüst -a magyar kincstár egy része, mely rád volt bizva, hogy szállítsd ide -vagy oda. Felelős vagy érte a miniszternek; a ki viszont fejével felel a -rábizottért. Hogy azt másfelé szállítottad, annak a neve lopás, s ez a -közönséges bűnvádi törvények elé tartozik. - -– A leguléjuskodásoddal sem ijesztesz meg. Ez nem tartozik a közönséges -törvények, hanem a hadi szabályok alá. A genfi conventio szerint, a ki -egy zsákmányt huszonnégy órán át a birtokában tartott, az annak jogos -tulajdonosa. - -– De ez nem hadi zsákmány. Nem ellenségtől vetted azt el. Főnöködtől, -parancsnokodtól hoztad el orozva, rábeszélt társak segélyével s -másodszor megint elloptad azt a társaidtól. - -Gideon most már dühbe jött. - -– Ehj, mit feleselek én itt teveled; idiotismusodból kigyógyíthatlan -kapuczinus barát! Majd segítek én magamon! - -Azzal elkezdett sietni az elhaladt csapat után. - -Incze keresztüllátott a szándékán; utána rugtatott s keresztülállt a -lovával előtte. - -– Héj, atyafiak! kiálta Gideon tele torokkal. - -– Mit akarsz? - -– Bomolj meg! Ha neked nem kell a pénz, ha te félsz hozzányulni, ha te -skrupulózuskodol, majd megértik a dolgot a legényeid jobban. Azt az -ágyút négy ló is elczepelheti; kettő elég lesz az én szekerem elé -vontatónak. - -– Hogyan? Te azt akarnád, hogy az utolsó ágyut veszélyeztessem a te -aranyadért? Az utolsó ágyut, melylyel menekülő hadtársaim átkelését -védelmezhetem? Valamennyi kormányférfi, a legjobban üldözött képviselők, -kormánybiztosok ott vannak most az orsovai parton, nyomorult -halászbárkákra bízva; ott hadvezéreink, sebesülteink, a kik mind remegve -nézik, mikor jelennek meg üldözőik a mehádiai szoros úton, hogy -valamennyit elfogják! s én most te neked adjam oda a fogatot az egyetlen -utolsó ágyu elől, melylyel ezt a szorost meg kell védelmeznem? - -– Hogy a pestis ragadja el valamennyit! Mit gondolok én velük? Ugorjanak -a Dunába, ha félnek az ellenségtől. Nekem lovakat adj, mert különben -kiáltani fogok embereid után. Ide jöjjetek: egy fél millió van a -szekeremen; ne hagyjátok itt veszni! S majd meglátod, kinek fogadnak -szót: neked-e vagy nekem? - -– Ne kisértsd meg a kiáltást; szólt Incze hideg nyugalommal vonva elő -pisztolyát nyeregkápájából, s Gideon homlokának szegezve. Az első -szavadra, melyet csapatom elcsábítására intézesz, lelőlek irgalom -nélkül… - -– No, ne tartsd ide felém azt a bolond fegyvert! Legyen eszed. Hiszen -hallgatok. Nem kivánom az ágyud elől a lovakat. De hát az a szekér mit -vétett? - -– Azon sebesülteim vannak és a feleségem. - -– Szállítsd le őket róla. Rakasd át a sebesülteket az én szekeremre. -Velük talán elmennek a griffjeim. S ha elmaradnak is, csak nem eszi meg -őket az ellenség. Mit hordasz magaddal sebesülteket? S még aztán -feleséget is. Nekem is volt. Azt mondtam neki: szaladjon utánam, míg rám -nem talál. Ne félj semmit, asszony nem vész el! Ezóta már fogott magának -egy kürazirt s most azzal utazik. - -– Hallgass! rivallt rá Incze haraggal. – Eredj a kincseidhez vissza. -Lakjál jól velük. Minket hagyj útunkra menni. Ha egy szót kiáltasz -harczosaim után, az aranyodhoz, ezüstödhöz még egy darab ólmot is fogsz -kapni; s az neked, – bizony mondom, – elég lesz. - -Több szót nem vesztegetett rá Incze, sarkantyúba kapta paripáját s -előrehaladt huszárjai után vágtatott. Nem sokára utólérte a szekeret, -melyen felesége ült. Annak elmondá a történteket. Az asszony néma -intéssel helyeslé Incze szavait. A férj, ki Serenát birta, nem tehetett -máskép. A férfi, kinek arany és ezüst, s az ágyu és a sebesült bajtárs -között kellett választani, nem határozhatott máskép. - -Pedig oly szegény volt! - -Incze visszatekintett az elhagyott szekérre. - -A roppant kincs tehetetlen tulajdonosa dühödten verte a nyujtófával a -szekér elé fogott lovakat, s miután ez nem használt semmit, nekiállt a -ruddal a sárnak, és a földet paskolta vele, mely nem ereszti tovább. -Majd nekifogott az aranynyal telt hordónak s baltájával igyekezett a -tömör érczből egy darabot kivágni s minthogy nehezen ment a munka, -odafeküdt rá és beleharapott az aranytömegbe, hogy ott maradt rajta a -fogainak nyoma. - -Az éj eltakarta a vidéket. - -De az éjszakának nem volt álma. - -Erdők, mezők útjain menekülő csoportok hemzsegtek. Azok mind a mehádiai -útra igyekeztek eljutni. Orsova volt a végvár. A kapu, mely a hazából -kivezet. - -Ennek a kapunak a kulcsa egy szűk hegyszoros: Mehadia-kulcs a neve. - -Természetalkotta sziklafolyosó, mely lejtősen vezet fölfelé, se kitérni -róla, se megkerülni azt semerre nem lehet. - -Ha valaki a lejtő magaslatán felállít egyetlen egy ágyut, azzal az egész -folyosót végigseperheti. - -Az az egyetlen ágyu ott van. Az utolsó ágyu, mely a döntő ütközetből -fennmaradt. - -Védelmére alig van több száz embernél. De azok el vannak szánva itt -meghalni. Mindeniknek van tíz fegyvere. Azok oda vannak támogatva sorba -a sziklafalhoz, megtöltve. - -Pokrócz-kötegekből felhalmozott torlasz zárja keresztül az utat: a -mögött állnak a lövészek. Az ágyu középen. A torlasz tetejébe dugva a -zászló. - -A torlasz párkányán ül Áldorfai Incze. E magaslatról a Dunáig látni. - -Az üldöző ellenség dobverése hangzik a hegyek közül. Oda sem tekint. -Hátat fordít felé. Távcsövével azt szemléli, hogy kelnek át a menekülő -csapatok a Dunán. Valamennyinek a sorsát ő tartja a kezében. - -Az üldöző győztes már itt van a sarkukban. Ő tartja előtte zárva az -ajtót. - -Rém-emlékű hely ez itten. - -E ponton védte magát egykor százötven emberrel negyvenezer ozman ellen -Maróth bán hét napig. Itt tartá fel az ozman sereget Veteráninak -egyetlen ezrede három hétig. Vérrel vannak ezek a falak festve. - -– Ezredes úr! szólítja meg hadsegéde. (Az utolsó napon ezredessé -tették.) - -– Mi baj? - -– Az ellen közelít. - -Áldorfai int a tűzmesternek. Az ágyu eldördül, a visszhang sokszorozza a -dörgést a hegyfolyosóban. Incze vissza sem tekint. - -– Visszafordulnak. - -– Gondolom. - -És továbbszemléli a távol Dunapartnál történteket. A naszádok -járnak-kelnek egyik partról a másikra. - -Az üldöző ellenfél most ágyukat állít fel a sziklaút tulsó végén s -elkezd a torlasz felé lövöldözni. Incze hátra sem néz. Alulról nem lehet -magasra fellőni. A haubiczok mind alant pattognak el. - -Az üldöző egy tömör hadoszlopot tol előre a torlasz felé. - -Áldorfai nem akar vért ontani többé. Ha közelebb eresztené őket: -csontvázak serege lenne belőle. Röppentyűt bocsáttat a magasba. A mint a -röppentyű szétrugja csillagait, a sziklafal magaslatairól roppant -kőtömegek hengerűlnek alá, s menydörögve gördülnek végig a szűk -folyosón. A támadó hadoszlopnak vissza kell vonulni. Itt nem segít se -erő, se szám, se vitézség. Itt összemorzsolják a támadót. - -Az utolsó ágyu nem beszél sokat. Nem sok vesztegetni való tölténye van. -A zászló lankadtan csügg felette. A szoros felett vijjongva kóvályognak -a hulla-keselyűk. Lakomára várnak. - -Most az útszoros tulsó feléről egy trombitás jő lovagolva s utána egy -tiszt a parlamentair zászlóval. - -Incze eléje küldi két hadsegédét, azok bekötik kendővel a parlamentair -szemeit s úgy vezetik a torlaszig. - -– Ki küldte önt? - -A közbenjáró megnevezi a dandárnokot. - -– Mit kiván tőlem? - -– Megadást. - -– Visszamehet ön! - -– Kedvező feltételek alatt. Kegyelem, bocsánat mindenkinek. Ön rangját -megtartva, léphet át a hadseregbe. - -– Köszönöm: én nem vagyok katona, hanem tanár. - -– Önnek fél millió forint ajánltatik jutalmul. - -– Köszönöm: még van két napravaló kenyerem s az nekem elég. - -– Nekünk okvetlen el kell foglalnunk e kulcsot. Ha a dandárnok ki nem -vívhatja e helyet öntől, őt a hadvezér főbe löveti. - -– S ha én el hagyom foglalni ezt a kulcsot, akkor magam lövöm magamat -főbe. - -– Tízezer ember áll önnel szemközt és negyven ágyu. El kell önnek -veszni. - -– Vegyétek le a szeméről a köteléket! parancsolá akkor Áldorfai. S aztán -azt mondá a parlamentairnek: - -– És most nézze ön meg azt az erőt, a mely önökkel szemben áll. Egy -ágyunk van és száz emberünk. Ha egy dandár volna mögöttem is, és egy -ágyu-park, számíthatnának önök az esélyre, hogy talán az mind megfut -önök előtt; de mert csak egy ágyunk van és száz emberünk: tudhatják, -hogy ez megáll a helyén. - -– Igaz. Monda erre a parlamentair. S nem szólt többet. Visszatért, a -merről jött. - -Néhány óra mulva újra hangzott a trombitaszó: a küldöncz ismét jött az -ellentáborból. - -Most már nyilt szemmel bocsáták a torlaszig. - -– Meddig akarja ön a Mehádia-kulcsot védelmezni? kérdé Inczétől. - -– A míg azok ott mind a túlparton lesznek, monda Incze. - -– Beletelik két nap. - -– Valószinű. - -– A dandárnok két napi fegyverszünetet ajánl önnek. - -– Azt elfogadom. Mondja meg neki, hogy üdvözlöm. Most van esti kilencz -óra. Holnapután kilenczkor a viszontlátásig. - -Két napig lehetett pihenni. - -A menekülők az alatt mind áttakarodhattak a török partra. - -A második nap alkonyán Áldorfai Incze nagy máglyát halmoztatott össze a -torlasz mögött tört szekerekből, továbbvihetlen málharomokból, annak a -közepébe garmadoltatta össze a hátrahagyott puskatöltényeket, a lőport. -S aztán a máglyát körülrakatta mint egy pyramidot a szuronyos -lőfegyverekkel. Nincs már rájuk szükség többé. - -A mint az árnyék leszállt a mély völgybe, útnak indítá csendben az -utolsó kis csapatot. Maga hátramaradt és várta, míg azok messze -elhaladnak. - -Akkor kezébe vette óráját s nézte, míg a mutató kilenczre ér. - -Abban a perczben felvette az égő kanóczot, az ágyuhoz lépett vele s -elsütötte azt. A fegyverszünetnek vége volt. Nem akarta az ellenfélnek -engedni azt a dicsőséget, hogy az kezdje meg az ellenségeskedést. Ő -idézte fel azt. - -Akkor levette a torlaszról a zászlót. Hirhedett zászlóaljának diadalmas -jelvénye volt az. A lobogót leszakítá róla s a dereka körül kötötte öv -gyanánt. - -Azután a kanóczot beledugta a máglya közepébe. Az őrtűz üszkeit ráhányta -a gyulékony halmazra. Azzal lovára vetette magát s lassan poroszkált -lefelé előrehaladt csapatja után. - -A fellobogó máglya messze bevilágította a hegyi utat. - -Negyed óra mulva hangzott a hegyrendítő pukkanás. A torlasz felrobbant. -Az égretörő lángoszlopban mintha tűztányérok forognának s hulló villámok -ezrei czikáznának össze-vissza. Azok a légbevetett ágyu kerekei voltak s -a repülő szuronyok. - -Azután sötét lett minden. - -Reggelre eljutott az utolsó csapat is a Dunapartra. - -Inczét ott várta a parton a felesége, s bográcsban puliszkát főzött -számára. Tudta, hogy ki van éhezve. - - -A CSÁB. - -Még sokan vagyunk, a kik emlékezünk rá, mit tesz e két szó: «nincs -többé!» kik annak minden kínzó változatán keresztülmentünk. - -Vagyonunk: «nincs többé!» Tegnap volt, ma már elveszett; házunk rom, -birtokunk elkobozva, a bankjegy tárczánkban értéktelen papirrongy. - -Hivatásunk «nincs többé!» Tegnap még urak, tekintetes, nagyságos, -méltóságos urak voltunk; ma semmik sem vagyunk. Tudományunkra, -tehetségünkre, vitézségünkre sehol a világon semmi szükség többé. -Ma-született csecsemők vagyunk, a kiket az anyjuk kitett idegen ház -küszöbére. - -Jövendőnk: «nincs többé!» Az az egész világ elmult, melyben mi éltünk. -Csak kövületek vagyunk már, a kik még gondolkoznak. - -S mind ennek felteszi a töviskoronáját e nehéz mondat: «hazánk nincs -többé.» A benmaradóra nézve egy nagy börtön az, a kimenekülőre egy -elsülyedő világrész. Azok az egyre távolodó kék hegyek mintha tengerbe -sülyednének alá, a futó szemei elől. - -De hát arra emlékezünk-e, hogy mind ezt a sok nehéz «nincs többé» -gondját egyetlen «van még» képes volt megenyhíteni? - -«Van még egy nő, a ki az «enyim.» - -Enyim; szeret; velem van… - -A míg ez az enyim, addig nem ejt el sem veszteség, sem csábítás. Addig -ha nincs vagyonunk, de van kincsünk; ha nincs hivatalunk, de van -ösztönünk minden munkára; ha nincs jövendőnk, de van reményünk mindent -visszaszerezni egyszer; – még a hazát is, s addig otthonunk is van. - -A hol ketten együtt lehetünk, az az otthon. - -Az az egyetlen kis szív egy megmentett sziget egy elsülyedt világból. - -Áldorfai Incze attól a naptól fogva megszünt a külvilággal törődni, -melyen a török földre átlépett, semmit sem hozva át magával az egy év -alatti mesevilágból, mint egy feleséget és egy derekára kötött zászlót. - -Őt nem érdekelte többé a magas politika; beszélhettek társai a viddini -táborban szép meséket angol interventióról: nem adott rá semmit. -Káromkodhattak mások a kiutahiai belebbezés ellen: az sem izgatta fel. -Csak egy eszméje volt: a feleség. - -Társai, a derék menekült hontalanok, sok kínnal-szült ábrándot temettek -még el aztán. Neki egyik sem volt halottja. Ő leszámolt a multtal. -Vesztesége volt egy elveszett haza és egy elveszett mennyország: -nyeresége volt egy megmaradt feleség. - -A nagy veszteség skeptikussá tesz. - -– Oh, barátom, Incze! még ha meg nem nősültél volna, sem lehetne belőled -többé pap. A haza és a menny együtt veszett el. Az elbukott mit keressen -még odafenn? Lamentálni menjen-e oda az angyalok és idvezült szentek -nyakára? Pöröljön az Istennel, hogy miért hagyta elbukni nemzetét? -Keresse az örökkévalóságot azzal a tudattal, hogy azokat mind ott fogja -találni, a kik őt legyőzték, legázolták? Mert hiszen a mennyországhoz a -győztes is jogot tart. Azért énekel «Te Deum laudamust.» A háború -dogmája halomra dönti az egész keresztyén dogmát. A keresztyén dogma -szerint a gyilkos pokolra jut. A háború dogmája szerint a gyilkos «is» a -mennybe jut, meg a megölt is. Hogy férnek azok ott meg? Egyedüli -észszerű dogmája a mahomedánnak van. Nála «csak» a gyilkos jut a -paradicsomba. A legyilkolt hitetlen kutya. Az megy a gyehenna vermébe s -nem hordja még a más világon is a boldog győztes után a levágott fejét a -markában. A ki hazát vesztett, nem mehet többé az oltár elé.» - -Ezt susogta egy este egy ismerős hang Incze fülébe. A fásultság közepett -alig jegyezte meg magának az alakot. Talán Stomfai Gideon volt? Hogyan -menekült meg? Hozott-e el valamit a félre térített kincsekből? Nem -kérdezte tőle. A hontalanok nem ismerik már egymást. Mindenki csak -magával törődött. - -Egy határozott vágya volt Inczének: elmenni innét messze, olyan messze, -hogy az egész földteke legyen közötte és e balcsillagzatokkal megrakott -ég között. Ki olyan országba, a hol nem szégyen napszámmal keresni a -kenyeret. - -Walter Leo ajánlatára büszke volt visszagondolni. Fényes az; de -alamizsna. Volt azontul is még a magyar menekülteknek egynél több okuk -nem kivánkozni a Szajna-parti világvárosba – lengyelnek. - -Hanem a menekült egyúttal fogoly is; foglya az európai diplomatiának. -Arra kell mennie, a merre viszik, nem a merre menni akar. - -A menekültek egy része még a viddini táborból visszatért haza. A nagyobb -rész. A közvitézek serege. A győztes utánuk küldé a bocsánatot. De a kik -egy fejjel kilátszottak a tömeg közül, azoknak jó volt azt a fejet -megőrizni. - -Inczét nem ragadta magával sem ábránd, sem keserű czivódás bajtársak -között; a török vendégszeretet piláfját sem szidta; jó volt az, mert -megosztotta feleségével. - -A belebbezési sanyarú útban ismét összetalálkozott Gideonnal. - -Ez most már rongyos volt és piszkos; ócska gubában járt. - -Szidta az egész világot. Gyalázat az ilyen élet. Még a bajtársakban sem -lehet bízni. Kirabolták, elvették minden pénzét. - -– Úgy kell neked! csak a lopottat vették el. - -– Hát te mivel vagy külömb ember, azért, hogy féltél lopni? Koldus vagy, -mint én. Alamizsnából élsz, mint én. Oda kerültél, a hova én. S nincs -másfelé kijárásod, mint nekem. - -Incze feleségére tekintett és mosolygott. Serena arczáról -visszasugárzott e mosoly. - -Gideon keserüen monda: - -– Én még tudok egy ajtót, a mely kinyílik mindenkinek. Itt nálam a -kulcsa. (Egy pisztolyt vont elő zsebéből.) Velem a sors nem tréfál kedve -szerint. – S hogy megmutassa, mennyire nem engedi magával komázni a -balsorsot, a pisztoly sárkányát felvonta s a cső végét a fogai közé -szorítá. Senkit sem ijesztett meg vele. Talán meg sem volt az töltve. - -Incze most már gúnyosan mosolygott: - -– Eredj! A ki beszél arról, hogy megöli magát, az nem teszi azt meg. - -– S te nem beszélsz róla! - -– De nem is teszem, szólt Incze, felesége kezét szorosabban húzva karjai -alá. - -– Tán vétek az? Te még tán hiszed azt, hogy van lélek, van másvilág? És -ha van? Hol van megtiltva az öngyilkosság? Nem erénynek tartották-e azt -Hellasz és Róma classicus korszakában? Nem úgy ábrázolják-e a -respublikát, mint egy nőt, ki tőre hegyét öngyilkolásra készen tartja, -szivének szegezve? - -– Már az, hogy az öngyilkosság eszményképe nőnek van ábrázolva, mutatja, -hogy az nem férfierény. A társadalom hibája, hogy ez a nőnél még -igazolható lehet; de a férfinál soha. Nyomor, szenvedés elől megszökni -az élettől, gyávaság. Ha vagyonomat vesztém, megtanulok ezután koplalni; -ha bűnt követtem el, kiállom a büntetést; ha becsületem vesztettem el, -kezdek egy új életet, s évek során át küzdve, visszaszerzem az emberek -becsülését; ha szerelmemben csalódtam, viselem a szív fájdalmait; ha -hazám meghalt, megmaradok élő, kiáltó sírkövének; de azt nem mondom -soha: «én nem viselem tovább a fájdalmakat; ti többiek, a kik itt -maradtok, osztozzatok meg rajtuk.» S ha nincs miért éljek, van -feleségem: ő érte élek. - -A csábító dæmon kaczagva ment odább; s a távolból rákezdé dalolni -hajdani országgyűlések gúnydalát: - - «Ifju varju keresztről - Csak azt kiabálja: - Úr vagyok, lábam nyomát - A kereszten találja. - A vén varju hallja, - A boglyáról azt mondja: - Telelj ki csak!» - -A gúny vonatkozott Incze helyzetére. - -– Én nem hiszem, hogy őt kirabolták volna; monda Incze nejének. -Bizonyosan elkártyázta a ferde úton szerzett összeget. Régi szenvedélye -volt a játék. - -– Én pedig nem hiszem, hogy elvesztette volna a pénzét, szólt Serena. -Csak híreszteli azt, s rongyban jár, egész kérkedéssel, hogy ne -keressenek rajta semmit. - -– Az meglehet; de akkor mi oka lehetett előttünk ezt az öngyilkossági -paródiát eljátszani? - -– A kisértés. - -Incze hosszan gondolkozott ezen a szón. - -Azután hetek multak el. A keserves vándorúton bujdosók el voltak zárva a -világtól. Kisérgették őket egyik városból a másikba, s tanulhattak az -alatt etnographiát. - -Egyszer aztán kitálalták nekik az európai diplomatia főztét. - -A szabadságharcz kiválóbb alakjai Kiutahiába belebbeztetnek. - -A többi választhat magának e három közül: - -Vissza akar-e térni szülötte földére (hazának nem nevezik azt már) s -alávetni magát az irgalom-nemismerő haditörvényszéknek? Vagy neki -indulni a széles világnak s keresni, hogy hol van a földön még egy olyan -üres folt, a honnan egy ember hiányzik? - -Vagy pedig itt maradni Törökországban s beállni a török hadseregbe -redifnek. - -Incze és balsorsának több osztályos társa a kivándorlást választották. -El innen, ebből a nyavalyás Európából! Valami ötvenen elhatározták, hogy -ki fognak menni Amerikába. Ezek többnyire olyan emberek voltak, kiknek -családjuk volt, s azt vagy magukkal hozták már ide, vagy maguk után -szándékoztak hívni oda, a hova őket veti majd a sors. - -Sajátságos lélektani talány, hogy leginkább ezek választák a kivándorlás -keserű poharát, míg a török szolgálatba állást, a mi olyan kecsegtetőnek -látszott, azok keresték inkább, a kik egyedül álltak a világban. Előkelő -nagy nevek adták a példát. - -Az akkori szeraszkiérnek kedvencz eszméje volt ez. A harczedzett magyar -sereg kiváló tehetségeit beoltani a török hadseregbe. Az áttérők fényes -igérettel voltak kecsegtetve. - -E csáb Áldorfai Inczét sem kerülte el. - -Azon időkben az európai hírlapok valami Jaszmagi nevű emberről beszéltek -mindenféle kalandos meséket. - -A mesék nem voltak igazak, a Jaszmagi név sem létezett. Török czíme ez -az iródiáknak: jaszmagdzsi. - -Sztambulban már vörös feszszel a fején kereste fel Inczét Gideon. - -Nem volt már rongyos: török egyenruhát viselt; ő is jaszmagdzsi volt a -szeraszkiér szolgálatában. - -Ez az ember többet tudott, mint Protæus; valahányszor néhány havi -távollét után találkozunk vele, mind annyiszor nemcsak más alakot mutat -be, de egyszersmind más kedélyt is. - -Ezuttal valóságos «ifju török» volt. - -Mahomedán, a ki atheista; müzülman, a ki bort iszik; ozmanli, a ki -világpolgár. Szelim aleikummal üdvözöl, s félig török, félig franczia -nyelven beszél. Ismerőseit effendinek czímezi s a sipkát nem veszi le a -fejéről a szobában, hanem a quadrillet kankan figurákkal járja. Török -reformokról fecseg s a szultán előtt arczra veti magát. Barátkozik a -követségi attachéekkel, s megtanítja őket hasist enni. - -Sztambulban az első ember volt az «effendi», a ki Inczére ajtót nyitott. - -Incze jellemének egy gyönge oldala volt: nem tudott gyülölni. - -Erre az emberre ő annyiszor megharagudott; a pillanatnyi gerjedelemben -képes lett volna őt megölni; hanem a mint a harag elpárolgott, el is -lett az feledve. Gideon vakmerő modora meglepte őt. Készen volt ellene a -védelemre, mert felismerte benne örök ellentétét; de nem birta őt -magától távol tartani. Nem birt a vas jellemeknek azzal a -mágnes-hatásával, mely el tudja magától taszítani az ellenszenves alakot -s ajtót zár előtte, mielőtt megszólalt volna. - -A helyzetnek is volt erre befolyása. A számüzöttnek, a hontalannak az -idegen földön az ismerős arcz mosolygása jól esik, bárha a hajdani -ismeretség alapja viszálkodás volt is. - -S még egy prózai indok is járult hozzá, hogy Guidó újra találkozhassék -Inczével. S ez indokot Serena képezte. - -Serena nem volt a regényhősnők amaz eszményképe, a kik csak magasztos -erényekkel tündökölnek; szépségük festői, eszmejárásuk költői, szerelmük -mennyország s a férfit istenné teszik általa. - -Serenának igen hétköznapi erényei is voltak, a mik a nőt nem teszik -széppé; de hasznossá, s a mik a férfit nem mint istent, de mint embert -érdeklik. - -Serena életrevaló asszony volt, a ki férjére nézve hasznossá is tudta -magát tenni. Bátorsága, önfeláldozása, annyi volt, a mennyire férfi soha -sem viszi. Ez asszonyi tulajdon. - -Nagy csoport menekülő között egyedül ő tudott angolul. Azon időkben még -azt az iskolákban nem tanították; ő atyjától tanulta azt. - -Annálfogva mindjárt eleinte ő volt a tolmács honfiai és a velük -érintkező hatóságok között. S minő tűzről pattant szószóló! Hogy tudott -veszekedni az élelmezési biztosokkal! Mikor asszony pörlekedik, a -legnagyobb áldozatot hozza. A veszekedés az ő idegeit rongálja, arczát -kiveszi széptani formájából; de ha ő nem czivakodnék minden nap egy -csoport alávaló, önző, komisz zsebrákkal, azok a férjének a szemét is -kilopnák; a férj tud ám neki menni egy ágyúnak, visszafelelgetni egy -királynak; de egy kofa, egy pimasz szolga előtt béna lesz és megnémul, s -egy ravasz csaló által lehagyja magát vetkőztetni. Az asszony pedig -ilyen helyzetekben hősnő! - -Serena volt tehát egy nagy csoport emigrans ügyvédje, tolmácsa, -pártfogója. Mire Sztambulba jutottak, már törökül is tudott. Lángesze -volt mindenhez. - -De még egyébhez is értett. - -A mint a kénytelen vándorútban itt-amott felütötték a sátorfát: Serena -azonnal konyhát rögtönzött, edényt vásárolt, kiment a piaczra, élelmi -szereket vett, neki állt sütni, főzni, s pompásan értett hozzá. Az -emigransok úgy imádták, mint az egyptomiak az Isis Istent, a ki számukra -egy kis jó hazaemlékeztető «szépasszonyfőztét» tudott készíteni. S ez a -művészet jövedelemmel is járt. Megfizettek érte. Incze azon vette észre, -hogy a felesége pénzt szerez. Serenának pedig ez tréfa volt és -gyönyörüség. Nem robot, nem az asszonyi nem megalázása a tűzhely; (annak -a ki érti) trónus az: a melyről a világot kormányozza. Serena a helyett, -hogy sápítozni, szerencsétlenkedni segített volna a férfiaknak, főzött -nekik, s jó kedvet adott hozzá. - -Irigylésre méltó ember ez az Incze! - -Hanem az ilyen helyzetben aztán az ember nem lehet nagyon válogatós, -hogy kit fogadjon el magánál. Serena Sztambulban is elővette ezt a -művészetét, mert azzal bíztatták, hogy sok hónap letelik még addig, a -míg a török kormánytól ki jön az engedély a tovább utazhatásra. -Felállította addig a magyar konyhát. S a legelső vendége Gideon volt. -Aztán jött több is. Az effendi tudta vegyíteni a tréfát a komolylyal új -helyzetében. Az áldozat: törökké lenni, ez volt a tréfás oldal; hanem a -nyereség: töröknek lenni, ez volt a komoly rész. - -Az ebédelő társaság véleménye ide-oda ingadozott; csak Inczéé állt -szilárdul. Elitélte azokat, a kik török szolgálatba álltak. - -– Csak «te» ne beszélj! Támadt rá az effendi (most Vely bég volt a -neve). Ha tudtál pápistából kálvinistává lenni, mi nagy ugrás van innen -a mahomedánig? Az ozmánnál nincs Jézus jobban degradálva, mint a -kalvinistánál a Boldogságos szűz. A mahomedán fatalismus pedig épen -azonos a kálvinista prædestinátióval. - -– Nincs nekem semmi bajom a dogmákkal; felelt rá Incze. Az embert saját -tettei üdvözítik. De nem akarok olyan országnak fia lenni, a hol a nő -rabszolga, s az utczán beburkolt arczczal jár; mert feleségem van. - -– Papucshős! - -– Igaz. Én feleségemet becsülöm. - -Ezt Serena nem hallotta; ő nem űlt az asztalhoz. Csupa férfi társaságot -feszélyez az, ha egyetlen nő ül az asztalnál. Neki künn volt a konyhában -dolga. - -– De midőn itt olyan fényes állást nyerhetnél, a melyben még magasabbra -vihetnéd eddigi hiredet. - -– Ez sem czélom. Katona voltam, míg hazám volt. Most nem gondolok -kardomra többé. Nálam ez csak kötelesség volt, nem mesterség. -Nemzetemből számüztem magamat; de azért más nemzetet nem fogadok. Elég -nekem a hazám miatti keserv; nem szerzek magamnak még török keserveket -is. Arra pedig, hogy honszeretet nélkül álljak be egy ország -katonájának, még nagyon kényes vagyok. Tisztelem a metempsychosist; de -galandféreg Törökország gyomrában nem leszek. - -– S mi lesz belőled, ha innen elmégy? - -– Amerika elég nagy, elférek benne. - -– S mihez kezdesz ott? Beállsz tanárnak valamelyik amerikai egyetembe, -római classicusokat ismertetni, s olvasod a yankee tacskóknak a «Tityre -tu patulæ recubans sub tegmine fagi»-t a maguk nyelvén «Tájtiri, tyu -petsölei riköbens szjub tidzsmájni fedzsi?» - -Nevettek rajta. - -– Nem, szólt Incze. Van két izmos vállam s a zsákhordónak Amerikában két -dollárt adnak naponkint. - -– S hogy jutsz odáig? útiköltséged sincs. - -– Beállok egy steamerre katlanfütőnek. - -– Ez bolond. Ezzel nem lehet beszélni. - -Azzal elkezdett más hurokat pengetni a csábító. Leirta a szeraszkiér -nyári palotáját, szerálját, életrendét a Gökk Sü vizei mellett. -Ezeregyéjszakai képek azok. Sok gyönge szív felhevült azokon: csak -Inczéé nem. Pedig ő rá volt az mind számítva. - -Fejét rázta, mikor az effendi búcsút vett tőle. - -– Aludjál rá holnapig egyet, mondá neki Vely bég s a konyhában Serenát -így üdvözlé: - -«Aleikum unallah szép Aszszéki». - -Incze nem is szólt erről nejének semmit. - -Másnap ismét meglátogatta őt szállásán Vely bég. (Másutt nem volt -található.) - -Az effendi fontoskodó titkolózással sugá fülébe: - -– A szeraszkiér küldött hozzád. Én az ő jaszmakdzsija vagyok. - -– Tudom. - -– Ma ötkor lakomára hivat magához. - -– No hát mondd meg ő excellentiájának, hogy csókolom a kegyes kezeit; de -magam is vendégeket hívtam mára hozzám s a feleségem ma olyan pompás -gulyáshúst főz zöld paprikával, hogy én azt a szultán lakomájáért sem -cserélem el. - -Az effendi dühösen hagyta ott Áldorfait s nem látogatta meg többet. - -Hanem ez időtől az Amerikába vándorlandó menekültek tapasztalták, hogy -útleveleik kiadása oly végtelen húzást halasztást szenved, hogy már ide -s tova ki is tavaszodik az idő s ők még mindig itt vannak rekedve. -Valami titkos kéz hátráltatja elmenetelüket. - -Serena maga lótott futott az ügyükben egyik követségi palotától a -másikhoz. Az asszonyok a legveszedelmesebb sollicitátorok a világon. - -Végre kikapták az útleveleiket s mehettek Isten hirével. - -Inczének maga Vely bég hozta el a kész útlevelet, az illető követségtől -láttamozva. Megkimélte őt a fáradságtól. - -Ezuttal szivélyes, barátságos hangot szenvelgett. Komolyan, higgadtan -beszélt. - -– Nagyon sajnálom, hogy elválunk egymástól. Most látom csak át, hogy -milyen szükségem volt rád az életben. Hol kapok én még egy olyan embert, -mint te voltál, a ki velem bűneim miatt czivakodjék, megdorgáljon? Ezek -itten még túl tesznek rajtam. Sokat használhattál volna még itt hazád -ügyének is. A dolgok fordulhatnak úgy, hogy ma-holnap kiüthet egy -európai háború, a melyben Törökország lehet az archimedesi pont, a -honnan a világot kimozdíthatjuk helyéből. Te nem hiszed ezt. Pessimista -vagy s én nem akarlak rábeszélni. Azonban, hogy lássad, mennyire -komolyan számítok a jövő eseményekre s azokban a te roppant -tehetségedre: vedd át ez iratot; ki se bontsd; tedd a zsebedbe. Ez a te -kineveztetésed az anatoliai hadsereghez «ferikké», kétlófarkas pasává. -Nem fogadtad el. De azért tartsd magadnál az okmányt; talán meggondolod -magadat; talán rá kényszerít a sors, vagy saját meggyőződésed, hogy -hasznát vedd; ha pedig nem: hát tedd el emlékül, foglaltasd rámába, s -mulasd magadat rajta. S már most vegyünk búcsút. - -Az effendi olyan őszinte arczczal beszélt, hogy Incze maga nyujtotta -neki a kezét búcsúszóra. - -– Hanem – ezt a kegyet (bár hasznát nem veszed is talán mégis nem ártana -a szeraszkiérnek megköszönnöd. Tudod, csak azért, hogy ne higyje ez a -buksi török, hogy hollandusok vagyunk. - -– Igazad van. El fogok hozzá menni. - -– Ne félj ám tőle. Nem fog biztatni, hogy maradj itt; politikáról pedig -épen nem elő sem hozakodik. Megmutogatja a fegyvereit, meg a -tulipánjait, kiszívsz vele egy nargilét, megiszod egy csésze kávéját s -aztán jójczakát kivánsz neki. - -– Akarsz velem jönni? - -– Szivesen. De egyet mondok. A szeraszkiér a Bosporuson túl lakik. -Éjszaka lesz, mire tőle visszakerülsz: nem jobb volna előbb kedves nődet -úti podgyászoddal együtt az Aligatorra elszállítani? Társaid már mind -ott vannak: mit csináljon egy asszony itt egyedül ebben a nem igen -dicséretes hirű török városnegyedben? - -Ez az indítvány még Serena szemeit is beköté. Jó akaróját látta Vely -bégben. Tulajdon aggodalmának adott az kifejezést. - -Serena is félt tovább egyedül maradni e helyen, miután menekült barátaik -mind a tengerre szálltak már. Gideon figyelmes gondoskodása elaltatá -gyanuját. - -S aztán egészen megnyugodott, mikor az effendi visszatért a hordárokkal, -kik málháit a Bosporus partjáig szállíták s még maga keresett nekik egy -kaikot, s annak a révészével úgy alkudott meg, hogy elébb az Alligatorra -elszállítják az asszonyságot, azután őket kettőjüket a Gükk Sü partjára -a szeraszkiér palotájáig; ott várnak, míg a bég visszatér s azt elhozzák -ismét a hajóra. Serena meg volt elégedve azzal, hogy Vely bég hat -piasztert le tudott alkudni a kaikdzsitól, s megfenyegette, hogy a -talpára veret, ha leiszsza magát. - -Azzal beleültek a csónakba s mind a hárman átvitették magukat az -Alligatorhoz. Serenát csupa ismerős arcz fogadta ott. Jó helye volt. -Incze ment Vely béggel a túlpartra. - - -AZ ALLIGATOR. - -Az «Alligator» az Északamerikai Egyesült-Államok hadi korvettje volt. - -Már egy hónap óta ott horgonyozott az Aranyszarv öbölnek abban a -részében, a meddig idegen hadihajóknak szabad elmenni. - -Mintegy negyed angol mértföldnyi távolban tőle ült horgonyain az osztrák -brigg «Salamander», békés szomszédságában. - -Az Alligator egyedül azért várt ott, hogy azon magyar menekülteket -felvegye, a kik az Egyesült-Államok területén ohajtanak letelepedni. -Kapitányának az volt az utasítása, hogy a mint a menekültek többsége el -fogja határozni, New-Yorkba kivánnak-e menni, vagy San-Franciscoba? a -szerint menjen velük az atlanti oceánnak, vagy a csendes tengernek. - -Inczének nem kellett sokáig időzni a szeraszkiernél. A kitünő férfiu -szives vendégszeretettel fogadta látogatóját; keveset beszélt vele; nem -biztatta viszont-találkozással s nagy hamar elbocsátá. - -Gideon az előszobában várt reá, s ott még egyszer elbúcsúzva tőle, -karjába ölté karját s lekisérte őt a csónakig. - -Mikor már Incze a csónakban ült, még egyszer kezeiket nyujták egymásnak. -Inczének most már semmi gyanúja sem lehetett Gideonra. Egész őszinte -barátilag megszorítá Gideon kezét. - -Az nagyot sziszszent a férfias szorítástól. - -– Átkozott erős kezed van. De nem az a baj. Hanem ez a gyűrű szorult az -ujjaim közé. Ezt is a szeraszkiertől kaptam. Nesze fogadd el tőlem -emlékül. Igazi talizmán a köve. S alatta titkos zár van. Az ilyen gyűrű -rejtekében szokták magukkal hordani a török főurak azt a gyorsanölő -mérget, a mi őket bizonyos zavarokból ki szokta menteni. No ne félj -felvonni. Ebben nincs semmi méreg. S ha nem kell tőlem emlékül: dobd a -vízbe. - -Incze nem tehette, hogy el ne fogadja ez emléket; ámbár ő nem adhatott -semmit viszonzásul Gideonnak. - -– Pax tecum! Mondá a hajdani szerzetes egykori társának s aztán -elsietett a partról. - -A török kaikdzsik eveztek csendesen ki a Bosporusba. - -Késő este lett, mire az Aranyszarv öböl árbocz erdejéhez eljutottak; -Inczében a tündéri látvány, az ezernyi lámpafény az árboczokon, a -sötétkék víztükörtől sokszorozva, egy aggályos gondolatot költött. Ha ő -most e száz meg száz hajó között nem találná meg azt a gályát, melyen -nejét hagyta! - -Ő nem is találná meg bizonynyal; de a kaikdzsi itthon van ez erdőben. -Ismer ez minden fát s tudja, hogy kinek a lobogója leng rajta? Odaviszik -ezek, a hova parancsolva van. Úgy járnak azzal a kis halgyorsaságú -ladikkal az árboczos szörnyek között, mint a benszülött az ismerős város -utczáin. A vékony átlátszó köd, mely estenden a víz fölött terjeng, nem -vezeti őket tán tévútra? - -Most behuzzák evezőiket. Helyben vannak. A csáklyákat veszik elő, hogy -megfogózzanak a hajó oldalába. - -Incze erszényét veszi elő, hogy a kialkudott vitelbért markukba -számlálja. - -A kormányos visszautasítja a fizetést. Az a másik úr, a ki kialkudta, -kis is fizette már a dijat. - -Inczét meglepte e nagy barátság és becsületesség. A kaidzsi ezt el is -hallgathatta volna. - -Azután kiáltásukra lebocsátották a kötélhágcsót az érkezőért. Incze -felkapaszkodott azon. A csónakosok tovább haladtak. - -Incze a hajó födélzetén kevés embert talált. Hajós legényeket és -katonákat. Nem tudta tájékozni magát. - -A lünetteről egy tiszt szállt le eléje. Egyenruhájáról felismerheté -benne a kapitányt. - -Az «Alligator» kapitánya tudott németül is; azt az első találkozásnál -felfedezte. - -– Mi tetszik? kérdé tőle ez a kapitány. - -Incze megmondá neki. - -– Én vagyok mr. Áldorfai, honvéd-ezredes a magyar hadseregből. - -A kapitány erre a szóra feltaszította homlokáról a sipkát, s elkezdte az -üstökét vakarni. Elébb valami érthetetlen szókat dörmögött. Azután -vállvonva mondá Inczének. - -– Ha ön honvéd-ezredes a magyar hadseregből, akkor ön nekem foglyom. - -– Hogyan? - -– Ugy, hogy ön most osztrák hajó födelén van; tehát osztrák területen. - -– Hát ez nem az Alligator? - -– Nem. Ez Ő Felsége hadi gályája: a Salamander. - -Áldorfai Incze megtanult valamit, a mit még eddig nem ismert, az -ijedtséget, ennél a szónál. Gyáva lett. - -– Én nem ide akartam jönni, hebegé erélytelenül. - -– Azt elhiszem. Felelt pogány nyugalommal a Salamander kapitánya. - -– Engem tévedésből, vagy ármányból hoztak ide. - -– Az meglehet; de miután nekem utasításom van, ha magyar menekült -jelentkezik hajómon, azt foglylyul letartóztatni: annálfogva nyugodjunk -meg a malaproposban. Van önnek fegyvere, a mit átadjon? - -– Nincs. - -– Akkor sziveskedjék ön ezt az urat követni. - -Az az úr volt a porkoláb, a ki Inczének megmutatta azt a kabint, melyben -szállásolni fog. Egyébiránt tisztességesen bánt vele; ki sem motozta. A -tengerészek humánus emberek. Az ajtót sem zárta rá; hanem egy őrt -állított eléje. - -Ott azután volt ideje Inczének elmélkedni a renegátok barátságáról s a -török révészek becsületességéről. - -Az Alligatoron pedig várhattak rá egész éjjel. - -Minél tovább haladt az éj, Serena nyugtalansága annál nagyobb fokra -hágott: hajnal felé megszánta egyik számüzött társ s vállalkozott rá, -hogy kiszáll a partra Inczét keresni. Legegyenesebb út volt volt Vely -béget felkeresnie. - -Az úgy tett, mint a ki szerfölött meg van lepetve azon hír által, hogy -Incze nem érkezett meg az Alligatorra; rögtön ugrott, szaladt tüvé tenni -érte egész Sztambult; s nem telt bele egy óra, mikor már vissza is tért -a bizonyos eredménynyel. - -– Képzeld: azok a semmirekellő részeg kaikdzsik az este a ködös vizen -ködös fejjel összetévesztették az Alligatort a Salamanderrel: ennek az -ostoba müzülmának inglis, meg frenki, mind egy «gyaur köpek». Odavitték -Inczét az osztrák hajóra: bizonyosan le van tartóztatva. Te eredj a -hírrel az Alligatorra vissza; én futok a szeraszkiérhez, hogy segítsek -az elfogotton. Egy óra alatt ott leszek nálatok. - -Szavának is állt: egy óra mulva ott volt az Alligatoron. - -A magyar menekültek között már akkor nagy volt az izgalom. Körülfogták a -hajós kapitányt s iparkodtak vele megértetni a dolgot. Hanem akkor a -yankee egyszerre elkezdett nem érteni németül. Egyáltalában nem értett -németül. Azt sem tudta, hogy mi az a «Schiff» meg az a «gefangen»? Csak -a fejét rázta. Az elkeseredett hazafiak aztán összerakták, a mi keveset -tudtak angolul: az egyik egy szót, a másik a másikat; azokból egy -vállalkozó szellem egész mondatokat tákolt össze s aztán igyekezett a -kapitánynyal elhitetni, hogy az angolul van, a mit ő most elmond neki. -Talán megértette: mert annyit mondott hogy «fatal accident!» s még -jobban rázta a fejét, azután felment a lünettere, s elkezdett alá fel -sétálni s a «Hail Columbiát» fütyörészte. - -Serena tudott volna vele beszélni angolul; de előtte nem merték a -bajtársak a helyzetet felfedezni, míg Vely bég elő nem jön. - -Ez, a mint a hajóra érkezett, szóba sem állt senkivel; hanem azt -kivánta, hogy egyedül közölhesse Áldorfai nejével, a miről tudomást -szerzett. - -Serena az aggódó hitves nyugtalanságával fogadta őt. Ez leküzdé benne az -ellenszenvet, melyet az ember ellen soha meg nem szünt érezni. - -– Mit tud ön férjem felől? - -– Ő a múlt éjjel a ködben az Alligator helyett a Salamanderre tévedt s -ott az osztrák hajóskapitány letartóztatta. - -– Hogy tehette azt, hiszen neki amerikai útlevele van? - -– Csakhogy Amerika messze van, s az útlevél még nem ád polgárjogot. A -hajófödélzet pedig annak az országnak a területe, a kié a hajó. Az -osztrák kapitány egészen a maga jogával él. - -– Mi fog történni most? - -– Hogy mi fog történni? azt őszintén megmondom, egész öntől függ. Ön -választhat tetszése szerint. Az egyik lehetőség az, hogy ön most eljön -velem a szeraszkiérhez, s annak kinyilatkoztatja, hogy férje elfogadta a -török hadseregnél a ferikké kineveztetését. Az az ő zsebében van. Arra a -szeraszkier oda fogja küldeni a hadsegédét a Salamander kapitányához s -ön egy óra mulva látni fogja nem Áldorfai Inczét, hanem Oglán beyt: az -anatoliai dandár ferikjét. - -Serena arczát a büszkeség és szemérem pirja önté el e szókra. - -– Én nem fogok a szeraszkierhez menni, sietett a rövid válaszszal. - -– Akkor még két másik eshetőség van; szólt Vely bég kegyetlen humorral. -Az egyik az, hogy Áldorfai Incze honvéd-ezredes ott marad a -Salamanderen, mint elfogott menekülő. Hogy az ilyenekkel hogy bánnak mai -nap? azt ön olvashatta a hírlapokban. A hajón is van haditörvényszék, -haza sem kell őt szállítani s ön talán hallotta már, hogy a hajó -árboczának a haránt póznája micsoda czélokra is szolgál még? Meg is -láthatja legközelebb. - -Serena összeborzadt e gondolattól. - -– És mi a harmadik eshetőség? kérdé izgatottan. - -Vely bég a vállát vonogatta s a fogait szivta huzódozva. - -– Az, a mit ön legkevésbbé fog szeretni. Mikor elváltunk, Incze egy -talizmángyűrüt látott meg ujjamon. Megtetszett neki s én odaadtam azt -emlékül. Az ilyen gyűrü fejében viselik a török országnagyok azt a -gyorsan ölő mérget, mely őket a selyemzsinórtól meg szokta szabadítani. -E titkát a gyűrünek Incze is tudja. - -Serena a szenvedély váratlan kitörésével fordult egyszerre Vely bégnek. - -– Gyalázatos áruló! Ez az ön műve volt. Ön vitette megvesztegetett -zsoldosaival férjemet szándékosan az osztrák hajóra. Távozzék előlem! Ne -közelítsen felém többet. Siessen innen! Két perczet adok önnek az -elfutásra. Ha addig innen nem menekül, kikiáltom a kétségbeesett -bajtársak közé, hogy ön mit tett, s akkor Isten irgalmazzon önnek! - -Vely bég elsápadt e szókra. Nem várt több biztatást, futott a -csónakjához, senkivel szóba sem állt s csak midőn jó messze eleveztek -már a hadi hajótól, kiáltott vissza az utána néző hölgynek: - -– Asszonyom! Három közül az egyiket választani kell! Mash-allah! - -A nő pedig azt mondta: «még van egy negyedik is,» s elszánt léptekkel -felsietett a hajóskapitányhoz a lünettere. - -Ez már tud aztán a yankeevel beszélni! - -A menekült bajtársak odalenn nem értették, mit beszél angolul a -kapitányhoz; de szemei, arcza, mozdulatai érthetővé tették azt. - -Ah az egészen más, mikor egy asszony beszél el valamit! Hogy magyaráz -annak minden arczvonása! Milyen igazság hangzik annak minden szavából! - -– Nézzétek, most azt beszéli neki, mint szerették ők egymást! hogy nincs -senkije a férjén kívül! Most azt mondja el, milyen hős, milyen nemes, -milyen bátor volt az ő férje! Hogy küzdött a népek szabadságáért! Most -felvilágosítja az ármányról, melylyel kelepczébe ejték. Most beszél neki -a szabad államok magas kötelességeiről, a csillagos lobogó becsületéről! -Nézétek, hogy melegszik a yankee! Hogy emeli az ökleit. Már mindjárt -meghódítja! Ez az asszony felfordítja a világbékét! Most megszorítja a -kapitány kezét s jobbjával az égre mutat fel! - -Az Alligator kapitánya halk parancsszóval szólt alá: - -– Zászló-apród! Lobogót… fő-árboczra… fel! - -Azután a hangcsövön lekiáltott a hajó mélyébe: - -– Füts gépet! - -A nő térdre esett s megcsókolta a kezét. - -A menekvők nem értették ezt a nyelvet, mégis mindent megértettek. - -… Inczének ez alatt elég ideje volt elmélkedni a sors tréfái felett. - -Hogy iparkodik valaki, a ki játszik az emberekkel, gáncsot vetni a -futónak, hogy elejtse! Hogy kényszeríti azt, a ki állva akar maradni, az -elbukásra! Mit tegyen most? Ő is tudja jól, hogy van számára háromféle -választás. Az egyik a fogságban elvárni a balsorsot; melynek vége az -előrementek példájából ismeretes. A másik: elővenni zsebéből a török -kormány kinevezési oklevelét s hivatkozni török polgári jogára s -hivatalos állására az ozman hadseregnél. Akkor aztán szavának is állni, -és lenni annak, a mivé felavatta magát. – A harmadik – az a gyűrü. -Felnyitotta a pecsétnyomó követ. Az a kis zöldet játszó szürke por: a -«halálban válogatók» pora benne van. - -Egész éjjel nem hunyta le szemeit. Cabinja szűk ablakán keresztűl az ég -csodáira bámult s azokkal tanakodott. A sötétség rossz tanácsadó. Tagjai -reszkettek, mintha lázban volna a kisértet jelenlététől. «Tedd meg! Ne -tétovázz!» mondá az egyik; «ha a sors taszít, te ugorjál!» – «Tedd meg. -Daczolj!» suttogá a másik; «ha ver az a hatalmas úr, te rúgj ki!» – -Aztán feljött a hold. – Ez már jobb barát. Az arany fényözön végig -feküdt a Bosporuson. E fénynél elővette Incze a török kinevezési -okmányt. Az irás érthetetlen volt rá nézve, a betűk idegenek, hanem -azért megtalálta benne a saját nevét: az czifrább talik irással volt -bele rajzolva. – Megnedvesíté az ujja hegyét s az egész nevet tisztára -ledörzsölte a pergamenről. Most már eldobhatja az egészet. – Az egyik -ajtót már bezárta maga előtt. Arra nem hivatkozhatik már, hogy a török -hadsereg tisztje. - -Csak két választása volt már. – Hajh! ha az a nő nem volna, milyen -könnyen készen lenne vele! Öt percz alatt be volna végezve az egész pör -az ember és az ő teremtője között. - -Mikor a nap feljött, a másik kisértet is el volt űzve. Tudta, hogy mit -tegyen! - -Korán reggel meglátogatta a hajós kapitány. - -Nem volt az szivtelen ember. A tengerészekben mindig több kedély van, -mint más katonában. A tenger felebaráti szeretetet prédikál! - -– Lássa uram, én nem akarom önt bezárva tartani. Ez a hajón nagyon -egészségtelen. Itt rossz levegő van. (Maga nyitotta fel a kabin -ablakát.) Hanem ha ön becsületszavát adja, hogy nem fog a vizbe ugrani, -akár menekülési kisérletből, akár öngyilkossági szándékból: akkor -megengedem önnek, hogy szabadon járhasson a hátulsó födélzeten. S most -jöjjön ön velem reggelizni. - -Incze szavát adta. - -– Sem a szökést, sem az öngyilkosságot nem fogom megkisérteni. - -S hogy szavának őszinteségét bebizonyítsa, levonta ujjáról a -talizmángyűrüt. - -– Nézze ön. E gyűrüben olyan mérget birok, mely öt percz alatt -utólérhetetlen embert csinál belőlem. Nem fogom azt használni. - -S azzal a nyitott ablakon át a tengerbe hajította Vely bég ajándékát. -Most már a második kisértet is elmult; most már nem volt semmi -választása, mint férfi lélekkel bevárni, hogy mit hoz a sors? s nem -lépni a rémek elől hátra. - -– Nichts für Ungut! biztatá a kapitány. Meglehet, hogy a követségtől azt -az utasítást kapom, hogy bocsássam önt szabadon: akkor – kezet -szorítunk, s vitetem önt, a hová mondja. Lehet, hogy azt az utasítást -kapom, hogy akasztassam fel önt, ha például in contumaciam el van már -itélve. Akkor – kezet szorítunk s én felhuzatom önt ide a -haránt-árboczra. Ez a mi sorsunk! Hanem addig is menjünk reggelizni. - -Incze látott már a katonaéletben siralomházba tett szegény bünösöket jó -étvágygyal falatozva ülni utolsó reggelijük mellett s meg akarta -mutatni, hogy ő sem rosszabb náluknál. A kapitány saját cabinejába vitte -őt falatozni. - -Még azután olyan jó volt, hogy egy kis szórakozásról is gondoskodott -foglya számára. A kapitány nagy kedvelője volt a távcsöveknek. Egész -gyüjteménye volt telescopiumokból és perspectivákból. Incze pedig -észrevetette, hogy ért az optikai készülékekhez. Ezzel nagyon megnyerte -a tetszését a kapitánynak. Incze egészen értett a bonyolult gépek -kezeléséhez s ugy beszélt azokról, mint egy tengerész. A kapitány egyik -hires refractorát a másik után bocsátá rendelkezésére s nagy volt az -öröme, ha Incze a távcsövön át megtalálta azt a kiváló tárgyat a -világváros tömkelegéből, vagy a Bosporus árboczerdejéből, a mit feladott -neki. - -Egyszer aztán Incze megtalált egy olyan tárgyat is, a mit nem bizott rá -a kapitány: az Alligatort. - -A távcső olyan közel hozta az arczokat, hogy a néző azt hitte, hallania -kell, a mit azok ott a hajón beszélnek. - -– Úgy-e pompás üveg? kérdezé a kapitány. - -– Az ám. (Épen akkor érkezett meg a hájófödélre Vely bég.) - -– Százötvenszerte nagyít. Valódi Dollond-féle készítmény. Jól a szeméhez -igazította ön? Ne segítsek rajta? - -– Köszönöm. Igen jól látok. - -– Ugyebár? olyan jól lát rajta az ember, hogy az arczokat megismerhetné, -ha volna közöttük ismerőse. - -– Valóban. Incze már azt is látta, hogy Vely bég elsiet, mintha űzné -valaki. És azután látta azt a jelenetet, a mi Serena és a kapitány -között végbement. - -– Ez átkozott egy cső! tréfálózék nyers tengerész humorral a kapitány. -Ha az ember feleségének téte a téte-je volna valakivel egy mérföldnyi -távolban: jelen lehetne rajta, mint szemmellátó tanu. - -Incze segített az élczen nevetni. - -Egyszer azután megint látott valamit. Az Alligator kéménye füstölni -kezd. Azután a csillagos lobogót kezdik kibontani s felhúzzák a közép -árboczra. Abban a perczben, melyben a lobogó az árbocz hegyére ér: ezt a -tényt egy ágyudördülés jelenti. - -Ezt azután meglátja és meghallja a látcső nélkűl is mindenki. - -– Mi az ördög az? mond a Salamander kapitánya, az Alligator füstöl és a -középárboczra húzza föl a lobogót. Mit akar ezzel mondani? - -Az Alligator még világosabban igyekezett gondolatait kifejezni. - -A mint horgonyait felszedte, megindult a Salamander felé teljes -gőzerővel s mikor puskalövésnyi közelbe ért hozzá, akkor hosszoldalát -fordítva felé, horgonyt vetett mellette. - -Akkor egy csónak zökkent el tőle, melyben egy hajóhadnagy ült. A csónak -farán a parlamentaire zászló. - -– Legyen ön szives cabinejába térni, szólt a kapitány Inczéhez. S maga -sietett a hajójára érkező hadnagy elé. - -Az bemutatta magát s átadta parancsnoka üzenetét. - -– Önnek a hajóján egy utazója van az Alligatornak foglyul letartóztatva, -a ki amerikai útlevél oltalma alatt áll. - -– Az én hajómon van egy tagja a magyar felkelő seregnek, s nekem -utasításom van az osztrák kormánytól, minden ilyent, a ki hajómra száll, -letartóztatni. - -– Nekünk pedig utasításunk van, minden ilyent, a ki hajónkon megjelent, -s ott mint utas beiratta magát, mint amerikai polgárt, megvédelmezni. - -– Ezt végezze el a két kormány egymás között. - -– Jól van. Hanem ha az el nem végzi: akkor elvégezzük mi egymás között. -Egy óra elég a követséghez menni, egy óra annak elhatározni magát, egy -óra onnan visszatérni. Három óra elég rá, hogy az alatt ön is -befűtethesse a gépet. Ha három óra alatt nem lesz mister Innocent -Áldorfai az Alligator fedélzetén: mi megkezdjük az ágyuzást. - -– Nichts für Ungut, mondá rá a Salamander kapitánya s bucsút vett az -Alligator hadnagyától. - -Azután szépen rendben megtette az intézkedést. Legelébb is a hadsegédét -elküldé a tudósítással a követséghez; azután elkezdte a katlant -fűttetni; azután kiadta a parancsot: le a függ-ágyakkal! a tüzéreket az -ágyukhoz rendelé, a matrózokat a horgonyt felvontató koronghoz; akkor -aztán felhúzatta a lobogót a közép árboczra. Az ágyúdördülés jelt adott. - -Ez alatt másfél óra mult el. Itt volt az ebéd ideje. A kapitány beszólt -Inczéhez. - -– Uram: kész az ebéd. Még másfél óránk van azt elkölteni. - -Az ebéd azonban fél órát sem vett igénybe. Még egy hosszú óra maradt -hátra. - -A kapitány arról is gondoskodott, hogy ezt a hosszú órát vendégével -kellemesen eltöltesse. Válogatott szép tengeri kagyló-gyűjteménye volt. -Incze ahoz is értett. - -A kapitány egész kedvvel magyarázta neki a malakologia legujabb -felfedezését. - -– Néze ön ezt az Euplecteia Aspergillumot. Ez is egy puhány háza. Olyan, -mintha selyem szálakból volna szőve. De e selyem szálak kőből vannak; a -tűzben égethetlenek, mint az asbest. Az egész egy kürt alakú cső; a -szélesebb nyilást egy szabályos rácsozat zárja be. S ezt a remekművet -egy puhány készíti. Egy kocsonya-testü állat. S ez az állat úszik ezzel -a szövött hajóval a vizek alatt. Megvilágítja maga körül a tengert ölnyi -messzeségre. Megtámadóját visszaveri villany-ütésekkel, a miktől az -elkábul. Valódi tengerész. S milyen öntudatos állat a mellett! Nézzen ön -ide. Egy helyütt a házát kilyukasztotta valami. Bizonyosan egy tengeri -pók, a mely aztán meglakolt érte. De a finom selyem hajó mégis csak -lyukat kapott. Akkor mit csinált a bölcs Euplecteia? Elővette a selymét, -befoldozta szépen a szövetén ejtett lyukat; mint a hogy az asszonyok be -szokták tópolni a lyukas harisnyát. – Apropos: «asszonyok!» van önnek -talán felesége? – Ah! S az ott van az Alligatoron? Nagyon szép. Még fél -óránk van várakozni. Fél óra mulva vagy meglátja ön a feleségét, vagy -irhat hozzá bucsúlevelet. Nem szokott ön ebéd után aludni? Még fél órája -van rá… - -Azonban nem volt rá félórája. - -A hajóőr jelenté, hogy a csónak jön visszafelé a hadsegéddel. - -Itt még sincs idő már egy ebédutáni álmocskát elbólintani. - -A csónak megérkezett. Inczét az alatt két fegyveres őr közé állították. - -A hadsegéd felkapaszkodott a tetőre. A kapitány feltette háromszögű -kalapját. A hozott levelet átvette, felszakítá és elolvasta. - -Azután megnézte az óráját nagy hidegvérrel. Még tiz percz az idő. - -Akkor odafordult Áldorfai Inczéhez s azt mondá neki – angolul: (ő tudta -miért?) «Mister Innocent Aldorfai, citisen of the United Staates of -North-Amerika, you may go, in alle Teufels Namen, where you will!» – -Azzal odament hozzá s megszorította a kezét: «Nichts für Ungut.» - -Még öt percz volt hátra a kiszabott időből, mikor Incze az Alligator -födélzetére lépett. A kapitány a födélzeten állt s kezében tartá az -óráját. Incze odasietett hozzá, háláját kifejezni. - -Az amerikai tengerész némán inte kezével elutasítólag s oda mutatott -Serenára. - -Köszönje szabadulását annak. - -… Óh az asszonyok, – a kik szeretnek, – országokat képesek megmozdítani, -– mikor kétségbe esnek… - -… A kivándorlók egyszerre rázendíték a «Hail Columbiát.» - - -AZ ÁTÜLTETETT NÖVÉNYEK. - -De már most hová? - -A török kormány minden menekültnek ötszáz piasztert adott uti költségül. -Ez volt az utolsó örökségük az «ó világtól.» - -Az «új világ» kormánya pedig ingyen szállítá el őket. - -Hálaérzettel emlékezzünk meg mind a kettőről. Ez is jól esett. - -Mielőtt a magas tengerre szállt volna ki a hajó, mr. Sparkins az -Alligator kapitánya felhívta a menekülteket, hogy határozzák el: az Új -világ melyik részében akarják magukat partra tétetni? vagy kétfelé -akarnak-e válni és külömböző helyeken letelepedni? - -A kivándorlók az Alligator födelén számszerint negyvenen voltak. - -Elébb a második kérdésre nézve határoztak. Egyhangulag mondák ki, hogy -mindnyájan együtt akarnak maradni, s a mit a többség határoz, azt -mindnyájan elfogadják. Azt a kérdést azonban, hogy hol települjenek le? -elébb mr. Sparkinssal kivánták tanácskozás alá venni. - -Valamennyi között egyedül Áldorfai felesége volt képes angolul érthetően -társalogni: őt bízták meg a szövetség tagjai az értekezlettel. - -Mr. Sparkins valódi amerikai jellem volt. Lehetett nála jó szivet -találni, csakhogy azt nagyon keresni kellett, el volt jól dugva. A -keresőnek elébb sok vexir-lakatot ki kellett nyitogatni, míg hozzá -juthatott. Ajándékozni az amerikai nem szokott; hanem a munkakeresőt -utasítani, hogy hol kap munkát? azt megteszi. Alamizsnát nem ad, de -enged kenyeret keresni; nem pártfogol, de segít. Rokonszenvével nem -biztat, de a rászorulót oltalmazza. Elvisz oda, a hova kivánod; hanem -aztán ott hágy! - -Mr. Sparkins igen rövid, lapidaris stylusban szokott beszélni. - -– Önnek a honfitársait már ismerem, mondá Serenának. New-Yorkban, vagy -más nagy városban nem lesz jó nekik letelepedni. Sok pénzök nincs. S -pénzt csinálni (mint nálunk mondják) nem tudnak. Üzlethez nem értenek. -Kézműipart nem tanultak. Tudományukkal nálunk nem kereshetnek semmit. -Földmivesnek talán jók lesznek. Vehetnek olcsó földeket Texasban, -Jovában. Tanácslom, hogy hajózható folyam mellett. Ha ehez kezdenek, -együtt maradjanak. Ott az ember mindent maga végez: cselédet nem kap; a -rabszolga drága; önöktől el is szökik könnyen. Nem értenek a -rabszolgatartáshoz. Sanyaru életmód lesz, a ki nem szokott hozzá. A -másik választás: Kaliforniába menni, aranyat ásni. Tömérdeken mennek -most oda. Három éve, hogy az első aranyat felfedezték a Sacramento -partján s azóta nyolczvanezer ember vándorolt be s San Franciscot magát -hetvenezer lakja. Amerikai, ír, német, creol és chinai. Még magyar is -fér el ottan. A földalatti kincs nagysága a mesével határos; de valóság. -Vannak egyes aranyásók, kik egy év alatt nábobokká lettek az ásó és -csákány segélyével. Kemény és piszkos munka, de szerencsével jár. Ez a -társaság, melynek ön is tagja, jól fogja ott magát érezni. Kalifornia -hantjai alatt felkeresni az aranyat, csak folytatása lesz annak az -álomnak, a mi volt Magyarországon felállítani a köztársaságot. S csaknem -sikerült. Hátha Kaliforniában több lesz a szerencse? Az az élet épen a -világgal meghasonlott embereknek való. A kik erőszakolni akarják a -sorsot. Én önöknek a San Joaquim partjait ajánlom. - -Serena sóhajtva válaszolt. - -– Sajnos, hogy sorsosaim túlnyomó többsége szinte oda vágyik. Az -aranyföldről hallott regék mind elmámorosíták fejeiket. De mi legyen az -én férjem ott, a hol mindenkit az arany éhsége kerget a föld alá? Ő, a -ki az aranyat elszórta magától, mikor azt ajándékba kinálták neki, ő, a -ki az útfélen hagyta az aranyat, mikor az öt mázsás darabban feküdt -előtte; az aranyat, a mi az ellenségé volt, s most ugyanaz az ember -menjen földet vágni, kutatni az iszapban, homokszemnyi arany atomokért -és érezni azt az éhséget, a mi az arany után támad? kapzsivá, -irigylelküvé lenni? Ez nem az ő lelkének való. - -– Tudom. Ismerem az urat. Ő lelkész volt elébb. No hát itt is lehet az -megint. A papot jól megfizetik. Ott is születnek, halnak, házasodnak és -gyónnak az emberek. - -– Uram! szólt megütközve Serena, s öt ujja hegyét keblére tevé, mintha -azt mutatná: «hát én?» - -– Az semmi baj, szólt zavartalanul mr. Sparkins. Azért lehet nős. Ki -nézi azt Kaliforniában? Kezdhet új vallást. Olyan katholikus vallást, a -hol a papok házasodnak. Megy az Kaliforniában. - -Serena nevetni kezdett; mr. Sparkins pedig vállat vont: ő komolyan -beszélt. - -– No hát ha ez nem tetszik, próbáljunk mást. Önnek férje derék katona -volt s úgy tudom, hogy a Bakonyt kitisztította egyszer az osztrákoktól. -Kaliforniának is van hadserege. Ott vállalhat colonelli állomást. Az is -szép hivatal, sok dolog van a kóbor indiánokkal. Csakhogy a veresbőrüek -hamar megskalpozzák az embert. - -– Nem! nem! Skalpoztatni nem engedem a férjemet! - -– Tehát se tonsura, se skalp! Mihez kezdjünk hát? – Ön mistress, úgy -tudom, hogy ért a főzéshez és a bujdosás alatt már próbálta boarding -houst tartani. Ezt San Franciscoban is megkisértheti. Jó lesz korcsmát -nyitni. Csakhogy ott megint lesz valami dolga a férjének, a mi önnek nem -fog tetszeni. Az aranyásók népe igen garázda had. A korcsmárosnak minden -este ki kell boxolni egy pár bittangot a csapszékből. A boxolást -megtanulhatja itt a kormányosomtól; hanem ahoz hozzá kell önnek szoknia, -hogy a férjét sokszor fogja feldagadt orral és kék szemmel látni. - -De már ez ellen mind a két kézzel hadonázva tiltakozott Serena. - -– Ne-ne-nem! A férjemnek az orrát nem hagyom betörni, sem a szemét -kiütni. - -– Jól van. Hát már most találjon ki ön valamit. Van önnek valami -eszméje? - -– Van. Én elhoztam magammal hazulról az örökségemet, a mi után szegény -anyám tartotta el a családját; most én akarom ezzel az enyimet -eltartani. - -S ezzel az oldaltáskájából elővette azt a titokteljes csomagot, a mit a -dudai lévita farezidencziájából elhozott s kibontá azt nagy figyelemmel. -A kapitány oda tartotta az orrát. A kibontott papir dobozokban -mikroskopikus kincsek voltak. Az egyikben barna gömbölyű gyöngyök, a -másikban feketék. - -– Mik ezek? - -– Az egyik káposztamag, a másik hagymamag: kitünő fajtájuak! - -A komoly amerikai erre a szóra olyan hahotára fakadt, hogy meg lehetett -számlálni a fogait a szájában. Aztán megint elhallgatott és komoly lett, -mintha nem is ő lett volna az, a ki szokása ellenére kaczagott. - -– Azon nevettem, magyarázá ki magát: hogy a mire férfi soha rá nem -jönne, azt hogy kitalálja egy asszony! Pedig olyan közel fekszik az -emberhez a dolog, hogy csak a tenyerét kell megfordítania érte. Persze, -hogy ez a legjobb üzlet Kaliforniában: a kertészkedés. Semmi sem olyan -drága ott, mint a hagyma, meg a káposzta. Chinából hajóteher számra -szállítják oda, mégis két dollár egy font hagyma, s egy tonna -savanyított káposztáért két három font aranyat adnak. Hanem egy dologra -figyelmeztetem önt mistress. Más ember is jött ám már arra a gondolatra, -hogy mennyivel szebb mesterség volna Kaliforniában: az aranyat a -földszinéről szedni fel, mint a föld alul s próbálták a kertészkedést. -De mindig rosszul sikerült. A hagyma, a mint elvetették, igaz, hogy -akkora szárat eresztett, mint egy arekapálma, gumója is lett nagy, mint -egy strucz-tojás; de belül pudvás volt és megrohadt. A káposzta pedig -soha sem engedte magát két éves növénynyé nevelni: az első évben olyan -szárba hajtott, mint egy agave, s csak torzsát adott. Kalifornia talaja -és ege nem kedvez a konyhakertészetnek. - -Serena önbizalommal mosolygott. - -– Azt bizza ön rám. Ahhoz én jobban értek. - -– Igaz. A tengerész ne adjon tanácsokat a tapasztalt kertésznek. Tehát -maradjanak önök a kertészségnél, mistress. - -A kivándorlók azt határozták, hogy mindnyájan Kaliforniában fognak -letelepedni. - -Sparkins kapitány még az nap egy csomagot ajándékozott Serenának. -Szőlővesszők voltak benne, miket Törökországban vásárolt össze. Tegyen -velük próbát az aranymezőn. - -– Azonban a szőlőnek is van egy tévedése az uj világban. Ott soha sincs -tél, s a nyári három hónapban nem esik eső: a föld pedig nagyon kövér. -Azért a szőlő eddig ott nem találta fel magát. Egyre virágzott, bogyókat -hozott; de azok soha meg nem értek. A mi bogyókat az esztendő elején -hozott, azok lesültek; a miket később hozott, azok lerohadtak; -szüretelésre soha sem került a dolog. Ön talán ennek is kitalálja a -nyitját. - -Serena nagyon megköszönte a szives figyelmet. - -Pedig még több szivességet is tett vele mr. Sparkins s azt is úgy tette, -hogy még csak meg sem lehetett neki köszönni. - -Sorra járta a kivándorlókat s azt mondá nekik, hogy a legelső, a mire -szükségük lesz, az, hogy angolul tudjanak. A nélkül meg nem élnek. Itt -van mistress Áldorfai, a ki a nyelvet jól érti; szólítsák fel őt, hogy -naponkint három négy órát adjon a nyelvtanból. Kinálhatnak neki érte két -dollárt óránkint; negyvenen vannak hozzá; csekélység esik egyre. - -Létre is jött a terv. - -S így szerzett mr. Sparkins Serenának naponkint nyolcz dollár keresetet -útközben a hajó födelén, hogy legyen neki majd miből kertet vásárolni, -ha San Franciscoban partra teszi. - -Kilenczven napig tartott az út Kaliforniába. - -Serena nagyon sokat szenvedett az úton. Az évszak kedvezőtlen volt. A -passat-szelek folytonos zajgásban tarták az oceánt. A férfit is -megpróbálta ez út. - -A tengeri betegség minden kínjait, rémületeit, halálfélelmét átszenvedte -a nő. Néha hetekig nem volt képes éjente aludni. Hanem azért mikor az az -óra jött, melyen a salonban meg kellett jelennie, hogy az angol -nyelvtant tanuló barátainak magyarázza, le tudta küzdeni idegeinek -minden kínzó szenvedését; felkelt az ágyából: erőt vett magán: férjével -átvezetteté magát. Eltagadta minden baját. Visszafojtá betegsége -rohamait. Eltemette arra az időre kíntól zaklatott lelkét a kitárt -könyvbe, s a mig vége nem volt az előadásnak, addig nem engedte meg a -fejének, hogy szédüljön; addig kényszeriteni tudta a szemeit, hogy -lássanak: csak a halántékain lüktető erek árulták el, hogy mit szenved -most. És hasztalan akarta őt férje visszatartani, hasztalan unszolták -bajtársai, hogy röviditse meg a tanórát és feküdjék le pihenni. Nem -engedte magát lebeszélni. Ez neki felvállalt hivatala. Ezt betöltenie -kötelesség. S talán igazat mondott, a midőn azt állítá, hogy a mikor -hivatásában van, mikor előadást tart, akkor kínjai csillapulnak: -elfeledkezik róluk. - -Más nők önkivületben fetrengtek ez iszonyu bajban, ő pedig négy órát -tanított naponkint, mikor lázrohamában egy kis szünetet érzett. - -Incze azt mondá: «ha te meghalsz, én utánad halok!» - -* - -A hosszú út czélja végre el lett érve. Ott voltak az Új világban. - -A kaliforniai élet még akkor (ezelőtt huszonnégy esztendővel) nem volt -az, a minőnek azt most Bret Hart geniális leirása után ismeri a világ. - -Akkor kivándorlott honfitársaim többnyire visszatértek már a hazába, s -kedélyes társalgás közben sokat elbeszélgetnek arról, milyen volt a -magyar emigráns élete San Franciscoban, mely már akkor háromszor végig -leégett s ugyan annyiszor ujra épült, de még mindig csak olyan törékeny -anyagból, mintha azok épitenék, a kik nem akarnak itt megvénülni. - -Mindannyian emlékeznek arra a kis veres téglaházra, mely az aranymosások -vizvezetője mellett egy kis fensikon épült. Ez volt Áldorfaiék tanyája, -körülvéve négy acre nagyságu kerttel. - -Serena hasznára fordítá mr. Sparkins tanácsát. Nem választott kertnek -való talajt, mint a többi kertgazdászok a San Joaquim partján elterülő -buja ős erejü mezőkön; hanem megvett egy nagy darab sovány -homok-területet, mely fölött az említett vizvezető huzódott el. E -vizvezető, az akkori aranyásás rendszere mellett televény márga iszapot -hordott magával. Ezt használta fel Serena a homok-talaj termékenyitésére -s a siker már az első évben bámulatos lőn. Zöldségeit piaczra sem -hagyták kerülni; helyébe jöttek értök a sanfranciscói vendéglősök. Ő -maga látott minden után, a mi a konyhakertészet körébe tartozik, két -fogadott szabad néger cselédjével. Incze pedig dolgozott, mint egy -napszámos: azaz mint három! Gyönyörüsége telt ebben a munkában. A -kertészkedés tudomány! Sok titka van annak, a minek kitalálása emberi -vívmány a természet ellen. A természet bujósdit játszik; de megengedi -fogni magát. Rá jött ő a szőlőmeghonosítás titkára is. A talajtól, a -metszéstől, a neveléstől függ minden siker. Ő ápolta neje ültetményeit, -s egész napokat el tudott azzal tölteni, hogy a káposzta rászákat -hintegette be dohány-hamuval, azok ellen az apró nyálkás csigák ellen, a -mik azoknak legnagyobb ellenségeik s nem jutott eszébe, hogy mi volt ő -valaha? minő más világot járt be egykor? – nem a könyv, – nem a kard. - -S azok az óriási nagy káposztafejek, a mik tán gondolkoznak, hogy -mondogatták egymásnak, mikor közöttük végig haladt: «látjátok! hogy -eljött velünk a föld tulsó oldaláról? Ő a mi jó barátunk s mi vagyunk az -ő jó barátjai. Ő minket táplál, mi őtet. A mi gyökereink tartják őt ide -kötve ehez a földhöz…» - -Hogy kiáltott rájuk aztán a virágba magzott torzsa-óriás. - -– Csitt odalenn! Földhöz ragadt laposfejü nép! Asszony volt, a ki -idehozott minket is, őtet is. Asszony tart mindannyiunkat itten. - -S az asszony dalolva jár a kert fris hajtásu bokrai között, gyapotot, -kávé-bogyót és vaniliát szedve a fiatal csemetékről, s a délvirágok -között énekli a «cserebogár, sárga cserebogár» nótáját. - -A férj ásójára támaszkodva hallgatja a nótát. - -Itt cserebogár sincsen. - -Incze boldog volt robinzoni magányában. Nem érdekelte más, csak -ültetvényei. Boldogságát kétszerezte az, hogy a feleség is osztozott -benne. - -Letelepült honfitársai ellátogattak hozzá vasárnaponkint s elbeszélték -mozgalmas életük napi eseményeit. Az aranyásók dicsekedtek, vagy -panaszkodtak. Egy pár közülök a fémjelzést gyakorolta s vagyont szerzett -belőle; volt, a ki a kártya-asztalnál csinált szerencsét. Megtörtént -némely gróf uron, hogy szatócs-boltot nyitott s igen jól ment neki s nem -tréfa, hanem valóság, hogy egy hajdani alispán paprikás pálinkával -csoda-kurákat vitt véghez a váltólázban: úgy, hogy indikálva lett neki -saját patikát nyitni a paprikás pálinka számára; de még messze földre is -elhordták a panaceáját. - -Incze csak mosolyogta társai viszontagságait. Az ő telke egy sziget volt -a népvándorlás vizözönében. Az aranyéhes kalandorok évről-évre mélyebben -ásták magukat a földbe le: az ő fái évről-évre magasabban nőttek fel a -földből. - -Politikáról beszélni pedig épen nem volt szabad nála. - -Kis szobájának ajtajára ez volt felirva krétával: - -Esernyőt, sárczipőt és politikát kinn kell hagyni! - -Pedig milyen nehéz ezt megállni az ő honfitársainak. Nehezebb, mint a -dohányzásról leszokni. Meg is kerülték a tilalmat olyanformán, hogy -mikor politizálni akartak, kinn maradtak a veranda alatt. Ott szabad -volt. - -Incze honfitársai soha sem mondanak le a reményről. Lesz még Európában -valami, ha a válságos «öt év» lejár; majd ha a franczia köztársaság ujra -elnököt választ! Hanem aztán egyszer megjött a hire a deczember -másodikai államcsinynek, s összeomlott minden kártyavár. - -Ettől fogva nem kellett megtiltani a politizálást. Úgy sem tették. - -Már a harmadik évet tölték a kivándorlottak az arany földön. Incze -gyümölcsfái ligetté nőttek már. Szőlőkertje ez évben adott legelső -szüretet. A mint kiforrt a bor, Incze meghívta az áldomásra -honfitársait. - -Meleg őszi nap volt: nálunk nyárnak is megjárná; künn telepedtek le a -szabadban. - -Sok nevezetes ürügye volt a baráti ünnepélynek. Az első bor került -asztalra, melyet magyar kertész az új világ szőlőt nem ismert földén -termesztett. A lelkesítő ismerős ital, melyet az ó és új világ minden -gyártott kotyvaléka soha el nem felejtet; a mitől annyiszor lelkesültünk -– a hazáért! (Hol van az már?) – (Nem szabad politizálni!) - -Aztán pedig nem állhatja meg az ember, hogy mikor bor van a pohárban, -áldomást ne igyék. Ugyan iszik-e valaki valahol áldomást sörrel, -theával, pálinkával? Ha iszik, csak olyan áldomás is lesz az! Ah a bor, -az mi egészen más! Az felvidít, lelkesít, elméssé tesz, bátorságra -hevít, szerelmet költ, eltemeti a bút, feltámasztja a reményt; -demokratává teszi a nagy urat, úrrá teszi a szegényt. - -Az új bort, az első bort nem lehetett a nélkül meginni, hogy minden -felemelt pohár előtt egy toaszt ne robbanjon el kengyelfutónak. - -Incze honfitársai loyalis emberek. - -Az első áldomás szólt annak az új hazának, a ki a számüzötteknek -menhelyet és ilyen jó bort adott. - -Ittak rá ünnepélyes komolysággal. - -A második áldomás szólt arra a kedves házigazdára és gazdasszonyra, a -kik azt a jó bort termesztették. Hozzá volt téve nagyon illendően az a -jó kivánság is, hogy ne soká legyenek ilyen egyedül: az Isten szaporítsa -meg az ő házuk táját! - -Inczének a szemei egyszerre villogni kezdtek. Kérdő, esdő tekintettel -nézett Serenára, mintha várná az engedélyt, hogy szabad-e elárulni egy -titkot? - -Serena bátorító tekintettel inte vissza. Elmondhatja azt. - -Ekkor aztán Incze emelé föl poharát üdvsugárzó arczczal. - -Elmondá, hogy a jó kivánságot már megelőzte az ég malasztja. A jövő -tavasz nemcsak a kert csemetéinek, de magának a háznak is meg fogja -hozni virágait. Koczintsunk poharat az első magyar egészségeért, a ki ez -uj haza földén látja meg először az eget. - -Incze szemei folyvást mondhatlan gyöngédséggel sugárzottak Serena -arczára, míg két könycsepp el nem oltá sugaraikat; a nő pedig az anyai -büszkeség fenséges nyugalmával állta ki a ránéző szemek tekintetét. - -Lett erre aztán hathatós riadal. Szerencsés volt az a pohár, a mely -össze nem törött. «Az első magyar polgárért, a ki az új hazában fog -születni!» - -S bizonyára minden csepp magyar vérnek savóvá kellett volna változnia, -minden logikának a földről eltünnie, ha erre a toasztra rögtön nyomba az -a másik nem következett volna, hogy «adja Isten ennek a születendő új -polgárnak egykor azt a régi hazáját is vissza!» - -Ez a toaszt pedig már a magas politikába vág. De hát a ki bort ád a -vendégeinek: ne kivánjon tőlük lehetetlent. - -S aztán csak vért kell szagolni az oroszlánnak! - -Következett a többi. Senki sem akart az asztalnál adós maradni egy -toaszttal. - -Egyszer végre egy nagyon hallgató fémjelzőre került a sor. Halljuk. - -Rászánta magát, s poharat emelt Napoleon császárért. - -Ezt aztán egyszerre tizen hítták ki párbajra. - -Ez pedig nagy hidegvérrel vette elő zsebéből a Times legújabbi számát, -melyet még a többiek nem láttak s felolvasá nekik belőle a világrendítő -tényt, hogy Orosz- és Törökország között kiütött a háború, Napoleon -létrehozta az angol-franczia egyességet az orosz elleni intervenczióra. -Az európai háború meg van indítva. - -Hajh milyen meleget költött ez a néhány sor! Mennyien megittasultak tőle -bor nélkül is; hát még bor mellett! - -Incze kedélyén nagy sebet ütött ez a tény. - -Eddig bele sem nézett a hirlapokba; e naptól kezdve minden nap eljárt a -kávéházba hirlapot olvasni s oly szótalan, gondolkozó volt egész nap -odahaza. Nem ízlett a munka. - -A szép káposztákat ehette a hernyó, meg a csiga. A nagy lapos fejek, a -mik gondolkoznak, mondogatták egymásnak: «nem lát meg minket a mi -gazdánk.» - -Serena tudta azt jól, hogy Incze miről gondolkozik? Rég megszokta, hogy -férje lelkében olvasson, hogy legtitkosabb vágyait kitalálja – és ha -kitalálta, betöltse. - -Már akkor San Franciscoban nagyszerű hirlapok voltak, a mik a newyorki -világlapokkal versenyeztek. Volt egy régibb: a «California Star», -melynek huszezer előfizetője volt és fél millió dollárnyi -hirdetménybevétele. Ennek volt egy vetélytársa: a «Golden Globe,» a -melyiket harminczezer példányban nyomtattak, de csak háromszázezer -dollárra vitte még a hirdetményeivel. - -Serena levelezést kezdett mind a két lap igazgatóságával. - -Az eredmény nem maradt el. - -Egy unalmas téli napon, (hat hétig tart az esőszak: ez a tél) Incze -levelet kap a California Star szerkesztőségétől, melyben azt az -ajánlatot teszik, hogy adnak neki négyszáz dollárt havonkint, meg az úti -költséget, ha vállalkozik elmenni harczi tudósítónak az európai keleti -csatatérre. - -Visszamenni Európába! - -Ott lenni a csatatéren! - -Szemközt azzal az ellenséggel, a ki hazájából kiűzte! Látni annak a -romlását, veszedelmét! Látni megvalósulását azoknak a nehéz álmoknak, a -mik nem maradnak el az új ég csillagai alatt sem! - -Oh minő csábító szózat!… - -… Nem lesz belőle semmi… - -Incze zsebébe dugta a levelet; nejének nem is szólt felőle s az nap nem -ment el a kávéházba hirlapot olvasni. Otthon maradt kosarat fonni. - -Másnap egy másik levelet kapott a Golden Globe szerkesztőjétől. - -Ez ötszáz dollárt igért neki havonkint, ha elmegy a török-orosz -csatatérre «our special correspondent»-nek. - -Incze összegyürte a levelet s eldugta a zsebébe. Az nap minden kosarat -elrontott, a mihez hozzá fogott. - -Jó feleség rendesen szokta azt tudni, ha a férj levelet kap. S jó férj -meg szokta azt mondani a feleségnek, hogy mi van a levélben? ha kérdezi -tőle. - -Serena pedig szerette volna azt megtudni, hogy mi lehet azokban a -levelekben, a mik Inczének annyi ránczot csinálnak a homlokán? - -Hát hiszen Incze nem csinált abból titkot előtte. (Serena pedig úgy is -tudhatta, mi van azokban? hisz ő biztatta a két lapszerkesztőt, hogy -férjét csábítsák el.) - -– No. És te nem fogadod el e megbízást? Az szép dij! - -– Hogyan? szólt Incze felförmedve; hogy én most tégedet ilyen állapotban -hajóra ültesselek, neki menjek veled ennek a hosszú tengeri utnak? -koczkáztassam a te egészségedet, az én reménységemet? Hátha Peru minden -ezüstjét s California minden aranyát nekem igérnék érte? - -Hiszen az igaz, hogy ezüstnek aranynak nincs elég csábító ereje. De hát -a távolról jövő hireknek? mit érez a kivándorlott magyar, mikor a föld -utolsó oldaláról meghallja a silisztriai, a kalafáti ütközetek hirét? -mikor olvassa a sürgönyöket az akhtiári öbölben elsülyesztett orosz -hajóhadról? Mikor azt hallja, hogy már lengyel és magyar légiók -alakulnak Stambulban! hogy török nevű magyar hadvezérek vezetik az -előcsapatokat, s védik a végvárakat. Az egész világ megmozdul! Nem -mozdul-e az ő lába alatt is a föld? - -Áldorfai Incze minden éjjel felriadt álmából: ágyútelepeket ostromolt s -kozákokkal hadakozott ágyában. Serena gyöngéd keze szabadította ki -rendesen a gyilkos ütközetekből: homlokát simogatta, míg fölébredt. - -Az ó világ harcza egyre érdekfeszítőbb mérveket kezdett ölteni. A -lapszerkesztők ostromolták Inczét a megbízással, mely egyenesen számára -látszott teremve lenni. Csatatéri tudósítónak ember kell a gátra, a ki -egyformán tud karddal, pisztolylyal, tollal és rajzónnal bánni; s a -kinek a hadvezérek megengedik, hogy ott legyen, a hol a forróját főzik, -s bele merjen abba a kanalával merni. Egy ilyen becses személyt jobban -dijaznak, mint egy minisztert. - -Ha most a feleség nem volna! - -– Fogadd el, monda neki Serena. Tehetünk úgy, hogy én itt maradok s te -elmégy egyedül. Hiszen jó helyen hagysz. Barátaink majd gondot viselnek -rám. Itthon vagyok, becsületes cselédeim vannak. Hátha még nagyobb -küldetés is vár reád Európában? Hátha hazánknak szolgálhatsz amott? -Jöhet úgy, hogy utánad kell mennem. De akkor mindannyian megyünk. Most -már a száraz földön át is utazhatni New-Yorkig; s onnan husz nap alatt -Európába szállítanak a gyors gőzösök. Mehetek utánad a Great Easternen, -az óriás hajón nem érezni a tengeri betegséget. Ha pedig újra csalódunk -s neked ismét vissza kell jönnöd: az Isten megtart számodra addig, s a -viszontlátáskor nem találsz egyedül! - -Oh mi édes bíztatás volt ez! Serena tudta jól, hogy férje vágyik el -innen. Hogy nincs öröme többé a borsóvirágban, a mióta a krimi csatatér -vérvirágai nyilnak. Tettek után vágyik. Ő maga bíztatta, hogy menjen. Ő -maga egyengette számára az utat. Lemondott élete egyetlen kincséről, -férjének mindennapi láthatásáról: azért, hogy annak titkos vágyait -betöltve lássa. - -Áldorfai Incze rá hagyta magát venni az európai utra. Serena még csak -egy keserü könynyel sem nehezítette elválását. Pedig már akkor többet -hagyott el benne Incze, mint egy feleséget. - -Ez volt a legnagyobb áldozat, a mit valaha nő hozott egy férfinak, a kit -szeret: hogy meg tudta magát fosztani attól, a kit szeret. És épen oly -időben, a mikor a nő egy titokteljes jövendő homályának megy eléje, a -hol nem tudja, hogy nem sírja vár-e reá? És mégis meg tudta tartani azt, -hogy elküldje magától férjét két ezer mértföldnyi távolba, mikor annak -arczáról leolvasá, hogy ez vágyik oda! - -Ki tudja milyen nagy jövendő vár ott reá? Ne álljon annak utjában egy -halavány asszonyi arcz! - -Már azért is sok szemrehányást tett magának, hogy ő volt az oka, a miért -Incze visszautasítá a ferikké kineveztetést. Ha ő nincs, most talán -Incze is diadalmas hadseregeket vezet az oroszok ellen. Az ő két -szeméért áldozott fel az egy életpályát. Hadd keresse az elvesztettet -fel újra. Serena is hitte azt, a mit annyian, hogy a keleti háboru -mulhatatlanul Magyarország felszabadítására vezet. De sok embert -tengerre csalt ez a fata morgana! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -E történet irója, úgy látszik, feltette magában: a tisztelt olvasót -mindannyiszor megcsalni, a mikor tőle nagyszerű csaták leirását várja. -Mennyi alkalom volna rá! Alma, Inkerman! Szimferopol! Az akhtiári titáni -várostrom! - -De ugyan minek volna ezzel tölteni az időt? - -Az egész nagy háboru egy nehéz álom volt, a mi megálmodatlan is -maradhatott volna. Mindabból senkinek sem volt haszna, csak a -birminghami csontlisztgyárnak, mely három év mulva a háboru után -kibérelte a sebastopoli csatamezőt s az ott összeszedett csontokból -spodiumot és fénymázt gyártott. - -Nem irunk itt világtörténetet; csak egy férfi szívének drámáját, melybe -néha az ágyúdördülések is belejátszanak. A háboru a szinfalak között -marad. - -A következő év tavaszán érkezett vissza Kaliforniába Áldorfai Incze. -Ezuttal tökéletesen kigyógyulva minden európai nostalgiából. - -Mikor Incze a Mississippi gőzössel megérkezett a sanfranciscói kikötőbe, -a parton vártak rá honfitársai, a Golden Globe szerkesztői és családja. - -Igen is: már családja volt! Nő és gyermek. Minden posta-hajóval kapott -levelet Serenától, a miben újszülöttéről csodadolgokat olvashatott s -képzelme maga elé álmodá a gyermeket, a kit még nem látott, s az anyját, -kit oly régen nem látott. De az álom messze maradt a valóság mögött. -Ilyen szép gyermek nem volt még a világon soha! S még nevet, mikor az -apja megcsókolja! s picziny ajkai azt mondják neki: «pá.» S milyen szép -lett a nő is! Milyen halvány volt, mikor itt hagyta s milyen életvidám -most. Beszélhetnek hozzá a többiek! kérdezősködhetnek a párisi -congressus békeföltételeiről! Ő csak azt hallja, a mit ezek a picziny -ajkak nem beszélnek. - -Egyik meglepetésből a másikba esik. Saját egy lovas fogatja vár reá, a -volt kertészfiu néger pofája kocsis kalap alól vigyorog reá. Serena jól -gazdasszonykodott számára az alatt: már fogatot is tud tartani. Otthon a -kis házikóhoz egy új lakosztály épült, az ő számára dolgozó szobának, -abban lakályos kényelem: asszonyi gyöngéd figyelem mindenütt. A kert -minden csemetéje óriássá nőtt az ő távolléte alatt, s a szőllő-lugasra -rá nem ismer. Az öntözést bivalyhajtotta malomgép végzi. Mindezt futólag -felszedi látkörébe, de annak középpontja mégis csak az a kis bölcső, a -miben kis fiát ringatják. Mennyi mindenféle játékszert hozott számára s -próbálgatja, hogy melyikben telnék öröme? Azt hiszi, hogy az alatt a tiz -hónap alatt, a míg ő úgy vágyott utána, a gyermek legalább is három -esztendős lett. Neki hosszú volt az az idő! Három napig el nem hagyja -otthonát, s ha jön látogatója, annak a kedveért sem teszi le a gyermeket -öléből, pedig oly ügyetlen a vele bánásban. Mindig megríkatja, s -bolondul érte, ha az piczi kezeivel boszuból bajuszát, szakállát -megtépi. Ez által aztán megismerkedik Serenának egy új gyöngédségi -nyilatkozatával. Az anya haragot tettet, mikor az apa kicsinyét -csókjaival megríkatja, s a szófogadatlan apát gyors kézzel -pofonlegyinti, akár van ott valaki, akár nincs. Hajh micsoda öröm, -micsoda kitüntetés, micsoda dicsekedés egy olyan megérdemlett pofon, egy -olyan büntető kéztől, egy olyan gonosz tettért! Csak azért is elkövetik -azt, hogy a büntetést megkapják. - -Beletelt két hét, a míg Inczével annyira lehetett menni, hogy arra a -kérdésre, mit csinál Palmerston? azt ne felelje, hogy már jönnek a -szemfogai! S mikor Napoleon herczegről tudakozódnak tőle, fel ne ugorjék -e szóval: «igazság! a kis fiamat rá kell ültetni az edényre!» - -Pedig a Golden Globe szerkesztői valami okos dologról is szerettek volna -vele beszélni. A krimi «our special correspondent» kitünő szolgálatokat -tett a lapnak. Azóta a lap előfizetői ötvenezerre szaporodtak, s az -igazgatók elismerék, hogy e sikerhez nagyban járultak a krimi levelek. -Incze gyors és hiteles tudósításokat küldött; leirásai élethívek voltak; -saját szemlélet után irt, s elment a legveszélyesebb helyekre; benne -volt a csatákban és ostromokban, s a mit látott, az ragyogó tollal volt -megirva. A szerkesztők ajánlatot tettek neki, hogy továbbra is legyen -munkatársuk rendes dij mellett. Incze megköszönte az ajánlatot s -egyelőre azt válaszolta, hogy ki akarja magát pihenni s az európai -káposztát nem melegíti fel többet. - -Pedig valami betegséget mégis hozott el magával Európából, a miből -ritkán lehet kigyógyulni. Olyan szenv ez, mint a honvágy, csakhogy -ellentéte annak: a távolvágy, az egy helyben maradni nem tudás -nyugtalanító láza. Serena leghamarább felismerte ezt a betegséget -férjén. S ezt csak a kielégítés által lehet gyógyítani. - -Az ismerős szerkesztők nem sokára ajánlatokat tettek Inczének, a mik -annak kedélyét felvillanyozták. Merész utazási vállalatok voltak azok. -Nagy expedítiók teljes előkészülettel a föld eddig bejárhatlan -vidékeire; együtt a természetbuvárlat, a vadászkaland, a harcz -élvezetei. Ezekhez kedve volt neki. - -– Nem bánom, monda. Megyek a hova akarjátok. Felülök gályára, tutajra, -öszvérre, kutyaszánkára; – csak Napoleon biztatására nem ülök föl -többet. - -Néhány év mulva, mint hirhedett utazó vívott ki magának helyet a -világban. Részt vett a legmerészebb úti vállalkozásokban s tudománya s -bátorsága értékesítve volt olyan téren, a hol azt méltányolni tudják. - -Valahányszor egy ilyen hosszú expeditióból ismét visszakerült kis lakába -a Sacramento mellé, mintha mindannyiszor egy új élet kezdődött volna meg -számára. Az első visszatéréskor kis fia már eléje futott, kit pólyában -hagyott el. Akkor még csak egy szót tudott: «apa»; most már beszélt, -kérdezett és felelt. A másik visszatéréskor már elménczkedett a fiu; -kritizált, megszólt, humorizált; bámulatra ragadott eszével. Mire apja a -Cordillerák csúcsait megmászta, akkorra már a Lajoska három európai -nyelven beszélt. S a míg egyszer az apja a cotopaxi tűzhányó kraterének -titkait búvárkodta át, az alatt Lajoska nagyobb titkokat fedezett fel a -világon: megtanult olvasni. A gyermek minden visszontlátáskor nagyobb és -okosabb volt, s az asszony egyre szebb. Jó kedélyű nőknek az a -kiváltsága van, hogy az idő haladtával még szépülnek. - -Incze lelkét egészen betölté ez a hivatás; kedélye ki volt elégítve. -Birt egy nőt, a kinek szerelméről oly bizonyos volt, mint az égről. És ő -lehetett hozzá hűtelen: a legcsábítóbb, a legváltozatosabb szerelmű -hölgy után csapongva, kinek neve: a «föld.» Ezt meghódítá új meg új -alakban, s hódításait diadalmaskodva beszélte el a feleségnek, ki -mindannyiszor boldog volt, midőn e nagy vetélytársnéját legyőzheté. Más -vetélytársnéja nem volt. A természetbúvár: szűz. - -Így tölt el év év után; eljött az 1859-ik év. Új vajudások kora az ó -világban. - -Az olasz-franczia-osztrák háború hírére Inczének valamennyi még ott -maradt honfitársa egyszerre fölkerekedett és hazaindult. Most már -kétségtelen volt, hogy ábrándjaik megvalósulnak. - -De Incze nem mozdult helyéből. Nem hitt többé. Sem a diplomatiában, sem -hazafiaiban. «Humbug az mind, a mit Európában kezdenek.» - -Megfogadta, hogy ebben az évben ott nem hagyja családját, akármi -történik is a kerek földön. Még utazni sem ment sehova. Hiába ösztökélte -a Golden Globe szerkesztősége, hiába hítták a magyar legióhoz, nem ment -el se «our special correspondentnek», se a «mi tábornokunknak.» - -S milyen nagy elégtétel volt pessimismusának, mikor a nyár közepén -meghozta a tengeralatti huzal villanyszikrája a villamhírt, hogy a béke -megköttetett Villafrancában s a magyar legió bele sem jött az actióba. A -diplomatia nem engedte őket addig föllépni, míg nadrágjaikra a -kacskaringós sujtást fel nem varrják; a míg az elkészült, addig vége -lett a háborúnak. - -– De jó volt a káposztafejek szavára hallgatni! Okosabbak ők, mint a -politikusok. - -Incze most már megdicsérte magát, hogy ellent tudott állni annyi -csábnak. Hogy volt ereje leküzdeni honvágyát, dicsvágyát, a boszut, -harczi ösztönét s minden egyéb kórepedéseit az emberi szívnek, a mik -egyik hemisphaeriumról a másikra átfutni kényszerítik. - -Pedig bizony, ez az egész ereje abban állt, hogy nős volt. - -Ha ez a mosolygó arcz nem állt volna mellette, de elfutott volna ő is! – -a hogy a többi. - -Meg volt magával elégedve, hogy azt nem tette. S megvolt a jutalma érte, -hogy jobban szerette a feleségét, mint a dicsőséget, nem lett -felcsúfolva fenhéjázó reményeiben. - -Azt mondá: «elég» dicsőség volt nekem, hogy a szőllőt, hagymát és -káposztát meghonosítottam az Új-világban. - -(Ez ugyan jobbadán az «asszony» érdeme.) - -– Meg hogy fiam van. - -(Az is.) - - -MINDENT EGYSZERRE. - -Egy évig ezután teljes elvonultságban élt a Sacramento-parti remete. -Eltávozott honfitársai nem tértek többé oda vissza. Elég volt nekik az -aranyból. Utazni sem volt többé semmi vágya. Valami nyomasztó előérzet -úgy készteté untalan otthon maradni. Megérte, hogy ha az ember sokáig -él, apródonkint minden a másé lesz; csak a feleség marad az «enyim». - -Már a gyemek nem az. Annak hivatása, hogy a magáé legyen. Az elrepül, -mihelyt szárnya megnő. Csak a feleség az, a kinek a keze a közös -vándorbotot el nem ereszti. - -Lajoska hat éves volt már. Lángeszű gyermek. Szépen fejlődött. - -1860-ban készültek hetedik születése napját megülni. Erre a napra Incze -kedves meglepetést készített fiacskájának. Egy kis hétmarkos fekete -ponyt vett a számára. Mint fog majd annak örülni! Serenának csak a ló -színe ellen volt kifogása. Miért nem vett neki fehér lovacskát? - -Incze bistosítá, hogy fehér pony nincsen a világon. - -Dehogy nincsen. - -Van a jó Istennek olyan fehér lovacskája is, a melyik a kis gyermekeket -elhordogatja. A környékben kiütött a vörheny s a szép gyermek hetedik -születése ünnepén ott feküdt a ravatalon. - -Ez rettentő csapás volt mind a két szülőre nézve. - -S ez ellen a tőr ellen nincs a szíven pánczél. - -Nincs nagy ember, nincs philosoph – az ilyen kis koporsó mellett. - -Ott a kis kertben készítettek számára kriptát. Annak az elejét ültették -tele virággal: azt a kertet ápolták együtt. - -Megkisérték egymást vigasztalni s csak fájdalmaikat cserélték ki -egymással. - -Mindennap temetés volt a háznál. Egy-egy darabka papirt ha megleltek, -melyen a kedves irott ákombákjai voltak, azon megint újra kezdődőtt a -temetés. Mikor a virágok nyíltak, a miket ő ültetett, mikor a gyümölcs -érett, a mit ő szeretett, virágnyílás, gyümölcshullás mind csak az ő -temetési ünnepe volt. - -Ez a seb nem tudott begyógyulni. - -Az új év is eljött. A lelki szenvedés nagyon meglátszott az asszony -arczán. - -A házi orvos azt tanácsolta, hogy égaljat kell változtatni. El kell -távolítani az asszonyt gyermeke sírjától. - -Szóba sem lehetett azt előtte hozni. Készebb volt utána halni. - -Az 1861-ik évben aztán megint csodadolgok kezdtek el történni a -Ó-világban. - -Egy tavaszelői napon Incze táviratot kap Magyarországról. - -Egykori főnöke, az apátur küldé azt *ről. E sürgöny tudatá vele, hogy a -magyar országgyülés össze van híva Budapestre; s a *i választóközönség -hajdani képviselőjét újra egyhangú felkiáltással megválasztá. Siessen -honfitársai hivásának eleget tenni! - -Ez fölrázta Inczét elfásultságából. - -Hivják: hivatása van. Nem álom, nem ábrándkép többé; valódi, a világ -rendes folyása szerint keletkezett feladat. Egy ország sorsának bölcs -elintézése. Ott még használhat valamit ez a darabokra tört szív. - -Jó nemtője: a kétkedés még egyszer megragadta kezét: «maradj ülve! Ne -halld meg a jó emberek hivását! Izend meg nekik, hogy meghaltál. Nem -érted te már a hazádfiait, a kik, mióta elmentél, azt teszik, hogy mikor -háború van, előveszik a bölcseségüket s mikor béke van, megtalálják a -bátorságukat. Idegen ember vagy te már odahaza.» - -De még egyszer eldöntötte Incze végzetét az asszony. - -Orvosa komolyan figyelmezteté, hogy ha feleségét valami európai fürdőbe -el nem viszi a tavaszszal, majd az ősz elviszi azt máshová. - -Csak azután, hogy Incze elhatározá magában neje végett visszatérni -Európába, mutatta meg Serenának az apátur levelét, mely a sürgönyt -követte. Le volt abban irva a nagy nemzeti lelkesedés és a népies pompa, -mely mellett a választás alkotmányos ténye végbement, igen szépen. - -Serena a nélkül is fenhangolt idegein valami sejtelmes borzadály futott -végig, mikor e levelet elolvasá. Önkénytelen visszatért emlékébe amaz -éber álom, az az érzéktévedés, midőn ama nagy diadal napján a -díszkapukat korallgrottáknak látta maga ellőtt s az ölébe hulló -koszorúkat a tenger csoda-puhányainak. E visió végigfutott lelkén ismét. - -Visszaadá a meghívó levelet férjének. - -– Nekünk el kell mennünk – haza. - -Igaz, hisz ott is van egy sírhalom, mely az övé: – az is «otthon.» - -Tudta, hogy férje akarja ezt; s nem mondott ellent. - -Pedig sok mondanivalója lett volna; de elhallgatta mind. - -Ő készteté legjobban férjét, hogy igyekezzék minél elébb kertét, házát -eladni. S hogy nem gondolt az ide visszatérésre többet, azt bizonyítá -azzal, hogy gyermeke koporsóját kihozatá a sírboltból, egy másik -ércz-koporsóba záratta, hogy magával vihesse Európába s ott temethesse -el. Talán majd a dudai sírhalom szomszédjába. - -Az utazás nem járt már annyi hosszadalmassággal, mint idejövetelükkor. A -Pacific vonal egy részén már lehetett utazni s a hiányzó részeken gyors -szárazföldi közlekedés volt egész New-Yorkig. Onnét pedig gyors gőzösön -csak tizennégy napi járó út Southamptonig. - -Az idő is nagyon kedvezett az útnak. Gyönyörű enyhe tavasz volt a föld -más oldalán az isothermaek alatt, míg itt Európában szakadatlanul -tombolt egész tavaszszal a hideg, száraz éjszakkeleti szél. - -Különösen a tengeri úton derült, csendes idő volt. Serenát egyszer sem -lepte meg a tengeri betegség; még inkább erősíté idegeit a tengeri lég, -s szemlátomást üdülni látszott. - -Incze igazat adott magában az orvosnak. Jó volt őt arról a helyről -eltávolítani, a hol minden tárgy egy beszélő emlék volt rá nézve. Serena -kedélye kezdett földerülni. Valamelyik utasnak, a ki a világ minden -élczlapjait gyüjté, egy magyarországi humoristikus lapja is volt a -gyüjteményében s azt megmutatta Serenának. S Serena tudott már nevetni -is a derék Bolond Miska politikai élczeim. – Talán még örülni is -megtanul valaha. - -Az egész útat a legkedvezőbb szerencsével végezték be. Már ott voltak a -végén. Albion partjai fehérlettek a láthatáron. Reggel már Southampton -kikötőjében lesznek. A Water Nymph kitünő hajó. - -Este sokáig fenn voltak a fedélzeten az utazók s gyönyörködtek a -látványban, a mint a félhold alá sülyed az oceánba. Azután jó éjt -kivántak egymásnak s mentek aludni. A hölgyek a női cabinokba tértek, a -férfiak a közös hálóterembe. - -Incze megcsókolta Serena ajkát és homlokát az elváláskor. Azután eszébe -jutott valami, utána sietett, visszahivta, hogy még a két szemét is -megcsókolja. «Jó éjszakát kedves! jó éjszakát!» - -Éjfél után volt az idő, midőn egyszerre irtóztató rázkódás s rá -következő kábító recsegés, ropogás veré föl az alvókat. - -Kiugrottak ágyaikból. Rohant, a ki birt a födélzetre. Borzasztó látvány -volt előttük. Egy roppant nagy három árboczos hajó nekiment éjjel a -gőzösüknek: egyenesen neki az orrával a Water Nymph oldalának s teljes -gőzerővel keresztül hajtott rajta. Öt másodpercz alatt a Water Nymph -keresztül volt törve, s a három árboczos feneke alá gázolva, elmerítve a -hullámokba. - -Ez történt a Barton Cliff előtt, két mérföldnyire Whyte sziget nyugoti -hegyétől. - -Minden élő és nem élő, a mi a Water Nymphen volt, a víz alá merült. - -Mikor Incze magához tért: a három árboczos födélzetén pillantá meg ezt a -nemszeretem-világot. - -Első szava az volt ápolójához: - -– Hol van nőm? - -Az vállat vont s azt felelte: - -– A kik a női hálószobában voltak, azok mind elvesztek. - -Ő is. - - - - -TARTALOM. - -I. KÖTET. - - Tavasz 1 - Egy magyar kolostor 9 - Egy beteg testvér 12 - A dudai lévita 22 - A szűz eredetije 33 - Golgota 44 - A föltámadás 59 - Az üres fészek 69 - Az első halott 73 - Az első siker 79 - A vizió 88 - A futás 98 - A válság órái 110 - A lévita 120 - Mézes hetek 125 - A guerilla 130 - Egy kis tévedés 145 - A jutalom 158 - Viszonttalálkozás 170 - Hogyan lesz a fiuból atyáinak atyja? 186 - Az utolsó ágyú 195 - A csáb 206 - Az Alligátor 218 - Az átültetett növények 230 - Mindent egyszerre 249 - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -17 |könyörgött ápo lójának: |könyörgött ápolójának: - -56 |Őnlelkét feddé |Önlelkét feddé - -72 |ntán mentek |után mentek - -96 |minig közelből |mindig közelből - -132 |kastály udvarára |kastély udvarára - -135 |jól fegyerezve |jól fegyverezve - -179 |minha gyöngyökkel |mintha gyöngyökkel - -182 |kvül is belül |kívül is belül - -208 |balcsíllagzatokkal megrakott |balcsillagzatokkal megrakott - -221 |Alligatorra víssza |Alligatorra vissza - -241 |elő.fizetője |előfizetője - -241 |hirdetménybevétele- |hirdetménybevétele. - -243 |Szerena tudta |Serena tudta - -244 |csontlisztgyárnak- mely |csontlisztgyárnak, mely - -249 |nincsen a vilagon |nincsen a világon] - - - - - - - -End of Project Gutenberg's Enyim, ?tied, övé (1. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ENYIM, ?TIED, ÖVÉ (1. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 56025-0.txt or 56025-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/6/0/2/56025/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive -specific permission. If you do not charge anything for copies of this -eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook -for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports, -performances and research. They may be modified and printed and given -away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks -not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the -trademark license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country outside the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you'll have to check the laws of the country where you - are located before using this ebook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm web site -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The -Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm -trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the -mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its -volunteers and employees are scattered throughout numerous -locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt -Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to -date contact information can be found at the Foundation's web site and -official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. - |