diff options
Diffstat (limited to 'old/55712-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/55712-0.txt | 10217 |
1 files changed, 0 insertions, 10217 deletions
diff --git a/old/55712-0.txt b/old/55712-0.txt deleted file mode 100644 index 93c6b2d..0000000 --- a/old/55712-0.txt +++ /dev/null @@ -1,10217 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Egy az Isten (2. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Egy az Isten (2. rész) - -Author: Mór Jókai - -Release Date: October 9, 2017 [EBook #55712] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY AZ ISTEN (2. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XXVII. KÖTET - -EGY AZ ISTEN. II. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - -EGY AZ ISTEN - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -II. RÉSZ - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - - - - -MÁSODIK RÉSZ. TÖRTÉNET, MELYNEK SOHA SINCSEN VÉGE. - - -I. - -Blanka egy uj világot látott maga előtt, külömbözőt mindentől, a mit -eddig ismert. - -E kis sziklazug, saját különszerű életével, jól el van rejtve szem elől, -semmi fővonalnak útjába nem esik. Az ő útja, egyedül az ő útja, az a híd -Borévnél az Aranyoson át, egyedül az ő számára, az ő költségén épült. S -ez a híd is megtekintésre méltó. Száz esztendős az már s annyi idő óta -tartja erős járma alatt a rebellis folyót, mely e tájon, mint egy -rakonczátlan bérczpatak rohan sziklamedrén alá, partjait szakgatva s -sziklaszigeteket szed és rak le kénye-kedve szerint innen amoda. -Hidoszlopai valódi római helepolisok, megtöltve kövekkel, egész alkotása -tömör, mammuthszerű, furfangos. - -Napjainkban kényelmes országút vezet már e hidig az Aranyos partja -mentében, a meredek sziklaoldalba vágva és építve; ez út kapuja a -bálványként felmeredő sziklacsompó, mit a népmonda Leánykakőnek nevez. -Történetünk idejében azonban még csak egy lóháton járható sziklaösvény -vezetett végig az Aranyos szorosán Várfalvától Borévig, s minden terhet -a lóhátra tett «kerezs»-ben szállítottak ez úton. Egy hosszú -bérczfolyosó volt az, változatos szinű sziklatömegekből alkotva, – -valóságos ördög útja. - -A borévi hidon túl aztán már kezdődik a toroczkói út. Egy útvonal merő -vasból készítve. A mi századok óta kikerült vassalak a kohókból, abból -van verve egy fekete chaussée az Aranyostól egész a Kőig. S ez út -mentében emelkednek Toroczkó kincstárai, a vasbányák, kohók, hámorok, a -félévezredes munka tanujelei, a körülöttük félkörben felmagasadó fekete -döbörök, a kihányt vassalak halmaza, melyben némelyik hámor úgy el van -mélyedve már, hogy a teteje nem látszik ki, csak a kürtőjéből fellövelő -láng hirdeti, hogy ott Vulkán legényei dolgoznak. – S a földalatti -zuhogás, dübörgés megmondja, hogy nehéz munkát végeznek: a vasat -tanítják engedelmeskedni. - -A hidnál Barnabás bátya fogadta Blankát és az érkező négy testvért. -Kocsikkal jött eléjük, s mikor a menyasszonyt üdvözölte, azt versben -cselekvé. El is pirult miatta. Ő magyarázta aztán Blankának azokat a -földbe lebujó házfödelek titkait: az ott a Mezőségbánya; ez a Prudentia, -ott következik a Washington; ez a Hermány, az a Czibulás Gárgyás, az a -nagy csoport ott a Hármas hámor; ezek itt a mi hámoraink és bányáink, -mint megannyi lesben ülő sárkánynak, úgy fénylik a szemük! Barnabás -bátya poétai hajlamú ember volt, szerette a költői hasonlatokat. - -Egyszer aztán a Hármas hámort elérve, az útkanyarodásnál megnyilt a -tekintet előtt Toroczkó völgye. - -Ehhez már nem kellett szóbeli magyarázat. Blanka önkénytelen bámulattal -csapta egymásba két keze ujjait, felsóhajtva: «Istenem! beh szép!» - -Egy óriási bércztömeg, fehér, mint a csontkoponya, emelkedik fel -meredeken s hosszú, egetemelő sánczfalat képez a völgykatlan előtt, -melyet a másik oldalon rengeteg erdőkkel borított hegyláncz zár körül. A -kopár szirtfal a «Székelykő», történelmi ősemlék, barlangjaiban a -bronzkorszak emlékmaradványaival, tetején az ős székelyvár düledékével, -mely Dzsingisz khán fiának hordáival daczolt egykor; a mongol és székely -nyilak hegyeit most is felturja még az ekevas: a mongol nyila lándzsás -volt, a székelyé szakállas. - -De e kopár szirt lábánál, mint egy amphitheatrum páholysorai, mint a -Colossæum karzatrétegei emelkednek egymás fölé az emberkéz legszebb -remekei: a csinált szántóföldek. Az ember földet csinált a kőből. -Lépcsőzetes karzatokra vágta a sziklát, megtörte porrá, keverte kövérítő -anyaggal s kényszerítette a követ átalakulni kenyérré. Mint egy óriási -etagère, a mit megraknak virágcserepekkel, úgy tünik föl a Székelykő. -Négy ötöde meztelen, holdhideg sziklafal; az ötödik egy virágágyakra -felosztott kert. Hasonló szépet csak Lombardiában, vagy Toscanában lehet -látni. A késő őszi vetés táblái szép zöld keretet képeznek a város -körül, mely a völgy katlanát foglalja el, sűrű gyümölcserdők közé -rejtett házaival, mik közül magasra emelkedik ki az egyistenvallók -tornya, aranyos gombjával; az alkonyi nap bibor sugarai ragyognak róla -vissza. S ugyanezen sugarak arany ködöt szőnek az egész csöndes völgy -fölé, bezománczozva a házak fölött elterjedő kékes füstfelleget. - -«Ez a mi otthonunk», sugá Manassé Blankának. - -S az a túlvilági ragyogvány a nő szemében hirdeté a boldogság végtelen -tökéletességét, a miben lelke kéjeleg. - -Ez volt egész életének ábrándja mindig. Ilyennek képzelte, álmodta, -ilyenné szinezte ő ki a paradicsomot. Elzárva, elrejtve a világtól; – -boldogság, mely nem beszéltet magáról. - -S e boldogság tanujeleivel találkozott e pillanattól fogva -szakadatlanul. Annál a szép koronás fűzfákból képzett sétánynál, mely a -patak partján vonul végig, lovas legények jöttek üdvözletükre, -sajátszerü rókaprém-galléros kaczagányaikban, s a piaczon, hol a -hatalmas patak három ágú vizsugárban szökik ki a sziklából, nagy -néptömeg fogadta őket, melynek épen akkor adta tudtára Sándor bátya, a -népszónok, a Manassé által szerzett békességet a felkelőkkel. Mindenki -meg volt azzal elégedve. A szekeret megállították s Manasséhoz tódultak, -hogy kezeit csókolják. Blanka kezébe virágcsokrokat erőszakoltak az -odacsoportosult leányok. – A férfiak délczegek, a leányok szépek mind. - -És viseletük oly sajátságos, a mi sehol a világon nem található másutt. -Az csak egy, a világtól elválva élő kis népecskének saját képzeletéből -származhatott, a ki kereste a festőit, az eszményi szépet, s csinált -magának egy oly divatot, a mit nem lehet utánozni. Hogy miért nem lehet? -Azt megtudta Blanka későbbb. - -A nép áldása közben hangzott a toronyból a harangszó. Ez már olyan igazi -harangozás volt, a milyen Áron bátyának tetszett. «Egy! Egy!» A harang, -a hányat kondul, annyiszor megfordul tengelye körül. - -S ez üdvözlő kondulások tovább kisérik a kedvesen fogadott vendéget, -végig a csinos kőházak sorain, miknek ablakain vastáblák, pitvaraikon -vasajtók vannak; egész az ősi házig, a hol az utolsó két honmaradt -testvér fogadja őket: Bertók bátya a legöregebb és Anna, Manassé -ikernővére. - -A két nőt nem kellett egymásnak bemutatni. A találkozás pillanatában -egymás keblére borultak s csak azután néztek jól egymás arczába, mikor -már azok egymás könyeitől voltak nedvesek. - -Blanka meg volt lepetve; de kellemesen. Ő egy fájdalmaktól földúlt -arczot vélt találni, a korai csalódás hervasztó emésztődésével, s talált -helyette egy életvidám, ragyogó kék szemű, telt, piros arczú, szőke -fejecskét, körülhullámozva göndör arany fürtökkel, a kinek még a sirása -is olyan, mintha kaczagás volna. - -Annán kívül még több asszony is volt a háznál. Rebeka, Bertók felesége: -egy magas, nyulánk termetű matróna; szelid, nyugodt tekintetű bibliai -alak, és Zsuzsánna, a népszónok tűzről pattant menyecske felesége; aztán -még egy csoport apróbb-nagyobb gyerek, leány, a kik mind egyszerre meg -akartak ismerkedni Blankával; a kis fiuk hozták neki mutogatni -irásaikat; a leánykák dicsekedtek neki a babáikkal, s a kis ölbeli baba -kivette a szájából az árpaczukor-darabkát s azzal kinálta meg. S aztán -mentül jobban hajtotta róla és szidta a sisera hadait Zsuzsánna, azok -annál jobban lármáztak körülötte, mig végre a család legokosabb -asszonya: Rebeka bemenekíté őt egy oldalajtón át egy mellékszobácskába, -a hol már el volt készítve Blanka számára az utolsó részletig minden új -öltözet. Az asszonyi gond kiszámította, hogy a ki azon úton jött -Toroczkóra, melyen Blanka, annak legelső szüksége lesz az öltönyváltás. -S ezt nem hozhatott magával. - -Blanka azon csodálkozott leginkább, hogy minden úgy hozzáillik, mintha -testére volna szabva. Rebeka megsúgta neki: Manassé előre megirta, hogy -Blanka termete Annáéhoz hasonlít. – Tehát ő most Anna öltönyeit viseli. - -És viselte azután az egész ház szeretetét. S az annál a háznál sok volt. -Ebben a nagy köztársaságban, melyben senki sem volt elnök, egy törvény -volt csak: a szeretet; az volt az alkotmány, a biró, az volt a király. -Az osztotta föl a munkát és a jövedelmet; az gondoskodott kinek-kinek a -szükségeiről; az örökösíté meg az együtt maradást. Se asszony, se férfi, -se gyermek nem czivódott itt egymással soha. Pedig emberek voltak ők is, -szeszélyeik, indulataik csak úgy voltak, mint másnak. De a szeretet volt -közöttük a törvény. A haragvónak nem volt a ki ellentmondjon, s kibékíté -a szeretet. - -Ez volt a föltalált paradicsom legdrágább gyümölcse. - - -II. - -Az örömnap szokás szerint nagy áldomással végződött; meg voltak híva a -családi lakomára a város notabilitásai: az őscsaládok fejei, kiknek -eredetét egy erdélyi tudós a Makkabæusokig vezeti fel, a lelkész, a -birák, a tanárok s a nemzetőrség altisztjei. A nagy családi étterem -egészen megtelt velük. - -Blankának volt mit bámulnia Zsuzsánna néne gazdasszonyi talentumán, -kinek azon a feladaton kivül, hogy egy nagy társaságot közmegelégedésre -ellásson mindennel, a mi kivánatos, még arra is figyelmének kellett -lenni, hogy az asztal vendégeinek minő kényenczkedéseit kell -kielégíteni. Mert a hány ember, annyiféleképen szereti az ételt -elkészítve látni. Egyik tejszinnel óhajtja a puliszkát, a másik -kászuturóval; egyik pörkölve a malaczot és paprikás lében, a másik -ropogósra sütve nyárson. Rétesben, bélesben, s a toroczkói «somodi»-ban -pedig a hány ember, annyifélét kiván. Tisztelendőnek, biró uramnak saját -kedvencz ételeik vannak, a mikről nem szabad megfeledkezni. Az egyik -tanár is, tiszteletes Vernezs uram, kivételt képez. – Magában a -családban a legöregebb bátya egész háza népével együtt vegetarianus. -Azoknak csak növényi eledelt szabad feladni; ők soha hust nem esznek. És -a többiek, kik velük egy asztalnál lakomáznak, nem akadnak fel e -különösségben; nem boszantják őket kinálgatásaikkal, nem gúnyolódnak -velük: ők a mellett egészségesek és meg vannak elégedve. - -A tanár azonban nem veszi igénybe a maga részére a gyülekezet -tolerantiáját. Vernezs uram hódítani, küzdeni és téríteni akar a maga -meggyőződései mellett. Ő a környékbeli vegetarianusok doktora és -patriarchája. Csak a csontja meg a bőre; de az eltörhetlen csont és -elviselhetlen bőr, a minek semmi sem árt meg. Ő az igazi orthodox -vegetarianus! Még a növényfélét is csak nyersen eszi, soha se megfőve, -vagy sütve. Az ő osztályrésze a gazdag lakománál vékonyra szelt retek, -hosszúra hasgatott murok; élő állattól nem fogad el egyebet, csak a -mézet. Kenyerét apró derczepogácsák képezik, minőket gazdasszonyaink -kenyérélesztőül szoktak megaszalni a napon. S minthogy épen Áron bátya -mellé került az asztalnál, még kötődik vele, kinálgatva őt a nyers -sárgarépájával, a mit ez, nemzeti büszkeségből, utál akármi alakban. - -Blanka ájtatos kegyelettel figyel e rendkívüliségre; azt hiszi, hogy ez -valami vallásos fogadalom. Áron bátya, ki vele szemben ül, észreveszi -ezt a gondolatot az arczáról, s nevetve mond neki: - -– Azt ne gondold ám valahogy, drága briliántom, hogy a nyers gyökérevés -a hitágazatunkhoz tartozik, mert akkor én rég kikeresztelkedtem volna -belőle; vagy elmentem volna egy olyan világrészbe, a hol a fán terem a -rostélyos. - -S hogy hitvallása becsületét megmentse, kapott is a tányérjára egy olyan -darab sült hust, mint maga a tányér, a miből a piros lé kiszivárgott, a -mint a villát beleszúrta. - -– A ki pedig az állat vérét megkóstolja, mondá a tanár, az az embervérre -is rászomjazik. - -– Már pedig a tanár úr lakomáiról szoktak a vendégek véres szájjal -hazajönni, vágott neki vissza Áron bátya. - -S minthogy e fölött az egész asztal népe nevetett, Áron bátya -megmagyarázta a czélzás értelmét Blankának. Vernezs tiszteletes úrnak -keresztneve is van: Lajosnak híják; a nevenapját ő is meg szokta -tartani; a vendégeinek olyankor felhord mindent, a mi csak jó és drága: -nyers murkot, burgonyát, zöld mandulát, borsót s végül egy tál jó érett -paradicsomalmát. A ki ebből eszik, bizony véres lesz tőle a szája. - -A tanár úr ezt is komolyan vette. - -– Csak egy évig laknék ön a növények országában, soha sem kivánkoznék -onnan többé vissza. - -– Hiszen én is szeretem a növényt – a sült mellé, mondá Áron bátya, -kezébe fogva egyet azon szárastul föltett zöld hagymák közül, a mik -különösen az ő számára voltak rendeltetve. - -– És tudja-e ön, szólt a tanár, hogy azon hagyma, mely ez évszakban már -ritkaság s egyedül az ön kedveért termesztetik, egyike a legritkább -növényeknek, a mik egy botanikus érdekeltségét felkölthetik: ez az -«allium obliquum», a mi egész Európában nem jön elő másutt vadon, mint a -tordai hasadékban. Bölcsője az Euphrat vidéke. Valószinűleg Carus Cæsar -legiói hozták onnan magukkal, azok honosították meg Salinopolis vidékén. - -Áron bátya bekapta a hagymát. - -– Né! bizonyára mondom, valóságos perzsiai íze vagyon neki. Mintha csak -ahajt szakították volna Semiramis kertjéből. Kóstold meg rózsaszálom, -milyen fölséges. - -Ez a kinálás Blankának szólt. - -Csak akkora kis hagyma volt az, mint a legkisebb mogyoró. - -És mégis, mikor Blanka mosolygó ajkaihoz vitte Semiramis és Vasthi -királynő kedvenczét, nagy, beszélő szemeivel Manasséra tekinte félre. - -S csak hárman értették meg e tekintetet: ő, Manassé és Áron bátya. - -Mert Semiramis és Vasthi királynők óta mind a mai napig mindig a Salamon -pecsétje volt a női ajkon a hagyma. - -Vasthi királynő azzal veszté el koronáját, hogy férje, Ahasvér király -hivására azt izente neki vissza: «ma hagymát ettem». - -– «Mi ketten» ne féljünk tőle, szólt ravaszul hunyorogva Áron. Én -élhetek vele holtig, te pedig tizenegy hétig. - -Blanka elértette azt. A Székelykő völgyében a vőlegény és menyasszony az -eljegyzés idején át végtől végig az utolsó napig tanulják egymást – -tisztelni. Az első csókot az esküvő után váltják. - -Anna segélyére akart sietni Blankának: most már ő is elértette a -példálózást. - -– Áron bá! Az nem lesz olyan hosszú idő. - -– Nézd, a kedves galambocska, hogy akarja tanítani a vén baglyot: merre -kelljen botorkázni a sötétben? Hát számláljunk, édes mézem. Holnap -bejelentjük az esperesnek, hogy Blanka hugunk egyházközségünkbe akar -átlépni; a törvény azt rendeli, hogy két hét mulva újra meg kell -jelennie ugyanott s ismételni elébbi elhatározását. Ez két hét. Aztán -jön hat hét a válóperre. Egy krajczárral sem adják alább. Ez már nyolcz. -Aztán még a háromszori kihirdetés. Tizenegy. Bizony hetvenhét napig lesz -te neked éjjeli, nappali társad a mi kedves virágszálunk. - -Mire Blanka és Anna szerelmesen megölelték egymást. - -Blanka nem is lett rossz kedvű. - -– És én még öt napot adok hozzá. - -– Hogy hogy? - -– Úgy, hogy én nem megyek holnap mindjárt az esperes úrhoz, hanem -megvárom előbb a vasárnapot; elmegyek a ti egyházatokba, végig hallgatom -a szertartást s csak azután nyilatkoztatom ki, hogy híve akarok lenni e -gyülekezetnek. - -Áron csak elbámult ezen az okos beszéden. Sehogy sem illett az arra az -ártatlan, semmi bölcseségre nem formáltatott ajkakra, a mik azt -elmondták. - -– Hallja ezt, nagytiszteletű úr! szólt oda az esperesnek. A mi oltári -szentségünk nem akar egyik templomból a másikba átköltözni, a míg meg -nem tudja, hogy ott mi lakik? Bizonyosan nagyon megrémítgethették -szegénykét, a kik le akarták beszélni. Hogy mi kis gyermekek vérét -használjuk az áldozathoz? Hogy a Bafomet bálványt térdepeljük körül? -Hogy a Jézus Krisztusnak, a mi szerelmes urunknak viaszkból épített -alakját gombostűkkel szurkáljuk szive táján? - -– Eredj, nagy bolond vagy Áron! csattant fel erre Anna, s meghajítá -bátyját egy kis galambkával. (Szokása volt asztal fölött -kenyérgalacsinokból apró madárkákat alkotni remeklő ügyes ujjakkal, és -futó nyulacskákat, egérkéket. Egy ilyen plasztikus alakot hajított Áron -felé.) - -– Senki sem szólt mi rólunk Blankának semmi rosszat, mondá Anna; de -Manassé bizonyára megmondá neki, mikor a kezét megkérte, hogy a mi -egyházunk nem átjáró ház találkozni akaró szivek számára; nem asylum más -vallás elitéltjeinek. Ismerje meg elébb az Istent és az embert, kivel e -ház megtelik: azután kérjen benne magának helyet. - -Blanka elbámulva tekinte Annára. - -– De hát hogy tudod te ezt, hogy Manassé hozzám így szólt? Egyedül -voltunk; sík tenger közepén; száz meg száz mérföldre innen. Se madár, se -felhő nem járt fölöttünk, hogy elhozhatta volna hozzád, a mit Manassé -beszélt. - -– Hát nem tudod, hogy nekünk kettőnknek van egy lelkünk? mondá Anna, s -aztán kezét az asztalon átnyujtva Manassénak, sokáig néztek egymás -szemébe, azzal a mondhatlan gyönyörérzettel, a miben egy kétfelé osztott -lélek kéjeleg, midőn saját felével ismét összetalálkozik. - -A nagytiszteletű úr kenetteljes áldomása ismét helyreüté a derült -hangulatot; költői virágokat s bibliai forgácsokat használt hozzá; – -igen szép toaszt volt. - -Mire az áldomások egész sorozata következett, vigak és lelkesültek, -egyszerűek és felczikornyázottak; és egyetlen egy hang el nem árulta az -egész asztal fölött, hogy a mai nap ünnepélye több, mint egy vidám -eljegyzési lakoma: – ez egy komoly népünnep, a Toroczkó és a dakoromán -felkelők közötti békekötés áldomása. Mindenki tudta, hogy az egyetlen -vendég előtt ezt el kell titkolni, – a míg lehet. - - -III. - -– Tehát nyolczvankét napig leszek a te éjjeli-nappali társad! szólt -Blanka, Annát szivéhez ölelve, midőn késő éjjel kis hálószobájukban -egyedül maradtak. - -Úgy örült annak a gondolatnak, mint egy gyermek. - -S a hogy a gyermek szokta, első dolga volt annak a kis szobának, mely új -otthona lett és lesz sokáig, minden titkaival megismerkedni. - -Megismerkedett a könyvekkel, a mik Anna asztalán sorba voltak rakva. Az -rá nézve mind érdekes ujdonság volt. (Ő előtte oly gondosan eltitkolták -eddig, hogy van magyar irodalom a világon.) Azután a himzeteket kutatta -föl. Azután Anna kanári madarával ismerkedett meg, mely a lámpavilágra -egyszerre elkezdett énekelni. Majd meg előkutatta valahonnan társnéja -rajzmappáját. Anna igen szépen rajzolt, aquarelljei remekek voltak. -Hogyne? neki mindent kell tudni, a mit Manassé tud, hiszen egy lelkük -van. A szoba falai is mind az ő rajzaival vannak tele, igen egyszerű -fekete rámákban. Oh mi kedveseknek találja azokat Blanka! Nem győzi őket -végignézni. Hiába unszolja Anna a lefekvésre; késő már az éj! Azt -mondja, nem álmos. Mindent meg akar látni előbb. - -Egyszer aztán visszadöbben. A lélekzete eláll. Egy kis tojásdad, -gömbölyü rámában pillantott meg egy képet, melynek látása vérét -megfagyasztja. Egy szép, eszményi férfiarcz. Az ecset, mely azt lefesté, -szeretet melegéről tanuskodik. Élethűség és eszményítés találkozik -benne. A szemek ragyognak, az arcz büszkén mosolyog, az egész tekintet -csábít. Ez Vajdár Benjámin képe. - -Sírbolti rém nem ijesztheté meg Blankát jobban, mint ez a kép. - -Hát még e rejtett paradicsomba is be tudott az jutni, hogy ott is -üldözze őt! - -Anna észrevette Blanka arczán az önkénytelen indulatkifejezést, s mikor -annak zavart tekintetével találkozott, mélyen felsóhajtott: - -– Manassé szólt neked ő felőle? - -– Én ismerem őt jól; szólt Blanka, s nem birta idegeiről eltiltani a -borzadály végigreszketését. - -A leány két összetett kezébe szorítva Blanka kezét, könyörgött neki oly -gyöngéd, oly búbánattelt hangon: - -– Oh kérlek, ha valami rosszat tudsz felőle, ne mondd el azt nekem! - -– Te most is szereted őt? kérdé Blanka, szánalommal és megrettenéssel. - -Anna ágya szélére roskadt, s két kezét térdei közé szorítá. Szép, göndör -fürtei, mint a gyászfűz ágai a síremléket, takarták el arczát. - -– Ő engem megölt. Ő sok olyant tett, a mit férfinak, becsületes embernek -nem szabad tenni; és én még sem tudom gyűlölni. «Tegnap még szerettelek, -holnap már gyűlölni foglak!» Lehet azt mondani, lehet azt megtenni; de -nem lehet azt – érzeni. - -– Szegény Annám! suttogá Blanka, s eltakarta arczát e kép elől, mint a -ki fájós szemét őrzi a szúró lámpafénytől. - -– Én tudom, hogy ő becstelen! szólt titkos suttogás hangján Anna. -Asszonyok vannak itt, kik mindent elmondanak. Azt hiszik, meggyógyítanak -vele. Mit ér az? A ki igazán beteg, nem lehet azt rábeszéléssel -meggyógyítani. Hányan voltak már, a kik vártak egy messze elutazott -alakra. Vártak rá, míg az körülutazza a földet, a világot, s várták, -hogy a ki az egyik égsark felé elment, a másik felől majd visszajön. És -azalatt nem szüntek meg szeretni. - -– Ha csak a földgömb feküdne köztetek! súgá Blanka. - -– Igaz! mondá Anna, arczát a tenyerébe nyugtatva. A földgömb nem olyan -véghetetlen, mint egy bűbájos arcz, mely két szív közé áll. Azt nehezebb -körülvitorlázni, mint a világot. Az hosszabb út, mint a tengerészeké. - -– S ha csak egy bűbájos arcz állna köztetek, rebegé Blanka, leülve Anna -mellé, s annak a fejét keblére vonva. - -– Azt is tudom. Az egész világ áll közöttünk. Az ég és a pokol. A -becsület, hit, hazaszeretet minden törvénye szakít el egymástól minket. -Én nem mehetek oda, a hova ő. De ő jöhet oda, a hol én vagyok. - -– Te azt hiszed? - -– Mint az egy Istent! szólt fellángoló szemekkel Anna. Nem. Azt nem -remélem, hogy valaha boldogok lehessünk együtt; hogy ő nekem valaha -bármi örömet adhasson. Ahhoz nincs hitem. De hiszem, bizonyos vagyok -felőle, hogy az út, melyen ő elindult, ide, e ház küszöbéhez -visszavezet, hiszem azt, hogy egykor összetörve, megalázva, az egész -világtól gyűlölve, eltaszítva, ide fog vánszorogni az utolsó -menedékéhez. És akkor az, a kit senki se szeret többé: fog találni egy -szivet, a ki soha se szünt meg őt szeretni; s a kinek akkor nem lesz -egyéb életgondja, mint az ő sebeit, a miket a világból elhozott, -begyógyítani, s a szennyfoltokat, a miket homlokán elhozott, -letisztogatni. Ez az én erős hitem! - -S e szónál a leány alakja felmagasodott és arcza ragyogott. - -Egy angyal, a ki egy ördögöt szeret! - -– Lásd, szólt Blankának, a képre mutatva, mely most is -immortelle-koszorúval volt körülfonva. Ez a kép itt szobámban (akarata -ellen), tanuvallomást tesz mindennap arról, hogy a mi családunkban mily -végtelen nagy a szeretet. Testvéreim mind gyűlölik őt, és mégis, mert -tudják, hogy én még most is szeretem, nem dobják e képet a tűzbe, a -pocsolyába: itt hagyják szobámban. Nem bántanak meg azzal, hogy egy más -alakot hozzanak elém, a ki nálánál jobb, hogy őt elfeledtessék velem. -Tudják, hogy mennyire szeretem, s kimélik azt, a mit más meg sem ért. -Oh, kérlek, ha neked is van okod őt gyűlölni, tűrd el az ittlétét, a -hogy a többiek eltűrik és ne lásd meg! - -És Blanka most még jobban gyűlölte azt az embert. Eszébe jutott a szép -Cyrene s összehasonlítást tett a két alak között. Hogy amaz maradhatott -a győztes! - -– De lásd: én sem vagyok háládatlan irántatok, szólt mosolygó arczczal -Anna. Nem lát engem senki kisírt szemmel; nem keverem senki jókedvébe -sóhajtozásimat. Derült vagyok, érdekel minden, a mi körülöttem történik. -Arczom sem ijeszt meg senkit panaszt tevő halványságával. Nézd, milyen -piros vagyok: akár csak te magad. - -S Blankát a tükör elé vonva, odaszorítá arczát annak az arczához, s -aztán vitatkoztak egymással, hogy melyikük pirosabb? - -– Pedig te boldog vagy. És boldog fogsz lenni! mondá a leány. Manassé -paradicsommá teszi rád nézve a földet. Oh, ha te őt egyszer úgy -megismered, egész a szive fenekéig, a hogy én ismerem. - -Blanka nem állhatta meg, hogy gyöngén el ne nevesse magát. A nővér -jobban akarja ismerni testvérét, mint ő: a szerető! - -Anna pedig elkomolyult. - -– Tán nem hiszed? Láttad őt már haragudni? Ellenféllel szemközt állni? - -– Láttam. - -– S mit tett akkor? - -– Homlokán két égő folt támadt olyankor. - -– Az, az! És tovább? - -– Szemei kigyulladtak, arcza kővé látszott meredni; melle küzdött a -rajta fekvő rémmel, míg lassan ő lett a győztes; arczvonásai kiderültek, -elmosolyodott s aztán hideg vérrel szólt tovább. - -– Akkor nem láttad még az igazi szenvedély arczát nála, a hogy én láttam -őt, mikor az őt megbántott erős férfit félkézzel felkapta övénél fogva s -úgy vágta a lábaihoz, hogy egész atyafiságának kellett összefutni, hogy -őt fölszedje a földről. Mikor haragjában szól, megrettent vele egy -sokaságot, s minden fegyver úgy otthon van kezében, hogy meg nem -mérkőzhetik vele senki. Ugy-e, ilyennek te nem ismerted őt még? - -– Nem; szólt Blanka elámulva. - -– És lásd, mikor a gyász megesett házunkon, a mi menyasszonyi koszorumra -az özvegyi fátyolt akasztá, egész családunkban nagy felháborodás támadt. -Bátyáim esküdtek, hogy megölik azt az embert, a hol összetalálkoznak -vele. Csak Manassé hallgatott. A többieket nem kisérlém megengesztelni. -Tudtam, hogy haragjuk őszinte ugyan, s ha megsértőjüket kézrekaphatnák, -annak rossz vége lenne. De ők nem mennek utána a világba, hogy őt -keressék. Toroczkói embernek már Erdélyből kimenni is: külföldi út; -Bécsbe, Rómába erővel sem hagyja az magát vinni. Hanem Manassé -bizonyosan találkozni fog vele; egy városban laknak, egy világkörben -élnek, utaik keresztezik egymást. És ő hallgat. Őt vettem elő. Szobájába -mentem; még rajtam volt a menyasszonyi ruhám. Manassé útra készült; épen -egy pár pisztolyt akart eltenni tokjába. Az egyik pisztoly a kezében -volt. Én odamentem hozzá, vállára borultam s azt mondtam neki: «Manassé, -lelkem! Fogadd meg nekem, hogy nem ölöd meg azt az embert; nem pusztítod -el nyomorultul! Mert az énnekem fájna.» Manassé rám nézett, úgy, a hogy -te mondod: lángoló szemekkel; homlokán az a két vörös folt kigyulladt, -arcza olyanná lett, mint egy márványszobor, s a míg melle zihálva -küzdött a rajta fekvő dæmonnal, az alatt annak a pisztolynak a csöve, a -mit kezében tartott, e szörnyű önküzdelem közben rettentő öklei között -meghajlott, mint egy viaszgyertya, és úgy maradt. Én bámultam és -kaczagtam, «lásd, nem is lőhetnél vele többet! Isten és önmagad álltok -mellettem: ne öld meg, ne pusztítsd el». És akkor megölelt, megcsókolt, -s aztán öklét feltartott hüvelykujjával égnek emelve, mondá: «Fogadom -neked, hogy nem ölöm meg, nem pusztítom el őt, mivel hogy az a te -szivednek fájna!» - -Mennyire felmagasodott Blanka lelkében e vallomás alatt Manassé alakja! -Eddig csak felét látta annak. Az ikertestvér lelke volt a kiegészítő -rész. Eddig csak bámulat tárgya volt előtte az önuralom, melylyel -Manassé a boszúállást elutasítá magától; azt hitte, rideg, vallásos -dogma annak a kútfeje: most aztán megtudta, hogy a mi azt az elátkozott -embert védelmezi, a mi azt, mint az Iliász és a Niebelungen hőseit -sérthetlenné teszi, az egy szeretni soha meg nem szünő szívnek örök -varázslata; egy sóhaj, egy néma imádság burkolja körül az átkozott -dæmont, a mit kard, golyó keresztül nem járhat. Manassé a szerető -nővérnek adott fogadalmat emelte hitágazattá. - -Most már imádta őt az asszony. - - -IV. - -Blanka boldogsága Utopiáját találta fel az Annával megosztott kis -szobácskában. - -Nem is gondolunk arra, minő kincs két rokonszenves nő egymásra nézve. - -Szeretőt találni: mindennapi dolog; de testvért találni: a sors -kegyenczei számára tartogatott szerencse. - -A ki előtt egy nő, szivének legrejtettebb titkait elmondhatja, s a ki -azt megérti: azokat az ezerféle apró bajait a női szívnek, a miknek -felfogásához még a legodaadóbb férfikedélyben is hiányzik az érzék; -azokat a nevezetes gondokat, a mik a férfira nézve bohó semmiségek, de -miket egy másik nő teljes értékükben méltányolni tud. Aztán a leghívebb, -a legszeretőbb férfi is nem ismer egyenjoguságot: ha meghallgatja is a -szeretett nő panaszait, aggodalmait, ha talál is rájuk vigasztalást, de -a maga baját viszont nem panaszolja el neki; nem engedi a homlokát elülő -felhők titkait kitalálni; búját, keservét tartogatja magának; megcsalt -reményeket, megtorolhatlan sértéseket büszke elmondani az ő szerelmese -előtt; bezárja a száját s csak magában évődik; – míg a rokonszenves -nőszív a vele közlött panaszra a saját panaszával felel, kitárja a maga -világát, engedi a testvérlelket egészen beleköltözködni. - -Blanka és Anna egész hajnalig nem aludtak el; mindig volt egymásnak mit -beszélniök, alig várhatták, hogy a selyemszálakat, a mik éltük -eseményeit képezték, úgy keresztül-kasul szőjék egymáson, hogy azokból -utoljára egy szétbonthatlan mintarajz alakuljon. - -Hogy közleményeikben Manassé és Benjamin volt a két főalak, az -természetes. Mindketten megegyeztek végre abban, hogy a ki Benjamint oda -fogja kényszeríteni, a hol őt Anna akarja látni, az Manassé leend. - -Hanem azért mégis felébredt Blanka, mikor az első napsugár besütött az -ablakán s az ódon üvegkarikákon keresztül biborpiros világát odaveté az -ő ágyára. Annát is felkölté. - -– Nézd, már hajnal van. - -– Pihenj még édes; súgá neki Anna; ez még csak az «első hajnal». – A -Keresztesmezőn jött még csak fel a nap. - -S néhány percz mulva eltünt a biborsugár a falról, s ismét úgy lett, -mintha bealkonyult volna. Blanka szempilláit lecsukta az álomtündér. - -Jó egy óra mulva aztán Anna ébreszté fel őt. - -– Most van nálunk hajnal, kedves. - -Akkor villant ki az első lángsugár a Székelykő fölött, s most már Anna -vánkosaira sütött az. - -Toroczkón kétszer látják a napot felkelni, nem kell e tüneményért Ava -Saxa szikla előfokára vándorolni. - -A férfiak már nem voltak otthon a háznál, mikor Blanka és Anna -hálószobájukból előjöttek. Manasséról azt mondták, hogy a családi birtok -ügyeinek rendezésében jár. Annál nagyobb dolga is volt: elrendezni a -békeegyezményt szülöttevárosa és a dákoromán fölkelők között. - -Reggelizés után a meleg őszi verőfényen kisétált a két fiatal hölgy a -kastély parkjába, melynek berendezése műértő kézről tanuskodott. Apró -mulatóházak, darázskőből rakott grották, teleültetve havasi virággal, -csörgeteg patakok, hattyúktól átszelt halastavak élénkíték az őspagonyt; -a remontanrózsák utóvirágai búcsúztak a muló esztendőtől, s százados -vadszőlőtő még sárguló lombbal koszoruzta be az óriási tölgyfát, mikor -már annak a saját levelei rég lehulltak. S ez a tölgyfa takarja be azt a -csendes halmot, hol az apa és anya hamvai nyugszanak. Előtte egy fehér -obeliszk áll, azon e szók: «a legjobb szülőknek!» s alatta a kilencz -testvér neve. Azt a tölgyfát pedig még a nagyapa kedvencz szajkója -ültette. A fecsegő madár mikor gazdáját eltemették, utána ment, s a -domboldalba, a hova eltünni látta, egy makkot dugott el a csőrével: -abból nőtt a tölgyfa. Minden fának, minden kődarabnak története van itt, -s egy-egy mohos szikladarab emléke felvezet az Árpádok és első -honfoglalók korszakáig. - -Majd a nyáron, a nagy pünkösdi népünnep alkalmával el fogják vezetni -Blankát a Székelykő tetejére is, a hol az ősi Székelyvár utolsó -sánczfala fönnáll még, a miről annyi hősrege beszél, annyi népmonda -dalol még. A magyar nép legrégibb mythoszának bölcsője, oltára ez a -völgy, ez a bércz. - -Dobszó szakítja félbe a beszélgetést. - -A «Kő» felől, porfelleget verve közelít egy harczias csapat. Blanka és -Anna a parkot átszelő patak hidjára felállva nézik az előttük -elvonulókat. - -A toroczkói nemzetőr dandár két szakasza az, mely a megkötött békefrigy -után a sziklaszoros oltalmából visszatér. Egyik szakasz hajlott korú -férfiakból áll, a másik tizenhat éven aluli ifjakból. A mi e két életkor -közé esik, az elment honvédnek. Jól vannak fegyverezve mind: hogy miként -látták el magukat szuronyos lőfegyverekkel? az Áron bátya titka. -Felvonulásuk példaszerü és a rendes csapatokhoz illő. Az ifjak szakasza -az akkori idők harczi indulóját énekli. - -Blanka tenyerébe tapsol, azt gondolja, népies mulatság ez. - -Pedig ha Manassé közbe nem jön, ma és holnap ez éneklő ifjak egy harmada -ott festi vérével a Kő patakának megáradt habjait. - -Most aztán az a kis sziklaöböl akár egy bűvös üvegharang alá volna -letakarva. A négy égsark felől mindenünnen fognak felé tódulni a -pokoltól szabadon eresztett szörnyetegek. Ezt bűvkör veszi körül, nem -törhetnek át rajta. Szétmállanak, köddé válnak, mikor határát érintik. - -Az alatt a sziklasziget boldog védenczének elég ideje marad uj hazáját -megismerni. - -Mindenütt együtt járnak Annával s az minden háznál otthon van. A -holdsziget városkája sajátszerű kis telep ezen a világon. - -Magára hagyatva; körülvéve elhanyagolt, messze visszaesett idegen -népfajtól, mely faviskókban lakik, rongyban jár, sötétségben lát; – e -kis darab föld egy önmagából született kultura telepe. - -Minden saját teremtménye, mint Japánnak, Chinának, vagy az Inkák -birodalmának. - -Rendes város, a melyben nincs se prókátor, se orvos. S a pört mégis -eligazítják s a nyavalyát mégis meggyógyítják. Boltja nincs, de azért -mindent megtalálni benne, a mi az élet kényelmére szükséges. Ismeri a -pompát, a fényüzést: de azt mind maga állítja elő; a határán túl nem kér -senkitől semmit. Szeret jól élni, vigadni: de egyetlen csapszéke -nincsen! az idegen számára vendégfogadó minden ház; az ottlakó pedig mit -keresne a korcsmában? - -Azt mondják, hogy lakói valaha (ötszáz év előtt) németek voltak, -eisenwürzeli települők; de most a legtisztább, a leghibátlanabb magyar -nyelvet beszélik. - -S a kis maroknyi népnek tanodái vannak, mikben philosophiát és -költészetet oktatnak. Külön osztályuk van a mechanikai és technikai -tanulmányokra. Leánynöveldéjük legrégibb az országban. - -Blanka elbámult, mikor meglátogatta a szegény nép gazdagságát. Mert az -gazdagság. - -Alacsony házikó a gymnasium és növelde. Valahány angol utazó ott járt, -mind belecsapta még a homlokát a bejárat alacsony szemöldökfájába. Mert -valamennyit figyelmeztették bár előre a bemenetkor, hogy vigyázzon az -ajtóra: azt őseik háromszáz év előtt apró emberek számára építették; de -a mint odabenn az egyszerű parasztfiukat a classicusokból felelni s a -parasztleányokat zongorázni hallotta, bámulatában mind elfeledte a fejét -kijövetkor aláhuzni. - -Szerencsére Blanka nem nőtt olyan magasnak. - -S a kis sziklaváros nem éri be azzal, hogy a maga gyermekeit nevelje, -még idegeneknek is menedéket tár fel. Szegény székely fiuk messze -földről vándorolnak Toroczkóra s ott adnak nekik ingyen kenyeret és -tudományt. - -S hogy mulatsága se hiányozzék a kis szigettanyának, még azon a héten -szombat este, azok az emberek, a kik egész héten át dolgoztak, ellenség -előtt álltak, Blanka tiszteletére nagyszerű hangversenyt rendeztek ott -abban a tanodaházban, hogy arra a herczegi úrhölgy azt mondá, hogy olyan -szépet nem hallott életében. - -– Látod, mond Anna, ez a mi Scala-szinházunk! - - -V. - -Blanka egészen új életmódot talált maga előtt: teljes ellentétét az -eddiginek. - -A Cagliari-palotában egyedül, elhagyottan élt, a világtól -számkivetetten; környezete zsoldért hizelkedő, alattomban ellene -áskálódó, kémkedő, renyhe had. Egyedüli látogatója a csábító szép -kisértet, a vetélytársnő, a bűbájos dæmon; hálótársnője a zengő -szoborkép; künn a társaságban cselszövény, hazug barátság, -álszenteskedés, hizelgő irigység, s áldozatai fölött kaczagó boszúvágy. -– A templomban bársonyba öltözött hölgyek, kik az imakönyvbe nézve -suttognak egymáshoz forró szerelmi kalandokra s jéghideg politikai -merényletekre kiadott jelszavakat: míg fenn a chorusban magasztos hangok -éneklik Palestrina himnuszait, s azalatt a reducik a pápák síremlékeihez -köszörülik orgyilkaik pengéjét. - -Itt pedig egy közös házban lakó testvércsalád, melynek minden tagja -munkában tölti el a napot s jól megszolgált kenyerét a közös asztalra -felhordja. Minden öröm és gond közös mindenkivel. Az új családtag pedig -kegyencze mindenkinek, a kinek az első belépése óta a ház küszöbén -kedvét keresi a ház apraja és nagyja. Még dolgot is találnak a számára: -tudják, hogy neki ez is öröm lesz. Az első naptól kezdve úgy szeretett -volna segíteni mindenkinek: a konyhán sütni, főzni, a kertben a -konyhanövényeket télire elrakni; a majorházban a baromfiakat etetni; -odabenn a gyermekek számára ruhát szabni, varrni; – de ezt mind nem -engedték neki. Ehhez vannak mások, a kik jobban értenek. Találtak aztán -ki a számára valamit, a mi egészen neki való volt. A családi -számvivőséget. Kapott egy nagy könyvet, a mibe az ő feladata volt -följegyezni a napi kiadásokat, a mosásba adott fehérneműt, a cselédek -előlegezéseit, az apró bevételeket és a többi. Valami prózai lélek -számára végtelenül unalmas feladat; de egy költői kedélynek valódi -mulatság. Az annak olyan, mint a szárazföld a tenger istennőinek. Az -egymás alá rakott számok: a sorok rímei s az egész teletölt oldal, végén -a «summá»-val (ha jól kiüt) a legsikerültebb poéma! (Mikor én mulatni -akarok, akkor én számadást csinálok.) - -Következett aztán (a munkanapok végén) az Úrnak napja, a vasárnap. - -A mi után Blanka oly régen óhajtozott. - -Egy ünnep abban a házban, a melyről Manassé azt mondta, hogy az nem -átjáró ház találkozót tartó szerelmesek számára. - -Vajjon milyen lehet az ő templomuk? milyenek az ő szertartásaik? - -A ki Rómából jön, ugyan mire lehet az még kiváncsi templom dolgában? -Találhat-e az még a toroczkói völgykatlanban valami újat? - -Találhat. - -Egyszerű fehérre meszelt négy fal, sima boltozattal. Két karzat a két -végében, közepén a szószék, az előtt az Úr asztala. - -Férfiak és nők, legények és leányok mind külön ajtókon jönnek be az -Úrnak szentelt házba. Legelébb az ifju legények. Azok elfoglalják a -karzatokat, az orgona karzatát a tanulók. Azután belépnek a családos -férfiak életkor rende szerint. A legelső padsor szemben a szószékkel az -előljáróké, a nép elnevezése szerint a «nagy fejüeké». - -A szószék melletti baloldali padsorokat a város tekintélyes családjai -foglalják el. A legelső pad magával az Adorján-családdal teli van: egy -másik a Zsakókkal, harmadik a Boslákkal, kiknek neveit, mint alapítókét, -az iskolák aranykönyvei tartják megörökítve. - -Blanka most látja a toroczkóiakat először ünnepi öltözeteikben. -Hétköznap durva munkásöltöny van rajtuk, a férfiakon a ködmen, az -asszonyokon a «muszuly». - -Valami sajátságos, sehol másutt fel nem található viselet a toroczkói, -csupán egy város népe számára kigondolva: valami vegyüléke a németnek és -magyarnak. - -Fekete, báránybőrrel prémezett dolmányok a férfiaknál, ezüst foglalatú -carniol és amethyszt-gombsorokkal, miknek nyitott eleje közül kilátszik -a finom bőrmellény, arra tarka czikornyák hímezve selyemmel, -aranyfonállal; a derekat tenyérnyi széles piros bőröv szorítja át, -szines szironynyal gyönyörűn kivarrva, s a délczeg öltözet fölé van -vetve panyókául a sujtásokban gazdag kaczagány, magasra fölálló -rókaprémgallérral, azt hatalmas ezüstcsattok tartják összekapcsolva a -mellen: két oldalt hat sor ezüst boglár. - -Ez a nép fényűző! Jól teszi! Saját tenyere izzadt értte, a miben -pompázik. - -A mint a férfiak helyet foglaltak, jönnek a házas nők. - -Páris minden divatja nevetséges erőködés ahhoz a fantáziához, a mivel e -földműves nép asszonyainak jelmezei dicsekesznek. A menyecskék islógos -ingpatyolatja, a csipkék, hímzetek, fodrozatok remek összeállítása, az -eszményi vállfüzők, zsinórövek, a prémes palástok, a redőgazdag -fersingek, a classicus ránczvetésű gereznák, a selyem előkötények: -kimeríthetlen változatait mutatják föl az asszonyi szép izlésnek, a mit -tökélyre emel a fekete csipke-főkötő, festői hajlásokban átkötött fehér -fátyolkendőjével. - -Mikor a nők helyeiken ülnek, akkor jönnek be végre a negyedik, hátulsó -ajtón a hajadon leányok, egyszerre, párosával, s két oldalt a nők háta -mögött foglalnak helyet. Utoljára jönnek a gyermekek. Gyönyörű phalanx! -Murillo és Bernini angyalai: csakhogy elevenen. - -Ez a toroczkói templom pompája! - -Róma templomainak falai ragyognak a művész remekétől, de népe rongyos és -szurtos. A toroczkói imaház falai meztelenek, de népének arcza ragyog a -boldogságtól: az aranyat, a selymet, a dicsekedő pompát nem a szent -szobrok, hanem az emberek viselik. - -Az volt a Canova, az volt a Michel Angelo, a ki ezt a kődarabot -kifaragta ilyen szobornak! - -Egy durva, idomtalan kődarabot, mit a vaksors Ázsiából, vagy a finn -pusztákról, vagy ki tudja honnan, szeszélyében ide hajított. Az «ember» -boldogsága, a nép pompája az Isten házának legnagyobb dicsősége! - -Az egyszerű ének után a lelkész föllép a szószékbe s beszél a -gyülekezetnek – nem a csodákról, nem a mysteriumokról, hanem arról, a -mit mindenki megért: hazaszeretetről; embereknek egymás iránti -kötelességeiről, a munka áldásairól, Isten végtelen irgalmáról, a -jótetteknek önmagukban föltalált jutalmáról. - -Imájában megemlíti Jézust, mint Istennek szerelmes fiát, embereknek -követendő mintaképét. - -És nem tagadja meg az üdvöt és paradicsomot azoktól, a kik más úton, más -csillagok vezetése mellett indultak azt fölkeresni. - -Azután hazabocsátja a gyülekezetet. - -Legelébb eltávoznak az egyház vénei, a férfiak, akkor felkerekednek a -házasnők, s azok mögött akkor egyszerre előtünnek Toroczkó drága -kincsei: az eddig rejtve volt hajadonok. - -Hat hosszú padsort töltenek meg egymás végtében. - -Mintha a «szépek könyvei», az almanachok sorbaszedett czím-arczképei -elevenültek volna meg, úgy tünik elő száznál több eszményi arcz és alak -egy csoportban. - -Viseletük harmonikus egysége a fehérnek. Fehér irhabőr ujjatlan mente, -fehér, kézcsuklóig érő bő patyolat ingujj, fehér, sűrűránczos fersing, s -az arcz körülkötve fehér fátyolkendővel. S az arczok ábrándképei a -szépségnek, gyöngédek a színben, nemesek a vonásokban, változatosak a -kifejezésben, csak a szűz szemérmetességben hasonlók egymáshoz, mintha -mind egy családhoz tartoznának. - -Hanem a hosszu hófehér sorban aztán feltünik egy-egy fényalak. Egy -leány, a ki már menyasszony. Társnői fellegalakja között ezeregyéjszakai -tündér. Viganójának bíborpiros kösnyői; aranynyal-ezüsttel gazdagon -kihímzett vállfűzője, aranynyal áttört piros zsinóröve; a vállait, -nyakát, keblét elfedő széles gazdag csipkék, az övébe feltűzött, hosszan -lecsüggő színes selyemkendő, a felhajtott orrú piros szattyáncsizmák, a -kézcsuklóit szorító gyöngyhímezett kösöntyük a népviselet remekét -tüntetnék föl; de a homlokára tett párta még ezen is túlemeli azt, a -tenyérnyi széles arany paszománt, mint egy korona fogja körül a ragyogó -tekintetű főt, körüllebegve vállig leomló tarka szalagoktól, a mik közül -büszkén kiválik az aranyvirágoktól rezgő mátkabokréta: a menyasszony -büszkesége. - -Blanka nem állhatta meg, hogy egy ilyen szép menyasszonyt templom után -oda ne csaljon magához, apróra megbámulni araköntösének ragyogó -pompáját. - -Mind igazi arany s igazi drágaság az. - -És a mit az rejt: a szív is olyan arany és olyan drága. - -Blanka azt látta, hogy itt százan vannak, a kik versenyeznek vele -szépségben és szívjóságban. Jó szerencse, hogy még sem vetélytársak. - -– Honnan veszi ez a nép ezt a pompát? kérdé Annától, bámulattól -elragadottan. - -– Saját munkája ez mind. - -– A csipkét, hímzésgazdagságot értem; ezt maga készíti: de hol veszi ezt -a rózsával és liliommal kevert arczszínt! e gyöngéd modort, e szelid, -finom hajlékonyságot? - -– A toroczkói férfi nem engedi asszonyát, leányát durva munkába -elegyedni; nem küldi a mezőre dolgozni. Kiméli és őrzi a napsugártól. A -nő csak házi munkát végez. - -E szóban van a civilisatio ideálja kifejezve. - -– De ha a toroczkói férfiak asszonyaik, leányaik finom szépségét nem -engedik a napsugártól elbarnulni, ha selyemben, csipkében, aranyhímzett -patyolatban járatják őket, ha növeldéket, tanodákat tudnak fentartani, -micsoda mesebeli tündér kölcsönöz nekik erre elég gazdagságot? ezt kérdé -Blanka Annától. - -– Annak a tündérnek neve: a munka. Toroczkón, az Úr napjait kivéve, -nincs pihenő nap. Mikor a természet téli álmát aluszsza, akkor a -toroczkói férfiak lemennek a föld alá, ott folytatják a munkát. Azok a -füstokádó fekete sánczok az út hosszában az ő kincstáraik: a vasbányák, -a kohók. Több mint félezred év óta hordják fel a vasat a bányákból s az -messze földön hirhedett legjobb vas. És minő fáradsággal termelik és -készítik azt el! Egyszerű, öneszükből feltalált gépeiket egyedül a patak -hajtja, a legtöbb munkát emberkéz végzi, századokról-századokra pihenés -nélkül. Ez az ő kincshordó tündérük. Nyáron át nehéz fáradsággal mívelik -a sziklába vágott szántóföldeiket, s ha rossz időjárás, jégeső, fagy -elpusztít mindent, a mit a föld fölött talált, megmarad a mi a föld -alatt van: a vas, s a mi az arany kalászban elveszett, visszaadja a vas. -Ez mindig egyformán terem, annak mindig van ára. Toroczkónak vasba van -vésve a multja, vasra van építve a jövendője. - -– És én azt hiszem, hogy az a vas benne van itt a légben, a vízben, a -növényben és az emberek szivében, lelkében is. - -– Úgy van! felelt rá Anna büszkén. - -Az ünnepélyes ájtatosság után Blanka felkérte Bertók és Áron bátyáit, -hogy menjenek el vele tanukul a lelkészhez. Ott kijelenté áttérési -szándékát. Tudtára lett adva, hogy két heti időt szabott a törvény -elhatározása meggondolására. Ha változatlan marad az, jelenjen meg ott -ismét. - -– Még két hét! sóhajtott fel Blanka. S aztán még hat hét a válóperig! - -Áron meghallotta azt a sóhajtást. - -– Én abból tudnék lealkudni valamit, ha nagyon szorítanók. - -– Hogyan? - -– A törvény azt rendeli, hogy annak, a ki válópert indít, vagy itt kell -lakni Erdélyben, vagy pedig itteni birtokosnak kell lennie. Ha tehát -itteni birtokos lennél, akkor nem kellene tovább várnunk, mint míg a -consistorium összeül, s kimondja, hogy a római curia által hozott -itéletet érvényesnek találja az elválásra nézve: az újra összekelésre -aztán nem kell engedély. - -– Hát mit kellene tennünk? - -– Valami kis viskót kellene megvásárolnod itt Toroczkón. - -– De én nem tudom, hogy van-e nekem pénzem? - -– Hogyne volna. - -– Manassé mondta? - -Áron meg volt akadva. Azt nem felelhette, hogy Manassé «mondta», mert ez -hazugság lett volna: az igazat sem árulhatta el, hogy mit látott és -olvasott Manassé tárczájában? mert akkor minden egyébről föl kellett -volna világosítani Blankát; tehát igazi székely óvatossággal azt felelte -e kérdésre, hogy «mondódott». - -Ennek aztán Blanka nagyon örült. - -– Volna annyi pénzem, hogy megvehetnék rajta egy vasbányát? - -– Micsoda? Te egy vasbányát akarsz venni? Te drága kincs. - -– Igen. Manassénak hozományul. Ő azt mondta, hogy új pályát akar -kezdeni: bányász lesz. - -– Tehát veszünk egy vasbányát; azt a te nevedre kereszteljük s az akkor -mindjárt gyémántbánya lesz. - -A vétel még az nap megtörtént. Egyikét a városhoz legközelebb eső -tárnáknak elkeresztelték Blanka nevére, s kocsikon kimentek azt átvenni. - -Maga Blanka is leszállt az aknába, új birtokát a föld alatt -megtekinteni. - -Egész gyermek lett az örömtől. - -Pedig biz a vasbánya nem valami költői képzelmet felmelegítő látvány. - -Estére az áldomását is megülték a birtokbavételnek. Mert az egy Istent -hivők és az angol puritánusok között az a nagy különbség van, hogy a míg -ezeknél a vasárnap a zárkózottság rideg napja, addig amazoknál az öröm -és vígasság határideje. Akkor a leányiskola termeit kiürítik, -átalakítják tánczteremmé, czigányt hozatnak s hajadonok, menyecskék és -ifjak esti harangszóig tánczolnak ártatlan jókedvvel. Korcsma, -tivornyaház e városban nincsen. A mulatság a falu véneinek gyönyörködő -szemlélete mellett folyt le. - -Az Adorján-házban is mulatság volt tehát ezen a napon. A bányavásár -áldomását ülték. Áron bátyának is nagy kedve csucsorodott, hogy lehetett -tréfálni vele. - -– Ma nem lehetne tőlem olyat kérni, a mit meg ne tennék. - -Blanka és Anna szaván fogták szegényt. - -Régóta suttogtak egymással titokban valamit, a mi a szemjárásból s a -félbeszakított beszédekből itélve, nyilván Áron bátya ellen tervezett -cselszövény volt. - -Csaknem egyszerre szólalt meg mind a kettő. - -– Áron bátya! szavadon fogunk. - -– Meg kell tenned, a mire kérünk. - -Most már Áron megszeppent. Igazi székely volt, a ki tudja, hogy az -igéret: adósság, s azért jó azzal takarékosan bánni. - -– No – de csak egyet kérjetek, mert többet nem igértem. - -A két hölgy egyik a másikat nézegette, hogy szóljon. - -– No már tudom, hogy miben mesterkedtek? Látom arról a te fitos -orrocskádról, Anikó hugocskám, hogy mi bolondra akarsz rávenni? Azt -akarod, hogy tánczoljam el az igaz székely tánczot! - -Az pedig egy igen furcsa táncz, arra a nótára, hogy: «Az én csizmám -disznóbűr!» Hires jó kedvének kell lenni a székelynek, hogy azt -valakinek bemutassa; mert az nagyon tréfás táncz. Komoly annak, a ki -járja, de a ki nézi, mindig kaczag rajta. - -– Hamis a zuzád! Már el akarod velem járatni! Pedig megmondám, hogy nem -tánczolom el, míg lakadalom nem lesz a háznál. Csitt, te leány! Szólj te -asszony! Inkább a te kivánságod teljesüljön. - -Blanka bátorságot vett magának a biztatást fölhasználni. - -– Hát épen az én lakadalmamra akartunk valamit kérni. - -– Mit hozzak rá gyémántom? Elhozzam a kolozsvári Salamon bandáját? -hozassak csimpolyást? - -– Csak azt szeretném, ha együtt lenne akkor az egész családunk. - -– Hisz az meglesz. - -– Dávid is? - -– Az is itt lesz. Urlóbot kérünk neki három napra. - -– Hát akkor az, a mire mi ketten kérünk tégedet: hogy – hívd meg a -lakadalmamra Zenóbiát is. - -Az öreg székely azt gondolta, hogy ez elől az orozva tett megtámadás -elől legjobb menedék lesz a futásban. Megfordult s megszaladt. - -De a két asszonycseléd elfogta s nem ereszté ki a keze közül. Exequálták -rajta az igéretet. - -Akkor aztán elkezdett alkudni. - -– Inkább eltánczolom az igaz székely tánczot. - -– Nem! Nem! - -– Inkább elhozom a Salamon bandáját Kolozsvárról. - -– Nem kell! Nem kell! - -– Inkább elmegyek a püspökhöz, elhozom a dispensatiót a számodra, s két -héttel megrövidítem a várakozási időt. - -Blanka aztán olyan szépen kérte. - -– De mikor, látod, azt már nekem meg is igérted. - -– Nagy bolondság volt tőlem! De még nagyobb tőled, hogy rá emlékezel. -Hiszen ha igértem, hát meg vagyok fogva. De látod, Salométól sem volt -szép, hogy apjától, Heródestől, Keresztelő János fejét kérte ajándékba. - -– De hisz én nem kérem tőled senkinek a fejét. - -– Mit tudod te azt? - -– Oh tedd meg a kedvemért. - -Áron bátya megfenyegette keményen a görcsös mutatóujjával Anikó hugát. -Könnyű volt kitalálnia, hogy az beszélte el Blankának Dávid és Zenóbia -szerelmi idylljét: aztán meg azt is, hogy ebben a családban Áron bátya a -«tribunus plebis»; ő gyakorolja a «vetót», s a melyik testvérének a -házasságába bele nem egyezik, annak nehéz állapotja van. Ezt kell -meghódítani. - -– De rögtön velünk kell jönnöd a szobánkba. Ki tudja, mikor kapunk -megint ilyen jó kedvedben. Mi már megirtuk a meghivást. - -– Már előre megirtátok? - -– Mind a ketten egy levélben. - -– Meghívtátok Zenóbiát? - -– Igen. - -– Akkor az apját is meg kellett hivnotok, Cipriánt. - -– Természetes. - -– Természetes. Biz az nagyon természetes. Hát már most én mit csináljak? - -– Jer és ird alá te is a levelünket. - -– Este van. Nem látok. - -– Hozunk pápaszemet. - -– Akkor hát inkább látok. - -S a két ifju hölgy addig nem ereszté el Áron bátya karjait, míg át nem -ment velük közös szobácskájukba. Ott alája tolták a himzett tabourettet, -kezébe adták az irótollat, meglineázták előtte a helyet a papiron, a -hová a nevét kell pingálnia, s széles vállára fektették két felől a -fejecskéiket, mindaddig, a míg a levelet aláirta. - -Megtörtént. A toll utolsó vonása olyan tintakartácsot fecskendett maga -körül, hogy az tökéletesen kifejezte Áron bátya érzelmeit ebben a -pillanatban. - -– El sem olvastad, mit irtál alá! enyelgett vele Blanka. Hátha -halálitélet volt? - -Áron ránézett szörnyű komoly arczczal, s széles tenyerét rátéve a -levélre, szomorúan mondá: - -– Minden bizonynyal az volt. - -Aztán megcsókolta Blanka kezét s azt mondá neki: - -– Nagy bolondságot csináltam mai nap. De hát a te kedvedért még azt is -megteszem, gyémántom. - -Azután gúnyoros nevetéssel fordult Anna hugához, hozzája intézve a szót. - -– Tehát Manassé menyegzőjén poharat koczczintunk egymással, én és -Ciprián! – A zalathnai napok után! - -Anna fehér lett, mint a fal. - -Blanka arcza örömtől ragyogott. - -Anna már tudta, hogy mit jelent – a zalathnai napok története? - -De Blankának még nem beszélt róla senki. - -Hadd örüljön még! - - -VI. - -Mik voltak azok a zalathnai napok? Egy névtelen történet, minőket -földdel betakarni szeretünk, s a kizöldült pázsitot nem bolygatjuk -fölöttük. Azt mondjuk: a végzet keze volt; annak méltóztatott egyszer az -«embert» mint elemi csapást mutatni be a világnak. Árvíz, jégeső, -tűzokádók lávája emberalakban. - -Hogy Toroczkó új vendége előtt titokban lehetett azt tartani, a mi hozzá -oly közel történik, annak igen egyszerű magyarázata van. Nem voltak -hirlapok. Kolozsvárott a sajtó megszüntette működését, s Magyarország -felől nem volt postajárás. - -Olyan idők voltak. - -Hanem ha távolabb elmegyünk a szinhelytől, majd ott megtudunk belőle -valamit. - -Caldariva marquisnő ez idő szerint Bécsben időzik. - -E nő jellemének megértésére el kell némely előzményt mondanunk. - -Férje Caldariva marquis valóságos nápolyi főnemes volt. Keze által a -szép Cyrenéből valóságos marquisnő lett. S a nápolyi udvarnál ez elég -czím volt az elfogadtatásra. Igaz, hogy Caldariva Rozina ellen nem is -lehetett akkor semmi olyan vádat felhozni, mely előtte a magasabb -társaságok bejáratait elzárja. - -Mikor a marquist az a baleset érte, melyet már említettünk, a gyászos -özvegy Rómába költözött. Ott ismerkedett meg Cagliari herczeggel, a -kinek azután később bizalmas barátnéjává lett. - -Még Rómában nem érezte a viszonyok semmi közvetlen hatását az életben. -Diplomaták és főpapok csak úgy látogatták salonjait, mint azelőtt s a -vatikáni fejedelem mellett nincs fejedelemnő, a ki scrupulosus legyen -megválogatni a hölgyeket, a kik előtt nyitva vagy zárva kell lenni a -«boscaretto»-nak. - -Hanem a mint Cagliari herczeg felköltözött Bécsbe s a szép marquisnő is -egyidejüleg a fővárosba tette át székhelyét, nagyhamar tapasztalá, hogy -az ottani magas regiókban sokkal hidegebb a levegő, mint az olasz -kapitálékban. - -Caldariva marquisnőnek nem volt elég a magas czím, hogy minden ajtó -megnyiljék előtte. A bizalmas viszony közte és Cagliari herczeg között -olyan volt, mint a pókháló a korona ágain. Azt le kellett onnan -tisztítani. - -A marquisnő bizonyos volt a felől, hogy a herczeg nem tud az ő -bűvköréből menekülni soha többé: azért azt a tanácsot adta neki, hogy -házasodjék meg. - -Ő maga választotta ki számára, a kit nőül vegyen: a kolostorból csak -akkor kikerült Zboróy Blanka grófkisasszonyt. - -Tudta előre, hogy ez igen szerencsétlen házasság lesz, s számított rá. - -Annyi czélt elért vele, hogy a herczeg megnősülése által a saját -hirnevének hiányosságai, úgy a hogy, tatarozva lettek. A külső -tisztesség meg volt mentve. - -Cagliari herczeg, mint diplomata igen becses személy volt a sorsintéző -körökben: közbenjárása által sikerült egy meghivót kieszközölni Rozina -számára is egy udvari bálba. - -Az akkori bécsi udvari bálok feszes etiquetteje erős ellentétet képezett -a nápolyi mulatságok kedélyes fesztelenségével szemközt. - -A szép marquisnő elég érzékkel birt észrevenni azt, hogy őt ott lenézik. -Ez még nem elég erős szó. Nem látják meg. - -A sorba állított szép élő karyatidák mindenfelé fordulnak, csak ő feléje -nem. - -A feszes rendben fölállított cercle átelleni oldalán megpillantja az -ifju Cagliari herczegnőt. Valóságos gyermek még. Mosolyog, köszönget -jobbra, balra, hanem mikor átellenesére kerülne a tekintete, – akkor -lesüti a szemeit és elkomolyodik, vagy átugorja azt tekintetével. - -A marquisnő megjegyzi magának, hogy ez a nő tudja azt a mesterséget, -hogyan kell valakit meg nem látni? annyira meg nem látni, hogy vonásaira -se emlékezzék, ha valaha összejön vele. - -Azután elkezdődik a táncz. A vendégcsoport közül felszinre kerülnek, a -kik eddig háttérbe voltak szorítva: a fiatal hadnagyok és cancelláriai -fogalmazók, a kiknek feladatuk az ünnepély tánczrendi részét -gyakorlativá tenni, a szertartás mestere bemutatja őket a szép élő -szobroknak is; azok egyenkint lejtésre kelnek, selyemuszályaik kört -seprenek a sima parquetten, – csak a szép Cyreneért nem jön senki. Az -egész walzert végig nézi. - -Most a zenekar a franczia négyes előjátékát hangoztatja: az ifju urak -sietnek foglalkozni, a tánczoszlop alakul; a szép Cyrene megint ott -marad, mintha ő volna egyesegyedül márványból. - -Ekkor egy festőmintának való szép ifju alak válik ki a tétlen -vendégtömegből s a szertartás rendezőjével odavezetteti magát a -marquisnőhöz. - -«Vajdár Benjámin úr.» - -Ohajt abban a szerencsében részesülni, hogy a szép urhölgygyel egy -chassée croiséet ellejthessen. - -Ez a szerencse megadatik neki. - -Ettől a pillanattól fogva rabja volt Vajdár a szép Cyrenének. - -A franczia négyes jó suttogási találkozó. A szövevényes csoszogó táncz -alatt annyira mentek egymással, hogy a marquisnő felhatalmazta Vajdárt, -hogy őt meglátogassa. - -Ez ifju az ő reputátióját mentette meg, mert a hivatalos báli tudósító -kénytelen lesz a marquisnő nevét is fölemlíteni, midőn a française -tánczoszlopának résztvevőit az az utókor számára megörökíti. - -Diadalát csak az utolsó táncz-ábra zavarta meg. A «láncz»-ban minden -találkozó kezét nyujtja egymásnak sorba, s mikor Cagliari herczegnő -találkozott a szép Cyrenével, csak a legyezőjét nyujtá neki, és megint -nem nézett rá. - -Talán egész öntudatlanul tette. Talán másnak sem adott kezet. Talán nem -is tudta, mennyire megsértett akkor egy nőt? Talán azt sem tudta, hogy -az egy olasz nő, s az olasz nők között az, a kit a világ a «szép Cyrene» -névvel tisztel meg és gúnyol? - -Azt pedig, hogy minő átkos ellentéte van ezen nő csillagának az övével, -bizonyára ép úgy nem ismerte, mint a hogy nem ismerik az angyalok a hét -fő bűnt. - -Nem sok időre ez első találkozás után Vajdár Benjámin elhagyta a szerény -subalternus állomást az udvari cancelláriánál, hogy Cagliari herczeg -magántitkárja legyen. - -Azon időkben egy dúsgazdag főúr magántitkárjának állomása a -legnevezetesebb közhivatalokkal versenyzett. - -Vajdárt kora ifjuságától kezdve üldözte az élvvágy, a gyönyörvadászat, -az urhatnámság. Ezeknek a rossz ösztöneinek sok lelkiismeretbeli kérdést -alárendelt. - -Menyegzője ki volt már tűzve Annával s ő az utolsó napon irta meg, hogy -visszalép. Az egész család együtt volt már, vártak reá, s helyette a -kegyetlen levél érkezett meg. - -Azt nem is tartotta szükségesnek tudatni egykori jótevőivel, hogy -egyuttal hitét is megváltoztatta. Ez nagyon természetes volt. Cagliari -herczeg nem tarthatott unitarius titkárt. - -De átesküdött volna ő már akár phansigarnak is, a mióta annyira elveszté -eszét, hogy a főurának mind a feleségébe, mind a barátnéjába -belészeressen. - -A marquisnő ismerte mind a két őrültségét s táplálta mind a kettőt, -kápráztató reményekkel. - -Vajdár, mikor valami gyönyörvágyat kellett kielégíteni, nem igen volt -scrupulosus annak megszerzésében. - -Az úrkodás és bonvivant életmód a fiatal embert odatántorítá, hogy -megismerkedjék az uzsorásokkal. - -Azok pedig előrevigyázó urak. Tudják, hogy egy fiatal hivatalnoknak, a -ki hazulról semmit sem várhat, nem sokat ér az aláirása. - -Benjamin nem sokat tusakodott magában a lelkiismeretével, hogy a hozzá -legközelebb eső jó barátja nevével adjon a saját magáénak nyomatékot. -Utánozta Manassé nevét a váltóján. Hiszen leendő sógora volt és igen jó -ember, a ki ha megtudná is, megbocsátana érte; de meg hitte is, hogy az -soha sem fog napfényre jönni. Az uzsorás becsületes ember, a kinek a -szavában bizni lehet. Ha egyszer az megigérte, hogy a letett váltót -senkinek nem fogja mutatni: hát akkor nyugodtan lehet aludni felőle. - -Mikor aztán a herczegnél hivatalba lépett s egyszerre nagy pénzelőleget -kapott, az első dolga az volt, hogy az uzsoráshoz siessen, azokat a -bizonyos váltókat kifizetni. - -A pénz férfia megvigasztalá nagyon: nem kell már azokat kifizetni. Neki -bizony egy kis pénzzavara volt; szüksége volt a jó papirjait folyóvá -tenni: a letett váltókat elvitte ahhoz az úrhoz, a kire utalva voltak, s -ez igazi gavallér ember, kifizette azokat első látásra. - -Benjámin meg akarta enni az embert dühében! - -Az ő hamisított váltóit annak az embernek a kezébe juttatta, kinek a -testvérét ő épen az idő alatt oly csúful meggyalázá. Odaadta a nyakára -hurkolt kötél végét a legkeserübben megbántott ellenségnek. - -Ez ember őt most üldözheti az egész világon keresztül s még csak azzal -sem segíthet magán, a mivel férfi férfi ellen szokott föllépni, ha egy -lánczot ketté akar szakítani, mely őt akadályozza: még csak meg sem -ölheti. Hisz a kihivásra elég annak fölmutatni a hamisított váltókat s -nem lehet párbaj. - -Manassé pedig kerülte őt e nap óta. - -Vajdár megjelenése a Cagliari-palotában nyilt kitörésre hozta a herczegi -házastársak közt lappangva izzó ingerültséget; egy délután a herczegnő -elhagyta a palotát s egy nevelőintézetbeli barátnéjához menekült -Magyarországba. Onnan indítá meg a válópert férje ellen. - -A közbejött nagy politikai fordulatok aztán fölforgattak minden eddig -létező rendet. A világnak nem volt gondja a herczegek magánéletében -előforduló botrányokra, s a főudvarmesterek, a mióta a «tisztelt -polgártársak» talpai otthagyták a nyomaikat a fényes parquetten, nem -válogattak többé olyan nagyon a marquisnőkben. - -A herczeg válópere – még inkább a római események – aztán Rómába -szólíták a herczeget, titkárját és barátnéját. - -Az a gondolat a marquisnő agyából került ki, hogy megfordítsák az eddigi -viszonyt a két nő között, s az elválás után Blankát Vajdárhoz adják -nőül, kit a szerelemszomjas herczeg kész volt fiává fogadni – ilyen -eredményért. - -Hanem aztán önmaga elrontotta megint az egészet. Lehet, hogy Blanka -miatt nehezen kivihetőnek találta a cselszövényt. Nyomára jött Blanka -vonzalmának Manassé iránt. Most azután más tervet főzött ki. Egészen -nagyra nevelni Blanka szivében azt a szenvedélyt s bukott nővé tenni őt -általa. - -A curia itélete a válóperben a marquisnőre nézve is kényelmetlen lett. A -herczegnek nem lehetett újra nősülni, a mig elvált felesége él. - -Most már nem volt elég, hogy megalázza, összetörje azt az asszonyt, most -már az kellett neki, hogy el is temesse. - -Úgy is halott volt már. Annak egy nappal több, vagy kevesebb ezen a -világon nem sokat számít már. - -És akkor egy csodatevő varázsló rábeszéli ezt a halottat, hogy hagyja el -a sírboltot s kezdjen el egy új életet az Isten szabad ege alatt s az -bejelenti egész naiv őszinteséggel, hogy ő neki bizony megtetszett ez a -szép világ s visszaküldi koporsóját az elvált urának, az özvegyi évdíj -aranyaival s a szentszék itéletének papirhamvaival együtt. - -Már most mi vár erre az asszonyra? - - -VII. - -A szomorú évben is voltak, a kik mulatni szerettek. - -A míg a Tisza partján, a Kárpátok között, az erdélyi havasok völgyeiben -folyt a vér, a nagy császárvárosban csak úgy nem maradt el a farsang, -mint más esztendőben. S a tánczvigalmak legelsője, a mit a hirlapi fáma -előre elhiresztelt, a Caldariva marquisnő tánczestélye volt. Még akkor a -gazdag főurak voltak a társadalom tónadói; az egyenlőség korszaka nem -tolta helyükbe a – fényüző finánczbárókat. - -Az olasz asszony izlése túlfinomitá a megszokott mulatságot. Az ő -termeiben nem csak tánczot és pezsgőt talált a vendégsereg; hanem -isteneknek való mulatságot is. A kor hirhedett művészei voltak megnyerve -az estélyek számára; a hasonlíthatlan Alboni, a hegedüművész Vieuxtemps, -kit kétszeresen érdekessé tett az, hogy Budapesten a magyarok, a miért -szerződése ellenére a német szinpadon is fellépett, kifütyülték; Elszler -Fannynak egy fiatal növendéke (állítólag leánya), ki félévi ragyogás -után a művészi pályáról végkép letünt, s a mi legnagyobb zajt ütött azon -idő tájon Európában, Kobler automat-szinháza, melynek alakjai minden -gépezet nélkül tánczoltak, lejtettek, maig is kitalálhatlan mechanismus -bűvészete hatalmával. Ezeket mind egyesíté a Caldariva-palota estélye, -melyre a bécsi társaság színe-java hivatalos volt. - -A mulatság fényes volt és hevélyes. A házi nő ünnepelt királynője volt a -mulatságnak, a kit mindenki tömjénezett. - -Csak az volt a kérdés, hogy ki ez a «mindenki?» - -Mikor az utolsó vendég is búcsút vett s a zenekar a finale ábrándját -hangoztatta, a ház úrnőjét karonfogva vezeté Caldariva herczeg pompás -boudoirjába. - -– Hogy van ön megelégedve az ünnepélylyel, királynőm? kérdé a herczeg -dicsekvő hizelgéssel. - -– Sehogy sem, felelt rá a marquisnő, legyezőjét, karpereczeit -lehajigálva az asztalra. - -– Mi hiányzott belőle? - -– Az emberek. - -A herczeg elbámult. - -– Én azt hittem, hogy az ön termei tele voltak. - -– Igen. Majmokkal. - -A keztyüt, mely nem akart könnyen lejönni kezéről, lerepesztette, úgy -tépte le róla. - -– Nem vette ön észre, mondá a marquisnő, hogy egyetlen egy udvarképes -alak nem volt a megjelentek között. Még az udvari szinház tagjai is -kimentő leveleket küldtek a saját becses személyeik helyett. Épen azok, -a kiket akartam itt látni, tündököltek jelen nem létükkel. - -– Az udvarnál gyász van. Szépíté a dolgot a herczeg. - -– Nálam van a gyász, uram, nálam! mondá a marquisnő indulatosan, s -gondatlanul szórta le hajfürtéből a gyöngysorokat, nyakáról a gyémánt -rivièret, s hogy corsettejétől hamarább szabadulhasson, ollóval vagdalta -szét a füző selyemzsinórt, s aztán a földretaposott bálruha helyett egy -bő burnuszt kerített magára. Meddig fog e megaláztatás még tartani? - -A herczeg boszúsan vont vállat. - -– Én oka nem vagyok. - -– Hát ki? - -– A római curia, mely megtiltotta megházasodnom. - -– Önnek legnagyobb örömére. - -– Ön igazságtalan hozzám, Rozina. – Tudja, hogy mennyire szeretem. - -A marquisnő ajkait pittyeszté, s lehütő tekintettel nézett a maga -bolondjára. Olyan rút szájat tudott csinálni és kiállhatatlan órredőket, -mikor boszús volt, hogy az embernek rosszul esett reá nézni. - -– Esküszöm önnek, mondá a herczeg, hogy a mely napon elvált nőmnek -halálhirét veszem, másnap kihirdettetem eljegyzésünket. - -– Ezt tehette volna ön, mielőtt azt a nőt elvette. - -– Nem önnek a tanácsára vettem-e el? - -– Akkor még nem ismertem az itteni szokásokat. Azt hittem, hogy jobb -lesz szabadnak maradnom. Önnek a házában lesz egy hosszantűrő martyr, a -kinek a hallgatása elfed minden titkot, s az nekem szabadalmat ád. Nem -tudtam, hogy itt még az asszonyok számára is van titkos rendőrség. De -hát utoljára is nem tudott ön végkép megszabadulni ettől az asszonytól? - -– Én mindent elkövettem, hogy a curia kedvezően itéljen. Követtem önnek -a tanácsát, hogy a nőt a kegyelem útjára vezessem. Mi hiusítá meg -mindezt? Most ki van ránk mondva az itélet. A meddig ez a nő él, addig -sorsunkat el nem fordíthatjuk. - -– És meddig fog még ez a nő élni! – kiálta fel szikrázó dühvel a -halavány alabástrom alak. - -A herczeg hidegen felelt: - -– A meddig Istennek tetszik. - -A szép Cyrene közel simult hozzá, s fejét vállára téve, halkan sugá -fülébe: - -– Tudja ön, hol van most az az asszony? - -– Nem tudom, szólt a herczeg, arczát félrefordítva, mint a ki nem mond -igazat. - -– Lássa ön: én nem bocsátom el őt olyan könnyen a szemem elől. Ön -otthagyta őt Rómában, jól odalánczolva őt börtönéhez. Feje fölött kifent -kések, lába alatt kaszatömlöcz; árulók, orgyilkosok körülötte; lázadás, -gyujtogató népharag közepett. Már ott ugattak az ablaka alatt Jezabel -kutyái! Én tudtam, hogyan kell ettől az asszonytól megszabadulni. - -– Ön remek nő, Rozina. - -– Ekkor egy ember, a ki senki – egy pont, egy zérus, közé csap a -játéknak s halomra dönt mindent. Igen, mert ez a senki, ez a pont, ez a -zérus mégis volt valami, mi több egy herczegnél, egy fejedelemnél: – -egész férfi! Ez elvitte magával Rómából azt az asszonyt. - -– Szerették egymást. - -– Azt gondolom. – A sors másodszor is belevezette őket a kelepczébe, a -miben annyi más ember otthagyta az életét. Triesztben három óráig voltak -a haditörvényszék és rendőrség hálófonalai között. Ha négy óráig -maradtak volna ott, bizonyosan megfogta volna őket a háló. Csak az -útleveleiket kellett volna hamarább elolvasni valakinek, hogy -megtalálják az okot, a miért az ember a czinterembe vándorol. Azonban, -mire ez valakinek az eszébe jutott, akkorra már az az ember, az a semmi, -az a férfi! elvitte őt magával. Gyalog mentek a Karst sziklaösvényein -keresztül. - -– Nagyon szeretik egymást! mondá a herczeg. - -– Olyan nagyon szeretik egymást, hogy nem fognak öngyilkosokká lenni, -hanem tovább élnek, hogy tovább szerethessék egymást. Eleinte azt -hittem, hogy úgy fog végződni a drámájuk, a mint hasonló kedélyű -embereknél szokott. Turbékolnak, epedeznek, édelegnek s mikor azt -látják, hogy nem lehetnek boldogok, hogy a sors ellen hasztalan -küzdenek, akkor egy szép este bezárkóznak egy szobába s reggel mint szép -halottakat találják meg őket. Még mást is reméltem. Hisz nem vagyok oly -kegyetlen szivű. Azt hittem, el fognak szökni együtt más világrészbe. -Onnan majd egyszer a nőnek halálhirét fogjuk venni. Nem lesz igaz: ők -álnév alatt elrejtőznek, de nekünk a hivatalos hír elég lesz -bizonyítékul. Cagliari herczeg keze felszabadul a rávert bilincsből s -akkor aztán válaszolhat arra a kérdésre, hogy vajjon a szép Cyrene -több-e rá nézve, mint egy szép játékszer? - -– Rozina, esküszöm önnek! - -– Fölösleges eskü! Legalább egyidőre az. Ön megkapta Zboróy Blanka -levelét? - -– Nem kaptam. - -– Dehogy nem, a mit még Triesztből irt önnek novemberben. - -– Nem jutott el hozzám. Én még a deczemberi havi illetményét elküldtem -neki Vajdár által Rómába: ötezer skudit. - -– Hahaha! Önnek derék fogadott fia van, mondhatom. Önnek a leveleit -utasítás szerint ő szokta fölbontani. Erre az egyre elfeledte önnek a -figyelmét fölhívni. Annak aztán megint nem ő lesz az oka, ha a mostani -olaszországi állapotok mellett egy ötezer skudis küldemény, mely a -czimzettre nem talál, úgy elvész, hogy nyomára nem lehet akadni. – Ez -igazán geniális kölyök! - -– Kitelik tőle ilyen escroquerie. - -– Hanem azért ne veszszen ön vele össze. Nekem vett rajta gyémántokat. A -családban maradt a vagyon. Arról a levélről nekem már novemberben -tudomásom volt. - -– No, és szabad nekem «is» megtudnom, hogy mit írt nekem a herczegnő? - -– Azt, hogy lemond az apanageáról, újra férjhez megy, s minthogy ez nem -megy templombontás nélkül: áttér a jegyese hitére. - -– Ebben az az örvendetes, hogy nekem megmarad a hatvanezer skudim. - -– Fi donc! Ha Mayer bankár mondaná ezt! De egy Cagliari herczeg! - -– Én ezt a hatvanezer skudit ezentul önnek adom, szólt a herczeg, -hizelgőn fonva karját a szép hölgy vállai körül. - -– Uram, ne érintse ön a kezemet! szólt az, elhárítva magától az ölelést. -Ha volt bátorsága «egy» nőnek azt mondani önnek a szemébe: itt a -herczegi koronád, meg az aranyaid: szedd fel! nekem nem kellenek, én -akarok egy «egész» embert, a ki nekem uram és királyom! hát akadhat ön -még egy második nőre is, a ki ezt szintén megteszi. - -– De hát mit kíván? Csináljam én is utána azt, a mit Zboróy Blanka tesz? -Legyek önnel együtt protestánssá, hogy aztán mi is megesküdhessünk? - -– Bizony, majd azt mondtam rá, hogy tegyen úgy! Úgy hiszem, hogy ha -egyszer az «advocatus diaboli» előtt védeni kell a földön elkövetett -bűneinket, az ön tréfájára könnyebb mentséget találna, mint a mit én -tervezek. - -– Ön valami tréfát tervez, Rozina? - -– Nem is rosszat. Hogy a szerelmes pár czélt érhessen. Toroczkóra kell -haza jutnia. Nyomrul-nyomra kisértem eddig az útjokat. Erdély felé -tartanak, annyi bizonyos. Ott a hegyek között van a galambpár fészke, a -melyben meg akar huzódni. S azok a körül fekvő erdők most tele vannak -kányákkal, héjákkal! - -– Ön arra gondol? szólt akadozó szóval a herczeg. - -Az öreg roué szerette magát kegyes embernek mutatni, a ki fél az -éjszakai rémektől, hisz a babonákban. Nem szerette, ha egy szép hölgy -halálról beszél előtte. - -– Még most csak gondolok; szólt a szép Cyrene. S lehet, hogy a -gondolatom is teljesül. De ha nem úgy lesz, akkor majd tenni is fogok. - -Azzal elővette azt a nagy katonai térképet, melyen Erdélynek minden -hegye, völgye, még elszórt csárdái is mértani pontossággal vannak -följegyezve. Több hely beleszurt gombostűkkel volt megjelölve. - -– Itt a völgykatlanban fekszik Toroczkó. Körülötte ezeket a pontokat -tartják megszállva a fölkelők. Hallott ön már valamit a viselt -dolgaikról? - -– Borzasztó meséket. - -– Azok nem mesék s borzad tőlük, a kinek gyönge szive van. Én nem. Mit -gondol ön, hogy ha egy ilyen borzasztó mesének a szinhelyére tévednének -a mi menekültjeink, mi történnék velük? - -– Arról álmodni sem szeretek. - -– Ott nem védi meg őket az angyali szépség. Azok ott gyorsan itélnek és -végrehajtanak. - -– Valóban? - -– Valóban! Valóban! Ön olyan hangon mondja azt, mintha egészen másutt -járnának a gondolatjai. – Meglehet, hogy önnek a felesége már ebben a -pillanatban valamelyik kutnak a fenekén fekszik. - -– Az rettenetes volna! - -– Rettenetes csak az volna, ha igaz lenne s nem volna senki, a ki a -tényt be tudja bizonyítani. Erről gondoskodtam én. - -– Ön borzasztó nő, Rozina! - -– Ne rémüljön el! Én nem tettem semmit. Én csak engedem őket menni a -maguk utján. Ha elbuknak, nem az én hibám. Én csak arról gondoskodtam, -hogy ha balsorsuk utóléri őket, erről bizonyítvány legyen a kezemben. -Csak nem tart ön Fredegondának, Lady Macbethnek, Borgia Lucrétiának? - -– De hát hogy akar ön adatot szerezni? - -– Igen egyszerű úton és módon. Erdélyből minden ily rémeseményről a -legrészletesebb tudósításokat küldik meg a hadügyminiszteriumnak. - -– Ki küldi azt? - -– Olyan hű emberek, a kik a hadviselésnek azt a nemét rosszalják. -Azokban a tudósításokban fel vannak sorolva az áldozatul esettek nevei -mind! Én e leveleket megkaptam másolatban. - -A marquisnő felnyitá pompás, teknönczhéjjal kirakott szekrénykéjét s egy -rózsaszín szalaggal átkötött iratcsomagot vett ki belőle. - -A herczeg tetteté, hogy összeborzad, mikor azt az asztalkára letette -eléje. - -– Ne ijedjen meg, herczeg. Nem lehet ez iratokat olvasni. Titkos -irásjegyekkel vannak fogalmazva. - -De a herczeg mégis fölkelt az asztaltól, mintha egy sírboltot nyitottak -volna ki előtte, s annak a kisértetei emelkednének ki eléje. - -A szép Cyrene vette észre a hatást, s most már úgy tett vele, mint az -állatszelidítő a meghunyászított oroszlánjával, mikor a nyers hust -szájához veri s korbácsot ad neki helyette. - -A marquisnő felnyitott egy iratot s nevetve olvasott fel belőle egy pár -sort. Az természetesen úgy hangzott, mintha sanscrit nyelven lett volna -irva: semmi értelme nem volt. A herczeg fülében mégis úgy hangzott az, -mint valami rettenetes varázsmondat. - -Aztán csábító mosolylyal dült oda a vállára a szép hölgy, s -bársonyujjaival megczirógatva az állát, azt mondá neki: - -– Hanem ha egy kellemes éjt akar ön az oldalam mellett eltölteni, ha van -önnek vágya egy rendkivüli, nem mindennapi emberek számára fentartott -gyönyörben részesülni, akkor szerezze ön meg nekem a hadügyérségtől e -levelezések titkos kulcsát. Akkor ketten egymás mellé ülünk. Ön nekem -kibetűzi az iratok tartalmát. Gyönyör és borzalom küzdenek egymással. -Meglássuk, melyik lesz erősebb? – S ha aztán «egy nevet» talál ön -felolvasni előttem, a melyre várok: akkor majd megtudja ön, hogy milyen -az a nőoroszlán, a ki az ő meghódítójának a lábát csókolja. - -A herczegnek a hideg veríték gyöngyözött a homlokán. A hölgy leveté -magát a kerevetre, állát tenyerébe fektette és kaczagva ingerkedett. - -– Nos, uram, az idő még nem késő; csak éjfél után három óra. Ilyenkor -legjobban lehet a hadügyminiszteriumban értekezni valakivel. Kevés ember -van jelen. Legjobb óra a bizalmas kérdezősködésre. Én visszavárom önt, -ha tetszik visszajönni. Ha alva talál, csak e szót mondja: «erdélyi -hirek» s én fölébredek és figyelni fogok. Visszavárom önt. Adieu! - -A herczeg sietett tőle menekülni. - -S aztán hajtatott, nem a hadügyminiszteriumhoz, hanem a Sperlbe, a hol -még akkor tánczoltak a herczegasszonyok, a kiknek csak keresztneveik -vannak. - - -VIII. - -A marquisnő a komornájának csengetett. - -Különösen fanyalgó kedvében volt. A míg a fiatal leány dolgait végezte -úrnője körül, az minden rigolyáját éreztette vele, a mivel csak egy -bálból kedvetlenül hazatért asszony rendelkezik. - -Mikor a haját kibontotta, minden kis hajmeghuzásra felkiáltott s -tenyerei gyorsaságával fenyegetőzött. - -A komorna gondolta magában: «ma megint drága napunk lesz: egész reggelig -nem hagy lefeküdni, folyvást talál valami parancsolni valót». - -Ekkor az óra tizet ütött. - -A marquisnő olyan mozdulatot tett, mint a ki meg van lepetve, s az órára -tekintett. - -A komorna kapott rajta, hogy valaki mást fognak szidni, nem őtet, pedig -most megérdemelné, mert a marquisnő gyors mozdulata következtében -ugyancsak berántotta a bontó fésűvel a haját. Igyekezett árulkodni a -másikra. - -– Bolond óra ez! Hármat mutat s tizet üt. Ritkán üt és akkor mindig -tízet. - -– Hallotta ön már ezt az órát máskor is ütni? kérdé a marquisnő -bizalmasra váló érdeklődés hangján. - -– Csak az imént is egy órakor éjfél után, hogy a kandallót felszítani -bejöttem. Akkor is tizet ütött. - -A marquisnőnek bohó kedve támadt egyszerre, nevetett. - -– Ez egy nagyon régi óra. Az ütőgépezete elromlott s semmi órás nem -tudja megigazítani. Akkor üt, a mikor eszébe jut. Pedig zenemű is van -benne, a mi háromféle operából játszik. Menjen oda Fanchette, nyomja meg -azt a veres korállgombot az oldalán. - -A komorna tette, a mi mondva volt s arra az ódon óra elkezdett egy -minden divatból kiment nótát nagy álmosan leőrölni. - -A marquisnő erre csupa nyájasság és figyelem lett a komornájához. Azt -mondta neki, hogy késő az idő, ő már álmos, most hagyjon mindent -szerteszét heverni, s úrnője haját félig felbontva, menjen aludni s -holnap délig be ne jőjjön. - -«Igazán szeszélyes asszony!» mondá magában a komorna, a mint megcsókolta -azt a kezet, melyet az imént a tenyerével megfordítva, most pedig -kegyteljesen nyujtának felé, s aztán sietett megfogadni az utasítást. - -A marquisnő pedig, a mint egyedül maradt, félig szétbomlott hajfürteit -egy kis csipkefőkötő alá szorítva, az órához sietett. - -Az egy ügyes antik-utánzat volt, a minőt Velenczében gyárilag -készítenek, czifra faragványu álló tokkal, Jean Jouvence modorában. -Műértő az első tekintetre kitalálja, hogy nem igazi antik. - -A marquisnő egy kis aczélkulcscsal fölnyitá az óraállvány ajtaját s -aztán elkezdett nevetni. - -Nevetésére másik nevetés felelt s az óraajtón át belépett egy férfialak. -Vajdár Benjámin volt. Az antik óra csak egy rejtett bejárat álczája -volt! az óraütés a jel, hogy a kit várnak, itt van, s a zenehang a -felelet, hogy várják, bejöhet. - -A látogató meg akarta csókolni az úrhölgy kezét, az pedig a helyett a -kezére ütött negédesen. - -– Megjöttél, bolondom. - -– Ma már másodszor vagyok itt. - -– Olyan sürgetős? - -– Megkaptam a levelek kulcsát. - -– Ah! – Most egyszerre villogni kezdtek a szép hölgy bágyatag szemei. Ez -már kedves szó. Úgy ülj ide mellém, kis szamaram. - -Ez a szó egészen átváltoztatá a nőt: minden tagjában nyugtalanság, -minden vonásaiban izgalom látszott. Odavezette karöltve Benjámint a -kerevethez, mely előtt egy gyöngyház-mozaikkal kirakott asztalra dobva -hevertek az említett levelezések s odavonta őt maga mellé. - -– Te már készen tartottad az iratokat? kérdé Benjámin. - -Rozina hamisan nevetett. - -– Jupitert riasztottam el velük az imént. (A herczeget egymás között -Jupiternek hívták). Nagyon földi gondolatjai voltak ő istenségének, s -olyankor semmi sem téríti vissza olyan gyorsan az égiekhez, mintha a -halálról beszélnek előtte. Az is elég neki, hogy tőlem elfusson, ha a -fehér köntösömön fekete csipkét lát. Mi lássunk hozzá, mi van a -kriptaajtón belül? - -A nő szinte lázban volt az izgalomtól, a mint e fárasztó, lassu munka -lepergett előtte. A cryptografia kulcsával egyenkint kellett a szavakat -kibetűzni. Eleinte oda tette a két kezét Benjámin vállára s úgy leste a -kibonyolított szavakat és mondatokat, annak a vállán keresztül nézve. -Majd nem találta ezt elég kielégítőnek, akkor odaült vele szemközt, hogy -a felolvasó arczvonásairól olvashassa előbb a kitalált szavak értelmét. -Odatámasztotta arczát a tenyerébe, úgy bámult az irásfejtő ifju ajkaira. -Szemeiben, mint bűvös tűz, ragyogott a lámpa fénye. - -S a fölnyitott lap valóban megannyi kriptaajtó volt s a kibetűzött -sorokon, mint lépcsőkön szálltak föl belőle a sötét éj kisértetei. - -Az első lap szólt a zalathnai vértanukról; a preszákai mező borzalmas -jeleneteiről, mikben egy szép, virágzó bányaváros népe lett kiirtva: -férfiak, aggok, nők, gyermekek; hatszáznegyven lélek. Mind királyi -hivatalnokok, bányatisztek családjai. Csak ketten maradtak élve. Egy -anya, ki egy lándzsadöféstől tetszhalottan maradt ott, aztán -fölocsudott, a holtak mezején föltalálta kis gyermekét, az is -tetszhalott volt, feléleszté a pataknál s elvánszorgott vele az erdőbe, -s itt megmenekült. Az okirat elszámlálja az áldozatok neveit. - -– Ne olvasd ezt végig! mondá türelmetlenül a marquisnő. - -– Borzasztónak találod? A többi is ilyen lesz. - -– Nem! Hanem ez még nem érdekel egészen. Mikor ez történt, még akkor -«ők» Rómában voltak. - -Következett a második levél. Ebben a sárdi rémnapot írják le, egy -megmenekült özvegy elbeszélése után. - -Azután a borbándi, kisfaludi catastrophák. - -Azután a benedeki vérkrónika. Mellékelve mindenütt az áldozatok -névsorozata. Egy-egy túlélő mindenütt maradt fönn, véletlenül, -csodamódon megmenekülve, hogy legyen a ki a nagy romlást a világnak -elbeszélje. Igenből a református lelkészt hagyták élve, azzal a szóval: -«eredj és mondd meg a népednek, hogy mit láttál a krakkói lovardában!» - -A kisenyedi mészárlásból egy úrnő, a ki kútba ugorva menekült meg, kis -gyermekével keblén. - -Egy fiatal úrleányt egy csimpolyás mentett meg azzal, hogy testvérének -adta ki. Benedeken egy kiirtott földesúri család kisasszonyát szabadítá -meg egy jószivű czigánylegény az által, hogy nőül vette. - -– Hisz ez valóságos regény! mondá a szép Cyrene. - -De még milyen regény! Dumas «ezeregy kisértetén» is túl tesz. - -Hanem az egyformaság kezdé untatni. Ásítozott. - -– Ezek mind igen régi történetek. Mi történt később? - -A közben a kiterített térképen veres zászlós gombostűkkel jelzé a -rémhadjárat előrenyomuló strategiai pontjait. - -Iszonyú hadjárat! Az elesettek életkora is föl van jegyezve. A férfiak -mind negyven éven felül, a gyermekek mind tíz éven alul. Harczra való -férfi nincs köztük. Legnagyobb szám a nőké. - -S mit vétettek? - -Azt, hogy magyarok voltak és urak (vagy németek; de urak.) - -S a szép Cyrene (most majd azt irtam: «Európa») azt mondta rá: -«sajnálom, de ki tehet róla?» (Hiszen a kik megölték őket – nem voltak -törökök!) - -«Folytassuk!» - -Pedig Benjámin maga is ki volt fáradva a munkában. - -Azokat a feldult helységeket ő mind jól ismerte. Igen sok vérrel irott -név tulajdonosával jó barátságban volt, házánál mulatott, a -háziasszonynak kezét csókolta, kisasszonyával tánczolt. - -S azok most – a kút fenekén! - -Hisz’ mégis végigfut az embernek a hátán a borzadás, még ha a szép -Cyrenével szemközt ül is. - -– Fázol tán? Kiszáradt a torkod? - -A szép hölgy maga hoz neki egy kristálypohárban villogó zöld -chartreuset, s hogy annál édesebb legyen, maga is beletorkoskodik. S -aztán oda ül mellé. Talán ha a karját a válla körül fogja fonni, az még -jobban fölmelegíti? - -Menjünk tovább! Merre veszi futását a jégvihar? merre özönlik a láva, a -minek neve «ember»? - -Következnek a tudósítások a későbbi időkről. - -Nagy-Enyed! - -– Azt hiszed, hogy Nagy-Enyed felé mehettek csak Thoroczkóra? - -– Okvetlenül arra kellett venniök az útjokat. Ez a kényelmesebb és -rövidebb út. Deés és Kolozsvár felől a leghevesebb harczok színhelyén át -kellett volna végighatolniok s Kolozsvárott a legrosszabb helyre -jutottak volna: ott bizonyosan elfogják őket. - -Tehát mi történt Nagy-Enyeden? - -Az, hogy egy nagy népes város: a culturának egyik végőre, ki lett -törülve hosszú időkre a létezők sorából. - -Sírbolti rémek egész tábor számra? - -Rémdráma, mely előtt Neró, mint egy bukott komédiás, futhat el a -szinpadról; a fölséges nép túltett a fölséges Cæsaron! - -S a szép Cyrene ereiben is római vér folyik. - -Az Agrippinák és Faustinák vére, a kik a halálordítás közepett letépték -fejükről a rózsakoszorút s lehajították a gladiatornak. - -Hétszázan menekültek meg az égő városból az erdőkbe. A hogy az éjjeli -orvtámadás ágyaikból kiverte, öltözetlenül, mezitláb, fegyvertelenül, -januári csikorgó hidegben. - -Hova akarnak menekülni? - -Legközelebb van nekik Toroczkó. - -Tovább! tovább! - -Üldözőik rémtábora mindenütt a nyomukban van. - -Vajjon megmenekülnek-e előlük? - -Vajjon «ők» közöttük vannak-e? - -Most egy új tudósítás következik. - -Ez azon kezdi, hogy Kolozsvárt visszafoglalta Bem, s egyik alvezére -Tordáig nyomult. - -A hírlapok nem beszéltek erről. A közönség a hadjárat felől a -legtökéletesebb tudatlanságban volt tartva. - -Hah! - -Itt a kibetűzött név, a mit kerestek: «Adorján». - -– Manassé? kérdi mohón a marquisnő. - -– Keresztnév nincs mellette. - -– Olvasd hát! - -– Egy Adorján és négy magyar mágnás, még hét huszárral és husz honvéddel -elindultak Tordáról a Nagy-Enyedről menekülőket megszabadítani s -Toroczkót megvédni. - -– Harminczketten, tízezer ellen! Ne motozkálj a betük között oly lassan! -Siess! - -– Felvincznél rábukkantak a felkelő táborra, mely a nagyenyedi -menekülteket üldözni s Toroczkót megrohanni sietett. A harminczkét ember -nem várta be, míg a mögöttük járó főcsapat utánok érkezik, közéjük -vágott a fölkelő seregnek. - -– Őrjöngők! Tovább! tovább! Mi történt Adorjánnal? - -– És szétverték az egész tábort. - -– Harminczkét ember egy egész felkelő sereget. - -– Igy szól a hivatalos jelentés. A támadók részéről csak egy lovas esett -el. - -A marquisnő nem akart hinni az irott betüknek. - -– Hogyan? Harminczkét ember egy egész felkelő tábort? Az talán csak -annak előhada volt. - -– Meglehet. A tudósítás tovább szól. Délre megérkezett a gyalogság, két -század honvéd és aranyosszéki nemzetőr. Azon az éjszakán hétszáz -menekültet, nőt, gyermeket, félig megfagyott alakokat szedtek össze az -erdőkből. Azokat szekerekre rakták és hajnalban megindultak velük Torda -felé. Vincznél maguk előtt találták teljes hadi rendbe felállítva az -egész felkelő sereget. Neki vágtattak s utat törtek maguknak s az egész -szekérsornak a hétszáz nyomorulttal, tízezer emberen keresztül. - -– S megmenekültek mind? - -– A magyarok részéről csak egy huszár esett el. Ellenfeleik szerteszét -oszoltak. - -– Lehet-e, hogy most ezek megtámadják Toroczkót? - -– Ez a sereg, mely Enyed körül táboroz, bajosan. Onnan csak egy szűk -sziklaszoroson át lehet bejutni a toroczkói völgybe, a hol még a -legrendezettebb hadsereget is agyonverhetik aláhajigált sziklákkal a -védelmezők, a kiket meg sem lehet közelíteni. Hanem egy másik felkelő -tábor, mely Aranyosszék körül tanyáz, meglepheti őket a Székelykő felől, -ha annak a feljáratai nincsenek őrséggel ellátva. Még erről a táborról -nem kaptunk tudósítást. Azonban még egy levél van hátra. - -– Pihenj meg. Igyál még egy pohár liqueurt. Én hadd szíjjam ki addig a -magam mézét e rettenetes méregvirágból. Milyen borzalmas képek! Látni -ezeket az útfélen fekvő nőalakokat, ruháik letépve, meztelen fehér -keblükön a halálos sebbel. Rettenetes gondolat. De hinni azt, hogy hátha -az «ő» szelid madonna-arcza is ott van azok között, a kik véres -mintájukat ott hagyták a fehér hóban. Mellette két imádója, a kik -csókjára vágynak: a holló és a farkas! Ah mi gyönyörteljes ábránd! - -Még is összeborzadt erre a szóra. A nőszív soha sem romlik meg annyira, -hogy a rosszat, a mit tesz, meg ne bánja. Azért megteszi. - -– Nem! Nem vagyok olyan rossz. Nem kivánom neki ezt a sorsot. De azt -igen, hogy mentse meg őt is hódító szépsége. Találjon egy -parasztlegényre, ki őt a mészárlásból azzal menti meg, hogy feleségül -veszi. Zboróy Blanka grófnő, Cagliari herczegnő egy pakulár felesége. A -ki aztán maga könyörög, hogy tegyék az ő nevét is a halottak -lajstromába! Akkor aztán hadd éljen, ha el van temetve. - -A szép Cyrene annyira meg volt elégedve magával, a miért ily nagylelkű -megoldást tudott feltalálni, a miért magát rajta kaphatta egy nemesszívű -gondolaton, hogy önteltségében megcsókolá saját hófehér vállát. - -– Te még is jó lélek vagy Rozina! mondá magának hizelegve. - -Jól kiérdemelt hizelkedés. - -– Nos! Kis bolondom. Még egy levél van hátra. Nem vagy még álmos, kis -kutyám? - -Benjámin egy perczig gondolkozott rajta, hogy ne legyen e valósággal kis -kutyája a szép Cyrenének? A delnő hátravetve magát a kereveten s két -felemelt karjára nyugtatva fejét, lustán letapadó szempilláival oly -élveteg képet mutatott, hogy a fölött az ember elfeledheté az egész -hadjáratot, szörnyeteg mészárszékeivel együtt. Benjámin gondolkozott -rajta, hogy ne dobja-e az utolsó levelet az asztal alá? - -Küzdött benne a vérszomj és a gyönyör dæmona egymással az elsőbbségért. -A vérszomj győzött. - -– Lássuk az utolsó levelet is. - -Ez a monasteriai főhadiszállásról kelt. Az itt összegyűjtött felkelő -tábornak kellett Toroczkót megsemmisíteni. - -A legelső sorok olvastára a legnagyobb érdekeltség lepte meg a delnőt. - -Adorjánokról volt szó! - -Odaült a szék kartámlányára, hogy jobban belelásson a megfejtett iratba -s ujjahegyével kisérte a leirt szavakat, míg szőke fürtei, a főkötő alól -kiszabadulva, a felolvasó arczát beárnyékolták. Az alabástrom arczon -végigvonaglottak az indulatkifejezések csodái. - -«Egy Adorján odament a felkelőkhez békét ajánlani. Azt elfogták, -meglánczolták.» - -«Egy másik Adorján jött utána: kérni a fölkelőktől a békekötést és -elfogott testvérét. Azt is a másikhoz lánczolták, nem irgalmaztak.» - -«Ekkor jött egy harmadik Adorján. – Manassé.» - -– Ah! Végre hát Manassé! - -A szép hölgynek összeszorított két fehér fogsora kivillogott felvetett -piros ajkai közül, míg szemei kerekre felnyilva lesték a megszülető új -sort. - -«Olaszországból jött, egy szép hölgyet kisérve, a ki menyasszonya.» - -– Megvannak! - -«Azon a napon, melyen a magyar seregek Kolozsvárt elhagyták, indultak ők -el, a hegyi utakon. Éjjelre Ciprianu házába szálltak meg, a ki a -fölkelők egyik főnöke s az Adorján-ház elkeseredett ellensége.» - -– Az elfogta őket! sietett a marquisnő a még ki nem betűzött sor -talányát megelőzni. - -– Nem. «Az megmenté őket s erdei járatlan utakon keresztül -Magyar-Peterdig vezetteté.» - -– De hát bűvészek azok az emberek? Varázslatuk van? - -«A menekülők a tordai hasadék Balyika barlangjában tölték a következő -éjt.» - -– Hol van az? Mutasd a földabroszon! - -– Itt. - -– És a Monasteria? - -– Az meg itt. - -– Hisz itt két ember a könyökével éri el egymást. - -– Ugy van. Mintha egy házba szálltak volna, az egyik a földszintre, a -másik az emeletbe. - -– Tovább, tovább! szólt a delnő, türelmetlenül ütve tenyerével az -asztalra. - -«Minden útjok el volt zárva a Toroczkóra jutáshoz. Ekkor Adorján Manassé -éjjel felment a Monasteriába s megjelent a fölkelők főhadiszállásán.» - -– Vakmerő! - -«A haditanács már készen volt a támadási tervvel. Volt tízezer -fegyveresük. Vártak egy segédcsapatra, mely rendes katonasággal, -ágyúkkal ellátva támadja meg más oldalról Toroczkót, azt pedig nem védte -több háromszáz nemzetőrnél.» - -– Manasséról olvass! És asszonyáról! - -«Adorján Manassét megérkezésekor elfogták s bezárták. Két bitófa föl -volt már állítva a két testvére számára, reggelre felállították melléjük -a harmadikat is.» - -– Úgy, úgy! És az asszony? Az asszonyt nem találták meg? - -«Reggelre Adorján Manassé rábeszélte a fölkelők vezérét, hogy kössön -békét Toroczkóval: maradjanak jó szomszédi frigyben, s őt és testvéreit -bocsássák szabadon. A vezér megkötötte a frigyet, pazsurákat adott az -Adorján-testvéreknek s Manassé arájának, azok hazajutottak Toroczkóra; a -felkelők pedig visszatérek falvaikba.» - -A delnő felkapta az egész iratcsomagot s oly dühvel vágta azt le az -asztalra, hogy a légcsapástól az argandi lámpa kialudt. S csak a -boltozatról lefüggő éji lámpa világítá még be a szobát. - -Mint egy felbőszített szép nőtigris, úgy szökött fel helyéről, s végig -futott szobáján, meg visszatért, főkötőjét ledobta fejéről, hogy -hajfürtei mint arany kigyók omlottak vállaira. - -– S mi történt tovább? Mi történik Toroczkón? - -– Több tudósításunk nincs. - -– Nincsenek ott kémeitek? - -– Thoroczkón nincsenek árulók. Egy volt. Azt már magadévá tetted. - -– S te nyomorult, nem osztod azt a dühöt, a mi engem képessé tesz arra, -hogy pofon üssem magát az ördögöt! – Nem. Nincs többé ördög! Más gyáva -csak odáig tudta vinni, hogy istentagadóvá legyen: – én az ördögöt -tagadom meg. Kihagyni őket siklani a körmei közül! Hát már most kiben -bízzék még az ember? - -Benjámin megkisérté enyhültebb kedélyhangulatra bírni a gyönyörűséges -szép furiát s kapott tőle a kisérletért egy irgalmatlan nagy pofont. - -– Nesze! - -– Köszönöm. Ez hát az enyém. Egy négyszem között adott pofonért, ha szép -hölgy adja, nem haragszunk. Az egy váltó. - -– Még pedig nem hamis. - -– «Értéke» egy mennyország! - -– Pokolban akarod-e megtalálni a mennyországot? Te hidegvérű reptil! -Mikor azokat a jeleneteket olvastad előttem, a mik alatt valamit éreztem -Báthory Erzsébet gyönyöréből, a ki ifju leányok vérében fürdött, azt -véltem, lángba borulok s megégek azzal együtt, a ki lángkörömbe lép. A -kisértetek orgiájába vitt oda képzeletem s gyilkossal s legyilkolttal -karöltve jártam a bőszült danse macabret. Nem érezte szivemhez szorított -fejed a vad feldobogást? Vége van. Eredj haza s igyál szódavizet! Most -jégbálvány vagyok. Ez a hír méreggé változtatott bennem minden -életnedvet. Ha megharapnék most valakit, meghalna tőle, mint a csörgő -kigyó fogától. Gyűlölet, utálat minden gondolatom. Beteg vagyok. Halálos -beteg. A nehézkór előjeleit érzem. Valakin ki kell töltenem boszúmat. Ne -óhajts ilyenkor megismerni, mert rettenetes vagyok. - -Benjámin mozdulatlanul állt a szép dühöngő előtt. Az kezébe fogta a -csengetyűzsinórt. - -– Rozina, ön cselédjét akarja híni? – kérdé Benjámin elkedvetlenülten. - -A delnő másik kezével közelebb vonta őt magához s erőszakosan elfojtott -hangon suttogta fülébe: - -– Gondolj rá, hogy van egy ember, a kinek egy kötél van a kezében, a -minek a hurokja a te nyakadra van szorítva, s a ki annálfogva tégedet, a -mikor neki tetszeni fog, a sárba, a mélységbe leránthat; a ki elől -hasztalan emelkedel a legmagasabb polczra, rád talál, lába alá tapos. A -ki miatt nem lehetsz boldog soha; kiránt a hitvesed, a gyermeked karjai -közül, a mikor legboldogabb, legkevélyebb fogsz lenni. Aztán gondolj rá, -hogy van egy asszony, a ki tégedet arczul ütött, nem úgy, mint én: -enyelgő kézzel, de halálra sujtó szóval, a ki téged felismert, -kikaczagott s a ki utamban áll nekem, mint egy áthidalhatlan mélység, -mint egy elolthatatlan tűz. A ki miatt kell éreznem a mérges nyilak -legmérgesebbjeit, az emberek gúnymosolygását, a ki miatt börtön rám -nézve ez az egész világ, mert azokon az ajtókon nem léphetek be, a miken -belül egy más világ van: az én világom. A míg ez az asszony él, addig -rám nézve nincsen nappal: csak éjszaka szabad az arczomat megmutatnom. S -te az én mosolygásomat akarod látni, a míg ez asszony él? - -Vajdár hallgatott. - -– Te! Gondolj reá, hogy ez a két ember talán most a lopott boldogsággal -mámorig lakozva, egymás álmait őrzi s talán e perczben hizelgő néven -szólítja egymást s felel rá gyönyörittas örömmel… Ah! Pokol! - -A szép hölgy indulatosan dobbantott lábával. - -– Tépni, harapni, körmeimmel hasogatni van kedvem ezen az éjszakán! -Mondani olyan sértő szavakat, a miktől a köny kicsorduljon! Ütni olyan -sebeket emberek testén-lelkén, a mik be ne gyógyuljanak soha. – Nos, mit -tudsz vigasztalásomra mondani, te gyáva? – Meddig él még ez a két ember? - -Vajdár néma maradt. - -A delnő most változtatta a hangját, az indulat-kifejezést. Mesterkélt -ájtatosság hangján kezdett beszélni. - -– De hát nem istentelenség-e az, a mit ők cselekesznek? A szentegyház -örök törvényeit megszegve! A pápa tilalmát, a szentszék itéletét lábbal -taposva. Ők a bűnösök, a kik előlem elbujnak, nem én, a ki őket üldözöm. -Ők lázadtak föl az Isten ellen. Ők sértik meg a szentséget, a tiz -parancsolatot. A sakramentumot meggyalázzák. A ki őket megöli, csak a -boszúálló Isten itéletét hajtja végre. - -Vajdár nem szólt rá semmit. - -A szép Cyrene látta, hogy ez olyan ember, kire sem az Istennel, sem az -ördöggel nem lehet hatni. Ennek csak egy fetishe van, a minek meghódol: -– a nő! - -A szép Cyrenében abból is volt. - -Kezével keblébe nyult s a szétbontott hímzetfodrok bűbájos rejtekéből -egy zsinórkán függő aczélkulcsot vont elő. - -– Te! súgá Benjáminnak, s egy perczre mosoly derengett arczán. Ez a -kulcs azé leend, a ki nekem hírül hozza, hogy az a nő halva van. - -Azzal megcsókolta a kis kulcsot, s aztán Vajdár ajkaihoz értette azt, -hogy az is csókolja meg. - -– Mit szólsz? - -Vajdár halkan, csendesen felelt. - -– Én csak gondolni szoktam és tenni. - -– Tehát a rivederci! - -Azzal megrántotta háromszor erőteljesen a csengetyüzsinórt. - -Ez világos utasítás volt Benjáminnak, hogy siessen távozni azon az úton, -a melyen jött. - -Az óraajtó becsukódott, s az óra ismét ütötte a tizet. - -A szobaleány rohant be ijedten: fél papucsa a kezében, hálófőkötője a -nyakában. Azzal aztán kezdődött a drága mulatság. Minden cselédet -felvertek, a kit kéz ügyében kaphattak, megvertek; inasokat, kocsisokat -éjnek idején orvosokért kergettek, meghozott gyógyszereket földhöz -csaptak; semmi élő teremtésnek nem kegyelmeztek. - -A marquisnőnek ez a bál-nap a legszomorúbb napjai közé tartozott. - - -IX. - -Vajdár Benjámin, hogy méltó catastrophával végezze a megkezdett -tragédiát – sietett a Sperlbe. - -Ott jó ismerőse, a főpinczér közlé vele azon nagybecsű titkot, hogy -főnöke is itt van, valamelyik cabinet separéeban soupézik, két rangjához -illő úrhölgygyel. - -Benjámin benyitott hozzájuk. - -– Tudtam bizonyosan, hogy idetévedsz! szólt nevetve a herczeg, a mint őt -belépni látta. Nézd, teríttettem is számodra. - -A kerek asztalnál volt még egy negyedik számára való ülés. - -Abban az évben legújabb párisi divat volt a «fleures animées»: az egyik -delnő éjviolának volt öltözve, a másik tulipánnak. Egy gazdag lakoma -romjai hevertek az asztalon. A tulipán-marquisnő kezében tele pohár, -melyet már az ajkaihoz emelt, de nem tudott kiüríteni a kaczagás miatt. - -– Ime egy tékozló fiu, a ki elhitette magával, hogy én az ő apja vagyok! -szólt a herczeg, a minden feszély nélkül közéjük települő Benjáminra -mutatva. - -Ekkor észrevett rajta valamit. - -– Te! Neked az egyik pofád vörösebb, mint a másik. - -– Igen, féloldali hideglelésem van. - -– Féloldali hideglelés! Soha se hallottam ilyennek hírét. Gyógyíttasd -magad, fiam! - -– Azt teszem; szólt Benjámin, odatartva poharát az éjviola-marquisnő -elé, ki azt teletölté pezsgővel. - -– Megállj csak! Mielőtt azt a gyógyszert bevennéd, hadd tartsak egy kis -orvosi kikérdezést. Van-e még sok pénzed abból az ötezer forintból, a -mit a volt feleségem deczemberi havi illetményeül átvettél? - -– Épen arról akartam beszélni, szólt Vajdár, a késfokát a túlhabzó -pohárra téve. Kérem a januári illetményt, de rögtön. - -– Rögtön-e? talán még ma? - -– Igen. Még ma. - -– S nem volna tudomásod róla, hogy a feleségem még novemberben megirta -nekem, hogy más vallásra tér, újra férjhez megy, s az apanageáról a -levél keltétől fogva lemond. Nem jutott a te kezedhez az a nekem szóló -levél? - -Benjámin vállat vont, zavartalanul facsargatva a czitrom nedvét az -osztrigára. - -– Bizonyos voltam felőle, hogy Cagliari herczeg, a ki minden izében -nemes ember és gavallér, azt fogja mondani e levélre, hogy «az nekem -mindegy, mit tesz az asszony, de a míg az én nevemet viseli, addig nem -szabad besároznia a czipőit a gyalogjárással». - -– Bravó. Ezt jól adtad. Tehát már most még ki is házasítsam, ugy-e? Erre -kell a januári illetmény? - -– Nem erre kell, hanem valami másra. - -– Mi az a más? - -– Eh, most ne beszéljünk arról; ne rontsuk el vele a mulatságot; majd -reggel. - -– Én most akarom hallani. - -– De vajjon a grófnők akarják-e? - -– Marquisnők! Te naplopó. Az a kérdés, hogy érdekes-e? - -– Érdekes! de nagyon erős. - -– Ah! Piquant! Interessant! Csak ki vele. A marquisnők szokva vannak -ahhoz. - -A két delnő kiváncsian vonult közelebb. Az éjviola legyezőjét vette -kezébe. - -– Tehát röviden ez az eset, szólt Benjámin, hogy a szép Blanka herczegnő -e perczben halva fekszik. - -A herczeg hátrahökkent. - -– No, fiu! Az ilyen bolond tréfákat kikérem magamnak. Ismered -gyöngeségemet, hogy nem szeretem, ha a halált emlegetik előttem. A hol -arról beszélnek, onnan eltávozom. - -– Kérdezve volt, s én a kényszerítésnek engedtem. Szivesen elhallgatok. - -– De nem! Vondd vissza! Mondd, hogy nem igaz! Csak tréfálni akartál -velem. - -Vajdár fölállt és meghajtá magát mélyen. - -– A tiszteletlenségnek ily fokát az én uram és jóltevőm irányában nem -hagyom magamról föltenni. - -– No, ülj helyedre, ne bolondozz. Hol fekszik halva? - -– Valahol az útfélen, Nagy-Enyed és Felvincz között, elterülve a havon, -átszúrva lándzsadöfésektől. - -– Hisz ez őrült beszéd. - -– Lehet, hogy az, de való. A hadügyminiszteriumhoz hiteles tudósítások -érkeztek W–r tábornoktól a mészárlásokról, miket ő rosszal. E -tudósításokat én olvastam s szolgálhatok a részleteikkel. - -És aztán elmondott nehány eseményt a pokoli hadjáratból, a hogy azt -ember ki nem gondolhatná, ha ördög nem sugalja. - -A tulipán-marquisnő a háta mögé önté a fölemelt pohár tartalmát s az -éjviola egészen beburkolta magát shawljába. A hamis marquisnőknek jobb -szivök volt, mint az igazinak. - -– S honnan gondolod, hogy Blanka is ez áldozatok közt volt? - -– Fel vannak jegyezve a legyilkoltak nevei. - -– Ez rettenetes volna. - -– Mindenek fölött azonban Cagliari herczegnek az az első teendője, a -mivel saját magának tartozik, hogy megölt nejének holttestét -fölkerestesse és idehozassa Bécsbe, hogy ravatala saját palotájában -legyen fölállítva, s koporsóját onnan vigyék el a családi sírboltba. - -A herczeg fölugrott helyéről. - -– Ravatal, sírbolt, gyászmenet? Gyönyörű éjszaka ez, mondhatom! S ha ez -csak farsangi tréfa tőled… - -– Excellenza. Ha ez tréfa volna tőlem, úgy olyan tréfa volna, a miért -valaki a magához hasonló ranguval élethalálra megverekszik, az alatta -állót pedig korbácscsal kergeti ki a házából. Ha bizonyossá akar felőle -lenni: ime odaadom a tudósítások cryptografiai kulcsát: a másolatokat -ott találhatja ön ez órában egy olyan helyen, a mely az ön számára -mindig hozzájárulható. Győződjék meg saját szemeivel. - -– Nem! Nem! Vidd innen a kriptaajtó nyitogató kulcsodat. Én hozzá nem -nyulok. Én végig nem betűzöm a megölt emberek neveit. A két kezem olyan -hideg lett egyszerre, mint a jég. No ez szép mulatság volt ma! A végét -itt hagyom neked. - -– A miben nekem nem nagy gyönyörűségem lesz. Még ma akarok indulni -Erdélybe. A dologgal sietni kell. - -– Tehát csakugyan komolyan akarod? - -– Komolyan akarom önnek idehozni Zboróy Blanka herczegnő holttestét. S -az most nehéz feladat lesz. Galiczián, Bukovinán keresztül kell kerülnöm -Erdély északi határába: ott sírokat feltöretni, száz közül az igazit -fölkeresni; ólomkoporsóban, szekéren, vasut nélküli három országon -keresztül ideszállíttatni. Ahhoz ember kell, a kinek a szivében vas van. - -– Meg egy másik ember, a kinek a zsebében arany van. Most egyelőre -átadom a tárczámat, majd utasítani fogom az ismerős bankházat -Czernoviczban, hogy nyisson számodra hitelt, előre nem látott esetekre -nézve. - -A nehéz feladat legnagyobb részét pedig elhallgatta Benjámin az ő -fogadott atyja előtt; azt, hogy a hazahozandó szép hulla még most piros -arczczal és ragyogó szemekkel látja naponkint kétszer felkelni a napot a -toroczkói völgyben s nem is álmodik felőle, hogy készítik számára az -ólomkoporsót. - -A herczeg már leküzdte magában az első borzalmat. Könnyelmű, élvsóvár -ember volt, a ki hamar ki tudott alkudni a balsorssal. Azt hitte, hogy -azáltal, ha bőkezüen gondoskodott egykori neje pompás temetéséről, -lekenyerezte annak a «maneseit». Képzelmét most az a gondolat hevíté, -hogy ha ő most Blanka halálhírével vissza fog menni a szép Cyrenéhez: -milyen lesz az a nőoroszlán, a ki az ő meghódítójának lábait csókolja? -Ez olympi élvezet lesz az itt hagyott triviális mulatsághoz képest. A mi -maradjon Benjáminnak. - -Búcsút vett a két istennőtől, s tárczájával együtt átruházta -teljhatalmát Vajdárra s aztán hajtatott Caldariva marquisnő palotája -elé. - -Hintaja nem mehetett be a kapubejárat alá, mert azt már egy szemközt -álló fogat tartá elfoglalva. - -A kapus felvilágosítá róla, hogy a doktor van itt. - -– Ahá! A szokott betegség! mondá magában. Azoknak az asszonyoknak a -baja, a kiknek az egész világ «fáj», s minthogy az orvos nem tudja az -egész világot olyanná csinálni, a milyenné ők akarják, tehát a baj kínos -és gyógyíthatatlan. - -Ezúttal azonban azt hitte, hogy ő hozza magával a biztos gyógyszert, a -minek hatása csalhatatlan. - -Az előszobában meglepte az, hogy a hány szobalánynyal, inassal, -komornával találkozott, annak egyik pofája mind pirosabb volt, mint a -másik. Epidemia volna tán már e féloldali hideglelés? - -A hálószoba szőnyegajtajában szemben jött rá az orvos, meg az orvosságos -üveg. Az üveg repült magától az orvos feje felett. Majd a herczeg orrát -találta el. - -– Mi baj van? Be lehet menni? kérdezé a herczeg. - -– Oh igen, felelt az orvos komolyan. Erős vértolulás az agyhártyákra, -ideges nevralgia. A beteg oly állapotban van, a midőn az orvosnak is -tanácsos mind a két kezén egyszerre tapintani meg az üteret, miután -bizonyos nemét a vidtáncznak fejleszti ki, a mi csak a kezeket lepi meg, -a miknek ellenállhatlan ideggörcsük van, a hozzájok közeledő arczának -tenyereikkel gyors érintkezésbe hozatalára. Bemehet a herczeg. A baj nem -veszedelmes; de jól fogja tenni, ha egyszerre mind a két kezét megfogja -a betegnek, midőn kezet csókol neki s aztán el nem ereszti, míg -közelében marad. - -A herczeg úgy tett, a hogy utasítva volt. Beléptekor a szép Cyrene azzal -foglalatoskodott, hogy vánkosáról tépte le a hímzett fodrokat. -Éjszekrényén már nem volt tárgy, a miből hajító eszközt lehetett volna -csinálni. Mikor meglátta a belépőt, egyszerre hátat fordított neki s -holtnak tette magát. - -A herczeg lábhegyen lépett hozzá. Ismerte a jelszót, mely őt életre -fogja támaztani. - -– Rozina. Nőm, Blanka meghalt. - -E szóra egyszerre visszafordult a fekvő hölgy, s arczán, szemeiben -dæmoni öröm világolt, a harag és öröm ellenmondó vonásaiból támadt -gyönyörű meduzakép. - -Most már lehetett bátorsága a herczegnek a két kicsiny kéz után nyulni s -mind a kettőt biztosítva, egyiket a másik után megcsókolni. - -– Hol? Mikor? Hogy? kérdezé a hölgy. - -– Nagy-Enyeden. Meggyilkolták. - -– Eh! őrült beszéd! mondá a marquisnő, s a herczeg vette észre, hogy a -kezét szeretné saját rendelkezésére tartani. De nem adta neki vissza. - -– A mit ön meg akart tőlem hallani: meghoztam. - -– Ki mondta azt önnek? - -– Az én kedves fiacskám, az ön kedvenczkéje, Benjámin. Most olvasta a -hadügyminiszteriumhoz érkezett tudósításokból. Onnan jött egyenesen -hozzám, a jó fiu. - -A marquisnőben forrott a méreg. - -Ki akarta szabadítani a kezeit erőszakosan; de a herczeg nem bocsátá el. - -– Igazat mondok önnek. Szavamat adom rá, hogy úgy van. Pénzt is adtam rá -Benjáminnak, hogy rögtön utazzék Erdélybe s a szegény szerencsétlen nő -maradványait szállítsa Bécsbe. - -– Oh! Bocsássa ön hát el a kezeimet! - -– Mit akar ön, kedves Rozina? - -– Mit akarok? szólt a nő, s elkékült ajkán tajték kezdett habzani. Hát -egy imádságot akarok – mondani – a szerencsétlen asszony – lelki -üdveért. – Engedje, hogy a kezeimet imára kulcsoljam! - -Már erre a kegyes czélra csakugyan szabadon kellett becsátani a kezeit. - -Pácscs! - -Abban a pillanatban aztán a herczeg is megtudta, hogy milyen az a -féloldali hideglelés! - - -X. - -Az arczul ütött alak egy herczeg volt. És egy római. És egy dæmon. - -Ez nem az a frivol szerető, ki a bársonykéz arczcsapására azt mondja: -«annál jobb! a nő ütése egy váltó; értéke egy mennyország!» - -Ha Caldariva marquisnő azt akarta megtudni, hogy milyen az ördög, a kit -arczul ütnek, maga előtt láthatta azt. E perczben Jupiter valóban -Jupiter volt: az, a kinek láttára a kiváncsi Semele szörnyet halt! - -A szép Cyrene ijedtében két felemelt karját keresztbe tette arcza elé. - -S a megsértett bálványkép, mély, rezgő hangon (mintha még mindig az ütés -vibratiója alatt reszketne) szólt hozzá: - -– A mit én mondtam, az úgy van. – Vajdár ez órában indul még Erdélybe s -onnan Zboróy Blanka holttestével fog visszatérni (s közben jéghideg -kezét a szép hölgy lepletlen vállára tette). - -E szóra a hölgy odaveté magát Cagliari nyakába fekhelyéről, -szenvedélyesen átölelte azt két karjával s megcsókolta a homlokát s -onnan elkezdve aztán végtől-végig csókolta őt, le egész a lábai hegyéig, -s ott maradt a lábainál, arczon fekve és térdeit ölelve, zokogott, -bocsánatért könyörgött, fuldokolt, vonaglott. - -Cagliari felemelte őt s kérte, hogy legyen nyugodt; mert -indulatoskodásával még betegebbé fogja magát tenni. - -A hölgy arczát vánkosába temeté, hogy sirását erővel elfojtsa. - -– Én értem az ön türelmetlenségét, Rozina, szólt hozzá Cagliari halkan. -Ön Nápolyban udvarhölgy volt: kegyencze a koronás főknek s itt Bécsben -nem akarják önt meglátni. Ez annyi, mint szellemileg halálra itélve -lenni, az élők sorából kitörülve lenni. Ön el van telve keserűséggel -mindazok iránt, a kiknek kegye önt boldoggá tenné. S a kinek tehetsége -is, akarata is van hozzá, hogy önnek azt a boldogságot megszerezze: az -nem mozdulhat. Hozzá van lánczolva egy asszonyhoz, a kinek halálbűne az, -hogy él. S ön azt hiszi, hogy ez csak ön előtt halálbűne. S hogy engemet -csak az ön szenvedése érdekel; azért könnyen veszem azt, s hagyom a -sorsot folyni, a hogy neki tetszik. Ha megigéri ön, hogy nem sír többet, -hát még mondok önnek valamit. - -– Nem sirok. - -– Mosolyogjon rám egyszer. - -– Megbocsát-e? - -– Ha mosolyogni fog – – Ön elragadó szép! - -– Megbocsát-e? ismétlé, sima kezével végig czirogatva az imént megütött -arczot. - -– Azért igen. De hogy saját arczára vörös foltokat szerzett a sirással, -nem addig, míg azok el nem múlnak. Ejh, ilyen vörösre sírni a szemeit! - -A szép hölgy nevetni kezdett s többé nem voltak a szemei vörösek. - -– Már most hallgasson rám nyugodtan, s attól, a mit én önnek el fogok -beszélni, meggyógyul ön, mert az erős narcoticum. - -Cagliari leült a karszékbe a marquisnővel szemközt. - -– Én jobban akarom, mint ön, hogy Zboróy Blanka ravatala körül égjenek a -viaszgyertyák a Cagliari-palota czímertermében. Indokaim vannak rá: -erősebbek, mint önnek. Az ön indoka csak egy méhecske: döng, míg nem -háborgatják a mézszívásban, s csak akkor ereszt fulánkot, ha -fölingerelték; az én indokaim viperák. Ön egy nőt el akar veszteni, mert -miatta asszonyi büszkesége van megalázva. Erre még az evangeliumban is -találni fölmentő szózatot. Még ettől a gondolattól az ön homloka ilyen -tengersíma maradhat, mint most. De az én homlokom redőiben a Gaderénok -«legiója» lakik. A miről ön még csak álmodik, azt én már régen -cselekszem. Hogy Zboróy Blankának vissza kell adni azt, a mi az ő uráé: -holttestét, ez az itélet ki van mondva. Négy fal között arczul ütheti -egy asszony azt, – a kit szeret. - -(A szép Cyrene engesztelő csókkal érinté a herczeg kezét.) - -– De hogy arczul üssön egy nő az egész világ szemeláttára egy Cagliari -herczeget, hogy a szeme közé csapja a szent szék itéletét, mely őt többé -nem tartja fogva, de engemet igen, hogy kitörülje nevemet neve elől s -helyébe irja egy székely góbé családnevét s aztán mosolygó arczczal -járjon-keljen a világban, megütve ostorral az én haragom fenevadait: az -nem fog idyllen végződhetni. Ez a tréfa polgárok között megjárja, de a -Ferrarák utódainak asszonyok számára is vannak pokolgépeik. Nem alszik -ön el beszédemen? - -– Hallgatok és gyönyörködöm! monda a nő s ébrenléte bizonyságául elkezdé -egyik hajfürtét Cagliari egyik ujja körül csavargatni. - -– De én nem alázom meg magamat azzal, hogy a haragot, a megbántás keserű -érzetét is fölvegyem indokaim közé. Hideg vérrel, érzéketlenül bánok el -vele: akár egy anatom. Nekem szükségem van arra, hogy ő ne legyen! -Asszonyok gyilkolnak gyűlöletből. Nevetséges! Mi, a kik megszoktuk -ezerekben játszani: legyen az arany, vagy emberélet, csak nem jövünk -felindulásba, ha «egy» aranyról, vagy «egy» emberről van szó. «Le jeu -est fait.» Tizezer emberrel be kell tömni egy sánczárkot. Le jeu est -fait. Talán az, a ki ki tudta adni a parancsot, hogy Florenczet fel kell -gyujtani congrev-röppentyükkel, ingadozni fog, ha el kell rendelni, hogy -Zboróy Blanka ravatala körül gyujtsák meg a viaszgyertyákat? - -A marquisnő egészen elfeledte, hogy baja van. Szemei ragyogtak. - -– Én nekem az a játékom, hogy összeveszítsek egy országot a másikkal, -uralkodókat népeikkel, mert az az én világom, életpályám, elementumom. -Utamban meg nem állít a tenger. S egy asszonyi könycsepp nagyobb víz -akar-e előttem lenni a tengernél? Szép játék ez, és igen nagyban megy! -Tudja meg, hogy én iszonytatót vesztettem benne. Engem ez a politikai -nagy hazárdjáték már leszállított jövedelmeim egy harmadára. Az előtt -évenkint másfél millióval rendelkeztem; most csak féllel. Romagnában -elkobozták birtokaimat; Magyarországon felszabadították a parasztjaimat; -a zűrzavarban állampapirjaimon roppant összeget vesztettem; az -alkotmányos élet kivert rendes sphærámból. Új emberek jöttek, a kik -félretolnak s most csak félmillióm van egy évre, másfél helyett. Ha egy -nyomorult hivatalnoknak lefoglalják fizetése két harmadát s aztán egy -harmadából kell neki megélni, az nem szenved oly kínokat, mint egy úr, a -kit másfél millió jövedelemről félmillióra szállítottak alá. Koplalni, -mezitlábos porontyoknak kenyeret, tüzelő szenet nem tudni teremteni, nem -olyan rettenetes, mint érezni egy nábobnak a decadentiát. – Elvégre is -azt, hogy az ember rongyosan járjon, pinczében lakjék, azt meg lehet -szokni. De a hanyatlást – soha! Hogy én, a ki eddig az epsomi, -longchampsi mezőnyökön hat versenyparipával irattam be, ezentúl csak -kettőt küldjek oda, hogy ki eddig olyan társaságban játszottam a -piquetet, a hol louisdorban ment pointja, ezentúl keressek olyan -kompániát, a hol csak tallérban játszanak? – Hogy a ki eddig egész -udvari kisérettel utaztam, ezentúl nagy szerényen egy titkár meg egy -komornyik kiséretében járjak, keljek? Hogy a kinek termeiben eddig a -világ első hirhedt művészei jelentek meg, ezentúl a bécsi -streich-quartett s a karinthi kapu énekesei mulattassák a vendégeimet? -Hogy félbehagyjam a fogadalmi templomot, a mit őseim uradalmi székhelyén -tizenkét év óta építtetek; vagy megrakjam azt Thorwaldsen művei helyett -egy bécsi kőfaragóéval? Hogy a ki eddig minisztereket, főpapokat, -tábornokokat köteleztem le magam iránt, most beérjem egy fakó -journalista subventionálásával, ki elveimért papiros fegyverrel harczol? -Ha meggyűlöltem valakit, hadat vittem az országára, s ha megszerettem -valakit, várost csináltam a falujából, s most én se tudjak máshoz -nyulni, mint pokolgépecskéhez, gyémántos katulyákhoz? Sőt utoljára még -azt mondjam annak a nőnek, kit imádok: «Kedvesem, eddig két palotában -laktunk, ezután lakjunk egyben!» - -A szép Cyrene felkaczagott; oly képtelenség volt mindezt még csak fel is -tenni! - -– És a mi mindezek közt a leglehetetlenebb, hogy én a bankáromat, a -háznagyomat mind beavassam hanyatlásom titkába, s megkérjem őket, hogy -rendezzék ezentúl a háztartásomat egy harmadára, hogy adják el -képtáramat, muzeumomat, s gyémántgyűjteményem két harmadát, pótolják -másolatokkal, hamis kövekkel a hiányzatot. Nem! Nem! Azt, a mit önnek -most elmondok, nem hallotta még tőlem senki, és nem is fogja megtudni -senki. Mert én tudok segíteni magamon s nem tűröm az elmerülést! -Akárkinek vérébe kerüljön az! Mert higyje el ön nekem, Rozina, hogy az a -brigante, a ki az utszorosban a közeledő maillepostra les, s a maga -mesterségét nem nevezi máskép, mint «affare d’un colteletto», nem olyan -mindenre elszánt ember, mint egy grand seigneur, a kinek az elébbi -harmincz millió helyett tizből kell megélni. Ha ezt másnak mondanám, -megrettenne tőle: ön egyedül van beojtva a belőlem kisugárzó contagies -ellen. - -Ez a szó azt az ötletet adta a delnőnek, hogy a mint a herczeg kezén a -mutató ujját arany hajának egy tincsével körülszorítva tartá, hirtelen -egy arany melltűvel beleszurjon ez ujj hegyébe, s aztán a kigyöngyöző -vércseppet ajkával felszívja. - -– Hadd menjen át az én szivembe a te véred! - -Most azután egészen közel hajolt hozzá a herczeg, hogy suttogva -beszélhessen vele. - -Az ernyővel letakart éjlámpa sugárbűvköre megvilágítá mind a két főt. A -tündérszép női arcz egészen a fölé hajló dæmon-arcz befolyása alatt állt -már; annak az indulatkifejezései idomíták az ő arczvonásait, annak a -szemei delejezték az ő szemeit, annak az ajkai kényszeríték mosolyra, -bámulatra, extasisra az ő ajkait. Egészen hatalmában volt annak az -embernek, ki a rombolás, a kártevés vágyában oly vulkáni magasban állt -felette! Vulkánhoz, a tűzokádóhoz csak Venus mehetett feleségül. Más nő -irtózott volna tőle. - -– Most következik az a nő, a kiről beszéltünk. Szólt suttogó hangon a -herczeg. Mikor hozzám adták a testvére feleségül, egy szerződést irattak -alá velünk, mely szerint ha a házastársak bármelyike elébb meghal, annak -a vagyona a túlérőre marad. Ő fiatal volt, én idős. Az előny az ő -részükön. A válóper kimenetele nem semmisíté meg a szerződést: azt a -felbonthatlan sacramentum őrzi. Ha Zboróy Blanka meghalna, testvérei -kénytelenek volnának a birtokát kiadni: a miben az én helyzetem annyival -előnyösebb, minthogy az egész család erősen belekeverődött a forradalmi -mozgalmakba Magyarországon. - -– De hisz az ő birtoka csak egy millió. (Ez védelem volt.) - -– Ne higyje ön. Csupán ennyi után fizették neki a testvérek a kamatot; -valóságban ötször annyi az. - -(Ez sulyosítja a vádat!) - -– No de – még én nem vagyok az «uj Pitaval» hőseinek gallériájába -felvételre megérve. Én nem keverek «örökségi porocskát». -Choiseul-Praslin herczeg sem vagyok. Várhatok türelemmel az én kedvező -esélyeimre. Lehet, hogy egy dühös szerető egyszer megöli e makacs -asszonyt; lehet, hogy önmaga vet véget szerencsétlen életének. Rómában -néha már csak egy hajszálnak kellett volna elszakadni, hogy -tragédiájának vége legyen. Egy véletlen, egy ösztönszerű sugallat, hogy -egy órával hamarább tünjék el palotájából, mint azt a római nép az éj -sötétében megrohanja, – s most – a napi rendre tértünk volna át fölötte. -Azonban most egyszerre egy bolond ötlete támadt ez asszonynak. Ő férjhez -akar menni. – Jó! – A kettőnk közötti viszonyt ez nem változtatja meg. A -római curia itélete felül áll minden törvényen s az nem veszi tudomásul -az ő új házasságát. Ha meghal, mint Cagliari herczegnő hal meg. Igen, de -a protestáns canonok meg azt követelik, hogy térjen ki a római egyház -kebeléből, ha első férjétől elváltnak akar tekintetni. S ha ezt -megteszi, akkor elveszti a saját jogát a birtokaira, a mik a -hagyományozó végrendelete szerint csak római katholikus utódokat -illetnek, s akkor nem csak ő rá nézve, de rám nézve is köddé foszlik -szét az egész Zboróy Eldorado. - -A nő mindkét karjával magához vonta a herczeg fejét, hogy a fülébe -sughassa: - -– Meg kell neki halnia, mielőtt másodszor nővé lehetett volna. - -– Odáig – egyedül – neki – magának. Szólt, egyenkint megnyomva minden -szót a herczeg. Alkudhatik a sors velem. Beérem azzal az eredménynyel, -hogy Vajdár meghoz egy ólomkoporsót, a szerencsétlen martyr-halált -szenvedett asszony hullájával. Annak herczegi pompával adok -végtisztességet s síremléke művészremekül fog állni fogadalmi templomom -oltárának jobb oldalán. Halála minden évfordulóján gyászmise lesz teljes -pompával a szent István székesegyházban. Gyilkosait üldöztetni fogom, s -azokat az előljárókat, kik a balesetet megakadályozhatták volna, -földönfutókká teszem. - -A szép Cyrene kaczagott, mintha csiklandták volna. Nevetni való tréfa. -Mikor az ördög mosdik! - -A herczeg maga is elmosolyodott. - -– Ez tréfa. Ezen még nevethetünk. De hogy ha megtörténik az, mit -arczulütésnek neveznek, akkor olyan katasztrófa fog következni, a mit a -krónikákban fognak fölirni vörös betükkel. Hunyd le a szemedet és úgy -hallgasd most, a mit mondok, mintha álmodnál… Ha Zboróy Blanka elhagyja -ősei hitét,… megesküszik egy új férjjel,… akkor nem elég neki magának -meghalni;… hanem meg kell halni annak a férjnek, a ki őt elvette;… meg a -papnak, a ki őket összeeskette,… az egész családnak, az utolsó gagyogó -gyermekig, mely őt tagjául befogadta;… a násznagyoknak, tanúknak, a kik -szertartásán jelen voltak;… az énekes deákoknak, a kik az alkalmi -zsolozsmát énekelték;… a násznépnek, a ki a menyegzői lakomán vele egy -asztalnál evett és ivott;… meg kell halni az egész népnek, mely az -ablakon kinézett, míg a násznép végigvonult, és a ki csak azt mondta -róluk: «milyen szép egy pár!»… És meg kell halni annak az egész -városnak, mely annak tanuja lesz vala!… Földig kell romboltatni a -templomnak, a hol az megtörtént, és a háznak, mely az anyakönyvet őrzi, -hogy ne maradjon egy élő, a ki azt mondhassa, hogy látta Zboróy Blankát -az egy Istent hivők templomából kilépni! ne maradjon egy papirlap, mely -tanuskodjék az ő hitehagyásáról!… Nekem van erre módom… A mit az egyik -római nép meg nem tett, majd megteszi a másik római nép!… Traján -dédunokái elvégzik az én számadásomat Attila dédunokáival… Nos? -Meggyógyítottam-e önt? - -A hölgy nem felelt. Elaludt. - -A magánál hatalmasabb dæmon igézete alatt zsibbadtan, aléltan menekült -az álom világába s ott talán egy ártatlan gyermeknek álmodta magát, a ki -pillangót kerget, s ha megfogta, megszánja: elereszti. - -A herczeg az elfogadó teremben ismét összetalálkozott a visszatérő -orvossal. - -– Már jobban van. Elaludt. Mondá neki. - -– Bizonyos voltam felőle, szólt az orvos. Az én «laudanum Sydenhamiim» -az ilyen bajoknál csalhatatlan. - -A herczeg ráhagyta, hogy úgy van. - - -XI. - -A kis holdsziget városkájában ez alatt gondtalanul készültek a közeledő -örömnaphoz. S az gyorsabban közeledett, mint kiszámították; a tizenegy -hétből hat el lett engedve. A consistorium Blankát szabályszerüen -elválasztottnak tekinté Cagliari herczegtől, a római egyházjog házassági -akadályait a protestáns canonok el nem ismerik: Blanka abban az órában -szabad volt, a melyben az egy Istent vallók községébe átlépett. S ez hat -héttel rövidíté meg a várakozást. - -A fenmaradt idő épen elég volt arra, hogy Áron bátya a tervezett -meglepetést elkészítse a kedvencz számára. - -Az ősi udvartelken egy külön álló házikót két szobával, meg egy -konyhával rendezett be épen arra a mintára, a hogy a toroczkói gazdák -lakásai vannak ellátva, czifrán faragott keményfabutorokkal, körül a -falon végigfutó fogasra sorba felaggatott mázos kancsókkal; ősrégi -tálassal, miken parasztremek kőedény és czintányér pompázott. Ágynemű, -függönyzet, ágymenyezet mind parasztleánykéz hímezte munka; egy boldog, -istenáldotta nép fényüzésének teljes tárlata. Még a kakukkos óra is -parasztember munkája benne, s az a gyönyörű vaslábakon álló kályha olyan -igazi hazai sötétkék porczellán, a milyent csak egy toroczkói bányász -házában lehet látni. - -Ezeket a szobákat majd csak a menyegző napján fogják Blankának -megmutatni, mikor a kérő násznagy befejezte verses feleselését a kiadó -násznagygyal. Áron bátya lesz a kérő, Bertók bátya a kiadó násznagy. - -Három vasárnappal előre hirdetik már azt az örömnapot. S az első -vasárnap már felgyülekezik a vőlegényi házhoz a város fiatalsága. -(Gyermekek ezuttal csak: tizenhat éven alul, a többi messze van.) -Üdvözletüket átadják: megvendégeltetnek; aztán felállítják a magas -szálfát a ház szöglete elé, tetejében a felpántlikázott -fagyöngybokorral: a közelgő menyegző hirdetőjét. - -Az egész város meg van híva erre a napra. Kell az a három hirdetés köze -a sok sütésre-főzésre, mert a milyen hosszú az a pajta, úgy lesz az két -sor asztallal, négy sor paddal benépesítve, s vasárnap kezdődik, kedden -végződik a mulatság, a dinomdánom. - -Csak valami baj ne jőjjön közbe! - -A két fiatal hölgy örömét megkétszerezte a készülődés. Blankának úgy -tetszett mindaz, a mi itt ő miatta történik. Egész nap majd fölvették a -házat dallamos szavukkal. - -És ezalatt Áron bátya minden este följárt a Székelykőre s onnan -nézegetett szét, mely tájon látszik ismét tűzvörösség az égen? s aztán -találgatta magában: ott mostan Borbánd ég; emitt meg Sárd, – amott -Magyar-Igen; – ez a nagy vörösség az égen nem lehet más, mint Nagy-Enyed -veszedelme. - -Reggel pedig beszélt az ifju hölgyeknek a lakodalmi öltözetekről, s ő -adta nekik a tanácsot, milyen hímzést készítsenek a «füzőre», hogy -varrják ki igazi toroczkói divat szerint a fersing szegélyező kösnyőt. - -Dehogy árulta volna el előttük, a mit éjszakánkint látott. - -– Vajjon eljönnek-e ők? kérdezé egyszer tőle Blanka. - -– «Állunk elébük!» kiálta föl Áron, nagyon is fölemelve az öklét. - -Blanka rábámult s aztán elnevette magát. - -– Én Dávidra meg Zenóbiára gondoltam. - -– Vagy úgy! Áron persze más valakire gondolt. - -– Elküldted nekik a meghivónkat? - -– Hogyne küldtem volna, brilliántom. De még vőfély által küldtem. Rá is -talált mindenik vőfély a meghivottjára. Az egyik hozott nagyobb -bizonyságul egy szép selyem kendőt, a másik meg egy pár pisztolyt. - -– Pisztolyt? - -– Hát kinek mije van, azt ajándékoz. Dávid csak nem adhatott neki -selyemkendőt, mert az ott nem terem. - -– S azt izenték, hogy eljönnek? - -– De azt ám. A leány azt mondta, hogy ha ezer ördög is áll az útjában, -mégis eljön a lakodalmad napjára Toroczkóra. A fiu meg azt izente, hogy -ha az egy Isten megsegíti, hát akkor semmi sem fogja visszatartani. -Ezekkel a szavakkal biz ők! Hát kinek milyen az erkölcse! Kit hogyan -neveltek! Hanem hogyha megigérte, mind a kettő itt lesz; mert kemény -szivű ember mind a kettő. - -Pedig akkor már nehéz volt az igéretet beváltani, hogy valaki – a -szomszédból vagy távolból – Toroczkóra el fog menni, lakodalmat ülni. - -A menyegzőt megelőző héten «fél tél napját» ünnepelte Toroczkó. Ez az -ősi kegyelettől felavatott ünnep még azon korszakból maradt fenn, a -mikor egész Toroczkó római katholikus volt. A bányászok védszentjének -volt az áldozva, öröm és hálaadás napja. Még most is ünnep minden -háznál. Hálaadás annak a bölcs teremtőnek, a ki két hazát adott a maga -kegyencz népének: egyet a föld fölött, a másikat a föld alatt, s -megengedte, hogy a kik áldásnak tartják a munkát, nem pedig a -paradicsomból kiűző átoknak, még a tél jege alatt és az éj sötétjében is -folytathassák emberi küldetésüket, a vas emberek, a kik vasból élnek, -vasat teremtenek. Még a pénzt is, a mit másutt «aranynak, ezüstnek» -neveznek, ők úgy híják, hogy: «vasat! vasat!» - -Blanka ezen a népünnepen a toroczkói menyecskék divatjában jelent meg. -Fölvette az islóggal kivarrott sípujjas inget, apróra ránczolt -kézelőjével, a zöld fersinget a hímzett piros kösnyővel, s a tarka -madarakkal kivarrott vállfüzőt; meg a csipkés kötényt. Azzal is legszebb -volt valamennyi között. De nem is maradt el a lakodalmáról egy magával -jól tehető lélek sem a városból. - -Pedig a toroczkói menyegző nem aféle divatos házasság, a hol a mint -vőlegény és menyasszony hátat fordíthatott az eskető papnak, vagy -jegyzőnek, siet felülni a vasutra s elszaladni a házától, rokonaitól, -ismerőseitől; a toroczkói nép, a hogy összetart a munkában, úgy az -örömét is szereti megosztani az egész községgel. - -Az utolsó kihirdetés vasárnapján ott van az egész jó baráti sereg (egész -tábor) a vőlegényi háznál, mely most egyuttal menyasszonyi ház is. De a -lakoma most még nem a házasulók gondja. Most a vendégek adnak -«búcsúvacsorát» a leendő új párnak; minden vendég magával hozza a sült -tyúkot és a rétesalakú somodit. A vőlegény csak a bort adja hozzá. De -azt sem ingyen. Minden ember a maga pénzeért iszik s azért meggondolja, -hogy mennyi szükséges a jókedve föntartására? Az összegyűlt pénzt aztán -odaadják az iskola szükségeire. Semmi se vész itt kárba. - -Hétfőn reggel kezdődik aztán az igazi menyegzői ünnepély. Korán reggel -már taraczkdurrogások ébresztik föl a várost; lovas ifjonczok nyargalják -be az utczákat, a két vőfély trombiták kisérete mellett hordozza végig a -mátkatálat, a mit a vőlegény és menyasszony kölcsönösen egymásnak -küldenek. S aztán a harangszóra megindul a nászmenet az örömünneplő -háztól az Isten házáig: elől az öregek, azután az ifjak, leghátul a nők, -középett a vőlegény, mellette két testvére, mint vőfély és a menyasszony -két nyoszolyójával: az egyik Anna, a másik Susa néne. Rebeka néne otthon -maradt örömanyának. - -Az egyházban a tanuló ifjak zsolozsmája fogadja őket, s aztán az egyház -embere tart nekik egy olyan beszédet, hogy azt, a míg éltük tart, soha -el nem felejtik. Csak azután kérdezi meg tőlük, hogy igazán szeretik-e -egymást? Akkor meg is áldja őket az Isten. - -Mikor ismét kilépnek a templomból, a leánysereg elhalmozza őket -bokrétáival. Télviz idején ablakaik virágkertjét fosztották meg, hogy -megmutassák, milyen nagy az ő szeretetük. - -S az egyházi szertartással még nincs vége a menyegzőnek. A mi aztán -következik, az egy darab népszinmű, a mit a népköltészet muzsája maga -szerzett: az ifjak futása a nász házáig a menyasszonyi kalácscsal, a ki -legelőbb odaér a fiuk közül, az kapja a menyasszony hímezte selyem -nyakkendőt; aztán jön a két násznagy körmönfont verselése a menyasszony -fölötti alkudozásban, végre a kérő násznagy marad győztes; de csak úgy, -hogy a vőlegény megfogadja, hogy a menyasszonynak «atyja helyett atyja, -bátyja helyett bátyja fog lenni, s megőrzi, mint a szeme világát». Erre -aztán a fiatal leányok a menyasszonyt veszik körül, szép biztató nótákat -énekelnek a fölvidítására, úgy veszik rá, hogy nyujtsa kezét az ő -szerelmes vőlegényének. A nyoszolyók aztán bevezetik őt a vőlegény -házába; abba a kis udvarlakba, a mit Áron bátya lopva rendezett be az ő -számukra. Se Manassé, se Blanka nem tudtak arról semmit. Milyen nagy -örömet szerzett nekik vele! Blanka álmai paradicsomában találta magát. S -mikor aztán az aranycsipkés főkötőt feltették fejére a nászasszonyok, s -kilépett ismét, egy üdvözlő, hódoló, megbecsülő néppel tele udvarba, kis -háza küszöbén, kézen tartva attól a férfitól, a kinek ő ez órától fogva -Isten és emberek előtt asszonya, világa, királynéja, akkor úgy tetszett -neki, mintha ez már az örök üdvösségnek e földön kiadott előlege volna. - -S a mint az új pár megjelen a vőlegényi ház ajtajában rázendítik az -ifjak és leányok a zsolozsmát: - - «Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás! - Az egek Urának legyen örök magasztalás! - Kiben nincsen semmi változás - Sem igéretben elhanyatlás. - Tőle fejünkre szálljon áldás!» - -Szegény poézis biz ez, a dallamát sem szerzette Palestrina; de mégis -nagyobb az a koszorús költők és mæstrok minden mesterműveinél. - -«A te pálmaleveled újra visszaszállt rám!» súgá Blanka halk, szerelmes -hangon férjének. - -Aztán hozzáültek a lakomához. - -Ötszáz vendég volt a háznál. Ötszáz vendég, a ki holnap estig itt akar -mulatni. Lakoma lesz bőven, jókedv, a mennyi e napra illik. – Csupán egy -baj van. - -– Jaj, igen nagy baj van! sopánkodik Áron bátya. - -– Talán valami baj érte őket? szólt ijedten Blanka. - -– Kiket? - -– A kik még hiányoznak közülünk: Dávid és Zenóbia. - -– Oh, dehogy azokról van szó édes mézem! Majd előkerülnek azok, ne -féltsed őket. Ha meg nem jöttek az esküvőre, majd meghozza őket a «púpos -kenyér»; majd itt lesznek a lakodalomra; s ha akkorra se érkezhetnek, -majd megjönnek a «kárlátóra», vagy legkésőbb a «tyúkverőre». Nehéz ám -most az utazás télviz idején; a szél befútta hóval az utakat. De hidd -el, hogy megkerülnek, mert megigérték. Hanem az a baj, hogy nincs -czigányunk! A honvéd urak elvitték magukkal a bandát; azt mondták, hogy -nekik jobban kell a háboruban a muzsika, mint nekünk itthon. Csak az -iskolai zenekar van itten, azoknak meg csupa fuvó muzsikájuk van, s azon -sem tudnak egyebet, mint indulókat, hymnusokat, halottkisérőket, a kin a -«hopcziher» tánczoljon. A fiatalság nem tudom, hogy járja el a -lakodalmon a «kuferczest», ha nincs czigány. - -Egy kis Adorján fiu a Zsuzsa néne ivadékából, a ki nagyon szeretett a -Blanka néni szép köntöséhez ragaszkodni, belekottyant a beszédbe. - -– Hogyne volna itten czigány: Áron bá! hát a Lányi? - -– Oh, te jámbor kis Miska te! hogy az Ur nevelje meg a termetedet -akkorára, mint a mekkora szájat adott hozzá! Biz ide hoznád azt a «fél -czigányt», azt a Lányit, a Blanka nénéd tiszteletére, a ki olyan -művészeket hallott már életében, a kiket egyenesen szent Dávid tanított -hegedülni. Hiszen csak «félczigány» az. - -De Blankának nagyon megtetszett az, a mit a kis Misike mondott. Neki -hozzák el lakodalmára azt az egy szál czigányt, ha fél is. - -Azt is pedig még a szomszéd Szent-Györgyből kell előhozni, a hol már -vegyes nép lakik és így korcsma is van. Abban szokott ő vasárnaptól -hétfőig hegedülni. - -A lakoma végét járja már, mire megérkeznek vele s behozzák a lakodalmas -terembe, a hol már a város előkelői áldomásoznak. - -Ritka példány! Most is nyári spenczer van rajta, s azon, a hány -gomblyuk, annyiféle alakú gomb; mind a két könyökén másforma szinű folt. -Az egyik csizmájának a szára magasabb mint a másiké s mind a kettő -ballábra való volt valaha. A mellénye messzire és bőven lecsüng a -spenczer alól: az valaha termetes férfié lehetett, míg a ki most viseli, -nem magasabb négy láb és három hüvelyknél. Mellette még Áron bátya is -óriás. Hanem a kis, tagbaszakadt ember egyenesen és büszkén hordja a -fejét s az megnézni való fej! Kondor, sűrű, bozontos haja betakarja a -homlokát, csak úgy villognak elő közüle a szemei, az orra kissé félre -van ütve, mahagoni barna arczán itt-ott egy-egy csomó ritka bajusz, -szakáll irtványai; hanem széles szájának mosolyravont hasadása közül a -leggyönyörübb két sor elefántcsont fehér fog villog elő. S ez éktelen -pofán annyi büszke önérzet ragyog, mint egy herczegén; több: mint egy -művészén. Van is megfelelő eszköze hozzá. Egy hegedü, melynek a srófjai -somfából vannak faragva, s nehány betört oldalbordája enyvvel van -összetatarozva, a nyaka, a hol egyszer eltörött, szépen összedrótozva s -hozzá egy nyirettyű, melynek a szára egy ív alakú meghajtott -kőrisfavessző. - -De azért hangot ád az, s nincs az a nóta, a mit el ne húzzon rajta. -Húzza vigan és keservesen; ábrándosan neki alélva, hátra vágott fejjel -és megint tűzre kapva, szügyébe vágott pofával. Nem tanulta ő senkitől, -vele született. Mikor aztán belemelegszik a nótába, észreveszi, hogy egy -szál hegedű, kiséret nélkül, semmit sem ér, elkezd hozzá énekelni: az -énekből trombita lesz; azután egész zenekar. A zenekiséret elnyomja a -violon primet, a művész szemei szikrát hánynak, haja repked a homlokán, -egész arcza együtt játszik a hegedűvel; aztán a lábai is, a mit -elmuzsikál, eldalol, azt el is tánczolja; – négy ember helyett dolgozik, -– nem azért az egy huszasért, a mit egy éjszakai működésért szokott -kapni, hanem művészi indulatból, az az extasis nem mondva csinált, az -valódi lelkesülés. - -Valóban, a kik látták a kor legnagyobb művészeit, Ole Bullt, -Vieuxtempst, a Milanollókat, Vieniavszkyt, Reményit, zavarban lehetnek, -hogy melyiket tartsák nagyobbnak? De ha meglátták Lányi czigányt -Toroczkón, annak kellett a pálmát nyujtaniok: a minél ugyan az -szivesebben vesz vala egy csomó dohányt. - -Blanka tapsolt jó kedvében. Hisz ez művészi unicum! a miért érdemes -Amerikából idejönni. - -– Csak Dávid és Zenóbia volnának itt már! - -Minden jókedvéből ez a sóhajtás zavarta ki. - -A félczigányt aztán átengedték a tánczteremnek, a hol az kifáradhatlan -orchestrumával minden tánczravágyó kivánságát kielégíté; csak gyantázni -győzzék, – mert az igaz, hogy négy czigány helyett muzsikált, de öt -czigány helyett ivott. - -Este felé már Áron bátya maga is aggódni kezdett, hogy se Dávid, se -Zenóbia nem érkeznek. Blanka minden óranegyedben kiküldött valakit az -utczára, hogy nézzen előre, nem közeledik-e valaki az úton? Egyik -testvérnek állandóul strázsálni kellett a kapuban. - -Hogy egy távollevő, a kire várnak, úgy elronthat minden örömet! - -Áron bátya kifogyott már minden hitegetésből. - -Az utolsó eszközhöz folyamodott. - -– No, édes bálványom, mondá Blankának, megigértem, hogy a te -lakodalmadon eltánczolom kedvedért az igazi «csűri» székely tánczot. Hát -ne sajnáld megtekinteni, mert nem látod ám azt mindennap! - -Erre a neszre a tánczosok félreálltak a terem közepéről s nagy kört -kerítettek, mert a székely tánczához nagy tágasság kell. Egy tánczossal -tele van az egész tánczpad. - -Nem hasonlít az semmi ismeretes choreographiai alkotáshoz, nem is lehet -azt oly könnyen eltanulni: aczélizmok s tornászati ügyesség kell hozzá. - -A tánczos maga dalolja a táncznótát: - - «Az én csizmám disznóbűr! - Apám hozta Sitkérűl, - A sitkei mesternek - Nincsen pénze szegénynek. - - Héj!!!! - Kicsiny nekem ez a csür! - Kirepülök mint fürj - Madár!» - -S a közben mindig fél lábával földig leguggolva, másik lábával maga elé -rug; de a sarkának nem szabad érni a földet, s ugyanekkor egy karját -fellöki a légbe, a másikat csipőjére nyomja s a groteszk, hol -fölegyenesedő, hol összetörpülő alak, a bohókás vershez, a fintor -mozdulatokhoz folyvást megtartja azt a hetyke, magába bizó, mástól -semmit se váró székely komolyságot: táncz az és küzdelem egy szín alatt. - -A néző sereg átalános tapssal jutalmazza a tánczost, s ugyan kérik, hogy -járja el még egyszer. Úgy se tanulja azt el tőle senki. - -– Ha az én szép ángyikám, rubintom kivánja, mondá Áron, és a buzdító -pillantásra ismét kiállt a középre, eljárni a maga tánczát. - -De alig guggolt le először, a mint Sándor testvér oda tör hozzá a -nézőkörből, s valamit súg fülébe: a mitől egyszerre magasra ugrik az -öreg, s aztán nem folytatja a tánczot, hanem kiszalasztja a hallott -szót: - -«Megjöttek!» - -Senki sem értette azt meg olyan egyszerre, hogy kik jöttek meg? mint -Blanka. Egyszerre örömsikoltással ugrott föl helyéről és futott az -ajtóhoz. Ő akart legelső lenni, a ki az óhajtva vártakat üdvözölje. - -– Ángyom! Ángyom! kiálta Sándor testvér, ne menj ki, ne bocsássátok. - -Késő volt. Blanka már künn volt az előtornáczban, melynek nyilt oszlopos -homlokzata alól az udvarra lehetett látni. - -E tornácz lépcső-följáratánál két paripa állt. - -Az egyiken ült Zenóbia. - -Blanka lerohant hozzá s megragadá a leány kezét. - -– Mégis eljöttél! oh, mint vártunk! No hát szállj le. - -Zenóbia nem szólt semmit, s nem szállt le a nyeregből. - -– Hát Dávid hol van? kérdé Blanka. - -Ekkor Zenóbia megszólalt. - -– Itt van. - -S azzal a másik lóra mutatott. - -Annak a hátára volt felkötve egy fehér lepedőbe burkolt alak. Egy hulla. - -– Dávid bátyám! sikolta föl Blanka. Mi történt Dávid bátyámmal? - -Zenóbia tompa, rekedt hangon felelt: - -– A te bátyád megölte az én apámat s aztán az én bátyáim megölték a te -bátyádat. S már most ez ezután így fog menni mindig – mindig – mindig. - - -XII. - -Blanka az ijedtségtől elveszté hangját, néma volt; hanem Anna, ki -nyomában jött, felsikoltott és jajszóra fakadt. - -Egy erős férfikéz hátulról hirtelen befogta a száját. Áron bátya volt -az. - -– Ne sírj! Ne kiálts! Ha azok odabenn meghallják, kirohannak s izekre -tépik Ciprianu leányát, a ki nekünk vendégünk most. - -Anna visszafojtá erőszakkal a sirását, arczát Blanka ölébe temetve. - -– Sándor! dörmögé lenyomott hangon Áron. Eredj be gyorsan, s mondd a -czigánynak, hogy húzzon egy «vánkostánczot». Mindenki mulasson. - -Sándor testvér visszafutott a tánczterembe s rögtön hangzott rá a -«vánkostáncz» zenéje, a mihez a szöveget is énekelte Lányi: «Zsidó! -zsidó! mi van eladó?» - -Ez alatt Manassé is kijött a felesége után. - -– Manassé! súgá Áron bátya. Jer ide, segíts a bátyádat leemelni a lóról. - -Manassé, mint a kit sziven szúrtak, hörgött fel e szóra. Térdei -megroskadtak alatta. Azután egyszerre visszatért lélekjelenléte; -odasietett a kötelékeket eloldozni, a mikkel a beburkolt hulla a lóhoz -volt kötözve. - -Zenóbia az alatt folyvást a nyeregben ülve, csendesen odabeszélt -Blankához: - -– A felvinczi verekedésnél egyetlen halottja volt a magyarnak; ő volt -az. Sokat megölt, őt is megölték. Lova kiragadta még holtan is az -ütközetből s elfutott vele az erdőre. Ott őrizte, míg én ott -felkerestem. Te meghíttál minket a lakodalmadra, eljöttünk, látod, mind -a ketten. Már most behíhatsz hozzátok, s bemutathatsz a vendégeidnek: -itt van annak a Ciprianunak a leánya, a kinek a fiai Sárdot, Vinczet -elpusztították, s Adorján Dávidot megölték. - -– El! El! El! rebegé Blanka, kezét eltaszító mozdulattal emelve Zenóbia -felé. Kétségbeejté a rémgondolat, hogy ha most e nőt a toroczkóiak itt -találják, haraguk tűzhányó dühében annak a vérével fogják befertőztetni -ezt a házat, ezt a várost. - -– Távozzál békével, Zenóbia; mondá Áron. Az én népem nem fog üldözni -téged. Reggelig mulatni fognak házunknál és nem tudnak meg semmit addig. -A mi fölött oly nagy vitánk volt: az mind a kettőnkre nézve elveszett. -Nem tartozunk egymásnak többé semmivel. - -– Én neked semmivel többé Áron; de a hugodnak és az ángyodnak még -tartozom valamivel. Azzal a szép, nagyon szép meghivással, a mit hozzám -irtak. Ezért még bizony megfizetek. Eljövök még egyszer, s a mit akkor -hozok, azzal lesz aztán minden tartozás leróva közöttünk. - -– Járj Isten hirével; monda Manassé. - -– Neked pedig azt mondom, Manassé, emlékezzél rá, a mit a Monasteriánál -mondott neked a tribun: «Mi békét kötöttünk veletek, megesküdtünk rá, -meg is tartjuk. Hanem ha támad egy áruló saját népetekből, attól -reszkessetek!» Gondolj gyakran e szóra: Áldjászketye dumnye Zeu! - -Azzal megfordította paripáját s kinyargalt a kapun, a szél szemébe -hordta a havat. Förgeteges éjszaka volt s neki még az éjjel Borévre -kellett jutni – egyedül. - -– Hová vigyük a testet? töprenkedék Áron bátya. A ház tele van -lakodalmas néppel, azoknak nem szabad ezt meglátni. - -– Ide! Ide! A mi kis házikónkba! – mondá Blanka. - -– Hová? a te menyegzői házadba? - -– Az most üres, senki sincs benne. Ott van egy felvetett ágy, abba -lefektetjük. - -– Micsoda? A te menyasszonyi nyoszolyádba? a mi halottunkat? Oh én édes -Isten atyám! - -És úgy kellett tenni. Dávidot a testvér átvitte a kis házikóba, s ott -kibontva halotti lepléből, kiteríték a nyoszolyára, a míg elkészül -számára a koporsó. - -– Most már sírhattok asszonyok. - - -XIII. - -A halál beköszöntött az új házba. Ő volt az első vendég. Egy néma ember -érkezett meg, a ki mindent elmond. - -Blanka leült az ágy szélére s úgy bámult a halottra. - -Meglepő volt a hasonlatosság Dávid és Manassé arcza között. A külömbség -csak egy kicsiny kis veres pont a homlokon: egy golyónak a helye. -Különben olyan, mint mikor Manassé alszik. - -És Blankának a lelkében megzsibbasztotta a gondolatot ez a -hasonlatosság. - -Ez a holt hasonmása férjének elmonda előtte mindent, a mit eddig -titokban akartak tartani. Mi történik a vér és a láng tengerében, mely e -szigetvilágot körülcsapdossa. – Ilyen utazók kerülnek onnan haza. - -A mikor a Szamos hidján találkozott vele, azt hitte, hogy csak egy -dicsőséges harczjáték az, a mibe az ilyen délczeg lovagok elindulnak. - -S aztán megemlékezett rá, hogy akkor egy csókot igért neki, Áron bátya -kértére; a mire a fiatal hős elpiruló arczczal azt mondá: «majd ha -visszatérek dicsőséggel. És ha halva hoznak eléd, csókomat akkor is -megadd.» - -Ime, eljött az igért csókért. - -Lefeküdt az ő menyasszonyi ágyába, félszeme félig nyitva. Tán -leskelődik, ha megadják-e a mit megigértek? - -S még senki sem merte ez arczot megcsókolni. Anna, Áron, Manassé tudják, -hogy az első őt illeti. A menyasszonyt. Az a honvéd huszáröltönyt viseli -még; ő a menyasszonyi pompát. - -S minél közelebb hajlik föléje, annál nagyobb a káprázat, hogy az maga -Manassé, holtan, megölten, jégszoborrá fagyottan. Minden idege -megrendül, mikor ráborul és az ő ajkai annak márványarczát érik s a -kitörő zokogás görcsei között e nevet hangoztatja: «Manassé!» - -Férje gyöngéden odahajol hozzá s magához öleli őt. - -Csak akkor tér magához. - -Még sem ő az! Nem a halott. - -– Oh ne halj meg te! Ne jőjj így elém te! - -Egy feneketlen mélységbe szédül alá lelke, midőn arra gondol, hogy -Manassé is így fekhetnék most ezen a szomorú ágyon; csak lelket, csak -gondolatot kellett volna cserélnie testvérével. - -Visszaemlékezett most már a tordai hasadékban tett rejtélyes utazásra s -az asszonyi szív csodálatos divinatiói tehetségével egyes vétlen -elejtett mondatokból összeállítá a valót, hogy ha Manassé azon az Isten -őrizte éjszakán nem a Monasterián keresztül választja az utat, a -vakmerőbbet, a nehezebbet, egy fehér kendővel a kezében keresve fel egy -ellenséges tábort, hanem az egyszerübbet, a rövidebbet, a tordai berken -át karddal kezében törve utat hazáig, hát most ő is ilyen néma utazója -lehetne annak a két tengernek. - -Aztán helyet adott a másik három testvér öleléseinek. - -Lassankint a többi testvérek is átszállingóztak a lakodalmas háztól. -Sándor testvér egyenkint szólingatta ki onnan. A vigadó násznépnek nem -tünt föl a háziak elmaradozása, ők annál fesztelenebbül mulattak. - -Azt pedig, hogy a vőlegény és a menyasszony oly hamar eltüntek, bevett -szokás igazolta. Ők siettek a maguk boldogságába, a hol a paradicsom -minden örömei várnak rájuk. - -Tudták volna csak, hogy minő örömek azok? - -– Áron bátya! mondá Manassé, gondoskodjék róla, hogy a násznép semmit -meg ne tudjon a szétoszlásig. Ha most kimenne közéjük a hír, a hogy föl -vannak hevülve, képesek volnának azonnal fegyvert ragadni, s a kit -legközelebb találnak, azon kezdeni el a vérboszút. Mulasson minden -ember. - -– Te parancsolsz, monda Áron, s ő maga átment a násznéphez. Neki volt -valamennyi között olyan vasból öntött arcza, a mi el nem árulja, ha -valami fáj oda benn. A fuvóhangszerek rázendítették a bányász-indulót, s -ez a zaj elfödte azt a nagy sírást, a mi a kis udvarházban végbement. - -A bányászinduló után a násznép lassankint oszolni kezdett. A -trombitásokkal együtt kivonult a lakodalmas sereg az utczára, s úgy ment -végig zeneszóval, el-elmaradozva kiki a maga házánál. - -Csak a collegium diákjai maradtak hátra a cantus præsessel. - -Azoknak volt a feladatuk még egynehány hajnali dalt énekelni a boldog -pár hálószobájának ablaka alatt, búcsúzóul, altatóul. - -Odaálltak karikába a kis ház ablaka alá, s tanakodtak a cantus -præsessel, hogy melyik dallal kezdjék? legjobb lesz az, hogy: - - «Jőjj az ablakodra kedves! - Minden nyugszik már: - Csak egy pár boldog szerelmes - Ide s tova jár.» - -– Hallga, fiúk, szólt bele Áron bátya a hátuk mögül, nem azt a dalt -énekelitek, hanem ezt a zsolozsmát: - - «Nyilj meg kriptaajtó, - Sötét föld kebele; - Könyeket hullajtó - Koporsó födele.» - -Halott van a háznál! - -Blanka az egész éjt a halott mellett virrasztá át. Ez volt első -menyegzői éjszakája. - - -XIV. - -A kora reggeli harangszó tudatta a várossal, hogy gyász van. - -A tegnapi násznép ma már halottnézőbe jött vissza az Adorján-házhoz. A -tegnapi menyasszony ma már gyászruhában ült a fekete fátyollal bevont -házban. - -A testvérek künn voltak a «birgej»-en. - -Miért híják a halottak lakhelyét a toroczkóiak «birgej»-nek? azt -kutassák a nyelvbuvárok, a kik ráérnek arra; sehol másutt nem ismerik -ezt a szót. - -De a holtak lakhelye sem olyan Toroczkón, mint másutt. A sírboltok a -sziklába vannak vágva. Mint egy utcza, a miben halottak laknak. Hasonlít -az a seleuciai sziklasírboltok csoportjaihoz. Minden családnak van egy -ily sziklaháza, a hová a földről elköltözöttek egymásután leszállnak; az -üreg mind mélyebben hatol be a sziklába; némely régi családnál egész -alagútat képez már; ott alusznak két sor fülkéikben a bányászok, kik -életüket a szikla keblében tölték, s holtan is ott esik legjobban -pihenniök; egy lefelé fordított családfa, mely gyökereivel hatol le a -földbe. A fülkék fölött semmi név sincs. A ki ott alszik, visszaadott -mindent annak, a kitől vette: még a nevét is. Hirdesse az emlékét az, a -mi élve maradt. - -Az új fülkét a halott számára a családtagok maguk vésik. Ez ősidőkről -fenmaradt kegyeletes szokás. Ha nincs férfi a családban, a szomszédok -kötelessége az. Nagy gyász volna az Toroczkón, ha valakinek a vermét -fizetett sírásó készítené el. - -A ravatalt délután a templomban állíták fel. Az egész nép felgyűlt -végtisztességére. A nép énekelt, a lelkész tartott gyászbeszédet. - -A templomból az egész város kisérte ki a koporsót a birgejig. A férfiak -vállaikon vitték azt: rá volt téve megkoszorúzott kardja, golyórongálta -csákója. Az iskolai énekkar gyászdalai hangzottak előtte, mögötte az -asszonyok zokogása. - -A sírboltnál a hét testvér vette föl a koporsót, azok helyezték el az -örök hálófülkébe, nagy sziklát hengerítve a nyilás elé. - -Azután kijöttek és megcsókolták egymást. - -Ekkor egy egyszerű polgár, egy öreg őszhajú férfi felállt a birgej -kőkathedrájába s elmondá a sokaságnak, ki volt az, a kit eltemettek, -hogyan élt, hogyan szerették, hogyan ölték meg? Hogy soha el ne muljon -az emlékezete, a míg a sziklavölgyben emberek élnek! - -Végre a lelkész megáldá a bezárt sírt s rámondta az áment. - -A diákok utolsót énekeltek, a gyermekek szép csendben, az asszonynép -sűrű csoportban elhagyták a temető halmát; hanem a férfiak -hátramaradtak. - -Ekkor Áron bátya állt fel a kőkathedrába és így szólt: - -– Atyámfiai! Megtettük kötelességünket a halott iránt, most tegyük meg -kötelességünket az élők iránt. Elég volt az énekszóból; most hadd -szóljon a fegyver. - -Háromszáz férfi hangja dörögte vissza az utolsó szót: - -«Fegyverre!» - -Az eddig hallgatag, gyászoló alakok lángoló dühre gerjedtek, egyszerre -tört ki valamennyi ajkán az elfojtott keserv, a boszú átkaiban keresve -könnyebbülést. - -Pedig a toroczkói sohasem átkozódik. Egyetlen szítkozódása, ha nagyon -megharagszik, az, hogy «egyen meg a birgej!» a mi tréfaképen hangzik. - -Készek voltak rögtön elindulni s ahányan vannak, megtámadni Adorján -Dávid megölőit. - -– Haza a fegyverekért! - -– A piaczon gyűljünk össze! kiálta Áron a kő kathedrából, a midőn -hirtelen hátulról egy erős kéz megkapta a széles szíjövét s annálfogva a -nehéz tömzsi embert fölemelve a levegőbe, leszállítá onnan a -szikla-támlányról. - -Áron bátya nem is kérdezte, hogy ki az? Tudta könyv nélkül is, hogy az -ilyen műtétre más nem alkalmas, mint az ő kisöcscse, Manassé. - -– Mit akartok? rivallt mennydörgő hangon Áron bátyjára; de úgy, hogy azt -az egész sokaság meghallhatta. Én békét kötöttem a szomszédaimmal; -megesküdtem rá az egy élő Isten nevében, s ti az én eskümet meg -akarjátok csúfolni? - -– Nem ők gyilkolták-e meg Dávid bátyádat? - -– Nem! Dávid bátyám harczban esett el. Mint becsületes katona, karddal a -kezében. Többen is harczolnak még rokonaink közül ott a csatatéren, a -kik meg fognak halni hazájukért. Megsiratjuk őket s sírjuk fölé kopját -tűzünk, a hogy hősi népek szokták. De vérboszút a harczban elesettért -csak a vad indiánok állnak. - -– Jól van, Manassé öcsém, azért nem szükség bennünket -összeindiánusoznod. Hiszen nem azt kivánom én, hogy menjünk hát rajta a -szomszéd gyertyámosiakra, s pörköljük fel őket boszúból. De hogy -magunkat, családjainkat megvédjük. S a mi erőnk van, azzal védjük. - -– A mi legnagyobb erőnk az Isten. A kinek, midőn a nevére megesküdtem, -az ő kezébe tettem le a mi sorsunkat. Ha ő velünk van, ki bánthat -minket? s ha őt elhagyjuk, ki oltalmaz meg minket? - -A sokaság helyeslő zúgással kezdé kisérni Manassé szavait. - -– Már hiszen, Manassé öcsém, szólt Áron, én is csak vagyok olyan buzgó -keresztyén, mint más. Még soha ünnepet el nem mulasztottam a -templomba-meneteltől, ha beteg voltam is; de csak mégis jobban esik az -én lelkemnek, ha az alatt, a mig a mennybeli megszabadításért imádkozom, -a puskámat a hónom alá szorítva tarthatom. - -– Akkor nem vagy igaz egy Istenthivő! feddé őt Manassé. Mert te is azt a -Jézust vallod, a kinek a nevében a Bertalan-éjeket, az autodafékat, a -keresztes háborúkat csinálták. És nem azt a Jézust, a ki eljött az -emberek között békét szerezni, s a ki Péternek azt mondá: «A ki fegyvert -fog, fegyver által vesz el!» - -– Bizony nem tudom én, hogy voltaképen mondta-e azt? pattogott vissza -Áron. Máté állítja, hogy mondta, de Lukács és János nem emlékeznek róla, -Márk szerint pedig csak annyit mondott Péternek a Malkhus fülére Jézus, -hogy «elég volt». Különben sem tudom, hogy mi lett volna belőle, ha «én -nekem» mondta volna? Annyiról bizonyos vagyok, hogy ha én előttem -nyujtja az idvezítő az áruló Judásnak a «mártott falatot», úgy sujtám -vala ott mindjárt főbe Iskariotes uramat, hogy feledte volna elárulni a -mestert; valaminthogy a puskám agyával fogom lesujtani azt az árulót, a -ki Toroczkó ellen hozza a hadakat, csak közelre kapjam. - -– Minő árulót? - -– Hallád! a miről tegnap a leány szólt: «ha egyszer egy áruló támad a -magatok fajtájából, attól reszkessetek». Ma már tudom az értelmét a -szavának. Van egy uj ember a felkelők tribunjai között, a ki válogatott -kegyetlenségéről nevezetes. Ez a mi Iskariotesünk. - -– Honnan gyanítod azt? - -– Onnan, hogy Diurbanunak nevezi magát. Igazi oláh nem venné fel az ő -Decebal királya melléknevét. Ez olyan, mintha valaki nálunk Attilának -nevezné magát. Mindenki tudná, hogy kifordított némettel van dolga. – -Jól van Manassé. Szeretlek. Uram vagy: neked engedelmeskedem. A -monasteriai utat, meg a Porlik-barlangi megjelenést soha sem felejtem el -neked. Jobban tudod szeretni a testvéreinket, mint én. Én csak -megboszulom, te megmented őket. Te, ki Mogával és népeivel békét -kötöttél, méltán megkivánhatod tőlünk, hogy Moga és a szomszéd oláh nép -között szerzett frigyedet mi is megtartsuk. Szegény Dávidért nem állunk -hát senkin vérboszút. Azt mondjuk, hazajött követnek, a halál követének. -De értsük meg az izenetet, a mit az a néma követ hozott nekünk. Ha -egyszer az a hír jön, hogy Diurbanu közeledik Toroczkó felé, meg az ő -harczosai, a kik a te békédet nem ismerik, nem is vették fel: akkor -aztán Zsakó uram fog parancsolni. - -Az pedig volt a nemzetőrség századosa. - -– Ott is veletek leszek, mondá Manassé. - -S aztán szépen kezet szorítottak, összeölelkeztek. A gyászkisérlet -hazatért lakásaiba. - -Hanem Áron bátya ezt az éjszakát fönn a Székelykövön tölté, s meghagyta -idelenn a nemzetőrség őrvezetőinek, úgy szintén a toronyőrnek, hogy -vigyázzanak rá, ha a Székelykövön kigyullad a jeltűz, készen legyenek és -zavart ne csináljanak. Szép trombitaszóval adjanak jelt, meg -harangkongatással; minden háznál gyertya égjen s egy ember ébren -maradjon egész éjjel. – Mert jól esik az ember lelkének, ha imádkozás -közben a hóna alá szoríthatja a töltött puskát. - - -XV. - -Manassé pedig, mikor a szomorú estebédet elvégezte, azt mondá -családjának: - -– Most, mielőtt lefeküdnénk, olvassunk bibliai történeteket. - -Szokás ez, temetés nap estéjén, a halottas háznál. - -Rebeka előhozta a kapcsos bibliát és odatette azt Manassé elé. - -Manassé pedig nem nyitá fel a bibliát, hanem rátette az egyik kezét és a -másikkal hitvesét ölelve magához, elkezdé a saját maga és Blanka -történetét elmondani a család előtt. - -Valóban egy szakasz volt az a pentateuch költői krónikájából: tele -csodatételekkel, a mikben az Úr hatalma nyilatkozik az emberek fölött. - -A félelmes rémeket, a rettentő kisérteteket, a miktől Blanka -megszabadult, elmondá a figyelő családnak, mely áhitattal hallgatta a -megtörténtek regéit. - -Sokat Blanka is csak most tudott meg tőle. Eddig titkoltak előtte minden -veszélyt. Neki csak örömekről, szép reményekről beszéltek; de mióta az -az ember megjött, a ki nem tud hazudni, a ki kőhideg arczával, bezárt -ajkaival rávall az eltitkolt balsorsra – többé nem lehetett őt tovább -áltatni, meg kellett tudnia mindent. - -Az éj haladt, a regemondásnak még sem szakadt vége. Egyszer-egyszer -kiment egy-egy testvér, körülnézni az udvaron, nincs-e valami baj? s -visszajött azzal a szóval, hogy szép csillagos éj van: a gönczöl rudján -tánczol a kis «czigány-gyerek». Csendesség van az egész völgyben. - -Később azt a hírt hozták, hogy most hajnalodik a hold a Székelykő orma -fölött; a kakasok éjfélutánra kukorítanak már. Az egész világ alszik. - -Manassé még mindig folytatta regéit. Hogy védte, hogy oltalmazta ő azt a -nőt, a kit megérdemelt, hogy vette őt körül lelkének minden -gondolatjával? Milyen egyszerű földi történet volt ez, s mennyi égi -csoda van mégis benne? Blanka megtudta belőle, hogy annyi balsorsában -két hatalom volt, mely átölelve tartá: mind a kettőnek a neve -«Szeretet»; az egyik az égben lakik, a másik a szívben. - -A legútóbb bejövő már azt a hírt hozta, hogy szépen pirul az első hajnal -a Keresztes mező felől. Csak hadd piruljon… - -Manassé most odaért, hogy a Balyika-várban és a Monasteriában töltött -éjt meséli el. Milyen tréfának való, elnevetni való végű kis mese az, -pedig három testvér, egy feleség, a saját élete és szülötte városának -létezése volt benne a kártyalapra föltéve. - -Blanka csak most tudta azt meg, bár régóta sejté. - -Most azután azt is elmondá Manassé, hogy a Toroczkóról elfordított -emberi láva mily borzasztó dulást vitt véghez köröskörül. A lávától ki -kivánhatná, hogy irgalmat ismerjen? Bűnös csak a vulkán, mely azt -kiokádta! - -S most a lávaözön közepett áll Toroczkó, körülvéve tizezernyi vérittas, -vérszomjas hadaktól, kiknek harczkiáltásától holdszigetének minden -bércze viszhangzik már. - -– Most már tudod, hova jutottál? szólt Manassé, átölelve szerelmesét. - -– Jó helyre, mondá az, fejét férje keblére lehajtva. Isten árnyékába, s -a te karjaidba. - -Az ablakon besütő biborsugár jelenté, hogy itt van a második hajnal. - -Ez volt Blankának második menyegzői éjszakája. - - -XVI. - -A mikor a csillagok olyan szépen ragyogtak a toroczkói völgy fölött, az -éjszaki havasokról egy tábor szállt alá a Szilas patak völgyébe, mely a -toroczkói teknőbe felvezet. Ez Diurbánu serege volt. Mikor végigvonul a -völgyön e mozgó emberláncz, e négyezer fejű óriási kigyó, a feje már -fenn van a hegytetőn s a farka még akkor mászik elő a mély út -tekervényeiből. - -Csendben, dobszó nélkül haladnak: a puskákat eldugták a czondra alá, -hogy a szuronyok villogása el ne árulja közeledtüket. - -Igyekezniök kell, hogy reggelre túl legyenek a «Kő» szorosán, a -toroczkói völgy veszedelmes sziklakapuján; mert az emlékezetes hely, a -mire nevezetes ellenségek neve van vérrel felirva. Duló mongol csordák e -kőszorosban találtak sírjukra. Básta labancz vezérének seregét itt -verték agyon az utolsó hírmondóig, s e legutolsó vérfürdő 1658-ból még -nagy emlékezetben van. A Nagy-Enyedet felduló török sereg pusztulása a -Kőszoros és a Csetátye barlangja között. Ha a toroczkóiak e -sziklamagaslatokat megszállják, akkor az a kapu el van zárva. - -De nem tartják megszállva. Biznak a békekötésben, s abban az Úrban, a ki -az adott esküszó fölött őrködik. Csendesen alusznak kapuikon belül. Egy -kutyaugatás el nem árulja a közeledő veszélyt. A feljövő telehold -vezetőül szolgál, bevilágítva a hallgatag völgyet, – mint egy dæmon -által kidugott lámpás. - -A völgyet a Szilas patak szeli keresztül. Szelid, regényes kis patak -rendes időben, de hóolvadáskor rohanó hegyfolyam, mely az útjába eső -Nagy-Enyedet gyakran váratlan rohammal lepi el s özönvizet hoz az -utczáira. Medre mély, meredek partokkal, miken szilárd hidak vezetnek -keresztül. - -A mursinai hidat, mire hajnalodott, már elérte a felkelők serege. Onnan -már lehetett látni a Toroczkón uralgó havasokat. - -Innen nincs messzebb egy óra járásnál a Kő szorosa. - -S ha most rögtön tudósítaná is valaki a toroczkóiakat, hogy ellenség -közelít, már nem volna idejük rá, hogy a magaslatokat megszállják. -Csupán a völgyben fogadhatják el a harczot. - -Ők vannak háromszázan, megtámadóik négyezeren. - -Ők nem gyakorlott katonák: földészek, bányászok, kézművesek. Ezeknek -pedig nagy része kiszolgált «plajász» határőr, a ki a fegyverrel bánni -jól tud s saját tisztjei által van vezényelve. Ezek mennek elől az első -csatába. - -A mint a nap feljön: a folyammeder tulsó partszakadéka felől -szuronyhegyek kezdenek felvillanni. Egy csekély kis honvédcsapat az, -melyet a magyar csapatparancsnok, értesülve Diurbanu seregének -mozdulatáról, előre küldött, hogy a hidat foglalja el. Későn érkeztek. -Diurbanu plájászai tömött hadrendben nyomulnak már a hidon keresztül. - -Ekkor a Felvincz felőli hegyi útról egy lovas csapat száll alá, -csörtetve. - -Hetvenen voltak. - -És ők hetvenen neki vágtak egy hidnak, mely rakva volt fegyveres gyalog -haddal. - -A plájász elbizta magát abban, hogy czélozni tanult. Messziről lőttek. A -lovasok sisakján, pánczélján pattogott a golyó. - -Mert ezek nem huszárok voltak, hanem vértesek. - -A sors, magas iróniájában, nem Attila dédunokáit küldé a szörnyű -leszámoláshoz Traján dédunokáival, hanem kiválasztá azt a kis olasz -lovas csapatot, mely a magyar tricolor alatt harczolt (a Cress -lovasezredből), s azokat állítá velük szembe. Traján utódai ezek is: az -alpesi legiók ivadékai. - -S másodszor megtölteni a fegyvert nem volt idejök a hidon levőknek. Mint -a fergeteg rohant közéjök a kis olasz csapat, s pár percz mulva a hid -két oldalán omlott alá, a ki élve akart maradni, a ki helyt állt, az -halott lett. - -S a lovas csapat nem érte be azzal, hogy a hidat elfoglalja. – Mintha -egész hadsereg jönne a háta mögött, neki rontott az egész felkelő -seregnek, s hetven ember négyezer ember ellen nyilt mezőn csatát -kezdett. A keresztes háborúk óta, Bayard, Du Guesclin, Oroszlán szivű -Richard harczai óta ehhez hasonló viadalt nem látott a csatapiacz! -Hetven Horatius Cocles Porsenna tábora előtt! A ki fel kivánta költeni a -régi római népet, ime megkapta azt! - -A felkelő táborban e herosi dühroham szétzilált minden rendet; eldobták -a fegyvert, futottak az erdőnek, fel a hegyoldalnak, s az olasz centaur -ivadék még ezután is órajárásnyira űzte őket maga előtt, véres hullákkal -szórva be az utat. Alig birta őket a takorodót fuvó trombitaszó -visszatéríteni. Háromszáz halottat hagytak a csatatéren. – S a hetven -olasz még csak el sem rekedt a harczban. Visszatérve Ernani kardalát -énekelték. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Toroczkó még csak a dörgését sem hallotta meg a jégfelhőnek, melyet feje -fölül elfujt – a szél. - -A kis völgybe ismét leszálltak az est árnyai. Az Adorján-háznál, két -éjszakai virrasztás után mindenki korán sietett lepihenni. Manassé is -bevezette kedvesét kis lakába, melyet elébb felszentelt a gyász, mint az -öröm. - -Csak Áron bátya nem volt még honn. Az ő útjai után nem lehetett -tudakozódni. - -Egyszerre csak megzörgetik kivülről Adorján ablakán a vastáblát. - -Áron bátya hangja szólal meg: - -– Egy az Isten! A Jehova Isten! Az Úr, ki Senacherib táborát összetörte, -az ma reggel Diurbanu seregét a Szilvás hídja mellett pozdorjává szórta. -– Nyugodjatok az Úr oltalmában ti igaz emberek! - -S ezzel tovább ment a városba, ablakról ablakra bezörgetni és bemondani -a hirt, a mi meghozza az alvók lelkének a nyugalmat. - - -XVII. - -Azért csak kivirított a gyöngyvirág tavaszszal, ha vérrel öntözték is a -földet. - -Soha gyönyörűbb tavaszra nem emlékszem, mint a milyen az 1849-iki volt. -Gazdag aratás, bő szüret esztendeje volt az. - -Mintha az Isten áldásai s az emberek átkai versenyeztek volna egymással, -hogy melyik építsen magasabb pyramidot? - -A Csegezről a Székelykőre felkanyargó sziklaösvényen egy szép májusi -délután Blanka, Anna, Manassé és Áron haladtak fölfelé. Manassé -rajztábláját és festő eszközeit hozta a kezében, Áron a hölgyek -felöltőit s az ozsonnához való elemozsiás tarisznyát czepelte a vállán. -Fegyver egyiknél sem volt, a vasasvégű hegymászó botot kivéve. - -A két férfi egymás mellett haladt, a két hölgy elmaradozott havasi -virágokat szedni útközben. Rhododendron, orchys, epipactis akkor nyilt -legnagyobb pompájában a sziklavölgyületek óriás virágágyaiban. – Az -alant elhagyott erdőkből a szarvasok rigyetése s a fekete rigók -furulyafüttyszava hangzott fel. - -– Hát te Áron bátya, komolyan gondolsz arra, hogy ha megtámadnák -városunkat, te ezen a bérczen rendszeres ellenállást fejtenél ki -ellenfeleinkkel szemközt? - -– Bizony nem is hagynám ám ezeket a mi gyönge szép leányainkat, ártatlan -magzatainkat nyomorultul lemészárolni. - -– S te hiszed, hogy ez lehető? - -– Hogy lehető-e ez? az a második kérdés. Az első az, hogy «kell!» A -békecsinálásnak vége van. Okos dolgot akartatok, a kik az oláhokat -kiengesztelni próbálgattátok. Hanem hát egy bolond olyan követ dob a -kútba, a minőt száz okos sem huz ki. Mikor legjavában folyik a -békealkudozás a magyarok és oláhok között Abrudbányán: odatojja az ördög -a maga tojását ennek az őrült Hatvaninak a képében; az a békéltetés, -fegyverszünet közepett megrohanja Janku táborát, s erre a félig -kibékített oláh sereg, a mit Felvincznél kétszáz honvéd megkergetett, a -mit a mursinai hidnál hetven dragonyos szétvert, most egy rendes -ezerkétszáz főből álló dandárt semmivé tesz, elfoglalja három ágyuját, -leöli a hirhedett halálfejes legiót s semmivé teszi Abrudbányát. - -– Ezt mind tudom. S hogy azzal az Erdélyben eloltott láng újra -fellobban, azt is előre látom. Azért azon sem fogok csodálkozni, ha a Kő -felőli szoros s a bórévi bejárat védelméről gondoskodtok; de a Székelykő -védelmezése tiszta bohóság. Mert erről az oldalról vagy megvéd bennünket -szomszédaink jó barátsága, vagy a Székelykő sem. - -– Hát mikor az egész mongol csorda ellen megvédte a vidéket a székelykői -vár! - -– Az a régi harczmodor idejében lehetett. - -– Biz az oláh felkelők sincsenek előbbre a strategiában, mint a tatárok -voltak. - -– De akkor megvolt még a Székelyvár. Az védelmi állapotba volt helyezve. - -– Hát mit tudod te, hogy nincs-e most is védelmi előkészületem nekem? - -– Kiváncsi volnék azt látni. - -– De nem mutatom ám meg neked, mert te nem vagy katona. Czivilnek pedig -nem szabad a fortificatiókat nézegetni. A két asszonyfélének már -megmutogatom. – Azok a combattans sorba számíttatnak. A minap elkérték -Sándor bácsi pisztolyait s azóta a kert hátuljában czélba tanulnak lőni. - -– Micsoda? Az én feleségem is? Pisztolylyal tanul lőni? - -– Azzal, azzal! Bizony nem is bodzafa-puskával ám. Ő sem engedi magát -ingyen megöletni. Csak te nevess. - -E közben fölértek a «Lajos csúcsára». Ez a Székelykő keleti orma. -Háromezerötszáz lábnyi magas szikla-fensík. - -Az utánok érkező hölgyek el voltak ragadtatva a körülöttük elterülő -látvány fenségétől. - -A Székelykő az egész láthatárt uralja. Keletről a boldog Aranyosszék: -hullámzó halmok, zöldülő vetések táblái között huszonkét falu elszórva s -valamennyi körülvéve a kigyózó Aranyos folyam ezüst szalagjától, mely -délnek kerülve, egy más, szélesebb tükörkigyóba olvad bele, mely nyugat -felé fut alá: ez a Maros. A déli átlátszó köd a távolabb eső bérczeket -fokozatosan halványítja el, a láthatár szélén esők ormai már csak úgy -látszanak oda lehelve lenni a meleg égre; a havasok ezüst taraja csillog -a messzeségből s egy-egy távoli város egyházának tornyáról villanik meg -az aranyozott tető. - -S a mosolygó kultura, emberi szorgalom építette boldogság képével -szemközt a másik oldalon, északnyugat felé, az ijesztő ellentét. Egy -végtelen ősvadon; erdőkkel telenőtt hegyhátak, meg nem szakítva -helységek csoportjától. – Hegy emelkedik hegy fölé, sziklacsúcsok, -szakgatott bérczgerinczek tépik osztályokra a szakadatlan erdőszőnyeget, -melyen a tekintet egy emberi lakhelyet nem talál nyugvó helyül. A -félelmes, hallgató hegyszörnyetegek közelítni látszanak, legutolsó -előörseik egész a Székelykő közeléig nyomultak előre, mintha óriások -állnának óriásokkal szemközt. Egynek az orma olyan, mint egy -hanyattfekvő titánnak az arcza profilban, még a szempilla is ott van, -egy nagy fenyőszál képében. - -A Székelykő elleneseinek neve a Vidálykő, Tilalmas, Keselykő és Ordaskő, -miknek kopár gerinczein keresztül nem vezet semmi út. S az egymással -szembenéző sziklaellenfelek között fekszik a kis boldog völgy, – zöld -szántóföldek karzatos amphitheatrumával. A földdæmon óriásai közepett, -kiknek életében az ezredévek a napok, egy kis csendélete a dæmonok -legparányabbikának, az embernek, a kinek minden napja egy élettörténet. - -A szédítő mélységből mosolyog föl Toroczkó virágzó gyümölcsfáktól tarka -szőnyegrajza, négyszögű piacza közepén a kerek bástyával körített -templom. A zöld rétek abroszának szélére lerakva Toroczkó-Szent-György -elszórt házai, egy régi vár romjaival a hegyoldalban; azon túl még két -falucska: s ott egyszerre bezárja a völgyet a «Kő» sziklakapuja. - -S a mély völgy fenekéből, mint a nyugtalan szívdobogás hangzik fel -valami szakadatlan döngő hang, a vashámor nehéz pőrölyének ütése. Ott -készül az, a mitől ez az egész világ olyan szép lesz: az ekevas és az -ásó. - -– Ha én ezt a szép képet le tudnám festeni! sóhajta föl Manassé. - -– Hisz a Colossæumot is legyőzted! biztatá őt Blanka. - -– Az Róma volt: – ez pedig Toroczkó. – A kedvesem arczképét el tudtam -találni: – de anyámét soha sem. - -Aztán mégis megkisértette hozzá fogni. - -A többiek ott hagyták őt, s mentek tovább a Székelykő ritkaságait -fölfedezni. – Azokat Manassénak úgy sem szabad meglátni: mert azok a -fortificatióhoz tartoznak, ő pedig csak «czivil». - -– Aztán a feleségemre vigyázz! kiáltá Áron után Manassé. Valami -mélységbe ne szédüljön. - -– No no! Hamarébb ez az egész Székelykő! - -– De mégis meg kell igérned, hogy a hidasi Gesztegre nem viszed föl -Blankát meg Annát. - -– Nem viszem fel őket. - -– Igaz székely egy Isten valló szavadra mondod? - -– Igaz székely egy Isten valló szavamra mondom. - -Akkor aztán elereszté őket Manassé. - -Hanem aztán mikor már javában volt a vázlatának, eszébe jutott, hogy -Áron bátya csak azt igérte meg, hogy nem «viszi» föl az asszonyokat s -meglehet, hogy ezt szószerinti értelemben magyarázza, a mi a -«fölvezetést» épen nem zárja ki. A góbénak mindig furfangon jár az esze. -– Erre aztán összecsapta a rajzthékáját, s a motyóját hátára véve, maga -is az eltüntek után indult. - -A nőismeret ritkán csal. Azt mondani az asszonyfélének, hogy ide, vagy -amoda nem szabad fölmenni, épen csak arra való, hogy föltámaszsza benne -a vágyat a tilalmas helyre följutni. Kivált mikor azzal a dicsőség jár -együtt, hogy a Székelykövön ősidőkből megmaradt egyetlen fenyőfáról is -hozhatni egy galyat diadaljelül. A hajdani erdőből az utolsó szálfa. - -Hanem ezuttal Áron bátya nem értette a tréfát. - -Blankát és Annát elvezeté addig a hegyszakadékig, a mely a Székelykő -hidasi Gesztegét a Lajos-csúcstól elválasztja. Az egy mély sziklavágány, -melynek fenekében egy meredek nyaktörő ösvény vezet alá egyenesen -Toroczkóba. «Felfelé» járásra nem igen használják. E sziklavágányon túl -emelkedik a hidasi szikla-fensík, emlékezetes az oldalán tátongó -barlangról, melyet csegezi várnak nevez a néphagyomány, hajdani -falerődítményei még most is láthatók. Egy hosszú, keskeny, egy ember -számára vágott ösvény vezet hozzá végig egy sziklapárkányon, mely -négyszáz lábnyi mélység fölött meredeken emelkedik föl. E bejárat -könnyen védhető volt a barlangba menekültektől. - -A Geszteg ormára azonban egy messze ellátszó csóva volt feltűzve, a mi -azt jelenti, hogy ott tilos a följárás. - -Talán csak azt az egy szál ősi fenyőfát védi az a tilalom? Vagy a fensík -tetején termő füvet? Vagy épen csak a vakmerő vállalkozó életét, a ki -Istennek ajánlotta lelkét, mikor oda fölkapaszkodott. - -A két hölgy átlátta, hogy nekik oda csakugyan lehetetlen eljutniok. De -Áron bátyára nézve nem volt lehetetlenség. Gyakran megjárta ő ezt az -utat. Megigérte kedvenczeinek, hogy ha szépen viselik magukat, ha -megigérik, hogy leülnek a süppedő mohába, virágaikból bokrétát kötni, és -addig, míg ő visszatér, a helyükből meg nem mozdulnak, hát ő azalatt -fölmászik a meredek sziklaoromra, onnan fog kürtjével messzehangzó jelt -adni s elhozza az igért fenyőgalyat. - -A két hölgy letelepedett a havasi nefelejtsekkel áttört gazdag pázsitra -s a mély völgybe alátekintve, igyekezett kitalálni a házat, a mely az ő -otthonuk. - -– Milyen borzasztó volna azt innen nézni, mikor ez a mi szép -paradicsomunk lángba borul; mondá Anna. - -– Én már minden félelmes gondolathoz hozzá szoktam, szólt Blanka, -koszorút fonva sárga virágu szakából (sedum) és nefelejtsből. Csak ti -veletek lehessek; a barlangban is ellakom. - -– Áron bátyánk azt mondta, hogy egy hónapra való eleséggel ellátja a -Székelykő erősségeit s negyvened magával megvédelmezi egy egész ország -ellen. - -– Vajjon itt lesz-e menedékünk a csegezi várban? - -– A székelyvári mentshelyet még inkább magasztalja Áron bátya, mert ott -egy barlangban friss forrásvíz is van. - -A két fiatal hölgy úgy beszélt arról, hogy ők a sziklabarlangokban -fognak lakni, mint mikor úrhölgyek azon tanakodnak, hogy hol fogadjanak -nyári szállást? - -– Meg kellene néznünk azt a csegezi várat, indítványozá Anna. Leány volt -még: kiváncsiabb. - -– Megtiltotta Áron bátya s mi megigértük neki, hogy itt maradunk, monda -Blanka. Ő már asszony volt, szófogadóbb. - -– Vajjon nem lakik-e benne valami? mondá nevetésre villanyozva e -gondolat által a leány. Valami mesebeli csodaállat. - -– Vagy talán valaki? Szólt összeborzongva e gondolattól az asszony. - -Szép verőfényes délután volt. A mezőt ellepték azok az apró tarka -pillangók, a kiknek élete a fű virágaival egykorú. - -A völgykebel döngő pőröly-zuhogásán kívül semmi nesz nem hangzott fel az -emberlakta világból ide, a kövek világáig. Pedig ez a csendes szirtfok -vár és néptanya, csatahely és temető volt hajdan. - -Áron bátya sokáig váratott a jeladásra; a két fiatal hölgy unni kezdte -az egy helyben maradást. Anna a hátuk mögött levő sziklaomladék közt -fölfedezte a szórványosan előforduló carniol-darabkákat. Bányászcsalád -leánya volt: ismerte a köveket; Blankának átadta leleményét; az -augitporphir sziklatörmelék achat- és chalcedon-darabokat is rejtett, -némelyikben keverve volt mind a három, szalagokká, czifra képletekké -vegyülve. A két hölgy teleszedte a drágakövekkel köténye zsebeit s a -nagy keresés közben egyszer csak azt vette észre, hogy alig ötven -lépésnyi távolban egy férfi áll előttük. - -Honnan került oda? A sziklacsompók közé volt-e eddig rejtve? vagy a -csegezi vár odujából jött elő, hogy a köveket keresgélő hölgyek nem -vették előbb észre, mint mikor már olyan közel volt hozzájuk? - - -XVIII. - -A felbukkant alak oláh népviseletet hordott, magas fehér báránybőr -süveget, mely alól hosszú fekete haj omlott alá, ujjatlan bőrdolmányt, -széles bőrtüszőt csatokkal, s az alól féllábszárig kicsüngő vászoninget -és bocskort; egy kasza volt vetve a vállára. Háttal volt a napnak -fordulva, úgy, hogy az arczát félárnyék fedte. - -És mégis mind a két nő egyszerre felsikoltott ez arcz láttára s egymás -kezét kereste kezével. Olyan volt ez arcz, mint egy rossz álom -lidércznyomása, mint egy nagy szerencsétlenség emléke. Ugy hasonlított -egy kisértethez, mely be van zárva jól a kripta vasajtajával, -lenyomtatva jól nehéz koporsófödéllel, elaltatva imádsággal, -könyörgéssel s – mégis feljár. Csak az oláh gunya s a hosszú leomló haj -teszi a külömbséget. - -S a szembetalálkozás első perczében a férfialak maga is úgy megrettenni -látszék a két hölgytől, mint azok ő tőle. Megáll előreléptében; a szája -nagyot hökkenve nyilik fel, szemei előre merednek. Pillanatokig áll úgy -mozdulatlanul, mintha tusakodnék magában, hogy mit tegyen? Egyszerre -aztán megindul a két hölgy felé. - -S abban a pillanatban valami dæmoni, valami vadállati kifejezés sötétíti -el arczát, mely azt, a kire ránéz, elkábítja, megzsibbasztja. A vállára -vetett kaszát most már leemeli s jobb kezébe szorítja. - -E pillanatban hangzik a kürt a hidasi Geszteg ormáról. Áron bátya -feljutott odáig. - -«Áron! Áron!» kiált egyszerre mind a két hölgy, teljes hangjával. - -A közeledő alak a kürtszóra s névre megretten, helybetorpan s hátra -tekint. - -«Szaladj, frátye!» ordít le a szikláról Áron az észrevett férfira; de az -jól kiszámíthatja, hogy onnan még szökellve lejönni is jó időbe fog -annak kerülni. Őt pedig csak 30 lépésnyi tér választja el a hölgyektől. -Ujra feléjök indul. Szemeiben valami megbabonázó tűz sugárzik: oly -kifejezés, mely a legismerősebb arczot is átváltoztatná, hogy ismerőjét -kétkedővé tegye azonosságában. Valami neme a sóvárgásnak, ellentétes -indulatokból összekeverve; de oly iszonyú tekintet, hogy Anna Blanka elé -veté magát, mintha testével akarná őt védelmezni, míg Blankának az a -gondolat villan át lelkén, hogy futni kezdjen, míg a Székelykő ormát -eléri s onnan a negyedfélezer lábnyi magasból alávesse magát a szép -mosolygó paradicsomba, a hol otthon lenni jó. - -Ekkor, midőn még csak tizenöt lépésnyire volt tőlük e férfi-alak, mintha -nyakszirten ütötték volna, a feje előrerezzent, az ina megcsuklott -alatta; melléből az elszörnyedés hangja hördült fel. Ő maga látott meg -valamit, a mitől meg kellett rettennie. Mint mikor az őzet kergető -leopárd az oroszlán fészkére bukkanik. - -A két hölgy is hátratekintett, s aztán mind a kettő el kezdett futni. -Visszanyerte már lábainak gyorsaságát s a míg csak odáig nem ért, -folyvást kiáltá, a szabadulás örömsikoltásával e nevet: «Manassé!» a míg -csak odáig nem ért, hogy a szerető alak két karjába vethesse magát. - -Az idegen férfialak pedig megfordult, hátratekintett, onnanfölül Áron -közelített felé, ölnyi szökésekkel ugrálva le a szikláról: nem sok ideje -volt az elhatározásra, eldobta a kaszát a kezéből s lerohant a -Székelyvár árkának meredélyén, mely görgeteg kőomladványokon keresztül, -nyaktörő ösvénykép egyenesen a toroczkói völgybe vezet. - -– Mitől ijedtetek úgy meg? szólt Manassé, nevetésre fogva a dolgot s -törekedve a két gyermek arczán ismét helyrecsókolni a jókedv rózsáit. - -Azok alig birták a nagy pihegéstől elmondani, hogy egy félelmes alak -mennyire megrémíté őket, de hogy kinek az arczvonásaira emlékeztetett ez -oláh földész? azt egyik sem mondta ki. - -– Bohók ti! – Szénatolvaj volt. A hidasi Geszteg fensíkján termő fű -miatt Mátyás király óta patvarkodnak az aranyosi székelyek, meg a -szomszédok egymással, s a melyik hamarább levághatja, az viszi el. Ez is -bizonyosan füvet orozni jött ide s mi elriasztottuk szépen. Nézzétek, -még a kaszáját is eldobta ijedtében. - -A két hölgy aztán Manassé karjaiba kapaszkodva, visszament addig a -helyig, a hol az elmenekült alak kaszája hevert. - -Manassé fölvette azt s megnézte. - -– Ez a kasza is itt készült nálunk. Rajta a hámorunk jegye. A nyele tele -van rovással: az oláh az aratórészt faragta föl rá. - -Az a férfi pedig, a ki a kaszát itthagyta, messze lent haladt már a -meredek ösvényen. A felén túl lehetett már. - -Ez alatt nagy lelkendezve megérkezett Áron bátya. Egész vörös volt az -arcza a futástól s a szemei vérrel voltak áterezve. A kalapját is -elhajítá valahol, hogy könnyebben futhasson. - -Egyre kiabált a sziklaárokban futó alak után, hogy álljon meg s a két -hölgygyel nem törődött; hisz azok jó helyen vannak már, Manassé szárnyai -alatt; hanem a mint odaért az árok torkolatához, felkapott egy roppant -szikladarabot s azt a futónak utána hajítá. - -– Szent Isten atyám! sikolta föl Anna, mit tettél, Áron? Ha utoléri az a -kő? - -– De utoléri bizony, s ha eltalálja, még majd segít is neki hamarább -lejutni. - -– Isten! fordítsd el a szerencsétlenséget! rebegé a leány elsápadva s -két kezét imára kulcsolta. - -– Hogy a birgej egyen meg! szitkozódék Áron s még egy ökölnyi követ -küldött a nagyobbik után siettető postának. - -A lehajított mázsányi kő pedig ágyúgolyó sebességével rohant a -sziklaárokban alá, nagyokat szökellve s törve maga előtt az utána omló -kőtorladékot. Az árok két fala meredek; a rohanó kő elől nincs hová -kitérni a szakadék mélyében futónak; a közeledő szikla csattogva -csapódik a bérczfalakhoz, rohanása viszhangjával rémítve az üldözöttet, -ki vissza nem mer tekinteni a háta mögé. Egy búvhely nincs, a hová -elrejthesse magát. Nem védi más, csak annak a szegény leánynak az imára -kulcsolt két keze oda fönn! Mentsége az, hogy arcza nagyon hasonlít -valakihez, a ki annyit vétett, s a kinek annyi meg lett bocsátva! - -A következő percz el fogja dönteni, hogy vajjon Anna imájának volt-e -nagyobb ereje, vagy Áron «jó kivánságának?» - -A veszedelmes sziklalöveg utolérte a menekülőt, a mikor az épen egy -kőzuhanyon törtetett keresztül. A szikla belecsapott egy kőhalmazba s -aztán por- és kavicsfelleget rugva föl maga előtt, szökött fel újra két -ölnyi magas ívben. A futó alak elbukott. «Istenem! Istenem!» sikoltott -oda fönn az ormon egy leányhang. Pillanat mulva az ember-alak újra -fölkelt, lerázta magáról a port, s csendesen bandukolt tovább, oláh -hegyjárók módjára, fölváltva féloldalt tánczolva előre. - -– Ha most megöltél volna egy embert! szólt Anna szemrehányó siránk -hangon Áronhoz. - -– Hát az jól esett volna nekem is, meg annak is, felelt Áron, góbémódra -kétfelé törülve a bajuszát. - -– De az indokolatlan kegyetlenség, zsémbelt rá Manassé, egy kis -fűlopásért. - -– De, öcsém, nem füvet lopni jött az az ember ide. Mert az az ember -Diurbanu kéme volt!… - -– Ugyan mit akart volna itt kikémlelni? - -– Mit-e? Né, de hegyes az én Manassé öcsém. Hát az én erődítvényeimet a -Székelykövön. Nevess! nevess! Majd nem nevetsz, mikor hasznát veszed. -Ugy-e ti nem nevettek, gyémántjaim? Ti eljöttök velem megnézni a -székelyvári erődítményeimet? A hires «Kengürth» kői menedéket, a -«Truszkó» várat. Akkor majd megmutatom nektek az én ágyúimat is. - -– Ágyúkat? Bátya! szólt nevetve Manassé, hogy hoztad azokat ide föl, -bátya? - -– Te hozzád nem beszéltem, szólt Áron. Te ülj le a kőre és pingáld a -szép kilátást. Neked nem mutatom meg a battériámat. Igen is: egy egész -üteg ágyút. Ha Gábor Áron el tudta látni a maga székelyeit ágyúkkal, -miért ne láthatná el a druszája is a maga népét olyannal? Ti asszonyok -meg fogjátok azt látni; nektek megmutatom. Hanem elébb megesküsztök -nekem ünnepélyesen, hogy azt, a mit láttok, senkinek a világon el nem -áruljátok; még Manassénak sem. - -S a két hölgynek meg kellett esküdni ünnepélyesen a nagy titoktartásra. - -Akkor aztán elvezette őket Áron bátya arra a csúcsra, a mit az őskorban -Kengürth-kőnek, ma pedig vársziklának neveznek; a népregékből ismeretes -Székelyvár omladékaihoz. Az emberi történelem egyik legrégibb emléke ez. -Barlangjaiban a kő-, bronz- és vaskorszak maradványait tartogatja. Még -akkor egy V alakú sáncz állt a mai fönnálló zömtorony két oldalán. - -– Itt leülhetsz és lerajzolhatod kívülről a «várat», monda Áron -Manassénak; de bejönni velem csak az én híveimnek szabad. - -Azok nagy áhitattal követték a rejtekek rejtekébe, a mi egy egész -ostromverő hadszertárt rejteget sánczai mögött. - -És aztán féktelen jó kedvvel tértek onnan vissza. Kaczagott mind a két -hölgy teljes szivéből, nem hajtva Áron bátya komoly zsémbelésére, ki -szigorú arczczal figyelmezteté őket ünnepélyes fogadásukra, hogy semmit -el nem árulnak abból, a mit látni fognak. - -Hiszen nem is szóltak ők, csak nevettek. - -De mikor már maga az, hogy nevetnek Áron bátya stratagémáin, elég -árulás. - -– Így mutasson meg az ember asszonyoknak valamit. - -Azok aztán körülczirógatták, megengesztelgették; hanem azért csak megint -elnevették magukat. - -– Pedig higyjétek meg, hogy ez nagyon komoly dolog, s hogy én nem hiába -küldtem azt a nagy követ a kémkedő tolvaj után. - -Erre az emlékeztetésre aztán egyszerre elhalt a nevetés a két hölgy -ajkán. Szótlanul kapaszkodtak egymás karjába. S egy pillanatban mind a -kettőnek a testén önkénytelen összeborzongás futott végig. Észrevette -azt mind a kettő. - -«Egy dologra gondoltunk?» súgá Blanka Anna fülébe. - -«Egyre!» sóhajta az vissza. - -A nap alkonyra szállt le a Bihar óriás bérczei mögött; széles -sugárküllők szelik sávokra az eget; a sötétkék küllők egyre szélesebb -tért foglalnak az opálfényű égboltozaton, mintha onnan a sötét havasok -felől egy fekete nap tartaná feljövetelét, melynek küldetése: -terjeszteni a sötétséget, a halált, a megsemmisülést. – A tudósok a -«föld árnyékának» nevezik e tüneményt. - -A Székelykő látogatóit a csillagos éj vezette haza. - -Anna ez éjjel a lefekvés előtt fejfátyolával betakart egy képet a -hálószobájában, nehogy éjjel álmában feltalálja az keresni. - - -XIX. - -Abrudbánya főutczáján két lovag poroszkál végig. Az egyik az oláh -népviselethez ezüstgombos kaczagányt hord, s kucsmája mellett -kócsagtollas forgót, lovának sallangos csótára s arany paszomántos -nyeregtakarója van; oldalán görbe kard, nyeregkápájában pisztolyok, s -elől kétcsövü puska függ le a nyergéről; arczkifejezése urat árul el. A -másik lovag, ki meglehetős távolban kiséri, egy közrendü oláh csatlós. - -A léptek viszhangot vernek az utczán. Csendes város az, nincsenek lakói. -Két oldalt leégett házak, félig összedült kormos falak; a kapuk aljában -keresztül hányt üszkös gerendák, a üres ablakokban már zöldül a fű és -laboda. - -A romok fölött csonkán merednek föl a tetőtlen tornyok, az egyik templom -küszöbén még ott látszik magasan egy véres gyermekkéznek öt ujja helye. -(Hogy jutott ez a vérnyom olyan magasra?) - -A nagy-piacztér be van nőve fűvel. - -A közkut nyilása le van nyomtatva malomkővel, s a kámva töredékéből -kereszt van összetákolva. - -Fényes nappal éjszaka van itt: csendes, mozdulatlan éj. Mindenki alszik -és nagyon mélyen. A csendháborító lódobaj zajára előbúvik a romok közül -egy-egy sovány, kiéhezett eb, s nagyot vonít, s kurrogva fut vissza, -midőn a közeledőket meglátja. - -A hátul jövő csatlós közelebb rugaszkodik az előtte menő úrhoz, a mint e -rémtanyán végig lovagolnak. Tán fél? - -Nem bántja itt semmi élő. - -A leégett torony órája éjfélt mutat: azon az órán maradt el, melyen a -láng óraművét megolvasztotta, azóta folyvást tart az éjfél. - -S a nappali éjszakának kisértetei is vannak, miként az éjfélnek. Egy -alaktalan árny suhan el a lovagok mellett. Csak árnyék: test nélkül. A -hátul ügető lovas keresztet vet magára. A lebbenő árny végig tünemlik az -utcza meztelen falain s elbúvik a romok közé. Kis idő mulva ismét -visszakerül az utcza tulsó végéről ugyanazon test nélküli árny, mint egy -nappali kisértet, csendesen úszva a földön, az utcza közepén lebben -végig egyenesen a lovasok felé, mindig közelebb jön, s mikor odaig ért, -kitér az útjokból s körülkerülgeti őket. - -– Mit ijedezel a keselyü árnyékától frátye? szólt hátra az első lovas. -Romulus madara az. A mi madarunk. Nézd, most szállt le a torony ormára. - -A keselyük lakása van itt most. - -A házomladékok lassankint elmaradoznak: következnek a kertek romjai. -Leégett fák. Rőtveres téli tájkép nyár derekán. Az országút egy patak -mentében visz végig. Annak a két partján érczzúzók voltak felállítva. Az -óvilág egyik leggazdagabb aranytelepe van itten. - -Az érczzúzóknak is csak a düledékei vannak még meg. Egyik leégett -romtanya a másik után következik, csak a kallók maradtak meg s az örök -patak-ár folyvást hajtja a fogas kereket, a «nyilak» zuhognak -szakadatlanul. - -Aztán egy vasut maradványai tünnek föl, mely a lankás hegyek közé -vezetett; mellette a vízvezető. Az újabbkori kulturának tanujelei. Azok -is el vannak rombolva. A vízvezeték csöveit elhordták ágyúknak, a -síneket lándzsáknak, a sok tudós, a ki külföldi egyetemeken szerezte a -nagy tudományt: hogyan lesz a porból arany? olyan mesterére talált, a ki -megtanította rá, hogyan lesz az aranyból por? - -«N’en parlons plus!» (A hogy Cagliari herczeg mondja.) - -Az elpusztult bányatelepek után megint egy új helység következik. Ez már -nincs elpusztítva egészen. Csak egyes házakon nincsen többé ajtó és -ablak; mások ellenben egész épségükben megvannak. - -Ez is egy darab Róma volt valaha. Itt áll egy ház, a melyiknek az -oldalába egy épen megtartott római síremlék van befalazva. A geniusok -még egészen épek a domborművön. Cajus Longinus hamvainak volt az szánva, -ki a III. legió centuriója volt Dácziában. Sit Tibi Terra Levis! - -A kapubálvány egyik oszlopa római mérföldmutató; a ház előtti -terjedelmes ülőke egy sarkophag teteje, melyről még nem kopott le -annyira az irás, hogy az ősrégészek ki ne találhassák belőle, melyik -szép Cajanak fedte az, egykor sáfránynyal festett, aranyhaját? A házorom -fülkéjében pedig egy teljesen megőrzött ép Minerva-fő őrködik – az -utókor szelleme fölött. - -A római emlékekről nevezetes ház küszöbe előtt megáll az úrlovas, s arra -nyomban kidugja fejét a kis ajtón egy irtóztató csúf vénasszony. - -Az oláhoknál találni a legszebb fiatal leányokat s a legcsúfabb -vénasszonyokat. Ha idegen zörget az ajtón, bizonyos, hogy a vénasszony -dugja ki a fejét. - -– Nincs itthon! szólt, be sem várva a kérdezést. Elment a «Fabu -Popi»-hoz, keresd ottan. - -A kisérő sóhajtozni kezdett: nagyon messze van az. - -Az úrlovas parancsolt. - -– Ha tudod merre van, eredj előre és vezess! - -A lovakat meg sem hagyta itatni. Sürgetős útja lehetett. - -Az út rengeteg erdőkön vezetett keresztül. A hegyjáró lovak szokva -vannak félnapi útat tenni pihenés nélkül. - -Mikor a két lovas a «Fabu Popi» völgyébe eljutott, késő este lett s -azonfölül terhes zivatar közeledett a völgy felé. - -A két lovas és a zivatar egyszerre ért a czélhoz. Emezt megelőzte egy -porfelleg-hordozó orkán, melynek a háta mögött jött csak az igazi -égiháború. A szél csak útcsinálónak jött. Törte a fákat az erdőn -pásztánkint, a hol megszorult. A Fabu Popi (a pap bükkfája), egy óriási -terebélyfa, egy sík területen, melyet a népkegyelet kerítéssel zárt -körül. - -E fa alatt kötötték meg a vérszövetséget egyszer valamikor az itt lakó -népfaj vezérei, mely gyászos emléket hagyott maga után. - -Azonkívül egy épület is tartogatja még az emléket. A históriai bükkfa -közelében áll egy fa-templom. Egészen hasonlatos a beszerikákhoz, a -miket az oláh falvakban látni, hegyes tornyával, magas tetejével, -előtornáczával: oldalai is zsindelylyel borítvák. - -Ennek a közelében ugyan nincsen helység. Talán volt valamikor, s megunta -a helyét, odább költözött, ott hagyta a templomot. Harang sincs a -tornyában; sem üvegtáblák az ablakain, csupán széles redőnyök, a miken -keresztülkasul fujhat a szél. - -A nagy terebély bükkfa alatt valami húsz paripa volt kipányvázva, s -azokat néhány oláh csatlós legény őrzé, czondrájába takarózva a közelgő -vihar ellen. A fa jó menedék. A villám sem üt bele, mert a pap bükkfája. - -A lovas sietett be a kis fatemplomba. Az első záporcseppek kezdtek -hullani. A ki a sebesen rohanó felhőkre feltekintett, a mik a völgy -felett elsuhantak, annak úgy tetszett, mintha a bérczek közelítenének -oly sebesen, s mindjárt le akarnának omlani. - -A templomajtóban fegyveres őr állt, ki a jövevény nevét kérdezte. - -«Diurbanu» volt a válasz. - -Erre bebocsáták. - -A templom egészen sötét volt. Két szál viaszgyertya égett az oltáron; -hanem azoknak a lángját úgy lenyomta az ablakredőnyökön átsüvöltő -szélvész, hogy semmi világosságot nem terjesztettek. - -Ekkor odakünn elkezdett villámlani, s akkor aztán a torony ablakain s a -tető hasadékán átlobbanó meteorfény egy-egy pillanatra előtüntette a -templom belsejében csoportosult társaságot. Mintha kisértetek -Sanhedrinja rémlenék meg az éjszakában, zöld fénynyel rajzolt alakok; -sziklák, sírkövek, a mik egy pillanatra sápadt, szemmeresztő -emberarczokat öltenek, a másik perczben ismét sötét lesz minden: a -sziklák, sírkövek feketéllenek a lefelé lobogó gyertyakanócz pislogása -mellett. - -Tíz, tizenkét férfi lehetett ott, a mint a villám fényénél kivehető -volt. A templom fapadjain ültek, népviseletben, vagy egyenruhában. A -középen, háttal az oltárnak ült egy kiváló alak, papi talárban, a minek -hosszú lecsüggő bő ujjai voltak. Ennek az alaknak az ölében feküdt egy -kis szőke gyermek, a kit a férfi egyik ujjával a palástjának -betakargatott, s a nyakából lelógó arany keresztet odaadta a kezébe, -hogy játszék vele. Hosszú, fekete szakálla el-elfedte a gyermek szőke -fejét. A gyermek játszott és csevegett. Nem értette még, sem azt, a mit -a férfiak beszélnek, sem azt, a mit a felhők beszélnek egymással. - -Az ujon érkezett oda lépett a csoport közé s elkezdé magas páthoszszal: - -– Uraim! barátaim! Decebál és Traján dicső utódai. - -– Hagyd a diatribákat, Diurbanu! szólt bele mély, dörgő hangon a taláros -férfi. Térj a dologra. Mit hoztál? - -– Utasítást. - -– Zengedezd el. - -– Folytatnunk kell a harczot teljes erővel. Itt az idő. Bem azt hiszi, -hogy az erdélyi hadjárat be van fejezve s most egész hadseregével -kivonult a Bánátba. Rendes csapatokat csak a szorosok őrizetére s -Károly-Fehérvár ostromlására hagyott hátra. A mi feladatunk meggátolni, -hogy a bánáti hadjáratot is eldönthesse. - -– Világosabban mondva: azért, hogy Bem a fejére ne üssön Jellasichnak, -nekünk kell a mi fejünket hozzá ütni Bemhez. - -– Ugy hiszem, hogy az abrudbányai és brádi győztesek ettől nem ijednek -vissza. - -– Értsük meg egymást; szólt a taláros férfi, a kis gyermeket térdére -ültetve s lovaztatva. Egy bolond embert, a ki bennünket a saját hegyeink -között megtámadott, aki ostoba is volt, gyáva is volt, s a hadászathoz -mit sem értett, s azonfölül hitszegően megtörte a békealkudozás alatti -fegyverszünetet, mi a magunk igazságán állva, összetörtünk, semmivé -tettünk. De azért senki se hiszi közülünk azt, hogy ugyanezzel a -táborral, lovasság nélkül, tüzérség nélkül, hadtudós vezetők nélkül, mi -megtámadhassunk egy rendes hadsereget, mely valóságos hadtesteket kivert -az ország határán túl, s még az orosz segédcsapatokat is tizezrével ki -tudta dobni. - -– Nem is kivánja azt tőlünk senki. A népfelkelés feladata marad a hegyi -harcz. - -– De a hegyek között nincs már ellenség. Nem láttad? Keresztül jöttél -rajta. Találkoztál egy élő emberrel? - -– Még van ellenség a hegyek között. Ott áll Toroczkó. - -Ezt Diurbanu mondta. Épen akkor szemébe lobbant a villámfény. - -Egy másik hang felszólalt a tömegből: - -– És Torda. - -Diurbanut ez a szó indulatba hozta. - -– Nem! Nem! Tordára nem szabad gondolnunk. Ott a kincstárnak nagy -épületei vannak; a ki azokat elpusztítja, megüti érte a bokáját! - -– De hát mi bajunk nekünk Toroczkóval? szólalt fel a sötétből a mély -gordonkahang. Azok soha se bántottak minket. Eddig csak kaszát, kapát, -ekevasat, keréktalpat kaptunk tőlük a vasból. - -– De fiaik ott szolgálnak Bem alatt s ezek már más alakban is szolgáltak -nekünk a vasból. De nem ez a főok. Toroczkó egy előre tolt sziklafészke -a magyar kulturának. A protestáns hitujítók egyik mentsvára, a honnan -szétágaznak hatalmas működéseik szálai. Kevélysége egy maroknyi népnek, -mely világot akar hódítani munka és tudomány által. Az a hír, hogy -Toroczkó elpusztíttatott, épen oly rettentő hatást fog gyakorolni, mint -a minő sikere volt Pest lerombolásának: a fele útban levő hadseregeket -visszafordítja az, a hadvezér kényszerülve lesz a hadsereg ösztönét -követni s visszatérni Erdélybe. S mennél rémesebb lesz az elpusztulás, -annál fényesebb lesz a hadi siker. A mennydörgés miatt alig lehetett -hallani a szót. - -A többiek vártak, míg a dörgés elmulik. Nem akartak az Isten szavába -belebeszélni. - -Mikor a hegyek morgása elcsendesült, ismét megszólalt a mély férfihang. - -– Hallod-e Diurbanu, egy dologban csalatkozol. Ez a nép, a melyre -számítasz, már megcsömörlött a vértől. A míg boszúját kielégíté, -szomjazta azt; most, hogy jóllakott vele, bánja, hogy azt tette. Irtózik -a saját kezétől. - -Erre a sötétből több hang is felszólalt. - -– Úgy van. Igaz. Topánfalván is ki volt adva a rendelet, hogy az ott -lakó magyarokat ki kell irtani, s a kire rá volt bizva, maga -figyelmezteté őket, hogy meneküljenek, úgy elszörnyedt az abrudbányai -vérontástól. - -Egy másik szólalt meg a sötét alakok közül. - -– A kik az első nap dühét búvhelyeiken elkerülték, azoknak maga Janku -Avram segített megmenekülni, s az erdőpásztorok szöktették tovább. -Jankut annyira utolérte a kegyelemvágy, hogy saját emberei rálövöldöztek -miatta. - -Most a taláros férfi szólt: - -– Mikor egy családot szemem láttára leöltek az utczán: ezt a kis szöszke -porontyot kiragadtam a mészárlásból s eldugtam a palástom alá. S ekkor -az a ficzkó, a ki legdühösebb volt, úgy vágott fejemre a kaszájával, -hogy ha a süvegem fel nem tartja, betöri a koponyámat. S három nap múlva -ugyanaz a dühös ember eljött hozzám, meglátogatni azt a kis gyermeket, a -kinek a megmentéseért ellenem, a felkent papja ellen, gyilkos csapást -mert sujtani s mert a kis fiú legjobban siratta kedvencz rigóját, hozott -neki az erdőről egy rigót. Bizonyosan az apját is visszahozná neki, ha -lehetne, Azóta ez a kis kölyök egy perczre sem akar tőlem elmaradni. - -A gyermek nem értette azt a nyelvet, melyen beszéltek és nevetett. - -Ismét egy hang szólt a láthatatlan alakok sorából: - -– A nép hamar megtér, s Isten csodáit látja az eseményekben. A ki -megbetegszik a mi népünk közül, az most, a zalathnai református paphoz -megy, azt kéri fel, hogy imádkozzék meggyógyulásáért. - -Folytatta egy másik: - -– Borzadva mondják egymásnak, hogy Tyok Tódor, ki a megyei orvos szemeit -kiszúrta s úgy eresztette el az erdőbe, élve rohadt meg; hogy Toporu -Nyikuláj egész éjjel szaladgál egyik háztól a másikhoz, könyörögve, hogy -verjék le róla a kisérteteket, a mik a vállát megnyergelték; hogy Jorges -nem tudja lenyelni a szájába vett falatot. - -Egy harmadik szólt: - -– Többet mondok! A napokban a váczai dászkál, a ki a Brády-család -kiirtásában vezető volt, társaival együtt keresztül lovagolt Brádon. -Mikor a Körös hidjához ért, mely a két Brády-kastély között elvezet, a -lova levetette és halálosan összetaposta. És a brádi oláhok közül egy -sem engedte meg, hogy a haldoklót házába bevigyék: mind ajtót zárt -előtte. Utoljára az utitársai kénytelenek voltak ugyanazon elpusztított -Brády-kastélyba vinni be az összezuzottat, melynek lakóit ő tette holt -emberekké s reggelre ott adta ki a lelkét. - -– Mindezeknél megdöbbentőbb az, – szólalt fel egy alak, a ki eddig az -oltárhoz támaszkodott – hogy a «nagy comité» eddigi titkára átszökött -Oláhországba s a magyar vezérhez átküldé mindazokat a compromittáló -iratokat, a mikből kiderül, hogy az erdélyi mészárlásokat idegen kezek -intézték. - -Mind e fölszólalások alatt szünetelt az égdörgés, csak a zápor verte a -tetőt; most nagyot villámlott. Diurbanu arcza egy perczre megjelent a -sötétből, mint a rémület sírból kelő kisértet-arcza. - -A dörgés elhangzott, s folytatása lett egy emberkaczaj. - -– Hahaha! urak! szólt Diurbanu. Ha a katonától azt kérdeznék, hogy -sajnálja-e azt az ellenséget, a ki vele szemközt áll? mind azt -válaszolná, hogy biz ő nem öli meg azt, a ki őt soha sem bántotta. De -uraim! ez a háboru! Ezt nem ütjük el mesemondásokkal, meg babonával. A -ki felkötötte a kardot, vállára vette a puskát, annak menni kell, a -merre küldik. - -– Jól van, Diurbanu, menni fognak, a merre küldik őket. A szél parancsol -a felhőnek, hogy menjen, a merre küldi. De azt már nem parancsolhatja -meg a felhőnek, hogy mennydörögjön és jégesőt hullasson, ha neki nem -tetszik. - -– Én tudok még olyan felhőt, mely nem adta ki a jégesőjét. - -– Hol lakik? - -– A peanai hegyek közt. - -– Ciprianu csapatját érted? - -– Igen. Azt. - -– De Ciprianu maga és mind a két fia elesett már. - -– Annál jobb! Maradt egy leánya, a kire apja és bátyjai véradóssága -szállt. Az még csak szomjazza a boszú poharát; de még a nyelvét nem -érintette hozzá. A ti csapataitok jók lesznek a cseltámadásra, az övéi a -cselekvésre. - -– S te ismered Ciprianu leányát? - -– Menyasszonyom az. - -– Tehát te mátkatálul szántál neki egy elpusztítandó várost? Melyik -legyen az? - -– Már mondám: Toroczkó. - -– De én azt mondám: Torda. - -– A mi ellen meg én tiltakozom. - -– Döntsön a sors. - -– Jól van. Monda Diurbanu s az oltárhoz lépve, a denevér szárnyként -repkedő gyertyalobogványnál két czédulára irt fel két nevet s azt -süvegébe veté. - -– Ki húzza ki a sorsot? - -A sziklák, sírkövek hallgattak. - -– Ejh! Ehhez ártatlan kéz kell! Monda Diurbanu. Itt van ez a kis -poronty, húzza ki ez. - -– Hogyan! kiálta föl a taláros férfi. Hogy ez a kiirtott család gyermeke -húzza ki saját kezével a sorsot, hogy melyik város legyen a lángoknak, -az elpusztulásnak áldozatul vetve? Pokolbeli ötleteid vannak, Diurbanu! - -S a kis szőkefejü gyermek belenyult a süvegbe, s apró kezecskéjével -kihuzott egyet a czédulák közül s azt védő fogadott atyjának nyujtá. - -– Hozzátok ide a gyertyákat! Monda a palástos férfi. - -Nem volt rájuk szükség. Abban a pillanatban egy rettentő villámsugár -czikázott alá a völgybe: egész lángoszlop, a szivárvány minden szineiben -ragyogó fénynyel töltve meg a messzeséget. E vakító fénynél az -összedugott fők egyszerre kiálták fel a czéduláról elolvasott nevet: -«Toroczkó!» - -A mennydörgés, a villámcsapás megrázta alattuk és felettük a földet és -templomot. - - -XX. - -A halálra itélt város lakói előre tudták sorsukat. Voltak jó barátaik a -felkelő táborban, kik azt megmondták nekik. - -Egy egész város a siralomházban! - -Kétezer ember halálra itélve! - -Az itélet azonban még sok appellatorium forum elé kerül. A törvényszék a -csatatér. Erdélyben még rendes hadseregek vannak. Janku táborát -visszaverni elég volt a Károlyfehérvárt ostromzár alatt tartó hadosztály -is s mig az ott állt, addig Toroczkót a szentgyörgyi oldalon nem -lehetett megközelíteni. Jött aztán a legutolsó semmisítő forum: – a -segesvári ütközetben a magyar hadsereg az orosz által összezuzatott s -ezzel a Fabu Popinál hozott itélet Toroczkó ellen helybe lett hagyva. - -Időközben még egy terhelő vád is lett emelve ellenük. Egy magyar -portyázó csapat a Toroczkóval szomszédos Gyertyámost, oláh falut, a -lakosság ellenállása miatt felégeté. - -Ezzel meg volt adva a jogczím Toroczkó ellen: «poena talionis», fogat -fogért! Szemet szemért! - -És ők két hónapon keresztül tudták azt, hogy minő infernális tűz ássa -alattuk lassan a földet? minő vihar készül fejükre alá szakadni? - -És ez alatt folytatták a maguk rendes munkáját, hordták fel a vasat a -föld alól a «hantnuk»-on, irtották a konkolyt a tiszta buzavetésből, -házi szövőszék, cserzőműhely nem szünetelt, a gyermekek jártak iskolába, -vasárnaponkint megtelt a templom. Csupán a vasárnapi mulatságok maradtak -el. A helyett az egész férfinép hadgyakorlatokat tartott. Sorba álltak a -vének is, egész a hetven esztendős ősz fejekig, s a tizenkét éves -gyermek sirt, ha nem adtak a kezébe puskát. - -El voltak szánva az utolsó emberig harczolva esni el, mielőtt városuk -utczáját ellenség megtaposná. - -Manassét még ez a harczias áramlat sem ragadta el. Ő valódi, őszinte -békephilosoph volt, a ki a harczi erényeket eredetükben utálta. Toroczkó -népére pedig soha nem akarta a fegyverre appellálás elvét alkalmazva -látni. Azután mint az európai diplomatia szövevényébe jól beavatott, -mind azt előre látta, a mi be fog következni: hogy egy kicsiny -elszigetelt népnek sikerülhet ugyan egy időre a harcztéren dicsőséget -aratni, de a végeldöntésnél mindig annak van igaza, a ki nagyobb. Az is -megeshetik, hogy egy napon a maroknyi toroczkói férfihad visszaveri -megtámadóit: de másnap, harmadnap jönni fognak az első ellenfélnél -erősebbek, harcziasabbak, és azok menthetlenül összezuzzák. - -Azonban ezen nézetei körül nagyon kevés követőt tudott összeszedni. A -kik titokban négyszem között, fejbólintással tudatták vele, hogy azt -gondolják, a mit ő, mindössze Bertók bátya és a rector lehettek: -egyszóval a vegetarianusok. - -Még az asszonynép sem tartott vele. Azok is mind fejszéket, kaszákat -élesítettek. Ők a gyermekeiket éles vassal fogják védelmezni, vagy maguk -leölni: élő asszony, élő gyermek nem jut itt az ellenség kezére. - -Épen julius utolsó napja volt. A tarlókon sorba állítva a buzakeresztek, -mikben a kévék egy magas póznára vannak egymás fölé tűzve. A kaszállók -tele szénaboglyákkal. A toroczkóiak már korán reggel megkezdték a -takarodást. - -Meglepte őket, hogy egyszerre ezernyi ezer varju és holló lepte meg -seregestől a völgyet nagy károgással. Észlelhették ezt, a kik hadban -jártak, hogy ezek a hadseregek rendes kisérői és előhirnökei. - -– Itt a szálláscsinálók! Mondá Áron bátya. - -És eltalálta: Szentgyörgy felől vágtatva jöttek az előőrsök, jelenteni a -végzetes hírt, hogy Diurbanu hadserege az éjjel átvonult a «Kő» szorosán -s Toroczkó-Szentgyörgyöt hajnalban meglepte. - -Senkit sem zavart meg ez a hír. El voltak rá készülve. A kaszákat, -villákat eldobták a kézből; a puskákra föltüzték a szuronyokat. Minden -nemzetőr-századnak meg volt határozva a maga helye. Az utakat elzárták -szekérvárakkal. A Bórév felőli tért a patak elrekesztésével víz alá -helyezték, hogy arról az oldalról meg ne lephessék őket. Áron bátya maga -negyvenedmagával fölhágott a Székelykőre a várárok meredek útján, az -onnan jövő támadást visszaverni. Negyven ember! Ugyanannyi száz ellen! -Nevetniök kellett volna magukon, hogy ily tréfás halált választottak -maguknak. - -Délfelé a Szentgyörgyről menekülőkkel szaporodott meg a védők csapatja. -Azoknak is tudtak fegyvert adni. Lehettek most már talán négyszázan is. - -Manassé egyedül maradt az asszonyokkal. - -Azoknak nem volt kedvük Áron bátya meghivását elfogadni, hogy -rejtőzzenek el az ő védelme alatt a csegezi várbarlangba. Ott akarták -bevárni, a mit Isten rájuk mért, az ősi házban, együtt a többi -asszonyokkal s azoknak a gyermekeivel. - -Manassé megölelte Blankát és Annát, - -– Kedveseim, most én is elhagylak titeket. - -– Hová akarsz menni? kérdé Blanka ijedten, kinek e perczben Dávid képe -állt lelke elé, a véres ponttal homlokán. Azt hitte, Manassé is oda -megy, a hol a halál olyan olcsó. - -– Egyenesen a felkelők táborába. - -– Egyedül? - -– Nem egyedül. Sokad magammal. Előttem Uriel, jobbfelül Rafael, balfelől -Gabriel, hátam mögött Michael, fejem fölött Izrael. - -– Fegyver nélkül? - -– Nem. Kezemben a frigylevél, melyet kötöttek velem, eskü alatt, hogy -soha Toroczkót nem fogják megtámadni. Ez az én fegyverem. - -– Mit akarsz tenni? - -– A mit mások annyian megtettek már előttem: lefegyverezni az ellenséget -fegyver nélkül; megnyerni a győzelmet ütközet nélkül. - -Blanka fájdalomteljesen tekintett Manassé tiszta szemeibe s e -tekintetben mindaz el volt mondva, a mit ajk kifejezni nem képes: a -végtelen imádat a férj iránt, s a tengermély kétségbeesés annál a -gondolatnál, hogy most utoljára látja azon szemeket így, sugárral, -meleggel, szerelemmel tele ragyogni! - -Manassé elérté e tekintetet. - -– Hisz én magam is megkisértém már egyszer azt. S tudod, hogy ez akkor -milyen jól sikerült. Az oláh vezér régi ismerősöm. - -Ez hazugság volt, Blanka megnyugtatására kigondolva, s ennek a -hazugságnak a büntetése nem maradt el. - -Blanka megszorítá Manassé kezét. - -– Jól van. Tégy úgy. Járjon veled az Ur! - -Manassé nem fojthatott el egy fájdalmas sóhajt, mikor Blanka homlokát -megcsókolta. - -Testvére Anna tudott az arczvonásokból olvasni. Megérté e sóhajt. - -– Miattunk ne legyen aggodalmad, édes bátyám. Isten keze szabad velünk. -Mi a legvégsőre is készek vagyunk. Rég meghánytuk vetettük mi ezt egymás -között. Sokat tanakodtunk róla. Aztán abban állapodtunk meg, – hogy ha -elvész minden, a mit szerettünk, hogy ha elvész Toroczkó, ha elvész -hitünk: akkor nem várjuk be, míg az ajtót reánk törik; hanem itt van e -két pisztoly: mindegyikünk kezébe vesz egyet, a másik szivének szegezi, -aztán mindegyikünk mond egy nevet, a mire legutoljára gondolt, s aztán -az lesz legutolsó szava. Csak te eredj nyugodtan. - -Manassé torkát úgy elfojtá a keserv, hogy nem tudott szólni. Megcsókolá -a két szerető teremtés ajkait, s azután – még az ő csókjaiktól nedves -ajkkal – megcsókolá annak a két pisztolynak a száját. - -Azután sietett ki a házból. - -A piaczon találta a nemzetőrparancsnokot. Azzal tudatta menetele -czélját: a megrohanó ellenséget a kötött frigy megtartására rávenni. -Addig, mig bizonyosat tudnak, minden összeütközést kerüljenek. - -– Adja Isten! – felelt rá a parancsnok. De én nem hiszek benne. A -szentgyörgyiek is megkisérték azt, s békeköveteiket felkonczolták amazok -oda át. Sajnálom a fiatal életedet, Manassé. De hát így is, úgy is el -kell azt vesztened. Mindnyájan Isten kezében vagyunk. Jó helyen vagyunk. -– Holnap mind együtt leszünk a paradicsomban. Jó helyen leszünk. - -Manassé elindult Szentgyörgy felé, egyedül: még csak egy pálcza sem volt -a kezében. - -Ekkor lehetett két óra délután. - - -XXI. - -Jó gyaloglónak alig tart Szentgyörgyig fél óránál tovább az út. A falu -közelében már találkozott rendetlen csapatokkal Manassé, a kik nagyon -bámultak rá; de látva hogy fegyvertelen, nem bántották. Az a nyugalom, -az a biztos hideg tekintet mindenkire leigézőleg hatott. Aztán meg -dologban is voltak; vágott marhát daraboltak szét, sütöttek, főztek a -mezőn. - -Előőrsök, szokás szerint, nem voltak kiállítva. - -Manassé a legelső embert, a kinek képe megtetszett neki, megszólítá, -hogy vezesse őt el a vezér szállásáig; a mit az egész készséggel -teljesített s útközben egész jámborul elmondta, hogy bizony nagy baj az, -ilyen nagy munka időben, mikor otthon kellene lenni a takarodásnál, -ilyen messze útra elfáradni az embernek. Nagyon megjutalmazva érezte -magát egy szivar által, melylyel Manassé megkinálta, mikor a kastély -kapujában elutasítá, hogy merre keresse a vezért. - -Egy régi urasági lak volt az, a minőket már gyéren látni Erdélyben is; -magas földszintre épülve, közepén oszlopos tornáczczal; a tornácz -folyosója közepén alant a pinczeajtó, mely a gádorba vezet egyenesen az -udvarról: úgy, hogy a folyosó képezi a pinczegádor tetejét. - -Manassé felment a tornáczra, s ott egy csoport ácsorgó fegyveresre -találva, azoknak megmondá, hogy Diurbanut keresi. - -– A tribunnal nem lehet most beszélni, mert most ebédel s az sokáig -tart, monda neki az ajtóőr irigységbe vágó tisztelettel. - -Manassé kivette névjegyét a tárczájából s azt a szegletén behajtva, -beküldé a vezérnek. - -A hirnök rövid időn visszajött s azt az izenetet hozta a látogatónak, -hogy köszönteti a tribun, azt izeni, hogy várjon egy kicsit, addig pedig -meg kell az urat kötözni s aztán becsukni a pinczébe, a míg a tribun -elvégzi az ebédet s szóba állhat vele. - -No biz azt Manassé egészen rendében levő vendégfogadásnak találta. Hát -valahány ház, annyi szokás! - -Az bizony csupa tréfa lett volna neki, keresztül ugrani a folyosó -mellvédjén, s mielőtt az őrök a puskákhoz kaphatnának, a parkba -menekülni s onnan az erdőbe jutni; de hát nem azért jött ő ide, hogy -mindjárt elszaladjon. - -– No hát kössetek meg; biztatá az őröket. - -Azok meg csak néztek egymásra, hogy melyik mozduljon e határozatlan -utasításra, ezt a nagy izmos embert megkötözni? Mikor aztán kettő -vállalkozott rá, nem volt kötél. - -– No hát keressetek valahol egyet. Nógatá Manassé a tétovázókat. - -Valamelyik aztán kerített egy istrángot s azzal Manassé kezeit hátra -kötözték. - -– Már most vedd ki a tárczát a zsebemből, monda az egyiknek Manassé. Egy -kis pénz van benne, azt oszd fel a bajtársak között. Egy pazsurát -találsz benne: azt vidd be és add át az urnak; mondd, hogy olvassák el. -Aztán egy szivart gyujts meg a tárczámból s dugd a számba. Multiemeszku! - -Azután levezették Manassét rendén a pinczébe, a mit úgy látszik, hogy -Diurbanu antichambrenek jelölt ki a hozzá követségbe jövők számára; s -nem volt elég, hogy a pinczegádort nyissák fel előtte, hanem még a -pinczébe vezető vasajtót is feltárták s odalökték, az az, hogy vezették -be s megkinálták, hogy tessék addig helyet foglalni: – itt van egy üres -ászok. (A hordókat már természetesen felhordták az udvarra, azokon -kezdték az igazságszolgáltatást.) Azután rázárták a vasajtót s magára -hagyták. - -A pinczegádornak még volt mind a két ajtószárnyán egy-egy gömbölyü -ablaka; de a pinczeajtó fölött már csak egy szelelő lyuk volt, melyen át -némi külvilágosság bejuthatott. Manassé egészen sötétben maradt. - -Gondolkozni kezdett a helyzeten, a melybe jutott. Vigasztalta magát -azzal, hogy épen így bántak vele a Monasteriánál is: leszámítva a -megkötözést. Ott is csukva tartották reggelig, s akkor ráálltak a béke -feltételeire. Most is úgy lesz. - -Hanem mikor az ember szivart szív, az egy-egy pillanatra megvilágítja az -arczát. Egyszer csak megszólalt valami a sötétből: - -– Manassé! - -– Ki mozog itt? - -– Hát csak én. - -A hangról könnyű volt ráismerni a czigányra. - -– Te vagy itt, Lányi? Hát te mit csinálsz itt? - -– Mulatom magamat a farkasgúzsban. - -– Hát hogy kerültél ebbe a farkasgúzsba? - -– A Diurbanu köttetett bele; verje meg a devla! - -– Mit vétettél neki? - -– Hát azt akarta, hogy húzzam az ő nótáját, a míg ő ebédel, én meg azt -mondtam, hogy nem húzom. - -– De hát mért nem? - -– Azért, mert nem akarok muzsikálni az én hazám ellen. - -Szegény czigány! Hogy ő nem muzsikál «az ő hazája» ellen! Pedig mije van -neki ebből a hazából? Egy sárputri, meg az országút. - -– Akkor aztán felpofozott s farkasgúzsba köttetett s azt mondta, hogy -felakasztat. Bánom is én, ha összetöret is; még ha a hegedűmet -összetöreti is; de még sem muzsikálok az én hazám ellen. - -– No ne búsulj Lányi. - -– Hát hisz nem is búsulok, csak azt akartam tőled kérni (a czigány -mindenkit tegezett), hogy ha majd kiszíttad a szivarodat, hát ne dobd el -a csutáját; te járhatsz, mert a lábad nincs megkötve, jőjj ide hozzám s -ejtsd a csutát az én számba, hadd rágom meg bagónak. - -– De tüzes lesz a vége. - -– Úgy jó az a czigánynak. - -Ez a cynicus czigányphlegma épen hozzáillett Manassé magasabb philosophi -nyugalmához. A czigány biztatására gondolt. - -– No ne félj Lányi, mihelyt Diurbanuval szólhatok, majd téged is -kiszabadítalak innen. - -– De magadat se szabadítod meg, uram, magadat se! Kámpesz neked már! Ha -te egyszer Diurbanu kezébe jutottál, olyan jó helyen vagy, mintha a -hóhér kezében volnál. Hét követet felkonczoltatott már te előtted, a kik -hozzájöttek békességet kérni; pedig azok csak szentgyörgyi parasztok -voltak: Kis Pál, Bedő Péter, Csukor Mihály, mind feketekörmű emberek. -Hát még téged, ki egy Adorján vagy s pecsétnyomós gyűrűt viselsz. - -– No de látod, engem nem konczoltatott föl. - -– Még nem. Azokat elemésztette appetitoriumnak; téged tartogat -«poszpásznak». A pálinkát hirtelen fölhörpentik, a fekete kávéban előbb -fölkavarják a czukrot. Ismerem én Diurbanut nagyon jól. Majd te is -megismered, ha meglátod. Bizony meghalsz te Manassé még ma. De hát úgy -kell neked. Nem kár érted. Olyan szép, hatalmas termeted van. Magad -megehetnél három ilyen Diurbanut, ha kihínád a gyepre, s a helyett -idejösz a barlangjába s meg hagyod magad kötöztetni. Ha otthon maradtál -volna, tizet megölhettél volna legalább, s a helyett meg hagyod magad -fogni, mint valami Krisztus! - -– Ne ócsárold Krisztust, ficzkó, mert megrúglak! förmedt rá Manassé, -haraggal. - -– Rúgj meg hát no! ugyan szép lesz. Bizony, ha én lettem volna a -Krisztus, hát nem is ültem volna arra a mihaszna szamárra, hanem -kiválasztottam volna báró Wesselényi méneséből a legszebb paripát s csak -egyszer annak a szőrén lehettem volna, ügethetett volna utánam Pontius -Pilatus! - -A czigányexegesisnek végét szakítá a kulcsnyikorgás a gádorajtóban. - -– Jönnek már! kiálta fel a hegedűs. Nem jut már én nekem abból a te -czigárédból, Manassé. Engem előtted visznek! - -A szelelő lyukon át vereslő fény hatolt be a sötétbe. Fáklyával jöttek. - -A vasajtó is felnyílt; két férfi két szurokfáklyával jött előre; a -pinczébe lépve, két oldalt az ajtó mellett foglaltak helyet. - -Azután belépett a pinczébe Diurbanu. - -Rajta az ismeretes néptribuni jelmez: arcza felhevülve bortól és -szenvedélytől, hosszú haja a süveg alól vállára omlott. - -Hanem azért mégis rögtön ráismert Manassé. - -S most már aztán tudta, hogy a czigánynak egészen igaza van. - -Diurbanu nem volt más, mint Vajdár Benjámin. - -Azért Manassé nem vesztette el a hidegvérét; égő szivarát szája egyik -szegletébe szorítá, s fejét büszkén fölemelve állt meg halálos -ellenségével szemközt. - -– Nos, Adorján Manassé, szólt az alakos, engem óhajtottál megismerni. -Itt vagyok. Ismersz-e már? - -– Azt mondják, Diurbanu vagy, szólt Manassé hidegen. - -– S nem tudnád még más nevemet is? Nem találod arczomat még valami régi -ismerőshöz hasonlónak? - -Manassé félrefordítá arczát, hogy ne lássa, úgy beszélt hozzá. - -– Ha az volnál, a kihez hasonlítasz, egy szót sem váltanék veled többet. -Hozzád mint Diurbanuhoz jöttem, a néptribunhoz; átadtam a frigylevelet, -a mit a te néped az én népemmel kötött, s ajánlom annak fentartását és -megujítását becsületes feltételek alatt. Kérdezd meg vezértársaidat, -minő váltságdíjat szabnak a békeért? - -– No hát, hogy meggyőződjél róla, hogy nem csak Diurbanu vagyok, hanem -más is, hát nézz ide. - -Azzal odaszólította az egyik fáklyavivőt s a Manassé által kezébe -juttatott frigylevelet odatartá a lángra. Percz mulva mint hamufoszlány -szállongott az a légben. - -– Most már elhiszed, hogy én vagyok az? - -Manassé vállat vont és füstfelleget fujt maga elé. - -– Hát nem találta azt ki a te éles eszed, folytatá az alakos, újja -hegyével megbökve Manassé mellét, hogy az, a ki újra meg újra tűzzel és -vassal ront Toroczkóra, a ki megesküdött, hogy követ kövön s lélekző -embert nem hágy e völgyben, csak egy ember lehet a világon? Ez az én -napom ma. És Toroczkó éjszakája. (Egy hiena-arcz volt az, eszményi szép -vonásokba költözve.) - -– Phrásis! dörmögé Manassé fogai közül megvetően. - -– Hiszed, hogy phrásis, a mit mondok? szólt kardjára csapva s büszkén -feltartva a fejét az alakos. Hiszed, hogy tréfálok veled? hogy -irgalmazni fogok? - -– Oh én velem azt tehetsz, a mit akarsz. Kínoztathatsz, meg is -ölethetsz. Erre készen vagyok. De még azzal Toroczkót nem foglaltad el. -Ott minden ember fegyvert fogott s úgy vár reád. Csak eredj, keresd fel -őket, s majd te is – régi ismerősökre találsz. Védműveik elég jók a te -harczosaidnak ellenállni, a kikről magad tudod jól, hogy megúnták a -háborut, s sánczot ostromolni nem szeretnek. Velem egy emberrel -kevesebb! De te a toroczkói völgyből nem hozasz haza semmit, mint bevert -fejeket, s Toroczkón egy követ sem mozdítasz meg a helyéből. - -– No hát kezdjük el ezt a te jégkeménységedet megolvasztani, mondá az -alakos s még elkezdte a kabátja újjait felhajtani a kéz csuklóiról, mint -a hóhér, mikor kínzáshoz készül. Elmondom neked az egész csatatervünket. -Igen bizalmas akarok lenni hozzád. A míg az én csapataim látszólagos -támadást intéznek a völgyben a toroczkóiak ellen, mely azoknak minden -figyelmét elfoglalja és egész fegyveres erejük felhasználására -kényszeríti, az alatt a Székelykő felől előtör az igazi ostromló sereg, -mely a Székelyvár árkán a várost hátulról rohanja meg, a hol nem maradt -más honn, mint az asszonyok és a gyermekek. Hogy minő sors vár ezekre? -azt megitélheted abból, hogy az orozva támadó seregnek a vezetője is nő. -Egy nő, a ki gyűlöl. Egy leány, a kinek megölték a vőlegényét, megölték -az apját, a két testvérét, s a mi több minden vérboszunál: a kit a te -testvéreid meggyaláztak, udvarukból csúfan kiűztek! Mert az a nő -Zenóbia, a te Dávid testvérednek a volt menyasszonya; most meg az enyém. -Legalább ő azt hiszi. Ez fog bezörgetni a te házadnak a kapuján, -bezörgetni akkor, a mikor én a toroczkói fegyveres népet a mezőn -elfoglalva tartom. Ez fogja kiadni a parancsot a rontásra és -pusztításra. Ennek a kezébe jut a te egész háznéped. - -Manassé teste végtől-végig borzongott e szavakra. Nagyot sóhajtott. -Istentől kemény megpróbáltatás ez. - -Most már lehajtotta fejét, nem volt büszkesége többé. - -– A mit ránk mért az Ur, dörmögé. - -– Ugy-e, hogy mégis találtam a te kemény sziveden egy helyet, a mely -fáj? Gondolj reá, hogy mi fog történni feleségeddel? Eh, mit -feleségeddel! Olyant nem ismerek! A szeretőddel, a kivel együtt élsz. - -E meggyaláztatására az imádott feleségnek föllobbant a düh Manassé -lelkében; mást nem tehetett, az égő szivart a szeme közé köpte -ellenfelének. - -Az sziszegve törlé le a meggyalázás nyomait arczáról s aztán elfojtá -dühét és mosolygott. - -E mosolygása vérlázító volt. - -– Jól van, Manassé. Ez is egy olyan adósságod, a miért nem «te» fogsz -megfizetni. Nem torlom ezt meg a te kemény testeden, a mely nem érez, -hanem a lelkeden, a hol tudom, hogy mi fáj? E legutolsóért, úgy mint a -bántalmak, meggyalázások egész litániájáért, elébb, mint rajtad: a -tieden, Zboróy Blankán fogok boszút állani. - -– Annak ne örülj, Diurbanu! mondá Manassé elhatározottan. Mert abban a -pillanatban, a melyben orvhadad házunk kapuját betöri, van a házban két -asszony, a ki a pisztolyt egymás szívének szegezi s aztán megszabadítja -egymást ettől a világtól. Te csak két holttestet kapsz meg. - -– No hát, hogy ezt az utolsó reménységedet is elvegyem, halld meg a -végét. Az a két nő nem fogja egymást megölni, mert Zenóbia hamarább ott -lesz a házatoknál, mint az ostromló csapat. Ő mint jó barátnő, mint -szabadító fog odasietni. Azt fogja mondani, hogy Dávid testvér iránti -kegyeletes emlékből szabadítja meg őket. Visz számukra oláh pórgunyát, -átöltözteti őket s az általános pusztulás zavara alatt az ő oltalma -mellett fognak azok élve megszabadulni. Zenóbia azután ide fogja őket -vezetni Szentgyörgyre. S akkor látni fogod magad előtt. Zboróy Blankát, -az én hatalmamban. Hogy mi történik azután? azt képzelő tehetségedre -bizom, s hogy legyen elég időd és nyugalmad ezt a képet kifesteni -magadban, élve hagylak és egyedül mindaddig az óráig, a míg jelenésed -következni fog. Jó éjszakát! - -Manassé meg volt sibbadva, minden elmetehetsége szünetelt e pillanatban, -érzékei és öntudata megváltak egymástól, azon vette észre, hogy ismét -egész sötétségben van, foglárai eltávoztak. - -Nem volt képes gondolatai zürzavarában megtalálni a kezdetet, nem egy -pihenő pontot. - -– Manassé! hangzott föl a pincze zúgából. - -Fölriadt. - -– Mi az? Patkány? - -Már elfeledé, hogy más is van ott rajta kívül. - -– Az ám, patkány. Egyszer hallottam az iskolamestertől egy mesét, hogy -az oroszlán törbe jutott s aztán köteleit elrágcsálta egy egér, úgy -szabadította meg. Ha leguggolnál ide hozzám, én ki tudnám bontani a -fogaimmal a te köteleden a csomókat. - -– Minek? - -– Hát csak annak, hogy egészen más ember az ember, ha a keze szabadon -van, mintha meg van kötve. Aztán, ha a te kezedet kiszabadítom, akkor te -is kihúzhatod az én térdeim alól a rudat, a mi engem farkasgúzsban tart, -aztán akkor én is felszabadulok. Ülj le csak ide a földre elém. - -Manassé megtette azt. - -A czigánynak pompás fogai voltak, csak úgy őrölte velük a kötelet; pedig -jó erős kötőfék volt ez. Garast is harapott ő már azzal a fogával ketté. - -Manassé ezalatt végigtekintett az egész rémpanorámán, mely képzelete -előtt elvonult. Lehető-e az, hogy a Székelykő felől megtámadják -Toroczkót? hogy az esthomályban belopózzanak a meredek hegyvágányon? -Hogy a védtelen nőket meglepje – egy boszulihegő némber? Hogy azokat oly -pokoli kelepczébe kerítse? - -Az egérke az alatt csak rágott, rágott az ő aczélfogaival. - -Egyszerre csak azt érezte Manassé, hogy a kötél lehull kézcsuklóiról. - -Igaza volt a muzsikusnak; egészen más embernek érzi az magát, a kinek a -két keze szabad. - -– No már most húzd ki ezt a husángot közülem. - -Percz mulva a kis czigány is talpon állt. A kezeiről aztán olyan könnyen -lehuzta a köteléket, mintha keztyű volna. - -Egészen büszke volt bele. - -– De már most drágán adjuk el az életünket! henczegett, nagyot ugorva. - -– Mit gondolsz? - -– Hát ketten vagyunk már, s te nálad bot is van. Ha visszajön a -Diurbanu, én hirtelen a lába közé szaladok s lerántom a földre, te fejbe -ütöd a bottal, hogy ott marad, te elveszed a kardját, én a pisztolyait s -aztán kitörünk a pinczéből s meglátjuk, hogy merre tágasabb a világ. - -– Nem kerül arra a sor. - -– Hát mit gondolsz? Nem hallottad, mit mondott? - -– Csak meg akart vele ijeszteni. Ők nem fogják megtámadni Toroczkót. - -– De már támadják is. Nem hallod a sűrű puskaropogást? - -A völgyből valóban apró fegyvertüzelés kezdett felhangzani. - -– De nem fognak győzni, nem fogják kivihetni azt, a mit az az ember -elbeszélt! - -– Miért ne tenné? - -– Nem engedi azt az Isten! - -– Te Manassé! mondanék valamit. - -– Mondjad. - -– De megrúgsz érte. - -– Hát ne mondjad. - -Hanem arról, a mit a czigány elhallgatott, elkezdett beszélni az a -négyszögletű kis ablak a pinczeajtó fölött. Tűzfény derengett át rajta. - -Eleinte azt hitte Manassé, hogy ismét fáklyával jönnek a pinczébe, hanem -azután, hogy a vasajtó nem nyilt föl, s a tűzfény egyre behatóbban -sugárzott a sötétbe azon a négyszögű lyukon át, akkor rájött annak az -eredetére. Azok, a kik Toroczkót ostromolják, azalatt felgyujtották -Thoroczkó-Szent-Györgyöt példaadásképen s talán azért is, hogy az éjjeli -támadás kiviteléhez kivilágítást adjanak a völgynek. Az egész falu -lángban áll. - -Tehát a mit amaz ember mondott, nem volt puszta fenyegetés. Rettenetes -valóság ez. A szentgyörgyieken már elkezdték a boszú művét, most a -toroczkóiakon van a sor. De azok védik magukat és emberül, a hogy a -kitartó puskatüzelésből kivehetni. - -De hátha csakugyan hátulról támadják meg őket a Székelykő felől? Egy -egész pihent táborral, mely még eddig nem izlelte a vért? Ki tarthatja -föl azt? Áron a maga negyven emberével? - -Manassé még ragaszkodott rendíthetlen hitéhez. - -Hisz van Isten, a ki a világot igazgatja, az nem engedheti a -legrettentőbbet megtörténni! Nem kellenek ide csodatétek. Egy könnyű -zápor, mely eddig még minden este megjelent, s a mezei munkásokat -kizavarta a munkából, ez elég volna arra, hogy a székelyárok ösvényét -rohampatakká alakítsa s azon át senki Toroczkóhoz ne férhessen, vagy a -mi még a zápornál, a fellegnél is könnyebben megindítható, egy sugallat -az emberi szívben, egy önkénytelen támadó érzés, mely a haragra gerjedt -asszonyi léleknek a kegyelem balzsamát kölcsönzi. A ki a szívekbe lát, a -szíveknek parancsolhat is. Hasonló elérzékenyülések esetei még a -legmegrögzöttebb rablóhősöknél is fordulnak elő. S nem Isten kezében -van-e mindez? Nem késhetik-e el a támadással Zenóbia? Talán szándékosan? - -A puskatüzelés olyan régóta folyik. Az éjszaka beállhatott már. Ki -tudja? A pinczében tűzvörös félhomály van, odakinn meg pokoli fényözön. -Az egész utcza ég. Manassé tusakodva jár fel s alá a pincze hosszában, a -dorongot hol fölkapta, hol eldobta a kezéből. Küzdött benne az ember és -a vadállat egymással. Hol az egyik került felül, hol a másik. - -Most egy erős dördülés vegyült a puskaropogás közé. - -A dördülés a magasból jött. Az a Székelykövön történt. - -És azután a második, harmadik, negyedik dördülés. És aztán egyszerre -négy. Azok Áron ágyúi odafenn. - -Tehát csakugyan megkezdődött a támadás a Székelykő felől. - -Úgy történik minden, a hogy ellensége megmondta. - -Most szállnak alá Zenóbia csapatjai a várárkon Toroczkóra, mert Áron -csak nem tarthatja vissza őket. - -És aztán mi következik? - -S rövid időköz mulva újra hangzott a nyolcz ágyúlövés egymás után. - -E lövések kiforgatták Manassét egész eddigi lényéből. - -– Kitörök innen! ordítá magánkívül s a bezárt ajtónak rohant, megrázva -azt vaskarikáinál fogva. Az ajtó nem engedett. - -Akkor visszarohant a pinczébe, szilajon széttekintve, hogy mivel -törhetne ki? A külső tűzvilág izzóvá tette a pincze belsejét. - -Semmi se volt ott, csak az üres ászok. Kétöles tölgyfa gerendák egymás -hosszában. - -– Fiú! kiálta a zenészre. Fogd meg az ászok egyik végét. - -– Mi lesz abból? - -– Kitörjük az ajtót a sarkából. - -– Beállok! - -A czigány kicsiny emberke volt, de minden porczikája vas. Manassé elől -fogta az ászokgerendát, a muzsikus hátul. Lett belőle római kőfaltörő -kos. - -A Székelykő odafenn nem zuhogott jobban az ágyuzástól, mint a vasajtó -idelenn a gerendaütésektől. Csoda volt, hogy odafenn meg nem hallották. -Azoknak más hallgatni valójuk volt most. Szentgyörgy utczáin ádáz zsivaj -támadt, névtelen, felismerhetlen lárma. Ezek meg idelenn abból nem -hallottak semmit. - -Végre a vasajtó zárai, a mint egyszer a két férfi teljes erejével neki -rohant a gerendával, felpattantak. - -A vasajtó már nyitva van. A gádorajtót már lábbal is ki lehet rúgni. - -– Héj, uram, megállj, megállj! szólt a fekete művész, belecsimpajkodva -Manassé kezébe. Mit akarsz most? Várj, míg én kimegyek az udvarra s -körülnézek s lopok neked egy bitang fegyvert. - -– Nincs mire várnom! szólt Manassé, eldobva őt az útjából. Nem kell -nekem lopott fegyver! Majd lesz annak fegyvere, a ki legelőször szemközt -jön rám, s az jó lesz nekem, a gazdája meg a pokolnak! Akkor aztán török -előre, a merre embert látok és gázolok az emberrongyban, hogy a két -sarkamon folyik alá a vér! A poklokon is keresztül török a feleségemig. - -S azzal azt a nehéz ászokgerendát egymaga úgy hajította neki a -gádorajtónak, hogy annak egyik szárnya egyszerre kipattant a zárából. -Azzal rohant, ugrott fel a lépcsőkön, két kezét magasra emelve, tíz -újját mint a saskeselyű, marczangoló lecsapásra görbítve előre. - -Nem volt Adorján Manassé az többé! - -Némulj el emberszeretet hangja! essél kétségbe józan bölcsészet! szállj -vissza az égbe krisztusi türelem! riadjatok szét embereket négyfelől -őrző angyalok! A dúvadak legiszonyúbbika szabadult ki ketreczéből: a -nősténye segélykiáltását halló emberi hím. Nem «ember» többé, nem Isten -képmása, hanem csak: «férj», az oroszlán képmása! - -Fusson előle, a kinek ez a világ kedves! - -A mint a pinczegádor küszöbére feltoppant, egy fegyveres alak állta el -útját. - -De azt az alakot nem ölte meg Manassé, nem zúzta fejét a falhoz, nem -gázolta agyon. Az egy nő volt – Zenóbia. - - -XXII. - -Zenóbia vállán hosszú, fekete köpönyeg volt, fején magas, fekete süveg, -turultollal, rövid katrinczája alól kilátszottak piros csizmái, széles -övébe kard volt dugva és pisztolyok. - -– Vissza! kiálta Manassénak, midőn őt megpillantá, s fölemelt -palástjával igyekezett eltakarni. Maradj ott, a hol vagy! - -Manassé (még a vadállat) megragadta Zenóbia kézcsuklóját, s azt hörgé -fülébe: - -– Hol van a nőm és a húgom? - -Igy hörög a pusztai dúvad, mikor áldozatának a karját, a kin nőstényét -követeli, átharaphatta a fogával. - -Zenóbia elérté a hangot is, a szorítást is, s szomorúan mosolyogva -tekinte Manassére. - -– Légy nyugodt. Jó helyen vannak. Otthon a házadnál. Senki se bánthatja -őket. - -A földühített fenevad kétkedőleg tekinte rá. - -Ekkor Zenóbia odanyujtá neki övéből a kardot és pisztolyokat. - -– Nesze. Vedd át. Neked szükséged lehet rájuk. Nekem nincs. - -S ezzel önmagát lefegyverezve, egészen hatalmába adta magát a -vérszomjazó szörnyetegnek. - -Az elkezdett most reszketni. - -– Maradj veszteg és hallgass! súgá Manassénak a leány. - -Az utczán zsivajgó nép rohant egymást taposva. - -Manassé a kiáltozásból e szavakat vehette ki: - -«Meneküljetek! Háromezer honvéd jött meg Aranyosból! Nyolcz ágyúval! -Mind elveszünk itt!» - -A nyolcz ágyú egyre dörgött a Székelykő ormán, a hidasi Gesztegről -sziporkázó röppentyűk ivedeztek alá a völgybe, siettetve a futókat -Gyertyámos, Kápolnás s Bedellő felé, az erdőkbe, a mély útakba. Az égő -falu nem nyújtott menedéket. - -A páni rémület futása rohamos volt. Rövid időn úgy eltisztult az -utczáról minden tömeg, hogy alig sántikált már egy-egy sebesült -elmaradozó a többiek után. - -– Ennek vége van, szólt akkor Zenóbia s aztán megfogta Manassé kezét s -fölvezette őt a folyosóra. - -A szobák üresek voltak. A tornáczról végig lehetett látni a mezőn. - -Szép kivilágítás volt! Az Isten áldása, a buzakeresztek, fölgyújtva, -hosszú sorban égtek, mint megannyi áldozatoltára Kainnak, a -buzaégetőnek. - -Az ágyúzás még egyre hangzott a Székelykőről. - -– El is hagyhatná már Áron, mormogá Zenóbia, hiszen nincs már kit -megijeszteni. Aztán odatette Manassé mellére a kezét s azt súgá neki: -Hanem tudod, Manassé, minden megijesztéshez két ember kell: az egyik, a -ki megijed. Ha én az én népemnek egy szóval megmondom azt: «Ugyan ne -fussatok, a kik elétek ágyúznak, nem a honvédek rézágyúi, hanem csak -Áron bátya sziklába fúrt mozsarai, a mikből ő puskaport puffogat, s az a -sűrű dobszó a csegezi úton nem közeledő honvéddandárt, hanem csak -iskolás gyermekek csoportját jelenti!» hát akkor most Toroczkónak vége -volna. Engedtem őket megrémülni. Engedtem őket a vad ijedtség rohamával -Diurbanu seregének a nyakába omlani. Az egyik megriadt sereg elsodorta -magával a másikat, mint mikor az erdőégést azzal fojtják el, hogy -ellenében egy másik erdőt gyujtanak meg. Ezzel a mai szétbomlással be -lesz fejezve minden, holnap mind a ketten a földön fekszünk, mink is, ti -is, s fejünkre teszi lábát mindkettőnk megszabadítója: a muszka. Egy óra -mulva már visszatérhetsz Toroczkóra. Ha találkozol nőddel és húgoddal, -kik bizonyára otthon várnak reád, mondd meg nekik, hogy láttál ma. Mondd -meg nekik, hogy az oláh «czine mintyés». Nem felejt semmit. Tudod? -semmit! Ők nekem egyszer egy levelet írtak, ketten egy papirra; szép, jó -szívvel teljes levelet. Testvérnek neveztek benne. Meghíttak a te -lakodalmadra. Tudatták velem, hogy Dávid is ott lesz, megigértették -velem, hogy én is elmegyek, aláiratták a levelet a kevély, oláhgyűlölő -Áronnal is. Látszik az aláirásán, hogy minő erőszakot követtek el rajta. -Ez a levél az én czine mintyém. Megigértem, hogy elmegyek hozzátok, -elmentem! Dávid is odajött; én vittem oda. Akkor megigértem nekik, hogy -még egyszer visszatérek Toroczkóra s akkor nem jövök üres kézzel, adok -nekik valamit. Eljöttem, megadom. Téged adlak nekik vissza, Manassé. -Téged, élve. Ez az oláh leány czine mintyéje. - -S azzal hátat fordított Manassénak, mintha haragudnék reá s a tornácz -mellvédfalára könyökölt. - -Manassé a leány keze után nyult. Szive jobban tele volt minden -érzelemmel, hogysem szólni tudott volna. - -– Ne búcsuzz még! szólt a leány. Maradj még itt egy kis ideig. Hadd -nézzek még az arczodba. Azt hiszem, hogy Dávidot látom. - -S aztán megfogva Manassé két kezét, mindig közelebb-közelebb emelte az -arczát az övéhez, reszketeg ajkai csaknem elérték már azt. Akkor -hirtelen félrefordította a fejét. - -– Nem! Nem rablom meg a te nődet! - -Erre Manassé két kezébe szorítá a leánynak a fejét s megcsókolta a -homlokát. - -A leány odakapta a kezét a homlokához s betakarta azt vele, mintha meg -akarná őrizni, hogy annak a csóknak a nyoma el ne múljék onnan soha. - -Aztán daczosan felvetette fejét, egy rövid nevető hangot hallatva. - -– Hah! Te is csak olyan dölyfös ember vagy Manassé, mint a bátyáid. Nem -akarod eltűrni, hogy te légy az adósa egy olyan szegény leánynak, mint -én vagyok; – most meg már megcsókoltad a homlokomat. Ha te azt úgy -tudnád, hogy mennyit ér egy jó szó, egy testvéri csók, mint a hogy én -tudom? Ha ezt úgy tudnák azok, a kik ország bölcseinek nevezik magukat! -Hogy milyen kevés víz elég volna ezt a nagy tüzet eloltani! Egy -könycsepp! Egy gyehennát! – Ne beszéljünk erről. – Én három évig fogok -födetlen fővel járni. Tudod, hogy az oláh az apa és a testvér halálát -egy évig fedetlen fővel gyászolja. Én reám három ily esztendő vár. -Végezzünk el mindent most. Én el akarlak benneteket felejteni. Az édeset -is, a keserűt is. – Ma a fiastyúk feljöttéig sem maradok adósod. – Nézd, -odaadom neked ezt a gyűrűt az ujjamról. Ráismersz-e? - -Manassé elborult arczczal mondá: - -– Ez Anna húgomé volt, a mit a hitszegőnek adott! - -– Tudom. Benne van a neve a hugodnak. Az a szép ember, a ki ezt nekem -adta, nem is titkolta ezt előttem. Így szólt hozzám: «Gyöngyöm, -galambom, gyémántom! nézd, ezt a gyűrűt ujjadra húzom s esküszöm, hogy -tied leszek. De lásd, addig nem vehetlek el, míg él az a másik, a ki a -jegygyűrűmet birja, mert törvényeink nem engedik. Az a másik ott lakik -abban a négyszárnyú házban Toroczkón. Tudod a nevét. Tudod, hogy mit -kell csinálni vele, hogy ne éljen! hogy aztán elvehesselek. - -Manassé összerázkódott a borzasztó eszmétől. - -Zenóbia odadobta neki a gyűrűt, - -– Vidd haza neki: az övé! Ugy-e megjelent előtted az az ember: hogy -gyötörjön, hogy kigúnyoljon, hogy kínjaidban gyönyörködjék? Ugy-e -leszállt hozzád a börtönödbe s otbt elmondta neked, gúnykaczagvya, -istenkáromolva, hogy van egy ördögi némber, ki a vad vérengzés közepett -oda fog ólálkodni a te nőd és testvéred lakába; szabadító angyal álarcza -alatt el fogja őket szöktetni magával: megakadályozza, hogy nemes -asszonyok módjára öngyilkossággal váltsák meg magukat a gyalázatos -haláltól, s aztán az ő pokoli hatalmába keríti őket. Igy szólt-e hozzád? -Mondta-e ezt? - -– Úgy van. - -Zenóbia kaczagott a dühtől. - -– No hát – még valamit ajándékozok neked. Hisz a közmondás szerint: -«apró ajándékok erősítik meg a barátságot». S ez lesz a legkisebb minden -elajándékozható tárgyak között. Tehát az a szép, délczeg ifju, a ki -nekem ezt a gyűrűt ajándékozta, s a ki nekem vőlegényem (legalább ő azt -hiszi magáról), ott fekszik valahol kinn az árokban. A lova megijedt a -nagy riadástól, s ledobta a hátáról; a lovagnak eltörött az egyik lába. -Futó népe ott hagyta heverni, a futók keresztül bukdácsoltak rajta s -senki sem vette fel a hátára. Gyűlölte mindenki s Isten büntetését látta -balesetében s az oláh fél azon segíteni, a kiről azt mondja: Isten -sujtotta le! Elriadt lovát megtalálod a puszta templomban: az jó lesz -neked hazalovagolnod rajta Toroczkóra; az embert pedig megtalálod -valahol a kalangyák között elbujva. Czigány is van veled: -felakasztathatod a legközelebbi fára. A te embered ő, nem az enyim! -«Norok bun!» - -Azzal egy érczsípot megfujt, arra egy csatlós előjött az akolból két -hegyjáró mokány lóval. Zenóbia felvetette magát az egyikre, még egyszer -mondá Manassénak: «norok bun!» s azzal elvágtatott a Bedellő felé vezető -úton, a merre legkevesebb nép futott. - - -XXIII. - -Manassé, mint egy megbűvölt, mint egy álomjáró bámult ki a chaosba. -Előtte füst és láng: az utczákon végighordja a szél a tűzfelleggé -porlott sziporkát, égő gerendák recsegése, ropogása hangzik köröskörül, -a mi merőben hasonlít ahhoz a zajhoz, a mikor egy nagy művész -zárjelenésénél az ezernyi ezer nézők serege elkezd egyszerre tapsolni. - -A végzetes nap rohamos eseményei, az egymást kitörlő ellentétes -fordulatok, a minden irányba elragadó indulatszörnyetegek, a váratlan -meglepetések, a hihetetlen és mégis való, oly nyomással nehezedett -lelkére, hogy el volt kábulva alatta. - -Még karjai feszültek a dühtől, mely börtönajtait keresztül törni segíté, -még agya lángolt az indulattól, mely felszabadítja őt az öldöklésre; még -képzelete előtt ott állt a rettenetes kép, melytől vére lángra gyulladt -és szemeit már elhomályosítá a köny, mely a megszabadítás csodájáért -jött áldozat-permetegnek, s széles, erős melle reszketett egy -önkénytelen borzadálytól. - -Hallgatott és bámult. - -Odatámaszkodott egy oszlophoz. Az oszlopon repkény futott fel egész a -tetőig; az égő háztetőről tüzet fogott a repkény, a gyantás levelek -sisteregve lobogtak mind alább, egymást felgyujtva s a hány, annyifelé -fujva a sipoló lángot. Nem látta, nem hallotta azt. - -– Manassé! uram! Kövé váltál! rikácsolt az udvaron a kis czigány. Most -mindjárt meggyul a fejed. Szállj le már onnan. Ne ókumlálj tovább. Én is -megtaláltam a hegedümet. Szaladjunk, míg ránk nem esik a ház. - -Manassé eszméletéhez tért. A kastély is égett már. Minden templom -lángban állt; egy-egy harang megkondult magától, a mint az égő -toronytető gerendái ráhullottak. S a mi a catastrophát még borzasztóbbá -tette: az, hogy emberhang nem szólt bele. Tűzoltók lármája, kárvallók -jajgatása nem zajgott a pokoli zene közé. A rombolás eleme parancsolt -egyedül, a lakosok elmenekültek. - -– No, uram, szólt a muzsikus, tegyük azt, a mit az a szép leány mondott. -Te eredj a puszta templomba s keresd fel a Diurbanu lovát; én meg megyek -a mezőre s felkeresem őt magát. Itt a két pisztoly, meg a handzsár. – -No, nem kellenek? Hát nekem adod? - -A czigány boldog volt, hogy rámaradt minden fegyver; övet csinált -magának a szétbontott kötelekből, miket a börtönből felhozott s abba -dugta az öldöklő szerszámokat, eltakarva valamennyit a felülöltött -kabátjával. - -– De siessünk ám, mert hátha visszajönnek? - -Manassé hagyta a muzsikust szaladni s maga elindult a puszta templom -felé csendesen. - -Jó messze van az a kastélytól, az útfélen. Egy értelemnélküli épület. -Négy puszta fal; nem rom, de soha sem volt rajta tető s soha sem volt -bevakolva. Egy abbahagyott templom. - -Az adomakör háromféle változatban is magyarázza eredetét. - -Egyik azt mondja, az építő földesúrnak az a szokása volt, hogy mindent a -felesége kedve ellen csinált, s ha valamiről megtudta, hogy az a -feleségének tetszik, rögtön abbahagyta. «De szép templom lesz belőle!» -mondá egyszer az asszony. S az úr rögtön abbahagyatta a munkát. - -A másik azt meséli, hogy az úr egyistenvalló volt, de egyszer -megneheztelt a hitfelekezetére s elhatározá, hogy helvét hitvallásúvá -lesz. Úgy, de református templom nem volt a faluban. Épített magának -egyet. Mire azonban a templom falai elkészültek, nagyobbat gondolt. -Római katholikussá lett. Olyan templom meg már van a faluban. S a -megkezdett fölöslegessé vált. - -A legvalószinűbb a traditiók között ez a legutóbbi adoma: hogy a templom -építője csakugyan Kálvin-követő volt s komoly, kegyeletes szándékkal -fogott egy negyedik templom építéséhez, mely még hiányzott a faluból. -Már készen álltak a falak; a tetőzet is össze volt állítva az udvaron, -csak fel kellett volna tenni. Ekkor hírül hozzák az úrnak, hogy a villám -beleütött a malmába s felgyujtotta azt. Erre az úr szekérre rakatta a -templomtetőt s elvitette a malmához s azt födette be vele. El kell -ismernünk, hogy ha pietás nincs is ebben az ötletben, de logika van, s -jellemzi a keménynyakút. - -Manassé belépett a puszta templomba s ott találta a paripát, a hogy -Zenóbia megmondá. A lónak az a szokása, hogy tűzveszélykor szeret sötét -épületekbe menekülni, a mikor aztán dologba kerül onnan kivonszolni. - -Mikor Manassé e meztelen négy fal közé lépett, az volt az első eszméje, -hogy ime e templomnak gúnyolt épületben soha sem emelte még szavát -Istenhez emberi teremtés. - -A mén, mely a vészből ide menekült, rémült nyerítésével kérdezi a -lángoló égtől, hogy hol az ő teremtője? Amaz állat, mely megtanult az -emberrel együtt örülni, rettegni, harczolni, menekülni; a vérengzők -bűntársa, a hősszobrok kiegészítő alakja; a munkásnak kenyérkereső -társa, az emberüldöző nagy veszedelemben az eget keresi szemeivel, -szótagolatlan kiáltása a felhőkhöz hangzik fel. - -Ez istenlátó magányban oly elfogulást érzett Manassé szivében, melynek -meg kellett magát adnia. Az önmagához visszatért lélek önvádló -szemrehányása volt az, hogy tudott egy pillanatig kételkedni. Érezte -közvetlen közellétét az égő csipkebokor hevítő szellemének, ki csodáit -emberi szív és emberi gondolat által hajtja végre; ki őt abban a -perczben megállítá, a midőn őt megtagadta. - -Odaborult arczczal a falhoz és sírt. Hálát adott! - -A puszta templom falait, a miket keletkezésük óta nem keresett föl más, -mint a denevér és a varangy, miket körülzöldelt az emberlak-kisérő gyom, -dudva, miknek legenda-körét képezte a csufondáros adoma-csoport, ma -fölszentelte a legőszintébb, a legigazabb ima, mely nem szól szavakban. - -A philosoph, – a ki megtalálja az Istent. - -S homlokát a falnak támasztva, megtelik érzéssel és megszünik -gondolkozni, a míg érez. - - -XXIV. - -Nemcsak a falu égett, hanem a mező is. A fölgyujtott kepéktől -meggyulladt a tarló s a terjedő láng hullámzott előre, mint egy lángoló -tengerdagály. Az éjnek fényes kivilágítása volt. - -A czigánynak pedig éles esze és éles szemei. - -Ki tudta számítani jól, hogy a ki egy törött lábbal ezen az égő mezőn -keresztül akar menekülni, annak más útja nem lehet, mint a zöld fűvel -benőtt vízárok, melyen át a patakot a rétre szokták leereszteni. Itt a -magas somkórók és lapu-levelek bozótjában aztán könnyű volt észrevenni -az ő vércse-szemeinek egy nagy kínnal előrebaktató alakot, mely két -térdén csúszott előre, s félkezével kardját tokostul mankónak használta, -a másikkal köveket és a sásbozótot hárítgatta el útjából. - -A bukdácsoló alak, mikor észrevette, hogy az árokparton valaki fut -utána, meglapult a bozótban; elrejtette magát a keserűlapu meg a -vadsóska levelei alá. - -De a czigány meglátta már. Mikor közel ért hozzá, elővette a hegedüjét, -s elkezdte a hurokat pengetni. - -– Diurbanu! – Most mondd már, hogy melyik a te nótád? Húzom már. Csak te -járjad! - -A mint a menekülő megismerte a közeledőt, fölemelte a fejét a bozótból. - -– Te czigány! Jer közelebb. - -– Tán bolond vagyok. Hogy jól hasba lőjj! - -– Nincs nálam pisztoly. - -– Eb hisz neked. - -– Láthatod, hogy a vízben fekszem, ha volna is pisztolyom, átázott volna -benne a lőpor, nem sülne el. - -– Hát aztán minek menjek én oda te hozzád? - -– Szabadíts meg. - -– Hát aztán nem köttetsz farkasgúzsba? - -– Ha innen megmentesz, úrrá teszlek. Kapsz tőlem ezer forintot. - -– Csak olyan sokat ne igértél volna, elhinném, hogy megadod. - -– Kezedbe adom rögtön. - -– S aztán, ha ide adtad, nem ütsz fejbe s nem veszed vissza megint? - -– Ne locsogj olyan sokat. Valaki meghallja. Vannak még a faluban? - -– Igen. A «senki», meg a «semmi». - -– Merre vonult a tábor? - -– Ki erre, ki arra, ki meg erre-amarra! - -– Végy a hátadra s vigy utána. - -– Jaj, hallod, nehéz dög vagy te az én gyönge csontocskáimnak. -Gyertyámoson innen utól nem éred te azt. Odáig én el nem czepelhetlek, -ha a Székelykövet nekem adod is. - -– Ne is czepelj odáig. Csak innen vonszolj ki. Tartok tőle, hogy a -toroczkóiak előjönnek a tarlót eloltani, s akkor rám akadnak. - -– Nem az, hogy ők akadnak te rád, hanem te akadsz ő rájuk. - -– Vigy ki innen a hátadon. - -– De nem vágsz le azzal a bolond nagy karddal, ha közel megyek hozzád? -Félek a kardodtól nagyon. - -– Ha félsz, hát nesze, fogjad. - -A menekvő oda hajítá a czigány lábaihoz a kardot; a mit az azután, -mivelhogy a derekára kötve nagyon hosszú lett volna neki, a kardszíjnál -fogva a nyakába kötött; így aztán egészen a termetéhez illett. - -Akkor aztán leszállt a lábatörötthöz. - -– No hát hol fogjalak meg? Talán bizony eltörött a lábad? - -A földönfekvő nyögött és káromkodott, a míg a czigány fölvette a hátára. -Azt mondta, hogy iszonyú kínokat áll ki. - -– No csak arra gondolj, hogy hát ha a fogad fájna, az mennyivel nagyobb -baj volna? Hát csak kapaszkodj bele a két markoddal a hajamba; ne félj, -nem szakad az ki. - -A tehetetlen ember végig káromolta az églakók minden seregét. - -– Hát aztán hová lovagoljak veled? - -– Vigy a falu végére, a puszta templomba. - -– A puszta templomba! kiáltá föl a czigány nevetve. Te magad akarod, -hogy a puszta templomba vigyelek? Hanem akkor idekünn káromkodd ki -magadat, mert a maga házánál nem szereti a gazda, ha szidják. Hát aztán -minek vigyelek oda? - -– Mert annak nincs teteje, a mi beégjen. Ott leteszesz és aztán -elszaladsz Gyertyámosra s fogadsz egy szekeret, mely értem jőjjön -azonnal és fölvegyen. Te is ezer forintot kapsz tőlem, meg a szekeres -is. A hány órával napfölkölte előtt visszatérsz, annyi százast kapsz -azon fölül. - -(Nem látod te azt a napfeljövetelét! dörmögé magában a muzsikus, s aztán -neki iramodott a lovaglásnak. Nem volt neki az a teher nehéz. Elvihette -volna a hátán egész Gyertyámosig. De az úr maga akarta, hogy a puszta -templomba vigye: és az úr parancsol, nem a ló.) - - -XXV. - -Az a nemes állat, mely a harczoló embert kiegészíti, a mint a puszta -épületben megjelenő férfit észrevette, odament hozzá, egészen közel, -előrenyujtott nyakkal, sörényét felborzolva, kitágult orrlyukaiból forró -gőzt lövellve, s aztán, hogy azt látta, hogy az a falhoz van fordulva, -elkezdett csendesen röhinteni, lábával kaparta a földet. Meg akarta -szólítani az embert. - -Az pedig nem volt most ezen a világon. - -Messze, messze, hova ennek a kis planétának pisla fénye el sem látszik, -hova az emberi indulatok átokfogantató sporái fel nem szállnak, hova a -betegségéből kigyógyult lelket a földi szenvedély ragálygerjesztő -parasitjai nem követhetik, annak az országában járt, a kinek neve -igazság és szeretet. A ki ha csodát akar tenni: egy édes könycseppel -elolt egy tűztengert, egy meleg sóhajtással elfuj egy harczoló tábort. -Ott találta saját «jobbik énjét», a kit elűzött magától, mikor elindult -öldökölni. - -Ekkor betoppan az épületbe egy ember, a ki egy másik embert hoz a hátán. - -– Nesze hát Manassé, itt van neked Diurbanu! - -Ezzel a szóval odadobta a hátáról a czigány élő terhét Manassé lábaihoz. - -A földredobott ember ordított a fájdalomtól és rémülettől. - -Oly iszonytató ordítás volt az, hogy a paripa felriadva kezdett el -körülfutni az épületben, horkolt és fujtatott s az ablakon ki akart -ugrani. - -Manassé megdermedve bámult a lábainál fetrengő ellenfélre, kinek egykor -oly szép, daliás arczát a testi kín s a rémület egy elkárhozott -torzképévé facsarta el. - -A magával tehetetlen alak lassankint leküzdve kínját és rémületét, -ordítása elfojtott hörgéssé csillapult le: öklére támaszkodva félig -felemelkedett. - -– Ölj meg gyorsan, ha ember vagy; rikácsolá kínfojtott hangon. - -Manassé karjait összefonva állt előtte. - -Választhatott számára a halál nemei közül. - -Csak egy szó kellett ajkairól, csak egy felemelése mutató ujjának s a -gyűlölt láng ki van oltva vele. - -S maga a lábainál fetrengő, mint jótéteményt kéri ezt most tőle. -Megalázva, megtörve, ördögi tervében megcsúfolva, önlelkének -mardosásaitól kínozva, a halál menedék volt most ránézve. - -Manassé csendesen ingatta fejét. - -– Nem, Vajdár Benjámin! A te véged nem az, hogy én megöljelek. A ki -«Kaint» megöli, hétszer átkozott az! Az én kezem halálcsapásától megőriz -téged egy adott szó, melyet egy angyal szive őriz, kit te semmivé -tettél. Nem öllek meg én, s nem engedlek megölni másnak. Nézz szét magad -körül! E romlás, pusztulás a te műved. E szörnyű kép elől neked egy örök -szembehunyással elmenekülnöd nem szabad. Élni fogsz még sokáig: -folytatni fogod az útat, a melyen elindultál, halmozni fogod a rosszat a -rosszra, üldözni fogod azokat, a kik jót tettek veled, kegyetlenkedni -fogsz azokkal, a kik irgalmasok voltak hozzád. Küldetésed ez: töltsd be. -Csapás vagy rajtunk: Isten általad akarja kipróbálni sziveinket. Hajtsd -végre! Találj ki számunkra mindent, a mi szenvedés. És aztán élj addig, -a míg átkozott sorsod visszahoz ide, a mi küszöbeinkhez, megtörve, -megalázva, kiűzve az egész világból, hogy itt találj utolsó menedéket! -Hogy ezeknek a házaknak az ajtajánál, a melyeket most elpusztítottál, -kolduld a mindennapi irgalomkenyeret s azoknál, a kiket halálra -üldöztél, találd meg az egyetlen vigasztaló szót. Ezt teljesítse be -rajtad az Isten! - -Egy szidalmazó szót nem ejtett közbe. És mind ezt németül mondá el neki, -hogy a czigány előtt meg ne szégyenítse. - -Vajdár Benjámin öklének hüvelykujját harapta fogaival, arczát a föld -felé fordítva. - -A paripa ezalatt ismét visszatért oda, a hol embercsoportot látott. - -A tetőtlen ház fölött nagy tűzfellegek vonultak el: szikragomolyok, -mikből zsarátnak-eső hullott alá. - -– Jer. Segítsd őt felkötni. Szólt Manassé a zenésznek. - -– Melyik fára? kérdé az, a köteleket oldozva derekáról. - -– Ennek a lónak a hátára. Törött lábbal nem ülhet a nyeregben, ha oda -nincs kötve. - -– Aha! Áldom az eszedet! Azt akarod, hogy hazavigyük elevenen! E lesz -igazán jó. Parádét csapunk vele. - -Manassé felemelte karjainál fogva a tehetetlen alakot s felültette a -nyeregbe. A czigány odakötötte a térdeit a nyeregszorítóhoz. - -A lovat nehéz volt a puszta templomból az égő utczára kivezetni; előre -feszítette a lábait, fejét kapkodta, ágaskodott, visszafelé toporzékolt. - -– Majd én vezetem, szólt Manassé, kivéve a czigány kezéből a -kantárszárat. Te üsd hátul. - -Aztán Vajdárnak szólt, ismét németül. - -– Ha künn leszünk, fordítsd a lovat a bedellői útra, ott sötét van, arra -elmegy a ló. - -A mint aztán kiterelték az utczára a csökönyös paripát, ott az egyszerre -fölugrott, hogy a czigány hanyatt esett – a szelétől. Manassé kiereszté -kezéből a kantárt s azzal a ló vágtatott, a merre legsötétebbnek találta -a vidéket. - -– Elszalasztottad? kérdezé a föltápászkodó czigány. Jaj, jaj, jaj! Miért -nem engedted, hogy én fogjam a fejét! Jaj, jaj, jaj! Majd én bolond -leszek neked máskor ezer forintos pecsenyét hozni, hogy a -vadásztáskádból elszalaszd! - -– Ne busulj fiu! Mától fogva mindennapos vendég vagy a házamnál. - - -XXVI. - -– Hanem már most igyekezzünk haza. - -– Csak már a lovadat is el ne vitte volna. - -– Az övé volt. - -– Jaj de bolond vagy te Manassé, ha még háborúban sem mered a más lovát -elvenni! Hát már most menjünk gyalog, ki hamarább odaér. - -Siettek versenyben. - -Manassénak jó hosszú lába volt, de azért az apró czigányt nem birta -legyalogolni, az úgy futott utánna, mint a nyúl. - -Egyszer aztán elővette a hegedüjét, s elkezdte a Rákóczy nótáját húzni, -obligát zenekar-kiséretül. - -– Mit csinálsz? förmedt rá Manassé. Csak nem akarsz zeneszóval kisérni -Toroczkóba? - -– Nem a tisztesség kedvéért teszem ám én azt Manassé, hanem azért, hogy -a toroczkóiak most már a város alatt lesben állnak, s ha meglátnak -bennünket, azt gondolják: ellenség jön, s belénk lövöldöznek, pedig kár -volna az én gyönge testemért. - -– Hát én értem nem? - -– Te érted nem, mert ha te elpatkolsz, neked szép fiatal feleséged van, -mindjárt elveszi más; de ha én felrugok, az én banyám csúf, mint egy -boszorkány: azt senki, az ördög se veszi el többet. - -Ez olyan indok volt, a mit nem lehetett megczáfolni. - -Manassé tehát engedte, hogy győztes hadseregét teljes tábori zenekar -kisérje hazáig. A hadsereg is egy emberből állt, a zenekar is. - -A míg ők nagy zeneszóval vonultak előre, szemközt jött rájuk annál -nagyobb dobszóval a toroczkói nemzetőrök egy csapatja, köztük három -Adorján testvér. Ezek épen Manassét mentek keresni, s nagy volt az -örömük, hogy fele úton találták. El voltak rá szánva, hogy Szentgyörgyig -mennek érte, s erőszakkal is kiszabadítják. - -– Semmi baj sincs! nyugtatá meg őket Manassé. - -Azok nagy diadallal kisérték őt hazáig. - -A város végén, az útfélen ülve várták őt Blanka és Anna. Ott vártak rá -az árokparton, a fűzfák alatt. - -Azt nem lehet betükkel leirni, a mit az ujra találkozó szerető lelkek -mondtak egymásnak! Ahhoz elébb a világnyelvet kellene feltalálni, melyet -minden ember megért és mindenki megtanul egy pillanat alatt! - -Szent őrjöngés volt az! - -Mikor a diadalmenet az Adorján házáig ért (Manassé két karjára emelve -vitte két drágaságát, hogy lábaikat be ne szennyezzék az utczasárral), -épen akkor érkezett meg a másik diadalcsapat a Székelykőről, Áron bátya -és negyven vitéze. - -– Nos, gyermekek! hát hogy vágott az Áron bátya ágyútelepe? kérdezé -diadalmas arczczal az öreg. Azután a hálálkodó asszonycsoport közül -kimenekedve, odamene Manasséhoz s a vállára veregetett büszkén. Meg volt -biz az, édes öcsém, Isten segítségével s nem került többe, mint husz -font puskaporba s egy lat székely furfangosságba. - -Manassé meghagyta az öreget a maga hitében s nem rontotta el a dicsekedő -örömét. Nem mondta el neki, hogy a mi megnyerte ezt a hihetetlen, -csodaszerű győzelmet, az egy latra nem vehető valami, egy árnyék, egy -gondolat, egy szívben megpendülő húr hangja volt; gyöngéd lelkeknek -messze távolból összefelelgető szerelme. A diadal oroszlánrésze ezeké az -asszonyoké! - -Azoknak sem mondott el mindent, a mi vele történt, - -Csak Annának adta vissza elhozott gyűrűjét. - -A leány hevesen ragadta meg bátyja kezét, midőn a gyűrűt meglátta. - -– Ő volt Diurbanu? - -– Valóban ő volt. - -– Te megölted őt? - -– Kezem között volt. De a mit neked megfogadtam, azt megtartám, s -engedém őt futni. Majd egyszer, ha nagy nyugalmunk lesz, elmondok -mindent, a mi ma történt. - -Azzal letörlé testvére szemeiről a könyeket s szobájába vezette őt, -vissszakapott jegygyűrűjével. Hadd kérdezze ki ezt a gyűrűt egyedül. - -A vele történtekről hallgatott Manassé, mint egy szobor. - -De annál kevésbbé hallgatott a muzsikus. Ő nem várt vele, míg nagy -nyugalom lesz: nem engedte a maga oroszlánrészét a győzelemből senkinek. -Még azon éjjel elmondott mindent a templom-bástyában összegyűlt, Te -Deum-ot éneklő népnek, meg a leányiskolában mulató vitézeknek. - -Csak az volt a hiba, hogy a megtörténteket oly exorbitáns hazugságokkal -keverte össze, hogy azokat nem lehetett historiai adatokul feljegyezni. -Tízszer elmondta a hősköltemény catastropháját; mind a tízszer -másféleképen. Hallgatói mind a tízfélét elhitték neki. Valamennyiben -Manassé volt a mythoszi hős, Sámson, Botond, Szent László, ki egymaga -küzdött seregek ellen, vasajtókat tört ki, ászokgerendát forgatott -buzogány gyanánt, söprötte az ellenhadakat soronkint. Utoljára magát a -fővezérüket, Diurbanut is elfogta röptében, annak kezét-lábát -összetörte, úgy kötötte fel egy vad lóra, hadd vigye el hirmondónak -hivei közé. - -A ki kételkedni akart valamiben, annak előmutatta az elhozott -trophæumokat, a pisztolyokat, a handzsárt s magát a legnyomatékosabb -tanujelt, Diurbanu ezüst hüvelyű kardját, a mit már nem lehetett -elvitatni. - -A czigányt etették, itatták, az asztalfőre ültették, úgy hallgatták: -szörnyü nagy lett a becsülete az egész közönség előtt. - -Hanem egy dologgal volt megakadva. Mit csináljon a közbejött -«asszonynyal»? Zenóbia megjelenését lehetetlen volt a történetből -kihagyni. De nem illett az ő elbeszélésébe sehogy se. Végre talált a -számára helyet és módot. – «Hát a mint Manassé, miként Sámson a -filiszteusokat, ezrével agyonverte az ellenfeleit, akkor eléje került a -peánai hős amazon is. De a mint az meglátta ezt a szép deli ifjut, -egyszerre vége lett minden vitézségének, – eldobta fegyvereit (itt -vannak, a ki nem hiszi) megadta magát, s arra Manassé fogta a szép -menyecskét s azt bizony kedvére megcsókolgatá.» - -– De már ez hazugság, czigány! ordítá rá a hallgatóság s azzal fogták a -gallérját, kidobták a mulatságból; s vége volt a becsületének, azért az -«egy igaz szóért», a mibe vesztére belebotlott. - -* * * - -A Székelykő tetején ma is láthatók még a sziklába furt ágyúk, mikkel -Áron bátya a nagy csatát megnyerte s nagy ünnepélyek alkalmával -hatalmasan ágyúznak belőlük. - -Ezek voltak az utolsó ágyúdördülések Erdélyben. - -Két héttel később elhallgatott minden fegyver. - -* * * - -Vajdár Benjámin hat hét mulva került vissza Bécsbe Nagy-Szebenből, hol -addig törött lábával feküdt. A mit hazavitt nevezetes expeditiójából, az -volt: patronusai számára egy nagy tömeg elpazarolt pénz hült helye; -magának pedig egy biczczenő láb, mely egyik nagy előnyétől, a -tánczképességtől végképen megfosztotta. – (Az átkokat – nevezzük «puszta -légnek».) - - -XXVII. - -A valódi küzdelem még csak most kezdődik. Mert azzal, hogy kicsavarják -az ember kezéből a fegyvert, még nem adták meg neki a békét. Minden -eszköz fegyver marad a kezében, s minden gondolatja haditerv. - -Minden küzdelmünk között a legnehezebb és a legszakadatlanabb az, a mit -a kenyérért folytatunk. - -Maguk a harczolók nem is tudják talán, hogy harczolnak. Csak azt érzik, -mikor megsebesülnek, vagy mikor kiéheztetik őket, vagy mikor egyszerre -fölrobbantják alattuk az aknát. - -Hanem a hadvezérek, a kik az apró harczosokat igazgatják, azok jól -ismerik a maguk csatatervét. - -A toroczkói völgyben is vasat készítenek, meg a westfáli hegyek között -is. Azért készítenek vasat, hogy kenyerük legyen. - -A westfáli munkások gőzgépekkel dolgoznak, főkohóikban (Hochöfen) száz -lóerejü gőzfujtató tartja ébren az örök tüzet a 10–20 éves «campagne» -alatt szakadatlanul s hámoraikban ép oly megszünés nélkül zuhog az ezer -mázsás gőzkalapács; gyáraikból kerülnek ki a vashidak, a kristálypaloták -oszlopai, boltozatai, a hadihajók pánczélja, a gőzgépek alkatrészei, az -ujabbkori ipar csodái. - -A toroczkói munkások pedig dolgoznak a tenyereik veritékével, azon mód -szerint, melyet első würzburgi telepítőiktől eltanultak, a termésvasat -most is a hátukon czepelik föl, rozoga lajtorjákon mászva föl -istenkisértő aknalyukakból; kohóikban most is a patak vize segíti a -tüzet fujtatni, saját maguktól kitalált malomforma gépezettel, s a mi a -kohóban megmarad tisztavasnak, azt úgy híják, hogy «kenyérvas». - -Ugyan kemény kenyér! - -S minthogy a bánya ritkán egy emberé, a kisült kenyeret azon melegen -földarabolják – embererővel. Ketten két fejszével neki állnak, s addig -vágják, mig kettévágják. - -Az ilyen vasból azután készítenek ásókat, ekevasakat, kaszákat, -keréktalpakat. Ebből áll a vidék szükséglete. (Igaz, hogy az ő faszénnel -olvasztott vasuk legjobb a világon.) - -A toroczkói bányásznép ebben az évben, daczára a háborús világnak, -tizenkétezer darab ilyen kenyeret sütött ki. Minden «kenyér» nyom egy -mázsát; mázsája megért tizennyolcz forintot. Nekik az gazdagság volt, -éltek belőle. - -A toroczkói népnek aztán szép fehér kenyere van, a minél nem lehet -kedvesebbet kivánni a «Miatyánk»-ban. - -A westfáli bányásznépnek pedig a kenyere száraz és barna. S nem csak -barna; de néha kék is. Minden esős esztendőben megterem a vidék -gabonájában az «anyarozs», s attól a kenyér kék lesz. S ezt meg kell -enni, mert az Uristen úgy adta. Attól a kenyértől pedig sok ember -betegséget kap. Olyan ragályt, melyet nálunk senki sem ismer. -Görcsökkel, kínokkal jár. Az ember előre borzad, mikor a kenyerét -szájához viszi: tudja, hogy mérget eszik. - -Már most aztán a westfáli munkás jobb szeretné, hogy ha ő ehetné meg azt -a fehér czipót, a mit a toroczkói munkás fölszel, s a toroczkóinak -adhatná cserébe azt a sötétkék vakarcsot, a mitől az ő tagjait -összehúzza az ergotismus (Kriebelkrankheit) görcse. - -Ez a hadviselés a kenyérért. - -Hanem a vezérek, a kikre a védelem van bizva, azt mondják: «hohó! biz -ide be nem hozod azt a te kék-szürke kenyeredet!» S erős sánczot vonnak -a támadók ellen határvám alakjában, mely a külföldi vasat visszatiltja. - -Ha valami állambölcs egyszer ezt a sánczot egy tollhuzással lerontja, -akkor bizony megindulnak a westfáli anyarozstól kék kenyerek Toroczkó -ellen, s azokat nem lehet Áron bátya ágyúival elijeszteni. - -Manassé nagyon jól látta ezt a balhelyzetet előre. - -E kis boldog völgy paradicsomi elégültségének alapja a vasipar. S ez -abban a kezdetleges állapotban van, hogy a mint a szabad verseny -ránehezül, össze kell alatta roskadnia. - -Az öregeket hiába ösztönözte: azok már el nem téríthetők a maguk ősi -szokásaiktól. Tizen-tizenketten összeállnak egy bányát mívelni, a hogy -apáiktól látták s megosztoznak a «kenyéren». - -A mint a hadjáratnak vége volt, a hadseregnél szolgáló toroczkói ifjuság -letette a fegyvert és hazament vaskenyeret vágni. Ez volt a megpihenés a -harcz után. - -Egész lelki megnyugvással folytathatta a munkáját ott, a hol elhagyta. A -bányásznép mindenkor fel volt szabadítva a katonáskodás alól; s ezt nem -kegyelemképen engedte neki az ország, hanem azért, mert saját érdekében -állt, hogy a bányaművelés ne csökkenjen. Azért a toroczkóiak, ha -hallották, vagy ha olvasták is későbbi időkben az erős rendeleteket, -hogy ebből meg ebből a korosztályból való hímnemű emberek siessenek -bizonyos napra Károly-Fehérvárra felseregleni s ott csontjukat és -bőrüket annak, a ki ahhoz igényt tart, bemutatni: azt hitték egész jó -lélekkel, hogy ez nekik nem szól, s láttak a maguk hadviselése után. - -Manassé e fiatalokból alakított egy munkáscsoportot, melylyel -szülővárosa vasiparának uj korszakát akarta megindítani. - -Nálunk mások megfordítva kezdik: előbb építenek egy ötemeletes gyárat, -azután szereznek bele gépeket, akkor elindulnak összeszedni a külföldről -azokat a munkásokat, a kik legdrágábbak, legkorhelyebbek, -legengedetlenebbek, mikor ez együtt van, akkor szereznek egy igazgatót, -a ki nagyon sok dologhoz ért, csak ahhoz az egyhez nem, a mit az a gyár -készíteni akar; s mikor aztán minden teljes folyamatban van, az -iparczikk erősen készül, akkor néznek szét, hogy hol kaphatnának a -számára piaczot és vevőt; s mikor aztán megy pompásan minden, mint a -parancsolat: akkor «kezdenek el» számítani, hogy mennyivel is kerül -többe nekik maguknak a produkált iparczikk, mint a mennyiért azt el -tudják árusítani? - -Manassé pedig megfordítva kezdte. Először a már ismeretes piacz -megtartását vette feladatául, nem vágyott nagyobbra, mint minden -figyelmét azoknak a gazdasági eszközöknek a kiállítására fordítni, a mik -minden tanyán szükségesek. Egy czélszerüen javított ekével is el lehet -indulni világhódításra. Az egyszerű földmívelő gép tökéletesítője -magasabban áll az érdemhágcsón, mint a vasutkirályok, mint a vontcsövű -ágyúk öntői. - -Azután utána látott Manassé, hogy a feladatot megértő munkásokat -képezzen. A hazatért fiatalok épen legalkalmasabbak voltak erre. Egy kis -katonás fegyelemtartást hoztak haza magukkal, a mi munkásnak nem válik -kárára. Megszokták az együvé tartozást, s a munka czélszerű felosztását. -Manassé többeket kiküldött közülök Németországba, hogy a porosz -kohászatnál képezzék ki magukat. Ilyen módon szándékozott egy nagyobb -szabású, s az újkori találmányokat felhasználva működő vasgyárat -meghonosítani szülővárosában, mely azt képessé tegye majd a -külversenynyel szemben is elfogadhatni a harczot. - -S a terv, mely alant lett kezdve, szépen fejlődött fölfelé önmagától. A -fiatal munkások kedvvel dolgoztak. A munkásnak az ad kedvet, mikor azt -látja, hogy munkaadója érti a dolgát s tudja, hogy mit akar elérni. -Manassé mindenütt ott volt maga. Az egykori consiliariust, a magas -pályakörü diplomatát senki sem ismerte volna föl a tüzes gyárvezetőben; -de még a hajdani festőművészt sem. - -Nagy szerencséje volt, hogy nehéz vállalatának üzleti részét egy olyan -«Társ»-ra bizhatta, a kinek először lelkiismeretességéről biztos volt, -másodszor a számításában semmi kifogást nem tehetett. A ki a főkönyv -vezetését a legapróbb részletekig értette, s az egész üzlet állásáról -mindennap számot tudott adni. Ez is klenodium egy iparvállalatnál. - -De még ebben a számokkal vesződő üzlettársban is nehezen sejtené valaki -a hajdani Cagliari herczegnőt, Zboróy Blanka grófnőt, a kinek a zárdában -azt tanították, hogy még a czipője szalagját megkötni is saját kezeivel: -rangjának lealacsonyítása. - -Ő volt az ellenőrző szelleme a vállalatnak, melyben saját és férje egész -vagyona volt befektetve. - -Pedig egyéb dolga is volt a feleségnek. - -A házasság harmadik évében már egy Adorján Bélával és egy Adorján -Ilonkával népesült meg az ősi ház. Az egyik Manassénak, a másik -Blankának volt miniatur arczképe. - -Csakhogy e tekintetben nagyon jól meg volt osztva a gondozás terhe -Blanka és Anna között. - -Anna valóságos rabja volt a két kis gyermeknek. Ő dajkálta mind a -kettőt: ő ápolta, ő választotta el. Varrt, hímzett, kötött a számukra, -leült a nagyobbal játszani, kocsiztatta a kicsit, tanította gagyogni -mind a kettőt; felcziczomázta őket; az anyának gondja sem volt rá, -honnan terem piros czipő, harisnya, főkötőcske, sipkácska, reklicske, -ujabb meg ujabb divat szerint? Az mind Anna dolga volt. Ő annak a két -gyermeknek élt. - -Így aztán Blanka egész ügyvivő nyugalommal folytathatta a számvetésnek -nehéz munkáját, nem zavarta bele a kétszer kettőbe az a gond, nem -történik-e valami bajuk a gyermekeknek. - -És így minden ember végzett valami dolgot, a mi nem az ő hivatása volt. -Manassé gyártott ekevasat, a kit esze államférfinak qualifikált, hajlama -művésznek avatott, Blanka üzleti számadást vezetett, a kit szive -odahivott repeső kicsinyeihez, hogy gyermekörömeikben részt vegyen, s -Anna, a hajadon, végezte az anya feladatát. - -S az emberlélek legnagyobb csodái közé tartozik az, mikor valaki olyan -munkát tud «jól» elvégezni, a mi hivatásával ellenkezik. - -Az «Uj Telep» felvirágzása volt mindenki előtt a főczél. - -Egyszer aztán, mikor nagyon jól ment minden, jön a peremptorius -parancsolat, hogy mindazon korosztálybeli férfiak, a kik még nem voltak -benn az ujonczállításnál, siessenek föl Károly-Fehérvárra három nap -alatt, ellenben szökevényekül fognak tekintetni. - -Manassé új telepéből a munkások három negyedrésze a parancs -kategoriájába esett. Azok felmentek Károly-Fehérvárra; a vizsgáló -bizottság mind valamennyit «alkalmas»-nak találta és kijelenté, hogy be -vannak sorozva; még pedig, minthogy elmulasztották az önként -jelentkezést, büntetésből három esztendő helyett hatra. - -Ez nagy csapás volt Manassé fiatal vállalatára; egyszerre annyi betanult -munkást elveszteni! Elhatározta magát, hogy felmegy Bécsbe s a -kormányköröket felkeresi alázatos folyamodásával, a mit régi, -királyoktól megerősített kedvezmények okirataival tud támogatni, ha -talán nem volna elég a modern nemzetgazdasági elvekre való hivatkozás, -mely szerint a bányamívelőket engedik a föld alatt katonáskodni. - -Hiszen olyan járatos volt Bécsben, akár otthon. Száz ismerőse, jó -barátja, pártfogója a magas hivatalkörökben, a kik könnyen segíthetnek -rajta. - -Csak hogy ott most egészen új világot talált. - -Hiszen azt minden ember tudja (a kit valaha a sors arra késztetett, hogy -a Minotaurust keresse), hogy a bureaukratia sokkal különb labyrinth, -mint a milyent Dedalus épített; de Manassé azt hitte, hogy ismeri ő már -abban a járást jól. Nagyon csalatkozott. Az nem a régi tömkeleg volt. -Azóta más tömkeleget építettek s abban ő, a régi cancelláriai -hivatalnok, épen olyan gyámoltalan paraszt volt, mint az a mesebeli, a -ki az őt összeszidó papagálynak az előszobában azt mondta: «engedelmet -kérek nagyságos uram, hogy nem köszöntem; azt gondoltam, hogy madár!» Ő -is csak akkor vette észre, mikor már összeszidta valaki, hogy nem madár -volt az, hanem nagyságos úr. – A régi ismerősök közül senkit se talált a -helyén (hisz a helyek sem voltak már a régiek) s nagy dolgába került, -mig végre annak az illető nagy úrnak az előszobáját feltalálta, a kinek -az ügyet elő kell adnia, azután meg míg az elfogadási napot elleshette, -a mikor az az alkalmatlankodókat el szokta fogadni. - -Azon a napon előszoba és várakozási terem tömve, dugva van emberekkel, a -kik a maguk panaszát élő szóval is el akarják mondani. (Különös, hogy -minden ember úgy bizik a declamatorius tehetségében!) - -Manassénak soká kellett várni az előteremben. Előtte tömérdeken voltak -bejegyezve s azok rangfokozat szerint hivatnak be. Az övé jól hátul -következik: «bányász». - -Egy ismerős arczot sem látott még, a mióta Bécsbe felérkezett. A régi -patrónusok otthon vannak most és gazdálkodnak. A mostaniak mind új -emberek. Még a hivatalok elnevezésein sem tud már eligazodni, annyi új -világot talál maga előtt. - -Vannak pedig az embernek olyan kivánságai, a miket elég magában -elgondolnia, hogy rögtön teljesüljenek. - -Alig mondta ki magában Manassé, hogy bár csak hozna eléje a jó sors -valami régi ismerőst, már nyilt az ajtó, s a ki eléje toppant, az volt – -Cagliari herczeg. - -Manassé ugyan nem kivánt a jó sorstól ilyen igen nagy szerencsét; beérte -volna valamivel kevesebbel is, de hát a véletlen ma különös adakozó -kedvében volt. Kapóra hozta neki a legeslegkedvesebb barátját. A mit ő -kegyelmességétől magától megtudhatott, ki, a mint megláta őt az instans -tömeg között ácsorogni, felsugárzó arczczal sietett oda hozzá, s két -kézzel ragadá meg az ifju kezét s megrázta azt angolosan és azt mondta -neki, hogy «kedves barátom». - -– Nagyon örülök, hogy önt itt láthatom. Igen nagyon örülök. Hitemre -mondom, hogy szivemből örülök. - -S minden egyes örömfokozatnál annál forróbban szorítá meg Manassé kezét. -Az csak állta. - -– Hogy vannak önök odahaza? Boldogok? Szivemből örülök rajta. Áldja meg -önöket az ég! - -A herczeg oly fenhangon beszélt az excellenciás úr előtermében, a hogy -csak kiváltságos embereknek szabad. - -– Mondja meg, mi hozza önt ide? Ujonczállítási ügy? Valami kedves -emberét akarja kiszabadítani? (Sugva, hogy a teremben levők meg ne -hallják.) Csak két szavamba kerül. (Fönhangon, hogy mindenki hallja): -Nehéz dolog lesz! A keleti háború bonyodalmai minden erőkifejtést -igénybe vesznek. (Titkos kézszorítással:) Legyen nyugodt. Mindjárt -beszélek a tábornokkal. - -Azzal nem is kérdezve, hogy van-e valaki a tábornoknál, bejelentetlenül -ment hozzá. A benlevő valakinek volt aztán a dolga sietni kifelé. - -Manassé nem örült ennek a pártfogásnak. Semmi tekintetben sem akart -Cagliari herczegnek lekötelezettje lenni. - -Már pedig ezt a sorsajándékot el kellett fogadnia, mert nem sok idő -mulva visszajött a herczeg, s maga fogá karon Manassét és úgy vezeté a -tábornok ajtajáig, átrontva minden hivatalos rendtartás és etiquette -korlátain; a mi nagy gráczia volt. - -Manassé ugyan már most jobb szerette volna, ha ő marad legeslegutolsónak -a kihallgatási teremben; de hát ő kivánta a jó szerencsét, s nem tehet -róla, ha az ambó helyett ternót húztak ki neki. - -Az a tábornok, a kivel akkor dolga volt, még abban az évben csak arról -volt nevezetes, hogy a férfiszépségnek mintaképeül lehetett emlegetni. -Valódi Antinous egyenruhában. És e mellett csupa nyájasság, -szivélyesség, lekötelező mosoly, finom manierok. - -Leültette Manassét finom szivart adott neki: elmondatta idejövetele -indokait, minden szavára helyeslőleg bólintott a fejével, végül az -átadott folyamodására sajátkezüleg ráírta a sokat jelentő szót -«præferentissime», háromszor aláhúzva, s aztán meg biztatta Manassét, -hogy csak menjen haza Erdélyországba; az ügye gyorsan el fog intéztetni; -a hadi kormányzóság útján megkapja a választ a legrövidebb időn. - -És aztán karonfogva kisérte ki Manassét még a várakozási termen -keresztül, egész az előszoba ajtóig s ott is kezet szorított vele, azzal -a szép férfiarczával szemébe mosolyogva szeliden. - -Manassé elég nagy restelkedést érzett a fölött, hogy mindezt Cagliari -herczeg pártfogásának köszönheti. - -Talán bizony azért olyan nagy barátja a herczeg, hogy az elvált -feleségét nőül vette Manassé. - -Akárhogy történt: ügyét jól elintézettnek vélve, sietett Bécsből minél -elébb haza. - -Az elintézés gyorsasága ellen nem lehetett kifogása. - -Alig volt odahaza három nap, már hivatták Károly-Fehérvárra. - -Ott meg egy olyan urra talált, a ki nagyon szereti a tréfát és különben -igen jó ember. - -– Önnek a folyamodása megérkezett Bécsből, elutasító hátirattal. - -– Lehetetlen! szólt Manassé elcsodálkozva. Hisz én nekem minden jót -igértek. - -A tréfás úr elnevette magát. Erre aztán Manassé homlokon csapta magát a -tenyerével. - -– Oh milyen nagyon elparasztosodtam már. Még azt hittem, hogy az -embernek azért igérnek valamit, hogy megtartsák! S mi az elutasítás -indoka? ha szabad megtudnom. - -– Az, hogy az illető folyamodók akkor, a midőn 48-ban önként felvették a -fegyvert, maguk lemondtak arról a kedvezményről, hogy mint bányászok a -katonai szolgálat alól fölmentessenek. - -Tökéletes volt az indokolás. Ha tetszett nekik egyszer a puska, tessék -nekik másodszor is. - -Az az egy vigasztalás volt belőle Manasséra nézve, hogy tehát még sem -tartozik Cagliari herczegnek semmivel. - -Csak tessék egy kissé várni! Majd mindjárt meg fogja tudni, hogy mégis -tartozik valamivel. - -– Már most csak azt szeretném hát kieszközölni, hogy legalább ne -büntetnék meg a munkásaimat kétszeres szolgálatidővel, miután ők -jóhiszemüleg nem jelentették magukat. - -– Eziránt jó lesz folyamodni Bécsbe. - -– A folyamodást megirom; de már magam nem megyek vele sehová, hanem majd -útnak igazítom. - -Mikor aztán menni készült, a barátságos úr még egy szóra -visszaszólította. - -– Remélem, hogy önnek a saját katonaszolgálati ügye rendbe van hozva? - -– Az én katonaszolgálati ügyem? szólt Manassé elbámulva. - -Valami olyan megfoghatatlan képtelenség volt abban, hogy egy hajdani -consiliarustól azt kérdezzék, hogy leszolgálta-e már a bakaesztendőket? - -Azonban szépen lecsitítá magában a volt nagyságos urat, s rátért, hogy ő -most csak bányász s nem egyéb, s hogy 48-ban csakugyan nem volt még több -huszonkét évesnél, s mikor a korosztályát hivták, nem jutott eszébe, -hogy az reá is tartozhatik. Azt hitte, csak tréfálnak vele. - -– Én rám csak nem foghatják, szólt nevetve, hogy bányászi kiváltságomat -eljátszottam azzal, hogy 48-ban fegyvert fogtam. - -– Már – nem tudom; szólt a barátságos úr, vállvonva s az iróasztalhoz -ment, holmi iratok közt keresgélni, míg végre megtalált egyet s abból -ilyenformát olvasott ki: «Adorján Manassé úr, a toroczkó-szentgyörgyi -ütközetben tettleges részt vett; magát a tábor vezérét, Diurbanut -sajátkezűleg elfogta, ki csak lova gyorsaságának köszönheté, hogy kezei -közül megmenekült». - -– Mit szól ön ehhez? - -Manassé most kezdte észrevenni, hogy hisz ez egy valóságos kelepcze. - -– Be tudja ön talán bizonyítani az alibit? - -Ez ugyan legkönnyebb lett volna. Tíz tanut találhatott, a ki jó lélekkel -megesküszik rá, hogy Manassé, mint megkötözött fogoly volt Diurbanu -hatalmában. - -– Nem! mondá daczosan. Minden úgy történt, a hogy fel van rólam -jegyezve. - -– Akkor kérem, legyen ön szives ezt a saját ügyét három nap alatt -rendbehozni, mert különben mindenféle kellemetlenségnek teheti ki magát. - -Manassé most kezdett eszmélni, hogy mégis alighanem tartozik ő valamivel -Cagliari herczegnek és az nem hiába szorongatta meg olyan forrón az ő -kezét, mikor összetalálkoztak. - - -XXVIII. - -Manassé azon kezdte, mikor hazament, hogy «no én szépen elintéztem a -dolgomat; most már nem csak a munkásaimat viszik el katonának, hanem -engemet is visznek». - -Az asszonyok nagyon megijedtek, Áron bátya pedig nagyot kaczagott erre a -szóra. - -– Oh te szegény Manassé gyerecske! Már hogyan vinnének el téged -katonának? A kinek az egyik válla hat hüvelykkel alacsonyabb, mint a -másik. - -– Az én vállam? - -– Hát persze, hogy a te vállad. Hát a vén Mathuzsálem unokájából hogy -lett sánta? Kitoldták a lábát három darab százassal. A te válladat -kitoldjuk hattal s örök időkre nyomorék maradsz ex offo. Nem a -hadügyminiszter, nem az excellentiás urak dolga ez; hanem a felcseré. - -– Csakhogy én ahhoz nem folyamodhatom, a mihez Mathuzsálem. - -– No ugyan? - -– Csaláshoz, vesztegetéshez. - -– Micsoda? Hiszen senkit se csalunk meg, csak a kormányt. - -– S az «senki»? - -– Azt «szabad». - -– Ez nem az én erkölcstanom. - -– Hát ugyan mit akarsz? - -– Ha parancsolnak velem, elmegyek. Ha társaimat, a szegény fiukat -kényszerítik felcserélni a kalapácsot a fegyverrel, én, az ő vezérük el -nem maradok tőlük, azért, mert én nekem van miből vesztegetnem, nekik -pedig nincs. - -– Oh! kiálta fel Blanka, s odasimult Manasséhoz, átölelve annak nyakát -féltékenyen, s közel volt hozzá, hogy sírva fakadjon. - -– Nem tehetek mást. Csalni nem tanultam, könyörögni pedig tegnap óta -elfelejtettem. - -– Akkor én nyakamba kötöm a kis Bélát, meg az Ilont s megyek veled, a -hová téged visznek, monda Blanka. - -Ezen aztán nevetett is, meg sirt is. - -Ekkor közbeszólt Anna. Neki volt az egész családban a leghelyesebb -itélőtehetsége. Nagy szerelmi csalódások szokták azt kifejteni a nőknél. - -– Legyünk eszünkön! Manassénak egészen igaza van. A mi sikerült -Mathuzsálemnek, nem járja minálunk. Annak az unokáját hagyták kicsúszni, -ki törődött vele? De Adorján Manasséra «valakinek» figyelme van. Nekünk -a bujkálódás, ravaszkodás, menekülni akarás csak megaláztatást szerez. -Adorján Manassénak, a hova híják, oda menni kell. A mi egy suhancznak jó -szabadulás, az nem jó egy férfinak. Azon a helyen, a hol azt kérdik: – -ki az igazi férfi? a hesdádi korcsmáros fia teheti azt, hogy sántítva -kullogjon félre; de Adorján Manassé kifeszíti a két vállát, s azt -mondja: «itt vagyok!» s ha megtörténhetett az, hogy ezt a kérdést -intézzék «ő hozzá» ő mást nem felelhet. S ez a legegyenesebb és -legrövidebb. Valaki kiszemelte őt, hogy üldözze. Nem is nehéz kitalálni, -hogy kicsoda. Az nem fog neki békét hagyni. A furfangoskodással csak -eltennők későbbi időkre a bajt, hogy folyton fenyegessen az minket. A -legegyenesebb út a legrövidebb. Ő megjelenik a hivásra s vonakodás -nélkül vállalja el feladatát. Rövid időn mindenki szeretni és becsülni -fogja abban az ezredben, a melybe besorozzák. Társai, kik együtt mennek -vele, imádni fogják. Az ezredes, az ezredtulajdonos büszke fog lenni -arra a zászlóaljra, a melyben ők szolgálnak. Az mintája lesz a -katonaságnak. A hadseregnél az olyan embert, mint Manassé, meg tudják -becsülni. Egy év alatt tiszti rangra jut, s akkor aztán rajta áll, hogy -mikor tegye le a kardot. Mint tiszt, mindig nyugalomba léphet. - -Manassé kezét nyujtá Anna hugának. - -– De hátha elviszik háboruba? szólt Blanka. - -– Attól ne tarts. Ha belekeverednék is Ausztria a mostani háboruba, a -magyar ezredeket oda nem küldik; azok Lombardiában maradnak, a hol szent -a béke. - -– Én nem bánom: oda is vele megyek. - -– Nem, Blanka! Te itthon maradsz mi velünk. Neked és gyermekeidnek jó -helyetek van itten mi közöttünk. Aztán nem is mehetsz. Ha Manassé -távozik, az Új-Telepet neked kell gondviselésed alá venned. Gyermekeid -vagyona fekszik abban. Különösen most, midőn ilyen válság állt be -egyszerre: rögtön új munkásokat kell szerezni, mindent előlről kezdeni, -hogy hagyhatnál mindent veszendőben? Mi többiek az újított dolgokat nem -értjük, te vagy beleavatva; neked itt kell maradnod. Vagy ha menni -akarsz, hát eredj! De én a Bélát, meg az Ilont nem adom. Azok az -enyimek. Nekem adtad. - -– De Istenem! Hogy én egy egész évig ne lássam Manassét! Egy egész őszt, -telet, nyarat végig éljek nála nélkül; hogy az első ibolyát, a mit a -haraszt közt találok, ne neki hozzam be, hogy az első gyümölcsöt, a mi -megérik a fán, ne vele oszszam meg? - -Anna mélyen felsóhajtott s két kezét felemelve, összekulcsoltan szorítá -fejére, míg szemei megteltek könynyel. - -E néma tekintet azt mondá: «hát én hány virágnyilást, hány levélhullást -várok végig? és várok – reménytelenül – és panasztalanul». - -Blanka elérté azt, s sietett lecsókolni Anna szemeiről a könyeket. - -– Ne hallgass el; folytasd a te okos beszédedet. - -– Mi nem szakadunk el addig is Manassétól. Mindennap irunk neki levelet. -Egyik nap te, másik nap én. Az első ibolyát is beleteszszük majd a -levélbe. S aztán meg majd a kis Béla első ákombákját. - -Ez meg már épen olyan biztatás volt, hogy valamennyit jó kedvre -hangolta! Csak már itt volna az az idő, a mikor a kis Béla írni fog az -apjának első üdvözlő mondatot, járni most tanuló betükkel, a mik közül -némelyik hanyatt esett, s az utána jövőnek könyörög, hogy vegye fel! Már -csak azért is érdemes elmenni Lombardiába közkatonának, hogy ilyen -levelet kaphasson az ember. - - -XXIX. - -A végzetet nem lehetett elfordítani. Rendes dolog volt az: más emberen -is sűrűn megesett, hogy ott kellett hagyni házat, tüzet, üzletet, fiatal -nőt, apró porontyokat s elmenni katonának, akármilyen nagy úr az ember. -Éljen az egyenlőség. Kóstolja meg az is, hogy milyen a komisz kenyér! A -herczegasszony is hadd sírjon már egyszer, ne csak a parasztasszonyok! - -A toroczkói fiukat Lombardiába vitték. Oda indult aztán mindennap -Toroczkóról egy levél Manassé számára, a mikre ő is tartozott minden -hónapban egyszer választ küldeni. - -Az első hónapban azt az örvendetes hírt tudatta kedveseivel, hogy -tiszteletbeli őrvezetővé avandzsirozott. A másodikban már «virtikli» -minőségre emeltetett (wirklicher Gefreiter), a harmadikban káplárságig -vitte a dolgát, a negyedikben már őrmester volt. Itt azután megállt. - -Egy esztendővel biztatták egymást, mikor elváltak, s lett belőle – öt! - -Ötször virult ki az ibolya a haraszt közül, ötször szakították le az -érett gyümölcsöt a fáról, s Blankának nem volt Manasséja, a kivel azt -megoszsza. A kis Béla nem csak ákombákomot, de verset is írt már atyja -születésnapjára, s még mindig Olaszországba vándoroltak a levelek. -Mindennap. Mindennap. - -Manassé egyszer sem kapott ez idő alatt szabadságot családjához -hazatérni. És nem lett hadnagygyá előléptetve. Maga az ezred parancsnoka -több izben írt Blankának levelet, melyben férjét feldicsérte, hogy -katonatársai bálványozzák, előljárói becsülik, mintája a katonáknak, -tudományos képzettsége elismert, és nem tudják annyira vinni, hogy tiszt -legyen belőle. Maga a veronai hadparancsnok is közbevetette már magát -érte, s annak sem volt semmi sikere. Valami nagybefolyású erős -ellenségének kell lenni odafönn, a ki őt kitartóan üldözi. - -Blanka tudta jól, hogy ki az? s nem koczkáztatott haszontalan -kisérleteket annak legyőzésére. - -Családja sem ereszté. Nem engedték meg neki, hogy Toroczkót elhagyja, -még csak abból a czélból sem, hogy Manassét meglátogassa Veronában. Nem -csak ösztönszerű sejtelem, de sok rendbeli tapasztalás tanácsolta nekik -Blankát ki nem ereszteni abból a sziklavölgyből, a hol egyedül van -minden veszély ellen megvédve, a hol nem férnek hozzá, hogy akár testét, -akár lelkét megmérgezzék. - -Aztán hosszas, folytonos szenvedés alatt a nőkben kifejlődik a dacz. A -legszelidebb kedély is megmerevül a szüntelen nyomás alatt. Minél tovább -haladt a kényszerű elválás ideje, Blanka annál erősebb szívvel viselte -azt. - -És még ezen fölül az egész férfigondot is viselte. A gyártelep sorsa az -ő kezében volt; neki kellett magának mind azt a nehéz feladatot -elvégezni, a mihez annyi vigyázat, éberség, utánlátás, emberekkel bánni -tudás, szakismeret és jó szerencse kell. S megfelelt e feladatnak, mint -a legjobb férfi. - -Ez öt év alatt pedig sok nehéz időt kellett kiállnia. Egyszer a jég is -elverte vetéseit aratás előtt két nappal; készpénzen kellett venni a -kenyérnek valót. Blanka pótolta azt az elmult évek megtakarított -fölöslegéből. A vasgyár virágzott. - -Egyszer aztán bekövetkezett az a csoda, hogy még a vasat is elverheti a -jég. - -Egyike az experimentáló állambölcseknek egy csepp tintából csinált egy -olyan fergeteget, mely egyszerre agyonverte két ország minden vasgyárát. -Leszállította egy tollvonással a külföldi vas behozatali vámát. - -Blanka egyszer csak azt vette észre, hogy minél több vasat termel a -gyára, annál nagyobb a vesztesége. - -Ennek igen természetes magyarázata van. - -A gyármunka árszabályát a földmíves-napszám határozza meg. Ez Franczia-, -Olasz-, Német-, Svédországban a frank; Magyarországon és Ausztriában -pedig a forint. A frank két ötödrésze a forintnak. E szerint a magyar és -osztrák gyáros három ötödrészszel drágább munkaerővel dolgozik, mint a -külföldi. - -Itt már nem tudott Blanka segíteni magán. - -Hisz még az okos, tapasztalt férfiak sem tudnak ez ellen védelmet. E -tollvonására az állambölcsnek a toroczkói tizenegy kohó közül négyben -eloltották a tüzet, tizenkét hámor közül hét(!) megszünt dolgozni. A -magánkohókban, melyek nyolcz év előtt még tizenkétezer vaskenyeret -sütöttek ki, leszállt az idei termelés négyezer vaskenyérre. - -A szép kis paradicsomvölgy alól kihúzták a földet. - -A mit a barbár elődök, irástudatlan állambölcsek nagy fáradsággal -megtelepítettek, a mit ötszázados ipar a népkultura mintaképévé -idomított, a munkások édenét, egy ember egy tollvonással képes volt -semmivé tenni. - -Blanka e tollvonásban is fölismerte a vezető kezet. - -Türt. Meg volt győződve, hogy nem sokáig tarthat ez így. Az összeroskadó -ipar átalános jajkiáltása majd útat tör magának s a régi jólét még -visszatér. Odáig a gyártelepet még áldozatokkal is fenn kell tartani. -Eladta utolsó családi ékszereit is, hogy a munkát veszteség mellett is -folytathassa, s levelében még csak nem is tudatta Manasséval ezt a bajt. -Azt irta neki, hogy minden nagyon jól megy. - -Mikor legsulyosabban nehezültek a nőre a gondok, a miket az anyagi -létért való küzdelem újított meg napról-napra: egyszer csak egy régi -ismerős állít be a toroczkói házhoz – Zimándy Gábor úr. - -A derék uron nem történt nyolcz év óta egyéb változás, mint hogy nagyon -meg volt hízva. - -– Ezer esztendeje, hogy nem láttam önt grófné! szólt Blankához az -ügyvéd, s a grófné most is oly jó színben van. S e közben igyekezett -Blanka kezét megcsókolni. «Csókolom a szép kezeit.» - -Blanka pedig elvonta tőle a kezeit. - -– Ne czímezzen engem grófnénak, én vasárusné vagyok. A kezemet sem -hagyom megcsókolni, mert az csupa kormos a vastól. Az uram nincs itthon. - -– Tudom. Nagyon jól tudom. Nagysád valóban egy heroina. Nem soká tart -már. - -– Csak egy évig. Akkor vége lesz a szolgálatnak. - -– Addig sem. Nagysád előbb fogja őt meglátni. Maga fog utána menni. - -– Hanem hát parancsoljon ön velem, uram, szólt Blanka, kettévágva az -ömledezést. Megrendelést jött tenni hozzám? - -– Hahaha! Kaczagott az ügyvéd. Igazán praktikus úrhölgy! Megrendelést? -Bizony megrendelést! De még mekkora összegig! Nem kevesebb, mint -négyszáznyolczvanezer forint ára megrendelést jöttem tenni a grófnéhoz, -– vagy ha jobban tetszik – nagysádhoz, – vagy ha még jobban tetszik – «a -vasárusné ifjasszonyhoz», hahaha! - -Blanka elbámult. Mi akar az lenni? - -– Igen, igen. Négyszáznyolczvanezer forintot kell hoznom Adorján Blanka -asszonyságnak au comptant. - -– S mit adjak én ezért? - -– Egy ív papirost, a neve aláirásával. - -– Nem értem. - -– Majd mindjárt megmagyarázom s akkor nagyon érthetőnek fogja találni. A -grófnő (már csak maradjunk annál, hogy grófnő; születését nem vesztette -el soha) újra férjhez ment, s convertált. Ezen végződött legutolsó -találkozásunk. Akkor, a mint a világ szekere ismét a rendes kerékvágásba -visszadöczczent, a grófnő rokonai siettek pert indítani a grófnőt addig -megilletett örökségi résznek rájuk visszaháramlása végett. A grófnő meg -is kapta az idéző levelet. - -– Nem jelentem meg az idézésre; mert a felpereseknek igazságuk volt. - -– A biróság azonban a meg nem jelenő alperest nem szokta védelem nélkül -hagyni. A grófnőnek volt nálam egy régi teljhatalom-levele s annak az -erejénél fogva én vettem kezembe a védelmét. - -– Azzal ugyan haszontalan fáradságot és költséget szerzett ön magának. - -– Eleinte igen. Az első biróságnál a grófnő rokonai nyerték meg a pört. -Nem lehet csodálni. Külföldön kellett perlekednünk: a «Vojvodinában», a -hol a rokonság birt nagy befolyással. De az appellatánál már itthon -voltunk, «Ausztriában». Itt már a grófnő igaz barátainak befolyása -döntött. A felsőbb itélőszék elutasítá a rokonokat a keresetükkel s -elmarasztalta őket a grófnőnek esedékes nyolcz évi járulék kifizetésére; -a mi tesz négyszáznyolczvanezer forintot, a mit rögtön le is kellett -tenniök birói kézbe, a honnan a grófnő sajátkezű nyugtája, vagy nekem -adandó meghatalmazása mellett azonnal átveheti. Akkor aztán, ha egyszer -kezében lesz a félmilliója, itt hagyhatja a vascsinálás mesterségét a -czigánynak, kimehet Manasséhoz Lombardiába s élhet grófi módon. - -Blanka egészen el volt kábítva e hír által. - -Négyszáznyolczvanezer forintot kapni egyszerre! Hisz az egy kincs a -toroczkói völgyben! Egy olyan összeget, a mire senki sem számított, a -miért senki sem imádkozott, egyszerre csak mint a záporesőt fogadni az -ölébe, a mi onnan felülről megered, mikor legszomjubb a föld, -legtikkadtabb minden növény! Megszabadulni egyszerre minden anyagi -gondtól! Urrá tenni a férjet, biztosítani a gyermekek jövőjét egy mesés -véletlen által. Oh ez még ezeregyéjszakai regének is túlzás. - -– De hát hogy lehet ez? kérdezé hitetlenkedve. Hiszen nagybátyám -végrendelete igen világosan szólt. Én a kitérés által elvesztettem -minden jogomat az általa alapított hitbizományhoz. S ezt el nem -tagadhatom, mert igaz. - -– Hiszen igaz, igaz; hanem hát arra való az ügyvéd, hogy mindennek -megtalálja a kapcsát, a mibe bele lehet akaszkodni. A püspök nagybátya -végrendelete így szólt: «ha örököseim valamelyike a római katholikus -hitről bármely más keresztyén felekezetbe térne át, birtokjogát veszítse -el». - -– És én kitértem a római katholikus egyházból. - -– Hiszen a vojvodinai birák is így fogták azt fel. Persze primitiv -emberek! Meg is voltak bizonyosan kenve a grófok által. De a felső -biróság tanult emberekből áll. Azok az én védelmemnek adtak igazat. Én -bebizonyítottam nekik, hogy a végrendelet záradéka nem alkalmazható az -ön esetére: mert az így szól: «ha kitér a katholikus hitből valamely más -keresztyén felekezetbe, akkor veszítse el a birtokjogát». Ugyde a grófnő -nem egy keresztyén felekezetbe tért ki, hanem egy pogányba, egy -istentagadóba; és így azt kitérésnek sem lehet nevezni, csak -atheismusnak: erről pedig nem szólt a végrendelet. S a törvényszék az én -érvelésemet hagyta helybe. - -Blanka arcza lángvörössé gyulladt föl e szóktól; fölpattant helyéről s -indulattól reszkető hangon kiálta föl: - -– S ön azt hiszi, hogy van a világnak annyi milliója, a mennyiért én -aláirjam azt, hogy az a község, mely engem tagjává fogadott, -Istentagadók sectája? Hogy én ezeknek az embereknek, a kik velem -megosztották kenyerük falatját, a kik engemet életükkel, vérükkel -megvédelmeztek, kik engem, a világból kitaszítottat, hajlékukba -befogadtak, – szemükbe vágjam azt a gúnyszót, hogy «pogányok!» Hogy -meggyalázzam férjemet, rokonaimat s mindazokat, a kiket e földön -szeretek, s a kik engem igazán szeretnek, – s írjak alá egy hazugságot, -a minek az ország minden alaptörvényei ellentmondanak, a mit saját -lelkem, öntudatom, meggyőződésem megczáfol! Ah nem, ön nagyon rosszul -ismerte akkor Zboróy Blankát, a ki ha nem grófnő is többé, de azért még -mindig büszke a becsületére. Adja ön vissza a meghatalmazásomat! -Követelem azt! S megtiltom önnek, hogy engem tovább is az én ügyemben -képviseljen. Adja vissza meghatalmazó levelemet! - -Gábor úr tiszteletteljesen visszahúzta magát. - -– Ön nagyon fel van ingerülve, grófnő, s igen egyoldalúlag fogja fel a -dolgot. Nagyon hamis szempontból tekinti a dolgot. Én azt ilyen könnyen -el nem intézhetem. Én beszélni fogok előbb a grófnő férjének rokonaival, -a kiket a grófnő fél megbántani. Előadom nekik a dolgot úgy, a hogy van. -Majd meglássuk azután, hogy vajjon ők olyan nagy lelki sérelemnek -fogják-e azt venni, hogy azért érdemes az embernek egy egész kincsről -lemondani? Előbb beszélek a testvérekkel. - -– Tegyen ön, a mit akar! - -Gábor úr aztán egybehivta a családtagokat, s előadta nekik nagy tréfásan -a lefolyt pert, hogy szedte rá az ellenfeleket! Az osztrák biráknak -semmi tudomásuk sincs arról, hogy Erdélyben az egyistentvalló község -bevett keresztyén hitfelekezet, azok őket pogány népnek ismerik el. S ez -Blankára nézve milyen nagy előny! Hiszen, ha egy Zboróy utód -szabadkőmives, nihilista, nazarénus lesz, azzal nincs elveszítve az -örökösödési joga, csak lutheránussá, vagy kálvinistává nem szabad -lennie. - -Ezt a fortélyt, ezt a furfangot olyan mulatságosan tudta Gábor előadni -az Adorján-család előtt, hogy csupa tréfa volt! - -Mikor aztán azt hitte, hogy tökéletesen meggyőzte őket, akkor fölkérte, -hogy menjenek át vele a grófnőhöz, őt rábeszélni elutasítása -visszavételére. - -Azok egymásra néztek, s aztán Annát és Áront küldték ki, hogy -beszéljenek Blankával. - -Átmentek hozzá. - -Ott találták Blankát Manassé dolgozószobájában, körülrakva -törvénykönyvekkel, hitágazatokkal. Írt. - -– Kedves Blankám. Szólt Áron bátya. Gondold meg, hogy egy nagy világi -vagyont megtarts és el ne utasíts magadtól. - -– Már meggondoltam. Szólt Blanka nyugodtan. Elkészültem vele. - -– Mit irtál, drágám? - -– Nyilatkozatot a semmitő-törvényszékhez, melyben felvilágosítom a -birákat a felől, hogy nem vagyunk Istentagadók. - -Zimándy úr elszörnyedve csapta össze a kezeit. - -– De grófnő, ön elveszt fél milliót. - -– S megtartom helyette az én kincseimet! szólt Blanka, átölelve két -karjával a két testvért; Áron bátya odaroskadt a lábaihoz s térdeit -átölelve, elkezdett zokogni, mint egy gyermek. - -– Oh tarts meg bennünket magadnak! maradj itt nálunk! légy a mi -szentünk, a kihez búcsújárni közeledjünk! - -Gábor úr vette észre, hogy itt minden replikázás fölösleges. Ez az -asszony oly határozottan cselekszik, mintha valaki megsúgta volna neki, -hogy pörének szántszándékos elvesztésével Cagliari herczeg szivébe ver -éles tőröket, a kinek a műve volt ez a nevezetes itélethozatal. Vissza -kellett fordulnia nagy keserűséggel. Még csak nem is marasztották. Mikor -kocsijával elhajtatott a gombostornyú templom mellett, felnézett rá -keservesen. - -«Pedig az egész templomuk nem ér tizenötezer forintot!» - -* * * - -Blankával pedig csakugyan az történt, a mit Áron bátya mondott. Hozzá, -mint a völgy szentjéhez, búcsújárni mentek a hívek. Az új telep munkásai -jöttek hozzá azzal a szép zsolozsmával, hogy a míg a mostoha viszonyok -tartanak, ők készek, az eddigi munkabér két ötödrészeért dolgozni föld -felett és föld alatt. - -És ezzel elfoglalta a boldog kis paradicsom völgyét a titkos harcz -félelmetes ellensége: a fekete kenyér. - -Mert bizonyára a két-ötödre leszállított munkabér – az már a westfáli -fekete kenyér! - - -XXX. - -E sok unalmas huzavona után lássunk egy kis rablótörténetet – -változatosság okáért. Az olvasó közönség ezekben gyönyörködni szokott. - -A mi rablóink nem közönséges «szegény legények», kik lóháton, fokossal -kezükben elindulnak a pusztán, megállítani a vásárra utazókat, – ezek -«gazdag legények» (milyen új szó!) a kik csak királyoktól és -közkatonáktól rabolnak. A királyoktól milliókat, a közkatonáktól -filléreket: a mi megint milliókra megy. - -Valamire való rabló, a ki nem sentimentális és nem féli az ördögöt, a -gyilkosságtól sem retten vissza. Csakhogy ezek nem egyesével ölik meg az -embereket, hanem tizezerével. - -Mert az ő kalandjukhoz háboru kell. Rendkivüli idők, a mik a pedans -kiszámítás és utánszámítás szabályait nem tűrik el. - -Mint tudva van, minden rablási műtétnek van saját czíme a tolvajnyelven. -A betörőket, a jóreggelt kivánókat, a télikabátelsuvasztókat, a -zsebmetszőket mind saját elnevezés alatt ismeri e jargon. Az általunk -bemutatandó műtétnek a díszneve műnyelven: «mangeria». Jelent -hivatalnokvesztegetést a szerződéseknél. Kezdődik milliókkal, s leszáll -egész az ajándék-burnótszelenczéig, sőt a legutolsónak már nem jut -egyéb, mint egy kis vágott dohány. - -Mert minden szerződéshez három ember kell: egy, a ki megköti, egy másik, -a ki meg nem tartja, s egy harmadik, a kinek ellenőrizni kellene a -szerződés megtartását, de azt nem teszi. - -Azután van szükség egy mindent kigondoló, furfangos észre, mely -kitalálja, micsoda útakon és módokon lehet valami prédát megejteni? - -És végre egy fő-fővezetőre, a ki gondoskodik róla, hogy ezek a prédák -csakugyan kapóra jőjjenek. Ennek adóznak azután valamennyien. - -Mert (a hogy Cagliari herczeg mondá), egy nábob, a ki harmincz millióról -tíz millióra leszállt, s hozzá van szokva másfél milliót költeni -évenkint, sokkal elhatározottabb ember, mint az a brigante, a ki az -útfélen a postaszekérre les. - -Ez azonban nagyon óvatos szokott lenni s közvetlen senkivel sem -érintkezik. - -Nem engedi magát rajta kapni, hogy közönséges magánérdekei vannak, a -midőn nagy befolyását felhasználja arra, hogy két-három ország -diplomatiáját összeveszítse egymással. Nem! Ő csak politikai magas -czélokat akar elérni. Híve az ősi traditióknak. A vallásos buzgóság is -igen tisztességes köpenyeg. Szítja, a hol lehet, a hamu alatt lappangó -tüzet. A miért szidják, az rá nézve megtiszteltetés. Az üzéreket, -vállalkozókat, a kik a főurak előszobáiban ácsingóznak, meg sem látja. -Semmi dolga velük. Azok pedig nagy alázatosan köszönnek neki. De ő azt -el sem fogadja. - -Hanem aztán este, szinház után ellátogat a szép marquisnőhöz s ott tölt -nehány órát bizalmas társalgásban. Akkor búcsút vesz, s a mint hintaja -kigördül a kapuboltozat alól, a velenczei óra ajtaja megnyilik, s belép -rajta a fiatal látogató. A szép hölgy karjába fűzi karját, leülteti maga -mellé, kaczagnak, dévajkodnak, a szép hölgy körültekint: be van-e zárva -a harmadik szoba ajtaja is? nem hallanak-e meg valamit? aztán visszajön -s ismét elfoglalja helyét. - -Ha valaki leskelődnék utánuk, azt hinné, hogy ők ketten megcsalnak most -egy harmadikat: Cagliari herczeget. - -Pedig nem úgy van. Ők hárman együtt megcsalnak egy negyediket; egy nőt, -a ki bástyakoronát visel: közönségesen «monarchiának» híják. - -– No gyere, kis bolondom; kis sánta ördögöm. Mondd el, rendben vagy-e -már az olaszaiddal? - -– Ma kapták meg a szerződésüket negyvenezer darab vágó marhára. - -– Hisz’ akkor minden katonára két mázsa marhahús jut. - -– Soh’ se látnak azok abból egy falatot sem! - -– Hát mi történik velük? - -– Olyan szépen van az elrendelve, hogy utoljára az állam fog kárpótlást -fizetni a vállalkozóknak azért, hogy «ne» szállítsák a vágó marhát a -hadseregnek. - -– Kárpótlást a nem-szállításért? - -– Legalább két milliót. Ez még nem elég; hanem a szerződés szerint a -negyvenezer ökörnek a bőrét meg még tartozik az állam visszaadni a -szállítóknak, s minthogy ökröt nem kap, bőrt sem húzhat le róla, azért -is kárpótlást fizet. Ez már azonban csak bagatelle! Cagliari papának -pezsgőre se elég. Legfölebb nyolczvanezer forint. - -– Az is valami – ideális ökörbőrökért. Lám a szállítók is értenek a -poézishoz. - -– S jól honoráltatják a fantaziájuk szüleményeit. - -– Ezt jól elintézted. Most hallgasd meg Jupiternek a további tervelését. -Add ide azt a tárczát az irószekrényemből. - -Vajdár ismerte az irószekrény rejtekének a nyitját s elhozta belőle a -maroquinba kötött tárczát. - -A marquisnő felnyitotta azt s a benne levő iratokban keresgélt. Az egész -tárcza valami finom illatot terjesztett maga körül, minőket akkor -Japánból divatosítottak el. - -– Itt van, szólt egyet elővéve, melyen Cagliari herczeg saját jegyzetei -voltak. Négy millió háromszázezer mérő gabonára kell szerződést kötni. S -azt ennek a névnek kell megkapni, a mit írva látsz. Az ár tizenöt millió -forintra megy. - -– Kevés massematta néz ki belőle; a gabona ára erősen fölment. - -– Ne búsúlj te azon. Annak a derék embernek, a ki ezt a szerződést -megkapja, majd lesz rá gondja, hogy egy kis «feljavítást» engedjen -magának. Ha egy negyvenedrész földet, szemetet, konkolymagot kever a -rozs közé, ki veszi azt észre? S ez negyedfélszázezer forint. - -– S negyedfélszázezer forint ára földet és szemetet kell megenni a -katonának azért, hogy Cagliari papa mindennap pezsgőben fürödhessék? - -– Hát mi az! két forint ára jut belőle egy katonára. Annyi földet bizony -megehetik, a ki a hazáját szereti. - -A marquisnő nagyot nevetett a saját ötletén. Vajdár Benjámin azonban -csak a bajuszát rágcsálta. Valami ösztönszerű sejtelme volt az iránt, -hogy azokkal az emberekkel, a kiknek szurony van az oldalukon, még se jó -tréfálni. - -– Van-e még valami commissiója az öregnek? - -– Még pedig igen fontos. Sikerült keresztülvinni, hogy az olaszországi -hadsereg a nyári hadjárathoz vászonköntös helyett calico-t kapjon. Ebből -kell öt és fél millió rőf. Jól megjegyezd a nevet, a mi ide van írva. -Ennek kell azt megkapni. - -Olvasd el a föltételeket. - -– Nagyon lenyomott árak, jegyzé meg Vajdár. Nem látom, hogy a rendes -munkadíjon fölül mit nyerhet rajta a vállalkozó, hogy még másokat is -részesítsen benne? - -– Hát én felvilágosítlak felőle. A calicotnak harmincz hüvelyk szélesnek -kell lenni. Harminczkét szálnak kell lenni egy hüvelykben. A gyáros -azonban csak harmincz szálat fog hozzá venni s a mángorlás által -kinyujtja a szövetet harmincz hüvelykre. Ugyan melyik katonának fog -eszébe jutni, hogy a kabátja szövetében a nyüst szálait górcső alatt -megszámlálja? s aztán mit is veszt azzal a hiányzó két fonállal? -Legalább jobban járja a szellő a kabátját. S ez a két hiányzó fonál tesz -minden millió rőfnél százezer forintot. - -– Még ez is gyermekség. Nem érdemes az embernek érte a renomméját -koczkáztatni. Aztán annyifelé eloszlik. Valami nagyobbat szeretnék -hallani. - -– Most következik. Ugyanezen «financier» vállalja el a hadsereg számára -a «csinvat» (Zwilch) szállítását. - -– Csinvat! kiálta föl Vajdár boszúsan. De már, corpo di Bacco! egészen -vászonkereskedő-alkuszszá nem hagyom magamat tenni. - -– Csak maradj te csendesen, csitítá őt a marquisnő, s erélyesebb -marasztalásul köntöse szárnyával félig beteríté a mellette ülő térdeit. -Nem a csinvat itt a fődolog. Ez csak az alap. «Csinvat kell a -hadseregnek!» Ez a thesis. Ezt pedig Ausztriában nem kapni. - -– De hisz az nem igaz! Annyi gyárunk van, hogy a földet körül lehet vele -csinvatolni. - -– Nem szabad, hogy legyen! Ha mondom. Csinvat csak Angliában terem. -Angliában pedig csak érczpénzzel lehet vásárolni. Ezért ugyanezt a -finánczhatalmat kell megbizni, hogy valami száz millió forint áru -államkötvényen külföldi devizeket vásároljon s ennél a műveletnél öt -százalék akár ide, akár oda. - -De már ennél a szónál Vajdár homloka úgy izzadt, mint a fűtött ház -ablaka. - -– De hisz azt lehetetlen, hogy észre ne vegye valaki! - -– Csak te légy nyugodtan, kis kutyám. Tanuld meg azt, hogy az -optikusoknál vannak olyan szemüvegek, a miket, ha valakinek feltesznek, -hát nem lát rajta semmit. S aztán minden ember szemére való szemüvegek -vannak ottan, a mik arra valók, hogy ne lásson. - -– De hátha akad egy ember, a ki nem engedi a szemüveget feltenni az -orrára? - -– Ne félj semmit. Egy diadalmas hadjárat eltakar mindent. - -– De megfordítva; egy vesztett hadjárat meg föltámaszt mindent. - -– Csakhogy az lehetetlen. A learatott búza hallgat! Apropos! Az «our -common friend»[1] is közte van-e a learatandó búzának? - -– Ott van mindig. Szemmel tartjuk. - -– Még mindig hozzáférhetetlen? - -– Éles esze van. Nem lehet tőrbe ejteni; nemcsak őt, hanem az egész -zászlóaljat, a melyben ő szolgál, nem lehet megingatni az -emissariusoknak; a táborban «puritánok»-nak gúnyolják őket. -Összetartanak. Azt felelik a hivogatóknak, hogy ők felesküdtek a -zászlójuk alá, s a mire az egyistenvalló megesküszik, azt megtartja. Egy -szökevény se támadt közülök. - -– Kiváncsi vagyok rá, mit fog csinálni a békeapostol, ha egyszer tűzbe -vezénylik? eldobja-e a fegyvert vagy harczolni fog? - -– Így is, úgy is meghal. - -– Azt kivánnám, hogy megsebesüljön. Arra a hírre csak előjönne a -sziklaodujából a megtörhetetlen asszony? Csak eljönne sebesült férjét -ápolni? Ugyebár az ilyen nagy tábori lazaretumokban rendesen szokott -kiütni valami ragály, a mi az ápolónőket is magával viszi? S olyankor -nem igen keresik, hogy ki miben halt meg? - -– Ön nagyon türelmetlen, marquisnő. - -– No, és az te neked talán nem tetszik? - -– Nagyon nehezen várja, hogy Cagliari herczeg egyszer már igazán özvegy -legyen. - -– Ostoba! Azt hiszed, az én főkötőmről van szó? Ez a játék nagy pénzbe -megy. - -– Nem rablok-e én Cagliari herczeg számára eleget? - -– Kedvesem! Te mióta nem tánczolhatsz, érzelgési hajlamokat kezdesz -elárulni, nekem úgy tetszik, hogy sajnálod áldozataidat. Babonás vagy? -Azt megbocsátom. - -Vajdár vállat vont. - -– Vagy talán féltékeny vagy? Azt már nem bocsátom meg. Mit akarsz tőlem? -Hozzád csak nem mehetek nőül? Ez nem volna rád nézve szerencse. Nekem a -férj arra kell, hogy legyen kin gyakorolni háladatlansági ösztönömet. -Férj, a ki azokat, a kik ő ellene vétenek, nem látja meg, s azokat, a -kik ellenem vétenek, elpusztítja. Maradj te csak bűntársamnak, a kivel -együtt rablunk, gyilkolunk és – suttogunk. - -S addig suttogott hozzá – nem hallható szavakat, – míg elkábította -egészen. - -– Jer, bolondom. Avass be abba a titokba, a mit még az egész -rablókalandból nem értek: a mi a te kezeden fordul meg. Hadd lássam, -mennyire szeretsz? Le mersz-e magaddal vinni a pokolba? Gondold, mintha -azt a tréfát ismételnők, a mit Párisban megtettünk, mikor Sanson -hóhérműhelyét megtekintettük. Egymásután mind a ketten oda dugtuk a -fejünket a guillotin alá. Beszélj úgy, mintha most is e helyzetben -volnánk. Mondd el nekem, hogyan tudjátok azt kivinni, hogy mikor e nagy -szerződésekre nyilt verseny van hirdetve s arra sokan jelentkeznek, a -kik lepecsételt levelekben nyujtják be ajánlataikat: a leveleket egész -bizottság előtt nyitják föl, a versenyzők jelenlétében, a mi írva van, -az meg van írva, – és mégis a mi «bizonyosunk» ajánlata marad mindig a -legjobbnak? - -– Azt is elmondom neked. (Most már nem a «marquisnőnek», hanem «neked».) -A hivatalszobában, a hol ez a műtét végbemegy, van egy szekrény, mely -egy ablakfülkét takar el, a mi a szomszédszobába nyilik. E szekrény -hátlapja a tulsó szobából felnyitható. Ide vannak letéve a versenyzők -ajánlatai. Azokat onnan egyenkint szedik elő, felbontják, felolvassák s -aztán a szekrénybe ismét visszateszik, a szekrényajtót becsukják. Akkor -az ajánlattevővel «kellő ideig» értekeznek a benyujtott minták, a -biztosíték és egyéb mellékes kérdések fölött. Annyi ideig, a mennyi elég -valakinek, a ki a tulsó szobában résen áll, a szekrény hátsó ajtaján át -a fölbontott szerződést kivenni, belőle az adatokat kijegyezni. A -«pártfogolt» ajánlkozó marad legutolsónak. Ennek az ajánlattevő -levelében a számok helye üresen van hagyva. Mikor már valamennyi -megelőző ajánlat föl van bontva s helyére visszatéve, akkor aztán az -eddigiek megrostálásával annyi időnek kell eltelni, a mennyi elég arra, -hogy az a valaki e tulsó szobában az utolsó ajánlatlevélben az üres -számhelyeket kitöltse, egy pár krajczárral alacsonyabb összeggel a -legolcsóbb ajánlkozónál s a levelet újra lepecsételje, s hogy legalább a -tinta megszáradhasson és a spanyolviaszk meghülhessen rajta. - -– S ez a valaki vagy te! - -– Csitt! Vajdár szeme elé emelte kezét, mintha el akarná rejteni magát. - -A delnő pedig átölelte őt és megcsókolta azt a homlokot, mely ezeket -kigondolja, azokat a szemeket, a mik ezeket meglátják és azt a kezet, -mely ezeket végrehajtja. - -… Érthetlen szavak suttogása… - -Az utczán a lovas czirkáló őrjárat kopogása hangzik végig. - -… A suttogás egy perczre megáll… - -A két összetett fej egyszerre a magasba tekint, mintha azt hinné, hogy -ott a guillotin. A czirkáló őrjárat tovább kopog. - -– Ne tessék aggódni, nagyságos úr, kegyelmes asszony! Azok csak a -boltfeltörőket üldözik s azoknak a szeretőit, a mezitlábos herczegnőket… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -XXXI. SOLFERINÓNÁL. - -Azon a napon, melyen a világtörténet egyik legnevezetesebb ütközetében -két ország sorsa és egy világrész új alakulása fölött folyt a játszma -két sakkjátszó óriás között, kora hajnaltól délutánig mozdulatlanul egy -helyben állt az a zászlóalj, melyben Manassé szolgált: ők tartalékul -voltak hagyva. - -A magas fensíkról nagy területét a csatatérnek lehetett e helyről -belátni. - -Manassé most is őrmester volt. A kortársak emlékezni fognak rá, hogy -azon idők harczában minő nevezetes befolyással birt az őrmester a -katonaságra. Az volt a közvitézre nézve a «vezér», a ki az ő nyelvét -érti, az ő baját megérti és megosztja; a ki vele egy kenyeret eszik és -együtt is koplal, a ki együtt énekli vele a hazai dalokat, a ki az -otthoni eseményekről tudósítja; a ki előtt bizalommal beszélhet, -panaszkodhatik, s a ki tud számára vigasztalást. Az őrmester szava volt -az oraculum. A főtisztek maguk is tudták azt, s a kenyértörés idején az -őrmestereknek nagy volt előttük a becsülete. Meg is szolgálták azt. A -solferinói ütközetben a száraz hivatalos jelentés egy tüzérőrmestert -emel ki legmagasabbra, ki tábornokhoz méltó döntő hőstettekkel örökíté -meg szörnyen polgári hangzású nevét. - -Manassé puskája csövére támasztva két összefont karját, nézte a szomorú -drámát reggel óta. - -Az óriások sakkjátékához a sakktábla is épen hozzá illett. Egy -messzeterülő lapály, négyszögekre szakgatva gyümölcsfa és szőlőlugas -szegélyektől, miket virágmartos öntöző csatornák kisérnek; távolabb -regényes halmok lánczolata, lépcsőzetesen mivelt szőlőkertekkel; a -lankásokban olajfák berkei; – s mintha egy erdő közé szétszórt város -volna, az egész táj ragyog a napsütötte nyári lakok, villák, casinók, -majorságok épületeitől. A legszebb paradicsomkert. - -S e gyönyörű tájat választotta két óriási hadsereg csatamezejéül. - -S e gyönyörű tájék tiltakozik a vérontás munkája ellen! - -Ő maga harczol a harczolókkal. - -A hadcsapatok eltévednek a gyümölcsfa-szegélyekkel kerestül-kasul szelt -rizsföldeken, s majd tulnyomó ellencsapatra bukkannak váratlanul, majd -meg úgy elvesztik egymást, hogy nem birják az érintkezést saját -hadosztályukkal feltalálni, majd meg ellenségül csapnak egymással össze. -Mikor egy vízárkot rohammal megostromoltak, maguk előtt találják a -másikat, eperfasövényeivel, s ujra kell kezdeniök a harczot. A lovasság -nem bir kifejlődni. Rohamait feltartóztatja a sok vizárok, eleven -sövény. Egy egész lovasdandár úgy eltéved a csatatéren a harcz kezdetén, -hogy estig nem bir az ütközetbe visszatalálni. Nyargonczok futkosnak a -felkeresésére s nem birnak ráakadni. Ez folyvást ellenséget keresett s -nem talált. Túl ugrott a sakktáblán. Egy másik hadtest nyugodtan pihen -addig, míg a tőszomszédja két óra hosszant küzd a túlnyomó ellennel: a -halmok elfogják az ágyúszót; itt semmit se hallanak belőle. – Az egész -apró halmokból összecsoportosult hegygerincz mély vágányokkal van -beszelve, mik megannyi vífolyosóul szolgálnak a kirohanó csapatok -számára, s a halmok oldalán egymás fölé emelkedő casinók, kolnák, mind -megannyi váracsok, a mik között a legmagasabbra kiemelkedő solferinói -tetőről messze kilátszik a «Spia d’Italia» tornya: az osztrákoktól -megszállt fellegvár. A kuszált csatatér nem engedi megtudni a -hadvezérnek, hogy mi történik a két szárnyon? hogy az elrendelt mozdulat -végrehajtatott-e, vagy meghiusult? – A jobbszárny előre nyomul és tért -foglal, a balszárny eredménytelenül küzd: a közép harczol a magaslatok -birtokáért. Az újkor eddig ismeretlen hadi gépe, a vontcsövű ágyú, most -teszi le első próbáját. A dicsőségcsináló gép! S hatása lezuzó. Az -osztrák ágyútelepek egymás után némulnak el előtte. Egy lovasdandár két -egész ágyúütege, mielőtt egy lövést tett volna vetélytársaira, már -harczképtelenné volt verve általuk. A derék, kitanult osztrák tüzérség -meg sem közelítheti sima öblü ágyúival ellenfelei ütegeit. S amazoknak a -robbanó lövegei oly messzeségből gázolják el a közeledő hadoszlopokat, a -minő az eddigi hadászat számításán kivül esik. Az osztrák haubitz- és -congrev-röppentyü gyönge feleselő társ ellenükben. A gép harczol az -emberi vitézség ellen! A mig megint egy nálánál hatalmasabb gép nem jön -őt összezúzni. - -Manassé tétlenül bámulhatta az előtte lefolyó tragédiát. Nem olyan szép -az, mint a hősköltemények irják. Itt a sövények mentén előhaladó -szuronysorok, szerte a zöld kertszőnyegből fellobbanó fehér lőporfüst, -amott sziklamászó emberrajok; egy csoport fehér egyenruha, -összekeveredve szemközt jövő kék egyenruhák tömegével: egyik a másikat -előre, hátra sepri. S ha egy pillanatra szünetel az ágyúdörgés -orgonajátéka, felhangzik a miriadok csataordítása, haláljajgatása. - -Ha ebben a szép nagy kertben egy csendes délután egyetlen egy -meggyilkolt ember halálkiáltása hangzanék fel, hogy megrendítené az -mindenkinek a szivét, a ki azt hallja! hogy futnának segélyére! hogy -üldöznék a gyilkost! hogy emelnének a szerencsétlenség helyén fogadalmi -emléket! Most pedig, mikor húszezrével fetreng a legyilkolt ember a -mezőn: hidegen néz mindenki a tájba. - -Nem jutott most Manassénak saját sorsa eszébe. Minden gondolata ott -járt, hogy így kell-e hát ennek lenni? És így kell-e ennek folyni örök -időkig: hogy ész, tudomány, bátorság, hűség, hazaszeretet, -áldozatkészség és minden erő, a mi a szívben és agyban teremteni, -alkotni hivatott, untalan arra egyesüljön, hogy az emberirtó gépeket -halmozza egymással szembe, s pusztítsa vele az istenség legszebb -alkotását? Hogy joga legyen két óriásnak a törpék százezreit (a kinek -neve «ember») egymás ellen zudítani s a nap alkonyán összeszámítani, ki -csinált a másiknak több halottat? Az a győztes, az a dicső, azé az -igazság? - -S az ő kezében is ott volt a fegyver. S ennek a fegyvernek is az volt a -czélja, hogy egy anyának a szivét megkeserítse, a ki könyek között -felnevelt gyermekét hasztalan fogja haza várni; hogy egy ősz apának -kezébe adja a koldusbotot, kinek kenyérkeresőjét eltemették, hogy egy -menyasszonynak a koszoruját felváltsa özvegyi fátyollal. - -A solferinói váracstól északra a sürű apró halmok közül kiválik egy -domb, a mit a hadjárat leirói a cziprusok halmának említenek. - -Gyönyörű szép regényes halom: teleültetve cziprusokkal. - -Ez a cziprusokkal sűrűn beültetett magaslat látszott az ütközet csomóját -képezni. - -Épen rá lehetett látni arról a fensíkról, melyen Manassé zászlóalja -tanyázott. - -Manassé elnézte a hosszú küzdelmet, mely a domb körül folyt. - -Azt hol az egyik fél, hol a másik fél ütegei vették kereszttűzbe, s -ágyúzták, a mig csak a lövegek csöve izzóvá nem lett. - -Azután rohamra mentek ellene. Majd az egyik fél, majd a másik. De sem az -egyik fél, sem a másik csapatjait onnan Manassé visszatérni nem látta. A -mely csapat a cziprusok halmát elfoglalta, azt az a domb elnyelte: -osztrákot, francziát egyaránt. Hová lettek? Mi történt velük? - -Minő elátkozott hely lehet az ott? - -Délután négy órakor már nőttön nőtt a zűrzavar. A megujított rohamokban -úgy összekeveredtek az egyes zászlóaljak, hogy mindenféle szinü hajtókát -lehetett egy csoportban látni. - -A hadsereg ki volt fáradva – és kiéhezve. - -Némely ezred már egy hét óta nem látott egy falat hust (a negyvenezer -ökörből), s a kenyér, mit kiosztottak közöttük, penészes volt és -sületlen, ehetetlen és undorító. - -Még egy végső erőfeszítés lett megkisértve. - -Elő a tartalékokkal! - -Utolszor támadták meg a cziprusok halmát. - -Egy vadász-zászlóalj, az osztrák hadsereg egyik legbüszkébb csapatja, -indult neki a rejtélyes bereknek. Rövid ellenállás után elfoglalta azt, -s a cziprusligeten túl felhangzó puskaropogás tanusítá, hogy a harczot -tovább folytatja, valahol a halmot felváltó völgyben. - -Ekkor a Manassé zászlóalja kapott parancsot, hogy mozduljon előre s a -cziprusok halmát szállja meg, a mig a vadászok előre nyomulnak. - -A dobszó felhangzott, a zászlóalj vállravetett fegyverrel megindult. -Manassé volt az első szárnyvezető, az első sorban állt. Szép, délczeg -alak volt. S az az egész homloksor mind az ő honfiaiból telt ki. Komoly, -nyugodt, bátor arczok. Öröm volt rajtuk végignézni. - -A cziprusok halmáról tovavonult egy időre a harcz; Manassé és társai -akadályozatlanul szállhatták azt meg. - -Most aztán megtudta, hogy mi van ott? - -A cziprusok halma egy nagy temető. Az egész környék temetkezési helye. A -hány cziprusfa, annyi sír. – De a föld alatt nem feküsznek oly sürűen -egymás mellett a halottak, mint a föld felett. A cziprusok dombja kettős -temető. A világ hétféle nemzetének egyenruhái fedik a felszakgatott -pázsitot. Franczia, kabyl, olasz, magyar, német, lengyel, horvát; -egymáson keresztülkasul fekve, a sírdombokon elterülve, torzalakká -görcsösülve, holt ellenség a megölt ellenség torkát szorítva, örök -alvók, fejeiket a cziprustörzsnek mint egy vánkosnak támasztva; -megmeredt kíntekintetek, kővé fagyott fájdalom az arczokon; napbanéző -szemek, a miken megtört az élet fénye; kiáltó ajkak, a miknek nincsen -szava többé. Talán valamennyinek a világ megannyi nyelvén ez volt az -utolsó szava: «oh anyám!» És most valamennyinek egy anyja van, a kinek -neve: «Terra». A pázsit feltépve ágyúgolyóktól; a tarka acanthusok -befestve vérrel, a sírkövekről lezúzott márványnemtők ott feküsznek a -többi halottak között. A temető közepén a Krisztus fejét lehordta egy -ágyúteke. Egy robbanó golyó betört egy kriptaajtót s szétvetette a -sirboltot, kihajítva a csontvázakat az új látogatók üdvözlésére. - -Szép útja van a dicsőségnek, minden lépcsője egy hulla! Manassé -vigyázott rá, hogy meg ne tapossa az útjában heverőket. - -A cziprusok halmának tetejére eljutva, kiderült előttük, hogy mi van még -azon túl? Azt addig a magas cziprusfák eltakarták. - -E halmon túl következik egy kiterjedt majorság; a minek történelmivé -vált neve «Madonna della Scoperta». Ez magyarázza meg, hogy miért nem -tértek vissza azok a csapatok, a mik a cziprusok halmát elfoglalták? - -Az onnan kiszorított franczia csapat untalan e majorságba vonult vissza. -Az pedig valóságos erőd volt. Szemközt meredek hegyoldal vezetett föl -hozzá, s ott két ölnyi magas terrászfal védte, a melyen nem volt se -ajtó, se ablak, csak lőrések. Délfelől meneteles lejtőn lehetett -megközelíteni, mely szőlőlugasokkal és fügesövényekkel volt beültetve. - -Az előrenyomult vadászzászlóalj e lejtőn át támadta meg az erős védelmi -pontot. Csatárrajjá föloszolva igyekezett a lugosok és bokrok -tömkelegében előrehatolni. - -Csakhogy a bozót a védőnek még több előnyt nyujtott, mint a támadónak. -Az biztos rejtekből lőhetett a közeledőre. Kiszámított csellel -támadhatott az oldalába: ellenfele tervén keresztül látott s a magáét -eltakarhatta. Rövid időn a gyönyörű vadászzászlóalj is abban a sorsban -részesült, a miben társai. Ember ember ellen harczolt. A töltényeiket -ellőtték már, s az ádáz tusában a terrászok köveit hajigálták az -ellenségre. Végre sikertelen erőfeszítés után vissza lett taszítva a -csapat s bomlott rendben futott a terrászokról vissza: a repkedő -tolltarajok lassankint eltüntek a völgy eleven sövényei között. - -Manassé társainak a cziprusok alján «lábhoz a fegyvert!» volt -vezényelve. Nekik a halmot kellett megtartaniok. - -Manassé egy letört koronáju cziprusfának vetve a hátát s fegyverét -ölében tartva, nézett a lőporfüst ködében uszó tájképen végig. - -Most egy parancsszó érkezett a fővezérségtől. - -«Az a zászlóalj, mely a cziprusok halmát tartja megszállva: foglalja el -a «Madonna della Scopertát». - -A zászlóalj-parancsnok azt mondja, kézbe a fegyvert s aztán «előre -fiuk!» - -Az egész hadsor Manasséra néz. - -És ha Manassé a fejét tagadó intésre fogja megmozdítani, az egész -zászlóalj bizonyára lábhoz csapja a fegyvert s azt fogja mondani: «ma -nem!» - -És a parancsnok vitéz katona ugyan, de azért tudni fogja, hogy a mi -másnak lehetetlen volt, az neki is lehetetlen; sokszor megtörténik az, -hogy az ütközet hevében a halálba vezényelt csapat a helyett, hogy -mozdulna, leül a földre. - -Manassé felnézett a lőpor-ködtől nehéz égre és nagyot sóhajtott. - -Tehát itt az óra, a melyben sorsa vaskeze előtt meg kell hajolnia. Neki, -a békeapostolnak, bele kell rohanni a vérontás munkájába. - -– Legyen meg a te akaratod! - -Azzal fegyverét középen kapva, kilépett a sorból s oda kiálta társainak: - -– Előre, testvérek! - -S arra mindannyian fegyvereiket súlyegyenbe kapva, megindultak utána. -Egy éneket kezdtek el: «erős várunk nekünk az Isten!» azzal indultak el -az ostromra. - -De ők nem azt az útat követték, a mit az előttük kisérlő csapatok, a -lehetőt; hanem neki vágtak a lehetetlennek. Egyenesen szemközt mentek a -«Madonna della Scoperta» terrász-falának, fel a meredeken, a hol egy fa, -egy bokor nem védte meg őket. - -És nyomultak előre, s egy lövést nem tettek azalatt. - -A falakról gyilkos tüzelés fogadta őket. A hű fiuk közül sok nem végezte -be a megkezdett éneket. Társai átléptek a holttestén s tovább énekelték: -«Ki megvéd a kisértet ellen!» - -Oly gyorsan, mint a gondolat, elérték a terrászfalat. - -S a fal nem állította meg őket. - -Az összefogott kezek, az egymáshoz vetett vállak, a falba döfött -szuronyok képezték a lépcsőt. Mikor a zsolozsma utolsó sorát énekelték, -már fenn voltak a falon. Manassé volt a legelső. - -«És az egész ostrom alatt egyetlen egy lövést nem tettek!» - -A naphosszant vitatott «Madonna della Scoperta» el volt foglalva. - -A zászlóalj-parancsnok magánkivül volt örömében, diadalában! Manassét -megölelte és megcsókolá. - -– Ön holnap tiszt lesz! a vitézség érdemrendével mellén! - -Manassé szomorún mosolygott. – Ő jobban tudta, hogy mi lesz ő holnap. - -Hanem az ellenfél nem hagyta abba a dolgot. Minden oldalról megindultak -a franczia csapatok a majorépületet visszafoglalni. Támadásra hivó -trombitáik recsegése hangzott a magaslatok fedett utain. A dobok riadót -vertek. Maga a császár-gárda jelent meg a csatatéren. - -– Hadd jőjjenek! Szólt a parancsnok. Tízszeres erővel is megküzdünk -itten. Visszaverjük őket, míg saját csapataink utánunk érkeznek! Tüzet -fiuk! - -Most aztán Manassé csendesen ingatva a fejét, tagadólag intett, s arra -minden katona lábhoz ereszté a fegyvert. - -– Mi ez? szólt elbámulva a parancsnok. - -Manassé fölemelte az öklét az égfelé, fölnyujtott hüvelykujjal, s azt -mondá: - -– Egy az Isten! - -S arra társai is mind azt tették, és azt mondák: - -– Egy az Isten! - -– De hát mit jelent ez? - -– Az Isten, a ki megtiltotta az emberölést. - -– De ti katonák vagytok, csatatéren álltok! - -– Megálljuk helyünket, megyünk a hova küldenek, meg tudunk halni, de -embert ölni nem. - -– De hisz’ akkor az ellenség öl meg benneteket. - -– Azt ő teheti. - -A parancsnok fenyegetőzött; sírt, könyörgött, mind hasztalan. Mindenre -azt felelték neki, hogy «egy az Isten!» Parancsolni lehet, hogy lőjenek: -de az csak lőporvesztegetés lesz, ők a levegőbe fognak lőni. «Egy az -Isten!» - -És senki sem tett egy lövést is a közeledő ellenségre. - -Azt megdöbbenté a kimagyarázhatlan nyugalom. Kelepczét gyanított benne. -S ez alatt körülfogni igyekezett a majort, a császári gárda elfoglalta a -cziprusok halmát, s ágyúkat vontatott fel oda, de csodálatos jelensége a -sors intézkedéseinek! azokkal nem a «Madonna della Scopertá»-t kezdte el -lövetni, hanem a «Spia d’Italiá»-t. A gránátok háromezer lépésnyi -távolból csapkodtak le a fellegvár falai közé. - -A tulsó félről új osztrák hadcsapatok siettek rohamlépésben a -fenyegetett major felé. - -Egy végső elkeseredett tusa volt készülőben azon épületcsoport körül, -melyet egy férfihad tart elfoglalva, a ki nem akar embert ölni. - -Akkor meg kell hát nekik halni mind! Vagy az ellen, vagy a jóbarát -kezétől. - -Arra is készen vannak. - -S már közel volt a catalauni tömeggyilkoláshoz hasonló catastropha; – a -midőn egy harmadik harczoló fél elegyedett az ütközetbe. - -Egy harmadik, a ki eddig hallgatott. - -Nem nézhette tovább. - -A havasok felől irtóztató fergeteg rohant alá, odavetve magát a két -harczoló fél közé, az feltépte a véres homokot a küzdtérről s odavágta a -küzdők arczába; – az kitépte kezeikből a zászlókat; az éjszakát csinált -körülöttük porfellegből, hogy ne láthassák egymást, s villámostoraival -csapkodott jobbra úgy, mint balra; az elnémítá mennydörgéseivel az -ágyúdörejt; az folyammá árasztá a patakokat a küzdő felek között; az -eltörölte az embercsinálta haditervet a csatapiaczról s azt ordítá mind -a két fél fülébe: «vége»! Egyik fél sem nevezheti magát győztesnek, a -harmadiké marad a csatatér. - -Harczról nem volt már többé szó, csak menekülésről. Egyes előretolt -csapatoknak a vihar, vész, porfelleg közepett a saját jó szerencséjükre -kellett megkisérteni a visszavonuló táborral való egyesülhetést. A zápor -szakadt, s a villámlobbanásnál, mintha tengerfenék volna, úgy tünt elő a -táj, minden irányba siető embercsoportjaival; s mikor a villám pihent, -még felfelvilágított egy pontján a csatatérnek a vérvörös lobbanások -fénye. Ott még két hadsereg folytatja az éjsötétben, a felhőszakadásban -az emberharag harczát, nem törődve az Istenharaggal, s a halmokon túl -egy égő város veti a nyugtalan égre görögtűzvilágát. Dobpörgés, -trombitarecsegés, népordítás vegyül a mennydörgés közé. - -Manassé zászlóaljának is menekülnie kellett az elfoglalt majorból. A -beállt éj sötét volt, az utak tömkelege csalékony, csupán a szél -irányáról tájékozhatták magukat, hogy merre van előre, merre hátrafelé? -Egyszer aztán a zivatar irányt változtatott: a zászlóalj kifáradtan, -agyonázva, éhségtől elcsigázva érkezett meg egy táborhelyre, a hol -őrtüzek égtek, azt hitte, hogy hazajutott. Az pedig volt az ellenség -tábora. - - -XXXII. - -Manassét és elfogott társait Bresciába szállították. Köztudomásu, a mi -itt történt velük. - -Adorján egy napon következő ajándékokra virradt. Kapott egy kávébarna -egyenruhát, vörös zsinórzattal, arany paszomántos gallérral, kardot -arany kardbojttal, és egy hivatalos levelet, melyben a vele együtt -elfogott zászlóalj őrnagyává lett kinevezve. - -E tárgyak láttára valami szokatlan hőség futotta át idegeit. - -Itt van tehát alkalom a boszura! Megtorolni annyi szenvedést azokon, a -kik ennek szerzői voltak. Karddal a kézben törni utat az elkobzott -hazába, s visszavívni országot és családi tűzhelyt! Megfutamítani fényes -palotáikból azokat, a kik megirigyelték az ő kunyhója boldogságát s -elszakíták őt családjától. - -Hát még a dicsőség csábító képe! Ez a vérrel pirosított arczu tündér, a -ki, a hol megcsókol, ott megéget! Már eddig is a «Madonna della -Scoperta» hősnek nevezé Manassét mindenki. Bátorsága, nyugalma, gyors -elhatározása mind fényes katonai tulajdonok. Nevét a történelem fogja -feljegyezni! Annak a nevét, a ki az ekevasat megjavította, a holnapután -már letörüli a lapról; de annak a neve, a ki a kardvasat csorbára verte -a harczban, örökké lángolni fog. A költők megéneklik viselt dolgait. - -Ah, mint melegít ez a földi nap! Tudják ezt mind azok, a kik látták -feljöttét, lementét, zenithjét, nadirját! Ezt megtagadni, erről -lemondani: az a kínszenvedés! - -De hát egy ilyen pillanat egy egész világrendszert kifordíthat-e a -sarkából? Hogy az az ember, a ki odaveté magát a harczoló felek közé, -hogy kibékítse, szétválaszsza őket, most maga álljon az egyik harczoló -sereg első sorába s kiáltsa el a harczra hivó jelszót? A ki a csata -hevében azt mondá: «egy az Isten, a ki megtiltotta az emberölést!» most -azt kiáltsa: «egy az Isten!» a ki azt parancsolta, hogy «irtsd ki a -Midián népét; még az igavonó barmát, a házőrző kutyáját se hagyd élve!» -Ujra feltámadjon-e a boszúállás lángja boldogtalan hazájának egyik -határától a másikig? A lőpor legyen a törvény? a fegyver a biró, az -ütközet az Isten törvényszéke? Ismét éles vassal, üszökkel menjen-e -egyik polgár a másik ellen, város város ellen, népfaj népfaj ellen? Hát -egy nemzedék se nőhessen-e fel a nélkül, hogy megkóstolja a honfitárs -vérét? S ha a boszú lesz a jelszó, nem esik-e annak első áldozatáúl épen -az ő honmaradt családja? Ha elveszed tőlük az egy Istent, ki marad akkor -velük? - -Oh, ez nehéz tusa volt! - -És viszont: van-e lehetőség e végzet elől meghátrálni? A vallás tiltja -az emberölést: de egy esetet kivesz. Az emberölést – a hazáért. Most e -lesujtó kérdés elé van állítva. Lehet-e azt felelni rá: «nem!» - -Kezébe adják a trikolor zászlót, Magyarország czimerével. Lehet-e azt -eldobnia? «Nem harczolok értte!» - -Kinek merje azt mondani: én nem kötöm fel ezt a kardot? Az utolsó -közkatonája, saját vele szolgáló közmunkása fel fog kapni erre a szóra -egy marék homokot a földről és a szeme közé csapja! Nevét gúnynak, -alakját torzképnek fogják koptatni, s gyermekeinek meg kell -változtatniok a nevüket, ha «gyászmagyarok» nem akarnak lenni saját -hazájukban. Nem lesz maradása szülötte földén és rettegni fog a világ -minden zugában, vajha egy nemzetéből való honfitársat ne hozzon eléje a -balsors! Megostoroztatni, tövissel koszoruztatni, arczul veretni, miként -a… - -Miként az a vérhullató kép ott ágya fölött. - -Olaszországban nincs ház, melyből hiányzanék ez a kép. A gyönyörű -férfiarcz, középen kétfelé választott leomló hajfürteivel, homlokán a -tövisfonadék vércseppeket serkeszt, és kezében a gúny királyi pálczája, -a nádvessző, melylyel megcsufolták. - -Manassé megállt e kép előtt és hosszan elmélázott előtte. - -Ennek is mondta a nép: «légy vezérünk, vezess bennünket a rómaiak ellen, -szabadítsd meg nemzetedet!» - -És ő azt felelte a népnek: «én vezetni foglak az égbe: s megszabadítom -az emberiséget». - -S akkor lerántotta a nép tündöklő polczáról és sárral dobálta meg. - -Ah, mert nem a római lictorok korbácsütése volt a legfájdalmasabb, nem a -testet átfuró éles vasak, nem Longinus dárdaütése, mindazokat ember is -ki tudja állani jajszó nélkül; de a gúnyhahotája annak a népnek, a kinek -számára üdvösséget hozott alá az égből; a honfitársak keserű szidalma: -ez az, a minek elviseléséhez egy isteni szív kell! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -«Én csak ember vagyok!» kiálta fel Manassé; «nem tudok hozzád -fölemelkedni!» - -… És azzal felkötötte a kardot az oldalára. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A töviskoszorús fő pedig ránézett szelid szemeivel, s e szemek azt -mondák neki: - -«Majd én lenyujtom hozzád a kezemet!» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Adorján fölvette őrnagyi egyenruháját, s sietett a legio -főparancsnokához; nehéz elhatározással szivében. Érezte, hogy az egész -eddigi élete megfordul e pillanatban, és a jövő kiáltó ellentéte lesz a -multnak. - -Társai, a kikkel az utczán találkozott, hangos «éljent» kiáltottak -utána. Ő pedig megijedt saját kardja csörrenésétől. - -A historiai nevű nagy embert egyedül találta a szállásán. Katonai -egyenruhája le volt vetve, egy könnyű nyári kabátban hevert a pamlagon. -Arczán sajátszerű mosoly és szemeiben olyan ragyogás, a mi félelmet -gerjeszt a ránézőben. - -Kezében egy levelet tartott, s úgy tetszett, mintha azt olvasná. De oly -mozdulatlan volt maga az alak, s arczán a mosoly, és szemeiben a -rejtélyes tűz, mintha valaki ragyogón felnyilt szemekkel aludnék. - -Előtte egy alacsony asztalkán volt a kávésedény, több csészével, és egy -sajátszerű alakzatú chinai ibrik, a minőben a keleti «hashist» szokták -tartani. - -Manassé jó ideig várt, utoljára ő szólalt meg: - -«Tábornok úr!» - -Erre a hirhedett ember felé fordítá szép, daliás férfiarczát, azzal a -hosszú, rengő szakállal, mely mellét eltakarta, s tovább mosolygott. - -«Eljöttem s parancsodra állok.» - -A nagy férfi megmozdította az egyik kezét, mely a földre csüngött, s -megint visszaejté. Nehéz volt az a kéz? vagy nem érdemelte meg a -fáradtságot, a mire megmozdítá? - -«Mit parancsolsz velem?» szólt Manassé. - -Erre kapott választ. - -«Ülj le és tölts magadnak kávét… Aztán tégy bele egy kanálka hashist… -Attól majd három napig aludni fogsz, s álmodol csodadolgokat.» - -Ő már benne volt ez álmokban. - -S azzal mégis csak fölemelte lecsüngő kezét arra a szándékolt mozdulatra -s a másik kezében tartott levelet átnyujtá Manassénak. Aztán a pusztán -maradt tenyeréből olvasta tovább azokat a csodadolgokat, a mik eddig -abból a levélből tünedeztek eléje hosszú díszmenetben, s a miktől az -ember úgy mosolyog és szemei úgy ragyognak… hogy azt félelem látni. - -Manassé pedig ezt olvasá az átnyujtott levélből: - -«Villafranca. A béke meg van kötve. A magyar legió feloszlattatik. -Tagjai számára büntetlen hazatérés s katonai szolgálat alól felmentés -van biztosítva.» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Abban a szobában is ott volt ama töviskoszoruzott kép. - -Manasséra nézett szeliden, s e tekintet azt mondá: - -«Lenyujtottam-e a kezemet hozzád?» - -* * * - -Mire az első gyümölcs megérett a fán, már akkor Manassé és társai otthon -voltak. - -Blanka egész Kolozsvárig eléje jött férjének, Ilonkával. A nő szebb volt -mint valaha. - -Az egész uton nem tudtak egymásnak mit mondani. Azt hallgatták, a mit a -gyermek csevegett. - -«A Béla nem jöhetett el, mert annak most épen examenje van.» - -Hja bizony, az elébbvaló mindennél a világon. - -A bórévi hidnál ünnepélyes fogadás várt Manasséra. A város -bányász-lovassága is kivonult eléje, s az szép banderium: felmegy hatvan -főre. Ezeknek a lovai hordják a kohókba a vaskenyeret. - -A lovascsapat élén egy gyönyörű szép, erőteljes fiu hozta a zászlót, -olyan bizton ülve meg a ficzánkoló lovat, mintha hozzá volna nőve. - -– Ki ez a szép fiu? kérdé Manassé Blankától. - -A nő kedélyesen felkaczagott: - -– Oh, te bohó! A te fiad az. Hát nem ismersz rá? - -Hat év óta nem látta őt! - -Áron bátyára is alig ismert rá. Egészen megfehérült a haja; nem az évek -száma, hanem az évek súlya alatt. Szónoklatot kellett volna mondania; de -biz azt csak elsirta az öreg. Nagyon erőt vett rajta az érzékenység. - -De a kinek arcza fájdalmasan lepte meg Manassét, az Anna volt. A leány a -sír felé hervadt. - - -XXXIII. - -A halottakat nem jól hantolták el! - -Az eltemetett milliók szemfödele kilátszott a hant alól. - -A hadsereg, mely vitézül harczolt, vérzett – még éhezett is, s a katona -minden ellenség között azt szokta gyűlölni legjobban, a ki -megkoplaltatta. A balsiker oroszlánrésze a tábori szállítmányosoké volt. - -A zugolódás, melyet kétszázezer ajk suttog, együttvéve nagy hangot ad. - -S a rablók oly elbizakodottak voltak, hogy még a befejezett hadjárat -után is folytatták a fosztogatást. - -Utoljára egy előkelő tábornok, ki maga is részt vett az egész hadjárat -viszontagságaiban, erre a végzetes nyilatkozatra fakadt: - -«A ki ezeket a szerződéseket létrehozta, megérdemli az akasztófát!» - -S ettől a szótól egyszerre összeomlott az egész kártyavár. - -A legfelsőbb parancsszó kimondá, hogy a bűnt ki kell deríteni, tekintet -nélkül a személyekre. - -S erre a legrettenetesebb drámák egyike lett lejátszva a legszomorubb -szinpadon: a törvényszék sorompói előtt. Rémjelenetekben gazdagabb, -örvényekben mélyebb Macbethnél, III. Rihárdnál. - -Napvilágra kerültek egymás után a furfangos csalások, a mik milliókban -raboltak meg egy államot és fillérekben a közkatonát, a mi megint -milliókra megy. A kenyérbe kevert föld, az ellopott két szál fonál – -előjött kisérteni a sírból s halottakat hítt maga után! - -S azok mentek a hivására. - -Két főbűnös úgy eltünt a per elején, hogy soha többet hirüket sem -lehetett hallani. Azt állítják, hogy elsülyedt velük a magas tengeren a -hajó, mely őket Amerikába szállítá, s hogy rejtett pokolgép sülyeszté el -a hajót. - -A tábornok, kinek szobájában a szerződések köttettek, a szép, mosolygó -Antinous-alak, mikor megérte azt, hogy ragyogó egyenruhájának karján a -porkoláb öt ujjának nyoma ott maradt, nem várta be a szégyent: az -iszonyúbb a halálnál. A mint a börtönajtót bezárták mögötte, egy arany -melltűvel keresztül szúrta a szivét, s hogy nem jött elég gyorsan a -halál, a dolmánya vitézkötésével fojtotta meg magát. - -A tanúk, kik bizonyságtételre felhívattak, ijesztő levelekkel -riasztattak vissza, s nem mertek beszélni. - -Egy igen magas állású tanu, egy fő-fő államférfi, kormánytag, mikor meg -kellett volna jelennie a törvényszék előtt: irattárát elégette, aztán -felvágta ütereit és kikérdezhetlen embert csinált magából. - -Maga a fővádlott, a bankigazgató, a nemzetgazdász, börtönéből a -kriptaajtón keresztül szabadult ki: hová? - -Ki nyitotta meg neki az ajtót? hát a többieknek? - -Mindenki azt mondá, hogy még feljebb kell hatolni! Ezek csak eszközök -voltak: a vezénylet palotákban lakik. - -Ekkor a vizsgáló törvényszék elnöke súlyosan megbetegedett. A -közvélemény megdöbbentő dolgokat beszélt e betegségről. - -Egy másik biró vette a kezébe a vizsgálatot. Az hirtelen megbetegedett -és meghalt. - -Aztán egy harmadik biró fogott hozzá. Az rövid időn megbetegedett és -meghalt. - -A Borgiák és Ferrarák kezei járnak itten!… - -Utoljára vádlottak, tanúk, birák, mind kipusztultak e rémperből: csak -egy fonálszál tartotta még össze az egész szétmálló szemfödelet. S ez a -fonalszál volt Vajdár Benjámin. Ő maradt benne: egy közbenjáró, egy -«médium». - -S ugyan ki tépne vasmarokkal pókfonolat? - -Mikor a nagy czápák kimenekültek a hálóból (ki a partra, ki a -tengerfenékre), akkor egy benmaradt tintahallal legyen-e kielégítve az -áldozatért ordító közvélemény? - -Hadd fusson az is! – Hanem aztán fusson. - -A rettenetes bűnpert betették az országos archivumba. - -Vajdár e zivatar alatt meg sem mozdult a helyéről. Jól tudta azt, hogy a -ki bűnösnek érzi magát, annak legjobb nem nyugtalankodni. - -A gyanú olyan, mint a házőrző kuvasz: a kit futni lát, utána szalad és -lehúzza. Maga a herczeg és a marquisnő is helyben tölték az idényt s nem -mentek se fürdőre, se utazni. Nagyon megszerették Bécset. - -Egy szép reggel aztán Vajdár meghivást kapott a rendőrséghez. - -A tanácsos, a ki fogadta, régi jó ismerős volt. Az arczán nem látszott -semmi vészjósló komorság. Nyájas volt, mint mindig. - -– Önnek el kell hagynia a birodalmi fővárost huszonnégy óra alatt s -visszatérni hazájába, a hová internáltatni fog. - -Erre az egyre nem volt készen Vajdár. - -A befogatásra, kivallatásra voltak előkészületei; de a kiutasítás ellen -nincs védelem. - -Tudakozódni akart. De a tanácsosnak semmi felvilágosítása sem volt a -számára többé. - -– E percztől fogva egy rendőrbiztos áll önnek a szolgálatára, a ki -rendeltetése helyéig fogja kisérni. - -Megértette. Gondoskodva van róla, hogy meg ne szökhessék. - -Vajdár nem tette azt, a mit helyzetében minden ujoncz gonosztevő tett -volna, hogy hatalmas pártfogójához folyamodjék. - -Tudta jól, hogy az most számára a legrosszabb hely. - -Egyenesen hazament s egész nap el nem távozott a szállásáról. - -Szállása Caldariva marquisnő palotájának tőszomszédságában volt. Legelső -szobájából átjárás volt törve a szomszédpalota egy rejtett folyosójára, -melyen keresztül a szép Cyrene öltözőszobájáig lehetett hatolni. Itt -volt az a rejtett bejárás a velenczei óra ajtaján keresztül. - -Ezen a napon a velenczei órának nagyon sokszor eszébe jutott a végzetes -tíz órát elverni. De az óramű soha sem felelt rá vissza az ismeretes -opera-dallammal. - -«A szép Cyrene nem akar engem elfogadni!» mondá magában Vajdár s aztán -gondolt valamit. - -Kikönyökölt az ablakon szivarozva. Látta, hogy a ház kapuja előtt ott -áll szorgalmatosan a rendőrbiztos. - -Egy kolbászka-áruló jött az utczán, attól a biztos vett egy kolbászt. Ez -ott ebédel az utczán. «Nem tetszik?» szólt a biztos az ablakból -lenézőhöz. «Köszönöm, foghagymás!» felelt az. - -Még ő arra gondolt, hogy az megérzik a száján. - -Nem jutott eszébe, hogy éhes. Az nap nem ebédelt. - -Este hét óra tájon kigördült a szomszéd palota kapuja alól a hintó. A -selyemfüggöny le volt eresztve. Hanem azért lehetett tudni, hogy a -marquisnő benn ül; mert olyankor az inas nem a kocsis mellett ül, hanem -hátul a bakon. Vajdár vette a kalapját és lement az utczára. - -A rendőrbiztos tíz lépésnyi távolban követé. - -Vajdár az operaházhoz ment. A szinházi páholy olyan jó hely, hogy ott -nincs kapus, se komornyik, a kinek ki lehessen adni az utasítást, hogy -az elfogadni nem való látogatót visszautasítsa. S a marquisnő itt -egyedül szokott lenni. Soha se állhatott ki maga körül társalkodónőt. -Valószinüleg azok sem őket. Látogató pedig egy idő óta nem járt a -páholyába. - -Vajdár a rendőrbiztosnak azt mondá, hogy jegyet vált magának és ő neki -is, hogy bemehessen a parterrere. A pénztár előtti tolongásban aztán -sikerült neki elosonni kisérője szeme elől s a páholyok folyosójára -menekülni s ott hirtelen benyitni a jól ismert páholy ajtaján. - -Valami ballet folyt a szinpadon, a zenekar dolgozott erősen. - -A marquisnőt nagyon érdekelhették a ballarina pirouettejei, egészen -kihajolt páholyából, úgy szemüvegezett; csak akkor vette észre, hogy -valaki bejött a páholyába, mikor az szép jó estét kivánt neki. - -A marquisnő megrettent, mikor e hangot meghallotta s aztán – elkezdett -nevetni. - -Olyan jól voltak idomározva érzékei, hogy mindig ellenkezőjét adják -vissza annak, a mi szivében történik. - -Mikor haragszik, akkor szeliden mosolyg; mikor vágyaktól hevül, akkor -közönyt mutat s csábító epedést, ha szive nem érez; pofont ad az őrjöngő -imádat hevében s fogszorító mænad torzképet mutat a szeretőnek, s csókot -vet annak, a kit megcsalni készül. Most kaczagott, mikor meg volt -ijedve. - -Nem hitte tán, hogy Vajdár idejöhessen? Látta talán a rendőrbiztost -annak lakása előtt sétálgatni? Tudta talán, hogy annak utasításai -vannak? - -Vajdár a páholy mélyében maradt, a marquisnő mögé rejtőzve, a hol a -nézőhelyről nem lehetett rálátni. - -– Marquisnő tudja már, hogy engem Bécsből kiutasítottak. - -– Nem tudok róla semmit. - -– Azért nem akart magánál egész nap elfogadni. Én többször adtam a -kérezkedő jelt. - -– Mindig volt valaki az öltöző szobámban: nem bocsáthattam önt be. Mit -beszél ön? Hisz az rettenetes volna! - -– Reám nézve nagyon rettenetes. Elűzve Bécsből, hazakergetve -Magyarországba, a hol minden ember gyűlöl, mi vár reám? Annyi, mintha az -életet magát veszíteném el; s még ez élő testtel lennék kényszerítve -megkezdeni a kárhozat kínjait. Elveszítek mindent: egy életpályát, -melyben el voltam kényeztetve, egy világot, a miben otthon voltam, -jövendőmet! De a mi rám nézve a legelviselhetlenebb, az: hogy -elveszítsem önt! Ön reám nézve több, mint az élet. Ön egy belém -költözött lélek volt. - -– Talán rossz lélek? S most önből exorcisálják a dæmont. Ez önnek üdvére -fog válni. - -– Csakhogy a dæmoniacusok rendesen védni szokták magukat erősen az -ellen, hogy a megszálló szellemet kiűzzék belőlük. Én a magamét nem adom -oda olyan könnyen. - -– Beszélt ön már a herczeggel? - -– Nem, és nem is fogok. Ez a fejemre mért csapás egyenesen ő tőle jön. - -– Mért tenné azt a herczeg? - -– Boszúból. - -– Boszúból? S mi oka lehetne a herczegnek ön ellen boszút érezni? - -– «Te» miattad! - -Ez a «Te» megvilágosítá a választ. - -A marquisnő közelebb hajolt hozzá. Hizelgett kegyetlen szivének, hogy az -eltaposott kigyó kétágú nyelvével még akkor is az ő lábát nyalja. Nem -gondolt rá, hogy a kigyónak méregfoga is van. - -– Mit akarsz tőlem, bolondom? - -– Beszélni akarok veled ez éjjel, bizalmasan egyedül. - -– Jól van. Majd jer oda a rejtekhez szinház után s bebocsátlak. - -– Oh, ilyen könnyen nem rázasz le a nyakadról. Én bizonyos akarok felőle -lenni. - -– Megesküdjem rá? - -– Akkor épen nem hinném. Add ide a velenczei óratok kulcsát, hogy mikor -hazatérsz, magam nyithassam fel a rejtekajtót. - -A marquisnő megint nevetett. Annyira megdöbbent e szótól. - -– Csak rejtekajtóm kulcsát, semmi mást? - -– Tán attól félsz, hogy távollétedben feltöröm a szekrényedet s elszököm -az ékszereiddel? Légy nyugodt, fogják a galléromat. Egy rendőrbiztos van -a sarkamban. - -– Bolond vagy! Attól félek, hogy valami ostobaságot fogsz elkövetni a -szobámban. - -– Például, hogy odaakasztom magamat az éji lámpád zsinórjára s az -botrány lesz? Ne félj tőle. Én beszélni akarok veled. Hogy miről? azt -még magam sem tudom Talán meg hagyom magam nyugtatni egy madártávlatból -mutatott jövő kába panorámájával? Talán azt fogom kivánni, hogy légy te -is olyan őrült, mint én vagyok. Álruhában, palotád ajtaján át szöktess -el magaddal; s aztán járjunk együtt a világban, mint orosz herczegi pár, -vagy georgiai fejedelem és királynéja; vagy mint üldözött -szabadsághősök. Én adófizetőddé tudom tenni az egész világot. Vagy -legyünk komédiások. Tánczosnő és prestigiateur! Mit tudom én, mit akarok -veled beszélni? Talán semmit sem. Talán csak egy boldog órát akarok még -átélni életemben, s azalatt nem mondani mást, mint a nevedet, és azt, -hogy szeretlek! – Add ide azt a kulcsot. - -A szép Cyrene úgy tett, mint a kit csiklandoznak. Pedig reszketett. - -– Félek, hogy valami bolondot csinálsz nálam. - -– Azt a bolondot itt a páholyodban is megtehetem. - -– Csak nem akarod tán magadat itt előttem főbelőni? - -A marquisnő igen erősen nevetett. A ballet pulcinellójának bakugrásai -indokolták a kaczagást. - -– Oh, azt nem teszem, angyalom. Ma nem a te «jutalomjátékod» van, hogy -én is szerepeljek benne; a mi téged nagyon mulattatna. Hanem a helyett -igen egyszerű és igen prózai dolgot fogok elkövetni. Azt teszem, hogy -kiülök a páholy előterébe, veled szemközt. A parterren most engem az a -rendőrbiztos, a kit lóvá tettem, úgy keres, mint a bolond a hátára -akasztott sípot. Én megszöktem előle a pénztárnál, mert bizonyosan -tudtam, hogy nem fogja engedni, hogy a te páholyodba belépjek, vagy -akárki páholyába is. Ez általános regula. Az a derék ember, ki most -engem odalenn, mennyen, földön és kakasülőn kutat, a mint meglát itten -kikönyökölve, rögtön rohanni fog ide. – Nos tehát, akarja Caldariva -marquisnő, hogy Vajdár Benjámint egész «éclat»-val itt fogják el az ön -páholyában, és holnap az egész moabita ujságiró nép keresse az -összefüggést Cagliari herczeg titkárának elfogatása s Caldariva -marquisnő elájulása között? - -A marquisnő csábító szerelmesen nézett reá. Ez a szép tekintet tele volt -aqua toffanával, uráréval és a mi lappangó, illó halálos mérget valaha -föltaláltak. - -– Nesze! szólt nyájasan mosolyogva s letépte a nyakán függő zsinórról a -kis aczélkulcsot, s a midőn azt átnyújtá neki, olyan közel érte az -ajkaival az arczát, hogy a lehelletének a melegét érezhette rajta: -«aztán okos légy!» - -Vajdár megcsókolta a feléje nyujtott kezet, s eltávozott. - -A szép Cyrene kihajolt páholyából s az általános tapsba vegyíté a -magáét. Azt is hihették, hogy a tréfás Perograllonak tapsol: – saját -magának tapsolt. - - -XXXIV. - -Vajdár sietett ki a szinházból. - -A kisérő biztosnak volt annyi gyakorlati esze, hogy a mint «védenczét» -elveszté szem elől, odaplántálta magát a kijárat elé, s a többi -biztosokat is figyelmezteté. Ott megtalálta őt a kijövő. - -Este lévén, egész barátságot kötöttek. Vajdár karöltve ment kisérőjével -hazáig s ott felkérte, hogy menjen fel vele lakára. Az azt kérdezte -tőle, hogy nem akar-e elébb vacsorálni? Vajdár azt felelte neki rá, hogy -a szűkre mért időt ilyen lappaliákkal most nem töltheti; majd a vasutnál -falatozhat. - -A biztos, miután meggyőződött felőle, hogy Vajdár szállásának több -kijárata nincs egynél, bekvártélyozta magát az előszobába s engedte, -hogy védencze az inasával utikészleteit összecsomagoltassa s butorai -eladása iránt rendelkezzék, és a bucsúleveleket megirja. Az idő rövid. - -Vajdár pedig, a mint hálószobájába visszakerült, bezárta annak az -ajtaját s a rejtett csapóajtón keresztül a szomszéd Caldariva-palota -siket folyosójára sietett át. Egy égő viasztekercs világított az útján. -Most már kezében volt a kulcs, mely a velenczei óra ajtaját megnyitja, -nem kellett kéredzkednie. Ott találta magát abban a szobában, melynek -annyi nehéz emléke sulyosult lelkére. A mellékszobába vezető ajtók be -voltak zárva. Ide senki sem jöhetett be a marquisnő távolléte alatt. - -Leült arra a causeusere, melyen annyiszor hallotta az ő suttogását s a -viasztekercset letette maga elé. - -És aztán várt és találgatta magában, hogy mit hoz a jövő óra. - -Megjön-e a dæmon, a ki mint egy megszálló lélek, bevette magát szívének -minden rejtekébe; a ki mint egy megszokott méreg, ott él minden csepp -vérében, s maga magát kivánja, mint a mákony, mint a morphium? Vagy ki -hagyta magát űzni onnan? A rossz lelkek nem szeretnek holttestekben -lakni s ő már halott? S ha hazajön, mi fog történni akkor? Képes lesz-e -őrült szenvedélyből együtt szökni vele a világba? - -Várt egy óráig, kettőig. Minden kocsizörgésre felrezzent. Egy sem ide -hajtatott. - -A szinháznak már régóta vége. A szép Cyrene, ha az utolsó dobütést is be -akarta várni, már hazajöhetett. - -Nem jött haza. Éjfél is elmult; s ő még sem jött. - -«Így is jól van!» Mondá magában a várakozó. «Te meg akartál engem -csalni! Majd meglássuk, hogy melyikünk csalta meg a másikat?» - -Azzal felnyitá a marquisnő iróasztalának a rejtett fiókját, a zár -titkával ismerős volt; s kivette belőle – ama bizonyos maroquinba kötött -tárczát. - -Egy pillantás a tárcza tartalmába megnyugtatá felőle, hogy a veszedelmes -iratok mind együtt vannak abban. Szépen összehajtotta a tárczát, s -eltette a zsebébe. - -Tehát adieu szép Cyrene, örökre! - -Még az iróasztal rejtett fiókját sem zárta be, mikor a szobát elhagyta, -s a kulcsot benne hagyta, az óraajtóban belülről. - -Szállására visszatérve, felvette az utiköpenyét s kiment az -előszobájába. Inasa és a biztos tartliztak egymással, hogy muljék az -idő. - -– Én készen vagyok az útra, most már mehetünk falatozni. - -Ezt a másik kettő is igen okos indítványnak találta. - -Az inast elküldte bérkocsiért. Bőröndjeit lehordták. Egy óra mulva a -pályafő éttermében ült kisérőjével együtt s kárpótolta magát az elmaradt -ebédért és vacsoráért bőségesen. - -Még a hajnali vonattal akart elindulni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hát a szép Cyrene hova tünt? Minő előbbvaló kötelesség vonta őt el az -oly égő lehellettel igért találkozástól? - -A gadarénok dæmona, mikor a «mester» kiűzte őt a kinzó ördöngösből, azt -mondá: «engedd Uram, hogy a disznók közé menjek!» - -A szép Cyrene a szinházból az inasát hazaküldé egy suttogva mondott -izenettel; maga pedig a kocsijával, inas nélkül, odahajtatott a -külvárosok egyik hirhedett tánczbarlangjába, a hol a legocsmányabb -chansonette-énekesnők – terjesztették a finom izlést. Nagy élvezetét -találta ebben a mulatságban. - -Nagy öröme telt benne, hogy valami hozzászegődött fiatal diákot az édes -eszétől tökéletesen megfoszszon. Az declamált neki, mint egy őrült. - -Éjfél után két órakor érkezett meg az inas, a várt izenettel. - -(Vajdár elutazott már.) - -Az ezüst vállzsinóros inas láttára a szegény diák majd hanyatt esett -bámultában. A marquisnő, kit ő grisettenek nézett, nevetve hagyta ott az -asztalnál s sietett a hintajához, aztán hajtatott haza. - -Mikor az öltöző-szobájába belépett, első tekintete a felnyitott -iróasztalra esett. Látta, hogy a maroquin-tárcza hiányzik abból. - -Nevetése hasonlított a kaczajgörcshöz. Nagyon meg kellett rémülnie e -látványra. Mintha ott látta volna őt már függni az éjlámpa helyén, vagy -a pamlagon heverni kettémetszett torokkal. Hanem csak lassankint -leküzdte ezt a felindulást is. – S aztán kétszer-háromszor megvonogatva -gömbölyű vállait, kényes daczczal mondá: - -– Így is jól van! – Te magad akartad így, bolondom. – Én nem tehetek -róla! - - -XXXV. - -Az elhagyott leány pedig lassan hervadt a sír felé. - -– Már a tavaszszal elmehettem volna, – mondá Manassénak, mikor az -hazaérkezve a hosszú távollét után, a drága teremtést keblére ölelte; de -te rád vártam. Nem hagyhattam itt Blankát, míg te meg nem jösz. Most már -csak a falevelek hullására várok. - -Mi várni valója is lett volna még tovább? - -Olyan füvet semmi tavasz nem hoz elő, mely az ő baját meggyógyítsa. - -Mikor meghallotta, hogy ama végzetes perben Vajdárt is bűnrészességgel -vádolják: az volt az ő útlevele a túlvilágra. Nem volt miért élnie, nem -volt mit remélnie többé. Ha vádolják, bizonyosan igazuk van. Ha -elitélik, nem teljesül az, hogy visszakerüljön ő ehhez a házhoz. - -Ettől fogva rohamosan haladt a betegsége: nem tudta ágyát elhagyni -többé. - -– Visszaadom már a gyermekeidet; mondá egy reggel Blankának. Legyenek -ismét a tieid. - -Arra gondolt, hogy a gyermekeknek nem szabad azt látni, mikor valaki -meghal. Kérte Blankát, hogy menjen ki velük a kertbe, s küldje be hozzá -Manassét. Egyedül akar vele szólni. És Anna még akkor is mosolygó arczot -mutatott. Erre emlékezzenek a gyermekek. Blankának azt mondá, hogy ma -egészen jól érzi magát. - -Manassé bejött hozzá. - -Anna keblére vonta testvére kezét. - -– Különös álmom volt az éjjel, suttogá neki. Azt álmodám, hogy «ő» haza -került. – Nem jött egyedül. – Egy rendőr kisérte. – Azt mondák, hogy ide -lesz száműzve a mi kis völgyünkbe. – Senki sem vette észre, mikor -bejött; a folyosóra nyiló oldalajtón jött be: nem látta más, mint te! – -Családunknak sietős dolga volt: az én menyegzőmhöz készültek. – Te ott -álltál vele szemközt. – Ezzel az angyali komoly arczoddal. – Rút -tekintete volt. – Tele álnoksággal, elfojtott méreggel, haraggal. – Te -nem bántottad őt. – Nem vetetted szemére iszonytató multját. – Azt -mondtad neki hidegen, komolyan: – legyen ön itt. – Én adok önnek munkát. -– Szerezze meg munka által kenyerét s az emberek becsülését. – Nem -taszítottad ki az ajtón. – Nem mondtad ki az emberek előtt a rosszabbik -nevét. – Kegyelmeddel betakartad az ő bűneit. – Szólj Manassé: -Haragszol-e azért, hogy ezt álmodtam? Igaz lehet-e ez így? - -Manassé nem tudott neki felelni, csak fejét ingatta csendesen s -megszorongatá a kezét tartó kezet. - -– Ugy-e Manassé, rebegé a beteg leány, ha én nem érem is azt meg, hogy ő -visszatérjen, de ha mégis visszatérne és én nem volnék már itt, hogy -kezedet könyeimmel áztassam ő érte: úgy fogsz vele bánni, mintha én még -látnám azt, úgy fogsz hozzá szólni, mintha én még hallanám azt? - -Manassé némán inte. S az ő fejbólintása egyértékü az esküszóval. - -– Ha meghalok, ugy-e odateszed a keblemre ezt az arczképet, ezzel a -száraz koszoruval s engeded, hogy együtt menjek el vele, porrá lenni. - -Néma igenlés volt a válasz. - -– És ha nem találna visszajönni, suttogá heves lélekzettel a leány. – Ha -az álom nem más, csak álom. – Ugy-e, megigéred nekem, hogy számomra -akkora üreget vágsz a sírboltban, a mi kettőnek elég, s ha ő meghal, – -pedig meghal rövid időn: elhozod s odahelyezed mellém a koporsóját. És -ha börtönben és ha vesztőhelyen hal meg, akkor is elhozod és helyet adsz -neki én mellettem. - -Manassé félrefordítá a fejét. - -– No igérd meg. - -Megcsókolta őt. Ez volt a fogadás. - -Arra aztán a beteg leány megölelte a ráhajló bátya fejét s egy -testvércsókban homlokára lehellé a legtisztább áldását egy szűzi -léleknek, a ki jobban a mennyhez tartozik már, mint a földhöz. - -– Elaludtam a nap felköltét, sugá a leány. Emeld föl a fejemet. Úgy -szeretném még egyszer látni a szép nap felköltét. - -És még egyszer meglátta azt. - -A toroczkói völgyben kétszer szokott virradni egy nap. - - -XXXVI. - -Budapestre megérkezve, Vajdárnak jelentkeznie kellett a rendőrségnél, -hogy itt van. - -A magyar főváros abban az időben sajátszerű képet mutatott. Minden ember -a nemzeti viseletet vette föl; a zsinóros dolmányok és sarkantyus -csizmák között egy olyan párisi divatban járó alak, mint Vajdár, -koczkáztatta azt, hogy a mint az utczán megjelenik, az élczlapok rögtön -állandó figurát csinálnak belőle. Hanem hát még ezen segíthet a szabó, -gombkötő, szűcs és csizmadia. - -Vajdár elátkozta az egész várost. Ennél külömb dolog börtönre itélve -lenni. Inkább valahová becsukva, mint mindenünnen kicsukva. - -A rendőrfőnök megvigasztalta. Nem fog itt maradni. Tovább kell mennie -abba a «koronaországba», a melyben született: Erdélybe. - -Ez még jobb! Ott ő rá százan meg százan rá fognak ismerni, mint -Diurbanura. Minden lépten-nyomon találkozni fog egy özvegy asszonynyal, -a ki rákiált: «ez volt, – a ki lemészároltatta a férjemet!» - -Hanem hát kötött útvonala volt, mennie kellett tovább hűséges -kisérőjével. - -Kolozsvárra késő este érkezett meg. Szerencséjére esős idő volt, senki -sem járt az utczán, csak a vásárról hazatérő oláhok. Nyugtalanította, -hogy azok mind köszöntek neki. Azt gondolta, fölismerték benne a hajdani -tribunt. Pedig azok csak köszönnek megint minden úrfélének, a kit -elől-utól találnak. Jó emberek azok, ha senki sem fuj beléjük rossz -lelket. - -Itt már keserves panaszra fogta a dolgát Vajdár a rendőrfőnök előtt. Ő -ebben a városban meg nem maradhat. Engedjék Nagy-Szebenbe költözni. - -Megvigasztalták. Nem is fog itt maradni, tovább menesztetik. De nem -Nagy-Szebenbe, hanem haza abba a városba, a hol született. - -– «Toroczkóra!» - -– Igen. Toroczkóra. Ez a rend. Ki hol született, oda tolonczozzák haza. - -Erre már a düh és rémület tört ki ajkain. - -– Küldjenek inkább Szibériába, vigyenek Cayennebe! Küldjenek gályára! De -nem Toroczkóra. Azok közé, a kik a világon legjobban gyűlölnek! Egy -perczig sem biztos ott az életem. S ha agyon nem ütnek az első héten, -úgy éhen fogok meghalni közöttük! Inkább egyenesen akaszszanak fel. - -A rendőrfőnök megvigasztalá. Toroczkón van rendőrség, van biróság. -Számíthat védelemre személyes bántalmazások ellen, s megtorlásra a -megtörtént bántalmazás esetén. A mi az éhen meghalást illeti, az ellen -is van intézkedés téve. A belebbezés tartama alatt az «illető» évenkint -háromszáz forint kegydíjat kap, havonkinti részletekben fölvehetőt a -rendőrségnél. A hatóság figyelme mindenre kiterjed. A «fizetési ívvel» -rögtön boldoggá is tette a kegyelmes úr Vajdár Benjámint. - -S azzal karonfogta őt a barátságos kisérő, fölsegíté a szekérbe és vitte -Toroczkóra «haza». - -Tehát Manassé átka teljes mértékben kitöltetett a fejére. - -«Vissza kell neked kerülnöd ide: kitaszítva az egész világból, s azoknak -a házaknak az ajtaján koldulnod az irgalomkenyeret, a kiket -elpusztítottál!» - -És beteljesült Anna óhajtása is, hogy vissza fog ő térni még ahhoz a -házhoz, a hol az arczképét most is immortelle-koszoru köríti, s el fogja -hozni sebeit a világból, hogy azokat ott bekötözzék és homloka -szennyfoltjait, hogy ott letisztogassák. - -Mert nem volt elég, hogy szülötte városába vitték haza, hanem amint ott -a rendőrbiztosnál megállapodott s kérte, hogy valami szállást rendeljen -a számára, az igen nyájasan nyugtatá meg, hogy az iránt a felsőbb -parancs intézkedett már; a belebbezett annak a családnak fog átadatni, a -mely őt fölnevelte. Lakása lesz a «szülői» ház. Erre már oly dühbe jött, -hogy magát a rendőrbiztost inzultálta. - -Az pedig hidegvérű ember volt s azt mondá neki, hogy ha nem viseli magát -engedelmesen, kegydíját is el fogja veszíteni s akkor igazán mehet -koldulni. - -Meg kellett magát adnia rettenetes sorsának. - -Türnie kellett, hogy a kisérő biztos karon fogja s Toroczkó utczáján -végig kisérje, egész az Adorján-házig. - -Nem nézett a szemközt jövők szeme közé. Engedte magát vitetni kábult -fővel. - -A kapubejárat, a fák az udvaron, a tornáczfolyosó mind oly régi -ismerősök voltak. A tornácz végében volt egy szunyoghálós külső ajtó. Az -volt az ő egykori szobája. A véletlen most is azt nyitá meg előtte. - -Manassé jött rá szemközt. - -Ah, minő találkozás volt ez! A szentgyörgyi pincze-jelenet után. - -Az ember, a kit megfogott az átok, mint a rozsda, mint a penész, tetőtől -talpig, ott állt prófétája előtt, kinek szava itélet volt az ő fején. - -Az most ráteheti a lábát az ő fejére és belegázolhatja az arczát abba a -fekete vassalakba: a mi neki ezentul irgalomkenyeret ad! - -A kisérő biztos elmondá Adorján Manassénak, mint a ház fejének, a -legfelsőbb rendőrhatóság rendeletét, tudatá vele, hogy az illető -«családtag»-nak csupán lakhelyet tartozik adni a ház; élelméről -gondoskodik a hatóság, «havonkinti huszonöt forintok» kifizetése által. - -Vajdár a fogait csikorgatta szégyenében s azon gondolkozott, hogy -megölje mind a két embert. - -Manassé hangja, midőn választ adott, oly nyugodt volt, hogy azon semmi -kedélyhangulatot nem lehetett észrevenni. - -– A hatóság rendeletében megnyugszom, mondá biztosnak, s arra semmi -észrevételem nincs. Vajdár úr e család tagja volt, s azokról házunknak -kell gondoskodni. A hatóság kegydíjára nincs szükségünk. Gyárunknál egy -főkönyvvivői állomás lesz betöltendő, s arra Vajdár úr elég képességgel -bír. Lakását magában a hámorban választhatja s fizetéséből -tisztességesen megélhet. Rajtam is könnyíteni fog vele, ha az állást -elfogadja, mert a könyvvitelt eddig nőm maga végezte, s őt most e -tehertől fel akarom szabadítani. Ma többet nem beszélhetünk erről, majd -holnap rendbehozzuk az ügyet. Addig legyen Vajdár Benjámin úr e háznak -vendége. Szivesen látjuk. - -Többet nem szólt, hátat fordított és kiment a szobából. - -Vajdár összeszorított öklét vérig harapdálta fogával. - -S még azután a kegyes kisérő, bucsuzás fejében, egy nagy prédikácziót -tartott neki, hogy minő nagy szerencse érte egész váratlanul! Ez már -aztán igazi földi gondviselés! Ilyen szives fogadtatásban részesülni s -egyszerre kész hivatalra találni, a mibe csak bele kell ülni az -embernek! S hozzá még milyen szép város! milyen gyönyörű leányok! No -csak azon legyen, hogy minél előbb megházasodjék. Itt már szépen -megélhet. - -Vajdár nem reflektált kisérője kegyes beszédére; hagyta őt bucsutlanul -tovább menni. Még csak meg sem köszönte neki, hogy Bécs városától idáig -fáradt – az ő kedveért. - -Forrt minden erében a felkavart méreg. Láz volt az, a mi agyát hevíté. - -Ha megbántott ellensége minden keserűséget százszorosan torolt volna -rajta vissza: nem ingerelte volna oly frenetikus dühre, mint az által, -hogy őt, a földre lesujtottat, még föl akarja emelni. Még gondoskodik -számára nyugalmas jövendőről, még állást készít neki, a hol megbecsült, -hasznos tagja lehessen a társadalomnak s azt is oly gyöngéden teszi, -hogy a látszat szerint a könnyebbülés a nagylelkü rovására essék. -Feleségét akarja felszabadítani egy terhes foglalkozástól. – Nem bántja -meg azzal a szóval: «megbuktál és most én jót teszek veled!» – Azt -mondja neki: «jókor jöttél, szivesen látunk, jót fogsz tenni Blankával!» - -Ah minő véres színben úszott előtte az egész világ! - -Kényszeríteni őt arra, hogy jót tegyen! Jót tegyen azzal, a kit -üldözött! És aztán lássa őt mindennap boldognak! - -– Valami iszonyú rosszat kell tennem ma! mondá a keblében lakó dæmonnak. -Egy olyan catastrophát, a mivel méltón legyen bevégezve ez a rettenetes -élet! Mit teszek? nem tudom még. – De az irtózatos lesz – Felgyujtom-e -ezt a házat? Vagy megölöm a család legkedvesebb gyermekét, a kit kezembe -kaphatok? Asszonyt teszek-e szerencsétlenné? vagy a legjobb férfit -halottá? De megemlegessék azt a napot, a melyben engem -visszaajándékoztak ennek a háznak! - -Egy hatcsövű revolver volt a zsebében. - -Elvakult dühvel, agyagszinű arczczal nyitott át a kis szobából nyiló -mellékszobába. Ott nem talált semmi tárgyat, semmi élőt, a min valami -boszúját tölthesse. - -Tovább ment a következő ajtóra. Az ilyen kisvárosi házaknál minden ajtó -nyitva szokott lenni. Itt nincsenek tolvajok. - -A czimerterem tárult eléje. Oda is benyitott. - -Ott azután – talált valamit. - - -XXXVII. - -A terem közepén volt egy nagy ravatal; a koporsóban ott feküdt egy -kiszenvedett angyal. Egy márványfehér arcz, behunyt szempillákkal. - -A halott keze keblén volt összetéve s az összetett kezek között az -örökvirággal koszorúzott arczkép. Azt kivánta, hogy azzal együtt -temessék el. - -Vajdárt Anna koporsója állítá meg. - -Most látta, hogy mily végtelen szerelem volt az, a mit ő eldobott -magától. Őrangyala volt az, a ki neki még holtában is megbocsát. Ki az ő -képét még az Isten elé is magával viszi. - -Egy egész világ gömbölygött le előtte; nagy, mint a kerek földgömb maga: -tele a paradicsom édeneivel, a boldogság, az örömek minden zónáival és -meridiánusaival; – körülrepkedve angyalok seregeitől. Ez a nehéz gömb, a -mint közeledett felé, összemorzsolta őt, végighengerült elfulladó -mellén: – a megsemmisülés perczében az atomokra omló ember kínordítása -tölté be a házat. Végig zuhant Anna koporsója mellett s homlokát a -ravatal széléhez csapva, eszméletlenül maradt. - -Mikor magához tért, egy kis kertrenyiló szobában, az ágyban feküdt. -Előtte állt Manassé, ki sebzett homlokára jeges borítékot rakott. - -– Hagyd el, Manassé, szólt Vajdár, felkelve az ágyból. Ne ápolj engem. -Ebcsont beforr! Ne fáradj velem, kérlek. Ha a két India minden -balzsamában megfürösztesz is, én attól jóvá nem leszek. Nincs Messiás, a -ki én belőlem az ördögöt kiűzze, a ki már bennem lakik. Meg van romolva -minden csepp vérem, s nem tudok gondolkozni másról, mint arról, hogy mi -roszat tegyek? Az a rettenetes látvány, a mi engemet lezúzott, nem -javította meg ezt a rossz szivet: csak más irányt adott az én -szörnyetegeimnek. Ah, ha tudnád, hogy ordítanak itt a fejemben Cerberus -kutyafejei! Valakit meg kell marnom! – Te már ne félj a harapásomtól. Az -a megfoghatatlan, az a megérthetetlen szentség, a ki megvédett engem a -te haragodtól, megvéd téged is az én mérgeimtől. De visszafordulok azok -ellen, kik ezeket a mérgeket belém oltották. Beszélni fog még rólam a -világ! – Nincs rajtam semmi jó. – Nem örülök semmi egyébnek, csak annak, -ha más szomorkodik. A kezemnek minden ujja piszoknyomot hagy maga után, -s a lábnyomaimat sírkeresztek jelölik. De vannak emberek, a kik mellett -én még fehér vagyok, mint a fehér liliom, és ártatlan, mint a bárány. – -Bélpoklos, ragályos dögtestet csináltak belőlem, és mikor már nem tudtak -mással ártani a te házadnak, engemet dobtak ide. A hogy a chinai tengeri -rablók hajigálják legyőzőikre a ragályban elhullottak fertőzött -rongyait. És ők most kaczagnak rajtam. Keztyű voltam a kezükön. -Bepiszkoltak azzal, a miben dolgoztak s aztán elhajítottak. – – Kérlek, -Manassé, ne hallgass rám. – Meg vagyok őrülve. Nem csoda. – Eredj -családodhoz. Annak most nagy bánata van. Nem szükség, hogy az én -jelenlétem hirével szaporítsd azt. – Ne mondd senkinek, hogy itt vagyok. -– Ez a kerti szoba jó csendes kis hely. Van benne iróeszköz, egyéb nem -kell. Meg egy korsó víz. – Hagyj magamra reggelig. Semmire sincs -szükségem. Nem maradok a házatoknál. Csak a temetést várom meg. Ahhoz -van egy kis jussom. Hisz engem is temetnek akkor. Azután majd tudom, -hogy mit teszek? Az én dolgom az. Elmegyek innen. Többet nem fognak ide -küldeni tehozzád; – hanem megyünk együtt édes herczegem s bálványom szép -asszony, együtt a gályákra! – Most zárd rám az ajtót, hogy véletlenül -valaki be ne jőjjön ide. Ha még valami kivánságomat teljesíteni akarod, -holnapra rendelj ide nekem egy szekeret a kert alá, mely Szebenbe -vigyen. Az alatt, míg mindenki oda lesz a temetésen, én itt hagyom a -házatokat észrevétlenül. Ha nem lesz kocsim, gyalog megyek el. Ne akarj -lebeszélni, kérlek. Élő pokolgép vagyok. Az óramű fel van húzva, s mikor -az lejár, elsülyeszti a hajót, a melyik felvette. Ne akarj itt tartani. -Gyászcsinálásnak, rémületköltésnek terveivel vagyok tele. Eredj tőlem. - -Manassé lefektette őt az ágyába, és azt mondta neki: - -– Lázban vagy, pihend ki magadat. - -Azzal magára hagyta őt, s rázárta szobája ajtaját. - -Családjának még nem szólt semmit Vajdár ittlétéről - -Kimentek ketten Áron bátyával a birgejbe, kivágni a családi -sír-alagutban a fülkét a legkedvesebb testvér számára. - -– Akkorára vágjuk, hogy két koporsó elférjen benne; szólt Manassé, mikor -hozzáfogtak. - -– Akkorára. - -– Ő kivánta. - -– Mi úgy tegyünk. - -* * * - -A szobában hagyott jövevény pedig elkezdett irószerek után keresgélni -Manassé iróasztalán. Kénytelen volt kihúzni egy fiókot, hogy levélpapirt -találjon. Ott a tiszta papir alatt talált két megfakult, elsárgult -papirdarabot, a mikre ráismert. Az ő általa hamisított váltók voltak -azok. És mind a kettőn ki voltak törölve az aláirt nevek. S a törlés -rozsdaszín tintája bizonyítá, hogy az nagyon régen történt! – Manassé -rég lefegyverezte boszúját önmaga, hogy ellenségét, még ha akarná is, ne -üldözhesse. - - -XXXVIII. - -A két férfi reggelre volt készen a munkával, akkor kerültek haza. - -Hideg, ködös, nyirkos őszi reggel volt. - -Manassé azt mondá a szolgájának, hogy fogja a szobája kulcsát, menjen be -s csináljon tüzet a kandallóban. Egy vendég úr van odabenn, azt, ha -alszik, fel ne költse. - -A szolga kevés idő mulva visszajött s azt mondá Manassénak, mi közben -folyvást prüszszögött: - -– Az a vendég úr aligha meg nem akar halni. - -Manassé sietett rögtön a szobájába. - -Ott találta Vajdárt az iróasztala mellett ülve: arczán a halálküzdelem -rémtüneményeivel. Szemei kimeredtek üregeikből, ijesztő fénytől -ragyogva, arcza szederjes volt és ajkai felduzzadtak. Előtte volt az -asztalon egy megkezdett irás és a maroquin-kötésű tárcza felnyitva, s a -belőle kivett iratok szétterítve. - -Manassét a szobába lépéskor meglepte már valami exoticus, maró -fűszerillat, mely őt is egyszerre prüszkölni kényszeríté. E miatt -hirtelen zsebkendőjét tartá arcza elé. - -A mint őt meglátta az asztalnál ülő alak, üvegfényű szemeit rámeresztve, -dadogá nehezen forduló nyelvvel: - -– Felém ne jőjj; – halál van itt! - -S az arczát az iratok felé fordítá. Kezeit már nem birta megmozdítani. - -Manassé hirtelen kinyitotta az ablakot, s egy percz alatt megértett -mindent. Összemarkolta az asztalán heverő iratokat. - -– Ne bántsd! Ne bántsd! hebegé a tehetetlen alak. Manassé pedig, arczát -kendőjével eltakarva s lélekzetét visszafojtva, az egész iratcsomagot, a -tárczával együtt a felszított kandallóba hajítá. - -A nevezetes bűnpör legsúlyosabb terhelő okmányai lángot vetettek. Nem -ölhettek meg többé senkit. - -De Vajdárt még megölték. - -Manassé visszasietett hozzá s arczát friss vizzel megmosva, igyekezett -őt életrehozni. - -A hideg víz enyhíté a halálkínt. Vajdár az ajkához emelt korsót fenékig -kiitta, s attól szava, eszmélete kis időre visszatért. - -– Pokolbeli tűz ég bennem, hörgé. – Meg vagyok ölve. – A Borgiák keze -messze elér. – Én őt megloptam: ő pedig megölt engem. – Úgy kell. – -Megdöglöm. – S nem vihetem őt magammal a pokolba. – Manassé. – Ne -gondolj én velem. – Fuss a rendőrséghez. – Jelentsd fel, hogy haldoklom. -– Vigyenek el innen Szebenbe. – Orvosrendőri eljárás tárgya lettem. (Itt -még nevetett is kínra torzult arczczal.) Ha itt temetnek el, téged -fognak vádolni, hogy te mérgeztél meg. – Még mint halott is rosszat -teszek veled. Nem hagynak neked békét. – Még mint csontvázat is ki -fognak hurczolni a sírból, hogy téged üldözzenek általam. – Ne keress a -gyógyszereid közt semmit. – Ismerem én ezt a mérget. – Mint porzót -hintik a papirra. – Nem én vagyok az első. – Egész orvosi facultás -futott össze, hogy megmentse őket. – Nem találta ellenszerét. – S én azt -hittem, hogy én csaltam meg őtet. – Tíz percz mulva halott vagyok. – -Kezem, lábam nem él már. – Belől égek, kívül fagyva vagyok. – Küldd el a -hullámat Szebenbe. Átok a világra! - -– Benjámin, szólt Manassé, lefektetve a haldoklót az ágyra, odatéve -kezét a mellére. Az Úr keze van rajtad. Térj Istenhez. Ő olyan biró, a -kinek mérlegén egy pillanat malasztja lenyomja egy élet minden átkát. - -– Dobj ki a szemétre. – S rúgj rajtam egyet az utolsó pillanatban. Az -talán jól fog esni. - -– Nem, Benjámin. Annak a jó angyalnak, a ki téged holtáig szeretett, én -azt igértem, hogy ha valaha túlélnélek, elhozlak ide holtan, a -koporsódat az ő koporsója mellé fogom tenni. - -A haldokló melle küzdött a benne lakó dæmonnal. - -– Őrjöngő! – S mit fogsz mondani a világnak, a hatóságoknak, -ellenségeidnek, ha kérdik, miben haltam meg? - -– Azt mondom: Holt menyasszonya láttára megszakadt a szive s hinni -fogják. - -Erre a szóra azokból az égő, kimeredt szemekből kicsordult a köny. S e -könyhullásra, mintha nehéz varázs szakadna fel kebléről, még egyszer -megmozdult s arczczal odavetve magát Manassé kezére, megcsókolá azt. - -És aztán halkan rebegé e szót: - -«Egy az Isten.» - -A megszálló dæmon elhagyta a testet. - -Arcza egészen átváltozott; hosszura nyult, elsápadt, homloka kisímult. A -hajdani nemes kifejezés visszatért vonásaira. - -– Köszönöm, rebegé. - -A harang «készülőre» kongott. A gyászkiséret gyülekezni kezdett a ház -udvarán, a diákok is megérkeztek már, a kik énekelni fognak s -hozzákezdtek a hangoláshoz. - -– Kérlek, szólt elhaló hangon Benjámin. – Hadd nyitva az ablakot. Hadd -jőjjön be az ének hangja hozzám. Eredj. - -– Isten legyen veled. - -S az ablakon átzengő ének hangjai felvették őt láthatatlan szárnyaikra s -utána vitték annak az előre ment fényes alaknak, a ki már azóta az Úr -zsámolya előtt térdel, könyörögve: «ha én megbocsáthattam neki, szegény -elmulandó asszony, hát te hogyne bocsáthatnál meg neki: erős, örökkévaló -Isten!» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor a gyászoló család visszatért a temetőből, Manassé maga köré gyüjté -egész nemzetségét s így szólt hozzájuk: - -– Még egy halottunk van. – Benjámin testvér haza érkezett, töredelmes -bűnbánó lélekkel; s a mint meglátta Annát holtan, megszakadt a szive: -meghalt. - -És ezzel a szóval tisztára mosta őt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Csak a szép Cyrene tudta, mikor meghallá, hogy Vajdár meghalt: miben -halt meg? - -És abból, hogy csak ő halt meg, és nem többen, azt is megtudta, hogy a -veszélyes iratok meg vannak semmisítve. - -Azért mégis neki és herczegének jutott a legnagyobb büntetés ama nagy -bűnpör vádlottai közül. A többieknek csak halál; nekik egy sír, a melybe -napról-napra mélyebben sülyed a halott, reménye nélkül a feltámadásnak: -a világ megvetése. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az Adorján-család pedig virágzik és gyümölcsözik. Manassé, Blanka -boldogságát sokszorozzák gyermekeik; a toroczkói nép munkáján áldás van; -házaiban örvendő, elégedett nép, a ki tanul, fárad, gyönyörködik, előre -halad, békében él, világosságot terjeszt, embert megsegít, Istent imád, -hazát szeret, nemzetet gyarapít; – s ez az a történet, a minek nincs -vége, ne is legyen soha se vége! - - - - -JEGYZETEK. - -Az ide mellékelt jegyzeteket nem abból a czélból bocsátom az olvasó -közönség elé, mintha előre el akarnám magamat sánczolni a műbirálatnak -azon ostroma ellen, melyet regényeimnek történeti háttere és azáltal a -mesevázlat ellen szokott megindítani. Először is nem követelem a -regényiró számára azt a jogot, hogy a história-iróval versenyezzen, -másodszor nem ismerem el azt a kötelezettséget, hogy a regényiró a -historicus nézeteinek a maga alkotását alárendelni tartozzék. A muzsák -között egyedül Clio az, a ki nem «szent». Ő nagyon is emberi lény. -Vulgivagább Venusnál. Kaczérkodik minden nemzettel. Ugyanazt a -történetet máskép mondja el a francziának, másként az angolnak. A -költészet muzsája, mikor igen nagy szellemekkel kötött szövetséget, ezt -a nénjét igen alárendelt szerepre használta. – Az «Orleansi szűz»-et -Schiller egy szentnek, Shakespeare egy bukott leánynak mutatja be, s -mind kettőnek a műve költői remek, bár minkettő alkotásánál nagy -lemondásába kerülhetett a történelem muzsájának segédkezet nyujtani. Ha -Stuart Máriát Shakespeare irta volna meg, bizonyosan Erzsébet lett volna -benne a hősnő és Mária a szörnyeteg. Az angol «Clio» így diktálja azt. - -Azonban magam is éreztem, hogy jelen regényemnek tárgya annyira -ismeretlen a jelen közönség előtt, s a korszak eseményei, melyben az -játszik, annyira határosak már a meséssel, hogy némi igazolással -tartozom az elbeszélés valószínűségének. Azért hoztam fel tehát csupán -az igazoló adatokat; mert éreztem, hogy regényemnek erkölcsi iránya -halomra dönthető lenne, ha csak egyet is azok közül a végzetes -fordulatok közül, mint az igazzal ellenkezőt lehetne bemutatni. -Igazolnom kellett, hogy mindazokat nem a véletlen, nem a vakeset, de -valóban egymással küzdött erkölcsi ellentétek következetes harcza idézte -elő; mely erkölcsi tusa érezhető volt a családi tűzhely magányától -elkezdve egész a csatatérig, s kiterjedt a kormányzat magaslatáig, -mindenütt követelte áldozatait, romokat hagyott emlékül maga után s -végződött az egyik fél teljes és ismételt bukásával; s a mely bukás -annál nagyobb volt, mert a hatalom korlátlan birtokában levő eszme -vezetőit rántotta le a porba. - -A mi hiánya van a művemnek, azt egyéni ihlettségem rovására kérem -számítani, a minek korlátoltságát én magam legjobban elismerem. - -_A szerző._ - -A regény czíme: «_Egy az Isten!_» - -A magyar unitáriusok jelmondata. Annyira kiváltságos kifejezés -nyelvünkben, hogy azt semmi más idegen nyelven nem lehet eltalálni. -Azért a német fordításban azt a czímet vette fel a fordító: «_Die nur -einmal lieben_», mert az, hogy «_Es ist ein Gott!_» csak köznapi frázis, -s magyarul azt teszi: «_van Isten!_», a mit bebizonyítani nem volt e -regény feladata. Az pedig, hogy «_Es ist nur ein Gott!_» már fanaticus -provocatio, s a mohamedán «_la illa, illa ’llah!_»-nak felel meg; a mi -megint nem volt e regény czélzata. Angolban jobban megközelíthető e -mondat értelme: «_God is on God_», – vagy mint Fretwell amerikai -fordítása kifejezte: «_On is the Lord_», de végre az is abbahagyta, s -megtartotta az angol fordításnál is a magyar jelmondatot és a németnél -használt czímet, mely elsőt ugyan valószinűleg így fog olvasni az angol, -hogy «_Idzsi ez Ajsztin_». - -(I. kötet 11. lap.) - -_Egyistenvallók_. Azért használtam az «egyistenvallók» elnevezést az -unitárius helyett, mert hazánkban is legtöbben azt hiszik, hogy ezek -azonosok az «_unitus_» görög egyház híveivel, a kik pedig római -katholikusok és nagyrészt románok, magyar-szerbek (Szabadka), macedon -görögök és kis részben magyarok; míg a magyarhoni «unitáriusok» -egyáltaljában magyarok és _protestánsok_. - -(I. köt. 12. lap.) - -«Rólunk _unitáriusokról_ azt hiszik még sokan, hogy nekünk szarvaink -vannak». - -(Brassai Samu.) - -(I. köt. 17. lap.) - -«_Hagyományozó és örökösök_». Hasonló értelmü végrendelet egy magyar -főuri család viszonyaiból ismeretes hazánkban. - -_(Saját jegyzeteim.)_ - -(34. lap.) - -_Toroczkó és népe_. Toroczkó multjáról és jelenéről a hazai irókon kívül -kimerítő feljegyzéseket írt egy angol tudós. - -_(L. Booner: Transsylvania and his peoples.)_ - -(36. lap.) - -A _brachium_. A mondott fegyveres karhatalom a toroczkói népnek hűbéri -szolgálatra kényszerítése alkalmából történt, 1702 november 17-én -Rabutin osztrák tábornok katonái hajtották azt végre s a legyőzöttekkel -akkor iratták alá azt a reversalist, _hogy soha semmiféle «rebellióba» -nem elegyednek, s maradékaiknak is meghagyják, hogy affélébe ne -elegyítsék magukat_. «E rémnapok emlékére vannak a toroczkói házak -ablakai kivülről vörös szegélyzettel körülvéve.» - -_(Orbán Balázs: A Székelyföld leirása. V. köt. 205. lap.)_ - -(36. lap.) - -«A szegény enyediek és az ottani tanulók és tanárok életben maradt része -is Toroczkóra huzódott: ott templomoztak, és folytatták a tanítást, s -Thoroczkó segítette mindaddig, míg Enyedre visszaköltözhettek». - -_(P. Szathmáry Károly. A gy.-fehérvár-nagyenyedi Bethlen-főtanoda -története, 138–141. lap.)_ - -(I. köt. 49. lap.) - -«_Esernyőt hordanak magukkal_». Széchenyi István nevezte el a pesti -márczius 15-iki népnyilatkozatot «parapluie-revolutiónak». Eső esett s a -közönség _felvont esernyővel_ ment – megkezdeni a nagy horderejű -mozgalmat. - -_(Saját j.)_ - -(U. o.) - -«_Egy árva ország_». - -A symbolicus dal «Velenczéről» szólt. _(S. j.)_ - -(65. lap.) - -_Egy karnagy_. _Mozart_ fiatal korában a _Miserere_ zenéjét egy, -kalapjába elrejtett papirlapra lehangjegyezte. Bécsben Lipót császár -alatt előadták azt, de nem tetszett. A pápa azt mondta rá: nem elég -ahhoz a _partitura_, ehhez a _traditiók_ is szükségesek. - -_(Saját jegyzeteim.)_ - -(81. lap.) - -_Áldás a római seregekre._ - -_(Staatengeschichte der neueren Zeit. Hermann Reuchlin. IV. kötet.)_ - -(89. lap.) - -«A házasság érvénytelen, még a sacramentalis copulatio daczára is, ha az -egyik fél dühöngő, álomjáró, vagy nehézkóros.» - -_(Instructio 13. §. Schultze. Eherecht 16. §.)_ - -(91. lap.) - -_A pápa kegyelmezési joga._ - -«A pápának hatalma van a létező házasságot, kegyelem útján, nem -létezőnek nyilvánítani.» - -_(Schultze. Eherecht 51., 52. §§.)_ - -(124. lap.) - -A házasság semmis, ha az egyik fél eltitkolta, hogy lelki betegségben -szenved, vagy olyan _bűnt_ követett el, mely _becstelenítő büntetésre_ -itéltetést von maga után. - -_(Walter. Kirchenrecht. Nro 4. Note 9.)_ - -(I. köt. 133. lap.) - -«_A ráczok_». - -Magyarország bánáti vidékén kitört fajharcz története. _(Saját j.)_ - -(I. köt. 170. lap.), - -«_Giacomo_» - -Ez volt a «mókaneve» (Spitzname) annak az államférfinak, a ki később -Antonelli bibornok név alatt lett világhírűvé. _(S. j.)_ - -(192. lap.) - -_Rossi figyelmeztetése a veszélyre_. «Egy úrhölgy, egy lengyel tábornok -és egy kegyes pap figyelmeztették Rossit a személyes veszélyre s -tanácsolák neki, hogy a parlament-palotát katonákkal szállassa meg. Ő, -az alkotmányos formák szigorú tisztelője, azt felelte, hogy ehhez csak a -parlament elnökének van joga… Mindannyiak könyörgésére, rimánkodására, -azt mondá, hogy ő neki kötelessége megjelenni s azt teljesíteni fogja. A -pápától engedélyt kapott egy olyan megnyitó beszédre, melyben -lángszavakkal mutassa be a nemzeti egység, függetlenség javainak -dicsőségét, a törvényes szabadságot, sőt még az egyház világiasítását, -tehát a polgári kormányzatot is. Ez volt a koszorú, a mivel az áldozat -magát felékesítette». - -_(Hermann Reuchlin. Staatengeschichte der neueren Zeit. V. k. 42. l.)_ - -(203. lap.) - -«Egy szavahihető ember, ki 1849-ben Garibaldit mint főtiszt követte, -hirhedett keresztülvonulásán az egyházi államon át, beszélte, hogy egy -halálra sebesült vallotta meg neki végvonaglásai között, hogy ő volt -Rossi orgyilkosa. Zambianchinak nevezte magát. Talán ugyanaz, ki a -Romagnában pusztított?» - -_(Ugyanott V. köt. 43. l.)_ - -(203. lap.) - -_Calderari._ - -«Ekkor jelent meg _Calderari_ ezredes, ki kora fiatalságától fogva a -pápai rendőrségnél szolgált; azt küldte ki a kormány, hogy a gyilkosság -bűnrészeseit fogja el. Ez a Calderari a sokaság közé lépve, kijelenté, -hogy ő a nép részén áll, s kardját ki nem huzza ellene. A -carabinieriknek azt tanácsolta, hogy testvérileg ölelkezzenek a néppel». - -_(U. o. 44. lap.)_ - -(204. lap.) - -«Mintegy kétszáz egyén, azok között pápai egyenruhások, a gyilkos -magasztalása mellett vonultak a meggyilkolt háza elé, hol annak gyászba -borult családja tartózkodott… A börtönbe zárt foglyokat kiszabadíták». - -_(U. o. 45. l.)_ - -(214. lap.) - -A pápa menekülését álruhában egyértelmüleg írják le, így _Reuchlin_ és -_Cesare Cantu_: a _nőruha_ álczáját. _Meyer C. L. Geschichte des -Kirchenstaates 1098. lapon_ hozza fel: «a pápa ez alatt a Quirinálban -fogolyként élt, míg nov. 25-én sikerült neki nőruhában s egy hölgy -kiséretében Gaétába elszökni». Legelfogadottabb azon adat, mely szerint -a bajor követ maga volt a pápa álruhás kisérője. - -(217. lap.) - -«_Circolo popolarék_». «Népkörök». Politikai klubbok, a mik a római -forradalom alatt a parlamenti szónokok befolyása alatt nagyobb hatást -gyakoroltak a közügyek vezetésére, mint a kormány és országgyűlés. -Főagitator: _Sterbini_. - -_(Staatengesch. H. Reuchlin.)_ - -(I. köt. 217. lap.) - -«Calderari megjelenik csapatja élén s kezeit kiterjeszti a pártok felé: -a nép árulónak szidalmazza, s ő vérző arczczal áll annak a részére». - -_(U. o. 46. lap.)_ - -(218. lap.) - -«A lázadók egy ágyút szegeznek a főkapúnak. Torre mérnök, demokrata, -Róma ostromának történetírója, roppant termetével az ágyú torka elé -állva, megakadályozza a Vatikán lövetését». - -_(U. o. 46. lap.)_ - -(219. lap.) - -«Némely helyen megünnepelték az orgyilkosságot, névszerint Livornoban». - -_(U. o. 47. lap.)_ - -(230. lap.) - -«Ritkasága végett is csodának nevezhető amaz erős északfény, mely a -Quirinálból nézve, úgy tünt fel, mintha egész Róma égne. A pápa térdre -borult annak láttára, imádkozva. A nép vészjelt látott benne». - -_(U. o. 51. lap.)_ - -(259. lap.) - -A _holt város_ a Karst sziklatájain. - -_(Saját jegyzeteim után.)_ - -(I. köt. 265. lap,) - -_Pozsonyi juratusok._ - -A 48 előtti korszakban a rendi alkotmány országgyűléseire minden megye -két követet küldött. E követek mellé aztán a megye költségén jogvégzett -fiatalok, királyi táblai felesküdt jegyzők voltak alkalmazva, hogy ott -magukat a közjog gyakorlati terén kiképezzék. Ezek alkották az -úgynevezett «országgyűlési fiatalságot». A márcziusi napokban e pozsonyi -országgyűlési fiatalságnak megjelenése Bécsben nagy befolyással volt az -ottani válság kitörésére, a minek érdeme aztán közte s a pesti fiatalság -között sokáig vitás kérdésül fenmaradt, míg nagyobb dolgok le nem mosták -azt a tábláról. - -_(S. j.)_ - -(I. köt. 273. lap.) - -«Áron granátjai és gyutacsai». - -Nem volt példa nélküli eset. Egy egyszerü földész, Gábor Áron saját esze -járása szerint, ágyúkat készített a szabadságharcz alatt s a székely -népfölkelést ő látta el harczképes ütegekkel. - -_(Saját j.)_ - -(293. lap.) - -Ciprianu háza. - -_(Saját jegyzeteim nyomán. L. Magyarhon népességei 73. l.)_ - -(I. köt. 296. lap.) - -«_Pazsura_». - -Az oláh felkelőknek a balázsfalvi népgyűlésen osztott császári menlevél. -_(Saját j.)_ - -(305. lap.) - -Az ismétlő forrás. - -_(Saját utijegyzeteim nyomán. Magyarhon szépségei 75–76. lap.)_ - -(308. lap.) - -_A magyar zsidók._ - -«E felekezet ősei hagyományos erkölcseivel s a keresztény magyar -társadalommal teljesen szakítva, üdvét egy köz üldöztetésben élt népfaj -hitében találva föl, annyi üldöztetések, véres kínok között fenn birta -tartani magát. - -Egyszer fölvett vallásuk gyakorlatában és szokásaiban többé legkisebb -változtatást sem tettek; istentiszteletök s szokásaik végrehajtásában a -legorthodoxabb zsidó szigorúságával járnak el, daczára, hogy együtt -élnek keresztyén fajrokonaikkal, egyforma ruhában járnak, s ugyanazon -nyelven beszélnek ezekkel: nemzetiségükre magyarok, vallásukra zsidók… - -Ha kényszeríttetnek színből a keresztyén istentiszteletben résztvenni… -az urvacsoránál reszketve veszik szájukba a kenyérfalatot, de meg nem -rágják, le nem nyelik, hazaviszik titkolva s otthon a kutyának dobják. - -A keresztyén ünnepeken bezárkóznak s átaluszszák az ünnepeket. – Annál -buzgóbban megünneplik a zsidó ünnepeket. - -Pénteken este, a mint megpillantják Jeruzsálem felől az első csillag -föltünését, letesznek minden munkát a kezükből, s azonnal meggyul a -gyertya minden ház ablakában s késő estig hallhatni ott a zsidó -vecsernyét. - -A szombat minden óráit oly szigorúan szentelik meg, a mint azt a 4-ik -parancsolat betűi követelik. Minden ház belsejében, a szomszédok -látásától jól elrejtve, egy kis sekrestyeszerű fülke van építve, kelet -felé s függönynyel elválasztva. Abban imádkoznak. - -A tisztelet külalakja azonos az izmaelitákéval: megövedzés a kendővel, a -könyökszíj, tefillim, a hajlongások, az ima mormogása közben. - -Énekeiket Pécsi Simon, híres erdélyi fejedelmi cancellár, a magyar zsidó -vallás alapítója fordította zsidóból. Van egy zsolozsmájuk, melyet -menydörgés alkalmával énekelnek, mikor minden ablakot kinyitnak: - - «Nyisd meg uram, nyisd meg - Irgalmad ajtaját! - Küldd el nekünk, küldd el - Az igaz Messiást! - -Nagyobb ünnepélyeik megülése valamelyik társuk házánál tartatik meg; az -a ház a zsinagóga. - -Egy közülök a felszentelt rabbi. De az gyakran változik, hogy a -keresztyének meg ne tudhassák, melyik az? - -A legutolsó főrabbijok volt Csukor Mihály. A rabbi fizetése a baromfiak -megöléseért járó schachter-díj. Annak a szakállát soha levágni nem -szabad. - -Törvénykönyvük a zsidó pentateuch. - -Várják az igaz Messiás eljövetelét, az itélet napját, mikor minden -hitetlen elpusztul a föld szinéről, egyedül a zsidók vonulnak be a -Messiás élén az igért Kanahanba. - -E törvénykönyvüket, mint az izraeliták a frigyláda thoráját, őrzik, s -annak hollétét el nem árulják. - -Hitök több babonával és balhiedelemmel van keverve a legvakbuzgóbb -thalmudistáénál is. Még a zsidó szertartásokat is túlhajtják. A -gyülölet, melylyel más felekezetek iránt viseltetnek, az elfojtott -boszú, megannyi ok testi-lelki elsatnyulásra, társadalmi -megsemmisülésre. - -A tíz éves gyermek már be van tanítva felekezetének egész történetébe. - -Könyveiket keresztyén kezébe nem adják, de tartalmát elmondják minden -kérdezősködőnek. - -Házassági szertartásaik ugyanazok, a mik a zsidókéi. Az új asszony haját -lenyirják. A keresztyén pap előtt kötött házasságot nem tartják -érvényesnek. Izraelitákkal összeházasodnak s ezt nem jelentik be. Ha -keresztyén akar közéjük házasodni, annak előbb át kell térni, s nehéz -próbaévet kiállani. Elsőben esküt tenni le, hogy a megtudott titkokat el -nem árulja, megtagadni apját, anyját és a Krisztust. - -Bőjtjük erősebb még a zsidókénál is. A szerdát megbőjtölik a rossz -lelkek hatalmának megtörése végett. Pénteken nem fésülködnek. A szemetet -napkelet felé nem szórják, mert arra van Jeruzsálem. - -Legnagyobb védelmük az átkozódás. Csak hitük háborgatóit szokták -megátkozni s az ilyen átkok teljesüléséről csodálatos legendáik vannak. - -_(Győry Lajos. Vasárnapi Ujság 1874. 43., 44., 45., 46. számaiban.)_ - -_Ugyanott_ a 47. számban _Ferencz József_ (jelenleg az egyistenvallók -főfelügyelője) észrevételei a fentebbiekre, ki azt az állítást czáfolva, -mintha a magyar zsidóskodás az egyistenvallás kifolyása volna, idézi a -magyar zsidóknak azt a zsoltárát, mely a pápistákat, kálvinistákat, -lutheránusokat mind tévelygőknek hirdetve, majd az egyistenvallókra tér -s így nyilatkozik róluk: - - «Negyedrendben, az kik egy Istent vallnak, - Tiszteletben im ezeknél nem jobbak; - Emberi találmányt ők is követnek, - A többivel egy hajóban eveznek». - -A «magyar zsidókkal» csaknem azonos felekezet a német «hetedik nap -szentjei»-nek sectája. Ezek azonban európai hazájukban nem állták ki az -üldöztetést s kivándoroltak Amerikába s ott az «Ephrata» telepét -alapították meg, Lancaster város közelében. Építkezésük most is olyan, -mint a sváboké. Tökéletes kommunisták. És vegetarianusok. Minden edényük -fából van. Fegyvert viselniök, vért ontaniok nem szabad. Hanem azért -mégis, mikor a szabadságharcz kitört Észak-Amerikában, a hetedik nap -szentjei is meghozták a maguk áldozatát a közös haza és közös szabadság -oltárára. Beálltak betegápolóknak. S a kórházi ragályban százötvennek az -élete esett közülök áldozatul. - -_(Das Buch der Welt. 1862. évfolyam.)_ - -(309. lap). - -A nap egyenlő felosztása télen nyáron, az _Ében Häezer_ parancsai az -idegen nők iránt; a brachot imái; – a «minhaolan veadhaolam» köszöntése, -az ételek megválogatása iránt felvilágosítást ad a _Schulchan Aruch_. -(Németül megjelent Hamburgban 1837.) - -(312. lap.) - -_Servet megégettetését_, Blandrata halálát, Dávid üldöztetését -megtaláljuk az _Unitárius Kis Tükörben, írta Ferencz József_. Ugyanaz -általában igen világos képet nyujt az unitarismus multjáról és állásáról -a magyar hazában, kiknek hitrokonaik nagyobbrészt angolok -(Nagy-Brittaniában és Amerikában). A lengyel hitrokonok elenyésztek. - -(I. köt. 312. lap.) - -«_Alm_». - -Ez a neve a Schulchan Aruch szerint az olyan hatalmasnak, a ki az Isten -népe fölött kegyetlenkedik. - -(I. köt. 314. lap.) - -Az «_Arur_» és a «_Schofer_» átkozódás módjai. _(Schulchan Aruch.)_ - -(I. köt. 316. lap.) - -Pécsi Simon és az ő Esztere. - -Költői mondakörbe átvágó történeti hagyomány. Pécsi S. volt az a -hirhedett erdélyi kanczellár, ki a zsidó vallást az erdélyi magyarság -közé behozta s bámulatos sikerrel elterjesztette, míg aztán -erőhatalommal meg nem akadályozták benne. Eszter a nagyváradi főrabbi -szép leánya, kibe Pécsi beleszeretett, s hogy elvehesse, zsidóvá lett. A -népmonda egész prófétai alakot csinált a szép zsidónőből, kinek csaknem -sikerült egy új zsidóországot megalapítani Európa közepén. - -_(Több történelmi emlék után s. j.)_ - -(I. köt. 317. lap.) - -Tizenkét bágyoni lovas legény. - -_(Lásd Orbán Balázs. Székelyföld. V. k.)_ - -(I. köt. 318. lap.) - -«Elihu Burrit». - -Az 50-es években nagy hírre jutott amerikai békeapostol. _(Saját j.)_ - -(321. lap.) - -Tordai hasadék. - -_(Saját uti jegyzeteim és Orbán B. monographiája nyomán.)_ A tordai -hasadékot némelyek vegytani alkotásnak vélik. Én _Hunfalvy Jánost_ -fogadtam el tekintélynek (a saját szemléletem megerősítésére), ki azt -vulkáni alkotásnak nevezi. _Magyarország és Erdély. II. szakasz._ - -(347. lap.) - -A kialkudás Mogával. «1848-ban Moga József vezetése alatt levő 10,000 -főt számláló oláh tábor vette körül a helységet… Küldöttség ment a -vezérhez… a feltételeket: – _tizenhat darab vágó marha_, stb. – -teljesítették: – _további kártétel nélkül eltávozott_». - -_(Orbán Balázs. Székelyföld. V. k. 228. l.)_ - -(II. köt. 7. lap.) - -Allium obliquum Linnei. - -_(Haynald érsek fedezte fel a tordai hasadékban tett füvészi -tanulmányozása alkalmából.)_ - -(II. köt. 9. lap.) - -Bafomet bálvány. - -Az a mesés bálványkép, mely a templariusok kiírtásában szerepelt. Rájuk -fogták a kormányok, a kik kincseiket el akarták venni, hogy ezt a -faragott képet imádták a Krisztus helyett. - -(II. köt. 17. lap.) - -Kétszeri hajnal Toroczkón. - -_(Orbán Balázs. Székelyföld. V.)_ - -«E napon kétszer volt alkalmunk az alvó természetnek felébredését látni, -a Keresztes mezőn már végig lebegtek a nap elősugarai: s Toroczkón -másodszor látták a nap sugarait a Székelykő tető-ormán kigyulladni». - -(U. o.) - -_Ava Saxa_, vagy _Afva Saxa_, meredek bércz, Finnország uleaborgi -kerületében, Tornea várossal szemben a tengerparton, a melynek ormáról -junius közepén kétszer látni a napot lemenni és felkelni naponként. - -(II. köt. 47. lap.) - -E közlemények adatai az 1850-ben megjelent, de rögtön elkobzott _«Das -Schwarze Buch»-nak nálam meglevő példányából_ vannak merítve. E mű -szerzője, mint tudva van, az akkori alsó-fehérmegyei főispán, s -jelenlegi országos képviselő, báró Kemény István, ki az adatokat a -leghitelesebb szemtanúk nyomán állította össze. - -(II. köt. 47. lap.) - -«Czigánylegény nőül vette a vérengzésből megmentett grófleányt». - -_(B. Kemény Gábor. N. E. V.)_ - -(II. köt. 49. lap.) - -A «_Das Schwarze Buch_» szerzője azt így adja elő: - -Ez iszonyúságok hirére, s hogy az enyedi menekültek közül több százan az -erdőkön rejtőznek, az éhhalállal és megfagyással küzdve az én vezérletem -alatt kirendeltek Tordáról tizenhárom lovast, két honvéd szakaszt, s -nehány aranyosszéki nemzetőrt, kikhez még négy úrlovas csatlakozott, -Paget János (angol születésű), báró _Wesselényi Ferencz_, _Szilvási -Miklós_ és gróf _Toldy Lajos_. - -Felvincztől Enyedig már minden lépten-nyomon találkoztunk menekülők -hulláival az utczán, a miket a hollók, farkasok és kóbor-ebek -marczangoltak. - -Előcsapatunk, mely tíz lovasból és husz honvédból állt, hirtelen egy -_jól fegyverzett oláh seregre bukkant, mely épen Thoroczkó_ -_elpusztítására indult. Pereczi százados Szilvásival és a tíz lovassal -minden tétovázás nélkül közéjük rohant s szerteszét verte őket_. - -Ezzel beszállásoltuk magunkat Enyedbe, én az embereimet az erdőkre -küldém a menekülőket összeszedni. - -Ez éjszakán hétszázat mentettek meg. - -Leírhatatlan jelenetei a kitörő örömnek és kétségbeesésnek. Itt egy -elveszettnek hitt szorítá kebléhez gyermekeit, amott egy megmentett -leánykát adtak vissza szerető anyjának; míg a kik nem találták az -övéiket a megmentettek között, csak sirtak, de nem mertek utánok -tudakozódni, attól félve, hogy halálhiröket kapják válaszul. - -A megmentetteket, kik maguk nem mehettek, hetven szekérre ültetve, korán -reggel megindultunk Vincz felé. Itt a lesben álló oláhok megrohanták -előcsapatunkat. Benn Vinczben hadrendben felállított sereget találtunk, -míg több oldalról vágtató lovasok közelítettek felénk. - -Itt a Fekete Könyv szerzője szemtanui élethűséggel írja le a kis védő -csapat bámulatos hősi küzdelmét, melyben kitüntették magukat _Pereczi -százados_ és _Paget_ a lovasok élén; a honvédség buzdításában pedig -_Dobozi_ és _Bánó Miklós_ (később országgyűlési képviselő s a mostani -képviselőház alelnökének testvére) és Anasztázi (olasz) őrmester. Az -egész menekvő csapat szekérsorával sikerült a fegyveres ellentáboron -keresztültörniök. - -Itt esett el egy lovas őrmester, ki nagyon messze bevágott az -ellencsapat közé, lövéstől találva. - -(II. köt. 69. lap.) - -«Choiseul Praslin herczeg». - -Egyik megelőzött évben (1846-ban) hirhedetté lett alak. Szép fiatal -nejét megölte gyermekei nevelőnője iránti bünös szenvedélyből. (Egykoru -hírlapok.) - -(II. köt. 73. lap.) - -Féltél napja. Thoroczkón ősünnep. - -_(Orbán Balázs. Székelyföld. V. köt.)_ - -(74. lap.) - -Saját pénzükért isznak a lakodalomban. - -_(U. o. V. kötet.)_ - -(77. lap.) - -Lányi czigány alakja. - -_(Saját uti jegyzéseimből.)_ - -(II. köt. 82. lap.) - -A magunk fajából való renegátok. _(U. o. 228. lap.)_ Mindig voltak -árulók, a kik jóltevőik iránt voltak épen a legkegyetlenebbek. Ez az -emberi szellem éjoldala. - -(86. lap.) - -A Birgej. - -_(Orbán Balázs. Székelyföld. V. kőtet.)_ - -(II. köt. 92. lap.) - -A «_Kő_» szorosában végbement harczok. Le vannak írva _Orbán Balázs -«Székelyföld»_ művében. - -(II. köt. 94. lap.) - -«Cress lovasok». Eredetileg dragonyosok voltak. A magyar kormány által -mellvérttel láttattak el. Fekete egyenruhájuk volt, sisakjuk taraján -fekete tollazat. Legutoljára Szegeden találkoztam csapatjukkal 1849. év -julius végén. _(S. j.)_ - -(94. lap.) - -Cress lovasok hőstette az enyedi hidon. - -_(Báró Kemény István elbeszélése nyomán.)_ - -(II. köt. 96. lap.) - -Hatvani egy támadás visszaverésére egy félszázad «halálfőst» küldvén ki, -azt az oláhok körülvették és elfogták. - -_(U. o. 242. lap.)_ - -(II. köt. 96. lap.) - -Midőn körülfogva mindenfelől, a küzdés lehetetlen volt, a -«halálfejesek», felszólításra, egyik a másikat szúrták le; nekik nem -volt szabad fogságra esniök. - -_(U. o. 245. lap.)_ - -(II. köt. 106. lap.) - -Székelyvár leirása. _(U. o. 220.)_ Még áll belőle egy toronyfal; valaha -erdő is volt körülötte, de azt kiirtották. - -(II. köt. 107. lap.) - -Abrudbánya a pusztulás után. - -_(Saját uti jegyzeteimből.)_ - -(II. köt. 108. lap.) - -Római emlékek Abrudbánya körül. _(S. j.)_ - -(II. köt. 108. lap.) - -«Az ágyúk a gőz- és vízgépek csőiből voltak csinálva, a miket a -bányákból elhoztak». - -_(Nagy-Enyed veszedelme. B. Kemény Gábor 242. l.)_ - -(II. köt. 109. lap.) - -Fabu Popi. (U. o.) - -(II. köt. 110–112. lap.) - -Szájhagyomány az oláhokról. - -_(Saját uti jegyzeteim.)_ - -(II. köt. 116. lap.) - -Gyertyámos fölégetése. - -_(Orbán B. «Székelyföld».)_ - -(II. köt. 124. lap.) - -A toroczkó-szentgyörgyi békekövetek lekonczolása. - -_(Orbán Balázs. Székelyföld. V. kötet.)_ - -(II. köt. 130. lap.) - -Szent-György felgyújtása. _(U. o.)_ - -(II. köt. 131. lap.) - -Ágyúzás a Székelykőről. - -«Az oláhok a város körül a gyümölcsösök és kalangyák közé megbujva -várták az éjt, hogy annak leple alatt végrehajtsák népgyilkoló -szándékukat, melyet Szent-Györgyön oly rémes előzmények között kezdettek -meg. Toroczkó helyzete a legválságosabb volt, mert a város minden -oldalra szolgáló utczái minden irányban nyitva és a sokoldalú -megtámadásnak kitéve, mely ellen nemzetőreink sokfelé felosztott -csapatja alig védhette volna: azért azon cselt használták, hogy vagy -40-en egybeszedve a nemzetőrség és az iskola dobjait, a Székelykő felől -nyitva levő oldalon észrevétlenül kilopództak s a Székelykő oldalára -felmászva, ott egyszerre elkezdtek iszonyatosan dobolni, lövöldözni s -roppant kiabálás közt a városba bevonulni. - -Az oláhok félénkebb része már a hegyek visszhangja által sokszorozott -lövöldözés és dobszóra megfutott, kik hátramaradtak, a 3000 aranyosszéki -nemzetőr megérkeztének hirére eszeveszetten futottak szét, s Toroczkó -meg volt mentve; többé háborgatni nem is merték. - -_(Orbán Balázs. Székelyföld. V. köt. 208. l.)_ - -A sziklába fúrt ágyúkat magam is láttam s azt a székely menyecskét is, a -ki megtette fogadásból, hogy mikor egy ilyen ágyút el akartak sütni a -népünnep alkalmával, egy laskanyújtó deszkát tett az ágyúlyukra s arra -ráült, s úgy lövette fel magát a levegőbe. Semmi baja se történt. - -(II. köt. 139. lap.) - -Szentgyörgyi puszta-templom. - -_(Saját uti jegyzeteim szerint.)_ - -(II. köt. 150. lap.) - -Toroczkói vastermelés. - -_(Orbán Balázs. Székelyföld. V. köt. 212. l.)_ - -(II. köt. 155. lap.) - -A toroczkói bányászok kényszerített beosztása a hadseregbe. _(U. o.)_ - -(II. köt. 165. lap.) - -A vasipar hanyatlása: a vámleszállítás miatt. - -_(Saját jegyzéseim az 50-es évekből.)_ - -(II. köt. 167. lap.) - -«Külföldön – a Vojvodinában». A Bácska és a Bánát azon időkben külön -koronaországgá volt alakítva «Szerb vajdaság» czím alatt. _(S. j.)_ - -(II. köt. 168. lap.) - -Hogy az _unitáriusok nem keresztyének és így polgárjogokkal nem birnak_. -Ezt azokban az időkben még _nevezetes magyar jogtudósok_ is így -állították. Kútforrást nem akarunk nevezni. «1848-ban a pozsonyi -országgyűlésen az unitárius vallás törvényesen bevett vallásnak -nyilváníttatott». De az örömérzést csakhamar elfojtotta a nemzet -leveretése. A szomorú emlékű 50-es évek kormánya különösen a protestáns -egyházak és iskolák ellen indított hadjáratot. _Az unitárius egyház -önkormányzási joga nyilván megtagadtatott. 1851-ben elhalván a püspöke, -ennek a székét ujra betölteni meg nem engedtetett_». - -_(Unitárius kis tükör 26–27. lap. Irta Ferencz József.)_ - -(II. köt. 172. lap.) - -A nyereség legnagyobb részét bűntársai tulajdonították el. _(Der neue -Pitaval XXXV. kötet 8. l.)_ A távolabb eső bűnrészesek menekültek. - -_(U. o. 10. l.)_ - -(II. köt. 172. lap.) - -«E bűnper ellenesei nemcsak a magas üzleti és pénzügyi világból, hanem -egy bizonyos politikai és vallásos pártárnyalat tagjaiból is állottak… -_Összeköttetésbe hozatott ez bizonyos nemszabadelvű, magasrangú urak -állítólagos cselszövényeivel_». - -_(Der neue Pitaval XXXV. köt. 95. l.)_ - -(173. lap.) - -A hadsereg későn kapta meg a vágómarha-szállítmányt, akkor már nem volt -rá szükség, ujra el kellett adni, ezen vesztett a kincstár 1 millió 330 -ezer forintot. Hogy a további szállítás alól megváltsa magát, kárpótlást -fizetett a szállítóknak 650 ezer forintot. - -_(U. o. 12. lap.)_ - -(II. köt. 173. lap.) - -A nem létező ökrök bőrére való szerződés. - -_(U. o. 16. laptól 50 lapig.)_ - -(II. köt. 173. lap.) - -«Olaszaiddal?» - -Az illető szállítmányosok olaszok voltak. - -_(Der neue Pitaval.)_ - -(II. köt. 174. lap.) - -A gabonaszállítmány. «Egy harmada jó volt a gabonának, két harmada -rossz; a gabonába kevert föld, szemét s egyéb használhatlan czikkekért -327 ezer forintot fizetett a kincstár». - -_(U. o. 70. lap.)_ - -(II. köt. 175. lap.) - -A csinvatügy, a devisekkel és államkötvényekkel való üzlet. _(U. o. 74. -és a következő lapokon.)_ A _84. és 85. lapok_ kiderítik, hogy az -illetők a kincstár számára külföldön eladott államkötvényeket 4¾–5 -százalékkal számították be az akkori tőzsdei árfolyamon alul. - -(II. köt. 175. lap.) - -A két fonalszál. - -_(U. o. 56–57. és a következő lapok.)_ - -(II. köt. 178. lap.) - -A versenytársak kijátszása a mellékszobában leskelődők értesítése által. -_(U. o. 13. lap.)_ A szerződést visszakeletezték. - -_(U. o. 14. lap.)_ - -(II. köt. 179. lap.) - -_A solferinoi csatatér leírása._ - -_(«Der Krieg in Italien, 1859. Nach den Feldacten, und anderen -authentischen Quellen bearbeitet durch das K. K. Generalstabs-Bureau für -Kriegsgeschichte». II. köt. 240. lap.)_ - -(II. köt. 180. lap.) - -Eltévedt dandár. - -A Leiningen lovasdandár elébb Madeletól Ceresara felé, onnan megint -tovább egész Goitoig visszafelé halad – «a viszonyok egészen hamis -felfogása miatt, igazolhatlan módon elhagyta a csatatért». - -_(U. o. 180. lap.)_ - -«A Zedtwitz hadosztály egészen eltünt előlem: reggel óta Goito felé -tartván, minden jelentéstétel nélkül». Wimpffen tábornagy jelentése. - -_(U. o. 298. lap.)_ - -(II. köt. 181. lap.) - -Vontcsövü ágyúk. - -«A franczia granátok oly messzire hordtak, hogy a Monte Scaláról a -cziprusok halma mellől a 3000 lépésnyi távolban fekvő solferinoi -váracsot is elérték». - -_(U. o. 285. lap.)_ - -«A Zichy lovasdandár 9. számú lovassági ütege rohamban közeledett egész -800 lépésnyire az ellenséghez; de alig csatolták le az ágyúkat, abban a -pillanatban három ágyúja le volt szerelve a franczia lövegek által s a -negyediknek minden lova megölve… Délre mind a két ütege a lovas -dandárnak harczképtelenné lett». - -_(U. o. 287. lap.)_ - -A vontcsövű ágyú, a mit III. Napoleon legelőször mutatott be az -1859-diki olaszországi hadjáratban, egészen új szerkezetű hadi gép volt -akkor. Először lett vele megpróbálva a hatás, melyet szétrobbanó -golyókat egyenesen lövő ágyúk szórnak az ellenség közé. Odáig csak vető -mozsarak és congrév röppentyűk alkalmaztattak haubiczok és gránátok -szórására, miknek a légben kellett elpattanniok, hogy darabjaikat, vagy -shrappnel-golyóikat felülről szórják az ellenségre. Az ágyúcsőből kilőtt -golyó pedig ott durran el, a hol a földre leesik. S tartalmát mind előre -szórja. Ez tette egyenlőtlenné a harczot az 59-diki hadjáratban. _Egy -bécsi polgár 1000 forint jutalmat tüzött ki annak a hadcsapatnak, a -melyik a legelső vontcsövű ágyút elfoglalja; s mikor egyet elvettek -Magentánál, azt fellobogózva, koszorúkkal elhalmozva vitték Bécs városa -utczáin végig_, mint valami világhírű csodát. Tizenegy évvel későbben -aztán Sedánnál az öntött aczélágyúk a franczia vontcsövűek ellenében -ugyanazt a lezúzó hatást gyakorolták. - -_(Egykorú hirlapok után.)_ - -(II. köt. 181. lap.) - -Husz ezerével! - -Egyik hivatalos kimutatás szerint az ütközetben csupán az osztrák -részéről 22 ezer ember veszett el: nem mind halott, de harczképtelenné -lett sebesült. - -_(Der neue Pitaval. U. o.)_ - -(II. köt. 183. lap.) - -«Nem láttak egy falat hust». - -Nem, mert a szállítók úgy elkéstek vele, hogy a hadsereg számára -felhajtott gulyák a solferinoi ütközet után érkeztek meg az olasz harcz -színhelyére. Azokat Oláhországban vásárolták össze. S minthogy a -hadjárat alatt minden katonának egy font hus volt utalványozva (ha lett -volna miből), az ütközet után pedig a húsilletmény le lett szállítva ⅓ -rész fontra, s a katona azt is tetszése szerint ott vásárolhatta, a hol -tetszett, tehát magán-mészárosoktól; a szállított gulyák pedig egyúttal -a keleti marhavészt is magukkal hozták: azért kellett iszonyú kárpótlást -fizetni a szállítóknak. Az állam fizette a kárpótlást; nem a szállítók. - -_(Der neue Pitaval. U. o.)_ - -(II. köt. 184. lap.) - -_A küzdelem._ - -A csapatok vetélkedtek a hősiességben, s a tusa oly elkeseredéssel -folyt, hogy a cziprusok halma és Monte Cernal körül a katonák, _mikor -ellőtték a töltényeiket, kövekkel hajigáltak az ellenségre_. - -_(U. o. 260. lap.)_ - -(II. köt. 186. lap.) - -Egyetlen lövés nélkül. - -«Az ostromlók egész halálmegvetéssel zárt hadsorokban rohantak fel a -meredélyen, megostromolták azt, kiverték az ellenséget a Madonna della -Scoperta épületeiből, _a nélkül, hogy egyetlen lövést tettek volna_». - -_(U. o. 299. lap.)_ - -(II. köt. 188. lap.) - -A vihar a csatatéren. - -U. o. 340. lap és másutt a harczolókat szétválasztó vihar. _(348. -lapon)_ «A vihar oly záportömeget ontott alá, s oly porfellegeket kavart -fel, hogy a csapatok nem láthatták egymást». A szemközt vágó porfelleg -miatt lehetetlen volt a mi csapatainknak a lövés. Ellenben az olaszokra -meg az a kedvezőtlen ellenhatása volt a zivatarnak, hogy nem vették -észre, mikor egy egész dandár az osztrák seregből az általuk megszállt -város alatt elvonult. Egy franczia afrikai lovas vadász-zászlóalj két -magyar huszárcsapat közé rohanva, a zivatar zürzavarában, -összekaszaboltatott. - -(II. köt. 188. lap.) - -«Két hadsereg folytatja a harczot a sötétben». Benedek altábornagy és az -olasz hadsereg közt folyt ez a harcz az éj sötétében, s a felhőszakadás -közepett. Az égő város: Mentone. - -_(Hivatalos összeállítás.)_ - -(II. köt. 189. lap.) - -A hivatalos jelentés az ezen ütközetben «eltüntek» számát hatezerre -teszi. Miután azt is kideríti, hogy a francziák a Minción átvonuló -osztrák sereget nem üldözhették a vihar miatt: az eltévedésnek ez a -legvalószinűbb magyarázata; a mit különben az eseményekben résztvett -magyar legionariusok is megerősítenek. - -(II. köt. 192. lap.) - -«A villafrancai békekötés». - -III. Napoleon szándéka az volt, hogy mikor a franczia seregek Velenczébe -bevonulnak, ugyanakkor a magyar legionariusok a dalmát parton át -franczia segédcsapatokkal Magyarországra betörjenek. Gondja volt rá, -hogy a gyalogság magyar egyenruhát kapjon. A szándék komoly volt. -Poroszország tiltakozása hiusítá azt meg. A mint egy reggelen egy -szekéren porosz egyenruhás főtisztek jelentek meg a főhadiszálláson: -másnap el volt határozva a háború befejezése. - -_(Jelenvolt barátaim jegyzetei után.)_ - -(II. köt. 194. lap.) - -«Végzetes nyilatkozat». - -_Gerheuser alezredes_ s veronai élelmezési főbiztos nyilatkozata. - -_(Der Neue Pitaval XXXV. köt. 45. l.)_ - -(II. köt. 194–195. lap.) - -_Az alelnök, ki az ügyet vezette, a tárgyalás negyedik napján -megbetegedett. (U. o. 98. lap.) Valamennyi biró és a közvádló egészsége -láthatólag meg volt támadva. (U. o.) Rövid időköz alatt két biró -meghalt; talán a tárgyalások következtében._ - -_(U. o. 100. lap.)_ - -(II. köt. 195. lap.) - -_A főállamügyészt névtelen fenyegető levelekkel s infámis -sértegetésekkel akarták visszariasztani._ - -_(U. o. 96. lap.)_ - -(II. köt. 195. lap.) - -Az arany tű és arany zsinór. - -_(U. o. 8. lap.)_ - -(II. köt. 195. lap.) - -Az elvérzett kormányférfi. - -_(U. o. 91. lap.)_ - -(II. köt. 195. lap.) - -A bankigazgató, mielőtt itéletét kiállhatta volna, hagymázban meghalt. - -_(U. o. 100. lap.)_ - -(II. köt. 195. lap.) - -«Sokszor megtörténik». - -Az ilyen esetekről a jelenvolt kortársak tanuskodnak. Még pedig horvát -zászlóaljak voltak, melyek azt mondták, hogy «ma nem». - -(II. köt. 207. lap.) - -«Kegydíj a belebbezettnek». - -Az ötvenes évek kormányzati rendszeréhez tartozott a belebbezés; -politikai capacitásokat, a kiknek befolyásától félni lehetett, a -fővárosból hazaküldözték falura, szülötteföldükre. Még fontosabb -egyéniségeket pedig megtelepítettek egy-egy nyugodalmas morva vagy cseh -provincialis kis városba, s annyit adtak nekik, hogy éhen ne haljanak; -így tettek egy kitünő regényirónkkal, ki mint hirlapiró is híres -nevezetesség volt. Azt elküldték egy olyan kis cseh városkába, a hol -saját szavaiként, már délben félegykor minden ember «wints wol gespajzt -czu haben»-nel köszönti egymást az utczán. - -* - -Fel kell még jegyeznem, hogy ezt a regényemet egyidejüleg közölte egy -bécsi lap is németül. Mikor aztán vége felé a hadjárat alatti -visszaélések themájára került a sor, egyszerre csak abbahagyta a -szerkesztő a közlést, azzal az indokolással, hogy ezek a dolgok a -cislajtáni közönséget nem érdeklik. És így csakugyan szaván lett fogva a -regénykötet alczime: «Egy történet, melynek soha sincsen _vége_.» - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Boz Dickensnek akkor megjelent regénye: «A mi közös -barátunk».] - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -20 |a özös asztalra |a közös asztalra - -27 |Igazi szé ely volt |Igazi székely volt - -28 |kérün neki |kérünk neki - -29 |görcsö mutatóujjával |görcsös mutatóujjával - -38 |Onnek a házában |Önnek a házában - -38 |megszabaulni ettől |megszabadulni ettől - -40 |On megkapta |Ön megkapta - -40 |Onnek derék |Önnek derék - -42 |On borzasztó |Ön borzasztó - -43 |On nekem |Ön nekem - -47 |okira elszámlálja |okirat elszámlálja - -60 |eryptografiai kulcsát |cryptografiai kulcsát - -68 |sugárbűvköre megvil gítá |sugárbűvköre megvilágítá - -80 |Znóbia nem szólt |Zenóbia nem szólt - -80 |hangon felelelt: |hangon felelt: - -81 |visszatért lélekjelentéte |visszatért lélekjelenléte - -83 |dicsőséges harczj ték |dicsőséges harczjáték - -86 |golyórongálta cs kója |golyórongálta csákója - -100 |En már minden |Én már minden - -102 |«Szaladj, frátye! |«Szaladj, frátye!» - -116 |Janku tábor t |Janku táborát - -119 |A mit m sok |A mit mások - -127 |mint a b ntalmak |mint a bántalmak - -136 |megcsó olta a homlokát |megcsókolta a homlokát - -139 |földesúrnak az a szo ása |földesúrnak az a szokása - -141 |hullámzot előre |hullámzott előre - -144 |Olj meg gyorsan |Ölj meg gyorsan - -148 |szobáj ba vezette |szobájába vezette - -149 |Szekelykő tetején |Székelykő tetején - -154 |s ámot tudott adni |számot tudott adni - -169 |On nagyon |Ön nagyon - -170 |Mi irtál |Mit irtál - -176 |Osszetartanak |Összetartanak - -205 |Rút tekintetete |Rút tekintete - -206 |XXXV |XXXVI. - -214 |Osszemarkolta az |Összemarkolta az - -217 |pedig vir gzik |pedig virágzik - -222 |házasség érvénytelen |házasság érvénytelen - -222 |vagy nehézkóros. |vagy nehézkóros.»] - - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Egy az Isten (2. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY AZ ISTEN (2. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 55712-0.txt or 55712-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/5/7/1/55712/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |