diff options
Diffstat (limited to 'old/55711-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/55711-0.txt | 14287 |
1 files changed, 0 insertions, 14287 deletions
diff --git a/old/55711-0.txt b/old/55711-0.txt deleted file mode 100644 index 0337efa..0000000 --- a/old/55711-0.txt +++ /dev/null @@ -1,14287 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Egy az Isten (1. rész), by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Egy az Isten (1. rész) - -Author: Mór Jókai - -Release Date: October 9, 2017 [EBook #55711] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY AZ ISTEN (1. RÉSZ) *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XXVI. KÖTET - -EGY AZ ISTEN. I. - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - -EGY AZ ISTEN - -REGÉNY - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -I. RÉSZ - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - - - - -ELSŐ RÉSZ. REGÉNY, MELY A VÉGÉN KEZDŐDIK. - - -I. - -A szokott, triviális történet. Az ideál, a szép hölgy, nagy veszélybe -keveredik, s abból őt a másik ideál, a hős, kiszabadítja; azután a hála -érzetéből kifejlődik a szerelem, végül egymáséi lesznek s az emberi -lehetőség határáig boldogok. - -A rendkívüliségek tetszenek. Érdekkel olvassuk a történeteket, a miket a -költők irnak arról, hogy mi lesz a halál után? mi lesz a jövő században? -mi lesz a föld utolsó napjaiban? mi megkisértjük leirni, hogy mi lesz a -«házasság után?» van-e még ott is élet és poézis? Laknak-e még a holdban -is emberek? Igenis laknak. Annak az egyik oldalán még van valami zöld, s -a virányon öröm és szomorúság. - -Ezt ugyan inkább illett volna egy «Előszóban» elmondani: ott senki sem -olvasta volna el, s nem lett volna az olvasó figyelmeztetve rá, hogy itt -egy fölöttébb unalmas történettel lesz dolga, a mi nem fogja megtéríteni -a ráfordított fáradságot. - -A veszélyes helyzet a következő: - -Képzeljünk egy olaszországi vasuti állomást 1848 tavaszán, a melybe egy -más vonat megérkező vendégeinek kell átszállítkozni, a kiknek a fülébe -ezt a halálitéletet mennydörgik: «due minute!» s azok aztán bőröndöt, -kalapokat, esernyőt marokra kapva, kis gyermekeket kezeiknél vonszolva, -félregyűrt kalapokkal, földön húzott shawlokkal, köpönyegekkel, rohannak -az ostromok leglehetetlenebbikét megkisérteni: helyet keresve utasokkal -csordultig zsúfolt waggonokban, egymástól elszakított összetartozók -kétségbeesve az elválás borzalmai fölött, s útban állók agybafőbe -taszigáltatva siető málhahordároktól. - -Két úrhölgyet, meg egy urat nagy sietséggel tolt fel a kalauz egy zöld -kocsi börtönajtaján, a kik csak akkor vették észre, hogy hol vannak? -mikor már benn voltak. Heten ültek már a waggonban: mind férfiak és -olaszok, némelyek olyan szivart szívtak közülök, a melynek a füstje -savanyú; pálinkát már korábban ihattak s az a fokhagymás heringre nagyon -jól eshetett, s nehányan közülök aligha bagaria csizmát nem hordtak a -lábukon. Az újon érkezőkről tudomást sem látszottak venni; valami heves -vitatkozást folytattak fenhangon mindannyian. - -Az újonérkezettek elszörnyedve protestáltak a kényszerhelyzet ellen. - -A két úrhölgy közül az egyik nagyon fiatal volt, a másik valamivel -idősebb. - -Az idősebb hölgy megragadá a kalauz karját s haragosan mondott neki -valamit először németül, azután francziául, – minek az a büntetése itt, -hogy senki sem felel rá: – azt akarta kifejezni, hogy itt már heten -ülnek. - -A kalauz egy automat közönyösségével mutatott a waggon falán olvasható -feliratra «per dieci persone». Itt tíz embernek kell elférni. - -«De mi első helyre váltottunk jegyet!» heveskedék az úrhölgy, előmutatva -a sárga papirszeletkét, mely a világ minden vasutainál az aristocratia -jelvényét képezi – hely dolgában. - -A kalauz nem csekélyebb kiváncsisággal nézte meg a mutatott tárgyat, -mintha az úrhölgy azt mondta volna neki, hogy íme itt van egy scarabæus -a Pharaók sírjából! Furcsa állat! azzal vállat vont, s kimutatá helyét: -íme oda abba a szegletbe leülhet még egy; emebbe a másikba a másik, s ha -ennek a signorenak tetszeni fog azt a zsíros batyut az ölébe venni, -annak a helyében nyugtot talál a harmadik. - -Mit volt tenni? Az egyik hölgynek le kellett ülni az egyik series férfi -közé, a másiknak a másik közé, s megnyugodni a sorsában. Hanem a velük -jött férfi úgy látszik még küzdeni akart a gondviselés ellen. Neki -sehogy sem tetszett a maga helye két disznókereskedő között; maga is -elég köpczös ember volt. - -– Majd csinálok én itt rendet mindjárt! - -Azzal fölkelt, leszállt a waggonból, sietett az állomásfőnököt -fölkeresni. - -Az ott sétált a perronon, hátratett kezekkel, katonás egyenruhában. - -Az utas elkezdte neki magyarázni a dolgot. Ő már tudott olaszul, ha -mindjárt keverte is egy kicsit latinnal és francziával. - -Elmondta az illustrissimónak, hogy ő és még két hölgy az első helyre -váltottak jegyet egész Bolognáig; ez a nemzetközi törvények szerint -jogot ád még az idegennek is, minden konzuli közbenjárás nélkül -ugyanazon első helyi waggonnak használatára. Ennek daczára őt s még két -úrhölgyet betuszkoltak erővel egy már korábban elitélt gonosztevőkkel -teljes másodosztályu börtönbe, a mi ellenkezik a magyar Tripartitum -primæ nonusával, mely szerint magyar nemest birói itélet nélkül -bebörtönözni (nisi in flagranti) nem szabad; s minthogy az angol Habeas -Corpus acta is a mellett bizonyít, hogy minden ember birja a maga -testét, s másnak az ölébe ne üljön vele, annálfogva kér egy elsőrendű -waggont felnyittatni. - -Az illustrissimo úgy nézett a debacchálóra, mint a hogy nézne rá a padra -kifektetett eleven tintahal két nagy szemével, ha annak magyarázta volna -a dolgot, s épen úgy nem felelt neki rá semmit, mint a hogy az nem -felelt volna. Hanem a helyett a fülébe ordított hátulról a kalauz, egy -hatalmas hangkifejtéssel előadott szót: «Partenzaaaa!» A mi annyit -jelent, hogy indul a vonat! (Mert az olasz még a csengetésben is -takarékos, a második csengetésnél már fut a kerék.) - -A megriasztott úr erre ijedten futott vissza az elhagyott waggonhoz, de -alig talált bele; mert az alatt, míg ő leszállt a szóbeli tárgyalásra, a -kalauz még három új vendéget tolt be a ketreczbe: azok egy katonaiskola -nagy kamasz növendékei voltak, az egyik mindjárt leült az üresen hagyott -helyre, a másik kettőnek állva kellett maradni; azok hát nem tehettek -okosabbat, mint hogy a két közéjük szorult hölgyre mondogattak fönhangon -sikamlós élczeket, dévaj nevetéssel. A visszakerült úr már épen -tizenharmadik lett volna, a mi nagyon baljóslatú szám, kivált egy vasuti -coupéeban. Pedig a táskája, köpönyege már ott volt: az volt a hazája. - -A hölgyek kétségbe voltak esve. Az uti társ dühében magyarul kezdett -beszélni. - -Ekkor valaki megrántja a könyökét hátulról s szintén magyarul szólítja -meg: - -– Polgártárs! Soh se hevítse ön fel a vérét. Nem oráczió kell ide, hanem -baksis. «Romanus sum civis: Cajum smucium vocant.» A míg ön capacitált, -addig én fel is nyittattam egy első osztályú rezervált coupéet: -csekélységbe került – ha tetszik önnek és hölgyeinek, megoszthatják -velem a birtokát. - -– Köszönöm, de elkésünk, – csak két percz az idő. - -– Ne féljen semmit. A due minute csak az utasoknak szól, a vonat ki nem -kászolódik innen fél óráig. - -A két hölgy e megszabadítást nem kevesebb hálával fogadta, mint a -minővel Andromeda fogadta Perseus segélyét s a mint e rettenetes -fegyintézetből kiszabadíták őket s átszállították, most már -szolgálatkészszé, beszédessé, nyájassá vált kalauzok egy kényelmes, -tágas és tiszta első osztályú coupéeba, az ellentétek szerencsés -combinatiója folytán még e semmi jelentékenységet nem igérő helyzetben -is megtalálták bizonyos nemét az érdekeltségnek. - -Tulajdonképen még semmi hálával sem tartoznak a közbelépettnek; mert -hisz az saját érdekében nyittatta fel a rezervált üres coupéet – s ők -csak jogos helyüket foglalták el benne; de azt mégis el kellett -ismerniök, hogy a gyors szinpadi átváltozás az ő rendezői érdeme. Még a -kalauz is szerepet cserélt egyszerre, s az automatból érző szivű ember -lett, ki a hölgyek számára frissítőül narancsokat hozott, s kikereste -azok közül a piros bélüeket, s azontúl mindig az ő waggonablakuk előtt -mászkált végig, s bemosolygott rajta, vagy felült a waggon tetejére s -barcarolát énekelt. - -A két hölgy egymással szemközt helyet foglalt a zárt ablak előtt, míg -azon oldal szélső ülései, a hol a kocsit nyitogatják, a két úr számára -maradtak, s azoknak egyikébe a kiséretet képező hazafi elhelyezte magát. -Az a másik, a ki e kényelmes erősséget mindnyájuk számára kivívta, még -odalenn maradt: valószinűleg sokkal jobban érdekelte az, hogy a -szivarját végig kiszívhassa, mint hogy ismeretlen utitársnéival -ismeretséget kössön, s bevárta, míg a másodikat is elcsengetik, akkor a -szivarját odaajándékozta a facchinonak, s már indult a vonat, mikor -felugrott a lépcsőn s a furfangos zárt nagy tudománynyal bezárta maga -után. Azután levette uti sipkáját s letette maga mellé. Azt is csak -azért tette talán, mert melege volt a fejének. Olyan sűrű és erős haja -volt, hogy szerteszét állt a fején minden irányban. Egész arczán valami -szokatlan fajjelleg volt kifejezve, széles kidomboruló homloka, erős, -sűrű perzsa szemöldökei, s azokhoz egészen malayi metszésű szemei, -tiszta kék svéd szemszivárványokkal, egyenes görög orra, felvetett felső -ajkának sémita jellegű csigavonala, míg kétfelé osztott állán volt -valami lengyeles, mintha öt-hatféle nemzetnek az eszménye volna benne -összekeverve s mégis valamennyi egy összhangzó egészszé egyesítve. -Fiatal ember volt még; kevés bajusz az ajkán s csak a felső arczán -valami ütköző szakáll. - -A szemközt ülő utitárs igazi magyar typus volt, zömök, erőteljes alak; -barna piros arczczal, kifent bajuszszal, a minek a pödörgetésével nagyon -sok tennivalója volt mindig. - -A két hölgy közül a fiatalabbnak az arcza a sűrű kalapfátyol alá van -rejtve, mely csak a classikus remek körvonalakat engedi kivenni, a másik -azonban egész szabadelvűséggel hátracsapta a kalapja fátyolát szőke -hajfürteiről, s egy őszinte, kigömbölyödő arczot enged a közszemlének, -melynek beszélő vonásai kárpótlást szereznek az ajkaknak, a miknek -nehezükre esik az a hallgatás, a mire jónevelésű ember kötelezve érzi -magát, mikor egy idegen lép a közelébe, a kivel önkénytelen együtt kell -maradnia. - -A férfi kisérő igen nyügösködő utitárs volt. A megindulás első perczében -azt mondá átellenesének, hogy ő nem tud háttal a mozdonynak ülni, rögtön -tengeri betegség előjeleit érzi magán. A fiatal ember aztán megkinálta a -maga helyével, hogy cseréljenek. Mikor az megvolt, akkor meg azon -panaszkodott, hogy a légvonat egészen a szeme közé hordja a -kőszénfüstöt, meg kell vakulnia. Akkor a fiatal ember azt ajánlotta, -hogy húzzák föl a kocsiajtó ablakát. Arra meg az a baja lett, hogy meg -kell az embernek fulladni ebben a ketreczben! Akkor aztán a telt arczú -hölgy, azzal a még most jól illő kellemes kettős tokácskával, kelt fel a -helyéről, a tisztelt úrral cserélni, a ki elvégre meg lehetett elégedve; -nem úgy a csereajánló hölgy, ki már most átellenese lett annak az -idegennek, a ki iránt a kötelezettség ellenszenvét érzi. - -Utazó hölgyek gyanakodók és hálátlanok. Az idegent, ki hozzájuk -szivességgel közelít, vagy zsebmetszőnek, vagy kalandornak nézik, s -egyik kezöket a tárczájukon, másikat a szivükön tartják, nehogy -hevenyében ellopja tőlük valamelyiket. - -Növelte a gyanút az ismeretlen irányában az a körülmény, hogy az első -megszólítás után itélve, az is magyar. És mégis az ő kisérőjük és az -ismeretlen nem tesznek egymással úgy, a hogy két magyar szokott tenni, -mikor külföldön véletlenül összetalálkozik: kezet szorít, elmondja -kölcsönösen kinek híják? hová való? mi járatban van? s aztán közli -egymással, mi hírt tud hazulról? megkérdezi egymástól, nem ismeri-e ezt -az urat, ezt az asszonyságot? s nagy az öröme, ha talál egy olyan -harmadik nevet, a melyik mind a kettőnek ismerőse; s végül -összeesküszik, hogy egy vendéglőbe szálljanak! E helyett ez a két férfi -az első üdvözlés után semmi mondanivalót nem talál egymáshoz, semmi -közleni való ujdonságot – most! 1848 márczius végén! a mikor csodákkal -van tele a levegőég. Talán ismerik egymást? Ha ismerik, kisérőjük miért -nem mutatja be a hölgyeknek a honfitárst? Miért kárhoztatja őt e néma -szerepre? Talán fáj nekik valami abban az ismeretségben? - -A hölgynek tetszett tüntetőleg kimutatni azt, hogy mindezekre nem -kiváncsi. Úgy tett, mint a ki tudomást sem vesz a vele szemközt ülőről. -A nap a szemébe kezdett sütni, a szél az arczába fútt; az ellen -különböző stratagémák vannak a waggon ablakára alkalmazva, a miknek -kezeléséhez azonban gyakorlottság és physikai erő kell; a furfangos -mechanismusba a hölgy egészen belevesztette minden erőlködését, utoljára -is megszánta az utitársa s elintézte a függöny és ablakváltoztatást -kivánata szerint. - -A hölgy még ezt sem köszönte meg neki, hanem e helyett boszúsan veté -magát kerevetébe, ingerülten ejtve ki e zúgolódást: - -– Oh milyen nyomorult teremtései az Istennek az asszonyok! - -– Maguk az okai, asszonyom. - -Ez volt az átellenes válasza. - -Pedig a szép utitársné felfohászkodására a kötelezett válasz az a -trivialis bók lett volna, hogy «oh asszonyom, önök gyöngeségük által -uralkodnak mi fölöttünk, erőseken». E helyett egy ilyen kihivó mondat, a -mi még paradoxon is! - -A bókot egy fanyar mosolylyal elutasította volna a delnő; de ez a vágás -meglepte. - -– Par exemple? ez úgy látszik, szavajárása volt. - -– Például, mikor egy hölgy elhagyja azt a kényelmes helyet, a mit a sors -rendelt számára, hogy felcserélje azt egy kényelmetlennel, a mit egy -férfi ajánl neki: szabad akaratból. - -A hölgy nem tilthatta el magának, hogy elpiruljon. Ez a válasz -vonatkozott csupán a waggonban megcserélt helyekre; de az sem -lehetetlen, hogy ez az idegen annál többet is tud s egyéb helycserére is -czéloz. Nem lehetett arczából kivenni. Azok a szép, őszinte kék szemek -olyan ártatlanul tekintének szemközt, míg az ajk olyan ravaszul -mosolygott. – A társalgás most már kezdett érdekkel birni. - -– A szabad akarat nem a nők számára van feltalálva, mondá a hölgy, -elhatározási jogunk csak látszat: mindig kötve vagyunk valakihez, a ki -erősebb. - -– De az a kötelék eltéphető, mihelyt kiállhatatlanná lesz, s ez ismét -csak önakarattól függ: – a nőnél. A férfinál nem; azt fogva tartja az -igézet. - -– Csakhogy ez igézetet nem azok a nők gyakorolják a férfiakra, a kiknek -joguk van hozzá; hanem mindig mások. - -– Ez ismét az ő hibájuk; miért nem teszik azt? Ha tudják, hogy azt a -szivet, mely jog szerint az övék, csak az igézet tudja fogva tartani, -miért nem hatnak rá e varázszsal? Ha tudják, hogy abban van a hatalom, -miért szégyenlik ezt a koronát viselni? A szép szoborarcz, mely nem tud -mosolyogni, sok boldogtalan életnek volt már okozója. De hát miért -engedte át a vidám kaczagás varázsát másnak? - -E szavaknál a másik ifju hölgy felveté fátyolát, tán hogy jobban lássa a -beszélőt, s kitünt az alól egy ép oly gyönyörű szoborarcz, mely nem tud -nevetni; két nagy bámuló szemmel, hallgató ajkakkal. De az ifju nem -láthatott reá, mert átellenesével volt elfoglalva, kit egészen hadilábra -állított ez a merész okoskodás. - -– Ah, ön tehát azt hiszi, hogy egy nőnek egyenesen az a feladata, hogy -ha a férj gyönyörvadász, legyen számára a hitves az, a mi az őrjöngés -eszményképe; kövesse őt érzéki deliriumainak minden phantasmáin -keresztül: ne szégyeljen előtte csábító, agaçant, kaczér lenni, s ha a -férj Circe philtraját keresi, találja meg azt otthon a saját poharában? - -Ezt kivánja ön egy hitvestől? - -A szép hölgy tűzbe jött már. - -Az ifju pedig azt felelé rá: - -– Valóban nem látom át, hogy mit vétenék vele, ha ezt kivánnám? - -A szép szobor arczán annyi változás történt, hogy szemöldei -összehuzódtak. - -A vitatkozó szép hölgy pedig el volt szánva rá, hogy most mindjárt -kicsavarja a fegyvert ellenfele kezéből, aztán a mellének fogja szegezni -a hegyét. - -– Jól van. De már most egyet megenged ön. A hitestárs nemcsak -szeretőtárs, hanem – családanya is. Mikor a nőnek legfenségesebb -hivatása méla aggodalmat, sejtő várakozást parancsol arczára – hova lesz -akkor önnek az elmélete? - -Az ifju ellenfél erre a lesujtó támadásra teljesen és föltétlenül -capitulált. - -– Akkor asszonyom, megszünik a jog és kötelesség kölcsönös felosztása, s -az egyik félnek jut egészen a jog a másiknak a kötelesség. A nő, a ki -előtt a római consulok a lictorokat tisztelegni parancsolták, korlátlan -úr a maga országában, s a férj annak föltétlen rabszolgája, a ki -kötelezve van a szentek életére, lemondásra, együttérzésre és imádatig -menő hűségre. S a ki nem úgy tesz, annak követ nyakába s a tengerbe -vele! - -E föltétlen megadás kiengesztelni látszott a szép asszonyt: győzelme -érzetében, nagylelkűséget akart gyakorolni s a capitulált várőrségnek -megengedni, hogy kibontott zászlókkal tovább vonulhasson, azt kérdezve -tőle: - -– Ön Rómába utazik? (mintha eszmetársulás volna ez a római consulok és -lictorok adomájával). - -– Igen, oda utazom. - -– A világhirű nagyhéti szertartásokra? - -– Azokhoz nekem semmi közöm. - -– Hogyan? önnek nincsen semmi köze a vallás legmagasztosb ünnepélyéhez, -mely Krisztus Istenné lételét jelvényezi? szólt a hölgy hitbuzgó -szemrehányás hangján. - -– Mert én azt nem hiszem, felelt rá az ifju, de feleletében nem volt az -a kihívó, káromló tagadás, mely a skeptikus sértő szándékát árulja el: -arcza olyan nyugodt maradt mellette, mint a ki meg van győződve felőle, -hogy azzal, a mit mondott, se a földön, se az égben nem sértett meg -senkit. - -A szép hölgy aztán találgatta magában: hogy vajjon mi lehet ez az ő -átellenese? vajjon zsidó-e, vagy atheista? – Ha zsidó, akkor egészen -rendén van, hogy ne higyje azt, a mi a keresztyének hitágazatát képezi; -ezért a különállásért aztán megvannak neki a maga társadalmi hátrányai, -s ha neki tetszik azokat a hitéért elviselni, az igen tiszteletreméltó -hűség az ősi hagyományokhoz. Hanem az egészen menthetetlen, hogy valaki -elfogadja mindazon előnyöket, a mik együtt járnak azzal, ha az «Atya, -Fiu és Szentlélek» nevében megkeresztelték, ennélfogva földbirtokot, -házat vásárolhat, hivatalt viselhet és mégis előáll, mint rationalista, -kutatni a dogmákban az anyagi lehetőséget és philosophi exactságot. Ez -már stellionatus. Szeretett volna tisztába jönni a maga emberével. - -– Úgy tudom, hogy a római curia most egy eddig szokatlan kölcsönkötéssel -foglalkozik. - -Az ifju nem rejthette el mosolyát. Észrevette, hogy útitársnéja azt -szeretné belőle kivenni, hogy – csakugyan semita eredetű-e? - -– Nem, nagyságos asszonyom: én nem is a bankárok csődülésére megyek -Rómába, a pápai kölcsönben résztvevés végett. Engem egy válóperem hajt -ide. - -– Válóper? szólt a szőke hölgy érdekelten, s most már a szép szobor is -egész teljében felé fordítá arczát és szép ajkai, mint egy feslő rózsa -nyíltak meg egy pillanatra. - -– Igen, válóper egy olyan kedves lénytől, a ki engem elűzött, -megtagadott, máshoz pártolt, a kit kerülnöm kell örökre, birnom nem -lehet soha többé, s a kitől még sem tudok soha elszakadni, a kit még sem -tudok mással felváltani soha. Azért megyek Rómába, mert az egy halott -város: mindenkié – és senkié sem. - -A vonat megállt, új állomás jött; a fiatal férfi kinyitotta a kocsiajtót -és kiszállt s a kalauzzal kezdett el beszélgetni, s aztán elment -valamerre, mert nem látták többé. - -– Ismeri ön ezt az urat? kérdé a szőke hölgy az ott maradt kisérőt. - -– Nagyon jól. - -– És még sem szóltak egymáshoz. - -– Mert ez nekünk nehezen megy. - -– Ellenfelek önök? - -– Nem ellenségek; de ellenlábasak. - -– Zsidó ez az úr, vagy atheista? - -– Egyik sem; hanem «egy Istent valló». - -– Mi az? - -– Egy törvényesen bevett vallásfelekezet Magyarországon. Keresztyének, a -kik egy Istent vallanak, s mikor esküsznek, az egy hüvelykujjukat emelik -fel az égre. - -A hölgy csodálkozva rázta szőke fürteit. - -– Hogy én ezekről soha nem hallottam. - -– Nagyobbrészt Erdélyben laknak; hitsorsosaik Angliában, Amerikában -települtek le, s ott hatalmas befolyásuk van. Kevesen vannak, de -összetartanak; nem terjeszkednek, de nem is engednek. - -A szép szobor ismét arcza elé vonta a fátyolát, s a fátyol alatt -észrevétlenül keresztet vetett magára. - -A szőke hölgy pedig kiváncsian dugta ki a fejét a kocsiablakon, hogy -lopva végignézzen az irtóztató útitárson, azzal a kiváncsisággal, a -mivel nézheti valaki azt, a kiről felfedezték előtte, hogy ez a -rejtélyes subjectum, a ki most vele utazik, valamikor megölt két embert; -– hisz ez még többet tett: ez megölt két Istent. – Borzalom arra -gondolni! - -Hisz még a kik közelükben laknak is ott Erdélyben az egy Istent -vallóknak, azt hiszik felőlük, hogy azoknak szarvaik vannak, s -keresztelőjükhöz embervért használnak. - -Mind a két hölgy buzgó orthodox volt. - -A vonat nem sokáig időzött ezen az állomáson; a kalauzok ordították a -«partenzát!» s csengettek, trombitáltak, a mozdony fütyölt; a kiszállt -utitárs még sem tért vissza. Úgy látszik, annyira hitetlen ez, hogy nem -hisz ez a kalauzokban és gőzgépekben sem. - -«Bár csak lemaradna!» gondolá egyszerre mind a két hölgy magában. - -S ime az igazhivők óhajtásainak van sikere: a vonat csakugyan megindult, -a nélkül, hogy a fiatal utitárs visszatért volna. - -– Ez bizony lemaradt! mondá a szőke delnő. - -– Se baj, nyugtatá meg a hegyes bajuszú úr; a másik vonattal majd -utánunk jön. Nem is hozott magával semmi utitáskát, s a felső kabátja -rajta volt. - -Ennek aztán nagyon örültek, hogy megszabadultak egy embertől, a kinek -köszönhetik, hogy most kényelmes helyen ülnek s nincsenek -katonatiszt-növendékek és lócsiszárok közé bebörtönözve tizenharmad -magukkal, s már most megszólhatják kedvükre azt, – a ki hozzájuk olyan -jó volt. - -– Ön közelről ismeri ezt az embert? kérdezé a szőke hölgy a zömök úrtól. - -– Nagyon jól ismerem. Neve Adorján Manassé. - -– Ah! kérem! Melyik a vezetéknév, s melyik a keresztnév? - -– Adorján egy régi székely törzs családi neve. Manassét kapta a -keresztségben; ebben a felekezetben nagy előszeretettel vannak az -ótestamentomi nevek iránt. Manassé apját Adorján Izraelnek hítták. -Kívüle még hét fia és egy leánya volt. Mind idősebbek Manassénál, a -leányt kivéve, a ki ikertestvére. S ezek mind otthon vannak most is az -ősi háznál s gazdálkodnak együtt; nehány meg is házasodott s ugyanannyi -család lakik egy födél alatt az ősi kastélyban. - -– Az rettenetes háztáj lehet! - -– Az egy igen patriarchalis ház. Jákob fiai nem éltek nagyobb -egyetértésben, mint ezek. Soha sincs közöttük semmi czivakodás. - -– Még az asszonyok között sem? - -– Csak annyiban nem hasonlítanak a bibliai Jákob fiaihoz, hogy ők nem -adták el egyiptomi kereskedőknek a legifjabb testvért, azért mert -szülőik kegyencze volt; pedig ez is az volt; hanem inkább azt tették, -hogy ők maguk dolgoztak, fáradtak, nélkülöztek, hogy a legfiatalabb -testvért magasabb pályára neveltethessék. Ez látszott örökölni -valamennyiök osztályrészét szellemi tehetség dolgában. A többiek mind -igen derék, természetes eszű székely lófők; de ez maga egy lángész, ki -húsz éves korában már egyike volt azoknak, a kiket az unitáriusok a -betöltendő consiliariusi hivatalra candidáltak; mert Erdélyben az volt a -szabály, hogy mind a négy bevett vallásfelekezet, tehát katholikus, -helvét és ágostai protestáns és egy Isten valló részről kell a magasabb -kormányzati hivatalkart összeállítani. S így oda Manassét meg is -választották. S ettől fogva kezdődik ellenségeskedésünk. - -– Önök tehát még is ellenfelek? - -– A koreszmék terén igen. Én mindig a haladó párthoz tartoztam, ő pedig -minden újításnak ellene volt. - -– Ah, ilyen fiatalon? - -– Csak az érti ezt meg, a ki Erdélyt ismeri: a négy vallás és négy -nemzet hazáját, a kik alatt még egy ötödik vallás és egy ötödik nemzet -mozgatja a földet, mely számra nagyobb, mint együtt ama négy. De nem -akarom nagyságtokat államtani fejtegetésekkel untatni: folytatom eltünt -utitársunk jellemrajzát. Mint hirtelen felkapott s főnökei által -tenyéren hordott fiatal ember, nagyon elbizakodott lett; előtte állt egy -fényes pálya, melyen nyitva volt előtte az út egész a cancellárságig; -sőt még a kormányzói méltóság polczáig is. Ekkor beüt a nagy politikai -rázkódás. A magyar országgyűlés eltörli a rendi alkotmányt, behozza -helyébe a képviseleti felelős kormányt. Erdély kimondja az uniót, s -ezzel az egész hatalom és dicsőség, melyet Adorján Manassé huszonkét -éves korával szerzett magának, mint a jégvár elolvad, s lesz a fiatal -emberből egy élő halott; a ki ifjusága kezdetén már a lomtárba van -dobva, s ha azt nem akarja, hogy őt, ki előtt tegnap még nagyságos és -méltóságos urak kapartak hátra a lábaikkal, ma az utolsó mesterlegény is -insultálja, hát keresheti, hogy hová temesse el magát? Volna ugyan még -más választása is. Tehetné azt, a mit pályatársai közül többen, hogy -feltűzze a mellére a trikolor szalagcsillagot, s a győztesek élére -állva, túlárverezze eddigi ellenfeleit, vagy pedig azt tegye, a mit -pályatársai közül még többen, hogy felmenjen Bécsbe, összesúgni-búgni -azokkal, a kik az új korszak tartósságában nem hisznek s segítsen ásni a -földalatti folyosókat, a mikkel az új építményeket hiszik romba dönteni. -De úgy látszik, hogy egyiket sem választotta: hanem a helyett keres -magának egy «holt várost, a melyik semmi nemzeté», hogy abba -eltemetkezzék. - -A szőke hölgy közbeszólt eleven észszel: - -– Akkor hát megtudom oldani azt a rejtélyt is, a mi e mondatban volt: -«megyek válópert indítani egy kedvesem ellen, a ki eltaszított, a ki -mással szövetkezett, a ki megtagadott, és a kit mégis kénytelen vagyok -holtig szeretni». Ez a kedvese a saját nemzete. - -– Valószinűleg az; mert neje nincsen. - -– Ez magyarázza meg azt is, hogy két honfitárs, mint önök, mikor -véletlenül összetalálkoznak, hogy nem kezd egymással beszélgetni; a -szomszéd-waggonokban hogy vitatkozik minden ember a napi politikáról: -majd áttörik a kocsi falát. - -– Valóban úgy van. Kettőnknek a mai idők eseményeiről együtt társalogni -vagy kegyetlenség volna, vagy hóbort. - -– Már most kezdem sajnálni azt a fiatal embert, daczára annak, hogy -pogány. Bár csak le ne maradt volna. - -S az igazhivők óhajtásainak van sikere; még ha a hitetlenek javára -szolgálnak is azok: ime, a mint a vonat újra megállt, az elveszettnek -hitt fiatal ember arcza felbukkant a waggonablak előtt s nyájasan -mosolygott a bennlevőkre. - -– Ah, mi azt hittük, hogy ön elveszett, mondá a szőke utitársnő. - -– Az lehetetlen. Elveszni csak annak lehet, a ki valakié. Odafenn ültem -az imperialon. «Polgártárs!» – szólt a köpczös honfihoz azután, nem -mászik fel velem a kocsi tetejére? Onnan gyönyörű a kilátás. - -A polgártárs tétovázott. - -– Aztán ott pipázni is lehet. - -Ez döntő indok volt a köpczös utitársra. Eddig is tantalusi kínokat -állhatott ki. Elővette időszakonkint a gyönyörűen barnára szítt -tajtékpipát, megtörülgette a kabátja ujjával a kifaragott névelőbetűt -rajta, megfordította a tüllanglaiset a szára végén, fölnyitotta az ezüst -kupakot rajta s boldoggá tette a kisujját azzal, hogy beledugta az üres -kráterbe; aztán fogai közé szorítá a csutoráját, hogy legalább egy -hangot adjon rajta, megpróbálva, ha szelel-e még? s éljen abban az -illuzióban, a múltak emlékét szippantgatva, mintha most is pipáznék! – s -aztán csak megint szomorúan visszadugta a drágaságot az oldalzsebébe. -Annálfogva a tett indítványt sem irásban nem kivánta beadatni, sem a -sectiókhoz nem utasította elébb tárgyalás végett; hanem stante sessione -elfogadta s ment a fiatal utitárs után azon a macskahágón föl a waggon -tetejére, a hol a kalauz kukulloriumát kisajátították és beleültek. Csak -itt jutott eszébe azt az észrevételt tenni, hogy: «de talán a hölgyek -meg is neheztelnek, hogy őket magukra hagytuk?» - -– Ne féltse őket, Gábor bátyám. Utazó hölgyeket azzal kötelez le a -férfiember legjobban, ha elpárolog közülük. - - -II. - -Az az úr, a kit már most Gábor bátyámnak tisztelhetünk, mindenekelőtt -azt a kedvencz tajtékpipát tartá kötelességének dohányzacskójából -megtölteni, ezután belecsiholni az illatos bükkfataplóba és azt lezárni -a koronaalakú ezüst kupak alá: addig hiába terült el szemei előtt az -olasz paradicsomkert, melynek magasztalásában fiatal utitársa oly -kifogyhatatlan volt; a míg nem füstölt a pipája, addig oda sem tekintve, -mormogá: «mi ez egy ezer holdas szép egyforma búzavetéshez?» s csak -azután, hogy a kospallagi felszálló azur füstjén keresztül tekinthetett -rajta végig, ismeré el, hogy «biz ez gyönyörű egy ország: – kár a -németnek!» - -– Bátyám! – tudja? – ne politizáljunk! jegyzé meg rá a fiatal úr. - -– Hát szóltam én egy szót? A szép vidékről beszéltem. No hát beszéljünk -inkább a szép asszonyokról. Te nem is sejted, hogy micsoda kényes -húrokat pengettél oda lenn? - -– Hogyan? Bátyám szénájába vágtam volna tán a kaszámat? – Ej, ej, ej! De -gonosz szemed van: mindent észre kell venned. Nem arról a szőke hölgyről -van szó; hanem arról a barnáról. - -– Barna? Nem is láttam jól; úgy le van fátyolozva az arcza. - -– Pedig az téged nagyon megnézett s akkor a fátyolát is feltakarta; de -te nagyon el voltál foglalva azzal, hogy a szőkének magyarázd az -asszonyok kötelességeit a férjeik iránt, s a valóperek természetét. - -– No! és kellemetlen vonatkozásokat tettem volna ezzel? - -– Annak nem, a kinek beszéltél; mert az már özvegy! hanem a másiknak, a -ki veled egy sorban ült s hallgatta, a mit beszéltél. - -– Azt fogja hinni, hogy valami bonvivant vagyok s őrizkedni fog tőlem. - -– Nagyobb bajt okoztál neki. Azon fog töprenkedni, hogy nincsen-e neked -igazad? - -– Hisz ez meg épen nem lesz baj rá nézve. - -– De igen nagy baj lesz rá nézve. Mert épen a válópere miatt utazik -Rómába. - -– Ah! Már válópere van? Én azt hittem, hogy most hozzák valami zárdából, -a hol nevelőben volt. - -– Mondom, hogy hamis szemed van; oda sem néztél, mégis megláttad, hogy -egész gyermek még. Ez az én védenczem: a szerencsétlen Cagliari -herczegné. - -– A kinek férje indigenatust nyert Magyarországon. - -– Ő maga egy Zboróy Blanka grófnő. A családot jól ismered. Nagy birtokuk -majoratus. Az első szülött dynasta lesz, fivérei pedig láthatnak utána, -hogy katonai, vagy papi pályán keressenek magoknak szerencsét, a mi az -utóbbin sokkal hamarább feltalálható, mint az elsőbbin. A leányok pedig -arra vannak utalva, hogy igyekezzenek gazdagon férjhez menni, ha pedig -ezzel elkésnek, menjenek zárdába. Volt azonban a családnak egy püspök -őse, a ki annak idejében olyan végrendeletet csinált, hogy vagyonának -kamatjai a tőkéhez csatoltassanak, s mikor egyszer annyira -felszaporodnak, hogy a Zboróy gróf család minden tagjára jut belőle -kerek egy millió, akkor osztassék fel közöttük. No ez a mostani ivadék -alatt teljesedésbe ment. Minden Zboróy családtagra jutott egy millió. -Ennek azonban az örökösök végrendelete szerint csak haszonélvezői, mert -a hagyományozó több kemény föltételt kötött jótékonyságához, mely -szerint ez élvezettől a családtag eleshetik s akkor az a többiekre -marad. Ilyenek: ha egy családtag a dynastia ellen lázadó lesz; – vagy ha -kiköltözik idegen országba; vagy ha elhagyja a római katholikus hitet, -vagy ha mint nő, botrányos életmódot követ. Képzelheted ennélfogva, hogy -az így együtt érdekelt családtagok milyen jó rendőri felügyelet alatt -tartják egymást? Egy millió nem potyapénz mai világban! Megérdemli, hogy -az ember utána lásson. – Blanka grófnőt, a mint a zárdából kikerült, -hozzá adták Cagliari herczeghez. A herczegnek hallhattad hírét. Nagy -szerepet játszik a politikai világban. - -– Volt hozzá egynehányszor szerencsém. - -– Bécsben, az udvari bálokban. – Nem fiatal ember már. És sokat élt. -Kétszer annyit, mint más ember hasonló idő alatt; mert még az éjszakákat -is keresztül élte. Mikor Blanka grófnőt elvette, igen közel ismeretsége -volt egy Caldariva marquisnővel, a kit a legfiatalabb korában «Cyrene» -név alatt ismertek a czirkus látogatói, a hol magas fokra vitte a -choreographia művészetét, míg egy olasz marquis olyan szives nem volt, -hogy a czímerével megajándékozza, s aztán rövid idő mulva főbelője -magát. Ennek a Caldariva marquisnőnek igen pompás palotája van Bécsben, -a mit a herczeg iratott a nevére. Ennek a palotának a kulcsait még -azután is elfelejtette a marquisnőnek hazaküldeni a herczeg, hogy Blanka -grófnőt feleségül vette; sőt azt mondják, hogy mikor az esküvőre ment, -akkor is a szép Cyrene kötötte csokorra a nyakravalóját. – A herczeg -elvette Blankát, mint a hogy megszerez magának egy gazdag úr egy ritka -szép paripát, egy drága szobrot; azért, mert ritkaság és drága. Blanka -pedig irtózott a hozzá kötött férjtől. Gyermek volt. A nász napjáig -fogalma sem volt arról, hogy mi különbség van a párta és a főkötő -között? A herczeg egy óráig sem volt vele boldog. A mint ifju nejéhez -egy gyöngéd propos-val közelített, az rögtön ideges görcsöket kapott, -arczát elhagyta a szín, rángások vették elő s elájult. S ez így volt, -valahányszor magukra maradtak. A kéjsóvár herczeg fűnek-fának panaszolta -a baját, orvosokkal consultált, tapasztalt rouéktól kért tanácsot: úgy, -hogy a család titka egészen köztudomásuvá lett. A «parere» az volt, hogy -a nőnek természetes hajlama van az epilepticus rohamokhoz. – Gavallér -ember az ilyen kényes helyzetben iparkodik nagylelküen eltűrni a rá mért -keresztet s keres magának kárpótlást compromittálás nélkül. – Van -azonban a herczegnek egy totumfacja: valami «Vajdár Benjámin». - -E névre akkorát ugrott ültéből a fiatal utitárs, hogy a fejét beleütötte -a faköpönyeg ernyőjébe. - -– Mi lelt? Le akartál esni? - -– A szivarom ejtettem le, felelt az, s utána kaptam. - -– De majd utána ugrottál. – Hát a mint mondám, ez a totumfac az, a ki -ennek a családnak a rossz szelleme. Ketten tesznek a herczeggel együtt -egy ördögszámot. A herczegben megvannak a dæmonhoz való rossz indulatok, -a hóbort, a kéjsóvárgás, a dölyf, a boszúvágy; emennél pedig a -mindezeket életreköltő ész, furfang, leleményesség. A herczeg -vigasztaltatni akarta magát régi barátnéjával; de a szép Cyrene valaki -által nagyon jó tanácsokkal lett ellátva. Élni akart felismert -hatalmával. És élt is vele. A herczeg minden megaláztatást megszerzett -fiatal nejének a marquisnő kedveért. Utoljára, hogy a mű meg legyen -koronázva, megindította a válópert neje ellen. Ez volt az ára annak, -hogy a szép Cyrene ismét kegyébe fogadja a herczeget. De én meg vagyok -felőle győződve, hogy a terv Vajdár Benjámin fejében fogamzott. - -– Hisz ez a válóper csak felszabadítja a herczegnőt helyzetéből, jegyzé -meg a fiatal utitárs. - -– Jó volna, ha úgy végződnék, de épen itt a bökkenő. Az ellenfél arra -alapította támadását, hogy a nő epilepticus idegrohamokban szenved, s -így házaséletre képtelen. Én azt nem engedem meg. Azt elhiszem, hogy a -herczeg közeledtére görcsöket, rángatózásokat kap; hisz én sem vagyok -nyavalyatörős, rugni, harapni sem szoktam rendes körülmények között, de -mikor ezzel a Cagliarival szemközt állok, érzem, hogy valami csendes -hydrophobia kerülget, a nyakamban az erek felduzzadnak, az állam -rángatózik s az ökleim alig elnyomható vágyat éreznek valakinek az -oldalbordáival érintkezésbe jönni. Pedig hát nekem nem férjem a jámbor, -nem kell tőle félnem, hogy megölel. Én azt allegálom, hogy csak ő előtte -esik ájulásba védenczem, s kérem a házasságot egészen megsemmisíteni. -Mert ha az ellenfél győz, ha az ő indokai lesznek elfogadva, akkor a -szentszék itélete egyuttal ki fogja mondani az asszonyra, hogy soha -többet férjhez mennie nem szabad. Már most gondold el azt a sorsot, a mi -erre a nőre vár, a kit ifjusága virágában, alig húsz éves korában, a -törvény és a társadalom kitilt az életből, s elitél egy hosszú, hosszú -tetszhalálra, a miből nincsen feltámadás, elveszi tőle a napvilágot, a -levegőt, s azt mondja neki: te neked nem szabad többé nevetned, nem -szabad örülnöd, nem szabad reménylened, a te szívednek nem szabad -dobogni, a te arczodnak kigyulladni, a te lelkednek nem szabad álmodni! -Hanem azért nézned kell tovább is, hogy jön az ősz a tavasz után, a mi -számodra se virágot, se gyümölcsöt nem hoz. - -Mikor az ügyvéd pathetikus szónoklata végén félretekintett ifju -utitársára, azt vette észre, hogy annak a szemeibe valami vízcsepp -lopózott. - -Hisz ez az itélet az ő fejére is ki van mondva. Abban a perben, a mit ő -a maga válóperének nevezett. Ő is ki van már tiltva a világból, a -társadalomból, ő is meghalt már és semmi sem vár rá többé: neki is -megmondták azt, hogy: «te neked nem szabad többé szeretned, reménylened, -álmodnod! Hanem azért nézned kell tovább, hogy jön az ősz a tavasz -után!» - -– Valami esett a szemedbe? - -– Igen; a kőszénfüst csapódott bele. - -Azzal megtörlé a szemeit, s aztán nem volt semmi baj. - -Az ügyvéd folytatá a beszédét: - -– Most azért megyünk Rómába, hogy megkisértsük a herczegnőnek személyes -esdekléseivel hatni a birákra. Lehetetlen, hogy meg ne essék rajta a -szivük, ha van bennük emberi érzés. Az idő most nekünk kedvez. A pápa a -reformok terére lépett: a római curia vezetését új emberek vették -kezükbe, a régiek befolyása megszünt; Rómában is a szabadság szele -fujdogál s alkotmányosság csirázik a földből. - -– Hahaha! - -– Mi az ördögöt nevetsz? - -– Én? Dehogy nevetek. A szivarfüst szaladt a torkomra. Eh – hahaha! Oh -be csiklandja a torkomat! - -– De sok bajod van a füsttel. Hol megríkat, hol megnevettet. Én egészen -bízom a pápa igéretében. Csak nem tartasz bennünket valamennyiünket -idiótáknak, a kik a napokban lepleztük le ünnepélyesen a «radikal -körben» Pio Nono arczképét egyhangú határozat folytán. Ha valaha, úgy -most lehet a szegény herczegnő ügyének kedvező fordulatot adni. A milyen -grata persona volt ezelőtt Cagliari herczeg a Vaticánban, annyira -elvesztette ott most minden befolyását. – Mégis csiklandja a torkodat az -a füst? – Csupán egy embertől tartok. – Ettől a furfangos Vajdártól. -Velenczében összetalálkoztam vele. Kérdeztem: hová megy? Azt mondta -Milanóba. Tudom bizonyosan, hogy hazudott. Ő is Rómába siet. Meg akar -bennünket előzni. Vagy legalább is utolérni. – Csak egy nappal előbb -érkezhessünk Rómába, mint ő: s akkor nyert ügyünk van. De félek, hogy -már is magunkkal viszszük valamelyik kerekes ketreczben. – Ej, de -meleged van, hogy izzad a homlokod. – Tán az én pipám füstjét nem -állhatod? Ha megkapnám azt a ficzkót, kitörném a nyakát! Képes egy ilyen -angyalt örökre szerencsétlenné tenni, élve eltemetni. - -– De hát ne engedje magát. - -– Alázszolgája! Hát hiszen, ha tudsz valami jó tanácsot adni, miért nem -mondod? a kalapom is leveszem előtted. Hogyan ne engedje magát a -herczegnő élve eltemetni? - -– Columbus tojása! Legyen protestánssá, s akkor nem parancsol neki a -római szentszék. - -– Servus humilimus! Hát az egy millió, a mit a püspök nagybátyja -ráhagyott? - -Adorján Manassé széttörte a szelelni nem akaró szivarját az ujjai -között, s azt mondá egykedvűleg: - -– Hát én csak azt mondom, hogy ha a te herczegnődnek igazán van szive, -el fogja dobni az egy millióját, mihelyt találni fog egy férfit, a ki -megér harmincz ezüstpénzt. Úgy hiszem, ez a legmagasabb becsára egy -férfinak; miután a mi urunk Jézust is annyiért adták el. - -– Te! A Jézust hagyd ki a discursusból; mert az nekem Istenem, a kit én -imádok. - -– Nekem pedig emberem, a kit követek. - - -III. - -Ezalatt egy olyan állomáshoz érkezett a vonat, a mely csomópont volt egy -másik vasutvonallal. Itt étkezni is lehetett. - -A polgártárs meg volt éhezve. Különben is jó constitutióval birt s az -utazás rendesen még fokozza az étvágyat. Azt mondta, hogy ő itt leszáll -valamit falni. - -Adorján figyelmezteté, hogy gyorsan végezzen, mert a másunnan érkező új -vonat vendégei az átköltözésnél könnyen megteszik azt a barátságot, hogy -teli ülik azt a coupéet, a hol ők a hölgyeket magukra hagyták. - -– Hát te mit fogsz addig csinálni? - -– Előveszem az albumomat s lerajzolom innen a kakasülőről ezt a tájat. - -– Nem is tudtam, hogy pictor is vagy. - -– Egyéb sem vagyok már. - -A másik vonalon ezalatt megérkezett a csatlakozó vonat, s az abból -átköltöző utasok siettek maguknak jó helyet foglalni a változásnál. - -A szép szobor arcza némi nyugtalanságot árult el. A kalauz ő felőle -nyitotta ki a kocsiajtót s ő aggódva tekintgetett kifelé, hogy nem jön-e -valaki e kényelmes magányt megzavarni? Egyszer csak ijedten kapta vissza -a fejét. Már késő volt; meglátták. - -A waggon lépcsőjén acrobatai gyorsasággal szökött fel egy fiatal férfi, -finom uti öltözetben, kezében egy kis utitáskát czepelve, oldalán -szij-általvetőn lógott a szivartartója; másik kezében pálcza volt, -melynek fogantyuja elárulá, hogy abban tőr van. - -A fiatal ember veszedelmesen szép alak volt: gesztenyeszín hajú, eleven -szemű, deli termetű s látszott rajta hogy szépségének öntudatával bir; -tanusítá ezt a hajfürteire s öltözékére fordított gond, s a kiszámítás, -a mivel beszédközben kellemes mosoly alatt igyekezett ragyogó fogsorait -megmutatni. - -– Ah, minő véletlen szerencse, herczegnő! szólt, kásztor kalapját levéve -s utitáskájával együtt letelepedve a herczegnővel szemközti ülésbe. - -– Kérem, az egy úrnak a helye, a ki hozzánk tartozik, szólt a herczegnő -ingerülten. - -Mire a szép férfi mosolygó impertinentiával felelte: - -– A hely nem volt öltönydarabbal jelezve, s így a vasuti szabályzatok -értelmében akárki által elfoglalható. Én nem mondok le könnyen arról a -szerencséről, hogy a herczegnővel szemközt ülhessek. - -A herczegnő nem tudott szavakat találni a haragtól, mely idegeit -elállta. Annálfogva utitársnéja tartá kötelességének segítségére jönni, -s megújítani e kisérletet annak a betolakodónak a kidobására. - -– Vajdár úr! mondá, kemény accentusra hangolva szavát, önnek kellene -ismernie egy nevelt ember kötelességeit hölgyek irányában. Ön tudhatja, -hogy önt a herczegnő nem türheti s könnyen kitalálhatja az okát. - -A deli ifju ez erős szemrehányásra egy czifra dobozkát huzott ki -oldalzsebéből, s felnyitva annak födelét, odakinálta azt megtámadójának. - -– Frau von Dormándy! kegyed szereti a csemegét, szabad szolgálnom e -finom «persicaté»-val. Ferrarában készítik. Egyetlen a maga nemében. - -Erre az úrhölgy boszúsan hátat fordított neki, s kidugta fejét a kocsi -átelleni ablakán, mérgében dörmögve, hogy «de ugyan hol a pokolban is -marad el ilyenkor az a prókátor?» - -– Meddig akar ön még üldözni, uram? szólt indulattól reszkető hangon a -herczegnő a szemközt ülőhöz. - -– Csak a sírig, herczegnő, ott aztán elválunk. Ön bizonyosan a mennybe -megy, a hova engem valószinűleg nem eresztenek. - -– Miért esküdött ön az én elvesztésemre? - -– Mert ön maga úgy akarta. Csináltam-e belőle titkot valaha? Nem nyilt -kártyával játszom-e ön előtt? - -– Kényszeríteni akar ön, hogy elhagyjam e kocsit, s beüljek a kofák és -halárusnők közé? - -– Nem fosztana meg vele a herczegnő attól az élvezettől, hogy közelében -lehessek. Az egész úton Rómáig minden vetturinónál, minden postaháznál, -a hol a herczegnő számára utazó szekér van megrendelve, fönn van tartva -a számomra egy fölösleges hely. - -– Mit akar ön velem? - -– Azt, a mit ön választani fog. Vagy olyan boldoggá tenni önt, a minővé -valaha férfi tett egy asszonyt, vagy olyan szerencsétlenné, a milyenné -valaha ördög tett egy embert. - -– Én védem magamat mind a kettő ellen. - -– Ájult védelem! Nekem kezemben van minden eszköz önnek az életét úgy -elrontani, hogy az ne legyen egyéb, mint egy befalazott sírbolt. - -– Azt Isten nem fogja megengedni! - -– Ah, herczegnő! Rómába megyünk, s ott sok a templom; de Isten egy -sincs! - -A hölgy úgy összeborzadt e szóra, hogy szinte fázva húzta magán -szükebbre shawlját; míg a deli ifju egyik lábát a másik térdén átvetve, -öntetszőleg mosolygott tréfás calembourghján. - -«De ugyan hová lett az a másik két ember?» dörmögé a szőke hölgy, -hasztalan keresve a két utitárst a lótófutó közönség között. - -Hát biz azok közül az egyik, a pogány, most is odafönn ül az imperialon, -s rajzolja a piniáktól körülvett várromot, mely a folyamban -visszatükröződik; a másik pedig bement az étterembe megebédelni, ott -azután az történt vele, hogy a mint igaz keresztyénhez illő módon, -begyűrte az asztalkendőt a nyakravalójába, s neki ült kényelmesen a -megrendelt rizottónak, még alig dugta bele a villáját, midőn a fülébe -ordítja a kalauz a halottébresztő jelszót: «partenza!» Erre a polgártárs -megijed, hogy mindjárt elfut nála nélkül a vonat, s otthagyva rizottót, -maccaronit, a késsel, villával kezében, az asztalkendővel nyakában rohan -ki a waggonját felkeresni; akkor azután először végig szaladgálja az -utóbb érkezett vonat minden kocsiját, míg észreveszi, hogy az a másik, -az övé a tulsó vágányon áll. - -Akkor meg ott nem talál rá az elhagyott waggonra, mert a vonatot az -alatt megfordították: a mi elől volt, az most hátul van; kérdez, kiabál, -szitkozódik, könyörög, diákul beszél; míg végre az imperialon ülő -utitársa észreveszi a veszedelmét s leszáll a megszabadítására, a mikor -aztán egy pinczér segítségével, a ki az asztalkendőt és kést, villát jön -reclamálni, sikerül a földönfutót kézrekeríteni, mire aztán kölcsönös -magyarázatok folytán kiderül, hogy még épen húsz percznyi ideje lett -volna a rizottót is, meg még egy branzinót is elkölteni, a mit előre -kifizetett; de már köszöni, nem kell semmi; úgy jól lakott az -ijedtséggel, s nem kíván egyebet, mint hogy a coupéejába visszavezessék. - -Ott várt azután csak rá az igazi meglepetés, a mint meglátta a helyén -ülve azt az embert, a kit szeretett volna nagyon megkapni, hogy kitörje -a nyakát. - -Most tehát megkapta, még pedig a tulajdon jogszerinti helyének a -bitorlásában kapta, szemközt ülve az ő védenczével. - -Hanem azért dehogy törte ki a nyakát! Nincs gyávább katona az ilyen -vasutról lemaradástól demoralizált pasasérnál; még azt mondta neki, hogy -alázszolgája! s aztán körülnézett, hogy hol találna a maga számára egy -üres helyet? - -S a délczeg ifju még azzal az impertinentiával élt, hogy azt kérdezte -tőle: - -– Talán az ön helyét foglaltam el, spectabilis? - -A mire a polgártárs zavarában azt felelte, «oh, dehogy; kérem alássan». - -A miért aztán a szép dandy részéről egy gúnymosoly, a szőke hölgy szép -szemeiből pedig egy ezerágú villám lett a jutalma. - -A következő pillanatban a herczegnő azt a gúnymosolyt egyszerre -átváltozni látta az ijedtség elképedésévé. Manassé lépett fel a -waggon-lépcsőn. - -A herczegnő csak annyit vett észre, hogy a két ifju egy pillantást -váltott egymással, mely olyan volt, mint két kard összeczikázása. - -Azzal Adorján a kocsiajtóban megállva, azt mondá Vajdárnak: - -– Ez a hely el van foglalva. - -A megszólított arcza mélyen elvörösödött; vonásain, mint a pohárban -felkavart méregiszap, fellegzett végig a rossz indulatok egész salakja. -Szemeinek nézésében gyűlölet, félelem és düh ólálkodott. Egy pillanatig -jobb kezének egy görcsös rándulása a pálcza markolatát annyira -felcsavarta, hogy az aczéltőr kezdete kivillant alóla; s akkor ajkába -harapott. - -Az előtte álló másik ifjunak az arcza pedig akkor is hideg maradt és -nyugodt, csak a homloka kidomborodásain jelent meg két pirosló tűzfolt, -a mi olyan volt, mint a viharjósló vörös felhő az égen. - -Mindez csak egy rövid perczig tartott. A másik pillanatban a -megszólított férfi felkelt a helyéről, vette utitáskáját és elhagyta a -coupéet. - -E kényszerített meghunyászkodás olyan kínzó látvány volt egy nőre nézve, -mint mikor egy állatszelidítő parancsolja egy pompás vadállatnak, hogy -csúszszék a lábaihoz. - -Mi adja neki ezt a hatalmat? Azt jó volna tudni. - -Manassé aztán leült az üresen hagyott helyre, s nem kinálta meg vele -többé a polgártárst; hanem kinézett az ablakon mindaddig, a míg azt a -másik ifjut láthatta. És addig mindig ott égett a homlokán az a két -vörös folt. Arról tudhatá a ráfigyelő hölgy, hogy üldözője még közel -van. Egyszer aztán eltüntek a vörös foltok az ifju homlokáról. Az a -másik nem volt látható többé. - -Mindez annyira érthetetlen rejtély volt a herczegnő előtt, hogy semmi -természetes magyarázatát nem birta kitalálni. Fátyolát szemöldökéig -emelte, hogy jobban beleláthasson a rejtélyes arcz titkaiba. - -Az elűzött rossz szellem azt mondá neki: «hiába sietsz Rómába, ott -templom sok van, de Isten egy sincs». Ennek a másiknak meg az a -jelmondata: «egy az Isten»; – s ez az egy vele jár mindenüvé. Még -Rómában is ott lesz… - -Ezen az eszmén aztán valami olyan földöntúli megnyugvást érzett, hogy -szempillái lecsukódtak. Büvkör fogta körül. Elszenderült. A vonat -megindult újra; hosszú, unalmas állomásköz következett. A halk robaj és -izgalom hatása alatt nemsokára a coupée minden utazója aludt, csak -Manassé maradt ébren. - -Egy perczben a herczegnő szemei felnyiltak, s akkor úgy tetszett neki, -mintha az, a ki vele szemközt ül, térdére tett albumába rajzolna -valamit. - -Blanka egészen félrehárítá a fátyolt arczáról, hogy homloka is -kiszabaduljon. Talán nem is tudta, mit tesz? csak álmodott. - - -IV. - -Azt a gőzmozdonyfütyülést is azért találták fel, hogy a mi tündér még -maradt a földön, azt is elkergesse. - -Az alvó hölgy fölriadt rá, s mint a ki egy toronytetőről esik lefelé, -oly rémülten, kerekre nyilt szemekkel, egészen holdkóros elképedéssel -ugrott fel helyéről, kezeit maga elé tartva s kevés hija volt, hogy -szemközti utitársa karját meg nem ragadta. – Azután megszégyelte magát -előtte s mosolylyal akarta eltakarni heves szívdobogását. - -Aztán csakugyan azt hivé, hogy álmodta azt, hogy utitársa egy -rajzalbumba az ő alvó arczát vázolja le: a mit az kezében tartott, az -egy térkép volt s azon húzogatott vonalakat veres irallal. - -A mozdonyfüttyre a társaság többi tagja is visszatért a siralomvölgyébe. - -– Hol járunk most? kérdezé a herczegnő az egyedül ébrenvirrasztottól. - -– Bolognához közeledünk. Onnan a vonat Imola felé megy Anconának. S itt -én kegyelmességtektől búcsút veszek. - -– Ön kiszáll itt? Hisz azt hallottam, hogy ön is Rómába utazik. - -– Oda tartok, de nem ezen az úton. Málháimat hagyom futni az anconai -vonalon, onnan a szekérposta majd elszállítja Rómába. Én pedig az -Appennineken keresztül Pistoja felé megyek, Florenczre. Ez az út -fáradságosabb, de fölséges részletei vannak, a mik kárpótolják, hogy -sokszor gyalog kell menni a vetturino mellett s aztán egy nappal -hamarább ott vagyok, mint az anconai úton. - -– Egy nappal hamarább! E szó megkapta a herczegnő figyelmét. Nem -mehetnénk mi is ezen az úton? Mit szólsz, Mária? Bolognában -észrevétlenül kiszállnánk s aztán hagynók a bőröndeinket magukban -vándorolni Rómába, mi meg a hegyeken át utaznánk magunk? - -– De nem lehet-e a rossz emberektől félni a hegyek között? kérdé aggódva -a szőke hölgy Adorjántól. - -– Erre egy igen szép dalban felel meg Fra Diavolo, szólt Manassé. A -rossz emberektől mindenütt lehet félni. Hanem ha azt értette nagysád, -hogy nem rabolnak-e ki bennünket? úgy sokkal valószinűbb, hogy akkor -rabolnak ki, ha nagy málhatömeggel utazunk, mintha egy oldaltáskával a -vállunkon teszszük az utat, a hogy én szándékozom. «Fiatal koromban» -sokat barangoltam ezen a tájon, soha se bántottak a brigantik; ha -találkozunk velük, én majd csoportosítom őket és lerajzolom az -albumomba. – Művészeket nem bántanak ezek soha. - -– Aztán ketten vagyunk férfiak, s nem ijedünk meg tőlük! szólt bele -Gábor úr, kiben fölébredt a prókátor arra a szóra, hogy egy napi előnyt -nyerhet a birák informálására ellenfele fölött. Nálam vannak pisztolyok. -Hát te nálad? - -– Én nem hordok fegyvert. - -– Oh én nem félek rossz emberektől; mondá szeliden a herczegnő. Én nem -tudok egynél több rossz embert az egész világon. - -Mindenki tudta, hogy ki az a herczegnő speczialis rossz embere; de Gábor -úr még illusztrálni is akarta a tételt. - -– De hisz az ne próbáljon a hegyek közé jönni velünk, mert ha ott -kaphatom: a végórája ütött! Szerencséje, hogy Manassé barátom szép -udvarias felszólítására rögtön szót fogadott; mert ha még egy perczig -itt marad a waggonban, hát emberhalál történik. - -– Haha! kaczagott a szőke hölgy; fog az bámulni, ha majd hiába keres -bennünket Anconában s onnan utazhatik a postakocsin együtt a -bőröndeinkkel. - -– Mi pedig azalatt előre sietünk a szép hegyeken át. A herczegnő szép -arczát gyermeteg öröm kezdte megaranyozni; ezt a gondolatot köszönöm -önnek. - -És önkénytelen bizalmassággal nyujtá kezét utitársának, a minek az -elfogadta – az ujjai hegyét. - -Ez az eszme nagyon megtetszett a herczegnőnek. Volt benne valami a -kiszabadulásból: az a vasuti vonat olyan, mint a börtön! - -– Nem viszünk magunkkal semmit, csak a mit kezünkben elbirunk; a hol egy -szép sziklát találunk, vízeséssel, azt lerajzoljuk, s a hol nagyon -félelmes lesz a vadon, ott énekelni fogunk. - -– Akkor azt fogják hinni, hogy vándorszinészek vagyunk, szólt bele Gábor -úr. Ha megszorítanak bennünket a taliánok, minden kitelik belőlünk. A -herczegnő szépen énekel. Mária nagysád tánczol csárdást és tarantellát; -én acrobatai mutatványokkal állok elő; hát te Manassé miféle komédiára -vállalkozol? - -– Én beszélni fogok a souverain népnek a constitutióról. - -– Javíthatatlan! - -– Hanem akkor ne hívjuk egymást a czimeinken, szólt a herczegnő -felelevenült kedélylyel. Ügyvéd úr az impresario, Marie a primadonna, ők -szinből egymáshoz tartozhatnak: mi ketten pedig testvérek leszünk. Mi -neve az ön nővérének? - -– Anna. - -– Ön kölcsön adja nekem e nevet, a míg az út veszedelmes része tart és -Annának fog nevezni. Nem sajnálja ön talán tőlem e nevet? - -Manassé nagyon elkomorodott. - -– A herczegnőt sajnálom e névtől. Annak a viselője egy igen -szerencsétlen teremtés. - -– Akkor annál könnyebb a csere. - -Abban tehát megegyeztek, hogy Bolognában kiszállnak s onnan szekéren -folytatják az utat tovább. - -– De mégis nem előzhet-e meg bennünket az, a ki Anconának veszi az utat, -a vaspálya gyorsaságával? aggódék a herczegnő. - -– A felől bizton lehetünk. Ma éjjel a vonat Faenzánál megállapodik, mert -a ravennai vonatot kell bevárnia, mely katonaságot szállít. Reggelig az -utasok mulathatnak. Riminiben ismét be kell várni a szemközt jövő -vonatot, s onnan délnél hamarább el nem indul a vonat. Erre Anconában az -utasokat mind szigorú motozás alá veszik, hogy nem visznek-e -proklamácziókat, forradalmi leveleket magukkal? s éjszaka a jesii úton -semmi postakocsi el nem indul. Ez által lesz rövidebb a Florenz felé -vezető út egy egész napi járóval. - -Csak az volt még a feladat, hogy az az ember, a kit meg akarnak előzni, -észre ne vegye megszökésüket. - -– Majd én fedezni fogom a szárnymozdulatot, mondá Manassé, előre -leszállva a waggonból, a mint a vonat az indóházba begördült. Csak -tessék a váróterembe bemenni. Az az úr nem fog sem a kocsiból kiszállni, -sem az ablakon kinézni. - -Ezt olyan biztosan merte mondani, mintha valami talizmánja volna amannak -a megfékezésére. - -És mindaddig ott állt a váróterem ajtajában, a míg a vonat ismét meg nem -indult. - -– Elment már! szólt aztán benyitva a teremben várakozókhoz s -felismerhető volt az a megkönnyebbűlés, a mit érzett. - -– Önt is érdekli ez az ember? kérdezé a herczegnő. - -– Igen. Én félek tőle. - -– Ön fél? - -– Félek, hogy egyszer megölöm. - -Azzal, mintha sajnálta volna, hogy annyit mondott, sietett ki a -teremből, egy vetturinót fogadni, ki mind a négyüket elszállítsa Vergato -felé. - -Távolléte alatt aztán felvilágosítá a herczegnőt az ügyvéd az iránt, -hogy az egyistenhivők vallása tiltja az emberölést; – még aztán többet -is hozzátett, mint a mennyi igaz, hogy vannak az unitáriusok között, kik -a vérontás tilalmát még az állatokra is kiterjesztik; csupán növényi -étkekkel élnek, nehogy megöljenek egy lényt, a minek a teremtő életet -adott. - -A herczegnő hitetlenül rázta fejét. Megfoghatlan volt előtte, hogy -lehessen világfi, gentleman, a kinek elv szerint nem szabad fegyvert -emelni embertársa ellen: hát akkor mivel védi becsületét, szerelmét, az -oltalmára szorult gyönge nőket? - -Kiváncsi volt ezt tőle megkérdezni. - -Mikor a fedett kocsiban ismét egymással szemben ültek, belekötött e -tárgyba. - -– Ön azt mondá: fél, hogy ezt az embert egyszer meg fogja ölni. Tiltja -önnek – a vallása az emberölést? - -– Csupán egy esetet kivéve, felelt Manassé. De az kettőnk között nem -fordulhat elő. - -Ezen azután soká eltöprenkedett a herczegnő, hogy minő eset lehet az az -egy? - -– Ön közelről ismeri azt az embert? - -– Gyermekkora óta. Velem együtt növekedett fel. Ha volt egy darab -kenyerem, fele az övé volt. Apja tiszttartója volt az apámnak; egyszer -elkártyázta a rábízott pénzt, s főbe lőtte magát. Árváját apám fogadta -fel kilencz gyermeke mellé tizediknek s nem tett közöttünk különbséget. -Tűz esze van és deli alakja. Első találkozásra mindenkit megnyer. És jaj -annak, a kit megnyert; mert azt megrontja. – Szegény hugom! kedves jó -Annám! ő is hitt e csábító szép szemeknek. Esküvőjükre minden készen -volt már, s akkor megszökött tőle; elhagyta az oltár előtt. - -Manassé arczán még az alkony homálya sem takarhatá el a szívből jövő -fájdalmat e szavaknál. - -– Mikor történt ez? kérdé a herczegnő. - -– Tavaly februárban. - -– Akkor vitt engem a házához Cagliari herczeg, akkor láttam ezt az -embert először. - -És aztán kereste az összefüggést a két eset között. - -Vajdár elhagyta menyasszonyát, a mint a herczeg feleségét meglátta. S a -herczeg neki ura volt. Mint titkár szolgált nála. - -S azóta válóper van férj és asszony között. - -– Tehát a rossz lelkiismeret kényszeríté őt helyét elhagyni, mikor ön -szembelépett vele? - -– Nem. Lelkiismeret ő nála nincsen. Ha valami czélt akar elérni, nem -válogat az eszközökben: nem bánja, ha annak, a mi neki élvezet, mások -keserve lesz is az ára. Ez nem ismer fájdalmat, nem ismer szégyent. - -– És mégis egész a gyávaságig meghunyászkodott ön előtt. - -– Mert tudja, hogy kezemben van életének egy titka: okiratokkal -bebizonyított titok, a mit ha én napfényre hozok, nincs az a magas -polcz, a honnan le ne essék rögtön; nincs az a hatalmas pártfogó, a ki -védelmére kelhessen: el van temetve elevenen. - -– S ön nem használja azt föl ellene? kérdé Blanka hevesen. - -– Hisz az boszúállás volna; felelt Manassé nyugodt hangon. - -– S a honnan ön jön: ott az emberek nem állnak boszút? - -– Nem. - -– És testvére: a szegény megcsalt leány, vigasztalást talált-e? - -– Nem, herczegnő; a honnan én jövök, ott az emberek csak egyszer -szeretnek… - - -V. - -– De hát hol van az a világrész, a melyből ön jő? a hol az emberek -egymást meg nem ölik, boszút nem állnak és csak egyszer szeretnek? Egy -sziget a holdban? - -– Valóban, herczegnő, annak a vidéknek van valami hasonlatossága egy -olyan holdbeli tájképhez, a minőket a nagy refractorok hoznak -közelünkbe, egy olyan sziklaszigethez, mint a Plutarch vagy a -Copernicus; és azon a szigeten minden olyan sajátszerű, mintha egy -idegen csillagról származott volna oda. A térképen «Toroczkó» névvel van -e hely megjelölve. Egy sziklavölgy, melybe csak egy szűk folyamparton s -egy bérczhasadékon át lehet eljutni.[1] Ez a két sziklakapu a völgy -természetadta erőssége. Az északi bérczoldalt egy őserdő borítja, a -délre néző egy óriási kopár szirttömeg, messze fehérlő sziklagerincz, -melyen egész a völgy lejtőjéig egy bokor sem látszik, itt-ott tátongó -oduktól megszakgatva. E mezetlen fehér szikla adja az egész völgynek azt -a holdtájképi mélaságot. Székelykőnek híják. Valaha vár volt rajta, -romjai most is láthatók s benne magyar alvajda lakott. Hanem a kopár -hegy lejtőjén aztán elkezdődnek, mint egy római szinkör egymásra emelt -sorozatai, a szántóföldek. Minden egyes lépcső megannyi karzat, a hol -emberkéz földet teremtett a sziklából s kényszeríté a bérczfalat -századról-századra hátrálni előtte és helyet adni az ő ekevasának. Ezek -a lépcsők az ott épült városnak a századait számlálják. Mert a krater -fenekén egy város áll és abban a világ legboldogabb népe lakik. És -gyönyörű nép! Nem az önszeretet szól belőlem, nem az irlandi -nostalgiája. – Én rég elszakadtam onnan s alig képzelek olyan helyzetet, -hogy ismét visszatérjek oda. A mi nekik munka, az nem az én munkám, az ő -örömük nekem nem öröm; s a mi emlékezet róluk, az nekem mind fáj. Még az -is fáj, ha arra gondolok, hogy valaki szeret ottan. De így mondják azt -mások. Nevezetes angol és német utazók eljöttek messzeföldről az én kis -holdszigetemet meglátogatni s vaskos könyveket irtak róla, mint -Japánról, vagy Circassiáról. – S van benne mind a kettőből valami. Van -egy önmagából kifejlett, tökéletesülő industriája, mint Japánnak, és -vannak szép leányai, mint Circassiának; csakhogy az ő leányai nem eladók -pénzért. Sőt szív-szívért sem az idegennek. Azok csak a holdsziget lakói -számára virulnak. Azokat őrzik még a napsugártól is. A toroczkói leány -nem megy a mezőre dolgozni. Az férfimunka. A leány otthon a szobájában -(s az olyan, mint egy oltár) fon, sző, himez, vagy csipkét köt. És azt -mind saját magának; az az ő pompája. Mikor vasárnap egyszerre bejön a -templomba az egész leánysereg s elfoglal hat sor padot, az olyan, mintha -egy angol «book of beautys» elevenült volna meg. A szépség minden -változatai együtt. Naparanyozta barna Judit-arczok, gránátvillogású -szemekkel és liliomhamvasságú madonnafők a derült éggel szemeikben: -szőkék-e vagy barnák? azt nem tudni meg, mert hajuk gondosan el van -rejtve a kihimzett patyolat kendő alá. Minden öltönyük hófehér, maga a -finom báránybőrből készült ujjatlan ködmönke is; s aztán egy ilyen sor -tündéri fehér rózsa között ott pompázik két-három ragyogó virágszál. -Ezek már menyasszonyok. Kiválnak a többiek közül. Fejükön a korona alakú -párta, arasznyi széles aranycsipkéből, az alól széles selyemszalagok -omlanak alá, vállaikat eltakarva. És vállfüzőjük, kötényük, viganójuk -terhelve csipkékkel, mikért egy divathölgy irigy lehetne reájuk, öveik -aranynyal áttörve s abba tüzve a földig csüggő selyem jegykendő. - -– Ah, tehát az ön holdszigetének a leányai egész fiatalságukat a -piperével töltik! - -– Nem, herczegnő. Az én holdszigetem leányai egész ifju korukban -tanulnak. Van iskolájuk, kitünő tanárokkal. Annak a kis völgynek a népe -tart egy gymnásiumot a férfi tanulók számára s abban szegény sorsú -tanulóknak tápintézetet és külön leányneveldét. Az épület ugyan -alacsony, a mit így neveznek s az ajtaja szemöldökfájába még eddig -minden utazó, ki látogatóba jött, beleütötte a homlokát – emlékül; az -ugynevezett alumniumban a diákok egymás fölé épített nyoszolyákban -hálnak s egy közös cseréptálból költik el a «mensa ambulatoriát», a -sorban főzött ebédet; hanem részesülnek oly oktatásban, mely a kor -szinvonalán áll s kerülnek ki közülök tudósok, a kiket a honi világ -emleget s a kis holdszigeten minden ember bir annyi tudománynyal, a -mennyire az életben szüksége van. - -– Tehát azok gazdag emberek? - -– Egy úr sincs közöttük. Egy kastély nincs a városukban. - -– Tehát bizonyosan nagy pártfogásban részesülnek az ország, a kormány -részéről? Ellenség sem dúlta fel városukat soha? - -– Nem, herczegnő. – Ez a legjobban üldözött népecskéje a két magyar -hazának (a miről most azt állítják, hogy egygyé lett). A mi -szabadalmakat a nagy királyok adtak nekik, azt a «kis királyok» -elszedegették tőlük. Kitagadott nép voltak, mint a Salt Lake -mormonvárosának telepesei. Pusztította őket mongol, tatár, kurucz, -labancz, oláh; de legkeservesebb pusztítást követett el rajtuk saját -hazájuk e czím alatt «braččhium». Ennek az emlékére van most is a -toroczkói házak ablaka veres kerettel befoglalva. És ők mindig hívek -maradtak és békeszeretők. Fel voltak mentve a katonáskodás alól, azért -szolgálták a hazát fegyverrel; fel voltak mentve a jobbágyság alól, -azért szolgálták a földes urat robottal; fel voltak mentve a papi dézsma -alól és ők építettek maguknak olyan templomot, a hol nem a fejedelmi -alapítvány fizeti a papot. Egyszer egy juhász elment a szomszéd peterdi -templomba s ott meghallotta, hogy a lelkész magyarul prédikál. Ez -hazament, elmondta a többieknek s ez időtől elhatározták, hogy ők is -akként fogják ezután az Istent tisztelni, a hogy nekik jobban -megközelíthető s tornyukban a harang, mikor templomba hív, csak -egyet-egyet üt. - -– Tehát ha e kis sziget lakói a leányaikat selyemben, csipkében -járatják, a fiaikat tudósoknak nevelik; ha a földjük oly kevés, akkor -valami talizmánjuknak kell lenni, a mi nekik kincseket terem. - -– Úgy van, herczegnő: – az én szülőföldem fiainak van csodatevő -talizmánjuk: a két tenyerük s van egy kincsbányájuk: a föld alatti -bércz. Ők vasat termelnek. Erdélyben a legjobb, legnemesebb vasat. Ezek -nem pihennek akkor, mikor a természet nyugalomra tér. Más földmívesnek, -ha a hó leesik, ha a szántást, vetést elvégezte, kezdődik a nyugalma: -ezeknél kezdődik akkor a nehezebb munka. Mennek a föld alá. A kik -vasárnap hófehér, szironynyal, arany fonállal kivarrott ruhában, prémes -mentékben pompáztak a templomban, vigadtak a kalákában, azok a hétnek -hat munkanapját a föld alatt töltik, nehéz, izzasztó, kitartó fáradság -között. Minden munkát emberkéz végez ott alant. Gépeket csak a kohókban, -a hámorokban használnak. Az is mind saját alkotásuk, találmányuk semmit -sem kölcsönöztek az idegentől. Egyetlen jó barátjuk a patak, mely -városuk piaczán három sugárból ömlik elő, mint egy szökőkút, az siet -segitségükre a nehéz munkánál. – S így dolgoznak együtt a kis patak és a -kis emberek már hatszáz év óta. – Ez alatt a toroczkói vas harczolt a -csatatéren, harczolt a szántóföldön, viselték mint pánczélt a hősök, -mint bilincset a rabok s a fönmaradt vas-salakból mérföldekre elnyuló út -van építve: igazi «vasút». A hol ez a fekete országút elkezdődik, az már -Toroczkó emléke. – Tehát a toroczkói szép leányok tündérbájainak titka -ez a vas, a mit a férfiak törnek. – A másik titka pedig az a borszesz, a -mit a férfiak meg nem isznak. – Egész Toroczkó városában nincsen -csapszék. – De nem untatják még önt nagyon, herczegnő, ezek a -nemzetgazdászati diatribák? - -A hold megvilágította a vidéket, melyen keresztül járt az utazó kocsi. -Langyos tavaszi lég volt, ki lehetett nyitni a kocsiablakokat. Az út -mellett épen olyan völgyek jöttek és maradtak el, a minőt Manassé leirt: -titokteljes csendes zugok, körülfogva meredek sziklákkal, a -hegyoldalokba amphitheatralis karzatok vágva s azok beültetve fákkal; -egy-egy pagony olajfákból, a miknek ezüstlevelű lombja olyan kinézést -ád, mintha megőszültek volna a tisztes vénségtől, a völgy fenekén -rejtett házak, feketezöld cziprusfák pyramidjaitól beárnyékolva, a -hegytetőkön ódon várak és kopasz várromok ernyős piniákkal környékezve, -a sziklapárkányokról zengő zuhatagok omlanak alá s a csendes völgy -fölött ezüst ködfelhő uszik, – mint az Úr lelke. – Milyen jó volna egy -ilyen völgy rejtett házikójában örökre elmaradni! - -– S miért nem megy ön abba a szép völgyhazába, ha úgy szereti azt? -kérdé, önkénytelenül a saját kedélyhangulatának adva kifejezést, a -herczegnő. - -– Azért, mert az ott lakóknak most nagy örömük van – s abban én nem -osztozom. Majd ha egyszer valami nagyon nagy bajuk lesz, akkor meglehet, -hogy odamegyek és megosztom azt velük. - -Az út egyre magasabbra kapaszkodott fel, a hold el-elveszett a -bérczormok mögött s olyankor félelmes volt a hegyi pálya; a polgártárs -félni kezdett, nem a maga, hanem az utitársnői életeért. - -– Dejsz ma nem megyünk Viterboig, arról szó sem lehet. Meghálunk a -legelső vendéglőben, a mit útban találunk. - -Az indítvány plausibilisnek találtatott, a vetturino is meg volt vele -elégedve. Már most csak egy vendéglőt kellett találni, a mi különösen -akkor, mikor még minden ember kocsin utazott, sűrűen termett az -olaszországi országútak mellett. Éjfél tájon csakugyan utolértek egy -ilyen épületet fáradt lovaikkal, a mi csak azért sikerült nekik, mert az -épület egy helyben állt, ha ez is ballagott volna egy kicsit, soha utol -nem érték volna. - -Az emeletes ház homlokzatára nagy betükkel volt fölmázolva a czím: -«Albergo di vino antico». - -Mely czimben a «di vino»-t egy szónak olvasva, nagyon megörült a -polgártárs. - -– Ez már sokat igérő ház! «Isteni» vendéglő! És hozzá még antik. Ennek -jó firmának kell lenni. Ennél tovább ne menjünk. - -Antiknak, az igaz, hogy elég antik volt az albergo, hanem a di vino -grammaticaliter kétfelé osztva nem felelt meg a várakozásnak. Bora rossz -volt. Berendezve sem igen volt az ilyen úri vendégek elfogadására. Csak -két lakosztályból állt az egész. Földszint volt az ivószoba, annak egyik -fülkéje a cuccina, kívülről egy lépcső vezetett föl a felső lakrészbe, -ott voltak pokróczczal beterített nyoszolyák, meg egy nehéz asztal két -hosszú paddal a vendégek számára, a kik aludni akarnak. Az ajtókon -természetesen nem volt se závár, se kilincs, s az ablakokon semmi tábla -s a padláson keresztül besütött a holdvilág, sőt egy szőlővenyige a -háztetőről befurakodott a szobába s szépen kizöldülve csüggött alá a -szarufákba kapaszkodva. - -A hölgyek nem kivántak semmit enni; nők tovább kibirják az éhezést. -Inkább pihenésre volt szükségük. A herczegnő nem sokat finnyáskodott: -ruhástul ledőlt az egyik nyoszolyára, míg utitársnéja elébb -természettudományi kutatásokat tett tarantellák és scorpiók után, a -mikkel az utasok képzelme az olaszországi vendéglőket megnépesíté. – A -két úr pedig odalenn maradt a vendéglőben vacsorálni. - -A csárdás megérkeztük neszére rögtön feltette eléjük az asztalra a -csátéba fonott gömbölyű retortát a legfinomabb borral, a mire az első -korty után azt a megjegyzést tevé Zimándy Gábor úr, hogy «becsületes jó -vinkó! Jó esztendőben nálunk is van ilyen a csinger». - -Arra a kérdésre pedig, hogy hát valami ennivalót kapni-e? épen -magnificus képet csinált a kocsmáros: «meghiszem azt!» s rögtön indult a -cuccinába tüzet rakni; sütött valamit, a minek az illata kellemes -előhirrel előzte meg a jövetelét; s nem telt bele tíz percz, hozta is -már egy óriási fatálon a világ legpompásabb eledelét: a sült árticsókát. -Most volt annak épen az évadja. Olyan ragyogó arczczal tette fel azt az -asztalra, mint a ki meg van felőle győződve, hogy most fejedelmi -munificentiával traktálja meg ezt a két – cane tedescot! - -– Hát aztán tovább? kérdé Gábor úr elbámulva. - -– Ez árticsóka! mondá Manassé. - -– Látom, hogy árticsóka. Herczegnek való étel. De hát az én -parasztgyomrom mit kap még? - -No ugyan szépen kinevették ezzel a kérdéssel. - -Ez az úr olyan országból való, a hol az emberek négy öltönyt vesznek fel -egymás fölé: az ingre mellényt, a mellényre dolmányt, a dolmányra szűrt; -itt pedig, a ki inget hord, az nem hord mellényt s a ki mellényt hord, -az nem hord inget s ételt is csak egyfélét eszik. Most épen az árticsóka -hónapja van. - -– Nem laknám itt, ha nekem adnák az egész Olaszországot! sóhajta fel -szomorúan a derék táblabiró s visszagondolt a jó bográcsos husra, a mit -otthon minden tanyán meg tud készíteni az utolsó juhász is, ha ott lepi -nála az utast az éjszaka. – Enni már nem tud az olasz, azt látom. - -– Azért olyan gazdag, jegyzé meg Manassé. - -– Meg azért, hogy csizmát nem hord. – Hidd el nekem öcsém, hogy mi -magyarok az által, hogy magas szárú csizmát viselünk, évenkint ötven -millióval többet adunk ki, mint más nemzet s ez száz év alatt öt -milliárdra rug. Ha fapapucsban tudnánk járni, mint a francziák, mink is -olyan gazdagok volnánk. De hát mi vagyunk a civilisatió úttörői a -barbarizmus bozótján keresztül: magyarok, lengyelek, a kik hosszúszárú -csizmát viselnek; ezért vagyunk arra kötelezve. - -Félbeszakítá e kulturhistoriai és nemzetgazdászati értekezést egy -erélyes dörömbözés az útfelőli ajtón. Új vendégek érkeztek, hangosan -beszélő férfiak. - -– Ezek brigantik! kiálta, felugorva a tál árticsóka mellől Gábor úr. Én -megyek fel, a hölgyeket megvédelmezni – a piros véremmel. - -– Én pedig itt maradok a hölgyeket megvédelmezni – a piros borommal. - -S míg a kocsmáros ment az ajtót kireteszelni, addig Gábor úr felsietett -a hölgyek szobájába, s azzal a vigasztaló szóval ébreszté fel őket, hogy -rablók érkeztek a tanyára, a kik ellen szükséges megtenni a -legerélyesebb előintézkedéseket. - -S azzal neki veté a vállát a nehéz asztalnak, odataszítá azt az ajtó elé -s hogy még erősebb legyen a torlasz, maga is ráült. Azután elővette a -pisztolyait meg a bowie knifeot, meg a hatalmas casse tête-et s azokkal -mindenféle változatokat elkövetett, míg végre odatökélesíté a védelmi -rendszerét, hogy baljába az egyik dupla pisztolyt, jobbjába a másikat -fogta, az ólom buzogányt szijra akasztva biztosítá a kézcsuklóján, a -vívó kést pedig a foga közé szorítá, a min a szép Dormándyné minden -félelme daczára sem állhatta meg, hogy fel ne kaczagjon. - -– Hát az utitársunk? kérdé a herczegnő aggódva. - -– Az oda lenn maradt, a rablókat feltartóztatni. - -– De csak valami baja ne legyen miattunk. - -– Ha bántani találják, akkor segítségére sietek, monda nagylelküen az -ügyvéd. - -A herczegnő aztán hallgatózva figyelt, hogy mi történik odalenn? A -padlat vékony volt, minden szót meg lehetett hallani. Lármás férfihangok -zürzavara volt oda lenn, a miből Manassé szavát vélte néhányszor -felhangzani. A férfihangok kaczagásra váltak, a mire Manassé szava adott -alkalmat. - -– Most bizonyosan vallatják a brigantik; dörmögé Gábor úr. - -– Hát nem siet ön a segélyére? kérdé a herczegnő, kit a felhangzó kaczaj -egészen megnyugtatott már a helyzet iránt. Míg az egyik utitárs -fegyverrel készül a védekezésre, az alatt a másik az idegeneket, akárkik -legyenek is azok, vidám ötleteivel mulattatja s az is védelem. - -A vidám kaczagás egyszerre halk mormogásba ment át; az emberek alkudozni -látszottak: egy-egy kiváló felkiáltásból ki lehetett venni, hogy -pénznemekről beszélnek. - -Egyszerre aztán egy hang azt mondá «andiamo!» s arra mindannyian -felkerekedtek, s a mint aztán a szabadba kiléptek, rögtön elkezdtek -énekelni; eddig is nagy önmegtagadásukba került, hogy azt nem tették. - -– Lám, még sem voltak brigantik! monda a szőke szépség, mert dalolnak. - -– Az nem bizonyít semmit! sóhajta fel Gábor úr. Az olasz énekel a -gyilkosság előtt s énekel a gyilkosság után. Nem tudom, az utitársunkból -mi lett? - -A herczegnő azonban odalopózott az ablakhoz s daczára az ügyvéd indokolt -óvásának, hogy ne mutassa magát az ablaknál, mert a rablók észreveszik, -hogy mások is vannak az albergoban, azért még is kikémlelt a szabadba. - -– Utitársunkat magukkal viszik; monda a herczegnő megijedve. - -– Mondtam ugy-e, hogy brigantik? most elviszik az Abruzzok közé -(Abruzzok vagy Appeninok: az a polgártársnak mindegy volt), ott -becsukják egy barlangba s ott tartják, míg a rokonai le nem teszik érte -a váltságdíjt, s ha az első felszólításra nem küldik a kivánt összeget, -már a másodikhoz odamellékelik a fogolynak az egyik fülét. Ez igy szokás -ebben az – átkozott szép Olaszországban. - -– Azt nem engedhetjük; monda a herczegnő. - -– Kivánja a herczegnő, hogy utánuk fussak és kiszabadítsam? - -Erre a különben sem komolyan tett indítványra meg a szőke delnő ijedt -meg. - -– Az Istenért! egyedül ne hagyjon bennünket! Önök csak ketten vannak, -azok meg tizenketten. - -– Csak hatan, igazítá ki a herczegnő. Én látom őket. - -– De ugyan a szentek nevére, jőjjön el az ablaktól a herczegnő! - -– Nézni akarom: hová viszik el? - -– Hisz az ugyis csak egy pogány! - -– De utitársunk. - -A távozó csapat a legszebb összhangban énekelte a «la piccola -cenerentolá»-t, a míg egy mély hegyszakadék sötét útja elnyelte -valamennyit. - -Ekkor a herczegnő odafordult az ügyvédjéhez. - -– Ügyvéd úr, holnap, a mint megérkeztünk Pistojába, rögtön tegyen ön -jelentést a hatóságnál s bármi váltságdíjt kérjenek a rablók az -elfogottért, tegye le érte. - -Aztán kis idő mulva, mintha szükségét látná, hogy ily budgetkérdésben a -virement indokolásra is vár, hozzá tevé: - -– Hiszen a mi megszabadításunkért áldozta föl magát. - -– Akkor szükséges, hogy magunk ép hajszálakkal meneküljünk meg innen. - -A csendet semmi sem zavarta meg aztán, csak a kocsmáros horkolása, ki, a -mint vendégei elmentek, lefeküdt aludni. - -A herczegnő ott maradt az ablaknál s kikémlelt a csodaszép éjszakába. - -A hold lement már s a mint az átelleni hegyvágány egy helyen megnyitva a -vidéket, a távolba engedett látni, ott abból a kis völgyből feljött az a -csodaszép csillag, a mi a hajnal előtt szokott járni. Olyan fényesen -ragyogott, hogy szinte árnyékot vetett a fénye a sötét szobában. - -«Vajjon hová vihették őtet? – Csakugyan megölik-e, ha ki nem váltja -valaki?» - -Az ég lassan világosodni kezdett; apróra tépett felhők hirdették a -király jövetelét, mintha biboros aranygyapjú usznék a kék tenger tükrén. -Az olasz reggel csendes, még madárdal sem háborítja. - -Az olaszok jó kertészek: kiirtották a bogarakat s azóta nincsenek énekes -madaraik. Fölöslegesek is, dalolnak ők maguk eleget. – A völgyi útból -ismét felhangzik a «la piccola cenerentola», most már csak solo -énekhangban s nemsokára feltünik az örökzöld cserbokrok közül a danoló – -Manassé az! - -– «Ő» visszajött! kiált örvendezve a herczegnő. - -Mire a szőke hölgy odafut hozzá s bátorságot vesz az ablakon -kitekinteni. - -– De ugyan mit hozhat a hátán? - -Manassé egy vállravetett fustélyon czepelt egy gyékényszatyorformát. - -A herczegnő elnézte, milyen könnyed, ruganyos léptekkel halad a -sziklaúton – ez a holt ember. - -– Hátha csak előre küldték a brigantik, hogy bennünket kicsaljanak -biztos positiónkból? jegyzé meg a mindig óvatos ügyvéd. - -Hanem a herczegnő nem ügyelt a figyelmeztetésére semmit; a mint Manassé -a közelbe ért, hirtelen kinyitá az ablakot s onnan üdvözlé: - -– Jó reggelt. - -– Jó reggelt, herczegnő! Hát önök már fenn vannak? - -– Hát önt visszaereszték a brigantik? kérdé viszont a herczegnő. - -– Brigantik? szólt önkénytelen elnevetve magát Manassé. Ah, ki keresne -brigantikat a jámbor Emilia lakosai között? Becsületes kőfejtők voltak a -szomszéd kőbányából. - -– De hát hol járt ön velük? - -– Szabad felmennem önökhöz? - -– Kérjük. - -Szabad volt ugyan bemenni, de nem lehetett, mert az ajtót úgy -eltorlaszolta az asztallal Gábor úr, az asztalt meg úgy leczövekelte, -összeeszkábálta, hogy maga se tudta kiszabadítani, míg Manassé kívülről -ki nem emelte az ajtót a sarkából. - -– Gábor úr, monda Manassé. Ez nagy könnyelműség öntől. Gondolja meg, -hogy ha csakugyan Fra Diavolo talált volna e zárt ajtóra jönni: mi -történt volna önnel? - -– Védtem volna magamat! szólt daczosan Gábor úr, ökölre szorítva a bowie -knifeot. - -– Kényszerítette volna önt, hogy e hölgyek egyikét nőül vegye. - -– Akkor nem védtem volna magamat, szólt, letéve a kést az asztalra. A -miért aztán a szőke szépség boszúsan földuzta az ajkait; hanem azért -mégis elpirult. - -– Ejh, polgártárs, ön úgy látszik, hogy megérezte, mit hozok? s már -előre elkészítette a felszelő kést. Enyelgett Gábor urral Manassé. - -– Hát ugyan hol járt? kérdé a szőke hölgy. - -– A kőbányászokkal elvezettettem magamat a legközelebbi majorházig s ott -bevásároltam az utravalót, hogy többször meg ne szoruljunk. - -Azzal letette az asztalra a vállán hozott fonott kosarat s kirakta -belőle annak nagybecsű tartalmát: egy hatalmas sonkát, egy lopótök -formára bőrbe varrt sajtot, meg egy-egy gerinczessé vagdalt kenyeret s -aztán különféle palaczkokat. - -– E szerint csakugyan a haláltól mentett ön meg bennünket; – az -éhhaláltól, tréfálózott Dormándyné. - -– Szabad hadi zsákmányomat az önök lábai elé raknom, úrhölgyeim? - -– Elébb hagyjanak egy perczre magunkra; én imádkozni akarok, mondá a -herczegnő. - -– No hát gyerünk ezalatt mi is imádkozni, mondá Manassé Gábor úrnak. - -Dormándyné kiváncsi volt rá, megtudni, hogy hogyan imádkoznak a -pogányok? s utánuk lesett az ajtóhasadékon keresztül. - -Biz az elég pogány ritus volt. Manassé elővett a zsebéből egy lapos, -pálmaháncsba fonott palaczkot, s azt ajkaihoz illesztve, nagyot húzott -belőle; azután Gábor úrnak nyujtá azt s az is hasonlóul cselekedett. - -Már ezt is elcsábította. - -Dormándyné első férje beteges ember volt, soha sem hallotta tőle, hogy -«imádkozni» annyit jelent, mint pálinkát inni. - -S Manassé még oly vakmerő volt, hogy mikor megengedtetett a férfiaknak, -hogy ismét belépjenek abba a szentélybe, melyet a hölgyek ájtatossága -csillagvilági athmosphærával kitisztított, még egy második hasonló -palaczkocskát vett elő a kosarából, s azt is felnyitva, az asztalra -tette. - -– Imádságos könyv ez uram? kérdé Dormándyné csipősen. - -– Nem. Ez præservativa. Olaszországban utazóknak elengedhetlen a borlél, -hogy reggel meg ne hűtsék magukat, a miből makacs váltóláz támadhat. A -maremmákon keresztül utazva pedig valóságos prophylacticus gyógyszer a -malaria ellen. - -A herczegnő annyira hitt neki, hogy megkóstolta a tűzitalt. Dormándyné -aztán csak nem engedhette, hogy a herczegnő egyedül menjen előre: ő is -követte. - -S ez nagy bűvészet, mikor egy férfi rá birja venni a hölgyet, hogy -megizlelje a borlélt. Magyarországon az úrhölgyek nem élnek azzal. Midőn -ez az édes folyó láng, ez a csiklandó méreg érinti ajkukat, olyan ideges -borzongással rázkódnak meg tőle, s szemöldeiket összevonva, -szeretetreméltó utálattal fejezik ki a késő bánatot az elkövetett -bűntett után. Egy szürcsölet borléltől a szentből földreszállt emberi -lény válik s az elárulja magát rögtön a szemek ragyogásában. - -Ennek az embernek csakugyan talizmánnal kell bírnia, hogy rá tudott -venni erre egy hölgyet, a kit csak tegnap óta ismer, s a ki oly magasan -állt fölötte és oly elérhetetlenül, – mint a szentek a hitetlenek -fölött. - -Aztán hozzáfogott a beszerzett delicatessek felszeleteléséhez, -kölcsönkérve hozzá a polgártárstól a bowie knifeot. - -Gábor úr nagylelkű akart lenni, s azt mondta, hogy neki ajándékozza a -kést. - -– Nem, nem! tiltakozott a szőke hölgy; kést nem szabad ajándékozni: az -ellenségeskedést jelent. - -– Hát nem vagyunk-e régi ellenségek? - -– Épen most itták meg a békepoharat. - -A herczegnő is közbeszólt. - -– Ha valaki kést ajándékoz valakinek, hogy a rossz omen el legyen -távolítva, mind a kettőnek mosolyogni kell egymásra. - -És a két férfi mosolygott egymásra, míg a kést átadta és átvette. - -Akkor aztán Manassé elővette az olasz sonkát, melyen még a sertésnek a -négykörmü lába is meg volt hagyva s neki mérte a kést mindjárt a sonka -lábának keresztbe. - -– Hisz úgy eltöröd a kést! rivalt rá Gábor úr. - -– Miben? - -– A csontban. - -– Nincs olyan az olasz sonkában. Az olasz nem eszi meg a csontot, hanem -megtöri lisztnek s a földét trágyázza vele. - -S azzal egy metszéssel ketté vágta a rejtélyt. - -Olyan sonka volt az, a minek előbb lehúzzák a bőrét, mint egy keztyűt, s -aztán úgy töltik meg hússal. - -Gábor úr visszahőkölt tőle. - -– Dejsz akkor én ebből nem eszem. Az olasz szamárhúst tett bele. - -– Ne ijedjen meg tőle bátyám, mondja, hogy «Cannibal ante portas!» - -– Uram, ez magasfoku sértés! Cannibal az, a ki a magához hasonlót -megeszi. Ha most úton nem volnánk, s ha egy palaczkból nem ittunk volna, -ezért pisztolyra mennénk. - -– Az ön pisztolyaival ugyan fölöttébb keresztyéni párbajt lehetne -vívnunk! - -– Hogyan hiszed ezt? - -– Nincsenek golyóra töltve. - -– Ah, azt kikérem magamnak! - -Gábor úrnak olyan zsebpisztolyai voltak, a mikről a csövet le lehetett -srófolni, s a lőkamrát akként megtölteni. Harczképességének -bebizonyítására rögtön lecsavarta az egyik pisztolyáról a lőhengert s -bámulva látta, – hogy nincs biz abban se lőpor, se golyó. - -– Megfoghatatlan! Én magam töltöttem meg mind a kettőt. Azóta a táskámat -el nem hagyták. Én a táskámat le nem tettem sehol. Hol tehették ezt? - -A szép Dormándyné arcza olyan piros lett, mint a pipacs. Panaszkodott, -hogy mind az arczába ment a vér attól az erős pálinkától. - -Mire aztán Manassé még egy pohárkával töltött neki, azt állítva, hogy az -első pohár hevít, a másik hűsít, – s a szép hölgynek nem volt bátorsága -azt visszautasítani. - -(De hát rosz lelkekkel van ez az ember társaságban, hogy azt is tudja, a -mit csak egy ember tud?) - -Tudott pedig az még többet is. Tudta ez már azt is, hogy a szép -herczegnő két hónap mulva oly egyedül fog állni a világban, mint – mint -ő maga; – elhagyva és eltemetve. – Nagyon sokat tudott előre, a minek -még ekkor más boldog ember az ellenkezőjét álmodta. Hajlamánál fogva -skeptikus volt s ezt még jobban kifejté benne a pályakör, melyet eddig -megfutott. Minden nap érintkezett azokkal az emberekkel, a kik azért -beszélnek, hogy a gondolataikat eltitkolják. Látta a népszerűvé lett -papokat és főurakat keservesen izzadó homlokkal betanulni a nép számára -készült beszédeket, s látta, hogy seprik ki az inasok a babérkoszoruk -leveleit a szobából. Csókolta a kezeiket a szép asszonyoknak, a kiknek a -kegyetlensége nem ismer határt; látta eszeveszetten lótni-futni a -hivatalszobákon keresztül az excellentiás urakat, mikor az utcza -megzendült, s hallotta őket kaczagni az ijedelmükben tett fogadások -fölött. Be volt avatva Cagliari herczeg családi titkaiba is épen úgy, -mint világbontó cselszövényeibe. Azt is tudta, hogy mi vár a herczegnőre -Rómában? Azt is tudta, hogy ez az egész föld itt a lábuk alatt hogy -készül megrázkódni nemsokára s földindulásában torlaszokkal temetni el -az utakat, a mik Rómába vezetnek. - -És ezeknek az utitársaknak még arról mind sejtelmük sincsen. Ők most -jönnek a boldog Magyarországról, a hol még most a népcsoportok -testvéresülési banquetteket rendeznek; azok még csak az általános -csókolódásig vitték a forradalmat, s mikor demonstrálni mennek, esernyőt -visznek magukkal. Ezek az utitársak még nem látnak Olaszországban -egyebet, mint a classicus népbölcsőt. Még csak azt tudják, hogy a mit -kiálltak, az vasuti calamitás; – nem sejtik, hogy az már forradalmi -zűrzavar. Már az éjjeli lármából az útféli csárdában csak a brigantik -szavát lesik ki, s nem is álmodják, hogy azok szabadcsapatok zarándokai, -kik Olaszország minden útjain, ösvényein, vizein tódulnak észak felé s -az a «la piccola cenerentola!» a miről dalaik énekelnek, nem egy árva -leány, hanem egy árva ország! - -Manassénál nem volt puszta véletlen ez a találkozás. A mit megtudunk -később. - -A herczegnő behunyt szemmel, egy gyermek ártatlan bizalmával rohant -legnagyobb veszedelmébe. - -Csak egy esélye volt rá nézve a szerencsés megszabadulásnak: ha -ellenségeit, a kik üldözik, megelőzheti. - -Ma még, és talán napokig, talán hetekig a boldogság mámorában úszik Róma -is. A pápa megáldja a népet, s a nép megáldja a pápát, a bibornokok -hintaiba koszoruk röpülnek az erkélyekről, a papok a szószékben hazáról -és szabadságról prédikálnak. Olyan idő van, a mikor még egy üldözött -asszonynak is meg lehet a többi foglyokkal együtt menekülni a -börtönéből. - -De holnap, holnapután, vagy egy hét mulva már mindez másképen lehet, – s -akkor újra becsapják a börtönajtót s jaj annak, a ki elkésett kijönni, -elbámulva a remekműveken, a mikkel a börtöne fel van diszítve. - -Azért siess, siess szép hölgy! Meg ne állj Rafael stanzái, loggiái -előtt, mikor a Vatikánon végig haladsz; hátra ne nézz a sixtini -kápolnában a végitélet óriási képét megbámulni; hanem siess a saját -itéletedet kikönyörögni, a míg azt kegyes mosolyra széthúzott ajkak -mondják ki, s aztán igyekezz kimenekülni a tulsó ajtón, a mit nyitva -találsz; mert a te börtönöd az! - -Manassé azért választotta az Appennineken keresztüli utat Rómába, mert -ez az egy még nyitva volt; a többi már mind akadályokkal elállva, a -mikben Blanka üldözői okvetlenül megfogják magukat. – Utjukat állják -császári seregek, felkelő csapatok és kóbor rablók, mik a zűrzavarban -egymás sarkára taposnak. S addig Blanka ügyvédjével még a napfényes -időben rendbe hozhatja azt az ügyet, mely rá nézve vagy szabadság, vagy -holtig tartó kínszenvedés. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Gábor úr, miután a sonkát, megismételt kisérletek folytán, tökéletesnek -találta, azt mondá: - -– Most már ki vagyok békülve Olaszországgal. - - -VI. - -Gyönyörü is az az Olaszország! Az ember elvesztette a paradicsomot, s -akkor azt mondta az Istennek: «már most csináljunk ketten együtt egy -másodikat!» S csinálták Olaszországot. - -A gyönyörteljes táj hivogat és maraszt. Fáj megválni tőle, mint egy -kedves álomtól. - -Adorján Manassé nagy lemondást tanusított, a mikor sietteté az utazást s -nem engedett pihenőt tartani sehol. Kevés ember tette volna meg azt a -helyében, hogy az isteni Arno-völgyön keresztül a rövidebb utat keresse, -hogy kikerülje Florenczet, s megrövidítse magának azt az időt, a melyben -a legszebb földet láthatja – és hozzá a legszebb eget: utitársnéja -szemeiben. - -Ezek nem gyönyörűségre, nem szívhajlamok ápolására ajándékozott napok -voltak. - -Manassé tetteté, mintha az ő részén volna a türelmetlen törekvés, mentül -hamarább czélnál lehetni. El nem árulta magát, hogy Blanka titkából tud -valamit, s hogy az őt érdekeli. Úgy tett, mint a kit saját fátuma -kerget. - -Nem mutatott aggályt, szomoruságot; folytatta az ügyvéddel a scurrilis -tréfákat s került minden érzelgésre vezető társalgást, a mire az -olaszországi út olyan nagyon kinálkozik. - -Ez az út az olasz földnek legszomorubb panorámája. - -A hajdankorban hatalmas, most aláhanyatlott városok, félbehagyott -templomokkal, elhagyott várak, mikből kifogytak a herczegek; azután -kopár, homokdombokkal hullámos pusztaságok, mintha nem Olaszországon, de -köves Arábián vezetne át az út; ingoványok, miknek láttára az idegent -könnyű borzadály futja át, lankasztó kéjelmetlenség száll idegeire. A -közel Maremmák lázlevegője az; a malaria eltiltja az embert attól, hogy -felékesítse a földet. A hol az ember beteg, a föld is beteg lesz. -Széles, csendes tavak a völgyekben, miken nem járnak hajók; -szabályozatlan folyamok, mik kőrakásokkal terítik be a völgyeket; -vulkáni tájképek, miknek hegygerinczeire kigyótekervényben kúszik fel az -út; mély völgyek, hajdani tűzokádók kráterei fenekén sötétzöld -tengerszemek; sziklába vágott hosszú sor lépcsők; tanujelei annak, hogy -milyen mélyen kell leszállni a tűzisten országában egy ital iható -vízért? Vízrohamoktól aláásott sziklatömegek, tetejükön házakkal, mik -várják, hogy mikor zuhannak le a mélységbe; sötét gesztenyeerdőkkel -benőtt unalmas hegyoldalak, mocsárlapályok, rongyos tanyákkal, miknek se -ablaka, se teteje; síremlékek, a mik hasonlítnak elhagyott kastélyokhoz -és kastélyok, a mik hasonlítanak síremlékekhez. - -Hanem a rövidségen kívül még egy előnye volt ez útnak, a járatlansága. A -mindenünnen északnak siető szabad csapatok kerülték azt; a csendes -városokban, miket ez út érint, nincsen mit keresniök. Olyan forradalom, -mely a sienai respublicát helyreállítsa, vagy Viterbót ismét a pápák -székhelyévé tegye, nem jön többet. Brigantik sem háborgatják ezt az -útvonalat: gazdag utazók nem járnak ezen. - -Manassé ez unalmas úton hozta el az utitársait; de gyorsan és biztosan. - -Este felé, mikor Róma közelébe érkeztek, elkezdett esni az eső; még -attól az élvezettől is meg lettek fosztva, hogy szent Péter templomának -kupoláját az alkonyégen lerajzolva lássák: egy hosszú, egyforma, -kertfalak közé zárt út, megszakgatva kápolnákkal, síremlékekkel és -csárdákkal, fárasztá a türelmet, míg egyszerre a postaszekér megállt s a -postiglione azt mondá, hogy itt vagyunk a porta del popolónál, – a hol -az embertől megkérdik, hogy mi járatban van? - -Ez tehát már itt Róma! - -Észre sem vette az ember. - -Hanem a főczél el lett érve. Azon nap estéjére, melyre Manassé igérte, -eljutottak a világvárosba. - -Vajjon ellenfelük nem előzte-e meg őket? - -A postiglione azon kérdésére, hogy hová hajtson az utazóival? Gábor úr -előkereste a jegyzőkönyvét s kiolvasta belőle a hotel nevét, a mit még -Bécsben feldiktált neki a vendéglős. - -Tudniillik, hogy a vendéglősök valóságos szabadkőmüves társaságot -képeznek egymás között; megvan közöttük a reciprocitás: vendégeiket -városról-városra, kézről-kézre adják, sőt ajánló leveleket is irnak -mellettük. - -– Ebben a vendéglőben németül is beszélnek. - -Ez volt az előnye a kijelöltnek. - -– Te is odaszállsz, ugy-e bár, a hová mi? kérdé Manassét lekötelező -nyájassággal Zimándy úr. - -– A hol németül is beszélnek? – Köszönöm. – Ha megmondom a hotelben, -hogy magyar vagyok, összecsókolnak, – s aztán felteszik a számlára a -csókot; ha azt mondom, hogy német vagyok, megvernek s felteszik a -számlára az ütleget. Olyan helyet keresek, a hol, ha beirom a -vendégkönyvbe a hazámat «Transsilvania», azt fogják hinni, hogy az -Amerikában van: szomszédja Pensylvaniának; a yankeet még respectálja az -olasz. - -– Sajnálom! szólt Zimándy úr. Annyi idegen közönyös ember között jól -esett volna egy… - -– Egy ellenséget birni a közelben, egészíté ki mosolyogva Manassé a -phrasist. Hosszabb ideig akarok itt lakni, s nem maradok hotelben; hanem -mihelyt a málhámat megkapom a harminczadon, keresek valami kis -magánszobát a Colossæum körül, a hová besüt a nap reggelenkint s oda -rejtem el holttestemet. - -Most egy fényesen kivilágított utczába fordul be a gyorskocsi. Egy -szegletház sarkán pompás szoborművű szökőkút okádta a vizet. - -– Ez a palazzo Cagliari, jegyzé meg Manassé, minden emphasis nélkül. - -Blanka önkénytelen kiváncsisággal dugta ki a fejét a kocsiablakon, hogy -meglássa azt a palotát, mely az ő férjének ősi lakhelye, a hová őt az -soha be nem vezette, s a minek belsejét nem is fogja meglátni soha. - -Manassé nem sokára csengetett a kalauznak. A kocsi megállt. Az ifju -leszállt, kezet szorított az utitársaival, a kik közül az egyik, a -férfi, azzal bocsátá el, hogy még okvetlenül találkozni fognak, a másik, -a szőke szépség azon reményét fejezé ki, hogy talán még valahol látni -fognak együtt valamit, a mit látni érdemes; a harmadik, a herczegnő, nem -szólt semmit. - -S ezzel az ismeretlen, a véletlen találkozó, eltünt a szeme elől. Elment -magát eltemetni abba a nagy sírba, a melybe annyi nagy emberek, -országok, népek és istenek vannak eltemetve, a hol neki is lesz helye -elrejteni valahová a holttestét. Csak hogy a holttestnek még élő szíve -van, s viszi magával a szivébe lőtt nyilat. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A herczegnő pedig kiséretével együtt hajtatott a hotelbe, a hol németül -is beszélnek. - -A hotelier érkeztükre lesietett a vendégek elé. Finom, udvarias ember -volt. - -Gábor úr természetesen azon kezdé, hogy ők a bécsi vendéglőstől ide -vannak utasítva, s megmondá a herczegnő nevét. - -E név hallatára a vendéglős összecsapta a kezeit s azt a betüt engedé -ajkain kiszaladni, a mit különben az olasz kimondani nem tud, csak a -nagy csodálkozás perczében képesül rá a nyelve. - -«Cz! cz! cz!» - -– S nem érte excellencziátokat semmi baj az úton? - -– Minek ért volna? - -– Megérkezésük jelezve volt bécsi ügynökünk által hotelünkbe a mai -napra, s mi a szállást készen tartottuk önök számára; de ugyanekkor még -egy másik vendég is volt előre bejelentve hozzánk; előkelő úr -Magyarországból, ki szintén első emeleti szállást óhajtott. S ma délután -kapjuk a tudósítást, hogy ezt a vendégünket, a vele utazó társasággal -együtt, Monte-Rossonál a szűk hegytorkolatban a rablók elfogták, -valamennyit magukkal vitték a hegyek közé, s most váltságdíj-fizetésig -ott tartják. Megrettenénk, hogy önök is ott vesztek. - -– Nem. Mi Orvieto felé jöttünk. - -– Az a szerencséjük. - -– Mi a neve annak az úrnak, a kit elfogtak a rablók? kérdé -felvillanyozott tekintettel a herczegnő. - -– Hja, az olyan czifra név, hogy én azt össze nem tudom szedni így könyv -nélkül, mondá a vendéglős; hanem majd kikeresem a levelezéseim közül, s -felküldöm kegyelmességednek leirva. - -Blanka alig vetette le utiköpenyét a szobában, midőn a pinczér hozta az -ezüstfényű tálczán a leirt nevet. - -«Conte Benjamino de Vajdár.» - -Blanka balját feldobbanó szivére szorítá, s ragyogó szemekkel, -megdicsőült arczczal, csak e szót rebegé: - -«Van!» - -Maga sem vette észre, hogy a mikor e szót kiejté, jobbjának -összeszorított öklét kinyújtott hüvelykujjal emelé az égre. - -Azután arra kérte a pinczért, hogy vigye át a névjegyet a vele jött -úrnak is. - -Zimándy úr pedig e név olvastára egy arany borravalót nyomott a pinczér -markába. - -Az pedig gondolta magában, hogy furcsa emberek lehetnek ezek, a kik egy -gyászhír hallatára hálát adnak az Istennek s aranyat a hirnöknek. - -Blanka herczegnő egész lényét remegni érzé, mintha egy ismeretlen -szellem földöntúli igézete folyná körül. Üldöző dæmona e szóval rémíté -meg lelkét: «Rómában templom van sok; de Isten egy sincs!» – Olyan -káromlás, melyet nem birt lelkéből kiirtani többé. Együtt repült vele az -denevérszárnyakon. Most egyszerre megtörtek a dæmon-szárnyak s a kisértő -lehullt a porba. - -Van. – Volt. – És talán még «Lesz» is? - -Meg kell-e ismernie egykor, a ki őt idáig betakarta, azt, a ki «egy» és -«minden»? A kinek nem kellenek égő oltárok, sem hekatombák megtört -szivekből? – Vagy elhagyta őt az emberrel együtt, a ki «ŐT» ismeri és -senki mást? - -Ave Máriára szóltak a harangok. - -Blanka letérdepelt és imádkozott. - - -VII. - -Blanka herczegnő azért imádkozott oly áhitatosan, hogy védjék meg őt az -égiek a varázs ellen, mely lelkét tőreiben tartja. Ne engedjék többet -közelébe jutni azt a férfit, ki vakmerő homlokkal azt meri mondani: «én -azt követelem a nőtől, hogy a férjének ne csak hitvese, de szeretője is -legyen!» a ki puszta ránézésével képes ellenfelét elűzni; – a ki nem -imádkozik, nem esküszik s mégis teljesül az, a mire gondol s mégis -megtartja azt, a mit kimond; ki még az ellenségén sem áll boszút, ha a -szívének azt fogadta, hogy nem teszi. - -A herczegnő azt hitte, hogy varázslat az, a mi a szívét fogva tartja: -több volt az annál, egy felébredő szenvedély volt az, a mit táplálnia -kell éjszakai könyhullatásaival, s vagy idvezülni, vagy elveszni miatta. - -Azt hitte, hogy küzdhet ellene. Mennyei segítséggel. - -Az a kisértő tájkép, a holdszigeti völgy egyszerű lakóival, majd el fog -mosódni lassan emlékezetében a világváros pompája közepett. - -Megérkezésük a nagy hét első napjaiban történt. Blanka egész tervet -készített magában a következő napokra. - -A templomokat végigjárni: meghallgatni a Sixtinában a tenebrék magasztos -ünnepélyét; meglátni a lábmosást, végig nézni a cœnát, elfogadni az -egyházfő bűnbocsánatát a trónteremben, érinteni a szent ereklyéket, -együtt térdelni a hivőkkel a feltámadás nagy ünnepélyén s aztán -elzokogni a panaszát az Isten helytartója előtt s bűnbánatos könyeivel -nedvesíteni a szent ember lábait. – Ez talán visszaszerzi majd azt a -nyugalmát, a mi az üdvösség alapja. - -Másnap korán reggel hivatta a maitre d’hotelt; elmondta neki, hogy -szerezzen hármuk számára mindezen magasztos helyekre bebocsátási -engedélyt. - -Erre hallatott még csak a becsületes olasz számlálhatatlan sokaságú «cz» -betűket. - -– A Sixtinába! A tenebréhez! A benedictiohoz! Sőt még a glorificatiohoz -is! Cz cz cz cz cz cz! Nincs annyi millió forint! S még épen három -személyre! Cz cz cz hnn! Hamarább lehetne egyenesen a paradicsomba -belépti jegyet kapni! Angol myladyk, spanyol herczegasszonyok, német -fejedelemnők könyörögnek térden állva az ilyen gratiáért: még sem -juthatnak hozzá! Az csak kevés választottnak adatik, rettentő protectio -mellett. Legfeljebb a szentpétertéri karzatok valamelyikére lehet még -három jegyet kapni; de azt is hátul! cz cz cz; leghátul cz cz cz; nagyon -hátul! és igen nagy árért! Majd megpróbáljuk, onnan is rettentő szépet -látni, oh, oh, oh! A benedictio a loggiáról! A három tiara! Ő szentsége -meg fogja áldani a római seregeket, a mik az osztrákok ellen indulnak a -háborúba. A derék Ciceruaccio fogja vinni a trikolor zászlót. Ott is -rettentő tolongás lesz! Rendesen agyonnyomnak tíz-tizenkét asszonyt. De -a Sixtinába! Óh, az lehetetlen. Most! Cz cz cz hhn! - -Az olasz szaladt is, nem várt több beszédet, hogy legalább karzati -jegyet kaphasson azoknak a vad embereknek, a kik azt hiszik, hogy -Rómában a Vatikánban is olyan könnyű a husvéti ünnepélyre bejutni, mint -odahaza – Bukarestben! - -Blanka leverten panaszolta el sikertelen jó szándékát ügyvédjének, a ki -aztán azzal vigasztalta meg, hogy nem is nőknek való abba a tolongásba -belekeveredni; majd sokkal kényelmesebben el lehet mindazt olvasni a -hírlapokból. - -A herczegnőnek pedig annyira kegyeletes ohaja volt ez, hogy -meghiusultára könyek tódultak a szemébe; hanem azokat ő el tudta -titkolni. - -Zimándy úr aztán elment egy kis kémszemlészetre. - -Alig telt bele egy óra, midőn diadaltól ragyogó arczczal tért vissza a -hotelbe, s köpczös termete daczára futott fel a lépcsőkön. Nem is igen -törődött vele, hogy a herczegnő épen akkor fodroztatta a haját. (Mért -nem sietett vele jobban!) - -– Megvan minden! Kiálta örömtől és szaladástól elfuladtan; a -lehetetlenség ténynyé változott. Itt vannak a bebocsátási engedélyek -mindhármunk számára. - -E szóra Dormándyné is kiszaladt a szobájából, a herczegnő is felugrott a -székéről s közre fogták a jó hír hozóját. - -– Hová? Merre? - -– Hát mindenüvé! A tenebréhez, a lábmosáshoz, a tizenhárom apostol -vacsorájához, a feltámadáshoz, az ereklyékhez, a benedictiohoz; a hová -csak fentartott helyeket különösen kegyelt személyeknek osztogatnak. -Mindenütt jelen lehetünk. - -– De hát hogy jutott ön ezekhez? kérdé mind a két hölgy kiváncsian. - -– Hm. Nagyon furcsa dolog ez. Hát a mint sétálok nagy dühösen végig a -korzón s taszigálom le az embereket a szűk járdáról, egyszer csak megfog -valaki hátulról s azt mondja magyarul, hogy «festina lente!» Hátra -nézek: hát az én arianusom áll előttem. - -– Manassé! szólt ijedten a herczegnő. - -– Igen, Adorján, mondá Gábor úr, kinek sehogy sem tetszett az, hogy a -herczegnő a keresztnevén említi az ifjú embert. – Kérdi tőlem, hogy -rendben vagyunk-e már a dolgainkkal?? Dehogy vagyunk, mondám; s aztán -elpanaszoltam neki, hogy a nagyheti ünnepélyekre se kaptunk -engedélyjegyet. Teljes lehetetlen még csak közelíteni is a Vatikánhoz. - -– No hát én lehetővé teszem! szólt azzal a fatalis komoly pofával, a -miről az ember soha sem tudja, hogy tréfál-e vagy imádkozik? «Csak nem -képzeled, hogy a mi annyi igazhivő spanyol herczegnek meg nem adatik, -azt megadják neked, bukott osztrák diplomatának, a kinek még a -nagykövetjét is elkergették Rómából s hozzá még a ki ariánus vagy!» – -«Majd meglátod.» Szólt, s azzal hónom alá öltve karját, vitt magával -egynehány tekervényes utczán keresztül, míg egy palota elé ért velem, -mely előtt fegyveres őr állt; ott átadta a látogatójegyét a kapusnak, -arra bebocsátottak mindkettőnket egy szobrokkal körülrakott előszobába. -Adorján ott elhagyott; őt egy titkárforma ember bevezette a -mellékszobába, a honnan nem sokára kijött s kezembe nyomta ezeket a -jegyeket: tessék! «De hiszen te bűvész vagy!» mondám neki elbámulva. -Mire ő azt mondta: «Ne higyje pedig, bátyám, hogy Cagliostro vagyok, s -magam is csodákat tenni jöttem Rómába, egyszerű a magyarázat. Ez itt a -franczia követség palotája. Rossi úr nekem korábbi időkből kegyes -pártfogóm: családjához járatos voltam. Most felkértem őt, hogy szerezzen -nekem két magyar utazó hölgy és kisérőjük számára jegyeket az -ünnepélyekre. S ő rögtön adott, a mennyit csak kivántam. Most már aztán -csak «szemesé a vásár»; mert hát annyi jegy van kiadva, mint a mennyi -ember a sixtini kápolnába befér. Azon legyenek önök, hogy bejussanak. - -A herczegnő úgy örült a jegynek, mint egy gyermek. - -Legbensőbb óhajtása teljesült! Megadatott az alkalom lelkét elmeríthetni -a szent szertartások szenvedélyoltó hűs forrásaiba, odamenekülhetni -forró szenvedélye elől a bűnbocsátó, lélektisztító oltár közelébe; s a -mi örömét növelte, az volt, hogy ezt az üdvre vezető útat épen azon -ember nyitja meg előtte, a ki elől ő odamenekülni óhajt; pedig ha az is -érez iránta valamit e szívdobbantó szenvedélyből, akkor tudnia kell, -hogy a lelki kibékülés őket elválasztva tartja, s csak a végső -kétségbeesés, a megtört hit, az összeomlott remények tehetik lehetővé, -hogy valaha hozzá közeledjék. - -És ő még segít neki a menekülésben! - -Blanka úgy tapasztalá, hogy mentül messzebb távozik tőle, annál -magasabbá válik annak az alakja. - -– S hogyan hálálta ön meg neki ezt a szivességet? kérdé meleg -hangulattal Gábor úrtól. - -– Nagyon rosszul. Mikor már kezemben voltak a milliókat érő drága -engedélyjegyek, akkor vettem észre, hogy ez reánk nézve mind halott -kincs. «Ugyan édes ellenfelem, mondék neki, ha már ennyi szivességet -tettél velünk, tetézd meg még egygyel. Eredj vissza s kérj még egy -jegyet a magad számára is, s aztán légy vezetőnk.» - -– Ön meghítta őt, hogy legyen kisérőnk? kiálta fel a herczegnő -megrettenve. - -– Persze, hogy furcsa dolog volt az; szólt nevetve Gábor úr. Egy ilyen -Krisztus-tagadót arra kényszeríteni, hogy az egész passiót és -glorificatiót végig nézze; olyan, mintha az ördögöt tömjénfüsttel -traktálnák meg. Nagyon húzódott tőle, azt mondta, hogy mi jogon -tolakodjék ő fel kisérőnek két hölgy mellé, a kik őt erre nem kérték? -hogy az lehet azokra nézve kifogás alá eshető ajánlkozás s más efféle -haszontalan ürügyeket; de utoljára categorice elfogtam: no hát ne a -hölgyeket kisérd, hanem engem vezess, mint hazámfia, barátom; a ki -magamban sehova oda nem találok, s nálad nélkül a Vatikán helyett -beletévedek a katakombákba; soha ki nem találok belőle. Utoljára is meg -kellett adnia magát a hitetlennek, s jönni fog velünk templomot járni. - -A herczegnő úgy tapasztalá, hogy az angyaloknak szárnyaik vannak; egy -percz alatt elrepülnek a halandó mellől s itt hagyják azt a földön. - -A helyett, hogy a csábító varázs elől a hűs regiókba menekült volna, a -hová nem süt a nap, csak a csillagok s a martyrok fejének gloriái, még -oda is kisérőül nyerte maga mellé azt, a kitől édes irtózattal van -eltelve egész valója; a kinek lelkével úgy összezavarta a saját lelkét, -hogy nem bírja azt kiszabadítani belőle. A kitől fél; úgy fél, mint egy -szűz attól a férfitól, a ki azt kivánja tőle, hogy legyen nő: egy más -világ lakója, a mely talán boldogság, de mégis csak egy halálon -keresztül lehet hozzá jutni. - - -VIII. - -Manassé még az nap délután meglátogatta a herczegnőt. - -Érdekes ujságot is hozott neki, a mit megtudnia szükséges volt. A -herczegnő málhái megérkeztek s már a harminczadon vannak. A gyorskocsis -által hozott hír szerint a rablók nem a diligenceot tartóztatták föl, -melyet carabinierik kisértek, hanem csak egy urat, a kinek nagyon sietős -útja volt, s a ki külön fogattal vágtatott Jesiből Róma felé. Ezt -magukkal vitték a hegyek közé, s azután egy levelet hoztak tőle, melyet -az utánuk jövő postillionnak adtak át. E levél Cagliari herczegnek szól -Bécsbe. Valószinűleg a váltságdíj iránt szól. Minthogy pedig a levelezés -most a Romagna és Bécs közt sok akadálylyal jár, valószinűleg a kiváltás -késni fog odáig, a míg – – ez a mostani népszerű kormány a helyén marad. - -Ez figyelmeztetés volt a herczegnőnek, hogy az ő ügyének az alatt jó -lesz eldöntéshez jutni, mert nagy különbség lesz az itéletre nézve, hogy -milyen légáramlat jár a Vatikán körül? - -Manassé egy szóval sem árulta el, hogy tud valamit arról, hogy a -herczegnőt válópöre hozta ide. Ez már szabadságot ad egy férfinak a -válni készülő nőt független nőnek tekinteni. Manassé úgy közelített -Blankához, mint a kiről azt tudta, hogy herczegnő és hitves. - -A málhák megérkezte nagy zavarból szabadítá ki a hölgyeket; most már -tökéletes toillettet csinálhattak, a mi kedélyhangulatukat meglehetősen -megjavította. - -Manassé két dolgot került nagyon: a herczegnőnek udvarolni s a szent -dolgokból gúnyt űzni. - -Mikor legelső óhajtásukra estenden körülvezette őket kocsin az ünnepi -pompától ragyogó templomokba, maga kiült a bérkocsis mellé, s onnan -figyelmeztette a hölgyeket az útba eső monumentális épületekre. S aztán -elvezette őket abba a templomba, a hol megláthatták az idvezítő testétől -emlékezetessé lett három szeg másolatait; miknek egyik eredetije a -Szent-Péter templomában őriztetik, a másika a vaskorona abroncsát -képezi. Maga is vásárolt ez utánzatokból egyet emlékül a cistercita -atyáktól; onnan elvitte a hivőket szent Ágota madonnájához, és a -drágakövekkel elhalmozott Krisztus-bábhoz, a bambinohoz, s elmondá nekik -a szép legendákat, a mik a két szoborhoz vannak kötve. - -– Minden gyöngy, minden drágakő, a mi e szobron ragyog, egy teljesült -óhajtás emléke; de a költészet, a mi azokat körülsugározza, még a -gyémántoknál is fényesebb. Az olajfák hegyén nőtt békefa gyökeréből -faragva, maga az evangelista kezével; aztán a tengerbe dobva, a hullámok -által a Tiber torkolatáig szállítva, s onnan kegyeletes kéz által az Ara -Cœliba elhelyezve. Ez a szobor legendája, a mihez a népköltészet -folyvást újakat told. A templomból ellopták, kicserélték, helyette -másikat készítettek; de az igazi «pólyás gyermek» éjszaka visszatért -magától a szent lakhelybe s zörgetett a templomajtón. Pedig se keze, se -lába. Az imádat költészete örök szépség! - -Magasztalás és hitetlenség ugyanazon szóban! - -Azután elvitte a herczegnőt az edessai képhez. Gyönyörű legenda van -ahhoz is fűzve. Halálos beteg asszonyhoz hítták a Megváltót, hogy -csodatevő erejével gyógyitsa. Nem mehetett már. Híva volt. A Golgotára. -De mégis segített a benne bízó betegen. Halálveritéktől izzadó arczára -teríté kendőjét s a kendőn ott maradt az arcz, töviskoronájával együtt. -Azt küldé el a haldokló nőnek, s ez meggyógyult tőle. Ez az edessai kép. - -Manassé oly pietással mondá el a legendát Blanka előtt, mint a ki tudja -szeretni azt, a mit hinni nem tud. - -Szerzett az ájtatos hölgyek számára szentelt pálmákat, aranyozott -levelekkel, s a három szent fa őreit megvesztegeté, hogy egy-egy -levélkét engedjenek nekik elvinni az apostolok ültette narancsfákról. - -Nem mutatott hitetlen képet a sekrestyések előtt, kik az ereklyék -csodaerejét magyarázták, s midőn Blanka térdet hajtott a sokszor -felékesített madonna-szobor előtt, félrevonult mellőle, tudta, hogy az -is fogadást tesz most és imádkozik. - -Soha nehezebben teljesíthető imát nem sóhajtottak fel a szent szűzhöz. - -Blanka azt könyörögte az égi királynétól, hogy szabadítsa őt meg -üldözőitől, s ne engedje eltántorodni a kisértetben. – És ugyanarra a -kézre volt bízva a megszabadítása is, a melyre az eltérítése. A kisértő -és a megszabadító egy személy volt. Ott állt mögötte. - -A különben is oly fogékony, gyermeteg kedélyű hölgy, ki folyvást -kolostori légkörben növekedett, s onnan egyenesen a szenvedések -iskolájába lépett, titokteljes ihlettségtől áthatva járt a nagy emlékek -között, mik a megszentelt mult égig érő alakjait hozzák közel, s azt -hivé, hogy e szent borzadályt a tagadóknak is érezniök kell. - -Mikor elmondá előtte Manassé a szent lándzsa történetét a -Veronika-kápolnában: hogy ütött sebet azzal a római lictor Longinus a -Megváltó oldalán, s hogy vakult meg abban a pillanatban; de Mária fiának -négy csepp vére hullott szentségtörő kezére, s a mint e vért szeméhez -dörzsölé, visszanyerte látását és megtért, szentté lett: akkor az a -gondolatja támadt Blankának, hogy hasonló csoda nem történhetnék-e meg -másodszor is az életben? - -E napnak az éjszakáján erről álmodott. - -S most már alakot tudott adni a fogadásának. - -Ha a szent anya kiszabadítja őt e nagy szorongattatásából, ha -kötelékeiből kimenekülhet, hogy ismét szabad legyen, akkor oly gyémántot -fog neki megszerezni, a minél fényesebb nem ragyog fejének koronáján: – -ezt az ifjut. - -Azt hitte, hogy elég gazdag egy ilyen gyémántot megvenni. Szivében egy -egész világ – és semmi adósság rajta. Most már nem félt tőle. A -csodatevő ereklyéből annyi erőt merített, hogy már most ő gondolt a -hódításra. - -A következő napon már korán reggel eljött védenczeiért Manassé. Sietni -kell, hogy a sixtini kápolnába jókor bejuthassanak. - -A világ legnagyobb piaczára, a Szent-Péter-térre jutva, kocsijukból le -kellett szállni s úgy törni utat a néptömegen keresztül a Vatikán -bejárásaig. Most már Blanka kényszerítve volt vezetője karjába fogózni -és szorosan melléje simulni. Egészen rábízta magát. Az már tudta itt a -járást, s meg tudta válogatni, hol használ a szép szó? hol az erélyes -tiltakozás? kit kell ököllel félretaszítani az útból? kit lehet -megszelídíteni egy pár markába kent lirával? Sikerült neki elvégre a -legjobb szegletek egyikét elfoglalhatni a Sixtinában s Blankát -felállítani egy zsámolykára, melyet összehajtott állapotban, eldugva -hozott magával a felső kabátja alatt. Onnan mindent jól láthatott a -herczegnő, s egyúttal meg volt védve attól, hogy az embertömeg által -órákig összesajtolva tartassék. - -Szegény herczegnő, még akkor nem tudta, csak később a gyóntatója -világosította fel róla, hogy ez által is nagy vétek elkövetésére -csábíttatott el: ez az elrejthető zsámoly az angol eretnekek találmánya, -kik enyhíteni akarják ez által asszonyaik szenvedését a szent -szertartások alkalmával; holott azt mindenki türelemmel végig tűrni -köteles, s mikor Megváltója a kereszten függ, a saját kényelmére nem -szabad gondolnia. Ezt nem tudta a herczegnő s a gondos figyelem tetszett -neki. - -A «tenebre» (a sötétség olaszul) egyike a vatikáni pompa legmeghatóbb -jeleneteinek. A gyász pompája. A sixtini kápolna egészen feketével -behúzva, csupán tizenhárom viaszgyertya sárga fénye küzd e sötétség -ellen, melynek mélyéből, mint sírboltból felhangzó zsolozsmák, zendülnek -fel a zsoltárok: a lamentatiók, a búbánatos antiphona szavai láthatatlan -alakok ajkairól. Emberarczokat alig lehet kivenni. A kik ott a kereszt -körül mozognak, mintha élő árnyékok volnának. - -Azután elkezdik a gyertyákat eloltogatni. Tizenkettőt, a sárga -viaszgyertyákat mind. Utoljára csak a középső marad égve, a nagy szál -fehér viaszgyertya, az a Jézus. - -S e napelsötétülési világgyászban megzendül a láthatatlan chorusból a -Miserere, Allegri világhírű zeneműve; melynek mysticus hangjai a -golgotai jelenetet beszélik el, hangok, mikben a kínzott Megváltó -halálos végmondatai vannak kifejezve, a liktorok átkos hahotája, s a -szent asszonyok siralma, közéjük zendül a megnyílt sírhalmok halottainak -irgalomkiáltása, a recsegés, melytől az égkárpit végtől végig hasad s a -megnyilt égből az angyalok panaszos hymnusa. Mindez oly ellenállhatlan -malaszttal tölti el az emberi kedélyt, mely alól semmi skepsis nem képes -megóvni. Megráz, megreszkettet az minden erőt, megbénít minden -gondolatot, úrrá teszi a képzeletet a bölcseség fölött. - -Mikor a nagyszerű gyászszertartás végeztével a közönség elhagyta a -Sixtinát, Blanka gyászfátyolán keresztül figyelemmel vizsgálta kisérője -arczvonásait, ki őt karján vezette. A szokott mélaság volt azokon, mely -ellentéte a tompult (blazirt) egykedvűségnek, de még sem rokona az -ihlettségnek. A mélaság azt árulja el, hogy a gondolatok túljárnak a -láthatárokon. - -– Ön többször is hallotta már a Misererét? kérdezé a herczegnő -Manassétől. - -– Most harmadszor hallom. Másodszor a Sixtinában. Egyszer a bécsi -István-templomban. - -– Én úgy tudtam, hogy ezt nem szabad másutt előadni, csak Rómában. - -– Nem is szabad. Mert Allegri partituráját nem adják senkinek. Hanem a -bécsi karnagy megtette egyszer, hogy a tenebre alatt a sötétben a -kalapjába dugott papirra lehangjegyezte az egész melódiát s aztán otthon -Bécsben betanította. Ennek az előadásán voltam jelen. A jó bécsi nép -nevetett rajta. - -– Hogyan? nevetett? - -– Nem dæmoniacus rohamból tette, hanem azért, mert ugyanez a zene, a mi -a Sixtina tenebrejében oly megragadó összhang: a Sixtina nélkül egy -groteszk zűrzavar. - -– Engem, megvallom, hogy nagyon meghatott e magasztos szertartás, szólt -közbe Zimándy úr. Az ilyen magamforma eretneket holmi gyönge convertitai -rohamok környezik ilyenkor. - -Manassé odatekintett; de nem Gábor úr arczára, hanem a szép -Dormándynééra, a miért az szeretett volna neki – egy töviskoszorút -nyomni a fejébe. – Tetőtől talpig hitetlen pogány. - -Blanka pedig arra gondolt, hogy a mi sugár az egyik «Saulus» szemeit -felvilágosítja, lehetetlen, hogy a másikat is látóvá ne tegye. - -Manassé látta is jól, a mi Gábor urat úgy besugározta, de azok nem -voltak szent sugarak. - -Régóta megfigyelte ő azt, hogy a herczegnő két kisérője érti egymást. – -Jöhetnek olyan külső körülmények, a mik a tenebre és benedictio hatását -oda tökéletesítik, hogy Gábor úr mint a katholikus egyház híve tér haza -– s a herczegnő egyedül marad! - -Blanka nem is álmodott ily lehetőségről; annyira hívő volt, hogy még a -jó barátokban, sőt még a jó barátnékban is hitt! - - -IX. - -A tenebrenek késő este van vége. A miserere véghangjai után a sötétben -mozgó alakok dübörögve hullnak térdre, sarkaikkal tombolnak a földön s -jajkiáltásaik jelzik a keresztrefeszítés pillanatának gyászát, mire -megnyilnak a Sixtina ajtajai s a közönség előtt feltárul a «királyi -terem» vakító fénynyel megvilágítva. A nap végződött. - -Másnap nagyon korán reggel ott kellett már lenni Manassénak a híveivel, -hogy egy kis helyecskét kapjon számukra a királyi teremben. - -A Vatikán már hajnal óta nyitva volt és minden terme tömve tolongó -csoportokkal; idegen utasok és olasz földnép összevissza keverve, a kik -azt sem tudják, hol kezdjék el a bámulást? e halmazában a kincseknek, -mikkel a világuralom, a kegyelet, művészi kéz és fejedelmi pazarlás -telezsúfolt egy óriási palotát, a melybe, a ki reggel bemegy, este jön -ki belőle s meg nem pihent sehol. S jól van intézve, hogy kincs és -művészi remek a tóduló nép özönét szétossza: így juthat a nap nevezetes -pompájához a választottak serege, mely még mindig legió. - -Blanka és kisérői a királyi terembe csupán Manassé hadvezéri taktikája -mellett juthattak el ezúttal. Onnan egy pillantást vethettek a -Sixtina-kápolnába, mely e napra már egészen fehérrel volt bevonva, még -az oltár is (az Eucharistia emlékére) – s egy másik tekintettel a -Paulina kápolnába, mely ezen az egyetlen napon szokott megnyitva lenni. -Ez a szent sír. Megérkeztükkor már a pápa eltávozott a Paulinába a szent -kehelylyel, melyet ott a nagy hamvvederbe fog letenni. A chorus egy -része a Sixtinában énekelt, másika a Paulinában, egymásnak felelgetve. S -a királyi termen végig vonult az ájtatos processió. - -Ott vonult el szemeik előtt az egész világ! - -Az a világ, a mely volt ezer év előtt, és megmaradt olyannak, a milyen -volt ezer év előtt. Zarándokok a föld minden részéből, a hol csak hívők -laknak; Syriából és a délszigeti és chinai missiókból, Abyssiniából és -Oroszországból, szerzetesek, remeték, vitézi rendek, biborpalástban, -aranykoronákkal és hátratűrt csuklyákkal, szőrcsuhában és mezítláb, -faczipőkben, keresztvégű botokkal, mikről kobak függ alá s drágaköves -pásztorgalymókkal; öveikről lecsüggő olvasókkal, köpenyeiken szent Jakab -kagylóival; helveták, a kantonok pallosaival; minden fegyver hegye, s -minden tekintet a föld felé irányozva. S azután a nőszerzetek változatos -jelmezű alakjai: az a női köntös, a min a divatnak nincs hatalma; -szemek, a mikben nincs epedés, ajkak, a miken nincs nevetés soha. Egy -végeszakadatlan látvány, mely fogalmat ád arról a hatalomról, mely -körülövezi az egész földet, s egyenlősíti a századokat. Ez a menet most -is ugyanaz, a mi ezer év előtt volt, ez alakok most is ugyanazok. A -horizon egyik felén lemennek, a másikon visszajönnek. - -A zarándoksereg hosszú menetét bezárja a tizenhárom apostol. - -A föld tizenhárom nemzetéből választott papok, földet seprő hófehér -ruhában, turbán alakú fövegekkel, a kik letelepesznek egy kerek -emelvényre, míg odajön hozzájuk a Paulina sötétjéből fölmerülve, egy -szelid, folyvást mosolygó arczú alak, minden pompa, ragyogás nélkül. -Senki se mondaná róla, hogy ez a fejedelmek fejedelme: a pápa. Oly -szerényen, oly alázatosan közeledik «társaihoz»; lehajlik lábaik elé, -leoldja sandaljaikat, a bussolantik arany medenczét visznek előtte, -izsóp-illatos langyvízzel; azzal mind a tizenháromnak megmossa a lábát, -megtörülgeti lágy gyapotkendővel és aztán megcsókolja; a kincstárnok -mindegyiknek átnyujt egy piros selyem erszényt, abban egy nagy arany és -ezüst érem, egyfelől a pápa arczképével, másfelől a lábmosási -jelenettel. - -Az egyházi menet után tóduló tömeg aztán, mint a zuhatag ragadta magával -Blankát és kisérőit, nem kellett már útmutató, az ár vitte őket az igaz -úton, keresztül a vestibulumon, a királyi lépcsőn, Constantin tereméig, -a hol a «Cená»-hoz volt megterítve. - -Ott ült már a tizenhárom apostol (a tizenharmadik az «angyal», a ki -szent Gergely lakomáihoz meg szokott jelenni), előttük egy kosár tele -virággal, ezüst tányérok és kések, az asztalon a húsvéti bárány. Az -egyházfejedelem körül jár s arany tálból ételt oszt nekik: ráklevest és -sült halakat. Minden, a mi az asztalon van, a vendégeké: étel, virág és -ezüst. Azt kosaraikba rakják és elviszik. - -Innen az embertömeg cataractái sodorják tova a hivőt és hitetlen -bámulót, míg a nagy tengerbe beomlanak: a Szent-Péter templomába. - -A tömeg nagy részét elvonják a szent Veronka-szobor előtt kirakott -legnagyobb ereklyék: a zarándokok körülfogják Szent-Péter sírját. -Manassé Blankát, ki, hogy el ne tépjék tőle, két kézzel kapaszkodott a -karjába, egy oldaltransepthez igyekezett eljuttatni, melyhez egy -kimagasló trónmennyezet volt a jelmutató pharos. Az ügyvédet és -Dormándynét egy másik ága a népfolyamnak elszakítá tőlük s elvitte más -embertömeg örvényébe. Ők eljutottak a nagy vezeklés látványához. - -A transept közepét lépcsőzetes emelvény foglalja el, beárnyékozva -aranyszövetű mennyezettel. - -Ezen a napon, ősszokás szerint, egy halálos bűnt elkövetett vétkes kap -bocsánatot s a bibornokok egyike adja meg neki a nép előtt a feloldást. - -A pápa választja ki a szertartást végrehajtó bibornokot, s a bibornok -választja ki a szabadon bocsátandó gonosztevőt. - -A megkegyelmezett orgyilkos volt, ki politikai fanatismusból le akarta -szúrni a miséző papot az oltár előtt Hogy ezt bocsátják szabadon, -mindenki tudta már s Manassé előre figyelmezteté rá a herczegnőt. Hanem -azt, hogy ki lesz a kegyelmet osztó bibornok, csak akkor lehetett -megtudni, mikor a mennyezet kárpitjai közől kilépett. - -Blanka Manassé karjára támaszkodott. Mikor a bibornok fellépett az -emelvényre, a herczegnő úgy érzé, hogy kisérője megrendül, -összerázkódik. Bámulva nézett fel: - -– Ezt magát akarta a gyilkos megölni! súgá oda Manassé Blankának. - -Az áldozat maga jött fölmenteni az ellene vétkezőt. - -Még sápadtan a vérvesztéstől, mit a rosszul irányzott tőrütés okozott, -még reszketve a borzalomtól, mit a gyáva test érez, mikor az erős lélek -parancsol vele, hogy közeledjék a halála helyéhez, foglalt helyet a -főpap a trónszékben s inte, hogy hozzák eléje a bűnöst. - -Egy mellék-sekrestye ajtón bevezették azt a terembe, nehéz szövetü -szőrcsuhában; nyakán a kötél. A bűnösnek felesége is volt és három kis -porontya. Azok is vele jöttek. - -A vétkes háttal volt fordulva Blanka és Manassé felé, addig nem -láthattak az ő arczába, míg a bibornok trónja előtt térdepelt és gyónt; -csak a főpap arczát látták, a mint szelid biztatással suttogott ahhoz -vigasztaló szókat; végül reszkető kezét fejére tette, megáldá, levette -nyakáról a kötélhurkot, s azt saját karjára csavarta s aztán megölelte a -feloldott gonosztevőt. - -Mikor a bibornok felállt a székéből, a megkegyelmezett is felemelkedék -és megfordult, hogy a hét lépcsőn leszálljon. Ez alatt arczába lehetett -látni. - -Olyan arcz volt az, a mit egyszer látva, nem lehet többé elfelejteni. - -A széles, magas homlok két szeglete annyira kidomboruló, mintha szarvak -akarnának rajta kinőni, s az üstök közepén egy csipetnyi rögtön őszült -hajtincs, mint egy fellövelő sugárkéve a fekete haj között. Sötét, -tömött szemöldei, mint két kigyó huzódnak alá szemeire. Felvetett ajkait -göndör bajusz és szakál veszi körül; a római szabású sasorr középcsontja -valami ütéstől betörve látszik. - -A félelem igézete jár e tekintet előtt. - -Maga a nagyobbik fiú, mikor apját leszállni látja az emelvényről, félve -huzódik anyja mellé, csak a kis ölbeli csecsemő vet feléje csókot a -kezével. - -A baljóslatú alak lassú, daczterhelte léptekkel halad végig a számára -nyitott fegyversoron, s félre sem tekint senkire, még nejére és -gyermekeire sem. Blanka sokáig fog álmodni a szörnyű alakról! - -Ezzel a nap ünnepélye végződött. A gyilkost szabadon bocsátják, míg a -Megváltó a Golgotán kiszenved. Legnagyobb emberi gondolat ez: könnyű -volt Istent találni benne! – A harangok megnémultak; a kereplők szólnak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Mikor hazavezette a herczegnőt Manassé, azt kérdé tőle: «Nem fáradt ön -ki, herczegnő?» - -«Új erőt nyertem». Felelé neki Blanka. - -És akkor forrón, erősen megszorítá Manassé kezét. Senki sem volt jelen. -Ügyvédjét, társalkodónéját a népörvény hurczolta magával, s a -kézszorítás alatt gondolta magában: «nem foglak elbocsátani!» - -És Manassé elérté a kézszorítást és gondolta magában: - -«Szegény asszony! Milyen nagy kincseket kellene elvesztened: millióit a -világi vagyonnak, siklusait és talentomait a szívbeli kincsnek, hogy -megnyerj érte egy ilyen ágról lehullott, lábbal taposott, széltől -elkapott falevelet, a melyre az én nevem van irva. Dobj el engem, – s -maradj «ilyen» gazdag!» - -Azután még ott maradt nála mindaddig, míg hozzátartozói haza kerülnek s -ez idő alatt elmondá a herczegnőnek a látott szertartások mély értelmét, -a miről a nézők nagy része fogalommal sem bir, a vallási mysteriumokat, -miknek közlésével a mai nap áhitatos gyönyörét az üdv érzetéig fokozta a -herczegnő szivében. Ő, a profanus, mind jól ismerte azokat. - -S mikor azt hitte a herczegnő, hogy a felmagasztaltság régióiban -feltalálták lelkeik azt a paradicsomi tájat, a melyben boldog találkozót -adhatnak egymásnak, akkor Manassé ezzel a szóval: «gyönyörű költészet -mind ez!» – leveté magát az égből hanyatt-homlok a földre s otthagyta a -herczegnőt egyedül a paradicsomban. - -Gábor úr és Dormándyné megérkeztek s áldották azt a csengetyűszót, mely -jelt ád – nem a feltámadáshoz, hanem a table d’hôte-hoz, az igaz -hivőknek, a kik reggel óta se nem ettenek, se nem ittanak, se nem -ültenek vala. - - -X. - -Másnap reggel, nagyhét szombatján, Gábor úr panaszkodni kezdett, hogy ő -neki már elég volt a dicsőségből: annyi szent dolgot vett már be, hogy -egész életére beéri vele. Ezzel összhangzólag Dormándyné is magas fokú -migraine jelentkezésére kezdett példálózni s mind a ketten egyértelmüleg -constatálták, hogy a herczegnő szerfölött kimerültnek látszik. - -Az értük jövő Manassé nagyot nevetett rajtuk. - -– Ez rendesen így van. A nagyhétre feltóduló idegenek a két első -gyásznap látványaiban annyira kimerítik az erejüket, jól tartják a -kiváncsiságukat, hogy a harmadik napon már öthatod része otthon marad, -összeszedni képességei töredékét a főpompára, a húsvéti áldásra, s e -közben elmúlasztja a legegyszerűbbet és legnagyobbszerűt, a mai nap két -tüneményét: a valódi kereszt imádatát, s a Marcell pápa miséjét. - -A hölgyek aztán nem hagytak békét Gábor úrnak, mennie kellett velük még -egyszer a Sixtinába; pedig bizonynyal állítá, hogy a lábai köszvényt -kaptak már a sok állás miatt. - -A Sixtus kápolnája most már teljes pompájában volt meghagyva, -gyászleplek, fehér takarók nélkül, csak a zárt ablakok sötétje tartá még -befátyolozva fölséges pompáját. Nem világított más, csak a viaszgyertyák -az oltáron. - -A mint Manassé előre megmondá: ma már sétálni lehetett a Sixtinában; ma -nem volt semmi látvány, a bámész tömeg otthon maradt. - -Mert azt nem lehet látványnak nevezni, mikor a pápa legegyszerűbb papi -köntösében, a bibornokok csak a violaszín palástban jönnek elő, aztán -kihoznak eléjük egy fadarabot, melyen se arany, se ezüst, se gyémánt. -Egy három sing hosszúságú gerendatönk az egész. Azt leteszik az -oltárvánkosra. - -De az a fadarab az igazi kereszt töredéke. - -Valóságos darabja annak a nehéz fának, melynek terhe alatt a világ -Megváltója összeroskadt, melyen vére végig csorgott, megőrizve a -kősírban a rothadástól, felemeltetve egy császárnétól, darabokra törve a -hitetlenek elől megmentés közben, melynek egy darabját egy császár a -vállán hozta el gyalog és mezitláb Jeruzsálemből Alexandriáig, egy másik -császár szoborba rejteté, templomosok hordták magukkal hitetlenek -seregén keresztül, véres útat törve számára Konstantinápolytól Rómáig. - -Ez az a minden nemes ércznél drágább fadarab, mely most oda van kitéve a -vatikáni oltárra. - -S az egyházfejedelem, a kinek lábai királyok fejein járnak, atyja -kétszáz millió embernek, őrzője a mennyország kulcsának, mikor e tört -darab fához közelít, leteszi fejének ékességét, leölti magáról himzett -köntösét, leveti czipőit s egyszerű szőringben és mezitláb, meghajtott -fővel járul feléje, térdre veti magát előtte s alázattal megcsókolja -azt. Követik a többi egyháznagyok. A chorusok ezalatt folyvást zengik -Palestrina nagyszerű zeneművét, melynek neve «Marcell pápa miséje». Egy -világot átölelő zenemű, minő valaha emberi és angyali fülek számára -alkotva volt, melyet ihletett órákban egy költő ellesett az égből, s -mikor készen volt, dedicálta azt egy üdvezültnek, a meghalt Marcell -pápának és nem az élő fejedelmeknek. - -Az igaz, hogy délután három óráig tartott a nagyszerű zenemű, a míg a -szertartás végén a processió a tegnapi kelyhet az ostyával ismét -visszahozta a sírboltból s a benne levő bort a pápa és bibornokai, az -apostolok példájaként, egy szalmaszálon át szürcsölék ki, mire -megkondultak a harangok a Péter-templom tornyaiban; arra a hangra -egyszerre lehullottak az ablakokról a takarók; a Sixtina kitünt egész -pompájában, Michel Angelo remekműveivel. A kivont kardok, az alabárdok, -mik addig lefelé voltak fordítva, most egyszerre hegyeikkel égfelé -emeltettek, s a chorusok, az egyháznagyok és a zarándokok egyhangból -rázendíték a halleluját! - -– Hála legyen a Mindenhatónak, mondá Gábor is Manassénak; csakhogy már -vége van! Soha életemben még így nem untam magamat. - -– Bátyám ne mondja hangosan, csitítá Manassé. Ez Palestrina zeneműve -volt. - -– Mindjárt tudtam, hogy valami zsidó nóta, igazolá magát Gábor úr (a -kinek Palestrina, vagy Palæstina nem tett semmi különbséget). Már nálunk -Pesten csak szebbet hallani ennél a franciskánusok templomában. - -Manassé nem vitatkozott vele tovább. - -Gábor úr a hotelbe visszaérve, azon megmásíthatlan nézetét fejezte ki, -hogy ő már «kerékbe van törve», s hogy ő a holnapi parádén, ha mindjárt -szent János apocalipsisát mutogatják is, jelen nem lesz, a hölgyek is -jól teszik, ha meggondolják, hogy micsoda mulatság lesz holnap reggeli -öt órakor a vatikán kapujánál összecsoportosulva várni négy óra hosszat, -a míg a hölgykarzatokra felmenetelt megnyitják, s azután másik négy -óráig egymáshoz zsufolva lenni, míg minden szertartásnak vége szakad a -templomban s végre a pápa megjelenik a loggián, elmondani egy áldást, a -miből úgy sem értenek semmit, mert diákul van. Legjobb volna a holnapi -napon itthon maradni és kipihenni magukat. – A minthogy Dormándynét -csakugyan még az este utól is érte a bejelentett migraine: annak egész -éjjel szódát kellett inni és mustárszeszt alkalmazni. Nőkisérő nélkül -pedig a herczegnő magában nem mehetett a karzatra. (Magyarországi -fogalmak szerint; mások nem tartották ezt a szabályt.) - -– Tudod, kedves öcsém; mondá Manassénak bizalmasan az ügyvéd. A mi a -lábaimat illeti, azok kiállnának még akár tíz napi marschot is: nem -vagyok én totya; a Dormándyné fejfájása is elmulnék, csak azt mondanám -neki, hogy doktort hozok. Nagyon fél az olasz orvosoktól, hogy mindjárt -eret vágnak rajta. Hanem az van a dologban, hogy épen most kaptam a -pápai curiától a kegyes engedélyt, hogy a herczegnőt velem együtt ő -szentsége kész elfogadni holnapután. Ez rendkívüli gráczia! ünnep -második napján. Igaz, hogy egy olyan szép diák levelet irtam ő -szentségének, a milyet nem olvasott egyhamar. De már most nekem is -készülnöm kell egy kicsit: össze kell szednem, hogy mit beszéljek ő -szentségének a cliensem ügyében. Tudod, diákul kell szónokolni. Hát csak -hadd maradjon most a parádé. Köszönjük a szivességedet, tudod? - -– Mindent tudok. Fáj bátyámnak a Dormándyné feje, meg a maga lába. -Kapott engedélyt husvétmásodnapi kihallgatásra; a mi egyébiránt Rómában -nem ünnep, mint Kún-Agotán. A levele szépen volt irva. Ezt mint tudom. -Hanem azért mégis jó lesz egyszer egy udvariassági látogatást tenni -Rossi úrnál, a franczia követnél, a kinek az előszobájáig már -elvezettem, mert az is tud egy kicsit diákul, ha nem is olyan szépen, -mint bátyám. Tudja? - -Ebből megtudhatta Gábor úr, hogy a gyors engedélyt a kihallgatásra -alighanem Manassénak köszönhetik, ki azt a nagy befolyású franczia követ -által kieszközölte. - -Manassé is megtudott annyit, hogy a holnapi ünnepélyes látványról azért -kell elmaradni a herczegnőnek, mert az «ügyvéd» védelmi tervébe sehogy -sem illik az bele, hogy «védencze» nyiltan ország-világ előtt együtt -üljön és beszélgessen fél napon át egy idegen fiatal emberrel. Ez az -egész per folyamát alterálhatná. Eddig megjárta. A hölgy lefátyolozott -arczczal járt-kelt mindenütt, de holnap már le kell vetni a gyászt, -pompának öltözni; s ez a város tele van kémekkel, sanfedistákkal: azért, -ha a mult héten kikergették is a jezsuitákat. Az ügyvéd tanácsosnak -találta felmondani a barátságot. S ebben megint igaza volt. - -Manassé megértette a dolgot s szépen búcsút vett a herczegnőtől, a ki -igazán szomorú volt azért, hogy a holnapi nap öröméről le kell mondania. -De hozzá volt szokva, hogy saját akarata ne legyen soha, s oda nyujtá -búcsúra a kezét. De azután kikönyökölt az ablakba s utána nézett az -eltávozónak, hogy legalább annyit tudjon meg, hogy mikor a hotelből -kilép, melyik irányban hagyja el az utczát, s mikor a szeglethez ér, -merre fordul el? Lehet, hogy soha sem fogja többé visszatértét látni. - -Korán reggel, tizenegy órakor (római számítás szerint, a mi nálunk -hajnali öt óra) az Angyalvár ágyúi kezdték Gábor úr ablakait -megpróbálni, hogy jól be vannak-e téve? A nagy dörgésre kiugrott az -ágyából s rögtön felöltözött. Első gondja volt bekoczogtatni Dormándyné -ajtaján s megkérdezni az ajtón keresztül, hogy érzi magát? A szép hölgy -azt felelte neki, nyögdécselő hangon, hogy most az ágyúzástól megint úgy -a fejébe állt a mindenféle görcs, hogy reggelig aligha meg nem fog -halni. - -Ezt nagyon helyeselte az ügyvéd. Meghalásról szó sincs; de legalább a -herczegnő nem mehet el a parádéra. - -Neki csak parádé volt az, a kérges szivűnek. Mit tudta ő, hogy annak a -félénk lelke, mint kétségbeesése balzsamát óhajtja azt az áldást, a mit -a szívébe ojtott hit csodaerővel ruházott fel. A mi neki csak latin -flosculus volt, attól ő gyógyulását várta. - -Azután elkezdtek Róma száz temploma tornyaiban megkondulni a harangok: a -város megelevenült, a nép mind tódult a Tiber felé, a hintók ünnepi -pompához öltözött néppel rakva, mind egy irányban, a mik visszajönnek, -azok mind üresek. - -Blanka kihajolt az ablakon s nézte folyvást «azt» a szegletet. - -A népfolyam egyre omlott végig az utczán: az órák tizenkettőt, -tizenhármat, tizennégyet ütöttek, akkor gyérülni kezdtek az utczánjárók; -a ki eleven volt, az már a Szent-Péter-téren van rég. - -Ekkor egy nyitott kocsi áll meg a hotel előtt, egy bennülő férfival, -kiben Blanka Manassét ismerte fel. - -Szíve nagyot dobbant. S az arcza elárulta már a szívét, piros lett. - -Manassé sietve jött fel hozzá. - -– Bocsásson meg herczegnő, hogy hivatlanul jövök. Láttam az arczából -tegnap, hogy nehezen mond le arról az áldásról, a mi ma a loggiáról fog -elhangzani, s találtam rá módot, hogy jelen lehessen. - -A herczegnő megörült s megrettent egyszerre. - -– De hisz elkéstem már; ünnepélyhez sem vagyok öltözve. - -– Elég ideje van, herczegnő. Rossi úr neje olyan jó volt, hogy felajánlá -önt magával vinni a franczia követség külön hölgykarzatára, mely csupán -huszonnégy hölgy számára van felállítva, külön bejárással a katonai -sorfal közül, legközelebb a loggiához. Egy óra mulva eljön önért saját -hintajával a grófnő. Addig felkészülhet a herczegnő. - -– Ön is eljön? - -– A grófnőt elkisérem idáig leányával együtt, a kiben ön igen -rokonszenves alakot fog megismerni, de oda nem kisérhetem önöket, mert a -külön karzatra csak hölgyeket eresztenek, hanem majd valahová -befurakodom én is, felmászok valamelyik obeliszkra, a mit még meg nem -szálltak mások. - -Azzal sietett vissza a követségi palotába. - -Ez ajánlat ellen aztán az ügyvédnek sem lehetett semmi kifogása. Inkább -kapni kell két kézzel a magas pártfogáson. Nagy megnyugvására szolgált, -hogy ezúttal Manassé elmaradt a herczegnőtől s az kizárólag hölgy -társaságában fogja tölteni a napot. - -Most aztán Dormándynénak még jobban megfájdult a feje, hogy a herczegnő -nélküle ment el a benedictióra. De hisz őt csak nem híhatta, mikor be -volt kötve a feje. - -De még annál nagyobb bántalom is történt Dormándynéval; mert a mint -Manassé visszatért a grófi családdal, s aztán a hölgyeket egymással -megismerteté és magukra hagyta: ez alatt átment Gábor úr szobájába s azt -is elkezdé csábítani. - -– No, bátyám. Ha a lábai beleegyeznének, ha az etiquette-szabályok nem -gátolnák, ha hite és vallása nem tiltaná, s ha a latin allocutio már be -volna tanulva, tudnék ám egy olyan csendes kis helyet, a honnan -árnyékban ülve lehetne meglátni azt, a mit ezernyolczszáz esztendeig nem -látott emberi szem s letelik új ezernyolczszáz esztendő, hogy nem fog -újra látni. - -– Micsodát? - -– Egy római pápát, a ki élére áll a népszabadságnak, s ki a Szent-Péter -templom loggiájáról, a tiarával a fején, benedictiot mond az előtte -felállított római hadseregre, a mely megindul harczolni a -népszabadságért. Ott van felállítva Durando egész hadteste a téren; s a -római pápa megáldja a szabadságért, a felvilágosodás győzelmeért kivont -fegyvert. Bátyám álmai ezek, s most ébren nem nézi meg? - -– Hüh, öcsém, ez valami! mormogá Gábor úr. Az egész római hadsereg! Maga -Durando! Ezt lehetetlen meg nem nézni! Várhatsz addig, a míg a -díszruhámat fölveszem? - -Gábor úr mindent elfelejtett erre a csábszóra, a mit eddig impedimentum -dirimensnek talált saját személye s a szentpétertéri nagy szertartás -között s sietett magyar vitéznek öltözni karddal, panyókával. - -– De halkan lépegessünk, mert Dormándyné alszik. - -Nem aludt biz az; sőt inkább nagyon mérges volt, mikor azt hallotta, -hogy lassan, csoszogva osonnak el az ajtaja előtt s halkan teszik be az -ajtót. Felfogadta haragjában, hogy ezért Zimándyhoz kegyetlen fog lenni, -Manassét pedig szeme elé nem ereszti többé. Különben is ez az oka a mai -fejfájásának is, mert ez előtt hat nappal rávitatta a pálinkát. Az -akkori borszesztől kapta most ezt a migrainet. Haragudott a herczegnőre -is, a miért az egy most eléje toppant idegen asszonynyal kész elmenni -inkább, hogysem egyetlen kipróbált barátnéja mellett ott maradna -ápolónak; – sőt a pápára is haragudott, a mért épen olyan napot -választott erre az ünnepélyre, a mikor ő neki az ágyban kell maradni; s -haragjában félre tette az imádságos könyvet s elővette a patience -kártyát, azt rakta ki a paplanára, s a mint az első ágyúdördülés -jelenté, hogy az ünnepély kezdődik, sírva fakadt, s felfogadta, hogy a -mint haza megy, rögtön kalvinistává lesz. - -Manassé ez alatt bemutatta a grófnőnek az árpádkori hősnek öltözött -Zimándy urat, kinek a mentekötő lánczán akkora emberfejes medaillonok -lógtak, hogy elbujhatott mellettük minden Calatrava érdemrend; azzal -együtt lementek a grófné carosseáig, annak volt egy hátulsó inasülése, -abból a lakájt leszállították, s átdelegálták a kocsishoz; a két úr -pedig beült az expropriált inas-ülésbe, a hölgyek háta mögé; így minden -akadály nélkül jutottak el a Szent-Péter-térig, a hol a követségi firma -oltalma alatt a katonai sorfalak között minden furakodás nélkül érték el -a föntartott franczia tribunet, melyen a választott hölgyek csak most -kezdtek letelepülni, míg a «confessio» két oldalán emelt karzatok lakói -már hajnal óta helyeiken ülnek és szenvedik a keresztyéni csendes -martyriumot. - -A hölgyek tehát könnyen helyeikhez jutottak, a férfiaknak ez kissé -nehezen ment. Nekik a tribunet emelő keresztgerendázat között kellett -elhelyezkedniök; Gábor úrnak átengedé Manassé a legjobb positiót, -tudniillik azt az ülőhelyet, a mit két hegyes szöget képező gerenda -kinál; a mi olyan volt, mintha valaki egy V betűbe ülne bele; hanem neki -magának már csak egy arasznyi kiálló szarufavég jutott, a min csak egy -lábával állhatott meg, a másik az alatt pihent, s a félkarjával a -czölöpökbe kellett fogóznia: valóságos æquilibrista tornagyakorlat volt -az. De meg volt érette a jutalma. Egy kartávolnyi magasban láthatta épen -maga fölött Blankát, s maga előtt az egész Szent-Péter-tért, a -templommal együtt. - -S az nagyszerű látvány volt, mely megszégyenít minden képzeletet. - -Jól volt mondva: új ezernyolczszáz év kell ahhoz, hogy ezt emberi szem -még egyszer meglássa. - -A Szent-Péter templom előtt föl egész a lépcsőkig, felállítva egy egész -hadsereg; gyalogság, lovasság, ágyúk. Minden ezrednek két zászlója van, -az egyik a római egyházállamé a mennyország kulcsaival, a másik a piros -fehér zöld: Olaszország és a szabadság lobogója. - -S a hadrendbe állított fegyvertest azt az óriási tért csak végig éri, de -nem tölti meg; a drága keretben, melyet a Szent-Péter templom, s a két -félkörű oszlopcsarnok képez, egy kép van foglalva, melyet megmérni -hiányzanak az emberi fogalmak. - -Mindaz, a mi pompa és ragyogás, az öt világrészből egy tömegbe gyűjtve: -egy tenger – selyemből, csipkéből és aranyból! Díszjelmezei minden -népnek, zászlói minden országnak, ragyogó sisakok, arany süvegek, vésett -művű mellvértek, tollas barettek és nyusztkalpagok, arany és ezüst -vállrojtok ezernyi tömegekben; a körülfutó karzatokon a szépség népe, az -egyedül egységes nemzet, a hölgyek nemzete. Az emberiségnek az a fele, -mely nem visel egymással háborut, mely nem részese az átoknak, mely az -égre kiált; mely nem irtja ki a szomszédot, nem épít várakat, -börtönöket: – a nők. - -Még hátrább, egész a Borgoig, a kocsik özöne, megrakva sokasággal s maga -a souverain nép a háztetőken, a falakon, az obeliszk mellett, festői -népviseletében; egy szent szobor helyén most egy ember-pyramid emelkedik -s az élő szobor tetején a római nép kedvencz alakja: a hirhedett -Ciceruacchio, kezében egy roppant tricolor zászlóval. - -S e kép oly óriási nagy, hogy annak, ki egyik keretétől a másikra -áttekint, a tulsó részen nyüzsgő embertömeg úgy tünik fel, mint egy -czifra hangyaboly. - -S benn a Szent-Péter temploma is tömve néppel. A ki a pápa -pontificatióján akar jelen lenni, ugyan az nem részesülhet a loggiai -benedictióban. - -Az órák tizennyolczat ütnek, dél van, midőn megkondul a harang a nyugoti -toronyban, s az angyalvár bástyáin elkezdenek dörögni az ágyúk. A -templomi szertartás végződött: a bronz templomajtók bőrfüggönyei -megnyilnak, s előjön a zarándokok menete, elfoglalva a kolosszális -lépcsőzetet; a magasból titokteljes zene hangzik alá, az idegen nem -tudja, honnan jön az? A kupolában elhelyezett katonai zenekar -harsogtatja a dicsőítő zsolozsmát. Olyan az, mintha a bezárt égből -hangzanék alá, elpárolva a felhőkárpitoktól. A hivők szerint a zenészek -ezüst trombitákat fujnak. Minden arcz a loggia felé van fordulva most. -Ez egy páholyszerű oszlopcsarnok a Szent-Péter templom homlokzatán, -toronymagasságban. - -A myriadnyi néptömeg ide alant zúg; mindenki látni óhajt és -nyugtalankodik; úgy hangzik az, mint a tengermoraj. - -Egyszerre megelevenedik a loggia. Pompa, mely túlragyog minden fejedelmi -fényt, tárul elé. Bíbornokok sorai, középkori pánczélos lovagalakok, -szolgaruhának szegődött királyi palást. A koronahordók jönnek a két -hármas koronával: az egyik I. Napoleon, másik a spanyol királynő -ajándéka, brilliántokkal terhelt koronák. A harmadik: a legrégibb, mely -előbb egyszerű volt, azután kettős lett, utoljára hármassá növekedett, -az egyházfejedelem fejét ékesíti, kit aranytrónusban ülve hoznak a -loggia párkányáig, hová a másik két koronát letették; hordszéke mellett -főpapok csoportja, a háttérben magasra emelt páva- és -strucztoll-legyezők. - -A mint a pápa a loggia párkányához ér, feláll a trónjáról, a nap teljes -fényében megvilágítja alakját. - -Öltözete csupa fehér és arany. Vakító fényalak. És az a jóságos mosoly -az arczán, a mi ragyogóbb koronája minden köveinél. - -Manassé nem a pápát nézte, hanem Blankát. Milyen boldog volt e perczben -ez a szegény asszony! Valamennyi úrhölgy között ő hozta el magával a -legszebb gyémántokat: azt a két örömkönyet nagy sötét szemeiben. - -A pápa kezében nem volt sem pásztorbot, sem kereszt. Annak az emlékére, -hogy Péter apostol tanítványa Maternus feltámasztására odaadta -pásztorbotját, a pápának nem lehet másutt azt viselni, csak Trier -kerületében, hol Maternus meghalt. - -Mellette állt a két legifjabb bibornok, a dékányok; kezükben egy-egy -pálmalevéllel. - -S akkor, a miriádnyi nép elcsendesülése alatt aláhangzott a koronás -főpap áldása. - -Csengő, hatalmas, érzéstől áthatott férfihang volt az: vontatott -énekléshez hasonló. S az áldás tartalma is egyszerű, emberi, malasztos. -Bűnbocsánatot, időt a megtérésre, bűnbánó szivet, megjavult éltet, -kegyelmet, vigasztalást s kitartást a jó munkában kér az Istentől a -jelenlevőknek s nem zár ki belőle senkit. - -Egy köny odahullott Blanka szeméből Manassé arczába, a mint egymásra -tekintettek. Ez a könycsepp jegyezte el őket egymásnak. Vagy az egyiknek -kell leszállni, vagy a másiknak kell fölemelkedni! De találkozniok, -egyesülniök kell. - -A mint a pápa áldása elrezgett a légben, egy stentori szó az -emberpyramid tetejéről fölkiáltott: - -«Evviva Pio Nono!» - -S erre a miriádok néptengere oly óriási kiáltásban tört ki, hogy azt -semmi tenger utána nem csinálja. Egy itéletnapi hozsánnakiáltás volt az, -a halottak fölébresztésére szolgáló; a megáldott nép visszarivallja az -áldást a főpapnak, kit e napon a szivében hordott mindenki. A szabadság -Péter apostola volt ő e pillanatban s Szent-Péter kulcsainak egyikével a -mennyei, másikkal a földi paradicsomot nyitá meg népei előtt. - -A népáldás hangja elnyelte a két bibornok-dékány utóbeszédét; nehány -pillanat mulva megint egyszerre, mintha kettévágták volna a zajt, -elcsendesült minden. A bibornokok a kezükben tartott pálmaleveleket -hajíták le onnan a magasból a nép közé. - -A két leszálló levél egyszerre magára vonta a figyelmet. Vajon hová -fognak leszállani? Ki lesz a boldog halandó, a kinek az áldás és -bocsánat jelvénye jutni fog? - -A lenge pálmalevél lassan szállt alá a magasból, s mint minden, a mi -ívalakra hajlott, szeszélyes kanyarulatokat tett a légben. - -A nyugat felé szálló pálmalevél végre orsóalakú örvénylő forgással -hullott alá magára az olasz önkénytes ezred zászlajára, ismét felköltve -a dörgő diadalkiáltást, míg a kelet felé szálló levél ringatózva, -kanyarogva, szeszélyes lengéssel csalogatta a ráváró tömeget; egy -szellőfuvallat egyszerre a franczia páholy felé ragadta azt. Száz kéz -nyult föl eléje, hogy elfogja a lehulló jelvényt. - -Hanem a százegyedik hosszabb volt a többinél. Az tudniillik Manasséé -volt, ki az állvány szarufájára hágva, az egész tömeget megelőzte egy -karhosszával s az odalebbenő pálmalevelet szerencsésen elragadta. S -ugyanabban a perczben odakinálta azt a feje fölött ülő hölgynek, -Blankának. S ezzel ismét ki lett víva egy újabb üdvriadal a közönség -részéről. - -Blanka szép volt, de az a percz, melyben a bűnbocsánat és áldás -pálmalevele kezébe jutott, valami oly megdicsőülést kölcsönzött -arczának, hogy a rátekintő ezernyi szem előtt úgy tünt fel, mint egyike -azoknak a szent alakoknak, a kik fölemelkednek az égbe. - -Ez a pálmalevél annyi volt neki, mint egy egész fejére omló mennyország. - -Mikor eszébe jutott, hogy megköszönje azt annak, ki merész kézzel -közvetítője volt az égi ajándéknak, már akkor az nem volt közelében. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Bizony Isten nagy dolog volt ez, öcsém! mondá Gábor úr, a mikor -Manassé annyira útat tört előtte, hogy valami szekérbe elhelyezhesse -magát. A római pápa áldást mond a szabadságharczba induló seregekre! -Ilyen még nem volt! - -– Hanem most azután, bátyám, sietve hajtsa keresztül a herczegnő perét, -a míg ezek a csillagképletek uralkodnak. - -– Mit? csak nem hiszed, hogy a pápa játékot űzzön ilyen nagy eszmékből? -förmedt rá Gábor úr, valódi haraggal. - -– Azon nem kételkedem, hogy Pio Nono szelíd, jó szívű, őszinte ember, -kegyes uralkodó, felvilágosodott fő, hanem hogy a jámbor keresztény -Durandot a pogány osztrákok, nem tekintve a szent atya őszinte áldását, -kegyetlenül meg fogják verni az első találkozásnál, azt nagyon -valószinűnek tartom; s hogy akkor milyen időváltozás fog Rómában -bekövetkezni! azt halandó előre nem tudhatja. Jó lesz sietni, míg el nem -szárad az a pálmalevél! - - -XI. - -Mikor Gábor úr hazaért a hotelbe, akkor még természetesen nem volt -otthon a herczegnő. Annak még várnia kell, míg a tömegoszlásnál a -Rossiék hintójára kerül a sor. - -Gábor úr legelébb is sietett magát czivilbe tenni. Azután bekoczogtatott -Dormándyné ajtaján: «szabad-e?» - -Belülről erőteljes és kategórikus válaszul hangzott: «nem szabad». - -Ez most duzzog. - -Pedig, a hogy a szobaleány tanuvallomásából kiderült, már föl is kelt a -szép asszony és felöltözött s annyira elmúlt a fejfájása, hogy a table -d’hôte határideje után tudakozódott s addig is egy adag osztrigát -hozatott fel magának. Várni kell, míg magától kibékül. A herczegnő majd -kiengeszteli. - -Annak a megérkeztét aztán türelmetlenül leste Gábor úr, bodor füstöket -eregetve tajtékpipájából ki az ablakon át, az utczára. - -Egyszer aztán irtóztató néprivalgást hall közelíteni az utcza vége -felől, mintha valami vidám jellemű forradalom venné erre felé az útját. -A néptömeg megtölté az utczát, megkoszorúzott trikolor zászlókat -lobogtatva s e zászlók között gördült előre Rossiék hintója, a -grófnővel, leányával és a herczegnővel; az egész hintó tele volt szórva -virágcsokrokkal és koszorúkkal; hanem lovak nem voltak eléje fogva. -Férfiak vontatták és tolták azt a hotel kapujáig folytonos üdvriadal -mellett. - -A hintóból leemelték a herczegnőt odasiető nemzetőrtisztek s fölvezették -a szobáiba, a hintót, Rossiékkal, vontatta tovább a felséges nép. - -Gábor úr meg nem foghatta, hogy történhetik mindez? Türelmetlenül -csöngetett a szobapinczérnek. - -A csöngetésre berohant hozzá egy nemzetőr; kardosan, a zöldágas keppivel -a fején. - -– Nekem pinczér kell, nem gárdista! - -– Én vagyok a pinczér. - -– Mi történt itt? - -– Nem tudok semmit. Talán a maitre du hotel tudja, az onnan jön. - -– Hát küldje gyorsan a maitre du hotelt. - -Percz múlva belépett hozzá egy nemzetőrkapitány; csákósan, vállrojtosan. - -– Kit keres signore capitano? förmedt rá Gábor úr. - -– No hát én vagyok a maitre du hotel. - -– Ah, pardon! nem ismertem önre ebben a costumeben. Mi történt a -herczegnővel? - -– Cz cz cz cz cz hn! czuppogatott a vendéglős; s aztán megint elől -kezdte; cz cz cz cz hn! - -– Odáig tudom, vágott eléje Gábor úr, a mikor a herczegnő a pálmalevelet -megkapta, mert addig magam is ott voltam. - -– Csak röviden mondhatom el signore, mert száz felé kell szaladnom. Hol -is kezdjem? - -Ekkor kopogtattak az ajtón. Ugyan ki alkalmatlankodik most? - -Már a nyelvén volt Gábor úrnak a «nem szabad!» midőn az ajtó, nyomban a -kopogtatás után fel is tárult s «nagyon is szabad!» annak, a ki most -belépett. A szép Dormándyné volt. A kiváncsiság meg is gyógyította, ki -is engesztelte. Azért, hogy megtudja a rendkívüli eseményeket, jégre -tette a haragját s maga lett Gábor úr látogatója. - -– Hát, signore és signora, két szóval elmondom. A benedizione után, a -mint a «beata ungherese» (mert nálunk azt, a ki a husvéti áldásnál a -«palmá»-t megnyeri, «beata» névvel szokták megtisztelni) tehát, a mint a -palmát megkapta, levette a brilliántos karpereczét a karjáról s azt a -közkedvességű népvezér, a szentelt barka áruló Beppo Comincio kosarába -veté e szavakkal: «a szent ügy elősegítésére!» mely példájára a többi -úrhölgyek mind egymás után lekapcsolták kösöntyüiket, hasonló szent -lelkesedéssel; a gyujtó szikra körül futott a tribuneökön, a szentelt -barka-árulók kosarai köröskörül jártak s egy percz alatt tetézve lettek -ékszerekkel, miket a derék Ciceruacchio vett át a nemzeti kincstár -számára: begyült egy millió scudi. A szikrából láng, aztán lángoszlop -lett; olyan, mint a Vezuv kitörése, – (a mit önöknek is meg kell -tekinteni, szurta közbe a «maitre du hotel» egy pillanatra elfeledve a -capitano-de-la-guarda nazionalét; ajánlhatom Nápolyban a hotel du -Danemarkot, ott németül is beszélnek) – tizenkét ezer fiatal ember -iratta be magát az önkénytes seregbe rögtön. Nekem minden pinczérem -nemzetőr lett. Holnap a szobaleányok fognak felszolgálni az asztalnál. A -pápának két unokaöcscse is beállt az önkénytes legióba. A bibornokok -pompás lovaikat odaadták a hadsereg ágyúihoz való fogatnak; hasonlót -tettek a herczegek, grófok, nagykereskedők, mind kifogatták hintaikból a -nemes paripákat: allo az ágyúk elé. Rossi grófné is odaadta a maga -lovait. A nép azután maga ragadta meg a rudakat s vontatta a hintókat a -palotáig! A balkonokról koszorú! cz cz cz! virág! cz cz cz! ohi! ahi! - -A derék férfi úgy kifáradt a lelkesülésben, hogy már csak jajgatni -tudott és nem várta az «addiot», hanem szaladt ki a szobából. - -– No lássa ön; szólt Gábor úr Dormándynéhoz, e nagyszerű jelenet -elbeszélése után. Milyen jól járt ön, hogy nem volt ott; most megmaradt -a szép karperecze, a mit bizonyosan ön is elhagyott volna. - -– Prózai ember! monda a szőke delnő, elsietve s boszúsan csapta be maga -után az ajtót. - -A dolog nem egészen úgy történt pragmatice, a hogy azt a capitano -előadta. Ilyen kezdeményezéshez a szelid Blanka lelkében minden erély és -routin hiányzott. Hanem úgy volt az, hogy a mint a pálmalevelet keblébe -rejté, karperecze lekapcsolódott karjáról s leesett az embertömeg közé. -A ki azt megtalálta, csakugyan a derék Beppo Comincio volt, ki egy kis -ketreczet ütött fel a szegletben, s ott árulta a husvéti emlékvirágokat, -a mihez neki szabadalma volt. Ez a karpereczet hosszú pálczájának hármas -keresztű végére akasztva, nyujtá fel a herczegnőnek, ki azonban a -véletlent égi intésnek véve, azzal a szóval utasítá azt vissza, hogy az -elvesztett ékszert a «szent ügy oltárára» kivánja letenni. Ő bizonyosan -az egyházat értette. A virágárust, aranyos casulájában, bátran a pápai -cortegehez tartozó bussolantének tarthatta. «Szent ügynek» azonban az -esztendő folytán Rómában a «szabadságharcz» ügyét tartották s a -népszónok Beppo Comincio ily értelemben proclamálta a «beatától» jött -ajándékot. Az eredmény csakugyan az lett, a mit a vendéglős elmondott. - -Blanka jó maga még csak sejtelemmel sem bírt arról, hogy mit tett? A -dicsőség, az ovatió diadalzaja, mely körülvette, érthetlen talány volt -rá nézve: megrettent tőle, reszketett. A lelkesedés felfoghatlan zaja, -az ölébe repülő koszorúk oly hatással voltak rá, mintha temetési -pompáját látná és hallaná élve. Mikor haza ért, alig volt annyi ereje -még, hogy szobájába tudjon támolyogni. S ott rögtön levetkőztetteté -magát és lefeküdt. Úgy rázkódott egész teste, mintha a hideg lelné. - -Mikor Dormándyné bement hozzá, hogy meghívja a table d’hôte-hoz, már -fekve találta, s az arcza égett, mint a lázbetegé. Nem kivánt mást, csak -czitromvizet. Meg volt törve a rendkívüli izgalom alatt. A keskeny -pálmalevelet odarejté az inge alá, keblébe s kezeit összefonva fölötte -imádkozott. - -De sokszor elringatá álomba ez a pálmalevél! - - -XII. - -Gábor úr azzal igyekezett a szép Dormándyné duzzogását kiengesztelni, -hogy mikor az étterembe levezette, azt mondá neki: - -– Ez a mai nap eseménye véghetetlen sok előnyt adott a herczegnő -ügyének. - -– No hát, ha azt akarja ön, hogy ki legyek engesztelve, mondja meg ön -nekem, de egész maga valóságában, miben áll ennek a mi herczegnőnknek az -ügye, a miért mi ide Rómába jöttünk? Azt tudja ön, hogy nekem is -tisztában kell lennem minden eshetőség irányában; minthogy saját -elintézendő ügyeim vannak. - -– Tudom, igen is; majd odalenn a table d’hôtenál hegyéről tövire mindent -elbeszélek; a szomszédaink nem értenek a nyelvünkön. - -Ezért aztán megnyerte azt, hogy megcsipték a karját s teljes -bűnbocsánatot kapott a gyónás után, az eddig elkövetett bűnös tettekért. - -Ezúttal Zimándy urat és Dormándynét ültette a maitre d’hőtel az óriási -virágbokréta mögé, melynek az asztal közepén az a rendeltetése volt, -hogy a vendégek savanyú képét eltakarja, a mit azok egymásra -fintorgatnak, ha az ételek nem tetszenek nekik. S a suttogó párnak -ezúttal jól esett a rejtegető bokor. - -– Tehát a míg a levest hozzák, röviden beavatom nagysádat abba a -tudományba, a mire kivánom, hogy soha se legyen szüksége életében. A -herczegnő ellen a férje válópört indított. Ő lenne a felperes. A római -katholikus vallás a házasságot felbonthatlan szentségnek tartja. Olyan -esetekben, a mik az együttélést lehetetlenné teszik a házasfelek között, -csak a külön lakást engedi meg, de a sacramentum maga csak a halál által -bontható fel. - -– Ne beszéljen ön halálról, mikor az ember épen levest kezd enni. - -– Én – köszönöm – nem eszem levest. Ki nem állhatom a sárgarépametéltet -a levesben. Egyáltalában nem szeretem a sárgarépát. Ugy-e bár, nagysád -nem szokott ezt odahaza főzetni soha? Ez is egy ok a separatióra, ha nem -is a thoro, de a mensa. - -– Ugyan ne fecsegjen annyi hiábavalóságot, hanem értekezzék a -válóperről. - -– Hiszen azt teszem. Tehát az egyszerű különválasztásba sem a herczeg, -sem a neje nem akarnak belenyugodni; a nő még «gyermek»; még nem is élt, -a herczeg pedig alkalmasint nőül akarja venni a kedvesét. - -– De hát miért akarja épen azt nőül venni? Miért «nőül?» és miért «őt?» - -– Jaj, lelkem, szép nagysád; ne kivánja ezt olyan könnyen megérteni, -mintha arról volna szó, hogy miért szippantja be a szomszédom a maga -tizenkét darab eleven osztrigáját olyan delicziával, a mitől engem a -hideg kilel, ha a tányéromra találják tenni? Ez a herczeg és a marquisné -közötti ügy. A tökéletes elválást szonban csak akkor engedi meg a római -katholikus egyházjog, ha magát a megkötött házasságot nem létezőnek -tekinti, a minek az esélyeit igen szépen versbe szedte valaki a diákok -számára. Lehet válogatni a menüből, egyik rosszabb a másiknál. - -– A table d’hôte-t érti ön, vagy a házasságbontó okokat? - -– Talán mind a kettőt. Ezen okokat a tridenti zsinat alapította meg. A -pápai curiának aztán van egy titkos instructiója, a mely a válóperekben -dönteni szokott. Ez instructiónak 13-ik kacscsa az, a mire mind a két -fél alapítja a keresetét, a herczeg is és neje is. - -– S mit mond a 13-ik kacscs? - -– Diákul van. Ugyan, signore, nem kaphatnék egy kis házi kenyeret? -Grázia! Nagysád is szereti a házi kenyeret? Ez itt «pane francese». A -13-ik §-a az instructiónak nem létezettnek mondja ki a házasságot; hanem -egyúttal halálitéletet is mond ki. Az a fél, a melyik az itéletre okot -szolgáltatott, meg van halva a világra nézve: annak többé házasságra -lépni nem szabad. - -– És miért nem? - -– Vigyázzon kérem, nagysád! Mikor az ember halat eszik, akkor nem kell -beszélni, mert szálkát nyel le. Csak én hadd beszéljek, a ki nem eszem -halat. - -Gábor úr aztán kitisztogatott szépen minden szálkát ebből a kényes -themából, a mely egy gyöngéd hölgynek a torkán akadhatna. - -– Ez egy igen kellemetlen, gyűlöletes per, a mi az embert mélyebben -lealázza, a pap lába alá, mint a hogy Henrik császár volt megalázva -Canossában; ez csak mint «bűnbánó ember» hajtá porba a fejét, a váló fél -pedig: mint «bűnbánó állat». - -– Ügyeljen ön! A szomszédja koczintani akar önnel a pápa egészségére. - -– Ah! Evviva Pio Nono! Igazán mondom: örömest ittam az egészségére. -Pedig bizonynyal mondom, éhomra ittam. Ugyan adjanak már valami -húsfélét! Hiszen elmúlt a nagy hét. Nem kell már bőjtölni. – Minden -reménységünk ő szentségében van most. A válóper ez alapon sok -veszélylyel jár, s a mikor az egyik félt megszabadítja, a másik félt -megsemmisíti. És itt épen olyan nevezetes ember ügyéről van szó, mint -Cagliari herczeg. Ez nem csak gazdagsága miatt nevezetes, hanem -diplomatai befolyása miatt is. Többet lakik Bécsben, mint Rómában s -palotája van mind két helyen, téli s nyári. Ott is nagy földbirtokos, -itt is. Tevékeny tagja annak a pártnak, mely ellensége minden -alkotmányos szabadságnak. Mikor a római curia az olasz mozgalom által -elhagyta magát ragadtatni, akkor a herczegnek tanácsos volt Rómát -elhagyni s a palotája ablakaira vastáblákat tétetni föl. Ő és az osztrák -nagykövet csak egy napon térhetnek vissza Rómába. S ez a herczegnőre -nézve a legkedvezőbb helyzet. Ha az itélet eldöntését siettetni lehet, -akkor a herczeg vesztett. Ő most az idézésre nem jelenhet meg Rómában. -Itt a nép megkövezné – «most». Tehát itéletet nyerhetünk ellene «in -contumaciam». – Még az is a szerencsénk, hogy meghatalmazottját, -Vajdárt, a derék, jó, becsületes haramiák elfogták s valami barlangban -fogva tartják, s míg azt a herczeg kiváltja, addig itt elverjük rajta a -port. – No, ha az olasz ezt nevezi sült húsnak, akkor szeretném tudni, -hogy milyen nála a nyers? Igazán mondom, bégetett, mikor belevágtam. – -Mi volt ez az izé, signore, a mit most lenyeltem? – «Cardi!» Bogáncs! -Azzal nálunk a szamarakat tartják, köszönöm a komplimentet. - -– Ugyan folytassa, kérem! Nem a gastronomiai értekezést, hanem a -cánonjogit. - -– Mondom, hogy a körülmények kedvezése mellett módunkban áll a -herczeggel oly kegyetlenül elbánni, a hogy csak kivánjuk. Nyerhetünk -ellene olyan itéletet, mely a herczegnőnek rangjához illő életjáradékot -biztosít, még új férjhezmenetel esetére is; választhatunk a herczeg -palotái közül, hogy melyikben lakjék? míg másfelől a herczeget érheti az -a balsors (akarám mondani: szerencse!), hogy nem nősülhet meg többé. - -– Uram, ön elfeledi, hogy ki előtt beszél? - -– Ez «ad hominem» azaz: «ad fœminam» volt mondva. Bizonyosan szerencse -lesz rá nézve, ha a marquisnőt nem teheti nejévé. – Azonban hát az egész -ügyvédi szép tervem egy nagy akadályba ütközik. S az a herczegnő -kedélye. Arra nézve, hogy magának kedvező itéletet kapjon, neki kellene -a herczeg ellen oly vallomásokat tenni, a miktől iszonyodik. Azt mondja, -hogy készebb meghalni, mint ajkain egy szót kiejteni, a mi a családi -élet titka. És azután azt tudva, hogy ezen önvédelme által a herczeget -oly élve eltemetett alakká tenné, a milyennek az szánta őt, visszaborzad -tőle a jó szíve, mint egy gyilkosságtól. Nincs bátorsága a szívének -szegezett tőrt kivenni megölője kezéből s annak a szívébe ütni. Annak a -vagyonából sem akar részt kapni. Fél a maga fájdalmától úgy szabadulni -meg, hogy ezt odaadja másnak. - -– De hát akkor minek jöttünk ide Rómába? - -– Azt is elmondom. A titkos instructióknak van egy záradéka, mely azon -esetekben, a hol a birák bölcsesége az igazságot eltalálni nem -elégséges, a pápának, mint Krisztus helytartójának, adja meg a -kegyelmezési jogot. Ez épen oly királyi jog, mint a haláltól -megkegyelmezésé. A törvény határain túl megteheti azt a pápa, hogy -rendkivüli esetekben, különös kegyelemből semmisnek nyilatkoztatja ki az -egész házasságot, s mind a két félt feloldja az itélet terhei alól. Ezt -a jogot nagyon ritkán használja egy pápa; rendkivüli idők kellenek -hozzá; – én azt hiszem, hogy épen ilyen eset és ilyen idők vannak most, -s ezért siettünk olyan nagyon. A mai nap után semmi aggodalmam, hogy a -herczegnő óhajtása teljesülni fog: megmenekül a herczegtől, a nélkül, -hogy annak vesztét okozná, a mit nem tudna a szívén elviselni. – Holnap -fogad bennünket ő szentsége kihallgatáson. - -A szép szőke hölgy egészen meg volt elégedve az ebéddel, nem úgy, mint -Gábor úr, a ki a table d’hôte után rögtön egy rostélyost rendelt fel -magának a szobájába. - - -XIII. - -Másnap volt a fogadtatás ő szentségénél. - -Korán reggel meglátogatta a magyarországi jövevényeket a -Szent-Péter-egyház tizenkét gyóntatóinak egyike: a gyóntató «in lingua -hungarica», főtisztelendő Szerényi diakonus úr, kinek láttára nagyon -megörült az ügyvéd. Régi ismerőse volt, per tu pajtás, hajdan, mikor még -csak plébános volt, sokat tarokkoztak együtt. - -A diakonus egyenesen küldve volt hozzá és védenczéhez a -főszertartásmester részéről, hogy őket a megjelenés helyéről, módjáról -és külsőségeiről értesítse. Még abba is beavatta őket, hogy a hölgyeknek -miként kell öltözve lenni. Magas ruhában, a ki nem gyászol, annak színes -öltönyben, vagy ha feketében, hát akkor selyemben; ékszert lehet -felrakni. Az elfogadási teremig veresbe öltözött lakáj fogja őket -elvezetni, folyamodásukat kezükben tartsák. A trónteremben (a hol a -hölgyeknek szabad lesz bámulatukat kielégíteni a nagyszerű japáni -porczellánműveken) a major domus két sorban felállítja az -elfogadottakat, kik ott várnak, míg ő szentsége megérkezik. - -– Te! szól közbe Gábor úr. Tudja a pápa, hogy én – «vastag nyakú» -vagyok? - -– Nem szokta kérdeni a kihallgatásért folyamodók hitvallását. Áldását -egyformán osztja mindenkinek: azt hiszi, hogy a ki kérte, annak szüksége -volt rá. - -– No, mert azt mondom, hogy én meg nem csókolom neki a papucsát, ha azt -a Vatikánt nekem adja is. - -– Azt pedig nem adja neked. Hanem hát nem kell annak a papucsát -megcsókolnod. Mikor odaér a kihallgatandó elé, az egyszerűen meghajtja -előtte a térdét s átadja a folyamodását. - -– No majd úgy teszek, mint az egykori király (nem jut eszembe a neve), a -ki a pecsétnyomó gyürűjét ejtette a földre, hogy az alatt, a míg azt -fölveszi, úgy lássék, mintha térdet hajtana. - -– Azt is teheted. Egyébiránt akármit csinálsz, nem tünik az föl abban a -nagy tömegben. - -– Hát sokan leszünk a kihallgatáson? - -– Ezuttal csak nyolczszázan. - -– Hüh! Nyolczszázan! Hát akkor, hogy mondom én el azt a szép latin -orácziót, a miért egész éjjel fenn voltam? - -– Sehogy sem. A pápához nem szokás a nyilvános kihallgatáson orácziót -tartani; ő szentsége szól, a kihez akar, s csak a megszólításra adnak -választ. Kérvényeiket a titkár veszi át a pápa kezéből. - -– Jó hát, hogy a kérvénybe is beirtam, a mit el akartam mondani. - -– Az nagyon jó. - -– No hát köszöntetem ő szentségét. – Mondd meg neki, hogy én voltam az, -a ki megindítványoztam Pesten a Radikal-körben, hogy Pio Nono arczképe -aranyrámában kifüggesztessék, aztán, ha szokott dohányozni ő szentsége, -olyan hatalmas kospallagival szolgálok neki. - -A diakonusnak dolga volt s búcsúzott, odább ment. - -Eltávozta után Dormándyné keményen lehordta Gábor urat, hogy mit -figurázik ilyen ünnepélyes dolgokkal, még elront mindent. - -– Nem kell tőle félni. Csak a régi czimbora előtt feszítettem egy kicsit -magamat. Azzal szabad tréfálózni. Mikor én védek valakit, akkor egészen -annak az alteregója vagyok; ügyvédi kötelességem, ha kriminálistát -védek, olyan furfangosnak lenni, mint az, úgy tagadni, a hogy az: esküm -kötelez rá. Ha egy asszonyt védek, olyan alázatosnak kell lennem, mint -egy asszony; s ha ő katholikus, én is az vagyok. Akkor én nem vagyok -Zimándy Gábor, hanem Cagliari herczegnő teljhatalmazottja. De bizony -csak kaphatnám nyolczszem között a pápát a herczegnő ügyében, fogadom, -hogy úgy összevissza csókolnám a papucsát, mintha az édes anyám -ábrázatja volna! - -Ez már megint a másik túlságba menő hetvenkedés volt Gábor úrtól, miután -bizonyosan tudta, hogy nyolczszázad magával lesz a kihallgatáson s -fogadását nem lehet beváltania. - -A kitűzött órára azonban pontosan ott kellett lenni, s a magyar embernek -az a szokása, hogy mikor idegen helyre, nagyon nagy úrhoz van híva, úgy -szokott sietni a megjelenéssel, hogy ha reggelre van hiva, ő segít az -inasokat felöltöztetni, s ha estére van híva, a gyertyákat a -csillárokban meggyujtogatni. - -Mikor a várakozó terembe beléptek, még senki sem volt rajtuk kívül -jelen. Csak épen egy diakonus jegyző, a ki a bejelentő kamarás fennhangú -kiáltására egy hosszú lajstromban az érkezettek neveit kék irallal -aláhúzta. Elég idejük volt megnézegetni a nagyszerű festményeket, a -japán vértanuk canonisatióját, s egy kolostoromlást, a hol a pápa és az -egész szent collegium épen menekül meg a leszakadó falak közül. - -Egy órával korábban jöttek. - -És azután hallották az utánuk érkezők neveit a kamarás által bekiáltva; -mind hatalmas, nagy nevezetességű nevek: külföldi főpapok, nagykövetek, -fejedelmek, a kiket a terembe lépő major domus most már elkezdett -rangjuk szerint sorakoztatni; valamennyit a mi ismerőseink csoportja -elé. Aggódva lesték, vajjon jön-e egyszer olyan név is, a mi ő utánuk -soroztatik; de csak nem jött. Egyenruhás katonák, apáczafejedelemnők, -spanyol, franczia marquisk. Mind eléjük soroztattak. Azután zarándokok, -remeték, fapapucsban, kötéllel derekukon. Még azok is. Azután kiváncsi -angol touristák, kiket csak a curiositás hozott ide, büszke lenéző -myladyk tolták ismerőseinket mindig hátrább, úgy hogy ők, a kik -leghamarább jöttek, az óra beteltéig csaknem az ajtóig lettek szorítva, -a melyen bejöttek. - -Kellemetlen érzés azt látni, hogy mindenki előttünk van, s utánunk nem -következik senki: mi vagyunk a legutolsók, a legkisebbek. - -Gábor úrnak kezdett a nyakába melegedni a nyusztprémes kaczagány, s -attól az ő vastag nyaka még keményebb lett. Bántotta a boszúság, a -hátratétel érzete s most már magában igen kicsiny kis térdhajtást igért -az elfogadó egyházfejedelemnek. - -Ekkor, midőn már csaknem tele volt a trónterem, belép az oldalajtón egy -kamarás, aranynyal himzett fekete egyenruhában s a terem végén várakozó -csapatokhoz siet. - -«Serenissima principissa de Cagliari! Nobilis domina vidua de Dormand! -Egregius dominus de Zimand.» - -A megnevezés után int nekik, hogy kövessék. - -Ez azt jelenti, hogy magánkihallgatásban fognak részesülni. - -Az egész hosszú teremen végig kell haladniok: nyolczszáz magas úr és -asszonyság sorfala között, a kik mind bámulva kisérik őket -tekintetükkel, úgy, hogy e három alaknak éreznie kell a mindenünnen -feléjük irányzott szemsugarakat, melyek körülfogják őket, mint egy -igézetes pókháló. - -Az emberek közül néhányan ráismernek a szép herczegnőre, s a suttogás -előtte, utána zizeg, mint szél a száraz falevelek között: «ah la -beata!!» - -Gábor úr azonban e nem várt fordulat alatt úgy elfelejtette az egész -latin oraczióját, hogy a megszólítás se jutott belőle eszébe, s úgy -tetszett neki, mintha harminczhárom kard volna az oldalán s az mind -keresztül akarna akadni a lábai előtt. - -Az út nem olyan rövid odáig, a hová ismerőseinket vezették. - -A római pápa magánkihallgatási szobája nem nyílik mindjárt az -összegyűlési teremből, a hogy más e földi uralkodónál szokott. - -Terem terem után, folyosó folyosó után tárul a meghívottak elé és minden -terem és folyosó tele van királyinál felségesebb pompával. – Az arany -maga a legszegényebb kincs abban. – Remekei a lángésznek, miknek -alkotója is király és messiás volt a művészet országában, képezik a -római egyházfejedelem termeinek diszét. Kincsek, a miknek oly magas az -ára, hogy azokat megvenni nem, csak meghódítani lehet, vagy királyi -lelkek mennybeli üdveért cserébe hódolati díjul adományozni. Római -császárok, világ urai, országalapító hősök előszobáznak az ő -csarnokaiban, hosszú sorokban egymás mellé állítva, s örökké nyitott -szemeikkel egymásra meredve; fenkölt istenszobrok, a classicus hitrege -bálványai állnak ajtaja bejáratainál; istenek, a kik nem mondhatják -magukról, hogy «voltak, vannak és lesznek» – ők csak «voltak»! A mi -túlélte istenségüket, az az emberalak: «örökké való emberek» lettek. - -Blanka reszketett az elfogulástól, láza volt, szép arcza égett; mentől -előbbre hatolt ez ihletésteljes lakosztályokon, a mik egyetlen egy -embernek a lakása – és az egész világnak otthona. E palotaóriáshoz -háromezer évnek van joga a múltból s megannyinak a jövőből! – Tévedtünk: -– még új folyosók nyílnak meg előttünk hosszú perspectiváikkal; azokban -már a háromezer évet is megelőzött korszakok népe sorakozott, a nem -számlált idők koronás tanui: balzsamozott királyi mumiák, az örök -pyramidok örök halottjai. A hogy a hosszú korridorok múltja eltünik az -időtlen időkbe, úgy távozik azoknak a jövője is a végtelenbe. - -A nagyszerűség képe meghatja azt is, a ki érez, azt is, a ki -gondolkozik. - -S még mindig nem állapodunk meg: egy újabb folyosó nyílik elénk; egyik -oldala mythoszi szobrokkal és domborművekkel rakva, de ezek iránt már -mostoha lesz a figyelem, az átelleni falon erős versenytársuk akadt: egy -rácsajtó, melyen át a Vatikán kertjébe lehet látni. A tekintet elfordul -a kőmosolygású Canephorától, s gyönyörrel szívja fel a boscareccio bűvös -látványát. A természet és az emberi művészet együtt pazarolnak. A fák a -tavasz első pompájában, százados törzsek, lilaszínű virágokból szőtt -aureolával koronáik körül, nyíló bokrok, mintha rózsából rakott oltárok -volnának, a fal egy oldala arany almákkal látszik megrakva, az egy -csodálatos édes naspolya gyümölcse, mely itt ápril elején érik, ennek -tavaszszal van az ősz. És közöttük az örökzöld délvirágok, a ragyogó -levelű pálmák, miknek hímporos virágfürtei most törnek elő lombkoronáik -alól; kipattanó bimbóiknak sporája, mint arany köd szállong a -napsugárban. Szentelt ligetek virágzó narancsfákból, a Gecsemane-kert -olajfáival összeborulva, mik közül magasra tör fel, mint egy élő -münstertorony, a századokat számláló sötétzöld cziprusz. A déli meleg -szellő a nyitott üvegtáblákon át belopózik s ezernyi virág illatával -tölti meg a Faraók hullacsarnokát s a kőistenek szobor-karzatait. - -Itt, a kertre nyíló csarnokok egyikében, IV. Pius pápa casinojában -szokta fogadni a pápa azokat, a kiknek magánkihallgatást engedélyezett, -ha hölgyek is vannak az esedezők között. - -A szögletből nyíló ajtónál két svájczi testőr áll: ismerőseink czélnál -vannak. - -Ott állnak a lelkek nagy fejedelme előtt, a kinek birodalmát nem -korlátozza a láthatár, a ki ura az ő alattvalóinak nemcsak ezen a -földön, hanem a túlvilágon is, a kinek egy szavától a halott szentté -lesz s az élő ember halottá, a rettenetes, a félelmetes, az óriási nagy, -szelid, mosolygó arczú emberalakba öltözve. Oh e mosolyra még emlékeznek -sokan, hogy az való volt. Egy boldog ember mosolygása, a ki tudja -magáról, hogy ő egy király, a kit szeretnek. - -A szerencsétlen gyermek ott térdelt leborulva e fényes alak lábainál, s -boldog volt, hogy könyeivel áztathatta azokat. - -Talán jobban hitt benne, mint az Istenben. Hisz az Istenszobor, ha a -kétségbeesve hozzáfolyamodó átölelheti térdeit, megnyugtatást, -vigasztalást ad annak; de az imádkozó még is aggódva gondolhat rá, hogy -ez hideg kő, kemény fa; tán nem is érzi a csókot, tán nem is hallja a -sírást; s a kinek képét viseli, az messze van talán, nagyon messze; ime -ez pedig egy élő alak, a kinek szíve van, a kinek szemében megjelenik a -rokonszenvező köny; a ki megért, meglát s kezét kinyujthatja, hogy -megáldjon. - -Blanka a boldogságtól sírt. - -A világ fejedelme lehajolt hozzá és felemelte őt kegyesen. Kezét fejére -tette s vigasztaló szavakat rebegett hozzá. Biztatta. - -Oh mily szentségül zárta ő e szavakat szívébe. – Kinek volna bátorsága -kétkedni azokban? – Kétkedhetik a menyasszony vőlegénye -szerelemesküjében az oltár előtt; – kétkedhetik valaki a napsugárban, -hogy az meleg helyett lefagyasztja virágait, – kétkedhetik valaki az -anyaföldben, hogy az az elvetett kenyérmagból bürköt fog teremni, – -kétkedhetik valaki szülői szeretetében, a bölcsek tudományában, – -kétkedhetik a csillagászok mathematikai számításában, – kétkedhetik a -saját józan eszében, öt érzékeinek helyes felfogásában: de e mosolygó -ajk jóságos szavaiban kétkedni lehetetlen volt. - -«Tu es petra!» - -Úgy építette e kegyes szavakra, mint a sziklára, jövendője fényes várát -a szegény asszony. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Gábor úr nem tudott magának számot adni róla, mikor vége volt az -elfogadtatásnak, hogy mi történt vele? vajjon csakugyan letérdepelt ő az -egyházfejedelem előtt, s csakugyan megcsókolta annak a lábát? csakugyan -belesült a dictiójába, s nem tudott tovább hatolni annál, hogy -«beatissime pater»? vagy mind ez álom volt? (Majd megmondja Dormándyné -otthon.) - -Annyi bizonyos, hogy védencze könyörgő levelét kegyes kezek vették át és -így minden czél el lett érve, s ez mégis az ő ügyvédi sikeres -működésének az eredménye. - -Csak Dormándyné tartotta meg mind végig az asszonyoknál annyira -bámulatos és kiváltságos lélekjelenlétét, hogy még azt is el tudta -mondani odahaza, hogy ő szentsége az alatt, a mig Gábor úr összevissza -hebegett valamit (de azt senki se tudja, hogy zsidóul volt-e, vagy -görögül?), hátulsó zsebéből egy burnót-szelenczét vont elő, s abból -mosolyogva kettőt szippantott; a burnótszelencze egyszerű tojásdad alakú -teknönczhéj volt, zománczfestéssel a tetején, s azután ő szentsége -ugyanazon zsebéből, a selyem és aranyhimzés közül, egy zsebkendőt vont -elő, mely durva gyapotvászon volt, veres és kék koczkákkal, a minőket -otthon a franciscánusok használnak. - -Mindebből a herczegnő és az ügyvéd semmit sem láttak. - - -XIV. - -Blanka herczegnő megtette Rómában a kötelességszerű látogatásokat, -elment Rossiékhoz, megköszönni a ránézve jótéteménynyé magasult -szivességet; meglátogatta ** grófnét, egy nagykövet nejét, kinek férje -képviselte az osztrák és magyar alattvalók érdekeit, saját nagykövetük -távollétében; hanem aztán Blanka nem folytatta tovább az ismeretséget. - -Finom érzéke megsugta neki, hogy egy ifju nő, a ki férjétől válik, -valami hidegséget sugároz ki a női társaságban, a hol megjelenik. A míg -itélete ki nincs mondva, addig vádlott, – és senki sem tudja, hogy mivel -van vádolva. - -Kellemetes különben sem volt rá nézve a társalgás. Mindenki politikáról -beszélt előtte; mindenki azt akarta tőle megtudni, hogy mi történik -Magyarországon? mekkora haderővel rendelkezik a kormány? mikor ül össze -a parliament? van-e rá kilátás, hogy a magyar ezredeket visszahívják -Lombardiából? s több effélét, a mire Blanka mind nem tudott felelni. Ő -nem tudott egyebet, mint hogy egy napon Bécs utczáin magyar «éljen» -kiáltásokat hallott s ablakai alatt görbe kardos és attila-dolmányos -fiatalok csoportja vonult végig. - -Azután nem is volt eszében, hogy Rómában letelepedjék, keresztül -utazónak tekintette magát, kit ősrégi emlékek, a bűbájos természetpompa -inkább hivogatnak a látogatásra, mint a magas körök. Nem is volt -egyedül. Gábor urat és Dormándynét magukra hagyni hálátlanságnak -tartotta volna. Jól esett mindennap hallgatni Gábor úr ömledezéseit azon -kedvencz théma fölött, hogy milyen jó lett volna, ha ősünk, Attila, -akkor, mikor itt járt a maga hunnusaival, Rómát elfoglalta volna, itt -telepedett volna, a keresztyén hitet felvette volna, mi most volnánk a -rómaiak, hisz diákul úgy is jobban tudunk, mint a hajdani Latium lakói. -Milyen nagy volt az öröme, mikor a Capitolium egyik folyosóján -felfedezte azt a kőemléket, a melyen egy valóságos czifra szűrös génius -támaszkodik egy elvitázhatlan rézfokosra, s aláirva a sok mondat között -e csalhatlan szó «Hungariæ». - -Blanka pedig abban találta gyermekes örömét, hogy a classicus helyekről, -a miket bejártak, egy-egy kődarabkát, egy falevelet, falból kinőtt -virágot hordott össze: egész ártatlan emlékgyűjteményt csinált belőle -magának, s albumát telerajzolta vázlatokkal. – (Még akkor nem árultak -úton-útfélen fényképeket.) - -A míg az ügyvéd a történelmi emlékeket kutatta, s a herczegnő albumát -megnépesíté, teltek a napok és egyiküknek sem jutott eszébe, hogy az -ügyet, a miért idejöttek, siettetni kellene. Az ügyvéd szabadságidőt -vett magának; otthon úgy is nagy törvényszünet volt. (Köztünk mondva: -Gábor úr hírhedett népszónok és oraculum, a kinek olyankor, mikor -keresik, nagyon czélszerű úgy intézni a dolgát, hogy ne találják.) A -herczegnő pedig szentségtörésnek tartotta volna egy áldásnak, melyet -fejére nyert, még a foganatját is sürgetni. Hogy «adja írásba» a -benedictiót! - -Egy napon aztán, mikor a herczegnő azt mondá, hogy ő maga délután a -Colossæumba akar elmenni, s annak a belsejét rajzolni le az albumába, -Gábor úr kijelenté, hogy ő most ebben a mulatságban részt nem vehet; -csak méltóztassanak az úrhölgyek magukban meglátogatni az Antoniusok -circusát, neki fel kell sietni a Lateránba, s utána nézni a herczegnő -ügyének. Nyugtalanító levelet kapott Manassétől. - -– Ön elmondá ez úrnak, hogy bennünket mi ügy hozott ide? - -– Haragszik érte a herczegnő? - -– Nem. Nem. Helyesen tette. Mit ir önnek? - -– Felolvasom. Szörnyű macskakarmolás irása van. «Táblabiró úr! A míg ön -a katakombákban jár, a föld fölött is történik valami. Durando úr már -megkóstolta az osztrákokat Ferrarában, s úgy találta, hogy igen kemény -héjuk van. Most haragjában keresztes háborút hirdet ellenük, s katonái -mellére vörös kereszteket ragaszt s úgy indul neki a Pónak. Ő szentsége -rossz kedvű. Nem szereti, hogy a római sereg keresztes háborút hirdet -egy keresztyén állam ellen. Durandonak megtiltá a Pón átkelést. Ha mégis -átmegy, akkor mindazok az emberek, a kik az ön védenczének pártfogói -voltak, halomra buknak. S ha még meg is találják verni a Pó mögött, a mi -nem lehetetlen, akkor az ön védenczének minden ellensége felülkerül. Jó -lesz a halottakkal való beszélgetést egy kicsit abbahagyni, s az élők -után látni. Holnapután már csukva lehet ön előtt minden ajtó.» - -– De hát lehetséges volna az, hogy azért, mert a csatatéren valami -baleset történik, engem büntessenek meg? kérdé a herczegnő. - -– Hja. «Quid-quid delirant reges, plectuntur Achivi», mondá rá -eltávoztában Gábor úr, s még csak meg sem magyarázta a herczegnőnek, -hogy ez annyit tesz magyarul, hogy valahányszor a királyok dühbe jönnek, -mindig a szegény embereket verik meg. Ezt még Achaiában így szokták. - -A herczegnő tehát Dormándyné kiséretében egy abbét kérve fel -ciceronénak, (kapni azt minden lépten-nyomon) látogatá meg a -Colossæumot, s míg az abbé Dormándynénak magyarázta a circus históriai -emlékeit, addig ő leült az arena közepén felállított kereszt talapjára -és megkisérté lerajzolni az előtte feltáruló képet. - -Sehogy sem sikerült. - -Azon vette észre, hogy el sem tudja kezdeni. Háromszor is hozzáfogott s -mindannyiszor félbe kellett hagynia az elrontott lapot. A Colossæum nem -engedi magát mindenkinek lerajzolni: azzal küzdeni kell. - -Fenn a negyedik óriási karzat szédületes magasában, a párkányra kiülve -ül egy hangya, a ki fest. Innen alulról a szinházi látcsővel nézve sem -más az, mint egy hangya a hegytetőn. Széles szalmakalap van a fején s -mögötte nagy vörös esernyő kifeszítve a nap ellen: úgy dolgozik. - -Blanka irigykedett erre az emberre. Az már meghódította a Colossæumot. -Legyőzte ezt. Belekényszeríté rámája keretébe. Vajjon hogyan kezdhetett -hozzá? Természetesen: felülkerült neki, felhágott a magasra, onnan -tekint le rá. Igy könnyebb volt az óriást legyőzni. - -Föltette magában, hogy holnap korán reggel fog ismét idejönni, s akkor ő -is onnan a magasból kisérti meg a vázlat fölvevését; azzal kitépte az -albumából boszusan az elrontott lapokat s elhajította azokat a -tarkalevelű bogács közé, a mi az omladékokat körülnőtte. - -Este volt már, vissza kellett térni a hotelbe, s aztán készülni a -szinházba. - -A hotelhez rendesen azon az utczán kellett végigmenni, a melyen a -Cagliari palota állt. Blanka mindennap látta ezt a néma és vak épületet, -s mindannyiszor az a nyomasztó gondolat lepte meg, hogyha ő neki e -vastáblákkal elzárt ablakú termekben kellene lakni; e griffmadarakkal -kérkedő kapun belül, a mi soha nyitva nincsen! - -Ma este, midőn kocsija e palota előtt ismét elhajtatott, megdöbbenve -látta, hogy a palota ablakain a vastáblák ki vannak nyitva, s az egész -első emelet fényesen kivilágítva; a kapu is tárva van, s azon keresztül -a kertté alakított udvarba látni. - -Vajjon ki tette a kisértetek palotáját egyszerre lakottá? - -Mikor a hotelbe megérkezett, még több meglepetés is várt rá. A maitre -d’hotel egyébkor is igen udvarias volt a herczegnő iránt, de azt még -soha sem tette, hogy maga siessen a kocsija ajtaját kinyitni s őt a -földre lesegíteni és azután felkisérje a szállására. - -– Köszönöm, uram; ne fáradjon, kérlelé Blanka. Eltalálok a szobámhoz -magam is. - -– Cz, cz, cz! ohi! az lehetetlen! - -S hogy bebizonyítsa a herczegnőnek, mennyire lehetetlen neki saját -helyismerete után eltalálni a már hetek óta lakott szobáiba, egy más -lakosztály kettes szárnyajtaja elé érve, azt a hátával, két tenyerével -és az egyik sarkával egyszerre ügyesen feltárta s kényszeríté a -hölgyeket belépni. Az pedig még csak egy előszoba volt, de már az is -herczegi fényűzéssel butorozva; abból egy nyitott szárnyajtón keresztül -egy választékos pompával diszített terembe lehetett látni, melynek -falait művészi olajfestmények diszíték; s a nyitott erkélyajtó mellett -jázminbokrok fogták fel a besütő holdvilágot, mely összevegyült a -tejüveggel fedett lámpák fényével. A teremből jobbra-balra fénymázas és -szőnyeges ajtók nyiltak, miket nagy hajlongások között egy vörösbe és -aranyba öltözött bérszolga sietett a herczegnő előtt felnyitogatni. - -– Távolléte alatt ide költöztettem át a herczegnőt, mondá lekötelező -nyájassággal a maitre d’hotel. Remélem, megnyeri a tetszését. - -– Nem, uram, ez a szállás nekem drágának látszik; maradok a régiben; -csak hordassa vissza a holmimat. – Hát ez az úr mit keres itt? kérdé, a -vörös-arany bérruhás emberre mutatva. - -– Ez a mi saját bérszolgánk, a ki herczegséged livreéjét viseli, mondá, -kezét dörzsölve a vendéglős; s ezentul herczegséged szolgálatára fog -egyedül állani, egy hasonlóul öltözött fehér parókás kocsis fog ezentul -itt lenni a kapuban, födött hintóval herczegséged szolgálatára. Mindez -magas rendelet következtében történik így. Egy excellencziás úr volt -itt. Cz, cz, cz! nagyon haragudott, mikor megtudta, hogy herczegséged -egész udvarával együtt csak négy szobát foglal el hotelünkben! Cz, cz, -cz! Rögtön intézkedett mindenről. - -– Hol a látogatójegye, Beppo! – Ezüst tálczán hozd, Beppo. - -De Blanka rá se nézett a jegyre. Tudta, hogy kinek a neve van ráirva. -Eltitkolta izgatottságát. Az asszonyok bámulatos nyugalmával felelt -(férfinak a szava elakadt volna a dühtől): «Kérem önt, rám vonatkozó -intézkedéseket ne fogadjon ön el mástól, mint ügyvédemtől; különben -rögtön kiköltözöm a hoteléből. Adassa vissza az eddigi szobáimat s ne -tartson számomra külön bérszolgát.» - -A czifra bérszolga elámulva tartá kezében a tálczát a névjegygyel. - -Számára is volt kategórikus utasítása a herczegnőnek. - -– A ki utánam tudakozódik, utasítsa ön ügyvédemhez; az az úr meg fogja -mondani a kérdezősködőnek, hogy lehet-e velem beszélni és mikor? – Mától -fogva nem fogok a vendégasztalnál étkezni, hanem idefenn a szobámban. - -Azzal felnyittatta a régi szobáit, visszahordatta a bőröndjeit s -félreérthetetlenül bezárta maga után az ajtót. - -Dormándyné mind ebből nem értett semmit. Sejtette, hogy valami nagy baj -van s ilyenkor sietett visszavonulni, nehogy kénytelen legyen osztozni -benne, mielőtt tudná, hogy mi az? - -Blanka türelmetlenül várta az ügyvédet, a ki csak nagy későre érkezett -haza. - -Olyan bűntudatos arczczal került elő, mint mikor egy férj elkártyázta a -pénzét, s aztán tudja jól, hogy azt hiába titkolja; az asszony le fogja -olvasni az arczáról. - -– Nos, hát mi hírt hoz ön ügyvéd úr? kérdé eléje sietve Blanka. - -– Semmit, semmit, épen semmit. Egész álló nap lótottam, futottam. Vagy -korán mentem, vagy későn jutottam oda. Megvárakoztattak mindenütt óra -számra. A kit kerestem, végre sem találtam, kiket már informáltam, -azoknak a helyein már más emberek ültek, s azoknak fogalmuk sem volt -arról, a mit nekik beszéltem; Pontiustól Pilátushoz küldöttek; de a -folyamodásunknak semmi nyomára sem akadtam. Holnap elől kezdhetem. Már -most a perokmányainkat nyomozom, azok majd útba vezetnek. – Csak én -azokat a katakombákat ne jártam volna egy hétig! – Csak legalább azt -tudnám, hogy hol lakik az az ördöngös Manassé! - -(«Én tudom!» mondá magában a herczegnő. – De nem mondta senkinek.) - -– No ha ön nem tud semmi hírt, akkor én tudok valamit, szólt Blanka; -nézze meg azt a névjegyet azon a tálczán. - -Gábor úr elővette a szemüvegét s belenézett. - -«Vajdár!» - -– Az van ráirva? Meg sem néztem. Csak gyanítottam Cagliari herczeg is -itt van. - -– Vajdár volt itt? Találkozott vele? - -– Nem. De holnap el fog jönni. Előre is önhöz utasítottam. Nekem nincs -vele semmi beszélni valóm. - -– No hiszen csak az én kezem közé kerüljön, türkőzék neki Gábor úr. -Hanem aztán fejcsóválva tette hozzá: Bár csak tudnám, hogy hol lakik az -az ördöngös Manassé! - -(«Én tudom!») - -Alig is várta, hogy egyedül maradjon Blanka, s előkeresse azt, a mit -csak ő tud és senki más. - -Különös módon jutott ő ehhez. - -Mikor Manassé kiséretében a Sixtina pompáját nézni ment, elébb a -«Cortile di Damaso» irodájában egy nagy könyvbe be kellett mondatolni -kinek-kinek, a ki engedélyt kapott, a nevét a szállása czímével együtt. -Itt hallotta meg azt Blanka, hogy Manassé hol fogadott szállást, s akkor -azt hirtelen feljegyezte az albumának egy lapjára, a mit szüntelen -oldaltárczájában hordott. Az utczanevek és számok könnyen elvesznek az -emlékezetből. A papir megőrizte azt. - -Sietett elővenni az albumát. - -Kereste. És nem találta meg. - -Újra meg újra végigforgatott minden lapot. Manassé lakásának czíme nem -volt egyiken sem. - -Ekkor jutott eszébe, hogy ő két-három lapot kitépett ez albumból, miken -a Colossæum rosszul sikerült vázlatai voltak, s azokat elhajította a -lapu-bozót közé. Bizonyosan azok egyikének a hátára volt feljegyezve a -keresett lakásczím. - -Azt pedig már most azon a helyen, a hol egyszer megtudta, véletlenül, -még ha volna is bátorsága, hogy odamenjen azt kutatni, meg nem kapná, -mert a nagyhéti iroda a jövő nagypéntekig nyitva nem lesz. - - -XV. - -A herczegnőnek még az nap este levelet hoztak a herczegtől, melyben arra -kéri, hogy mondjon neki egy órát, melyben meglátogathassa. Blanka azt -válaszolta, hogy a herczeget, ha egyedül jön, holnap reggeli tizenöt -órától kezdve délig elvárja a szállásán. Más látogatója előbb az -ügyvédéhez van útasítva. - -A herczeg nem váratott magára. Az első negyedórájában az engedélyezett -időnek már ott volt a sötét narancsszínűre festett hintaja, a skarlát -dolmányos kocsissal a hôtel előtt s a herczeg egy theafa-pálczára -támaszkodva jött fel a lépcsőn. Csak a jobb lába fungált, a bal -szolgálaton kívül volt helyezve, de ezt csak, ha lépcsőn járt, lehetett -észrevenni; teremben, társalgás között e nehézséget elütötte úrias -applombbal. - -A herczeg most is igen szép ember volt; csak a fehér haja árulta el az -életkorát, de simára borotvált arcza piros volt és homloka ráncztalan, -szemei ragyogók s sűrű szemöldei még egész feketék; szép metszésű ajkain -örök mosoly. Egész magatartásában öntudatos büszkeséggel párosult -lanyhaság, mely hölgyek közelében ellenálláshoz nem szokott -bizalmassággal vegyül. - -Az előtte szaladó főpinczér sietett őt a herczegnőnél bejelenteni, ki -maga jött ki eléje az előszobába s kezét nyujtá. - -A herczeg jobbjával Blanka kezét szorítva meg, a baljában tartott -pálczát a pinczér előtt keresztbe tartá, oly formán, hogy annak vagy át -kell ugorni, vagy foglyul adni meg magát. - -– Még mindig ez a herczegnő szállása? - -Az inquisitus nem birt semmit a védelmére fölhozni; azonban a herczegnő -sietett őt kimenteni. - -– Én magam óhajtottam itt maradni, herczeg. - -Erre a vádlott a vizsgálati fogságból rögtön szabadon bocsáttatott, s a -herczeg be hagyta magát vezettetni Blanka szobájába, mely elég díszes és -kényelmes volt, ha nem is pompás. - -– Igen sajnálom, kedves Blanka, hogy ön nem fogadta el gondoskodásomat. -Ez nem az ön rangjához méltó ellátás. - -– Én az egyszerűséget szeretem. - -– Azt tudom. De ön Cagliari herczegnő; s nevének fényét, ha teher is, -viselni tartozik. Aztán ön abban a helyzetben van, hogy ide s tova -előkelő látogatókat kell elfogadnia, s nincs egy bérszolgája, a ki -azokat bejelentse, nincs egy elfogadási terme, a hol azokat leültesse, -ha ön történetesen még akkor a hajdíszét rendezteti. - -– Már korán reggel fel vagyok öltözve, herczeg, s kész látogatóimat -elfogadni. - -– De nemcsak látogatók jöhetnek önhöz, hanem kalandorok, tolakodók, -kéregetők. - -– Nem vagyok egyedül: van védnőm (garde des dames), van ügyvédem. - -– Azokat is másként választhatta volna ön, kedves Blanka; ha azon a -szomorú emlékű napon, melyen ön házamat elhagyta, valamelyik -nagynénjéhez költözött volna, az maga eljött volna önnel Rómába, jelölt -volna ki az ön számára oly ügyvédet, a ki grata persona a befolyásos -helyeken. A helyett ön egy leánykori zárdabeli ismeretségéhez költözött, -a ki, megengedem, hogy igen distingvált úrhölgy, s az ügyvéd is, a kit ő -ajánlott önnek, lehet igen derék tabuláris fiscális; de a ki, -megbocsásson ön a hasonlatért, úgy találja fel itt magát Rómában, mint a -peleskei nótárius Budapesten. S azonfelül egy protestáns ügyvédnek a -választása az ön részéről egészen azt a színt adta a dolognak, hogy ön -teljes atrocitással akar ellenemben eljárni. - -– És azt tettem-e? kérdé Blanka nemes szemrehányással. - -– Nem. Nem azt tette ön. És ez bizonyosan nem ügyvédének a tanácsa volt. -Ez az ön saját nemes szivének a sugallata volt. Ön nem használta fel azt -az időközt, melyben nekem személyesen Rómába jönnöm erkölcsi -lehetetlenség volt; meghatalmazottam pedig tettleg akadályozva volt a -megjelenésben; a curia irányadó helyein mind politikai ellenfeleim -ültek: ha ez idő alatt ön sürgette volna, hogy legyen harcz, – az -ellenem dőlt volna el. Ön nem azt tette; ön a kegyelem útjához -folyamodott, s most nem mint két harczoló fél állunk egymással szemben, -hanem mint két osztályos atyafi, a kik kölcsönösen föltették magukban, -hogy visszaadják egymásnak azt, a mi nem az övék. Cagliari herczeg most -nem a feleségét jött reklamálni, – hanem a leányát. – Elfogad-e ön -atyjának? - -Blanka közel volt hozzá, hogy még azt is elhigyje. Szerencséjére, sokkal -több fájdalmat okozott neki ez az ember, mint hogy ezt egy színpadi -jelenettel helyre lehessen hozni. – Mozdulatlanul maradt. - -A herczeg pedig nagyon meg szokta figyelni a beszéde hatását. - -– Gondolja meg, kedves Blanka, hogy most a helyzet kulcsa az én kezemben -van. A nagy világmozgató eseményekben oly fordulatok álltak be, melyek -engemet a Vatikánban nagyon szivesen látott alakká tesznek, s az -utczahősök uralkodását is egyúttal megszüntetik. Önnek a pártolói útra -készülnek. - -– Nekem csak egy pártfogóm van; az nem készül útra. Én nem kértem -igazságtételt: én csak kegyelmet kértem és áldást. Az igazság lehet -alávetve a változásnak, de a kegyelem és az áldás soha. - -– Ki tudja? Sokszor következett már az áldásra anathema; – ugyanarra a -fejre, ugyanattól a kéztől. Egy megszorúlt földi ember sok -változandóságra képes; hát még egy megszorúlt földi Isten? Azonban -maradjunk annál, hogy békét és kegyelmet óhajtunk mind a ketten. – Ennek -az első föltétele az, hogy ön fogadja el az én intézkedéseimet, a mikkel -önről atyailag gondoskodom itt tartózkodása alatt. Ha békével akarjuk -megoldani ügyünket, az ellenségeskedésnek minden látszatát el kell -távolítanunk magunktól. Az pedig ellenséges tüntetés, ha Cagliari -herczegnő egy számozott bérkocsin járja végig Rómát (a hol a bakon a -fiakker mellett ül annak a kis kutyája), s harmad magával egy négy -szobás szállást foglal el; a míg Cagliari herczegnek egy palotája van a -szomszéd utczában, melyet mindenki ismer. Ez által ön engemet sújt, mert -magát, mint áldozatot tünteti fel. Nekem legalább is azt lett volna -kötelességem önnek fölajánlani, hogy szálljon be a Cagliari-palotába; az -két külön lakosztályt képez, két külön kapubejárattal, külön lépcsővel, -még a kert is két osztályra van rekesztve. Nem én vagyok az első -Cagliari herczeg, a ki úgy lakik egy házban a feleségével, hogy egymást -soha se lássák. Ön ez ajánlatot, tudom, hogy visszautasította volna. - -– Vissza. - -– Tehát nem maradt más választásom, mint itt ebben a hotelben rendelni -meg az ön számára azon lakosztályt, melyet külföldi uralkodó herczegek -szoktak elfoglalni; ez tőlem nem ajándék; ha békében szétválunk, -tartozásom kiegyenlítésénél be fogom ezt önnek számítani. - -– Köszönöm, herczeg. Magamnak is van vagyonom. Ha ezzel önről -kellemetlenséget háríthatok el, meghozom ez áldozatot. - -Blanka, kinek kedélye nagyon is hajlandó volt a bizalomra, tartott -magának olyan embereket is, a kiknek ne higyjen. Ez megengedhető -fényűzés egy asszonynak, a ki már ily fiatal korában annyi szenvedésen -ment keresztül. - -E ritka emberek közé tartozott – maga a férje. Megtanúlta már, hogy -ennek egy szavát se kell úgy venni, a hogy az adva van. - -A szálláskérdés valami olyan hiábavalóság, hogy azon bámulatos dolog -volt annyi szót elvesztegetni. Tehát legyen úgy, a hogy a herczeg -akarja. – Hanem annak a háta mögött kell lenni valami egyébnek. - -– Annak tehát nagyon örülök, kedves Blanka, hogy ön ezen óhajtásomnak -engedett. A szállása berendezését tehát bizzuk a vendéglősre. Az önnek a -házunk bérköntösét viselő szolgát is fog szerezni, hányat kiván? kettőt? - -– Elég lesz egy. - -– Ha nem fog önnek tetszeni, bocsássa el s fogadjon mást. Ne legyen az a -gyanúja, mintha kémet akarnék ön körül tartani cselédalakban. - -– Nem volna semmi feljegyezni valója körülöttem. - -– Kedves Blanka! Az ember soha se látja a saját arczát tükör nélkül; más -pedig mindig látja. - -– Lehet önnek valami kifogása ellenem? - -– Nekem nincs, en ismerem önnek szilárd elveit. Én önt most nem azon a -sárga üvegen keresztül nézem, a mit féltékeny férjek fordítanak -feleségeik felé, hanem a rózsaszínűn át, melyet kegyes atyák alkalmaznak -leányaik ellenében. Én nem vádolója, hanem védője vagyok önnek, a ki azt -mondom: «eh, balgaság! ha együtt utazott ön valakivel, az lehetett egész -véletlen; ha hirtelen utat vesztettek együtt, az történhetett jól -értesült óvatosságból, a veszélyes útvonal kikerülése végett. Ha Rómában -ismét összetalálkoztak, az igen természetes kötelezettsége egy, a helyi -viszonyokkal ismerős honfitársnak járatlan szülötteföldiei irányában; ha -karöltve jártak együtt, az a sokaság közötti tolongás miatt történt, a -mikor egy nő fel van jogosítva a legelső férfinak a karjába kapaszkodni -s tőle oltalmat követelni, a kit maga mellett talál.» - -Blanka idegeit zsibbadás állta el. Hát ebből már fegyvert kovácsoltak -volna ellene! - -– De lássa ön, én védem önt, egészen atyai módon. Azt mondom: ez -semmiség. Ha nekem nincs közöm hozzá, másnak ne legyen. Csak arra kérem, -hogy jövőre legyen óvatosabb! Mert ellenségei vannak; nem is tudja, hogy -hol? Érdekből mindenki árulóvá lesz, – kivált itt! S azok a semmiből -tudnak teremteni egy alvilágot. De legyen ön meggyőződve felőle, hogy én -vagyok az, a ki önt minden rágalom ellen védeni fogom. – Mit akartok? – -Én ennek a hölgynek atyja vagyok – s akarom, hogy ő boldog legyen. - -Blanka nem hitte volna, hogy jöhessen elő valaha olyan helyzet, a -melyben ő Cagliari herczeg jóakaratára legyen utalva. - -El kellett hallgatnia. Égő arcza meghazudtolta volna, hogy mindez merő -rágalom. S lehetett-e elmondani, hogy valóban napokig kisérte őt, mint -az árnyéka, egy boldog ábránd fantomja; hogy álmodott, hogy sóhajtott -róla titokban, de imáinak, könyhullatásainak sikerült leküzdeni a -varázslatot s ime eltünt az és nem maradt fenn belőle semmi? Semmi, csak -az emlékezet fehér silhouettje; körrajzai egy betöltetlen ürnek. – -Inkább hallgatott és tűrt. - -– N’en parlons plus! mondá a herczeg, észrevéve diadalát. Cagliari -herczegről senki se mondhassa azt, hogy őt nagylelkűségben felülmulta – -még a saját neje se. A mit ön éreztetett velem, azt fogom én éreztetni -önnel. A hogy ön leborult kegyelemért esdve, úgy fogok én is leborúlni -közös atyánk szent lábaihoz. A mit ön irt folyamodásában, azt aláirom én -is: «mi nem vagyunk férj és feleség: mi atya és leány vagyunk». S ön -tapasztalni fogja, hogy ez több, mint üres szójárás. Én nem tépem el, -csak fölcserélem a köteléket közöttünk. - -És ez mind oly édes hangon, oly belső indulatkifejezéssel volt mondva, -hogy könyekre kellett volna fakadnia annak, a ki a herczeget úgy nem -ismerte, mint a legravaszabb tettetőt s a legkitanúltabb színjátszót. -Blanka ismerte már őt jól. – Lehetetlen, hogy ebben a szívben egy -őszinte nemes gondolat támadhasson valaha. Ez megcsókolgatja az -áldozatát, mikor a méregpoharat készíti számára, ez képes kegyelmet -kérni annak, a kit az ő árulása juttat a vérpadra; ez képes fegyverrel -védni egy áldozatának a becsületét, a mit alattomban maga tett tönkre. - -Cagliari Jeromotól akkor kell félni, a mikor nemeslelkű. - -A herczeg győztes fölényének teljes öntudatában kelt föl a kerevetről, s -mintha a legközönyösebb dolgot mondaná Blankának, veté oda: - -– Délután elküldöm önhöz titkáromat. - -– Hozzám? kérdé Blanka megdöbbenve. - -– Egyedül önhöz. Azt igen természetesnek fogja ön találni, hogy nem az -ügyvédéhez küldöm. Ügyünk a kegyelet, a kegyelem, az áldás útjára tért; -ide prókátorokat nem eresztünk be. El kell közöttünk intézni a -mellékügyeket, miket csak a leggyöngédebb kéz érinthet, mik nem tűrnek -prózai jogfeszegetést. - -– Nem bánom, küldjön ön hozzám akárkit, szakítá félbe türelmetlenül a -herczegnő, egy közjegyzőt, egy idegen jogtudóst, egy irnokot, egy -szolgát, elfogadom tőle az ön utasításait; de ettől az embertől soha! - -– S miért nem? - -– Mert gyűlölöm. - -– Akkor azt gyűlöli ön, a ki önnek legjobb barátja a földön. Még -nálamnál is jobb! Csak egy nemes lelket ismertem férfiban e világon, s -ez az. Ha arra kérhetném az eget, hogy ajándékozzon meg egy fiuval, őt -választanám ki. Én szeretem, tisztelem ezt az ifjut. Érti ön? tisztelem! - -– Ha tudná a herczeg, mondá Blanka reszketve, az okot, a miért én az -ellenkezőt érzem iránta. - -– Jusson önnek eszébe, mielőtt bevádolná, hogy nem férje, hanem atyja -előtt beszél. - -Blankát ez a válasz zavarba hozta. Ha a herczeg maga úgy fogja fel a -dolgot, hogy egy válni készülő asszony egyúttal férjhez menendő leány, -hisz akkor a mi szentségtörő vakmerőség volt tegnap, holnap már csak -vágyterhes hódolat lesz; és ezt szabad észre nem venni hideg közönyből; -szabad elutasítani ellenszenvből; de nem szabad megboszulni haragból, -sértett szeméremérzetből. - -– S ne felejtse ön el szavamat. Én önt nem csak szabaddá, de boldoggá is -akarom tenni. Délután huszonkét órakor Vajdár Benjámin úr meg fogja önt -látogatni, hogy ügyünkben egyértelmű eljárást hozzon létre. Fogadja őt, -mint teljhatalmazottamat, kiben hatalmam összpontosul. S kérem, hogy -ügyvédjét ne avassa bele. Ha megengedi, látogatásomat ismételni fogom. - -A herczeg kezet csókolt Blankának és búcsút vett. Alig húzta ki a lábát, -midőn jött Gábor úr, megtudni, hogy miben járt itt ő kegyelmessége? -Blanka igéretéhez híven, titokban tartá beszélgetésük lényegét, s azzal -elégíté ki Gábor urat, hogy felkérte, rendeztetné be a tegnap ajánlott -nagyobb és pompásabb szállást a számára. Ezt a változást meg kell tenni -a herczeg jóindulatáért, melyet – a jelen körülmények között – -megtartani maga Gábor úr sem tartá fölöslegesnek. - - -XVI. - -Alig távozott el a herczeg, midőn egy levelet hoztak Blankának. Az -aláirás nélküli levélben ez volt: - -«Herczegnő! Legyen ön óvatos. C. herczegnek pokoli terve van ön ellen. Ő -is meg akarja semmisíttetni önnel kötött házasságát, de ugyanakkor -kegyenczéhez akarja önt adni nőül. Ez pedig olyan ember, a ki képes -eladni a feleségét. Eddig ön a herczeg felesége, Caldariva marquisnő -pedig a szeretője. C. herczeg meg akarja fordítani a viszonyt s akkor a -marquisné lesz a felesége, ön pedig a szeretője. Vigyázzon ön. Ez a -Borgiák szülőfölde!» - -Blanka felháborodott a levél olvastára. Bármily szörnyeteg volt is ez -eszme, mihelyt e két emberrel jött kapcsolatba, már magán hordta a -hitelesség szinét. Megerősítették a gyanút a herczeg saját -nyilatkozatai, tettetett jósága: igéretei, hogy Blankáról mint atyja fog -ezentúl gondoskodni, hogy a kötelék nem lesz széttépve, csak -fölcserélve; a szokatlan hév, melylyel Vajdárt pártfogásába vette; a -kényszerítés, hogy Blanka személyesen értekezzék vele. Megerősíték ezt a -múlt rémséges jelenetei, mikre a visszaemlékezés is öngyilkossági -őrjöngésre vezet. A kéjencz és a boszúálló agyrémei nem vonhatók emberi -mérték alá: azok dæmonok testére vannak szabva. - -De hátha ez a levél maga is egy kelepcze! - -Kitől jöhet ez? Ki van az ő legmélyebb titkaiba így beavatva, itt az -idegen földön, a hol még arról is keveset tudnak, hogy létezik egy -Cagliari herczegnő? Kivel közölje a rettegését? Kitől kérjen itt -tanácsot? - -Önkénytelenül elővette ismét az albumát. Végig lapozta újra. Hasztalan; -a lakásczím nem volt benne. Az a kitépett lapok valamelyikén ott hever -valahol a tarkalevelű acanthusok között. - -Blanka azt mondta Dormándynénak, hogy miután délelőtt semmi teendőjük -nincsen, visszatérhetnének ismét a Colossæumba; ő meg akarja még egyszer -kísérteni a tegnap nem sikerült művészi merényletet, a világ csodájának -egy albumlapba bekényszerítését. Ez indítványnak pedig mind a ketten -nagy pártolói lettek: Gábor úr is, meg Dormándyné is. Gábor úrnak ma -nagy szaladásai voltak a városban, a herczegnő ügyében; aztán meg azt is -meg kellett tudni, hogy mi készül odakinn a világban? Egész Róma lázas -forrongásban volt a Pó mellől érkezett izgalmas hírekre; Dormándyné -pedig a tegnapi abbétól azt hallotta, hogy mára egy német utazó társaság -igérkezett a Colossæumot megtekinteni. Azok a rejtélyes épületszörnyeteg -földalatti rejtekeit is meg akarják tekinteni fáklyavilágítás mellett; -azokhoz nagyon kivánatos lesz nekik is csatlakozni. És így a herczegnő -indítványa elfogadtatott; Gábor urat hagyták futni, a két úrhölgy pedig -felült a rájuk várakozó hintóba, mely a Cagliari czímert viselte az -ajtaján s háromszögkalapú kocsist a bakon. Hajtottak a colossæumhoz. - -Még nagyon korán érkeztek; – senki sem volt rajtuk kívül az óriási -terjedelmű arenán. - -Blanka azt mondá társnéjának, hogy tegnap egy jegyzetet elvesztett -albumából itt a feszület körüli akántbozótban, azt mindenekelőtt meg -akarja keresni. - -Jól emlékezett rá, hol hajította el a kitépett lapokat a tarka tövis -közé; egyenesen odatarthatott. - -Hanem az eldobott lapokat mindkettőjük egyesített törekvésének sem -sikerült felfedezni. Azok már nem voltak ott. - -Vajjon kinek lehetett kedve széttépett papirrongyokat a gaz közül -kiszedegetni és magával vinni? foszlányokat, a miknek semmiféle értéke -nincsen? - -Ittlétük alatt tegnap senki sem volt az amphitheatrum romjai között. -Csak egy művész festegetett vörös napernyő alatt odafenn a legmagasabb -karzaton. Ki jöhetett ide az ártatlan papirdarabkákért, kit -érdekelhettek az azokra rótt érthetlen karczolatok? - -Ezalatt megérkezett a német utazótársaság az abbé vezetése mellett. Az -ismerkedés gyorsan megesett. A németek (gründlich nép) mindjárt a -földalatti helyiségek megszemlélésén akarták kezdeni; a fáklyák, -viasztekercsek meggyujtattak; a herczegnő kimentette magát, hogy neki -szédülést okoz, ha sötét üregbe megy, s inkább künn maradt egyedül, -saját sorsa mély örvényeibe nézni: – az nem okoz szédülést. Bátran -egyedül maradhatott. A Colossæumban nincsenek se rablók, se vadállatok, -s a kapuban őrök állnak. - -Leült ismét a kereszt elé; nem rajzolni, arra nem gondolt most. -Gyermekjátékot játszott. A buján tenyésző oroszlánfog (Leontodon) üres -virágszáraiból csinált lánczot s azt nyakába akasztá. S a míg azt -csinálta, arra gondolt, hogy mindazon martyrok között, kiket e helyen, -hol ő most ül, a szent keresztyénség hitéért vadállatokkal -széjjeltépettek, oly rémületet egy sem állt ki, midőn a carcerek -tigriseit és hienáit magára rohanni látta, mint a minőt ő áll ki most, -midőn a maga szörnyetegeit közeledni látja, a kik széttépetésére -küldettek. - -Milyen boldog ember az a festő odafenn a karzaton! Most is ott ül a -képrámája előtt és dolgozik. A festő az egyedüli boldog ember a világon. -Az nem féli a hontalanságot: neki minden föld hazája; az nem félti a -nemzete nyelvét, az ő gondolatait minden nép megérti. Az nem fél az -ütközettől, nem is vesz részt benne, lefesti azt. Égi háború, tengeri -vihar rá nézve nem vész, csak modell; – a néplázadás csak tanulmányfők -csoportozata. Egész Róma a piaczon van és kiabál; ez pedig ül ernyője -alatt és fest. Ha a római sereg diadallal fog hazavonulni, ő azt le -fogja festeni s igen szép kép lesz; s ha az ellenség ostromolni fogja -Rómát, ő azt is le fogja festeni s az még nagyobb hatású kép lesz. A -festő hidegvérű ember; – lefesti Vénust s nem lesz szerelmes; s lefesti -a Madonnát s nem lesz bigott. Lefesti az Istent és az ördögöt s egyiknek -sem hizelkedik. - -S milyen függetlenség érzetével kell annak járni a földön! Alkotásához -nem kell neki senki segítsége; nem kell rá a papnak se esőt, se napfényt -imádkozni; az ő rangját nem kell helybenhagyni, kinevezni, -meghitelesíteni se királynak, se miniszternek, se doctorum collegiumnak; -– ahhoz nem kell se kegyelem, se szabadalom, – se bevett vallás. Ha -lángesze van, – világot hódít vele! - -Mennyivel jobban gondoskodott a sors arról, a kit a művész-genius szent -Elms-lángjával homlokán engedett születni, mint a kinek világrajöttekor -egy herczegkoronát adott! - -S ez a művészet, a mi a nőt is egyenranguvá teszi a férfival! - -A festőnő nem fele egy másik embernek, ő maga egy egész ember! Az nem -könyörög vagyont az irgalmas világtól, nevet a férfitól, áldást az -oltártól; odamegy és elveszi azt. - -Hogyan lehetne ezt megtanulni? Hisz a tehetség és a lángoló vágy az -asszony ujjaiban, agyában, szivében is megvan hozzá. - -Blankát valami ellenállhatlan tudásvágy ösztönözte, hogy fölmenjen oda a -karzatra, megnézni, hogy hajtja végre egy művész azt a föladatot, – a -mit ő el sem tud kezdeni? - -Hisz egy művészt, mikor dolgozik, az idegennek megbámulni nemcsak -nemzetközi jog, sőt a művészet iránti hódolat önkénytes adója. - -Blanka neki indult egyedül a karzatokra felvezető lépcsőknek. - -Mehetett bátran. Nem jöttek rá szemközt Heliogabalus rózsa-koszorúzott -szabadonczai, nem piríták meg arczát a lenge öltönyű hetærák; a lázadó -római vazallok kézíjasai sem leskelődnek már az ablakmélyedésekben; a -széles lépcsőkön, miket a populus romanus sandaltalpai homorúra -koptattak, nem találkozik mással, mint a kőfalakra felrótt neveivel az -előtte ott járt látogatóknak. - -Aztán, hogy félne embertől, állattól, vagy kisértettől egy gyermek, a -kinek nyakában egy láncz csügg pimpimpáré virágszárakból: – s maga se -tud róla? - - -XVII. - -A Colossæum egy fölséges álomkép, a mit csak két álmodó tudna elmondani -egymásnak: azt egyszerre látni és érezni kell. Leirásához hiányoznak a -szavak, a fogalmak. - -Mikor Blanka a legfelső karzatra fölért s ott a sötét folyosóüreg alul a -boltozatcsarnok párkányára kilépett, az előtte feltáruló látványban -egyszerre elfeledé szivének minden fájdalmát, az egész külvilágot. -Valami édes szédülés állta el idegeit, mámor, gyönyörérzet és halálvágy -egyesülten. Az egyszerűen nagy rettentő magassága előtt eltörpül minden -gondolat. Az ember nem érzi magát különb lénynek azoknál a virágoknál, a -mik e falakon meghonosultak. (A Colossæum romjainak saját flórája van, -mint a tordai «hasadéknak», mint a tátrafüredi «virágos kertnek», – -növények, mik másutt nem jönnek elő, mint a gigászok alkotta körönd -romjai közt.) Az épen álló boltcsarnokokról keresztül látni az átelleni -rombadüledező részen, s ott a hajdani királyok Rómája, a palatinhegy -tavaszvirágtól ragyogó ligetei mosolyognak a napfényben; míg a közvetlen -közelben levő amphitheatrum öble opált játszó ködbe van burkolva, mintha -ez volna a távol; s ez örök ködfátyol megtöri a verőfényt és az éles -árnyékokat, s még szédületesebbé teszi a mélységet. - -Blanka elábrándulva bámult alá e dicsőséggel teljes ürbe, s -elhallgatózott az isteni némaságban. Ki volna oly vakmerő, lefesteni -azt, a mit az ürben látott és elmondani azt, a mit a némaságban hallott! - -Pedig ilyen vakmerő ember mégis találkozik. Ott fest egy a párkányon, a -ledőlt kőkoczkát használva zsámolyul s a kőmellvédhez támasztva -kifeszített vásznát, mintha az festő állványul volna neki oda rendelve. - -A művész nem ügyel arra, hogy méh jár-e körülötte, vagy szép asszony, -mikor fest? - -Egyszerű vitorlavászon zeke van rajta, néhol olajfoltos az is; a fején -széles karimáju szalmakalap, az is lyukas. - -A háta mögé kerülő hölgy legelőször is nem a művészt látja meg, hanem a -művet s perczekig elnézi, hogy emelkednek ki az ecsetvonások nyomán a -ködhomály-alapból az élesen megvilágított travertin sziklatömbök. A -festő bírja a képet! A colossust meghódította tehetségével: a mű -egyetemes hatást igér. - -A művész egészen belemerülve látszik; ecsetét gyakran a szájába fogja -keresztben, hogy gyorsabban cserélhesse meg. Annyi udvariasságot mégis -ismer, hogy a mint a háta mögött hölgyruha-suttogást hall, a kalapot -leveszi a fejéről s ledobja maga mellé. - -«Manassé!» - -Az ijedtség, az öröm kiszabadítá ezt a szót az ajkról, mielőtt a -megfontoló ész tilalmat vethetett volna rá. - -Most a férfi is föltekintett. - -– Herczegnő! hol jár ön itt? - -– Nem önt kerestem! - -Hivatlan mentség! Épen az ellenkezőjét árulja el vele, hogy őt kereste; -hogy örül a lelke, a szive a véletlennek, mely őt ide vezette; hogy -ujjmutatást, gondviselést vél feltalálni az ösztönszerű vonzódásban, -mely őt idehozta. - -Manassé mosolygott. - -– Nem engem, hanem azt a festőt, a ki a Colossæummal küzd itt a -magasban. Láttam önt tegnap herczegnő, a mint odalenn a keresztnél -küzdött e feladattal. - -– Ön rám ismert? Ily nagy távolból? - -– Igen jó látásom van. Azt is megláttam, hogy a herczegnő nem lehetett -megelégedve a vázlatával, mert kitépte a lapokat albumából és -elhajította. - -– S ön találta meg a lapokat? - -– Én kerestem meg herczegnő. - -– Igen kérem önt: adja vissza. - -– Itt vannak. - -Egy bankár nem gyakorol különb nagylelküséget, mikor megszorult adósának -visszaajándékozza a váltóit, mint mikor Manassé odaadta a kitépett -papirfoszlányokat a herczegnőnek. Blanka félénken rejté azokat vissza -albumába; a keresett lakásczím csakugyan azok egyikére volt följegyezve. -Ha azt Manassé meglátta, vajjon mit gondolhatott, miért van ott? - -– A herczegnő nagyon megszerette Rómát, mondá Manassé, festményét -folytatva. (Az ocker és a sárkányvér gyorsan szárad: sietni kell vele.) - -– Hogy olyan sokáig itt időzöm, nemde? – Mondhatnám, hogy igen, de nem -mondom, mert nem igaz. Kénytelen vagyok itt lenni. - -S azzal leült a mellvédet képező kőpárkányra, háttal az arénának, s -szemközt Manassénak, a mi által annak a művészi perspektiváját nagyon -megrontotta. - -A nap egyenesen az arczába sütött a herczegnőnek s ő nem hozott magával -napernyőt, a kocsiban feledte, lenn az arenában árnyék volt. - -Manassé aztán odább tolta háromlábu napernyőjét, hogy annak árnyéka a -herczegnőt fedezze; a piros vásznon keresztül aztán valami oly bűvös -hajnalpír ömlött a hölgyre, mely az olympi hórák alakjainak egyikét -varázsolta elő, ahogy a napisten kocsija előtt lejtenek; öltönyük, -arczuk, még lehelletük is bibor és rózsa. - -Adorján Manassénak minden kedve elment a köveket és az ő árnyékaikat -mázolni vászonra. - -– Nagyon szeretem, hogy a véletlen összehozott önnel; kezdé a herczegnő. -A társaság, melylyel idejöttem, odaalant jár s a cunæi, a podium, a -vomitorium régészeti titkait magyaráztatja magának, a mik engemet mind -nem érdekelnek. Én azalatt ráérek önnel egy gondolat fölött vitatkozni, -a mit ön vetett föl s a mi fölött én azóta sokat töprengtem. Ön azt -mondá egyszer, hogy a honnan ön jön, ott a boszúállást nem ismerik. Hogy -önnek is van olyan fájdalma, a mit meg nem gyógyít semmi, és van eszköze -a fájdalomért azon, a ki ezt okozta, teljes boszút állni. És még sem -teszi azt. – Nekem is van. Az hozott ide Rómába. És én gondolkoztam -azon, a mit ön mondott. Letettem a visszatorlás eszközét, mikor kezemben -volt. – Föloldoztam az üldözőm kezeit, mikor az meg volt kötözve. – Jól -cselekedtem-e? - -– Jól. - -– Nem jól cselekedtem. Boszút kellett volna állanom. A boszúállás emberi -jog! - -– A boszúállás istenek bűne, állatok erénye. A megtörtént rosszat jóvá -nem teszi. Ez különít el engem és maroknyi híveimet az egész világtól. A -háború: boszúállás. A párbaj: boszúállás. A halálitélet: boszúállás. A -forradalom: boszúállás. – A kik azt állítják magukról, hogy Jézus -követői: nem emlékeznek arra, hogy ő a keresztfán azt mondá gyilkosaira: -«bocsáss meg nekik atyám; mert nem tudják, mit cselekesznek!» - -– Ezt Jézus mondta, az ember; de Jézus az Isten «fölméne mennyekbe s -onnan leszen eljövendő itélni eleveneket és halottakat!» s ez -boszúállás. - -– S ez az, a mit én megtagadok! A legdicsőbb emberből csináltak egy -Istent, a ki folytassa azoknak a sorozatát, a kik lenyilazták Niobe -ártatlan gyermekeit – boszúból! Rémítő gondolat! Itélni a halottak -fölött! A kiből már régen por lett; a porából élőfa lett, a fából hamu -lett, a hamuból üveg lett! s hogy ez üvegdarabon egykor boszút álljon -valaki azért, a mit emberalakban vétkezett! - -Blanka összeborzadt az ifju kitörésén. Az egyistenvallók, ha -kényszerítve vannak, fanatikusok. - -Vajjon ennek a hitbuzgóságnak nincsen-e valami próbaköve? - -Blanka oly hátra ült a mellvéden, hogy Manassénak figyelmeztetni kelle -őt, hogy le ne essék. - -– Vannak az Úrnak őrangyalai, a kik vigyáznak rám. - -És meg akarta tudni, hogy vajjon közel van-e «egy»? - -– Én ma egy névtelen levelet kaptam, s miután oly tényeket tartalmaz, a -miket csak ön tudhat: a legelső gondolatom az volt, hogy ezt ön irta. - -– Bizonyára nem irtam a herczegnőnek levelet soha. - -– Olvassa el kérem. - -És azzal odanyujtá Manassénak a reggel kapott levelet. - -Ah, hogy gyulladt ki az egykedvű arcz a levél olvasása alatt! Hogy -támadtak fel az égő lángfoltok a homlokon, hogy vonaglott át arczának -minden vonásain az az indulat, a mi az istenek bűne s az állatok erénye! - -A martyrok megbocsáthatták azt, a mit önmaguk szenvedtek; de ha -szerettek valakit, megbocsáthattak-e azért, a mit az szenvedett? - -Manassé ujjai között összegyűrődött az a levél, mintha mindazok benne -volnának, a kiknek terve oda van irva, oly tekintetet vetett Blankára, -mintha kedve volna őt megragadni és vele együtt e százötven lábnyi -magasból alázuhanni. - -Azonban hát, mi joga van neki boszút állni Blankáért ugyanazon az -emberen, a kin nem állt boszút – Annáért? - -Anna: testvér; tehát szeretett nő! – Egész élete meg lett mérgezve azon -ember által – és Manassé mégis azt mondhatta: «mi nem szoktunk boszút -állni!» holott annyira módjában van az, hogy arczának felé fordításával -elűzheti ez embert a helyéről. S mi neki Blanka? Egy álomkép! – És az -álomkép mégis jobban uralkodik rajta, mint a családi bú? - -Jobban! - -De azért az alapgondolat mégis ingatlan marad. Ha tiltva is a boszú, de -a védelem kötelesség azok iránt, a kik azt nálunk keresik. - -Manassé visszanyujtá a levelet a herczegnőnek. - -– Kitelik tőlük; dörmögé mély hangon. - -– Cagliari herczeg már itt van. - -– Tudom. Találkoztam vele. Megszólított és megköszönte, hogy nejét -pártul fogtam a nagyheti ünnepélyek tolongásai közt. - -Blankának nagyon jó volt a veres napernyő verőfényében lenni: nem -látszott meg, hogy arczába szökik a vér. - -– Ma reggel meglátogatott; monda Blanka. Nagyon kegyes volt. – -Megköszönte, hogy nem használtam fel kényszerített távollétét pörömnek -eldöntésére s igérte, hogy ő is kegyelemért fog folyamodni a legmagasabb -helyre, s úgy tekint, mint atya leányát. – Pedig az ő helyzete most -erősebb. A curia ügyeit oly kezek vezetik, a mik ő neki kedveznek. - -– Ezt is tudom. - -– Kitől? - -– Oh nekem vannak széles összeköttetéseim. A házi gazdám csizmadia. -«Messere Scalcagnati» egész nap a piaczon ácsorog, s annálfogva be van -avatva a magas politikába s engem minden este informál a nagy -változásokról a Vatikánban. - -A herczegnő felkaczagott. Mint valami égi zene hangzott e csengő -asszonynevetés e komor romtömeg között. Egy nő, a ki elneveti magát, a -míg a szédületes mélységbe és még szédítőbb balsorsába alátekint. Hanem -hát ha a szív húrjai művészükre akadtak, az úgy játszik rajtuk, a hogy -akar. Most nevetni kellett azon, hogy Manassé leghitelesebb diplomatiai -tudósításait a csizmasarkak nagy mesterétől szerzi be. Aztán egy kis -öröm is vegyült belé: Blanka megtudta e névből, hogy Manassé még mindig -ott lakik azon a szálláson, a mi nála föl van jegyezve. - -Azután nagyot sóhajtott s összetette kezeit ölében. - -– De hát, Istenem! én nem viselek senkivel háborút. Én kegyelmet kértem -s biztatva lettem vele. - -– Herczegnő! A hajósok elutaznak az éjszaki passat-széllel s aztán -megvárják a déli monsun-szelet, azzal meg visszautaznak. Pedig a szél az -Isten lehellete. - -– Tehát az emberi szó sem más, mint lehellet? Az oltár előtt adott eskü -csak lehellet? A trónról lehangzó kegy, a nép üdvkiáltása, mind, mind, -csak lehellet a légben? Ah ne mondja ön! Ne akarjon ettől a hitemtől -megfosztani. Ha ön azt mondaná valakinek: én tégedet megvédelek! mikor -az hivatkoznék rá: «váltsd be hát szavadat!» nem felelné azt neki: «csak -hangos lélekzetroham volt!» - -Manassé reszketett; pedig verőfényes hőség volt körül. - -– Herczegnő, szólt halk, szakgatott szóval, én nem állhatok ön és -ellenségei közé; mert akkor az árnyékom önre esnék s az ön alakját nem -szabad semmi árnyéknak elhomályosítani! – De kezébe adhatok önnek egy -eszközt, a mivel önmaga megvédheti magát az ellen, a mivel fenyegetve -van. - -– Azt még jobban szeretem. - -– Ha el akarja ön azt érni, hogy azon ember, a kitől fél, a ki önt -üldözi, úgy el legyen öntől taszítva, hogy soha ne is közelíthessen -többet, akkor várja be, a míg az elmondja azt az ajánlatot, a mitől ön -retteg, akkor felelje neki ezt: «köztem és ön között canoni akadály van, -házasságsemmisítő, melyet a titkos instructió tizennegyedik szakasza -meghatároz». - -– Mi az a 14. §? - -– Azt ő nagyon jól fogja tudni, mint a hogy tudom én. Folytatása nem -lesz a párbeszédnek. – A mint ön e szót kimondta előtte, el fog tünni az -ön közeléből úgy, hogy soha nem fogja többé azt a helyet keresni, a hol -ön jár. - -– Ah, hisz ez varázslat lesz! – Ez csodatétel! - -– A siker okát talán soha se fogja megtudni a herczegnő; se a seb -mélységét, a mit e szóval ütött valakin, nem a megaláztatás fokát, a -melybe őt letaszítá. Hanem azontúl aztán kegyelemre ne számítson ön -többé: – kérjen itéletet s legyen rá készen, – hogy az nagyon terhes -lesz. - -– Köszönöm! monda Blanka, egész forró kezét nyujtva Manassénak, kinek -keze oly hideg volt most, mint a jég. «N’en parlons plus!» (utánzá a -herczeg mondását) s azzal, mintha csak ezért jött volna, könnyedén -odatelepedett a kőre, – mely előbb Manassénak szolgált ülőhelyül s -elővéve albumát, – elkezdé az előtte levő kész képről lemásolni a -Colossæum vázlatát, nem is kérdve elébb, hogy szabad-e ily flagrans -jogsértést elkövetni a művészi tulajdonon? – A kész rajz után lemásolni -már természetesen könnyebben ment, mint az élő természetről, mely «fut» -a dilettans festő szeme elől. - -Manassé odaállt a háta mögé s nézte – talán nem is a képet. Egy helyen -valami hibát ejtett Blanka s kérte Manassét, hogy igazítsa ki. - -Az ifju kezébe vette az iralt; – de úgy reszketett a keze, hogy csak -fűrész-vonalakat tudott vele csinálni a papiron. - -– Ecsethez vagyok szokva, az iral nem áll a kezemben, menté magát. - -A herczegnőnek tehát a maga erejéből kellett elkészülni a vázlatával, a -mi sokkal több időt vett igénybe, mint ha segített volna neki más, úgy, -hogy ez alatt az ősrégészeti társaságnak teljes ideje volt minden -földalatti rejtekét összejárni a Colossæumnak s ismét napfényre kerülni. -– A herczegnő csak akkor riadt fel, mikor már odalent zajosan kezdték -keresni az eltüntet. – Szerencséje, hogy épen azon az oldalon bukkantak -föl, a hol rajzolt, onnan nem láthattak föl rá. - -– Sietek! Azt hiszik, hogy elvesztem. – Ah, haha! szólt galambnevetésre -fakadva, a mint észrevette a nyakába akasztott oroszlánfog-kocsánfüzért. -Majd szépen kinevetnének, ha ezzel a nyaklánczczal mennék eléjük. - -S azzal levette a nyakából a pimpimpáré-lánczot s letette arra a helyre, -– a hol ült. - -Aztán egy búcsú-üdvözlet után futott vissza a sötét boltozatok alá, mik -a karzatokat a lépcsőkkel összekötik. - -Manassé utána nézett, míg alakját tündökölni látta maga előtt. Minden -karzatnál újra előtünt az, – mindig kisebb volt; – mire leért az -arenára, már csak akkorának látszott, mint a mesebeli másvilág parányi -lakói. - -Minek legyen az ember szerelmes egy másik világ tündér lakójába? - -Hanem azért Manassé mégis összerakta az ott hagyott virágláncz karikáit -s eltette a keblébe. - -A társasághoz visszatért herczegnő pedig közszemlére bocsátá az albumába -fölvett vázlatot, melyért aztán sok magasztalást kellett eltűrnie. - -Még Dormándyné maga sem vette észre a nagy kedélyváltozást a herczegnőn, -– az idejövetel és az eltávozás időköze alatt. - - -XVIII. - -Blanka úgy volt most, mint mikor egy gyermeknek, a ki félt egyedül -maradni otthon a háznál, az apja átadta bátorság-élesztőül a töltött -fegyverét. Az most maga kívánja, hogy bárcsak jönne hát az a rettegett -rabló, hogy fegyverét kilőhetné rá. Semmi kétsége felőle, hogy az a -fegyver okvetlenül megöl egy óriást is s bizonyosan czélba talál. Nem -fél már az egyedülléttől, a sötét szobától, az éjjeli titokteljes -hangoktól. Jőjjön, a kinek kedve van kisérteni. Itt a fegyver. - -Egész kedélyhangulata megváltozott a túlbizakodottságban. Dévaj, jókedvű -lett. - -Már a hotel kapujánál elkezdte az enyelgést a vendéglős irányában, ki -eléje sietett azzal az örvendetes hirrel, hogy itt volt ő excellentiája -a «conte». - -Miféle gróf? - -A kapus előadta a látogatási jegyet. Vajdár Benőé volt. - -Blanka nem ránczolta össze szemöldeit; elmosolyodott. - -– Hisz ez nem gróf. - -– Engedelmet, szólt a maitre d’hotel. Az udvariasság előtt minden ember -gróf, addig, míg be nem bizonyítják, hogy nem az. - -Blanka nevetett. - -– Mint ahogy a törvény előtt minden ember becsületes ember addig, a míg -be nem bizonyítják róla az ellenkezőt. No hát csak küldjék fel hozzám -azt az urat, ha ismét eljő. - -Fölvezették aztán a pompásabbik szállására. Nagyon meg volt vele -elégedve. Az előszobájában egy kövér, jól kiberetvált bérszolga -«bertáfolt», aranyosveres egyenruhában, ahhoz is volt egy tréfás szava. - -– Önt én nemzetőr ruhában láttam husvétkor. Azt gondoltam, elment a -csatatérre. - -– Herczegnő, felelt a tréfakész olasz, itthon is kell valakinek maradni, -a ki az osztrákok kabátját kiporolja. - -Ez nyilván Gábor úrra czélzott, a ki a herczegnőt fogadta, legalább az -magára vette az élczet s nem késett a megoldással. - -– Cospetto! Porolják biz a tieteket azok az osztrákok a Pó mellett. - -A herczegnő azután rendeletet adott a bérszolgának, hogy hozassa föl -számára a villásreggelijét: theát, vajat, osztrigát, tengeri rákot és -ludmáj-pástétomot és sherryt hozzá. - -– Nem tart ön velem? kérdé hamisan Gábor úrtól. - -Az visszarettent. - -– Herczegnő! kész vagyok önért a Vezuv torkába lemenni, ágyú -kereszttűzbe rohanni; de egy asztalt, a mely azokkal az ételekkel van -megrakva, a miket a herczegnő elősorolt, meg nem ostromlok, ha hátulról -belém kartácsolnak is. - -– Jól van, hát fölmentem önt a mai napra s eleresztem a «Falcone»-hoz -gulyáshúst enni. Ugyan vigye el a szegény Dormándynét is egyszer -magával. - -A szőke szépség készen volt rá. - -– Tudja ön, légyottom van, mely nem kíván tanúkat, súgá ravasz -mosolylyal Blanka, mire Gábor úr visszahőkölt. Akkor aztán megmutatá -neki a tenyerében összegöngyölített névjegyet és csalfán kunczogott. - -– Vagy úgy? mondá Gábor úr egészen megnyugtatva s aztán karját nyujtá -Dormándynénak, hogy elvezesse Falkonéhoz, a hová sietni kell, mert -különben nem kap az ember jó helyet. - -– Kit vár a herczegnő? tudakolá tőle, a mint az ajtón kiléptek, a szőke -szépség. - -– Hát csak azt a Vajdárt! - -Ezt várhatja. Ez csak ellenség. S a pártfogók, gyámok és gondviselők nem -azért vannak a világon, hogy az embert az ellenségeitől megvédelmezzék; -elég, ha a jó barátaitól megvédelmezik. - -A herczegnő, a míg a reggelit felhozzák, a fodrásznőért küldött, azután -a komornát hivatta: újra öltözött. Szép akart lenni. Az az, hogy -másformán szép, mint eddig. - -S valóban, a mint készen volt a toillettjével s megnézte magát a földig -érő velenczei tükörben, magának is feltünt e változás. Karcsú alakja a -csipőn alól érő derék miatt sokkal magasabbnak látszott; emelte azt még -a feltűzött büszke hajfonadék is. Arczvonásait máskor a folytonos -csüggetegség, félelem lankadtakká tette, most az elbizakodottság egy kis -erőteljes gömbölyűséget kölcsönzött nekik s maga az arczszine is más -volt, mint tegnap. A délolaszországi napnak elég volt egy délelőtt az -arczára sütni ellenőrzetlenül, hogy azt valami egészséges aranyozással -futtassa be. - -És a miről legkevésbbé ismert magára, ez a szemeiben ragyogó tűz. Honnan -vette ő mindezt kölcsön? - -Attól a fegyvertől, a minek birtokába jutott. - -«Az instruktiók 14-ik kacscsa!» - -Mit bánta ő, mit kérdezte ő, hogy mi lehet a tartalma ennek a kacscsnak? -Elég volt neki azt tudni, hogy ilyen van. «Ő» mondta, hogy ilyen van, -tehát van. – Mit bánta ő, hogy mi lesz a következése annak, hogy ő erre -hivatkozni fog? Harag, perpatvar, vagyonvesztés, elitéltetés. Elég volt -azt tudnia, hogy van egy érczbevésett sor, egy letörülhetlen sor, mely -azt parancsolja, hogy az az ember, a ki őt szenvedélyével üldözi, a kit -ő gyülöl, – őt nőül ne vehesse. – Hogy ez a parancs benne van abban a -§-ban, az bizonyos. «Ő» mondta, hogy ott van, tehát ott van. Ez -megvigasztalta egészen. – Köröskörül betakarva érezte magát általa s -elbizakodott lett. – Alig várta, hogy jőjjön már az az ember. - -A komornyikká öltözött férfi jelenté, hogy az étszobában fel van adva a -reggeli. - -Blanka máskor annyit szokott enni, mint egy betegnek készülő gyermek; -most olyan étvágya volt, mint egy betegségből felgyógyult gyermeknek, a -ki siet helyrepótolni azt, a mit elmulasztott. Rendkívül ízlettek neki -az inyenczségek. - -Mikor javában szedegeti ki az ezüst villácskával az osztrigákat -természetes csészéikből, jelenti a komornyik, hogy itt van az az úr, a -ki mindaddig gróf, a míg ki nem sül, hogy nem az. - -– Hadd jőjjön be! - -Azért Blanka nem zavartatta meg magát az étkezésben. - -A «szép» ifju belépett. - -A helyzet, a melyben a herczegnőt lelte, úgy látszott, hogy nem talált -bele a tervébe. Reggeliző asztal mellett; körüle sürgölődő egyenruhás -inassal. – Ez leront minden páthoszt. - -– Ugyan kérem, adjon egy széket ez úrnak! mondá Blanka a bérszolgának – -s mintha szórakozottságból tenné – magyarul, mire az nagyot bámult. – -Ah! most elfeledtem, hogy az olaszok nem tudnak magyarul. – Grazie! – -(Kedves zavartan mosolygott.) Üljön le, uram. Megengedi, hogy -reggelizésemet végezzem? Az alatt értekezhetünk. Ez az úr egy szavunkat -sem érti; olyan, mintha négy szem között beszélnénk. - -Ez metaphysice áll, de physice nem. Az olasz a magyar szöveget ugyan nem -érti meg, de a melodiát fel tudja fogni; a párbeszéd mimikai része pedig -egészen elesik, ha néző van jelen. - -Vajdár hamisan fogta fel a helyzetet. Azt hitte, a herczegnő fél tőle, -hogy a régi iszonyat hatása alatt áll, ha őt látja; azért tartja maga -körül a bérszolgát s ez még táplálta rossz indulatait. A kitől félnek, -az hatalmat gyakorol. Pedig csalódott. - -Megnyugtató szóval akarta kezdeni. - -– Olajfa-levéllel jövök önhöz, herczegnő. - -Erre a herczegnő hátrahajolt az inashoz. - -– Igen! Beppo. A pinczér elfelejtett olajfabogyókat feladni, a mit -nagyon kedvelek. – Azután látogatójához fordult: «figyelek, uram». - -Vajdár megütközött a hangon és beszéden. A herczegnőnek az ő -olajfa-leveléről nem annak metaphorai értelme, a békekötés jut eszébe, -hanem a becsinált olajbogyók? - -Már maga a helyzet, hogy egy hölgy eszik az alatt, a míg egy férfi -beszél hozzá, nagyon egyenlőtlenné teszi a küzdelmet. Minden tányér egy -redoute. A beszéd versenytársra talál a csemegében. A jó izű falat -paralyzálja a hatásra szánt rhetori phrasist. A hölgy fogai alatt ropog -valami s ez bizonyítja a közönyt a beszéd iránt. S ez nem gátolja abban, -hogy minden váltott tányért és pohár vizet kegyteljes leereszkedéssel -köszönjön meg annak a bérruhás szolgának, a ki a napi zsoldért vette fel -háza cselédjelmezét. Míg a ház benső mindenese az előkelő felsemvevés -egész hideg sulyát érezheti. - -Vajdár leült az odatolt székre s közelebb huzta azt. - -– A herczeg, igérete szerint, követni kivánja a herczegnőt a kegy -útjára. Elküldte általam a legmagasabb helyen átadandó folyamodást, hogy -ismertessem azt meg. - -Úgy hiszem, latinul van, s azt én nem érteném meg. - -– A magyar szövegét felolvashatom. - -– Fölösleges. A mily bizonyos vagyok a felől, hogy a magyar szöveg hű -fordítása az eredetinek, oly bizonyosan hiszem azt, hogy az eredeti rám -nézve a legelőnyösebb. Vegyük felolvasottnak. - - -XIX. - -Vajdár gondolta magában: a herczegnő rövidíteni akarja az értekezletet s -hosszabbítani a reggelit, hogy a kettő egymást kitöltse. Csalódik. Mert -nem fogja kifutni. – Az okmányt letette a herczegnő asztalára. - -– A herczeg úgy akar elválni hitvesétől, mint atya leányától. - -– Ezt magától is hallottam. - -– Jó indulatával akarja környezni továbbra is a herczegnőt. - -– A mire hálás szívvel gondolok. - -– A békés megegyezésnek nehány prózai pontja is fordul elő. - -– Azokhoz én keveset értek. - -Vajdár más iratcsomót vont elő oldalzsebéből. - -– A herczegnő móringleveléről van szó. A herczeg nejének a -házasságkötéskor egy millió ezüst forintot móringolt. - -– Nem tudom. Bátyáim készítették a házassági szerződést. Én csak -aláirtam; azt sem tudom, mi van benne? - -– A válóperben ez is lényeges kérdést képez. Ha a nőnek kedvez az -itélet, akkor az egész móringot megkapja, ha ellenére szól, akkor az -egészet elveszti. A herczeg ebben is kiegyezést ajánl. A móring nem -fizettetnék ki, hanem a herczeg azon összegtől járó hatos kamatot holtig -tartó évi járadékul rendelné a herczegnőnek. – Megelégli-e ezt -herczegnő? - -– Nagyon soknak találom. - -– A herczeg büszkeségét keresi abban, hogy elvált neje az őt megillető -fényben tündököljék a világ előtt. Még többet is ajánl. A herczegnőnek -átengedi palotája felét, hogy abban lakjék. - -– Hogyan? - -Vajdár kapott rajta, hogy végre mégis adhatott fel egy olyan themát, -melyet a herczegnő nem ért meg rögtön, nem mondja rá, hogy jól van! -Ebből lehet hosszas értekezést szőni. - -Hanem a herczegnő étvágyának sem akart vége szakadni. Már meg azokat az -apró kis piros retkecskéket kivánta meg, a miket «római szentelt retek» -czím alatt hordanak szét a hivő világba s a mikből egy csomóval, ha -egyenkint meg akarja az ember mind hámozni, igen szép időközt be lehet -tölteni. - -Vajdár egész építész lett; hogy szemléletileg felfoghatóvá tegye a -dolgot, közelebb kellett huzódnia a herczegnőhöz s a kezében tartott -okiratok gyakorlati segélyével megmutatni az asztalon, hogyan képez a -Cagliari szögletpalota egy kettős szárnyú görög Π betű alakú építményt, -melynek két külön kapubejárata, külön lépcsőzete van. Az egész egyenlő -két részre van osztva, a mik közt az összeköttetést egy, az udvarán -keresztül épített fedett karzat képezi, melynek a nő lakosztályához -vezető ajtaja azonban be van falazva. Maga a palotához tartozó kert is -kőfallal és a fölött vasrácscsal kétfelé van osztva, két külön kertész -gondja alatt. Épen így el vannak választva az istállók és az udvarok; -úgy, hogy a kívülről egynek látszó palota tulajdonképen két egészen -különálló épület, melynek összekötő csarnokát a bennlakó férj és -feleség, a mikor tetszett, kinyittatta, a mikor nem tetszett, -befalaztatta. A herczegnő utoljára azt mondta rá, hogy azt sem bánja. - -– Tehát, mikor Rómában fogok időzni, akkor a Cagliari-palotába szállok; -de remélem, ez nem tesz annyit, hogy örök időkre Rómában kell laknom. - -– Azt hiszem, hogy most egyelőre huzamosb ideig fogja azt tenni a -herczegnő, a nélkül, hogy valaki kényszerítené, vagy csak rábeszélné is -erre. - -– Pedig haza akarok menni Magyarországba. Azt tudja ön, hogy nekem saját -birtokom is van. - -– Az az, hogy családi hitbizomány. - -– Az nem tesz különbséget; püspök nagybátyám végrendelete nem köt hozzá -más feltételt, mint hogy római katholikus maradjak. Én szándékozom a -nyarat a bánáti uradalmamban tölteni. - -– Azt nem teheti a herczegnő; azon egyszerű okból, mert a kastélyát -leégették a ráczok. - -– Leégették? Erről nekem tiszttartóm nem irt semmit. - -– A mire megint igen jó oka volt neki, miután őt magát meg a saját háza -küszöbére fektették s ott vágták le a fejét. - -Még ez sem rontotta el a herczegnő étvágyát. Nagyon jónak találta a -sardinákat. Vajdár azt olvashatta az arczáról, hogy nem hisz el tőle a -herczegnő semmit, akár jót, akár rosszat beszéljen. - -– Lángba készül borulni az egész világ, herczegnő; s higyje el nekem, -hogy ez az utolsó sziget, a hová azok menekülhetnek, a kik nem akarják a -hajukat elperzseltetni. Egyedül Róma a béke szent helye. - -– A miről tanuskodnak a Cagliari-palota ablakaira felrakott vastáblák. -És mit gondol ön: szabadságomban állna nekem akkor saját magamnak -választani meg új környezetemet? - -– Minden bizonynyal. Azonban a herczegnőnek saját érdekében fog állani, -hogy olyanokkal vegye magát körül, a kik ez ország nyelvét értik s -szokásait ismerik. - -– S e szerint, ha mostani házasságunk feloldatnék s ha nekem ismét -kedvem jönne férjhez menni, rajtam függne-e, hogy izlésem szerinti -férjet válaszszak? - -Ez már sok volt! Ez annyi, mintha a kalitkába zárt tigris előtt valaki -nyers húst szeletel. - -– Kétségtelenül, herczegnő; dörmögé fogai közül Vajdár, dühös -pillantásokat vetve a herczegnő széke mögött álló inasra. - -Most a herczegnő egyszerre megváltoztatta a harczmodorát. Meg akarta -mutatni ellenfelének, hogy ki mer lépni sánczai közül s őt a nyilt síkon -szembe várni. - -– Caro Beppo. Hordja ön el az asztalt s aztán, kérem, maradjon künn, míg -nem hívom s addig ne jelentsen be senkit. - -Most tehát egyedül maradtak. Nem gátolta Vajdárt semmi, hogy beszélje -el, mit tud még? - -S Blanka oly merész volt, hogy egy perczre felállt a tükör előtt, -megnézte magát deli módon, ha elég szép-e? - -S aztán még ő előzte meg a támadást. - -– És mind e kedvező fordulatot önnek köszönhetem, nemde? - -– Nem dicsekedés tőlem, ha azt mondom, hogy «igen». Ön ismeri a -herczeget. Neki több szeszélye van, mint Caligulának. Őt tanulmányozni -kell. Vannak rossz órái, a mikor egy angyalt képes belefojtani a sárba; -máskor meg az ellenségeit keresi föl, hogy titokban jót tegyen velük. Ön -ellen majd határtalan dühöt árult el, majd meg a vezeklésig menő -bánatot; majd gyilkolásra, majd meg öngyilkosságra volt ösztöne. Majd az -az ötlete volt, hogy önnek pokolgépeket, mérgezett bokrétákat küldjön, -majd meg az, hogy felmenjen a velenczei campaniléra, vagy a bécsi -István-toronyba s onnan levesse magát. Némelykor aztán voltak olyan -tiszta időközei, a mikor saját magáé volt: az igazi, nemes, lovagias, -keresztyéni nagy lélek. Az ilyen drága napokat ellesni, azokat a -herczegnő érdekében felhasználni volt az én feladatom. Hogyan -teljesítettem, azt mondják meg ezen iratok. Csekélység volt-e e feladat: -Cagliari herczeget rávenni, hogy felejtse el haragját, nevetségessé -tételét, sértett büszkeségét, férfiui megaláztatását, hogy idejőjjön, -leküzdve ideges iszonyatát a lázongó csőcselék ellen, a ki orgyilokkal -fenyegeti s petárdákat hajigál az udvarára s menjen térden azon -fejedelem elé, ki hónapok előtt ajtót zárt előtte, – önért, az elváló -nőért könyörögni? azt itélje meg a herczegnő maga, ki ismeri jól a -herczeget. - -– Nem tagadom, hogy ez nehéz feladat volt; szólt a herczegnő, annyival -is inkább, minthogy önnek még azzal a nehézséggel is kellett küzdenie, -hogy legutóbbi találkozásunk óta huzamosb ideig a rablók által foglyul -volt letartóztatva. - -Vajdár az ajkába harapott. Ez úgy hangzik, mintha irónia volna. Ezzel -tán azt akarja mondani a herczegnő, hogy neki azt a feladatot teljesítni -természeti lehetetlenség volt. - -De nem! Hol venné magát az irónia ez együgyű gyermekszívben? Ez ártatlan -arczvonások között nincs helye a gúnynak. - -Blanka sietett a rossz hatást jóvá tenni rögtön. - -– És azt a fogságot is én miattam szenvedte ön? - -A hangban részvét volt átérezhető. - -Vajdár azt hitte, hogy lehet merni valamit. - -– Ah! ez az én szenvedéseim legkisebbike. - -A herczegnő mondá: - -– Nem fogok önhöz háládatlan lenni. - -A hangban hév volt és bensőség. - -– Hallgasson rám, uram. Ha ez az én fájdalmas ügyem akként lesz -megoldva, a hogy ön azt nekem előadta, s a mi nagy részben az ön műve -volt, én mindazon javadalmakat, az egész évdíjat, a mit a herczeg -számomra szánt: hű fáradozásaiért önnek engedem át; magamnak nem tartok -meg mást, mint arany szabadságomat. - -Vajdár arcza kigyulladt. Jó szinész volt! el is tudott pirulni, mikor -arra került a sor. - -– A herczegnő megtartotta a régi megvetés hangját egy nyomorult iránt, -ki szemeit az elérhetlenek után meri fölemelni. Ez bűnöm és egyuttal -erényem is. Ha a herczegnő minden vagyonát nekem adná s még azon felül -ezt az egész világot: még akkor sem adna nekem semmit. Mindezt nem -fogadnám el cserébe egy nyájas, jó szava helyett. Vakmerőség tőlem, a mi -után törekszem, de a szenvedély mindenre jogot ád. Ön ismeri a gigászok -regéjét, kik hegyeket hegyekre raktak, hogy az istenek közé feljussanak. -Én képes vagyok hasonlót tenni. - -A herczegnő kiváncsi volt megismerni azt a Peliont, Ossát, a mik az -Olympot ekként megközelítik s Vajdár kiolvasta kérdő tekintetéből ezt a -kiváncsiságot. - -– A herczegnő nem nézne le engem, ha rangjabeli volnék. Az fogok lenni. - -– Szerencsét fogok kivánni hozzá. - -– A herczeg azt igérte önnek, hogy ha megszünik férje lenni, egyesség, -kibékülés szerint: akkor atyja fog lenni. Nekem is azt igérte. - -– Hogy önt fiává fogadja? - -– Hogy engem fiává fogad. - -– S ugyan mi oka lehet rá? - -Vajdár eltakarta félkezével arczát. Szeméremérzetével küzdött. - -– Ne kivánja a herczegnő, hogy szegény jó anyám szégyenét bevalljam s -helyette piruljak. Ő szerencsétlen volt. Balsorsának szülötte én vagyok. -S kinek e balsorsot jóvá tenni kötelessége, – az a herczeg. - -Blanka egymásba csapta tíz ujjait, a mi azt is fejezhette ki, hogy -fölöttébb meg van lepve e fölfedezés által; de ilyenformát is -fejezhetett ki, hogy «oh te országos gazember! Képes vagy az édes anyád -tiszteletreméltó hamvait meggyalázni, hogy becsületes származásod -helyett egy herczegi korcsnak hazudhasd magadat!» - -– Ez valóban érdekes és meglepő fordulat ebben a mi regényünkben! mondá -a herczegnő csaknem pajkos kedvcsapongással. És én ezt annyival inkább -valószinűnek tartom, mert már láttam négy vagy öt drámát, a minek -ugyanez a kifejlődése. «Nincs a kis ujjad kitörve a ballábadon?» – -«Igen!» – «Ugy az én fiam vagy!» – «Nincs a nyakadon hátul egy nagy -anyajegy?» – «De van!» – «Hozd ide; te az én fiam vagy!» – «Hol kaptad -ezt a kettétört érem egyik felét?» – «Haldokló anyámtól.» – «Keblemre, -fiam!» - -A herczegnő tapsolt a kis kezeivel. - -– Ez nagyon derék! Nagyon derék! Ezért mondta a herczeg, hogy ha -elválunk, csak változni fog a viszony közöttünk, nem megszakadni. Ezért -ajánlotta hát fel jövendő lakásomul palotája felét. És így nekem még a -Cagliari-czímről sem kellene lemondanom. Mily meglepetés ez! - -Vajdár csakugyan elhitte, hogy egy könnyenhívő gyermekkel van dolga, a -ki meg hagyja magát fogni együgyű mesékkel. - -– És már most érteni fogja a herczegnő, honnan vette az én lelkem -kölcsön azt a vakmerőséget, hogy elinduljak üldözni a holdvilágot s -lessem azt a láthatáron, hogy elfoghassam, mikor feljön? - -A szép holdvilág azonban még nem volt elfogva. - -Mikor már minden meg volt neki magyarázva, akkor elővette oldalzsebéből -azt a ma reggeli névtelen levelet, a mit előbb ki kellett simítania a -térdére fektetve; mert bizonyos kézben nagyon összegyűrődött, sőt egy -olajfestékes hüvelykujjnak az önlenyomata is ott maradt rajta. - -– Ugyan kérem, olvassa el ön ezt a levelet és magyarázza meg még ezt is. - -Vajdár, a mint elolvasta azt a levelet, akkor vette csak észre, hogy ő a -szinleg hátráló ellenség által egy valóságos tűzakna fölé engedte csalni -magát s most mindjárt a levegőbe röpítik. – Itt teljes hadi készülettel -vártak rá! - -Vakmerősége még most sem hagyta el. Tökéletes gonosztevő volt. Arcza -elsápadt az ijedségtől és boszúságtól; hanem azért nyugodt maradt. - -– Ügyetlen bohózat az egész! szólt, az asztalra vetve a levelet. - -– De kinek lehetne érdekében – az én rovásomra – ilyen bohózatot -kigondolni? - -– Azt is megmondhatom. Én ismerem e kézvonásokat. Ezt a levelet -Caldariva marquisnő irta. - -– Caldariva marquisnő? Hát ő itt van? - -– Természetesen. A herczeg nem utazik sehova nála nélkül. - -– Mit bánom azt! – De ugyan mi oka lehetne Caldariva marquisnőnek -rágalmazni saját magát? És azután megakadályozni azt, hogy a herczeg -felesége lehessen. Erre igen nagy okának kellene lenni. - -– S az ok elég nagy. – A féltékenység. - -– A féltékenység? kiálta fel bámulva a herczegnő s egy tekintet az -előtte álló arczára, megmagyarázta neki a többit. - -Ez a szépsége tudatában elbizakodott, diadal-mosolygó férfi-arcz haragra -gyújtá vérének minden cseppjét. Eszébe jutott, hogy ez az ember, a ki -egy pillanatban elég vakmerő az ő ura feleségének kérőjeként megjelenni, -ugyanabban a pillanatban be meri vallani azt, hogy ő az ő ura -szeretőjére nézve féltékenység tárgya. S még mosolyog hozzá! - -Ezért a mosolyért képes lett volna őt összezúzni! - -Össze is zúzta. - -Hol az a halálos fegyver? A «14-ik §.!» - -Már felhúzta a sárkányát: már rajta tartá az ujját a ravaszán. - -– Uram! Én nagyon megtisztelve érzem magamat önnek ragaszkodása által. -De hazudni nem tudok. Oktalan reményeket táplálni nem akarok. E tárgyról -ma beszéltünk utoljára. - -– S ha ez volna az egyenes föltétele a herczeg beleegyezésének az -egyértelmű eljárásba? - -– Én a kegyelem útjához folyamodtam, s nem hiszem, hogy ahhoz a herczeg -beleegyezése kivántatnék. - -– Tapasztalni fogja a herczegnő az ellenkezőt! - -– És akármit fogok tapasztalni, én igéretemet le nem köthetem önnek, -miután jól tudom, hogy egy kettőnk között kötendő házasság a római -egyházjog cánonai szerint eleve semmis lenne. - -– Ah, a herczegnő tanulmányozta az egyházjogot? Ez épen olyan hiba, mint -mikor a beteg orvosi könyvet olvas. A herczegnő bizonyosan a 10-ik §-ra -emlékezik, mely megtiltja a fiunak az apjától elvált nőt feleségül -venni; de nem olvasta tovább, a hol az instructiók végén az mondatik, -hogy a mely házasság kegyelem útján semmisnek lőn nyilatkoztatva, az, -mint soha nem létezett, akadályt nem képez. - -Most azután egyenesen a mellének szegezte a fegyvert a herczegnő, oda a -hetedik és nyolczadik borda közé, a hol a szív dobog. - -– Én nem a 10. §-ra czéloztam. A mi közöttünk akadályt jelöl meg, mely a -házasságot semmissé, lehetetlenné teszi, – az az instructiók -tizennegyedik paragraphusa. - -Eldördült! – odatalált! - -Mint a halálra sebzett tigris, ugrott fel helyéből a férfi, s kezével -széke támlájára támaszkodott. - -A vad düh, a rémület e kifejezésétől a herczegnő megrettent. - -Mi volt ebben a fegyverben, hogy oly halálosan talált? - -A szép, mosolygó férfi-arcz hogy átváltozott egyszerre! - -Mint mikor a pusztában lakó szent a hetæra képében csábító sátánnak -arczához vágta a feszületet s arra az egyszerre visszakapta ördögi -arczulatát. Ez egy tetten kapott gyilkos torzképe volt! e hátraszegett -ajkakra, az összeharapott fogakra, a kigyóvá tekerült szemöldökre, a -fehérüket felülről megmutató szemekre, e galvanicus mosolygásra sok -álmában vissza fog emlékezni, a ki azt maga elé idézte. - -– Ki tanította önt erre? kérdé vaczogó fogakkal Vajdár, s ajkain -megjelent az a kis fehér nyulós csepp, a mi az őrültek és dühödtek, a -megrémültek beszéde közben szokott feltünni, s vándorol a felső ajkról -az alsóra s megint vissza. - -A herczegnő rémülten lépett vissza előle. - -– Ezt csak egy ember mondhatta önnek! – Tudom, ki az! – Boszút fogok -állni önön is. – De annak, a ki önt erre megtanította, – üldözője leszek -a földön és a sírban! - -S azzal fölkapta az asztalról a békeokmányokat s kettéhasítá -valamennyit. - -Aztán még egyszer megmutatta a herczegnőnek ijesztő arczulatát s -elrohant. - -Beppo sietve jött utána a terembe s úgy látszik, nagy volt a csalódása, -hogy a herczegnőt nem találja vérében heverve, kilencz tőrdöféssel -keresztül szúrva. - -– No, ezzel az urral, akárki volt, nem szeretnék egy szűk utczában -egyedül találkozni! - -Blanka azt mondta Bepponak, hogy az eltávozott úr számára soha sem fog -többé idehaza lenni, s azzal kiküldte azt, hogy egyedül maradjon. - -Elgondolkozott azon, a mi most itt történt. - -Hogy egy férfi, egy kevély, büszke alak egyetlen egy szótól így -megrettenjen. Hogy egy szó elég legyen azt a láthatár széléig -elhajítani! - -Tehát igaz volt, csalhatatlan volt, a mit az a másik férfi mondott neki; -– soha többet nem fogja őt e szó kimondása után szerelmével üldözni, -hanem csak gyűlöletével. Igy van az jól. - -De az eltaszított azzal fenyegetőzött, hogy azon fog boszút állni -nemcsak a földön, de még alvó porában is, a ki őt erre megtanította. Ime -egy ember, a ki kész üldözni még üveggé átlényegült alakjában is azt, a -kit ember alakban meggyűlölt! - -Értesíteni kellene Manassét arról, a mi megtörtént; figyelmeztetni, hogy -veszély fenyegeti. Rómában «most» az orgyilok nagyon olcsó. Nem rég egy -lapszerkesztőt szúrtak le iróasztala mellett. Itt ez az ellenbirálat. - -De hogyan lehessen őt figyelmeztetni? Hátha minden ember kém, a ki csak -körülötte van; maga Beppo is? Hogyan tudhatná különben a herczeg még azt -is, hogy merre utazott a neje Manassé kiséretében? A Colossæumban -találkozásáról még ma nem tud senki: holnap már azt is megtudhatják. -Kiben lehet bízni a szent városban, a hol mindent meg lehet kapni – -borravalóért? s a hol a hűség nem tart tovább, mint a meddig a borravaló -tartott. - -Legelébb azt kellett megtudnia, hogy mi volt a veleje annak a végzetes -szónak? - -Alig várhatta, hogy Zimándy hazajőjjön. Pedig ez is sietett. Kiváncsi -volt megtudni a találka eredményét. - -– Nos, hát? Mit végeztek, herczegnő? Volt első szava. - -– Én nem kötöttem békét. - -– S miért nem? - -– Azért, mert a béke drágább lett volna, mint a háború. - -– Akkor jól tette a herczegnő. És így félbeszakadt minden egyezkedés? - -– Egészen elszakadt. – Nézze ön ezt a levelet. - -Blanka a ma reggel kapott névtelen levelet odanyújtá az ügyvédnek. - -Az elszörnyedt rajta. Dormándynénak is odaadták, hogy olvassa el. Az el -akart ájulni. - -– Pokoli gondolat! S én képesnek hiszem erre mind a hármat. Ezt a -levelet szeme elé tartotta a herczegnő Vajdár uramnak? - -– Bizonyosan. - -– Azért rohant hát el innen olyan furibundusan. - -– Ön már ezt is tudja? - -– Még a kapus is arról beszél. Úgy rohant el, hogy csaknem megfogták a -cselédek. - -– Dehogy fogták, az ő zsoldjában vannak. – Holnap kiköltözöm ebből a -hotelből. Kerestessen ön nekem egy magánlakást. - -– Már van is. Rossi grófék kiköltöznek a követségi palotából s egy házat -fogadtak ki. Nekem izentek, hogy ha a herczegnő meg akarná azt velük -osztani, megférnének benne. - -– Oh annak nagyon örülök. - -Pedig nem örvendetes dolog ez; mert Rossi kegyvesztett lett s vele -együtt az egész mérsékelt szabadelvü párt elvesztette befolyását a -Vatikánban; most aztán csak a két szélsőség huzakodik egymással: a -reactió és a circolók. - -Mit tudta a herczegnő, mi az a reactió, meg azok a circolók? Ő csak arra -gondolt, hogy meg fog menekülni kémeitől és üldözőitől s a baráti háznál -még Manasséval is találkozhatik. - -– Most már kérni fogom önt, siettesse perünk eldőlését. - -– Hiszen épen abban járok! - -– Engedjen egy kiváncsi kérdést tennem. Ön a házassági titkos -instructiókat könyvnélkül tudja, nemde? - -– Akár a miatyánkot. - -– Emlékezni fog ön rá, hogy mit tartalmaz a 14-ik §? - -– A 14-ik §? – Azzal hála Istennek nekünk semmi bajunk. - -– Miért «hála Istennek» e miatt? - -– Azért, mert a 14-ik §. azt mondja, hogy semmis a házasság, ha az egyik -házasságra lépő fél valamely oly bűntettet követett el, a minek több -esztendei fogság a büntetése. - -Most már mindent megértett Blanka. - -Manassé oly bizonyítékot tart a kezében, melyet ha föl akarna használni, -boszúja tárgyát letaszíthatná vele az aljas gonosztevők sorába, a honnan -nincs fölemelkedés. A pokolból vissza lehet még jönni, de az emberek -megvetéséből soha. Az egy olyan börtön, a minek nincs ajtaja. Az egy -olyan halál, a miből nincs feltámadás. - -És Manassé nem akarja e rettentő boszút végrehajtani halálos ellenségén. -Engedi őt azzal a láthatatlan koporsóval, melylyel körül van zárva, -járni a világban, csak egyszer-egyszer koczczint egyet a koporsó -födelén, figyelmeztetve, hogy a ki halott, az járjon Istennel. - -Ezért a dæmoni düh a megszégyenített arczán. - -Azt nem tudja, mennyit bir a herczegnő az ő veszedelmes titkából? De azt -bizonyosan kitalálhatja, hogy a mit bir belőle, azt Manassétól kapta -kölcsön. - -Blanka, a mily mértékben tanulta rettegni az egyik férfialakot, oly -mértékben érezte a másik varázshatalmát növekedni lelke fölött. - - -XX. - -Eddig Blanka csak vendég volt a sors asztalánál, a kinek szabadságában -áll lamentálni a fölött, hogy hogyan tudja a szakács így elrontani az -ételeket? A mint azonban a magánházhoz átköltözött, alkalma lett a -tűzhelyhez is közel jutni s megérteni, hogyan készülnek azok a keserű -falatok, a miket az az universalis szakács, a kit majd kormánynak, majd -gondviselésnek, majd reactiónak, majd népképviseletnek, majd -önuralkodónak, majd forradalomnak, majd diplomatiának neveznek, a -szegény spártaiak közasztalára feltálal? – Rossiékkal itt mindennap -érintkezett, kiktől csak egy corridor választotta el, s azoktól sokat -megtudott, a mi a világban történik. - -Gábor úr nem költözött el a vendéglőből a herczegnő magánszállására; bár -hely lett volna ott a számára is elég. Mondhatta volna őszintén, hogy -«megvallom az igazat: én tisztelem, becsülöm azt a derék urat, Rossit, -de hiába, a korcsma csak korcsma!» az ember azt nem találja fel sehol, a -mit itt talál, azért maradok a vendéglőben, a hol mindent megkapok, a -miért megfizetek. E helyett azonban azt mondta a herczegnőnek: - -– Megvallom az «igazat». Én ugyan már torkig vagyok a római -vendéglő-lakással, – de nem állhatom ki Rossi grófot, a kit mindennap -kellene látnom s a ki nem az én contentumomra való ember. Elismerem, -hogy okos, felvilágosodott fő; tiszta, feddhetlen jellem, példátlan -családapa. Ha elvtársam volna, büszke lennék rá; ha ellenfelem volna, -örömest együtt laknám vele; de egyik sem. Ő mindig békíteni akarja a -küzdő ellentéteket; ő mikor már a két tábor egymással meg akar ütközni, -egyiktől a másikhoz jár, hogy kibeszélje kezükből a fegyvert. Ha az -egyikkel beszél, azt csitítja, ha a másikkal jön össze, azt capacitálja. -Szüntelen alkuszik, békéltet, transigál. Az ilyenek a -legkiállhatatlanabb emberek. Szakasztott mása Adorján Manassénak! - -Ha tudta volna, hogy milyen nagyon felverte a becsét azzal mind a -kettőnek Blanka előtt! - -– Én tehát a herczegnő kegyes engedelmével továbbra is itt maradok, a -leveleim is ide vannak már utasítva. Hanem mindennap teszem -tiszteletemet és referálok az ügyünk mibenállásáról. - -A herczegnő aztán, a mint közelebbről megtanulta ismerni a diplomatát, -kinek családja oly régi pártfogója volt: csakugyan rájött, hogy az ilyen -ember nem ennek a világnak, s különösen nem «ennek» a Rómának való. - -Ott már akkor nem volt más a küzdtéren, csak a két «vak óriás»: a -reactió és a forradalom. Csak azt lehetett kérdeni, hogy vaktában melyik -találja főbe a másikat? s ha a másikat nem, kit üt le vaktában? -Bizonyosan azt, a ki kettőjük közé áll. - -E küzdelem képezte az ő ügyének mérlegét is. - -A mérsékelt szabadelvüek befolyása megszünt a Vatikánban, azóta e kettő -közül az egyik várt a herczegnőre: ha a feketék győznek, akkor őt -becsukják egy kolostorba, holtig tartó vezeklésre, ha pedig a vörösek -győznek, azok agyonverik Cagliari herczeget is, meg a válni akaró -feleségét is, – azért, mert aristokraták. - -A külesemények hol az egyik hatalmat kerítik felül, hol a másikat. Néha -egymáson henteregnek, hogy nem tudni, melyik van fölül, melyik alul? - -A herczegnőnek gyakran meg kellett látogatni ** grófnét is, azon -nagyhatalom követének feleségét, mely az osztrák nagykövet távollétében -a Rómában levő osztrák és magyar alattvalók ügyeire védnöki befolyást -gyakorolt. Ez úton kapta a herczegnő a hazájából érkezett tudósításokat -és pénzösszegeket. - -** grófnénál gyakran találkozott azokkal a nevezetességekkel, a kik a -politikai reactió szálait szőtték-fonták. A követ nejének termei voltak -az ő jól ismert fészkük. S a rómainak az asszonyok számára is van tőre, -ha útjában állnak. ** grófnéról kényes természetű kalandokat -hireszteltek el, a miknek nem volt ugyan semmi alapja, de a miket annál -könnyebben elhittek, mert a grófné atyja szinész volt s ő maga is -leánykorában ünnepelt szinésznő, s arra mindent rá lehet fogni. -Képzelhetni az olasz nő (mert olasznak született) boszúvágyát a nép -ellen, mely ilyen tőrszurásokkal akar megsemmisíteni egy asszonyt! - -Blankához ** grófné igen szives volt s estélyeire meghívta, barátnőjével -együtt, kinek szőke szépsége, vidám kedélye s tiszta német beszéde «ezen -termekben» sok hódítást szerzett. Jellemzi a grófné estélyeit az, hogy -ott az olaszok németül beszéltek; pedig a grófné maga egy szót sem -értett ezen a nyelven. - -Egyszer tréfából azt mondta Blanka a szép Dormándynénak: - -– Te még meghódítasz valami szép ifju olaszt s az elrabol tőlem s akkor -szépen egyedül maradok a világban! - -Mire a szőke szépség így felelt: - -– Herczegném, lelkem. Ha minden olasz összetenné minden erényeit, s -aztán minden hibáit a tengerbe vetné, így kinálna meg magával, még sem -hagynálak el tégedet érette. - -A herczegnő nagyon meg volt hatva e ragaszkodás által. Egy hű szív hát -mégis van, mely vele együtt érez. - -A világ pedig egyre zűrzavarosabb lett. - -Itt maradni a szép Rómában is kín volt már; hazamenni a jó -Magyarországba is fájdalom volt már. – S az idő nagyon a nyárba haladt -bele. - -Egy napon nagy búsan állít be Blankához Gábor úr: sugárzott az arczáról -a szerencsétlenség. - -– Sehogy sem akar előre haladni az ügyünk. Nem jött még rá a herczegnő -az okára? - -A herczegnő ezerféle okot gondolt; de egyet se jelölt ki, mint -bizonyosat. - -– Én már rájöttem. – Az én személyiségem az oka, a miért a herczegnő -ügye szenved. Ez csakugyan nem volt a herczegnő ezer gondolatai között. - -– Ugy van. A gát, a melyen fel vagyunk akadva, az, hogy a herczegnő -ügyvédje protestans. - -Ez bizony meglehet, hogy úgy van. - -– Ezen most csak két mód van segíteni: – vagy a herczegnőnek más -ügyvédet kell vallani, a ki a római egyházközséghez tartozik: ez a -hosszabb út; – vagy pedig nekem kell rögtön áttérnem: ez a rövidebb. - -A herczegnő eleinte azt hitte, hogy Gábor úr tréfál s elkezdett nevetni. - -Zimándy azonban megtartá ünnepélyes komolyságát, s mint a ki meg van -győződve áldozata nagyságáról, ünnepélyes lemondás hangján folytatá: - -– Igen, herczegnő, én képes vagyok lemondani atyáim hitéről, tűrni az -«egész világ» gúnyhahotáját, azért, hogy a herczegnő ügyét diadalra -segítsem. Még ma megyek a bibornokhoz, a kin megfordul minden s -felkérem, hogy legyen keresztapám. - -Blanka most már látta, hogy ez egészen komoly állapot s kezdett -elérzékenyülni. - -– Ez lesz a döntő sakkhúzás az ön ellenségeinek cselszövényei ellen. Én -ezt föltettem magamban – és végrehajtom. - -– Uram, ez olyan adósság lesz rajtam, melyet soha sem leszek képes -visszafizetni. - -– Csak diadalra vezessen, s én megtalálom abban jutalmamat! mondá a -derék férfiu nemes páthoszszal; a miért a herczegnő forrón megszorította -a kezét, s még könyezett is. - -Mégis vannak jó emberek a világon, a kik az ügyefogyottakért még -áldozatra is képesek! - -Mikor a herczegnő ezt elmondta Dormándynénak, az meglepetést tanusított -arczkifejezésében s szavakban is igyekezett visszaadni azon -nagyrabecsülést, mely az elhatározás folytán keblében Zimándy úr -irányában keletkezett. - -A jelzett áttérési tény csakugyan a maga szokott ünnepélyességével végbe -is ment; még a lapok is nagy dolgot csináltak belőle, s senki sem -kételkedett rajta, hogy a keresztapai ajándék a herczegnő perében -hozandó kegyelmes itélet fog lenni. - -Rá egy hét mulva meg is hozatott az itélet. - -A házastársak elválasztattak; de úgy, hogy a herczegnőnek soha, Cagliari -herczegnek pedig addig, a míg elvált neje él, új házasságra kelni nem -szabad. - -A herczegnő fölött tehát be volt csapva a koporsó. De egyuttal oly -módon, hogy a koporsófödéllel Caldariva marquisnő menyasszony-köntösének -a szegélye is oda lett csiptetve. Az sem siethet az oltárhoz, a míg a -szegény élő-halott porrá nem omlik. - -Ha volt valaki, a ki boszút akart állni mind a két asszonyon: czélját -érte. - -Az itélet többi része mellékes dolog. Hogy Cagliari herczeg köteleztetik -tizenkétezer arany évdíjt adni Zborói Blanka herczegnőnek (ki czímét -megtartandja) s azonkívül a Cagliari-palotának a Tiber felé néző -osztályát örökös lakásul; hozományát és ékszereit kiszolgáltatni; ezen -vívmányok már Zimándy úr diadalainak részei; mert hiszen jöhetett volna -olyan itélet is, mely Blankától még az évdíjat és palotát is megtagadja, -s ezt tekintve, még sem lehet mondani, hogy a hitváltoztatás már e földi -árnyékvilágban is meg ne teremte volna gyümölcseit. - -Igaz ugyan, hogy egy sulyos fentartás volt kötve e világi jók -élvezetéhez: nevezetesen az, hogy Zborói Blanka szüntelen Rómában -tartozik maradni. Ez az itélet természetéből folyik. Miután a másodszori -férjhez menés meg lett tiltva neki, kellett gondoskodni a birónak arról, -hogy az elitélt nő kellő felügyelet alatt maradjon. S ennek még -leggyöngédebb módja volt az, hogy a Rómában lakásra köteleztetett; mert -azt is tehették volna, hogy valami kolostorba utasítsák élethossziglan. - -Azon idő óta, hogy a vendéglői szállását magánlakással váltotta fel a -herczegnő, többé nem találkozott Manasséval. Ez bizonyosan került minden -alkalmat az összejövetelre. Csak onnan sejtette, hogy még Rómában van, -hogy egy napon Rossiéknál meglátta azt a festményt, melyet Adorján a -Colossæumban készített, ott hallotta, hogy ezt most fejezte be a hajdani -jó barát, s névnapi ajándékul küldte a grófnak, s hogy most egész -lélekkel hozzáfogott festészeti tehetsége kifejtéséhez. - -Az itélet kimondása után aztán Manassé meg volt a herczegnőre nézve -halva. Halva volt már ő rá nézve az egész világ. Olyanná volt rá nézve -átalakítva az egész föld, mintha ismeretlen planétába volna áthelyezve, -melyben az ő fajához hasonló faj nem létezik; a hol ő maga csak egy -párjanélküli csodának lézeng megértetlenül. - -Egy nő, a kinek meg van tiltva szeretni. - -Tizenkilencz éves korában! - -S milyen hosszú lehet még az élet! - -És ezalatt soha sem szeretni! Nem álmodni, nem ábrándozni, nem -reményleni. - -Még ha bezárták volna egy kolostorba, könnyebben elviselhetővé teszik -vala a sorsát. Ott zárt fal keríti el az emberiségtől, vasrácson -keresztül látja csak a világot: körülvéve magához hasonló tört -szivektől, azoknak a bánatában föloszthatná a magáét. Csábító világi -öröm nem kisérhetné többé. De meghagyták neki az egész világot, úgy a -hogy áll, a hogy mozog, nő és fogy, csak épen a napot vették ki belőle. -Járhat, a merre tetszik; beszélhet, a kivel akar; hanem mindenki tudja -felőle: oda van irva a két szemölde közé: «nem szabad szeretned». - -Blanka meghajolt fővel fogadta a csapást. Isten akarja így. Az -egyháznak, a vallásnak érczbevésett törvényei vannak, a mik -hatalmasabbak a természet törvényeinél. Meg kell azok előtt hajolni. -Ezek a birák csalhatatlanok s tőlük nincs feljebb hivatkozás sehová, -senkihez. - -Hiszen még ez az itélet is jótétemény. Csak egy örömtől foszt meg; de -ezer szenvedéstől szabadít meg. Most már nem üldözheti senki. Legfeljebb -kémkedhetnek utána. Az pedig sikertelen áhitozás lesz. Blanka üvegfalú -házban lakhatik. - -Az itélet kimondása után rögtön átköltözött a számára rendelt -palota-osztályba s a nagy háztartásnak megfelelő cselédséget fogadott. -Jövedelme saját vagyona után is volt annyi, mint a mennyi a herczeg -részéről meg volt számára itélve, minden kényelmet megszerezhetett -magának. - -A palotával, melybe beköltözött, egészen meg lehetett elégedve. Az a -nagy Cagliari-építmény déli osztályából állt, melynek csak egy terme -feküdt északnak, három ablakkal a piaczra. A piaczi homlokzat többi -részét a herczeg lakta, s a herczegnő lakosztályának hossza a -Tiber-parton nyúlt végig, a honnan az Angyalvárra és Vatikánra lehetett -látni. - -A herczeg lakosztályának kapuja a piaczra nyilt, a herczegnőé a -Tiber-partra. – Azontúl egy hosszú fal következett, melynek párkányát -kihajló olajfák lombja s kuszó rózsák átnőtt sátora takarta be, s e -kertnek is volt egy külön vasajtaja, mely a herczegnő lakta palotához -vezetett. A kert belül hosszában kétfelé volt osztva egy magas fal -által. A herczeg palotájához tartozó kertbe egy lépcsőzetes fedett -tornáczon át volt a bejárás a nyugoti szárnyból; a herczegnő a maga -kertjéhez egyenesen az udvarából jutott, mely a másik udvartól egy -keresztbe épített karzattal volt elzárva. Ez a karzat, a π betű -középvonása köté össze a két szárnyat. Lapos kőfedele tele volt rakva -délvirágokkal ó-fayence edényekben. - -E karzat bejárata el volt zárva; legalább a herczegnő lakosztálya felől -határozottan el. A hajdani csarnokboltozat helyét nagyszerű -márványkandalló foglalta el, kőfaragványain, bronzrácsozatán művészi -kezek alkotásaival. Azt onnan házbontás nélkül eltávolítani nem -lehetett. – A kandalló hátulsó tűzlapját vastag damaszkozott vaslemez -képezte, melyre aranynyal kevert vörösrézből egy önmagát felgyújtó -phœnix alakja volt beverve. E hálóteremnek az utczára nyiló ablakai nem -voltak áttörve, azok kifelé fülkéket képeztek, egyikben volt egy kosarat -vivő canephora, a másikban egy furulyázó satyr. – A helyett egyetlen -nyilása volt a kert felé, mely egy kis gömbölyű kiálló donjonba -vezetett, azon volt három ablak, befutva virágzó indákkal. - -Ez a «remeteség» lett ezentúl Blanka menedéke, a hol napjait egyedül -töltheté, – egészen egyedül. - -Lelki barátnéja, a szép özvegy Dormándyné, az itélet kimondása utáni -napon azzal a vallomással lepé meg, hogy ő menyasszony. Zimándy úr -megkérte a kezét s ő nem tagadhatta meg azt. – (Tehát nem volt szükség -valamennyi olasznak collective összetenni az erényeit.)– Itt Rómában -fognak megesküdni s azután – nagyon természetes – hogy haza fognak -utazni Magyarországra. Zimándynak ott a hivatása s a nő tartozik követni -az ő férjét. Ki vehetné nekik rossz néven? – Blanka lassankint aztán -arra is rájött, hogy barátnéja és ügyvédje régen értették már egymást. -Visszaemlékezett Manassénak egy-egy csipkedő czélzására, ki e jó -egyetértést észrevette, a mikor Blanka még nem is álmodott felőle. Azt -hitte, hogy őtet szeretik mind a ketten; pedig egymást szerették. De hát -jól tették, igazuk volt. - -Most már azt is kitalálhatta, ha kedve volt talányokat oldozgatni, hogy -Zimándy úr miért határozta el magát arra a nagy áldozatra, hogy apái -hitét megtagadja? Azért, mert Rómában másként meg nem esküdhetik -Dormándynéval. Az ő kedveért történt ez; nem a herczegnő peréért. - -Vegyünk búcsút tőle s aztán hadd vigye magával a derék ember az áldást, -a feleséget és a salláriumot. - -Így maradt tökéletesen egyedül a «gyermekasszony» az örök városban. És -szeretett most már egyedül maradni és bezárva lenni. Örökké bezárva. - -Megfogadta a parancsolatot, hogy szeretni többé nem szabad; olyan -nagyon, hogy még nőt, jó barátot, de még egy házi állatot sem szeretett -többé. – Cselédén kívül, a kit megfizetett, mást nem bocsátott magához -közel. Látogatóba nem ment sehova; azt hitte, akármely társaságba belép, -ott e csendes suttogás támad mögötte: «la condannata!» (az elitélt nő). -Ő sem fogadott el látogatást. Nem bocsátott magához mást, mint a -gyóntatóját, a ki hetenkint egyszer fölkereste, annak azután volt mit -meggyónnia a hét főbűnök közül: «kételkedés a gondviselésben», – -«fellázadás az emberi igazság ellen», – «tilalmas álmok az ébrenlét -alatt», – «irigylése a mások boldogságának», – «imádkozni nem tudás», – -«gyűlölet az élet iránt». – Vezeklésre méltó bűnök. - -Majd meg fogja magát javítani s megszokja lassankint, hogyan kell élni -egy jó indulatú halottnak? Talál magának csendes szórakozást, mint -annyian mások, a kik meghalt szívvel járnak a világban. Tökéletesíti -magát valami művészetben: tudományokban, természetben, buvárkodik és ir -könyveket. – Szerez magának különczségeket, miket szenvedélyévé alakít; -ragályos betegeket fog ápolni, a kikhez nem mindenki mer közelíteni; -vagy lesz szenvedélyes lovagló, a ki árkokat ugrat át, mikben más a -nyakát törné; árva gyermekeket gyűjt össze, s levesiváshoz és -ingviseléshez szoktatja a római árvákat; egyszer majd a salonjait is -megnyitja, s hires művészeket és előkelő prælatusokat fogad el magánál. -Lassankint aztán majd csak eltelnek az évek, s az emberek nem fognak -kérdezősködni utána, hová lettek arczáról a rózsák s gyönyörködött-e -bennük valaki? vagy csak lefonnyadtak maguktól. Aztán mind vénebb lesz. -Nem fog kijönni a házból. Körülveszi magát kis kutyákkal, papagályokkal, -hazug, rest, feledékeny cselédekkel, azokkal pörlekedik a míg élnek, -megsiratja őket, ha meghaltak, és így szépen végigéli a hosszú életet, -hogy végül megtakarított jövedelméből valamelyik római szentegyházban -egy fogadalmi sírboltot emeltessen hamvainak. – Ugyan ki tudakozódnék a -gazdagok könyhullatásai után? – A fény megaranyoz mindent! - -Blanka lapokat sem járatott. Mit olvasson belőlük? A szépirodalmi -lapokból szerelmes történeteket, a politikaiakból vérontást, háborút, -forradalmakat? – Nem tudott a világról semmit. - -Azok ott, a mellette való palotában másként élték világukat. Gyakran -elűzte Blankát kertre néző donjonából a szomszéd kertből áthangzó -mulatság zaja; aközt ismerős hangok, melyeket gyűlölt, tánczzene, robaj, -szilaj sikongatások, pohárcsörgés, dévaj asszonyi hahota! - -Olyankor futott a legutolsó termébe, melynek ablakai a piaczra nyiltak s -onnan bámult ki a világba, míg estére a kertben elkezdett orgia zaja -átköltözött a mellékpalotába s most már a kőfalon keresztül hangzott át -hozzája. - -Azoknak is meg van tiltva, hogy szeressenek, de hogy az életben -gyönyörködjenek: az nincsen. - -S az ő gyönyöreik zaja kergeti Blankát palotája egyik szegletéből a -másikba. Ez az egész változatossága napjainak. - -Egy másik változatosságról gondoskodott a nyári malária. Blanka megkapta -a váltólázt s azzal vesződött hat hétig. Ez is egy neme az időtöltésnek. -Az ember minden harmadnap várja a hozzáesküdött kedvest: eljön-e? nem -jön-e? Mikor már tizenhárom nap nem jött el, azt hiszi, hogy tán el is -feledte. Dehogy feledte! Tizennegyedik nap megint itt van. – Nincs ilyen -hű szerető több mint a malária a világon. - -Mikor aztán felüdült, az orvos azt tanácsolta neki, hogy jó volna -levegőt változtatni. Azt tudta, hogy a herczegnőnek Rómát elhagyni nem -szabad, azért nem is küldte őt a Svájczba, hanem csak a Tivoliba, vagy a -Monte Mariora. De ezt is meg kellett előbb kérdeni a Vatikánban, hogy -szabad-e? Megengedtetett, hogy a gyógyuló beteg a Monte Marion töltse a -nappalt; de éjszakára vissza kell térnie a palotájába. Így kivánja a jó -erkölcs és a törvény. - -Azonban ez is jót tett a herczegnőnek. A hegyi lég, a pompás -olaszországi őszi napok alatt s a naponkinti kocsizás helyreállítá -egészségét. S ime ez is az élet örömei közé tartozik. - -Az elvesztett egészségért folytatott küzdelem elfeledteti az emberrel az -élet minden egyéb harczait: legyen ezeknek neve szerelem, vagy vérontás. -Ez a viaszképű, szederszájú, ónszemű udvarló nem tűr semmi -versenytársat; a kit ő szeret, annak nem szabad másról gondolkozni, csak -ő róla. - -Ez alatt háromszor is megváltozott a politikai világ arczulata Rómában; -Blanka mit bánta azt? Neki még hazát sem lehetett szeretni. Mi volt rá -nézve a korszak nagy jelszava: «szabadság?» Elnyeli-e azt a tenger s -elalszik végkép? vagy kihányja a Vezuv s felgyujtja vele a földet? Mikor -az egész világon minden szabad lesz, ő neki akkor se lesz szabad -szeretni. - - -XXI. - -Egy napon nagy dolognak kellett történnie a herczegnővel, mert ** -grófnénál tett látogatást, még pedig szokatlan kora reggeli órában. - -A grófné már akkor visszajött a reggeli miséről, a mit egy nap sem -szokott elmulasztani. - -Blanka arczán szokatlan izgatottság látszott, a mire betegség után -különben is fogékonyság marad fönn. A grófné boudoirjában négy tagból -álló hölgy-társaságot talált, kik a házi asszonnyal egy elmés alkotásu -ruhatartó-bábot álltak körül, melyre egy új női ruha volt felakasztva. -Ez öltözetváz mintája volt azon jelmezbáboknak, a mikkel később a -császári trónra hivatott Montijo grófnő egész termeket megtöltött. - -Mikor az ember fel van indulva, olyankor a mellékkörülmények, a miket -egészen közönyös tárgyak képeznek, leginkább megragadnak a lelkében. -Blankának emlékében maradt az, hogy a szemlére kitett öltöny narancsszín -sárga moir, zöld és lilaszín szegély-himzéssel. - -– Panaszom van önre, előzé meg a házi asszony a belépőt. Az, hogy engem -nem látogat meg, még csak hagyján, de a templomban sem látni önt soha. - -Blankának, ha nyugodt kedélyállapotban lett volna, az leendett a -válasza, hogy hosszas ideig beteg volt, feküdt, recidivázott, orvosi -tilalom alatt állt, s ezt teljes értékű mentségnek fogadta volna -mindenki. - -E helyett nagy keserüen ezt találta felelni: - -– Nekem nincs leimádkozni való bűnöm; mindennapi kenyérrel és börtönnel -pedig olyan jól el vagyok látva holtomig, hogy nem kell érte -könyörögnöm. - -– Ah, a kis pogány! Neki nincs leimádkozni való bűne! Ez a szó maga -olyan bűn, hogy vezeklésül egy hétig kell önnek velem eljárni az -«oltáregyesület» számára kéregetni. - -Blanka azután észrevette, hogy az egész társaságot megsértette, a mi nem -volt szándéka s sietett mentségét elmondani. - -– Bocsásson meg a grófné, de egészen magamon kivül vagyok az -izgatottságtól és rémülettől. Épen azért siettem ide, hogy védelmet, -vagy elégtételt, vagy nem tudom mit keressek önnél, minthogy a gróf, a -nagykövet, most nekünk is pártfogónk, magyaroknak. Ekkor aztán -körülfogták, leültették s kérték, hogy beszéljen, mi történt vele? - -A herczegnő elmondá azt nehány szóval. Ma reggel, mikor a Campo Vaccino -mellett kocsijával el akart hajtani, egy nagy népcsoport útját állta, -köztük egyenruhás alakok, a kik a többieket izgatni látszottak. - -– Ah, azok a «reduci»-k. - -Mit tudta azt Blanka, hogy mik azok a reducik? (Megtanulta később!) - -Aztán az történt, hogy a lovait megállították, kocsiját minden oldalról -megrohanták, fenyegető kiáltozások közt, a felemelt öklökben kések -villogtak; egy marczona alak felszakította a hintó ajtaját erőszakkal, a -hágcsóra fellépve, fogai közt éles kést tartott. Blanka azt várta, hogy -meg fogják ölni. Hanem a mint a hintó hágcsóján álló ember őt meglátta: -egyszerre elmult arczáról a düh kifejezése, a kést visszadugta az öve -mellé s kezével inte a népnek s e szókat mondá: «Lasciate; la -condannata!» Erre rögtön félreálltak a kocsija elől; utat nyitottak a -számára s engedték még tovább menni. Még most is reszket az ijedtségtől. -Senki se csodálkozott az elbeszélt eseten. A vendéghölgyek összesúgtak. - -– Bizonyosan Cagliari herczeg előfogatának nézték az önét, herczegnő, a -kocsis bérruhájáról s a hintó szinéről. Nagyon jó lesz, ha ön rögtön más -egyenruhát ad a cselédjeinek s hintaját elcseréli, mert még többször is -összetéveszthetik. - -– No, és ha Cagliari herczeg ült volna a kocsiban? kérdé Blanka. - -– Akkor a római martyrok száma egygyel több volna ma, szólt a grófné -hidegen. A herczeg azonban okosabb ember, mint hogy ilyen malapropost -meg hagyjon történni magán. – A mint a Lateránból ma hazafelé jött s -neszét vette az őt fenyegető bajnak, elhagyta a kocsiját, titkárjával -együtt bérkocsiba ült, s azóta Civita Vecchia felé jár, a hol a nép dühe -utól nem éri. - -– S nem fordulhat-e a feldühödött nép a palotája ellen, ha őt magát az -utczán meg nem kaphatja? Én egy nőnevet is hallottam szidalmaztatni a -néptömegtől. - -(Nem akarta a száján kiejteni a «Szép Cyrene» gúnynevét.) - -– Bizony az könnyen megeshetik; szólt a grófnő, a ruhabábon -helyreigazítva az öltönyredőket, de az már nem lesz nagy baj. Azon -esetben a rendőrség közbe fog lépni és szétveri a csőcseléket. - -– Istenem! vér fog folyni! - -– Csak hadd folyjon. Az olasz szeret érvágással gyógyítani. - -– De hát miért kell ennek így lenni? - -– Olvas a herczegnő hirlapokat? - -– Nem én. - -– Hát vitessen fel magának egyet. Nem egyet, de kettőt: a két -szélsőségből, a melyiknek a nevét legjobban kiabálják az utczán; azokból -mindent meg fog érteni. Az utczára néző ablakain azonban hagyja csukva a -vastáblákat ezentul. - -– Boldogságos szűz! - -– No ugy-e, hogy van még miért imádkozni a világon? Az ember semmi -vétket sem hisz elkövetni, mégis beüt a házba a villám, vagy a petárda. -A mi Angliában a kérvényi jog, az Rómában a petárda-elsütés joga. Meg -kell azt szoknunk. Holnap jőjjön el herczegnő a szent Ágota templomba -reggeli misére. Most pedig mondja meg a véleményét erről az új -öltözetről. Mi nevezeteset talál rajta? - -Blanka kissé különösnek találta, hogy ily nagy és nehéz ügyeknek egy új -selyemruha birálatával kell bevégződniök. - -– Úgy találom, hogy ez az öltöny még a grófnő délczeg termetére is -nagyon hosszú lesz. - -– No és nem veszi észre, hogy négy gomb van a szoknya négy himzett -betétén, ezeknek négy zsinór felel meg, a mikkel az uszályt körül fel -lehet akasztani. Ezt a divatot én hoztam be. A neve «à la Atalante». – -Holnaptól kezdve az úrhölgyek mind ilyet fognak viselni. – Hát a derekát -nem találja ön különösnek? Ez a «ceinture protée». Egy általam feltalált -fűzőkészülékkel ez a derék a legkarcsúbb és a legköpczösebb termetre -egyaránt alkalmazható. - -– Ennek a hasznát valóban nem tudom megitélni. - -A vendéghölgyek egymásra néztek és mosolyogtak, ők mind férjes nők -voltak. - -– Ne közöljem önnel a divatszabóm czímét? - -– Köszönöm! A fekete ruhához nem illik az Atalante divat. - -– S ön mindig feketében fog járni? - -– Legalább erről rám ismernek, hogy én vagyok a «la condannata». - -– Tehát a viszontlátásig a szent Ágota templomban. - -Blanka után alig csukódott be az ajtó, midőn hallhatá, hogy a hölgyek -mind összenevetnek odabenn. - -Talán ő rajta nevetnek. - -Hiszen bizony kaczagni való tréfa is az, mikor a nép meg akar gyilkolni -egy asszonyt azért, mert az elvált férje s annak a kedvese ellen van -feldühítve, de azt nem kaphatja meg, s aztán az asszony kétségbe van -esve, meg van ijedve, s mikor az illetékes helyre panaszkodni megy, ott -azt mondják neki, hogy így van az jól. Ha a fölséges nép őt par hazard -meg találná gyilkolni, ebből milyen szép politikai kapitálist lehetne -majd kiverni – a nép ellen! - -Blankának legelső gondja volt, a mint haza érkezett, beszerezni az -annyira szükséges hirlapokat. Megvétetett nem egyet, nem kettőt, hanem -valamennyit, a minek csak az utczán kiabálták a nevét; pedig volt sok. -Azután közéjük ült s elolvasta valamennyit. - -Azok közül pedig egy is elég volt arra, hogy valakinek a fejét -megzavarja, hát még mindannyi együtt! Ugyanazon helyzeteket, -eseményeket, szemközt álló, ellentétes szempontokból megitélő szózatok, -a mik csak az egymás elleni keserűség, szitok és kiméletlenség dolgában -összhangoznak csodamódon s együttesen oly kétségbeesettnek, oly -rohadtnak, oly felfordultnak festik az egész világ helyzetét, hogy az -olvasó lemond a reményről ennek más megoldását találhatni, mint az -itéletnapi világégést. - -Hát még egy olyan olvasó, a ki a politikai eseményekről nem is -gondolkozott, a kinek ez a mámorító méregital még egészen új, a ki -mindenik ellenmondásnál azt hiszi, hogy a legutolsónak van igaza, s a -sok igazság közt nem tudja, hogy melyikért haljon meg? – Mert mindegyik -leader azt követeli, hogy az olvasó az ő igazságáért tudjon meghalni. -Olcsóbban nem adja. Vagy ha meghalni nem akar, akkor menjen ölni. Csak -az hiányzik, hogy nincs kitéve az előfizetési dijak közé, hogy «egyes -szám ára két soldi vagy egy emberfej!» - -Most aztán megtudott Blanka olyan dolgokat is, a mikről eddig nem is -álmodott. - -Nincs már a nép szeretetétől hordozott pápa! Nincs már a népszabadságot -hirdető Vatikán! Nincsenek már békés reformokat tervező tekintélyes nagy -hazafiak. A három összetéve volt a mythologiai chimæra. A feje oroszlán -volt, a farka kigyó, a közepe bak. – A chimæra szétbomlott alkatrészeire -s most az oroszlán és a kigyó marakodnak egymással, s a szegény -közbeszorult «bűnbak» bír ugyan szarvakkal, de azok nem öklelésre valók. -Őtet az a másik kettő megeszi. - -Blanka mentül tovább haladt e rettentő olvasmányokban, annál jobban -képzelé annak a tehetetlen vergődőnek a gyötrelmét, a ki a tengerparti -futóhomokba belesülyedett, s aztán érzi, hogy nyeli el lassankint a föld -és nem tud kiszabadulni az iszap halálos öleléséből. Látta a szent és -magasztos alakokat megtépve, a sárba leránczigálva, fényes öltözeteikből -kivetkőztetve; tisztességes nőket pellengérre állítva, karrikaturáknak -festve, megseprüzve, kihirdetve, hogy reggel apáczák, este hatærák. Az -egyik azt mondta a másikról, hogy táborát papi talárba öltözött -gyilkosok képezik, kik megmérgezik a szentelt vizet s az áldozati -ostyát; a másik fél meg elmondta a szabadsághősökről, hogy azok egy -bandita-csoport marodeurjei, kik hetekig uralkodtak Bolognában s -raboltak, fertőztettek, akasztottak, míg maga a polgárság s az olasz -vezérek szét nem verték őket, most Rómába menekültek mind. No aztán -Cagliari herczegről és annak környezetéről is olvasott eleget, a mi nem -volt csupa merő hizelkedés. Azok a ma délelőtt felemelt kések ezeknek a -czikkeknek a commentárját képezték. - -A Cagliari-palota volt kikiáltva az osztrák reactió fészkeül. Mert Róma -abban a szerencsés helyzetben volt akkor, hogy a benszülött tősgyökeres -reactión kivül még volt osztrák, bajor, nápolyi, franczia és angol -reactiója is, a mik mindnyájan igyekeztek egymásnak a sarkára taposni a -Vatikán küszöbén s azon versenyeztek, hogy – melyik tegye le a remeket? - -Mikor végig olvasta Blanka valamennyi hirlapot, akkor meg kellett neki -abban nyugodnia, hogy a ki Rómában jelenleg nem jezsuita és méregkeverő: -az mind rabló és gyujtogató. - -És neki nem szabad elhagynia Rómát. - -Ebben is meg kellett nyugodnia. - -Azokkal, a miket megtudott, szerzett magának még egy új szenvedést. - -S bár legalább tartoznék vagy az egyik, vagy a másik táborhoz, hogy -kivánhatná valamelyiknek a győzelmét s a másiknak a porrá töretését. - -De ő nem kivánt semmit, csak békeséget. - -Ott is volt másnap reggel a szent Ágota templomban s ** grófnő láthatta -őt igen buzgón imádkozni. - -Tehát nem áll az, hogy mikor valaki mindent elvesztett, vagy mindent -megkapott, akkor már nincs miért imádkoznia. - -Nagyon jó értelme van annak a köszöntő párbeszédnek, a mit magyar -emberek szoktak egymás közt kicserélni: - -«Adjon Isten, a mi nincsen!» mond az egyik. «S vegye el, a mi van!» mond -rá a másik. - -Blanka azért imádkozott, hogy vegye el az Isten azt a feje fölött függő -vihart, azt a lába alatt morgó földindulást, arról a helyről, a mit az ő -örök lakhelyéül elrendelt. - -És ime az imának milyen jó sikere van! - -A mint reggelizés után ismét felhozatta magának a napi lapokat, -valamennyinek az elején egy vastag betűkkel nyomtatott ujdonság kapta -meg a figyelmét. - -«A pápa Rossit hívta meg a kormányra!» - -A derék, az okos, a tiszta jellemű hazafit; a kire sem azt nem -mondhatják, hogy méregkeverő, sem azt, hogy bandita. A ki sem az oltárt -nem rontja le, sem a szabadságot el nem árulja. A ki nem akar se ölni, -se gyujtogatni, hanem kibékíteni, felvilágosítani, jóllétet, -munkakedvet, nemes erényeket népe közt meghonosítani. A ki nem tartozik -sem a tízféle reactióhoz, sem a húszféle radikál párthoz, s ezért -haragszik rá mind a harmincz. - -És a ki a herczegnőnek is oly jóakaró pártfogója! - -Milyen nagy örömet okozott szegény asszonynak ez a hír! - -S talán csak egyedül ő neki az egész nagy városban. - -Nem kellett már akkor a kibékülés senkinek: nem hitt benne senki. - -Egyedül a szegény condannata gondolt arra, hogy vajha megerősödnék a -hatalma e nemes férfinak. Akkor ez a hatalom talán az ő sorsán is tudna -könnyíteni! - - -XXII. - -Az is a véletlen satyrái közé tartozik, hogy ugyanazon palota, mely az -örök ascetai visszavonulásra itélt herczegnő holtig való lakául volt -rendelve, valamikor egy gyönyörben kifáradhatlan hölgy kedveért lett a -szerelem tündér-tanyájául berendezve. A termek frescofestményeiben -istenek szerelmi kalandjait örökíté meg a művészi teremtő álom. -Mindenütt, a hová a szem tekint, csábító ledérség, eszményi gyönyör -ábrái: képek, a mik a benlakót ingerlik és gúnyolják. - -Blanka, ha ura volna e palotának, mind papirszőnyeget ragasztatott volna -reájok (a hogy tett egy osztrák főherczegnő a világ legemlékezetesebb -palotájával). Így tűrnie kell a halhatatlanok incselkedéseit mindennap. - -Hálóteremében a remek faragványú kandalló két ölnyi magas homlokpárkánya -fölött van egy gyönyörű basrelief, a melyről azt állítják, hogy Rafael -műve. Igenis, Rafaelé, mert az nem faragvány, hanem festmény! de oly -csalódásig hű utánzata a márványnak, hogy közvetlen közelből is úgy -tűnik fel, mintha szobormű volna. Szobrász és festő összebeszéltek: a -kandalló felső párkányzata úgy tünik fel, mintha talapzata volna a rajta -nyugvó szobornak. Egy fekvő Sappho az, egészen meztelen alak, egyik -kezét a kilenczhúrú lyrára nyugtatva. S a lyra húrjai aranyból és -ezüstből vannak s a lyra közepén az a gömbölyű hangfogó ür, mintha -valódi üresség volna, melyen valódi érczhúrok vonulnak át. - -Ezt a szerelmi vágyaitól lankadó alakot kell látnia Blankának, mikor -fekszik és kel, mert épen szemben van az ágyával, melynek függönyeit -leskelődő amourettek tartják szétvonva. - -S ha még csak látni kellene; de a Sappho-szobor még másképen is észre -tudja vétetni magát. Néha elkezdi a lyra húrjait pengetni. Mint valami -távolról jövő zeneábránd, reszket elő a festett hangszerből valami -rejtelmes szellemdal. Mintha tenger fenekéről, mintha a katakombákból -jönne. Néha csak egyes accordok; de sokszor egész románcz-töredékek, a -miknek dallamát oly világosan hallja a magános virrasztó az éji -csöndben, hogy képes volna azokat utána dalolni. – Vagy tán csak képzeli -hallani? - -Máskor meg danázni kezd a festett basrelief. A szókat nem, de a dallamot -szintén ki lehet venni, a mit énekel. Több perczig tart az az enyészetes -ének, valami meleg, forró syren-dal, tengerfenék kristálygrottájából: -testnélküli lényeknek levegőben röpülő izenete egy láthatlan más -világból. - -Ezt Blanka hallja nem egyszer, de csaknem minden este. És nem meri azt -senkinek említeni. Azt hiszi, hogy hallucinatio. Érzékei tévednek. Fél -tőle, hogy ha valakinek elmondja, hogy ő hangokat hall, miket egy -festett kép énekel és penget: azt fogják róla mondani, hogy megőrült, s -még ennél is rosszabb fogságba zárják. De maga meg volt felőle győződve, -hogy ez a mindennapi csalódás az elmehábor előjele. - -Egyszer meg azt tette a Sappho-kép, hogy mikor Blanka épen feküdni -készült s egy perczre megállt tükre előtt, szomorúan tekintve végig -halálra itélt ifju bájain, akkor ő elkaczagta magát. Ez a kaczaj is -valahonnan a felhők közül jött, vagy az orcus földalatti lejtőin át, de -oly világosan hallá azt Blanka, hogy ijedtében elejté a kezében tartott -gyertyát, s még azután is hallani vélte, hogy Sappho nevet, a midőn a -porczellán ernyővel eltakarta az éji lámpát. – Bebújt az ágyba s aztán -onnan dugta ki félve a fejét a függönyök közül, feltekintve az éji -lámpától megvilágított festményre. – S erre a Sappho újra elnevette -magát. Az elébbeni nevetés dévaj, csintalankodó volt; ez utóbbi biztató, -hízelkedő. Hanem az is végtelen távolból hangzott. - -Álom volt-e ez is? - -Ha él ez a kép, miért nem él nappal is, miért csak este későn, éjfél -tájon? - -Minden reggel igyekezett magával elhitetni Blanka, hogy álom volt az, a -mit hallott, hanem este aztán alig várta, hogy hálószobájába -vonulhasson; felgyujtotta a kandalló tüzét és leste Sapphot. - -Az idő novemberben járt már, az esős időszak beállt s ez Rómában is zord -és kellemetlen. - -Blankának fel kellett hagynia több nap óta megszokott sétáival a Monte -Pincion, vagy a Tivoliban. Reggel elment szorgalmasan a templomba, onnan -az oltáregyesületnek pénzt gyűjteni. Kegyessége visszatért már; otthon -pedig olvasta a rettenetes hírlapokat. - -Kezdette megérteni, hogy miért üldözik egymást halálra az emberek, s -megtanulta, hogy miben különböznek a piemontiak, a majlandiak, a -velenczeiek, a rómaiak, a nápolyiak, a szabadelvüek, a radikálok, a -köztársaságiak czéljai egymástól? Tanulmányozta Canino herczeg -parlamenti beszédjeit és Welden tábornok proklamáczióit. Annyira vitte a -politikai fölfogásban, hogy pártfogóját, Rossit, kezdte félteni. Úgy -képzelte, mintha az most egy gőzhajó gépkamarájába szállna le, a melyben -minden kerék, korong, henger, pörgettyű fölmondta egymásnak az -összeműködést s mindegyik a maga esze szerint dolgozik. Jaj a -gépmesternek, a ki közéjük nyul! - -Nem is látogatta meg jó barátjai házát e napokban. Azok most nagyon el -lehetnek foglalva igen nagy dolgokkal. Minek szaporítsa a gondjukat még -a maga apró bajával is. Ráér vele még! - -A novemberi ködös, esős idő egész nap nem engedte a szobájából kijönni; -alig várta, hogy jőjjön már az éj. Ott ült a kandallója előtt, a -hátlapon ragyogó phönixet bámulva, mely maga is az érczkovács-művészet -remeke volt. Finiguerra műhelyéből került, ki először használta a -kalapácsot véső helyett. A lángoló madár tollai zománczozott aczélból, -vörös és sárga rézből, korinthi érczből, ezüsttel kevert aranyból voltak -tarka színekben kiverve; különösen gyönyörű volt a mythoszi madár feje, -lángoló vörös körfénynyel arany tündöklésű szeme körül. Ez a szem a -pattogó hasábok lobogványa mellett úgy ragyogott, hogy szinte nézni -látszott. - -Miért nem tud az ember is így önmagától megégni s aztán hamvaiból megint -más emberré születni? - -Egyszer csak eltünt a phönix ragyogó szeme a lángvörös fej közepéből s a -herczegnő annak a helyén egy fekete űrt látott. - -Ez is érzékcsalódás, mint a másik, gondolá magában. A hallérzék -hallucinátiói után következnek a látérzék mimelései. - -De még azzal nem érte be a phönixmadár, hogy megvakult: egy percz mulva -el is repült. Olyan dörgéssel, mintha fogaskerék zörögne, fölemelkedett -a kandalló kürtőjébe. A kandalló tele volt parázszsal és égő -fahasábokkal. Azok egy pillanat alatt serczegve kialudtak, a zsarátnok -helyén a holt szén feketült. Csak a márvány-asztalra tett -kristálygömbfedelű lámpa világítá meg a szobát. - -S abból a sötétségből, mely a kandalló üregében támadt, egy hölgyalak -lépett elő, a ki megszólalt: - -– «Én vagyok Caldariva marquisnő!» - -Blankának háromszoros oka volt az elbámulásra: a titokszerű megjelenés, -a kimondott név és a megjelenő alak; a csodálkozás vegyült az -ijedtséggel és haraggal. - -A nőalak, kit a kandallóüreg sötétje előtt állva, a szoba mélyéből a -lámpa tejfénye s egy kezében tartott viasztekercs lángja világított meg, -magas, sugár termetű volt, testéhez tapadó lágy nyers selyemből készült -öltönyében az antik istennő-szobrokra emlékeztető; tömött, sárga haja, -gondnélkül csavart tekercsben fejére tűzve. Arcza liliomfehér, a -testszínnek alig észrevehető árnyalatával; de azért e fehér arcz mégis -eleven: valami kaczér, elbizott pajzán mosolygás, életfényt s sugárzó -gömbölyűséget ád neki; s a kék szemei teli tűzzel villognak; kicsattanó -ajkainak korallpirossága növeli a bűvös ellentétet. Minden mozdulata -varázs; nyakának előrehajlása, vállainak felvonása, keblének emelkedése, -csipőinek ringása érzékmámorító bájt ad termetének. - -A mint nevét kimondta, elnevette magát. – Ismerős kaczagás! Ez Sappho -nevetése volt. - -Blanka csak nézett rá merően. Gondolta, a mit most lát, hall, az mind -csak káprázat. Agya meg van már háborodva. Ébren álmodik. A képzelet -teremtménye ez is, mint a többi. - -– Haha! Eredeti módja ez a látogatásnak, ugy-e bár herczegnő? Bejelentés -nélkül, a falon keresztül, a kandalló közepéből. Csak úgy, a hogy -otthonnak vagyok öltözve, pongyolában, még harisnya sincs a lábamon. S -azzal ruháját féltérdig emelve, megmutatta Aphroditéhez méltó -lábszárait. Lábain csak piros sandalok voltak, gemmákkal kigombozva. - -– De hát ha ön nem jön hozzám, nekem kell önhöz jönnöm. Bár etiquette -szerint az elsőbbség mindig az utóbb érkezőt illeti. Ez itt a -legkényelmesebb bejárás kettőnk lakosztálya között. Önnek nem volt róla -tudomása, ugy-e? A kandalló hátlapja egy csapóajtó. Ha a zöld -márványlapra itt a kandalló előtt balról egy lábbal ránehezedünk, a -phönix felvonul a magasba, s ha a márványlapot jobb felől nyomjuk meg a -lábunkkal, akkor ismét visszaereszkedik helyére. Tekintsen ide. - -A hölgy lába hegyének egy ujjával nyomta meg a márványlapot s a phönix -ismét a helyén volt és arany szeme kiragyogott a sötétből. - -A hölgy, vagy fantom, az álomkép, – folytatá: - -– Túl felől a karzaton hasonló gépezet van, hogy kivülről is fel -lehessen nyitni s ismét bezárni a csapó-ajtót. De ez csak úgy -lehetséges, ha a zárja előbb ki van nyitva. A csapó-ajtónak kettős -vaslapja van s a között van egy mesterséges zár, a mit csak a saját -kulcsával lehet kinyitni. A phönix szeme félretolható s az alatt van a -kulcslyuk. Az ajtó a fedett karzatba vezet; ennek a tulsó végén megint -hasonló csapó-ajtó van, hasonló gépezettel, mely az én hálószobám -kandallólapját nyitja fel. Hogy a herczegnő ezt nem tudta, onnan -gyanítom, mert mind a két kulcsot ott találtam magamnál. Ez nem igazság, -az egyik önt illeti. Osztozzunk meg igazságosan. – Aztán meg másért is. -Ha ön nincs a saját rejtekajtaja kulcsának birtokában, önhöz akárki -bejöhet észrevétlenül, meglepheti önt. Ez alávalóság. – Én elhoztam -önnek az önt megillető kulcsot. – Legyen önnél. – Mikor egyedül van ön s -nem akarja, hogy valaki e rejteken át behatoljon, akkor ezt a kulcsot a -zárba tolja, s ezáltal lehetetlenné teszi annak kinyitását kivülről. - -Az egyik hölgy átnyujtá a másiknak az aranyozott kulcsot, s a másik azt -gondolta magában, hogy milyen különös az, hogy az ember álmában oly -tisztán vél látni valamit. Még azt is le tudná rajzolni, milyen volt -annak a kulcsnak a fogantyúja? Két ülő griff, oroszlán-farkaik egymásba -tekeredve, 8-as alakban. A kulcs belső üregébe rovátkok vésve. Az -átadott kulcs még meleg a hölgy keblétől, a hova el volt rejtve. Hát a -fantomok keble meleg? - -– Ezzel ön épen úgy átjöhet hozzám, mint én önhöz; folytatá az álomalak. -Hanem még egy szükséges hozzá. A kandallóban rendesen tűz szokott égni, -s nem minden nő szent Frusina, hogy az égő parázson tudjon mezitláb -sétálni. Itt van egy üvegcse, ennek a tartalma, a tűz közé locscsantva, -elég azt rögtön elfojtani. Valami chymista arcanuma ez, egyenesen e -czélra feltalálva. Az önt megillető részt ide teszem a kandalló -padkájára. - -A beszélő alak csakugyan tett oda egy üvegcsét. - -– Ha pedig ezzel a másik üvegcse tartalmával meglocsoljuk a kialudt -szenet, akkor az egyszerre ismét lángra lobbantható. Ez már nem valami -titkos szer: egyszerű naphta. Jó lesz, ha megkisértjük. E szobában hideg -van, s én rajtam nincs egyéb ennél a selyem peplumnál. Fázom… - -Hogy a kisértetek fáznak. - -Egy pillanat mulva a naphtával meglocsolt szén a viasztekercs kanóczától -lángra lobbant s a kandallóban ismét úgy égett, ropogott a megrakott -máglya, mint azelőtt. – Blanka azt hitte, hogy fölébredt. - -Hanem azért, ha fölébredt is, csak ott állt előtte az odaálmodott alak, -most már a lobogó tűz fényétől megveresítve, elevenségének meleget -sugárzó egész bűbájában. – Nem volt miért titkolni bájait egy másik -asszony előtt. - -Blanka egy kereveten hevert a kandalló előtt, a csábalak, a mint a tűz -fellobogott, a másik átelleni kerevetre dőlt le, kényelmesen oda omolva -s fázékony tenyereit a tűz felé tartva. - -Blanka önkénytelenül a Sappho képre emelte fel a szemeit: az szállt-e -alá? - -Erre a hölgy ismét hallatá azt a másodszori nevetést, azt a biztatót. - -– Ön a Sapphot nézi? – Megtörténik ugy-e bár, hogy az a festett kép, a -melyik messziről olyannak tetszik, mintha szobor volna, még többre is -viszi a csalogatást: úgy tesz, mintha lantját pengetné, mintha dudolna. -Talán kaczag is néha. - -Blanka meg volt felőle győződve, hogy most álmodik. Nem is kisérté meg, -hogy helyéből fölkeljen, hogy megszólaljon. Tudta jól, hogy az álmodók -tagjai ólomból vannak. - -– Ennek a titkát is jó lesz megtudni. Már csak a véletlenségek -elkerülése végett is. Ezt az egész összekötő karzatot egy féltékeny férj -készítette, a ki a feleségére leskelődött. Ön tudja a Dyonisios tyran -fülének meséjét? Itt ez van létesítve. Egy öblös cső vezet az ön -hálószobájából a folyosó másik végét elzáró szobáig; az az üresség, a mi -a Sappho-képen a lyra hangfogójának látszik, valódi űr s a csőnek az -egyik nyílása az ön, a másik az én hálószobámban van. Fül és száj mind a -kettő. E Dyonisios-fülön keresztül hallgatá ki egykor egy szerelemféltő -férj a neje szobájában mondottakat. Ezen keresztül kell önnek -meghallani, mikor én a mandolint pengetem szobámban, mikor eszembe jut, -hogy daloljak, mikor okom van rá, hogy kaczajra fakadjak; valamint, hogy -én is hallok minden hangot, a mi az ön szobájában megszakítja a csendet; -de azok szomorú hangok! Egy-egy keserű fölkiáltás, előttem ismeretlen -nyelven. Hangos sírás, huzamos zokogás. – És közbe semmi vigasztaló szó. -Semmi. Senki se szól bele. – Három nappal ez előtt, éjfélben hat órakor -elkezdett ön halkan énekelni. Azt már megértettem: «de profundis ad te -clamavi Domine!» - -Blanka összetapogatta a karjait s megtörlé két kezével szemeit. Csoda ez -mind. - -– Ébren van ön, herczegnő! Higyje el! És valóban én vagyok az, a kit -maga előtt lát és hall: Caldariva marquisnő, vagy a hogy jobban -ismernek: «a szép Cyrene». Ma még betörő vagyok önnek a házába; holnap -már be fog ön bocsátani önkényt, s holnapután ön lesz az én vendégem. -Egy távolról halló mandolinpengés, mit az áruló cső áthoz, a melyre a -másik hang választ fog adni, tudatja majd, hogy egyedül vagyunk s nem -várunk egymáson kívül senkit. – Mert mi egymást nagyon fogjuk szeretni. - -Blanka félve húzta maga alá lábait s kezeit eldugta az öltönye bő -ujjaiba; annyira megijedt a gondolattól, hogy ő és ez az asszony valaha -egymást szeretni fogják. - -– Én már eddig is nagyon szeretem önt. Egy hét óta mindennap -találkozunk. – Egymás mellett szoktunk térdelni a templomban. Én is -mindennap eljárok oda. Ön engem nem vett észre, mert nem szokott -félrenézni az imakönyvéből, hogy megbirálja a szomszédnéja öltönyét, -hajdíszét és mórikálását; de én folyvást önt nézem, a míg imádkozom. -Imádkozni nekem életszükség. Reggel azokért a bűneimért, a miket már -elkövettem, este azokért, a miket ezután fogok elkövetni. Azután van -közöttünk valami közös szerencsétlenség, mely bennünket összefűzve tart. -Mind a ketten özvegységre vagyunk itélve, mind a ketten gyűlöljük a -világot, csakhogy ön gyászolva, én meg vigadva. Ha volna erőm úgy tenni, -a hogy ön: én is úgy tennék. De csupa gyöngeség vagyok. Nem tudok mámor -nélkül élni. Öné az erő, enyém a gyöngeség. – Mind a kettő az Isten -adománya. Szent Ágnes temploma alatt nem rég megtalálták Faustina -templomát. Egymás fölé voltak építve. Amazt építették a szeplőtlen szűz -tiszteletére; emezt az őrjöngő Venus imádására. S mindakettőben áldoztak -az emberek. Egyik így, másik úgy. A hogy ön le tudja sujtani az -embereket: az nekem nagyon tetszik. Nem hiszi ön? Hiszen megmondták -önnek, hogy azt a névtelen levelet, miben ön figyelmeztetve volt az -ármányos cselszövényre: én írtam önhöz. - -Blanka rábámult nagy szemeivel a beszélőre. Kezdett neki hinni. - -– Az pedig való volt. Oh az a két ember nagy cselszövő! – Az egyik heves -szemrehányásokat tett nekem azért, hogy az egész tervet összekuszáltam. -Azt is elmondta, hogy ön mily kegyetlenül taszítá el magától. Az -nagyszerű csapás lehetett! A 14-ik §. Ő megvallotta azt nekem, hogy -miben áll a rejtély? Évek előtt váltókat hamisított egy jó barátja -nevére. Az a jó barátja ezeket kiváltotta s most magánál tartja. Ezeknek -az erejével őt akármikor semmivé teheti, elitéltetheti szégyenteljes -hosszú fogságra. - -Ezt a felfedezést is e nőtől kellett megtudni Blankának! - -– S e fegyver ellen nincs védelme a megtámadottnak. Ellenfele, a ki -olyan hatalommal bir fölötte, most itt van Rómában: festő. - -Blanka összehúzta keblén hálóköntöse fodrait. Attól félt, hogy ez az -asszony képes a szívében olvasni. - -– A rettegő gonosztevő minden áron meg akart szabadulni ez örökké feje -fölött függő Damokles-kardtól, s nekem e kettő között adott választást: -Vagy hálózzam be csábító bűvészettel ezt az ifjut, s azért a kegyért -aztán, a miért az őrjöngők minden árt megszoktak adni, csaljam ki tőle a -veszedelmes hamisítványokat. - -A szép Cyrene oly tekintetet vetett Blankára, mely azt hirdeté, hogy ő -bir ezzel a varázszsal. Blanka szédült e tekintet előtt. S valami kínzó -hálát érzett e nő iránt, azért a tudósításért, hogy Manassé még itt van. - -– A másik esély pedig az volt, folytatá a delnő, hogy ha szép szerével -meg nem lehet tőle kapni a fenyegető eszközt, akkor meg kell öletni. - -Blankának keblére kellett szorítania a kezeit, hogy ki ne törjön belőle -valami áruló sikoltás. - -– Az itt nagyon könnyen megy. Egy utczai csődület, melybe a kiszemelt -férfi mintegy véletlenül belejut, egy megfizetett gazember, ki jól -kezeli a kést s aztán ki tehet a megtörtént szerencsétlenségről? – Már -készen volt a terv. A fiatal festőt, mikor a palatini romokat rajzolja, -ki fogják kiáltani, hogy kém, ki a város erődítéseit rajzolja le az -osztrákok számára, összeröffen egy csoport gyülevész s mielőtt valaki -megakadályozhatná, ledobják őt a Caracalla hidjáról a mélységbe. - -Blanka arcza elhalaványodott a rémülettől. A szép Cyrene ne vette volna -azt észre? - -Olyan volt ez, mint mikor az álmodó sírni akar, aztán nem tud, csak a -fulladozást érzi. - -A szép Cyrene engedett magának időt: gyönyörködni a másik arczvonásainak -elváltozásaiban s egyik lábáról lehúzva piros maroquin sandálját, azzal -a tenyerébe veregetett, míg meztelen hófehér lábát a kandalló küszöbére -nyujtá ki melegedni. - -– E két sors között volt választásom a fiatal festő számára. De én -egyiket sem választottam. Az elsőt azért nem, mert tudom, hogy az a -fiatal festő önt imádja. A másodikat pedig azért nem, mert tudom, hogy -ön is imádja azt a fiatal utitársat. - -Blanka felugrott a helyéből s a kandalló padkájára tett üveg után nyult, -hogy eloltsa vele a tüzet, mely arczát megvilágítja. - -A marquisnő észrevette e szándékát s kedélyesen ráütött a kis papucsával -Blanka kezére, melylyel az az üveg után nyult, míg a másik kezét -megfogta és nevetett. - -– Ne tegye azt! Üljön le mellém és nevessen velem együtt. Én egyik -tragœdiát sem választottam. Szeretem a comœdiát, a hol nevetni lehet. Én -a helyett mind a két bolondomat kidobtam Rómából. – Feleresztettem őket -a levegőbe, mint a papiros-sárkányokat s aztán elvágtam a zsineget, hadd -repüljenek a világba. – Kezébe játszottam ** grófnőnek Cagliari herczeg -egy pár levelét, miket az «Giacomo»-hoz irt. Mi jó barátok vagyunk, -hanem vetélytársak. A grófnő nem engedi oda a pálmát senki másnak. S az -tudva van, hogy annál az ellenségnél, a ki velünk szemközt jön, sokkal -gyűlöltebb az, a ki elénk hág. Azt a népcsődületet, a mitől ön a -napokban úgy megijedt, szegény herczegnő! a mi közös barátnőnk ** grófnő -rendeztette. Igaz, hogy én is segítettem benne neki, másfelől a nagy -Ciceruacchio kezébe juttatva a herczegnek egy levelét az osztrák -tábornokhoz. Ez az improvisált népzendülés a herczegnek volt szánva, meg -a familiarisának; hanem azok megint idejekorán figyelmeztetve lettek az -én révemen; megijedtek s úgy elfutottak Rómából, hogy ide már most csak -a legközelebbi ostromló sereg háta mögött kerülhetnek vissza. Hahaha! -Hát nem szépen kidobtam én őket Rómából? Ki a Cagliari-palotából! És -most magunk maradtunk benne ketten s nevethetünk rajtuk ketten. Haha! - -Blanka azon vette magát észre, hogy együtt kaczag ezzel a nővel! - -Hogyne kaczagott volna, midőn azt tudta meg, hogy Manassé ki van ragadva -a halálveszélyből? És olyan tréfás módon, hogy hatalmas ellenségeit -feleresztették a levegőbe, mint a sárkányokat s aztán a ki játszott -velük, mikor jó magasra feleresztette őket, akkor elvágta a zsineget, s -hagyta őket repülni a világba: a két nagyfejű papiros-sárkányt, ijedt -szemekkel, nyitott szájakkal és kalimpázó fillentyűkkel. - -A szép Cyrene a feje fölé tette a kezét, úgy kaczagott; minden tagja -résztvett a kaczagásban, még a hozzá tapadó selyem-öltöny is. A nevetés -ragadós. Blanka nem állhatott neki ellent. - -– És most miénk az egész ház! mondá pajzán kedvvel a delnő. – Egész a -legközelebbi Róma-leégésig. - -S azután lanyhán vonogatott a vállaival s szemeit kéjesen lehunyta félig -és vágyteljesen ásított. - -– Jó éjszakát, herczegnő. Mára elég volt a fecsegésből. Nem mondtam el -mindent. Egyszerre elfogott az álom. Haza megyek. Különben itt alszom -el. Ha többet akar ön megtudni tőlem, szerezzen magának egy mandolint. -Ha holnap Sappho lyráját zengeni hallja, már tudni fogja, hogy mi az? Ha -a zengésre viszhang felel, az azt jelenti, hogy ön egyedül van és -elfogad. Akkor talán beszélni is hallom önt. Még ma nem hallottam semmi -szavát. Nem is kivánom. Egyszerre nem megy az. Mára elég volt az, hogy -utánam nevetett ön. Jó éjszakát! Ne felejtse ön el a kulcsot éjszakára -benne hagyni a zárban! - -Azzal felvette az égő viasztekercset, hirtelen a tűzre fecskendett az -üvegből, a parázsra hulló cseppek helyén fekete holt szén támadt, mint -gyalog-híd a tűzpatak fölött. Egy lábnyomással felszökteté a phönixes -érczlapot s ugyanazon ruganyos mozdulattal, mint egy villi, mint egy -bajadér, keresztül szökött a kandallóntúli üregbe. S aztán a phönix -ismét a helyére hullt. Blanka a kulcsot beletolta a madár szemhelyén -levő zárnyilásba. - -Az egyedül maradt nő ágyához tántorgott s hálóköntösöstül beleveté magát -és aztán aludt sokáig és álmodott mindenről összevissza, a mit látott és -hallott. - -Mikor világos reggel fölébredt, azt hitte, hogy csupa álom volt mind az. - -Kikelt az ágyából. Odalopózott a kandallóhoz. A kisértetek, az álomképek -hagynak-e valami nyomot maguk után: valami tanujelét annak, hogy itt -jártak? - -A kandalló padkáján ott állt egy ismeretlen alakú üveg. Mellette piros -viaszcseppek az égő viasztekercsről. A kereveten volt egy faragott -gemma, mely a delnő papucsáról esett le. – És a phönix érczpiros fejébe -a szem helyén be volt dugva a kulcs, a két griffmadárral a fogantyúján. - -Ezek ott maradtak a múlt éjjeli álomból. - - -XXIII. - -Blanka igyekezett rendbeszedni a gondolatait. - -Mi ez a nő? s mit akar ez ő vele? - -Kedvese annak a férfinak, a kitől őt elválaszták, a kit ő utált, -gyűlölt, a kitől irtózott. És talán még egy másiknak is? S talán az -egész világnak? Egészen ellentéte annak, a mit ő magában egy erényes nő -eszményképének kigondolt. – Ma játékszere annak, ki vele vétkezik, s -holnap ő maga veszi játékszernek vétke osztályosát, s minthogy ez neki -mulatságot okoz, keresztül dobja őt a falon. De vajjon csakugyan vétek-e -az? vagy csak olyan Isten adománya, mint az erény? Hisz szent Ágnes -kápolnája s Faustina fánuma egymás fölé vannak épülve, s az emberek -idvezültek itt is, ott is. A világ leánya maga elismeri, hogy ő csupa -gyöngeség; egyetlen ösztöne nincs, mely az ellenállás erejét költené fel -benne. Küldetése az, hogy legyőzessék. Nem tud hű lenni, mert az is -erőbe kerül. - -De azért lehet, hogy jó szíve van, s tud szánalmat érezni az iránt, a -kit üldöznek. Blankát egyszer figyelmeztette a saját veszélyére; most -már eljött, tudatni vele azt a veszélyt, a miben egy férfi forog, a -kiről sejti, hogy az szívéhez közel áll. Rá volt bizva, hogy tegyen úgy -ez ifjuval, mint Delilah; csalja ki belőle édes csábbal sámsoni erejének -titkát s aztán – vágja le a hosszú haját. A helyett ő a filiszteusokat -kergette el. Nem tartozik-e neki hálával ezért – valaki? - -Minden emberre van hatása az olyan ellentétes alaknak, a ki olyan -tulajdonokkal bir, a mik ő nála hiányzanak. - -Azt sem lehet eltagadni, hogy a marquisnő nagylelkűséget tanusított, a -mikor a rejtekajtó titkát tudatta vele s a kulcsot elhozta neki, hogy -alávaló meglepetés ellen védelmezhesse magát. Ha meg akarná őt rontani, -inkább azt tette volna, hogy őt védtelenné tegye, s elárulja. - -Összeborzadt attól a gondolattól, hogy ő hónapokon keresztül nyitott -ajtóknál aludt, egy házban olyan emberekkel, kiknél a düh és a szerelem -a gonosztett korcsává kereszteződött s nem védte őt azalatt más, mint -egy asszonynak a jól megőrzött titka. - -A marquisnőnek egész modora, beszéde, megjelenése igézően hatott -Blankára. Ez a naiv őszinteség, ez a bűbájjal párosult cynismus valami -megkapóan új volt előtte. Meglepte ez a könnyed játszás halálos nagy -dolgokkal, miknek alakjait ő csak úgy húzgálta előre-hátra a sakktáblán, -mintha egy-egy «kiütött» nagy ember nem volna más, csak «ugró» és -«futó», s mikor ** grófnőnek útjába tolja a nagy Ciceruacchiót, az nem -volna más, mint «sakk a királynénak» egy «pionnal». A demokraták, azok a -«parasztok» a sakktáblán. - -Azután Blankára nézve ebben a rettenetes magányban, a mire félig a -törvény, félig önmaga itélte el magát, ez a megjelenés volt az első -derült, változatos óra. Most nevetett hónapok óta először. - -A titkolózás is emeli a varázst. Van valami rejtett gyönyörűség abban, -hogy mikor mindenki elpihent a háznál, az ajtók minden oldalon bezárva, -akkor egy senkitől nem gyanított úton a két ház asszonya egy szobában -összejön – megszólni az egész háznépet, az egész várost, az egész -világot. – Csitt! – Senki se hallja meg. Mindenki azt hiszi, hogy -gyűlölik egymást. - -És mégis! mégis, nagy kedve volt Blankának örökké benne hagyni ezt a -kulcsot abban a rejtekajtóban, hogy soha azon keresztül a szép Cyrene ő -hozzá be ne jöhessen, mert szűz tisztaságának gyöngéd érzete, szemérme -azt sugta, hogy neki az ilyen lénytől, minél kedvesebb, megnyerőbb -alakban lép eléje, annál jobban kell őriznie magát. - -«Mi még nagyon szeretni fogjuk egymást!» - -Isten oltalmazza meg őt attól! - -Egy perczig az a gondolata is támadt, hogy megváltoztatja egész -lakrendszerét s hálószobának más helyet választ. Zengjen Sappho azután -csak a falrafestett nympháknak! – Meg is tette volna, ha egy másik -gondolatja útját nem állta volna: A szép Cyrene Manasséról is tud -beszélni! - -Ez nyitva tartotta számára a rejtekajtót. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Még elég ideje lett volna Blankának, bár későn kelt ma, a templomba -felkészülni; de még nagyon eleven volt emlékében az a mondat, hogy -«egymás mellett szoktunk térdepelni; én imádkozom reggel azokért a -bűnökért, a miket ezután fogok elkövetni!» Hátha az a másik mellette -térdeplő is azt teszi? - -Azt mondta a komornyikjának, hogy menjen el ** grófnőhöz és mentse ki, -hogy ma nem mehet vele együtt a templomba s onnan az oltáregyesületbe, -valami változását érzi. - -– Ne hívjam el az orvost? kérdé a komornyik, azt vélve, hogy úrnőjét a -váltóláz kerülgeti ismét. - -– Azt nem; hanem hozzon nekem a hangszerésztől – egy mandolint. - -A komornyik nagyot bámult. Furcsa betegség az, a mit mandolinnal -gyógyítanak. - -Egész nap rút locspocs idő volt. Este a színházakban is, mintha -valamennyi igazgató megbolondult volna, csupa merő puskaporfogyasztó -darabokat adtak s Blanka a szinpadi lövöldözéstől is iszonyodott. Otthon -maradt és már az Ave Mária harangszó után, a mi a nap huszonnegyedik -óráját jelzi, felhozatta magának a theáját, a hozzá való hideg -sültekkel, süteményekkel és czukorcsemegékkel együtt, s a cselédjeinek -megengedte, hogy elmehetnek a színházba. Ma olyan darabot adnak, a hol -az olaszok megverik az osztrákokat. Aztán bezárkózott s meggyujtotta a -samovár katlanát. A kandallót még nem. Az tisztára volt seperve. Hanem a -mandolint vette kezébe s valami stanzát kezdett el rajta pengetni. - -Abban a perczben felelt neki Sappho. - -S néhány pillanat mulva már koczogtattak a kandallója érczlapján. - -«Szabad». - -A phönix utat engedett s az embermagasságú nyiláson belépett a szép -Cyrene. Ezúttal látogatáshoz öltözve, angol fürtökbe leeresztett hajjal, -csipke-mantillal rózsaszín selyem öltönye fölött, melynek elől rövid -szoknyája alól kilátszottak magassarkú czipőkbe szorított lábacskái, s -az alsó szoknya finom csipke-hímzete. - -– Ön készült valahova? kérdé Blanka. - -– Ide. - -– Tudta, hogy várom? - -– Azt megmondtam még tegnap, hogy ma már vendége leszek önnek. S hogy -ebben az órában vár rám, azt kitaláltam abból, hogy a cselédjeit -eleresztette a szinházba. - -– Ön már azt is tudja? - -– Tudom, mert az én cselédjeimet is magukkal vitték, az egész kettős -palota felső emeletén kettőnkön kívül egy élő lélek sincs most. - -Az a tudat, hogy ketten vannak egyedül egy üresen hagyott házban, a -titokszerűség varázsával köt össze két asszonyt. – Van abba keverve -valami borzongató félelem és valami csiklandó öröm. - -Blanka elszedte vendégétől a mantillet és kalapot, s a míg felszította a -kandallót, a marquisnő az alatt kezébe vette a mandolint s eldalolta -Musset Alfrédnek délsugártól izzó egyik románczát. - -Blanka meghívta őt a theaasztalhoz. S egyúttal megkérdezte tőle, hogy mi -a keresztneve? - -A marquisnő elnevette magát. - -– Haha! Hiszen százszor hallotta ön! Hát «Cyrene». - -– Nem! Az nem az igazi. Nem annak keresztelték önt. - -– De én csak ez alatt ismerem magamat. A naptári nevemen csak a -gyóntatóm szokott szólítani s ha azon hallom magamat hivatni, egyszeribe -az üt hozzám, hogy tizenhárom Miatyánkot kell elmondanom vezeklésül. -Aztán nem is illik rám a nevem. Rozinának kereszteltek; pedig olyan -fehér vagyok, mint a holdvilág. Ez a név inkább illenék önre, a ki olyan -szép piros. Én rám meg a Blanka név. Tudja mit? Cseréljünk! Aztán híjon -ön engem Blankának, én meg önt Rozinának. - -Blanka olyan furcsának találta ezt az indítványt! Csiklandotta az. -Nevetett neki. S a nevető nő nem tud ellentállni. - -– Fecseghetünk most minden bohóságot, mondá a marquisnő, senki se -hallgatózik, senki se árulkodik utánunk. S azt önnek jó lesz megtudni, -«Rozina». Minden cseléde egy-egy fizetett kém. A kapusa és annak a -felesége naplót visznek arról, hogy ki jár be a palotába? kit fogad el -ön? Ki hagyja itt látogató-jegyeit? Az inasa értesíti a kapust, hová -ment ön ki kocsin? hol szállt le? kivel beszélt? kit látogatott meg? A -komornája olvassa önnek minden levelét, a mit küld és elfogad, kikutatja -öltönyeinek a zsebeit, a kertész ellesi, hogy micsoda virágoknak ad -elsőbbséget? mert a virágoknak is van nyelve. Nehogy papagályt szerezzen -ön magának, mert még azt is kikémlelik! - -– De hát ki vesztegeti rájuk a pénzt? kérdé elbámulva Blanka. - -– Ön elfeledte már, hogy rokonai vannak, kik ön után egy milliót -örökölnének, ha önt a katholikus egyházközségből meg lehet szöktetni, s -hogy Cagliari herczeg évdíja is megszünik akkor! Vannak emberek, a kik -nem rettennek pénzt adni ki azért, hogy a sziklában aranyat keressenek. -Én csak figyelmeztetem a sziklakeblű hölgyet, hogy az aranyára ne -engedjen rátalálni! - -Blanka nem tudott rá mit mondani, úgy meg volt zavarodva. - -– Aztán ezért el ne kergesse ön a cselédjeit, mert a kiket helyükbe -fogad, épen ott fogják kezdeni, a hol ezek elhagyták. - -– Oh, én rám leskelődhetnek, nekem nincsenek titkaim; szólt biztos -önérzettel a herczegnő, vendége porczellán csészéjét megtöltve a gőzölgő -samovárból. - -– No azt egy asszony soha sem mondhatja magáról. Köszönöm. Nem szokott -ön szivarozni? Kár! Én nem tudok a nélkül theát inni. Szerencsére hoztam -magammal. Ha megengedi. Ez ugyan meg fog érzeni holnap reggel az ön -szobájának a levegőjén, s lesz nagy lótás-futás, a komorna az inashoz, -az inas a kapushoz. Ki járt itt? Ki volt a herczegnőnél az este? Hanem -ez önt csak mulattatni fogja, azt tudva, hogy nem találhatják ki. - -– De a tegnapi látogatás csaknem el lett árulva – ez által ni. - -Blanka átnyujtá a marquisnőnek az elvesztett gemmát. - -– Ah! hát itt hagytam ezt el? És én mennyi pofont kiosztottam ezért az -otthoniak között! Nos, ez mind ingyenbe esett! vissza csak nem kérem. -Köszönöm, szép Rozina! – Tehát a kulcsért már nem adósom ön többé. Újra -kell kezdenem a kölcsönzést, hogy ki ne bocsássam az obligóból. – Ön azt -mondta, nagy vállvonva: nekem nincsenek titkaim. Lássa ön, pedig már azt -is tudják, hogy ön soha sem veti le a komornája előtt a vállfüzőjét. Ott -valamit rejt, a mit soha sem hagy el magától. - -A herczegnő nemes, szűzies tekintetét nyugodtan emelé a marquisnő felé, -homloka oly derült volt, mint egy üdvözülté. Nyugodtan fölbontá ruhája -csipke melldíszét, kifűzte a selyem vállfüzőt s kivont alóla – egy -pálmalevelet. - -– Ez az… - -A marquisnő mosolygott. - -– Tehát ön «azóta» folyvást keblén viseli ezt a pálmalevelet, szólt -megforgatva azt ujjai között. – Az arany betűkkel rányomtatott áldás már -régen lekopott róla; – hanem a kéz emléke, mely azt átnyujtá, még nem -kopott le róla. - -A herczegnő sietett azt ismét elrejteni. Ennek az asszonynak nem jó -megmutatni valamit. - -A szép Cyrene nagy füstgomolyt fútt maga elé az illatos szivarból, -szánalomból felhőt támasztva maga és Blanka közé, mely annak -arczpirulását elrejtse. S azután elkezdte a herczegnő csemegéit -dicsérni. Ő nem győz betelni azzal, a mi édes. Valódi török kadina -izlése van. - -És közbe olyan ártatlan arczot mutatott, mintha semmi egyéb nem feküdnék -a szívén, mint a herczegnő előtt felmagasztalni a szivarját s rávenni, -hogy szívja be csak a tenyerével felfogott füstjét: nincs-e abban -ezerféle illatszer egyesülve? - -Aztán egy pohár vizet töltött magának s megizlelé. - -– Ah, be meleg ez a víz! - -Blanka felugrott. - -– Mindjárt hozok önnek jeget. - -– Segítsek önnek keresni? - -– Köszönöm. Rátalálok magam. Itt van nem messze az étteremben a -jégtartó. - -– Nem fél egyedül odáig menni? - -– Lámpa ég minden szobában. - -– De siessen visszajönni; mert én addig itt kutatni fogok. - -– Lehet bátran. - -S mire Blanka visszatért, egy velenczei üvegvederkében jeget hozva, -addig csakugyan kikutatott valamit a vendégnő. Az albumasztalon azt a -rajzgyűjteményt, melyben Blanka aquarelljei voltak. - -– Ön gyönyörűen fest, Rozina! - -– Ez az egyedüli gyönyörűségem. - -– Ez a Colossæum szakasztott másolata annak az olajfestménynek, a mit -Rossi grófnénál láttam. - -– Megeshetett véletlenül, hogy ugyanez a festő is épen arról a pontról -találta felvenni a képet, a honnan én. - -– Pedig az tulajdonképen nem is tájfestő. A minap meglátogattam az -atelierjében. Nagyon dicsérték előttem egy művét. Remek egy mű. Egy ifju -nőalak, a Colossæum karzatpárkányán ülve, a feje fölött kifeszített -művésznapernyő vörös szövetén át a nap biborfényt vet az egész alakra, a -mi azt valami megkapóan bűbájossá teszi, s e rózsaszín világításnak oly -sajátszerű ellenmondása a mély melancholia, a gyászoló bánat az ifju -nőnek arczán. Én igértem kétezer scudit a művésznek ezért a képért. Azt -felelte rá, hogy «nem eladó!» - -Blanka olyan tehetetlennek érezte magát ez asszony előtt, mint a kis -tengeri nyúl, melyet bevetnek az oroszlán kaliczkájába s a kit a nagy -vérengző állat, a helyett, hogy egy harapással megölné, felvesz az -irtóztató tenyerébe, s megnyalogatja fejét. Meglehet, hogy nem is fogja -megenni. Megtartja játszótársnak. - -A szép Cyrene összecsapta az albumot s felkiáltott: - -– Czudar kutya-nép a férfi, Rozina! Úgy csinálja az egész világot, hogy -ő legyen benne az úr, s a nő rabszolga. De minden rabnak első és örök -gondolatja: a börtöne falát keresztül ásni. - -Azzal, mintha hirtelen valami baj érte volna, kifutott a szobából a -mellékterembe és nem tért vissza. - -Blanka utána ment, megnézni, mi baja lett? S ott találta egy szögletben -ülve. - -– Ön sír? - -– Ah, dehogy! csattant fel a szép Cyrene; inkább olyan kedvem van, mint -még soha! – De még akkor is csillogott a két szemében valami vízcsepp. - -Azzal oda veté magát a zongora elé s elkezdé rajta egész tűzzel játszani -a «La Gitanát», a mit azokban az években a szép Cerito oly nevezetessé -tett Európaszerte. - -– Megvan önnek a «La Gitana» hangjegye? kérdé Blankától. - -– Nincs; de tudom azt könyv nélkül. - -– Játszsza el nekem, kérem! - -Azzal helyet adott Blankának a zongoránál, ő maga pedig a zene után -elkezdte előtte tánczolni a «La Gitanát». - -Egy asszony egy asszonynak. - -Azt a bűbájos tánczot, a minek minden mozdulatában ezer tündérré -változott ördög incselkedik. Ezek a kéjsóvár félrehajlások, ezek a -vakmerő szökések, ezek az odaadó, kihívó, büszkén elutasító s megint -kaczérul visszacsalogató változatai a tökéletes asszonyi kecsnek, -kisérve a legigézőbb szemek mindent kifejező sugárözönétől: hozzá egy -termet, melynek minden tagja összeegyező vonaglással vesz részt a táncz -lejtéseiben s egy arcz, melynek fehér alabástroma minden indulatot a -tündéri kéjfokozatra tud emelni. Ha ezt egy férfi látja így! - -Blanka a bámulattól ügyetlenül játszott. - -– Nagyobb tűzzel, sebesebben! mondá a tánczoló bajadere. - -Blanka aztán egészen belesült a zenébe. - -– Ah, ön nem tudja azt könyv nélkül. - -– Nem tudok játszani, ha önt nézem. - -Caldariva marquisnő meg volt arról győződve. - -– Ön képes volna őrültté tenni egy férfit; suttogá Blanka. - -– Ha ők kínoznak minket, nekünk is kell őket tudni megkínozni. - -Azzal odaakasztá a kezét Blanka karjába s úgy tért vissza vele a másik -terembe, karöltve járkáltak a süppedő szőnyegen. - -– Jaj annak, a ki az én országom határát átlépi! Abban csak bolondok -lakhatnak, s ha kiszabadulnak is, bolondok maradnak holtig. Akar ön -velem fogadni, hogy bolondommá teszem egész Rómát? Mit törődöm én a -világ mendemondájával? Mi az? Ön úgy él itthon, mint egy szent: az -ellenségei tehetnek róla tanúbizonyságot, mégis suttognak ön felől is! -** grófnő ájtatos lélek; mindennap templomba jár; nem beszél mással, -mint papokkal s kegyes asszonyokkal, mégis tele van a város botrányok -mendemondáival – felőle. Én kinyitom az ablakaimat, mikor vigasság van -nálam, hogy az őrült zaj kihangzik az utczákra és senki se szól meg! s -ha egyszer kedvem tartja eltánczolni az operaszinházban a «La Gitanát», -a szabadságharcz sebesültjeinek javára, azt kihirdetem vörös betűs ölnyi -plakárdokon, s az lesz belőle, hogy egész Róma belém bolondul, a nép -koszorúkkal temet el, s a papok kanonizálni fognak! – Fogad ön erre -velem, Rozina? - -– Nem fogadok, Blanka, mert elhiszem. - -– Én pedig fogadni akarok önnel valamibe; mert nyerni akarok öntől -valamit. - -– Ha birtokomban van az, a mit Blanka óhajt, azt fogadás nélkül is -odaadom. - -– Birtokában van, könnyen is adhatja Rozina; de még sem fogja odaadni, -míg el nem veszti. Én azt az igéretet akarom öntől elnyerni, hogy – -egyszer énnekem vendégem leend. - -– «Önnek» – Blanka? szólt Blanka s ujja hegyével a marquisnő mellét -érinté. – Akár holnap, ha szivesen lát. - -A marquisnő elérté a nyomatékot, s elnevette magát. - -– Nem úgy Rozina! Nem légyottot értek egy ilyen tête-a-tête-re, mint a -mostani, de ellenben nem is azt akarom, hogy a világ előtt büszkélkedjem -önnek a látogatásával. A világ azt tudja rólunk, hogy mi egymás -szerencsétlenségének okozói vagyunk s égig érő botrány volna, ha mi -emberek szemeláttára egymással egy ismerős pillantást váltanánk. Én nem -azt akarom. Én a napokban álarczos estélyt adok a termeimben. Látott ön -már ilyet valaha? Ne vegye ügyetlenségnek a kérdést. Önt egyenesen a -zárdából vitték a – börtönbe. - -– Azért mégis láttam; menyasszonykoromban, mikor nagynénémmel Párisban -jártunk, a kelengyét bevásárolni, elvitt az operaházi álarczos bálba. - -– S önök azt egy páholyból nézték. S ön elálmosodott rajta. Tudom. - -– Ön mindent tud. - -– A tömeg látása engem is ellankaszt. Nálam egészen más az álarcz -mögötti mulatság. Az valódi élvezet, nem csupán tarkabarka látvány, a -minek az ember még az emlékét sem viszi hazáig. Képzeljen ön legfeljebb -negyven tagból álló társaságot, mely Róma nevezetességeiből van -összeszedve, a kik mind örömest látogatják az én álarczos estélyeimet s -a kiknek én birom a titkaikat, s a kiket álczáik daczára ismerek. Hogy -mint jutok e tudományhoz? az nem bűvészet. Estélyemre csak -meghivó-jegygyel lehet jönni s azt a terembelépés előtt minden álarczban -érkező vendég tartozik átadni az udvarmesterem szobájában. Ez -elővigyázat nélkül megtörténhetnék, hogy hivatlan idegenek is -tolakodnának álarcz alatt a termeimbe. – A mint a vendég elhagyja az -udvarmesterem szobáját, az följegyzi a jelmez minőségét a meghivó-jegy -hátára, s mikor együtt vannak, akkor áthozza a jegyeket hozzám s azokból -azután én könyv nélkül tudom, hogy az a czigány-leány abban a -pirosfekete rövid ruhában a mi ájtatos herczegasszonyunk, a -rózsakoszorúegyesület alelnöknője, s a spanyol grand, a kinek karjába -kapaszkodik, bálványozott tenoristánk az operaszinháztól. Az a -brigandvezér, a papirospisztolyokkal az övében, nagynevű országgyűlési -képviselőnk, s az a herczegnő, kit karján vezet, bámulatot gerjesztő -gyémánt-diademjával és rivierejével: korlátlan fejedelemnője egy -birodalomnak, melyről nem beszél a geographia, hanem a choreographia. Az -a királyi alak pedig, a ki oly rátartóan jár biborpalástjában, nem más, -mint leghíresebb népszónokunk, az utczák és piaczok Demosthenese. Mert -itt minden nevezetesség jelen van: a mit csak a tribune, a turf, a -színpad, az utcza, az armadia, a divat magáénak vall. – Köztünk mondva: -még a conclave is. – És én titkommal soha vissza nem élek; senkit el nem -árulok, vendégeimmel nem incselkedem, magamat legelébb megismertetem. -Elég nekem a megoldott rejtélyekben messziről gyönyörködnöm. - -– De vajjon önnek a vendégei nem jönnek rá arra az ötletre, hogy ők -maguk is tudakozódjanak az ön udvarmesterénél, s nem árulja az el -egyiket a másiknak? - -– Nagyon természetes, hogy azt teszik s én nem látom át, hogy miért -kellene egész Rómában épen az én udvarmesteremnek a -megvesztegethetetlenség példányképeül modellt ülni? A ki akar valamit -megtudni, az bizony megtudja azt, ha csak esetleg az elárultatás ellen -valaki még nagyobb præmiummal nem biztosította magát, mert az esetben -aztán az udvarmesterem lelkiismeretes. - -Blanka nevetett. - -A marquisnő sietett a kedvező hangulatot felhasználni. - -– Most már képzeljen ön negyven álarczos között egy negyvenegyediket: a -ki nem jött se a kapun, se az udvarmesteri szobán keresztül, hogy a -kocsija színét megjegyezhették, az inasát kikérdezhették volna, a kinek -a személyleirása nincs semmi rovat alatt, még meghivó jegye sincs -átadva. Senki se látta bejönni. Az égből esett le. Alakjáról, -mozdulatairól hasztalan találgatják, hogy kicsoda? Nem ismeri senki. Ő -pedig ismer mindenkit. A háziasszonytól be van avatva mindenkinek a -titkaiba, az egymást kereső párok cselszövényeibe. Azokat sorba veszi. -Mindenkinek odatalál az elevenjére. A mellett elmés, találékony s ő maga -kitalálhatlan. Minő forradalom, minő néplázadás támad akkor az -álarczosok tömege között, a kik tarka csoportokban rajongnak körül egy -ismeretlen tüneményt, a ki őket mind ismeri, a hogy a magasból, a -mélységből jöttek elő, pegazusaikon, vagy vesszőparipáikon, -pillangóktól, vagy szarvasbogaraktól húzott szekerekben! Nem volna e -csoportozat méltó tárgy egy festő ecsetjének, ki a terem egyik zugából, -a jazminbokrok közé rejtőzve, kartonjára sietne vetni egy olyan -vázlatot, mely tán világhírét alapítaná meg, s a negyven ember közül -egyedül neki dobbanna nagyot a szíve, kitalálva a nevét a -felismerhetlennek? - -Blanka arcza elébb a kiváncsiság gyermekmosolyával kisérte a marquisnő -beszédét; az utolsó szavaknál a megérintett szemérem komolyságára -változott az át. A marquisnő minden szavának hatását megfigyelte. Olyan -művésznő volt, a ki nem néz hangjegybe, hanem hallgatói arczára, mikor -énekel. Visszatért az elébbeni allegróra. - -– Hogy futna minden ember az udvarmestert ostromolni kérdéseivel, s hogy -ejtené azt kétségbe; azután hogy állítanának ki kémeket minden ajtóhoz, -lépcsőhöz, tornáczhoz, kik az eltávozó ismeretlen nőt hintajáig, s azzal -együtt hazáig üldözzék; az pedig egy pillanatban úgy eltünnék közülök, a -hogy jött és senki nyomára nem akadna. Minő fölséges tréfa volna ez! - -De Blanka arczára már nem tért vissza a kiváncsi érdeklődés, megmaradt -mélázónak. Az egész tarka vigalomból ő csak azt a jazmin-bosquetet -látja, mely mögött egy festő ül és kartonjára tündérvilági képeket lop. - -– Nos? eljön ez a tündéralak az én festőm tableaujához uralkodó képnek? - -Blanka felelet helyett azt kérdezé: - -– Szabad az ön vendégeinek névjegyzékét látnom? - -– Nagyon is jogosult kivánság; mondá a marquisnő, s átnyujtá a legyezőt -Blankának. Olvassa ön Rozina. – A legyező lemezei elefántcsontból -voltak, a marquisnő azokra jegyezte fel irallal meghivandó vendégei -nevét. - -– Ha valaki nem tetszik önnek közülök: azt kitöröljük. - -Blanka végig olvasta. Csakugyan tarkabarka gyűjtemény volt az, a -társaság minden osztályából válogatva; köztük sokan, a kiket -«veszedelmes nevezetességeknek» szoktak mondani. A legutolsó név volt -Adorjáné. - -– Senki ellen nem találok kifogást; szólt, visszanyujtva a legyezőt. - -– Tehát eljön ön? - -– Nem tudom, hogyan tartanám cselédeim előtt titokban az álarczjelmezt? - -– Semmi sem könnyebb. Ön láthatta akárhányszor a szinházban, hogy a -római asszonyokat nem korlátozza semmiféle divat. Némelykor olyan -öltözékeket látunk a páholyokban, a mikkel bátran kiadhatja magát valaki -keletindiai «begum»-nak. Itt már megszokták azt. Ha ön egy fekete -csipke-öltönyt készíttet, ezüst csillagokkal a fátyolszövet között, -abban senki sem fog semmi különöst találni. Egy granát-diadémot is -rendelhet ön meg magának minden botrány nélkül, s akkor az egészhez nem -kell egyéb, mint egy bársony álarcz, a mit akkor tesz ön fel, mikor a -komornáját elbocsátja s aztán kizárja a szobájából, s a következő -perczben készen áll az «éj királynéja». - -Blanka úgy találta, hogy ez a cselszövény lehetséges. - -– Ekkor aztán csak az van hátra, hogy ön felkészülten itt vár a -hálószobájában, míg a lantpengető Sappho jelt nem ád. Az akkor azt fogja -jelenteni, hogy én is készen vagyok és senki sincs a cselédeim közül a -szobámban. Szabad az út. Az ön rejtek-kulcsával az én csapóajtóm is -kinyilik. Azt ne felejtse el magával hozni. Onnan azután a női -öltözőszobán keresztül a terembe juthat ön. Tőlem ezt a legyezőt fogja -kapni ajándékba. Ennek a lemezére fel lesz irva minden álczának a neve, -jelleme, viszonya, cselszövénye, a mit ön a la improvista felhasználhat. -Csak egy szót kell eltalálni, a többit a sziven talált maga elárulja. -Mikor ön aztán el akar tünni, akkor engem szólít meg, csipkedően -faggatni kezd; én arra üldözőbe veszem: ön menekül; többi üldözői erre -elmaradnak, hogy utamban ne legyenek; a rejteken át ön elmenekül; én -addig őrzöm az ajtót s visszatérve, én fogok legjobban kérdezősködni, -hogy ki látta a titokteljes stranierát? - -Blanka ebben az egész tervben nem talált semmi gyanakodásra méltót. - -– Tehát csak arról van még szó, hogy mely napra tegyem a meghivásokat? S -ebben az ön akarata dönt. Vannak sokan, különösen nők, a kik -szerencsétlen napokat tartanak. Ismerek olyat, a ki szombaton a legjobb -barátját sem fogadja el. Mások meg a hónapok bizonyos napjait, a -7-diket, a 13-dikat tartják rosszjelű napoknak. - -– Nekem minden nap egyformán – jó nap. (Szegény: azt akarta mondani, -hogy «egyformán rossz».) - -– Tehát teszszük mához egy hétre. - -– Akkorra talán mégis ne. Az nap tartja Rossi a parlamentben -programmbeszédjét. - -– No és azon ott akar ön lenni? De hisz az délelőtt lesz. - -– De meglehet, hogy a grófnő azt a napot szintén meg akarja ünnepelni, s -valószínű, hogy engemet, mint háza mély tisztelőjét, szintén meghív. - -– Arra ne gondoljon ön; azon a napon az egész új kormány a Quirinálba -lesz meghíva estélyre, hivatalos banquett lesz, s Rossi nem fog odahaza -lehetni, hogy maga vendégeket fogadjon el. - -– Én mégis olyan baljóslatú napnak tartom azt. - -– Ha babonaságból tartja annak, akkor nem vitatkozom. A babonaságnak oka -van. Ez ok! - -– Nem ez az okom. Egy más aggodalmam van. Olvassa ön ezeket a -hirlapokat? - -Blanka olvasóasztaláról egy csoport ujságot odavitt a marquisnőhöz. - -– Némelyiket sugalmazom is. A mi nálunk annyit jelent, hogy «fizetés». - -– Olvassa ön, hogy mik történnek most Rómában? - -– Ah! Rozina! Mióta tanulmányozza ön a politikát? - -– A mióta a kocsiablakomon keresztül kaptam meg belőle az első leczkét. - -– Tehát ön autodidaxis útján akarja megtanulni a világ legnehezebb -tudományát, a politikát? Mit tanult eddig belőle? - -– Azt, hogy a néphangulat mostani ingerültsége mellett nem találom -egészen nyugodalmas ötletnek, hogy a Cagliari-palotában álarczos bált -tartsanak akkor, mikor az utczákon tolongó néptömeg elvesztett -csatákról, árulásról, reactióról beszél. Sőt kissé fázom attól a -gondolattól, hogy selyembe burkolt fényes alakok egy órában egyszerre -járjanak az utczán kiéhezett s rongyaikban didergő embertömegekkel. - -A szép Cyrene nevetett, gyönyörű felső fogsorán végigrántva a legyező -elefántcsontját, mint egy zongora klaviaturáján. - -– Ah, mi ujoncz ön ebben a játékban, kedves Rozina. Biz Isten a -karpereczeit is el fogja veszteni, ha velünk leül. Hisz azok a lármázó -emberek mind a mi embereink, a kiket mi fizetünk azért, hogy -kiabáljanak. - -– Csakhogy a ki tűzzel játszik, ne felejtse el, hogy a szél nagy úr! - -– Honnan tudja ön ezt? - -– Tudományom, az igaz, hogy nem messze terjed. Én csak a bolognai esetet -tudom, a hol a polgárok addig hirdették, hogy «le az aristokratákkal, -éljen a szabadság!» míg egyszer előjöttek a brigantik, s azt mondták: -«le a polgárokkal! éljünk mi!» s a «viva noi» mellett kiszabadították a -börtönökből a gonosztevőket s aztán csináltak egy olyan szabadságot, -hogy sírva fog rá visszaemlékezni Bologna. Vajjon azok az elemek, a -miket Bolognából nagy nehezen sikerült kiűzni, de megtörni nem: ide -Rómába nem jöhetnek-e el? Azzal a néppel, mely az utczákon forrong, -számítottak önök; de hát arra számítottak-e, mely az utczák alatt -zsibong? - -– A kik a kloakákban járnak, azok a patkányok. - -– S ha mégis felszinre találnak jönni. Ha majd a patkányok nem érik be a -gazdagok asztalhulladékaival, hanem oda akarnak ülni magához az -asztalhoz, s nem érik be a nagy szavakkal, hanem azokat gyakorlatba is -kezdik venni. - -– Csak a mi gyümölcseinket fogják megérlelni vele. Ha a népszabadság -zászlója a rablók kezébe megy át: annál jobb, akkor a társadalom -megmentői itt vannak s a rabló csordával együtt a zászlót is leverik s -akkor mi tartjuk a «Te Deum laudamus»-t. - -– És hát ha a társadalom megmentői: rendőrök, carabinierik, mind hozzá -találnak állni a népmozgalomhoz? - -– Ah, haha! kedves Rozina! Önt a Hyperboræokig ragadja a szárnyrakelt -phantasia. Hogy a pápai elitesereg, a carabinieri, összeölelkezzék a -római mobbal! Elébb egyesül a tűz a vízzel, a víz az olajjal. - -– És én úgy tudom, hogy nagy tüzet kevés víz még élénkebbé tesz, s nagy -vízzel, minő a tenger, az olaj kibékül. - -– Ezek physicai hypothesisek, kedves Rozina; legyen ön a felől -meggyőződve, hogy mikor mához egy hétre a Cagliari-palota csillárjai ki -fognak ragyogni a piaczra, a kapum előtt ácsorgó néptömeg minden -megérkező hintót üdvriadallal fog köszönteni, s mikor a czukrászom -kiosztja a nép között azokat a papirosokat, a miken az édességeket -sütötték, s a miket az a torkoskodó nép szeret lenyalni, törni fogják -magukat érte. S ez lesz az egyedüli forradalom. Tehát maradunk a mához -egy hétnél. Jegyezze ön fel a naptárába. Most már sietek haza. A -szinháznak vége lesz, s ha cselédeim zárva találják a szobámat, még -valamit találnak gondolni. - -S gúnyos szemérmetességgel rejté el arczát legyezője mögé. - -A herczegnő eloltotta az «extincteur»-rel a kandallóban a tüzet, hogy a -marquisnő eltávozhassék, s járdapadlóul tette keresztül a szénhalmazon a -széles ezüst tálczák egyikét (ezüst hidat a visszavonuló ellenfélnek!). -De eltávozta után nem gyujtá meg ismét a kandalló tüzét, hanem a forró -szénre kiöntött egy egész üveg eau de Colognet; kifüstölte vele a -szobájából a szivarbűzt. - - -XXIV. - -Blanka az első meglepetés pillanatától fogva nem tudta magát megvédni e -nő befolyásától. Az fölényt gyakorolt fölötte. Ez a hatalma megvan a -kifinomított romlottságnak az ártatlan kedélyek fölött. - -A ki a világot, az embereket, a társaságot tanítja megismerni, az -legfigyelmesebb hallgatókra talál. S ezt tanította a szép Cyrene -Blankának. - -S ez a pohár úgy itatja magát! - -Hogy a nagy emberek csak olyan esendők mint más. S a halhatatlanok -szeretnek álmodni. Hogy a bátrak megijednek a pereczes legény -trombita-szavától. Hogy az ájtatos úrhölgyek a bergamascot és a -tarantellát is tudják tánczolni. Hogy a csalhatlan ember hétszer téved -hét nap alatt. Hogy a nép szava nem Isten szava, hanem csak hangtölcsére -belefujt hangoknak. Hogy az imádkozás: nem «az Istenhez megtérés»: hanem -csak «elkérezkedés az ördöghöz». Hogy a nők, a kik a férfiakat őrültekké -teszik, nem vétkeznek, csak boszút állnak. - -Hanem annyi rossz tudomány között még is volt egy jó is, a mit a szép -Cyrenétől tanult: az, hogy van «egy» ember, ki abból a holdbeli -szigetből ideszakadott, a hol az emberek csak egyszer szeretnek, de az -örökké tart; – a ki arra a képre, mely az «ő» szent képe, azt mondja, -hogy «nem eladó». - -Most már a hirlapokat sem olvasta olyan nagy érdeklődéssel, a mióta -megtudta, hogy azok nem igazán egymást megenni készülő oroszlánok. Az a -mérges vezérczikk nem harag, csak hujjahó kiáltozása egy úrlovarnak, a -ki a handicapban fél lófejjel meg akarja előzni a társait s azért -biztatja olyan nagyon a lovát. A hirlap a ló. Átugrott a vezérczikkeken, -az országgyűlési tudósításokon, s azontúl naponkint csak a hirlapok -hátulján keresgélt egy-egy eltévedt tudósítást, mely apró betűkkel -szedve, valahol a kaliforniai hírek mögött talált egy zugot, ezen -felirattal: «Ungheria». Csupa balhírek lajstroma! - -Ez az egy nyugtalanítá még! - -Az, hogy a rómaiak mikép kiabálnak egymásra, nem zavarta meg többé. -Tudta, hogy csak játszanak. Hanem ezek a hazulról érkező balhírek -nehezen feküdtek a szívén. - -Pedig hiszen neki az már nem is hazája többé. Sőt nem is tudhatta, hogy -mi az a hazaszeretet? Kora gyermekéveiben beadták egy külföldi zárdába, -a hol nemzete nyelvét soha nem hallotta, s csak azért nem felejtette el, -mert mindig ezen «gondolkozott». Rokonaiban, kik balsorsát előidézték, -szerencsétlen házassága által, nem volt oka megszeretni nemzetét s a -népet nem is látta máskor, mint mikor a parasztleányok a parkban -dolgoztak, a hol ő játszott. Ez a park volt egyedüli emléke a hazából. -Az ő örök lakhelye Róma lett, a szent város. Ezt kimondta az a törvény, -mely minden törvény és alkotmány fölött áll. - -Hanem azért mégis mindig ott volt ez az aggasztó kérdés a szeme előtt, a -míg álarczosbáli ruháját készíté: szabad-e neked itten vigadnod, a mikor -egész nemzeted sír? - -Mert bálruháját maga készíté, bezárt ajtók mellett, hogy senki el ne -árulhassa. Önmaga himezte a fekete csipkefátyolra az ezüst csillagokat. -Mikor aztán néha e nehéz kérdés után kihullott kezéből a szövet, s maga -elé tekintett, úgy tetszett, mintha fekete csillagok tánczolnának szemei -előtt. - -Csupán egy gondolatban talált jogot azon szándéka mellett megmaradni, -hogy az álarczos bálba elmenjen; ott meglátja Manassét! Beszélhet is -vele ellenőrzetlenül. - -Ez csábította az elmenetelre s a csillagos ruha, a granátkorona -elkészült napjára. - -E nap reggelén Rossiéktól megkapta a kért belépti jegyet a parlament -hölgykarzatára. A miniszterelnök a mai ülésben fogja előadni -programmbeszédét. Nagy érdekű ülés lesz. Sietni kell, hogy helyéhez -juthasson az ember. - -Blanka fél órával az ülés megnyitása előtt már elhajtatott a parlament -épületéhez. Ott pedig már egész sort álltak az előtte megérkezett hintók -s várnia kellett, míg tolamonkint egymás után benyomulhatnak a porticus -alá. - -A porticus oszlopainak köze tele volt várakozó néppel. Férfiak mind, -marczona, kedvetlen arczok, a mik vizsgáló tekintettel néznek be minden -kocsi ablakán. Végre az ő hintaja is megállt a főlépcső bejárata előtt s -a kapus kinyitá a kocsiajtót. - -Ott is, a lépcsőház csarnokában ugyanazon baljóslatu arczok s azok -között egy, ki mindjárt a kocsival szemközt állt, régi ismerős. - -Rövid ismeretség; de elfelejthetlen. - -Annak az embernek az arcza, a kit a nagypénteki ünnepélyen a -kegyelemosztó bibornok, mint saját élte ellen támadt orgyilkost -feloldott, megölelt és megáldott. - -Most itt áll, vad, sötét szemeivel merőn maga elé tekintve, jobb keze a -keblébe van dugva a dolmánya alá. - -Blanka annyira megrettent ez embernek a látásától, hogy elkezdett -reszketni, s visszahanyatlott kocsija ülésébe. - -A portás kérte, hogy szálljon ki, mert többen is jönnek utána. - -Blanka azt mondta, hogy marad, hirtelen rosszul lett; kérte a portást, -hogy utasítsa a kocsisát a hazatérésre. - -Alig hajtatott azonban ki a parlamentépületből, rögtön megrántotta a -zsinórt, melynek vége a kocsis karjára volt kötve. Az a zsinór egyúttal -hangcső volt, melyen át a kocsisnak utasítást lehetett adni. - -«A miniszterelnöki palotába! Gyorsan!» - -A palota elé megérkezve, lázas sietséggel ugrott ki kocsijából Blanka s -a kapustól Rossiék után tudakozódott. - -«A hölgyek már elmentek a parlamentbe.» - -«És a gróf?» - -«Még itthon van.» - -«Rögtön beszélni akarok vele.» - -A kapus csöngetett. Blanka felsietett a lepcsőkön. Az eléje siető -titkártól kérdezé, hogy lehet-e beszélni a gróffal? - -«Egy pap van nála, meg egy lengyel tábornok». - -«Nem bánom, nincs előttük titkom.» - -Az államférfi félreértő derült arczczal fogadta Blankát, hanem annak -dult arcza megdöbbenté aztán. - -A herczegnő odarohant hozzá s összekulcsolt kezeit a miniszter kezére -téve, mondá zokogáshoz hasonló fuldokló hangon: - -«Gróf úr, ne menjen ma a parlamentbe! Ne menjen el a parlamentbe! Ne -menjen ön ma a parlamentbe.» - -A miniszter bámulva tekintett reá. - -«Veszedelem fogja önt ott érni! Rossz emberek várnak önre! Megölik önt!» - -Egy pap volt még a szobában és egy lengyel tábornok. - -A pap odalépett e szónál a miniszterhez s megfogta a kezét. - -«Mit mondtunk önnek?» - -A tábornok pedig ujjával mutatott Blankára: - -«Ez már a harmadik.» - -És Blanka ismét összekulcsolt kezei közé szorítá Rossi kezét, úgy -rimánkodott előtte. - -«Lelkemnek egész rémültéből mondom önnek, hogy veszedelem éri, ha a mai -napon kimegy. Én a legrosszabbat sejtem.» - -«S én kiszámítom azt a körülmények találkozásából», mondá a pap. - -«Én pedig bizonyosan tudom», szólt a tábornok. - -«Maradjon ön ma idehaza!» könyörgött Blanka, halasztassa el a mai -beszédét. Tartsa azt meg olyan napon, a mikor nem lesz előre kihirdetve, -a mikor nem várnak rá.» - -«Kisértesse ön magát jóbarátai által a parlamentig. Vegye maga mellé -minisztertársait. Ne menjen egyedül», tanácsolá a pap. - -«Állíttasson ön sorfalat karabinierikből a parlament bejáratához s -szoríttassa hátra a gyanús embereket», mondá a katona. - -Az államférfi pedig mind a háromra mosolygott. Valami jött eszébe, a mit -elmondandó programmbeszédében kiigazítson. Azt elővette és irallal -feljegyzé a tört papirszélre. - -«Ez meg fogja őket győzni!» - -S aztán kezet szorított mind a három vendégével s kérte őket, hogy -siessenek helyeiket elfoglalni a karzaton, hogy el ne veszítsék a -beszédje elejét. Utolsó szava ez volt: «én a népet meg nem gyalázom -azzal, hogy fegyvert vigyek közéje s a szabadságot azzal, hogy féltsem -benne az éltemet». - -Blanka soha sem fogja azt a mosolygó arczot elfelejteni. - -Mikor eltávozott Rossitól, a miniszter hintaja már ott állt befogva a -kapu alatt. - -De neki nem volt többé elég kedélynyugalma visszatérni a -parlamentépületbe. Haza hajtatott. S azután hazaérve, abban a lázas -kedélyállapotban kikönyökölt a piaczra néző szögletablakba, mely alatt a -szökőkút örök habmoraja zúg s leste a városi zajt. - -Zaj van Rómában mindig elég. Hisz, a ki ott gyufakatulyát, meg -ánizsgyökeret árul, olyan lármát csap vele, hogy más országban egy -liquidáló részvénytársulat közgyűlése kitelnék belőle, hanem valami -népmozgalmat jelző erősebb hangok nem vegyültek közé. Semmi dobszó, -semmi puskalövések. - -Blanka utoljára is megnyugodott benne, hogy aggodalma hiú agyrém volt s -sajnálta már, hogy elmaradt a fényes parlamenti jelenetről. - -Az óraütések figyelmezteték, hogy itt a reggelizés ideje. - -Szokott magányában elkölté azt is. - -Azután azon ürügy alatt, hogy pihenni fog, bezárkózott hálószobájába s -előszedte az álarczos estélyhez szükséges jelmezdarabokat. Sappho vidám -danározása többször félbeszakasztá töprengését. - -Erősen tépelődött magában. Mit tegyen? - -Még mindig nem volt bizonyos felőle, hogy elmegy-e a szép Cyrene -meghivására, vagy itthon marad? - -A jelmez kész, csak fel kell venni; de a szív, a mit annak be kell -takarni, még nem kész. - -Lehetséges-e az, hogy Zborói Blanka, saját meggyilkolt alakjában, -megjelenjen azokban a Cagliari-termekben, a mik gyilkosának otthonát -képezik? Hogy ő, a «la condannata», odamenjen mulatni, tréfát űzni az ő -egész élete megrontójának, Caldariva marquisnőnek társaságába? A világ -őrültjeiből és képmutatóiból összeszedett bolond-sanhedrinbe? – -Ereszti-e őt azon helyre visszaborzadó szemérme? asszonyi büszkesége? -szűzi ártatlansága? Vagy mindezeknél erősebb marad-e a kiváncsiság? az -ismeretlen utáni vágy? - -Aztán elgondolkozott róla, hogy milyen irtóztató egyedül áll a világban, -elitélve büntetlenül, eltaszítva szeretetlenül, – minden embere fizetett -kém, a ki az ő kenyerét eszi! – Mennyire nem tartozik senkinek a kerek -földön semmivel! Se hálával, se szeretettel, se tisztelettel, se -barátsággal. – Neki se adtak ebből semmit. - -Eszébe jutott a másik nőnek a mondása, hogy a férfiak úgy csinálták meg -a világot, hogy az egy börtön legyen a nőkre nézve; – de a rabnak első -kötelessége keresztülásni a börtöne falait! - -Aztán valahányszor feltámadó büszkesége tilalmat vetett rá, hogy a -csábító meghivást kövesse, mindig visszatért az az utolsó kép, melyen -megtört minden erélye: – Manassé a jazminbokrok között. - -Hisz ő is ott lesz. - -Akkor aztán hasztalan vitatkozott vele a józan ész; de hát miért lesz -ott? miért találkozni ő vele? Mi czélja, mi vége lehet e találkozásnak? -– Szabad-e ő neki még csak közelíteni is ahhoz a tűzhöz, a minek a neve -szerelem! - -Az ő szerelmének csak egy neve van: a megszégyenülés. És mégis óhajtotta -őt újra látni s titokban felpróbálta a csillagos öltönyt és a -szikrahányó koronát. - -Vajjon rá fog-e ismerni benne? - -Egyedül e gondolatért fel tudott áldozni mindent. - -Délután volt, ajtaján a komornyik kopogtatott. Blanka elrejté jelmezét s -sietett az ajtót kinyitni. Boszús volt a háborgatásért. - -A komornyik a ma délután megjelenő hirlapokat hozta. - -– Herczegnő! Nevezetes nagy ujság van! szólt ragyogó arczczal. - -– Jól van, jól! mondá Blanka, kikapva kezéből a hirlapcsomagot s megint -becsukva az orra előtt az ajtót. - -A hirlapokat odadobta az olvasóasztalra. - -Bizony bánta is most: akármi ujság van a világban. Felőle -proklamálhatták a köztársaságot s megválaszthatták szabadkőmives pápának -Ciceruacchiót! - -Azután ismét elővette csillagos jelmezét s tanulmányozta annak -redőzetét. - -Szabad lesz-e a meztelen karnak kilátszani belőle, vagy nem? - -Talán magáról a kézről is ráismer valaki, a ki ezt a kezet valaha nagyon -jól megnézte? - -… De hátha az a valaki nem lesz ott?… - -Itt ám a göcs! - -Hátha találkozik egy férfi a világon, a ki azt izeni vissza a szép -Cyrenének, hogy «ha az egész világ egy özönvíz volna s a Cagliari-palota -az Ararát hegye volna, én még sem mennék oda!» - -Hátha van egy férfi a világon, a kinek van elég szíve nem felejteni el -semmi büszkeséget és nem hagyni játszani a szívével? - -Hátha Adorján Manassé nem megy el a szép Cyrene álarczos báljába? - -Ez a gondolat megszabadítá kisérteteitől. - -Összecsavarta egy gomolyba az egész csillagos jelmezt s behajítá -ruhatárába. - -«Ő nem lesz ott. Nem lehet ott! Én sem megyek el!» - -Az órák huszonnégyet ütöttek. Esteli ave Máriára harangoztak ismét. - -Blanka letérdepelt imádkozni imazsámolyához. - -Egész teste reszketett, mikor az imának vége volt. - -Volt oka rá. Egész délután nem volt a kandallójában tűz. Az átjáratot -szabadon kellett tartani. - -Az inas, ki a lámpákat behozta a terembe, észrevette, hogy a kandalló -sötét és hideg s azt kérdezé, hogy ne gyujtson-e benne tüzet? - -– De jó lesz; mondá neki Blanka. - -– Czudar világ van odakünn; mondá a cseléd s neki is kék volt az orra. – -A hidegtől vagy a rémülettől? - -A Sappho-kép halk lyrapengetést hallatott. - -(Hasztalan hívsz! mondá magában a herczegnő. «Ő» nem lesz ott.) - -– Gyujtsa meg ön a tüzet; mindjárt melegebb lesz. - -Sappho lyrája egyre zengett. - -Blanka felkapta a mandolint a kerevetről s egy szegletbe dobta. - -(Nem megyek.) - -S hogy ellenállási ereje annál nagyobb legyen, leült az olvasóasztalhoz, -sorbavenni az odahajított hirlapokat; ha talán valamelyiknek a zugában -megint találna egy komolyan elgondolkozni való tudósítást arról az -Istentől, embertől elfeledett darab földről, a mit a nyomdák legapróbb -betűivel úgy szednek, hogy «Ungheria». - -És a míg élete tartani fog, Zborói Blankának büszkesége leend abban, -hogy elébb mondta ki e szót, «nem megyek!» hogy elébb hajította el a -kész jelmezt a lomtárba, mint kezébe vette volna ama hirlapok egyikét! – -Hogy saját lelke erejéből merítette az elhatározást. S nem várt vele, -míg a felöltött bohóczruhát az a legelső sor, mely minden hirlap -homlokára van nyomtatva, tépi le testéről: - -«Rossi ma reggel a parlamentházban meggyilkoltatott!» - - -XXV. - -– Fogják be a lovaimat! sikolta fel a herczegnő, ledobva a hirlapot -kezéből. - -– Hova akar menni a herczegnő? kérdé a cseléd. - -– A Rossi-házhoz! - -– Oda ma nem lehet. - -– Miért nem? - -– Mert az utcza tele van néppel. - -– S mit csinál ott a nép? - -– Tánczol. - -– Mit? - -– A carmagnolát. - -– A carmagnolát? - -– Meg a tarantellát. - -– A nép tánczol carmagnolát? A meggyilkolt miniszter háza előtt! - -– És a meggyilkolt felesége és leányainak felvidítására! - -Blanka arczára csapta kezeit. - -– Ez rettenetes! - -– Én ott voltam és láttam, hogyan történt, beszélé fogvaczogva az inas; -a lépcső-tornáczban állt egy csoport férfi, köztük többen a «reduci»-k -közül, kiket egyik kormány száműzött s a másik hazaeresztett; nehányan -egyenruhában s a rőzsevágó késekkel az oldalaikon. Mikor a -miniszterelnök hintaja megérkezett, a tömeg egyszerre előre tódult; a -kocsit körülfogták. Rossi kiszállt; de alig lépett az első lépcsőre, a -mint egy férfi oda ugrott hozzá, én egy tőrt láttam villanni a levegőben -s aztán egy vérsugárt magasra felszökni. A döfés a miniszterelnök -nyakába hatolt: a teremőrök felfogták, az irodába vitték; mire orvost -hoztak, már meg volt halva. - -– Irtózatos! - -– Valóban az, herczegnő. - -– S ki a gyilkos? - -– Azt megláthatjuk nem sokára; a néptömeg, mely őt hozza, erre hömpölyög -a tér felé. - -– Elfogták őt? Megkötözték? - -– Nem fogták el, hanem vállaikra emelték s nem kötözték meg, hanem -megkoszorúzták. Ő a mai nap hőse. - -– Hazudsz! - -– Ha nekem nem hisz a herczegnő, olvassa el a hirlapokat. Ők -magasztalják a gyilkost. Brutussal egy sorba emelik. – Nem tudom, miért -teszik? Én piemonti vagyok. A többi cselédjét ne híjja most herczegnő, -azok mind lenn vannak most az utczán s együtt tánczolják a «danse -macabret» a fölséges urakkal! - -A herczegnő nem akart hinni az élő szónak, nem akart hinni a nyomtatott -betűknek. Vannak erkölcsi lehetetlenségek is. - -«Ha minden ember esküdnék is rá, hogy este hat órakor hajnalodik, -napfelkelte van s a nap nem keleten, hanem északon kel fel, még sem -hinné el azt senki; hanem sietne maga megnézni az eget.» - -Ilyen lehetetlenség az is, a mit Blankának el kellene hinni, hogy egy -átkozott orgyilkost, ki a nép legjobb barátját megölte, diadallal -hordozzanak körül a városban. - -– Lehet a mi ablakainkból a piaczra bántatlanul kinézni? - -– Hogyne? felelt az inas, hisz a piaczra fekvő Cagliari-palotának minden -vastáblája nyitva van s a termek kivilágítva. - -– Hát ott mit csinálnak? kérdezé Blanka elbámulva. - -Olyan nagy volt a rémület, az iszonyat hatása lelkén, hogy tökéletesen -elfelejtette, hogy ott ma vigalom van s hogy neki is ott kellene lenni. - -– Hát ott ma álarczos bál van, felelt a cseléd. A sok czifra álczás úr -és asszonyság épen most sereglett össze. Ha kinyitjuk a donjon ablakait, -az orchestrum zenéje is át fog hangzani. - -S valóban, a mint az inas egy ablaktáblát felnyitott, áthangzott a -szomszédház vigalmi zaja. - -– Tegye be, hideg jön be, mondá Blanka. - -Pedig nem a hidegtől, hanem attól a zenétől fázott. - -– Rakjon több fát a tűzre s aztán menjen a szögletszobába s adjon hirt, -ha a néptömeg erre talál jönni. - -Mikor egyedül maradt Blanka, elkezdett zokogni. - -A rémület okozta azt. - -Az volt rémületének legszörnyűbb eszméje, hogy ha ő most ott volna abban -a másik házban, a hol az emberek vigadnak! Soha egész életében nem tudná -levezekleni azt a bűnt, a mit e lépéssel elkövetett volna. Soha ki nem -tudna békülni önlelkével, hogy mulatni tudott Caldariva marquisnő -termeiben, mikor legjobb barátjának véres holtteste fölött annak -családja a kétségbeesés könyeit sirja! - -Rövid időn visszaérkezett az elöőrsre küldött inas. - -– Már jön a néptömeg. - -Blanka shawljába burkolta magát; (a római paloták szobái hidegek) s -sietett a szöglet-terembe. - -Annak az ablakain be voltak téve a vastáblák, de minden tábla közepén -volt egy czifrázat, melyen keresztül ki lehetett látni. - -Késő őszi este volt; négy óra naplement után. A lámpások hunyorogtak a -szélnyomás alatt; hanem azon a darabon, a hol a Cagliari palota állt, -világos volt a tér. A tánczterem csillárai világították azt be. Az -ablakokon át keresztülhangzott az erős zene. - -A piacz átelleni szegletéből egy megnevezhetlen tömeg gomolyodott elő. - -Népnek nem lehet azt nevezni; mert ez egy szentséges szent név. - -Csorda! - -Igen: vadállat-csorda volt. Minőt hajdan a colossæum üregei okádtak elő: -bőszült tigris, hiena, szarvorrú; – csakhogy emberalakkal. Férfiak, a -kiknek arczán az őrültség üli diadalát, hahotára torzulva a fölötti -örömükben, hogy a józan észt lerázhatták a nyakukból; gyermekek, a -kikből az éretlen düh vén törpéket alakított, vad fúriák, kikben az -asszonyi nemet csak a szétbomlott hosszú haj tanusítja. Valamennyien -ittasak a bortól és vértől, őrültek egymás példájától és csatakosak az -utczasártól, megtépett s a phantasia kicsapongásaival kiforgatott -öltözetekben, a nők öveikbe dugott ruhaszegélyekkel. S ez mind tombol, -tánczol, toporzékol, sikongat és ökleivel hadonáz a légben; egy nyolcz -éves fiu, meg egy tíz éves leány, szurokfáklyákkal kezükben, nyargalnak -előre visítozva, helyet csinálni a menetnek. Az elhulló sziporkák -jelölik az utat nyomukban. - -S a tömeg közepén ott hoznak egy emberalakot férfiak a vállaikon, -hordszéken emelve, mint a pápát nagy héten, mellette visznek két nagy -zászlót. Néhány fáklyás veszi körül s azok igyekeznek a megdicsőített -alak arczát megvilágítani. - -S így közeledik, emberi vállakon emelve, a szörnyeteg, ki meggyilkolta -nemzete legbecsületesebb emberét, hazája legjobb fiát, a népnek -legigazibb barátját, a béke egyedüli oszlopát! – Jön, trónuson emelve, -mint a mexicói Téczkatlepoka isten, a kit ifju szűzek vérével tartott -jól az inkák kiveszett faja. - -És Blanka ráismer ama rettenetes főre, mely kötéllel a nyakában szállt -alá a Szent-Péter-templomi tribuneről s a kihez még a saját gyermeke is -félt közelíteni. - -S most éljent ordít neki az egész sokaság s egy némber, ki oly boldog -volt, hogy egy csecsemőt tartva ölében, egész a gonosztevő trónusáig -tudott furakodni, sorba tánczolva az ittas férfialakokkal, mikor odajut -a szörnyeteghez, fölemeli két kezével a csecsemőt s odatartja eléje, -hogy csókolja meg azt a kezet, a melyről még nincs lemosva a vér! S akad -asszony elég, a ki utánozza. A csecsemőiket is elhozták a saturnáliába s -mutogatják nekik a gyilkost: «ilyen légy, ha felnősz!» - -Blanka zsibbadni érzé minden tagját. Az utálat, a borzalom úr lett -érzékei fölött. Azt hitte álom ez; majd elvonul. – De nem vonult el. - -A Cagliari-palota előtt megállt a pokolbeli díszmenet s a riadalból -kiveheté Blanka, hogy a gyilkost és fertelmes processióját onnan a -kivilágított ablakokból üdvözlék! - -Minő társaság lehet az ott! - -A menet megáll. A palota ablakaiból pezsgős palaczkokat hajigálnak le -közé, azokat elkapkodják. A fáklyások a gyilkos trónja körül tért -kanyarítanak s annak a közepébe ugranak a szilaj alakok, férfiak, -némberek, palaczkkal kezükben s elkezdik toporzékolni a tánczok -legocsmányabbikát, mely arra van kitalálva, hogy megutáltassa a férfival -az asszonyt. – Zene is van hozzá. Ugyanarra a tánczzenére, a mi a fényes -teremből lehangzik, lehet tánczolni a sáros utczán is. Csak másolat ez. -Az utcza tükre a palotának! Azt teszik itt is, a mit ott, csakhogy -természetesebben és álarcz nélkül. - -Blanka valami oly kimondhatlan dühöt érzett e látvány alatt, hogy azt -kivánta, nyilnék meg a föld e Sodoma alatt és nyelné el pokol tüze az -ártót és ártatlant. - -Hát nincs ember, a ki meg tudja torolni azt, ha megbántják az Istent? - -Van. - -Az Angyalhíd felől közeledik trombitaszóval egy fenyegető oszlop. - -Egy egész zászlóalj carabinieri. Szuronyaik villogása hirdeti, hogy ők -azok. - -Aha! Most abbahagyják a tánczot! Most más forma dáridó következik. - -A trónuson ülő alak feláll és dörgő hangon kiált: - -«Előre, asszonyok!» - -Asszonyok? – Ezek az urak értik a harczolási módot. - -A csoport közül előrefurakodnak rögtön a némberek s elzárják az utat a -katonaság elől. A rohamlépésben közeledő carabinieriket riadó evviva -kiáltás fogadja. - -A csapat élén lovagló vezérben megismeri Blanka a rendőrfőnököt. - -Tehát ő maga jött. Első hivatalnoka volt a meggyilkolt, miniszternek; jó -barátja. Ez boszút fog állni a gyilkosain! Ő egész Rómára nézve a földi -gondviselés. Kötelessége, hogy a társadalmat védje a rossz szenvedélyek -ellen. - -És Blanka látta az ablakából, hogyan állítja meg lovát a rend nagy -férfia az asszonyi csatárláncz előtt, hogyan parancsol katonáinak -«lábhoz a fegyvert». - -És aztán nyergében felállva, elkiáltja magát: «éljen a szabadság! éljen -a nép! Mi a népé vagyunk!» - -És aztán engedi magát lováról leemeltetni a részeg asszonyok által, -engedi odavitetni a gyilkos trónusáig és mikor odaér, kezét nyujtja -neki; odavonja őt magához és megcsókolja annak arczát. A tömeg -felrivall: éljen a hadsereg! s a carabinierik trombitásai rákezdik a -félbehagyott carmagnolát harsogtatni s a dühödt mænadok kiragadják a -katonákat a hadsorból, együtt járni velük a pókmarástól megőrjültek -tánczát. - -Ez oly undorító látvány volt, hogy Blanka nem nézhette tovább. – -Elfutott a piaczra néző teremből, üldöztetve a rettentő ordítástól, mely -a gyilkosok és a katonák közötti ölelkezésre következett. - -* * * - -Tehát a víz egyesült a tűzzel, – az olaj a vízzel kiegyezett! - -* * * - -A gyilkost Zambianchinak jegyzé fel a történelem s annak az ezredesnek a -nevét, a ki megcsókolta s megáldá az orgyilkost, Calderrarinak. - - -XXVI. - -Blanka csak most vette észre, hogy – még ma nem ebédelt. - -Pedig tapasztalat szerint a rémület fokozni szokta az éhséget. - -– Ma nem teríti ön fel az asztalt? kérdé az inastól. - -– Én terítenék, herczegnő; de nincs itt a komornyik. Az oda lenn mulat -az uraságokkal. És nála van az étszeres szekrény kulcsa. - -– Hát étkezni fogok étszerek nélkül, a tíz ujjammal. Hozza fel ön az -ételeket. - -– Én felhoznám, herczegnő; de a szakács nincs sehol. Az is odalenn mulat -az uraságokkal. - -– Tehát készítse ön el a thea-főző eszközt. - -– Azt meg a komorna tartja gondviselés alatt s az is odalenn tánczol -valahol – az asszonyságokkal. - -Blanka most már igazán megharagudott. - -– El fogom kergetni valamennyit, ha rögtön haza nem térnek! - -Valaki onnan kivülről aztán segítségére jött a cselédjei -hazatérítésében. - -Legelébb hazakerült a szakács, annak egy nagy kék folt a szeme alatt. -Azután megjött a komornyik. Annak minden gomb hiányzott a bérruhájáról. -Utoljára előkerült a komorna, minden öltönye igen defectus állapotban s -a képe összekarczolva. – Furcsán tánczolnak azok az urak és -asszonyságok! - -A hogy szokása az olyan embernek, a ki fél a szidástól az elkóborlásért, -mindenik egy-egy új rémhírrel rohant be a herczegnőhöz. - -«A nép megrohanta a börtönöket s kiszabadította az elitélt -gonosztevőket; most azok álltak a mozgalom élére.» - -… Hm!… - -«A Cagliari-palotában beteszik az ablakokon a vastáblákat s bezárják a -kapukat.» - -… Aha!… - -«A gonosztevők arra bujtogatnak, hogy ki kell rabolni a gazdagok -palotáit!» - -… Ugy-e?… - -Természetesen valamennyi cselédet mind erőszakosan sodorta magával az -áradat, a mint egy pillanatra kiszaladtak az utczára megnézni, hogy mi -történik ottkünn. S még ők jajveszékeltek legjobban. - -Blanka elfeledte őket megszidni. Azt mondta nekik, hogy menjenek már -most aludni s akármi történik az utczán, a kapun ki ne próbáljon menni -senki. - -Nem volt már kedve se ebédelni, se vacsorálni; csak a theát készítette -el magának a hálószobájában s aztán elzárkózott a magányába, a rémnap -eseményei fölött elgondolkozni. A mit látott, a mit megért, mint egy -hagymázos álom tódult vissza képzeletébe: egymásnak ellenmondó s mégis -egymást kiegészítő rém-események. Az utczák vérengző borzalmaival -versenyt futott a palotában rendezett dáridó. - -Hálószobájában sem volt nyugalma. – Sappho különös nagy kedvében volt -most. A hangközlő üreg a szomszéd palotából áthozta a tivornya hangjait -(s azt csak a Blanka hálótermének megfelelő helyiségből hozhatta): férfi -röhej, keverve asszonyi vihánczolással, pohárcsörömpölés, áldomás-zaj, -őrjöngő kaczaj-chorus; ledér dal, táncztombolás egymást felváltva, vagy -túlhangozva, révedezett ki a szoborkép lyrájának üregéből; s Blanka azon -gondolkozott, vajjon Manassé hangja is azok között van-e? - -Egyszer aztán, mintha kettévágták volna az egész utálatos hangzűrt: -elcsendesült minden. - -Mintha azt mondták volna a víg társaságnak: «csitt, megjött az úr!» - -Egy hang, egy susogás nem volt többé. - -Blanka most a csendet hallgatta. - -S aztán úgy tetszett neki, mintha abban a csendben valami moraj -közelednék, hasonlatos ahhoz, a minőt a jégesőt hozó felhő hallat -messziről: tompa dübörgés, mormogás, zúgás, egyre közeledő. Egyszerre -aztán felhangzott a jégeső kopogása s közbe a felhődörgés, mely nem tart -szünetet! – «Megjött az úr!» - -Blanka kitalálta, hogy mi az? - -A Cagliari-palota vas ablaktábláit hajigálják kövekkel s a kaput -kisértik betörni. A kik a tűzzel játszottak, megtalálták a maguknál -nagyobb urat: a szelet. A fenevad jön megenni azokat, a kik -megkóstoltatták vele a vért. - -A kandallóban még izzott a parázs. - -Blanka ott ült és a tűzbe bámult. - -Egyszer csak a kandalló hátlapján halk zörgés hallik s a csapóajtó -felvonul a phönixxel. - -Blanka bizonyos volt erről. Nem is volt meglepetve. A zsarátnok még -izzott s teljesen megvilágítá a mögötte álló alakot. - -A szép Cyrene volt az. Szétbomlott hajfürtjeit egy keresztülszúrt -aranynyil tartá össze. Egész termete egy kék róka-bundába volt burkolva. - -– Oltsa ön ki a tüzet, hadd menjek be önhöz. Én már mind elhasználtam az -extincteurömet. - -– Nem oltom ki. Nem akarom, hogy ön most bejőjjön hozzám. - -– Nem hallja, hogy a nép ostromolja a palotámat? - -– Az önök népe az, a kit azért fizetnek, hogy lármázzon. - -– Önnek volt igaza. Elismerem. Saját eszközünk fordult ellenünk. Azt is -megmondta ön, hogy a katonaság, a melyben bízunk, mikor le kellene verni -a lázadást, kezet fog vele. Azt is megmondta ön, hogy rablók, fegyenczek -fogják vezetni a mozgalmat. Mind megtörtént. De már most a baj megvan. A -halál torkában állunk. Hallja ön, hogy döngetik a kaput? - -– Hallom. Nem tartozik rám. A kik Rossi gyilkosaival poharat -koczintottak, most koczintsák össze velük a fejeiket. - -– Ön nekünk tulajdonítja Rossi meggyilkoltatását? - -– Nem a kéz követi el a gyilkosságot, hanem az agy, mely azt kigondolta. - -– Esküszöm önnek a szentháromságra, hogy semmi tudomásom nem volt róla! - -– Nem azért rendezte-e ön ezt a vigalmat a mai napra? - -– De ne tegyen ön nekem most szemrehányásokat; hanem szabadítson meg -bennünket. - -– Én? Hogyan? - -– Oltsa ki a tüzet a kandallóban s engedje meg, hogy e rejteken át én és -vendégeim elmenekülhessünk. A római társaság tejszine van itt -halálveszélyben. - -– Marquisné! Ha én önöket, egész vidám társaságukkal együtt a -kandallómon, hálószobámon, valamennyi termemen keresztül, a lépcsőkön -át, a kapumon keresztül bocsátom, akkor én tökéletesen megosztom önnel a -mai ünnepélynek a dicsőségét. Ez azonban hát csak az én bajom: -megtehetem. De mit nyernek önök vele? Az a nép, mely a Cagliari-palota -piaczfelőli részét ostromolja, bizonyosan a Tiber felőli részét is -ellepte, csakhogy épen a nyomorult «condannata» ablakait nem verik be. -De a mint az ön jelmezes vendégei az én kapumon keresztül kilépnek az -utczára, ugyanazon sárkány torkába futnak bele, a melyiknek a másik feje -elől elmenekültek. S ez már az önök baja. - -– Hallgasson rám. Sem az ön bajáról, sem a mi bajunkról nincs szó. Nem -szándékozom az egész társaságomat önnek a termein végigrohantatni. Egy -cselédjének sem szabad megtudni semmit. – Önnek a hálóterméből nyilik a -fürdőszobája. Ha az ónmedenczét félretolják, az alatt találnak egy vas -csigalépcsőt. Ez is egy szép asszony furfangos találmánya, ki börtöne -keresztülfúrásán törte fejét holtig. Ez a lépcső levisz a nagy -vízvezetékbe, mely a palota szegletén levő szökőkút kedveért lett -építve: e vízvezetéki alagúton át a Fontana di Trevi épületébe lehet -jutni. - -– Hogyan? kiálta fel, rejthetlen diadallal, Blanka. A cloakán keresztül! -a hol a patkányok laknak! A herczegek és herczegasszonyok; a szinpadi -királynők, a parlamenti celebritások, a népszónokok, a művészek, a -félistenek! A cloakán keresztül! saját, atlaszczipős lábaikkal, mint a -patkányok, mint a tolvajok, meggörbített háttal, lehúzott fejjel, -térden, négykézláb. Ez igazán fölséges ötlet öntől, marquisnő! Szebb -cotilionnal be nem lehetne fejezni az ön tánczvigalmát. – Ámbár nekem -pokoli kedvem volna ma rossznak lenni! És önöket mind engedni, hogy -legyenek mind martyrjaivá – a szent ügynek. - -A szép Cyrene szemében olyan tűz villogott, minőt az éhes sakál -szikráztat a hozzá rugó szép czebra felé. Valami kegyetlen gondolatja -volt: – nem az, hogy egy szökéssel átugorjék a zsarátnokon, s a milyen -erős ő gyönge felével szemben, azt tehetetlenné tegye, s az utat -erőszakkal nyissa meg. Nagyobb erővel is rendelkezett ő. - -Büszkén fölemelte fejét, állig betakarva magát prémes palástjával. - -– Az is megtörténhetik, herczegnő; mondá kevélyen. Az indítvány tőlem -jött, asszonytól: futásra. De vannak vendégeim között férfiak is, a kik -egyébhez is értenek. Azok közt egy derék, bátor művész Magyarországból, -a ki azt indítványozta, hogy a férfiak vegyék elő Cagliari -fegyvertárából a fegyvereket, s álljanak az ajtó védelmére. Ő testével -fogja védeni a társaságot, melyben gyönge nők is vannak. Az első kardot -ő választotta ki. - -Blankának a szivét mély fájdalom lepte el egyszerre. - -Tehát mégis eljött ide! - -Eljött mulatni a világ leányaival! - -És most azokért, a kiknek nevető arczába visszanevetett, képes fegyvert -fogni, ölni és meghalni! – A férfi, a ki azon nők miatt, kiknek könyező -szeme az ő könyeinek felelt, nem tudott fegyvert ragadni, azt mondá: a -boszúállás istenek bűne, állatok erénye; az most ezekért a nőkért -széttépett testével tud áldozni! tud bűnös istenné, erényes állattá -lenni! - -Oh mily keserű lett e gondolattól az egész élet, az egész világ! - -Nehány pillanatig az a gondolat kísértett lelkében, hogy haljon hát meg, -ha ide jött! veszszen el a többivel együtt, ha ezt a halált választotta -magának; hanem aztán elcsüggedt minden erélye, minden ruganyossága -lelkének, ki volt kezéből véve a fegyver. - -– Jól van. Én keresztül bocsátom itt önöket. És aztán arra gondolt, hogy -menjen hát ez az alak is a többiek útján. Szennyesebb nem lesz már abban -a cloakában, mint a milyen lett ezen éj tivornyáitól. S a ki eltünik e -földalatti úton előle, az soha többet az égen keresztül sem jöhet vissza -hozzá, a hogy eljárt hozzá eddig, mint álom, mint ideál. - -Tehát hadd fussanak a patkányok! - -Blanka fogta az extincteurt s elparáholta vele a zsarátnokot. - -– Bejöhet marquisnő. - -Caldariva herczegnő átlibbent a kandallón, s palástját felemelte e -perczben. Meglátszott, hogy lábain csak sandal van; semmi más. Talán -mythologiai jelmezt választott. - -– Csináljon ön sötétet a hálótermében s bocsássa le az alcoven -kárpitjait, hogy a keresztülvonulók ne tudhassák meg, hol járnak. Egy -lámpát helyezzünk el a fürdőszoba ajtajába, hogy oda találjanak. - -Úgy tettek. - -A fürdőszobában egy remek vésművü fürdőmedencze állt, tömör ónból. Azt -négy férfi sem birta volna helyéről elemelni. Oldalt a falban két -rézcsap, mint szokás, meleg és hideg víznek. Blanka annyit tudott, hogy -erre a czélra valók. - -A marquisnő aztán megtanította arra is, hogy ha az egyik csapot nem -elfordítják, hanem benyomják a falba, akkor a nehéz fürdőkád félre -fordul a talpán s egy kerek nyilást hagy tárva, melynél a csigalépcső -kezdődik. A másik csap megint, épen úgy betolva, visszacsúsztatja a -helyére a medenczét. - -Mennyi titka van ennek a háznak! Ha ezek a rejtekek beszélni tudnának! - -Künn egyre dühösebb volt az ostromló zaj, a vastáblák zuhogása, a kapu -döngése, az emberordítás. Még egy dologra kellett gondolni. - -«Hányan lesznek a földalatti utazók?» - -«A cselédséggel együtt hatvanöten.» - -«Annyi szál gyertyát kell számukra ide készíteni. A bányászok gyertyával -járnak.» - -Az is megtörtént: több viasztekercs el lett osztva annyifelé. Az út nem -hosszú. - -– Siessenek! mondá Blanka lázas izgatottsággal s felé se nézett az -eltávozónak. - -Hanem a mint egyedül maradt, a leeresztett alkoven-kárpit mögé -elrejtőzött s onnan leskelődött kifelé. - -Meg lehet azt neki bocsátani. Volt, a kire lessen! - -Az a látvány sokszor fel fogja még riasztani álmaiból! - -Képzelete ily képeket nem mutatott még soha, mint a minőknek káprázatos -sora most végigvonult előtte. - -Az egész terem sötét volt, de az ajtóból kiderengő lámpafényben mint a -camera obscura fénytányérjában, minden alaknak meg kellett jelenni, a -míg a kandalló üregétől a fürdőszoba ajtajáig jutott. - -És Blanka látta egy halálriadaltól szétrobbantott orgia alakjait: -egyenkint, párosával megjelenni és elfutni maga előtt. Világ bölcsei, -magas polczokon álló férfiak, a lehúzott czipőkkel kezükben s -biborpalástjukkal a hónuk alatt; – jöttek és futottak. - -Tarka harlekinok, viaszsárga ijedt arczokkal, kimeredt szemekkel; – -jöttek és futottak. - -Egymást czipelő párok, kik közül az egyik részeg, vagy ijedtében -elájult, mindenféle groteszk összekapcsolásban, nem nézve, kezénél, -lábánál fogva hurczolják-e egymást? – jöttek és futottak. - -Egy satyr-alak úgy vitt egy nőt, hogy a két kezét a nyaka körül fonva, a -hátára fektette hanyatt s a nő danolt. - -Egy másik, egy athletai férfi, a vállára vetve vitt egy nőalakot, annak -az öltönye foszlányokban, haja felbomlott fürtökben lógott le utána. - -Mind végig futottak a bűvlámpa fényében, rettenetes torzalakjai a -szemérmetlenségnek és a rémületnek. - -Egy oly részeg volt, hogy dalolni akart. Társai befogták a száját, hogy -el ne árulja menekülésüket, úgy hurczolták magukkal, dühös küzdelem -közt. - -Aztán megint: ott vonaglott egy rémült nő, ki kétségbeesett -erőfeszítéssel hurczolt karjánál fogva egy férfit a földön, a ki nem tud -lábra állni. - -Blanka szívszakadva leste: hát «ő» kit fog az ölében hozni? bortól -ittas, ijedtségtől alélt, förtelemtől megtört élő alakot? Olyan soká -késett; – olyan hátramaradt! - -Számlálta a ködfátyolkép alakjait: már negyvenen, már ötvenen futottak -előtte keresztül. Csaknem mindegyik elbukott a kandalló párkányában, a -mit a sötétben nem látott a lába előtt s káromkodva tápászkodott fel -újra. Kaczajra ingerlő torzkép a borzalom közepett. Ő még sem jön! – -Igaz! hiszen ő testével védi a többiek futását. Ő a bátor. A hős! - -Most már a vendégek száma elfogyott, a cselédek következnek. A bérruhák -futnak. Fejükön, hátukon batyuval. Ketten egy-egy ládát czepelve. Abban -bizonyosan a Cagliari-kincsek vannak. Egynek a hátán abroszba csomagolva -az asztali ezüstnemű; étszerek, girandolok, süteménypolczok, -virágtartók. Egy-egy megáll, iramodás közben kiinni a tartalmát a boros -palaczknak, a mit lekapott az asztalról. Csak Manasse nem jön még. - -Igaz! hiszen még a szép Cyrene is hátra van. - -Ki lenne az ő társa más? - -A szép Cyrene a házi asszony. Neki utoljára illik maradni. Bezárni hátul -az ajtót. Az utolsó férfi, a legjobb férfi, a házi nőnek, a legbátrabb -nőnek kisérője lehet csak. - -Már észrevehető időköz telik le, s nem jön a kandallóból elő senki. - -Egy ágyúdörgéshez hasonló robbanás hangzik odakünn, mely megrázza az -ablakokat. - -Az ostromlók petárdát tettek a kapu alá s a tűzgéppel kivettették azt -sarkaiból. A diadalüvöltés hirdeti, hogy urai lettek az ostromlott -bejáratnak. Puskalövések hangzanak közbe. - -Most kilépett a sötét üregből az utolsó alak: - -A szép Cyrene. - -Megáll a kandalló előtt s egy lábnyomására bezáródik háta mögött a -csapóajtó; a phönix ott ragyog ismét a helyén. - -Blanka eléje lép a kárpit mögül. - -– Nincs több? kérdi. - -– Utolsó vagyok, felel a hölgy. - -– Hát «ő»? Elesett-e? - -– Itt sem volt. Válaszol gúnymosolylyal a delnő. Azért mondtam csak, -hogy itt van, hogy öntől kierőszakoljam az átbocsátást. - -Blanka szivére nyomta kezét s felüdülten sóhajta, mint a ki egy gonosz -álomból ébredett. - -Ekkor odatoppant elébe a délczeg Vénus-alak s ezt súgá oda neki: - -– Jól imádkoztatok a ti külön Isteneteknek, hogy el nem jöttetek a -meghivásomra. Én elvesztettelek volna egyiteket a másitok által s -megtartottam volna magamnak mind a kettőt! – Ne lássuk egymást az -életben többet! – Adósod nem maradok a megszabadításért. – Fogd ezt a -levelet! Ki vagy vele fizetve, úgy hiszem! - -S midőn a levelet átnyujtá Blankának, karját elővette a bő prémes palást -alól, s ez a kar meztelen volt egész vállig. - -Egy percz mulva ő is eltünt. - -Blanka sietett a fürdőszobába, a lépcsőtorkolatot az ónmedenczével ismét -elzárni. Alulról, a mély hosszú alagútból rejtelmes zsibongás zűrhangja -tört elé. A patkányok morognak. - -A medencze helyére fordult. – Aztán csend lett. - -Blanka a lámpafénynél elolvasá a levélkét, a mit a marquisnőtől kapott. -Erőteljes férfiirás volt. Csak három sor. - -«Marquisnő! A meghivást köszönöm; de én a Cagliari-palotát kerülöm. - -Adorján Manassé.» - -Térdre omlott a levéllel. – Van egy Isten! - - -XXVII. - -Nem volt most idő az ábrándozásra. A palota másik felében tomboltak az -ostromlók. - -A felől meg lehetett győződve a herczegnő, hogy a berontó tömeget nem a -politikai vak szenvedély vezeti most, hanem tiszta szívből jövő, őszinte -rablási vágy. Azokat az uri társaság gyémántjainak csillogása bőszítette -fel, s a Cagliari herczegek felhalmozott ezüstjére haragudtak ők meg. - -Hanem ez vigasztalásnak elég rossz volt. - -A győztesek, mikor nem fogják találni sem a gyémántokat, sem az -ezüstféléket, keresni fogják, hogy mindaz hova lett? s nem nyugosznak -meg abban, hogy miután a tükrök össze vannak törve, s a butorok szét -vannak hasogatva, azzal a munka be van fejezve, hanem kiváncsiak lesznek -megtudni, hogy az üldözöttek merre menekülhettek el? S még -megtalálhatják az összeköttetést a két palotaszárny között. - -Meg kellett tudnia, hogy a marquisnő nem hagyta-e nyitva saját -hálószobája felől a rejtekajtót? - -Hogy tudja azt meg? - -Nincs olyan megbizható cselédje, a kit odaküldhetne. Ha volna is: azok -most elő nem jönnek még az «Angelus» csengetésre sem. Cselédjei közül, a -kinek most igen nagy a bátorsága, az az ágyában fekszik, s a kié kisebb, -az az ágya alatt. - -Magának kellett rászánni magát, hogy belépjen az ismeretlen helyiségbe, -a hol soha sem volt, s a hova nem volt szabad szövétneket vinnie -magával, mert elárulta volna a födött folyosó üveges arkadjain keresztül -az udvarra betörő tömegnek, hogy a két palota közötti átjárás nyitva -van. - -Azonban a veszély nagysága, a magárahagyatottság érzése erőt kölcsönöz: -a herczegnő fölnyitotta a csapóajtót s belépett az ismeretlen folyosóba, -melyen át eddig csak ellensége járt hozzá. - -Nem volt az sötét. Az udvarról fáklyafény világított föl, jól kivehette -nála a korridor hosszában elvonuló freskófestményt, egy bacchanalt, -Ariadne fölvonulásával. - -A folyosó végén egy nagy falapra festett kép volt: a gnidiai Venus -templomának bejáratát ábrázoló. E templomajtó volt a tulsó kandallólap -hátrésze; az ajtó boltivét befutotta a festett borostyán. E -folyondárlevelek egyike megmozdítható volt. Az alatt volt a kulcslyuk. - -Blanka megállt hallgatózni. A hálószobában még nem volt semmi zörej, -semmi lárma. Még ide nem törtek be. - -Rátalált a jelzett zöld márványlapra. Megkisérté azt lábával lenyomni. -Nem mozdult az. A csapóajtó be volt zárva. - -A veszély leleményessé tesz. Blanka egy hajtűt dugott bele a kulcslyukba -s le hagyta azt hullani a mesterséges zárba. Most azt a saját kulcsával -sem lehet többé kinyitni, hacsak az egész falat szét nem bontják, -kandallóstul együtt. - -A felől tehát bizonyos lehetett, hogy a Caldariva marquisnő -lakosztályából az övébe át nem jöhetnek. De hátha észreveszik a -menekültek útját s az udvarról egyenesen felhatolnak az összekötő -karzatra! Ahhoz csak lábtók kellenek. Ennek a nyitott arkadjait csupán -egy vékony aranyozott rácsozat takarja. - -Ott maradt kémlelődni. - -Kétfelé figyelhetett. Le az udvarra. És oldalt, a hálóterembe. - -Az udvaron tüzet raktak az emeletről lehajigált butorok tört darabjaiból -s a tűz körül tánczolta a tarantellát két pár; egy fekete szemöldökű, -szétszórt hajú mænade, egy délczeg, Antinous-alakú romagnai -kecskepásztorral; meg egy fiatal gyermek-arczu leány egy púpos hátú, -satyr-alakú ficzkóval. Egy dudás, meg két tamburinos verte és nyeggette -a tánczzenét, a nézők biztatták őket a lasciv mozdulatokra; a hátul -tolakodó tömeg közbekiáltott: Halál a bíbornokokra! Le a pápával! - -És Blanka veszedelmes kiváncsisággal nézte ezt az aranyos rácson -keresztül. Egy utczasuhancz a pillér faragványain odáig felkapaszkodott, -hogy a borzas fejével csaknem előgetett neki. - -És Blanka arra gondolt, hogy miért nem láthatja ezt a jelenetet Manassé? -Milyen festői tanulmány volna neki e két tánczoló pár! - -Egyszer aztán elvonták figyelmét a csapóajtón keresztül hangzó szavak -is. A betörők elhatoltak a hálóterembe is. Szörnyű volt káromkodásuk, -hogy nem találták se a vendégeket, se a ház kincseit. - -Blanka hallott olyan beszédet, a milyen még soha nem érinté füleit: -káromkodást. Az uraságok igen őszintén kimondák a véleményüket e -tekintetben, s minthogy az igazhivőnek az által is illik magát -megkülönböztetni a hitetlen mahomedántól és a zsidótól, hogy mikor -káromkodik, se feledkezzék meg a hiszekegyje alaptételeiről s sorba -szidja azokat a szentségeket, a miket a pogány nem szidhat: annálfogva a -herczegnő fültanúja volt egy olyan litániának, a milyenért érdemes volt -Rómába jönni, hogy meghallja. - -Reszketett, hogy rátalálnak jönni a rejtekajtó titkára. - -Pedig nagyon közel voltak már hozzá. - -«Ebben a kandallóban nincsen tűz!» – mondá egy hang. - -«A kürtőn keresztül szöktek meg!» – kiálta a másik. - -S már hozták a lábtót, hogy felmászszanak a kürtőbe, midőn egy hang -diadalmasan ordíta fel: «e scoperto!» (fel van fedezve!) - -Blanka megrettent. De még nem futott el. Tovább hallgatózott. - -«Merre menekültek?» - -«A fürdő-szobán át!» - -Azt hitte, el van veszve. - -De mégis tovább hallgatózott. - -És aztán a későbbi szavakból megtudta, hogy elvonult a feje fölül a -veszély. - -A marquisnő hadvezérnek született. – Gondja volt rá még a futásában is, -hogy hadserege visszavonulását fedezze. Az ő fürdőszobájából is -kanyargott le egy csigalépcső egy földalatti alagútig, de ez a palota -levezető csövei számára volt építve s a földalatti utazót a cloaca -maxima földalatti üregeibe kódorgatta el. Az rettenetes kijárás volt. - -«Utánuk!» ordíták a betörők. «Fáklyákat!» - -«A cloaca maximában utolérjük őket!» - -«Legalább szép haláluk lesz!» - -E csel által a marquisnő hamis nyomra vezette az üldözőket s most ezek -mindaddig, míg a dögletes földalatti üregeket összeszaladgálják, időt -engednek az üldözötteknek az elmenekülésre. Ott pedig nem találnak -egyebet patkányoknál. - -De mi lesz, ha megint visszatérnek? Sárosan, vérszomjasan, kincséhesen, -s megtudják, hogy rá voltak szedve? - -Ez eltart napokig; mert a föld alatti Róma nagy birodalom. A kiket a -labyrinth elnyel, egyhamar nem adja vissza. - -Blanka azzal a megnyugvással térhetett vissza hálószobájába, hogy a föld -alól kitört borzalom ismét levezető csatornájára talált, s visszaomlik a -föld alá. A condannata az alatt alhatik nyugodtan a maga lakosztályában. -Róla azt tudják, hogy se nem bűnös, se nem gazdag. - -De soká még sem maradhat titokban, hogy a Caldariva marquisnő -Astarte-ünnepén jelenvolt vendégeknek ő nyitott menekülési utat. Azok, -hatvanöt ember, s köztük huszonöt cseléd, ha elfutottak is Rómából, el -fogják mondani, hogy a Trevi-kút vízműveinek épületein menekültek meg, -ha minden egyéb sötétben maradt is előttük, s a hír visszaszivárog a nép -közé. Napok mulva az ő lakosztályát fogják megtámadni s megszabadított -ellenségeért ő rajta állanak boszút. - -Neki el kell menekülnie a palotából, el Rómából, hová emberi itélet -lánczolta, irgalmat nem ismerő, mint maga a fátum! - -Lehetetlen, hogy azok, a kik a lánczokat ráverték, fel ne oldják azokat -ily fenyegető veszélylyel szemben, ily rendkivüli nyomások alatt! Alig -várta a reggelt, hogy menekülési kisérletét megkezdhesse. - -A következő reggel azonban új rémségeket hozott, a mik még felülmúlták -az éjszaka borzalmait. - -Már kora szürkülettel (s a novemberi regghajnal igazán szürke) elkezdtek -szabályosan sorakozott néptömegek nyomulni a Quirinál felé. Blanka -láthatta őket ablakából. - -Parasztok, polgárok, nemzetőrök, karöltve minden egyenruhájú katonákkal, -egész széltében elfoglalva az utczát, vonultak a ködön keresztül, zászló -helyett póznára tűzött táblákat vittek magasra emelve, azokra voltak -irva a nép jelszavai és jelöltjei, kiknek kormányra jutását követelték. - -Blanka ** grófnőhöz akart menni; de gondolni sem lehetett rá, hogy most -az utczán valaki kocsival járhasson. - -Még a cselédek közül sem akarta senki elhagyni a házat. - -A Circolo popolare kedvencz szónokai megkisérték a néphez beszélni. -Mintha a viharnak beszéltek volna, az ár magával ragadta őket. - -A pápa udvaronczai, az aranyos legyek, szétfutottak a Vatikánból, csak a -bibornokai, a külhatalmak követei maradtak vele, s mintegy száz testőr, -a kik megmaradtak élethalálra híveknek. A nép ugyanazon a téren, hol -husvét napján az áldást viszhangozta, mennydörögve követelé most a -harczot és a radikális kormányt. Ugyanazon emberpyramidok tornyosulnak -fel a dioscur szobor körül most is, a mik akkor. - -Délfelé puskaropogás vegyül a népkiáltozás zajába. - -A Quirinal felől rohannak vissza rendetlen zavarban a tömegek, -összekeveredve, s rémkiáltások hangzanak: «A svájcziak öldöklik a népet! -Fegyverre!» - -S azután visszatódul megint az áradat, nemzetőrök, szabad-csapatosok, -carabinierik lőfegyverekkel, s a puskaropogás állandóvá lesz. - -Véres sebesülteket visznek végig az utczán, a nép átkozódásai közepett. - -Blanka látja ablakaiból, hogy másznak föl az emberek a háztetőkre s -onnan lövöldöznek be a Vatikán ablakaiba. - -Dob pörög. Egy csapat carabinieri közelít, élén a tegnapi est egyik -hőse: az ezredes, a ki a gyilkosokkal összecsókolózott. - -Azt hiszi, hogy jó barátok lettek az által s elkezd nekik szónoklatot -tartani. - -«Ejh! mit hallgattok itt erre a fecsegőre?» kiált föl egy hang a -tömegből. «Le vele!» – S azzal elkezd rohadt narancs és záptojás -özönleni a népszónok fejére. Az betört orral bukik le lováról. Hamar -megkapta jutalmát tegnapi érdemeinek! - -Ez is Blanka szemeláttára történt. - -A néptömeg elvitte a carabinieriket is. - -Már alkonyodni kezdett. - -Most nehéz jármű gördülése hallik. Mit hoznak? Egy ostromágyút. A nép -maga vontatja azt. Visító gyermekcsapat tolja előre a kerekeket. - -Blanka látja, hogy állítják fel a pápa és az istenek házával szemközt; -megtöltik és oda irányozzák a kapura. - -Ekkor egy óriási termetű férfi, jobbra-balra taszítva az előtte állókat, -útat tör magának az ágyúig, s mikor már a veres sipkás rá akarja tenni a -gyujtólyukra a kanóczot, odaveti széles mellét az ágyú torka elé: «no -hát lőjj!» - -Ez a becsületes ember volt Torre mérnök. Tiszta vérű demokrata. Hanem -azért nem tűrhette, hogy a Vatikán ellen az ágyút kisüssék. - -Akadnak követői, a kanóczot kicsavarják a tüzér kezéből s eltapossák a -sárban; mások megint felkapják s újra meggyújtják azt. - -Ekkor egyszerre új mozgalom támad; a Quirinal felől megindul a nép, az -eddigit még százszor fölül múló rivalkodással, s a lövések -megtízszereződnek. De már ez örömrivalgás, már ezek üdvlövések. - -«A pápa megadott mindent! Éljen a radikál miniszterium! Éljen a pápa! -Éljen a háború!» - -S az ujjongó néptenger visszatolja az utczák emberfolyamait, s -következik a nagy ölelkezés. - -A vihar az egyik égsarktól a másik felé fordul, s forgószelet támaszt az -emberi társaságból, melyben az emberi ész elveszti tájékozottságát. Még -a vezető férfiak sem tudják már, merre mutatnak a csillagok. - -Hát még egy szegény, magára hagyott asszony, a kinek mindehhez nincs -semmi köze! - -Este ki volt világítva a város a nagy öröm végett. Blankának is lámpákat -kellett rakni az ablakaiba, mint a ki segít örülni. - -A hirlapok is megérkeztek aztán. Jó dolguk volt most a szerkesztőknek. -Háromszor akkora betűkkel nyomtatták a híreket mint máskor. - -Hogy harczolt az «egyetlen egy ember», a nép, a százkezű óriás (a száz -testőr) ellen, bátran küzdve déltől napestig. Meg is ölt – egy -bibornokot. Az ott adta át lelkét Istennek a pápa térdein fekve. - -Hát Rossi? A meggyilkolt Rossi? – Arról nem beszélt a krónika többé. A -nagy tengeridő alatt – tegnaptól máig, – teljes feledékenységbe ment a -neve. – Útjában volt mindenkinek: a forradalomnak és a reactiónak. (Egy -önzetlen, hazáját szerető polgár!) Ő volt a fonál, melyen Damokles -kardja függött. Ha már lezuhant a kard, ki emlékeznék az elvágott -fonálról? – Annyit még feljegyezett valamelyik lap harmadnap is -kapcsolatban Rossi esetével, hogy Livornóban díszlakomát tartottak – az -orgyilkos tiszteletére. - -Most már el volt határozva Blanka, hogy Rómát elhagyja minden áron. - -Neki nincsenek sem ágyúi, sem néptömegei, hogy azokkal kimozdítsa -szilárd talapjaikból a világot tartó oszlopokat; neki csak könyei vannak -és esdeklései; talán azok is megindíthatnak valamit: egy szívet, mely -nincs kőből. - -A következő napokon már meg lehetett kisérteni az utczára kikocsizást. - -A Cagliari-palota kapuja már be volt támasztva, s előtte fegyveres -nemzetőr állt, megakadályozva a bemenetelt, hanem Blanka tudta azt jól, -hogy a cloaka felől nyitva a bejárás. A mult éjjel is átment hallgatózni -a folyosón a csapóajtóig s hallotta, hogy járnak-kelnek odabenn; -nyitogatnak, feszegetnek, dörmögnek, kopognak! dolgozik folyvást -titokban most már nem a ribellione, hanem csak a ladronaja. - -S neki tudnia kell azt, hogy őt csak egy rejtekajtó választja el tőlük. - -** grófnőt sietett fölkeresni. Az igen roszkedvű volt. Alig akart vele -szóba állni, arra a kérésére, hogy vesse magát közbe a világ uránál egy -szegény eltaposott féreg végett, hogy engedje őt a «maga földébe» -elbujni. Ne tegye vele azt, a mit tesznek az emberek egy pillangóval, a -kit odaszúrnak gombostűvel rovargyűjteményük falához s rábizzák, hogy -vergődjék, míg meg nem hal. Engedje őt hazamenni szegény hazájába. – A -grófnő csak vállat vont. – Azt mondta, hogy neki és párthíveinek semmi -befolyásuk többé a Vatikánban az utóbbi napok eseményei óta. A pápa a -forradalmárok karjai közé vetette magát. - -De Blanka oly kétségbeesetten tudott előtte könyörögni, hogy elvégre -hajlott a kérésére és megigérte, hogy még ma elmegy a Vatikánba s -személyesen szól Blanka mellett. Látogassa meg őt másnap ismét. - -Blanka ezen az éjszakán is aggódva leste a szomszédban kótogó alattomos -zajt; de annál még nagyobb veszedelem is várt reá. - -Következő reggel a komornyikja azt jelenté, hogy az ő palotája kapujára -is fel van irva ez a három betű: C. D. T. - -«Mit jelent ez a három betű?» - -«Casa dei traditori.» (Az árulók háza.) - -Valami bölcs nemzetgazdász ugyanis azt a mulatságot szerezte magának, -hogy a megindítandó háború költségeire az «árulók vagyonának» elkobzását -indítványozá, s az illető házakra, mint valami helyszinelési jegyzéket -rótta fel azt a három veszedelmes betűt. - -El lehet gondolni, hogy az ilyen megjegyzett háznak a lakói milyen jól -érezhették magukat. - -Blankának két nőcselédje még az nap elkérezkedett – haza az anyjához. -Mind a kettőnek volt egy haldokló anyja. S a kertésze kikérte a -bizonyítványát: azt mondta, új kertet alapítani szegődött. El is -költözött délig. - -Félt már itt maradni a cselédnép is. - -A kocsisokat csak folytonos alkohol-befolyás alatt lehetett megnyerni, -hogy el ne szökjenek. - -Korábban az etiquette által engedett látogatás határidejénél meghagyá -Blanka az inasának, hogy fogasson be. - -A jó ember azt a tanácsot adta a herczegnőnek, hogy a mai felfordult -világban sokkal czélszerűbb mindenkinek egy számozott bérkocsival járni -az utczákon, hogysem mint a saját czimeres hintaján, s egyenruhás -kocsissal a bakon. - -Blankának erre egy gondolat villámlott át a lelkén. - -– Igaza van önnek. És akkor önt is jobb lesz nem vinnem magammal. - -Ennek meg épen nagyon megörült az inas. - -Blanka tehát legegyszerűbb öltözetét vette magára s esernyővel a kezében -elindult egyes-egyedül az utczán. - -Nem messze a téren álltak az egylovas fogatok hosszú sorban. - -A legelső bérkocsist megszólította, - -– Ismeri ön ** gróf lakását? A * követségi palotát? - -– Hogy ne ismerném? Az éjjel adtunk neki macskazenét. - -– No hát odahajtsunk. - -A követségi palotába alig akarták beereszteni a herczegnőt, minthogy -csak bérkocsin jött és egy-fogatún. Fel kellett küldenie névjegyét, hogy -megnyiljanak előtte az ajtók. - -** grófnő még fagyosabb volt hozzá, mint tegnap. - -– Ő szentsége hajthatatlan! – Kérésemet ingerülten elutasítá. – «A -politikai változások a polgári perekben hozott itéleteket meg nem -másíthatják. – Kire mi rá van mérve, azt el kell viselnie. – Ha mi nem -félünk az oroszlánok barlangjaiban lenni Dániellel, más se legyen -kishitű. – A biró maradjon székében, az elitélt a börtönében. – Több -asszony is van még Rómában. – Egyébiránt a nép haragjától ne féljen -senki. – Az engedmények megadattak, megtartatnak s a nép boldog lesz és -megelégedett. – Béke legyen veletek, s nekem is hagyjatok békét.» – Ez -volt a válasza. - -– Lehetetlen! Lehetetlen! Lehetetlen! Szólt a szerencsétlen asszony, -kezeit tördelve. – Engem az utczán megtámadnak, lakásom falát aláássák; -kapumra ráirják a proscriptiót; cselédeim elfutnak tőlem, nem mernek -nálam maradni. Félek. Iszonyodom! Egyedül vagyok hagyva. Nincs egy -lélek, a kihez, ha megtámadnak, oltalomért fordulhassak. Éjjel nem merek -lefeküdni. És énnekem semmi közöm se Rómához, se népéhez. Rossit, a ki -egyetlen pártfogóm volt, meggyilkolták s a gyilkost ott tánczoltatta -körül a nép az ablakom alatt. Félig megvagyok már tébolyodva. Egészen -megleszek, ha még itt kell maradnom. Lehetetlen, hogy a szentatya ezt -mondta volna! - -– Ha nem hisz nekem herczegnő, kérdezze meg tőle ám maga! Szólt a grófnő -hidegen s ez volt búcsúszava a herczegnőhöz. - -Blanka kisírt szemekkel tért vissza kocsijához. - -– S s s s s s s! mondá neki a bérkocsis. Törölje le a könyeit, -asszonyom. Mai nap az utczán sírni a népfenség elleni tüntetés! Hová -hajtsak? - -– A Vatikánba. - -– Ma csak a régi pénzek gyűjteménye látható. - -– Én a pápát akarom látni. - -– No az is régi pénz! - -Tökéletesen jó sejtelme volt Blankának, mikor azt mondta, hogy -lehetetlen volt a pápának ily választ adni az ő kérelmére. ** grófné elő -sem adta az ő kérelmét neki, és így nem is válaszolhatott az rá semmit. - -** grófnőnek volt valami oka azt így adni elő, a mit majd megtud Blanka -nem sokára. Az ő kétségbeesett, elutasításáról panaszkodó arcza -beleillett valami tervbe – staffagenak. A Vatikánban egy óra hosszat -járt-kelt egyik ajtóról a másikra, utoljára megmondták neki, hogy ő -szentsége ma nem fogad el senkit. - -Ismét visszatámolygott a kocsijához. - -Most azután csak egy eszméje volt még. Az utolsó pókfonál, mely az -elmerülőt fentartja. - -– Ismeri ön a piazza di Colisseon signore Scalcagnato lakházát? - -– Ki ne ismerné signore Scalcagnato lakását? - -– A csizmadiáét. - -– A népvezérét. - -– Tehát vigyen signore Scalcagnatohoz. - -– Czipőt akar ön nála venni, vagy egyebet? - -– Miért kérdi ezt? - -– Azért, hogy ha signore Scalcagnatonak nevezi az asszony, akkor a -czipőt három lirával drágábban fogja adni, mint más különben, egyebet -pedig semmi áron sem fog adni. Ha azonban úgy fogja őt szólítani, hogy -«cittadino Scalcagnato» (polgár) akkor jutányosan fog nála kapni czipőt -is, meg egyebet is. - - -XXVIII. - -Blanka megfogadta a bérkocsis utasítását, (ez egyáltalában a legjobb -indulatú néposztály Rómában) s az utczai boltba belépve, «cittadino -Scalcagnato» után tudakozódott. - -Erre egy alacsony, virgoncz emberke ugrott eléje a mellékszobából, kinek -úgy jártak a szemei, mintha szüntelen kémektől őrizkednék s a mint ez a -herczegnőt meglátta, hirtelen a szája elé tette a mutató ujját s lehúzta -a fejét a nyakába, a miben roppant ügyességet fejtett ki. - -– Stt! Semmi kérdés! Mindent tudok! Én vagyok «cittadino Scalcagnato, il -calzolajo!» fogja meg a karomat polgártársnő. – Cittadino Adoriano az -emeleten lakik s a lépcső meredek. Minden jól van. - -Blanka bámuló zavarral nézett a kis emberkére, s meg nem foghatta, -honnan tudja ez, hogy őt nem az ő czipész kirakata csalta be ebbe a -boltba, hanem hogy Adorjánt keresi? Talán szokták őt látogatni fiatal -ifju hölgyek? Talán épen vár valakit. - -– Stt! inte a polgártárs, észrevéve e kérdőjelt a hölgy arczán. Ő most -nincs itthon. Az atelier meglátható. - -Blanka megnyugtatva érzé magát. A becsületes házigazda nem légyottra -jövő dámának nézi őt, hanem művészet-pártolónak, a ki tán képet -vásárolni jön. Mikor a festő nincs itthon, akkor a csizmadia árulja a -képeket, ha vevő érkezik. S meglehet, hogy mikor a csizmadiának el kell -menni a háztól, akkor meg a festő árulja a czipőket. - -Bátran elfogadhatta cittadino Scalcagnatonak a karját, a mire nagy -szüksége is volt; mert a lépcső csakugyan meredeken vitt fel az égbe. - -Kicsi kis padlásszoba volt Manassé lakása; de tisztán tartva. Egyszerü -keményfa butorok benne. A hátterét egészen elfoglalta egy menynyezetes -ágy, melynek tiszta fehér függönyei voltak. A padló finom római -gyékénynyel terítve. Az ablak előtt a festőtámlányon egy megkezdett kép. -Az ablak igen nagy volt, kidülő erkélylyel s azért különösen kedvező a -festőre nézve, hogy fölül messzire kiugró ernyője volt, mely a felső -világosságot enyhítette; alant pedig be volt futva kuszó rózsával, mely -egész télen át zöld marad, s ez meg az alsó világítást vette el s így -épen csak az oly nehezen szabályozható középvilágítás maradt meg. - -Egyszerű, kis, szegény, magános embernek való helyecske volt az; hanem -aztán a kilátás abból az ablakból fejedelmek számára való. - -Előtte a Monte Palatino. A királyok hajdani Rómája. A legfelségesebb -romok, koszoruzva örökzöld cserfákkal. A halhatatlan falak befutva -halhatatlan repkénynyel, s túl rajtuk szeliden emelkedő dombok -cziprussal, piniákkal fedve, s a távolban szakadozó hegyek, a mik már -fehérek a hótól. - -Még az idő is kiderült egészen; s az a sötétkék, minden színt -megelevenítő olaszországi ég födte be a tájat, a miről az északi földöv -lakójának fogalma sincs. - -Blanka merengve dőlt az ablak párkányára s sokáig elbámult e képen s az -alatt arra gondolt, hogy milyen boldog lehetne az a nő, a ki ezt a képet -nézhetné napestig, míg mellette egy férfi, a ki imád és imádva van, -dolgozik, nem! teremt! - -Nagyobb ez a Cagliari herczeg palotájánál. - -– Stt! veré fel ábrándozásából cittadino Scalcagnato. Jőjjön el az -ablaktól. Megmutatom önnek a képet. - -Azzal odavezeté Blankát az ablakhoz s egy fülkéről félrevonva a fehér -függönyt, diadalt ragyogó arczczal mutatott oda. – Blanka valóban meg -volt lepetve a kép által. Magát látta ott. - -Hiszen eltalálni egy arczot emlékezet s egy vasúton felvett vázlat után, -még csak «elismerésre méltó tehetség,» de eszményíteni a szépet: az már -«művészi ihlet!» - -Ennek az embernek hivatása van, lángeszével meghódítani a műszerető -világot; nevét halhatatlanná tenni. Jót tett vele a sors, mikor a rideg -diplomatiai pályából kilódította: holt emberré tette, s újra -feltámasztotta. Ime a föltámadás legtökéletesebb példája e földön. - -Blanka a legtisztább gyönyört érezte lelkében: nem azért, hogy ez az ő -képe; – hanem azért, hogy Manasseé. - -Cittadino Scalcagnatonak a feje most egyszerre kinőtt a válla közül, úgy -megnyúlt a nyaka büszkeségében. - -– Az ára harminczhárom millió háromszázharminczháromezer -háromszázharminczhárom skudi! Egy lirával sem alább! Mondá a polgártárs, -s nevetni kezdett. De aztán hirtelen ajka elé tette az ujját, mintha -ketté akarná metszeni saját szájában a nevetést. – «Stt!» Egy szót se -többet. Mindent tudok. Rendben van minden. - -S azzal érthető pantomimikával mutogatott az ujjával majd a képre, majd -a herczegnőre: a miből Blanka megérthette, hogy a polgártárs ráismert. - -– Stt! Semmi kérdés! Minden jól van. Semmi baj se lesz. A polgártárs -most nincs itthon. De a mikor és a hol kell neki lenni, akkor és ott fog -lenni bizonynyal. Stt! Semmi kérdés tovább! A mit mondtam, meg van -mondva. A csillagok, a nap, hold leszakadhatnak; ő azért a helyén lesz. -Haza mehet polgártársnő. Nem kell nyugtalankodni. Csak odahaza maradni. -Akármi történik is kinn az utczán. Nem kell se félni, se megijedni. Én -mondom! Cittadino Scalcagnato. Ha tüzes rakéták repülnek is a levegőben, -mint nyáron a fecskék: az mind semmi! - -E közben levezette Blankát ismét a földszintre. - -– Stt! Jó lesz egy pár czipőt vinni haza, hogy a bérkocsis azt higyje, -ezért volt nálam a polgártársnő. Nem kell bizni senkiben! Itt van ez a -szép vastagtalpú czipő, jó erős varrás: hegymászáshoz, gyalogoláshoz -készítve. A mellett puha bőr és vízmentes, pocsétákon keresztül lehet -vele járni. Jó lesz elvinni. Szükség lehet rá. Épen a lábára fog illeni! - -– De hát hogy tudja ön, hogy ez a lábamra illik? - -– Polgártársnő! Nincs-e a «Domine Quo vadis» templomban ott a Krisztus -lábnyoma, a mi a kövön ott maradt? – Nem maradhatott-e ott egy szentnek -lábnyoma a Colossæum homokjában, a mit aztán egy ájtatos hivő -topographice fölvett az albumába s nem elég-e Cittadino Scalcagnatónak -egy ilyen lerajzolt lábnyom, hogy legtökéletesebben a lábra illő czipőt -készítsen utána? Vigye el megnyugodva. - -Blanka egész homlokáig pirult. - -– De nincs nálam pénz, hogy kifizessem. Elfeledtem magammal hozni. Ahhoz -vagyok szokva, hogy mindig az inasom fizet. S most otthon maradt. - -– Nem tesz semmit. Majd a számlára teszem. Stt! Tudok mindent. Semmi -szó. Itt van még tíz lira, meg tiz soldi. Ezt én adom kölcsön. Stt! -Találkozunk még egyszer: akkor megkapom. Cselédjétől ne küldje meg. -Ezzel fizesse ki a bérkocsist a piaczon; ne vitesse magát a lakásáig. -Tíz lira a díj, tíz soldi a borravaló. A piacztól gyalog mehet hazáig. -Ezt a czipőt kezében vinni nem szégyen. Ha ezüst vállbojtos inas kiséri -önt, akkor letaszítják a járdáról; ha czipőt visz a kezében, kitérnek -előle udvariasan. Csak semmi szó! «Niente! Niente!» Ebben az egy szóban -benne van az egész olasz nyelv. Ez mindenre jó válasz. - -Azzal kivezette a herczegnőt a bérkocsihoz, s még egyszer megkérve, hogy -ha czipőre lesz szüksége, csak az ő boltját keresse fel, felsegítette őt -a bérkocsiba s a míg csak láthatta, mindig a száján tartotta -mutatóujját. - - -XXIX. - -Blanka tapasztalá, hogy nagyon jó tanácsot kapott Scalcagnato -polgártárstól. – Egész Róma az utczán volt most. Mindenütt hevesen -vitatkozó tömegek lepték el az utczát. Saját lakása előtt, a Tiber -parton is százával ácsorgott a sütkérező és politizáló néptömeg. Ha -kocsin jött volna a kapujáig, bizonyosan érte volna valami -kellemetlenség, de mert gyalog jött, a kezében egy pár vastagtalpú -lábtyűvel, mindenütt utat nyitottak előtte, s mosolyogva bocsáták odább. -«Povera ragazza!» Szegény lányka! - -Mikor aztán hazaért a palotájába: első dolga volt a czipőket -fölpróbálni. Meg kell adni Scalcagnato polgártársnak, hogy nemcsak a -magas politikához értett tökéletesen, hanem a lábtyűkészítéshez is. -Blanka úgy érzé, hogy ezek a czipők, a miket most felhúzott, olyanok, -hogy szinte maguktól mennek. Ők hordozzák a viselőjüket. - -És aztán elgondolkozott rajta, hogy van még ember a világon, a ki képes -arra a gondolatra, hogy a maga választottjának az arczvonásait hazavigye -emlékében s még a lábnyomát is lerajzolja a nedves homokról, s aztán -megörökítse: az arczot festményben, a lábnyomot bakancskákban! – A ki -tud mindig róla gondolkozni – s soha róla nem beszélni! – Ilyen bohó -emberek is vannak még a világon. - -E fölött azzal is elfelejtett törődni, hogy mit zsibong az utczán, a -piaczon olyan nagyon a nép? - -Pedig ehhez volt már egy kis köze. - -Reggeli után elővette a hirlapokat. - -Mindjárt a legelsőnél, a mit fölvett, a saját nevére bukkant. - -Azt rögtön meglátja az ember, a mint beletekint egy nyomtatott lapba, ha -a saját neve ott van. - -Vajjon mit írhat valaki ő róla? - -Csak egy kis rövid tudósítás volt. - -«Zborói Blanka herczegnő, Cagliari herczeg elvált felesége, ki a -Cagliari-palota egyik részét lakja, midőn a nép a másik palotában lakó -Caldariva marquisnőnél összegyűlt reactionárius összeesküvőket -megrohanta: ezeket akként szabadítá meg a nép igazságos boszúja elől, -hogy saját lakosztályán keresztül bocsátva, a fontana di Trevibe nyíló -vízvezeték alagúton keresztül megszökteté.» - -Nem sok. De elég arra, hogy valaki ily izgalmas időkben el legyen itélve -halálra. - -Most már érthette Blanka a palotája előtt csoportosuló tömegek -izgatottságának alapját – valamint annak az általános fogvaczogásnak az -okát is, a mivel saját cselédjei jöttek eléje, ha valami szüksége volt -rájok. - -Csak a piemonti inasnak maradt még egy kis bátorsága. Úgy látszik, az -nem értette még egészen a dolgot. - -És e denunciatio ellen még csak védelem sincsen. Mert igaz. - -Az, hogy a megtámadott: nő, – nem szolgál védelmére. A gyűlölet neutrius -generis: nem ismer nőnemet. - -Hozzájárult még egy újabb vészhír. - -Délután a lázadók, vagy a reactionariusok (egyik a másikra fogta) -elrontották a gázvilágítás fővezetékcsövét. Az éjjel nem lesz Rómában -lámpás. - -Képzeljen valaki egy Rómát, tele fellázadt néppel, szétbomlott -hadsereggel, börtöneikből kiszabadított gonosztevőkkel, föld alá elbújt -rendőrséggel; semmi kormánynyal, – lámpás nélkül hagyva egész hosszú -novemberi éjszakán át. - -Minden borzalomnak ajtó, kapu van nyitva! - -Blanka kétségbeesetten térdelt a feszület előtt imazsámolyán és harczolt -az égiekkel. - -«Miért kell én nekem e halálos félelmet kiszenvednem? Mit vétettem én -egész életemben? Azt, hogy álmodtam, a miről álmodnom nem lett volna -szabad? Meg kell-e büntetni magát a gondolatot is? Hisz a mit vétettem, -az még csak gondolat volt! És mégis így büntetsz te engem; a ki porszem -vagyok te előtted!» - -A feszület elefántcsontból volt; Bernini egyik nevezetes remekműve. - -S mentül jobban esteledett, mentül jobban sűrűdött az alkony homálya, -annál lázasabb lett rettegése. - -A felszolgáló inasnak már fel kellene gyujtani a termekben a lámpákat. -Az is késik; – tán halasztani hiszi az est beállását azzal, hogy nem -gyujt lámpát? - -Egyszer rohanva tör be az ajtón az inas a herczegnőhöz s elsápadt -arczczal kiáltja, megfeledkezve a szolga és az úrnő közötti távolságról: - -– Jézus Mária! herczegnő! A nap újra fölkel! - -– Micsoda? - -– Fölkel a nap! Reggel lesz! Másodszor hajnalodik. - -– Talán tűz van? - -– Akkor a világ ég! Nézzen ki a herczegnő a Quirinal felé! Jézus Mária, -szent József! Az itélet napja van itt. - -Azzal kirohant az ajtón, végig jajgatva termen, folyosón, lépcsőn. - -Blanka a piaczra néző ablakokhoz sietett és kitekintett a szabadba. Az -valóban emberijesztő tünemény volt. - -Éjszakfelé rózsaszínű fényben égett a láthatár, s e fény egyre -növekedett, emberi mértékkel meg nem határozható sebességgel. - -Egy kiváló hajnalpiros sugároszlop, mint egy szétoszló sáv látszott -üldözni a csillagokat, a mik már fenragyogtak az égen, azután melléje -támadt egy másik fénykéve, kénsárga: és a kettő között az aczélkék ég. - -S az égő, ijesztő hajnalfény közepében ott állt az Angyalvár sötét, -tömör köröndje, tetején a repülő angyallal, a kinek óriás alakja feketén -ütött el a lángoló égtől; mint az itéletnapja halottébresztő, élőket -megölő, Malach Hamovesh angyala. - -«Az Angyalvár ég! – A Vatikán lángban áll! – Ég a Szent Péter temploma!» -hangzott a téren a rémkiáltás. - -«Egész Róma ég! Végünk! Itéletnapja van! A világ meggyulladt!» - -– Uram s én Istenem! mi ez? töprengett Blanka és nem volt, a ki -megnyugtassa. - -Az utczákon, a téren jajgatva zajlott alá s fel a nép, kiabálva: a -templomokba! a templomokba! - -Nem kellett most már semmi más, csak a templom! - -Nem kellett most már semmi vendetta, hanem pœnitentia! - -Nem kellett már Rómának gázlámpa; volt kivilágított ég! Nappal az -éjszakában. Rémséges nappal! A tűznek, mely az eget bevilágítá, nem volt -semmi füstje, minden csillag keresztül ragyogott rajta. Néhány -szakadozott felhő úszott a fényár közepette egészen feketén. Ezeket nem -világította meg a fény; alatta jártak azok mélyen. S ez volt a -legszokatlanabb a látványban. A nap hajnalfényében úszó felhők arany és -biborszinűek szoktak lenni: ezek a pokol hajnalfényében úszók feketék -voltak. - -– Mi ez? Mi ez? - -Blanka visszatért belső termeibe, hogy valamelyik cselédjét elküldje, -megtudni, mi ég? – Egyet se talált. - -Csöngetett. Senki se jött elő. - -A termekben sötétség volt. A lámpákat nem gyujtotta meg senki. - -Ismételve csengetett és minden eredmény nélkül. Senkinek sem jut eszébe -most, hogy más ura is van, mint «Az» odafenn! - -Kisietett a korridorra, azt vélve, hogy háznépe tán az udvaron van, s -kitekintett az ablakon. - -Az udvaron nem látott emberi teremtést; hanem látott a helyett valamit, -a mitől a vér fagyott meg ereiben. Az összekötő karzat arkádjai mögött -gyertyával járnak. - -Tehát már betörtek oda! - -Bizonyosan a kandalló kürtőjének a falát törték keresztül, azon át -hatoltak be. - -S a kik ott vannak, azok oly emberek, a kik a föld alól jöttek elő, a -kiknek nincs tudomásuk arról, hogy mi történik odafenn az égen? ők a -sötétség munkáját végzik! - -Névtelen ijedelem lepte meg e látásra a nő idegeit. Nem mert szobáiba -visszatérni többé. Azt hitte, hálószobájába is betörtek már. Minden -meleg felöltő nélkül, egy kis csipkefátyollal a fején, lefutott a -lépcsőkön, portását kereste. Annak a szobája üres volt. Próbált a kapun -kimenni: az be volt zárva. Kifutott az udvarra, cselédjei, kocsisai -nevét kiáltozva. Egy sem jött elő. Rettegett egyedül maradni az üres -udvarban. A kertajtón keresztül a ház melletti parkba menekült. Arra -gondolt, hogy a kerti pavillonban fog elrejtőzni. - -Az ég egyre világosabb lett. A fény lobogott, mint valami hullámzó láng. -A templomokban minden harang szólt, szomorú, visszatetsző fél ütésekkel. - -A mint a pavillon felé sietett: észrevette, hogy a kert ajtaja, mely az -utczára vezet, nyitva van. Azt bizonyosan az elköltözött kertész hagyta -úgy. - -Egy pillanatra az volt eszében, hogy kimenekül az utczára. Hanem akkor -gondolta meg, hogy épen gyilkosai kezébe rohan, a kik rajta boszút -akarnak állni. - -Az ajtó előtt van egy vén cziprusfa, oly magas és sugár, mint egy -jegenye. Kétségbeestében annak a derekát ölelte át: az volt az utolsó jó -barátja. - -– Hát senki sincsen, a ki megvédelmezzen? - -S a cziprusfának jó szíve van, azt mondta neki: - -– Ne féljen, herczegasszony! - -Szép, érczteljes férfihangon mondta. S a herczegnő előtt ismerős volt a -hang; felszökött térdéről. Manassé állt előtte. - -Odarohant hozzá s úgy volt, hogy a nyakába boruljon; hanem aztán -meggondolta halotti lételét: – tiltva van ölelkezni két holt embernek! S -aztán csak a kezét nyujtá neki. - -– A kapun nem bocsájtott be senki, a kertajtóra kerültem, mondá az ifju. - -– Szóljon ön! mondá Blanka, felmutatva az égre. Ég a világ? Itélet napja -van? - -– Nem, herczegnő. Ez az éjszakfény. Az éjszaki hajnal. Szokatlan valami -Rómában. Caligula ideje óta nem látott ilyet a feje fölött az örök -város. S ez nagyon jókor jött most. Azon az éjszakán, melyen valakinek a -tervébe nagyon beleillett a gázcsöveket elrombolni; ez az isteni -lámpafény igen sok vészt elhárít. A nép nem gondol a boszúra; hanem fut -a templomaiba, mellét veri és térdepel. - -Blanka egy ijedelmétől már megszabadult. - -– Hanem a herczegnő nem igen jól teszi, hogy minden meleg felöltöny -nélkül járkál most a kertjében; a novemberi estéktől őrizkedni kell. Jó -lenne visszatérni a palotájába. - -– Nem lehet! szólt újra megrémülve Blanka. Lakásomra rablók akarnak -betörni s cselédjeim szétfutottak. - -– Jőjjön föl velem bizton, herczegnő. A betörő tolvaj gyáva, elfut az a -közeledő léptek hangjára is. Én majd előre megyek. - -– Ne – ne – ne! Ne menjen ön oda! – Hátha megtámadják. - -– De kell, herczegnő. Itt csak két eset között van választás. Ha -megtámadnak, egy embert vagy kettőt főbeütök, s az annak lesz baj. Ha -pedig itt marad, akkor halálra hűti magát s az aztán… - -Nem mondta végig. Azt akarta mondani, hogy «nekem lesz baj». - -– Van önnél fegyver? Kérdé Blanka. - -– Fegyver nincs, hanem van védelmi szer. S aztán kihúzta kabátja -zsebéből azt a csinos kis hajlós nyelű ólombuzogányt, a mi az igaz, hogy -nem fegyver, hanem ha fejbeütnek vele valakit, hát az nem köszöni meg. – -«Ez megfelel az orgyiloknak!» - -Varázserővel birt a férfi e nő fölött. Most már, hogy a karjába ölthette -a kezét, nem félt visszatérni az üres termekbe, az ő oldalán. Azt hitte, -ez képes volna egy egész tábort elkergetni, mint Mózes, mint Sámson, -mint Dávid. - -– Nézze ön: ott járnak gyertyával! szólt Blanka a fedett karzat -boltíveire mutatva. - -– Majd eltünnek azonnal. - -Azzal fölvezette Blankát a lépcsőkön, keresztül a sötét termeken. -Zsebében volt tűzszer és zseblámpás, azt meggyujtotta. Aztán elmentek a -herczegnő hálószobájáig. - -– Hallja ön? súgá Blanka, a kandalló érczlapja mögötti zörejre -figyelmeztetve. - -Már ott motoznak! - -Manassé azután odament a kandallóhoz s annak érczlapját megdöngetve az -ólombuzogánynyal, dörgő hangon kiáltott: «Birboni! Fuggite!» - -Arra azok oda át, a hányan voltak, mint a felriadt patkányhad, rohantak -egymást feltaszigálva ki a karzatból. Semmi nesz sem maradt utánuk. - -– De én itt nem merek maradni, szólt Blanka, ki e jelenet alatt -reszketett és nevetett egyszerre, akár egy gyermek. - -– Nem, herczegnő! ön nem fog itt maradhatni, szólt Manassé. Én magam is -azt hiszem. - -– Tudja ön, hogy én ma önt kerestem? - -– Engem? Hol? - -– Cittadino Scalcagnatonál. Ön ezt nem tudta? - -– Még ma reggel óta nem voltam szállásomon. S mi oka volt a herczegnőnek -engem felkeresni? - -– Az, hogy a «hegy nem keresi fel Mahomedet». Ezt pedig az ön saját -sorai mondják. Ime nézze. - -Blanka elővette tárczájából Manassé levelét, a mit az Caldariva -marquisnőnek irt. - -– Hogy jutott a herczegnő e levélhez? kérdé megütközve Manassé. -Érintkezett ön ezzel az asszonynyal? - -– Olvasta ön ezt? szólt Blanka, a hirlapot mutatva neki, melyben az -ellene czélzott vád volt. Ez igaz. - -– Ön megmentette a marquisnőt és társaságát? Mi módon? - -– E kandallón keresztül, mely összeköti lakásomat a Cagliari-palotával. - -– Ezt a titkot a marquisnő fedezte fel önnek? - -– Igen, ő. - -– S miért adta a marquisnő az én levelemet a herczegnőnek? - -– Azért, hogy őt megszabadítottam. – Hálából. - -– Hálából? A marquisnőnél nincs ilyen érzés. Ő elhitette önnel, hogy én -is ott vagyok a vendégei között. S ön nem akarta, hogy engem is -agyonverjenek s aztán, mikor mindenki elfutott, ön kérdezte, hol -maradtam én? Ez volt rá a válasz. - -– Honnan sejti ezt? - -– Mert az én meghivómra is fel volt irva, hogy Zborói Blanka herczegnő -is ott lesz. Én egy perczig sem hittem azt. - -– Az én hitem nem volt olyan erős. - -– S most ugyanazok, a kiket ön megszabadított, elárulják önt, hogy -elveszítsék! – Adja vissza nekem azt a levelet, herczegnő! - -– Miért? - -– Elégetem. Ne legyen önnél. Bélpoklos kéz érintése után ne érintse az -öné. - -S Manassé a gyertya fölé tartá a levelet s aztán égve a kandallóba veté. - -– Hogyan jött hát ön most ide, ha nem tudta meg, hogy én keresem? kérdé -aztán tőle Blanka. - -– Egyik okom az volt rá, hogy búcsút vegyek öntől. A herczegnő annyi -kegyességgel volt hozzám, hogy tartozást véltem teljesíteni, a midőn -Rómából eltávozásom előtt egy üdvkivánatot itt hagyok. - -– Ön sem állhatja ki többé ezt a rettenetes Rómát? - -– Oh nem, herczegnő, sőt inkább igen mulatságos Rómának találom ezt a -mostanit. A papok hadakoznak, s a katonák prédikálnak. De haza kell -mennem, mert otthon baj van. Az én kis holdbeli szigetvölgyemet nagy -veszély fenyegeti, a milyen még soha. Nem a baj elől megyek el, hanem a -bajba bele. Nekünk is van római népünk. Amíg az otthoniak boldogsága -nagy volt, kerültem őket; az én boldogságom nem volt az; – de most -szerencsétlenség fenyegeti, s az az enyém is. Megyek az -osztályrészemért, haza az én holdbeli völgyembe. - -– Tehát itt van az egyetlen eset, a mikor önnek is hivatása lesz az, -hogy öljön? - -– Nem, herczegnő. Az én hivatásom az, hogy békítsek. Ezért sietek -testvéreimhez haza. - -– Úgy tesz, mint Rossi? - -– S lehet, hogy úgy járok, mint Rossi… De megkisértem. A példa ragadós. -Kivált a megölteké. - -Blanka esedezve kulcsolta össze a kezeit az ifju elé s oly szívszakadva -kérte: - -– Vigyen ön engem is magával innen! - -Az ifju arcza lángra gyulladt e szavaknál. Keble nyugtalanul emelkedett, -kezével homlokát törülte végig, melyre veriték szállt. - -– Nem, herczegnő. Én nem viszem önt magammal. - -– Miért nem? kérdezé a herczegnő, repeső reménykedéssel. - -Az ifju alakja délczegen felmagasodott. - -– Azért, – mert ember vagyok és férfi! Megtudnám önt védelmezni az egész -világ ellen; de saját magam ellen nem. – Én önt szeretem. – Ha ön velem -jön, a kárhozatba jön. – Mert én nem vagyok se szent, se angyal! – Ember -vagyok – és rossz. - -Blanka szótlanul roskadt egy kerevetre. - -– Hallgasson rám herczegnő; folytatá elcsendesülten az ifju. Elmondom, -miért jöttem ide? és épen ez órában. Aztán határozzon sietve, mert az -idő ki van szabva. Én önt ki akarom innen szabadítani, a hol életveszély -nélkül egy napot sem tölthet tovább. Itt vége minden társadalmi rendnek. -S önnek sok és hatalmas ellensége van. Még az éjjel el kell hagynia -Rómát. Az most nem könnyű feladat. A kijáratokat a felfegyverzett nép -őrzi. Nagy elővigyázat kell hozzá, hogy kiváló személyek innen most -kijuthassanak. Én ezt a tervet gondoltam ki az ön számára. – Önnek -mindenesetre hölgytársaságban kell utaznia. – Erre gondoltam. – -Scalcagnato polgár a menlevelek kiosztásával megbízott főnök a Colossæum -kapu oldalán. Szigorú, democrata férfiu. Hanem annyi esze mégis van a -polgártársnak, hogy mikor alkalom kinálkozik oly tisztességes -nyereségre, mely senkinek kárt nem okoz, nála pedig tízezer czipőn -szerzett munkabérrel fölér, hát azt magától el ne utasítsa. Tőle tudtam -meg, hogy ma éjjel ** grófnő menlevéllel elhagyja Rómát. - -– Kicsoda? A *i nagykövet neje? - -– Az. – A menlevélben csak egy inas van megemlítve, mint kisérő. Ő tehát -csak másodmagával utazik. Én szereztem Scalcagnatotól az ön számára is -egy menlevelet, melylyel ön ** grófnőhöz mint társalkodónője -csatlakozhatnék. - -– De hisz ** grófnő ma reggel nekem azt mondá, hogy minden asszony -tartozik a helyén megmaradni Rómában. - -– Azért mondta épen, hogy eltávozási szándékát titkolja vele. Az emberek -ilyenkor óvatosságra vannak kényszerítve. Ön nem is fog vele elébb -találkozni, mint a Colossæum kapujában. A grófnő kocsija ott van -elrejtve az egyik tornáczbejáratban. A herczegnőt én odáig kisérem s a -Colossæum kapujánál várunk, míg egy bérkocsi megérkezik a grófnővel és -kisérőjével. Ön csak akkor jön elő s megismerteti magát a grófnővel. Az -önnek jó barátnéja, pártfogója, lehetetlen, hogy megtagadja önnek azt a -kérését, hogy utitársul magával vigye. – Jól terveztem-e ezt ki? - -– Nagyon jól. Köszönöm. - -– Ön aztán utazik délnek, én pedig utazom északnak s egyszer aztán -közöttünk lesz a földgömb! – így lesz az jól, herczegnő! - -– Valóban így! rebegé Blanka s odanyujtá neki a kezét megcsókolni. - - -XXX. - -– Ez a ruha nem lesz alkalmas az utazásra, ugy-e bár? kérdé akadozottan -a herczegnő. (Fehér cashmir pongyola volt pálmaszegélylyel.) - -– Semmi esetre sem. Melegebbet kell fölvenni és sötét szinűt; mert ez -feltünik és elárulja a herczegnő társadalmi állását. - -– Várjon, kérem, míg átöltözöm. - -Blanka átment a toiletteszobába. Nem sokára ismét megjent az ajtóban, -akkor már feketegyapjú szövet-öltöny volt rajta. - -– Uram! - -– Parancsol, herczegnő? - -– Nem úgy. Hadd mondjam önnek «jó barátom» s ön nekem «jó barátném». - -– Köszönöm. - -– Tehát «jó barátom»! Nem tudom, említettem, hogy minden cselédem -elfutott a háztól? - -– Igen. - -– A nőcselédeim már tegnap elhagytak. Ma már kénytelen voltam a -házmesterné leányát híni fel az öltözködéshez; de most már az sincs itt. -Nem tudom magam összekapcsolni a ruhámat. Szabad önt kérnem, hogy -segítsen rajtam? – jó barátom! - -– Megteszem, – jó barátném. - -Manassé még ezt a szolgálatot is elvállalta. Mégis csak volt benne egy -kis hajlam a martyrok életére! Mert ez már az volt: martyrium. - -Blanka nézte őt a tükörből, a míg a szobaleányi szolgálatot végzé. -Arczát vizsgálta. - -Az ifju azalatt, a míg a gyönyörű vállakat a vállfüzőbe -kapocsról-kapocsra beszorítá, behunyta a szemeit, hogy ne lássa, a mi -nem az övé. - -– Köszönöm, jó barátom. Lássa ön, már azokat a czipőket is felhúztam, a -mikről ön gondoskodott nekem az útra. - -És Manassénak volt annyi önmegtagadása, hogy le ne boruljon azokhoz a -lábakhoz és csókjaival ne halmozza el azokat. - -– A legszükségesebbeket rakjuk el egy kis utitáskába; figyelmezteté -Blankát. - -Az hamar készen volt a csomagolással. - -– Gyalog megyünk-e a Colossæumig? kérdezé. - -– Nem. A mellékutczában hagytam a bérkocsit, mely idáig hozott; az vár -reánk. - -Percz mulva az elátkozott palotát az utolsó legszerencsétlenebb lakója -is elhagyta. Minden ajtó nyitva maradt. Jöhetett bele rabolni, – vagy -elkobozni, – a ki elébb hozzá jutott. - -Blanka vezetője karján a bérkocsiig érkezett. Ráismert a kocsisra. -Ugyanaz volt az, a ki őt ma délelőtt hordozta. - -Manassé fölsegíté őt a kocsiülésbe; maga pedig a kocsis mellé kapott -fel. De Blanka sem maradt a hátulsó ülésben, hanem odatérdelve az első -ülés vánkosára, Manassé karjába kapaszkodott, így beszélgetett vele az -egész úton. - -– Mi lesz önnek a művészetéből, ha most haza megy? - -– Füst és pára. - -– Ön másodszor is új pályát nyitott már magának. - -– Nyitni fogok még harmadikat is. Ebbe is bizonyos, hogy bele bukom. -Akkor hozzá kezdek a negyedikhez. Ha a föld fölött nem, a föld alatt -majd csak sikerül. - -– Meg akar halni? - -– Oh nem. Legalább a magam kezétől nem. Előttem az öngyilkos a -legbűnösebb ember, mert a társadalmat rontja meg. Attól, hogy egy -életunt ember szétzúzott agygyal megy ki a világból, senki sem retten -vissza. Könnyű vége egy útnak. Hanem ha azt látnák az emberek, hogy az, -a ki vagyont, becsületet vesztett, levetett kabáttal fát fürészel az -utczán, visszariadnának attól az úttól, a melyen ő ide jutott. - -– De hát mit beszélt ön a föld alatti útról, jó barátom? - -– A vasbányámról beszéltem, jó barátném. Abból is megélek, ha minden más -elfogy. - -– S hová teszi ön «azt» a képet? - -– Boldoggá teszem vele cittadino Scalcagnatót. Az tudom, nem engedi azt -a zsibvásárra jutni. - -A bérkocsis ez alatt mindenféle tekervényes utakon, félreeső utczában -vitte őket. Ki kellett kerülni a templomokat, s ez Rómában nem csekély -feladat; azokhoz most mint körmenettel járt a megriadt nép s elállta az -utat. - -Egy utczákon mégis szemközt találkoztak egy őrjárattal. Nemzetőrök -voltak, puskával felfegyverezve s erősen kivilágítva. Megállíták a -kocsit s akarták tudni, ki ül rajta és hová megy? - -Manassé előmutatta nekik a menleveleket, mind a magáét, mind a hölgyét s -az ellen nem lehetett kifogásuk. Egy festő, meg egy szobaleány. -Hazautaznak Magyarországba. Ez jó firma volt. – Miért utaznak haza? -Azért, mert a festőt itt hagyták a mæcenásai, a szobaleányt pedig az -urasága. - -– Ez ellen sem lehetett kifogás. - -«De én nekem úgy tetszik, hogy nagyon szép ez a polgártársné -szobaleánynak», mondá az egyik nemzetőr. - -«Mind a három feleségem feltámadjon», káromkodott egy vörösképű, «ha ez -nem a szép condannata». - -«Eredj, bolond; csitítá a harmadik, hát nem érzi a nagy uborka orrod, -hogy bagariabőr czipő van a lábán? Azt nem viselnek herczegasszonyok!» - -S a herczegnőt kiszabadíták a kelepczéből cittadino Scalcagnato jó -illatu vörös bőrtopánkái. - -– Vajjon nem fogunk-e elkésni, jó barátom? aggódék Blanka. - -– Legyünk nyugodtak. A míg az északi fény tart, addig a grófnő nem -kisértheti meg az utczákon végig kocsizást, mert meglátják. - -– Tehát nem tart egész éjjel az északi fény? - -– Az északfény nem enged maga után tudakozódni. De valószinű, hogy oly -hirtelen elmulik, mint a lemenő nap, s akkor aztán egyszerre sötét lesz. -Arra fog következni egy nagyszerü sodomai zűrzavar, mikor a templomokat -megtöltő nép egyszerre mind haza akar tódulni az egyiptomi sötétségben. -Várhatunk a grófnőre jó ideig. - -(A bérkocsis nem értette szavaikat; magyarul beszéltek.) - -Most egy magas pontra jutottak fel, a honnan visszatekintve, az egész -felséges Rómát látták maguk előtt. Máskor is megragadó egy kép; a nagy -és a szép bámulatos összhangban vannak egyesítve. S most mindezt még az -égi fény gloriája veszi körül. A felmagasló Szent-Péter-templom -kupolájának két átellenes ablaka e ponton összetalálkozik s a két -ablakon keresztül ragyogó biborfény úgy világít onnan elő, mint egy -oltárláng. A harangok kongnak: bing-bang! s az egész város zúg a -processiók zsolozsmáitól. - -Blankának valami nehezedett a szívére. - -– Jó barátom. Én most menekülök Rómából. – De szabad-e nekem Rómából -elfutnom? - -Manassé csodálkozva tekinte rá. - -– Nincs-e rám kimondva az itélet, hogy Rómát nem szabad elhagynom soha? -Nem lázadás, nem hitszegés-e az, a mit most teszek? - -– Nem! önre csak az van itélve, hogy Rómában tartozik élni; de nem az, -hogy Rómában tartozik megöletni. - -– Könyörögtem a legmagasabb trón zsámolya előtt, hogy engedjenek -eltávoznom, mert félek. Azt válaszolták rá, hogy ha a legmagasabbak nem -félnek itt maradni, a legalacsonyabbak se féljenek. - -– Nincs egyenlő mérték a kettő között. A kinek korona van a fején, annak -nem szabad félni. A korona a főn az emberi mértéken túl emelkedő -kötelességekkel jár. - -– S nincsen-e az én fejemen is korona, – tövisből? Nem kötelez-e ez -engem az ittmaradásra? - -– Én bizony nem látom át, hogy mi oka volna önnek a martyr-koronát -föntartani? A vértanuknak volt rá okuk. Ők meghaltak Jézusért, meghaltak -a keresztyén hitért, meghaltak a szent eszmék diadaláért, meghaltak a -mennybeli paradicsom dicsőségeért; – de hogy miért szenvedjen ön -martyrhalált akár a Circolo popoláreért és Sterbini uralkodásáért, akár -a Syllabusért és Giacomo bibornok visszakerüléseért? Azt bizony én meg -nem tudom mondani. - -– Én sem! szólt Blanka, nevetésre hajló hangon. De mégis úgy üt itt -valami belől, mintha a lelkiismeret harangütése volna, hogy mikor az -emberek legnagyobbika a vésznek bátran szemébe néz: én, a ki lábaihoz -boruló híve vagyok, őt gyáván elhagyom. - -– Csak hagyja ön, jó barátném! a bátorságot a férfiaknak; úgy is kevés -van nekik. Legyen az én lelkemen az ön elszöktetésénék a terhe. Most -pedig jól megkapaszkodjék a karomban, mert olyan zökkenős útra térünk -le, a hol könnyen ki lehet esni a kocsiból. - -Blanka megfogadta a szót, s mind a két kezével belefogózott Manassé -karjába. - - -XXXI. - -Manassé a bérkocsit megállítá a Colossæum-téren; de nem bocsájtotta el. -Oka volt Blanka szökésének tanuját egy helyre leszögezve tartani. - -Azután karját nyujtá Blankának s elvezette őt az épület óriás kapujáig. -A kapus jó embere volt. Bevezette a szobájába az érkezőket. – Vacsorával -várt rájuk. - -Manassé rávette Blankát, hogy ma thea helyett, mely izgat, bort igyék, a -mely erősít. - -Együtt és egyedül vacsoráltak ketten. - -Szegény lakoma volt. S jóllaktak vele. - -A kapusnak nem volt több egy poharánál. Ittak belőle mind a ketten. – És -ez boldogság volt nekik. Nem mondták egymásnak, de tudták. - -S ugyan mi gátolja őket abban, hogy ilyen boldogok legyenek mind -halálig? - -Csak egy mondás. - -Kocsizörej közelg. A boldog óra végpercze lejárt. A herczegnőnek fel -kell venni az utiköpenyt. Aztán még egyszer kezet szorítani s búcsút -venni a soha többé viszont nem látásra. - -– Isten önnel, kedves jó barátom! - -– Isten önnel, jó barátném! - -A kapus szobájából kilépnek. Az elsietett a rejtve tartott hintót -előidézni. Ők pedig helyet foglaltak a bejáratnál. Manassé meghúzza -magát egy kőkoczka árnyékában, mely kétszer oly magas, mint egy -emberalak. Blanka pedig útjába áll a közeledőknek. - -Egy férfi jön, cselédruhában, egy kocsilámpást hoz a kezében, s azzal -világít az utána jövő alaknak: az pedig egy nő. - -Blanka messziről ráismer az öltözetre. Narancssárga selyem, zöld és -lilaszin oldalszegélyzettel. Ugyanaz, a miről véleményt kellett mondania -** grófnénál. - -Az ég egész sötét már, az északfény hazatért a jégpolus alá; csak a -csillagok ragyognak. - -A mint a két alak a Colossæum bejáratához ér, a hová már akkor ** grófné -hintaja is előgördült, Blanka kilép a sötétből s eléje siet a -hölgyalaknak s bizalmas néven szólítja azt. A megszólított alak -visszadöbben. Arczát sűrű kalapfátyol fedi. - -– Én vagyok Zborói Blanka, a herczegnő, a szerencsétlen. - -– Mit akar ön? dörmög rá a bérruhás férfi. - -Blanka rátekint s úgy rémlik, mintha látta volna már ez arczot, de nem -jut eszébe, ki az? annyi bizonyos, hogy parancsoláshoz szokott tekintet -néz ki e bérszolga-mezből. - -Neki csak a hölgygyel van dolga. - -– Ön maga is menekül Rómából grófnő? Arra kérem, vigyen engem is -magával. Ön mellett megszabadulhatok. - -Hanem a megszólított alak nem ügyelt a kérésre. Gyorsan elhaladt -mellette s sietett a hintót elérni. - -Blanka utána futott. Meg volt rettenve. Kétségbe volt esve. - -– Asszonyom. Legyen ön irántam irgalommal! Ne hagyjon itt egyedül, -kétségbeesetten elvesznem. Szolgálója, cselédje leszek önnek az úton. -Holtomig háladatos leszek önhöz. Ne hagyjon ön vissza e rettenetes -városban! Hisz asszony asszonytársához lehetetlen, hogy irgalmat ne -érezzen. Nem bánom, akárhová megy: megyek önnel. Csak innen vigyen el. -Menlevelem is van; cselédnek vagyok benne irva; hasznossá fogom magamat -tenni az úton; nem sirok, nem ijedek meg semmitől. Az ég irgalmára -kérem, legyen kegyelmes hozzám. - -És az erőszakos rimánkodás közben görcsösen megragadva tartá annak a -sárga ruhának a szegélyét, azokkal a zöld és lilaszin guirlandokkal s -oda térdelt a kocsihágcsóra, hogy nem lehetett a kocsiajtót becsukni -tőle. - -Ekkor a kisérő férfi közbelépett s erőszakosan kitépve kezeiből az -öltöny fodrait, oda dörmögé a fülébe: - -«E il papa!» - -Ezzel becsapta a kocsiajtót, maga fölugrott a bakra s a hintó kigördült -a Colossæum tornácza alól. - - -XXXII. - -«E il papa!» - -Ő a pápa! - -És ő fut? - -A földnek uralkodója s az égnek helytartója, a minden királyok királya -menekül. - -A földi isten megijed a földi férgektől? - -Blanka fölállt térdeiről e szóra s két öklével megütve mellét, az égből -ledobott angyal keserüségével felkiálta: - -«Ed io sono la condannata!» - -A biró elfut; hanem a rab maradjon itt! - -És azzal a keblébe nyult s kirántá onnan azt az örökké ott tartott -pálmalevelet. Hitének, üdvének symbolumát. - -És összetépte azt apró szilánkokra. - -S a levélrongyokat utána hajítá a tova gördülő hintónak. - -És ekkor visszafordult. - -Manassé ott állt, a falnak támaszkodva. - -A nő odarohant hozzá s azt mondá neki: - -«– Már most vigy magaddal, a hová akarsz!» - -S azzal nyakába veté magát s mindkét karjával magához szorítva annak -fejét, egy oly erőszakos, oly őrületes csókot nyomott annak a szájára, -hogy kiserkent utána az ajkaiból a vér. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -XXXIII. - -«Im egy világrész, a hol az Isten egyedül maga van.» - -«Egy világrész, mely nagyobb, mint a többi öt együttvéve.» - -«Neve: a tenger.» - -«Még az istenekkel bővelkedő Olymp idejében sem volt itt több úr, csak -egy: ma is csak egy van.» - -«Nincs rajta se templom, se moschée, se pagoda; nem nyulnak ki belőle -münstertornyok, minarék, teokallik; nem hangzik rajta végig harangszó, -tamtam, muezzimkiáltás: – mégis jelen van ő.» - -«Egyedül van. Nem osztozik senkivel. Nem tanít róla Mózes, Confucse, -Mahomed, az evangelisták: mégis megismeri minden nemzet. Ez a minden -szinű és nyelvű emberek Istene. Az Úr a vizek fölött.» - -«A föld változandó, a tenger örökké ugyanaz.» - -«A tengeren járó ember mindig Isten kezében van. A földi világot a -túlvilágtól csak egy átlátszó lap választja el: a víz szine. S e kettő -között hintálja őt folyvást egy kéz, egy lehellet. Egy kéz, mely -fentarthat, s egy lehellet, mely elmeríthet.» - -«A tenger alatt nincsen pokol: ez a szárazföld kiváltságos eszményképe.» - -«A tengeren járó emberek örülnek, ha a láthatáron meglátnak egy sötét -pontot: «Vitorla!» s mikor egymás mellett elrepülnek, üdvözlik egymást. -Lehet, hogy a rokonaik otthon a szárazon gyűlölik egymást.» - -«S a kik különben is szeretik egymást, mily nagygyá lesz szerelmük a -tenger közepett!» - -«Ha én festő maradtam volna, egy képet lett volna kedvem alkotni, párját -annak a festményóriásnak, a mit Palma Giovine alkotott a doge-palota -számára, a feltámadást. De az én képem lett volna a feltámadás a -tengeren!» - -«Mikor az angyal trombitaszavára a milliók és milliók, kiknek sírja a -tengerfenék, felmerülnek a hullámok közül, s velük együtt százezrei az -elsülyedt hajóknak, s szárnyrakelt emberek szárnyrakelt házakkal -emelkednek az ég felé!» - -«Ugy-e nagy bohó vagyok én, kedves?» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Ketten voltak a hajó kormánypáholyában. A férfi tartotta a -kormánykereket, a hölgy a lábainál ült s fejét hátrahajtá az ifju -térdeire s annak balját kezei közt tartva, sima állát, piros arczát -hozzá czirógatta s lopva egyet csókolt a kézen. Szemei a véghetetlen -eget járták, mely tele volt ragyogással e napon. A tengernek mindegy: -ősz vagy tavasz? Ha akarja, novemberben is májust tart. A szél sem éles -itt, a hajó együtt megy vele; a rajt ülő nem érzi azt úgy, mint a -leszegezett földön. A hullám csak ringatja a trabakelt. A padrone, a -kormányos és a legények mind alusznak a vitorlából feszített ernyő -alatt. A hajó megy a keleti széllel nyugotnak. - -– Látod, milyen jó volt, hogy Rómában a harczi párt került felül. A -kikötőben minden gőzöst lefoglalt az új kormány a nagy tengeri -expeditióhoz; nekünk nem volt más választásunk, mint egy vitorlást -felfogadni, s ezzel tovább tart az út. S még azt sem tudjuk, hogy hová -megyünk? - -– Én odamegyek, a hová te viszesz, súgá a nő, felvetve hozzá nagy sötét -szemeit. - -– S én odaviszlek, a hová te küldesz. - -– Nem azt mondtad-e, mikor búcsúzni jöttél: megyek az én kis holdbeli -szigetembe haza. Ott veszedelem van. - -– Azt akkor mondtam, mikor még magam parancsoltam magamnak. - -– És most? - -– Most pedig te parancsolsz nekem. - -– De hát nem történt-e meg számtalanszor a világban, nem történik-e most -is, hogy a férfi elhagyja a nőt, a kit szeret, s fölkeresi a vészt, a -mit retteg? - -– A nő erős lelke teszi azt. Bizonyosan a szeretett nő mondta azt: -«eredj! hagyj el engem!» Ha azt mondta volna neki: «maradj nálam!» ott -maradt volna. Minden elkövetett hőstett s minden elmulasztott hőstett -asszony munkája volt. - -– Igazán? - -– Igazán! - -– Hát lehetséges volna az, hogy olyan férfit, minő te vagy, olyan -asszony, mint én vagyok, el tudna csábítani? hogy ne odamenj, a hová a -baj idéz, hanem oda, a hová a gyönyör hív? - -– Megvallottam már neked, hogy nem vagyok se hős, se szent; közönséges -ember vagyok. Az határozza meg a sorsomat, hogy mi vagy te? - -– Tehát még magad sem tudod, hogy merre kormányozzuk a hajót? -Északnak-e, délnek-e? Megy az, a szél jó szántából, a végtelennek. És -kettőnk között nem fekszik a földgömb: hanem le vagyunk borítva ezzel a -nagy üvegharanggal! Tehát kisértsük meg, el tudnálak-e csábítani? Én? -Tégedet? Hiába vettem volna leczkét a szép Cyrenétől hét nap egymásután -ebből a tudományból? Nézzük, mit tanultam tőle? Aztán majd meglássuk, -hogy merre hajlik el a delejtű? Tehát – hunyd be a szemedet és hallgass. -Hallgasd meg, hogy mire tanított engem a szép Cyrene. - -«Ha tudnád, hogy milyen szép a világ: dehogy hagynád azt magadtól -elzárva tartani! – Ha tudnád, hogy milyen édes a szerelem, dehogy -ismernél törvényt, mely azt megtiltja tőled! Ha tudnád, hogy mennyire -bűnös minden ember: dehogy szégyenlenéd magadat előttük.» - -«Te gazdag vagy, ő pedig egy lángész. Két czím, a mely mindenre jogot -ad. Te herczegnő vagy, ő pedig művész. Mind a kettő koronát visel: egyik -gyémántból, másik babérból. Csak fényt vet egyik a másikra, nem -árnyékot. Ki kérdezősködik a la Fornarina erényei után? Canova Venusának -mintaképe egy uralkodó herczegnő volt. Mikor a szemérmetes pruderia azt -kérdezte tőle, hogy tudott «ily» alakban mintát állni egy művész előtt? -azt felelé: «mais la chambre était bien chauffée». – «Hiszen jól be volt -fűtve a szoba». Palma Giovine a szeretőjét, ki hívebb volt hozzá, mint -az esküjéhez, bevitte a paradicsomba, megörökíté, mint üdvözültet, -colossalis itéletnapi tableauján. Joga volt hozzá. A művész -beatificálhat, mint a szent congregatio.» - -«Neked van hatvanezer skudid hazulról, másik hatvanezeret tartozik a -detronált herczeged fizetni. Gazdag vagy vele. – Ne sírj, ne deklamálj; -hanem ajándékozz tizezer skudit szent czélokra s kapsz engedélyt, -egészségi tekintetekből egy évig utazhatni. Ha az év letelik, megujítod -a kegyes adakozást s megujítják az engedélyt. Aranynyal minden zárt ki -lehet nyitni.» - -«Az idegen föld útja a szerelmesek hazája. S minthogy a föld gömbölyű: -ennek a birodalomnak nincsen határa. Az ember úgy gombolyítja le az -életét erről a nagy gömbről, mint egy nagy gyapotgöngyölegről.» - -«Elmégy a Nilus partjaira, felütöd a sátorodat a pyramidok között, a -homokpusztán. Magad lakol benne és az, a ki önkényt követett. Nem hallja -más, csak a tevehajcsár, hogy mit beszéltek egymással, egy olyan -nyelven, a mit sehol a világon a saját földén túl meg nem ért senki.» - -«A művész fest afrikai melegtől átsugárzott képeket, s a te szived -melege érzik ki e képekből. Lesz belőle hirhedett mester.» - -«Sokáig nem időzöl egy helyen, nehogy enigmádat kitalálják. Teveháton -megjárod a szent földet. Megfürdesz a Jordán vizében, meglátogatod a -Libanont. A czedrusok árnyéka is édes pihenő hely. Művészed előtt ott is -egy új világ nyilik meg. A czedruslombok illata szentté teszi a mámort.» - -«Mikor észreveszed, hogy ottlétedről beszélnek, ott hagyod a kioszkot, s -tovább mégy a próféták vándorútján.» - -«Mindenütt találsz római katholikus templomot. Oda ájtatoskodni eljársz. -Meggyónsz, lelkedet megnyugtatod. A gyónó bárczákat haza küldöd a -jogfelügyelődnek. Azok documentumok. A patriarchákat, a kápolnákat -megajándékozod. Ezt hirdetni fogják a világnak s az a hír, mint a pók a -próféta rejthelye előtt, mentő hálót sző menedéked sátornyilása fölött.» - -«Átkeltek a tengeren, át Indiákra, végigjárjátok a délszigeteket. Minden -országban elültettek egy fát, mely az utánatok jövőnek virágot és -gyümölcsöt fog teremni.» - -«Minden országban elveszitek az örömeiteket s nem kérdezitek senkitől, -hogyan, milyen föltételek alatt, kinek az engedelmével szabad azokat -elfogyasztani? Az oltárt és a lelkiismeretet kiengeszteli a vezeklés és -az alamizsna.» - -«Bejárhatjátok a világ legismeretlenebb részeit: China belsejét, Japánt, -a hol az emberek semmit se tudnak még arról, hogy kell-e két ember -boldogságához egyéb, mint az, hogy az emberek szeressék egymást? a hol a -hajnali harangszó nem ver föl senkit a legédesebb álomból azzal a -szemrehányással, hogy azért, a mit álmodtunk, a sátán prédájává -lettünk!» - -«Mikor a boldog pogányok között jártok, ne mulaszszátok el magatokkal -vinni a jámbor missionariust, egy szegény szerzetest, a ki málháitokat -czepeli, a gyóntató levelet kiadja, ott, a hol nincs többé templom, s -titkaitokat el nem árulhatja, mert azokat a gyónás szentsége őrzi nála.» - -«S ha elfogy ez a három világrész, ott van még a másik kettő. Az is mind -paradicsom annak, a ki magával hordja boldogságát.» - -«S ha egyszer körüljártátok a földet, minden pihenőt áldozatgalambok -vérével jelölve s visszahoz benneteket az Európa-vágy, a szokás, a -dicsekedési ösztön, akkor kiadtok egy nagyszerű albumot, melyben -varázshatásu útleirásait bemutatja a világnak egy herczegnő, -illusztrálva egy világhírűvé lett művész remekműveivel. S ez igazolni -fogja egymáshoz tartozástokat, erősebben, mint minden oltári eskü, áldás -és házasságlevél. A miért a közönséges embernek azt mondják: «Ki a -sekrestyeajtóba, ekklézsiát követni!» ugyanazért a lángésznek megnyitják -az Olympot. S azontúl egymáshoz tartoztok és senki sem fog benne -megbotránkozni.» - -«Igy tett egyszer egy férjétől üldözött királyné. S a férj -Nagy-Britannia királya volt. Kémeivel vette körül a világba elutazott -nőt. Bizonyítékai voltak. A nő nem védhette magát. S mégis föl lett -mentve. A koronás férj megvásárolta magát a királyné kedvesét, hogy -legyen árulója a nőnek, a ki őt félistenné tette boldogságában. S a nőt -mégis mindenki fölmentette; a törvény és a világ! A megkínzott -asszonyszív szerelmi önvédelme épen úgy nem vétek, mint a gyilkosság -önvédelemből.» - -«Egész életetek az örömök szakadatlan egymásra következése lesz. -Tehetitek, hogy mindig ott legyetek, a hol tavasz van. Még az évszak sem -képez számotokra börtönt. Soha nem látjátok magatok előtt a föld -szemfödelét, a havat. Együtt jártok a vándorló madarakkal, a mik mindig -ott laknak, a hol zöld a világ.» - -«S aztán nem fognak benneteket kínozni Európa fájdalmai. Nem siránkoztok -a haza keserűségei fölött. Nem hallgatjátok félelemmel a közeledő, vagy -távozó ágyúdörgésből az ütközet kimenetelét, mely nemzetek sorsát dönti -el! Nem tudtok semmit abból, a mi kínoz, nyugtalanít, keserűségre -ingerel. Politikai változások, forradalmak, elbukások kedélyeteket meg -nem zavarják. Semmi fájdalom szava utol nem ér benneteket, mely -visszahívjon. Átálmodjátok a legnehezebb esztendőket, a mikre aggódva -tekint minden ember, a ki kénytelen benne maradni az átkozott -ébrenlétben. Ti az álom országában jártok az alatt, s mikor egyszer -tetszeni fog felébrednetek, kiváncsian fogjátok végig hallgatni, hogy mi -történt ez alatt a földön? Hihetetlen híreket: csatában elesett, -vesztőhelyre jutott ismerősökről. Bámulni fogtok rajta, hogy lettek -gazdag emberekből rongyos koldusok? hol hagyta el ez meg az a jó barát a -fél kezét, fél lábát? Miért jár annyi asszony gyászruhában az utczákon? -Mit csináltak ők az alatt? – Mennyivel okosabb lett volna, ha ők is azt -tették volna ez idő alatt, a mit ti!» - -S ezzel a térdére ült a hölgy a férfinak s átölelte annak a fejét és -megcsókolta őt. - -És aztán a szemébe mosolygott, édes kedves gyermeteg hamiskodással. - -– Nos! Hát elcsábítottalak-e? Én? Téged? - -– El; szólt Manassé, tűrve a csókot. - -– Nem igaz! mondá gyorsan Blanka, s ép olyan gyorsan arczul legyinté őt -bársony tenyerével. Gazember vagy! Mindig hazudsz. A delejtű egy -hajszálnyira sem mozdult meg az előbbi helyéről. - -Erre aztán hangosan nevettek mind a ketten. Manassé magához akarta -szorítani a hölgyet. - -Az pedig eltaszítá őt magától. - -– Eredj! Nem kellesz! Én elhagylak. Megyek innen! - -Volt is hová! - -Aztán, a mint Manassé felállt a kormánypadról, hogy a távozni készülőt -visszatartsa, akkor rászedte őt Blanka; maga szökött oda a helyére a -kormánypadra s a kerékküllőt két kezébe ragadva, annál fogva megfogózott -benne. - -– Most én ülök a kormányhoz. Te pedig ide ülsz az én lábaimhoz; aztán -ide teszed a fejedet, úgy hogy a szemedbe lássak. Aztán most te kisértsd -meg, hogy hogyan tudnál te elcsábítani engem? Engemet? Te? – Beszélj -nekem arról, hogy mi vár ránk a te holdbeli szigetedben? - -Most tehát Manassé beszélt. - -– «A hol az én kis tanyám áll, ott nincs örök tavasz, hanem örök munka.» - -«A míg odáig eljutunk, egy fenekestől felfordult országon kell keresztül -mennünk, a melynek minden népe fegyverben áll s rohan egymást öldökölni. -Az én kis holdszigetemet két tenger keríti be: lángtenger és vértenger. -Azon kell keresztül törnünk; veszélyek között, a mik mindennap -megújulnak és rettegések között, a miket még az álom se szakít félbe.» - -«A nő, a ki engem oda követ, kiállja a martyrok legnagyobb -kínszenvedését, a rettegést fenyegetett férje miatt. Hózivatarban, -farkasüvöltés közt kisér engem úttalan hegyhátakon keresztül, gyalog, -fázva, éhezve s tanyázik velem barlangokban, pásztorkunyhókban s -mindennap fölteszi a rettenetes kérdést a sors elé: érünk-e holnapot?» - -«Bejárja velem nem azt az áldott országot, a hol elég két embernek -egymást szeretni, hogy boldoggá tegyék egymást; hanem azt az -elátkozottat, a hol elég két embernek egymást nem szeretni, hogy -megöljék egymást.» - -«Kalauzunk az ágyúdörgés s világító tornyunk az égő városok lángja.» - -«A nő, a ki engem oda követ, még batyut is hoz a hátán. Abba van bekötve -rokonainak kitagadó levele, nagybátyjának keresztülhúzott végrendelete, -elvált férjének széttépett móringlevele, – és az én jövendő életmódomnak -az eszközei, a véső, kalapács, próbatégely.» - -«S veszteségének nem az lesz a súlyosabb része, hogy feláldozott egy -gazdagsággal, pompával, kényelemmel teljes földi világot, hanem az, hogy -feláldozott egy imádott, hévvel átölelt világot, tele vigaszadó, -közbejáró dicsfényes szentekkel, mennyei dicsőült alakokkal, kiknek -hatalmas pártfogásába, mint gyermek anyja keblére, hajtá le eddig fejét! -– Hogy száműzi magát nemcsak a herczegek palotáiból, hanem még az -oltárok házaiból is, s a mint elfordítják tőle fejeiket azok mind, a kik -koronákat viselnek homlokaikon, ép úgy nem ismernek rá többé azok is, a -kiknek koronája aureola és töviskoszorú.» - -«És mikor megérkezünk együtt az én népem kis szigetvilágába, ott nem vár -ránk boldog magány, melyben csak mi ketten lakunk, hanem egy közös -családi ház, a melyben testvérek és azoknak nejei laknak velünk együtt. -– És a nőnek, a ki engem oda követ, szeretni, tisztelni, becsülni kell -mindazokat, úgy, a hogy én szeretem őket. Azoknak hibáik, rigolyáik, -nehéz természetük, rossz szokásaik vannak, azokat eltűrni, jóvá tenni -kell a nőnek, ki engem oda követ, úgy, a hogy én teszem azt.» - -«S aztán reggeltől napestig nem édes enyelgés vár ránk. A nő egész nap -nem látja férjét. Maga viseli a ház gondját; a férj pedig végez nehéz -munkát s este mikor megjön, sárosan, kormosan, kifáradtan, – néha -kedvetlenül kárbaveszett fáradsága miatt, nem szabad őt azzal a -kérdéssel háborítani, hogy mi baja van? Tűrni kell ridegségét.» - -«A hetedik napon pedig, mikor az Úrnak szombatja vagyon, elmennek együtt -a templomba. Egyszerű fehérboltozatú ház ez. Se Rafael, se Canova keze -nem fáradt abban, hogy láthatóvá tegye benne az Istent. Nincs benne -oltár. A nép maga énekel. S az rideg, vontatott, egyhangú zsolozsma. A -pap nem ölt aranyos ruhát. Olyan egyszerű ember ő is, mint a többi. A -mit beszél, az nem szól fölfelé az angyaloknak, csak lefelé az -embereknek. Mikor megáld, nincs nála se pásztorbot, se halászgyűrű; -olyan szegény ő is, mint a milyen szegények azok, a kiket áldásával -elbocsátott.» - -«Hanem, midőn az egyszerű lelkipásztor kezébe teszi a nőnek a férfi -kezét, akkor azt mondja neki: «ez a férfi a te férjed és te asszonya -vagy ennek a férfinak mind halálig!» s akkor az egész ház föláll s -rázendíti az ament! S akkor a nő, a ki asszonya az ő férjének, annak -kezét kezében tartva, a minden fejedelmek büszkeségét meghaladó -ragyogással arczán, halad végig a kettős sor között, melyet -tiszteletreméltó agg férfiak s tisztelettudó gyermekek, erényes matronák -és szűz hajadonok képeznek előtte. S mikor eljön az idő, hogy az a nő -anya legyen, nincs királyné a földön, a kinek erősebb fölségi joga -legyen az uralkodásra, mint van annak a nőnek, a ki asszonya, bálványa, -gondviselése annak a világnak, a mit, mint Isten, a semmiből teremtett.» - -«Ez az én csábképem, herczegasszony!» - -Blanka a két kezében tartott kormánykerék küllőin egy erőszakos rántást -tett s aztán oda veté magát az ifju keblére, hangosan – édesen – -zokogva. - -Szólni nem tudott. Csak ujjával mutatott a bousseaultra. A delejtű -eltért. – A hajó északnak fordult, s megkezdte futását – a holdbeli -sziget országa felé. - - -XXXIV. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Elviszesz-e hát magaddal? kérdezé a nő. - -– Eljösz-e hát velem? mondá az ifju. - -– Jól tudod te azt, hogy a mi tért a két karoddal átölelhetsz, az az én -láthatárom: az én egész világom. - -– Akkor még most csak rabom vagy. S abban én nem nyugszom meg. Én nem -akarom veled elhitetni, hogy te egy hajótörött vagy, s az én szívem egy -mentő deszkaszál, melyen tovább úszhatol. Ez nagyon sötét prognosticon -volna neked is, nekem is. Hogy téged a kétségbeesés dobott volna -keblemre! Miért kiáltottad azt, hogy «ed io sono la condannata!» mikor -legelőször megcsókoltál? - -– No! És nem esett jól neked az a csók? - -– Nem! Fájt… - -– Fájt – a csók? - -– Fájt az, hogy te haragodban csókolsz. - -– Nem volt-e okom elkeseredve lenni? Nem omlott-e abban a perczben -minden hamuvá, a mit addig örökké égő fénynek hittem? Nem veszett-e el a -hitem az emberi alakok istenségében? az áldások foganatjában? magában az -emberi igazságszeretetben is? A kik engem martyr-életre, martyr-halálra -elitéltek, maguk elfutnak az ő itéletük elől? Mit higyjek én tovább -azoknak az égig emelkedésében, a kiket a földön így futni láttam? - -– Összetéveszted a fogalmakat. A földet ők el fogják veszíteni. De az ég -kulcsait mindig birni fogják. Az, a kit te futni láttál, a földi -uralkodó volt, ki itt hagyta koronáját, a ki ellen a hús és vér -fellázadt. De a szellemek megmaradnak neki. A szentek, a dicsőültek -serege, az apostolok, a vértanúk, a kikkel telve van az a világ, nem -jönnek eléje alkotmányt követelni s száz milliói az élőknek fogják -ezután is kérni tőle, hogy nyissa meg előttök ezen világnak kapuit és te -neked fájni fog a szíved, hogy kiléptél abból a fényes processióból, a -melyet ő vezetni fog. - -– És ha le kellene érted mondanom magáról az égről, már meg van téve. Te -jól tudod azt. Belőlem nem lehet többé más: csak az, a mit a szép Cyrene -mondott, vagy a mit te mondtál. - -– S te választottál a kettő közül. Feleségem akarsz lenni. S hogy az -lehess: meg kell tenned az utat odáig, a hol hitsorsosaim laknak. Ezt -rendeli a törvény. Át kell térned az én vallásomra. - -– Készen vagyok rá. - -– Nem vagy rá készen. Az én templomom nem átjáró ház egymással -találkozni vágyó szerelmesek számára. Az én eklézsiám nem asylum más -vallás elitéltjeinek, kik oda biráik elől menekülnek. Az én templomom -tornyán a gömb nem azt hirdeti, hogy jertek ide! Itt szabadabb az -erkölcs, könnyebb az élet, itt nem kell keresztet viselni. Neked előbb -meg kell szeretned azt az Istent, a kit én követek. - -– S hogyan ismerem meg őt? - -– Azokból az emberekből, a kik az ő hívei. Nem az igékből, nem a szent -könyvekből, hanem a tettekből: az emberek életéből. Majd ha megtudod, -hogy mit tesznek azok, a kik nem halasztják az Istennel és emberekkel -való kibékülést a más világra, hanem cselekszik azt itt ezen a földön, a -kik elkezdik a szentek országát építeni már itt a nap alatt, a kik -megmutatják, hogyan kell embernek az embert eltűrni, igazságosnak lenni, -bántalmakat megbocsátani, dolgozni föld fölött és föld alatt, hűségért -hűséggel fizetni, szenvedőkkel jót tenni, mivelni a lelket a tudás -által; s mindezekért nem zugolódni, hanem örülni az életnek és mind -annak, a mi benne van; örülni a munkának, a hűségnek, a megbocsátásnak, -a jóltevésnek, a tanulásnak s mindezekért áldani azt az egy Istent, a ki -mind ezt nem csapásul mérte reánk az eredendő bűnért, hanem saját lelkét -lehellte belénk, – hogy legyünk «boldog emberek» abban a miben ő «boldog -Isten»!? akkor szeretni fogod az én atyámfiait; akkor szeretni fogod azt -az egy Istent, a ki a béke Istene; akkor nem fog neked fájni az én -csókom. - -– Szólj; mind ilyenek a te atyádfiai, mint te vagy? - -– Mind jobbak ők nálamnál egytül egyig. - -– Akkor már szeretem őket. - -… És többé egyiküknek sem fájt a másik csókja. - -… S most aztán súghatta a nő: «ed io sono la beata». - - -XXXV. - -A boldogság addig tartott, a meddig a tenger. A mint a trieszti -árboczerdő meglátszott, körben forgó őrtüzével, azt mondá Manassé -Blankának: - -– A mi beteg száraz földünk közelít. Ez a mi gondtalan örömeinknek a -vége. A mint a száraz földre kilépünk, megjelennek előttünk a föld -hatalmasai s megkérdik tőlünk, hogy kik vagyunk? mi közünk van -egymáshoz? honnan jövünk? és hová akarunk menni? – S mind ezekre mi igen -rossz feleleteket tudunk adni. Útleveleink vannak cittadino -Scalcagnatotól, a ki az osztrák partrendőrök előtt nem jó firma. A -Cagliari név jó hangzású név egész a magyar határig; azontúl már -gyűlöletes; megfordítva: a Zboróy név rossz hangzású Istriában, mert ily -nevű urak a magyar hadseregben szolgálnak. Az én nevem gyanús itt is, -ott is. Rómából jövünk, a forradalom fészkéből s Magyarországba megyünk, -a forradalom tűzkatlanába. Egymáshoz tartozásunkat nem tudjuk igazolni -semmivel. Kémeknek, emissariusoknak fognak tartani bennünket mindenütt; -letartóztatnak és elválasztanak. - -– Tanácsolj hát, mit tegyünk? - -– Kétféle utunk van, a mit választhatunk. Az egyik az, hogy Triesztben -kiszállva, te veszed át a vezetést. Útleveledbe beirjuk a nevemet, mint -inasodét; én livrét öltök, bajuszomat levágom, s szolgállak az egész -úton, mint cseléded, tiszteletteljes távolban tartva magamat. Te a -zborói földes asszony utazol haza birtokodra s én követlek és hordozom a -málhádat. Igy legkönnyebben átcsúszunk minden akadályon. - -Blanka a fejét rázta. - -– Mi a másik? - -– Az sokkal nehezebb és veszélyesebb. - -– Akármi legyen, én azt választom. Hogy én az egész úton úgy bánjak -veled, mint cselédemmel, hogy egy gyöngéd szót ne szólhassak hozzád, azt -nem birom ki. S hogy te ezt a szép kis drága bajuszodat levágd, azt nem -engedem meg. Mondj mást. - -– A másik az, hogy a partra kiszállva, átadjuk útleveleinket a szemközt -jövő rendőrbiztosnak, a hogy az most szokás; attól megtudjuk a -parancsolatot, hogy holnap mely órában jelenjünk meg személyesen a -rendőrfőnöknél, további rendelkezések elfogadása végett? Mi azonban azt -a reggelt nem várjuk meg Triesztben, hanem veszünk egy-egy vándorbotot a -kezünkbe, egy utitáskát a hátunkra s neki indulunk gyalog a -Karst-hegyeknek, s ösvényeken, a miken okos ember nem jár, átvezettetjük -magunkat egy kalauzzal a magyar határig. - -Blanka a tenyerébe tapsolt. - -– Az lesz jó. A hol elfáradunk, ott leülünk egymás mellé pihenni. Éji -szállásra találunk egy pásztorkunyhót és abban friss szénát fekhelynek. - -Ebben aztán megállapodtak. - -Triesztben legsürgetősebb dolguk az volt, hogy mind a ketten levelet -irjanak Zimándy úrnak, kiről azt hitték, hogy Budapesten lakik mindig. A -levélben tudatták vele az eddig történteket. Hogy a herczegnő Rómát -elhagyta, hogy magát Manasséval eljegyezte, s e végett utaznak együtt -Erdélybe, a hol egyedül lehető az áttérés és az egybekelés. - -Ez majd nagy meglepetés lesz Gábor úrnak! - -S hogy annál hitelesebb legyen a levél, mind a ketten egy darab papirra -irtak; az egyik oldalára Blanka, a másikra Manassé. - -A levél természetesen hamarább haza fog érni, mint ők, a kik az út egy -részét gyalog teszik meg. - -Azután csak azt várták, hogy beesteledjék, akkor kisétáltak a város -végére, ott a legutolsó szatócsboltban parasztruhát, háti tarisznyát és -élelmiszert vásároltak, átöltöztek istriai póroknak, s aztán a legelső -albergóban találtak egy kalauzt, a ki fölvezesse őket a Karstra. - -Idáig tartott a boldog délöv világa: cziprusfák, olajfaligetek országa. -Az első útkanyarodónál már más világrész következik. Egy ország csupa -kőből. Hegyhátak, a miken egy fűszál nem leng; pedig barázdákat szántott -rajta – mint mondják – az ördög. - -Egy elátkozott vidék, a hol az ember száműzetésben él. Vagy mint a sas, -csak fészkét rakja rajta, s másunnan hordja oda eledelét. Kecskejárta -ösvény vezet a gyopárfedte hegyoldalon végig, melynek szédítő -mélységében megszállt az esti köd. - -Hárman haladnak egymás nyomában. Elől a kalauz. Kipróbált csempész. Most -is azt hiszi, hogy csempészeket vezet, a kik csipkét, selymet lopnak át -az osztrák határon. Ismeri a douaniérek, a vámőrök les-zugait, a miket -kerülni kell s az útféli tanyákat, a mikben meg lehet pihenni. Messze -vannak azok egymástól s gazdáik nem mindig vannak otthon. - -A merész havasi vasutak még akkor nem szelték át a sziklaországot; -dörömbölő robajuk nem verte föl a hegyszakadékok csendjét. - -A hol a hold megvilágítá a hegyoldalt, néhol a kopár szirtlapon egy-egy -keretbe foglalt kép látszik; egy kis csendélet. Néhány fa, bokor, -közötte zöld vetés; egy zúgban kicsiny ház, melynek egyetlen ablaka -messze világít. Ott valami vakmerő ember megkisérlé daczolni mostoha -apjával, az ördöggel, s kierőszakolt a kőből annyi termő földet, hogy -fát ültethetett, rozst vethetett bele, s körülvette azt kőkerítéssel. -Tul e folton semmi élet, semmi növényzet. - -Az elkényszeredett boróka meghúzza magát a szikla oldalaiba s nem mer -túlnőni a palarétegen, mely védi a rettenetes bórától. - -Éjfél tájon, mikor lemegy a hold, s tovább utazni veszélyes, a vándorok -elérik a pihenő tanyát. - -A kalauz azt mondta, hogy itt a «város». - -Minő város volt az? Egy Pompéji a hegytetőn, mely soha nem volt -eltemetve, mégis elmult. Egy holt város. Holt házak, holt utczák, holt -piacz. - -Még áll fal fal mellett, egymást támogatva, teteje már egynek sincsen; -az út magasságáról minden szobába belátni, némelyik kékre van festve, a -másik pirosra; a konyhák oldalai még feketék a koromtól. – Itt valaha -éltek. - -A falakra borostyán kúszik fel, s a cseresnyebozót pagonyt képez a házak -körül, miknek némelyikén még látszik mészszel felirva a tulajdonos neve. -Itt valaha örültek és szerettek. - -S nem ölte ki hadjárat a hajdani lakókat; sem meghonosult gonosz járvány -nem kényszeríté elhagyni falaikat. Igen egyszerű dolog történt velük. A -patak, mely vidéküket éltette, egyszer csak keresztül ásta magát a -mészkövön, más üreget talált; elhagyta ezt a völgyet s egy másikban -mértföldekkel odább tört magának kijárást. A kis «város» lakóinak itt -kellett hagyni a sorba rakott köveiket, ha szomjan nem akartak halni. A -nevére sem emlékezik már senki a helységnek. - -Jó szerencse, hogy a hajdani templom sekrestyéjének boltozatos teteje -van: abban meghúzhatta magát egy kecskepásztor, összes lakossága az -egész városnak s vendégfogadósa a járatlan út vándorainak. - -– Mindjárt meglátjuk a vén «fecsegőt», mondá a kalauz, a mint az -ösvényről a puszta város felé letért. - -– Fecsegőt? Az a neve a gazdának? kérdé Manassé. - -– Az a tulajdonsága. Egész nap fecseg - -– De ez igen rossz tulajdonság. - -– Olyan nyelven fecseg, a mit nem ért senki. Ötven esztendeje él már itt -a sziklák között egyedül. Senkije sincs, mint a kecskéi. Az alatt -csinált magának egy oly nyelvet, a mit semmi emberi teremtés meg nem -ért. Azon beszél a hozzá betérő utasokkal, s ha maga van, a láthatatlan -emberekkel egész nap. Egyszer nagy összeütközés volt ebben a völgyben a -csempészek és a vámőrök között s a fecsegőt is felvitték a törvényszékre -tanúnak. De könnyebb lett volna azt leirni, a mit egy szarka beszél az -ágon, mikor jóllakott és ejtőzik, mint az ő válaszait. Voltak tudós -urak, a kik mindenképen meg akarták tudni, hogy miről van szó? s egész -nap szóról-szóra jegyezték a mondásait. De két egyforma szó nem fordult -azokban elő. Csak a mikor elvégezte a mondanivalóját, akkor ismétlé -ezeket a szavakat: «róre mityi nófiti», ez a végszó, de annak sem akad -gazdája. - -Már messziről lehetett a pergő discursust hallani, a mit a puszta -templom sekrestyéjében támasztott valaki. Mintha egy korcsmáros -perlekednék odabenn egy egész tele csapszék vendéggel, a kik megitták a -sok bort s nem akarnak fizetni. - -Nem volt ott se bor, se vendég. A tűzhelyen pattogott a boróka-bozót -lángja. (Abból állt a hegyoldalt terítő erdő.) S a körül sürgölődött egy -csodálatos alak, kecskebőrből, tarka daróczrongyokból, összecsapzott -emberi hajból és szakálból összeállítva. Csak a szája és két szeme -számára volt nyilás a gubanczban. Főzött valamit egy cserépfazékban a -tűz mellett. - -A mint a kalauzt meglátta az ajtajában a két utazóval, egyszerre abba -hagyta a perlekedést az eddigi vendégeivel s csupa üdvözlet és bókolat -lett minden szava; s a mivel sorba mind a háromnak felszolgált, az -valószinűleg mind megannyi teljes czímű titulus volt. A következő beszéd -pedig, a ki értette azt a nyelvet, világosan azt fejezé ki, hogy mit -parancsolnak a nagy uraságok? hány szobát, milyen ágyakat? hogyan -akarnak étkezni? «a carte?» vagy «a table d’hôte?» Parancsolnak -osztrigát? burgundit? van minden. - -– Jól van már, öreg! «Róre mityi nófiti.» Nem kell az uraságoknak semmi, -csak rőzse a tűzre, aztán meg friss moha fekhelynek. Enni inni valót -magunk hoztunk magunkkal. - -A gazda megértette a kivánságot; mert hallani tud olaszul is, meg -illyrül is; csak beszélni nem. Csinált ágyat az uraságoknak a tűzhely -mellett és szép lobogó tüzet; melyet azok körülültek s előszedve az -iszákból a magukkal hozott lakomát, elkezdtek estelizni. A gazdát is -kinálták; de az világért meg nem kóstolt volna semmit. Ellenkezőleg -elkezdte magasztalni azt a valamit, a mi az ő egyetlen fazekában -rotyogott. (Láthatólag kecskesavós zsendicze.) A szavakat nem értette -senki, de a hang, a mosolygás, a czuppantás, az összecsücsörített -ajkakhoz vitt ujjhegyek mimikája elmondá azt bőségesen, hogy abban a -fazékban meg van minden, a mi csak emberi inynek drága és kedves: az -olasz olla potridája, a chinai fecskefészke, a török piláfja, a magyar -gulyáshúsa, a zsidók mannája! Lucullus szakácsa annál jobbat nem főzött. -S mikor azt látta, hogy a kalauz mindezekben kételkedik, fogott egy nagy -főzőkanalat, megkavarta vele a tartalmát s kihúzott annak fenekéről egy -óriási hosszú – kigyót! - -A férfiak felkurjantottak, a hölgy felsikoltott a rémület miatt a -szörnyű eledel láttára, a mire aztán a gazda azt mondá, hogy «róre mityi -nófiti». S nagyon elszomorodott, hogy az ő fejedelmi lakomáját így -megvetik az idegen barbarok, s aztán motyogott magában; ez az ő -csemegéje: delicatesse, a mivel a minden állatok táplálója bőségesen -ellátta őt, a sziklák egyedüli lakóját. Mindennap küld a számára egyet -az útjába. S a kigyó jó izű állat, jobb, mint az ángolna. A kigyó -szelidebb a galambnál, mert nem repül el. Hazugság minden rossz, a mit -ráfogtak. Hanem hát «róre mityi nófiti.» Nem is maradt ott a -társasággal, mely lakomáját így megveté, hanem a mint tökéletes lett a -főzemény, vette a fazekát, kiült vele az ajtó elé egy nagy kőre, ott -költötte el a mannáját s a közben haragosan kergetett egy csoport vásott -suhanczot, a kik bele akartak torkoskodni. Ellenben igen bőkezűleg -kiosztá a maradékát szegény koldus asszonyok között s a csontokra -összehívta a kutyákat. Nem volt ott rajta kívűl senki; se koldusasszony, -se suhancz, se kutya, csak a kövek, a kövek, meg a kövek… - -Aztán csak kibékült megint magától, s elkezdett a vendégeinek vidám -történeteket mesélni, csodálatos adomákat, a miknek felét elnevette. -Olyan jóizűen tudott kaczagni, hogy utoljára azok is együtt nevettek -vele, – nagyon vidám történetek voltak azok, csakhogy nem értette senki. - -Mikor aztán a vendégek aludni készültek, még egyszer megrakta a tüzet (a -hegyek tetején a novemberi éjszakák hidegek) s aztán magukra hagyta -őket, maga a kalauzzal együtt bement a templomba, melynek megmaradt -boltozata alatt tanyáztak kecskéi. Ott elébb egy hosszú értekezést -tartott a kalauznak, valószinűleg az időjárás változandósága fölött. -Azután elmondott neki egy pár rémséges történetet, bizonyosan dugárusok -baleseteiről, vámőrök megsebesültéről, de a mint végül azt mondá, hogy -«róre mityi nófiti!» a szája elé tette a mutató-ujját, hogy ebből aztán -egy szót sem szabad ám odábbmondani. - -Mikor aztán a kalauz elaludt, nem hallgatott rá többet, akkor odament a -kecskéihez s tekintve azt, hogy a többiek már alszanak, halk hangon, -suttogva kezdett el nekik kegyes oktatásokat tartani: szemrehányásokat -tett nekik számtalan gonoszságaikért, megfeddé, megdorgálta a keményebb -szívűeket, a kik a többieknek rossz példát adtak s a ki egy «me-e-e» -szóval visszafelelni bátorkodott, azt lehordta méltó haraggal. - -Végre ő is ledült aludni a kecskebőrrel terített mohágyra. Ott még egy -kis ideig nevezetes vitája volt egy képzelt házastárssal, a ki szeret a -férjébe minden áron belekötni s nem engedi békével elaludni. -Visszafeleselt neki. Embertől nem érthető nyelven. Még sem birt vele. Az -asszony kifogyhatlan volt a perpatvarban, utoljára is «az okosabb -enged». Neki kellett elhallgatni. «Róre mityi nófiti.» Hátat fordított a -képzelt perlő társának és horkolni kezdett. - -Blanka oly édesdeden aludt a hevenyészett mohágyon. A kővilág -pusztaságának közepette. A hol az egyetlen ember egyetlen vada a kigyó. - -A Cagliari-palotában egyszer sem volt ilyen édes, nyugodalmas álma. - -Korán reggel felköltötte a harangszó. A kecskék csengetyűszava. Itt az a -hajnali harang. - -A gazda lopózva osont a sekrestyén keresztül. Blanka utána nézett az -ajtó hasadékán keresztül, hová megy? - -A templom előtt állt egy kőkereszt. Az egyik ága már le volt törve s az -idvezítő testéből csak a jobb kar és a két lábszár volt meg rajta. - -A fecsegő oda térdelt a csonka jelvény elé s elkezdett egy hosszú -imádságot mondani, azon az érthetetlen, senkihez nem szóló nyelven. -«Róre mityi, nófiti.» Ez volt az ámen. Az, a kihez beszélt, bizonyosan -megértette azt. - -Azután került-fordult, nem sokára visszatért egy tál tiszta vízzel, a -mit a borókáról lerázott zuzmarából olvasztott a tűznél s azt nyájas -mosolygással ajánlá fel Blankának. Tudta, hogy az asszony boldogtalan -azon a napon, a melyen az arczát és kezeit meg nem moshatta. - -Azután megtanítá őt a kecskét megfejni. Szép tudomány az egy asszonynak, -a ki szereti reggelire a maga fejtét inni. Aztán meg kitudja, hogy «róre -mityi nófiti?» - - -XXXVI. - -Manassé igen jól okoskodott, mikor ezt az útat választotta; a Karston -gyalog keresztül hatolva, nyilt kapu volt előttük Magyarországba: -mehettek, a nélkül, hogy valaki hozzájuk szólt volna. A horvát -határőrvidék összes férfi lakossága messze távolba volt elszólítva a -hadműveletek mezejére; a falvakat, városkákat nem őrizte senki, -rendőrség, vámőrség, mind be volt vonva: a hol fuvarost fogadtak, tíz -esztendős gyermekek voltak a kocsisok. - -A Muraközön átjutva, izgalmasabb élet közé jutottak: a magyar községek -népfölkelése volt hazatérőben; a hadseregtől elbocsátott, nem harczolni -való elemek. Ezekkel sem volt semmi baj. - -A Bakonyerdő a legbátorságosabb hely volt most. - -A magyar hadsereg még Győr előtt állt, háta mögött egész Budáig szabad -volt a tér. - -A lánczhidon még nem jártak, a hajóhidon még nem szedtek úri kinézésű -emberektől vámot. - -A mint Manassé Blankát az «Angol királynő»-nél elhelyezte, azt kérdé -tőle, hogy nincs-e elfáradva? - -Blanka nevetett: ugyan mitől? - -Hiszen csak két napig járt gyalog a hegyek tetején és négy napig rázatta -magát kukoriczaszár ülésű parasztszekéren. A finom alkotású testnek oly -aczélidegzete volt, a mit külső viszontagság ki nem birt fárasztani. - -– Akkor holnap reggelre megrendelem a «gyors parasztot». - -A gyors paraszt volt akkor a magyarországi közlekedés előmozdítója. -Tanyája e nemzeti vállalatnak a budai «fehér farkas»-ban volt -feltalálható, s a részvényeseket nem hiába hítták -«nyerges-újfalusiaknak». - -Elébb azonban Zimándy ügyvéd urat kellett felkeresnie, hogy értekezzék -vele azon ügyek felől, a miket Triesztből küldött levelében reá bízott. - -Az ügyvéd irodája ismeretes volt, a leghiresebbek közé tartozott az a -fővárosban. Mindig volt négy-öt segédje és ugyanannyi juratusa. - -Ezuttal azonban a nagy irodaszemélyzetből csak három volt otthon -található: egy sánta, egy púpos, meg egy hebegő. A többi elment -honvédnek. - -Manassé szörnyű nagy lármára nyitott be az irodába. A sánta meg a púpos -nagy veszekedést folytattak egymással, a mibe a hebegő is törekedett -beavatni magát, de a mint a legelső «k», «g», «p» vagy «b» betűhöz -elért, ott oly nagyszámú hasonló betűknek az elszaporításával gyűlt meg -a baja, hogy a másik kettő nem várt addig rá, hanem tovább harczolt. -Mind a háromnak fel volt téve a kalapja, úgy jobban lehet gorombáskodni. - -Manassé ismerte mind a hármat. - -A mint őt belépni látták, levették a kalapjaikat s a két vitatkozó fél -rögtön elővette, hogy legyen az ő vitás perükben biró. - -– Tehát «miért zúgolódnak a pogányok?» - -A sánta így szólt: - -– Ez a púpos itt ni, azt állítja, hogy ők, a pozsonyi juratusok -csinálták a forradalmat Bécsben, márczius 13-án, s azért azt kellene -nemzeti ünnepnek elfogadni. - -– Persze, hogy azt! kiálta fel a púpos; nem is a pesti -paraplé-revolucziót ám, a mit te sánta segítettél csinálni márczius -15-én. - -Ezeknek nem volt akkor nagyobb bajuk. - -Manassé aztán eligazította köztük a dolgot. - -– Mind a kettőtöknek igaza van. Te sánta csináltad valóban a márczius -tizenötödikét, csakhogy az nem volt forradalom, mert csak egy puskát sem -sütöttek el benne; a bécsi már az volt, mert abban egy embert meg is -lőttek! csakhogy azt, te púpos, nem csináltad. - -Ezért aztán összeszidták mind a ketten, s rajta kibékülve, felcsapták -kalapjaikat s eltávoztak. Ott hagyták egyedül a hebegővel. – Az volt az -irodafőnök. - -Manassé Zimándy úr után tudakozódott. - -A kis hebegő megkisérté előbb egy nagy mennyiségű kkkk betűvel; mikor az -nem sikerült, egy még hosszabb sorozat pppp betűvel nyitni meg a -választ; mikor látta Manassé, hogy sehogy sem megy a dolog, azt mondta -neki: «próbáld meg pajtás elénekelni, a mit mondandó vagy». - -S ezen a módon csodaképen jól ment a kisérlet. (Mint tudva van, a -hebegők énekelve igen tisztán tudnak beszélni.) Borgia Lucretia -«qualunche sia l’avento» dallamára igen szépen elő tudta adni az -irodavezér, hogy Zimándy úr nemcsak a háznál nincsen, de sőt Budapesten -sem kapható. Még egy hét előtt egy fulminans czikket irt a «Radikál -Lap»-ban, felszólítva a lakosságot, hogy temessük el magunkat Budavár -romjai alá s annak a nyomatékául maga a nagyságos asszony is kiment -délután a Gellért-hegy alatti reduithoz sánczot ásni, s ott hordta a -földes kosarat másfél óra hosszat, más úrhölgyekkel egy társaságban. -Bizonyosan ott nagyon felhevítette magát mert éjjelre nagy migrainet -kapott, mely ellen a házi orvos gyors levegőváltozást rendelt; minek -következtében Zimándy úr rögtön elköltözött nejével együtt a falusi -jószágára, a mi vagyon Szathmár vármegyében. A mi elég szép -levegőváltozás. A maga részét Budavár romjaiból itthagyta – akárkinek, a -kinek tetszik. - -E szép énekszó mellett azt is megtudta Manassé, hogy a mi levelet ő -küldött Zimándynak öt nap előtt, ez már nem találta őt Budapesten, hanem -minden bizonynyal utána lett küldve «Pálmás»-ra, a birtokára, a többi -elintézetlen levelekkel együtt. - -Ez sem baj, gondolta magában Manassé. - -Másnap, még az olajlámpák pislongása mellett megindult a gyorsszekér az -utazókkal. Vannak vasutak, a miken túltett ez utazási mód. Az út jó -volt: nem vas, de aczél; egész hónapon át nem esett eső. Délre -Szolnokban voltak, estére Püspök-Ladányban. Ott nehány órai pihenés és -megismerkedés a vendéglős rántottájával és ágyszalmájában zörgő -egereivel; s aztán a fiastyúk feljövetelekor folytatott vágtatás a rónán -keresztül, mely reggelre Debreczenben végződött; úgy, hogy másnap korán -délután már közel járt a gyorsszekér, négy csengős paripájával a -«pálmás»-i kastélyhoz, melyet azért neveztek el ekkint, mert az egész -park körül van szegélyezve olasz jegenyefákkal, miket a nemzeti -büszkeség pálmafáknak nevez. - -A mint a pálmafa-szegélyhez ért a négyes fogatú gyorsszekér, egy -kukoriczaszárból épített kunyhóból egy marczona alak ugrott a lovak elé, -egyik kezében kétágú vasvillát emelgetve, másikkal az első ló zabláját -ragadva meg. - -– Meg kell állni! rivalt a kegyetlen ember a kocsisra. - -– No, mi baj? kérdé Manassé. Útlevél kell? Passus? - -– Nem paksus kell, válaszolt a szigorú férfi; hanem ezeket a -csengetyüket kell leszedni a lovakról, ni! - -– Ugyan miért? kérdé Manassé. - -– Hát azért, mert a nagyságos asszonynak ma nagy «mirge» van. - -A vendégek nem értették azt; az őr bővebb magyarázattal szolgált. - -– Ilyenkor az útfélen két strázsa áll, hogy a ki elhajtat a kastély -előtt, annak leszedje a lováról a csengőket. - -– De mi épen ide akarunk szállni a kastélyba; mondá Manassé. - -– Akkor meg épen megkövetem, majd csak lépésben fogom vezetni a lovakat, -hogy a kocsi ne zörögjön. A nagyságos asszony nem szívelhet semmi -hangot. Még a szomszéd faluból is összevásároltatta mind a kakasokat, -hogy ne kukurikoljanak, mert nem tud aludni tőlük. - -De bármi óvatosan igyekezett is a négy ló, meg a kocsi lábujjhegyen -járni, mégis óvhatlan volt, hogy valami kis neszt ne támasszon, a míg a -kapun bejárt, s már a folyosóajtóban megjelent egy új komornyik, -haragosan ijedt képpel mutatni némajátékban, hogy csendesebben kell -zörögni! - -– Mondtam ugy-e, hogy mikor a nagyságos asszonynak mirge van, olyankor -nagyon idegen. - -A vad paraszt soha se hallotta hírét a migrainenek és idegességnek; -aztán olyan szókat csinált belőlük, a mik azokhoz legközelebb álltak. - -A szelíd paraszt aztán megigazította, odasietve az uraságokhoz. Ő -németül beszélt. - -– Oh, ez a vad paraszt! soha se tanulja meg az igazi szókat. A nagyságos -asszonynak «Meergrün» baja van, s ilyenkor egészen «närrbös». - -Blanka kérte, hogy vezessék őt beteg barátnéjához. Az asszonyok -nagyszerűek a betegápolási vágyban. - -Az inas előbb bejelentendőnek találta a vendéget, mert a nagyságos -asszony ilyenkor «närrbös!» S lábujjhegyen lépegetve, benyitott egy -posztóval bevont ajtón, melyen túl egy másik paplannal kivert ajtó -következett. Blanka és Manassé azalatt állottak a folyosón s várhattak -rá, míg visszatért. Az pedig jó ideig tartott. - -Mikor aztán az inas ijedésre meredt szemekkel visszajött, mutatá -némajátékkal Blankának, hogy be lehet menni, de az arczáról lehetett -látni, hogy nem igen kellemetesnek jósolta a látogatást. Sietett azután -a férfivendéget a nagyságos úr szobájába vezetni, a ki nem is sejti, -hogy valaki érkezett a házhoz. Olyan csendesen lopózik be ide a vendég. - -A szép Marie szobájában nappal is sötét volt. Az ablaktáblák be voltak -téve, a függönyök leeresztve; azonkívül valami barna szőnyeg, melylyel a -falak be voltak húzva, még segített a komor hangulatot növelni. A szép -hölgy egy causeuseön hevert, félig fekvő állapotban, sárga selyem -háziköntös volt rajta; hosszú szőke haja lebontottan omlott el körüle. -Háta mögött egy sovány komorna állt, meg egy köpczös szolgáló. A komorna -egy hosszú nyakú üvegcséből eau de Colognet csepegtetett az úrnő fejére, -s a szolgáló, mint Aeolus segédei, tele pofával fújt arra a helyre, hogy -az illatszer gyorsan elpárologjon. - -A szép úrnő már tudta, hogy ki jön őt látogatni, mert az inas bejelenté -a vendég nevét, hanem azért mégis úgy tett, mint a kit e megjelenés a -kisértetlátás rémületébe hozott. Felszökött, kezeit reszketve maga elé -tartá, szemeit holdkóros elbámulásra mereszté, ajkai lihegtek, állát -rángatta a görcs, melle fuldokolt: aztán visszaesett fekhelyére, -rémülten kiáltva «hercz… (aztán megigazította magát: már nem az!) -Blanka!» s akkor aztán elkezdett zokogni. Blanka odament hozzá, -megcsókolta gyöngéden a homlokát s részvétteljesen kérdezé: - -– Marie! ön szenved? - -A szép szőke hölgy e csóktól is összeborzadt: mintha kisértő szellem -csókja lett volna az, s két karját arcza elé tartá, hanem a rémület -közepett is eszébe jutott annyit súgni vendégének, hogy «parlons -français devant les domestiques». - -S Blanka kénytelen volt francziául ismételni kérdését. - -– Ah! ah! nyögött a szenvedő úrhölgy; mi az a fájdalom, a mit a fejemmel -szenvedek, ahhoz a kínhoz képest, a mit a szivem érez ön miatt, – -Blanka. - -– Én miattam? Mivel okoztam azt? - -– Mon Dieu! Ah mon Dieu! Minő örvénybe vetette ön magát! Férjem -elmondta. Annak a betege vagyok. Ön koldusá tette magát. Minden vagyonát -eldobta magától: rettenetes gondolat! Önt éhezve, rongyokba öltözve -látni. Dieu et Jesus Maria. - -Blanka mosolygott. - -– De ettől ne féljen ön. Én nem fogok se éhezni, se rongyosan járni. -Férjhez megyek s a férjem eltart. - -– Borzasztó eszme! Férjhez menni: az egyház tilalma ellen! A fejem -szétszakad mindjárt! Látom önt a kárhozat tüzében égni! Ezt a szép, -mosolygó arczot. Eddigi szent képemet. Eltorzulva az örök lángok között. -Elveszve menthetlenül! Megőrülök bele! Ah «sót», «sót!» Adjátok ide azt -a repülő sót! Ne lássam Belzebubot ily irtózatosnak. - -A repülő sótól aztán monsieur Belzebub kezdett egy kissé toleransabb -lenni. - -A szép Marie imára kulcsolt kezei közé szorítá a repülő savas phiolát s -úgy kezdett el Blankának előterjesztéseket tenni. - -– Ön át akar térni a pogány hitre! Zsidóvá akar lenni. Zsidóvá! Hüh be -pokolbeli meleg van idebenn! Hol van az a thermometrum? Legalább ötven -fok melegnek kell lenni. Oltsák ki a tüzet a kályhában. – Ah, Blanka! Ha -még nem késő, ha még van visszatérés. Fusson ön! Fusson! Hagyja el azt -az embert! Azt a dæmont! - -– Kérem, Marie, én azt, a kit szeretek, tisztelem is. - -– Bocsásson meg! De most olyan nagyon szenvedek. Nem akartam önt -megsérteni. Nem akartam önnek fájdalmat okozni. - -– Nem is lehet, szólt Blanka, angyali nyugalommal; a ki boldog, annak -nem lehet fájdalmat okozni – s én az vagyok! - -– Szerencsés ön! Ah, én a mióta az ön balsorsát megtudtam, folyvást -beteg vagyok bele. Hat nap óta nem alszom, nem eszem, nincs nyugodalmam. - -Blanka délczegen fölemelte fejét és arcza ragyogott a kevélységtől. -Egészséges arczpirja eleven dicsekedés volt. - -– Ne beszéljünk most én rólam! szólt aztán szeliden, s leült a szép -szőke hölgy mellé. Tudja ön, Marie, máskor ha szenvedett ön a fejével, -én a két kezem közé fogtam azt, s ön azt mondta, hogy a tenyeremnek -gyógyító ereje van. - -– Igen, ön volt az én szentem. - -– Kisértsük meg, azért, ha megszüntem is szent lenni, hátha az ujjaimban -megmaradt ez a gyógyerő. Tegye ide az ölembe a fejét. - -S azzal gyöngéden odavonta barátnéjának a fejét az ölébe. Az most -elkezdett reszketni s panaszkodott, hogy milyen hideg van itt! A -sziliczei jégbarlang semmi ehhez a szobához képest. - -Ezeket az elátkozott szamosparti házakat nem lehet soha kifűteni, mert a -vadvíz felfakad a falaik alatt. Milyen penészszaga van mindennek. Aztán -meg az egérszag, meg a kenderszag! Áthat az ablakon is! Ez az otkolon -meg oly büdös! A boltos bizonyosan ként tett bele. - -A két cseléd meg se mukkant. - -Blanka várta, barátnője homlokára tett kézzel, hogy elszunnyadjon. - -– Vegye ön el arczomról a kezét; szivarszag érzik rajta. - -Blanka aztán nem nyult hozzá többet. A szép úrnő végignyult a kereveten -s úgy tett, mintha megadná magát az álomnak. Most életveszélylyel járt -volna valakinek a szobában mozdulatot tenni. Egyszer aztán megint -felugrott fektéből, s elsikoltá magát. - -«A szunyog! A szunyog!» - -Egy szunyog döngése elriasztá szemeiről az álmot. - -A két cseléd aztán futott a szunyogot elfogni, s addig nem lett -helyreállítva a nyugalom, a míg csakugyan eléje nem hoztak egy -szunyogot, megmutatva, hogy itt van, elfogták. - -(Minthogy télen az ilyen rovar ritkaság, az összes cselédség nyáron -szokott elegendő mennyiségü legyet és szunyogot összefogdosni s télre -eltenni, hogy hasonló esetben rögtön előállhasson a készlettel.) - -E megnyugtató tényre aztán mégis csak elaludt. Holnap reggelig már nem -lehet vele beszélni. - -Blanka szánakozva tekinte rá. Sajnálta a barátnéjának a fejét, de még -jobban a szívét. – A szive sokkal rosszabbul volt annak, mint a feje. - -És neki most ennél a háznál kell tölteni egy egész éjszakát! - -Ez alatt Manassét is elvezették Zimándy úr szobájáig, ki az épület tulsó -szárnyában lakott. Valamennyi közbeeső ajtó mind kilincs helyett -kaucsukvánkosokra csukódott, hogy ajtóbecsapás, vagy kilincs-záródás ne -legyen hallható a háznál. - -Gábor úrra alig lehetett ráismerni, a mióta a házas élet rózsalánczait -felvette. Az arcza is megváltozott. Megnyult, vagy mi? A bajuszát sem -alakította már kettős kérdőjel mintájára, hanem kifésülte torzomborzra. - -– Bátyám, talán szökni akar, hogy így eltagadja a régi ábrázatját? szólt -beköszöntve hozzá Manassé. - -Gábor úr pedig gondosan betette utána az ajtót s elébb körülnézett, ha -nem hallgatózik-e valaki, azután is olyan csendesen beszélt, mintha -félne, hogy a nagyságos asszonyt felkölti vele. - -– Bizony, öcsém, te is jobban tetted volna, hogy ha haza nem jösz. -Tudod-e, hogy tripla bakot lőttél vele? - -– Ne ijeszszen meg! - -– A simpla bakot már magad is ismered. Az egyik az, hogy Blanka -herczegnőt elszöktetted magaddal Rómából. - -– Nem szökött. Űzték. - -– De veled jött s ez a hiba. Tudod-e, hogy egész vagyonát elveszti ez -által, ha kitudódik? - -– Már pedig kitudódott; mert első dolga volt Budapestről megirni mind a -rokonainak, mind a herczegnek, hogy újra férjhez megy. - -– Nagy bolondot tett akkor. - -– Tudom, de azt előre megmondtam, hogy ha egyszer talál ez a nő egy -férfit, a ki megér harmincz ezüst pénzt, el fogja dobni érte – a börtöne -arany kulcsait. S úgy látszik, hogy engem becsül annyira. Már ezen nem -segíthetünk. - -– Jól van hát. Idáig hát eljöttetek. Az is nyaktörő vállalat volt ugyan. -Isten csodája, hogy minden állomáson főbe nem lövetett benneteket -valamelyik fél, mint emissáriusokat. De már most hova innen? Ha meg -akarsz Blankával esküdni, akkor Erdélybe kell őt vinned, a hol -unitáriusok laknak, hogy áttérhessen és a consistorium előtt az erdélyi -törvények szerint fölbonthassa a házasságát Cagliari herczeggel. De hogy -jusson be most Erdélybe? A magyar seregeket mindenfelől kiverték a -császáriak. Kolozsvár az ő kezükben van. Szülötte városodat tizennégy -ezer főnyi oláh fölkelő sereg veszi körül. Oda, ha csak madárrá nem -váltok, be nem juttok. - -– Az én dolgom lesz az, bátyám. - -– Jól van. Hát ez a te dolgod lesz. De bezzeg megörülnek a testvéreid, -ha közéjük toppansz. Tudod, hogy nekik is lőttél egy bakot? - -– Lássam! - -– Hát a testvéreid közül a legöregebb, Bertók, a magyar kormány alatt -biztosi hivatalt vállalt. Sándor, az utána következő bátyád, népgyűlést -tartott a székelyek között, Boldizsár, a ki mindig szeretett poétázni, -egy fulmináns harczi dalt bocsátott közre a saját neve alatt. Áron, a -bányász, granátokat és gyutacsokat gyártott a hadsereg számára. Simon és -Jonathán a népfölkelés vezéreiül lettek megválasztva; a náladnál csak -egy évvel idősebb Dávid pedig beállt a «Mátyás huszárok» közé s már -csatában is volt; még az ikertestvéred Anna is azt tette, hogy egy -felhívást intézett a honleányokhoz tépések és sebkötelékek gyűjtésére. -Mind a nyolcz testvéred compromittálva van. - -Ezt a hirt nem birta el Manassé; csak leroskadt a pamlagra. - -– Már most csak hallgasd tovább! – Mikor ilyen szépen elkészítették -maguknak az ágyat s kezdték észrevenni, hogy a dolog görbére megy, ekkor -a legokosabbnak ez a jó gondolatja támadt: «Mi már mind a nyolczan el -vagyunk veszve, ha az ország felfordul, a vagyonunkat mind confiscálják, -sok apró gyermekünk mind koldussá lesz. Szerencsére van még egy -kilenczedik testvérünk, a ki jól eltette magát. Az nincsen -compromittálva. Pingál, vagy mit csinál Rómában. Az jó firma. A -megbukott dicasterium egykori hivatalnoka, exconsiliarius. Irassuk az ő -nevére minden vagyonunkat. Ő becsületes fiu, tudjuk jól, hogy nem tartja -meg magának a mi osztályrészünket, hanem gondoskodik rólunk, ha -szerteszéjjel börtönben leszünk s főzet a gyermekeink számára minden nap -s nem engedi őket rongyosan járni!» Mindnyájan helyeselték az -indítványt, az egész birtokot a te nevedre iratták. Most te vagy az -egész Adorján-uradalom birtokosa. - -Manassé eltakarta arczát kezeivel: talán sirt? - -– S most te oda pottyansz közéjük az égből: azt mondod: én is itthon -vagyok! s azzal az egész tervüket dugába döntöd. Ha otthon vagy, -lehetetlen, hogy bele ne keveredjél te is a csávába, s míg ők ebbe -vetették a reménységüket, hogy ha mind elvesznek is, marad «egy» utánuk, -a ki özvegyeiket és árváikat pártul fogja, te még viszesz oda nekik egy -új leendő özvegyasszonyt. Látod, milyen bolondot akarsz most csinálni? - -Manassé fölkelt a pamlagról s nyugtalanul elkezdett föl s alá járkálni. - -– Az az egy szerencse, hogy nem férhetsz hozzájuk. Legalább, ha egy -makulányi józan eszed van, nem kisérted azt meg. A Toroczkó körüli -hegységek mind meg vannak szállva fölfegyverzett oláh népfölkeléssel. -Egy út sem szabad odáig. Én azt a leveledet, a mit hozzám küldtél, hogy -eljuttassam Áron testvéredhez, egy nálam szolgáló becsületes oláh -cselédemre bíztam, hogy vigye el Toroczkóra. Őt nem fogják -föltartóztatni. Hogy mit irtál leveledben, azt nem tudom, csak annyit -mondott a küldönczöm, hogy mikor Áron bátyád olvasta a leveledet, oda -csapta a fejét (a saját fejét) a falba háromszor, s aztán a két kezével -a hajába markolt s úgy megczibálta saját magát, mintha valami idegen -ember volna. - -– Azt irtam neki benne, hogy jőjjön elém Kolozsvárra és várjon ott rám. - -– Nagyon szép. Áron nem adott levelet a küldöncznek, csak annyit bízott -rá élő szóval, hogy megteszi, a mit kivántál tőle. - -– Szegény Áron! ha elfogják? - -– Akkor már ő lesz a harmadik. – Mert Simon és Jonathán bátyáidat, a kik -a székely népfelkelést rendezték, már elfogták az oláhok s fogva tartják -a táborban. - -– Két bátyámat! kiálta fel Manassé indulatosan. - -– Bizony kettőt. Azoknak az életéért nem adnék egy tűzkövet. - -Manassénak csak nyitva maradtak a szemei és az ajkai, mint a kinek -megállt az esze. - -– Legokosabb lesz, édes barátom, ha megfordítod a kocsirudadat, s -igyekezel ebből az országból kijutni. Blankát hagyd itt nálunk; ő nőmnél -elmaradhat. A Cagliari herczeg móringját már menthetetlenül elvesztette, -a mint Rómát elhagyta; de a püspök nagybátyja hitbizománya még -megmenthető, a míg a katholikus hitet el nem hagyta. Hanem ennek az a -kezdete, hogy: arra van Lengyelország! Még arra felé szabad az út. -Búcsut se végy tőle, hanem fuss! - -– De én Erdélybe akarok menni! kiálta Manassé indulatosan. - -– No, de ne kiálts olyan nagyon; mert az asszonyok azt fogják hinni, -hogy veszekedünk. Hát miért akarsz te minden áron Erdélybe menni? - -– Ha eddig volt reá egy okom, van most rá kettő. A két testvéremet -kiszabadítani, a ki el van fogva! S hátha még Áron is elém jön! Oh -Istenem! Nekem oda kell mennem. - -Gábor úr ez alatt rágyújtott egy keserves szivarra, s Manassét is -megkinálta vele; de annak nem kellett. - -– Tudod mit, fiatal barátom, – mondok én neked két dolgot. Az egyik az, -hogy a míg nem kénytelen az ember vele, addig ne házasodjék meg. Nincs -az az elitélt rab, nincs az az üldözött adós, a kinek a sorsa alábbvaló -legyen egy feleséges emberénél. Az asszony csupa gyöngédség és szeretet, -a míg férjhez nem megy: azontúl csupa szeszély és rigolya. Az ember, a -ki megházasodik, megszünik ember lenni; lesz kutya, a kit szidnak; -szamár, a kit megnyergelnek; papagáj, a kinek fecsegni kell és -selyembogár, a kiből fonalat húznak. A legjobb asszony is olyan, mint a -harmadnapos hideglelés: az ember akkor érzi magát jól, a mikor elhagyja. - -Manassé mélyen felháborodva tekinte a tanácsadó szeme közé, az nem vette -észre a szemrehányást ezen tekintésben. - -– A másik tanácsom pedig az: hogy soha se szaladj te a fejeddel a -falnak, úgy sem fogod azt keresztül törni. Ne keverd magadat is bajba a -két bátyád miatt. Te nem tehetsz róla, ha veszedelembe jutottak. Ne -másztak volna a fára, nem estek volna le róla. Csak két dolog -történhetik velük. Vagy élve hagyják őket az oláhok, vagy nem hagyják. -Az első esetben majd csak megtalálod őket egyszer; az utóbbi esetben -pedig nem kilenczfelé, hanem csak hétfelé megy szét az ősi birtokotok. - -Ez a meztelen cynismus már undorító volt Manassé előtt. - -– Elég, uram. Az én ügyemről ne beszéljünk többet. Az az én dolgom lesz. -Tudni fogom, mit kell tennem. Legyen ön szives Zborói Blanka grófnőnek -ügyeit elintézni, úgy hogy e mai napig minden tartozása és követelése -rendbe legyen hozva. - -– A mai napig! - -– Igen. Mert a mai napon túl megszünik minden viszonya rokonaihoz, s -azzal együtt eddigi vagyoni helyzete is. - -– De barátom! Zborói Blanka grófné az én cliensem. - -– Nem az. Az enyim. - -– No de barátom: én jogigazgatója vagyok. Teljhatalmazottja. - -– Én pedig vőlegénye s jövendőbeli férje. - -A párbeszéd igen hangossá kezdett fokozódni. Az ajtón egy sápadt, ijedt -kép dugta be magát; mintaképe a «horror»- és «pavor»-nak. - -Az inas volt. Vaczogó fogakkal, hebegő ajakkal jelenté: - -– A nagyságos asszony kéreti a nagyságos urakat: ne tessék olyan -hangosan beszélni, mind áthallik; aludt volna s felébredt rá. - -… – Látod? suttogá Gábor úr Manasséhoz, azzal az ijedt képpel, a mit az -iskolás gyerek mutat, mikor fél, hogy mindjárt jön a rektor a pálczával -s lesz «kikapsz». - -– Ismétlem hát én is a legcsendesebb hangon, hogy méltóztassék Blanka -grófnő ügyeit minél előbb rendbehozni. - -– Az mindjárt megtörténhetik, szólt Gábor úr, felnyitva szekrényeit s -elővonva az iratcsomagot a Z-betüs fiókból. - -A félelem sápadt remek képe ujra benyomult az ajtónyiláson. - -– Kéreti a nagyságos asszony a nagyságos urat, ha még életben akarja -találni, siessen hozzá egy pillanatra. - -– Gyere be! Mordult rá Gábor úr, s azzal visszalökte a fiókba az -iratokat. Átkozott dolog! – Most át kell öltöznöm, mert ha megérzi -rajtam a szivarfüstöt, megöl. - -S azzal neki fogott vetkőzni, mosdani, törülközni, hogy az áruló -dohányillattól megmeneküljön; e közben három posta jött utána, sürgetni, -hogy siessen! – A harmadikat már egyenesen a túlvilágból küldte hozzá a -nagyságos asszony. - -Manassé ott hagyta és kiment a parkba. - - -XXXVII. - -Azt a parkot valamikor a szép Marie nagyatyja ültette, a ki hires nagy -gazda volt. (Az asszonyságé volt a birtok.) Csodamódon elkészített -talajban amerikai tenyészet pompázott. A nagyobb rész gyümölcsös volt és -a gyümölcsfák maguk is óriási fajuak. A park hosszában egyenes út vonult -le a Szamosig, mely szegélyezve volt terebély somfákkal. Másutt csak -cserje ez, itt almafa nagyságú koronás fának mutatja be magát, a -leghosszabb idényü fa, levelei még késő őszszel is mind megvannak -lehullatlanul, csak hogy most már lilaszínüek, s a rőt lombozat közül az -érett gyümölcs, mint korallgyöngy piroslik elő csomókban és füzérekben. -Utolsó gyümölcs, melyet már senki sem szed le. - -Blanka e hosszú úton sétálgatott végig, egyedül. - -Kora tavasz volt, mikor legutóbb ugyan e fasor között végigsétált, akkor -a somfák aranynyal voltak behúzva a korai virágtól. - -A mennyi idő alatt a som gyümölcse megérik, beh sok változás történik az -emberrel! - -Akkor is épen így jött föl a teli hold a Szamos tükréből, a sétányon -végigöntve rézvörös világát: egy izzó lapos gömb a láthatár rőtbarna -ködfátyola mögött. - -S azóta az ő sorsa kétszer is megfordult. - -Azóta harmadszor kezdi újra az életet. - -És érti, tudja jól, hogy az az élet, a mit most kezd, a másik kettőnél -még nehezebb lesz. - -És még sem érzi azt a terhet a lelkén, a mit akkor viselt, mikor -előtavaszszal itt járt végig az aranylepte somfák sétánya közt. - -Akkor gazdag volt, előkelő. Hódoltak neki. Futottak előtte, utána, -kedvét keresték, alkalmatlankodtak neki hizelgéseikkel. Most, hogy -érzik, tudják, mi vár reá? rang, vagyonelvesztés: igyekeznek előtte -kellemetlenek lenni, hogy elrettentsék maguktól. - -Blanka maga is asszony volt. Melyik asszony nem szenved testileg? Hisz a -nőt úgy alkotta a természet, hogy az idegek uralkodjanak rajta. Csakhogy -adott nekik hozzá csoda lelkierőt, tűrni és titkolni a szenvedést. -Blanka meg tudta azt itélni, hogy egykori barátnéjának nervosájában -mennyi a valódi baj s mennyi az affectált kiszámítás? - -A tisztességes asszony akarja éreztetni vendégével annak hamis -helyzetét: a birtokos úrnő fogadja most a vagyonvesztett, aláhanyatló -nőt, kinek viszonya még nem törvényes azzal a férfival, a ki útjaiban -kiséri, s ha egyszer szentesítve lesz, az csak oly úton történhetik meg, -melytől a vallásos érzelmü kegyes hölgy, mint kárhozatra vivőtől, -visszaborzad. - -És még sem érzi Blanka, hogy fájna szívének valami. Csak boszantja, -keseríti, megszégyeníti az a gondolat, hogy neki ez emberek házánál kell -egy éjen át menedéket és a vendégszeretetnek falat kenyerét igénybe -venni. - -Mikor tavaszszal itt járt, s aztán visszafelé térve sétált végig a -hosszú egyenes úton, az a gondolatja támadt, a mint a holdvilágtól -messze elnyuló árnyékát elnézte, hogy hát az embert örökké kiséri ez -árnyék? Soha se lesz abból fény? Mindig azt kell-e tudni az embernek, -hogy a háta mögött jön a sötétség? Soha sem lehet-e, hogy egy világos -alak kisérje? Olyan hű, mint az árny? s olyan tiszta, mint a fény. - -Most újra eszébe jutott az. - -Visszafordult. S ime nem az árnyék volt háta mögött, hanem Manassé. - -Az ifju gyöngéden kezébe vette a hölgy kezét. - -– Nézd, milyen szépen süt a holdvilág. Sugá neki. Gyönyörű éjszaka lesz. -Szél sem leng. Olyan langy idő van, mint egy nyári éjjel. Nem volna-e -kedved folytatni az utazást, lelkem? - -– Azt mondtad ki, a mire gondoltam! szólt a hölgy mohón, szívéhez -szorítva Manassé kezét. Menjünk! Menjünk! Még ez órában induljunk. - -– Tudtam, hogy ráállsz. Már rendeletet adtam a kocsisnak. Magunk a -Szamos-parton lesétálunk odáig. Búcsut vennünk sem szükség. - -– Nem! Nem! – Nem akarok szóba állni vele többé! szólt öntudatosan -Blanka s odasimulva Manassé keblére, reszkető hangon sugá: Azt mondta -nekem ez asszony, hogy hagyjalak el téged? Ugy-e te neked is azt mondta -rólam a férje? - -S azzal átölelték egymást és sírtak. - -«Menjünk e háztól, menjünk!» - - -XXXVIII. - -Manassénak nem sok válogatása volt, hogy merre jusson be Erdélybe? -Éjszak felől kellett kerülnie Deésnek. Az út odáig akadálytalan volt -egyes utazókra nézve, csupán rendes hadcsapatokkal kelle találkozniok s -azok békével hagyták őket maguk mellett elmenni. Arra is volt gondja, -hogy jól megrakott élelmiszeres tarisznyát vigyen magával, így Blanka -még azt sem vehette észre, hogy az út egy szétrobbantott hadsereg által -lett símára taposva; olyan símára, hogy az utbaeső vendéglőkben -imádkozásért sem lehetett volna egy harapás ennivalót kapni. Az idő igen -szép volt. A verőfényes ősz egész karácsonyig tartott abban az -esztendőben. Az olaszországi carbonari-köpönyeg (az akkori év polgári -divatja) elég volt az útra. - -Manassé régi ismerős e tájon. A mely vidéken átvonultak, elmondá annak -népregéit, történeti mondáit utitársnéjának. A harámvezér Tolvaj Dénes -viselt dolgait, Nagy-Bánya regényes gesztenyeerdő koszorúzta hegyei -között. Dénes nádor fiának tartották, Pintye Gregornak csúfolták, -rettegte az egész vidék, utoljára a nagybányai polgárok ölték meg; -barlangvárában most is ott van kőasztala, kandallója, ivókútja; -vadászkalandokat mondott neki a medvékről, mik az erdők otthonos lakói s -igaz történeteket az aranybányászokról, kik e hegyek némelyikét már -üresre ásták belülről. Most is ott küzdenek a bányarémmel az aranyért, -ezüstért abban a völgyben, a honnan az a fehér ködalak emelkedik föl. Az -a ködóriás a «bányarém». Kén és mireny füstje ez, a mit az érczpirítók -máglyái támasztanak. Minden lehellet, a mit az aranyolvasztók beszívnak: -sulphur és arsenicum. S e méregfüstben él egy egész nép és férfiai -erősek, hölgyei szépek s szeretik a szülötte földet. - -Odább térve, egész regényt mondott el Blankának arról a kastélyról, mely -a dombtetőről, sűrű jegenyefák közül messzire kitűnik. József császár -építtette azt a legszebb erdélyi asszonynak. A regényes történet a nagy -császárváros történetébe játszatja bele ezt az erdélyi kastélyt. - -Manassé még a gunyhók történetét is ismerte az útban, s a vidám -adomákat, a mik egyes falvakhoz vannak kötve. Még az út melletti -feszületre is figyelmeztette Blankát, melyen az emberséges szobrász a mi -urunkat, üdvözítőnket akként alakította, hogy a sérelmes töviskoszorú -helyett tisztességes házisipkával látta el homlokát. - -Úgy hogy mikor egy este azt mondá Blankának: «az ott Kolozsvár!» a nő -bámulva nevetett föl. - -– Hát mit beszéltél te nekem két tengerről, a mely szülőföldedet -körülveszi? az egyik láng, a másik vér; hiszen mi egy szikra tüzön, egy -csöppnyi véren sem jöttünk keresztül. - -Manassé segített Blankának nevetni. - -– Csak el akartalak ijeszteni, de te nem ijedtél meg. - -Pedig bizony keresztül jöttek ők mind a két tengeren s most ott álltak a -kellő közepében a vérnek és a lángnak s csak Manassé gondos figyelme -volt az, hogy Blanka előtt a veszélyt el tudta takarni, s úgy sikamlott -rajta keresztül, mint a török üdvözültek az Alsiráth borotvaélü hídján a -paradicsomba. - -Ha csak egyetlen egy napot késik; ha csak azt az egy éjszakát ott tölti -Pálmáson: épen a kellő közepébe jut bele a legszerencsétlenebb, a -legvégzetesebb ütközetnek. A hadcsapatok négy oldalról siettek ugyanazon -vidék felé, s a hol ők megpihentek, ott már másnap a dragonyosok ütöttek -tanyát. - -Mikor Kolozsvárott a nagy hídhoz eljutottak, épen akkor indult meg -Baldacci hadteste kifelé. A szekerük nem jöhetett át a hidon a katonaság -miatt. Zimándy tehát mégis tévedett, vagy talán szándékosan hiresztelte -az ellenkezőt. Kolozsvárt még a nemzeti hadsereg tartá megszállva. Itt -tehát még sem Manasséra, sem bátyjára nem várt a közvetlen veszély. Itt -útlevelet sem kértek tőlük a város kapujánál, mikor szekérrel bejöttek. -Valószínü, hogy a mint a szekérről leszállva, átmennek a hidon karöltve, -ott sem fogja őket senki megszólítani. - -Azonban csalatkozott Manassé. A mint a gyaloghidra lépett (az ember azt -gondolta volna, hogy most minden jegyszedő az átrobogó honvédet, -huszárt, nemzetőrt bámulja), csak megfogja valaki a köpönyegét s -rákiált: - -– Ne te né! Bizony elmenne előttem passusmutogatás nélkül! Hol az -igazság? - -Manassé boszusan fordult az alkalmatlankodó felé. Kicsi, széles vállú, -tömzsi emberke volt az; székelyes zekében, hosszúszárú csizmában, fején -nagy kalappal. Aránytalan hosszú karjai voltak. Bajusza, szakálla -kurtára nyírva, vagy talán inkább régóta nem borotválva, ott állt nagy -hegykén szétterpesztett lábakkal Manassé előtt, mintha birkózni híná. - -Blanka csak elbámult, midőn azt látta, hogy Manassé csakugyan ölre kap -ezzel az emberrel, átnyalábolja mind a két karjával; – de azért nem -mentek egymással birokra, hanem inkább összevissza csókolták egymást. - -– Áron! kedves bátyám! - -– Én vagyok biz az, Manassé öcsém, szólt a tömzsi emberke nevetve, s -félvállra vetette a zekéjét, hogy a jobb kezével megszoríthassa az -öcscse kezét. - -Aztán Blankához fordult. - -– Hát ez a drágalátos szent kép meg tán az ángyikánk lesz? Ugyan, az -Isten áldja meg, hajoljon le hozzám kisség; hadd adjak az arczára vaj -egy fél csókot. - -Blanka megtette a kivánságát s adott aztán az arczára Áron nem felet, de -másfelet s elégülten mondá rá: - -– Ugyan szeretem, hogy nem fakadt sírva, hogy megszurkálta a borostás -szakállom. Négy nap óta nem borotválkoztam ám. Mind itt lestem a -nagyságos uramöcséméket három nap, három éjjel a vámdutyiban. - -– De hát, hogy tudtad bátyám, hogy ezen jövünk? - -– Hát a lófőnek is van annyi esze, hogy ki tudja kálkulálni, hogy a ki -Szathmárból jön Erdélybe, annak a nagy hidon kell bebandukolni. Itt -vagyok biz én parancsolatodra, három nap, három éjjel, minden utasnak én -eresztém fel éjszaka e sorompót, s nem evém az alatt egyebet -szalonnánál, kenyérnél; s csak az az egy bajom volt, hogy hagymát nem -ehettem hozzá, nehogy megharagudjatok érte, ha majd megcsókollak. - -Szegény jó bányász. Három napig lemondott az éltető hagymájáról, a -rokoni csók kedveért. - -– Hát a két bátyámról mit tudsz? - -Ez volt a legsürgetősebb kérdése Manassénak. - -Erre a kérdésre megállt Áron a gyaloghid közepén s kétfelé vetette a -lábait, úgy, hogy nem lehetett tőle tovább menni. - -– Mondok egyet, Manassé öcsém, igyunk ahajt előbb egyet. - -S egy kulacsot húzott elő a zekéje ujjából. - -– Én nem szomjazom. - -– De jóféle székely ital ám: fenyővíz. - -– Azt meg épen nem szomjazom. - -– De én addig egy tappot sem megyek ám odább, a míg velem nem iszol -elébb. - -Manassé ismerte a bátyját: tudta, hogy az szavának áll. - -– No hát inkább iszom. - -– Egészségedre legyen. Már most én is iszom. S mondd vissza. - -– Egészségedre legyen. - -– Köszönet érte. Hallod, hogy harangoznak a mi feleink templomában? - -– Azt is hallom. - -– Rosszul harangoznak. Egészen elkálvinistásodott a harangozásuk. Nem -tudják olyan szépen, mint minálunk odahaza Toroczkón; hogy egészen -megfordul a harang a koronájával lefelé s csak az egyik oldalát üti meg; -«egy! egy! egy!» nem úgy mint ezek «egy-kettő, egy-kettő, bing-bang!» - -– De én nem bánom, akárhogyan húzzák! - -– Dehogy nem bánod! Tudod-e, hogy ma Úrnapja vagyon? Aztán ez a délesti -isteni tiszteletre hívó harangszó. Aztán tudod, hogy két székely -testvér, ki egy kulacsból ivott, s ha Úrnapján délesti harangszó után -van az idő, akkor nem szokott egymással veszekedni. Pedig ha én te neked -arra a kérdésedre felelek, hogy hol van a te két bátyád? hát abból -veszekedés lesz. Aztán azt nem szabad ennek a gyönge ifjasszonykának -meghallani. Majd ha ez egyszer el fog aludni, akkor beszéljünk róla: -tudod? - -Manassé meg volt hatva a kérges tenyerű bányásztestvér gyöngéd -jószívűségétől. Ő nem akarta Blankát megszomorítani. - -– Csak annyit mondj meg, hogy élnek-e? súgá Áronnak. - -– Hát bizonyára élnek. Elfeledted a hiszekegyet? Örök életünk van. – -Élnek bizony. Ők jönnek lóháton elejbénk a Leánykakőig, csak tartsa -készen a számukra ángyika a vőfélybokrétát! mert ingyen nem tanulták be -a szép menyasszony-fogadó verset. - -Blanka mosolygott a jó Áron tréfáján s azt mondta, hogy majd maga fog -szedni az erdőn őszi virágokat a számukra. - -– No abban ugyan lesz ám módja a szép ángyikának, olyan helyen megyünk -végig, a mi most is tele van virággal. Ha nem hiszi, nézze ezt a piros -bokrétát a kalapom mellett, még el sem hervadt; ezt is ott téptem a -tordai hasadékban. Ugyan hallotta-e már hirét a tordai hasadéknak? Nincs -olyan természeti csoda több a kerek világon. Az egész életében meg fogja -emlegetni. Ott van ám gyönyörűséges szép virágos kert! Meg a híres -Balyika vára: a ki a Rákóczy Ferencz vezére volt. Azt is megnézzük, -ugy-e drága bálványom? Onnan aztán csak egy ugrás a Székelykő s otthon -vagyunk. Szeret-e erdőn keresztül gyalogolni? - -– Az a legnagyobb örömem. - -– No hát ebből lesz sok. - -Manassé súgva kérdé Árontól: - -– Te igazán a tordai hasadékon át akarsz bennünket vezetni? – Hát akkor -nem is jutunk mi el a Leánykakőhöz! - -– Ejnye, de szigorú vagy! Hiszen tudod, hogy mikor a szegény góbé -urakkal beszél, csak megmondja az igazat; – csakhogy nem egyszerre. - -Most trombitarecsegés vonta félre a figyelmüket. Egy szakasz -Mátyás-huszár vonult át a hidon: fiatal ujonczlovasok mind. - -– Ne te né! Milyen büszkén ül azon a lovon! Bizony meg se látná a -szegény embert? Hé Dávid öcs! Hé! Micsoda huszár vagy te, ha még a szép -asszonyon se akad meg a szemed? Te varasgyék! - -Ezzel a kiabálással csakugyan odacsalta a hadcsapat élén lovagló fiatal -hadnagyot a gyaloghid korlátjához Áron. - -Szakasztott hasonmása volt Manassénak. Ugyanazon arcz, termet, szemek. -Akárhányszor összetévesztették őket egymással. - -Csak egy év különbségük volt az időkorban. - -A korláton keresztül nyújtotta kezét Manassénak s míg a kezeik egymást -szorították, sokáig néztek egymás szemébe. - -– Hová? bátya! szólt Manassé. - -– Megyek a két bátyámért boszút állni. - -– Én pedig megyek őket megmenteni. - -– Megyek a hazámat védni. - -– Én is oda. - -S aztán megcsókolták egymást. - -– Hát az ángyikádtól nem kérsz egy csókot? te rusnya béka! dorgálá őt -Áron bátya. - -A fiatal hadfi elpirult erre, mint egy szűzleány. - -– Majd ha visszatérek; ha megérdemlettem: megkérem azt. Ugy-e megadod -azt, ha halva hoznak is eléd, édes ángyom? - -Blanka sejtelemteljesen nyujtá neki kezét. - -– Ne félj, nem halok meg! kiálta szikrázó szemekkel, mikor azt látta, -hogy Blanka szemébe köny gyűl. Egy az Isten! - -– Egy az Isten! dörmögé utána a vénebb testvér. Az ifju sarkantyuba -kapta paripáját s csapatja élére vágtatott. - -– Siessünk, mormogá a hosszú karú s átvéve Blanka utitáskáját, nagy -gyorsasággal vezette őket tekervényes utczákon keresztül egész a -házsongárd utczáig; ott volt egy nyári mulatólaka a családnak, egyuttal -megszálló, ha Toroczkóról bejöttek. Odáig még pipagyujtásra sem állott -meg. - -A ház mellett kert is volt, az most zöldséges kertül volt kiadva egy -kufárnénak; az hevenyészett estebédet az utasoknak. Blanka kiment hozzá -a tűzhely mellé s segített neki. A kufárné is részese volt már az -összeesküvésnek, a mibe mindenki be volt avatva, a kivel csak Blankának -érintkeznie kellett. Terv szerint titkolták előtte a veszélyt, mely őt -minden oldalról körülfogja, s melynek szédítő örvénye fölött csak egy -keskeny fenyűszál vezet keresztül. Neki nem szabad az örvénybe lenézni. - -– Tud-e a szekéren alunni, lelkem nagyságos asszony? Kérdé, dolgát -folytatva a sütő-főző asszony. Én néha két hétig is úgy alszom utazva, -mikor almát hordok eladni a Mezőségre. Megszokja azt az ember. Mert az -urak még az éjjel akarnak ám tovamenni Torda felé. Mivelhogy holnap -országos vásár lesz Kolozsvárott s arra annyi tordai cserzővarga, -mézeskalácsos, kofapecsenyesütő, s más efféle fog tódulni erre felé, -hogy velük szembe szinte lehetetlen lesz haladni. Hát még a rengeteg sok -szarvasmarha, birka, sertés, a mit felhajtanak! Azért még az éjjel -akarnak utrakelni. - -Blanka igen helyesnek találta azt. - -Áron bátya pedig azalatt a lovakat befogatva odakinn, elmondá rövid -szóval Manassénak, hogy «elől tűz, hátul víz». - -A rengeteg oláh tábor, mely Toroczkót fenyegeti, a tordai hegyeket -tartja megszállva. A tordaiak eddig erősen tartják magukat; de most jött -a hír a főparancsnoksághoz, hogy Kalliany császári tábornok egy -dandárral közelít Szeben felől. Akkor Tordáról minden ember menekülni -fog Kolozsvár felé. Pedig már a nagyszebeni és felvinczi menekültek is -ott vannak. Ha ez megindul, azzal szemközt hatolni tiszta lehetetlenség -lesz. Azért egy órai elvesztegetni való idő sincsen, hogy mielőtt a -népvándorlás megindul, ők elérhessék a Hesdád pataki malmot, a mi a -tordai hasadék szállója. Onnan aztán gyalog tovább – madárlátta -ösvényeken. - -Blanka megszokta már az éjjeli utazást: azt hitte, mulatságból történik -ez így. Ösztön, sejtelem, vagy talán az «otthon» utáni vágy, súgta neki -is, hogy sietni kell. S nagy veszély érzetében az asszonyok kitartása -óriási. - - -XXXIX. - -Áron maga hajtotta a lovakat (egyet ott hagyott a háznál); hármasba -fogta őket. Manassé mellette ült, s a hátsó ülés Blankának volt egészen -átengedve, a kit a kertésznő kendőkkel úgy bekötözött, bundába úgy -betakart, hogy alig látszott ki belőle. - -Hanem azért a mindent meglátó asszonyi szem majd hogy fel nem fedezte a -kegyes csalást, a mivel a szemközt jövő veszélyt előtte takargatni -igyekeztek. - -– Nini! ezek a lovak fel is vannak nyergelve, szólt Áronhoz. - -– Az ám, felelt a bányász, megzavarhatlan kedélylyel, Erdélyben ilyen -bahó szokás van. Csak olyan formán, mint a hogy a stajerek meg a ló -nyakára tesznek egy nagy kalodát. - -Blanka megnyugodott benne, hogy ez csak erdélyi szokás. Azzal Áron neki -ereszté a gyeplőt a három jó székely paripának, a mik a havason -nevekedtek s úgy voltak szokva, hogy ha kell, egy huszonnégy óráig étlen -szomjan elkoczogjanak, s ha egy kicsit kieresztették őket a fűre, megint -be hagyják magukat fogni, hogy újra kezdjék, a mit elhagytak. - -A kocsisnak nem is igen nagy szüksége volt rá, hogy a lovakat igazgassa. -Tudták azok mind a kötelességüket, hegynek fel húzni, völgynek le -tartani, síkon koczogni, maguk előtt haladó szekeret megelőzni, ha a -hátul jövő zörgését hallják, akkor vágtatásnak eredni, becsületsértést -elejbekapással meg nem türni, csárdakapunál szépen megállani. - -Áronnak elég alkalma volt, hogy a kocsisülésből visszafordulva, -ángyikáját vidám adomákkal mulattassa, a mikből kifogyhatalan volt s -jóizű természetes humorral tudta azokat előadni. - -Egyszer aztán: mikor vette észre, hogy a felekhegyi unalmas fölhágónál, -mikor lassan halad a szekér, az ifjasszonyka elbólintott, s a tordai -«okos malacz» adomáján sem akar nevetni: akkor a ködmene zsebébe nyult s -onnan kivonva zománczos arany óráját, annak a gombját megnyomta, s az -ismétlő órát ütteté, a füléhez tartva. - -«Tizenkettő és két negyed.» - -Az egész ember ilyen volt: aranyóra báránybőr-bekecs zsebben. Parasztos -külső alatt nemes emberi szív: munkában tört tenyér, s tanult, eszes fő; -népies szólásmódokba burkolt értelmesség; gúnyoló pór-cynismus az -uraskodók, a hetvenkedők előtt; hidegvér, jó kedély a veszélyben: igazi -székely lófőpéldány. (A «lófő» nem gúny, hanem rangczím a székelynél.) - -Tehát a mint az ismétlő óra tizenkettőt és felet ütött, azt mondá az -öcscsének: - -– No most már elmúlt az Úrnapja, öcsém, az ifjasszonyka is elaludt, -beszélgethetünk egyről-másról. Hát a két bátyád után tudakozódtál, -hogyan jutottak azok fogságra? Hát hogy az elején kezdjem. Tudod, mikor -megszületett a szabadság, hát ez még akkor gyönge gyerecske volt, a ki -azt akarja, hogy szoptassák. Hát én tehetek róla, hogy ez olyan -csecsemő, a kinek nem tej kell, hanem vér? Biz a toroczkói fiatalság is -beállt mind egy szálig honvédnek. Ott szolgálnak a jámborok a 11-ik, -32-ik és 73-ik zászlóaljakban. Hallom, mit mondasz te erre? «hogy hát mi -szükség volt a bányászoknak katonákká lenni? Semmi okos nemzet nem viszi -el a bányászait a csatatérre. Eleget harczolnak már azok hazájukért a -föld alatt egész életükön keresztül. Elég, ha ők készítik a vasat, még -forgassák is? Miért kapták II. Endrétől, IV. Bélától szabadalmaikat, -hadi szolgálat alól felmentésüket? Miért irták alá 1702-ben a város -vénei a reversalist, hogy soha közülök és maradékaik közül senki -fegyvert nem fog, és a maradékaiknak is meghagyják, hogy fegyverhez ne -nyuljanak, a mit meg is tartottak híven mind ez esztendeig?» – Ezt -mondod te Manassé öcsém, ugy-e? Könnyű neked onnan a külföldről! De -lettél volna csak idehaza! Láttad volna csak Dávid bátyádat, mikor a -piacz közepén azt a beszédet tartotta a fiatalsághoz s maga is lóra ült -és kardot kötött: magad is velük mentél volna! Aztán ki olthatja el azt -a tüzet, a hol minden ház ég? Az egész fiatalság égett, lángolt. Nem -lehetett azt eloltani. Aztán nem is olyan háború ez, mint más. Ha György -fejedelem hadat indított Lengyelország ellen, azt mondhatta rá Toroczkó: -mi közöm hozzá, ám lássa György, hogy húzza ki a saruját a sárból, ha -belelépett! De most a szabadságról van szó s ez Toroczkónak is dolga. – -Hallom, mit felelsz te erre? – Hogy «jól van hát no: ha a -ménkü-fiatalság nem maradhatott a sarkán; de hát nekünk véneknek -lehetett volna már annyi eszünk, hogy tudtuk volna, hogy nem kell a -puliszka-evéshez kés; hát mi minek fogtunk fegyvert? Minek állítottunk -ki egy nemzetőr-zászlóaljat?» Hát erre csak azt mondom neked, a mit az -egyszeri góbé mondott a földes úrnak, a kinek a szelindekét agyonszúrá -vas villával, s az szidá érte: hogy mért nem üté inkább a villa -nyelével? Azt tevém vala, mondá a góbé, ha a szelindek is a farkával -akart volna engem megharapni. Köröskörül az egész oláhság fegyvert -fogott; nekünk is hozzá kellett nyulnunk a magunk védelmére s bizony úgy -megőrizzük a hozzánk vezető utakat, hogy ingyen azokon semmi nép be nem -jön. Mivel pedig a két bátyádat legjobban szerette a népség, mit -tehetett mást, minthogy őket választotta meg hadnagyainak. Hisz ez -máskor is csak úgy volt. A ki legokosabb ember volt a városban, az -vezette a dandárt: váczi püspök, kalocsai érsek az egész sereget. Hallom -ám a nagy pirongatásodat, hogy no ugyan derék sereg, a ki elhagyta fogni -a két vezérét! De csak ne lármázz olyan nagyon! (Manassé még egy szót se -szólt.) Meglátod, hogy a két bátyád nem esik egy sorba a tordai -malaczczal, a kinek esztendős létére lehetett volna már annyi esze, hogy -ne futott légyen a szekér alá. Tudod, hogy a balázsfalvi román -népgyülésre következett az agyagfalvi székely népgyülés. Sándor bátyád -is jelen volt azon az aranyosszékiekkel. Akkor aztán a mi kis szigetünk -itt maradt a tenger közepett. Egy tízezer főből álló oláh tábor, Móga -vezetése alatt (talán ismered ő kelmét?) megjelene nálunk a «Kő» előtt. -Mi pedig volnánk háromszáz puskások. Épen annyi, a mennyit Thermopylænél -vezényelt Leonidás. S a «Kő» is olyan jó erősség, mint a Thermopylæ. -Legöregebb bátyánk a Bertók azonban, a ki azóta, hogy vegetariánussá -lett, minden vérontásnak ellensége, s még egy csirkét sem enged megölni, -azt tanácsolta, hogy kisértenők meg a békés kiegyezést. Sorsot húztunk: -ki menjen el közülünk? Simon bátyád neve jött ki. Az átmene az -ellentáborhoz, fehér zászló alatt. De azonban ott fogták s nem -eresztették vissza. Ekkor fogta magát a Jonathán, utána ment, hogy majd -ő váltságot ajánl érte. Akkor azt is ott fogták. Már most ott vannak -mind a ketten. Már most aztán az oláh atyafiak azzal fenyegetnek -bennünket, hogy ha meg nem adjuk magunkat, ha le nem rakjuk a fegyvert, -ha be nem bocsátjuk őket Toroczkóba, akkor mind a két testvérünket -felakasztják. Mi pedig nem rakjuk le a fegyvert és nem bocsátjuk be -őket, inkább mind egy lábig elveszünk. És te én nekem hiába lármázol; -mert engem meg nem térítesz. Én beszélek a hozzám beszélőkkel; de ha -harapnak, én is harapok. Csunya dolog ugyan, hogy a két bátyádat -felakaszszák; nemes embert soh se akasztottak, hanem megtisztelték, -fejét vették; de hát mit kényeskedel most? Mit válogatsz a parasztnak -való, meg a nemesnek való halálban? Egyenlőség van most. Hiába kiabálsz, -szidsz, rugódozol; én most viszlek Toroczkóra, s minthogy a két -bátyádnak már «servus világ!» neked kell a csapat élére állnod: te már -tudod a kommandót s láttál Bécsben és Rómában is torlaszharczot. – De -ugyan ne veszekedjél hát velem olyan nagyon. - -Manassé pedig még egy szót sem szólt, csak hagyta Áront maga magával (az -ő nevében is) vitatkozni. - -– Nem veszekedem én veled, bátya. S bár vinnél hát haza Toroczkóra. Nem -is rugódozom egy cseppet sem. Hanem úgy látom, hogy nem jutunk mi oda. -Gazda nélkül csináltuk a számadást. Nézd azt a roppant porfelleget, a mi -ránk szemközt jő. - -– Ejnye bizony, ugyan jó szemed van, hogy holdvilágnál is meglátod. Én -nem vettem eddig észre. Egész Torda meg Nagy-Enyed jön szemközt. Azok is -megkezdték az elmult estén a menekülést, hogy felhasználják az éjszakát. -Ezen az uton ma keresztül nem törünk. – Hanem hát azért ne busulj. Rossz -róka az, a melyiknek csak egy lyuka van. - -A Felek-hegy magaslatáról messze el lehetett látni a holdsütötte tájon: -a Torda felé vezető út fehéren kanyarodott alá, a távolban magasra -emelkedő fellegtől jelölve. - -– Látod ezt a völgyet itten jobbra? Itt az erdős hegyhát alatt. Erre is -út van. Ez vezet Oláh-Fenesre. Ezek jó oláhok: velünk tartanak. Annak a -jeléül a hosszú hajukat is levágták. Azontul jön Szent-László. Ott -magyarok laknak. Odáig elmehetünk szekéren. Gyilkos út biz az; -egyikünknek gyalog kell menni a szekér mellett, hogy tartsuk, mikor -dűlni akar s az asszonykát fel kell ébresztenünk, hogy megfogózzék a -lőcsben. De te azért semmit se félj! A ló kitartja s a szekér toroczkói -munka, elmegy az «ördög szántásán» keresztül is, tengelytörés nélkül. - -A mint a kocsi megállt, magától felébredt Blanka. Manassé odament hozzá; -beszélt neki a szép csillagos égről, megcsókolta a kezét, s kérte, hogy -dugja el a bunda alá, mert megfázik; azzal Áron bátya neki fordította a -völgyi útnak a lovakat, s elkezdődött a veszedelmes haladás azon az -úton, melyen csak fát szoktak különben felhordani. - -A völgyben sötét éjszaka volt: a hold nem sütött ide le; Blanka nem -tudta többé a szemeit nyitva tartani, a mire különben a szekér döczögése -sem invitálta nagyon; olyanokat zökkent az, hogy csoda volt épségben -maradása, s néha úgy féloldalra vágott, hogy még nagyobb csoda volt fel -nem borulása. - -Egy izben a keserves út felkanyargott a hegyhátra. A mint ott pihenőt -tartottak, a tordai úton vágtató szekerek dübörgése úgy hangzott át -hozzájuk a csendes éjszakában, mint a távoli égzengés moraja. Délfelé, -keletfelé a hegyek csúcsain vereslő fények kezdtek kigyulni. «Milyen -szép!» mondá Blanka hátra tekintve. Ő nem tudta azt, hogy azok jeltüzek, -mikkel táborozó csapatok izengetnek egymásnak emberirtó munkára való -jelszavakat. - -Most egy falu következett: a katonai térképen Peánának van följegyezve. -Különben mindegy, akár hová rajzolta azt a jelt a mérnök; mert az a falu -hosszabb egy mérföldnél: a házak oly messze egymástól, hogy egyik -szomszéd a másik kiáltását meg nem hallja. Három temploma van; egyszerű -faépületek. Egyik ház fel van rakva a hegyoldalba, másik le a -patakpartra. Alusznak már valamennyiben, csak a patakmalom ablakában ég -a mécses; a kocsizörejre kitekint valaki a sötét éjszakába és egyet -kurjant. - -Egy kanyarodónál megnyilik a hegyvágányt elzáró erdős hegyoldal s oda -engedi sütni a holdvilágot a csendes tájképre. Zugó patak, tele nőve -égerfákkal; azon keresztül dobogó hid; a hidon túl palánkkal körülvett -emeletes ház; a földszintje fehér kőből rakva, az emelete karzatos -lépcsővel és tornáczczal, fából alkotva, s rajta piramidélességü magas -tető, hangyász-pikkely módra bezsindelyezve. Körülötte öt más hasonló, -de kisebb mérvű házikó. Túl rajta rengeteg nagy gyümölcsös, melynek -garádja mellett omlik alá a sziklákról a hegyi patak. - -A kutyaugatás messziről jelzi a közeledő szekeret. – Az udvarban éjfélre -kukoritanak a kakasok. - -– Hallod, hogy kukorítanak a Ciprianu kakasai? mondá öcscsének Áron. - -– Hát te még Ciprianut is ismered, meg a kakasait is? - -– Az egyiket jobban, mint a másikat. Ciprianu oláhnak született magyar -nemes ember. Regalista is volt. A kakasai pedig unicumok az egész -világon. Tiszta fehérek és a nyakuk, fejük egészen olyan, mint a -pulykáé. A kiáltásuk is olyan öblögető hang. Különös jó faj. De Ciprianu -nem ád belőle senkinek, se pénzért, se barátságért; kivéve kappant. Még -a tolvajoktól is meg tudja őrizni: azért tart annyi kutyát. S ha -meghallja a szekerünket zörögni, bizonyos, hogy kijön a tornáczra s -kilövi a puskáját; nem ugyan ránk, hanem a levegőbe, azért, hogy -tudassa, hogy ébren van s felfegyverkezve. - -– Nem tartozik a fölkelőkhöz? - -– Azt nem lehet tudni. Talán igen, talán nem. A nemes urak az oláhok -között eddig még tartották magukat. Dacoromaniát szeretnék, de a -democratiát nem. Eszük is van, vagyonuk is van s az nem kivánkozik a -forradalomba. - -E közben mind közelebb értek a házhoz, melyet a patak választott el az -úttól. Itt a völgy lápján jó út is volt, kissé nyirkos, de síma; -sebesebben lehetett haladni. - -A házcsoportot körülvevő palánkra fölkapaszkodtak a komondorok s -fejeiket kidugva a faragott deszkák között, onnan ugattak alá. - -Most egy lövés hangzott az éjszakában a ház tornáczáról. - -– Mondtam ugy-e? szólt Áron. - -– Úr Isten! Mi reánk lőttek? kiáltá föl Blanka. - -– Ne féljen, ángyikám: nem nekünk szólt az s aztán elkiáltá magát -kürtnél magasabb hangon: Ne lövöldözz Ciprián! Asszony van a szekéren; -megijed tőle. - -Erre a palánkon belül nagy kutyaexecutió támadt, valaki husánggal -tanította jobb véleményre a békétlenkedőket, s aztán a tanórkapun -keresztül kijött egy öles termetű óriás, kifordított bundában, nagy -furkósbottal a kezében s odaügetett a szekérhez, azokkal az oláhnál -szokásos hibbanó lépésekkel. - -– Sze treaszka Adorján! - -– Sze treaszka Ciprian! - -Az első üdvözletre támadt párbeszéd oláhul folyt s abból Blanka nem -értett semmit. Ciprian a hegyeken látszó jelekre mutogatott, a szemei -ijedten forogtak aközben. Végre megfogta az egyik ló zabláját s erővel -félretéríté az útból a szekeret, a saját kapujához vivő hidra terelve -azt. - -– Mi történik velünk? kérdé Blanka. - -– Semmi baj; felelt neki Áron. A domnule azt mondja, hogy nem jó lesz ez -úton tovább mennünk; mert a víz úgy elrontotta az átjárókat, hogy -éjszaka még szerencsétlenül járhatunk. El kell fogadnunk a meghivását, -hogy töltsük nála a hátralévő éjszakát. - -Igazat is mondott Áron, de nem «egyszerre». Mert Ciprian csakugyan nem -tanácsolta a tovább haladást ezen az úton: csakhogy nem a vizek miatt, -hanem a tüzek miatt ott a hegyeken. - -A nemes úr maga sietett kinyitni a kaput s aztán szétverni az ebeket az -udvaron, mely zajra többen is jöttek elő a házból. A falusi embernek -soha sincs egész éjszaka, félig felöltözötten alszik az, s éjjel is -fölkel, körülnézni a házat, az aklokat. - -A házi gazdának volt egy szép leánya. Épen olyan magas, öletérő személy, -mint az apja, szabályos római metszésű vonásokkal. Az lejött az udvarra, -apja hivására, s Blankát úgy emelte le a szekérről, mint egy gyermeket. -Úgyis vitte fel az ölében a ház emeletébe. - -Kellemes kis kastély volt az. Tölgyfából faragva az egész, a mi simára -volt gyalulva és kifényesítve. A konyha, mely egyúttal előtornácz, -tiszta, mint egy sekrestye, fényesre csiszolt czin-edényekkel a tálason. -A tűzhelyen még nem aludt ki a tűz, a friss gyaluforgácstól felélesztve, -egyszerre lángra kapott az s a kürtő úgy volt csinálva, hogy annak a -hátlapja, mázos kemencze-oldal alakjában, a konyha melletti szobát -fütötte. - -A házi gazda és leánya csupa szivesség voltak vendégeik iránt. Egyik -asztalt terített számukra; másik hozzálátott a kedvencz étel: a bálmos -készítéséhez. Felhordták eléjük, a mi csak jó és ízletes volt a házuknál -s kinálták erősen Blankát valami idegen nyelven, a mi hasonlított az -olaszhoz, de a miből azért egy szót sem értett. - -– Tudnak pedig magyarul is mind a ketten; sugá egyszer Áron Blankának, -mikor magukra maradtak, de most olyan idő van, a mikor elfelejtették. - -Blanka aztán törte rajta a fejét, hogy micsoda idő lehet az, a mikor az -ember valamit elfelejt, a mit máskor tudni szokott? – Blanka annyit -tudott meg, hogy a ház leányát Zenobiának híják. - -Mikor asztalhoz ültek, Zenobia kezet akart csókolni Blankának. Blanka -nem engedte azt, hanem magához ölelte a leányt, s megcsókolta annak a -szép arczát. - -A házi gazda nagy dolgot csinált ebből! - -Blanka nem érté, mit beszélt, de az oláh oly elevenen tud kezével, -arczvonásaival magyarázni, hogy Blankának abból, a mint Ciprianu a -fejéhez kapkodott, Áronnak a vállát megtaszigálta, a saját összefogott -ujjai hegyét megcsókolgatá, égnek emelt fejét himbálta, a szemöldökeit -felrángatta; lehajolt, meg felegyenesedett, a mellére ütött, aztán -megint nagy izmos tenyereit Blanka felé czirógatásra forgatta, – ki -lehetett venni olyasmit, hogy az oláh-magyar nemes büszke erre a -leányának adott csókra. - -Míg Áron ezalatt még kurtábban húzta össze a nyakát a válla közé s csak -a kurta bajuszát rángatta s aztán úgy szétvetette a lábait, mint mikor -valaki háborgó tenger közepett áll meg a hajó födélzetén. - -Utoljára kirohant Ciprianu az ajtón, le a lépcsőn s néhány percz mulva -megint be a szobába, kisérve nagy siralmas kárálástól és -kotkodácsolástól. Egy kakast meg egy jérczét hozott lábaiknál fogva -egymáshoz kötve, abból a dicsőséges fajból, a melyiknek olyan a feje és -nyaka, mint a legszebb kalekuti pulykának. Azt a párt, keleti -nagylelkűséggel, odanyujtá Blankának. - -Blanka mosolygott és szivesen fogadta az adományt. Gondolta, most már -neki is gazdaságot kell majd alapítani; kezdetnek ez is jó. - -Ciprianu nem várta be a hálakitörést; goromba szerénységgel eltünt a -szobából. - -– No ángyikám, dörmögé Áron; maga sem sejti, micsoda nagy dolgot nyert -most el? Soha ebből a fajból Ciprianu még a püspökének sem adott kakast -jérczével együtt ajándékba. Most már nyugodtan alhatunk a házában; úgy -megvette a szívét. Ciprianu kakasával keresztül mehetünk az egész oláh -táboron. Ez olyan, mintha pazsuránk volna. - -Blanka nevetett. Tudta is ő, hogy mi az a pazsura? Olyan volt valóban, -mint egy szent: égő parázs fölött járt, kelt s még csak a ruhája -szegélyét sem égette meg. - -Annak az egy «szónak» pedig hej de sok özvegy, árva volt a kisérete! - -Blanka ki volt fáradva; alig várta, hogy lefekhessék. - -Ciprianu háza jó el volt rendezve vendéglátáshoz, a hogy nemeseké -szokott lenni az oláhoknál. A népies, nemzeties meg van tartva náluk; de -finomság és bőség mutatja az előkelőt. Mennyezetes nyoszolyák voltak -mindenki számára, csak a háziúr maga aludt, ős szokás szerint, künn a -konyhaajtó előtt keresztülfekve, bundájába takarózva, mellette a -duplapuskája. - -A benyilóban volt két ágy; azokba Blanka és Zenóbia feküdtek s a konyha -melletti szobában Áron és Manassé. - -Mindenki lepihent az Úrban. - -Azonban rendesen olyankor tud az ember legkevésbbé aludni, mikor -legjobban el van fáradva. Szokatlan volt Blankának az ilyen mezei lakban -az éj, a mi nem oly csöndes, mint a városi éjszaka. A sok kutya egyre -ugat, az egyik elhagyja, a másik rákezdi. Majd meg a kakasok jelentik, -hogy «holnap» van már. Aztán rákezd egy egész tyúkól kodácsolni. -Valamelyik háremhölgy bizonyosan menyétről álmodott. Benn a házban is -élethangokat ad az álom világa, s az ilyen fából épült házban minden -keresztül hangzik. A házi gazda álmában horkol és fujtat, álmodott -ellenfelekkel veszekszik, tolvajt akar fogni. Majd meg a szobatársné -kezd el álmában nyöszörögni, zokogni, s egyszer csak megszólal álmában -magyarul, ki ébren egy szót sem akart tudni e nyelven s suttogja -szerelmesen: «Oh kedves Dávid! Ne hagyj itt. Ölelj meg!» Aztán reszketve -nyög, mint egy haldokló. - -Blanka szeméből mind kiment az álom. - -Csak egy deszkafal választá el Manassétól, ki egy ágyon feküdt Áronnal. -Ha Blanka a deszkafalhoz érteté ajkait, és túlfelől Manassé, csókot -válthattak egymással. Blanka egyre nyugtalankodni hallá Manassét, mintha -nehéz küzdelemben volna valakivel. Beszélt, vitázott, bizonyosan -álmában. - -«Nem. – Nem bocsátalak el – Egész hazámat megfürösztöd a vérben… egész -nemzetemet keresztül viszed a tűzön:… de az én kis szigethazámat nem -hagyom tőlem elvenned!… Azt Te magad körülvetted szikláiddal… -benépesítetted szelid békés néppel… Nekem ez utolsó menedékem az -özönvízben… Odaviszem nőmet… Add vissza azt nékem a Te erős kezedből… -Küzdök Veled! harczolok Veled… Nem rázhatsz le Magadról… Nem bocsátalak -el Tégedet, míg meg nem áldasz engemet!…» - -S az álomküzdelemnek ököl- és könyökdöféseit mind a szegény Áron oldal -bordáinak kellett elviselni, ki, midőn megsokallta végre, felrázta -öcscsét álmából s fülébe dörmögé: - -– Kivel küzdesz így öcsém? - -– Az Istennel! sóhajta fel Manassé. - -– Miként Jákób El-Bethelben? - -– S nem eresztem el «Őt», míg meg nem áld: miként Jákóbot El-Bethelben. - -– Vigyázz! Mert kificzamítja csipőcsontodat! - -– Teheti. - -Azzal Manassé is a deszkafal felé fordult. Blanka is. Csak két ujjnyi -tölgyfalap volt közöttük. Akkor aztán elaludtak. - -Az «Úr» pedig mondá fölöttük: «Én vagyok a mindenható erős Isten! -Növekedjél és sokasodjál. Nép és népeknek gyülekezete származzék -tetőled! Mert ha Isten ellen diadalmas voltál, az emberek ellen is -diadalmas leszesz…» - - -XL. - -Novemberi reggel későn hajnallik: a háznál mindenki talpon volt már, -mikor Blanka fölébredt. - -Manassé azzal örvendezteté meg, hogy innentul az útat nem szekéren -fogják folytatni, hanem lóháton, a minek Blanka úgy őrült, mint a -gyermek. - -(Ezért volt a három ló egyuttal fel is nyergelve.) - -A külső szobában gazdag reggeli várta. Forró tejszín, bálmos, paprikás -szalonna, hófehér havasi méz, csupa virágillatú, s szűknyakú -«egyesekben» felrakott gyümölcsszeszfélék, fenyőhéjba takart kászuturó, -gesztenyeizű baraboly; olyan étkek, a miket Blanka először izlelt -életében s azonnal meg is szeretett. A házi gazda örült ennek nagyon. S -a mit vendégei meghagytak az asztalon, azt még összecsomagolta számukra -az utitáskájukba, megmagyarázva Blankának, hogy erre nagy szükség lesz. - -Blanka úgy vette észre, hogy az oláh nyelv olyan, hogy ha az ember -nagyon hallgatja, hát megérti. Annyit megértett ő is, hogy a -legközelebbi állomásuk lesz Szent-László; ott a domnu rektor lesz a -gazdájuk, a ki pedig «vegetarianu». - -Majd megtudja Blanka azt is, hogy mit tesz ez? - -Mikor a lovaikat nyergelték, azt mondá Áron Manassénak: - -– No, öcsém, most már csak megmondom neked, hogy ez az én kurta nyakam -ugyan nem érdemli, hogy nyaknak neveztessék; de már a milyen, olyan, -ezuttal azt a te szentecskédnek köszönhetem, hogy megmaradt épségben; -mert tudd meg, hogy ez a Ciprianu, a kinek a házában most megháltunk, -mind egész háza népével együtt a legelkeseredettebb agitátor, s -azonkívül én rám különös oka van haragudni. De a te bálványod az első -pillanatra kicsavarta kezéből a fegyvert. - -– De nem történhetik-e meg rajtunk, hogy majd a kit mellénk fog rendelni -a hegyeken át vezetőül, az visz bele valami kelepczébe? - -– Nem. A tulajdon leánya fog bennünket vezetni. Az ugyan elvesztene -engem egy kanál vízben; de a te Blankádért keresztül fog bennünket vinni -a tűzön is. Öcsém, már benne vagyunk. El ne áruljuk az asszony előtt. - -Blanka nevetett az örömtől, mikor fennült a nyeregben. Eleinte -különösnek találta, hogy férfimódra kell megülni a mokány paripát; hanem -aztán, mikor a délczeg Zenóbiát meglátta így lovagolni, kedvet kapott -hozzá. - -A jámbor havasi ló úgy ment alatta, mintha dajka ringatná bölcsőben. - -A két hölgy előre lovagolt, a két férfi még hátramaradt az utánuk -szaladó házigazdával még egy rájuk tuszkolt búcsukortyot inni. - -Mikor az erdő szélébe értek, Blanka megszólítá társnéját. - -– Zenóbia, kérlek, tegezz engem s beszélj velem magyarul. Az éjjel -álmodban hallottalak így beszélni. - -A leány visszarántotta paripáját s keresztet vetett magára. Aztán súgva -mondá: - -– A szent szűzre kérlek, szent asszony, ne áruld el, a mit hallottál -tőlem; s ne kérdezz erről többet. - -Azzal tovább léptettek egymás mellett. Az út hegynek vitt fel. - -– Szólj! Messzire fogsz te bennünket elvezetni? - -– A hogy illik. Az apám birtokának a határaig. - -– S meddig terjed a te apádnak a birtoka? - -Zenóbia egy távol meredő hegycsúcsra mutatott, a mit a reggeli ködfátyol -takart még. - -– Annak a hegynek a szélső oldaláig. - -– Az odáig mind az övé? kérdé elbámulva Blanka. - -– Nagy darab szegénység! Van rajta tüzelő fa, kecskenyáj, sertéskonda, -rongyos kalyibák és szurtos emberek. Sok a semmiből. - -Egy úr, a ki mérföldekig folyvást a saját birtokán jár; hanem azért azt -a kis darab földet, a mi abban kenyeret terem, maga szántja! - -Blanka gyönyörét találta ebben az utazásban. A szép zöld mező lepve volt -már az őszi dértől, de a mint feljött a nap odáig, a hogy a hegy -árnyékot vetett, egyszerre zöld lett a gyep, az árnyék megmaradt -fehérnek. S a zöld gyepen virítottak a rózsaszinű kökörcsinek. - -Az út felvitt a hegyoldalnak, ünnepélyes templomi csendességű szálerdő -fogadta az utazókat, melyben, mint a misemondó antiphonája, hangzott fel -a vadmadarak egymásnak felelgető kiáltása. Egy pár gyönyörű vad páva -szerelmi ömledezései közepett hagyta meglepni magát a lovaglóktól, s -aztán felrebbenve, meg leszállva előttük, sokáig folyton az útjokban -maradt, mintha előhirnöke volna jövetelüknek. - -Mentül feljebb haladtak, annál elevenebb lett az erdő. Vegyülni kezdett -a levélvesztett lombfa, az örökzöld fenyővel. A borókabozót sűrűn fedte -már az aljat, s azon tarkatollú madárcsoport kergetőzött. Egy ilyen -bozótból egész konda disznót vert föl az utazó csoport. Azok nagy -röfögve vágtattak odább. Zenóbia nem mondta meg Blankának, hogy azok -vaddisznók voltak; engedte őt csodálkozni rajta, hogy ime egy egész -konda – pásztor nélkül! - -A hegyoldal még meredekebb lejtőre vált; a paripák ugyancsak feszítettek -a hegynek felmászásában. Holmi síkon termett ló rég kidőlt volna ebből, -ezek még csak meg sem izzadtak bele. - -Végre fölértek a hegytetőre s ott egyszerre az erdő is megnyilt. -Sajátszerű tájkép tárult eléjük. - -Északnak a fensíkot egy kokojszás foglalta el. Az egy ingovány a -hegymagason, még magasabban fekvő hegyek tengerszemétől táplálva; fölül -rőt magas fűvel benőtt láp, mely közt gyér vörös fenyőfák láthatók; a -bürű alatt feneketlen dágvány, mely elnyeli a rátévedett embert és -állatot. Szomorú, ijesztő kép; a sás érett bugáitól rókafakó az egész -mező. Délnek pedig egy fiatal fenyves, mely valami őserdő helyén támadt, -a mit tán húsz év előtt a vihar, mint egy kaszavágással aratott le. A -vén fa rohává lett rég s a húsz éves sarj üde hajtással magasodik fel -sűrűn, buján, áttörhetlenül. Csak egy csapás visz rajta keresztül. - -A fenyők aljában virítanak a havasi nefelejtsek, az erdők örök virága. - -Itt csak egyesével lehet előre haladni. Zenóbia elől lovagolt, nyomában -Blanka. A két férfi messze hátul maradt. Ők nehezebb terhe voltak a -lónak. - -Egyszerre Blankának valami furcsa alak vonta magára a figyelmét. - -Olyanforma, mint egy ember: két lába, két keze. Egészen bundába van -öltözve. Emlékezett rá, hogy valamikor, állatseregletben, látott -ilyenforma alakot, csakhogy az ott mogorva, kedvetlen pajtás volt. Itt -pedig jókedvű ficzkó. Tánczol, mórikál, bukfenczet hány; hintálja magát -a fa ágán két hosszú karjánál fogva. Furcsa gömbölyű fülei, felnyitott -szája nevető kifejezést adnak tréfás ábrázatjának. - -Eszében sem volt, hogy megijedjen tőle. - -Zenóbia a nyergében maga előtt keresztül fektetett dupla puskának a -sárkányait csendesen felvonta. Blanka pedig gyermeteg örömmel kiáltá a -hátul lovagló Manassénak: - -– Nézd csak, Manassé! siess! Milyen furcsa bohó állat van itt! - -Manassé sietett is aztán. - -A tréfás fenevad erre a kiáltásra, mint a mókus, oly ügyesen futott fel -arra a fiatal fenyősudarra, a minek az alsó ágán himbálta magát addig, s -mikor legtetejében volt, hogy a hajló sudar elkezdte nehéz terhét -himbálni: tökéletes naiv humorú pofával tekinte alá, mintha egészen -Blankának produkálná magát. Egy szörnyeteg, mely pajkos gyerkőczöt -mimel. - -S az utazóknak épen azon fa alatt kellett elmenniök; mert kétfelől -áttörhetlen bozót terült. - -Blanka kiváncsi mosolygással nézett fel a feje fölött hintázó erdei -bohóczra. - -Az pedig megvárta, míg mind a négy lovas elhaladt alatta, akkor, hogy -megmutassa a nézőknek, hogy mit tud még, hirtelen belevágta rettentő -körmeit a fa háncsába, s egyszerre aláeresztve több mázsás termetét, egy -pillanat alatt egész a tövéig meztelenre hántotta a fiatal fenyőfát. -Blanka csak akkor sápadt el az ijedtségtől, mikor ez iszonyú -erőmutatványt látta. - -– Ne félj semmit, mondá neki Zenóbia, a medve csak játszik. - -S azzal a szörnyeteg befutott a bozót közé: a sürű fenyőgeszt, mint a -vetés kalásza, nyitott utat iszonyú termetének. - -Zenóbia mondott Blankának valamit. - -– A ki boldog, az nem tud félni! Lám, én a madár felrebbenésétől is -megijedek. - -Az út most egyszerre megkönnyült. A hegyháton visz az végig: folyvást -sima gyepen, mohos mezőkön, miket egész mesgyékben fedett az áfonya most -érő piros és kék édes bogyóival. A hegygerinczről messze be lehetett -látni a vidéket. Hasonló volt a látvány a tengeréhez. Itt a föld vet -hullámokat, ott a víz. Itt a zöld fenyőlomb takar egy alatta élő -világot, ott a zöld hullám; – itt távol házikók jelzik csak, hogy e -magányban ember is él, mint amott a fehérlő vitorlák. Olyan vidék, a -melyben hegytetőről sem látni falut. - -Már délponton állt a nap, a mint a hosszú hegygerincz végét elérték. Ott -egy meredek bérczfal állta el az útat, s annak a lábában kellett a -völgybe alászállni. - -E pontról már megtudta mutatni Zenóbia az utasoknak a «Monasteria» -hegyormát, mely a «Tordai hasadék» fölött uralg. Ezen a bérczfalon -keresztül kell lenni egy átjárásnak, mely a Hesdád-völgy katlanába -átvezet. - -Messziről hozzájárulhatlannak látszik az; de itt a «Mikus bán» várromjai -alatt lakik egy ember, a ki jól ismeri ezt a merész utat; a nép a «Vén -Matuzsálem»-nek hívja. Egy «magyar zsidó». - -Blanka kétkedve tekinte Manasséra. - -A helyett Áron felelt meg. - -– Igen. Egy elzüllött maradéka az erdélyi «Szombatosok»-nak. - -Blanka rejthetlen kiváncsisággal nézett Manasséra. Ez pedig megszokta -már hölgye tekintetéből kiolvasni a gondolatban ejtett kérdést. - -– Te azt hitted ugy-e, hogy a «magyar zsidó» csak gúnynév, melylyel -minket illetnek: egy Istent vallókat. Magyar zsidók valóban léteznek itt -Erdélyben, egész községszámra; de elszórva is laknak köztünk s azok -tartják magukat az igazi zsidóknak; minket csak Sadduceusoknak fogadnak -el. - -– Majd látni fog egy eredeti példányt belőlük ángyikám; biztatá őt Áron. -Én rég ismerem az öreg Mathusalemet; úgy tudom, hogy egy unokája is van; -ha még meg nem házasodott. - -E közben az utazó társaság egész a sziklafalig ért, mely útjokat elzárni -látszott. Hatalmas, égnek meredő, juraképződési mészfal volt az, mely a -többi hegycsoportot kettévágni látszott. A fensík véget ért előtte, s -meredeken hanyatlott alá; beborítva egész a völgy mélyéig sűrű -borókával. A fensík magasán állt még egyetlen vén bükkfa: az utolsó -abból a lomberdőből, mely valaha a hegyormot koronázta; sok százéves -lehetett már s még mindig tartotta magát. Vastag gyökerei messze -elnyúltak s belekapaszkodtak a sziklába. – E tölgyfa mögött látszott a -sziklafalban egy barlang szája: góthidomú csúcsívvel s előtte egy öblös -medencze volt, melynek csak a fenekén látszott valami maradvány nyirok. - -Ide érve, Zenóbia leszökött a lováról, s kirántva annak a fejéből a -zablaszerszámot, s megeresztve a terhelőjét, azt mondá Blankának: - -– Most itt a «csodakútnál» pihenőt tartunk, falatozunk egyet, a -lovainkat legelni hagyjuk s aztán megitatjuk. - -– Miből? Itt nincs viz. - -– Nincs. De nem sokára lesz. Azért csodakút ez. Minden két órában -felbuzog a forrás s megint visszahúzódik. - -Blanka hitetlenül rázta a fejét, s mert nem volt képes elhinni, hogy -abban a medenczében mai nap több viz legyen, mint a mennyi már van: a -markába merített belőle s megitatta vele – az ajándékba kapott -jérczéjét, kakasát. - -Ez alatt Áron bátya kiteríté az Isten adta szép zöld abroszra az -utitáska élelmi készletét s ezüstveretes kését elővéve, elkezdett -mindenki számára felszelni a komoly csemegéből. - -Blanka azt mondá, hogy ő inkább szomjas, mint éhes. - -Zenóbia mosolyogva mondá: - -– A szent asszonyoknak minden kivánsága beteljesül, még a szikla is -megindul szavukra. Halld csak: a forrás már közelít. - -A barlang szája bugyborékoló korgást kezde hallatni, zuhogó hullám -böffenései hangzottak az üreg mélyéből elő s percz mulva rögtöni -lökéssel bugygyant ki a barlang torkából az üde kristályzuhatag, ellepve -a medenczét, s aztán túlömölve rajta. A bőséges forrás szakadatlan -rohamban tódult elő a sziklanyilásból s aztán alább omolva, -szikláról-sziklára zúdult szökellve a völgybe alá. - -Blanka örömében tapsolt a szép tüneménynek. Azt mondta, hogy ha ő nagy -úr volna, ide építtetne magának egy házat s aztán elnézné azt a -csodaforrást reggeltől estig s nem kivánna más mulatságot. - -Nevetett a gyönyörtől. - -És meglehet, hogy ez volt az egyetlen nevető hang, a mit azon a napon -egész Erdélyből hírül vihettek az égnek az Úr angyalai. - -Áron bátya tüzet is rakott targalyból s megtanította ángyikáját, hogyan -kell szalonnát pirítani kenyérrel? a mi nem csekély tudomány. - -Félóra mulva a forrás megszünt a sziklából kiömleni. Odabenn nyeldeklő, -fuldokló hangok hallatszottak: a zuhatag nem tánczolt tovább a -sziklákon, s egy percz mulva a medenczében maradt vizet is visszanyelte -a sziklatorok: a forrás újra eltünt. - -Valami azonban megzavarta Blankának az örömét; nehány darázs. Abból az -aristokratikus fajtából, a mi az erdőket lakja, s négy-öt képes egy -lovat megölni. A csemege szagára jöttek elő valahonnan s mind Blanka -fejét dongták körül, ő pedig sikoltozott tőlük. - -Áron segíteni akart az ángyikáján. Ezek a vakmerő állatok bizonyosan -ebben az odvas bükkfában laknak. Azokat ő kipusztítja valahogy. - -Meg is találta az odujukat, s azzal csóvát készített, hogy kifüstölje -őket belőle. - -A mint azonban a lángoló gazcsutakot bedugta a fölfedezett darázsoduba, -abban a pillanatban, mint a gőzkatlan kürtőjének bömbölése, oly robaj -hangzott a bükkfa belsejében s egyszerre csak kicsapott a láng az élőfa -legeslegtetején. - -Az tele volt már százados pudvával, a mi a lángtól egyszerre -végtől-végig föllobbant s akkor elkezdett az óriási szálfa, mint egy -rengeteg fáklya égni felülről. - -– Mit tettél? kiálta Zenóbia felugorva fektéből. Tudod-e, hogy most -megölted az apámat, s fölgyujtottad azt a házat, a miben az éjjel -aludtál? - -Blanka azt hitte, hogy ez csak tréfabeszéd; de a mint Áron boszús -arczára s Manassé összevont szemöldeire tekintett, észrevevé, hogy a -leány szavainak értelme van, a mit a férfiak föl tudtak fogni. - -– Most már gyorsan a lovaitokhoz! Kiálta Zenóbia. Egy percznyi idő -sincs. Én futok az apámhoz! Ti igyekezzetek a patak medrén a völgybe -leszállni. A zsidó átvezet a Hesdád völgyén benneteket. Itt ne találjon -benneteket az éjszaka! – Oh, Áron! Az Isten bocsássa meg neked, a mit én -velem cselekedtél! - -A lánggal égő fa oduiból bagolysereg, mókus-család, kigyóivadék menekült -repülve, mászva, kunkorogva szanaszéjjel, de gyorsabban azok sem -menekültek, mint utasaink. Zenóbia vágtatott vissza azon az úton, a -melyen idejöttek: a magára hagyott két férfi pedig középre vette a -hölgyet s úgy indult neki az elátkozott útnak, melyet a csodaforrás -száraz medre képezett előttük. - -És Blanka mindebből nem értett semmit. - -Mi nagy baj származhatik abból, hogy egy vén, odvas bükkfa kigyulladt? - - -XLI. - -Az a völgybe levivő út kegyetlenül megviseli a lovast. A ló -szikláról-sziklára lép, a zsurmalék megindul a lába alatt; néhol egyik -partról a másikra kell átugornia; a lovas nem vezeti a mént, maga esze -és szeme után jár az, valódi hű társa a bajban. - -Különben is sietni kellett, a nap már öt óra után lemegy, s nekik addig -a Hesdád-völgyben kell lenniök. - -Zenóbia oly óvatosan vezette őket a hegyhátakon keresztül, hogy minden -közbeeső falvat elkerültek: Szelistye, Indal – csak a távol harangszó -volt sejthető. - -Egy órai folytonos völgynek alászállás után jutottak el az első -pihenőig. - -Egy völgykatlanba épült ház volt az, mely mögött sövénynyel bekerített -szántóföldek látszottak, körülpalánkolt ólak a hegyoldalban, s tövissel -elsánczolt szénaboglyák. - -– Itt vagyunk már! Mondá Áron. Ez a mi zsidónk háza. - -Valamivel különb épület volt az a többi oláh kunyhóknál, de Ciprian -lakával nem vetekedett. A ház eresze tele volt galambokkal; azok a -magyar zsidó kedvencz majorsága. A ház udvarán látszott a lombsátor, -borókából építve; a ház keleti oldalán egy kis szoba, mintegy kinövése -az egész épületnek, mely fehérre volt meszelve, s aztán vörös festékkel -irombára petyegetve. – Kutya nem volt a háznál; azt a zsidó nem tart, -mert megharapott egyénnek fizetéssel tartozik. Hanem egy oláh suhancz -őgyelgett ott az udvaron; arra rábízták, hogy jártassa meg a lovakat. - -Blankát azonban ölben kellett a ház küszöbéig vinni, mert a körül oly -nagy volt a sár, hogy abban a női lábbelivel czélhoz jutni nem lehetett. - -Áron tudta már itt a járást. Az ajtó, mely a szobába vezetett, be volt -zárva, s kilincse nem volt kívülről. Bezörgetett rajta ököllel. - -– Mi kell? hangzott belülről. - -– Ereszsz be az ajtón. - -– Nyisd ki, ha tudod. - -Áron pedig tudott ahhoz. Ha kilincs nem volt az ajtón kivülről, de volt -rajta egy lyuk, azon bogra kötött zsineg volt kidugva, azt ha meghúzta -az ember, a závár ütközője felbillent s be lehetett lépni a szobába. - -Ott pedig egészen sötét volt. Az ablaktáblák betéve; hanem egy vékony -faggyúgyertya égett az asztalon s az olyan sötétséget terjesztett maga -körül, hogy a bennlevők ki nem vehették tőle egymást, kivált a kik a -verőfényről léptek be egyszerre. - -– Jézus! Kiáltá föl Blanka. Ide kell bemennünk S azzal félénken huzódott -vissza a tornáczra, Manassét is visszatartóztatva. Csak Áron lépett be. -Benn a sötét szobában czihelődött valami. - -– Hát fiam, Naftali, miért nem akartad kinyitni az ajtót? szólítá meg -Áron azt a valamit. - -– Azért, mert ma huszonnegyedik Tizri van; felelt ridegen a valami. - -– S mi van azon a huszonnegyedik Tizrin? - -– A Garizim hegyén való ünnep. - -– S azon a napon igazhitü zsidó még az ajtó kilincséhez sem nyul, ugy-e -bár? - -– Te tudod. - -– Hát nem jösz elő a sutból, Naftali. - -– Mindjárt, csak bekötöm az arczomat. - -– S miért kötöd be az arczodat, Naftali? - -– Azért, mert idegen asszonyi állat hangját hallom. - -– S neked még most sem szabad idegen asszonyi állat arczát látnod? - -– Igy parancsolja az «Eben Haäser». S minthogy az asszonyi állatok nem -takarják be az arczaikat, nekem kell az enyimet betakarnom; különben a -hátamon a «makkót mardót». - -– Hát az micsoda, jó Naftali? - -– Az a harminczkilencz ütés a szíjjal, a mit a nagyapám kiszolgáltat. - -Erre a nagy boglyakemencze mellől kilépett egy hosszú, nyurga suhancz; a -fején gömbölyü bőrsipka volt, termetét ujjatlan báránybőr bekecs fedte, -lábain szíjas bocskor, hasonlatos ahhoz, a mit a zsidók a -sógornő-elvétel megtagadásával a Chalizeh szertartásához használnak; a -homlokán egy kendő volt keresztül kötve, mely arczát az orra hegyéig -eltakarta; gyér szakála két hegyes ágba indult, egész arcza, a mi -meglátszott belőle, sovány volt és pergament szinű. - -– No hát Scholem álech, Naftali! Üdvözlé az előlépett Áron, a mire ez -nem felelt semmit. Azt hittem, már meg is házasodtál, a mióta nem -láttalak. - -– Ugyan kit vehetnék én el? felelt duzmadtan a legény. - -– Hát az Ábrahám zsidó leányát, Peterdről; a Rebekát. - -– Jó is volna, de nem engedi az öreg apám, hogy elvegyem. - -– Talán biz azért, mert az valóságos zsidó? - -– Ellenkezőleg, azt mondja, hogy az nem igazi zsidó. - -– Hogyan? A valóságos Izrael nemzetségéből való zsidó ellen lehet -kifogása az öreg apádnak, a ki székely ember? - -– Nem elég törvénytisztelő előtte Ábrahám. Órát tart a házánál. - -– Hát az a törvény ellen van? - -– Igen. Az igazhivő zsidónak télen-nyáron egyformán kell felosztani a -nappal és az éjszaka óráit. Télen napfelköltétől naplementig épen úgy -tizenkét órának kell letelni, mint nyáron, mert minden órának külön -áldása van, s azt elmulasztani vétek, s bizonyos órákban az ördögnek -szabadság van adva az emberek fölött, azt meg kell vigyázni. A -maschina-óra azt nem tudja megtenni, hogy télen rövidebb nappali órákat -mutogasson, nyáron meg hosszabbakat. Az én öreg apám meg fövényórát -használ a végre. A téli napokban egész a Tebeth hónap Sabbath Vajera -napjáig minden reggel kivesz egy kanál fövényt a klepsidrából, s aztán -megint a Siván hónap Sabbath Slah leha napjáig folyvást tesz hozzá egy -kanállal. Igy tartja meg a törvény parancsolatját. Az Ábrahám ezt -elmulasztja, s azért az én öregem előtt az Ábrahám leánya és gyerekei -mind «mamzerin». - -– Hát aztán mivel töltitek itt az egész életet? - -– Imádkozunk és böjtőlünk. - -– Akkor rengeteg sok pénzeteknek kell lenni, ha annyit bőjtöltök. - -– Dehogy van. Hiszen hatvanhat keresztyén ünnepnapon nem szabad a mezőn -dolgoznunk, akkor csak idebenn szövünk és fonunk. Száznegyvenkét nap meg -a magunk ünnepe, a mikor ki sem szabad mennünk a házból. A mink terem, -nem szabad másnak eladnunk, mint zsidónak, s ha valaki megcsal, vagy nem -fizet, nem szabad keresztyén biró előtt beperelnünk. Ez a törvény. Azért -szegényebbek vagyunk a nádi verébnél. - -– Látod pedig, most szép darab pénzt szerezhetnél; elég lenne a szép -Rebekának «keszubbára», ha minket elvezetnél a hegyi úton a hesdádi -völgybe. - -– Meg is ölne érte az öreg mindjárt; miként Mathatias a -templomfertőztetőt, vagy Fineás a Simri fiát, a bálványimádót, ha azt -merném tenni a Garizim-hegyi ünnepnapon, hogy útra keljek és pénzt -keressek. - -– Hát legalább a szolgádat bocsásd el velünk vezetőül, az úgy tudom, -hogy keresztyén és nincs ünnepnapja. - -– Nem merem tenni az öregapám engedelme nélkül. - -– Hol van az öregapád? - -– Itt van az imaszobában s a «brachot» hálaimáit mondja el sorba. - -– Hát te nem imádkozol vele? - -– Én már elmondtam háromszor, de ő elmondja hétszer. Én nem tudom -többször, mert a szivem megfájdul bele. - -A mellékszobából áthangzott a gépszerű imahadarás. - -Áron odament és kopogtatott. - -Egy mély, rekedt hang megszólalt onnan belülről. - -– Naftali? Ki van itt? Ki háborgat engem? - -– Két idegen férfi, meg egy asszonyi állat. - -– Láttad, hogy asszonyi állat? - -– Nem láttam, csak a hangjáról hallom. - -– A kis ujját sem láttad? - -– Semmit sem. - -– Micsodák a jövevények? Midianiták, a Baal Peor imádói, vagy Emoreusok? - -– Köszöntésükből gondolom, hogy sadduceusok. - -Erre a hadaró hang sietve bevégzé a megkezdett dicséretet, s annak -végeztével hallatszott, hogy az ajtóhoz csoszog valaki. - -Az ajtó pedig be volt zárva s a kilincset fordítani a Garizim-hegyi -ünnep törvénye ellen van. Azért egy gömbölyü ablak volt vágva az ajtó -felső részén, s ez letakarva kicsi függönykével. A lyukon dugta ki a -fejét Mathusálem, úgy, hogy a függöny takarót képezett a homloka körül. - -Mintha sírbolt-ajtón dugná ki a fejét valami rég ott heverő halott. Ez -arcz barna mint a szattyán és keresztül-kasul ránczokkal tele, hosszú, -két águ szakálla s szijácsnak kunkorított hajfürtei nem voltak fehérek, -hanem zöld és sárga szinüek; szemei szúrók és mélyen bennülők, sovány -orra nyergéhez fölhuzódtak az éles ránczok s két szemöldöke hegyesen -állt előre. - -Első dolga volt az, hogy kiköpött a szobába. Ezt rendeli a törvény, ha -hitetlenek vannak jelen. - -– Áldassék Isten neve! üdvözlé őt Áron. - -A kidugott fő lehunyta szemeit és ezt mormogá: - -– «Min haólám, wead haólám.» - -S aztán egyszerre fölnyitá megint a szemeit, Áron szemébe nézve s most -már kérdőleg, követelőleg ismétlé: «min haólám, wead haólám?» Míg Áron -észrevette, hogy az öreg azt kivánja, hogy ő is mondja azt utána. Miért -ne tette volna meg neki? Utána mondta. - -Erre ravasz vigyorgás szedte ránczba a mumia vonásait. Nevetett magában. -Sikerült rászednie a sadduceust. «Min haólám, wead haólám» azt teszi, -hogy «egyik örökkévalóságtól a másikig», s kétezer év előtt Kanahánban -nagy vita volt a fölött a farizeus és a sadduceus között. Ez utóbbiak -csak «egy» örökkévalóságot akartak elfogadni s azt mondták: «ad haólám», -de az igazhivő két örökkévalóságot vall. Jól esett az öregnek, hogy egy -tévelygőt most kelepczébe ejthetett. - -– No hát mit akartok, Saddók fiai? a kik utaztok idegen földön a -Garizim-hegyi ünnep napján. - -– Nem jókedvünkből utazunk, öreg; ellenség kerget bennünket, fegyverrel -jön sarkunkban. - -– Ah! Ugy kell nektek. Kergettetek ti is minket. Tűzzel-vassal -pusztítottatok; házainkból kiűztetek; megfizet most nektek az Úr -miértünk: áldassék szent neve min haólám, wead haólám! - -– Mi bizony nem üldöztünk benneteket, öreg; hiszen tudod, mi is egy -Istent hivők vagyunk, magunk is árvák, békességben élők. - -– Nem igaz! Nem igaz! Rikácsolá a mumiafő s szakállát és hajcsapjait -rázta mérgesen. A hol ti többségben vagytok, ott ti is hatalmasok -vagytok; ott a ti nevetek az «Alm!» – A pápista a kálvinistának az -«Alm», a kálvinista az unitáriusnak, az unitárius a szombatosnak. A -püspökök megégették Huszszot, – de Calvinus megégetteté Servetet s saját -testvére fojtá meg Blandratát, a ti prófétátokat, s a ti apáitok -kegyetlenkedtek a mi prófétánk, Simon fölött; az erős boszúálló Úr -megbünteti az apák bűneit a maradékokban. Vagy egy hiten vagyunk-e most -is? Megünneplitek-e a szombatnapot? Megbőjtölitek a szerdát, a mi az -ördögnek a napja? Nem eszitek-e meg a sertéshúst? és a marhának a -forgócsontja melletti inat? a nyelvét, a paczalját! iszszátok a szőlőnek -a levét? Kinyitjátok az ablakaitokat, mikor mennydörög és villámlik, -hogy bejöhessen rajta a Messiás, a ki az örök boldogságot elhozza a -földre, a miért mi énekelünk? vagy meg vagytok elégedve azzal a -világgal, a miben titeket nyomorgat az «Alm» s ti nyomorgattok minket, -meg azokat, a kiknek ti vagytok az «Alm», s szidalmazzátok a -nyomorgatottakat azzal, hogy már eljött a Messiás? - -– Nem bánom én bizony, öreg, vágott szavába Áron, akárhogy eszik és -bőjtöl más, s mit csinál, mikor az ég zörög? Hallgass rám s aztán eredj -vissza imádkozni, s idvezülj a magad hite szerint. Tisztelem én azt -nagyon. Hanem most arról van szó, hogy az oláhság föllázadt a mi -nemzetünk ellen, s jön tábor számra mögöttünk és ránk szembe; mi -menekülni akarunk a mi atyánkfiaihoz. Az idő sürget. Még naplemente -előtt át kell hatolnunk a hegyeken, hogy itt ne lepjenek bennünket. -Nézd, hárman vagyunk, magyarok, hazádfiai. - -Áron hivására megjelentek az ajtóban Blanka és Manassé. - -– Hát mi közöm nekem mindezekhez? frecskelte a tajtékzó szót a kidugott -fej. Akár a Midiánita falja fel az Emoreust, akár az Emoreus a -Midianitát? Nekem ez nem hazám, mert az én hazám Jeruzsálem. Nekem azok, -a kik az én nyelvemet beszélik, nem testvéreim, mert az én atyámfiai -azok, a kik Izrael hitét vallják. A ti jajgatástok nem fáj nekem. A ti -futástok nem ijedség nekem. A ti hazátok romlása nem keseríti meg az én -szivemet. Én hetven esztendő óta nem teszek egyebet, mint tűrök és -imádkozom. Tanuljatok ti is tűrni és imádkozni. - -– Megtanultuk már, öreg. Hanem ezzel most nincs segítve rajtunk. Nekünk -egy vezető kell, a ki a hegyeken át kalauzoljon. Neked van egy -felesleges szolgád, engedd azt eljönni velünk; megadjuk a bérét. - -– S ha annyi siklus aranyat adnátok, a mennyi hajszál van a fején annak -a szolgának, még sem történhetnék az meg, hogy a törvény ellen útra -keljen egy szolga, a ki az én kenyeremet eszi, a Garizim-hegyi ünnep -napján. - -Áron könyörgésre vette a dolgot. - -– Mathuzsálem! Jó öreg apó! Ha mi értünk férfiakért nem teszed meg: nézd -e nőt. Ez retteg a veszélytől, s szánalomért esdekel hozzád. - -– Mit? vonított csufondárosan az öreg, – egy nő, a kinek nincs levágva a -haja, s még sincs befátyolozva az arcza! Ha asszony volna, nyirott feje -volna, ha leány volna, fátyolt viselne. Ez a Midián leánya: egy -tisztátalan személy! - -De már erre a szóra elhagyta Áront az unitárius phlegmája. - -– Bekapd a fejedet a lyukon, vén káromkodó, ordítá Mathuzsálemre, vagy -kikapok a táskámból egy darab szalonnát s bedugom vele a szádat! - -A legirtózatosabb fenyegetés és sérelem, a mit a szombatoson el lehetett -követni. - -Mathuzsálem vissza is rántotta a fejét a lyukból, mintha tűzzel-vassal -közelítettek volna hozzá s a függöny újra lehullt a nyilásra. Hanem a -függöny mögül kihangzott az öreg rémséges átkozódása a házára tört -idegenek ellen. - -Blanka ez iszonyú átkozódástól zsibbadni érzé tagjait, mintha Lóth -felesége volna s kezdene sóbálványnyá válni. - -– Gyerünk! mondá Áron, megfogva Blanka kezét s kivezette őt a pitvarba. - -Naftali az ajtóig kisérte őket, de a küszöbön keresztül nem lépett; -azzal vigasztalá a kiűzött vendégeket, hogy ez még csak a kisebbik átok: -az «Arur». - -– Hát még ennél czifrább is van? - -– Igen: a «schófer». Az elől elfut minden ember. Ez a mi fegyverünk, a -mi várunk, a mi ajtónkon a zár, a mi védelmünk, a mi igazságunk: az -átkozódás! - -Áron felsegítette Blankát a nyeregbe, s aztán a kantárt tartó oláh -legénynyel eredt szóba. - -– Vaszilie! Mi béred van neked Mathuzsálemnél? - -– Husz forint, - -– Hát ha te minket most elvezetsz arra az útra, a melyiken a -Hesdád-völgybe jutunk, én adok neked ötven forintot, s nem kell -esztendeig szolgálnod Mathuzsálemet. - -Vaszilie megörült ez ajánlatnak, s nagyot ugrott, mikor Áron egy -bőrzacskót nyomott a markába, a mi huszonöt darab valóságos két forintos -tallérral volt kibélelve. - -– Elvezetlek ezért, uram, akár a mennyországba. - -Az alku hamar megvolt, de gazda nélkül volt kötve. Már fennültek a -nyergeikben mind a hárman, midőn a ház-hiú gömbölyű ablakából kidugta -magát a mumiafő s onnan zengé alá a szolga nevét: - -«Vaszilie!» - -És akkor aztán rákezdé a «schófer»-t. - -Szerencse, hogy most oláhul beszélt a megszólított kedveért, s Blanka -nem értheté az átok szövegét; csak az arczkifejezés változataiból -sejtheté annak tartalmát, meg a hanglejtésből. Valami csodálatos éneklő -vonítással kevert hadarás volt az, hol felsikoltott, s éles -fistula-hangon visított fel az égbe, hol meg alámélyedt dörgő bassus -hangon, a dübörgő pokol mélységeig, megrázott álla jajgatva vaczogott, -szemöldökei vonaglottak; majd meg epileptikus elmeredéssel nyitá fel a -száját, égretartott arczczal, s egyszerre megint rákezdte a folytatást, -arczát ránczba szedve, s felső ajkát vicsorgatva. A megátkozott -szolgalegény arcza elkékült, elsápadt, térdei megcsuklottak, utoljára -odadobta az erszényt Áron ölébe s két kezével lerántva a nagy báránybőr -süvegét a két fülére, úgy elszaladt, hogy többet utol nem lehetett érni. - -A vén patriarcha pedig a diadal után még egy hálaadó dicséretet -zengedezett el onnan a magasból az Úrhoz, «min haólám, wead haólám!» De -már azt nem várta be a társaság. - -– Mit fogunk most tenni? kérdezé aggódva Blanka. - -– Istenre bizzuk magunkat, felelt neki Áron. – Az Úr válaszszon, hogy -melyikünk fohászát hallgatja meg. Megkeressük az utat magunktól. - -S a hegyszakadékok tömkelegében megtalálták az igazi utat a -bérczkatlanból: a Hesdád-völgy egy óra mulva ott mosolygott eléjük -kedves kis magyar falujával, a minek a házai messze fehérlenek. - -– Az Úr a mi imánkat hallgatta meg! rebegé Blanka, s a kiállt kétségek -után kitört kebléből a zokogás. - -– Kétkedél-e benne? – szólt Manassé, kezét a hölgy kezének ujjaival -kulcsolva imára. - - -XLII. - -A bércztetőről messze el lehetett látni. Északnak meglátszott a meredek -sziklafal, melynél delelőre pihentek volt; az óriási bükkfa füstje, mint -egy gőzkatlan kéményéből gomolygott föl a magasba; délkeletnek egy másik -hegytetőn szint olyan füstoszlop emelkedett, s a hegy alatt látszott meg -a tordai hasadék óriás kapuja. - -Áron azt mondta, hogy itt a hegytetőn a lovakat meg kell pihentetni; -mire mindhárman leszálltak a nyeregből. Áron leterítette Blanka számára -a bundát a gyepre, hogy pihenje ki magát, – annak pedig előbbvaló volt a -csalitot fölkutatni havasi virágokért. - -– Gyémánt egy asszony ez a tied! mondá Áron Manassénak. Kora hajnaltól -kezdve nyeregben ül; a legkeservesebb utat teszi és nem panaszkodik, nem -sopánkodik. Ezzel a filigránmunka termettel kiáll olyan -viszontagságokat, a mik egy férfi csontvázát is kipróbálják, s még jó -kedve van. Nevet a baj után s nem ájuldozik előtte. – Láttam egy -párszor, hogy meg akart ijedni, hanem aztán a te szemedbe nézett s -egyszerre megnyugodott. «Pécsi Simonnak» nem volt fanatikusabb hive az ő -hirhedett «Esztere», mint ez te neked. S a mellett tökéletes gyermek. -Mikor a gyermek sirni akar, azt mondjuk neki: nézd kicsinyem, milyen -szép madár repül ott! s abbahagyja; igérünk neki valamit s belenyugszik; -mikor elfáradt s ölbe kivánkozik, vesszőt metszünk neki, azt mondjuk: -paripa, ülj fel rá! s előre nyargal. Pedig az út neheze még most jön. - -– Mi terved van? - -– Nézz el csak arra Monasteria felé a távcsöveddel, a honnan az a füst -száll föl; nem látsz-e ott sátorokat fehérleni? - -– Látok, az erdőszélben szuronyok villogását is látom. - -– No hát az ottan Moga fölkelő tábora. Az fekszik köztünk és a Székelykő -közt. Szind felé szekérúton mehetnénk el; de az is el van most előlünk -zárva. A Székelykőre mind a három följárás bizonytalan. Most halld meg, -hogy mi az én tervem. A Monasteria hegytetejét a fölkelő tábor foglalja -el, s mi e tábor mellett fogunk elmenni; csakhogy kétezer lábnyi mélyen -alatta: a tordai hasadékon keresztül. Mind a két malom molnára a mi -szövetségesünk, a sziklahasadék innenső és tulsó büdűjénél. A -magyarpeterdi molnár mára elzárta a Hesdád patakot, egy völgymedenczébe -szorítva föl a vizét, a hogy szokta, mikor a zugót kell tisztogatnia. Mi -tehát a száraz mederben haladhatunk végig a tulsó büdűig. Az ottani -malom molnára megadja nekem a jelt, hogy szabad-e az út a tordai berken -keresztül? Ha ez nincs a fölkelőktől elzárva, akkor igyekezünk az -Aranyos partján lévő deszkafürészlőt elérni. Ott vár ránk egy szekér -négy lóval. És aztán tizenkét bágyoni lovas legény. – No csak ne húzd -össze a szemöldöködöt. Nem lesz azért ebből vérontás. Tizenkét bágyoni -lovas megteszi a tréfát, hogy keresztül ront egy egész fölkelő táboron, -a nélkül, hogy valakinek a hajaszála meggörbülne. Lövöldözni is fognak -ránk, de nagyon messziről; semmi kárt nem tesznek bennünk. Az asszonynak -azt mondjuk, hogy így a szokás az Erdélyben. A lakodalmas menet elé -lövöldözni szoktak. A bórévi hídnál aztán már otthon vagyunk. Odáig -bizonynyal nem fog bennünket üldözni senki. - -– És ha a tordai berket elfoglalva tartja a felkelő sereg? - -– Akkor pihenőt tartunk a Balyika várában. El van készítve minden az ott -időzésre. Bevárjuk, míg odább mennek. A jeladás az, hogy a mint a -Balyika kapujához érünk, ott egy zsineg lesz keresztül húzva egyik -sziklától a másikig, s arra lesz akasztva, ha baj van, egy veres -posztószél; ha nincs semmi baj, akkor egy zöld galy. - -– Most álljunk meg egy szóra, bátya. Ha te úgy csináltad ki a tervet, -hogy a tordai hasadékon át jussunk ki az Aranyoshoz, akkor te már -Kolozsvárról elindultunkkor tudtad előre, hogy mi nem jutunk az egyenes -úton Tordára, az aranyosparti deszkafürészlőhöz. - -– Ezt is felvettem a lehetőségek közé. - -– Nem te. Egyenesen így tervezted, hogy erre jőjjünk, s útközben -megmutathasd nekem Ciprianuban a fenyegető ellenséget, a kit azonban -Blanka történetesen lefegyverzett; azután pedig a vén Mathuzsálemben az -én békeszeretetem torzképét ismertesd meg velem, hogy megundorodjam -saját ideálomtól, a mikor meglátom a képtelenségig vitt közönyt, -fanatizmussá vált önmegtagadást, a haza gyülöletévé fajult istenimádást. -Kiszámított terv volt ez tőled, bátya. - -Áron felkaczagott. - -– No ugyan nem szeretnék eléd valami gyilkosság bűnvádjával kerülni; -mert ugyan belelátsz az embernek a veséibe. Hát hiszen, ha kitaláltad, -mit rejtegessem? Azt gondolod, hogy mi feneörömből ragadtuk kezünkbe a -fegyvert? Azt gondolod, hogy nem mindnyájan kerestük a békességben -megmaradást, a míg úgy kényszerítve nem lettünk a kardhoz nyúlni, mint a -hogy te kényszerítve lészsz eldobni a kezedből Elihu Burrit olajágát, s -kirántani Péter apostol szablyáját, mikor azt támadják meg, a mi neked -legdrágább? Kénytelen vagy vele. A sors vaskeze hajtja bele a nyakadat. -Kedvesedet elhoztad Rómából, együtt utaztál vele. Férfiui becsületed -parancsolja, hogy a feleségi koronát, a főkötőt a fejébe tedd. -Törvényünk, canonunk parancsolja, hogy e végett hazahozd, másutt meg nem -esketnek. Az utadat ellenség állja el. Kapsz jó lovat, kardot, -pisztolyt; velem együtt tizenhárom jó pajtást, s tűzön, véren keresztül -fogsz számára utat törni ahhoz az oltárhoz, a mely elé kötelességed őt -vezetni. - -– Attól tartok, hogy ő nem állja ki ezt a nagy fáradságot. - -– A munka nehéz lesz; de mikor a bajt érzi az ember, akkor az erőt is -érzi hozzá. Olyan ő, mint egy gyermek. Láttál már valaha gyermeket -játékban úgy kifáradni, hogy újra ne tudja azt kezdeni? Csak bizd őt én -rám. Hát hiába neveltem volna én fel valamennyi testvéremnek a -gyermekeit? Én voltam mindannyiok pulyáinak a dajkája, pesztonkája, -játszótársa, hopmestere. Mindent megtettek, a mit én akartam, s azt -hitték, hogy ők akarják. Nézd, milyen jó kedvvel fut felénk! Valamit -talált bizonynyal. - -Blanka az alatt, míg a férfiak a merész haditervet készíték, nagy -gyönyörűségét találta a sziklatető késő őszi flórájában. - -Itt még dér nem volt; még nyiltak az indigókék csengetyűvirágok, a fehér -és piros gyopár; a sziklahasadékokat elfoglalta a rózsaszínben virágzó -szaka (Sedum) s az üszögőrnek egy sárgavirágú faja (Senecio). Ezekből ő -egész bokrétára valót szedett. Utoljára aztán az a gyermeköröm várt rá, -hogy egy «medveszőlő» bokorra akadt, mely épen tele volt érett -gyümölcscsel. Ez a havasok díszcserjéje. Sötétzöld bőrkemény levelei -sohasem hullanak le, s ághegyein piros bogyófürtök csüggnek. - -Hogy megörült neki! - -– Nem mérges ez? Kérdezé Árontól repeső kiváncsisággal. - -Áron megnyugtatásul a szájába vett egyet a bogyóból. Akkor aztán -Blankának is meg kellett azt kóstolni; a mitől nagyon furcsán összehúzta -az arczát. Azt mondta, hogy igen fanyar. - -– Azért ő medveszőlő. - -– Hanem bokrétának jó lesz a két bátyánk számára, a kik vőfélyül elénk -jönnek a Leánykakőig, mondá Blanka s ledőlt pihenni és bokrétát kötni a -leterített bundára. - -Áron szeme tele lett könynyel erre a szóra. - -Azért még sem esett ki a gyermeknevelő szerepből. - -– Ah, annál sokkal szebbet fogunk találni a Balyika-vár völgyében. Az is -egy faja az arbutusnak; de nagy ritkaság. E tájon kívül csak -Olaszországban és Irlandban terem. Itt úgy hiják, hogy -«ősztavasz-virág». Az ágai korallpirosak, a levelei örökzöldek s az -ághegyein késő őszszel nyílik a virág, fehér illatos fürtökben s a -gyümölcse a másik őszszel érik meg, úgy, hogy egyszerre borítja virág és -gyümölcs a szép bokrot. Valódi nemzeti szinű bokréta. - -– Hol van az? Messze van ide? kérdé Blanka, felugorva henyéltéből; nem -volt már fáradt. - -– Bizony jó messze van az, drága gyöngyöm. A míg a tordai hasadékot -elérjük, jó egy óra. Onnan a Balyika váráig másik óra. S én azt hiszem, -hogy valaki nagyon el van már fáradva; jól fog esni megpihenni a -malomházban s holnap reggel folytatni az utat. - -– Nem, nem! Én nem vagyok elfáradva! Még ma menjünk oda! - -S kész lett volna rögtön lóra ülni. - -A gyermeknevelői csiny teljesen sikerült. - -– A lovak hadd legeljenek egy kissé, azután sem ülünk nyeregbe, sokkal -jobb lesz gyalog mennünk a hegy lábáig, ez kevesebb fáradság. - -Azután elment maga az öreg a csalitba s teleszedte a kalapját érett -áfonyával, előkereste az iszákjából a tiszta sávolyos kendőt, azon -keresztül facsarta a bogyók levét egy bükkfapohárba s megkinálta vele -Blankát. - -A nő csak épen annyit hagyott benne, a mennyitől Manassé «megihassa -utána szerelmét», s azt mondá, hogy soha életében nem esett neki valami -jobban. - -Egészen felfrissült tőle. A gyermek készen volt újra kezdeni a – -játékot, mibe már belefáradt. - -Áron szájába dugta két ujját s füttyentett. A három szanaszét kóborló -paripa erre oda ügetett. «Czo fel fakó! megyünk tovább.» Azzal -felkerekedtek s mentek torony irányába a hegyoldalon alá. A három paripa -követte őket vezetés nélkül. - - -XLIII. - -A tordai hasadék a vulcani alkotás egyik legbámulatosabb remeke; itt egy -hegyláncz, tetejétől a talapjáig kettérepedve. A két átelleni meredek -fal kiálló sziklái és mélyedései még most is egymásba illenek, a -háromezer lépésnyi sziklafolyosó hajlásai, megtörései mindenütt -egyenközűek maradnak, csak itt-amott mutat tágabb öblöket, hol a -sziklaörlő idő görgeteg kőzuhanyokká porlasztotta a bérczfalat; míg -egyes sziklatornyok, mint a góth építészet pillérei állnak el a -falaktól, a miknek ormozata ma is a münsterek czifra, fantasztikus -párkányzatát mimeli. - -A Magyar-Peterd felőli bejáratát egy óriási csúcsíves sziklakapu -alkotja, több száz lábnyi magas; a világ legnagyobb diadalíve: egy -geologiai talány. - -Az átelleni bércztetőről az egész sziklacsarnokot végiglátni, mely -megragadó nagyszerűségével az isteni némaságot egyesíti. - -S e felséges táj nem volt mindig ilyen csendes. Egy darab világtörténet -ment itt végbe. A római kultura egyik előretolt központja volt itten. -Túl a hasadékon volt a provinczia legnevezetesebb városa: Salinopolis, s -a fensíkon mellette a megerősített táborhely, lánczolata a védműveknek, -honnan az uralkodó Róma az északi barbároknak parancsait osztá. A -kétezer év előtt vájt sóbányák tanúi ez életnek, és a gigászi kőkoczkák -s a romok alól napfényre kerülő arany ékszerek, pénzek, fegyverek -hamvvedrek, síremlékek s művészi alkotású istenszobrok töredékei -hirdetik, hogy itt hajdan egy darab Róma volt. A hatalmas Traján-út most -is ott domborodik a zöld szántóföldek között (a Pratu lui Trajanon, hol -Róma uralkodója az utolsó dák királyt, Decebalt letörte), hosszú egyenes -vonalban. – Azután más lakók jöttek. A letelepült magyar népnek egyik -szent királya: László, itt vívta döntő harczát a tatárok ellen. A -legenda azt meséli, hogy az ő imájára hasadt ketté a bércz, hogy -ellenségeit visszatartsa; átszökellő lova patkójának nyomát ma is -mutogatják a szikla ormán, s azon a helyen kápolnát építettek a szent -harcz emlékére. Azt a kápolnát megint Dzsingiszkhán fiának mongol hordái -pusztíták el, s akkor a sziklafolyosóban védte magát a nép az egész -mongol tábor ellen. Majd a szabadság- és vallásháború alatt volt itt -menedéke Rákóczy portyázó vezéreinek, kik még a harcz bevégezte után is -innen folytattak egy mesebeli küzdelmet, százan egy egész világ ellen. -Azontúl csak az emlék maradt meg, s az elrejtett kincsekrőli mondák. A -Szent László kápolnája helyén egy faépület huzódott meg, keleti hitű -kalugyerek számára, történetünk idejéig. – Ma már (negyven év után) azt -sem találjuk ott, csak egy alacsony kőkereszt jelöli – a kalugyerek -egykori temetőjének helyét. - -A természet alkotásának nagyszerű látványa, a mondák, a legendák, a -történeti emlékek, miket Áron bátya minden lépten-nyomon elő tudott -adni, feledteték Blankával a fáradságos, nehéz utat. - -A peterdi malom fűzfáit elhagyva, folyvást a vízmederben kellett -előreléptetni, melyből el levén fogva a víz, csak a tócsák maradtak a -fenekén, tele viczkándozó apró halsereggel s nyüzsgő rákcsoporttal. - -A kétnyilatú sziklakapun áthaladva, a tíz-húsz ölnyi távolra szétnyilt -két sziklafal odafenn csak egy keskeny szalagját engedi láttatni a kék -égnek, csak a déli sziklákon megtört verőfény tanusítja, hogy még nappal -van. - -A hegyrepedés egy órajárásnyi távolban a Hesdád völgytől annyira -összeszükül, hogy a két átellenes fal nem esik egymástól távolabb három -ölnél. Ha csak egy kissé meg van is áradva a Hesdád patakja, a két fal -medre között csak nekivetkőzve és nagy elszántsággal lehet -keresztülhatolni. Azért a tordai hasadék tulsó kapuját nagyon kevés -ember látta testi szemeivel. - -Ezt a szorost Balyika kapujának hívják. - -Még nagyon jól kivehető a két horonyzat, a mi a kirugó sziklafalba van -vágva; e rovátkokba bocsáták le a vár lakói a nehéz tölgyfakaput, mely -aztán zsilipként zárta el a patakot. E kapunak legalább tizenöt láb -magasságúnak kellett lenni, a mit világosan jeleznek a vízmosás nyomai a -sziklában, egész üregeket, gömbölyű döböröket vájt a bezárt hullám a -kapu fölött. E bevágáson túl látszik a nyoma a vasrostélynak, melyet -kerekes lánczczal vontattak fel, mikor a zsilipet megnyitották. Olyankor -aztán a sziklafolyosó felső részébe felszorított víztömeg, mint a Pharao -népeit elseprő tenger, omlott az alsó mederbe s ha ostromló sereget -talált benne, azt tisztára kiseperte, ha ezernyi ezer is volt. - -E vasrács és zsilip védte a két barlangvárat, mely a szükülésen túl -egymással szembenéz, úgy, hogy egyiknek a kapujából a másikához nyillal, -puskával át lehet lőni. A néphagyomány e természeti erősséget utolsó -védőjéről Balyika várának nevezi. - -Mikor a kapuhelyhez közelítettek, hol a patak hátramaradt vize a kőtalaj -kivájt medenczéjében álló tavat hagyott hátra, Áron bátya előre -lovagolt, állítólag azért, hogy megmérje a vizet, elég sekély-e a -keresztülgázolásra? Voltaképen pedig azért sietett előre, hogy az adott -jelt a keresztül húzott zsinegen meglelje és mire Blanka odaér, -eltávolítsa. - -Úgy beszéltek össze Manasséval, hogy ha a jeladás kedvező, Áron -megmutatja Blankának a völgy virágkertét; magáról a barlangról azonban -elvonja megtekintési kedvét azzal a szóval, hogy abban nagyon sok kigyó -lakik; ha pedig a jeladás veszedelmet hirdet, akkor minden mesemondási -tudományát előveszi, hogy Blankának kedvet csináljon hozzá, az éjt a -barlangvárban tölteni. - -Áron nem sokára visszatért azzal a tudósítással, hogy a medenczén -könnyen át lehet lóval gázolni, s akkor rögtön meglátjuk a Balyika -barlangvárát. - -– Ah; nincsenek abban a barlangban kigyók? kérdezé rögtön Blanka. Minden -asszonynak ez lett volna bizonynyal az első kérdése. A mióta a -paradicsomban úgy megjártuk a kigyóval, azóta a nőknek különös -ellenszenvük van ez egész hüllő-faj iránt. - -– Vannak, felelt rá Áron bátya. - -Manassé megkönnyülten lélekze fel. - -Hanem ezúttal csalódott. Áron bátya csak egyenes hazugság mondásra nem -volt képesítve; válasza nem a jó jeladás következése volt. - -– Hanem azoktól mi nekünk nem kell félnünk; folytatá tovább, tüzet -rakunk elüzésükre, a minél még erősebb oltalmunk ez a kakas, meg a -jércze. Ezektől elfut minden kigyó és patkány; azt hiszi a csupasz -nyakuk felől, hogy saskeselyűk. Ezek fognak bennünket strázsálni, a míg -alszunk. - -Ebből megértette Manassé, hogy a veszély köröskörül elzárta az útjokat s -itt kell maradniok a Balyika-várban. - -Áron pedig azon volt, hogy földicsérje Blanka előtt azt a felséges -mulatságot, mikor a ropogó tűz mellett fognak heverészni egy templom -magasságú barlangban, a miben hajdan őseik hónapokon át védték magukat -diadalmasan, barbár hordák ellen. A férfiak fölváltva állnak őrt, míg ő -a tűz mellett, jó bundába takarva, szenderegni fog, a feje alja illatos -szénapetrenczéből vetve. - -Ezalatt a szűk torkolatból kiértek a tágasabb öbölbe, mely a két -átelleni várat egyszerre fölmutatja. - -Két egymásra néző barlang az a két sziklafalban, a patak medre fölött -egyforma magasságban, mely hetven lábnyi lehet. Az északi oldal -barlangjához csak szikláról sziklára mászva lehet följutni; tágas szája -annak is be volt falazva, s a fal bejárata is oly magasan van, hogy oda -valószinűleg csak lábtón jutottak, a kik benne laktak. - -A déli oldalon levő barlangvár azonban valóságos erődítmény. Tágas, -boltív alakú szádát a bejáratánál széles tömör kőfal zárja el; gigászi -rendszerben rakott sziklabástya, mintegy tizenöt láb magasan, s -azonfölül még egyszer olyan magas a barlang kapuívezete, de az első -falon túl jön egy második, mely a barlangot egész magasságban elzárja, -ezen ajtók és ablaksorok látszanak, tanúságául annak, hogy ez lakályosan -berendezett otthona volt valakinek. - -Ehhez a barlanghoz egy öblös völgyteknő vezet föl. E völgyecske a vadon -virágos kertje. Még késő őszszel is tele zöldelő cserjével s az őszi -virágok ritka fajaival. - -Szenvedélyes füvészek nagyon jól ismerik e helyet. Hogy Torda felől -hozzá lehessen jutni, egy osztrák tábornok lőporral vetteté szét a -sziklákat, s úgy vágatott egy merész utat a sziklaoldalba; ezt az utat -most egy magyar főpapról nevezték el, ki tekintély és Mæcenas a -botanikus világban, s maga is gyakran látogatja a helyet (Haynald). - -Mikor Blanka e kis völgyben leszállt a lováról, olyan volt, mint egy -valóságos gyermek. Minden virágot le akart szedni, a mi eléje akadt. -Áron megmondta neki minden virágnak a nevét, s hogy azok «e helyen -kívül», mely távol világrészben találhatók csak föl. - -Még Manasséra is elragadt a füvészkedési kedv, elfeledte azt, hogy ez -csak a halálveszély borzalmait eltakarni való játék, egy asszony számára -kigondolva, a ki előtt a bajt titkolni kell. - -– Hogy került ide, s hogy maradt meg itt annyi ritka délövi növény? -jegyzé meg Áronnak. - -– Hát én az én paraszt eszemmel így okoskodom: ez a vidék római colonia -volt. Ezt a barlangot még a rómaiak erődítették meg itten. Tanúja annak -a falakba ékelt sok égetett cserép, melyet csak a római használt, a dák -se azelőtt, se a mai napig nem vesződik azzal, hogy követ süssön. Ez is -a Salinæ védelmére szolgálhatott a leigázott dák ellen. A mely római -urat ebbe a várba tettek centuriónak, az azt számüzetésül vehette s -Ovidiussal együtt sírhatott az elhagyott «urbs» után. A római szereti a -virágokat. A merre járt valaha, nemcsak a romok, a hamvvedrek, a régi -pénzek, hanem a meghonosított növények is hirdetik egykori ottlétét. Én -azt hiszem, e vár száműzött urai csináltak egykor virágos kertet ebből a -völgyből. Ők elmúltak, a virág megmaradt. Ezt a völgyet a déli nap süti, -a bérczek védik az északi szelek ellen; alatta soha be nem fagyó víz -zuhog, a tél fagyát enyhíti; így ebben a katlanban, mint egy melegházban -tenyészik száz olyan növény, a mi ez égalj alatt sehol. - -A virágszedés mellett mind jobban megközelítették a barlangot. Blanka -futott elől. Nem akarta másnak engedni azt a dicsőséget, hogy az -«ősztavasz-virágot» feltalálja, a minek létezését bizton hitte. - -Áron nem szokott tréfálni. Ő Manassé bátyja. S Blanka Manassét is úgy -ismerte már, hogy a mire az azt mondja, hogy «van», az bizonyosan van. - -S asszonyoknál meg van a találási ösztön. Blanka az öröm sikoltásával -rohant egyszerre előre, mintha attól félne, hogy valaki elveszi tőle, a -mit talált. S valóban ott volt a díszbokrok leggyönyörűbbike: az -«ősztavasz kukojcza» (Arbutus Unedo) odahuzódva egy szikla-sut -fülkéjébe, mintha rejtegetni akarná kincsét szem elől; egy embermagasnyi -bokor, tövénél pikkelyes kéreggel, mit századok moha fed már; míg fiatal -ágai a korall pirosságával vetekednek, sötétzöld levelei kemények, mint -a puszpángé s ághegyein egymás mellett skarlátpiros bogyófürtök és -gyöngyvirágalakú illatos fehér bokrétácskák. Ha Dárius rejtett kincseit -találta volna meg, nem lett volna olyan öröme Blankának, mint mikor azt -az igért bokrot meglelé. - -Örömében nem tudott mást tenni, mint hogy Áront megcsókolta, a min az -öreg nagyon elbámult. Rút volt szegény, szokatlan volt neki, hogy őt -jókedvéből megcsókolja valaki. - -És aztán nem mert arról a szép bokorról egy ágat letörni Blanka. Csak -állt előtte, mintha attól félne, hogy most mindjárt kijön az a nagy úr a -barlangból, a kié ez a csodaszép bokor s iszonyú zálogot követel. - -– Látja, ángyikám, ugy-e hogy Áron bátya nem hazudott. - -Blanka felkaczagott. - -– Áron bátya! Én szeretném, ha tegeznők egymást. - -– Az se hazugság ám. - -– No hát szakíts nekem róla; én sajnálom megtépni. - -Áron aztán, kertész ember módjára, kivette a görbe kését a bekecs -zsebéből s szép figyelmesen metszette le a galyakat a pompás bokorról. -Blanka rendelkezett. «Egyet Manassé kalapja mellé! Egyet te neked. -Kettőt a két vőfélybátyánk számára. – Többet ne. Nekem nem kell. Hadd -maradjon azoknak is, a kik jövő évben ide jönnek.» - - -XLIV. - -A nap utolsó alkonysugarai aranyat szőttek a sziklavölgy átlátszó -ködébe, midőn a barlangvár kapujához érének. A magasból valami hangzott -alá, a mi hasonlatos nagy néptömeg énekléséhez, vegyülve dobpörgéssel. - -– Siessünk be a várba! sugá Áron Manassénak. Asszonyod megtalálja -kérdezni, mi az, a mi itt a fejünk fölött zeng? - -Az a fölkelő tábor estima-éneke volt. Az ott tanyázott a fejük fölött -ezer lábnyi magasban. A barlang száda fölött elnyuló sziklatömeg, mint -egy titáni risalith eltakarta az alant fekvő völgyet a fensíkon levők -szemei elől. - -A vár bejáratának azonban kapuja is volt. Ezt nem készítette ács és -lakatos, maga a természet növelte oda rengeteg vadrózsa-bozót alakjában, -mely a kapu elejét egészen betölté. - -Áron előre törtetett a bozóton keresztül; az ő bőrködmenének nem ártott -az meg; de Blankának és Manassénak kívül kellett maradniok, a míg ő a -várból visszatért három szál deszkával, a miket keresztül dugva a -csipkebozóton, kettővel kétfelé hajtották ő és Manassé a gallyakat, a -harmadikat pedig a résbe fektették pallónak; azon aztán Blanka -sértetlenül vehette be a tövissánczot. - -– Hol vetted te ezeket a doczkákat? kérdé Manassé bátyjától. - -– Gondoskodik az Úr az ő hiveiről a pusztában, felelt neki Áron bátya. - -S az Úr gondoskodása még többre is kiterjedt. Az ölnyi vastag külső -falnak egy zugába szénahalmaz volt tetézve: annak a rejtekéből -szurokfáklyák kerültek elő; egyet azok közül meggyujtott Áron s azután, -mint a ki idehaza van, s a cselédjeivel rendelkezik, kiadá a -parancsolatot Manassénak, hogy vezesse be a lovakat egyenkint az -udvarba, Blankának pedig, hogy addig üljön le a kőpadra és kösse meg -bokrétáit, etesse meg a baromfiait, a míg ő bemegy és rendbehozza – a -házat. - -Blankának dévaj kedve volt a fölött, hogy ő valahára egy elhagyott -várban fog meghálni éjszakára: kisértetes meséket hallgatni, karját -kedveséébe fűzve a lobogó tűz mellett. - -Várakozásában azt a mulatságot találta ki egyes-egyedül, hogy a -vadrózsáról leszedte a csipkebogyókat s azokat fonálra fűzve, -korall-nyaklánczot készített belőle magának. – Pedig még a másik ékszere -is megvan Manassé ereklyéi közt: a pitypang-nyakláncz a Colossæumból. -Azalatt a kakas és jércze az öléből ette az árpát. - -Manassé e közben felvezette a lovakat, kipányvázta őket a fal mellé s -szénát tett eléjük. Azután behúzta a deszkákat a rózsabozótból, azokat -bevitte, Áron parancsa szerint, a barlangba; az összeboruló rózsa aztán -ismét zárt kaput képezett a barlang előtt. - -Akkor Áron bátya is előkerült s mint szives házigazdához illik, karját -nyujtá Blankának, hogy őt bevezesse. - -– Ah, ez a te házad, Áron? kérdé enyelgőn Blanka. - -– Ez eleitől fogva mindig annak a háza, a ki elfoglalja. Most az enyém. - -De mennyire meg volt lepetve Blanka, mikor a belső ajtón belépve, egy -tisztán tartott boltíves termet látott maga előtt, melyet a közepén -rakott rőzsetűz köröskörül megvilágított s a tűz mellett terített -asztalt, annak folytatásául egy vetett fekhelyt, az asztalon -palaczkokban friss vizet és üvegpoharakat. - -– Áron bátya, te ezermester vagy! honnan szerezted ezt mind? - -Ez a kérdés majd csakhogy ki nem pattantotta azt a titkot, hogy -idejövetelük és itt megmaradásuk elő volt készítve. Áron gondolkodott -rajta, hogy mit feleljen? Azt mondani, hogy mindezt magával hozta az -általvetőben, mégis ocsmány nagy hazugság lett volna az Isten színe -előtt, a ki bizonyára a föld alatt is meglátja az embert. Valami -közvetítő oraculumot gondolt ki. «Annak a molnárnak tudtára adtam, hogy -itt maradunk, az küldé előre mindezeket a rövidebb hegyi uton.» – Igy -aztán csak a jobb kezének a hüvelykujja hazudott, a melyikkel hátrafelé -mutatott, mert nem «annak» a molnárnak cselekedete volt ez, a ki a -peterdi bejáratot őrzi, hanem «emennek», a ki a Torda felőlinél őröl. - -A további kérdezősködésnek útját állta Áron bátya régészeti -értekezéseivel; elmagyarázva Blankának, mire valók voltak azok a nagy -ablakok a homlokfalon s azok fölött a lőrések? hol voltak a ví-folyosók, -a lakszobák az emeletre épült sziklaalatti házban? melynek bizonyosan -volt asszonylakója is, – különben kinek a kedveért lett volna a kert -ültetve a vár előtt? - -Azután körülhordozta vendégét a palotájában. - -Az egy görög Π betüt képez (épen, mint a Cagliari-palota) s a tulsó -szárnyából egy fölfelé haladó folyosó nyílik, de melyen már csak -meggörnyedve lehet haladni. - -Ez vezet a kúthoz, a honnan Áron a friss vizet meríté. A vár hajdani -lakói mindennel el voltak látva. - -– Mi úgy vagyunk most itt, mondá Blanka, mint Cooper «Utolsó -Mohikán»-jában az utazó angol család a barlangban. Csak az indiánok -hiányzanak: - -A két férfi egymás szemébe nézett. Hiányzanak? Itt vannak a fejünk -fölött. - -Blanka, a mint visszatértek a tűzhelyhez, kinálás nélkül elfoglalta a -számára készített fekhelyt. A három szál deszka három széles kődarabra -volt végig fektetve s le volt takarva bundával. Áron bátya négy szál -paticsfából, meg Blanka shawljából még mennyezetet is rögtönzött a -fekhely fölé: ez illő és szokás is. A mint Blanka végignyujtózott e -fekhelyen, a kakas is fölrepült jérczéjével együtt a mennyezet -kalodafájára, úrnője lábához: onnan őrködött rá. A nyoszolyául szolgáló -deszkák folytatása volt az étkező asztal, melyhez a férfiak -letelepedtek. Blankának nem kellett már semmi, csak egy ital üde -forrásvíz, azután meg mesemondás. Azt elhallgatta, félálmosan is, arczát -tenyerébe nyugtatva: olyan érdekes volt, a hogy azt Áron bátya (keverve -a valót a költöttel) ki tudta rakni. Hogyan védte magát e várbarlang -utolsó harczos ura éveken át a császári tábornokok ellen? Mikor Rákóczy -Ferencz seregei mind lerakták már a fegyvert, ő egyedül, századmagával -megtagadta a békekötést. Hogy viselt háborut egy egész ország ellen? -Hogy hullottak el bajtársai egyenkint az egyenetlen harczban? Hogy -maradt utoljára egyes-egyedül. Még akkor sem adta meg magát, még akkor -sem tudták legyőzni. Végre őt is, mint annyi mást, csak a szerelem -ejthette meg. Belebolondult a szép Rozáliba, a tordai mézesbábsütő -legszebbik leányába. Annak pedig volt már akkor jegyese, Marczi, a -nyalka henteslegény, a leghíresebb tordai malaczpecsenye-sütőnek a fia. -A szép Rozáli még sem sajnálta Balyika Nikita szerelmét viszonozni. De -ezt csak azért tette, hogy a hirhedett rablót megejtse s az országot -megszabadítsa tőle. Egy este, mikor ismét találkozót adott Balyikának, -alattomban értesítette a bírákat és hadnagyokat s azok elrejtőztek -fegyveres hadakkal, hogy a híres rablót elfogják. De Balyika kivágta -magát a fegyveresek közül s menekült a tordai hasadék felé. Üldözői nem -birták utolérni se gyalog, se lóháton. Csak Marczi, a megcsalt vőlegény -maradt a sarkában, s mikor már Balyika épen be akart illanni a vára -kapuján, utána hajított fejszével úgy fejbe találta, hogy rögtön ott -halt meg. Ez lett vége a vár utolsó urának. - -– Hát a Marcziból és Rozáliból mi lett? kérdé tovább Blanka. - -Áron bátya aztán fogta a Marczit, elvitte török fogságba, tatár -fogságba, kozák rabságba; mikor már a kutyafejű tatároknál volt vele, -ott Blanka szép csendesen elszunnyadt. - -– Soha se hallottam én ezt a történetet, bátya, mondá Manassé, midőn -bizonyos volt már, hogy Blanka alszik. - -– Magam sem, felelt rá őszintén Áron, de hát szorultságból az ember még -poétává is lesz. Nem tudom, holnap miféle hazugságokkal tudjuk az -asszonyt itt tartani? Gondolj ki már te is valamit! Ne csak mindig az én -lelkem kárhozzék el a sok görbe igazságmondástól. - -– Jó lesz bátya, majd gondolok ki valamit. Most tedd le magadat és add -át a nyugalomnak; én fenmaradok őrködni s a tüzet éleszteni. Éjfél után -majd fölkeltelek, s akkor én fekszem le aludni és te virrasztasz. - -– Biz az jó lesz, mondá Áron, hanem gondolj ki valami tréfát holnapra az -asszonyodnak, mert én már kifogytam a tudományomból. - -Azzal egy köteg rőzsét tett a feje alá vánkosnak, a két karját keresztbe -tette a mellén: «én édes istenkém!» sóhajta, s a másik perczben aludt. - -… Manassé aztán azon volt, hogy találjon ki valami újat holnapra, valami -meglepőt. - - -XLV. - -Manassé elővette a tárczáját s annak a pergamenlapjára e sorokat írta -irallal: - -«Kedves Áron bátyám! - -«Lehetetlen az, hogy én álomra hajtsam fejemet, a mikor Simon és -Jonathán bátyám feje fölött a halálpallos függ. - -«Lehetetlen az, hogy az én drága kis szülöttevárosomat irtóharcz -szinhelyévé tenni engedjem. - -«Lehetetlen az, hogy én arra a völgyre, mely az emberölést nem ismerte -erénynek soha, a hova nőmet azért akartam vinni, hogy megismertessem -vele az embert a maga ős ártatlanságában, az Istent a maga végtelen -szeretetében: most tűzlángokat, vérfürdőt vigyek. - -«Megkisértem azt, a mit lehetőnek tartok. - -«Míg ti csendesen alusztok az Úrban, én elmegyek fölkeresni a fölkelő -tábor vezérét. A mit erőszak, fenyegetés ki nem vihet, jó szó, -engesztelő hang elérheti. Én két bátyámat a halálból és fogságból -megszabadítom. Nincs félelem, mely ettől visszatartson. – Valamint hogy -nincsen öröm, nincsen gyönyörűség az életben, mely rábirjon, hogy a -siralomházba tett testvéreim börtöne mellett lopva osonjak el, s menjek -lakodalmat ülni, a míg őket veszteni viszik. - -«Egyedül megyek közéjük és fegyvertelenül. - -«Ti jöttök én rám dárdával, paizszsal, én pedig ti rátok a seregek -urának nevével! - -«Hiszem, hogy győzni fogok. - -«Téged pedig arra kérlek, hogy légy oltalmazója egyetlenemnek. - -«Mindenek előtt a Balyika-várat hagyjátok el kora hajnallal. Ittlétünket -már egy ember tudja s az elárulhatja. - -«Te ismered az útat innen a «Porlik» barlanghoz, a minek létéről kevesen -tudnak; az jól el van rejtve itt a sziklák között. Oda költözzetek át. - -«Én reggelre a Monasteriától szintén oda fogok jönni a két bátyámmal -együtt. A melyikünk előbb érkezik, a másikat nyugodtan bevárja. - -«Ha pedig azt végezte volna felőlem az Úr, hogy feladatomban elbukjam: -akkor légy gondviselője egyetlenemnek. Mentsd meg innen, de ne hadd -elveszni a világban. Ha családunkat megtartja az Úr, fogadjátok őt -testvérül magatok közé. Ő hozzátok méltó. Balsorsomat, ha utolér, -kimélettel add tudtára. E tárczában van az ő vagyona és az én -megtakarított keresményem; – ennek viseld gondját. - -«Dávid bátyám annyira hasonlít hozzám arczban: szivében sokkal jobb, -mint én… Mindenemet reá hagyom… - -«Aztán ne mutasd előtte, hogy miattam keseregsz. - -«Ha Isten velem, ki ellenem? - -Öcséd Manassé.» - -Mikor ezt megírta, a tárczából nehány bankjegyet vett magához s azzal a -tárczát Áron bekecsének külső mellzsebébe dugta. - -Aztán odahajolt csendesen Blanka fölé; egy csókot lehelt tiszta -homlokára, a tűzre új rőzseköteget rakott s köpenyét vállára vetve, -elhagyá a barlangot. - -Az udvaron felnyergelé a lovát s keresztül törtetett a kaput elzáró -csipkebozóton. - -A hold akkor jött fel, utolsó negyedében járt már: egy idomtalan -világító jégtömeg a csillagok között. Világánál kivehető volt a -patakmeder útja, melyből a Balyika várától nehány száz lépésnyire egy -meredek lejtő visz fel a Monasteria fensíkjához. Merész, koczkáztatott -út, görgeteg kövek között: a paripát jobb kantáron fogva vezetni, mint -rajta ülni, de az erős akarat legyőzi az erős akadályt. Fél órai nehéz -fáradság után Manassé elérte a Muntye fensíkjának kezdetét, mely szálas -tölgyerdővel volt fedve. - -Jó kalauza volt az éjben a hegyormon meggyujtott jeltűz, melyhez -hasonlók több hegytetőn világítottak közel és távolban: égő felkiáltó -jelek az éjben, mintha Erdély minden hegyei összebeszéltek volna, hogy -ma tűzokádókat játszanak. - -E jeltűzből megtudta azt, hogy hol van annak a fölkelő tábornak a -főhadiszállása, a melyik Toroczkót fenyegeti? - -A felé tartott. A fölkelő tábornak nem voltak előörsei; ez nem szokás; – -útjában egész a Monasteriáig nem talált senkit, a ki feltartóztatta -volna. Ott leszállt a lováról, azt megkötötte egy fához s aztán gyalog -ment a kis tornyos épületig, mely zárda és kápolna volt egy személyben, -s ez alkalommal, mint egyetlen födél a hegyháton, főhadiszállás is. - -Az épület bejárata előtt volt két őr; mind a kettő hason feküdt és -aludt. Az egyiket megrángatta Manassé, hogy bejelentesse magát vele: az -nem sikerült sehogy, a másiknak aztán békét hagyott. Kénytelen volt -minden bejelentés nélkül belépni az ajtón a Monasteriába. - -Künn hamvadóban voltak az őrtüzek; csak az egy szurokkal bekent jelfa -égett lángolva. Aludt az egész tábor csendesen. Felőle mind el lehetett -volna lopni azokat a hosszú faágyúkat, a melyek mellett a vontató -bivalyok kérődztek csendesen. - - -XLVI. - -Áron bátya felől ugyan szépen elmulhatott az éjfél, meg is virradhatott -a szép piros hajnal; ő ugyan föl nem ébredt magától, olyan jóizűen aludt -azon a puszta földön. – Hanem a lovaknak az a szokásuk, hogy ha egyet -elvisznek közülök, az ottmaradtak elkezdenek nyeríteni utána. Ez -ébreszté föl Áron bátyát. - -Meglepetve ugrott fel. A tűz elhamvadt egészen, hanem az ablakokon -besütött a reggel fénye. - -– Hopp! de el is aluvám! mondá az öreg s elkezde Manasséval veszekedni, -hogy miért nem költötte föl elébb? s csak azután, hogy szemeivel is -meggyőződött róla, hogy az, a kivel perlekedik, nincsen itten, kezdett -róla gondolkozni, – hol van hát? - -Bizonyosan kiment a lovakhoz s engedte bátyját nyugodni. - -Utána nézett. - -Az udvarra kilépve aztán, látta, hogy nincs ottan több két lónál, a -harmadik hiányzik. - -«Hát ez már micsoda?» dörmögött az öreg meghökkenve. «Csak nem evett -gombát, hogy itt hagyjon bennünket?» - -Ekkor, a mint tapogatni kezdi magát, hogy vajjon csakugyan ébren van-e? -észreveszi a bekecs zsebébe dugott tárczát. - -«Ne te ne! Hisz ez a Manassé pugyilárissa! hát ennek mi kell, hogy -hozzám ragasztja magát?» - -Kinyitotta a tárczát, s látta, hogy a pergamenre valami van írva, a mi -ezen kezdődik: «Kedves Áron bátyám!» - -«No ezt aligha hozzám nem írta a Manassé gyerek.» - -S hozzá fogott, hogy olvassa. - -Mikor aztán végigolvasta, csak odacsapta magát a két tenyerével a -kőfalhoz s fölsóhajta keservesen: - -«Oh, én édes Jehova Istenem! Mivel látogatsz még meg engem? Minő csapást -mérsz még az én kemény fejemre? Oh, én uram, kegyelmes Istenem!» - -Olyan lenyomott hangon beszélt, hogy azt csak az Isten hallhassa meg, de -amaz alvó személy föl ne ébredjen reá. - -Aztán Manasséval kezdett el versengeni, még pedig oly hangon, hogy az -mérföldnyi távolban is meghallja azt, de a közel alvó asszony föl ne -ébredjen reá. - -«Hát elmentél te is megkisérteni a lehetetlent. Beszélni fogsz a -jégesőnek, hogy váljon permeteggé! Beszélni fogsz a kiáradt folyónak, -hogy térjen medrébe vissza! Beszélni fogsz az oroszlánnak, a tigrisnek, -a párducznak, hogy ne szomjazzák többé a vért? Rábeszéled a halált, hogy -legyen személyválogató. Ne vágja le ezután azt, a kit megsiratnak, -hordja el csak a naplopót, a gonosztevőt? Be akarod oltani az emberekbe -a szeretetet, mint a bárányhimlőt, hogy ne legyenek egymásra nézve -dögvész? – Oh, én legkedvesebb, legjobb vérem! házamnak koronája! miért -cselekedted ezt mivelünk? Vesztünk volna el mind a heten, csak te -maradtál volna meg! Ki szabadít meg, ki tart meg, ki oltalmaz meg téged -ama halálos utadban? Hol lakik az Isten? Lakik-e ebben a kőben? Hát -ebben a másik kőben? Pedig ezek nem olyan kemény kövek, mint az emberek -szivei.» - -S elkezdte egyik követ a másikra hajigálni. - -Erre a zajra fölébredt Blanka. - -Első pillanatra nem tudott ráeszmélni, hogy hol van? Egy sötét terem, -nagy ablakokkal, künn kőzuhogás. Azt hitte, hogy a Cagliari-palotában -van, s a római nép hajigálja kövekkel a falakat. - -– Hol vagyok? Manassé! - -Kiáltására a fehér kakas elkezdett kiabálni. Ettől megijedt, azt hitte: -rém, lidércz. - -Aztán lassankint magához tért. Kezdte az álmát elfeledni, s felismerni a -helyzetet, a miben van. Egyes-egyedül egy mély, sötét, süket barlangban. - -A kődobálás zöreje is elnémult s aztán sírbolti csendesség lett -körülötte. El van-e itt temetve? A kakas azonban megtudta már, hogy itt -van a hajnal, s pulykautánzó tompa hangján egy nagyot kukorékolt -ülőjéről. - -Blanka leszállt fekhelyéről s a félsötétben a barlangfal ajtajához -közelített. - -Látta, hogy már világos van: a nap verőfénye ragyog az ormokon. - -Az ajtófélhez huzódva, kitekinte s ott a csipkebokor előtt látott egy -férfialakot, ki két hosszú karját összekulcsolt kezeivel feje fölé -emelve tartá s úgy nézett fel mozdulatlanul az égre. Egyszer aztán e -szobormerevenen álló alak elkezdé énekelni: - - «Szívemet hozzád emelem, - És benned bízom Uram!» - -Egyszerű, csendes dallamú zsoltár az, s a ki énekli, sem mestere, sem -művésze az éneklésnek; de érzés volt benne és igazság, mit kifejezett a -hang és a tekintet. - -Dávidnak, az ellenségeitől körülvett királynak, az üldözői elől -barlangba rejtőző igaznak, a gyermeke halálhirétől lesujtott apának -égrekiáltó szava volt az. - -Ez nem czeremónia; – ez az érzések kitörése. - -Valami ellenállhatlanul megragadó volt a jelenetben, a mint ez -idomtalan, túlizmosult férfialak az ember-nemlakta magányban, holt kövek -és örökké élő bokroktól környezetten, kezeit feltartva, kényszeríté a -magasságos eget leszállni hozzá. Az Istennel érintkezés közvetlensége -sugárzott szemeiből vissza, arczvonásain az erőszakos törekvés, -megtalálni azt, a ki mindenütt jelen van – s nem látható sehol. - -S aztán minő áldott megnyugvás tért ez arcz vonásaira, midőn zsoltárát -végigéneklé: éltető hit, meleg bizalom, szívbeli erősség, «mert szégyent -nem vallanak, a kik hozzád esedeznek». - -Mikor tekintetét elfordítá az égről, látszott ez arczon, hogy ez -embernek a szíve megtölt Istennel. - -A barlang felé indult. - -Blanka visszahuzta magát az ajtótól, nehogy Áron észrevegye, hogy őt -megleste. Azt hitte, hogy ez bántani fogja őt. - -Mikor aztán meglátta őt Áron, egyszerre visszatért az arczára a -megszokott székelyes enyelgő kifejezés: - -– Ne te ne! Hát már magát fel is öltöztette a dajka. - -A «maga» megszólítás még a tegezésnél is bizalmasabb. - -Blankának azonban csak egy kérdése volt hozzá: - -«Hol van Manassé?» - -Hiszen már erre készen volt a felelet nagyon szépen. - -– Jaj, édes vérem, nagy kópé az! Azt gondolá ki, hogy útbaejtsük a -«Porlik» barlangot, a mi szintén hegyhasadékban van; de kissé furfangos -az útja, azért kissé elmene előre, hogy a kecskepásztorok segélyével azt -előttünk elegyengesse. Az ám a gyönyörűséges szép barlang, édes mézem! - -Áron bátya aztán elmondott mindent, a mit a Porlik barlangról korábbi -szemléletből tudott, hogy az olyan, mint egy theátrum, belül bevonva -drága csepegőkő brilliántos zuzmarájával; kívül, mint egy szinpad, -fölczifrázva repkénynyel, bokorral; bohókás csepegőkő-alakok benne a -játszó személyzet; van orgonája is, stalactitból, azon játszani fognak -fölváltva Manasséval, az ő kedvencz nótáját, ha majd megmondja, hogy mi -az? s ott fognak ebédelni a Dárius király asztalán, a mely mindig meg -van terítve, csakhogy kőből van rajta a kenyér. - -Mikor vége volt a mesemondásnak, Blanka fájdalmas, szívtől szakadt -hangon ismétlé megint csak az előbbi kérdést: - -«Hol van Manassé?» - -– Hát hiszen, drága gyémántom, mind arról beszéltem most egyfolytában. - -Blanka e pillanatban oly mondhatlan fájdalmat érzett szivében, mintha -azon tőrök járnák azt keresztül, mik a szűzanya szivét megsebzék. Egy -okát meg nem mondó, meg nem magyarázható kínos érzés: sejtelem, -előérzet, titkos «alajtása» a nagy veszélynek, mely a lelkéhez nőtt -alakot fenyegeti; névtelen, alakot nem öltő baljóslat. - -Olyasmit érzett, mintha most mindjárt meg kellene halnia. - -– No no, édes kis bárányom, mi baj hát? Ne reszkess. Mid fáj olyan -nagyon? szólt Áron bátya gyügyögtetve s átkarolta a szegény teremtést és -kivitte a szabad levegőre. – Nézd, milyen szép kék az ég, galambkám! - -– Az ég, sóhajta föl Blanka s homlokát odanyugtatá Áron bátya vállára, a -ki soha annál nehezebb terhet nem érzett a vállára súlyosodni; pedig de -sok «vaskenyeret» fölhordott a mély föld alól! - -– Oh, Áron bátya! sugá neki Blanka. Te az imént egy olyan szép -zsolozsmát énekeltél itten. - -– Te hallottad? - -– Taníts meg engem erre az énekre. - -– Meg akarod azt tanulni? Látod, ez az ének nekem olyan nagy kincsem. Ha -a világ minden aranyát nekem kinálnák érte: nem adnám oda cserébe, hogy -ne legyen az enyim többé! Mikor ezt elénekeltem, akkor minden csodában -hiszek. Akkor eszembe jut, hogy hányszor szabadított meg a csodatevő -Isten, az én földönmászó eszemmel ki nem gondolható módon engemet, -szeretteimet, népeimet, hazámat, az üldözött igazságot, s akkor aztán a -legnagyobb bajok és szorongattatások közepett is hiszem, hogy újra -megszabadít. Sokszor vitatkoznak előttem a tudósok, a geologusok a -fölött, hogy a tordai hasadékot ki alkotta: Neptun-e, vagy Vulkán? Egyik -se tudja, a mit állít, bebizonyítani, csak a másikát tudja megczáfolni. -És én akkor inkább hiszem azt, hogy a midőn a nemzetnek egy szent -királya e helyen harczolva az ellenséggel, azt látta, hogy nemzete el -fog mulni, ha itt legyőzetik: ezzel a zsoltárral és az erős hittel -kényszeríté az Istent, a kinek Neptunus csak inasa s Vulkánus csak -kályhafütője, hogy egy percz alatt kettérepeszsze ezt a sziklát. – -Látod, olyan erős hitem van nekem abban megnyugodni, hogy ha én kérném -az Istent, hogy ismét csukja össze fölöttem és szeretteim fölött ezt a -sziklahasadékot, úgy védelmezzen meg: hát az is megtörténnék. – Ilyen -kincsem nekem az én zsoltárom! – De veled megosztom, drága virágszálom. -Ülj ide mellém erre a kőre, s mondd utána a te üvegharang-hangoddal az -én köszörülő hangomat. - -S aztán megtanította a maga zsoltárára. - -Jó tanítvány volt. - -– Hát hiszed már most, hogy Manassé ott fog bennünket várni a Porlik -barlangban? - -Blanka nem felelt rá; de megkisérté «hinni!» - - -XLVII. - -Mikor Manassé benyitott a Monastéria ajtaján, kellett neki nehány -pillanatnyi tájékozás, hogy a terem tudományával rendbejöhessen. - -Egy igen tágas, de alacsony teremben tíz-tizenkét férfi ült egy hosszú -asztal körül, s azon az asztalon nem volt több egy szál -faggyúgyertyánál. E gyönge képviselője a világosság terjesztésének -igyekezett megküzdeni azzal a dohányfüsttel, a mit a hány ember, annyi -pipa, tömörített egy lapáttal meríthető légkörré. - -E félhomály és negyedrész világosság mellett fáradozott az egész -társaság (polgárruhába öltözött fegyveresek, egy pár határőr-egyenruhát -viselő tiszt és egy kalugyer) abban a munkában, a mi a hadjárat alatt -tudvalevőleg legélénkebb föladatát képezi a táborkari tagoknak: – -ferbliztek. - -Miután historicumot adunk elé, kénytelenek vagyunk mind a tárgy czimét, -mind annak műszavait eredetiben visszaadni. A ki nem érti meg, ott van -számára a német (stb.) szótár; csak keresse. Hogy megtalálja-e? az iránt -nem vállalunk szavatosságot. - -A közreműködők közül nehányat személyesen ismert Manassé. - -Azok nem ügyeltek a belépőre. Nagyobb gondjuk volt annál. Épen «nagy -czupász» volt. - -Az asztal mellett volt egy üres szék, annak a helytartója talán már -kidőlt, vagy elfogyott az apró pénze, s kiment váltatni. Manassé nem -sokat gondolkozott, odament s leült arra a székre. - -Talán nem ügyeltek rá? talán oly társaság volt az, a melynek tagjai csak -most nem rég kerültek össze, s még nem igen ismerik egymást? talán a -nagy füst és pisla világ mellett nem tudtak különbséget tenni? vagy a mi -a legvalószínűbb volt, hogy az általános érdek foglalt el minden -figyelmet, arról lévén szó, hogy ki «teszi a czupászt?» - -Erre a kérdésre pedig csak az universal-nyelv ád feleletet: «pénz -beszél». Manassénak csak be kellett tenni. - -A mi azonban nem volt olyan könnyű tudomány. - -Mert azokban az időkben voltak ugyan osztrák állambankjegyek, csakhogy -azokat nem igen bocsátotta józan meggondolású ember forgalomba. A -közforgalmat képezte, különösen a ferblinek nevezett pénzműveletnél (az -elfoglalt területhez képest) vagy a magyar bankjegy, vagy a német -államjegy, melyek mindegyikéből egész a democraticus -krajczármennyiségekig terjedő képviselők voltak nyerhetők, úgy, hogy az -ember nem volt kénytelen, mint későbbi években, az egy forintost négy -felé elvágni, ha ki akart belőle adni. - -Már most az tökéletes önárulás lett volna, ha Manassé annál az -asztalnál, a hol a cassát képviselő tányérban csupa osztrák államjegyek -hevertek, egy azoktól elütő magyar bankjegyet dobott volna. Tehát elő -kellett keresnie a zsebéből egyikét azoknak a (minden eshetőségre -számítva, dugaszban tartott) Reichsschatzscheinoknak, a miknek az egyik -oldalára aranyos, a másik oldalára ezüstös betűkkel (ez volt az -«érczalap») volt nyomtatva, hogy mennyit érnek? s ugyanaz nagyobb -hitesség okáért tizenkétféle nyelven ismételve. Azok közül egyet -odadobott a tányérba s akkor aztán neki is osztottak kártyát. A kalugyer -osztott, Manassé esett neki «ostorhegyre». Az, a ki átellenében ült, -volt a fővezér, azt ő ismerte jól: együtt szolgáltak a guberniumnál. De -annak most ő rá semmi gondja sem volt, mert komolyabb dologgal volt -elfoglalva: «gusztálással». A mint hogy «ki is vágott» két királyt. - -Manassénak még egy szerencséje volt: az, hogy egy hetest, meg egy -nyolczast kapott két különböző színből. Mindenki szánalommal tekinte – -nem ő rá, hanem a hetesre, meg a nyolczasra. - -A kalugyer aztán kivágott maga elé «két sántát». - -Általános elszörnyedés! - -A kik csak «farbára» mentek be, azok előre elszaladtak, sejtve, hogy itt -nagy ütközet lesz. Háromnak azonban még volt reménysége, kiknek sántájuk -akadt: (öttel játszottak). - -A kalugyer kegyetlenül bánt velük. Minden kártyát «kostáltatott». Azok -egymás után «forpászoltak». - -Manassé fizetett minden «javítást» a maga hetesére s nyolczasára. – Ez -bizonyosan részeg, vagy lopott pénzt hajigál! – Mi köze másnak hozzá! - -A fővezér azonban helyt állt s az utolsó kártyát is fizette. - -Manassé még akkor sem futott meg. Kivette a maga kártyáit, a mik már -most ingyen jártak. - -Akkor azután a két matador, a vezér meg a kalugyer elkezdtek egymásra -«hivogatni»; keményen «vágott vissza» mind a kettő. Nagy ütközet lett -volna belőle, ha ez a félbolond ott nem ül közöttük s mindent megadva, -be nem rekeszti a harczot. - -Most azután jött a döntő kérdés: «mi van értte?» - -A fővezér diadalmasan szólt: - -– Ime ez a jutalma annak, a ki a királyokat szereti: «négy király in -natura!» - -A kalugyer még nagyobb diadallal kiálta föl: - -– De ime a jutalma annak, a ki a disznókat szereti: négy disznó! - -S azzal nyult a bankóval tetézett tányér után. - -Manassé azonban szépen megfogá a kezét s kiterjeszté az asztalra a -kártyáit e lesujtó szóval: «girigári». - -Hetes, nyolczas, kilenczes, tizes, négy különböző színből. Ez meg aztán -«levágja» a királyokat is, meg a disznókat is. - -S azzal besepré a cassát. - -Most aztán egyszerre minden ember a szeme közé nézett. - -«Hát ez kicsoda itt?» - -A vezér ráismert s bámulva kiálta föl: - -– Ez itt Adorján Manassé! - -Egyszerre felugrált minden ember a helyéről s megannyi ököl emelkedett -Manassé felé; csak a kalugyer csapta össze imára a kezeit. - -Példátlan vakmerőség ez! Az oroszlánok közé lépni s elkapni előlük a -véres konczot. - -Manassé pedig könnyűvérű otthoniassággal mondá a rátámadóknak: - -– Remélem, hogy urak és gavallérok között vagyok, a kik nem szokták -agyonütni azt, a ki a pénzüket elnyerte. - -A megjegyzés talált. Úri társaság nem emelheti fel a kezét egy ember -ellen, a ki épen a cassát behúzza. - -– Te Adorján! szólt boszuság és bámulat hangján a vezér: hogy jösz te -ide? Mit akarsz te itten? - -– Arról majd ráérünk beszélni. Ne rontsuk el vele a mulatságot. Engem -nem kerget senki. Most «färbl geht vor». Előbb el akarom nyerni a -pénzeteket. Az a kérdés, hogy ki ád «vizit»? - -Azzal a magával hozott bankjegycsomót kitette az asztalra. - -– Átkozott ficzkó! mondá a vezér. Mindig ilyen hidegvérű volt. Hanem azt -előre is megmondom, hogy ide hiába jöttél. Hogy nem lőttek le az -előőrsök? – És ha azt hiszed, hogy bennünket majd azzal le fogsz -kenyerezni, ha a pénzedet elveszted közöttünk: hát nagyon rosszul -számítasz. - -– Sőt el akarom nyerni a tieteket. Engem már bemutattál ezeknek az -uraknak, légy szives megismertetni azokkal, a kikhez még nem volt -szerencsém. Majd beszélhetünk aztán, ha rákerül a sor, idejöttöm -czéljáról, hiszen bölcs, tapasztalt és művelt férfiak között vagyok. -Most pedig «lássunk az után, a miből élünk». - -A társaság nevetni kezdett, a fölemelt ököl tenyérré nyilt meg s a -betolakodó vállára vert negédesen; mindenki visszaült a helyére. - -– Szent atyám! monda Manassé a kalugyernek; nem volna egy heverő pipa a -számomra? - -A kalugyer hozott neki pipát; Manassé rágyujtott és játszott. - -Holmi gyönge szivű ember csakugyan azt tette volna, hogy abban a -társaságban, a hol a saját élete és testvéreié van koczkára téve, azon -igyekezett volna, hogy a saját pénzét szándékosan elnyeresse; de Manassé -az ellenkezőt tette. Irgalmatlanul kifosztotta az uraságokat. Azok -egymás után hagyták abba a játékot, s helyeikről felkelve, lassankint a -két élve maradt játékos háta mögé csoportosultak «Brodsitzer»-eknek. -Csak Manassé és a vezér kapaszkodtak össze. S Manassé egyre nyert, a -vezér meg győzte pénzzel. - -A vezér már dühös volt. Egyre ivott. - -– Adjatok hát nékem is abból a pálinkából, mondá Manassé, s a mint -megkóstolta, letette fitymálva a butykost. De rossz kis vutki! Majd én -küldök nektek holnap egy hordóval az én szilvapálinkámból. - -– Nem te! - -– Hogyan nem? - -– Mert holnap függni fogsz. - -– Ott leszek én akkor; mondá Manassé, s a míg a vezér nagy figyelemmel -szorongatta a kártyáit, egyiket a másik mögül lassan tologatva előre, ez -alatt Manassé kiverte a pipáját, újra megtölté az asztalon álló döbözből -s egy Reichsschatzscheint fidibusnak tekerve, azzal rágyujtott. A vezér -csakugyan megkapta, a mire rálesett: a két X-et s kivágta maga elé -büszkén. - -Nagy ütközet lett belőle. Javítás, visszajavítás, árverezés, háromszor -«blind»-re bevágás; visszavágás: a cassába nem fért a pénz már. - -– Még ezt a «Mausit», mondá Manassé, egy marék olvasatlan pénzt téve a -középre. - -– Adom! kiáltá az ellenfél. És még egyszer annyit. És még a két -bátyádnak a fejét is rá. - -– Tartom. Mondá Manassé. És még a saját fejemet is vissza. - -Aztán fölveték a kártyákat, – megint Manassé nyert. - -Ellenfele olyan méregbe jött ezen, hogy a kártyáit kétfelé repeszté. -Tovább aztán nem lehetett játszani. - -Manassé bezsebelte a pénzt. Rablónak nevezték: de respektálták. Ha ott -próbálta volna hagyni, azt olyan megbántásnak vették volna, hogy sorba -meg kellett volna verekednie valamennyivel. - -– Nos hát, már most ráérünk. Mondd el, hogy miért jöttél ide? Rá akarsz -beszélni ugy-e, hogy a két bátyádat bocsássuk szabadon s Toroczkót ne -pusztítsuk el. - -– Ily éleseszű férfiu, mint te, könnyen kitalálhatja a gondolatjaimat -is. - -– No hát lássuk: hogy fogsz hozzá? Jonathán bátyád, az egyszerű falusi -ember, azzal jött hozzám, hogy a bibliából akart capacitálni. Beszélt a -testvériségről, Krisztus parancsolatjáról s Jehova hatalmáról. Addig -fecsegett, míg meguntam s kalodába tétettem. Simon bátyád már tudományos -ember. Ő Kolozsváron végzett. Ez fenyegetőzve jött. Beszélt nekem -alkotmányról, históriáról, a kormány hatalmáról, a camarilla -perfidiájáról, Hora, Kloska gyászos példájáról. Addig fenyegetőzött, míg -farkasgúzsba tétettem. Te mindeniknél bölcsebb vagy. Diplomata voltál. -Bécsben qualifikáltad magadat. Tanultál Metternichtől furfangot. -Halljuk, hát te mit tudsz? Ezzel fölült az asztalra. - -– Én is csak tudok valamit; szólt Manassé, fölülve szintén az asztalra a -vezér mellé. Ha ti szabadon bocsájtjátok a két bátyámat s parolát adtok -rá, hogy Toroczkót nem fogjátok megtámadni, hát akkor én adok ti nektek -tizenhat hízott tulkot és húsz akó jó szilvapálinkát. - -A vezér e szóra leugrott az asztalról s a kardjára csapott büszke -haraggal. - -– Ha most kard volna az oldaladon, e szóért meg kellene velem -verekedned! Hát örmény bőrkereskedő vagyok én, a kitől azt lehet -kérdezni, hogy a háti-bőr párja? - -Manassé pedig csak nyugodtan harangozott a lábaival ott az asztalon. - -– Bizony, ha örmény bőrkereskedő volnál, sokkal okosabb mesterséged -volna, mint most. De hát minek az a nagy harag? Én azt kinálom, a mi -nektek legjobban kell: enni és inni valót; s azt kérem tőletek, a mi -nekünk kell, nektek pedig nem kell: a békességet. - -– De azt, a mit te kinálsz nekünk, mi elvehetjük erőhatalommal is. Most -már hárman vagytok a kezünkben. Megizenjük a toroczkóiaknak, hogy ha le -nem rakják a fegyvert, s önkényt föl nem adják a városukat, oda fogunk -benneteket fölakasztani a szentgyörgyi vár ormára mind a hármat. - -– Maradnak még otthon öten. Aztán, hogy a szentgyörgyi várig -eljuthassatok, keresztül kell mennetek a kőhasadékon, vagy a -Székelykövön s azt tudhatjátok, hogy már egyszer a toroczkóiak az egész -tatárjárás ellen meg tudták azt a völgyet védelmezni. - -– Elfeleded, hogy egy harmadik út is van Toroczkóra? - -– Az Aranyos hídján át. Azt védik Áron bátyám vaságyui, s a te -rendezetlen hadi néped egy hosszú defilée megostromlására nem alkalmas. - -– No hát essél kétségbe. Nézz ki az ablakon amarra a nyugati hegyek -felé. Látod azt a jeltüzet? Ez azt tudatja velünk, hogy egy csapat a -rendes hadseregből a szentlászlói úton nyomúl előre Toroczkó felé, -ágyúkkal és lovassággal. - -Manassé fölkaczagott. - -– Ez a jeltűz azt jelenti, hogy ma délben egy vidám társaság ott ebédelt -a csodakútnál a nagy bükkfa alatt. A darázsok boszantották őket s ők -csóvát dugtak az odúba, a mitől a pudvás fa egyszerre lángot vetett -egész a koronáig. - -– Manassé! Ha most hazudtál! - -– Ismersz, hogy azt soha se teszem. A mit kimondok, az igaz. Ha nem -akarok igazat mondani, hallgatok. Az éjjel ott háltam Ciprianunál. Az -egész helységben egyetlen fegyveres csapat sincsen. Ellenben a magyar -sereg elhagyta Kolozsvárt s kivonult. Merre? azt nem tudom. De -megtörténhetik, hogy te, a ki segítséggel hiszesz találkozni, épen a -torkába futsz ellenfeleidnek, s azok bizony tűzre rakják a te -faágyúidat. A három Adorján után találkozni fogsz a negyedikkel: -Dáviddal, s a mit az hoz, annak a nevét ismered; az az «ultima ratio -regum», magyarul «ágyú». - -A vezér meg volt döbbenve. Rejteni akarta azt a nyers ijesztő modora -alá. - -– Ha most nem mondtál valót, Adorján, akkor olyan bizonyos, hogy -eljátszottad az életedet, minthogy most éjszaka van. Ha hazudtál, -haditervemet feltartóztattad vele, s akkor nincs Isten, a ki -megszabadítson. - -– Minthogy pedig nem hazudtam, s mint hogy Isten mindenesetre van: tehát -ad tudtomra, hogy hová fekhetem le alunni? mert el vagyok fáradva. - -– Zárjátok őt be a toronyba; parancsolá a vezér. - -– Biz az jó lesz; legalább hajnalra majd felharangozlak benneteket; -szólt nevetve Manassé, a míg a harang alatt ágyat vetettek neki -szénából. - -– Hanem azért a tizennyolcz tulok kinálása miatt számolni fogunk -egymással. Kiálta rá az ajtón keresztül a vezér, mikor azt bezárta rá a -nehéz reteszszel. - -– Én csak tizenhatot mondtam! dörmögé vissza Manassé. - -A vezér rögtön haditanácsot tartott. - - -XLVIII. - -Áron bátya nem sokat időzött a Balyikavárban tovább. Abban az esetben, -ha Manassé vakmerő kisérlete rossz véget ér, az is ki lesz nyomozva, -hogy ő Áron bátyjával és Blankával együtt jött erre a vidékre, akkor -könnyen rájuk találnak s Áronnak több oka is volt egynél azokkal ott a -feje fölött nem kivánni semmi találkozást. Leszálltak ismét a patak -mentébe s annak a medrén átgázolva haladtak azon sziklaösvényig, a mely -a Porlik barlanghoz felvezet. - -A titokteljes építészeknek egyik legszebb alkotása ez; kevesektől -ismerve, ritkán látogatva. Egy tündér számára épült szinház. Magas, -boltívre hajlott kapuja párkányáról piros levelű, piros gyümölcsű -sombozótok hajlanak alá, s buja iszalag futja be a két oldalát, pelyhes -magfüzéreit hosszú guirlandokban fonva keresztbe, függönyként a bejárat -fölött. S túl a virágfüzéreken csillámlik a párkányról lecsüggő -cseppkőzet ezüstdiszítménye. S a tág kapun keresztül a napvilág egész a -mélyéig besütt a tündér teremnek, csillárokká gyújtva a ragyogó -stalactitet. - -De nem a tündérépítmény szépségén járt a látogatók gondolatja. - -Egyszerre szólalt meg mind a kettő: egy szót mondtak ki mind a ketten. - -– Ha most csak Manassé egyszerre elénk lépne a barlangból. - -– Né te né! Mondá Áron. Egy dolgot mondánk ki mind a ketten: azt -tartjuk, hogy az olyan dolog bizton teljesülni szokott. - -S aztán követelte magában a sorstól, hogy ha már az előjelt megadta, hát -tartsa is meg az igéretet: álljon a szavának, a hogy emberhez illő. - -De bizony Manassé csak nem lépett eléjük a tündérteremből. - -– Nézd! édes lelkecském, monda Áron, mintha zúzmarával volna behúzva az -egész terem. Látod, hogy amott közeledik egymáshoz két pillércsoport. Az -egyik felülről csügg alá, a másik alulról emelkedik, a felső növeli az -alsót is, meg magát is, míg egyszer összeérnek. Így építik itt a -karzatokat. - -S a míg az élő kőszikla alkotását magyarázta, magában arra gondolt: -vajha ne egyedül jönne Manassé vissza! hanem a két bátyjától is kisérve! -– De hát szabad-e egyszerre olyan sokat követelni a sorstól! Nem -haragszik-e meg az a nagy úr, ha olyan sűrű kivánságokkal lépnek eléje? -Nem lehetne-e vele megalkudni? Kiegyezkedni? Ha csak Manassé térne is -vissza egymagában, akármilyen rossz hírt, ha gyászhírt hozna is magával. - -– Nézd galambom, hogy közeledik egyik válív a másik után s közben -apróbb-nagyobb páholyocskák: tündérkék, földalatti lidérczek néző -helyei. Oda fenn meg egy galéria. Az a kakasülő, a paradicsom -aprószentek számára. - -(Oh az a Manassé bizony már azóta idekerülhetett volna a Monasteriától!) - -Blanka is úgy tett, mintha az érdekelné, a miről hozzá beszélnek. - -Az öreget a szorultság nemcsak költővé tette, hanem zenészszé is. - -– Hallgass csak, szivecském; itt orgona is van. Ez is kell egy -theatrumhoz. Nézd amott: egyik cső a másik mellé rakva, egyik hosszabb, -másik rövidebb. A szerint adnak hangot, ha megütik őket. Várj, majd én -fölmegyek hozzá. Mászni kell, te nem jöhetsz oda: síkos a szikla. -Eljátszom neked rajta egy szép nótát. - -S szegény öreg fölkapaszkodott a cseppkőorgonához s a fejszéje fokával -össze-vissza kongatta a hangadó oszlopokat, s azt mondta, hogy ez nóta -volt. - -Blankának nevetni kellett volna erre. - -(Hajh, csak Manassé volna itten: majd könnyen állna nála a nevetség.) - -– Hát itt a hátlapja ennek a barlangnak nem tökéletes olyan-e, mint egy -szinpadi előfüggöny? akár csak a kolozsvári theátrum kortináján, ott van -Apolló meg a múzsák, csak egy kis képzelet kell hozzá. Az embernek kedve -volna a lábával dörömbözni, hogy kezdjék el már a darabot, s azt hiszi, -hogy most mindjárt fölhúzzák a függönyt s kezdődik az előadás. - -(És ha Manassé elő nem jön, ha délig, ha estig elő nem érkezik, mi fog -történni ezzel a szegény asszonynyal?) - -– Az a Manassé gyerek bizonyosan bisonyosan valami zűrzavart csinált -megint! Ilyen a tapasztalatlan ifjú ember. A hosszabb útat választotta a -Muntyén keresztül, a helyett, hogy én rám hallgatott volna. Ott van ni! -Most itt vagyunk a Dárius király asztalánál, aztán «körül ültük semmi -sincs!» - -Megerőltette magát, nevetett. - -– S ha most innen a mélyből visszapillantunk a bejárat felé, nézd csak -bálványom, milyen fölséges tekintet ez! A nap épen most bukkanik ki az -átelleni sziklatorony mögül s a mint besüt a barlangba, ezek a fejünk -fölött csüggő fényes csapok, mintha az Isten csillárjai volnának, úgy -ragyognak, s a lehulló cseppekben hallgatjuk a másvilágiak melódiáját. - -Blanka szivét e pillanatban úgy elfojtá az a névtelen fájdalom, hogy a -természetnek minden föld alatti és föld fölötti pompája nem létezett rá -nézve többé. Két kezét egymásra tette keblén, s ott a föld alatti -istenség oltára előtt, az önalkotott szent szobrok titokteljes -kathedráléjában, kitört ajkain a vigaszkereső ének: - - «Szivemet hozzád emelem! - És benned bízom, Uram!» - -Áron nem birt magán uralkodni többé. A mint e nőt így látta maga előtt, -a mint meghallá őt énekelni, lelkének vészhárító óhajtása szerint, csak -levágta magát arczczal a földre s elkezdett hangosan, hevesen zokogni, a -hogy csak egy erős szívű férfi sírni képes, a ki azt magáért nem szokta -tenni, de ime szerettei veszedelmét nem tudja tovább elviselni. - -Azonban egyszerre a közepén félbeszakadt a zsolozsma. Áron Blanka által -a nevét hallotta háromszor kiáltani, oly hangon, mely megrettenté. - -«Áron! Áron! Áron!» - -Felemelte fejét a földről, térdre állva. - -És a mit akkor látott, hasonlított ama jelenetekhez, a mikkel a -szent-irás hagyományai tele vannak: a miket a patriarchák istenihlett -pillanatokban szemeik elé tárulni láttak. A fényözönben, mely kivülről a -barlangba ömlött, három férfialak jelent meg, a napsugár aranyködétől -dicsfénynyel befátyolozva. Egymás kezét tarták. A középső volt a -legmagasabb a legdélczegebb. Olyan volt az, mint egy állomjelenet. – -Manassé és testvérei. - -Áron felszökött helyéről, s mint a fiait feltaláló oroszlán, oly -embertelen ordítással rohant hozzájuk. Elébb a Jonathánt, azután a -Simont fülelte le. Nem volt elég, hogy megölelje őket, hogy -összecsókolja arczaikat: Kedvesem, szerelmesem, drágaságom! még földhöz -is csapta őket egymásután s hátaikat öklével jól megdömöczkölé: nesze -neked, te rusnya béka, te varas gyék! engemet így megkeseríteni. – Te -gyémántos báránykám. - -S meg ölébe vette a lehurogatottat. - -– Hát én senki se vagyok? mondá Manassé. Nekem nem jut belőle? - -– Te pedig vagy a te bátyáidnak atyja, a ki előtt a testvéreid -meghajolnak, mint József előtt a buzakévék, és mi mindnyájan a tieid -vagyunk. - -E szók alatt odaborult Áron Manassé lábaihoz és átölelte annak térdeit. - -– Mert bizony, mondom néked! hogy csodatételek helye a tordai hasadék; -de a legnagyobb csodát te követted el benne, midőn bátyáidat ide hoztad. - -E visszatarthatlan öröm egy messze bepillantást engedett Blankának -elvállalt sorsába. Elárulá előtte azt, hogy ez a találkozás több mint -vőfélyfogadás, több mint nászkiséret: hogy nagy oka volt szivének úgy -fájni, a midőn a zsolozsmában a kínzó sejtelem utat keresett magának. -Nagy oka volt a félbehagyott zsoltárt megvigasztalt szívvel befejezni – -ott azon a helyen állva, a hol elkezdé: - - «Mert szégyent nem vallanak, - A kik hozzád esedeznek; - Azok pironkodjanak, - A kik hitetlenül élnek» - -A négy testvér bámulva hallgatott és szemeit lehunyta, a hogy ima alatt -szokták a hivők. - - -XLIX. - -Mindhárman lovon jöttek idáig. Manassé biztosítá Áron bátyját, hogy az -az út, a melyen ők jöttek a hegyhát felől, egészen jó: nem lesz szükség -ismét a patakmederbe leszállni és a malom felé kerülni. - -– De nincs az útban valami «ugrató?» kérdezé Áron. - -– Ne félj semmit. A lovaink jók és pazsuránk van. - -Blankának még most sem magyarázták meg, hogy mi az a pazsura? Elég, ha -Áron értette. - -Most azután volt nagy vigasság a Porlik tündér szinházában; a két -ujonérkezett testvér elmondá, mily nagy pompával várják a bórévi hidnál -Manassét és menyasszonyát az atyafiak? s segítettek az utitáskákat az -utolsó morzsáig kiüríteni; nem lesz már több szükség a «madárlátta» -kenyérre. - -Dél felé lóra ültek mindannyian; Blankát a két vőfélye közrevette, ezt a -jogot nem engedték maguktól elvétetni s ők lovagoltak előre; Áron és -Manassé kissé hátramaradtak. - -– Most mondd el hát, hogy mik történtek? szólt Áron bátya; mert én nekem -olyan ez, mintha álmodnám. Mózses csodatételei voltak a kezedben, Áron -ékesszólása volt a nyelveden, hogy rá tudtad bírni a Faraót, hogy -bocsássa szabadon a te nemzetségedet? - -– Nem voltak biz én velem csodatételek, se ékesen szóló tehetség. A -botomat nem tudtam kigyóvá alakítani, sem a kezemet bélpoklossá; -próféták hatalmas nyelvén sem tudtam beszélni, hanem úgy jelentem meg -közöttük, s úgy beszéltem velük, mint hozzájuk hasonló ember. Nem -mutattam előttük se félelmet, se büszkeséget. Beültem közéjük s nem -rontottam el a mulatságukat. Kérdeztek s én mondtam nekik rá igazat. -Kértem tőlük a békességet s kináltam nekik érte megfelelő árt. - -– Miféle árt? kérdé Áron bátya, ki roszat kezdett sejteni. - -– Találd ki. - -– Hogy fegyvereinket lerakjuk és átadjuk nekik? - -– Annál értékesebbet. - -– Hogy vasbányáinkat szolgálatjukra bocsátjuk és ellátjuk őket -kaszákkal, fegyverekkel, vaságyúkkal? - -– Sokkal többet érőt annál. - -Áron üstöke izzadni kezdett. - -– Talán csak azt, hogy meghódolunk Puchner proklamacziójának, kitűzzük a -tornyunkba a sárga zászlót s aláirjuk a balázsfalvi határozatot? - -– De már annál igazán nagyobbat. - -– Ne kinozz hát, hanem mondd meg, hogy mit? - -– Tizenhat tulkot, meg husz akó szilvaszeszt. - -Áron kijött a csendes flegmájából. - -– Hiszen volna csak hosszabb a karom, hogy hátba üthetnélek. - -– Ők is azt tették, mikor először kimondtam az ajánlatot. Hanem aztán -rájöttek, hogy az igen alkalmas békeföltétel. Nem kell neki se -magyarázat, se tolmács, se szövegezés. Megérti minden ember. A hadsereg -belenyugszik. - -– Hát azt a két lovat hogy szerezted az öcséim számára? - -– Ott vettem. Olyan áron, a min angol paripákat vesznek, de fele saját -pénzük volt, a mit az éjjel tőlük nyertem. - -– Kártyáztál az emoreusokkal! Istentelen! - -– Reggelig bezárva tartottak s azon folyt a haditanács, hogy mit -csináljanak velem és testvéreimmel? Többen azt akarták, hogy jó lesz a -fejeinket elküldeni Toroczkóra nálunk nélkül, s aztán felszólítani a -várost, hogy vagy adja fel magát, vagy megrohanják s porrá égetik. - -– S te hallottad ezt? - -– Olyan helyen voltam, a hol minden szót kellett hallanom. - -– Mondd a végét frissen, mert nem birok rágondolni. - -– A vége az lett, hogy hajnalra ismét előhoztak s akkor tudtomra adták, -hogy elfogadják az általam ajánlott békét. Felhagynak Toroczkó -ostromlásával s hazavonulnak falvaikba s lesznek ezentúl is jó -szomszédok, mint hajdan. - -– Megesküdtek rá? - -– Az oltár előtt, a pópa olvasta fel az esküt. - -– Égett két gyertya az oltárnál? - -– Igen. - -– Akkor jól van. - -– Én pedig, mint családunk felhatalmazottja és képviselője, pecsétes -írást adtam magamról, hogy népemet az ő ellenük folytatandó harcztól -visszatartom. - -– Ezért meg otthon lesz harczod. - -– Otthon is győzni fogok. Ők nem törik meg a békét, s mi nem keressük a -harczot. A vezér, midőn átadta számunkra a pazsurákat s testvéreimet -elővezetteté, azt mondta: «Most bizton maradhattok felőlünk békében. Sem -én, sem társaim titeket és várostok népét bántani nem fogjuk. Az igért -kollacziót elfogadjuk, mint barátságos áldomást; nem mint vérdíjat. – -Hanem, hogy egyszer, valamikor egy közületek támadt renegát nem fog-e -tüzet és vasat vinni a várostokra? arról nem állunk jót.» Azzal kezet -szorítottunk, összecsókolóztunk s bizony mondom neked, hogy egész az -Aranyosig nem fogjuk őket útunkban találni többé. - -– S ugyan mivel tudtad ennyire megvenni sziveiket? Hisz a tizenhat -tulok, meg a hordó pálinka csak áldomás volt. - -– Egy igaz szóval. Elmondtam nekik a csodakút melletti égő fa -történetét. Ezt ők jeltűznek vették s ez a tévedés nekik nagy kudarczot -okozhatott volna. - -– S hittek a szavadnak? - -– Nem hittek. Kétkedtek benne. Ezt vitatták sokáig a haditanácsban. Egy -rész azt mondta, hogy nem kell hinni, előre kell nyomulni a hadi terv -szerint, mely az ő késlekedésük miatt teljesen meghiusulhat. Ezek -sürgették erősen rögtöni kivégeztetésemet. - -– No. És mi jött segítségedre? - -– Egy véletlen. Ne mondjuk azt. A gondviselés. Szív és akarat, mely érez -és cselekszik. A haditanács alatt érkezett meg Ciprianu izenetével egy -küldöncz, a ki szavaim valóságát bizonyítá. - -– Ciprianutól? Akkor annak egész éjszaka kellett utazni. - -– Uttalan erdőkön, hegyszakadékokon keresztül. - -– Nem is tudom, hogy tehette azt meg ember? - -– Asszony volt. - -– Kicsoda? - -– A ki eljött a Monasteriáig, bizonyságot tenni róla, hogy igaz volt, a -mit mondtam, hogy a jeltűz a véletlen műve csak. Ezzel szabadított ki -mindnyájunkat a halálveszélyből. Zenóbia volt az. - -– Jaj, jaj, jajajaj! Oh jaj, jaj, szörnyű jaj! Kiálta föl csaknem éneklő -jajveszékeléssel Áron bátya. Micsoda nagy adósság ez már! Inkább jöttél -volna haza azzal a hírrel, hogy lekötötted az egész birtokunkat -harminczhárom perczentes adósságban a jebuzeusnak, mint hogy azt hallom -tőled, hogy három testvérem fejével tartozom Ciprianu leányának. - -De már erre a nagy jajgatásra mégis figyelmes lett Blanka, megállította -a lovát, s bevárta, míg a testvérek odaérnek. - -– Min pereltek egymás között? kérdé Manassétól bámuló tekintettel. - -(«No most hadd látom, hogy tudsz igazat nem mondani s mégsem hazudni?» -dörmögé Áron.) - -Pedig lehetett neki. - -– A fölött nem egyezhetünk ki Áron bátyámmal, hogy kiket híjunk meg a -menyegzői lakománkra? Ő egészen csak a családban akarja azt megtartatni, -én pedig szeretném rá meghívni minden jó ismerősünket. Hát te, angyalom, -mit szólsz hozzá? - -Blanka szeliden viszonzá: - -– Nekem senkim sincs a kerek világon, a kit lakadalmunkra meghivjak. -Igen boldog leszek, ha a ti családotok minden tagja ott lesz arra a -napra. Tehát Dávid is. Őt is hivjátok akkorra haza. - -– Ott lesz, édes mézem! dörmögé Áron. - -– De mégis! Szólt Blanka. Van egy ismerősöm, egy jó barátnőm, a kit -azóta szereztem, hogy Erdélyben járok, a kinek, ha ott lehetne, nagyon -örülnék. Ez Zenóbia, Ciprianu leánya. - -Áron bátya majd lefordult a lováról erre a szóra. - -– A mit pedig asszony kiván, az parancsolat; szólt oda nevetve Manassé. - -Azzal Blanka egy csókot vetve ujjai hegyével Manassénak, előre lovagolt -ismét. - -Áron bátya pedig Manassé háta mögött maradt, s onnan dohogott feddő -haraggal rá: - -– No már sok furfangos emberrel találkoztam ezen a pulykanyomos világon, -de se örményben, se zsidóban, se czinczárban, se székelyben oly -körmönfont félkéz kalmárral, mint te vagy, még össze nem kerültem. - -Manassé nevetve vágtatott Blanka után, s a hegytetőre fölérve, a -gyönyörű panoráma részleteit magyarázta neki. - -Útjuk kioltott őrtüzek szénmaradványai közt vezetett el. Tábornak nyoma -sem volt már előttük. - -Alkonyatra elérték az aranyosparti hidat, s azontúl van már az édes -otthon. A sokszor megálmodott kis holdsziget: Toroczkó. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Az Aranyos melletti utat az ezután következő években vágták -a sziklaoldalba, míg másrészt az Enyed felé vezetőt egy vízár elseperte. - - J. M.] - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -14 |nagy politikaí |nagy politikai - -24 |Ajult védelem |Ájult védelem - -76 |On is eljön |Ön is eljön - -81 |volt az. vontatott |volt az: vontatott - -90 |fogva tarják |fogva tartják - -138 |Ossze is zúzta |Össze is zúzta - -142 |On a házassági |Ön a házassági - -149 |itélet ís |itélet is - -151 |gyűlölet az élet iránt» |«gyűlölet az élet iránt» - -155 |a néptömegtól |a néptömegtől - -181 |On képes volna |Ön képes volna - -212 |tíszta szívből |tiszta szívből - -214 |romagnaí kecskepásztorral |romagnai kecskepásztorral - -215 |«A kürtőn keresztül szöktek meg! |«A kürtőn keresztül szöktek meg!» - -215 |«Merre menekültek? |«Merre menekültek?» - -217 |kocsival járhassson |kocsival járhasson - -243 |On mellett |Ön mellett - -250 |a hold zöld a világ |a hol zöld a világ - -252 |én teszem azt. |én teszem azt.» - -293 |a ház tornáczáráról |a ház tornáczáról - -337 |Es benned bízom |És benned bízom - -338 |kínos érzes |kínos érzés - -350 |Es benned bízom |És benned bízom] - - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Egy az Isten (1. rész), by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK EGY AZ ISTEN (1. RÉSZ) *** - -***** This file should be named 55711-0.txt or 55711-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/5/7/1/55711/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |