NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 8332 deletions

diff --git a/old/55607-0.txt b/old/55607-0.txt
deleted file mode 100644
index 46a00fb..0000000
--- a/old/55607-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,8332 +0,0 @@
-The Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
-other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever.  You may copy it, give it away or re-use it under the terms of
-the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org.  If you are not located in the United States, you'll have
-to check the laws of the country where you are located before using this ebook.
-
-Title: Bálványos-vár
-       Történeti regény
-
-Author: Mór Jókai
-
-Release Date: September 23, 2017 [EBook #55607]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR ***
-
-
-
-
-Produced by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project
-
-
-
-
-
-
-JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI
-
-NEMZETI KIADÁS
-
-LX. KÖTET
-
-BÁLVÁNYOS-VÁR
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA
-
-1896
-
-BÁLVÁNYOS-VÁR
-
-TÖRTÉNETI REGÉNY
-
-IRTA
-
-JÓKAI MÓR
-
-BUDAPEST
-
-RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA
-
-1896
-
-
-
-
-A FERGETYÜVÁR.
-
-Még csak a negyedik század járta, hogy a magyar nép Árpád alatt
-elfoglalta Magyarországot. Két király ült egyszerre a magyar trónon: II.
-Endre és fia IV. Béla. Túros is volt annak a lónak a háta. Akkor is nagy
-volt a panasz az adószedők ellen. Izsmáel fiainak nevezték őket, más
-néven meg bolgároknak. Annyi bizonyos, hogy pogányok voltak. Még a pápa
-is felszólalt ellenük függő pecsétes levelében. (Derék, becsületes pápa
-volt –!) A pénzverés is az ő kezükben volt: az ország egész kincses
-háza. Nagy volt velük a veszedelme a királyoknak is, a nemességnek is, a
-papságnak is, meg a népnek is.
-
-Hanem mindezekhez a bajokhoz semmi köze sem volt a székely nemzetnek. A
-székelyek nem jöttek Álmos fejedelemmel meg a hét vezérrel idebe
-honfoglalni. Őket még Attila ősapánk hun anyától származott fia, Csaba
-hagyta itt a maguk országában, a hol már ők ötszáz esztendeje otthon
-voltak, mikor a «Hetumoger» bejött; nem is keveredtek belé az ősmagyar
-anyatörzsbe, mint az imitt-amott lappangó jász, palócz, avar, úz ivadék;
-se nem települtek közé, mint a kun, besenyő, kazár, hanem szövetséget
-kötöttek vele, erős föltételek mellett. A szövetség két kőpaizsra
-felvésve, ó-székely betükkel, ott őriztetik Buda várában, nem abban a
-Buda várában, a hol a magyar királyok székelnek a Duna mellett, a mit
-még csak mostanában kezdtek el építeni Béla király parancsára, hanem
-abban, a mit Attila testvére építtetett a Küküllő partján, a hol a nagy
-Zandirhám tartotta fejedelmi udvarát Árpád idejében.
-
-E kőbe vésett szövetség azt mondja, hogy a székely nemzet soha senkinek
-pénzbeli adót nem fizet, még a magyar királynak sem, és senkitől
-parancsolatot el nem fogad, még a magyar királytól sem! Egy szabadság
-van a világon: ez a székely szabadság! Ezért a szabadságért cserében
-aztán övé a nagy tartozás: védni Erdélyország határát. Nagy kötelesség!
-A havasokon túl már Ázsia. Onnan jön a minden vadnépek vízözöne.
-
-Hanem ezt a nagy munkát végezte is aztán a székely nemzet emberül.
-Minden ember katona volt, még az asszonyok is. A mely székely faluban az
-asszonyok fátyolos konty helyett fekete süveget viselnek, ez annak az
-emléke, hogy az asszonyaik a férfiakkal egy sorban ütötték az
-ellenséget. Ha összeszedték magukat, százezer embert állítottak
-fegyverbe, s azoknak fele lovas volt. Upolet rhabonbán alatt a krimi
-tatár szultánt, Athlen Girait a Fekete-tengerig kergették, ott fogták el
-seregestől. Fegyveréről, lováról s egy hónapra való eleségről minden
-ember maga tartozott gondoskodni. Elég nagy adó volt ez! Az elpazarolt
-vért számba se vették, az ingyenbe ment.
-
-De még azon kívül nagy terhük volt az erődítmények fentartása. Az volt
-az erősség! Ide jöhetnének a hadverők várharczok rendszerét
-tanulmányozni. Nem várnégyszög, de vártömkeleg volt itt felállítva. Ha
-abba az ellenség beletévedt, úgy ott szorították, mint az ördögöt a
-boszorkány ákombákban. Ha a támadás a háromszéki róna felől jött, akkor
-ott állt a berohanó előtt a síkság közepén kiemelkedő Várhely, abba
-ütötte bele a szarvait, s a míg azt öklelte, addig ráözönlöttek minden
-oldalról a székelyek lovas dandárai; ha otthagyta a várat s mélyebbre
-hatolt, akkor ráeresztették a mesterséges tavak vizeit, a miket gátakkal
-felszorítva tartottak a hegyeik közt. Ez a hadi fortély még az
-agathirsok hagyománya volt Erdélyben. Ha pedig a Rétynek került a betörő
-had, hogy a sziklavárakat kikerülje, ott várt rá a legnagyobb
-veszedelem. Az egy kietlen homoksivatag az erdők közepett, a hol nem
-lakik más, mint az elátkozott ördögök, meg azoknak a boszorkány
-szeretőik; azok, meg a lidérczek becsalogatják a vakmerő betolakodót a
-feneketlen dágványokba, hol a sivó homok alatt morotvás lápvíz lappang,
-a sellők, a vízi tündérek a lovagot ménestül együtt lehuzzák a süppeteg
-homok alá, s ha valakit ott kap az öreg ördög, a Nemere, úgy eltemeti
-fövény-felhőivel, hogy csak a dárdája hegye látszik ki a buczkából. S
-aztán a merre csak szem lát, egyik hegyhát a másik után, csupa rengeteg
-őserdő, a mi tele van bölénynyel, medvével, még párducz is tanyázik
-benne s a fertelmes sokatevő, a hogy a székely daliák nyakából lefüggő
-háti bőrök bizonyítják.
-
-És aztán mind ezen a süppedő morotván, e sivó homokbuczkáson vonul végig
-a Honárka, egy széles magas töltés, egyenes irányban, keresztül a
-berkeken, bozótokon; aztán fel a hegytetőknek, a rengeteg erdőkön végig;
-odább már Kakasbarázdának hiják, majd odább Csörsz árkának, Tündérek
-útjának, Ördög szántásának, Óriás töltésének. Nem is készíthette azt
-más, mint óriás. Igenis, az az óriás, a ki egész Európát végiglépte.
-Minden lépése egy csatatér volt, minden pihenője egy elpusztult város; a
-hová a kezét letette, ott egy nép elmult. A mesemondók Attilának
-nevezik, a magyarok Etelének. Az ő rabnépei készítették a hihetetlen
-sánczokat végig emberjárhatlan országokon, hogy szabadon legyen tartva a
-hunok előtt a hadak útja.
-
-Most aztán ezt az utat őrizni a székelyek hivatala.
-
-*
-
-A «Fergetyüvár» egy messze kimagasló hegyfokon áll a rétyi nyir kietlen
-bejárata előtt; a szirtfokot két rohanó hegyi patak veszi körül, a
-Borosnyó és a Kurta.
-
-A hegyorom legmeredekebb pontját koronázza egy kerek, egyszerü, óriás
-rakásu kőfal s azon belül van egy torony, mely ezt a kőfalat egészen
-betölti. A torony hasonlít a világító-tornyokhoz, csakhogy megfordított
-idomban, nem középett karcsu s alul-fölül széles mint a tengeri
-jeltornyok, hanem a közepén kiöblösödő, mint egy korsó, s aztán teteje
-is van, mint a korsónak. A torony körülete hatvan lépés, a magassága, a
-milyen csak egy szál fenyőé lehet.
-
-Az egész torony fából van, az oldalai és teteje rézpléhhel borítva,
-köröskörül rikító zöld már a rézrozsdától.
-
-Ajtaja vagy kapuja ennek a toronynak sehol nem látszik.
-
-Hanem a hol a teteje a párkányát éri, ott van rajta köröskörül egy sor
-ablak, épen mint a csurgómáknak a tokján. Azoknak némelyike nyitva van,
-némelyike pedig csukva. Éjjel a nyitott ablakokon tűz világít keresztül.
-
-S ez a kerek torony éjjel-nappal folyvást forog. Azért a neve
-«Fergetyüvár».
-
-Ennek a toronynak az ablakaiból végig látni egész Háromszéken, az Olt
-völgyén: Szent-Lélektől Kökösig, Zágontól Zalánig s aztán be a bodzai
-völgybe s a Fekete-Ügy helységeire. Valamint hogy aztán ennek a
-toronynak az ablakaira rálátnak a Biharcz-hegytető váráról, a minek
-«Ordítóvár» a neve, másfelől Szacsva-váráról, harmadik felől
-Barabás-váráról, a honnan azután egy ordítással jelt lehet adni
-Bodza-várába, s a hatalmas központi sasfészekbe, Várbérczre. A
-Fergetyüvár a székelyek távirója. A nyitott és csukott ablakok tudatják
-a hírt a szomszédvárak őrtállójával, a ki a jeleket rovásra faragja, s a
-várnagynak átadja. Ha porfelleg vagy vésztűz tünik fel a távolban, azt a
-Fergetyüvár azonnal tudatja a körülfekvő várakkal, s elébb, mint a
-támadó megjelent a háromszéki síkon, készen álltak az elfogadására az
-ekeszarvát karddal, kopjával felcserélt harczosok.
-
-Ilyen körben forgó várak vannak még Eresztevénynél, az «óriások
-pinczéje» fölött, Aldobolyon a Veczel-tetőn, s Bikfalvánál a
-«Csigaváron».
-
-A Fergetyüvár egészen székely találmány. Ennek a népfajnak a vízhajtotta
-szövőszéktől a zengedező kutig mindenhez van esze. S a nyilak és
-kővető-gépek korszakában a Fergetyüvár nevezetes hadi furfang. Annak nem
-lehet a kapuját betörni, mert nincs kapuja. Azt nem lehet kanóczos
-nyilakkal felgyujtani, mert rézzel van körül befedve. Azt nem lehet
-lábtókkal megostromolni, mert alul-felül keskeny, derékban domboru s
-aztán nem áll egy helyben, mindig forog, mint a fergetyü. Ez a
-tündérmesebeli «Kakassarkon forgó rézvár».
-
-De hát mi forgatja ezt a kakassarok körül? Ez a kérdések kérdése.
-
-Az önmozgógép még nincs feltalálva. Talán belülről állati erővel hajtják
-körül, talán bivalyokkal, a hogy a szárazmalom kerekét, vagy épen
-embererővel, tán igába fogott férfiak egész csoportja tolja körbe
-folyton-folyvást, éjjel-nappal ezt a nehéz alkotványt, egymást felváltva
-a sanyaru, egyhangu rabmunkában, míg mások az alatt ott gunnyasztanak a
-réztető ablakai mögött, a szemeik előtt folyvást körben forgó nagy
-tájképre meredve, mely hegyeivel, völgyeivel, folyóival, erdejvel,
-falvaival, váraival soha meg nem áll, jobbra elmegy, balról megint
-visszatér, hogy jelt adjanak valakinek a parancsszavára, a mit a
-távolban megértenek? Hogyan kerültek azok ide be? Ki hozta őket ide?
-Hogyan látják el őket étellel, itallal? Mit véthettek ezek, hogy ilyen
-elkárhozottak robotjára lettek elítélve? Miféle csáb, varázslat,
-kényszerítés birja őket arra, hogy ezt a keserves erőlködést szakadatlan
-folytassák, soha félbe ne hagyják? Ki az, a ki ezeknek parancsol, s kik
-azok, a kik engedelmeskednek?
-
-A fénylő rézzöld torony messze kimagaslik a sötétzöld erdők közül,
-nappal fénylő fehér, éjjel izzó tűzszemeivel őrködve, mint egy örökké
-éber szörnyeteg, a világ fölött.
-
-Másféle torony még nem látszik e vidéken. A legelső keresztyén egyházat,
-a minek tornya is van, most építették fel Torján, de az a hegyektől nem
-látszik ide.
-
-Csak olyankor van pihenése a Fergetyüvárnak, mikor beborítja a felhő,
-mikor elfekszi a tájat a köd. Ez neki az alvás ideje.
-
-
-
-
-A VÁNDORLÓ NEMZET.
-
-Hogy valami nagy változás készül ezen a világon, azt már régóta mutatták
-a jelek. A Délibáb gyakran fitogatott tengert a rétyi sivatag szélén, a
-hol pedig csak homokbuczkák vannak, ellenben felfordított városokat
-vetett fel a bárczasági havasok fölött, mintha tornyaikkal lefelé
-csüngnének az égből alá. A nyolczforintos tóból egyszerre úgy kiáradt a
-víz magától, hogy minden rétet elöntött, a szörényi kutnak a vize pedig
-épenséggel vérré változott, a mi királyhalált jelent. Nagy, ismeretlen
-madarak jelentek meg napkelet felől, a mik olyan vakmerők voltak, hogy
-még az embereket is megtámadták a mezőn. Az erdőkön rémítették a
-pásztorokat a farkaskoldusok, meg a veszett csikók, a mik embert és
-lovat összemartak s megint odább futottak. A bálványosi kokojszáson
-tüzes embereket láttak tánczolni éjszaka karéjban, s reggelre ott a hol
-tánczoltak, egész karikában bujt ki a veres gomba a földből. Nappal
-egyszerre két nap rémlett az égen, éjszaka pedig éjfél tájában egyszer
-csak kigyuladt az egész égbolt s úgy égett, mintha tűzlángba volna
-borulva. Azután meg oly sürüen hullottak alá a csillagok, mintha a
-Gönczöl-szekere, a Fiastyúk, az Álmatlan csillag, a Bujdosók lámpása, az
-Árvalány szeme, a Hadvezető, a Kincslátó, a Mennyország határa, az
-Ostoros, a Pásztorserkentő, a Rónaőrző, a Vérszemü csillag, de még a
-székelyek csillaga is egyszerre alálőtt volna a Hajnalszakadékból (a
-hogy a Tejútat nevezik a magyarok). Végtére pedig egy tüzes sárkány
-rohant alá, nagy mennydörgéssel az égből, hosszu sziporkázó farkát
-csóválva messzire, egész apró ijafia csordájával együtt s belebukott az
-Istentavába, mire a tónak a partján mindjárt egyszerre kinőtt a sok
-tatorján-gyökér, a mi megint éhinséges időknek a bejelentője!
-
-A mit a jelek előre mutattak, az valójában be is teljesedett. A
-fecskeváló hóban, a mikor e két hazában lakó madarak útra készülnek, a
-Fergetyüvárból az a hír repült szét, hogy Bodza meg Ojtoz felől nagy
-népségek jönnek. A porfellegek, a miket fölvertek, az őrtüzek, a miket a
-dombokon raktak, előre hirdetik jövetelüket. A várak ormain megszólaltak
-a fegyverbe hivó kürtök, s a föld népe hazatakarodott a mezőkről;
-mindenki tudta jól, hová tartozik, hol a gyülekező helye. A tavaknak a
-gátjait megszállták, a hegyszorosokat ellátták kőhalmazokkal, s a
-lármafákat felállították a hegyormokon. Ez alatt a perestáldók
-körülhordták a véres pallost Sepsi, Csik és Háromszékben s kihirdették,
-hogy idegen népek jönnek, minden férfi, asszony talpon legyen, fegyvert
-fogjon.
-
-A nádorispán leveléből megértették a rhabonbánok és főkirálybirák, hogy
-a kunok nemzetségei szándékoznak bejönni az országba, ezúttal nem
-ellenséges szándékkal, mint máskor, hanem a két király engedelmével, nem
-is azért, hogy Erdélyben maradjanak, hanem hogy tovább költözzenek be
-Magyarországba, a két víz közé, a hol nagy pusztaságok vannak; egészen
-nekik valók, a kik nem szeretnek várakat építeni, hanem a szabad ég
-alatt gulyáikkal, méneseikkel együtt tanyázni. Azért ereszszék őket a
-székelyek szabadon, hagyják átkelni a Hunárkán, az Eteleútján; ellenben
-vigyázzanak rájuk, hogy útközben el ne pusztítsák az országot.
-
-A kunok! Régi ellenség; pedig testvérnemzet!
-
-A sokféle magyar népcsalád között a székely magát tartja a legelsőnek,
-azután ereszti a többit, legutolsónak hagyja a kunt. És méltán. Ő neki
-van itt legrégibb hazája: igazi megerősített országa, a minek idegen
-soha talpalattnyi földjét se vette meg se véren, se pénzen; a kinek a
-hét nemzetségét s az abból származott huszonegy ágát még házasság útján
-se keverte meg idegen származás; a kinél ereklyében tartogatják Etele
-égből esett kardját, Csaba vezérnek ökörbőrre hun betükkel irott
-véghagyományát, Zandirhám kőpaizsait az öt alaptörvénynyel, s a hét
-vezér szerecsendió serlegét, a mibe azok a szövetségkötésnél vérüket
-csorgatták. Ez mind a székelyek kincse. Az ősvallás is náluk maradt meg
-eredeti szittya tisztaságában. A kun pedig egy pusztáról-pusztára
-csavargó ivadék, összekeveredve a kóbor népcsoportok minden töredékével,
-a nyelve is azokéval zagyvalítva; se hite, se törvénye, se erkölcse, még
-a vallása is csak olyan, hogy a mely országot meglakott, annak a
-bálványait elhozta magával s azokat imádja, a míg össze nem töri.
-
-S most ezek jönnek egész nemzetségestül, mint a sáskajárás, mint az
-elszabadult erdei manók csordája Székelyországba.
-
-Már itt vannak a hegyek közt, jelenté a Fergetyüvár.
-
-A kunok vándorjáratában furfangos rendszer van.
-
-A mit előretolnak előhad gyanánt, az egy nem annyira félelmetes, mint
-utálatos gyülevész. Valamennyi csuf vén banya van a nemzetükben, az mind
-egy rakáson; vezérük maga a valóságos «Vasorru bába». Ezekkel egy
-társaságban az őrjöngő bolondok, a holdasok, az ördöngösök
-baromsokasága, meg az apró gyerekek, a kiket az anyjaik elhagytak, vagy
-a kiket tán idegen földről elloptak. Bivalyokon lovagolva jönnek a
-banyák, elől-hátul csimpajkozó meztelen porontyokkal, a ronda, boglyos,
-vadállatarczu nederesek hajtják a csordát, s előtte-utána száguldoznak
-ordítozva; öltözetük állatbőr, beszédük röhögés, üvöltés, makogás,
-hőrögetés, nem emberi szózat; maguk a vén banyák is egymás közt, meg a
-kisérőikkel olyan szavakon beszélnek, a mik az ördögidézéshez
-hasonlítanak; s azoknak az értelmét csak ők maguk tudják.
-
-Mikor ez a bivalycsordán nyargaló gyülevész szétterül a Feketeügy
-lapályán, olyan az, mintha egy óriási hangyabolyt rugott volna fel
-valaki.
-
-A székelyek gondoskodtak már a fogadtatásukról.
-
-Az Olt, a Feketeügy tavainak megnyitották a gátjait, a vizek elöntötték
-a mezőket egész a Várhegy dombjáig.
-
-Csakhogy a mocsár nem gát «ennek» a hadnak!
-
-A bivalynak éltetője a posvány. A mint a bivaly-csorda a szétterült
-vizeket meglátja, rohan beléjük s viszi magával a hozzá nőtt
-csőcseléket; manók és boszorkányok, a sívó-rívó porontyhaddal, mind bele
-a mocsárba: ott azután megragadnak, elfeküsznek; a bivalyoknak s a
-beléjük kapaszkodó ember-rajnak csak a fejeik látszanak ki a vizből,
-azokat onnan semmi ösztökélés ki nem veri, a míg meg nem éheznek.
-
-Azzal, a mint ez a riadozó gyülevész félrekotródik, kezd kibontakozni a
-hegyszorosokból maga a vándor nép zöme, rendbeszedett tömegben. Egy
-óriás kigyó, mely kanyarogva kuszik előre: a fejét már a róna közepéig
-tolta s a dereka még nem jött elő a mély utból. Olyan az, mint egy
-eleven folyam.
-
-Elől a válogatott sereg, hét ezer lovas, a kiket a fejedelemfi Kúthen
-vezet. Ez a dandár egy kürtszóra azonnal félhold alaku karéjba tud
-felállni: ez a kunok megszokott csatarendje. Mögöttük jön azután a hét
-nemzetségre felosztott nép, három nemzet elől, négy hátul; közepett a
-kun fejedelem, a vénekkel és a bokolabrásokkal (ez volt a papjaik neve).
-A férfiak mind lóháton elől; azután az asszonyok, leányok, ökörvontatta
-szekereken, a mik ernyővel vannak fedve, zöld galyakkal körültüzködve; a
-sihederek a szekér mellett ballagnak a kutyáikkal együtt. Utánuk hajtják
-az ostorosok a tejelő borjasteheneket s a csikós kanczákat: azoknak a
-tejéből készítenek, a hol letelepesznek, mámorító italt. A rengeteg
-sokaságú rideg gulyákat, a szilaj méneseket, a hosszú gyapjas, csavart
-szarvú juhok nyájait s a szarvaslábú rőt sertések csordáit aztán
-leghátul terelik az ijász pásztorok, hosszú kongató ostoraikkal, hegyes
-dárdáikkal; s a marhával együtt terelik a gyalog maradt rabszolga-hadat,
-a kit a világ minden népei közül magukkal hurczoltak: csupa férfiból és
-fiuból áll az. A rab nőt, ha szemrevaló, koczkára bocsátják, ha nem az,
-elpusztítják.
-
-Aztán legeslegvégül bezárja a hosszú vándorhadat egy undokul vonító
-csikasz farkascsorda, a mit az útfélen elmaradt hullák csalogatnak a
-vándor nemzet után. Ez az állandó kisérője a vándor nemzetnek,
-pusztákon, erdőkön keresztül; ennek az üvöltéséből jósolnak a papok.
-
-Mikor ez a néptömeg vézighuzódik a nagy háromszéki rónán, sebes nyári
-zápor vonul el a hegyek fölött, s az alkonyodó napnál fényes kettőzött
-szivárvány támad, melynek egyik vége a Várbérczen, a másik vége a
-Czenken támaszkodik a mesemondta aranytálba s a vándornép mind ezen a
-szivárvány kapuján keresztül vonul be Erdélybe. – Azt pedig mindenki
-tudja, hogy a szivárványon nem jó keresztül menni; mert a mi ember,
-állat azon keresztül megy, a nő himmé, s a him nővé változik át. A
-hétszinű bábabukrára még ujjal mutatni sem jó, mert a rámutatónak az
-ujját megragadja a «kék kelevény».
-
-Az egész vándor nemzet háromszázezer emberfőt számlált, azok között volt
-negyvenezer harczos férfi.
-
-A három székely-széknek ugyan össze kellett szedni az erejét, hogy ezt a
-kelletlen vendégsereget korlát közé foghassa. De nem volt ebben
-hiányosság.
-
-Bálványos-vár felől ott állt hadirendben a székely lovasság, a kiket az
-öreg rhabonbán, Opour vezetett, a három fiával, a kik közül a legöregebb
-neve Szilamér, a középsőé Zsombor, a legkisebbé Iszla. Budavár vidékéről
-lejött Sándóur rhabonbán a maga hadaival, a kinél van Attila turulos
-zászlója s körüle azok a vitézek, a kiknek az ősei azt a zászlót a
-népeltörlő harczokból elhozták; a Barczaság felől elállják az utat a
-«német lovagok», kiket Jeruzsálemi Endre hozott ide Syriából. A sík róna
-közepén pedig ott áll a Várhely, mind a négy bástyája csakúgy berzeng a
-kopjahegyektől, s feketéllik a süvegektől; az is haddal van megrakva.
-
-Kuthen vezér egész a várig eljött a hadával, a mit mély vizárkok vettek
-körül, beszegve hegyes sánczkarókkal.
-
-Itt tanácsolá neki Kájon «horkáz», hogy maradjon meg egy áldomásra a vár
-alatt: bizony hasznára lesz.
-
-Ez a Kájon, bálványosvári horkáz volt, Opour embere; a kit a rhabonbán a
-nádorispán parancsára eléje küldött a kun népnek, hogy lenne kalauzolója
-a székely földön keresztül, s ha a két nemzet egymásnak a nyelvéből
-valamit meg nem értene, azt tolmácsolná, s a szokásaikat is egymással
-megismertetné, nehogy csupa félreértésből még egymás ellen kardra
-kapjanak.
-
-Hanem a kunvezér agyafurt volt: nem vette be a tanácsot, azt mondta, mit
-neki ez a vakandturás itten? s azt gondolta, hogy majd ő most a maga
-előhadával szépen elmegy a vár mellett, a szakadó zápor oltalma alatt: a
-tegez idege ilyenkor megázik, nem lőhetnek rá a vár bástyáiról, s ha
-egyszer aztán túl lesz a váron, ő állhat majd a kert felől s ő szabja
-meg az átkelési szövetség feltételeit, nem a székelyek.
-
-Hanem amint a vár elé ért, csak jött ám eléje nagy süvöltve a levegőn
-keresztül egy hordónyi nagy gömb égetett agyagból, a mit a sáncz fokáról
-hatalmas hajító géppel röpítettek alá, s a mint a kun lovasság közé
-leesett s cserepekre törött, egyszerre ördöngős méhraj zúdult ki belőle,
-a mi neki esett a lovasok arczának, s fulánkjával összecsipte-marta s
-védekezni hiába ellene. Azután meg jött nagy búgva egy másik nagy bolond
-cserépkobak, abból meg mérges vizi kigyók gomolya hemzsegett elő, a mi a
-lovak lábaira tekergőzött s azokat összemarta úgy, hogy a megdühödt
-állatok egymást harapták kinjukban és rémületükben.
-
-Ebben a kunnak még az a veszedelme is volt, hogy viseletében a török
-szokást követve, hátul kopaszra nyirta a fejét, csak elől, hagyta
-hosszan lecsüggni a haját, aztán hosszú kantust viselt; méh, darázs a
-tarkóját, kigyó a lábszárát könnyen csipte, marta.
-
-Ez csak intés, hogy «lassan a testtel».
-
-Kuthen átlátta, hogy legjobb leszállni a lóról, s békeüdvözléssel
-járulni a várkapuhoz.
-
-Akkor aztán a vár kapuja is megnyilt, a csapóhidat leeresztették, s
-előjött belőle a vár parancsolója, ugyanannyi emberrel, mint a mennyi a
-kun vezért kisérte gyalogsorban.
-
-Emberrel ám; de asszonyemberrel. Maga is olyan volt.
-
-Valamennyi dárdásnak volt bivalybőr melledzője, és fekete süvege; de
-szoknyája hozzá: bajusza pedig nem volt.
-
-– Hát asszonyokat üdvözöljek én? Kiálta nagy haraggal a kun vezér, a
-mint megismerte a fegyveresek sima arczáról, hogy azok nők.
-
-– Mit bámulsz úgy rajtunk? szólt a parancsoló asszony: van kardunk, mint
-neked; van süvegünk, mint neked; van szoknyád, mint nekünk.
-
-A kun vezér megvető negéddel fordult Kájon horkázhoz.
-
-– Hát olyan kevés a székelyek közt a férfi, hogy még az asszonyoknak is
-jut süveg, viselni való?
-
-– Tudd meg azt vezér, mondá neki Kájon horkáz, hogy a fekete süveget a
-székely menyecskék annak az emlékére viselik, mikor Felcsiknál a tatár
-sereget tönkreverték, az uraikkal versenyt küzdve.
-
-– Soha sem szerettem az «őrpatával» harczolni, dörmögé a kun vezér. Az
-asszonyvágta seb soha sem gyógyul be. – Asszony parancsol hát e várban?
-
-– Nem asszony, hanem fiuleány; igazítá helyre a horkáz. Ha nálunk egy
-nemességből a fiág kihal, minden birtok és hatalom rászáll a leányra, az
-ősi névvel: az viseli, fiuleány lesz. Hatalmas asszonyurak neveit
-emlegetik hagyományaink! Majd meglátod még az utadban Rapsonné várát,
-Veneturné várát, ott is asszony viseli a süveget s sort ül a tanácsban.
-
-– Bolond szokás! a hust vérben, a köleskását tejben főzik, nem
-összevissza. Mit keres asszony a tanácsban? Hosszú haj: rövid ész!
-
-– Már pedig ennek az asszonynak az eszétől jobban őrizkedjél vezér, mint
-a hajától; mert ennek az esze tovább ér, mint mind a kettőnké. Ez a
-hires Mike Sára, a ki magát az ős Istent, a Damasek Istent is úgy hátra
-szorította, hogy most csak egy kuczkóban kuporog. Ez hozta be a
-keresztrefeszített hitét a székely földre s olyan tornyos házat épített
-neki, mint egy vár. Valamennyi alirumnája a nap vallásának, mind
-elványadt előtte. Rettegj a tekintetétől.
-
-Mind ezt kun nyelven beszélték egymás közt a kun vezér és a horkáz, alig
-értett meg abból valamit, a ki meg nem szokta.
-
-Egy vizárok állt nő és férfi vezérek között, annak a dobogója fel volt
-huzva.
-
-– Szólj! Mit kivánsz? kiálta át erős, csattanó hangon az asszony-úr.
-
-
-
-
-ESKÜDJÉL MEG A KUTYÁRA!
-
-A kun vezér levette a válláról a kürtjét s megmerítve azt a sánczárok
-vizében, felvetette a vizet az ég felé, azután a görbe késével egy marok
-füvet vágott le, azt is a feje fölé szórta; harmadszor pedig egy marok
-porondot vett föl s azt a tenyerén fölemelve, szerteszét hagyta a
-szétnyilt ujjai közt omlani. A vándor-népeknél ez volt a bizonysága,
-hogy békés szándékkal jönnek, nem kivánnak se vizet, se mezőt, se földet
-elfoglalni. – Ez volt az üdvözlet.
-
-– Fogadjon Isten! válaszolt rá az úrnő, s azzal egy intésére
-lebocsátották a dobogót a vizárkon keresztben; s akkor négy felövedzett
-asszony kenyeret, sót, bort és tüzet hozott át a kun vezérhez,
-fatálakon, tökkobakban, rézserpenyőben. A szivesenlátás jelvényei ezek.
-
-Eképen kicserélve a hagyományos üdvözleteket egymás közt, a jövevény
-szólt előbb:
-
-– Az én nevem Kuthen vezér, kunok főcsakánja, Thatha fejedelem fia: a
-hét nemzetség választottja. Ez itt jobb kezem felől Zezárma jós, Osd,
-Zab, Bod, garabonczok. Kivánságunk, hogy minket és népünket és minden
-marháinkat a tuhudúnok földén keresztül bocsássatok; se népünkből, se
-marhánkból senkit le ne vágjatok, el ne fogdossatok; víz mellett
-legelőt, erdő mellett tüzet adjatok; ha egy emberünket vétekben
-találjátok, az egész népet érte meg ne átkozzátok; Isteneiteket mi ránk
-ne haragítsátok, rossz lelkeket csillagesés alatt, harmathullás alatt
-ránk ne bocsássatok. Kalákába tőlünk egy karika orsót szivesen
-fogadjatok.
-
-Az urasszonynak nem volt szüksége tolmácsra, hogy megértse a kun vezér
-beszédét: közel atyafiság voltak, sokszor találkoztak egymással, ha nem
-is rokoni lélekkel.
-
-– Ugy lesz minden, a hogy kivánjátok. A nevemet már tudjátok. A ki jó,
-ahhoz jó vagyok, a ki rossz, ahhoz rossz vagyok. Többet magamról nem
-mondhatok. A míg a mi földünkön jártok, minden jóban részesüljetek, a
-mit ez a föld adott. A ki benneteket megbánt, azon boszut ne álljatok, a
-maga birájával megtoroltassátok. Karikára füzött orsó-pénzeitekért
-cserébe a mi országunkban járó pénzt fogadjátok. És azután ti is az
-ország békéjét meg ne háborítsátok, se testében, se lelkében e népet meg
-ne károsítsátok. Nekünk csak jó Istenünk van, attól ne féljetek; a rossz
-lelkeket ne káromoljátok, nem támadnak fel. A ti csakánjaitok a mi
-rhabonbánjainkkal tüzzék ki a határt, a hol táborozni fogtok; és azután
-gondotok legyen rá, hogy a ti kakasaitok a mi tyukjaink közé ne
-keveredjenek; viszont mi is vigyázni fogunk az erkölcsre. Ha tetszik a
-kötés: esküvel megerősítjük innen is, túl is.
-
-A kun vezér elfogadta a kötést.
-
-Erre jelt adott az urnő a várba zászlólobogtatással, s akkor ott benn
-megkondult a harang a kis kápolnában, s arra a várkapun kijött az egyház
-embere, az esperes, a feszülettel a kezében.
-
-Az ószékelyeknél a keresztyén papnak csak olyan viselete volt, mint a
-többi előkelőknek: süveg a fején, kard az oldalán. Hogyne? Ha
-dulakodásra került a dolog, neki kellett elől menni, mint vezérnek. A
-külömbség csak az volt nála, hogy a míg a székely hadnagyok csákánt
-emeltek a kezükben, az esperes a feszületet hordta a markában,
-egyébiránt rézből volt az is, s szükség esetén azzal is lehetett áldást
-osztogatni a pogányok tar koponyájára. Az esperest Domonkos atyának
-nevezték.
-
-Sok külső egyházi szertartást még ekkor a székelyek nem ismertek.
-Templomaik még csak fából voltak; az irhabőr-zászlóra szironynyal volt a
-szűz Mária kép kihimezve: remekmű volt!
-
-Nem is papoltak, se nem énekeltek a régi magyar keresztyén esperesek,
-gyiakónusok semmiféle idegen nyelven. Egyszerű szavakkal beszéltek a
-néphez, mint a régi halotti szózat bizonyítja: «Latiatvc feleim
-zwmtwkhel mic wogmvc! Isa por es chomvw wogmvc.»
-
-Az esküvés is igen egyszerü volt: a harang egyre kongott alatta. Az úrnő
-bal kezét a feszületre tevé, jobbját felemelte az ég felé s tartózkodás
-nélkül mondá:
-
-– Én, özvegy Mike Istvánné, Szováth Sára, Várbércz, Várhely, Torja
-urasszonya, esküszöm az atya, fiu, szentlélek egy Istenre, a boldogságos
-szűz Máriára s égnek minden szenteire, hogy a mely kötést a mai napon
-kun atyánkfiaival szereztem, azt, a míg az én földemen járnak, minden
-részében megtartom. Isten engem úgy segéljen. Amen.
-
-Kuthen vezér a fejét rázta: hát nem jön több? Semmi áldozat, kehely,
-vérbocsátás, nyilbemártás, a mi a magyar eskühöz tartozik? Kájon
-felvilágosítá, hogy az csak az ősvallás hiveinél divott; a kik az új
-vallást vették fel, azok a keresztre feszítettre esküsznek.
-
-– No hát hozzák ide azt a keresztrefeszítettet: én is megesküszöm reá!
-mondá Kuthen vezér.
-
-– Nem úgy lesz az, vitéz csakán! monda az asszony. Ki miben hisz, abban
-idvezül. Te esküdjél meg a kun szokás szerint: esküdjél meg a kutyára!
-
-A kun vezér megrázta a lelógó üstökeit haragosan.
-
-– Te a nagy esküvést kivánod tőlem?
-
-– Az egész esküt. Az esküt a felemelt karddal, ásott gödörben állva; az
-esküt a négy éltetőre; esküt a kutyára: a hogy nálatok szokás.
-
-– Nagy a te eszed asszony.
-
-– Megmondtam! Dörmögé a vezér fülébe Kájon horkáz.
-
-Kuthen vezér azt hitte, hogy az ő esze még nagyobb.
-
-– Megkapod ezt az esküt, urasszony; ámde a nagy esküt maga a fejedelem
-tegye meg: apám, Thatha; ő a kun nemzet feje.
-
-– Nem fogadom el, mondá határozottan Mike Sára. Ismerem jól a kunok
-szokását. Mikor a fejedelmük megvénül, fia pedig férfivá lesz, akkor a
-vén fejedelmet meg szokták ölni. Ezt olyankor teszik, mikor egy idegen
-ország határán belépnek. Akkor aztán az ifjú fejedelmet nem köti az
-eskü, a mit az öreg tett. Az öreg békét, barátságot esküdött, azt haza
-küldik az örök békességbe, barátkozzék a férgekkel; az ifjú fejedelem
-aztán kezdheti a harczot, az ellenségeskedést. Neked kell a kutyára
-esküdnöd, a fejedelemfinak, a kinek kezében van az új hold.
-
-Kuthen vezér a rézpaizsára ütött az öklével.
-
-– Ennek az asszonynak alirumna szeme van; a beleimbe lát! Legyen meg.
-Leteszem az esküt a kutyára! Készüljetek a szerhez!
-
-A három garaboncz erre a kapa-alaku nyeregvasakkal négyszögű gödröt
-kezde ásni, míg a bokolabrás elment, az eskütételhez való ebet elhozni.
-Annak himnemünek kellett lenni és tiszta fehérnek.
-
-Mikor a gödör meg volt ásva, úgy, hogy egy embernek derékig ért, akkor
-leszállt belé Kuthen vezér; kivonta a kardját s kinyujtott karjával
-feltartá hegyével az égre. És aztán elmondta a rettenetes esküt, a mivel
-a pogány ősök meg szokták erősíteni a szövetséget.
-
-«Én, Kuthen vezér, fia Thatha fejedelemnek, kunok főcsakánja, a hét
-nemzetség választottja, esküszöm a négy éltetőre, hogy a mi szövetséget
-ma a székely nemzettel kötöttem, azt mindenben megtartom, a míg a
-székely földön járok: ha e szövetséget megszegném, föld elnyeljen, hegy
-betemessen, víz elborítson, tűz megemészszen, ég rámszakadjon; magam és
-egész nemzetem fegyver miatt elpusztuljunk.»
-
-E kegyetlen átokmondás alatt a nagy fehér kutyát ott tarták az eskütevő
-előtt kinyujtóztatva; négy garaboncz fogta a négy lábát, a bokolábrás a
-fejét, a horkáz a farkát.
-
-Ekkor a kun vezér megsuhintá a kardját a levegőben s úgy csapott le
-azzal a széttartott kutyára, hogy azt derékban kettészelte. Az eb egyik
-fele a fejével ottmaradt a Zezárma kezében, a másik fele a farkánál
-fogva a Kájonéban.
-
-«Így legyen kettévágva mindenki, a ki e szövetséget megszegné!» Szólt a
-vezér, kilépve a gödörből.
-
-Akkor a garabonczok hirtelen megtölték a vermet szurokfenyő-galyakkal s
-a kettévágott ebet máglyára vetve, meggyujtották azt alatta.
-
-«Így égjen porrá mindenki, a ki e szövetséget megszegné, a hogy e kutya
-porrá fog égni!»
-
-Ez volt az eskü végmondata.
-
-Annak a kutyának a két lapoczkacsontját pedig a két pogány pap, a
-bokolábrás és a horkáz egymás közt felosztják majd: az égett csontokon
-fehér foltok szoktak maradni, s ők azokból megjósolják a jövendőt. Ez az
-ő tudományuk.
-
-E nagy esküvést megtéve, Kuthen vezér odajárult a dobogóhidra; Mike Sára
-asszony fele utján eléje jött, a hid közepén találkozának s ott kezet
-nyujtottak egymásnak, ősi szokás szerint.
-
-Mike Sára asszony délczeg, száltermetü alak volt, fénylő fekete haja,
-villámló két szeme, barnapiros arcza; nem volt még idősebb, mint ha két
-menyasszony korát együvé tennék. – Kuthen vezér a férfikor delét élte: a
-száldokfa, a mit születésekor ültettek, negyven karikát nevelt már.
-
-Jól odanézett az asszonynak: az is megállta lelkesen.
-
-– Minthogy már így egymás kezét tartjuk, szólt a kún vezér, mondanék én
-neked egy szót. Még én soha e világi életemben ilyen asszonynyal nem
-találkoztam, mint te. Egészen hozzámvaló vagy. Jöjj én hozzám feleségül.
-Adok neked kétezer tulkot, tizezer juhot, arany kösöntyűt, gyöngyös
-főkötőt, sávolyos gyapjúsátort. Több feleséget nem veszek melletted.
-
-Mike Sára asszony tűrte a vezér vasmarkának szorítását, s asszonyi
-szelídséggel felelt a nászkérdésre:
-
-– Nagy becsületnek veszem szívbeli ajánlatodat, vitéz csakán! De három
-okom van rá, hogy megköszönjem, el ne fogadjam.
-
-– Halljam: Igazak-e?
-
-– Az egyik az, hogy mint igaz székely asszony, az én megboldogult
-uramhoz még alvó porában is megtartom hűségemet.
-
-– Majd elfelejtenéd azt, ha engem megismernél!
-
-– A második okom, hogy ha feleséged lennék, vagy énnekem kellene te
-veled bujdosóba mennem, vagy te neked kellene velem itt maradnod. Nálunk
-pedig az a törvény, hogy a mely székely asszony idegenhez megy nőül, azt
-a birtokából a szomszédai kibecsültetik.
-
-– Adnék én neked tízannyi birtokot, tejjel-mézzel folyó termőföldön,
-nagy Magyarországon, a mi nekem van adva a két víz között.
-
-– A harmadik okom pedig az, hogy te bálványimádó vagy, én pedig az egy
-igaz Istennek és az ő szent fiának a híve.
-
-– Megengedném én, hogy te a keresztrefeszítettnek az oltárát az én
-áldozatkövem mellé építsd.
-
-– De én nem engedném meg, hogy te oda állítsd a te bálványodat az én
-Jézusom mellé.
-
-S ezzel visszaszorítá a kun csakán kezét Mike Sára asszony, hogy csakugy
-ropogott bele. Tudja meg, hogy ha az ő keze vas, ezé meg aczél.
-
-– És most már, miután egymás kezét így tartjuk, – folytatá az urasszony,
-– én is mondok te neked egy szót. Te megesküdtél rá, a nagy esküvéssel,
-hogy az én kötésemet bizony mindenben megtartod. Az én kötésem pedig így
-szólt: «Az én népemet se testében, se lelkében meg ne károsítsátok.»
-Megértetted-e jól?
-
-– Bizonynyal így mondtad.
-
-– S te erre esküdtél. Azt pedig jól tudod, hogy az én népem az új vallás
-híve; az egy igaz Istené, a keresztrefeszített Jézusé. Ha te most itt a
-te bálványisteneidnek áldozatot tartasz, ha a tűzhalmokon tüzet
-gyujtasz, ha kürtöléssel, énekléssel, tánczolással bálványtiszteletet
-támasztasz, ezzel te az én népemnek a lelkét megkárosítod. Még nem mult
-el egy emberöltő idő, hogy keresztyén királyunk itt a székelyföldön az
-ősvallás miatt fellázadt népeket fegyverrel és nagy vérontással
-engedelmességre hajtotta; több vidékében a székelyföldnek még most is
-ragaszkodnak az ősvalláshoz, a had-Istenhez, a Damasek urhoz, s a
-rejtett szent berkekben áldozatokat tesznek. Ha most egyszerre a te
-nemzeted meggyujtja az oltártüzeket, ez az egész nép fel fog háborogni
-miatta, a szakadárok fellázadnak s az igazhivőket megrémítik. A babona
-könnyen terjed. Azért, ha a szövetséget meg akarod tartani, úgy
-bizonynyal megtiltod papjaidnak és bokolábrásaidnak, hogy a míg a
-székelyföldön keresztülmennek, bálványtisztelő áldozatokat tartsanak a
-székely nép nyilván láttára.
-
-Kuthen vezér szótlanul rázta a fejét; de annál hangosabban rivalltak fel
-a kun papok és garabonczok e szavakra; még a székely horkáz, Kájon is
-haragba jött és odakiálta:
-
-– Még ebbe majd a bálványosi rhabonbánnak is lesz beleszólása!
-
-– Hallod-e, urasszony! monda Kuthen: ez nem az én dolgom, ez a papok
-ügye. Erre engemet ne kényszeríts!
-
-– Jól van. Nem kényszerítelek. Én sem beszélhetek az egész székely
-nemzet nevében, csak a magaméban. Talán megérthetjük egymást. Jöjjetek
-fel a ti bölcseitekkel és papjaitokkal holnap hajnalban a Tanácsdombra;
-mi is lejövünk a mi előljáróinkkal, s együtt megtartjuk a körültájt: a
-közös nemzetgyűlést és abban határozunk. Addig Isten közöttünk!
-
-A vezér ráhagyta. Azzal mindkét csapat visszatért: az egyik a várba, a
-másik a táborhelyre. Az est leszállt, a megtelepült kun nép ezernyi
-tábortüze, mint a földre szállt csillagsereg, borította el a mezőt. A
-Fergetyűvár, változó tűzszemeivel, gyorsított keringéssel forgott körül
-a tetőn, szétküldve a Tanácsdombra hívó üzenetét az egész vidéknek.
-
-* * *
-
-Éjszakára kelve, a mocsárban lakást megunták a banyák s a vad férfiak
-nyakába ülve, kiczepeltették magukat a rétyi nyir bozótjaiba, ott tüzet
-raktak, ruháikat szárasztották, s megszedték a cziherről az ehető
-bogyókat, a homokból a kucsma-gombát, a mocsárból az ehető kecskebékát;
-azt mind bográcsokba összehányták, összefőzték; olyan bogyó is volt
-közte, a mitől az embert bolondság szállja meg; mikor abból ettek, olyan
-bakugrásnak, tivornyának mentek végére a lobogó tüzek mellett, hogy az
-odatévedt pásztorlegényt, ki ezt egy faoduból nézte, a döbröcz ütötte ki
-rémületében: soha el se hagyta.
-
-Az Olt és Feketeügy partját pedig meglepték a szép kun leányok: a
-holdvilágnál ott fürödtek, s fürdés után, a vízből kikelve, a zöld mezőn
-karéjban tánczoltak, karban énekeltek: tündérszépek voltak: a sás közt
-elrejtőzőtt halászlegény, a ki őket nézte, ónossá lett e látástól egész
-életére.
-
-
-
-
-A KÖRÜLTÁJ.
-
-Micsoda Belzázár palotájának a pompája a székely ősök tanácsdombjához
-képest!
-
-Egy kerek domb tetején száz hársfa körbe ültetve, ötszáz éves
-valamennyi, a távolból olyan, mint egy boltkupolás szentegyház. A száz
-élő oszlop oly terjedelmessé vastagodott az idővel, hogy a két fa közei
-csak ablakoknak látszanak már; a vastag gyökerek messze elnyulva,
-egymásba fonódva a földszín felett, az egész belsejét a körnek
-beterítik, míg lombsátoraik fenn a magasban összeborulnak s oly
-mennyezetet képeznek, a min napsugár át nem tör, zápor keresztül nem
-ver. A székely tuhudún vallás szent fája, a száldok, mikor virágjában
-van, aranynyal húzza be ez egész kupolát, s illatával az egész rónát
-betölti; alatta az ezernyi fülemüle, pacsirta zengi dalait az Urhoz. Nem
-volt ennél szebb istenháza Salamon királynak!
-
-Egy oldalán tág kapu van hagyva a száldokfás körnek, olyan nagy, mint
-egy diadalív. Azon keresztül a székely havasokra látni, a várakkal
-koronázott hegyormokra: fölséges egy látvány! és köröskörül a hársfák
-között minden élő közle új meg új tájt mutogat a gyönyörű háromszéki
-rónán, kanyargó folyamokkal, kéklő bérczfalakkal, kaczagó mezőkkel.
-Talán ezért nevezték a gyűlés helyét Körültájnak.
-
-E nyitott boltív bejáratánál van az áldozatkő; egy óriási kolonczra még
-egy roppantabb kőlap fektetve. Benn az élő teremben pedig a boltívvel
-átellenes félkörben van elhelyezve huszonhárom fehér lapos kő. Ez a
-huszonhárom székely törzsnek az ülőhelye. Középen a legmagasabb kő a
-főrhabonbán ülőszéke.
-
-Ez volt az ősvallás korszakában az áldozatok helye. (A legrégibb
-hagyományokban Moya, majd Moxa: mai nap Maksa a neve.)
-
-A tűzáldozatokat hitbuzgó királyaink törvény által megtiltották, hanem
-azért a tanácsdomb meg lett hagyva gyülekezési helynek, s azt is még
-hosszú időn át «áldozatnak» nevezték. Pedig már nem gyujtották meg a
-Gyulák (a tuhudún főpapok) a szent tüzet kerékforgatással az oltárkövön;
-nem ölték le a fehér lovat a táltosok; nem itták meg a vérét a daliák a
-szent forrás vizével keverve; (ámbár még voltak számosan, a kik
-emlékeztek azokra az időkre, a mikor így tisztelték az Istent; sőt
-némelyek még most is így végzik azt titokban.) Ez idő szerint az
-oltárkőre csupán a nemzeti ereklyék vannak elhelyezve, Bálványos-várból
-a kőpaizsok az alaptörvényekkel, Bonda-várból az áldozatkehely, Torjáról
-a turulos zászló: mindezeket a legjobb vitézek őrzik, a kik
-dárdahegyeikkel távoltartják a sokaságot. Két óriási dalia,
-keresztbetett alabárdokkal tartja elzárva az oltárkőhöz vezető
-lépcsőket.
-
-A sziklák tetején még ott látható az a három, egymásra tett padalakú
-csompó, a mit Kupa kövének neveznek; a magas völgyből még egyre szakad
-alá a zúgó patak, mely az «Úr kútjából» támad, ott, a hol az az óriási
-bükkfa látszik; de már sem a kövön, sem a forrásnál nem áldoznak; lenn a
-völgyben építik az új vallás templomát (ma is fennáll.) Ám azért az
-emléke az őshitnek még a mai ivadékra is átszállt: az Úr kútja főfájást
-gyógyít, s a ki iszik belőle, csomót köt a bükk fiatal hajtására.
-
-A mint az első hajnalsugár kilövell a havasok mögül, szerteszét az egész
-vidéken megszólalnak a kürtök s minden oldalról érkeznek a
-székelytörzsök fejei, erős kiséreteikkel. Legelsőnek érkezik meg az
-udvarhelyi főrhabonbán Káldor István. Törvény szerint ugyan székelyek
-grófja volna már a czíme; de még mindig a régit tartják. Öreg ember már:
-három tatárjárást megért; ha levágnák a száldokfát, a mit születésekor
-ültettek, megtudnák a gyűrűiből, hogy csak egy esztendő hiányzik a
-százból. Azért még egyenesen áll, mint a fenyőszál s nem is támaszkodik
-az aranycsákányára; övéig rengő szakálla olyan fehér, mint az ezüst, s
-sürű hótiszta haja befonatlan omlik vállaira; a keresztyének így
-viselik. A szemei oly élesek még most is, hogy a félsötétben is megismer
-minden arczot. Tiszteli őt minden ember, mert tudják, hogy igazságos.
-Két horkáz czipeli utána a «varázsdobot», mely hajdan az áldozatnál
-szolgált, most pedig az itélet-kimondáshoz ad jelt.
-
-Azután rendben érkeznek a Zelemérek, a Vaczmán-törzsből, Kalandos,
-Dindár a Megyesekből, Bánd, Ropó, Libancs a Pethes-ágból, Sámsond a
-Telegdek sarja, Maka a rhabonbán, Kada, Zaklató, Ozdor a Szomorú-ágból;
-a királyi udvarnál a száz székely testőr mellett vezérkedett Ika, Póka,
-az Opoulet unokája, Domboru a Zábrán nemből, Nyujtód, a Domonkosok őse.
-Az a rend, hogy a család feje az őt megillető kövön helyet foglal, a
-hozzátartozók, a levente fiak pedig a háta mögé állnak kivont kardokkal.
-Maguk a családfők, a hatalom és tisztség jelvényeül egy-egy arany
-csákányt viselnek, hosszú, görcsös vadkörtefanyéllel.
-
-Kívül a hárskörön gyülekezik a nép, férfi, asszony, gyermek, mindenki
-hallgatja a tanácstartó áldozatot; de ide a szentélybe csak a családfők
-és azoknak a felnőtt fiai jöhetnek be. Panasztevő felek, idegenek a kör
-elején állanak fel, azoknak a számára nincsenek ülőhelyek.
-
-Nagy pompával érkezik meg a hatalmas Sándour János rhabonbán is, fiával
-Ompolylyal, a ki tisztében következik; a másikat Ipolyt, papnak neveli,
-mert buzgó keresztyén.
-
-Csak négy kőszék maradt még betöltetlen: az egyikről mindenki tudja,
-hogy az a fiuleány Veneturné helye, a kit gonosz tetteiért a tanács
-megfosztott attól a tisztességtől, hogy a törzsét itten képviselje. A
-másik hely szintén fiuleányra vár. Az a hirhedett Rapsonné helye, a
-kinek elég oka van késedelmeskedni, mert messze lakik, s öreg asszony
-már. Még akkor tündérek és óriások világa volt Erdélyországban, a mikor
-Rapsonné, meg az ő öcscse, Firéne csodaszép menyecskék valának: bizony,
-most már a százesztendőn régen túl van. S csak zselyeszékben tud idáig
-jönni, s mikor leültetik a helyére, az orra hegye majd a térdit éri.
-
-Héj Rapsonné asszony, hol van az már, mikor kegyelmed tündéri szépsége
-még az ördögöt is úgy elbolondította, hogy kivánságára kőutat épített a
-várától egész Kolozsvárig. Régen volt ez már. De azért, hogy Rapsonné
-asszony fiatal korában az ördög arája volt, most igaz keresztyén hitű
-lélek; az ördöggel is csak azért csináltatta azt az utat, hogy
-Kolozsvárra bejárhasson misére; most pedig már maga tart kápolnát, abban
-dominicanus baráttal miséztet s egész nap imádkozik és kuruzsol. Nagy
-tudománya van benne, hogyan kell a pogány babonából keresztyén babonákat
-formálni. Azonban egy körültáji áldozatról el nem maradna s a
-gyülekezetben mindig övé az első és utolsó szó. Ékesszólásától rettegnek
-a magyarok!
-
-Még Mike Sára asszony maga van hátra; de az ő késedelmét megértheti, a
-ki tudja, hogy neki az Olt átjáratait kell őrizni, a míg a kunok fejei
-megérkeznek, a kik a Körültájra híva vannak. Ő csak azoknak a
-kiséretében jő fel majd.
-
-Hanem, hogy Opour Kevend rhabonbán uram legutoljára marad, az tőle
-tiszta kevélység; mivelhogy csak a szomszédos Bálványos-várból kell
-alájönnie; ő bizonynyal előbb áldomást tartott odahaza. Mindenki tudja
-felőle, hogy ő még az ősvallás híve s Bálványos-várban a Damaseket
-imádják s a forrásnál áldoznak; de senkinek sincs kedve
-belekapczáskodni, mert mind maga, mind a három fia igen hatalmas
-emberek. Ő ül a balról levő legszélső kövön s közte és a szomszédja közt
-van a Veneturné üres ülőhelye, a minek a szomszédja eléggé örül. Az
-átellenben levő szélső kőpad pedig a Mike Sáráé.
-
-Azért örül pedig az Opour Kevend szomszédja olyan nagyon annak, hogy
-messze esik tőle, mert a rhabonbán nemcsak a három fiát szokta elhozni
-magával, hanem még azonfölül a him oroszlányát is, a mit a szájába
-vetett zablánál fogva bocsát a kezén. Ámbátor a székely nem szokott
-megijedni a medvétől és a mándrucztól sem, de mégis egy oroszlán nem
-kellemetes szomszéd, ha mindjárt tejes haricskán nevelték is fel.
-
-Kevend urnak nagy gyönyörűsége van abban, hogy ő egy oroszlánt vezethet
-pórázon. Bir vele: ő annak az ura. A merre megy, az emberek félve
-kotródnak előle szerteszét, – s mikor leül, zsámolyul használja a lába
-alá az oroszlány fejét. Pedig az ábrázatja is elég marczona volna arra,
-hogy a reátekintőben feltámaszsza a félszt. Összevissza hasogatva
-sebhelyektől, a miket nem ellenség vagdalt oda, hanem a saját keze. Az
-ősvalláskövetők a kedves halottaik temetésénél az arczukat szokták
-felhasogatni: vérrel siratták el, nem gyáva könynyel. Kevend sok ilyen
-kedves halottat elsiratott már. S aztán minden sebhely egy emlékeztető
-jel a halottnak megnyugtatást adó bosszúállásra. Neki és a fiainak három
-varkocsba fonva csüng a haja két oldalt és hátul, elől a homlok
-leborotválva. Az álla közepén hiányzik a szakáll, azt a helyet az
-újszülött gyermeknél tüzes vassal égeti meg a billogos Ez az őshitűeknél
-a felavatás, mint a Jézus-követőknél a keresztség.
-
-A mint az öreg Kevend úr, senkit nem üdvözölve a tanácsban, nagy
-dölyfösen leül a tanácskőre, lábát elnyujtva az oroszlán sörényes
-nyakán, a három legény fia odaáll körüle, jobbról a Szilamér, balról a
-Zsombor, háta mögött az Iszla.
-
-Szilamér a legidősebb; délczeg, magas alak, hosszúkás tojásdad arczczal,
-szép, szelíd tüzű barna szemekkel, gesztenyeszín haja és szakálla. Ez
-bizonyosan az anyja képmására ütött, mert az apja szegletes vonásaiból
-alig van benne valami; ellenben a középső, Zsombor, szakasztott mása az
-apjának, mintha csak a száján köpte volna ki: ugyanaz a tömzsi, széles
-vállú termet, azok az előreülő pofacsontok, az a kettős áll, agyarkodó
-száj, villogó parázsszemek, az egyik szemöldöke épen úgy huzódik lefelé,
-a másik meg fölfelé; még a hangja recsegésével is úgy utánozza az apját,
-azért is ő az igazi kedvencze. A legifjabb, Iszla, széles képű, vastag
-ajkú kamasz, kiülő bikaszemekkel, alig serkedő bajuszszal, kenderszőke
-hajjal, a balarczán van egy nagy fekete szemölcs. Három külömböző anya
-szülte ám ezeket! Kevend úr úgy bánt az asszonyfélével, hogy «adom s
-veszem».
-
-Végre jelenté a kürtszó, hogy a huszonkettedik «ág» is megérkezett.
-
-A zöld boltíven át közeledett, lováról leszállva, Mike Sára asszony.
-Neki is a hosszúnyelű aranycsákány volt a kezében.
-
-De nemcsak egyedül jöve el, hanem a leányát is magával hozta.
-
-Teremtő szent Isten! de megremekeltél, mikor ezt alkottad; akárkinek az
-oldalbordájából vetted! Milyen délczeg termet; karcsú, de hatalmas;
-minden mozdulata csupa ideg, minden tekintete csupa lélek; aranyszínű
-haja sarkáig takarja; szája akkor mond legtöbbet, a mikor csukva van; de
-a két szemének a tüzét ember legyen, a ki kiállja. Nem is jó ránézni
-erre az alakra, mert a ki meglátja, hogy a keble azt a bőrpánczélt hogy
-feszíti széjjel, még eszét veszti bele.
-
-A leány oldalán kard volt; mikor az anyja leült a tanácskőre, ő is
-kihuzta azt, mint a többi legények s odaállt az anyja mellé.
-
-– Ki az ott?
-
-– Mit keres az ottan?
-
-Kiálta fel egyszerre Rapsonné és Kevend úr; de Rapsonné még egy
-szuszszal hamarább.
-
-Mike Sára asszony nagy nyugodtan felelt.
-
-– Ez az én leányom: Imola.
-
-– Mit keres egy leány az áldozathelyen? Kiálta Kevend úr.
-
-– Azt, a mit a legényfiak. Olvastassa fel kegyelmed magának, rhabonbán
-uram, szent László királynak törvényét, abból megértheti, hogy ha egyike
-a székely ágnak fiban kihal, annak minden birtoka és hatalma szálljon a
-leányágra, s a kit fiuleánynak neveznek, csak olyan legyen mindenekben
-mint a férfi.
-
-– Köpök az ilyen törvényre!
-
-– Akkor köp kend az egész székely nemzetre, a ki ezt a törvényt maga
-hozta a csikrákosi mezőn, maga László jelenlétében, a ki még akkor csak
-királyfi volt.
-
-– De a tuhudúnok ezt soha el nem ismerték. Tudva van, hogy a bágyi
-lakodalomban Sándour Están rhabonbán uram menyasszony leánya Druzsilla
-inni akart ám áldomást a fiuleányok törvényére az áldozatkehelyből; de
-Burzon rhabonbán ki is kapta a kezéből a szent kelyhet: asszony nem
-iszik abból.
-
-– De le is szúrta Burzon rhabonbánt Sándoúr Están ott abban a nyomban.
-Megolvashatja kegyelmed a csiki rovatosban.
-
-A dob közbehangzott. Káldor István főrhabonbán igazságot tett a
-perlekedők között.
-
-– A törvény: törvény; az ellen nincs szó, sem beszéd. A fiuleánynak
-mindenütt helye van ott, a hol az ágból való fiunak.
-
-– Te mondád, pattogott vissza Opour Kevend. A törvény: törvény. De azt
-is apáink erősítették meg, hogy a ki az áldozathelyre bejön, annak
-háromban kell igaznak lenni: legyen erős, bátor és tiszta.
-
-– Az én leányom bizonynyal mind a háromban igaz. Mondá Mike Sára
-asszony.
-
-– De annak előbb bizonyságot kell tenni ősi szokás szerint, igaz tuhudún
-szokás szerint.
-
-Erre Sándour rhabonbán kiálta közbe indulatosan:
-
-– De mi nem vagyunk többé tuhudúnok, hanem keresztyének.
-
-– Korcsok vagytok! ordítá Opour Kevend a fiával együtt, s a megrugott
-oroszlán is beleordított a zajba. – Mind keresztülmentetek a
-szivárványhidján! Az asszonyokból tettetek férfiakat, s a férfiak lettek
-asszonyokká!
-
-– Igazad legyen! szólt felcsattanó hangon Mike Sára. Úgy van! A hol
-férfimunka vár a székelyekre, nincs külömbség férfi és asszony között.
-Az oroszlán nősténye, azért, hogy sörénye nincs, mégis oroszlán. Én nem
-féltem a leányomat a tuhudúnok próbáitól. Neked is látom itt egy fiadat,
-rhabonbán, a ki a három bizonyság letevése nélkül jött ide a
-tanácshalomra. A mi bizonyságokat ő le tud tenni, az én leányom
-bizonnyal megcselekszi azt mind.
-
-Az Opourok éktelen kaczagást támasztottak erre a felhivásra, a minek
-csak Káldor hatalmas dobütése vetett véget.
-
-– No hát álljatok ki a próbára! mondá Opour Kevend, hosszú palástjával
-eltakarva az oroszlán fejét. Kezd el Iszla fiam. Mutasd meg, milyen a
-székely erő? Tégy fogadást.
-
-Iszla kérkedőn felvetett fejjel lépdegélt fel az oltárkőre, s ott a két
-nehéz kőpaizst, a mikre a székely nemzet alaptörvényei vannak vésve, a
-két kezébe véve, felemelé azokat rengő karjaival, az arcza csak úgy
-fénylett bele. És aztán elmondá a fogadást: «a hogy most feltartom a
-székely nemzet törvényeit, úgy fogom azokat életemmel, véremmel
-mindenkor megtartani.»
-
-– Jól van fiam! dörgé Opour, az öreg; hát a leány hogy mondja ezt?
-
-Imola szép csendesen odajárult az áldozatkőhöz, a két márványvértet
-egymásra fektette, s úgy egyszerre emelte fel azokat a feje fölé. De meg
-sem látszott az arczán, hogy ez erejébe került, meg sem érzett a
-hangján, mikor a fogadást elmondta, hogy a keble szorul; még csak az
-arcza sem volt kigyulladva, mikor a lépcsőkön alászállt.
-
-A rhabonbánok a fokosaik nyelével dobogtak a földön, helyeselve.
-
-– Alirumna vér van benne! dörmögé bosszúsan a vén Opour.
-
-A mint a tündéri alak a fényes napvilágtól körülsugározva belépett a
-hárskörönd ünnepélyes sötétjébe, Iszla szájtátva bámult reá, Zsombor
-vasvilla szemeket vetett feléje; de Szilamér egészen rajta felejté a
-lelkét.
-
-– Hát lássuk a másodikat! szólt Opour; vajjon csak olyan bátorság
-lakik-e a fiuleány szivében, mint az igazi legényében?
-
-Intésére egy garaboncz egy kecskegödölyét hozott s azt átvette tőle a
-rhabonbán.
-
-Akkor lerántá a palástja szárnyát Opour az oroszlán fejéről, mire az,
-meglátván a gödölyét, hirtelen fölemelte a fejét s megrázta a sörényét,
-veszedelmes mormogással. Opour odahajítá eléje a reszkető áldozatot, s
-az oroszlán lenyomta azt a földre hatalmas tányértalpával. Opour inte
-Iszla fiának.
-
-Erre Iszla kirántott a puzdrájából egy nyilvesszőt, s odalépve az
-oroszlánhoz, rárivallt s lábával nagyot dobbantva, fejére vágott a
-nyilvesszővel a nagy fenevadnak, s ugyanabban a perczben a másik kezével
-kirántotta annak a talpa alól a gödölyét s magasra fölemelve tartá. Az
-oroszlán ordított dühében; de az igaz, hogy Opour maga is visszatartotta
-azt hatalmas karjával a szájába vetett éles zablánál fogva.
-
-– Csináld ezt utána! szólt Opour Imolához, ismét odadobva a fenevad elé
-a gödölyét.
-
-Imola még el sem sápadt. Odalépegetett az oroszlánhoz szeliden; még csak
-vesszőt sem hozott magával, csak a szemébe nézett a nagy fenevadnak,
-azokkal a bűbájt sugárzó nagy égvirág-szemeivel, s attól a nézéstől az
-oroszlán pofájáról elsimultak a harag ránczai, az a nagy bolond
-vadállati ábrázat valósággal mosolyogni kezdett, még a fülét is
-hátrahúzta; s mikor a leánynak a varázstevő keze hozzáért a fejéhez,
-hogy azt megsimogassa: az oroszlán féloldalt fordította neki a fejét,
-mintha azt mondaná: «no még itt is;» a szemeit is összehunyta, a körmeit
-behúzta a talpa közé, csak a lobonczos farkával veregette a földet,
-utoljára hanyatt fordult, mint a macska, s játszani kezdett. S mikor
-aztán a leány kezébe fogta a gödölyét, az oroszlán megnyalta a
-gödölyének az orrát a nyelvével.
-
-– Alirumna volt az anyád! Az tanított erre a varázslatra! kiálta
-szörnyűködve Opour; míg a többi rhabonbánok nagy tetszésre riadtak
-köröskörül. Az oroszlánomat is megigézted!
-
-Hej de ha még csak az oroszlánát igézte volna meg tekintetével ez a
-leány; de a legnagyobbik fia is beleesett annak a bűbájába. Abban is
-kicserélte a lelket. E szemek varázslata alatt elfeledte Szilamér, hogy
-az Opourok és Mikék örök ellenségek, s bizony azzal a szándékkal
-irányozta a kardja hegyét az oroszlán felé, hogy ha az Imolát meg
-találja tépni, rögtön halálra szúrja vele.
-
-Mike Sára büszkeségtől tündöklő orczával ölelte keblére leányát. Nem
-válik ez szégyenére a nemzetségének.
-
-– No, de hátra van még a harmadik igazság! mondá Opour, a tisztaság
-próbája.
-
-Már erre a szóra haraggal dobbant fel az úrasszony.
-
-– Kell azt még bizonyítani az én leányomnak?
-
-– A törvény: törvény; mondá keserű gúnynyal Opour.
-
-– A kik a törvényt hozták, csak férfira gondoltak; hajadon szűzleányt
-egy ilyen kérdéssel illetni is vétek!
-
-A férfiak mind helyeselték ezt. Az ilyen próbát hajadon leánynak nem
-szükség letenni. De Rapsonnéból kitört az irigység: neki nem volt
-leánya.
-
-– De csak tartsuk meg a törvényt. Az ember esendő. Ilyen idős hajadonnak
-már sokfelé lehetett az útja.
-
-– Magáról tudja kegyelmed? veté oda gorombán Mike Sára asszony. No hát
-hozzák azt a próbatevő üstöt! nem féltem tőle a leányomat.
-
-Abban az időben gazdag ezüstbányájuk volt a hegyekben a székelyeknek,
-ott állt a hatalmas kohó, a hol az érczeket kiolvasztották. Nagy
-négyfülű üstben felhozta négy hevér az olvasztott ezüstöt, s odahelyezé
-az oltárkőre.
-
-Az volt a tisztaság próbája, hogy a bizonyító ezekkel a szavakkal: «a
-milyen tiszta a szivem, olyan tiszta legyen a kezem is», belemártotta
-kezét az olvadt ezüstbe.
-
-Isten csodája-e, vagy valami bűbájos mesterség, hogy voltak sokan, a kik
-ebben a próbában a kezüket össze nem égették? Abban az időben ez volt a
-rendes bizonyítás: a hol nem volt olvadt ezüst, tüzes vasat hoztak;
-törvény rendelte így; a körüljáró «billogos»-nak ez volt az
-igazságszolgáltatása.
-
-Iszla csak egy rövid káromkodásig, de Imola egy üdvözlégy Máriáig
-tartotta benn a kezét az olvadt ezüstben s az alatt nem az ő arczán
-folyt végig a könyű, nem is az anyjáén, hanem a Szilamérén. Az ifju
-dalia azon gondolkozott, hogy ha Imolának összeég a keze, felrugja az
-oltárkövön az áldozatkondért az egész ezüsttel.
-
-De nem égette meg.
-
-A főrhabonbán dobütés után kimondá a tanács itéletét, hogy Opour Iszla
-levente és Mike Imola fiuleány helyet foglalhatnak a Körültáj
-gyülekezetében a Száldokfákon belül.
-
-– Magad is alirumna vagy, dörmögé boszúval Opour Kevend.
-
-A főrhabonbán ekkor Mike Sárához fordult.
-
-– És most add elő, miért hivattad össze a Fergetyüvárral a székely
-nemzet tanácsát a maksai dombra?
-
-– Elmondom. Értsétek meg. A kun nemzet hét nemzetséggel vonul keresztül
-a székely földön Magyarországba, a királyok engedelmével. Béla király
-megparancsolta a székelyek grófjának, hogy békében engedje őket
-elvonulni a Honárkán, az Etele útján, a Rhapsonné útján egész
-Kolozsvárig. Én, a rétyi nyirnek és a Honárkának örökös urasszonya,
-kötést szerzettem a kunok vezérével, Kuthen fejedelemfival, hogy én is
-békével engedem őt seregestől, népestől, minden jószágostól egész
-birtokomon keresztül vonulni, de ő is békében hagyja, meg nem háborítja
-az én népemnek se testét, se lelkét, se semmiféle jószágát. Kuthen vezér
-ezt a kötést megerősíté a nagy esküvéssel a négy éltetőre, a szétvágott
-kutyával. És arra kérdés támadt közöttünk, hogy ha a kunok itt a mi
-székely földünkön az ő áldozataikat végezni fogják: ez nem lesz-e majd
-lélekháborodás a a keresztyénhitű székely népre nézve, nem rontják-e meg
-az én nemzetségemet az ő szokásaik?
-
-– De bizony megrontják! rikácsolt közbe Rapsonné asszony, a kinek már
-majd kifúrta az oldalát a szó, abbeli kínjában, hogy egy másik asszony
-annyi ideig beszél ő előtte; nem hagyta Mike Sárának végigmondani a
-magáét, hanem közibe vágott, s akkor aztán semmi gát az ő beszéde árját
-fel nem tarthatá vala. «Hogy ne rontanának meg bennünket. Czudar,
-rusnya, riha nép ez. Alig hogy letelepedtek, boszorkánygyülést tartottak
-a rétyi nyiren. Ezeren is voltak, vízen keresztül jöttek, vízben el nem
-merültek, férfiakat megnyergeltek, azokon lovagoltak, apró gyermekeket
-víz fenekéről felhoztak, tüzet fából csináltak, tűzön átugráltak, kis
-gyerekeket tüzön keresztül dobáltak, kigyót, békát összeszedtek, üstbe
-hánytak; azt megfőzték; ördögökkel tánczot jártak; összeszedték a
-harmatot, s zsákba dugták; a kútágasba kést ütöttek, azon keresztül a
-vidéken minden tehenet kifejtek, az én teheneim is mind véres tejet
-adtak az éjjel: látta őket, ott volt Darkó juhászom, azt megérezték a
-szagáról, pedig elbujt faoduba, de kihúzták s csak úgy kegyelmeztek meg
-neki, hogy megigérte, hogy sót hoz nekik. Éjjel sót csak a boszorkányok
-kérnek. Azzal úgy elfordították a nyakát a pásztorlegénynek, hogy most
-is oldalt áll a feje. Még nagyobb gonoszságot követtek el az Olt
-mellett. Egy halászlegény megleste őket, mikor mint hattyúk, meg
-vadludak odarepültek a leányaik a partra, ott levetették a hattyúruhát,
-a holdvilágnál megfürödtek, hajaikat szétbontották, énekeltek, karéjban
-tánczoltak; a halászlegény reggelre holdas lett a varázslatuk miatt. Az
-ördögökkel vannak. Én az én utamon keresztül nem hagyom őket vegyegni.»
-
-Opour Kevend goromba kaczagással kiálta közbe.
-
-– Talán bizony fél kend, nénémasszony, hogy a mely utat az ördög csinált
-oda kendnek, azt az utat megint elviszi az ördög?
-
-Rapsonné mérgesen förmedt a háborgatóra.
-
-– Te neked meg, vén bak, jobb lesz, hogyha hallgatsz az ördögről! Hiszen
-három fiad közül kettő váltott gyerek. Azt mindenki látja. Csak a
-középső a te képed. A legnagyobbikat a Furusina tündér cserélte ki a
-magáéval, a legkisebbet meg a Drómó ördög tette a fészkedbe; ott a
-pofáján a fekete jegye!
-
-Hajh, micsoda viheder keletkezett erre! A négy Opour férfi mind
-visszakiabált Rapsonnéra, a ki meg, száz ránczba vigyorítva az
-ábrázatját, csak úgy vicsorgatta azt a harmadfél fogát reájuk.
-Legdühösebb volt az öreg Opour, a ki nemcsak a három fiát buzdította
-Rapsonné ellen haragra, de még az oroszlánját is ráuszította; de a mitől
-Rapsonné meg nem ijedt, hanem ő is előrántá a palástja alól a három
-singnyi hosszú fekete kigyóját s azt farkánál fogva kibocsátá a
-rátámadók ellen; a kigyó sziszegve emelte fulánkos fejét az oroszlán
-ellen, a ki visszahőkölt előle ijedten, és se ember, se állat nem mert
-Rapsonnéhoz közelíteni, úgy féltek tőle, meg a kigyójától. Ellenben a
-tanácstagok lábainál levő szelindekek mind beleavatkoztak hangos
-csaholással ebbe a perpatvarba. (Mivelhogy a hű medvefogó ebét, kivált
-táborjáráskor, mindenki maga mellett tartotta szüntelen.)
-
-Csak a főrhabonbán hármas dobütése tudta elcsitítani ezt a szörnyű
-lármát.
-
-– Hallgatás legyen a szent tanácsdombon! Kussodjanak el már az oktalan
-állatok! Nem áldozat helye ez már, a hol kutyákra, medvékre van szükség,
-hogy az áldozatmén belein osztozzanak. Itt most ember tanácskozik,
-észszel, nem fegyverrel. Te Opour rhabonbán olyan fegyverrel támadtad
-meg Rapsonnét, a miben ő náladnál erősebb, a nyelvpirittyel. A mi sebet
-kaptál, viseld. Máskor ne hagyd a nyelvedet kiguvadni a tokjából. Te
-pedig Rapsonné hugomasszony, ne szólj, a míg nem kérdeznek, akkor is
-beszélj ész szerint s ne légy minden lében kanál. Nem kérdezte itt azt
-senki, hogy vannak-e boszorkányaik a kunoknak? Kálmán királyunk kimondta
-törvényben, hogy nincsenek. S a törvény: törvény. Hogy a te juhászod
-látott sok vén banyát, azt elhiszem: a kunoknak az a szokásuk, hogy a
-vén asszonyokat félrecsapják, s a kis porontyaikat is azoknak a nyakukba
-dobják. Nem szeretik a vénasszony-pört, meg a gyereksírást. Hogy ezek a
-férfiak nyakában ülve jöttek ki a vízből, abban semmi varázslat sincs:
-kénytelenek voltak vele, ha bevitték a mocsárba a bivalyok. Ha tüzet
-raktak, melegedtek nála. Azt hányták üstre, a mit útban találtak, s ha
-megfúrták a nyirfát, annak a levét csapolták le, nem a te teheneidét. Ha
-véres tejet fejtek nálad, csapasd meg a gulyásaidat, miért hajtották a
-csordát szirontákos legelőre? A mit pedig a halászlegényed látott, azt
-nem kellett volna neki meglátni. Ha éjjel van, alugyék, s ne leskelődjék
-a kunok szép leányai után, mikor azok a vízre járnak s ne bámulja a
-holdat: hiszen hallhatta az anyjától, hogy nem jó a holdba nézni, mert
-abban egy ember hegedül, s ha annak a hegedüjéről egy húr lepattan,
-megüti a mafláskodó szemét. Bolondnak bolond a tanácsa. – Az ide nem
-kerül. Azonban a mi tisztünk a fölött igazságot tenni, hogy a kun
-jövevényeknek a bálványáldozata nem háborítja-e meg népünk lelki
-békességét: nem ragadja-e a bálványimádás sötét berkeibe vissza székely
-nemzetünket? a miből bizony nagy háborúság lenne! S ha a székely a
-fejedelmek ellen, a magyarok ellen támad, csak ő vallja kárát. Székely
-támad: székely bánja! Azért igazság, hogy Mike Sára asszony kivánsága
-szerint a kun atyafiak idehivassanak s adják elő, mi az ő
-bálványáldozatuk? Ha nagy lármával jár, sipszóval, dobveréssel,
-tűzrakással, botránkoztatással, tiltassanak el tőle; ha titokban
-tehetik, hogy senkit se háborítanak vele: az ő lelkük rajta! Gondoljátok
-meg, hogy a kun nép a mi vérünk: egy ükeink voltak, most egy haza fiai
-leszünk. Egy fonálnyi szeretettel többet meg lehet kötni, mint egy
-pászma haraggal. – Ezt gondoljátok meg.
-
-Általános zúgás hagyta helyben az öreg szavait. Még Rapsonnét is
-megnyugtatta a «hugomasszony» megszólítás.
-
-Azzal a székely gróf jeladására minden oldalról megszólaltak a kürtök,
-behivogatva a népet, s felszólítva a kunok követségeit a közeledésre.
-Mikor a körültájt tartották a maksai dombon, akkor az volt a szokás,
-hogy a nem harczra való nép elfoglalta a hársfák közléit, asszonyok,
-öregek onnan hallgatták a nagy zöld boltozat alatti tanácskozást; a
-gyermekek pedig felmásztak a fákra, s egész csoportostól elhelyezkedve a
-benyuló ágakon, ott szájukba vett falevelekkel és cserépsipokkal
-utánozták a madarak éneklését. (Még maig is fenmaradt ez a szokás a
-ditrói egyházban a karácsonyéji szertartás alatt.)
-
-
-
-
-A BÁBOLNA ISTENASSZONY.
-
-Mint afféle keleti pusztázó nemzetnél szokás, minél rongyosabb az
-alsórendű népség, annál nagyobb pompával jár az előkelő rend; a kunnál
-is a vénasszony rongyot aggatott magára, a gyermek és a rabszolga
-mezítelen szaladgált, a gyalog embert, a pásztort állatbőr takarta;
-hanem aztán a fegyveres lovagokon ragyogott négyféle ország viselete, a
-papok aranyos kantusban jártak, s a fejedelem körül levő mindenféle
-tivatulusok azt sem tudták, miféle csodapompával külömböztessék meg
-magukat.
-
-Legelől jöttek a kakastollas garabonczok, teveháton, tele aggatva
-csengetyűkkel, körülfonva rézlánczokkal: csupa zenebona volt a
-megjelenésük; utánuk a főtáltos a bokolábrás, nyolcz fehér ló húzta
-szekéren: egész vég selyem volt tekerve a termete körül, válltól sarkig,
-alig tudott tőle lépni; a fején hegyes süveg, a nap arany csillagával,
-kezében a kőfejsze, az áldozathoz való, a két karja vállig meztelen, vas
-és ezüst karpereczekkel átszorítva. Szekerének a hosszú lőcseire
-lókoponyák voltak tűzve. Azután jött tizenkét fehér kutyától vont
-kétkerekű talyigán a jövendőmondó horkáz, hosszú, földig érő palástban,
-fejére farkasfej bőre van húzva, kezében a kigyóbőrrel bevont bot,
-oldaláról arany lánczon csüng alá az áldozatkehely, a mi emberkoponyából
-van formálva; mellette lovagolnak fehér lovakon a «szűz legények», a
-kiknek hivataluk a szent tüzet forgatott kerékkel meggyujtani. A
-fejeiken fazékforma sisakokat viselnek, a miktől csak lefelé lehet
-látniok, hogy asszonyra ne nézhessenek; a lovaikat úgy vezették
-púposhátú törpék. Majd a főcsakán jött fényes kíséretével, mindannyian
-délczeg paripákon, a miknek a sörénye szirony közé volt fonva, még a
-nyerge is drágakövekkel volt kirakva valamennyinek, a dolmányuk
-boglártól ragyogó, selyemvirágokkal himes.
-
-Csak azután következett maga a fejedelem, Thatha, nyolcz fehér bivalytól
-vontatott szekéren, – a minek abroncsra vont bibor kárpitjai voltak;
-rúdja és kerekei fényesen megaranyozva; a bivalyok nyakán csengő-bongó
-ezüst kolompok. Mikor megérkezett, hét kürtös fujt riadót, s a
-bokolábrás üdvözlő szókat mondott; de mindazt felülmulta az a nagy
-rivallás, a mi a köröndön belül fogadta az érkezőket; keverve volt abban
-a nevetés az üdvözlő szóval; de még a kutyaugatás sem maradt el belőle,
-s a milyen nehéz volna elhatározni, hogy a székely tanácsfők
-szelindekjei a maguk vad üvöltésével, barátságos indulatukat akarják-e
-kifejezni a kunok szekérbe fogott ebei iránt, vagy az ellenkezőt? ép
-olyan bajos lenne kimondani, hogy a székelyek elfogadó zajában annak az
-örömnek volt-e meg a hangja, a mit az ősvallásra visszaemlékezők
-érezhettek, mikor ezt a pogány szertartáshoz való ember és
-állatsokaságot újra meglátták jelenni hazájukban? vagy pedig az
-elszörnyedés tört ki e hangokban az új tiszta hit megháborítása miatt?
-
-A zaj csak akkor csendesült el, mikor a főcsakán, és a fejedelem
-belépegetett a száldokfa köröndbe.
-
-Minden székelynek visszatetszett az a szokás, hogy Kuthen előtte jött a
-fejedelemnek, a ki neki még azonfelül apja is volt. Úgy illett volna,
-hogy a fiú az apját gyámolítsa, a kinek arra valóban nagy szüksége is
-volt: öreg volt már és tehetetlen; nagy, potrohos termetét alig birták a
-lábai, két karjával jobbra-balra fogózott a vezetőibe, el-elbotlott
-hosszú, asszonyos kantusában, a mi csupa arany szövetből volt,
-megbéllelve drága prémmel; a feje is csillogó lepellel eltakarva, a mit
-zománczos aranyabroncs tartott a homlokára szorítva; a szakálla
-zöldessárga volt a régiségtől; hanem azért gyöngyökkel átfűzve s a
-bajusza két végét egy-egy nagy szem gyöngy huzta alá, a füle mögé
-csavarintva. Duzzadt arcza, kimeredt veres szemei, vastag piros ajkai,
-egész tekintete egy eleven bálványt árultak el benne, a kinek nincsen
-egyéb dolga, mint a gyönyörűséget egymásra halmozni, annak soha fogytát
-nem érezni. Szolgái asszonyhajjal, diófalevéllel töltött vánkosokat
-hoznak utána, azokból csinálnak neki ülőhelyet s mikor arra elhelyezték,
-kezébe adják a nagy fejedelmi botot, az arany buzogánynyal, arra
-rátámaszkodhatik az állával, nehogy a fejét elejtse valahogy.
-
-Annál délczegebb alak Kuthen vezér: a mint rengő léptekkel a székely
-tanácsfők elé dobban, s ezüstnyelű kopjájára támaszkodva megáll a
-középen, üdvözletül hegyével lefelé fordítva a dárdát. Azután körülnéz s
-megtalálva a kit keres, így szól Mike Sára asszonyhoz.
-
-– Te hivtál, mi megjelentünk a Körültájban. Mit kivánsz tőlünk,
-férfilelkű asszony?
-
-Mike Sára tiszteletből felállt a helyéről s úgy beszélt a vezérhez.
-
-– Kivánságomat tudattam már veled, kunok főcsakánja; nálunk,
-Székelyországban törvény tiltja a pogányvallás szertartásait. Az ősi
-tuhudún hit áldozatait eltörültük, egyetértve nemzet és király. Újra
-kigyulladni az eloltott tüzeket nem engedjük. Ha tehát a kunok áldozása
-hasonlít a megtiltott tuhudún áldozáshoz, ti jövevények ugyanazon
-törvény alá estek, mint az itt lakozók, s tűztől, víztől eltiltattok.
-
-(Ez volt a székely alaptörvényekben a legfőbb szentesítés.)
-
-Kuthen vezér daczosan felhuzta a vállát.
-
-– Én áldozár nem vagyok, nem tudom megmondani, mi az igazság, mi a
-bolondság? Láttam a világban bujdokolva hetvenhétféle oltárt,
-hetvenhétféle áldozással. Egyiket sem értettem meg. Láttam az
-akaczirokat, láttam a kuttigurokat, meg a pecsenyégeket, láttam a
-várkunokat, láttam a kozárokat, meg a kabarokat, laktam együtt
-görögökkel, trákokkal, bolgárokkal, tatárokkal; mindeniknek az istenét
-sorra próbáltam: egy sem segített meg. Én nem hiszek a jó istenekben,
-csak a rossz istenekben, a kik üldöznek, büntetnek, megvernek. Áldozatot
-nem azért hozok nekik, hogy segítsenek, hanem azért, hogy ne bántsanak.
-Ha ti nektek olyan istenetek van, a ki jó kedvében jót is szokott tenni:
-adjatok belőle; én itt hagyom nektek az enyimet érette cserébe.
-
-De erre a szóra Thatha fejedelem haragosan kiáltott fel és vele együtt a
-táltos, horkáz, a bokolábrás, a garabonczsereg; a kutyák is üvöltöttek,
-mintha ők is tiltakoznának ez ajánlat ellen; pedig nekik csak
-veszedelmükre volt a szittyavallás.
-
-Kuthen hátrafordítá a fejét s dárdáját fenyegetésre emelve, szólt:
-
-– A kutyák ordíthatnak; de a többiek hallgassanak! (Az apját, a
-fejedelmet még csak kutyába se vette.)
-
-Aztán a két karját a dárda nyelére támasztva, azt mondá Mike Sárának:
-
-– A mi mostani istenünk a Bábolna-isten. Hallottad-e hírét?
-
-– Soha sem hallottam.
-
-– Pedig hallhattad volna. Sok czifra népe volt, míg én agyon nem vertem.
-Egész város vette körül, márványkő palotája volt: azt az apám
-pusztította el. A Bábolna-isten aztán velünk jött, mi imádjuk.
-
-– Nem ismerem.
-
-– Pedig fajtád. Asszony. Hát majd mindjárt megismered; aztán majd
-mondjátok meg, hasonlít-e az a ti ősbálványaitokhoz, a kiknek az
-áldozatát megtiltották a magyar királyok? visszatéríti-e ez a ti
-népeteket az ős tuhudún valláshoz? Hozzátok ide a Bábolna-istent!
-
-A kúnok sokasága, mely a száldokfás körönd bejáratát elállta, utat
-nyitott, hogy a bálványisten előbbre kerülhessen. Azt azonban nem hozták
-a szabad ég alatt: egy nagy sátor volt föléje alkotva, veres persiai
-szövöttesből; azt huszonnégy garaboncz emelte rudakon, úgy, hogy az
-előre tolt sátor egészen takarva tartá a bálványt: nem lehetett tudni,
-gyalog jön-e az, vagy szekéren? – Előtte azonban nagy zeneszóval és
-énekléssel járultak a dalosok, hegedűsök, a timboraverők, a tilinkó és
-tárogató-fuvók, s hangicsálták azokat a méla bubánatos dalokat, a mik a
-magyarnak a szívét úgy felcsiklándozzák. Hajh, idebenn Székelyországban
-mind összetörették a hitbuzgó királyok ezeket a hangszereket: igen
-bölcsen; mert a mit három pap a lelkébe prédikál a népnek, azt egy
-hegedű, vagy egy tárogató egyszerre kiveri onnan. Ime most is, hogy
-dobognak a lábaikkal egynémely rhabonbánok, a mint ezt a zeneszót
-meghallják. Nem hiába nevezik a hegedűszót «ördögök litaniájának!»
-
-A bejárat előtt aztán megállt a sátor. A garabonczok elől széthuzták a
-kárpitokat, a dalosok, hegedűsök oldalt álltak, s arra a felnyilt
-sátorból előtámadt a Bábolna-isten. Aranyos szekéren ült, a mit tizenkét
-ifjú szép leány huzott, bibor-hámba fogva. Mind mezítelenek: a hogy az
-Isten megalkotta őket; s a milyenek a papnéi, olyan a bálvány maga is:
-egy leplezetlen női szobor, aranyozott rézből, a fején napforma küllős
-koronával; talán Astarte, vagy Mylitta, vagy ki tudja, hogy hítták annál
-a népnél, a ki legelőször megalkotta? a kúnok tán tizedik kézből vették
-azt el, megtették a maguk istenének s elnevezték Bábolnának.
-
-A székelyek csak elnémultak a nagy bámulat miatt, a mint a tizenkét
-észbontó tündéralak elkezdett a zeneszóra a bálvány körül valami
-varázslattal teljes tánczot járni.
-
-Hanem Imola e látványra egyszerre sírva fakadt a sértett szemérem
-érzetétől s mintha ő szégyenlené legjobban magát, sűrű hajával eltakarta
-az arczát s odaveté magát az anyja keblére.
-
-– Utczu la! kaczagott fel Opoúr Kevend, s vele együtt nevetett két
-kisebbik fia is. A vitéz még sírva fakad! Hát úgy-e, hogy nem mindenben
-egyenlő a leány a férfival!
-
-– Nem! kiáltá Mike Sára, leányát magához karolva. Ebben az egyben jobb!
-Ebben fölötte áll a férfinak! S jaj volna a székely nemzetnek, ha ennek
-a szűzei a Bábolna-isten és fertelmes kiséretének láttára sírva nem
-fakadnának s el nem dugnák az arczaikat.
-
-Azzal leányának a fejét még jobban eltakarva özvegyi fátyolával,
-odafordult Kuthen vezérhez s keserűen kifakadt ily szókkal:
-
-– Ime, ez az a bálvány, a ki titeket hazátlanokká tesz; ez az, a ki arra
-kényszerít, hogy országról-országra bujdokoljatok, hogy minden
-ellenségnek üldözöttei legyetek: mert kilopja ez a férfiak szívéből a
-lelket, karjaikból az erőt, az asszonyoktól elveszi a hűséget, a
-gyermekektől a tiszteletet. Vész, pusztulás ez a bálvány annak a népnek,
-a mely azt magával hordja; vész, pusztulás annak az országnak, a hol
-letelepszik vele! Jóslatot mondok neked, Kuthen vezér! Te derék férfi
-vagy, hős, vitéz és igaz ember, néped rokonom, mint a magyar: kivánnom
-kell, hogy boldog légy népeddel együtt a te új hazádban. De te
-szerencsétlenséget fogsz vinni a magyaroknak és magadnak, s a te dicső
-fejeddel gurigázni fognak az utczán a magyarok s gázolni fogtok egymás
-vérében. És mind ennek az okozója ez a fertelmes bálvány-isten!
-
-S oly nagy volt az elkeseredés az asszony szívében, hogy indulatát nem
-birva türtőztetni, a kezében levő arany csákánynyal megsujtá a
-Bábolna-bálványt, hogy az érczszobor nagyot csendült utána.
-
-E vakmerő oltársértésre a kúnok minden népe felzúdult, maga Thatha
-király is olyan haragba jött, hogy a buzogányával meg akarta hajítani a
-bálványát megbántó asszonyt, csakhogy kiejté azt tehetetlen kezéből s a
-saját lábát ütötte meg vele. Ki tudja, minő veszedelem támadhatott volna
-még ebből, ha egy hatalmas, erőteljes hang túl nem dörgi az egész
-lármazsivajt, s egy délczeg férfi a székelyek közül oda nem lép a kúnok
-és a székely asszonyok közé. Ez Szilamér volt, Opour Kevend legnagyobbik
-fia.
-
-– Engedd meg főrhabonbán, szólt az ifjú, hogy szót emelhessek a
-gyülekezetben.
-
-– Ifjú vagy még, – monda Káldor, – nem illetne meg a beszéd a tanácsban.
-Meggondoltad-e, hogy mit akarsz szólni?
-
-– Meggondoltam.
-
-– Gondold meg még egyszer.
-
-– Bizony meggondoltam.
-
-– Akkor beszélj.
-
-Szilamér két karját egymásra téve, úgy állt, hogy a két nőt termetével
-eltakarja a kúnok elől, s aztán beszélt csendesen remegő, de mély
-zengésű hangon.
-
-– Székelyek és kúnok, édes véreim! halljátok szavamat. Nem messze
-Bálványosvártól, magas bérczek között van egy kerek tó. A tuhudúnok
-Ividő tavának hivták azt, az új vallás követői Szent Anna tavának
-nevezik. Szájról-szájra hagyva él még a történet, hogy itt két testvér
-élt, két nagy sziklavárban, nagy pompa, gazdagság, bőség és hatalom
-lakta mind a kettőt. Egy nap az öregebb bátya várlakában egy nagy úr
-jelent meg; nyolcz délczeg paripa, aranyos csojtárral, szekerébe fogva.
-A várúr szemének megtetszett a nyolcz ló: kérte drága pénzen, a vendég
-nem adta. Aztán ettek, ittak, víg lakozás után koczkát hoztak elő.
-Játszottak ezüstben, játszottak aranyban. «Hopczihér», az ördög, a
-várúrral tartott, a pénzt mind elnyerte. A jövevény vendég lovait tette
-fel: mind a nyolcz paripát, az arany csojtárral. Az is odaveszett.
-Vendég úr gyalog ment világi utjára. Ez pedig nem volt más, mint Damasek
-isten. Másnap ment a bátya öcscsét látogatni, nyolcz elnyert paripán.
-Ilyen nincs senkinek! dicsekvék előtte. No, én nekem szebb lesz,
-kérkedék az öcscse: fogadásom állja. Fogadjunk mindenbe, egész
-birtokunkba, várunk, földünk bánja. Ha én heted napra a te nyolcz
-lovadnál pompásabb fogattal vágtatok be hozzád: enyém leszen minden; ha
-nem, te birj mindent. Hat nap alatt az öcs előkerestette egész
-birtokáról a legszebb nyolcz szűzet. A heted nap aztán mind
-levetkőztette a szép nyolcz szűz leányt, a hogy anya szülte és úgy
-befogatta aranyos szekérbe. De a nyolcz szűz leány nem akart indítni.
-Csak a könye folyott, csak az arcza égett, de egyik se mozdult. Ekkor a
-vár ura felugrott a bakra, felkapta az ostort, odavágott véle az
-ostorhegyesre. Szép szelíd szűz lyányka, szöghajú Ividő volt az
-ostorhegyes. Vére kiserkedt rá, az ostorütésre. A lány felkiáltott: óh
-Damasek Isten! te hatalmas Isten! Ne hagyd megcsúfolni szűz
-ártatlanságom! És abban a nyomban rémséges robajjal összeroskadt a vár,
-a vár palotástól, palota hegyestől, hegy, szikla erdőstől, mind
-alásülyedett, mély tó fenekére, csak a nyolcz szűz leány úszott a tó
-szinén, fehérhattyúképen. Így tett haragjában a Damasek Isten! Ezt a
-történetet én az anyámtól hallottam; tehát igaz. Gondoljatok reá,
-Istenek haragját nem jó felkölteni, gyönge szűz leányok megcsúfolásával.
-
-Az egész gyülekezet, kún és székely, mind mélyen meg volt indulva
-Szilamér beszéde után.
-
-– Ez aztán a bölcs ifjú! monda Kájon horkáz Zezárma táltosnak. Igazi jó
-készültségű ifjú. A ki nemcsak a hadakozáshoz ért, de még a régen mult
-történeteket is ismeri. S úgy folyik a szájából a beszéd, hogy hegedűvel
-lehetne kisérni. Csupa sarokra megy, a mit mond. Ez aztán a helyes
-beszéd; nem olyan oktalan átkozódás, mint a mit amaz asszony
-elcsergetett. Az asszony csak asszony, a férfi csak férfi.
-
-Még maga Opour is meg volt a fiának a szónoklatával elégedve. Hisz
-Damasek Isten dicsőségére volt az tartva.
-
-Várta mindenki, hogy mit szól erre Kuthen?
-
-Soká gondolkozott, leránczolt homlokkal s szemenként megnézte az egész
-gyülekezetet, egyszerre aztán így szólt:
-
-– Halljátok székelyek: Megértettem eddig, hogy a mi istenünk, a
-Bábolna-isten, itt a székely földön nincs szivesen látva. A mit ez
-asszony mondott: jövendőbe látó őrjöngő jóslással, az engem fel nem
-tart. A mit eme derék ifjú beszélt, visszatekintve bölcs hátranézéssel
-az elmultak tanulságaira, engem hátra nem ránt. Hanem az a sírás, a mit
-ez a leány hallatott itt előttem, az visszariaszt és megtántorít. Sok
-nagy vízen átkeltem már népemmel és bálványommal együtt, átúsztattam az
-Etelt, a Bajkált, a Kürteltót, a Ister hét ágát; de ezen az egy
-könycseppen nem tudok keresztülusztatni. A mely országban a
-Bábolna-istennő láttára ilyen könycsepp jelenik meg a hajadon leányok
-szemében, ott az én Istenemnek megszünt a hatalma. Ebben az egy
-könycseppben jobban elsülyed az, mintha az Arál-tó közepébe volna
-elmerítve. Elköltözöm Székelyországtokon keresztül eskü, fogadás, szer
-mellett, a nélkül, hogy áldozatot tennék a magam istenének. Sőt zálogul
-itt hagyom nálatok a Bábolna-istent; tartsátok rekesz alatt, a míg
-népemnek utolsó csapata is ki nem tisztult innen: akkor adjátok ki, majd
-ha érte küldök.
-
-Ez a milyen nagylelkű, ép olyan bölcs elhatározás volt a kúnok
-csakánjától. Ez által egyszerre helyre lett állítva a testvéries
-egyetértés a kúnok és székelyek között, megszüntetve a féltékenység
-kereszténynél és őshitűnél – s egyúttal a kún népnek az előre vonulása
-is meggyorsítva. Most már ezek ugyan sietni fognak keresztül vonulni a
-székelyföldön, hogy a zálogban hagyott bálványistenüket mentül hamarább
-megkaphassák.
-
-A mint azonban ezt a szót kimondá Kuthen vezér, egy székely menyecske, a
-ki a hársfák egyikére felkapaszkodva hallgatá a Körültáj tanácsát,
-vérszemet kapva, leoldá nyakából a kétujjú zekéjét s azt ezzel a székely
-jelszóval: «Jeddre ne!» oly ügyesen hajítá a Bábolna-bálvány felé, hogy
-ez az istennő nyakába kerülve, annak az alakját hirtelen egész
-czombtövig eltakarta, csak a két aranyos lábszár lógott ki alóla, a mi
-nagy nevetséget szerzett nemcsak a székelyekben, de még a kunokban is, s
-erre a bátorításra minden oldalról előtörének a székely asszonyok, s
-valamennyien egy akkoriban dívott széles szövetet viselvén a ruhájukon
-fölül, a mit fótának neveztek, ezzel nagy hirtelen úgy felöltöztették a
-Bábolna-istennőnek mind a tizenkét szekérvontató leányait, hogy nem volt
-azokon többé semmi megbotránkozásra méltó.
-
-Csak az öreg fejedelem, a potrohos Thatha nem akart beleegyezni fia
-itéletébe. A felkapott buzogányával megint csak saját magát vágta hátba,
-mikor Kuthenre akarta hajítani, azután meg odaveté magát hasra a bálvány
-lábaihoz s a szekerének a kerekeit ölelte át, ordítozva, hogy ő nem
-engedi azt magától elvétetni. – Kuthen intett a kisérő vitézeinek, s
-azok négyen kezénél-lábánál fogva felkapták Thatha fejedelmet s hogy ne
-ordítson olyan nagyon, megitatták egy kulacsból valami varázsitallal, a
-mitől aztán megszünt átkozódni s engedte magát a szekerébe czepeltetni.
-
-Ime tehát, a mit a vének bölcsesége, a férfiak minden bátorsága nem birt
-kivívni, elnyerte egy leány könyező két szeme.
-
-Maga mondta azt a kúnok főcsakánja, Kuthen vezér.
-
-Igaz-e, nem-e, a mit mondott? Azt ember nem tudhatja. A szívekbe nem
-lehet látni. Vajjontén csakugyan Imola könyrefakadása térítette-e arra a
-gondolatra, hogy a Bábolna-istennőt elhagyja magától? vagy pedig maga is
-régen főzte már azt a fejében, s egészen igazat adott annak az
-asszonynak, a ki azzal fenyegette meg, hogy az a bálvány teszi az ő
-népét hazátlanná, földönfutóvá, s lelkében megrezzent annak a jóslata
-előtt, bárha nyelvével tagadta is a hitét benne? Ki felelhet erre? Annyi
-tudnivaló, hogy soha Kuthen vezér a maksai száldokfás dombon elhagyott
-Bábolna-istenasszonyért visza nem küldte a maga embereit, hanem nagy
-hirtelen átköltözött a Honárkán, az Etele útján, a Rapsonné útján, s
-mikor Deés alá megérkezett, ott az Őrhalmon nagy máglyát rakatott
-nyergekből, s azon a vén Thathát, valamennyi feleségével együtt
-megégetteté; a tevéket is agyon üttette s együtt elsiroltatá Thatha
-hamvaival, réz kopját, arany buzogányt, koronát, sarkantyút mind
-odarakatott mellé. Szokás volt ez a vándor népeknél, hogy a megvénhedett
-fejedelmet nem vitték át az új ország határán, a hol le akartak
-telepedni, hanem a két ország közötti legmagasabb hegyen megölték,
-megégették és eltemették. Így tettek a magyarok is Álmos fejedelmükkel.
-
-Hanem azért még sem kerülhette el a jó Kuthen fejedelem azt a nehéz
-jóslatot, mit a székely alirumna-ivadék mondott felgerjedésében, hogy a
-fejével fognak gurigázni az utczán a magyarok. Bizony az lett a vége. S
-térdig gázolt a két testvér nemzet egymás vérében nem sokára, a hogy azt
-Mike Sára megjövendölé.
-
-A száldokfás köröndben pedig ott maradt a Bábolna-istennő, papnők
-nélkül, zenészek nélkül, imádók nélkül: nyakába vetett panyóka zekével
-megcsúfolt istenszobor. A ki háborúságára született a nemzetnek, a ki
-miatt irtóháborúkat viseltek thrákok, gepidák, sarmaták, massagéták,
-agathyrsok, kúnok, egymástól elfoglalták s meghódoltak előtte, hordozták
-két világrészen keresztül, míg utoljára egy olyan nép között
-zátonylottak meg vele, a mely szégyenli magát előtte s azt mondja az
-istennőnek: «eredj, takard el meztelenségedet!» s azzal megszünt isten
-lenni.
-
-– Ki fogja őrizni ezt a bálványt? – Kérdezé Káldor, a főrhabonbán.
-
-– Én!
-
-– Én!
-
-Egyszerre két szó is hangzott fel.
-
-Opour Kevend és Rapsonné szóltak.
-
-Ha valaki ráért volna megvigyázni a vénhedt tündérnő arczát, attól a
-percztől fogva, a midőn a Bábolna és papnői a sátor alól kibontakoztak,
-megdöbbent volna attól az átváltozástól, a mi ez arczczal történt. Már
-maga az alak, mely eddig karikára görbedve gunnyasztott, térdéhez
-értetett állal, egyszerre kiegyenesedett, a száz éves csontok délczeg
-alakká merevültek ki, a beesett szemek elkezdtek ragyogni, a száz ránczú
-pofák kigömbölyödtek a mosolygástól, s az igézet alatt a hirtelen oda
-tekintőnek úgy rémlhetett, mintha előtte állna ismét az a mesés tündér,
-a ki annyi férfi szivet tört egykor cseréppé, – mintha valóban
-birtokában volna az a bűvös asszony annak a kantéros kenőcsnek, a mitől
-még a legrútabb boszorkány is egyszerre deli czifra asszonyá változik
-által. Ez a bálvány, ez a táncz, ez a zene felkölté benne az
-emlékezetet. A vér újra felforrott szivében s csiklandani kezdte alvó
-érzékeit: kevés kellett volna hozzá, hogy oda szökkenjen a tánczolók
-közé «hopp hirével!» s rákezdje a «szép asszonyok» tánczát. Minden ize
-apróra reszketett s őrjöngő mosolygásra nyiltak fel ajkai.
-
-– Én őrzöm meg a bálványt! kiálta hevesen, Káldor felszóllítására.
-
-A főrhabonbán csillapító kézmozdulattal inte Rapsonnénak.
-
-– Nem te, hugám. Az nem neked való. A te váradban már ott van a kápolna,
-a szüz Mária-képpel. Ez a kettő egymással meg nem fér. Te csak imádd a
-szent szüzet. – Majd elviszi őrizetre Opour Kevend rhabonbán öcsénk a
-Bábolna-képet a maga várába, a Bálványosba. Ott még helyet találhat, a
-míg a kunok érte nem küldenek. Most oszoljatok haza békességgel. Minden
-indulatot itt hagyjatok, magatokkal semmit haza ne vigyetek.
-
-Ősi szokás szerint mindegyike a jelenlevőknek a nagy száldokfákról
-egy-egy csivatag sarjú hajtást tört le s annak a leveleit maga előtt
-elhinté, annak a jeléül, hogy minden indulatot elszór magától, a mi
-tanácstársai ellen gerjedt a lelkében. S nagyon őrizkedett mindenki csak
-egy levelet is felvenni a földre hintettekből, mert megeshetnék, hogy az
-elhajítónak valami indulatát magával vinné el.
-
-Hanem a mint Imola elszórta maga elé a hársfaleveleket, voltak, a kik
-megvigyázták, hova hullanak el azok.
-
-Opour Kevend három fia legutolsónak maradt az eltávozásnál. S mikor
-egyedül maradtak, mind a hárman oda rohantak, a hol Imola elszórta a
-hársfaleveleket. Egyet mindenik felkapott belőle.
-
-– Én ezt a leányt elragadom! lihegé Iszla.
-
-– Én ezt a leányt megölöm! dörmögé Zsombor.
-
-– Én ezért a leányért meghalok! sohajtá Szilamér.
-
-S elvitte magával mindenik a leányszórta levelet: vajh ki milyen
-indulatát vitte el a levélhintőnek?
-
-
-
-
-BÁLVÁNYOSVÁR.
-
-– Arx idololatriae; a hogy Zsigmond királyunk adománylevele nevezi.
-
-A legrégibb székely várépitészet emléke. Rég túlélte az egyezer
-esztendőt. Még most is állnak falai. Úgy volt az építve, hogy örökké
-tartson. A «magyar Isten» számára építették. Itt gyültek össze hivei még
-a harmadik századjában is a keresztyén vallás uralmának. S a királyok és
-a vajdák nem mertek arra gondolni, hogy Bálványos-várát ostrom alá
-vegyék, elfoglalják, a régi Istent belőle kizavarják. A mit a királyok
-és vajdák nem mertek megtenni, megtette egy asszony. Meglátjuk, hogy
-történhetett az?
-
-Még romjaiban elnézve is fölséges ez a vár. Háromezer ötszáz lábnyi
-magas hegy tetején, a minek három oldala hozzájárulhatatlan, mered föl a
-tizenkét öl magas torony, a minek falait sem villámverés, sem földrengés
-nem birta ledönteni. Körülötte a várost átölelő erős falak: csakhogy az
-a város most már vadzsályával van benőve. Tetejéről belátni a fél
-Székelyországot. Valamikor ennek a toronynak aranyozott teteje volt:
-csúcsán az aranynap sugárküllős képével; – támadáskor, alkonyatkor olyan
-messze elragyogott az, a milyen messze a horkázok tárogatói
-elhangzottak. Ez a torony volt bizonynyal a bálványok szentélye; a két
-öl vastagságú falak alig hagynak fenn négy ölnyi belső világot: a
-toronynak se ajtaja, se ablaka sehol, csak a kiülő párkányzatán keletnek
-van rajta egy fülke, faragott gyámkővel, egy ember betölti azt.
-Földalatti folyosón jártak ebbe s napvilág nem érte a benne őrzött ősi
-ereklyéket.
-
-Négy emeletre volt a torony építve: azokban álltak a bálványok. A
-szityafaj nem volt képfaragó. Bálványaikat nem alkotta emberi kéz; maga
-a négy éltető, a négy «kis isten» készítette azokat – az «öreg isten»
-parancsolatjára.
-
-Esztendőben egyszer, a csillaghullás napján (ma Lőrincz napjának
-nevezik) eljöttek a földalatti úton e toronyba a táltosok, a gyulák, a
-horkázok és rhabonbánok. Ez volt az óév utolsó napja. Az égről is ekkor
-dobálják le az ócska csillagokat, s újakat gyujtanak meg helyettük; a
-földön is kioltogatják mindenütt a tavalyi tüzeket s új tüzet gyujtanak
-Bálványos-várában: onnan osztják azt szét a vidéken élő hiveknek. Ekkor
-hát fáklyafénynél végig járják a vallás fejei mind a négy emeletét a
-toronynak, s kezeikkel érintik a négy bálványt.
-
-Az egyiket a Földisten adta. Csodálatos, félig ember, félig hal alakú kő
-az: így termett a földben, senki sem csinálta más, mint maga a föld. A
-«Kalandos» patak nagy áradatkor ma is hord elő még a föld kebléből
-szeszélyes emberalakokat, miket a természet keze idomított. Egyet most
-is látni belőlük Erdő-Szent-Györgyön a Zeyk kastély udvarában. Hajdan
-imádták azt: most csak kapubálvány.
-
-A másik bálványt a Vizisten alkotta: mai nap özönfának nevezik. Óriási
-fatörzs, a mi a Fekete Ügy vizében koromfekete kővé vált. Fejsze nem
-fogja, s szikrát ad az aczélütésre. Ez is a teremtő «kis isten» csodája.
-
-A harmadik a Légisten bálványa: egy roppant nagy lebkő, a mi itt esett
-le a Bálványos mellett, letört darabjából készült az a pallos, a mivel a
-székely fejedelmek megtették a «napvágást».
-
-A negyedik a Tüzisten bálványa. A kovásznai sárokádó pokolkéménynek
-egyszer eszébe jutott sár helyett tüzet és olvadt érczeket okádni; akkor
-dobta ki ezt a bálványt; olyan az, mint egy kétfejű ember, térdén
-guggolva. Mind a négy bálványt maga az istenség alkotta, az küldte.
-
-Ezek lakják a torony négy emeletét: a négy éltető jelképe.
-
-Maga a rézkupola azokat az ereklyéket rejti, a miket már ember hozott
-létre. Itt őrzik a kőkutyát, a mit aranynyal töltötten találtak a föld
-alatt; az ökörbőrre rovátkolt végrendeletét Csaba vezérnek, és a
-«balita» bálványkákat, a mik ohóban olvasztott ezüstből alakultak, a
-hogy az omló ércz szeszélye formálta. Ilyent ajándékoz a vőlegény
-menyasszonyának mátkatálban, s a javas asszonyok azoknak a hepehupás
-forradásaiból le tudják olvasni a jövendőt az új asszony számára.
-Valamennyi Opour családbeli ősanyának itt vannak a balitái. Nagy kár,
-hogy a főfő ereklye, a szerecsendiókehely, a mibe a vezérek vérüket
-bocsáták, a mivel nagy szövetségkötéskor áldozni szoktak, nincs a
-többiek közt. Az ott maradt Budavár uránál, Sándoúrnál. Az meg már
-keresztyén. Minek is volna már? Nincs már szövetség. A hét székely
-vezérből csak egy maga van még a tuhudúnok hitén Opour. Az se soká lesz.
-
-Az idegen bálványokat a torony mellé ragasztott félkör alakú rekeszték
-őrzi. Erdély földe mindenütt be van azokkal szórva. Kétezer év előtt ez
-a római míveltségnek a hazája volt. Városok, táborhelyek voltak, a hol
-most buján tenyészik az iharfa. Az ásó, kapa töredezett istenszobrokat
-vet föl a földből. Ki tudja, hogy hivták őket? Ha szép nő: Tündér Ilona;
-ha szakállas: Herkó Páter. A buzgó keresztyén még apróbbra töri azt a
-kapafokkal; hanem az ősvallás követője megbecsüli: istenalak volt! ki
-tudja, miről használ? Megmossa a patakban, felhordja Bálványos-várba, s
-ott egész gyüjtemény szaporodik belőlük; nem imádják, de tisztelik.
-
-Ebbe a rekesztékbe hozták el a kúnok Bábolna istennőjét is. Talán épen a
-babyloni «Anaitis» volt. A kún «Bábolna» nevet adott neki; a székely úgy
-hivja, hogy «Furuzsina»; a magyarnál «Délibába».
-
-Annyi bizonyos, hogy a szerelem istennője volt valaha valahol.
-
-Meg is érzett a hatalma azonnal Bálványos-várban, a mint ott szállásba
-fogadták a tuhudún magyarok.
-
-Attól a naptól fogva majd megbomlottak az asszonyféléért Opoúr fiai.
-
-Pedig bizony itt van az ó-tűzoltó, új tűzgyujtó ünnep s olyankor az ifjú
-leventékre erős hivatal vár.
-
-Az éjszakai csillaghullást az egész vidék népe ébren alvó szemmel lesi
-kinn a mezőn, s reggel, mikor a Bálványosvár falain megfujják a horkázok
-a hosszú kürtöket, siet fel minden nép a körül levő helységekből, a
-pásztorkunyhókból Bálványos alá. Ott van egy sík csapinós hegyoldalban a
-tűzhalom, a hol apáik áldoztak, ők is oda sietnek. Minden asszony
-elhozza magával a tűzhelyén tegnapról megmaradt parazsat fazékban, a
-férfiak száraz rőzsekötegeket, a lányok kilenczféle füvet és virágot.
-Otthon minden tüzet eloltottak, egy égő parázsnak nem szabad maradni a
-háznál, mert az veszedelmet hozna.
-
-A várból az első hajnalkaczagásra lejönnek a hatalmasak a tűzhalomhoz. A
-rhabonbán fiaival, a táltos, a horkáz, a gyula, a billogos, a
-perestoldó, a garabonczok, a fegyveres vitézekkel. A tűzhalom két
-oldalán fehér lapos kövek vannak sorba rakva, azokon az öregek
-telepesznek le, keletről a férfiak, nyugatról az asszonyok.
-
-Ott az asszonyok mind kiürítik a tűzhalomra a fazekaikban hozott
-parazsat, s azt a Gyula, egy illatos füvekből készült pemetével tiszta
-forrásvizet fecskendezve a tűzre, mind eloltogatja. A tűzoltás alatt nem
-szabad beszélni. Így kell akkor tenni, mikor az eleven parázs hideg,
-holt szénné átválik. Mi lenne az emberből, ha Isten nem adna több tüzet?
-Ezen jó elkomorodni! Sok öreg asszonynak köny szökik a szemébe, mikor
-tűzhelye utolsó parázsát kioltani látja: azt az ismerős jó szellemet, a
-ki minden napi perlekedő társa volt. Mert a tuhudúnok a tüzet a
-pestesben kialudni soha nem engedik. A ki a szomszédba megy kölcsön
-kérni tüzet, boszorkányhirbe jut; aczéllal, kovával tüzet gerjeszteni
-keresztyének szokása; a tűzimádónál ez az Isten megcsúfolása volna.
-
-Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy fakereket.
-Annak a küllői kilenczféle fából készültek. Ennek a keréknek az agyán
-egy hosszú kőrisfarudat tolnak keresztül: ezt kell két szűz legénynek
-addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az meggyulladt tőle, így támad az
-új tűz.
-
-Ki az a két szűz legény? Ki volna más, mint Opoúr két kisebbik fia:
-tavaly is ők lobbantották fel az új tüzet.
-
-Hanem az tavaly volt! Az idén nem megy az áldozat. A két erős ifjú
-erőszakadtáig dörzsöli a kerékagyban a dorongot, de az csak füstölög,
-szenesedik, kesereg, nem gyulladhat lángra.
-
-– Miért haragszik ránk az Isten? kérdezi Opoúr Kevend a gyulától. Hogy
-nem tudja a két fiú a tüzet meggyújtani? Bizonyosan eloltatlan tüzet
-hagyott valaki otthon a házánál!
-
-– Hamarább meg tudná azt mondani a Bábolna-bálvány, dörmögé a gyula. A
-mióta a kún leányok megfürödtek a Torja vizében, nem fog tüzet a kerék a
-székely ifjak keze alatt.
-
-– Menjetek el a keréktől! rikácsolá Opoúr; ti bántottátok meg az Istent.
-Eredj oda Szilamér fiam: te fogd meg a rudat.
-
-És Szilamér kezében egy mesemondás ideje alatt lobbot vetett a kerék.
-
-A küllőkből kitörő láng aztán egyszerre feloldott minden nyelvet. Eddig
-csak szájtátva bámulták az ünnepélyes munkát, s rettegve lesték a
-sikert: a mint a tűz kiütött, mindenki visszakapta a lelkét. Ah, milyen
-öröm a tűzistent ujra meglátni. Azt az édes áldott Istent, a ki éltet,
-melegít, ápol, világít; – mikor haragba jön, elpusztít, megemészt; a ki
-nélkül nem volna a kezünkben se kenyér, se kard. Milyen jó, hogy ujra
-megtért hozzánk!
-
-A mint a gyula meggyújtotta az új tűzzel, a szűzlánggal a négy szegletre
-felrakott négy máglyát, a leányok is rákezdték az éneket, a tánczot: – a
-szép székely leányok.
-
-A ki még nem látta a székely hajadonokat, nem is tudja, hogy mi az a
-szép leány? Nem is lehet azt szóval elmondani! Tündér legyen, a ki azt
-lefesti, s tündér legyen, a kinek a szeme nem káprázik tőle! Nem olyan
-egyforma szépség az, a milyen más népeknél szokásos; itt minden együtt
-van: szőke, barna, szögfekete haju; egész gyűjteménye Isten remekének. A
-ki a szemeikbe mer pillantani, mindjárt megtanulja a tűzimádást.
-
-Szép pacsirtahangon, rigóhangon énekelik az őspogány éneket:
-
-  «Tüzét megrakoljuk, négy szögre rakoljuk,
-  Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,
-  Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok
-  Harmadikán ülnek szép ifjú legények,
-  Negyedikén ülnek szép hajadon lyányok.»
-
-Aztán következik a végnélküli tűzugráló nóta:
-
-  «Meggyulandó Barta háza!
-  Jaj ne hagyjuk szegényeket!
-  Oltsuk, oltsuk!»
-
-Minden leány annak a nevét mondja, a kihez a szive hajlik, s aztán
-átszöki a lobogó tüzet; társnői kilenczféle illatos füvet dobálnak a
-tűzbe, hogy jobban lobogjon, s éneklik hozzá a virágok dalát, a mik
-egymással versengenek az elsőbbség fölött: «buzavirág mondja, ne
-vetekedj velem, mert bizony én velem széles e világ él; – szőlővirág
-mondja: ne vetekedj velem, mert bizony én velem áldozatot tesznek; az
-ibolya mondja: ne vetekedj velem, mert bizony én velem lányok
-dicsekednek!»
-
-Nem marad egy legény, a ki meg ne hallaná a nevét a szép lányok ajkáról,
-mikor azok az áldozat tüzét átszökellik. Csak az egy Szilamér nevére nem
-énekel senki a dalból. Ő ott áll magában, vadászkelevézére támaszkodva,
-lehorgasztott fővel, mintha az egész tűzáldozatot, a szép leányok
-tündérkoszorujával egyben nem látná maga előtt.
-
-Mikor lelohad a tűzrakások lángja, csak az izzó parázs marad ott
-halomban. Ezt egy lapátnyi nagy vaskalánnal szétosztja a gyula a
-felsereglett nép közt. (Ezt a tűzosztó kanalat nem rég megtalalták egy
-ó-kútban Harasztkereken.)
-
-– Várjatok elébb! Kiált a tűzosztás előtt Opoúr rhabonbán. Hát már ebben
-az évben nem született fiú gyermek az egész Bálványos vidékén? Nincs már
-egy anya sem a székely asszonyok között?
-
-Van biz ott anya is, fiú gyermekcse is elég, hanem hát a buzgóság
-hanyatlik. A királyok törvényei erősen megtiltják, hogy az újszülött
-gyermekeket tűzön avassák fel: a keresztyén vallás sokkal szelidebben
-osztja az üdvösséget; az vízzel keresztel. A kis porontyokat inkább
-viszik az anyák a tórjai espereshez keresztelni, mint a bálványosvári
-billogoshoz. Csak egyetlen egy asszony hozta el a csecsemőjét a karján.
-Ennek még erős a hite.
-
-Oda viszi a kis fiát az izzó parázshalomhoz s átnyujtja a billogosnak.
-
-Ez a felavató pap. Öltözete bivalybőr pánczél, mezítlábra kötött
-fapapucs, fején bőrsüveg. Az öve mellett egy görbe kés, a minek a nyele
-széles billogon végződik. A kés hegye áld: a fogantyuja büntet.
-
-A billogos két kezébe veszi a kis mezítelen porontyot s aztán az izzó
-tűz fölé tartva, hangosan hirdeti fölötte az áldást:
-
-  «A Tűz-Isten oltalmazzon,
-  Istennyila meg ne sújtson,
-  Guta, Csoma rád ne lessen,
-  Dobrocz, Mirigy meg ne lepjen,
-  Kék Kelevény ne találjon,
-  Rossz bába ki ne cseréljen,
-  Hopcziher rád ne dobbanjon,
-  Koldusfarkas meg ne marjon,
-  Vahor, rossz szem meg ne verjen.
-  Minden ized nagyot nőjjen,
-  Mint a vas, oly kemény legyen.
-  Nagyobb ember légy apádnál,
-  Ne sirj otthon az anyádnál.
-  Mint ez a tűz, oly igaz légy!»
-
-E hosszú eláldás alatt a pirító tűz fölött kapálózó ártatlan kis ember,
-a ki ezekből mind semmit sem értett, torkaszakadtából visított a
-billogos kezei között: a mi szintén igen szükséges a rossz szellemek
-elijesztésére. – Mikor aztán vége lett a versnek, akkor a billogos
-kivette az övéből az áldozattevő kését, megtüzesítette a hegyét a
-parázsban, s akkor azzal egy félhold alakú karczolást tett a csecsemő
-állán. Ott azon a helyen nem fog annak szakálla nőni: arról ismernek
-egymásra a tuhudún vallás hivei.
-
-Opoúr Kevend megajándékozá egy orsó alakú aranypénzzel a hitbuzgó anyát,
-a mit az rögtön az ordítozó kis fia nyakába akasztott szironyon; egész
-büszke volt rá!
-
-Most azután következett a tűzkiosztás.
-
-Mindenki kapott már belőle: a négy parázshalom szét volt dulva. Ekkor a
-horkáz jelt adott a kerítésen kívül ácsorgó pásztoroknak. A tűzhalmot
-elzáró alacsony kőfal mögött volt összeterelve az egész vidék mindenféle
-lábas jószága. Azokat csordánkint keresztül hajtották a tűzön. Ez
-megóvja azokat métely, dögvész, torokgyik ellen. Az állatsereg
-szétgázolja a hegynek alá kényszerített rohamában a máglyák parázsát, s
-a mi élő tűz még marad a halmon, az utolsó gulya után, annak neki
-eresztik a siheder gyermekhadat, a fiúkat, azok aztán mezitláb tapossák
-el az utolsó parázsát is az áldozattűznek, s a szénnel bajuszt festenek
-maguknak.
-
-A tűzáldozat eltartott késő estig. Már az «áldomáscsillag» is feljött az
-égre, mire vége lett az ünnepi szernek. Akkor aztán szerteszét minden
-halmon kigyulladtak az örömtüzek: azokat már az ifjú legények
-gyujtották; s most már aztán ők kezdték el énekelni az ipsilángyi nótát,
-tüzes kereket eregetve a hegyoldalokon alá, a szeretőjük nevét
-hangoztatva mellé. – Hegyen-völgyön lakoma volt! – Bálványos-várban is
-nagy áldomáshoz készültek e szent nap megünneplésére. Csakhogy az első
-személy, a legszükségesebb, hiányzott az áldomáshoz. A mai nap
-tűzgyujtója, a szűz legény: Szilamér sehol sem volt található. A nagy
-derendóczia között úgy eltünt, hogy észre sem vették. – Azt elnyelte az
-erdő.
-
-
-
-
-A POKOL TORNÁCZA.
-
-Bálványos-vár körül nemcsak az istenek tartottak ám tanyát, a pokol is
-ott volt a közelében.
-
-Nyugatról elnézve, a vár fokáról meg lehetett látni a pokol tornáczát. A
-kiket a bölcs horkázok a tuhudún vallásba beoktattak, az mind jól is
-tudta, hogy annak a rettenetes vidéknek a tájékára sem jó menni; mert az
-egész átelleni hegyet uralja a Drómó ördög. Ugyanaz az ördög, a ki a
-Rapsonné szeretője volt fiatal korában. Azt a kis váracskát is az
-építette az ő számára ott a hegy tetején, de annak se megy közelébe
-semmi jó lélek; mert még a ki csak olyan vakmerő volt, hogy a pokol
-tornáczát megtapodta, mind odaveszett, egy sem került vissza. Minden
-emberöltő ivadékban emlékeznek egy olyan esetről, hogy a földalattiakkal
-daczoló vadászt, a ki arrafelé hajtott vadat, a távolban legeltető
-pásztorok a hegyekről ott látták másnap felküdni a pokol tornácza
-szikláin, előtte az elejtett vad, mellette a két kutyája. Aztán
-mindennap ott látták. – S mikor a hullakeselyű lecsapott az ott
-heverőkre, maga is ott maradt, mintha csak nyillal lőtték volna sziven.
-Madárnak sem jó járni azon a vidéken.
-
-A földalatti erők csodaműhelye ez. A mai korban ez az egyszerű neve van:
-a «Büdös». A rengeteg őserdők közepéből tolakodik előre egy óriási
-bércztömeg, egymásra hányt düledező sziklák romhalmaza; mintha egy
-bedőlt tűzhányó volna. Oldalait kiégett likacsos surlókövek fedik;
-érczsalakmaradványok: mogyoró, galagonyabokor csenevészik s hasadékok
-között: azokon is rőt a levél. Csak a pemétfű látszik itthon lenni, s a
-sírok és romok két virága, a kövi rózsa, meg a sárga szaka. A halál
-országa ez.
-
-A bércz oldalán, fenn a magasban ásít egy sziklaodú; félredült gúlák
-képezik óriás kapuját; májszínű, rozsdaveres sziklák, fekete erekkel.
-Hanem a barlang száda körül sárgán van zománczozva szikla és padmaly:
-mint a penész, úgy lepi be a halaványsárga nyirok az egész környéket. S
-a bejárát előtt hullámzani látszik a lég, mint a délibáb: a kövek
-tánczolni látszanak; az örökké nyitott kapu reszket és a föld maga
-libeg-lobog. Itt van a pokol tornácza.
-
-Mi leheli fel azt a haláladó léget, onnan a szikla mélyéből, a mitől még
-a felette átrepülő madár is leesik? Kinek a szavára nyilt meg ez az
-üreg, a mibe ember ha belépett, többé vissza nem tér?
-
-Ide jött Szilamér.
-
-A horkázok azt verték a fejébe, hogy itt van a halál birodalma: –
-hivogatta valami szó ebbe a birodalomba!
-
-Beletévedt azokba az erdőkbe, a miket soha emberláb meg nem tapodott.
-Idejüket régen elfeledt fák egymásra düledezve, őserdők, a másik őserdő
-temetőjéből előmagasodva, még a vadnak is utját állják, hát még az
-embernek. Incselkedő lidércz, kóborgó lobogvány belecsalogatja a
-feneketlen «Mohosba». Ott a hegyek tetején tó van; de benőve sűrű
-ingoványnyal: a ki rálép, lerántják a csalóka pázsit alá a vizi
-hüvelvények. A völgyek mélyében ráijeszt a Fortyogó forrás; a mint zúgva
-előtör a tőzeg-telepből, sárgás barna vize fojtó gőzt ereszt ki, amott
-megállítja a Hammas patakja, melynek sötét szürke vizén félelem átlépni.
-A lépésére szétoszló harasztból egész kigyófészek gomolyog szerteszét:
-azok ott futták a «kigyókövet» a királyuk fejére. A felháborított
-kigyófejedelem fejét magasra emelve, kanyarog a maguktól világító redves
-fák odvába. Menmeg süvegnyi béka állja utját, a mi úgy tud üvölteni,
-mint egy disznóhajtó kürt, ha árvacsalánnal megverik a hátát: más
-fegyver nem fogja; majd meg ormótlan, idegen mezőkre bukkan, a hol
-minden növénynek vörös a levele; ismeretlen szálas lapuk fehér
-virágpalczáikkal, mint egy hadirend, úgy állnak előtte, s a sötét
-erdőmélyből tűzvilágú szemek izzanak eléje, s olyan jajszó hallik,
-mintha elkárhozott lélek nyögne fel a sírból. Ez az ocsmány sokatevő
-hangja. Tanyáját felismerhetni a sötét erdőben az ott fehéredő nagy
-halom csontokról.
-
-– No hát lássuk a szörnyű pofádat! Még rád nem vadásztam!
-
-A sokatevő csak éjjel jár martalékot orozni, s mintha tudná, hogy itt a
-halál tartománya: ide hordja a zsákmányát, innen ki nem riasztják, mikor
-jóllakva döglik.
-
-Szilamér ráeresztette az ebeit. – Két hatalmas hosszúszőrű, hegyesfülű
-véreb volt az, hires medvefogók. – A fenevadat kizavarták tanyájából; az
-futott fel a hegyoldalnak: a vadász utána.
-
-Az ebek kiverték a vadat az erdőből. A véreb nem csahol, mint a kopó;
-külömben Bálványos-várban meghallották volna, hogy Szilamér merre jár.
-Mindenütt a sokatevő nyomában volt.
-
-A hol egyszerre megnyilt az erdő, előtte állt a kietlen meredek
-bérczomladék, meredek falával, melynek tetejéről leszakadni készülő nagy
-csompók hajolnak lefelé. A kiégett kő törmelékéből támadt ösvény, az
-útjába hengeredett kolonczokat kerülgetve, arrafelé vész el, a hol a
-pokol tornáczának fénylő sárga szája tátong, a sziklák, a kilehelt
-világoskék légtől olyan libegést kapnak, mintha remegnének.
-
-A sokatevő oda akart menekülni a barlangba.
-
-A mint az odú szádához érkezett, egyszerre ledobbant a földre,
-hanyattvágta magát; iszonyú fogait elvicsorította s aztán többet nem
-mozdult.
-
-A két véreb utána rohant, egy kutyahosszával megelőzve egymást. Azok is
-lefeküdtek egymásután, jobbra-balra az üldözött vad mellé. Nekik sem
-kellett több ringatás, olyan jól elaludtak.
-
-Szilámér megállt fölöttük és elgondolkozott.
-
-– Ime, milyen olcsó ez a halál. Nem kell hozzá mély seb, hosszú kín.
-Olyan gyors, mint a buzogányütés. S aztán megszünik minden szenvedés.
-Milyen csendesen alusznak egymás mellett az ellenségek!
-
-Milyen felséges pompája van a halál országa bejáratának! Az egész
-kapubolt s messze körülötte a széles sziklatornácz bevonva aranynyal
-versengő sárga kénvirággal. Ez az egyetlen virág itt.
-
-S sorban a fal mellett kőhalmok emelkednek, a miknek az ormába kopjás
-zászló van tűzve. Az itten megholtak sírhalmai azok. De hát ki temette
-el őket? Ki tüzte a fejük fölé azt a zászlós kopját? Odabenn a halál! Ki
-ment oda be értük?
-
-Ebben a korban még kétszerte hosszabb volt a Büdös kénbarlangja, később
-döntötték le az előtornáczát erős földrengések; ma már csak tíz lépés a
-hossza.
-
-Szilamért úgy taszította az Ármány hátulról, hogy lépjen a barlangba.
-
-Elszánta magát. Még egyszer megfútta a kürtjét, hogy hallják meg
-Bálványos-várban, merre tünt el s tudják meg: ne várják többet vissza. A
-pokol tornáczában tünt el.
-
-E kürthangra azonban egyszerre világosság jött elő a sötét barlang
-mélyéből, egy fáklya fénye vetett erős derengést a sárga falakra, mint
-az átlátszó víz, úgy reszketett a kiömlő kékes lég ebben a fényben.
-
-S nemcsak a tűz jött elő a halálos veremből, hanem egy élő lény is. A
-szokott emberalaknál felével magasabb; egy óriás alak, fehér palástban.
-Ez tartotta kezében a fáklyát.
-
-«Ez a halálisten», mondá magában Szilamér; s a mint az arczát meglátta,
-azt gondolá, hogy milyen nagyon hasonlít ennek a halálnak az ábrázatja a
-vén Rapsonnééhez. Jobb szerette volna azt tudni, hogy a halál férfi:
-miért asszony? Hát annak adja meg magát?
-
-De aztán még a hangja is egész Rapsonnéé, mikor nevén szólítja az ifjut.
-
-– Hát te Opour Szilamér, mit keressz itten?
-
-– Tégedet. A halált.
-
-– Bolond te! Én nem vagyok a halál. – Hanem Rapsonné, öreg nénéd. S
-neked nem szükség a halált megtalálnod; hanem szükség volt megtalálnod
-Rapsonnét.
-
-– Hogy jösz elő te a pokol tornáczából?
-
-– Ez csak a ti bolond tuhudún hitetekben pokol tornácza: másnak
-élethosszító csodahely ez. Csak érteni kell a titkát. Ez a gyilkos
-párázat, a mi a kőhasadékból feljön, nem emelkedik magasabbra az ember
-fejénél; a ki lábtókon jön be ide, fáklyával a kezében, az végigjárhatja
-az egész barlangot és se maga meg nem hal, se a fáklyája ki nem alszik.
-Alant a halál van, fent az élet.
-
-– Hát te minek jösz ide, az ördögöt kisérteni?
-
-– Mondtam már, hogy ez élethosszító hely. Csodatévő titok. A ki ebbe
-belép, úgy, a hogy én járok, csak a testével a halál országában, a
-fejével kinn az élet világában: annak minden tagja újra feléled,
-megifjodik: elalvó vágyai újra fölébrednek, fájdalma mind elmul; jó
-kedve viszatér; szemeinek homálya eloszlik, vére újra pezsdül, izma
-zsongul, szívén az ifjuság lángja fut keresztül: egy más világ lakójának
-érzi magát. Száz esztendőnél több nyomja a vállamat; de mikor itten
-vagyok, nem érzem a terhét.
-
-Rossz kedvem itt hagyom, bubánatomat itt megfojtom, az egészséget
-hazaviszem. Ez az én nagy titkom: az élethosszítóm.
-
-Ezzel egészen kijött a barlangból Rapsonné, s leszállt a lábtókról, a
-mik olyan magassá tették a termetét. Künn a barlang előtt már csak a
-négy lábon járó állatot fojtja meg a nehéz lég.
-
-– Hát minden fájdalmat meggyógyít ez a hely? Kérdezé Szilamér. Tán az
-enyimet is?
-
-– Mi a te fájdalmad?
-
-– Ha én annak tudnám a nevét! Te talán megmondod. – Régen, talán te még
-emlékezel reá, ezen a vidéken óriások laktak. Lassankint kivesztek.
-Egyik hegyoromról a másikra tudtak lépni. Mikor aztán az utolsó óriásnak
-a fia szétnézett a világban s nem talált egy leányt, mely a hozzávaló
-óriások fajzásából volna, csak mind ez új, apró emberek leányait, a kik
-nem ő hozzá valók: hát akkor annak kellett valami olyan fájdalmat
-érezni, a milyen az enyim. – Van-e ennek irja?
-
-– Kisértsd meg. Állj fel az én lábtóimra: vedd kezedbe a fáklyát s
-lépkedj be a barlang közepéig; a míg a fáklyát égni látod, semmi vésztől
-ne félj. – No hát, akarod-e a kérdésedre a választ megkapni?
-
-– Akarom. Mondá Szilamér s a lábtókkal bement a pokol tornáczába, egész
-a félelmes barlang közepéig.
-
-– Mondsza, mit érzesz most? kérdezé Rapsonné a barlangon kívül.
-
-Az ifjú a barlangból visszafelelt.
-
-– Szóval ki nem mondható gyönyört a szívemben.
-
-– Van-e még félelmed?
-
-– Óriásokkal is meg tudnék küzdeni.
-
-– Fázol-e, reszketsz-e még?
-
-– Csodálatos hőség állja el minden izemet: más világon járok.
-
-– Tudod-e már, hogy mi bajod?
-
-– Tudom: – szeretek.
-
-– Kitalálod-e az irját?
-
-– Szeretve akarok lenni.
-
-– Én azt is tudom, hogy kit szeretsz. Azt is tudom, hogy szeretve vagy.
-
-– De ő nem lehet az enyém.
-
-– Miért?
-
-– Mert én az őshiten vagyok: ő pedig keresztyén. S én el nem hagyhatom
-apám hitét, s ő el nem hagyja az anyja vallását. Ez az, a mi engem
-kínoz. Apámmal együtt az utolsók vagyunk az ősök hitén; minden
-nemzetsége a székely vezéreknek áttért már a Jehovához. Mi is más
-világban élünk, azok is. – Hasztalan látjuk meg egymást, nem lehetünk
-egyek. Akár azokhoz lennék hasonló, a kik a holdvilágba szerelmesek,
-akár egy álmodott kép után epednék. Tudom, hol van s még sem találom
-meg.
-
-– Hát még mindig visszatér a szívedbe az utolsó óriás fiunak a fájdalma:
-– csak az ereje, a bátorsága nem száll meg ezen a csodatevő helyen?
-
-– Az is. Valóban.
-
-– Akkor tedd őt magadévá.
-
-– Hogyan?
-
-– Akár így, akár amúgy. Van kétféle módja. Előbb nyúlj a gyöngédebbhez.
-Bizd reám a szived titkát. «Imola» a neve úgy-e? Hatalmas asszony az
-anyja. Ha rám bizod, én elmegyek hozzá «Susogóba.» Elviszem a balitádat.
-Ha meghallgat, majd kisusogjuk szépen, hogy mit jövendöl a balitád? Hozd
-el ide holnap hozzám. Idefenn lakom ebben a kis fészekvárban. Őszszel
-mindig itt tanyázom, mikor a csontszaggatások, a nyilalások, meg a
-zsábák bántanak; itt e barlangban elmulnak rendén. – Sára asszonyt
-leveszem én a lábáról s tied lesz a szép Imola, tied lesz még Torja
-vára, városostól, meg a Várhegy, a Fergetyű várral, a kinek a lakójától
-nem kell rettegned soha, ha egyszer az Imola a tied lesz. No hát menjek,
-vagy ne menjek?
-
-– Eredj el. Én kérlek.
-
-– Először csak titokban, csak susogóba. Azután küldöd majd a
-násznagyaidat a kelengyével.
-
-– Neki adom a lelkemet is.
-
-– Ha pedig azt mondja Sára asszony, hogy ott kinn a szűröm az ajtó
-előtt, akkor majd mondok neked mást, de ahhoz aztán az utolsó óriás
-fiának a fájdalma mellé még annak az ereje is kell ám. Érzed a szívedben
-már ezt az erőt?
-
-– Azt érzem, mintha magam teremteném magamat újjá.
-
-– Akkor mára elég volt a gyógyító csodából, jőjj elő.
-
-Szilamér egészen felvidulva jött elő a kénbarlangból. Mikor
-széttekintett a világban, úgy tetszett, mintha mindennek más színe
-volna, mint az előtt; erdők, sziklák más képet mutatnak, mint eddig s az
-égen futó felhőknek ábrázatja van: istenséget magyaráz.
-
-Csak a lábainál heverő holt állatok s a sorba felkupaczolt kősírhalmok
-tudatják vele, hogy ez a halál tartománya.
-
-– Holnap elvárlak a balitáddal: suttogá Rapsonné, előkeresve egy
-sziklaodúból a kigyóját, s a dereka körül övezve; a mit nem vitt magával
-a barlangba, mert ott az is megfulladt volna. – A várba jőjj fel hozzám.
-De erre a helyre nálam nélkül el ne tévedj. Tudatlannak nem jó itten
-járni. Látod itt sorban ezeket a kőrakásokat? Ezek mind az előtted itt
-jártak csontjait takarják. Mind ifjú legények voltak. Bizonyosan az a
-fájdalom hozta őket ide, a mi téged. Én találtam meg őket itt. Én
-temettem el őket ide. Száz esztendő óta ismeri már ez a csörgő murva az
-én léptem hangját. – Siess vissza Bálványosra. Nézd, már gyujtogatják az
-örömtüzeket. Eressz te is a lejtőnek egy tűzkereket a lánykád nevével.
-
-Késő éjjel került haza Bálványos várába Szilamér. Már akkor az atyja és
-a két testvére fáklyával hajtották fel az erdőt. Meghallák a kürt szavát
-a Büdös barlangjától.
-
-– Mit jársz te a halál tartományában? kérdé tőle Opour Kevend,
-gyöngédségbe vegyülő haraggal.
-
-– Azt: hogy vagy meghalok, vagy elveszem, a kit szeretek.
-
-– No hát vedd el, a kit szeretsz; de ne halj meg.
-
-S az első dolga az volt a vén tuhudún rhabonbánnak, hogy az új tüzet
-meggyujtatta a kohóban, s annak a legelső dolga az volt, szűzezüstből
-balitát olvasztani a Szilamér kedvese számára.
-
-
-
-
-A «SUSOGÓBAN».
-
-Mikor Rapsonné megindult a maga várából Torjára, a hol a Mikéék ősi vára
-volt, egész serege kisérte az ijászoknak, csatlósoknak, kopjásoknak;
-kengyelfutók előtte, kukta, vászoncseléd szekérszámra a háta mögött: ő
-maga gyaloghintóban vitette magát, azt is kettőt vitt magával s
-váltogatva hol az egyikbe, hol a másikba ült át. Nagyon őrizte az életét
-késő vénségében; féltette a vadaktól, a rablóktól, a nyiri morotva
-lidércznyomásától, a bögöly alakban száguldozó rossz szellemektől;
-kiváltképen az olyan ételektől, a miket nem maga készített; ezért is
-hordta magával a kuktáit. Gyanakodott minden ételre, italra, hogy
-megrontják vele. Azért is hordta magával a kigyóját mindenüvé, hogy az
-itallal, a mit eléje hoznak, előbb azt kinálja meg, ha belekóstol a
-kigyó, akkor méreg van benne, mert a kigyó a mérget nagyon szereti.
-Ismerték is már ezt a rigolyáját országszerte, s a hová betért, előre
-hozták eléje vederrel a meleg tejet: a kigyó azzal jól lakott s aztán
-elpihent az asszonya keblén. Oh, de féltette ezt az utolsó pislogó
-kanóczát az élete mécsének! Minden reggel, este százféle kenőcscsel
-iralta be a tagjait s misére menés előtt mindenféle babonás szertartást
-elvégzett, a mit a régi tuhudún világból megszokott.
-
-A kengyelfutói előre hirdették a jövetelét Torja várban; de annak az
-okát még senkinek sem volt szabad tudni. Azért jön előre a «susogó»,
-hogy ha aztán elmarad a «háztűznézés», szégyen ne származzék belőle.
-Ürügy volt elég a látogatásra két olyan hatalmas urasszony között, kik a
-Székelyország huszonhat vára közül hatnak parancsoltak. Kettő tündérvár
-belőle: Rapsonné vára és Torja. Mikor más is hallotta, akkor az átvonult
-kúnokról beszéltek, meg azoknak a borzasztó kicsapongásairól; csak mikor
-egészen magukra maradtak s leültek egymás mellé a kerevetre, vette elő a
-tarsolyából Rapsonné a Szilamér balitáját.
-
-A mint Mike Sára megpillantotta a balitát, egyszerre kitalált magától
-mindent. Balitát csak a tuhudún nászolók küldöznek.
-
-Rapsonné aztán elkezdte azon, a min a susogó asszonyok szokták kezdeni,
-feldicsérte a vőlegényt, annak minden ivadékát, azután meg Mikéné
-családját, Imola leányát, a miből az következett, hogy ilyen egymáshoz
-illő pár nincsen a világon. Azután elmondta, hogy a legény mennyire
-szerelmes: már el is akarta magát ölni a pokol tornáczában; milyen kár
-volna érte! Végre rátért a szükségesekre. Elmondta, mit ád az ifjú a
-mennyasszonyának ara-ajándékba, hány ruhát, kösöntyüt, csepeszt,
-boglárt, fótát, kis bundát, mentecsatot, násfát, kontyba való rezgőt,
-homlokra való galambot, arany kelyhet, paripát, sólymot, vadászkutyát: s
-azon felül száz lizimakus-aranyat.
-
-Mike Sára csendesen hallgatta végig a susogót, s azután egész szelid,
-ártatlan orczával azt kérdezé.
-
-– Valamit nem hallottam. Hát egy imádságos könyvet nem ád ajándékba?
-Erre mi felénk az a szokás, hogy a vőlegény azt is ad a menyasszonyának.
-
-Rapsonné elérté a lefőzést. Ez kemény dió volt az ő fogatlan szájának.
-
-– Hiszen tudod, édes mézem, hogy a kérő legény tuhudún hiten van.
-
-– Ugyan tudom. Épen ez a nagy baj. Hogy házasítsunk össze egy galambot,
-meg egy kigyót, mikor az egyik csak repülni tud, a másik csak kúszni.
-
-– Hiszen ne törd te magadat azon! Csak ők egyszer egymáséi legyenek;
-majd meglátod, milyen szépen átédesgeti a szelid asszony az erős ifjút a
-mi szent üdvözítő keresztyén vallásunkra. Megmondja ezt az a balita is.
-Nézz csak ide. Ez a sok szálkás gödröcske itten, a «nap»: ez a vőlegény
-vallása; de látod úgy-e itt a másik oldalon ezt a «keresztet»: ez a mi
-vallásunk; közepett az a «dombforma», rajta ez a «zászlóforma»: ez az
-öreg Opoúrnak a sírja. A mint a vén Kevend urat elviszi a guta, mindjárt
-áttér a keresztyén hitre Szilamér. Itt van ni, megmondja a balita.
-
-– Hallod-e édes néném, Rasponné asszony, nem hiszek én a balitának;
-hanem csak a magam édes eszemnek. Én tuhudún vallású kérőnek nem adom a
-lányom; ha mindjárt a napisten keresztfia volna is, s valamennyi csillag
-Szent-Lőrincz napján lehull az égről, mind idehozná is nászajándékul.
-
-– De hiszen azért nem kell a te leányodnak tuhudún vallásra áttérni. Ő
-maradhat igazhitű keresztyénnek.
-
-– Nem maradhat. Ismerem én jól a tuhudúnok szokásait. Már micsoda rend
-az ottan, hogy ha a legnagyobb fiú megházasodik, hát akkor a felesége a
-férjének az öcscsét «kisebbik uramnak» hija? Szilamérnak pedig két
-öcscse van. Én a leányomat egyszerre három embernek férjhez nem adom.
-Bűn, förtelem az ilyen élet ezen a világon, a más világon pedig
-lélekkárhozat. Én a leányomnak se a földi boldogságát, se a lelki
-üdvösségét el nem adom senki gazdagságáért, senki szépségeért.
-
-Rapsonné asszony mind e beszéd alatt a kigyója fejét csókolgatta, az meg
-az ő arczát nyalogatta, kéthegyű nyelvével, kikibújva a palástja alul.
-Azután ravasz mosolygással felelt meg az ellenkezésre.
-
-– Ej, ej: édes öcsémasszony; de szigorún itélsz a más házbeliek szokásai
-felett. Hiszen valahány ház, annyi szokás. Én bizony nem tartom olyan
-rút erkölcsnek, hogy a tuhudúnoknál, ha van egy férjnek édes testvére,
-azt a felesége «kisebbik uramnak» hívja. Ellenkezőleg, ez a
-legédesdedebb állapot. Ha mikor az édes ura elmegy háborúba, hosszasan
-odamarad, az alatt van, a ki az asszonyt igaz szíve szerint vigasztalja,
-ápolgatja, ha a férje el talál esni, nem marad özvegyen, gyermekei nem
-maradnak árván: a kisebbik ura ott van mindjárt mellette. Én azt nem
-találom olyan rettentőnek, sőt inkább nyugasztalónak, hogy a testvérek
-ilyen szép szeretetben élnek egymás között, ellenkezőleg a keresztyén
-testvérek szokásaival, a kik mindig osztozkodnak: minden darab földet
-annyifelé hasogatnak, a hányan vannak; külön udvart, életet[1] tartanak;
-míg az ősvallásúak szépen megmaradnak együtt s közösen birnak házat,
-földet, asszonyt.
-
-– No te tarthatod ezt, édes Rapsonné néném, igen szép szokásnak. Fiatal
-korodban magad is azt követted; egyszer a Firéne leánytestvéreddel volt
-egy férjetek, máskor meg magadnak volt kettő. Hanem ez régen volt: most
-már más a világ.
-
-A kigyó sziszegett, mert Rapsonné keze meg találta szorítani a nyakát.
-Gorombaság volt biz az, a mit Mike Sára mondott neki, hogy fiatal
-korában milyen nagy világleánya volt. Hanem hát még az ilyen sértegetést
-megbocsátják egymásnak az asszonyok. Asszonytól fölveszi az asszony, ha
-a régi szerelmeskedését hányja a szemére, azt mondja: irigység beszél
-belőle. Folytatta a susogót.
-
-– Hát bíz a te leányod sem lesz jobb a deákné vásznánál, az is majd
-elvágja, a meddig megsült: ne féltsd te őtet. Öreg vagyok már no, magam
-megvallom, az özönvizet is megértem; de még e világi életemben olyan
-asszonynyal össze nem kerültem, a ki azon panaszkodott volna, hogy neki
-sok van a jóból.
-
-Ezért meg már aztán Mike Sára jött ki a sodrából.
-
-– De biz az én lányom nem azért megy férjhez, hogy ha neki gyermeke
-születik majd, hát akkor azt ne a szent hitű esperesünk keresztelje meg
-a szentháromság nevében; hanem a billogos füstölje fel az áldozat-tűzön,
-a tűz-isten nevében s aztán a késével összesütögesse, elcsufítsa az
-ártatlannak a pofácskáját. De ebből nem kap a tűz-bálvány!
-
-– Ejh no! Hiszen hátha nem fia születik mindjárt, hanem leánykája;
-suttogá Rapsonné, vigyorgó orczával. Annak nem csufítja el a tüzes
-késsel az orczáját a billogos.
-
-– A leánynak meg a jobbik mellét égetik meg a tüzes vassal, hogy mint a
-pogány őrpaták, meg tudják vonni az ijat.
-
-– Az nem igaz! Kiálta fel Rapsonné.
-
-– De bizony igaz. Te nálad is elégették, azért is nem volt egészen szép
-termeted ifjú korodban.
-
-– Micsoda? Az én termetem nem volt szép! kiálta fel rikácsolva Rapsonné.
-(Ez már olyan sértés, a mit meg nem bocsátanak.) Most is szebb, mint a
-tied, te boglyakemencze! te húsbálvány! te hájfejű! te birkaszemű! te
-tülökorrú! te harcsaszájú! te bodzáslábú! Ma is elmegyek veled
-szépségversenybe az aranyalmáért! Nem maradtam én soha özvegyen a hogy
-te maradtál a faképnél! Te neked csak egy becsületed van; de én nekem
-van ezer! Tündér voltam! uralkodtam hét tengeren, hét világon. Istent,
-ördögöt a magam részére vontam. Egeket vert a szép hirem! Nem voltam
-ilyen szutykos, piszkos, czéda, rongyos, golyvás, csámpás, rücskös,
-pufók, pirók madárváz, miként te, a leányoddal együtt; phi! Ti kikopott
-alirumnák!
-
-Folyt volna ez az ékesszólás Rapsonné szájából akár naplementig, mert ha
-egyszer az ő daráló malma megindult, meg nem állította azon a
-szélkelepet semmi világi hatalom; Mike Sára asszony abban nem bírt vele.
-De nem is mérközött vele: csak azt cselekedte, hogy a kandallóból egy
-vaslapátnyi parazsat kimerítve, azt telehinté tömjénnel és fenyőmaggal s
-kifüstölé vele a szobát.
-
-Ez meg már megint olyan szörnyű nagy jelvényes megbántás, hogy ennek a
-megtorlására már nem is szitkot, de csak sikongató felkiáltásokat szórt
-vissza a tündérbanya; a kigyó is kidugta a fejét a gallérjából: úgy
-tetszett, mintha az is segítene sikongatni.
-
-A füst aztán csakugyan kiűzte a szobából.
-
-Ment nagy dérdurral az udvarra, a cselédjeit felsikongatva, hogy hozzák
-rögtön a gyaloghintaját, menjenek ebből a czudar fészekből. Ott aztán
-megint jutott valami az eszébe, a mit még nem mondott el Mike Sárának.
-Visszafutott vele a tornáczba, hogy még azt is a szeme közé vágja. Hanem
-a mint Mike Sára meglátta, hogy visszajön, hirtelen kapott egy söprűt,
-azt keresztültette az ajtóban. Ekkor aztán Rapsonné odakinn az udvaron,
-az egész cselédhad hallatára, kezdte el a szitkolódást. Mike Sára erre
-sem felelt neki szóval; hanem azt tette, hogy meghintett egy szelet
-kenyeret hamuval s azt odadobta Rapsonné lábához.
-
-Ezen aztán a vén tündér olyan dühbe jött, hogy elvesztette a hangját,
-csak úgy rángatózott, hogy a cselédjeinek erővel kellett őt betenni a
-zsölyeszékébe s nagy gyorsan elloholni vele.
-
-No ez kegyetlen boszút fog forralni.
-
-Három ilyen rettentő megbántás! Tömjénnel füstölni, seprűt ajtóba tenni,
-hamus kenyeret odadobni.
-
-Tömjénnel ördögöt szoktak űzni, söprűvel boszorkányt, hamus kenyérrel
-veszett kutyát!
-
-Ki tudna ilyent valaha megbocsátani.
-
-Rapsonné hazatértében fogadást tett, hogy még száz esztendeig fog élni,
-hogy a Mike családnak minden ivadékát megronthassa.
-
-Minő tanácsokat fog ez adni majd Szilamérnak, ha az odamegy hozzá,
-megtudni tőle, hogy mi kimenetele lett a susogónak?
-
-Az lesz a méregsusogó!
-
-
-
-
-A LEÁNYRABLÁS.
-
-Hiresek voltak abban az időben a torjai vásárok. Maga Torja város is
-nevezetes egy hely: öt faluból alakult át egy várossá; egy egész mérföld
-a hossza; a Torja patak jobboldalán levő része Háromszékhez, a
-baloldalán levő Csikszékhez tartozik. A baloldali részében a Mike család
-az úr, a jobboldalon az Opóúrok. Ezt arról is meg lehet tudni, hogy a
-székesegyházak mind a baloldalon vannak; van belőlük kisebb-nagyobb öt.
-Hanem a hatodikat: egy hatalmas szép, hegyes tornyú Istenházát épen most
-építteté a búzgó Mike Sára asszony a vár aljában; csak nem régiben
-szentelte fel a kolozsvári püspök. A szent épület az akkoriban divatozó
-román építési mód szerint lett megteremtve: Olaszországból hozott
-pallérok faragták azt ki mindenféle kövekből, s a belseje is gyönyörűen
-volt felczikornyázva. Az oltáron Szent Miklós képe ékeskedett; körül
-támogatva kifaragott angyaloktól és prófétáktól. Erről az egyházról ezt
-a részt Szent-Miklós-Torjának is nevezték. Még rézdudát (orgonát) is
-hozatott belé Mike Sára asszony, a minek aztán egészen más a zengése,
-mint mikor a tuhudún áldozathoz dobbal, síppal, hegedűvel zenebónázzák
-az «igreczet». Szép, nagy harangot is öntetett Mike Sára asszony, a mit
-ezen a napon húztak meg először az Úr tiszteletére; elhangzott annak a
-szava még a szomszéd városba is.
-
-Szent-Mihály napján volt Torjának a vására, a mikorra messze földről
-idesereglettek árúsok és vásárosok. Lehetett itt olyankor látni
-mindenféle népet, oláhokat Havasalföldről, német lovagokat a
-Barczaságból, tatárokat, bolgárokat Etelközből és görögöket
-Ráczországból. Hiresek voltak akkoriban különösen a székely paripák;
-olyan hegyjáró lovakat messze földön nem lehetett találni. A székely
-ekevasak, kardok is kapósak voltak ez időben s szekereiket hét országra
-hordták; a székely «szövöttest» pedig úgy ismerték, hogy az soha el nem
-szakad; a székely irhabőr, mézeskenyér készítése titkát ki sem lehetett
-találni.
-
-A sok külföldi gyülevész pogány és eretnek nép között könnyen
-elvegyülhettek a bálványosi tuhudúnok is, a kik feles számmal átjöttek a
-folyó másik oldaláról, s vásár lévén, minden ember azt árulta, a mit
-akart, s annak adta, a ki megvette.
-
-Pedig hát sok olyan dolog ment vásárfia számba, a miért, ha az
-egyházfejedelmek megtudnák, bizony tűzre vettetnék az árút az árulóval
-együtt.
-
-A tuhudúnvallás eltörlésével még mindig megmaradt a sok garaboncz.
-Ezeknek is csak élni kellett. Dolgozni pedig ezek nem tanultak, hát csak
-a régi mesterségüket folytatták. Eljártak a városokra, s árulták a
-népnek a hajdani bolondságokat, a mikben senki se hisz már, de a
-furcsaságukért mégis hozzájok nyúl: egyik garaboncz bűbájos botokat
-árult, a mik a csodatevő «jazad» fáról lettek levágva, a másik a
-«Zerezizisten» bálványkáit dicsérte okosnak, bolondnak, a mik rézből
-vannak kalapálva, bajuszos emberfőt ábrázolnak, s bot végére
-felhúzhatók: nem Isten már, csak vendégkisérő; a gelencsérek kirakták az
-edényeik mellé a kakasfejű «deli ördögöket,» miknek a hátuljába síp van
-dugva; ez sem ördög már, csak füttyfene, de azért «Kokós»-nak hívják s
-minden háznál tartják; a sütő-asszonyok sátora alatt válogatni lehetett
-az «örömkalácsban», az is pogány maradvány még: sütemények, madarak,
-állatok alakjára gyúrva. Egy-egy régi elvadult pofájú tuhudún,
-(valamikor táltos lehetett), most «ráró» madarakat árul, a mik
-szentmadarak voltak az ősmagyarok idejében, bujdosásaik alatt ezek
-vezették őket, s a vezérek sátorára leszálltak estenden; gyönyörű volt
-az alakjuk. Embert, paripát ha meg akartak dicsérni, azt mondták: olyan,
-mint a ráró madár! A ki egy ráró madarat megölt, olyan birságot
-fizetett, mintha egy lófő székelyt ölt volna meg, most már ki is veszett
-az egész faj, vagy olyan helyeken lakik, a hol senki sem talál rá. Nagy
-árt is adtak azokért az előkelő urak.
-
-Veszedelmesebbek voltak ezeknél a «bábák», a hajdani napáldozat papnéi,
-a kik alattomban mindenféle varázsló kenőcsöket, csodatevő bájitalokat
-árultak: «szerelemtaplóját» férjhez menni vágyó leányok számára,
-«holdfüvet», a mitől minden erős zár kinyilik: «Csaba-íre» virágot
-«bajsebek» begyógyítására; azután meg békakövet, a mi gazdaggá tesz;
-«pilinkó» bábot gyermektelen asszonyok számára, «piritus»-t azoknak, a
-kik éjszaka félnek a sötétben, varázsgyűrűt, a mi győzhetetlenné tesz.
-Aztán a hajdani papnéknak leányaik is voltak: hajdan tündéreknek hitták
-azokat, most is viselik még a tündér neveket: Büvellő, Szemőke, Gillike,
-Illangó, de most már csak «Czifra asszony» a nevük; később az «asszony»
-is elmarad s lesz belőle «czifra», «czefre», «czufri». De még ezek most
-is tudják a régi pogányvilág tündértudományát: tükörből jövendőt látni,
-madárszót megértetni, szívfájdalmat szép szóval és egyébbel
-meggyógyítani. A hol az ő sátoruk van, ott telepesznek le az igreczesek,
-a csimpolyások, tilinkósok, hegedűsök, s azoknak a hangicsálása
-odacsődíti a legénységet, ott járják a dali tánczot, összeütögetve a
-kardjaikat s kiabálva hozzá: «vasat! vasat!» A víg leányok kinálgatják
-őket méhseres kupával, lótejes tömlővel; de a legények vigyáznak
-magukra, mert a ki előbb iszik az italból, mint a leánynyal
-megkóstoltatta volna, «utánafutó» lesz belőle.
-
-És annyi pogányhitből maradt szerdék között ott árulták a szent
-képecskéket, olvasókat és irott imádságos könyveket, a miknek a
-hátuljában naptár is volt, az új hónapnevekkel. Mivelhogy azoknak a régi
-elnevezéséről is el kellett már szokni. A «gólyahír-hó», az
-«ökörnyál-hó» nem járja már, most Szent-György havának, Boldogasszony
-havának hívják s meg kell ismerkedni az új számjegyekkel is, mert
-különben nem ismeri meg az ember az évszámot a pénzen: azt pedig jó
-megérteni, mert a két királynak (nem hijába volt két feje) az az okos
-gondolatja támadt, hogy minden esztendőben becseréltette a régi pénzt
-újjal s akkor egy dénárt lehuzott belőle; tehát ugyan vigyázni kellett a
-vásáron, hogy rá ne hagyja magára sózni az ember a tavalyi pénzt; s a
-székely inkább feleszeli magát, mint hogy meghagyja csalni. A tuhudúnok
-azonban még most is hosszú rovásbotokra irják a maguk hunnus betűit,
-mikor valami nagyobb adás-vevést feljegyeznek, a mi a gulyáknál,
-méneseknél előfordul. (Mert tudnunk kell, hogy a székely mindig irástudó
-volt, s legrégibb időktől fogva nem volt egy székely ház, a minek a
-pompás galambbugos kapuja homlokát jelmondatok ne ékesítenék a gazdája
-nevével és az építése évszámával, néha még versek is.)
-
-A vásárbirónak ott áll a sátora a marhavásártéren. Ez a billogos,
-(bilochus) a ki az igazságot akként osztja, hogy az eladott ökörnek,
-lónak a tomporára sütteti a tüzes vassal a vevő billogát, nem ám valami
-betűt, hanem mindenféle czikornyákat: szívet, napot, holdat, kereket,
-lóherlevelet, s ha pedig tetten kapott tolvajt hoznak elé, annak meg a
-pofájára sütteti a tüzes vassal a maga illetőségét: ha ökröt lopott,
-ökörfőt, ha lovat lopott, patkót; az «előbor-áldomásnak» azonban a kádár
-előtt kellett végbemenni.
-
-Meg volt ugyan parancsolva, hogy a míg a szent misének vége nincsen,
-addig «csittvásár»! legyen; de hát ezt nem lehetett megtartani, a hol
-annyi volt a tuhudún hitű székely, s azoknak az eszelője maga az Opóur
-gyerek, az Iszla; a ki csak azért is meg akarta mutatni, hogy daczból is
-meg meri tenni, a mi törvénytől tiltva van, s ott tánczolta karikába
-állított czimborái közepett a «kalákás» tánczot, timbora és tilinkó szó
-mellett, épen az egyház előtti lonkán, úgy, hogy a mint az egyházból
-kihangzott az ájtatszerű orgonaszó, épen úgy behallatszott oda a
-tánczugrató igrecz, s a hány «úr vagyon te veled» hangzott el odabenn,
-kétszer annyi «juhajla!» felelgetett meg rá idekívül.
-
-Mert még akkor az egyházi szertartás egészen magyarul ment, csak a végén
-kiáltotta a pap, s utána a népség háromszor e szókat: «Kirie eleison!»
-Az esperes maga tősgyökeres magyar volt, a ki soha sem tanult se
-görögül, se deákul, s egyátalában sokkal jobban értett hozzá, hogyan
-kell a «tollas bottal» a hitetlenek fejét megkommantani, mint a
-pásztorbottal a hiveket összeterelni; hanem volt neki egy olasz eredetű
-papbojtárja, a ki maga ferenczrendi szerzetes lévén, tökéletesen
-megtanulta a magyar nyelvet s az imádságokat és az ó-szövetséget le is
-fordította, a miket azután a kegyes úrnő, Mike Sára, tizenkét iródiákkal
-folyvást iratott gyönge irhabőrre s azokat szétosztatta a maga hivei
-között. Ennek szokás szerint diák neve volt: Pater Rhadamanthus; de biz
-azt a székely csak a «ragyabunkós»-nak nevezte, a mi rá is illett, mert
-nagyon himlőhelyes volt az ábrázatja. Maga a szertartás sem volt valami
-nagyon czikornyás; a csengetyű nem volt még behozva; a nép nem borult
-térdre; állva hallgatta végig a misét, a mi kezdődött a rézduda szón,
-zsoltár éneklésen, mely után a szerzetes felment a szószékbe, ott egy
-nagy könyvből felolvasta a Szent Ferencz imáját, akkor megint énekeltek
-egy verset; arra meg az esperes ment fel a szószékbe s tartott egy
-kegyes szónoklatot valamely ó-szövetségi mondás felett. Azután mind a
-két pap megmosta a kezét az oltár előtt; akkor a szentelt oltárterítőt
-feltakarták, az esperes elővett egy kenyeret, meg egy ezüst kancsót tele
-borral, hozzá arany kelyhet, elmondta a népnek, hogy ez a megváltó Jézus
-teste és vére, s aztán széttördelve a kenyeret, sorba járt a hívek
-között s mindenkinek adott a kenyérből egy falatot, a borból egy huzást,
-a mit nádszálon keresztül szíttak. Végül megkeresztelt egy pár
-újszülöttet, s ezzel megáldá és elbocsátá az egész gyülekezetet,
-elmondatván vele fenhangon előbb egy egész miatyánkot.
-
-Mind ezt a szertartást végig nézte Szilamér az egyházajtóból, egy
-kőczölöp mellé huzódva. Szabad volt ide a tuhudúnoknak is bejönni, sőt
-kivánatos volt, hogy jönnének be ide a megtérés végett.
-
-Mikor széttekintett az egyházban, azt mondá: ez bizony szép lakás az
-Isten számára; de a mi száldokfa-köröndünk mégis csak szebb, mert annak
-az égbolt a teteje s élő forrás mellett van az oltárköve.
-
-Az orgonaszó meg az ének nem igen lepte meg, ez nagyon hasonlít a
-tuhudúnok kürt és tilinkó-zenéjéhez, melyhez a szűzek énekelnek az
-áldozatnál.
-
-A mit azután az olasz ferenczesbarát olvasott fel a könyvből, az meg
-épen megnyerte a tetszését. Ez szent Ferencznek az imája, mely, mint az
-irás mondja, így hangzik:
-
-«Légy magasztalva te nagy Isten, minden teremtményeiddel. A mi
-testvérünkkel a «nappal», a ki mi nekünk világít! Óh mily szép, óh mily
-ragyogó az ő fényében! Ő a te jelképed, Uram!»
-
-– No hát mi is épen ezt valljuk, dörmögé Szilamér.
-
-«Légy áldva óh uram, a mi asszonynénénkkel, a holddal és a mi
-hugainkkal, a csillagokkal együtt, a kik olyan szépek és fényesek».
-
-– Ezt is a számból vette ki ez a pap!
-
-«Légy áldva óh uram, a mi süvünkkel, a széllel együtt, a ki a felhőket
-és a derült időt hozza! Légy áldva a mi ángyikánkkal, a vizzel együtt, a
-ki oly hasznos, jóizű és tiszta. Légy áldva a mi urambátyánkkal, a
-tüzzel együtt, a kivel az éjszakát megvilágítod: óh mi szép, óh mi
-vidám, óh mi erős és hatalmas ő! Légy áldva óh uram, a mi
-asszonyanyánkkal a földdel együtt, a ki minket táplál és megtart».
-
-– Hiszen ez egészen az én hitem! mondá magában Szilamér. S egy nagyot
-gondolt: «ha ez a keresztyén vallás, kapom magam: odamegyek az
-espereshez, kiszakítok egy szálat a hajamból, azt mondom, kössük össze a
-te hajszáladdal, aztán szünjék meg köztünk minden ellenségeskedés. Így
-én is beállhatok a ti templomotokba, azt a kis keresztvizet a fejemre,
-nem bánom, töltsd reá: s akkor mindjárt össze is köthetsz az én
-szerelmesemmel ottan az oltár előtt».
-
-Hanem aztán az esperes maga egészen elrontotta az üdvös hatást a
-rákövetkező szónoklásával. Arról beszélt, hogy «a kik itt e világon
-elsők, azok lesznek a másvilágon az utolsók, s a kik itt szolgálnak,
-azok fognak ottan uralkodni».
-
-De ez már sehogy sem ment a rhabonbán fiú fejébe.
-
-– Micsoda? Hogy én ott szolgáljak a csatlósomnak, s az meg én nekem
-parancsoljon ottan? Az én hitem szerint, a ki itt hős volt és vitéz, a
-túlvilági örök napos mezőkön dicső lesz és hatalmas; a helyett is én
-elvállaljam azt, hogy minden dicsőség a gyávákra és nyomorultakra vár?
-Hogy az se legyen igaz, hogy a mely ellenséget én vitézi csatában
-megölök, az a más világon engem szolgálni fog? hanem megfordítva, a
-gonosz ellenség, a ki hazámra tört, s kit én lesujtottam, ott a más
-világon legyen az én uram! Hát még arról is lemondjak, hogy a másvilágra
-a gönczölszekerén repüljek, a minek a kocsisa Konrád császár, a kit
-Lehel vezér a kürtjével halálra sujtott? Ez pedig már igaz! De erre rá
-nem állok.
-
-De hiszen nem is ezért jött erre a szent helyre Opoúr Szilamér, hogy
-magát megtéríttesse; hanem azzal az istentelen gondolattal, hogy azt a
-leányt, a kinek utána vesztette az eszét, erőszakkal elrabolja.
-
-A keresztyének az egyházba nem viszik magukkal a fegyvereiket. Ezt jött
-kitanulni Szilamér erre a szent helyre. Az a gonosz Rapsonné adta neki
-ezt a kárhozatos tanácsot s ő azt megfogadta. S nem térítették meg
-föltett szándékából sem a festett és faragott szent képek, sem az az
-eleven szent kép, a kit egyre bámult.
-
-Az istentiszteletnek vége is szakadt már; az esperes áldást adott a
-gyülekezetre, meghintve a szentelt vizszóróval, a mi a tuhudúnoknál is
-szokás volt, csakhogy az ő táltosuk tisztesfüpemetét használt hozzá; s
-arra aztán megindult a népség, ki a templomból, elől a legapróbb
-gyermekek, azután az ifjú legények, mind hátrább az öreg apók; akkor
-következett az esperes, a nagy ezüst pásztorbottal a kezében; annak a
-feje fölött négy izmos férfi emelte a bibormennyezetet aranyos rudakon;
-a mennyezet körül pedig az egyház tornáczában tizenkét alabárdos
-sorakozott, talpig pánczélba öltözve. Nyomban ezek után jöttek az
-asszonyok és leányok, minden hajadon a saját anyja mellett; legelől
-valamennyi előtt Mike Sára asszony, a szép Imolával. Keresztyén nők,
-mikor Isten előtt járnak, szemeiket földre szokták sütni: azért is nem
-vette észre egyikük sem Szilamér alakját, a ki ott az ajtó mögé meghuzta
-magát.
-
-Az ő fortélya körmön volt fonva: biztosan kellett annak sikerülni.
-Erőszakos és durva erkölcs volt az; de nem tehetett róla, hogy olyan
-nagyon szerette azt a leányt. Összebeszélt az öcscsével, hogy mikor a
-leány a templomból kijön, akkor az anyja mellől elrabolják.
-
-Szavuknak is álltak, mert amint a templomból kijövő ájtatos sokaság
-szétbontá a tánczoló tuhudún csapatot, Iszla hirtelen odaugrott az
-asszonyok közé s gyorsan, mint a prédáját elkapó hiuz, átnyalábolta
-Imolát s odarántotta magához az anyja mellől.
-
-Ámde a leány nem hiába tette le az erő próbáját, olyat ütött az öklével
-megtámadója homlokára, hogy az minden csillagot meglátott egyszerre az
-égen s azzal kiszakítva magát a kezei közül, visszafutott a templomba.
-
-Iszla, az ökölcsapásból gyorsan felocsulva, dühösen ordított fel s
-szétturva maga elől az útját álló asszonysereget, rohant, mint a
-megnyilazott medve, a futó leány után: azonban futtában hirtelen
-megkapta egy erős kéz a hosszan utána lebegő befont üstökét s annálfogva
-visszarántotta. Ez meg épen halálos megbántás a tuhudúnnál, ha az
-üstökét megragadják.
-
-– Ereszd az üstököm, te boszorkány! ordítá fel Iszla, nagy boszuval
-fordulva hátra visszatartóztatójához s kirántotta öve mellől hosszú
-medveölő kését. Mike Sára maga volt az, a ki leánya rablóját üstökön
-ragadta; Iszla vad haraggal emelte föl a kését s bizony leszúrja vele az
-asszonyt, ha egy pillanattal elejét nem veszi a rossz szándékának a
-jámbor esperes, ki a szent pásztorbottal olyat sujtott Iszlának a feje
-lágyára, hogy az még csak egyet lépett s már a másik lépésnél oda át
-volt a másvilágon.
-
-Iszlának a hivei, a kik fegyverrel jövének, ádáz verekedést kezdtek; de
-Mike Sára pánczélos lovagjai feltartották őket mindaddig, a míg a torjai
-keresztyének hozzájutottak a templomajtóban lerakott fokosaikhoz; s
-akkor aztán nem volt más jelszó, mint az, hogy «csak a fejét, hogy meg
-ne sántuljon!» A dulakodás végtére is a tuhudúnok megfutamodásával
-végződött, a kik még az agyonütött vezérüket is kénytelenek voltak
-cserben hagyni. Mike Sára asszony úgy vezényelt ebben az ütközetben,
-akár egy hadnagy.
-
-Csak azután jutott eszébe széttekinteni, hogy hát a leánya hová lett?
-
-Mondták, a kik látták, hogy a szentegyházba futott vissza.
-
-Odamentek, keresték: az egyház üres volt. Csak a lehullott pártáját
-találták meg a földön.
-
-– Imola! Imola leányom! kiáltozá az édes anyja, de a leány nem jött elő.
-
-Hanem nagy sokára elővánszorgott az oltár mögül a harangozó, az
-elbeszélte, hogy mi történt?
-
-A mint Imola bemenekült a szentegyházba, mely már akkor kitisztult a
-néptől, egyszerre csak eléje toppant egy délczeg férfialak, ki eddig a
-pillér mögé lehetett rejtőzve. A harangozó megismerte: a bálványosi
-rhabonbán legöregebb fia volt az, a Szilamér. A mint ezt az alakot
-megpillantá a leány, egyszerre, mintha nyillal lőtték volna sziven,
-elhagyta minden ereje, két kezével a homlokához kapott, egyet fordult a
-sarkán s hanyatt esett. De nem eshetett a földre, mert az ifjú felfogta
-a félkarjával s azzal kirántva az oldaláról a kardját, rohant a
-leánynyal a sekrestye ajtó felé. A jámbor biczebócza harangozó ijedve
-bujt el előle az oltár mögé; mert, ha ott kapja, még kettőbe hasítja.
-Csak annyit látott a zugból, hogy a lovag a sekrestye ajtaján át
-kirohant drága terhével; odakünn vártak reá a csatlósai felnyergelt
-lovakkal; gyorsan nyeregbe vetette magát, a leányt az ölébe fektette s
-azzal elvágtatott!
-
-– Rohanjatok a rabló után! ordítá Mike Sára asszony, elfeledve, hogy az
-itten Isten háza, a hol asszonyembert nem illet meg a beszéd. Hozzatok
-lovat nekem is! Hol a kopjám? Hol a puzdrám? Hol a tegzem? Utána minden
-vitéz! A ki a fejét elhozza a martalócznak, annyi súlytvető aranyat kap
-érte! Egyetlen leányom, Imola leányom nem hagyom pogányok kezében!
-
-Nagy lett a zendülés. Az egész vásár neki zudult Szilamért üldözni.
-
-
-
-
-A «TORLÓ».
-
-Torja várától abban az időben csaknem egyenesen vezetett az út Bálványos
-várhoz, nem kerülte meg a hegyet lenn a völgyben, mint most. Óriások
-rakta útak voltak ezek hajdanában, egyenes irányban szédítő
-hegygerinczeken végig futók; most már benőtte őket az erdő, mióta a
-várak romban hevernek. Ezt a két várat összekötő magas út ketté volt
-szakítva egy négyölnyi széles, szédítő mély szirthasadék által; ezt a
-hasadékot pedig összefoglalta egy föléje épített torony, melynek két
-kapuja volt, az egyik Bálványos, a másik Torja felé nyiló; a torony
-falai négyölnyi magasak, a székely építési mód szerint középen öblösek,
-mint a kancsó, úgy, hogy hágcsóval nem lehetett megvíni. Ez a torony
-közös birtok s egyenlő számú helyőrséget tart benne a Mike és az Opour
-család, úgy hogy a két várból egymáshoz átjárni csak kölcsönös
-engedelemmel lehet.
-
-Szilamér és kisérői ezen az úton vágtattak előre. Kevesen voltak: a
-nagyobb rész Iszla körül lézengett, s azokat a torjaiak
-szétugrasztották. Ha ezt a maroknyi csapatot megszoríthatják az átjáró
-toronynál, egy sem látja meg a mai naplementét.
-
-– Adjatok vészjelt a Bara mezejére, parancsolá Mike Sára asszony,
-mialatt mellvértjét felcsatolták, s a paripáját felnyergelték.
-
-Az a Bara mezeje pedig egy magas sziklaszál, a melyen egy kis őrtorony
-áll. Erről a toronyról Torja várára is látni, Bálványosra is. Ha a két
-vár közül valamelyiknek az ormán meggyujtják a lármafát, a Bara mezején
-tovább adja a toronyőr a jelt az átjáró toronynak s akkor az ottlevők
-bezárják a kapukat.
-
-Csak hogy ezzel elkéstek már. A bálványosiak jó eleve gondoskodtak róla,
-hogy Opour Kevend középső fia Zsombor vezetése alatt lopva megrohanják a
-torjai őrséget az átjáró toronyban és lefegyverezzék, úgy hogy Szilamér
-bizton átnyargalhatott a zsákmányával a nyitott várkapun, ellenben az
-utána rugtató Mike Sára asszony előtt lecsapódott a vaskapú s épen akkor
-dobták le a torony párkányáról oda a lába elé a tört nyelű zászlóját; a
-bálványosiak foglalták el egészen az átjáró tornyot.
-
-Mike Sára asszony nem sokat vesztegette a szót: csupa férfilélek lakott
-benne, előbb tenni szeretett, azután beszélni. Visszavitte a lovagjait
-Torja várába s azután jelt adatott a Fergetyüvárból a Körültáj gyűlésre.
-
-Harmadnapra mindnyájan megjelentek a maksai dombon a rhabonbánok a
-felhivásra, a mire csak rendkivüli esetek adtak jogot az egyes
-családnagyoknak.
-
-Hanem Opourék hiányoztak ezuttal. Azok el voltak zárva a torjaiak
-megszálló hadától: más oldalon kijöhettek gyalog, de lovon nem.
-
-Mike Sára sietett előadni a dolgát.
-
-– Háborúság történt a székely nemzetben. Az én leányomat, Imolát, mult
-Urnapján, istentisztelet után, a szentegyházból kijövet elragadta Opour
-Szilamér erőszakkal az oldalam mellől, s magával vitte Bálványosvárába.
-
-Rapsonné csak úgy nevetett magában, s a gallérja mögül kikandikáló
-kigyójához motyogott suttogó szavakat. Az ő munkája volt ez.
-
-– Meg van gyalázva családom, meg van sértve a törvény. Megtorlást
-kivánok.
-
-A főkirálybiró szólt.
-
-– Erős az igazságod. A törvény szabadságot ád neked a megtorlásra.
-Válaszsz magadnak «torló»-t.
-
-– Már választottam.
-
-– Ki légyen az?
-
-– A fiam: Mike Andorás.
-
-Csendes zugás támadt a Körültáj tanácsában erre a névre.
-
-– Igaz; szólt a székelyek grófja, az öreg, hogy te neked «volt» egy
-fiad; hanem az el van temetve. Az ő temetése után lett a leányod felvéve
-«fiuleánynak».
-
-E szókra Mike Sárának elkezdtek tüzlángban égni a szemei: nagy
-lélekerejébe került, visszatartani a könnyeit.
-
-– Igaz, szólt, hogy a fiam, egyetlen fiam, Andorás fiam, el van temetve.
-Törvény által eltemetve. Annak is az Opourok az okai. Mert mikor az
-ojtozi szoros-út védelmére ki volt rendelve csapatostól, az Opourok a
-hátába engedték kerülni a tatárokat, áruló módon cserben hagyva őt és
-tudósítás nélkül. Ekkor a fiam, nehogy körülfogják, visszahuzta a
-csapatját, azt hitte, hogy bölcs dolgot cselekszik, a midőn az ellenség
-jöttéről tudósítást hoz. Ezért gyávasággal lett vádolva; gyávaság
-büneért el lett itélve egész csapatjával együtt a Fergetyüvár
-forgatására: a mi rosszabb a temetőnél. Úgy-e, hogy egy szóval sem
-védelmeztem őt. Úgy-e, hogy egy könyet sem ejtettem érte! Hibázott,
-bűnös volt, meg kellett lakolnia. Mikor a nyiltörésre került a dolog, én
-is eltörtem fölötte a nyilamat. Nem tudtam, hogy anyja vagyok, csak azt,
-hogy birája vagyok.
-
-– Úgy van! szólt az ősz gróf. El lett itélve a Fergetyüvárba záratásra –
-egyik háborutól a másik háboruig. Ez a bölcs itélet, mert így a
-Fergetyüvárba bezártnak van legnagyobb oka a vigyázásra, hogy
-megjelentse, mikor tör be az ellenség; mert ez az ő kiszabadulásának az
-ideje.
-
-Rapsonné csipősen károgott közbe.
-
-– Ezért akart hát bennünket Mike Sára asszonyom a kunokkal
-összeverekedtetni olyan igen nagyon; hogy akkor a fia mindjárt
-kiszabadult volna.
-
-Mike Sára rá sem ügyelt.
-
-– A kiszabadulásának az ideje tehát eljött; mert a háború itt van, itt
-van az ellenség!
-
-– Micsoda háború? Mely féle ellenség? Kérdé a székelyek grófja.
-
-– Hát nem az-e a leggonoszabb háború, a mely megtámadja a székely nők
-tiszta, szeplőtlen erkölcsét? van-e nekünk erősebb várunk, mint a
-törvény? jöhet e rosszabb ellenség a székelyföldre, mint a ki lerontja
-ezt a mi bástyánkat; a ki pogány szentségtörő kézzel elragadja a
-szentegyházból, az oltár elől a keresztyén hajadont? Itt van az
-ellenség! S én a háborút megkezdtem vele. Egy fiának a holttestén már
-keresztülléptem. Ha torlót nem ád a tanács számomra, harczolok minden
-hadammal Bálványos vár ellen s viszem rájuk a faltörő tornyaimat! Ez
-szóm és mondásom. Hányjátok, vessétek meg, a mit mondtam. Addig
-eltávozom.
-
-E szókkal Mike Sára asszony elhagyta a Körültájt.
-
-A hátramaradt családnagyok aztán nagy tanakodásnak eredtek, a minek az
-lett az elhatározása, hogy adassék hát meg Mike Sárának az a torló, a
-kit ő választott magának, az Andorás fia, a ki ül a Fergetyüvárban.
-
-Okát is adták ez elhatározásuknak egész bölcsességgel.
-
-Mivel hogy a székely törvények szerint a leányrablás főbenjáró bűn, s ha
-azt egy hatalmas várúr követte el, tartozik a székelyeknek minden
-nemzetsége fegyvert fogni és a leányrablót a várából kiforgatni; tehát
-az eset megvan, a háború jelen van, s ezzel a Mike Andorás itéletének
-határideje letelt, s így Mike Sára választhatja őt torlójának. Ha pedig
-ilyen torló támad, a ki az egész nemzet helyett maga vívja meg a
-leányrabló várát, akkor a háború elmarad s nem kell mind a huszonkét
-nemzetségnek egy ellen fegyverbe öltözni. Ez olyan gömbölyű okoskodás,
-mint a farkát harapó kigyó.
-
-De még azonkivül az is tekintetbe vétetett, hogy Mike Sára asszony íme
-most már a leányát is elveszté, a ki családjának fiúleányává lett téve,
-azért helyeslendő, hogy a fia visszaadassék neki; legigazságosabb is, ha
-a bátya áll elő torolónak a hugán ejtett gyalázatért.
-
-Mike Sára csak azt várta, hogy az itéletet kimondják, azonnal futtatott
-hirmondót az «Ordítóvárba», a honnan az őr hosszú kiáltó csövön
-átrivallt a Fergetyüvárba: «állj!»
-
-Erre a sarkon forgó vár megpihent. Minden hónapban egyszer meg szokták
-így állítani, a mikor aztán élelmet szállítottak fel a bezártak számára:
-buzát, zsiradékot, sajtot és eczetet. Azután meg tüzelő-szert, szurkot
-és földi gyantát. Ennek pedig az volt a módja, hogy a Fergetyüvár egyik
-ablakából egy hosszú gerenda nyult ki, azon a kivül levők által lőttek
-nyillal hosszú zsineget, a zsineggel áthúztak rajta egy vastag kötelet,
-s a kötélen felhúzták a széles öblös fonott kast, a mi az élelmi
-szerekkel volt megtöltve. Azt azután odafenn kiürítették s megint
-leeresztették.
-
-Ezen az úton bizony a torony lakói maguk is kiszökhettek volna a
-Fergetyüvárból; kötelet fonhattak volna az öltönyeikből, csakhogy az
-ilyen szökevény fejére halál volt kimondva és becstelenség: a mi
-mindegy. Becsület nélkül nincs élet.
-
-Pedig az is keserves élet volt odabenn. A mozgó fatorony belsejében volt
-egy taposó malom, a minek a bodonjában huszonöt ember járta az örök
-lépcsőket, három óránként felváltva egymást. Százan voltak az elitéltek.
-Ennek a bodonnak a korongja hajtotta körül fogaskeréknél fogva az egész
-fatornyot s furfangos mesterséggel vizet is emelt fel a százölnyi
-mélységű kútból, s még egy malomkereket is tartott mozgásban, a mi a
-buzát megőrölte, a kölest meghántotta.
-
-Tizenkét ablaka volt a tető alatt a fatoronynak, a miket egy fatornáczon
-lehetett körüljárni. Ezeket az ablakokat ó-székely betükkel, a mik
-keresztvonásokból álltak, úgy lehetett éjjel-nappal ellátni, hogy azok
-egy egész szót kiadtak; ez volt a legnehezebb munka, ott ülni napestig
-és nézni a távolba, és hallgatni a külvilág nagy csendességét, a mit
-csak néha ver föl egy kürtszó s lesni a kiáltó szót a messzeségből.
-
-Ezt a munkát teljesíté Mike Andorás már három télen, három nyáron át:
-onnan nézte a lesablakból a körben forgó nagy világot, úgy, hogy mikor
-megállt a torony, úgy tetszett neki, mintha most meg visszafelé forogna
-a tájék. De jobban, mint a rabság és bőjt, fájt a lelkének a
-becsületvesztés, hogy őt gyávának mondták ki, a mi nem igaz! «Uram
-Isten, adj háborút! nagy, kemény, véres háborút!» ez volt a mindennapi
-imádsága. Csoda, hogy meg nem háborodott a szenvedésben.
-
-A földalatti munka nem volt rosszabb ennél. Egy része az elitélteknek
-odalenn dolgozott a szirt mélyében: hasznos munkát végeztek; az alattuk
-levő bérczben egész vastag rétege van annak a drágakőnek, a mi már a
-kőkorszakban is drágakő volt: köszörűkőnek hivják. Ott csinálták a
-kaszaköveket, a fenőköveket. A visszabocsátott kas ezekkel volt tele. Az
-elitéltek meg is fizettek a maguk élelmeért.
-
-Azokat az üregeket pedig, a miket így kivájtak, a közjóért,
-átalakították pinczeszobácskákká, raktárakká, egy hosszú folyosót
-elneveztek «birgej»-nek, a mi a székelyeknél sziklába vágott temetőt
-jelent. Mikor a bezárt foglyok közül valamelyik meghalt, azt befalazták
-egy ilyen sziklaoduba. A folyosó egyre hosszabbodott, a záró sírkövek
-egyre szaporodtak.
-
-Három éve mult már, hogy Mike Andorást, száz társával együtt, e szomorú
-helyre bezárták s azóta más emberhang nem jött hozzájuk a külső
-világból, mint a mit az Ordítóvár kiáltó tülke hozott.
-
-Andorás ez idő alatt a sziklában egy kápolnát vágatott ki: egészen olyan
-mintára, a minőre az édes anyja a torjai egyházat építteté, abban oltár
-is volt, magas kőkereszttel, és szószék: akkora terem volt, hogy mind
-elfértek benne. Ő maga volt benne a pap; olvasta a szentirást a maga
-gyülekezetének, s sátoros ünnepeken úrvacsoráját is osztott, bor helyett
-eczettel. Azt kaptak a sziklarepesztéshez.
-
-Az őszi ökörnyál szállingózott már a légben; vége felé közeledett ez az
-esztendő is; daru, vadlúd búcsút kiabált, a keleti ég felé húzódva
-hosszú sorban; a kúnok is elvonultak; még sem lett háború, nem lett
-szabadulás. Ekkor hangzott az «állj» kiáltás, szokatlan időben. A
-Fergetyüvár megállt.
-
-Mindig éjjel szoktak ellátogatni hozzá titoktartásból, most is éjjel
-jöttek.
-
-Mikor a fedett kast felvontatták a kivilágított ablakig, a hol Andorás
-maga nyitotta fel annak a tetejét, nem a megszokott életes zsákokat
-találta abban, hanem egy élő alakot, a kinek a láttára elsivalkodta
-magát. Az édes anyja volt ott.
-
-– Szabad vagy! Szabad vagy! kiáltá az anya, édes kedves fiát keblére
-ölelve, az meg nem tudott egyebet mondani, mint «anyám, édes anyám!» –
-Vége van a rabságodnak! Velem jösz! Szabad vagy. Itt van a paripád, újra
-felülhetsz rá. – Hát a becsületem! Azt is visszavívod!
-
-E szavakra Andorás kiszakítá magát anyja karjai közül, s egy pőrölyt
-ragadva kezébe, azzal hétszer ráütött a torony érczfödelére: mint egy
-óriási harang, úgy zúgott bele az ércztető.
-
-Sokszor hallotta Mike Sára e kondulások hangját a Fergetyüvár felől s
-nem tudta kitalálni az okát.
-
-– A szentegyházba hívtam társaimat, mondá Andorás, anyjához visszatérve.
-Kész-e már a te egyházad odafenn? Lásd, az enyém már elkészült idelent.
-Istent imádni itt is lehet. Ne jőjjön addig más szó ajkainkra, míg hálát
-nem adtunk, fogadást nem tettünk.
-
-Azzal anyját vezetve kezén, leszállt a toronyból a földalatti folyosóba,
-onnan az imabarlangba, a hol már valamennyi társa összegyülve várta.
-Szurokfáklyák égtek az oltáron.
-
-Andorás felállt a kőszószékre. Abból állt a papi tudománya, hogy
-elmondta a hívek előtt az Úr imáját, az üdvözletet és a hiszekegyet.
-Azok csendesen utána mondták. Azután szólt hozzájuk egyszerű, keresetlen
-szavakban.
-
-– Híveim. Az Úr elküldte hozzánk legjobbik angyalát, az én édes
-szülőmet, hogy hozza el számunkra legnagyobb áldását, a szabadságot. Ime
-kiáltsátok: Hozsánna, hozsánna! Dicsőség a magasságban lakó egy igaz
-Istennek.
-
-Zengett bele a sziklák egyetemessége!
-
-Azután folytatá Andorás.
-
-– Ámde jól tudjátok, hogy itéletünk egyik háborútól a másikig tartott.
-Ha megszabadulunk, ellenségbe botlunk. Szabadságunk ára az, hogy
-visszavívjuk a porbaejtett zászlót, a becsületünket. Azért, mielőtt e
-rettentő helyet elhagynók, tegyünk erős fogadást, erre a szent oltárra,
-erre a keresztre, a mit kezeink faragtak, könnyeink áztattak: hogy nem
-kérdezzük, ki az ellenség? bátran rajta ütünk! Nem kérdjük, leszünk-e
-többen? segít-e valaki? magunk megállunk ott végső lehelletig. Úgy
-jöhet, hogy tengersokaságú tatárhadra megyünk, úgy jöhet, hogy ormótlan
-óriásokkal kell megverekednünk, hogy a mesebeli «fanyövők», «vasgyúrók»,
-«kőmorzsolók», állnak az utunkba; bátran neki vágunk; lehet, hogy a
-királyok elküldenek bennünket távol óperencziákra, Krisztus szent
-sírjához, kutyafejű vad pogány nép között vérünket ontani: oda is
-elmegyünk! Fogadjuk Istenre! A szent háromságra! A szent feszületre!
-
-Harsogott a kiáltás «Ámen! ámen!» S valamennyi férfi kivonván a kardját,
-odafektette azt az oltár kövére.
-
-– Most tehát, mondd meg anyám, ki az az ellenség, a ki ellen harczolnunk
-kell, a miért szabadságunkat visszakapjuk? Szerecsen, vagy tatár? ördög,
-vagy óriás?
-
-– Nem szerecsen, nem tatár, sem ördög, sem óriás; hanem a tuhudónok
-rhabonbánja, Opour a fiaival, a ki ellen harczra küldettek.
-
-Erre támadt még csak Isten igazában való nagy rivallás.
-
-– Az Opourok ellen! A kik cserben hagytak! A kik miatt három esztendeig
-szenvedtük ezt a keserű fogságot! Senkinek a vérét úgy kard nem
-szomjazza, mint a miénk az övékét. Fujjátok meg a jerikói kürtöket
-Bálványosvár alatt! Parancsolta a nagy tanács, hogy egy ki legyen
-törölve a huszonhárom családból? Amen! Amen! Ki fogjuk irtani, mint
-Benjamin törzsét kiirtották! – Mi volt a halálos vétkük?
-
-– Elraboltak egy keresztyén hajadont az oltár mellől, az anyja mellől s
-erőszakkal vitték Bálványos várába! felelt rá Mike Sára.
-
-– Kinek a leánya volt? kérdezé Andorás, a ki anyja arczán baljóslatot
-látott.
-
-– Az én leányom volt, a te Imola hugod.
-
-Erre a szóra vad kaczagással ugrott le a szószékről Andorás, s olyan
-bőszült dühhel rohant az oltárnak, hogy azt kelle vélni, még tán
-feltaszítja: az anyja kezének kelle őt visszatartóztatni, hogy kardjával
-meg ne sujtsa a feszületet.
-
-– Fiam! Az Istenre! Tiszteld a keresztet! kiálta Mike Sára, fiát térdre
-nyomva gyöngéd erőszakkal.
-
-– Hát nem tisztelem-e? Nem két kezemmel faragtam-e ki magam sziklakőből?
-Imádkoztam-e előtte egyébért valaha, mint hogy őrizze meg drága jó
-anyámat, gyönge kis hugámat! És így hallgatott meg!
-
-Az anya csillapítá fia vad haragját szelíd, okos szókkal: Ne pörölj
-Istennel, édes jó gyermekem. Jusson eszedbe a kereszt előtt az, a ki
-rajta kiszenvedett: ki még akkor is, mikor halálra kínozták,
-ellenségeiért imádkozott.
-
-– Lett volna csak egy testvérhuga, a kit meggyaláztak, a pokolra
-sujtotta volna őket!
-
-Mike Sára befogta a fiának a száját, hogy ne jöhessen ki több ilyen
-istenkáromlás rajta.
-
-Andorás reszketett minden ízében, a láznál, a mirigynél is gonoszabb
-dühtől. Csak az anyja ruhájának a szegélyét csókolgatá, mintha azt
-hinné, hogy annak az érintése meggyógyítja a lelkét ölő kínt.
-
-– Jól van: szent leszek; keresztyén leszek. Zsákba öltözöm, hamuba
-fekszem, úgy vezeklek. Elzarándoklok a szent földre. Bélpoklosokat fogok
-ápolni. De a míg hugom meggyalázóját szemben nem találtam, rosszabb
-leszek minden pogánynál!
-
-*
-
-A Fergetyüvár e naptól kezdve nem forgott többet; és aztán soha sem is
-forgott, hirt adni közelgő ellenségről.
-
-
-
-
-ESKÜVŐ A «NAPNÁL».
-
-A leányrablók vágtattak sebesen Bálványosvár felé. Az átjáró váron túl
-nem kellett tartaniok az üldöztetéstől.
-
-Szilamér drága terhével hátra maradt a társaitól: az elalélt leánynyal
-ölében csendesen kellett haladnia; mire Bálványosvár alá ért, már
-akkorra a többiek telelármázták a várat a jól sikerült leányrablás
-hirével. Ők csak az örömhirt tudták, mert az egyház tulsó oldalán álltak
-elrejtőzve lesben; a gyászhír, hogy Iszla halva maradt a lonkán, gyalog
-jön és sánta lábon.
-
-Opour Kevendnek tehát nagy volt a kedve, mikor meghallotta, hogy a
-dölyfös Mike Sára egyetlen leanyát, a fiúleányt, a kit az anyja nem
-akart egy Opournak feleségül adni, mégis csak elkapták: ha nem adták
-szép szóval, elhozták erővel. Így derék az. Bevett szokás ez a
-tuhudúnnál. Ő is így ragadta el erővel mind a három feleségét, egyiket a
-másik után s mi panaszuk volt rá? Boldogok voltak, jól éltek holtig.
-Hiába hozta meg László király azt a törvényt, hogy a nőrablónak nem
-szabad az elrablott leánynyal megesküdni hitvestársul. Nem ám a
-keresztyén oltárnál, de szabad a «napnál».
-
-Mikor Szilamér a várkapu elé ért, a hol egy vasdobogón kell
-végighaladni, egetverő örömlárma fogadta a bástyákon. Ettől a lármától,
-meg a vashid dörgő robajától egyszerre fölriadt a leány aléltából s
-amint a szemeit kinyitotta, az első tette az volt, hogy kirántotta
-elrablója öve mellől az éles kétélű tőrt s szilaj mozdulattal emelte
-döfésre.
-
-Szilamér széttárta a mellén a köntösét s azt mondá a leánynak:
-
-– Ha haragszol, ide döfj.
-
-És aztán a szemébe nézett a leánynak, azzal a bűvös-bájos
-tüzkisugárzással, s ettől a varázstól lelankadt a leány erős karja, a
-tőrt eldobta a háta mögé.
-
-Ekkor aztán Szilamér még szorosabban ölelte őt magához s a párduczbőr
-kaczagányával eltakarta fejét, hogy ne szégyenkedjék, mikor ennyi idegen
-arcz bámul reá.
-
-– Derék legény vagy Szilamér! kiálta eléje a vár tornáczáról Opour
-Kevend: igazi apád-fia vagy! Csak vidd a fészkedbe a madaradat: ma neked
-szól minden ének! Réten, mezőn, palotában! Hegyen-völgyön lakodalom!
-Fujjátok azt a lakodalmast! Danoljatok ti leányok.
-
-Szilamér sietett a maga városztályába, szerelmesét két karján emelve, a
-nagy üdvözletes zenebona közül. Az öreg rhabonbán pedig áldomást tartott
-e nagy diadalomra a vár udvarán: ökröt süttetett, hordót csapoltatott.
-Vigan legyen ma minden ember. Hagyjátok őket magokra, a míg kibékülnek.
-Az asszonyféle ilyenkor rúg, körmöl és harap. Nekem is tele a pofám
-ilyen karmolás bélyegével: Szilamér fiamé is majd olyan lesz holnap,
-mint a ki hiuzt fogott elevenen! Az neveli a szépségünket. Hadd
-marakodjanak egymással! Majd holnap megtartjuk a «tyukverőt». Minden
-tyúk meghal a várban, fogadom! Iszla fiam készül arra. Ő csinálja majd
-meg a menyasszonyébresztőt, dobbal, síppal, nádi hegedüvel.
-
-Ez alatt Szilamér bevitte Imolát a maga lakába.
-
-Egy roppant nagy terem volt az, keletnek, nyugotnak ajtó nagyságú
-ablakokkal; de a miknek a közléje a vastag falban olyan volt, mint egy
-kis szoba. A terem egyik oldalán volt egy gádornyi vastagságú kandalló,
-vígan ropogó hasábfákkal megrakva, azzal átellenben egy oszlopos fülke,
-a miben egy nyugágy volt, beterítve medvebőrrel és tarka
-gyapjuszőnyeggel. A padmalytartó vastag tölgyfagerendák czifrára ki
-voltak faragva, s a falakat mindenütt diófa táblázat burkolta, a palló
-pedig tarka gyékénynyel volt beborítva. Nehéz szekrényeken
-arany-ezüstkelyhek és tálak pompáztak, a kandalló környéke tele volt
-aggatva székely mázos kancsókkal, a miknek czifrázata oly sokféle, hogy
-két egyformát benne nem találni. A fal egyik részét pompás
-szarvasagancsok és vadkanfők diszíték, körülaggatva számszerijjakkal,
-kopjákkal, puzdrákkal, kürtökkel; másikat hatalmas aranyozott rézpaizs
-köré tüzködött fegyverek ékesíték: azok között egy hegedű is, mintha az
-is táborjáró szerszám volna; a keletnek nyiló ablak gádorában álltak
-fiókos szekrényen a fakupák, réz ejtelek, cserép finakok, a mik
-férfimulatsághoz valók; a nyugatra néző ablak mélyedésében pedig volt a
-magas támlájú faragott karos szék, az előtt egy czifrán esztergályozott
-guzsaly, az egyik szögletben egy osztovátás szövőszék, a másikban egy
-hárfaalakú timbora: magán az ablakhidján egy tarka cserépibrik, tele
-gyönyörüséges «ramocsa» virággal; a mi nem terem másutt, csak a
-legvadonabb székely havasokon. A terem közepéről pedig egy roppant nagy
-kőszáli sas csüngött alá, szétterjesztett szárnyaival hat singet átérő.
-S hogy eleven állatokban se szükölködjék a ház, a kandalló előtti
-medvebőrön hevert két hosszúszőrű vadászeb, a sávolyos kendőkkel
-körülaggatott ablakfülkében pedig pávafarkú páros galamb turbékolt. De
-hogy a fődolgot majd el ne felejtsük, a terem közepén állt egy hosszú
-asztal, akkora, hogy ötven ember is körül ülhette, s erre az asztalra
-volt letéve egy lapos mázos tál, azon meg egy sokrétegben összefonott
-kalács, a mit úgy hívnak, hogy «hazai-kenyér». «Hazai» volt pedig az
-ősszékelyeknél a neve az új asszonynak, addig az ideig, a míg a főkötőt
-a fejére nem tették, azután lett a neve «feleség». Együtt volt itt
-minden; nem úgy, mint mai világban: hogy egy házat hatfelé
-elrekesztenek, s külön él, tesz, vesz férj és feleség. Itt mindig látják
-egymást.
-
-Mikor Szilamér letette az öléből Imolát, így szólt hozzá:
-
-– Nézz körül: ez a te házad; itt te vagy az úrnő. Ha kivánsz benne
-valamit, mondd meg: itt lesz; ha nem szeretsz benne valamit, mondd meg:
-elmegy innen. Itt van az asztalon a mátkakenyér. Ez te rád vár, hogy
-megtörjed. A míg ezt meg nem töröd, s velem meg nem osztod, addig én
-urad nem vagyok. Itt hálok a gádor előtt; kettőnk között kivont kardom,
-s egy tekintettel is én meg nem sértelek. Ha gyülölsz, megölhetsz.
-
-E szelid szavakkal már félig megvevé a leány szivét.
-
-– Ha gyülöltelek volna, bizony megöltelek volna.
-
-– Akkor hát miért reszketsz mégis?
-
-– Nem tőled reszketek; hanem a te bálvány-istenedtől.
-
-– Az én istenemtől? szólt búsan Szilamér s azzal megfogva a leány kezét,
-odavezeté őt a nyugatnak néző ablakhoz. Nézd, épen most áldozik le.
-Láthatjuk fényes orczáját. Milyen pompát teremt maga körül! Biborból,
-aranyból veti meg az ágyát: a mit nem kér a népétől. Soha sem kér
-semmit, mindig csak ád mindent. Nem jön tőle más, csak az a mi jó. Soha
-sem csalódik meg benne senki, soha sem mondta senki, milyen hideg lett a
-nap! Nem imádtatja magát, hogy jőjjön fel, feljön kérés nélkül; nem
-keresteti magát, hol vagy? hová tüntél? Ott látja mindenki az égen. Nem
-válogat az emberekben: ez hű, az hitetlen, amaz meg eretnek; egyformán
-világít, melegít mindenkit. A virág csirája, a hernyó bábja megismeri
-őt, s az emberszív ne ismerje? Az édes, a szerelmes, az igazságos napot.
-
-– Valóban dicső a nap, mondá Imola. De dicsőbb az Isten, a teremtő, a ki
-őt alkotta.
-
-Szilamér magába szállva, szólt elkomorodottan:
-
-– Én nem tudom, ki az? Én nem vagyok se bölcs, a ki könyvekből tanulta,
-se látó, a ki szinről-szinre látta az Istent. Én csak annyit tudok, a
-mennyit megértek. Tudom azt, hogy a kit ti Istennek neveztek, nincs
-közel. Nemrég a helytartója, a ki Rómában lakik, megparancsolta Endre
-királyunknak, hogy menjen el egész hadsereggel az Isten sírját
-felkeresni. Esztendeig tartott neki odamenni, esztendeig visszajönni
-onnan, három tengeren és négy sivatagon mentek keresztül. Fele népe
-odaveszett. Nem tudom, megtalálta-e az Istent? Azoktól, a kik
-visszajöttek onnan, hallám, minő kegyetlenségeket követtek el az útbaeső
-népeken, hogy fajtalankodtak az idegen népek asszonyaival, hogy égették
-föl a legvirágzóbb városokat, s aztán hoztak magukkal haza egy
-nyavalyát, a mit sohse ismertek még eddig az országban: a bélpoklot; s
-elhozták magukkal a «német lovagokat» Erdélybe, a kik rosszabbak a
-nyavalyánál. Ilyen Úr-e a te Istened? Ő parancsolja ezt?
-
-– Nem! Nem! Óh ne káromold őt előttem. Ő a szeretet Istene, a ki
-senkinek vesztét nem akarja, a ki mindenkinek édes atyja, a ki még a
-bűnösnek is megbocsát.
-
-– Igazán? Hát az én bűnömet is megbocsátja? Azt, a mit ellened vétettem?
-
-A leány pirulva süté le szemeit s kezét az ifju fejére tette.
-
-– Akkor én azt hiszem, rebegé Szilamér, hogy a jó embernek jó az Istene,
-a rossz embernek rossz az Istene, akár keresztet, akár napot imád. Jól
-van hát! Nem vagyunk mi bálványimádók: nem borulunk mi arczra, nem
-csókolgatjuk a köveket, nem rimánkodunk hozzájuk, csak szeretni,
-tisztelni tudunk. Mert hát minek mondjam azt az érzést, mikor látom
-lemenni a napot, s úgy vágynám ott lenni, a hol a föld szélét éri, hogy
-egyszer átölelhetném? vagy mikor feljön a hold, úgy szeretnék akkor
-ottan lenni, hogy az orczáját megcsókolhatnám. Ha ez bálványimádás, úgy
-én csak a mai naptól kezdek el bálványimádó lenni, mert te vagy az én
-napom, te vagy az én holdam ezentul, s a hol a te arczod lenyugszik, a
-hol az fölkel, ott van én nekem az én elérhetlen távol világszélem.
-
-E szívből jött szavakra Imola könyre fakadt.
-
-– De hát miért sirsz? Engesztelé Szilamér. Minek ezek a könyek?
-
-Ezek azok a könyek, a mikben a leány búcsút vesz valamitől, s
-szemérmetességében azt vallja, hogy valakitől.
-
-– Óh, én az édes anyámat siratom, hogy meg kellett tőle válnom.
-
-– Hát nem leszek-e én olyan jó hozzád, mint édes anyád volt? Hát mit
-tett ő veled, a miért olyan nagyon huzasz ő hozzá? Dajkadalt énekelt
-neked, mikor elaltatott? Hát én nem tudom azt? Úgy-e azt dalolta;
-«Fürdik a kácsa fekete tóba; Készül anyjához Lengyelországba?» (A leány
-könyein keresztültört a mosolygás szivárványfénye.) Talán ringatott is
-az ölébe véve? Azt én is megteszem. S ha még sem akartad elhagyni a
-sirást, talán még gyönge csókjaival is csitítgatott?
-
-De erre Imola felszökött az öléből s szemérmes ijedtséggel tiltá vissza:
-
-– Ah, Szilamér! Az esküvő előtt!
-
-A tuhudún vőlegény csak a fejét rázta.
-
-– Nálunk nem esküszik az, a ki menyekzőt ül. Hisz ez a szív dolga.
-Megesküdhetem bizonynyal arra, a mit a fejem, a kezem, a lábam, a szájam
-végez; s az akkor rám nézve rabság, kötelesség. De hogy a szívem
-szeresse azt, a kit megszerettem, a ki velem jár, velem él, velem hal
-meg: minek esküdném rá? S ki esküdtetne meg? Az én papomnak, a
-táltosnak, a gyulának, a horkáznak semmi köze ahhoz, hogy én feleséget
-veszek; nem kérdi azt tőlük senki, hogy megengedik-e? A «nap» meg látja
-jól, hogy ime a kezedet a kezemben tartom, ha szóval nem mondom is neki.
-Nálunk a férj maga köti be a felesége fejét, mikor asszonyává teszi, a
-leáldozó napnál, úgy avatja fel a maga asszonyává.
-
-Szilamér erre felnyitott egy kis fali szekrényt s annak a rejtekéből
-elővett egy fejdíszt, a minőt az ősmagyar asszonyok viseltek; «tarajos
-csepesz» volt a neve, egy drágaköves arany homlokabroncs, felül
-összefoglaló tarajforma ívvel, a mi aranynyal és gyöngyökkel himzett
-patyolatfátyolt szorított össze.
-
-– Nézd, ez volt a hitvesi fejéke tíz ősanyámnak, még az első dédanyám
-kapta azt a nagy Tuhutum vezértől, a ki ük-apánk volt, azóta mindig
-asszonyról-asszonyra szállt ez az ereklye. Ezt viselték valamennyi Opour
-úrnők és bizonyára mindannyian boldogok voltak és büszkék és az ő
-férjüknek igazi asszonyai!
-
-Imola meghajtá a fejét, hogy elfogadja a tisztes családi ősereklyét.
-Mindjárt asszony volt benne.
-
-Az a főkötő csodálatos lélekváltoztató erővel bir az asszony fején. Még
-a szeme is másként ragyog, mint azelőtt, mikor azt a kontyán érzi.
-Milyen más lesz utána egyszerre!
-
-Szilamér gyönyörtől elragadtatva bámult az átváltoztatott alakra.
-
-Imola pedig odament az asztalhoz, felvette a tálról a mátka-kenyeret és
-kettétörte azt. Felét odanyujtá Szilamérnak. Maga is evett belőle, s
-aztán a szétmorzsált darabjait odaszórta a galamboknak. S aztán, mikor
-ez megvolt, akkor leült a guzsaly mellé s elkezdett a finom lenből az
-orsóra szálat ereszteni.
-
-Nem is tudta pedig, hogy ez az ős-székelyeknél a menyegzői szertartásnak
-a valósága: a kenyértörés, a galambok megetetése és a fonáleresztés. Ez
-volt a menyegzői szer a napnál!
-
-A lemenő nap csak a félarczával volt kinn a kopasz Hargita ormáról.
-Felséges egy oltár! A nász-tanunak meghivott istenség maga osztja szét
-az áldást, körülveszik fényes arczát biborpofáju fellegecskék, mintha
-mennyei karok volnának s az ég átlátszó aranyában végig repül egy sor
-hattyu, maga is repülő arany, s túlvilági dalt zeng alá a magasból. Ez
-ám a Kirie eleison, meg a goszpodi pomiluj!
-
-A míg benn a házban a szeretet és engesztelés tartott nagy ünnepet, az
-alatt Opour Kevend difinyós dáridót készített odakinn. A lobogókkal
-felczifrázott fenyőfát már fel is állíttatta a Szilamér ajtaja elé, ősi
-szokás szerint.
-
-– Ez ugyan az Iszla kötelessége volna, mert ő a vőfély. De hol késik az
-a fiu ilyen sokáig?
-
-Hát egyszer az áldomásozó sokaságon keresztül furakodik egy szörnyen
-összetépett alak, sántikáló lábbal a főrhabonbánhoz, a feje is be van
-kötve véres kendővel.
-
-– Nos! Ki az? Mit akarsz? Honnan jösz?
-
-Sehogy sem ismert reá.
-
-– Hát ki volnék más, mint Kájon horkáz, dörmögé a gyászvitéz. Jövök a
-torjai vásárból.
-
-– Hát az Iszla fiam?
-
-– Az Iszla? Az ott maradt.
-
-– Hát miért maradt ott?
-
-– Azért, a mért én nem maradtam ott. Mert nagyon olcsó volt a buzogány.
-
-– Mi történt az Iszla fiammal?
-
-– Azt bizony megölték.
-
-– Megölték! Az Iszlát? Ki volt az az átkozott?
-
-– Mike Sára fogta, az esperes meg leütötte.
-
-– Egy asszony meg egy pap! Az én hős fiamat, a kinek párja nem volt a
-tusában! Átkozott legyen az a leány, a ki miatt ez történt! Megölöm őt!
-Megállj Mike Sára! ha te nekem tort csináltál, azt csinálok én te neked!
-Leölöm a leányodat! Esküszöm Hadurra! Gyermekért gyermeket.
-
-S ezzel kidöntve az örömfát a helyéből, kirántotta a kését Opour Kevend
-s rohant be a fia házába, utána biczegett hoppogató lábbal Kájon horkáz
-is, a kit még jobban elfogott a méreg a kudarcz miatt, mint az apát. Ő
-még betört fejet is kapott melléje. Ő is segít ölni! Leányt ölni. Az
-pedig átkozott gonosztett még a tuhudúnoknál is.
-
-Mikor benyitottak ketten a pitvarból a terembe, az ifju pár épen ott
-állt a nyugatra néző ablak fülkéjében.
-
-Opour Kevend oda huzta Kájon horkázt az ajtó mellé, onnan leste, hogy mi
-történik oda elől.
-
-Látta, hogy Imola megtöri a kenyeret s Szilamérnak nyujtja a felét.
-Látta, hogy megeteti a galambokat. Látta, hogy leül a guzsaly mellé
-fonalat ereszteni.
-
-– Ő már asszony! dörmögé Opour visszahuzódva.
-
-– Megesküdtél, hogy megölöd! Ösztökélte őt Kájon horkáz.
-
-– Leányra mondtam, nem asszonyra.
-
-– Hadur parancsolja a vérboszut.
-
-– Tudom. Nem is felejtem el.
-
-– Azt mondtad: «gyermekért gyermeket!»
-
-– Azt mondtam. De nem most. Majd később. Majd ha anya lesz, fia lesz
-neki. Abban a gyermekben állok boszut. Nem kell nekem hajnalszínü vér, a
-milyen az asszonyoké.
-
-Azzal kivonszolta magával Kájon horkázt s megparancsolta neki, hogy
-rejtse el magát a papok tornyában; ne lármázza fel a rémhirével az
-áldomást ülő várbeli népet; ott künn újra felállíttatta a diadalfát az
-új házasok ajtaja elé; az igreczeseket elhelyezte az ablak alá, hogy
-csendesen andalgó hangicsálásaikkal majdan szendergessék az ébredőket, s
-ébreszszék az aluvókat. A tizenkét szűz énekkara a távolból magasztalá a
-leáldozó napot, a többi hajadonok zöld ágakkal takarták be a szerelmesek
-ablakait, galambok nevetését, kakukszót, sárgarigófüttyöt mímelve hozzá,
-míg a várudvaron nagy máglyát raktak abból a virágból, a minek
-«pártamag» a neve s körültánczolva a boriczatánczot, énekeltek fel a
-teli holdhoz: «hintsed, teli kézzel, egész éjjel, boldog éjjel, a mi
-áldás van az égben».
-
-Opour Kevend gondoskodott róla, hogy semmi rémhir meg ne háborítsa ezt a
-boldogsággal teljes éjszakát.
-
-
-
-
-A «NAP» ÉS A «KERESZT» HARCZA.
-
-Másnap már jó hajnalban vendéget jelentett a toronyőr kürtje. Rapsonné
-jött nagy kiséretével. A régi veszekedő társa Opour Kevendnek. Hanem
-azért mégis csak mindig ideszállt, mikor a várából a maksai tanácsdombra
-hivták, s azt Opour megint nagy megbántásnak vette volna, ha az ő várát
-kikerüli s másutt száll meg. A miatt azonban minden látogatásnak az lett
-a vége, hogy összeperlekedtek s átokkal, szitokkal váltak meg egymástól,
-hanem azért nemsokára megint csak összelátogattak.
-
-Rapsonné úgy tett, mint a ki semmiről sem tud, mindenben ártatlan, a mi
-itten történt; pedig hiszen neki, mint mindenki tudja, lidércze van; egy
-beszélő csirke, a ki minden hirt meghoz. Az kakastojásból kelt
-Szent-György éjszakáján. De talán magától is kitalálhatta azt, hisz ő
-adta a tanácsot Szilamérnak, hogy a Szentmihálynapi torjai vásáron
-hogyan rabolja el az öcscse segélyével a szép Mike Imolát. Azért mégis
-úgy tette, mintha csodálkoznék rajta, mikor a zöld fenyőfát meglátta a
-Szilamér ajtaja előtt felállítva.
-
-– Ejha, én tán épen lakodalomra érkeztem? mondá a vendéglátó várúrnak.
-
-– Nem lakodalomra, nénémasszony, már csak tyukverőre. Szilamér asszonyt
-hozott a házhoz.
-
-– S engem meg sem hivtatok a menyekzői lakomára?! Már ez nem szép! Egy
-ily jó rokont, régi jó szomszédot kifeledni a násznépből!
-
-– Hát magunk sem tudtuk. Nem úgy hozták a lányt az anya áldásával.
-
-– Hát csak úgy «hopp hirével»? A hogy te szoktad a feleségeidet
-szerezni. Rapsonné kaczagott ezen a hiren.
-
-– Hát mit csináljon a fajtám? Kérésre nem adják a lányt, mert tuhudúnok
-vagyunk. Velünk egyszőrü uraság nincs már körülöttünk sehol a világon,
-hát bizony csak azt mondjuk: «ha nem adnak, viszlek!»
-
-– Régente is így volt, kaczagott Rapsonné. Az volt a jó világ, mikor a
-durczás menyecskét az urának elébb jó puhára kellett verni, a míg közel
-eresztette magához, akkor is kitépte fele szakállát. De szeretném őket
-látni!
-
-– Majd máskor, «kis kedden».[2] Fiatal házasoknak nem jó a
-mézes-hetekben ilyen vén szipirtyót látni, mert igézet lesz rajtuk.
-
-– Azt én is úgy tudom, szólt magamegadással Rapsonné. Nem is azt
-kivántam, hogy ők is lássanak. Nem bizony. Ilyenkor őrizni kell őket
-vénasszony látásától, bakkecske mekegésétől, holdruta szagától. Óh ezt
-mind tudom én. Ilyenkor az ifju pár szeret magára maradni; boszankodik a
-látogatóra, még ha a legkedvesebb rokona is. No! Ne jöttem legyen üres
-kézzel. Én is adok nekik egy kelengyét. Van itt nekem közel egy kis
-váram, közel a szent Anna tavához, a Tiburcz vára. Nekik adom, a
-kedveskéimnek. Magamnak is kedves kis menedékem volt, mikor még olyan
-időm volt, hogy szerettem a világtól elrejtőzni. Költözzenek bele abba.
-
-– Ajándék-marhának nem kell ugyan fogát nézni, de a hogy én tudom, a
-Tiburcz vára épen a Pokol-torka fölött fekszik.
-
-– Ne féltsd te őket a Pokol szomszédságától; a hol két szerelmes
-letelepszik, ott a paradicsom van. Jó lesz nekik odamenni. Járt már azon
-a tájon a te Szilamér fiad. Ha én akkor meg nem fogom, most ott feküdnék
-a többiek sorában a sárga barlang előtt. Mondok neked egy jóslatot.
-Holnap vagy holnapután itt lesz a váradban a «Tivatulus» s követelni
-fogja tőletek a törvény nevében, hogy adjátok vissza az elrabolt leányt,
-akkor jó lesz neki azt mondani: «keresd, ha megtalálod!» A Pokol-torka
-körül senki sem meri őt keresni, az én kis váramban. Nesze! itt van a
-váram kulcsa. Most az üresen áll. Hordasd bele az új házasok podgyászát,
-csinálják meg benne a fészküket. Esztendő ilyenkorig nem követelem tőlük
-vissza.
-
-– Majd azt mondtam rá, hogy «köszönöm», a mit pedig soha sem mondtam
-senkinek, még a Damasek istennek sem, s nagy csoda volna, ha tenálad
-kezdeném el. De hát elfogadom. Tudom, hogy valami rossz lesz belőle,
-mert te nem teszesz valamit azért, hogy abból jó származzék.
-
-– Ejh ne mondd azt! Hát ez nem az én munkám volt? A leányszöktetés. Nem
-én tanácsoltam azt a Szilamérnak a Pokol-torkánál, hogy ha nem adják a
-leányt, ragadják el együtt ketten az öcscsével?
-
-– Te tanácsoltad ezt? átkozott vén varázsnő! Akkor úgy áldjon meg a
-Damasek isten, mint a csomági malmot, a kibe egy nyáron hétszer csapott
-bele az istennyila. Te lettél az oka, hogy az Iszla fiamat megölték a
-torjai vásáron.
-
-– Megölték az Iszlát? Ejh ni. Ezt még nem tudtam.
-
-Oh milyen nagyon örült neki a gonosz vén tündérasszony, hogy egyet hát
-megöltek már az Opour fiuk közül.
-
-– Megölték, pedig még nem is élte a világát.
-
-– Sohse sirasd, kaptál helyette mást cserébe.
-
-– Mit? Lányt, fiuért.
-
-– A hol leány van, ott majd fiu is lesz.
-
-– Az nem az ebek gondja. Olyan fiu, mint az én Iszlám volt, nem
-születik, a míg a világ világ lesz. Átkozott légy érte!
-
-– Ugyan mit átkoznál engem egy hitvány kölyökért? mondtam már, hogy nem
-is a te fiad, mert váltott gyermek!
-
-A mi azután erre következett, az már nem beszélgetés volt, hanem zsémb,
-perpatvar, szitok, utoljára a gazda és vendége a poszpásznak felhozott
-sült tököt egymásnak a fejéhez vagdalták. Hanem ez már rendes dolog volt
-náluk, azért senki sem ütődött meg rajta. Mindig így járta ez, mikor
-Rapsonné látogatóba jött ide: ebéd előtt összevesztek, ebéd után
-kibékültek, hajbakapásig nem ment a dolog, mert Kevend úr tudta jól,
-hogy a ki egy rossz tündérre ráteszi a kezét, annak a karját gutaütés
-éri, s ha a hajába kap, minden ujja hegyén kelés támad. Az inasok nagy
-hirtelen felhozták az ezüst-kondérban a jó borsos vetreczét, vederben az
-új bort, az oroszlán meg a kigyó számára meg egy nagy dézsában a párolgó
-meleg tejet s a hogy aztán az úr a vendégével mártogatott békességesen
-egy tálból, épen úgy lefetyöltek a kedvencz szörnyetegeik is egy
-dézsából. A kigyó óriási nagy állat volt ugyan, de ahhoz az ártatlan
-fajtához tartozott, a mit «keszkenős kigyónak» hinak; az oroszlán pedig
-tejen és moslékon volt felnevelve, a foga leráspolyozva, a körme
-levágva; egyik sem volt harapós. Nem így a gazdáik. Azok, ha kibékültek,
-csak azért tették, hogy azalatt egymásból valami titkot kicsaljanak s
-egyik a másikat újból befonhassa.
-
-– Jaj bizony, szegény Iszla fiu derék egy legény volt, nagyon nagy kár
-érte. Mondá Rapsonné az első étekfogás után. Ezt a poharat az ő emlékére
-iszom ki. Mihelyt hazamegyek, három misét tartatok a lelkeért,
-szegénynek.
-
-– Hiszen elég szegény! Mert egy asszony meg egy pap ölte meg, szolgálhat
-majd nekik a másvilágon. Hanem majd én tartok a lelkéért egy füstös
-misét, annak lesz nagy hire.
-
-– Ahá! Te a vérboszura készülsz, a hogy a Hadisten parancsolja.
-
-– Nem úgy, a hogy te gondolod. Nagy az én furfangom. Most csak úgy
-félreteszem a haragot. De majd ha egyszer ennek az asszonynak fia
-születik, annak a pofáját úgy elcsufíttatom a billogossal a
-tűzönfelavatáskor, hogy abba soha leány bele nem bolondul. A kinek ilyen
-csuf a pofája, abból mérges ember lesz. Úgy nevelem fel, hogy halálba
-gyülölje a keresztyéneket. A míg az nagyra nő, azalatt a kun atyafiak
-odaát Magyarországon fölállítják a régi oltárokat s egyszerre csak kitör
-a tűz a hamu alól, akkor aztán én is ráeresztem a neveltemet a
-torjaiakra. Az lesz a derendoczia, mikor a Mike Sára asszonyom saját
-unokája megy az öreg anyját a cziherre dobatni s az viszi a veres kakast
-a torjai keresztes torony tetejére. Hahaha! Ez az én vérboszum.
-
-Rapsonné maga is kaczagott rajta, elfeledte, hogy hisz ő is keresztyén
-volna.
-
-– Ez ugyan derék furfang. De hát attól nem tartasz-e, hogy a székely
-ágak mind ellened támadnak az erőszakoskodásért?
-
-– Csak nem gárgyultak meg? Egy leánycseléd miatt! Jöjjenek, ha akarnak.
-Bálványos vár sokféle ellenségnek letörte már a szarvait, aki felakarta
-öklelni. Vasért vasat! van itt elég. Fittyet hányok az egész
-tanácsdombnak. Azt mondom annak, a ki fenyeget, hogy «Jeddre ne!»
-
-– No nó! Te! Az a «sisakos Kata» hatalmas.
-
-– Huzok a sisakjára, ha nappal jön elém. Hanem éjjel, megvallom, hogy
-félek tőle. Valahányszor csoszogást hallok a tornáczban éjszaka, mindig
-azt hiszem, hogy ő jön, a gonosz boszorkány; négylábu ludon lovagolva.
-Akkor fázom és izzadok a medvebőr alatt. Mondsza csak, neked már tudnod
-kell, miféle babonával lehet megakadályozni, hogy éjszaka be ne jöhessen
-az embernek a pitvarába a boszorkány?
-
-– Hát megmondom neked, valóban, igazán. Egyetlen egy mód van, a többi
-mind cselfogás és nem segít semmit. Ez az, hogy ha a pitvarajtó
-küszöbére hétféle színü babot hintenek végig hosszan. Ezen semmi
-boszorkánynak sincs bátorsága általlépni.
-
-– No, ezt köszönöm neked, édes néném.
-
-– Szívesen adtam, édes öcsém. Aztán még egyet mondok. Ha majd a
-Tivatulust ide küldik hozzád, hogy itt keresse az elrabolt leányt, három
-nap három éjjel maradjon itt; tetess a vánkosába bagolytollat, attól
-egész éjjel nem fog elalhatni s másnap szedi a sátorfáját s
-visszaeblábol. Gyakorlottam én azt!
-
-Aztán összecsókolóztak, úgy váltak el, mint a legjobb atyafiak.
-
-Rapsonné nagy megelégedéssel ment tovább, egyrészt azért, hogy a szép
-Imolát a Szilamérral ilyen szépen, minden egyházi áldás nélkül,
-összeboronálta, másrészt meg, hogy az Opourokat és a Mikéket ilyen
-halálos nagy háboruba keverhette.
-
-Alig is várhatá, hogy siethessen vissza azzal a jó hirrel a maksai
-tanácsdombról Bálványosra, hogy íme szabadságot adott ám a székely
-tanács a Mike Sárának, hogy «torlót» bocsásson az Opourok ellen, az
-elkövetett sérelmet megboszulni, s a leányt visszavenni! Hadd legyen ő a
-legelső, a ki ezt a keserű örömhirt meghozza.
-
-A mint azonban felméne a várba Opour Kevend lakába, s a pitvaron át
-akart haladni, egyszerre csak nagyot rikácsolva tántorodott vissza: a
-küszöb tele volt hintve hétféle színü babbal!
-
-Az ő saját ármányát fordíták meg ellene! Ő nem mert ezen a babonaságon
-keresztül lépni maga. Ezt az ő megcsufolására hintették épen ide.
-
-– No megállj, te vén gonosztevő! Ennek a babnak a szájadban legyen az
-ize! Ha nem eresztettél be az ajtódon, majd bejövök az ablakodon; de azt
-nem köszöned meg!
-
-Azzal nagy dérdurral visszament minden kiséretestől, meg sem etetett
-Bálványos-várában, hanem folytatta az útját hazafelé. Minthogy pedig a
-vára még messze volt onnan, azt gondolta, hogy megszáll éjszakára a
-Tiburcz-várában. Ott azonban felhuzva találta maga előtt a felvonó hidat
-s minden kürtölésre sem jött elő valami kapusféle, a hidat leereszteni.
-
-Csak nagy későre nézett ki egy ablakon egy szolgálóleány, a ki
-ágytakarót porolt ki pálczával, az meg azt danolta, hogy:
-
-  «Ott kinn tágasabb,
-  Itt benn hangosabb;
-    Ha jöttök, lesztek;
-    Ha hoztok, esztek!»
-
-A kik a várat elfoglalták, a boldog új házasok, nem szándékoznak
-vendéget látni.
-
-Rapsonnénak kinn kellett tölteni az éjszakát a szekéren tűz mellett, a
-saját vára előtti erdőben. Egész éjjel nem alhatott, mind azt főzte
-magában, hogyan fordíthatná ő valamennyinek hátra a fejét, a kiket így
-visszafelé szeret, a kik őt így megbántották!
-
-*
-
-Nyomban Rapsonné után pedig ott zakatolt a várkapun a Tivatulus. Ez volt
-a megintő, a kit a tanács a maga ítéletével előre küldött, hogy elébb a
-törvény tekintélyével szólítsa fel a vétkezőket, hogy álljanak elő,
-mielőtt az erőhatalmat éreztetné velük.
-
-A Tivatulus két kerecsen-szárnyat viselt a sisakja mellett, s az oldalán
-két kardot, annak a jeléül, hogy az igazságot egyformán szolgáltatja
-jobb és balkéz felől. Ennek a személye sérthetetlen volt minden székely
-előtt.
-
-– Mike Sára asszony, özvegy rhabonbánné kérdezteti tőled, hová tetted a
-leányát?
-
-– Kérdeztetem Mike Sára asszonytól, hová tette a fiamat?
-
-– Mike Sára asszony eltakaríttatta a fiadat szépen, leventéhez illő
-módon, körülrakva fáklyákkal, elsiratva siratókkal; zászlós kopja van
-tüzve a sírja fejéhez.
-
-– Én is eltakaríttattam Mike Sára asszony leányát szépen, menyasszonyhoz
-illő módon, fáklyás vőfényektől körültánczolva, főkötős guzsaly van
-tüzve az ágya fejéhez.
-
-– Követeli tőled Mike Sára asszony: add vissza a leányát hajadonfővel.
-
-– A mikor az én megölt fiamból legény lesz, akkor lesz az ő leányából
-hajadon. Nálam nincs! Keresse másutt. Ha olyan nagyon drága volt, mért
-nem tartotta kalitkában. Tisztelem a tanácsot, de nem félek tőle! Ez
-szóm és mondásom, most hordd el az irhát!
-
-A Tivatulusnak még bagolytollas vánkost sem adtak, úgy tuszkolták ki a
-kapun.
-
-Harmadnapra rá azután megjelent a kürtfuvató Kádár az átjáró vár tornya
-előtt s hirül adá háromszor elordítva, hogy Mike Andorás levente, mint a
-Mike Sára asszony által megbizott «torló», felhivja ezennel az Opourok
-minden ivadékát lovagi tusára, minden órájában a napnak és éjszakának;
-mindenféle fegyverrel és tűzzel, a míg csak a sérelem meg lesz torolva.
-
-– Jöjjön! Kutyát fogjon! hangzott rá válaszul Zsombor szava. Ő rá volt
-bizva az átjáró vár védelme, száz válogatott tuhudún vitézzel, a többi
-fegyveres Bálványos-vár bástyáin belül állt készen, azok is voltak
-ezeren; a fővezérük maga a rhabonbán.
-
-Ettől a naptól fogva aztán megkezdődött az ellenséges csatározás a két
-szomszéd család között. A torjaiak meg-megtámadták a bálványosiak
-pásztorait a hegyoldalon, elhajtva juhaikat, marháikat; a bálványosiak
-visszaadták a kölcsönt, a mi egynéhány bevert fejbe, nyillal kilőtt
-szembe került; nagyobb volt belőle a lárma, mint a veszedelem. Mind a
-két fél készült a nagy csapáshoz.
-
-Éjjel a tuhudúnok mindig énekelni szoktak a bástyákon, annak a jeléül,
-hogy ébren vannak, imette őrködnek, nem lehet őket álmukban meglepni. Ez
-régi szittya szokás volt.
-
-Az újabb hadviselésből pedig a székelyek is tanultak, a míg Endre
-királylyal a szent földön jártak s a keresztes hadak és a byzancziak
-hadi fortélyaival megismerkedtek.
-
-Egy napon Mike Andorás előjött a maga várvivó fatornyával, a mit nehéz
-tölgyfahengereken taszítottak előre; abban volt ő maga, a Fergetyüvárból
-elhozott vitézeivel; a torony tetején volt felhuzva a vaskapcsos
-lecsapó-hid, az aljából pedig faltörő-kos érczfeje meredt elő. Az alatt,
-a míg a torony előretolatott, Mike Sára asszony elkezdé a maga
-hajító-gépeivel a Bara-mezejéről nehéz kövekkel dobáltatni az átjáró
-várat. De az Opourok is készen álltak a védelemre; a vivótorony bástyája
-meredezett a dárdáiktól, a miknek a vasa meg volt tüzesítve, hogy ha az
-ellenfél megmarkolja, összeégesse a kezét. S nekik meg kerékre járó
-nyílhajítóik voltak, a mik a tollas kopját keresztülröpíték a fatorony
-falán, s hosszú lánczot eresztettek a kőfalon alá, hogy azzal a
-faltörő-kost elfogják, mielőtt kárt tenne.
-
-A hogy a vivótorony ormán maga állt Mike Andorás, úgy a bástyafokon is
-saját személyében várt reá Opour Zsombor. Andorás a templomos lovagok
-vértezetét hordta, hosszu fogsága alatt szent fogadást tett, hogy ha
-kiszabadul, a templomos-rendbe avatja fel magát; pánczélja fölött
-viselte a fehér palástot a nagy vörös kereszttel, fején a bodon-alaku
-sisakot, öklében a hosszu kétélü kardot; Zsombor ellenben, a szaraczén
-lovagok modjára, lánczszemekből füzött pánczélinget öltött, a minek elől
-a mellén a nap sugárküllős aranyképe ragyogott, sisakján egy egész ráró
-madár terjeszkedett fölemelt két szárnynyal, mintha az is az ellenségre
-lecsapni készülne; kezében súlyos csatabárdot emelt; még azonkívül
-balfelől kard, jobbról gerezdes buzogány lógott az övéről. Ez a
-harczbevégző.
-
-Mindenki érezte, előre sejtette, hogy ebben a két hős fiuban van
-megtestesülve az utolsó tusája a keresztyén hitnek és az ősvallásnak:
-két Isten uralma fölött fog dönteni e harcz.
-
-Az előregördülő őrtoronyban a székely vitézek énekelték a szent
-zsolozsmát «áldott István király» dicsőítéséről, míg a tuhudúnok a vár
-ormán dalolták a keresztyéneket bántó gunydalt: «elindula szent Péter
-Rómába, Botját veté vállára haragjába, Botja végén csutora, Csutorába jó
-bora!» Közben zúdult a nyilzápor innen is, onnan is, zuhogtak a nehéz
-kövek a falakon, s a torony oldalain: egy-egy cseréplöveg is berepült a
-várba Mikené vetőgépeiből; de azt a tuhudúnok menten letakarták nyers
-bőrrel, mielőtt a darazsak, mérges kigyók kiomolhattak volna belőle.
-
-– Hahaha! Kaczagott Zsombor. Hát dongókkal, meg pióczákkal akar
-bennünket anyád innen kikergetni? Várj, majd én adok neked jobbat! – Mit
-szeretsz inkább, Andorás komé, a vasat vagy a tüzet? Gyujts rá Libancs!
-Fogd a kanóczot Kenur! Ide mellém Barrok, Fetés!
-
-A fatorony olyan közelre gördült már a kőtoronyhoz, hogy a faltörő kos
-elkezdhette a falát döngetni; hanem ekkor egyszerre a vár lőréseiből égő
-koszorukat szórtak a toronyra; az olthatlan görögtűz (byzanczi ajándék)
-egy pillanat alatt meggyujtá a torony két szögletét s a láng sebesen
-futott fel egész a párkányig.
-
-– Le a hiddal Dindár! Ropó! Kiálta Andorás; s arra a csörömpölő lánczok
-alácsattanták a lecsapó hidat, mely vaskapcsaival belevágta magát a fal
-párkányába, azzal Andorás felugrott a hidra s közé rohant az ellene
-szegzett dárdasövénynek; utána a társai, a kiknek ugyan igyekezni
-kellett, hogy az égő fatoronyból az ellenséges vár falára feljussanak.
-Nem volt más választás, mint tűz és vas között. «Jézus segíts! Damasek
-jövel!» kiáltás között hangzott a buzogányok döngése a paizsokon, a
-sulyos hadiszekercze csattanása, s a lesujtó pallos csendülése,
-halálkiáltás, istenhívás, káromkodás, összekeveredve, míg valamennyit
-túlbőgte az égő fatorony üvöltő ropogása. A mint ez égő alkotvány
-egészen nekidült a falnak, a felcsapkodó lángok elűzték a verekedőket a
-falakról; a szikraözön kényszeríté mind a két félt az udvarba letódulni
-s ott folytatni a dulakodást; csak ketten maradtak odafenn a
-vártoronynak az ormán, hová a láng csak néha-néha nyalt fel, s
-megjelentek, mikor a füstgomolyt félrehordta a szél: a keresztes és a
-napos lovag.
-
-Fegyvertársaik, a kik oldalaikon harczoltak, elmultak már. Libancs,
-Kenur ott hevernek nehéz sebben, learatva a templomos kardjától. Dindár,
-Ropó zuzott agygyal maradtak el Zsombor szekerczeütései alatt. A kemény
-tuhudún Bögöz s a buzgó keresztyén Tamásd egymást nyalábolva henteregnek
-a földön; nincs fegyverük, kézzel fojtogatják, fogaikkal harapdálják
-egymást.
-
-Csak a két hős fiu áll a torony lonkáján egymással szemközt.
-
-Egyik sem félt ott se tűztől, se vastól.
-
-A zsarátnokzápor közepett, mintha a pokol bejárata előtt vívnának
-élethalál harczot, dulakodott egymással a két levente, fegyvere élét
-csorbára verve egymás paizsán, vértezetén. Mikor kifáradtak, megálltak
-pihenni, aztán megint egymásra rohantak. Andorás mellvértje két helyen
-behorpadt már a szekerczeütéstől, a mivel bajvivó társa védetlenül
-találta s Zsombornak a paizsa végig volt már repedve; de a mi alatta
-volt, az is vas volt mind a két vitéznél.
-
-A harczi lármára előjött a többi fegyveres népével Torjáról Mike Sára,
-Bálványosból is lerohant a rhabonbán, de a fiaiknak egyik sem mehetett
-segítségére. Az egyik várkaput elzárta az égő vítorony, a másiknak meg
-fel volt huzva a csapó hidja s túl rajta mély árok. Csak onnan alulról
-kellett nézni mind a kettőnek a halálos bajvívást fiaik között,
-rémüldözni a nehéz csapások miatt. Oh milyen örömest rohantak volna fel
-hozzájuk, hogy mellettük harczoljanak! Hogy szerette volna Mike Sára a
-saját paizsát odatartani a fia elé, mikor a szekercze lecsapott annak a
-mellvértjére. Hogy odaadta volna Opour Kevend még a saját karját is
-Zsombornak, hogy sulyosabb legyen fegyverének mennykőcsapása; «Jézus
-Krisztus! védd fiamat!» sikoltott itt az anya; amott torkaszakadtából
-ordított Opour: «Jövel Hadur! Ébredj Isten! Te Izisten! Te Jezidisten!
-Te Damasek Isten! Te Dézs Isten! Oda, oda! Zsombor mellé! Alusztok-e?
-Fujjátok a szent kürtöket táltosok!» s hogy maga is segítsen az alvó
-isteneket felverni az álmukból, buzogányával verte a rézpaizsa öblét.
-
-Most szétválnak a fiuk: megpihennek. Mind a kettő végrohamra szedi össze
-az erejét.
-
-– Hasztalan csapkodsz rám! hörgé fujtatva Zsombor. Engem fegyver nem
-fog. A Furus vizébe mártott be az anyám, a mint megszülettem: kard, nyil
-nem jár engem! Kettőt már kaptál a fejszémtől; ne várd a harmadikat,
-mert attól csillagot rugsz! Eredj az anyádhoz!
-
-Azzal eldobva magától széthasadt paizsát, két kézre fogta a szekerczéjét
-s egész hátrahajolt vele egy rettentő ütésre.
-
-Ekkor Andorás meg a kardot dobta el kezéből, s hirtelen mind a két
-kezével az öblös paizsát kapva meg, oly ádáz rohammal rontott az
-ellenfelére, hogy az a mint a halálos csapásra hátra volt dőlve, ettől a
-taszítástól hanyatbukott s alázuhant a magas toronypárkányzatról le a
-várudvarba.
-
-Az volt a rémordítás, a mi erre felzivatarlott! A tuhudúnok jajkiáltásán
-keresztülbömbölt Opour Kevend bőszült fájdalmának hangja. A «nap»
-leesett az égből! A legjobb tuhudún vitéz, apjának legkedvesebb fia
-esett le a szent arany nap jelképével együtt. A keresztyén harczosok
-hármas «hozsánna» kiáltása az egeket veri.
-
-Opour Zsombor összetört tagokkal hevert a várudvar kövezetén.
-
-– Héj, Mike Andorás! kiálta fel; engemet megöltél! Kegyelmes uram légy
-majd a más világon: a «nap mezején!»
-
-– Térj meg az egy igaz Istenhez! kiálta alá Andorás; s testvérek leszünk
-együtt a paradicsomban.
-
-– Inkább rabszolgád leszek otthon Hadurnál a nap mezején, hörgé a nap
-harczosa, és kilehellte lelkét. Ej volt: hol találta meg a napot?
-
-A diadalmas dalia pedig leszakítá a lecsüngő vöröskeresztes fehér
-palástot a válláról s odatűzé azt lobogónak a kopja hegyére, melyről a
-napczímeres zászlót a tűz leperzselte s kitűzte a diadal-jelt a torony
-ormára.
-
-A tuhudúnok szivéből ki volt véve Zsombor elestével a lélek. Nem
-folytatták már a tusát, csak azon voltak, hogy elesett vezérük
-holttestét elvihessék a csatatérről. Mike Sára fellendült harczosait
-pedig annál inkább megszállta a lélek, az égő tornyot keresztül-vetett
-lánczokkal aládönték a hegyszakadékba s arra a kinyitott kapun
-betódultak társaik segítségére. Az átelleni kapun, a csapóhidon
-keresztül, a tuhudúnok vonultak ki, vezérük tetemét paizsukon emelve. A
-rhabonbán sem gondolt rá, hogy új rohammal visszafoglalja az átjáró
-várat. Hadd énekeljék már abban az új hit-hivők a maguk «Álleluja»-ját.
-Ő csak az elesett fia tetemére borult, azt csókolta, ölelgette s beszélt
-hozzá magasztaló, vigasztaló szavakat. «Dicsőségesen harczoltál! Egy
-sebet sem kaptál. Ne félj fiam! Nem szolgálsz a nap mezején a te
-megölődnek. Nem fegyver ölt meg! A föld Istene maga ölt meg. Dicső tort
-ülünk majd fölötted! Vigyétek őt haza! Szilamér ne tudja meg, hogy
-halotti tort ülünk. Majd eljön a mi időnk is! Addig hadd örüljön, hadd
-szerelmeskedjék. Óh az ő szerelmeskedéseért már a második fiam lett
-halottá. A legkedvesebbik fiam! Az én igazi képmásom. – No majd eljön az
-idő!»
-
-Az elesett fiut keserves gyászkürtszó mellett szállíták haza
-Bálványosvárba s egész éjjel jajkiáltással vegyes ének hangzott az
-asszonyok, leányok ajkain, a várfalakon belül.
-
-Az elfoglalt várban pedig diadalmas, nagy «hadivást» ültek: közbe-közbe
-félbeszakítva az esperes és a szerzetes által előénekelt ájtatos
-zsolozsmáktól. Mike Sára a szeretett fia testén számlálgatta a kapott
-sebeket, miket szemeláttára ütött rajta a szörnyű harczi bárd s
-kenegette, kötözgette drágalátos jó írekkel, az meg csak mosolygott
-hozzá: azt mondta, «csak karczolások! a pánczélon keresztül kaptam, meg
-a te forró imáid védő paizsán keresztül».
-
-Hanem azért Mike Sárának elég volt ez a szörnyű látás. Amint a fiát
-csapkodja a gyilkos fegyver.
-
-– Most itt ti pihenőt tartsatok. Bálványosvár vivásához ne kezdjetek. Az
-átjáró vár a mienk, most mi állunk a kert felől. Imola és elrablója úgy
-sincsenek ott a várban. Azokat úgy elrejték, hogy nem lehet kitudni.
-Várjatok, míg én nem mondom, hogy támadni kell! Hadd üljék meg azok is,
-a maguk szokásai szerint, a halotti gyásztort. Ti várjatok, míg én nem
-szólok.
-
-Mike Sára asszony pedig soká nem szólt, elmult ősz is, tél is, de biz a
-hó is elolvadt, a virág is újra kihajtott, az új ágak, a szentelt barkák
-ünnepei is elmultak, még sem mondta a fiának, hogy «előre». Pedig
-hatalmas asszony volt, erős boszuálló; pedig keménykezű rhabonbánné
-volt, pedig buzgó keresztyén volt, de mindezeknél még is erősebb volt az
-anyai szív.
-
-
-
-
-A GYÁSZ-TOR.
-
-Korán reggel megszólaltak a kürtök Bálványosvár ormairól, a gyásztorra
-hivogatva a tuhudúnokat. A fajbeli vezér temetése nagy ünnep az őshit
-nemzetségénél: otthon nem maradna senki a várhoz tartozó falvakból. De
-nem is siet benne résztvenni, a ki oda nem tartozik; ismerve a pogány
-ősök szertartásainak mivoltát.
-
-Az asszonyok már otthon rákezdik a sirást; álló esztendeig nem szabad
-nekik más ruhát viselni, mint fehérítetlen vászont, festetlen
-gyapjuszövetet, a pillangós csepesz helyett fekete kendőt a fejükön. Így
-sietnek fel a várba; árvafenyőgalyakat hordva kezükben. Vannak közöttük
-hirhedt «siratók», a kik éjjel-nappal győzik a jajveszékelést, s úgy
-tudnak sirni, mint a záporeső. Ezeké a legelső hely a virrasztásnál. Ők
-mosdatják meg a szent patakban az elesett hős daliát, ők öltöztetik fel
-legpompásabb fegyverzetébe, ők nyujtóztatják ki a ravatalon, a mi egész
-vég selyemmel van behúzva.
-
-Az alatt a «hegedősök» koboz és hegedüszó mellett énekelnek
-végeszakadatlan hősdalokat a kimult erősről, a ki sérthetetlen,
-sebesíthetetlen volt a harczban: egy csapása egy emberhalál volt!
-
-Mikor egy versszak le van énekelve, a sirató asszonyok felsivalkodnak
-utána: «látod vén Opour Kevend, ilyen hős fiad volt neked: ilyen daliát
-vesztettél el örökre.» S aztán rákezdik a sirást és jajgatást! Hát ez az
-ő dolguk. Könyekkel asszonyok siratnak. Maga a rhabonbán ott ül a
-ravatal fejénél a csupasz földön, a hogy gyászoló apához illik: könyökét
-a szelid oroszlánja fejére nyugtatva, s hallgatja, hogy a hegedősök mit
-énekelnek?
-
-«A gólyahir-havában még három fiad volt, rhabonbán, délczeg leventék: az
-ökör-nyál havában már egyedül magadban ülsz a csupasz földön; kettőt
-megöltek a zsidók[3], hát a harmadik hová lett, mért nincs itt?»
-
-«Jaj, de magadra maradtál vén rhabonbán Opour Kevend!» ordítják utána az
-asszonyok.
-
-Ő meg csak hallgat és nézi a halottnak az arczát.
-
-Lassankint felgyülekeznek a férfiak is, a holt levente fegyvertársai,
-czimborái: azokat az öltözeteket viselik, a miket a csaták fegyvertusája
-legjobban összetépett s jönnek üdvözölni a néma vezért. «Tudod, mikor
-ott harczoltunk együtt a Bucses alatt. Nem hajigálsz velünk együtt több
-kelevézt!»
-
-A hegedősök vigasztaló verseket dalolnak a túlvilági napmezőkről, a hol
-soha sincs éjszaka, a hol Hadur fiait senki sem győzi le, ott majd
-együtt lesznek mind a hősök! Ő már utban van arra a tájra.
-
-Az asszonyok rásivalkodnak.
-
-«Örülj, örvendj, vén Opour Kevend, a fiadat majd megtalálod a nap
-mezején.»
-
-A vitézek sokasága megtölti a nagy halotti csarnokot. A hegedősök
-csatára felhivó dalra ajazzák fel a kobzaikat: «Nem juthat el a hős a
-nap mezejére addig, míg azokon, a kik őt megölték, boszut nem álltak a
-társai.» A sirató asszonyok ordítása a dühöngésig fajul. – Opour Kevend
-ezt is csendesen hallgatja.
-
-Ez alatt odakünn, a Bálványos-patak szent forrásánál, a hársfák dombja
-alatt roppant vermet ásnak, mintha egész házat akarnának bele eltemetni.
-A mély verem egyik oldalfalához, napkelet felől, egy nagy szál fiatal
-tiszafát ásnak le, annak a hegyében lobog a megdicsőült hős kétágú
-zászlaja az aranynappal. Azután a verem három oldalára huszonnégy
-tölgyfarudat állítanak fel, hegyes kopjavéggel. A nyugoti oldala a
-veremnek meneteles marad, hogy le lehessen bele szállni.
-
-Ez az első nap, a «virrasztó». Nagy bőjt napja. Ezen a napon nem eszik
-senki, sem bort nem iszik; csak sert kap minden ember, s ennek a napnak
-az évfordulóján ezután is mindig össze fognak gyülni az elhunyt barátai
-egy kijelölt «torló»-nál; a kit az irások «dusinik»-nak neveznek, az
-emléktort megülni rengeteg serivással.
-
-A második nap a «halottkövető». Az egész vidékről felgyültek már akkorra
-a tuhudún hit bujdokló hivei: az elzüllött táltosok, gyulák, kádárok,
-horkázok; csupán táltos van együtt huszonnégy, hozzá a főtáltos, a ki
-Bálványosvárban lakik és áldozatokat is tesz még.
-
-A mint az első hajnalsugár kitör a Bucses havas orma mögül, megharsan a
-horkázok kürtfuvása, s a «bú-leányok» éneke rázendül: «hajnal van, piros
-hajnal, aranyos hajnal!» az áldozatdobon hetet zubbantanak a
-készülődőre. – Opour Kevend rhabonbán ekkor áll fel ültéből a földről.
-Itt az ideje a «bucsuztatónak». Kivonja görbe kését az öve mellől s
-megfogja baljával a balfelől lelóggó ősz hajfonadékát, azt lenyiszálja
-tőben s aztán odateszi a fia kezébe. Ez a legnagyobb áldozat, a mit
-tuhudún székely adhat, ez a legdrágább apai öröke a halottnak, mehet
-vele a Damasek isten elé.
-
-A kádárok itt hozzák már a «tokos» lovat. Az elhunyt hős kedvencz
-paripája, fejétől csülkéig fekete selyemmel betakarva, felnyergelve,
-felkantározva. A holt vitézt felemelik fegyvertársai a nyeregbe; hozzá
-kötözik a kengyelhez lábainál fogva, kezét a terhelőre csatolt zászlós
-kopjához erősítik s aztán megindul a menet a bucsuztató járásra. A nagy
-Bálványos-vár kőfalain belől egész házsorok vannak. Minden kapu előtt
-megáll a gyászmenet. Ott egy-egy hű barát, jó ismerős lakik. Kájon
-horkáz, a ki kantárszáron vezeti a holt vitéz paripáját, minden kapu
-előtt megáll, elkiáltja a bucsuszót a halott nevében s felszólítja a hős
-barátját, hogy jöjjön a követésére.
-
-Mindenki gyalog megy utána, csak ő maga ül lóháton: előtte viszik a
-zászlóit, fegyvereit, ivó tülkét, étkező szereit, vadászebeit, kedvencz
-sólyommadarát; és huszonnégy paripáját, utána jönnek a gyászoló férfiak
-hajadonfővel; bevégzi a hosszú gyászmenetet az asszonyok sokasága.
-
-Delelőre hágott a nap, mire vége van a bucsuzó járásnak, mire lejut a
-gyászmenet a szent forráshoz, a hol meg van ásva a nagy verem. A forrás
-fölötti dombon sereglettek össze a hajadon leányok, hajaik szétszórva,
-fejeiken illatos füvekből font koszoruk.
-
-Mikor a sirverem lejáratához értek: ott megálltak a halottas paripával s
-a kádárok nagy kört csináltak körülötte, ott állt a ló előtt a rhabonbán
-maga: az apa.
-
-Három kürtrivallás adott jelt, hogy csend legyen, hogy Kájon horkáz
-szavát meg lehessen hallani.
-
-«Édes atyámfiai, tuhudún véreim! Látjátok, a hős deli levente Opour
-Zsombor íme elköltözik a mi édes anyánk, Föld Isten ölébe: onnan majd el
-is megy Nap Isten országába. Itt ezen a földön nem látjátok többet.
-Azért, ha valakinek van rajta valami követelése, álljon elő vele; hadd
-fizethesse meg: ne vigye magával semmi adósság terhét a másvilágra!»
-
-A felszólításra előálltak többen a tömegből. Egyiknek egy tulkot,
-másiknak egy paripát igért a megboldogult; kinek a tollas buzogányát,
-kinek a párduczbőr kaczagányát igérte oda, ha meghal. Opour Kevend
-mindenre azt mondta: «legyen a tied!» – Ottan a czimborák megosztoztak
-rendre az elhunyt fegyverzetén, ivó eszközein; a szolgák a marháin:
-«legyen a tied!» hagyá helybe mindenkinek a kivánságát a gyászoló apa.
-
-– Van-e még valaki, a kinek adósa maradt valamivel hős Opour Zsombor?
-kiálta Kájon horkáz, mikor már nem volt semmi kiosztani való.
-
-– Nekem is adósom! szólalt meg erre egy leányi hang a hajadonok sokasága
-közül.
-
-– Jöjjön ide, ki az?
-
-Utat nyitottak készséggel a követelő leány előtt egész a halottig s
-mikor az belépett a nyitott körbe, mindenki ráismert s a nevét mormogta:
-
-– A «Kalandó Iblája».
-
-A bálványosi főtáltos leánya.
-
-– Hát neked mivel maradt a fiam adósod? kérdé Opour Kevend.
-
-– Ő vele magával. Felelt rá a leány. Itt van nálam a balitája: azt
-igérte, enyim fog lenni, mind ezen a világon, mind a másvilágon.
-
-Gyönyörű szép leány volt, halavány orczája ragyogott, mint a hold,
-szögfekete haja végig omlott sugár termetén. Milyen nagy kár érte!
-
-– Mit kivánsz szegény leány? szólt reszketeg hangon a rhabonbán,
-megsimogatva nehéz kezével a leányzó fejét.
-
-– Az adósságomat. A mit nekem igért. Hogy vigyen el magával.
-
-– Hosszú lesz az útja!
-
-– Nekem se lesz hosszabb.
-
-– A másvilágig tart.
-
-– Az én szerelmem is.
-
-– Kérdezd ősz apádat: hát ő elereszt-e?
-
-Kalandó főtáltos elfordítá arczát s félretartott fejjel azt mondá:
-
-– Menj vele.
-
-Ekkor a hajadon odaborult Opour lábaihoz s azt mondá:
-
-– Add rám áldásodat!
-
-Opour Kevend levette saját fejéről azt az arany abroncsot, a mi azt
-körülövezte s a leány fejére tette. Aztán a horkáz korsójából olajat
-töltött annak hajára.
-
-– Vidd el az áldásom. Légy hű társa néki. Az istenek előtt légy
-bizonysága, hogy milyen igaz, milyen hűséges volt. Ne hagyd szűkölködni.
-Vedd a kösöntyüket, meg ezt az iszák aranypénzt, a másvilágon is tudják
-meg, hogy úr volt és vezér volt.
-
-Azzal a két apa felsegíté a leányt a paripa hátára a holt vőlegény mögé.
-A szép Ibla átölelte Zsombor vállát a két fehér karjával s a fülébe
-sugott. Édes szók lehettek.
-
-A leányok kara odafenn a dombon rázendíté a menyegzői dalt. Milyen
-szomorú volt annak a zengése!
-
-  «Ezt ölelem!
-  Ezt csókolom!
-  Adjon Isten lassú esőt:
-  Mossa össze mind a kettőt!»
-
-Ez alatt a két horkáz levezette a paripát a rajta ülő holt hőssel és
-menyasszonyával a sírterembe s ott a mént erősen hozzákötötték a
-fölállított zászlós szálfához, míg a táltosok a többi paripákat fékezték
-a huszonnégy kopjás rúdhoz. Oda vitték le a hős fegyvereit, ivószereit,
-arany csákányát, egy cserépvedret, tele mindenféle pénzekkel, egy
-hordót, tele borral, kutyáit, solymait: ezeket leölték, úgy rakták le
-mellé a sirba.
-
-Ekkor feljöttek a horkázok a sirból s arra aztán a leányok rohantak oda,
-fejeikről letépett koszorukat s diófaágakat szórva a vőlegényre és
-menyasszonyra: míg úgy megtelt koszorukkal, zöld falevéllel a sir, hogy
-csak az ülő alakok, meg a paripa feje látszottak ki abból.
-
-Ekkor a tárogató recsegő rivallatára előlépett száz harczos ijász.
-Ugyanazok a férfiak, a kik Zsombort e világi harczaiban követni szokták.
-Mindegyik egy nyilat vont ki puzdrájából s azt tegzére fektette. A
-tárogató második rivallására aztán egyszerre valamennyi mind belelőtte a
-nyilát a sirba. Csak egy rövid sikoltás hangzott. A menyasszony ott volt
-már a vőlegényével együtt a nap mezején: az isteneknek tetszik az, ha
-mentül több sebbel megrakva érkeznek oda a dicsőültek.
-
-Kalandó, a főtáltos, a sikoltás után hosszú dárdáját a paripa szügyébe
-döfte s egyszerre valamennyi táltos leszurta a féken tartott paripákat a
-sir körül, hogy azoknak a vére odaomlott minden oldalról a sirba, a mit
-aztán a férfiak elkezdtek hantokkal betemetni.
-
-– No hát most mi sirassuk el a halottat, a hogy férfiak szoktak sirni!
-kiáltá Opour Kevend s görbe kése hegyével elébb a két vállán, azután a
-mellén, végre az arczán és homlokán hasított sebeket s úgy sirt –
-vércseppeket – hét vérző sebén át. Valamennyi férfi mind követte a
-példáját s az volt aztán az ordítás, a mi ekkor támadt, az volt a sirás,
-a mi erre megindult; vér omlott minden arczról; az anyák odavitték kis
-fiaikat, hogy a férfiak azoknak a homlokához törüljék véres késeiket.
-Igy szoktak sirni az ősmagyarok drága halott felett: saját vérük
-hullásával, aztán az ellenségével.
-
-Valamennyi kürt, tárogató, síp, repedésig rivalgott e szertartás közben,
-a melyhez a rémült asszonysereg sikoltása vegyült; a vért szagolt
-oroszlán üvöltött dühében, nyolcz férfi alig birta féken tartani, hogy a
-vérző hullákra ne rohanjon.
-
-A rögök egyre magasabbra emelkedtek a lován ülő hős és ölelő kedvese
-körül; már csak a fejeik látszottak ki: a szárnyas sisak, az aranypártás
-fő: azok is eltüntek. Csak a magasra emelt kelevéz áll még ki a sirból,
-mit a hős keze tart. Az is föld alá vész. Végre csak egy nagy kerek domb
-áll ott, a minek ormán egy zászlót lobogtat a szél: az a sirba ásott
-szál fának a csucsa.
-
-Ez alatt a táltosok a megáldozott lovakat szétdarabolták, s megannyi
-máglyarakás mellett parázson sütötték. A sziveiket az áldozat-állatoknak
-a nagy oltárkövön a Had-Isten tisztelétére illatos tűzön égették meg, a
-lófejeket pedig feltüzték a kopjás rudakra. Azok ott maradnak s tudatják
-a késő korral, hogy ott egy hős vezér fekszik.
-
-Mire vége volt a temetésnek, leáldozott a nap: csak a máglyatüzek égtek.
-
-Ekkor kezdődött azután a halotti tor. Két napi bőjt után farkaséhséggel
-nyult minden ember a lakomához; a sült lóhus volt a kedvencz étel. Abban
-csak halotti tor napján lehetett duskálkodni.
-
-Előkerültek a mindenféle igriczesek, csimpolya, timbora hangzott a
-lakoma közben; a férfiak áldomáspoharakat ittak, egymásra köszöntve s
-minden felköszöntőben magasztalva a dicső elhunytat; az asszonyok lakoma
-közben a csontokkal hajigálták egymást, barátság jeléül; végre tánczra
-keltek, a sirhalmot körültánczolták; elébb a leányok egyedül, azután a
-férfiak: asszonynak nem járt ki a táncz. Mikor pedig a napválasztó
-csillag feljött az égre, jelezve az éjfélt, akkor következett a halottak
-táncza.
-
-Fiatal legények odafeküdtek a nagy sirdombra szerteszéjjel, mintha
-csatában elesett halottak volnának. Azután jöttek a leányok, mintha
-menyasszonyok keresnék a vőlegényeiket a csatamezőn. A ki a magáéra
-talált, kezdte költögetni, életre hivogatni: de az csak nem ébredt.
-Utoljára a leány felemelte a földről az ifjut, a ki mozdulatlan maradt,
-mint egy halott s elkezdett vele körben lejteni. A legény úgy tett, mint
-a halottak szoktak, kiknek a tagjai már kővé meredtek; félkarját
-elnyujtva, fejét hátraszegve, szemeit lehunyva, engedte magát tánczba
-ragadtatni, körben forgattatni: dőlt, a merre ejtették, előre vagy
-hátra, a zene szólt hozzá kisérteties zsongással. Ez jelezte tán a
-halott vőlegénynyel eltemetett mátka menyegzői tánczát? Rémség volt azt
-nézni! A tánczoló leányok arcza is rémületet játszott.
-
-Végét szakította a táncznak a torna. E nélkül sem végződhetik gyásztor a
-tuhudúnoknál. A hol annyi pezsdülő vér ül együtt a lakománál, hamar kész
-ottan a dulakodás. Előbb csak birkozáson kezdődik, derék betörésen;
-aztán ökölre megy; utóbb kézbe kerül a fokos, buzogány is; leghívebb
-czimborák csupa legénykedésből halálos tusára kérkedik ki egymást: nem
-is választja el őket senki, ez a régi szokás! Hadd vitézkedjenek.
-Reggelre azután kilencz halott maradt a gyásztor mezején, a kik ezt az
-áldomást választották az utolsónak. Azokat mind szépen odafektetik körbe
-a nagy sirhalomra s még egy réteg földet hordanak föléjük. Azzal is
-magasabb lesz a Zsombor vitéz dombja. Együtt lesznek vele a leghívebb
-vitéz czimborái, a kik ugyan siettek egyszerre megérkezni a vezérükkel
-és menyasszonyával együtt a felséges virányú napmezejére.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-De kár, hogy bölcs törvényhozóink keményen eltilták ezt a dicsőséges
-halotti gyásztor-tartást.
-
-
-
-
-A SZENT ANNA TAVÁNÁL.
-
-Soha jobb helyet ki nem találhattak volna maguknak, boldogságukkal
-elrejtőzni a fiatal szeretők, mint a «Halál országa» közepett fekvő
-kicsi várat. Azt az egész vidéket, belefoglalván a «pokol tornáczát» is,
-ezzel a névvel tisztelték meg a régi székelyek.
-
-Még most is olyan vidék az, hogy naphosszant járhatunk benne, nyaktörő
-utakon, a nélkül, hogy csak egy kunyhóra is bukkannánk valahol.
-
-Tusnádtól indulva, két meredek bércz között visz fel a goromba kövekkel
-behányt, tengelytörő út, a meredek Csomágon át; alant a mélységben
-tombolva zúg a hegyi patak, csak a hangját halljuk, a sűrű bozót
-összenőtt fölötte. Ezeknek az őserdőknek a földje tán a világteremtés
-óta nem látta a napot, olyan sűrűn takarja azt a ráboruló fenyves erdők
-éjszakája. Hanem, a hol a vihar csapást tört az erdőn át, halomra
-döntögetve a gyökereikből kifacsart fákat, ott meg egyszerre olyan
-tündérvilági növényzet támadt elő, a minek virányához nem foghatók a
-fejedelmi üvegházak kertjei: a «rigópohár», a «szépasszony papucsa», a
-«pillangó fészek», a «madártermő» (diák nevén Orchis, Cypripedium,
-Epipactis, Ophris) itt tartják rejtett otthonukat, a hol senki le nem
-tépi őket. Egy-egy megnyiló völgyoldalban egész falkája legelész a
-dámvadaknak a verőfényes pázsiton. Ember közeledtére felkerekednek, a
-meredek hegyszakadék felé futnak. A vihar valamikor egy óriási szálfát
-döntött keresztül e mély hegyvágányon, a mi a sudarával az egyik, a
-tövével a másik parton fekszik. Az egész dámvad-falka ezen a
-természetrakta hidon iramlik keresztül a tulsó hegyoldal rengetegeibe.
-
-Egyszer aztán elmarad az erdő s négyezer lábnyi magasban egy sík, messze
-terjedő lapály állja el az utat, a minek láttára még a paripák is
-horkolni kezdenek, mikor a szélét elérik. Lábaik alatt döng a talaj.
-
-Ez a halál országa valóban. (A mostani neve «Mohos», népies elnevezéssel
-«Kokojszás».) Az ember teste végigborzad, mikor azt a tájt először
-meglátja. Soha ezt a nagy bozótot kigyón, békán, vidrán, repülő madáron
-kívül más élő lény be nem járta. Sással, szittyóval benőtt zsombikok,
-mintha ezernyi sirhalom volna egy rakáson, rőt szinű bozót, verhenyeges
-növénygubancz, a miknek a neveit sem ismeri az ember, köztük egy-egy
-nyomorék luczfenyő, egy göcsörtös árva-nyirfa, aztán megint haragos-zöld
-növénycsoportok, roppant zsurlók, páfránok, a miken a boszorkányliszt
-terem, bársonynak látszó halmok, kövér mohából, a mi virágzik, körüle
-emberfő nagyságú pöfeteg gombák tolakodnak elő, a mik lángot, füstöt
-vetnek, ha valaki rájuk üt bottal. S azon az elijesztő páston alól az
-ismeretlen mélység. A ki ebbe a süppedő ingoványba beletéved, ember,
-bölény vagy medve, az soha sem jön ki belőle többé. Mikor már
-észreveszi, hogy süpped alatta a sömlyék, már akkor késő a menekülés.
-Nincs mibe kapaszkodnia, minden süpped, oszlik alatta, körülötte, az
-uszás nem segít, a fű, a bozót, a moha összezáródik az elmerülő feje
-fölött.
-
-Ennek a halálos vidéknek még a tájára sem merik hajtani a marháikat a
-pásztorok. Mikor aztán a «Mohost» körülkerülve, a hegytetőre
-felkapaszkodunk s onnan tekintünk rá vissza, akkor meg már egy csábítóan
-varázsló tündérország áll előttünk. A mohos lapály száz meg száz
-gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok azok, mintha ablakai
-volnának egy földalatti világnak, valamennyi beszegve a vizi tök fehér
-tulipánjaival és széles leveleivel. Mikor az alkonynap visszatükröződik
-rajtok, olyan, mintha arany tányérok volnának zöld abroszra rakva.
-
-Innen egy mély völgy-üstbe szállunk alá, folyvást őserdők között s a
-mint egyszer megnyilik a rengeteg, ott áll előttünk a Szent-Anna tava.
-Szent tó az ős magyar pogány elődöknek épen úgy, mint a keresztyén
-ivadékoknak. Itt tartották áldozásaikat ős-időkben, ide jártak el
-bucsura később.
-
-Magát az erős férfit is megragadja az az isteni csendje e völgynek, a
-melynek fenekét az egyetlen tengerszem foglalja el; oly síma, mint egy
-ércztükör; körülötte óriási hegyhátak, toronymagas bükkfákkal benőve,
-csak a partját a tónak koszoruzzák nyulánk fenyőszálak, mintegy keretbe
-foglalva az egészet.
-
-A parton roppant fehér kövek hevernek, meg egy düledező épület romja.
-Amazok a tuhudúnok oltárai lehettek, emez a Szent Anna kápolnája volt.
-Isten imádására szentelt kövek. Most már szétdöntögetve hevernek; hanem
-azért valamit most is érez, a ki e helyre lép: a mi nem ebből a világból
-való érzés. Az embert úgy készti valami arra, hogy sirjon: ki tudná
-miért!
-
-Fenn azon a hegytetőn áll Rapsonnénak az a kis Tiburcz vára, a hová a
-szeretők beköltöztek; a nagy bükkfáktól még a tetejét sem látni a
-várnak. Innen épen olyan közel esik a pokol tornácza, mint a Szent Anna
-tava.
-
-Szép derült napokon gyakran lehozta Imolát ehhez a tóhoz Szilamér; aztán
-egy tutajon végig sikamlottak a tó tükre felett. Talán akkor érezték
-magukat legboldogabbaknak.
-
-– Tudod-e, hogy én akkor szerettelek meg, mikor a tanácsdombon elmondtad
-azt a regét a Szent Anna taváról?
-
-– Tudod-e, hogy azt a száldokfalevelet, a mit akkor eldobtál, én most is
-a keblemen viselem?
-
-– Milyen jó volna nekünk örökké itten laknunk!
-
-… Pedig hát a házasélet nem csupán édelgésből áll. Különösen erre az
-ifjú párra nézve nem.
-
-Mert nem kell ám azt hinni, hogy hajdanában olyan könnyű volt nagy
-úrnak, kastélyos uraságnak lenni.
-
-Szilamérék Rapsonné várában nem kaptak egyebet, mint jó erős falakat,
-minden egyébről maguknak kellett gondoskodni. Az első szükségekre ugyan
-elhozták magukkal a mit lehetett, a legmulhatatlanabbakat,
-Bálványos-várból, hanem oda vissza nem lehetett küldözgetni, hogy meg ne
-tudják a bálványosi cselédek, hová rejtőztek el a boldog emberek? Ezt a
-titkot nem árulják el senkinek.
-
-Odahaza, az anyja várában, Imolának csupa kényelem volt a dolga. Az
-anyjának nagy gazdasága volt s a háromszéki róna már akkor egy kis
-paradicsom volt, a hol minden megtermett bőséggel; hanem itt a Szent
-Anna tó körül nincs egyéb, mint vadon; rengeteg, csalit, ligetek,
-bozótok. Soha ebbe a földbe egy kapát bele nem vágtak, nem hogy ekével
-hasogatták volna fel; a pásztorok legfeljebb csordát, nyájat, kondát
-legeltetnek itten, de a szántóvető mesterséget ugyan nem ismerik. Itt
-mutatta meg a fiatal menyecske, hogy milyen a jó gazdasszony?
-
-Mert ez ám az igazi szeretet! Megelégedve lenni a szűkölködés közepett s
-elfeledtetni magával és azzal, a kit szeret, hogy itt szűkölködés van.
-Nincs! Megkerül minden.
-
-Szilamér maga is jó, gondos családfő tudott lenni, eljárt az erdőkre s
-mindennap meghozta a háztartáshoz való dámszarvast vagy vadkant; azt
-azután az Imola gondja volt, gazdasszonyi tudományal télire elkészíteni;
-volt dolga a füstölő kéménynek. Ellenben a sajt-készítéshez is értett,
-fenyőhéj kászuba, gödölye bőrébe tömette a turót, a mit a birkanyáj
-adott. Aztán szerteszét bekalandozta a csalitokat, kikérdezve minden fát
-és füvet: nem bizta-e rá valami áldását az Isten. Találni biz olyant
-eleget, csak érteni kell a titkát. Az erdélyi hegylapályokon most is
-megterem még a baraboly, a pityóka elődje, csakhogy annál sokszorta
-jobbizű, azzal zsákokat töltöttek. Harmatkását, vad haricskát termett a
-maga jószántából a Mohos partja, annak a szedését is csak asszonyok
-értik, pedig drága jó eledel készül abból: haricskapuliszka sűrű
-bivalytejjel, Szilamérnak ez volt kedvencz eledele. A hozzávaló hántó
-malmot elkészíteni aztán megint az ő kötelessége volt, nem is volna
-székely, a ki még egy malmot se birna magától megfaragni. Már Szent
-Gellért püspök is magasztalóan szól a magyar gazdasszonyok daráló
-malmairól, a miket egy leánycseléd képes elhajtani s még dalol is hozzá
-egész éjjel. Imola azt is felfedezte, hogy a fákra felfutó «dinka»
-indáin liszttermő kobakok lógnak, a miknek a bele megsütve, olyan mint a
-kenyér, tönkölyt és alakórt pedig a patakok mentében lehet szedni s az
-is jó lesz kenyérnek, abraknak. A nagy odvas fákból felgyüjtötte a lépes
-vadmézet s áfonya levével drágalátos italt szürt abból férjének, a mit
-elrakatott kőmedenczékbe. Kedvetlen napokon, ha az eső szakadt, Szilamér
-végezte az elejtett vadak bőreivel a szűcs és timármunkát, Imola pedig
-neki állította cselédjeit a gyapjufonásnak, ő maga meg az osztovátához
-látott; volt dolga a szövőszéknek! De végszámra is készült a sok finom
-gyapju-szövöttes. Kendernek, vagy lennek itten híre sem volt: csak az
-erdei vadselyem (krepin) adott annyi növénygyapjut, hogy abból Imola
-saját magának inget fonhatott, szőhetett, az is volt már neki kettő,
-egész dicsekedés volt a dolga.
-
-Estenden azután, mikor jól kifáradtan lepihentek a kandalló elé a
-kerevetre (az is drága jó pamlag volt, megvetve illatos havasi szénából
-s letakarva gyapju-pokróczokkal, süppedő medvebundával), a míg a
-szolgálók az őzderekat nyárson sütötték, a míg a bográcsban a puliszka
-rotyogott, addig Szilamér levette a falról a héthurú timboráját s
-andalgó dalokat vert rajta, énekelve mellé azokat a hajdani ősregéket, a
-miket már Attila udvaránál hallott a római követ, Priscus Rhetor;
-megszaporította azokat a székely népköltés is.
-
-De szépen el tudták hegedűszó mellett énekelni azt a tüneményes regét
-Csaba királyfiról, ki a nagy népirtó ütközet után, mely a hun birodalmat
-összedöntötte, a mezőn heverő megölt vitézeit csodatevő irral (Csabaire)
-ujra föléleszti, mind lóra ülteti, kinek félkarja nincs, kinek meg a
-lován hiányzik egyik láb, mégis mind elmennek, messze haza mennek, távol
-őshazába. De valahányszor az itt maradt székely népet ellenség
-szorongatja, visszatérnek nagy robajjal, kisegítik a veszedelméből.
-Csupa csontvázak már a vitézek és paripáik, mégis visszatérnek, velünk
-hadakoznak. Nem is a földön járnak már, csak a levegő-ég hallja
-dobogásuk, a mint a patkóik tapossák az útat, de mégis eljönnek, a
-magyart nem hagyják. Odafenn az égen, ott a hadak útja, az a fényes
-tejút, az az ő járásuk, Csaba királyfié és vitézeié.
-
-Úgy tudta ezt énekelni Szilamér, hogy még könyekre is fakasztá vele
-Imolát.
-
-Az pedig már nagy bűn, meg is vagyon tiltva; a pogány meséket hallgatni
-nem illik keresztyén emberhez. Azért törtek össze a királyok és vajdák
-minden timborát, hegedüt, meg azokat a rovásbotokat, a mikre az ilyen
-bolond mesék fel voltak faragva, hogy a nép felejtse el őket. Inkább
-énekelje azok helyett az olyan kegyes verseket: a minő szent Imre
-királyfi legendája. Azt meg azután Imola énekelte el a maga csengő
-galambturbékolásával Szilamérnak; az is gyönyörű dal. Ismeri minden jó
-keresztyén. «Óh mily bámulatos az ifju maga megtartóztatása, ki könyei
-forrásával oltotta el a szerelem lángját, és kebelében hordva a lángot,
-nem ég vala annak hevétől. Mert nagy s csaknem emberi természet fölötti
-dolog a testi ingert elaltatni, a gyönyör követeléseit emberi
-törekvéssel leküzdeni, az emberi nem szokása ellenére élni, a
-házastársak örömeit lenézni, a gyermekekben való gyönyört megvetni.» Így
-magasztaltatik föl a dicső Chartuicius által Imre királyfi, a ki ifju
-nejével úgy él vala, hogy ne a földön a bünösök számát, hanem az égben a
-szentek számát szaporítsa. Ezt pedig azért tette szent Imre, mivelhogy a
-«napsugarakba öltözött asszony» (szent Gellért püspök szavai) éjszaka
-álmában megjelent ellőtte, s annak tette ezt a fogadalmat.
-
-Gyönyörű legenda ez!
-
-Hanem az ilyen vasfejű pogányon, mint Szilamér, nem fog az ilyen szép
-példa; ő ostoba fővel azt a buta megjegyzést tette rá, hogy:
-
-– Bizony, szerelmes aranyszálam: én jobb szerettem volna, ha a
-«napsugarakba öltözött asszony» inkább Péter királynak jelent volna meg
-az álmában, mikor még herczeg volt; Imrét pedig hagyta volna királylyá
-és hét gyermek neveletlen apjává lenni: az lett volna jó nekünk szegény
-magyaroknak.
-
-Imola jót is huzott neki a tenyerével a hátára kettőt: «Mit tudsz te
-ehhez? Te ostoba, buta tuhudún, az is maradsz teljes életetben!» s aztán
-mérgesen törülte le a ruhája ujjával az arczáról a csóknak a nyomát, a
-mivel Szilamér ki akarta őt engesztelni.
-
-– De hát mondsza csak kedves galambocskám, dévánkodék tovább is a pogány
-férj. Hát szeretnéd te, ha énnekem is megjelenne az álmomban a
-napsugárba öltözött asszony s aztán én belőlen is olyan szent lenne,
-mint Imre királyfiból?
-
-Erre az orczátlan példázásra már csakugyan nem volt Imolának más
-felelése, mint hogy hátat fordítson Szilamérnak: «eredj, haragszom rád.»
-
-Nem is engedte neki magát egész este többet megcsókolni.
-
-Hanem a mint aztán az egész ház lepihentével ők is alunni mentek, Imola
-vigyázott magára, hogy el ne aludjék, mint Szilamér. S mikor aztán a
-férj álmában feléje nyujtá a kezét, a nő úgy ejtette szerét, hogy a
-saját öt ujját annak az öt ujjával imára kulcsolta s aztán így
-fohászkodott fel: «Óh te tiszta égi szent szűz, boldogságos isten-anya!
-nem kérek én tőled sokat: csak azért imádlak, sziveld meg kérésem: –
-hogy a mikor mi aluszunk, – aludjál te is…»
-
-S bizony meg lett hallgatva a buzgó felfohászkodása, mert rövid időn
-olyan állapot következett el a fiatal asszonykára, a mi köztudomás
-szerint be szokott következni, ha az asszony véletlenül akkor talál
-ásítani, mikor a férje is ásít. Ilyenkor, azt mondják, hogy egy csillag
-esik le az égből s lélek lesz belőle, az keresi a helyét, a mit
-elfoglaljon.
-
-Az asszonyt ilyenkor megszállja a szeszély és rigolya: durczás, haragos
-lesz; minden órában más a kivánsága s senki azt neki a kedvére be nem
-tölti; van vele mit szenvedni az urának: annak de csak egy jó neve sincs
-előtte; ha látja, űzi, hajtja maga elől, ha meg nem látja, azon sir,
-hogy már elhagyta. Szilamérnak volt egy vén dajkája, Gidula nénő, a ki
-soha el nem maradt tőle; javas-asszony is volt, ez már ismerte e
-tárgyban a dörgést s megnyugtatá Szilamért, hogy csak hagyjon mindent
-úgy, a hogy esik: ez annak a rendi.
-
-Egyszer az asszonynak az jutott eszébe, hogy semmi sem olyan jó eledel a
-világon, mint a macskaméz, a mi a vadcseresnyefákból kicsurog: nosza
-minden kezeslábas fusson az erdőkre, macskamézet szedni.
-
-– Csak te hagyd neki azt a macskamézet enni, dünnyögé Gidula nénő.
-
-Természetes, hogy mind rossz volt, a mit a cselédek hoztak, aztán maga
-vette a nyakába a nagy erdőt Imola. Nem fél ő a vadaktól: volt kelevéze,
-tudott vele bánni; a vérebei is kisérték; egész nap barangolt ember nem
-járta szörnyű vidékeken; mikor estenden hazakerült, olyan volt, mint a
-kit a sasok téptek meg.
-
-– Csak te hagyd őt szaladgálni, monda Gidula nénő: ő tudja, hogy mit
-keres.
-
-Egyszer aztán hozott haza a barangolásából Imola egy gyönyörüséges ritka
-szép virágot, a milyenre kevés ember bukkant valaha; mert ez csak meleg
-vízforrás körül terem meg, sóstalajú tőzeg földben. Pedig gyönyörű szép;
-akkora, mint egy nagy tulipán, de a szirmai gömbölyüek, s a kelyhe
-mélyén a porhon fészek olyan, mint egy aranybojt, vagy egy máktok, a
-szirmok kívül aranysárgák, belül rózsaszínüek és olyan szivósak,
-kemények, mint a bőr. Hanem egy hibája van ennek a szép virágnak: a
-visszás illata; ez valami olyan émelyítő, undorító, fejkábító, hogy
-mikor az ember leszakította azt a csodaritkaságú szép virágot, rövid idő
-mulva kénytelen eldobni, annyira nem állhatja ki a szagát. (Valami
-nenufár lesz az.)
-
-De meg is hült a vér Gidula nénőben, mikor ezt a virágot meglátta az
-Imola süvege mellett, a mint az a kandallós terembe belépett, a vizes
-haraszttól egész csatakosan.
-
-– Jaj, te aranyos bálványom! hogy jutottál e «világzárhoz».
-
-Imola azt hitte, hogy Gidula, mint aféle agg-lant, csak kényeskedve
-selypíté el a szót, «virágszál»-t akar mondani.
-
-– No hát a hol a virágszál terem. Magam szakítottam.
-
-– De azt rosszul tetted! Dobd a kandallóba mindjárt, hadd égjen el.
-
-– De már minek dobnám?
-
-– Azért, mert fertelmes a büze: halálélesztő az, kivált az olyan
-asszonynak, mint te.
-
-– Ah dehogy rossz illat! Drágalátos fűszerszám a szaga, monda Imola,
-levéve a süvege mellől a virágot s egész gyönyörrel szítta be az
-illatot, a mitől rendes érzékű ember kékre-zöldre vált volna.
-
-– De már azt nem hagyom, hogy még meg is szagold: én a tűzbe dobom!
-sikoltoza Gidula nenő s azt hitte, hogy majd erővel elveheti az
-asszonykájától; de megjárta vele; mert az felkapta a két karjánál fogva
-s úgy kidobta a szobából, hogy a lába sem érte a földet. Jaj csak ne
-emelgess! kiabált Gidula, még akkor sem magát féltve: nem szabad neked
-ilyen nehéz testet emelgetni. De már akkor ki is volt dobva a nehéz
-test.
-
-Imola aztán dult-fult! Keresett valami edényt, megtalálta a férje
-ivó-kupáját, abba vizet töltött, beletette a virágot, kitette az asztal
-közepére s aztán várt, asszonyi ravaszsággal, hogy mikor jön meg az ura?
-vajjon az is rossz illatunak fogja-e találni az ő virágát?
-
-Nem soká váratott magára Szilamér. Ma császár madarakat lövöldözni járt,
-a mi különben gyermekeknek való mulatság; mert Imola olyant kivánt ma
-reggel.
-
-A mint belépett a házba, mint a mesebeli sárkány az emberbüzre:
-elkezdett szimatolni: micsoda szag van itt? Valami virágot hoztak ide.
-
-– Az ám. Én hoztam azt, csevegé Imola, s álnok tettetéssel jó kedvet
-mosolygott, s kapta a virágját a kupával együtt, odavitte Szilamérhoz; a
-térdére ült vele, s nyájas beczézéssel hizelkedék neki, «nézd csak, de
-szép virág; úgy-e bár édesem? Ugy-e bár kedvesem? Milyen drágalátos jó
-illatja vagyon! Szagold csak meg szépen.»
-
-Szilamér bölcs férfiú volt: tudta, hogy ha azt mondja, hogy ez a virág
-büdös, a fejéhez vágják; de mégis megtartják. A kert felől került.
-
-– Nagyon szép galambom: az illata is valami hatalmas; de hát tudod-e te,
-hogy ez a hires nevezetes bűbájos világzár?
-
-– Hát te is selypítesz? Mért mondod «világzár», a helyett «virágszál?»
-
-– Mert ennek az a neve: bezárja ezt a világot. Majd elmondom neked, hogy
-miért hívják annak? A mi vallásunkban van egy nagy szertartás; ritkán
-veszik elő, akkor se jó kedvből; úgy hívják, hogy «elrejtőzés.» Mikor az
-ősmagyarokat valami nagy veszedelem éri, mikor nehéz kétségek között
-vannak, s nincs a ki tanácsot adjon, a sok rossz közül melyiket
-válaszszák? merrefelé induljanak? hát olyankor követet küldenek a más
-világra, Hadurhoz, a Damasek istenhez: annak a tanácsáért. Rendesen egy
-tiszta, szeplőtelen szüzet választanak ki a szertartásra, a kinek fekete
-hajának kell lenni és kék szemének. De rendkívüli, igen nagy bajokban
-magának a főrhabonbánnak kell az elrejtőzésre magát feláldozni. Ilyenkor
-három napi bőjt után a másvilági követet, a szüzet vagy a rhabonbánt,
-megfürösztik a világzár gyökeréből főtt lugban, azután a tenyereit, a
-halántékait bekenik ennek a magvából készült irral; a mitől az elalszik.
-És akkor ezt a virágot odateszik a nyitott szájába: s azzal be van zárva
-előtte ez a világ. Csak a más világra mehet át a lelke. Ekkor aztán az
-elrejtőzöttet minden dob és tárogató zenebonája mellett (egy sem kelti
-őt fel) kiviszik a temetőbe. Vár reá egy bedeszkázott sír. Abba
-eltemetik, pázsitot raknak rá. Hét napig ott hagyják. Hetednap alkonyán
-aztán felbontják a sírt, kihozzák az elrejtőzöttet: kiveszik a szájából
-a világzár virágot, s akkor aztán addig dörzsölik hideg vizzel, míg újra
-visszatér e világra, s elmondja, hogy mi tanácsot hozott a nap
-mezejéről, a másvilágról. Azért ennek a virágnak a neve «világzár»,
-angyalom.
-
-Imolának egész teste összeborsózott a rémülettől; fogta a virágot,
-belehajította a kandalló tüzébe; «óh mi szörnyű illat!» rebegé borzongva
-s erővel tuszkolta ki onnan a férjét: «menj innen! ne szagold!» minden
-ajtót, ablakot kinyitott, hadd járja át a termet a szél; maga meg
-nekiállt, felgyürközve, egy szalmacsutakkal s elkezdte surolni hamuval
-azt az ezüst-kupát, a miben az a virág állt: «mégis érzik rajta!» De
-soha sem is tette azt fel többé az asztalra, nehogy Szilamér igyék
-belőle.
-
-Ettől fogva aztán nagyon csendesen viselte magát Imola, annyira nagyon
-csendesen, hogy végre Szilamér szólította meg érte.
-
-– Min mélázol olyan nagyon, édes napvilágom? Megőszülök, ha ilyen
-szomorúnak látlak.
-
-– Azért bizony ne őszülj meg. Az nyomja a lelkemet, hogy olyan régen nem
-gyónhattam meg a bűneimet.
-
-– Hát vannak te neked bűneid?
-
-– Halálos bűneim. Az, hogy téged szeretlek.
-
-– Hisz abból élet lesz, nem halál.
-
-– Ne petyegj! Ehhez is nektek tuhudúnoknak nincsen eszetek. Ha az ember
-elmondhatja azt, a mi nyomja a lelkét s aztán vezeklést tart érte: akkor
-egész megújul a lelke utána.
-
-– Hogy ne tudnám én azt? Nálunk is szokás az. Sokszor hallottam az
-apámtól; mikor éjszaka rossz álmai voltak: valamelyik a meghalt
-feleségei közül megjelent neki s szemére hányt bizonyosan olyan
-dolgokat, a mikre nem szeretett visszaemlékezni; ilyenkor az apám egész
-nap bőjtöt tartott. Este pedig kiment a mezőre, vágott egy
-kőrisfavesszőt, s aztán azt az ürgelyukba bedugta, aztán rátartotta a
-lyukra a fülét, ha hallott valami neszt, akkor aztán a két tenyerét a
-szája köré téve, elmondta az ürgelyukba azt, a mi szivét terhelé; s
-aztán végre egy czövekkel bezárta azt a lyukat, s akkor aztán egészen
-helyreállt a kedve.
-
-Huh be megharagudott ezért Imola, hogy meg-megtépászta, két marokra
-fogva, Szilamérnak a pogány üstökeit s még egy szelid pofont is adott
-neki hozzá.
-
-Szilamér egész szeliden kérdezé, hogy «de hát már most én ezt mivel
-érdemlettem légyen?»
-
-– Óh te vasfejű tuhudún! Hát te a mi gyónási szentségünket a ti ostoba
-ürgelyukba kiabálástokhoz hímezed, hajazod.
-
-– Hiszen, lelkecském, az nálunk épen olyan szentség és igen komoly
-dolog. A tuhudún azon az eleven lyukon át egyenesen a föld-istennek
-mondja el a lelke terhét, s aztán szépen kéri, hogy ne bocsássa hozzá
-éjszaka a halottait, a kiket valaha megbántott. Ha mi az isteneinkhez
-könyörgünk, az nem csufolódás. Azok is rettenetesek, ha megharagusznak.
-Mikor a nap aszuvá perzseli a mezőket, s az ég nem ád esőt és harmatot,
-mikor a vén Nemere megindul, végigsöpörni jégfuvallatával az egész
-Székelyországot; mikor a vízisten elönti a vidéket árjával; hát mikor a
-föld-isten megrázkódik alattunk elbusultában, várak és templomok csak
-úgy dőlnek romba. Erös istenek ők: nem tűrik a megbántást.
-
-Imola átlátta, hogy ok nélkül haragudott: Szilamér nem akart ő vele
-gunyolódni; aztán kiengesztelte szépen s ő is megmagyarázta neki
-érthetően.
-
-– Látod, az mi nálunk nem úgy van. Nekünk az egyházi embernek kell
-meggyónnunk a lelkünk terheit, ő oldhat fel azok alól, a ki az Isten
-embere.
-
-– No az is nagyon jól van. Azt biz’ az apám is helyesebben tette volna,
-ha a Kájon horkáznak sugta volna meg a titkát s az adta volna tovább az
-«élő lyukon» át a föld-istennek; de hát bizonyosan félt tőle, hogy a
-horkáz másnak is elfecsegi majd a titkát.
-
-– De ám a keresztyéneknél a gyónástitok szentség: magyarázá Imola. Az
-egyház embere esküt tesz rá, hogy a meggyónt titkot senkinek, az Istenen
-kívül, el nem mondja.
-
-– No ez már nagyon helyes. Hát akkor mondok én valamit. Tudok én itt a
-hegyek között egy körülkerített házat, a miben harang is van; a
-harangszó vezetett rá. Abban csupa merő keresztyén horkázok tanyáznak.
-
-Imolának már cselekvésre állt a tenyere; de csak meggondolta a dolgot,
-hogy hiszen Szilamér nem rosszakaratból nevezi a papot horkáznak: nála
-ez tisztesség.
-
-– Hát én azt gondoltam, hogy azokból elhozok neked ide majd egyet. Aztán
-annak a fülébe megsughatod majd minden bűnödet; igaz ugyan, hogy nem
-fogja megérteni, mert csak oláhul tud; hanem hiszen hát az ürge is…
-
-De nem mondta tovább: inkább sietett megcsókolni azt a hirtelen
-tenyeret, a mi ugyan a képének volt szánva ezért az otromba
-hasonlatosságért.
-
-– Dehogy hozod nekem ide a bucsesdi monostorból a barátot: hisz azok
-görög papok.
-
-– Hát azok nem jók?
-
-– Jók a görök hitüeknek; de én római hitű vagyok.
-
-– Ahá! Értem.
-
-– Érted a varasgyékot! mérgelődék (nagy méltán) Imola, s a két öklével
-ütögette Szilamér vállait, természetesen az ölében ülve – az
-istentelennek. Azért nem kell nekem az oláh barát, mert a görög
-hitüeknél nincsen gyónás.
-
-– Napról-napra jobban beletanulok. De hát te nem mehetsz innen sehova,
-tudod már miért; papot, olyant, a milyen neked kéne, közelben nem
-találsz. De megállj csak! Utczú né! Találok én ki neked mindjárt
-valamit. Itt van a taplós ember!
-
-– Taplós ember? hát ez miféle csoda?
-
-– Jaj! De nevess hát egy kicsit, mert tréfás dolog ez. Aztán nagy
-feneket kell neki kerítenem. Tudod, hogy közelget már a tél, s ilyenkor
-vannak a népeknek mindenféle ünnepeik. Nálunk van télen a «hóbába»
-ünnep. A mint az első hó leesik, abból a sihederek rögtön készítenek
-minden ház udvarán emberi alakokat, a várakban egész óriásokat;
-csinálnak nekik szemet, szájat, orrot, s azokat azután körültánczolják,
-ezt a nótát énekelve: «Hó-bába-hó-bába! Se keze, se lába. Mégis ide
-szálla. Elolvad magába. Adj ki most minden hideget: meleg legyen
-nyárba!» Hát én úgy tudom, hogy a keresztyéneknek is van ilyenkor valami
-ünnepjük: valami jászollal van dolguk…
-
-– … A Karácson az; a Jézus születése.
-
-– Én csak onnan tudom, hogy a cselédségünk között vannak többen
-keresztyének, a kik azt az ünnepet készülnek megülni.
-
-– S te ezt nem ellenzed?
-
-– De már miért ellenezném? engemet nem bántanak vele. Csak hadd
-ünnepeljenek. Annál jobb, mentül több istenünk van, a ki hozzánk hajlik.
-Hát ezeknek az ünnepükhöz kellene az a taplós ember.
-
-– Micsoda taplós ember?
-
-– Hát én nem tudom. Én úgy találtam a vadonban, egy puszta kopár
-szikladüledék közt, egy barlangban. A barlang elé volt feltűzve egy
-fakereszt; ő az előtt térdelt és egy hosszú fűzért forgatott a kezében,
-a mire makkok, gubicsok voltak feltűzve. Ez a taplós ember.
-
-– Óh te oktondi! Hisz az nem taplós ember; hanem remete.
-
-– Remete? A bizony meglehet. De én egy csepp remetét sem láttam rajta;
-mert az egész ember csupa taplóba volt öltözködve, ködmen, süveg,
-harisnya minden taplóból készült rajta; mikor megszólítottam, hogy ki
-fia, azt felelte, hogy ő az Isten szolgája, s mikor azt kérdeztem tőle,
-hogy mit csinál itt? azt válaszolta, hogy az Istent imádja, s a mellett
-folyvást szedegette egymás után a makkokat gubicsokat a füzéren.
-
-– Óh te tudatlanság bálványa! Rózsafüzér az! Olvasó.
-
-– Rózsafüzér! Én bizony gubicsnak néztem. No hát jól van. Mindjárt
-beszédbe eredtem a kegyes férfiuval s azon kezdtem, hogy nem lenne-e
-kegyes felereszkedni ide a Tiborcz várába, ha a hivatala engedi, az én
-keresztyén hitű cselédeimmel a maguk módja szerint való áldozatot
-megtartani? De már erre azt mondta, hogy nagyon szivesen megteszi, mert
-az neki kötelessége, a hívőknek a szivét megerősíteni, azért ha úgy
-kivánom, minden borjunyuzón…
-
-– Pénteken! Te buksi!
-
-– No hát pénteken – feljön ide a várba, a keresztyén cselédek között
-kiosztani a malasztot. Ennek talán te is meggyónhatnád a bűneidet.
-
-– Igazad van! Miért nem hoztad el őt mindjárt magaddal?
-
-– Hoztam volna, de nem jött. Azt felelte a hivásomra, hogy neki csak
-azon az egy bőjt-napon szabad elhagyni az odúját, a mikor semmi ételt
-vagy italt szájába nem vesz. – A többi napokra pedig van neki eltéve két
-kobakban eledelül mindenféle aszalt vargánya. – Én azt ajánlottam, hogy
-majd küldök neki egy oldal szalonnát, meg egy füstölt vaddisznó sonkát;
-de ő megrázta a fejét s azt kérdezte tőlem haragosan: «Ki adott
-szabadságot halandó embernek, hogy egy állatot megöljön, melynek az Úr
-adott életet?» – Én azt feleltem rá, hogy nekem a Rapsonné adott
-szabadságot, hogy a vadjaiból annyit megölhetek, a mennyi tetszik. Erre
-ő azt mondta, hogy «bolond tuhudún» vagyok. A mit én szivesen vettem
-tőle; mert igaz. – «No hát ha élő állat husát nem kivánod, hát majd
-küldök neked egy füzér fonatost.» Ezt sem fogadta el. «Ki adott
-szabadságot halandó embernek, hogy a buzát összeőrölje, a mit az Úr
-azért teremtett, hogy elhullván a földbe, kicsirázzék?» – «Hát kérdezém,
-akkor mit szabad enni?» – «Azt, a mi arra van rendeltetve, hogy
-elmuljék: vargányát, csiperkét, tinórut.» – «De legalább azt engedd meg,
-hogy valami más gúnyát küldjek a számodra, a mibe jobban
-betakarózhassál: egy jó birkabőr bundát.» Azt is eltiltotta magától.
-«Vajjon ki adott szabadságot halandó embernek, hogy élő állatnak a bőrét
-lehúzza, a mit az Úr annak az állatnak rendelt viselésre?» – «No jól
-van: hát küldök egy gubát a számodra, vagy egy vastag pokróczdarabot, a
-mibe betakarózzál.» – Ez sem vált be nála. «Vajjon ki adott szabadságot
-halandó embernek, hogy más állatról lenyirja a gyapjut, a mi annak a
-testét fedezni van rendeltetve?» – «No hát küldök vászonruhát.» – Ez
-ellen meg azt vetette, hogy nagy istentelenség a kendert a földből
-kitépni, mert annak gyökere van. – És így egyes egyedül taplóból szabad
-a gúnyát összetűzködni galagonya tövissel, a hogy ime ő viseli. – «Mert
-minden az Úré, és nekünk semmink sincsen ezen a világon: minden kincsünk
-a más világon vagyon.» Végezetre nagyon ajánlotta, hogy térjek meg a
-pogány hitemből; mert különben a pokolra megyek. A mire én azt feleltem
-neki, hogy biz’ én nem megyek, mert nem tetszik! – «De majd elvisz oda
-az ördög!» – «Dehogy visz! Adok neki egy malaczot, s a hogy én ismerem
-az ördögöt, inkább azon kap, engem elereszt.» – Erre a kegyes férfiú
-kiterjeszté a karjait az ég felé és felkiáltott: «óh én Uram! Zebaoth
-Isten! Ne öntsd ki haragodat e vakmerő káromkodó fejére! – Te pedig
-eredj innen és ne háborgass engem; azért, hogy az Úr megbocsássa ezt a
-te istentelenségedet, én tízezer miatyánkot fogok imádkozni érted», s
-azzal mindjárt oda térdelt a fakereszt elé s rákezdte, folytatta: nem
-ügyelt rám többet. Én aztán idehaza kiszámítottam babszemeken, hogy
-mennyi az a tízezer imádság? Száz babszem egy marék; tíz marék: egy
-kupa; tíz kupa: egy cseber. A jövő hold ujságig ez azt el nem végzi.
-Akkor érte megyek, s elhozom ide magammal. Annak aztán te is
-meggyónhatod a bűnödet; – azt a nagy bűnödet, hogy egy ilyen
-vétek-tarisznya nagy bolond tuhudún pogányt szeretsz; mert ez az Isten
-szolgája bizonyára nem szeret senkit és semmit, csak egyedül a
-mennyországot, s ebben a dologban tökéletes.
-
-Imola egészen meg volt elégedve Szilamér ajánlkozásával: az eddigiekből
-itélve, reményt kezdett venni hozzá, hogy ha egy ilyen kegyes férfiúval
-fog érintkezni a férje, lassan-lassan, de majd csak valahogy valamikép
-megtér az ő pogány tévelygéseiből. Időt kell engedni a megtérítés
-munkájának, kiváltképen egy olyan minden tudományban szűkölködő
-embernél, mint ez a szegény Szilamér!
-
-
-
-
-CROESUS APÓ.
-
-Nagyon jól ismerték a Szent-Anna tó környékén lakó keresztyén székelyek
-a Croesus apót. Ők ugyan ezt a nevet, a mit a remete a leggazdagabb
-ember után vett fel, nem egészen igy mondták ki, mert a székely nyelve
-nem kereplő, se nem kenetlen talyigakerék; hanem hítták őt szépen, simán
-Kőrös apónak.
-
-Hát biz abban az időben a remete tartotta fenn a hitet. A szegény
-köznép: a pásztor, a szénégető, a nyestvadász, a kőfejtő, a
-zsindelyhasító, a tutajos, a bális, az olajkáros, a sólyommadarász nem
-járhat a faluba templomozni; ellenben a remetét mindig ott találja a
-barlangjában. Aztán ennek «papzsákja» sincsen. Annyiért osztja a
-malasztot, a mennyibe neki magának kerül.
-
-Az új holdig nem háborgatta a remetét Szilamér; akkor azonban egyszerre
-nagy hó esett, úgy, hogy a várbeli tuhudúnok menten össze is raktak egy
-nagy hóbabát az udvar közepére: ezt az időt jónak találta Szilamér az ő
-taplóemberének a meglátogatására.
-
-Ott térdepelt az akkor is a kereszt előtt és imádkozott. Szilamér várt
-egy darabig; de hogy nem akart az áhitatosság tagba szakadni, hát csak
-megszóllította a remetét.
-
-– Oh te istendicséretben telhetetlen ember; engedj már egy kis pihenést
-a mennyországnak s hallgass ide én rám. A feleségem küldött ide hozzád,
-a ki bizony jó keresztyén. – Ha pogány volna, azt mondanám, hogy nincs
-jobb asszony nálánál a világon; de mivel keresztyén, ő maga azt mondja,
-hogy nyakig ül a vétekben: te rád vár, hogy húzd ki; mert más meg nem
-szabadítja a kárhozatból.
-
-Ez okosan volt mondva: a remete felállt a térdeiről s megcsókolva a
-keresztfát, lerázta a havat a szakálláról és valamit mondott, de az
-diákul volt: Szilamér nem értette.
-
-– Ha azonban valami áldozathoz való szerszámod van, kehely, kés,
-varázsdob, üst, sarló, pengetyű vagy más aféle, azt is hozd magaddal;
-mert a cselédjeimnek is a szelidje áldozást akar tartani: sütöttek,
-főztek, gyertyát is mártottak; úgy hivják, hogy karácsony: az a te
-mesterséged lesz.
-
-A remete nem felelt semmit erre a hiábavaló beszédre, csak egy
-összeábdált fakeresztet hozott ki az odujából; nem kell a karácsony
-ünnepéhez egyéb.
-
-– Ellenben, minekelőtte a feleségem elé vezetlek, öltenéd fel ezt a
-palástot, a mit a feleségem varrt a számodra a saját kezével.
-
-Körös apó elszörnyedve hőkölt hátra, mikor Imola ajándékát kivette a
-tarsolyából Szilamér. Hisz az selyemből volt.
-
-– Hogy gondolod, hogy én egy ilyen hivalkodó öltözettel megbántsam az
-Istent?
-
-– No ezzel nem bántod meg: mert ez selyemből van. Az pedig, mint tudod,
-se állatok gyapjából nem nyiratik, se földi növényekből nem tépetik le,
-hanem a mint azt a girgácz kalmárok elmondják: csupa merő égi
-ökörnyálból szedetik össze, tehát ez mennyei adomány, egyenesen az égből
-száll alá, s az Istent tiszteljük vele, a midőn a selymet viseljük.
-
-Ez megint okos beszéd volt. – Ezt bizonyosan Imola rágta a szájába
-Szilamérnak; mert ha ő rá bizta volna, ő aligha azt nem mondta volna,
-hogy «ilyen taplóbőrben csak nem vihetlek tisztességes asszony elé:
-hiszen olyanabb vagy az erdei manónál.»
-
-Még akkor nem tudták Európában, hogy miből készül a selyem.
-
-Az a selyem palást pedig Imolának saját kantusa volt, a mit az
-elragadtatása napján a templomjárásra viselt. Több selyem sem volt az
-egész háznál.
-
-Szilamér belerázta a remetét a palástba s azt mondta neki, hogy «már
-most menjünk!»
-
-Az egész úton, fel a Tiburcz-várig szakadatlan létániázott a remete, a
-pogány várúr lelki épületére, a ki pedig az alatt sokkal inkább
-vizsgálta a bölény-nyomokat a hóban, mint a mennyországba vezető
-nyomokat, s mikor már azt hitte a remete, hogy jól megporhanyította a
-kemény szivét, egyszer csak megszólalt s azt mondá:
-
-– Holnap, ha megfagy a hó teteje, ugyan jó bölény-vadászó nap lesz.
-
-– Karácsony napján! Te istentelen!
-
-Szilamér nagyot bámult rá:
-
-– Hát hogy tudhassa a bölény, hogy holnap karácsony napja van?
-
-A remete megrázta a szakállát, haragosan s nem is igen halkan dörmögé:
-
-– «Ne szórd a gyöngyöket a disznók elé.»
-
-De a míg a vár elé felmennének, egész kisérő sereg támadt a hátuk
-mögött. Csak akkor lehetett észrevenni, hogy milyen emberlakta hely ez
-az erdő. Férfi, asszony, gyermek csak úgy bujt elő a fák közül, a
-sziklaodukból, olyan népek, a kik születésüktől kezdve a halálukig, soha
-födél alatt nem laktak, őspéldányai az embernek, a milyenné azt az
-Uristen teremtette; a kiknek a tulajdona a semmi és a minden. Ezeknek
-világolt legelébb az a mennyei láng, mely a magasból jön s mégis a
-legalsókat lepi meg legelébb; ezek érzik meg leghamarább, hogy a ki az
-emberek közti szeretetet, békességet, egyenlőséget hirdeti, az Isten
-fia, nem más.
-
-Szilamér egész haddal érkezett meg a Tiburcz vára elé, úgy, hogy alig
-akarta a toronyőr bebocsátani a kapun. Ugyancsak kellett a kürtjét
-fuvogatni, a míg a felvonó hidat leeresztették eléje.
-
-A mint azonban a kapubolt elé beérkezének, Körös apó felkiálta hangosan:
-
-– Minden jó lélek dicséri az urat! S háromszor keresztet vetett magára.
-– S aztán magasra emelte a keresztet, áhitatos könyörgésre nyilt néma
-ajakkal mereszté fölfelé arczát az égre, de nem mozdult odább.
-
-– Hát ennek mi baja, hogy nem akar előbbre kerülni? kérdezé Szilamér
-Imolától.
-
-Imola kitalálta a titkot.
-
-– Bizonyosan a hóbába áll útjában, ott az udvar közepén. Nem akar
-belépni, a míg az a bálvány ott van.
-
-– Bálvány? szólt Szilamér vállvonva. – Hiszen ha csak az a baja,
-mindjárt nem lesz ottan bálvány.
-
-Azzal odament a hóbábához s nekifeszítve a félvállát, úgy kidönté azt a
-helyéből, hogy menten háromfelé gurult.
-
-– Mirákulum! Mirákulum! – kiálta fel erre lelkesülten Körös apó, térdére
-bocsátkozva, a mit a hivei mindnyájan követének. Ime az úr csodát tett
-érettünk! A pogányok bálványát leromboltatta a tuhudún vezér saját
-kezével, egy égből szállt szent asszonynak első szavára. Nézzétek az
-orczáját, hogy világít a dicsőség ragyájától! Hozsánna!
-
-«Hozsánna! Hozsánna!» rivallák a népek utána.
-
-Hát hiszen Szilamér tudta azt régen jól, hogy az ő szerelmesének az
-orczája világít; hisz az a nap és a hold; – de még melegít is. Ahhoz
-pedig, hogy azt a hóbábát feldöntse, nem kellett ő neki semmiféle
-különös világosság. – Holnap majd csinálnak a helyébe másikat a
-gyerekek.
-
-Ellenben Imolának nagyon tetszett az, hogy őt a remete «szent
-asszony»-nak nevezte. – És hogy ő neki olyan nagy hatalma van a férje
-fölött. – Már most nem csak azt köszönte meg Szilamérnak, hogy elhozta
-magával a várába a remetét, hanem még egy lépéssel tovább bátorkodott
-menni: megkérte, hogy ő is menjen be együtt a remetével és a hivekkel –
-az akolba.
-
-– Az akolba?
-
-– Isa: az akolba. Ott ünneplik meg a keresztyének a szent karácsonyt,
-mivelhogy a Jézus az akolban született, jászolba helyeztetett.
-
-Tehát a tehenek aklában tartották a karácsonyünnepet. De fel is volt az
-ékesítve zöld fenyőgalyakkal; a jászol körültüzködve tizenkét
-gyertyával, a mik a tizenkét apostolokat jelezték. A jászolban pedig
-puha szénára fektetve volt látható a Krisztusbaba, a mit a gazdagabb
-népek kiformálnak gyöngyökből és drágakövekből s «bámbinónak» neveznek:
-az együgyü székely földnépe pedig megalkotta azt a természet
-ajándékaiból. Fejét a pólyás bábnak alkotta a fára felfutó dinkának[4]
-testszínű gyümölcse, a minek olyan piros az arcza, mint a gyermeke, s a
-tetején természetalkotta gerezdes korona nőtt ki magától; a két szeme
-volt két kökénybogyó, a szájacskája készült csipke gyümölcséből; a
-nyakán levő gyöngyfüzért a fagyöngy ajándékozta. Az egészet maga a nép
-képzelete szerzette így össze; gyönyörködött is abban minden szem. A kis
-Krisztus összerakva földi gyümölcsökből! – Szilamér nem a csinált képet
-nézte, hanem az ezt körülvevő emberek áhitattól ragyogó arczait, s aztán
-hosszan és sokáig a mellette álló kedvesének könylepte két szemét. Olyan
-volt ez, mintha egy más világba nyíló ablakon nézne be; a hol sok
-csodálatost lát, és semminek sem tudja a nevét.
-
-Azután megkezdődtek a szertartások. Fele is játék volt még azoknak: a
-hogy a nép maga kigondolta. A három napkeleti király megjelenése, az
-előretolt csillaggal, az meg egy kivájt kobakban égő mécs volt; azután a
-pásztorok bejövetele, a kik lánczos botjaikkal zörögve arczra veték
-magukat a jászol előtt s elaludtak; azután jött egy angyal, fehérbe
-öltözött kis gyermek, a ki nyirfa seprücskével sorba verte őket,
-énekelve: «Pásztorok, pásztorok keljetek!» mire azok mind felugrottak s
-ugrándozva danolták ezt: «Betlehembe gyer pajtás, ott van ám a jó
-tartás: Bor, ser folyik, mint a tenger, ihatik az ember!» Azután fenn az
-eszterhéj alul megzendült a leánykák karéneke: «Vesd le juhász a bundát!
-Takargasd be Jézuskát: Mert nincs néki bocskorkája, Sem sarkantyús
-csizmácskája: Fázik az ő lábacskája.» Arra azután a férfiak mind
-odarakták a ködmeneiket a Jézusbáb körül, betakargatva azt jámborul.
-
-Szilamér annyit nevetett ez alatt. Hasztalan taszigálta oldalba
-könyökkel Imola, a fülébe dörmögve; «ne vihogj, ne kunczogj! nem nevetni
-való ez; szent dolgok ezek mind!»
-
-Nem ment az Szilamérnak a fejébe, hogy ő miért ne nevessen, mikor
-nevethetnékje van? «Hát haragszik azért az Isten, ha valakinek jó kedve
-van, mikor ő neki fia született?»
-
-A jelképes játékoknak azonban immár vége szakadván, kezdődött a
-valóságos szertartás, a mi bizonyára annál az együgyü népnél, a kit nem
-tanítottak az iskolában, de bizony maga a pásztora sem járt ott sokat,
-igen egyszerü is volt. Nem volt itt sem czifra oltár, sem szentségtartó,
-sem kelyhek és medenczék: egy fakereszt volt minden jelvény. És a
-rézduda sem hangzott a szent mise közbe, sem a betanult zsolozsmák.
-
-– De ezt most már békében hallgasd ám végig és szépen veszteg maradj! –
-inté előre Imola a pogány férjét; a mit az szépen meg is fogadott, s
-elébb csak a hüvelykujját dugta a szájába, azután mind a többi ujjait,
-végre az egész öklét, hogy a kaczagás ki ne törjön rajta, a míg a
-szertartás lefolyik. Hanem a mint a mise végén a remete magasra felemelé
-a keresztet, s kimondá e szót: «Amen»; s arra az egész gyülekezet
-elkezdé a szamárordítást utánozva kiabálni: «ihá! ihá! ihá!» már akkor
-nem tudta magát tovább türtőztetni Szilamér, hanem közibe hahotázott
-kitörő kaczajjal a szamárkardalnak; a mi azonban a gyülekezetet épen nem
-zavarta meg: a lelkipásztort épen oly kevéssé, a ki végül e szavak
-helyett: «ite, missa, est», háromszor ismétlé a szamárordítást «ihá,
-ihá, ihá!»[5]
-
-Imola átölelte szeliden a férje vállait, a ki majd hanyattvágta magát
-nevettében.
-
-– Lásd, kedvesem, pedig ez nem nevetni való. Mert ez a szamárordítás
-annak az emlékezetére történik, mikor Herodes király a bethlehemi
-gyermekeket mind legyilkoltatta s akkor az angyal intésére egy szamár
-hátán menekült meg a boldogságos szűz anya a kis Jézuskával. Ezért
-kiáltják a hivek karácsony estéjén az «ihá»-t. És hidd el én nekem, hogy
-az a szamárkiáltás, melyet igazi áhitatos érzés kisér, hamarább feljut a
-mennyországba, hogysem mint a legzengőbb zsolozsma, a melyhez nem járult
-igazi szeretet.
-
-– Mondd el ezt még egyszer: hadd tanuljam meg szószerint! – mondá
-Szilamér, elbámulva azon, hogy az ő kis felesége ilyen dolgokat mond; és
-azután nem nevetett többet; pedig a száját sem dugta be az öklével;
-hanem aztán megvárta, míg a remete kiosztá az úrvacsoráját a hivek
-között: kenyeret, a mi mannából készült, és bort, a minek nyirfa volt a
-szőlőtőkéje.
-
-Azután következett a hiveknek a meggyóntatása.
-
-Imolának úgy illett, hogy ő legyen mindannyi között az utolsó; mivelhogy
-a világban ő mindnyájuk fölött a legelső. Ezt már a torjai egyházban
-megértette az esperes beszédéből Szilamér, tehát nem volt ránézve semmi
-ujság. – Azt is elnézte hát békességes szivvel, miként térdepel le az ő
-drágalátosa a remete elé, oda arra az alomszalmára s hogy sugdossa annak
-a fülébe a maga halálos büneit, a miknek a kifogytával aztán a remete
-egy nádszállal neki is a fejére üt, mint a többieknek, jelezvén a
-vezeklést; mely után aztán Imola felkelhetett a térdeiről s
-visszamehetett Szilamérhoz.
-
-– No hát meggyóntad a bűneidet? – kérdezé Szilamér. – Ugyan soká
-tartott. Talán nem is mind bűn volt az? – Hát aztán miféle vezeklést
-szabott rád érte a remete?
-
-– Többféléket, sugá szeliden az asszony. – Legelőször is száz
-miatyánkot, üdvözletet és hiszekegyet kell elmondanom.
-
-– No ez még alig van egy kupával. Hát aztán?
-
-– Azután minden keddi és pénteki napon bőjtöt kell tartanom.
-
-– No abba már nem egyezem bele. Neked nem szabad magadtól a táplálékot
-megvonnod.
-
-– Hiszen csak azt értsd a bőjt alatt, hogy hús helyett halat kell ennem.
-
-– Az már más. És így én hetenkint kétszer vadászás helyett halászni
-fogok. Ez már okos dolog. Te vétkeztél és a pisztrángok lakolnak érte.
-
-– De ne ungorkodj, mert akkor nem mondom meg a harmadikat.
-
-– No hát befogom a számat. Mi az a harmadik fogadalom?
-
-– Az, hogy, – itt megszakadt a nő, s szemérmes szemei tétova repeséssel
-keresték a szót, a mi kimondható: – hogy azt, tudod, a ki nincs még a
-világon, a kit még nem ismerünk, de mégis nagyon szeretünk: – hiszen
-tudod…
-
-– Hogy ne tudnám?
-
-– Hát hogy azt keresztyén hitben fogom felnevelni.
-
-Szilamérnak egyszerre ránczokba szaladt a két szemöldöke.
-
-– De ehhez nekem is hozzászólóm van.
-
-Imola csábító hizelgéssel tapadt oda hozzá.
-
-– Hát nem azt mondtad-e százszor, de ezerszer, hogy nincs olyan
-kivánságom, a mit ne teljesítenél?
-
-– De ha lehetetlent kivánnál. Teszem azt, hogy ugorjam át a napból a
-holdba.
-
-– De hát nem olyan nagyot kivánok. Csak azt, hogy ha lesz egyszer
-valaki, a ki nevet kér tőlünk: én hadd válaszszak azt neki s aztán ne
-tűz fölé tartva, hanem vízbe mártva kapja meg a nevét. Hát olyan nagy,
-nehéz, felemelhetetlen kivánság ez, a te kis feleségedtől, a ki jobban
-szeretett téged, mint anyját, jobban, mint az Istenét, mert elhagyta
-őket, hogy veled maradhasson?
-
-S addig-addig simogatta a lágy kezeivel Szilamér orczáját, míg azt a sok
-csunya ránczot mind lesimította róla. A remete imádkozott az alatt.
-
-– No már látom, hogy milyen nagy ravasz asszony vagy; dohogott Szilamér.
-Bizony leversz még a lábamról. Hát jól van, jól; no! csak ne sirj! Csak
-ne nézz rám ilyen szemekkel. Hiszen úgy reszketek, mint a nyárfalevél,
-ha a könyező szemedet látom. Hát majd meggyököntöm én ezt a dolgot ennél
-a remeténél. Talán megalkudhatunk egymással. Hátha a ti isteneiteket,
-meg az enyéimet össze lehetne hozni egy kalap alá? Nektek van három,
-nekem van négy. Azok bizony heten is elférnek együtt. Nekem volna módom
-mind a hétnek illendőn áldozni. Hisz az a torjai barát maga is elismerte
-az imádságában, hogy az én isteneim mind jó istenek. No hát én sem
-mondom, hogy a tieitek nem azok. Majd meglássuk a dolgot. Hátha
-kiegyezhetem a remetével.
-
-Imola el tudta titkolni a belső örömét. Mikor már a székely tuhudún azt
-mondja, hogy kész alkudni, akkor már nagy lépést tett előre. Csak rá
-kell hagyni már most. Nem kell erőltetni, mert akkor hátra lép. Csak
-hadd menjen ő maga oda a remetéhez, ő maga kérje fel, hogy hágjon fel
-velük a palotába, legyen ott vendégük, jó meleg kandalló előtt majd
-elbeszélgetnek egymással egy kancsó méhser mellett.
-
-De Körös apó nem fogadta el a nyájas meghivást.
-
-– Itt van az én helyem: az akol szalmáján, a hol az én idvezítőm
-született. Nem is illenék én nekem a ti pompás palotátokban odafenn
-hivalkodnom a kandalló tüzénél. De nem is adott rá szabadságot az Ur
-senkinek, hogy az erdő fáit kivágja és tűzre rakja, a mik arra
-rendeltettek, hogy sudaraikat az égbe emeljék s az ég madarainak
-szállást adjanak. Nem megyek a palotádba.
-
-– Hát akkor maradsz magadnak, szólt Szilamér s ott hagyta boszusan a
-remetét, de még az aklot is.
-
-Hanem Imola hátramaradt, s odajárulva a remetéhez, ezt sugdosá neki:
-
-– Oh te szent atya. Tudd meg azt, hogy férjem kegyetlen egy pogány
-ember. Nem egyébért hivogatott ő tégedet fel magához a kandallós
-palotába, hanem csak azért, hogy majd ottan egy szikra rád talál
-pattanni, s attól a te taplóköntösöd meggyullad, s akkor aztán lassan
-izzó tűzben megégsz ott előtte és kínjaid közepette megátkozod az égben
-lakókat. Ebben akart ő gyönyörködni bizonynyal.
-
-– Akkor hát szégyenüljön meg az ő kevélysége! mondá felgerjedten Körös
-apó, s felszedve magát a szalmáról, megindula Szilamér után, a ki csak
-elbámult, a midőn meglátta, hogy ime hozza ám a felesége a remetét
-magával.
-
-Oh be nagy az asszonyi állat ravaszsága! A mit az ura minden
-hizelkedéssel ki nem tudott vinni, azt ő elnyerte fenyegető szóval.
-
-Szilamér azonban nem hogy nem ültette a tapló embert a kandalló
-közelébe, sőt jó messze eltolta onnan a lóczát, a melyre lepihenteté,
-mondván: «oda ne ülj, a tűz elé; mert rád talál pattanni egy szikra, s
-tüzes szent lesz belőled.»
-
-Ezen a napon karácsony szombatja lévén, ebédre Imola csupa mákos csíkot,
-és csíkos káposztát főzetett; a mik azonban Szilamérnak nagyon jól
-ízlettek: négyszer is kiszedett belőlük a tálból s nem is sejtette, hogy
-ő mostan bőjtölt, a míg a felesége fel nem világosította róla. A jámbor
-remete azonban az egész ebéd alatt nem vett magához egyebet, mint aszalt
-körtét, somot, gesztenyét és mogyorót, a mik önként lehullanak a fáról.
-Ellenben annál többet beszélt Szilamérnak az ó és új szövetségből, a
-mely történeteket Szilamér fülei épen olyan könnyedén nyelének le, mint
-a hogy a torkán leszaladt egy-egy kövér ikrás csik, hogy fenn nem akadt
-a szálkáival rajta.
-
-Mikor aztán jól lakott Szilamér a testi és lelki táplálékokkal, akkor
-azt mondá, (a tiz ujját hozzá fenve a ködmöne gyapjas béléséhez): «E
-bizony nagyon jó volt: holnap is így legyen. S ha ilyen jó ez a
-keresztyén vallás, a hogy a te beszédedből, meg a feleségem tálaiból
-megértettem, én bizony nem bánom, akár ma keresztyénné legyek.»
-
-Hanem a remete, (az ilyen szent emberek szokása szerint), a mint
-észrevette, hogy nagyon engedelmes tanítványra talált, még szorosabbra
-kezdte fogni a kordát, s azt mondá Szilamérnak: «Nem megy oly könnyen!
-Mert azt mondja az irás, hogy könnyebb egy tevének által bujni a tű
-fokán, hogy sem mint egy gazdagnak bejutni a mennyország kapuján; azért
-semmiképen a Krisztus követője nem lehetsz mindaddig, a míg minden
-gazdagságodat a szegények között ki nem osztod, s magad olyan szegénynyé
-nem leszesz, mint a legszegényebb ő közöttük.»
-
-Szilamért ez sem rendítette meg. Felvette a kancsót a jó méhserrel két
-marokra, s olyat huzott belőle, hogy maradt is benne, nem is: mintha
-életében utoljára még egyszer kedve szerint valót akarna inni, s aztán
-letéve az órrost a helyére, egész nyugodt lélekkel így szólt:
-
-– Én bizony ráállok. Az én gazdaságom egy rengeteg erdő, meg egy nagy
-bánya. Szivesen kiosztom. Minden szegénynek jut belőle egy szálfa, meg
-egy nagy darab kő. Mind jól járnak vele. Azután van még egy jó paripám,
-meg a fegyverzetem. Ezt én odaadom a legszegényebbnek a szegények
-között. Te vagy az magad, Körös apó; mint mindenki tudja. Öltsd fel a
-pánczélom, tedd fel a sisakom, vedd át kardom, bárdom, állj helyettem a
-sereg élére, védelmezd a határt: nekem pedig add ide cserébe a te
-taplógunyádat, azt én veszem föl; beülök a te odudba s onnan nézem, hogy
-te mit csinálsz.
-
-Most aztán Imolán volt a sor, hogy ezt tréfának vegye és nevessen rajta.
-De csak elhült aztán, a mikor azt látta, hogy Szilamér nem tréfál, hanem
-leszedi a falról a fegyverzeteit. S maga is vetegeti le magáról a daliás
-öltözetét s ösztökéli a remetét, hogy ő is serénykedjék azon módon és
-adja át neki a tapló ruháit.
-
-– Csak nem akarod, hogy itt előttem ruhát cseréljen veled egy férfi?
-kiálta fel Imola elszörnyedve.
-
-– De bizony akarom, szent asszony! Mert hogy ha én minden kincseimről, a
-mik a világon vannak, egyszerre lemondok, te is azok közt lész. Mikor
-minden gazdagságomat kiosztom, Isten parancsolatja szerint a szegények
-között, jobbat nem tehetek, mint ha tégedet, a kincseim legdrágábbját,
-oda adlak a legszegényebbnek, a tapló-embernek: ő viselje ezután
-gondodat. Nosza Kőrös apó, siessünk cserélni!
-
-– De bizony ebből semmi sem lesz! Kiáltozá Imola; megakadályozva az
-ajánlott öltönycserét. Kikérem az ilyen tréfát!
-
-– Ha tréfa ez a dolog, úgy nem az én tréfám; viszonzá Szilamér. Egynek
-valakinek kell ezt az országot védelmezni, a népet vezetni, s a ki ezt
-teszi, az bizonyára úr, vezér, hatalmas. Azzal a tanácscsal, hogy minden
-ember legyen egyforma szegény, alázatos, lehet járni a világot ott, a
-hol jámbor népek laknak, s egyik puszta őrzi a másikat; de nem lehet
-megállni az én hazámban, a hol mind a négy szélirányból ellenség
-fenyeget, a kik ellen fejedelmeink a négy «napvágást» teszik
-koronázásukkor. Nálunk annak, a ki a nép vezére, egyéb dolga is van,
-mint Istent dicsérni, s a világról lemondani. Az nem bocsáthat meg az
-ellenségének, hanem azon kell hogy legyen, hogy a hazájára törő
-pusztítónak csontjaiból tetemhalmot rakjon össze. Ha tetszik a csere,
-nem bánom: vállalom! Itt a kard, paripa: de még az asszony is, a ki, ha
-győztesen térsz vissza a harczból, a repkény koszorut homlokodra fonja.
-
-De Körös apó felháborodva felelt meg erre.
-
-– Apage Satanas. Távozz tőlem Sátán! Az én országom nem ebből a
-világból, de a más világból való. A ki fegyverrel öl, fegyver által hal
-meg!
-
-Erre a szóra visszataszítá Szilamér hüvelyéből kiguvadt kardját, s
-odarántva magához feleségét s vaskarjával érczkebléhez szorítva őt, azt
-mondá a remetének:
-
-– No hát csak eredj vissza a barlangodba, a honnan kibukkantál. A te
-vallásod kecskepásztornak való! Mert én nekem nem kell az olyan
-mennyország, a melyikért cserébe az én jó hazámat, az én
-Székelyországomat kellene ebadóba hagynom! Tuhudún maradok!
-
-
-
-
-A VILÁG SZÁMÜZÖTTEI.
-
-Imola azt mondá a férjének ez után:
-
-– Kérlek, ne varrj te himet erről az együgyű remetéről a mi egyházi
-nagyjainkra, se azokat az ő mondásait ne vedd olyan szó szerint. A mi
-papjaink bizony nem hirdetik a szurtos szegénység fogadását, maguk is
-fénybe, pompába öltözködnek; nem is élnek aszalt gombával, vaczkorral;
-hanem megsüttetik a vadpávát ünnepre, s bőjti napon tormás lével
-készíttetik a csukát. Azt pedig végképen vesd ki a fejedből, mintha a
-keresztyén papok, mikor ellenség tör a hazára, elbujnának az oltár mögé,
-olvasót forgatni; de bizony felkötik a kardot, pánczélt, a palást
-hegyébe, sisakkal takarják be a fejükön a szent olajos pilist; s lóra
-ülve, odaállnak a hol a zászló lobog, s úgy megvédelmezik az országot
-karddal minden rossz szomszéd ellen, mint a legjobb világi vitézek.
-Ilyenek a mi igazi papjaink.
-
-– Csakhogy én ilyen czifra papot sohse fogok látni; mert eféle ide az
-erdőbe nem jön.
-
-Imola azután a vezeklésül rászabott imákat még meg is szerezte
-egy-kettővel annak a kivánságnak a teljesülésére, vajha a mennybeli
-hatalom tenne az ő urának a megtérítésére valami kisebb fajta csodát;
-nem kiván ő azokból az igen nagyokból, a minők a pogány fejedelmeket
-megtérítették, csak legfeljebb annyit, hogy bár csak egyszer Szilamér
-vadászó kalandozásaiban bukkanna rá valahogy az udvarhelyi prépostra, a
-kinek az egész megjelenése, de még inkább az ékesen szólása Szilamérnak
-a szivét könnyen megnyerhetné. Beszélt is neki felőle sokat – úgy
-esténkint. Szilamér már maga sem bánta volna, ha egyszer véletlenül
-egymásra bukkannának. Az pedig nem is volna valami lehetetlen.
-Buzaszentelés alkalmával nagy bucsujáratok szoktak megindulni a vidéken,
-s azoknak az élén maga jár a prépost igazi pompával. És ugyanekkor
-Szilamér egész a buzaföldekig eltévelyeghet, a bölényt üldözve, mely
-szeret a vetésben duskálkodni. Egyszer így összejöhetnének, s akkor
-aztán majd megtudná Szilamér, hogy a prépost egészen másforma pap, mint
-a taplógúnyás remete az odúban.
-
-Imola egy ilyen véletlen találkozástól csak minden jót remélt, s azért
-hitt is benne, hogy az megtörténik.
-
-S a miben az ember erősen hisz, hát az be is szokott teljesülni.
-
-Egy este nagy későn a bölény-vadászatból azzal a szóval tért haza
-Szilamér:
-
-– No hát, láttam már, hogy milyen az az udvarhelyi főhorkáz.
-
-– A prépost?
-
-– Nem tudom én: piritus-e?
-
-– Ejh! Nem piritus, hisz az nincs a világon; az csak mese, hogy piritus
-van: olyan parányi «jó manó», a ki minden bajban megsegít s egy ökör
-fülében elfér. Ennek a neve, tanuld meg kimondani: «pré–post!»
-
-– Én pedig jobb szeretném, hogy ha a piritus volna meg igazán, s a
-prépost volna a mese.
-
-– Hogy-hogy?
-
-Erre Szilamér nagy keservesen odavágta az asztalra a nagy medvebőr
-süvegét s mintha magának is rosszul esnék, olyan szomoruan mondá ki:
-
-– Nem leszek én már a te Jézusodnak követője soha.
-
-Imola csak elképedt, elhalványult.
-
-– Mi történt veled?
-
-– Majd elmondom hosszan; de ne ülj az ölembe, ne is igen ölelgess; ülj
-távol a kerevetre. Majd ennek is megtudod az okát.
-
-Imola reszketni kezdett, úgy megijedt e szótól; hogy őt már Szilamér meg
-sem akarja ölelni. Vajjon mit véthetett neki?
-
-Oda ült eléje, de nem a kerevetre, hanem a lábához, a medvebőrre, úgy
-bámult fel a férje arczára.
-
-Szilamérnak az arczába lógott az üstöke, mint a szomorú nyir ága; el se
-hárította onnan.
-
-– Nagyon szomorú történet az, a mit most neked el fogok beszélni: nem
-tudom, kiállod-e végig? Egy bölényt üldöztem regeltől napestig erdőkön,
-völgyeken keresztül. Egyszer aztán nyomát vesztettem. Ki voltam fáradva;
-a mint egy forrásra bukkantam, ott békóba tettem a lovamat, pórázra
-kötöttem a kutyáimat, s leültem a mohos kőre delelni. Ha visszagondolok
-rá, úgy rémlik, mintha elaludtam volna s álomlátás kisértett volna meg.
-De nem volt álomlátás. Valami távoli zsolozsma hangja révedezett fel az
-erdő sürüjéből, mely egyre közelebb jött; a kutyáimat alig birtam
-elcsitítani, hogy ne vonítsanak; még az oktalan állat is meg volt
-rémülve, olyan ijesztő, félelmetes volt ez az ének. És azután, a mint
-följebb jött a völgyből ez a zsongás, lassankint előtüntek maguk az
-éneklők: gyermekek vörös szoknyában, fehér ingben. Egy közülök nagy
-fekete keresztet emelt, a miről gyászfátyol csüngött alá, egy másik
-csengetyüvel csilingelt, harmadik egy durván ácsolt tölgyfa-keresztet
-vitt a vállán, azután fekete ruhás, fehér inges férfiak jöttek, rudakra
-tüzött lámpásokkal, a mikben gyertya égett, fényes nappal. Utánuk
-egészen feketébe burkolt alakok következtek, égő szurokfáklyákkal a
-kezükben; arczukat egészen eltakarta a csuklya. Ezek voltak az éneklők.
-Nyomukban egy csapat alabárdos tolakodott előre, a kik közül az
-előlmenők a dárdáik hegyét hátrafelé, a hátuljövők pedig előre szegezve
-tarták, s e dárdahegyektől meghatározva lépdegélt egy emberi alak, a
-kinek az egész termetét egy hosszú sárga csuha fedezte, a minek a
-kámzsája a fejére volt huzva.
-
-Az ember tántorgott, alig birták a lábai.
-
-Végül aztán jött négy férfi, fekete ruhában, a kik egy fekete bársony
-mennyezetet emeltek rudakon, s az alatt lépdegélt egy selyem palástba
-öltözködött férfi, hosszú szürke szakállal, a fején négy-gerezdre
-szabott aranyos süveg, veres öv a derekán, kezében egy arany-edény,
-lánczon csüngő, a miből füstöt szórt maga elé.
-
-– Ez volt a prépost. Rebegé Imola.
-
-– Tudom. Utána jött egy csoport asszonynép, csuf, vén banyák mind;
-szemenszedett boszorkányok. Mikor odáig ért a hosszú csapat, a hol a
-forrás patakja keresztül csergedez az uton, az a sárga csuhás ember-alak
-lehajolt, hogy a markába vizet merítsen: szomjas volt. Egyszerre minden
-dárda hegye keresztbe állt előtte, visszatiltották a víztől. Az
-emberalak hátrafordította a fejét s a csuklya alól valami olyan
-szivbemetsző nyöszörgés hangzott elő, hogy még a lovam is horkolt és a
-sörényét borzolta féltében. Erre a rimánkodó hangra megszólalt az a
-fénybe öltözött alak a mennyezet alól. Rideg, kemény, szomorú hangon
-beszélt: «emlékezzél reá, hogy te neked meg van tiltva olyan vízből
-merítned, a mely tovább folyik!» Azzal a csapat vonult tovább, a sárga
-ruhás bandukolt támolyogva. A sok fertelmes vén banyának mind volt a
-kezében egy korsó, az mind megmerítette azt a patakból s nagyot ivott,
-fujt utána: hej de jó volt! de csak egy sem vitte oda a korsóját ahhoz a
-nyomorulthoz, hogy megkinálja vele: «nesze, igyál az én korsómból, ha
-magadnak nem szabad a folyó patakból merítened.» Hanem énekelni, azt
-tudtak: «irgalmazz nékünk.»
-
-Egy vén csoroszlyát, a ki leghátul csoszogott, nyakon fogtam, hogy
-álljon meg, hadd beszéljek vele.
-
-Az egész csapat olyan mérgesen tekintgetett fel rám, miért nem vettem le
-a süveget a fejemről s a vén banyák hangosan kiabáltak fel rám: «le
-kellene ütni dárdanyéllel a fejéről azt a süveget! Még fentartja a
-tökfedőt, mikor a szentséget elviszik előtte!»
-
-– Hát micsoda szer ez itten, a mit járás közben tartatok? kérdezém a
-banyától.
-
-– Nem látod! Temetés.
-
-– Temetés? Hát hol van a halott?
-
-– Szurd ki a szemedet, ha nem látja! Ott megy abban a sárga csuhában.
-
-Aztán, a mint eleresztettem a nyakát, énekelte tovább: «irgalmazz
-nékünk!»
-
-No még ilyen temetést nem láttam. Azt tudom, hogy nálunk őshitüeknél
-szokás a csatában elesett vitéznek lóháton vonulni a gyász búcsúzó útra
-a sírjáig; de hogy egy halott gyalog menjen a saját temetésére, ilyet
-még soha sem hallottam.
-
-Bántott a nesz, hogy megtudjam, mi lesz ebből?
-
-A lovamat kantáron vezetve, utána ballagtam kevés távolból az éneklő
-gyászmenetnek, a legvadonabb erdő közepébe, a mig egy helyen azt láttam,
-hogy megállnak. Ott áll sűrű bozót közé elrejtve egy alacsony
-tuskóhajlék, mellette egy szikladöbörben volt valami víz, a mi úgy be
-volt lepve falevéllel, rothadó haraszttal, hogy csak a beleugráló békák
-czuppanásáról lehetett megtudni, hogy ott víz van. Ebből már szabad inni
-a sárgaruhásnak, mert ez nem folyik sehová. Azt kezdtem hinni, hogy ez
-valami gonosztevő, a kit veszteni visznek. De miért hozzák ide? a
-vadonba, a hol senki sem látja? Hiszen másutt, a kit kivégeznek,
-népelrettentő példának, azt ugyancsak felmagasztalják magas dombon álló
-bitófára, vagy kerékre, hogy minden ember lássa.
-
-A sárga ruhás a gunyhó elé érve, ott annak a küszöbén magától letérdelt,
-arczával kifelé fordulva. Ekkor az énekesek rákezdték a halotti dalukat;
-énekeltek az angyalokról, a kik a halottat majd bevezetik a
-paradicsomba, a hol örök világosság fog neki fényleni; hatszor is
-elmondták fölötte, hogy «az Úr adjon neki örök nyugodalmat!» Vártam,
-hogy majd előlépnek végre az ijászok, s szokás szerint annyi nyilat
-lőnek bele, a mennyi elég egy halottnak, hogy elmenjen vele a más
-világra. De azt nem tették. Hanem az ének végeztével az a fényes
-öltözetű főpap egy zsákot hozatott elő, a miben sárga föld volt. A vén
-asszonyok dörmögték egymásnak: «Ez a föld a temetőkertből van ám
-elhozva.» A pap marokkal hinté azt a földet a sárgaruhás emberre, aztán
-meg arra a kunyhóra, s akkor így szólt:
-
-– Térj meg te boldogtalan ember a halottak közé. Nyugodjál meg, a hogy a
-halottak megnyugosznak. Ime ez a te sírod. A melyet megáldunk,
-megszentelünk és bezárunk, hogy meg ne nyiljék a feltámadásig. Innen e
-szomorú völgyből te neked kijönnöd, s az emberek közé visszatérned soha
-többé nem lesz szabad; mint nem szabad semmi halottnak az ő sírját
-elhagyni, hogy az élőket rémítse. Tiltva van a járt út széléig elmenned.
-Tiltva van az úton járókat megszólítanod; hanem a kezedben lévő
-kereplővel adsz hangot, hogy észrevegyenek és kikerülhessenek. Ime,
-megszentelék számodra két edényt, egyet az ételnek, másikat pedig az
-italnak. Könyörületes emberek azokat számodra meg fogják tölteni. Az Úr
-lelke lészen veled. Csókold meg a keresztfádat, mely sírod elé fel fog
-állíttatni s élő jel lesz, mely megszólítja a vándorokat, hogy
-alamizsnát adva, fussanak innen.
-
-A sárgaruhás a csuklyán keresztül megcsókolá a saját sírkeresztjét.
-Akkor aztán a pap előszólítá az iródeákot, s mondta fenhangon, hogy mit
-irjon fel a sírkereszt fekete táblájára meszes pamacscsal: «Itt nyugszik
-az Úrban a névtelen, meghalt a világban: él az Istenben.» Úgy állíták
-fel a keresztfát a kunyhó ajtaja elé.
-
-Aztán még egy verset énekeltek, egy imádságot elmondtak, letérdepelve;
-megint felkerekedtek s ahogy jött a hosszú csapat, olyan rendben ismét
-eltávozott. Én ott maradtam, a míg az éneklés hangja elveszett a mély
-útban, és néztem ezt a magárahagyott embert.
-
-Köröskörül minden elcsendesült már, csak a békák ott az álló vízben
-ümmögtek egyszer-egyszer, mintha kérdezgetnék az új jövevénytől, hogy mi
-hozta őt ide?
-
-Az pedig ott ült a kunyhó küszöbén, térdére lehajtott fővel s két kezét
-összetéve a feje fölött. Előtte a sír keresztje. Mellette volt a két
-edény az étellel, itallal, azokhoz nem nyúlt.
-
-Engem valami szörnyű borzalom fogott el, a minőt soha életemben nem
-éreztem. S az a rossz természetem, hogy a mitől megrémülök, annak neki
-megyek, a helyett, hogy elfutnék előle. Oda mentem az emberhez, hogy
-megszólítsam.
-
-A mint az lépteim recsegését a targalyban meghallotta, fölriadt s
-kihúzta az öve mellől a kerepelőt, s elkezdett vele zakatolni.
-
-– Hagyd azt a kerepelőt! mondám neki. Én nem élek a ti törvényeitek
-szerint. Nekem szóval felelj! Ki vagy te?
-
-– A halott! Felelt egy kintól kényszeredett hang a csuklya alól.
-
-– Mit vétettél, a miért halott lett a neved? Gyilkos, gonosztevő voltál?
-Hazádat árultad el az ellenségnek? Istent sértetted meg? Felelj!
-
-Erre a halott ember felegyenesedett ültéből, úgy, hogy egy délczeg
-daliának látszott egész termetében, a fejét is büszkén felemelte, s
-aztán kemény, rikácsoló hangon e szót mondá: «én bélpoklos vagyok!»
-
-S azzal felemelte a csuklyát az arczáról.
-
-Nem mondom el előtted, mi volt az, a mit láttam! Asszonynak ez
-iszonytató képet nem szabad megismerni. Nincs olyan undok mocsárlakó
-hüvelvény, nincs olyan fába szorult erdei manó, a ki ábrázatját
-fölcserélné vele. A fogaim összeverődnek rá s az egész testem egy
-ludbőrré lesz, mikor rágondolok.
-
-– Hol lepett meg ez a szörnyű csoma? kérdém tőle, a minek mi itt
-Székelyországban csak távol hirét hallottuk, de soha nem láttuk.
-
-– A szent földön jártam Endre királyunkkal.
-
-– Minek jártál a szent földön?
-
-– Harczoltam a hitetlenek ellen, kik az idvezítő sírját megfertőztették.
-S vitézül harczoltam.
-
-– S jutalmul a bélpoklot hoztad el magaddal?
-
-– Isten akaratja volt az.
-
-– Elhiszem, hogy az volt. De hát az emberek ezért kitaszítanak a
-világból?
-
-– Rémület én rám tekinteni.
-
-– De hát nincs rokonod, barátod, senkid a világon? Nincs házad, a hova
-elrejtsd magad otthon?
-
-– Van nőm, és vannak gyermekeim. Rokonságom a székelyföldön végig
-elterjedt; van szép birtokom, uri házam. Mégis el vagyok temetve. Nő,
-gyermek, jó barát nem jöhet ki hozzám, és én ő hozzájuk nem mehetek.
-Emberi hajlék engem be nem fogadhat. Egyedüli helyem ez a kunyhó,
-ajtajában a sírkereszttel, a mi még azt sem mondja meg senkinek, hogy mi
-volt a nevem valaha?
-
-– S ki parancsolta azt, hogy ez így legyen?
-
-– A törvény: az irás.
-
-– Miféle törvény? Miféle irás? Én is ismerem az ország minden
-törvényeit; ilyen törvényt soha se a vezérek, se a királyok, se a
-rhabonbánok nem hoztanak.
-
-– A szentirás parancsolja ezt.
-
-– A szentirás?
-
-– A melynek végzéseiben meg kell nyugodnunk. Az parancsolja, hogy a
-bélpoklosok a világtól elzárassanak, a sivatag pusztában egyedül, élve
-eltemetetten, elhagyassanak; senkihez ne tartozzanak.
-
-– S te annak magadat aláveted?
-
-– Mihaszna emelném föl fejemet az Úr ellen? Várom halálomtól
-megszabadulásomat.
-
-A hegytetőről még egyszer aláhangzott az eltávozó ájtatos csapat
-zsolozsmája.
-
-Én pedig felkaczagtam!
-
-– Nem! Nem! Nem! Én annak az Istennek, a kinek ilyen a törvénye, hive
-nem leszek soha! Ne szólj nekem Jézusról! Ne a szeretet Istenéről
-többet! Én az ő nyomdokába nem lépek soha!
-
-Imola reszketve huzta össze magát, a földön kuporogva, a midőn Szilamért
-ily haragra gerjedve látta, a midőn Istennel ortályoskodni hallá.
-Reszketeg kérleléssel nyult a férje keze után, ki azonban eltiltó
-mozdulattal taszítá el a nő kezét magától.
-
-– Ne nyulj a kezemhez!
-
-– Miért ne? Miért?
-
-– Azért, mert én ezt a bélpoklost nem hagytam ott az élő sírban, hanem
-felültettem őt a lovamra a hátam mögé, s hazahoztam őt magammal.
-
-E szókra nagyot sikoltva szökött fel helyéből Imola, s odavetve magát
-Szilamér keblére, átnyalábolá annak a fejét mind a két karjával s
-szapora csókjaival halmozá el arczát, szemét, száját, zokogott is hozzá.
-
-– Oh én szerelmesem! Oh én drágaságom! Hisz épen így lettél Krisztus
-követőjévé. Az ő nyomdokaiba találtak bele épen a te lábnyomaid. A mit
-most cselekedtél, az a keresztyén vallás.
-
-Szilamérnak ragyogott az arcza.
-
-– De hát nem félsz engem megölelni ezután?
-
-– Ha Isten velünk, ki ellenünk? mondá erős hittel az asszony.
-
-Szilamér kebléhez szorítá a nőt.
-
-– Akkor én megyek vissza hozzá.
-
-– Hol hagytad őt?
-
-– Odalenn a cselédek tornáczában.
-
-– De hisz a cselédnép fitymálni fogja, durván bánik majd vele. Pedig
-lehet, hogy előkelő levente volt.
-
-– Bizonyára az volt. De hát hová tegyem?
-
-– Hát nem férne el itten? Nézd, mennyi helyünk van. Három nagy medvebőr
-az ágyunkon. Egyet neki adhatnánk.
-
-– Igaz a. De te iszonyodni fogsz a rátekintéstől.
-
-– Te golyhó! Hát te nem tudod, hogy én, ha idegen férfi jön elém, nem
-látom meg, milyen az arcza? Mindig csak a te arczodat látom magam előtt.
-
-– Áldott légy ezért a szóért!
-
-– Az vagyok már régen! Megállj még! Valami jutott eszembe. Drága jó
-anyámtól hallottam, hogy itt valahol a Szent-Anna tó körül van egy
-csodatevő forrás, a minek a vize minden fekélyt, mirigyet meggyógyít,
-annak sós a földje és meleg a vize.
-
-– Akkor én megmondhatom, hogy melyik az a forrás? Az a virág, a mit te a
-minap hazahoztál, a «világzár» csak sós tőzegföldben, meleg vízben
-terem.
-
-– Arra a helyre pedig én vissza tudok találni. Hegyhát tetején van; a
-miből egy patak nyugatnak, másik keletnek folyik.
-
-– Úgy! úgy! Az egyik a Zsombor patakja, a másik a Bálványos patak.
-
-– És így, ha ketten összetesszük a tudományunkat, még majd ki is tudjuk
-gyógyítani a bélpoklosunkat Isten segítségével. Eredj, vezesd ide.
-
-Szilamér felhozta magával a bélpoklost. Imola addig puha fekhelyet
-készített a számára a pest mellett. Arra lefekteté Szilamér a Lázárt.
-
-– Nem irtózol a szörnyű büzétől? – Kérdé susogva Szilamér Imolától.
-
-– Nem. Én tavaszi ibolyák illatát érzem.
-
-Azután a tűzhelyhez látott, sütött, főzött; valami melegítő italt is
-készített, illatos füszerekkel. A halott evett és ivott. Lakomázás után
-aztán elkezdette regélni a távol szent földön tapasztalt dolgait;
-tüneményes meséket, a mik valóban megtörténtek, s a szent vidéknek
-fölséges látványát. Úgy beszélt, mint egy apostol. Imola elhallgatta
-volna azokat a regéket hajnalig. S a szemeit le nem vette a bélpoklos
-arczáról; a rettenetes arczról, melyre az istenkép fölé egy pokolbeli
-lárvát ragasztott a kórság. De ez undorító kéreg közepett megmaradt két
-szép, lélekkel teljes szem; Imola azokba nézett, s aztán a szemektől nem
-látta az arczot.
-
-Mikor a kakas elsőt kukorikolt, akkor mind álomra tértek. Az álom
-csendjében Szilamér füleit megütötte a két idegen szó, a mit a bélpoklos
-reszkető hangon elsóhajtott: «Kirie eleizon, Kriste eleizon.» Imola
-aludt már, s mégis az ajkai csendesen utána susogták: «Kirie eleizon,
-Kriste eleizon.»
-
-Vajjon mit jelenthet ez a két szó?
-
-Másnap kora hajnalban elindultak mind a hárman: Imola, Szilamér és a
-bélpoklos, felkeresni a tájat, a hol a világzár terem. Imola volt a
-vezető.
-
-A Szent-Anna tó hegyeinek minden völgye tele van csupa gyógyerejű
-csodaforrásokkal. Ha más országban volnának, búcsújáró kápolna volna
-mindenik mellé építve egyfelől, részvénytársaság vendégfogadója a másik
-felől.
-
-Itt buzog fel a tőzegtalajból a sárgásbarna vizű Fortyogó; olyan a
-hangja messziről, mint az álmában horkoló óriásé. Ez a sánták
-gyógyforrása.
-
-Odább egy más forrás zúdul elé, világossárga vízgomolylyal; ennek a neve
-«Szemfortyogó.» Ez vakokat is látókká tesz, s minden szembajt
-meggyógyít.
-
-Majd meg egy hamuszin forrás zubog fel a mohos sziklák közül, a mit a
-szinéért «Hammas»-nak neveznek: a belemártott kéz zsirosnak érzi a
-vizét, s a gőze elkábít. Ez a köszvényt űzi el.
-
-Végre egy lapályos fensik következik, a minek veres a földje, s a rajta
-termő növények levele mind olyan tővér, pozsgár, sötétzöld: ez a
-«Sósmező».
-
-Ennek a közepén van az a forrás, a minek a martját a sárgapiros nenufár
-(világzár) virágai lepik. Most, tavasz elején, csak a tavalyi virágok
-korsóalakú máktokjai uszkálnak a gőzölgő tavacska szélében; a nagy,
-tertyedt rőteres leveleken apró zöld leveli békák hirdetik brekegve az
-idő változását.
-
-Ez volt a keresett csodatevő forrás: régóta ismeretes a székely
-asszonyoknál.
-
-Szilamér és a bélpoklos fejszéikkel, faragó eszközeikkel nagy hirtelen
-összeábdáltak e forrás mellékén egy burdét; a minőket még mai nap is
-szoktak nyaranta felállítani a gyógyúlást kereső vendégek számára.
-
-A bélpoklos itt maradt a burdéban négy napig.
-
-Ötödnap visszatért a Tiburcz várba meggyógyultan. A bélpokol réme
-tisztára elveszett róla. A rettenetes pokolkéreg lehámlott testéről, s
-az arcza előtünt, nemes, büszke vonásaival; a hogy az valaha Isten
-kezéből kikerült; csakhogy olyan gyönge és fehér volt, akár egy leánynak
-az arcza, a mit soha nem lopott meg az égető napsugár.
-
-
-
-
-HÁLÁDATLAN VERÉB A FECSKEFÉSZEKBEN.
-
-A milyen nagy volt az öröme Szilamérnak a fölött, hogy azt a nyomorult
-bélpoklost ilyen csodamódra helyreállította, kétszer akkora lett, a
-midőn egyszer, valami vágytól ösztönözve, visszatért ahhoz a kunyhóhoz,
-a mely ennek élő sírverem gyanánt volt rendeltetve: mert már akkor abban
-egy második bélpoklost talált.
-
-Azt is épen olyan áhitatos szertartással hozták ide mint az elöbbit: a
-kunyhó már akkor üres volt, az ételes fazékban pedig a bennehagyott
-köles már ki is zöldült; ebből világos, hogy az élve eltemetett már nem
-él ezen a világon; bizonyosan megették a farkasok, vagy a sokatevők:
-nyugodjék békével! Hoztak helyette másikat.
-
-Ugy látszik, hogy ez a kunyhó csak olyan átjáró ház a két világ között.
-
-Szilamér azt a bélpoklost is felvette a lovára s haza vitte: a sósmező
-csodaforrásánál épített a számára egy másik burdét, a hol az mosakodjék.
-
-És azután hétről-hétre, mindig ellátogatott a Mohoson túl a magányos
-kunyhóhoz: a hogy azelőtt bölényre vadászni, úgy most bélpoklosokra
-lesni; s nagy vadászszerencséje volt, töbnyire hozott haza egyet a
-cserkészetből. Nyár derekán már kilencz burdé volt sorban felállítva a
-sós-mezőn. A megmentett nyomorultak az egész napot odakinn töltötték, a
-gyógyvíz erejét próbálva kinzott tagjaikon s csak éjszakára tértek haza
-a Tiburcz-várba, a mi nem messze volt a sósmezőtől.
-
-A ki egészen kigyógyult is közülök, nem hagyta el a társait,
-visszatérnie a világba úgy sem volt többé szabad; mert az egyszer
-halottá-mondott bélpoklosnak halálbüntetés alatt tiltva volt az emberi
-társaságba még valaha visszakerülni, a vagyonát szétosztották, feleségét
-férjhez adták; gyerekeit ide-amoda elhordták. De ha szabad lett volna,
-sem hagyák vala el ezt a vidéket, mely ép tagjaikat, emberi ábrázatukat
-újra visszaadta. Neveket vettek föl – a szentek után – csupán
-keresztneveket, a hogy szerzetesek szoktak; egymásnak hűséget fogadtak,
-s titkos egyetértés mellett maguk között megválasztották perjelnek Opoúr
-Szilamért.
-
-És így Szilamér megérte pogány fővel, hogy új rendnek a perjelévé lett.
-– A miről ő maga semmit sem tudott. – De tudta az Úr Isten.
-
-A bélpoklos szerzet egyébiránt nem henyélt ott hiába, ők mindannyian
-távol Palaestinában kinn járt keresztesvitézek valának: egy közülök
-Nikomédiából elhozott magával, a sarujába rejtve, mindenféle kerti
-veteménymagokat, a minőket ottan termesztenek, s a miknek még itt
-Európában hirét sem hallották. Azokat ő és társai, egy körülkerített
-lonkán elvetették, ápolták, öntözték: csodálatos mindenféle főzelékkel
-ellátták a konyhát. (Még most is, annyi száz esztendő mulva, egész
-falvak élnek abból a székely földön, hogy kerti veteményeket
-termesztenek, a miknek a magvát Orbán mester hozta el Ázsiából, s
-azokban a falvakban nincsen szegény ember.)
-
-Viszont Szilamér meg az egyébfajta élelmi szerekről gondoskodott a maga
-ápoltjai számára, s most tudta már meg, hogy mit tesz az, hogy «oszd
-szét a gazdagságodat a szegények között!» Imola pedig szőtte a számukra
-a gyapjúkelmét, hogy tiszta fehér ruhában járhassanak mindig.
-
-Ők foglalkoztak ellenben a halászattal is, s hordták haza a várba egész
-hálószámra a sok potykát, lazaczot, pisztrángot, a mivel még akkor
-hemzsegtek a Mohos kopotyui; úgy, hogy Szilamér maga is megsokalta már s
-azt kezdte hinni, hogy ő az adósa a lázároknak, nem azok ő neki.
-
-Volt közöttük egy, a ki valaha kolostorban lakott, ott megtanulta azokat
-az ájtatos zsolozsmákat, a miknek diák a nyelve; ez betanította azt a
-többieknek, a kik aztán esténkint, mikor a várudvarra visszatérének,
-körültérdepelték a tornáczba felvezető csarnokot, s rázendíték
-mindenféle összeolvadó vékony és vastag hangokon a «de profundist»-t,
-hogy csupa gyönyörűség volt hallgatni.
-
-Úgy éltek itt együtt, keresztyének és tuhudúnok, ebben a minden
-Istenektől megszállott magányban, mintha ez volna örök maradásuk. Arra
-senki sem gondolt, még maga Szilamér sem, hogy ezt a Tiburcz várát csak
-bizonyos ideig engedte át neki és életpárjának Rapsonné asszony, s hogy
-majd nemsokára elkövetkezik az idő, a mikor az asszonyságnak a tagjait
-megpróbálgatják a hozzászegődött csúzok és zsábák s akkor az jönni fog
-cselédnépestül a Tiburcz várába, a Kénbarlang gyógylevegőjében fürödni:
-s annak majd bolond nagy öröme lesz, a mikor megtudja, hogy kilencz
-bélpoklossal van tele a vára.
-
-De ő biz erre, ha gondolt is, kiverte a fejéből. A bélpoklosok baja
-elébbrevaló, mint a Rapsonnéé! Aztán meg, ha ő nem retteg ezeknek a
-társaságától, s nem félti a lehelletük ragályától az ő Imolájának a
-százszor szép orczáját; hát akkor a Rapsonné se féltse a maga
-ábrázatjának száz éves barázdáit; hanem pártolja tovább az ő ápoltjait;
-még buzgóbban, mint a hogy ő tette eddig.
-
-Annál ugyan lelkesebben senki sem ápolhatta volna ezeket a
-szerencsétleneket, mint a hogy ő tevé; de meg is nyerte érte a jutalmát
-az égtől; mert úgy a nyár közepe felé egy olyan gyönyörüséges kis
-angyalkát küldött le neki az égből az Úr, a milyenek csak tele piros
-pofácskával fujják odafenn az arany trombitát. Aztán fiu volt!
-Szakasztott az apja!
-
-Noiszen volt öröm a háznál! Akkora örömtüzeket rakatott Szilamér a
-dombokon, hogy a szomszéd országba ellátszott a lángja. Ki is hiresztelé
-hetedhét országnak, hogy ő neki fia született, mely kihiresztelés ilyen
-furfanggal szokott végbemenni. Összefogtak valami tíz kutyát a
-karámokból, s azoknak a farkára kötöttek két zsindelyt: azokra a
-zsindelyekre felirták egyfelől minuskel betükkel, másfelől székely
-irásjegygyel, hogy milyen öröm esett Opour Szilamér házatáján; akkor
-aztán elbocsáták az ebeket, jót húzva rájuk az ostorral. A mint aztán a
-futó kuvasz meghallotta a farkához kötött két zsindelyt csörömpölni, azt
-gondolta, az ördögök szekere csörtet a nyomában s elkezdett uszúlni
-világtalan világba; míg valami faluba nem ért: ott elfogták, elolvasták,
-mi van a két zsindelyre irva, s aztán megint odább eresztették, hadd
-vigye a szomszéd faluba a hirt. Így hordták azok aztán el az örömhírt
-hetedhét országba! Bizonyosan megtudta ezt a hirt a négylábú hirmondók
-utján maga Mike Sára asszonyom is. Csakhogy az izenetnek a kelet helyét,
-azt nem mondta meg neki a komondor.
-
-Hej jó dolga volt valami hét napig bölénynek, dámvadnak: Szilamér nem
-kergette őket; otthon ült: azt leste, mit beszél az «ember?»
-
-Hetednap estéjén, (szép derült alkony volt!) a mint a leáldozó nap
-végsugara végig sütött a nyitott ablakon át, Imola ágyáig, egészen
-bearanyozta az anya és gyermek orczáját: olyan volt az, mint a kinyilt
-rózsa a maga bimbójával; Szilamér egészen el volt veszve az ő
-nézésükben. Se látott, se hallott. Odakinn a várkapu előtt ugyan fútták
-pedig a kürtöt; s azután egész csapat lovas dübörgése hangzott a
-csapóhidon: nem ügyelt ő arra. A nyitott ablakon át pávaszem-pillangók
-repültek be a szobába; a kis gyermek sikongatva kapkodott feléjük
-parányi kezével: rájuk ismert talán? régi játszótársak abból az időből,
-a mikor még neki is szárnyai voltak. Szilamér a gyermekben
-gyönyörködött, Imola meg Szilamér arczában, s a mint így az alkonysugár
-az egyik arczra, az meg a másikra, a másik meg a harmadikra vetette a
-mosolygó verőfényét, hát abból olyan ragyogás támadt, a milyennel csak
-Isten veszi magát körül.
-
-Nem csoda hát, ha csak akkor vették észre Rapsonné asszonyt, a mikor az
-már ott állt az Imola nyoszolyája fejénél és megszólalt. Be is volt
-bugyolálva nagyon a szeméig, meg a szájáig patyolatkendőkkel, mert az
-esteli harmattól nagyon őrizte magát.
-
-– Jaj! jaj! Mit csináltok, boldogtalan népek!
-
-Ezzel a rikácsoló szóval üdvözlé «adjon Isten» helyett a boldog
-révedezőket.
-
-De egyszerre el is mult minden ragyogás mind a három arczról: még a nap
-maga is, mintha szintén megijedt volna a vén tündértől, egyszerre
-elrejté magát a hegy orma mögé: Imola, az ösztön borzongásával takarta
-el a kis fia fejét a két tenyerével; Szilamér meg pogány babonás
-szokásból dörmögé a foga között: «tüske a talpadba!», a mit voltaképen a
-boszorkányok ellen volt szokás kimondani, de a mit megtartottak a vadász
-emberek is, mikor cserkészetre indulva, legelébb is valami banyával
-találkoztak.
-
-Rapsonné pedig folyvást kiabálva, «de mit tesztek? mit csináltok?»
-rohant az ablaknak; még azt hitték, ki akar rajta repülni s egy cseppet
-sem csodálkoztak volna, ha a mankóját a térde közé kapva ellovagolt
-volna rajta a levegőben. Azonban csak be akarta tenni az
-ablakszárnyakat, a mik jó vastag üvegből készült s ólomkarikákba foglalt
-táblák lévén, egyszerre homályban hagyták a szobát. Aztán jött csak
-vissza nagy zsémbeléssel.
-
-– De hova gondoltok? A míg meg nem újul a hold, nem szabad meglátni a
-napsugárnak az ujszülött arczát, mert megveri a ragya! S gyertya sem ég
-az asszony ágya mellett! Micsoda gondatlanság ez! Mindjárt jön a Kamor
-tündér a téglázó vassal, a mint azt látja, hogy nem ég a gyertya a
-betegágyas asszony nyoszolyája mellett.
-
-Szilamér szaladt a kandallóhoz gyertyát gyújtani.
-
-– Ne abba a vasgyertyatartóba! Keress rezet! Oh milyen élhetetlenek az
-ilyen fiatal házasok! Vasat nem szabad az asszony közelébe hozni: még
-csak egy varrótűt sem szabad neki a kezébe venni, a míg a hat hete le
-nem tel. Ellenben egy tikmont kell neki a vánkosa alá tenni; a
-kicsikének meg egy szál veres selymet kötni a lábára, a nyakába meg egy
-violagyökeret. Oh be tudatlan nép. De jó, hogy ide vetődtem hozzájuk!
-Még elpusztitanák magukat nálam nélkül. Így ni! Fordítsd meg Szilamér
-öcsém azt az ágyat, fejjel legyen az ablak felé az asszony, gyermek.
-Külömben holdas lesz belőle, ha a holdvilág rá talál sütni. Hát nincs
-javasasszony körülöttetek, a ki erre megtanítson?
-
-Szilamér ijedtében megtett mindent, a mit Rapsonné parancsolt. Az ágyat
-is megfordítá, az égő gyertyát is odahelyezte melléje arra az
-asztalkára, a min mindenféle drágalátos főzemények álltak csodajóságú
-füvekből, miket a jó Gidula nénő készített Imola számára; de a mikkel az
-elfelejte élni. Rapsonné mind sorba kóstolta, szagolta valamennyit s
-itéletet mondott fölöttük; ez jó, ez sem árt, ez az ezeraranyos fü! ez a
-szívkinyitó, de csak a virágját kellett volna megfőzni, nem a levelét
-is; de hol maradt a tetemtoldó fű! attól ered növésnek a gyerek; hát a
-boldogasszony tenyere? Azt ugyan a pogányok nem ismerik. No majd én adok
-belőle. Hoztam én magammal eleget.
-
-Ez alatt elhelyezkedék abban a karosszékben, a mit Szilamér tolt oda a
-számára.
-
-A nénémasszony tovább zsémbelt:
-
-– De ugyan hová gondoltál, hogy kinyisd az ablakot naplemente után? Az
-kell, hogy bejöjjön a büdi boszorkány, elcserélni a gyerekedet,
-elváltani a magáéval? Akkor aztán majd tarthatnád a kandallóban a tűz
-fölé, hogy adja vissza a tiedet, mert külömben az övét a tűzbe dobod.
-Ilyenkor ólálkodnak legjobban a boszorkányok az újszülött gyermekek
-körül, a míg azok vagy vizen, vagy tűzön fel nincsenek avatva, akár
-keresztyén, akár tuhudún szokás szerint. Ahol ni! Mit mondok? Már ide
-benn is van a szobában a boszorkány!
-
-Mind a ketten, az apa is, az anya is egyszerre a nénémasszonyra
-tekintének: elég nagy ostobasággal; mert hisz ő nem saját magára
-példázott, hanem arra a nagy pávaszemesszárnyú pillangóra, mely ott
-keringett a szövétnek lángja körül, s a mit repkedése közben
-szerencsésen le is sujtott a mankójával, s aztán kezébe ragadva, kitépte
-neki a szárnyait, a fejét; «hej te rossz boszorkány! Körmömre kerültél,
-nesze neked!» s azzal a darabjait a kandallóba dobálta. A kis gyermek
-erre elkezdett sirni: ő bizonyosan meghallotta a halálrakinzott
-játszópajtásának a jajszavát, a mit már a durva földlakók vastag fülei
-nem hallanak meg. A gyermek ordított, kapálózott.
-
-– Huh be csunya vagy, pih de rút! mondá Rapsonné a gyermekre; de a
-mellett édeskésen mosolygott az anyja szemébe. Így kell ám a gyermeket
-dicsérni; mert a ki azt mondja a kis gyermekre, hogy «jaj de szép», az
-megigézi: az olyan ellen ki kell köpni. Rút gyermek vagy!
-
-Az aztán eldugta az arczát olyan helyre, a hol jó volt neki.
-
-Rapsonné asszonyom pedig elhelyezkedett szépen a karszékben, a cselédjei
-vánkosokat hoztak utána s azokkal a hátát meg a lábait felpoczkolták.
-
-– Noh, édes hiveim, ennek ugyancsak örülök, hogy így beteljesült minden
-kivánságtok. A mint megtudtam ezt a nagy örömöt, mindjárt repültem is
-hozzátok. Utba ejtettem az édes apátokat: annak is elmondtam, hogy
-milyen nagy ünnep van a családjában. Hejh de nagyot ugrott a jó öreg.
-Mindjárt azonnal ökröt süttetett, s vár benneteket a radinára. Nagyon
-lelkemre kötötte, hogy csak siettesselek benneteket. Még ma akarja a kis
-porontyát látni.
-
-Imola és Szilamér nagy szemekkel bámultak egymásra. Hát ez azért jött
-ide látogatóba, hogy rögtön kitegye a szűrüket innen? Imola nem magáért
-aggódott: ő erős, egészséges vérű nő volt: nem szokása a kényeskedés; de
-a kis gyermeket féltette az éjszakai uttól.
-
-– De hát most mindjárt elmenjünk alkonyat után? kérdezé szepegve.
-
-– Oh ilyenkor nyáron hosszú az esthajnal, drága szép holdvilág süt; én
-magam is mindig éjszaka utaztam, akkor langyos hűs a levegőég; a
-fülemilék olyan szépen hangicsálnak minden bokorban; a fű között úgy
-világít a sok fénylő bogár, mint a csillag hamva. Aztán az apátok
-megigérte, hogy fele uton elétek jön Bálványos várából, fáklyás
-kisérettel; ott fog rátok várni már a Lobogó forrásnál. Oh édes
-szivecskéim, bizony olyan nehezen eresztelek el benneteket innen, mintha
-a saját édes gyermekeim volnátok; de már a minek meg kell lenni inkább
-ma legyen meg, mint holnap. Itt nem is volna már helyetek, mert én nekem
-sok a cselédnépem. Azok se hálhatnak egymás hátán a ti pereputtyotokkal.
-Az is megeshetnék, hogy az én kigyóm éjszaka el találna látogatni a
-gyermekágyas asszony nyoszolyájába s ő megijedne tőle.
-
-Imola már is megijedt.
-
-– Készüljünk az útra! mondá Szilamérnak, fektéből fölemelkedve, s maga
-is azon kezdte a készülődést, hogy a kis gyermekét bekötözze gyöngéden,
-gondosan a puha pólyába.
-
-– Hiszen az asszonyka a kis gyermekével igen jól fog utazhatni az én
-gyaloghintómban; az egyik zsellyémet odaadom neki, helyezze el magát
-benne: mintha ágyban volna; még alhatik is ottan. Nagyon jó helye lesz!
-
-– Jobb helye lesz neki az én ölemben! Vágott oda nagy nyersen Szilamér.
-
-Biz őtet egy kissé elkedvetlenítette az, hogy ilyen rögtön el kell neki
-hagyni ezt a tanyát. Úgy megszokta már itt, a hol minden napja csupa
-boldogság volt. Aztán ilyen rögtön éjszakai útra kelni lábbadozó
-asszonynyal, gyermekkel. Aztán visszamenni Bálványosvárába, a hol még az
-apja parancsol, s a Zsombor öcscse ortályoskodik vele (még nem tudta,
-hogy meghalt). És még valami más is bántotta, marasztalta: a szive úgy
-húzott ide azokhoz az emberekhez, a kik megszabadítójuknak tekinték.
-Azonban hát Rapsonnénak teljesen igaza volt: ő ezt a lakást csak addig
-engedte át nekik, a míg magának szüksége nem lesz rá és most visszakéri.
-Ezért is ezer köszönet neki.
-
-Rapsonné pedig, hogy még jobban siettesse az útra készülésüket, elővette
-a legsikeresebb módját az elriasztásnak, elkezdett egyszerre nyögni,
-jajveszékelni; jaj ez a ballábam, jaj a féloldalam! Ez a gonosz zsába!
-Mintha késsel hasogatnák. Jaj, mikor így rám jön ez a kinzás, azt
-hiszem, hogy nem érem a reggelt! Leányok! Leányok! Hol van a zabos
-tarisznya? Hol az ezer virágos égett vizem? Hol a tárkonyeczet? Mindjárt
-elkárhozom.
-
-Ez elől csakugyan szökni kell.
-
-Ezenben megszólal ott lenn az udvaron a szokott estéli zsolozsmája a
-hazatérőknek:
-
-  «A mélységből kiálték hozzád én Uram
-  Hallgasd meg az én szavam!…»
-
-Rapsonné asszonyom torkában egyszerre bedugult a jajgatás erre az
-énekhangra: «hát ez micsoda ének odakinn? Miféle barátok virginálnak
-itten?»
-
-Ha nem ismerné az ember olyan jól Szilamért, s nem tudná felőle, hogy
-milyen tiszta, őszinte, ravaszság nélkül való lélek lakik benne, bizony
-azt hihetné felőle, hogy aligha nem járult a feleletéhez vagy egy
-nehezékre való abból a székely furfangból, a mivel a góbé egész ártatlan
-képpel tud elmondogatni olyan közönbösnek látszó dolgokat, a miktől az,
-a kinek mondva vannak, a bőréből ugrik ki ijedtében.
-
-– Hát bizony! édes nénémasszony, ezek oda alant, a a kik a maguk módja
-szerint dicsérik az ő Istenüket, nem egyebek, mint azok a szerencsétlen
-bélpoklosok, a kik a világi társaságból ide az erdőkre kiűzettek, s a
-kiket én aztán egyenkint ide hordogattam, itten ápolgattam; a feleségem
-azt mondta, hogy ez olyan cselekedet volt, a mely a mennyországra ad
-érdemet. Most már majd itt hagyom a te kegyelmednek e jámbor népeket,
-ápold őket tovább s vedd át a mennyországhoz való igazamat.
-
-De úgy meggyógyult erre a szóra Rapsonnénak mind a két lába egyszerre,
-hogy mint a kurta kigyó, úgy ugrott ki a karosszékből.
-
-– Micsoda? Te bélpoklosokkal töltötted meg az én kastélyomat? Oh te
-Isten nélkül való pogány. Nem is telhetett ki ilyen ördöngösség mástól,
-mint egy Krisztustagadó tuhudúntól! Eddig is hat ördöggel jártak a
-pogányok: Guta, Fene, Mirigy, Csoma, Dobrocz, Kék-kelevény s most ez
-idehozza közéjök még a Bélpoklot is, hogy kilegyen a hetes szám!
-Leányok, cselédek! Hej! vaslapátot tüzesítsetek, eczettel füstöljetek,
-köménymagot, tömjént égessetek! Semmit a földre le ne tegyetek, a mi
-batyut elhoztatok! Ki innen a pokol birodalmából, a döglelet verméből!
-Ki ebből a Zsodoma-Gomorából! Tűz maradjon utánam!
-
-A nagy ijedtségtől úgy ugrált Rapsonné, s úgy hadonászott a két kezével,
-mintha a szent Vida-táncz rohanta volna meg.
-
-Szilamér odalépett felé, hogy megengesztelje; de Rapsonné neki fogta a
-mankóját két kezével, mint valami dárdát s azt a harmadfél fogát
-rávicsorítva, neki acsarkodott.
-
-– Hozzám ne közelits, te bélpoklos pogány; te istentagadó filiszteus!
-Itt maradhatsz már a nőstényeddel meg a kölykeddel együtt ebben az
-elátkozott várban; hogy szakadjon rád, mikor legvigabban tánczolsz!
-Elharácsoltad tőlem ördögi ravaszsággal, a Tiburcz váramat, hogy soha
-bele ne jöhessek többet. Égj meg benne egész czudar pereputyoddal
-falkástul! Engem nem lát többet ez a gyehenna-birodalom! Így foglalja el
-a háládatlan veréb a fecskefészket, a hogy te elfoglaltad az én váram.
-Tied lehet már ez az egész erdőm, szaladgálhatsz benne: hogy kergessen
-meg a bolygó lidércz, ökleljen meg a vad bölény, marjanak meg a
-farkasok. De legjobban megmarjanak azok a fene bélpoklosok, a kiket ide
-gyűjtöttél: háládatlansággal fizessenek érte! Vigyetek ki innen!
-
-Két leánycselédnek úgy kellett az asszonyukat a karjaikra emelni, mint a
-hogy a «gólya viszi kis fiát» a gyermekjátékban; nehogy a talpai azt a
-pallót érintsék, a mit e bélpoklosok léptei megfertőztettek.
-
-Még az ajtóból is visszafordult, Szilamért lepocskondiázni válogatott
-pogánynevekkel; a miken az utoljára nevetett.
-
-Ime az a jutalma tehát már megvolt ezen a világon a bélpoklosok
-ápolásáért, hogy nem kellett éjnek éjszakáján neki indulnia, lábbadozó
-feleségével és gyönge kis gyermekével a nyaktörő útnak és sötét
-erdőknek, a hol ilyenkor az igaz, hogy nagyon szépen énekelnek; de nem a
-fülemilék, hanem a farkasok.
-
-
-
-
-AZ EL NEM OLTOTT TŰZ A KANDALLÓBAN.
-
-Ment volna hát már a Tiburcz várából Rapsonné asszonyom, ha el nem
-állták volna az útját a bélpoklosok; de azok oda térdepeltek szokás
-szerint karélyban a garádics tornácza elé, s ottan végzék esteli
-ájtatosságukat. Senki pedig hozzájuk nyulni nem mer vala, hogy ellökje
-őket az útból. A fehér kámzsás csuha minden részét a testüknek bőven
-takarta: mert a bélpoklosoknak meg van tiltva az arczát, vagy a kezét
-világi ember előtt valaha feltakarni.
-
-– Oh édes cselédim: ti jámbor Lázárok, rebegé Rapsonné asszony a hideg
-láztól vaczogó állal. De nagyon teli van a ti torkotok áldással. Bizony
-nagyon szánlak benneteket, ti szegény Lázárok. Nesztek, ime alamizsnát
-adok; vegyétek el az Isten nevében.
-
-Azzal kilencz ezüstdénárt vőn elő az oldalán függő tarsolyából s azokat
-kiosztá az előtte térdeplő nyomorultak között; még pedig olyan elmés
-módon, hogy a mankójának a vége el levén hasadva: ebbe a hasadékba
-szorítá bele a vékony ezüstpénzeket s úgy nyújtá azokat a szegényeknek,
-a kiknek azt viszont nem volt szabad puszta kézzel elvenni, hanem
-mindegyiknek a csuhája ujjához lévén varrva egy keztyű, abba dugott
-kézzel nyulhattak az alamizsna után. Innen maradt fenn az a közmondás:
-majd megtanítlak keztyűbe dudálni!
-
-A Lázárok azonban még erre sem tágítottak; de még jobban hálálkodtak
-versekben.
-
-Rapsonnénak erre valami jutott eszébe, a mivel magát is kiszabadíthatja
-a pokol tornáczából, másokat pedig egészen belemárthat a csávába.
-
-Elkezdett ő is kegyesen sopánkodni.
-
-– Óh ti jámbor Lázárok: bizony nem hiába rángatjátok az angyalok
-kantusát a ti hálálkodástokkal; mert ugyan jó helyre hozott benneteket
-az örd… vagy mit mondok? szent Lázár apátok. Jaj de áldott jó uraság ez
-a ti pártfogó gazdátok; mintha nem is tuhudún volna, de maga a köpönyeg
-szabdaló Szent Márton volna; hát még a felesége, az igazi keresztyén
-asszony: a ki maga fonta, szőtte, szabta a ti kantusaitokat. Tudom, hogy
-tűzbe-vízbe mennétek érettük, ha megtudnátok, hogy valami nagy
-veszedelem fenyegeti őket. No hát tudjátok meg. Bizony nagy csapásra
-vannak az ő fejük fölé emelkedve igen súlyos kezek. Holnap lesz
-Szent-Lőrincz napja; ma van az éjjele. A mikor, tudjátok, Szent Lőrincz
-tüzes könyei hullanak az égből. Szent Lőrincz könyei nekünk; de a
-tuhudúnoknak a csillaghullás a tűzeloltó, új tűzgyujtó ünnepet jelenti.
-Holnap az Opour Szilamérnak is fel kell menni Bálványos várába, mert
-neki is új tüzet kell hozni, a marháit a tűzön átterelni és a mi fő
-dolog, az újszülött fiát a tűzön felavattatni. Mert ez a gyermekcse csak
-félig keresztyén: az anyja után; az apja felől pedig pogány. A vén Opour
-Kevend pedig felfogadta két fia holttestére, a kik mind a ketten Imola
-miatt estek el a harczban, hogy ha ennek az asszonynak fiugyermeke
-születik, ő annak az arczát a tűzfelavatáskor úgy elcsufittatja a
-billogós tüzes késével, hogy abba soha asszony bele ne szeressen; világ
-ijesztője legyen, pogánynak maradjon. Ez vár arra a kis ártatlan
-csecsemőre holnap. A Mike Sára asszony pedig ezt nem tudja; mert ha
-tudná, hogy a leányának fia született, bizony kiadná a parancsolatot az
-Andorás fiának, a ki az átjáró várban lesi már nyugtalan, hogy mikor
-üssön rajtuk a bálványosvári pogányokon? hogy rohanja meg a várukat,
-ragadja ki a pogányok kezéből, kárhozat torkából az ő kicsiny unokáját.
-Azonban ha Mike Andorás megtudná ezt, bizony nem is várná, hogy az anyja
-parancsoljon neki; de magától neki esne Bálványos-vár kapujának, s
-betörné erővel, úgy szabadítaná ki az áldott szent hugát, meg annak az
-ártatlan gyermekét. Ha tehát ti olyan nagyon szeretitek azt a ti jóltevő
-gazdátokat, meg annak az angyali hitvestársát; s ha olyan nagyon
-kivánkoztok Isten országára érdemesnek lenni, semmi jobb dolgot el nem
-követhettek, mint ha most azonnal neki iramodtok, megvinni ezt a hírt
-Mike Andorásnak az átjáró várba, a miben tudósok vagytok. Ezért
-bizonynyal ő tőle mind aranypénzt kaptok!
-
-De már az utolsó szavakat nem hallották a Lázárok, mert egyszerre mind
-felugráltak s futottak ki a kapun; neki a meredek hegyoldalnak, mintha
-egymást űznék; nem válogatva az utat, hanem ugrálva szikláról-sziklára;
-az elátkozott haláltornáczán keresztül, a hol még vad sem jár; a merre
-legegyenesebb az út az átjáró vár és a Bara mezeje felé.
-
-Szilamér a vár ablakából látta ezt a futást.
-
-– Nézd! A Rapsonné megbolondította a Lázárainkat, úgy futnak hegynek
-alá, mint a kiket a gersei ördögök űznek.
-
-Rapsonné pedig nagyot nevetett utána, mikor ezeket ilyen szépen szélnek
-bocsátotta. Lesz ebből haddelhadd! Holnap az Opourék, meg a Mikéék
-egymásnak a vérét fogják inni! Az lesz a derendóczia! Fel nem tartja ezt
-már semmi világi hatalom.
-
-Most már mehetett ki a várból. Ott nem maradt volna éjszakára még azért
-az ördögért sem, a kinek kötelessége «deli ifju legény képében»
-megjelenni. De elébb megvárta, hogy sós hamuval, büdöskővirággal
-behintsék előtte a kapualját s a felvonó hidat, a min a bélpoklosok
-keresztülmentek; csak azután vitette ki magát, két szolgálója nyakába
-kapaszkodva.
-
-Mikor aztán kinn volt, akkor odakinn a porondon leterittett egy kerek
-tevebőr-szőnyeget és arra állt rá.
-
-Erről a «szigetről», a hol ő neki magának nem árthatnak a felköltött
-gonoszok, meghagyá a hétszeres átokkal a megutált várát:
-
-– Czudar, undok, pokoltanya! Sodoma, Gomora, Gyehenna, Koponyavár!
-Rajtad hagyom balkézi áldásom! Tűz porrá égessen, föld gyomra elnyeljen,
-tüzes istennyila beléd lecsapkodjon, éjjeli kisértet rajtad végig
-járjon, a befaló kenyér benned kővé váljon, éles kés, nyil, fegyver
-gazdájának álljon, halálmadár rólad soha el ne szálljon!
-
-S azzal hét kavicsot felszedve a balkeze markába, háttal a várnak
-fordulva, odahajítá azt a háta mögé, s aztán a tevebőrszőnyeggel együtt
-fölemeltetve, úgy viteté magát a zsellyeszékéhez.
-
-– Siess! míg nem jönnek! (Tudniillik azok a rosszlelkek, a kik ez átkok
-végrehajtására előhivattanak.)
-
-Mégis megérkeztek pedig; egy jött csunya nagy dongó bogár képében, a
-másik mint czikázó denevér, a harmadik mint szürkébe öltözött éji lepke,
-a negyedik mint suhogó bagoly: mind őt repkedték körül nagy
-átalkodottan.
-
-– Gyih előlem! Hess utamból! Ribancz fajzat! Lidércz-kotlás!
-Patvar-kisze! Tündelevény! Rézorrú bagoly! Pusztuljatok dolgotokra! Nem
-ismeritek már az ostoromat?
-
-Azzal leoldva derekáról a háromrét odafont kigyót, s azt a fejénél
-megfogva, nagyokat pattintott a farkával, mint egy csordahajtóostorral a
-levegőben, szétverve a pokol szárnyas népét maga körül, míg a cselédjei
-beültették a gyaloghintóba s aztán ketten két felől hajtották pávafark
-legyezőkkel előle az éjszaka rémeit, a mik az éjjel későn utazókra
-leskelődnek. Úgy ment késő éjjel az útjára.
-
-* * *
-
-Bizonyára a vén tündér nem szokott hiába átkozódni. A kit ő rontó
-szavakkal meghagyott, megérezte az azt.
-
-Alig távozott el csörtető kiséretével Tiburcz várából, a midőn nyomban
-két jövevény garaboncz kezdett el éles sípjával fütyölni a várkapu
-előtt. A mint beereszték, s odabocsáták őket Szilamérhoz, ez mindjárt
-rájok ismert. Ezek a Gyulának (a tűzgyujtó papnak) a garabonczai.
-
-– No, fiam, mit hoztál? kérdé az egyiktől.
-
-– Én semmit sem hoztam. De vinni akarok. Holnap lesz tűzáldozat napja,
-ó-tűzoltás, új-tűzgyujtás szere. A Gyula elküldött, hogy vigyük fel
-vaskondérban a tavalyi tüzet, mind egy szikráig Tiburcz várából;
-reggelre ott legyünk a tűzhalomnál.
-
-– Hát te másik, mit hoztál?
-
-– Én már csak hoztam valamit. Itt van a rováson. Maga a rhabonbán
-faragta rá.
-
-S ezzel átadott Szilamérnak egy singnél hosszabb mogyorófa pálczát, a mi
-négyszögletűre volt megfaragva, s aztán mind a négy oldalára egy-egy sor
-székely betű volt felmetszve; a miknek összességéből Szilamér
-megtudhatá, hogy atyjának az akaratja szerint holnap ott legyen
-újszülött gyermekével együtt Bálványos-várban a tűzhalomnál, hogy az új
-tűz fölött magzatát igaz tuhudún hit szerint a billogos felavassa.
-
-Szilamérnak úgy jött ez az izenet, mintha jeges vízzel öntötték volna
-végig a hátát. Nagyon alá kezdett hajolni a feje tőle.
-
-A vaskondért megtöltötte a háznál levő tűzzel.
-
-– Mindenünnen kiszedtétek a tüzet? kérdezé a garaboncz. Kályhából?
-kemenczéből? pestből? kandallóból? katlanból? tűzhelyből?
-
-– Az én tüzem mind itt van. Felelt Szilamér és annyiban igazat mondott,
-hogy a felesége szobájában levő kandallónak a tüze nem az övé volt,
-hanem az asszonyáé. Azt csak nem olthatta ki.
-
-De a garaboncz észrevette, hogy ott egy ablak világít, s kérdést tett
-miatta.
-
-– No igen felelt Szilamér, ott a szövétnek ég a gyermekágyat fekvő
-asszonyom mellett.
-
-– Az pedig szükséges, hogy égjen; helyeslé a garaboncz. De el ne
-felejtsd uram azt is kioltani holnap hajnalban; mert különben nem
-gyullad meg az új tűz.
-
-– Bolond nélkül is tudom. De ne bizzátok a tűzkereket a két öcsémre,
-mert azok nem gyujtják azt meg.
-
-– Bizonyára a tűzkereket nem gyujtja meg a te két öcséd, uram.
-
-A garabonczoknak meg volt hagyva, hogy Szilamérnak el ne fecsegjék az
-öcscsei halálát.
-
-Azok elloholtak a rúdrafűzött vaskondérral, a miben a Tiburcz-vári
-parázs volt felhalmozva, mikor bementek vele az erdők sötétjébe, azt
-hihette, a ki látta, hogy két manó visz izzó gömböt a vállán.
-
-Szilamér visszament a feleségéhez, kis fiához, megcsókolta az arczaikat:
-«aludjatok csendesen.»
-
-Aztán kiment a vár lonkájára, mikor már az egész vár álomnak eredt, s
-ott járt fel s alá magában egyedül.
-
-A nagy virrasztás éjszakája ez a tuhudúnoknál. A régi emlékezet
-felébredt a szivében s ellopta az álmot a szemeiről.
-
-A nap leáldozott már a hegyek között, s a Szent-Anna taván és a mély
-völgyek közt sötét este volt már, de a Hargitán túl egy hegyszakadékból
-még odatűzött a lehanyatló nap a sík láthatárról Bálványos-várára,
-tűzszínűre festve a ködös erdők mélyéből kiemelkedő hatalmas ormokat;
-maga az istenek tornya úgy ragyogott messze, mintha egy eget támogató
-tűzoszlop volna. Lassankint elhalaványult az is, mind jobban borongva
-visszahanyattlott a ködös sötétségbe, még az aranynap képe a torony
-tetején is fekete lett végre.
-
-Az elsötétülő égen megjelentek halkan a csillagok, előbb az örege, majd
-az apraja is. Az ősmagyar világban mindannyinak neve volt, ismerték.
-Egész tudomány volt az. A keresztyének naptárában nincs annyi név
-fölirva, mint a mennyi volt feljegyezve a tuhudún égen. Azokra
-tanították az apák a gyermekeket.
-
-Szilamér a vár erkélylonkáján, a kőpárkányra ülve nézegette az ismerős
-csillagzatok jöttét és lementét. Az egész égboltozat megelevenedett
-előtte, mint egy járatos tartomány.
-
-Az egész vár aludt már; de a csendes éjszakának ott künn a vadonban
-saját neszei vannak.
-
-Mikor az utolsó emberfujta hang is elenyészett már, a bálványosvári
-csillagüdvözlő tárogató dal, akkor az éj maga kezd el beszélgetni a
-virrasztó emberhez. Valami borzong végig a tájon, mint egy végtelen nagy
-sóhajtás; szellő volt talán, mely a fák sudarain végig fuvalt, vagy tova
-rebbenő tündér (a szélanya), a kinek a palástja általsuhant rajtuk, a
-csillagos feketekék magasságból emberkiáltáshoz, harsonaszóhoz
-hasonlatos hangok felelgetnek össze; éjjeljáró hattyu, daru,
-vadlúd-csapat száll talán odafenn? Rejtelmes búgások támadnak a
-völgyből, mintha a föld maga álmában beszélne; pedig talán csak a
-bölény, meg a névtársa, a bölönbika, a gázlómadarak legkisebbje,
-álmatlankodik ott? Távol gyermeksiráshoz hasonló hangok keletkeznek
-itt-ott, hogy az ember szive majd megesik rajtuk; pedig talán csak a
-hiúz nöstény hivogatja párját. Majd megint egyszerre százszoros ormótlan
-ordítás kardala rivall fel, mintha pokolkürtőin kiszabadult ördögfiuk
-acsarkodnának fel egy jelszóra; dámvadat felverő farkascsorda lesz az. A
-csörtetés elhangzik a völgyben. Néha valami csattanó robaj dörömböl fel
-a rengetegből; korhadt faóriás dőlt ki a tövéből. És folyton-folyvást
-hangzik közben a két testvérpatak, a Zsombor és Bálványos zuhatagjainak
-éjjeli zenéje, mintha tündérkezek vernének ezerhúrú hárfát, hogy legyen
-zenehang, a mihez a Mohos bürüjén az éji lobogványok, a tüzes millingek
-kisértettánczukat egyre járják.
-
-S e sok éjjeli hang mind Szilamérhoz beszélt.
-
-«Elhagytad már félig őseid vallását: megtagadtál minket, régi isteneket;
-a kik vezéreltük a te dédükeidet, hirben, dicsőségben; a kik Etelének
-kezébe adtuk a Hadur kardját. A kik népek romlásából, vérengző
-harczokból a kis székely nemzetet biztos menedékbe elvezettük,
-megtartottuk. Nem voltunk-e neked édes isteneid? Csak te neked és a te
-népednek. Nem olyan istenek, a kiket minden nemzet magáénak foglal, s
-egymásra igérget a pártfogásukért: «engem szeress jobban!» Mikor harczba
-keverednek, úgy hivogatják egymás ellen a közös Istent: «Ne amannak
-segíts! hanem nekem! Nézd, én czifrább oltárral magasztallak fel, mint a
-másik!» A ki midőn az egyik népének orczáját mutatja, addig a másiknak
-hátat fordít. Mi egyedül csak a magyarok istenei vagyunk; senki más
-bennünket áldozataival meg nem vesztegethet. Mindig közel vagyunk:
-mindig ti veletek. Kihez menekültök, ha minket elhagytok?»
-
-A csillaghullások éjszakája volt ez; minden pillanatban aláfutott
-egy-egy. Mintha mind megannyi sulyos szemrehányás hullott volna Szilamér
-fejére: «látod, én nem sajnálom az én csillagaimat leszórni az égből és
-te megtagadsz engem a veszendő parázsban, a mit megtartogatsz! Egy
-sápadt asszonyért, meg egy nyifatag gyermekért!»
-
-Egy-egy pillanatban egész raja a csillagoknak lövellt szerte, egy
-góczból eredve, mintha egy istenkéz tele marokkal hajítaná őket alá, a
-világ minden sarkai felé elszórva.
-
-Ki cselekszi ezt odafenn?
-
-Az ismerős álló csillagok pedig valamennyien úgy pillogatnak színváltó
-ragyogásukban az égbámuló szemeibe, mintha mind azt mondanák: «téged
-nézünk, beléd látunk!» «A hetevény csillagzat» is feljött már, miért
-vannak azok heten?
-
-Egyszerre meg nagy robajjal megindul egy tüzes sárkány az égbolt
-mennyezetén fönn: feje, miként a holdvilág oly fényes; hosszú tűzfarka
-sziporkákra szakadó szivárvány; olyan robaj támadt jöttére odafenn,
-mintha ezernyi kelevézt vernének érczpaizsokhoz; kevély lassúsággal
-repül el keletnek, s mikor épen Bálványos-vár fölött súg el, ottan
-szertepattan, olyan robbanással, mintha az ég kárpitja hasadt volna
-ketté; a hosszú tűzvonal, a mit maga után hagyott, még soká világít az
-elfeketült égen. A fénytől elvakult szemnek úgy tetszik, mintha
-egyszerre minden csillag eltünt volna az égről s csak lassankint tér
-vissza a helyreálló sötétséggel a látása s akkor veszi észre, hogy a
-«hadak utja» (a tejut) sokkal fényesebb most, miként az imént volt.
-Csaba vezér harczosai vágtattak most végig rajta; új patkónyomaiktól
-lett fényesebb az út! De hát mi hozta őket ismét vissza?
-
-Éjfél után megszünik a csillaghullás egy időre; de az alatt
-meg-megvillan egyszer-egyszer az ég alja; mintha a lenyugodott napnak
-rossz álmai volnának, s valahányszor egyik oldaláról a másikra fordul,
-felpirkadna az ég széle.
-
-Szilamér azt érzé, a mi megjön, ha sokáig néz valaki a csillagok közé,
-hogy beleszédül az égbe.
-
-S ha oda beleszédül, mibe kapaszkodjék?
-
-A Bucses-hegy mögül egy fényszikra kezd kiemelkedni, előbb csak egy
-szikra, aztán egy sarló hegye; majd fénylő tűztorony, utoljára egy égben
-úszó ezüstcsónak, a fogyó hold.
-
-Minden ember szive érez valami magyarázhatlan örömet, mikor azt a
-csillagzatot feltámadni látja az égen, mintha minden emberi bánatnak
-enyhítője, minden kétkedésnek eloszlatója volna.
-
-Mikor Szilamér ezt az ezüstcsónakot ott látta maga előtt, eszébe jutott
-egy kép.
-
-Az a kép, a mit a torjai szentegyházban egy mellékoltáron látott. Egy
-felséges asszonynak az alakja, a ki egy mosolygó gyermeket tart az
-ölében, lábaival a fogyó hold csónakjában állva; köröskörül aranysugáros
-diadalfény veszi körül.
-
-Nézte, nézte soká azt az ezüst ivet ott az égen; ha nem jelennék-e meg ő
-neki is abban amaz asszony képe, a ki világosságot ad az emberek
-szivébe, hogy megértsék, mi külömbség vagyon az egy igaz Isten, a minden
-népek atyja, az örökkön élő és az ős-istenek között, a kik az ő népükkel
-együtt elmulnak? Addig nézte, addig nézte, míg a szemei lezáródtak,
-rájuk nehezült az álom.
-
-Csendes és jótékony álom. Nem verték fel a rossz rémek, még a hajnali
-tárogató kürtök rivallásai sem; csak az ébreszté föl, mikor egyszer a
-nevén szólítá egy édes, ismerős hang. Arra fölpillantott, s ime előtte
-állt az ég csónakából alászállt tünemény; egészen előtte; a szelíd
-jósággal mosolygó anya-alak, ölében a repeső gyermekkel, köröskörűl
-folyva aranyos dicsfénynyel, mint az oltárképen.
-
-De ez nem az égi alak volt, hanem a saját asszonya, körülragyogva a
-pitymalló ég aranybiborától.
-
-– Hajnal van! szép piros hajnal! suttogá a nő szerető mosolylyal. Nézd,
-mi már felkeltünk. Készen vagyunk az útra.
-
-– Micsoda útra? kérdezé Szilamér, álomkábultában.
-
-– Nem hallod a hivogató kürtszókat Bálványos várában?
-
-Szilamér nem hallotta, mert gyermeke mondott valami szót.
-
-Azt a szót kitalálni nagyobb kérdés, mint valamennyi papok égi
-homályokba rejtett bölcsessége.
-
-– Add ide ölembe!
-
-Azzal a karjára véve a kis fiát, összecsókolgatá annak két piros
-orczáját, s minden csókja után mondott neki az égtől szakadt emberke
-valami olyan szót, a mit megérteni fölér a próféták látásaival. És ő
-megértette.
-
-– Hát nem indulhatnánk Bálványos-várba? kész minden az útra sürgölé
-Imola.
-
-– Ma nem! kiálta indulatos daczczal Szilamér, s úgy szorítá magához
-gyermekét, hogy Imola megijedt tőle: azt hitte, agyon akarja szorítani.
-– «Ma nem!»
-
-S mikor a székely azt mondja, hogy «ma nem!» akkor ég-föld
-összeszakadjon is, az a nap nem olyan nap, a mely őt engedelmesnek
-lássa. Megölhetik, négybevághatják; de helyéből egy darabban meg nem
-mozdíthatják. Opoúr Szilamér nem viszi a fiát tűzön fölavatni!
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Ez az egy szó pedig nagy végzet lett Bálványos-várára, és az egész őshit
-vallására nézve.
-
-Szilamér nem ment el a bálványosvári tűzáldozathoz. Imola kandallójában
-sem lett kioltva a tűz.
-
-Az pedig régi hit, hogy ha a «hivek» közül csak egynek a tűzhelyén
-maradt is a régi tűzből, az új tüzet nem birják lángralobbantani a
-kilenczfából faragott kerékkel a szűz legények.
-
-A horkázok kürtjei egyre riadtak Bálványos-vár ormairól. Szilamér csak
-leste, hogy mikor gomolyodik majd fel a nagy füst a tűzhalomról? a minek
-a Tiburcz-várhoz jól meg kellett látszani; de csak nem támadt az elő. A
-nap is delelőn volt már; pedig akkorra égni kell már az új tűznek: de
-még mindig se füsti, se lángja.
-
-Szilamér ott állt a vár ormán, a távol ködeiben elburkolt várra bámulva,
-a mely olyan messze látszott mostan esni. Nehéz nyári köd ülte el a
-tájat, a min keresztül Bálványos-vár úgy tünt fel, akár csak egy kék
-felhő, a sápatag ég alján elpihenve.
-
-Imola kitalálta, Szilamér min töprenkedik, azt sugá neki: «a tűz mind
-kialudt már a kandallóban is!» ő maga oltotta ki. Látta, hogy Szilamér
-nagyon búsul, megszánta az ő tuhudún hitét. Hisz ennek épen olyan
-szívnyomás az, mint ő neki volt az, hogy nem gyónhatott meg.
-
-Szilamér beszélő szemei úgy meg tudták ezt neki köszönni.
-
-Hanem késő volt már. Az új tűz csak nem lobbant fel Bálványos-vár falain
-belől.
-
-A délután is elmult, s az örömtüzek, miket ilyenkor a legények raknak,
-csak nem gyulladtak ki, a tűzkerekek, miket a hegyoldalon aláeregetni
-szoktak, nem kergették egymást. Olyan volt az egész Bálványos-vár,
-mintha már ki volna halva.
-
-S még mielőtt leszállt volna a nap, meghozta a kora éjszakát a zimankós
-vihar. Délről és nyugatról jöttek, tolakodtak a gomolygó felhők; olyan
-az alakjuk, mintha égtaposó óriások nyomulnának egymással megütközni.
-Ni, annak ottan ezüst sisak van a fején, arany taréjzattal, gömbölyű
-paizsát ni hogy tolja maga előtt. A másik ellenben haragos kék alak, tán
-Hunor vagy Magor, hosszú szürke szakálla úgy lobog utána, bakacsin
-palástjával fél eget beterít. Alatta aranynyal versengő szép
-világos-fehér alak repül uszályával, a sötétből kiválva, engesztelő
-tündér, tűzveres, vérpiros szörnyek útját állják, foszlányokká tépik.
-Villámkorbácsaikkal, lángpallosaikkal a szörnyü istenhősök egymásra
-sujtanak, felharsog az égbolt ádáz haragjuk szavától, s mikor
-összeölelkeztek, egymásba omlottak, sürű sötétség lesz, mintha éjjel
-volna, csak a villám fénye gyujt bele világot, s olyankor ez az egész
-világ sápadt-fehér lesz a fényben, mintha csak halottak birodalma volna.
-Végigrecsegnek egyik hegyláncztól a másikig az ég harsonái. Ezek itten
-Etele király kürtjei, amazok Hildebrandt és a Tronjei hős trombitái!
-Egyszer-egyszer végighasad a nagy lobbanástól a sötét égboltozat s
-messze mélyen belátni az égbe, egész fel a nap mezejére, a hol azok a
-ragyogó alakok ülnek mind csoportban: kürtfuvó Lehel, Botond a
-bárdjával, boszuállásban rettentő Vérbulcsu, ősz Álmos, Nemere, Árpád a
-honszerző, Kupa és Gyula az utolsó hősök, Thonuzóba a hős feleségével,
-az őshit vértanui, Zsombor is bizonynyal, de csak egy pillanatig tart
-megjelenésük. Az égi csatacsillag lecsapott a földre, hogy megrendült
-belé az egész hegy várastul, s lángjával meggyujtotta a legmagasabb
-szálfát a tetőn, az mostan fellobog magasra s fényt vet a tájra. Ni,
-hogy omlik alá a vér a felhőkből! A katalauni mezők harcza foly odafenn,
-vagy a nibelungi dal égi folytatása.
-
-Ekkor érkezett meg a hirnök Bálványos-várából Szilamérhoz, égi tüzön,
-hegyi vizen keresztül. Régi jó hadnagya volt az, Koppánd.
-
-– Mi hirt hozasz? kérdezé Szilamér a lábairól leroskadótól.
-
-– Mindent, a mi csak rossz. Egy szót se hallj tőlem, a mi a halálnál
-kedvesebb volna. Ma reggel az új tűz nem gyuladt meg: ez volt az első
-átok. Elfordult a tuhudúnoktól az Isten. És az alatt, a míg tüzünk nem
-volt, megtámadták Bálványos-várát a torjai keresztyének. Mike Andorás
-hozta ránk őket. A görögtűz koszoruit nem használhattuk ellenük, mert
-nem volt tüzünk, odatolhatták a vívótornyukat. A vashíd alatt nem
-gyujthattuk meg a kénköves aknát, hogy az ostromlók odafulladjanak, mert
-nem volt tüzünk. Ránk törték a kaput. Hát hiszen fegyver volt a
-kezünkben, négyen voltunk egy ellen, nagy erőnk volt velük szemben és
-mégis elbuktunk; le lettünk gázolva pocsékká téve, kivertek bennünket a
-külső várból, beszorítottak a belső várba, a honnan csak a pokol
-tornácza felé szabad még az út.
-
-– Kivertek benneteket Bálványos-várból! ordítá fel, szégyentől lángoló
-arczczal Szilamér. Kőfal mögül hajtott ki negyedrész ellenség!
-Valamennyi Opoúrt egy Mike Andorás! Hát a szíveteket asszonyoknál
-hagytátok-e?
-
-– Rém volt rajtunk, lihegé Koppánd. Az Isten elfordulása is beteggé
-tette a szíveinket, rémület, félelem kisért mindnyájunkat a harczba.
-Előre éreztük, hogy veszedelmünkbe megyünk. S mikor a kaput betörték
-ránk a keresztyének, legelől az ostromló hadak közt kilencz fehér ruhás
-kisértet rohant ránk, halotti köntösében, azon elijesztőn, a hogy a
-sírból fölkelének, arczaik fehérek, sírok férgeitől szörnyen elrutítva.
-
-– Az én bélpoklosaim!
-
-– A pokol hősei lehettek bizonynyal, mert a mint azokkal
-szembetalálkoztunk, elveszett a fegyvernek az éle a kezünkben; ha a
-buzogányomat akartam feléjük emelni, az olyan nehéz volt, mintha hordót
-emelgetnék rúdra tüzve, s ha meg a kardommal csapkodtam feléjük, az meg
-olyan volt, mintha nyakla szalmaszállal ütögetnék kőczölöpöt. Futott
-ezek elől, a ki csak embernek született. Eleven embertől én sem ijedek
-meg, de ki küzd halottakkal?
-
-– Az én bélpoklosaim! hörgé keservesen Szilamér, öklével ütve
-koponyáját. Megátkozott engem az a gonosz tündér. Ah! Miért nem voltam
-én ott?
-
-– Hisz ez volt a legnagyobb átok rajtunk, hogy te nem voltál ott
-köztünk; hogy nem volt velünk egy fiatal vezér, a ki a harczi népet a
-zürzavarban rendbe tudja szedni, szavával, példájával fellelkesíteni.
-
-– Hát az öcséim? Hát Zsombor? Hát Iszla?
-
-– Öcséid? Jó Szilamér. Rég otthon vannak már az ő ükeiknél az örök napos
-mezőkön. Iszla öcséd még Torján elesett, mikor te feleséget hoztál,
-Zsombor pedig elhullt, Mike Andorással harczolva az átjáró-vár lonkáján,
-el is temettük, szép tuhudún szokás szerint.
-
-– Öcséim meghalva? fuldoklá Szilamér, el-elakadozó szóval.
-
-– Bizony halva ők már. S ki őket túlélte, a ki megsiratta hét sebből
-omló vérkönyeivel, hős apád Kevend, az most ott fekszik a ravatalon!
-
-– Harapd el nyelvedet, hogy ne mondjon több ilyen átkozott hirt!
-
-– Pedig még nincs vége. Hátra a legrosszabb. Az, hogy tűz nélkül
-maradtunk (tűzhelyünk, szívünk is); az, hogy megverettünk, az, hogy
-ellenségünk birja már a külvárunkat, az, hogy két testvéred el van már
-temetve, az, hogy ősz apád is ravatalon fekszik, még mind nem a
-legnagyobbik átok. Annak a betetőzője az, hogy te nem vagy köztünk. A
-kevély győzelmes Mike Andorás most trombitaszó mellett fölkéri a várat,
-s tudva, hogy te nem vagy benne, se a feleséged, azzal fenyegetőzik,
-hogyha magunkat kegyelemre meg nem adjuk, fejünkre rontatja
-Bálványos-várát az Istenek tornyával együtt.
-
-– No hát ott találjon engem is e várban! rikácsolá Szilamér. Felmegyek
-eléje, s viszem magammal az asszonyom, gyermekem! S majd a kit legelől
-maga előtt talál, abban rám ismerhet, aranynappal melledző
-pánczélingemről, s kardom csapásáról! Készülj hát az útra, asszony!
-Feleségem. Villámlik a felhő, harsog az égdörgés! Így kel az utolsó
-tuhudún az útra. Ottan ég a szálfa! Égi tűz gyujtá meg. Itten van az új
-tűz! Fáklyákat gyujtsatok nála! Viszem magammal az ég lángját
-Bálványos-várába! Előre, a ki tuhudún! utánam, a ki még szeret!
-
-Imola bámulva látta a rögtöni nagy átváltozást Szilamér alakján. A bősz
-harag, a vakbuzgó pogány hit egyszerre erőt vett annak egész lelkén.
-Elkezdte a régi vérengző dalokat nagy harsogással énekelni, a mik mind
-az ős bálványistenek magasztalásáról szólnak, előhivatta a kürtöseit,
-megfuvatta velök a hosszu hársfakéregből készült, messze elrivalló
-kürtöket, a miknek a szava elhallik egész a Bálványos-várig, és azalatt
-felölté magára napbálványos pánczélját, feltette a ráró-madaras
-sisakját, előhozatta a harczi ménjét; kardot, kelevézt, buzogányt
-szedett a markába, s míg az ég villámait ontá, míg a zápor szakadt,
-odavágtatott a villámgyujtotta szálfához s maga gyujtogatta meg az
-istenadta tűznél a szurokfáklyákat, a miket követőinek szétosztott, és a
-közben folyvást hangzott a csatadala, a mivel népeit a végső
-kétségbeesett harczra fellelkesíté.
-
-Ez volt az utolsó fellobbanása az ősi tűznek.
-
-Imola szótlanul és engedelmesen követte férjét e végső halálos tusába,
-kis gyermekével együtt.
-
-Nagy erő az Isten szeretete, de még nagyobb a nők szerelme!…
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-
-
-AZ ELREJTŐZÖTT.
-
-Bálványos-várának két része volt: egy külvár, a mi tág körben foglalta
-körül a házakat, a mikben a tuhudúnok maradékai laktak. Ez a külső vár
-az utolsó pogány vezér, Gyula támadása után épült; a mikor a magyar
-király az őshit mellett fellázadt székelyeket behódította, a tuhudún
-hadnagyokat váraikból kizavarta, akkor mindazok, a kik fel nem vették a
-keresztséget, ide menekültek Bálványos-várába, a minek megvívását nem
-tanácsolta a vajda a királynak. Ellenben a bálványosiaknak is szép
-hegedűszóban tudtul lett adva, hogy a mit a váron belül cselekesznek,
-azért őket ugyan senki nem háborgatja, de a váron kívül mindentől
-őrizkedjenek, a mi a keresztyéneket megháborítaná. Ekkor építették a
-külső várat, a miben valamennyi tuhudún menekült háza bőven elfért,
-valamint a tűzáldozat halma. A menekült előkelők idejöttek kincseikkel,
-marháikkal. Ezt a külső várat, a hegy meredeksége miatt, épen csak a
-kapunak vezető útról lehetett megtámadni, a mi előtt egy mély akna volt
-ásva, a mi meg volt tömve kénkővel; ezen aztán egy vasrácshíd vezetett
-keresztül, úgy, hogy ha az ostromló ellenség a hidat elfoglalja, a
-meggyujtott kénkőnek a füstje úgy elbánik vele, mint a méhrajjal, a kit
-kifüstölnek.
-
-De még más titkos erővel is fel volt e kapu őrtornya ruházva. Mikor ezt
-építék, egymásután háromszor összedőlt a fal. Akadnak rosszlelkü
-emberek, a kik azt állítják, hogy a torjai keresztyének ásták alá
-éjszaka a falakat; olyan ostoba beszéd is hallatszik, hogy a
-kőműves-mester rosszul rakta le az alapköveket, de a ki igazlelkű ember,
-az bizonynyal tudni fogja, hogy ez az ördögök ravaszsága volt, a kik
-minden építkezésnél addig incselkednek, a míg az áldozatjukat meg nem
-kapják. Miért is a kőműves elvégre azt tette, hogy a saját feleségét
-falaztatta be a torony kőfalába, s attól fogva megállt a torony, mint a
-«Csala tornya». Most is mutogatják azt a hosszú, magas márványkövet,
-mely azt a fülkét jelöli a falban, a hová az áldozatul hozott menyecske
-be lett falazva. S ennélfogva ez a tornyos kapu nemcsak hogy az
-ördögöknek ellenállott, de minden emberi ellenségre nézve is
-bevehetetlenné lett téve.
-
-Annál nagyobb vala a bálványos-váriaknak a megrettenésük, a mikor ezt a
-kívül-belől erős tornyot egy nekiveselkedéssel elfoglalták a keresztyén
-atyafiak. A lehetetlenséggel volt az határos. Sokan azt állítják, hogy
-azért ment ez olyan könnyen, mivelhogy a székely a saját nemzetsége
-ellenében nem tud olyan jól verekedni, mint ha idegen nemzetbelivel
-akaszkodik össze; a kik közelebb találtak, azt mondták, hogy az
-előrohanó bélpoklosokat halott vitézeknek nézték, ez a varázs rontotta
-meg karjaik erejét; a legigazságosabbak pedig tudták azt jól, hogy az új
-tűz ki nem gyulladása okozta az egész veszedelmet. Elég az, hogy
-megtörtént s most már a tuhudúnok egész népe fel volt szorítva a belső
-várba, egy szikra tűz nélkül, étel, ital, szüleség nélkül, a mit mind
-elfoglaltak a keresztyének a hirtelenkezű ostrom alkalmával.
-
-De a hol a legnagyobb a kétségbeesés, ott van legközelebb a vigasztalás
-is. Még mielőtt a nap fáklyái jönnének, ime megérkeztek száguldozva a
-Szilamér fáklyavivői. Soha még a hajnal sugárfényét sem üdvözlé ember
-annál nagyobb riadallal, mint a bálványos-váriak az első két hirmondót,
-a kik az égből esett tűzzel megérkezének Tiburcz vára felől. Erről az
-egy oldalról volt még csupán hozzájárulható a büszke Bálványos-vár.
-Innen lehetett a megszállottak számára lábas jószágot felhajtani, innen
-a szent forrás kutfejéhez sziklába vágott hosszú lépcsősoron alászállni.
-
-A mint Szilamér maga is megérkezett, újra megszállta a lélek a tuhudúnok
-szívét; a csüggedést felváltá a harczi indulat, szörnyü riadallal
-fogadták őt már a kapuban, s lováról egyenesen paizsukra emelték, úgy
-vitték magukkal be a várudvarra.
-
-Az ifju vezér aztán egyszerre tudott rendet csinálni a hadi nép közt,
-maga körül gyüjté a hadnagyokat, kinek-kinek kiosztá a maga hivatalát,
-parancsokat adott, a védelemre való szereket felhordatta s a maguk
-helyeire czipelteté, a kovácsokat sürgölte hajító-dárdák, nyilak
-nádalására, üstökben szurkot forraltatott, malomkerekeket ácsoltatott
-össze, mik az ostromlókat eltaposni szánvák, gyerekhadat, ifju leányokat
-lekergetett a pinczeboltokba, hogy ne lábatlankodjanak ott. A külső
-várat elfoglalva tartó keresztyének nagyhamar megtudták, hogy a belső
-várban nagy változás történt, a bástyafokon kigyulladó örömtüzekről; az
-okát is megértette velük a torony lonkájára felhágó kádár, a ki hármas
-kürtszó után ezt az üzenetet rivallá le a magasból:
-
-– Halljad meg szavamat, te Mike Andorás. Az én ifju uram: bálványosi
-tuhudúnok vezére, Opour Szilamér híva hív tégedet, hogy holnap
-hajnalban, napfeljövetelnél jelenj meg a két hárs között vele szemben,
-hozd el magaddal minden fegyveredet, s harczolj meg vele akár magad
-egyedül vitézi párbajban, akár egész hadi népeddel az ő népe ellen.
-Addig pedig vigasztald anyádat s mondd, hogy imádkozzék, mert «egy» fia
-holnap bizonynyal halott lesz!
-
-Mike Andorás azt felelte rá a maga kádárjával:
-
-– Ott leszek!
-
-Imola nem is csodálkozott rajta, hogy Szilamér csak a harczi
-készületekre gondol, s ravatalon fekvő apját még csak megtekinteni sem
-siet. Amaz előbb való, várhat a halott! Van annak ideje!
-
-Az első nap úgyis csak az asszonyok dolga a halottat elsiratni. Imola, a
-mint lefekteté kis gyermekét, sietett fel a fegyveres házba, a hol a
-ravatal fel volt állítva; két alabárdos őrizte az ajtót, hegyével lefelé
-fordított dárdákkal.
-
-De nagyon megütközött rajta, mikor a csarnokba belépett, hogy semmi
-asszonysirást sem hallott, ez pedig szokás mind a keresztyén, mind a
-tuhudún halottak virrasztásánál. De még fáklyák sem égtek a ravatal
-körül, csak egy nagy karos tartóban lobogott valami nagyfüstű szövétnek,
-tánczoló lángjával egyik szögletből a másikba kergetve a sötétséget. De
-csak egy asszony sem volt ott, sem a hegedűsök, hanem csupa férfiak, a
-kik közül épen Kájon horkáznak az arcza volt előtte ismerős, a többiek
-mind olyan különös viseletekben, a mik nem a rendes harczosoké.
-
-A terem közepén volt felállítva a ravatal, de olyan magasan, hogy a
-rajta fekvő alakra alig lehetett rálátni; körüle összeboruló fenyőágak
-még jobban eltakarták arczát.
-
-Valami nehéz illat terjengett, a nyitott ablakok daczára, a mi Imolában
-valami emléket költögetett fel. Hol érezte ő azt? Miért borzong úgy
-teste-lelke, mikor újra megérzi?
-
-Kájon horkáz, a mint Imolát meglátta az ajtóban, eléje sietett s
-palástját szétterjesztve előtte, mint két denevérszárnyat, azt susogá
-neki:
-
-– Térj vissza!
-
-– Mit csináltok itt?
-
-– Áldozunk istennek.
-
-– Nem áldozhatom én veletek?
-
-– Halott van itt ma.
-
-– Valóban halott?
-
-– Mondám, hogy «ma» halott.
-
-– És holnap?
-
-– Holnap is halott lesz.
-
-– És az örökkévalóságban?
-
-– Talán.
-
-– Bocsáss hozzá, én látni akarom őt!
-
-Azzal félretolta maga elől Kájont és odasietett a ravatalhoz. Annak az
-aljánál hevert egy barna tömeg, azt hitte, valami párnazsák. Arra
-felhágott.
-
-– Vigyázz, az oroszlánra lépsz!
-
-Már akkor rálépett.
-
-Az oroszlán felemelte a fejét, megnézte, ki gázolt rá? azzal megint
-csendesen visszatette a fejét a földre.
-
-Imola meglátta rémülete tárgyát. A ravatalon fekvő Opour Kevend szájába
-a «világ-zár» csoda-virága volt dugva.
-
-Ki akarta azt onnan kapni, de a ravatal körül álló férfiak elrángatták a
-tetemtől.
-
-– Ő nem halt meg, csak el van rejtőzve! Lihegé Imola iszonyattal.
-
-– Te mondád! felelt Kájon.
-
-– Ti kényszerítettétek őt az áldozatra!
-
-– Ez a sor! monda Kájon. Mikor a földön nincs tanács, az égbe kell érte
-menni. Ez az ősi szokás. A legvénebb vezért illeti ez az út. Hadúr elé
-csak ő mehet a nap mezejére. Damasek Isten csak ő rá bizhatja izenetét.
-
-De már most igazán haragba jött Imola.
-
-– Hallod-e, Kájon horkáz! Én hozzám ne beszélj úgy, mint egy szájtátó
-gyermekhez, vagy egy kölyü-fejü paraszthoz! Én a te tuhudún hitedbe nem
-szólok; nem bánom, hidd, a mit akarsz! Áldozzatok miattam fehér lóval,
-komondor kutyával, de én az apósomat, az én férjem atyját megáldoztatni
-nem engedem! Abba már beleszólok.
-
-– Hiszen nem áldozzuk őt meg! Ime csak hét napig leszen halott, akkor
-ismét feltámad és életre kél.
-
-– Ezt meséld a bolondnak! A ki hét napig a sírban fekszik, az soha
-többet nem látja ezt a világot!
-
-Kájon horkáz olyan csodálatosan vigyorgott erre a szóra.
-
-– És hát olyan nagy baj lenne abból, ha Opour Kevend hét nap mulva nem
-látná ezt a világot? Beszéljünk egymással okos emberek módjára,
-asszonyom. Neked legjobban meg kell azt értened. Az őshit világának vége
-van már. Az utolsó láng csak pislog, de nem világít, nem melegít többé.
-A mi fánknak a gyökerei elrohadtak, hiában támogatják, ki kell annak
-dülni. A kik még velünk együtt áldoznak, csak a kevélység és a régiekre
-való visszaemlékezés tartja őket hozzánk. Mi magunk sem érezzük már, a
-mit mondunk. Mi haszna rugódozunk az ösztön ellen? A nagy népek között,
-a kik mind felvették a kereszt vallását, nekünk el kell enyésznünk.
-Fiaink, leányaink lopva úgy is a ti egyházaitokat látogatják már s a mi
-áldozatainknál egyre gyérül a nép. A világ nagy folyó, mi azt vissza nem
-fordíthatjuk. Ime láthatod: egy maroknyi keresztyén had, kilencz
-bélpoklos lázárral kiveri a tuhudúnok ezreit a megerősített várukból; a
-tuhudún az ős istenek oltáraiért nem tud, nem akar harczolni többé.
-
-Imola ámult és bámult. Hisz ezek olyan szavak, a mik igen jók volnának a
-maguk helyén és idején elmondva. Szemre főre nézett a jelenvalók közt.
-Kájon horkáz észrevette a kétkedését.
-
-– Hát látod, asszonyom, ezek a tisztes férfiak mind az én szájammal
-beszélnek. Ez itt Seremás «táltos», ez Karakó «gyula», ez Vetyegő
-«kádár», ez Tihadár «billogos», ez Csomok «perestáldó», ez Sügetér
-«garaboncz.» Agg eb bánja dolgát! Nekünk kifelé áll mind a szekérrudunk.
-Idestova úgy kimaradunk, mint a káposztatorzsa a hóból.
-
-Hát mért ne lehetnék én olyan jó esperes, mint a torjai, vagy olyan
-prépost, mint az udvarhelyi? nekem is van borotvált pilis a fejemen,
-mint neki; ha felveszem annak a palástját, egyszeriben az vagyok. A
-kádár lehetne «dulló» a billogos, a perestáldó a keresztyéneknél is be
-van véve: csak csuhát kell változtatniok s megtanulni az imádságokat; a
-garabonczok lehetnének egyházfiak; a táltosnak is tudnék jó hivatalt, a
-királyok most hoztak egy törvényt a «macellumokról»: ahhoz ő nagyon jól
-értene. «Minden szentnek maga felé hajlik a karja.» Ezt te jobban tudod.
-Mink sem vagyunk jobbak. «Adjátok meg nekünk a mi mindennapi
-kenyerünket!» s mi az «Úr imájának» a többi részét mind ráadásba
-veszszük. Szerezzétek meg magatoknak a mi emberségünket, horkázokét,
-táltosokét, s mi olyan szépen átvezetjük a tuhudún népet hozzátok, hogy
-észre sem veszi. Az ő ősi ünnepeit átváltoztatjuk keresztyén ünnepekké;
-a tűzgyujtás áldozatából csinálunk szentivánéji tűzünnepet, a
-tündérekből csinálunk szenteket, Damasek Istenből Jehovát, az ördögöket
-meghagyjuk ördögöknek s minden rendben lesz.
-
-Imola undorodva fordítá el az arczát ettől az istenekre alkudozó
-pogánytól, a ki nem titkolja, hogy ő bizony kész volna a mennyei
-üdvösséget elfogadni, de nem a vértanúság árán; hanem hogy neki
-fizessenek érte. S azok a többiek mind rábólintottak.
-
-– Ez mind igen józan beszéd, mondá az úrnő; de ha én tinektek volnék,
-hát azt tenném, hogy ezt így elmondanám az én uramnak, a vezérnek
-magának szemtül-szemébe, szájtól fülébe.
-
-Hah milyen kaczagás támadt erre egyszerre a belső emberek közt.
-
-– No azzal jól járnánk, ha ezt Opour Kevend hallaná, a mit most
-elmondtunk! Engem karóba huzatna! Engem cziheren égettetne meg! Engem
-mozsárban töretne össze! Engem lófarkra köttetne! Az kellene csak, hogy
-ezt Opour Kevend uram hallja!
-
-… De hátha hallotta is már?
-
-Imola eliszonyodva nézte az elrejtőzött rhabonbán arczát.
-
-Az alatt, a míg Kájon horkáz beszélt, a tetszhalott arczvonásai ugyan
-nem változtak, azokat kővé fagyottan tartá a gonosz vajákolás; hanem a
-haja, meg a szakálla megőszült e néhány pillanat alatt! Neki hallania
-kellett mind azt a kinzó ármányt, a mit ezek az emberek ellene
-elkövettek, legkedvesebb kegyenczei, a kiket ápolt, védelmezett, a
-kikért vérét ontotta, a kiknek köntösét csókolta. A pokol nyilt meg
-előtte ez áruló szavakra, egész rettenetességében; az a tudat, hogy
-egész életének dicsősége, híre, imádata nem volt egyéb, mint bolondok
-játéka egy vakemberrel; hogy azok az istenek, a kiket ő keres, maguk
-azok a fényes mezők, a miket azok laknak, nincsenek sehol; és ő nem fog
-odamenni, hanem fog lemenni a hideg földbe, az ürgék közé, a kiknek
-annyiszor meggyónta bűneit, s ott fog, ha fölébred, a nagy sötétségben
-dörömbözni koporsója födelén és imádni a halált, a ki lelkétől
-megszabadítsak. Egy egész végtelenséget érzett megnyilni maga alatt, a
-mibe feltarthatatlanul alá kell hullnia; egy végtelenséget, tele kiáltó
-sötétséggel. Mi a pokol, ha nem ez az? A rémület, az iszonyat, mely
-tagjainak merevencsét meg nem birta törni, megfehéríté a haját. A ki
-elébb csak szürke volt, mint az aczél, most fehér lett, mint az ezüst;
-haja és szakálla.
-
-– Nézzetek oda! kiálta Imola, a fekvő alakra mutatva;
-
-A férfiak elszörnyedve riadoztak szét a ravatal mellől.
-
-Csak Kájon horkáz tartá meg nyugalmát.
-
-– Ő hallotta hát, a mit mi beszéltünk s húsz évet vénült ennek
-hallásától. Annál inkább meg van érve a halálra. Senki sem áll útjában a
-végzetnek, egyedül ő. Térjen meg oda, a hova vágyott.
-
-(Az elrejtőzöttnek a homlokán fehér gyöngyök törtek elő: hideg veríték.)
-
-Imola elszörnyedve rebegé:
-
-– Ti el akarjátok őt élve temetni!
-
-– Ujra fölássuk, s akkor támadjon föl, ha tud!
-
-– Ti megölitek őt!
-
-– Ő maga önként szánta el magát az áldozatra!
-
-– Ti pogányok!
-
-– Miért pogányok? Hát a nagy Megváltó nem önként vállalta-e el a halált?
-Nem feszíttette-e magát a keresztfára? Nagyobb kár-e Opour Kevendért,
-mint volt a názáretbeli királyért?
-
-Imolának az arczát a harag pirja futotta át.
-
-– És én azt mondom, hogy Isten úgy legyen hozzám és gyermekemhez
-irgalmas, kegyelmes, a hogy én nem fogom azt megengedni, hogy férjem
-atyját élve eltemessék!
-
-– Hát mit akarsz tenni?
-
-– Én tudom, hogyan lehetne életrehozni az elrejtőzöttet.
-
-– S te azt megtennéd?
-
-– Meg fogom tenni.
-
-– Gondolj magadra asszony! De gondolj gyermekedre, a kit Istennek
-ajánlottál az imént. Ha az egész világon minden mérget összegyüjtenének,
-a mi kigyó fejében, eskarap farkában, varangyban, pókban, gyilkos
-csomorikában lakik s azt egy pohárba töltve odatennék eléd, hogy ürítsd
-ki, nagyobb halálkínt nem vennél magadnak, mint ha ezt az embert, a ki
-itt előtted megdermedve fekszik, még egyszer életre visszahivod: mert
-nem rosszabb ellenség az ördög az angyalra nézve, mint az a tuhudún apa,
-a kinek két derék fiát megölték a keresztyének, arra az asszonyra nézve,
-a ki miatt ez történt. Gyilkosodat ébreszted fel benne! Hóhérját,
-kárhozatravivőjét magzatodnak.
-
-– Elhiszem, hogy úgy lesz, szólt Imola szilárdul. De az én hitem, a
-Krisztus vallása, azt parancsolja, hogy annak, a ki ellenem vétett és
-véteni fog, megbocsássak. És én nekem nem szabad megváltanom életemet,
-nem gyermekem életét annak az árán, hogy egy embert tudtommal,
-beleegyezésemmel megöljenek: hogy megöljék előttem a férjemnek atyját és
-én ne szóljak, ne tegyek semmit arra, hogy őt megmentsem. Én az én Jézus
-Krisztusomat követem.
-
-Ezt mondva, még egyszer felszökött a fekvő oroszlán hátára, s odanyúlva
-Opour Kevend fejéhez, kiragadta annak a szájából a világzár virágot s
-messze elhajítá. (A tetszhalott azt érzé, hogy egy láthatlan kéz
-megragadja végtelen esésében s emeli fölfelé, hol a csillagtalan
-semmiség határt ér, s ismét közeledik a véghetetlen magasságú ég!)
-
-De a megrémült czinkosok mind odarohantak az asszonyhoz, a tettenkapott
-gonosztevők kétségbeesett dühével s el akarták őt ránczigálni a
-tetemtől.
-
-– Hahó! kiálta Imola, haragra bőszülten. Ébredj fel oroszlán! Ne hagyd a
-gazdádat! Segíts megküzdenem a nyomorultakkal!
-
-S az oktalan állat megérté a csodálatos asszony szavát. Ordítva ugrott
-fel fektéből s megrázta rettentő sörényét, szörnyű tenyerével rácsapva a
-ravatal padjára, hogy az egész összedőlt egyszerre s a tetem kigurult
-belőle.
-
-Táltos, horkáz, garaboncz most futott, iramodott ajtón ablakon át a
-felbőszült fenevad elől, a merre tágasabb a világ: egy pillanat mulva
-nem volt ott más, csak Imola és a tetszhalott.
-
-Az oroszlán pedig nagy kevélyen odaült az ajtó küszöbére, királyi
-pofáját fennyen fölemelve, s ha valaki közeledni merészelt, elég volt
-egy mordulása, hogy falnak fusson a fejével tőle.
-
-Aztán egyszer-egyszer hátra fordítá a fejét megnézni hogy mit mível amaz
-asszony.
-
-A gazdáját költögeti; hideg vízzel locsolgatja, tenyerével dörzsölgeti.
-De nem birja életre hozni. Nagyon mélyen elaltatták azt. A veríték
-fénylik a nő homlokán; de még az elrejtőzött arczára nem tért vissza a
-pir. A világzár virág nagyon jól bezárta a szívét.
-
-Imola kifáradva tekinte az oroszlánra, mintha panaszkodnék neki a
-szemeivel.
-
-– Nem birsz te azzal egy magadban, mondá az oroszlán. Várj, majd én
-segítek!
-
-S odament ő is a gazdájához, hogy segítsen őt kis gazdasszonyának
-felkölteni.
-
-Már hiszen, ha Opour Kevendnek féllába még ezen a világon volt, hát
-mikor annak a lábnak a talpát elkezdte az oroszlán ráspoly-nyelvével
-végignyalogatni, csakugyan nem állhatta tovább a halottember dicsőségét,
-nagyot kellett vele rúgni s ezzel az egy rugással megint itthon termett
-ezen a világon.
-
-Az első dolga az volt e földön, hogy reszketni kezdett, mint a lázbeteg,
-s nagy fogvaczogással olyan szókat mondott, a miket maga sem értett meg.
-Imola sietett őt betakarni a palástjával, s ölébe vette a fejét: a
-bolond oroszlán meg azt tette, hogy meleget fujt neki a szíve tájára s
-úgy nyihogott, mint valami kutya.
-
-Voltak abban az időben ilyen csodálatos hűségű oroszlánok, mint azé a
-keresztes lovagé, a kinek még a tengeren is utána úszott a hű
-oroszlánja, míg odafulladt.[6]
-
-Imola megsímogatta a kezével az ősz rhabonbán homlokát, a ki nagy
-nehezen felemelte pilláit s csodálatos fényhagyta szemeivel feltekinte
-reá.
-
-Csak suttogni tudott: erős hangja elmaradt valahol a hadak útján, a
-hideg égben.
-
-– Felköltöttél. Visszahivtál. Messze jártam. Égből jövök. Istent láttam.
-Szavát hallám. Nem maradok itt sokáig. Jobb odafenn. Mondok egy szót.
-Azt hallják meg. Isten küldi. Most tudom már igaz nevét. Az Isten neve
-«irgalom».
-
-S azzal kezével megfogva hosszan lecsüngő ősz üstökét, odanyujtá az
-Imola kezébe: «bontsd ki ezt!»
-
-Annak pedig nagy jelentése volt! Befonatlan hajfürtöket csak a
-keresztyén székelyek viseltek.
-
-
-
-
-A VÉRSZÖVETSÉG.
-
-A zivatar tova vonult. A sűrű égvillogások a Bucsesd hegyormai mögül,
-még egyre rémledeztek fel az éjszakában. A hold-karéj sápadt világa a
-várfokon imette álló őrök alakjainak árnyékát odaveté a kastély falaira;
-a vihar után itt maradt erős szél el-elnyomta a fáklyák lobogványát; a
-keleti ég alján pirkadni kezdett a hajnal. Négyféle világosság küzdött
-egymással. S e káprázatban a bálványos-vári tuhudúnok nagy szertartásra
-készültek: új vezér választásra: esküllőre.
-
-Az udvar közepére felállíták az eskütétel kolonczát: melléje felhordták
-a négy éltető bálványait az istenek tornyából s a világ négy része
-irányában elhelyezték: a koloncz közepére letették a szerecsendió
-kelyhet, a mi szakasztott mása volt a bondavári szövetségkehelynek, s
-azt megtölték borral félig.
-
-Két vitéz előhozta a Zandirhám kőpaizsait, az alaptörvényekkel, a
-harmadik a Csaba vezér hagyatékát az ökörbőrön s azok hárman a koloncz
-elé álltak.
-
-Hátul félkaréjban voltak felállítva az igreczesek, hangicsáló
-szereikkel, azokon túl az éneklő leányok, tölgyfa koszorúkkal és
-sarlókkal a kezeikben.
-
-A fegyveres sokáság pedig hét csapatban volt felállítva az udvarban;
-úgy, hogy a nyolcz szegletű udvarnak egy szakasza üresen maradt, minden
-csapatnak az elején ott állt a vezér; egy-egy őscsaládból való tuhudún,
-a kinek az eredetét fel kellett vinni egész Tuhutúm dédapáig. Nagy,
-kiterjesztett kerecsen-szárny a sisak mellett különbözteté meg a
-vezéreket.
-
-Mikor a toronyőr elkiáltá a magasból: «hajnal van, szép piros hajnal!»
-akkor a kádár előjött a kastélyból a nagy áldozatdobbal, a minek
-üstalakú feneke volt, s három dobütéssel jelt adott a szertartásra.
-Csendesség lett a sokaságban szerte.
-
-– Tuhudún székelyek! Kiálta a kádár. Öreg rhabonbánunk jó Opour Kevend,
-elméne Hadúrhoz, Damasek istenhez, a nap mezejére. Ember nem tudhatja,
-visszabocsátják-e a dicsőült ősök, ha egyszer köztök lesz? Kapuinkon
-zörget halálos ellenség: oltárainkat vivja; bizony vezér nélkül mi el
-nem lehetünk. Válaszszunk új vezért, fiatalt, erőset, a ki a réginek
-nyomdokába hágjon: a ki a vashídat e földi várunkhoz és az arany hídat a
-nap mezejéig bizony jól megvédje. Ha tudtok, ismertek mi közöttünk
-ilyet, kiáltsátok nevét.
-
-Nagy rivallás támadt erre a nép között; de valamennyien mind egy szívvel
-és szájjal csak egy nevet kiáltának:
-
-«Opoúr Szilamér!»
-
-– Menjetek vezérek! szólt erre a kádár, vegyétek kádári paizsom s
-hozzátok ide rajta a megválasztottat, a kit a nép kiván.
-
-Nem sokára visszatért a hét vezér, erős vállaikon emelve a paizst, a
-melyen az új vezér állt, miként egy bálvány. Kezében az aranycsákány,
-homlokán az aranyabroncs.
-
-A pirkadó égtől veres volt az aranynap képe is mellén; de még az arcza
-is, úgy állt ott a nép fejei fölé emelten, mint maga a hadisten.
-
-Iszonyú ordítás fogadta megjelentét, a harczi rend kardjával verte
-paizsait, a kürtölők pofaszakadásig fujták az üdvözlőt.
-
-És ugyanakkor ott künn a külső várban énekelték a keresztyén székelyek a
-szent zsolozsmát: «Isten, szabadítsd meg a szent sírt!»
-
-Mike Andorás még az éjjel gyors lovast futtatott Torjára, az anyjához és
-az espereshez. Az anyjához azzal az izenettel, hogy holnap a két fia
-közül az egyik bizony meghal, a másik fegyvere által: imádkozzék a
-lelkéért; az esperest pedig arra kérte, hogy siessen hozzá, a
-gyóntatást, felmentést és az utolsó szentséget végezni.
-
-De a hírmondó már feleúton találta Mike Sárát, a két pappal együtt; a
-rhabonbánné sietett két tele kézzel, a mint Andorás győzelmét
-meghallotta a bálványos-váriak felett; az egyik keze tele volt
-fegyverrel: nagyszámú segélyhadakat hozott Andorás számára; a másik keze
-pedig tele volt malaszttal. Erős hite volt benne, hogy Isten megsegíti
-őt, megakadályoztatja a testvérek szörnyű vérontását, a mi pedig
-csodatétel nélkül el nem maradhat. A keresztyéneknek nem lehet már többé
-visszalépni; a mi nagy munkát megkezdtek, azt tökéletességre is kell
-vinniök. A tuhudúnoknak pedig végső küzdelmüket a kétségbeesés vad dühe
-segíti. Isten bölcs lelke talál itt világot, nem más.
-
-Mike Sára asszony is megérkezék első pitymallatra a Bálványos-várba s
-első dolga volt a papokkal misét tartatni, a harczi népet áldozatra,
-áhitatos bűnbánatra serkenteni.
-
-Odabenn pedig folyt a vezérválasztási szer.
-
-A kolonczra kitett serlegbe mindegyik vezér egy nyilat mártott be. A
-kádár hozzájuk beszélt:
-
-– Ime ez áldozatkehelybe fogjátok csorgatni, saját nyilatokkal
-megnyitott ereitekből az áldozatvért. E vezéri vérrel összegyült bor
-áldomása legelőször is száll a választott vezérnek: utána a többi vezér
-a kelyhet kiüríti. S a vérszövetséggel lesz megkötve a szer, hogy senki
-közületek az őstörvényeket, az ős isteneket soha el nem hagyja: végső
-csepp véreig védelmezni fogja egymást és vezérét, míg nap és csillagok
-járnak az égen, el nem árulja. Így tettek őseink, Etelétől kezdve, s a
-Hetumogerek, a székely vezérek. Így tegyetek ti is. Ez az ősmagyar
-vérszövetség szere!
-
-Ha egyszer ez a vérszövetség meg lesz kötve, akkor többé Opoúr Szilamér
-számára nincs nyitva a szentek paradicsoma.
-
-De nem köttetett meg; mert mielőtt az első a saját nyilával
-felszakította volna a karján az eret, egy erős női hang felcsattant a
-tornácz lonkájáról: «hagyjatok fel a szertartással!»
-
-S mintha még nagyobb súlyt akarna adni a tiltakozásnak, mennydörgő
-bőgéssel ordította utána az oroszlán a maga szózatát. Az elbámuló
-tuhudúnok odatekintének s dermesztő fagy állta el szíveiket attól a
-látványtól. Az emelt tornáczon egy délczeg női alak állt, kit ők sohse
-láttak: vagy nem így, a hogy most: hisz ez egy istennő! tán a Furusina
-tündér? vagy az alirumnák királynéja? s oly hatalmas, és mégis jóságos
-egész tekintete. S ennek vállára támaszkodik egy ősz férfialak, a ki úgy
-hasonlít Opoúr Kevendhez, csakhogy szakálla és haja tiszta galambfehér
-símára szétbontva; arcza sem oly büszke, milyennek ismerték: nem oly
-parancsoló; alakja görnyeteg: az egyik karjával a nő vállaira, másik
-kezével az oroszlán felemelt fejére támaszkodva jő, mint egy kisértet.
-
-Halotti csendesség támadt e látásra.
-
-Az asszony szólt bátran:
-
-– Ti nem választhattok új vezért e napon; mert az elrejtőzött agg vezér
-visszatért közétek. Ime él és itt marad veletek. Tőle halljátok meg
-Isten izenetét.
-
-A szent elborzadás mormogása költ fel a tuhudún sokaságban szerte:
-túlvilági jelenésnek látta ezt mindenki. A papi szerzetnek borsózott a
-háta: horkáz, táltos, kádár, garaboncz, billogos összedugta a fejét: «no
-most jaj lesz nekünk».
-
-De Szilamér, a mint meglátta ősz apját, fáratag fejével
-
-Imola vállára hajoltan; leugrott nagy ordítással társai válláról, s
-eldobva kezéből a vezéri aranycsákányt, lekapva fejéről az
-aranyabroncsot, rohant fel zokogva oda a tornáczra, s levetve magát az
-apja lábaihoz, átölelé annak a térdeit, s csak azt fuldokolta: «atyám,
-édes szülém!»
-
-Opoúr Kevend fejére tette reszketeg kezét.
-
-– Tedd vissza fejedre az aranyabroncsot, és vezesd a népet. Én már csak
-az útat mutatom, merre vidd. – Isten előtt jártam, Istentől jövök most.
-– Jőjjetek közelebb. – Halljátok mit izent?
-
-A tuhudúnok alázatos félelemmel gyülekeztek össze mind a tornácz körül s
-csendben lesték az ősz vezér szavait.
-
-Valóban olyan volt a hangja, mintha nem emberi ajkról, de valahonnan
-végtelen magasból zengne búgna alá.
-
-«Magyarok Istene azt izeni nektek: nincsen harcz háború az istenek
-között. Azok ott odafenn se egymást nem sértik, se egymás népeit boszura
-nem küldik. A mi ős istenünk egy a Jehovával: angyalok, tündérek, hősök
-és vértanuk egymásra ismernek odafenn az égben; csak itt lenn a földön
-különbözik nevök. A Damasek Isten ezt izeni nektek. Vitéz székely
-nemzet, békülj ki magaddal! Hagyd a testvérharczot: hagyd az oltárokat,
-a miknél vér folyik: keress olyan oltárt, hol bűnöd lemossák: a földi
-tüz helyett fogadd az ég tüzét. Imádd Istenedül azt, ki láthatatlan. És
-annak a fiát, a ki testet öltött, hogy meggyőzze a halált. Én Damasek
-Isten azért hived leszek. Leszek, a ki voltam: magyarok Istene; veletek
-örvendő, veletek gyászoló, értetek harczoló, csodákat mívelő, sirból
-feltámasztó, örökké megtartó magyarok Istene! Boruljatok térdre!»
-
-S e szókkal szétterjeszté karjait az ősz rhabonbán, mint egy élő
-kereszt, s már nem kellett őt támogatni sem a nőnek, sem az oroszlánnak.
-
-A nép mind térdre omlott e csodára, s a férfisereg elkezdte azonnal a
-befonott haját kibontogatni, Szilamér példájára, a ki maga indította ezt
-meg.
-
-Isten izente ezt! Csodatétel által. Az «elrejtőzés» nagy csodája által.
-
-Az ősz rhabonbán tovább beszélt.
-
-– Nyissátok meg a kapukat s járuljatok a ti testvéreitek elé
-fegyvertelen kézzel és fedetlen fővel. Elől bocsássátok, ki legjobb
-köztetek: a hivő asszonyt; a legártatlanabbal, kicsiny gyermekével. Neki
-van adományozva Istentől a hatalom haragvó sziveknek kibékítésére. Ő
-közbenjáró lesz az én népem, és az ő anyjának a népe között. Ő meg fogja
-hajtani a hatalmasok szivét, hogy azokat, a kik nekem híveim voltak, ne
-hagyják elpusztulni; az én horkázomat, táltosomat, gyulámat, kádáromat
-becsüljék meg az ő szokásaik szerint s tartsák tisztességben.
-
-A «ludasok» ugyan nagyot fohászkodtak erre a szóra. Mégis csak igazán
-Isten csodájának kellett itt történni. A nélkül bizonynyal mind
-valamennyinek karóhegyében volna a helye.
-
-– És aztán majd mondd el hatalmas anyádnak: rebegé az öreg, Imola fejét
-keblére vonva; hogy a mily igazán én neki megbocsátom két fiam halálát,
-ő is oly igazán bocsássa meg nekem, hogy egyetlen leányát, azt a jók
-közt is jót, egy ilyen gonosz, vad, minden bünben jártas fiuhoz
-kötöttem, a ki csak aláhuzná őt magával az égből; mert rossz, tudatlan
-és reá érdemetlen.
-
-Úgy szidta az előtte térdepelő fiát: ez pedig csókolta a kezét.
-
-– De te nem hagyod őt az égből leesni! rebegé az öreg. Te neked erőd
-van! Hallottam mit mondtál, mikor én aludtam. Hosszú álom volt az: ni,
-hogy megőszültem! Azzal a szavaddal engem is felvettél. Pokol sötétjéből
-engem kiragadtál. Tudod-e, mi voltam? Meglánczolt rab voltam: néma
-fenevadba szorult emberlélek voltam; tenger fenekére sülyedt átok
-voltam; ember szivvel érző megrugdalt kő voltam; égből aláeső
-számkivetett voltam; de te megváltottál. Nézd ezt a rossz fiút, tégy
-vele kegyelmet, váltsd meg majd őtet is.
-
-Imola is odaroskadt az ősz apa lábaihoz. Kevend a fejére tette a
-reszkető jobbját.
-
-– Minden áldásom a te fejed tetézze. Egész nemzetséged örök legyen és
-dicső. De te neked, rossz fiú, egyetlen átkomat, a mi még megmaradt
-rosszabbik kezemben, azt sujtom fejedhez: ha valaha éltedben ezt a drága
-asszonyt megkeserítenéd!
-
-… Lám! Hisz itt még az átok is áldássá fogamzik.
-
-Ilyen csodákat tesz, mikor jó kedve van, magyarok Istene?
-
-
-
-
-A KÖTÉS.
-
-A felkelő nap első sugarai kivillantak a keleti havasok mögül,
-rózsaszinű fátyolt szőve a ködös erdőhátak és völgyek fölé. Az első
-napsugárra egyszerre szólaltak meg a bálványosváriak és a torjaiak
-csatakürtjei. A felvonó hid csattogva ereszkedék alá a várkapúból; de a
-ki előjött rajta, az nem a bajvivó dalia volt, hanem a lefátyolozott nő,
-ölében a kis gyermekkel, a kit palástjával betakart.
-
-Keresztyén rend szerint még nem volt ő az urának megesküdött felesége,
-oltár előtt összekötve, áldással elbocsátva: azért illett, hogy fejét
-fátyollal borítsa és gyermekét palástja alá rejtse.
-
-De a ki a két hárs mögül eléje jött, az sem a másik bajvivó levente volt
-ám, hanem egy másik asszony, a ki pedig szigorú orczával, kevély
-lépésekkel közeledett felé: egyik kezében zöld hársfaágat, másikban az
-aranycsákányt tartva, mint illik a nemzetség fejéhez és anyához, a ki
-ura és birája huszezreknek s azonfölül az ő leányának, s a míg egyik
-kezével békét ajánlani, a másikkal itéletet hozni az ő hivatala.
-
-De a mint szembejutottak egymással, s a mint Imola a kis fia arczáról
-feltakarta a palástja szárnyát, a mint ez nevető orczával öreg anyja
-felé nyujtá két kis kláris kezét; de elfelejté Mike Sára a maga
-rhabonbáni hivatalát egyszerre, s eldobva zöld ágat, aranycsákányt,
-mindent a kezéből, úgy kapta az ölébe azt a kis porontyot, mintha neki
-hozták volna. Imola térdre esett az anyja lábaihoz, s aztán Mike Sára is
-odatérdelt le melléje s úgy siratták el együtt ketten azt az
-örömmagzatot. Mind a kettő elfeledte azt a sok szép okos beszédet, a mit
-a két ellenséges tábor előtt szükséges volna elmondani.
-
-De hiszen többet értettek azok ebből az örömsirásból és ölelkezésből,
-mint minden ékesen szólásból, s nem kellett nekik ennél a példánál
-nagyobb buzdítás: Opour Szilamér elveté a paizsát, úgy rohant ki a
-várkapun, és szemközt eléje, épen úgy, vért nélkül sietett Mike Andorás,
-s a hol egybetalálkoztak, átölelték egymást, de nem hogy megbirkózzanak,
-hanem hogy megcsókolják egymás szakállát.
-
-– Én megbocsátom neked hugom elrablását.
-
-– És én megbocsátom neked testvérem halálát.
-
-Azzal egymás jobbjába csaptak s megköték a békét.
-
-Az egész nép idekinn rákiáltá, ezt látva, háromszor a Jézus nevét;
-Bálványosvár falai háromszor adták vissza e kiáltást: talán nem is a
-falak, hanem a falakon álló nép.
-
-A keresztyén táborból előjött az esperes, a barát, még Kőrös apó is
-előkullogott, a mint látta, hogy itt nem lesz verekedés; aztán meg a
-bélpoklosok szerzete teljes számban: a Bálványos-várból pedig kivonultak
-a táltosok, a horkáz, a billogos, a kádár, a gyula, meg a garabonczok; s
-«áldás békességgel» üdvözlék a keresztyén papokat. Kájon horkáz jelenté
-az esperesnek, hogy a bálványosi tuhudún nép kész fölvenni a
-keresztséget, áttérni a Jézus hitére: az ősz rhabonbán, Kevend óhajtja,
-hogy ő maga mártassék bele előljáróképen a szent patakba.
-
-– No nem bánom, mondá Szilamér, én is odahajtom a fejemet a viz alá.
-Elfogadom mennyei vezéremül a Jézus Krisztust, mert derék ember volt.
-
-– Isten! Isten! édes fiam! Igazíták őt helyre az esperes is, meg Sára
-asszony is.
-
-– No hát annyival derekabb ember volt, hogy úgy vitte a földi életét,
-hogy Istenné lett. Megismertem az útját, megszerettem: követem. Hanem
-azt az egyet engedjétek meg nekem, hogy az öreg Istent, a kit ti
-Jehovának, Zebaothnak neveztek, hadd hivjam én azt ezután is magyarok
-Istenének!
-
-Az esperes jó ember volt, egybe ráállt, hanem a barát nagyon szítta a
-fogát: nem járja ez.
-
-– Aztán még egyet hagyjatok meg a kedvemért. Lemondok mindenféle pogány
-áldozatokról; viz mellett, tűz mellett, nem tartok semmiféle
-bálványokat: a mik voltak, azokat mind elrejtetem a föld alá, a hol
-senki rájuk nem talál többet; hanem azt az újtűzgyujtó ünnepet hagyjátok
-meg nekünk; úgy kivánja azt a mi szivünk! Senkit sem bántunk meg vele.
-Inkább adjatok neki valami szent nevet, teszem fel: «Pilátus-égetés!»
-’sz az is szent volt, benne van a crédóban.
-
-Az esperes arra is kezet adott, s ekkor aztán szent volt a szövetség, s
-annak a megpecsételésére Szilamér lehuzta a csizmát a lábáról s azt
-megtöltetve borral, ráköszönté a szentháromságra, az «atya» helyett a
-«magyarok Istenét» tisztelve.
-
-– De hiszen ez schisma! szörnyülködék el Rhadamantus barát.
-
-– Persze, hogy csizma, mondá az esperes. De azért csak igyunk belőle, ha
-ránk köszöntik.
-
-– Sed hoc est magnum schisma!
-
-– Hát iszunk belőle «magnum áldomás».
-
-S biz a Szilamér csizmája szépen körbejárt az atyafiak közt, békepohár
-gyanánt, s egy sem ijedt meg attól, hogy ezt a nagy poharat egy hujjában
-kell kiüríteni.
-
-Szilamér aztán úgy követte mezítláb, a hogy illett, a szent atyákat a
-szent forráshoz, hogy a szent keresztséget elfogadja, s azután mindjárt
-a szent oltárnál a házasság szertartását is egész ünnepélyességgel
-végrehajtatta magán és Imoláján. Mely után a kis fiát is
-megkeresztelték, apjával egy névre Istvánnak, (a szent királynak a
-nevére) s egyuttal törvényes szülöttnek nyilváníták; a kis «maga jött»
-emberkének nagy bámulatára.
-
-Végül aztán össze-vissza kereszteltek minden lelket; napestig eltartott
-az Istenes szertartás: arra megint következett, egy füst alatt a
-keresztelői radina, a lakodalom, meg a békekötési áldomás. De már ez
-eltartott egy hétig. És bizonyára mindezek Istennek tetsző dolgok
-valának.
-
-
-
-
-BÁLVÁNYOS-VÁR.
-
-Már ezek után, ha igazi mesemondó volnék, csak azon végezhetném a derék
-Opour Szilamér István, meg az ő szép Imolája történetét, hogy «éltek
-haltak, tojáshajba kerekedtek», de minekutána ez az egész olyan igaz
-történet, a minek tanulsága is van, el kell még mondanom, hogy mi
-történt továbbat Bálványos-várában.
-
-A hogy a két ellenséges család kibékült egymással, úgy az ő népeik is
-bevették az egyezséget s éltek volna aztán szép egyetértésben, ha
-nyugton hagyták volna őket. Hanem hát örökösen bajoskodtak velük majd a
-püspökök, majd a vajdák, majd az esztergomi primás, majd a nádorispán az
-őrégi székely szokásaik miatt, a székely pedig az igazait nem hagyja.
-Egyébként is fenekestül fel volt fordulva már az egész ország. A nemesek
-veszekedtek a főurakkal, a főurak a főpapokkal, a népség valamennyivel s
-valamennyien a királylyal; a német lovagok dulakodtak a székelyekkel,
-mind a ketten a szászokkal, mind a hárman a magyarokkal, mind a négyen a
-kunokkal, s mind az öten az istentelen adószedő szaraczénokkal,
-ismáelitákkal: római és görög keresztyének, ariánusok és patarenusok,
-zsidóhitű kazarokkal egyben, czivakodtak a mennyország fölött, s a
-mellett elfeledkeztek földi édes hazájukról, jó Magyarországról.
-
-Egyszer aztán az ur Isten megharagudott, fogott egy nagy szivacsot a
-kezébe, s letörölte valamennyi ákom-bákot a tábláról. Batukhánnak hitták
-ezt a nagy szivacsot. A mongol csorda végigseperte az egész országot,
-népet vérbe fojtva, városokat hamuvá égetve. Ekkor veszett el Kuthen
-vezér is.
-
-Hanem ez az egész vérözön nem volt képes Bálványos-várát elpusztítani!
-
-Minden erős bástya, minden sziklavár leomlott a tatárok előtt, de
-Bálványos-várt nem birták megvívni. A székely férfiak, a székely
-asszonyok, a két hős, Opour és Mike, meg a két vitéz Őrpata asszony
-vezetése mellett véres fejjel verték őket vissza, s tetemhalmot raktak a
-leölt ellenség csontjából. Nem hiába izente azt nekik magyarok Istene:
-«veletek harczolok!» A pogányvár, a bálványok tornya volt az utolsó
-bevehetetlen mentsvára az egész székelyföldi keresztyénségnek.
-
-És még azután is sokáig az maradt.
-
-Századok folytak le; Bálványos-vár hatalma nem csökkent. Az Opour
-rhabonbánok törzséből, az Apor-család nagy terebély fája sarjadt elő. Az
-Árpádfiág kihaltával olyan hatalmas lett Apor vajda, hogy a király,
-Bajor Ottó őt választotta ki, a kinek támogatásával királyi székében
-megöröködjék, s nem sajnált Budáról lefáradni egész Bálványos-váráig;
-még a szent koronát is magával vitte, s királyi kezét ajánlá fel Apor
-leányának. De Apor vajda, lakodalom helyett börtönre vetteté a királyi
-háztüznézőt, s addig ki nem bocsátá, míg alá nem irta, hogy a koronáról
-lemond: akkor hagyta futni, a koronát pedig ott tartotta magánál: ott
-állt az abban az ajtótlan, ablaktalan toronyban, nem is adta ki, csak
-igen szép kérésre, erős fogadásra az utána felemelt királynak.
-
-S még azután sok századig fényeskedett Bálványos-vár ősi pompájában.
-Csak a Rákóczy korszakban tudták elpusztítani a labanczok. Most már
-csendes tartomány lett belőle.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-Itt ülök a kövön, a mi onnan esett le az istenek tornyáról. Szép zöld a
-mohától! S nézem a falakat; hallgatom a vércsék vijjogását: iharfák
-zúgását…
-
-… Héj te öreg Isten! Magyarok istene! Emlékezel-e még arra, a mit Opour
-Kevendtől izentél a nap mezejéről?! Vagy te is azt mondod: «régen volt
-az: talán nem is igaz!»
-
-
-
-
-JEGYZETEK.
-
-Érzem a szükségét, hogy e regényem bevégeztével az olvasónak valamit
-mondjak, arra a kérdésére, hogy «hát mi volt ez?»
-
-Regény a magyar mythologia korszakából.
-
-De hát _van_ magyar mythologia?
-
-Könnyü plastikai alakot adni a római, görög, egyptomi bálványimádás
-korszakából megelevenített regéknek; lehetséges az még a teuton,
-scandinav pogány világ ábrázolásánál is: van azoknak egész irodalma. –
-De a magyar mythologia után csak tapogatózni lehet: annak a véghangjait
-csak szájhagyomány őrzi. Két összetalálkozó rímből ki kell találni az
-egész verset.
-
-És aztán maga a történetünk is az árpádkori első századokban, még inkább
-a vezérek korszakában, jobbadán szájhagyományok gyüjteménye:
-hitelességük fölött sohasem szünnek meg vitatkozni a tudósok.
-
-Az én történetem ugyan csak regény, s tehetném azt, hogy arra a nagy
-szabadalomra hivatkozzam, a mi a költőknek mindent megenged.
-
-Azonban ez úttal nem akarom magamat abba a gyanúba keverni, mintha én is
-neki szabadítottam volna képzeletem hyppogryphjét, hogy kalandozzon be
-ismeretlen álomországokat s aztán szaporítsam én is a meséket, hanem azt
-tettem, hogy összegyűjtöttem mindenünnen, a mi csak e korszakra
-visszavezető, mesét, adomát, hagyományt mások felfedeztek, s ezeknek a
-halmazába beleélve magamat, igyekeztem azokból egy hangulatot kitalálni,
-a mi egy mesés korszakot reálissá, felfoghatóvá tesz. Erre az
-adatgyűjteményre visszatekinteni még abból a szempontból is
-kötelességem, hogy azon irótársaim iránt elismerő legyek, a kiknek
-fáradságos buvárkodása segélyemre szolgált.
-
-Magát a történet alapmeséjét, az Apor és Mike család között előfordult
-leányrablást, a rákövetkezett várostromot Bálványos ellen, az Opourok
-keresztyén hitre térését, találtam Orbán Balázs, «A Székelyföld» czímű
-nagybecsű művében a III. kötet 88. lapján. De ugyanezen történetnek
-valódiságát mind háromszéki, mind csiki ismerőseim is bizonyítják. Orbán
-hivatkozik idézeteiben Kőváry László Erdély régiségei czímű munkájára
-(189. l.), továbbá Okolicsányi Decreta et Vita Regum Hungariæ czímű
-munkájára, II. k. 160 lap. A két előbbi megegyezik abban, hogy a Mike
-leányt azért nem akarták a bálványosi Opourhoz adni, mert az pogány
-volt. Megerősítik azt a kimenetelt, hogy az összekoczczanás véres
-bonyolulata a nőrabló keresztyén hitre tértével lett megoldva.
-
-A regényiró feladata volt az akkori magyar pogány és keresztyén
-szokásokat, fogalmakat, erkölcsöket plastice előállítani, hogy egy ilyen
-korszakidomító megtérés, földfeletti csodák nélkül érthetővé legyen.
-Hogy ez mennyire sikerült, azt az olvasó itéletére kell biznom. Én csak
-a kútforrásokat nevezem meg, a mik segítségemre álltak.
-
-* * *
-
-3. lap. _Fergetyü vár_. Orbán B. Székelyf. I. köt. U. o. Ikavára
-leirása.
-
-4. l. _Vízhajtotta szövőszék, zengő kút._ Orbán B. Székelyföld I. köt.,
-előbbi Zsombori kertben, utóbbi Maros-Vásárhelyen. – Bodor.
-
-6. lap. _Nyolczforintos tó._ Mikor az a tó magától kiárad s elönti a
-vidéket, olyan éhinség következik az országra, hogy a búza köble felmegy
-8 forintra: _Orbán. B._ Székelyföld.
-
-6. lap. _Magyar Csillagnevek._ A miket Lugossy gyűjtött össze, teljes
-gazdag számban feltalálhatók Ipolyi M. myth. Adalékok rovatában 582–3.
-lapon.
-
-7. lap. _Perestáldó. Bilochus._ Ipolyi Arnold. Magyar mythologia.
-
-10. l. _Szivárványon átmenni._ Ipolyi M. myth.
-
-8. l. _A mely székely aszszony idegenhez megy nőül_, azt a birtokából a
-szomszédai kibecsültetik. Orbán B. Székelyföld. I. k. Előszó.
-
-14. lap. _Tuhudunok._ A pogány magyarok székely elnevezése. Orbán B. Sz.
-f. I. k. 45. l.
-
-7. lap. _Székelyek kőre vésett alaptörvényei._ Szabó Károly (Új magyar
-múzeum 1854. 401–402. l.). Ezek voltak. 1. Egyedül Árpád fiágát illesse
-a főhatalom _Pannoniában_. 2. A mely földet valaki saját kezével
-szerzend, sajátja legyen, mit közerővel, osztassék fel igazságosan. 3.
-Az ügyek a nép egyetértésével végeztessenek. 4. A ki a fejedelemnek tett
-hitet megszegi, fejét és vagyonát veszítse a főrabonbán áldozata előtt,
-ki a rabonbánok méltósága ellen vét, tűztől-víztől eltiltassék. 5. Ha
-valaki a rabonbánok, vagy a horkázok közül a nemzet ellen törne, az
-Upolet nemzetségből választott rabonbán itélete alá essék. 6. Ki a
-főrabonbán áldozatára meg nem jelenik, kettévágassék. – Ezen Zandirhám
-és Árpád közötti szövetség pontjai kőpaizsokra metszve, tétettek le Buda
-várában, Erdélyben.
-
-8. lap. _Német lovagok._ Ezeket II. Endre király hozta be, a szentföldi
-hadjáratából Syriából, s a Bárczaságon letelepíté. Azonban itt oly
-garázdálkodásokat követtek el, hogy IV. Béla már kénytelen volt őket az
-országból kikergetni, s váraikat lerombolni. – Bővebben minden magyar
-történetirónál.
-
-11. lap. _Pogány kunok viselete szokásai._ Hormayr. Goldene chronik 3.
-Münchner h. bibl. ad. a. 1279. Ipolyi A. m. myth. LV. A IV. Béla
-idejében bejött kunok Kuthen vezér alatt, nemcsak konokul ragaszkodtak
-pogány vallásuk és szokásaikhoz, de általuk a pogány elem, a többi
-szomszéd magyar népség között is elharapózott. – (Hosszú hajat és
-aszszonyos szoknyafélét viseltek).
-
-12. lap. _Őrpata, (Eurpata) magyar neve az «amazon»_-nak Herodot
-szerint.
-
-12. lap. _Rapsonné, Venetúrné._ Rapsonnéról szól a monda, hogy a Dromó
-ördögnek azt igérte, hogy ha neki egy utat épít a várától Kolozsvárig,
-ád neki egy hegy aranyat, s egy völgy ezüstöt; mikor készen volt, a most
-is látható merész út hegyen-völgyön keresztül, akkor a tenyerébe tett
-egy ezüst pénzt, az ujja hegyére egy aranyat; ezzel fizette ki az
-ördögöt. Veneturnéról lásd. Kővári László Erdély régiségeit.
-
-13. lap. _Alurimna_. Ipolyi Arnold magyar mythologiája. A magyar
-pogányvilág hadnemtői lehettek.
-
-14. lap. _Eskü a kutyára._ Bajor püspökök levele János pápához (Ludwig
-script. II. 367.), a tótok panaszkodtak, hogy a magyarokkal kutya- vagy
-farkas-áldozat mellett kötöttek szövetséget és esküt. Ipolyi A. u. a.
-áldozatok rovat alatt még bővebben.
-
-15. _Áldozó kehely, szerecsendió._ Orbán B. Székelyföld II. 58.
-
-14. _Orsóalakú pénz._ Mintegy 8 év előtt Olasztelek mellett Tortománál
-pásztorfiuk két üstöt találtak a földben, tele orsóalakú arany
-rudacskákkal, miket az akkori Beczirker Sz. A. elvétetett tőlük, ő maga
-gazdag lett utána; a kolozsvári muzeum csak nagy bajjal kapott meg egyet
-e műkincsből. Az érmészek kezdetleges pénzeknek állítják ezeket, mik a
-barbár népeknél voltak forgalomban. – Orbán B. Székelyföld I. köt. 222.
-lap.
-
-21. _Maksai domb._ Benkő József szerint a régi székely gyülések
-székhelye. Orbán B. szerint ezen gyülések az Isten szabad ege alatt
-tartattak, hol ülőpadokul szolgáló lapos nagy kövek voltak elhelyezve.
-
-Alig félszázada, hogy e kövek meg voltak, s a Maksán tartott presbiteri
-ülés még ezen classicus köveken ülésezett. A nép tisztes senatorait a
-harczfiak kivont kardokkal vették körül.
-
-22. lap. _Varázsdob._ Orbán B. III. köt. 142. lap.
-
-22. » _Arany csákányok._ – Háromszék levéltárában. 1840-ben találtak
-Barátos közelében egész csoport arany csákányt, miket régészeink hun
-emlékeknek tartanak; ezek 4000 arany sulyt vetettek. Belőlük csak egy
-lett megtartva a bécsi Ambrasi gyüjtemény számára, a többi elkallódott a
-hivatalnokok kezén.
-
-(Több helyen.) _Ökörbőrre írt végrendelet._ Kéri Lajos a XIII. században
-kelt kéziratában leirja a budavári sziklaüregekben talált, kővértek
-maradványait, az állatbőrökre tett irások, rajzolatok töredékeit. L.
-Felsőmagyarországi Minerva 1828. VI. füzet 1742. l. Orbán B. Székely f.
-I. köt. 62. lap.
-
-(Több helyen). _Hun irás, régi székelybetük._ Még most is láthatók az
-ardaki templomon. Orbán B. I. k. 124. l. Felirat a hátulsó kar feletti
-koczkában régi székely betükkel, miket keleti módra jobbrul-balra kell
-olvasni. E. ka. i. a. n. s. u. M. s. u. i. gy. r. o. e. G. n. e. t. s.
-I. z. a. gy. Georgyius Muzsnai, csak egy az Isten. Deus. VI. köt. Orbán
-művében az eredeti székely irásjegyek is közölvék. Ugyanazok
-megtalálhatók Kállaynál.
-
-23. lap. _Székely nemzetségek._ L. Ipolyi Arnold M. myth. Kovachich.
-Script. I. 339. l.
-
-25. l. _Újszülöttek állát vassal sütögetik._ A hunoknál minden
-fiugyermeknek arcza vassal felmetszetett, Ammianus Marcellinus szerint,
-hogy a szakálnövés meggátoltassék; Callimach szerint tüzes vassal, hogy
-szokjék hozzá korán a fájdalmas sebekhez. Dussieux-nál ez már azt
-jelenti, hogy a gyermekek arczai szörnyeteggé torzíttassék. Ipolyi
-véleménye szerint leghelyesebben Istennek felajánlásul. – U. a. a tűz
-feletti felavatás szere. – A vándor-czigányoknál ez most is divik.
-
-27. lap. _Druzsilla és Burzon rabonbán._ Orbán B. Székelyföld. I. 173.
-l.
-
-30. lap. _Tűzbe tett kéz_, tisztaság próbája. Pogánykorból származó
-ordaliai szertartás. 1550-ben Martinuzzi kiadatta ez ordaliai itéletek
-egész sorozatát, mik egészen scytha szokásokról tanúskodnak. Ipolyi A.
-M. myth. 197. l.
-
-32. lap. _Boszorkányok szokásai._ Ipolyi Arnold. M. myth. A szegedi
-boszorkánypör adatai nyomán.
-
-32. lap. _Vegyegni_, székely tájszó, őgyelegni: péld. ködben.
-
-33. lap. _Kiguvadni_. Mikor a fegyver magától kiugrik a tokjából.
-
-33. lap. _A holdról való mese._ Ipolyi A. M. myth.
-
-35. lap. _Madárének utánzás a templomban._ Ditrói templomban. Orbán B.
-Székelyföld. II. k. 117. l.
-
-41. lap. _A szent Anna taváról szóló néprege._ Orbán B. Székelyföld.
-III. k. 75. l.
-
-44. lap. «_Jeddre ne!_» Ismert székely kihivó szó.
-
-44. « _Fóta_. Egy hosszú szövet, melyet válltól csipőig rézsút viseltek
-a székely nők öltözetük felett. Orbán Balázs, Székelyföld.
-
-45. lap. _Álmost megégették a magyarok bejövetelükkel._ Almus in patria
-Erdeel occisus est, non enim potuit in Pannoniam introire. (Budensis 37.
-stb.). Lásd Ipolyi A. M. m.
-
-46. l. _Czifra asszony_ = tündérnő.
-
-47. l. _Bálványos vár._ Orbán B., Ipolyi A. és saját jegyzeteim nyomán.
-
-48. l. _Félig hal-, félig ember-alakú bálvány._ A Kalandos patak
-áradásaikor csodás alakú köveket sodor magával, van egy Zeykné udvara
-körül, mely egy syrén alakját úgy utánozza, mintha szobrász idomította
-volna. – Orbán B. Székelyföld, IV. k. 30. l.
-
-48. l. _Özönfa_. Melyet az áradozó Feketeügy minduntalan felszinre hoz.
-Óriási 3–4 öl átmérőjü törzsek, ébenfeketék s a kövesülés első szakában
-oly kemények, hogy alig faraghatók: a nép özönfának nevezi.
-
-49. l. _Kőkutya_. Ipolyi A. M. myth. 550. l.
-
-49. l. _Balita_. Ezüst bálványka, mit a vőlegény menyasszonyának ád.
-Ipolyi A. M. myth. 502. l.
-
-49. l. _Furuzsina_. Csodaerőt kölcsönző székely tündérnő. Orbán. B.
-Székelyföld.
-
-51. l. _Új tűz gyújtás._ Tűzáldozat. Tűztisztelet. Ipolyi Arnoldnál. M.
-myth. 188. l. – Pozsonyi missale: «az új tűz megszentelése _után_ az
-egész városban eloltatott a tűz, s helyette a megszentelt tüzet
-osztották ki. – Ha sokáig tűz nem gerjeszthető dörzsölés által, gyanu
-támad, hogy valahol még el nem oltott tűz gátolja az elem előtünését.
-Két szűz fiu idézi elő a tüzet; s ehhez kilenczféle fa használtatik. U.
-a. Tűzünnepek leirása. Szentivánéji tűz.
-
-52. lap. _Tűzosztó kanál._ Orbán. B. Székelyföld.
-
-55. lap. _A Büdös kénbarlang._ Saját jegyz.
-
-61. « _A Susogó._ Saját jegyz.
-
-65. « _Kisebbik uram_, pogány szokás. Ipolyi szerint a nők közösségét
-jelenti a testvérek között, mely állapot a hadkalandor népeknél, a
-nőknek a férfiakénál kisebb száma miatt gyakran előjön. (Bartal. Com. I.
-158).
-
-69. lap. _Igrecz_. Ipolyi A. M. myth. Nyelvemlékeink a bécsi codex
-szerint Igrecz = zene. «Igrecz készség». Fúvó szerszám. Koboz = lyra.
-Hegedü, fides. A «timbora = hárfa. Orbán Balázsnál jön elő.
-
-70. l. _Zerezisisten_. Ipolyi felemlíti e rézbálványalakokat, de
-kétségbevonja, hogy hitelesek volnának.
-
-70. lap. _Deli ördög._ Ráró madár. Ipolyi Arnold, Magyar mythologiája.
-Szerelem taplója. Csabaire, pilinkó, piritus. U. o.
-
-71. l. _Dali táncz._ Zajzoni leirása után.
-
-73. l. _Papbojtár_ (népies). Káplán.
-
-74. lap. _Assisi Szent Ferencz imája._ Th. de Celano olasz latin szövege
-szerint. Altissimo, omnipotente bon signore: tue son le laude, la Gloria
-e l’onore, et ogni benedictione. A te solo se confano; et nullo homo e
-degno de nominar te. Laudato sia Dio mio signore con tutte le creature,
-specialmente messer le _fratre sole_: il quale giorna et illumina nui
-per lui, et ello e bello et radiante con grando splendore: de te Signore
-porta significatione, Laudato sia mio Signore per la luna et per le
-stelle: in cello le hai formate clare et belle. Laudate sia mio Signore
-per _fratre vento_, et per l’aire et nuvolo et sereno et omne tempe: per
-le quale dai a le tue creature sustentamente. Laudate sia mio Signore
-per sorore aqua, la quale e multe utile et humile et pretiosa et casta.
-Laudato sia mio Signore per _fratre poso_, per lo quale tu illumini la
-nocte: et elle e belle et jugundo, et robustissimo et forte. Laudate sia
-mio Signore per nostra _madre terra_: la quale ne sostenta et guberna et
-produce fructi et coloriti fiori et herbe.
-
-75. lap. _Gönczöl szekere, Konrád császár a kocsisa._ Ipolyi A. Magyar
-Myth.
-
-76. lap. _Biczebócza_. Két oldalra sántikáló.
-
-78. « _A Torló._ Ipolyi Arnold M. myth.
-
-82. « _Birgej_. Saját jegyz.
-
-90. « _Hazai_. Székelyek a menyasszonyt hazainak, vagy hazajinak hiják.
-Ipolyi A. M. myth.
-
-93. lap. _Pogány menyegzői szertartás._ Cantu Cæsar; a középkor
-története. Galambetetés, kenyérmegtörés, fonáleresztés.
-
-96. l. _Beszélő csirke._ Ipolyi A. M. myth.
-
-97. _Keszkenős kigyó._ Orbán B. Sz. Föld.
-
-101. lap. _Hétféle szinű bab boszorkányok ellen hintve._ Ipolyi A. M.
-myth.
-
-102. lap. _Vendégűző dal._ Saját jegyz.
-
-103. « _Imette_ = ébren virrasztva.
-
-U. o. _Pogány harczosok szokása éjjel a vártán énekelni._ Cantu Cæsar.
-Középkor tört.
-
-105. lap. _Elindula Szent Péter Rómába._ Erdélyi J. magyar népdalok
-gyűjteménye.
-
-107. lap. _Deés Isten._ Székely István krónikája szerint, a magyarok
-bejövetelükkor háromszor «Deus» nevét kiálták, a mit Heltai krónikája
-félig-meddig helyre igazít, Gelleji Katona pedig «Deés»-nek mond ki,
-minthogy a magyarok Deus latin nevét nem ismerhették, s bejövetelük
-helyén van Deés városa is.
-
-107. lap. _Furusvize, Ikafalva leirásánál_, a Furus vizének mesés
-eredete, csodatevő hatása. Orbán B.-nál Székelyföld III. k. 93. lap.
-
-107. lap. _A megölt ellen szolgál a más világon a legyőzőjének._
-(Turóczy 2. 25. Bud. 56)
-
-107. lap. _Adósságát megfizető halott._ Ipolyi Arnold, M. mythologia.
-
-113. lap. _Nyillövés a sírba._ Ipolyi A. M. myth.
-
-113. « _Nőnek férjével együttes eltemetése._ Thonusoba példája szerint,
-a kit pogány hitéért nejével együtt élve siroltatott el István király. –
-Herodot szerint a scytháknál a vezérrel együtt egyik neje is
-eltemettetik.
-
-115. lap. _Vérrel siratás._ Jornandes (49. lap) szerint. L. Ipolyi A. M.
-m. 549. l. Jerneynél, Ammianus Marcellinus szerint.
-
-115. lap. _Halott-táncz._ Ungarischer oder dacischer Simplicissimus.
-
-115. lap. _Pogány temetkezés._ Ipolyi A. Magyar myth. Bél Mátyás
-Joinville stb. kútforrások után.
-
-117. lap. _Szent Anna tava._ Saját jegyzeteim.
-
-121. « _Szent Gellért püspök._ Szabó Károly, Emlékiratok a magyar
-kereszténység első századából.
-
-122. lap. _Csaba királyfi regéje._ Holtak harcza. (Lugossy).
-
-123. « _Imre királyfi legendája._ Szabó Károly, Emlékiratok.
-
-125. « _Világzárvirág._ Saját jegyz.
-
-U. o. _Derendóczia_. Nagy tor. Halotti tor. Hunn szó, Vámbéry szerint.
-
-127. lap. _Elrejtőzés_. Ipolyi A. M. myth.
-
-U. o. _Az elgyöngült vezér megáldoztatja magát._
-
-129. lap. _Ürgelyukba gyónás a pogányoknál._ Cantu Cæsar, Középkor Tört.
-Ugyanannál a pogány papok az ürgelyukon keresztül hallgatják ki a
-földisten izeneteit.
-
-135. lap. _A selyem Európában._ Cantu C. Középkor története.
-
-138. « _Karácsonyi népszokások._ Saját jegyz.
-
-140. lap. _A szamárkiáltás karácsonyi mise alatt._ Cantu Cæsar, Középkor
-tört. IX. kötet 7. fej. – A francziáknál egész zsoltárokat énekelnek a
-szamárhoz, tréfás szöveggel és egész ünnepélyesen. U. o.
-
-145. lap. _Napvágás_. Leisser szerint háromszor vágott a magyar
-fejedelem a nap felé kardjával, trónralépésekor. Bonfin szerint
-négyszer. Vagner adomái között feljegyzi a budai nagyvezér tréfáját, ki
-a fejét bekötötte, s borbélyt hivatott, panaszolva, hogy a trónra lépő
-magyar király az ő fejét megvágta a minap, a mint a levegőben
-vagdalkozott a kardjával. Lásd Ipolyi M. myth. 258. l.
-
-149. lap. _Meghatározva_. Népdalban. Úgy meg vagyok _határozva_, Mint a
-csikó kantározva, Szabadságom el van zárva.
-
-151. lap. _Bélpoklosok világból kizárása._ Cantu C., Középkor története.
-
-157. lap. _Burdé_ = Leveles szín.
-
-158. » _Orbán mester és a kerti vetemények._ Orbán B., Székelyföld. IV.
-k. 44. l.
-
-160. lap. _Futó kuvaszpósta._ Saját jegyz.
-
-162. lap. _Újszülött körüli babonák._ Ipolyi Arnold, M. myth. és saját
-jegyz.
-
-166. lap. _Pogányok hat ördögei._ Ipolyi Arnold, Magyar mythologia.
-
-170. lap. _Deli ifju legény képében._ – Saját gyűjteményemből. Kézirat.
-Ördögidézési formula: «jelenj meg nekem _Deli ifju legény képében_ és
-hozz nekem harminczhárom ezer háromszáz harminczhárom aranyat!»
-
-170. lap. _Koponyavár_. Egyértelmű a pokollal. Lásd Ipolyi Arnold, M. m.
-
-170. lap. _Tündelevény_ = Denevér.
-
-171. lap. _Szélanya_. L. Ipolyinál.
-
-174. lap. _Milling_ = lidércz. L. Bodor Lajos. Álmos hősköltemény.
-
-175. lap. _Hetevény csillagzat_ = Fiastyuk.
-
-175. lap. Égi ütközetek. L. Szibenbürgerische Chronik. Georg Kraus. II.
-k. 226. l. «Kegen Sonne untergang zween brennende heere zusammen stossen
-und streiten.» Cserey Mihály (Hist. 225. l.) «A hegyeken nagy tüzes
-seregek szörnyű ropogással egymás ellen harczoltanak.» – A mit az okos
-szász úrnak s a kálvinista Csereynek szabad volt elhinni, talán
-megengedhető a pogány Opour fiúnak is?
-
-180. lap. _Az ördög ellen befalazott nő._ Ipolyinál, 526. l.
-
-193. lap. _Vérszövetség. Anonymus._ V. 6. More poganismo fuerit propriæ
-sangvinis fusio in unum vas, ratum fecerunt iuramentum. _Székely
-krónika_, 277. lap. profusis cæteri lachrymis quasi sangvineis potum præ
-gaudio celebrantes sumpsere. Ugyanott _az áldozó kehelyről_: Supremus
-rabonban poculi calicis supremus conservator. Herodot szerint a kehelybe
-kardot, nyilakat mártanak (a scythák).
-
-
-
-
-Lábjegyzetek.
-
-[Footnote 1: Háztáj a székelyeknél.]
-
-[Footnote 2: A «kedd» volt az ősmagyaroknál a szerencsétlen nap, mint a
-keresztyéneknél a péntek. Csak ez a nap-név maradt meg, a «dagasztó»
-most már szerda, a «vasverő» csütörtök, a «borjunyúzó» péntek, a
-«heverő» szombat, az «áldozó» vasárnap.]
-
-[Footnote 3: A keresztyének neve az ősöknél: – a Jehova tisztelet
-miatt.]
-
-[Footnote 4: Lásd Diószegi füvészkönyvében: diákul «curbita melopepo».]
-
-[Footnote 5: L. Cantu Caesare «Középkor története» IX. könyv 7.
-fejezet.]
-
-[Footnote 6: Ez a lovag Geofroi de La Tour volt; mint a Magnum Chronicon
-belgicum bizonyítja.]
-
-
-
-
-TARTALOM.
-
-  A Fergettyüvár  1
-  A vándorló nemzet  6
-  Esküdjél meg a kutyára  13
-  A Körültáj  20
-  A Bábolna istenasszony  35
-  Bálványos-vár  47
-  A pokol tornácza  55
-  A «Susogóban»  63
-  A leányrablás  69
-  A «torló»  78
-  Esküvő a «napnál»  87
-  A «nap» és a «kereszt» harcza  96
-  A gyásztor  109
-  A Szent-Anna tavánál  117
-  Crœsus apó  134
-  A világ számüzöttei  146
-  Háládatlan veréb a fecskefészekbe  157
-  Az el nem oltott tüz a kandallóban  168
-  Az elrejtőzött  182
-  A vérszövetség  193
-  A kötés  199
-  Bálványos-vár  202
-
-
-[Transcriber's Note:
-
-
-Javítások.
-
-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
-
-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
-
-
-10 |változik át, A hétszinű |változik át. A hétszinű
-
-16 |erősíteni a szövetseget. |erősíteni a szövetséget.
-
-28 |bosszúsan a vén Opour, |bosszúsan a vén Opour.
-
-32 |őket vegyegni. |őket vegyegni.»
-
-45 |Orhalmon nagy máglyát |Őrhalmon nagy máglyát
-
-50 |«Délibába», |«Délibába».
-
-53 |hizony én velem széles |bizony én velem széles
-
-54 |az utolső gulya |az utolsó gulya
-
-85 |hallotta Mike sára |hallotta Mike Sára
-
-113 |Ó vele magával |Ő vele magával
-
-130 |innen sohova |innen sehova
-
-133 |óh én Uram! |«óh én Uram!
-
-136 |hegy milyen emberlakta |hogy milyen emberlakta
-
-137 |Szilamér Imolától, |Szilamér Imolától.
-
-153 |minden tövényeit |minden törvényeit
-
-153 |meg kell nyugodunk |meg kell nyugodnunk
-
-161 |de a mít |de a mit
-
-175 |gyermekért! |gyermekért!»
-
-183 |kőműves-mester rosszu |kőműves-mester rosszul
-
-187 |ezt a vílágot |ezt a világot
-
-189 |játéka egy va-emberrel |játéka egy vakemberrel
-
-189 |keporsója ödelén |koporsója födelén
-
-193 |ősz üstökét. |ősz üstökét,
-
-195 |senkí közületek |senki közületek
-
-197 |Boruljatok térdre! |Boruljatok térdre!»]
-
-
-
-
-
-
-
-End of the Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai
-
-*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR ***
-
-***** This file should be named 55607-0.txt or 55607-0.zip *****
-This and all associated files of various formats will be found in:
-        http://www.gutenberg.org/5/5/6/0/55607/
-
-Produced by Albert László from page images generously made
-available by the Google Books Library Project
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
-States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive
-specific permission. If you do not charge anything for copies of this
-eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook
-for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports,
-performances and research. They may be modified and printed and given
-away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks
-not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the
-trademark license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country outside the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you'll have to check the laws of the country where you
-  are located before using this ebook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm web site
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The
-Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm
-trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org
-
-
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the
-mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its
-volunteers and employees are scattered throughout numerous
-locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt
-Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to
-date contact information can be found at the Foundation's web site and
-official page at www.gutenberg.org/contact
-
-For additional contact information:
-
-    Dr. Gregory B. Newby
-    Chief Executive and Director
-    gbnewby@pglaf.org
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
-spread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our Web site which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
-