Initial commit

5 files changed, 16239 insertions, 0 deletions

diff --git a/55607-0.txt b/55607-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..a0f7bd6
--- /dev/null
+++ b/55607-0.txt
@@ -0,0 +1,8332 @@
+The Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai

+

+This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most

+other parts of the world at no cost and with almost no restrictions

+whatsoever.  You may copy it, give it away or re-use it under the terms of

+the Project Gutenberg License included with this eBook or online at

+www.gutenberg.org.  If you are not located in the United States, you'll have

+to check the laws of the country where you are located before using this ebook.

+

+Title: Bálványos-vár

+       Történeti regény

+

+Author: Mór Jókai

+

+Release Date: September 23, 2017 [EBook #55607]

+

+Language: Hungarian

+

+Character set encoding: UTF-8

+

+*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR ***

+

+

+

+

+Produced by Albert László from page images generously made

+available by the Google Books Library Project

+

+

+

+

+

+

+JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI

+

+NEMZETI KIADÁS

+

+LX. KÖTET

+

+BÁLVÁNYOS-VÁR

+

+BUDAPEST

+

+RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA

+

+1896

+

+BÁLVÁNYOS-VÁR

+

+TÖRTÉNETI REGÉNY

+

+IRTA

+

+JÓKAI MÓR

+

+BUDAPEST

+

+RÉVAI TESTVÉREK TULAJDONA

+

+1896

+

+

+

+

+A FERGETYÜVÁR.

+

+Még csak a negyedik század járta, hogy a magyar nép Árpád alatt

+elfoglalta Magyarországot. Két király ült egyszerre a magyar trónon: II.

+Endre és fia IV. Béla. Túros is volt annak a lónak a háta. Akkor is nagy

+volt a panasz az adószedők ellen. Izsmáel fiainak nevezték őket, más

+néven meg bolgároknak. Annyi bizonyos, hogy pogányok voltak. Még a pápa

+is felszólalt ellenük függő pecsétes levelében. (Derék, becsületes pápa

+volt –!) A pénzverés is az ő kezükben volt: az ország egész kincses

+háza. Nagy volt velük a veszedelme a királyoknak is, a nemességnek is, a

+papságnak is, meg a népnek is.

+

+Hanem mindezekhez a bajokhoz semmi köze sem volt a székely nemzetnek. A

+székelyek nem jöttek Álmos fejedelemmel meg a hét vezérrel idebe

+honfoglalni. Őket még Attila ősapánk hun anyától származott fia, Csaba

+hagyta itt a maguk országában, a hol már ők ötszáz esztendeje otthon

+voltak, mikor a «Hetumoger» bejött; nem is keveredtek belé az ősmagyar

+anyatörzsbe, mint az imitt-amott lappangó jász, palócz, avar, úz ivadék;

+se nem települtek közé, mint a kun, besenyő, kazár, hanem szövetséget

+kötöttek vele, erős föltételek mellett. A szövetség két kőpaizsra

+felvésve, ó-székely betükkel, ott őriztetik Buda várában, nem abban a

+Buda várában, a hol a magyar királyok székelnek a Duna mellett, a mit

+még csak mostanában kezdtek el építeni Béla király parancsára, hanem

+abban, a mit Attila testvére építtetett a Küküllő partján, a hol a nagy

+Zandirhám tartotta fejedelmi udvarát Árpád idejében.

+

+E kőbe vésett szövetség azt mondja, hogy a székely nemzet soha senkinek

+pénzbeli adót nem fizet, még a magyar királynak sem, és senkitől

+parancsolatot el nem fogad, még a magyar királytól sem! Egy szabadság

+van a világon: ez a székely szabadság! Ezért a szabadságért cserében

+aztán övé a nagy tartozás: védni Erdélyország határát. Nagy kötelesség!

+A havasokon túl már Ázsia. Onnan jön a minden vadnépek vízözöne.

+

+Hanem ezt a nagy munkát végezte is aztán a székely nemzet emberül.

+Minden ember katona volt, még az asszonyok is. A mely székely faluban az

+asszonyok fátyolos konty helyett fekete süveget viselnek, ez annak az

+emléke, hogy az asszonyaik a férfiakkal egy sorban ütötték az

+ellenséget. Ha összeszedték magukat, százezer embert állítottak

+fegyverbe, s azoknak fele lovas volt. Upolet rhabonbán alatt a krimi

+tatár szultánt, Athlen Girait a Fekete-tengerig kergették, ott fogták el

+seregestől. Fegyveréről, lováról s egy hónapra való eleségről minden

+ember maga tartozott gondoskodni. Elég nagy adó volt ez! Az elpazarolt

+vért számba se vették, az ingyenbe ment.

+

+De még azon kívül nagy terhük volt az erődítmények fentartása. Az volt

+az erősség! Ide jöhetnének a hadverők várharczok rendszerét

+tanulmányozni. Nem várnégyszög, de vártömkeleg volt itt felállítva. Ha

+abba az ellenség beletévedt, úgy ott szorították, mint az ördögöt a

+boszorkány ákombákban. Ha a támadás a háromszéki róna felől jött, akkor

+ott állt a berohanó előtt a síkság közepén kiemelkedő Várhely, abba

+ütötte bele a szarvait, s a míg azt öklelte, addig ráözönlöttek minden

+oldalról a székelyek lovas dandárai; ha otthagyta a várat s mélyebbre

+hatolt, akkor ráeresztették a mesterséges tavak vizeit, a miket gátakkal

+felszorítva tartottak a hegyeik közt. Ez a hadi fortély még az

+agathirsok hagyománya volt Erdélyben. Ha pedig a Rétynek került a betörő

+had, hogy a sziklavárakat kikerülje, ott várt rá a legnagyobb

+veszedelem. Az egy kietlen homoksivatag az erdők közepett, a hol nem

+lakik más, mint az elátkozott ördögök, meg azoknak a boszorkány

+szeretőik; azok, meg a lidérczek becsalogatják a vakmerő betolakodót a

+feneketlen dágványokba, hol a sivó homok alatt morotvás lápvíz lappang,

+a sellők, a vízi tündérek a lovagot ménestül együtt lehuzzák a süppeteg

+homok alá, s ha valakit ott kap az öreg ördög, a Nemere, úgy eltemeti

+fövény-felhőivel, hogy csak a dárdája hegye látszik ki a buczkából. S

+aztán a merre csak szem lát, egyik hegyhát a másik után, csupa rengeteg

+őserdő, a mi tele van bölénynyel, medvével, még párducz is tanyázik

+benne s a fertelmes sokatevő, a hogy a székely daliák nyakából lefüggő

+háti bőrök bizonyítják.

+

+És aztán mind ezen a süppedő morotván, e sivó homokbuczkáson vonul végig

+a Honárka, egy széles magas töltés, egyenes irányban, keresztül a

+berkeken, bozótokon; aztán fel a hegytetőknek, a rengeteg erdőkön végig;

+odább már Kakasbarázdának hiják, majd odább Csörsz árkának, Tündérek

+útjának, Ördög szántásának, Óriás töltésének. Nem is készíthette azt

+más, mint óriás. Igenis, az az óriás, a ki egész Európát végiglépte.

+Minden lépése egy csatatér volt, minden pihenője egy elpusztult város; a

+hová a kezét letette, ott egy nép elmult. A mesemondók Attilának

+nevezik, a magyarok Etelének. Az ő rabnépei készítették a hihetetlen

+sánczokat végig emberjárhatlan országokon, hogy szabadon legyen tartva a

+hunok előtt a hadak útja.

+

+Most aztán ezt az utat őrizni a székelyek hivatala.

+

+*

+

+A «Fergetyüvár» egy messze kimagasló hegyfokon áll a rétyi nyir kietlen

+bejárata előtt; a szirtfokot két rohanó hegyi patak veszi körül, a

+Borosnyó és a Kurta.

+

+A hegyorom legmeredekebb pontját koronázza egy kerek, egyszerü, óriás

+rakásu kőfal s azon belül van egy torony, mely ezt a kőfalat egészen

+betölti. A torony hasonlít a világító-tornyokhoz, csakhogy megfordított

+idomban, nem középett karcsu s alul-fölül széles mint a tengeri

+jeltornyok, hanem a közepén kiöblösödő, mint egy korsó, s aztán teteje

+is van, mint a korsónak. A torony körülete hatvan lépés, a magassága, a

+milyen csak egy szál fenyőé lehet.

+

+Az egész torony fából van, az oldalai és teteje rézpléhhel borítva,

+köröskörül rikító zöld már a rézrozsdától.

+

+Ajtaja vagy kapuja ennek a toronynak sehol nem látszik.

+

+Hanem a hol a teteje a párkányát éri, ott van rajta köröskörül egy sor

+ablak, épen mint a csurgómáknak a tokján. Azoknak némelyike nyitva van,

+némelyike pedig csukva. Éjjel a nyitott ablakokon tűz világít keresztül.

+

+S ez a kerek torony éjjel-nappal folyvást forog. Azért a neve

+«Fergetyüvár».

+

+Ennek a toronynak az ablakaiból végig látni egész Háromszéken, az Olt

+völgyén: Szent-Lélektől Kökösig, Zágontól Zalánig s aztán be a bodzai

+völgybe s a Fekete-Ügy helységeire. Valamint hogy aztán ennek a

+toronynak az ablakaira rálátnak a Biharcz-hegytető váráról, a minek

+«Ordítóvár» a neve, másfelől Szacsva-váráról, harmadik felől

+Barabás-váráról, a honnan azután egy ordítással jelt lehet adni

+Bodza-várába, s a hatalmas központi sasfészekbe, Várbérczre. A

+Fergetyüvár a székelyek távirója. A nyitott és csukott ablakok tudatják

+a hírt a szomszédvárak őrtállójával, a ki a jeleket rovásra faragja, s a

+várnagynak átadja. Ha porfelleg vagy vésztűz tünik fel a távolban, azt a

+Fergetyüvár azonnal tudatja a körülfekvő várakkal, s elébb, mint a

+támadó megjelent a háromszéki síkon, készen álltak az elfogadására az

+ekeszarvát karddal, kopjával felcserélt harczosok.

+

+Ilyen körben forgó várak vannak még Eresztevénynél, az «óriások

+pinczéje» fölött, Aldobolyon a Veczel-tetőn, s Bikfalvánál a

+«Csigaváron».

+

+A Fergetyüvár egészen székely találmány. Ennek a népfajnak a vízhajtotta

+szövőszéktől a zengedező kutig mindenhez van esze. S a nyilak és

+kővető-gépek korszakában a Fergetyüvár nevezetes hadi furfang. Annak nem

+lehet a kapuját betörni, mert nincs kapuja. Azt nem lehet kanóczos

+nyilakkal felgyujtani, mert rézzel van körül befedve. Azt nem lehet

+lábtókkal megostromolni, mert alul-felül keskeny, derékban domboru s

+aztán nem áll egy helyben, mindig forog, mint a fergetyü. Ez a

+tündérmesebeli «Kakassarkon forgó rézvár».

+

+De hát mi forgatja ezt a kakassarok körül? Ez a kérdések kérdése.

+

+Az önmozgógép még nincs feltalálva. Talán belülről állati erővel hajtják

+körül, talán bivalyokkal, a hogy a szárazmalom kerekét, vagy épen

+embererővel, tán igába fogott férfiak egész csoportja tolja körbe

+folyton-folyvást, éjjel-nappal ezt a nehéz alkotványt, egymást felváltva

+a sanyaru, egyhangu rabmunkában, míg mások az alatt ott gunnyasztanak a

+réztető ablakai mögött, a szemeik előtt folyvást körben forgó nagy

+tájképre meredve, mely hegyeivel, völgyeivel, folyóival, erdejvel,

+falvaival, váraival soha meg nem áll, jobbra elmegy, balról megint

+visszatér, hogy jelt adjanak valakinek a parancsszavára, a mit a

+távolban megértenek? Hogyan kerültek azok ide be? Ki hozta őket ide?

+Hogyan látják el őket étellel, itallal? Mit véthettek ezek, hogy ilyen

+elkárhozottak robotjára lettek elítélve? Miféle csáb, varázslat,

+kényszerítés birja őket arra, hogy ezt a keserves erőlködést szakadatlan

+folytassák, soha félbe ne hagyják? Ki az, a ki ezeknek parancsol, s kik

+azok, a kik engedelmeskednek?

+

+A fénylő rézzöld torony messze kimagaslik a sötétzöld erdők közül,

+nappal fénylő fehér, éjjel izzó tűzszemeivel őrködve, mint egy örökké

+éber szörnyeteg, a világ fölött.

+

+Másféle torony még nem látszik e vidéken. A legelső keresztyén egyházat,

+a minek tornya is van, most építették fel Torján, de az a hegyektől nem

+látszik ide.

+

+Csak olyankor van pihenése a Fergetyüvárnak, mikor beborítja a felhő,

+mikor elfekszi a tájat a köd. Ez neki az alvás ideje.

+

+

+

+

+A VÁNDORLÓ NEMZET.

+

+Hogy valami nagy változás készül ezen a világon, azt már régóta mutatták

+a jelek. A Délibáb gyakran fitogatott tengert a rétyi sivatag szélén, a

+hol pedig csak homokbuczkák vannak, ellenben felfordított városokat

+vetett fel a bárczasági havasok fölött, mintha tornyaikkal lefelé

+csüngnének az égből alá. A nyolczforintos tóból egyszerre úgy kiáradt a

+víz magától, hogy minden rétet elöntött, a szörényi kutnak a vize pedig

+épenséggel vérré változott, a mi királyhalált jelent. Nagy, ismeretlen

+madarak jelentek meg napkelet felől, a mik olyan vakmerők voltak, hogy

+még az embereket is megtámadták a mezőn. Az erdőkön rémítették a

+pásztorokat a farkaskoldusok, meg a veszett csikók, a mik embert és

+lovat összemartak s megint odább futottak. A bálványosi kokojszáson

+tüzes embereket láttak tánczolni éjszaka karéjban, s reggelre ott a hol

+tánczoltak, egész karikában bujt ki a veres gomba a földből. Nappal

+egyszerre két nap rémlett az égen, éjszaka pedig éjfél tájában egyszer

+csak kigyuladt az egész égbolt s úgy égett, mintha tűzlángba volna

+borulva. Azután meg oly sürüen hullottak alá a csillagok, mintha a

+Gönczöl-szekere, a Fiastyúk, az Álmatlan csillag, a Bujdosók lámpása, az

+Árvalány szeme, a Hadvezető, a Kincslátó, a Mennyország határa, az

+Ostoros, a Pásztorserkentő, a Rónaőrző, a Vérszemü csillag, de még a

+székelyek csillaga is egyszerre alálőtt volna a Hajnalszakadékból (a

+hogy a Tejútat nevezik a magyarok). Végtére pedig egy tüzes sárkány

+rohant alá, nagy mennydörgéssel az égből, hosszu sziporkázó farkát

+csóválva messzire, egész apró ijafia csordájával együtt s belebukott az

+Istentavába, mire a tónak a partján mindjárt egyszerre kinőtt a sok

+tatorján-gyökér, a mi megint éhinséges időknek a bejelentője!

+

+A mit a jelek előre mutattak, az valójában be is teljesedett. A

+fecskeváló hóban, a mikor e két hazában lakó madarak útra készülnek, a

+Fergetyüvárból az a hír repült szét, hogy Bodza meg Ojtoz felől nagy

+népségek jönnek. A porfellegek, a miket fölvertek, az őrtüzek, a miket a

+dombokon raktak, előre hirdetik jövetelüket. A várak ormain megszólaltak

+a fegyverbe hivó kürtök, s a föld népe hazatakarodott a mezőkről;

+mindenki tudta jól, hová tartozik, hol a gyülekező helye. A tavaknak a

+gátjait megszállták, a hegyszorosokat ellátták kőhalmazokkal, s a

+lármafákat felállították a hegyormokon. Ez alatt a perestáldók

+körülhordták a véres pallost Sepsi, Csik és Háromszékben s kihirdették,

+hogy idegen népek jönnek, minden férfi, asszony talpon legyen, fegyvert

+fogjon.

+

+A nádorispán leveléből megértették a rhabonbánok és főkirálybirák, hogy

+a kunok nemzetségei szándékoznak bejönni az országba, ezúttal nem

+ellenséges szándékkal, mint máskor, hanem a két király engedelmével, nem

+is azért, hogy Erdélyben maradjanak, hanem hogy tovább költözzenek be

+Magyarországba, a két víz közé, a hol nagy pusztaságok vannak; egészen

+nekik valók, a kik nem szeretnek várakat építeni, hanem a szabad ég

+alatt gulyáikkal, méneseikkel együtt tanyázni. Azért ereszszék őket a

+székelyek szabadon, hagyják átkelni a Hunárkán, az Eteleútján; ellenben

+vigyázzanak rájuk, hogy útközben el ne pusztítsák az országot.

+

+A kunok! Régi ellenség; pedig testvérnemzet!

+

+A sokféle magyar népcsalád között a székely magát tartja a legelsőnek,

+azután ereszti a többit, legutolsónak hagyja a kunt. És méltán. Ő neki

+van itt legrégibb hazája: igazi megerősített országa, a minek idegen

+soha talpalattnyi földjét se vette meg se véren, se pénzen; a kinek a

+hét nemzetségét s az abból származott huszonegy ágát még házasság útján

+se keverte meg idegen származás; a kinél ereklyében tartogatják Etele

+égből esett kardját, Csaba vezérnek ökörbőrre hun betükkel irott

+véghagyományát, Zandirhám kőpaizsait az öt alaptörvénynyel, s a hét

+vezér szerecsendió serlegét, a mibe azok a szövetségkötésnél vérüket

+csorgatták. Ez mind a székelyek kincse. Az ősvallás is náluk maradt meg

+eredeti szittya tisztaságában. A kun pedig egy pusztáról-pusztára

+csavargó ivadék, összekeveredve a kóbor népcsoportok minden töredékével,

+a nyelve is azokéval zagyvalítva; se hite, se törvénye, se erkölcse, még

+a vallása is csak olyan, hogy a mely országot meglakott, annak a

+bálványait elhozta magával s azokat imádja, a míg össze nem töri.

+

+S most ezek jönnek egész nemzetségestül, mint a sáskajárás, mint az

+elszabadult erdei manók csordája Székelyországba.

+

+Már itt vannak a hegyek közt, jelenté a Fergetyüvár.

+

+A kunok vándorjáratában furfangos rendszer van.

+

+A mit előretolnak előhad gyanánt, az egy nem annyira félelmetes, mint

+utálatos gyülevész. Valamennyi csuf vén banya van a nemzetükben, az mind

+egy rakáson; vezérük maga a valóságos «Vasorru bába». Ezekkel egy

+társaságban az őrjöngő bolondok, a holdasok, az ördöngösök

+baromsokasága, meg az apró gyerekek, a kiket az anyjaik elhagytak, vagy

+a kiket tán idegen földről elloptak. Bivalyokon lovagolva jönnek a

+banyák, elől-hátul csimpajkozó meztelen porontyokkal, a ronda, boglyos,

+vadállatarczu nederesek hajtják a csordát, s előtte-utána száguldoznak

+ordítozva; öltözetük állatbőr, beszédük röhögés, üvöltés, makogás,

+hőrögetés, nem emberi szózat; maguk a vén banyák is egymás közt, meg a

+kisérőikkel olyan szavakon beszélnek, a mik az ördögidézéshez

+hasonlítanak; s azoknak az értelmét csak ők maguk tudják.

+

+Mikor ez a bivalycsordán nyargaló gyülevész szétterül a Feketeügy

+lapályán, olyan az, mintha egy óriási hangyabolyt rugott volna fel

+valaki.

+

+A székelyek gondoskodtak már a fogadtatásukról.

+

+Az Olt, a Feketeügy tavainak megnyitották a gátjait, a vizek elöntötték

+a mezőket egész a Várhegy dombjáig.

+

+Csakhogy a mocsár nem gát «ennek» a hadnak!

+

+A bivalynak éltetője a posvány. A mint a bivaly-csorda a szétterült

+vizeket meglátja, rohan beléjük s viszi magával a hozzá nőtt

+csőcseléket; manók és boszorkányok, a sívó-rívó porontyhaddal, mind bele

+a mocsárba: ott azután megragadnak, elfeküsznek; a bivalyoknak s a

+beléjük kapaszkodó ember-rajnak csak a fejeik látszanak ki a vizből,

+azokat onnan semmi ösztökélés ki nem veri, a míg meg nem éheznek.

+

+Azzal, a mint ez a riadozó gyülevész félrekotródik, kezd kibontakozni a

+hegyszorosokból maga a vándor nép zöme, rendbeszedett tömegben. Egy

+óriás kigyó, mely kanyarogva kuszik előre: a fejét már a róna közepéig

+tolta s a dereka még nem jött elő a mély utból. Olyan az, mint egy

+eleven folyam.

+

+Elől a válogatott sereg, hét ezer lovas, a kiket a fejedelemfi Kúthen

+vezet. Ez a dandár egy kürtszóra azonnal félhold alaku karéjba tud

+felállni: ez a kunok megszokott csatarendje. Mögöttük jön azután a hét

+nemzetségre felosztott nép, három nemzet elől, négy hátul; közepett a

+kun fejedelem, a vénekkel és a bokolabrásokkal (ez volt a papjaik neve).

+A férfiak mind lóháton elől; azután az asszonyok, leányok, ökörvontatta

+szekereken, a mik ernyővel vannak fedve, zöld galyakkal körültüzködve; a

+sihederek a szekér mellett ballagnak a kutyáikkal együtt. Utánuk hajtják

+az ostorosok a tejelő borjasteheneket s a csikós kanczákat: azoknak a

+tejéből készítenek, a hol letelepesznek, mámorító italt. A rengeteg

+sokaságú rideg gulyákat, a szilaj méneseket, a hosszú gyapjas, csavart

+szarvú juhok nyájait s a szarvaslábú rőt sertések csordáit aztán

+leghátul terelik az ijász pásztorok, hosszú kongató ostoraikkal, hegyes

+dárdáikkal; s a marhával együtt terelik a gyalog maradt rabszolga-hadat,

+a kit a világ minden népei közül magukkal hurczoltak: csupa férfiból és

+fiuból áll az. A rab nőt, ha szemrevaló, koczkára bocsátják, ha nem az,

+elpusztítják.

+

+Aztán legeslegvégül bezárja a hosszú vándorhadat egy undokul vonító

+csikasz farkascsorda, a mit az útfélen elmaradt hullák csalogatnak a

+vándor nemzet után. Ez az állandó kisérője a vándor nemzetnek,

+pusztákon, erdőkön keresztül; ennek az üvöltéséből jósolnak a papok.

+

+Mikor ez a néptömeg vézighuzódik a nagy háromszéki rónán, sebes nyári

+zápor vonul el a hegyek fölött, s az alkonyodó napnál fényes kettőzött

+szivárvány támad, melynek egyik vége a Várbérczen, a másik vége a

+Czenken támaszkodik a mesemondta aranytálba s a vándornép mind ezen a

+szivárvány kapuján keresztül vonul be Erdélybe. – Azt pedig mindenki

+tudja, hogy a szivárványon nem jó keresztül menni; mert a mi ember,

+állat azon keresztül megy, a nő himmé, s a him nővé változik át. A

+hétszinű bábabukrára még ujjal mutatni sem jó, mert a rámutatónak az

+ujját megragadja a «kék kelevény».

+

+Az egész vándor nemzet háromszázezer emberfőt számlált, azok között volt

+negyvenezer harczos férfi.

+

+A három székely-széknek ugyan össze kellett szedni az erejét, hogy ezt a

+kelletlen vendégsereget korlát közé foghassa. De nem volt ebben

+hiányosság.

+

+Bálványos-vár felől ott állt hadirendben a székely lovasság, a kiket az

+öreg rhabonbán, Opour vezetett, a három fiával, a kik közül a legöregebb

+neve Szilamér, a középsőé Zsombor, a legkisebbé Iszla. Budavár vidékéről

+lejött Sándóur rhabonbán a maga hadaival, a kinél van Attila turulos

+zászlója s körüle azok a vitézek, a kiknek az ősei azt a zászlót a

+népeltörlő harczokból elhozták; a Barczaság felől elállják az utat a

+«német lovagok», kiket Jeruzsálemi Endre hozott ide Syriából. A sík róna

+közepén pedig ott áll a Várhely, mind a négy bástyája csakúgy berzeng a

+kopjahegyektől, s feketéllik a süvegektől; az is haddal van megrakva.

+

+Kuthen vezér egész a várig eljött a hadával, a mit mély vizárkok vettek

+körül, beszegve hegyes sánczkarókkal.

+

+Itt tanácsolá neki Kájon «horkáz», hogy maradjon meg egy áldomásra a vár

+alatt: bizony hasznára lesz.

+

+Ez a Kájon, bálványosvári horkáz volt, Opour embere; a kit a rhabonbán a

+nádorispán parancsára eléje küldött a kun népnek, hogy lenne kalauzolója

+a székely földön keresztül, s ha a két nemzet egymásnak a nyelvéből

+valamit meg nem értene, azt tolmácsolná, s a szokásaikat is egymással

+megismertetné, nehogy csupa félreértésből még egymás ellen kardra

+kapjanak.

+

+Hanem a kunvezér agyafurt volt: nem vette be a tanácsot, azt mondta, mit

+neki ez a vakandturás itten? s azt gondolta, hogy majd ő most a maga

+előhadával szépen elmegy a vár mellett, a szakadó zápor oltalma alatt: a

+tegez idege ilyenkor megázik, nem lőhetnek rá a vár bástyáiról, s ha

+egyszer aztán túl lesz a váron, ő állhat majd a kert felől s ő szabja

+meg az átkelési szövetség feltételeit, nem a székelyek.

+

+Hanem amint a vár elé ért, csak jött ám eléje nagy süvöltve a levegőn

+keresztül egy hordónyi nagy gömb égetett agyagból, a mit a sáncz fokáról

+hatalmas hajító géppel röpítettek alá, s a mint a kun lovasság közé

+leesett s cserepekre törött, egyszerre ördöngős méhraj zúdult ki belőle,

+a mi neki esett a lovasok arczának, s fulánkjával összecsipte-marta s

+védekezni hiába ellene. Azután meg jött nagy búgva egy másik nagy bolond

+cserépkobak, abból meg mérges vizi kigyók gomolya hemzsegett elő, a mi a

+lovak lábaira tekergőzött s azokat összemarta úgy, hogy a megdühödt

+állatok egymást harapták kinjukban és rémületükben.

+

+Ebben a kunnak még az a veszedelme is volt, hogy viseletében a török

+szokást követve, hátul kopaszra nyirta a fejét, csak elől, hagyta

+hosszan lecsüggni a haját, aztán hosszú kantust viselt; méh, darázs a

+tarkóját, kigyó a lábszárát könnyen csipte, marta.

+

+Ez csak intés, hogy «lassan a testtel».

+

+Kuthen átlátta, hogy legjobb leszállni a lóról, s békeüdvözléssel

+járulni a várkapuhoz.

+

+Akkor aztán a vár kapuja is megnyilt, a csapóhidat leeresztették, s

+előjött belőle a vár parancsolója, ugyanannyi emberrel, mint a mennyi a

+kun vezért kisérte gyalogsorban.

+

+Emberrel ám; de asszonyemberrel. Maga is olyan volt.

+

+Valamennyi dárdásnak volt bivalybőr melledzője, és fekete süvege; de

+szoknyája hozzá: bajusza pedig nem volt.

+

+– Hát asszonyokat üdvözöljek én? Kiálta nagy haraggal a kun vezér, a

+mint megismerte a fegyveresek sima arczáról, hogy azok nők.

+

+– Mit bámulsz úgy rajtunk? szólt a parancsoló asszony: van kardunk, mint

+neked; van süvegünk, mint neked; van szoknyád, mint nekünk.

+

+A kun vezér megvető negéddel fordult Kájon horkázhoz.

+

+– Hát olyan kevés a székelyek közt a férfi, hogy még az asszonyoknak is

+jut süveg, viselni való?

+

+– Tudd meg azt vezér, mondá neki Kájon horkáz, hogy a fekete süveget a

+székely menyecskék annak az emlékére viselik, mikor Felcsiknál a tatár

+sereget tönkreverték, az uraikkal versenyt küzdve.

+

+– Soha sem szerettem az «őrpatával» harczolni, dörmögé a kun vezér. Az

+asszonyvágta seb soha sem gyógyul be. – Asszony parancsol hát e várban?

+

+– Nem asszony, hanem fiuleány; igazítá helyre a horkáz. Ha nálunk egy

+nemességből a fiág kihal, minden birtok és hatalom rászáll a leányra, az

+ősi névvel: az viseli, fiuleány lesz. Hatalmas asszonyurak neveit

+emlegetik hagyományaink! Majd meglátod még az utadban Rapsonné várát,

+Veneturné várát, ott is asszony viseli a süveget s sort ül a tanácsban.

+

+– Bolond szokás! a hust vérben, a köleskását tejben főzik, nem

+összevissza. Mit keres asszony a tanácsban? Hosszú haj: rövid ész!

+

+– Már pedig ennek az asszonynak az eszétől jobban őrizkedjél vezér, mint

+a hajától; mert ennek az esze tovább ér, mint mind a kettőnké. Ez a

+hires Mike Sára, a ki magát az ős Istent, a Damasek Istent is úgy hátra

+szorította, hogy most csak egy kuczkóban kuporog. Ez hozta be a

+keresztrefeszített hitét a székely földre s olyan tornyos házat épített

+neki, mint egy vár. Valamennyi alirumnája a nap vallásának, mind

+elványadt előtte. Rettegj a tekintetétől.

+

+Mind ezt kun nyelven beszélték egymás közt a kun vezér és a horkáz, alig

+értett meg abból valamit, a ki meg nem szokta.

+

+Egy vizárok állt nő és férfi vezérek között, annak a dobogója fel volt

+huzva.

+

+– Szólj! Mit kivánsz? kiálta át erős, csattanó hangon az asszony-úr.

+

+

+

+

+ESKÜDJÉL MEG A KUTYÁRA!

+

+A kun vezér levette a válláról a kürtjét s megmerítve azt a sánczárok

+vizében, felvetette a vizet az ég felé, azután a görbe késével egy marok

+füvet vágott le, azt is a feje fölé szórta; harmadszor pedig egy marok

+porondot vett föl s azt a tenyerén fölemelve, szerteszét hagyta a

+szétnyilt ujjai közt omlani. A vándor-népeknél ez volt a bizonysága,

+hogy békés szándékkal jönnek, nem kivánnak se vizet, se mezőt, se földet

+elfoglalni. – Ez volt az üdvözlet.

+

+– Fogadjon Isten! válaszolt rá az úrnő, s azzal egy intésére

+lebocsátották a dobogót a vizárkon keresztben; s akkor négy felövedzett

+asszony kenyeret, sót, bort és tüzet hozott át a kun vezérhez,

+fatálakon, tökkobakban, rézserpenyőben. A szivesenlátás jelvényei ezek.

+

+Eképen kicserélve a hagyományos üdvözleteket egymás közt, a jövevény

+szólt előbb:

+

+– Az én nevem Kuthen vezér, kunok főcsakánja, Thatha fejedelem fia: a

+hét nemzetség választottja. Ez itt jobb kezem felől Zezárma jós, Osd,

+Zab, Bod, garabonczok. Kivánságunk, hogy minket és népünket és minden

+marháinkat a tuhudúnok földén keresztül bocsássatok; se népünkből, se

+marhánkból senkit le ne vágjatok, el ne fogdossatok; víz mellett

+legelőt, erdő mellett tüzet adjatok; ha egy emberünket vétekben

+találjátok, az egész népet érte meg ne átkozzátok; Isteneiteket mi ránk

+ne haragítsátok, rossz lelkeket csillagesés alatt, harmathullás alatt

+ránk ne bocsássatok. Kalákába tőlünk egy karika orsót szivesen

+fogadjatok.

+

+Az urasszonynak nem volt szüksége tolmácsra, hogy megértse a kun vezér

+beszédét: közel atyafiság voltak, sokszor találkoztak egymással, ha nem

+is rokoni lélekkel.

+

+– Ugy lesz minden, a hogy kivánjátok. A nevemet már tudjátok. A ki jó,

+ahhoz jó vagyok, a ki rossz, ahhoz rossz vagyok. Többet magamról nem

+mondhatok. A míg a mi földünkön jártok, minden jóban részesüljetek, a

+mit ez a föld adott. A ki benneteket megbánt, azon boszut ne álljatok, a

+maga birájával megtoroltassátok. Karikára füzött orsó-pénzeitekért

+cserébe a mi országunkban járó pénzt fogadjátok. És azután ti is az

+ország békéjét meg ne háborítsátok, se testében, se lelkében e népet meg

+ne károsítsátok. Nekünk csak jó Istenünk van, attól ne féljetek; a rossz

+lelkeket ne káromoljátok, nem támadnak fel. A ti csakánjaitok a mi

+rhabonbánjainkkal tüzzék ki a határt, a hol táborozni fogtok; és azután

+gondotok legyen rá, hogy a ti kakasaitok a mi tyukjaink közé ne

+keveredjenek; viszont mi is vigyázni fogunk az erkölcsre. Ha tetszik a

+kötés: esküvel megerősítjük innen is, túl is.

+

+A kun vezér elfogadta a kötést.

+

+Erre jelt adott az urnő a várba zászlólobogtatással, s akkor ott benn

+megkondult a harang a kis kápolnában, s arra a várkapun kijött az egyház

+embere, az esperes, a feszülettel a kezében.

+

+Az ószékelyeknél a keresztyén papnak csak olyan viselete volt, mint a

+többi előkelőknek: süveg a fején, kard az oldalán. Hogyne? Ha

+dulakodásra került a dolog, neki kellett elől menni, mint vezérnek. A

+külömbség csak az volt nála, hogy a míg a székely hadnagyok csákánt

+emeltek a kezükben, az esperes a feszületet hordta a markában,

+egyébiránt rézből volt az is, s szükség esetén azzal is lehetett áldást

+osztogatni a pogányok tar koponyájára. Az esperest Domonkos atyának

+nevezték.

+

+Sok külső egyházi szertartást még ekkor a székelyek nem ismertek.

+Templomaik még csak fából voltak; az irhabőr-zászlóra szironynyal volt a

+szűz Mária kép kihimezve: remekmű volt!

+

+Nem is papoltak, se nem énekeltek a régi magyar keresztyén esperesek,

+gyiakónusok semmiféle idegen nyelven. Egyszerű szavakkal beszéltek a

+néphez, mint a régi halotti szózat bizonyítja: «Latiatvc feleim

+zwmtwkhel mic wogmvc! Isa por es chomvw wogmvc.»

+

+Az esküvés is igen egyszerü volt: a harang egyre kongott alatta. Az úrnő

+bal kezét a feszületre tevé, jobbját felemelte az ég felé s tartózkodás

+nélkül mondá:

+

+– Én, özvegy Mike Istvánné, Szováth Sára, Várbércz, Várhely, Torja

+urasszonya, esküszöm az atya, fiu, szentlélek egy Istenre, a boldogságos

+szűz Máriára s égnek minden szenteire, hogy a mely kötést a mai napon

+kun atyánkfiaival szereztem, azt, a míg az én földemen járnak, minden

+részében megtartom. Isten engem úgy segéljen. Amen.

+

+Kuthen vezér a fejét rázta: hát nem jön több? Semmi áldozat, kehely,

+vérbocsátás, nyilbemártás, a mi a magyar eskühöz tartozik? Kájon

+felvilágosítá, hogy az csak az ősvallás hiveinél divott; a kik az új

+vallást vették fel, azok a keresztre feszítettre esküsznek.

+

+– No hát hozzák ide azt a keresztrefeszítettet: én is megesküszöm reá!

+mondá Kuthen vezér.

+

+– Nem úgy lesz az, vitéz csakán! monda az asszony. Ki miben hisz, abban

+idvezül. Te esküdjél meg a kun szokás szerint: esküdjél meg a kutyára!

+

+A kun vezér megrázta a lelógó üstökeit haragosan.

+

+– Te a nagy esküvést kivánod tőlem?

+

+– Az egész esküt. Az esküt a felemelt karddal, ásott gödörben állva; az

+esküt a négy éltetőre; esküt a kutyára: a hogy nálatok szokás.

+

+– Nagy a te eszed asszony.

+

+– Megmondtam! Dörmögé a vezér fülébe Kájon horkáz.

+

+Kuthen vezér azt hitte, hogy az ő esze még nagyobb.

+

+– Megkapod ezt az esküt, urasszony; ámde a nagy esküt maga a fejedelem

+tegye meg: apám, Thatha; ő a kun nemzet feje.

+

+– Nem fogadom el, mondá határozottan Mike Sára. Ismerem jól a kunok

+szokását. Mikor a fejedelmük megvénül, fia pedig férfivá lesz, akkor a

+vén fejedelmet meg szokták ölni. Ezt olyankor teszik, mikor egy idegen

+ország határán belépnek. Akkor aztán az ifjú fejedelmet nem köti az

+eskü, a mit az öreg tett. Az öreg békét, barátságot esküdött, azt haza

+küldik az örök békességbe, barátkozzék a férgekkel; az ifjú fejedelem

+aztán kezdheti a harczot, az ellenségeskedést. Neked kell a kutyára

+esküdnöd, a fejedelemfinak, a kinek kezében van az új hold.

+

+Kuthen vezér a rézpaizsára ütött az öklével.

+

+– Ennek az asszonynak alirumna szeme van; a beleimbe lát! Legyen meg.

+Leteszem az esküt a kutyára! Készüljetek a szerhez!

+

+A három garaboncz erre a kapa-alaku nyeregvasakkal négyszögű gödröt

+kezde ásni, míg a bokolabrás elment, az eskütételhez való ebet elhozni.

+Annak himnemünek kellett lenni és tiszta fehérnek.

+

+Mikor a gödör meg volt ásva, úgy, hogy egy embernek derékig ért, akkor

+leszállt belé Kuthen vezér; kivonta a kardját s kinyujtott karjával

+feltartá hegyével az égre. És aztán elmondta a rettenetes esküt, a mivel

+a pogány ősök meg szokták erősíteni a szövetséget.

+

+«Én, Kuthen vezér, fia Thatha fejedelemnek, kunok főcsakánja, a hét

+nemzetség választottja, esküszöm a négy éltetőre, hogy a mi szövetséget

+ma a székely nemzettel kötöttem, azt mindenben megtartom, a míg a

+székely földön járok: ha e szövetséget megszegném, föld elnyeljen, hegy

+betemessen, víz elborítson, tűz megemészszen, ég rámszakadjon; magam és

+egész nemzetem fegyver miatt elpusztuljunk.»

+

+E kegyetlen átokmondás alatt a nagy fehér kutyát ott tarták az eskütevő

+előtt kinyujtóztatva; négy garaboncz fogta a négy lábát, a bokolábrás a

+fejét, a horkáz a farkát.

+

+Ekkor a kun vezér megsuhintá a kardját a levegőben s úgy csapott le

+azzal a széttartott kutyára, hogy azt derékban kettészelte. Az eb egyik

+fele a fejével ottmaradt a Zezárma kezében, a másik fele a farkánál

+fogva a Kájonéban.

+

+«Így legyen kettévágva mindenki, a ki e szövetséget megszegné!» Szólt a

+vezér, kilépve a gödörből.

+

+Akkor a garabonczok hirtelen megtölték a vermet szurokfenyő-galyakkal s

+a kettévágott ebet máglyára vetve, meggyujtották azt alatta.

+

+«Így égjen porrá mindenki, a ki e szövetséget megszegné, a hogy e kutya

+porrá fog égni!»

+

+Ez volt az eskü végmondata.

+

+Annak a kutyának a két lapoczkacsontját pedig a két pogány pap, a

+bokolábrás és a horkáz egymás közt felosztják majd: az égett csontokon

+fehér foltok szoktak maradni, s ők azokból megjósolják a jövendőt. Ez az

+ő tudományuk.

+

+E nagy esküvést megtéve, Kuthen vezér odajárult a dobogóhidra; Mike Sára

+asszony fele utján eléje jött, a hid közepén találkozának s ott kezet

+nyujtottak egymásnak, ősi szokás szerint.

+

+Mike Sára asszony délczeg, száltermetü alak volt, fénylő fekete haja,

+villámló két szeme, barnapiros arcza; nem volt még idősebb, mint ha két

+menyasszony korát együvé tennék. – Kuthen vezér a férfikor delét élte: a

+száldokfa, a mit születésekor ültettek, negyven karikát nevelt már.

+

+Jól odanézett az asszonynak: az is megállta lelkesen.

+

+– Minthogy már így egymás kezét tartjuk, szólt a kún vezér, mondanék én

+neked egy szót. Még én soha e világi életemben ilyen asszonynyal nem

+találkoztam, mint te. Egészen hozzámvaló vagy. Jöjj én hozzám feleségül.

+Adok neked kétezer tulkot, tizezer juhot, arany kösöntyűt, gyöngyös

+főkötőt, sávolyos gyapjúsátort. Több feleséget nem veszek melletted.

+

+Mike Sára asszony tűrte a vezér vasmarkának szorítását, s asszonyi

+szelídséggel felelt a nászkérdésre:

+

+– Nagy becsületnek veszem szívbeli ajánlatodat, vitéz csakán! De három

+okom van rá, hogy megköszönjem, el ne fogadjam.

+

+– Halljam: Igazak-e?

+

+– Az egyik az, hogy mint igaz székely asszony, az én megboldogult

+uramhoz még alvó porában is megtartom hűségemet.

+

+– Majd elfelejtenéd azt, ha engem megismernél!

+

+– A második okom, hogy ha feleséged lennék, vagy énnekem kellene te

+veled bujdosóba mennem, vagy te neked kellene velem itt maradnod. Nálunk

+pedig az a törvény, hogy a mely székely asszony idegenhez megy nőül, azt

+a birtokából a szomszédai kibecsültetik.

+

+– Adnék én neked tízannyi birtokot, tejjel-mézzel folyó termőföldön,

+nagy Magyarországon, a mi nekem van adva a két víz között.

+

+– A harmadik okom pedig az, hogy te bálványimádó vagy, én pedig az egy

+igaz Istennek és az ő szent fiának a híve.

+

+– Megengedném én, hogy te a keresztrefeszítettnek az oltárát az én

+áldozatkövem mellé építsd.

+

+– De én nem engedném meg, hogy te oda állítsd a te bálványodat az én

+Jézusom mellé.

+

+S ezzel visszaszorítá a kun csakán kezét Mike Sára asszony, hogy csakugy

+ropogott bele. Tudja meg, hogy ha az ő keze vas, ezé meg aczél.

+

+– És most már, miután egymás kezét így tartjuk, – folytatá az urasszony,

+– én is mondok te neked egy szót. Te megesküdtél rá, a nagy esküvéssel,

+hogy az én kötésemet bizony mindenben megtartod. Az én kötésem pedig így

+szólt: «Az én népemet se testében, se lelkében meg ne károsítsátok.»

+Megértetted-e jól?

+

+– Bizonynyal így mondtad.

+

+– S te erre esküdtél. Azt pedig jól tudod, hogy az én népem az új vallás

+híve; az egy igaz Istené, a keresztrefeszített Jézusé. Ha te most itt a

+te bálványisteneidnek áldozatot tartasz, ha a tűzhalmokon tüzet

+gyujtasz, ha kürtöléssel, énekléssel, tánczolással bálványtiszteletet

+támasztasz, ezzel te az én népemnek a lelkét megkárosítod. Még nem mult

+el egy emberöltő idő, hogy keresztyén királyunk itt a székelyföldön az

+ősvallás miatt fellázadt népeket fegyverrel és nagy vérontással

+engedelmességre hajtotta; több vidékében a székelyföldnek még most is

+ragaszkodnak az ősvalláshoz, a had-Istenhez, a Damasek urhoz, s a

+rejtett szent berkekben áldozatokat tesznek. Ha most egyszerre a te

+nemzeted meggyujtja az oltártüzeket, ez az egész nép fel fog háborogni

+miatta, a szakadárok fellázadnak s az igazhivőket megrémítik. A babona

+könnyen terjed. Azért, ha a szövetséget meg akarod tartani, úgy

+bizonynyal megtiltod papjaidnak és bokolábrásaidnak, hogy a míg a

+székelyföldön keresztülmennek, bálványtisztelő áldozatokat tartsanak a

+székely nép nyilván láttára.

+

+Kuthen vezér szótlanul rázta a fejét; de annál hangosabban rivalltak fel

+a kun papok és garabonczok e szavakra; még a székely horkáz, Kájon is

+haragba jött és odakiálta:

+

+– Még ebbe majd a bálványosi rhabonbánnak is lesz beleszólása!

+

+– Hallod-e, urasszony! monda Kuthen: ez nem az én dolgom, ez a papok

+ügye. Erre engemet ne kényszeríts!

+

+– Jól van. Nem kényszerítelek. Én sem beszélhetek az egész székely

+nemzet nevében, csak a magaméban. Talán megérthetjük egymást. Jöjjetek

+fel a ti bölcseitekkel és papjaitokkal holnap hajnalban a Tanácsdombra;

+mi is lejövünk a mi előljáróinkkal, s együtt megtartjuk a körültájt: a

+közös nemzetgyűlést és abban határozunk. Addig Isten közöttünk!

+

+A vezér ráhagyta. Azzal mindkét csapat visszatért: az egyik a várba, a

+másik a táborhelyre. Az est leszállt, a megtelepült kun nép ezernyi

+tábortüze, mint a földre szállt csillagsereg, borította el a mezőt. A

+Fergetyűvár, változó tűzszemeivel, gyorsított keringéssel forgott körül

+a tetőn, szétküldve a Tanácsdombra hívó üzenetét az egész vidéknek.

+

+* * *

+

+Éjszakára kelve, a mocsárban lakást megunták a banyák s a vad férfiak

+nyakába ülve, kiczepeltették magukat a rétyi nyir bozótjaiba, ott tüzet

+raktak, ruháikat szárasztották, s megszedték a cziherről az ehető

+bogyókat, a homokból a kucsma-gombát, a mocsárból az ehető kecskebékát;

+azt mind bográcsokba összehányták, összefőzték; olyan bogyó is volt

+közte, a mitől az embert bolondság szállja meg; mikor abból ettek, olyan

+bakugrásnak, tivornyának mentek végére a lobogó tüzek mellett, hogy az

+odatévedt pásztorlegényt, ki ezt egy faoduból nézte, a döbröcz ütötte ki

+rémületében: soha el se hagyta.

+

+Az Olt és Feketeügy partját pedig meglepték a szép kun leányok: a

+holdvilágnál ott fürödtek, s fürdés után, a vízből kikelve, a zöld mezőn

+karéjban tánczoltak, karban énekeltek: tündérszépek voltak: a sás közt

+elrejtőzőtt halászlegény, a ki őket nézte, ónossá lett e látástól egész

+életére.

+

+

+

+

+A KÖRÜLTÁJ.

+

+Micsoda Belzázár palotájának a pompája a székely ősök tanácsdombjához

+képest!

+

+Egy kerek domb tetején száz hársfa körbe ültetve, ötszáz éves

+valamennyi, a távolból olyan, mint egy boltkupolás szentegyház. A száz

+élő oszlop oly terjedelmessé vastagodott az idővel, hogy a két fa közei

+csak ablakoknak látszanak már; a vastag gyökerek messze elnyulva,

+egymásba fonódva a földszín felett, az egész belsejét a körnek

+beterítik, míg lombsátoraik fenn a magasban összeborulnak s oly

+mennyezetet képeznek, a min napsugár át nem tör, zápor keresztül nem

+ver. A székely tuhudún vallás szent fája, a száldok, mikor virágjában

+van, aranynyal húzza be ez egész kupolát, s illatával az egész rónát

+betölti; alatta az ezernyi fülemüle, pacsirta zengi dalait az Urhoz. Nem

+volt ennél szebb istenháza Salamon királynak!

+

+Egy oldalán tág kapu van hagyva a száldokfás körnek, olyan nagy, mint

+egy diadalív. Azon keresztül a székely havasokra látni, a várakkal

+koronázott hegyormokra: fölséges egy látvány! és köröskörül a hársfák

+között minden élő közle új meg új tájt mutogat a gyönyörű háromszéki

+rónán, kanyargó folyamokkal, kéklő bérczfalakkal, kaczagó mezőkkel.

+Talán ezért nevezték a gyűlés helyét Körültájnak.

+

+E nyitott boltív bejáratánál van az áldozatkő; egy óriási kolonczra még

+egy roppantabb kőlap fektetve. Benn az élő teremben pedig a boltívvel

+átellenes félkörben van elhelyezve huszonhárom fehér lapos kő. Ez a

+huszonhárom székely törzsnek az ülőhelye. Középen a legmagasabb kő a

+főrhabonbán ülőszéke.

+

+Ez volt az ősvallás korszakában az áldozatok helye. (A legrégibb

+hagyományokban Moya, majd Moxa: mai nap Maksa a neve.)

+

+A tűzáldozatokat hitbuzgó királyaink törvény által megtiltották, hanem

+azért a tanácsdomb meg lett hagyva gyülekezési helynek, s azt is még

+hosszú időn át «áldozatnak» nevezték. Pedig már nem gyujtották meg a

+Gyulák (a tuhudún főpapok) a szent tüzet kerékforgatással az oltárkövön;

+nem ölték le a fehér lovat a táltosok; nem itták meg a vérét a daliák a

+szent forrás vizével keverve; (ámbár még voltak számosan, a kik

+emlékeztek azokra az időkre, a mikor így tisztelték az Istent; sőt

+némelyek még most is így végzik azt titokban.) Ez idő szerint az

+oltárkőre csupán a nemzeti ereklyék vannak elhelyezve, Bálványos-várból

+a kőpaizsok az alaptörvényekkel, Bonda-várból az áldozatkehely, Torjáról

+a turulos zászló: mindezeket a legjobb vitézek őrzik, a kik

+dárdahegyeikkel távoltartják a sokaságot. Két óriási dalia,

+keresztbetett alabárdokkal tartja elzárva az oltárkőhöz vezető

+lépcsőket.

+

+A sziklák tetején még ott látható az a három, egymásra tett padalakú

+csompó, a mit Kupa kövének neveznek; a magas völgyből még egyre szakad

+alá a zúgó patak, mely az «Úr kútjából» támad, ott, a hol az az óriási

+bükkfa látszik; de már sem a kövön, sem a forrásnál nem áldoznak; lenn a

+völgyben építik az új vallás templomát (ma is fennáll.) Ám azért az

+emléke az őshitnek még a mai ivadékra is átszállt: az Úr kútja főfájást

+gyógyít, s a ki iszik belőle, csomót köt a bükk fiatal hajtására.

+

+A mint az első hajnalsugár kilövell a havasok mögül, szerteszét az egész

+vidéken megszólalnak a kürtök s minden oldalról érkeznek a

+székelytörzsök fejei, erős kiséreteikkel. Legelsőnek érkezik meg az

+udvarhelyi főrhabonbán Káldor István. Törvény szerint ugyan székelyek

+grófja volna már a czíme; de még mindig a régit tartják. Öreg ember már:

+három tatárjárást megért; ha levágnák a száldokfát, a mit születésekor

+ültettek, megtudnák a gyűrűiből, hogy csak egy esztendő hiányzik a

+százból. Azért még egyenesen áll, mint a fenyőszál s nem is támaszkodik

+az aranycsákányára; övéig rengő szakálla olyan fehér, mint az ezüst, s

+sürű hótiszta haja befonatlan omlik vállaira; a keresztyének így

+viselik. A szemei oly élesek még most is, hogy a félsötétben is megismer

+minden arczot. Tiszteli őt minden ember, mert tudják, hogy igazságos.

+Két horkáz czipeli utána a «varázsdobot», mely hajdan az áldozatnál

+szolgált, most pedig az itélet-kimondáshoz ad jelt.

+

+Azután rendben érkeznek a Zelemérek, a Vaczmán-törzsből, Kalandos,

+Dindár a Megyesekből, Bánd, Ropó, Libancs a Pethes-ágból, Sámsond a

+Telegdek sarja, Maka a rhabonbán, Kada, Zaklató, Ozdor a Szomorú-ágból;

+a királyi udvarnál a száz székely testőr mellett vezérkedett Ika, Póka,

+az Opoulet unokája, Domboru a Zábrán nemből, Nyujtód, a Domonkosok őse.

+Az a rend, hogy a család feje az őt megillető kövön helyet foglal, a

+hozzátartozók, a levente fiak pedig a háta mögé állnak kivont kardokkal.

+Maguk a családfők, a hatalom és tisztség jelvényeül egy-egy arany

+csákányt viselnek, hosszú, görcsös vadkörtefanyéllel.

+

+Kívül a hárskörön gyülekezik a nép, férfi, asszony, gyermek, mindenki

+hallgatja a tanácstartó áldozatot; de ide a szentélybe csak a családfők

+és azoknak a felnőtt fiai jöhetnek be. Panasztevő felek, idegenek a kör

+elején állanak fel, azoknak a számára nincsenek ülőhelyek.

+

+Nagy pompával érkezik meg a hatalmas Sándour János rhabonbán is, fiával

+Ompolylyal, a ki tisztében következik; a másikat Ipolyt, papnak neveli,

+mert buzgó keresztyén.

+

+Csak négy kőszék maradt még betöltetlen: az egyikről mindenki tudja,

+hogy az a fiuleány Veneturné helye, a kit gonosz tetteiért a tanács

+megfosztott attól a tisztességtől, hogy a törzsét itten képviselje. A

+másik hely szintén fiuleányra vár. Az a hirhedett Rapsonné helye, a

+kinek elég oka van késedelmeskedni, mert messze lakik, s öreg asszony

+már. Még akkor tündérek és óriások világa volt Erdélyországban, a mikor

+Rapsonné, meg az ő öcscse, Firéne csodaszép menyecskék valának: bizony,

+most már a százesztendőn régen túl van. S csak zselyeszékben tud idáig

+jönni, s mikor leültetik a helyére, az orra hegye majd a térdit éri.

+

+Héj Rapsonné asszony, hol van az már, mikor kegyelmed tündéri szépsége

+még az ördögöt is úgy elbolondította, hogy kivánságára kőutat épített a

+várától egész Kolozsvárig. Régen volt ez már. De azért, hogy Rapsonné

+asszony fiatal korában az ördög arája volt, most igaz keresztyén hitű

+lélek; az ördöggel is csak azért csináltatta azt az utat, hogy

+Kolozsvárra bejárhasson misére; most pedig már maga tart kápolnát, abban

+dominicanus baráttal miséztet s egész nap imádkozik és kuruzsol. Nagy

+tudománya van benne, hogyan kell a pogány babonából keresztyén babonákat

+formálni. Azonban egy körültáji áldozatról el nem maradna s a

+gyülekezetben mindig övé az első és utolsó szó. Ékesszólásától rettegnek

+a magyarok!

+

+Még Mike Sára asszony maga van hátra; de az ő késedelmét megértheti, a

+ki tudja, hogy neki az Olt átjáratait kell őrizni, a míg a kunok fejei

+megérkeznek, a kik a Körültájra híva vannak. Ő csak azoknak a

+kiséretében jő fel majd.

+

+Hanem, hogy Opour Kevend rhabonbán uram legutoljára marad, az tőle

+tiszta kevélység; mivelhogy csak a szomszédos Bálványos-várból kell

+alájönnie; ő bizonynyal előbb áldomást tartott odahaza. Mindenki tudja

+felőle, hogy ő még az ősvallás híve s Bálványos-várban a Damaseket

+imádják s a forrásnál áldoznak; de senkinek sincs kedve

+belekapczáskodni, mert mind maga, mind a három fia igen hatalmas

+emberek. Ő ül a balról levő legszélső kövön s közte és a szomszédja közt

+van a Veneturné üres ülőhelye, a minek a szomszédja eléggé örül. Az

+átellenben levő szélső kőpad pedig a Mike Sáráé.

+

+Azért örül pedig az Opour Kevend szomszédja olyan nagyon annak, hogy

+messze esik tőle, mert a rhabonbán nemcsak a három fiát szokta elhozni

+magával, hanem még azonfölül a him oroszlányát is, a mit a szájába

+vetett zablánál fogva bocsát a kezén. Ámbátor a székely nem szokott

+megijedni a medvétől és a mándrucztól sem, de mégis egy oroszlán nem

+kellemetes szomszéd, ha mindjárt tejes haricskán nevelték is fel.

+

+Kevend urnak nagy gyönyörűsége van abban, hogy ő egy oroszlánt vezethet

+pórázon. Bir vele: ő annak az ura. A merre megy, az emberek félve

+kotródnak előle szerteszét, – s mikor leül, zsámolyul használja a lába

+alá az oroszlány fejét. Pedig az ábrázatja is elég marczona volna arra,

+hogy a reátekintőben feltámaszsza a félszt. Összevissza hasogatva

+sebhelyektől, a miket nem ellenség vagdalt oda, hanem a saját keze. Az

+ősvalláskövetők a kedves halottaik temetésénél az arczukat szokták

+felhasogatni: vérrel siratták el, nem gyáva könynyel. Kevend sok ilyen

+kedves halottat elsiratott már. S aztán minden sebhely egy emlékeztető

+jel a halottnak megnyugtatást adó bosszúállásra. Neki és a fiainak három

+varkocsba fonva csüng a haja két oldalt és hátul, elől a homlok

+leborotválva. Az álla közepén hiányzik a szakáll, azt a helyet az

+újszülött gyermeknél tüzes vassal égeti meg a billogos Ez az őshitűeknél

+a felavatás, mint a Jézus-követőknél a keresztség.

+

+A mint az öreg Kevend úr, senkit nem üdvözölve a tanácsban, nagy

+dölyfösen leül a tanácskőre, lábát elnyujtva az oroszlán sörényes

+nyakán, a három legény fia odaáll körüle, jobbról a Szilamér, balról a

+Zsombor, háta mögött az Iszla.

+

+Szilamér a legidősebb; délczeg, magas alak, hosszúkás tojásdad arczczal,

+szép, szelíd tüzű barna szemekkel, gesztenyeszín haja és szakálla. Ez

+bizonyosan az anyja képmására ütött, mert az apja szegletes vonásaiból

+alig van benne valami; ellenben a középső, Zsombor, szakasztott mása az

+apjának, mintha csak a száján köpte volna ki: ugyanaz a tömzsi, széles

+vállú termet, azok az előreülő pofacsontok, az a kettős áll, agyarkodó

+száj, villogó parázsszemek, az egyik szemöldöke épen úgy huzódik lefelé,

+a másik meg fölfelé; még a hangja recsegésével is úgy utánozza az apját,

+azért is ő az igazi kedvencze. A legifjabb, Iszla, széles képű, vastag

+ajkú kamasz, kiülő bikaszemekkel, alig serkedő bajuszszal, kenderszőke

+hajjal, a balarczán van egy nagy fekete szemölcs. Három külömböző anya

+szülte ám ezeket! Kevend úr úgy bánt az asszonyfélével, hogy «adom s

+veszem».

+

+Végre jelenté a kürtszó, hogy a huszonkettedik «ág» is megérkezett.

+

+A zöld boltíven át közeledett, lováról leszállva, Mike Sára asszony.

+Neki is a hosszúnyelű aranycsákány volt a kezében.

+

+De nemcsak egyedül jöve el, hanem a leányát is magával hozta.

+

+Teremtő szent Isten! de megremekeltél, mikor ezt alkottad; akárkinek az

+oldalbordájából vetted! Milyen délczeg termet; karcsú, de hatalmas;

+minden mozdulata csupa ideg, minden tekintete csupa lélek; aranyszínű

+haja sarkáig takarja; szája akkor mond legtöbbet, a mikor csukva van; de

+a két szemének a tüzét ember legyen, a ki kiállja. Nem is jó ránézni

+erre az alakra, mert a ki meglátja, hogy a keble azt a bőrpánczélt hogy

+feszíti széjjel, még eszét veszti bele.

+

+A leány oldalán kard volt; mikor az anyja leült a tanácskőre, ő is

+kihuzta azt, mint a többi legények s odaállt az anyja mellé.

+

+– Ki az ott?

+

+– Mit keres az ottan?

+

+Kiálta fel egyszerre Rapsonné és Kevend úr; de Rapsonné még egy

+szuszszal hamarább.

+

+Mike Sára asszony nagy nyugodtan felelt.

+

+– Ez az én leányom: Imola.

+

+– Mit keres egy leány az áldozathelyen? Kiálta Kevend úr.

+

+– Azt, a mit a legényfiak. Olvastassa fel kegyelmed magának, rhabonbán

+uram, szent László királynak törvényét, abból megértheti, hogy ha egyike

+a székely ágnak fiban kihal, annak minden birtoka és hatalma szálljon a

+leányágra, s a kit fiuleánynak neveznek, csak olyan legyen mindenekben

+mint a férfi.

+

+– Köpök az ilyen törvényre!

+

+– Akkor köp kend az egész székely nemzetre, a ki ezt a törvényt maga

+hozta a csikrákosi mezőn, maga László jelenlétében, a ki még akkor csak

+királyfi volt.

+

+– De a tuhudúnok ezt soha el nem ismerték. Tudva van, hogy a bágyi

+lakodalomban Sándour Están rhabonbán uram menyasszony leánya Druzsilla

+inni akart ám áldomást a fiuleányok törvényére az áldozatkehelyből; de

+Burzon rhabonbán ki is kapta a kezéből a szent kelyhet: asszony nem

+iszik abból.

+

+– De le is szúrta Burzon rhabonbánt Sándoúr Están ott abban a nyomban.

+Megolvashatja kegyelmed a csiki rovatosban.

+

+A dob közbehangzott. Káldor István főrhabonbán igazságot tett a

+perlekedők között.

+

+– A törvény: törvény; az ellen nincs szó, sem beszéd. A fiuleánynak

+mindenütt helye van ott, a hol az ágból való fiunak.

+

+– Te mondád, pattogott vissza Opour Kevend. A törvény: törvény. De azt

+is apáink erősítették meg, hogy a ki az áldozathelyre bejön, annak

+háromban kell igaznak lenni: legyen erős, bátor és tiszta.

+

+– Az én leányom bizonynyal mind a háromban igaz. Mondá Mike Sára

+asszony.

+

+– De annak előbb bizonyságot kell tenni ősi szokás szerint, igaz tuhudún

+szokás szerint.

+

+Erre Sándour rhabonbán kiálta közbe indulatosan:

+

+– De mi nem vagyunk többé tuhudúnok, hanem keresztyének.

+

+– Korcsok vagytok! ordítá Opour Kevend a fiával együtt, s a megrugott

+oroszlán is beleordított a zajba. – Mind keresztülmentetek a

+szivárványhidján! Az asszonyokból tettetek férfiakat, s a férfiak lettek

+asszonyokká!

+

+– Igazad legyen! szólt felcsattanó hangon Mike Sára. Úgy van! A hol

+férfimunka vár a székelyekre, nincs külömbség férfi és asszony között.

+Az oroszlán nősténye, azért, hogy sörénye nincs, mégis oroszlán. Én nem

+féltem a leányomat a tuhudúnok próbáitól. Neked is látom itt egy fiadat,

+rhabonbán, a ki a három bizonyság letevése nélkül jött ide a

+tanácshalomra. A mi bizonyságokat ő le tud tenni, az én leányom

+bizonnyal megcselekszi azt mind.

+

+Az Opourok éktelen kaczagást támasztottak erre a felhivásra, a minek

+csak Káldor hatalmas dobütése vetett véget.

+

+– No hát álljatok ki a próbára! mondá Opour Kevend, hosszú palástjával

+eltakarva az oroszlán fejét. Kezd el Iszla fiam. Mutasd meg, milyen a

+székely erő? Tégy fogadást.

+

+Iszla kérkedőn felvetett fejjel lépdegélt fel az oltárkőre, s ott a két

+nehéz kőpaizst, a mikre a székely nemzet alaptörvényei vannak vésve, a

+két kezébe véve, felemelé azokat rengő karjaival, az arcza csak úgy

+fénylett bele. És aztán elmondá a fogadást: «a hogy most feltartom a

+székely nemzet törvényeit, úgy fogom azokat életemmel, véremmel

+mindenkor megtartani.»

+

+– Jól van fiam! dörgé Opour, az öreg; hát a leány hogy mondja ezt?

+

+Imola szép csendesen odajárult az áldozatkőhöz, a két márványvértet

+egymásra fektette, s úgy egyszerre emelte fel azokat a feje fölé. De meg

+sem látszott az arczán, hogy ez erejébe került, meg sem érzett a

+hangján, mikor a fogadást elmondta, hogy a keble szorul; még csak az

+arcza sem volt kigyulladva, mikor a lépcsőkön alászállt.

+

+A rhabonbánok a fokosaik nyelével dobogtak a földön, helyeselve.

+

+– Alirumna vér van benne! dörmögé bosszúsan a vén Opour.

+

+A mint a tündéri alak a fényes napvilágtól körülsugározva belépett a

+hárskörönd ünnepélyes sötétjébe, Iszla szájtátva bámult reá, Zsombor

+vasvilla szemeket vetett feléje; de Szilamér egészen rajta felejté a

+lelkét.

+

+– Hát lássuk a másodikat! szólt Opour; vajjon csak olyan bátorság

+lakik-e a fiuleány szivében, mint az igazi legényében?

+

+Intésére egy garaboncz egy kecskegödölyét hozott s azt átvette tőle a

+rhabonbán.

+

+Akkor lerántá a palástja szárnyát Opour az oroszlán fejéről, mire az,

+meglátván a gödölyét, hirtelen fölemelte a fejét s megrázta a sörényét,

+veszedelmes mormogással. Opour odahajítá eléje a reszkető áldozatot, s

+az oroszlán lenyomta azt a földre hatalmas tányértalpával. Opour inte

+Iszla fiának.

+

+Erre Iszla kirántott a puzdrájából egy nyilvesszőt, s odalépve az

+oroszlánhoz, rárivallt s lábával nagyot dobbantva, fejére vágott a

+nyilvesszővel a nagy fenevadnak, s ugyanabban a perczben a másik kezével

+kirántotta annak a talpa alól a gödölyét s magasra fölemelve tartá. Az

+oroszlán ordított dühében; de az igaz, hogy Opour maga is visszatartotta

+azt hatalmas karjával a szájába vetett éles zablánál fogva.

+

+– Csináld ezt utána! szólt Opour Imolához, ismét odadobva a fenevad elé

+a gödölyét.

+

+Imola még el sem sápadt. Odalépegetett az oroszlánhoz szeliden; még csak

+vesszőt sem hozott magával, csak a szemébe nézett a nagy fenevadnak,

+azokkal a bűbájt sugárzó nagy égvirág-szemeivel, s attól a nézéstől az

+oroszlán pofájáról elsimultak a harag ránczai, az a nagy bolond

+vadállati ábrázat valósággal mosolyogni kezdett, még a fülét is

+hátrahúzta; s mikor a leánynak a varázstevő keze hozzáért a fejéhez,

+hogy azt megsimogassa: az oroszlán féloldalt fordította neki a fejét,

+mintha azt mondaná: «no még itt is;» a szemeit is összehunyta, a körmeit

+behúzta a talpa közé, csak a lobonczos farkával veregette a földet,

+utoljára hanyatt fordult, mint a macska, s játszani kezdett. S mikor

+aztán a leány kezébe fogta a gödölyét, az oroszlán megnyalta a

+gödölyének az orrát a nyelvével.

+

+– Alirumna volt az anyád! Az tanított erre a varázslatra! kiálta

+szörnyűködve Opour; míg a többi rhabonbánok nagy tetszésre riadtak

+köröskörül. Az oroszlánomat is megigézted!

+

+Hej de ha még csak az oroszlánát igézte volna meg tekintetével ez a

+leány; de a legnagyobbik fia is beleesett annak a bűbájába. Abban is

+kicserélte a lelket. E szemek varázslata alatt elfeledte Szilamér, hogy

+az Opourok és Mikék örök ellenségek, s bizony azzal a szándékkal

+irányozta a kardja hegyét az oroszlán felé, hogy ha az Imolát meg

+találja tépni, rögtön halálra szúrja vele.

+

+Mike Sára büszkeségtől tündöklő orczával ölelte keblére leányát. Nem

+válik ez szégyenére a nemzetségének.

+

+– No, de hátra van még a harmadik igazság! mondá Opour, a tisztaság

+próbája.

+

+Már erre a szóra haraggal dobbant fel az úrasszony.

+

+– Kell azt még bizonyítani az én leányomnak?

+

+– A törvény: törvény; mondá keserű gúnynyal Opour.

+

+– A kik a törvényt hozták, csak férfira gondoltak; hajadon szűzleányt

+egy ilyen kérdéssel illetni is vétek!

+

+A férfiak mind helyeselték ezt. Az ilyen próbát hajadon leánynak nem

+szükség letenni. De Rapsonnéból kitört az irigység: neki nem volt

+leánya.

+

+– De csak tartsuk meg a törvényt. Az ember esendő. Ilyen idős hajadonnak

+már sokfelé lehetett az útja.

+

+– Magáról tudja kegyelmed? veté oda gorombán Mike Sára asszony. No hát

+hozzák azt a próbatevő üstöt! nem féltem tőle a leányomat.

+

+Abban az időben gazdag ezüstbányájuk volt a hegyekben a székelyeknek,

+ott állt a hatalmas kohó, a hol az érczeket kiolvasztották. Nagy

+négyfülű üstben felhozta négy hevér az olvasztott ezüstöt, s odahelyezé

+az oltárkőre.

+

+Az volt a tisztaság próbája, hogy a bizonyító ezekkel a szavakkal: «a

+milyen tiszta a szivem, olyan tiszta legyen a kezem is», belemártotta

+kezét az olvadt ezüstbe.

+

+Isten csodája-e, vagy valami bűbájos mesterség, hogy voltak sokan, a kik

+ebben a próbában a kezüket össze nem égették? Abban az időben ez volt a

+rendes bizonyítás: a hol nem volt olvadt ezüst, tüzes vasat hoztak;

+törvény rendelte így; a körüljáró «billogos»-nak ez volt az

+igazságszolgáltatása.

+

+Iszla csak egy rövid káromkodásig, de Imola egy üdvözlégy Máriáig

+tartotta benn a kezét az olvadt ezüstben s az alatt nem az ő arczán

+folyt végig a könyű, nem is az anyjáén, hanem a Szilamérén. Az ifju

+dalia azon gondolkozott, hogy ha Imolának összeég a keze, felrugja az

+oltárkövön az áldozatkondért az egész ezüsttel.

+

+De nem égette meg.

+

+A főrhabonbán dobütés után kimondá a tanács itéletét, hogy Opour Iszla

+levente és Mike Imola fiuleány helyet foglalhatnak a Körültáj

+gyülekezetében a Száldokfákon belül.

+

+– Magad is alirumna vagy, dörmögé boszúval Opour Kevend.

+

+A főrhabonbán ekkor Mike Sárához fordult.

+

+– És most add elő, miért hivattad össze a Fergetyüvárral a székely

+nemzet tanácsát a maksai dombra?

+

+– Elmondom. Értsétek meg. A kun nemzet hét nemzetséggel vonul keresztül

+a székely földön Magyarországba, a királyok engedelmével. Béla király

+megparancsolta a székelyek grófjának, hogy békében engedje őket

+elvonulni a Honárkán, az Etele útján, a Rhapsonné útján egész

+Kolozsvárig. Én, a rétyi nyirnek és a Honárkának örökös urasszonya,

+kötést szerzettem a kunok vezérével, Kuthen fejedelemfival, hogy én is

+békével engedem őt seregestől, népestől, minden jószágostól egész

+birtokomon keresztül vonulni, de ő is békében hagyja, meg nem háborítja

+az én népemnek se testét, se lelkét, se semmiféle jószágát. Kuthen vezér

+ezt a kötést megerősíté a nagy esküvéssel a négy éltetőre, a szétvágott

+kutyával. És arra kérdés támadt közöttünk, hogy ha a kunok itt a mi

+székely földünkön az ő áldozataikat végezni fogják: ez nem lesz-e majd

+lélekháborodás a a keresztyénhitű székely népre nézve, nem rontják-e meg

+az én nemzetségemet az ő szokásaik?

+

+– De bizony megrontják! rikácsolt közbe Rapsonné asszony, a kinek már

+majd kifúrta az oldalát a szó, abbeli kínjában, hogy egy másik asszony

+annyi ideig beszél ő előtte; nem hagyta Mike Sárának végigmondani a

+magáét, hanem közibe vágott, s akkor aztán semmi gát az ő beszéde árját

+fel nem tarthatá vala. «Hogy ne rontanának meg bennünket. Czudar,

+rusnya, riha nép ez. Alig hogy letelepedtek, boszorkánygyülést tartottak

+a rétyi nyiren. Ezeren is voltak, vízen keresztül jöttek, vízben el nem

+merültek, férfiakat megnyergeltek, azokon lovagoltak, apró gyermekeket

+víz fenekéről felhoztak, tüzet fából csináltak, tűzön átugráltak, kis

+gyerekeket tüzön keresztül dobáltak, kigyót, békát összeszedtek, üstbe

+hánytak; azt megfőzték; ördögökkel tánczot jártak; összeszedték a

+harmatot, s zsákba dugták; a kútágasba kést ütöttek, azon keresztül a

+vidéken minden tehenet kifejtek, az én teheneim is mind véres tejet

+adtak az éjjel: látta őket, ott volt Darkó juhászom, azt megérezték a

+szagáról, pedig elbujt faoduba, de kihúzták s csak úgy kegyelmeztek meg

+neki, hogy megigérte, hogy sót hoz nekik. Éjjel sót csak a boszorkányok

+kérnek. Azzal úgy elfordították a nyakát a pásztorlegénynek, hogy most

+is oldalt áll a feje. Még nagyobb gonoszságot követtek el az Olt

+mellett. Egy halászlegény megleste őket, mikor mint hattyúk, meg

+vadludak odarepültek a leányaik a partra, ott levetették a hattyúruhát,

+a holdvilágnál megfürödtek, hajaikat szétbontották, énekeltek, karéjban

+tánczoltak; a halászlegény reggelre holdas lett a varázslatuk miatt. Az

+ördögökkel vannak. Én az én utamon keresztül nem hagyom őket vegyegni.»

+

+Opour Kevend goromba kaczagással kiálta közbe.

+

+– Talán bizony fél kend, nénémasszony, hogy a mely utat az ördög csinált

+oda kendnek, azt az utat megint elviszi az ördög?

+

+Rapsonné mérgesen förmedt a háborgatóra.

+

+– Te neked meg, vén bak, jobb lesz, hogyha hallgatsz az ördögről! Hiszen

+három fiad közül kettő váltott gyerek. Azt mindenki látja. Csak a

+középső a te képed. A legnagyobbikat a Furusina tündér cserélte ki a

+magáéval, a legkisebbet meg a Drómó ördög tette a fészkedbe; ott a

+pofáján a fekete jegye!

+

+Hajh, micsoda viheder keletkezett erre! A négy Opour férfi mind

+visszakiabált Rapsonnéra, a ki meg, száz ránczba vigyorítva az

+ábrázatját, csak úgy vicsorgatta azt a harmadfél fogát reájuk.

+Legdühösebb volt az öreg Opour, a ki nemcsak a három fiát buzdította

+Rapsonné ellen haragra, de még az oroszlánját is ráuszította; de a mitől

+Rapsonné meg nem ijedt, hanem ő is előrántá a palástja alól a három

+singnyi hosszú fekete kigyóját s azt farkánál fogva kibocsátá a

+rátámadók ellen; a kigyó sziszegve emelte fulánkos fejét az oroszlán

+ellen, a ki visszahőkölt előle ijedten, és se ember, se állat nem mert

+Rapsonnéhoz közelíteni, úgy féltek tőle, meg a kigyójától. Ellenben a

+tanácstagok lábainál levő szelindekek mind beleavatkoztak hangos

+csaholással ebbe a perpatvarba. (Mivelhogy a hű medvefogó ebét, kivált

+táborjáráskor, mindenki maga mellett tartotta szüntelen.)

+

+Csak a főrhabonbán hármas dobütése tudta elcsitítani ezt a szörnyű

+lármát.

+

+– Hallgatás legyen a szent tanácsdombon! Kussodjanak el már az oktalan

+állatok! Nem áldozat helye ez már, a hol kutyákra, medvékre van szükség,

+hogy az áldozatmén belein osztozzanak. Itt most ember tanácskozik,

+észszel, nem fegyverrel. Te Opour rhabonbán olyan fegyverrel támadtad

+meg Rapsonnét, a miben ő náladnál erősebb, a nyelvpirittyel. A mi sebet

+kaptál, viseld. Máskor ne hagyd a nyelvedet kiguvadni a tokjából. Te

+pedig Rapsonné hugomasszony, ne szólj, a míg nem kérdeznek, akkor is

+beszélj ész szerint s ne légy minden lében kanál. Nem kérdezte itt azt

+senki, hogy vannak-e boszorkányaik a kunoknak? Kálmán királyunk kimondta

+törvényben, hogy nincsenek. S a törvény: törvény. Hogy a te juhászod

+látott sok vén banyát, azt elhiszem: a kunoknak az a szokásuk, hogy a

+vén asszonyokat félrecsapják, s a kis porontyaikat is azoknak a nyakukba

+dobják. Nem szeretik a vénasszony-pört, meg a gyereksírást. Hogy ezek a

+férfiak nyakában ülve jöttek ki a vízből, abban semmi varázslat sincs:

+kénytelenek voltak vele, ha bevitték a mocsárba a bivalyok. Ha tüzet

+raktak, melegedtek nála. Azt hányták üstre, a mit útban találtak, s ha

+megfúrták a nyirfát, annak a levét csapolták le, nem a te teheneidét. Ha

+véres tejet fejtek nálad, csapasd meg a gulyásaidat, miért hajtották a

+csordát szirontákos legelőre? A mit pedig a halászlegényed látott, azt

+nem kellett volna neki meglátni. Ha éjjel van, alugyék, s ne leskelődjék

+a kunok szép leányai után, mikor azok a vízre járnak s ne bámulja a

+holdat: hiszen hallhatta az anyjától, hogy nem jó a holdba nézni, mert

+abban egy ember hegedül, s ha annak a hegedüjéről egy húr lepattan,

+megüti a mafláskodó szemét. Bolondnak bolond a tanácsa. – Az ide nem

+kerül. Azonban a mi tisztünk a fölött igazságot tenni, hogy a kun

+jövevényeknek a bálványáldozata nem háborítja-e meg népünk lelki

+békességét: nem ragadja-e a bálványimádás sötét berkeibe vissza székely

+nemzetünket? a miből bizony nagy háborúság lenne! S ha a székely a

+fejedelmek ellen, a magyarok ellen támad, csak ő vallja kárát. Székely

+támad: székely bánja! Azért igazság, hogy Mike Sára asszony kivánsága

+szerint a kun atyafiak idehivassanak s adják elő, mi az ő

+bálványáldozatuk? Ha nagy lármával jár, sipszóval, dobveréssel,

+tűzrakással, botránkoztatással, tiltassanak el tőle; ha titokban

+tehetik, hogy senkit se háborítanak vele: az ő lelkük rajta! Gondoljátok

+meg, hogy a kun nép a mi vérünk: egy ükeink voltak, most egy haza fiai

+leszünk. Egy fonálnyi szeretettel többet meg lehet kötni, mint egy

+pászma haraggal. – Ezt gondoljátok meg.

+

+Általános zúgás hagyta helyben az öreg szavait. Még Rapsonnét is

+megnyugtatta a «hugomasszony» megszólítás.

+

+Azzal a székely gróf jeladására minden oldalról megszólaltak a kürtök,

+behivogatva a népet, s felszólítva a kunok követségeit a közeledésre.

+Mikor a körültájt tartották a maksai dombon, akkor az volt a szokás,

+hogy a nem harczra való nép elfoglalta a hársfák közléit, asszonyok,

+öregek onnan hallgatták a nagy zöld boltozat alatti tanácskozást; a

+gyermekek pedig felmásztak a fákra, s egész csoportostól elhelyezkedve a

+benyuló ágakon, ott szájukba vett falevelekkel és cserépsipokkal

+utánozták a madarak éneklését. (Még maig is fenmaradt ez a szokás a

+ditrói egyházban a karácsonyéji szertartás alatt.)

+

+

+

+

+A BÁBOLNA ISTENASSZONY.

+

+Mint afféle keleti pusztázó nemzetnél szokás, minél rongyosabb az

+alsórendű népség, annál nagyobb pompával jár az előkelő rend; a kunnál

+is a vénasszony rongyot aggatott magára, a gyermek és a rabszolga

+mezítelen szaladgált, a gyalog embert, a pásztort állatbőr takarta;

+hanem aztán a fegyveres lovagokon ragyogott négyféle ország viselete, a

+papok aranyos kantusban jártak, s a fejedelem körül levő mindenféle

+tivatulusok azt sem tudták, miféle csodapompával külömböztessék meg

+magukat.

+

+Legelől jöttek a kakastollas garabonczok, teveháton, tele aggatva

+csengetyűkkel, körülfonva rézlánczokkal: csupa zenebona volt a

+megjelenésük; utánuk a főtáltos a bokolábrás, nyolcz fehér ló húzta

+szekéren: egész vég selyem volt tekerve a termete körül, válltól sarkig,

+alig tudott tőle lépni; a fején hegyes süveg, a nap arany csillagával,

+kezében a kőfejsze, az áldozathoz való, a két karja vállig meztelen, vas

+és ezüst karpereczekkel átszorítva. Szekerének a hosszú lőcseire

+lókoponyák voltak tűzve. Azután jött tizenkét fehér kutyától vont

+kétkerekű talyigán a jövendőmondó horkáz, hosszú, földig érő palástban,

+fejére farkasfej bőre van húzva, kezében a kigyóbőrrel bevont bot,

+oldaláról arany lánczon csüng alá az áldozatkehely, a mi emberkoponyából

+van formálva; mellette lovagolnak fehér lovakon a «szűz legények», a

+kiknek hivataluk a szent tüzet forgatott kerékkel meggyujtani. A

+fejeiken fazékforma sisakokat viselnek, a miktől csak lefelé lehet

+látniok, hogy asszonyra ne nézhessenek; a lovaikat úgy vezették

+púposhátú törpék. Majd a főcsakán jött fényes kíséretével, mindannyian

+délczeg paripákon, a miknek a sörénye szirony közé volt fonva, még a

+nyerge is drágakövekkel volt kirakva valamennyinek, a dolmányuk

+boglártól ragyogó, selyemvirágokkal himes.

+

+Csak azután következett maga a fejedelem, Thatha, nyolcz fehér bivalytól

+vontatott szekéren, – a minek abroncsra vont bibor kárpitjai voltak;

+rúdja és kerekei fényesen megaranyozva; a bivalyok nyakán csengő-bongó

+ezüst kolompok. Mikor megérkezett, hét kürtös fujt riadót, s a

+bokolábrás üdvözlő szókat mondott; de mindazt felülmulta az a nagy

+rivallás, a mi a köröndön belül fogadta az érkezőket; keverve volt abban

+a nevetés az üdvözlő szóval; de még a kutyaugatás sem maradt el belőle,

+s a milyen nehéz volna elhatározni, hogy a székely tanácsfők

+szelindekjei a maguk vad üvöltésével, barátságos indulatukat akarják-e

+kifejezni a kunok szekérbe fogott ebei iránt, vagy az ellenkezőt? ép

+olyan bajos lenne kimondani, hogy a székelyek elfogadó zajában annak az

+örömnek volt-e meg a hangja, a mit az ősvallásra visszaemlékezők

+érezhettek, mikor ezt a pogány szertartáshoz való ember és

+állatsokaságot újra meglátták jelenni hazájukban? vagy pedig az

+elszörnyedés tört ki e hangokban az új tiszta hit megháborítása miatt?

+

+A zaj csak akkor csendesült el, mikor a főcsakán, és a fejedelem

+belépegetett a száldokfa köröndbe.

+

+Minden székelynek visszatetszett az a szokás, hogy Kuthen előtte jött a

+fejedelemnek, a ki neki még azonfelül apja is volt. Úgy illett volna,

+hogy a fiú az apját gyámolítsa, a kinek arra valóban nagy szüksége is

+volt: öreg volt már és tehetetlen; nagy, potrohos termetét alig birták a

+lábai, két karjával jobbra-balra fogózott a vezetőibe, el-elbotlott

+hosszú, asszonyos kantusában, a mi csupa arany szövetből volt,

+megbéllelve drága prémmel; a feje is csillogó lepellel eltakarva, a mit

+zománczos aranyabroncs tartott a homlokára szorítva; a szakálla

+zöldessárga volt a régiségtől; hanem azért gyöngyökkel átfűzve s a

+bajusza két végét egy-egy nagy szem gyöngy huzta alá, a füle mögé

+csavarintva. Duzzadt arcza, kimeredt veres szemei, vastag piros ajkai,

+egész tekintete egy eleven bálványt árultak el benne, a kinek nincsen

+egyéb dolga, mint a gyönyörűséget egymásra halmozni, annak soha fogytát

+nem érezni. Szolgái asszonyhajjal, diófalevéllel töltött vánkosokat

+hoznak utána, azokból csinálnak neki ülőhelyet s mikor arra elhelyezték,

+kezébe adják a nagy fejedelmi botot, az arany buzogánynyal, arra

+rátámaszkodhatik az állával, nehogy a fejét elejtse valahogy.

+

+Annál délczegebb alak Kuthen vezér: a mint rengő léptekkel a székely

+tanácsfők elé dobban, s ezüstnyelű kopjájára támaszkodva megáll a

+középen, üdvözletül hegyével lefelé fordítva a dárdát. Azután körülnéz s

+megtalálva a kit keres, így szól Mike Sára asszonyhoz.

+

+– Te hivtál, mi megjelentünk a Körültájban. Mit kivánsz tőlünk,

+férfilelkű asszony?

+

+Mike Sára tiszteletből felállt a helyéről s úgy beszélt a vezérhez.

+

+– Kivánságomat tudattam már veled, kunok főcsakánja; nálunk,

+Székelyországban törvény tiltja a pogányvallás szertartásait. Az ősi

+tuhudún hit áldozatait eltörültük, egyetértve nemzet és király. Újra

+kigyulladni az eloltott tüzeket nem engedjük. Ha tehát a kunok áldozása

+hasonlít a megtiltott tuhudún áldozáshoz, ti jövevények ugyanazon

+törvény alá estek, mint az itt lakozók, s tűztől, víztől eltiltattok.

+

+(Ez volt a székely alaptörvényekben a legfőbb szentesítés.)

+

+Kuthen vezér daczosan felhuzta a vállát.

+

+– Én áldozár nem vagyok, nem tudom megmondani, mi az igazság, mi a

+bolondság? Láttam a világban bujdokolva hetvenhétféle oltárt,

+hetvenhétféle áldozással. Egyiket sem értettem meg. Láttam az

+akaczirokat, láttam a kuttigurokat, meg a pecsenyégeket, láttam a

+várkunokat, láttam a kozárokat, meg a kabarokat, laktam együtt

+görögökkel, trákokkal, bolgárokkal, tatárokkal; mindeniknek az istenét

+sorra próbáltam: egy sem segített meg. Én nem hiszek a jó istenekben,

+csak a rossz istenekben, a kik üldöznek, büntetnek, megvernek. Áldozatot

+nem azért hozok nekik, hogy segítsenek, hanem azért, hogy ne bántsanak.

+Ha ti nektek olyan istenetek van, a ki jó kedvében jót is szokott tenni:

+adjatok belőle; én itt hagyom nektek az enyimet érette cserébe.

+

+De erre a szóra Thatha fejedelem haragosan kiáltott fel és vele együtt a

+táltos, horkáz, a bokolábrás, a garabonczsereg; a kutyák is üvöltöttek,

+mintha ők is tiltakoznának ez ajánlat ellen; pedig nekik csak

+veszedelmükre volt a szittyavallás.

+

+Kuthen hátrafordítá a fejét s dárdáját fenyegetésre emelve, szólt:

+

+– A kutyák ordíthatnak; de a többiek hallgassanak! (Az apját, a

+fejedelmet még csak kutyába se vette.)

+

+Aztán a két karját a dárda nyelére támasztva, azt mondá Mike Sárának:

+

+– A mi mostani istenünk a Bábolna-isten. Hallottad-e hírét?

+

+– Soha sem hallottam.

+

+– Pedig hallhattad volna. Sok czifra népe volt, míg én agyon nem vertem.

+Egész város vette körül, márványkő palotája volt: azt az apám

+pusztította el. A Bábolna-isten aztán velünk jött, mi imádjuk.

+

+– Nem ismerem.

+

+– Pedig fajtád. Asszony. Hát majd mindjárt megismered; aztán majd

+mondjátok meg, hasonlít-e az a ti ősbálványaitokhoz, a kiknek az

+áldozatát megtiltották a magyar királyok? visszatéríti-e ez a ti

+népeteket az ős tuhudún valláshoz? Hozzátok ide a Bábolna-istent!

+

+A kúnok sokasága, mely a száldokfás körönd bejáratát elállta, utat

+nyitott, hogy a bálványisten előbbre kerülhessen. Azt azonban nem hozták

+a szabad ég alatt: egy nagy sátor volt föléje alkotva, veres persiai

+szövöttesből; azt huszonnégy garaboncz emelte rudakon, úgy, hogy az

+előre tolt sátor egészen takarva tartá a bálványt: nem lehetett tudni,

+gyalog jön-e az, vagy szekéren? – Előtte azonban nagy zeneszóval és

+énekléssel járultak a dalosok, hegedűsök, a timboraverők, a tilinkó és

+tárogató-fuvók, s hangicsálták azokat a méla bubánatos dalokat, a mik a

+magyarnak a szívét úgy felcsiklándozzák. Hajh, idebenn Székelyországban

+mind összetörették a hitbuzgó királyok ezeket a hangszereket: igen

+bölcsen; mert a mit három pap a lelkébe prédikál a népnek, azt egy

+hegedű, vagy egy tárogató egyszerre kiveri onnan. Ime most is, hogy

+dobognak a lábaikkal egynémely rhabonbánok, a mint ezt a zeneszót

+meghallják. Nem hiába nevezik a hegedűszót «ördögök litaniájának!»

+

+A bejárat előtt aztán megállt a sátor. A garabonczok elől széthuzták a

+kárpitokat, a dalosok, hegedűsök oldalt álltak, s arra a felnyilt

+sátorból előtámadt a Bábolna-isten. Aranyos szekéren ült, a mit tizenkét

+ifjú szép leány huzott, bibor-hámba fogva. Mind mezítelenek: a hogy az

+Isten megalkotta őket; s a milyenek a papnéi, olyan a bálvány maga is:

+egy leplezetlen női szobor, aranyozott rézből, a fején napforma küllős

+koronával; talán Astarte, vagy Mylitta, vagy ki tudja, hogy hítták annál

+a népnél, a ki legelőször megalkotta? a kúnok tán tizedik kézből vették

+azt el, megtették a maguk istenének s elnevezték Bábolnának.

+

+A székelyek csak elnémultak a nagy bámulat miatt, a mint a tizenkét

+észbontó tündéralak elkezdett a zeneszóra a bálvány körül valami

+varázslattal teljes tánczot járni.

+

+Hanem Imola e látványra egyszerre sírva fakadt a sértett szemérem

+érzetétől s mintha ő szégyenlené legjobban magát, sűrű hajával eltakarta

+az arczát s odaveté magát az anyja keblére.

+

+– Utczu la! kaczagott fel Opoúr Kevend, s vele együtt nevetett két

+kisebbik fia is. A vitéz még sírva fakad! Hát úgy-e, hogy nem mindenben

+egyenlő a leány a férfival!

+

+– Nem! kiáltá Mike Sára, leányát magához karolva. Ebben az egyben jobb!

+Ebben fölötte áll a férfinak! S jaj volna a székely nemzetnek, ha ennek

+a szűzei a Bábolna-isten és fertelmes kiséretének láttára sírva nem

+fakadnának s el nem dugnák az arczaikat.

+

+Azzal leányának a fejét még jobban eltakarva özvegyi fátyolával,

+odafordult Kuthen vezérhez s keserűen kifakadt ily szókkal:

+

+– Ime, ez az a bálvány, a ki titeket hazátlanokká tesz; ez az, a ki arra

+kényszerít, hogy országról-országra bujdokoljatok, hogy minden

+ellenségnek üldözöttei legyetek: mert kilopja ez a férfiak szívéből a

+lelket, karjaikból az erőt, az asszonyoktól elveszi a hűséget, a

+gyermekektől a tiszteletet. Vész, pusztulás ez a bálvány annak a népnek,

+a mely azt magával hordja; vész, pusztulás annak az országnak, a hol

+letelepszik vele! Jóslatot mondok neked, Kuthen vezér! Te derék férfi

+vagy, hős, vitéz és igaz ember, néped rokonom, mint a magyar: kivánnom

+kell, hogy boldog légy népeddel együtt a te új hazádban. De te

+szerencsétlenséget fogsz vinni a magyaroknak és magadnak, s a te dicső

+fejeddel gurigázni fognak az utczán a magyarok s gázolni fogtok egymás

+vérében. És mind ennek az okozója ez a fertelmes bálvány-isten!

+

+S oly nagy volt az elkeseredés az asszony szívében, hogy indulatát nem

+birva türtőztetni, a kezében levő arany csákánynyal megsujtá a

+Bábolna-bálványt, hogy az érczszobor nagyot csendült utána.

+

+E vakmerő oltársértésre a kúnok minden népe felzúdult, maga Thatha

+király is olyan haragba jött, hogy a buzogányával meg akarta hajítani a

+bálványát megbántó asszonyt, csakhogy kiejté azt tehetetlen kezéből s a

+saját lábát ütötte meg vele. Ki tudja, minő veszedelem támadhatott volna

+még ebből, ha egy hatalmas, erőteljes hang túl nem dörgi az egész

+lármazsivajt, s egy délczeg férfi a székelyek közül oda nem lép a kúnok

+és a székely asszonyok közé. Ez Szilamér volt, Opour Kevend legnagyobbik

+fia.

+

+– Engedd meg főrhabonbán, szólt az ifjú, hogy szót emelhessek a

+gyülekezetben.

+

+– Ifjú vagy még, – monda Káldor, – nem illetne meg a beszéd a tanácsban.

+Meggondoltad-e, hogy mit akarsz szólni?

+

+– Meggondoltam.

+

+– Gondold meg még egyszer.

+

+– Bizony meggondoltam.

+

+– Akkor beszélj.

+

+Szilamér két karját egymásra téve, úgy állt, hogy a két nőt termetével

+eltakarja a kúnok elől, s aztán beszélt csendesen remegő, de mély

+zengésű hangon.

+

+– Székelyek és kúnok, édes véreim! halljátok szavamat. Nem messze

+Bálványosvártól, magas bérczek között van egy kerek tó. A tuhudúnok

+Ividő tavának hivták azt, az új vallás követői Szent Anna tavának

+nevezik. Szájról-szájra hagyva él még a történet, hogy itt két testvér

+élt, két nagy sziklavárban, nagy pompa, gazdagság, bőség és hatalom

+lakta mind a kettőt. Egy nap az öregebb bátya várlakában egy nagy úr

+jelent meg; nyolcz délczeg paripa, aranyos csojtárral, szekerébe fogva.

+A várúr szemének megtetszett a nyolcz ló: kérte drága pénzen, a vendég

+nem adta. Aztán ettek, ittak, víg lakozás után koczkát hoztak elő.

+Játszottak ezüstben, játszottak aranyban. «Hopczihér», az ördög, a

+várúrral tartott, a pénzt mind elnyerte. A jövevény vendég lovait tette

+fel: mind a nyolcz paripát, az arany csojtárral. Az is odaveszett.

+Vendég úr gyalog ment világi utjára. Ez pedig nem volt más, mint Damasek

+isten. Másnap ment a bátya öcscsét látogatni, nyolcz elnyert paripán.

+Ilyen nincs senkinek! dicsekvék előtte. No, én nekem szebb lesz,

+kérkedék az öcscse: fogadásom állja. Fogadjunk mindenbe, egész

+birtokunkba, várunk, földünk bánja. Ha én heted napra a te nyolcz

+lovadnál pompásabb fogattal vágtatok be hozzád: enyém leszen minden; ha

+nem, te birj mindent. Hat nap alatt az öcs előkerestette egész

+birtokáról a legszebb nyolcz szűzet. A heted nap aztán mind

+levetkőztette a szép nyolcz szűz leányt, a hogy anya szülte és úgy

+befogatta aranyos szekérbe. De a nyolcz szűz leány nem akart indítni.

+Csak a könye folyott, csak az arcza égett, de egyik se mozdult. Ekkor a

+vár ura felugrott a bakra, felkapta az ostort, odavágott véle az

+ostorhegyesre. Szép szelíd szűz lyányka, szöghajú Ividő volt az

+ostorhegyes. Vére kiserkedt rá, az ostorütésre. A lány felkiáltott: óh

+Damasek Isten! te hatalmas Isten! Ne hagyd megcsúfolni szűz

+ártatlanságom! És abban a nyomban rémséges robajjal összeroskadt a vár,

+a vár palotástól, palota hegyestől, hegy, szikla erdőstől, mind

+alásülyedett, mély tó fenekére, csak a nyolcz szűz leány úszott a tó

+szinén, fehérhattyúképen. Így tett haragjában a Damasek Isten! Ezt a

+történetet én az anyámtól hallottam; tehát igaz. Gondoljatok reá,

+Istenek haragját nem jó felkölteni, gyönge szűz leányok megcsúfolásával.

+

+Az egész gyülekezet, kún és székely, mind mélyen meg volt indulva

+Szilamér beszéde után.

+

+– Ez aztán a bölcs ifjú! monda Kájon horkáz Zezárma táltosnak. Igazi jó

+készültségű ifjú. A ki nemcsak a hadakozáshoz ért, de még a régen mult

+történeteket is ismeri. S úgy folyik a szájából a beszéd, hogy hegedűvel

+lehetne kisérni. Csupa sarokra megy, a mit mond. Ez aztán a helyes

+beszéd; nem olyan oktalan átkozódás, mint a mit amaz asszony

+elcsergetett. Az asszony csak asszony, a férfi csak férfi.

+

+Még maga Opour is meg volt a fiának a szónoklatával elégedve. Hisz

+Damasek Isten dicsőségére volt az tartva.

+

+Várta mindenki, hogy mit szól erre Kuthen?

+

+Soká gondolkozott, leránczolt homlokkal s szemenként megnézte az egész

+gyülekezetet, egyszerre aztán így szólt:

+

+– Halljátok székelyek: Megértettem eddig, hogy a mi istenünk, a

+Bábolna-isten, itt a székely földön nincs szivesen látva. A mit ez

+asszony mondott: jövendőbe látó őrjöngő jóslással, az engem fel nem

+tart. A mit eme derék ifjú beszélt, visszatekintve bölcs hátranézéssel

+az elmultak tanulságaira, engem hátra nem ránt. Hanem az a sírás, a mit

+ez a leány hallatott itt előttem, az visszariaszt és megtántorít. Sok

+nagy vízen átkeltem már népemmel és bálványommal együtt, átúsztattam az

+Etelt, a Bajkált, a Kürteltót, a Ister hét ágát; de ezen az egy

+könycseppen nem tudok keresztülusztatni. A mely országban a

+Bábolna-istennő láttára ilyen könycsepp jelenik meg a hajadon leányok

+szemében, ott az én Istenemnek megszünt a hatalma. Ebben az egy

+könycseppben jobban elsülyed az, mintha az Arál-tó közepébe volna

+elmerítve. Elköltözöm Székelyországtokon keresztül eskü, fogadás, szer

+mellett, a nélkül, hogy áldozatot tennék a magam istenének. Sőt zálogul

+itt hagyom nálatok a Bábolna-istent; tartsátok rekesz alatt, a míg

+népemnek utolsó csapata is ki nem tisztult innen: akkor adjátok ki, majd

+ha érte küldök.

+

+Ez a milyen nagylelkű, ép olyan bölcs elhatározás volt a kúnok

+csakánjától. Ez által egyszerre helyre lett állítva a testvéries

+egyetértés a kúnok és székelyek között, megszüntetve a féltékenység

+kereszténynél és őshitűnél – s egyúttal a kún népnek az előre vonulása

+is meggyorsítva. Most már ezek ugyan sietni fognak keresztül vonulni a

+székelyföldön, hogy a zálogban hagyott bálványistenüket mentül hamarább

+megkaphassák.

+

+A mint azonban ezt a szót kimondá Kuthen vezér, egy székely menyecske, a

+ki a hársfák egyikére felkapaszkodva hallgatá a Körültáj tanácsát,

+vérszemet kapva, leoldá nyakából a kétujjú zekéjét s azt ezzel a székely

+jelszóval: «Jeddre ne!» oly ügyesen hajítá a Bábolna-bálvány felé, hogy

+ez az istennő nyakába kerülve, annak az alakját hirtelen egész

+czombtövig eltakarta, csak a két aranyos lábszár lógott ki alóla, a mi

+nagy nevetséget szerzett nemcsak a székelyekben, de még a kunokban is, s

+erre a bátorításra minden oldalról előtörének a székely asszonyok, s

+valamennyien egy akkoriban dívott széles szövetet viselvén a ruhájukon

+fölül, a mit fótának neveztek, ezzel nagy hirtelen úgy felöltöztették a

+Bábolna-istennőnek mind a tizenkét szekérvontató leányait, hogy nem volt

+azokon többé semmi megbotránkozásra méltó.

+

+Csak az öreg fejedelem, a potrohos Thatha nem akart beleegyezni fia

+itéletébe. A felkapott buzogányával megint csak saját magát vágta hátba,

+mikor Kuthenre akarta hajítani, azután meg odaveté magát hasra a bálvány

+lábaihoz s a szekerének a kerekeit ölelte át, ordítozva, hogy ő nem

+engedi azt magától elvétetni. – Kuthen intett a kisérő vitézeinek, s

+azok négyen kezénél-lábánál fogva felkapták Thatha fejedelmet s hogy ne

+ordítson olyan nagyon, megitatták egy kulacsból valami varázsitallal, a

+mitől aztán megszünt átkozódni s engedte magát a szekerébe czepeltetni.

+

+Ime tehát, a mit a vének bölcsesége, a férfiak minden bátorsága nem birt

+kivívni, elnyerte egy leány könyező két szeme.

+

+Maga mondta azt a kúnok főcsakánja, Kuthen vezér.

+

+Igaz-e, nem-e, a mit mondott? Azt ember nem tudhatja. A szívekbe nem

+lehet látni. Vajjontén csakugyan Imola könyrefakadása térítette-e arra a

+gondolatra, hogy a Bábolna-istennőt elhagyja magától? vagy pedig maga is

+régen főzte már azt a fejében, s egészen igazat adott annak az

+asszonynak, a ki azzal fenyegette meg, hogy az a bálvány teszi az ő

+népét hazátlanná, földönfutóvá, s lelkében megrezzent annak a jóslata

+előtt, bárha nyelvével tagadta is a hitét benne? Ki felelhet erre? Annyi

+tudnivaló, hogy soha Kuthen vezér a maksai száldokfás dombon elhagyott

+Bábolna-istenasszonyért visza nem küldte a maga embereit, hanem nagy

+hirtelen átköltözött a Honárkán, az Etele útján, a Rapsonné útján, s

+mikor Deés alá megérkezett, ott az Őrhalmon nagy máglyát rakatott

+nyergekből, s azon a vén Thathát, valamennyi feleségével együtt

+megégetteté; a tevéket is agyon üttette s együtt elsiroltatá Thatha

+hamvaival, réz kopját, arany buzogányt, koronát, sarkantyút mind

+odarakatott mellé. Szokás volt ez a vándor népeknél, hogy a megvénhedett

+fejedelmet nem vitték át az új ország határán, a hol le akartak

+telepedni, hanem a két ország közötti legmagasabb hegyen megölték,

+megégették és eltemették. Így tettek a magyarok is Álmos fejedelmükkel.

+

+Hanem azért még sem kerülhette el a jó Kuthen fejedelem azt a nehéz

+jóslatot, mit a székely alirumna-ivadék mondott felgerjedésében, hogy a

+fejével fognak gurigázni az utczán a magyarok. Bizony az lett a vége. S

+térdig gázolt a két testvér nemzet egymás vérében nem sokára, a hogy azt

+Mike Sára megjövendölé.

+

+A száldokfás köröndben pedig ott maradt a Bábolna-istennő, papnők

+nélkül, zenészek nélkül, imádók nélkül: nyakába vetett panyóka zekével

+megcsúfolt istenszobor. A ki háborúságára született a nemzetnek, a ki

+miatt irtóháborúkat viseltek thrákok, gepidák, sarmaták, massagéták,

+agathyrsok, kúnok, egymástól elfoglalták s meghódoltak előtte, hordozták

+két világrészen keresztül, míg utoljára egy olyan nép között

+zátonylottak meg vele, a mely szégyenli magát előtte s azt mondja az

+istennőnek: «eredj, takard el meztelenségedet!» s azzal megszünt isten

+lenni.

+

+– Ki fogja őrizni ezt a bálványt? – Kérdezé Káldor, a főrhabonbán.

+

+– Én!

+

+– Én!

+

+Egyszerre két szó is hangzott fel.

+

+Opour Kevend és Rapsonné szóltak.

+

+Ha valaki ráért volna megvigyázni a vénhedt tündérnő arczát, attól a

+percztől fogva, a midőn a Bábolna és papnői a sátor alól kibontakoztak,

+megdöbbent volna attól az átváltozástól, a mi ez arczczal történt. Már

+maga az alak, mely eddig karikára görbedve gunnyasztott, térdéhez

+értetett állal, egyszerre kiegyenesedett, a száz éves csontok délczeg

+alakká merevültek ki, a beesett szemek elkezdtek ragyogni, a száz ránczú

+pofák kigömbölyödtek a mosolygástól, s az igézet alatt a hirtelen oda

+tekintőnek úgy rémlhetett, mintha előtte állna ismét az a mesés tündér,

+a ki annyi férfi szivet tört egykor cseréppé, – mintha valóban

+birtokában volna az a bűvös asszony annak a kantéros kenőcsnek, a mitől

+még a legrútabb boszorkány is egyszerre deli czifra asszonyá változik

+által. Ez a bálvány, ez a táncz, ez a zene felkölté benne az

+emlékezetet. A vér újra felforrott szivében s csiklandani kezdte alvó

+érzékeit: kevés kellett volna hozzá, hogy oda szökkenjen a tánczolók

+közé «hopp hirével!» s rákezdje a «szép asszonyok» tánczát. Minden ize

+apróra reszketett s őrjöngő mosolygásra nyiltak fel ajkai.

+

+– Én őrzöm meg a bálványt! kiálta hevesen, Káldor felszóllítására.

+

+A főrhabonbán csillapító kézmozdulattal inte Rapsonnénak.

+

+– Nem te, hugám. Az nem neked való. A te váradban már ott van a kápolna,

+a szüz Mária-képpel. Ez a kettő egymással meg nem fér. Te csak imádd a

+szent szüzet. – Majd elviszi őrizetre Opour Kevend rhabonbán öcsénk a

+Bábolna-képet a maga várába, a Bálványosba. Ott még helyet találhat, a

+míg a kunok érte nem küldenek. Most oszoljatok haza békességgel. Minden

+indulatot itt hagyjatok, magatokkal semmit haza ne vigyetek.

+

+Ősi szokás szerint mindegyike a jelenlevőknek a nagy száldokfákról

+egy-egy csivatag sarjú hajtást tört le s annak a leveleit maga előtt

+elhinté, annak a jeléül, hogy minden indulatot elszór magától, a mi

+tanácstársai ellen gerjedt a lelkében. S nagyon őrizkedett mindenki csak

+egy levelet is felvenni a földre hintettekből, mert megeshetnék, hogy az

+elhajítónak valami indulatát magával vinné el.

+

+Hanem a mint Imola elszórta maga elé a hársfaleveleket, voltak, a kik

+megvigyázták, hova hullanak el azok.

+

+Opour Kevend három fia legutolsónak maradt az eltávozásnál. S mikor

+egyedül maradtak, mind a hárman oda rohantak, a hol Imola elszórta a

+hársfaleveleket. Egyet mindenik felkapott belőle.

+

+– Én ezt a leányt elragadom! lihegé Iszla.

+

+– Én ezt a leányt megölöm! dörmögé Zsombor.

+

+– Én ezért a leányért meghalok! sohajtá Szilamér.

+

+S elvitte magával mindenik a leányszórta levelet: vajh ki milyen

+indulatát vitte el a levélhintőnek?

+

+

+

+

+BÁLVÁNYOSVÁR.

+

+– Arx idololatriae; a hogy Zsigmond királyunk adománylevele nevezi.

+

+A legrégibb székely várépitészet emléke. Rég túlélte az egyezer

+esztendőt. Még most is állnak falai. Úgy volt az építve, hogy örökké

+tartson. A «magyar Isten» számára építették. Itt gyültek össze hivei még

+a harmadik századjában is a keresztyén vallás uralmának. S a királyok és

+a vajdák nem mertek arra gondolni, hogy Bálványos-várát ostrom alá

+vegyék, elfoglalják, a régi Istent belőle kizavarják. A mit a királyok

+és vajdák nem mertek megtenni, megtette egy asszony. Meglátjuk, hogy

+történhetett az?

+

+Még romjaiban elnézve is fölséges ez a vár. Háromezer ötszáz lábnyi

+magas hegy tetején, a minek három oldala hozzájárulhatatlan, mered föl a

+tizenkét öl magas torony, a minek falait sem villámverés, sem földrengés

+nem birta ledönteni. Körülötte a várost átölelő erős falak: csakhogy az

+a város most már vadzsályával van benőve. Tetejéről belátni a fél

+Székelyországot. Valamikor ennek a toronynak aranyozott teteje volt:

+csúcsán az aranynap sugárküllős képével; – támadáskor, alkonyatkor olyan

+messze elragyogott az, a milyen messze a horkázok tárogatói

+elhangzottak. Ez a torony volt bizonynyal a bálványok szentélye; a két

+öl vastagságú falak alig hagynak fenn négy ölnyi belső világot: a

+toronynak se ajtaja, se ablaka sehol, csak a kiülő párkányzatán keletnek

+van rajta egy fülke, faragott gyámkővel, egy ember betölti azt.

+Földalatti folyosón jártak ebbe s napvilág nem érte a benne őrzött ősi

+ereklyéket.

+

+Négy emeletre volt a torony építve: azokban álltak a bálványok. A

+szityafaj nem volt képfaragó. Bálványaikat nem alkotta emberi kéz; maga

+a négy éltető, a négy «kis isten» készítette azokat – az «öreg isten»

+parancsolatjára.

+

+Esztendőben egyszer, a csillaghullás napján (ma Lőrincz napjának

+nevezik) eljöttek a földalatti úton e toronyba a táltosok, a gyulák, a

+horkázok és rhabonbánok. Ez volt az óév utolsó napja. Az égről is ekkor

+dobálják le az ócska csillagokat, s újakat gyujtanak meg helyettük; a

+földön is kioltogatják mindenütt a tavalyi tüzeket s új tüzet gyujtanak

+Bálványos-várában: onnan osztják azt szét a vidéken élő hiveknek. Ekkor

+hát fáklyafénynél végig járják a vallás fejei mind a négy emeletét a

+toronynak, s kezeikkel érintik a négy bálványt.

+

+Az egyiket a Földisten adta. Csodálatos, félig ember, félig hal alakú kő

+az: így termett a földben, senki sem csinálta más, mint maga a föld. A

+«Kalandos» patak nagy áradatkor ma is hord elő még a föld kebléből

+szeszélyes emberalakokat, miket a természet keze idomított. Egyet most

+is látni belőlük Erdő-Szent-Györgyön a Zeyk kastély udvarában. Hajdan

+imádták azt: most csak kapubálvány.

+

+A másik bálványt a Vizisten alkotta: mai nap özönfának nevezik. Óriási

+fatörzs, a mi a Fekete Ügy vizében koromfekete kővé vált. Fejsze nem

+fogja, s szikrát ad az aczélütésre. Ez is a teremtő «kis isten» csodája.

+

+A harmadik a Légisten bálványa: egy roppant nagy lebkő, a mi itt esett

+le a Bálványos mellett, letört darabjából készült az a pallos, a mivel a

+székely fejedelmek megtették a «napvágást».

+

+A negyedik a Tüzisten bálványa. A kovásznai sárokádó pokolkéménynek

+egyszer eszébe jutott sár helyett tüzet és olvadt érczeket okádni; akkor

+dobta ki ezt a bálványt; olyan az, mint egy kétfejű ember, térdén

+guggolva. Mind a négy bálványt maga az istenség alkotta, az küldte.

+

+Ezek lakják a torony négy emeletét: a négy éltető jelképe.

+

+Maga a rézkupola azokat az ereklyéket rejti, a miket már ember hozott

+létre. Itt őrzik a kőkutyát, a mit aranynyal töltötten találtak a föld

+alatt; az ökörbőrre rovátkolt végrendeletét Csaba vezérnek, és a

+«balita» bálványkákat, a mik ohóban olvasztott ezüstből alakultak, a

+hogy az omló ércz szeszélye formálta. Ilyent ajándékoz a vőlegény

+menyasszonyának mátkatálban, s a javas asszonyok azoknak a hepehupás

+forradásaiból le tudják olvasni a jövendőt az új asszony számára.

+Valamennyi Opour családbeli ősanyának itt vannak a balitái. Nagy kár,

+hogy a főfő ereklye, a szerecsendiókehely, a mibe a vezérek vérüket

+bocsáták, a mivel nagy szövetségkötéskor áldozni szoktak, nincs a

+többiek közt. Az ott maradt Budavár uránál, Sándoúrnál. Az meg már

+keresztyén. Minek is volna már? Nincs már szövetség. A hét székely

+vezérből csak egy maga van még a tuhudúnok hitén Opour. Az se soká lesz.

+

+Az idegen bálványokat a torony mellé ragasztott félkör alakú rekeszték

+őrzi. Erdély földe mindenütt be van azokkal szórva. Kétezer év előtt ez

+a római míveltségnek a hazája volt. Városok, táborhelyek voltak, a hol

+most buján tenyészik az iharfa. Az ásó, kapa töredezett istenszobrokat

+vet föl a földből. Ki tudja, hogy hivták őket? Ha szép nő: Tündér Ilona;

+ha szakállas: Herkó Páter. A buzgó keresztyén még apróbbra töri azt a

+kapafokkal; hanem az ősvallás követője megbecsüli: istenalak volt! ki

+tudja, miről használ? Megmossa a patakban, felhordja Bálványos-várba, s

+ott egész gyüjtemény szaporodik belőlük; nem imádják, de tisztelik.

+

+Ebbe a rekesztékbe hozták el a kúnok Bábolna istennőjét is. Talán épen a

+babyloni «Anaitis» volt. A kún «Bábolna» nevet adott neki; a székely úgy

+hivja, hogy «Furuzsina»; a magyarnál «Délibába».

+

+Annyi bizonyos, hogy a szerelem istennője volt valaha valahol.

+

+Meg is érzett a hatalma azonnal Bálványos-várban, a mint ott szállásba

+fogadták a tuhudún magyarok.

+

+Attól a naptól fogva majd megbomlottak az asszonyféléért Opoúr fiai.

+

+Pedig bizony itt van az ó-tűzoltó, új tűzgyujtó ünnep s olyankor az ifjú

+leventékre erős hivatal vár.

+

+Az éjszakai csillaghullást az egész vidék népe ébren alvó szemmel lesi

+kinn a mezőn, s reggel, mikor a Bálványosvár falain megfujják a horkázok

+a hosszú kürtöket, siet fel minden nép a körül levő helységekből, a

+pásztorkunyhókból Bálványos alá. Ott van egy sík csapinós hegyoldalban a

+tűzhalom, a hol apáik áldoztak, ők is oda sietnek. Minden asszony

+elhozza magával a tűzhelyén tegnapról megmaradt parazsat fazékban, a

+férfiak száraz rőzsekötegeket, a lányok kilenczféle füvet és virágot.

+Otthon minden tüzet eloltottak, egy égő parázsnak nem szabad maradni a

+háznál, mert az veszedelmet hozna.

+

+A várból az első hajnalkaczagásra lejönnek a hatalmasak a tűzhalomhoz. A

+rhabonbán fiaival, a táltos, a horkáz, a gyula, a billogos, a

+perestoldó, a garabonczok, a fegyveres vitézekkel. A tűzhalom két

+oldalán fehér lapos kövek vannak sorba rakva, azokon az öregek

+telepesznek le, keletről a férfiak, nyugatról az asszonyok.

+

+Ott az asszonyok mind kiürítik a tűzhalomra a fazekaikban hozott

+parazsat, s azt a Gyula, egy illatos füvekből készült pemetével tiszta

+forrásvizet fecskendezve a tűzre, mind eloltogatja. A tűzoltás alatt nem

+szabad beszélni. Így kell akkor tenni, mikor az eleven parázs hideg,

+holt szénné átválik. Mi lenne az emberből, ha Isten nem adna több tüzet?

+Ezen jó elkomorodni! Sok öreg asszonynak köny szökik a szemébe, mikor

+tűzhelye utolsó parázsát kioltani látja: azt az ismerős jó szellemet, a

+ki minden napi perlekedő társa volt. Mert a tuhudúnok a tüzet a

+pestesben kialudni soha nem engedik. A ki a szomszédba megy kölcsön

+kérni tüzet, boszorkányhirbe jut; aczéllal, kovával tüzet gerjeszteni

+keresztyének szokása; a tűzimádónál ez az Isten megcsúfolása volna.

+

+Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy fakereket.

+Annak a küllői kilenczféle fából készültek. Ennek a keréknek az agyán

+egy hosszú kőrisfarudat tolnak keresztül: ezt kell két szűz legénynek

+addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az meggyulladt tőle, így támad az

+új tűz.

+

+Ki az a két szűz legény? Ki volna más, mint Opoúr két kisebbik fia:

+tavaly is ők lobbantották fel az új tüzet.

+

+Hanem az tavaly volt! Az idén nem megy az áldozat. A két erős ifjú

+erőszakadtáig dörzsöli a kerékagyban a dorongot, de az csak füstölög,

+szenesedik, kesereg, nem gyulladhat lángra.

+

+– Miért haragszik ránk az Isten? kérdezi Opoúr Kevend a gyulától. Hogy

+nem tudja a két fiú a tüzet meggyújtani? Bizonyosan eloltatlan tüzet

+hagyott valaki otthon a házánál!

+

+– Hamarább meg tudná azt mondani a Bábolna-bálvány, dörmögé a gyula. A

+mióta a kún leányok megfürödtek a Torja vizében, nem fog tüzet a kerék a

+székely ifjak keze alatt.

+

+– Menjetek el a keréktől! rikácsolá Opoúr; ti bántottátok meg az Istent.

+Eredj oda Szilamér fiam: te fogd meg a rudat.

+

+És Szilamér kezében egy mesemondás ideje alatt lobbot vetett a kerék.

+

+A küllőkből kitörő láng aztán egyszerre feloldott minden nyelvet. Eddig

+csak szájtátva bámulták az ünnepélyes munkát, s rettegve lesték a

+sikert: a mint a tűz kiütött, mindenki visszakapta a lelkét. Ah, milyen

+öröm a tűzistent ujra meglátni. Azt az édes áldott Istent, a ki éltet,

+melegít, ápol, világít; – mikor haragba jön, elpusztít, megemészt; a ki

+nélkül nem volna a kezünkben se kenyér, se kard. Milyen jó, hogy ujra

+megtért hozzánk!

+

+A mint a gyula meggyújtotta az új tűzzel, a szűzlánggal a négy szegletre

+felrakott négy máglyát, a leányok is rákezdték az éneket, a tánczot: – a

+szép székely leányok.

+

+A ki még nem látta a székely hajadonokat, nem is tudja, hogy mi az a

+szép leány? Nem is lehet azt szóval elmondani! Tündér legyen, a ki azt

+lefesti, s tündér legyen, a kinek a szeme nem káprázik tőle! Nem olyan

+egyforma szépség az, a milyen más népeknél szokásos; itt minden együtt

+van: szőke, barna, szögfekete haju; egész gyűjteménye Isten remekének. A

+ki a szemeikbe mer pillantani, mindjárt megtanulja a tűzimádást.

+

+Szép pacsirtahangon, rigóhangon énekelik az őspogány éneket:

+

+  «Tüzét megrakoljuk, négy szögre rakoljuk,

+  Egyik szögén ülnek szép öreg emberek,

+  Másik szögén ülnek szép öreg asszonyok

+  Harmadikán ülnek szép ifjú legények,

+  Negyedikén ülnek szép hajadon lyányok.»

+

+Aztán következik a végnélküli tűzugráló nóta:

+

+  «Meggyulandó Barta háza!

+  Jaj ne hagyjuk szegényeket!

+  Oltsuk, oltsuk!»

+

+Minden leány annak a nevét mondja, a kihez a szive hajlik, s aztán

+átszöki a lobogó tüzet; társnői kilenczféle illatos füvet dobálnak a

+tűzbe, hogy jobban lobogjon, s éneklik hozzá a virágok dalát, a mik

+egymással versengenek az elsőbbség fölött: «buzavirág mondja, ne

+vetekedj velem, mert bizony én velem széles e világ él; – szőlővirág

+mondja: ne vetekedj velem, mert bizony én velem áldozatot tesznek; az

+ibolya mondja: ne vetekedj velem, mert bizony én velem lányok

+dicsekednek!»

+

+Nem marad egy legény, a ki meg ne hallaná a nevét a szép lányok ajkáról,

+mikor azok az áldozat tüzét átszökellik. Csak az egy Szilamér nevére nem

+énekel senki a dalból. Ő ott áll magában, vadászkelevézére támaszkodva,

+lehorgasztott fővel, mintha az egész tűzáldozatot, a szép leányok

+tündérkoszorujával egyben nem látná maga előtt.

+

+Mikor lelohad a tűzrakások lángja, csak az izzó parázs marad ott

+halomban. Ezt egy lapátnyi nagy vaskalánnal szétosztja a gyula a

+felsereglett nép közt. (Ezt a tűzosztó kanalat nem rég megtalalták egy

+ó-kútban Harasztkereken.)

+

+– Várjatok elébb! Kiált a tűzosztás előtt Opoúr rhabonbán. Hát már ebben

+az évben nem született fiú gyermek az egész Bálványos vidékén? Nincs már

+egy anya sem a székely asszonyok között?

+

+Van biz ott anya is, fiú gyermekcse is elég, hanem hát a buzgóság

+hanyatlik. A királyok törvényei erősen megtiltják, hogy az újszülött

+gyermekeket tűzön avassák fel: a keresztyén vallás sokkal szelidebben

+osztja az üdvösséget; az vízzel keresztel. A kis porontyokat inkább

+viszik az anyák a tórjai espereshez keresztelni, mint a bálványosvári

+billogoshoz. Csak egyetlen egy asszony hozta el a csecsemőjét a karján.

+Ennek még erős a hite.

+

+Oda viszi a kis fiát az izzó parázshalomhoz s átnyujtja a billogosnak.

+

+Ez a felavató pap. Öltözete bivalybőr pánczél, mezítlábra kötött

+fapapucs, fején bőrsüveg. Az öve mellett egy görbe kés, a minek a nyele

+széles billogon végződik. A kés hegye áld: a fogantyuja büntet.

+

+A billogos két kezébe veszi a kis mezítelen porontyot s aztán az izzó

+tűz fölé tartva, hangosan hirdeti fölötte az áldást:

+

+  «A Tűz-Isten oltalmazzon,

+  Istennyila meg ne sújtson,

+  Guta, Csoma rád ne lessen,

+  Dobrocz, Mirigy meg ne lepjen,

+  Kék Kelevény ne találjon,

+  Rossz bába ki ne cseréljen,

+  Hopcziher rád ne dobbanjon,

+  Koldusfarkas meg ne marjon,

+  Vahor, rossz szem meg ne verjen.

+  Minden ized nagyot nőjjen,

+  Mint a vas, oly kemény legyen.

+  Nagyobb ember légy apádnál,

+  Ne sirj otthon az anyádnál.

+  Mint ez a tűz, oly igaz légy!»

+

+E hosszú eláldás alatt a pirító tűz fölött kapálózó ártatlan kis ember,

+a ki ezekből mind semmit sem értett, torkaszakadtából visított a

+billogos kezei között: a mi szintén igen szükséges a rossz szellemek

+elijesztésére. – Mikor aztán vége lett a versnek, akkor a billogos

+kivette az övéből az áldozattevő kését, megtüzesítette a hegyét a

+parázsban, s akkor azzal egy félhold alakú karczolást tett a csecsemő

+állán. Ott azon a helyen nem fog annak szakálla nőni: arról ismernek

+egymásra a tuhudún vallás hivei.

+

+Opoúr Kevend megajándékozá egy orsó alakú aranypénzzel a hitbuzgó anyát,

+a mit az rögtön az ordítozó kis fia nyakába akasztott szironyon; egész

+büszke volt rá!

+

+Most azután következett a tűzkiosztás.

+

+Mindenki kapott már belőle: a négy parázshalom szét volt dulva. Ekkor a

+horkáz jelt adott a kerítésen kívül ácsorgó pásztoroknak. A tűzhalmot

+elzáró alacsony kőfal mögött volt összeterelve az egész vidék mindenféle

+lábas jószága. Azokat csordánkint keresztül hajtották a tűzön. Ez

+megóvja azokat métely, dögvész, torokgyik ellen. Az állatsereg

+szétgázolja a hegynek alá kényszerített rohamában a máglyák parázsát, s

+a mi élő tűz még marad a halmon, az utolsó gulya után, annak neki

+eresztik a siheder gyermekhadat, a fiúkat, azok aztán mezitláb tapossák

+el az utolsó parázsát is az áldozattűznek, s a szénnel bajuszt festenek

+maguknak.

+

+A tűzáldozat eltartott késő estig. Már az «áldomáscsillag» is feljött az

+égre, mire vége lett az ünnepi szernek. Akkor aztán szerteszét minden

+halmon kigyulladtak az örömtüzek: azokat már az ifjú legények

+gyujtották; s most már aztán ők kezdték el énekelni az ipsilángyi nótát,

+tüzes kereket eregetve a hegyoldalokon alá, a szeretőjük nevét

+hangoztatva mellé. – Hegyen-völgyön lakoma volt! – Bálványos-várban is

+nagy áldomáshoz készültek e szent nap megünneplésére. Csakhogy az első

+személy, a legszükségesebb, hiányzott az áldomáshoz. A mai nap

+tűzgyujtója, a szűz legény: Szilamér sehol sem volt található. A nagy

+derendóczia között úgy eltünt, hogy észre sem vették. – Azt elnyelte az

+erdő.

+

+

+

+

+A POKOL TORNÁCZA.

+

+Bálványos-vár körül nemcsak az istenek tartottak ám tanyát, a pokol is

+ott volt a közelében.

+

+Nyugatról elnézve, a vár fokáról meg lehetett látni a pokol tornáczát. A

+kiket a bölcs horkázok a tuhudún vallásba beoktattak, az mind jól is

+tudta, hogy annak a rettenetes vidéknek a tájékára sem jó menni; mert az

+egész átelleni hegyet uralja a Drómó ördög. Ugyanaz az ördög, a ki a

+Rapsonné szeretője volt fiatal korában. Azt a kis váracskát is az

+építette az ő számára ott a hegy tetején, de annak se megy közelébe

+semmi jó lélek; mert még a ki csak olyan vakmerő volt, hogy a pokol

+tornáczát megtapodta, mind odaveszett, egy sem került vissza. Minden

+emberöltő ivadékban emlékeznek egy olyan esetről, hogy a földalattiakkal

+daczoló vadászt, a ki arrafelé hajtott vadat, a távolban legeltető

+pásztorok a hegyekről ott látták másnap felküdni a pokol tornácza

+szikláin, előtte az elejtett vad, mellette a két kutyája. Aztán

+mindennap ott látták. – S mikor a hullakeselyű lecsapott az ott

+heverőkre, maga is ott maradt, mintha csak nyillal lőtték volna sziven.

+Madárnak sem jó járni azon a vidéken.

+

+A földalatti erők csodaműhelye ez. A mai korban ez az egyszerű neve van:

+a «Büdös». A rengeteg őserdők közepéből tolakodik előre egy óriási

+bércztömeg, egymásra hányt düledező sziklák romhalmaza; mintha egy

+bedőlt tűzhányó volna. Oldalait kiégett likacsos surlókövek fedik;

+érczsalakmaradványok: mogyoró, galagonyabokor csenevészik s hasadékok

+között: azokon is rőt a levél. Csak a pemétfű látszik itthon lenni, s a

+sírok és romok két virága, a kövi rózsa, meg a sárga szaka. A halál

+országa ez.

+

+A bércz oldalán, fenn a magasban ásít egy sziklaodú; félredült gúlák

+képezik óriás kapuját; májszínű, rozsdaveres sziklák, fekete erekkel.

+Hanem a barlang száda körül sárgán van zománczozva szikla és padmaly:

+mint a penész, úgy lepi be a halaványsárga nyirok az egész környéket. S

+a bejárát előtt hullámzani látszik a lég, mint a délibáb: a kövek

+tánczolni látszanak; az örökké nyitott kapu reszket és a föld maga

+libeg-lobog. Itt van a pokol tornácza.

+

+Mi leheli fel azt a haláladó léget, onnan a szikla mélyéből, a mitől még

+a felette átrepülő madár is leesik? Kinek a szavára nyilt meg ez az

+üreg, a mibe ember ha belépett, többé vissza nem tér?

+

+Ide jött Szilamér.

+

+A horkázok azt verték a fejébe, hogy itt van a halál birodalma: –

+hivogatta valami szó ebbe a birodalomba!

+

+Beletévedt azokba az erdőkbe, a miket soha emberláb meg nem tapodott.

+Idejüket régen elfeledt fák egymásra düledezve, őserdők, a másik őserdő

+temetőjéből előmagasodva, még a vadnak is utját állják, hát még az

+embernek. Incselkedő lidércz, kóborgó lobogvány belecsalogatja a

+feneketlen «Mohosba». Ott a hegyek tetején tó van; de benőve sűrű

+ingoványnyal: a ki rálép, lerántják a csalóka pázsit alá a vizi

+hüvelvények. A völgyek mélyében ráijeszt a Fortyogó forrás; a mint zúgva

+előtör a tőzeg-telepből, sárgás barna vize fojtó gőzt ereszt ki, amott

+megállítja a Hammas patakja, melynek sötét szürke vizén félelem átlépni.

+A lépésére szétoszló harasztból egész kigyófészek gomolyog szerteszét:

+azok ott futták a «kigyókövet» a királyuk fejére. A felháborított

+kigyófejedelem fejét magasra emelve, kanyarog a maguktól világító redves

+fák odvába. Menmeg süvegnyi béka állja utját, a mi úgy tud üvölteni,

+mint egy disznóhajtó kürt, ha árvacsalánnal megverik a hátát: más

+fegyver nem fogja; majd meg ormótlan, idegen mezőkre bukkan, a hol

+minden növénynek vörös a levele; ismeretlen szálas lapuk fehér

+virágpalczáikkal, mint egy hadirend, úgy állnak előtte, s a sötét

+erdőmélyből tűzvilágú szemek izzanak eléje, s olyan jajszó hallik,

+mintha elkárhozott lélek nyögne fel a sírból. Ez az ocsmány sokatevő

+hangja. Tanyáját felismerhetni a sötét erdőben az ott fehéredő nagy

+halom csontokról.

+

+– No hát lássuk a szörnyű pofádat! Még rád nem vadásztam!

+

+A sokatevő csak éjjel jár martalékot orozni, s mintha tudná, hogy itt a

+halál tartománya: ide hordja a zsákmányát, innen ki nem riasztják, mikor

+jóllakva döglik.

+

+Szilamér ráeresztette az ebeit. – Két hatalmas hosszúszőrű, hegyesfülű

+véreb volt az, hires medvefogók. – A fenevadat kizavarták tanyájából; az

+futott fel a hegyoldalnak: a vadász utána.

+

+Az ebek kiverték a vadat az erdőből. A véreb nem csahol, mint a kopó;

+külömben Bálványos-várban meghallották volna, hogy Szilamér merre jár.

+Mindenütt a sokatevő nyomában volt.

+

+A hol egyszerre megnyilt az erdő, előtte állt a kietlen meredek

+bérczomladék, meredek falával, melynek tetejéről leszakadni készülő nagy

+csompók hajolnak lefelé. A kiégett kő törmelékéből támadt ösvény, az

+útjába hengeredett kolonczokat kerülgetve, arrafelé vész el, a hol a

+pokol tornáczának fénylő sárga szája tátong, a sziklák, a kilehelt

+világoskék légtől olyan libegést kapnak, mintha remegnének.

+

+A sokatevő oda akart menekülni a barlangba.

+

+A mint az odú szádához érkezett, egyszerre ledobbant a földre,

+hanyattvágta magát; iszonyú fogait elvicsorította s aztán többet nem

+mozdult.

+

+A két véreb utána rohant, egy kutyahosszával megelőzve egymást. Azok is

+lefeküdtek egymásután, jobbra-balra az üldözött vad mellé. Nekik sem

+kellett több ringatás, olyan jól elaludtak.

+

+Szilámér megállt fölöttük és elgondolkozott.

+

+– Ime, milyen olcsó ez a halál. Nem kell hozzá mély seb, hosszú kín.

+Olyan gyors, mint a buzogányütés. S aztán megszünik minden szenvedés.

+Milyen csendesen alusznak egymás mellett az ellenségek!

+

+Milyen felséges pompája van a halál országa bejáratának! Az egész

+kapubolt s messze körülötte a széles sziklatornácz bevonva aranynyal

+versengő sárga kénvirággal. Ez az egyetlen virág itt.

+

+S sorban a fal mellett kőhalmok emelkednek, a miknek az ormába kopjás

+zászló van tűzve. Az itten megholtak sírhalmai azok. De hát ki temette

+el őket? Ki tüzte a fejük fölé azt a zászlós kopját? Odabenn a halál! Ki

+ment oda be értük?

+

+Ebben a korban még kétszerte hosszabb volt a Büdös kénbarlangja, később

+döntötték le az előtornáczát erős földrengések; ma már csak tíz lépés a

+hossza.

+

+Szilamért úgy taszította az Ármány hátulról, hogy lépjen a barlangba.

+

+Elszánta magát. Még egyszer megfútta a kürtjét, hogy hallják meg

+Bálványos-várban, merre tünt el s tudják meg: ne várják többet vissza. A

+pokol tornáczában tünt el.

+

+E kürthangra azonban egyszerre világosság jött elő a sötét barlang

+mélyéből, egy fáklya fénye vetett erős derengést a sárga falakra, mint

+az átlátszó víz, úgy reszketett a kiömlő kékes lég ebben a fényben.

+

+S nemcsak a tűz jött elő a halálos veremből, hanem egy élő lény is. A

+szokott emberalaknál felével magasabb; egy óriás alak, fehér palástban.

+Ez tartotta kezében a fáklyát.

+

+«Ez a halálisten», mondá magában Szilamér; s a mint az arczát meglátta,

+azt gondolá, hogy milyen nagyon hasonlít ennek a halálnak az ábrázatja a

+vén Rapsonnééhez. Jobb szerette volna azt tudni, hogy a halál férfi:

+miért asszony? Hát annak adja meg magát?

+

+De aztán még a hangja is egész Rapsonnéé, mikor nevén szólítja az ifjut.

+

+– Hát te Opour Szilamér, mit keressz itten?

+

+– Tégedet. A halált.

+

+– Bolond te! Én nem vagyok a halál. – Hanem Rapsonné, öreg nénéd. S

+neked nem szükség a halált megtalálnod; hanem szükség volt megtalálnod

+Rapsonnét.

+

+– Hogy jösz elő te a pokol tornáczából?

+

+– Ez csak a ti bolond tuhudún hitetekben pokol tornácza: másnak

+élethosszító csodahely ez. Csak érteni kell a titkát. Ez a gyilkos

+párázat, a mi a kőhasadékból feljön, nem emelkedik magasabbra az ember

+fejénél; a ki lábtókon jön be ide, fáklyával a kezében, az végigjárhatja

+az egész barlangot és se maga meg nem hal, se a fáklyája ki nem alszik.

+Alant a halál van, fent az élet.

+

+– Hát te minek jösz ide, az ördögöt kisérteni?

+

+– Mondtam már, hogy ez élethosszító hely. Csodatévő titok. A ki ebbe

+belép, úgy, a hogy én járok, csak a testével a halál országában, a

+fejével kinn az élet világában: annak minden tagja újra feléled,

+megifjodik: elalvó vágyai újra fölébrednek, fájdalma mind elmul; jó

+kedve viszatér; szemeinek homálya eloszlik, vére újra pezsdül, izma

+zsongul, szívén az ifjuság lángja fut keresztül: egy más világ lakójának

+érzi magát. Száz esztendőnél több nyomja a vállamat; de mikor itten

+vagyok, nem érzem a terhét.

+

+Rossz kedvem itt hagyom, bubánatomat itt megfojtom, az egészséget

+hazaviszem. Ez az én nagy titkom: az élethosszítóm.

+

+Ezzel egészen kijött a barlangból Rapsonné, s leszállt a lábtókról, a

+mik olyan magassá tették a termetét. Künn a barlang előtt már csak a

+négy lábon járó állatot fojtja meg a nehéz lég.

+

+– Hát minden fájdalmat meggyógyít ez a hely? Kérdezé Szilamér. Tán az

+enyimet is?

+

+– Mi a te fájdalmad?

+

+– Ha én annak tudnám a nevét! Te talán megmondod. – Régen, talán te még

+emlékezel reá, ezen a vidéken óriások laktak. Lassankint kivesztek.

+Egyik hegyoromról a másikra tudtak lépni. Mikor aztán az utolsó óriásnak

+a fia szétnézett a világban s nem talált egy leányt, mely a hozzávaló

+óriások fajzásából volna, csak mind ez új, apró emberek leányait, a kik

+nem ő hozzá valók: hát akkor annak kellett valami olyan fájdalmat

+érezni, a milyen az enyim. – Van-e ennek irja?

+

+– Kisértsd meg. Állj fel az én lábtóimra: vedd kezedbe a fáklyát s

+lépkedj be a barlang közepéig; a míg a fáklyát égni látod, semmi vésztől

+ne félj. – No hát, akarod-e a kérdésedre a választ megkapni?

+

+– Akarom. Mondá Szilamér s a lábtókkal bement a pokol tornáczába, egész

+a félelmes barlang közepéig.

+

+– Mondsza, mit érzesz most? kérdezé Rapsonné a barlangon kívül.

+

+Az ifjú a barlangból visszafelelt.

+

+– Szóval ki nem mondható gyönyört a szívemben.

+

+– Van-e még félelmed?

+

+– Óriásokkal is meg tudnék küzdeni.

+

+– Fázol-e, reszketsz-e még?

+

+– Csodálatos hőség állja el minden izemet: más világon járok.

+

+– Tudod-e már, hogy mi bajod?

+

+– Tudom: – szeretek.

+

+– Kitalálod-e az irját?

+

+– Szeretve akarok lenni.

+

+– Én azt is tudom, hogy kit szeretsz. Azt is tudom, hogy szeretve vagy.

+

+– De ő nem lehet az enyém.

+

+– Miért?

+

+– Mert én az őshiten vagyok: ő pedig keresztyén. S én el nem hagyhatom

+apám hitét, s ő el nem hagyja az anyja vallását. Ez az, a mi engem

+kínoz. Apámmal együtt az utolsók vagyunk az ősök hitén; minden

+nemzetsége a székely vezéreknek áttért már a Jehovához. Mi is más

+világban élünk, azok is. – Hasztalan látjuk meg egymást, nem lehetünk

+egyek. Akár azokhoz lennék hasonló, a kik a holdvilágba szerelmesek,

+akár egy álmodott kép után epednék. Tudom, hol van s még sem találom

+meg.

+

+– Hát még mindig visszatér a szívedbe az utolsó óriás fiunak a fájdalma:

+– csak az ereje, a bátorsága nem száll meg ezen a csodatevő helyen?

+

+– Az is. Valóban.

+

+– Akkor tedd őt magadévá.

+

+– Hogyan?

+

+– Akár így, akár amúgy. Van kétféle módja. Előbb nyúlj a gyöngédebbhez.

+Bizd reám a szived titkát. «Imola» a neve úgy-e? Hatalmas asszony az

+anyja. Ha rám bizod, én elmegyek hozzá «Susogóba.» Elviszem a balitádat.

+Ha meghallgat, majd kisusogjuk szépen, hogy mit jövendöl a balitád? Hozd

+el ide holnap hozzám. Idefenn lakom ebben a kis fészekvárban. Őszszel

+mindig itt tanyázom, mikor a csontszaggatások, a nyilalások, meg a

+zsábák bántanak; itt e barlangban elmulnak rendén. – Sára asszonyt

+leveszem én a lábáról s tied lesz a szép Imola, tied lesz még Torja

+vára, városostól, meg a Várhegy, a Fergetyű várral, a kinek a lakójától

+nem kell rettegned soha, ha egyszer az Imola a tied lesz. No hát menjek,

+vagy ne menjek?

+

+– Eredj el. Én kérlek.

+

+– Először csak titokban, csak susogóba. Azután küldöd majd a

+násznagyaidat a kelengyével.

+

+– Neki adom a lelkemet is.

+

+– Ha pedig azt mondja Sára asszony, hogy ott kinn a szűröm az ajtó

+előtt, akkor majd mondok neked mást, de ahhoz aztán az utolsó óriás

+fiának a fájdalma mellé még annak az ereje is kell ám. Érzed a szívedben

+már ezt az erőt?

+

+– Azt érzem, mintha magam teremteném magamat újjá.

+

+– Akkor mára elég volt a gyógyító csodából, jőjj elő.

+

+Szilamér egészen felvidulva jött elő a kénbarlangból. Mikor

+széttekintett a világban, úgy tetszett, mintha mindennek más színe

+volna, mint az előtt; erdők, sziklák más képet mutatnak, mint eddig s az

+égen futó felhőknek ábrázatja van: istenséget magyaráz.

+

+Csak a lábainál heverő holt állatok s a sorba felkupaczolt kősírhalmok

+tudatják vele, hogy ez a halál tartománya.

+

+– Holnap elvárlak a balitáddal: suttogá Rapsonné, előkeresve egy

+sziklaodúból a kigyóját, s a dereka körül övezve; a mit nem vitt magával

+a barlangba, mert ott az is megfulladt volna. – A várba jőjj fel hozzám.

+De erre a helyre nálam nélkül el ne tévedj. Tudatlannak nem jó itten

+járni. Látod itt sorban ezeket a kőrakásokat? Ezek mind az előtted itt

+jártak csontjait takarják. Mind ifjú legények voltak. Bizonyosan az a

+fájdalom hozta őket ide, a mi téged. Én találtam meg őket itt. Én

+temettem el őket ide. Száz esztendő óta ismeri már ez a csörgő murva az

+én léptem hangját. – Siess vissza Bálványosra. Nézd, már gyujtogatják az

+örömtüzeket. Eressz te is a lejtőnek egy tűzkereket a lánykád nevével.

+

+Késő éjjel került haza Bálványos várába Szilamér. Már akkor az atyja és

+a két testvére fáklyával hajtották fel az erdőt. Meghallák a kürt szavát

+a Büdös barlangjától.

+

+– Mit jársz te a halál tartományában? kérdé tőle Opour Kevend,

+gyöngédségbe vegyülő haraggal.

+

+– Azt: hogy vagy meghalok, vagy elveszem, a kit szeretek.

+

+– No hát vedd el, a kit szeretsz; de ne halj meg.

+

+S az első dolga az volt a vén tuhudún rhabonbánnak, hogy az új tüzet

+meggyujtatta a kohóban, s annak a legelső dolga az volt, szűzezüstből

+balitát olvasztani a Szilamér kedvese számára.

+

+

+

+

+A «SUSOGÓBAN».

+

+Mikor Rapsonné megindult a maga várából Torjára, a hol a Mikéék ősi vára

+volt, egész serege kisérte az ijászoknak, csatlósoknak, kopjásoknak;

+kengyelfutók előtte, kukta, vászoncseléd szekérszámra a háta mögött: ő

+maga gyaloghintóban vitette magát, azt is kettőt vitt magával s

+váltogatva hol az egyikbe, hol a másikba ült át. Nagyon őrizte az életét

+késő vénségében; féltette a vadaktól, a rablóktól, a nyiri morotva

+lidércznyomásától, a bögöly alakban száguldozó rossz szellemektől;

+kiváltképen az olyan ételektől, a miket nem maga készített; ezért is

+hordta magával a kuktáit. Gyanakodott minden ételre, italra, hogy

+megrontják vele. Azért is hordta magával a kigyóját mindenüvé, hogy az

+itallal, a mit eléje hoznak, előbb azt kinálja meg, ha belekóstol a

+kigyó, akkor méreg van benne, mert a kigyó a mérget nagyon szereti.

+Ismerték is már ezt a rigolyáját országszerte, s a hová betért, előre

+hozták eléje vederrel a meleg tejet: a kigyó azzal jól lakott s aztán

+elpihent az asszonya keblén. Oh, de féltette ezt az utolsó pislogó

+kanóczát az élete mécsének! Minden reggel, este százféle kenőcscsel

+iralta be a tagjait s misére menés előtt mindenféle babonás szertartást

+elvégzett, a mit a régi tuhudún világból megszokott.

+

+A kengyelfutói előre hirdették a jövetelét Torja várban; de annak az

+okát még senkinek sem volt szabad tudni. Azért jön előre a «susogó»,

+hogy ha aztán elmarad a «háztűznézés», szégyen ne származzék belőle.

+Ürügy volt elég a látogatásra két olyan hatalmas urasszony között, kik a

+Székelyország huszonhat vára közül hatnak parancsoltak. Kettő tündérvár

+belőle: Rapsonné vára és Torja. Mikor más is hallotta, akkor az átvonult

+kúnokról beszéltek, meg azoknak a borzasztó kicsapongásairól; csak mikor

+egészen magukra maradtak s leültek egymás mellé a kerevetre, vette elő a

+tarsolyából Rapsonné a Szilamér balitáját.

+

+A mint Mike Sára megpillantotta a balitát, egyszerre kitalált magától

+mindent. Balitát csak a tuhudún nászolók küldöznek.

+

+Rapsonné aztán elkezdte azon, a min a susogó asszonyok szokták kezdeni,

+feldicsérte a vőlegényt, annak minden ivadékát, azután meg Mikéné

+családját, Imola leányát, a miből az következett, hogy ilyen egymáshoz

+illő pár nincsen a világon. Azután elmondta, hogy a legény mennyire

+szerelmes: már el is akarta magát ölni a pokol tornáczában; milyen kár

+volna érte! Végre rátért a szükségesekre. Elmondta, mit ád az ifjú a

+mennyasszonyának ara-ajándékba, hány ruhát, kösöntyüt, csepeszt,

+boglárt, fótát, kis bundát, mentecsatot, násfát, kontyba való rezgőt,

+homlokra való galambot, arany kelyhet, paripát, sólymot, vadászkutyát: s

+azon felül száz lizimakus-aranyat.

+

+Mike Sára csendesen hallgatta végig a susogót, s azután egész szelid,

+ártatlan orczával azt kérdezé.

+

+– Valamit nem hallottam. Hát egy imádságos könyvet nem ád ajándékba?

+Erre mi felénk az a szokás, hogy a vőlegény azt is ad a menyasszonyának.

+

+Rapsonné elérté a lefőzést. Ez kemény dió volt az ő fogatlan szájának.

+

+– Hiszen tudod, édes mézem, hogy a kérő legény tuhudún hiten van.

+

+– Ugyan tudom. Épen ez a nagy baj. Hogy házasítsunk össze egy galambot,

+meg egy kigyót, mikor az egyik csak repülni tud, a másik csak kúszni.

+

+– Hiszen ne törd te magadat azon! Csak ők egyszer egymáséi legyenek;

+majd meglátod, milyen szépen átédesgeti a szelid asszony az erős ifjút a

+mi szent üdvözítő keresztyén vallásunkra. Megmondja ezt az a balita is.

+Nézz csak ide. Ez a sok szálkás gödröcske itten, a «nap»: ez a vőlegény

+vallása; de látod úgy-e itt a másik oldalon ezt a «keresztet»: ez a mi

+vallásunk; közepett az a «dombforma», rajta ez a «zászlóforma»: ez az

+öreg Opoúrnak a sírja. A mint a vén Kevend urat elviszi a guta, mindjárt

+áttér a keresztyén hitre Szilamér. Itt van ni, megmondja a balita.

+

+– Hallod-e édes néném, Rasponné asszony, nem hiszek én a balitának;

+hanem csak a magam édes eszemnek. Én tuhudún vallású kérőnek nem adom a

+lányom; ha mindjárt a napisten keresztfia volna is, s valamennyi csillag

+Szent-Lőrincz napján lehull az égről, mind idehozná is nászajándékul.

+

+– De hiszen azért nem kell a te leányodnak tuhudún vallásra áttérni. Ő

+maradhat igazhitű keresztyénnek.

+

+– Nem maradhat. Ismerem én jól a tuhudúnok szokásait. Már micsoda rend

+az ottan, hogy ha a legnagyobb fiú megházasodik, hát akkor a felesége a

+férjének az öcscsét «kisebbik uramnak» hija? Szilamérnak pedig két

+öcscse van. Én a leányomat egyszerre három embernek férjhez nem adom.

+Bűn, förtelem az ilyen élet ezen a világon, a más világon pedig

+lélekkárhozat. Én a leányomnak se a földi boldogságát, se a lelki

+üdvösségét el nem adom senki gazdagságáért, senki szépségeért.

+

+Rapsonné asszony mind e beszéd alatt a kigyója fejét csókolgatta, az meg

+az ő arczát nyalogatta, kéthegyű nyelvével, kikibújva a palástja alul.

+Azután ravasz mosolygással felelt meg az ellenkezésre.

+

+– Ej, ej: édes öcsémasszony; de szigorún itélsz a más házbeliek szokásai

+felett. Hiszen valahány ház, annyi szokás. Én bizony nem tartom olyan

+rút erkölcsnek, hogy a tuhudúnoknál, ha van egy férjnek édes testvére,

+azt a felesége «kisebbik uramnak» hívja. Ellenkezőleg, ez a

+legédesdedebb állapot. Ha mikor az édes ura elmegy háborúba, hosszasan

+odamarad, az alatt van, a ki az asszonyt igaz szíve szerint vigasztalja,

+ápolgatja, ha a férje el talál esni, nem marad özvegyen, gyermekei nem

+maradnak árván: a kisebbik ura ott van mindjárt mellette. Én azt nem

+találom olyan rettentőnek, sőt inkább nyugasztalónak, hogy a testvérek

+ilyen szép szeretetben élnek egymás között, ellenkezőleg a keresztyén

+testvérek szokásaival, a kik mindig osztozkodnak: minden darab földet

+annyifelé hasogatnak, a hányan vannak; külön udvart, életet[1] tartanak;

+míg az ősvallásúak szépen megmaradnak együtt s közösen birnak házat,

+földet, asszonyt.

+

+– No te tarthatod ezt, édes Rapsonné néném, igen szép szokásnak. Fiatal

+korodban magad is azt követted; egyszer a Firéne leánytestvéreddel volt

+egy férjetek, máskor meg magadnak volt kettő. Hanem ez régen volt: most

+már más a világ.

+

+A kigyó sziszegett, mert Rapsonné keze meg találta szorítani a nyakát.

+Gorombaság volt biz az, a mit Mike Sára mondott neki, hogy fiatal

+korában milyen nagy világleánya volt. Hanem hát még az ilyen sértegetést

+megbocsátják egymásnak az asszonyok. Asszonytól fölveszi az asszony, ha

+a régi szerelmeskedését hányja a szemére, azt mondja: irigység beszél

+belőle. Folytatta a susogót.

+

+– Hát bíz a te leányod sem lesz jobb a deákné vásznánál, az is majd

+elvágja, a meddig megsült: ne féltsd te őtet. Öreg vagyok már no, magam

+megvallom, az özönvizet is megértem; de még e világi életemben olyan

+asszonynyal össze nem kerültem, a ki azon panaszkodott volna, hogy neki

+sok van a jóból.

+

+Ezért meg már aztán Mike Sára jött ki a sodrából.

+

+– De biz az én lányom nem azért megy férjhez, hogy ha neki gyermeke

+születik majd, hát akkor azt ne a szent hitű esperesünk keresztelje meg

+a szentháromság nevében; hanem a billogos füstölje fel az áldozat-tűzön,

+a tűz-isten nevében s aztán a késével összesütögesse, elcsufítsa az

+ártatlannak a pofácskáját. De ebből nem kap a tűz-bálvány!

+

+– Ejh no! Hiszen hátha nem fia születik mindjárt, hanem leánykája;

+suttogá Rapsonné, vigyorgó orczával. Annak nem csufítja el a tüzes

+késsel az orczáját a billogos.

+

+– A leánynak meg a jobbik mellét égetik meg a tüzes vassal, hogy mint a

+pogány őrpaták, meg tudják vonni az ijat.

+

+– Az nem igaz! Kiálta fel Rapsonné.

+

+– De bizony igaz. Te nálad is elégették, azért is nem volt egészen szép

+termeted ifjú korodban.

+

+– Micsoda? Az én termetem nem volt szép! kiálta fel rikácsolva Rapsonné.

+(Ez már olyan sértés, a mit meg nem bocsátanak.) Most is szebb, mint a

+tied, te boglyakemencze! te húsbálvány! te hájfejű! te birkaszemű! te

+tülökorrú! te harcsaszájú! te bodzáslábú! Ma is elmegyek veled

+szépségversenybe az aranyalmáért! Nem maradtam én soha özvegyen a hogy

+te maradtál a faképnél! Te neked csak egy becsületed van; de én nekem

+van ezer! Tündér voltam! uralkodtam hét tengeren, hét világon. Istent,

+ördögöt a magam részére vontam. Egeket vert a szép hirem! Nem voltam

+ilyen szutykos, piszkos, czéda, rongyos, golyvás, csámpás, rücskös,

+pufók, pirók madárváz, miként te, a leányoddal együtt; phi! Ti kikopott

+alirumnák!

+

+Folyt volna ez az ékesszólás Rapsonné szájából akár naplementig, mert ha

+egyszer az ő daráló malma megindult, meg nem állította azon a

+szélkelepet semmi világi hatalom; Mike Sára asszony abban nem bírt vele.

+De nem is mérközött vele: csak azt cselekedte, hogy a kandallóból egy

+vaslapátnyi parazsat kimerítve, azt telehinté tömjénnel és fenyőmaggal s

+kifüstölé vele a szobát.

+

+Ez meg már megint olyan szörnyű nagy jelvényes megbántás, hogy ennek a

+megtorlására már nem is szitkot, de csak sikongató felkiáltásokat szórt

+vissza a tündérbanya; a kigyó is kidugta a fejét a gallérjából: úgy

+tetszett, mintha az is segítene sikongatni.

+

+A füst aztán csakugyan kiűzte a szobából.

+

+Ment nagy dérdurral az udvarra, a cselédjeit felsikongatva, hogy hozzák

+rögtön a gyaloghintaját, menjenek ebből a czudar fészekből. Ott aztán

+megint jutott valami az eszébe, a mit még nem mondott el Mike Sárának.

+Visszafutott vele a tornáczba, hogy még azt is a szeme közé vágja. Hanem

+a mint Mike Sára meglátta, hogy visszajön, hirtelen kapott egy söprűt,

+azt keresztültette az ajtóban. Ekkor aztán Rapsonné odakinn az udvaron,

+az egész cselédhad hallatára, kezdte el a szitkolódást. Mike Sára erre

+sem felelt neki szóval; hanem azt tette, hogy meghintett egy szelet

+kenyeret hamuval s azt odadobta Rapsonné lábához.

+

+Ezen aztán a vén tündér olyan dühbe jött, hogy elvesztette a hangját,

+csak úgy rángatózott, hogy a cselédjeinek erővel kellett őt betenni a

+zsölyeszékébe s nagy gyorsan elloholni vele.

+

+No ez kegyetlen boszút fog forralni.

+

+Három ilyen rettentő megbántás! Tömjénnel füstölni, seprűt ajtóba tenni,

+hamus kenyeret odadobni.

+

+Tömjénnel ördögöt szoktak űzni, söprűvel boszorkányt, hamus kenyérrel

+veszett kutyát!

+

+Ki tudna ilyent valaha megbocsátani.

+

+Rapsonné hazatértében fogadást tett, hogy még száz esztendeig fog élni,

+hogy a Mike családnak minden ivadékát megronthassa.

+

+Minő tanácsokat fog ez adni majd Szilamérnak, ha az odamegy hozzá,

+megtudni tőle, hogy mi kimenetele lett a susogónak?

+

+Az lesz a méregsusogó!

+

+

+

+

+A LEÁNYRABLÁS.

+

+Hiresek voltak abban az időben a torjai vásárok. Maga Torja város is

+nevezetes egy hely: öt faluból alakult át egy várossá; egy egész mérföld

+a hossza; a Torja patak jobboldalán levő része Háromszékhez, a

+baloldalán levő Csikszékhez tartozik. A baloldali részében a Mike család

+az úr, a jobboldalon az Opóúrok. Ezt arról is meg lehet tudni, hogy a

+székesegyházak mind a baloldalon vannak; van belőlük kisebb-nagyobb öt.

+Hanem a hatodikat: egy hatalmas szép, hegyes tornyú Istenházát épen most

+építteté a búzgó Mike Sára asszony a vár aljában; csak nem régiben

+szentelte fel a kolozsvári püspök. A szent épület az akkoriban divatozó

+román építési mód szerint lett megteremtve: Olaszországból hozott

+pallérok faragták azt ki mindenféle kövekből, s a belseje is gyönyörűen

+volt felczikornyázva. Az oltáron Szent Miklós képe ékeskedett; körül

+támogatva kifaragott angyaloktól és prófétáktól. Erről az egyházról ezt

+a részt Szent-Miklós-Torjának is nevezték. Még rézdudát (orgonát) is

+hozatott belé Mike Sára asszony, a minek aztán egészen más a zengése,

+mint mikor a tuhudún áldozathoz dobbal, síppal, hegedűvel zenebónázzák

+az «igreczet». Szép, nagy harangot is öntetett Mike Sára asszony, a mit

+ezen a napon húztak meg először az Úr tiszteletére; elhangzott annak a

+szava még a szomszéd városba is.

+

+Szent-Mihály napján volt Torjának a vására, a mikorra messze földről

+idesereglettek árúsok és vásárosok. Lehetett itt olyankor látni

+mindenféle népet, oláhokat Havasalföldről, német lovagokat a

+Barczaságból, tatárokat, bolgárokat Etelközből és görögöket

+Ráczországból. Hiresek voltak akkoriban különösen a székely paripák;

+olyan hegyjáró lovakat messze földön nem lehetett találni. A székely

+ekevasak, kardok is kapósak voltak ez időben s szekereiket hét országra

+hordták; a székely «szövöttest» pedig úgy ismerték, hogy az soha el nem

+szakad; a székely irhabőr, mézeskenyér készítése titkát ki sem lehetett

+találni.

+

+A sok külföldi gyülevész pogány és eretnek nép között könnyen

+elvegyülhettek a bálványosi tuhudúnok is, a kik feles számmal átjöttek a

+folyó másik oldaláról, s vásár lévén, minden ember azt árulta, a mit

+akart, s annak adta, a ki megvette.

+

+Pedig hát sok olyan dolog ment vásárfia számba, a miért, ha az

+egyházfejedelmek megtudnák, bizony tűzre vettetnék az árút az árulóval

+együtt.

+

+A tuhudúnvallás eltörlésével még mindig megmaradt a sok garaboncz.

+Ezeknek is csak élni kellett. Dolgozni pedig ezek nem tanultak, hát csak

+a régi mesterségüket folytatták. Eljártak a városokra, s árulták a

+népnek a hajdani bolondságokat, a mikben senki se hisz már, de a

+furcsaságukért mégis hozzájok nyúl: egyik garaboncz bűbájos botokat

+árult, a mik a csodatevő «jazad» fáról lettek levágva, a másik a

+«Zerezizisten» bálványkáit dicsérte okosnak, bolondnak, a mik rézből

+vannak kalapálva, bajuszos emberfőt ábrázolnak, s bot végére

+felhúzhatók: nem Isten már, csak vendégkisérő; a gelencsérek kirakták az

+edényeik mellé a kakasfejű «deli ördögöket,» miknek a hátuljába síp van

+dugva; ez sem ördög már, csak füttyfene, de azért «Kokós»-nak hívják s

+minden háznál tartják; a sütő-asszonyok sátora alatt válogatni lehetett

+az «örömkalácsban», az is pogány maradvány még: sütemények, madarak,

+állatok alakjára gyúrva. Egy-egy régi elvadult pofájú tuhudún,

+(valamikor táltos lehetett), most «ráró» madarakat árul, a mik

+szentmadarak voltak az ősmagyarok idejében, bujdosásaik alatt ezek

+vezették őket, s a vezérek sátorára leszálltak estenden; gyönyörű volt

+az alakjuk. Embert, paripát ha meg akartak dicsérni, azt mondták: olyan,

+mint a ráró madár! A ki egy ráró madarat megölt, olyan birságot

+fizetett, mintha egy lófő székelyt ölt volna meg, most már ki is veszett

+az egész faj, vagy olyan helyeken lakik, a hol senki sem talál rá. Nagy

+árt is adtak azokért az előkelő urak.

+

+Veszedelmesebbek voltak ezeknél a «bábák», a hajdani napáldozat papnéi,

+a kik alattomban mindenféle varázsló kenőcsöket, csodatevő bájitalokat

+árultak: «szerelemtaplóját» férjhez menni vágyó leányok számára,

+«holdfüvet», a mitől minden erős zár kinyilik: «Csaba-íre» virágot

+«bajsebek» begyógyítására; azután meg békakövet, a mi gazdaggá tesz;

+«pilinkó» bábot gyermektelen asszonyok számára, «piritus»-t azoknak, a

+kik éjszaka félnek a sötétben, varázsgyűrűt, a mi győzhetetlenné tesz.

+Aztán a hajdani papnéknak leányaik is voltak: hajdan tündéreknek hitták

+azokat, most is viselik még a tündér neveket: Büvellő, Szemőke, Gillike,

+Illangó, de most már csak «Czifra asszony» a nevük; később az «asszony»

+is elmarad s lesz belőle «czifra», «czefre», «czufri». De még ezek most

+is tudják a régi pogányvilág tündértudományát: tükörből jövendőt látni,

+madárszót megértetni, szívfájdalmat szép szóval és egyébbel

+meggyógyítani. A hol az ő sátoruk van, ott telepesznek le az igreczesek,

+a csimpolyások, tilinkósok, hegedűsök, s azoknak a hangicsálása

+odacsődíti a legénységet, ott járják a dali tánczot, összeütögetve a

+kardjaikat s kiabálva hozzá: «vasat! vasat!» A víg leányok kinálgatják

+őket méhseres kupával, lótejes tömlővel; de a legények vigyáznak

+magukra, mert a ki előbb iszik az italból, mint a leánynyal

+megkóstoltatta volna, «utánafutó» lesz belőle.

+

+És annyi pogányhitből maradt szerdék között ott árulták a szent

+képecskéket, olvasókat és irott imádságos könyveket, a miknek a

+hátuljában naptár is volt, az új hónapnevekkel. Mivelhogy azoknak a régi

+elnevezéséről is el kellett már szokni. A «gólyahír-hó», az

+«ökörnyál-hó» nem járja már, most Szent-György havának, Boldogasszony

+havának hívják s meg kell ismerkedni az új számjegyekkel is, mert

+különben nem ismeri meg az ember az évszámot a pénzen: azt pedig jó

+megérteni, mert a két királynak (nem hijába volt két feje) az az okos

+gondolatja támadt, hogy minden esztendőben becseréltette a régi pénzt

+újjal s akkor egy dénárt lehuzott belőle; tehát ugyan vigyázni kellett a

+vásáron, hogy rá ne hagyja magára sózni az ember a tavalyi pénzt; s a

+székely inkább feleszeli magát, mint hogy meghagyja csalni. A tuhudúnok

+azonban még most is hosszú rovásbotokra irják a maguk hunnus betűit,

+mikor valami nagyobb adás-vevést feljegyeznek, a mi a gulyáknál,

+méneseknél előfordul. (Mert tudnunk kell, hogy a székely mindig irástudó

+volt, s legrégibb időktől fogva nem volt egy székely ház, a minek a

+pompás galambbugos kapuja homlokát jelmondatok ne ékesítenék a gazdája

+nevével és az építése évszámával, néha még versek is.)

+

+A vásárbirónak ott áll a sátora a marhavásártéren. Ez a billogos,

+(bilochus) a ki az igazságot akként osztja, hogy az eladott ökörnek,

+lónak a tomporára sütteti a tüzes vassal a vevő billogát, nem ám valami

+betűt, hanem mindenféle czikornyákat: szívet, napot, holdat, kereket,

+lóherlevelet, s ha pedig tetten kapott tolvajt hoznak elé, annak meg a

+pofájára sütteti a tüzes vassal a maga illetőségét: ha ökröt lopott,

+ökörfőt, ha lovat lopott, patkót; az «előbor-áldomásnak» azonban a kádár

+előtt kellett végbemenni.

+

+Meg volt ugyan parancsolva, hogy a míg a szent misének vége nincsen,

+addig «csittvásár»! legyen; de hát ezt nem lehetett megtartani, a hol

+annyi volt a tuhudún hitű székely, s azoknak az eszelője maga az Opóur

+gyerek, az Iszla; a ki csak azért is meg akarta mutatni, hogy daczból is

+meg meri tenni, a mi törvénytől tiltva van, s ott tánczolta karikába

+állított czimborái közepett a «kalákás» tánczot, timbora és tilinkó szó

+mellett, épen az egyház előtti lonkán, úgy, hogy a mint az egyházból

+kihangzott az ájtatszerű orgonaszó, épen úgy behallatszott oda a

+tánczugrató igrecz, s a hány «úr vagyon te veled» hangzott el odabenn,

+kétszer annyi «juhajla!» felelgetett meg rá idekívül.

+

+Mert még akkor az egyházi szertartás egészen magyarul ment, csak a végén

+kiáltotta a pap, s utána a népség háromszor e szókat: «Kirie eleison!»

+Az esperes maga tősgyökeres magyar volt, a ki soha sem tanult se

+görögül, se deákul, s egyátalában sokkal jobban értett hozzá, hogyan

+kell a «tollas bottal» a hitetlenek fejét megkommantani, mint a

+pásztorbottal a hiveket összeterelni; hanem volt neki egy olasz eredetű

+papbojtárja, a ki maga ferenczrendi szerzetes lévén, tökéletesen

+megtanulta a magyar nyelvet s az imádságokat és az ó-szövetséget le is

+fordította, a miket azután a kegyes úrnő, Mike Sára, tizenkét iródiákkal

+folyvást iratott gyönge irhabőrre s azokat szétosztatta a maga hivei

+között. Ennek szokás szerint diák neve volt: Pater Rhadamanthus; de biz

+azt a székely csak a «ragyabunkós»-nak nevezte, a mi rá is illett, mert

+nagyon himlőhelyes volt az ábrázatja. Maga a szertartás sem volt valami

+nagyon czikornyás; a csengetyű nem volt még behozva; a nép nem borult

+térdre; állva hallgatta végig a misét, a mi kezdődött a rézduda szón,

+zsoltár éneklésen, mely után a szerzetes felment a szószékbe, ott egy

+nagy könyvből felolvasta a Szent Ferencz imáját, akkor megint énekeltek

+egy verset; arra meg az esperes ment fel a szószékbe s tartott egy

+kegyes szónoklatot valamely ó-szövetségi mondás felett. Azután mind a

+két pap megmosta a kezét az oltár előtt; akkor a szentelt oltárterítőt

+feltakarták, az esperes elővett egy kenyeret, meg egy ezüst kancsót tele

+borral, hozzá arany kelyhet, elmondta a népnek, hogy ez a megváltó Jézus

+teste és vére, s aztán széttördelve a kenyeret, sorba járt a hívek

+között s mindenkinek adott a kenyérből egy falatot, a borból egy huzást,

+a mit nádszálon keresztül szíttak. Végül megkeresztelt egy pár

+újszülöttet, s ezzel megáldá és elbocsátá az egész gyülekezetet,

+elmondatván vele fenhangon előbb egy egész miatyánkot.

+

+Mind ezt a szertartást végig nézte Szilamér az egyházajtóból, egy

+kőczölöp mellé huzódva. Szabad volt ide a tuhudúnoknak is bejönni, sőt

+kivánatos volt, hogy jönnének be ide a megtérés végett.

+

+Mikor széttekintett az egyházban, azt mondá: ez bizony szép lakás az

+Isten számára; de a mi száldokfa-köröndünk mégis csak szebb, mert annak

+az égbolt a teteje s élő forrás mellett van az oltárköve.

+

+Az orgonaszó meg az ének nem igen lepte meg, ez nagyon hasonlít a

+tuhudúnok kürt és tilinkó-zenéjéhez, melyhez a szűzek énekelnek az

+áldozatnál.

+

+A mit azután az olasz ferenczesbarát olvasott fel a könyvből, az meg

+épen megnyerte a tetszését. Ez szent Ferencznek az imája, mely, mint az

+irás mondja, így hangzik:

+

+«Légy magasztalva te nagy Isten, minden teremtményeiddel. A mi

+testvérünkkel a «nappal», a ki mi nekünk világít! Óh mily szép, óh mily

+ragyogó az ő fényében! Ő a te jelképed, Uram!»

+

+– No hát mi is épen ezt valljuk, dörmögé Szilamér.

+

+«Légy áldva óh uram, a mi asszonynénénkkel, a holddal és a mi

+hugainkkal, a csillagokkal együtt, a kik olyan szépek és fényesek».

+

+– Ezt is a számból vette ki ez a pap!

+

+«Légy áldva óh uram, a mi süvünkkel, a széllel együtt, a ki a felhőket

+és a derült időt hozza! Légy áldva a mi ángyikánkkal, a vizzel együtt, a

+ki oly hasznos, jóizű és tiszta. Légy áldva a mi urambátyánkkal, a

+tüzzel együtt, a kivel az éjszakát megvilágítod: óh mi szép, óh mi

+vidám, óh mi erős és hatalmas ő! Légy áldva óh uram, a mi

+asszonyanyánkkal a földdel együtt, a ki minket táplál és megtart».

+

+– Hiszen ez egészen az én hitem! mondá magában Szilamér. S egy nagyot

+gondolt: «ha ez a keresztyén vallás, kapom magam: odamegyek az

+espereshez, kiszakítok egy szálat a hajamból, azt mondom, kössük össze a

+te hajszáladdal, aztán szünjék meg köztünk minden ellenségeskedés. Így

+én is beállhatok a ti templomotokba, azt a kis keresztvizet a fejemre,

+nem bánom, töltsd reá: s akkor mindjárt össze is köthetsz az én

+szerelmesemmel ottan az oltár előtt».

+

+Hanem aztán az esperes maga egészen elrontotta az üdvös hatást a

+rákövetkező szónoklásával. Arról beszélt, hogy «a kik itt e világon

+elsők, azok lesznek a másvilágon az utolsók, s a kik itt szolgálnak,

+azok fognak ottan uralkodni».

+

+De ez már sehogy sem ment a rhabonbán fiú fejébe.

+

+– Micsoda? Hogy én ott szolgáljak a csatlósomnak, s az meg én nekem

+parancsoljon ottan? Az én hitem szerint, a ki itt hős volt és vitéz, a

+túlvilági örök napos mezőkön dicső lesz és hatalmas; a helyett is én

+elvállaljam azt, hogy minden dicsőség a gyávákra és nyomorultakra vár?

+Hogy az se legyen igaz, hogy a mely ellenséget én vitézi csatában

+megölök, az a más világon engem szolgálni fog? hanem megfordítva, a

+gonosz ellenség, a ki hazámra tört, s kit én lesujtottam, ott a más

+világon legyen az én uram! Hát még arról is lemondjak, hogy a másvilágra

+a gönczölszekerén repüljek, a minek a kocsisa Konrád császár, a kit

+Lehel vezér a kürtjével halálra sujtott? Ez pedig már igaz! De erre rá

+nem állok.

+

+De hiszen nem is ezért jött erre a szent helyre Opoúr Szilamér, hogy

+magát megtéríttesse; hanem azzal az istentelen gondolattal, hogy azt a

+leányt, a kinek utána vesztette az eszét, erőszakkal elrabolja.

+

+A keresztyének az egyházba nem viszik magukkal a fegyvereiket. Ezt jött

+kitanulni Szilamér erre a szent helyre. Az a gonosz Rapsonné adta neki

+ezt a kárhozatos tanácsot s ő azt megfogadta. S nem térítették meg

+föltett szándékából sem a festett és faragott szent képek, sem az az

+eleven szent kép, a kit egyre bámult.

+

+Az istentiszteletnek vége is szakadt már; az esperes áldást adott a

+gyülekezetre, meghintve a szentelt vizszóróval, a mi a tuhudúnoknál is

+szokás volt, csakhogy az ő táltosuk tisztesfüpemetét használt hozzá; s

+arra aztán megindult a népség, ki a templomból, elől a legapróbb

+gyermekek, azután az ifjú legények, mind hátrább az öreg apók; akkor

+következett az esperes, a nagy ezüst pásztorbottal a kezében; annak a

+feje fölött négy izmos férfi emelte a bibormennyezetet aranyos rudakon;

+a mennyezet körül pedig az egyház tornáczában tizenkét alabárdos

+sorakozott, talpig pánczélba öltözve. Nyomban ezek után jöttek az

+asszonyok és leányok, minden hajadon a saját anyja mellett; legelől

+valamennyi előtt Mike Sára asszony, a szép Imolával. Keresztyén nők,

+mikor Isten előtt járnak, szemeiket földre szokták sütni: azért is nem

+vette észre egyikük sem Szilamér alakját, a ki ott az ajtó mögé meghuzta

+magát.

+

+Az ő fortélya körmön volt fonva: biztosan kellett annak sikerülni.

+Erőszakos és durva erkölcs volt az; de nem tehetett róla, hogy olyan

+nagyon szerette azt a leányt. Összebeszélt az öcscsével, hogy mikor a

+leány a templomból kijön, akkor az anyja mellől elrabolják.

+

+Szavuknak is álltak, mert amint a templomból kijövő ájtatos sokaság

+szétbontá a tánczoló tuhudún csapatot, Iszla hirtelen odaugrott az

+asszonyok közé s gyorsan, mint a prédáját elkapó hiuz, átnyalábolta

+Imolát s odarántotta magához az anyja mellől.

+

+Ámde a leány nem hiába tette le az erő próbáját, olyat ütött az öklével

+megtámadója homlokára, hogy az minden csillagot meglátott egyszerre az

+égen s azzal kiszakítva magát a kezei közül, visszafutott a templomba.

+

+Iszla, az ökölcsapásból gyorsan felocsulva, dühösen ordított fel s

+szétturva maga elől az útját álló asszonysereget, rohant, mint a

+megnyilazott medve, a futó leány után: azonban futtában hirtelen

+megkapta egy erős kéz a hosszan utána lebegő befont üstökét s annálfogva

+visszarántotta. Ez meg épen halálos megbántás a tuhudúnnál, ha az

+üstökét megragadják.

+

+– Ereszd az üstököm, te boszorkány! ordítá fel Iszla, nagy boszuval

+fordulva hátra visszatartóztatójához s kirántotta öve mellől hosszú

+medveölő kését. Mike Sára maga volt az, a ki leánya rablóját üstökön

+ragadta; Iszla vad haraggal emelte föl a kését s bizony leszúrja vele az

+asszonyt, ha egy pillanattal elejét nem veszi a rossz szándékának a

+jámbor esperes, ki a szent pásztorbottal olyat sujtott Iszlának a feje

+lágyára, hogy az még csak egyet lépett s már a másik lépésnél oda át

+volt a másvilágon.

+

+Iszlának a hivei, a kik fegyverrel jövének, ádáz verekedést kezdtek; de

+Mike Sára pánczélos lovagjai feltartották őket mindaddig, a míg a torjai

+keresztyének hozzájutottak a templomajtóban lerakott fokosaikhoz; s

+akkor aztán nem volt más jelszó, mint az, hogy «csak a fejét, hogy meg

+ne sántuljon!» A dulakodás végtére is a tuhudúnok megfutamodásával

+végződött, a kik még az agyonütött vezérüket is kénytelenek voltak

+cserben hagyni. Mike Sára asszony úgy vezényelt ebben az ütközetben,

+akár egy hadnagy.

+

+Csak azután jutott eszébe széttekinteni, hogy hát a leánya hová lett?

+

+Mondták, a kik látták, hogy a szentegyházba futott vissza.

+

+Odamentek, keresték: az egyház üres volt. Csak a lehullott pártáját

+találták meg a földön.

+

+– Imola! Imola leányom! kiáltozá az édes anyja, de a leány nem jött elő.

+

+Hanem nagy sokára elővánszorgott az oltár mögül a harangozó, az

+elbeszélte, hogy mi történt?

+

+A mint Imola bemenekült a szentegyházba, mely már akkor kitisztult a

+néptől, egyszerre csak eléje toppant egy délczeg férfialak, ki eddig a

+pillér mögé lehetett rejtőzve. A harangozó megismerte: a bálványosi

+rhabonbán legöregebb fia volt az, a Szilamér. A mint ezt az alakot

+megpillantá a leány, egyszerre, mintha nyillal lőtték volna sziven,

+elhagyta minden ereje, két kezével a homlokához kapott, egyet fordult a

+sarkán s hanyatt esett. De nem eshetett a földre, mert az ifjú felfogta

+a félkarjával s azzal kirántva az oldaláról a kardját, rohant a

+leánynyal a sekrestye ajtó felé. A jámbor biczebócza harangozó ijedve

+bujt el előle az oltár mögé; mert, ha ott kapja, még kettőbe hasítja.

+Csak annyit látott a zugból, hogy a lovag a sekrestye ajtaján át

+kirohant drága terhével; odakünn vártak reá a csatlósai felnyergelt

+lovakkal; gyorsan nyeregbe vetette magát, a leányt az ölébe fektette s

+azzal elvágtatott!

+

+– Rohanjatok a rabló után! ordítá Mike Sára asszony, elfeledve, hogy az

+itten Isten háza, a hol asszonyembert nem illet meg a beszéd. Hozzatok

+lovat nekem is! Hol a kopjám? Hol a puzdrám? Hol a tegzem? Utána minden

+vitéz! A ki a fejét elhozza a martalócznak, annyi súlytvető aranyat kap

+érte! Egyetlen leányom, Imola leányom nem hagyom pogányok kezében!

+

+Nagy lett a zendülés. Az egész vásár neki zudult Szilamért üldözni.

+

+

+

+

+A «TORLÓ».

+

+Torja várától abban az időben csaknem egyenesen vezetett az út Bálványos

+várhoz, nem kerülte meg a hegyet lenn a völgyben, mint most. Óriások

+rakta útak voltak ezek hajdanában, egyenes irányban szédítő

+hegygerinczeken végig futók; most már benőtte őket az erdő, mióta a

+várak romban hevernek. Ezt a két várat összekötő magas út ketté volt

+szakítva egy négyölnyi széles, szédítő mély szirthasadék által; ezt a

+hasadékot pedig összefoglalta egy föléje épített torony, melynek két

+kapuja volt, az egyik Bálványos, a másik Torja felé nyiló; a torony

+falai négyölnyi magasak, a székely építési mód szerint középen öblösek,

+mint a kancsó, úgy, hogy hágcsóval nem lehetett megvíni. Ez a torony

+közös birtok s egyenlő számú helyőrséget tart benne a Mike és az Opour

+család, úgy hogy a két várból egymáshoz átjárni csak kölcsönös

+engedelemmel lehet.

+

+Szilamér és kisérői ezen az úton vágtattak előre. Kevesen voltak: a

+nagyobb rész Iszla körül lézengett, s azokat a torjaiak

+szétugrasztották. Ha ezt a maroknyi csapatot megszoríthatják az átjáró

+toronynál, egy sem látja meg a mai naplementét.

+

+– Adjatok vészjelt a Bara mezejére, parancsolá Mike Sára asszony,

+mialatt mellvértjét felcsatolták, s a paripáját felnyergelték.

+

+Az a Bara mezeje pedig egy magas sziklaszál, a melyen egy kis őrtorony

+áll. Erről a toronyról Torja várára is látni, Bálványosra is. Ha a két

+vár közül valamelyiknek az ormán meggyujtják a lármafát, a Bara mezején

+tovább adja a toronyőr a jelt az átjáró toronynak s akkor az ottlevők

+bezárják a kapukat.

+

+Csak hogy ezzel elkéstek már. A bálványosiak jó eleve gondoskodtak róla,

+hogy Opour Kevend középső fia Zsombor vezetése alatt lopva megrohanják a

+torjai őrséget az átjáró toronyban és lefegyverezzék, úgy hogy Szilamér

+bizton átnyargalhatott a zsákmányával a nyitott várkapun, ellenben az

+utána rugtató Mike Sára asszony előtt lecsapódott a vaskapú s épen akkor

+dobták le a torony párkányáról oda a lába elé a tört nyelű zászlóját; a

+bálványosiak foglalták el egészen az átjáró tornyot.

+

+Mike Sára asszony nem sokat vesztegette a szót: csupa férfilélek lakott

+benne, előbb tenni szeretett, azután beszélni. Visszavitte a lovagjait

+Torja várába s azután jelt adatott a Fergetyüvárból a Körültáj gyűlésre.

+

+Harmadnapra mindnyájan megjelentek a maksai dombon a rhabonbánok a

+felhivásra, a mire csak rendkivüli esetek adtak jogot az egyes

+családnagyoknak.

+

+Hanem Opourék hiányoztak ezuttal. Azok el voltak zárva a torjaiak

+megszálló hadától: más oldalon kijöhettek gyalog, de lovon nem.

+

+Mike Sára sietett előadni a dolgát.

+

+– Háborúság történt a székely nemzetben. Az én leányomat, Imolát, mult

+Urnapján, istentisztelet után, a szentegyházból kijövet elragadta Opour

+Szilamér erőszakkal az oldalam mellől, s magával vitte Bálványosvárába.

+

+Rapsonné csak úgy nevetett magában, s a gallérja mögül kikandikáló

+kigyójához motyogott suttogó szavakat. Az ő munkája volt ez.

+

+– Meg van gyalázva családom, meg van sértve a törvény. Megtorlást

+kivánok.

+

+A főkirálybiró szólt.

+

+– Erős az igazságod. A törvény szabadságot ád neked a megtorlásra.

+Válaszsz magadnak «torló»-t.

+

+– Már választottam.

+

+– Ki légyen az?

+

+– A fiam: Mike Andorás.

+

+Csendes zugás támadt a Körültáj tanácsában erre a névre.

+

+– Igaz; szólt a székelyek grófja, az öreg, hogy te neked «volt» egy

+fiad; hanem az el van temetve. Az ő temetése után lett a leányod felvéve

+«fiuleánynak».

+

+E szókra Mike Sárának elkezdtek tüzlángban égni a szemei: nagy

+lélekerejébe került, visszatartani a könnyeit.

+

+– Igaz, szólt, hogy a fiam, egyetlen fiam, Andorás fiam, el van temetve.

+Törvény által eltemetve. Annak is az Opourok az okai. Mert mikor az

+ojtozi szoros-út védelmére ki volt rendelve csapatostól, az Opourok a

+hátába engedték kerülni a tatárokat, áruló módon cserben hagyva őt és

+tudósítás nélkül. Ekkor a fiam, nehogy körülfogják, visszahuzta a

+csapatját, azt hitte, hogy bölcs dolgot cselekszik, a midőn az ellenség

+jöttéről tudósítást hoz. Ezért gyávasággal lett vádolva; gyávaság

+büneért el lett itélve egész csapatjával együtt a Fergetyüvár

+forgatására: a mi rosszabb a temetőnél. Úgy-e, hogy egy szóval sem

+védelmeztem őt. Úgy-e, hogy egy könyet sem ejtettem érte! Hibázott,

+bűnös volt, meg kellett lakolnia. Mikor a nyiltörésre került a dolog, én

+is eltörtem fölötte a nyilamat. Nem tudtam, hogy anyja vagyok, csak azt,

+hogy birája vagyok.

+

+– Úgy van! szólt az ősz gróf. El lett itélve a Fergetyüvárba záratásra –

+egyik háborutól a másik háboruig. Ez a bölcs itélet, mert így a

+Fergetyüvárba bezártnak van legnagyobb oka a vigyázásra, hogy

+megjelentse, mikor tör be az ellenség; mert ez az ő kiszabadulásának az

+ideje.

+

+Rapsonné csipősen károgott közbe.

+

+– Ezért akart hát bennünket Mike Sára asszonyom a kunokkal

+összeverekedtetni olyan igen nagyon; hogy akkor a fia mindjárt

+kiszabadult volna.

+

+Mike Sára rá sem ügyelt.

+

+– A kiszabadulásának az ideje tehát eljött; mert a háború itt van, itt

+van az ellenség!

+

+– Micsoda háború? Mely féle ellenség? Kérdé a székelyek grófja.

+

+– Hát nem az-e a leggonoszabb háború, a mely megtámadja a székely nők

+tiszta, szeplőtlen erkölcsét? van-e nekünk erősebb várunk, mint a

+törvény? jöhet e rosszabb ellenség a székelyföldre, mint a ki lerontja

+ezt a mi bástyánkat; a ki pogány szentségtörő kézzel elragadja a

+szentegyházból, az oltár elől a keresztyén hajadont? Itt van az

+ellenség! S én a háborút megkezdtem vele. Egy fiának a holttestén már

+keresztülléptem. Ha torlót nem ád a tanács számomra, harczolok minden

+hadammal Bálványos vár ellen s viszem rájuk a faltörő tornyaimat! Ez

+szóm és mondásom. Hányjátok, vessétek meg, a mit mondtam. Addig

+eltávozom.

+

+E szókkal Mike Sára asszony elhagyta a Körültájt.

+

+A hátramaradt családnagyok aztán nagy tanakodásnak eredtek, a minek az

+lett az elhatározása, hogy adassék hát meg Mike Sárának az a torló, a

+kit ő választott magának, az Andorás fia, a ki ül a Fergetyüvárban.

+

+Okát is adták ez elhatározásuknak egész bölcsességgel.

+

+Mivel hogy a székely törvények szerint a leányrablás főbenjáró bűn, s ha

+azt egy hatalmas várúr követte el, tartozik a székelyeknek minden

+nemzetsége fegyvert fogni és a leányrablót a várából kiforgatni; tehát

+az eset megvan, a háború jelen van, s ezzel a Mike Andorás itéletének

+határideje letelt, s így Mike Sára választhatja őt torlójának. Ha pedig

+ilyen torló támad, a ki az egész nemzet helyett maga vívja meg a

+leányrabló várát, akkor a háború elmarad s nem kell mind a huszonkét

+nemzetségnek egy ellen fegyverbe öltözni. Ez olyan gömbölyű okoskodás,

+mint a farkát harapó kigyó.

+

+De még azonkivül az is tekintetbe vétetett, hogy Mike Sára asszony íme

+most már a leányát is elveszté, a ki családjának fiúleányává lett téve,

+azért helyeslendő, hogy a fia visszaadassék neki; legigazságosabb is, ha

+a bátya áll elő torolónak a hugán ejtett gyalázatért.

+

+Mike Sára csak azt várta, hogy az itéletet kimondják, azonnal futtatott

+hirmondót az «Ordítóvárba», a honnan az őr hosszú kiáltó csövön

+átrivallt a Fergetyüvárba: «állj!»

+

+Erre a sarkon forgó vár megpihent. Minden hónapban egyszer meg szokták

+így állítani, a mikor aztán élelmet szállítottak fel a bezártak számára:

+buzát, zsiradékot, sajtot és eczetet. Azután meg tüzelő-szert, szurkot

+és földi gyantát. Ennek pedig az volt a módja, hogy a Fergetyüvár egyik

+ablakából egy hosszú gerenda nyult ki, azon a kivül levők által lőttek

+nyillal hosszú zsineget, a zsineggel áthúztak rajta egy vastag kötelet,

+s a kötélen felhúzták a széles öblös fonott kast, a mi az élelmi

+szerekkel volt megtöltve. Azt azután odafenn kiürítették s megint

+leeresztették.

+

+Ezen az úton bizony a torony lakói maguk is kiszökhettek volna a

+Fergetyüvárból; kötelet fonhattak volna az öltönyeikből, csakhogy az

+ilyen szökevény fejére halál volt kimondva és becstelenség: a mi

+mindegy. Becsület nélkül nincs élet.

+

+Pedig az is keserves élet volt odabenn. A mozgó fatorony belsejében volt

+egy taposó malom, a minek a bodonjában huszonöt ember járta az örök

+lépcsőket, három óránként felváltva egymást. Százan voltak az elitéltek.

+Ennek a bodonnak a korongja hajtotta körül fogaskeréknél fogva az egész

+fatornyot s furfangos mesterséggel vizet is emelt fel a százölnyi

+mélységű kútból, s még egy malomkereket is tartott mozgásban, a mi a

+buzát megőrölte, a kölest meghántotta.

+

+Tizenkét ablaka volt a tető alatt a fatoronynak, a miket egy fatornáczon

+lehetett körüljárni. Ezeket az ablakokat ó-székely betükkel, a mik

+keresztvonásokból álltak, úgy lehetett éjjel-nappal ellátni, hogy azok

+egy egész szót kiadtak; ez volt a legnehezebb munka, ott ülni napestig

+és nézni a távolba, és hallgatni a külvilág nagy csendességét, a mit

+csak néha ver föl egy kürtszó s lesni a kiáltó szót a messzeségből.

+

+Ezt a munkát teljesíté Mike Andorás már három télen, három nyáron át:

+onnan nézte a lesablakból a körben forgó nagy világot, úgy, hogy mikor

+megállt a torony, úgy tetszett neki, mintha most meg visszafelé forogna

+a tájék. De jobban, mint a rabság és bőjt, fájt a lelkének a

+becsületvesztés, hogy őt gyávának mondták ki, a mi nem igaz! «Uram

+Isten, adj háborút! nagy, kemény, véres háborút!» ez volt a mindennapi

+imádsága. Csoda, hogy meg nem háborodott a szenvedésben.

+

+A földalatti munka nem volt rosszabb ennél. Egy része az elitélteknek

+odalenn dolgozott a szirt mélyében: hasznos munkát végeztek; az alattuk

+levő bérczben egész vastag rétege van annak a drágakőnek, a mi már a

+kőkorszakban is drágakő volt: köszörűkőnek hivják. Ott csinálták a

+kaszaköveket, a fenőköveket. A visszabocsátott kas ezekkel volt tele. Az

+elitéltek meg is fizettek a maguk élelmeért.

+

+Azokat az üregeket pedig, a miket így kivájtak, a közjóért,

+átalakították pinczeszobácskákká, raktárakká, egy hosszú folyosót

+elneveztek «birgej»-nek, a mi a székelyeknél sziklába vágott temetőt

+jelent. Mikor a bezárt foglyok közül valamelyik meghalt, azt befalazták

+egy ilyen sziklaoduba. A folyosó egyre hosszabbodott, a záró sírkövek

+egyre szaporodtak.

+

+Három éve mult már, hogy Mike Andorást, száz társával együtt, e szomorú

+helyre bezárták s azóta más emberhang nem jött hozzájuk a külső

+világból, mint a mit az Ordítóvár kiáltó tülke hozott.

+

+Andorás ez idő alatt a sziklában egy kápolnát vágatott ki: egészen olyan

+mintára, a minőre az édes anyja a torjai egyházat építteté, abban oltár

+is volt, magas kőkereszttel, és szószék: akkora terem volt, hogy mind

+elfértek benne. Ő maga volt benne a pap; olvasta a szentirást a maga

+gyülekezetének, s sátoros ünnepeken úrvacsoráját is osztott, bor helyett

+eczettel. Azt kaptak a sziklarepesztéshez.

+

+Az őszi ökörnyál szállingózott már a légben; vége felé közeledett ez az

+esztendő is; daru, vadlúd búcsút kiabált, a keleti ég felé húzódva

+hosszú sorban; a kúnok is elvonultak; még sem lett háború, nem lett

+szabadulás. Ekkor hangzott az «állj» kiáltás, szokatlan időben. A

+Fergetyüvár megállt.

+

+Mindig éjjel szoktak ellátogatni hozzá titoktartásból, most is éjjel

+jöttek.

+

+Mikor a fedett kast felvontatták a kivilágított ablakig, a hol Andorás

+maga nyitotta fel annak a tetejét, nem a megszokott életes zsákokat

+találta abban, hanem egy élő alakot, a kinek a láttára elsivalkodta

+magát. Az édes anyja volt ott.

+

+– Szabad vagy! Szabad vagy! kiáltá az anya, édes kedves fiát keblére

+ölelve, az meg nem tudott egyebet mondani, mint «anyám, édes anyám!» –

+Vége van a rabságodnak! Velem jösz! Szabad vagy. Itt van a paripád, újra

+felülhetsz rá. – Hát a becsületem! Azt is visszavívod!

+

+E szavakra Andorás kiszakítá magát anyja karjai közül, s egy pőrölyt

+ragadva kezébe, azzal hétszer ráütött a torony érczfödelére: mint egy

+óriási harang, úgy zúgott bele az ércztető.

+

+Sokszor hallotta Mike Sára e kondulások hangját a Fergetyüvár felől s

+nem tudta kitalálni az okát.

+

+– A szentegyházba hívtam társaimat, mondá Andorás, anyjához visszatérve.

+Kész-e már a te egyházad odafenn? Lásd, az enyém már elkészült idelent.

+Istent imádni itt is lehet. Ne jőjjön addig más szó ajkainkra, míg hálát

+nem adtunk, fogadást nem tettünk.

+

+Azzal anyját vezetve kezén, leszállt a toronyból a földalatti folyosóba,

+onnan az imabarlangba, a hol már valamennyi társa összegyülve várta.

+Szurokfáklyák égtek az oltáron.

+

+Andorás felállt a kőszószékre. Abból állt a papi tudománya, hogy

+elmondta a hívek előtt az Úr imáját, az üdvözletet és a hiszekegyet.

+Azok csendesen utána mondták. Azután szólt hozzájuk egyszerű, keresetlen

+szavakban.

+

+– Híveim. Az Úr elküldte hozzánk legjobbik angyalát, az én édes

+szülőmet, hogy hozza el számunkra legnagyobb áldását, a szabadságot. Ime

+kiáltsátok: Hozsánna, hozsánna! Dicsőség a magasságban lakó egy igaz

+Istennek.

+

+Zengett bele a sziklák egyetemessége!

+

+Azután folytatá Andorás.

+

+– Ámde jól tudjátok, hogy itéletünk egyik háborútól a másikig tartott.

+Ha megszabadulunk, ellenségbe botlunk. Szabadságunk ára az, hogy

+visszavívjuk a porbaejtett zászlót, a becsületünket. Azért, mielőtt e

+rettentő helyet elhagynók, tegyünk erős fogadást, erre a szent oltárra,

+erre a keresztre, a mit kezeink faragtak, könnyeink áztattak: hogy nem

+kérdezzük, ki az ellenség? bátran rajta ütünk! Nem kérdjük, leszünk-e

+többen? segít-e valaki? magunk megállunk ott végső lehelletig. Úgy

+jöhet, hogy tengersokaságú tatárhadra megyünk, úgy jöhet, hogy ormótlan

+óriásokkal kell megverekednünk, hogy a mesebeli «fanyövők», «vasgyúrók»,

+«kőmorzsolók», állnak az utunkba; bátran neki vágunk; lehet, hogy a

+királyok elküldenek bennünket távol óperencziákra, Krisztus szent

+sírjához, kutyafejű vad pogány nép között vérünket ontani: oda is

+elmegyünk! Fogadjuk Istenre! A szent háromságra! A szent feszületre!

+

+Harsogott a kiáltás «Ámen! ámen!» S valamennyi férfi kivonván a kardját,

+odafektette azt az oltár kövére.

+

+– Most tehát, mondd meg anyám, ki az az ellenség, a ki ellen harczolnunk

+kell, a miért szabadságunkat visszakapjuk? Szerecsen, vagy tatár? ördög,

+vagy óriás?

+

+– Nem szerecsen, nem tatár, sem ördög, sem óriás; hanem a tuhudónok

+rhabonbánja, Opour a fiaival, a ki ellen harczra küldettek.

+

+Erre támadt még csak Isten igazában való nagy rivallás.

+

+– Az Opourok ellen! A kik cserben hagytak! A kik miatt három esztendeig

+szenvedtük ezt a keserű fogságot! Senkinek a vérét úgy kard nem

+szomjazza, mint a miénk az övékét. Fujjátok meg a jerikói kürtöket

+Bálványosvár alatt! Parancsolta a nagy tanács, hogy egy ki legyen

+törölve a huszonhárom családból? Amen! Amen! Ki fogjuk irtani, mint

+Benjamin törzsét kiirtották! – Mi volt a halálos vétkük?

+

+– Elraboltak egy keresztyén hajadont az oltár mellől, az anyja mellől s

+erőszakkal vitték Bálványos várába! felelt rá Mike Sára.

+

+– Kinek a leánya volt? kérdezé Andorás, a ki anyja arczán baljóslatot

+látott.

+

+– Az én leányom volt, a te Imola hugod.

+

+Erre a szóra vad kaczagással ugrott le a szószékről Andorás, s olyan

+bőszült dühhel rohant az oltárnak, hogy azt kelle vélni, még tán

+feltaszítja: az anyja kezének kelle őt visszatartóztatni, hogy kardjával

+meg ne sujtsa a feszületet.

+

+– Fiam! Az Istenre! Tiszteld a keresztet! kiálta Mike Sára, fiát térdre

+nyomva gyöngéd erőszakkal.

+

+– Hát nem tisztelem-e? Nem két kezemmel faragtam-e ki magam sziklakőből?

+Imádkoztam-e előtte egyébért valaha, mint hogy őrizze meg drága jó

+anyámat, gyönge kis hugámat! És így hallgatott meg!

+

+Az anya csillapítá fia vad haragját szelíd, okos szókkal: Ne pörölj

+Istennel, édes jó gyermekem. Jusson eszedbe a kereszt előtt az, a ki

+rajta kiszenvedett: ki még akkor is, mikor halálra kínozták,

+ellenségeiért imádkozott.

+

+– Lett volna csak egy testvérhuga, a kit meggyaláztak, a pokolra

+sujtotta volna őket!

+

+Mike Sára befogta a fiának a száját, hogy ne jöhessen ki több ilyen

+istenkáromlás rajta.

+

+Andorás reszketett minden ízében, a láznál, a mirigynél is gonoszabb

+dühtől. Csak az anyja ruhájának a szegélyét csókolgatá, mintha azt

+hinné, hogy annak az érintése meggyógyítja a lelkét ölő kínt.

+

+– Jól van: szent leszek; keresztyén leszek. Zsákba öltözöm, hamuba

+fekszem, úgy vezeklek. Elzarándoklok a szent földre. Bélpoklosokat fogok

+ápolni. De a míg hugom meggyalázóját szemben nem találtam, rosszabb

+leszek minden pogánynál!

+

+*

+

+A Fergetyüvár e naptól kezdve nem forgott többet; és aztán soha sem is

+forgott, hirt adni közelgő ellenségről.

+

+

+

+

+ESKÜVŐ A «NAPNÁL».

+

+A leányrablók vágtattak sebesen Bálványosvár felé. Az átjáró váron túl

+nem kellett tartaniok az üldöztetéstől.

+

+Szilamér drága terhével hátra maradt a társaitól: az elalélt leánynyal

+ölében csendesen kellett haladnia; mire Bálványosvár alá ért, már

+akkorra a többiek telelármázták a várat a jól sikerült leányrablás

+hirével. Ők csak az örömhirt tudták, mert az egyház tulsó oldalán álltak

+elrejtőzve lesben; a gyászhír, hogy Iszla halva maradt a lonkán, gyalog

+jön és sánta lábon.

+

+Opour Kevendnek tehát nagy volt a kedve, mikor meghallotta, hogy a

+dölyfös Mike Sára egyetlen leanyát, a fiúleányt, a kit az anyja nem

+akart egy Opournak feleségül adni, mégis csak elkapták: ha nem adták

+szép szóval, elhozták erővel. Így derék az. Bevett szokás ez a

+tuhudúnnál. Ő is így ragadta el erővel mind a három feleségét, egyiket a

+másik után s mi panaszuk volt rá? Boldogok voltak, jól éltek holtig.

+Hiába hozta meg László király azt a törvényt, hogy a nőrablónak nem

+szabad az elrablott leánynyal megesküdni hitvestársul. Nem ám a

+keresztyén oltárnál, de szabad a «napnál».

+

+Mikor Szilamér a várkapu elé ért, a hol egy vasdobogón kell

+végighaladni, egetverő örömlárma fogadta a bástyákon. Ettől a lármától,

+meg a vashid dörgő robajától egyszerre fölriadt a leány aléltából s

+amint a szemeit kinyitotta, az első tette az volt, hogy kirántotta

+elrablója öve mellől az éles kétélű tőrt s szilaj mozdulattal emelte

+döfésre.

+

+Szilamér széttárta a mellén a köntösét s azt mondá a leánynak:

+

+– Ha haragszol, ide döfj.

+

+És aztán a szemébe nézett a leánynak, azzal a bűvös-bájos

+tüzkisugárzással, s ettől a varázstól lelankadt a leány erős karja, a

+tőrt eldobta a háta mögé.

+

+Ekkor aztán Szilamér még szorosabban ölelte őt magához s a párduczbőr

+kaczagányával eltakarta fejét, hogy ne szégyenkedjék, mikor ennyi idegen

+arcz bámul reá.

+

+– Derék legény vagy Szilamér! kiálta eléje a vár tornáczáról Opour

+Kevend: igazi apád-fia vagy! Csak vidd a fészkedbe a madaradat: ma neked

+szól minden ének! Réten, mezőn, palotában! Hegyen-völgyön lakodalom!

+Fujjátok azt a lakodalmast! Danoljatok ti leányok.

+

+Szilamér sietett a maga városztályába, szerelmesét két karján emelve, a

+nagy üdvözletes zenebona közül. Az öreg rhabonbán pedig áldomást tartott

+e nagy diadalomra a vár udvarán: ökröt süttetett, hordót csapoltatott.

+Vigan legyen ma minden ember. Hagyjátok őket magokra, a míg kibékülnek.

+Az asszonyféle ilyenkor rúg, körmöl és harap. Nekem is tele a pofám

+ilyen karmolás bélyegével: Szilamér fiamé is majd olyan lesz holnap,

+mint a ki hiuzt fogott elevenen! Az neveli a szépségünket. Hadd

+marakodjanak egymással! Majd holnap megtartjuk a «tyukverőt». Minden

+tyúk meghal a várban, fogadom! Iszla fiam készül arra. Ő csinálja majd

+meg a menyasszonyébresztőt, dobbal, síppal, nádi hegedüvel.

+

+Ez alatt Szilamér bevitte Imolát a maga lakába.

+

+Egy roppant nagy terem volt az, keletnek, nyugotnak ajtó nagyságú

+ablakokkal; de a miknek a közléje a vastag falban olyan volt, mint egy

+kis szoba. A terem egyik oldalán volt egy gádornyi vastagságú kandalló,

+vígan ropogó hasábfákkal megrakva, azzal átellenben egy oszlopos fülke,

+a miben egy nyugágy volt, beterítve medvebőrrel és tarka

+gyapjuszőnyeggel. A padmalytartó vastag tölgyfagerendák czifrára ki

+voltak faragva, s a falakat mindenütt diófa táblázat burkolta, a palló

+pedig tarka gyékénynyel volt beborítva. Nehéz szekrényeken

+arany-ezüstkelyhek és tálak pompáztak, a kandalló környéke tele volt

+aggatva székely mázos kancsókkal, a miknek czifrázata oly sokféle, hogy

+két egyformát benne nem találni. A fal egyik részét pompás

+szarvasagancsok és vadkanfők diszíték, körülaggatva számszerijjakkal,

+kopjákkal, puzdrákkal, kürtökkel; másikat hatalmas aranyozott rézpaizs

+köré tüzködött fegyverek ékesíték: azok között egy hegedű is, mintha az

+is táborjáró szerszám volna; a keletnek nyiló ablak gádorában álltak

+fiókos szekrényen a fakupák, réz ejtelek, cserép finakok, a mik

+férfimulatsághoz valók; a nyugatra néző ablak mélyedésében pedig volt a

+magas támlájú faragott karos szék, az előtt egy czifrán esztergályozott

+guzsaly, az egyik szögletben egy osztovátás szövőszék, a másikban egy

+hárfaalakú timbora: magán az ablakhidján egy tarka cserépibrik, tele

+gyönyörüséges «ramocsa» virággal; a mi nem terem másutt, csak a

+legvadonabb székely havasokon. A terem közepéről pedig egy roppant nagy

+kőszáli sas csüngött alá, szétterjesztett szárnyaival hat singet átérő.

+S hogy eleven állatokban se szükölködjék a ház, a kandalló előtti

+medvebőrön hevert két hosszúszőrű vadászeb, a sávolyos kendőkkel

+körülaggatott ablakfülkében pedig pávafarkú páros galamb turbékolt. De

+hogy a fődolgot majd el ne felejtsük, a terem közepén állt egy hosszú

+asztal, akkora, hogy ötven ember is körül ülhette, s erre az asztalra

+volt letéve egy lapos mázos tál, azon meg egy sokrétegben összefonott

+kalács, a mit úgy hívnak, hogy «hazai-kenyér». «Hazai» volt pedig az

+ősszékelyeknél a neve az új asszonynak, addig az ideig, a míg a főkötőt

+a fejére nem tették, azután lett a neve «feleség». Együtt volt itt

+minden; nem úgy, mint mai világban: hogy egy házat hatfelé

+elrekesztenek, s külön él, tesz, vesz férj és feleség. Itt mindig látják

+egymást.

+

+Mikor Szilamér letette az öléből Imolát, így szólt hozzá:

+

+– Nézz körül: ez a te házad; itt te vagy az úrnő. Ha kivánsz benne

+valamit, mondd meg: itt lesz; ha nem szeretsz benne valamit, mondd meg:

+elmegy innen. Itt van az asztalon a mátkakenyér. Ez te rád vár, hogy

+megtörjed. A míg ezt meg nem töröd, s velem meg nem osztod, addig én

+urad nem vagyok. Itt hálok a gádor előtt; kettőnk között kivont kardom,

+s egy tekintettel is én meg nem sértelek. Ha gyülölsz, megölhetsz.

+

+E szelid szavakkal már félig megvevé a leány szivét.

+

+– Ha gyülöltelek volna, bizony megöltelek volna.

+

+– Akkor hát miért reszketsz mégis?

+

+– Nem tőled reszketek; hanem a te bálvány-istenedtől.

+

+– Az én istenemtől? szólt búsan Szilamér s azzal megfogva a leány kezét,

+odavezeté őt a nyugatnak néző ablakhoz. Nézd, épen most áldozik le.

+Láthatjuk fényes orczáját. Milyen pompát teremt maga körül! Biborból,

+aranyból veti meg az ágyát: a mit nem kér a népétől. Soha sem kér

+semmit, mindig csak ád mindent. Nem jön tőle más, csak az a mi jó. Soha

+sem csalódik meg benne senki, soha sem mondta senki, milyen hideg lett a

+nap! Nem imádtatja magát, hogy jőjjön fel, feljön kérés nélkül; nem

+keresteti magát, hol vagy? hová tüntél? Ott látja mindenki az égen. Nem

+válogat az emberekben: ez hű, az hitetlen, amaz meg eretnek; egyformán

+világít, melegít mindenkit. A virág csirája, a hernyó bábja megismeri

+őt, s az emberszív ne ismerje? Az édes, a szerelmes, az igazságos napot.

+

+– Valóban dicső a nap, mondá Imola. De dicsőbb az Isten, a teremtő, a ki

+őt alkotta.

+

+Szilamér magába szállva, szólt elkomorodottan:

+

+– Én nem tudom, ki az? Én nem vagyok se bölcs, a ki könyvekből tanulta,

+se látó, a ki szinről-szinre látta az Istent. Én csak annyit tudok, a

+mennyit megértek. Tudom azt, hogy a kit ti Istennek neveztek, nincs

+közel. Nemrég a helytartója, a ki Rómában lakik, megparancsolta Endre

+királyunknak, hogy menjen el egész hadsereggel az Isten sírját

+felkeresni. Esztendeig tartott neki odamenni, esztendeig visszajönni

+onnan, három tengeren és négy sivatagon mentek keresztül. Fele népe

+odaveszett. Nem tudom, megtalálta-e az Istent? Azoktól, a kik

+visszajöttek onnan, hallám, minő kegyetlenségeket követtek el az útbaeső

+népeken, hogy fajtalankodtak az idegen népek asszonyaival, hogy égették

+föl a legvirágzóbb városokat, s aztán hoztak magukkal haza egy

+nyavalyát, a mit sohse ismertek még eddig az országban: a bélpoklot; s

+elhozták magukkal a «német lovagokat» Erdélybe, a kik rosszabbak a

+nyavalyánál. Ilyen Úr-e a te Istened? Ő parancsolja ezt?

+

+– Nem! Nem! Óh ne káromold őt előttem. Ő a szeretet Istene, a ki

+senkinek vesztét nem akarja, a ki mindenkinek édes atyja, a ki még a

+bűnösnek is megbocsát.

+

+– Igazán? Hát az én bűnömet is megbocsátja? Azt, a mit ellened vétettem?

+

+A leány pirulva süté le szemeit s kezét az ifju fejére tette.

+

+– Akkor én azt hiszem, rebegé Szilamér, hogy a jó embernek jó az Istene,

+a rossz embernek rossz az Istene, akár keresztet, akár napot imád. Jól

+van hát! Nem vagyunk mi bálványimádók: nem borulunk mi arczra, nem

+csókolgatjuk a köveket, nem rimánkodunk hozzájuk, csak szeretni,

+tisztelni tudunk. Mert hát minek mondjam azt az érzést, mikor látom

+lemenni a napot, s úgy vágynám ott lenni, a hol a föld szélét éri, hogy

+egyszer átölelhetném? vagy mikor feljön a hold, úgy szeretnék akkor

+ottan lenni, hogy az orczáját megcsókolhatnám. Ha ez bálványimádás, úgy

+én csak a mai naptól kezdek el bálványimádó lenni, mert te vagy az én

+napom, te vagy az én holdam ezentul, s a hol a te arczod lenyugszik, a

+hol az fölkel, ott van én nekem az én elérhetlen távol világszélem.

+

+E szívből jött szavakra Imola könyre fakadt.

+

+– De hát miért sirsz? Engesztelé Szilamér. Minek ezek a könyek?

+

+Ezek azok a könyek, a mikben a leány búcsút vesz valamitől, s

+szemérmetességében azt vallja, hogy valakitől.

+

+– Óh, én az édes anyámat siratom, hogy meg kellett tőle válnom.

+

+– Hát nem leszek-e én olyan jó hozzád, mint édes anyád volt? Hát mit

+tett ő veled, a miért olyan nagyon huzasz ő hozzá? Dajkadalt énekelt

+neked, mikor elaltatott? Hát én nem tudom azt? Úgy-e azt dalolta;

+«Fürdik a kácsa fekete tóba; Készül anyjához Lengyelországba?» (A leány

+könyein keresztültört a mosolygás szivárványfénye.) Talán ringatott is

+az ölébe véve? Azt én is megteszem. S ha még sem akartad elhagyni a

+sirást, talán még gyönge csókjaival is csitítgatott?

+

+De erre Imola felszökött az öléből s szemérmes ijedtséggel tiltá vissza:

+

+– Ah, Szilamér! Az esküvő előtt!

+

+A tuhudún vőlegény csak a fejét rázta.

+

+– Nálunk nem esküszik az, a ki menyekzőt ül. Hisz ez a szív dolga.

+Megesküdhetem bizonynyal arra, a mit a fejem, a kezem, a lábam, a szájam

+végez; s az akkor rám nézve rabság, kötelesség. De hogy a szívem

+szeresse azt, a kit megszerettem, a ki velem jár, velem él, velem hal

+meg: minek esküdném rá? S ki esküdtetne meg? Az én papomnak, a

+táltosnak, a gyulának, a horkáznak semmi köze ahhoz, hogy én feleséget

+veszek; nem kérdi azt tőlük senki, hogy megengedik-e? A «nap» meg látja

+jól, hogy ime a kezedet a kezemben tartom, ha szóval nem mondom is neki.

+Nálunk a férj maga köti be a felesége fejét, mikor asszonyává teszi, a

+leáldozó napnál, úgy avatja fel a maga asszonyává.

+

+Szilamér erre felnyitott egy kis fali szekrényt s annak a rejtekéből

+elővett egy fejdíszt, a minőt az ősmagyar asszonyok viseltek; «tarajos

+csepesz» volt a neve, egy drágaköves arany homlokabroncs, felül

+összefoglaló tarajforma ívvel, a mi aranynyal és gyöngyökkel himzett

+patyolatfátyolt szorított össze.

+

+– Nézd, ez volt a hitvesi fejéke tíz ősanyámnak, még az első dédanyám

+kapta azt a nagy Tuhutum vezértől, a ki ük-apánk volt, azóta mindig

+asszonyról-asszonyra szállt ez az ereklye. Ezt viselték valamennyi Opour

+úrnők és bizonyára mindannyian boldogok voltak és büszkék és az ő

+férjüknek igazi asszonyai!

+

+Imola meghajtá a fejét, hogy elfogadja a tisztes családi ősereklyét.

+Mindjárt asszony volt benne.

+

+Az a főkötő csodálatos lélekváltoztató erővel bir az asszony fején. Még

+a szeme is másként ragyog, mint azelőtt, mikor azt a kontyán érzi.

+Milyen más lesz utána egyszerre!

+

+Szilamér gyönyörtől elragadtatva bámult az átváltoztatott alakra.

+

+Imola pedig odament az asztalhoz, felvette a tálról a mátka-kenyeret és

+kettétörte azt. Felét odanyujtá Szilamérnak. Maga is evett belőle, s

+aztán a szétmorzsált darabjait odaszórta a galamboknak. S aztán, mikor

+ez megvolt, akkor leült a guzsaly mellé s elkezdett a finom lenből az

+orsóra szálat ereszteni.

+

+Nem is tudta pedig, hogy ez az ős-székelyeknél a menyegzői szertartásnak

+a valósága: a kenyértörés, a galambok megetetése és a fonáleresztés. Ez

+volt a menyegzői szer a napnál!

+

+A lemenő nap csak a félarczával volt kinn a kopasz Hargita ormáról.

+Felséges egy oltár! A nász-tanunak meghivott istenség maga osztja szét

+az áldást, körülveszik fényes arczát biborpofáju fellegecskék, mintha

+mennyei karok volnának s az ég átlátszó aranyában végig repül egy sor

+hattyu, maga is repülő arany, s túlvilági dalt zeng alá a magasból. Ez

+ám a Kirie eleison, meg a goszpodi pomiluj!

+

+A míg benn a házban a szeretet és engesztelés tartott nagy ünnepet, az

+alatt Opour Kevend difinyós dáridót készített odakinn. A lobogókkal

+felczifrázott fenyőfát már fel is állíttatta a Szilamér ajtaja elé, ősi

+szokás szerint.

+

+– Ez ugyan az Iszla kötelessége volna, mert ő a vőfély. De hol késik az

+a fiu ilyen sokáig?

+

+Hát egyszer az áldomásozó sokaságon keresztül furakodik egy szörnyen

+összetépett alak, sántikáló lábbal a főrhabonbánhoz, a feje is be van

+kötve véres kendővel.

+

+– Nos! Ki az? Mit akarsz? Honnan jösz?

+

+Sehogy sem ismert reá.

+

+– Hát ki volnék más, mint Kájon horkáz, dörmögé a gyászvitéz. Jövök a

+torjai vásárból.

+

+– Hát az Iszla fiam?

+

+– Az Iszla? Az ott maradt.

+

+– Hát miért maradt ott?

+

+– Azért, a mért én nem maradtam ott. Mert nagyon olcsó volt a buzogány.

+

+– Mi történt az Iszla fiammal?

+

+– Azt bizony megölték.

+

+– Megölték! Az Iszlát? Ki volt az az átkozott?

+

+– Mike Sára fogta, az esperes meg leütötte.

+

+– Egy asszony meg egy pap! Az én hős fiamat, a kinek párja nem volt a

+tusában! Átkozott legyen az a leány, a ki miatt ez történt! Megölöm őt!

+Megállj Mike Sára! ha te nekem tort csináltál, azt csinálok én te neked!

+Leölöm a leányodat! Esküszöm Hadurra! Gyermekért gyermeket.

+

+S ezzel kidöntve az örömfát a helyéből, kirántotta a kését Opour Kevend

+s rohant be a fia házába, utána biczegett hoppogató lábbal Kájon horkáz

+is, a kit még jobban elfogott a méreg a kudarcz miatt, mint az apát. Ő

+még betört fejet is kapott melléje. Ő is segít ölni! Leányt ölni. Az

+pedig átkozott gonosztett még a tuhudúnoknál is.

+

+Mikor benyitottak ketten a pitvarból a terembe, az ifju pár épen ott

+állt a nyugatra néző ablak fülkéjében.

+

+Opour Kevend oda huzta Kájon horkázt az ajtó mellé, onnan leste, hogy mi

+történik oda elől.

+

+Látta, hogy Imola megtöri a kenyeret s Szilamérnak nyujtja a felét.

+Látta, hogy megeteti a galambokat. Látta, hogy leül a guzsaly mellé

+fonalat ereszteni.

+

+– Ő már asszony! dörmögé Opour visszahuzódva.

+

+– Megesküdtél, hogy megölöd! Ösztökélte őt Kájon horkáz.

+

+– Leányra mondtam, nem asszonyra.

+

+– Hadur parancsolja a vérboszut.

+

+– Tudom. Nem is felejtem el.

+

+– Azt mondtad: «gyermekért gyermeket!»

+

+– Azt mondtam. De nem most. Majd később. Majd ha anya lesz, fia lesz

+neki. Abban a gyermekben állok boszut. Nem kell nekem hajnalszínü vér, a

+milyen az asszonyoké.

+

+Azzal kivonszolta magával Kájon horkázt s megparancsolta neki, hogy

+rejtse el magát a papok tornyában; ne lármázza fel a rémhirével az

+áldomást ülő várbeli népet; ott künn újra felállíttatta a diadalfát az

+új házasok ajtaja elé; az igreczeseket elhelyezte az ablak alá, hogy

+csendesen andalgó hangicsálásaikkal majdan szendergessék az ébredőket, s

+ébreszszék az aluvókat. A tizenkét szűz énekkara a távolból magasztalá a

+leáldozó napot, a többi hajadonok zöld ágakkal takarták be a szerelmesek

+ablakait, galambok nevetését, kakukszót, sárgarigófüttyöt mímelve hozzá,

+míg a várudvaron nagy máglyát raktak abból a virágból, a minek

+«pártamag» a neve s körültánczolva a boriczatánczot, énekeltek fel a

+teli holdhoz: «hintsed, teli kézzel, egész éjjel, boldog éjjel, a mi

+áldás van az égben».

+

+Opour Kevend gondoskodott róla, hogy semmi rémhir meg ne háborítsa ezt a

+boldogsággal teljes éjszakát.

+

+

+

+

+A «NAP» ÉS A «KERESZT» HARCZA.

+

+Másnap már jó hajnalban vendéget jelentett a toronyőr kürtje. Rapsonné

+jött nagy kiséretével. A régi veszekedő társa Opour Kevendnek. Hanem

+azért mégis csak mindig ideszállt, mikor a várából a maksai tanácsdombra

+hivták, s azt Opour megint nagy megbántásnak vette volna, ha az ő várát

+kikerüli s másutt száll meg. A miatt azonban minden látogatásnak az lett

+a vége, hogy összeperlekedtek s átokkal, szitokkal váltak meg egymástól,

+hanem azért nemsokára megint csak összelátogattak.

+

+Rapsonné úgy tett, mint a ki semmiről sem tud, mindenben ártatlan, a mi

+itten történt; pedig hiszen neki, mint mindenki tudja, lidércze van; egy

+beszélő csirke, a ki minden hirt meghoz. Az kakastojásból kelt

+Szent-György éjszakáján. De talán magától is kitalálhatta azt, hisz ő

+adta a tanácsot Szilamérnak, hogy a Szentmihálynapi torjai vásáron

+hogyan rabolja el az öcscse segélyével a szép Mike Imolát. Azért mégis

+úgy tette, mintha csodálkoznék rajta, mikor a zöld fenyőfát meglátta a

+Szilamér ajtaja előtt felállítva.

+

+– Ejha, én tán épen lakodalomra érkeztem? mondá a vendéglátó várúrnak.

+

+– Nem lakodalomra, nénémasszony, már csak tyukverőre. Szilamér asszonyt

+hozott a házhoz.

+

+– S engem meg sem hivtatok a menyekzői lakomára?! Már ez nem szép! Egy

+ily jó rokont, régi jó szomszédot kifeledni a násznépből!

+

+– Hát magunk sem tudtuk. Nem úgy hozták a lányt az anya áldásával.

+

+– Hát csak úgy «hopp hirével»? A hogy te szoktad a feleségeidet

+szerezni. Rapsonné kaczagott ezen a hiren.

+

+– Hát mit csináljon a fajtám? Kérésre nem adják a lányt, mert tuhudúnok

+vagyunk. Velünk egyszőrü uraság nincs már körülöttünk sehol a világon,

+hát bizony csak azt mondjuk: «ha nem adnak, viszlek!»

+

+– Régente is így volt, kaczagott Rapsonné. Az volt a jó világ, mikor a

+durczás menyecskét az urának elébb jó puhára kellett verni, a míg közel

+eresztette magához, akkor is kitépte fele szakállát. De szeretném őket

+látni!

+

+– Majd máskor, «kis kedden».[2] Fiatal házasoknak nem jó a

+mézes-hetekben ilyen vén szipirtyót látni, mert igézet lesz rajtuk.

+

+– Azt én is úgy tudom, szólt magamegadással Rapsonné. Nem is azt

+kivántam, hogy ők is lássanak. Nem bizony. Ilyenkor őrizni kell őket

+vénasszony látásától, bakkecske mekegésétől, holdruta szagától. Óh ezt

+mind tudom én. Ilyenkor az ifju pár szeret magára maradni; boszankodik a

+látogatóra, még ha a legkedvesebb rokona is. No! Ne jöttem legyen üres

+kézzel. Én is adok nekik egy kelengyét. Van itt nekem közel egy kis

+váram, közel a szent Anna tavához, a Tiburcz vára. Nekik adom, a

+kedveskéimnek. Magamnak is kedves kis menedékem volt, mikor még olyan

+időm volt, hogy szerettem a világtól elrejtőzni. Költözzenek bele abba.

+

+– Ajándék-marhának nem kell ugyan fogát nézni, de a hogy én tudom, a

+Tiburcz vára épen a Pokol-torka fölött fekszik.

+

+– Ne féltsd te őket a Pokol szomszédságától; a hol két szerelmes

+letelepszik, ott a paradicsom van. Jó lesz nekik odamenni. Járt már azon

+a tájon a te Szilamér fiad. Ha én akkor meg nem fogom, most ott feküdnék

+a többiek sorában a sárga barlang előtt. Mondok neked egy jóslatot.

+Holnap vagy holnapután itt lesz a váradban a «Tivatulus» s követelni

+fogja tőletek a törvény nevében, hogy adjátok vissza az elrabolt leányt,

+akkor jó lesz neki azt mondani: «keresd, ha megtalálod!» A Pokol-torka

+körül senki sem meri őt keresni, az én kis váramban. Nesze! itt van a

+váram kulcsa. Most az üresen áll. Hordasd bele az új házasok podgyászát,

+csinálják meg benne a fészküket. Esztendő ilyenkorig nem követelem tőlük

+vissza.

+

+– Majd azt mondtam rá, hogy «köszönöm», a mit pedig soha sem mondtam

+senkinek, még a Damasek istennek sem, s nagy csoda volna, ha tenálad

+kezdeném el. De hát elfogadom. Tudom, hogy valami rossz lesz belőle,

+mert te nem teszesz valamit azért, hogy abból jó származzék.

+

+– Ejh ne mondd azt! Hát ez nem az én munkám volt? A leányszöktetés. Nem

+én tanácsoltam azt a Szilamérnak a Pokol-torkánál, hogy ha nem adják a

+leányt, ragadják el együtt ketten az öcscsével?

+

+– Te tanácsoltad ezt? átkozott vén varázsnő! Akkor úgy áldjon meg a

+Damasek isten, mint a csomági malmot, a kibe egy nyáron hétszer csapott

+bele az istennyila. Te lettél az oka, hogy az Iszla fiamat megölték a

+torjai vásáron.

+

+– Megölték az Iszlát? Ejh ni. Ezt még nem tudtam.

+

+Oh milyen nagyon örült neki a gonosz vén tündérasszony, hogy egyet hát

+megöltek már az Opour fiuk közül.

+

+– Megölték, pedig még nem is élte a világát.

+

+– Sohse sirasd, kaptál helyette mást cserébe.

+

+– Mit? Lányt, fiuért.

+

+– A hol leány van, ott majd fiu is lesz.

+

+– Az nem az ebek gondja. Olyan fiu, mint az én Iszlám volt, nem

+születik, a míg a világ világ lesz. Átkozott légy érte!

+

+– Ugyan mit átkoznál engem egy hitvány kölyökért? mondtam már, hogy nem

+is a te fiad, mert váltott gyermek!

+

+A mi azután erre következett, az már nem beszélgetés volt, hanem zsémb,

+perpatvar, szitok, utoljára a gazda és vendége a poszpásznak felhozott

+sült tököt egymásnak a fejéhez vagdalták. Hanem ez már rendes dolog volt

+náluk, azért senki sem ütődött meg rajta. Mindig így járta ez, mikor

+Rapsonné látogatóba jött ide: ebéd előtt összevesztek, ebéd után

+kibékültek, hajbakapásig nem ment a dolog, mert Kevend úr tudta jól,

+hogy a ki egy rossz tündérre ráteszi a kezét, annak a karját gutaütés

+éri, s ha a hajába kap, minden ujja hegyén kelés támad. Az inasok nagy

+hirtelen felhozták az ezüst-kondérban a jó borsos vetreczét, vederben az

+új bort, az oroszlán meg a kigyó számára meg egy nagy dézsában a párolgó

+meleg tejet s a hogy aztán az úr a vendégével mártogatott békességesen

+egy tálból, épen úgy lefetyöltek a kedvencz szörnyetegeik is egy

+dézsából. A kigyó óriási nagy állat volt ugyan, de ahhoz az ártatlan

+fajtához tartozott, a mit «keszkenős kigyónak» hinak; az oroszlán pedig

+tejen és moslékon volt felnevelve, a foga leráspolyozva, a körme

+levágva; egyik sem volt harapós. Nem így a gazdáik. Azok, ha kibékültek,

+csak azért tették, hogy azalatt egymásból valami titkot kicsaljanak s

+egyik a másikat újból befonhassa.

+

+– Jaj bizony, szegény Iszla fiu derék egy legény volt, nagyon nagy kár

+érte. Mondá Rapsonné az első étekfogás után. Ezt a poharat az ő emlékére

+iszom ki. Mihelyt hazamegyek, három misét tartatok a lelkeért,

+szegénynek.

+

+– Hiszen elég szegény! Mert egy asszony meg egy pap ölte meg, szolgálhat

+majd nekik a másvilágon. Hanem majd én tartok a lelkéért egy füstös

+misét, annak lesz nagy hire.

+

+– Ahá! Te a vérboszura készülsz, a hogy a Hadisten parancsolja.

+

+– Nem úgy, a hogy te gondolod. Nagy az én furfangom. Most csak úgy

+félreteszem a haragot. De majd ha egyszer ennek az asszonynak fia

+születik, annak a pofáját úgy elcsufíttatom a billogossal a

+tűzönfelavatáskor, hogy abba soha leány bele nem bolondul. A kinek ilyen

+csuf a pofája, abból mérges ember lesz. Úgy nevelem fel, hogy halálba

+gyülölje a keresztyéneket. A míg az nagyra nő, azalatt a kun atyafiak

+odaát Magyarországon fölállítják a régi oltárokat s egyszerre csak kitör

+a tűz a hamu alól, akkor aztán én is ráeresztem a neveltemet a

+torjaiakra. Az lesz a derendoczia, mikor a Mike Sára asszonyom saját

+unokája megy az öreg anyját a cziherre dobatni s az viszi a veres kakast

+a torjai keresztes torony tetejére. Hahaha! Ez az én vérboszum.

+

+Rapsonné maga is kaczagott rajta, elfeledte, hogy hisz ő is keresztyén

+volna.

+

+– Ez ugyan derék furfang. De hát attól nem tartasz-e, hogy a székely

+ágak mind ellened támadnak az erőszakoskodásért?

+

+– Csak nem gárgyultak meg? Egy leánycseléd miatt! Jöjjenek, ha akarnak.

+Bálványos vár sokféle ellenségnek letörte már a szarvait, aki felakarta

+öklelni. Vasért vasat! van itt elég. Fittyet hányok az egész

+tanácsdombnak. Azt mondom annak, a ki fenyeget, hogy «Jeddre ne!»

+

+– No nó! Te! Az a «sisakos Kata» hatalmas.

+

+– Huzok a sisakjára, ha nappal jön elém. Hanem éjjel, megvallom, hogy

+félek tőle. Valahányszor csoszogást hallok a tornáczban éjszaka, mindig

+azt hiszem, hogy ő jön, a gonosz boszorkány; négylábu ludon lovagolva.

+Akkor fázom és izzadok a medvebőr alatt. Mondsza csak, neked már tudnod

+kell, miféle babonával lehet megakadályozni, hogy éjszaka be ne jöhessen

+az embernek a pitvarába a boszorkány?

+

+– Hát megmondom neked, valóban, igazán. Egyetlen egy mód van, a többi

+mind cselfogás és nem segít semmit. Ez az, hogy ha a pitvarajtó

+küszöbére hétféle színü babot hintenek végig hosszan. Ezen semmi

+boszorkánynak sincs bátorsága általlépni.

+

+– No, ezt köszönöm neked, édes néném.

+

+– Szívesen adtam, édes öcsém. Aztán még egyet mondok. Ha majd a

+Tivatulust ide küldik hozzád, hogy itt keresse az elrabolt leányt, három

+nap három éjjel maradjon itt; tetess a vánkosába bagolytollat, attól

+egész éjjel nem fog elalhatni s másnap szedi a sátorfáját s

+visszaeblábol. Gyakorlottam én azt!

+

+Aztán összecsókolóztak, úgy váltak el, mint a legjobb atyafiak.

+

+Rapsonné nagy megelégedéssel ment tovább, egyrészt azért, hogy a szép

+Imolát a Szilamérral ilyen szépen, minden egyházi áldás nélkül,

+összeboronálta, másrészt meg, hogy az Opourokat és a Mikéket ilyen

+halálos nagy háboruba keverhette.

+

+Alig is várhatá, hogy siethessen vissza azzal a jó hirrel a maksai

+tanácsdombról Bálványosra, hogy íme szabadságot adott ám a székely

+tanács a Mike Sárának, hogy «torlót» bocsásson az Opourok ellen, az

+elkövetett sérelmet megboszulni, s a leányt visszavenni! Hadd legyen ő a

+legelső, a ki ezt a keserű örömhirt meghozza.

+

+A mint azonban felméne a várba Opour Kevend lakába, s a pitvaron át

+akart haladni, egyszerre csak nagyot rikácsolva tántorodott vissza: a

+küszöb tele volt hintve hétféle színü babbal!

+

+Az ő saját ármányát fordíták meg ellene! Ő nem mert ezen a babonaságon

+keresztül lépni maga. Ezt az ő megcsufolására hintették épen ide.

+

+– No megállj, te vén gonosztevő! Ennek a babnak a szájadban legyen az

+ize! Ha nem eresztettél be az ajtódon, majd bejövök az ablakodon; de azt

+nem köszöned meg!

+

+Azzal nagy dérdurral visszament minden kiséretestől, meg sem etetett

+Bálványos-várában, hanem folytatta az útját hazafelé. Minthogy pedig a

+vára még messze volt onnan, azt gondolta, hogy megszáll éjszakára a

+Tiburcz-várában. Ott azonban felhuzva találta maga előtt a felvonó hidat

+s minden kürtölésre sem jött elő valami kapusféle, a hidat leereszteni.

+

+Csak nagy későre nézett ki egy ablakon egy szolgálóleány, a ki

+ágytakarót porolt ki pálczával, az meg azt danolta, hogy:

+

+  «Ott kinn tágasabb,

+  Itt benn hangosabb;

+    Ha jöttök, lesztek;

+    Ha hoztok, esztek!»

+

+A kik a várat elfoglalták, a boldog új házasok, nem szándékoznak

+vendéget látni.

+

+Rapsonnénak kinn kellett tölteni az éjszakát a szekéren tűz mellett, a

+saját vára előtti erdőben. Egész éjjel nem alhatott, mind azt főzte

+magában, hogyan fordíthatná ő valamennyinek hátra a fejét, a kiket így

+visszafelé szeret, a kik őt így megbántották!

+

+*

+

+Nyomban Rapsonné után pedig ott zakatolt a várkapun a Tivatulus. Ez volt

+a megintő, a kit a tanács a maga ítéletével előre küldött, hogy elébb a

+törvény tekintélyével szólítsa fel a vétkezőket, hogy álljanak elő,

+mielőtt az erőhatalmat éreztetné velük.

+

+A Tivatulus két kerecsen-szárnyat viselt a sisakja mellett, s az oldalán

+két kardot, annak a jeléül, hogy az igazságot egyformán szolgáltatja

+jobb és balkéz felől. Ennek a személye sérthetetlen volt minden székely

+előtt.

+

+– Mike Sára asszony, özvegy rhabonbánné kérdezteti tőled, hová tetted a

+leányát?

+

+– Kérdeztetem Mike Sára asszonytól, hová tette a fiamat?

+

+– Mike Sára asszony eltakaríttatta a fiadat szépen, leventéhez illő

+módon, körülrakva fáklyákkal, elsiratva siratókkal; zászlós kopja van

+tüzve a sírja fejéhez.

+

+– Én is eltakaríttattam Mike Sára asszony leányát szépen, menyasszonyhoz

+illő módon, fáklyás vőfényektől körültánczolva, főkötős guzsaly van

+tüzve az ágya fejéhez.

+

+– Követeli tőled Mike Sára asszony: add vissza a leányát hajadonfővel.

+

+– A mikor az én megölt fiamból legény lesz, akkor lesz az ő leányából

+hajadon. Nálam nincs! Keresse másutt. Ha olyan nagyon drága volt, mért

+nem tartotta kalitkában. Tisztelem a tanácsot, de nem félek tőle! Ez

+szóm és mondásom, most hordd el az irhát!

+

+A Tivatulusnak még bagolytollas vánkost sem adtak, úgy tuszkolták ki a

+kapun.

+

+Harmadnapra rá azután megjelent a kürtfuvató Kádár az átjáró vár tornya

+előtt s hirül adá háromszor elordítva, hogy Mike Andorás levente, mint a

+Mike Sára asszony által megbizott «torló», felhivja ezennel az Opourok

+minden ivadékát lovagi tusára, minden órájában a napnak és éjszakának;

+mindenféle fegyverrel és tűzzel, a míg csak a sérelem meg lesz torolva.

+

+– Jöjjön! Kutyát fogjon! hangzott rá válaszul Zsombor szava. Ő rá volt

+bizva az átjáró vár védelme, száz válogatott tuhudún vitézzel, a többi

+fegyveres Bálványos-vár bástyáin belül állt készen, azok is voltak

+ezeren; a fővezérük maga a rhabonbán.

+

+Ettől a naptól fogva aztán megkezdődött az ellenséges csatározás a két

+szomszéd család között. A torjaiak meg-megtámadták a bálványosiak

+pásztorait a hegyoldalon, elhajtva juhaikat, marháikat; a bálványosiak

+visszaadták a kölcsönt, a mi egynéhány bevert fejbe, nyillal kilőtt

+szembe került; nagyobb volt belőle a lárma, mint a veszedelem. Mind a

+két fél készült a nagy csapáshoz.

+

+Éjjel a tuhudúnok mindig énekelni szoktak a bástyákon, annak a jeléül,

+hogy ébren vannak, imette őrködnek, nem lehet őket álmukban meglepni. Ez

+régi szittya szokás volt.

+

+Az újabb hadviselésből pedig a székelyek is tanultak, a míg Endre

+királylyal a szent földön jártak s a keresztes hadak és a byzancziak

+hadi fortélyaival megismerkedtek.

+

+Egy napon Mike Andorás előjött a maga várvivó fatornyával, a mit nehéz

+tölgyfahengereken taszítottak előre; abban volt ő maga, a Fergetyüvárból

+elhozott vitézeivel; a torony tetején volt felhuzva a vaskapcsos

+lecsapó-hid, az aljából pedig faltörő-kos érczfeje meredt elő. Az alatt,

+a míg a torony előretolatott, Mike Sára asszony elkezdé a maga

+hajító-gépeivel a Bara-mezejéről nehéz kövekkel dobáltatni az átjáró

+várat. De az Opourok is készen álltak a védelemre; a vivótorony bástyája

+meredezett a dárdáiktól, a miknek a vasa meg volt tüzesítve, hogy ha az

+ellenfél megmarkolja, összeégesse a kezét. S nekik meg kerékre járó

+nyílhajítóik voltak, a mik a tollas kopját keresztülröpíték a fatorony

+falán, s hosszú lánczot eresztettek a kőfalon alá, hogy azzal a

+faltörő-kost elfogják, mielőtt kárt tenne.

+

+A hogy a vivótorony ormán maga állt Mike Andorás, úgy a bástyafokon is

+saját személyében várt reá Opour Zsombor. Andorás a templomos lovagok

+vértezetét hordta, hosszu fogsága alatt szent fogadást tett, hogy ha

+kiszabadul, a templomos-rendbe avatja fel magát; pánczélja fölött

+viselte a fehér palástot a nagy vörös kereszttel, fején a bodon-alaku

+sisakot, öklében a hosszu kétélü kardot; Zsombor ellenben, a szaraczén

+lovagok modjára, lánczszemekből füzött pánczélinget öltött, a minek elől

+a mellén a nap sugárküllős aranyképe ragyogott, sisakján egy egész ráró

+madár terjeszkedett fölemelt két szárnynyal, mintha az is az ellenségre

+lecsapni készülne; kezében súlyos csatabárdot emelt; még azonkívül

+balfelől kard, jobbról gerezdes buzogány lógott az övéről. Ez a

+harczbevégző.

+

+Mindenki érezte, előre sejtette, hogy ebben a két hős fiuban van

+megtestesülve az utolsó tusája a keresztyén hitnek és az ősvallásnak:

+két Isten uralma fölött fog dönteni e harcz.

+

+Az előregördülő őrtoronyban a székely vitézek énekelték a szent

+zsolozsmát «áldott István király» dicsőítéséről, míg a tuhudúnok a vár

+ormán dalolták a keresztyéneket bántó gunydalt: «elindula szent Péter

+Rómába, Botját veté vállára haragjába, Botja végén csutora, Csutorába jó

+bora!» Közben zúdult a nyilzápor innen is, onnan is, zuhogtak a nehéz

+kövek a falakon, s a torony oldalain: egy-egy cseréplöveg is berepült a

+várba Mikené vetőgépeiből; de azt a tuhudúnok menten letakarták nyers

+bőrrel, mielőtt a darazsak, mérges kigyók kiomolhattak volna belőle.

+

+– Hahaha! Kaczagott Zsombor. Hát dongókkal, meg pióczákkal akar

+bennünket anyád innen kikergetni? Várj, majd én adok neked jobbat! – Mit

+szeretsz inkább, Andorás komé, a vasat vagy a tüzet? Gyujts rá Libancs!

+Fogd a kanóczot Kenur! Ide mellém Barrok, Fetés!

+

+A fatorony olyan közelre gördült már a kőtoronyhoz, hogy a faltörő kos

+elkezdhette a falát döngetni; hanem ekkor egyszerre a vár lőréseiből égő

+koszorukat szórtak a toronyra; az olthatlan görögtűz (byzanczi ajándék)

+egy pillanat alatt meggyujtá a torony két szögletét s a láng sebesen

+futott fel egész a párkányig.

+

+– Le a hiddal Dindár! Ropó! Kiálta Andorás; s arra a csörömpölő lánczok

+alácsattanták a lecsapó hidat, mely vaskapcsaival belevágta magát a fal

+párkányába, azzal Andorás felugrott a hidra s közé rohant az ellene

+szegzett dárdasövénynek; utána a társai, a kiknek ugyan igyekezni

+kellett, hogy az égő fatoronyból az ellenséges vár falára feljussanak.

+Nem volt más választás, mint tűz és vas között. «Jézus segíts! Damasek

+jövel!» kiáltás között hangzott a buzogányok döngése a paizsokon, a

+sulyos hadiszekercze csattanása, s a lesujtó pallos csendülése,

+halálkiáltás, istenhívás, káromkodás, összekeveredve, míg valamennyit

+túlbőgte az égő fatorony üvöltő ropogása. A mint ez égő alkotvány

+egészen nekidült a falnak, a felcsapkodó lángok elűzték a verekedőket a

+falakról; a szikraözön kényszeríté mind a két félt az udvarba letódulni

+s ott folytatni a dulakodást; csak ketten maradtak odafenn a

+vártoronynak az ormán, hová a láng csak néha-néha nyalt fel, s

+megjelentek, mikor a füstgomolyt félrehordta a szél: a keresztes és a

+napos lovag.

+

+Fegyvertársaik, a kik oldalaikon harczoltak, elmultak már. Libancs,

+Kenur ott hevernek nehéz sebben, learatva a templomos kardjától. Dindár,

+Ropó zuzott agygyal maradtak el Zsombor szekerczeütései alatt. A kemény

+tuhudún Bögöz s a buzgó keresztyén Tamásd egymást nyalábolva henteregnek

+a földön; nincs fegyverük, kézzel fojtogatják, fogaikkal harapdálják

+egymást.

+

+Csak a két hős fiu áll a torony lonkáján egymással szemközt.

+

+Egyik sem félt ott se tűztől, se vastól.

+

+A zsarátnokzápor közepett, mintha a pokol bejárata előtt vívnának

+élethalál harczot, dulakodott egymással a két levente, fegyvere élét

+csorbára verve egymás paizsán, vértezetén. Mikor kifáradtak, megálltak

+pihenni, aztán megint egymásra rohantak. Andorás mellvértje két helyen

+behorpadt már a szekerczeütéstől, a mivel bajvivó társa védetlenül

+találta s Zsombornak a paizsa végig volt már repedve; de a mi alatta

+volt, az is vas volt mind a két vitéznél.

+

+A harczi lármára előjött a többi fegyveres népével Torjáról Mike Sára,

+Bálványosból is lerohant a rhabonbán, de a fiaiknak egyik sem mehetett

+segítségére. Az egyik várkaput elzárta az égő vítorony, a másiknak meg

+fel volt huzva a csapó hidja s túl rajta mély árok. Csak onnan alulról

+kellett nézni mind a kettőnek a halálos bajvívást fiaik között,

+rémüldözni a nehéz csapások miatt. Oh milyen örömest rohantak volna fel

+hozzájuk, hogy mellettük harczoljanak! Hogy szerette volna Mike Sára a

+saját paizsát odatartani a fia elé, mikor a szekercze lecsapott annak a

+mellvértjére. Hogy odaadta volna Opour Kevend még a saját karját is

+Zsombornak, hogy sulyosabb legyen fegyverének mennykőcsapása; «Jézus

+Krisztus! védd fiamat!» sikoltott itt az anya; amott torkaszakadtából

+ordított Opour: «Jövel Hadur! Ébredj Isten! Te Izisten! Te Jezidisten!

+Te Damasek Isten! Te Dézs Isten! Oda, oda! Zsombor mellé! Alusztok-e?

+Fujjátok a szent kürtöket táltosok!» s hogy maga is segítsen az alvó

+isteneket felverni az álmukból, buzogányával verte a rézpaizsa öblét.

+

+Most szétválnak a fiuk: megpihennek. Mind a kettő végrohamra szedi össze

+az erejét.

+

+– Hasztalan csapkodsz rám! hörgé fujtatva Zsombor. Engem fegyver nem

+fog. A Furus vizébe mártott be az anyám, a mint megszülettem: kard, nyil

+nem jár engem! Kettőt már kaptál a fejszémtől; ne várd a harmadikat,

+mert attól csillagot rugsz! Eredj az anyádhoz!

+

+Azzal eldobva magától széthasadt paizsát, két kézre fogta a szekerczéjét

+s egész hátrahajolt vele egy rettentő ütésre.

+

+Ekkor Andorás meg a kardot dobta el kezéből, s hirtelen mind a két

+kezével az öblös paizsát kapva meg, oly ádáz rohammal rontott az

+ellenfelére, hogy az a mint a halálos csapásra hátra volt dőlve, ettől a

+taszítástól hanyatbukott s alázuhant a magas toronypárkányzatról le a

+várudvarba.

+

+Az volt a rémordítás, a mi erre felzivatarlott! A tuhudúnok jajkiáltásán

+keresztülbömbölt Opour Kevend bőszült fájdalmának hangja. A «nap»

+leesett az égből! A legjobb tuhudún vitéz, apjának legkedvesebb fia

+esett le a szent arany nap jelképével együtt. A keresztyén harczosok

+hármas «hozsánna» kiáltása az egeket veri.

+

+Opour Zsombor összetört tagokkal hevert a várudvar kövezetén.

+

+– Héj, Mike Andorás! kiálta fel; engemet megöltél! Kegyelmes uram légy

+majd a más világon: a «nap mezején!»

+

+– Térj meg az egy igaz Istenhez! kiálta alá Andorás; s testvérek leszünk

+együtt a paradicsomban.

+

+– Inkább rabszolgád leszek otthon Hadurnál a nap mezején, hörgé a nap

+harczosa, és kilehellte lelkét. Ej volt: hol találta meg a napot?

+

+A diadalmas dalia pedig leszakítá a lecsüngő vöröskeresztes fehér

+palástot a válláról s odatűzé azt lobogónak a kopja hegyére, melyről a

+napczímeres zászlót a tűz leperzselte s kitűzte a diadal-jelt a torony

+ormára.

+

+A tuhudúnok szivéből ki volt véve Zsombor elestével a lélek. Nem

+folytatták már a tusát, csak azon voltak, hogy elesett vezérük

+holttestét elvihessék a csatatérről. Mike Sára fellendült harczosait

+pedig annál inkább megszállta a lélek, az égő tornyot keresztül-vetett

+lánczokkal aládönték a hegyszakadékba s arra a kinyitott kapun

+betódultak társaik segítségére. Az átelleni kapun, a csapóhidon

+keresztül, a tuhudúnok vonultak ki, vezérük tetemét paizsukon emelve. A

+rhabonbán sem gondolt rá, hogy új rohammal visszafoglalja az átjáró

+várat. Hadd énekeljék már abban az új hit-hivők a maguk «Álleluja»-ját.

+Ő csak az elesett fia tetemére borult, azt csókolta, ölelgette s beszélt

+hozzá magasztaló, vigasztaló szavakat. «Dicsőségesen harczoltál! Egy

+sebet sem kaptál. Ne félj fiam! Nem szolgálsz a nap mezején a te

+megölődnek. Nem fegyver ölt meg! A föld Istene maga ölt meg. Dicső tort

+ülünk majd fölötted! Vigyétek őt haza! Szilamér ne tudja meg, hogy

+halotti tort ülünk. Majd eljön a mi időnk is! Addig hadd örüljön, hadd

+szerelmeskedjék. Óh az ő szerelmeskedéseért már a második fiam lett

+halottá. A legkedvesebbik fiam! Az én igazi képmásom. – No majd eljön az

+idő!»

+

+Az elesett fiut keserves gyászkürtszó mellett szállíták haza

+Bálványosvárba s egész éjjel jajkiáltással vegyes ének hangzott az

+asszonyok, leányok ajkain, a várfalakon belül.

+

+Az elfoglalt várban pedig diadalmas, nagy «hadivást» ültek: közbe-közbe

+félbeszakítva az esperes és a szerzetes által előénekelt ájtatos

+zsolozsmáktól. Mike Sára a szeretett fia testén számlálgatta a kapott

+sebeket, miket szemeláttára ütött rajta a szörnyű harczi bárd s

+kenegette, kötözgette drágalátos jó írekkel, az meg csak mosolygott

+hozzá: azt mondta, «csak karczolások! a pánczélon keresztül kaptam, meg

+a te forró imáid védő paizsán keresztül».

+

+Hanem azért Mike Sárának elég volt ez a szörnyű látás. Amint a fiát

+csapkodja a gyilkos fegyver.

+

+– Most itt ti pihenőt tartsatok. Bálványosvár vivásához ne kezdjetek. Az

+átjáró vár a mienk, most mi állunk a kert felől. Imola és elrablója úgy

+sincsenek ott a várban. Azokat úgy elrejték, hogy nem lehet kitudni.

+Várjatok, míg én nem mondom, hogy támadni kell! Hadd üljék meg azok is,

+a maguk szokásai szerint, a halotti gyásztort. Ti várjatok, míg én nem

+szólok.

+

+Mike Sára asszony pedig soká nem szólt, elmult ősz is, tél is, de biz a

+hó is elolvadt, a virág is újra kihajtott, az új ágak, a szentelt barkák

+ünnepei is elmultak, még sem mondta a fiának, hogy «előre». Pedig

+hatalmas asszony volt, erős boszuálló; pedig keménykezű rhabonbánné

+volt, pedig buzgó keresztyén volt, de mindezeknél még is erősebb volt az

+anyai szív.

+

+

+

+

+A GYÁSZ-TOR.

+

+Korán reggel megszólaltak a kürtök Bálványosvár ormairól, a gyásztorra

+hivogatva a tuhudúnokat. A fajbeli vezér temetése nagy ünnep az őshit

+nemzetségénél: otthon nem maradna senki a várhoz tartozó falvakból. De

+nem is siet benne résztvenni, a ki oda nem tartozik; ismerve a pogány

+ősök szertartásainak mivoltát.

+

+Az asszonyok már otthon rákezdik a sirást; álló esztendeig nem szabad

+nekik más ruhát viselni, mint fehérítetlen vászont, festetlen

+gyapjuszövetet, a pillangós csepesz helyett fekete kendőt a fejükön. Így

+sietnek fel a várba; árvafenyőgalyakat hordva kezükben. Vannak közöttük

+hirhedt «siratók», a kik éjjel-nappal győzik a jajveszékelést, s úgy

+tudnak sirni, mint a záporeső. Ezeké a legelső hely a virrasztásnál. Ők

+mosdatják meg a szent patakban az elesett hős daliát, ők öltöztetik fel

+legpompásabb fegyverzetébe, ők nyujtóztatják ki a ravatalon, a mi egész

+vég selyemmel van behúzva.

+

+Az alatt a «hegedősök» koboz és hegedüszó mellett énekelnek

+végeszakadatlan hősdalokat a kimult erősről, a ki sérthetetlen,

+sebesíthetetlen volt a harczban: egy csapása egy emberhalál volt!

+

+Mikor egy versszak le van énekelve, a sirató asszonyok felsivalkodnak

+utána: «látod vén Opour Kevend, ilyen hős fiad volt neked: ilyen daliát

+vesztettél el örökre.» S aztán rákezdik a sirást és jajgatást! Hát ez az

+ő dolguk. Könyekkel asszonyok siratnak. Maga a rhabonbán ott ül a

+ravatal fejénél a csupasz földön, a hogy gyászoló apához illik: könyökét

+a szelid oroszlánja fejére nyugtatva, s hallgatja, hogy a hegedősök mit

+énekelnek?

+

+«A gólyahir-havában még három fiad volt, rhabonbán, délczeg leventék: az

+ökör-nyál havában már egyedül magadban ülsz a csupasz földön; kettőt

+megöltek a zsidók[3], hát a harmadik hová lett, mért nincs itt?»

+

+«Jaj, de magadra maradtál vén rhabonbán Opour Kevend!» ordítják utána az

+asszonyok.

+

+Ő meg csak hallgat és nézi a halottnak az arczát.

+

+Lassankint felgyülekeznek a férfiak is, a holt levente fegyvertársai,

+czimborái: azokat az öltözeteket viselik, a miket a csaták fegyvertusája

+legjobban összetépett s jönnek üdvözölni a néma vezért. «Tudod, mikor

+ott harczoltunk együtt a Bucses alatt. Nem hajigálsz velünk együtt több

+kelevézt!»

+

+A hegedősök vigasztaló verseket dalolnak a túlvilági napmezőkről, a hol

+soha sincs éjszaka, a hol Hadur fiait senki sem győzi le, ott majd

+együtt lesznek mind a hősök! Ő már utban van arra a tájra.

+

+Az asszonyok rásivalkodnak.

+

+«Örülj, örvendj, vén Opour Kevend, a fiadat majd megtalálod a nap

+mezején.»

+

+A vitézek sokasága megtölti a nagy halotti csarnokot. A hegedősök

+csatára felhivó dalra ajazzák fel a kobzaikat: «Nem juthat el a hős a

+nap mezejére addig, míg azokon, a kik őt megölték, boszut nem álltak a

+társai.» A sirató asszonyok ordítása a dühöngésig fajul. – Opour Kevend

+ezt is csendesen hallgatja.

+

+Ez alatt odakünn, a Bálványos-patak szent forrásánál, a hársfák dombja

+alatt roppant vermet ásnak, mintha egész házat akarnának bele eltemetni.

+A mély verem egyik oldalfalához, napkelet felől, egy nagy szál fiatal

+tiszafát ásnak le, annak a hegyében lobog a megdicsőült hős kétágú

+zászlaja az aranynappal. Azután a verem három oldalára huszonnégy

+tölgyfarudat állítanak fel, hegyes kopjavéggel. A nyugoti oldala a

+veremnek meneteles marad, hogy le lehessen bele szállni.

+

+Ez az első nap, a «virrasztó». Nagy bőjt napja. Ezen a napon nem eszik

+senki, sem bort nem iszik; csak sert kap minden ember, s ennek a napnak

+az évfordulóján ezután is mindig össze fognak gyülni az elhunyt barátai

+egy kijelölt «torló»-nál; a kit az irások «dusinik»-nak neveznek, az

+emléktort megülni rengeteg serivással.

+

+A második nap a «halottkövető». Az egész vidékről felgyültek már akkorra

+a tuhudún hit bujdokló hivei: az elzüllött táltosok, gyulák, kádárok,

+horkázok; csupán táltos van együtt huszonnégy, hozzá a főtáltos, a ki

+Bálványosvárban lakik és áldozatokat is tesz még.

+

+A mint az első hajnalsugár kitör a Bucses havas orma mögül, megharsan a

+horkázok kürtfuvása, s a «bú-leányok» éneke rázendül: «hajnal van, piros

+hajnal, aranyos hajnal!» az áldozatdobon hetet zubbantanak a

+készülődőre. – Opour Kevend rhabonbán ekkor áll fel ültéből a földről.

+Itt az ideje a «bucsuztatónak». Kivonja görbe kését az öve mellől s

+megfogja baljával a balfelől lelóggó ősz hajfonadékát, azt lenyiszálja

+tőben s aztán odateszi a fia kezébe. Ez a legnagyobb áldozat, a mit

+tuhudún székely adhat, ez a legdrágább apai öröke a halottnak, mehet

+vele a Damasek isten elé.

+

+A kádárok itt hozzák már a «tokos» lovat. Az elhunyt hős kedvencz

+paripája, fejétől csülkéig fekete selyemmel betakarva, felnyergelve,

+felkantározva. A holt vitézt felemelik fegyvertársai a nyeregbe; hozzá

+kötözik a kengyelhez lábainál fogva, kezét a terhelőre csatolt zászlós

+kopjához erősítik s aztán megindul a menet a bucsuztató járásra. A nagy

+Bálványos-vár kőfalain belől egész házsorok vannak. Minden kapu előtt

+megáll a gyászmenet. Ott egy-egy hű barát, jó ismerős lakik. Kájon

+horkáz, a ki kantárszáron vezeti a holt vitéz paripáját, minden kapu

+előtt megáll, elkiáltja a bucsuszót a halott nevében s felszólítja a hős

+barátját, hogy jöjjön a követésére.

+

+Mindenki gyalog megy utána, csak ő maga ül lóháton: előtte viszik a

+zászlóit, fegyvereit, ivó tülkét, étkező szereit, vadászebeit, kedvencz

+sólyommadarát; és huszonnégy paripáját, utána jönnek a gyászoló férfiak

+hajadonfővel; bevégzi a hosszú gyászmenetet az asszonyok sokasága.

+

+Delelőre hágott a nap, mire vége van a bucsuzó járásnak, mire lejut a

+gyászmenet a szent forráshoz, a hol meg van ásva a nagy verem. A forrás

+fölötti dombon sereglettek össze a hajadon leányok, hajaik szétszórva,

+fejeiken illatos füvekből font koszoruk.

+

+Mikor a sirverem lejáratához értek: ott megálltak a halottas paripával s

+a kádárok nagy kört csináltak körülötte, ott állt a ló előtt a rhabonbán

+maga: az apa.

+

+Három kürtrivallás adott jelt, hogy csend legyen, hogy Kájon horkáz

+szavát meg lehessen hallani.

+

+«Édes atyámfiai, tuhudún véreim! Látjátok, a hős deli levente Opour

+Zsombor íme elköltözik a mi édes anyánk, Föld Isten ölébe: onnan majd el

+is megy Nap Isten országába. Itt ezen a földön nem látjátok többet.

+Azért, ha valakinek van rajta valami követelése, álljon elő vele; hadd

+fizethesse meg: ne vigye magával semmi adósság terhét a másvilágra!»

+

+A felszólításra előálltak többen a tömegből. Egyiknek egy tulkot,

+másiknak egy paripát igért a megboldogult; kinek a tollas buzogányát,

+kinek a párduczbőr kaczagányát igérte oda, ha meghal. Opour Kevend

+mindenre azt mondta: «legyen a tied!» – Ottan a czimborák megosztoztak

+rendre az elhunyt fegyverzetén, ivó eszközein; a szolgák a marháin:

+«legyen a tied!» hagyá helybe mindenkinek a kivánságát a gyászoló apa.

+

+– Van-e még valaki, a kinek adósa maradt valamivel hős Opour Zsombor?

+kiálta Kájon horkáz, mikor már nem volt semmi kiosztani való.

+

+– Nekem is adósom! szólalt meg erre egy leányi hang a hajadonok sokasága

+közül.

+

+– Jöjjön ide, ki az?

+

+Utat nyitottak készséggel a követelő leány előtt egész a halottig s

+mikor az belépett a nyitott körbe, mindenki ráismert s a nevét mormogta:

+

+– A «Kalandó Iblája».

+

+A bálványosi főtáltos leánya.

+

+– Hát neked mivel maradt a fiam adósod? kérdé Opour Kevend.

+

+– Ő vele magával. Felelt rá a leány. Itt van nálam a balitája: azt

+igérte, enyim fog lenni, mind ezen a világon, mind a másvilágon.

+

+Gyönyörű szép leány volt, halavány orczája ragyogott, mint a hold,

+szögfekete haja végig omlott sugár termetén. Milyen nagy kár érte!

+

+– Mit kivánsz szegény leány? szólt reszketeg hangon a rhabonbán,

+megsimogatva nehéz kezével a leányzó fejét.

+

+– Az adósságomat. A mit nekem igért. Hogy vigyen el magával.

+

+– Hosszú lesz az útja!

+

+– Nekem se lesz hosszabb.

+

+– A másvilágig tart.

+

+– Az én szerelmem is.

+

+– Kérdezd ősz apádat: hát ő elereszt-e?

+

+Kalandó főtáltos elfordítá arczát s félretartott fejjel azt mondá:

+

+– Menj vele.

+

+Ekkor a hajadon odaborult Opour lábaihoz s azt mondá:

+

+– Add rám áldásodat!

+

+Opour Kevend levette saját fejéről azt az arany abroncsot, a mi azt

+körülövezte s a leány fejére tette. Aztán a horkáz korsójából olajat

+töltött annak hajára.

+

+– Vidd el az áldásom. Légy hű társa néki. Az istenek előtt légy

+bizonysága, hogy milyen igaz, milyen hűséges volt. Ne hagyd szűkölködni.

+Vedd a kösöntyüket, meg ezt az iszák aranypénzt, a másvilágon is tudják

+meg, hogy úr volt és vezér volt.

+

+Azzal a két apa felsegíté a leányt a paripa hátára a holt vőlegény mögé.

+A szép Ibla átölelte Zsombor vállát a két fehér karjával s a fülébe

+sugott. Édes szók lehettek.

+

+A leányok kara odafenn a dombon rázendíté a menyegzői dalt. Milyen

+szomorú volt annak a zengése!

+

+  «Ezt ölelem!

+  Ezt csókolom!

+  Adjon Isten lassú esőt:

+  Mossa össze mind a kettőt!»

+

+Ez alatt a két horkáz levezette a paripát a rajta ülő holt hőssel és

+menyasszonyával a sírterembe s ott a mént erősen hozzákötötték a

+fölállított zászlós szálfához, míg a táltosok a többi paripákat fékezték

+a huszonnégy kopjás rúdhoz. Oda vitték le a hős fegyvereit, ivószereit,

+arany csákányát, egy cserépvedret, tele mindenféle pénzekkel, egy

+hordót, tele borral, kutyáit, solymait: ezeket leölték, úgy rakták le

+mellé a sirba.

+

+Ekkor feljöttek a horkázok a sirból s arra aztán a leányok rohantak oda,

+fejeikről letépett koszorukat s diófaágakat szórva a vőlegényre és

+menyasszonyra: míg úgy megtelt koszorukkal, zöld falevéllel a sir, hogy

+csak az ülő alakok, meg a paripa feje látszottak ki abból.

+

+Ekkor a tárogató recsegő rivallatára előlépett száz harczos ijász.

+Ugyanazok a férfiak, a kik Zsombort e világi harczaiban követni szokták.

+Mindegyik egy nyilat vont ki puzdrájából s azt tegzére fektette. A

+tárogató második rivallására aztán egyszerre valamennyi mind belelőtte a

+nyilát a sirba. Csak egy rövid sikoltás hangzott. A menyasszony ott volt

+már a vőlegényével együtt a nap mezején: az isteneknek tetszik az, ha

+mentül több sebbel megrakva érkeznek oda a dicsőültek.

+

+Kalandó, a főtáltos, a sikoltás után hosszú dárdáját a paripa szügyébe

+döfte s egyszerre valamennyi táltos leszurta a féken tartott paripákat a

+sir körül, hogy azoknak a vére odaomlott minden oldalról a sirba, a mit

+aztán a férfiak elkezdtek hantokkal betemetni.

+

+– No hát most mi sirassuk el a halottat, a hogy férfiak szoktak sirni!

+kiáltá Opour Kevend s görbe kése hegyével elébb a két vállán, azután a

+mellén, végre az arczán és homlokán hasított sebeket s úgy sirt –

+vércseppeket – hét vérző sebén át. Valamennyi férfi mind követte a

+példáját s az volt aztán az ordítás, a mi ekkor támadt, az volt a sirás,

+a mi erre megindult; vér omlott minden arczról; az anyák odavitték kis

+fiaikat, hogy a férfiak azoknak a homlokához törüljék véres késeiket.

+Igy szoktak sirni az ősmagyarok drága halott felett: saját vérük

+hullásával, aztán az ellenségével.

+

+Valamennyi kürt, tárogató, síp, repedésig rivalgott e szertartás közben,

+a melyhez a rémült asszonysereg sikoltása vegyült; a vért szagolt

+oroszlán üvöltött dühében, nyolcz férfi alig birta féken tartani, hogy a

+vérző hullákra ne rohanjon.

+

+A rögök egyre magasabbra emelkedtek a lován ülő hős és ölelő kedvese

+körül; már csak a fejeik látszottak ki: a szárnyas sisak, az aranypártás

+fő: azok is eltüntek. Csak a magasra emelt kelevéz áll még ki a sirból,

+mit a hős keze tart. Az is föld alá vész. Végre csak egy nagy kerek domb

+áll ott, a minek ormán egy zászlót lobogtat a szél: az a sirba ásott

+szál fának a csucsa.

+

+Ez alatt a táltosok a megáldozott lovakat szétdarabolták, s megannyi

+máglyarakás mellett parázson sütötték. A sziveiket az áldozat-állatoknak

+a nagy oltárkövön a Had-Isten tisztelétére illatos tűzön égették meg, a

+lófejeket pedig feltüzték a kopjás rudakra. Azok ott maradnak s tudatják

+a késő korral, hogy ott egy hős vezér fekszik.

+

+Mire vége volt a temetésnek, leáldozott a nap: csak a máglyatüzek égtek.

+

+Ekkor kezdődött azután a halotti tor. Két napi bőjt után farkaséhséggel

+nyult minden ember a lakomához; a sült lóhus volt a kedvencz étel. Abban

+csak halotti tor napján lehetett duskálkodni.

+

+Előkerültek a mindenféle igriczesek, csimpolya, timbora hangzott a

+lakoma közben; a férfiak áldomáspoharakat ittak, egymásra köszöntve s

+minden felköszöntőben magasztalva a dicső elhunytat; az asszonyok lakoma

+közben a csontokkal hajigálták egymást, barátság jeléül; végre tánczra

+keltek, a sirhalmot körültánczolták; elébb a leányok egyedül, azután a

+férfiak: asszonynak nem járt ki a táncz. Mikor pedig a napválasztó

+csillag feljött az égre, jelezve az éjfélt, akkor következett a halottak

+táncza.

+

+Fiatal legények odafeküdtek a nagy sirdombra szerteszéjjel, mintha

+csatában elesett halottak volnának. Azután jöttek a leányok, mintha

+menyasszonyok keresnék a vőlegényeiket a csatamezőn. A ki a magáéra

+talált, kezdte költögetni, életre hivogatni: de az csak nem ébredt.

+Utoljára a leány felemelte a földről az ifjut, a ki mozdulatlan maradt,

+mint egy halott s elkezdett vele körben lejteni. A legény úgy tett, mint

+a halottak szoktak, kiknek a tagjai már kővé meredtek; félkarját

+elnyujtva, fejét hátraszegve, szemeit lehunyva, engedte magát tánczba

+ragadtatni, körben forgattatni: dőlt, a merre ejtették, előre vagy

+hátra, a zene szólt hozzá kisérteties zsongással. Ez jelezte tán a

+halott vőlegénynyel eltemetett mátka menyegzői tánczát? Rémség volt azt

+nézni! A tánczoló leányok arcza is rémületet játszott.

+

+Végét szakította a táncznak a torna. E nélkül sem végződhetik gyásztor a

+tuhudúnoknál. A hol annyi pezsdülő vér ül együtt a lakománál, hamar kész

+ottan a dulakodás. Előbb csak birkozáson kezdődik, derék betörésen;

+aztán ökölre megy; utóbb kézbe kerül a fokos, buzogány is; leghívebb

+czimborák csupa legénykedésből halálos tusára kérkedik ki egymást: nem

+is választja el őket senki, ez a régi szokás! Hadd vitézkedjenek.

+Reggelre azután kilencz halott maradt a gyásztor mezején, a kik ezt az

+áldomást választották az utolsónak. Azokat mind szépen odafektetik körbe

+a nagy sirhalomra s még egy réteg földet hordanak föléjük. Azzal is

+magasabb lesz a Zsombor vitéz dombja. Együtt lesznek vele a leghívebb

+vitéz czimborái, a kik ugyan siettek egyszerre megérkezni a vezérükkel

+és menyasszonyával együtt a felséges virányú napmezejére.

+

+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

+

+De kár, hogy bölcs törvényhozóink keményen eltilták ezt a dicsőséges

+halotti gyásztor-tartást.

+

+

+

+

+A SZENT ANNA TAVÁNÁL.

+

+Soha jobb helyet ki nem találhattak volna maguknak, boldogságukkal

+elrejtőzni a fiatal szeretők, mint a «Halál országa» közepett fekvő

+kicsi várat. Azt az egész vidéket, belefoglalván a «pokol tornáczát» is,

+ezzel a névvel tisztelték meg a régi székelyek.

+

+Még most is olyan vidék az, hogy naphosszant járhatunk benne, nyaktörő

+utakon, a nélkül, hogy csak egy kunyhóra is bukkannánk valahol.

+

+Tusnádtól indulva, két meredek bércz között visz fel a goromba kövekkel

+behányt, tengelytörő út, a meredek Csomágon át; alant a mélységben

+tombolva zúg a hegyi patak, csak a hangját halljuk, a sűrű bozót

+összenőtt fölötte. Ezeknek az őserdőknek a földje tán a világteremtés

+óta nem látta a napot, olyan sűrűn takarja azt a ráboruló fenyves erdők

+éjszakája. Hanem, a hol a vihar csapást tört az erdőn át, halomra

+döntögetve a gyökereikből kifacsart fákat, ott meg egyszerre olyan

+tündérvilági növényzet támadt elő, a minek virányához nem foghatók a

+fejedelmi üvegházak kertjei: a «rigópohár», a «szépasszony papucsa», a

+«pillangó fészek», a «madártermő» (diák nevén Orchis, Cypripedium,

+Epipactis, Ophris) itt tartják rejtett otthonukat, a hol senki le nem

+tépi őket. Egy-egy megnyiló völgyoldalban egész falkája legelész a

+dámvadaknak a verőfényes pázsiton. Ember közeledtére felkerekednek, a

+meredek hegyszakadék felé futnak. A vihar valamikor egy óriási szálfát

+döntött keresztül e mély hegyvágányon, a mi a sudarával az egyik, a

+tövével a másik parton fekszik. Az egész dámvad-falka ezen a

+természetrakta hidon iramlik keresztül a tulsó hegyoldal rengetegeibe.

+

+Egyszer aztán elmarad az erdő s négyezer lábnyi magasban egy sík, messze

+terjedő lapály állja el az utat, a minek láttára még a paripák is

+horkolni kezdenek, mikor a szélét elérik. Lábaik alatt döng a talaj.

+

+Ez a halál országa valóban. (A mostani neve «Mohos», népies elnevezéssel

+«Kokojszás».) Az ember teste végigborzad, mikor azt a tájt először

+meglátja. Soha ezt a nagy bozótot kigyón, békán, vidrán, repülő madáron

+kívül más élő lény be nem járta. Sással, szittyóval benőtt zsombikok,

+mintha ezernyi sirhalom volna egy rakáson, rőt szinű bozót, verhenyeges

+növénygubancz, a miknek a neveit sem ismeri az ember, köztük egy-egy

+nyomorék luczfenyő, egy göcsörtös árva-nyirfa, aztán megint haragos-zöld

+növénycsoportok, roppant zsurlók, páfránok, a miken a boszorkányliszt

+terem, bársonynak látszó halmok, kövér mohából, a mi virágzik, körüle

+emberfő nagyságú pöfeteg gombák tolakodnak elő, a mik lángot, füstöt

+vetnek, ha valaki rájuk üt bottal. S azon az elijesztő páston alól az

+ismeretlen mélység. A ki ebbe a süppedő ingoványba beletéved, ember,

+bölény vagy medve, az soha sem jön ki belőle többé. Mikor már

+észreveszi, hogy süpped alatta a sömlyék, már akkor késő a menekülés.

+Nincs mibe kapaszkodnia, minden süpped, oszlik alatta, körülötte, az

+uszás nem segít, a fű, a bozót, a moha összezáródik az elmerülő feje

+fölött.

+

+Ennek a halálos vidéknek még a tájára sem merik hajtani a marháikat a

+pásztorok. Mikor aztán a «Mohost» körülkerülve, a hegytetőre

+felkapaszkodunk s onnan tekintünk rá vissza, akkor meg már egy csábítóan

+varázsló tündérország áll előttünk. A mohos lapály száz meg száz

+gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok azok, mintha ablakai

+volnának egy földalatti világnak, valamennyi beszegve a vizi tök fehér

+tulipánjaival és széles leveleivel. Mikor az alkonynap visszatükröződik

+rajtok, olyan, mintha arany tányérok volnának zöld abroszra rakva.

+

+Innen egy mély völgy-üstbe szállunk alá, folyvást őserdők között s a

+mint egyszer megnyilik a rengeteg, ott áll előttünk a Szent-Anna tava.

+Szent tó az ős magyar pogány elődöknek épen úgy, mint a keresztyén

+ivadékoknak. Itt tartották áldozásaikat ős-időkben, ide jártak el

+bucsura később.

+

+Magát az erős férfit is megragadja az az isteni csendje e völgynek, a

+melynek fenekét az egyetlen tengerszem foglalja el; oly síma, mint egy

+ércztükör; körülötte óriási hegyhátak, toronymagas bükkfákkal benőve,

+csak a partját a tónak koszoruzzák nyulánk fenyőszálak, mintegy keretbe

+foglalva az egészet.

+

+A parton roppant fehér kövek hevernek, meg egy düledező épület romja.

+Amazok a tuhudúnok oltárai lehettek, emez a Szent Anna kápolnája volt.

+Isten imádására szentelt kövek. Most már szétdöntögetve hevernek; hanem

+azért valamit most is érez, a ki e helyre lép: a mi nem ebből a világból

+való érzés. Az embert úgy készti valami arra, hogy sirjon: ki tudná

+miért!

+

+Fenn azon a hegytetőn áll Rapsonnénak az a kis Tiburcz vára, a hová a

+szeretők beköltöztek; a nagy bükkfáktól még a tetejét sem látni a

+várnak. Innen épen olyan közel esik a pokol tornácza, mint a Szent Anna

+tava.

+

+Szép derült napokon gyakran lehozta Imolát ehhez a tóhoz Szilamér; aztán

+egy tutajon végig sikamlottak a tó tükre felett. Talán akkor érezték

+magukat legboldogabbaknak.

+

+– Tudod-e, hogy én akkor szerettelek meg, mikor a tanácsdombon elmondtad

+azt a regét a Szent Anna taváról?

+

+– Tudod-e, hogy azt a száldokfalevelet, a mit akkor eldobtál, én most is

+a keblemen viselem?

+

+– Milyen jó volna nekünk örökké itten laknunk!

+

+… Pedig hát a házasélet nem csupán édelgésből áll. Különösen erre az

+ifjú párra nézve nem.

+

+Mert nem kell ám azt hinni, hogy hajdanában olyan könnyű volt nagy

+úrnak, kastélyos uraságnak lenni.

+

+Szilamérék Rapsonné várában nem kaptak egyebet, mint jó erős falakat,

+minden egyébről maguknak kellett gondoskodni. Az első szükségekre ugyan

+elhozták magukkal a mit lehetett, a legmulhatatlanabbakat,

+Bálványos-várból, hanem oda vissza nem lehetett küldözgetni, hogy meg ne

+tudják a bálványosi cselédek, hová rejtőztek el a boldog emberek? Ezt a

+titkot nem árulják el senkinek.

+

+Odahaza, az anyja várában, Imolának csupa kényelem volt a dolga. Az

+anyjának nagy gazdasága volt s a háromszéki róna már akkor egy kis

+paradicsom volt, a hol minden megtermett bőséggel; hanem itt a Szent

+Anna tó körül nincs egyéb, mint vadon; rengeteg, csalit, ligetek,

+bozótok. Soha ebbe a földbe egy kapát bele nem vágtak, nem hogy ekével

+hasogatták volna fel; a pásztorok legfeljebb csordát, nyájat, kondát

+legeltetnek itten, de a szántóvető mesterséget ugyan nem ismerik. Itt

+mutatta meg a fiatal menyecske, hogy milyen a jó gazdasszony?

+

+Mert ez ám az igazi szeretet! Megelégedve lenni a szűkölködés közepett s

+elfeledtetni magával és azzal, a kit szeret, hogy itt szűkölködés van.

+Nincs! Megkerül minden.

+

+Szilamér maga is jó, gondos családfő tudott lenni, eljárt az erdőkre s

+mindennap meghozta a háztartáshoz való dámszarvast vagy vadkant; azt

+azután az Imola gondja volt, gazdasszonyi tudományal télire elkészíteni;

+volt dolga a füstölő kéménynek. Ellenben a sajt-készítéshez is értett,

+fenyőhéj kászuba, gödölye bőrébe tömette a turót, a mit a birkanyáj

+adott. Aztán szerteszét bekalandozta a csalitokat, kikérdezve minden fát

+és füvet: nem bizta-e rá valami áldását az Isten. Találni biz olyant

+eleget, csak érteni kell a titkát. Az erdélyi hegylapályokon most is

+megterem még a baraboly, a pityóka elődje, csakhogy annál sokszorta

+jobbizű, azzal zsákokat töltöttek. Harmatkását, vad haricskát termett a

+maga jószántából a Mohos partja, annak a szedését is csak asszonyok

+értik, pedig drága jó eledel készül abból: haricskapuliszka sűrű

+bivalytejjel, Szilamérnak ez volt kedvencz eledele. A hozzávaló hántó

+malmot elkészíteni aztán megint az ő kötelessége volt, nem is volna

+székely, a ki még egy malmot se birna magától megfaragni. Már Szent

+Gellért püspök is magasztalóan szól a magyar gazdasszonyok daráló

+malmairól, a miket egy leánycseléd képes elhajtani s még dalol is hozzá

+egész éjjel. Imola azt is felfedezte, hogy a fákra felfutó «dinka»

+indáin liszttermő kobakok lógnak, a miknek a bele megsütve, olyan mint a

+kenyér, tönkölyt és alakórt pedig a patakok mentében lehet szedni s az

+is jó lesz kenyérnek, abraknak. A nagy odvas fákból felgyüjtötte a lépes

+vadmézet s áfonya levével drágalátos italt szürt abból férjének, a mit

+elrakatott kőmedenczékbe. Kedvetlen napokon, ha az eső szakadt, Szilamér

+végezte az elejtett vadak bőreivel a szűcs és timármunkát, Imola pedig

+neki állította cselédjeit a gyapjufonásnak, ő maga meg az osztovátához

+látott; volt dolga a szövőszéknek! De végszámra is készült a sok finom

+gyapju-szövöttes. Kendernek, vagy lennek itten híre sem volt: csak az

+erdei vadselyem (krepin) adott annyi növénygyapjut, hogy abból Imola

+saját magának inget fonhatott, szőhetett, az is volt már neki kettő,

+egész dicsekedés volt a dolga.

+

+Estenden azután, mikor jól kifáradtan lepihentek a kandalló elé a

+kerevetre (az is drága jó pamlag volt, megvetve illatos havasi szénából

+s letakarva gyapju-pokróczokkal, süppedő medvebundával), a míg a

+szolgálók az őzderekat nyárson sütötték, a míg a bográcsban a puliszka

+rotyogott, addig Szilamér levette a falról a héthurú timboráját s

+andalgó dalokat vert rajta, énekelve mellé azokat a hajdani ősregéket, a

+miket már Attila udvaránál hallott a római követ, Priscus Rhetor;

+megszaporította azokat a székely népköltés is.

+

+De szépen el tudták hegedűszó mellett énekelni azt a tüneményes regét

+Csaba királyfiról, ki a nagy népirtó ütközet után, mely a hun birodalmat

+összedöntötte, a mezőn heverő megölt vitézeit csodatevő irral (Csabaire)

+ujra föléleszti, mind lóra ülteti, kinek félkarja nincs, kinek meg a

+lován hiányzik egyik láb, mégis mind elmennek, messze haza mennek, távol

+őshazába. De valahányszor az itt maradt székely népet ellenség

+szorongatja, visszatérnek nagy robajjal, kisegítik a veszedelméből.

+Csupa csontvázak már a vitézek és paripáik, mégis visszatérnek, velünk

+hadakoznak. Nem is a földön járnak már, csak a levegő-ég hallja

+dobogásuk, a mint a patkóik tapossák az útat, de mégis eljönnek, a

+magyart nem hagyják. Odafenn az égen, ott a hadak útja, az a fényes

+tejút, az az ő járásuk, Csaba királyfié és vitézeié.

+

+Úgy tudta ezt énekelni Szilamér, hogy még könyekre is fakasztá vele

+Imolát.

+

+Az pedig már nagy bűn, meg is vagyon tiltva; a pogány meséket hallgatni

+nem illik keresztyén emberhez. Azért törtek össze a királyok és vajdák

+minden timborát, hegedüt, meg azokat a rovásbotokat, a mikre az ilyen

+bolond mesék fel voltak faragva, hogy a nép felejtse el őket. Inkább

+énekelje azok helyett az olyan kegyes verseket: a minő szent Imre

+királyfi legendája. Azt meg azután Imola énekelte el a maga csengő

+galambturbékolásával Szilamérnak; az is gyönyörű dal. Ismeri minden jó

+keresztyén. «Óh mily bámulatos az ifju maga megtartóztatása, ki könyei

+forrásával oltotta el a szerelem lángját, és kebelében hordva a lángot,

+nem ég vala annak hevétől. Mert nagy s csaknem emberi természet fölötti

+dolog a testi ingert elaltatni, a gyönyör követeléseit emberi

+törekvéssel leküzdeni, az emberi nem szokása ellenére élni, a

+házastársak örömeit lenézni, a gyermekekben való gyönyört megvetni.» Így

+magasztaltatik föl a dicső Chartuicius által Imre királyfi, a ki ifju

+nejével úgy él vala, hogy ne a földön a bünösök számát, hanem az égben a

+szentek számát szaporítsa. Ezt pedig azért tette szent Imre, mivelhogy a

+«napsugarakba öltözött asszony» (szent Gellért püspök szavai) éjszaka

+álmában megjelent ellőtte, s annak tette ezt a fogadalmat.

+

+Gyönyörű legenda ez!

+

+Hanem az ilyen vasfejű pogányon, mint Szilamér, nem fog az ilyen szép

+példa; ő ostoba fővel azt a buta megjegyzést tette rá, hogy:

+

+– Bizony, szerelmes aranyszálam: én jobb szerettem volna, ha a

+«napsugarakba öltözött asszony» inkább Péter királynak jelent volna meg

+az álmában, mikor még herczeg volt; Imrét pedig hagyta volna királylyá

+és hét gyermek neveletlen apjává lenni: az lett volna jó nekünk szegény

+magyaroknak.

+

+Imola jót is huzott neki a tenyerével a hátára kettőt: «Mit tudsz te

+ehhez? Te ostoba, buta tuhudún, az is maradsz teljes életetben!» s aztán

+mérgesen törülte le a ruhája ujjával az arczáról a csóknak a nyomát, a

+mivel Szilamér ki akarta őt engesztelni.

+

+– De hát mondsza csak kedves galambocskám, dévánkodék tovább is a pogány

+férj. Hát szeretnéd te, ha énnekem is megjelenne az álmomban a

+napsugárba öltözött asszony s aztán én belőlen is olyan szent lenne,

+mint Imre királyfiból?

+

+Erre az orczátlan példázásra már csakugyan nem volt Imolának más

+felelése, mint hogy hátat fordítson Szilamérnak: «eredj, haragszom rád.»

+

+Nem is engedte neki magát egész este többet megcsókolni.

+

+Hanem a mint aztán az egész ház lepihentével ők is alunni mentek, Imola

+vigyázott magára, hogy el ne aludjék, mint Szilamér. S mikor aztán a

+férj álmában feléje nyujtá a kezét, a nő úgy ejtette szerét, hogy a

+saját öt ujját annak az öt ujjával imára kulcsolta s aztán így

+fohászkodott fel: «Óh te tiszta égi szent szűz, boldogságos isten-anya!

+nem kérek én tőled sokat: csak azért imádlak, sziveld meg kérésem: –

+hogy a mikor mi aluszunk, – aludjál te is…»

+

+S bizony meg lett hallgatva a buzgó felfohászkodása, mert rövid időn

+olyan állapot következett el a fiatal asszonykára, a mi köztudomás

+szerint be szokott következni, ha az asszony véletlenül akkor talál

+ásítani, mikor a férje is ásít. Ilyenkor, azt mondják, hogy egy csillag

+esik le az égből s lélek lesz belőle, az keresi a helyét, a mit

+elfoglaljon.

+

+Az asszonyt ilyenkor megszállja a szeszély és rigolya: durczás, haragos

+lesz; minden órában más a kivánsága s senki azt neki a kedvére be nem

+tölti; van vele mit szenvedni az urának: annak de csak egy jó neve sincs

+előtte; ha látja, űzi, hajtja maga elől, ha meg nem látja, azon sir,

+hogy már elhagyta. Szilamérnak volt egy vén dajkája, Gidula nénő, a ki

+soha el nem maradt tőle; javas-asszony is volt, ez már ismerte e

+tárgyban a dörgést s megnyugtatá Szilamért, hogy csak hagyjon mindent

+úgy, a hogy esik: ez annak a rendi.

+

+Egyszer az asszonynak az jutott eszébe, hogy semmi sem olyan jó eledel a

+világon, mint a macskaméz, a mi a vadcseresnyefákból kicsurog: nosza

+minden kezeslábas fusson az erdőkre, macskamézet szedni.

+

+– Csak te hagyd neki azt a macskamézet enni, dünnyögé Gidula nénő.

+

+Természetes, hogy mind rossz volt, a mit a cselédek hoztak, aztán maga

+vette a nyakába a nagy erdőt Imola. Nem fél ő a vadaktól: volt kelevéze,

+tudott vele bánni; a vérebei is kisérték; egész nap barangolt ember nem

+járta szörnyű vidékeken; mikor estenden hazakerült, olyan volt, mint a

+kit a sasok téptek meg.

+

+– Csak te hagyd őt szaladgálni, monda Gidula nénő: ő tudja, hogy mit

+keres.

+

+Egyszer aztán hozott haza a barangolásából Imola egy gyönyörüséges ritka

+szép virágot, a milyenre kevés ember bukkant valaha; mert ez csak meleg

+vízforrás körül terem meg, sóstalajú tőzeg földben. Pedig gyönyörű szép;

+akkora, mint egy nagy tulipán, de a szirmai gömbölyüek, s a kelyhe

+mélyén a porhon fészek olyan, mint egy aranybojt, vagy egy máktok, a

+szirmok kívül aranysárgák, belül rózsaszínüek és olyan szivósak,

+kemények, mint a bőr. Hanem egy hibája van ennek a szép virágnak: a

+visszás illata; ez valami olyan émelyítő, undorító, fejkábító, hogy

+mikor az ember leszakította azt a csodaritkaságú szép virágot, rövid idő

+mulva kénytelen eldobni, annyira nem állhatja ki a szagát. (Valami

+nenufár lesz az.)

+

+De meg is hült a vér Gidula nénőben, mikor ezt a virágot meglátta az

+Imola süvege mellett, a mint az a kandallós terembe belépett, a vizes

+haraszttól egész csatakosan.

+

+– Jaj, te aranyos bálványom! hogy jutottál e «világzárhoz».

+

+Imola azt hitte, hogy Gidula, mint aféle agg-lant, csak kényeskedve

+selypíté el a szót, «virágszál»-t akar mondani.

+

+– No hát a hol a virágszál terem. Magam szakítottam.

+

+– De azt rosszul tetted! Dobd a kandallóba mindjárt, hadd égjen el.

+

+– De már minek dobnám?

+

+– Azért, mert fertelmes a büze: halálélesztő az, kivált az olyan

+asszonynak, mint te.

+

+– Ah dehogy rossz illat! Drágalátos fűszerszám a szaga, monda Imola,

+levéve a süvege mellől a virágot s egész gyönyörrel szítta be az

+illatot, a mitől rendes érzékű ember kékre-zöldre vált volna.

+

+– De már azt nem hagyom, hogy még meg is szagold: én a tűzbe dobom!

+sikoltoza Gidula nenő s azt hitte, hogy majd erővel elveheti az

+asszonykájától; de megjárta vele; mert az felkapta a két karjánál fogva

+s úgy kidobta a szobából, hogy a lába sem érte a földet. Jaj csak ne

+emelgess! kiabált Gidula, még akkor sem magát féltve: nem szabad neked

+ilyen nehéz testet emelgetni. De már akkor ki is volt dobva a nehéz

+test.

+

+Imola aztán dult-fult! Keresett valami edényt, megtalálta a férje

+ivó-kupáját, abba vizet töltött, beletette a virágot, kitette az asztal

+közepére s aztán várt, asszonyi ravaszsággal, hogy mikor jön meg az ura?

+vajjon az is rossz illatunak fogja-e találni az ő virágát?

+

+Nem soká váratott magára Szilamér. Ma császár madarakat lövöldözni járt,

+a mi különben gyermekeknek való mulatság; mert Imola olyant kivánt ma

+reggel.

+

+A mint belépett a házba, mint a mesebeli sárkány az emberbüzre:

+elkezdett szimatolni: micsoda szag van itt? Valami virágot hoztak ide.

+

+– Az ám. Én hoztam azt, csevegé Imola, s álnok tettetéssel jó kedvet

+mosolygott, s kapta a virágját a kupával együtt, odavitte Szilamérhoz; a

+térdére ült vele, s nyájas beczézéssel hizelkedék neki, «nézd csak, de

+szép virág; úgy-e bár édesem? Ugy-e bár kedvesem? Milyen drágalátos jó

+illatja vagyon! Szagold csak meg szépen.»

+

+Szilamér bölcs férfiú volt: tudta, hogy ha azt mondja, hogy ez a virág

+büdös, a fejéhez vágják; de mégis megtartják. A kert felől került.

+

+– Nagyon szép galambom: az illata is valami hatalmas; de hát tudod-e te,

+hogy ez a hires nevezetes bűbájos világzár?

+

+– Hát te is selypítesz? Mért mondod «világzár», a helyett «virágszál?»

+

+– Mert ennek az a neve: bezárja ezt a világot. Majd elmondom neked, hogy

+miért hívják annak? A mi vallásunkban van egy nagy szertartás; ritkán

+veszik elő, akkor se jó kedvből; úgy hívják, hogy «elrejtőzés.» Mikor az

+ősmagyarokat valami nagy veszedelem éri, mikor nehéz kétségek között

+vannak, s nincs a ki tanácsot adjon, a sok rossz közül melyiket

+válaszszák? merrefelé induljanak? hát olyankor követet küldenek a más

+világra, Hadurhoz, a Damasek istenhez: annak a tanácsáért. Rendesen egy

+tiszta, szeplőtelen szüzet választanak ki a szertartásra, a kinek fekete

+hajának kell lenni és kék szemének. De rendkívüli, igen nagy bajokban

+magának a főrhabonbánnak kell az elrejtőzésre magát feláldozni. Ilyenkor

+három napi bőjt után a másvilági követet, a szüzet vagy a rhabonbánt,

+megfürösztik a világzár gyökeréből főtt lugban, azután a tenyereit, a

+halántékait bekenik ennek a magvából készült irral; a mitől az elalszik.

+És akkor ezt a virágot odateszik a nyitott szájába: s azzal be van zárva

+előtte ez a világ. Csak a más világra mehet át a lelke. Ekkor aztán az

+elrejtőzöttet minden dob és tárogató zenebonája mellett (egy sem kelti

+őt fel) kiviszik a temetőbe. Vár reá egy bedeszkázott sír. Abba

+eltemetik, pázsitot raknak rá. Hét napig ott hagyják. Hetednap alkonyán

+aztán felbontják a sírt, kihozzák az elrejtőzöttet: kiveszik a szájából

+a világzár virágot, s akkor aztán addig dörzsölik hideg vizzel, míg újra

+visszatér e világra, s elmondja, hogy mi tanácsot hozott a nap

+mezejéről, a másvilágról. Azért ennek a virágnak a neve «világzár»,

+angyalom.

+

+Imolának egész teste összeborsózott a rémülettől; fogta a virágot,

+belehajította a kandalló tüzébe; «óh mi szörnyű illat!» rebegé borzongva

+s erővel tuszkolta ki onnan a férjét: «menj innen! ne szagold!» minden

+ajtót, ablakot kinyitott, hadd járja át a termet a szél; maga meg

+nekiállt, felgyürközve, egy szalmacsutakkal s elkezdte surolni hamuval

+azt az ezüst-kupát, a miben az a virág állt: «mégis érzik rajta!» De

+soha sem is tette azt fel többé az asztalra, nehogy Szilamér igyék

+belőle.

+

+Ettől fogva aztán nagyon csendesen viselte magát Imola, annyira nagyon

+csendesen, hogy végre Szilamér szólította meg érte.

+

+– Min mélázol olyan nagyon, édes napvilágom? Megőszülök, ha ilyen

+szomorúnak látlak.

+

+– Azért bizony ne őszülj meg. Az nyomja a lelkemet, hogy olyan régen nem

+gyónhattam meg a bűneimet.

+

+– Hát vannak te neked bűneid?

+

+– Halálos bűneim. Az, hogy téged szeretlek.

+

+– Hisz abból élet lesz, nem halál.

+

+– Ne petyegj! Ehhez is nektek tuhudúnoknak nincsen eszetek. Ha az ember

+elmondhatja azt, a mi nyomja a lelkét s aztán vezeklést tart érte: akkor

+egész megújul a lelke utána.

+

+– Hogy ne tudnám én azt? Nálunk is szokás az. Sokszor hallottam az

+apámtól; mikor éjszaka rossz álmai voltak: valamelyik a meghalt

+feleségei közül megjelent neki s szemére hányt bizonyosan olyan

+dolgokat, a mikre nem szeretett visszaemlékezni; ilyenkor az apám egész

+nap bőjtöt tartott. Este pedig kiment a mezőre, vágott egy

+kőrisfavesszőt, s aztán azt az ürgelyukba bedugta, aztán rátartotta a

+lyukra a fülét, ha hallott valami neszt, akkor aztán a két tenyerét a

+szája köré téve, elmondta az ürgelyukba azt, a mi szivét terhelé; s

+aztán végre egy czövekkel bezárta azt a lyukat, s akkor aztán egészen

+helyreállt a kedve.

+

+Huh be megharagudott ezért Imola, hogy meg-megtépászta, két marokra

+fogva, Szilamérnak a pogány üstökeit s még egy szelid pofont is adott

+neki hozzá.

+

+Szilamér egész szeliden kérdezé, hogy «de hát már most én ezt mivel

+érdemlettem légyen?»

+

+– Óh te vasfejű tuhudún! Hát te a mi gyónási szentségünket a ti ostoba

+ürgelyukba kiabálástokhoz hímezed, hajazod.

+

+– Hiszen, lelkecském, az nálunk épen olyan szentség és igen komoly

+dolog. A tuhudún azon az eleven lyukon át egyenesen a föld-istennek

+mondja el a lelke terhét, s aztán szépen kéri, hogy ne bocsássa hozzá

+éjszaka a halottait, a kiket valaha megbántott. Ha mi az isteneinkhez

+könyörgünk, az nem csufolódás. Azok is rettenetesek, ha megharagusznak.

+Mikor a nap aszuvá perzseli a mezőket, s az ég nem ád esőt és harmatot,

+mikor a vén Nemere megindul, végigsöpörni jégfuvallatával az egész

+Székelyországot; mikor a vízisten elönti a vidéket árjával; hát mikor a

+föld-isten megrázkódik alattunk elbusultában, várak és templomok csak

+úgy dőlnek romba. Erös istenek ők: nem tűrik a megbántást.

+

+Imola átlátta, hogy ok nélkül haragudott: Szilamér nem akart ő vele

+gunyolódni; aztán kiengesztelte szépen s ő is megmagyarázta neki

+érthetően.

+

+– Látod, az mi nálunk nem úgy van. Nekünk az egyházi embernek kell

+meggyónnunk a lelkünk terheit, ő oldhat fel azok alól, a ki az Isten

+embere.

+

+– No az is nagyon jól van. Azt biz’ az apám is helyesebben tette volna,

+ha a Kájon horkáznak sugta volna meg a titkát s az adta volna tovább az

+«élő lyukon» át a föld-istennek; de hát bizonyosan félt tőle, hogy a

+horkáz másnak is elfecsegi majd a titkát.

+

+– De ám a keresztyéneknél a gyónástitok szentség: magyarázá Imola. Az

+egyház embere esküt tesz rá, hogy a meggyónt titkot senkinek, az Istenen

+kívül, el nem mondja.

+

+– No ez már nagyon helyes. Hát akkor mondok én valamit. Tudok én itt a

+hegyek között egy körülkerített házat, a miben harang is van; a

+harangszó vezetett rá. Abban csupa merő keresztyén horkázok tanyáznak.

+

+Imolának már cselekvésre állt a tenyere; de csak meggondolta a dolgot,

+hogy hiszen Szilamér nem rosszakaratból nevezi a papot horkáznak: nála

+ez tisztesség.

+

+– Hát én azt gondoltam, hogy azokból elhozok neked ide majd egyet. Aztán

+annak a fülébe megsughatod majd minden bűnödet; igaz ugyan, hogy nem

+fogja megérteni, mert csak oláhul tud; hanem hiszen hát az ürge is…

+

+De nem mondta tovább: inkább sietett megcsókolni azt a hirtelen

+tenyeret, a mi ugyan a képének volt szánva ezért az otromba

+hasonlatosságért.

+

+– Dehogy hozod nekem ide a bucsesdi monostorból a barátot: hisz azok

+görög papok.

+

+– Hát azok nem jók?

+

+– Jók a görök hitüeknek; de én római hitű vagyok.

+

+– Ahá! Értem.

+

+– Érted a varasgyékot! mérgelődék (nagy méltán) Imola, s a két öklével

+ütögette Szilamér vállait, természetesen az ölében ülve – az

+istentelennek. Azért nem kell nekem az oláh barát, mert a görög

+hitüeknél nincsen gyónás.

+

+– Napról-napra jobban beletanulok. De hát te nem mehetsz innen sehova,

+tudod már miért; papot, olyant, a milyen neked kéne, közelben nem

+találsz. De megállj csak! Utczú né! Találok én ki neked mindjárt

+valamit. Itt van a taplós ember!

+

+– Taplós ember? hát ez miféle csoda?

+

+– Jaj! De nevess hát egy kicsit, mert tréfás dolog ez. Aztán nagy

+feneket kell neki kerítenem. Tudod, hogy közelget már a tél, s ilyenkor

+vannak a népeknek mindenféle ünnepeik. Nálunk van télen a «hóbába»

+ünnep. A mint az első hó leesik, abból a sihederek rögtön készítenek

+minden ház udvarán emberi alakokat, a várakban egész óriásokat;

+csinálnak nekik szemet, szájat, orrot, s azokat azután körültánczolják,

+ezt a nótát énekelve: «Hó-bába-hó-bába! Se keze, se lába. Mégis ide

+szálla. Elolvad magába. Adj ki most minden hideget: meleg legyen

+nyárba!» Hát én úgy tudom, hogy a keresztyéneknek is van ilyenkor valami

+ünnepjük: valami jászollal van dolguk…

+

+– … A Karácson az; a Jézus születése.

+

+– Én csak onnan tudom, hogy a cselédségünk között vannak többen

+keresztyének, a kik azt az ünnepet készülnek megülni.

+

+– S te ezt nem ellenzed?

+

+– De már miért ellenezném? engemet nem bántanak vele. Csak hadd

+ünnepeljenek. Annál jobb, mentül több istenünk van, a ki hozzánk hajlik.

+Hát ezeknek az ünnepükhöz kellene az a taplós ember.

+

+– Micsoda taplós ember?

+

+– Hát én nem tudom. Én úgy találtam a vadonban, egy puszta kopár

+szikladüledék közt, egy barlangban. A barlang elé volt feltűzve egy

+fakereszt; ő az előtt térdelt és egy hosszú fűzért forgatott a kezében,

+a mire makkok, gubicsok voltak feltűzve. Ez a taplós ember.

+

+– Óh te oktondi! Hisz az nem taplós ember; hanem remete.

+

+– Remete? A bizony meglehet. De én egy csepp remetét sem láttam rajta;

+mert az egész ember csupa taplóba volt öltözködve, ködmen, süveg,

+harisnya minden taplóból készült rajta; mikor megszólítottam, hogy ki

+fia, azt felelte, hogy ő az Isten szolgája, s mikor azt kérdeztem tőle,

+hogy mit csinál itt? azt válaszolta, hogy az Istent imádja, s a mellett

+folyvást szedegette egymás után a makkokat gubicsokat a füzéren.

+

+– Óh te tudatlanság bálványa! Rózsafüzér az! Olvasó.

+

+– Rózsafüzér! Én bizony gubicsnak néztem. No hát jól van. Mindjárt

+beszédbe eredtem a kegyes férfiuval s azon kezdtem, hogy nem lenne-e

+kegyes felereszkedni ide a Tiborcz várába, ha a hivatala engedi, az én

+keresztyén hitű cselédeimmel a maguk módja szerint való áldozatot

+megtartani? De már erre azt mondta, hogy nagyon szivesen megteszi, mert

+az neki kötelessége, a hívőknek a szivét megerősíteni, azért ha úgy

+kivánom, minden borjunyuzón…

+

+– Pénteken! Te buksi!

+

+– No hát pénteken – feljön ide a várba, a keresztyén cselédek között

+kiosztani a malasztot. Ennek talán te is meggyónhatnád a bűneidet.

+

+– Igazad van! Miért nem hoztad el őt mindjárt magaddal?

+

+– Hoztam volna, de nem jött. Azt felelte a hivásomra, hogy neki csak

+azon az egy bőjt-napon szabad elhagyni az odúját, a mikor semmi ételt

+vagy italt szájába nem vesz. – A többi napokra pedig van neki eltéve két

+kobakban eledelül mindenféle aszalt vargánya. – Én azt ajánlottam, hogy

+majd küldök neki egy oldal szalonnát, meg egy füstölt vaddisznó sonkát;

+de ő megrázta a fejét s azt kérdezte tőlem haragosan: «Ki adott

+szabadságot halandó embernek, hogy egy állatot megöljön, melynek az Úr

+adott életet?» – Én azt feleltem rá, hogy nekem a Rapsonné adott

+szabadságot, hogy a vadjaiból annyit megölhetek, a mennyi tetszik. Erre

+ő azt mondta, hogy «bolond tuhudún» vagyok. A mit én szivesen vettem

+tőle; mert igaz. – «No hát ha élő állat husát nem kivánod, hát majd

+küldök neked egy füzér fonatost.» Ezt sem fogadta el. «Ki adott

+szabadságot halandó embernek, hogy a buzát összeőrölje, a mit az Úr

+azért teremtett, hogy elhullván a földbe, kicsirázzék?» – «Hát kérdezém,

+akkor mit szabad enni?» – «Azt, a mi arra van rendeltetve, hogy

+elmuljék: vargányát, csiperkét, tinórut.» – «De legalább azt engedd meg,

+hogy valami más gúnyát küldjek a számodra, a mibe jobban

+betakarózhassál: egy jó birkabőr bundát.» Azt is eltiltotta magától.

+«Vajjon ki adott szabadságot halandó embernek, hogy élő állatnak a bőrét

+lehúzza, a mit az Úr annak az állatnak rendelt viselésre?» – «No jól

+van: hát küldök egy gubát a számodra, vagy egy vastag pokróczdarabot, a

+mibe betakarózzál.» – Ez sem vált be nála. «Vajjon ki adott szabadságot

+halandó embernek, hogy más állatról lenyirja a gyapjut, a mi annak a

+testét fedezni van rendeltetve?» – «No hát küldök vászonruhát.» – Ez

+ellen meg azt vetette, hogy nagy istentelenség a kendert a földből

+kitépni, mert annak gyökere van. – És így egyes egyedül taplóból szabad

+a gúnyát összetűzködni galagonya tövissel, a hogy ime ő viseli. – «Mert

+minden az Úré, és nekünk semmink sincsen ezen a világon: minden kincsünk

+a más világon vagyon.» Végezetre nagyon ajánlotta, hogy térjek meg a

+pogány hitemből; mert különben a pokolra megyek. A mire én azt feleltem

+neki, hogy biz’ én nem megyek, mert nem tetszik! – «De majd elvisz oda

+az ördög!» – «Dehogy visz! Adok neki egy malaczot, s a hogy én ismerem

+az ördögöt, inkább azon kap, engem elereszt.» – Erre a kegyes férfiú

+kiterjeszté a karjait az ég felé és felkiáltott: «óh én Uram! Zebaoth

+Isten! Ne öntsd ki haragodat e vakmerő káromkodó fejére! – Te pedig

+eredj innen és ne háborgass engem; azért, hogy az Úr megbocsássa ezt a

+te istentelenségedet, én tízezer miatyánkot fogok imádkozni érted», s

+azzal mindjárt oda térdelt a fakereszt elé s rákezdte, folytatta: nem

+ügyelt rám többet. Én aztán idehaza kiszámítottam babszemeken, hogy

+mennyi az a tízezer imádság? Száz babszem egy marék; tíz marék: egy

+kupa; tíz kupa: egy cseber. A jövő hold ujságig ez azt el nem végzi.

+Akkor érte megyek, s elhozom ide magammal. Annak aztán te is

+meggyónhatod a bűnödet; – azt a nagy bűnödet, hogy egy ilyen

+vétek-tarisznya nagy bolond tuhudún pogányt szeretsz; mert ez az Isten

+szolgája bizonyára nem szeret senkit és semmit, csak egyedül a

+mennyországot, s ebben a dologban tökéletes.

+

+Imola egészen meg volt elégedve Szilamér ajánlkozásával: az eddigiekből

+itélve, reményt kezdett venni hozzá, hogy ha egy ilyen kegyes férfiúval

+fog érintkezni a férje, lassan-lassan, de majd csak valahogy valamikép

+megtér az ő pogány tévelygéseiből. Időt kell engedni a megtérítés

+munkájának, kiváltképen egy olyan minden tudományban szűkölködő

+embernél, mint ez a szegény Szilamér!

+

+

+

+

+CROESUS APÓ.

+

+Nagyon jól ismerték a Szent-Anna tó környékén lakó keresztyén székelyek

+a Croesus apót. Ők ugyan ezt a nevet, a mit a remete a leggazdagabb

+ember után vett fel, nem egészen igy mondták ki, mert a székely nyelve

+nem kereplő, se nem kenetlen talyigakerék; hanem hítták őt szépen, simán

+Kőrös apónak.

+

+Hát biz abban az időben a remete tartotta fenn a hitet. A szegény

+köznép: a pásztor, a szénégető, a nyestvadász, a kőfejtő, a

+zsindelyhasító, a tutajos, a bális, az olajkáros, a sólyommadarász nem

+járhat a faluba templomozni; ellenben a remetét mindig ott találja a

+barlangjában. Aztán ennek «papzsákja» sincsen. Annyiért osztja a

+malasztot, a mennyibe neki magának kerül.

+

+Az új holdig nem háborgatta a remetét Szilamér; akkor azonban egyszerre

+nagy hó esett, úgy, hogy a várbeli tuhudúnok menten össze is raktak egy

+nagy hóbabát az udvar közepére: ezt az időt jónak találta Szilamér az ő

+taplóemberének a meglátogatására.

+

+Ott térdepelt az akkor is a kereszt előtt és imádkozott. Szilamér várt

+egy darabig; de hogy nem akart az áhitatosság tagba szakadni, hát csak

+megszóllította a remetét.

+

+– Oh te istendicséretben telhetetlen ember; engedj már egy kis pihenést

+a mennyországnak s hallgass ide én rám. A feleségem küldött ide hozzád,

+a ki bizony jó keresztyén. – Ha pogány volna, azt mondanám, hogy nincs

+jobb asszony nálánál a világon; de mivel keresztyén, ő maga azt mondja,

+hogy nyakig ül a vétekben: te rád vár, hogy húzd ki; mert más meg nem

+szabadítja a kárhozatból.

+

+Ez okosan volt mondva: a remete felállt a térdeiről s megcsókolva a

+keresztfát, lerázta a havat a szakálláról és valamit mondott, de az

+diákul volt: Szilamér nem értette.

+

+– Ha azonban valami áldozathoz való szerszámod van, kehely, kés,

+varázsdob, üst, sarló, pengetyű vagy más aféle, azt is hozd magaddal;

+mert a cselédjeimnek is a szelidje áldozást akar tartani: sütöttek,

+főztek, gyertyát is mártottak; úgy hivják, hogy karácsony: az a te

+mesterséged lesz.

+

+A remete nem felelt semmit erre a hiábavaló beszédre, csak egy

+összeábdált fakeresztet hozott ki az odujából; nem kell a karácsony

+ünnepéhez egyéb.

+

+– Ellenben, minekelőtte a feleségem elé vezetlek, öltenéd fel ezt a

+palástot, a mit a feleségem varrt a számodra a saját kezével.

+

+Körös apó elszörnyedve hőkölt hátra, mikor Imola ajándékát kivette a

+tarsolyából Szilamér. Hisz az selyemből volt.

+

+– Hogy gondolod, hogy én egy ilyen hivalkodó öltözettel megbántsam az

+Istent?

+

+– No ezzel nem bántod meg: mert ez selyemből van. Az pedig, mint tudod,

+se állatok gyapjából nem nyiratik, se földi növényekből nem tépetik le,

+hanem a mint azt a girgácz kalmárok elmondják: csupa merő égi

+ökörnyálból szedetik össze, tehát ez mennyei adomány, egyenesen az égből

+száll alá, s az Istent tiszteljük vele, a midőn a selymet viseljük.

+

+Ez megint okos beszéd volt. – Ezt bizonyosan Imola rágta a szájába

+Szilamérnak; mert ha ő rá bizta volna, ő aligha azt nem mondta volna,

+hogy «ilyen taplóbőrben csak nem vihetlek tisztességes asszony elé:

+hiszen olyanabb vagy az erdei manónál.»

+

+Még akkor nem tudták Európában, hogy miből készül a selyem.

+

+Az a selyem palást pedig Imolának saját kantusa volt, a mit az

+elragadtatása napján a templomjárásra viselt. Több selyem sem volt az

+egész háznál.

+

+Szilamér belerázta a remetét a palástba s azt mondta neki, hogy «már

+most menjünk!»

+

+Az egész úton, fel a Tiburcz-várig szakadatlan létániázott a remete, a

+pogány várúr lelki épületére, a ki pedig az alatt sokkal inkább

+vizsgálta a bölény-nyomokat a hóban, mint a mennyországba vezető

+nyomokat, s mikor már azt hitte a remete, hogy jól megporhanyította a

+kemény szivét, egyszer csak megszólalt s azt mondá:

+

+– Holnap, ha megfagy a hó teteje, ugyan jó bölény-vadászó nap lesz.

+

+– Karácsony napján! Te istentelen!

+

+Szilamér nagyot bámult rá:

+

+– Hát hogy tudhassa a bölény, hogy holnap karácsony napja van?

+

+A remete megrázta a szakállát, haragosan s nem is igen halkan dörmögé:

+

+– «Ne szórd a gyöngyöket a disznók elé.»

+

+De a míg a vár elé felmennének, egész kisérő sereg támadt a hátuk

+mögött. Csak akkor lehetett észrevenni, hogy milyen emberlakta hely ez

+az erdő. Férfi, asszony, gyermek csak úgy bujt elő a fák közül, a

+sziklaodukból, olyan népek, a kik születésüktől kezdve a halálukig, soha

+födél alatt nem laktak, őspéldányai az embernek, a milyenné azt az

+Uristen teremtette; a kiknek a tulajdona a semmi és a minden. Ezeknek

+világolt legelébb az a mennyei láng, mely a magasból jön s mégis a

+legalsókat lepi meg legelébb; ezek érzik meg leghamarább, hogy a ki az

+emberek közti szeretetet, békességet, egyenlőséget hirdeti, az Isten

+fia, nem más.

+

+Szilamér egész haddal érkezett meg a Tiburcz vára elé, úgy, hogy alig

+akarta a toronyőr bebocsátani a kapun. Ugyancsak kellett a kürtjét

+fuvogatni, a míg a felvonó hidat leeresztették eléje.

+

+A mint azonban a kapubolt elé beérkezének, Körös apó felkiálta hangosan:

+

+– Minden jó lélek dicséri az urat! S háromszor keresztet vetett magára.

+– S aztán magasra emelte a keresztet, áhitatos könyörgésre nyilt néma

+ajakkal mereszté fölfelé arczát az égre, de nem mozdult odább.

+

+– Hát ennek mi baja, hogy nem akar előbbre kerülni? kérdezé Szilamér

+Imolától.

+

+Imola kitalálta a titkot.

+

+– Bizonyosan a hóbába áll útjában, ott az udvar közepén. Nem akar

+belépni, a míg az a bálvány ott van.

+

+– Bálvány? szólt Szilamér vállvonva. – Hiszen ha csak az a baja,

+mindjárt nem lesz ottan bálvány.

+

+Azzal odament a hóbábához s nekifeszítve a félvállát, úgy kidönté azt a

+helyéből, hogy menten háromfelé gurult.

+

+– Mirákulum! Mirákulum! – kiálta fel erre lelkesülten Körös apó, térdére

+bocsátkozva, a mit a hivei mindnyájan követének. Ime az úr csodát tett

+érettünk! A pogányok bálványát leromboltatta a tuhudún vezér saját

+kezével, egy égből szállt szent asszonynak első szavára. Nézzétek az

+orczáját, hogy világít a dicsőség ragyájától! Hozsánna!

+

+«Hozsánna! Hozsánna!» rivallák a népek utána.

+

+Hát hiszen Szilamér tudta azt régen jól, hogy az ő szerelmesének az

+orczája világít; hisz az a nap és a hold; – de még melegít is. Ahhoz

+pedig, hogy azt a hóbábát feldöntse, nem kellett ő neki semmiféle

+különös világosság. – Holnap majd csinálnak a helyébe másikat a

+gyerekek.

+

+Ellenben Imolának nagyon tetszett az, hogy őt a remete «szent

+asszony»-nak nevezte. – És hogy ő neki olyan nagy hatalma van a férje

+fölött. – Már most nem csak azt köszönte meg Szilamérnak, hogy elhozta

+magával a várába a remetét, hanem még egy lépéssel tovább bátorkodott

+menni: megkérte, hogy ő is menjen be együtt a remetével és a hivekkel –

+az akolba.

+

+– Az akolba?

+

+– Isa: az akolba. Ott ünneplik meg a keresztyének a szent karácsonyt,

+mivelhogy a Jézus az akolban született, jászolba helyeztetett.

+

+Tehát a tehenek aklában tartották a karácsonyünnepet. De fel is volt az

+ékesítve zöld fenyőgalyakkal; a jászol körültüzködve tizenkét

+gyertyával, a mik a tizenkét apostolokat jelezték. A jászolban pedig

+puha szénára fektetve volt látható a Krisztusbaba, a mit a gazdagabb

+népek kiformálnak gyöngyökből és drágakövekből s «bámbinónak» neveznek:

+az együgyü székely földnépe pedig megalkotta azt a természet

+ajándékaiból. Fejét a pólyás bábnak alkotta a fára felfutó dinkának[4]

+testszínű gyümölcse, a minek olyan piros az arcza, mint a gyermeke, s a

+tetején természetalkotta gerezdes korona nőtt ki magától; a két szeme

+volt két kökénybogyó, a szájacskája készült csipke gyümölcséből; a

+nyakán levő gyöngyfüzért a fagyöngy ajándékozta. Az egészet maga a nép

+képzelete szerzette így össze; gyönyörködött is abban minden szem. A kis

+Krisztus összerakva földi gyümölcsökből! – Szilamér nem a csinált képet

+nézte, hanem az ezt körülvevő emberek áhitattól ragyogó arczait, s aztán

+hosszan és sokáig a mellette álló kedvesének könylepte két szemét. Olyan

+volt ez, mintha egy más világba nyíló ablakon nézne be; a hol sok

+csodálatost lát, és semminek sem tudja a nevét.

+

+Azután megkezdődtek a szertartások. Fele is játék volt még azoknak: a

+hogy a nép maga kigondolta. A három napkeleti király megjelenése, az

+előretolt csillaggal, az meg egy kivájt kobakban égő mécs volt; azután a

+pásztorok bejövetele, a kik lánczos botjaikkal zörögve arczra veték

+magukat a jászol előtt s elaludtak; azután jött egy angyal, fehérbe

+öltözött kis gyermek, a ki nyirfa seprücskével sorba verte őket,

+énekelve: «Pásztorok, pásztorok keljetek!» mire azok mind felugrottak s

+ugrándozva danolták ezt: «Betlehembe gyer pajtás, ott van ám a jó

+tartás: Bor, ser folyik, mint a tenger, ihatik az ember!» Azután fenn az

+eszterhéj alul megzendült a leánykák karéneke: «Vesd le juhász a bundát!

+Takargasd be Jézuskát: Mert nincs néki bocskorkája, Sem sarkantyús

+csizmácskája: Fázik az ő lábacskája.» Arra azután a férfiak mind

+odarakták a ködmeneiket a Jézusbáb körül, betakargatva azt jámborul.

+

+Szilamér annyit nevetett ez alatt. Hasztalan taszigálta oldalba

+könyökkel Imola, a fülébe dörmögve; «ne vihogj, ne kunczogj! nem nevetni

+való ez; szent dolgok ezek mind!»

+

+Nem ment az Szilamérnak a fejébe, hogy ő miért ne nevessen, mikor

+nevethetnékje van? «Hát haragszik azért az Isten, ha valakinek jó kedve

+van, mikor ő neki fia született?»

+

+A jelképes játékoknak azonban immár vége szakadván, kezdődött a

+valóságos szertartás, a mi bizonyára annál az együgyü népnél, a kit nem

+tanítottak az iskolában, de bizony maga a pásztora sem járt ott sokat,

+igen egyszerü is volt. Nem volt itt sem czifra oltár, sem szentségtartó,

+sem kelyhek és medenczék: egy fakereszt volt minden jelvény. És a

+rézduda sem hangzott a szent mise közbe, sem a betanult zsolozsmák.

+

+– De ezt most már békében hallgasd ám végig és szépen veszteg maradj! –

+inté előre Imola a pogány férjét; a mit az szépen meg is fogadott, s

+elébb csak a hüvelykujját dugta a szájába, azután mind a többi ujjait,

+végre az egész öklét, hogy a kaczagás ki ne törjön rajta, a míg a

+szertartás lefolyik. Hanem a mint a mise végén a remete magasra felemelé

+a keresztet, s kimondá e szót: «Amen»; s arra az egész gyülekezet

+elkezdé a szamárordítást utánozva kiabálni: «ihá! ihá! ihá!» már akkor

+nem tudta magát tovább türtőztetni Szilamér, hanem közibe hahotázott

+kitörő kaczajjal a szamárkardalnak; a mi azonban a gyülekezetet épen nem

+zavarta meg: a lelkipásztort épen oly kevéssé, a ki végül e szavak

+helyett: «ite, missa, est», háromszor ismétlé a szamárordítást «ihá,

+ihá, ihá!»[5]

+

+Imola átölelte szeliden a férje vállait, a ki majd hanyattvágta magát

+nevettében.

+

+– Lásd, kedvesem, pedig ez nem nevetni való. Mert ez a szamárordítás

+annak az emlékezetére történik, mikor Herodes király a bethlehemi

+gyermekeket mind legyilkoltatta s akkor az angyal intésére egy szamár

+hátán menekült meg a boldogságos szűz anya a kis Jézuskával. Ezért

+kiáltják a hivek karácsony estéjén az «ihá»-t. És hidd el én nekem, hogy

+az a szamárkiáltás, melyet igazi áhitatos érzés kisér, hamarább feljut a

+mennyországba, hogysem mint a legzengőbb zsolozsma, a melyhez nem járult

+igazi szeretet.

+

+– Mondd el ezt még egyszer: hadd tanuljam meg szószerint! – mondá

+Szilamér, elbámulva azon, hogy az ő kis felesége ilyen dolgokat mond; és

+azután nem nevetett többet; pedig a száját sem dugta be az öklével;

+hanem aztán megvárta, míg a remete kiosztá az úrvacsoráját a hivek

+között: kenyeret, a mi mannából készült, és bort, a minek nyirfa volt a

+szőlőtőkéje.

+

+Azután következett a hiveknek a meggyóntatása.

+

+Imolának úgy illett, hogy ő legyen mindannyi között az utolsó; mivelhogy

+a világban ő mindnyájuk fölött a legelső. Ezt már a torjai egyházban

+megértette az esperes beszédéből Szilamér, tehát nem volt ránézve semmi

+ujság. – Azt is elnézte hát békességes szivvel, miként térdepel le az ő

+drágalátosa a remete elé, oda arra az alomszalmára s hogy sugdossa annak

+a fülébe a maga halálos büneit, a miknek a kifogytával aztán a remete

+egy nádszállal neki is a fejére üt, mint a többieknek, jelezvén a

+vezeklést; mely után aztán Imola felkelhetett a térdeiről s

+visszamehetett Szilamérhoz.

+

+– No hát meggyóntad a bűneidet? – kérdezé Szilamér. – Ugyan soká

+tartott. Talán nem is mind bűn volt az? – Hát aztán miféle vezeklést

+szabott rád érte a remete?

+

+– Többféléket, sugá szeliden az asszony. – Legelőször is száz

+miatyánkot, üdvözletet és hiszekegyet kell elmondanom.

+

+– No ez még alig van egy kupával. Hát aztán?

+

+– Azután minden keddi és pénteki napon bőjtöt kell tartanom.

+

+– No abba már nem egyezem bele. Neked nem szabad magadtól a táplálékot

+megvonnod.

+

+– Hiszen csak azt értsd a bőjt alatt, hogy hús helyett halat kell ennem.

+

+– Az már más. És így én hetenkint kétszer vadászás helyett halászni

+fogok. Ez már okos dolog. Te vétkeztél és a pisztrángok lakolnak érte.

+

+– De ne ungorkodj, mert akkor nem mondom meg a harmadikat.

+

+– No hát befogom a számat. Mi az a harmadik fogadalom?

+

+– Az, hogy, – itt megszakadt a nő, s szemérmes szemei tétova repeséssel

+keresték a szót, a mi kimondható: – hogy azt, tudod, a ki nincs még a

+világon, a kit még nem ismerünk, de mégis nagyon szeretünk: – hiszen

+tudod…

+

+– Hogy ne tudnám?

+

+– Hát hogy azt keresztyén hitben fogom felnevelni.

+

+Szilamérnak egyszerre ránczokba szaladt a két szemöldöke.

+

+– De ehhez nekem is hozzászólóm van.

+

+Imola csábító hizelgéssel tapadt oda hozzá.

+

+– Hát nem azt mondtad-e százszor, de ezerszer, hogy nincs olyan

+kivánságom, a mit ne teljesítenél?

+

+– De ha lehetetlent kivánnál. Teszem azt, hogy ugorjam át a napból a

+holdba.

+

+– De hát nem olyan nagyot kivánok. Csak azt, hogy ha lesz egyszer

+valaki, a ki nevet kér tőlünk: én hadd válaszszak azt neki s aztán ne

+tűz fölé tartva, hanem vízbe mártva kapja meg a nevét. Hát olyan nagy,

+nehéz, felemelhetetlen kivánság ez, a te kis feleségedtől, a ki jobban

+szeretett téged, mint anyját, jobban, mint az Istenét, mert elhagyta

+őket, hogy veled maradhasson?

+

+S addig-addig simogatta a lágy kezeivel Szilamér orczáját, míg azt a sok

+csunya ránczot mind lesimította róla. A remete imádkozott az alatt.

+

+– No már látom, hogy milyen nagy ravasz asszony vagy; dohogott Szilamér.

+Bizony leversz még a lábamról. Hát jól van, jól; no! csak ne sirj! Csak

+ne nézz rám ilyen szemekkel. Hiszen úgy reszketek, mint a nyárfalevél,

+ha a könyező szemedet látom. Hát majd meggyököntöm én ezt a dolgot ennél

+a remeténél. Talán megalkudhatunk egymással. Hátha a ti isteneiteket,

+meg az enyéimet össze lehetne hozni egy kalap alá? Nektek van három,

+nekem van négy. Azok bizony heten is elférnek együtt. Nekem volna módom

+mind a hétnek illendőn áldozni. Hisz az a torjai barát maga is elismerte

+az imádságában, hogy az én isteneim mind jó istenek. No hát én sem

+mondom, hogy a tieitek nem azok. Majd meglássuk a dolgot. Hátha

+kiegyezhetem a remetével.

+

+Imola el tudta titkolni a belső örömét. Mikor már a székely tuhudún azt

+mondja, hogy kész alkudni, akkor már nagy lépést tett előre. Csak rá

+kell hagyni már most. Nem kell erőltetni, mert akkor hátra lép. Csak

+hadd menjen ő maga oda a remetéhez, ő maga kérje fel, hogy hágjon fel

+velük a palotába, legyen ott vendégük, jó meleg kandalló előtt majd

+elbeszélgetnek egymással egy kancsó méhser mellett.

+

+De Körös apó nem fogadta el a nyájas meghivást.

+

+– Itt van az én helyem: az akol szalmáján, a hol az én idvezítőm

+született. Nem is illenék én nekem a ti pompás palotátokban odafenn

+hivalkodnom a kandalló tüzénél. De nem is adott rá szabadságot az Ur

+senkinek, hogy az erdő fáit kivágja és tűzre rakja, a mik arra

+rendeltettek, hogy sudaraikat az égbe emeljék s az ég madarainak

+szállást adjanak. Nem megyek a palotádba.

+

+– Hát akkor maradsz magadnak, szólt Szilamér s ott hagyta boszusan a

+remetét, de még az aklot is.

+

+Hanem Imola hátramaradt, s odajárulva a remetéhez, ezt sugdosá neki:

+

+– Oh te szent atya. Tudd meg azt, hogy férjem kegyetlen egy pogány

+ember. Nem egyébért hivogatott ő tégedet fel magához a kandallós

+palotába, hanem csak azért, hogy majd ottan egy szikra rád talál

+pattanni, s attól a te taplóköntösöd meggyullad, s akkor aztán lassan

+izzó tűzben megégsz ott előtte és kínjaid közepette megátkozod az égben

+lakókat. Ebben akart ő gyönyörködni bizonynyal.

+

+– Akkor hát szégyenüljön meg az ő kevélysége! mondá felgerjedten Körös

+apó, s felszedve magát a szalmáról, megindula Szilamér után, a ki csak

+elbámult, a midőn meglátta, hogy ime hozza ám a felesége a remetét

+magával.

+

+Oh be nagy az asszonyi állat ravaszsága! A mit az ura minden

+hizelkedéssel ki nem tudott vinni, azt ő elnyerte fenyegető szóval.

+

+Szilamér azonban nem hogy nem ültette a tapló embert a kandalló

+közelébe, sőt jó messze eltolta onnan a lóczát, a melyre lepihenteté,

+mondván: «oda ne ülj, a tűz elé; mert rád talál pattanni egy szikra, s

+tüzes szent lesz belőled.»

+

+Ezen a napon karácsony szombatja lévén, ebédre Imola csupa mákos csíkot,

+és csíkos káposztát főzetett; a mik azonban Szilamérnak nagyon jól

+ízlettek: négyszer is kiszedett belőlük a tálból s nem is sejtette, hogy

+ő mostan bőjtölt, a míg a felesége fel nem világosította róla. A jámbor

+remete azonban az egész ebéd alatt nem vett magához egyebet, mint aszalt

+körtét, somot, gesztenyét és mogyorót, a mik önként lehullanak a fáról.

+Ellenben annál többet beszélt Szilamérnak az ó és új szövetségből, a

+mely történeteket Szilamér fülei épen olyan könnyedén nyelének le, mint

+a hogy a torkán leszaladt egy-egy kövér ikrás csik, hogy fenn nem akadt

+a szálkáival rajta.

+

+Mikor aztán jól lakott Szilamér a testi és lelki táplálékokkal, akkor

+azt mondá, (a tiz ujját hozzá fenve a ködmöne gyapjas béléséhez): «E

+bizony nagyon jó volt: holnap is így legyen. S ha ilyen jó ez a

+keresztyén vallás, a hogy a te beszédedből, meg a feleségem tálaiból

+megértettem, én bizony nem bánom, akár ma keresztyénné legyek.»

+

+Hanem a remete, (az ilyen szent emberek szokása szerint), a mint

+észrevette, hogy nagyon engedelmes tanítványra talált, még szorosabbra

+kezdte fogni a kordát, s azt mondá Szilamérnak: «Nem megy oly könnyen!

+Mert azt mondja az irás, hogy könnyebb egy tevének által bujni a tű

+fokán, hogy sem mint egy gazdagnak bejutni a mennyország kapuján; azért

+semmiképen a Krisztus követője nem lehetsz mindaddig, a míg minden

+gazdagságodat a szegények között ki nem osztod, s magad olyan szegénynyé

+nem leszesz, mint a legszegényebb ő közöttük.»

+

+Szilamért ez sem rendítette meg. Felvette a kancsót a jó méhserrel két

+marokra, s olyat huzott belőle, hogy maradt is benne, nem is: mintha

+életében utoljára még egyszer kedve szerint valót akarna inni, s aztán

+letéve az órrost a helyére, egész nyugodt lélekkel így szólt:

+

+– Én bizony ráállok. Az én gazdaságom egy rengeteg erdő, meg egy nagy

+bánya. Szivesen kiosztom. Minden szegénynek jut belőle egy szálfa, meg

+egy nagy darab kő. Mind jól járnak vele. Azután van még egy jó paripám,

+meg a fegyverzetem. Ezt én odaadom a legszegényebbnek a szegények

+között. Te vagy az magad, Körös apó; mint mindenki tudja. Öltsd fel a

+pánczélom, tedd fel a sisakom, vedd át kardom, bárdom, állj helyettem a

+sereg élére, védelmezd a határt: nekem pedig add ide cserébe a te

+taplógunyádat, azt én veszem föl; beülök a te odudba s onnan nézem, hogy

+te mit csinálsz.

+

+Most aztán Imolán volt a sor, hogy ezt tréfának vegye és nevessen rajta.

+De csak elhült aztán, a mikor azt látta, hogy Szilamér nem tréfál, hanem

+leszedi a falról a fegyverzeteit. S maga is vetegeti le magáról a daliás

+öltözetét s ösztökéli a remetét, hogy ő is serénykedjék azon módon és

+adja át neki a tapló ruháit.

+

+– Csak nem akarod, hogy itt előttem ruhát cseréljen veled egy férfi?

+kiálta fel Imola elszörnyedve.

+

+– De bizony akarom, szent asszony! Mert hogy ha én minden kincseimről, a

+mik a világon vannak, egyszerre lemondok, te is azok közt lész. Mikor

+minden gazdagságomat kiosztom, Isten parancsolatja szerint a szegények

+között, jobbat nem tehetek, mint ha tégedet, a kincseim legdrágábbját,

+oda adlak a legszegényebbnek, a tapló-embernek: ő viselje ezután

+gondodat. Nosza Kőrös apó, siessünk cserélni!

+

+– De bizony ebből semmi sem lesz! Kiáltozá Imola; megakadályozva az

+ajánlott öltönycserét. Kikérem az ilyen tréfát!

+

+– Ha tréfa ez a dolog, úgy nem az én tréfám; viszonzá Szilamér. Egynek

+valakinek kell ezt az országot védelmezni, a népet vezetni, s a ki ezt

+teszi, az bizonyára úr, vezér, hatalmas. Azzal a tanácscsal, hogy minden

+ember legyen egyforma szegény, alázatos, lehet járni a világot ott, a

+hol jámbor népek laknak, s egyik puszta őrzi a másikat; de nem lehet

+megállni az én hazámban, a hol mind a négy szélirányból ellenség

+fenyeget, a kik ellen fejedelmeink a négy «napvágást» teszik

+koronázásukkor. Nálunk annak, a ki a nép vezére, egyéb dolga is van,

+mint Istent dicsérni, s a világról lemondani. Az nem bocsáthat meg az

+ellenségének, hanem azon kell hogy legyen, hogy a hazájára törő

+pusztítónak csontjaiból tetemhalmot rakjon össze. Ha tetszik a csere,

+nem bánom: vállalom! Itt a kard, paripa: de még az asszony is, a ki, ha

+győztesen térsz vissza a harczból, a repkény koszorut homlokodra fonja.

+

+De Körös apó felháborodva felelt meg erre.

+

+– Apage Satanas. Távozz tőlem Sátán! Az én országom nem ebből a

+világból, de a más világból való. A ki fegyverrel öl, fegyver által hal

+meg!

+

+Erre a szóra visszataszítá Szilamér hüvelyéből kiguvadt kardját, s

+odarántva magához feleségét s vaskarjával érczkebléhez szorítva őt, azt

+mondá a remetének:

+

+– No hát csak eredj vissza a barlangodba, a honnan kibukkantál. A te

+vallásod kecskepásztornak való! Mert én nekem nem kell az olyan

+mennyország, a melyikért cserébe az én jó hazámat, az én

+Székelyországomat kellene ebadóba hagynom! Tuhudún maradok!

+

+

+

+

+A VILÁG SZÁMÜZÖTTEI.

+

+Imola azt mondá a férjének ez után:

+

+– Kérlek, ne varrj te himet erről az együgyű remetéről a mi egyházi

+nagyjainkra, se azokat az ő mondásait ne vedd olyan szó szerint. A mi

+papjaink bizony nem hirdetik a szurtos szegénység fogadását, maguk is

+fénybe, pompába öltözködnek; nem is élnek aszalt gombával, vaczkorral;

+hanem megsüttetik a vadpávát ünnepre, s bőjti napon tormás lével

+készíttetik a csukát. Azt pedig végképen vesd ki a fejedből, mintha a

+keresztyén papok, mikor ellenség tör a hazára, elbujnának az oltár mögé,

+olvasót forgatni; de bizony felkötik a kardot, pánczélt, a palást

+hegyébe, sisakkal takarják be a fejükön a szent olajos pilist; s lóra

+ülve, odaállnak a hol a zászló lobog, s úgy megvédelmezik az országot

+karddal minden rossz szomszéd ellen, mint a legjobb világi vitézek.

+Ilyenek a mi igazi papjaink.

+

+– Csakhogy én ilyen czifra papot sohse fogok látni; mert eféle ide az

+erdőbe nem jön.

+

+Imola azután a vezeklésül rászabott imákat még meg is szerezte

+egy-kettővel annak a kivánságnak a teljesülésére, vajha a mennybeli

+hatalom tenne az ő urának a megtérítésére valami kisebb fajta csodát;

+nem kiván ő azokból az igen nagyokból, a minők a pogány fejedelmeket

+megtérítették, csak legfeljebb annyit, hogy bár csak egyszer Szilamér

+vadászó kalandozásaiban bukkanna rá valahogy az udvarhelyi prépostra, a

+kinek az egész megjelenése, de még inkább az ékesen szólása Szilamérnak

+a szivét könnyen megnyerhetné. Beszélt is neki felőle sokat – úgy

+esténkint. Szilamér már maga sem bánta volna, ha egyszer véletlenül

+egymásra bukkannának. Az pedig nem is volna valami lehetetlen.

+Buzaszentelés alkalmával nagy bucsujáratok szoktak megindulni a vidéken,

+s azoknak az élén maga jár a prépost igazi pompával. És ugyanekkor

+Szilamér egész a buzaföldekig eltévelyeghet, a bölényt üldözve, mely

+szeret a vetésben duskálkodni. Egyszer így összejöhetnének, s akkor

+aztán majd megtudná Szilamér, hogy a prépost egészen másforma pap, mint

+a taplógúnyás remete az odúban.

+

+Imola egy ilyen véletlen találkozástól csak minden jót remélt, s azért

+hitt is benne, hogy az megtörténik.

+

+S a miben az ember erősen hisz, hát az be is szokott teljesülni.

+

+Egy este nagy későn a bölény-vadászatból azzal a szóval tért haza

+Szilamér:

+

+– No hát, láttam már, hogy milyen az az udvarhelyi főhorkáz.

+

+– A prépost?

+

+– Nem tudom én: piritus-e?

+

+– Ejh! Nem piritus, hisz az nincs a világon; az csak mese, hogy piritus

+van: olyan parányi «jó manó», a ki minden bajban megsegít s egy ökör

+fülében elfér. Ennek a neve, tanuld meg kimondani: «pré–post!»

+

+– Én pedig jobb szeretném, hogy ha a piritus volna meg igazán, s a

+prépost volna a mese.

+

+– Hogy-hogy?

+

+Erre Szilamér nagy keservesen odavágta az asztalra a nagy medvebőr

+süvegét s mintha magának is rosszul esnék, olyan szomoruan mondá ki:

+

+– Nem leszek én már a te Jézusodnak követője soha.

+

+Imola csak elképedt, elhalványult.

+

+– Mi történt veled?

+

+– Majd elmondom hosszan; de ne ülj az ölembe, ne is igen ölelgess; ülj

+távol a kerevetre. Majd ennek is megtudod az okát.

+

+Imola reszketni kezdett, úgy megijedt e szótól; hogy őt már Szilamér meg

+sem akarja ölelni. Vajjon mit véthetett neki?

+

+Oda ült eléje, de nem a kerevetre, hanem a lábához, a medvebőrre, úgy

+bámult fel a férje arczára.

+

+Szilamérnak az arczába lógott az üstöke, mint a szomorú nyir ága; el se

+hárította onnan.

+

+– Nagyon szomorú történet az, a mit most neked el fogok beszélni: nem

+tudom, kiállod-e végig? Egy bölényt üldöztem regeltől napestig erdőkön,

+völgyeken keresztül. Egyszer aztán nyomát vesztettem. Ki voltam fáradva;

+a mint egy forrásra bukkantam, ott békóba tettem a lovamat, pórázra

+kötöttem a kutyáimat, s leültem a mohos kőre delelni. Ha visszagondolok

+rá, úgy rémlik, mintha elaludtam volna s álomlátás kisértett volna meg.

+De nem volt álomlátás. Valami távoli zsolozsma hangja révedezett fel az

+erdő sürüjéből, mely egyre közelebb jött; a kutyáimat alig birtam

+elcsitítani, hogy ne vonítsanak; még az oktalan állat is meg volt

+rémülve, olyan ijesztő, félelmetes volt ez az ének. És azután, a mint

+följebb jött a völgyből ez a zsongás, lassankint előtüntek maguk az

+éneklők: gyermekek vörös szoknyában, fehér ingben. Egy közülök nagy

+fekete keresztet emelt, a miről gyászfátyol csüngött alá, egy másik

+csengetyüvel csilingelt, harmadik egy durván ácsolt tölgyfa-keresztet

+vitt a vállán, azután fekete ruhás, fehér inges férfiak jöttek, rudakra

+tüzött lámpásokkal, a mikben gyertya égett, fényes nappal. Utánuk

+egészen feketébe burkolt alakok következtek, égő szurokfáklyákkal a

+kezükben; arczukat egészen eltakarta a csuklya. Ezek voltak az éneklők.

+Nyomukban egy csapat alabárdos tolakodott előre, a kik közül az

+előlmenők a dárdáik hegyét hátrafelé, a hátuljövők pedig előre szegezve

+tarták, s e dárdahegyektől meghatározva lépdegélt egy emberi alak, a

+kinek az egész termetét egy hosszú sárga csuha fedezte, a minek a

+kámzsája a fejére volt huzva.

+

+Az ember tántorgott, alig birták a lábai.

+

+Végül aztán jött négy férfi, fekete ruhában, a kik egy fekete bársony

+mennyezetet emeltek rudakon, s az alatt lépdegélt egy selyem palástba

+öltözködött férfi, hosszú szürke szakállal, a fején négy-gerezdre

+szabott aranyos süveg, veres öv a derekán, kezében egy arany-edény,

+lánczon csüngő, a miből füstöt szórt maga elé.

+

+– Ez volt a prépost. Rebegé Imola.

+

+– Tudom. Utána jött egy csoport asszonynép, csuf, vén banyák mind;

+szemenszedett boszorkányok. Mikor odáig ért a hosszú csapat, a hol a

+forrás patakja keresztül csergedez az uton, az a sárga csuhás ember-alak

+lehajolt, hogy a markába vizet merítsen: szomjas volt. Egyszerre minden

+dárda hegye keresztbe állt előtte, visszatiltották a víztől. Az

+emberalak hátrafordította a fejét s a csuklya alól valami olyan

+szivbemetsző nyöszörgés hangzott elő, hogy még a lovam is horkolt és a

+sörényét borzolta féltében. Erre a rimánkodó hangra megszólalt az a

+fénybe öltözött alak a mennyezet alól. Rideg, kemény, szomorú hangon

+beszélt: «emlékezzél reá, hogy te neked meg van tiltva olyan vízből

+merítned, a mely tovább folyik!» Azzal a csapat vonult tovább, a sárga

+ruhás bandukolt támolyogva. A sok fertelmes vén banyának mind volt a

+kezében egy korsó, az mind megmerítette azt a patakból s nagyot ivott,

+fujt utána: hej de jó volt! de csak egy sem vitte oda a korsóját ahhoz a

+nyomorulthoz, hogy megkinálja vele: «nesze, igyál az én korsómból, ha

+magadnak nem szabad a folyó patakból merítened.» Hanem énekelni, azt

+tudtak: «irgalmazz nékünk.»

+

+Egy vén csoroszlyát, a ki leghátul csoszogott, nyakon fogtam, hogy

+álljon meg, hadd beszéljek vele.

+

+Az egész csapat olyan mérgesen tekintgetett fel rám, miért nem vettem le

+a süveget a fejemről s a vén banyák hangosan kiabáltak fel rám: «le

+kellene ütni dárdanyéllel a fejéről azt a süveget! Még fentartja a

+tökfedőt, mikor a szentséget elviszik előtte!»

+

+– Hát micsoda szer ez itten, a mit járás közben tartatok? kérdezém a

+banyától.

+

+– Nem látod! Temetés.

+

+– Temetés? Hát hol van a halott?

+

+– Szurd ki a szemedet, ha nem látja! Ott megy abban a sárga csuhában.

+

+Aztán, a mint eleresztettem a nyakát, énekelte tovább: «irgalmazz

+nékünk!»

+

+No még ilyen temetést nem láttam. Azt tudom, hogy nálunk őshitüeknél

+szokás a csatában elesett vitéznek lóháton vonulni a gyász búcsúzó útra

+a sírjáig; de hogy egy halott gyalog menjen a saját temetésére, ilyet

+még soha sem hallottam.

+

+Bántott a nesz, hogy megtudjam, mi lesz ebből?

+

+A lovamat kantáron vezetve, utána ballagtam kevés távolból az éneklő

+gyászmenetnek, a legvadonabb erdő közepébe, a mig egy helyen azt láttam,

+hogy megállnak. Ott áll sűrű bozót közé elrejtve egy alacsony

+tuskóhajlék, mellette egy szikladöbörben volt valami víz, a mi úgy be

+volt lepve falevéllel, rothadó haraszttal, hogy csak a beleugráló békák

+czuppanásáról lehetett megtudni, hogy ott víz van. Ebből már szabad inni

+a sárgaruhásnak, mert ez nem folyik sehová. Azt kezdtem hinni, hogy ez

+valami gonosztevő, a kit veszteni visznek. De miért hozzák ide? a

+vadonba, a hol senki sem látja? Hiszen másutt, a kit kivégeznek,

+népelrettentő példának, azt ugyancsak felmagasztalják magas dombon álló

+bitófára, vagy kerékre, hogy minden ember lássa.

+

+A sárga ruhás a gunyhó elé érve, ott annak a küszöbén magától letérdelt,

+arczával kifelé fordulva. Ekkor az énekesek rákezdték a halotti dalukat;

+énekeltek az angyalokról, a kik a halottat majd bevezetik a

+paradicsomba, a hol örök világosság fog neki fényleni; hatszor is

+elmondták fölötte, hogy «az Úr adjon neki örök nyugodalmat!» Vártam,

+hogy majd előlépnek végre az ijászok, s szokás szerint annyi nyilat

+lőnek bele, a mennyi elég egy halottnak, hogy elmenjen vele a más

+világra. De azt nem tették. Hanem az ének végeztével az a fényes

+öltözetű főpap egy zsákot hozatott elő, a miben sárga föld volt. A vén

+asszonyok dörmögték egymásnak: «Ez a föld a temetőkertből van ám

+elhozva.» A pap marokkal hinté azt a földet a sárgaruhás emberre, aztán

+meg arra a kunyhóra, s akkor így szólt:

+

+– Térj meg te boldogtalan ember a halottak közé. Nyugodjál meg, a hogy a

+halottak megnyugosznak. Ime ez a te sírod. A melyet megáldunk,

+megszentelünk és bezárunk, hogy meg ne nyiljék a feltámadásig. Innen e

+szomorú völgyből te neked kijönnöd, s az emberek közé visszatérned soha

+többé nem lesz szabad; mint nem szabad semmi halottnak az ő sírját

+elhagyni, hogy az élőket rémítse. Tiltva van a járt út széléig elmenned.

+Tiltva van az úton járókat megszólítanod; hanem a kezedben lévő

+kereplővel adsz hangot, hogy észrevegyenek és kikerülhessenek. Ime,

+megszentelék számodra két edényt, egyet az ételnek, másikat pedig az

+italnak. Könyörületes emberek azokat számodra meg fogják tölteni. Az Úr

+lelke lészen veled. Csókold meg a keresztfádat, mely sírod elé fel fog

+állíttatni s élő jel lesz, mely megszólítja a vándorokat, hogy

+alamizsnát adva, fussanak innen.

+

+A sárgaruhás a csuklyán keresztül megcsókolá a saját sírkeresztjét.

+Akkor aztán a pap előszólítá az iródeákot, s mondta fenhangon, hogy mit

+irjon fel a sírkereszt fekete táblájára meszes pamacscsal: «Itt nyugszik

+az Úrban a névtelen, meghalt a világban: él az Istenben.» Úgy állíták

+fel a keresztfát a kunyhó ajtaja elé.

+

+Aztán még egy verset énekeltek, egy imádságot elmondtak, letérdepelve;

+megint felkerekedtek s ahogy jött a hosszú csapat, olyan rendben ismét

+eltávozott. Én ott maradtam, a míg az éneklés hangja elveszett a mély

+útban, és néztem ezt a magárahagyott embert.

+

+Köröskörül minden elcsendesült már, csak a békák ott az álló vízben

+ümmögtek egyszer-egyszer, mintha kérdezgetnék az új jövevénytől, hogy mi

+hozta őt ide?

+

+Az pedig ott ült a kunyhó küszöbén, térdére lehajtott fővel s két kezét

+összetéve a feje fölött. Előtte a sír keresztje. Mellette volt a két

+edény az étellel, itallal, azokhoz nem nyúlt.

+

+Engem valami szörnyű borzalom fogott el, a minőt soha életemben nem

+éreztem. S az a rossz természetem, hogy a mitől megrémülök, annak neki

+megyek, a helyett, hogy elfutnék előle. Oda mentem az emberhez, hogy

+megszólítsam.

+

+A mint az lépteim recsegését a targalyban meghallotta, fölriadt s

+kihúzta az öve mellől a kerepelőt, s elkezdett vele zakatolni.

+

+– Hagyd azt a kerepelőt! mondám neki. Én nem élek a ti törvényeitek

+szerint. Nekem szóval felelj! Ki vagy te?

+

+– A halott! Felelt egy kintól kényszeredett hang a csuklya alól.

+

+– Mit vétettél, a miért halott lett a neved? Gyilkos, gonosztevő voltál?

+Hazádat árultad el az ellenségnek? Istent sértetted meg? Felelj!

+

+Erre a halott ember felegyenesedett ültéből, úgy, hogy egy délczeg

+daliának látszott egész termetében, a fejét is büszkén felemelte, s

+aztán kemény, rikácsoló hangon e szót mondá: «én bélpoklos vagyok!»

+

+S azzal felemelte a csuklyát az arczáról.

+

+Nem mondom el előtted, mi volt az, a mit láttam! Asszonynak ez

+iszonytató képet nem szabad megismerni. Nincs olyan undok mocsárlakó

+hüvelvény, nincs olyan fába szorult erdei manó, a ki ábrázatját

+fölcserélné vele. A fogaim összeverődnek rá s az egész testem egy

+ludbőrré lesz, mikor rágondolok.

+

+– Hol lepett meg ez a szörnyű csoma? kérdém tőle, a minek mi itt

+Székelyországban csak távol hirét hallottuk, de soha nem láttuk.

+

+– A szent földön jártam Endre királyunkkal.

+

+– Minek jártál a szent földön?

+

+– Harczoltam a hitetlenek ellen, kik az idvezítő sírját megfertőztették.

+S vitézül harczoltam.

+

+– S jutalmul a bélpoklot hoztad el magaddal?

+

+– Isten akaratja volt az.

+

+– Elhiszem, hogy az volt. De hát az emberek ezért kitaszítanak a

+világból?

+

+– Rémület én rám tekinteni.

+

+– De hát nincs rokonod, barátod, senkid a világon? Nincs házad, a hova

+elrejtsd magad otthon?

+

+– Van nőm, és vannak gyermekeim. Rokonságom a székelyföldön végig

+elterjedt; van szép birtokom, uri házam. Mégis el vagyok temetve. Nő,

+gyermek, jó barát nem jöhet ki hozzám, és én ő hozzájuk nem mehetek.

+Emberi hajlék engem be nem fogadhat. Egyedüli helyem ez a kunyhó,

+ajtajában a sírkereszttel, a mi még azt sem mondja meg senkinek, hogy mi

+volt a nevem valaha?

+

+– S ki parancsolta azt, hogy ez így legyen?

+

+– A törvény: az irás.

+

+– Miféle törvény? Miféle irás? Én is ismerem az ország minden

+törvényeit; ilyen törvényt soha se a vezérek, se a királyok, se a

+rhabonbánok nem hoztanak.

+

+– A szentirás parancsolja ezt.

+

+– A szentirás?

+

+– A melynek végzéseiben meg kell nyugodnunk. Az parancsolja, hogy a

+bélpoklosok a világtól elzárassanak, a sivatag pusztában egyedül, élve

+eltemetetten, elhagyassanak; senkihez ne tartozzanak.

+

+– S te annak magadat aláveted?

+

+– Mihaszna emelném föl fejemet az Úr ellen? Várom halálomtól

+megszabadulásomat.

+

+A hegytetőről még egyszer aláhangzott az eltávozó ájtatos csapat

+zsolozsmája.

+

+Én pedig felkaczagtam!

+

+– Nem! Nem! Nem! Én annak az Istennek, a kinek ilyen a törvénye, hive

+nem leszek soha! Ne szólj nekem Jézusról! Ne a szeretet Istenéről

+többet! Én az ő nyomdokába nem lépek soha!

+

+Imola reszketve huzta össze magát, a földön kuporogva, a midőn Szilamért

+ily haragra gerjedve látta, a midőn Istennel ortályoskodni hallá.

+Reszketeg kérleléssel nyult a férje keze után, ki azonban eltiltó

+mozdulattal taszítá el a nő kezét magától.

+

+– Ne nyulj a kezemhez!

+

+– Miért ne? Miért?

+

+– Azért, mert én ezt a bélpoklost nem hagytam ott az élő sírban, hanem

+felültettem őt a lovamra a hátam mögé, s hazahoztam őt magammal.

+

+E szókra nagyot sikoltva szökött fel helyéből Imola, s odavetve magát

+Szilamér keblére, átnyalábolá annak a fejét mind a két karjával s

+szapora csókjaival halmozá el arczát, szemét, száját, zokogott is hozzá.

+

+– Oh én szerelmesem! Oh én drágaságom! Hisz épen így lettél Krisztus

+követőjévé. Az ő nyomdokaiba találtak bele épen a te lábnyomaid. A mit

+most cselekedtél, az a keresztyén vallás.

+

+Szilamérnak ragyogott az arcza.

+

+– De hát nem félsz engem megölelni ezután?

+

+– Ha Isten velünk, ki ellenünk? mondá erős hittel az asszony.

+

+Szilamér kebléhez szorítá a nőt.

+

+– Akkor én megyek vissza hozzá.

+

+– Hol hagytad őt?

+

+– Odalenn a cselédek tornáczában.

+

+– De hisz a cselédnép fitymálni fogja, durván bánik majd vele. Pedig

+lehet, hogy előkelő levente volt.

+

+– Bizonyára az volt. De hát hová tegyem?

+

+– Hát nem férne el itten? Nézd, mennyi helyünk van. Három nagy medvebőr

+az ágyunkon. Egyet neki adhatnánk.

+

+– Igaz a. De te iszonyodni fogsz a rátekintéstől.

+

+– Te golyhó! Hát te nem tudod, hogy én, ha idegen férfi jön elém, nem

+látom meg, milyen az arcza? Mindig csak a te arczodat látom magam előtt.

+

+– Áldott légy ezért a szóért!

+

+– Az vagyok már régen! Megállj még! Valami jutott eszembe. Drága jó

+anyámtól hallottam, hogy itt valahol a Szent-Anna tó körül van egy

+csodatevő forrás, a minek a vize minden fekélyt, mirigyet meggyógyít,

+annak sós a földje és meleg a vize.

+

+– Akkor én megmondhatom, hogy melyik az a forrás? Az a virág, a mit te a

+minap hazahoztál, a «világzár» csak sós tőzegföldben, meleg vízben

+terem.

+

+– Arra a helyre pedig én vissza tudok találni. Hegyhát tetején van; a

+miből egy patak nyugatnak, másik keletnek folyik.

+

+– Úgy! úgy! Az egyik a Zsombor patakja, a másik a Bálványos patak.

+

+– És így, ha ketten összetesszük a tudományunkat, még majd ki is tudjuk

+gyógyítani a bélpoklosunkat Isten segítségével. Eredj, vezesd ide.

+

+Szilamér felhozta magával a bélpoklost. Imola addig puha fekhelyet

+készített a számára a pest mellett. Arra lefekteté Szilamér a Lázárt.

+

+– Nem irtózol a szörnyű büzétől? – Kérdé susogva Szilamér Imolától.

+

+– Nem. Én tavaszi ibolyák illatát érzem.

+

+Azután a tűzhelyhez látott, sütött, főzött; valami melegítő italt is

+készített, illatos füszerekkel. A halott evett és ivott. Lakomázás után

+aztán elkezdette regélni a távol szent földön tapasztalt dolgait;

+tüneményes meséket, a mik valóban megtörténtek, s a szent vidéknek

+fölséges látványát. Úgy beszélt, mint egy apostol. Imola elhallgatta

+volna azokat a regéket hajnalig. S a szemeit le nem vette a bélpoklos

+arczáról; a rettenetes arczról, melyre az istenkép fölé egy pokolbeli

+lárvát ragasztott a kórság. De ez undorító kéreg közepett megmaradt két

+szép, lélekkel teljes szem; Imola azokba nézett, s aztán a szemektől nem

+látta az arczot.

+

+Mikor a kakas elsőt kukorikolt, akkor mind álomra tértek. Az álom

+csendjében Szilamér füleit megütötte a két idegen szó, a mit a bélpoklos

+reszkető hangon elsóhajtott: «Kirie eleizon, Kriste eleizon.» Imola

+aludt már, s mégis az ajkai csendesen utána susogták: «Kirie eleizon,

+Kriste eleizon.»

+

+Vajjon mit jelenthet ez a két szó?

+

+Másnap kora hajnalban elindultak mind a hárman: Imola, Szilamér és a

+bélpoklos, felkeresni a tájat, a hol a világzár terem. Imola volt a

+vezető.

+

+A Szent-Anna tó hegyeinek minden völgye tele van csupa gyógyerejű

+csodaforrásokkal. Ha más országban volnának, búcsújáró kápolna volna

+mindenik mellé építve egyfelől, részvénytársaság vendégfogadója a másik

+felől.

+

+Itt buzog fel a tőzegtalajból a sárgásbarna vizű Fortyogó; olyan a

+hangja messziről, mint az álmában horkoló óriásé. Ez a sánták

+gyógyforrása.

+

+Odább egy más forrás zúdul elé, világossárga vízgomolylyal; ennek a neve

+«Szemfortyogó.» Ez vakokat is látókká tesz, s minden szembajt

+meggyógyít.

+

+Majd meg egy hamuszin forrás zubog fel a mohos sziklák közül, a mit a

+szinéért «Hammas»-nak neveznek: a belemártott kéz zsirosnak érzi a

+vizét, s a gőze elkábít. Ez a köszvényt űzi el.

+

+Végre egy lapályos fensik következik, a minek veres a földje, s a rajta

+termő növények levele mind olyan tővér, pozsgár, sötétzöld: ez a

+«Sósmező».

+

+Ennek a közepén van az a forrás, a minek a martját a sárgapiros nenufár

+(világzár) virágai lepik. Most, tavasz elején, csak a tavalyi virágok

+korsóalakú máktokjai uszkálnak a gőzölgő tavacska szélében; a nagy,

+tertyedt rőteres leveleken apró zöld leveli békák hirdetik brekegve az

+idő változását.

+

+Ez volt a keresett csodatevő forrás: régóta ismeretes a székely

+asszonyoknál.

+

+Szilamér és a bélpoklos fejszéikkel, faragó eszközeikkel nagy hirtelen

+összeábdáltak e forrás mellékén egy burdét; a minőket még mai nap is

+szoktak nyaranta felállítani a gyógyúlást kereső vendégek számára.

+

+A bélpoklos itt maradt a burdéban négy napig.

+

+Ötödnap visszatért a Tiburcz várba meggyógyultan. A bélpokol réme

+tisztára elveszett róla. A rettenetes pokolkéreg lehámlott testéről, s

+az arcza előtünt, nemes, büszke vonásaival; a hogy az valaha Isten

+kezéből kikerült; csakhogy olyan gyönge és fehér volt, akár egy leánynak

+az arcza, a mit soha nem lopott meg az égető napsugár.

+

+

+

+

+HÁLÁDATLAN VERÉB A FECSKEFÉSZEKBEN.

+

+A milyen nagy volt az öröme Szilamérnak a fölött, hogy azt a nyomorult

+bélpoklost ilyen csodamódra helyreállította, kétszer akkora lett, a

+midőn egyszer, valami vágytól ösztönözve, visszatért ahhoz a kunyhóhoz,

+a mely ennek élő sírverem gyanánt volt rendeltetve: mert már akkor abban

+egy második bélpoklost talált.

+

+Azt is épen olyan áhitatos szertartással hozták ide mint az elöbbit: a

+kunyhó már akkor üres volt, az ételes fazékban pedig a bennehagyott

+köles már ki is zöldült; ebből világos, hogy az élve eltemetett már nem

+él ezen a világon; bizonyosan megették a farkasok, vagy a sokatevők:

+nyugodjék békével! Hoztak helyette másikat.

+

+Ugy látszik, hogy ez a kunyhó csak olyan átjáró ház a két világ között.

+

+Szilamér azt a bélpoklost is felvette a lovára s haza vitte: a sósmező

+csodaforrásánál épített a számára egy másik burdét, a hol az mosakodjék.

+

+És azután hétről-hétre, mindig ellátogatott a Mohoson túl a magányos

+kunyhóhoz: a hogy azelőtt bölényre vadászni, úgy most bélpoklosokra

+lesni; s nagy vadászszerencséje volt, töbnyire hozott haza egyet a

+cserkészetből. Nyár derekán már kilencz burdé volt sorban felállítva a

+sós-mezőn. A megmentett nyomorultak az egész napot odakinn töltötték, a

+gyógyvíz erejét próbálva kinzott tagjaikon s csak éjszakára tértek haza

+a Tiburcz-várba, a mi nem messze volt a sósmezőtől.

+

+A ki egészen kigyógyult is közülök, nem hagyta el a társait,

+visszatérnie a világba úgy sem volt többé szabad; mert az egyszer

+halottá-mondott bélpoklosnak halálbüntetés alatt tiltva volt az emberi

+társaságba még valaha visszakerülni, a vagyonát szétosztották, feleségét

+férjhez adták; gyerekeit ide-amoda elhordták. De ha szabad lett volna,

+sem hagyák vala el ezt a vidéket, mely ép tagjaikat, emberi ábrázatukat

+újra visszaadta. Neveket vettek föl – a szentek után – csupán

+keresztneveket, a hogy szerzetesek szoktak; egymásnak hűséget fogadtak,

+s titkos egyetértés mellett maguk között megválasztották perjelnek Opoúr

+Szilamért.

+

+És így Szilamér megérte pogány fővel, hogy új rendnek a perjelévé lett.

+– A miről ő maga semmit sem tudott. – De tudta az Úr Isten.

+

+A bélpoklos szerzet egyébiránt nem henyélt ott hiába, ők mindannyian

+távol Palaestinában kinn járt keresztesvitézek valának: egy közülök

+Nikomédiából elhozott magával, a sarujába rejtve, mindenféle kerti

+veteménymagokat, a minőket ottan termesztenek, s a miknek még itt

+Európában hirét sem hallották. Azokat ő és társai, egy körülkerített

+lonkán elvetették, ápolták, öntözték: csodálatos mindenféle főzelékkel

+ellátták a konyhát. (Még most is, annyi száz esztendő mulva, egész

+falvak élnek abból a székely földön, hogy kerti veteményeket

+termesztenek, a miknek a magvát Orbán mester hozta el Ázsiából, s

+azokban a falvakban nincsen szegény ember.)

+

+Viszont Szilamér meg az egyébfajta élelmi szerekről gondoskodott a maga

+ápoltjai számára, s most tudta már meg, hogy mit tesz az, hogy «oszd

+szét a gazdagságodat a szegények között!» Imola pedig szőtte a számukra

+a gyapjúkelmét, hogy tiszta fehér ruhában járhassanak mindig.

+

+Ők foglalkoztak ellenben a halászattal is, s hordták haza a várba egész

+hálószámra a sok potykát, lazaczot, pisztrángot, a mivel még akkor

+hemzsegtek a Mohos kopotyui; úgy, hogy Szilamér maga is megsokalta már s

+azt kezdte hinni, hogy ő az adósa a lázároknak, nem azok ő neki.

+

+Volt közöttük egy, a ki valaha kolostorban lakott, ott megtanulta azokat

+az ájtatos zsolozsmákat, a miknek diák a nyelve; ez betanította azt a

+többieknek, a kik aztán esténkint, mikor a várudvarra visszatérének,

+körültérdepelték a tornáczba felvezető csarnokot, s rázendíték

+mindenféle összeolvadó vékony és vastag hangokon a «de profundist»-t,

+hogy csupa gyönyörűség volt hallgatni.

+

+Úgy éltek itt együtt, keresztyének és tuhudúnok, ebben a minden

+Istenektől megszállott magányban, mintha ez volna örök maradásuk. Arra

+senki sem gondolt, még maga Szilamér sem, hogy ezt a Tiburcz várát csak

+bizonyos ideig engedte át neki és életpárjának Rapsonné asszony, s hogy

+majd nemsokára elkövetkezik az idő, a mikor az asszonyságnak a tagjait

+megpróbálgatják a hozzászegődött csúzok és zsábák s akkor az jönni fog

+cselédnépestül a Tiburcz várába, a Kénbarlang gyógylevegőjében fürödni:

+s annak majd bolond nagy öröme lesz, a mikor megtudja, hogy kilencz

+bélpoklossal van tele a vára.

+

+De ő biz erre, ha gondolt is, kiverte a fejéből. A bélpoklosok baja

+elébbrevaló, mint a Rapsonnéé! Aztán meg, ha ő nem retteg ezeknek a

+társaságától, s nem félti a lehelletük ragályától az ő Imolájának a

+százszor szép orczáját; hát akkor a Rapsonné se féltse a maga

+ábrázatjának száz éves barázdáit; hanem pártolja tovább az ő ápoltjait;

+még buzgóbban, mint a hogy ő tette eddig.

+

+Annál ugyan lelkesebben senki sem ápolhatta volna ezeket a

+szerencsétleneket, mint a hogy ő tevé; de meg is nyerte érte a jutalmát

+az égtől; mert úgy a nyár közepe felé egy olyan gyönyörüséges kis

+angyalkát küldött le neki az égből az Úr, a milyenek csak tele piros

+pofácskával fujják odafenn az arany trombitát. Aztán fiu volt!

+Szakasztott az apja!

+

+Noiszen volt öröm a háznál! Akkora örömtüzeket rakatott Szilamér a

+dombokon, hogy a szomszéd országba ellátszott a lángja. Ki is hiresztelé

+hetedhét országnak, hogy ő neki fia született, mely kihiresztelés ilyen

+furfanggal szokott végbemenni. Összefogtak valami tíz kutyát a

+karámokból, s azoknak a farkára kötöttek két zsindelyt: azokra a

+zsindelyekre felirták egyfelől minuskel betükkel, másfelől székely

+irásjegygyel, hogy milyen öröm esett Opour Szilamér házatáján; akkor

+aztán elbocsáták az ebeket, jót húzva rájuk az ostorral. A mint aztán a

+futó kuvasz meghallotta a farkához kötött két zsindelyt csörömpölni, azt

+gondolta, az ördögök szekere csörtet a nyomában s elkezdett uszúlni

+világtalan világba; míg valami faluba nem ért: ott elfogták, elolvasták,

+mi van a két zsindelyre irva, s aztán megint odább eresztették, hadd

+vigye a szomszéd faluba a hirt. Így hordták azok aztán el az örömhírt

+hetedhét országba! Bizonyosan megtudta ezt a hirt a négylábú hirmondók

+utján maga Mike Sára asszonyom is. Csakhogy az izenetnek a kelet helyét,

+azt nem mondta meg neki a komondor.

+

+Hej jó dolga volt valami hét napig bölénynek, dámvadnak: Szilamér nem

+kergette őket; otthon ült: azt leste, mit beszél az «ember?»

+

+Hetednap estéjén, (szép derült alkony volt!) a mint a leáldozó nap

+végsugara végig sütött a nyitott ablakon át, Imola ágyáig, egészen

+bearanyozta az anya és gyermek orczáját: olyan volt az, mint a kinyilt

+rózsa a maga bimbójával; Szilamér egészen el volt veszve az ő

+nézésükben. Se látott, se hallott. Odakinn a várkapu előtt ugyan fútták

+pedig a kürtöt; s azután egész csapat lovas dübörgése hangzott a

+csapóhidon: nem ügyelt ő arra. A nyitott ablakon át pávaszem-pillangók

+repültek be a szobába; a kis gyermek sikongatva kapkodott feléjük

+parányi kezével: rájuk ismert talán? régi játszótársak abból az időből,

+a mikor még neki is szárnyai voltak. Szilamér a gyermekben

+gyönyörködött, Imola meg Szilamér arczában, s a mint így az alkonysugár

+az egyik arczra, az meg a másikra, a másik meg a harmadikra vetette a

+mosolygó verőfényét, hát abból olyan ragyogás támadt, a milyennel csak

+Isten veszi magát körül.

+

+Nem csoda hát, ha csak akkor vették észre Rapsonné asszonyt, a mikor az

+már ott állt az Imola nyoszolyája fejénél és megszólalt. Be is volt

+bugyolálva nagyon a szeméig, meg a szájáig patyolatkendőkkel, mert az

+esteli harmattól nagyon őrizte magát.

+

+– Jaj! jaj! Mit csináltok, boldogtalan népek!

+

+Ezzel a rikácsoló szóval üdvözlé «adjon Isten» helyett a boldog

+révedezőket.

+

+De egyszerre el is mult minden ragyogás mind a három arczról: még a nap

+maga is, mintha szintén megijedt volna a vén tündértől, egyszerre

+elrejté magát a hegy orma mögé: Imola, az ösztön borzongásával takarta

+el a kis fia fejét a két tenyerével; Szilamér meg pogány babonás

+szokásból dörmögé a foga között: «tüske a talpadba!», a mit voltaképen a

+boszorkányok ellen volt szokás kimondani, de a mit megtartottak a vadász

+emberek is, mikor cserkészetre indulva, legelébb is valami banyával

+találkoztak.

+

+Rapsonné pedig folyvást kiabálva, «de mit tesztek? mit csináltok?»

+rohant az ablaknak; még azt hitték, ki akar rajta repülni s egy cseppet

+sem csodálkoztak volna, ha a mankóját a térde közé kapva ellovagolt

+volna rajta a levegőben. Azonban csak be akarta tenni az

+ablakszárnyakat, a mik jó vastag üvegből készült s ólomkarikákba foglalt

+táblák lévén, egyszerre homályban hagyták a szobát. Aztán jött csak

+vissza nagy zsémbeléssel.

+

+– De hova gondoltok? A míg meg nem újul a hold, nem szabad meglátni a

+napsugárnak az ujszülött arczát, mert megveri a ragya! S gyertya sem ég

+az asszony ágya mellett! Micsoda gondatlanság ez! Mindjárt jön a Kamor

+tündér a téglázó vassal, a mint azt látja, hogy nem ég a gyertya a

+betegágyas asszony nyoszolyája mellett.

+

+Szilamér szaladt a kandallóhoz gyertyát gyújtani.

+

+– Ne abba a vasgyertyatartóba! Keress rezet! Oh milyen élhetetlenek az

+ilyen fiatal házasok! Vasat nem szabad az asszony közelébe hozni: még

+csak egy varrótűt sem szabad neki a kezébe venni, a míg a hat hete le

+nem tel. Ellenben egy tikmont kell neki a vánkosa alá tenni; a

+kicsikének meg egy szál veres selymet kötni a lábára, a nyakába meg egy

+violagyökeret. Oh be tudatlan nép. De jó, hogy ide vetődtem hozzájuk!

+Még elpusztitanák magukat nálam nélkül. Így ni! Fordítsd meg Szilamér

+öcsém azt az ágyat, fejjel legyen az ablak felé az asszony, gyermek.

+Külömben holdas lesz belőle, ha a holdvilág rá talál sütni. Hát nincs

+javasasszony körülöttetek, a ki erre megtanítson?

+

+Szilamér ijedtében megtett mindent, a mit Rapsonné parancsolt. Az ágyat

+is megfordítá, az égő gyertyát is odahelyezte melléje arra az

+asztalkára, a min mindenféle drágalátos főzemények álltak csodajóságú

+füvekből, miket a jó Gidula nénő készített Imola számára; de a mikkel az

+elfelejte élni. Rapsonné mind sorba kóstolta, szagolta valamennyit s

+itéletet mondott fölöttük; ez jó, ez sem árt, ez az ezeraranyos fü! ez a

+szívkinyitó, de csak a virágját kellett volna megfőzni, nem a levelét

+is; de hol maradt a tetemtoldó fű! attól ered növésnek a gyerek; hát a

+boldogasszony tenyere? Azt ugyan a pogányok nem ismerik. No majd én adok

+belőle. Hoztam én magammal eleget.

+

+Ez alatt elhelyezkedék abban a karosszékben, a mit Szilamér tolt oda a

+számára.

+

+A nénémasszony tovább zsémbelt:

+

+– De ugyan hová gondoltál, hogy kinyisd az ablakot naplemente után? Az

+kell, hogy bejöjjön a büdi boszorkány, elcserélni a gyerekedet,

+elváltani a magáéval? Akkor aztán majd tarthatnád a kandallóban a tűz

+fölé, hogy adja vissza a tiedet, mert külömben az övét a tűzbe dobod.

+Ilyenkor ólálkodnak legjobban a boszorkányok az újszülött gyermekek

+körül, a míg azok vagy vizen, vagy tűzön fel nincsenek avatva, akár

+keresztyén, akár tuhudún szokás szerint. Ahol ni! Mit mondok? Már ide

+benn is van a szobában a boszorkány!

+

+Mind a ketten, az apa is, az anya is egyszerre a nénémasszonyra

+tekintének: elég nagy ostobasággal; mert hisz ő nem saját magára

+példázott, hanem arra a nagy pávaszemesszárnyú pillangóra, mely ott

+keringett a szövétnek lángja körül, s a mit repkedése közben

+szerencsésen le is sujtott a mankójával, s aztán kezébe ragadva, kitépte

+neki a szárnyait, a fejét; «hej te rossz boszorkány! Körmömre kerültél,

+nesze neked!» s azzal a darabjait a kandallóba dobálta. A kis gyermek

+erre elkezdett sirni: ő bizonyosan meghallotta a halálrakinzott

+játszópajtásának a jajszavát, a mit már a durva földlakók vastag fülei

+nem hallanak meg. A gyermek ordított, kapálózott.

+

+– Huh be csunya vagy, pih de rút! mondá Rapsonné a gyermekre; de a

+mellett édeskésen mosolygott az anyja szemébe. Így kell ám a gyermeket

+dicsérni; mert a ki azt mondja a kis gyermekre, hogy «jaj de szép», az

+megigézi: az olyan ellen ki kell köpni. Rút gyermek vagy!

+

+Az aztán eldugta az arczát olyan helyre, a hol jó volt neki.

+

+Rapsonné asszonyom pedig elhelyezkedett szépen a karszékben, a cselédjei

+vánkosokat hoztak utána s azokkal a hátát meg a lábait felpoczkolták.

+

+– Noh, édes hiveim, ennek ugyancsak örülök, hogy így beteljesült minden

+kivánságtok. A mint megtudtam ezt a nagy örömöt, mindjárt repültem is

+hozzátok. Utba ejtettem az édes apátokat: annak is elmondtam, hogy

+milyen nagy ünnep van a családjában. Hejh de nagyot ugrott a jó öreg.

+Mindjárt azonnal ökröt süttetett, s vár benneteket a radinára. Nagyon

+lelkemre kötötte, hogy csak siettesselek benneteket. Még ma akarja a kis

+porontyát látni.

+

+Imola és Szilamér nagy szemekkel bámultak egymásra. Hát ez azért jött

+ide látogatóba, hogy rögtön kitegye a szűrüket innen? Imola nem magáért

+aggódott: ő erős, egészséges vérű nő volt: nem szokása a kényeskedés; de

+a kis gyermeket féltette az éjszakai uttól.

+

+– De hát most mindjárt elmenjünk alkonyat után? kérdezé szepegve.

+

+– Oh ilyenkor nyáron hosszú az esthajnal, drága szép holdvilág süt; én

+magam is mindig éjszaka utaztam, akkor langyos hűs a levegőég; a

+fülemilék olyan szépen hangicsálnak minden bokorban; a fű között úgy

+világít a sok fénylő bogár, mint a csillag hamva. Aztán az apátok

+megigérte, hogy fele uton elétek jön Bálványos várából, fáklyás

+kisérettel; ott fog rátok várni már a Lobogó forrásnál. Oh édes

+szivecskéim, bizony olyan nehezen eresztelek el benneteket innen, mintha

+a saját édes gyermekeim volnátok; de már a minek meg kell lenni inkább

+ma legyen meg, mint holnap. Itt nem is volna már helyetek, mert én nekem

+sok a cselédnépem. Azok se hálhatnak egymás hátán a ti pereputtyotokkal.

+Az is megeshetnék, hogy az én kigyóm éjszaka el találna látogatni a

+gyermekágyas asszony nyoszolyájába s ő megijedne tőle.

+

+Imola már is megijedt.

+

+– Készüljünk az útra! mondá Szilamérnak, fektéből fölemelkedve, s maga

+is azon kezdte a készülődést, hogy a kis gyermekét bekötözze gyöngéden,

+gondosan a puha pólyába.

+

+– Hiszen az asszonyka a kis gyermekével igen jól fog utazhatni az én

+gyaloghintómban; az egyik zsellyémet odaadom neki, helyezze el magát

+benne: mintha ágyban volna; még alhatik is ottan. Nagyon jó helye lesz!

+

+– Jobb helye lesz neki az én ölemben! Vágott oda nagy nyersen Szilamér.

+

+Biz őtet egy kissé elkedvetlenítette az, hogy ilyen rögtön el kell neki

+hagyni ezt a tanyát. Úgy megszokta már itt, a hol minden napja csupa

+boldogság volt. Aztán ilyen rögtön éjszakai útra kelni lábbadozó

+asszonynyal, gyermekkel. Aztán visszamenni Bálványosvárába, a hol még az

+apja parancsol, s a Zsombor öcscse ortályoskodik vele (még nem tudta,

+hogy meghalt). És még valami más is bántotta, marasztalta: a szive úgy

+húzott ide azokhoz az emberekhez, a kik megszabadítójuknak tekinték.

+Azonban hát Rapsonnénak teljesen igaza volt: ő ezt a lakást csak addig

+engedte át nekik, a míg magának szüksége nem lesz rá és most visszakéri.

+Ezért is ezer köszönet neki.

+

+Rapsonné pedig, hogy még jobban siettesse az útra készülésüket, elővette

+a legsikeresebb módját az elriasztásnak, elkezdett egyszerre nyögni,

+jajveszékelni; jaj ez a ballábam, jaj a féloldalam! Ez a gonosz zsába!

+Mintha késsel hasogatnák. Jaj, mikor így rám jön ez a kinzás, azt

+hiszem, hogy nem érem a reggelt! Leányok! Leányok! Hol van a zabos

+tarisznya? Hol az ezer virágos égett vizem? Hol a tárkonyeczet? Mindjárt

+elkárhozom.

+

+Ez elől csakugyan szökni kell.

+

+Ezenben megszólal ott lenn az udvaron a szokott estéli zsolozsmája a

+hazatérőknek:

+

+  «A mélységből kiálték hozzád én Uram

+  Hallgasd meg az én szavam!…»

+

+Rapsonné asszonyom torkában egyszerre bedugult a jajgatás erre az

+énekhangra: «hát ez micsoda ének odakinn? Miféle barátok virginálnak

+itten?»

+

+Ha nem ismerné az ember olyan jól Szilamért, s nem tudná felőle, hogy

+milyen tiszta, őszinte, ravaszság nélkül való lélek lakik benne, bizony

+azt hihetné felőle, hogy aligha nem járult a feleletéhez vagy egy

+nehezékre való abból a székely furfangból, a mivel a góbé egész ártatlan

+képpel tud elmondogatni olyan közönbösnek látszó dolgokat, a miktől az,

+a kinek mondva vannak, a bőréből ugrik ki ijedtében.

+

+– Hát bizony! édes nénémasszony, ezek oda alant, a a kik a maguk módja

+szerint dicsérik az ő Istenüket, nem egyebek, mint azok a szerencsétlen

+bélpoklosok, a kik a világi társaságból ide az erdőkre kiűzettek, s a

+kiket én aztán egyenkint ide hordogattam, itten ápolgattam; a feleségem

+azt mondta, hogy ez olyan cselekedet volt, a mely a mennyországra ad

+érdemet. Most már majd itt hagyom a te kegyelmednek e jámbor népeket,

+ápold őket tovább s vedd át a mennyországhoz való igazamat.

+

+De úgy meggyógyult erre a szóra Rapsonnénak mind a két lába egyszerre,

+hogy mint a kurta kigyó, úgy ugrott ki a karosszékből.

+

+– Micsoda? Te bélpoklosokkal töltötted meg az én kastélyomat? Oh te

+Isten nélkül való pogány. Nem is telhetett ki ilyen ördöngösség mástól,

+mint egy Krisztustagadó tuhudúntól! Eddig is hat ördöggel jártak a

+pogányok: Guta, Fene, Mirigy, Csoma, Dobrocz, Kék-kelevény s most ez

+idehozza közéjök még a Bélpoklot is, hogy kilegyen a hetes szám!

+Leányok, cselédek! Hej! vaslapátot tüzesítsetek, eczettel füstöljetek,

+köménymagot, tömjént égessetek! Semmit a földre le ne tegyetek, a mi

+batyut elhoztatok! Ki innen a pokol birodalmából, a döglelet verméből!

+Ki ebből a Zsodoma-Gomorából! Tűz maradjon utánam!

+

+A nagy ijedtségtől úgy ugrált Rapsonné, s úgy hadonászott a két kezével,

+mintha a szent Vida-táncz rohanta volna meg.

+

+Szilamér odalépett felé, hogy megengesztelje; de Rapsonné neki fogta a

+mankóját két kezével, mint valami dárdát s azt a harmadfél fogát

+rávicsorítva, neki acsarkodott.

+

+– Hozzám ne közelits, te bélpoklos pogány; te istentagadó filiszteus!

+Itt maradhatsz már a nőstényeddel meg a kölykeddel együtt ebben az

+elátkozott várban; hogy szakadjon rád, mikor legvigabban tánczolsz!

+Elharácsoltad tőlem ördögi ravaszsággal, a Tiburcz váramat, hogy soha

+bele ne jöhessek többet. Égj meg benne egész czudar pereputyoddal

+falkástul! Engem nem lát többet ez a gyehenna-birodalom! Így foglalja el

+a háládatlan veréb a fecskefészket, a hogy te elfoglaltad az én váram.

+Tied lehet már ez az egész erdőm, szaladgálhatsz benne: hogy kergessen

+meg a bolygó lidércz, ökleljen meg a vad bölény, marjanak meg a

+farkasok. De legjobban megmarjanak azok a fene bélpoklosok, a kiket ide

+gyűjtöttél: háládatlansággal fizessenek érte! Vigyetek ki innen!

+

+Két leánycselédnek úgy kellett az asszonyukat a karjaikra emelni, mint a

+hogy a «gólya viszi kis fiát» a gyermekjátékban; nehogy a talpai azt a

+pallót érintsék, a mit e bélpoklosok léptei megfertőztettek.

+

+Még az ajtóból is visszafordult, Szilamért lepocskondiázni válogatott

+pogánynevekkel; a miken az utoljára nevetett.

+

+Ime az a jutalma tehát már megvolt ezen a világon a bélpoklosok

+ápolásáért, hogy nem kellett éjnek éjszakáján neki indulnia, lábbadozó

+feleségével és gyönge kis gyermekével a nyaktörő útnak és sötét

+erdőknek, a hol ilyenkor az igaz, hogy nagyon szépen énekelnek; de nem a

+fülemilék, hanem a farkasok.

+

+

+

+

+AZ EL NEM OLTOTT TŰZ A KANDALLÓBAN.

+

+Ment volna hát már a Tiburcz várából Rapsonné asszonyom, ha el nem

+állták volna az útját a bélpoklosok; de azok oda térdepeltek szokás

+szerint karélyban a garádics tornácza elé, s ottan végzék esteli

+ájtatosságukat. Senki pedig hozzájuk nyulni nem mer vala, hogy ellökje

+őket az útból. A fehér kámzsás csuha minden részét a testüknek bőven

+takarta: mert a bélpoklosoknak meg van tiltva az arczát, vagy a kezét

+világi ember előtt valaha feltakarni.

+

+– Oh édes cselédim: ti jámbor Lázárok, rebegé Rapsonné asszony a hideg

+láztól vaczogó állal. De nagyon teli van a ti torkotok áldással. Bizony

+nagyon szánlak benneteket, ti szegény Lázárok. Nesztek, ime alamizsnát

+adok; vegyétek el az Isten nevében.

+

+Azzal kilencz ezüstdénárt vőn elő az oldalán függő tarsolyából s azokat

+kiosztá az előtte térdeplő nyomorultak között; még pedig olyan elmés

+módon, hogy a mankójának a vége el levén hasadva: ebbe a hasadékba

+szorítá bele a vékony ezüstpénzeket s úgy nyújtá azokat a szegényeknek,

+a kiknek azt viszont nem volt szabad puszta kézzel elvenni, hanem

+mindegyiknek a csuhája ujjához lévén varrva egy keztyű, abba dugott

+kézzel nyulhattak az alamizsna után. Innen maradt fenn az a közmondás:

+majd megtanítlak keztyűbe dudálni!

+

+A Lázárok azonban még erre sem tágítottak; de még jobban hálálkodtak

+versekben.

+

+Rapsonnénak erre valami jutott eszébe, a mivel magát is kiszabadíthatja

+a pokol tornáczából, másokat pedig egészen belemárthat a csávába.

+

+Elkezdett ő is kegyesen sopánkodni.

+

+– Óh ti jámbor Lázárok: bizony nem hiába rángatjátok az angyalok

+kantusát a ti hálálkodástokkal; mert ugyan jó helyre hozott benneteket

+az örd… vagy mit mondok? szent Lázár apátok. Jaj de áldott jó uraság ez

+a ti pártfogó gazdátok; mintha nem is tuhudún volna, de maga a köpönyeg

+szabdaló Szent Márton volna; hát még a felesége, az igazi keresztyén

+asszony: a ki maga fonta, szőtte, szabta a ti kantusaitokat. Tudom, hogy

+tűzbe-vízbe mennétek érettük, ha megtudnátok, hogy valami nagy

+veszedelem fenyegeti őket. No hát tudjátok meg. Bizony nagy csapásra

+vannak az ő fejük fölé emelkedve igen súlyos kezek. Holnap lesz

+Szent-Lőrincz napja; ma van az éjjele. A mikor, tudjátok, Szent Lőrincz

+tüzes könyei hullanak az égből. Szent Lőrincz könyei nekünk; de a

+tuhudúnoknak a csillaghullás a tűzeloltó, új tűzgyujtó ünnepet jelenti.

+Holnap az Opour Szilamérnak is fel kell menni Bálványos várába, mert

+neki is új tüzet kell hozni, a marháit a tűzön átterelni és a mi fő

+dolog, az újszülött fiát a tűzön felavattatni. Mert ez a gyermekcse csak

+félig keresztyén: az anyja után; az apja felől pedig pogány. A vén Opour

+Kevend pedig felfogadta két fia holttestére, a kik mind a ketten Imola

+miatt estek el a harczban, hogy ha ennek az asszonynak fiugyermeke

+születik, ő annak az arczát a tűzfelavatáskor úgy elcsufittatja a

+billogós tüzes késével, hogy abba soha asszony bele ne szeressen; világ

+ijesztője legyen, pogánynak maradjon. Ez vár arra a kis ártatlan

+csecsemőre holnap. A Mike Sára asszony pedig ezt nem tudja; mert ha

+tudná, hogy a leányának fia született, bizony kiadná a parancsolatot az

+Andorás fiának, a ki az átjáró várban lesi már nyugtalan, hogy mikor

+üssön rajtuk a bálványosvári pogányokon? hogy rohanja meg a várukat,

+ragadja ki a pogányok kezéből, kárhozat torkából az ő kicsiny unokáját.

+Azonban ha Mike Andorás megtudná ezt, bizony nem is várná, hogy az anyja

+parancsoljon neki; de magától neki esne Bálványos-vár kapujának, s

+betörné erővel, úgy szabadítaná ki az áldott szent hugát, meg annak az

+ártatlan gyermekét. Ha tehát ti olyan nagyon szeretitek azt a ti jóltevő

+gazdátokat, meg annak az angyali hitvestársát; s ha olyan nagyon

+kivánkoztok Isten országára érdemesnek lenni, semmi jobb dolgot el nem

+követhettek, mint ha most azonnal neki iramodtok, megvinni ezt a hírt

+Mike Andorásnak az átjáró várba, a miben tudósok vagytok. Ezért

+bizonynyal ő tőle mind aranypénzt kaptok!

+

+De már az utolsó szavakat nem hallották a Lázárok, mert egyszerre mind

+felugráltak s futottak ki a kapun; neki a meredek hegyoldalnak, mintha

+egymást űznék; nem válogatva az utat, hanem ugrálva szikláról-sziklára;

+az elátkozott haláltornáczán keresztül, a hol még vad sem jár; a merre

+legegyenesebb az út az átjáró vár és a Bara mezeje felé.

+

+Szilamér a vár ablakából látta ezt a futást.

+

+– Nézd! A Rapsonné megbolondította a Lázárainkat, úgy futnak hegynek

+alá, mint a kiket a gersei ördögök űznek.

+

+Rapsonné pedig nagyot nevetett utána, mikor ezeket ilyen szépen szélnek

+bocsátotta. Lesz ebből haddelhadd! Holnap az Opourék, meg a Mikéék

+egymásnak a vérét fogják inni! Az lesz a derendóczia! Fel nem tartja ezt

+már semmi világi hatalom.

+

+Most már mehetett ki a várból. Ott nem maradt volna éjszakára még azért

+az ördögért sem, a kinek kötelessége «deli ifju legény képében»

+megjelenni. De elébb megvárta, hogy sós hamuval, büdöskővirággal

+behintsék előtte a kapualját s a felvonó hidat, a min a bélpoklosok

+keresztülmentek; csak azután vitette ki magát, két szolgálója nyakába

+kapaszkodva.

+

+Mikor aztán kinn volt, akkor odakinn a porondon leterittett egy kerek

+tevebőr-szőnyeget és arra állt rá.

+

+Erről a «szigetről», a hol ő neki magának nem árthatnak a felköltött

+gonoszok, meghagyá a hétszeres átokkal a megutált várát:

+

+– Czudar, undok, pokoltanya! Sodoma, Gomora, Gyehenna, Koponyavár!

+Rajtad hagyom balkézi áldásom! Tűz porrá égessen, föld gyomra elnyeljen,

+tüzes istennyila beléd lecsapkodjon, éjjeli kisértet rajtad végig

+járjon, a befaló kenyér benned kővé váljon, éles kés, nyil, fegyver

+gazdájának álljon, halálmadár rólad soha el ne szálljon!

+

+S azzal hét kavicsot felszedve a balkeze markába, háttal a várnak

+fordulva, odahajítá azt a háta mögé, s aztán a tevebőrszőnyeggel együtt

+fölemeltetve, úgy viteté magát a zsellyeszékéhez.

+

+– Siess! míg nem jönnek! (Tudniillik azok a rosszlelkek, a kik ez átkok

+végrehajtására előhivattanak.)

+

+Mégis megérkeztek pedig; egy jött csunya nagy dongó bogár képében, a

+másik mint czikázó denevér, a harmadik mint szürkébe öltözött éji lepke,

+a negyedik mint suhogó bagoly: mind őt repkedték körül nagy

+átalkodottan.

+

+– Gyih előlem! Hess utamból! Ribancz fajzat! Lidércz-kotlás!

+Patvar-kisze! Tündelevény! Rézorrú bagoly! Pusztuljatok dolgotokra! Nem

+ismeritek már az ostoromat?

+

+Azzal leoldva derekáról a háromrét odafont kigyót, s azt a fejénél

+megfogva, nagyokat pattintott a farkával, mint egy csordahajtóostorral a

+levegőben, szétverve a pokol szárnyas népét maga körül, míg a cselédjei

+beültették a gyaloghintóba s aztán ketten két felől hajtották pávafark

+legyezőkkel előle az éjszaka rémeit, a mik az éjjel későn utazókra

+leskelődnek. Úgy ment késő éjjel az útjára.

+

+* * *

+

+Bizonyára a vén tündér nem szokott hiába átkozódni. A kit ő rontó

+szavakkal meghagyott, megérezte az azt.

+

+Alig távozott el csörtető kiséretével Tiburcz várából, a midőn nyomban

+két jövevény garaboncz kezdett el éles sípjával fütyölni a várkapu

+előtt. A mint beereszték, s odabocsáták őket Szilamérhoz, ez mindjárt

+rájok ismert. Ezek a Gyulának (a tűzgyujtó papnak) a garabonczai.

+

+– No, fiam, mit hoztál? kérdé az egyiktől.

+

+– Én semmit sem hoztam. De vinni akarok. Holnap lesz tűzáldozat napja,

+ó-tűzoltás, új-tűzgyujtás szere. A Gyula elküldött, hogy vigyük fel

+vaskondérban a tavalyi tüzet, mind egy szikráig Tiburcz várából;

+reggelre ott legyünk a tűzhalomnál.

+

+– Hát te másik, mit hoztál?

+

+– Én már csak hoztam valamit. Itt van a rováson. Maga a rhabonbán

+faragta rá.

+

+S ezzel átadott Szilamérnak egy singnél hosszabb mogyorófa pálczát, a mi

+négyszögletűre volt megfaragva, s aztán mind a négy oldalára egy-egy sor

+székely betű volt felmetszve; a miknek összességéből Szilamér

+megtudhatá, hogy atyjának az akaratja szerint holnap ott legyen

+újszülött gyermekével együtt Bálványos-várban a tűzhalomnál, hogy az új

+tűz fölött magzatát igaz tuhudún hit szerint a billogos felavassa.

+

+Szilamérnak úgy jött ez az izenet, mintha jeges vízzel öntötték volna

+végig a hátát. Nagyon alá kezdett hajolni a feje tőle.

+

+A vaskondért megtöltötte a háznál levő tűzzel.

+

+– Mindenünnen kiszedtétek a tüzet? kérdezé a garaboncz. Kályhából?

+kemenczéből? pestből? kandallóból? katlanból? tűzhelyből?

+

+– Az én tüzem mind itt van. Felelt Szilamér és annyiban igazat mondott,

+hogy a felesége szobájában levő kandallónak a tüze nem az övé volt,

+hanem az asszonyáé. Azt csak nem olthatta ki.

+

+De a garaboncz észrevette, hogy ott egy ablak világít, s kérdést tett

+miatta.

+

+– No igen felelt Szilamér, ott a szövétnek ég a gyermekágyat fekvő

+asszonyom mellett.

+

+– Az pedig szükséges, hogy égjen; helyeslé a garaboncz. De el ne

+felejtsd uram azt is kioltani holnap hajnalban; mert különben nem

+gyullad meg az új tűz.

+

+– Bolond nélkül is tudom. De ne bizzátok a tűzkereket a két öcsémre,

+mert azok nem gyujtják azt meg.

+

+– Bizonyára a tűzkereket nem gyujtja meg a te két öcséd, uram.

+

+A garabonczoknak meg volt hagyva, hogy Szilamérnak el ne fecsegjék az

+öcscsei halálát.

+

+Azok elloholtak a rúdrafűzött vaskondérral, a miben a Tiburcz-vári

+parázs volt felhalmozva, mikor bementek vele az erdők sötétjébe, azt

+hihette, a ki látta, hogy két manó visz izzó gömböt a vállán.

+

+Szilamér visszament a feleségéhez, kis fiához, megcsókolta az arczaikat:

+«aludjatok csendesen.»

+

+Aztán kiment a vár lonkájára, mikor már az egész vár álomnak eredt, s

+ott járt fel s alá magában egyedül.

+

+A nagy virrasztás éjszakája ez a tuhudúnoknál. A régi emlékezet

+felébredt a szivében s ellopta az álmot a szemeiről.

+

+A nap leáldozott már a hegyek között, s a Szent-Anna taván és a mély

+völgyek közt sötét este volt már, de a Hargitán túl egy hegyszakadékból

+még odatűzött a lehanyatló nap a sík láthatárról Bálványos-várára,

+tűzszínűre festve a ködös erdők mélyéből kiemelkedő hatalmas ormokat;

+maga az istenek tornya úgy ragyogott messze, mintha egy eget támogató

+tűzoszlop volna. Lassankint elhalaványult az is, mind jobban borongva

+visszahanyattlott a ködös sötétségbe, még az aranynap képe a torony

+tetején is fekete lett végre.

+

+Az elsötétülő égen megjelentek halkan a csillagok, előbb az örege, majd

+az apraja is. Az ősmagyar világban mindannyinak neve volt, ismerték.

+Egész tudomány volt az. A keresztyének naptárában nincs annyi név

+fölirva, mint a mennyi volt feljegyezve a tuhudún égen. Azokra

+tanították az apák a gyermekeket.

+

+Szilamér a vár erkélylonkáján, a kőpárkányra ülve nézegette az ismerős

+csillagzatok jöttét és lementét. Az egész égboltozat megelevenedett

+előtte, mint egy járatos tartomány.

+

+Az egész vár aludt már; de a csendes éjszakának ott künn a vadonban

+saját neszei vannak.

+

+Mikor az utolsó emberfujta hang is elenyészett már, a bálványosvári

+csillagüdvözlő tárogató dal, akkor az éj maga kezd el beszélgetni a

+virrasztó emberhez. Valami borzong végig a tájon, mint egy végtelen nagy

+sóhajtás; szellő volt talán, mely a fák sudarain végig fuvalt, vagy tova

+rebbenő tündér (a szélanya), a kinek a palástja általsuhant rajtuk, a

+csillagos feketekék magasságból emberkiáltáshoz, harsonaszóhoz

+hasonlatos hangok felelgetnek össze; éjjeljáró hattyu, daru,

+vadlúd-csapat száll talán odafenn? Rejtelmes búgások támadnak a

+völgyből, mintha a föld maga álmában beszélne; pedig talán csak a

+bölény, meg a névtársa, a bölönbika, a gázlómadarak legkisebbje,

+álmatlankodik ott? Távol gyermeksiráshoz hasonló hangok keletkeznek

+itt-ott, hogy az ember szive majd megesik rajtuk; pedig talán csak a

+hiúz nöstény hivogatja párját. Majd megint egyszerre százszoros ormótlan

+ordítás kardala rivall fel, mintha pokolkürtőin kiszabadult ördögfiuk

+acsarkodnának fel egy jelszóra; dámvadat felverő farkascsorda lesz az. A

+csörtetés elhangzik a völgyben. Néha valami csattanó robaj dörömböl fel

+a rengetegből; korhadt faóriás dőlt ki a tövéből. És folyton-folyvást

+hangzik közben a két testvérpatak, a Zsombor és Bálványos zuhatagjainak

+éjjeli zenéje, mintha tündérkezek vernének ezerhúrú hárfát, hogy legyen

+zenehang, a mihez a Mohos bürüjén az éji lobogványok, a tüzes millingek

+kisértettánczukat egyre járják.

+

+S e sok éjjeli hang mind Szilamérhoz beszélt.

+

+«Elhagytad már félig őseid vallását: megtagadtál minket, régi isteneket;

+a kik vezéreltük a te dédükeidet, hirben, dicsőségben; a kik Etelének

+kezébe adtuk a Hadur kardját. A kik népek romlásából, vérengző

+harczokból a kis székely nemzetet biztos menedékbe elvezettük,

+megtartottuk. Nem voltunk-e neked édes isteneid? Csak te neked és a te

+népednek. Nem olyan istenek, a kiket minden nemzet magáénak foglal, s

+egymásra igérget a pártfogásukért: «engem szeress jobban!» Mikor harczba

+keverednek, úgy hivogatják egymás ellen a közös Istent: «Ne amannak

+segíts! hanem nekem! Nézd, én czifrább oltárral magasztallak fel, mint a

+másik!» A ki midőn az egyik népének orczáját mutatja, addig a másiknak

+hátat fordít. Mi egyedül csak a magyarok istenei vagyunk; senki más

+bennünket áldozataival meg nem vesztegethet. Mindig közel vagyunk:

+mindig ti veletek. Kihez menekültök, ha minket elhagytok?»

+

+A csillaghullások éjszakája volt ez; minden pillanatban aláfutott

+egy-egy. Mintha mind megannyi sulyos szemrehányás hullott volna Szilamér

+fejére: «látod, én nem sajnálom az én csillagaimat leszórni az égből és

+te megtagadsz engem a veszendő parázsban, a mit megtartogatsz! Egy

+sápadt asszonyért, meg egy nyifatag gyermekért!»

+

+Egy-egy pillanatban egész raja a csillagoknak lövellt szerte, egy

+góczból eredve, mintha egy istenkéz tele marokkal hajítaná őket alá, a

+világ minden sarkai felé elszórva.

+

+Ki cselekszi ezt odafenn?

+

+Az ismerős álló csillagok pedig valamennyien úgy pillogatnak színváltó

+ragyogásukban az égbámuló szemeibe, mintha mind azt mondanák: «téged

+nézünk, beléd látunk!» «A hetevény csillagzat» is feljött már, miért

+vannak azok heten?

+

+Egyszerre meg nagy robajjal megindul egy tüzes sárkány az égbolt

+mennyezetén fönn: feje, miként a holdvilág oly fényes; hosszú tűzfarka

+sziporkákra szakadó szivárvány; olyan robaj támadt jöttére odafenn,

+mintha ezernyi kelevézt vernének érczpaizsokhoz; kevély lassúsággal

+repül el keletnek, s mikor épen Bálványos-vár fölött súg el, ottan

+szertepattan, olyan robbanással, mintha az ég kárpitja hasadt volna

+ketté; a hosszú tűzvonal, a mit maga után hagyott, még soká világít az

+elfeketült égen. A fénytől elvakult szemnek úgy tetszik, mintha

+egyszerre minden csillag eltünt volna az égről s csak lassankint tér

+vissza a helyreálló sötétséggel a látása s akkor veszi észre, hogy a

+«hadak utja» (a tejut) sokkal fényesebb most, miként az imént volt.

+Csaba vezér harczosai vágtattak most végig rajta; új patkónyomaiktól

+lett fényesebb az út! De hát mi hozta őket ismét vissza?

+

+Éjfél után megszünik a csillaghullás egy időre; de az alatt

+meg-megvillan egyszer-egyszer az ég alja; mintha a lenyugodott napnak

+rossz álmai volnának, s valahányszor egyik oldaláról a másikra fordul,

+felpirkadna az ég széle.

+

+Szilamér azt érzé, a mi megjön, ha sokáig néz valaki a csillagok közé,

+hogy beleszédül az égbe.

+

+S ha oda beleszédül, mibe kapaszkodjék?

+

+A Bucses-hegy mögül egy fényszikra kezd kiemelkedni, előbb csak egy

+szikra, aztán egy sarló hegye; majd fénylő tűztorony, utoljára egy égben

+úszó ezüstcsónak, a fogyó hold.

+

+Minden ember szive érez valami magyarázhatlan örömet, mikor azt a

+csillagzatot feltámadni látja az égen, mintha minden emberi bánatnak

+enyhítője, minden kétkedésnek eloszlatója volna.

+

+Mikor Szilamér ezt az ezüstcsónakot ott látta maga előtt, eszébe jutott

+egy kép.

+

+Az a kép, a mit a torjai szentegyházban egy mellékoltáron látott. Egy

+felséges asszonynak az alakja, a ki egy mosolygó gyermeket tart az

+ölében, lábaival a fogyó hold csónakjában állva; köröskörül aranysugáros

+diadalfény veszi körül.

+

+Nézte, nézte soká azt az ezüst ivet ott az égen; ha nem jelennék-e meg ő

+neki is abban amaz asszony képe, a ki világosságot ad az emberek

+szivébe, hogy megértsék, mi külömbség vagyon az egy igaz Isten, a minden

+népek atyja, az örökkön élő és az ős-istenek között, a kik az ő népükkel

+együtt elmulnak? Addig nézte, addig nézte, míg a szemei lezáródtak,

+rájuk nehezült az álom.

+

+Csendes és jótékony álom. Nem verték fel a rossz rémek, még a hajnali

+tárogató kürtök rivallásai sem; csak az ébreszté föl, mikor egyszer a

+nevén szólítá egy édes, ismerős hang. Arra fölpillantott, s ime előtte

+állt az ég csónakából alászállt tünemény; egészen előtte; a szelíd

+jósággal mosolygó anya-alak, ölében a repeső gyermekkel, köröskörűl

+folyva aranyos dicsfénynyel, mint az oltárképen.

+

+De ez nem az égi alak volt, hanem a saját asszonya, körülragyogva a

+pitymalló ég aranybiborától.

+

+– Hajnal van! szép piros hajnal! suttogá a nő szerető mosolylyal. Nézd,

+mi már felkeltünk. Készen vagyunk az útra.

+

+– Micsoda útra? kérdezé Szilamér, álomkábultában.

+

+– Nem hallod a hivogató kürtszókat Bálványos várában?

+

+Szilamér nem hallotta, mert gyermeke mondott valami szót.

+

+Azt a szót kitalálni nagyobb kérdés, mint valamennyi papok égi

+homályokba rejtett bölcsessége.

+

+– Add ide ölembe!

+

+Azzal a karjára véve a kis fiát, összecsókolgatá annak két piros

+orczáját, s minden csókja után mondott neki az égtől szakadt emberke

+valami olyan szót, a mit megérteni fölér a próféták látásaival. És ő

+megértette.

+

+– Hát nem indulhatnánk Bálványos-várba? kész minden az útra sürgölé

+Imola.

+

+– Ma nem! kiálta indulatos daczczal Szilamér, s úgy szorítá magához

+gyermekét, hogy Imola megijedt tőle: azt hitte, agyon akarja szorítani.

+– «Ma nem!»

+

+S mikor a székely azt mondja, hogy «ma nem!» akkor ég-föld

+összeszakadjon is, az a nap nem olyan nap, a mely őt engedelmesnek

+lássa. Megölhetik, négybevághatják; de helyéből egy darabban meg nem

+mozdíthatják. Opoúr Szilamér nem viszi a fiát tűzön fölavatni!

+

+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

+

+Ez az egy szó pedig nagy végzet lett Bálványos-várára, és az egész őshit

+vallására nézve.

+

+Szilamér nem ment el a bálványosvári tűzáldozathoz. Imola kandallójában

+sem lett kioltva a tűz.

+

+Az pedig régi hit, hogy ha a «hivek» közül csak egynek a tűzhelyén

+maradt is a régi tűzből, az új tüzet nem birják lángralobbantani a

+kilenczfából faragott kerékkel a szűz legények.

+

+A horkázok kürtjei egyre riadtak Bálványos-vár ormairól. Szilamér csak

+leste, hogy mikor gomolyodik majd fel a nagy füst a tűzhalomról? a minek

+a Tiburcz-várhoz jól meg kellett látszani; de csak nem támadt az elő. A

+nap is delelőn volt már; pedig akkorra égni kell már az új tűznek: de

+még mindig se füsti, se lángja.

+

+Szilamér ott állt a vár ormán, a távol ködeiben elburkolt várra bámulva,

+a mely olyan messze látszott mostan esni. Nehéz nyári köd ülte el a

+tájat, a min keresztül Bálványos-vár úgy tünt fel, akár csak egy kék

+felhő, a sápatag ég alján elpihenve.

+

+Imola kitalálta, Szilamér min töprenkedik, azt sugá neki: «a tűz mind

+kialudt már a kandallóban is!» ő maga oltotta ki. Látta, hogy Szilamér

+nagyon búsul, megszánta az ő tuhudún hitét. Hisz ennek épen olyan

+szívnyomás az, mint ő neki volt az, hogy nem gyónhatott meg.

+

+Szilamér beszélő szemei úgy meg tudták ezt neki köszönni.

+

+Hanem késő volt már. Az új tűz csak nem lobbant fel Bálványos-vár falain

+belől.

+

+A délután is elmult, s az örömtüzek, miket ilyenkor a legények raknak,

+csak nem gyulladtak ki, a tűzkerekek, miket a hegyoldalon aláeregetni

+szoktak, nem kergették egymást. Olyan volt az egész Bálványos-vár,

+mintha már ki volna halva.

+

+S még mielőtt leszállt volna a nap, meghozta a kora éjszakát a zimankós

+vihar. Délről és nyugatról jöttek, tolakodtak a gomolygó felhők; olyan

+az alakjuk, mintha égtaposó óriások nyomulnának egymással megütközni.

+Ni, annak ottan ezüst sisak van a fején, arany taréjzattal, gömbölyű

+paizsát ni hogy tolja maga előtt. A másik ellenben haragos kék alak, tán

+Hunor vagy Magor, hosszú szürke szakálla úgy lobog utána, bakacsin

+palástjával fél eget beterít. Alatta aranynyal versengő szép

+világos-fehér alak repül uszályával, a sötétből kiválva, engesztelő

+tündér, tűzveres, vérpiros szörnyek útját állják, foszlányokká tépik.

+Villámkorbácsaikkal, lángpallosaikkal a szörnyü istenhősök egymásra

+sujtanak, felharsog az égbolt ádáz haragjuk szavától, s mikor

+összeölelkeztek, egymásba omlottak, sürű sötétség lesz, mintha éjjel

+volna, csak a villám fénye gyujt bele világot, s olyankor ez az egész

+világ sápadt-fehér lesz a fényben, mintha csak halottak birodalma volna.

+Végigrecsegnek egyik hegyláncztól a másikig az ég harsonái. Ezek itten

+Etele király kürtjei, amazok Hildebrandt és a Tronjei hős trombitái!

+Egyszer-egyszer végighasad a nagy lobbanástól a sötét égboltozat s

+messze mélyen belátni az égbe, egész fel a nap mezejére, a hol azok a

+ragyogó alakok ülnek mind csoportban: kürtfuvó Lehel, Botond a

+bárdjával, boszuállásban rettentő Vérbulcsu, ősz Álmos, Nemere, Árpád a

+honszerző, Kupa és Gyula az utolsó hősök, Thonuzóba a hős feleségével,

+az őshit vértanui, Zsombor is bizonynyal, de csak egy pillanatig tart

+megjelenésük. Az égi csatacsillag lecsapott a földre, hogy megrendült

+belé az egész hegy várastul, s lángjával meggyujtotta a legmagasabb

+szálfát a tetőn, az mostan fellobog magasra s fényt vet a tájra. Ni,

+hogy omlik alá a vér a felhőkből! A katalauni mezők harcza foly odafenn,

+vagy a nibelungi dal égi folytatása.

+

+Ekkor érkezett meg a hirnök Bálványos-várából Szilamérhoz, égi tüzön,

+hegyi vizen keresztül. Régi jó hadnagya volt az, Koppánd.

+

+– Mi hirt hozasz? kérdezé Szilamér a lábairól leroskadótól.

+

+– Mindent, a mi csak rossz. Egy szót se hallj tőlem, a mi a halálnál

+kedvesebb volna. Ma reggel az új tűz nem gyuladt meg: ez volt az első

+átok. Elfordult a tuhudúnoktól az Isten. És az alatt, a míg tüzünk nem

+volt, megtámadták Bálványos-várát a torjai keresztyének. Mike Andorás

+hozta ránk őket. A görögtűz koszoruit nem használhattuk ellenük, mert

+nem volt tüzünk, odatolhatták a vívótornyukat. A vashíd alatt nem

+gyujthattuk meg a kénköves aknát, hogy az ostromlók odafulladjanak, mert

+nem volt tüzünk. Ránk törték a kaput. Hát hiszen fegyver volt a

+kezünkben, négyen voltunk egy ellen, nagy erőnk volt velük szemben és

+mégis elbuktunk; le lettünk gázolva pocsékká téve, kivertek bennünket a

+külső várból, beszorítottak a belső várba, a honnan csak a pokol

+tornácza felé szabad még az út.

+

+– Kivertek benneteket Bálványos-várból! ordítá fel, szégyentől lángoló

+arczczal Szilamér. Kőfal mögül hajtott ki negyedrész ellenség!

+Valamennyi Opoúrt egy Mike Andorás! Hát a szíveteket asszonyoknál

+hagytátok-e?

+

+– Rém volt rajtunk, lihegé Koppánd. Az Isten elfordulása is beteggé

+tette a szíveinket, rémület, félelem kisért mindnyájunkat a harczba.

+Előre éreztük, hogy veszedelmünkbe megyünk. S mikor a kaput betörték

+ránk a keresztyének, legelől az ostromló hadak közt kilencz fehér ruhás

+kisértet rohant ránk, halotti köntösében, azon elijesztőn, a hogy a

+sírból fölkelének, arczaik fehérek, sírok férgeitől szörnyen elrutítva.

+

+– Az én bélpoklosaim!

+

+– A pokol hősei lehettek bizonynyal, mert a mint azokkal

+szembetalálkoztunk, elveszett a fegyvernek az éle a kezünkben; ha a

+buzogányomat akartam feléjük emelni, az olyan nehéz volt, mintha hordót

+emelgetnék rúdra tüzve, s ha meg a kardommal csapkodtam feléjük, az meg

+olyan volt, mintha nyakla szalmaszállal ütögetnék kőczölöpöt. Futott

+ezek elől, a ki csak embernek született. Eleven embertől én sem ijedek

+meg, de ki küzd halottakkal?

+

+– Az én bélpoklosaim! hörgé keservesen Szilamér, öklével ütve

+koponyáját. Megátkozott engem az a gonosz tündér. Ah! Miért nem voltam

+én ott?

+

+– Hisz ez volt a legnagyobb átok rajtunk, hogy te nem voltál ott

+köztünk; hogy nem volt velünk egy fiatal vezér, a ki a harczi népet a

+zürzavarban rendbe tudja szedni, szavával, példájával fellelkesíteni.

+

+– Hát az öcséim? Hát Zsombor? Hát Iszla?

+

+– Öcséid? Jó Szilamér. Rég otthon vannak már az ő ükeiknél az örök napos

+mezőkön. Iszla öcséd még Torján elesett, mikor te feleséget hoztál,

+Zsombor pedig elhullt, Mike Andorással harczolva az átjáró-vár lonkáján,

+el is temettük, szép tuhudún szokás szerint.

+

+– Öcséim meghalva? fuldoklá Szilamér, el-elakadozó szóval.

+

+– Bizony halva ők már. S ki őket túlélte, a ki megsiratta hét sebből

+omló vérkönyeivel, hős apád Kevend, az most ott fekszik a ravatalon!

+

+– Harapd el nyelvedet, hogy ne mondjon több ilyen átkozott hirt!

+

+– Pedig még nincs vége. Hátra a legrosszabb. Az, hogy tűz nélkül

+maradtunk (tűzhelyünk, szívünk is); az, hogy megverettünk, az, hogy

+ellenségünk birja már a külvárunkat, az, hogy két testvéred el van már

+temetve, az, hogy ősz apád is ravatalon fekszik, még mind nem a

+legnagyobbik átok. Annak a betetőzője az, hogy te nem vagy köztünk. A

+kevély győzelmes Mike Andorás most trombitaszó mellett fölkéri a várat,

+s tudva, hogy te nem vagy benne, se a feleséged, azzal fenyegetőzik,

+hogyha magunkat kegyelemre meg nem adjuk, fejünkre rontatja

+Bálványos-várát az Istenek tornyával együtt.

+

+– No hát ott találjon engem is e várban! rikácsolá Szilamér. Felmegyek

+eléje, s viszem magammal az asszonyom, gyermekem! S majd a kit legelől

+maga előtt talál, abban rám ismerhet, aranynappal melledző

+pánczélingemről, s kardom csapásáról! Készülj hát az útra, asszony!

+Feleségem. Villámlik a felhő, harsog az égdörgés! Így kel az utolsó

+tuhudún az útra. Ottan ég a szálfa! Égi tűz gyujtá meg. Itten van az új

+tűz! Fáklyákat gyujtsatok nála! Viszem magammal az ég lángját

+Bálványos-várába! Előre, a ki tuhudún! utánam, a ki még szeret!

+

+Imola bámulva látta a rögtöni nagy átváltozást Szilamér alakján. A bősz

+harag, a vakbuzgó pogány hit egyszerre erőt vett annak egész lelkén.

+Elkezdte a régi vérengző dalokat nagy harsogással énekelni, a mik mind

+az ős bálványistenek magasztalásáról szólnak, előhivatta a kürtöseit,

+megfuvatta velök a hosszu hársfakéregből készült, messze elrivalló

+kürtöket, a miknek a szava elhallik egész a Bálványos-várig, és azalatt

+felölté magára napbálványos pánczélját, feltette a ráró-madaras

+sisakját, előhozatta a harczi ménjét; kardot, kelevézt, buzogányt

+szedett a markába, s míg az ég villámait ontá, míg a zápor szakadt,

+odavágtatott a villámgyujtotta szálfához s maga gyujtogatta meg az

+istenadta tűznél a szurokfáklyákat, a miket követőinek szétosztott, és a

+közben folyvást hangzott a csatadala, a mivel népeit a végső

+kétségbeesett harczra fellelkesíté.

+

+Ez volt az utolsó fellobbanása az ősi tűznek.

+

+Imola szótlanul és engedelmesen követte férjét e végső halálos tusába,

+kis gyermekével együtt.

+

+Nagy erő az Isten szeretete, de még nagyobb a nők szerelme!…

+

+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

+

+

+

+

+AZ ELREJTŐZÖTT.

+

+Bálványos-várának két része volt: egy külvár, a mi tág körben foglalta

+körül a házakat, a mikben a tuhudúnok maradékai laktak. Ez a külső vár

+az utolsó pogány vezér, Gyula támadása után épült; a mikor a magyar

+király az őshit mellett fellázadt székelyeket behódította, a tuhudún

+hadnagyokat váraikból kizavarta, akkor mindazok, a kik fel nem vették a

+keresztséget, ide menekültek Bálványos-várába, a minek megvívását nem

+tanácsolta a vajda a királynak. Ellenben a bálványosiaknak is szép

+hegedűszóban tudtul lett adva, hogy a mit a váron belül cselekesznek,

+azért őket ugyan senki nem háborgatja, de a váron kívül mindentől

+őrizkedjenek, a mi a keresztyéneket megháborítaná. Ekkor építették a

+külső várat, a miben valamennyi tuhudún menekült háza bőven elfért,

+valamint a tűzáldozat halma. A menekült előkelők idejöttek kincseikkel,

+marháikkal. Ezt a külső várat, a hegy meredeksége miatt, épen csak a

+kapunak vezető útról lehetett megtámadni, a mi előtt egy mély akna volt

+ásva, a mi meg volt tömve kénkővel; ezen aztán egy vasrácshíd vezetett

+keresztül, úgy, hogy ha az ostromló ellenség a hidat elfoglalja, a

+meggyujtott kénkőnek a füstje úgy elbánik vele, mint a méhrajjal, a kit

+kifüstölnek.

+

+De még más titkos erővel is fel volt e kapu őrtornya ruházva. Mikor ezt

+építék, egymásután háromszor összedőlt a fal. Akadnak rosszlelkü

+emberek, a kik azt állítják, hogy a torjai keresztyének ásták alá

+éjszaka a falakat; olyan ostoba beszéd is hallatszik, hogy a

+kőműves-mester rosszul rakta le az alapköveket, de a ki igazlelkű ember,

+az bizonynyal tudni fogja, hogy ez az ördögök ravaszsága volt, a kik

+minden építkezésnél addig incselkednek, a míg az áldozatjukat meg nem

+kapják. Miért is a kőműves elvégre azt tette, hogy a saját feleségét

+falaztatta be a torony kőfalába, s attól fogva megállt a torony, mint a

+«Csala tornya». Most is mutogatják azt a hosszú, magas márványkövet,

+mely azt a fülkét jelöli a falban, a hová az áldozatul hozott menyecske

+be lett falazva. S ennélfogva ez a tornyos kapu nemcsak hogy az

+ördögöknek ellenállott, de minden emberi ellenségre nézve is

+bevehetetlenné lett téve.

+

+Annál nagyobb vala a bálványos-váriaknak a megrettenésük, a mikor ezt a

+kívül-belől erős tornyot egy nekiveselkedéssel elfoglalták a keresztyén

+atyafiak. A lehetetlenséggel volt az határos. Sokan azt állítják, hogy

+azért ment ez olyan könnyen, mivelhogy a székely a saját nemzetsége

+ellenében nem tud olyan jól verekedni, mint ha idegen nemzetbelivel

+akaszkodik össze; a kik közelebb találtak, azt mondták, hogy az

+előrohanó bélpoklosokat halott vitézeknek nézték, ez a varázs rontotta

+meg karjaik erejét; a legigazságosabbak pedig tudták azt jól, hogy az új

+tűz ki nem gyulladása okozta az egész veszedelmet. Elég az, hogy

+megtörtént s most már a tuhudúnok egész népe fel volt szorítva a belső

+várba, egy szikra tűz nélkül, étel, ital, szüleség nélkül, a mit mind

+elfoglaltak a keresztyének a hirtelenkezű ostrom alkalmával.

+

+De a hol a legnagyobb a kétségbeesés, ott van legközelebb a vigasztalás

+is. Még mielőtt a nap fáklyái jönnének, ime megérkeztek száguldozva a

+Szilamér fáklyavivői. Soha még a hajnal sugárfényét sem üdvözlé ember

+annál nagyobb riadallal, mint a bálványos-váriak az első két hirmondót,

+a kik az égből esett tűzzel megérkezének Tiburcz vára felől. Erről az

+egy oldalról volt még csupán hozzájárulható a büszke Bálványos-vár.

+Innen lehetett a megszállottak számára lábas jószágot felhajtani, innen

+a szent forrás kutfejéhez sziklába vágott hosszú lépcsősoron alászállni.

+

+A mint Szilamér maga is megérkezett, újra megszállta a lélek a tuhudúnok

+szívét; a csüggedést felváltá a harczi indulat, szörnyü riadallal

+fogadták őt már a kapuban, s lováról egyenesen paizsukra emelték, úgy

+vitték magukkal be a várudvarra.

+

+Az ifju vezér aztán egyszerre tudott rendet csinálni a hadi nép közt,

+maga körül gyüjté a hadnagyokat, kinek-kinek kiosztá a maga hivatalát,

+parancsokat adott, a védelemre való szereket felhordatta s a maguk

+helyeire czipelteté, a kovácsokat sürgölte hajító-dárdák, nyilak

+nádalására, üstökben szurkot forraltatott, malomkerekeket ácsoltatott

+össze, mik az ostromlókat eltaposni szánvák, gyerekhadat, ifju leányokat

+lekergetett a pinczeboltokba, hogy ne lábatlankodjanak ott. A külső

+várat elfoglalva tartó keresztyének nagyhamar megtudták, hogy a belső

+várban nagy változás történt, a bástyafokon kigyulladó örömtüzekről; az

+okát is megértette velük a torony lonkájára felhágó kádár, a ki hármas

+kürtszó után ezt az üzenetet rivallá le a magasból:

+

+– Halljad meg szavamat, te Mike Andorás. Az én ifju uram: bálványosi

+tuhudúnok vezére, Opour Szilamér híva hív tégedet, hogy holnap

+hajnalban, napfeljövetelnél jelenj meg a két hárs között vele szemben,

+hozd el magaddal minden fegyveredet, s harczolj meg vele akár magad

+egyedül vitézi párbajban, akár egész hadi népeddel az ő népe ellen.

+Addig pedig vigasztald anyádat s mondd, hogy imádkozzék, mert «egy» fia

+holnap bizonynyal halott lesz!

+

+Mike Andorás azt felelte rá a maga kádárjával:

+

+– Ott leszek!

+

+Imola nem is csodálkozott rajta, hogy Szilamér csak a harczi

+készületekre gondol, s ravatalon fekvő apját még csak megtekinteni sem

+siet. Amaz előbb való, várhat a halott! Van annak ideje!

+

+Az első nap úgyis csak az asszonyok dolga a halottat elsiratni. Imola, a

+mint lefekteté kis gyermekét, sietett fel a fegyveres házba, a hol a

+ravatal fel volt állítva; két alabárdos őrizte az ajtót, hegyével lefelé

+fordított dárdákkal.

+

+De nagyon megütközött rajta, mikor a csarnokba belépett, hogy semmi

+asszonysirást sem hallott, ez pedig szokás mind a keresztyén, mind a

+tuhudún halottak virrasztásánál. De még fáklyák sem égtek a ravatal

+körül, csak egy nagy karos tartóban lobogott valami nagyfüstű szövétnek,

+tánczoló lángjával egyik szögletből a másikba kergetve a sötétséget. De

+csak egy asszony sem volt ott, sem a hegedűsök, hanem csupa férfiak, a

+kik közül épen Kájon horkáznak az arcza volt előtte ismerős, a többiek

+mind olyan különös viseletekben, a mik nem a rendes harczosoké.

+

+A terem közepén volt felállítva a ravatal, de olyan magasan, hogy a

+rajta fekvő alakra alig lehetett rálátni; körüle összeboruló fenyőágak

+még jobban eltakarták arczát.

+

+Valami nehéz illat terjengett, a nyitott ablakok daczára, a mi Imolában

+valami emléket költögetett fel. Hol érezte ő azt? Miért borzong úgy

+teste-lelke, mikor újra megérzi?

+

+Kájon horkáz, a mint Imolát meglátta az ajtóban, eléje sietett s

+palástját szétterjesztve előtte, mint két denevérszárnyat, azt susogá

+neki:

+

+– Térj vissza!

+

+– Mit csináltok itt?

+

+– Áldozunk istennek.

+

+– Nem áldozhatom én veletek?

+

+– Halott van itt ma.

+

+– Valóban halott?

+

+– Mondám, hogy «ma» halott.

+

+– És holnap?

+

+– Holnap is halott lesz.

+

+– És az örökkévalóságban?

+

+– Talán.

+

+– Bocsáss hozzá, én látni akarom őt!

+

+Azzal félretolta maga elől Kájont és odasietett a ravatalhoz. Annak az

+aljánál hevert egy barna tömeg, azt hitte, valami párnazsák. Arra

+felhágott.

+

+– Vigyázz, az oroszlánra lépsz!

+

+Már akkor rálépett.

+

+Az oroszlán felemelte a fejét, megnézte, ki gázolt rá? azzal megint

+csendesen visszatette a fejét a földre.

+

+Imola meglátta rémülete tárgyát. A ravatalon fekvő Opour Kevend szájába

+a «világ-zár» csoda-virága volt dugva.

+

+Ki akarta azt onnan kapni, de a ravatal körül álló férfiak elrángatták a

+tetemtől.

+

+– Ő nem halt meg, csak el van rejtőzve! Lihegé Imola iszonyattal.

+

+– Te mondád! felelt Kájon.

+

+– Ti kényszerítettétek őt az áldozatra!

+

+– Ez a sor! monda Kájon. Mikor a földön nincs tanács, az égbe kell érte

+menni. Ez az ősi szokás. A legvénebb vezért illeti ez az út. Hadúr elé

+csak ő mehet a nap mezejére. Damasek Isten csak ő rá bizhatja izenetét.

+

+De már most igazán haragba jött Imola.

+

+– Hallod-e, Kájon horkáz! Én hozzám ne beszélj úgy, mint egy szájtátó

+gyermekhez, vagy egy kölyü-fejü paraszthoz! Én a te tuhudún hitedbe nem

+szólok; nem bánom, hidd, a mit akarsz! Áldozzatok miattam fehér lóval,

+komondor kutyával, de én az apósomat, az én férjem atyját megáldoztatni

+nem engedem! Abba már beleszólok.

+

+– Hiszen nem áldozzuk őt meg! Ime csak hét napig leszen halott, akkor

+ismét feltámad és életre kél.

+

+– Ezt meséld a bolondnak! A ki hét napig a sírban fekszik, az soha

+többet nem látja ezt a világot!

+

+Kájon horkáz olyan csodálatosan vigyorgott erre a szóra.

+

+– És hát olyan nagy baj lenne abból, ha Opour Kevend hét nap mulva nem

+látná ezt a világot? Beszéljünk egymással okos emberek módjára,

+asszonyom. Neked legjobban meg kell azt értened. Az őshit világának vége

+van már. Az utolsó láng csak pislog, de nem világít, nem melegít többé.

+A mi fánknak a gyökerei elrohadtak, hiában támogatják, ki kell annak

+dülni. A kik még velünk együtt áldoznak, csak a kevélység és a régiekre

+való visszaemlékezés tartja őket hozzánk. Mi magunk sem érezzük már, a

+mit mondunk. Mi haszna rugódozunk az ösztön ellen? A nagy népek között,

+a kik mind felvették a kereszt vallását, nekünk el kell enyésznünk.

+Fiaink, leányaink lopva úgy is a ti egyházaitokat látogatják már s a mi

+áldozatainknál egyre gyérül a nép. A világ nagy folyó, mi azt vissza nem

+fordíthatjuk. Ime láthatod: egy maroknyi keresztyén had, kilencz

+bélpoklos lázárral kiveri a tuhudúnok ezreit a megerősített várukból; a

+tuhudún az ős istenek oltáraiért nem tud, nem akar harczolni többé.

+

+Imola ámult és bámult. Hisz ezek olyan szavak, a mik igen jók volnának a

+maguk helyén és idején elmondva. Szemre főre nézett a jelenvalók közt.

+Kájon horkáz észrevette a kétkedését.

+

+– Hát látod, asszonyom, ezek a tisztes férfiak mind az én szájammal

+beszélnek. Ez itt Seremás «táltos», ez Karakó «gyula», ez Vetyegő

+«kádár», ez Tihadár «billogos», ez Csomok «perestáldó», ez Sügetér

+«garaboncz.» Agg eb bánja dolgát! Nekünk kifelé áll mind a szekérrudunk.

+Idestova úgy kimaradunk, mint a káposztatorzsa a hóból.

+

+Hát mért ne lehetnék én olyan jó esperes, mint a torjai, vagy olyan

+prépost, mint az udvarhelyi? nekem is van borotvált pilis a fejemen,

+mint neki; ha felveszem annak a palástját, egyszeriben az vagyok. A

+kádár lehetne «dulló» a billogos, a perestáldó a keresztyéneknél is be

+van véve: csak csuhát kell változtatniok s megtanulni az imádságokat; a

+garabonczok lehetnének egyházfiak; a táltosnak is tudnék jó hivatalt, a

+királyok most hoztak egy törvényt a «macellumokról»: ahhoz ő nagyon jól

+értene. «Minden szentnek maga felé hajlik a karja.» Ezt te jobban tudod.

+Mink sem vagyunk jobbak. «Adjátok meg nekünk a mi mindennapi

+kenyerünket!» s mi az «Úr imájának» a többi részét mind ráadásba

+veszszük. Szerezzétek meg magatoknak a mi emberségünket, horkázokét,

+táltosokét, s mi olyan szépen átvezetjük a tuhudún népet hozzátok, hogy

+észre sem veszi. Az ő ősi ünnepeit átváltoztatjuk keresztyén ünnepekké;

+a tűzgyujtás áldozatából csinálunk szentivánéji tűzünnepet, a

+tündérekből csinálunk szenteket, Damasek Istenből Jehovát, az ördögöket

+meghagyjuk ördögöknek s minden rendben lesz.

+

+Imola undorodva fordítá el az arczát ettől az istenekre alkudozó

+pogánytól, a ki nem titkolja, hogy ő bizony kész volna a mennyei

+üdvösséget elfogadni, de nem a vértanúság árán; hanem hogy neki

+fizessenek érte. S azok a többiek mind rábólintottak.

+

+– Ez mind igen józan beszéd, mondá az úrnő; de ha én tinektek volnék,

+hát azt tenném, hogy ezt így elmondanám az én uramnak, a vezérnek

+magának szemtül-szemébe, szájtól fülébe.

+

+Hah milyen kaczagás támadt erre egyszerre a belső emberek közt.

+

+– No azzal jól járnánk, ha ezt Opour Kevend hallaná, a mit most

+elmondtunk! Engem karóba huzatna! Engem cziheren égettetne meg! Engem

+mozsárban töretne össze! Engem lófarkra köttetne! Az kellene csak, hogy

+ezt Opour Kevend uram hallja!

+

+… De hátha hallotta is már?

+

+Imola eliszonyodva nézte az elrejtőzött rhabonbán arczát.

+

+Az alatt, a míg Kájon horkáz beszélt, a tetszhalott arczvonásai ugyan

+nem változtak, azokat kővé fagyottan tartá a gonosz vajákolás; hanem a

+haja, meg a szakálla megőszült e néhány pillanat alatt! Neki hallania

+kellett mind azt a kinzó ármányt, a mit ezek az emberek ellene

+elkövettek, legkedvesebb kegyenczei, a kiket ápolt, védelmezett, a

+kikért vérét ontotta, a kiknek köntösét csókolta. A pokol nyilt meg

+előtte ez áruló szavakra, egész rettenetességében; az a tudat, hogy

+egész életének dicsősége, híre, imádata nem volt egyéb, mint bolondok

+játéka egy vakemberrel; hogy azok az istenek, a kiket ő keres, maguk

+azok a fényes mezők, a miket azok laknak, nincsenek sehol; és ő nem fog

+odamenni, hanem fog lemenni a hideg földbe, az ürgék közé, a kiknek

+annyiszor meggyónta bűneit, s ott fog, ha fölébred, a nagy sötétségben

+dörömbözni koporsója födelén és imádni a halált, a ki lelkétől

+megszabadítsak. Egy egész végtelenséget érzett megnyilni maga alatt, a

+mibe feltarthatatlanul alá kell hullnia; egy végtelenséget, tele kiáltó

+sötétséggel. Mi a pokol, ha nem ez az? A rémület, az iszonyat, mely

+tagjainak merevencsét meg nem birta törni, megfehéríté a haját. A ki

+elébb csak szürke volt, mint az aczél, most fehér lett, mint az ezüst;

+haja és szakálla.

+

+– Nézzetek oda! kiálta Imola, a fekvő alakra mutatva;

+

+A férfiak elszörnyedve riadoztak szét a ravatal mellől.

+

+Csak Kájon horkáz tartá meg nyugalmát.

+

+– Ő hallotta hát, a mit mi beszéltünk s húsz évet vénült ennek

+hallásától. Annál inkább meg van érve a halálra. Senki sem áll útjában a

+végzetnek, egyedül ő. Térjen meg oda, a hova vágyott.

+

+(Az elrejtőzöttnek a homlokán fehér gyöngyök törtek elő: hideg veríték.)

+

+Imola elszörnyedve rebegé:

+

+– Ti el akarjátok őt élve temetni!

+

+– Ujra fölássuk, s akkor támadjon föl, ha tud!

+

+– Ti megölitek őt!

+

+– Ő maga önként szánta el magát az áldozatra!

+

+– Ti pogányok!

+

+– Miért pogányok? Hát a nagy Megváltó nem önként vállalta-e el a halált?

+Nem feszíttette-e magát a keresztfára? Nagyobb kár-e Opour Kevendért,

+mint volt a názáretbeli királyért?

+

+Imolának az arczát a harag pirja futotta át.

+

+– És én azt mondom, hogy Isten úgy legyen hozzám és gyermekemhez

+irgalmas, kegyelmes, a hogy én nem fogom azt megengedni, hogy férjem

+atyját élve eltemessék!

+

+– Hát mit akarsz tenni?

+

+– Én tudom, hogyan lehetne életrehozni az elrejtőzöttet.

+

+– S te azt megtennéd?

+

+– Meg fogom tenni.

+

+– Gondolj magadra asszony! De gondolj gyermekedre, a kit Istennek

+ajánlottál az imént. Ha az egész világon minden mérget összegyüjtenének,

+a mi kigyó fejében, eskarap farkában, varangyban, pókban, gyilkos

+csomorikában lakik s azt egy pohárba töltve odatennék eléd, hogy ürítsd

+ki, nagyobb halálkínt nem vennél magadnak, mint ha ezt az embert, a ki

+itt előtted megdermedve fekszik, még egyszer életre visszahivod: mert

+nem rosszabb ellenség az ördög az angyalra nézve, mint az a tuhudún apa,

+a kinek két derék fiát megölték a keresztyének, arra az asszonyra nézve,

+a ki miatt ez történt. Gyilkosodat ébreszted fel benne! Hóhérját,

+kárhozatravivőjét magzatodnak.

+

+– Elhiszem, hogy úgy lesz, szólt Imola szilárdul. De az én hitem, a

+Krisztus vallása, azt parancsolja, hogy annak, a ki ellenem vétett és

+véteni fog, megbocsássak. És én nekem nem szabad megváltanom életemet,

+nem gyermekem életét annak az árán, hogy egy embert tudtommal,

+beleegyezésemmel megöljenek: hogy megöljék előttem a férjemnek atyját és

+én ne szóljak, ne tegyek semmit arra, hogy őt megmentsem. Én az én Jézus

+Krisztusomat követem.

+

+Ezt mondva, még egyszer felszökött a fekvő oroszlán hátára, s odanyúlva

+Opour Kevend fejéhez, kiragadta annak a szájából a világzár virágot s

+messze elhajítá. (A tetszhalott azt érzé, hogy egy láthatlan kéz

+megragadja végtelen esésében s emeli fölfelé, hol a csillagtalan

+semmiség határt ér, s ismét közeledik a véghetetlen magasságú ég!)

+

+De a megrémült czinkosok mind odarohantak az asszonyhoz, a tettenkapott

+gonosztevők kétségbeesett dühével s el akarták őt ránczigálni a

+tetemtől.

+

+– Hahó! kiálta Imola, haragra bőszülten. Ébredj fel oroszlán! Ne hagyd a

+gazdádat! Segíts megküzdenem a nyomorultakkal!

+

+S az oktalan állat megérté a csodálatos asszony szavát. Ordítva ugrott

+fel fektéből s megrázta rettentő sörényét, szörnyű tenyerével rácsapva a

+ravatal padjára, hogy az egész összedőlt egyszerre s a tetem kigurult

+belőle.

+

+Táltos, horkáz, garaboncz most futott, iramodott ajtón ablakon át a

+felbőszült fenevad elől, a merre tágasabb a világ: egy pillanat mulva

+nem volt ott más, csak Imola és a tetszhalott.

+

+Az oroszlán pedig nagy kevélyen odaült az ajtó küszöbére, királyi

+pofáját fennyen fölemelve, s ha valaki közeledni merészelt, elég volt

+egy mordulása, hogy falnak fusson a fejével tőle.

+

+Aztán egyszer-egyszer hátra fordítá a fejét megnézni hogy mit mível amaz

+asszony.

+

+A gazdáját költögeti; hideg vízzel locsolgatja, tenyerével dörzsölgeti.

+De nem birja életre hozni. Nagyon mélyen elaltatták azt. A veríték

+fénylik a nő homlokán; de még az elrejtőzött arczára nem tért vissza a

+pir. A világzár virág nagyon jól bezárta a szívét.

+

+Imola kifáradva tekinte az oroszlánra, mintha panaszkodnék neki a

+szemeivel.

+

+– Nem birsz te azzal egy magadban, mondá az oroszlán. Várj, majd én

+segítek!

+

+S odament ő is a gazdájához, hogy segítsen őt kis gazdasszonyának

+felkölteni.

+

+Már hiszen, ha Opour Kevendnek féllába még ezen a világon volt, hát

+mikor annak a lábnak a talpát elkezdte az oroszlán ráspoly-nyelvével

+végignyalogatni, csakugyan nem állhatta tovább a halottember dicsőségét,

+nagyot kellett vele rúgni s ezzel az egy rugással megint itthon termett

+ezen a világon.

+

+Az első dolga az volt e földön, hogy reszketni kezdett, mint a lázbeteg,

+s nagy fogvaczogással olyan szókat mondott, a miket maga sem értett meg.

+Imola sietett őt betakarni a palástjával, s ölébe vette a fejét: a

+bolond oroszlán meg azt tette, hogy meleget fujt neki a szíve tájára s

+úgy nyihogott, mint valami kutya.

+

+Voltak abban az időben ilyen csodálatos hűségű oroszlánok, mint azé a

+keresztes lovagé, a kinek még a tengeren is utána úszott a hű

+oroszlánja, míg odafulladt.[6]

+

+Imola megsímogatta a kezével az ősz rhabonbán homlokát, a ki nagy

+nehezen felemelte pilláit s csodálatos fényhagyta szemeivel feltekinte

+reá.

+

+Csak suttogni tudott: erős hangja elmaradt valahol a hadak útján, a

+hideg égben.

+

+– Felköltöttél. Visszahivtál. Messze jártam. Égből jövök. Istent láttam.

+Szavát hallám. Nem maradok itt sokáig. Jobb odafenn. Mondok egy szót.

+Azt hallják meg. Isten küldi. Most tudom már igaz nevét. Az Isten neve

+«irgalom».

+

+S azzal kezével megfogva hosszan lecsüngő ősz üstökét, odanyujtá az

+Imola kezébe: «bontsd ki ezt!»

+

+Annak pedig nagy jelentése volt! Befonatlan hajfürtöket csak a

+keresztyén székelyek viseltek.

+

+

+

+

+A VÉRSZÖVETSÉG.

+

+A zivatar tova vonult. A sűrű égvillogások a Bucsesd hegyormai mögül,

+még egyre rémledeztek fel az éjszakában. A hold-karéj sápadt világa a

+várfokon imette álló őrök alakjainak árnyékát odaveté a kastély falaira;

+a vihar után itt maradt erős szél el-elnyomta a fáklyák lobogványát; a

+keleti ég alján pirkadni kezdett a hajnal. Négyféle világosság küzdött

+egymással. S e káprázatban a bálványos-vári tuhudúnok nagy szertartásra

+készültek: új vezér választásra: esküllőre.

+

+Az udvar közepére felállíták az eskütétel kolonczát: melléje felhordták

+a négy éltető bálványait az istenek tornyából s a világ négy része

+irányában elhelyezték: a koloncz közepére letették a szerecsendió

+kelyhet, a mi szakasztott mása volt a bondavári szövetségkehelynek, s

+azt megtölték borral félig.

+

+Két vitéz előhozta a Zandirhám kőpaizsait, az alaptörvényekkel, a

+harmadik a Csaba vezér hagyatékát az ökörbőrön s azok hárman a koloncz

+elé álltak.

+

+Hátul félkaréjban voltak felállítva az igreczesek, hangicsáló

+szereikkel, azokon túl az éneklő leányok, tölgyfa koszorúkkal és

+sarlókkal a kezeikben.

+

+A fegyveres sokáság pedig hét csapatban volt felállítva az udvarban;

+úgy, hogy a nyolcz szegletű udvarnak egy szakasza üresen maradt, minden

+csapatnak az elején ott állt a vezér; egy-egy őscsaládból való tuhudún,

+a kinek az eredetét fel kellett vinni egész Tuhutúm dédapáig. Nagy,

+kiterjesztett kerecsen-szárny a sisak mellett különbözteté meg a

+vezéreket.

+

+Mikor a toronyőr elkiáltá a magasból: «hajnal van, szép piros hajnal!»

+akkor a kádár előjött a kastélyból a nagy áldozatdobbal, a minek

+üstalakú feneke volt, s három dobütéssel jelt adott a szertartásra.

+Csendesség lett a sokaságban szerte.

+

+– Tuhudún székelyek! Kiálta a kádár. Öreg rhabonbánunk jó Opour Kevend,

+elméne Hadúrhoz, Damasek istenhez, a nap mezejére. Ember nem tudhatja,

+visszabocsátják-e a dicsőült ősök, ha egyszer köztök lesz? Kapuinkon

+zörget halálos ellenség: oltárainkat vivja; bizony vezér nélkül mi el

+nem lehetünk. Válaszszunk új vezért, fiatalt, erőset, a ki a réginek

+nyomdokába hágjon: a ki a vashídat e földi várunkhoz és az arany hídat a

+nap mezejéig bizony jól megvédje. Ha tudtok, ismertek mi közöttünk

+ilyet, kiáltsátok nevét.

+

+Nagy rivallás támadt erre a nép között; de valamennyien mind egy szívvel

+és szájjal csak egy nevet kiáltának:

+

+«Opoúr Szilamér!»

+

+– Menjetek vezérek! szólt erre a kádár, vegyétek kádári paizsom s

+hozzátok ide rajta a megválasztottat, a kit a nép kiván.

+

+Nem sokára visszatért a hét vezér, erős vállaikon emelve a paizst, a

+melyen az új vezér állt, miként egy bálvány. Kezében az aranycsákány,

+homlokán az aranyabroncs.

+

+A pirkadó égtől veres volt az aranynap képe is mellén; de még az arcza

+is, úgy állt ott a nép fejei fölé emelten, mint maga a hadisten.

+

+Iszonyú ordítás fogadta megjelentét, a harczi rend kardjával verte

+paizsait, a kürtölők pofaszakadásig fujták az üdvözlőt.

+

+És ugyanakkor ott künn a külső várban énekelték a keresztyén székelyek a

+szent zsolozsmát: «Isten, szabadítsd meg a szent sírt!»

+

+Mike Andorás még az éjjel gyors lovast futtatott Torjára, az anyjához és

+az espereshez. Az anyjához azzal az izenettel, hogy holnap a két fia

+közül az egyik bizony meghal, a másik fegyvere által: imádkozzék a

+lelkéért; az esperest pedig arra kérte, hogy siessen hozzá, a

+gyóntatást, felmentést és az utolsó szentséget végezni.

+

+De a hírmondó már feleúton találta Mike Sárát, a két pappal együtt; a

+rhabonbánné sietett két tele kézzel, a mint Andorás győzelmét

+meghallotta a bálványos-váriak felett; az egyik keze tele volt

+fegyverrel: nagyszámú segélyhadakat hozott Andorás számára; a másik keze

+pedig tele volt malaszttal. Erős hite volt benne, hogy Isten megsegíti

+őt, megakadályoztatja a testvérek szörnyű vérontását, a mi pedig

+csodatétel nélkül el nem maradhat. A keresztyéneknek nem lehet már többé

+visszalépni; a mi nagy munkát megkezdtek, azt tökéletességre is kell

+vinniök. A tuhudúnoknak pedig végső küzdelmüket a kétségbeesés vad dühe

+segíti. Isten bölcs lelke talál itt világot, nem más.

+

+Mike Sára asszony is megérkezék első pitymallatra a Bálványos-várba s

+első dolga volt a papokkal misét tartatni, a harczi népet áldozatra,

+áhitatos bűnbánatra serkenteni.

+

+Odabenn pedig folyt a vezérválasztási szer.

+

+A kolonczra kitett serlegbe mindegyik vezér egy nyilat mártott be. A

+kádár hozzájuk beszélt:

+

+– Ime ez áldozatkehelybe fogjátok csorgatni, saját nyilatokkal

+megnyitott ereitekből az áldozatvért. E vezéri vérrel összegyült bor

+áldomása legelőször is száll a választott vezérnek: utána a többi vezér

+a kelyhet kiüríti. S a vérszövetséggel lesz megkötve a szer, hogy senki

+közületek az őstörvényeket, az ős isteneket soha el nem hagyja: végső

+csepp véreig védelmezni fogja egymást és vezérét, míg nap és csillagok

+járnak az égen, el nem árulja. Így tettek őseink, Etelétől kezdve, s a

+Hetumogerek, a székely vezérek. Így tegyetek ti is. Ez az ősmagyar

+vérszövetség szere!

+

+Ha egyszer ez a vérszövetség meg lesz kötve, akkor többé Opoúr Szilamér

+számára nincs nyitva a szentek paradicsoma.

+

+De nem köttetett meg; mert mielőtt az első a saját nyilával

+felszakította volna a karján az eret, egy erős női hang felcsattant a

+tornácz lonkájáról: «hagyjatok fel a szertartással!»

+

+S mintha még nagyobb súlyt akarna adni a tiltakozásnak, mennydörgő

+bőgéssel ordította utána az oroszlán a maga szózatát. Az elbámuló

+tuhudúnok odatekintének s dermesztő fagy állta el szíveiket attól a

+látványtól. Az emelt tornáczon egy délczeg női alak állt, kit ők sohse

+láttak: vagy nem így, a hogy most: hisz ez egy istennő! tán a Furusina

+tündér? vagy az alirumnák királynéja? s oly hatalmas, és mégis jóságos

+egész tekintete. S ennek vállára támaszkodik egy ősz férfialak, a ki úgy

+hasonlít Opoúr Kevendhez, csakhogy szakálla és haja tiszta galambfehér

+símára szétbontva; arcza sem oly büszke, milyennek ismerték: nem oly

+parancsoló; alakja görnyeteg: az egyik karjával a nő vállaira, másik

+kezével az oroszlán felemelt fejére támaszkodva jő, mint egy kisértet.

+

+Halotti csendesség támadt e látásra.

+

+Az asszony szólt bátran:

+

+– Ti nem választhattok új vezért e napon; mert az elrejtőzött agg vezér

+visszatért közétek. Ime él és itt marad veletek. Tőle halljátok meg

+Isten izenetét.

+

+A szent elborzadás mormogása költ fel a tuhudún sokaságban szerte:

+túlvilági jelenésnek látta ezt mindenki. A papi szerzetnek borsózott a

+háta: horkáz, táltos, kádár, garaboncz, billogos összedugta a fejét: «no

+most jaj lesz nekünk».

+

+De Szilamér, a mint meglátta ősz apját, fáratag fejével

+

+Imola vállára hajoltan; leugrott nagy ordítással társai válláról, s

+eldobva kezéből a vezéri aranycsákányt, lekapva fejéről az

+aranyabroncsot, rohant fel zokogva oda a tornáczra, s levetve magát az

+apja lábaihoz, átölelé annak a térdeit, s csak azt fuldokolta: «atyám,

+édes szülém!»

+

+Opoúr Kevend fejére tette reszketeg kezét.

+

+– Tedd vissza fejedre az aranyabroncsot, és vezesd a népet. Én már csak

+az útat mutatom, merre vidd. – Isten előtt jártam, Istentől jövök most.

+– Jőjjetek közelebb. – Halljátok mit izent?

+

+A tuhudúnok alázatos félelemmel gyülekeztek össze mind a tornácz körül s

+csendben lesték az ősz vezér szavait.

+

+Valóban olyan volt a hangja, mintha nem emberi ajkról, de valahonnan

+végtelen magasból zengne búgna alá.

+

+«Magyarok Istene azt izeni nektek: nincsen harcz háború az istenek

+között. Azok ott odafenn se egymást nem sértik, se egymás népeit boszura

+nem küldik. A mi ős istenünk egy a Jehovával: angyalok, tündérek, hősök

+és vértanuk egymásra ismernek odafenn az égben; csak itt lenn a földön

+különbözik nevök. A Damasek Isten ezt izeni nektek. Vitéz székely

+nemzet, békülj ki magaddal! Hagyd a testvérharczot: hagyd az oltárokat,

+a miknél vér folyik: keress olyan oltárt, hol bűnöd lemossák: a földi

+tüz helyett fogadd az ég tüzét. Imádd Istenedül azt, ki láthatatlan. És

+annak a fiát, a ki testet öltött, hogy meggyőzze a halált. Én Damasek

+Isten azért hived leszek. Leszek, a ki voltam: magyarok Istene; veletek

+örvendő, veletek gyászoló, értetek harczoló, csodákat mívelő, sirból

+feltámasztó, örökké megtartó magyarok Istene! Boruljatok térdre!»

+

+S e szókkal szétterjeszté karjait az ősz rhabonbán, mint egy élő

+kereszt, s már nem kellett őt támogatni sem a nőnek, sem az oroszlánnak.

+

+A nép mind térdre omlott e csodára, s a férfisereg elkezdte azonnal a

+befonott haját kibontogatni, Szilamér példájára, a ki maga indította ezt

+meg.

+

+Isten izente ezt! Csodatétel által. Az «elrejtőzés» nagy csodája által.

+

+Az ősz rhabonbán tovább beszélt.

+

+– Nyissátok meg a kapukat s járuljatok a ti testvéreitek elé

+fegyvertelen kézzel és fedetlen fővel. Elől bocsássátok, ki legjobb

+köztetek: a hivő asszonyt; a legártatlanabbal, kicsiny gyermekével. Neki

+van adományozva Istentől a hatalom haragvó sziveknek kibékítésére. Ő

+közbenjáró lesz az én népem, és az ő anyjának a népe között. Ő meg fogja

+hajtani a hatalmasok szivét, hogy azokat, a kik nekem híveim voltak, ne

+hagyják elpusztulni; az én horkázomat, táltosomat, gyulámat, kádáromat

+becsüljék meg az ő szokásaik szerint s tartsák tisztességben.

+

+A «ludasok» ugyan nagyot fohászkodtak erre a szóra. Mégis csak igazán

+Isten csodájának kellett itt történni. A nélkül bizonynyal mind

+valamennyinek karóhegyében volna a helye.

+

+– És aztán majd mondd el hatalmas anyádnak: rebegé az öreg, Imola fejét

+keblére vonva; hogy a mily igazán én neki megbocsátom két fiam halálát,

+ő is oly igazán bocsássa meg nekem, hogy egyetlen leányát, azt a jók

+közt is jót, egy ilyen gonosz, vad, minden bünben jártas fiuhoz

+kötöttem, a ki csak aláhuzná őt magával az égből; mert rossz, tudatlan

+és reá érdemetlen.

+

+Úgy szidta az előtte térdepelő fiát: ez pedig csókolta a kezét.

+

+– De te nem hagyod őt az égből leesni! rebegé az öreg. Te neked erőd

+van! Hallottam mit mondtál, mikor én aludtam. Hosszú álom volt az: ni,

+hogy megőszültem! Azzal a szavaddal engem is felvettél. Pokol sötétjéből

+engem kiragadtál. Tudod-e, mi voltam? Meglánczolt rab voltam: néma

+fenevadba szorult emberlélek voltam; tenger fenekére sülyedt átok

+voltam; ember szivvel érző megrugdalt kő voltam; égből aláeső

+számkivetett voltam; de te megváltottál. Nézd ezt a rossz fiút, tégy

+vele kegyelmet, váltsd meg majd őtet is.

+

+Imola is odaroskadt az ősz apa lábaihoz. Kevend a fejére tette a

+reszkető jobbját.

+

+– Minden áldásom a te fejed tetézze. Egész nemzetséged örök legyen és

+dicső. De te neked, rossz fiú, egyetlen átkomat, a mi még megmaradt

+rosszabbik kezemben, azt sujtom fejedhez: ha valaha éltedben ezt a drága

+asszonyt megkeserítenéd!

+

+… Lám! Hisz itt még az átok is áldássá fogamzik.

+

+Ilyen csodákat tesz, mikor jó kedve van, magyarok Istene?

+

+

+

+

+A KÖTÉS.

+

+A felkelő nap első sugarai kivillantak a keleti havasok mögül,

+rózsaszinű fátyolt szőve a ködös erdőhátak és völgyek fölé. Az első

+napsugárra egyszerre szólaltak meg a bálványosváriak és a torjaiak

+csatakürtjei. A felvonó hid csattogva ereszkedék alá a várkapúból; de a

+ki előjött rajta, az nem a bajvivó dalia volt, hanem a lefátyolozott nő,

+ölében a kis gyermekkel, a kit palástjával betakart.

+

+Keresztyén rend szerint még nem volt ő az urának megesküdött felesége,

+oltár előtt összekötve, áldással elbocsátva: azért illett, hogy fejét

+fátyollal borítsa és gyermekét palástja alá rejtse.

+

+De a ki a két hárs mögül eléje jött, az sem a másik bajvivó levente volt

+ám, hanem egy másik asszony, a ki pedig szigorú orczával, kevély

+lépésekkel közeledett felé: egyik kezében zöld hársfaágat, másikban az

+aranycsákányt tartva, mint illik a nemzetség fejéhez és anyához, a ki

+ura és birája huszezreknek s azonfölül az ő leányának, s a míg egyik

+kezével békét ajánlani, a másikkal itéletet hozni az ő hivatala.

+

+De a mint szembejutottak egymással, s a mint Imola a kis fia arczáról

+feltakarta a palástja szárnyát, a mint ez nevető orczával öreg anyja

+felé nyujtá két kis kláris kezét; de elfelejté Mike Sára a maga

+rhabonbáni hivatalát egyszerre, s eldobva zöld ágat, aranycsákányt,

+mindent a kezéből, úgy kapta az ölébe azt a kis porontyot, mintha neki

+hozták volna. Imola térdre esett az anyja lábaihoz, s aztán Mike Sára is

+odatérdelt le melléje s úgy siratták el együtt ketten azt az

+örömmagzatot. Mind a kettő elfeledte azt a sok szép okos beszédet, a mit

+a két ellenséges tábor előtt szükséges volna elmondani.

+

+De hiszen többet értettek azok ebből az örömsirásból és ölelkezésből,

+mint minden ékesen szólásból, s nem kellett nekik ennél a példánál

+nagyobb buzdítás: Opour Szilamér elveté a paizsát, úgy rohant ki a

+várkapun, és szemközt eléje, épen úgy, vért nélkül sietett Mike Andorás,

+s a hol egybetalálkoztak, átölelték egymást, de nem hogy megbirkózzanak,

+hanem hogy megcsókolják egymás szakállát.

+

+– Én megbocsátom neked hugom elrablását.

+

+– És én megbocsátom neked testvérem halálát.

+

+Azzal egymás jobbjába csaptak s megköték a békét.

+

+Az egész nép idekinn rákiáltá, ezt látva, háromszor a Jézus nevét;

+Bálványosvár falai háromszor adták vissza e kiáltást: talán nem is a

+falak, hanem a falakon álló nép.

+

+A keresztyén táborból előjött az esperes, a barát, még Kőrös apó is

+előkullogott, a mint látta, hogy itt nem lesz verekedés; aztán meg a

+bélpoklosok szerzete teljes számban: a Bálványos-várból pedig kivonultak

+a táltosok, a horkáz, a billogos, a kádár, a gyula, meg a garabonczok; s

+«áldás békességgel» üdvözlék a keresztyén papokat. Kájon horkáz jelenté

+az esperesnek, hogy a bálványosi tuhudún nép kész fölvenni a

+keresztséget, áttérni a Jézus hitére: az ősz rhabonbán, Kevend óhajtja,

+hogy ő maga mártassék bele előljáróképen a szent patakba.

+

+– No nem bánom, mondá Szilamér, én is odahajtom a fejemet a viz alá.

+Elfogadom mennyei vezéremül a Jézus Krisztust, mert derék ember volt.

+

+– Isten! Isten! édes fiam! Igazíták őt helyre az esperes is, meg Sára

+asszony is.

+

+– No hát annyival derekabb ember volt, hogy úgy vitte a földi életét,

+hogy Istenné lett. Megismertem az útját, megszerettem: követem. Hanem

+azt az egyet engedjétek meg nekem, hogy az öreg Istent, a kit ti

+Jehovának, Zebaothnak neveztek, hadd hivjam én azt ezután is magyarok

+Istenének!

+

+Az esperes jó ember volt, egybe ráállt, hanem a barát nagyon szítta a

+fogát: nem járja ez.

+

+– Aztán még egyet hagyjatok meg a kedvemért. Lemondok mindenféle pogány

+áldozatokról; viz mellett, tűz mellett, nem tartok semmiféle

+bálványokat: a mik voltak, azokat mind elrejtetem a föld alá, a hol

+senki rájuk nem talál többet; hanem azt az újtűzgyujtó ünnepet hagyjátok

+meg nekünk; úgy kivánja azt a mi szivünk! Senkit sem bántunk meg vele.

+Inkább adjatok neki valami szent nevet, teszem fel: «Pilátus-égetés!»

+’sz az is szent volt, benne van a crédóban.

+

+Az esperes arra is kezet adott, s ekkor aztán szent volt a szövetség, s

+annak a megpecsételésére Szilamér lehuzta a csizmát a lábáról s azt

+megtöltetve borral, ráköszönté a szentháromságra, az «atya» helyett a

+«magyarok Istenét» tisztelve.

+

+– De hiszen ez schisma! szörnyülködék el Rhadamantus barát.

+

+– Persze, hogy csizma, mondá az esperes. De azért csak igyunk belőle, ha

+ránk köszöntik.

+

+– Sed hoc est magnum schisma!

+

+– Hát iszunk belőle «magnum áldomás».

+

+S biz a Szilamér csizmája szépen körbejárt az atyafiak közt, békepohár

+gyanánt, s egy sem ijedt meg attól, hogy ezt a nagy poharat egy hujjában

+kell kiüríteni.

+

+Szilamér aztán úgy követte mezítláb, a hogy illett, a szent atyákat a

+szent forráshoz, hogy a szent keresztséget elfogadja, s azután mindjárt

+a szent oltárnál a házasság szertartását is egész ünnepélyességgel

+végrehajtatta magán és Imoláján. Mely után a kis fiát is

+megkeresztelték, apjával egy névre Istvánnak, (a szent királynak a

+nevére) s egyuttal törvényes szülöttnek nyilváníták; a kis «maga jött»

+emberkének nagy bámulatára.

+

+Végül aztán össze-vissza kereszteltek minden lelket; napestig eltartott

+az Istenes szertartás: arra megint következett, egy füst alatt a

+keresztelői radina, a lakodalom, meg a békekötési áldomás. De már ez

+eltartott egy hétig. És bizonyára mindezek Istennek tetsző dolgok

+valának.

+

+

+

+

+BÁLVÁNYOS-VÁR.

+

+Már ezek után, ha igazi mesemondó volnék, csak azon végezhetném a derék

+Opour Szilamér István, meg az ő szép Imolája történetét, hogy «éltek

+haltak, tojáshajba kerekedtek», de minekutána ez az egész olyan igaz

+történet, a minek tanulsága is van, el kell még mondanom, hogy mi

+történt továbbat Bálványos-várában.

+

+A hogy a két ellenséges család kibékült egymással, úgy az ő népeik is

+bevették az egyezséget s éltek volna aztán szép egyetértésben, ha

+nyugton hagyták volna őket. Hanem hát örökösen bajoskodtak velük majd a

+püspökök, majd a vajdák, majd az esztergomi primás, majd a nádorispán az

+őrégi székely szokásaik miatt, a székely pedig az igazait nem hagyja.

+Egyébként is fenekestül fel volt fordulva már az egész ország. A nemesek

+veszekedtek a főurakkal, a főurak a főpapokkal, a népség valamennyivel s

+valamennyien a királylyal; a német lovagok dulakodtak a székelyekkel,

+mind a ketten a szászokkal, mind a hárman a magyarokkal, mind a négyen a

+kunokkal, s mind az öten az istentelen adószedő szaraczénokkal,

+ismáelitákkal: római és görög keresztyének, ariánusok és patarenusok,

+zsidóhitű kazarokkal egyben, czivakodtak a mennyország fölött, s a

+mellett elfeledkeztek földi édes hazájukról, jó Magyarországról.

+

+Egyszer aztán az ur Isten megharagudott, fogott egy nagy szivacsot a

+kezébe, s letörölte valamennyi ákom-bákot a tábláról. Batukhánnak hitták

+ezt a nagy szivacsot. A mongol csorda végigseperte az egész országot,

+népet vérbe fojtva, városokat hamuvá égetve. Ekkor veszett el Kuthen

+vezér is.

+

+Hanem ez az egész vérözön nem volt képes Bálványos-várát elpusztítani!

+

+Minden erős bástya, minden sziklavár leomlott a tatárok előtt, de

+Bálványos-várt nem birták megvívni. A székely férfiak, a székely

+asszonyok, a két hős, Opour és Mike, meg a két vitéz Őrpata asszony

+vezetése mellett véres fejjel verték őket vissza, s tetemhalmot raktak a

+leölt ellenség csontjából. Nem hiába izente azt nekik magyarok Istene:

+«veletek harczolok!» A pogányvár, a bálványok tornya volt az utolsó

+bevehetetlen mentsvára az egész székelyföldi keresztyénségnek.

+

+És még azután is sokáig az maradt.

+

+Századok folytak le; Bálványos-vár hatalma nem csökkent. Az Opour

+rhabonbánok törzséből, az Apor-család nagy terebély fája sarjadt elő. Az

+Árpádfiág kihaltával olyan hatalmas lett Apor vajda, hogy a király,

+Bajor Ottó őt választotta ki, a kinek támogatásával királyi székében

+megöröködjék, s nem sajnált Budáról lefáradni egész Bálványos-váráig;

+még a szent koronát is magával vitte, s királyi kezét ajánlá fel Apor

+leányának. De Apor vajda, lakodalom helyett börtönre vetteté a királyi

+háztüznézőt, s addig ki nem bocsátá, míg alá nem irta, hogy a koronáról

+lemond: akkor hagyta futni, a koronát pedig ott tartotta magánál: ott

+állt az abban az ajtótlan, ablaktalan toronyban, nem is adta ki, csak

+igen szép kérésre, erős fogadásra az utána felemelt királynak.

+

+S még azután sok századig fényeskedett Bálványos-vár ősi pompájában.

+Csak a Rákóczy korszakban tudták elpusztítani a labanczok. Most már

+csendes tartomány lett belőle.

+

+– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

+

+Itt ülök a kövön, a mi onnan esett le az istenek tornyáról. Szép zöld a

+mohától! S nézem a falakat; hallgatom a vércsék vijjogását: iharfák

+zúgását…

+

+… Héj te öreg Isten! Magyarok istene! Emlékezel-e még arra, a mit Opour

+Kevendtől izentél a nap mezejéről?! Vagy te is azt mondod: «régen volt

+az: talán nem is igaz!»

+

+

+

+

+JEGYZETEK.

+

+Érzem a szükségét, hogy e regényem bevégeztével az olvasónak valamit

+mondjak, arra a kérdésére, hogy «hát mi volt ez?»

+

+Regény a magyar mythologia korszakából.

+

+De hát _van_ magyar mythologia?

+

+Könnyü plastikai alakot adni a római, görög, egyptomi bálványimádás

+korszakából megelevenített regéknek; lehetséges az még a teuton,

+scandinav pogány világ ábrázolásánál is: van azoknak egész irodalma. –

+De a magyar mythologia után csak tapogatózni lehet: annak a véghangjait

+csak szájhagyomány őrzi. Két összetalálkozó rímből ki kell találni az

+egész verset.

+

+És aztán maga a történetünk is az árpádkori első századokban, még inkább

+a vezérek korszakában, jobbadán szájhagyományok gyüjteménye:

+hitelességük fölött sohasem szünnek meg vitatkozni a tudósok.

+

+Az én történetem ugyan csak regény, s tehetném azt, hogy arra a nagy

+szabadalomra hivatkozzam, a mi a költőknek mindent megenged.

+

+Azonban ez úttal nem akarom magamat abba a gyanúba keverni, mintha én is

+neki szabadítottam volna képzeletem hyppogryphjét, hogy kalandozzon be

+ismeretlen álomországokat s aztán szaporítsam én is a meséket, hanem azt

+tettem, hogy összegyűjtöttem mindenünnen, a mi csak e korszakra

+visszavezető, mesét, adomát, hagyományt mások felfedeztek, s ezeknek a

+halmazába beleélve magamat, igyekeztem azokból egy hangulatot kitalálni,

+a mi egy mesés korszakot reálissá, felfoghatóvá tesz. Erre az

+adatgyűjteményre visszatekinteni még abból a szempontból is

+kötelességem, hogy azon irótársaim iránt elismerő legyek, a kiknek

+fáradságos buvárkodása segélyemre szolgált.

+

+Magát a történet alapmeséjét, az Apor és Mike család között előfordult

+leányrablást, a rákövetkezett várostromot Bálványos ellen, az Opourok

+keresztyén hitre térését, találtam Orbán Balázs, «A Székelyföld» czímű

+nagybecsű művében a III. kötet 88. lapján. De ugyanezen történetnek

+valódiságát mind háromszéki, mind csiki ismerőseim is bizonyítják. Orbán

+hivatkozik idézeteiben Kőváry László Erdély régiségei czímű munkájára

+(189. l.), továbbá Okolicsányi Decreta et Vita Regum Hungariæ czímű

+munkájára, II. k. 160 lap. A két előbbi megegyezik abban, hogy a Mike

+leányt azért nem akarták a bálványosi Opourhoz adni, mert az pogány

+volt. Megerősítik azt a kimenetelt, hogy az összekoczczanás véres

+bonyolulata a nőrabló keresztyén hitre tértével lett megoldva.

+

+A regényiró feladata volt az akkori magyar pogány és keresztyén

+szokásokat, fogalmakat, erkölcsöket plastice előállítani, hogy egy ilyen

+korszakidomító megtérés, földfeletti csodák nélkül érthetővé legyen.

+Hogy ez mennyire sikerült, azt az olvasó itéletére kell biznom. Én csak

+a kútforrásokat nevezem meg, a mik segítségemre álltak.

+

+* * *

+

+3. lap. _Fergetyü vár_. Orbán B. Székelyf. I. köt. U. o. Ikavára

+leirása.

+

+4. l. _Vízhajtotta szövőszék, zengő kút._ Orbán B. Székelyföld I. köt.,

+előbbi Zsombori kertben, utóbbi Maros-Vásárhelyen. – Bodor.

+

+6. lap. _Nyolczforintos tó._ Mikor az a tó magától kiárad s elönti a

+vidéket, olyan éhinség következik az országra, hogy a búza köble felmegy

+8 forintra: _Orbán. B._ Székelyföld.

+

+6. lap. _Magyar Csillagnevek._ A miket Lugossy gyűjtött össze, teljes

+gazdag számban feltalálhatók Ipolyi M. myth. Adalékok rovatában 582–3.

+lapon.

+

+7. lap. _Perestáldó. Bilochus._ Ipolyi Arnold. Magyar mythologia.

+

+10. l. _Szivárványon átmenni._ Ipolyi M. myth.

+

+8. l. _A mely székely aszszony idegenhez megy nőül_, azt a birtokából a

+szomszédai kibecsültetik. Orbán B. Székelyföld. I. k. Előszó.

+

+14. lap. _Tuhudunok._ A pogány magyarok székely elnevezése. Orbán B. Sz.

+f. I. k. 45. l.

+

+7. lap. _Székelyek kőre vésett alaptörvényei._ Szabó Károly (Új magyar

+múzeum 1854. 401–402. l.). Ezek voltak. 1. Egyedül Árpád fiágát illesse

+a főhatalom _Pannoniában_. 2. A mely földet valaki saját kezével

+szerzend, sajátja legyen, mit közerővel, osztassék fel igazságosan. 3.

+Az ügyek a nép egyetértésével végeztessenek. 4. A ki a fejedelemnek tett

+hitet megszegi, fejét és vagyonát veszítse a főrabonbán áldozata előtt,

+ki a rabonbánok méltósága ellen vét, tűztől-víztől eltiltassék. 5. Ha

+valaki a rabonbánok, vagy a horkázok közül a nemzet ellen törne, az

+Upolet nemzetségből választott rabonbán itélete alá essék. 6. Ki a

+főrabonbán áldozatára meg nem jelenik, kettévágassék. – Ezen Zandirhám

+és Árpád közötti szövetség pontjai kőpaizsokra metszve, tétettek le Buda

+várában, Erdélyben.

+

+8. lap. _Német lovagok._ Ezeket II. Endre király hozta be, a szentföldi

+hadjáratából Syriából, s a Bárczaságon letelepíté. Azonban itt oly

+garázdálkodásokat követtek el, hogy IV. Béla már kénytelen volt őket az

+országból kikergetni, s váraikat lerombolni. – Bővebben minden magyar

+történetirónál.

+

+11. lap. _Pogány kunok viselete szokásai._ Hormayr. Goldene chronik 3.

+Münchner h. bibl. ad. a. 1279. Ipolyi A. m. myth. LV. A IV. Béla

+idejében bejött kunok Kuthen vezér alatt, nemcsak konokul ragaszkodtak

+pogány vallásuk és szokásaikhoz, de általuk a pogány elem, a többi

+szomszéd magyar népség között is elharapózott. – (Hosszú hajat és

+aszszonyos szoknyafélét viseltek).

+

+12. lap. _Őrpata, (Eurpata) magyar neve az «amazon»_-nak Herodot

+szerint.

+

+12. lap. _Rapsonné, Venetúrné._ Rapsonnéról szól a monda, hogy a Dromó

+ördögnek azt igérte, hogy ha neki egy utat épít a várától Kolozsvárig,

+ád neki egy hegy aranyat, s egy völgy ezüstöt; mikor készen volt, a most

+is látható merész út hegyen-völgyön keresztül, akkor a tenyerébe tett

+egy ezüst pénzt, az ujja hegyére egy aranyat; ezzel fizette ki az

+ördögöt. Veneturnéról lásd. Kővári László Erdély régiségeit.

+

+13. lap. _Alurimna_. Ipolyi Arnold magyar mythologiája. A magyar

+pogányvilág hadnemtői lehettek.

+

+14. lap. _Eskü a kutyára._ Bajor püspökök levele János pápához (Ludwig

+script. II. 367.), a tótok panaszkodtak, hogy a magyarokkal kutya- vagy

+farkas-áldozat mellett kötöttek szövetséget és esküt. Ipolyi A. u. a.

+áldozatok rovat alatt még bővebben.

+

+15. _Áldozó kehely, szerecsendió._ Orbán B. Székelyföld II. 58.

+

+14. _Orsóalakú pénz._ Mintegy 8 év előtt Olasztelek mellett Tortománál

+pásztorfiuk két üstöt találtak a földben, tele orsóalakú arany

+rudacskákkal, miket az akkori Beczirker Sz. A. elvétetett tőlük, ő maga

+gazdag lett utána; a kolozsvári muzeum csak nagy bajjal kapott meg egyet

+e műkincsből. Az érmészek kezdetleges pénzeknek állítják ezeket, mik a

+barbár népeknél voltak forgalomban. – Orbán B. Székelyföld I. köt. 222.

+lap.

+

+21. _Maksai domb._ Benkő József szerint a régi székely gyülések

+székhelye. Orbán B. szerint ezen gyülések az Isten szabad ege alatt

+tartattak, hol ülőpadokul szolgáló lapos nagy kövek voltak elhelyezve.

+

+Alig félszázada, hogy e kövek meg voltak, s a Maksán tartott presbiteri

+ülés még ezen classicus köveken ülésezett. A nép tisztes senatorait a

+harczfiak kivont kardokkal vették körül.

+

+22. lap. _Varázsdob._ Orbán B. III. köt. 142. lap.

+

+22. » _Arany csákányok._ – Háromszék levéltárában. 1840-ben találtak

+Barátos közelében egész csoport arany csákányt, miket régészeink hun

+emlékeknek tartanak; ezek 4000 arany sulyt vetettek. Belőlük csak egy

+lett megtartva a bécsi Ambrasi gyüjtemény számára, a többi elkallódott a

+hivatalnokok kezén.

+

+(Több helyen.) _Ökörbőrre írt végrendelet._ Kéri Lajos a XIII. században

+kelt kéziratában leirja a budavári sziklaüregekben talált, kővértek

+maradványait, az állatbőrökre tett irások, rajzolatok töredékeit. L.

+Felsőmagyarországi Minerva 1828. VI. füzet 1742. l. Orbán B. Székely f.

+I. köt. 62. lap.

+

+(Több helyen). _Hun irás, régi székelybetük._ Még most is láthatók az

+ardaki templomon. Orbán B. I. k. 124. l. Felirat a hátulsó kar feletti

+koczkában régi székely betükkel, miket keleti módra jobbrul-balra kell

+olvasni. E. ka. i. a. n. s. u. M. s. u. i. gy. r. o. e. G. n. e. t. s.

+I. z. a. gy. Georgyius Muzsnai, csak egy az Isten. Deus. VI. köt. Orbán

+művében az eredeti székely irásjegyek is közölvék. Ugyanazok

+megtalálhatók Kállaynál.

+

+23. lap. _Székely nemzetségek._ L. Ipolyi Arnold M. myth. Kovachich.

+Script. I. 339. l.

+

+25. l. _Újszülöttek állát vassal sütögetik._ A hunoknál minden

+fiugyermeknek arcza vassal felmetszetett, Ammianus Marcellinus szerint,

+hogy a szakálnövés meggátoltassék; Callimach szerint tüzes vassal, hogy

+szokjék hozzá korán a fájdalmas sebekhez. Dussieux-nál ez már azt

+jelenti, hogy a gyermekek arczai szörnyeteggé torzíttassék. Ipolyi

+véleménye szerint leghelyesebben Istennek felajánlásul. – U. a. a tűz

+feletti felavatás szere. – A vándor-czigányoknál ez most is divik.

+

+27. lap. _Druzsilla és Burzon rabonbán._ Orbán B. Székelyföld. I. 173.

+l.

+

+30. lap. _Tűzbe tett kéz_, tisztaság próbája. Pogánykorból származó

+ordaliai szertartás. 1550-ben Martinuzzi kiadatta ez ordaliai itéletek

+egész sorozatát, mik egészen scytha szokásokról tanúskodnak. Ipolyi A.

+M. myth. 197. l.

+

+32. lap. _Boszorkányok szokásai._ Ipolyi Arnold. M. myth. A szegedi

+boszorkánypör adatai nyomán.

+

+32. lap. _Vegyegni_, székely tájszó, őgyelegni: péld. ködben.

+

+33. lap. _Kiguvadni_. Mikor a fegyver magától kiugrik a tokjából.

+

+33. lap. _A holdról való mese._ Ipolyi A. M. myth.

+

+35. lap. _Madárének utánzás a templomban._ Ditrói templomban. Orbán B.

+Székelyföld. II. k. 117. l.

+

+41. lap. _A szent Anna taváról szóló néprege._ Orbán B. Székelyföld.

+III. k. 75. l.

+

+44. lap. «_Jeddre ne!_» Ismert székely kihivó szó.

+

+44. « _Fóta_. Egy hosszú szövet, melyet válltól csipőig rézsút viseltek

+a székely nők öltözetük felett. Orbán Balázs, Székelyföld.

+

+45. lap. _Álmost megégették a magyarok bejövetelükkel._ Almus in patria

+Erdeel occisus est, non enim potuit in Pannoniam introire. (Budensis 37.

+stb.). Lásd Ipolyi A. M. m.

+

+46. l. _Czifra asszony_ = tündérnő.

+

+47. l. _Bálványos vár._ Orbán B., Ipolyi A. és saját jegyzeteim nyomán.

+

+48. l. _Félig hal-, félig ember-alakú bálvány._ A Kalandos patak

+áradásaikor csodás alakú köveket sodor magával, van egy Zeykné udvara

+körül, mely egy syrén alakját úgy utánozza, mintha szobrász idomította

+volna. – Orbán B. Székelyföld, IV. k. 30. l.

+

+48. l. _Özönfa_. Melyet az áradozó Feketeügy minduntalan felszinre hoz.

+Óriási 3–4 öl átmérőjü törzsek, ébenfeketék s a kövesülés első szakában

+oly kemények, hogy alig faraghatók: a nép özönfának nevezi.

+

+49. l. _Kőkutya_. Ipolyi A. M. myth. 550. l.

+

+49. l. _Balita_. Ezüst bálványka, mit a vőlegény menyasszonyának ád.

+Ipolyi A. M. myth. 502. l.

+

+49. l. _Furuzsina_. Csodaerőt kölcsönző székely tündérnő. Orbán. B.

+Székelyföld.

+

+51. l. _Új tűz gyújtás._ Tűzáldozat. Tűztisztelet. Ipolyi Arnoldnál. M.

+myth. 188. l. – Pozsonyi missale: «az új tűz megszentelése _után_ az

+egész városban eloltatott a tűz, s helyette a megszentelt tüzet

+osztották ki. – Ha sokáig tűz nem gerjeszthető dörzsölés által, gyanu

+támad, hogy valahol még el nem oltott tűz gátolja az elem előtünését.

+Két szűz fiu idézi elő a tüzet; s ehhez kilenczféle fa használtatik. U.

+a. Tűzünnepek leirása. Szentivánéji tűz.

+

+52. lap. _Tűzosztó kanál._ Orbán. B. Székelyföld.

+

+55. lap. _A Büdös kénbarlang._ Saját jegyz.

+

+61. « _A Susogó._ Saját jegyz.

+

+65. « _Kisebbik uram_, pogány szokás. Ipolyi szerint a nők közösségét

+jelenti a testvérek között, mely állapot a hadkalandor népeknél, a

+nőknek a férfiakénál kisebb száma miatt gyakran előjön. (Bartal. Com. I.

+158).

+

+69. lap. _Igrecz_. Ipolyi A. M. myth. Nyelvemlékeink a bécsi codex

+szerint Igrecz = zene. «Igrecz készség». Fúvó szerszám. Koboz = lyra.

+Hegedü, fides. A «timbora = hárfa. Orbán Balázsnál jön elő.

+

+70. l. _Zerezisisten_. Ipolyi felemlíti e rézbálványalakokat, de

+kétségbevonja, hogy hitelesek volnának.

+

+70. lap. _Deli ördög._ Ráró madár. Ipolyi Arnold, Magyar mythologiája.

+Szerelem taplója. Csabaire, pilinkó, piritus. U. o.

+

+71. l. _Dali táncz._ Zajzoni leirása után.

+

+73. l. _Papbojtár_ (népies). Káplán.

+

+74. lap. _Assisi Szent Ferencz imája._ Th. de Celano olasz latin szövege

+szerint. Altissimo, omnipotente bon signore: tue son le laude, la Gloria

+e l’onore, et ogni benedictione. A te solo se confano; et nullo homo e

+degno de nominar te. Laudato sia Dio mio signore con tutte le creature,

+specialmente messer le _fratre sole_: il quale giorna et illumina nui

+per lui, et ello e bello et radiante con grando splendore: de te Signore

+porta significatione, Laudato sia mio Signore per la luna et per le

+stelle: in cello le hai formate clare et belle. Laudate sia mio Signore

+per _fratre vento_, et per l’aire et nuvolo et sereno et omne tempe: per

+le quale dai a le tue creature sustentamente. Laudate sia mio Signore

+per sorore aqua, la quale e multe utile et humile et pretiosa et casta.

+Laudato sia mio Signore per _fratre poso_, per lo quale tu illumini la

+nocte: et elle e belle et jugundo, et robustissimo et forte. Laudate sia

+mio Signore per nostra _madre terra_: la quale ne sostenta et guberna et

+produce fructi et coloriti fiori et herbe.

+

+75. lap. _Gönczöl szekere, Konrád császár a kocsisa._ Ipolyi A. Magyar

+Myth.

+

+76. lap. _Biczebócza_. Két oldalra sántikáló.

+

+78. « _A Torló._ Ipolyi Arnold M. myth.

+

+82. « _Birgej_. Saját jegyz.

+

+90. « _Hazai_. Székelyek a menyasszonyt hazainak, vagy hazajinak hiják.

+Ipolyi A. M. myth.

+

+93. lap. _Pogány menyegzői szertartás._ Cantu Cæsar; a középkor

+története. Galambetetés, kenyérmegtörés, fonáleresztés.

+

+96. l. _Beszélő csirke._ Ipolyi A. M. myth.

+

+97. _Keszkenős kigyó._ Orbán B. Sz. Föld.

+

+101. lap. _Hétféle szinű bab boszorkányok ellen hintve._ Ipolyi A. M.

+myth.

+

+102. lap. _Vendégűző dal._ Saját jegyz.

+

+103. « _Imette_ = ébren virrasztva.

+

+U. o. _Pogány harczosok szokása éjjel a vártán énekelni._ Cantu Cæsar.

+Középkor tört.

+

+105. lap. _Elindula Szent Péter Rómába._ Erdélyi J. magyar népdalok

+gyűjteménye.

+

+107. lap. _Deés Isten._ Székely István krónikája szerint, a magyarok

+bejövetelükkor háromszor «Deus» nevét kiálták, a mit Heltai krónikája

+félig-meddig helyre igazít, Gelleji Katona pedig «Deés»-nek mond ki,

+minthogy a magyarok Deus latin nevét nem ismerhették, s bejövetelük

+helyén van Deés városa is.

+

+107. lap. _Furusvize, Ikafalva leirásánál_, a Furus vizének mesés

+eredete, csodatevő hatása. Orbán B.-nál Székelyföld III. k. 93. lap.

+

+107. lap. _A megölt ellen szolgál a más világon a legyőzőjének._

+(Turóczy 2. 25. Bud. 56)

+

+107. lap. _Adósságát megfizető halott._ Ipolyi Arnold, M. mythologia.

+

+113. lap. _Nyillövés a sírba._ Ipolyi A. M. myth.

+

+113. « _Nőnek férjével együttes eltemetése._ Thonusoba példája szerint,

+a kit pogány hitéért nejével együtt élve siroltatott el István király. –

+Herodot szerint a scytháknál a vezérrel együtt egyik neje is

+eltemettetik.

+

+115. lap. _Vérrel siratás._ Jornandes (49. lap) szerint. L. Ipolyi A. M.

+m. 549. l. Jerneynél, Ammianus Marcellinus szerint.

+

+115. lap. _Halott-táncz._ Ungarischer oder dacischer Simplicissimus.

+

+115. lap. _Pogány temetkezés._ Ipolyi A. Magyar myth. Bél Mátyás

+Joinville stb. kútforrások után.

+

+117. lap. _Szent Anna tava._ Saját jegyzeteim.

+

+121. « _Szent Gellért püspök._ Szabó Károly, Emlékiratok a magyar

+kereszténység első századából.

+

+122. lap. _Csaba királyfi regéje._ Holtak harcza. (Lugossy).

+

+123. « _Imre királyfi legendája._ Szabó Károly, Emlékiratok.

+

+125. « _Világzárvirág._ Saját jegyz.

+

+U. o. _Derendóczia_. Nagy tor. Halotti tor. Hunn szó, Vámbéry szerint.

+

+127. lap. _Elrejtőzés_. Ipolyi A. M. myth.

+

+U. o. _Az elgyöngült vezér megáldoztatja magát._

+

+129. lap. _Ürgelyukba gyónás a pogányoknál._ Cantu Cæsar, Középkor Tört.

+Ugyanannál a pogány papok az ürgelyukon keresztül hallgatják ki a

+földisten izeneteit.

+

+135. lap. _A selyem Európában._ Cantu C. Középkor története.

+

+138. « _Karácsonyi népszokások._ Saját jegyz.

+

+140. lap. _A szamárkiáltás karácsonyi mise alatt._ Cantu Cæsar, Középkor

+tört. IX. kötet 7. fej. – A francziáknál egész zsoltárokat énekelnek a

+szamárhoz, tréfás szöveggel és egész ünnepélyesen. U. o.

+

+145. lap. _Napvágás_. Leisser szerint háromszor vágott a magyar

+fejedelem a nap felé kardjával, trónralépésekor. Bonfin szerint

+négyszer. Vagner adomái között feljegyzi a budai nagyvezér tréfáját, ki

+a fejét bekötötte, s borbélyt hivatott, panaszolva, hogy a trónra lépő

+magyar király az ő fejét megvágta a minap, a mint a levegőben

+vagdalkozott a kardjával. Lásd Ipolyi M. myth. 258. l.

+

+149. lap. _Meghatározva_. Népdalban. Úgy meg vagyok _határozva_, Mint a

+csikó kantározva, Szabadságom el van zárva.

+

+151. lap. _Bélpoklosok világból kizárása._ Cantu C., Középkor története.

+

+157. lap. _Burdé_ = Leveles szín.

+

+158. » _Orbán mester és a kerti vetemények._ Orbán B., Székelyföld. IV.

+k. 44. l.

+

+160. lap. _Futó kuvaszpósta._ Saját jegyz.

+

+162. lap. _Újszülött körüli babonák._ Ipolyi Arnold, M. myth. és saját

+jegyz.

+

+166. lap. _Pogányok hat ördögei._ Ipolyi Arnold, Magyar mythologia.

+

+170. lap. _Deli ifju legény képében._ – Saját gyűjteményemből. Kézirat.

+Ördögidézési formula: «jelenj meg nekem _Deli ifju legény képében_ és

+hozz nekem harminczhárom ezer háromszáz harminczhárom aranyat!»

+

+170. lap. _Koponyavár_. Egyértelmű a pokollal. Lásd Ipolyi Arnold, M. m.

+

+170. lap. _Tündelevény_ = Denevér.

+

+171. lap. _Szélanya_. L. Ipolyinál.

+

+174. lap. _Milling_ = lidércz. L. Bodor Lajos. Álmos hősköltemény.

+

+175. lap. _Hetevény csillagzat_ = Fiastyuk.

+

+175. lap. Égi ütközetek. L. Szibenbürgerische Chronik. Georg Kraus. II.

+k. 226. l. «Kegen Sonne untergang zween brennende heere zusammen stossen

+und streiten.» Cserey Mihály (Hist. 225. l.) «A hegyeken nagy tüzes

+seregek szörnyű ropogással egymás ellen harczoltanak.» – A mit az okos

+szász úrnak s a kálvinista Csereynek szabad volt elhinni, talán

+megengedhető a pogány Opour fiúnak is?

+

+180. lap. _Az ördög ellen befalazott nő._ Ipolyinál, 526. l.

+

+193. lap. _Vérszövetség. Anonymus._ V. 6. More poganismo fuerit propriæ

+sangvinis fusio in unum vas, ratum fecerunt iuramentum. _Székely

+krónika_, 277. lap. profusis cæteri lachrymis quasi sangvineis potum præ

+gaudio celebrantes sumpsere. Ugyanott _az áldozó kehelyről_: Supremus

+rabonban poculi calicis supremus conservator. Herodot szerint a kehelybe

+kardot, nyilakat mártanak (a scythák).

+

+

+

+

+Lábjegyzetek.

+

+[Footnote 1: Háztáj a székelyeknél.]

+

+[Footnote 2: A «kedd» volt az ősmagyaroknál a szerencsétlen nap, mint a

+keresztyéneknél a péntek. Csak ez a nap-név maradt meg, a «dagasztó»

+most már szerda, a «vasverő» csütörtök, a «borjunyúzó» péntek, a

+«heverő» szombat, az «áldozó» vasárnap.]

+

+[Footnote 3: A keresztyének neve az ősöknél: – a Jehova tisztelet

+miatt.]

+

+[Footnote 4: Lásd Diószegi füvészkönyvében: diákul «curbita melopepo».]

+

+[Footnote 5: L. Cantu Caesare «Középkor története» IX. könyv 7.

+fejezet.]

+

+[Footnote 6: Ez a lovag Geofroi de La Tour volt; mint a Magnum Chronicon

+belgicum bizonyítja.]

+

+

+

+

+TARTALOM.

+

+  A Fergettyüvár  1

+  A vándorló nemzet  6

+  Esküdjél meg a kutyára  13

+  A Körültáj  20

+  A Bábolna istenasszony  35

+  Bálványos-vár  47

+  A pokol tornácza  55

+  A «Susogóban»  63

+  A leányrablás  69

+  A «torló»  78

+  Esküvő a «napnál»  87

+  A «nap» és a «kereszt» harcza  96

+  A gyásztor  109

+  A Szent-Anna tavánál  117

+  Crœsus apó  134

+  A világ számüzöttei  146

+  Háládatlan veréb a fecskefészekbe  157

+  Az el nem oltott tüz a kandallóban  168

+  Az elrejtőzött  182

+  A vérszövetség  193

+  A kötés  199

+  Bálványos-vár  202

+

+

+[Transcriber's Note:

+

+

+Javítások.

+

+Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

+

+A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

+

+

+10 |változik át, A hétszinű |változik át. A hétszinű

+

+16 |erősíteni a szövetseget. |erősíteni a szövetséget.

+

+28 |bosszúsan a vén Opour, |bosszúsan a vén Opour.

+

+32 |őket vegyegni. |őket vegyegni.»

+

+45 |Orhalmon nagy máglyát |Őrhalmon nagy máglyát

+

+50 |«Délibába», |«Délibába».

+

+53 |hizony én velem széles |bizony én velem széles

+

+54 |az utolső gulya |az utolsó gulya

+

+85 |hallotta Mike sára |hallotta Mike Sára

+

+113 |Ó vele magával |Ő vele magával

+

+130 |innen sohova |innen sehova

+

+133 |óh én Uram! |«óh én Uram!

+

+136 |hegy milyen emberlakta |hogy milyen emberlakta

+

+137 |Szilamér Imolától, |Szilamér Imolától.

+

+153 |minden tövényeit |minden törvényeit

+

+153 |meg kell nyugodunk |meg kell nyugodnunk

+

+161 |de a mít |de a mit

+

+175 |gyermekért! |gyermekért!»

+

+183 |kőműves-mester rosszu |kőműves-mester rosszul

+

+187 |ezt a vílágot |ezt a világot

+

+189 |játéka egy va-emberrel |játéka egy vakemberrel

+

+189 |keporsója ödelén |koporsója födelén

+

+193 |ősz üstökét. |ősz üstökét,

+

+195 |senkí közületek |senki közületek

+

+197 |Boruljatok térdre! |Boruljatok térdre!»]

+

+

+

+

+

+

+

+End of the Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai

+

+*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR ***

+

+***** This file should be named 55607-0.txt or 55607-0.zip *****

+This and all associated files of various formats will be found in:

+        http://www.gutenberg.org/5/5/6/0/55607/

+

+Produced by Albert László from page images generously made

+available by the Google Books Library Project

+

+Updated editions will replace the previous one--the old editions will

+be renamed.

+

+Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright

+law means that no one owns a United States copyright in these works,

+so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United

+States without permission and without paying copyright

+royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part

+of this license, apply to copying and distributing Project

+Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm

+concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,

+and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive

+specific permission. If you do not charge anything for copies of this

+eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook

+for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports,

+performances and research. They may be modified and printed and given

+away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks

+not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the

+trademark license, especially commercial redistribution.

+

+START: FULL LICENSE

+

+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

+

+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free

+distribution of electronic works, by using or distributing this work

+(or any other work associated in any way with the phrase "Project

+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full

+Project Gutenberg-tm License available with this file or online at

+www.gutenberg.org/license.

+

+Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project

+Gutenberg-tm electronic works

+

+1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm

+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to

+and accept all the terms of this license and intellectual property

+(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all

+the terms of this agreement, you must cease using and return or

+destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your

+possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a

+Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound

+by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the

+person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph

+1.E.8.

+

+1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be

+used on or associated in any way with an electronic work by people who

+agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few

+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works

+even without complying with the full terms of this agreement. See

+paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project

+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this

+agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm

+electronic works. See paragraph 1.E below.

+

+1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the

+Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection

+of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual

+works in the collection are in the public domain in the United

+States. If an individual work is unprotected by copyright law in the

+United States and you are located in the United States, we do not

+claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,

+displaying or creating derivative works based on the work as long as

+all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope

+that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting

+free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm

+works in compliance with the terms of this agreement for keeping the

+Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily

+comply with the terms of this agreement by keeping this work in the

+same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when

+you share it without charge with others.

+

+1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern

+what you can do with this work. Copyright laws in most countries are

+in a constant state of change. If you are outside the United States,

+check the laws of your country in addition to the terms of this

+agreement before downloading, copying, displaying, performing,

+distributing or creating derivative works based on this work or any

+other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no

+representations concerning the copyright status of any work in any

+country outside the United States.

+

+1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

+

+1.E.1. The following sentence, with active links to, or other

+immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear

+prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work

+on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the

+phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,

+performed, viewed, copied or distributed:

+

+  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and

+  most other parts of the world at no cost and with almost no

+  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it

+  under the terms of the Project Gutenberg License included with this

+  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the

+  United States, you'll have to check the laws of the country where you

+  are located before using this ebook.

+

+1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is

+derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not

+contain a notice indicating that it is posted with permission of the

+copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in

+the United States without paying any fees or charges. If you are

+redistributing or providing access to a work with the phrase "Project

+Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply

+either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or

+obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm

+trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

+

+1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted

+with the permission of the copyright holder, your use and distribution

+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any

+additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms

+will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works

+posted with the permission of the copyright holder found at the

+beginning of this work.

+

+1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm

+License terms from this work, or any files containing a part of this

+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.

+

+1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this

+electronic work, or any part of this electronic work, without

+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with

+active links or immediate access to the full terms of the Project

+Gutenberg-tm License.

+

+1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,

+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including

+any word processing or hypertext form. However, if you provide access

+to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format

+other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official

+version posted on the official Project Gutenberg-tm web site

+(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense

+to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means

+of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain

+Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the

+full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.

+

+1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,

+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works

+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

+

+1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing

+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works

+provided that

+

+* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from

+  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method

+  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed

+  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has

+  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project

+  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid

+  within 60 days following each date on which you prepare (or are

+  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty

+  payments should be clearly marked as such and sent to the Project

+  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in

+  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg

+  Literary Archive Foundation."

+

+* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies

+  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he

+  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm

+  License. You must require such a user to return or destroy all

+  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue

+  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm

+  works.

+

+* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of

+  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the

+  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of

+  receipt of the work.

+

+* You comply with all other terms of this agreement for free

+  distribution of Project Gutenberg-tm works.

+

+1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project

+Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than

+are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing

+from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The

+Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm

+trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

+

+1.F.

+

+1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable

+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread

+works not protected by U.S. copyright law in creating the Project

+Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm

+electronic works, and the medium on which they may be stored, may

+contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate

+or corrupt data, transcription errors, a copyright or other

+intellectual property infringement, a defective or damaged disk or

+other medium, a computer virus, or computer codes that damage or

+cannot be read by your equipment.

+

+1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right

+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project

+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project

+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project

+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all

+liability to you for damages, costs and expenses, including legal

+fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT

+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE

+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE

+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE

+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR

+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH

+DAMAGE.

+

+1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a

+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can

+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a

+written explanation to the person you received the work from. If you

+received the work on a physical medium, you must return the medium

+with your written explanation. The person or entity that provided you

+with the defective work may elect to provide a replacement copy in

+lieu of a refund. If you received the work electronically, the person

+or entity providing it to you may choose to give you a second

+opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If

+the second copy is also defective, you may demand a refund in writing

+without further opportunities to fix the problem.

+

+1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth

+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO

+OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT

+LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

+

+1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied

+warranties or the exclusion or limitation of certain types of

+damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement

+violates the law of the state applicable to this agreement, the

+agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or

+limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or

+unenforceability of any provision of this agreement shall not void the

+remaining provisions.

+

+1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the

+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone

+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in

+accordance with this agreement, and any volunteers associated with the

+production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm

+electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,

+including legal fees, that arise directly or indirectly from any of

+the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this

+or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or

+additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any

+Defect you cause.

+

+Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm

+

+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of

+electronic works in formats readable by the widest variety of

+computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It

+exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations

+from people in all walks of life.

+

+Volunteers and financial support to provide volunteers with the

+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's

+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will

+remain freely available for generations to come. In 2001, the Project

+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure

+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future

+generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary

+Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see

+Sections 3 and 4 and the Foundation information page at

+www.gutenberg.org

+

+

+

+Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

+

+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit

+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the

+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal

+Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification

+number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary

+Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by

+U.S. federal laws and your state's laws.

+

+The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the

+mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its

+volunteers and employees are scattered throughout numerous

+locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt

+Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to

+date contact information can be found at the Foundation's web site and

+official page at www.gutenberg.org/contact

+

+For additional contact information:

+

+    Dr. Gregory B. Newby

+    Chief Executive and Director

+    gbnewby@pglaf.org

+

+Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg

+Literary Archive Foundation

+

+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide

+spread public support and donations to carry out its mission of

+increasing the number of public domain and licensed works that can be

+freely distributed in machine readable form accessible by the widest

+array of equipment including outdated equipment. Many small donations

+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt

+status with the IRS.

+

+The Foundation is committed to complying with the laws regulating

+charities and charitable donations in all 50 states of the United

+States. Compliance requirements are not uniform and it takes a

+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up

+with these requirements. We do not solicit donations in locations

+where we have not received written confirmation of compliance. To SEND

+DONATIONS or determine the status of compliance for any particular

+state visit www.gutenberg.org/donate

+

+While we cannot and do not solicit contributions from states where we

+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition

+against accepting unsolicited donations from donors in such states who

+approach us with offers to donate.

+

+International donations are gratefully accepted, but we cannot make

+any statements concerning tax treatment of donations received from

+outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

+

+Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation

+methods and addresses. Donations are accepted in a number of other

+ways including checks, online payments and credit card donations. To

+donate, please visit: www.gutenberg.org/donate

+

+Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.

+

+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project

+Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be

+freely shared with anyone. For forty years, he produced and

+distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of

+volunteer support.

+

+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed

+editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in

+the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not

+necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper

+edition.

+

+Most people start at our Web site which has the main PG search

+facility: www.gutenberg.org

+

+This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,

+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary

+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to

+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

+

diff --git a/55607-0.zip b/55607-0.zip
new file mode 100644
index 0000000..8bf0b8a
--- /dev/null
+++ b/55607-0.zip
diff --git a/55607-h.zip b/55607-h.zip
new file mode 100644
index 0000000..ef50f73
--- /dev/null
+++ b/55607-h.zip
diff --git a/55607-h/55607-h.htm b/55607-h/55607-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..6279e60
--- /dev/null
+++ b/55607-h/55607-h.htm
@@ -0,0 +1,7907 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"

+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">

+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">

+<head>

+<meta name="generator" content=

+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.4.0" />

+<meta http-equiv="Content-Type" content=

+"text/html; charset=utf-8" />

+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />

+<title>The Project Gutenberg eBook of Bálványos-vár by Mór

+Jókai</title>

+

+<style type="text/css">

+/*<![CDATA[*/

+body {

+ margin-left: 10%;

+ margin-right: 10%;

+}

+

+h1,h2,h3 {

+ text-align: center;

+ clear: both;

+}

+

+h2 {

+        margin-top: 2em;

+}

+

+/*h3 {

+ font-size: 85%;

+}*/

+

+p {

+ margin-top: 0.75em;

+ margin-bottom: 0.75em;

+}

+

+body > p {

+ text-align: justify;

+ text-indent: 1.5em;

+}

+

+hr {

+ width: 33%;

+ margin-top: 2em;

+ margin-bottom: 2em;

+ margin-left: auto;

+ margin-right: auto;

+ clear: both;

+}

+

+hr.chap {width: 65%}

+hr.tb {width: 25%;}

+

+table {

+ margin-left: auto;

+ margin-right: auto;

+}

+

+td {

+ padding-left: 1em;

+ padding-right: 1em;

+}

+

+.pagenum {

+ /* visibility: hidden; */

+ position: absolute;

+ right: 2%;

+ color: gray;

+ font-size: smaller;

+ text-align: right;

+ text-indent:0;

+}

+

+.tdr {text-align: right;}

+

+.center {

+ text-align: center;

+ text-indent: 0;

+}

+

+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}

+

+.caption {font-weight: bold;}

+

+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}

+

+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}

+

+.figcenter {

+ margin: auto;

+ text-align: center;

+}

+

+.footnotes {

+ border: dashed 1px;

+}

+

+.footnote {

+ margin-left: 10%;

+ margin-right: 10%;

+ font-size: 0.9em;

+ text-align: justify;

+}

+

+.footnote .label {

+ position: absolute;

+ right: 84%;

+ text-align: right;

+}

+

+.fnanchor {

+ vertical-align: super;

+ font-size: .8em;

+ text-decoration: none;

+}

+

+.poem {

+ font-size: 0.9em;

+ display: table;

+ margin: auto;

+ text-align: left;

+}

+

+.poem .stanza {

+ margin: 1em 0em 1em 0em;

+}

+

+.poem span.i0 {

+ display: block;

+ margin-left: 0em;

+ padding-left: 3em;

+ text-indent: -3em;

+}

+

+.poem span.i2 {

+ display: block;

+ margin-left: 1em;

+ padding-left: 3em;

+ text-indent: -3em;

+}

+

+.transnote {

+ background-color: #E6E6FA;

+ color: black;

+ padding: 0.5em;

+ font-family: sans-serif, serif;

+ font-size: 0.9em;

+}

+

+.transnote p {

+ text-align: center;

+ text-indent: 1.5em;

+}

+

+ul.TOC {

+ list-style-type: none;

+ padding-left: 10%;

+ text-indent: -5%;

+ width: 70%;

+ text-align: justify;

+}

+

+span.ralign {

+ position: absolute;

+ text-align: right;

+ right: 15%;

+ top: auto;

+}

+/*]]>*/

+</style>

+</head>

+<body>

+

+

+<pre>

+

+The Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai

+

+This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most

+other parts of the world at no cost and with almost no restrictions

+whatsoever.  You may copy it, give it away or re-use it under the terms of

+the Project Gutenberg License included with this eBook or online at

+www.gutenberg.org.  If you are not located in the United States, you'll have

+to check the laws of the country where you are located before using this ebook.

+

+Title: Bálványos-vár

+       Történeti regény

+

+Author: Mór Jókai

+

+Release Date: September 23, 2017 [EBook #55607]

+

+Language: Hungarian

+

+Character set encoding: UTF-8

+

+*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR ***

+

+

+

+

+Produced by Albert László from page images generously made

+available by the Google Books Library Project

+

+

+

+

+

+

+</pre>

+

+<div class="transnote">

+<h3>Megjegyzések:</h3>

+<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_215">215</a>. oldalon

+található.</p>

+<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href=

+"http://books.google.com/books?id=aPxiAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=aPxiAAAAMAAJ</a>.</p>

+<p>Facebook oldalunk: <a href=

+"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p>

+</div>

+<hr class="chap" />

+<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title=

+"" /></div>

+<hr class="chap" />

+<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br />

+ÖSSZES MŰVEI</span></p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p class="center"><span class="caption">LX. KÖTET</span></p>

+<p class="center"><span class="caption">BÁLVÁNYOS-VÁR</span></p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p>

+<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK

+KIADÁSA</span></p>

+<p class="center"><span class="caption-small">1896</span></p>

+<hr class="chap" />

+<h1>BÁLVÁNYOS-VÁR</h1>

+<p>&nbsp;</p>

+<p class="center"><span class="caption">TÖRTÉNETI REGÉNY</span></p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p>

+<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p>&nbsp;</p>

+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p>

+<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK

+TULAJDONA</span></p>

+<p class="center"><span class="caption-small">1896</span></p>

+<hr class="chap" />

+<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br />

+-1-</a></span></p>

+<h2>A FERGETYÜVÁR.</h2>

+<p>Még csak a negyedik század járta, hogy a magyar nép Árpád alatt

+elfoglalta Magyarországot. Két király ült egyszerre a magyar

+trónon: II. Endre és fia IV. Béla. Túros is volt annak a lónak a

+háta. Akkor is nagy volt a panasz az adószedők ellen. Izsmáel

+fiainak nevezték őket, más néven meg bolgároknak. Annyi bizonyos,

+hogy pogányok voltak. Még a pápa is felszólalt ellenük függő

+pecsétes levelében. (Derék, becsületes pápa volt –!) A pénzverés is

+az ő kezükben volt: az ország egész kincses háza. Nagy volt velük a

+veszedelme a királyoknak is, a nemességnek is, a papságnak is, meg

+a népnek is.</p>

+<p>Hanem mindezekhez a bajokhoz semmi köze sem volt a székely

+nemzetnek. A székelyek nem jöttek Álmos fejedelemmel meg a hét

+vezérrel idebe honfoglalni. Őket még Attila ősapánk hun anyától

+származott fia, Csaba hagyta itt a maguk országában, a hol már ők

+ötszáz esztendeje otthon voltak, mikor a «Hetumoger» bejött; nem is

+keveredtek belé az ősmagyar anyatörzsbe, mint az imitt-amott

+lappangó jász, palócz, avar, úz ivadék; se nem települtek közé,

+mint a kun, besenyő, kazár, hanem szövetséget kötöttek vele, erős

+föltételek mellett. A szövetség két kőpaizsra felvésve, ó-székely

+betükkel, ott őriztetik Buda várában, nem abban a Buda várában, a

+hol a magyar királyok székelnek a Duna mellett, a mit még csak

+mostanában kezdtek el építeni Béla király parancsára, hanem abban,

+a mit Attila testvére építtetett a Küküllő partján, <span class=

+"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span> a hol a nagy

+Zandirhám tartotta fejedelmi udvarát Árpád idejében.</p>

+<p>E kőbe vésett szövetség azt mondja, hogy a székely nemzet soha

+senkinek pénzbeli adót nem fizet, még a magyar királynak sem, és

+senkitől parancsolatot el nem fogad, még a magyar királytól sem!

+Egy szabadság van a világon: ez a székely szabadság! Ezért a

+szabadságért cserében aztán övé a nagy tartozás: védni Erdélyország

+határát. Nagy kötelesség! A havasokon túl már Ázsia. Onnan jön a

+minden vadnépek vízözöne.</p>

+<p>Hanem ezt a nagy munkát végezte is aztán a székely nemzet

+emberül. Minden ember katona volt, még az asszonyok is. A mely

+székely faluban az asszonyok fátyolos konty helyett fekete süveget

+viselnek, ez annak az emléke, hogy az asszonyaik a férfiakkal egy

+sorban ütötték az ellenséget. Ha összeszedték magukat, százezer

+embert állítottak fegyverbe, s azoknak fele lovas volt. Upolet

+rhabonbán alatt a krimi tatár szultánt, Athlen Girait a

+Fekete-tengerig kergették, ott fogták el seregestől. Fegyveréről,

+lováról s egy hónapra való eleségről minden ember maga tartozott

+gondoskodni. Elég nagy adó volt ez! Az elpazarolt vért számba se

+vették, az ingyenbe ment.</p>

+<p>De még azon kívül nagy terhük volt az erődítmények fentartása.

+Az volt az erősség! Ide jöhetnének a hadverők várharczok rendszerét

+tanulmányozni. Nem várnégyszög, de vártömkeleg volt itt felállítva.

+Ha abba az ellenség beletévedt, úgy ott szorították, mint az

+ördögöt a boszorkány ákombákban. Ha a támadás a háromszéki róna

+felől jött, akkor ott állt a berohanó előtt a síkság közepén

+kiemelkedő Várhely, abba ütötte bele a szarvait, s a míg azt

+öklelte, addig ráözönlöttek minden oldalról a székelyek lovas

+dandárai; ha otthagyta a várat s mélyebbre hatolt, akkor

+ráeresztették a mesterséges tavak vizeit, a miket gátakkal

+felszorítva tartottak a hegyeik közt. Ez a hadi fortély még az

+agathirsok hagyománya volt Erdélyben. Ha pedig a Rétynek került a

+betörő had, hogy a sziklavárakat kikerülje, <span class=

+"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> ott várt rá a

+legnagyobb veszedelem. Az egy kietlen homoksivatag az erdők

+közepett, a hol nem lakik más, mint az elátkozott ördögök, meg

+azoknak a boszorkány szeretőik; azok, meg a lidérczek becsalogatják

+a vakmerő betolakodót a feneketlen dágványokba, hol a sivó homok

+alatt morotvás lápvíz lappang, a sellők, a vízi tündérek a lovagot

+ménestül együtt lehuzzák a süppeteg homok alá, s ha valakit ott kap

+az öreg ördög, a Nemere, úgy eltemeti fövény-felhőivel, hogy csak a

+dárdája hegye látszik ki a buczkából. S aztán a merre csak szem

+lát, egyik hegyhát a másik után, csupa rengeteg őserdő, a mi tele

+van bölénynyel, medvével, még párducz is tanyázik benne s a

+fertelmes sokatevő, a hogy a székely daliák nyakából lefüggő háti

+bőrök bizonyítják.</p>

+<p>És aztán mind ezen a süppedő morotván, e sivó homokbuczkáson

+vonul végig a Honárka, egy széles magas töltés, egyenes irányban,

+keresztül a berkeken, bozótokon; aztán fel a hegytetőknek, a

+rengeteg erdőkön végig; odább már Kakasbarázdának hiják, majd odább

+Csörsz árkának, Tündérek útjának, Ördög szántásának, Óriás

+töltésének. Nem is készíthette azt más, mint óriás. Igenis, az az

+óriás, a ki egész Európát végiglépte. Minden lépése egy csatatér

+volt, minden pihenője egy elpusztult város; a hová a kezét letette,

+ott egy nép elmult. A mesemondók Attilának nevezik, a magyarok

+Etelének. Az ő rabnépei készítették a hihetetlen sánczokat végig

+emberjárhatlan országokon, hogy szabadon legyen tartva a hunok

+előtt a hadak útja.</p>

+<p>Most aztán ezt az utat őrizni a székelyek hivatala.</p>

+<p class="center">*</p>

+<p>A «Fergetyüvár» egy messze kimagasló hegyfokon áll a rétyi nyir

+kietlen bejárata előtt; a szirtfokot két rohanó hegyi patak veszi

+körül, a Borosnyó és a Kurta.</p>

+<p>A hegyorom legmeredekebb pontját koronázza egy kerek, egyszerü,

+óriás rakásu kőfal s azon belül van egy torony, mely ezt a kőfalat

+egészen betölti. A torony hasonlít <span class="pagenum"><a name=

+"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> a világító-tornyokhoz, csakhogy

+megfordított idomban, nem középett karcsu s alul-fölül széles mint

+a tengeri jeltornyok, hanem a közepén kiöblösödő, mint egy korsó, s

+aztán teteje is van, mint a korsónak. A torony körülete hatvan

+lépés, a magassága, a milyen csak egy szál fenyőé lehet.</p>

+<p>Az egész torony fából van, az oldalai és teteje rézpléhhel

+borítva, köröskörül rikító zöld már a rézrozsdától.</p>

+<p>Ajtaja vagy kapuja ennek a toronynak sehol nem látszik.</p>

+<p>Hanem a hol a teteje a párkányát éri, ott van rajta köröskörül

+egy sor ablak, épen mint a csurgómáknak a tokján. Azoknak némelyike

+nyitva van, némelyike pedig csukva. Éjjel a nyitott ablakokon tűz

+világít keresztül.</p>

+<p>S ez a kerek torony éjjel-nappal folyvást forog. Azért a neve

+«Fergetyüvár».</p>

+<p>Ennek a toronynak az ablakaiból végig látni egész Háromszéken,

+az Olt völgyén: Szent-Lélektől Kökösig, Zágontól Zalánig s aztán be

+a bodzai völgybe s a Fekete-Ügy helységeire. Valamint hogy aztán

+ennek a toronynak az ablakaira rálátnak a Biharcz-hegytető váráról,

+a minek «Ordítóvár» a neve, másfelől Szacsva-váráról, harmadik

+felől Barabás-váráról, a honnan azután egy ordítással jelt lehet

+adni Bodza-várába, s a hatalmas központi sasfészekbe, Várbérczre. A

+Fergetyüvár a székelyek távirója. A nyitott és csukott ablakok

+tudatják a hírt a szomszédvárak őrtállójával, a ki a jeleket

+rovásra faragja, s a várnagynak átadja. Ha porfelleg vagy vésztűz

+tünik fel a távolban, azt a Fergetyüvár azonnal tudatja a

+körülfekvő várakkal, s elébb, mint a támadó megjelent a háromszéki

+síkon, készen álltak az elfogadására az ekeszarvát karddal,

+kopjával felcserélt harczosok.</p>

+<p>Ilyen körben forgó várak vannak még Eresztevénynél, az «óriások

+pinczéje» fölött, Aldobolyon a Veczel-tetőn, s Bikfalvánál a

+«Csigaváron».</p>

+<p>A Fergetyüvár egészen székely találmány. Ennek a népfajnak a

+vízhajtotta szövőszéktől a zengedező kutig mindenhez van esze. S a

+nyilak és kővető-gépek korszakában <span class="pagenum"><a name=

+"Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> a Fergetyüvár nevezetes hadi

+furfang. Annak nem lehet a kapuját betörni, mert nincs kapuja. Azt

+nem lehet kanóczos nyilakkal felgyujtani, mert rézzel van körül

+befedve. Azt nem lehet lábtókkal megostromolni, mert alul-felül

+keskeny, derékban domboru s aztán nem áll egy helyben, mindig

+forog, mint a fergetyü. Ez a tündérmesebeli «Kakassarkon forgó

+rézvár».</p>

+<p>De hát mi forgatja ezt a kakassarok körül? Ez a kérdések

+kérdése.</p>

+<p>Az önmozgógép még nincs feltalálva. Talán belülről állati erővel

+hajtják körül, talán bivalyokkal, a hogy a szárazmalom kerekét,

+vagy épen embererővel, tán igába fogott férfiak egész csoportja

+tolja körbe folyton-folyvást, éjjel-nappal ezt a nehéz alkotványt,

+egymást felváltva a sanyaru, egyhangu rabmunkában, míg mások az

+alatt ott gunnyasztanak a réztető ablakai mögött, a szemeik előtt

+folyvást körben forgó nagy tájképre meredve, mely hegyeivel,

+völgyeivel, folyóival, erdejvel, falvaival, váraival soha meg nem

+áll, jobbra elmegy, balról megint visszatér, hogy jelt adjanak

+valakinek a parancsszavára, a mit a távolban megértenek? Hogyan

+kerültek azok ide be? Ki hozta őket ide? Hogyan látják el őket

+étellel, itallal? Mit véthettek ezek, hogy ilyen elkárhozottak

+robotjára lettek elítélve? Miféle csáb, varázslat, kényszerítés

+birja őket arra, hogy ezt a keserves erőlködést szakadatlan

+folytassák, soha félbe ne hagyják? Ki az, a ki ezeknek parancsol, s

+kik azok, a kik engedelmeskednek?</p>

+<p>A fénylő rézzöld torony messze kimagaslik a sötétzöld erdők

+közül, nappal fénylő fehér, éjjel izzó tűzszemeivel őrködve, mint

+egy örökké éber szörnyeteg, a világ fölött.</p>

+<p>Másféle torony még nem látszik e vidéken. A legelső keresztyén

+egyházat, a minek tornya is van, most építették fel Torján, de az a

+hegyektől nem látszik ide.</p>

+<p>Csak olyankor van pihenése a Fergetyüvárnak, mikor beborítja a

+felhő, mikor elfekszi a tájat a köd. Ez neki az alvás ideje.

+<span class="pagenum"><a name="Page_6" id=

+"Page_6">-6-</a></span></p>

+<h2>A VÁNDORLÓ NEMZET.</h2>

+<p>Hogy valami nagy változás készül ezen a világon, azt már régóta

+mutatták a jelek. A Délibáb gyakran fitogatott tengert a rétyi

+sivatag szélén, a hol pedig csak homokbuczkák vannak, ellenben

+felfordított városokat vetett fel a bárczasági havasok fölött,

+mintha tornyaikkal lefelé csüngnének az égből alá. A nyolczforintos

+tóból egyszerre úgy kiáradt a víz magától, hogy minden rétet

+elöntött, a szörényi kutnak a vize pedig épenséggel vérré

+változott, a mi királyhalált jelent. Nagy, ismeretlen madarak

+jelentek meg napkelet felől, a mik olyan vakmerők voltak, hogy még

+az embereket is megtámadták a mezőn. Az erdőkön rémítették a

+pásztorokat a farkaskoldusok, meg a veszett csikók, a mik embert és

+lovat összemartak s megint odább futottak. A bálványosi kokojszáson

+tüzes embereket láttak tánczolni éjszaka karéjban, s reggelre ott a

+hol tánczoltak, egész karikában bujt ki a veres gomba a földből.

+Nappal egyszerre két nap rémlett az égen, éjszaka pedig éjfél

+tájában egyszer csak kigyuladt az egész égbolt s úgy égett, mintha

+tűzlángba volna borulva. Azután meg oly sürüen hullottak alá a

+csillagok, mintha a Gönczöl-szekere, a Fiastyúk, az Álmatlan

+csillag, a Bujdosók lámpása, az Árvalány szeme, a Hadvezető, a

+Kincslátó, a Mennyország határa, az Ostoros, a Pásztorserkentő, a

+Rónaőrző, a Vérszemü csillag, de még a székelyek csillaga is

+egyszerre alálőtt volna a Hajnalszakadékból (a hogy a Tejútat

+nevezik a magyarok). Végtére pedig egy tüzes sárkány rohant alá,

+nagy mennydörgéssel az égből, hosszu sziporkázó farkát csóválva

+messzire, egész apró ijafia csordájával együtt s belebukott az

+Istentavába, mire a tónak a partján mindjárt egyszerre kinőtt a sok

+tatorján-gyökér, a mi megint éhinséges időknek a bejelentője!</p>

+<p>A mit a jelek előre mutattak, az valójában be is teljesedett.

+<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> A

+fecskeváló hóban, a mikor e két hazában lakó madarak útra

+készülnek, a Fergetyüvárból az a hír repült szét, hogy Bodza meg

+Ojtoz felől nagy népségek jönnek. A porfellegek, a miket fölvertek,

+az őrtüzek, a miket a dombokon raktak, előre hirdetik jövetelüket.

+A várak ormain megszólaltak a fegyverbe hivó kürtök, s a föld népe

+hazatakarodott a mezőkről; mindenki tudta jól, hová tartozik, hol a

+gyülekező helye. A tavaknak a gátjait megszállták, a hegyszorosokat

+ellátták kőhalmazokkal, s a lármafákat felállították a hegyormokon.

+Ez alatt a perestáldók körülhordták a véres pallost Sepsi, Csik és

+Háromszékben s kihirdették, hogy idegen népek jönnek, minden férfi,

+asszony talpon legyen, fegyvert fogjon.</p>

+<p>A nádorispán leveléből megértették a rhabonbánok és

+főkirálybirák, hogy a kunok nemzetségei szándékoznak bejönni az

+országba, ezúttal nem ellenséges szándékkal, mint máskor, hanem a

+két király engedelmével, nem is azért, hogy Erdélyben maradjanak,

+hanem hogy tovább költözzenek be Magyarországba, a két víz közé, a

+hol nagy pusztaságok vannak; egészen nekik valók, a kik nem

+szeretnek várakat építeni, hanem a szabad ég alatt gulyáikkal,

+méneseikkel együtt tanyázni. Azért ereszszék őket a székelyek

+szabadon, hagyják átkelni a Hunárkán, az Eteleútján; ellenben

+vigyázzanak rájuk, hogy útközben el ne pusztítsák az országot.</p>

+<p>A kunok! Régi ellenség; pedig testvérnemzet!</p>

+<p>A sokféle magyar népcsalád között a székely magát tartja a

+legelsőnek, azután ereszti a többit, legutolsónak hagyja a kunt. És

+méltán. Ő neki van itt legrégibb hazája: igazi megerősített

+országa, a minek idegen soha talpalattnyi földjét se vette meg se

+véren, se pénzen; a kinek a hét nemzetségét s az abból származott

+huszonegy ágát még házasság útján se keverte meg idegen származás;

+a kinél ereklyében tartogatják Etele égből esett kardját, Csaba

+vezérnek ökörbőrre hun betükkel irott véghagyományát, Zandirhám

+kőpaizsait az öt alaptörvénynyel, s a hét vezér <span class=

+"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span> szerecsendió

+serlegét, a mibe azok a szövetségkötésnél vérüket csorgatták. Ez

+mind a székelyek kincse. Az ősvallás is náluk maradt meg eredeti

+szittya tisztaságában. A kun pedig egy pusztáról-pusztára csavargó

+ivadék, összekeveredve a kóbor népcsoportok minden töredékével, a

+nyelve is azokéval zagyvalítva; se hite, se törvénye, se erkölcse,

+még a vallása is csak olyan, hogy a mely országot meglakott, annak

+a bálványait elhozta magával s azokat imádja, a míg össze nem

+töri.</p>

+<p>S most ezek jönnek egész nemzetségestül, mint a sáskajárás, mint

+az elszabadult erdei manók csordája Székelyországba.</p>

+<p>Már itt vannak a hegyek közt, jelenté a Fergetyüvár.</p>

+<p>A kunok vándorjáratában furfangos rendszer van.</p>

+<p>A mit előretolnak előhad gyanánt, az egy nem annyira félelmetes,

+mint utálatos gyülevész. Valamennyi csuf vén banya van a

+nemzetükben, az mind egy rakáson; vezérük maga a valóságos «Vasorru

+bába». Ezekkel egy társaságban az őrjöngő bolondok, a holdasok, az

+ördöngösök baromsokasága, meg az apró gyerekek, a kiket az anyjaik

+elhagytak, vagy a kiket tán idegen földről elloptak. Bivalyokon

+lovagolva jönnek a banyák, elől-hátul csimpajkozó meztelen

+porontyokkal, a ronda, boglyos, vadállatarczu nederesek hajtják a

+csordát, s előtte-utána száguldoznak ordítozva; öltözetük állatbőr,

+beszédük röhögés, üvöltés, makogás, hőrögetés, nem emberi szózat;

+maguk a vén banyák is egymás közt, meg a kisérőikkel olyan szavakon

+beszélnek, a mik az ördögidézéshez hasonlítanak; s azoknak az

+értelmét csak ők maguk tudják.</p>

+<p>Mikor ez a bivalycsordán nyargaló gyülevész szétterül a

+Feketeügy lapályán, olyan az, mintha egy óriási hangyabolyt rugott

+volna fel valaki.</p>

+<p>A székelyek gondoskodtak már a fogadtatásukról.</p>

+<p>Az Olt, a Feketeügy tavainak megnyitották a gátjait, a vizek

+elöntötték a mezőket egész a Várhegy dombjáig.</p>

+<p>Csakhogy a mocsár nem gát «ennek» a hadnak! <span class=

+"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p>

+<p>A bivalynak éltetője a posvány. A mint a bivaly-csorda a

+szétterült vizeket meglátja, rohan beléjük s viszi magával a hozzá

+nőtt csőcseléket; manók és boszorkányok, a sívó-rívó porontyhaddal,

+mind bele a mocsárba: ott azután megragadnak, elfeküsznek; a

+bivalyoknak s a beléjük kapaszkodó ember-rajnak csak a fejeik

+látszanak ki a vizből, azokat onnan semmi ösztökélés ki nem veri, a

+míg meg nem éheznek.</p>

+<p>Azzal, a mint ez a riadozó gyülevész félrekotródik, kezd

+kibontakozni a hegyszorosokból maga a vándor nép zöme,

+rendbeszedett tömegben. Egy óriás kigyó, mely kanyarogva kuszik

+előre: a fejét már a róna közepéig tolta s a dereka még nem jött

+elő a mély utból. Olyan az, mint egy eleven folyam.</p>

+<p>Elől a válogatott sereg, hét ezer lovas, a kiket a fejedelemfi

+Kúthen vezet. Ez a dandár egy kürtszóra azonnal félhold alaku

+karéjba tud felállni: ez a kunok megszokott csatarendje. Mögöttük

+jön azután a hét nemzetségre felosztott nép, három nemzet elől,

+négy hátul; közepett a kun fejedelem, a vénekkel és a

+bokolabrásokkal (ez volt a papjaik neve). A férfiak mind lóháton

+elől; azután az asszonyok, leányok, ökörvontatta szekereken, a mik

+ernyővel vannak fedve, zöld galyakkal körültüzködve; a sihederek a

+szekér mellett ballagnak a kutyáikkal együtt. Utánuk hajtják az

+ostorosok a tejelő borjasteheneket s a csikós kanczákat: azoknak a

+tejéből készítenek, a hol letelepesznek, mámorító italt. A rengeteg

+sokaságú rideg gulyákat, a szilaj méneseket, a hosszú gyapjas,

+csavart szarvú juhok nyájait s a szarvaslábú rőt sertések csordáit

+aztán leghátul terelik az ijász pásztorok, hosszú kongató

+ostoraikkal, hegyes dárdáikkal; s a marhával együtt terelik a

+gyalog maradt rabszolga-hadat, a kit a világ minden népei közül

+magukkal hurczoltak: csupa férfiból és fiuból áll az. A rab nőt, ha

+szemrevaló, koczkára bocsátják, ha nem az, elpusztítják.</p>

+<p>Aztán legeslegvégül bezárja a hosszú vándorhadat egy

+<span class="pagenum"><a name="Page_10" id=

+"Page_10">-10-</a></span> undokul vonító csikasz farkascsorda, a

+mit az útfélen elmaradt hullák csalogatnak a vándor nemzet után. Ez

+az állandó kisérője a vándor nemzetnek, pusztákon, erdőkön

+keresztül; ennek az üvöltéséből jósolnak a papok.</p>

+<p>Mikor ez a néptömeg vézighuzódik a nagy háromszéki rónán, sebes

+nyári zápor vonul el a hegyek fölött, s az alkonyodó napnál fényes

+kettőzött szivárvány támad, melynek egyik vége a Várbérczen, a

+másik vége a Czenken támaszkodik a mesemondta aranytálba s a

+vándornép mind ezen a szivárvány kapuján keresztül vonul be

+Erdélybe. – Azt pedig mindenki tudja, hogy a szivárványon nem jó

+keresztül menni; mert a mi ember, állat azon keresztül megy, a nő

+himmé, s a him nővé változik át. A hétszinű bábabukrára még ujjal

+mutatni sem jó, mert a rámutatónak az ujját megragadja a «kék

+kelevény».</p>

+<p>Az egész vándor nemzet háromszázezer emberfőt számlált, azok

+között volt negyvenezer harczos férfi.</p>

+<p>A három székely-széknek ugyan össze kellett szedni az erejét,

+hogy ezt a kelletlen vendégsereget korlát közé foghassa. De nem

+volt ebben hiányosság.</p>

+<p>Bálványos-vár felől ott állt hadirendben a székely lovasság, a

+kiket az öreg rhabonbán, Opour vezetett, a három fiával, a kik

+közül a legöregebb neve Szilamér, a középsőé Zsombor, a legkisebbé

+Iszla. Budavár vidékéről lejött Sándóur rhabonbán a maga hadaival,

+a kinél van Attila turulos zászlója s körüle azok a vitézek, a

+kiknek az ősei azt a zászlót a népeltörlő harczokból elhozták; a

+Barczaság felől elállják az utat a «német lovagok», kiket

+Jeruzsálemi Endre hozott ide Syriából. A sík róna közepén pedig ott

+áll a Várhely, mind a négy bástyája csakúgy berzeng a

+kopjahegyektől, s feketéllik a süvegektől; az is haddal van

+megrakva.</p>

+<p>Kuthen vezér egész a várig eljött a hadával, a mit mély vizárkok

+vettek körül, beszegve hegyes sánczkarókkal.</p>

+<p>Itt tanácsolá neki Kájon «horkáz», hogy maradjon meg egy

+áldomásra a vár alatt: bizony hasznára lesz. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p>

+<p>Ez a Kájon, bálványosvári horkáz volt, Opour embere; a kit a

+rhabonbán a nádorispán parancsára eléje küldött a kun népnek, hogy

+lenne kalauzolója a székely földön keresztül, s ha a két nemzet

+egymásnak a nyelvéből valamit meg nem értene, azt tolmácsolná, s a

+szokásaikat is egymással megismertetné, nehogy csupa félreértésből

+még egymás ellen kardra kapjanak.</p>

+<p>Hanem a kunvezér agyafurt volt: nem vette be a tanácsot, azt

+mondta, mit neki ez a vakandturás itten? s azt gondolta, hogy majd

+ő most a maga előhadával szépen elmegy a vár mellett, a szakadó

+zápor oltalma alatt: a tegez idege ilyenkor megázik, nem lőhetnek

+rá a vár bástyáiról, s ha egyszer aztán túl lesz a váron, ő állhat

+majd a kert felől s ő szabja meg az átkelési szövetség feltételeit,

+nem a székelyek.</p>

+<p>Hanem amint a vár elé ért, csak jött ám eléje nagy süvöltve a

+levegőn keresztül egy hordónyi nagy gömb égetett agyagból, a mit a

+sáncz fokáról hatalmas hajító géppel röpítettek alá, s a mint a kun

+lovasság közé leesett s cserepekre törött, egyszerre ördöngős

+méhraj zúdult ki belőle, a mi neki esett a lovasok arczának, s

+fulánkjával összecsipte-marta s védekezni hiába ellene. Azután meg

+jött nagy búgva egy másik nagy bolond cserépkobak, abból meg mérges

+vizi kigyók gomolya hemzsegett elő, a mi a lovak lábaira

+tekergőzött s azokat összemarta úgy, hogy a megdühödt állatok

+egymást harapták kinjukban és rémületükben.</p>

+<p>Ebben a kunnak még az a veszedelme is volt, hogy viseletében a

+török szokást követve, hátul kopaszra nyirta a fejét, csak elől,

+hagyta hosszan lecsüggni a haját, aztán hosszú kantust viselt; méh,

+darázs a tarkóját, kigyó a lábszárát könnyen csipte, marta.</p>

+<p>Ez csak intés, hogy «lassan a testtel».</p>

+<p>Kuthen átlátta, hogy legjobb leszállni a lóról, s

+békeüdvözléssel járulni a várkapuhoz.</p>

+<p>Akkor aztán a vár kapuja is megnyilt, a csapóhidat

+leeresztették, <span class="pagenum"><a name="Page_12" id=

+"Page_12">-12-</a></span> s előjött belőle a vár parancsolója,

+ugyanannyi emberrel, mint a mennyi a kun vezért kisérte

+gyalogsorban.</p>

+<p>Emberrel ám; de asszonyemberrel. Maga is olyan volt.</p>

+<p>Valamennyi dárdásnak volt bivalybőr melledzője, és fekete

+süvege; de szoknyája hozzá: bajusza pedig nem volt.</p>

+<p>– Hát asszonyokat üdvözöljek én? Kiálta nagy haraggal a kun

+vezér, a mint megismerte a fegyveresek sima arczáról, hogy azok

+nők.</p>

+<p>– Mit bámulsz úgy rajtunk? szólt a parancsoló asszony: van

+kardunk, mint neked; van süvegünk, mint neked; van szoknyád, mint

+nekünk.</p>

+<p>A kun vezér megvető negéddel fordult Kájon horkázhoz.</p>

+<p>– Hát olyan kevés a székelyek közt a férfi, hogy még az

+asszonyoknak is jut süveg, viselni való?</p>

+<p>– Tudd meg azt vezér, mondá neki Kájon horkáz, hogy a fekete

+süveget a székely menyecskék annak az emlékére viselik, mikor

+Felcsiknál a tatár sereget tönkreverték, az uraikkal versenyt

+küzdve.</p>

+<p>– Soha sem szerettem az «őrpatával» harczolni, dörmögé a kun

+vezér. Az asszonyvágta seb soha sem gyógyul be. – Asszony parancsol

+hát e várban?</p>

+<p>– Nem asszony, hanem fiuleány; igazítá helyre a horkáz. Ha

+nálunk egy nemességből a fiág kihal, minden birtok és hatalom

+rászáll a leányra, az ősi névvel: az viseli, fiuleány lesz.

+Hatalmas asszonyurak neveit emlegetik hagyományaink! Majd meglátod

+még az utadban Rapsonné várát, Veneturné várát, ott is asszony

+viseli a süveget s sort ül a tanácsban.</p>

+<p>– Bolond szokás! a hust vérben, a köleskását tejben főzik, nem

+összevissza. Mit keres asszony a tanácsban? Hosszú haj: rövid

+ész!</p>

+<p>– Már pedig ennek az asszonynak az eszétől jobban őrizkedjél

+vezér, mint a hajától; mert ennek az esze tovább ér, mint mind a

+kettőnké. Ez a hires Mike Sára, a ki magát az ős Istent, a Damasek

+Istent is úgy hátra <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=

+"Page_13">-13-</a></span> szorította, hogy most csak egy kuczkóban

+kuporog. Ez hozta be a keresztrefeszített hitét a székely földre s

+olyan tornyos házat épített neki, mint egy vár. Valamennyi

+alirumnája a nap vallásának, mind elványadt előtte. Rettegj a

+tekintetétől.</p>

+<p>Mind ezt kun nyelven beszélték egymás közt a kun vezér és a

+horkáz, alig értett meg abból valamit, a ki meg nem szokta.</p>

+<p>Egy vizárok állt nő és férfi vezérek között, annak a dobogója

+fel volt huzva.</p>

+<p>– Szólj! Mit kivánsz? kiálta át erős, csattanó hangon az

+asszony-úr.</p>

+<h2>ESKÜDJÉL MEG A KUTYÁRA!</h2>

+<p>A kun vezér levette a válláról a kürtjét s megmerítve azt a

+sánczárok vizében, felvetette a vizet az ég felé, azután a görbe

+késével egy marok füvet vágott le, azt is a feje fölé szórta;

+harmadszor pedig egy marok porondot vett föl s azt a tenyerén

+fölemelve, szerteszét hagyta a szétnyilt ujjai közt omlani. A

+vándor-népeknél ez volt a bizonysága, hogy békés szándékkal jönnek,

+nem kivánnak se vizet, se mezőt, se földet elfoglalni. – Ez volt az

+üdvözlet.</p>

+<p>– Fogadjon Isten! válaszolt rá az úrnő, s azzal egy intésére

+lebocsátották a dobogót a vizárkon keresztben; s akkor négy

+felövedzett asszony kenyeret, sót, bort és tüzet hozott át a kun

+vezérhez, fatálakon, tökkobakban, rézserpenyőben. A szivesenlátás

+jelvényei ezek.</p>

+<p>Eképen kicserélve a hagyományos üdvözleteket egymás közt, a

+jövevény szólt előbb:</p>

+<p>– Az én nevem Kuthen vezér, kunok főcsakánja, Thatha fejedelem

+fia: a hét nemzetség választottja. Ez itt jobb kezem felől Zezárma

+jós, Osd, Zab, Bod, garabonczok. Kivánságunk, hogy minket és

+népünket és minden <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=

+"Page_14">-14-</a></span> marháinkat a tuhudúnok földén keresztül

+bocsássatok; se népünkből, se marhánkból senkit le ne vágjatok, el

+ne fogdossatok; víz mellett legelőt, erdő mellett tüzet adjatok; ha

+egy emberünket vétekben találjátok, az egész népet érte meg ne

+átkozzátok; Isteneiteket mi ránk ne haragítsátok, rossz lelkeket

+csillagesés alatt, harmathullás alatt ránk ne bocsássatok. Kalákába

+tőlünk egy karika orsót szivesen fogadjatok.</p>

+<p>Az urasszonynak nem volt szüksége tolmácsra, hogy megértse a kun

+vezér beszédét: közel atyafiság voltak, sokszor találkoztak

+egymással, ha nem is rokoni lélekkel.</p>

+<p>– Ugy lesz minden, a hogy kivánjátok. A nevemet már tudjátok. A

+ki jó, ahhoz jó vagyok, a ki rossz, ahhoz rossz vagyok. Többet

+magamról nem mondhatok. A míg a mi földünkön jártok, minden jóban

+részesüljetek, a mit ez a föld adott. A ki benneteket megbánt, azon

+boszut ne álljatok, a maga birájával megtoroltassátok. Karikára

+füzött orsó-pénzeitekért cserébe a mi országunkban járó pénzt

+fogadjátok. És azután ti is az ország békéjét meg ne háborítsátok,

+se testében, se lelkében e népet meg ne károsítsátok. Nekünk csak

+jó Istenünk van, attól ne féljetek; a rossz lelkeket ne

+káromoljátok, nem támadnak fel. A ti csakánjaitok a mi

+rhabonbánjainkkal tüzzék ki a határt, a hol táborozni fogtok; és

+azután gondotok legyen rá, hogy a ti kakasaitok a mi tyukjaink közé

+ne keveredjenek; viszont mi is vigyázni fogunk az erkölcsre. Ha

+tetszik a kötés: esküvel megerősítjük innen is, túl is.</p>

+<p>A kun vezér elfogadta a kötést.</p>

+<p>Erre jelt adott az urnő a várba zászlólobogtatással, s akkor ott

+benn megkondult a harang a kis kápolnában, s arra a várkapun kijött

+az egyház embere, az esperes, a feszülettel a kezében.</p>

+<p>Az ószékelyeknél a keresztyén papnak csak olyan viselete volt,

+mint a többi előkelőknek: süveg a fején, kard az oldalán. Hogyne?

+Ha dulakodásra került a dolog, neki kellett elől menni, mint

+vezérnek. A külömbség csak az <span class="pagenum"><a name=

+"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> volt nála, hogy a míg a

+székely hadnagyok csákánt emeltek a kezükben, az esperes a

+feszületet hordta a markában, egyébiránt rézből volt az is, s

+szükség esetén azzal is lehetett áldást osztogatni a pogányok tar

+koponyájára. Az esperest Domonkos atyának nevezték.</p>

+<p>Sok külső egyházi szertartást még ekkor a székelyek nem

+ismertek. Templomaik még csak fából voltak; az irhabőr-zászlóra

+szironynyal volt a szűz Mária kép kihimezve: remekmű volt!</p>

+<p>Nem is papoltak, se nem énekeltek a régi magyar keresztyén

+esperesek, gyiakónusok semmiféle idegen nyelven. Egyszerű szavakkal

+beszéltek a néphez, mint a régi halotti szózat bizonyítja:

+«Latiatvc feleim zwmtwkhel mic wogmvc! Isa por es chomvw

+wogmvc.»</p>

+<p>Az esküvés is igen egyszerü volt: a harang egyre kongott alatta.

+Az úrnő bal kezét a feszületre tevé, jobbját felemelte az ég felé s

+tartózkodás nélkül mondá:</p>

+<p>– Én, özvegy Mike Istvánné, Szováth Sára, Várbércz, Várhely,

+Torja urasszonya, esküszöm az atya, fiu, szentlélek egy Istenre, a

+boldogságos szűz Máriára s égnek minden szenteire, hogy a mely

+kötést a mai napon kun atyánkfiaival szereztem, azt, a míg az én

+földemen járnak, minden részében megtartom. Isten engem úgy

+segéljen. Amen.</p>

+<p>Kuthen vezér a fejét rázta: hát nem jön több? Semmi áldozat,

+kehely, vérbocsátás, nyilbemártás, a mi a magyar eskühöz tartozik?

+Kájon felvilágosítá, hogy az csak az ősvallás hiveinél divott; a

+kik az új vallást vették fel, azok a keresztre feszítettre

+esküsznek.</p>

+<p>– No hát hozzák ide azt a keresztrefeszítettet: én is

+megesküszöm reá! mondá Kuthen vezér.</p>

+<p>– Nem úgy lesz az, vitéz csakán! monda az asszony. Ki miben

+hisz, abban idvezül. Te esküdjél meg a kun szokás szerint: esküdjél

+meg a kutyára!</p>

+<p>A kun vezér megrázta a lelógó üstökeit haragosan.</p>

+<p>– Te a nagy esküvést kivánod tőlem? <span class=

+"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p>

+<p>– Az egész esküt. Az esküt a felemelt karddal, ásott gödörben

+állva; az esküt a négy éltetőre; esküt a kutyára: a hogy nálatok

+szokás.</p>

+<p>– Nagy a te eszed asszony.</p>

+<p>– Megmondtam! Dörmögé a vezér fülébe Kájon horkáz.</p>

+<p>Kuthen vezér azt hitte, hogy az ő esze még nagyobb.</p>

+<p>– Megkapod ezt az esküt, urasszony; ámde a nagy esküt maga a

+fejedelem tegye meg: apám, Thatha; ő a kun nemzet feje.</p>

+<p>– Nem fogadom el, mondá határozottan Mike Sára. Ismerem jól a

+kunok szokását. Mikor a fejedelmük megvénül, fia pedig férfivá

+lesz, akkor a vén fejedelmet meg szokták ölni. Ezt olyankor teszik,

+mikor egy idegen ország határán belépnek. Akkor aztán az ifjú

+fejedelmet nem köti az eskü, a mit az öreg tett. Az öreg békét,

+barátságot esküdött, azt haza küldik az örök békességbe,

+barátkozzék a férgekkel; az ifjú fejedelem aztán kezdheti a

+harczot, az ellenségeskedést. Neked kell a kutyára esküdnöd, a

+fejedelemfinak, a kinek kezében van az új hold.</p>

+<p>Kuthen vezér a rézpaizsára ütött az öklével.</p>

+<p>– Ennek az asszonynak alirumna szeme van; a beleimbe lát! Legyen

+meg. Leteszem az esküt a kutyára! Készüljetek a szerhez!</p>

+<p>A három garaboncz erre a kapa-alaku nyeregvasakkal négyszögű

+gödröt kezde ásni, míg a bokolabrás elment, az eskütételhez való

+ebet elhozni. Annak himnemünek kellett lenni és tiszta

+fehérnek.</p>

+<p>Mikor a gödör meg volt ásva, úgy, hogy egy embernek derékig ért,

+akkor leszállt belé Kuthen vezér; kivonta a kardját s kinyujtott

+karjával feltartá hegyével az égre. És aztán elmondta a rettenetes

+esküt, a mivel a pogány ősök meg szokták erősíteni a

+szövetséget.</p>

+<p>«Én, Kuthen vezér, fia Thatha fejedelemnek, kunok főcsakánja, a

+hét nemzetség választottja, esküszöm a négy éltetőre, hogy a mi

+szövetséget ma a székely nemzettel kötöttem, azt mindenben

+megtartom, a míg a székely földön <span class="pagenum"><a name=

+"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> járok: ha e szövetséget

+megszegném, föld elnyeljen, hegy betemessen, víz elborítson, tűz

+megemészszen, ég rámszakadjon; magam és egész nemzetem fegyver

+miatt elpusztuljunk.»</p>

+<p>E kegyetlen átokmondás alatt a nagy fehér kutyát ott tarták az

+eskütevő előtt kinyujtóztatva; négy garaboncz fogta a négy lábát, a

+bokolábrás a fejét, a horkáz a farkát.</p>

+<p>Ekkor a kun vezér megsuhintá a kardját a levegőben s úgy csapott

+le azzal a széttartott kutyára, hogy azt derékban kettészelte. Az

+eb egyik fele a fejével ottmaradt a Zezárma kezében, a másik fele a

+farkánál fogva a Kájonéban.</p>

+<p>«Így legyen kettévágva mindenki, a ki e szövetséget megszegné!»

+Szólt a vezér, kilépve a gödörből.</p>

+<p>Akkor a garabonczok hirtelen megtölték a vermet

+szurokfenyő-galyakkal s a kettévágott ebet máglyára vetve,

+meggyujtották azt alatta.</p>

+<p>«Így égjen porrá mindenki, a ki e szövetséget megszegné, a hogy

+e kutya porrá fog égni!»</p>

+<p>Ez volt az eskü végmondata.</p>

+<p>Annak a kutyának a két lapoczkacsontját pedig a két pogány pap,

+a bokolábrás és a horkáz egymás közt felosztják majd: az égett

+csontokon fehér foltok szoktak maradni, s ők azokból megjósolják a

+jövendőt. Ez az ő tudományuk.</p>

+<p>E nagy esküvést megtéve, Kuthen vezér odajárult a dobogóhidra;

+Mike Sára asszony fele utján eléje jött, a hid közepén találkozának

+s ott kezet nyujtottak egymásnak, ősi szokás szerint.</p>

+<p>Mike Sára asszony délczeg, száltermetü alak volt, fénylő fekete

+haja, villámló két szeme, barnapiros arcza; nem volt még idősebb,

+mint ha két menyasszony korát együvé tennék. – Kuthen vezér a

+férfikor delét élte: a száldokfa, a mit születésekor ültettek,

+negyven karikát nevelt már.</p>

+<p>Jól odanézett az asszonynak: az is megállta lelkesen.</p>

+<p>– Minthogy már így egymás kezét tartjuk, szólt a kún

+<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=

+"Page_18">-18-</a></span> vezér, mondanék én neked egy szót. Még én

+soha e világi életemben ilyen asszonynyal nem találkoztam, mint te.

+Egészen hozzámvaló vagy. Jöjj én hozzám feleségül. Adok neked

+kétezer tulkot, tizezer juhot, arany kösöntyűt, gyöngyös főkötőt,

+sávolyos gyapjúsátort. Több feleséget nem veszek melletted.</p>

+<p>Mike Sára asszony tűrte a vezér vasmarkának szorítását, s

+asszonyi szelídséggel felelt a nászkérdésre:</p>

+<p>– Nagy becsületnek veszem szívbeli ajánlatodat, vitéz csakán! De

+három okom van rá, hogy megköszönjem, el ne fogadjam.</p>

+<p>– Halljam: Igazak-e?</p>

+<p>– Az egyik az, hogy mint igaz székely asszony, az én

+megboldogult uramhoz még alvó porában is megtartom hűségemet.</p>

+<p>– Majd elfelejtenéd azt, ha engem megismernél!</p>

+<p>– A második okom, hogy ha feleséged lennék, vagy énnekem kellene

+te veled bujdosóba mennem, vagy te neked kellene velem itt

+maradnod. Nálunk pedig az a törvény, hogy a mely székely asszony

+idegenhez megy nőül, azt a birtokából a szomszédai

+kibecsültetik.</p>

+<p>– Adnék én neked tízannyi birtokot, tejjel-mézzel folyó

+termőföldön, nagy Magyarországon, a mi nekem van adva a két víz

+között.</p>

+<p>– A harmadik okom pedig az, hogy te bálványimádó vagy, én pedig

+az egy igaz Istennek és az ő szent fiának a híve.</p>

+<p>– Megengedném én, hogy te a keresztrefeszítettnek az oltárát az

+én áldozatkövem mellé építsd.</p>

+<p>– De én nem engedném meg, hogy te oda állítsd a te bálványodat

+az én Jézusom mellé.</p>

+<p>S ezzel visszaszorítá a kun csakán kezét Mike Sára asszony, hogy

+csakugy ropogott bele. Tudja meg, hogy ha az ő keze vas, ezé meg

+aczél.</p>

+<p>– És most már, miután egymás kezét így tartjuk, – folytatá az

+urasszony, – én is mondok te neked egy szót. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> Te

+megesküdtél rá, a nagy esküvéssel, hogy az én kötésemet bizony

+mindenben megtartod. Az én kötésem pedig így szólt: «Az én népemet

+se testében, se lelkében meg ne károsítsátok.» Megértetted-e

+jól?</p>

+<p>– Bizonynyal így mondtad.</p>

+<p>– S te erre esküdtél. Azt pedig jól tudod, hogy az én népem az

+új vallás híve; az egy igaz Istené, a keresztrefeszített Jézusé. Ha

+te most itt a te bálványisteneidnek áldozatot tartasz, ha a

+tűzhalmokon tüzet gyujtasz, ha kürtöléssel, énekléssel,

+tánczolással bálványtiszteletet támasztasz, ezzel te az én népemnek

+a lelkét megkárosítod. Még nem mult el egy emberöltő idő, hogy

+keresztyén királyunk itt a székelyföldön az ősvallás miatt

+fellázadt népeket fegyverrel és nagy vérontással engedelmességre

+hajtotta; több vidékében a székelyföldnek még most is ragaszkodnak

+az ősvalláshoz, a had-Istenhez, a Damasek urhoz, s a rejtett szent

+berkekben áldozatokat tesznek. Ha most egyszerre a te nemzeted

+meggyujtja az oltártüzeket, ez az egész nép fel fog háborogni

+miatta, a szakadárok fellázadnak s az igazhivőket megrémítik. A

+babona könnyen terjed. Azért, ha a szövetséget meg akarod tartani,

+úgy bizonynyal megtiltod papjaidnak és bokolábrásaidnak, hogy a míg

+a székelyföldön keresztülmennek, bálványtisztelő áldozatokat

+tartsanak a székely nép nyilván láttára.</p>

+<p>Kuthen vezér szótlanul rázta a fejét; de annál hangosabban

+rivalltak fel a kun papok és garabonczok e szavakra; még a székely

+horkáz, Kájon is haragba jött és odakiálta:</p>

+<p>– Még ebbe majd a bálványosi rhabonbánnak is lesz

+beleszólása!</p>

+<p>– Hallod-e, urasszony! monda Kuthen: ez nem az én dolgom, ez a

+papok ügye. Erre engemet ne kényszeríts!</p>

+<p>– Jól van. Nem kényszerítelek. Én sem beszélhetek az egész

+székely nemzet nevében, csak a magaméban. Talán megérthetjük

+egymást. Jöjjetek fel a ti bölcseitekkel és <span class=

+"pagenum"><a name="Page_20" id="Page_20">-20-</a></span>

+papjaitokkal holnap hajnalban a Tanácsdombra; mi is lejövünk a mi

+előljáróinkkal, s együtt megtartjuk a körültájt: a közös

+nemzetgyűlést és abban határozunk. Addig Isten közöttünk!</p>

+<p>A vezér ráhagyta. Azzal mindkét csapat visszatért: az egyik a

+várba, a másik a táborhelyre. Az est leszállt, a megtelepült kun

+nép ezernyi tábortüze, mint a földre szállt csillagsereg, borította

+el a mezőt. A Fergetyűvár, változó tűzszemeivel, gyorsított

+keringéssel forgott körül a tetőn, szétküldve a Tanácsdombra hívó

+üzenetét az egész vidéknek.</p>

+<p class="center">* * *</p>

+<p>Éjszakára kelve, a mocsárban lakást megunták a banyák s a vad

+férfiak nyakába ülve, kiczepeltették magukat a rétyi nyir

+bozótjaiba, ott tüzet raktak, ruháikat szárasztották, s megszedték

+a cziherről az ehető bogyókat, a homokból a kucsma-gombát, a

+mocsárból az ehető kecskebékát; azt mind bográcsokba összehányták,

+összefőzték; olyan bogyó is volt közte, a mitől az embert bolondság

+szállja meg; mikor abból ettek, olyan bakugrásnak, tivornyának

+mentek végére a lobogó tüzek mellett, hogy az odatévedt

+pásztorlegényt, ki ezt egy faoduból nézte, a döbröcz ütötte ki

+rémületében: soha el se hagyta.</p>

+<p>Az Olt és Feketeügy partját pedig meglepték a szép kun leányok:

+a holdvilágnál ott fürödtek, s fürdés után, a vízből kikelve, a

+zöld mezőn karéjban tánczoltak, karban énekeltek: tündérszépek

+voltak: a sás közt elrejtőzőtt halászlegény, a ki őket nézte,

+ónossá lett e látástól egész életére.</p>

+<h2>A KÖRÜLTÁJ.</h2>

+<p>Micsoda Belzázár palotájának a pompája a székely ősök

+tanácsdombjához képest!</p>

+<p>Egy kerek domb tetején száz hársfa körbe ültetve, ötszáz éves

+valamennyi, a távolból olyan, mint egy boltkupolás <span class=

+"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span>

+szentegyház. A száz élő oszlop oly terjedelmessé vastagodott az

+idővel, hogy a két fa közei csak ablakoknak látszanak már; a vastag

+gyökerek messze elnyulva, egymásba fonódva a földszín felett, az

+egész belsejét a körnek beterítik, míg lombsátoraik fenn a magasban

+összeborulnak s oly mennyezetet képeznek, a min napsugár át nem

+tör, zápor keresztül nem ver. A székely tuhudún vallás szent fája,

+a száldok, mikor virágjában van, aranynyal húzza be ez egész

+kupolát, s illatával az egész rónát betölti; alatta az ezernyi

+fülemüle, pacsirta zengi dalait az Urhoz. Nem volt ennél szebb

+istenháza Salamon királynak!</p>

+<p>Egy oldalán tág kapu van hagyva a száldokfás körnek, olyan nagy,

+mint egy diadalív. Azon keresztül a székely havasokra látni, a

+várakkal koronázott hegyormokra: fölséges egy látvány! és

+köröskörül a hársfák között minden élő közle új meg új tájt mutogat

+a gyönyörű háromszéki rónán, kanyargó folyamokkal, kéklő

+bérczfalakkal, kaczagó mezőkkel. Talán ezért nevezték a gyűlés

+helyét Körültájnak.</p>

+<p>E nyitott boltív bejáratánál van az áldozatkő; egy óriási

+kolonczra még egy roppantabb kőlap fektetve. Benn az élő teremben

+pedig a boltívvel átellenes félkörben van elhelyezve huszonhárom

+fehér lapos kő. Ez a huszonhárom székely törzsnek az ülőhelye.

+Középen a legmagasabb kő a főrhabonbán ülőszéke.</p>

+<p>Ez volt az ősvallás korszakában az áldozatok helye. (A legrégibb

+hagyományokban Moya, majd Moxa: mai nap Maksa a neve.)</p>

+<p>A tűzáldozatokat hitbuzgó királyaink törvény által megtiltották,

+hanem azért a tanácsdomb meg lett hagyva gyülekezési helynek, s azt

+is még hosszú időn át «áldozatnak» nevezték. Pedig már nem

+gyujtották meg a Gyulák (a tuhudún főpapok) a szent tüzet

+kerékforgatással az oltárkövön; nem ölték le a fehér lovat a

+táltosok; nem itták meg a vérét a daliák a szent forrás vizével

+keverve; (ámbár még voltak számosan, a kik emlékeztek azokra az

+<span class="pagenum"><a name="Page_22" id=

+"Page_22">-22-</a></span> időkre, a mikor így tisztelték az Istent;

+sőt némelyek még most is így végzik azt titokban.) Ez idő szerint

+az oltárkőre csupán a nemzeti ereklyék vannak elhelyezve,

+Bálványos-várból a kőpaizsok az alaptörvényekkel, Bonda-várból az

+áldozatkehely, Torjáról a turulos zászló: mindezeket a legjobb

+vitézek őrzik, a kik dárdahegyeikkel távoltartják a sokaságot. Két

+óriási dalia, keresztbetett alabárdokkal tartja elzárva az

+oltárkőhöz vezető lépcsőket.</p>

+<p>A sziklák tetején még ott látható az a három, egymásra tett

+padalakú csompó, a mit Kupa kövének neveznek; a magas völgyből még

+egyre szakad alá a zúgó patak, mely az «Úr kútjából» támad, ott, a

+hol az az óriási bükkfa látszik; de már sem a kövön, sem a

+forrásnál nem áldoznak; lenn a völgyben építik az új vallás

+templomát (ma is fennáll.) Ám azért az emléke az őshitnek még a mai

+ivadékra is átszállt: az Úr kútja főfájást gyógyít, s a ki iszik

+belőle, csomót köt a bükk fiatal hajtására.</p>

+<p>A mint az első hajnalsugár kilövell a havasok mögül, szerteszét

+az egész vidéken megszólalnak a kürtök s minden oldalról érkeznek a

+székelytörzsök fejei, erős kiséreteikkel. Legelsőnek érkezik meg az

+udvarhelyi főrhabonbán Káldor István. Törvény szerint ugyan

+székelyek grófja volna már a czíme; de még mindig a régit tartják.

+Öreg ember már: három tatárjárást megért; ha levágnák a száldokfát,

+a mit születésekor ültettek, megtudnák a gyűrűiből, hogy csak egy

+esztendő hiányzik a százból. Azért még egyenesen áll, mint a

+fenyőszál s nem is támaszkodik az aranycsákányára; övéig rengő

+szakálla olyan fehér, mint az ezüst, s sürű hótiszta haja

+befonatlan omlik vállaira; a keresztyének így viselik. A szemei oly

+élesek még most is, hogy a félsötétben is megismer minden arczot.

+Tiszteli őt minden ember, mert tudják, hogy igazságos. Két horkáz

+czipeli utána a «varázsdobot», mely hajdan az áldozatnál szolgált,

+most pedig az itélet-kimondáshoz ad jelt.</p>

+<p>Azután rendben érkeznek a Zelemérek, a Vaczmán-törzsből,

+Kalandos, Dindár a Megyesekből, Bánd, Ropó, <span class=

+"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> Libancs a

+Pethes-ágból, Sámsond a Telegdek sarja, Maka a rhabonbán, Kada,

+Zaklató, Ozdor a Szomorú-ágból; a királyi udvarnál a száz székely

+testőr mellett vezérkedett Ika, Póka, az Opoulet unokája, Domboru a

+Zábrán nemből, Nyujtód, a Domonkosok őse. Az a rend, hogy a család

+feje az őt megillető kövön helyet foglal, a hozzátartozók, a

+levente fiak pedig a háta mögé állnak kivont kardokkal. Maguk a

+családfők, a hatalom és tisztség jelvényeül egy-egy arany csákányt

+viselnek, hosszú, görcsös vadkörtefanyéllel.</p>

+<p>Kívül a hárskörön gyülekezik a nép, férfi, asszony, gyermek,

+mindenki hallgatja a tanácstartó áldozatot; de ide a szentélybe

+csak a családfők és azoknak a felnőtt fiai jöhetnek be. Panasztevő

+felek, idegenek a kör elején állanak fel, azoknak a számára

+nincsenek ülőhelyek.</p>

+<p>Nagy pompával érkezik meg a hatalmas Sándour János rhabonbán is,

+fiával Ompolylyal, a ki tisztében következik; a másikat Ipolyt,

+papnak neveli, mert buzgó keresztyén.</p>

+<p>Csak négy kőszék maradt még betöltetlen: az egyikről mindenki

+tudja, hogy az a fiuleány Veneturné helye, a kit gonosz tetteiért a

+tanács megfosztott attól a tisztességtől, hogy a törzsét itten

+képviselje. A másik hely szintén fiuleányra vár. Az a hirhedett

+Rapsonné helye, a kinek elég oka van késedelmeskedni, mert messze

+lakik, s öreg asszony már. Még akkor tündérek és óriások világa

+volt Erdélyországban, a mikor Rapsonné, meg az ő öcscse, Firéne

+csodaszép menyecskék valának: bizony, most már a százesztendőn

+régen túl van. S csak zselyeszékben tud idáig jönni, s mikor

+leültetik a helyére, az orra hegye majd a térdit éri.</p>

+<p>Héj Rapsonné asszony, hol van az már, mikor kegyelmed tündéri

+szépsége még az ördögöt is úgy elbolondította, hogy kivánságára

+kőutat épített a várától egész Kolozsvárig. Régen volt ez már. De

+azért, hogy Rapsonné asszony fiatal korában az ördög arája volt,

+most igaz keresztyén hitű lélek; az ördöggel is csak azért

+csináltatta azt <span class="pagenum"><a name="Page_24" id=

+"Page_24">-24-</a></span> az utat, hogy Kolozsvárra bejárhasson

+misére; most pedig már maga tart kápolnát, abban dominicanus

+baráttal miséztet s egész nap imádkozik és kuruzsol. Nagy tudománya

+van benne, hogyan kell a pogány babonából keresztyén babonákat

+formálni. Azonban egy körültáji áldozatról el nem maradna s a

+gyülekezetben mindig övé az első és utolsó szó. Ékesszólásától

+rettegnek a magyarok!</p>

+<p>Még Mike Sára asszony maga van hátra; de az ő késedelmét

+megértheti, a ki tudja, hogy neki az Olt átjáratait kell őrizni, a

+míg a kunok fejei megérkeznek, a kik a Körültájra híva vannak. Ő

+csak azoknak a kiséretében jő fel majd.</p>

+<p>Hanem, hogy Opour Kevend rhabonbán uram legutoljára marad, az

+tőle tiszta kevélység; mivelhogy csak a szomszédos Bálványos-várból

+kell alájönnie; ő bizonynyal előbb áldomást tartott odahaza.

+Mindenki tudja felőle, hogy ő még az ősvallás híve s

+Bálványos-várban a Damaseket imádják s a forrásnál áldoznak; de

+senkinek sincs kedve belekapczáskodni, mert mind maga, mind a három

+fia igen hatalmas emberek. Ő ül a balról levő legszélső kövön s

+közte és a szomszédja közt van a Veneturné üres ülőhelye, a minek a

+szomszédja eléggé örül. Az átellenben levő szélső kőpad pedig a

+Mike Sáráé.</p>

+<p>Azért örül pedig az Opour Kevend szomszédja olyan nagyon annak,

+hogy messze esik tőle, mert a rhabonbán nemcsak a három fiát szokta

+elhozni magával, hanem még azonfölül a him oroszlányát is, a mit a

+szájába vetett zablánál fogva bocsát a kezén. Ámbátor a székely nem

+szokott megijedni a medvétől és a mándrucztól sem, de mégis egy

+oroszlán nem kellemetes szomszéd, ha mindjárt tejes haricskán

+nevelték is fel.</p>

+<p>Kevend urnak nagy gyönyörűsége van abban, hogy ő egy oroszlánt

+vezethet pórázon. Bir vele: ő annak az ura. A merre megy, az

+emberek félve kotródnak előle szerteszét, – s mikor leül, zsámolyul

+használja a lába alá az oroszlány fejét. Pedig az ábrázatja is elég

+marczona volna <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=

+"Page_25">-25-</a></span> arra, hogy a reátekintőben feltámaszsza a

+félszt. Összevissza hasogatva sebhelyektől, a miket nem ellenség

+vagdalt oda, hanem a saját keze. Az ősvalláskövetők a kedves

+halottaik temetésénél az arczukat szokták felhasogatni: vérrel

+siratták el, nem gyáva könynyel. Kevend sok ilyen kedves halottat

+elsiratott már. S aztán minden sebhely egy emlékeztető jel a

+halottnak megnyugtatást adó bosszúállásra. Neki és a fiainak három

+varkocsba fonva csüng a haja két oldalt és hátul, elől a homlok

+leborotválva. Az álla közepén hiányzik a szakáll, azt a helyet az

+újszülött gyermeknél tüzes vassal égeti meg a billogos Ez az

+őshitűeknél a felavatás, mint a Jézus-követőknél a keresztség.</p>

+<p>A mint az öreg Kevend úr, senkit nem üdvözölve a tanácsban, nagy

+dölyfösen leül a tanácskőre, lábát elnyujtva az oroszlán sörényes

+nyakán, a három legény fia odaáll körüle, jobbról a Szilamér,

+balról a Zsombor, háta mögött az Iszla.</p>

+<p>Szilamér a legidősebb; délczeg, magas alak, hosszúkás tojásdad

+arczczal, szép, szelíd tüzű barna szemekkel, gesztenyeszín haja és

+szakálla. Ez bizonyosan az anyja képmására ütött, mert az apja

+szegletes vonásaiból alig van benne valami; ellenben a középső,

+Zsombor, szakasztott mása az apjának, mintha csak a száján köpte

+volna ki: ugyanaz a tömzsi, széles vállú termet, azok az előreülő

+pofacsontok, az a kettős áll, agyarkodó száj, villogó parázsszemek,

+az egyik szemöldöke épen úgy huzódik lefelé, a másik meg fölfelé;

+még a hangja recsegésével is úgy utánozza az apját, azért is ő az

+igazi kedvencze. A legifjabb, Iszla, széles képű, vastag ajkú

+kamasz, kiülő bikaszemekkel, alig serkedő bajuszszal, kenderszőke

+hajjal, a balarczán van egy nagy fekete szemölcs. Három külömböző

+anya szülte ám ezeket! Kevend úr úgy bánt az asszonyfélével, hogy

+«adom s veszem».</p>

+<p>Végre jelenté a kürtszó, hogy a huszonkettedik «ág» is

+megérkezett. <span class="pagenum"><a name="Page_26" id=

+"Page_26">-26-</a></span></p>

+<p>A zöld boltíven át közeledett, lováról leszállva, Mike Sára

+asszony. Neki is a hosszúnyelű aranycsákány volt a kezében.</p>

+<p>De nemcsak egyedül jöve el, hanem a leányát is magával

+hozta.</p>

+<p>Teremtő szent Isten! de megremekeltél, mikor ezt alkottad;

+akárkinek az oldalbordájából vetted! Milyen délczeg termet; karcsú,

+de hatalmas; minden mozdulata csupa ideg, minden tekintete csupa

+lélek; aranyszínű haja sarkáig takarja; szája akkor mond legtöbbet,

+a mikor csukva van; de a két szemének a tüzét ember legyen, a ki

+kiállja. Nem is jó ránézni erre az alakra, mert a ki meglátja, hogy

+a keble azt a bőrpánczélt hogy feszíti széjjel, még eszét veszti

+bele.</p>

+<p>A leány oldalán kard volt; mikor az anyja leült a tanácskőre, ő

+is kihuzta azt, mint a többi legények s odaállt az anyja mellé.</p>

+<p>– Ki az ott?</p>

+<p>– Mit keres az ottan?</p>

+<p>Kiálta fel egyszerre Rapsonné és Kevend úr; de Rapsonné még egy

+szuszszal hamarább.</p>

+<p>Mike Sára asszony nagy nyugodtan felelt.</p>

+<p>– Ez az én leányom: Imola.</p>

+<p>– Mit keres egy leány az áldozathelyen? Kiálta Kevend úr.</p>

+<p>– Azt, a mit a legényfiak. Olvastassa fel kegyelmed magának,

+rhabonbán uram, szent László királynak törvényét, abból megértheti,

+hogy ha egyike a székely ágnak fiban kihal, annak minden birtoka és

+hatalma szálljon a leányágra, s a kit fiuleánynak neveznek, csak

+olyan legyen mindenekben mint a férfi.</p>

+<p>– Köpök az ilyen törvényre!</p>

+<p>– Akkor köp kend az egész székely nemzetre, a ki ezt a törvényt

+maga hozta a csikrákosi mezőn, maga László jelenlétében, a ki még

+akkor csak királyfi volt.</p>

+<p>– De a tuhudúnok ezt soha el nem ismerték. Tudva <span class=

+"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> van, hogy

+a bágyi lakodalomban Sándour Están rhabonbán uram menyasszony

+leánya Druzsilla inni akart ám áldomást a fiuleányok törvényére az

+áldozatkehelyből; de Burzon rhabonbán ki is kapta a kezéből a szent

+kelyhet: asszony nem iszik abból.</p>

+<p>– De le is szúrta Burzon rhabonbánt Sándoúr Están ott abban a

+nyomban. Megolvashatja kegyelmed a csiki rovatosban.</p>

+<p>A dob közbehangzott. Káldor István főrhabonbán igazságot tett a

+perlekedők között.</p>

+<p>– A törvény: törvény; az ellen nincs szó, sem beszéd. A

+fiuleánynak mindenütt helye van ott, a hol az ágból való

+fiunak.</p>

+<p>– Te mondád, pattogott vissza Opour Kevend. A törvény: törvény.

+De azt is apáink erősítették meg, hogy a ki az áldozathelyre bejön,

+annak háromban kell igaznak lenni: legyen erős, bátor és

+tiszta.</p>

+<p>– Az én leányom bizonynyal mind a háromban igaz. Mondá Mike Sára

+asszony.</p>

+<p>– De annak előbb bizonyságot kell tenni ősi szokás szerint, igaz

+tuhudún szokás szerint.</p>

+<p>Erre Sándour rhabonbán kiálta közbe indulatosan:</p>

+<p>– De mi nem vagyunk többé tuhudúnok, hanem keresztyének.</p>

+<p>– Korcsok vagytok! ordítá Opour Kevend a fiával együtt, s a

+megrugott oroszlán is beleordított a zajba. – Mind

+keresztülmentetek a szivárványhidján! Az asszonyokból tettetek

+férfiakat, s a férfiak lettek asszonyokká!</p>

+<p>– Igazad legyen! szólt felcsattanó hangon Mike Sára. Úgy van! A

+hol férfimunka vár a székelyekre, nincs külömbség férfi és asszony

+között. Az oroszlán nősténye, azért, hogy sörénye nincs, mégis

+oroszlán. Én nem féltem a leányomat a tuhudúnok próbáitól. Neked is

+látom itt egy fiadat, rhabonbán, a ki a három bizonyság letevése

+nélkül jött ide a tanácshalomra. A mi bizonyságokat <span class=

+"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> ő le tud

+tenni, az én leányom bizonnyal megcselekszi azt mind.</p>

+<p>Az Opourok éktelen kaczagást támasztottak erre a felhivásra, a

+minek csak Káldor hatalmas dobütése vetett véget.</p>

+<p>– No hát álljatok ki a próbára! mondá Opour Kevend, hosszú

+palástjával eltakarva az oroszlán fejét. Kezd el Iszla fiam. Mutasd

+meg, milyen a székely erő? Tégy fogadást.</p>

+<p>Iszla kérkedőn felvetett fejjel lépdegélt fel az oltárkőre, s

+ott a két nehéz kőpaizst, a mikre a székely nemzet alaptörvényei

+vannak vésve, a két kezébe véve, felemelé azokat rengő karjaival,

+az arcza csak úgy fénylett bele. És aztán elmondá a fogadást: «a

+hogy most feltartom a székely nemzet törvényeit, úgy fogom azokat

+életemmel, véremmel mindenkor megtartani.»</p>

+<p>– Jól van fiam! dörgé Opour, az öreg; hát a leány hogy mondja

+ezt?</p>

+<p>Imola szép csendesen odajárult az áldozatkőhöz, a két

+márványvértet egymásra fektette, s úgy egyszerre emelte fel azokat

+a feje fölé. De meg sem látszott az arczán, hogy ez erejébe került,

+meg sem érzett a hangján, mikor a fogadást elmondta, hogy a keble

+szorul; még csak az arcza sem volt kigyulladva, mikor a lépcsőkön

+alászállt.</p>

+<p>A rhabonbánok a fokosaik nyelével dobogtak a földön,

+helyeselve.</p>

+<p>– Alirumna vér van benne! dörmögé bosszúsan a vén Opour.</p>

+<p>A mint a tündéri alak a fényes napvilágtól körülsugározva

+belépett a hárskörönd ünnepélyes sötétjébe, Iszla szájtátva bámult

+reá, Zsombor vasvilla szemeket vetett feléje; de Szilamér egészen

+rajta felejté a lelkét.</p>

+<p>– Hát lássuk a másodikat! szólt Opour; vajjon csak olyan

+bátorság lakik-e a fiuleány szivében, mint az igazi legényében?</p>

+<p>Intésére egy garaboncz egy kecskegödölyét hozott s azt átvette

+tőle a rhabonbán. <span class="pagenum"><a name="Page_29" id=

+"Page_29">-29-</a></span></p>

+<p>Akkor lerántá a palástja szárnyát Opour az oroszlán fejéről,

+mire az, meglátván a gödölyét, hirtelen fölemelte a fejét s

+megrázta a sörényét, veszedelmes mormogással. Opour odahajítá eléje

+a reszkető áldozatot, s az oroszlán lenyomta azt a földre hatalmas

+tányértalpával. Opour inte Iszla fiának.</p>

+<p>Erre Iszla kirántott a puzdrájából egy nyilvesszőt, s odalépve

+az oroszlánhoz, rárivallt s lábával nagyot dobbantva, fejére vágott

+a nyilvesszővel a nagy fenevadnak, s ugyanabban a perczben a másik

+kezével kirántotta annak a talpa alól a gödölyét s magasra

+fölemelve tartá. Az oroszlán ordított dühében; de az igaz, hogy

+Opour maga is visszatartotta azt hatalmas karjával a szájába vetett

+éles zablánál fogva.</p>

+<p>– Csináld ezt utána! szólt Opour Imolához, ismét odadobva a

+fenevad elé a gödölyét.</p>

+<p>Imola még el sem sápadt. Odalépegetett az oroszlánhoz szeliden;

+még csak vesszőt sem hozott magával, csak a szemébe nézett a nagy

+fenevadnak, azokkal a bűbájt sugárzó nagy égvirág-szemeivel, s

+attól a nézéstől az oroszlán pofájáról elsimultak a harag ránczai,

+az a nagy bolond vadállati ábrázat valósággal mosolyogni kezdett,

+még a fülét is hátrahúzta; s mikor a leánynak a varázstevő keze

+hozzáért a fejéhez, hogy azt megsimogassa: az oroszlán féloldalt

+fordította neki a fejét, mintha azt mondaná: «no még itt is;» a

+szemeit is összehunyta, a körmeit behúzta a talpa közé, csak a

+lobonczos farkával veregette a földet, utoljára hanyatt fordult,

+mint a macska, s játszani kezdett. S mikor aztán a leány kezébe

+fogta a gödölyét, az oroszlán megnyalta a gödölyének az orrát a

+nyelvével.</p>

+<p>– Alirumna volt az anyád! Az tanított erre a varázslatra! kiálta

+szörnyűködve Opour; míg a többi rhabonbánok nagy tetszésre riadtak

+köröskörül. Az oroszlánomat is megigézted!</p>

+<p>Hej de ha még csak az oroszlánát igézte volna meg <span class=

+"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span>

+tekintetével ez a leány; de a legnagyobbik fia is beleesett annak a

+bűbájába. Abban is kicserélte a lelket. E szemek varázslata alatt

+elfeledte Szilamér, hogy az Opourok és Mikék örök ellenségek, s

+bizony azzal a szándékkal irányozta a kardja hegyét az oroszlán

+felé, hogy ha az Imolát meg találja tépni, rögtön halálra szúrja

+vele.</p>

+<p>Mike Sára büszkeségtől tündöklő orczával ölelte keblére leányát.

+Nem válik ez szégyenére a nemzetségének.</p>

+<p>– No, de hátra van még a harmadik igazság! mondá Opour, a

+tisztaság próbája.</p>

+<p>Már erre a szóra haraggal dobbant fel az úrasszony.</p>

+<p>– Kell azt még bizonyítani az én leányomnak?</p>

+<p>– A törvény: törvény; mondá keserű gúnynyal Opour.</p>

+<p>– A kik a törvényt hozták, csak férfira gondoltak; hajadon

+szűzleányt egy ilyen kérdéssel illetni is vétek!</p>

+<p>A férfiak mind helyeselték ezt. Az ilyen próbát hajadon leánynak

+nem szükség letenni. De Rapsonnéból kitört az irigység: neki nem

+volt leánya.</p>

+<p>– De csak tartsuk meg a törvényt. Az ember esendő. Ilyen idős

+hajadonnak már sokfelé lehetett az útja.</p>

+<p>– Magáról tudja kegyelmed? veté oda gorombán Mike Sára asszony.

+No hát hozzák azt a próbatevő üstöt! nem féltem tőle a

+leányomat.</p>

+<p>Abban az időben gazdag ezüstbányájuk volt a hegyekben a

+székelyeknek, ott állt a hatalmas kohó, a hol az érczeket

+kiolvasztották. Nagy négyfülű üstben felhozta négy hevér az

+olvasztott ezüstöt, s odahelyezé az oltárkőre.</p>

+<p>Az volt a tisztaság próbája, hogy a bizonyító ezekkel a

+szavakkal: «a milyen tiszta a szivem, olyan tiszta legyen a kezem

+is», belemártotta kezét az olvadt ezüstbe.</p>

+<p>Isten csodája-e, vagy valami bűbájos mesterség, hogy voltak

+sokan, a kik ebben a próbában a kezüket össze nem égették? Abban az

+időben ez volt a rendes bizonyítás: a hol nem volt olvadt ezüst,

+tüzes vasat hoztak; törvény rendelte így; a körüljáró

+«billogos»-nak ez volt az igazságszolgáltatása. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span></p>

+<p>Iszla csak egy rövid káromkodásig, de Imola egy üdvözlégy

+Máriáig tartotta benn a kezét az olvadt ezüstben s az alatt nem az

+ő arczán folyt végig a könyű, nem is az anyjáén, hanem a

+Szilamérén. Az ifju dalia azon gondolkozott, hogy ha Imolának

+összeég a keze, felrugja az oltárkövön az áldozatkondért az egész

+ezüsttel.</p>

+<p>De nem égette meg.</p>

+<p>A főrhabonbán dobütés után kimondá a tanács itéletét, hogy Opour

+Iszla levente és Mike Imola fiuleány helyet foglalhatnak a Körültáj

+gyülekezetében a Száldokfákon belül.</p>

+<p>– Magad is alirumna vagy, dörmögé boszúval Opour Kevend.</p>

+<p>A főrhabonbán ekkor Mike Sárához fordult.</p>

+<p>– És most add elő, miért hivattad össze a Fergetyüvárral a

+székely nemzet tanácsát a maksai dombra?</p>

+<p>– Elmondom. Értsétek meg. A kun nemzet hét nemzetséggel vonul

+keresztül a székely földön Magyarországba, a királyok engedelmével.

+Béla király megparancsolta a székelyek grófjának, hogy békében

+engedje őket elvonulni a Honárkán, az Etele útján, a Rhapsonné

+útján egész Kolozsvárig. Én, a rétyi nyirnek és a Honárkának örökös

+urasszonya, kötést szerzettem a kunok vezérével, Kuthen

+fejedelemfival, hogy én is békével engedem őt seregestől, népestől,

+minden jószágostól egész birtokomon keresztül vonulni, de ő is

+békében hagyja, meg nem háborítja az én népemnek se testét, se

+lelkét, se semmiféle jószágát. Kuthen vezér ezt a kötést megerősíté

+a nagy esküvéssel a négy éltetőre, a szétvágott kutyával. És arra

+kérdés támadt közöttünk, hogy ha a kunok itt a mi székely földünkön

+az ő áldozataikat végezni fogják: ez nem lesz-e majd lélekháborodás

+a a keresztyénhitű székely népre nézve, nem rontják-e meg az én

+nemzetségemet az ő szokásaik?</p>

+<p>– De bizony megrontják! rikácsolt közbe Rapsonné asszony, a

+kinek már majd kifúrta az oldalát a szó, <span class=

+"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> abbeli

+kínjában, hogy egy másik asszony annyi ideig beszél ő előtte; nem

+hagyta Mike Sárának végigmondani a magáét, hanem közibe vágott, s

+akkor aztán semmi gát az ő beszéde árját fel nem tarthatá vala.

+«Hogy ne rontanának meg bennünket. Czudar, rusnya, riha nép ez.

+Alig hogy letelepedtek, boszorkánygyülést tartottak a rétyi nyiren.

+Ezeren is voltak, vízen keresztül jöttek, vízben el nem merültek,

+férfiakat megnyergeltek, azokon lovagoltak, apró gyermekeket víz

+fenekéről felhoztak, tüzet fából csináltak, tűzön átugráltak, kis

+gyerekeket tüzön keresztül dobáltak, kigyót, békát összeszedtek,

+üstbe hánytak; azt megfőzték; ördögökkel tánczot jártak;

+összeszedték a harmatot, s zsákba dugták; a kútágasba kést ütöttek,

+azon keresztül a vidéken minden tehenet kifejtek, az én teheneim is

+mind véres tejet adtak az éjjel: látta őket, ott volt Darkó

+juhászom, azt megérezték a szagáról, pedig elbujt faoduba, de

+kihúzták s csak úgy kegyelmeztek meg neki, hogy megigérte, hogy sót

+hoz nekik. Éjjel sót csak a boszorkányok kérnek. Azzal úgy

+elfordították a nyakát a pásztorlegénynek, hogy most is oldalt áll

+a feje. Még nagyobb gonoszságot követtek el az Olt mellett. Egy

+halászlegény megleste őket, mikor mint hattyúk, meg vadludak

+odarepültek a leányaik a partra, ott levetették a hattyúruhát, a

+holdvilágnál megfürödtek, hajaikat szétbontották, énekeltek,

+karéjban tánczoltak; a halászlegény reggelre holdas lett a

+varázslatuk miatt. Az ördögökkel vannak. Én az én utamon keresztül

+nem hagyom őket vegyegni.»</p>

+<p>Opour Kevend goromba kaczagással kiálta közbe.</p>

+<p>– Talán bizony fél kend, nénémasszony, hogy a mely utat az ördög

+csinált oda kendnek, azt az utat megint elviszi az ördög?</p>

+<p>Rapsonné mérgesen förmedt a háborgatóra.</p>

+<p>– Te neked meg, vén bak, jobb lesz, hogyha hallgatsz az

+ördögről! Hiszen három fiad közül kettő váltott gyerek. Azt

+mindenki látja. Csak a középső a te képed. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> A

+legnagyobbikat a Furusina tündér cserélte ki a magáéval, a

+legkisebbet meg a Drómó ördög tette a fészkedbe; ott a pofáján a

+fekete jegye!</p>

+<p>Hajh, micsoda viheder keletkezett erre! A négy Opour férfi mind

+visszakiabált Rapsonnéra, a ki meg, száz ránczba vigyorítva az

+ábrázatját, csak úgy vicsorgatta azt a harmadfél fogát reájuk.

+Legdühösebb volt az öreg Opour, a ki nemcsak a három fiát

+buzdította Rapsonné ellen haragra, de még az oroszlánját is

+ráuszította; de a mitől Rapsonné meg nem ijedt, hanem ő is előrántá

+a palástja alól a három singnyi hosszú fekete kigyóját s azt

+farkánál fogva kibocsátá a rátámadók ellen; a kigyó sziszegve

+emelte fulánkos fejét az oroszlán ellen, a ki visszahőkölt előle

+ijedten, és se ember, se állat nem mert Rapsonnéhoz közelíteni, úgy

+féltek tőle, meg a kigyójától. Ellenben a tanácstagok lábainál levő

+szelindekek mind beleavatkoztak hangos csaholással ebbe a

+perpatvarba. (Mivelhogy a hű medvefogó ebét, kivált táborjáráskor,

+mindenki maga mellett tartotta szüntelen.)</p>

+<p>Csak a főrhabonbán hármas dobütése tudta elcsitítani ezt a

+szörnyű lármát.</p>

+<p>– Hallgatás legyen a szent tanácsdombon! Kussodjanak el már az

+oktalan állatok! Nem áldozat helye ez már, a hol kutyákra, medvékre

+van szükség, hogy az áldozatmén belein osztozzanak. Itt most ember

+tanácskozik, észszel, nem fegyverrel. Te Opour rhabonbán olyan

+fegyverrel támadtad meg Rapsonnét, a miben ő náladnál erősebb, a

+nyelvpirittyel. A mi sebet kaptál, viseld. Máskor ne hagyd a

+nyelvedet kiguvadni a tokjából. Te pedig Rapsonné hugomasszony, ne

+szólj, a míg nem kérdeznek, akkor is beszélj ész szerint s ne légy

+minden lében kanál. Nem kérdezte itt azt senki, hogy vannak-e

+boszorkányaik a kunoknak? Kálmán királyunk kimondta törvényben,

+hogy nincsenek. S a törvény: törvény. Hogy a te juhászod látott sok

+vén banyát, azt elhiszem: a kunoknak az a szokásuk, hogy a vén

+asszonyokat félrecsapják, s a kis <span class="pagenum"><a name=

+"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> porontyaikat is azoknak a

+nyakukba dobják. Nem szeretik a vénasszony-pört, meg a

+gyereksírást. Hogy ezek a férfiak nyakában ülve jöttek ki a vízből,

+abban semmi varázslat sincs: kénytelenek voltak vele, ha bevitték a

+mocsárba a bivalyok. Ha tüzet raktak, melegedtek nála. Azt hányták

+üstre, a mit útban találtak, s ha megfúrták a nyirfát, annak a

+levét csapolták le, nem a te teheneidét. Ha véres tejet fejtek

+nálad, csapasd meg a gulyásaidat, miért hajtották a csordát

+szirontákos legelőre? A mit pedig a halászlegényed látott, azt nem

+kellett volna neki meglátni. Ha éjjel van, alugyék, s ne

+leskelődjék a kunok szép leányai után, mikor azok a vízre járnak s

+ne bámulja a holdat: hiszen hallhatta az anyjától, hogy nem jó a

+holdba nézni, mert abban egy ember hegedül, s ha annak a

+hegedüjéről egy húr lepattan, megüti a mafláskodó szemét. Bolondnak

+bolond a tanácsa. – Az ide nem kerül. Azonban a mi tisztünk a

+fölött igazságot tenni, hogy a kun jövevényeknek a bálványáldozata

+nem háborítja-e meg népünk lelki békességét: nem ragadja-e a

+bálványimádás sötét berkeibe vissza székely nemzetünket? a miből

+bizony nagy háborúság lenne! S ha a székely a fejedelmek ellen, a

+magyarok ellen támad, csak ő vallja kárát. Székely támad: székely

+bánja! Azért igazság, hogy Mike Sára asszony kivánsága szerint a

+kun atyafiak idehivassanak s adják elő, mi az ő bálványáldozatuk?

+Ha nagy lármával jár, sipszóval, dobveréssel, tűzrakással,

+botránkoztatással, tiltassanak el tőle; ha titokban tehetik, hogy

+senkit se háborítanak vele: az ő lelkük rajta! Gondoljátok meg,

+hogy a kun nép a mi vérünk: egy ükeink voltak, most egy haza fiai

+leszünk. Egy fonálnyi szeretettel többet meg lehet kötni, mint egy

+pászma haraggal. – Ezt gondoljátok meg.</p>

+<p>Általános zúgás hagyta helyben az öreg szavait. Még Rapsonnét is

+megnyugtatta a «hugomasszony» megszólítás.</p>

+<p>Azzal a székely gróf jeladására minden oldalról megszólaltak

+<span class="pagenum"><a name="Page_35" id=

+"Page_35">-35-</a></span> a kürtök, behivogatva a népet, s

+felszólítva a kunok követségeit a közeledésre. Mikor a körültájt

+tartották a maksai dombon, akkor az volt a szokás, hogy a nem

+harczra való nép elfoglalta a hársfák közléit, asszonyok, öregek

+onnan hallgatták a nagy zöld boltozat alatti tanácskozást; a

+gyermekek pedig felmásztak a fákra, s egész csoportostól

+elhelyezkedve a benyuló ágakon, ott szájukba vett falevelekkel és

+cserépsipokkal utánozták a madarak éneklését. (Még maig is

+fenmaradt ez a szokás a ditrói egyházban a karácsonyéji szertartás

+alatt.)</p>

+<h2>A BÁBOLNA ISTENASSZONY.</h2>

+<p>Mint afféle keleti pusztázó nemzetnél szokás, minél rongyosabb

+az alsórendű népség, annál nagyobb pompával jár az előkelő rend; a

+kunnál is a vénasszony rongyot aggatott magára, a gyermek és a

+rabszolga mezítelen szaladgált, a gyalog embert, a pásztort

+állatbőr takarta; hanem aztán a fegyveres lovagokon ragyogott

+négyféle ország viselete, a papok aranyos kantusban jártak, s a

+fejedelem körül levő mindenféle tivatulusok azt sem tudták, miféle

+csodapompával külömböztessék meg magukat.</p>

+<p>Legelől jöttek a kakastollas garabonczok, teveháton, tele

+aggatva csengetyűkkel, körülfonva rézlánczokkal: csupa zenebona

+volt a megjelenésük; utánuk a főtáltos a bokolábrás, nyolcz fehér

+ló húzta szekéren: egész vég selyem volt tekerve a termete körül,

+válltól sarkig, alig tudott tőle lépni; a fején hegyes süveg, a nap

+arany csillagával, kezében a kőfejsze, az áldozathoz való, a két

+karja vállig meztelen, vas és ezüst karpereczekkel átszorítva.

+Szekerének a hosszú lőcseire lókoponyák voltak tűzve. Azután jött

+tizenkét fehér kutyától vont kétkerekű talyigán a jövendőmondó

+horkáz, hosszú, földig érő palástban, fejére farkasfej bőre van

+húzva, kezében a kigyóbőrrel bevont bot, oldaláról arany lánczon

+csüng alá az <span class="pagenum"><a name="Page_36" id=

+"Page_36">-36-</a></span> áldozatkehely, a mi emberkoponyából van

+formálva; mellette lovagolnak fehér lovakon a «szűz legények», a

+kiknek hivataluk a szent tüzet forgatott kerékkel meggyujtani. A

+fejeiken fazékforma sisakokat viselnek, a miktől csak lefelé lehet

+látniok, hogy asszonyra ne nézhessenek; a lovaikat úgy vezették

+púposhátú törpék. Majd a főcsakán jött fényes kíséretével,

+mindannyian délczeg paripákon, a miknek a sörénye szirony közé volt

+fonva, még a nyerge is drágakövekkel volt kirakva valamennyinek, a

+dolmányuk boglártól ragyogó, selyemvirágokkal himes.</p>

+<p>Csak azután következett maga a fejedelem, Thatha, nyolcz fehér

+bivalytól vontatott szekéren, – a minek abroncsra vont bibor

+kárpitjai voltak; rúdja és kerekei fényesen megaranyozva; a

+bivalyok nyakán csengő-bongó ezüst kolompok. Mikor megérkezett, hét

+kürtös fujt riadót, s a bokolábrás üdvözlő szókat mondott; de

+mindazt felülmulta az a nagy rivallás, a mi a köröndön belül

+fogadta az érkezőket; keverve volt abban a nevetés az üdvözlő

+szóval; de még a kutyaugatás sem maradt el belőle, s a milyen nehéz

+volna elhatározni, hogy a székely tanácsfők szelindekjei a maguk

+vad üvöltésével, barátságos indulatukat akarják-e kifejezni a kunok

+szekérbe fogott ebei iránt, vagy az ellenkezőt? ép olyan bajos

+lenne kimondani, hogy a székelyek elfogadó zajában annak az örömnek

+volt-e meg a hangja, a mit az ősvallásra visszaemlékezők

+érezhettek, mikor ezt a pogány szertartáshoz való ember és

+állatsokaságot újra meglátták jelenni hazájukban? vagy pedig az

+elszörnyedés tört ki e hangokban az új tiszta hit megháborítása

+miatt?</p>

+<p>A zaj csak akkor csendesült el, mikor a főcsakán, és a fejedelem

+belépegetett a száldokfa köröndbe.</p>

+<p>Minden székelynek visszatetszett az a szokás, hogy Kuthen előtte

+jött a fejedelemnek, a ki neki még azonfelül apja is volt. Úgy

+illett volna, hogy a fiú az apját gyámolítsa, a kinek arra valóban

+nagy szüksége is volt: <span class="pagenum"><a name="Page_37" id=

+"Page_37">-37-</a></span> öreg volt már és tehetetlen; nagy,

+potrohos termetét alig birták a lábai, két karjával jobbra-balra

+fogózott a vezetőibe, el-elbotlott hosszú, asszonyos kantusában, a

+mi csupa arany szövetből volt, megbéllelve drága prémmel; a feje is

+csillogó lepellel eltakarva, a mit zománczos aranyabroncs tartott a

+homlokára szorítva; a szakálla zöldessárga volt a régiségtől; hanem

+azért gyöngyökkel átfűzve s a bajusza két végét egy-egy nagy szem

+gyöngy huzta alá, a füle mögé csavarintva. Duzzadt arcza, kimeredt

+veres szemei, vastag piros ajkai, egész tekintete egy eleven

+bálványt árultak el benne, a kinek nincsen egyéb dolga, mint a

+gyönyörűséget egymásra halmozni, annak soha fogytát nem érezni.

+Szolgái asszonyhajjal, diófalevéllel töltött vánkosokat hoznak

+utána, azokból csinálnak neki ülőhelyet s mikor arra elhelyezték,

+kezébe adják a nagy fejedelmi botot, az arany buzogánynyal, arra

+rátámaszkodhatik az állával, nehogy a fejét elejtse valahogy.</p>

+<p>Annál délczegebb alak Kuthen vezér: a mint rengő léptekkel a

+székely tanácsfők elé dobban, s ezüstnyelű kopjájára támaszkodva

+megáll a középen, üdvözletül hegyével lefelé fordítva a dárdát.

+Azután körülnéz s megtalálva a kit keres, így szól Mike Sára

+asszonyhoz.</p>

+<p>– Te hivtál, mi megjelentünk a Körültájban. Mit kivánsz tőlünk,

+férfilelkű asszony?</p>

+<p>Mike Sára tiszteletből felállt a helyéről s úgy beszélt a

+vezérhez.</p>

+<p>– Kivánságomat tudattam már veled, kunok főcsakánja; nálunk,

+Székelyországban törvény tiltja a pogányvallás szertartásait. Az

+ősi tuhudún hit áldozatait eltörültük, egyetértve nemzet és király.

+Újra kigyulladni az eloltott tüzeket nem engedjük. Ha tehát a kunok

+áldozása hasonlít a megtiltott tuhudún áldozáshoz, ti jövevények

+ugyanazon törvény alá estek, mint az itt lakozók, s tűztől, víztől

+eltiltattok.</p>

+<p>(Ez volt a székely alaptörvényekben a legfőbb szentesítés.)

+<span class="pagenum"><a name="Page_38" id=

+"Page_38">-38-</a></span></p>

+<p>Kuthen vezér daczosan felhuzta a vállát.</p>

+<p>– Én áldozár nem vagyok, nem tudom megmondani, mi az igazság, mi

+a bolondság? Láttam a világban bujdokolva hetvenhétféle oltárt,

+hetvenhétféle áldozással. Egyiket sem értettem meg. Láttam az

+akaczirokat, láttam a kuttigurokat, meg a pecsenyégeket, láttam a

+várkunokat, láttam a kozárokat, meg a kabarokat, laktam együtt

+görögökkel, trákokkal, bolgárokkal, tatárokkal; mindeniknek az

+istenét sorra próbáltam: egy sem segített meg. Én nem hiszek a jó

+istenekben, csak a rossz istenekben, a kik üldöznek, büntetnek,

+megvernek. Áldozatot nem azért hozok nekik, hogy segítsenek, hanem

+azért, hogy ne bántsanak. Ha ti nektek olyan istenetek van, a ki jó

+kedvében jót is szokott tenni: adjatok belőle; én itt hagyom nektek

+az enyimet érette cserébe.</p>

+<p>De erre a szóra Thatha fejedelem haragosan kiáltott fel és vele

+együtt a táltos, horkáz, a bokolábrás, a garabonczsereg; a kutyák

+is üvöltöttek, mintha ők is tiltakoznának ez ajánlat ellen; pedig

+nekik csak veszedelmükre volt a szittyavallás.</p>

+<p>Kuthen hátrafordítá a fejét s dárdáját fenyegetésre emelve,

+szólt:</p>

+<p>– A kutyák ordíthatnak; de a többiek hallgassanak! (Az apját, a

+fejedelmet még csak kutyába se vette.)</p>

+<p>Aztán a két karját a dárda nyelére támasztva, azt mondá Mike

+Sárának:</p>

+<p>– A mi mostani istenünk a Bábolna-isten. Hallottad-e hírét?</p>

+<p>– Soha sem hallottam.</p>

+<p>– Pedig hallhattad volna. Sok czifra népe volt, míg én agyon nem

+vertem. Egész város vette körül, márványkő palotája volt: azt az

+apám pusztította el. A Bábolna-isten aztán velünk jött, mi

+imádjuk.</p>

+<p>– Nem ismerem.</p>

+<p>– Pedig fajtád. Asszony. Hát majd mindjárt megismered; aztán

+majd mondjátok meg, hasonlít-e az a ti ősbálványaitokhoz,

+<span class="pagenum"><a name="Page_39" id=

+"Page_39">-39-</a></span> a kiknek az áldozatát megtiltották a

+magyar királyok? visszatéríti-e ez a ti népeteket az ős tuhudún

+valláshoz? Hozzátok ide a Bábolna-istent!</p>

+<p>A kúnok sokasága, mely a száldokfás körönd bejáratát elállta,

+utat nyitott, hogy a bálványisten előbbre kerülhessen. Azt azonban

+nem hozták a szabad ég alatt: egy nagy sátor volt föléje alkotva,

+veres persiai szövöttesből; azt huszonnégy garaboncz emelte

+rudakon, úgy, hogy az előre tolt sátor egészen takarva tartá a

+bálványt: nem lehetett tudni, gyalog jön-e az, vagy szekéren? –

+Előtte azonban nagy zeneszóval és énekléssel járultak a dalosok,

+hegedűsök, a timboraverők, a tilinkó és tárogató-fuvók, s

+hangicsálták azokat a méla bubánatos dalokat, a mik a magyarnak a

+szívét úgy felcsiklándozzák. Hajh, idebenn Székelyországban mind

+összetörették a hitbuzgó királyok ezeket a hangszereket: igen

+bölcsen; mert a mit három pap a lelkébe prédikál a népnek, azt egy

+hegedű, vagy egy tárogató egyszerre kiveri onnan. Ime most is, hogy

+dobognak a lábaikkal egynémely rhabonbánok, a mint ezt a zeneszót

+meghallják. Nem hiába nevezik a hegedűszót «ördögök

+litaniájának!»</p>

+<p>A bejárat előtt aztán megállt a sátor. A garabonczok elől

+széthuzták a kárpitokat, a dalosok, hegedűsök oldalt álltak, s arra

+a felnyilt sátorból előtámadt a Bábolna-isten. Aranyos szekéren

+ült, a mit tizenkét ifjú szép leány huzott, bibor-hámba fogva. Mind

+mezítelenek: a hogy az Isten megalkotta őket; s a milyenek a

+papnéi, olyan a bálvány maga is: egy leplezetlen női szobor,

+aranyozott rézből, a fején napforma küllős koronával; talán

+Astarte, vagy Mylitta, vagy ki tudja, hogy hítták annál a népnél, a

+ki legelőször megalkotta? a kúnok tán tizedik kézből vették azt el,

+megtették a maguk istenének s elnevezték Bábolnának.</p>

+<p>A székelyek csak elnémultak a nagy bámulat miatt, a mint a

+tizenkét észbontó tündéralak elkezdett a zeneszóra a bálvány körül

+valami varázslattal teljes tánczot járni. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p>

+<p>Hanem Imola e látványra egyszerre sírva fakadt a sértett

+szemérem érzetétől s mintha ő szégyenlené legjobban magát, sűrű

+hajával eltakarta az arczát s odaveté magát az anyja keblére.</p>

+<p>– Utczu la! kaczagott fel Opoúr Kevend, s vele együtt nevetett

+két kisebbik fia is. A vitéz még sírva fakad! Hát úgy-e, hogy nem

+mindenben egyenlő a leány a férfival!</p>

+<p>– Nem! kiáltá Mike Sára, leányát magához karolva. Ebben az

+egyben jobb! Ebben fölötte áll a férfinak! S jaj volna a székely

+nemzetnek, ha ennek a szűzei a Bábolna-isten és fertelmes

+kiséretének láttára sírva nem fakadnának s el nem dugnák az

+arczaikat.</p>

+<p>Azzal leányának a fejét még jobban eltakarva özvegyi fátyolával,

+odafordult Kuthen vezérhez s keserűen kifakadt ily szókkal:</p>

+<p>– Ime, ez az a bálvány, a ki titeket hazátlanokká tesz; ez az, a

+ki arra kényszerít, hogy országról-országra bujdokoljatok, hogy

+minden ellenségnek üldözöttei legyetek: mert kilopja ez a férfiak

+szívéből a lelket, karjaikból az erőt, az asszonyoktól elveszi a

+hűséget, a gyermekektől a tiszteletet. Vész, pusztulás ez a bálvány

+annak a népnek, a mely azt magával hordja; vész, pusztulás annak az

+országnak, a hol letelepszik vele! Jóslatot mondok neked, Kuthen

+vezér! Te derék férfi vagy, hős, vitéz és igaz ember, néped

+rokonom, mint a magyar: kivánnom kell, hogy boldog légy népeddel

+együtt a te új hazádban. De te szerencsétlenséget fogsz vinni a

+magyaroknak és magadnak, s a te dicső fejeddel gurigázni fognak az

+utczán a magyarok s gázolni fogtok egymás vérében. És mind ennek az

+okozója ez a fertelmes bálvány-isten!</p>

+<p>S oly nagy volt az elkeseredés az asszony szívében, hogy

+indulatát nem birva türtőztetni, a kezében levő arany csákánynyal

+megsujtá a Bábolna-bálványt, hogy az érczszobor nagyot csendült

+utána.</p>

+<p>E vakmerő oltársértésre a kúnok minden népe felzúdult, maga

+Thatha király is olyan haragba jött, hogy a <span class=

+"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span>

+buzogányával meg akarta hajítani a bálványát megbántó asszonyt,

+csakhogy kiejté azt tehetetlen kezéből s a saját lábát ütötte meg

+vele. Ki tudja, minő veszedelem támadhatott volna még ebből, ha egy

+hatalmas, erőteljes hang túl nem dörgi az egész lármazsivajt, s egy

+délczeg férfi a székelyek közül oda nem lép a kúnok és a székely

+asszonyok közé. Ez Szilamér volt, Opour Kevend legnagyobbik

+fia.</p>

+<p>– Engedd meg főrhabonbán, szólt az ifjú, hogy szót emelhessek a

+gyülekezetben.</p>

+<p>– Ifjú vagy még, – monda Káldor, – nem illetne meg a beszéd a

+tanácsban. Meggondoltad-e, hogy mit akarsz szólni?</p>

+<p>– Meggondoltam.</p>

+<p>– Gondold meg még egyszer.</p>

+<p>– Bizony meggondoltam.</p>

+<p>– Akkor beszélj.</p>

+<p>Szilamér két karját egymásra téve, úgy állt, hogy a két nőt

+termetével eltakarja a kúnok elől, s aztán beszélt csendesen

+remegő, de mély zengésű hangon.</p>

+<p>– Székelyek és kúnok, édes véreim! halljátok szavamat. Nem

+messze Bálványosvártól, magas bérczek között van egy kerek tó. A

+tuhudúnok Ividő tavának hivták azt, az új vallás követői Szent Anna

+tavának nevezik. Szájról-szájra hagyva él még a történet, hogy itt

+két testvér élt, két nagy sziklavárban, nagy pompa, gazdagság,

+bőség és hatalom lakta mind a kettőt. Egy nap az öregebb bátya

+várlakában egy nagy úr jelent meg; nyolcz délczeg paripa, aranyos

+csojtárral, szekerébe fogva. A várúr szemének megtetszett a nyolcz

+ló: kérte drága pénzen, a vendég nem adta. Aztán ettek, ittak, víg

+lakozás után koczkát hoztak elő. Játszottak ezüstben, játszottak

+aranyban. «Hopczihér», az ördög, a várúrral tartott, a pénzt mind

+elnyerte. A jövevény vendég lovait tette fel: mind a nyolcz

+paripát, az arany csojtárral. Az is odaveszett. Vendég úr gyalog

+ment világi utjára. Ez pedig nem volt más, <span class=

+"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> mint

+Damasek isten. Másnap ment a bátya öcscsét látogatni, nyolcz

+elnyert paripán. Ilyen nincs senkinek! dicsekvék előtte. No, én

+nekem szebb lesz, kérkedék az öcscse: fogadásom állja. Fogadjunk

+mindenbe, egész birtokunkba, várunk, földünk bánja. Ha én heted

+napra a te nyolcz lovadnál pompásabb fogattal vágtatok be hozzád:

+enyém leszen minden; ha nem, te birj mindent. Hat nap alatt az öcs

+előkerestette egész birtokáról a legszebb nyolcz szűzet. A heted

+nap aztán mind levetkőztette a szép nyolcz szűz leányt, a hogy anya

+szülte és úgy befogatta aranyos szekérbe. De a nyolcz szűz leány

+nem akart indítni. Csak a könye folyott, csak az arcza égett, de

+egyik se mozdult. Ekkor a vár ura felugrott a bakra, felkapta az

+ostort, odavágott véle az ostorhegyesre. Szép szelíd szűz lyányka,

+szöghajú Ividő volt az ostorhegyes. Vére kiserkedt rá, az

+ostorütésre. A lány felkiáltott: óh Damasek Isten! te hatalmas

+Isten! Ne hagyd megcsúfolni szűz ártatlanságom! És abban a nyomban

+rémséges robajjal összeroskadt a vár, a vár palotástól, palota

+hegyestől, hegy, szikla erdőstől, mind alásülyedett, mély tó

+fenekére, csak a nyolcz szűz leány úszott a tó szinén,

+fehérhattyúképen. Így tett haragjában a Damasek Isten! Ezt a

+történetet én az anyámtól hallottam; tehát igaz. Gondoljatok reá,

+Istenek haragját nem jó felkölteni, gyönge szűz leányok

+megcsúfolásával.</p>

+<p>Az egész gyülekezet, kún és székely, mind mélyen meg volt

+indulva Szilamér beszéde után.</p>

+<p>– Ez aztán a bölcs ifjú! monda Kájon horkáz Zezárma táltosnak.

+Igazi jó készültségű ifjú. A ki nemcsak a hadakozáshoz ért, de még

+a régen mult történeteket is ismeri. S úgy folyik a szájából a

+beszéd, hogy hegedűvel lehetne kisérni. Csupa sarokra megy, a mit

+mond. Ez aztán a helyes beszéd; nem olyan oktalan átkozódás, mint a

+mit amaz asszony elcsergetett. Az asszony csak asszony, a férfi

+csak férfi.</p>

+<p>Még maga Opour is meg volt a fiának a szónoklatával <span class=

+"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> elégedve.

+Hisz Damasek Isten dicsőségére volt az tartva.</p>

+<p>Várta mindenki, hogy mit szól erre Kuthen?</p>

+<p>Soká gondolkozott, leránczolt homlokkal s szemenként megnézte az

+egész gyülekezetet, egyszerre aztán így szólt:</p>

+<p>– Halljátok székelyek: Megértettem eddig, hogy a mi istenünk, a

+Bábolna-isten, itt a székely földön nincs szivesen látva. A mit ez

+asszony mondott: jövendőbe látó őrjöngő jóslással, az engem fel nem

+tart. A mit eme derék ifjú beszélt, visszatekintve bölcs

+hátranézéssel az elmultak tanulságaira, engem hátra nem ránt. Hanem

+az a sírás, a mit ez a leány hallatott itt előttem, az visszariaszt

+és megtántorít. Sok nagy vízen átkeltem már népemmel és

+bálványommal együtt, átúsztattam az Etelt, a Bajkált, a Kürteltót,

+a Ister hét ágát; de ezen az egy könycseppen nem tudok

+keresztülusztatni. A mely országban a Bábolna-istennő láttára ilyen

+könycsepp jelenik meg a hajadon leányok szemében, ott az én

+Istenemnek megszünt a hatalma. Ebben az egy könycseppben jobban

+elsülyed az, mintha az Arál-tó közepébe volna elmerítve. Elköltözöm

+Székelyországtokon keresztül eskü, fogadás, szer mellett, a nélkül,

+hogy áldozatot tennék a magam istenének. Sőt zálogul itt hagyom

+nálatok a Bábolna-istent; tartsátok rekesz alatt, a míg népemnek

+utolsó csapata is ki nem tisztult innen: akkor adjátok ki, majd ha

+érte küldök.</p>

+<p>Ez a milyen nagylelkű, ép olyan bölcs elhatározás volt a kúnok

+csakánjától. Ez által egyszerre helyre lett állítva a testvéries

+egyetértés a kúnok és székelyek között, megszüntetve a féltékenység

+kereszténynél és őshitűnél – s egyúttal a kún népnek az előre

+vonulása is meggyorsítva. Most már ezek ugyan sietni fognak

+keresztül vonulni a székelyföldön, hogy a zálogban hagyott

+bálványistenüket mentül hamarább megkaphassák.</p>

+<p>A mint azonban ezt a szót kimondá Kuthen vezér, egy székely

+menyecske, a ki a hársfák egyikére felkapaszkodva hallgatá a

+Körültáj tanácsát, vérszemet kapva, leoldá nyakából <span class=

+"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> a kétujjú

+zekéjét s azt ezzel a székely jelszóval: «Jeddre ne!» oly ügyesen

+hajítá a Bábolna-bálvány felé, hogy ez az istennő nyakába kerülve,

+annak az alakját hirtelen egész czombtövig eltakarta, csak a két

+aranyos lábszár lógott ki alóla, a mi nagy nevetséget szerzett

+nemcsak a székelyekben, de még a kunokban is, s erre a bátorításra

+minden oldalról előtörének a székely asszonyok, s valamennyien egy

+akkoriban dívott széles szövetet viselvén a ruhájukon fölül, a mit

+fótának neveztek, ezzel nagy hirtelen úgy felöltöztették a

+Bábolna-istennőnek mind a tizenkét szekérvontató leányait, hogy nem

+volt azokon többé semmi megbotránkozásra méltó.</p>

+<p>Csak az öreg fejedelem, a potrohos Thatha nem akart beleegyezni

+fia itéletébe. A felkapott buzogányával megint csak saját magát

+vágta hátba, mikor Kuthenre akarta hajítani, azután meg odaveté

+magát hasra a bálvány lábaihoz s a szekerének a kerekeit ölelte át,

+ordítozva, hogy ő nem engedi azt magától elvétetni. – Kuthen intett

+a kisérő vitézeinek, s azok négyen kezénél-lábánál fogva felkapták

+Thatha fejedelmet s hogy ne ordítson olyan nagyon, megitatták egy

+kulacsból valami varázsitallal, a mitől aztán megszünt átkozódni s

+engedte magát a szekerébe czepeltetni.</p>

+<p>Ime tehát, a mit a vének bölcsesége, a férfiak minden bátorsága

+nem birt kivívni, elnyerte egy leány könyező két szeme.</p>

+<p>Maga mondta azt a kúnok főcsakánja, Kuthen vezér.</p>

+<p>Igaz-e, nem-e, a mit mondott? Azt ember nem tudhatja. A szívekbe

+nem lehet látni. Vajjontén csakugyan Imola könyrefakadása

+térítette-e arra a gondolatra, hogy a Bábolna-istennőt elhagyja

+magától? vagy pedig maga is régen főzte már azt a fejében, s

+egészen igazat adott annak az asszonynak, a ki azzal fenyegette

+meg, hogy az a bálvány teszi az ő népét hazátlanná, földönfutóvá, s

+lelkében megrezzent annak a jóslata előtt, bárha nyelvével tagadta

+is a hitét benne? Ki felelhet erre? Annyi tudnivaló, hogy

+<span class="pagenum"><a name="Page_45" id=

+"Page_45">-45-</a></span> soha Kuthen vezér a maksai száldokfás

+dombon elhagyott Bábolna-istenasszonyért visza nem küldte a maga

+embereit, hanem nagy hirtelen átköltözött a Honárkán, az Etele

+útján, a Rapsonné útján, s mikor Deés alá megérkezett, ott az

+Őrhalmon nagy máglyát rakatott nyergekből, s azon a vén Thathát,

+valamennyi feleségével együtt megégetteté; a tevéket is agyon

+üttette s együtt elsiroltatá Thatha hamvaival, réz kopját, arany

+buzogányt, koronát, sarkantyút mind odarakatott mellé. Szokás volt

+ez a vándor népeknél, hogy a megvénhedett fejedelmet nem vitték át

+az új ország határán, a hol le akartak telepedni, hanem a két

+ország közötti legmagasabb hegyen megölték, megégették és

+eltemették. Így tettek a magyarok is Álmos fejedelmükkel.</p>

+<p>Hanem azért még sem kerülhette el a jó Kuthen fejedelem azt a

+nehéz jóslatot, mit a székely alirumna-ivadék mondott

+felgerjedésében, hogy a fejével fognak gurigázni az utczán a

+magyarok. Bizony az lett a vége. S térdig gázolt a két testvér

+nemzet egymás vérében nem sokára, a hogy azt Mike Sára

+megjövendölé.</p>

+<p>A száldokfás köröndben pedig ott maradt a Bábolna-istennő,

+papnők nélkül, zenészek nélkül, imádók nélkül: nyakába vetett

+panyóka zekével megcsúfolt istenszobor. A ki háborúságára született

+a nemzetnek, a ki miatt irtóháborúkat viseltek thrákok, gepidák,

+sarmaták, massagéták, agathyrsok, kúnok, egymástól elfoglalták s

+meghódoltak előtte, hordozták két világrészen keresztül, míg

+utoljára egy olyan nép között zátonylottak meg vele, a mely

+szégyenli magát előtte s azt mondja az istennőnek: «eredj, takard

+el meztelenségedet!» s azzal megszünt isten lenni.</p>

+<p>– Ki fogja őrizni ezt a bálványt? – Kérdezé Káldor, a

+főrhabonbán.</p>

+<p>– Én!</p>

+<p>– Én!</p>

+<p>Egyszerre két szó is hangzott fel. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p>

+<p>Opour Kevend és Rapsonné szóltak.</p>

+<p>Ha valaki ráért volna megvigyázni a vénhedt tündérnő arczát,

+attól a percztől fogva, a midőn a Bábolna és papnői a sátor alól

+kibontakoztak, megdöbbent volna attól az átváltozástól, a mi ez

+arczczal történt. Már maga az alak, mely eddig karikára görbedve

+gunnyasztott, térdéhez értetett állal, egyszerre kiegyenesedett, a

+száz éves csontok délczeg alakká merevültek ki, a beesett szemek

+elkezdtek ragyogni, a száz ránczú pofák kigömbölyödtek a

+mosolygástól, s az igézet alatt a hirtelen oda tekintőnek úgy

+rémlhetett, mintha előtte állna ismét az a mesés tündér, a ki annyi

+férfi szivet tört egykor cseréppé, – mintha valóban birtokában

+volna az a bűvös asszony annak a kantéros kenőcsnek, a mitől még a

+legrútabb boszorkány is egyszerre deli czifra asszonyá változik

+által. Ez a bálvány, ez a táncz, ez a zene felkölté benne az

+emlékezetet. A vér újra felforrott szivében s csiklandani kezdte

+alvó érzékeit: kevés kellett volna hozzá, hogy oda szökkenjen a

+tánczolók közé «hopp hirével!» s rákezdje a «szép asszonyok»

+tánczát. Minden ize apróra reszketett s őrjöngő mosolygásra nyiltak

+fel ajkai.</p>

+<p>– Én őrzöm meg a bálványt! kiálta hevesen, Káldor

+felszóllítására.</p>

+<p>A főrhabonbán csillapító kézmozdulattal inte Rapsonnénak.</p>

+<p>– Nem te, hugám. Az nem neked való. A te váradban már ott van a

+kápolna, a szüz Mária-képpel. Ez a kettő egymással meg nem fér. Te

+csak imádd a szent szüzet. – Majd elviszi őrizetre Opour Kevend

+rhabonbán öcsénk a Bábolna-képet a maga várába, a Bálványosba. Ott

+még helyet találhat, a míg a kunok érte nem küldenek. Most

+oszoljatok haza békességgel. Minden indulatot itt hagyjatok,

+magatokkal semmit haza ne vigyetek.</p>

+<p>Ősi szokás szerint mindegyike a jelenlevőknek a nagy

+száldokfákról egy-egy csivatag sarjú hajtást tört le s annak a

+leveleit maga előtt elhinté, annak a jeléül, hogy minden

+<span class="pagenum"><a name="Page_47" id=

+"Page_47">-47-</a></span> indulatot elszór magától, a mi

+tanácstársai ellen gerjedt a lelkében. S nagyon őrizkedett mindenki

+csak egy levelet is felvenni a földre hintettekből, mert

+megeshetnék, hogy az elhajítónak valami indulatát magával vinné

+el.</p>

+<p>Hanem a mint Imola elszórta maga elé a hársfaleveleket, voltak,

+a kik megvigyázták, hova hullanak el azok.</p>

+<p>Opour Kevend három fia legutolsónak maradt az eltávozásnál. S

+mikor egyedül maradtak, mind a hárman oda rohantak, a hol Imola

+elszórta a hársfaleveleket. Egyet mindenik felkapott belőle.</p>

+<p>– Én ezt a leányt elragadom! lihegé Iszla.</p>

+<p>– Én ezt a leányt megölöm! dörmögé Zsombor.</p>

+<p>– Én ezért a leányért meghalok! sohajtá Szilamér.</p>

+<p>S elvitte magával mindenik a leányszórta levelet: vajh ki milyen

+indulatát vitte el a levélhintőnek?</p>

+<h2>BÁLVÁNYOSVÁR.</h2>

+<p>– Arx idololatriae; a hogy Zsigmond királyunk adománylevele

+nevezi.</p>

+<p>A legrégibb székely várépitészet emléke. Rég túlélte az egyezer

+esztendőt. Még most is állnak falai. Úgy volt az építve, hogy

+örökké tartson. A «magyar Isten» számára építették. Itt gyültek

+össze hivei még a harmadik századjában is a keresztyén vallás

+uralmának. S a királyok és a vajdák nem mertek arra gondolni, hogy

+Bálványos-várát ostrom alá vegyék, elfoglalják, a régi Istent

+belőle kizavarják. A mit a királyok és vajdák nem mertek megtenni,

+megtette egy asszony. Meglátjuk, hogy történhetett az?</p>

+<p>Még romjaiban elnézve is fölséges ez a vár. Háromezer ötszáz

+lábnyi magas hegy tetején, a minek három oldala hozzájárulhatatlan,

+mered föl a tizenkét öl magas torony, a minek falait sem

+villámverés, sem földrengés nem birta ledönteni. Körülötte a várost

+átölelő erős falak: csakhogy az a város most már vadzsályával van

+benőve. Tetejéről <span class="pagenum"><a name="Page_48" id=

+"Page_48">-48-</a></span> belátni a fél Székelyországot. Valamikor

+ennek a toronynak aranyozott teteje volt: csúcsán az aranynap

+sugárküllős képével; – támadáskor, alkonyatkor olyan messze

+elragyogott az, a milyen messze a horkázok tárogatói elhangzottak.

+Ez a torony volt bizonynyal a bálványok szentélye; a két öl

+vastagságú falak alig hagynak fenn négy ölnyi belső világot: a

+toronynak se ajtaja, se ablaka sehol, csak a kiülő párkányzatán

+keletnek van rajta egy fülke, faragott gyámkővel, egy ember betölti

+azt. Földalatti folyosón jártak ebbe s napvilág nem érte a benne

+őrzött ősi ereklyéket.</p>

+<p>Négy emeletre volt a torony építve: azokban álltak a bálványok.

+A szityafaj nem volt képfaragó. Bálványaikat nem alkotta emberi

+kéz; maga a négy éltető, a négy «kis isten» készítette azokat – az

+«öreg isten» parancsolatjára.</p>

+<p>Esztendőben egyszer, a csillaghullás napján (ma Lőrincz napjának

+nevezik) eljöttek a földalatti úton e toronyba a táltosok, a

+gyulák, a horkázok és rhabonbánok. Ez volt az óév utolsó napja. Az

+égről is ekkor dobálják le az ócska csillagokat, s újakat gyujtanak

+meg helyettük; a földön is kioltogatják mindenütt a tavalyi tüzeket

+s új tüzet gyujtanak Bálványos-várában: onnan osztják azt szét a

+vidéken élő hiveknek. Ekkor hát fáklyafénynél végig járják a vallás

+fejei mind a négy emeletét a toronynak, s kezeikkel érintik a négy

+bálványt.</p>

+<p>Az egyiket a Földisten adta. Csodálatos, félig ember, félig hal

+alakú kő az: így termett a földben, senki sem csinálta más, mint

+maga a föld. A «Kalandos» patak nagy áradatkor ma is hord elő még a

+föld kebléből szeszélyes emberalakokat, miket a természet keze

+idomított. Egyet most is látni belőlük Erdő-Szent-Györgyön a Zeyk

+kastély udvarában. Hajdan imádták azt: most csak kapubálvány.</p>

+<p>A másik bálványt a Vizisten alkotta: mai nap özönfának nevezik.

+Óriási fatörzs, a mi a Fekete Ügy vizében koromfekete kővé vált.

+Fejsze nem fogja, s szikrát ad az aczélütésre. Ez is a teremtő «kis

+isten» csodája. <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=

+"Page_49">-49-</a></span></p>

+<p>A harmadik a Légisten bálványa: egy roppant nagy lebkő, a mi itt

+esett le a Bálványos mellett, letört darabjából készült az a

+pallos, a mivel a székely fejedelmek megtették a «napvágást».</p>

+<p>A negyedik a Tüzisten bálványa. A kovásznai sárokádó

+pokolkéménynek egyszer eszébe jutott sár helyett tüzet és olvadt

+érczeket okádni; akkor dobta ki ezt a bálványt; olyan az, mint egy

+kétfejű ember, térdén guggolva. Mind a négy bálványt maga az

+istenség alkotta, az küldte.</p>

+<p>Ezek lakják a torony négy emeletét: a négy éltető jelképe.</p>

+<p>Maga a rézkupola azokat az ereklyéket rejti, a miket már ember

+hozott létre. Itt őrzik a kőkutyát, a mit aranynyal töltötten

+találtak a föld alatt; az ökörbőrre rovátkolt végrendeletét Csaba

+vezérnek, és a «balita» bálványkákat, a mik ohóban olvasztott

+ezüstből alakultak, a hogy az omló ércz szeszélye formálta. Ilyent

+ajándékoz a vőlegény menyasszonyának mátkatálban, s a javas

+asszonyok azoknak a hepehupás forradásaiból le tudják olvasni a

+jövendőt az új asszony számára. Valamennyi Opour családbeli

+ősanyának itt vannak a balitái. Nagy kár, hogy a főfő ereklye, a

+szerecsendiókehely, a mibe a vezérek vérüket bocsáták, a mivel nagy

+szövetségkötéskor áldozni szoktak, nincs a többiek közt. Az ott

+maradt Budavár uránál, Sándoúrnál. Az meg már keresztyén. Minek is

+volna már? Nincs már szövetség. A hét székely vezérből csak egy

+maga van még a tuhudúnok hitén Opour. Az se soká lesz.</p>

+<p>Az idegen bálványokat a torony mellé ragasztott félkör alakú

+rekeszték őrzi. Erdély földe mindenütt be van azokkal szórva.

+Kétezer év előtt ez a római míveltségnek a hazája volt. Városok,

+táborhelyek voltak, a hol most buján tenyészik az iharfa. Az ásó,

+kapa töredezett istenszobrokat vet föl a földből. Ki tudja, hogy

+hivták őket? Ha szép nő: Tündér Ilona; ha szakállas: Herkó Páter. A

+buzgó keresztyén még apróbbra töri azt a kapafokkal; <span class=

+"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> hanem az

+ősvallás követője megbecsüli: istenalak volt! ki tudja, miről

+használ? Megmossa a patakban, felhordja Bálványos-várba, s ott

+egész gyüjtemény szaporodik belőlük; nem imádják, de tisztelik.</p>

+<p>Ebbe a rekesztékbe hozták el a kúnok Bábolna istennőjét is.

+Talán épen a babyloni «Anaitis» volt. A kún «Bábolna» nevet adott

+neki; a székely úgy hivja, hogy «Furuzsina»; a magyarnál

+«Délibába».</p>

+<p>Annyi bizonyos, hogy a szerelem istennője volt valaha

+valahol.</p>

+<p>Meg is érzett a hatalma azonnal Bálványos-várban, a mint ott

+szállásba fogadták a tuhudún magyarok.</p>

+<p>Attól a naptól fogva majd megbomlottak az asszonyféléért Opoúr

+fiai.</p>

+<p>Pedig bizony itt van az ó-tűzoltó, új tűzgyujtó ünnep s olyankor

+az ifjú leventékre erős hivatal vár.</p>

+<p>Az éjszakai csillaghullást az egész vidék népe ébren alvó

+szemmel lesi kinn a mezőn, s reggel, mikor a Bálványosvár falain

+megfujják a horkázok a hosszú kürtöket, siet fel minden nép a körül

+levő helységekből, a pásztorkunyhókból Bálványos alá. Ott van egy

+sík csapinós hegyoldalban a tűzhalom, a hol apáik áldoztak, ők is

+oda sietnek. Minden asszony elhozza magával a tűzhelyén tegnapról

+megmaradt parazsat fazékban, a férfiak száraz rőzsekötegeket, a

+lányok kilenczféle füvet és virágot. Otthon minden tüzet

+eloltottak, egy égő parázsnak nem szabad maradni a háznál, mert az

+veszedelmet hozna.</p>

+<p>A várból az első hajnalkaczagásra lejönnek a hatalmasak a

+tűzhalomhoz. A rhabonbán fiaival, a táltos, a horkáz, a gyula, a

+billogos, a perestoldó, a garabonczok, a fegyveres vitézekkel. A

+tűzhalom két oldalán fehér lapos kövek vannak sorba rakva, azokon

+az öregek telepesznek le, keletről a férfiak, nyugatról az

+asszonyok.</p>

+<p>Ott az asszonyok mind kiürítik a tűzhalomra a fazekaikban hozott

+parazsat, s azt a Gyula, egy illatos füvekből készült pemetével

+tiszta forrásvizet fecskendezve a tűzre, <span class=

+"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> mind

+eloltogatja. A tűzoltás alatt nem szabad beszélni. Így kell akkor

+tenni, mikor az eleven parázs hideg, holt szénné átválik. Mi lenne

+az emberből, ha Isten nem adna több tüzet? Ezen jó elkomorodni! Sok

+öreg asszonynak köny szökik a szemébe, mikor tűzhelye utolsó

+parázsát kioltani látja: azt az ismerős jó szellemet, a ki minden

+napi perlekedő társa volt. Mert a tuhudúnok a tüzet a pestesben

+kialudni soha nem engedik. A ki a szomszédba megy kölcsön kérni

+tüzet, boszorkányhirbe jut; aczéllal, kovával tüzet gerjeszteni

+keresztyének szokása; a tűzimádónál ez az Isten megcsúfolása

+volna.</p>

+<p>Mikor a tűzoltás áldozatának vége, akkor előhoznak egy nagy

+fakereket. Annak a küllői kilenczféle fából készültek. Ennek a

+keréknek az agyán egy hosszú kőrisfarudat tolnak keresztül: ezt

+kell két szűz legénynek addig dörzsölni a kerék agyán át, míg az

+meggyulladt tőle, így támad az új tűz.</p>

+<p>Ki az a két szűz legény? Ki volna más, mint Opoúr két kisebbik

+fia: tavaly is ők lobbantották fel az új tüzet.</p>

+<p>Hanem az tavaly volt! Az idén nem megy az áldozat. A két erős

+ifjú erőszakadtáig dörzsöli a kerékagyban a dorongot, de az csak

+füstölög, szenesedik, kesereg, nem gyulladhat lángra.</p>

+<p>– Miért haragszik ránk az Isten? kérdezi Opoúr Kevend a

+gyulától. Hogy nem tudja a két fiú a tüzet meggyújtani? Bizonyosan

+eloltatlan tüzet hagyott valaki otthon a házánál!</p>

+<p>– Hamarább meg tudná azt mondani a Bábolna-bálvány, dörmögé a

+gyula. A mióta a kún leányok megfürödtek a Torja vizében, nem fog

+tüzet a kerék a székely ifjak keze alatt.</p>

+<p>– Menjetek el a keréktől! rikácsolá Opoúr; ti bántottátok meg az

+Istent. Eredj oda Szilamér fiam: te fogd meg a rudat.</p>

+<p>És Szilamér kezében egy mesemondás ideje alatt lobbot vetett a

+kerék. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id=

+"Page_52">-52-</a></span></p>

+<p>A küllőkből kitörő láng aztán egyszerre feloldott minden

+nyelvet. Eddig csak szájtátva bámulták az ünnepélyes munkát, s

+rettegve lesték a sikert: a mint a tűz kiütött, mindenki

+visszakapta a lelkét. Ah, milyen öröm a tűzistent ujra meglátni.

+Azt az édes áldott Istent, a ki éltet, melegít, ápol, világít; –

+mikor haragba jön, elpusztít, megemészt; a ki nélkül nem volna a

+kezünkben se kenyér, se kard. Milyen jó, hogy ujra megtért

+hozzánk!</p>

+<p>A mint a gyula meggyújtotta az új tűzzel, a szűzlánggal a négy

+szegletre felrakott négy máglyát, a leányok is rákezdték az éneket,

+a tánczot: – a szép székely leányok.</p>

+<p>A ki még nem látta a székely hajadonokat, nem is tudja, hogy mi

+az a szép leány? Nem is lehet azt szóval elmondani! Tündér legyen,

+a ki azt lefesti, s tündér legyen, a kinek a szeme nem káprázik

+tőle! Nem olyan egyforma szépség az, a milyen más népeknél

+szokásos; itt minden együtt van: szőke, barna, szögfekete haju;

+egész gyűjteménye Isten remekének. A ki a szemeikbe mer pillantani,

+mindjárt megtanulja a tűzimádást.</p>

+<p>Szép pacsirtahangon, rigóhangon énekelik az őspogány éneket:</p>

+<div class="poem">

+<div class="stanza"><span class="i0">«Tüzét megrakoljuk, négy

+szögre rakoljuk,<br /></span> <span class="i0">Egyik szögén ülnek

+szép öreg emberek,<br /></span> <span class="i0">Másik szögén ülnek

+szép öreg asszonyok<br /></span> <span class="i0">Harmadikán ülnek

+szép ifjú legények,<br /></span> <span class="i0">Negyedikén ülnek

+szép hajadon lyányok.»<br /></span></div>

+</div>

+<p>Aztán következik a végnélküli tűzugráló nóta:</p>

+<div class="poem">

+<div class="stanza"><span class="i0">«Meggyulandó Barta

+háza!<br /></span> <span class="i0">Jaj ne hagyjuk

+szegényeket!<br /></span> <span class="i0">Oltsuk,

+oltsuk!»<br /></span></div>

+</div>

+<p>Minden leány annak a nevét mondja, a kihez a szive hajlik, s

+aztán átszöki a lobogó tüzet; társnői kilenczféle illatos füvet

+dobálnak a tűzbe, hogy jobban lobogjon, s éneklik hozzá a virágok

+dalát, a mik egymással versengenek az elsőbbség fölött: «buzavirág

+mondja, ne vetekedj <span class="pagenum"><a name="Page_53" id=

+"Page_53">-53-</a></span> velem, mert bizony én velem széles e

+világ él; – szőlővirág mondja: ne vetekedj velem, mert bizony én

+velem áldozatot tesznek; az ibolya mondja: ne vetekedj velem, mert

+bizony én velem lányok dicsekednek!»</p>

+<p>Nem marad egy legény, a ki meg ne hallaná a nevét a szép lányok

+ajkáról, mikor azok az áldozat tüzét átszökellik. Csak az egy

+Szilamér nevére nem énekel senki a dalból. Ő ott áll magában,

+vadászkelevézére támaszkodva, lehorgasztott fővel, mintha az egész

+tűzáldozatot, a szép leányok tündérkoszorujával egyben nem látná

+maga előtt.</p>

+<p>Mikor lelohad a tűzrakások lángja, csak az izzó parázs marad ott

+halomban. Ezt egy lapátnyi nagy vaskalánnal szétosztja a gyula a

+felsereglett nép közt. (Ezt a tűzosztó kanalat nem rég megtalalták

+egy ó-kútban Harasztkereken.)</p>

+<p>– Várjatok elébb! Kiált a tűzosztás előtt Opoúr rhabonbán. Hát

+már ebben az évben nem született fiú gyermek az egész Bálványos

+vidékén? Nincs már egy anya sem a székely asszonyok között?</p>

+<p>Van biz ott anya is, fiú gyermekcse is elég, hanem hát a

+buzgóság hanyatlik. A királyok törvényei erősen megtiltják, hogy az

+újszülött gyermekeket tűzön avassák fel: a keresztyén vallás sokkal

+szelidebben osztja az üdvösséget; az vízzel keresztel. A kis

+porontyokat inkább viszik az anyák a tórjai espereshez keresztelni,

+mint a bálványosvári billogoshoz. Csak egyetlen egy asszony hozta

+el a csecsemőjét a karján. Ennek még erős a hite.</p>

+<p>Oda viszi a kis fiát az izzó parázshalomhoz s átnyujtja a

+billogosnak.</p>

+<p>Ez a felavató pap. Öltözete bivalybőr pánczél, mezítlábra kötött

+fapapucs, fején bőrsüveg. Az öve mellett egy görbe kés, a minek a

+nyele széles billogon végződik. A kés hegye áld: a fogantyuja

+büntet.</p>

+<p>A billogos két kezébe veszi a kis mezítelen porontyot s aztán az

+izzó tűz fölé tartva, hangosan hirdeti fölötte az áldást:

+<span class="pagenum"><a name="Page_54" id=

+"Page_54">-54-</a></span></p>

+<div class="poem">

+<div class="stanza"><span class="i0">«A Tűz-Isten

+oltalmazzon,<br /></span> <span class="i0">Istennyila meg ne

+sújtson,<br /></span> <span class="i0">Guta, Csoma rád ne

+lessen,<br /></span> <span class="i0">Dobrocz, Mirigy meg ne

+lepjen,<br /></span> <span class="i0">Kék Kelevény ne

+találjon,<br /></span> <span class="i0">Rossz bába ki ne

+cseréljen,<br /></span> <span class="i0">Hopcziher rád ne

+dobbanjon,<br /></span> <span class="i0">Koldusfarkas meg ne

+marjon,<br /></span> <span class="i0">Vahor, rossz szem meg ne

+verjen.<br /></span> <span class="i0">Minden ized nagyot

+nőjjen,<br /></span> <span class="i0">Mint a vas, oly kemény

+legyen.<br /></span> <span class="i0">Nagyobb ember légy

+apádnál,<br /></span> <span class="i0">Ne sirj otthon az

+anyádnál.<br /></span> <span class="i0">Mint ez a tűz, oly igaz

+légy!»<br /></span></div>

+</div>

+<p>E hosszú eláldás alatt a pirító tűz fölött kapálózó ártatlan kis

+ember, a ki ezekből mind semmit sem értett, torkaszakadtából

+visított a billogos kezei között: a mi szintén igen szükséges a

+rossz szellemek elijesztésére. – Mikor aztán vége lett a versnek,

+akkor a billogos kivette az övéből az áldozattevő kését,

+megtüzesítette a hegyét a parázsban, s akkor azzal egy félhold

+alakú karczolást tett a csecsemő állán. Ott azon a helyen nem fog

+annak szakálla nőni: arról ismernek egymásra a tuhudún vallás

+hivei.</p>

+<p>Opoúr Kevend megajándékozá egy orsó alakú aranypénzzel a

+hitbuzgó anyát, a mit az rögtön az ordítozó kis fia nyakába

+akasztott szironyon; egész büszke volt rá!</p>

+<p>Most azután következett a tűzkiosztás.</p>

+<p>Mindenki kapott már belőle: a négy parázshalom szét volt dulva.

+Ekkor a horkáz jelt adott a kerítésen kívül ácsorgó pásztoroknak. A

+tűzhalmot elzáró alacsony kőfal mögött volt összeterelve az egész

+vidék mindenféle lábas jószága. Azokat csordánkint keresztül

+hajtották a tűzön. Ez megóvja azokat métely, dögvész, torokgyik

+ellen. Az állatsereg szétgázolja a hegynek alá kényszerített

+rohamában a máglyák parázsát, s a mi élő tűz még marad a halmon, az

+utolsó gulya után, annak neki eresztik a siheder <span class=

+"pagenum"><a name="Page_55" id="Page_55">-55-</a></span>

+gyermekhadat, a fiúkat, azok aztán mezitláb tapossák el az utolsó

+parázsát is az áldozattűznek, s a szénnel bajuszt festenek

+maguknak.</p>

+<p>A tűzáldozat eltartott késő estig. Már az «áldomáscsillag» is

+feljött az égre, mire vége lett az ünnepi szernek. Akkor aztán

+szerteszét minden halmon kigyulladtak az örömtüzek: azokat már az

+ifjú legények gyujtották; s most már aztán ők kezdték el énekelni

+az ipsilángyi nótát, tüzes kereket eregetve a hegyoldalokon alá, a

+szeretőjük nevét hangoztatva mellé. – Hegyen-völgyön lakoma volt! –

+Bálványos-várban is nagy áldomáshoz készültek e szent nap

+megünneplésére. Csakhogy az első személy, a legszükségesebb,

+hiányzott az áldomáshoz. A mai nap tűzgyujtója, a szűz legény:

+Szilamér sehol sem volt található. A nagy derendóczia között úgy

+eltünt, hogy észre sem vették. – Azt elnyelte az erdő.</p>

+<h2>A POKOL TORNÁCZA.</h2>

+<p>Bálványos-vár körül nemcsak az istenek tartottak ám tanyát, a

+pokol is ott volt a közelében.</p>

+<p>Nyugatról elnézve, a vár fokáról meg lehetett látni a pokol

+tornáczát. A kiket a bölcs horkázok a tuhudún vallásba beoktattak,

+az mind jól is tudta, hogy annak a rettenetes vidéknek a tájékára

+sem jó menni; mert az egész átelleni hegyet uralja a Drómó ördög.

+Ugyanaz az ördög, a ki a Rapsonné szeretője volt fiatal korában.

+Azt a kis váracskát is az építette az ő számára ott a hegy tetején,

+de annak se megy közelébe semmi jó lélek; mert még a ki csak olyan

+vakmerő volt, hogy a pokol tornáczát megtapodta, mind odaveszett,

+egy sem került vissza. Minden emberöltő ivadékban emlékeznek egy

+olyan esetről, hogy a földalattiakkal daczoló vadászt, a ki

+arrafelé hajtott vadat, a távolban legeltető pásztorok a hegyekről

+ott látták másnap felküdni a pokol tornácza szikláin, előtte az

+<span class="pagenum"><a name="Page_56" id=

+"Page_56">-56-</a></span> elejtett vad, mellette a két kutyája.

+Aztán mindennap ott látták. – S mikor a hullakeselyű lecsapott az

+ott heverőkre, maga is ott maradt, mintha csak nyillal lőtték volna

+sziven. Madárnak sem jó járni azon a vidéken.</p>

+<p>A földalatti erők csodaműhelye ez. A mai korban ez az egyszerű

+neve van: a «Büdös». A rengeteg őserdők közepéből tolakodik előre

+egy óriási bércztömeg, egymásra hányt düledező sziklák romhalmaza;

+mintha egy bedőlt tűzhányó volna. Oldalait kiégett likacsos

+surlókövek fedik; érczsalakmaradványok: mogyoró, galagonyabokor

+csenevészik s hasadékok között: azokon is rőt a levél. Csak a

+pemétfű látszik itthon lenni, s a sírok és romok két virága, a kövi

+rózsa, meg a sárga szaka. A halál országa ez.</p>

+<p>A bércz oldalán, fenn a magasban ásít egy sziklaodú; félredült

+gúlák képezik óriás kapuját; májszínű, rozsdaveres sziklák, fekete

+erekkel. Hanem a barlang száda körül sárgán van zománczozva szikla

+és padmaly: mint a penész, úgy lepi be a halaványsárga nyirok az

+egész környéket. S a bejárát előtt hullámzani látszik a lég, mint a

+délibáb: a kövek tánczolni látszanak; az örökké nyitott kapu

+reszket és a föld maga libeg-lobog. Itt van a pokol tornácza.</p>

+<p>Mi leheli fel azt a haláladó léget, onnan a szikla mélyéből, a

+mitől még a felette átrepülő madár is leesik? Kinek a szavára nyilt

+meg ez az üreg, a mibe ember ha belépett, többé vissza nem tér?</p>

+<p>Ide jött Szilamér.</p>

+<p>A horkázok azt verték a fejébe, hogy itt van a halál birodalma:

+– hivogatta valami szó ebbe a birodalomba!</p>

+<p>Beletévedt azokba az erdőkbe, a miket soha emberláb meg nem

+tapodott. Idejüket régen elfeledt fák egymásra düledezve, őserdők,

+a másik őserdő temetőjéből előmagasodva, még a vadnak is utját

+állják, hát még az embernek. Incselkedő lidércz, kóborgó lobogvány

+belecsalogatja a feneketlen «Mohosba». Ott a hegyek tetején tó van;

+de benőve sűrű ingoványnyal: a ki rálép, lerántják a csalóka

+<span class="pagenum"><a name="Page_57" id=

+"Page_57">-57-</a></span> pázsit alá a vizi hüvelvények. A völgyek

+mélyében ráijeszt a Fortyogó forrás; a mint zúgva előtör a

+tőzeg-telepből, sárgás barna vize fojtó gőzt ereszt ki, amott

+megállítja a Hammas patakja, melynek sötét szürke vizén félelem

+átlépni. A lépésére szétoszló harasztból egész kigyófészek gomolyog

+szerteszét: azok ott futták a «kigyókövet» a királyuk fejére. A

+felháborított kigyófejedelem fejét magasra emelve, kanyarog a

+maguktól világító redves fák odvába. Menmeg süvegnyi béka állja

+utját, a mi úgy tud üvölteni, mint egy disznóhajtó kürt, ha

+árvacsalánnal megverik a hátát: más fegyver nem fogja; majd meg

+ormótlan, idegen mezőkre bukkan, a hol minden növénynek vörös a

+levele; ismeretlen szálas lapuk fehér virágpalczáikkal, mint egy

+hadirend, úgy állnak előtte, s a sötét erdőmélyből tűzvilágú szemek

+izzanak eléje, s olyan jajszó hallik, mintha elkárhozott lélek

+nyögne fel a sírból. Ez az ocsmány sokatevő hangja. Tanyáját

+felismerhetni a sötét erdőben az ott fehéredő nagy halom

+csontokról.</p>

+<p>– No hát lássuk a szörnyű pofádat! Még rád nem vadásztam!</p>

+<p>A sokatevő csak éjjel jár martalékot orozni, s mintha tudná,

+hogy itt a halál tartománya: ide hordja a zsákmányát, innen ki nem

+riasztják, mikor jóllakva döglik.</p>

+<p>Szilamér ráeresztette az ebeit. – Két hatalmas hosszúszőrű,

+hegyesfülű véreb volt az, hires medvefogók. – A fenevadat

+kizavarták tanyájából; az futott fel a hegyoldalnak: a vadász

+utána.</p>

+<p>Az ebek kiverték a vadat az erdőből. A véreb nem csahol, mint a

+kopó; külömben Bálványos-várban meghallották volna, hogy Szilamér

+merre jár. Mindenütt a sokatevő nyomában volt.</p>

+<p>A hol egyszerre megnyilt az erdő, előtte állt a kietlen meredek

+bérczomladék, meredek falával, melynek tetejéről leszakadni készülő

+nagy csompók hajolnak lefelé. A kiégett kő törmelékéből támadt

+ösvény, az útjába hengeredett kolonczokat kerülgetve, arrafelé vész

+el, a hol a <span class="pagenum"><a name="Page_58" id=

+"Page_58">-58-</a></span> pokol tornáczának fénylő sárga szája

+tátong, a sziklák, a kilehelt világoskék légtől olyan libegést

+kapnak, mintha remegnének.</p>

+<p>A sokatevő oda akart menekülni a barlangba.</p>

+<p>A mint az odú szádához érkezett, egyszerre ledobbant a földre,

+hanyattvágta magát; iszonyú fogait elvicsorította s aztán többet

+nem mozdult.</p>

+<p>A két véreb utána rohant, egy kutyahosszával megelőzve egymást.

+Azok is lefeküdtek egymásután, jobbra-balra az üldözött vad mellé.

+Nekik sem kellett több ringatás, olyan jól elaludtak.</p>

+<p>Szilámér megállt fölöttük és elgondolkozott.</p>

+<p>– Ime, milyen olcsó ez a halál. Nem kell hozzá mély seb, hosszú

+kín. Olyan gyors, mint a buzogányütés. S aztán megszünik minden

+szenvedés. Milyen csendesen alusznak egymás mellett az

+ellenségek!</p>

+<p>Milyen felséges pompája van a halál országa bejáratának! Az

+egész kapubolt s messze körülötte a széles sziklatornácz bevonva

+aranynyal versengő sárga kénvirággal. Ez az egyetlen virág itt.</p>

+<p>S sorban a fal mellett kőhalmok emelkednek, a miknek az ormába

+kopjás zászló van tűzve. Az itten megholtak sírhalmai azok. De hát

+ki temette el őket? Ki tüzte a fejük fölé azt a zászlós kopját?

+Odabenn a halál! Ki ment oda be értük?</p>

+<p>Ebben a korban még kétszerte hosszabb volt a Büdös kénbarlangja,

+később döntötték le az előtornáczát erős földrengések; ma már csak

+tíz lépés a hossza.</p>

+<p>Szilamért úgy taszította az Ármány hátulról, hogy lépjen a

+barlangba.</p>

+<p>Elszánta magát. Még egyszer megfútta a kürtjét, hogy hallják meg

+Bálványos-várban, merre tünt el s tudják meg: ne várják többet

+vissza. A pokol tornáczában tünt el.</p>

+<p>E kürthangra azonban egyszerre világosság jött elő a sötét

+barlang mélyéből, egy fáklya fénye vetett erős derengést

+<span class="pagenum"><a name="Page_59" id=

+"Page_59">-59-</a></span> a sárga falakra, mint az átlátszó víz,

+úgy reszketett a kiömlő kékes lég ebben a fényben.</p>

+<p>S nemcsak a tűz jött elő a halálos veremből, hanem egy élő lény

+is. A szokott emberalaknál felével magasabb; egy óriás alak, fehér

+palástban. Ez tartotta kezében a fáklyát.</p>

+<p>«Ez a halálisten», mondá magában Szilamér; s a mint az arczát

+meglátta, azt gondolá, hogy milyen nagyon hasonlít ennek a halálnak

+az ábrázatja a vén Rapsonnééhez. Jobb szerette volna azt tudni,

+hogy a halál férfi: miért asszony? Hát annak adja meg magát?</p>

+<p>De aztán még a hangja is egész Rapsonnéé, mikor nevén szólítja

+az ifjut.</p>

+<p>– Hát te Opour Szilamér, mit keressz itten?</p>

+<p>– Tégedet. A halált.</p>

+<p>– Bolond te! Én nem vagyok a halál. – Hanem Rapsonné, öreg

+nénéd. S neked nem szükség a halált megtalálnod; hanem szükség volt

+megtalálnod Rapsonnét.</p>

+<p>– Hogy jösz elő te a pokol tornáczából?</p>

+<p>– Ez csak a ti bolond tuhudún hitetekben pokol tornácza: másnak

+élethosszító csodahely ez. Csak érteni kell a titkát. Ez a gyilkos

+párázat, a mi a kőhasadékból feljön, nem emelkedik magasabbra az

+ember fejénél; a ki lábtókon jön be ide, fáklyával a kezében, az

+végigjárhatja az egész barlangot és se maga meg nem hal, se a

+fáklyája ki nem alszik. Alant a halál van, fent az élet.</p>

+<p>– Hát te minek jösz ide, az ördögöt kisérteni?</p>

+<p>– Mondtam már, hogy ez élethosszító hely. Csodatévő titok. A ki

+ebbe belép, úgy, a hogy én járok, csak a testével a halál

+országában, a fejével kinn az élet világában: annak minden tagja

+újra feléled, megifjodik: elalvó vágyai újra fölébrednek, fájdalma

+mind elmul; jó kedve viszatér; szemeinek homálya eloszlik, vére

+újra pezsdül, izma zsongul, szívén az ifjuság lángja fut keresztül:

+egy más világ lakójának érzi magát. Száz esztendőnél több nyomja a

+vállamat; de mikor itten vagyok, nem érzem a terhét. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p>

+<p>Rossz kedvem itt hagyom, bubánatomat itt megfojtom, az

+egészséget hazaviszem. Ez az én nagy titkom: az élethosszítóm.</p>

+<p>Ezzel egészen kijött a barlangból Rapsonné, s leszállt a

+lábtókról, a mik olyan magassá tették a termetét. Künn a barlang

+előtt már csak a négy lábon járó állatot fojtja meg a nehéz

+lég.</p>

+<p>– Hát minden fájdalmat meggyógyít ez a hely? Kérdezé Szilamér.

+Tán az enyimet is?</p>

+<p>– Mi a te fájdalmad?</p>

+<p>– Ha én annak tudnám a nevét! Te talán megmondod. – Régen, talán

+te még emlékezel reá, ezen a vidéken óriások laktak. Lassankint

+kivesztek. Egyik hegyoromról a másikra tudtak lépni. Mikor aztán az

+utolsó óriásnak a fia szétnézett a világban s nem talált egy

+leányt, mely a hozzávaló óriások fajzásából volna, csak mind ez új,

+apró emberek leányait, a kik nem ő hozzá valók: hát akkor annak

+kellett valami olyan fájdalmat érezni, a milyen az enyim. – Van-e

+ennek irja?</p>

+<p>– Kisértsd meg. Állj fel az én lábtóimra: vedd kezedbe a fáklyát

+s lépkedj be a barlang közepéig; a míg a fáklyát égni látod, semmi

+vésztől ne félj. – No hát, akarod-e a kérdésedre a választ

+megkapni?</p>

+<p>– Akarom. Mondá Szilamér s a lábtókkal bement a pokol

+tornáczába, egész a félelmes barlang közepéig.</p>

+<p>– Mondsza, mit érzesz most? kérdezé Rapsonné a barlangon

+kívül.</p>

+<p>Az ifjú a barlangból visszafelelt.</p>

+<p>– Szóval ki nem mondható gyönyört a szívemben.</p>

+<p>– Van-e még félelmed?</p>

+<p>– Óriásokkal is meg tudnék küzdeni.</p>

+<p>– Fázol-e, reszketsz-e még?</p>

+<p>– Csodálatos hőség állja el minden izemet: más világon

+járok.</p>

+<p>– Tudod-e már, hogy mi bajod?</p>

+<p>– Tudom: – szeretek. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=

+"Page_61">-61-</a></span></p>

+<p>– Kitalálod-e az irját?</p>

+<p>– Szeretve akarok lenni.</p>

+<p>– Én azt is tudom, hogy kit szeretsz. Azt is tudom, hogy

+szeretve vagy.</p>

+<p>– De ő nem lehet az enyém.</p>

+<p>– Miért?</p>

+<p>– Mert én az őshiten vagyok: ő pedig keresztyén. S én el nem

+hagyhatom apám hitét, s ő el nem hagyja az anyja vallását. Ez az, a

+mi engem kínoz. Apámmal együtt az utolsók vagyunk az ősök hitén;

+minden nemzetsége a székely vezéreknek áttért már a Jehovához. Mi

+is más világban élünk, azok is. – Hasztalan látjuk meg egymást, nem

+lehetünk egyek. Akár azokhoz lennék hasonló, a kik a holdvilágba

+szerelmesek, akár egy álmodott kép után epednék. Tudom, hol van s

+még sem találom meg.</p>

+<p>– Hát még mindig visszatér a szívedbe az utolsó óriás fiunak a

+fájdalma: – csak az ereje, a bátorsága nem száll meg ezen a

+csodatevő helyen?</p>

+<p>– Az is. Valóban.</p>

+<p>– Akkor tedd őt magadévá.</p>

+<p>– Hogyan?</p>

+<p>– Akár így, akár amúgy. Van kétféle módja. Előbb nyúlj a

+gyöngédebbhez. Bizd reám a szived titkát. «Imola» a neve úgy-e?

+Hatalmas asszony az anyja. Ha rám bizod, én elmegyek hozzá

+«Susogóba.» Elviszem a balitádat. Ha meghallgat, majd kisusogjuk

+szépen, hogy mit jövendöl a balitád? Hozd el ide holnap hozzám.

+Idefenn lakom ebben a kis fészekvárban. Őszszel mindig itt

+tanyázom, mikor a csontszaggatások, a nyilalások, meg a zsábák

+bántanak; itt e barlangban elmulnak rendén. – Sára asszonyt

+leveszem én a lábáról s tied lesz a szép Imola, tied lesz még Torja

+vára, városostól, meg a Várhegy, a Fergetyű várral, a kinek a

+lakójától nem kell rettegned soha, ha egyszer az Imola a tied lesz.

+No hát menjek, vagy ne menjek?</p>

+<p>– Eredj el. Én kérlek. <span class="pagenum"><a name="Page_62"

+id="Page_62">-62-</a></span></p>

+<p>– Először csak titokban, csak susogóba. Azután küldöd majd a

+násznagyaidat a kelengyével.</p>

+<p>– Neki adom a lelkemet is.</p>

+<p>– Ha pedig azt mondja Sára asszony, hogy ott kinn a szűröm az

+ajtó előtt, akkor majd mondok neked mást, de ahhoz aztán az utolsó

+óriás fiának a fájdalma mellé még annak az ereje is kell ám. Érzed

+a szívedben már ezt az erőt?</p>

+<p>– Azt érzem, mintha magam teremteném magamat újjá.</p>

+<p>– Akkor mára elég volt a gyógyító csodából, jőjj elő.</p>

+<p>Szilamér egészen felvidulva jött elő a kénbarlangból. Mikor

+széttekintett a világban, úgy tetszett, mintha mindennek más színe

+volna, mint az előtt; erdők, sziklák más képet mutatnak, mint eddig

+s az égen futó felhőknek ábrázatja van: istenséget magyaráz.</p>

+<p>Csak a lábainál heverő holt állatok s a sorba felkupaczolt

+kősírhalmok tudatják vele, hogy ez a halál tartománya.</p>

+<p>– Holnap elvárlak a balitáddal: suttogá Rapsonné, előkeresve egy

+sziklaodúból a kigyóját, s a dereka körül övezve; a mit nem vitt

+magával a barlangba, mert ott az is megfulladt volna. – A várba

+jőjj fel hozzám. De erre a helyre nálam nélkül el ne tévedj.

+Tudatlannak nem jó itten járni. Látod itt sorban ezeket a

+kőrakásokat? Ezek mind az előtted itt jártak csontjait takarják.

+Mind ifjú legények voltak. Bizonyosan az a fájdalom hozta őket ide,

+a mi téged. Én találtam meg őket itt. Én temettem el őket ide. Száz

+esztendő óta ismeri már ez a csörgő murva az én léptem hangját. –

+Siess vissza Bálványosra. Nézd, már gyujtogatják az örömtüzeket.

+Eressz te is a lejtőnek egy tűzkereket a lánykád nevével.</p>

+<p>Késő éjjel került haza Bálványos várába Szilamér. Már akkor az

+atyja és a két testvére fáklyával hajtották fel az erdőt. Meghallák

+a kürt szavát a Büdös barlangjától.</p>

+<p>– Mit jársz te a halál tartományában? kérdé tőle Opour Kevend,

+gyöngédségbe vegyülő haraggal. <span class="pagenum"><a name=

+"Page_63" id="Page_63">-63-</a></span></p>

+<p>– Azt: hogy vagy meghalok, vagy elveszem, a kit szeretek.</p>

+<p>– No hát vedd el, a kit szeretsz; de ne halj meg.</p>

+<p>S az első dolga az volt a vén tuhudún rhabonbánnak, hogy az új

+tüzet meggyujtatta a kohóban, s annak a legelső dolga az volt,

+szűzezüstből balitát olvasztani a Szilamér kedvese számára.</p>

+<h2>A «SUSOGÓBAN».</h2>

+<p>Mikor Rapsonné megindult a maga várából Torjára, a hol a Mikéék

+ősi vára volt, egész serege kisérte az ijászoknak, csatlósoknak,

+kopjásoknak; kengyelfutók előtte, kukta, vászoncseléd szekérszámra

+a háta mögött: ő maga gyaloghintóban vitette magát, azt is kettőt

+vitt magával s váltogatva hol az egyikbe, hol a másikba ült át.

+Nagyon őrizte az életét késő vénségében; féltette a vadaktól, a

+rablóktól, a nyiri morotva lidércznyomásától, a bögöly alakban

+száguldozó rossz szellemektől; kiváltképen az olyan ételektől, a

+miket nem maga készített; ezért is hordta magával a kuktáit.

+Gyanakodott minden ételre, italra, hogy megrontják vele. Azért is

+hordta magával a kigyóját mindenüvé, hogy az itallal, a mit eléje

+hoznak, előbb azt kinálja meg, ha belekóstol a kigyó, akkor méreg

+van benne, mert a kigyó a mérget nagyon szereti. Ismerték is már

+ezt a rigolyáját országszerte, s a hová betért, előre hozták eléje

+vederrel a meleg tejet: a kigyó azzal jól lakott s aztán elpihent

+az asszonya keblén. Oh, de féltette ezt az utolsó pislogó kanóczát

+az élete mécsének! Minden reggel, este százféle kenőcscsel iralta

+be a tagjait s misére menés előtt mindenféle babonás szertartást

+elvégzett, a mit a régi tuhudún világból megszokott.</p>

+<p>A kengyelfutói előre hirdették a jövetelét Torja várban; de

+annak az okát még senkinek sem volt szabad tudni. Azért jön előre a

+«susogó», hogy ha aztán elmarad a <span class="pagenum"><a name=

+"Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> «háztűznézés», szégyen ne

+származzék belőle. Ürügy volt elég a látogatásra két olyan hatalmas

+urasszony között, kik a Székelyország huszonhat vára közül hatnak

+parancsoltak. Kettő tündérvár belőle: Rapsonné vára és Torja. Mikor

+más is hallotta, akkor az átvonult kúnokról beszéltek, meg azoknak

+a borzasztó kicsapongásairól; csak mikor egészen magukra maradtak s

+leültek egymás mellé a kerevetre, vette elő a tarsolyából Rapsonné

+a Szilamér balitáját.</p>

+<p>A mint Mike Sára megpillantotta a balitát, egyszerre kitalált

+magától mindent. Balitát csak a tuhudún nászolók küldöznek.</p>

+<p>Rapsonné aztán elkezdte azon, a min a susogó asszonyok szokták

+kezdeni, feldicsérte a vőlegényt, annak minden ivadékát, azután meg

+Mikéné családját, Imola leányát, a miből az következett, hogy ilyen

+egymáshoz illő pár nincsen a világon. Azután elmondta, hogy a

+legény mennyire szerelmes: már el is akarta magát ölni a pokol

+tornáczában; milyen kár volna érte! Végre rátért a szükségesekre.

+Elmondta, mit ád az ifjú a mennyasszonyának ara-ajándékba, hány

+ruhát, kösöntyüt, csepeszt, boglárt, fótát, kis bundát,

+mentecsatot, násfát, kontyba való rezgőt, homlokra való galambot,

+arany kelyhet, paripát, sólymot, vadászkutyát: s azon felül száz

+lizimakus-aranyat.</p>

+<p>Mike Sára csendesen hallgatta végig a susogót, s azután egész

+szelid, ártatlan orczával azt kérdezé.</p>

+<p>– Valamit nem hallottam. Hát egy imádságos könyvet nem ád

+ajándékba? Erre mi felénk az a szokás, hogy a vőlegény azt is ad a

+menyasszonyának.</p>

+<p>Rapsonné elérté a lefőzést. Ez kemény dió volt az ő fogatlan

+szájának.</p>

+<p>– Hiszen tudod, édes mézem, hogy a kérő legény tuhudún hiten

+van.</p>

+<p>– Ugyan tudom. Épen ez a nagy baj. Hogy házasítsunk össze egy

+galambot, meg egy kigyót, mikor az egyik csak repülni tud, a másik

+csak kúszni. <span class="pagenum"><a name="Page_65" id=

+"Page_65">-65-</a></span></p>

+<p>– Hiszen ne törd te magadat azon! Csak ők egyszer egymáséi

+legyenek; majd meglátod, milyen szépen átédesgeti a szelid asszony

+az erős ifjút a mi szent üdvözítő keresztyén vallásunkra. Megmondja

+ezt az a balita is. Nézz csak ide. Ez a sok szálkás gödröcske

+itten, a «nap»: ez a vőlegény vallása; de látod úgy-e itt a másik

+oldalon ezt a «keresztet»: ez a mi vallásunk; közepett az a

+«dombforma», rajta ez a «zászlóforma»: ez az öreg Opoúrnak a sírja.

+A mint a vén Kevend urat elviszi a guta, mindjárt áttér a

+keresztyén hitre Szilamér. Itt van ni, megmondja a balita.</p>

+<p>– Hallod-e édes néném, Rasponné asszony, nem hiszek én a

+balitának; hanem csak a magam édes eszemnek. Én tuhudún vallású

+kérőnek nem adom a lányom; ha mindjárt a napisten keresztfia volna

+is, s valamennyi csillag Szent-Lőrincz napján lehull az égről, mind

+idehozná is nászajándékul.</p>

+<p>– De hiszen azért nem kell a te leányodnak tuhudún vallásra

+áttérni. Ő maradhat igazhitű keresztyénnek.</p>

+<p>– Nem maradhat. Ismerem én jól a tuhudúnok szokásait. Már

+micsoda rend az ottan, hogy ha a legnagyobb fiú megházasodik, hát

+akkor a felesége a férjének az öcscsét «kisebbik uramnak» hija?

+Szilamérnak pedig két öcscse van. Én a leányomat egyszerre három

+embernek férjhez nem adom. Bűn, förtelem az ilyen élet ezen a

+világon, a más világon pedig lélekkárhozat. Én a leányomnak se a

+földi boldogságát, se a lelki üdvösségét el nem adom senki

+gazdagságáért, senki szépségeért.</p>

+<p>Rapsonné asszony mind e beszéd alatt a kigyója fejét

+csókolgatta, az meg az ő arczát nyalogatta, kéthegyű nyelvével,

+kikibújva a palástja alul. Azután ravasz mosolygással felelt meg az

+ellenkezésre.</p>

+<p>– Ej, ej: édes öcsémasszony; de szigorún itélsz a más házbeliek

+szokásai felett. Hiszen valahány ház, annyi szokás. Én bizony nem

+tartom olyan rút erkölcsnek, hogy a tuhudúnoknál, ha van egy

+férjnek édes testvére, azt a <span class="pagenum"><a name=

+"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> felesége «kisebbik uramnak»

+hívja. Ellenkezőleg, ez a legédesdedebb állapot. Ha mikor az édes

+ura elmegy háborúba, hosszasan odamarad, az alatt van, a ki az

+asszonyt igaz szíve szerint vigasztalja, ápolgatja, ha a férje el

+talál esni, nem marad özvegyen, gyermekei nem maradnak árván: a

+kisebbik ura ott van mindjárt mellette. Én azt nem találom olyan

+rettentőnek, sőt inkább nyugasztalónak, hogy a testvérek ilyen szép

+szeretetben élnek egymás között, ellenkezőleg a keresztyén

+testvérek szokásaival, a kik mindig osztozkodnak: minden darab

+földet annyifelé hasogatnak, a hányan vannak; külön udvart,

+életet<a name="FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href=

+"#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> tartanak; míg az ősvallásúak

+szépen megmaradnak együtt s közösen birnak házat, földet,

+asszonyt.</p>

+<p>– No te tarthatod ezt, édes Rapsonné néném, igen szép szokásnak.

+Fiatal korodban magad is azt követted; egyszer a Firéne

+leánytestvéreddel volt egy férjetek, máskor meg magadnak volt

+kettő. Hanem ez régen volt: most már más a világ.</p>

+<p>A kigyó sziszegett, mert Rapsonné keze meg találta szorítani a

+nyakát. Gorombaság volt biz az, a mit Mike Sára mondott neki, hogy

+fiatal korában milyen nagy világleánya volt. Hanem hát még az ilyen

+sértegetést megbocsátják egymásnak az asszonyok. Asszonytól

+fölveszi az asszony, ha a régi szerelmeskedését hányja a szemére,

+azt mondja: irigység beszél belőle. Folytatta a susogót.</p>

+<p>– Hát bíz a te leányod sem lesz jobb a deákné vásznánál, az is

+majd elvágja, a meddig megsült: ne féltsd te őtet. Öreg vagyok már

+no, magam megvallom, az özönvizet is megértem; de még e világi

+életemben olyan asszonynyal össze nem kerültem, a ki azon

+panaszkodott volna, hogy neki sok van a jóból.</p>

+<p>Ezért meg már aztán Mike Sára jött ki a sodrából.</p>

+<p>– De biz az én lányom nem azért megy férjhez, hogy ha neki

+gyermeke születik majd, hát akkor azt ne a szent <span class=

+"pagenum"><a name="Page_67" id="Page_67">-67-</a></span> hitű

+esperesünk keresztelje meg a szentháromság nevében; hanem a

+billogos füstölje fel az áldozat-tűzön, a tűz-isten nevében s aztán

+a késével összesütögesse, elcsufítsa az ártatlannak a pofácskáját.

+De ebből nem kap a tűz-bálvány!</p>

+<p>– Ejh no! Hiszen hátha nem fia születik mindjárt, hanem

+leánykája; suttogá Rapsonné, vigyorgó orczával. Annak nem csufítja

+el a tüzes késsel az orczáját a billogos.</p>

+<p>– A leánynak meg a jobbik mellét égetik meg a tüzes vassal, hogy

+mint a pogány őrpaták, meg tudják vonni az ijat.</p>

+<p>– Az nem igaz! Kiálta fel Rapsonné.</p>

+<p>– De bizony igaz. Te nálad is elégették, azért is nem volt

+egészen szép termeted ifjú korodban.</p>

+<p>– Micsoda? Az én termetem nem volt szép! kiálta fel rikácsolva

+Rapsonné. (Ez már olyan sértés, a mit meg nem bocsátanak.) Most is

+szebb, mint a tied, te boglyakemencze! te húsbálvány! te hájfejű!

+te birkaszemű! te tülökorrú! te harcsaszájú! te bodzáslábú! Ma is

+elmegyek veled szépségversenybe az aranyalmáért! Nem maradtam én

+soha özvegyen a hogy te maradtál a faképnél! Te neked csak egy

+becsületed van; de én nekem van ezer! Tündér voltam! uralkodtam hét

+tengeren, hét világon. Istent, ördögöt a magam részére vontam.

+Egeket vert a szép hirem! Nem voltam ilyen szutykos, piszkos,

+czéda, rongyos, golyvás, csámpás, rücskös, pufók, pirók madárváz,

+miként te, a leányoddal együtt; phi! Ti kikopott alirumnák!</p>

+<p>Folyt volna ez az ékesszólás Rapsonné szájából akár naplementig,

+mert ha egyszer az ő daráló malma megindult, meg nem állította azon

+a szélkelepet semmi világi hatalom; Mike Sára asszony abban nem

+bírt vele. De nem is mérközött vele: csak azt cselekedte, hogy a

+kandallóból egy vaslapátnyi parazsat kimerítve, azt telehinté

+tömjénnel és fenyőmaggal s kifüstölé vele a szobát. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p>

+<p>Ez meg már megint olyan szörnyű nagy jelvényes megbántás, hogy

+ennek a megtorlására már nem is szitkot, de csak sikongató

+felkiáltásokat szórt vissza a tündérbanya; a kigyó is kidugta a

+fejét a gallérjából: úgy tetszett, mintha az is segítene

+sikongatni.</p>

+<p>A füst aztán csakugyan kiűzte a szobából.</p>

+<p>Ment nagy dérdurral az udvarra, a cselédjeit felsikongatva, hogy

+hozzák rögtön a gyaloghintaját, menjenek ebből a czudar fészekből.

+Ott aztán megint jutott valami az eszébe, a mit még nem mondott el

+Mike Sárának. Visszafutott vele a tornáczba, hogy még azt is a

+szeme közé vágja. Hanem a mint Mike Sára meglátta, hogy visszajön,

+hirtelen kapott egy söprűt, azt keresztültette az ajtóban. Ekkor

+aztán Rapsonné odakinn az udvaron, az egész cselédhad hallatára,

+kezdte el a szitkolódást. Mike Sára erre sem felelt neki szóval;

+hanem azt tette, hogy meghintett egy szelet kenyeret hamuval s azt

+odadobta Rapsonné lábához.</p>

+<p>Ezen aztán a vén tündér olyan dühbe jött, hogy elvesztette a

+hangját, csak úgy rángatózott, hogy a cselédjeinek erővel kellett

+őt betenni a zsölyeszékébe s nagy gyorsan elloholni vele.</p>

+<p>No ez kegyetlen boszút fog forralni.</p>

+<p>Három ilyen rettentő megbántás! Tömjénnel füstölni, seprűt

+ajtóba tenni, hamus kenyeret odadobni.</p>

+<p>Tömjénnel ördögöt szoktak űzni, söprűvel boszorkányt, hamus

+kenyérrel veszett kutyát!</p>

+<p>Ki tudna ilyent valaha megbocsátani.</p>

+<p>Rapsonné hazatértében fogadást tett, hogy még száz esztendeig

+fog élni, hogy a Mike családnak minden ivadékát megronthassa.</p>

+<p>Minő tanácsokat fog ez adni majd Szilamérnak, ha az odamegy

+hozzá, megtudni tőle, hogy mi kimenetele lett a susogónak?</p>

+<p>Az lesz a méregsusogó! <span class="pagenum"><a name="Page_69"

+id="Page_69">-69-</a></span></p>

+<h2>A LEÁNYRABLÁS.</h2>

+<p>Hiresek voltak abban az időben a torjai vásárok. Maga Torja

+város is nevezetes egy hely: öt faluból alakult át egy várossá; egy

+egész mérföld a hossza; a Torja patak jobboldalán levő része

+Háromszékhez, a baloldalán levő Csikszékhez tartozik. A baloldali

+részében a Mike család az úr, a jobboldalon az Opóúrok. Ezt arról

+is meg lehet tudni, hogy a székesegyházak mind a baloldalon vannak;

+van belőlük kisebb-nagyobb öt. Hanem a hatodikat: egy hatalmas

+szép, hegyes tornyú Istenházát épen most építteté a búzgó Mike Sára

+asszony a vár aljában; csak nem régiben szentelte fel a kolozsvári

+püspök. A szent épület az akkoriban divatozó román építési mód

+szerint lett megteremtve: Olaszországból hozott pallérok faragták

+azt ki mindenféle kövekből, s a belseje is gyönyörűen volt

+felczikornyázva. Az oltáron Szent Miklós képe ékeskedett; körül

+támogatva kifaragott angyaloktól és prófétáktól. Erről az egyházról

+ezt a részt Szent-Miklós-Torjának is nevezték. Még rézdudát

+(orgonát) is hozatott belé Mike Sára asszony, a minek aztán egészen

+más a zengése, mint mikor a tuhudún áldozathoz dobbal, síppal,

+hegedűvel zenebónázzák az «igreczet». Szép, nagy harangot is

+öntetett Mike Sára asszony, a mit ezen a napon húztak meg először

+az Úr tiszteletére; elhangzott annak a szava még a szomszéd városba

+is.</p>

+<p>Szent-Mihály napján volt Torjának a vására, a mikorra messze

+földről idesereglettek árúsok és vásárosok. Lehetett itt olyankor

+látni mindenféle népet, oláhokat Havasalföldről, német lovagokat a

+Barczaságból, tatárokat, bolgárokat Etelközből és görögöket

+Ráczországból. Hiresek voltak akkoriban különösen a székely

+paripák; olyan hegyjáró lovakat messze földön nem lehetett találni.

+A székely ekevasak, kardok is kapósak voltak ez időben s

+<span class="pagenum"><a name="Page_70" id=

+"Page_70">-70-</a></span> szekereiket hét országra hordták; a

+székely «szövöttest» pedig úgy ismerték, hogy az soha el nem

+szakad; a székely irhabőr, mézeskenyér készítése titkát ki sem

+lehetett találni.</p>

+<p>A sok külföldi gyülevész pogány és eretnek nép között könnyen

+elvegyülhettek a bálványosi tuhudúnok is, a kik feles számmal

+átjöttek a folyó másik oldaláról, s vásár lévén, minden ember azt

+árulta, a mit akart, s annak adta, a ki megvette.</p>

+<p>Pedig hát sok olyan dolog ment vásárfia számba, a miért, ha az

+egyházfejedelmek megtudnák, bizony tűzre vettetnék az árút az

+árulóval együtt.</p>

+<p>A tuhudúnvallás eltörlésével még mindig megmaradt a sok

+garaboncz. Ezeknek is csak élni kellett. Dolgozni pedig ezek nem

+tanultak, hát csak a régi mesterségüket folytatták. Eljártak a

+városokra, s árulták a népnek a hajdani bolondságokat, a mikben

+senki se hisz már, de a furcsaságukért mégis hozzájok nyúl: egyik

+garaboncz bűbájos botokat árult, a mik a csodatevő «jazad» fáról

+lettek levágva, a másik a «Zerezizisten» bálványkáit dicsérte

+okosnak, bolondnak, a mik rézből vannak kalapálva, bajuszos

+emberfőt ábrázolnak, s bot végére felhúzhatók: nem Isten már, csak

+vendégkisérő; a gelencsérek kirakták az edényeik mellé a kakasfejű

+«deli ördögöket,» miknek a hátuljába síp van dugva; ez sem ördög

+már, csak füttyfene, de azért «Kokós»-nak hívják s minden háznál

+tartják; a sütő-asszonyok sátora alatt válogatni lehetett az

+«örömkalácsban», az is pogány maradvány még: sütemények, madarak,

+állatok alakjára gyúrva. Egy-egy régi elvadult pofájú tuhudún,

+(valamikor táltos lehetett), most «ráró» madarakat árul, a mik

+szentmadarak voltak az ősmagyarok idejében, bujdosásaik alatt ezek

+vezették őket, s a vezérek sátorára leszálltak estenden; gyönyörű

+volt az alakjuk. Embert, paripát ha meg akartak dicsérni, azt

+mondták: olyan, mint a ráró madár! A ki egy ráró madarat megölt,

+olyan birságot fizetett, mintha egy lófő székelyt <span class=

+"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> ölt volna

+meg, most már ki is veszett az egész faj, vagy olyan helyeken

+lakik, a hol senki sem talál rá. Nagy árt is adtak azokért az

+előkelő urak.</p>

+<p>Veszedelmesebbek voltak ezeknél a «bábák», a hajdani napáldozat

+papnéi, a kik alattomban mindenféle varázsló kenőcsöket, csodatevő

+bájitalokat árultak: «szerelemtaplóját» férjhez menni vágyó leányok

+számára, «holdfüvet», a mitől minden erős zár kinyilik: «Csaba-íre»

+virágot «bajsebek» begyógyítására; azután meg békakövet, a mi

+gazdaggá tesz; «pilinkó» bábot gyermektelen asszonyok számára,

+«piritus»-t azoknak, a kik éjszaka félnek a sötétben, varázsgyűrűt,

+a mi győzhetetlenné tesz. Aztán a hajdani papnéknak leányaik is

+voltak: hajdan tündéreknek hitták azokat, most is viselik még a

+tündér neveket: Büvellő, Szemőke, Gillike, Illangó, de most már

+csak «Czifra asszony» a nevük; később az «asszony» is elmarad s

+lesz belőle «czifra», «czefre», «czufri». De még ezek most is

+tudják a régi pogányvilág tündértudományát: tükörből jövendőt

+látni, madárszót megértetni, szívfájdalmat szép szóval és egyébbel

+meggyógyítani. A hol az ő sátoruk van, ott telepesznek le az

+igreczesek, a csimpolyások, tilinkósok, hegedűsök, s azoknak a

+hangicsálása odacsődíti a legénységet, ott járják a dali tánczot,

+összeütögetve a kardjaikat s kiabálva hozzá: «vasat! vasat!» A víg

+leányok kinálgatják őket méhseres kupával, lótejes tömlővel; de a

+legények vigyáznak magukra, mert a ki előbb iszik az italból, mint

+a leánynyal megkóstoltatta volna, «utánafutó» lesz belőle.</p>

+<p>És annyi pogányhitből maradt szerdék között ott árulták a szent

+képecskéket, olvasókat és irott imádságos könyveket, a miknek a

+hátuljában naptár is volt, az új hónapnevekkel. Mivelhogy azoknak a

+régi elnevezéséről is el kellett már szokni. A «gólyahír-hó», az

+«ökörnyál-hó» nem járja már, most Szent-György havának,

+Boldogasszony havának hívják s meg kell ismerkedni az új

+számjegyekkel is, mert különben nem ismeri meg az ember az évszámot

+<span class="pagenum"><a name="Page_72" id=

+"Page_72">-72-</a></span> a pénzen: azt pedig jó megérteni, mert a

+két királynak (nem hijába volt két feje) az az okos gondolatja

+támadt, hogy minden esztendőben becseréltette a régi pénzt újjal s

+akkor egy dénárt lehuzott belőle; tehát ugyan vigyázni kellett a

+vásáron, hogy rá ne hagyja magára sózni az ember a tavalyi pénzt; s

+a székely inkább feleszeli magát, mint hogy meghagyja csalni. A

+tuhudúnok azonban még most is hosszú rovásbotokra irják a maguk

+hunnus betűit, mikor valami nagyobb adás-vevést feljegyeznek, a mi

+a gulyáknál, méneseknél előfordul. (Mert tudnunk kell, hogy a

+székely mindig irástudó volt, s legrégibb időktől fogva nem volt

+egy székely ház, a minek a pompás galambbugos kapuja homlokát

+jelmondatok ne ékesítenék a gazdája nevével és az építése

+évszámával, néha még versek is.)</p>

+<p>A vásárbirónak ott áll a sátora a marhavásártéren. Ez a

+billogos, (bilochus) a ki az igazságot akként osztja, hogy az

+eladott ökörnek, lónak a tomporára sütteti a tüzes vassal a vevő

+billogát, nem ám valami betűt, hanem mindenféle czikornyákat:

+szívet, napot, holdat, kereket, lóherlevelet, s ha pedig tetten

+kapott tolvajt hoznak elé, annak meg a pofájára sütteti a tüzes

+vassal a maga illetőségét: ha ökröt lopott, ökörfőt, ha lovat

+lopott, patkót; az «előbor-áldomásnak» azonban a kádár előtt

+kellett végbemenni.</p>

+<p>Meg volt ugyan parancsolva, hogy a míg a szent misének vége

+nincsen, addig «csittvásár»! legyen; de hát ezt nem lehetett

+megtartani, a hol annyi volt a tuhudún hitű székely, s azoknak az

+eszelője maga az Opóur gyerek, az Iszla; a ki csak azért is meg

+akarta mutatni, hogy daczból is meg meri tenni, a mi törvénytől

+tiltva van, s ott tánczolta karikába állított czimborái közepett a

+«kalákás» tánczot, timbora és tilinkó szó mellett, épen az egyház

+előtti lonkán, úgy, hogy a mint az egyházból kihangzott az

+ájtatszerű orgonaszó, épen úgy behallatszott oda a tánczugrató

+igrecz, s a hány «úr vagyon te veled» hangzott <span class=

+"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> el

+odabenn, kétszer annyi «juhajla!» felelgetett meg rá idekívül.</p>

+<p>Mert még akkor az egyházi szertartás egészen magyarul ment, csak

+a végén kiáltotta a pap, s utána a népség háromszor e szókat:

+«Kirie eleison!» Az esperes maga tősgyökeres magyar volt, a ki soha

+sem tanult se görögül, se deákul, s egyátalában sokkal jobban

+értett hozzá, hogyan kell a «tollas bottal» a hitetlenek fejét

+megkommantani, mint a pásztorbottal a hiveket összeterelni; hanem

+volt neki egy olasz eredetű papbojtárja, a ki maga ferenczrendi

+szerzetes lévén, tökéletesen megtanulta a magyar nyelvet s az

+imádságokat és az ó-szövetséget le is fordította, a miket azután a

+kegyes úrnő, Mike Sára, tizenkét iródiákkal folyvást iratott gyönge

+irhabőrre s azokat szétosztatta a maga hivei között. Ennek szokás

+szerint diák neve volt: Pater Rhadamanthus; de biz azt a székely

+csak a «ragyabunkós»-nak nevezte, a mi rá is illett, mert nagyon

+himlőhelyes volt az ábrázatja. Maga a szertartás sem volt valami

+nagyon czikornyás; a csengetyű nem volt még behozva; a nép nem

+borult térdre; állva hallgatta végig a misét, a mi kezdődött a

+rézduda szón, zsoltár éneklésen, mely után a szerzetes felment a

+szószékbe, ott egy nagy könyvből felolvasta a Szent Ferencz imáját,

+akkor megint énekeltek egy verset; arra meg az esperes ment fel a

+szószékbe s tartott egy kegyes szónoklatot valamely ó-szövetségi

+mondás felett. Azután mind a két pap megmosta a kezét az oltár

+előtt; akkor a szentelt oltárterítőt feltakarták, az esperes

+elővett egy kenyeret, meg egy ezüst kancsót tele borral, hozzá

+arany kelyhet, elmondta a népnek, hogy ez a megváltó Jézus teste és

+vére, s aztán széttördelve a kenyeret, sorba járt a hívek között s

+mindenkinek adott a kenyérből egy falatot, a borból egy huzást, a

+mit nádszálon keresztül szíttak. Végül megkeresztelt egy pár

+újszülöttet, s ezzel megáldá és elbocsátá az egész gyülekezetet,

+elmondatván vele fenhangon előbb egy egész miatyánkot. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p>

+<p>Mind ezt a szertartást végig nézte Szilamér az egyházajtóból,

+egy kőczölöp mellé huzódva. Szabad volt ide a tuhudúnoknak is

+bejönni, sőt kivánatos volt, hogy jönnének be ide a megtérés

+végett.</p>

+<p>Mikor széttekintett az egyházban, azt mondá: ez bizony szép

+lakás az Isten számára; de a mi száldokfa-köröndünk mégis csak

+szebb, mert annak az égbolt a teteje s élő forrás mellett van az

+oltárköve.</p>

+<p>Az orgonaszó meg az ének nem igen lepte meg, ez nagyon hasonlít

+a tuhudúnok kürt és tilinkó-zenéjéhez, melyhez a szűzek énekelnek

+az áldozatnál.</p>

+<p>A mit azután az olasz ferenczesbarát olvasott fel a könyvből, az

+meg épen megnyerte a tetszését. Ez szent Ferencznek az imája, mely,

+mint az irás mondja, így hangzik:</p>

+<p>«Légy magasztalva te nagy Isten, minden teremtményeiddel. A mi

+testvérünkkel a «nappal», a ki mi nekünk világít! Óh mily szép, óh

+mily ragyogó az ő fényében! Ő a te jelképed, Uram!»</p>

+<p>– No hát mi is épen ezt valljuk, dörmögé Szilamér.</p>

+<p>«Légy áldva óh uram, a mi asszonynénénkkel, a holddal és a mi

+hugainkkal, a csillagokkal együtt, a kik olyan szépek és

+fényesek».</p>

+<p>– Ezt is a számból vette ki ez a pap!</p>

+<p>«Légy áldva óh uram, a mi süvünkkel, a széllel együtt, a ki a

+felhőket és a derült időt hozza! Légy áldva a mi ángyikánkkal, a

+vizzel együtt, a ki oly hasznos, jóizű és tiszta. Légy áldva a mi

+urambátyánkkal, a tüzzel együtt, a kivel az éjszakát megvilágítod:

+óh mi szép, óh mi vidám, óh mi erős és hatalmas ő! Légy áldva óh

+uram, a mi asszonyanyánkkal a földdel együtt, a ki minket táplál és

+megtart».</p>

+<p>– Hiszen ez egészen az én hitem! mondá magában Szilamér. S egy

+nagyot gondolt: «ha ez a keresztyén vallás, kapom magam: odamegyek

+az espereshez, kiszakítok egy szálat a hajamból, azt mondom, kössük

+össze a te hajszáladdal, <span class="pagenum"><a name="Page_75"

+id="Page_75">-75-</a></span> aztán szünjék meg köztünk minden

+ellenségeskedés. Így én is beállhatok a ti templomotokba, azt a kis

+keresztvizet a fejemre, nem bánom, töltsd reá: s akkor mindjárt

+össze is köthetsz az én szerelmesemmel ottan az oltár előtt».</p>

+<p>Hanem aztán az esperes maga egészen elrontotta az üdvös hatást a

+rákövetkező szónoklásával. Arról beszélt, hogy «a kik itt e világon

+elsők, azok lesznek a másvilágon az utolsók, s a kik itt

+szolgálnak, azok fognak ottan uralkodni».</p>

+<p>De ez már sehogy sem ment a rhabonbán fiú fejébe.</p>

+<p>– Micsoda? Hogy én ott szolgáljak a csatlósomnak, s az meg én

+nekem parancsoljon ottan? Az én hitem szerint, a ki itt hős volt és

+vitéz, a túlvilági örök napos mezőkön dicső lesz és hatalmas; a

+helyett is én elvállaljam azt, hogy minden dicsőség a gyávákra és

+nyomorultakra vár? Hogy az se legyen igaz, hogy a mely ellenséget

+én vitézi csatában megölök, az a más világon engem szolgálni fog?

+hanem megfordítva, a gonosz ellenség, a ki hazámra tört, s kit én

+lesujtottam, ott a más világon legyen az én uram! Hát még arról is

+lemondjak, hogy a másvilágra a gönczölszekerén repüljek, a minek a

+kocsisa Konrád császár, a kit Lehel vezér a kürtjével halálra

+sujtott? Ez pedig már igaz! De erre rá nem állok.</p>

+<p>De hiszen nem is ezért jött erre a szent helyre Opoúr Szilamér,

+hogy magát megtéríttesse; hanem azzal az istentelen gondolattal,

+hogy azt a leányt, a kinek utána vesztette az eszét, erőszakkal

+elrabolja.</p>

+<p>A keresztyének az egyházba nem viszik magukkal a fegyvereiket.

+Ezt jött kitanulni Szilamér erre a szent helyre. Az a gonosz

+Rapsonné adta neki ezt a kárhozatos tanácsot s ő azt megfogadta. S

+nem térítették meg föltett szándékából sem a festett és faragott

+szent képek, sem az az eleven szent kép, a kit egyre bámult.</p>

+<p>Az istentiszteletnek vége is szakadt már; az esperes áldást

+adott a gyülekezetre, meghintve a szentelt vizszóróval,

+<span class="pagenum"><a name="Page_76" id=

+"Page_76">-76-</a></span> a mi a tuhudúnoknál is szokás volt,

+csakhogy az ő táltosuk tisztesfüpemetét használt hozzá; s arra

+aztán megindult a népség, ki a templomból, elől a legapróbb

+gyermekek, azután az ifjú legények, mind hátrább az öreg apók;

+akkor következett az esperes, a nagy ezüst pásztorbottal a kezében;

+annak a feje fölött négy izmos férfi emelte a bibormennyezetet

+aranyos rudakon; a mennyezet körül pedig az egyház tornáczában

+tizenkét alabárdos sorakozott, talpig pánczélba öltözve. Nyomban

+ezek után jöttek az asszonyok és leányok, minden hajadon a saját

+anyja mellett; legelől valamennyi előtt Mike Sára asszony, a szép

+Imolával. Keresztyén nők, mikor Isten előtt járnak, szemeiket

+földre szokták sütni: azért is nem vette észre egyikük sem Szilamér

+alakját, a ki ott az ajtó mögé meghuzta magát.</p>

+<p>Az ő fortélya körmön volt fonva: biztosan kellett annak

+sikerülni. Erőszakos és durva erkölcs volt az; de nem tehetett

+róla, hogy olyan nagyon szerette azt a leányt. Összebeszélt az

+öcscsével, hogy mikor a leány a templomból kijön, akkor az anyja

+mellől elrabolják.</p>

+<p>Szavuknak is álltak, mert amint a templomból kijövő ájtatos

+sokaság szétbontá a tánczoló tuhudún csapatot, Iszla hirtelen

+odaugrott az asszonyok közé s gyorsan, mint a prédáját elkapó hiuz,

+átnyalábolta Imolát s odarántotta magához az anyja mellől.</p>

+<p>Ámde a leány nem hiába tette le az erő próbáját, olyat ütött az

+öklével megtámadója homlokára, hogy az minden csillagot meglátott

+egyszerre az égen s azzal kiszakítva magát a kezei közül,

+visszafutott a templomba.</p>

+<p>Iszla, az ökölcsapásból gyorsan felocsulva, dühösen ordított fel

+s szétturva maga elől az útját álló asszonysereget, rohant, mint a

+megnyilazott medve, a futó leány után: azonban futtában hirtelen

+megkapta egy erős kéz a hosszan utána lebegő befont üstökét s

+annálfogva visszarántotta. Ez meg épen halálos megbántás a

+tuhudúnnál, ha az üstökét megragadják. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p>

+<p>– Ereszd az üstököm, te boszorkány! ordítá fel Iszla, nagy

+boszuval fordulva hátra visszatartóztatójához s kirántotta öve

+mellől hosszú medveölő kését. Mike Sára maga volt az, a ki leánya

+rablóját üstökön ragadta; Iszla vad haraggal emelte föl a kését s

+bizony leszúrja vele az asszonyt, ha egy pillanattal elejét nem

+veszi a rossz szándékának a jámbor esperes, ki a szent

+pásztorbottal olyat sujtott Iszlának a feje lágyára, hogy az még

+csak egyet lépett s már a másik lépésnél oda át volt a

+másvilágon.</p>

+<p>Iszlának a hivei, a kik fegyverrel jövének, ádáz verekedést

+kezdtek; de Mike Sára pánczélos lovagjai feltartották őket

+mindaddig, a míg a torjai keresztyének hozzájutottak a

+templomajtóban lerakott fokosaikhoz; s akkor aztán nem volt más

+jelszó, mint az, hogy «csak a fejét, hogy meg ne sántuljon!» A

+dulakodás végtére is a tuhudúnok megfutamodásával végződött, a kik

+még az agyonütött vezérüket is kénytelenek voltak cserben hagyni.

+Mike Sára asszony úgy vezényelt ebben az ütközetben, akár egy

+hadnagy.</p>

+<p>Csak azután jutott eszébe széttekinteni, hogy hát a leánya hová

+lett?</p>

+<p>Mondták, a kik látták, hogy a szentegyházba futott vissza.</p>

+<p>Odamentek, keresték: az egyház üres volt. Csak a lehullott

+pártáját találták meg a földön.</p>

+<p>– Imola! Imola leányom! kiáltozá az édes anyja, de a leány nem

+jött elő.</p>

+<p>Hanem nagy sokára elővánszorgott az oltár mögül a harangozó, az

+elbeszélte, hogy mi történt?</p>

+<p>A mint Imola bemenekült a szentegyházba, mely már akkor

+kitisztult a néptől, egyszerre csak eléje toppant egy délczeg

+férfialak, ki eddig a pillér mögé lehetett rejtőzve. A harangozó

+megismerte: a bálványosi rhabonbán legöregebb fia volt az, a

+Szilamér. A mint ezt az alakot megpillantá a leány, egyszerre,

+mintha nyillal lőtték volna sziven, elhagyta minden ereje, két

+kezével a homlokához <span class="pagenum"><a name="Page_78" id=

+"Page_78">-78-</a></span> kapott, egyet fordult a sarkán s hanyatt

+esett. De nem eshetett a földre, mert az ifjú felfogta a

+félkarjával s azzal kirántva az oldaláról a kardját, rohant a

+leánynyal a sekrestye ajtó felé. A jámbor biczebócza harangozó

+ijedve bujt el előle az oltár mögé; mert, ha ott kapja, még kettőbe

+hasítja. Csak annyit látott a zugból, hogy a lovag a sekrestye

+ajtaján át kirohant drága terhével; odakünn vártak reá a csatlósai

+felnyergelt lovakkal; gyorsan nyeregbe vetette magát, a leányt az

+ölébe fektette s azzal elvágtatott!</p>

+<p>– Rohanjatok a rabló után! ordítá Mike Sára asszony, elfeledve,

+hogy az itten Isten háza, a hol asszonyembert nem illet meg a

+beszéd. Hozzatok lovat nekem is! Hol a kopjám? Hol a puzdrám? Hol a

+tegzem? Utána minden vitéz! A ki a fejét elhozza a martalócznak,

+annyi súlytvető aranyat kap érte! Egyetlen leányom, Imola leányom

+nem hagyom pogányok kezében!</p>

+<p>Nagy lett a zendülés. Az egész vásár neki zudult Szilamért

+üldözni.</p>

+<h2>A «TORLÓ».</h2>

+<p>Torja várától abban az időben csaknem egyenesen vezetett az út

+Bálványos várhoz, nem kerülte meg a hegyet lenn a völgyben, mint

+most. Óriások rakta útak voltak ezek hajdanában, egyenes irányban

+szédítő hegygerinczeken végig futók; most már benőtte őket az erdő,

+mióta a várak romban hevernek. Ezt a két várat összekötő magas út

+ketté volt szakítva egy négyölnyi széles, szédítő mély szirthasadék

+által; ezt a hasadékot pedig összefoglalta egy föléje épített

+torony, melynek két kapuja volt, az egyik Bálványos, a másik Torja

+felé nyiló; a torony falai négyölnyi magasak, a székely építési mód

+szerint középen öblösek, mint a kancsó, úgy, hogy hágcsóval nem

+lehetett megvíni. Ez a torony közös birtok s egyenlő számú

+helyőrséget tart benne a Mike és az Opour család, úgy <span class=

+"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> hogy a két

+várból egymáshoz átjárni csak kölcsönös engedelemmel lehet.</p>

+<p>Szilamér és kisérői ezen az úton vágtattak előre. Kevesen

+voltak: a nagyobb rész Iszla körül lézengett, s azokat a torjaiak

+szétugrasztották. Ha ezt a maroknyi csapatot megszoríthatják az

+átjáró toronynál, egy sem látja meg a mai naplementét.</p>

+<p>– Adjatok vészjelt a Bara mezejére, parancsolá Mike Sára

+asszony, mialatt mellvértjét felcsatolták, s a paripáját

+felnyergelték.</p>

+<p>Az a Bara mezeje pedig egy magas sziklaszál, a melyen egy kis

+őrtorony áll. Erről a toronyról Torja várára is látni, Bálványosra

+is. Ha a két vár közül valamelyiknek az ormán meggyujtják a

+lármafát, a Bara mezején tovább adja a toronyőr a jelt az átjáró

+toronynak s akkor az ottlevők bezárják a kapukat.</p>

+<p>Csak hogy ezzel elkéstek már. A bálványosiak jó eleve

+gondoskodtak róla, hogy Opour Kevend középső fia Zsombor vezetése

+alatt lopva megrohanják a torjai őrséget az átjáró toronyban és

+lefegyverezzék, úgy hogy Szilamér bizton átnyargalhatott a

+zsákmányával a nyitott várkapun, ellenben az utána rugtató Mike

+Sára asszony előtt lecsapódott a vaskapú s épen akkor dobták le a

+torony párkányáról oda a lába elé a tört nyelű zászlóját; a

+bálványosiak foglalták el egészen az átjáró tornyot.</p>

+<p>Mike Sára asszony nem sokat vesztegette a szót: csupa férfilélek

+lakott benne, előbb tenni szeretett, azután beszélni. Visszavitte a

+lovagjait Torja várába s azután jelt adatott a Fergetyüvárból a

+Körültáj gyűlésre.</p>

+<p>Harmadnapra mindnyájan megjelentek a maksai dombon a rhabonbánok

+a felhivásra, a mire csak rendkivüli esetek adtak jogot az egyes

+családnagyoknak.</p>

+<p>Hanem Opourék hiányoztak ezuttal. Azok el voltak zárva a

+torjaiak megszálló hadától: más oldalon kijöhettek gyalog, de lovon

+nem.</p>

+<p>Mike Sára sietett előadni a dolgát. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p>

+<p>– Háborúság történt a székely nemzetben. Az én leányomat,

+Imolát, mult Urnapján, istentisztelet után, a szentegyházból

+kijövet elragadta Opour Szilamér erőszakkal az oldalam mellől, s

+magával vitte Bálványosvárába.</p>

+<p>Rapsonné csak úgy nevetett magában, s a gallérja mögül

+kikandikáló kigyójához motyogott suttogó szavakat. Az ő munkája

+volt ez.</p>

+<p>– Meg van gyalázva családom, meg van sértve a törvény.

+Megtorlást kivánok.</p>

+<p>A főkirálybiró szólt.</p>

+<p>– Erős az igazságod. A törvény szabadságot ád neked a

+megtorlásra. Válaszsz magadnak «torló»-t.</p>

+<p>– Már választottam.</p>

+<p>– Ki légyen az?</p>

+<p>– A fiam: Mike Andorás.</p>

+<p>Csendes zugás támadt a Körültáj tanácsában erre a névre.</p>

+<p>– Igaz; szólt a székelyek grófja, az öreg, hogy te neked «volt»

+egy fiad; hanem az el van temetve. Az ő temetése után lett a

+leányod felvéve «fiuleánynak».</p>

+<p>E szókra Mike Sárának elkezdtek tüzlángban égni a szemei: nagy

+lélekerejébe került, visszatartani a könnyeit.</p>

+<p>– Igaz, szólt, hogy a fiam, egyetlen fiam, Andorás fiam, el van

+temetve. Törvény által eltemetve. Annak is az Opourok az okai. Mert

+mikor az ojtozi szoros-út védelmére ki volt rendelve csapatostól,

+az Opourok a hátába engedték kerülni a tatárokat, áruló módon

+cserben hagyva őt és tudósítás nélkül. Ekkor a fiam, nehogy

+körülfogják, visszahuzta a csapatját, azt hitte, hogy bölcs dolgot

+cselekszik, a midőn az ellenség jöttéről tudósítást hoz. Ezért

+gyávasággal lett vádolva; gyávaság büneért el lett itélve egész

+csapatjával együtt a Fergetyüvár forgatására: a mi rosszabb a

+temetőnél. Úgy-e, hogy egy szóval sem védelmeztem őt. Úgy-e, hogy

+egy könyet sem <span class="pagenum"><a name="Page_81" id=

+"Page_81">-81-</a></span> ejtettem érte! Hibázott, bűnös volt, meg

+kellett lakolnia. Mikor a nyiltörésre került a dolog, én is

+eltörtem fölötte a nyilamat. Nem tudtam, hogy anyja vagyok, csak

+azt, hogy birája vagyok.</p>

+<p>– Úgy van! szólt az ősz gróf. El lett itélve a Fergetyüvárba

+záratásra – egyik háborutól a másik háboruig. Ez a bölcs itélet,

+mert így a Fergetyüvárba bezártnak van legnagyobb oka a vigyázásra,

+hogy megjelentse, mikor tör be az ellenség; mert ez az ő

+kiszabadulásának az ideje.</p>

+<p>Rapsonné csipősen károgott közbe.</p>

+<p>– Ezért akart hát bennünket Mike Sára asszonyom a kunokkal

+összeverekedtetni olyan igen nagyon; hogy akkor a fia mindjárt

+kiszabadult volna.</p>

+<p>Mike Sára rá sem ügyelt.</p>

+<p>– A kiszabadulásának az ideje tehát eljött; mert a háború itt

+van, itt van az ellenség!</p>

+<p>– Micsoda háború? Mely féle ellenség? Kérdé a székelyek

+grófja.</p>

+<p>– Hát nem az-e a leggonoszabb háború, a mely megtámadja a

+székely nők tiszta, szeplőtlen erkölcsét? van-e nekünk erősebb

+várunk, mint a törvény? jöhet e rosszabb ellenség a székelyföldre,

+mint a ki lerontja ezt a mi bástyánkat; a ki pogány szentségtörő

+kézzel elragadja a szentegyházból, az oltár elől a keresztyén

+hajadont? Itt van az ellenség! S én a háborút megkezdtem vele. Egy

+fiának a holttestén már keresztülléptem. Ha torlót nem ád a tanács

+számomra, harczolok minden hadammal Bálványos vár ellen s viszem

+rájuk a faltörő tornyaimat! Ez szóm és mondásom. Hányjátok,

+vessétek meg, a mit mondtam. Addig eltávozom.</p>

+<p>E szókkal Mike Sára asszony elhagyta a Körültájt.</p>

+<p>A hátramaradt családnagyok aztán nagy tanakodásnak eredtek, a

+minek az lett az elhatározása, hogy adassék hát meg Mike Sárának az

+a torló, a kit ő választott magának, az Andorás fia, a ki ül a

+Fergetyüvárban. <span class="pagenum"><a name="Page_82" id=

+"Page_82">-82-</a></span></p>

+<p>Okát is adták ez elhatározásuknak egész bölcsességgel.</p>

+<p>Mivel hogy a székely törvények szerint a leányrablás főbenjáró

+bűn, s ha azt egy hatalmas várúr követte el, tartozik a

+székelyeknek minden nemzetsége fegyvert fogni és a leányrablót a

+várából kiforgatni; tehát az eset megvan, a háború jelen van, s

+ezzel a Mike Andorás itéletének határideje letelt, s így Mike Sára

+választhatja őt torlójának. Ha pedig ilyen torló támad, a ki az

+egész nemzet helyett maga vívja meg a leányrabló várát, akkor a

+háború elmarad s nem kell mind a huszonkét nemzetségnek egy ellen

+fegyverbe öltözni. Ez olyan gömbölyű okoskodás, mint a farkát

+harapó kigyó.</p>

+<p>De még azonkivül az is tekintetbe vétetett, hogy Mike Sára

+asszony íme most már a leányát is elveszté, a ki családjának

+fiúleányává lett téve, azért helyeslendő, hogy a fia visszaadassék

+neki; legigazságosabb is, ha a bátya áll elő torolónak a hugán

+ejtett gyalázatért.</p>

+<p>Mike Sára csak azt várta, hogy az itéletet kimondják, azonnal

+futtatott hirmondót az «Ordítóvárba», a honnan az őr hosszú kiáltó

+csövön átrivallt a Fergetyüvárba: «állj!»</p>

+<p>Erre a sarkon forgó vár megpihent. Minden hónapban egyszer meg

+szokták így állítani, a mikor aztán élelmet szállítottak fel a

+bezártak számára: buzát, zsiradékot, sajtot és eczetet. Azután meg

+tüzelő-szert, szurkot és földi gyantát. Ennek pedig az volt a

+módja, hogy a Fergetyüvár egyik ablakából egy hosszú gerenda nyult

+ki, azon a kivül levők által lőttek nyillal hosszú zsineget, a

+zsineggel áthúztak rajta egy vastag kötelet, s a kötélen felhúzták

+a széles öblös fonott kast, a mi az élelmi szerekkel volt

+megtöltve. Azt azután odafenn kiürítették s megint

+leeresztették.</p>

+<p>Ezen az úton bizony a torony lakói maguk is kiszökhettek volna a

+Fergetyüvárból; kötelet fonhattak volna az öltönyeikből, csakhogy

+az ilyen szökevény fejére halál volt kimondva és becstelenség: a mi

+mindegy. Becsület nélkül nincs élet. <span class="pagenum"><a name=

+"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p>

+<p>Pedig az is keserves élet volt odabenn. A mozgó fatorony

+belsejében volt egy taposó malom, a minek a bodonjában huszonöt

+ember járta az örök lépcsőket, három óránként felváltva egymást.

+Százan voltak az elitéltek. Ennek a bodonnak a korongja hajtotta

+körül fogaskeréknél fogva az egész fatornyot s furfangos

+mesterséggel vizet is emelt fel a százölnyi mélységű kútból, s még

+egy malomkereket is tartott mozgásban, a mi a buzát megőrölte, a

+kölest meghántotta.</p>

+<p>Tizenkét ablaka volt a tető alatt a fatoronynak, a miket egy

+fatornáczon lehetett körüljárni. Ezeket az ablakokat ó-székely

+betükkel, a mik keresztvonásokból álltak, úgy lehetett éjjel-nappal

+ellátni, hogy azok egy egész szót kiadtak; ez volt a legnehezebb

+munka, ott ülni napestig és nézni a távolba, és hallgatni a

+külvilág nagy csendességét, a mit csak néha ver föl egy kürtszó s

+lesni a kiáltó szót a messzeségből.</p>

+<p>Ezt a munkát teljesíté Mike Andorás már három télen, három

+nyáron át: onnan nézte a lesablakból a körben forgó nagy világot,

+úgy, hogy mikor megállt a torony, úgy tetszett neki, mintha most

+meg visszafelé forogna a tájék. De jobban, mint a rabság és bőjt,

+fájt a lelkének a becsületvesztés, hogy őt gyávának mondták ki, a

+mi nem igaz! «Uram Isten, adj háborút! nagy, kemény, véres

+háborút!» ez volt a mindennapi imádsága. Csoda, hogy meg nem

+háborodott a szenvedésben.</p>

+<p>A földalatti munka nem volt rosszabb ennél. Egy része az

+elitélteknek odalenn dolgozott a szirt mélyében: hasznos munkát

+végeztek; az alattuk levő bérczben egész vastag rétege van annak a

+drágakőnek, a mi már a kőkorszakban is drágakő volt: köszörűkőnek

+hivják. Ott csinálták a kaszaköveket, a fenőköveket. A

+visszabocsátott kas ezekkel volt tele. Az elitéltek meg is fizettek

+a maguk élelmeért.</p>

+<p>Azokat az üregeket pedig, a miket így kivájtak, a közjóért,

+átalakították pinczeszobácskákká, raktárakká, egy hosszú folyosót

+elneveztek «birgej»-nek, a mi a székelyeknél <span class=

+"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> sziklába

+vágott temetőt jelent. Mikor a bezárt foglyok közül valamelyik

+meghalt, azt befalazták egy ilyen sziklaoduba. A folyosó egyre

+hosszabbodott, a záró sírkövek egyre szaporodtak.</p>

+<p>Három éve mult már, hogy Mike Andorást, száz társával együtt, e

+szomorú helyre bezárták s azóta más emberhang nem jött hozzájuk a

+külső világból, mint a mit az Ordítóvár kiáltó tülke hozott.</p>

+<p>Andorás ez idő alatt a sziklában egy kápolnát vágatott ki:

+egészen olyan mintára, a minőre az édes anyja a torjai egyházat

+építteté, abban oltár is volt, magas kőkereszttel, és szószék:

+akkora terem volt, hogy mind elfértek benne. Ő maga volt benne a

+pap; olvasta a szentirást a maga gyülekezetének, s sátoros

+ünnepeken úrvacsoráját is osztott, bor helyett eczettel. Azt kaptak

+a sziklarepesztéshez.</p>

+<p>Az őszi ökörnyál szállingózott már a légben; vége felé

+közeledett ez az esztendő is; daru, vadlúd búcsút kiabált, a keleti

+ég felé húzódva hosszú sorban; a kúnok is elvonultak; még sem lett

+háború, nem lett szabadulás. Ekkor hangzott az «állj» kiáltás,

+szokatlan időben. A Fergetyüvár megállt.</p>

+<p>Mindig éjjel szoktak ellátogatni hozzá titoktartásból, most is

+éjjel jöttek.</p>

+<p>Mikor a fedett kast felvontatták a kivilágított ablakig, a hol

+Andorás maga nyitotta fel annak a tetejét, nem a megszokott életes

+zsákokat találta abban, hanem egy élő alakot, a kinek a láttára

+elsivalkodta magát. Az édes anyja volt ott.</p>

+<p>– Szabad vagy! Szabad vagy! kiáltá az anya, édes kedves fiát

+keblére ölelve, az meg nem tudott egyebet mondani, mint «anyám,

+édes anyám!» – Vége van a rabságodnak! Velem jösz! Szabad vagy. Itt

+van a paripád, újra felülhetsz rá. – Hát a becsületem! Azt is

+visszavívod!</p>

+<p>E szavakra Andorás kiszakítá magát anyja karjai közül, s egy

+pőrölyt ragadva kezébe, azzal hétszer ráütött a torony <span class=

+"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span>

+érczfödelére: mint egy óriási harang, úgy zúgott bele az

+ércztető.</p>

+<p>Sokszor hallotta Mike Sára e kondulások hangját a Fergetyüvár

+felől s nem tudta kitalálni az okát.</p>

+<p>– A szentegyházba hívtam társaimat, mondá Andorás, anyjához

+visszatérve. Kész-e már a te egyházad odafenn? Lásd, az enyém már

+elkészült idelent. Istent imádni itt is lehet. Ne jőjjön addig más

+szó ajkainkra, míg hálát nem adtunk, fogadást nem tettünk.</p>

+<p>Azzal anyját vezetve kezén, leszállt a toronyból a földalatti

+folyosóba, onnan az imabarlangba, a hol már valamennyi társa

+összegyülve várta. Szurokfáklyák égtek az oltáron.</p>

+<p>Andorás felállt a kőszószékre. Abból állt a papi tudománya, hogy

+elmondta a hívek előtt az Úr imáját, az üdvözletet és a

+hiszekegyet. Azok csendesen utána mondták. Azután szólt hozzájuk

+egyszerű, keresetlen szavakban.</p>

+<p>– Híveim. Az Úr elküldte hozzánk legjobbik angyalát, az én édes

+szülőmet, hogy hozza el számunkra legnagyobb áldását, a

+szabadságot. Ime kiáltsátok: Hozsánna, hozsánna! Dicsőség a

+magasságban lakó egy igaz Istennek.</p>

+<p>Zengett bele a sziklák egyetemessége!</p>

+<p>Azután folytatá Andorás.</p>

+<p>– Ámde jól tudjátok, hogy itéletünk egyik háborútól a másikig

+tartott. Ha megszabadulunk, ellenségbe botlunk. Szabadságunk ára

+az, hogy visszavívjuk a porbaejtett zászlót, a becsületünket.

+Azért, mielőtt e rettentő helyet elhagynók, tegyünk erős fogadást,

+erre a szent oltárra, erre a keresztre, a mit kezeink faragtak,

+könnyeink áztattak: hogy nem kérdezzük, ki az ellenség? bátran

+rajta ütünk! Nem kérdjük, leszünk-e többen? segít-e valaki? magunk

+megállunk ott végső lehelletig. Úgy jöhet, hogy tengersokaságú

+tatárhadra megyünk, úgy jöhet, hogy ormótlan óriásokkal kell

+megverekednünk, hogy a mesebeli «fanyövők», «vasgyúrók»,

+«kőmorzsolók», állnak az utunkba; bátran neki vágunk; lehet, hogy a

+királyok elküldenek <span class="pagenum"><a name="Page_86" id=

+"Page_86">-86-</a></span> bennünket távol óperencziákra, Krisztus

+szent sírjához, kutyafejű vad pogány nép között vérünket ontani:

+oda is elmegyünk! Fogadjuk Istenre! A szent háromságra! A szent

+feszületre!</p>

+<p>Harsogott a kiáltás «Ámen! ámen!» S valamennyi férfi kivonván a

+kardját, odafektette azt az oltár kövére.</p>

+<p>– Most tehát, mondd meg anyám, ki az az ellenség, a ki ellen

+harczolnunk kell, a miért szabadságunkat visszakapjuk? Szerecsen,

+vagy tatár? ördög, vagy óriás?</p>

+<p>– Nem szerecsen, nem tatár, sem ördög, sem óriás; hanem a

+tuhudónok rhabonbánja, Opour a fiaival, a ki ellen harczra

+küldettek.</p>

+<p>Erre támadt még csak Isten igazában való nagy rivallás.</p>

+<p>– Az Opourok ellen! A kik cserben hagytak! A kik miatt három

+esztendeig szenvedtük ezt a keserű fogságot! Senkinek a vérét úgy

+kard nem szomjazza, mint a miénk az övékét. Fujjátok meg a jerikói

+kürtöket Bálványosvár alatt! Parancsolta a nagy tanács, hogy egy ki

+legyen törölve a huszonhárom családból? Amen! Amen! Ki fogjuk

+irtani, mint Benjamin törzsét kiirtották! – Mi volt a halálos

+vétkük?</p>

+<p>– Elraboltak egy keresztyén hajadont az oltár mellől, az anyja

+mellől s erőszakkal vitték Bálványos várába! felelt rá Mike

+Sára.</p>

+<p>– Kinek a leánya volt? kérdezé Andorás, a ki anyja arczán

+baljóslatot látott.</p>

+<p>– Az én leányom volt, a te Imola hugod.</p>

+<p>Erre a szóra vad kaczagással ugrott le a szószékről Andorás, s

+olyan bőszült dühhel rohant az oltárnak, hogy azt kelle vélni, még

+tán feltaszítja: az anyja kezének kelle őt visszatartóztatni, hogy

+kardjával meg ne sujtsa a feszületet.</p>

+<p>– Fiam! Az Istenre! Tiszteld a keresztet! kiálta Mike Sára, fiát

+térdre nyomva gyöngéd erőszakkal.</p>

+<p>– Hát nem tisztelem-e? Nem két kezemmel faragtam-e ki magam

+sziklakőből? Imádkoztam-e előtte egyébért valaha, <span class=

+"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> mint hogy

+őrizze meg drága jó anyámat, gyönge kis hugámat! És így hallgatott

+meg!</p>

+<p>Az anya csillapítá fia vad haragját szelíd, okos szókkal: Ne

+pörölj Istennel, édes jó gyermekem. Jusson eszedbe a kereszt előtt

+az, a ki rajta kiszenvedett: ki még akkor is, mikor halálra

+kínozták, ellenségeiért imádkozott.</p>

+<p>– Lett volna csak egy testvérhuga, a kit meggyaláztak, a pokolra

+sujtotta volna őket!</p>

+<p>Mike Sára befogta a fiának a száját, hogy ne jöhessen ki több

+ilyen istenkáromlás rajta.</p>

+<p>Andorás reszketett minden ízében, a láznál, a mirigynél is

+gonoszabb dühtől. Csak az anyja ruhájának a szegélyét csókolgatá,

+mintha azt hinné, hogy annak az érintése meggyógyítja a lelkét ölő

+kínt.</p>

+<p>– Jól van: szent leszek; keresztyén leszek. Zsákba öltözöm,

+hamuba fekszem, úgy vezeklek. Elzarándoklok a szent földre.

+Bélpoklosokat fogok ápolni. De a míg hugom meggyalázóját szemben

+nem találtam, rosszabb leszek minden pogánynál!</p>

+<p class="center">*</p>

+<p>A Fergetyüvár e naptól kezdve nem forgott többet; és aztán soha

+sem is forgott, hirt adni közelgő ellenségről.</p>

+<h2>ESKÜVŐ A «NAPNÁL».</h2>

+<p>A leányrablók vágtattak sebesen Bálványosvár felé. Az átjáró

+váron túl nem kellett tartaniok az üldöztetéstől.</p>

+<p>Szilamér drága terhével hátra maradt a társaitól: az elalélt

+leánynyal ölében csendesen kellett haladnia; mire Bálványosvár alá

+ért, már akkorra a többiek telelármázták a várat a jól sikerült

+leányrablás hirével. Ők csak az örömhirt tudták, mert az egyház

+tulsó oldalán álltak elrejtőzve lesben; a gyászhír, hogy Iszla

+halva maradt a lonkán, gyalog jön és sánta lábon.</p>

+<p>Opour Kevendnek tehát nagy volt a kedve, mikor meghallotta,

+<span class="pagenum"><a name="Page_88" id=

+"Page_88">-88-</a></span> hogy a dölyfös Mike Sára egyetlen

+leanyát, a fiúleányt, a kit az anyja nem akart egy Opournak

+feleségül adni, mégis csak elkapták: ha nem adták szép szóval,

+elhozták erővel. Így derék az. Bevett szokás ez a tuhudúnnál. Ő is

+így ragadta el erővel mind a három feleségét, egyiket a másik után

+s mi panaszuk volt rá? Boldogok voltak, jól éltek holtig. Hiába

+hozta meg László király azt a törvényt, hogy a nőrablónak nem

+szabad az elrablott leánynyal megesküdni hitvestársul. Nem ám a

+keresztyén oltárnál, de szabad a «napnál».</p>

+<p>Mikor Szilamér a várkapu elé ért, a hol egy vasdobogón kell

+végighaladni, egetverő örömlárma fogadta a bástyákon. Ettől a

+lármától, meg a vashid dörgő robajától egyszerre fölriadt a leány

+aléltából s amint a szemeit kinyitotta, az első tette az volt, hogy

+kirántotta elrablója öve mellől az éles kétélű tőrt s szilaj

+mozdulattal emelte döfésre.</p>

+<p>Szilamér széttárta a mellén a köntösét s azt mondá a

+leánynak:</p>

+<p>– Ha haragszol, ide döfj.</p>

+<p>És aztán a szemébe nézett a leánynak, azzal a bűvös-bájos

+tüzkisugárzással, s ettől a varázstól lelankadt a leány erős karja,

+a tőrt eldobta a háta mögé.</p>

+<p>Ekkor aztán Szilamér még szorosabban ölelte őt magához s a

+párduczbőr kaczagányával eltakarta fejét, hogy ne szégyenkedjék,

+mikor ennyi idegen arcz bámul reá.</p>

+<p>– Derék legény vagy Szilamér! kiálta eléje a vár tornáczáról

+Opour Kevend: igazi apád-fia vagy! Csak vidd a fészkedbe a

+madaradat: ma neked szól minden ének! Réten, mezőn, palotában!

+Hegyen-völgyön lakodalom! Fujjátok azt a lakodalmast! Danoljatok ti

+leányok.</p>

+<p>Szilamér sietett a maga városztályába, szerelmesét két karján

+emelve, a nagy üdvözletes zenebona közül. Az öreg rhabonbán pedig

+áldomást tartott e nagy diadalomra a vár udvarán: ökröt süttetett,

+hordót csapoltatott. Vigan legyen ma minden ember. Hagyjátok őket

+magokra, a míg kibékülnek. Az asszonyféle ilyenkor rúg, körmöl és

+harap. <span class="pagenum"><a name="Page_89" id=

+"Page_89">-89-</a></span> Nekem is tele a pofám ilyen karmolás

+bélyegével: Szilamér fiamé is majd olyan lesz holnap, mint a ki

+hiuzt fogott elevenen! Az neveli a szépségünket. Hadd marakodjanak

+egymással! Majd holnap megtartjuk a «tyukverőt». Minden tyúk meghal

+a várban, fogadom! Iszla fiam készül arra. Ő csinálja majd meg a

+menyasszonyébresztőt, dobbal, síppal, nádi hegedüvel.</p>

+<p>Ez alatt Szilamér bevitte Imolát a maga lakába.</p>

+<p>Egy roppant nagy terem volt az, keletnek, nyugotnak ajtó

+nagyságú ablakokkal; de a miknek a közléje a vastag falban olyan

+volt, mint egy kis szoba. A terem egyik oldalán volt egy gádornyi

+vastagságú kandalló, vígan ropogó hasábfákkal megrakva, azzal

+átellenben egy oszlopos fülke, a miben egy nyugágy volt, beterítve

+medvebőrrel és tarka gyapjuszőnyeggel. A padmalytartó vastag

+tölgyfagerendák czifrára ki voltak faragva, s a falakat mindenütt

+diófa táblázat burkolta, a palló pedig tarka gyékénynyel volt

+beborítva. Nehéz szekrényeken arany-ezüstkelyhek és tálak

+pompáztak, a kandalló környéke tele volt aggatva székely mázos

+kancsókkal, a miknek czifrázata oly sokféle, hogy két egyformát

+benne nem találni. A fal egyik részét pompás szarvasagancsok és

+vadkanfők diszíték, körülaggatva számszerijjakkal, kopjákkal,

+puzdrákkal, kürtökkel; másikat hatalmas aranyozott rézpaizs köré

+tüzködött fegyverek ékesíték: azok között egy hegedű is, mintha az

+is táborjáró szerszám volna; a keletnek nyiló ablak gádorában

+álltak fiókos szekrényen a fakupák, réz ejtelek, cserép finakok, a

+mik férfimulatsághoz valók; a nyugatra néző ablak mélyedésében

+pedig volt a magas támlájú faragott karos szék, az előtt egy

+czifrán esztergályozott guzsaly, az egyik szögletben egy osztovátás

+szövőszék, a másikban egy hárfaalakú timbora: magán az ablakhidján

+egy tarka cserépibrik, tele gyönyörüséges «ramocsa» virággal; a mi

+nem terem másutt, csak a legvadonabb székely havasokon. A terem

+közepéről pedig egy roppant nagy kőszáli sas csüngött alá,

+szétterjesztett szárnyaival hat singet átérő. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> S hogy

+eleven állatokban se szükölködjék a ház, a kandalló előtti

+medvebőrön hevert két hosszúszőrű vadászeb, a sávolyos kendőkkel

+körülaggatott ablakfülkében pedig pávafarkú páros galamb turbékolt.

+De hogy a fődolgot majd el ne felejtsük, a terem közepén állt egy

+hosszú asztal, akkora, hogy ötven ember is körül ülhette, s erre az

+asztalra volt letéve egy lapos mázos tál, azon meg egy sokrétegben

+összefonott kalács, a mit úgy hívnak, hogy «hazai-kenyér». «Hazai»

+volt pedig az ősszékelyeknél a neve az új asszonynak, addig az

+ideig, a míg a főkötőt a fejére nem tették, azután lett a neve

+«feleség». Együtt volt itt minden; nem úgy, mint mai világban: hogy

+egy házat hatfelé elrekesztenek, s külön él, tesz, vesz férj és

+feleség. Itt mindig látják egymást.</p>

+<p>Mikor Szilamér letette az öléből Imolát, így szólt hozzá:</p>

+<p>– Nézz körül: ez a te házad; itt te vagy az úrnő. Ha kivánsz

+benne valamit, mondd meg: itt lesz; ha nem szeretsz benne valamit,

+mondd meg: elmegy innen. Itt van az asztalon a mátkakenyér. Ez te

+rád vár, hogy megtörjed. A míg ezt meg nem töröd, s velem meg nem

+osztod, addig én urad nem vagyok. Itt hálok a gádor előtt; kettőnk

+között kivont kardom, s egy tekintettel is én meg nem sértelek. Ha

+gyülölsz, megölhetsz.</p>

+<p>E szelid szavakkal már félig megvevé a leány szivét.</p>

+<p>– Ha gyülöltelek volna, bizony megöltelek volna.</p>

+<p>– Akkor hát miért reszketsz mégis?</p>

+<p>– Nem tőled reszketek; hanem a te bálvány-istenedtől.</p>

+<p>– Az én istenemtől? szólt búsan Szilamér s azzal megfogva a

+leány kezét, odavezeté őt a nyugatnak néző ablakhoz. Nézd, épen

+most áldozik le. Láthatjuk fényes orczáját. Milyen pompát teremt

+maga körül! Biborból, aranyból veti meg az ágyát: a mit nem kér a

+népétől. Soha sem kér semmit, mindig csak ád mindent. Nem jön tőle

+más, csak az a mi jó. Soha sem csalódik meg benne senki, soha sem

+mondta senki, milyen hideg lett a nap! Nem imádtatja magát, hogy

+jőjjön fel, feljön kérés nélkül; nem keresteti <span class=

+"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> magát, hol

+vagy? hová tüntél? Ott látja mindenki az égen. Nem válogat az

+emberekben: ez hű, az hitetlen, amaz meg eretnek; egyformán

+világít, melegít mindenkit. A virág csirája, a hernyó bábja

+megismeri őt, s az emberszív ne ismerje? Az édes, a szerelmes, az

+igazságos napot.</p>

+<p>– Valóban dicső a nap, mondá Imola. De dicsőbb az Isten, a

+teremtő, a ki őt alkotta.</p>

+<p>Szilamér magába szállva, szólt elkomorodottan:</p>

+<p>– Én nem tudom, ki az? Én nem vagyok se bölcs, a ki könyvekből

+tanulta, se látó, a ki szinről-szinre látta az Istent. Én csak

+annyit tudok, a mennyit megértek. Tudom azt, hogy a kit ti Istennek

+neveztek, nincs közel. Nemrég a helytartója, a ki Rómában lakik,

+megparancsolta Endre királyunknak, hogy menjen el egész hadsereggel

+az Isten sírját felkeresni. Esztendeig tartott neki odamenni,

+esztendeig visszajönni onnan, három tengeren és négy sivatagon

+mentek keresztül. Fele népe odaveszett. Nem tudom, megtalálta-e az

+Istent? Azoktól, a kik visszajöttek onnan, hallám, minő

+kegyetlenségeket követtek el az útbaeső népeken, hogy

+fajtalankodtak az idegen népek asszonyaival, hogy égették föl a

+legvirágzóbb városokat, s aztán hoztak magukkal haza egy nyavalyát,

+a mit sohse ismertek még eddig az országban: a bélpoklot; s

+elhozták magukkal a «német lovagokat» Erdélybe, a kik rosszabbak a

+nyavalyánál. Ilyen Úr-e a te Istened? Ő parancsolja ezt?</p>

+<p>– Nem! Nem! Óh ne káromold őt előttem. Ő a szeretet Istene, a ki

+senkinek vesztét nem akarja, a ki mindenkinek édes atyja, a ki még

+a bűnösnek is megbocsát.</p>

+<p>– Igazán? Hát az én bűnömet is megbocsátja? Azt, a mit ellened

+vétettem?</p>

+<p>A leány pirulva süté le szemeit s kezét az ifju fejére

+tette.</p>

+<p>– Akkor én azt hiszem, rebegé Szilamér, hogy a jó embernek jó az

+Istene, a rossz embernek rossz az Istene, akár keresztet, akár

+napot imád. Jól van hát! Nem vagyunk mi bálványimádók: nem borulunk

+mi arczra, nem <span class="pagenum"><a name="Page_92" id=

+"Page_92">-92-</a></span> csókolgatjuk a köveket, nem rimánkodunk

+hozzájuk, csak szeretni, tisztelni tudunk. Mert hát minek mondjam

+azt az érzést, mikor látom lemenni a napot, s úgy vágynám ott

+lenni, a hol a föld szélét éri, hogy egyszer átölelhetném? vagy

+mikor feljön a hold, úgy szeretnék akkor ottan lenni, hogy az

+orczáját megcsókolhatnám. Ha ez bálványimádás, úgy én csak a mai

+naptól kezdek el bálványimádó lenni, mert te vagy az én napom, te

+vagy az én holdam ezentul, s a hol a te arczod lenyugszik, a hol az

+fölkel, ott van én nekem az én elérhetlen távol világszélem.</p>

+<p>E szívből jött szavakra Imola könyre fakadt.</p>

+<p>– De hát miért sirsz? Engesztelé Szilamér. Minek ezek a

+könyek?</p>

+<p>Ezek azok a könyek, a mikben a leány búcsút vesz valamitől, s

+szemérmetességében azt vallja, hogy valakitől.</p>

+<p>– Óh, én az édes anyámat siratom, hogy meg kellett tőle

+válnom.</p>

+<p>– Hát nem leszek-e én olyan jó hozzád, mint édes anyád volt? Hát

+mit tett ő veled, a miért olyan nagyon huzasz ő hozzá? Dajkadalt

+énekelt neked, mikor elaltatott? Hát én nem tudom azt? Úgy-e azt

+dalolta; «Fürdik a kácsa fekete tóba; Készül anyjához

+Lengyelországba?» (A leány könyein keresztültört a mosolygás

+szivárványfénye.) Talán ringatott is az ölébe véve? Azt én is

+megteszem. S ha még sem akartad elhagyni a sirást, talán még gyönge

+csókjaival is csitítgatott?</p>

+<p>De erre Imola felszökött az öléből s szemérmes ijedtséggel tiltá

+vissza:</p>

+<p>– Ah, Szilamér! Az esküvő előtt!</p>

+<p>A tuhudún vőlegény csak a fejét rázta.</p>

+<p>– Nálunk nem esküszik az, a ki menyekzőt ül. Hisz ez a szív

+dolga. Megesküdhetem bizonynyal arra, a mit a fejem, a kezem, a

+lábam, a szájam végez; s az akkor rám nézve rabság, kötelesség. De

+hogy a szívem szeresse azt, a kit megszerettem, a ki velem jár,

+velem él, velem hal meg: minek esküdném rá? S ki esküdtetne meg? Az

+én papomnak, <span class="pagenum"><a name="Page_93" id=

+"Page_93">-93-</a></span> a táltosnak, a gyulának, a horkáznak

+semmi köze ahhoz, hogy én feleséget veszek; nem kérdi azt tőlük

+senki, hogy megengedik-e? A «nap» meg látja jól, hogy ime a kezedet

+a kezemben tartom, ha szóval nem mondom is neki. Nálunk a férj maga

+köti be a felesége fejét, mikor asszonyává teszi, a leáldozó

+napnál, úgy avatja fel a maga asszonyává.</p>

+<p>Szilamér erre felnyitott egy kis fali szekrényt s annak a

+rejtekéből elővett egy fejdíszt, a minőt az ősmagyar asszonyok

+viseltek; «tarajos csepesz» volt a neve, egy drágaköves arany

+homlokabroncs, felül összefoglaló tarajforma ívvel, a mi aranynyal

+és gyöngyökkel himzett patyolatfátyolt szorított össze.</p>

+<p>– Nézd, ez volt a hitvesi fejéke tíz ősanyámnak, még az első

+dédanyám kapta azt a nagy Tuhutum vezértől, a ki ük-apánk volt,

+azóta mindig asszonyról-asszonyra szállt ez az ereklye. Ezt

+viselték valamennyi Opour úrnők és bizonyára mindannyian boldogok

+voltak és büszkék és az ő férjüknek igazi asszonyai!</p>

+<p>Imola meghajtá a fejét, hogy elfogadja a tisztes családi

+ősereklyét. Mindjárt asszony volt benne.</p>

+<p>Az a főkötő csodálatos lélekváltoztató erővel bir az asszony

+fején. Még a szeme is másként ragyog, mint azelőtt, mikor azt a

+kontyán érzi. Milyen más lesz utána egyszerre!</p>

+<p>Szilamér gyönyörtől elragadtatva bámult az átváltoztatott

+alakra.</p>

+<p>Imola pedig odament az asztalhoz, felvette a tálról a

+mátka-kenyeret és kettétörte azt. Felét odanyujtá Szilamérnak. Maga

+is evett belőle, s aztán a szétmorzsált darabjait odaszórta a

+galamboknak. S aztán, mikor ez megvolt, akkor leült a guzsaly mellé

+s elkezdett a finom lenből az orsóra szálat ereszteni.</p>

+<p>Nem is tudta pedig, hogy ez az ős-székelyeknél a menyegzői

+szertartásnak a valósága: a kenyértörés, a galambok megetetése és a

+fonáleresztés. Ez volt a menyegzői szer a napnál! <span class=

+"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p>

+<p>A lemenő nap csak a félarczával volt kinn a kopasz Hargita

+ormáról. Felséges egy oltár! A nász-tanunak meghivott istenség maga

+osztja szét az áldást, körülveszik fényes arczát biborpofáju

+fellegecskék, mintha mennyei karok volnának s az ég átlátszó

+aranyában végig repül egy sor hattyu, maga is repülő arany, s

+túlvilági dalt zeng alá a magasból. Ez ám a Kirie eleison, meg a

+goszpodi pomiluj!</p>

+<p>A míg benn a házban a szeretet és engesztelés tartott nagy

+ünnepet, az alatt Opour Kevend difinyós dáridót készített odakinn.

+A lobogókkal felczifrázott fenyőfát már fel is állíttatta a

+Szilamér ajtaja elé, ősi szokás szerint.</p>

+<p>– Ez ugyan az Iszla kötelessége volna, mert ő a vőfély. De hol

+késik az a fiu ilyen sokáig?</p>

+<p>Hát egyszer az áldomásozó sokaságon keresztül furakodik egy

+szörnyen összetépett alak, sántikáló lábbal a főrhabonbánhoz, a

+feje is be van kötve véres kendővel.</p>

+<p>– Nos! Ki az? Mit akarsz? Honnan jösz?</p>

+<p>Sehogy sem ismert reá.</p>

+<p>– Hát ki volnék más, mint Kájon horkáz, dörmögé a gyászvitéz.

+Jövök a torjai vásárból.</p>

+<p>– Hát az Iszla fiam?</p>

+<p>– Az Iszla? Az ott maradt.</p>

+<p>– Hát miért maradt ott?</p>

+<p>– Azért, a mért én nem maradtam ott. Mert nagyon olcsó volt a

+buzogány.</p>

+<p>– Mi történt az Iszla fiammal?</p>

+<p>– Azt bizony megölték.</p>

+<p>– Megölték! Az Iszlát? Ki volt az az átkozott?</p>

+<p>– Mike Sára fogta, az esperes meg leütötte.</p>

+<p>– Egy asszony meg egy pap! Az én hős fiamat, a kinek párja nem

+volt a tusában! Átkozott legyen az a leány, a ki miatt ez történt!

+Megölöm őt! Megállj Mike Sára! ha te nekem tort csináltál, azt

+csinálok én te neked! Leölöm a leányodat! Esküszöm Hadurra!

+Gyermekért gyermeket.</p>

+<p>S ezzel kidöntve az örömfát a helyéből, kirántotta a kését

+<span class="pagenum"><a name="Page_95" id=

+"Page_95">-95-</a></span> Opour Kevend s rohant be a fia házába,

+utána biczegett hoppogató lábbal Kájon horkáz is, a kit még jobban

+elfogott a méreg a kudarcz miatt, mint az apát. Ő még betört fejet

+is kapott melléje. Ő is segít ölni! Leányt ölni. Az pedig átkozott

+gonosztett még a tuhudúnoknál is.</p>

+<p>Mikor benyitottak ketten a pitvarból a terembe, az ifju pár épen

+ott állt a nyugatra néző ablak fülkéjében.</p>

+<p>Opour Kevend oda huzta Kájon horkázt az ajtó mellé, onnan leste,

+hogy mi történik oda elől.</p>

+<p>Látta, hogy Imola megtöri a kenyeret s Szilamérnak nyujtja a

+felét. Látta, hogy megeteti a galambokat. Látta, hogy leül a

+guzsaly mellé fonalat ereszteni.</p>

+<p>– Ő már asszony! dörmögé Opour visszahuzódva.</p>

+<p>– Megesküdtél, hogy megölöd! Ösztökélte őt Kájon horkáz.</p>

+<p>– Leányra mondtam, nem asszonyra.</p>

+<p>– Hadur parancsolja a vérboszut.</p>

+<p>– Tudom. Nem is felejtem el.</p>

+<p>– Azt mondtad: «gyermekért gyermeket!»</p>

+<p>– Azt mondtam. De nem most. Majd később. Majd ha anya lesz, fia

+lesz neki. Abban a gyermekben állok boszut. Nem kell nekem

+hajnalszínü vér, a milyen az asszonyoké.</p>

+<p>Azzal kivonszolta magával Kájon horkázt s megparancsolta neki,

+hogy rejtse el magát a papok tornyában; ne lármázza fel a

+rémhirével az áldomást ülő várbeli népet; ott künn újra

+felállíttatta a diadalfát az új házasok ajtaja elé; az igreczeseket

+elhelyezte az ablak alá, hogy csendesen andalgó hangicsálásaikkal

+majdan szendergessék az ébredőket, s ébreszszék az aluvókat. A

+tizenkét szűz énekkara a távolból magasztalá a leáldozó napot, a

+többi hajadonok zöld ágakkal takarták be a szerelmesek ablakait,

+galambok nevetését, kakukszót, sárgarigófüttyöt mímelve hozzá, míg

+a várudvaron nagy máglyát raktak abból a virágból, a minek

+«pártamag» a neve s körültánczolva a boriczatánczot, énekeltek fel

+a teli holdhoz: «hintsed, <span class="pagenum"><a name="Page_96"

+id="Page_96">-96-</a></span> teli kézzel, egész éjjel, boldog

+éjjel, a mi áldás van az égben».</p>

+<p>Opour Kevend gondoskodott róla, hogy semmi rémhir meg ne

+háborítsa ezt a boldogsággal teljes éjszakát.</p>

+<h2>A «NAP» ÉS A «KERESZT» HARCZA.</h2>

+<p>Másnap már jó hajnalban vendéget jelentett a toronyőr kürtje.

+Rapsonné jött nagy kiséretével. A régi veszekedő társa Opour

+Kevendnek. Hanem azért mégis csak mindig ideszállt, mikor a várából

+a maksai tanácsdombra hivták, s azt Opour megint nagy megbántásnak

+vette volna, ha az ő várát kikerüli s másutt száll meg. A miatt

+azonban minden látogatásnak az lett a vége, hogy összeperlekedtek s

+átokkal, szitokkal váltak meg egymástól, hanem azért nemsokára

+megint csak összelátogattak.</p>

+<p>Rapsonné úgy tett, mint a ki semmiről sem tud, mindenben

+ártatlan, a mi itten történt; pedig hiszen neki, mint mindenki

+tudja, lidércze van; egy beszélő csirke, a ki minden hirt meghoz.

+Az kakastojásból kelt Szent-György éjszakáján. De talán magától is

+kitalálhatta azt, hisz ő adta a tanácsot Szilamérnak, hogy a

+Szentmihálynapi torjai vásáron hogyan rabolja el az öcscse

+segélyével a szép Mike Imolát. Azért mégis úgy tette, mintha

+csodálkoznék rajta, mikor a zöld fenyőfát meglátta a Szilamér

+ajtaja előtt felállítva.</p>

+<p>– Ejha, én tán épen lakodalomra érkeztem? mondá a vendéglátó

+várúrnak.</p>

+<p>– Nem lakodalomra, nénémasszony, már csak tyukverőre. Szilamér

+asszonyt hozott a házhoz.</p>

+<p>– S engem meg sem hivtatok a menyekzői lakomára?! Már ez nem

+szép! Egy ily jó rokont, régi jó szomszédot kifeledni a

+násznépből!</p>

+<p>– Hát magunk sem tudtuk. Nem úgy hozták a lányt az anya

+áldásával. <span class="pagenum"><a name="Page_97" id=

+"Page_97">-97-</a></span></p>

+<p>– Hát csak úgy «hopp hirével»? A hogy te szoktad a feleségeidet

+szerezni. Rapsonné kaczagott ezen a hiren.</p>

+<p>– Hát mit csináljon a fajtám? Kérésre nem adják a lányt, mert

+tuhudúnok vagyunk. Velünk egyszőrü uraság nincs már körülöttünk

+sehol a világon, hát bizony csak azt mondjuk: «ha nem adnak,

+viszlek!»</p>

+<p>– Régente is így volt, kaczagott Rapsonné. Az volt a jó világ,

+mikor a durczás menyecskét az urának elébb jó puhára kellett verni,

+a míg közel eresztette magához, akkor is kitépte fele szakállát. De

+szeretném őket látni!</p>

+<p>– Majd máskor, «kis kedden».<a name="FNanchor_2" id=

+"FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a>

+Fiatal házasoknak nem jó a mézes-hetekben ilyen vén szipirtyót

+látni, mert igézet lesz rajtuk.</p>

+<p>– Azt én is úgy tudom, szólt magamegadással Rapsonné. Nem is azt

+kivántam, hogy ők is lássanak. Nem bizony. Ilyenkor őrizni kell

+őket vénasszony látásától, bakkecske mekegésétől, holdruta

+szagától. Óh ezt mind tudom én. Ilyenkor az ifju pár szeret magára

+maradni; boszankodik a látogatóra, még ha a legkedvesebb rokona is.

+No! Ne jöttem legyen üres kézzel. Én is adok nekik egy kelengyét.

+Van itt nekem közel egy kis váram, közel a szent Anna tavához, a

+Tiburcz vára. Nekik adom, a kedveskéimnek. Magamnak is kedves kis

+menedékem volt, mikor még olyan időm volt, hogy szerettem a

+világtól elrejtőzni. Költözzenek bele abba.</p>

+<p>– Ajándék-marhának nem kell ugyan fogát nézni, de a hogy én

+tudom, a Tiburcz vára épen a Pokol-torka fölött fekszik.</p>

+<p>– Ne féltsd te őket a Pokol szomszédságától; a hol két szerelmes

+letelepszik, ott a paradicsom van. Jó lesz nekik odamenni. Járt már

+azon a tájon a te Szilamér fiad. Ha <span class="pagenum"><a name=

+"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> én akkor meg nem fogom, most

+ott feküdnék a többiek sorában a sárga barlang előtt. Mondok neked

+egy jóslatot. Holnap vagy holnapután itt lesz a váradban a

+«Tivatulus» s követelni fogja tőletek a törvény nevében, hogy

+adjátok vissza az elrabolt leányt, akkor jó lesz neki azt mondani:

+«keresd, ha megtalálod!» A Pokol-torka körül senki sem meri őt

+keresni, az én kis váramban. Nesze! itt van a váram kulcsa. Most az

+üresen áll. Hordasd bele az új házasok podgyászát, csinálják meg

+benne a fészküket. Esztendő ilyenkorig nem követelem tőlük

+vissza.</p>

+<p>– Majd azt mondtam rá, hogy «köszönöm», a mit pedig soha sem

+mondtam senkinek, még a Damasek istennek sem, s nagy csoda volna,

+ha tenálad kezdeném el. De hát elfogadom. Tudom, hogy valami rossz

+lesz belőle, mert te nem teszesz valamit azért, hogy abból jó

+származzék.</p>

+<p>– Ejh ne mondd azt! Hát ez nem az én munkám volt? A

+leányszöktetés. Nem én tanácsoltam azt a Szilamérnak a

+Pokol-torkánál, hogy ha nem adják a leányt, ragadják el együtt

+ketten az öcscsével?</p>

+<p>– Te tanácsoltad ezt? átkozott vén varázsnő! Akkor úgy áldjon

+meg a Damasek isten, mint a csomági malmot, a kibe egy nyáron

+hétszer csapott bele az istennyila. Te lettél az oka, hogy az Iszla

+fiamat megölték a torjai vásáron.</p>

+<p>– Megölték az Iszlát? Ejh ni. Ezt még nem tudtam.</p>

+<p>Oh milyen nagyon örült neki a gonosz vén tündérasszony, hogy

+egyet hát megöltek már az Opour fiuk közül.</p>

+<p>– Megölték, pedig még nem is élte a világát.</p>

+<p>– Sohse sirasd, kaptál helyette mást cserébe.</p>

+<p>– Mit? Lányt, fiuért.</p>

+<p>– A hol leány van, ott majd fiu is lesz.</p>

+<p>– Az nem az ebek gondja. Olyan fiu, mint az én Iszlám volt, nem

+születik, a míg a világ világ lesz. Átkozott légy érte!

+<span class="pagenum"><a name="Page_99" id=

+"Page_99">-99-</a></span></p>

+<p>– Ugyan mit átkoznál engem egy hitvány kölyökért? mondtam már,

+hogy nem is a te fiad, mert váltott gyermek!</p>

+<p>A mi azután erre következett, az már nem beszélgetés volt, hanem

+zsémb, perpatvar, szitok, utoljára a gazda és vendége a poszpásznak

+felhozott sült tököt egymásnak a fejéhez vagdalták. Hanem ez már

+rendes dolog volt náluk, azért senki sem ütődött meg rajta. Mindig

+így járta ez, mikor Rapsonné látogatóba jött ide: ebéd előtt

+összevesztek, ebéd után kibékültek, hajbakapásig nem ment a dolog,

+mert Kevend úr tudta jól, hogy a ki egy rossz tündérre ráteszi a

+kezét, annak a karját gutaütés éri, s ha a hajába kap, minden ujja

+hegyén kelés támad. Az inasok nagy hirtelen felhozták az

+ezüst-kondérban a jó borsos vetreczét, vederben az új bort, az

+oroszlán meg a kigyó számára meg egy nagy dézsában a párolgó meleg

+tejet s a hogy aztán az úr a vendégével mártogatott békességesen

+egy tálból, épen úgy lefetyöltek a kedvencz szörnyetegeik is egy

+dézsából. A kigyó óriási nagy állat volt ugyan, de ahhoz az

+ártatlan fajtához tartozott, a mit «keszkenős kigyónak» hinak; az

+oroszlán pedig tejen és moslékon volt felnevelve, a foga

+leráspolyozva, a körme levágva; egyik sem volt harapós. Nem így a

+gazdáik. Azok, ha kibékültek, csak azért tették, hogy azalatt

+egymásból valami titkot kicsaljanak s egyik a másikat újból

+befonhassa.</p>

+<p>– Jaj bizony, szegény Iszla fiu derék egy legény volt, nagyon

+nagy kár érte. Mondá Rapsonné az első étekfogás után. Ezt a poharat

+az ő emlékére iszom ki. Mihelyt hazamegyek, három misét tartatok a

+lelkeért, szegénynek.</p>

+<p>– Hiszen elég szegény! Mert egy asszony meg egy pap ölte meg,

+szolgálhat majd nekik a másvilágon. Hanem majd én tartok a lelkéért

+egy füstös misét, annak lesz nagy hire.</p>

+<p>– Ahá! Te a vérboszura készülsz, a hogy a Hadisten

+parancsolja.</p>

+<p>– Nem úgy, a hogy te gondolod. Nagy az én furfangom. Most csak

+úgy félreteszem a haragot. De majd ha egyszer <span class=

+"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> ennek

+az asszonynak fia születik, annak a pofáját úgy elcsufíttatom a

+billogossal a tűzönfelavatáskor, hogy abba soha leány bele nem

+bolondul. A kinek ilyen csuf a pofája, abból mérges ember lesz. Úgy

+nevelem fel, hogy halálba gyülölje a keresztyéneket. A míg az

+nagyra nő, azalatt a kun atyafiak odaát Magyarországon fölállítják

+a régi oltárokat s egyszerre csak kitör a tűz a hamu alól, akkor

+aztán én is ráeresztem a neveltemet a torjaiakra. Az lesz a

+derendoczia, mikor a Mike Sára asszonyom saját unokája megy az öreg

+anyját a cziherre dobatni s az viszi a veres kakast a torjai

+keresztes torony tetejére. Hahaha! Ez az én vérboszum.</p>

+<p>Rapsonné maga is kaczagott rajta, elfeledte, hogy hisz ő is

+keresztyén volna.</p>

+<p>– Ez ugyan derék furfang. De hát attól nem tartasz-e, hogy a

+székely ágak mind ellened támadnak az erőszakoskodásért?</p>

+<p>– Csak nem gárgyultak meg? Egy leánycseléd miatt! Jöjjenek, ha

+akarnak. Bálványos vár sokféle ellenségnek letörte már a szarvait,

+aki felakarta öklelni. Vasért vasat! van itt elég. Fittyet hányok

+az egész tanácsdombnak. Azt mondom annak, a ki fenyeget, hogy

+«Jeddre ne!»</p>

+<p>– No nó! Te! Az a «sisakos Kata» hatalmas.</p>

+<p>– Huzok a sisakjára, ha nappal jön elém. Hanem éjjel, megvallom,

+hogy félek tőle. Valahányszor csoszogást hallok a tornáczban

+éjszaka, mindig azt hiszem, hogy ő jön, a gonosz boszorkány;

+négylábu ludon lovagolva. Akkor fázom és izzadok a medvebőr alatt.

+Mondsza csak, neked már tudnod kell, miféle babonával lehet

+megakadályozni, hogy éjszaka be ne jöhessen az embernek a pitvarába

+a boszorkány?</p>

+<p>– Hát megmondom neked, valóban, igazán. Egyetlen egy mód van, a

+többi mind cselfogás és nem segít semmit. Ez az, hogy ha a

+pitvarajtó küszöbére hétféle színü babot hintenek végig hosszan.

+Ezen semmi boszorkánynak sincs bátorsága általlépni. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span></p>

+<p>– No, ezt köszönöm neked, édes néném.</p>

+<p>– Szívesen adtam, édes öcsém. Aztán még egyet mondok. Ha majd a

+Tivatulust ide küldik hozzád, hogy itt keresse az elrabolt leányt,

+három nap három éjjel maradjon itt; tetess a vánkosába

+bagolytollat, attól egész éjjel nem fog elalhatni s másnap szedi a

+sátorfáját s visszaeblábol. Gyakorlottam én azt!</p>

+<p>Aztán összecsókolóztak, úgy váltak el, mint a legjobb

+atyafiak.</p>

+<p>Rapsonné nagy megelégedéssel ment tovább, egyrészt azért, hogy a

+szép Imolát a Szilamérral ilyen szépen, minden egyházi áldás

+nélkül, összeboronálta, másrészt meg, hogy az Opourokat és a

+Mikéket ilyen halálos nagy háboruba keverhette.</p>

+<p>Alig is várhatá, hogy siethessen vissza azzal a jó hirrel a

+maksai tanácsdombról Bálványosra, hogy íme szabadságot adott ám a

+székely tanács a Mike Sárának, hogy «torlót» bocsásson az Opourok

+ellen, az elkövetett sérelmet megboszulni, s a leányt visszavenni!

+Hadd legyen ő a legelső, a ki ezt a keserű örömhirt meghozza.</p>

+<p>A mint azonban felméne a várba Opour Kevend lakába, s a pitvaron

+át akart haladni, egyszerre csak nagyot rikácsolva tántorodott

+vissza: a küszöb tele volt hintve hétféle színü babbal!</p>

+<p>Az ő saját ármányát fordíták meg ellene! Ő nem mert ezen a

+babonaságon keresztül lépni maga. Ezt az ő megcsufolására hintették

+épen ide.</p>

+<p>– No megállj, te vén gonosztevő! Ennek a babnak a szájadban

+legyen az ize! Ha nem eresztettél be az ajtódon, majd bejövök az

+ablakodon; de azt nem köszöned meg!</p>

+<p>Azzal nagy dérdurral visszament minden kiséretestől, meg sem

+etetett Bálványos-várában, hanem folytatta az útját hazafelé.

+Minthogy pedig a vára még messze volt onnan, azt gondolta, hogy

+megszáll éjszakára a Tiburcz-várában. Ott azonban felhuzva találta

+maga előtt a felvonó <span class="pagenum"><a name="Page_102" id=

+"Page_102">-102-</a></span> hidat s minden kürtölésre sem jött elő

+valami kapusféle, a hidat leereszteni.</p>

+<p>Csak nagy későre nézett ki egy ablakon egy szolgálóleány, a ki

+ágytakarót porolt ki pálczával, az meg azt danolta, hogy:</p>

+<div class="poem">

+<div class="stanza"><span class="i0">«Ott kinn

+tágasabb,<br /></span> <span class="i0">Itt benn

+hangosabb;<br /></span> <span class="i2">Ha jöttök,

+lesztek;<br /></span> <span class="i2">Ha hoztok,

+esztek!»<br /></span></div>

+</div>

+<p>A kik a várat elfoglalták, a boldog új házasok, nem szándékoznak

+vendéget látni.</p>

+<p>Rapsonnénak kinn kellett tölteni az éjszakát a szekéren tűz

+mellett, a saját vára előtti erdőben. Egész éjjel nem alhatott,

+mind azt főzte magában, hogyan fordíthatná ő valamennyinek hátra a

+fejét, a kiket így visszafelé szeret, a kik őt így

+megbántották!</p>

+<p class="center">*</p>

+<p>Nyomban Rapsonné után pedig ott zakatolt a várkapun a Tivatulus.

+Ez volt a megintő, a kit a tanács a maga ítéletével előre küldött,

+hogy elébb a törvény tekintélyével szólítsa fel a vétkezőket, hogy

+álljanak elő, mielőtt az erőhatalmat éreztetné velük.</p>

+<p>A Tivatulus két kerecsen-szárnyat viselt a sisakja mellett, s az

+oldalán két kardot, annak a jeléül, hogy az igazságot egyformán

+szolgáltatja jobb és balkéz felől. Ennek a személye sérthetetlen

+volt minden székely előtt.</p>

+<p>– Mike Sára asszony, özvegy rhabonbánné kérdezteti tőled, hová

+tetted a leányát?</p>

+<p>– Kérdeztetem Mike Sára asszonytól, hová tette a fiamat?</p>

+<p>– Mike Sára asszony eltakaríttatta a fiadat szépen, leventéhez

+illő módon, körülrakva fáklyákkal, elsiratva siratókkal; zászlós

+kopja van tüzve a sírja fejéhez.</p>

+<p>– Én is eltakaríttattam Mike Sára asszony leányát <span class=

+"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> szépen,

+menyasszonyhoz illő módon, fáklyás vőfényektől körültánczolva,

+főkötős guzsaly van tüzve az ágya fejéhez.</p>

+<p>– Követeli tőled Mike Sára asszony: add vissza a leányát

+hajadonfővel.</p>

+<p>– A mikor az én megölt fiamból legény lesz, akkor lesz az ő

+leányából hajadon. Nálam nincs! Keresse másutt. Ha olyan nagyon

+drága volt, mért nem tartotta kalitkában. Tisztelem a tanácsot, de

+nem félek tőle! Ez szóm és mondásom, most hordd el az irhát!</p>

+<p>A Tivatulusnak még bagolytollas vánkost sem adtak, úgy

+tuszkolták ki a kapun.</p>

+<p>Harmadnapra rá azután megjelent a kürtfuvató Kádár az átjáró vár

+tornya előtt s hirül adá háromszor elordítva, hogy Mike Andorás

+levente, mint a Mike Sára asszony által megbizott «torló», felhivja

+ezennel az Opourok minden ivadékát lovagi tusára, minden órájában a

+napnak és éjszakának; mindenféle fegyverrel és tűzzel, a míg csak a

+sérelem meg lesz torolva.</p>

+<p>– Jöjjön! Kutyát fogjon! hangzott rá válaszul Zsombor szava. Ő

+rá volt bizva az átjáró vár védelme, száz válogatott tuhudún

+vitézzel, a többi fegyveres Bálványos-vár bástyáin belül állt

+készen, azok is voltak ezeren; a fővezérük maga a rhabonbán.</p>

+<p>Ettől a naptól fogva aztán megkezdődött az ellenséges csatározás

+a két szomszéd család között. A torjaiak meg-megtámadták a

+bálványosiak pásztorait a hegyoldalon, elhajtva juhaikat,

+marháikat; a bálványosiak visszaadták a kölcsönt, a mi egynéhány

+bevert fejbe, nyillal kilőtt szembe került; nagyobb volt belőle a

+lárma, mint a veszedelem. Mind a két fél készült a nagy

+csapáshoz.</p>

+<p>Éjjel a tuhudúnok mindig énekelni szoktak a bástyákon, annak a

+jeléül, hogy ébren vannak, imette őrködnek, nem lehet őket álmukban

+meglepni. Ez régi szittya szokás volt.</p>

+<p>Az újabb hadviselésből pedig a székelyek is tanultak, a míg

+Endre királylyal a szent földön jártak s a keresztes hadak és a

+byzancziak hadi fortélyaival megismerkedtek. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p>

+<p>Egy napon Mike Andorás előjött a maga várvivó fatornyával, a mit

+nehéz tölgyfahengereken taszítottak előre; abban volt ő maga, a

+Fergetyüvárból elhozott vitézeivel; a torony tetején volt felhuzva

+a vaskapcsos lecsapó-hid, az aljából pedig faltörő-kos érczfeje

+meredt elő. Az alatt, a míg a torony előretolatott, Mike Sára

+asszony elkezdé a maga hajító-gépeivel a Bara-mezejéről nehéz

+kövekkel dobáltatni az átjáró várat. De az Opourok is készen álltak

+a védelemre; a vivótorony bástyája meredezett a dárdáiktól, a

+miknek a vasa meg volt tüzesítve, hogy ha az ellenfél megmarkolja,

+összeégesse a kezét. S nekik meg kerékre járó nyílhajítóik voltak,

+a mik a tollas kopját keresztülröpíték a fatorony falán, s hosszú

+lánczot eresztettek a kőfalon alá, hogy azzal a faltörő-kost

+elfogják, mielőtt kárt tenne.</p>

+<p>A hogy a vivótorony ormán maga állt Mike Andorás, úgy a

+bástyafokon is saját személyében várt reá Opour Zsombor. Andorás a

+templomos lovagok vértezetét hordta, hosszu fogsága alatt szent

+fogadást tett, hogy ha kiszabadul, a templomos-rendbe avatja fel

+magát; pánczélja fölött viselte a fehér palástot a nagy vörös

+kereszttel, fején a bodon-alaku sisakot, öklében a hosszu kétélü

+kardot; Zsombor ellenben, a szaraczén lovagok modjára,

+lánczszemekből füzött pánczélinget öltött, a minek elől a mellén a

+nap sugárküllős aranyképe ragyogott, sisakján egy egész ráró madár

+terjeszkedett fölemelt két szárnynyal, mintha az is az ellenségre

+lecsapni készülne; kezében súlyos csatabárdot emelt; még azonkívül

+balfelől kard, jobbról gerezdes buzogány lógott az övéről. Ez a

+harczbevégző.</p>

+<p>Mindenki érezte, előre sejtette, hogy ebben a két hős fiuban van

+megtestesülve az utolsó tusája a keresztyén hitnek és az

+ősvallásnak: két Isten uralma fölött fog dönteni e harcz.</p>

+<p>Az előregördülő őrtoronyban a székely vitézek énekelték a szent

+zsolozsmát «áldott István király» dicsőítéséről, <span class=

+"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> míg a

+tuhudúnok a vár ormán dalolták a keresztyéneket bántó gunydalt:

+«elindula szent Péter Rómába, Botját veté vállára haragjába, Botja

+végén csutora, Csutorába jó bora!» Közben zúdult a nyilzápor innen

+is, onnan is, zuhogtak a nehéz kövek a falakon, s a torony

+oldalain: egy-egy cseréplöveg is berepült a várba Mikené

+vetőgépeiből; de azt a tuhudúnok menten letakarták nyers bőrrel,

+mielőtt a darazsak, mérges kigyók kiomolhattak volna belőle.</p>

+<p>– Hahaha! Kaczagott Zsombor. Hát dongókkal, meg pióczákkal akar

+bennünket anyád innen kikergetni? Várj, majd én adok neked jobbat!

+– Mit szeretsz inkább, Andorás komé, a vasat vagy a tüzet? Gyujts

+rá Libancs! Fogd a kanóczot Kenur! Ide mellém Barrok, Fetés!</p>

+<p>A fatorony olyan közelre gördült már a kőtoronyhoz, hogy a

+faltörő kos elkezdhette a falát döngetni; hanem ekkor egyszerre a

+vár lőréseiből égő koszorukat szórtak a toronyra; az olthatlan

+görögtűz (byzanczi ajándék) egy pillanat alatt meggyujtá a torony

+két szögletét s a láng sebesen futott fel egész a párkányig.</p>

+<p>– Le a hiddal Dindár! Ropó! Kiálta Andorás; s arra a csörömpölő

+lánczok alácsattanták a lecsapó hidat, mely vaskapcsaival belevágta

+magát a fal párkányába, azzal Andorás felugrott a hidra s közé

+rohant az ellene szegzett dárdasövénynek; utána a társai, a kiknek

+ugyan igyekezni kellett, hogy az égő fatoronyból az ellenséges vár

+falára feljussanak. Nem volt más választás, mint tűz és vas között.

+«Jézus segíts! Damasek jövel!» kiáltás között hangzott a buzogányok

+döngése a paizsokon, a sulyos hadiszekercze csattanása, s a lesujtó

+pallos csendülése, halálkiáltás, istenhívás, káromkodás,

+összekeveredve, míg valamennyit túlbőgte az égő fatorony üvöltő

+ropogása. A mint ez égő alkotvány egészen nekidült a falnak, a

+felcsapkodó lángok elűzték a verekedőket a falakról; a szikraözön

+kényszeríté mind a két félt az udvarba letódulni s ott folytatni a

+dulakodást; csak ketten maradtak odafenn <span class=

+"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> a

+vártoronynak az ormán, hová a láng csak néha-néha nyalt fel, s

+megjelentek, mikor a füstgomolyt félrehordta a szél: a keresztes és

+a napos lovag.</p>

+<p>Fegyvertársaik, a kik oldalaikon harczoltak, elmultak már.

+Libancs, Kenur ott hevernek nehéz sebben, learatva a templomos

+kardjától. Dindár, Ropó zuzott agygyal maradtak el Zsombor

+szekerczeütései alatt. A kemény tuhudún Bögöz s a buzgó keresztyén

+Tamásd egymást nyalábolva henteregnek a földön; nincs fegyverük,

+kézzel fojtogatják, fogaikkal harapdálják egymást.</p>

+<p>Csak a két hős fiu áll a torony lonkáján egymással szemközt.</p>

+<p>Egyik sem félt ott se tűztől, se vastól.</p>

+<p>A zsarátnokzápor közepett, mintha a pokol bejárata előtt

+vívnának élethalál harczot, dulakodott egymással a két levente,

+fegyvere élét csorbára verve egymás paizsán, vértezetén. Mikor

+kifáradtak, megálltak pihenni, aztán megint egymásra rohantak.

+Andorás mellvértje két helyen behorpadt már a szekerczeütéstől, a

+mivel bajvivó társa védetlenül találta s Zsombornak a paizsa végig

+volt már repedve; de a mi alatta volt, az is vas volt mind a két

+vitéznél.</p>

+<p>A harczi lármára előjött a többi fegyveres népével Torjáról Mike

+Sára, Bálványosból is lerohant a rhabonbán, de a fiaiknak egyik sem

+mehetett segítségére. Az egyik várkaput elzárta az égő vítorony, a

+másiknak meg fel volt huzva a csapó hidja s túl rajta mély árok.

+Csak onnan alulról kellett nézni mind a kettőnek a halálos

+bajvívást fiaik között, rémüldözni a nehéz csapások miatt. Oh

+milyen örömest rohantak volna fel hozzájuk, hogy mellettük

+harczoljanak! Hogy szerette volna Mike Sára a saját paizsát

+odatartani a fia elé, mikor a szekercze lecsapott annak a

+mellvértjére. Hogy odaadta volna Opour Kevend még a saját karját is

+Zsombornak, hogy sulyosabb legyen fegyverének mennykőcsapása;

+«Jézus Krisztus! védd fiamat!» sikoltott itt az anya; amott

+torkaszakadtából ordított <span class="pagenum"><a name="Page_107"

+id="Page_107">-107-</a></span> Opour: «Jövel Hadur! Ébredj Isten!

+Te Izisten! Te Jezidisten! Te Damasek Isten! Te Dézs Isten! Oda,

+oda! Zsombor mellé! Alusztok-e? Fujjátok a szent kürtöket

+táltosok!» s hogy maga is segítsen az alvó isteneket felverni az

+álmukból, buzogányával verte a rézpaizsa öblét.</p>

+<p>Most szétválnak a fiuk: megpihennek. Mind a kettő végrohamra

+szedi össze az erejét.</p>

+<p>– Hasztalan csapkodsz rám! hörgé fujtatva Zsombor. Engem fegyver

+nem fog. A Furus vizébe mártott be az anyám, a mint megszülettem:

+kard, nyil nem jár engem! Kettőt már kaptál a fejszémtől; ne várd a

+harmadikat, mert attól csillagot rugsz! Eredj az anyádhoz!</p>

+<p>Azzal eldobva magától széthasadt paizsát, két kézre fogta a

+szekerczéjét s egész hátrahajolt vele egy rettentő ütésre.</p>

+<p>Ekkor Andorás meg a kardot dobta el kezéből, s hirtelen mind a

+két kezével az öblös paizsát kapva meg, oly ádáz rohammal rontott

+az ellenfelére, hogy az a mint a halálos csapásra hátra volt dőlve,

+ettől a taszítástól hanyatbukott s alázuhant a magas

+toronypárkányzatról le a várudvarba.</p>

+<p>Az volt a rémordítás, a mi erre felzivatarlott! A tuhudúnok

+jajkiáltásán keresztülbömbölt Opour Kevend bőszült fájdalmának

+hangja. A «nap» leesett az égből! A legjobb tuhudún vitéz, apjának

+legkedvesebb fia esett le a szent arany nap jelképével együtt. A

+keresztyén harczosok hármas «hozsánna» kiáltása az egeket veri.</p>

+<p>Opour Zsombor összetört tagokkal hevert a várudvar

+kövezetén.</p>

+<p>– Héj, Mike Andorás! kiálta fel; engemet megöltél! Kegyelmes

+uram légy majd a más világon: a «nap mezején!»</p>

+<p>– Térj meg az egy igaz Istenhez! kiálta alá Andorás; s testvérek

+leszünk együtt a paradicsomban.</p>

+<p>– Inkább rabszolgád leszek otthon Hadurnál a nap <span class=

+"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span>

+mezején, hörgé a nap harczosa, és kilehellte lelkét. Ej volt: hol

+találta meg a napot?</p>

+<p>A diadalmas dalia pedig leszakítá a lecsüngő vöröskeresztes

+fehér palástot a válláról s odatűzé azt lobogónak a kopja hegyére,

+melyről a napczímeres zászlót a tűz leperzselte s kitűzte a

+diadal-jelt a torony ormára.</p>

+<p>A tuhudúnok szivéből ki volt véve Zsombor elestével a lélek. Nem

+folytatták már a tusát, csak azon voltak, hogy elesett vezérük

+holttestét elvihessék a csatatérről. Mike Sára fellendült

+harczosait pedig annál inkább megszállta a lélek, az égő tornyot

+keresztül-vetett lánczokkal aládönték a hegyszakadékba s arra a

+kinyitott kapun betódultak társaik segítségére. Az átelleni kapun,

+a csapóhidon keresztül, a tuhudúnok vonultak ki, vezérük tetemét

+paizsukon emelve. A rhabonbán sem gondolt rá, hogy új rohammal

+visszafoglalja az átjáró várat. Hadd énekeljék már abban az új

+hit-hivők a maguk «Álleluja»-ját. Ő csak az elesett fia tetemére

+borult, azt csókolta, ölelgette s beszélt hozzá magasztaló,

+vigasztaló szavakat. «Dicsőségesen harczoltál! Egy sebet sem

+kaptál. Ne félj fiam! Nem szolgálsz a nap mezején a te megölődnek.

+Nem fegyver ölt meg! A föld Istene maga ölt meg. Dicső tort ülünk

+majd fölötted! Vigyétek őt haza! Szilamér ne tudja meg, hogy

+halotti tort ülünk. Majd eljön a mi időnk is! Addig hadd örüljön,

+hadd szerelmeskedjék. Óh az ő szerelmeskedéseért már a második fiam

+lett halottá. A legkedvesebbik fiam! Az én igazi képmásom. – No

+majd eljön az idő!»</p>

+<p>Az elesett fiut keserves gyászkürtszó mellett szállíták haza

+Bálványosvárba s egész éjjel jajkiáltással vegyes ének hangzott az

+asszonyok, leányok ajkain, a várfalakon belül.</p>

+<p>Az elfoglalt várban pedig diadalmas, nagy «hadivást» ültek:

+közbe-közbe félbeszakítva az esperes és a szerzetes által

+előénekelt ájtatos zsolozsmáktól. Mike Sára a szeretett fia testén

+számlálgatta a kapott sebeket, miket <span class="pagenum"><a name=

+"Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> szemeláttára ütött rajta

+a szörnyű harczi bárd s kenegette, kötözgette drágalátos jó

+írekkel, az meg csak mosolygott hozzá: azt mondta, «csak

+karczolások! a pánczélon keresztül kaptam, meg a te forró imáid

+védő paizsán keresztül».</p>

+<p>Hanem azért Mike Sárának elég volt ez a szörnyű látás. Amint a

+fiát csapkodja a gyilkos fegyver.</p>

+<p>– Most itt ti pihenőt tartsatok. Bálványosvár vivásához ne

+kezdjetek. Az átjáró vár a mienk, most mi állunk a kert felől.

+Imola és elrablója úgy sincsenek ott a várban. Azokat úgy elrejték,

+hogy nem lehet kitudni. Várjatok, míg én nem mondom, hogy támadni

+kell! Hadd üljék meg azok is, a maguk szokásai szerint, a halotti

+gyásztort. Ti várjatok, míg én nem szólok.</p>

+<p>Mike Sára asszony pedig soká nem szólt, elmult ősz is, tél is,

+de biz a hó is elolvadt, a virág is újra kihajtott, az új ágak, a

+szentelt barkák ünnepei is elmultak, még sem mondta a fiának, hogy

+«előre». Pedig hatalmas asszony volt, erős boszuálló; pedig

+keménykezű rhabonbánné volt, pedig buzgó keresztyén volt, de

+mindezeknél még is erősebb volt az anyai szív.</p>

+<h2>A GYÁSZ-TOR.</h2>

+<p>Korán reggel megszólaltak a kürtök Bálványosvár ormairól, a

+gyásztorra hivogatva a tuhudúnokat. A fajbeli vezér temetése nagy

+ünnep az őshit nemzetségénél: otthon nem maradna senki a várhoz

+tartozó falvakból. De nem is siet benne résztvenni, a ki oda nem

+tartozik; ismerve a pogány ősök szertartásainak mivoltát.</p>

+<p>Az asszonyok már otthon rákezdik a sirást; álló esztendeig nem

+szabad nekik más ruhát viselni, mint fehérítetlen vászont,

+festetlen gyapjuszövetet, a pillangós csepesz helyett fekete kendőt

+a fejükön. Így sietnek fel a várba; árvafenyőgalyakat hordva

+kezükben. Vannak közöttük <span class="pagenum"><a name="Page_110"

+id="Page_110">-110-</a></span> hirhedt «siratók», a kik

+éjjel-nappal győzik a jajveszékelést, s úgy tudnak sirni, mint a

+záporeső. Ezeké a legelső hely a virrasztásnál. Ők mosdatják meg a

+szent patakban az elesett hős daliát, ők öltöztetik fel

+legpompásabb fegyverzetébe, ők nyujtóztatják ki a ravatalon, a mi

+egész vég selyemmel van behúzva.</p>

+<p>Az alatt a «hegedősök» koboz és hegedüszó mellett énekelnek

+végeszakadatlan hősdalokat a kimult erősről, a ki sérthetetlen,

+sebesíthetetlen volt a harczban: egy csapása egy emberhalál

+volt!</p>

+<p>Mikor egy versszak le van énekelve, a sirató asszonyok

+felsivalkodnak utána: «látod vén Opour Kevend, ilyen hős fiad volt

+neked: ilyen daliát vesztettél el örökre.» S aztán rákezdik a

+sirást és jajgatást! Hát ez az ő dolguk. Könyekkel asszonyok

+siratnak. Maga a rhabonbán ott ül a ravatal fejénél a csupasz

+földön, a hogy gyászoló apához illik: könyökét a szelid oroszlánja

+fejére nyugtatva, s hallgatja, hogy a hegedősök mit énekelnek?</p>

+<p>«A gólyahir-havában még három fiad volt, rhabonbán, délczeg

+leventék: az ökör-nyál havában már egyedül magadban ülsz a csupasz

+földön; kettőt megöltek a zsidók<a name="FNanchor_3" id=

+"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a>, hát

+a harmadik hová lett, mért nincs itt?»</p>

+<p>«Jaj, de magadra maradtál vén rhabonbán Opour Kevend!» ordítják

+utána az asszonyok.</p>

+<p>Ő meg csak hallgat és nézi a halottnak az arczát.</p>

+<p>Lassankint felgyülekeznek a férfiak is, a holt levente

+fegyvertársai, czimborái: azokat az öltözeteket viselik, a miket a

+csaták fegyvertusája legjobban összetépett s jönnek üdvözölni a

+néma vezért. «Tudod, mikor ott harczoltunk együtt a Bucses alatt.

+Nem hajigálsz velünk együtt több kelevézt!»</p>

+<p>A hegedősök vigasztaló verseket dalolnak a túlvilági

+napmezőkről, a hol soha sincs éjszaka, a hol Hadur fiait

+<span class="pagenum"><a name="Page_111" id=

+"Page_111">-111-</a></span> senki sem győzi le, ott majd együtt

+lesznek mind a hősök! Ő már utban van arra a tájra.</p>

+<p>Az asszonyok rásivalkodnak.</p>

+<p>«Örülj, örvendj, vén Opour Kevend, a fiadat majd megtalálod a

+nap mezején.»</p>

+<p>A vitézek sokasága megtölti a nagy halotti csarnokot. A

+hegedősök csatára felhivó dalra ajazzák fel a kobzaikat: «Nem

+juthat el a hős a nap mezejére addig, míg azokon, a kik őt

+megölték, boszut nem álltak a társai.» A sirató asszonyok ordítása

+a dühöngésig fajul. – Opour Kevend ezt is csendesen hallgatja.</p>

+<p>Ez alatt odakünn, a Bálványos-patak szent forrásánál, a hársfák

+dombja alatt roppant vermet ásnak, mintha egész házat akarnának

+bele eltemetni. A mély verem egyik oldalfalához, napkelet felől,

+egy nagy szál fiatal tiszafát ásnak le, annak a hegyében lobog a

+megdicsőült hős kétágú zászlaja az aranynappal. Azután a verem

+három oldalára huszonnégy tölgyfarudat állítanak fel, hegyes

+kopjavéggel. A nyugoti oldala a veremnek meneteles marad, hogy le

+lehessen bele szállni.</p>

+<p>Ez az első nap, a «virrasztó». Nagy bőjt napja. Ezen a napon nem

+eszik senki, sem bort nem iszik; csak sert kap minden ember, s

+ennek a napnak az évfordulóján ezután is mindig össze fognak gyülni

+az elhunyt barátai egy kijelölt «torló»-nál; a kit az irások

+«dusinik»-nak neveznek, az emléktort megülni rengeteg

+serivással.</p>

+<p>A második nap a «halottkövető». Az egész vidékről felgyültek már

+akkorra a tuhudún hit bujdokló hivei: az elzüllött táltosok,

+gyulák, kádárok, horkázok; csupán táltos van együtt huszonnégy,

+hozzá a főtáltos, a ki Bálványosvárban lakik és áldozatokat is tesz

+még.</p>

+<p>A mint az első hajnalsugár kitör a Bucses havas orma mögül,

+megharsan a horkázok kürtfuvása, s a «bú-leányok» éneke rázendül:

+«hajnal van, piros hajnal, aranyos hajnal!» az áldozatdobon hetet

+zubbantanak a készülődőre. – Opour Kevend rhabonbán ekkor áll fel

+ültéből <span class="pagenum"><a name="Page_112" id=

+"Page_112">-112-</a></span> a földről. Itt az ideje a

+«bucsuztatónak». Kivonja görbe kését az öve mellől s megfogja

+baljával a balfelől lelóggó ősz hajfonadékát, azt lenyiszálja tőben

+s aztán odateszi a fia kezébe. Ez a legnagyobb áldozat, a mit

+tuhudún székely adhat, ez a legdrágább apai öröke a halottnak,

+mehet vele a Damasek isten elé.</p>

+<p>A kádárok itt hozzák már a «tokos» lovat. Az elhunyt hős

+kedvencz paripája, fejétől csülkéig fekete selyemmel betakarva,

+felnyergelve, felkantározva. A holt vitézt felemelik fegyvertársai

+a nyeregbe; hozzá kötözik a kengyelhez lábainál fogva, kezét a

+terhelőre csatolt zászlós kopjához erősítik s aztán megindul a

+menet a bucsuztató járásra. A nagy Bálványos-vár kőfalain belől

+egész házsorok vannak. Minden kapu előtt megáll a gyászmenet. Ott

+egy-egy hű barát, jó ismerős lakik. Kájon horkáz, a ki kantárszáron

+vezeti a holt vitéz paripáját, minden kapu előtt megáll, elkiáltja

+a bucsuszót a halott nevében s felszólítja a hős barátját, hogy

+jöjjön a követésére.</p>

+<p>Mindenki gyalog megy utána, csak ő maga ül lóháton: előtte

+viszik a zászlóit, fegyvereit, ivó tülkét, étkező szereit,

+vadászebeit, kedvencz sólyommadarát; és huszonnégy paripáját, utána

+jönnek a gyászoló férfiak hajadonfővel; bevégzi a hosszú

+gyászmenetet az asszonyok sokasága.</p>

+<p>Delelőre hágott a nap, mire vége van a bucsuzó járásnak, mire

+lejut a gyászmenet a szent forráshoz, a hol meg van ásva a nagy

+verem. A forrás fölötti dombon sereglettek össze a hajadon leányok,

+hajaik szétszórva, fejeiken illatos füvekből font koszoruk.</p>

+<p>Mikor a sirverem lejáratához értek: ott megálltak a halottas

+paripával s a kádárok nagy kört csináltak körülötte, ott állt a ló

+előtt a rhabonbán maga: az apa.</p>

+<p>Három kürtrivallás adott jelt, hogy csend legyen, hogy Kájon

+horkáz szavát meg lehessen hallani.</p>

+<p>«Édes atyámfiai, tuhudún véreim! Látjátok, a hős deli levente

+Opour Zsombor íme elköltözik a mi édes anyánk, Föld Isten ölébe:

+onnan majd el is megy Nap Isten országába. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> Itt

+ezen a földön nem látjátok többet. Azért, ha valakinek van rajta

+valami követelése, álljon elő vele; hadd fizethesse meg: ne vigye

+magával semmi adósság terhét a másvilágra!»</p>

+<p>A felszólításra előálltak többen a tömegből. Egyiknek egy

+tulkot, másiknak egy paripát igért a megboldogult; kinek a tollas

+buzogányát, kinek a párduczbőr kaczagányát igérte oda, ha meghal.

+Opour Kevend mindenre azt mondta: «legyen a tied!» – Ottan a

+czimborák megosztoztak rendre az elhunyt fegyverzetén, ivó

+eszközein; a szolgák a marháin: «legyen a tied!» hagyá helybe

+mindenkinek a kivánságát a gyászoló apa.</p>

+<p>– Van-e még valaki, a kinek adósa maradt valamivel hős Opour

+Zsombor? kiálta Kájon horkáz, mikor már nem volt semmi kiosztani

+való.</p>

+<p>– Nekem is adósom! szólalt meg erre egy leányi hang a hajadonok

+sokasága közül.</p>

+<p>– Jöjjön ide, ki az?</p>

+<p>Utat nyitottak készséggel a követelő leány előtt egész a

+halottig s mikor az belépett a nyitott körbe, mindenki ráismert s a

+nevét mormogta:</p>

+<p>– A «Kalandó Iblája».</p>

+<p>A bálványosi főtáltos leánya.</p>

+<p>– Hát neked mivel maradt a fiam adósod? kérdé Opour Kevend.</p>

+<p>– Ő vele magával. Felelt rá a leány. Itt van nálam a balitája:

+azt igérte, enyim fog lenni, mind ezen a világon, mind a

+másvilágon.</p>

+<p>Gyönyörű szép leány volt, halavány orczája ragyogott, mint a

+hold, szögfekete haja végig omlott sugár termetén. Milyen nagy kár

+érte!</p>

+<p>– Mit kivánsz szegény leány? szólt reszketeg hangon a rhabonbán,

+megsimogatva nehéz kezével a leányzó fejét.</p>

+<p>– Az adósságomat. A mit nekem igért. Hogy vigyen el magával.

+<span class="pagenum"><a name="Page_114" id=

+"Page_114">-114-</a></span></p>

+<p>– Hosszú lesz az útja!</p>

+<p>– Nekem se lesz hosszabb.</p>

+<p>– A másvilágig tart.</p>

+<p>– Az én szerelmem is.</p>

+<p>– Kérdezd ősz apádat: hát ő elereszt-e?</p>

+<p>Kalandó főtáltos elfordítá arczát s félretartott fejjel azt

+mondá:</p>

+<p>– Menj vele.</p>

+<p>Ekkor a hajadon odaborult Opour lábaihoz s azt mondá:</p>

+<p>– Add rám áldásodat!</p>

+<p>Opour Kevend levette saját fejéről azt az arany abroncsot, a mi

+azt körülövezte s a leány fejére tette. Aztán a horkáz korsójából

+olajat töltött annak hajára.</p>

+<p>– Vidd el az áldásom. Légy hű társa néki. Az istenek előtt légy

+bizonysága, hogy milyen igaz, milyen hűséges volt. Ne hagyd

+szűkölködni. Vedd a kösöntyüket, meg ezt az iszák aranypénzt, a

+másvilágon is tudják meg, hogy úr volt és vezér volt.</p>

+<p>Azzal a két apa felsegíté a leányt a paripa hátára a holt

+vőlegény mögé. A szép Ibla átölelte Zsombor vállát a két fehér

+karjával s a fülébe sugott. Édes szók lehettek.</p>

+<p>A leányok kara odafenn a dombon rázendíté a menyegzői dalt.

+Milyen szomorú volt annak a zengése!</p>

+<div class="poem">

+<div class="stanza"><span class="i0">«Ezt ölelem!<br /></span>

+<span class="i0">Ezt csókolom!<br /></span> <span class="i0">Adjon

+Isten lassú esőt:<br /></span> <span class="i0">Mossa össze mind a

+kettőt!»<br /></span></div>

+</div>

+<p>Ez alatt a két horkáz levezette a paripát a rajta ülő holt

+hőssel és menyasszonyával a sírterembe s ott a mént erősen

+hozzákötötték a fölállított zászlós szálfához, míg a táltosok a

+többi paripákat fékezték a huszonnégy kopjás rúdhoz. Oda vitték le

+a hős fegyvereit, ivószereit, arany csákányát, egy cserépvedret,

+tele mindenféle pénzekkel, egy hordót, tele borral, kutyáit,

+solymait: ezeket leölték, úgy rakták le mellé a sirba. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p>

+<p>Ekkor feljöttek a horkázok a sirból s arra aztán a leányok

+rohantak oda, fejeikről letépett koszorukat s diófaágakat szórva a

+vőlegényre és menyasszonyra: míg úgy megtelt koszorukkal, zöld

+falevéllel a sir, hogy csak az ülő alakok, meg a paripa feje

+látszottak ki abból.</p>

+<p>Ekkor a tárogató recsegő rivallatára előlépett száz harczos

+ijász. Ugyanazok a férfiak, a kik Zsombort e világi harczaiban

+követni szokták. Mindegyik egy nyilat vont ki puzdrájából s azt

+tegzére fektette. A tárogató második rivallására aztán egyszerre

+valamennyi mind belelőtte a nyilát a sirba. Csak egy rövid sikoltás

+hangzott. A menyasszony ott volt már a vőlegényével együtt a nap

+mezején: az isteneknek tetszik az, ha mentül több sebbel megrakva

+érkeznek oda a dicsőültek.</p>

+<p>Kalandó, a főtáltos, a sikoltás után hosszú dárdáját a paripa

+szügyébe döfte s egyszerre valamennyi táltos leszurta a féken

+tartott paripákat a sir körül, hogy azoknak a vére odaomlott minden

+oldalról a sirba, a mit aztán a férfiak elkezdtek hantokkal

+betemetni.</p>

+<p>– No hát most mi sirassuk el a halottat, a hogy férfiak szoktak

+sirni! kiáltá Opour Kevend s görbe kése hegyével elébb a két

+vállán, azután a mellén, végre az arczán és homlokán hasított

+sebeket s úgy sirt – vércseppeket – hét vérző sebén át. Valamennyi

+férfi mind követte a példáját s az volt aztán az ordítás, a mi

+ekkor támadt, az volt a sirás, a mi erre megindult; vér omlott

+minden arczról; az anyák odavitték kis fiaikat, hogy a férfiak

+azoknak a homlokához törüljék véres késeiket. Igy szoktak sirni az

+ősmagyarok drága halott felett: saját vérük hullásával, aztán az

+ellenségével.</p>

+<p>Valamennyi kürt, tárogató, síp, repedésig rivalgott e szertartás

+közben, a melyhez a rémült asszonysereg sikoltása vegyült; a vért

+szagolt oroszlán üvöltött dühében, nyolcz férfi alig birta féken

+tartani, hogy a vérző hullákra ne rohanjon.</p>

+<p>A rögök egyre magasabbra emelkedtek a lován ülő hős <span class=

+"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> és

+ölelő kedvese körül; már csak a fejeik látszottak ki: a szárnyas

+sisak, az aranypártás fő: azok is eltüntek. Csak a magasra emelt

+kelevéz áll még ki a sirból, mit a hős keze tart. Az is föld alá

+vész. Végre csak egy nagy kerek domb áll ott, a minek ormán egy

+zászlót lobogtat a szél: az a sirba ásott szál fának a csucsa.</p>

+<p>Ez alatt a táltosok a megáldozott lovakat szétdarabolták, s

+megannyi máglyarakás mellett parázson sütötték. A sziveiket az

+áldozat-állatoknak a nagy oltárkövön a Had-Isten tisztelétére

+illatos tűzön égették meg, a lófejeket pedig feltüzték a kopjás

+rudakra. Azok ott maradnak s tudatják a késő korral, hogy ott egy

+hős vezér fekszik.</p>

+<p>Mire vége volt a temetésnek, leáldozott a nap: csak a

+máglyatüzek égtek.</p>

+<p>Ekkor kezdődött azután a halotti tor. Két napi bőjt után

+farkaséhséggel nyult minden ember a lakomához; a sült lóhus volt a

+kedvencz étel. Abban csak halotti tor napján lehetett

+duskálkodni.</p>

+<p>Előkerültek a mindenféle igriczesek, csimpolya, timbora hangzott

+a lakoma közben; a férfiak áldomáspoharakat ittak, egymásra

+köszöntve s minden felköszöntőben magasztalva a dicső elhunytat; az

+asszonyok lakoma közben a csontokkal hajigálták egymást, barátság

+jeléül; végre tánczra keltek, a sirhalmot körültánczolták; elébb a

+leányok egyedül, azután a férfiak: asszonynak nem járt ki a táncz.

+Mikor pedig a napválasztó csillag feljött az égre, jelezve az

+éjfélt, akkor következett a halottak táncza.</p>

+<p>Fiatal legények odafeküdtek a nagy sirdombra szerteszéjjel,

+mintha csatában elesett halottak volnának. Azután jöttek a leányok,

+mintha menyasszonyok keresnék a vőlegényeiket a csatamezőn. A ki a

+magáéra talált, kezdte költögetni, életre hivogatni: de az csak nem

+ébredt. Utoljára a leány felemelte a földről az ifjut, a ki

+mozdulatlan maradt, mint egy halott s elkezdett vele körben

+lejteni. A legény úgy tett, mint a halottak szoktak, kiknek a

+tagjai már kővé meredtek; félkarját elnyujtva, fejét hátraszegve,

+<span class="pagenum"><a name="Page_117" id=

+"Page_117">-117-</a></span> szemeit lehunyva, engedte magát tánczba

+ragadtatni, körben forgattatni: dőlt, a merre ejtették, előre vagy

+hátra, a zene szólt hozzá kisérteties zsongással. Ez jelezte tán a

+halott vőlegénynyel eltemetett mátka menyegzői tánczát? Rémség volt

+azt nézni! A tánczoló leányok arcza is rémületet játszott.</p>

+<p>Végét szakította a táncznak a torna. E nélkül sem végződhetik

+gyásztor a tuhudúnoknál. A hol annyi pezsdülő vér ül együtt a

+lakománál, hamar kész ottan a dulakodás. Előbb csak birkozáson

+kezdődik, derék betörésen; aztán ökölre megy; utóbb kézbe kerül a

+fokos, buzogány is; leghívebb czimborák csupa legénykedésből

+halálos tusára kérkedik ki egymást: nem is választja el őket senki,

+ez a régi szokás! Hadd vitézkedjenek. Reggelre azután kilencz

+halott maradt a gyásztor mezején, a kik ezt az áldomást

+választották az utolsónak. Azokat mind szépen odafektetik körbe a

+nagy sirhalomra s még egy réteg földet hordanak föléjük. Azzal is

+magasabb lesz a Zsombor vitéz dombja. Együtt lesznek vele a

+leghívebb vitéz czimborái, a kik ugyan siettek egyszerre megérkezni

+a vezérükkel és menyasszonyával együtt a felséges virányú

+napmezejére.</p>

+<hr class="tb" />

+<p>De kár, hogy bölcs törvényhozóink keményen eltilták ezt a

+dicsőséges halotti gyásztor-tartást.</p>

+<h2>A SZENT ANNA TAVÁNÁL.</h2>

+<p>Soha jobb helyet ki nem találhattak volna maguknak,

+boldogságukkal elrejtőzni a fiatal szeretők, mint a «Halál országa»

+közepett fekvő kicsi várat. Azt az egész vidéket, belefoglalván a

+«pokol tornáczát» is, ezzel a névvel tisztelték meg a régi

+székelyek.</p>

+<p>Még most is olyan vidék az, hogy naphosszant járhatunk

+<span class="pagenum"><a name="Page_118" id=

+"Page_118">-118-</a></span> benne, nyaktörő utakon, a nélkül, hogy

+csak egy kunyhóra is bukkannánk valahol.</p>

+<p>Tusnádtól indulva, két meredek bércz között visz fel a goromba

+kövekkel behányt, tengelytörő út, a meredek Csomágon át; alant a

+mélységben tombolva zúg a hegyi patak, csak a hangját halljuk, a

+sűrű bozót összenőtt fölötte. Ezeknek az őserdőknek a földje tán a

+világteremtés óta nem látta a napot, olyan sűrűn takarja azt a

+ráboruló fenyves erdők éjszakája. Hanem, a hol a vihar csapást tört

+az erdőn át, halomra döntögetve a gyökereikből kifacsart fákat, ott

+meg egyszerre olyan tündérvilági növényzet támadt elő, a minek

+virányához nem foghatók a fejedelmi üvegházak kertjei: a

+«rigópohár», a «szépasszony papucsa», a «pillangó fészek», a

+«madártermő» (diák nevén Orchis, Cypripedium, Epipactis, Ophris)

+itt tartják rejtett otthonukat, a hol senki le nem tépi őket.

+Egy-egy megnyiló völgyoldalban egész falkája legelész a dámvadaknak

+a verőfényes pázsiton. Ember közeledtére felkerekednek, a meredek

+hegyszakadék felé futnak. A vihar valamikor egy óriási szálfát

+döntött keresztül e mély hegyvágányon, a mi a sudarával az egyik, a

+tövével a másik parton fekszik. Az egész dámvad-falka ezen a

+természetrakta hidon iramlik keresztül a tulsó hegyoldal

+rengetegeibe.</p>

+<p>Egyszer aztán elmarad az erdő s négyezer lábnyi magasban egy

+sík, messze terjedő lapály állja el az utat, a minek láttára még a

+paripák is horkolni kezdenek, mikor a szélét elérik. Lábaik alatt

+döng a talaj.</p>

+<p>Ez a halál országa valóban. (A mostani neve «Mohos», népies

+elnevezéssel «Kokojszás».) Az ember teste végigborzad, mikor azt a

+tájt először meglátja. Soha ezt a nagy bozótot kigyón, békán,

+vidrán, repülő madáron kívül más élő lény be nem járta. Sással,

+szittyóval benőtt zsombikok, mintha ezernyi sirhalom volna egy

+rakáson, rőt szinű bozót, verhenyeges növénygubancz, a miknek a

+neveit sem ismeri az ember, köztük egy-egy nyomorék luczfenyő,

+<span class="pagenum"><a name="Page_119" id=

+"Page_119">-119-</a></span> egy göcsörtös árva-nyirfa, aztán megint

+haragos-zöld növénycsoportok, roppant zsurlók, páfránok, a miken a

+boszorkányliszt terem, bársonynak látszó halmok, kövér mohából, a

+mi virágzik, körüle emberfő nagyságú pöfeteg gombák tolakodnak elő,

+a mik lángot, füstöt vetnek, ha valaki rájuk üt bottal. S azon az

+elijesztő páston alól az ismeretlen mélység. A ki ebbe a süppedő

+ingoványba beletéved, ember, bölény vagy medve, az soha sem jön ki

+belőle többé. Mikor már észreveszi, hogy süpped alatta a sömlyék,

+már akkor késő a menekülés. Nincs mibe kapaszkodnia, minden süpped,

+oszlik alatta, körülötte, az uszás nem segít, a fű, a bozót, a moha

+összezáródik az elmerülő feje fölött.</p>

+<p>Ennek a halálos vidéknek még a tájára sem merik hajtani a

+marháikat a pásztorok. Mikor aztán a «Mohost» körülkerülve, a

+hegytetőre felkapaszkodunk s onnan tekintünk rá vissza, akkor meg

+már egy csábítóan varázsló tündérország áll előttünk. A mohos

+lapály száz meg száz gömbölyű tengerszemmel van behintve, olyanok

+azok, mintha ablakai volnának egy földalatti világnak, valamennyi

+beszegve a vizi tök fehér tulipánjaival és széles leveleivel. Mikor

+az alkonynap visszatükröződik rajtok, olyan, mintha arany tányérok

+volnának zöld abroszra rakva.</p>

+<p>Innen egy mély völgy-üstbe szállunk alá, folyvást őserdők között

+s a mint egyszer megnyilik a rengeteg, ott áll előttünk a

+Szent-Anna tava. Szent tó az ős magyar pogány elődöknek épen úgy,

+mint a keresztyén ivadékoknak. Itt tartották áldozásaikat

+ős-időkben, ide jártak el bucsura később.</p>

+<p>Magát az erős férfit is megragadja az az isteni csendje e

+völgynek, a melynek fenekét az egyetlen tengerszem foglalja el; oly

+síma, mint egy ércztükör; körülötte óriási hegyhátak, toronymagas

+bükkfákkal benőve, csak a partját a tónak koszoruzzák nyulánk

+fenyőszálak, mintegy keretbe foglalva az egészet. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p>

+<p>A parton roppant fehér kövek hevernek, meg egy düledező épület

+romja. Amazok a tuhudúnok oltárai lehettek, emez a Szent Anna

+kápolnája volt. Isten imádására szentelt kövek. Most már

+szétdöntögetve hevernek; hanem azért valamit most is érez, a ki e

+helyre lép: a mi nem ebből a világból való érzés. Az embert úgy

+készti valami arra, hogy sirjon: ki tudná miért!</p>

+<p>Fenn azon a hegytetőn áll Rapsonnénak az a kis Tiburcz vára, a

+hová a szeretők beköltöztek; a nagy bükkfáktól még a tetejét sem

+látni a várnak. Innen épen olyan közel esik a pokol tornácza, mint

+a Szent Anna tava.</p>

+<p>Szép derült napokon gyakran lehozta Imolát ehhez a tóhoz

+Szilamér; aztán egy tutajon végig sikamlottak a tó tükre felett.

+Talán akkor érezték magukat legboldogabbaknak.</p>

+<p>– Tudod-e, hogy én akkor szerettelek meg, mikor a tanácsdombon

+elmondtad azt a regét a Szent Anna taváról?</p>

+<p>– Tudod-e, hogy azt a száldokfalevelet, a mit akkor eldobtál, én

+most is a keblemen viselem?</p>

+<p>– Milyen jó volna nekünk örökké itten laknunk!</p>

+<p>… Pedig hát a házasélet nem csupán édelgésből áll. Különösen

+erre az ifjú párra nézve nem.</p>

+<p>Mert nem kell ám azt hinni, hogy hajdanában olyan könnyű volt

+nagy úrnak, kastélyos uraságnak lenni.</p>

+<p>Szilamérék Rapsonné várában nem kaptak egyebet, mint jó erős

+falakat, minden egyébről maguknak kellett gondoskodni. Az első

+szükségekre ugyan elhozták magukkal a mit lehetett, a

+legmulhatatlanabbakat, Bálványos-várból, hanem oda vissza nem

+lehetett küldözgetni, hogy meg ne tudják a bálványosi cselédek,

+hová rejtőztek el a boldog emberek? Ezt a titkot nem árulják el

+senkinek.</p>

+<p>Odahaza, az anyja várában, Imolának csupa kényelem volt a dolga.

+Az anyjának nagy gazdasága volt s a háromszéki róna már akkor egy

+kis paradicsom volt, a hol <span class="pagenum"><a name="Page_121"

+id="Page_121">-121-</a></span> minden megtermett bőséggel; hanem

+itt a Szent Anna tó körül nincs egyéb, mint vadon; rengeteg,

+csalit, ligetek, bozótok. Soha ebbe a földbe egy kapát bele nem

+vágtak, nem hogy ekével hasogatták volna fel; a pásztorok

+legfeljebb csordát, nyájat, kondát legeltetnek itten, de a

+szántóvető mesterséget ugyan nem ismerik. Itt mutatta meg a fiatal

+menyecske, hogy milyen a jó gazdasszony?</p>

+<p>Mert ez ám az igazi szeretet! Megelégedve lenni a szűkölködés

+közepett s elfeledtetni magával és azzal, a kit szeret, hogy itt

+szűkölködés van. Nincs! Megkerül minden.</p>

+<p>Szilamér maga is jó, gondos családfő tudott lenni, eljárt az

+erdőkre s mindennap meghozta a háztartáshoz való dámszarvast vagy

+vadkant; azt azután az Imola gondja volt, gazdasszonyi tudományal

+télire elkészíteni; volt dolga a füstölő kéménynek. Ellenben a

+sajt-készítéshez is értett, fenyőhéj kászuba, gödölye bőrébe

+tömette a turót, a mit a birkanyáj adott. Aztán szerteszét

+bekalandozta a csalitokat, kikérdezve minden fát és füvet: nem

+bizta-e rá valami áldását az Isten. Találni biz olyant eleget, csak

+érteni kell a titkát. Az erdélyi hegylapályokon most is megterem

+még a baraboly, a pityóka elődje, csakhogy annál sokszorta jobbizű,

+azzal zsákokat töltöttek. Harmatkását, vad haricskát termett a maga

+jószántából a Mohos partja, annak a szedését is csak asszonyok

+értik, pedig drága jó eledel készül abból: haricskapuliszka sűrű

+bivalytejjel, Szilamérnak ez volt kedvencz eledele. A hozzávaló

+hántó malmot elkészíteni aztán megint az ő kötelessége volt, nem is

+volna székely, a ki még egy malmot se birna magától megfaragni. Már

+Szent Gellért püspök is magasztalóan szól a magyar gazdasszonyok

+daráló malmairól, a miket egy leánycseléd képes elhajtani s még

+dalol is hozzá egész éjjel. Imola azt is felfedezte, hogy a fákra

+felfutó «dinka» indáin liszttermő kobakok lógnak, a miknek a bele

+megsütve, olyan mint a kenyér, <span class="pagenum"><a name=

+"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> tönkölyt és alakórt pedig

+a patakok mentében lehet szedni s az is jó lesz kenyérnek,

+abraknak. A nagy odvas fákból felgyüjtötte a lépes vadmézet s

+áfonya levével drágalátos italt szürt abból férjének, a mit

+elrakatott kőmedenczékbe. Kedvetlen napokon, ha az eső szakadt,

+Szilamér végezte az elejtett vadak bőreivel a szűcs és timármunkát,

+Imola pedig neki állította cselédjeit a gyapjufonásnak, ő maga meg

+az osztovátához látott; volt dolga a szövőszéknek! De végszámra is

+készült a sok finom gyapju-szövöttes. Kendernek, vagy lennek itten

+híre sem volt: csak az erdei vadselyem (krepin) adott annyi

+növénygyapjut, hogy abból Imola saját magának inget fonhatott,

+szőhetett, az is volt már neki kettő, egész dicsekedés volt a

+dolga.</p>

+<p>Estenden azután, mikor jól kifáradtan lepihentek a kandalló elé

+a kerevetre (az is drága jó pamlag volt, megvetve illatos havasi

+szénából s letakarva gyapju-pokróczokkal, süppedő medvebundával), a

+míg a szolgálók az őzderekat nyárson sütötték, a míg a bográcsban a

+puliszka rotyogott, addig Szilamér levette a falról a héthurú

+timboráját s andalgó dalokat vert rajta, énekelve mellé azokat a

+hajdani ősregéket, a miket már Attila udvaránál hallott a római

+követ, Priscus Rhetor; megszaporította azokat a székely népköltés

+is.</p>

+<p>De szépen el tudták hegedűszó mellett énekelni azt a tüneményes

+regét Csaba királyfiról, ki a nagy népirtó ütközet után, mely a hun

+birodalmat összedöntötte, a mezőn heverő megölt vitézeit csodatevő

+irral (Csabaire) ujra föléleszti, mind lóra ülteti, kinek félkarja

+nincs, kinek meg a lován hiányzik egyik láb, mégis mind elmennek,

+messze haza mennek, távol őshazába. De valahányszor az itt maradt

+székely népet ellenség szorongatja, visszatérnek nagy robajjal,

+kisegítik a veszedelméből. Csupa csontvázak már a vitézek és

+paripáik, mégis visszatérnek, velünk hadakoznak. Nem is a földön

+járnak már, csak a levegő-ég hallja dobogásuk, a mint a patkóik

+tapossák az <span class="pagenum"><a name="Page_123" id=

+"Page_123">-123-</a></span> útat, de mégis eljönnek, a magyart nem

+hagyják. Odafenn az égen, ott a hadak útja, az a fényes tejút, az

+az ő járásuk, Csaba királyfié és vitézeié.</p>

+<p>Úgy tudta ezt énekelni Szilamér, hogy még könyekre is fakasztá

+vele Imolát.</p>

+<p>Az pedig már nagy bűn, meg is vagyon tiltva; a pogány meséket

+hallgatni nem illik keresztyén emberhez. Azért törtek össze a

+királyok és vajdák minden timborát, hegedüt, meg azokat a

+rovásbotokat, a mikre az ilyen bolond mesék fel voltak faragva,

+hogy a nép felejtse el őket. Inkább énekelje azok helyett az olyan

+kegyes verseket: a minő szent Imre királyfi legendája. Azt meg

+azután Imola énekelte el a maga csengő galambturbékolásával

+Szilamérnak; az is gyönyörű dal. Ismeri minden jó keresztyén. «Óh

+mily bámulatos az ifju maga megtartóztatása, ki könyei forrásával

+oltotta el a szerelem lángját, és kebelében hordva a lángot, nem ég

+vala annak hevétől. Mert nagy s csaknem emberi természet fölötti

+dolog a testi ingert elaltatni, a gyönyör követeléseit emberi

+törekvéssel leküzdeni, az emberi nem szokása ellenére élni, a

+házastársak örömeit lenézni, a gyermekekben való gyönyört

+megvetni.» Így magasztaltatik föl a dicső Chartuicius által Imre

+királyfi, a ki ifju nejével úgy él vala, hogy ne a földön a bünösök

+számát, hanem az égben a szentek számát szaporítsa. Ezt pedig azért

+tette szent Imre, mivelhogy a «napsugarakba öltözött asszony»

+(szent Gellért püspök szavai) éjszaka álmában megjelent ellőtte, s

+annak tette ezt a fogadalmat.</p>

+<p>Gyönyörű legenda ez!</p>

+<p>Hanem az ilyen vasfejű pogányon, mint Szilamér, nem fog az ilyen

+szép példa; ő ostoba fővel azt a buta megjegyzést tette rá,

+hogy:</p>

+<p>– Bizony, szerelmes aranyszálam: én jobb szerettem volna, ha a

+«napsugarakba öltözött asszony» inkább Péter királynak jelent volna

+meg az álmában, mikor még herczeg volt; Imrét pedig hagyta volna

+királylyá és hét gyermek <span class="pagenum"><a name="Page_124"

+id="Page_124">-124-</a></span> neveletlen apjává lenni: az lett

+volna jó nekünk szegény magyaroknak.</p>

+<p>Imola jót is huzott neki a tenyerével a hátára kettőt: «Mit

+tudsz te ehhez? Te ostoba, buta tuhudún, az is maradsz teljes

+életetben!» s aztán mérgesen törülte le a ruhája ujjával az

+arczáról a csóknak a nyomát, a mivel Szilamér ki akarta őt

+engesztelni.</p>

+<p>– De hát mondsza csak kedves galambocskám, dévánkodék tovább is

+a pogány férj. Hát szeretnéd te, ha énnekem is megjelenne az

+álmomban a napsugárba öltözött asszony s aztán én belőlen is olyan

+szent lenne, mint Imre királyfiból?</p>

+<p>Erre az orczátlan példázásra már csakugyan nem volt Imolának más

+felelése, mint hogy hátat fordítson Szilamérnak: «eredj, haragszom

+rád.»</p>

+<p>Nem is engedte neki magát egész este többet megcsókolni.</p>

+<p>Hanem a mint aztán az egész ház lepihentével ők is alunni

+mentek, Imola vigyázott magára, hogy el ne aludjék, mint Szilamér.

+S mikor aztán a férj álmában feléje nyujtá a kezét, a nő úgy

+ejtette szerét, hogy a saját öt ujját annak az öt ujjával imára

+kulcsolta s aztán így fohászkodott fel: «Óh te tiszta égi szent

+szűz, boldogságos isten-anya! nem kérek én tőled sokat: csak azért

+imádlak, sziveld meg kérésem: – hogy a mikor mi aluszunk, – aludjál

+te is…»</p>

+<p>S bizony meg lett hallgatva a buzgó felfohászkodása, mert rövid

+időn olyan állapot következett el a fiatal asszonykára, a mi

+köztudomás szerint be szokott következni, ha az asszony véletlenül

+akkor talál ásítani, mikor a férje is ásít. Ilyenkor, azt mondják,

+hogy egy csillag esik le az égből s lélek lesz belőle, az keresi a

+helyét, a mit elfoglaljon.</p>

+<p>Az asszonyt ilyenkor megszállja a szeszély és rigolya: durczás,

+haragos lesz; minden órában más a kivánsága s senki azt neki a

+kedvére be nem tölti; van vele mit szenvedni <span class=

+"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> az

+urának: annak de csak egy jó neve sincs előtte; ha látja, űzi,

+hajtja maga elől, ha meg nem látja, azon sir, hogy már elhagyta.

+Szilamérnak volt egy vén dajkája, Gidula nénő, a ki soha el nem

+maradt tőle; javas-asszony is volt, ez már ismerte e tárgyban a

+dörgést s megnyugtatá Szilamért, hogy csak hagyjon mindent úgy, a

+hogy esik: ez annak a rendi.</p>

+<p>Egyszer az asszonynak az jutott eszébe, hogy semmi sem olyan jó

+eledel a világon, mint a macskaméz, a mi a vadcseresnyefákból

+kicsurog: nosza minden kezeslábas fusson az erdőkre, macskamézet

+szedni.</p>

+<p>– Csak te hagyd neki azt a macskamézet enni, dünnyögé Gidula

+nénő.</p>

+<p>Természetes, hogy mind rossz volt, a mit a cselédek hoztak,

+aztán maga vette a nyakába a nagy erdőt Imola. Nem fél ő a

+vadaktól: volt kelevéze, tudott vele bánni; a vérebei is kisérték;

+egész nap barangolt ember nem járta szörnyű vidékeken; mikor

+estenden hazakerült, olyan volt, mint a kit a sasok téptek meg.</p>

+<p>– Csak te hagyd őt szaladgálni, monda Gidula nénő: ő tudja, hogy

+mit keres.</p>

+<p>Egyszer aztán hozott haza a barangolásából Imola egy

+gyönyörüséges ritka szép virágot, a milyenre kevés ember bukkant

+valaha; mert ez csak meleg vízforrás körül terem meg, sóstalajú

+tőzeg földben. Pedig gyönyörű szép; akkora, mint egy nagy tulipán,

+de a szirmai gömbölyüek, s a kelyhe mélyén a porhon fészek olyan,

+mint egy aranybojt, vagy egy máktok, a szirmok kívül aranysárgák,

+belül rózsaszínüek és olyan szivósak, kemények, mint a bőr. Hanem

+egy hibája van ennek a szép virágnak: a visszás illata; ez valami

+olyan émelyítő, undorító, fejkábító, hogy mikor az ember

+leszakította azt a csodaritkaságú szép virágot, rövid idő mulva

+kénytelen eldobni, annyira nem állhatja ki a szagát. (Valami

+nenufár lesz az.)</p>

+<p>De meg is hült a vér Gidula nénőben, mikor ezt a virágot

+<span class="pagenum"><a name="Page_126" id=

+"Page_126">-126-</a></span> meglátta az Imola süvege mellett, a

+mint az a kandallós terembe belépett, a vizes haraszttól egész

+csatakosan.</p>

+<p>– Jaj, te aranyos bálványom! hogy jutottál e «világzárhoz».</p>

+<p>Imola azt hitte, hogy Gidula, mint aféle agg-lant, csak

+kényeskedve selypíté el a szót, «virágszál»-t akar mondani.</p>

+<p>– No hát a hol a virágszál terem. Magam szakítottam.</p>

+<p>– De azt rosszul tetted! Dobd a kandallóba mindjárt, hadd égjen

+el.</p>

+<p>– De már minek dobnám?</p>

+<p>– Azért, mert fertelmes a büze: halálélesztő az, kivált az olyan

+asszonynak, mint te.</p>

+<p>– Ah dehogy rossz illat! Drágalátos fűszerszám a szaga, monda

+Imola, levéve a süvege mellől a virágot s egész gyönyörrel szítta

+be az illatot, a mitől rendes érzékű ember kékre-zöldre vált

+volna.</p>

+<p>– De már azt nem hagyom, hogy még meg is szagold: én a tűzbe

+dobom! sikoltoza Gidula nenő s azt hitte, hogy majd erővel elveheti

+az asszonykájától; de megjárta vele; mert az felkapta a két

+karjánál fogva s úgy kidobta a szobából, hogy a lába sem érte a

+földet. Jaj csak ne emelgess! kiabált Gidula, még akkor sem magát

+féltve: nem szabad neked ilyen nehéz testet emelgetni. De már akkor

+ki is volt dobva a nehéz test.</p>

+<p>Imola aztán dult-fult! Keresett valami edényt, megtalálta a

+férje ivó-kupáját, abba vizet töltött, beletette a virágot, kitette

+az asztal közepére s aztán várt, asszonyi ravaszsággal, hogy mikor

+jön meg az ura? vajjon az is rossz illatunak fogja-e találni az ő

+virágát?</p>

+<p>Nem soká váratott magára Szilamér. Ma császár madarakat

+lövöldözni járt, a mi különben gyermekeknek való mulatság; mert

+Imola olyant kivánt ma reggel.</p>

+<p>A mint belépett a házba, mint a mesebeli sárkány az emberbüzre:

+elkezdett szimatolni: micsoda szag van itt? Valami virágot hoztak

+ide. <span class="pagenum"><a name="Page_127" id=

+"Page_127">-127-</a></span></p>

+<p>– Az ám. Én hoztam azt, csevegé Imola, s álnok tettetéssel jó

+kedvet mosolygott, s kapta a virágját a kupával együtt, odavitte

+Szilamérhoz; a térdére ült vele, s nyájas beczézéssel hizelkedék

+neki, «nézd csak, de szép virág; úgy-e bár édesem? Ugy-e bár

+kedvesem? Milyen drágalátos jó illatja vagyon! Szagold csak meg

+szépen.»</p>

+<p>Szilamér bölcs férfiú volt: tudta, hogy ha azt mondja, hogy ez a

+virág büdös, a fejéhez vágják; de mégis megtartják. A kert felől

+került.</p>

+<p>– Nagyon szép galambom: az illata is valami hatalmas; de hát

+tudod-e te, hogy ez a hires nevezetes bűbájos világzár?</p>

+<p>– Hát te is selypítesz? Mért mondod «világzár», a helyett

+«virágszál?»</p>

+<p>– Mert ennek az a neve: bezárja ezt a világot. Majd elmondom

+neked, hogy miért hívják annak? A mi vallásunkban van egy nagy

+szertartás; ritkán veszik elő, akkor se jó kedvből; úgy hívják,

+hogy «elrejtőzés.» Mikor az ősmagyarokat valami nagy veszedelem

+éri, mikor nehéz kétségek között vannak, s nincs a ki tanácsot

+adjon, a sok rossz közül melyiket válaszszák? merrefelé induljanak?

+hát olyankor követet küldenek a más világra, Hadurhoz, a Damasek

+istenhez: annak a tanácsáért. Rendesen egy tiszta, szeplőtelen

+szüzet választanak ki a szertartásra, a kinek fekete hajának kell

+lenni és kék szemének. De rendkívüli, igen nagy bajokban magának a

+főrhabonbánnak kell az elrejtőzésre magát feláldozni. Ilyenkor

+három napi bőjt után a másvilági követet, a szüzet vagy a

+rhabonbánt, megfürösztik a világzár gyökeréből főtt lugban, azután

+a tenyereit, a halántékait bekenik ennek a magvából készült irral;

+a mitől az elalszik. És akkor ezt a virágot odateszik a nyitott

+szájába: s azzal be van zárva előtte ez a világ. Csak a más világra

+mehet át a lelke. Ekkor aztán az elrejtőzöttet minden dob és

+tárogató zenebonája mellett (egy sem kelti őt fel) kiviszik a

+temetőbe. Vár reá egy bedeszkázott sír. Abba eltemetik, pázsitot

+<span class="pagenum"><a name="Page_128" id=

+"Page_128">-128-</a></span> raknak rá. Hét napig ott hagyják.

+Hetednap alkonyán aztán felbontják a sírt, kihozzák az

+elrejtőzöttet: kiveszik a szájából a világzár virágot, s akkor

+aztán addig dörzsölik hideg vizzel, míg újra visszatér e világra, s

+elmondja, hogy mi tanácsot hozott a nap mezejéről, a másvilágról.

+Azért ennek a virágnak a neve «világzár», angyalom.</p>

+<p>Imolának egész teste összeborsózott a rémülettől; fogta a

+virágot, belehajította a kandalló tüzébe; «óh mi szörnyű illat!»

+rebegé borzongva s erővel tuszkolta ki onnan a férjét: «menj innen!

+ne szagold!» minden ajtót, ablakot kinyitott, hadd járja át a

+termet a szél; maga meg nekiállt, felgyürközve, egy szalmacsutakkal

+s elkezdte surolni hamuval azt az ezüst-kupát, a miben az a virág

+állt: «mégis érzik rajta!» De soha sem is tette azt fel többé az

+asztalra, nehogy Szilamér igyék belőle.</p>

+<p>Ettől fogva aztán nagyon csendesen viselte magát Imola, annyira

+nagyon csendesen, hogy végre Szilamér szólította meg érte.</p>

+<p>– Min mélázol olyan nagyon, édes napvilágom? Megőszülök, ha

+ilyen szomorúnak látlak.</p>

+<p>– Azért bizony ne őszülj meg. Az nyomja a lelkemet, hogy olyan

+régen nem gyónhattam meg a bűneimet.</p>

+<p>– Hát vannak te neked bűneid?</p>

+<p>– Halálos bűneim. Az, hogy téged szeretlek.</p>

+<p>– Hisz abból élet lesz, nem halál.</p>

+<p>– Ne petyegj! Ehhez is nektek tuhudúnoknak nincsen eszetek. Ha

+az ember elmondhatja azt, a mi nyomja a lelkét s aztán vezeklést

+tart érte: akkor egész megújul a lelke utána.</p>

+<p>– Hogy ne tudnám én azt? Nálunk is szokás az. Sokszor hallottam

+az apámtól; mikor éjszaka rossz álmai voltak: valamelyik a meghalt

+feleségei közül megjelent neki s szemére hányt bizonyosan olyan

+dolgokat, a mikre nem szeretett visszaemlékezni; ilyenkor az apám

+egész nap bőjtöt tartott. Este pedig kiment a mezőre, vágott egy

+<span class="pagenum"><a name="Page_129" id=

+"Page_129">-129-</a></span> kőrisfavesszőt, s aztán azt az

+ürgelyukba bedugta, aztán rátartotta a lyukra a fülét, ha hallott

+valami neszt, akkor aztán a két tenyerét a szája köré téve,

+elmondta az ürgelyukba azt, a mi szivét terhelé; s aztán végre egy

+czövekkel bezárta azt a lyukat, s akkor aztán egészen helyreállt a

+kedve.</p>

+<p>Huh be megharagudott ezért Imola, hogy meg-megtépászta, két

+marokra fogva, Szilamérnak a pogány üstökeit s még egy szelid

+pofont is adott neki hozzá.</p>

+<p>Szilamér egész szeliden kérdezé, hogy «de hát már most én ezt

+mivel érdemlettem légyen?»</p>

+<p>– Óh te vasfejű tuhudún! Hát te a mi gyónási szentségünket a ti

+ostoba ürgelyukba kiabálástokhoz hímezed, hajazod.</p>

+<p>– Hiszen, lelkecském, az nálunk épen olyan szentség és igen

+komoly dolog. A tuhudún azon az eleven lyukon át egyenesen a

+föld-istennek mondja el a lelke terhét, s aztán szépen kéri, hogy

+ne bocsássa hozzá éjszaka a halottait, a kiket valaha megbántott.

+Ha mi az isteneinkhez könyörgünk, az nem csufolódás. Azok is

+rettenetesek, ha megharagusznak. Mikor a nap aszuvá perzseli a

+mezőket, s az ég nem ád esőt és harmatot, mikor a vén Nemere

+megindul, végigsöpörni jégfuvallatával az egész Székelyországot;

+mikor a vízisten elönti a vidéket árjával; hát mikor a föld-isten

+megrázkódik alattunk elbusultában, várak és templomok csak úgy

+dőlnek romba. Erös istenek ők: nem tűrik a megbántást.</p>

+<p>Imola átlátta, hogy ok nélkül haragudott: Szilamér nem akart ő

+vele gunyolódni; aztán kiengesztelte szépen s ő is megmagyarázta

+neki érthetően.</p>

+<p>– Látod, az mi nálunk nem úgy van. Nekünk az egyházi embernek

+kell meggyónnunk a lelkünk terheit, ő oldhat fel azok alól, a ki az

+Isten embere.</p>

+<p>– No az is nagyon jól van. Azt biz’ az apám is helyesebben tette

+volna, ha a Kájon horkáznak sugta volna meg a titkát s az adta

+volna tovább az «élő lyukon» át a <span class="pagenum"><a name=

+"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> föld-istennek; de hát

+bizonyosan félt tőle, hogy a horkáz másnak is elfecsegi majd a

+titkát.</p>

+<p>– De ám a keresztyéneknél a gyónástitok szentség: magyarázá

+Imola. Az egyház embere esküt tesz rá, hogy a meggyónt titkot

+senkinek, az Istenen kívül, el nem mondja.</p>

+<p>– No ez már nagyon helyes. Hát akkor mondok én valamit. Tudok én

+itt a hegyek között egy körülkerített házat, a miben harang is van;

+a harangszó vezetett rá. Abban csupa merő keresztyén horkázok

+tanyáznak.</p>

+<p>Imolának már cselekvésre állt a tenyere; de csak meggondolta a

+dolgot, hogy hiszen Szilamér nem rosszakaratból nevezi a papot

+horkáznak: nála ez tisztesség.</p>

+<p>– Hát én azt gondoltam, hogy azokból elhozok neked ide majd

+egyet. Aztán annak a fülébe megsughatod majd minden bűnödet; igaz

+ugyan, hogy nem fogja megérteni, mert csak oláhul tud; hanem hiszen

+hát az ürge is…</p>

+<p>De nem mondta tovább: inkább sietett megcsókolni azt a hirtelen

+tenyeret, a mi ugyan a képének volt szánva ezért az otromba

+hasonlatosságért.</p>

+<p>– Dehogy hozod nekem ide a bucsesdi monostorból a barátot: hisz

+azok görög papok.</p>

+<p>– Hát azok nem jók?</p>

+<p>– Jók a görök hitüeknek; de én római hitű vagyok.</p>

+<p>– Ahá! Értem.</p>

+<p>– Érted a varasgyékot! mérgelődék (nagy méltán) Imola, s a két

+öklével ütögette Szilamér vállait, természetesen az ölében ülve –

+az istentelennek. Azért nem kell nekem az oláh barát, mert a görög

+hitüeknél nincsen gyónás.</p>

+<p>– Napról-napra jobban beletanulok. De hát te nem mehetsz innen

+sehova, tudod már miért; papot, olyant, a milyen neked kéne,

+közelben nem találsz. De megállj csak! Utczú né! Találok én ki

+neked mindjárt valamit. Itt van a taplós ember!</p>

+<p>– Taplós ember? hát ez miféle csoda? <span class=

+"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p>

+<p>– Jaj! De nevess hát egy kicsit, mert tréfás dolog ez. Aztán

+nagy feneket kell neki kerítenem. Tudod, hogy közelget már a tél, s

+ilyenkor vannak a népeknek mindenféle ünnepeik. Nálunk van télen a

+«hóbába» ünnep. A mint az első hó leesik, abból a sihederek rögtön

+készítenek minden ház udvarán emberi alakokat, a várakban egész

+óriásokat; csinálnak nekik szemet, szájat, orrot, s azokat azután

+körültánczolják, ezt a nótát énekelve: «Hó-bába-hó-bába! Se keze,

+se lába. Mégis ide szálla. Elolvad magába. Adj ki most minden

+hideget: meleg legyen nyárba!» Hát én úgy tudom, hogy a

+keresztyéneknek is van ilyenkor valami ünnepjük: valami jászollal

+van dolguk…</p>

+<p>– … A Karácson az; a Jézus születése.</p>

+<p>– Én csak onnan tudom, hogy a cselédségünk között vannak többen

+keresztyének, a kik azt az ünnepet készülnek megülni.</p>

+<p>– S te ezt nem ellenzed?</p>

+<p>– De már miért ellenezném? engemet nem bántanak vele. Csak hadd

+ünnepeljenek. Annál jobb, mentül több istenünk van, a ki hozzánk

+hajlik. Hát ezeknek az ünnepükhöz kellene az a taplós ember.</p>

+<p>– Micsoda taplós ember?</p>

+<p>– Hát én nem tudom. Én úgy találtam a vadonban, egy puszta kopár

+szikladüledék közt, egy barlangban. A barlang elé volt feltűzve egy

+fakereszt; ő az előtt térdelt és egy hosszú fűzért forgatott a

+kezében, a mire makkok, gubicsok voltak feltűzve. Ez a taplós

+ember.</p>

+<p>– Óh te oktondi! Hisz az nem taplós ember; hanem remete.</p>

+<p>– Remete? A bizony meglehet. De én egy csepp remetét sem láttam

+rajta; mert az egész ember csupa taplóba volt öltözködve, ködmen,

+süveg, harisnya minden taplóból készült rajta; mikor

+megszólítottam, hogy ki fia, azt felelte, hogy ő az Isten szolgája,

+s mikor azt kérdeztem tőle, hogy mit csinál itt? azt válaszolta,

+hogy az Istent <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=

+"Page_132">-132-</a></span> imádja, s a mellett folyvást szedegette

+egymás után a makkokat gubicsokat a füzéren.</p>

+<p>– Óh te tudatlanság bálványa! Rózsafüzér az! Olvasó.</p>

+<p>– Rózsafüzér! Én bizony gubicsnak néztem. No hát jól van.

+Mindjárt beszédbe eredtem a kegyes férfiuval s azon kezdtem, hogy

+nem lenne-e kegyes felereszkedni ide a Tiborcz várába, ha a

+hivatala engedi, az én keresztyén hitű cselédeimmel a maguk módja

+szerint való áldozatot megtartani? De már erre azt mondta, hogy

+nagyon szivesen megteszi, mert az neki kötelessége, a hívőknek a

+szivét megerősíteni, azért ha úgy kivánom, minden borjunyuzón…</p>

+<p>– Pénteken! Te buksi!</p>

+<p>– No hát pénteken – feljön ide a várba, a keresztyén cselédek

+között kiosztani a malasztot. Ennek talán te is meggyónhatnád a

+bűneidet.</p>

+<p>– Igazad van! Miért nem hoztad el őt mindjárt magaddal?</p>

+<p>– Hoztam volna, de nem jött. Azt felelte a hivásomra, hogy neki

+csak azon az egy bőjt-napon szabad elhagyni az odúját, a mikor

+semmi ételt vagy italt szájába nem vesz. – A többi napokra pedig

+van neki eltéve két kobakban eledelül mindenféle aszalt vargánya. –

+Én azt ajánlottam, hogy majd küldök neki egy oldal szalonnát, meg

+egy füstölt vaddisznó sonkát; de ő megrázta a fejét s azt kérdezte

+tőlem haragosan: «Ki adott szabadságot halandó embernek, hogy egy

+állatot megöljön, melynek az Úr adott életet?» – Én azt feleltem

+rá, hogy nekem a Rapsonné adott szabadságot, hogy a vadjaiból

+annyit megölhetek, a mennyi tetszik. Erre ő azt mondta, hogy

+«bolond tuhudún» vagyok. A mit én szivesen vettem tőle; mert igaz.

+– «No hát ha élő állat husát nem kivánod, hát majd küldök neked egy

+füzér fonatost.» Ezt sem fogadta el. «Ki adott szabadságot halandó

+embernek, hogy a buzát összeőrölje, a mit az Úr azért teremtett,

+hogy elhullván a földbe, kicsirázzék?» – «Hát kérdezém, akkor mit

+szabad <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=

+"Page_133">-133-</a></span> enni?» – «Azt, a mi arra van

+rendeltetve, hogy elmuljék: vargányát, csiperkét, tinórut.» – «De

+legalább azt engedd meg, hogy valami más gúnyát küldjek a számodra,

+a mibe jobban betakarózhassál: egy jó birkabőr bundát.» Azt is

+eltiltotta magától. «Vajjon ki adott szabadságot halandó embernek,

+hogy élő állatnak a bőrét lehúzza, a mit az Úr annak az állatnak

+rendelt viselésre?» – «No jól van: hát küldök egy gubát a számodra,

+vagy egy vastag pokróczdarabot, a mibe betakarózzál.» – Ez sem vált

+be nála. «Vajjon ki adott szabadságot halandó embernek, hogy más

+állatról lenyirja a gyapjut, a mi annak a testét fedezni van

+rendeltetve?» – «No hát küldök vászonruhát.» – Ez ellen meg azt

+vetette, hogy nagy istentelenség a kendert a földből kitépni, mert

+annak gyökere van. – És így egyes egyedül taplóból szabad a gúnyát

+összetűzködni galagonya tövissel, a hogy ime ő viseli. – «Mert

+minden az Úré, és nekünk semmink sincsen ezen a világon: minden

+kincsünk a más világon vagyon.» Végezetre nagyon ajánlotta, hogy

+térjek meg a pogány hitemből; mert különben a pokolra megyek. A

+mire én azt feleltem neki, hogy biz’ én nem megyek, mert nem

+tetszik! – «De majd elvisz oda az ördög!» – «Dehogy visz! Adok neki

+egy malaczot, s a hogy én ismerem az ördögöt, inkább azon kap,

+engem elereszt.» – Erre a kegyes férfiú kiterjeszté a karjait az ég

+felé és felkiáltott: «óh én Uram! Zebaoth Isten! Ne öntsd ki

+haragodat e vakmerő káromkodó fejére! – Te pedig eredj innen és ne

+háborgass engem; azért, hogy az Úr megbocsássa ezt a te

+istentelenségedet, én tízezer miatyánkot fogok imádkozni érted», s

+azzal mindjárt oda térdelt a fakereszt elé s rákezdte, folytatta:

+nem ügyelt rám többet. Én aztán idehaza kiszámítottam babszemeken,

+hogy mennyi az a tízezer imádság? Száz babszem egy marék; tíz

+marék: egy kupa; tíz kupa: egy cseber. A jövő hold ujságig ez azt

+el nem végzi. Akkor érte megyek, s elhozom ide magammal. Annak

+aztán te is meggyónhatod a bűnödet; – azt a nagy bűnödet,

+<span class="pagenum"><a name="Page_134" id=

+"Page_134">-134-</a></span> hogy egy ilyen vétek-tarisznya nagy

+bolond tuhudún pogányt szeretsz; mert ez az Isten szolgája

+bizonyára nem szeret senkit és semmit, csak egyedül a

+mennyországot, s ebben a dologban tökéletes.</p>

+<p>Imola egészen meg volt elégedve Szilamér ajánlkozásával: az

+eddigiekből itélve, reményt kezdett venni hozzá, hogy ha egy ilyen

+kegyes férfiúval fog érintkezni a férje, lassan-lassan, de majd

+csak valahogy valamikép megtér az ő pogány tévelygéseiből. Időt

+kell engedni a megtérítés munkájának, kiváltképen egy olyan minden

+tudományban szűkölködő embernél, mint ez a szegény Szilamér!</p>

+<h2>CROESUS APÓ.</h2>

+<p>Nagyon jól ismerték a Szent-Anna tó környékén lakó keresztyén

+székelyek a Croesus apót. Ők ugyan ezt a nevet, a mit a remete a

+leggazdagabb ember után vett fel, nem egészen igy mondták ki, mert

+a székely nyelve nem kereplő, se nem kenetlen talyigakerék; hanem

+hítták őt szépen, simán Kőrös apónak.</p>

+<p>Hát biz abban az időben a remete tartotta fenn a hitet. A

+szegény köznép: a pásztor, a szénégető, a nyestvadász, a kőfejtő, a

+zsindelyhasító, a tutajos, a bális, az olajkáros, a sólyommadarász

+nem járhat a faluba templomozni; ellenben a remetét mindig ott

+találja a barlangjában. Aztán ennek «papzsákja» sincsen. Annyiért

+osztja a malasztot, a mennyibe neki magának kerül.</p>

+<p>Az új holdig nem háborgatta a remetét Szilamér; akkor azonban

+egyszerre nagy hó esett, úgy, hogy a várbeli tuhudúnok menten össze

+is raktak egy nagy hóbabát az udvar közepére: ezt az időt jónak

+találta Szilamér az ő taplóemberének a meglátogatására.</p>

+<p>Ott térdepelt az akkor is a kereszt előtt és imádkozott.

+Szilamér várt egy darabig; de hogy nem akart az áhitatosság tagba

+szakadni, hát csak megszóllította a remetét. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span></p>

+<p>– Oh te istendicséretben telhetetlen ember; engedj már egy kis

+pihenést a mennyországnak s hallgass ide én rám. A feleségem

+küldött ide hozzád, a ki bizony jó keresztyén. – Ha pogány volna,

+azt mondanám, hogy nincs jobb asszony nálánál a világon; de mivel

+keresztyén, ő maga azt mondja, hogy nyakig ül a vétekben: te rád

+vár, hogy húzd ki; mert más meg nem szabadítja a kárhozatból.</p>

+<p>Ez okosan volt mondva: a remete felállt a térdeiről s

+megcsókolva a keresztfát, lerázta a havat a szakálláról és valamit

+mondott, de az diákul volt: Szilamér nem értette.</p>

+<p>– Ha azonban valami áldozathoz való szerszámod van, kehely, kés,

+varázsdob, üst, sarló, pengetyű vagy más aféle, azt is hozd

+magaddal; mert a cselédjeimnek is a szelidje áldozást akar tartani:

+sütöttek, főztek, gyertyát is mártottak; úgy hivják, hogy

+karácsony: az a te mesterséged lesz.</p>

+<p>A remete nem felelt semmit erre a hiábavaló beszédre, csak egy

+összeábdált fakeresztet hozott ki az odujából; nem kell a karácsony

+ünnepéhez egyéb.</p>

+<p>– Ellenben, minekelőtte a feleségem elé vezetlek, öltenéd fel

+ezt a palástot, a mit a feleségem varrt a számodra a saját

+kezével.</p>

+<p>Körös apó elszörnyedve hőkölt hátra, mikor Imola ajándékát

+kivette a tarsolyából Szilamér. Hisz az selyemből volt.</p>

+<p>– Hogy gondolod, hogy én egy ilyen hivalkodó öltözettel

+megbántsam az Istent?</p>

+<p>– No ezzel nem bántod meg: mert ez selyemből van. Az pedig, mint

+tudod, se állatok gyapjából nem nyiratik, se földi növényekből nem

+tépetik le, hanem a mint azt a girgácz kalmárok elmondják: csupa

+merő égi ökörnyálból szedetik össze, tehát ez mennyei adomány,

+egyenesen az égből száll alá, s az Istent tiszteljük vele, a midőn

+a selymet viseljük.</p>

+<p>Ez megint okos beszéd volt. – Ezt bizonyosan Imola <span class=

+"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> rágta a

+szájába Szilamérnak; mert ha ő rá bizta volna, ő aligha azt nem

+mondta volna, hogy «ilyen taplóbőrben csak nem vihetlek

+tisztességes asszony elé: hiszen olyanabb vagy az erdei

+manónál.»</p>

+<p>Még akkor nem tudták Európában, hogy miből készül a selyem.</p>

+<p>Az a selyem palást pedig Imolának saját kantusa volt, a mit az

+elragadtatása napján a templomjárásra viselt. Több selyem sem volt

+az egész háznál.</p>

+<p>Szilamér belerázta a remetét a palástba s azt mondta neki, hogy

+«már most menjünk!»</p>

+<p>Az egész úton, fel a Tiburcz-várig szakadatlan létániázott a

+remete, a pogány várúr lelki épületére, a ki pedig az alatt sokkal

+inkább vizsgálta a bölény-nyomokat a hóban, mint a mennyországba

+vezető nyomokat, s mikor már azt hitte a remete, hogy jól

+megporhanyította a kemény szivét, egyszer csak megszólalt s azt

+mondá:</p>

+<p>– Holnap, ha megfagy a hó teteje, ugyan jó bölény-vadászó nap

+lesz.</p>

+<p>– Karácsony napján! Te istentelen!</p>

+<p>Szilamér nagyot bámult rá:</p>

+<p>– Hát hogy tudhassa a bölény, hogy holnap karácsony napja

+van?</p>

+<p>A remete megrázta a szakállát, haragosan s nem is igen halkan

+dörmögé:</p>

+<p>– «Ne szórd a gyöngyöket a disznók elé.»</p>

+<p>De a míg a vár elé felmennének, egész kisérő sereg támadt a

+hátuk mögött. Csak akkor lehetett észrevenni, hogy milyen

+emberlakta hely ez az erdő. Férfi, asszony, gyermek csak úgy bujt

+elő a fák közül, a sziklaodukból, olyan népek, a kik születésüktől

+kezdve a halálukig, soha födél alatt nem laktak, őspéldányai az

+embernek, a milyenné azt az Uristen teremtette; a kiknek a

+tulajdona a semmi és a minden. Ezeknek világolt legelébb az a

+mennyei láng, mely a magasból jön s mégis a legalsókat lepi meg

+legelébb; ezek érzik meg leghamarább, hogy a <span class=

+"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> ki az

+emberek közti szeretetet, békességet, egyenlőséget hirdeti, az

+Isten fia, nem más.</p>

+<p>Szilamér egész haddal érkezett meg a Tiburcz vára elé, úgy, hogy

+alig akarta a toronyőr bebocsátani a kapun. Ugyancsak kellett a

+kürtjét fuvogatni, a míg a felvonó hidat leeresztették eléje.</p>

+<p>A mint azonban a kapubolt elé beérkezének, Körös apó felkiálta

+hangosan:</p>

+<p>– Minden jó lélek dicséri az urat! S háromszor keresztet vetett

+magára. – S aztán magasra emelte a keresztet, áhitatos könyörgésre

+nyilt néma ajakkal mereszté fölfelé arczát az égre, de nem mozdult

+odább.</p>

+<p>– Hát ennek mi baja, hogy nem akar előbbre kerülni? kérdezé

+Szilamér Imolától.</p>

+<p>Imola kitalálta a titkot.</p>

+<p>– Bizonyosan a hóbába áll útjában, ott az udvar közepén. Nem

+akar belépni, a míg az a bálvány ott van.</p>

+<p>– Bálvány? szólt Szilamér vállvonva. – Hiszen ha csak az a baja,

+mindjárt nem lesz ottan bálvány.</p>

+<p>Azzal odament a hóbábához s nekifeszítve a félvállát, úgy

+kidönté azt a helyéből, hogy menten háromfelé gurult.</p>

+<p>– Mirákulum! Mirákulum! – kiálta fel erre lelkesülten Körös apó,

+térdére bocsátkozva, a mit a hivei mindnyájan követének. Ime az úr

+csodát tett érettünk! A pogányok bálványát leromboltatta a tuhudún

+vezér saját kezével, egy égből szállt szent asszonynak első

+szavára. Nézzétek az orczáját, hogy világít a dicsőség ragyájától!

+Hozsánna!</p>

+<p>«Hozsánna! Hozsánna!» rivallák a népek utána.</p>

+<p>Hát hiszen Szilamér tudta azt régen jól, hogy az ő szerelmesének

+az orczája világít; hisz az a nap és a hold; – de még melegít is.

+Ahhoz pedig, hogy azt a hóbábát feldöntse, nem kellett ő neki

+semmiféle különös világosság. – Holnap majd csinálnak a helyébe

+másikat a gyerekek.</p>

+<p>Ellenben Imolának nagyon tetszett az, hogy őt a remete

+<span class="pagenum"><a name="Page_138" id=

+"Page_138">-138-</a></span> «szent asszony»-nak nevezte. – És hogy

+ő neki olyan nagy hatalma van a férje fölött. – Már most nem csak

+azt köszönte meg Szilamérnak, hogy elhozta magával a várába a

+remetét, hanem még egy lépéssel tovább bátorkodott menni: megkérte,

+hogy ő is menjen be együtt a remetével és a hivekkel – az

+akolba.</p>

+<p>– Az akolba?</p>

+<p>– Isa: az akolba. Ott ünneplik meg a keresztyének a szent

+karácsonyt, mivelhogy a Jézus az akolban született, jászolba

+helyeztetett.</p>

+<p>Tehát a tehenek aklában tartották a karácsonyünnepet. De fel is

+volt az ékesítve zöld fenyőgalyakkal; a jászol körültüzködve

+tizenkét gyertyával, a mik a tizenkét apostolokat jelezték. A

+jászolban pedig puha szénára fektetve volt látható a Krisztusbaba,

+a mit a gazdagabb népek kiformálnak gyöngyökből és drágakövekből s

+«bámbinónak» neveznek: az együgyü székely földnépe pedig megalkotta

+azt a természet ajándékaiból. Fejét a pólyás bábnak alkotta a fára

+felfutó dinkának<a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href=

+"#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a> testszínű gyümölcse, a minek

+olyan piros az arcza, mint a gyermeke, s a tetején természetalkotta

+gerezdes korona nőtt ki magától; a két szeme volt két kökénybogyó,

+a szájacskája készült csipke gyümölcséből; a nyakán levő

+gyöngyfüzért a fagyöngy ajándékozta. Az egészet maga a nép

+képzelete szerzette így össze; gyönyörködött is abban minden szem.

+A kis Krisztus összerakva földi gyümölcsökből! – Szilamér nem a

+csinált képet nézte, hanem az ezt körülvevő emberek áhitattól

+ragyogó arczait, s aztán hosszan és sokáig a mellette álló

+kedvesének könylepte két szemét. Olyan volt ez, mintha egy más

+világba nyíló ablakon nézne be; a hol sok csodálatost lát, és

+semminek sem tudja a nevét.</p>

+<p>Azután megkezdődtek a szertartások. Fele is játék volt még

+azoknak: a hogy a nép maga kigondolta. A három napkeleti király

+megjelenése, az előretolt csillaggal, az <span class=

+"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> meg egy

+kivájt kobakban égő mécs volt; azután a pásztorok bejövetele, a kik

+lánczos botjaikkal zörögve arczra veték magukat a jászol előtt s

+elaludtak; azután jött egy angyal, fehérbe öltözött kis gyermek, a

+ki nyirfa seprücskével sorba verte őket, énekelve: «Pásztorok,

+pásztorok keljetek!» mire azok mind felugrottak s ugrándozva

+danolták ezt: «Betlehembe gyer pajtás, ott van ám a jó tartás: Bor,

+ser folyik, mint a tenger, ihatik az ember!» Azután fenn az

+eszterhéj alul megzendült a leánykák karéneke: «Vesd le juhász a

+bundát! Takargasd be Jézuskát: Mert nincs néki bocskorkája, Sem

+sarkantyús csizmácskája: Fázik az ő lábacskája.» Arra azután a

+férfiak mind odarakták a ködmeneiket a Jézusbáb körül, betakargatva

+azt jámborul.</p>

+<p>Szilamér annyit nevetett ez alatt. Hasztalan taszigálta oldalba

+könyökkel Imola, a fülébe dörmögve; «ne vihogj, ne kunczogj! nem

+nevetni való ez; szent dolgok ezek mind!»</p>

+<p>Nem ment az Szilamérnak a fejébe, hogy ő miért ne nevessen,

+mikor nevethetnékje van? «Hát haragszik azért az Isten, ha

+valakinek jó kedve van, mikor ő neki fia született?»</p>

+<p>A jelképes játékoknak azonban immár vége szakadván, kezdődött a

+valóságos szertartás, a mi bizonyára annál az együgyü népnél, a kit

+nem tanítottak az iskolában, de bizony maga a pásztora sem járt ott

+sokat, igen egyszerü is volt. Nem volt itt sem czifra oltár, sem

+szentségtartó, sem kelyhek és medenczék: egy fakereszt volt minden

+jelvény. És a rézduda sem hangzott a szent mise közbe, sem a

+betanult zsolozsmák.</p>

+<p>– De ezt most már békében hallgasd ám végig és szépen veszteg

+maradj! – inté előre Imola a pogány férjét; a mit az szépen meg is

+fogadott, s elébb csak a hüvelykujját dugta a szájába, azután mind

+a többi ujjait, végre az egész öklét, hogy a kaczagás ki ne törjön

+rajta, a míg a szertartás lefolyik. Hanem a mint a mise végén

+<span class="pagenum"><a name="Page_140" id=

+"Page_140">-140-</a></span> a remete magasra felemelé a keresztet,

+s kimondá e szót: «Amen»; s arra az egész gyülekezet elkezdé a

+szamárordítást utánozva kiabálni: «ihá! ihá! ihá!» már akkor nem

+tudta magát tovább türtőztetni Szilamér, hanem közibe hahotázott

+kitörő kaczajjal a szamárkardalnak; a mi azonban a gyülekezetet

+épen nem zavarta meg: a lelkipásztort épen oly kevéssé, a ki végül

+e szavak helyett: «ite, missa, est», háromszor ismétlé a

+szamárordítást «ihá, ihá, ihá!»<a name="FNanchor_5" id=

+"FNanchor_5"></a><a href="#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a></p>

+<p>Imola átölelte szeliden a férje vállait, a ki majd hanyattvágta

+magát nevettében.</p>

+<p>– Lásd, kedvesem, pedig ez nem nevetni való. Mert ez a

+szamárordítás annak az emlékezetére történik, mikor Herodes király

+a bethlehemi gyermekeket mind legyilkoltatta s akkor az angyal

+intésére egy szamár hátán menekült meg a boldogságos szűz anya a

+kis Jézuskával. Ezért kiáltják a hivek karácsony estéjén az

+«ihá»-t. És hidd el én nekem, hogy az a szamárkiáltás, melyet igazi

+áhitatos érzés kisér, hamarább feljut a mennyországba, hogysem mint

+a legzengőbb zsolozsma, a melyhez nem járult igazi szeretet.</p>

+<p>– Mondd el ezt még egyszer: hadd tanuljam meg szószerint! –

+mondá Szilamér, elbámulva azon, hogy az ő kis felesége ilyen

+dolgokat mond; és azután nem nevetett többet; pedig a száját sem

+dugta be az öklével; hanem aztán megvárta, míg a remete kiosztá az

+úrvacsoráját a hivek között: kenyeret, a mi mannából készült, és

+bort, a minek nyirfa volt a szőlőtőkéje.</p>

+<p>Azután következett a hiveknek a meggyóntatása.</p>

+<p>Imolának úgy illett, hogy ő legyen mindannyi között az utolsó;

+mivelhogy a világban ő mindnyájuk fölött a legelső. Ezt már a

+torjai egyházban megértette az esperes beszédéből Szilamér, tehát

+nem volt ránézve semmi ujság. – Azt is elnézte hát békességes

+szivvel, miként <span class="pagenum"><a name="Page_141" id=

+"Page_141">-141-</a></span> térdepel le az ő drágalátosa a remete

+elé, oda arra az alomszalmára s hogy sugdossa annak a fülébe a maga

+halálos büneit, a miknek a kifogytával aztán a remete egy

+nádszállal neki is a fejére üt, mint a többieknek, jelezvén a

+vezeklést; mely után aztán Imola felkelhetett a térdeiről s

+visszamehetett Szilamérhoz.</p>

+<p>– No hát meggyóntad a bűneidet? – kérdezé Szilamér. – Ugyan soká

+tartott. Talán nem is mind bűn volt az? – Hát aztán miféle

+vezeklést szabott rád érte a remete?</p>

+<p>– Többféléket, sugá szeliden az asszony. – Legelőször is száz

+miatyánkot, üdvözletet és hiszekegyet kell elmondanom.</p>

+<p>– No ez még alig van egy kupával. Hát aztán?</p>

+<p>– Azután minden keddi és pénteki napon bőjtöt kell tartanom.</p>

+<p>– No abba már nem egyezem bele. Neked nem szabad magadtól a

+táplálékot megvonnod.</p>

+<p>– Hiszen csak azt értsd a bőjt alatt, hogy hús helyett halat

+kell ennem.</p>

+<p>– Az már más. És így én hetenkint kétszer vadászás helyett

+halászni fogok. Ez már okos dolog. Te vétkeztél és a pisztrángok

+lakolnak érte.</p>

+<p>– De ne ungorkodj, mert akkor nem mondom meg a harmadikat.</p>

+<p>– No hát befogom a számat. Mi az a harmadik fogadalom?</p>

+<p>– Az, hogy, – itt megszakadt a nő, s szemérmes szemei tétova

+repeséssel keresték a szót, a mi kimondható: – hogy azt, tudod, a

+ki nincs még a világon, a kit még nem ismerünk, de mégis nagyon

+szeretünk: – hiszen tudod…</p>

+<p>– Hogy ne tudnám?</p>

+<p>– Hát hogy azt keresztyén hitben fogom felnevelni.</p>

+<p>Szilamérnak egyszerre ránczokba szaladt a két szemöldöke.</p>

+<p>– De ehhez nekem is hozzászólóm van.</p>

+<p>Imola csábító hizelgéssel tapadt oda hozzá. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p>

+<p>– Hát nem azt mondtad-e százszor, de ezerszer, hogy nincs olyan

+kivánságom, a mit ne teljesítenél?</p>

+<p>– De ha lehetetlent kivánnál. Teszem azt, hogy ugorjam át a

+napból a holdba.</p>

+<p>– De hát nem olyan nagyot kivánok. Csak azt, hogy ha lesz

+egyszer valaki, a ki nevet kér tőlünk: én hadd válaszszak azt neki

+s aztán ne tűz fölé tartva, hanem vízbe mártva kapja meg a nevét.

+Hát olyan nagy, nehéz, felemelhetetlen kivánság ez, a te kis

+feleségedtől, a ki jobban szeretett téged, mint anyját, jobban,

+mint az Istenét, mert elhagyta őket, hogy veled maradhasson?</p>

+<p>S addig-addig simogatta a lágy kezeivel Szilamér orczáját, míg

+azt a sok csunya ránczot mind lesimította róla. A remete imádkozott

+az alatt.</p>

+<p>– No már látom, hogy milyen nagy ravasz asszony vagy; dohogott

+Szilamér. Bizony leversz még a lábamról. Hát jól van, jól; no! csak

+ne sirj! Csak ne nézz rám ilyen szemekkel. Hiszen úgy reszketek,

+mint a nyárfalevél, ha a könyező szemedet látom. Hát majd

+meggyököntöm én ezt a dolgot ennél a remeténél. Talán

+megalkudhatunk egymással. Hátha a ti isteneiteket, meg az enyéimet

+össze lehetne hozni egy kalap alá? Nektek van három, nekem van

+négy. Azok bizony heten is elférnek együtt. Nekem volna módom mind

+a hétnek illendőn áldozni. Hisz az a torjai barát maga is elismerte

+az imádságában, hogy az én isteneim mind jó istenek. No hát én sem

+mondom, hogy a tieitek nem azok. Majd meglássuk a dolgot. Hátha

+kiegyezhetem a remetével.</p>

+<p>Imola el tudta titkolni a belső örömét. Mikor már a székely

+tuhudún azt mondja, hogy kész alkudni, akkor már nagy lépést tett

+előre. Csak rá kell hagyni már most. Nem kell erőltetni, mert akkor

+hátra lép. Csak hadd menjen ő maga oda a remetéhez, ő maga kérje

+fel, hogy hágjon fel velük a palotába, legyen ott vendégük, jó

+meleg kandalló előtt majd elbeszélgetnek egymással egy kancsó

+méhser mellett. <span class="pagenum"><a name="Page_143" id=

+"Page_143">-143-</a></span></p>

+<p>De Körös apó nem fogadta el a nyájas meghivást.</p>

+<p>– Itt van az én helyem: az akol szalmáján, a hol az én idvezítőm

+született. Nem is illenék én nekem a ti pompás palotátokban odafenn

+hivalkodnom a kandalló tüzénél. De nem is adott rá szabadságot az

+Ur senkinek, hogy az erdő fáit kivágja és tűzre rakja, a mik arra

+rendeltettek, hogy sudaraikat az égbe emeljék s az ég madarainak

+szállást adjanak. Nem megyek a palotádba.</p>

+<p>– Hát akkor maradsz magadnak, szólt Szilamér s ott hagyta

+boszusan a remetét, de még az aklot is.</p>

+<p>Hanem Imola hátramaradt, s odajárulva a remetéhez, ezt sugdosá

+neki:</p>

+<p>– Oh te szent atya. Tudd meg azt, hogy férjem kegyetlen egy

+pogány ember. Nem egyébért hivogatott ő tégedet fel magához a

+kandallós palotába, hanem csak azért, hogy majd ottan egy szikra

+rád talál pattanni, s attól a te taplóköntösöd meggyullad, s akkor

+aztán lassan izzó tűzben megégsz ott előtte és kínjaid közepette

+megátkozod az égben lakókat. Ebben akart ő gyönyörködni

+bizonynyal.</p>

+<p>– Akkor hát szégyenüljön meg az ő kevélysége! mondá felgerjedten

+Körös apó, s felszedve magát a szalmáról, megindula Szilamér után,

+a ki csak elbámult, a midőn meglátta, hogy ime hozza ám a felesége

+a remetét magával.</p>

+<p>Oh be nagy az asszonyi állat ravaszsága! A mit az ura minden

+hizelkedéssel ki nem tudott vinni, azt ő elnyerte fenyegető

+szóval.</p>

+<p>Szilamér azonban nem hogy nem ültette a tapló embert a kandalló

+közelébe, sőt jó messze eltolta onnan a lóczát, a melyre

+lepihenteté, mondván: «oda ne ülj, a tűz elé; mert rád talál

+pattanni egy szikra, s tüzes szent lesz belőled.»</p>

+<p>Ezen a napon karácsony szombatja lévén, ebédre Imola csupa mákos

+csíkot, és csíkos káposztát főzetett; a mik azonban Szilamérnak

+nagyon jól ízlettek: négyszer is kiszedett belőlük a tálból s nem

+is sejtette, hogy ő mostan <span class="pagenum"><a name="Page_144"

+id="Page_144">-144-</a></span> bőjtölt, a míg a felesége fel nem

+világosította róla. A jámbor remete azonban az egész ebéd alatt nem

+vett magához egyebet, mint aszalt körtét, somot, gesztenyét és

+mogyorót, a mik önként lehullanak a fáról. Ellenben annál többet

+beszélt Szilamérnak az ó és új szövetségből, a mely történeteket

+Szilamér fülei épen olyan könnyedén nyelének le, mint a hogy a

+torkán leszaladt egy-egy kövér ikrás csik, hogy fenn nem akadt a

+szálkáival rajta.</p>

+<p>Mikor aztán jól lakott Szilamér a testi és lelki táplálékokkal,

+akkor azt mondá, (a tiz ujját hozzá fenve a ködmöne gyapjas

+béléséhez): «E bizony nagyon jó volt: holnap is így legyen. S ha

+ilyen jó ez a keresztyén vallás, a hogy a te beszédedből, meg a

+feleségem tálaiból megértettem, én bizony nem bánom, akár ma

+keresztyénné legyek.»</p>

+<p>Hanem a remete, (az ilyen szent emberek szokása szerint), a mint

+észrevette, hogy nagyon engedelmes tanítványra talált, még

+szorosabbra kezdte fogni a kordát, s azt mondá Szilamérnak: «Nem

+megy oly könnyen! Mert azt mondja az irás, hogy könnyebb egy

+tevének által bujni a tű fokán, hogy sem mint egy gazdagnak bejutni

+a mennyország kapuján; azért semmiképen a Krisztus követője nem

+lehetsz mindaddig, a míg minden gazdagságodat a szegények között ki

+nem osztod, s magad olyan szegénynyé nem leszesz, mint a

+legszegényebb ő közöttük.»</p>

+<p>Szilamért ez sem rendítette meg. Felvette a kancsót a jó

+méhserrel két marokra, s olyat huzott belőle, hogy maradt is benne,

+nem is: mintha életében utoljára még egyszer kedve szerint valót

+akarna inni, s aztán letéve az órrost a helyére, egész nyugodt

+lélekkel így szólt:</p>

+<p>– Én bizony ráállok. Az én gazdaságom egy rengeteg erdő, meg egy

+nagy bánya. Szivesen kiosztom. Minden szegénynek jut belőle egy

+szálfa, meg egy nagy darab kő. Mind jól járnak vele. Azután van még

+egy jó paripám, meg a fegyverzetem. Ezt én odaadom a

+legszegényebbnek a szegények között. Te vagy az magad, Körös apó;

+mint mindenki tudja. Öltsd fel a pánczélom, tedd fel a sisakom,

+<span class="pagenum"><a name="Page_145" id=

+"Page_145">-145-</a></span> vedd át kardom, bárdom, állj helyettem

+a sereg élére, védelmezd a határt: nekem pedig add ide cserébe a te

+taplógunyádat, azt én veszem föl; beülök a te odudba s onnan nézem,

+hogy te mit csinálsz.</p>

+<p>Most aztán Imolán volt a sor, hogy ezt tréfának vegye és

+nevessen rajta. De csak elhült aztán, a mikor azt látta, hogy

+Szilamér nem tréfál, hanem leszedi a falról a fegyverzeteit. S maga

+is vetegeti le magáról a daliás öltözetét s ösztökéli a remetét,

+hogy ő is serénykedjék azon módon és adja át neki a tapló

+ruháit.</p>

+<p>– Csak nem akarod, hogy itt előttem ruhát cseréljen veled egy

+férfi? kiálta fel Imola elszörnyedve.</p>

+<p>– De bizony akarom, szent asszony! Mert hogy ha én minden

+kincseimről, a mik a világon vannak, egyszerre lemondok, te is azok

+közt lész. Mikor minden gazdagságomat kiosztom, Isten parancsolatja

+szerint a szegények között, jobbat nem tehetek, mint ha tégedet, a

+kincseim legdrágábbját, oda adlak a legszegényebbnek, a

+tapló-embernek: ő viselje ezután gondodat. Nosza Kőrös apó,

+siessünk cserélni!</p>

+<p>– De bizony ebből semmi sem lesz! Kiáltozá Imola; megakadályozva

+az ajánlott öltönycserét. Kikérem az ilyen tréfát!</p>

+<p>– Ha tréfa ez a dolog, úgy nem az én tréfám; viszonzá Szilamér.

+Egynek valakinek kell ezt az országot védelmezni, a népet vezetni,

+s a ki ezt teszi, az bizonyára úr, vezér, hatalmas. Azzal a

+tanácscsal, hogy minden ember legyen egyforma szegény, alázatos,

+lehet járni a világot ott, a hol jámbor népek laknak, s egyik

+puszta őrzi a másikat; de nem lehet megállni az én hazámban, a hol

+mind a négy szélirányból ellenség fenyeget, a kik ellen

+fejedelmeink a négy «napvágást» teszik koronázásukkor. Nálunk

+annak, a ki a nép vezére, egyéb dolga is van, mint Istent dicsérni,

+s a világról lemondani. Az nem bocsáthat meg az ellenségének, hanem

+azon kell hogy legyen, hogy a hazájára törő pusztítónak csontjaiból

+tetemhalmot rakjon <span class="pagenum"><a name="Page_146" id=

+"Page_146">-146-</a></span> össze. Ha tetszik a csere, nem bánom:

+vállalom! Itt a kard, paripa: de még az asszony is, a ki, ha

+győztesen térsz vissza a harczból, a repkény koszorut homlokodra

+fonja.</p>

+<p>De Körös apó felháborodva felelt meg erre.</p>

+<p>– Apage Satanas. Távozz tőlem Sátán! Az én országom nem ebből a

+világból, de a más világból való. A ki fegyverrel öl, fegyver által

+hal meg!</p>

+<p>Erre a szóra visszataszítá Szilamér hüvelyéből kiguvadt kardját,

+s odarántva magához feleségét s vaskarjával érczkebléhez szorítva

+őt, azt mondá a remetének:</p>

+<p>– No hát csak eredj vissza a barlangodba, a honnan kibukkantál.

+A te vallásod kecskepásztornak való! Mert én nekem nem kell az

+olyan mennyország, a melyikért cserébe az én jó hazámat, az én

+Székelyországomat kellene ebadóba hagynom! Tuhudún maradok!</p>

+<h2>A VILÁG SZÁMÜZÖTTEI.</h2>

+<p>Imola azt mondá a férjének ez után:</p>

+<p>– Kérlek, ne varrj te himet erről az együgyű remetéről a mi

+egyházi nagyjainkra, se azokat az ő mondásait ne vedd olyan szó

+szerint. A mi papjaink bizony nem hirdetik a szurtos szegénység

+fogadását, maguk is fénybe, pompába öltözködnek; nem is élnek

+aszalt gombával, vaczkorral; hanem megsüttetik a vadpávát ünnepre,

+s bőjti napon tormás lével készíttetik a csukát. Azt pedig végképen

+vesd ki a fejedből, mintha a keresztyén papok, mikor ellenség tör a

+hazára, elbujnának az oltár mögé, olvasót forgatni; de bizony

+felkötik a kardot, pánczélt, a palást hegyébe, sisakkal takarják be

+a fejükön a szent olajos pilist; s lóra ülve, odaállnak a hol a

+zászló lobog, s úgy megvédelmezik az országot karddal minden rossz

+szomszéd ellen, mint a legjobb világi vitézek. Ilyenek a mi igazi

+papjaink. <span class="pagenum"><a name="Page_147" id=

+"Page_147">-147-</a></span></p>

+<p>– Csakhogy én ilyen czifra papot sohse fogok látni; mert eféle

+ide az erdőbe nem jön.</p>

+<p>Imola azután a vezeklésül rászabott imákat még meg is szerezte

+egy-kettővel annak a kivánságnak a teljesülésére, vajha a mennybeli

+hatalom tenne az ő urának a megtérítésére valami kisebb fajta

+csodát; nem kiván ő azokból az igen nagyokból, a minők a pogány

+fejedelmeket megtérítették, csak legfeljebb annyit, hogy bár csak

+egyszer Szilamér vadászó kalandozásaiban bukkanna rá valahogy az

+udvarhelyi prépostra, a kinek az egész megjelenése, de még inkább

+az ékesen szólása Szilamérnak a szivét könnyen megnyerhetné.

+Beszélt is neki felőle sokat – úgy esténkint. Szilamér már maga sem

+bánta volna, ha egyszer véletlenül egymásra bukkannának. Az pedig

+nem is volna valami lehetetlen. Buzaszentelés alkalmával nagy

+bucsujáratok szoktak megindulni a vidéken, s azoknak az élén maga

+jár a prépost igazi pompával. És ugyanekkor Szilamér egész a

+buzaföldekig eltévelyeghet, a bölényt üldözve, mely szeret a

+vetésben duskálkodni. Egyszer így összejöhetnének, s akkor aztán

+majd megtudná Szilamér, hogy a prépost egészen másforma pap, mint a

+taplógúnyás remete az odúban.</p>

+<p>Imola egy ilyen véletlen találkozástól csak minden jót remélt, s

+azért hitt is benne, hogy az megtörténik.</p>

+<p>S a miben az ember erősen hisz, hát az be is szokott

+teljesülni.</p>

+<p>Egy este nagy későn a bölény-vadászatból azzal a szóval tért

+haza Szilamér:</p>

+<p>– No hát, láttam már, hogy milyen az az udvarhelyi főhorkáz.</p>

+<p>– A prépost?</p>

+<p>– Nem tudom én: piritus-e?</p>

+<p>– Ejh! Nem piritus, hisz az nincs a világon; az csak mese, hogy

+piritus van: olyan parányi «jó manó», a ki minden bajban megsegít s

+egy ökör fülében elfér. Ennek a neve, tanuld meg kimondani:

+«pré–post!» <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=

+"Page_148">-148-</a></span></p>

+<p>– Én pedig jobb szeretném, hogy ha a piritus volna meg igazán, s

+a prépost volna a mese.</p>

+<p>– Hogy-hogy?</p>

+<p>Erre Szilamér nagy keservesen odavágta az asztalra a nagy

+medvebőr süvegét s mintha magának is rosszul esnék, olyan szomoruan

+mondá ki:</p>

+<p>– Nem leszek én már a te Jézusodnak követője soha.</p>

+<p>Imola csak elképedt, elhalványult.</p>

+<p>– Mi történt veled?</p>

+<p>– Majd elmondom hosszan; de ne ülj az ölembe, ne is igen

+ölelgess; ülj távol a kerevetre. Majd ennek is megtudod az

+okát.</p>

+<p>Imola reszketni kezdett, úgy megijedt e szótól; hogy őt már

+Szilamér meg sem akarja ölelni. Vajjon mit véthetett neki?</p>

+<p>Oda ült eléje, de nem a kerevetre, hanem a lábához, a

+medvebőrre, úgy bámult fel a férje arczára.</p>

+<p>Szilamérnak az arczába lógott az üstöke, mint a szomorú nyir

+ága; el se hárította onnan.</p>

+<p>– Nagyon szomorú történet az, a mit most neked el fogok

+beszélni: nem tudom, kiállod-e végig? Egy bölényt üldöztem regeltől

+napestig erdőkön, völgyeken keresztül. Egyszer aztán nyomát

+vesztettem. Ki voltam fáradva; a mint egy forrásra bukkantam, ott

+békóba tettem a lovamat, pórázra kötöttem a kutyáimat, s leültem a

+mohos kőre delelni. Ha visszagondolok rá, úgy rémlik, mintha

+elaludtam volna s álomlátás kisértett volna meg. De nem volt

+álomlátás. Valami távoli zsolozsma hangja révedezett fel az erdő

+sürüjéből, mely egyre közelebb jött; a kutyáimat alig birtam

+elcsitítani, hogy ne vonítsanak; még az oktalan állat is meg volt

+rémülve, olyan ijesztő, félelmetes volt ez az ének. És azután, a

+mint följebb jött a völgyből ez a zsongás, lassankint előtüntek

+maguk az éneklők: gyermekek vörös szoknyában, fehér ingben. Egy

+közülök nagy fekete keresztet emelt, a miről gyászfátyol csüngött

+alá, egy másik csengetyüvel csilingelt, harmadik egy durván

+<span class="pagenum"><a name="Page_149" id=

+"Page_149">-149-</a></span> ácsolt tölgyfa-keresztet vitt a vállán,

+azután fekete ruhás, fehér inges férfiak jöttek, rudakra tüzött

+lámpásokkal, a mikben gyertya égett, fényes nappal. Utánuk egészen

+feketébe burkolt alakok következtek, égő szurokfáklyákkal a

+kezükben; arczukat egészen eltakarta a csuklya. Ezek voltak az

+éneklők. Nyomukban egy csapat alabárdos tolakodott előre, a kik

+közül az előlmenők a dárdáik hegyét hátrafelé, a hátuljövők pedig

+előre szegezve tarták, s e dárdahegyektől meghatározva lépdegélt

+egy emberi alak, a kinek az egész termetét egy hosszú sárga csuha

+fedezte, a minek a kámzsája a fejére volt huzva.</p>

+<p>Az ember tántorgott, alig birták a lábai.</p>

+<p>Végül aztán jött négy férfi, fekete ruhában, a kik egy fekete

+bársony mennyezetet emeltek rudakon, s az alatt lépdegélt egy

+selyem palástba öltözködött férfi, hosszú szürke szakállal, a fején

+négy-gerezdre szabott aranyos süveg, veres öv a derekán, kezében

+egy arany-edény, lánczon csüngő, a miből füstöt szórt maga elé.</p>

+<p>– Ez volt a prépost. Rebegé Imola.</p>

+<p>– Tudom. Utána jött egy csoport asszonynép, csuf, vén banyák

+mind; szemenszedett boszorkányok. Mikor odáig ért a hosszú csapat,

+a hol a forrás patakja keresztül csergedez az uton, az a sárga

+csuhás ember-alak lehajolt, hogy a markába vizet merítsen: szomjas

+volt. Egyszerre minden dárda hegye keresztbe állt előtte,

+visszatiltották a víztől. Az emberalak hátrafordította a fejét s a

+csuklya alól valami olyan szivbemetsző nyöszörgés hangzott elő,

+hogy még a lovam is horkolt és a sörényét borzolta féltében. Erre a

+rimánkodó hangra megszólalt az a fénybe öltözött alak a mennyezet

+alól. Rideg, kemény, szomorú hangon beszélt: «emlékezzél reá, hogy

+te neked meg van tiltva olyan vízből merítned, a mely tovább

+folyik!» Azzal a csapat vonult tovább, a sárga ruhás bandukolt

+támolyogva. A sok fertelmes vén banyának mind volt a kezében egy

+korsó, az mind megmerítette azt a patakból s nagyot ivott, fujt

+utána: hej de jó volt! de csak egy sem <span class=

+"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> vitte

+oda a korsóját ahhoz a nyomorulthoz, hogy megkinálja vele: «nesze,

+igyál az én korsómból, ha magadnak nem szabad a folyó patakból

+merítened.» Hanem énekelni, azt tudtak: «irgalmazz nékünk.»</p>

+<p>Egy vén csoroszlyát, a ki leghátul csoszogott, nyakon fogtam,

+hogy álljon meg, hadd beszéljek vele.</p>

+<p>Az egész csapat olyan mérgesen tekintgetett fel rám, miért nem

+vettem le a süveget a fejemről s a vén banyák hangosan kiabáltak

+fel rám: «le kellene ütni dárdanyéllel a fejéről azt a süveget! Még

+fentartja a tökfedőt, mikor a szentséget elviszik előtte!»</p>

+<p>– Hát micsoda szer ez itten, a mit járás közben tartatok?

+kérdezém a banyától.</p>

+<p>– Nem látod! Temetés.</p>

+<p>– Temetés? Hát hol van a halott?</p>

+<p>– Szurd ki a szemedet, ha nem látja! Ott megy abban a sárga

+csuhában.</p>

+<p>Aztán, a mint eleresztettem a nyakát, énekelte tovább:

+«irgalmazz nékünk!»</p>

+<p>No még ilyen temetést nem láttam. Azt tudom, hogy nálunk

+őshitüeknél szokás a csatában elesett vitéznek lóháton vonulni a

+gyász búcsúzó útra a sírjáig; de hogy egy halott gyalog menjen a

+saját temetésére, ilyet még soha sem hallottam.</p>

+<p>Bántott a nesz, hogy megtudjam, mi lesz ebből?</p>

+<p>A lovamat kantáron vezetve, utána ballagtam kevés távolból az

+éneklő gyászmenetnek, a legvadonabb erdő közepébe, a mig egy helyen

+azt láttam, hogy megállnak. Ott áll sűrű bozót közé elrejtve egy

+alacsony tuskóhajlék, mellette egy szikladöbörben volt valami víz,

+a mi úgy be volt lepve falevéllel, rothadó haraszttal, hogy csak a

+beleugráló békák czuppanásáról lehetett megtudni, hogy ott víz van.

+Ebből már szabad inni a sárgaruhásnak, mert ez nem folyik sehová.

+Azt kezdtem hinni, hogy ez valami gonosztevő, a kit veszteni

+visznek. De miért hozzák ide? a vadonba, a hol senki sem látja?

+Hiszen másutt, a <span class="pagenum"><a name="Page_151" id=

+"Page_151">-151-</a></span> kit kivégeznek, népelrettentő példának,

+azt ugyancsak felmagasztalják magas dombon álló bitófára, vagy

+kerékre, hogy minden ember lássa.</p>

+<p>A sárga ruhás a gunyhó elé érve, ott annak a küszöbén magától

+letérdelt, arczával kifelé fordulva. Ekkor az énekesek rákezdték a

+halotti dalukat; énekeltek az angyalokról, a kik a halottat majd

+bevezetik a paradicsomba, a hol örök világosság fog neki fényleni;

+hatszor is elmondták fölötte, hogy «az Úr adjon neki örök

+nyugodalmat!» Vártam, hogy majd előlépnek végre az ijászok, s

+szokás szerint annyi nyilat lőnek bele, a mennyi elég egy

+halottnak, hogy elmenjen vele a más világra. De azt nem tették.

+Hanem az ének végeztével az a fényes öltözetű főpap egy zsákot

+hozatott elő, a miben sárga föld volt. A vén asszonyok dörmögték

+egymásnak: «Ez a föld a temetőkertből van ám elhozva.» A pap

+marokkal hinté azt a földet a sárgaruhás emberre, aztán meg arra a

+kunyhóra, s akkor így szólt:</p>

+<p>– Térj meg te boldogtalan ember a halottak közé. Nyugodjál meg,

+a hogy a halottak megnyugosznak. Ime ez a te sírod. A melyet

+megáldunk, megszentelünk és bezárunk, hogy meg ne nyiljék a

+feltámadásig. Innen e szomorú völgyből te neked kijönnöd, s az

+emberek közé visszatérned soha többé nem lesz szabad; mint nem

+szabad semmi halottnak az ő sírját elhagyni, hogy az élőket

+rémítse. Tiltva van a járt út széléig elmenned. Tiltva van az úton

+járókat megszólítanod; hanem a kezedben lévő kereplővel adsz

+hangot, hogy észrevegyenek és kikerülhessenek. Ime, megszentelék

+számodra két edényt, egyet az ételnek, másikat pedig az italnak.

+Könyörületes emberek azokat számodra meg fogják tölteni. Az Úr

+lelke lészen veled. Csókold meg a keresztfádat, mely sírod elé fel

+fog állíttatni s élő jel lesz, mely megszólítja a vándorokat, hogy

+alamizsnát adva, fussanak innen.</p>

+<p>A sárgaruhás a csuklyán keresztül megcsókolá a saját

+sírkeresztjét. Akkor aztán a pap előszólítá az iródeákot, s

+<span class="pagenum"><a name="Page_152" id=

+"Page_152">-152-</a></span> mondta fenhangon, hogy mit irjon fel a

+sírkereszt fekete táblájára meszes pamacscsal: «Itt nyugszik az

+Úrban a névtelen, meghalt a világban: él az Istenben.» Úgy állíták

+fel a keresztfát a kunyhó ajtaja elé.</p>

+<p>Aztán még egy verset énekeltek, egy imádságot elmondtak,

+letérdepelve; megint felkerekedtek s ahogy jött a hosszú csapat,

+olyan rendben ismét eltávozott. Én ott maradtam, a míg az éneklés

+hangja elveszett a mély útban, és néztem ezt a magárahagyott

+embert.</p>

+<p>Köröskörül minden elcsendesült már, csak a békák ott az álló

+vízben ümmögtek egyszer-egyszer, mintha kérdezgetnék az új

+jövevénytől, hogy mi hozta őt ide?</p>

+<p>Az pedig ott ült a kunyhó küszöbén, térdére lehajtott fővel s

+két kezét összetéve a feje fölött. Előtte a sír keresztje. Mellette

+volt a két edény az étellel, itallal, azokhoz nem nyúlt.</p>

+<p>Engem valami szörnyű borzalom fogott el, a minőt soha életemben

+nem éreztem. S az a rossz természetem, hogy a mitől megrémülök,

+annak neki megyek, a helyett, hogy elfutnék előle. Oda mentem az

+emberhez, hogy megszólítsam.</p>

+<p>A mint az lépteim recsegését a targalyban meghallotta, fölriadt

+s kihúzta az öve mellől a kerepelőt, s elkezdett vele

+zakatolni.</p>

+<p>– Hagyd azt a kerepelőt! mondám neki. Én nem élek a ti

+törvényeitek szerint. Nekem szóval felelj! Ki vagy te?</p>

+<p>– A halott! Felelt egy kintól kényszeredett hang a csuklya

+alól.</p>

+<p>– Mit vétettél, a miért halott lett a neved? Gyilkos, gonosztevő

+voltál? Hazádat árultad el az ellenségnek? Istent sértetted meg?

+Felelj!</p>

+<p>Erre a halott ember felegyenesedett ültéből, úgy, hogy egy

+délczeg daliának látszott egész termetében, a fejét is büszkén

+felemelte, s aztán kemény, rikácsoló hangon e szót mondá: «én

+bélpoklos vagyok!»</p>

+<p>S azzal felemelte a csuklyát az arczáról. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span></p>

+<p>Nem mondom el előtted, mi volt az, a mit láttam! Asszonynak ez

+iszonytató képet nem szabad megismerni. Nincs olyan undok

+mocsárlakó hüvelvény, nincs olyan fába szorult erdei manó, a ki

+ábrázatját fölcserélné vele. A fogaim összeverődnek rá s az egész

+testem egy ludbőrré lesz, mikor rágondolok.</p>

+<p>– Hol lepett meg ez a szörnyű csoma? kérdém tőle, a minek mi itt

+Székelyországban csak távol hirét hallottuk, de soha nem

+láttuk.</p>

+<p>– A szent földön jártam Endre királyunkkal.</p>

+<p>– Minek jártál a szent földön?</p>

+<p>– Harczoltam a hitetlenek ellen, kik az idvezítő sírját

+megfertőztették. S vitézül harczoltam.</p>

+<p>– S jutalmul a bélpoklot hoztad el magaddal?</p>

+<p>– Isten akaratja volt az.</p>

+<p>– Elhiszem, hogy az volt. De hát az emberek ezért kitaszítanak a

+világból?</p>

+<p>– Rémület én rám tekinteni.</p>

+<p>– De hát nincs rokonod, barátod, senkid a világon? Nincs házad,

+a hova elrejtsd magad otthon?</p>

+<p>– Van nőm, és vannak gyermekeim. Rokonságom a székelyföldön

+végig elterjedt; van szép birtokom, uri házam. Mégis el vagyok

+temetve. Nő, gyermek, jó barát nem jöhet ki hozzám, és én ő

+hozzájuk nem mehetek. Emberi hajlék engem be nem fogadhat. Egyedüli

+helyem ez a kunyhó, ajtajában a sírkereszttel, a mi még azt sem

+mondja meg senkinek, hogy mi volt a nevem valaha?</p>

+<p>– S ki parancsolta azt, hogy ez így legyen?</p>

+<p>– A törvény: az irás.</p>

+<p>– Miféle törvény? Miféle irás? Én is ismerem az ország minden

+törvényeit; ilyen törvényt soha se a vezérek, se a királyok, se a

+rhabonbánok nem hoztanak.</p>

+<p>– A szentirás parancsolja ezt.</p>

+<p>– A szentirás?</p>

+<p>– A melynek végzéseiben meg kell nyugodnunk. Az parancsolja,

+hogy a bélpoklosok a világtól elzárassanak, a <span class=

+"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> sivatag

+pusztában egyedül, élve eltemetetten, elhagyassanak; senkihez ne

+tartozzanak.</p>

+<p>– S te annak magadat aláveted?</p>

+<p>– Mihaszna emelném föl fejemet az Úr ellen? Várom halálomtól

+megszabadulásomat.</p>

+<p>A hegytetőről még egyszer aláhangzott az eltávozó ájtatos csapat

+zsolozsmája.</p>

+<p>Én pedig felkaczagtam!</p>

+<p>– Nem! Nem! Nem! Én annak az Istennek, a kinek ilyen a törvénye,

+hive nem leszek soha! Ne szólj nekem Jézusról! Ne a szeretet

+Istenéről többet! Én az ő nyomdokába nem lépek soha!</p>

+<p>Imola reszketve huzta össze magát, a földön kuporogva, a midőn

+Szilamért ily haragra gerjedve látta, a midőn Istennel

+ortályoskodni hallá. Reszketeg kérleléssel nyult a férje keze után,

+ki azonban eltiltó mozdulattal taszítá el a nő kezét magától.</p>

+<p>– Ne nyulj a kezemhez!</p>

+<p>– Miért ne? Miért?</p>

+<p>– Azért, mert én ezt a bélpoklost nem hagytam ott az élő sírban,

+hanem felültettem őt a lovamra a hátam mögé, s hazahoztam őt

+magammal.</p>

+<p>E szókra nagyot sikoltva szökött fel helyéből Imola, s odavetve

+magát Szilamér keblére, átnyalábolá annak a fejét mind a két

+karjával s szapora csókjaival halmozá el arczát, szemét, száját,

+zokogott is hozzá.</p>

+<p>– Oh én szerelmesem! Oh én drágaságom! Hisz épen így lettél

+Krisztus követőjévé. Az ő nyomdokaiba találtak bele épen a te

+lábnyomaid. A mit most cselekedtél, az a keresztyén vallás.</p>

+<p>Szilamérnak ragyogott az arcza.</p>

+<p>– De hát nem félsz engem megölelni ezután?</p>

+<p>– Ha Isten velünk, ki ellenünk? mondá erős hittel az

+asszony.</p>

+<p>Szilamér kebléhez szorítá a nőt.</p>

+<p>– Akkor én megyek vissza hozzá. <span class="pagenum"><a name=

+"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span></p>

+<p>– Hol hagytad őt?</p>

+<p>– Odalenn a cselédek tornáczában.</p>

+<p>– De hisz a cselédnép fitymálni fogja, durván bánik majd vele.

+Pedig lehet, hogy előkelő levente volt.</p>

+<p>– Bizonyára az volt. De hát hová tegyem?</p>

+<p>– Hát nem férne el itten? Nézd, mennyi helyünk van. Három nagy

+medvebőr az ágyunkon. Egyet neki adhatnánk.</p>

+<p>– Igaz a. De te iszonyodni fogsz a rátekintéstől.</p>

+<p>– Te golyhó! Hát te nem tudod, hogy én, ha idegen férfi jön

+elém, nem látom meg, milyen az arcza? Mindig csak a te arczodat

+látom magam előtt.</p>

+<p>– Áldott légy ezért a szóért!</p>

+<p>– Az vagyok már régen! Megállj még! Valami jutott eszembe. Drága

+jó anyámtól hallottam, hogy itt valahol a Szent-Anna tó körül van

+egy csodatevő forrás, a minek a vize minden fekélyt, mirigyet

+meggyógyít, annak sós a földje és meleg a vize.</p>

+<p>– Akkor én megmondhatom, hogy melyik az a forrás? Az a virág, a

+mit te a minap hazahoztál, a «világzár» csak sós tőzegföldben,

+meleg vízben terem.</p>

+<p>– Arra a helyre pedig én vissza tudok találni. Hegyhát tetején

+van; a miből egy patak nyugatnak, másik keletnek folyik.</p>

+<p>– Úgy! úgy! Az egyik a Zsombor patakja, a másik a Bálványos

+patak.</p>

+<p>– És így, ha ketten összetesszük a tudományunkat, még majd ki is

+tudjuk gyógyítani a bélpoklosunkat Isten segítségével. Eredj,

+vezesd ide.</p>

+<p>Szilamér felhozta magával a bélpoklost. Imola addig puha

+fekhelyet készített a számára a pest mellett. Arra lefekteté

+Szilamér a Lázárt.</p>

+<p>– Nem irtózol a szörnyű büzétől? – Kérdé susogva Szilamér

+Imolától.</p>

+<p>– Nem. Én tavaszi ibolyák illatát érzem.</p>

+<p>Azután a tűzhelyhez látott, sütött, főzött; valami melegítő

+<span class="pagenum"><a name="Page_156" id=

+"Page_156">-156-</a></span> italt is készített, illatos

+füszerekkel. A halott evett és ivott. Lakomázás után aztán

+elkezdette regélni a távol szent földön tapasztalt dolgait;

+tüneményes meséket, a mik valóban megtörténtek, s a szent vidéknek

+fölséges látványát. Úgy beszélt, mint egy apostol. Imola

+elhallgatta volna azokat a regéket hajnalig. S a szemeit le nem

+vette a bélpoklos arczáról; a rettenetes arczról, melyre az

+istenkép fölé egy pokolbeli lárvát ragasztott a kórság. De ez

+undorító kéreg közepett megmaradt két szép, lélekkel teljes szem;

+Imola azokba nézett, s aztán a szemektől nem látta az arczot.</p>

+<p>Mikor a kakas elsőt kukorikolt, akkor mind álomra tértek. Az

+álom csendjében Szilamér füleit megütötte a két idegen szó, a mit a

+bélpoklos reszkető hangon elsóhajtott: «Kirie eleizon, Kriste

+eleizon.» Imola aludt már, s mégis az ajkai csendesen utána

+susogták: «Kirie eleizon, Kriste eleizon.»</p>

+<p>Vajjon mit jelenthet ez a két szó?</p>

+<p>Másnap kora hajnalban elindultak mind a hárman: Imola, Szilamér

+és a bélpoklos, felkeresni a tájat, a hol a világzár terem. Imola

+volt a vezető.</p>

+<p>A Szent-Anna tó hegyeinek minden völgye tele van csupa

+gyógyerejű csodaforrásokkal. Ha más országban volnának, búcsújáró

+kápolna volna mindenik mellé építve egyfelől, részvénytársaság

+vendégfogadója a másik felől.</p>

+<p>Itt buzog fel a tőzegtalajból a sárgásbarna vizű Fortyogó; olyan

+a hangja messziről, mint az álmában horkoló óriásé. Ez a sánták

+gyógyforrása.</p>

+<p>Odább egy más forrás zúdul elé, világossárga vízgomolylyal;

+ennek a neve «Szemfortyogó.» Ez vakokat is látókká tesz, s minden

+szembajt meggyógyít.</p>

+<p>Majd meg egy hamuszin forrás zubog fel a mohos sziklák közül, a

+mit a szinéért «Hammas»-nak neveznek: a belemártott kéz zsirosnak

+érzi a vizét, s a gőze elkábít. Ez a köszvényt űzi el.</p>

+<p>Végre egy lapályos fensik következik, a minek veres a

+<span class="pagenum"><a name="Page_157" id=

+"Page_157">-157-</a></span> földje, s a rajta termő növények levele

+mind olyan tővér, pozsgár, sötétzöld: ez a «Sósmező».</p>

+<p>Ennek a közepén van az a forrás, a minek a martját a sárgapiros

+nenufár (világzár) virágai lepik. Most, tavasz elején, csak a

+tavalyi virágok korsóalakú máktokjai uszkálnak a gőzölgő tavacska

+szélében; a nagy, tertyedt rőteres leveleken apró zöld leveli békák

+hirdetik brekegve az idő változását.</p>

+<p>Ez volt a keresett csodatevő forrás: régóta ismeretes a székely

+asszonyoknál.</p>

+<p>Szilamér és a bélpoklos fejszéikkel, faragó eszközeikkel nagy

+hirtelen összeábdáltak e forrás mellékén egy burdét; a minőket még

+mai nap is szoktak nyaranta felállítani a gyógyúlást kereső

+vendégek számára.</p>

+<p>A bélpoklos itt maradt a burdéban négy napig.</p>

+<p>Ötödnap visszatért a Tiburcz várba meggyógyultan. A bélpokol

+réme tisztára elveszett róla. A rettenetes pokolkéreg lehámlott

+testéről, s az arcza előtünt, nemes, büszke vonásaival; a hogy az

+valaha Isten kezéből kikerült; csakhogy olyan gyönge és fehér volt,

+akár egy leánynak az arcza, a mit soha nem lopott meg az égető

+napsugár.</p>

+<h2>HÁLÁDATLAN VERÉB A FECSKEFÉSZEKBEN.</h2>

+<p>A milyen nagy volt az öröme Szilamérnak a fölött, hogy azt a

+nyomorult bélpoklost ilyen csodamódra helyreállította, kétszer

+akkora lett, a midőn egyszer, valami vágytól ösztönözve, visszatért

+ahhoz a kunyhóhoz, a mely ennek élő sírverem gyanánt volt

+rendeltetve: mert már akkor abban egy második bélpoklost

+talált.</p>

+<p>Azt is épen olyan áhitatos szertartással hozták ide mint az

+elöbbit: a kunyhó már akkor üres volt, az ételes fazékban pedig a

+bennehagyott köles már ki is zöldült; <span class=

+"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> ebből

+világos, hogy az élve eltemetett már nem él ezen a világon;

+bizonyosan megették a farkasok, vagy a sokatevők: nyugodjék

+békével! Hoztak helyette másikat.</p>

+<p>Ugy látszik, hogy ez a kunyhó csak olyan átjáró ház a két világ

+között.</p>

+<p>Szilamér azt a bélpoklost is felvette a lovára s haza vitte: a

+sósmező csodaforrásánál épített a számára egy másik burdét, a hol

+az mosakodjék.</p>

+<p>És azután hétről-hétre, mindig ellátogatott a Mohoson túl a

+magányos kunyhóhoz: a hogy azelőtt bölényre vadászni, úgy most

+bélpoklosokra lesni; s nagy vadászszerencséje volt, töbnyire hozott

+haza egyet a cserkészetből. Nyár derekán már kilencz burdé volt

+sorban felállítva a sós-mezőn. A megmentett nyomorultak az egész

+napot odakinn töltötték, a gyógyvíz erejét próbálva kinzott

+tagjaikon s csak éjszakára tértek haza a Tiburcz-várba, a mi nem

+messze volt a sósmezőtől.</p>

+<p>A ki egészen kigyógyult is közülök, nem hagyta el a társait,

+visszatérnie a világba úgy sem volt többé szabad; mert az egyszer

+halottá-mondott bélpoklosnak halálbüntetés alatt tiltva volt az

+emberi társaságba még valaha visszakerülni, a vagyonát

+szétosztották, feleségét férjhez adták; gyerekeit ide-amoda

+elhordták. De ha szabad lett volna, sem hagyák vala el ezt a

+vidéket, mely ép tagjaikat, emberi ábrázatukat újra visszaadta.

+Neveket vettek föl – a szentek után – csupán keresztneveket, a hogy

+szerzetesek szoktak; egymásnak hűséget fogadtak, s titkos

+egyetértés mellett maguk között megválasztották perjelnek Opoúr

+Szilamért.</p>

+<p>És így Szilamér megérte pogány fővel, hogy új rendnek a

+perjelévé lett. – A miről ő maga semmit sem tudott. – De tudta az

+Úr Isten.</p>

+<p>A bélpoklos szerzet egyébiránt nem henyélt ott hiába, ők

+mindannyian távol Palaestinában kinn járt keresztesvitézek valának:

+egy közülök Nikomédiából elhozott magával, a sarujába rejtve,

+mindenféle kerti veteménymagokat, <span class="pagenum"><a name=

+"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> a minőket ottan

+termesztenek, s a miknek még itt Európában hirét sem hallották.

+Azokat ő és társai, egy körülkerített lonkán elvetették, ápolták,

+öntözték: csodálatos mindenféle főzelékkel ellátták a konyhát. (Még

+most is, annyi száz esztendő mulva, egész falvak élnek abból a

+székely földön, hogy kerti veteményeket termesztenek, a miknek a

+magvát Orbán mester hozta el Ázsiából, s azokban a falvakban

+nincsen szegény ember.)</p>

+<p>Viszont Szilamér meg az egyébfajta élelmi szerekről gondoskodott

+a maga ápoltjai számára, s most tudta már meg, hogy mit tesz az,

+hogy «oszd szét a gazdagságodat a szegények között!» Imola pedig

+szőtte a számukra a gyapjúkelmét, hogy tiszta fehér ruhában

+járhassanak mindig.</p>

+<p>Ők foglalkoztak ellenben a halászattal is, s hordták haza a

+várba egész hálószámra a sok potykát, lazaczot, pisztrángot, a

+mivel még akkor hemzsegtek a Mohos kopotyui; úgy, hogy Szilamér

+maga is megsokalta már s azt kezdte hinni, hogy ő az adósa a

+lázároknak, nem azok ő neki.</p>

+<p>Volt közöttük egy, a ki valaha kolostorban lakott, ott

+megtanulta azokat az ájtatos zsolozsmákat, a miknek diák a nyelve;

+ez betanította azt a többieknek, a kik aztán esténkint, mikor a

+várudvarra visszatérének, körültérdepelték a tornáczba felvezető

+csarnokot, s rázendíték mindenféle összeolvadó vékony és vastag

+hangokon a «de profundist»-t, hogy csupa gyönyörűség volt

+hallgatni.</p>

+<p>Úgy éltek itt együtt, keresztyének és tuhudúnok, ebben a minden

+Istenektől megszállott magányban, mintha ez volna örök maradásuk.

+Arra senki sem gondolt, még maga Szilamér sem, hogy ezt a Tiburcz

+várát csak bizonyos ideig engedte át neki és életpárjának Rapsonné

+asszony, s hogy majd nemsokára elkövetkezik az idő, a mikor az

+asszonyságnak a tagjait megpróbálgatják a hozzászegődött csúzok és

+zsábák s akkor az jönni fog cselédnépestül a Tiburcz várába, a

+Kénbarlang gyógylevegőjében fürödni: s annak majd bolond nagy öröme

+lesz, a mikor megtudja, hogy kilencz bélpoklossal van tele a vára.

+<span class="pagenum"><a name="Page_160" id=

+"Page_160">-160-</a></span></p>

+<p>De ő biz erre, ha gondolt is, kiverte a fejéből. A bélpoklosok

+baja elébbrevaló, mint a Rapsonnéé! Aztán meg, ha ő nem retteg

+ezeknek a társaságától, s nem félti a lehelletük ragályától az ő

+Imolájának a százszor szép orczáját; hát akkor a Rapsonné se féltse

+a maga ábrázatjának száz éves barázdáit; hanem pártolja tovább az ő

+ápoltjait; még buzgóbban, mint a hogy ő tette eddig.</p>

+<p>Annál ugyan lelkesebben senki sem ápolhatta volna ezeket a

+szerencsétleneket, mint a hogy ő tevé; de meg is nyerte érte a

+jutalmát az égtől; mert úgy a nyár közepe felé egy olyan

+gyönyörüséges kis angyalkát küldött le neki az égből az Úr, a

+milyenek csak tele piros pofácskával fujják odafenn az arany

+trombitát. Aztán fiu volt! Szakasztott az apja!</p>

+<p>Noiszen volt öröm a háznál! Akkora örömtüzeket rakatott Szilamér

+a dombokon, hogy a szomszéd országba ellátszott a lángja. Ki is

+hiresztelé hetedhét országnak, hogy ő neki fia született, mely

+kihiresztelés ilyen furfanggal szokott végbemenni. Összefogtak

+valami tíz kutyát a karámokból, s azoknak a farkára kötöttek két

+zsindelyt: azokra a zsindelyekre felirták egyfelől minuskel

+betükkel, másfelől székely irásjegygyel, hogy milyen öröm esett

+Opour Szilamér házatáján; akkor aztán elbocsáták az ebeket, jót

+húzva rájuk az ostorral. A mint aztán a futó kuvasz meghallotta a

+farkához kötött két zsindelyt csörömpölni, azt gondolta, az ördögök

+szekere csörtet a nyomában s elkezdett uszúlni világtalan világba;

+míg valami faluba nem ért: ott elfogták, elolvasták, mi van a két

+zsindelyre irva, s aztán megint odább eresztették, hadd vigye a

+szomszéd faluba a hirt. Így hordták azok aztán el az örömhírt

+hetedhét országba! Bizonyosan megtudta ezt a hirt a négylábú

+hirmondók utján maga Mike Sára asszonyom is. Csakhogy az izenetnek

+a kelet helyét, azt nem mondta meg neki a komondor.</p>

+<p>Hej jó dolga volt valami hét napig bölénynek, dámvadnak:

+<span class="pagenum"><a name="Page_161" id=

+"Page_161">-161-</a></span> Szilamér nem kergette őket; otthon ült:

+azt leste, mit beszél az «ember?»</p>

+<p>Hetednap estéjén, (szép derült alkony volt!) a mint a leáldozó

+nap végsugara végig sütött a nyitott ablakon át, Imola ágyáig,

+egészen bearanyozta az anya és gyermek orczáját: olyan volt az,

+mint a kinyilt rózsa a maga bimbójával; Szilamér egészen el volt

+veszve az ő nézésükben. Se látott, se hallott. Odakinn a várkapu

+előtt ugyan fútták pedig a kürtöt; s azután egész csapat lovas

+dübörgése hangzott a csapóhidon: nem ügyelt ő arra. A nyitott

+ablakon át pávaszem-pillangók repültek be a szobába; a kis gyermek

+sikongatva kapkodott feléjük parányi kezével: rájuk ismert talán?

+régi játszótársak abból az időből, a mikor még neki is szárnyai

+voltak. Szilamér a gyermekben gyönyörködött, Imola meg Szilamér

+arczában, s a mint így az alkonysugár az egyik arczra, az meg a

+másikra, a másik meg a harmadikra vetette a mosolygó verőfényét,

+hát abból olyan ragyogás támadt, a milyennel csak Isten veszi magát

+körül.</p>

+<p>Nem csoda hát, ha csak akkor vették észre Rapsonné asszonyt, a

+mikor az már ott állt az Imola nyoszolyája fejénél és megszólalt.

+Be is volt bugyolálva nagyon a szeméig, meg a szájáig

+patyolatkendőkkel, mert az esteli harmattól nagyon őrizte

+magát.</p>

+<p>– Jaj! jaj! Mit csináltok, boldogtalan népek!</p>

+<p>Ezzel a rikácsoló szóval üdvözlé «adjon Isten» helyett a boldog

+révedezőket.</p>

+<p>De egyszerre el is mult minden ragyogás mind a három arczról:

+még a nap maga is, mintha szintén megijedt volna a vén tündértől,

+egyszerre elrejté magát a hegy orma mögé: Imola, az ösztön

+borzongásával takarta el a kis fia fejét a két tenyerével; Szilamér

+meg pogány babonás szokásból dörmögé a foga között: «tüske a

+talpadba!», a mit voltaképen a boszorkányok ellen volt szokás

+kimondani, de a mit megtartottak a vadász emberek is, mikor

+cserkészetre indulva, legelébb is valami banyával találkoztak.

+<span class="pagenum"><a name="Page_162" id=

+"Page_162">-162-</a></span></p>

+<p>Rapsonné pedig folyvást kiabálva, «de mit tesztek? mit

+csináltok?» rohant az ablaknak; még azt hitték, ki akar rajta

+repülni s egy cseppet sem csodálkoztak volna, ha a mankóját a térde

+közé kapva ellovagolt volna rajta a levegőben. Azonban csak be

+akarta tenni az ablakszárnyakat, a mik jó vastag üvegből készült s

+ólomkarikákba foglalt táblák lévén, egyszerre homályban hagyták a

+szobát. Aztán jött csak vissza nagy zsémbeléssel.</p>

+<p>– De hova gondoltok? A míg meg nem újul a hold, nem szabad

+meglátni a napsugárnak az ujszülött arczát, mert megveri a ragya! S

+gyertya sem ég az asszony ágya mellett! Micsoda gondatlanság ez!

+Mindjárt jön a Kamor tündér a téglázó vassal, a mint azt látja,

+hogy nem ég a gyertya a betegágyas asszony nyoszolyája mellett.</p>

+<p>Szilamér szaladt a kandallóhoz gyertyát gyújtani.</p>

+<p>– Ne abba a vasgyertyatartóba! Keress rezet! Oh milyen

+élhetetlenek az ilyen fiatal házasok! Vasat nem szabad az asszony

+közelébe hozni: még csak egy varrótűt sem szabad neki a kezébe

+venni, a míg a hat hete le nem tel. Ellenben egy tikmont kell neki

+a vánkosa alá tenni; a kicsikének meg egy szál veres selymet kötni

+a lábára, a nyakába meg egy violagyökeret. Oh be tudatlan nép. De

+jó, hogy ide vetődtem hozzájuk! Még elpusztitanák magukat nálam

+nélkül. Így ni! Fordítsd meg Szilamér öcsém azt az ágyat, fejjel

+legyen az ablak felé az asszony, gyermek. Külömben holdas lesz

+belőle, ha a holdvilág rá talál sütni. Hát nincs javasasszony

+körülöttetek, a ki erre megtanítson?</p>

+<p>Szilamér ijedtében megtett mindent, a mit Rapsonné parancsolt.

+Az ágyat is megfordítá, az égő gyertyát is odahelyezte melléje arra

+az asztalkára, a min mindenféle drágalátos főzemények álltak

+csodajóságú füvekből, miket a jó Gidula nénő készített Imola

+számára; de a mikkel az elfelejte élni. Rapsonné mind sorba

+kóstolta, szagolta valamennyit s itéletet mondott fölöttük; ez jó,

+ez sem árt, ez az ezeraranyos fü! ez a szívkinyitó, de csak a

+virágját <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=

+"Page_163">-163-</a></span> kellett volna megfőzni, nem a levelét

+is; de hol maradt a tetemtoldó fű! attól ered növésnek a gyerek;

+hát a boldogasszony tenyere? Azt ugyan a pogányok nem ismerik. No

+majd én adok belőle. Hoztam én magammal eleget.</p>

+<p>Ez alatt elhelyezkedék abban a karosszékben, a mit Szilamér tolt

+oda a számára.</p>

+<p>A nénémasszony tovább zsémbelt:</p>

+<p>– De ugyan hová gondoltál, hogy kinyisd az ablakot naplemente

+után? Az kell, hogy bejöjjön a büdi boszorkány, elcserélni a

+gyerekedet, elváltani a magáéval? Akkor aztán majd tarthatnád a

+kandallóban a tűz fölé, hogy adja vissza a tiedet, mert külömben az

+övét a tűzbe dobod. Ilyenkor ólálkodnak legjobban a boszorkányok az

+újszülött gyermekek körül, a míg azok vagy vizen, vagy tűzön fel

+nincsenek avatva, akár keresztyén, akár tuhudún szokás szerint.

+Ahol ni! Mit mondok? Már ide benn is van a szobában a

+boszorkány!</p>

+<p>Mind a ketten, az apa is, az anya is egyszerre a nénémasszonyra

+tekintének: elég nagy ostobasággal; mert hisz ő nem saját magára

+példázott, hanem arra a nagy pávaszemesszárnyú pillangóra, mely ott

+keringett a szövétnek lángja körül, s a mit repkedése közben

+szerencsésen le is sujtott a mankójával, s aztán kezébe ragadva,

+kitépte neki a szárnyait, a fejét; «hej te rossz boszorkány!

+Körmömre kerültél, nesze neked!» s azzal a darabjait a kandallóba

+dobálta. A kis gyermek erre elkezdett sirni: ő bizonyosan

+meghallotta a halálrakinzott játszópajtásának a jajszavát, a mit

+már a durva földlakók vastag fülei nem hallanak meg. A gyermek

+ordított, kapálózott.</p>

+<p>– Huh be csunya vagy, pih de rút! mondá Rapsonné a gyermekre; de

+a mellett édeskésen mosolygott az anyja szemébe. Így kell ám a

+gyermeket dicsérni; mert a ki azt mondja a kis gyermekre, hogy «jaj

+de szép», az megigézi: az olyan ellen ki kell köpni. Rút gyermek

+vagy!</p>

+<p>Az aztán eldugta az arczát olyan helyre, a hol jó volt neki.

+<span class="pagenum"><a name="Page_164" id=

+"Page_164">-164-</a></span></p>

+<p>Rapsonné asszonyom pedig elhelyezkedett szépen a karszékben, a

+cselédjei vánkosokat hoztak utána s azokkal a hátát meg a lábait

+felpoczkolták.</p>

+<p>– Noh, édes hiveim, ennek ugyancsak örülök, hogy így beteljesült

+minden kivánságtok. A mint megtudtam ezt a nagy örömöt, mindjárt

+repültem is hozzátok. Utba ejtettem az édes apátokat: annak is

+elmondtam, hogy milyen nagy ünnep van a családjában. Hejh de nagyot

+ugrott a jó öreg. Mindjárt azonnal ökröt süttetett, s vár

+benneteket a radinára. Nagyon lelkemre kötötte, hogy csak

+siettesselek benneteket. Még ma akarja a kis porontyát látni.</p>

+<p>Imola és Szilamér nagy szemekkel bámultak egymásra. Hát ez azért

+jött ide látogatóba, hogy rögtön kitegye a szűrüket innen? Imola

+nem magáért aggódott: ő erős, egészséges vérű nő volt: nem szokása

+a kényeskedés; de a kis gyermeket féltette az éjszakai uttól.</p>

+<p>– De hát most mindjárt elmenjünk alkonyat után? kérdezé

+szepegve.</p>

+<p>– Oh ilyenkor nyáron hosszú az esthajnal, drága szép holdvilág

+süt; én magam is mindig éjszaka utaztam, akkor langyos hűs a

+levegőég; a fülemilék olyan szépen hangicsálnak minden bokorban; a

+fű között úgy világít a sok fénylő bogár, mint a csillag hamva.

+Aztán az apátok megigérte, hogy fele uton elétek jön Bálványos

+várából, fáklyás kisérettel; ott fog rátok várni már a Lobogó

+forrásnál. Oh édes szivecskéim, bizony olyan nehezen eresztelek el

+benneteket innen, mintha a saját édes gyermekeim volnátok; de már a

+minek meg kell lenni inkább ma legyen meg, mint holnap. Itt nem is

+volna már helyetek, mert én nekem sok a cselédnépem. Azok se

+hálhatnak egymás hátán a ti pereputtyotokkal. Az is megeshetnék,

+hogy az én kigyóm éjszaka el találna látogatni a gyermekágyas

+asszony nyoszolyájába s ő megijedne tőle.</p>

+<p>Imola már is megijedt.</p>

+<p>– Készüljünk az útra! mondá Szilamérnak, fektéből <span class=

+"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span>

+fölemelkedve, s maga is azon kezdte a készülődést, hogy a kis

+gyermekét bekötözze gyöngéden, gondosan a puha pólyába.</p>

+<p>– Hiszen az asszonyka a kis gyermekével igen jól fog utazhatni

+az én gyaloghintómban; az egyik zsellyémet odaadom neki, helyezze

+el magát benne: mintha ágyban volna; még alhatik is ottan. Nagyon

+jó helye lesz!</p>

+<p>– Jobb helye lesz neki az én ölemben! Vágott oda nagy nyersen

+Szilamér.</p>

+<p>Biz őtet egy kissé elkedvetlenítette az, hogy ilyen rögtön el

+kell neki hagyni ezt a tanyát. Úgy megszokta már itt, a hol minden

+napja csupa boldogság volt. Aztán ilyen rögtön éjszakai útra kelni

+lábbadozó asszonynyal, gyermekkel. Aztán visszamenni

+Bálványosvárába, a hol még az apja parancsol, s a Zsombor öcscse

+ortályoskodik vele (még nem tudta, hogy meghalt). És még valami más

+is bántotta, marasztalta: a szive úgy húzott ide azokhoz az

+emberekhez, a kik megszabadítójuknak tekinték. Azonban hát

+Rapsonnénak teljesen igaza volt: ő ezt a lakást csak addig engedte

+át nekik, a míg magának szüksége nem lesz rá és most visszakéri.

+Ezért is ezer köszönet neki.</p>

+<p>Rapsonné pedig, hogy még jobban siettesse az útra készülésüket,

+elővette a legsikeresebb módját az elriasztásnak, elkezdett

+egyszerre nyögni, jajveszékelni; jaj ez a ballábam, jaj a

+féloldalam! Ez a gonosz zsába! Mintha késsel hasogatnák. Jaj, mikor

+így rám jön ez a kinzás, azt hiszem, hogy nem érem a reggelt!

+Leányok! Leányok! Hol van a zabos tarisznya? Hol az ezer virágos

+égett vizem? Hol a tárkonyeczet? Mindjárt elkárhozom.</p>

+<p>Ez elől csakugyan szökni kell.</p>

+<p>Ezenben megszólal ott lenn az udvaron a szokott estéli

+zsolozsmája a hazatérőknek:</p>

+<div class="poem">

+<div class="stanza"><span class="i0">«A mélységből kiálték hozzád

+én Uram<br /></span> <span class="i0">Hallgasd meg az én

+szavam!…»<br /></span></div>

+</div>

+<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id=

+"Page_166">-166-</a></span></p>

+<p>Rapsonné asszonyom torkában egyszerre bedugult a jajgatás erre

+az énekhangra: «hát ez micsoda ének odakinn? Miféle barátok

+virginálnak itten?»</p>

+<p>Ha nem ismerné az ember olyan jól Szilamért, s nem tudná felőle,

+hogy milyen tiszta, őszinte, ravaszság nélkül való lélek lakik

+benne, bizony azt hihetné felőle, hogy aligha nem járult a

+feleletéhez vagy egy nehezékre való abból a székely furfangból, a

+mivel a góbé egész ártatlan képpel tud elmondogatni olyan

+közönbösnek látszó dolgokat, a miktől az, a kinek mondva vannak, a

+bőréből ugrik ki ijedtében.</p>

+<p>– Hát bizony! édes nénémasszony, ezek oda alant, a a kik a maguk

+módja szerint dicsérik az ő Istenüket, nem egyebek, mint azok a

+szerencsétlen bélpoklosok, a kik a világi társaságból ide az

+erdőkre kiűzettek, s a kiket én aztán egyenkint ide hordogattam,

+itten ápolgattam; a feleségem azt mondta, hogy ez olyan cselekedet

+volt, a mely a mennyországra ad érdemet. Most már majd itt hagyom a

+te kegyelmednek e jámbor népeket, ápold őket tovább s vedd át a

+mennyországhoz való igazamat.</p>

+<p>De úgy meggyógyult erre a szóra Rapsonnénak mind a két lába

+egyszerre, hogy mint a kurta kigyó, úgy ugrott ki a

+karosszékből.</p>

+<p>– Micsoda? Te bélpoklosokkal töltötted meg az én kastélyomat? Oh

+te Isten nélkül való pogány. Nem is telhetett ki ilyen ördöngösség

+mástól, mint egy Krisztustagadó tuhudúntól! Eddig is hat ördöggel

+jártak a pogányok: Guta, Fene, Mirigy, Csoma, Dobrocz, Kék-kelevény

+s most ez idehozza közéjök még a Bélpoklot is, hogy kilegyen a

+hetes szám! Leányok, cselédek! Hej! vaslapátot tüzesítsetek,

+eczettel füstöljetek, köménymagot, tömjént égessetek! Semmit a

+földre le ne tegyetek, a mi batyut elhoztatok! Ki innen a pokol

+birodalmából, a döglelet verméből! Ki ebből a Zsodoma-Gomorából!

+Tűz maradjon utánam!</p>

+<p>A nagy ijedtségtől úgy ugrált Rapsonné, s úgy hadonászott

+<span class="pagenum"><a name="Page_167" id=

+"Page_167">-167-</a></span> a két kezével, mintha a szent

+Vida-táncz rohanta volna meg.</p>

+<p>Szilamér odalépett felé, hogy megengesztelje; de Rapsonné neki

+fogta a mankóját két kezével, mint valami dárdát s azt a harmadfél

+fogát rávicsorítva, neki acsarkodott.</p>

+<p>– Hozzám ne közelits, te bélpoklos pogány; te istentagadó

+filiszteus! Itt maradhatsz már a nőstényeddel meg a kölykeddel

+együtt ebben az elátkozott várban; hogy szakadjon rád, mikor

+legvigabban tánczolsz! Elharácsoltad tőlem ördögi ravaszsággal, a

+Tiburcz váramat, hogy soha bele ne jöhessek többet. Égj meg benne

+egész czudar pereputyoddal falkástul! Engem nem lát többet ez a

+gyehenna-birodalom! Így foglalja el a háládatlan veréb a

+fecskefészket, a hogy te elfoglaltad az én váram. Tied lehet már ez

+az egész erdőm, szaladgálhatsz benne: hogy kergessen meg a bolygó

+lidércz, ökleljen meg a vad bölény, marjanak meg a farkasok. De

+legjobban megmarjanak azok a fene bélpoklosok, a kiket ide

+gyűjtöttél: háládatlansággal fizessenek érte! Vigyetek ki

+innen!</p>

+<p>Két leánycselédnek úgy kellett az asszonyukat a karjaikra

+emelni, mint a hogy a «gólya viszi kis fiát» a gyermekjátékban;

+nehogy a talpai azt a pallót érintsék, a mit e bélpoklosok léptei

+megfertőztettek.</p>

+<p>Még az ajtóból is visszafordult, Szilamért lepocskondiázni

+válogatott pogánynevekkel; a miken az utoljára nevetett.</p>

+<p>Ime az a jutalma tehát már megvolt ezen a világon a bélpoklosok

+ápolásáért, hogy nem kellett éjnek éjszakáján neki indulnia,

+lábbadozó feleségével és gyönge kis gyermekével a nyaktörő útnak és

+sötét erdőknek, a hol ilyenkor az igaz, hogy nagyon szépen

+énekelnek; de nem a fülemilék, hanem a farkasok. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span></p>

+<h2>AZ EL NEM OLTOTT TŰZ A KANDALLÓBAN.</h2>

+<p>Ment volna hát már a Tiburcz várából Rapsonné asszonyom, ha el

+nem állták volna az útját a bélpoklosok; de azok oda térdepeltek

+szokás szerint karélyban a garádics tornácza elé, s ottan végzék

+esteli ájtatosságukat. Senki pedig hozzájuk nyulni nem mer vala,

+hogy ellökje őket az útból. A fehér kámzsás csuha minden részét a

+testüknek bőven takarta: mert a bélpoklosoknak meg van tiltva az

+arczát, vagy a kezét világi ember előtt valaha feltakarni.</p>

+<p>– Oh édes cselédim: ti jámbor Lázárok, rebegé Rapsonné asszony a

+hideg láztól vaczogó állal. De nagyon teli van a ti torkotok

+áldással. Bizony nagyon szánlak benneteket, ti szegény Lázárok.

+Nesztek, ime alamizsnát adok; vegyétek el az Isten nevében.</p>

+<p>Azzal kilencz ezüstdénárt vőn elő az oldalán függő tarsolyából s

+azokat kiosztá az előtte térdeplő nyomorultak között; még pedig

+olyan elmés módon, hogy a mankójának a vége el levén hasadva: ebbe

+a hasadékba szorítá bele a vékony ezüstpénzeket s úgy nyújtá azokat

+a szegényeknek, a kiknek azt viszont nem volt szabad puszta kézzel

+elvenni, hanem mindegyiknek a csuhája ujjához lévén varrva egy

+keztyű, abba dugott kézzel nyulhattak az alamizsna után. Innen

+maradt fenn az a közmondás: majd megtanítlak keztyűbe dudálni!</p>

+<p>A Lázárok azonban még erre sem tágítottak; de még jobban

+hálálkodtak versekben.</p>

+<p>Rapsonnénak erre valami jutott eszébe, a mivel magát is

+kiszabadíthatja a pokol tornáczából, másokat pedig egészen

+belemárthat a csávába.</p>

+<p>Elkezdett ő is kegyesen sopánkodni.</p>

+<p>– Óh ti jámbor Lázárok: bizony nem hiába rángatjátok az angyalok

+kantusát a ti hálálkodástokkal; mert <span class="pagenum"><a name=

+"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> ugyan jó helyre hozott

+benneteket az örd… vagy mit mondok? szent Lázár apátok. Jaj de

+áldott jó uraság ez a ti pártfogó gazdátok; mintha nem is tuhudún

+volna, de maga a köpönyeg szabdaló Szent Márton volna; hát még a

+felesége, az igazi keresztyén asszony: a ki maga fonta, szőtte,

+szabta a ti kantusaitokat. Tudom, hogy tűzbe-vízbe mennétek

+érettük, ha megtudnátok, hogy valami nagy veszedelem fenyegeti

+őket. No hát tudjátok meg. Bizony nagy csapásra vannak az ő fejük

+fölé emelkedve igen súlyos kezek. Holnap lesz Szent-Lőrincz napja;

+ma van az éjjele. A mikor, tudjátok, Szent Lőrincz tüzes könyei

+hullanak az égből. Szent Lőrincz könyei nekünk; de a tuhudúnoknak a

+csillaghullás a tűzeloltó, új tűzgyujtó ünnepet jelenti. Holnap az

+Opour Szilamérnak is fel kell menni Bálványos várába, mert neki is

+új tüzet kell hozni, a marháit a tűzön átterelni és a mi fő dolog,

+az újszülött fiát a tűzön felavattatni. Mert ez a gyermekcse csak

+félig keresztyén: az anyja után; az apja felől pedig pogány. A vén

+Opour Kevend pedig felfogadta két fia holttestére, a kik mind a

+ketten Imola miatt estek el a harczban, hogy ha ennek az asszonynak

+fiugyermeke születik, ő annak az arczát a tűzfelavatáskor úgy

+elcsufittatja a billogós tüzes késével, hogy abba soha asszony bele

+ne szeressen; világ ijesztője legyen, pogánynak maradjon. Ez vár

+arra a kis ártatlan csecsemőre holnap. A Mike Sára asszony pedig

+ezt nem tudja; mert ha tudná, hogy a leányának fia született,

+bizony kiadná a parancsolatot az Andorás fiának, a ki az átjáró

+várban lesi már nyugtalan, hogy mikor üssön rajtuk a bálványosvári

+pogányokon? hogy rohanja meg a várukat, ragadja ki a pogányok

+kezéből, kárhozat torkából az ő kicsiny unokáját. Azonban ha Mike

+Andorás megtudná ezt, bizony nem is várná, hogy az anyja

+parancsoljon neki; de magától neki esne Bálványos-vár kapujának, s

+betörné erővel, úgy szabadítaná ki az áldott szent hugát, meg annak

+az ártatlan gyermekét. Ha tehát ti olyan nagyon szeretitek azt a ti

+jóltevő gazdátokat, <span class="pagenum"><a name="Page_170" id=

+"Page_170">-170-</a></span> meg annak az angyali hitvestársát; s ha

+olyan nagyon kivánkoztok Isten országára érdemesnek lenni, semmi

+jobb dolgot el nem követhettek, mint ha most azonnal neki

+iramodtok, megvinni ezt a hírt Mike Andorásnak az átjáró várba, a

+miben tudósok vagytok. Ezért bizonynyal ő tőle mind aranypénzt

+kaptok!</p>

+<p>De már az utolsó szavakat nem hallották a Lázárok, mert

+egyszerre mind felugráltak s futottak ki a kapun; neki a meredek

+hegyoldalnak, mintha egymást űznék; nem válogatva az utat, hanem

+ugrálva szikláról-sziklára; az elátkozott haláltornáczán keresztül,

+a hol még vad sem jár; a merre legegyenesebb az út az átjáró vár és

+a Bara mezeje felé.</p>

+<p>Szilamér a vár ablakából látta ezt a futást.</p>

+<p>– Nézd! A Rapsonné megbolondította a Lázárainkat, úgy futnak

+hegynek alá, mint a kiket a gersei ördögök űznek.</p>

+<p>Rapsonné pedig nagyot nevetett utána, mikor ezeket ilyen szépen

+szélnek bocsátotta. Lesz ebből haddelhadd! Holnap az Opourék, meg a

+Mikéék egymásnak a vérét fogják inni! Az lesz a derendóczia! Fel

+nem tartja ezt már semmi világi hatalom.</p>

+<p>Most már mehetett ki a várból. Ott nem maradt volna éjszakára

+még azért az ördögért sem, a kinek kötelessége «deli ifju legény

+képében» megjelenni. De elébb megvárta, hogy sós hamuval,

+büdöskővirággal behintsék előtte a kapualját s a felvonó hidat, a

+min a bélpoklosok keresztülmentek; csak azután vitette ki magát,

+két szolgálója nyakába kapaszkodva.</p>

+<p>Mikor aztán kinn volt, akkor odakinn a porondon leterittett egy

+kerek tevebőr-szőnyeget és arra állt rá.</p>

+<p>Erről a «szigetről», a hol ő neki magának nem árthatnak a

+felköltött gonoszok, meghagyá a hétszeres átokkal a megutált

+várát:</p>

+<p>– Czudar, undok, pokoltanya! Sodoma, Gomora, Gyehenna,

+Koponyavár! Rajtad hagyom balkézi áldásom! <span class=

+"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> Tűz

+porrá égessen, föld gyomra elnyeljen, tüzes istennyila beléd

+lecsapkodjon, éjjeli kisértet rajtad végig járjon, a befaló kenyér

+benned kővé váljon, éles kés, nyil, fegyver gazdájának álljon,

+halálmadár rólad soha el ne szálljon!</p>

+<p>S azzal hét kavicsot felszedve a balkeze markába, háttal a

+várnak fordulva, odahajítá azt a háta mögé, s aztán a

+tevebőrszőnyeggel együtt fölemeltetve, úgy viteté magát a

+zsellyeszékéhez.</p>

+<p>– Siess! míg nem jönnek! (Tudniillik azok a rosszlelkek, a kik

+ez átkok végrehajtására előhivattanak.)</p>

+<p>Mégis megérkeztek pedig; egy jött csunya nagy dongó bogár

+képében, a másik mint czikázó denevér, a harmadik mint szürkébe

+öltözött éji lepke, a negyedik mint suhogó bagoly: mind őt

+repkedték körül nagy átalkodottan.</p>

+<p>– Gyih előlem! Hess utamból! Ribancz fajzat! Lidércz-kotlás!

+Patvar-kisze! Tündelevény! Rézorrú bagoly! Pusztuljatok dolgotokra!

+Nem ismeritek már az ostoromat?</p>

+<p>Azzal leoldva derekáról a háromrét odafont kigyót, s azt a

+fejénél megfogva, nagyokat pattintott a farkával, mint egy

+csordahajtóostorral a levegőben, szétverve a pokol szárnyas népét

+maga körül, míg a cselédjei beültették a gyaloghintóba s aztán

+ketten két felől hajtották pávafark legyezőkkel előle az éjszaka

+rémeit, a mik az éjjel későn utazókra leskelődnek. Úgy ment késő

+éjjel az útjára.</p>

+<p class="center">* * *</p>

+<p>Bizonyára a vén tündér nem szokott hiába átkozódni. A kit ő

+rontó szavakkal meghagyott, megérezte az azt.</p>

+<p>Alig távozott el csörtető kiséretével Tiburcz várából, a midőn

+nyomban két jövevény garaboncz kezdett el éles sípjával fütyölni a

+várkapu előtt. A mint beereszték, s odabocsáták őket Szilamérhoz,

+ez mindjárt rájok ismert. Ezek a Gyulának (a tűzgyujtó papnak) a

+garabonczai.</p>

+<p>– No, fiam, mit hoztál? kérdé az egyiktől.</p>

+<p>– Én semmit sem hoztam. De vinni akarok. Holnap lesz tűzáldozat

+napja, ó-tűzoltás, új-tűzgyujtás szere. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> A Gyula

+elküldött, hogy vigyük fel vaskondérban a tavalyi tüzet, mind egy

+szikráig Tiburcz várából; reggelre ott legyünk a tűzhalomnál.</p>

+<p>– Hát te másik, mit hoztál?</p>

+<p>– Én már csak hoztam valamit. Itt van a rováson. Maga a

+rhabonbán faragta rá.</p>

+<p>S ezzel átadott Szilamérnak egy singnél hosszabb mogyorófa

+pálczát, a mi négyszögletűre volt megfaragva, s aztán mind a négy

+oldalára egy-egy sor székely betű volt felmetszve; a miknek

+összességéből Szilamér megtudhatá, hogy atyjának az akaratja

+szerint holnap ott legyen újszülött gyermekével együtt

+Bálványos-várban a tűzhalomnál, hogy az új tűz fölött magzatát igaz

+tuhudún hit szerint a billogos felavassa.</p>

+<p>Szilamérnak úgy jött ez az izenet, mintha jeges vízzel öntötték

+volna végig a hátát. Nagyon alá kezdett hajolni a feje tőle.</p>

+<p>A vaskondért megtöltötte a háznál levő tűzzel.</p>

+<p>– Mindenünnen kiszedtétek a tüzet? kérdezé a garaboncz.

+Kályhából? kemenczéből? pestből? kandallóból? katlanból?

+tűzhelyből?</p>

+<p>– Az én tüzem mind itt van. Felelt Szilamér és annyiban igazat

+mondott, hogy a felesége szobájában levő kandallónak a tüze nem az

+övé volt, hanem az asszonyáé. Azt csak nem olthatta ki.</p>

+<p>De a garaboncz észrevette, hogy ott egy ablak világít, s kérdést

+tett miatta.</p>

+<p>– No igen felelt Szilamér, ott a szövétnek ég a gyermekágyat

+fekvő asszonyom mellett.</p>

+<p>– Az pedig szükséges, hogy égjen; helyeslé a garaboncz. De el ne

+felejtsd uram azt is kioltani holnap hajnalban; mert különben nem

+gyullad meg az új tűz.</p>

+<p>– Bolond nélkül is tudom. De ne bizzátok a tűzkereket a két

+öcsémre, mert azok nem gyujtják azt meg.</p>

+<p>– Bizonyára a tűzkereket nem gyujtja meg a te két öcséd, uram.

+<span class="pagenum"><a name="Page_173" id=

+"Page_173">-173-</a></span></p>

+<p>A garabonczoknak meg volt hagyva, hogy Szilamérnak el ne

+fecsegjék az öcscsei halálát.</p>

+<p>Azok elloholtak a rúdrafűzött vaskondérral, a miben a

+Tiburcz-vári parázs volt felhalmozva, mikor bementek vele az erdők

+sötétjébe, azt hihette, a ki látta, hogy két manó visz izzó gömböt

+a vállán.</p>

+<p>Szilamér visszament a feleségéhez, kis fiához, megcsókolta az

+arczaikat: «aludjatok csendesen.»</p>

+<p>Aztán kiment a vár lonkájára, mikor már az egész vár álomnak

+eredt, s ott járt fel s alá magában egyedül.</p>

+<p>A nagy virrasztás éjszakája ez a tuhudúnoknál. A régi emlékezet

+felébredt a szivében s ellopta az álmot a szemeiről.</p>

+<p>A nap leáldozott már a hegyek között, s a Szent-Anna taván és a

+mély völgyek közt sötét este volt már, de a Hargitán túl egy

+hegyszakadékból még odatűzött a lehanyatló nap a sík láthatárról

+Bálványos-várára, tűzszínűre festve a ködös erdők mélyéből

+kiemelkedő hatalmas ormokat; maga az istenek tornya úgy ragyogott

+messze, mintha egy eget támogató tűzoszlop volna. Lassankint

+elhalaványult az is, mind jobban borongva visszahanyattlott a ködös

+sötétségbe, még az aranynap képe a torony tetején is fekete lett

+végre.</p>

+<p>Az elsötétülő égen megjelentek halkan a csillagok, előbb az

+örege, majd az apraja is. Az ősmagyar világban mindannyinak neve

+volt, ismerték. Egész tudomány volt az. A keresztyének naptárában

+nincs annyi név fölirva, mint a mennyi volt feljegyezve a tuhudún

+égen. Azokra tanították az apák a gyermekeket.</p>

+<p>Szilamér a vár erkélylonkáján, a kőpárkányra ülve nézegette az

+ismerős csillagzatok jöttét és lementét. Az egész égboltozat

+megelevenedett előtte, mint egy járatos tartomány.</p>

+<p>Az egész vár aludt már; de a csendes éjszakának ott künn a

+vadonban saját neszei vannak.</p>

+<p>Mikor az utolsó emberfujta hang is elenyészett már, a

+<span class="pagenum"><a name="Page_174" id=

+"Page_174">-174-</a></span> bálványosvári csillagüdvözlő tárogató

+dal, akkor az éj maga kezd el beszélgetni a virrasztó emberhez.

+Valami borzong végig a tájon, mint egy végtelen nagy sóhajtás;

+szellő volt talán, mely a fák sudarain végig fuvalt, vagy tova

+rebbenő tündér (a szélanya), a kinek a palástja általsuhant rajtuk,

+a csillagos feketekék magasságból emberkiáltáshoz, harsonaszóhoz

+hasonlatos hangok felelgetnek össze; éjjeljáró hattyu, daru,

+vadlúd-csapat száll talán odafenn? Rejtelmes búgások támadnak a

+völgyből, mintha a föld maga álmában beszélne; pedig talán csak a

+bölény, meg a névtársa, a bölönbika, a gázlómadarak legkisebbje,

+álmatlankodik ott? Távol gyermeksiráshoz hasonló hangok keletkeznek

+itt-ott, hogy az ember szive majd megesik rajtuk; pedig talán csak

+a hiúz nöstény hivogatja párját. Majd megint egyszerre százszoros

+ormótlan ordítás kardala rivall fel, mintha pokolkürtőin

+kiszabadult ördögfiuk acsarkodnának fel egy jelszóra; dámvadat

+felverő farkascsorda lesz az. A csörtetés elhangzik a völgyben.

+Néha valami csattanó robaj dörömböl fel a rengetegből; korhadt

+faóriás dőlt ki a tövéből. És folyton-folyvást hangzik közben a két

+testvérpatak, a Zsombor és Bálványos zuhatagjainak éjjeli zenéje,

+mintha tündérkezek vernének ezerhúrú hárfát, hogy legyen zenehang,

+a mihez a Mohos bürüjén az éji lobogványok, a tüzes millingek

+kisértettánczukat egyre járják.</p>

+<p>S e sok éjjeli hang mind Szilamérhoz beszélt.</p>

+<p>«Elhagytad már félig őseid vallását: megtagadtál minket, régi

+isteneket; a kik vezéreltük a te dédükeidet, hirben, dicsőségben; a

+kik Etelének kezébe adtuk a Hadur kardját. A kik népek romlásából,

+vérengző harczokból a kis székely nemzetet biztos menedékbe

+elvezettük, megtartottuk. Nem voltunk-e neked édes isteneid? Csak

+te neked és a te népednek. Nem olyan istenek, a kiket minden nemzet

+magáénak foglal, s egymásra igérget a pártfogásukért: «engem

+szeress jobban!» Mikor harczba keverednek, úgy hivogatják egymás

+ellen a közös Istent: «Ne <span class="pagenum"><a name="Page_175"

+id="Page_175">-175-</a></span> amannak segíts! hanem nekem! Nézd,

+én czifrább oltárral magasztallak fel, mint a másik!» A ki midőn az

+egyik népének orczáját mutatja, addig a másiknak hátat fordít. Mi

+egyedül csak a magyarok istenei vagyunk; senki más bennünket

+áldozataival meg nem vesztegethet. Mindig közel vagyunk: mindig ti

+veletek. Kihez menekültök, ha minket elhagytok?»</p>

+<p>A csillaghullások éjszakája volt ez; minden pillanatban

+aláfutott egy-egy. Mintha mind megannyi sulyos szemrehányás hullott

+volna Szilamér fejére: «látod, én nem sajnálom az én csillagaimat

+leszórni az égből és te megtagadsz engem a veszendő parázsban, a

+mit megtartogatsz! Egy sápadt asszonyért, meg egy nyifatag

+gyermekért!»</p>

+<p>Egy-egy pillanatban egész raja a csillagoknak lövellt szerte,

+egy góczból eredve, mintha egy istenkéz tele marokkal hajítaná őket

+alá, a világ minden sarkai felé elszórva.</p>

+<p>Ki cselekszi ezt odafenn?</p>

+<p>Az ismerős álló csillagok pedig valamennyien úgy pillogatnak

+színváltó ragyogásukban az égbámuló szemeibe, mintha mind azt

+mondanák: «téged nézünk, beléd látunk!» «A hetevény csillagzat» is

+feljött már, miért vannak azok heten?</p>

+<p>Egyszerre meg nagy robajjal megindul egy tüzes sárkány az égbolt

+mennyezetén fönn: feje, miként a holdvilág oly fényes; hosszú

+tűzfarka sziporkákra szakadó szivárvány; olyan robaj támadt jöttére

+odafenn, mintha ezernyi kelevézt vernének érczpaizsokhoz; kevély

+lassúsággal repül el keletnek, s mikor épen Bálványos-vár fölött

+súg el, ottan szertepattan, olyan robbanással, mintha az ég

+kárpitja hasadt volna ketté; a hosszú tűzvonal, a mit maga után

+hagyott, még soká világít az elfeketült égen. A fénytől elvakult

+szemnek úgy tetszik, mintha egyszerre minden csillag eltünt volna

+az égről s csak lassankint tér vissza a helyreálló sötétséggel a

+látása s akkor <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=

+"Page_176">-176-</a></span> veszi észre, hogy a «hadak utja» (a

+tejut) sokkal fényesebb most, miként az imént volt. Csaba vezér

+harczosai vágtattak most végig rajta; új patkónyomaiktól lett

+fényesebb az út! De hát mi hozta őket ismét vissza?</p>

+<p>Éjfél után megszünik a csillaghullás egy időre; de az alatt

+meg-megvillan egyszer-egyszer az ég alja; mintha a lenyugodott

+napnak rossz álmai volnának, s valahányszor egyik oldaláról a

+másikra fordul, felpirkadna az ég széle.</p>

+<p>Szilamér azt érzé, a mi megjön, ha sokáig néz valaki a csillagok

+közé, hogy beleszédül az égbe.</p>

+<p>S ha oda beleszédül, mibe kapaszkodjék?</p>

+<p>A Bucses-hegy mögül egy fényszikra kezd kiemelkedni, előbb csak

+egy szikra, aztán egy sarló hegye; majd fénylő tűztorony, utoljára

+egy égben úszó ezüstcsónak, a fogyó hold.</p>

+<p>Minden ember szive érez valami magyarázhatlan örömet, mikor azt

+a csillagzatot feltámadni látja az égen, mintha minden emberi

+bánatnak enyhítője, minden kétkedésnek eloszlatója volna.</p>

+<p>Mikor Szilamér ezt az ezüstcsónakot ott látta maga előtt, eszébe

+jutott egy kép.</p>

+<p>Az a kép, a mit a torjai szentegyházban egy mellékoltáron

+látott. Egy felséges asszonynak az alakja, a ki egy mosolygó

+gyermeket tart az ölében, lábaival a fogyó hold csónakjában állva;

+köröskörül aranysugáros diadalfény veszi körül.</p>

+<p>Nézte, nézte soká azt az ezüst ivet ott az égen; ha nem

+jelennék-e meg ő neki is abban amaz asszony képe, a ki világosságot

+ad az emberek szivébe, hogy megértsék, mi külömbség vagyon az egy

+igaz Isten, a minden népek atyja, az örökkön élő és az ős-istenek

+között, a kik az ő népükkel együtt elmulnak? Addig nézte, addig

+nézte, míg a szemei lezáródtak, rájuk nehezült az álom.</p>

+<p>Csendes és jótékony álom. Nem verték fel a rossz rémek, még a

+hajnali tárogató kürtök rivallásai sem; csak az ébreszté föl, mikor

+egyszer a nevén szólítá egy édes, <span class="pagenum"><a name=

+"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> ismerős hang. Arra

+fölpillantott, s ime előtte állt az ég csónakából alászállt

+tünemény; egészen előtte; a szelíd jósággal mosolygó anya-alak,

+ölében a repeső gyermekkel, köröskörűl folyva aranyos dicsfénynyel,

+mint az oltárképen.</p>

+<p>De ez nem az égi alak volt, hanem a saját asszonya,

+körülragyogva a pitymalló ég aranybiborától.</p>

+<p>– Hajnal van! szép piros hajnal! suttogá a nő szerető

+mosolylyal. Nézd, mi már felkeltünk. Készen vagyunk az útra.</p>

+<p>– Micsoda útra? kérdezé Szilamér, álomkábultában.</p>

+<p>– Nem hallod a hivogató kürtszókat Bálványos várában?</p>

+<p>Szilamér nem hallotta, mert gyermeke mondott valami szót.</p>

+<p>Azt a szót kitalálni nagyobb kérdés, mint valamennyi papok égi

+homályokba rejtett bölcsessége.</p>

+<p>– Add ide ölembe!</p>

+<p>Azzal a karjára véve a kis fiát, összecsókolgatá annak két piros

+orczáját, s minden csókja után mondott neki az égtől szakadt

+emberke valami olyan szót, a mit megérteni fölér a próféták

+látásaival. És ő megértette.</p>

+<p>– Hát nem indulhatnánk Bálványos-várba? kész minden az útra

+sürgölé Imola.</p>

+<p>– Ma nem! kiálta indulatos daczczal Szilamér, s úgy szorítá

+magához gyermekét, hogy Imola megijedt tőle: azt hitte, agyon

+akarja szorítani. – «Ma nem!»</p>

+<p>S mikor a székely azt mondja, hogy «ma nem!» akkor ég-föld

+összeszakadjon is, az a nap nem olyan nap, a mely őt engedelmesnek

+lássa. Megölhetik, négybevághatják; de helyéből egy darabban meg

+nem mozdíthatják. Opoúr Szilamér nem viszi a fiát tűzön

+fölavatni!</p>

+<hr class="tb" />

+<p>Ez az egy szó pedig nagy végzet lett Bálványos-várára, és az

+egész őshit vallására nézve. <span class="pagenum"><a name=

+"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span></p>

+<p>Szilamér nem ment el a bálványosvári tűzáldozathoz. Imola

+kandallójában sem lett kioltva a tűz.</p>

+<p>Az pedig régi hit, hogy ha a «hivek» közül csak egynek a

+tűzhelyén maradt is a régi tűzből, az új tüzet nem birják

+lángralobbantani a kilenczfából faragott kerékkel a szűz

+legények.</p>

+<p>A horkázok kürtjei egyre riadtak Bálványos-vár ormairól.

+Szilamér csak leste, hogy mikor gomolyodik majd fel a nagy füst a

+tűzhalomról? a minek a Tiburcz-várhoz jól meg kellett látszani; de

+csak nem támadt az elő. A nap is delelőn volt már; pedig akkorra

+égni kell már az új tűznek: de még mindig se füsti, se lángja.</p>

+<p>Szilamér ott állt a vár ormán, a távol ködeiben elburkolt várra

+bámulva, a mely olyan messze látszott mostan esni. Nehéz nyári köd

+ülte el a tájat, a min keresztül Bálványos-vár úgy tünt fel, akár

+csak egy kék felhő, a sápatag ég alján elpihenve.</p>

+<p>Imola kitalálta, Szilamér min töprenkedik, azt sugá neki: «a tűz

+mind kialudt már a kandallóban is!» ő maga oltotta ki. Látta, hogy

+Szilamér nagyon búsul, megszánta az ő tuhudún hitét. Hisz ennek

+épen olyan szívnyomás az, mint ő neki volt az, hogy nem gyónhatott

+meg.</p>

+<p>Szilamér beszélő szemei úgy meg tudták ezt neki köszönni.</p>

+<p>Hanem késő volt már. Az új tűz csak nem lobbant fel

+Bálványos-vár falain belől.</p>

+<p>A délután is elmult, s az örömtüzek, miket ilyenkor a legények

+raknak, csak nem gyulladtak ki, a tűzkerekek, miket a hegyoldalon

+aláeregetni szoktak, nem kergették egymást. Olyan volt az egész

+Bálványos-vár, mintha már ki volna halva.</p>

+<p>S még mielőtt leszállt volna a nap, meghozta a kora éjszakát a

+zimankós vihar. Délről és nyugatról jöttek, tolakodtak a gomolygó

+felhők; olyan az alakjuk, mintha égtaposó óriások nyomulnának

+egymással megütközni. Ni, annak ottan ezüst sisak van a fején,

+arany taréjzattal, <span class="pagenum"><a name="Page_179" id=

+"Page_179">-179-</a></span> gömbölyű paizsát ni hogy tolja maga

+előtt. A másik ellenben haragos kék alak, tán Hunor vagy Magor,

+hosszú szürke szakálla úgy lobog utána, bakacsin palástjával fél

+eget beterít. Alatta aranynyal versengő szép világos-fehér alak

+repül uszályával, a sötétből kiválva, engesztelő tündér, tűzveres,

+vérpiros szörnyek útját állják, foszlányokká tépik.

+Villámkorbácsaikkal, lángpallosaikkal a szörnyü istenhősök egymásra

+sujtanak, felharsog az égbolt ádáz haragjuk szavától, s mikor

+összeölelkeztek, egymásba omlottak, sürű sötétség lesz, mintha

+éjjel volna, csak a villám fénye gyujt bele világot, s olyankor ez

+az egész világ sápadt-fehér lesz a fényben, mintha csak halottak

+birodalma volna. Végigrecsegnek egyik hegyláncztól a másikig az ég

+harsonái. Ezek itten Etele király kürtjei, amazok Hildebrandt és a

+Tronjei hős trombitái! Egyszer-egyszer végighasad a nagy

+lobbanástól a sötét égboltozat s messze mélyen belátni az égbe,

+egész fel a nap mezejére, a hol azok a ragyogó alakok ülnek mind

+csoportban: kürtfuvó Lehel, Botond a bárdjával, boszuállásban

+rettentő Vérbulcsu, ősz Álmos, Nemere, Árpád a honszerző, Kupa és

+Gyula az utolsó hősök, Thonuzóba a hős feleségével, az őshit

+vértanui, Zsombor is bizonynyal, de csak egy pillanatig tart

+megjelenésük. Az égi csatacsillag lecsapott a földre, hogy

+megrendült belé az egész hegy várastul, s lángjával meggyujtotta a

+legmagasabb szálfát a tetőn, az mostan fellobog magasra s fényt vet

+a tájra. Ni, hogy omlik alá a vér a felhőkből! A katalauni mezők

+harcza foly odafenn, vagy a nibelungi dal égi folytatása.</p>

+<p>Ekkor érkezett meg a hirnök Bálványos-várából Szilamérhoz, égi

+tüzön, hegyi vizen keresztül. Régi jó hadnagya volt az,

+Koppánd.</p>

+<p>– Mi hirt hozasz? kérdezé Szilamér a lábairól leroskadótól.</p>

+<p>– Mindent, a mi csak rossz. Egy szót se hallj tőlem, a mi a

+halálnál kedvesebb volna. Ma reggel az új tűz nem gyuladt meg: ez

+volt az első átok. Elfordult a tuhudúnoktól <span class=

+"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> az

+Isten. És az alatt, a míg tüzünk nem volt, megtámadták

+Bálványos-várát a torjai keresztyének. Mike Andorás hozta ránk

+őket. A görögtűz koszoruit nem használhattuk ellenük, mert nem volt

+tüzünk, odatolhatták a vívótornyukat. A vashíd alatt nem

+gyujthattuk meg a kénköves aknát, hogy az ostromlók odafulladjanak,

+mert nem volt tüzünk. Ránk törték a kaput. Hát hiszen fegyver volt

+a kezünkben, négyen voltunk egy ellen, nagy erőnk volt velük

+szemben és mégis elbuktunk; le lettünk gázolva pocsékká téve,

+kivertek bennünket a külső várból, beszorítottak a belső várba, a

+honnan csak a pokol tornácza felé szabad még az út.</p>

+<p>– Kivertek benneteket Bálványos-várból! ordítá fel, szégyentől

+lángoló arczczal Szilamér. Kőfal mögül hajtott ki negyedrész

+ellenség! Valamennyi Opoúrt egy Mike Andorás! Hát a szíveteket

+asszonyoknál hagytátok-e?</p>

+<p>– Rém volt rajtunk, lihegé Koppánd. Az Isten elfordulása is

+beteggé tette a szíveinket, rémület, félelem kisért mindnyájunkat a

+harczba. Előre éreztük, hogy veszedelmünkbe megyünk. S mikor a

+kaput betörték ránk a keresztyének, legelől az ostromló hadak közt

+kilencz fehér ruhás kisértet rohant ránk, halotti köntösében, azon

+elijesztőn, a hogy a sírból fölkelének, arczaik fehérek, sírok

+férgeitől szörnyen elrutítva.</p>

+<p>– Az én bélpoklosaim!</p>

+<p>– A pokol hősei lehettek bizonynyal, mert a mint azokkal

+szembetalálkoztunk, elveszett a fegyvernek az éle a kezünkben; ha a

+buzogányomat akartam feléjük emelni, az olyan nehéz volt, mintha

+hordót emelgetnék rúdra tüzve, s ha meg a kardommal csapkodtam

+feléjük, az meg olyan volt, mintha nyakla szalmaszállal ütögetnék

+kőczölöpöt. Futott ezek elől, a ki csak embernek született. Eleven

+embertől én sem ijedek meg, de ki küzd halottakkal?</p>

+<p>– Az én bélpoklosaim! hörgé keservesen Szilamér, öklével ütve

+koponyáját. Megátkozott engem az a gonosz tündér. Ah! Miért nem

+voltam én ott? <span class="pagenum"><a name="Page_181" id=

+"Page_181">-181-</a></span></p>

+<p>– Hisz ez volt a legnagyobb átok rajtunk, hogy te nem voltál ott

+köztünk; hogy nem volt velünk egy fiatal vezér, a ki a harczi népet

+a zürzavarban rendbe tudja szedni, szavával, példájával

+fellelkesíteni.</p>

+<p>– Hát az öcséim? Hát Zsombor? Hát Iszla?</p>

+<p>– Öcséid? Jó Szilamér. Rég otthon vannak már az ő ükeiknél az

+örök napos mezőkön. Iszla öcséd még Torján elesett, mikor te

+feleséget hoztál, Zsombor pedig elhullt, Mike Andorással harczolva

+az átjáró-vár lonkáján, el is temettük, szép tuhudún szokás

+szerint.</p>

+<p>– Öcséim meghalva? fuldoklá Szilamér, el-elakadozó szóval.</p>

+<p>– Bizony halva ők már. S ki őket túlélte, a ki megsiratta hét

+sebből omló vérkönyeivel, hős apád Kevend, az most ott fekszik a

+ravatalon!</p>

+<p>– Harapd el nyelvedet, hogy ne mondjon több ilyen átkozott

+hirt!</p>

+<p>– Pedig még nincs vége. Hátra a legrosszabb. Az, hogy tűz nélkül

+maradtunk (tűzhelyünk, szívünk is); az, hogy megverettünk, az, hogy

+ellenségünk birja már a külvárunkat, az, hogy két testvéred el van

+már temetve, az, hogy ősz apád is ravatalon fekszik, még mind nem a

+legnagyobbik átok. Annak a betetőzője az, hogy te nem vagy köztünk.

+A kevély győzelmes Mike Andorás most trombitaszó mellett fölkéri a

+várat, s tudva, hogy te nem vagy benne, se a feleséged, azzal

+fenyegetőzik, hogyha magunkat kegyelemre meg nem adjuk, fejünkre

+rontatja Bálványos-várát az Istenek tornyával együtt.</p>

+<p>– No hát ott találjon engem is e várban! rikácsolá Szilamér.

+Felmegyek eléje, s viszem magammal az asszonyom, gyermekem! S majd

+a kit legelől maga előtt talál, abban rám ismerhet, aranynappal

+melledző pánczélingemről, s kardom csapásáról! Készülj hát az útra,

+asszony! Feleségem. Villámlik a felhő, harsog az égdörgés! Így kel

+az utolsó tuhudún az útra. Ottan ég a szálfa! Égi tűz gyujtá meg.

+Itten van az új tűz! Fáklyákat gyujtsatok <span class=

+"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> nála!

+Viszem magammal az ég lángját Bálványos-várába! Előre, a ki

+tuhudún! utánam, a ki még szeret!</p>

+<p>Imola bámulva látta a rögtöni nagy átváltozást Szilamér alakján.

+A bősz harag, a vakbuzgó pogány hit egyszerre erőt vett annak egész

+lelkén. Elkezdte a régi vérengző dalokat nagy harsogással énekelni,

+a mik mind az ős bálványistenek magasztalásáról szólnak, előhivatta

+a kürtöseit, megfuvatta velök a hosszu hársfakéregből készült,

+messze elrivalló kürtöket, a miknek a szava elhallik egész a

+Bálványos-várig, és azalatt felölté magára napbálványos pánczélját,

+feltette a ráró-madaras sisakját, előhozatta a harczi ménjét;

+kardot, kelevézt, buzogányt szedett a markába, s míg az ég

+villámait ontá, míg a zápor szakadt, odavágtatott a villámgyujtotta

+szálfához s maga gyujtogatta meg az istenadta tűznél a

+szurokfáklyákat, a miket követőinek szétosztott, és a közben

+folyvást hangzott a csatadala, a mivel népeit a végső kétségbeesett

+harczra fellelkesíté.</p>

+<p>Ez volt az utolsó fellobbanása az ősi tűznek.</p>

+<p>Imola szótlanul és engedelmesen követte férjét e végső halálos

+tusába, kis gyermekével együtt.</p>

+<p>Nagy erő az Isten szeretete, de még nagyobb a nők szerelme!…</p>

+<hr class="tb" />

+<h2>AZ ELREJTŐZÖTT.</h2>

+<p>Bálványos-várának két része volt: egy külvár, a mi tág körben

+foglalta körül a házakat, a mikben a tuhudúnok maradékai laktak. Ez

+a külső vár az utolsó pogány vezér, Gyula támadása után épült; a

+mikor a magyar király az őshit mellett fellázadt székelyeket

+behódította, a tuhudún hadnagyokat váraikból kizavarta, akkor

+mindazok, a kik fel nem vették a keresztséget, ide menekültek

+Bálványos-várába, <span class="pagenum"><a name="Page_183" id=

+"Page_183">-183-</a></span> a minek megvívását nem tanácsolta a

+vajda a királynak. Ellenben a bálványosiaknak is szép hegedűszóban

+tudtul lett adva, hogy a mit a váron belül cselekesznek, azért őket

+ugyan senki nem háborgatja, de a váron kívül mindentől

+őrizkedjenek, a mi a keresztyéneket megháborítaná. Ekkor építették

+a külső várat, a miben valamennyi tuhudún menekült háza bőven

+elfért, valamint a tűzáldozat halma. A menekült előkelők idejöttek

+kincseikkel, marháikkal. Ezt a külső várat, a hegy meredeksége

+miatt, épen csak a kapunak vezető útról lehetett megtámadni, a mi

+előtt egy mély akna volt ásva, a mi meg volt tömve kénkővel; ezen

+aztán egy vasrácshíd vezetett keresztül, úgy, hogy ha az ostromló

+ellenség a hidat elfoglalja, a meggyujtott kénkőnek a füstje úgy

+elbánik vele, mint a méhrajjal, a kit kifüstölnek.</p>

+<p>De még más titkos erővel is fel volt e kapu őrtornya ruházva.

+Mikor ezt építék, egymásután háromszor összedőlt a fal. Akadnak

+rosszlelkü emberek, a kik azt állítják, hogy a torjai keresztyének

+ásták alá éjszaka a falakat; olyan ostoba beszéd is hallatszik,

+hogy a kőműves-mester rosszul rakta le az alapköveket, de a ki

+igazlelkű ember, az bizonynyal tudni fogja, hogy ez az ördögök

+ravaszsága volt, a kik minden építkezésnél addig incselkednek, a

+míg az áldozatjukat meg nem kapják. Miért is a kőműves elvégre azt

+tette, hogy a saját feleségét falaztatta be a torony kőfalába, s

+attól fogva megállt a torony, mint a «Csala tornya». Most is

+mutogatják azt a hosszú, magas márványkövet, mely azt a fülkét

+jelöli a falban, a hová az áldozatul hozott menyecske be lett

+falazva. S ennélfogva ez a tornyos kapu nemcsak hogy az ördögöknek

+ellenállott, de minden emberi ellenségre nézve is bevehetetlenné

+lett téve.</p>

+<p>Annál nagyobb vala a bálványos-váriaknak a megrettenésük, a

+mikor ezt a kívül-belől erős tornyot egy nekiveselkedéssel

+elfoglalták a keresztyén atyafiak. A lehetetlenséggel volt az

+határos. Sokan azt állítják, hogy azért <span class=

+"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> ment ez

+olyan könnyen, mivelhogy a székely a saját nemzetsége ellenében nem

+tud olyan jól verekedni, mint ha idegen nemzetbelivel akaszkodik

+össze; a kik közelebb találtak, azt mondták, hogy az előrohanó

+bélpoklosokat halott vitézeknek nézték, ez a varázs rontotta meg

+karjaik erejét; a legigazságosabbak pedig tudták azt jól, hogy az

+új tűz ki nem gyulladása okozta az egész veszedelmet. Elég az, hogy

+megtörtént s most már a tuhudúnok egész népe fel volt szorítva a

+belső várba, egy szikra tűz nélkül, étel, ital, szüleség nélkül, a

+mit mind elfoglaltak a keresztyének a hirtelenkezű ostrom

+alkalmával.</p>

+<p>De a hol a legnagyobb a kétségbeesés, ott van legközelebb a

+vigasztalás is. Még mielőtt a nap fáklyái jönnének, ime megérkeztek

+száguldozva a Szilamér fáklyavivői. Soha még a hajnal sugárfényét

+sem üdvözlé ember annál nagyobb riadallal, mint a bálványos-váriak

+az első két hirmondót, a kik az égből esett tűzzel megérkezének

+Tiburcz vára felől. Erről az egy oldalról volt még csupán

+hozzájárulható a büszke Bálványos-vár. Innen lehetett a

+megszállottak számára lábas jószágot felhajtani, innen a szent

+forrás kutfejéhez sziklába vágott hosszú lépcsősoron

+alászállni.</p>

+<p>A mint Szilamér maga is megérkezett, újra megszállta a lélek a

+tuhudúnok szívét; a csüggedést felváltá a harczi indulat, szörnyü

+riadallal fogadták őt már a kapuban, s lováról egyenesen paizsukra

+emelték, úgy vitték magukkal be a várudvarra.</p>

+<p>Az ifju vezér aztán egyszerre tudott rendet csinálni a hadi nép

+közt, maga körül gyüjté a hadnagyokat, kinek-kinek kiosztá a maga

+hivatalát, parancsokat adott, a védelemre való szereket felhordatta

+s a maguk helyeire czipelteté, a kovácsokat sürgölte hajító-dárdák,

+nyilak nádalására, üstökben szurkot forraltatott, malomkerekeket

+ácsoltatott össze, mik az ostromlókat eltaposni szánvák,

+gyerekhadat, ifju leányokat lekergetett a pinczeboltokba, hogy ne

+lábatlankodjanak ott. A külső várat elfoglalva <span class=

+"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> tartó

+keresztyének nagyhamar megtudták, hogy a belső várban nagy változás

+történt, a bástyafokon kigyulladó örömtüzekről; az okát is

+megértette velük a torony lonkájára felhágó kádár, a ki hármas

+kürtszó után ezt az üzenetet rivallá le a magasból:</p>

+<p>– Halljad meg szavamat, te Mike Andorás. Az én ifju uram:

+bálványosi tuhudúnok vezére, Opour Szilamér híva hív tégedet, hogy

+holnap hajnalban, napfeljövetelnél jelenj meg a két hárs között

+vele szemben, hozd el magaddal minden fegyveredet, s harczolj meg

+vele akár magad egyedül vitézi párbajban, akár egész hadi népeddel

+az ő népe ellen. Addig pedig vigasztald anyádat s mondd, hogy

+imádkozzék, mert «egy» fia holnap bizonynyal halott lesz!</p>

+<p>Mike Andorás azt felelte rá a maga kádárjával:</p>

+<p>– Ott leszek!</p>

+<p>Imola nem is csodálkozott rajta, hogy Szilamér csak a harczi

+készületekre gondol, s ravatalon fekvő apját még csak megtekinteni

+sem siet. Amaz előbb való, várhat a halott! Van annak ideje!</p>

+<p>Az első nap úgyis csak az asszonyok dolga a halottat elsiratni.

+Imola, a mint lefekteté kis gyermekét, sietett fel a fegyveres

+házba, a hol a ravatal fel volt állítva; két alabárdos őrizte az

+ajtót, hegyével lefelé fordított dárdákkal.</p>

+<p>De nagyon megütközött rajta, mikor a csarnokba belépett, hogy

+semmi asszonysirást sem hallott, ez pedig szokás mind a keresztyén,

+mind a tuhudún halottak virrasztásánál. De még fáklyák sem égtek a

+ravatal körül, csak egy nagy karos tartóban lobogott valami

+nagyfüstű szövétnek, tánczoló lángjával egyik szögletből a másikba

+kergetve a sötétséget. De csak egy asszony sem volt ott, sem a

+hegedűsök, hanem csupa férfiak, a kik közül épen Kájon horkáznak az

+arcza volt előtte ismerős, a többiek mind olyan különös

+viseletekben, a mik nem a rendes harczosoké.</p>

+<p>A terem közepén volt felállítva a ravatal, de olyan magasan,

+<span class="pagenum"><a name="Page_186" id=

+"Page_186">-186-</a></span> hogy a rajta fekvő alakra alig lehetett

+rálátni; körüle összeboruló fenyőágak még jobban eltakarták

+arczát.</p>

+<p>Valami nehéz illat terjengett, a nyitott ablakok daczára, a mi

+Imolában valami emléket költögetett fel. Hol érezte ő azt? Miért

+borzong úgy teste-lelke, mikor újra megérzi?</p>

+<p>Kájon horkáz, a mint Imolát meglátta az ajtóban, eléje sietett s

+palástját szétterjesztve előtte, mint két denevérszárnyat, azt

+susogá neki:</p>

+<p>– Térj vissza!</p>

+<p>– Mit csináltok itt?</p>

+<p>– Áldozunk istennek.</p>

+<p>– Nem áldozhatom én veletek?</p>

+<p>– Halott van itt ma.</p>

+<p>– Valóban halott?</p>

+<p>– Mondám, hogy «ma» halott.</p>

+<p>– És holnap?</p>

+<p>– Holnap is halott lesz.</p>

+<p>– És az örökkévalóságban?</p>

+<p>– Talán.</p>

+<p>– Bocsáss hozzá, én látni akarom őt!</p>

+<p>Azzal félretolta maga elől Kájont és odasietett a ravatalhoz.

+Annak az aljánál hevert egy barna tömeg, azt hitte, valami

+párnazsák. Arra felhágott.</p>

+<p>– Vigyázz, az oroszlánra lépsz!</p>

+<p>Már akkor rálépett.</p>

+<p>Az oroszlán felemelte a fejét, megnézte, ki gázolt rá? azzal

+megint csendesen visszatette a fejét a földre.</p>

+<p>Imola meglátta rémülete tárgyát. A ravatalon fekvő Opour Kevend

+szájába a «világ-zár» csoda-virága volt dugva.</p>

+<p>Ki akarta azt onnan kapni, de a ravatal körül álló férfiak

+elrángatták a tetemtől.</p>

+<p>– Ő nem halt meg, csak el van rejtőzve! Lihegé Imola

+iszonyattal.</p>

+<p>– Te mondád! felelt Kájon.</p>

+<p>– Ti kényszerítettétek őt az áldozatra! <span class=

+"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span></p>

+<p>– Ez a sor! monda Kájon. Mikor a földön nincs tanács, az égbe

+kell érte menni. Ez az ősi szokás. A legvénebb vezért illeti ez az

+út. Hadúr elé csak ő mehet a nap mezejére. Damasek Isten csak ő rá

+bizhatja izenetét.</p>

+<p>De már most igazán haragba jött Imola.</p>

+<p>– Hallod-e, Kájon horkáz! Én hozzám ne beszélj úgy, mint egy

+szájtátó gyermekhez, vagy egy kölyü-fejü paraszthoz! Én a te

+tuhudún hitedbe nem szólok; nem bánom, hidd, a mit akarsz!

+Áldozzatok miattam fehér lóval, komondor kutyával, de én az

+apósomat, az én férjem atyját megáldoztatni nem engedem! Abba már

+beleszólok.</p>

+<p>– Hiszen nem áldozzuk őt meg! Ime csak hét napig leszen halott,

+akkor ismét feltámad és életre kél.</p>

+<p>– Ezt meséld a bolondnak! A ki hét napig a sírban fekszik, az

+soha többet nem látja ezt a világot!</p>

+<p>Kájon horkáz olyan csodálatosan vigyorgott erre a szóra.</p>

+<p>– És hát olyan nagy baj lenne abból, ha Opour Kevend hét nap

+mulva nem látná ezt a világot? Beszéljünk egymással okos emberek

+módjára, asszonyom. Neked legjobban meg kell azt értened. Az őshit

+világának vége van már. Az utolsó láng csak pislog, de nem világít,

+nem melegít többé. A mi fánknak a gyökerei elrohadtak, hiában

+támogatják, ki kell annak dülni. A kik még velünk együtt áldoznak,

+csak a kevélység és a régiekre való visszaemlékezés tartja őket

+hozzánk. Mi magunk sem érezzük már, a mit mondunk. Mi haszna

+rugódozunk az ösztön ellen? A nagy népek között, a kik mind

+felvették a kereszt vallását, nekünk el kell enyésznünk. Fiaink,

+leányaink lopva úgy is a ti egyházaitokat látogatják már s a mi

+áldozatainknál egyre gyérül a nép. A világ nagy folyó, mi azt

+vissza nem fordíthatjuk. Ime láthatod: egy maroknyi keresztyén had,

+kilencz bélpoklos lázárral kiveri a tuhudúnok ezreit a megerősített

+várukból; a tuhudún az ős istenek oltáraiért nem tud, nem akar

+harczolni többé.</p>

+<p>Imola ámult és bámult. Hisz ezek olyan szavak, a mik igen jók

+volnának a maguk helyén és idején elmondva. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> Szemre

+főre nézett a jelenvalók közt. Kájon horkáz észrevette a

+kétkedését.</p>

+<p>– Hát látod, asszonyom, ezek a tisztes férfiak mind az én

+szájammal beszélnek. Ez itt Seremás «táltos», ez Karakó «gyula», ez

+Vetyegő «kádár», ez Tihadár «billogos», ez Csomok «perestáldó», ez

+Sügetér «garaboncz.» Agg eb bánja dolgát! Nekünk kifelé áll mind a

+szekérrudunk. Idestova úgy kimaradunk, mint a káposztatorzsa a

+hóból.</p>

+<p>Hát mért ne lehetnék én olyan jó esperes, mint a torjai, vagy

+olyan prépost, mint az udvarhelyi? nekem is van borotvált pilis a

+fejemen, mint neki; ha felveszem annak a palástját, egyszeriben az

+vagyok. A kádár lehetne «dulló» a billogos, a perestáldó a

+keresztyéneknél is be van véve: csak csuhát kell változtatniok s

+megtanulni az imádságokat; a garabonczok lehetnének egyházfiak; a

+táltosnak is tudnék jó hivatalt, a királyok most hoztak egy

+törvényt a «macellumokról»: ahhoz ő nagyon jól értene. «Minden

+szentnek maga felé hajlik a karja.» Ezt te jobban tudod. Mink sem

+vagyunk jobbak. «Adjátok meg nekünk a mi mindennapi kenyerünket!» s

+mi az «Úr imájának» a többi részét mind ráadásba veszszük.

+Szerezzétek meg magatoknak a mi emberségünket, horkázokét,

+táltosokét, s mi olyan szépen átvezetjük a tuhudún népet hozzátok,

+hogy észre sem veszi. Az ő ősi ünnepeit átváltoztatjuk keresztyén

+ünnepekké; a tűzgyujtás áldozatából csinálunk szentivánéji

+tűzünnepet, a tündérekből csinálunk szenteket, Damasek Istenből

+Jehovát, az ördögöket meghagyjuk ördögöknek s minden rendben

+lesz.</p>

+<p>Imola undorodva fordítá el az arczát ettől az istenekre alkudozó

+pogánytól, a ki nem titkolja, hogy ő bizony kész volna a mennyei

+üdvösséget elfogadni, de nem a vértanúság árán; hanem hogy neki

+fizessenek érte. S azok a többiek mind rábólintottak.</p>

+<p>– Ez mind igen józan beszéd, mondá az úrnő; de ha én tinektek

+volnék, hát azt tenném, hogy ezt így elmondanám <span class=

+"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> az én

+uramnak, a vezérnek magának szemtül-szemébe, szájtól fülébe.</p>

+<p>Hah milyen kaczagás támadt erre egyszerre a belső emberek

+közt.</p>

+<p>– No azzal jól járnánk, ha ezt Opour Kevend hallaná, a mit most

+elmondtunk! Engem karóba huzatna! Engem cziheren égettetne meg!

+Engem mozsárban töretne össze! Engem lófarkra köttetne! Az kellene

+csak, hogy ezt Opour Kevend uram hallja!</p>

+<p>… De hátha hallotta is már?</p>

+<p>Imola eliszonyodva nézte az elrejtőzött rhabonbán arczát.</p>

+<p>Az alatt, a míg Kájon horkáz beszélt, a tetszhalott arczvonásai

+ugyan nem változtak, azokat kővé fagyottan tartá a gonosz

+vajákolás; hanem a haja, meg a szakálla megőszült e néhány pillanat

+alatt! Neki hallania kellett mind azt a kinzó ármányt, a mit ezek

+az emberek ellene elkövettek, legkedvesebb kegyenczei, a kiket

+ápolt, védelmezett, a kikért vérét ontotta, a kiknek köntösét

+csókolta. A pokol nyilt meg előtte ez áruló szavakra, egész

+rettenetességében; az a tudat, hogy egész életének dicsősége, híre,

+imádata nem volt egyéb, mint bolondok játéka egy vakemberrel; hogy

+azok az istenek, a kiket ő keres, maguk azok a fényes mezők, a

+miket azok laknak, nincsenek sehol; és ő nem fog odamenni, hanem

+fog lemenni a hideg földbe, az ürgék közé, a kiknek annyiszor

+meggyónta bűneit, s ott fog, ha fölébred, a nagy sötétségben

+dörömbözni koporsója födelén és imádni a halált, a ki lelkétől

+megszabadítsak. Egy egész végtelenséget érzett megnyilni maga

+alatt, a mibe feltarthatatlanul alá kell hullnia; egy

+végtelenséget, tele kiáltó sötétséggel. Mi a pokol, ha nem ez az? A

+rémület, az iszonyat, mely tagjainak merevencsét meg nem birta

+törni, megfehéríté a haját. A ki elébb csak szürke volt, mint az

+aczél, most fehér lett, mint az ezüst; haja és szakálla.</p>

+<p>– Nézzetek oda! kiálta Imola, a fekvő alakra mutatva;

+<span class="pagenum"><a name="Page_190" id=

+"Page_190">-190-</a></span></p>

+<p>A férfiak elszörnyedve riadoztak szét a ravatal mellől.</p>

+<p>Csak Kájon horkáz tartá meg nyugalmát.</p>

+<p>– Ő hallotta hát, a mit mi beszéltünk s húsz évet vénült ennek

+hallásától. Annál inkább meg van érve a halálra. Senki sem áll

+útjában a végzetnek, egyedül ő. Térjen meg oda, a hova vágyott.</p>

+<p>(Az elrejtőzöttnek a homlokán fehér gyöngyök törtek elő: hideg

+veríték.)</p>

+<p>Imola elszörnyedve rebegé:</p>

+<p>– Ti el akarjátok őt élve temetni!</p>

+<p>– Ujra fölássuk, s akkor támadjon föl, ha tud!</p>

+<p>– Ti megölitek őt!</p>

+<p>– Ő maga önként szánta el magát az áldozatra!</p>

+<p>– Ti pogányok!</p>

+<p>– Miért pogányok? Hát a nagy Megváltó nem önként vállalta-e el a

+halált? Nem feszíttette-e magát a keresztfára? Nagyobb kár-e Opour

+Kevendért, mint volt a názáretbeli királyért?</p>

+<p>Imolának az arczát a harag pirja futotta át.</p>

+<p>– És én azt mondom, hogy Isten úgy legyen hozzám és gyermekemhez

+irgalmas, kegyelmes, a hogy én nem fogom azt megengedni, hogy

+férjem atyját élve eltemessék!</p>

+<p>– Hát mit akarsz tenni?</p>

+<p>– Én tudom, hogyan lehetne életrehozni az elrejtőzöttet.</p>

+<p>– S te azt megtennéd?</p>

+<p>– Meg fogom tenni.</p>

+<p>– Gondolj magadra asszony! De gondolj gyermekedre, a kit

+Istennek ajánlottál az imént. Ha az egész világon minden mérget

+összegyüjtenének, a mi kigyó fejében, eskarap farkában, varangyban,

+pókban, gyilkos csomorikában lakik s azt egy pohárba töltve

+odatennék eléd, hogy ürítsd ki, nagyobb halálkínt nem vennél

+magadnak, mint ha ezt az embert, a ki itt előtted megdermedve

+fekszik, még egyszer életre visszahivod: mert nem rosszabb ellenség

+az ördög az angyalra nézve, mint az a tuhudún apa, a kinek

+<span class="pagenum"><a name="Page_191" id=

+"Page_191">-191-</a></span> két derék fiát megölték a keresztyének,

+arra az asszonyra nézve, a ki miatt ez történt. Gyilkosodat

+ébreszted fel benne! Hóhérját, kárhozatravivőjét magzatodnak.</p>

+<p>– Elhiszem, hogy úgy lesz, szólt Imola szilárdul. De az én

+hitem, a Krisztus vallása, azt parancsolja, hogy annak, a ki

+ellenem vétett és véteni fog, megbocsássak. És én nekem nem szabad

+megváltanom életemet, nem gyermekem életét annak az árán, hogy egy

+embert tudtommal, beleegyezésemmel megöljenek: hogy megöljék

+előttem a férjemnek atyját és én ne szóljak, ne tegyek semmit arra,

+hogy őt megmentsem. Én az én Jézus Krisztusomat követem.</p>

+<p>Ezt mondva, még egyszer felszökött a fekvő oroszlán hátára, s

+odanyúlva Opour Kevend fejéhez, kiragadta annak a szájából a

+világzár virágot s messze elhajítá. (A tetszhalott azt érzé, hogy

+egy láthatlan kéz megragadja végtelen esésében s emeli fölfelé, hol

+a csillagtalan semmiség határt ér, s ismét közeledik a véghetetlen

+magasságú ég!)</p>

+<p>De a megrémült czinkosok mind odarohantak az asszonyhoz, a

+tettenkapott gonosztevők kétségbeesett dühével s el akarták őt

+ránczigálni a tetemtől.</p>

+<p>– Hahó! kiálta Imola, haragra bőszülten. Ébredj fel oroszlán! Ne

+hagyd a gazdádat! Segíts megküzdenem a nyomorultakkal!</p>

+<p>S az oktalan állat megérté a csodálatos asszony szavát. Ordítva

+ugrott fel fektéből s megrázta rettentő sörényét, szörnyű

+tenyerével rácsapva a ravatal padjára, hogy az egész összedőlt

+egyszerre s a tetem kigurult belőle.</p>

+<p>Táltos, horkáz, garaboncz most futott, iramodott ajtón ablakon

+át a felbőszült fenevad elől, a merre tágasabb a világ: egy

+pillanat mulva nem volt ott más, csak Imola és a tetszhalott.</p>

+<p>Az oroszlán pedig nagy kevélyen odaült az ajtó küszöbére,

+királyi pofáját fennyen fölemelve, s ha valaki közeledni merészelt,

+elég volt egy mordulása, hogy falnak fusson a fejével tőle.

+<span class="pagenum"><a name="Page_192" id=

+"Page_192">-192-</a></span></p>

+<p>Aztán egyszer-egyszer hátra fordítá a fejét megnézni hogy mit

+mível amaz asszony.</p>

+<p>A gazdáját költögeti; hideg vízzel locsolgatja, tenyerével

+dörzsölgeti. De nem birja életre hozni. Nagyon mélyen elaltatták

+azt. A veríték fénylik a nő homlokán; de még az elrejtőzött arczára

+nem tért vissza a pir. A világzár virág nagyon jól bezárta a

+szívét.</p>

+<p>Imola kifáradva tekinte az oroszlánra, mintha panaszkodnék neki

+a szemeivel.</p>

+<p>– Nem birsz te azzal egy magadban, mondá az oroszlán. Várj, majd

+én segítek!</p>

+<p>S odament ő is a gazdájához, hogy segítsen őt kis

+gazdasszonyának felkölteni.</p>

+<p>Már hiszen, ha Opour Kevendnek féllába még ezen a világon volt,

+hát mikor annak a lábnak a talpát elkezdte az oroszlán

+ráspoly-nyelvével végignyalogatni, csakugyan nem állhatta tovább a

+halottember dicsőségét, nagyot kellett vele rúgni s ezzel az egy

+rugással megint itthon termett ezen a világon.</p>

+<p>Az első dolga az volt e földön, hogy reszketni kezdett, mint a

+lázbeteg, s nagy fogvaczogással olyan szókat mondott, a miket maga

+sem értett meg. Imola sietett őt betakarni a palástjával, s ölébe

+vette a fejét: a bolond oroszlán meg azt tette, hogy meleget fujt

+neki a szíve tájára s úgy nyihogott, mint valami kutya.</p>

+<p>Voltak abban az időben ilyen csodálatos hűségű oroszlánok, mint

+azé a keresztes lovagé, a kinek még a tengeren is utána úszott a hű

+oroszlánja, míg odafulladt.<a name="FNanchor_6" id=

+"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a></p>

+<p>Imola megsímogatta a kezével az ősz rhabonbán homlokát, a ki

+nagy nehezen felemelte pilláit s csodálatos fényhagyta szemeivel

+feltekinte reá.</p>

+<p>Csak suttogni tudott: erős hangja elmaradt valahol a hadak

+útján, a hideg égben. <span class="pagenum"><a name="Page_193" id=

+"Page_193">-193-</a></span></p>

+<p>– Felköltöttél. Visszahivtál. Messze jártam. Égből jövök. Istent

+láttam. Szavát hallám. Nem maradok itt sokáig. Jobb odafenn. Mondok

+egy szót. Azt hallják meg. Isten küldi. Most tudom már igaz nevét.

+Az Isten neve «irgalom».</p>

+<p>S azzal kezével megfogva hosszan lecsüngő ősz üstökét, odanyujtá

+az Imola kezébe: «bontsd ki ezt!»</p>

+<p>Annak pedig nagy jelentése volt! Befonatlan hajfürtöket csak a

+keresztyén székelyek viseltek.</p>

+<h2>A VÉRSZÖVETSÉG.</h2>

+<p>A zivatar tova vonult. A sűrű égvillogások a Bucsesd hegyormai

+mögül, még egyre rémledeztek fel az éjszakában. A hold-karéj sápadt

+világa a várfokon imette álló őrök alakjainak árnyékát odaveté a

+kastély falaira; a vihar után itt maradt erős szél el-elnyomta a

+fáklyák lobogványát; a keleti ég alján pirkadni kezdett a hajnal.

+Négyféle világosság küzdött egymással. S e káprázatban a

+bálványos-vári tuhudúnok nagy szertartásra készültek: új vezér

+választásra: esküllőre.</p>

+<p>Az udvar közepére felállíták az eskütétel kolonczát: melléje

+felhordták a négy éltető bálványait az istenek tornyából s a világ

+négy része irányában elhelyezték: a koloncz közepére letették a

+szerecsendió kelyhet, a mi szakasztott mása volt a bondavári

+szövetségkehelynek, s azt megtölték borral félig.</p>

+<p>Két vitéz előhozta a Zandirhám kőpaizsait, az alaptörvényekkel,

+a harmadik a Csaba vezér hagyatékát az ökörbőrön s azok hárman a

+koloncz elé álltak.</p>

+<p>Hátul félkaréjban voltak felállítva az igreczesek, hangicsáló

+szereikkel, azokon túl az éneklő leányok, tölgyfa koszorúkkal és

+sarlókkal a kezeikben.</p>

+<p>A fegyveres sokáság pedig hét csapatban volt felállítva az

+udvarban; úgy, hogy a nyolcz szegletű udvarnak egy <span class=

+"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span>

+szakasza üresen maradt, minden csapatnak az elején ott állt a

+vezér; egy-egy őscsaládból való tuhudún, a kinek az eredetét fel

+kellett vinni egész Tuhutúm dédapáig. Nagy, kiterjesztett

+kerecsen-szárny a sisak mellett különbözteté meg a vezéreket.</p>

+<p>Mikor a toronyőr elkiáltá a magasból: «hajnal van, szép piros

+hajnal!» akkor a kádár előjött a kastélyból a nagy áldozatdobbal, a

+minek üstalakú feneke volt, s három dobütéssel jelt adott a

+szertartásra. Csendesség lett a sokaságban szerte.</p>

+<p>– Tuhudún székelyek! Kiálta a kádár. Öreg rhabonbánunk jó Opour

+Kevend, elméne Hadúrhoz, Damasek istenhez, a nap mezejére. Ember

+nem tudhatja, visszabocsátják-e a dicsőült ősök, ha egyszer köztök

+lesz? Kapuinkon zörget halálos ellenség: oltárainkat vivja; bizony

+vezér nélkül mi el nem lehetünk. Válaszszunk új vezért, fiatalt,

+erőset, a ki a réginek nyomdokába hágjon: a ki a vashídat e földi

+várunkhoz és az arany hídat a nap mezejéig bizony jól megvédje. Ha

+tudtok, ismertek mi közöttünk ilyet, kiáltsátok nevét.</p>

+<p>Nagy rivallás támadt erre a nép között; de valamennyien mind egy

+szívvel és szájjal csak egy nevet kiáltának:</p>

+<p>«Opoúr Szilamér!»</p>

+<p>– Menjetek vezérek! szólt erre a kádár, vegyétek kádári paizsom

+s hozzátok ide rajta a megválasztottat, a kit a nép kiván.</p>

+<p>Nem sokára visszatért a hét vezér, erős vállaikon emelve a

+paizst, a melyen az új vezér állt, miként egy bálvány. Kezében az

+aranycsákány, homlokán az aranyabroncs.</p>

+<p>A pirkadó égtől veres volt az aranynap képe is mellén; de még az

+arcza is, úgy állt ott a nép fejei fölé emelten, mint maga a

+hadisten.</p>

+<p>Iszonyú ordítás fogadta megjelentét, a harczi rend kardjával

+verte paizsait, a kürtölők pofaszakadásig fujták az üdvözlőt.

+<span class="pagenum"><a name="Page_195" id=

+"Page_195">-195-</a></span></p>

+<p>És ugyanakkor ott künn a külső várban énekelték a keresztyén

+székelyek a szent zsolozsmát: «Isten, szabadítsd meg a szent

+sírt!»</p>

+<p>Mike Andorás még az éjjel gyors lovast futtatott Torjára, az

+anyjához és az espereshez. Az anyjához azzal az izenettel, hogy

+holnap a két fia közül az egyik bizony meghal, a másik fegyvere

+által: imádkozzék a lelkéért; az esperest pedig arra kérte, hogy

+siessen hozzá, a gyóntatást, felmentést és az utolsó szentséget

+végezni.</p>

+<p>De a hírmondó már feleúton találta Mike Sárát, a két pappal

+együtt; a rhabonbánné sietett két tele kézzel, a mint Andorás

+győzelmét meghallotta a bálványos-váriak felett; az egyik keze tele

+volt fegyverrel: nagyszámú segélyhadakat hozott Andorás számára; a

+másik keze pedig tele volt malaszttal. Erős hite volt benne, hogy

+Isten megsegíti őt, megakadályoztatja a testvérek szörnyű

+vérontását, a mi pedig csodatétel nélkül el nem maradhat. A

+keresztyéneknek nem lehet már többé visszalépni; a mi nagy munkát

+megkezdtek, azt tökéletességre is kell vinniök. A tuhudúnoknak

+pedig végső küzdelmüket a kétségbeesés vad dühe segíti. Isten bölcs

+lelke talál itt világot, nem más.</p>

+<p>Mike Sára asszony is megérkezék első pitymallatra a

+Bálványos-várba s első dolga volt a papokkal misét tartatni, a

+harczi népet áldozatra, áhitatos bűnbánatra serkenteni.</p>

+<p>Odabenn pedig folyt a vezérválasztási szer.</p>

+<p>A kolonczra kitett serlegbe mindegyik vezér egy nyilat mártott

+be. A kádár hozzájuk beszélt:</p>

+<p>– Ime ez áldozatkehelybe fogjátok csorgatni, saját nyilatokkal

+megnyitott ereitekből az áldozatvért. E vezéri vérrel összegyült

+bor áldomása legelőször is száll a választott vezérnek: utána a

+többi vezér a kelyhet kiüríti. S a vérszövetséggel lesz megkötve a

+szer, hogy senki közületek az őstörvényeket, az ős isteneket soha

+el nem hagyja: végső csepp véreig védelmezni fogja egymást és

+vezérét, <span class="pagenum"><a name="Page_196" id=

+"Page_196">-196-</a></span> míg nap és csillagok járnak az égen, el

+nem árulja. Így tettek őseink, Etelétől kezdve, s a Hetumogerek, a

+székely vezérek. Így tegyetek ti is. Ez az ősmagyar vérszövetség

+szere!</p>

+<p>Ha egyszer ez a vérszövetség meg lesz kötve, akkor többé Opoúr

+Szilamér számára nincs nyitva a szentek paradicsoma.</p>

+<p>De nem köttetett meg; mert mielőtt az első a saját nyilával

+felszakította volna a karján az eret, egy erős női hang felcsattant

+a tornácz lonkájáról: «hagyjatok fel a szertartással!»</p>

+<p>S mintha még nagyobb súlyt akarna adni a tiltakozásnak,

+mennydörgő bőgéssel ordította utána az oroszlán a maga szózatát. Az

+elbámuló tuhudúnok odatekintének s dermesztő fagy állta el

+szíveiket attól a látványtól. Az emelt tornáczon egy délczeg női

+alak állt, kit ők sohse láttak: vagy nem így, a hogy most: hisz ez

+egy istennő! tán a Furusina tündér? vagy az alirumnák királynéja? s

+oly hatalmas, és mégis jóságos egész tekintete. S ennek vállára

+támaszkodik egy ősz férfialak, a ki úgy hasonlít Opoúr Kevendhez,

+csakhogy szakálla és haja tiszta galambfehér símára szétbontva;

+arcza sem oly büszke, milyennek ismerték: nem oly parancsoló;

+alakja görnyeteg: az egyik karjával a nő vállaira, másik kezével az

+oroszlán felemelt fejére támaszkodva jő, mint egy kisértet.</p>

+<p>Halotti csendesség támadt e látásra.</p>

+<p>Az asszony szólt bátran:</p>

+<p>– Ti nem választhattok új vezért e napon; mert az elrejtőzött

+agg vezér visszatért közétek. Ime él és itt marad veletek. Tőle

+halljátok meg Isten izenetét.</p>

+<p>A szent elborzadás mormogása költ fel a tuhudún sokaságban

+szerte: túlvilági jelenésnek látta ezt mindenki. A papi szerzetnek

+borsózott a háta: horkáz, táltos, kádár, garaboncz, billogos

+összedugta a fejét: «no most jaj lesz nekünk».</p>

+<p>De Szilamér, a mint meglátta ősz apját, fáratag fejével

+<span class="pagenum"><a name="Page_197" id=

+"Page_197">-197-</a></span></p>

+<p>Imola vállára hajoltan; leugrott nagy ordítással társai

+válláról, s eldobva kezéből a vezéri aranycsákányt, lekapva fejéről

+az aranyabroncsot, rohant fel zokogva oda a tornáczra, s levetve

+magát az apja lábaihoz, átölelé annak a térdeit, s csak azt

+fuldokolta: «atyám, édes szülém!»</p>

+<p>Opoúr Kevend fejére tette reszketeg kezét.</p>

+<p>– Tedd vissza fejedre az aranyabroncsot, és vezesd a népet. Én

+már csak az útat mutatom, merre vidd. – Isten előtt jártam,

+Istentől jövök most. – Jőjjetek közelebb. – Halljátok mit

+izent?</p>

+<p>A tuhudúnok alázatos félelemmel gyülekeztek össze mind a tornácz

+körül s csendben lesték az ősz vezér szavait.</p>

+<p>Valóban olyan volt a hangja, mintha nem emberi ajkról, de

+valahonnan végtelen magasból zengne búgna alá.</p>

+<p>«Magyarok Istene azt izeni nektek: nincsen harcz háború az

+istenek között. Azok ott odafenn se egymást nem sértik, se egymás

+népeit boszura nem küldik. A mi ős istenünk egy a Jehovával:

+angyalok, tündérek, hősök és vértanuk egymásra ismernek odafenn az

+égben; csak itt lenn a földön különbözik nevök. A Damasek Isten ezt

+izeni nektek. Vitéz székely nemzet, békülj ki magaddal! Hagyd a

+testvérharczot: hagyd az oltárokat, a miknél vér folyik: keress

+olyan oltárt, hol bűnöd lemossák: a földi tüz helyett fogadd az ég

+tüzét. Imádd Istenedül azt, ki láthatatlan. És annak a fiát, a ki

+testet öltött, hogy meggyőzze a halált. Én Damasek Isten azért

+hived leszek. Leszek, a ki voltam: magyarok Istene; veletek

+örvendő, veletek gyászoló, értetek harczoló, csodákat mívelő,

+sirból feltámasztó, örökké megtartó magyarok Istene! Boruljatok

+térdre!»</p>

+<p>S e szókkal szétterjeszté karjait az ősz rhabonbán, mint egy élő

+kereszt, s már nem kellett őt támogatni sem a nőnek, sem az

+oroszlánnak.</p>

+<p>A nép mind térdre omlott e csodára, s a férfisereg elkezdte

+azonnal a befonott haját kibontogatni, Szilamér példájára, a ki

+maga indította ezt meg. <span class="pagenum"><a name="Page_198"

+id="Page_198">-198-</a></span></p>

+<p>Isten izente ezt! Csodatétel által. Az «elrejtőzés» nagy csodája

+által.</p>

+<p>Az ősz rhabonbán tovább beszélt.</p>

+<p>– Nyissátok meg a kapukat s járuljatok a ti testvéreitek elé

+fegyvertelen kézzel és fedetlen fővel. Elől bocsássátok, ki legjobb

+köztetek: a hivő asszonyt; a legártatlanabbal, kicsiny gyermekével.

+Neki van adományozva Istentől a hatalom haragvó sziveknek

+kibékítésére. Ő közbenjáró lesz az én népem, és az ő anyjának a

+népe között. Ő meg fogja hajtani a hatalmasok szivét, hogy azokat,

+a kik nekem híveim voltak, ne hagyják elpusztulni; az én

+horkázomat, táltosomat, gyulámat, kádáromat becsüljék meg az ő

+szokásaik szerint s tartsák tisztességben.</p>

+<p>A «ludasok» ugyan nagyot fohászkodtak erre a szóra. Mégis csak

+igazán Isten csodájának kellett itt történni. A nélkül bizonynyal

+mind valamennyinek karóhegyében volna a helye.</p>

+<p>– És aztán majd mondd el hatalmas anyádnak: rebegé az öreg,

+Imola fejét keblére vonva; hogy a mily igazán én neki megbocsátom

+két fiam halálát, ő is oly igazán bocsássa meg nekem, hogy egyetlen

+leányát, azt a jók közt is jót, egy ilyen gonosz, vad, minden

+bünben jártas fiuhoz kötöttem, a ki csak aláhuzná őt magával az

+égből; mert rossz, tudatlan és reá érdemetlen.</p>

+<p>Úgy szidta az előtte térdepelő fiát: ez pedig csókolta a

+kezét.</p>

+<p>– De te nem hagyod őt az égből leesni! rebegé az öreg. Te neked

+erőd van! Hallottam mit mondtál, mikor én aludtam. Hosszú álom volt

+az: ni, hogy megőszültem! Azzal a szavaddal engem is felvettél.

+Pokol sötétjéből engem kiragadtál. Tudod-e, mi voltam? Meglánczolt

+rab voltam: néma fenevadba szorult emberlélek voltam; tenger

+fenekére sülyedt átok voltam; ember szivvel érző megrugdalt kő

+voltam; égből aláeső számkivetett voltam; de te megváltottál. Nézd

+ezt a rossz fiút, tégy vele kegyelmet, váltsd meg majd őtet is.

+<span class="pagenum"><a name="Page_199" id=

+"Page_199">-199-</a></span></p>

+<p>Imola is odaroskadt az ősz apa lábaihoz. Kevend a fejére tette a

+reszkető jobbját.</p>

+<p>– Minden áldásom a te fejed tetézze. Egész nemzetséged örök

+legyen és dicső. De te neked, rossz fiú, egyetlen átkomat, a mi még

+megmaradt rosszabbik kezemben, azt sujtom fejedhez: ha valaha

+éltedben ezt a drága asszonyt megkeserítenéd!</p>

+<p>… Lám! Hisz itt még az átok is áldássá fogamzik.</p>

+<p>Ilyen csodákat tesz, mikor jó kedve van, magyarok Istene?</p>

+<h2>A KÖTÉS.</h2>

+<p>A felkelő nap első sugarai kivillantak a keleti havasok mögül,

+rózsaszinű fátyolt szőve a ködös erdőhátak és völgyek fölé. Az első

+napsugárra egyszerre szólaltak meg a bálványosváriak és a torjaiak

+csatakürtjei. A felvonó hid csattogva ereszkedék alá a várkapúból;

+de a ki előjött rajta, az nem a bajvivó dalia volt, hanem a

+lefátyolozott nő, ölében a kis gyermekkel, a kit palástjával

+betakart.</p>

+<p>Keresztyén rend szerint még nem volt ő az urának megesküdött

+felesége, oltár előtt összekötve, áldással elbocsátva: azért

+illett, hogy fejét fátyollal borítsa és gyermekét palástja alá

+rejtse.</p>

+<p>De a ki a két hárs mögül eléje jött, az sem a másik bajvivó

+levente volt ám, hanem egy másik asszony, a ki pedig szigorú

+orczával, kevély lépésekkel közeledett felé: egyik kezében zöld

+hársfaágat, másikban az aranycsákányt tartva, mint illik a

+nemzetség fejéhez és anyához, a ki ura és birája huszezreknek s

+azonfölül az ő leányának, s a míg egyik kezével békét ajánlani, a

+másikkal itéletet hozni az ő hivatala.</p>

+<p>De a mint szembejutottak egymással, s a mint Imola a kis fia

+arczáról feltakarta a palástja szárnyát, a mint ez nevető orczával

+öreg anyja felé nyujtá két kis kláris kezét; <span class=

+"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> de

+elfelejté Mike Sára a maga rhabonbáni hivatalát egyszerre, s

+eldobva zöld ágat, aranycsákányt, mindent a kezéből, úgy kapta az

+ölébe azt a kis porontyot, mintha neki hozták volna. Imola térdre

+esett az anyja lábaihoz, s aztán Mike Sára is odatérdelt le melléje

+s úgy siratták el együtt ketten azt az örömmagzatot. Mind a kettő

+elfeledte azt a sok szép okos beszédet, a mit a két ellenséges

+tábor előtt szükséges volna elmondani.</p>

+<p>De hiszen többet értettek azok ebből az örömsirásból és

+ölelkezésből, mint minden ékesen szólásból, s nem kellett nekik

+ennél a példánál nagyobb buzdítás: Opour Szilamér elveté a paizsát,

+úgy rohant ki a várkapun, és szemközt eléje, épen úgy, vért nélkül

+sietett Mike Andorás, s a hol egybetalálkoztak, átölelték egymást,

+de nem hogy megbirkózzanak, hanem hogy megcsókolják egymás

+szakállát.</p>

+<p>– Én megbocsátom neked hugom elrablását.</p>

+<p>– És én megbocsátom neked testvérem halálát.</p>

+<p>Azzal egymás jobbjába csaptak s megköték a békét.</p>

+<p>Az egész nép idekinn rákiáltá, ezt látva, háromszor a Jézus

+nevét; Bálványosvár falai háromszor adták vissza e kiáltást: talán

+nem is a falak, hanem a falakon álló nép.</p>

+<p>A keresztyén táborból előjött az esperes, a barát, még Kőrös apó

+is előkullogott, a mint látta, hogy itt nem lesz verekedés; aztán

+meg a bélpoklosok szerzete teljes számban: a Bálványos-várból pedig

+kivonultak a táltosok, a horkáz, a billogos, a kádár, a gyula, meg

+a garabonczok; s «áldás békességgel» üdvözlék a keresztyén papokat.

+Kájon horkáz jelenté az esperesnek, hogy a bálványosi tuhudún nép

+kész fölvenni a keresztséget, áttérni a Jézus hitére: az ősz

+rhabonbán, Kevend óhajtja, hogy ő maga mártassék bele előljáróképen

+a szent patakba.</p>

+<p>– No nem bánom, mondá Szilamér, én is odahajtom a fejemet a viz

+alá. Elfogadom mennyei vezéremül a Jézus Krisztust, mert derék

+ember volt. <span class="pagenum"><a name="Page_201" id=

+"Page_201">-201-</a></span></p>

+<p>– Isten! Isten! édes fiam! Igazíták őt helyre az esperes is, meg

+Sára asszony is.</p>

+<p>– No hát annyival derekabb ember volt, hogy úgy vitte a földi

+életét, hogy Istenné lett. Megismertem az útját, megszerettem:

+követem. Hanem azt az egyet engedjétek meg nekem, hogy az öreg

+Istent, a kit ti Jehovának, Zebaothnak neveztek, hadd hivjam én azt

+ezután is magyarok Istenének!</p>

+<p>Az esperes jó ember volt, egybe ráállt, hanem a barát nagyon

+szítta a fogát: nem járja ez.</p>

+<p>– Aztán még egyet hagyjatok meg a kedvemért. Lemondok mindenféle

+pogány áldozatokról; viz mellett, tűz mellett, nem tartok semmiféle

+bálványokat: a mik voltak, azokat mind elrejtetem a föld alá, a hol

+senki rájuk nem talál többet; hanem azt az újtűzgyujtó ünnepet

+hagyjátok meg nekünk; úgy kivánja azt a mi szivünk! Senkit sem

+bántunk meg vele. Inkább adjatok neki valami szent nevet, teszem

+fel: «Pilátus-égetés!» ’sz az is szent volt, benne van a

+crédóban.</p>

+<p>Az esperes arra is kezet adott, s ekkor aztán szent volt a

+szövetség, s annak a megpecsételésére Szilamér lehuzta a csizmát a

+lábáról s azt megtöltetve borral, ráköszönté a szentháromságra, az

+«atya» helyett a «magyarok Istenét» tisztelve.</p>

+<p>– De hiszen ez schisma! szörnyülködék el Rhadamantus barát.</p>

+<p>– Persze, hogy csizma, mondá az esperes. De azért csak igyunk

+belőle, ha ránk köszöntik.</p>

+<p>– Sed hoc est magnum schisma!</p>

+<p>– Hát iszunk belőle «magnum áldomás».</p>

+<p>S biz a Szilamér csizmája szépen körbejárt az atyafiak közt,

+békepohár gyanánt, s egy sem ijedt meg attól, hogy ezt a nagy

+poharat egy hujjában kell kiüríteni.</p>

+<p>Szilamér aztán úgy követte mezítláb, a hogy illett, a szent

+atyákat a szent forráshoz, hogy a szent keresztséget elfogadja, s

+azután mindjárt a szent oltárnál a házasság <span class=

+"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span>

+szertartását is egész ünnepélyességgel végrehajtatta magán és

+Imoláján. Mely után a kis fiát is megkeresztelték, apjával egy

+névre Istvánnak, (a szent királynak a nevére) s egyuttal törvényes

+szülöttnek nyilváníták; a kis «maga jött» emberkének nagy

+bámulatára.</p>

+<p>Végül aztán össze-vissza kereszteltek minden lelket; napestig

+eltartott az Istenes szertartás: arra megint következett, egy füst

+alatt a keresztelői radina, a lakodalom, meg a békekötési áldomás.

+De már ez eltartott egy hétig. És bizonyára mindezek Istennek

+tetsző dolgok valának.</p>

+<h2>BÁLVÁNYOS-VÁR.</h2>

+<p>Már ezek után, ha igazi mesemondó volnék, csak azon végezhetném

+a derék Opour Szilamér István, meg az ő szép Imolája történetét,

+hogy «éltek haltak, tojáshajba kerekedtek», de minekutána ez az

+egész olyan igaz történet, a minek tanulsága is van, el kell még

+mondanom, hogy mi történt továbbat Bálványos-várában.</p>

+<p>A hogy a két ellenséges család kibékült egymással, úgy az ő

+népeik is bevették az egyezséget s éltek volna aztán szép

+egyetértésben, ha nyugton hagyták volna őket. Hanem hát örökösen

+bajoskodtak velük majd a püspökök, majd a vajdák, majd az

+esztergomi primás, majd a nádorispán az őrégi székely szokásaik

+miatt, a székely pedig az igazait nem hagyja. Egyébként is

+fenekestül fel volt fordulva már az egész ország. A nemesek

+veszekedtek a főurakkal, a főurak a főpapokkal, a népség

+valamennyivel s valamennyien a királylyal; a német lovagok

+dulakodtak a székelyekkel, mind a ketten a szászokkal, mind a

+hárman a magyarokkal, mind a négyen a kunokkal, s mind az öten az

+istentelen adószedő szaraczénokkal, ismáelitákkal: római és görög

+keresztyének, ariánusok és patarenusok, zsidóhitű kazarokkal

+egyben, czivakodtak <span class="pagenum"><a name="Page_203" id=

+"Page_203">-203-</a></span> a mennyország fölött, s a mellett

+elfeledkeztek földi édes hazájukról, jó Magyarországról.</p>

+<p>Egyszer aztán az ur Isten megharagudott, fogott egy nagy

+szivacsot a kezébe, s letörölte valamennyi ákom-bákot a tábláról.

+Batukhánnak hitták ezt a nagy szivacsot. A mongol csorda

+végigseperte az egész országot, népet vérbe fojtva, városokat

+hamuvá égetve. Ekkor veszett el Kuthen vezér is.</p>

+<p>Hanem ez az egész vérözön nem volt képes Bálványos-várát

+elpusztítani!</p>

+<p>Minden erős bástya, minden sziklavár leomlott a tatárok előtt,

+de Bálványos-várt nem birták megvívni. A székely férfiak, a székely

+asszonyok, a két hős, Opour és Mike, meg a két vitéz Őrpata asszony

+vezetése mellett véres fejjel verték őket vissza, s tetemhalmot

+raktak a leölt ellenség csontjából. Nem hiába izente azt nekik

+magyarok Istene: «veletek harczolok!» A pogányvár, a bálványok

+tornya volt az utolsó bevehetetlen mentsvára az egész székelyföldi

+keresztyénségnek.</p>

+<p>És még azután is sokáig az maradt.</p>

+<p>Századok folytak le; Bálványos-vár hatalma nem csökkent. Az

+Opour rhabonbánok törzséből, az Apor-család nagy terebély fája

+sarjadt elő. Az Árpádfiág kihaltával olyan hatalmas lett Apor

+vajda, hogy a király, Bajor Ottó őt választotta ki, a kinek

+támogatásával királyi székében megöröködjék, s nem sajnált Budáról

+lefáradni egész Bálványos-váráig; még a szent koronát is magával

+vitte, s királyi kezét ajánlá fel Apor leányának. De Apor vajda,

+lakodalom helyett börtönre vetteté a királyi háztüznézőt, s addig

+ki nem bocsátá, míg alá nem irta, hogy a koronáról lemond: akkor

+hagyta futni, a koronát pedig ott tartotta magánál: ott állt az

+abban az ajtótlan, ablaktalan toronyban, nem is adta ki, csak igen

+szép kérésre, erős fogadásra az utána felemelt királynak.</p>

+<p>S még azután sok századig fényeskedett Bálványos-vár ősi

+pompájában. Csak a Rákóczy korszakban tudták elpusztítani

+<span class="pagenum"><a name="Page_204" id=

+"Page_204">-204-</a></span> a labanczok. Most már csendes tartomány

+lett belőle.</p>

+<hr class="tb" />

+<p>Itt ülök a kövön, a mi onnan esett le az istenek tornyáról. Szép

+zöld a mohától! S nézem a falakat; hallgatom a vércsék vijjogását:

+iharfák zúgását…</p>

+<p>… Héj te öreg Isten! Magyarok istene! Emlékezel-e még arra, a

+mit Opour Kevendtől izentél a nap mezejéről?! Vagy te is azt

+mondod: «régen volt az: talán nem is igaz!»</p>

+<hr class="chap" />

+<p><span class="pagenum"><a name="Page_205" id=

+"Page_205">-205-</a></span></p>

+<h2>JEGYZETEK.</h2>

+<p>Érzem a szükségét, hogy e regényem bevégeztével az olvasónak

+valamit mondjak, arra a kérdésére, hogy «hát mi volt ez?»</p>

+<p>Regény a magyar mythologia korszakából.</p>

+<p>De hát <i>van</i> magyar mythologia?</p>

+<p>Könnyü plastikai alakot adni a római, görög, egyptomi

+bálványimádás korszakából megelevenített regéknek; lehetséges az

+még a teuton, scandinav pogány világ ábrázolásánál is: van azoknak

+egész irodalma. – De a magyar mythologia után csak tapogatózni

+lehet: annak a véghangjait csak szájhagyomány őrzi. Két

+összetalálkozó rímből ki kell találni az egész verset.</p>

+<p>És aztán maga a történetünk is az árpádkori első századokban,

+még inkább a vezérek korszakában, jobbadán szájhagyományok

+gyüjteménye: hitelességük fölött sohasem szünnek meg vitatkozni a

+tudósok.</p>

+<p>Az én történetem ugyan csak regény, s tehetném azt, hogy arra a

+nagy szabadalomra hivatkozzam, a mi a költőknek mindent

+megenged.</p>

+<p>Azonban ez úttal nem akarom magamat abba a gyanúba keverni,

+mintha én is neki szabadítottam volna képzeletem hyppogryphjét,

+hogy kalandozzon be ismeretlen álomországokat s aztán szaporítsam

+én is a meséket, hanem azt tettem, hogy összegyűjtöttem

+mindenünnen, a mi csak e korszakra visszavezető, mesét, adomát,

+hagyományt mások felfedeztek, s ezeknek a halmazába beleélve

+magamat, igyekeztem azokból egy hangulatot kitalálni, a mi egy

+mesés korszakot reálissá, felfoghatóvá tesz. Erre az

+adatgyűjteményre visszatekinteni még abból a szempontból is

+kötelességem, hogy azon irótársaim <span class="pagenum"><a name=

+"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> iránt elismerő legyek, a

+kiknek fáradságos buvárkodása segélyemre szolgált.</p>

+<p>Magát a történet alapmeséjét, az Apor és Mike család között

+előfordult leányrablást, a rákövetkezett várostromot Bálványos

+ellen, az Opourok keresztyén hitre térését, találtam Orbán Balázs,

+«A Székelyföld» czímű nagybecsű művében a III. kötet 88. lapján. De

+ugyanezen történetnek valódiságát mind háromszéki, mind csiki

+ismerőseim is bizonyítják. Orbán hivatkozik idézeteiben Kőváry

+László Erdély régiségei czímű munkájára (189. l.), továbbá

+Okolicsányi Decreta et Vita Regum Hungariæ czímű munkájára, II. k.

+160 lap. A két előbbi megegyezik abban, hogy a Mike leányt azért

+nem akarták a bálványosi Opourhoz adni, mert az pogány volt.

+Megerősítik azt a kimenetelt, hogy az összekoczczanás véres

+bonyolulata a nőrabló keresztyén hitre tértével lett megoldva.</p>

+<p>A regényiró feladata volt az akkori magyar pogány és keresztyén

+szokásokat, fogalmakat, erkölcsöket plastice előállítani, hogy egy

+ilyen korszakidomító megtérés, földfeletti csodák nélkül érthetővé

+legyen. Hogy ez mennyire sikerült, azt az olvasó itéletére kell

+biznom. Én csak a kútforrásokat nevezem meg, a mik segítségemre

+álltak.</p>

+<p class="center">* * *</p>

+<p><a href="#Page_3">3</a>. lap. <i>Fergetyü vár</i>. Orbán B.

+Székelyf. I. köt. U. o. Ikavára leirása.</p>

+<p><a href="#Page_4">4</a>. l. <i>Vízhajtotta szövőszék, zengő

+kút.</i> Orbán B. Székelyföld I. köt., előbbi Zsombori kertben,

+utóbbi Maros-Vásárhelyen. – Bodor.</p>

+<p><a href="#Page_6">6</a>. lap. <i>Nyolczforintos tó.</i> Mikor az

+a tó magától kiárad s elönti a vidéket, olyan éhinség következik az

+országra, hogy a búza köble felmegy 8 forintra: <i>Orbán. B.</i>

+Székelyföld.</p>

+<p><a href="#Page_6">6</a>. lap. <i>Magyar Csillagnevek.</i> A

+miket Lugossy gyűjtött össze, teljes gazdag számban feltalálhatók

+Ipolyi M. myth. Adalékok rovatában 582–3. lapon.</p>

+<p><a href="#Page_7">7</a>. lap. <i>Perestáldó. Bilochus.</i>

+Ipolyi Arnold. Magyar mythologia.</p>

+<p><a href="#Page_10">10</a>. l. <i>Szivárványon átmenni.</i>

+Ipolyi M. myth.</p>

+<p><a href="#Page_8">8</a>. l. <i>A mely székely aszszony idegenhez

+megy nőül</i>, <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=

+"Page_207">-207-</a></span> azt a birtokából a szomszédai

+kibecsültetik. Orbán B. Székelyföld. I. k. Előszó.</p>

+<p><a href="#Page_14">14</a>. lap. <i>Tuhudunok.</i> A pogány

+magyarok székely elnevezése. Orbán B. Sz. f. I. k. 45. l.</p>

+<p><a href="#Page_7">7</a>. lap. <i>Székelyek kőre vésett

+alaptörvényei.</i> Szabó Károly (Új magyar múzeum 1854. 401–402.

+l.). Ezek voltak. 1. Egyedül Árpád fiágát illesse a főhatalom

+<i>Pannoniában</i>. 2. A mely földet valaki saját kezével szerzend,

+sajátja legyen, mit közerővel, osztassék fel igazságosan. 3. Az

+ügyek a nép egyetértésével végeztessenek. 4. A ki a fejedelemnek

+tett hitet megszegi, fejét és vagyonát veszítse a főrabonbán

+áldozata előtt, ki a rabonbánok méltósága ellen vét, tűztől-víztől

+eltiltassék. 5. Ha valaki a rabonbánok, vagy a horkázok közül a

+nemzet ellen törne, az Upolet nemzetségből választott rabonbán

+itélete alá essék. 6. Ki a főrabonbán áldozatára meg nem jelenik,

+kettévágassék. – Ezen Zandirhám és Árpád közötti szövetség pontjai

+kőpaizsokra metszve, tétettek le Buda várában, Erdélyben.</p>

+<p><a href="#Page_8">8</a>. lap. <i>Német lovagok.</i> Ezeket II.

+Endre király hozta be, a szentföldi hadjáratából Syriából, s a

+Bárczaságon letelepíté. Azonban itt oly garázdálkodásokat követtek

+el, hogy IV. Béla már kénytelen volt őket az országból kikergetni,

+s váraikat lerombolni. – Bővebben minden magyar történetirónál.</p>

+<p><a href="#Page_11">11</a>. lap. <i>Pogány kunok viselete

+szokásai.</i> Hormayr. Goldene chronik 3. Münchner h. bibl. ad. a.

+1279. Ipolyi A. m. myth. LV. A IV. Béla idejében bejött kunok

+Kuthen vezér alatt, nemcsak konokul ragaszkodtak pogány vallásuk és

+szokásaikhoz, de általuk a pogány elem, a többi szomszéd magyar

+népség között is elharapózott. – (Hosszú hajat és aszszonyos

+szoknyafélét viseltek).</p>

+<p><a href="#Page_12">12</a>. lap. <i>Őrpata, (Eurpata) magyar neve

+az «amazon»</i>-nak Herodot szerint.</p>

+<p><a href="#Page_12">12</a>. lap. <i>Rapsonné, Venetúrné.</i>

+Rapsonnéról szól a monda, hogy a Dromó ördögnek azt igérte, hogy ha

+neki egy utat épít a várától Kolozsvárig, ád neki egy hegy aranyat,

+s egy völgy ezüstöt; mikor készen volt, a most is látható merész út

+hegyen-völgyön keresztül, akkor a tenyerébe tett egy ezüst pénzt,

+az ujja hegyére egy aranyat; ezzel fizette ki az ördögöt.

+Veneturnéról lásd. Kővári László Erdély régiségeit. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span></p>

+<p><a href="#Page_13">13</a>. lap. <i>Alurimna</i>. Ipolyi Arnold

+magyar mythologiája. A magyar pogányvilág hadnemtői lehettek.</p>

+<p><a href="#Page_14">14</a>. lap. <i>Eskü a kutyára.</i> Bajor

+püspökök levele János pápához (Ludwig script. II. 367.), a tótok

+panaszkodtak, hogy a magyarokkal kutya- vagy farkas-áldozat mellett

+kötöttek szövetséget és esküt. Ipolyi A. u. a. áldozatok rovat

+alatt még bővebben.</p>

+<p><a href="#Page_15">15</a>. <i>Áldozó kehely, szerecsendió.</i>

+Orbán B. Székelyföld II. 58.</p>

+<p><a href="#Page_14">14</a>. <i>Orsóalakú pénz.</i> Mintegy 8 év

+előtt Olasztelek mellett Tortománál pásztorfiuk két üstöt találtak

+a földben, tele orsóalakú arany rudacskákkal, miket az akkori

+Beczirker Sz. A. elvétetett tőlük, ő maga gazdag lett utána; a

+kolozsvári muzeum csak nagy bajjal kapott meg egyet e műkincsből.

+Az érmészek kezdetleges pénzeknek állítják ezeket, mik a barbár

+népeknél voltak forgalomban. – Orbán B. Székelyföld I. köt. 222.

+lap.</p>

+<p><a href="#Page_21">21</a>. <i>Maksai domb.</i> Benkő József

+szerint a régi székely gyülések székhelye. Orbán B. szerint ezen

+gyülések az Isten szabad ege alatt tartattak, hol ülőpadokul

+szolgáló lapos nagy kövek voltak elhelyezve.</p>

+<p>Alig félszázada, hogy e kövek meg voltak, s a Maksán tartott

+presbiteri ülés még ezen classicus köveken ülésezett. A nép tisztes

+senatorait a harczfiak kivont kardokkal vették körül.</p>

+<p><a href="#Page_22">22</a>. lap. <i>Varázsdob.</i> Orbán B. III.

+köt. 142. lap.</p>

+<p><a href="#Page_22">22</a>. » <i>Arany csákányok.</i> – Háromszék

+levéltárában. 1840-ben találtak Barátos közelében egész csoport

+arany csákányt, miket régészeink hun emlékeknek tartanak; ezek 4000

+arany sulyt vetettek. Belőlük csak egy lett megtartva a bécsi

+Ambrasi gyüjtemény számára, a többi elkallódott a hivatalnokok

+kezén.</p>

+<p>(Több helyen.) <i>Ökörbőrre írt végrendelet.</i> Kéri Lajos a

+XIII. században kelt kéziratában leirja a budavári sziklaüregekben

+talált, kővértek maradványait, az állatbőrökre tett irások,

+rajzolatok töredékeit. L. Felsőmagyarországi Minerva 1828. VI.

+füzet 1742. l. Orbán B. Székely f. I. köt. 62. lap.</p>

+<p>(Több helyen). <i>Hun irás, régi székelybetük.</i> Még most is

+láthatók az ardaki templomon. Orbán B. I. k. 124. l. Felirat a

+hátulsó kar feletti koczkában régi székely betükkel, miket keleti

+<span class="pagenum"><a name="Page_209" id=

+"Page_209">-209-</a></span> módra jobbrul-balra kell olvasni. E.

+ka. i. a. n. s. u. M. s. u. i. gy. r. o. e. G. n. e. t. s. I. z. a.

+gy. Georgyius Muzsnai, csak egy az Isten. Deus. VI. köt. Orbán

+művében az eredeti székely irásjegyek is közölvék. Ugyanazok

+megtalálhatók Kállaynál.</p>

+<p><a href="#Page_23">23</a>. lap. <i>Székely nemzetségek.</i> L.

+Ipolyi Arnold M. myth. Kovachich. Script. I. 339. l.</p>

+<p><a href="#Page_25">25</a>. l. <i>Újszülöttek állát vassal

+sütögetik.</i> A hunoknál minden fiugyermeknek arcza vassal

+felmetszetett, Ammianus Marcellinus szerint, hogy a szakálnövés

+meggátoltassék; Callimach szerint tüzes vassal, hogy szokjék hozzá

+korán a fájdalmas sebekhez. Dussieux-nál ez már azt jelenti, hogy a

+gyermekek arczai szörnyeteggé torzíttassék. Ipolyi véleménye

+szerint leghelyesebben Istennek felajánlásul. – U. a. a tűz feletti

+felavatás szere. – A vándor-czigányoknál ez most is divik.</p>

+<p><a href="#Page_27">27</a>. lap. <i>Druzsilla és Burzon

+rabonbán.</i> Orbán B. Székelyföld. I. 173. l.</p>

+<p><a href="#Page_30">30</a>. lap. <i>Tűzbe tett kéz</i>, tisztaság

+próbája. Pogánykorból származó ordaliai szertartás. 1550-ben

+Martinuzzi kiadatta ez ordaliai itéletek egész sorozatát, mik

+egészen scytha szokásokról tanúskodnak. Ipolyi A. M. myth. 197.

+l.</p>

+<p><a href="#Page_32">32</a>. lap. <i>Boszorkányok szokásai.</i>

+Ipolyi Arnold. M. myth. A szegedi boszorkánypör adatai nyomán.</p>

+<p><a href="#Page_32">32</a>. lap. <i>Vegyegni</i>, székely tájszó,

+őgyelegni: péld. ködben.</p>

+<p><a href="#Page_33">33</a>. lap. <i>Kiguvadni</i>. Mikor a

+fegyver magától kiugrik a tokjából.</p>

+<p><a href="#Page_33">33</a>. lap. <i>A holdról való mese.</i>

+Ipolyi A. M. myth.</p>

+<p><a href="#Page_35">35</a>. lap. <i>Madárének utánzás a

+templomban.</i> Ditrói templomban. Orbán B. Székelyföld. II. k.

+117. l.</p>

+<p><a href="#Page_41">41</a>. lap. <i>A szent Anna taváról szóló

+néprege.</i> Orbán B. Székelyföld. III. k. 75. l.</p>

+<p><a href="#Page_44">44</a>. lap. «<i>Jeddre ne!</i>» Ismert

+székely kihivó szó.</p>

+<p><a href="#Page_44">44</a>. « <i>Fóta</i>. Egy hosszú szövet,

+melyet válltól csipőig rézsút viseltek a székely nők öltözetük

+felett. Orbán Balázs, Székelyföld.</p>

+<p><a href="#Page_45">45</a>. lap. <i>Álmost megégették a magyarok

+bejövetelükkel.</i> Almus in patria Erdeel occisus est, non enim

+potuit in Pannoniam introire. (Budensis 37. stb.). Lásd Ipolyi A.

+M. m.</p>

+<p><a href="#Page_46">46</a>. l. <i>Czifra asszony</i> = tündérnő.

+<span class="pagenum"><a name="Page_210" id=

+"Page_210">-210-</a></span></p>

+<p><a href="#Page_47">47</a>. l. <i>Bálványos vár.</i> Orbán B.,

+Ipolyi A. és saját jegyzeteim nyomán.</p>

+<p><a href="#Page_48">48</a>. l. <i>Félig hal-, félig ember-alakú

+bálvány.</i> A Kalandos patak áradásaikor csodás alakú köveket

+sodor magával, van egy Zeykné udvara körül, mely egy syrén alakját

+úgy utánozza, mintha szobrász idomította volna. – Orbán B.

+Székelyföld, IV. k. 30. l.</p>

+<p><a href="#Page_48">48</a>. l. <i>Özönfa</i>. Melyet az áradozó

+Feketeügy minduntalan felszinre hoz. Óriási 3–4 öl átmérőjü

+törzsek, ébenfeketék s a kövesülés első szakában oly kemények, hogy

+alig faraghatók: a nép özönfának nevezi.</p>

+<p><a href="#Page_49">49</a>. l. <i>Kőkutya</i>. Ipolyi A. M. myth.

+550. l.</p>

+<p><a href="#Page_49">49</a>. l. <i>Balita</i>. Ezüst bálványka,

+mit a vőlegény menyasszonyának ád. Ipolyi A. M. myth. 502. l.</p>

+<p><a href="#Page_49">49</a>. l. <i>Furuzsina</i>. Csodaerőt

+kölcsönző székely tündérnő. Orbán. B. Székelyföld.</p>

+<p><a href="#Page_51">51</a>. l. <i>Új tűz gyújtás.</i> Tűzáldozat.

+Tűztisztelet. Ipolyi Arnoldnál. M. myth. 188. l. – Pozsonyi

+missale: «az új tűz megszentelése <i>után</i> az egész városban

+eloltatott a tűz, s helyette a megszentelt tüzet osztották ki. – Ha

+sokáig tűz nem gerjeszthető dörzsölés által, gyanu támad, hogy

+valahol még el nem oltott tűz gátolja az elem előtünését. Két szűz

+fiu idézi elő a tüzet; s ehhez kilenczféle fa használtatik. U. a.

+Tűzünnepek leirása. Szentivánéji tűz.</p>

+<p><a href="#Page_52">52</a>. lap. <i>Tűzosztó kanál.</i> Orbán. B.

+Székelyföld.</p>

+<p><a href="#Page_55">55</a>. lap. <i>A Büdös kénbarlang.</i> Saját

+jegyz.</p>

+<p><a href="#Page_61">61</a>. « <i>A Susogó.</i> Saját jegyz.</p>

+<p><a href="#Page_65">65</a>. « <i>Kisebbik uram</i>, pogány

+szokás. Ipolyi szerint a nők közösségét jelenti a testvérek között,

+mely állapot a hadkalandor népeknél, a nőknek a férfiakénál kisebb

+száma miatt gyakran előjön. (Bartal. Com. I. 158).</p>

+<p><a href="#Page_69">69</a>. lap. <i>Igrecz</i>. Ipolyi A. M.

+myth. Nyelvemlékeink a bécsi codex szerint Igrecz = zene. «Igrecz

+készség». Fúvó szerszám. Koboz = lyra. Hegedü, fides. A «timbora =

+hárfa. Orbán Balázsnál jön elő.</p>

+<p><a href="#Page_70">70</a>. l. <i>Zerezisisten</i>. Ipolyi

+felemlíti e rézbálványalakokat, de kétségbevonja, hogy hitelesek

+volnának.</p>

+<p><a href="#Page_70">70</a>. lap. <i>Deli ördög.</i> Ráró madár.

+Ipolyi Arnold, Magyar mythologiája. Szerelem taplója. Csabaire,

+pilinkó, piritus. U. o. <span class="pagenum"><a name="Page_211"

+id="Page_211">-211-</a></span></p>

+<p><a href="#Page_71">71</a>. l. <i>Dali táncz.</i> Zajzoni leirása

+után.</p>

+<p><a href="#Page_73">73</a>. l. <i>Papbojtár</i> (népies).

+Káplán.</p>

+<p><a href="#Page_74">74</a>. lap. <i>Assisi Szent Ferencz

+imája.</i> Th. de Celano olasz latin szövege szerint. Altissimo,

+omnipotente bon signore: tue son le laude, la Gloria e l’onore, et

+ogni benedictione. A te solo se confano; et nullo homo e degno de

+nominar te. Laudato sia Dio mio signore con tutte le creature,

+specialmente messer le <i>fratre sole</i>: il quale giorna et

+illumina nui per lui, et ello e bello et radiante con grando

+splendore: de te Signore porta significatione, Laudato sia mio

+Signore per la luna et per le stelle: in cello le hai formate clare

+et belle. Laudate sia mio Signore per <i>fratre vento</i>, et per

+l’aire et nuvolo et sereno et omne tempe: per le quale dai a le tue

+creature sustentamente. Laudate sia mio Signore per sorore aqua, la

+quale e multe utile et humile et pretiosa et casta. Laudato sia mio

+Signore per <i>fratre poso</i>, per lo quale tu illumini la nocte:

+et elle e belle et jugundo, et robustissimo et forte. Laudate sia

+mio Signore per nostra <i>madre terra</i>: la quale ne sostenta et

+guberna et produce fructi et coloriti fiori et herbe.</p>

+<p><a href="#Page_75">75</a>. lap. <i>Gönczöl szekere, Konrád

+császár a kocsisa.</i> Ipolyi A. Magyar Myth.</p>

+<p><a href="#Page_76">76</a>. lap. <i>Biczebócza</i>. Két oldalra

+sántikáló.</p>

+<p><a href="#Page_78">78</a>. « <i>A Torló.</i> Ipolyi Arnold M.

+myth.</p>

+<p><a href="#Page_82">82</a>. « <i>Birgej</i>. Saját jegyz.</p>

+<p><a href="#Page_90">90</a>. « <i>Hazai</i>. Székelyek a

+menyasszonyt hazainak, vagy hazajinak hiják. Ipolyi A. M. myth.</p>

+<p><a href="#Page_93">93</a>. lap. <i>Pogány menyegzői

+szertartás.</i> Cantu Cæsar; a középkor története. Galambetetés,

+kenyérmegtörés, fonáleresztés.</p>

+<p><a href="#Page_96">96</a>. l. <i>Beszélő csirke.</i> Ipolyi A.

+M. myth.</p>

+<p><a href="#Page_97">97</a>. <i>Keszkenős kigyó.</i> Orbán B. Sz.

+Föld.</p>

+<p><a href="#Page_101">101</a>. lap. <i>Hétféle szinű bab

+boszorkányok ellen hintve.</i> Ipolyi A. M. myth.</p>

+<p><a href="#Page_102">102</a>. lap. <i>Vendégűző dal.</i> Saját

+jegyz.</p>

+<p><a href="#Page_103">103</a>. « <i>Imette</i> = ébren

+virrasztva.</p>

+<p>U. o. <i>Pogány harczosok szokása éjjel a vártán énekelni.</i>

+Cantu Cæsar. Középkor tört.</p>

+<p><a href="#Page_105">105</a>. lap. <i>Elindula Szent Péter

+Rómába.</i> Erdélyi J. magyar népdalok gyűjteménye. <span class=

+"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span></p>

+<p><a href="#Page_107">107</a>. lap. <i>Deés Isten.</i> Székely

+István krónikája szerint, a magyarok bejövetelükkor háromszor

+«Deus» nevét kiálták, a mit Heltai krónikája félig-meddig helyre

+igazít, Gelleji Katona pedig «Deés»-nek mond ki, minthogy a

+magyarok Deus latin nevét nem ismerhették, s bejövetelük helyén van

+Deés városa is.</p>

+<p><a href="#Page_107">107</a>. lap. <i>Furusvize, Ikafalva

+leirásánál</i>, a Furus vizének mesés eredete, csodatevő hatása.

+Orbán B.-nál Székelyföld III. k. 93. lap.</p>

+<p><a href="#Page_107">107</a>. lap. <i>A megölt ellen szolgál a

+más világon a legyőzőjének.</i> (Turóczy 2. 25. Bud. 56)</p>

+<p><a href="#Page_107">107</a>. lap. <i>Adósságát megfizető

+halott.</i> Ipolyi Arnold, M. mythologia.</p>

+<p><a href="#Page_113">113</a>. lap. <i>Nyillövés a sírba.</i>

+Ipolyi A. M. myth.</p>

+<p><a href="#Page_113">113</a>. « <i>Nőnek férjével együttes

+eltemetése.</i> Thonusoba példája szerint, a kit pogány hitéért

+nejével együtt élve siroltatott el István király. – Herodot szerint

+a scytháknál a vezérrel együtt egyik neje is eltemettetik.</p>

+<p><a href="#Page_115">115</a>. lap. <i>Vérrel siratás.</i>

+Jornandes (49. lap) szerint. L. Ipolyi A. M. m. 549. l. Jerneynél,

+Ammianus Marcellinus szerint.</p>

+<p><a href="#Page_115">115</a>. lap. <i>Halott-táncz.</i>

+Ungarischer oder dacischer Simplicissimus.</p>

+<p><a href="#Page_115">115</a>. lap. <i>Pogány temetkezés.</i>

+Ipolyi A. Magyar myth. Bél Mátyás Joinville stb. kútforrások

+után.</p>

+<p><a href="#Page_117">117</a>. lap. <i>Szent Anna tava.</i> Saját

+jegyzeteim.</p>

+<p><a href="#Page_121">121</a>. « <i>Szent Gellért püspök.</i>

+Szabó Károly, Emlékiratok a magyar kereszténység első

+századából.</p>

+<p><a href="#Page_122">122</a>. lap. <i>Csaba királyfi regéje.</i>

+Holtak harcza. (Lugossy).</p>

+<p><a href="#Page_123">123</a>. « <i>Imre királyfi legendája.</i>

+Szabó Károly, Emlékiratok.</p>

+<p><a href="#Page_125">125</a>. « <i>Világzárvirág.</i> Saját

+jegyz.</p>

+<p>U. o. <i>Derendóczia</i>. Nagy tor. Halotti tor. Hunn szó,

+Vámbéry szerint.</p>

+<p><a href="#Page_127">127</a>. lap. <i>Elrejtőzés</i>. Ipolyi A.

+M. myth.</p>

+<p>U. o. <i>Az elgyöngült vezér megáldoztatja magát.</i></p>

+<p><a href="#Page_129">129</a>. lap. <i>Ürgelyukba gyónás a

+pogányoknál.</i> Cantu Cæsar, Középkor Tört. Ugyanannál a pogány

+papok az ürgelyukon keresztül hallgatják ki a földisten

+izeneteit.</p>

+<p><a href="#Page_135">135</a>. lap. <i>A selyem Európában.</i>

+Cantu C. Középkor története.</p>

+<p><a href="#Page_138">138</a>. « <i>Karácsonyi népszokások.</i>

+Saját jegyz. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id=

+"Page_213">-213-</a></span></p>

+<p><a href="#Page_140">140</a>. lap. <i>A szamárkiáltás karácsonyi

+mise alatt.</i> Cantu Cæsar, Középkor tört. IX. kötet 7. fej. – A

+francziáknál egész zsoltárokat énekelnek a szamárhoz, tréfás

+szöveggel és egész ünnepélyesen. U. o.</p>

+<p><a href="#Page_145">145</a>. lap. <i>Napvágás</i>. Leisser

+szerint háromszor vágott a magyar fejedelem a nap felé kardjával,

+trónralépésekor. Bonfin szerint négyszer. Vagner adomái között

+feljegyzi a budai nagyvezér tréfáját, ki a fejét bekötötte, s

+borbélyt hivatott, panaszolva, hogy a trónra lépő magyar király az

+ő fejét megvágta a minap, a mint a levegőben vagdalkozott a

+kardjával. Lásd Ipolyi M. myth. 258. l.</p>

+<p><a href="#Page_149">149</a>. lap. <i>Meghatározva</i>.

+Népdalban. Úgy meg vagyok <i>határozva</i>, Mint a csikó

+kantározva, Szabadságom el van zárva.</p>

+<p><a href="#Page_151">151</a>. lap. <i>Bélpoklosok világból

+kizárása.</i> Cantu C., Középkor története.</p>

+<p><a href="#Page_157">157</a>. lap. <i>Burdé</i> = Leveles

+szín.</p>

+<p><a href="#Page_158">158</a>. » <i>Orbán mester és a kerti

+vetemények.</i> Orbán B., Székelyföld. IV. k. 44. l.</p>

+<p><a href="#Page_160">160</a>. lap. <i>Futó kuvaszpósta.</i> Saját

+jegyz.</p>

+<p><a href="#Page_162">162</a>. lap. <i>Újszülött körüli

+babonák.</i> Ipolyi Arnold, M. myth. és saját jegyz.</p>

+<p><a href="#Page_166">166</a>. lap. <i>Pogányok hat ördögei.</i>

+Ipolyi Arnold, Magyar mythologia.</p>

+<p><a href="#Page_170">170</a>. lap. <i>Deli ifju legény

+képében.</i> – Saját gyűjteményemből. Kézirat. Ördögidézési

+formula: «jelenj meg nekem <i>Deli ifju legény képében</i> és hozz

+nekem harminczhárom ezer háromszáz harminczhárom aranyat!»</p>

+<p><a href="#Page_170">170</a>. lap. <i>Koponyavár</i>. Egyértelmű

+a pokollal. Lásd Ipolyi Arnold, M. m.</p>

+<p><a href="#Page_170">170</a>. lap. <i>Tündelevény</i> =

+Denevér.</p>

+<p><a href="#Page_171">171</a>. lap. <i>Szélanya</i>. L.

+Ipolyinál.</p>

+<p><a href="#Page_174">174</a>. lap. <i>Milling</i> = lidércz. L.

+Bodor Lajos. Álmos hősköltemény.</p>

+<p><a href="#Page_175">175</a>. lap. <i>Hetevény csillagzat</i> =

+Fiastyuk.</p>

+<p><a href="#Page_175">175</a>. lap. Égi ütközetek. L.

+Szibenbürgerische Chronik. Georg Kraus. II. k. 226. l. «Kegen Sonne

+untergang zween brennende heere zusammen stossen und streiten.»

+Cserey Mihály (Hist. 225. l.) «A hegyeken nagy tüzes seregek

+szörnyű ropogással egymás ellen harczoltanak.» – A mit az okos

+szász <span class="pagenum"><a name="Page_214" id=

+"Page_214">-214-</a></span> úrnak s a kálvinista Csereynek szabad

+volt elhinni, talán megengedhető a pogány Opour fiúnak is?</p>

+<p><a href="#Page_180">180</a>. lap. <i>Az ördög ellen befalazott

+nő.</i> Ipolyinál, 526. l.</p>

+<p><a href="#Page_193">193</a>. lap. <i>Vérszövetség. Anonymus.</i>

+V. 6. More poganismo fuerit propriæ sangvinis fusio in unum vas,

+ratum fecerunt iuramentum. <i>Székely krónika</i>, 277. lap.

+profusis cæteri lachrymis quasi sangvineis potum præ gaudio

+celebrantes sumpsere. Ugyanott <i>az áldozó kehelyről</i>: Supremus

+rabonban poculi calicis supremus conservator. Herodot szerint a

+kehelybe kardot, nyilakat mártanak (a scythák).</p>

+<hr class="chap" />

+<div class="footnotes">

+<h2>Lábjegyzetek.</h2>

+<div class="footnote">

+<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=

+"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Háztáj a

+székelyeknél.</p>

+<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href=

+"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> A «kedd» volt az

+ősmagyaroknál a szerencsétlen nap, mint a keresztyéneknél a péntek.

+Csak ez a nap-név maradt meg, a «dagasztó» most már szerda, a

+«vasverő» csütörtök, a «borjunyúzó» péntek, a «heverő» szombat, az

+«áldozó» vasárnap.</p>

+<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href=

+"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> A keresztyének neve

+az ősöknél: – a Jehova tisztelet miatt.</p>

+<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href=

+"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Lásd Diószegi

+füvészkönyvében: diákul «curbita melopepo».</p>

+<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href=

+"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> L. Cantu Caesare

+«Középkor története» IX. könyv 7. fejezet.</p>

+<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href=

+"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Ez a lovag Geofroi

+de La Tour volt; mint a Magnum Chronicon belgicum bizonyítja.</p>

+</div>

+</div>

+<hr class="chap" />

+<p><span class="pagenum"><a name="Page_215" id=

+"Page_215">-215-</a></span></p>

+<h2>TARTALOM.</h2>

+<ul class="TOC">

+<li>A Fergettyüvár <span class="ralign"><a href=

+"#Page_1">1</a></span></li>

+<li>A vándorló nemzet <span class="ralign"><a href=

+"#Page_6">6</a></span></li>

+<li>Esküdjél meg a kutyára <span class="ralign"><a href=

+"#Page_13">13</a></span></li>

+<li>A Körültáj <span class="ralign"><a href=

+"#Page_20">20</a></span></li>

+<li>A Bábolna istenasszony <span class="ralign"><a href=

+"#Page_35">35</a></span></li>

+<li>Bálványos-vár <span class="ralign"><a href=

+"#Page_47">47</a></span></li>

+<li>A pokol tornácza <span class="ralign"><a href=

+"#Page_55">55</a></span></li>

+<li>A «Susogóban» <span class="ralign"><a href=

+"#Page_63">63</a></span></li>

+<li>A leányrablás <span class="ralign"><a href=

+"#Page_69">69</a></span></li>

+<li>A «torló» <span class="ralign"><a href=

+"#Page_78">78</a></span></li>

+<li>Esküvő a «napnál» <span class="ralign"><a href=

+"#Page_87">87</a></span></li>

+<li>A «nap» és a «kereszt» harcza <span class="ralign"><a href=

+"#Page_96">96</a></span></li>

+<li>A gyásztor <span class="ralign"><a href=

+"#Page_109">109</a></span></li>

+<li>A Szent-Anna tavánál <span class="ralign"><a href=

+"#Page_117">117</a></span></li>

+<li>Crœsus apó <span class="ralign"><a href=

+"#Page_134">134</a></span></li>

+<li>A világ számüzöttei <span class="ralign"><a href=

+"#Page_146">146</a></span></li>

+<li>Háládatlan veréb a fecskefészekbe <span class="ralign"><a href=

+"#Page_157">157</a></span></li>

+<li>Az el nem oltott tüz a kandallóban <span class=

+"ralign"><a href="#Page_168">168</a></span></li>

+<li>Az elrejtőzött <span class="ralign"><a href=

+"#Page_182">182</a></span></li>

+<li>A vérszövetség <span class="ralign"><a href=

+"#Page_193">193</a></span></li>

+<li>A kötés <span class="ralign"><a href=

+"#Page_199">199</a></span></li>

+<li>Bálványos-vár <span class="ralign"><a href=

+"#Page_202">202</a></span></li>

+</ul>

+<hr class="chap" />

+<div class="transnote">

+<h3>Javítások.</h3>

+<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>

+<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>

+<table>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_10">10</a></td>

+<td>változik át, A hétszinű</td>

+<td>változik át. A hétszinű</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_16">16</a></td>

+<td>erősíteni a szövetseget.</td>

+<td>erősíteni a szövetséget.</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_28">28</a></td>

+<td>bosszúsan a vén Opour,</td>

+<td>bosszúsan a vén Opour.</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_32">32</a></td>

+<td>őket vegyegni.</td>

+<td>őket vegyegni.»</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_45">45</a></td>

+<td>Orhalmon nagy máglyát</td>

+<td>Őrhalmon nagy máglyát</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_50">50</a></td>

+<td>«Délibába»,</td>

+<td>«Délibába».</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_53">53</a></td>

+<td>hizony én velem széles</td>

+<td>bizony én velem széles</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_54">54</a></td>

+<td>az utolső gulya</td>

+<td>az utolsó gulya</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_85">85</a></td>

+<td>hallotta Mike sára</td>

+<td>hallotta Mike Sára</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_113">113</a></td>

+<td>Ó vele magával</td>

+<td>Ő vele magával</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_130">130</a></td>

+<td>innen sohova</td>

+<td>innen sehova</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_133">133</a></td>

+<td>óh én Uram!</td>

+<td>«óh én Uram!</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_136">136</a></td>

+<td>hegy milyen emberlakta</td>

+<td>hogy milyen emberlakta</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_137">137</a></td>

+<td>Szilamér Imolától,</td>

+<td>Szilamér Imolától.</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_153">153</a></td>

+<td>minden tövényeit</td>

+<td>minden törvényeit</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_153">153</a></td>

+<td>meg kell nyugodunk</td>

+<td>meg kell nyugodnunk</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_161">161</a></td>

+<td>de a mít</td>

+<td>de a mit</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_175">175</a></td>

+<td>gyermekért!</td>

+<td>gyermekért!»</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_183">183</a></td>

+<td>kőműves-mester rosszu</td>

+<td>kőműves-mester rosszul</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_187">187</a></td>

+<td>ezt a vílágot</td>

+<td>ezt a világot</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_189">189</a></td>

+<td>játéka egy va-emberrel</td>

+<td>játéka egy vakemberrel</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_189">189</a></td>

+<td>keporsója ödelén</td>

+<td>koporsója födelén</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_193">193</a></td>

+<td>ősz üstökét.</td>

+<td>ősz üstökét,</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_195">195</a></td>

+<td>senkí közületek</td>

+<td>senki közületek</td>

+</tr>

+<tr>

+<td class="tdr"><a href="#Page_197">197</a></td>

+<td>Boruljatok térdre!</td>

+<td>Boruljatok térdre!»</td>

+</tr>

+</table>

+</div>

+

+

+

+

+

+

+

+<pre>

+

+

+

+

+

+End of the Project Gutenberg EBook of Bálványos-vár, by Mór Jókai

+

+*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK BÁLVÁNYOS-VÁR ***

+

+***** This file should be named 55607-h.htm or 55607-h.zip *****

+This and all associated files of various formats will be found in:

+        http://www.gutenberg.org/5/5/6/0/55607/

+

+Produced by Albert László from page images generously made

+available by the Google Books Library Project

+

+Updated editions will replace the previous one--the old editions will

+be renamed.

+

+Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright

+law means that no one owns a United States copyright in these works,

+so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United

+States without permission and without paying copyright

+royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part

+of this license, apply to copying and distributing Project

+Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm

+concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,

+and may not be used if you charge for the eBooks, unless you receive

+specific permission. If you do not charge anything for copies of this

+eBook, complying with the rules is very easy. You may use this eBook

+for nearly any purpose such as creation of derivative works, reports,

+performances and research. They may be modified and printed and given

+away--you may do practically ANYTHING in the United States with eBooks

+not protected by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the

+trademark license, especially commercial redistribution.

+

+START: FULL LICENSE

+

+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

+

+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free

+distribution of electronic works, by using or distributing this work

+(or any other work associated in any way with the phrase "Project

+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full

+Project Gutenberg-tm License available with this file or online at

+www.gutenberg.org/license.

+

+Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project

+Gutenberg-tm electronic works

+

+1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm

+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to

+and accept all the terms of this license and intellectual property

+(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all

+the terms of this agreement, you must cease using and return or

+destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your

+possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a

+Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound

+by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the

+person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph

+1.E.8.

+

+1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be

+used on or associated in any way with an electronic work by people who

+agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few

+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works

+even without complying with the full terms of this agreement. See

+paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project

+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this

+agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm

+electronic works. See paragraph 1.E below.

+

+1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the

+Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection

+of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual

+works in the collection are in the public domain in the United

+States. If an individual work is unprotected by copyright law in the

+United States and you are located in the United States, we do not

+claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,

+displaying or creating derivative works based on the work as long as

+all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope

+that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting

+free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm

+works in compliance with the terms of this agreement for keeping the

+Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily

+comply with the terms of this agreement by keeping this work in the

+same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when

+you share it without charge with others.

+

+1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern

+what you can do with this work. Copyright laws in most countries are

+in a constant state of change. If you are outside the United States,

+check the laws of your country in addition to the terms of this

+agreement before downloading, copying, displaying, performing,

+distributing or creating derivative works based on this work or any

+other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no

+representations concerning the copyright status of any work in any

+country outside the United States.

+

+1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

+

+1.E.1. The following sentence, with active links to, or other

+immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear

+prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work

+on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the

+phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,

+performed, viewed, copied or distributed:

+

+  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and

+  most other parts of the world at no cost and with almost no

+  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it

+  under the terms of the Project Gutenberg License included with this

+  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the

+  United States, you'll have to check the laws of the country where you

+  are located before using this ebook.

+

+1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is

+derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not

+contain a notice indicating that it is posted with permission of the

+copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in

+the United States without paying any fees or charges. If you are

+redistributing or providing access to a work with the phrase "Project

+Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply

+either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or

+obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm

+trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

+

+1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted

+with the permission of the copyright holder, your use and distribution

+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any

+additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms

+will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works

+posted with the permission of the copyright holder found at the

+beginning of this work.

+

+1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm

+License terms from this work, or any files containing a part of this

+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.

+

+1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this

+electronic work, or any part of this electronic work, without

+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with

+active links or immediate access to the full terms of the Project

+Gutenberg-tm License.

+

+1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,

+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including

+any word processing or hypertext form. However, if you provide access

+to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format

+other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official

+version posted on the official Project Gutenberg-tm web site

+(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense

+to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means

+of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain

+Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the

+full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.

+

+1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,

+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works

+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

+

+1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing

+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works

+provided that

+

+* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from

+  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method

+  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed

+  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has

+  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project

+  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid

+  within 60 days following each date on which you prepare (or are

+  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty

+  payments should be clearly marked as such and sent to the Project

+  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in

+  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg

+  Literary Archive Foundation."

+

+* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies

+  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he

+  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm

+  License. You must require such a user to return or destroy all

+  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue

+  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm

+  works.

+

+* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of

+  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the

+  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of

+  receipt of the work.

+

+* You comply with all other terms of this agreement for free

+  distribution of Project Gutenberg-tm works.

+

+1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project

+Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than

+are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing

+from both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and The

+Project Gutenberg Trademark LLC, the owner of the Project Gutenberg-tm

+trademark. Contact the Foundation as set forth in Section 3 below.

+

+1.F.

+

+1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable

+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread

+works not protected by U.S. copyright law in creating the Project

+Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm

+electronic works, and the medium on which they may be stored, may

+contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate

+or corrupt data, transcription errors, a copyright or other

+intellectual property infringement, a defective or damaged disk or

+other medium, a computer virus, or computer codes that damage or

+cannot be read by your equipment.

+

+1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right

+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project

+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project

+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project

+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all

+liability to you for damages, costs and expenses, including legal

+fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT

+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE

+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE

+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE

+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR

+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH

+DAMAGE.

+

+1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a

+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can

+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a

+written explanation to the person you received the work from. If you

+received the work on a physical medium, you must return the medium

+with your written explanation. The person or entity that provided you

+with the defective work may elect to provide a replacement copy in

+lieu of a refund. If you received the work electronically, the person

+or entity providing it to you may choose to give you a second

+opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If

+the second copy is also defective, you may demand a refund in writing

+without further opportunities to fix the problem.

+

+1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth

+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO

+OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT

+LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

+

+1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied

+warranties or the exclusion or limitation of certain types of

+damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement

+violates the law of the state applicable to this agreement, the

+agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or

+limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or

+unenforceability of any provision of this agreement shall not void the

+remaining provisions.

+

+1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the

+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone

+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in

+accordance with this agreement, and any volunteers associated with the

+production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm

+electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,

+including legal fees, that arise directly or indirectly from any of

+the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this

+or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or

+additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any

+Defect you cause.

+

+Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm

+

+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of

+electronic works in formats readable by the widest variety of

+computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It

+exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations

+from people in all walks of life.

+

+Volunteers and financial support to provide volunteers with the

+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's

+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will

+remain freely available for generations to come. In 2001, the Project

+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure

+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future

+generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary

+Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see

+Sections 3 and 4 and the Foundation information page at

+www.gutenberg.org

+

+

+

+Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

+

+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit

+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the

+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal

+Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification

+number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary

+Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by

+U.S. federal laws and your state's laws.

+

+The Foundation's principal office is in Fairbanks, Alaska, with the

+mailing address: PO Box 750175, Fairbanks, AK 99775, but its

+volunteers and employees are scattered throughout numerous

+locations. Its business office is located at 809 North 1500 West, Salt

+Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up to

+date contact information can be found at the Foundation's web site and

+official page at www.gutenberg.org/contact

+

+For additional contact information:

+

+    Dr. Gregory B. Newby

+    Chief Executive and Director

+    gbnewby@pglaf.org

+

+Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg

+Literary Archive Foundation

+

+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide

+spread public support and donations to carry out its mission of

+increasing the number of public domain and licensed works that can be

+freely distributed in machine readable form accessible by the widest

+array of equipment including outdated equipment. Many small donations

+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt

+status with the IRS.

+

+The Foundation is committed to complying with the laws regulating

+charities and charitable donations in all 50 states of the United

+States. Compliance requirements are not uniform and it takes a

+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up

+with these requirements. We do not solicit donations in locations

+where we have not received written confirmation of compliance. To SEND

+DONATIONS or determine the status of compliance for any particular

+state visit www.gutenberg.org/donate

+

+While we cannot and do not solicit contributions from states where we

+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition

+against accepting unsolicited donations from donors in such states who

+approach us with offers to donate.

+

+International donations are gratefully accepted, but we cannot make

+any statements concerning tax treatment of donations received from

+outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

+

+Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation

+methods and addresses. Donations are accepted in a number of other

+ways including checks, online payments and credit card donations. To

+donate, please visit: www.gutenberg.org/donate

+

+Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works.

+

+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project

+Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be

+freely shared with anyone. For forty years, he produced and

+distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of

+volunteer support.

+

+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed

+editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in

+the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not

+necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper

+edition.

+

+Most people start at our Web site which has the main PG search

+facility: www.gutenberg.org

+

+This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,

+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary

+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to

+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

+

+

+

+</pre>

+

+</body>

+</html>

diff --git a/55607-h/images/cover.jpg b/55607-h/images/cover.jpg
new file mode 100644
index 0000000..faf9a0e
--- /dev/null
+++ b/55607-h/images/cover.jpg