diff options
Diffstat (limited to 'old/55588-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/55588-0.txt | 7999 |
1 files changed, 0 insertions, 7999 deletions
diff --git a/old/55588-0.txt b/old/55588-0.txt deleted file mode 100644 index 66eca0d..0000000 --- a/old/55588-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7999 +0,0 @@ -The Project Gutenberg EBook of Erdélyi képek, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - - -Title: Erdélyi képek - -Author: Mór Jókai - -Release Date: September 20, 2017 [EBook #55588] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ERDÉLYI KÉPEK *** - - - - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - - - - - -JÓKAI MÓR ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XXIII. KÖTET - -ERDÉLYI KÉPEK - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - -ERDÉLYI KÉPEK - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -A FRANKLIN-TÁRSULAT TULAJDONA - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1895 - - - - -PETKI FARKAS LEÁNYAI. - - -I. ANDRÁS NAPJA. - -A jó öreg Petki Farkas nem utolsó ember vala a maga idejében, a mit -mindazok, a kik őt valaha ismerték, bizonyára tudni fognak. Miután -azonban lehetséges dolog, miszerint ezen sorokat olyan emberek is -olvasni fogják, a kik őt nem ismerték, jónak találom őt oly módon -leirni, a hogy akkoriban élt és uralkodott. - -Vala ő az 1676-ik esztendőben királybiró Csíkben és jobb módú főúr nem -találkozék nálánál azon a környéken. Udvart tart vala Rákoson, a hol -nyolczvan inas szolgála előtte, a szakácsok, béresek, lovászok és -drabantok számait ide sem vevén, a kik mindnyájan úgy voltak ő nála, -mintha az apjok házánál laktak volna s biztosan mondhatom, hogy a ki -egyszer ott volt, el nem kivánkozott onnan. - -Mert három dolog volt, melyekben a jó öreg Petki Farkas büszkeségét -lelte: egyik az, hogy őt igen jó, bőkezű embernek tartsák. Kapu soha sem -volt az ő házán és a vendég soha ki nem fogyott belőle; akárki jött -hozzá, oly képpel fogadta, mintha épen csak ő reá várt volna, s ott úgy -el tudta marasztalni, hogy gyakorta megesett, miszerint azok, a kik -Csíkszeredába indultak szentmargit-napi vásárra s betértek hozzá egy -szóra, úgy ott maradtak, hogy a vásár is elmúlt, még sem szabadultak -tőle. Ajándék nélkül sem hagyott senkit elmenni magától, végig hordozta -az embert tárházain, ménesein, kérdezgetve: hogy tetszik neked ez a -kard, ez a bilikom, hát ez az arab csikó? s ha azt mondá rá a kérdezett, -hogy «nagyon szép», mindjárt rátukmálta erővel. Kalendáriumában sokkal -több ünnep volt, mint más emberében, s még az ősapjának is föl szokta -tartani a nevenapját, s hogy az ünnepélyességről ismerői el ne -maradhassanak, hivatalos citatoriumokat küldött rájok, mint -főkirálybiró. A hol annyi szolga és belső fraj volt, mint az ő házánál, -azok közt lehetetlen volt, hogy egy vagy más ismeretség ne szövődjék; -mihelyt az öreg úr ilyesmit megtudott, rögtön összeházasítá őket s -titulusa volt lakodalomadásra. Koldus nem volt az ő falujában, mert a -hol egyet meglátott, megfogatta, elviteté valamelyik pusztájára, ott -adott neki egy jobbágytelket, ökröt, tehenet hozzá és nem hagyott senkit -koldulni. - -És nemcsak hiú dolgokban mutogatá ő adakozóságát, figyelme kiterjedt a -maradandóbb becsűekre is; – minden esztendőben eljárt a nagy-enyedi -collegiumba, mikor vizsgálatokat tartottak, s a mely diák legjobban -felelt, azt saját költségén kiküldte akadémiákra, ott kitaníttatta, s ha -visszakerülvén, nem akadt neki egyhirtelen ecclesiája, addig jött ment -Erdélyben, míg talált valahol egy puszta templomot, a mit valaha a tatár -leégetett, azt megépítteté s beletevé papnak a maga candidatusát s -fizeté saját pénzéből. - -Másik pont, a melyben a jó úr büszkeségét helyezé, családjának ősi -eredete vala, melyet, hogy Ádám- és Éváig restelt fölvinni, onnan van, -mert már ezekről nagyon világos, hogy mezítláb járó parasztemberek -voltak. De nem messze járt tőlök: vala ugyanis az ő családja czímerében -egy antediluvianus állat, melyről senki sem tudhatá, hogy micsoda? nem -tartozván az sem a repülő, sem a négylábon járó, sem a csúszó-mászó -állatok sorába, s annak a hátába volt ütve egy háromágú fegyver, a -minővel hajdan Neptunus regnált, s melyet a mostani prózai emberek -villának neveznek. Ebből semmi sem következett jobban, mint hogy a -Petkiek legelső őse vasvillázta agyon azt az özönvíz előtti -plesiosaurust, s miután a csíki hegyek között volt egy meszes halom, -melyben nem ritkán lehete találni kővévált csontokat és fogakat, szabad -volt gyanítani, miszerint ezek mind azon emlékezetes szörnyeteg -porczikái, s egy napon a Marosból egy irtózatos állkapczát halászván ki -az oláhok, azt a rákosi rektor mint a Petki-család őseinek maradványát, -præsentálta az érdemes úrnak. - -Ez a szörnyetegfaló czímer aztán a hova csak fért, mindenüvé ki volt -vágva, festve, faragva és sütve, kapú homlokára, lódingra, ökrök -tomporára, ponyvákra, zsákokra, úgy, hogy a falubeli emberek úgy -ismerték már azt az állatot, mintha gulyaszámra látták volna legelni. A -kastély legbenső tornáczában pedig, hová csak a családbelieknek vala -bejárásuk, volt a Petki-család kérdéses ősének álló szobra embertelen -nagyságban vasból kiformálva, egyik karját fölnyujtván az égre s tartván -benne egy rettenetes pallost, a másikat pedig maga elé meresztve s egy -rengeteg paizst tartva rajta, melyen ott feküdt a nevezetes csoda, -fejekkel és körmökkel és nyilas farkakkal borzasztón ellátva. - -Ha valakit új ismerői közül megszeretett a jó öreg úr, annak meghagyta -csodálni ezt a szobrot, s büszkén vette ki a szobor kezéből a roppant -nagy pallost, mutatván, hogy azt most két kézzel is nehéz megemelni, -holott az ős Petki mint nádszálat forgatta. Végül megengedé, hogy tessék -kitalálni: miféle állat az ott a paizson? Persze, hogy e tudatlan -világban azt senki meg nem tudta mondani, s a jó öreg büszke lehetett -rá, hogy az ő czímerében egy olyan állat van, a minek senki sem tudja -nevét. - -Ez vala második tárgya a jó Petki Farkas büszkeségének. - -A harmadik… oh a harmadik túltesz mind a kettőn, s ha azt mondom, hogy -Petki Farkas sem gazdagságának, sem nemességének nem köszönhet annyi -tisztelőt és jó barátot, mint ennek, nem mondok sokat. E harmadik -büszkesége a jó öreg úrnak két szép leánya volt. - -Szép és jó leányokban Erdélyország soha sem volt szegény, tudom, hogy -ezután sem lesz az; azért semmit jobbat nem mondhatok róluk, mint hogy -méltók voltak Erdély leányai között említtetni. - -Ilonka volt a nagyobbik; lehetett ezen időben mintegy tizennyolcz -esztendős; magas, karcsú, mint egy liliomszál, sűrű fekete haja mégis -sarkáig ért; ha mély ábrándos szemeibe nézett az ember, szinte elsülyedt -benne lelkével. - -Csupán az volt benne kár, hogy örökké szomorú volt, soha sem látta őt -senki vigadni, enyelegni, a hogy más ifjú leányok szoktak. Halavány, -szépséges orczáján ritka volt az öröm ragyogása, jó kedv mosolygása. -Szüntelen könyveket olvasott, miket az akkoriban divatozó frank és angol -költők írtak, vagy ha félrevehette magát kertjébe, félnapokig -elandalgott, semmivel sem foglalkozva, mintha a virágok kinyilásának -titkain tünődnék, vagy a méhek döngését, madarak csevegését tanulná -érteni, s ez ábrándozó vágy annyira ki volt fejezve arczában, szemein, -ajkain, hogy a kire nézett, a ki rápillantott, vagy szólani hallá, -valami búsulást érzett rá szívében s gyakran játékközben, midőn az ifjak -és hajadonok zálogosdit játszának egymással, került a sor, hogy egy -ifjunak meg kellett az ő arczát csókolni: annak, ki őt ajkával érinté, -az nap nem lehete szavát venni többé; mintha benne is megfagyott volna a -lélek attól a halvány fehér arcztól. Társaságokban többnyire hallgatag -volt, de ha magára maradt, meglepék, hogy néha magával beszél, mint -valami szelid őrjöngő. Nem lehete soha rávenni, hogy daloljon; csak -néha, midőn csendes holdvilágos estén ablakában kidűlve, a távol havasok -felé nézett elmerengve, olyankor kezde el mintegy tudtán kívül egy dalt -énekelni, mely ezen kezdődik: «Repülj fecském ablakába», s Isten tudja -miért? mikor a dalt végzé, könyei megeredtek és sírt érzékenyen, maga -sem tudta miért? - -Kisebbik testvére, a szöszke Erzsike, épen ellentéte volt nénjének. -Mintegy tizenhat éves lehetett; vidám, kis fürge teremtés; szőke haját -hosszan leeresztve vállain akkori divat szerint fölbodorítva viselte, -gömbölyű orczája a pünkösdi rózsát lopta meg színében, s kék -csillagszemeit senki sem látta másként, mint nevetve. Egész nap -csörtetett alá s föl a házban; cselédekkel pörölt, tudott tenni-venni -napestig a háznál; ha ügyes-bajosok jöttek az apjához, meg nem -szabadultak tőle, míg el nem mondták neki, hogy mi bajuk van? ő aztán -alperesnek és fölperesnek egyaránt igazat adott; reggelig elvirrasztott -apja vendégeivel együtt, s csak kérni kellett rá akárkinek, hogy danolja -el az ő nótáját, mindjárt készen volt rá, s ha senki sem kérte, akkor -danolt maga jó szántából. - -A jó öreg úr, ámbár jobb szerette volna, hogyha Erzsike pajkos -jókedvéből egy részt Ilonkának adott volna cserébe ennek komolyságáért, -mint afféle bölcs ember, nem sok gondot csinált magának mindkettő -különczségéből, gondolván, hogy majd ha férjhez mennek, mindegyik -rátalál jó kedve és komolysága okaira. - -Az ezerhatszázhetvenhatodik esztendei Andrásnapjának reggelén fölhivatá -Farkas úr magához mind a két leányát, kik is előtte megjelenvén, Ilonka -orczáját megdörzsölé szürke szakállával, Erzsikének pedig a nagy -szeretetből oly eleven pofocskákat adott gömbölyű piros orczájára, hogy -szintúgy csattogott. Tréfának megjárta. (Megjegyzendő, hogy Farkas úr -soha életében senkit komolyan meg nem ütött, pedig háborúban is volt; -ott se bántott senkit.) - -– Hát leányok, kérdé a jó úr, tudjátok-e mi nap van ma? - -– Szerda? szombat? találgaták azok, miután náluk mindig vasárnap volt. - -– Nem úgy, lelkek. Hanem miféle név van ma a kalendáriumban? No? Nem -tudjátok? Az a szent van ma, a ki a leányoknak valamit szokott hozni, ha -jól viselik magukat. - -– Mikulás? sietett beleszólni Erzsike. - -– Eredj, te golyhó! Csak nem várod tán, hogy mézesbábot és aranyos -bárányt hoz valaki ilyen eladó leánynak, mint te vagy? Hehe! Ma -András-napja van. S tudjátok-e, mit hoz András a leányoknak? Vőlegényt! - -Ilonka lesüté szemeit, Erzsike pedig kis tenyerébe tapsolt. - -– Ejnye az derék lesz! aztán milyent hoz nekem? - -– Várd el csak. Azt mondja a vers a leányoknak: - - A ki bőjtöl András napján, - Vőlegényt lát éjszakáján. - -Ha ma egész nap semmit nem fogtok enni, éjszakára megálmodjátok, hogy ki -fog elvenni benneteket. - -Erzsike ugrált, tapsolt örömében, fölségesnek találta a gondolatot; míg -Ilonka szemérmes hallgatagsággal huzódék hátra, kezet csókolva apjának, -ki halvány orczáját ismételve megdörzsölgeté szakállával; hogy legalább -attól legyen piros. - -– Hanem te golyhó! kiálta Farkas úr a futó Erzsike után, azután el ne -mondd a dolgot minden embernek, mert majd kinevetnek; nénédnek nem is -szólok, mert annak úgy is van esze. - -– Dehogy szólok, kiálta az, elszaladván, s a legelső szakácsnak, a kivel -találkozott, elmondá, hogy neki ma nem kell teríteni az asztalnál, mert -ő majd bőjtölni fog, s a dajkájának meghagyta, hogy őt föl ne költse -korán, mert ő álmodni akar valamit, a mit senkinek sem kell tudni, s míg -Ilonka egész estig szobájában maradt, ő délben, mikor apja vendégeivel -együtt asztalnál ült, csak azért jött le az ebédlőbe, hogy ha kérdik: -«miért nem ebédel velök?» megmondhassa: «oh ne gondolják, mintha azért -bőjtölnék, hogy megálmodjam, ki lesz a vőlegényem!» Mindenki nevetett -rajta. - -Másnap reggelre kerülvén a sor, András úr első volt, a ki fölébredt a -háznál, s azután felköltögetvén cselédeit, addig míg leányai -felöltöznek, sietett sajátkezűleg elkészíteni az akkor Erdélyben -legkedveltebb reggelit. Egy nagy tálat tele tölte finom lengyel -égett-borral, azt meggyujtván, mézet tölte közé s fügét, malozsát, -aszalt szilvát hányva belé, egy nagy öblös csontnyelű ezüst kanállal -elkezdé azt kényelmesen kavargatni, egy-egy kanállal merítve belőle, s a -mint elfújta a lángját, azon forrón hörpölgetve. - -A mi gyomrunk aligha nem tiltakoznék az ilyen mulatság ellen; de Petki -Farkas uram kemény természete könnyen bevette azt; mert ötven éves -korában még nem tudta, mi a fűtött szoba? s a míg nem csikorgott a -hideg, nyitott ablaknál hált egy leterített medvebőrön, s soha nem -takarózott egyébbel egy hosszú subánál, s megette a vaddisznó fülét, ha -vadászaton elejté. - -Nem sokára bejött a két leány. Erzsike ragyogó arczczal hozta magával -mélázó testvérét, átkarolva annak derekát s pajkosan nevetve. - -– Jertek, jertek! kiálta az öreg úr, egyiket jobbfelől, másikat balfelől -fogva át karjaival, s hol egyik, hol másik arczára tekintve. Az egyik -oly vidám volt, a másik oly szomorú. – No most mondd el, mit álmodtál? -szólt Ilonkához fordulva legelébb. A szép karcsú leányka nagyot -sóhajtott s apja vállára borulva, szép homlokát annak ősz fejére hajtá -és hallgatott. - -– No, no, csak ki vele! el kell azt mondani; hisz tőlem csak nem félsz?… -Kezdd el no… Csitt Erzsike! nem szabad nevetni, mert Ilonka elszégyenli -magát… Nos?… Hát csak nem akar kijönni? No várj, Erzsike úgyis -megszégyenít. Gyere leányom, mondd el te az álmodat. Úgy-e te nem félsz -elmondani a magadét? - -– Nem bizony, szólt játszi hetykeséggel a kis szöszke leány, s hirtelen -oda kuporodott apja ölébe, s azzal gyermeteg fenhéjázással elkezdé álmát -elmondani… «Hát azt álmodtam, hogy kinn ültünk a tornáczon mi mind a -hárman, a mikor egyszerre nagy ostordurrogással behajtat az udvarunkra -egy hatlovas hintó. Szép hat fekete ló volt eléje fogva, három szál -darutoll minden ló homlokán aranyos üstök-nyomtatóban; csak úgy rugták a -czafrangot, a mi a szerszámról lógott, s hányták vetették fejeikkel a -drága klárisos gyöngyökkel rakott sallangokat; a bakon kocsis ült, -ezüstzsinóros buzavirágszín dolmányban, s hátul a bakon két csatlós -kapaszkodott, lódingosan, tarsolyosan, fehér tollbokréta a kalapjok -mellett, hosszú zöld panyókamente rókamájjal a sarkukat verte. A hintó -oda vágtatott a bejárás alá, s ott egyszerre megállt mind a hat ló, a -hintó ajtaját fölnyitá egy csatlós, s kiszállt legelőbb belőle valami -papforma nagy, hosszú őszhajú ember, sarkig érő fahajszín palástban, -nagy egyenes süvegben, utána pedig kiugrott a kocsiból egy deli, ifjú -legény, szép piros képe volt, s fekete bajusza, ragyogó szemeit mintha -most is látnám, sűrű fényes haja a vállára borúlt. Úgy illet neki karcsú -termetére az a gránátszín dolmány, arany virágokkal, rubintos gombokkal, -a kék nyusztos süvegét nagy rengő kócsaggal a kezében tartá, a másik -kezében aranyos kardja volt.» - -– Nem rossz az ízlésed lélekadta lánya! Mondd csak tovább. - -Erzsi ezentúl már akadozni kezde az előadásban, mintha itt-ott nem -akarna mindent elmondani. - -– Hát azután, monda, feljöttek oda mind a ketten, a hol mi ketten -ültünk, mert Ilonka azalatt már nem tudom hova lett? s az a deli ifju -legény előbb oda ment tehozzád s összecsókolózott veled, azután meg elém -jött s meghajtotta magát… - -Erzsike itt fölhúzta szemöldeit, s a köténye szalagját kezdte rágni -gyöngysor fogai közt. - -– Hát aztán? kérdé az öreg úr kiváncsi nevetéssel. – No, ne edd meg a -kötényed pántlikáját. - -– Hát aztán fölébredtem… – végzé be hirtelen Erzsike, a min a jó úr -nagyon nevetett, kitalálván, hogy a többit el akarja hallgatni a kis -hamis. - -– De már most, szólt Farkas úr Ilonkához fordulva, te is mondd el a -magadét, Erzsike már kitett rajtad. Akarom már tudni, hogy hová lettél -akkor, midőn Erzsikéért feljött a vőlegény? mert hogy neked, mint -idősebbnek hamarább férjhez kell menned: ez már olyan, mint a hétfő a -kedd előtt. No beszélj. Nem nevetünk már; gyere ülj te most az ölembe; -így, ne tarts semmitől; Erzsike ne nevess, vagy a sötét szobába zárlak. -No mondd el jó gyermekem, ne félj. - -Azzal magához ölelé leányát, végig simogatá keblére hajtott fejecskéjét. -A másik irányában pofocskákkal szokta kifejezni atyai gyöngédségét, -emezzel czirógatva kellett bánni. - -Ilonka végre erőt vőn magán, fölemelé ábrándos szemeit s kezeit ölébe -fektetve, elkezdé mondani álmát. - -– Azt álmodám, mintha édesen aludtam volna, s e csendes álomból -lassankint valami távolról hangzó bűbájos dal ébresztett volna föl. -Lassankint magamhoz kezdék térni s kivehetém, hogy ez az én kedvencz -dalom, melyet valaha, tán nyolcz esztendő előtt hallottam a hegyek -között énekelni, s azóta nem hallottam senkitől. - -– Az a «Repülj fecském ablakába!» szólt közbe Erzsike. - -– Csitt! súgá az öreg úr, a fecsegő szájára téve tenyerét. Hadd Ilonkát -beszélni. - -– A mint e dalt megismerém, fölnyitám szemeimet, s körültekintve egy -kunyhóban találtam magamat. - -– Házban! igazítá ki Farkas úr. - -– Nem. Egy valóságos kunyhóban, milyenben a pakulárok szoktak lakni. Egy -pokróczczal födött hársfaágyon feküdtem, s mintha beteg lettem volna, -nem birtam megmozdulni; hanem szomjas voltam nagyon s nyögtem, hogy -adjon valaki egy pohár vizet. E neszre fölkelt a tűzhely mellől egy öreg -pórnő, ki ott vajat köpült s egy fakupában vizet tartva ajkaimhoz, innom -adott, megsimogatá arczomat, kezeimet megfogta s szemeimet megcsókolá. -Én panaszkodtam neki, hogy fázom, akkor leakasztá subáját a szegről és -rám takarta szépen és újra megcsókolt. Ez alatt folyvást hallottam azt a -furulyaszót, mindig közelebb, közelebb jött, nyájak bégetése, -kutyacsaholás vegyült olykor közé, s a dal oly keservesen szólt egyre, -hogy a szivem majd megszakadt, s mentül közelebb ért hozzám, annál -jobban fájt az nekem. Én nem tudom, hogy mi lehet? Végre elhallgatott a -tilinkó; az öreg asszony kinézett az ajtón, s mondá nekem, hogy fia jön. -Én az ajtóra tekinték, s belépett rajta egy fiatal juhászlegény, -egyszerű fehér szűr volt rajta, alatta abaposztó zeke, minden zsinór, -minden sújtás nélkül, hosszú fekete haja göndör fürtökben csüggött alá -homlokáról, oly halvány volt és olyan szomorú. - -– Patvar vigye a juhászlegényét! Mit szomorkodik olyan nagyon? Hát -aztán, leányom: ki küldte hozzád azt a juhászlegényt? - -– Magától jött, oda lépett hozzám, megfogta kezemet s megcsóválta fejét -nagy búsan, érezve kezemnek forróságát; azután egy fehér czipót kivett -szűre alól, s azt fölmetszve oda tevé elém, s úgy könyörgött anyjával -együtt, hogy egyem belőle; a könyei hullottak rá. - -– Hát aztán mit álmodál, hová lett ez a juhász? - -Ilonka kezét keblére tevé, mely úgy szorult e pillanatban. Arcza még -halványabb lett. - -– Ez a juhász volt a férjem. - -– A Rabustya üsse meg! Káromkodék fölpattanva Farkas úr (mert még -akkoriban nem ismerték azokat a szép czifra káromkodásokat, mik most -divatban vannak). Ez ugyan furcsa egy álom. De legalább kisült utoljára, -hogy valami nemes legény volt ő kegyelme, a ki csak tréfából öltözött -juhásznak? - -Ilonka megcsóválta fejét. - -– Nem… ott laktunk együtt abban a szegény kunyhóban. - -– No ez ugyan bolond álom! Ezért böjtölnöd is kár volt, monda Farkas úr -bosszúsan. - -Az égő borszesz lángjai olyan sápadt zöld világot vetének a leány -arczára!… - - -II. HÁZTŰZNÉZÉS. - -Farsang lőn az idő. Folyvást szép derült napok jártak, a hó még nem -esett le, s mindenütt szép zöld volt a vetés és mező. - -Petki Farkas uram ott künn üle tornácza erkélyén két szép leányával egy -verőfényes délelőtt, a midőn nagy ostorpattogással bevágtat az udvarára -egy úri hintó: hat fekete ló fogva eléje, mindenik ló üstökszorítójában -három szál darutoll, szerszáma aranytól csillogó s sallangokkal repkedő; -a gyeplőt nyalka kocsislegény tartja, buzavirágszín mentében; hátul a -bakon két csatlós tarsolylyal, lódinggal; a hosszú zöld panyókamente a -bokáit veri. - -– Nézd, nézd, kiált föl csodálkozva az öreg úr, az Erzsike álma! - -Ez pedig elhalaványul, aztán lángra gyullad arcza, s a mint a hintó -kinyilván, abból előbb egy papforma ember szállt ki, utána egy deli ifju -legény; piros arcz, fekete bajusz, ragyogó szemekkel, gránátszín -dolmányban,… a leány felszökik helyéről s végig futva a termeken, -bezárkózik hálószobájába, s csak akkor áll meg hallgatózni… Szíve -dobogása a leghangosabb nesz, a mit hall. - -Az érkezett vendégek ezalatt fölmennek a tornáczba, s miután az -öregebbik magát mint Cseretneki Gábor tiszaújlaki esperest bemutatá, -ifjú társát mint Bárczay Lajos ő kegyelmét ajánlá a háziúr figyelmébe. - -Petki Farkas csodálatából alig birt magához térni az alatt, míg -vendégeivel összeölelkezett, csókolózott; alig jutott hozzá, hogy ott -maradt Ilonka leányát nekik bemutassa, ki szerényen meghajtva magát, -engedelmet kért eltávozhatni, háziasszonyi kötelességeit elvégzendő a -becses vendégek elfogadására. - -Petki Farkas uram megcsóválta néha a fejét, míg vendégeit bevezeté a -szobáiba, mikben mások kedvéért kandalló is találtatott, s a szokásos -hálálkodások alatt lassankint kimenvén belőlük a hideg, melyen segített -a rögtön fölhozott villás reggeli és csipős ürmösbor is, nem sokára -közelebbről megismerkedének egymással. - -– Kegyelmed tán valami rokona Bárczay Simonnak? kérdé Farkas úr az -ifjutól. - -– Fia vagyok. - -– Egyetlen fia! igazítá ki az esperes úr. - -– Az Isten éltesse édes öcsémuram! kiálta erre cordialiter megszorítva -az ifju kezét Petki, hisz akkor az édes apját jól ismerem. - -– Ő is sokat beszélt kedves urambátyámról, együtt voltak Rákóczi -Györgygyel Lengyelországban. - -– Az! az! erősíté Petki, s most már igazán nyalábra fogta az ifjut. -Mindig igérte az édes apja, hogy majd meglátogat s lám a fia pótolja ki. -No ez szép kegyelmedtől. - -– Úgy van, szólt az esperes, a megboldogult úr végrendeletben hagyá meg -fiának, hogy kegyelmedet meglátogatni el ne mulaszsza. - -(Ez azért volt mondva, hogy tudtára legyen adva Farkas úrnak, miszerint -az ifju már szabadon rendelkezik vagyonával.) - -– Tehát meghalt a jó öreg? no az Isten nyugtassa meg. Kegyelmedet pedig -éltesse sokáig édes öcsémuram. Hanem innen már most tavaszig ki nem -mozdul ám kegyelmed. - -– Sőt inkább, – jegyzé meg a tisztelendő úr. – Néhány napja van csak -öcsémuramnak az itt mulatásra; oly nagy gazdaság, mint az övé, nem -maradhat gazda nélkül; a hol nyolczvan béresre kell fölügyelni, a gazda -nem lehet sokáig távol. - -Így adá tudtára a derék Mentor Farkas úrnak Telemachja gazdagságát; de -Farkas úr sem akart hátrább maradni, mondván: - -– Hisz nem kell azt a gazdának őrzeni, nekem is nyolczezer köböl tiszta -búzám van elvetve, de én bizony nem hálok a végiben. - -– Azon fölül hivatalos ügyei is sürgetik, monda méltósággal Cseretneki -uram. A palatinus ő főméltósága nagyon nehezen van el nála nélkül. - -Farkas úrnak perczről-perczre jobban kezdett tetszeni az ifju ember, de -hogy más részről megmutassa, miszerint ő sem valami hánytvetett ember, -ráfelelt keményen: - -– Már hiszen a nádor parancsoljon Magyarországon, de Csíkben én -parancsolok, s innen ugyan egy tappot sem mennek kegyelmetek, ha csak a -házat is magukkal nem viszik. - -– Oh, a hol oly két gyönyörű leány van a háznál mint itt, ott nem nagy -erőhatalom kell a marasztásra. - -E megjegyzést nem az esperes úr, hanem az ifju Bárczay tevé. - -– Biz öcsém, megjárják azok akárhol, az egyik plane fiúleány,[1] a kire -a jószágaim felén kívül egész nevem s a Petki-család czímere is marad. - -– Fölösleges ott a czímer, bátya, hol oly szép szemek ragyognak, s a -nemesség az arczra van írva. - -– Ne oly fitymálva beszélj a Petki-czímerről öcsém, szólt Farkas úr -félnehezteléssel. Láttad-e azt már valaha? Ha nem láttad, minek szólsz? - -– Azzal fölkelt székéről s kikiálta: - -– Hej, hol van a fegyvertár kulcsa? - -– Csak nem hív ki kegyelmed párviadalra, a miért a leánya szemeit -szebbnek találom czímerénél? - -– Nem azt, hanem meg akarom veled tudatni, hogy mit tarts ezentúl a -Petki-czímer felől… hol már az a fegyvertár kulcsa? - -E kulcs rendesen a leányoknál szokott állni, miután a háznál másnak nem -volt szabad azon terembe lépni. Erzsike tehát meghallva apja kiabálását, -hogy nénjét nem találta hirtelen, maga futott elé a kulcscsal, gyermeteg -kiváncsisággal örülve, hogy megláthatja azt, ki elől elfutott. - -A mint azonban az ajtón benyitott a kulcscsal, egyszerre vissza akart -szaladni ismét, a mit észrevevén az apja, utána iramodott s elcsipvén a -másik ajtónál, úgy hurczolá őt vendégei elé, mint egy áldozatra vitt -bárányt. - -– Ihol ni. Még egy másik leányom is van ám nekem. Így mutatá őt be -vendégeinek. No ne szepegj, szolgám. Ne félj, nem téged jöttek -leánynézni. Soha se vonogasd magad. - -A leány fülig pirult, s a világ minden szent kincseért föl nem vetette -volna szemeit, s nem győzte az apja a kezét ütögetni, hogy a köténye -bojtját szét ne tépje. Végre megszánta kínjaít, s kényszerítve, hogy -csináljon egy szép bókot a főtisztelendő úrnak, elbocsátá őt a -fegyvertári kulcscsal. - -– Eredj, leányom. Az ős szobrot tisztogasd le pókhálóitól; e derék -uraknak meg akarom azt mutatni. - -A leány, mintha nyílból lőtték volna ki, elfutott, de mire a harmadik -szobába ért, már hallatszott vidám, pajkos dalolása. - -Itt közbejött az, hogy az étekfogó inasok jelenték, miszerint az étel -föl van tálalva, mely szóra el kelle halasztani a fegyvertárba menetelt, -mindennél előbbvaló lévén az, hogy a drága jó leves el ne hüljön. Farkas -úr karjára fűzé vendégeit, s vitte magával az étterembe. - -Minden azt mutatá, hogy ma szokatlanul kedves vendégeket fogad el a jó -öreg úr, az asztalra massiv ezüst tányérok rakva, aranyozott szélekkel, -a székek mellett nagy ezüst vedrekben állottak a legjobb magyarföldi -borok, s az arany billikomok mellé föl voltak téve a kis szűknyakú -kotyogósok, mikből meggybort volt szokás szürcsölgetni édes sütemények -után. - -Az ebéd olyan volt, a hogy akkor szokták magyar családoknál, s a hogy -tartják most is, kik még nem ízlelték a franczia kotyvasztó művészet -ínyrontó ételeit. A házi gazda minden ételre azt mondá: «nincsen egyéb, -ebből lakjanak jól kegyelmetek», s vége-hossza nem akart lenni a -következőknek, és a mi azután megtetszett nekik, arra mind azt mondá: -«ezt az én Ilonka leányom készíté saját kezeivel», s hogy bizonyítsa, -néhányszor be is hivatá, s olyankor a leányka tűztől kipirulva jelent -meg, s ebéd vége felé ő is helyet foglalt apja mellett az asztalnál. A -másikat világért sem lehete rábirni, hogy leüljön, vagy a teremben -maradjon, de azért minden perczben talált valami ürügyet az étteremben -megfordulhatni csak egy pillanatra. - -Ebéd vége felé a két vendég úr suttogni kezde egymással, mit az öreg -észrevéve, bár sejté suttogásuk tárgyát, rájok förmedt: - -– Semmi összeesküvés, urak! hanem igyatok; asztalnál nem szokás -suttogni, hanem inni. - -Cseretneki uram fölállt ünnepélyesen és a torkát kezdé köszörülni. Petki -Farkas a szemeiből kilátta, hogy mit akar mondani. - -– Ráérünk még arra, nagytiszteletű uram, hagyjuk azt a hálálkodást. Első -nap a beköszöntés, második az elfogadás, harmadik nap marasztalás, -negyedik a készülődés, ötödik az elbúcsuzás, akkor is ráérünk még -észrevenni, hogy a kocsikerekek ki vannak szedve és elmentek Rómába… No, -ezt a poharat az én kedvemért! Apám legkedvesebb serlege volt ez, annak -adom, a ki kiissza. - -– De bizony Petki Farkas uram, nem azért jöttünk, hogy szaporítsuk, -hanem hogy fogyaszszuk a kegyelmed háza népét. Nem is azért jöttünk, -hogy üres kézzel menjünk ki innen, hanem hogy a mi szemünknek, szánknak -megtetszik, azt kegyelmedtől elkérjük, ha ideadja… megveszszük, ha -eladja,… ellopjuk ha nem adja… - -Farkas úr hajazott már hozzá, hogy hová konyít a nagytiszteletű, de míg -az a torkát köszörülte a szép dictióhoz, benyit hirtelen Erzsike az -ajtón, s behajolva, úgy, hogy félkezével a kilincset fogta, odanyújtá -apjának a fegyvertárkulcsot. - -– Megmosdattam már a vas bácsit. - -Farkas úr szerét ejtette megcsíphetni Erzsike piros orczáját, s nevetve -fordult a nagytiszteletű úrhoz. - -– Megálljon kegyelmed. Mielőtt tudatná velem kivánsága tárgyát, egy -föltételt szabok. Ha kegyelmed, avagy uramöcsém azon fegyvert megbírják -félkézzel emelni, melyet az én néhai dédősöm hordozott, avagy nevet -tudnak adni azon monstrumnak, mely paizsán keresztül verve fekszik, -akkor kérhetnek tőlem mindent, a mi házam födele alatt jár, kel, avagy -fekszik, vagy szegen lóg. Addig egy szót sem szólok. - -Cseretneki uram boszúsan törlé meg száját az abroszba, s odasúgta -Bárczaynak: «Tegyük meg az öreg kedvét, látjuk, hogy nem akar addig az -utódjairól hallani, a míg az elődjeiről nem beszélt». Tehát menjünk, -Petki Farkas uram! - -Farkas úr arra fölkelt, kinyitá az ajtót, s ott kapva a hallgatózó -Erzsikét, elfogá mielőtt menekülhetett volna, s gömbölyű kis -kézcsuklóját két roppant ujja közé szorítva keztyűt szabott neki, hogy -szintúgy sikoltozott bele a leány, apjának mulatságára. - -A három úr végig ment a termeken, egész a fegyverszobáig, ott Farkas úr -kinyitá a nagy vasajtót, s a mint visszatekinte, észrevevé, hogy Erzsike -mindenütt utánuk lopózik. - -– Nem szaladsz innen! Kiálta az öreg, úgy téve, mintha kergetni akarná, -mire a leányka fölkaczagva futott vissza. - -A vendégurak ezalatt beléptek a fegyvertárba, s azon pillanatban oly -éktelen kaczagásnak indult mind a kettő, hogy Farkas úr első perczben -azt gondolá, hogy mindkettő a bolondját járja. De a mint visszafordulván -belépett a fegyvertárba, s meglátta ő is, a mit azok láttak, az -ámulattól előbb az ajtónak támaszkodott, s mintha kővé vált volna, -összefonta a két kezét. - -A tiszteletreméltó ős vasszobor ott állt a terem közepén, mint egyébkor, -égnek meresztett kezében egy irtózatos nagy kétfülű kancsót emelve, -kinyújtott karján pedig, a nagy gömbölyű paizson, ott feküdt, egy szép -pirosbőrű sült malacz, villával a hasában, szájába adott almával. - -Bárczay kendőjét tartá szájára, hogy elfojthassa nevetését. Cseretneki -uram pedig komoly ránczokba szedve orczáját, odajárúlt a szoborhoz, s -kivévén annak kezéből a kancsót, megemelé azt félkézzel, és monda -ünnepélyes hangon: - -– E fegyver, Petki Farkas uram, nem mondjuk, hogy kegyelmed őséhez nem -méltó, de emelgettünk mi már ennél nehezebbeket is, még pedig olyankor, -mikor tele voltak; a mi pedig a paizson fekvő szörnyeteget illeti, nem -ismeretlen az a természettudósok előtt, neveztetvén a historia -naturalisban… porcus suinusnak. - -Idáig csak tartotta magát Farkas úr, de e szavaknál benne is elpattant a -komolyság abroncsa, s elkezde kaczagni úgy, hogy maga magába kellett -kapaszkodnia, hogy el ne essék, s rázta az ajtót nagy termetével, a mint -neki támaszkodott. - -Egyszerre azonban eszébe jut a nagy kaczagás közt, hogy ezt a csínt -senki egyéb nem tehette, mint Erzsike s fölgyürve, nagy fenekedő -arczczal, dolmánya ujjait, visszafordúlt s a közelben settenkedő leányt -elkapva, testének felső részét oda szorítá magához, ezen szavakkal: «Hát -te gonosz fajzat, így teszed te csúffá apádat?» Azon részére, melyet nem -szorított magához, atyai tenyerével egynéhány hathatósan csattanó intést -alkalmazott. A leány egy darab ideig tartotta nevetéssel, hanem egyszer -aztán megsokalta a tréfát s elkezdett sírni, még pedig ugyancsak! - -Erre aztán megsajnálta az öreg úr. - -– Hiszen csak tréfáltam veled, te golyhó, nem szégyenled magad? sírni -ilyen nagy eladó leánynak, legény szeme láttára. No, ne sírj. Kapsz egy -fügét. - -A leány erre rögtön elfojtá a sírást. - -– Hát azt gondolja, hogy sírtam? Nem sírtam! S bár szepegése s az arczán -végig futó könyek meghazudtolák, azt akarta elhitetni, hogy kaczagott, s -a mint apja kezéből kiszabadúlt, elfutott végkép a szobából s többet elő -sem jött. - -– No… édes Petki Farkas uram, – szólt a nagytiszteletű úr, – mi bizony -kitaláltuk a kegyelmed titkát, megemeltük őse fegyverét; kegyelmeden a -sor, hogy kivánatunkat teljesítse. - -– Megadom magamat. - -– Gondolhatja kegyelmed, hogy minket nem a kegyelmed ősi czímere csalt -ide messze földről, hanem az, a mi kegyelmed családjának legifjabb -ékessége s mégis legbecsesebb. Értjük alatta derék szép hajadon leányát. -Öcsémuram, Bárczay Lajos ő kegyelme, háztűznézni, s ha kell leányt kérni -hítt engemet magával. Láttuk kegyelmednek háztüzét, leányát, s meg -vagyunk elégedve velök. Gondoljuk azt is, hogy kegyelmednek sincs -kifogása ellenünk. Öcsémuramnak is vannak ősei, s meglehet, hogy -kegyelmedéivel jártak egy iskolába; jószága annyi van, hogy annak is -adhat belőle, a kit nem szeret, s nem tartozik senkinek, mint a töröknek -egynéhány kardcsapással s még ha fölszámítnók, aligha nem abból is neki -járna vissza. Szép a kegyelmed leánya is, erkölcsös, istenfélő, de -uramöcsémnek sem kell óhajtani, hogy sötét legyen, a hol őtet nézik; -hogy jó keresztyén, arról én felelek; ha tehát kegyelmednek is úgy -tetszik, tessék úgy Istennek; legyen egy pár a két ifju emberből. - -Farkas úr áhítatos képet vőn és monda: - -– Megtisztel ez ajánlat engem és házamat, s két kézzel fogadom azt. Még -ma szólok Ilonkának. - -Az esperes fölkapta a fejét s orrát megvakarva, valahogy kisüté. - -– De… Petki Farkas uram, tessék bennünket megérteni… Öcsémuram… nem -Ilonka leányát akarja nőül, hanem Erzsikét. - -– Mit? azt a gyereket? Hát látták kegyelmetek, milyen szeles gyerek? -Sírva fakad, ha tréfálnak vele, s egy fügéért megbékül. Azt gondolom, -hogy tréfálnak velem kegyelmetek, hisz ha elvinnék, visszahoznák egy hét -múlva. - -– Soh’ se féltsen kegyelmed attól bennünket. Vagy ha koránlja az időt, -várunk még vagy esztendeig. - -– Az sok lesz, sugá Bárczay ifjui elpirulással násznagyának. - -Az öreg Petkinek nagyon főtt a feje. Ki gondolná, hogy Erzsike álma -ennyire közel járjon a teljesüléshez? - -– Az nem lehet, édes feleim, – szólt, megcsóválva fejét, – az nem -szokás, az nem illik, azt én nem engedhetem, hogy az ifjabb leány nénje -előtt menjen férjhez. Nekem mind a két leányom egyaránt kedves, de az -ifjabbat nem adom az öregebb előtt. Örülni fogok, ha Bárczay uramat -vőmmé fogadhatom, de míg Ilonka hajadon, csak ő általa. Maradjanak itt -kegyelmetek, ismerjék őt meg közelebbről. - -– Hiszen ismerjük őt már eléggé. - -– Hát nem elég szép? nem elég jó, szelíd, okos? - -– Mindezt elismerjük nagyon. Arcza, lelke szebb a szépnél. Jónak is kell -lennie, mert kegyelmed nevelte őt, sőt a mit nem mondott kegyelmed, még -azt is latra vetjük:… ő fogja kegyelmed javait mind örökleni, míg -testvére csak egyszerű kiházasításra várhat;… és nekünk még is ez kell, -és nem amaz. - -– Csodálom, hogy kegyelmed pap és okos ember létére így beszélhet. - -– A szeretet titkait, uram, sem a papok, sem a bölcsek nem képesek -megmagyarázni. - -– Ez támad a sok olvasásból, ni! Miért akarnak kegyelmetek új szokásokat -behozni közénk? Ezt így tették őseink, így történt velünk; alig van -köztünk ember, a ki azt vette volna feleségül, a kit legelőbb szeretett, -s mikor öregeink bölcs belátásukkal kiszemeltek egy derék, hozzánk illő -hajadont, mindenikünknek volt egy másik, a kiről sóhajtozni szokott:… az -is máshoz ment, mi is mást vettünk el; egy kis ideig szomorkodtunk, -azután átláttuk, hogy igazuk volt, megszerettük a velünk összekötött -hitvest, kiben a józan ész jobban meglátta a jó tulajdonokat, mint a -heves indulat, s holtig boldogul éltünk velök. Nekem soha egy rossz órám -nem volt boldogult feleségemmel, s nyugvó porában is áldom; pedig meg -akartam magamat lőni, mikor hozzá kényszerítettek; ellenkezőleg nagyon -sok esetet tudok, hogy két fiatal ember nagy hőséggel szerette egymást -sokáig házassága előtt s nem vénültek meg egymás mellett. Maradjunk meg -a régi jó szokásnál. - -– Semmi sem régibb, mint a szerelem! viszonzá Cseretneki. - -– Pap uram! rosszul van mondva… üsse föl kend a bibliát s nézze meg az -első lapon, hogy az Úristen álmában házasította meg Ádámot, csak azután -szeretett Évába a jámbor, tehát a házasság régibb, mint a szerelem. - -Ez a szó a papot is megzavará, melyet észrevevén, odalépett Farkas úr -szeliden a fejét komolyan lecsüggesztő Bárczayhoz, s megfogva kezét -nyájas hangon szóla: Kedves öcsém uram! az imént kegyelmed kérte meg -leányomat magának, most én kérem meg kegyelmedet leányomnak. No feleljen -most. Én sem adtam kosarat, tehát kegyelmed se adjon azt. Maradjon nálam -egy hétig; egy hét múlva válaszoljon arra, a mit mondtam. Most mulassunk -és beszéljünk egyebekről. - - -III. A KÉZFOGÓ. - -A próbahét letelt. Farkas úr az alatt gyöngéd atyai ravaszsággal mindent -elkövetett, hogy Ilonkát Bárczayval megkedveltesse: alkalmat adott neki -órákig egyedül lehetni a széplelkű leánynyal, vagy ha velük volt, oly -tárgyra vitte a beszélgetést, melyről gondolá, hogy mindketten örömest -fognak beszélni, a mi nem egyszer sikerült is neki; az ifjú Bárczay épen -oly mértékben telve levén politikai… mint Ilonka költői rajongással, s a -vallásos lelkesülés tárgyai, – azon időben legkedveltebb koreszmék, – -alkoták leginkább azon láthatatlan világot, hol lelkeik találkozni -tudtak. - -Bárczay idegenséget soha nem érzett Ilonka iránt, s oka lehetett elég, -hogy hozzá vonzódjék. Mind ez ok között legnagyobb volt rá nézve azon -rögtöni elváltozás, melyen a másik testvér, Erzsike keresztül ment, a -mióta atyjától néhány tréfásan odavetett szóból megtudá, hogy Bárczay -nénjét fogja elvenni. Azóta a leányka ritkán mutatá magát Bárczay előtt; -ha jött is, komolyan megtartott illedelemmel viselé magát, tréfa, -mosolygás eltünt arczáról, a gyermeteg vidorság helyét érett komolyság -foglalta el, s mind ez oly hideg sugárt adott arczának, az előbbi forró, -égető helyett. - -Bármelyikünk is tapasztalá ifjabb korában, ha egy kedélyes ifjukori -játék-társnőt elhagyott, kinek gyermekes ragyogó vidámsága oly eleven -képül élt szivében, s idők múlva újra látta azt, és a gyermekmosolygást -az arczon nem találta többé, a bohó fecsegés helyett hallott okos -beszédeket tőle, s az öntudatlan, feledékeny tréfák helyett találkozott -bölcs magáravigyázással. Milyen rosszul esett az! eltemetni azt a régi -kedves képet a szívben! - -És Bárczayt még nem is évek készíték elő e változásra, egy nap volt az; -még ma dévaj, gyermekies, kaczér leánykát látott, ki nevetett, sírt és -újra nevetett előtte, ki elpirúlt, ha ránézett, hamisan utána -leskelődött, ha nem látta, s másnap ugyanaz egy szerény alak volt, ki -hallgatva mosolygott, lopva sóhajtott, komolyan felelt és ritkán jött -elő… A leány tudta azt, hogy az ifju nénjének vőlegénye, de azt is -tudta, hogy az ifjut ő is szereti és nem volt a víg, enyelgő leányka -többé… - -Bárczay az ifjabb testvér e kedélyváltozása mellett napról-napra több -szeretetreméltó vonást kezde találni az idősebb arczán és lelkében, -kezdette bámulni ábrándos kedélyét, tisztelni kristály-fényes lelkét, -gyönyörködni mélyvilágú sötét szemeiben. - -A mire az időnek néha év kell, azt a véletlen gyakran egy óra alatt -eléri. - -Egy napon hírt vesz Amsterdamból az öreg Petki Farkas, hogy egy igen -kedves papja a nápolyi gályafogságból Ruyter admiral közbenjárására -kiszabadulva, Hollandban van s nem sokára haza fog érkezni. Ezt -elbeszélé asztal felett, Bárczay és Ilonka jelenlétében, elmondva, hogy -azon lelkész hitvesét férjének balesete óta ott tartja falujában. - -Ebéd végeztével Bárczay és Ilonka egyszerre eltüntek a háztól. És -egyszerre érkeztek a szegény lelkésznő lakához. - -– Mintha összebeszéltünk volna, monda Bárczay, midőn meglátta Ilonkát. A -jó leány ajándékaiból megtakargatott aranyait hozta a szegény nőnek, -hogy küldje el Amsterdamba, utiköltségül hazajövendő férje számára. - -Bárczay értesíté, hogy készpénzt Hollandba küldeni bajos, hanem ő magára -vállalja, hogy egy vele összeköttetésben levő amsterdami kereskedőhöz -váltólevelet bocsásson, ki Ilonka ajándékát ott ki fogja fizetni a -lelkésznek. - -Ilonka harmincz aranyat adott át és Bárczay írt utalványt a lelkész -számára háromszáz aranyról. - -Ilonka szemeiből kicsordult a köny, és meg nem állhatá, hogy Bárczay -kezét meg ne szorítsa. - -– Kegyelmed nemesszívű. - -Bárczay megcsókola a nyújtott szép kezet s a szegény agg lelkésznő, kit -az örömhír és nagylelkűség félőrjöngésbe hozott, egymáshoz ölelé őket, -megáldva azon áldással, melyet az egymást szerető szívekre szokás -mondani. - -Bárczay karonfogva hozta vissza a kastélyba Ilonkát. A kik látták, -gyönyörködve néztek utánuk: «milyen szép pár lesz belőlük». - -Még az nap eljegyzé az ifju Ilonkát, Petki Farkas uramnak legnagyobb -örömére; a kézfogó hat hét utánra lőn határozva. - -* * * - -A mi szép és a mi jó van, a mi szemnek, szívnek, szájnak kedves, el ne -maradjon az ünnepélyről. - -Búját hagyja otthon minden, s úgy hagyja rendben a házát, hogy a -napságtól kezdve, melyben kocsijával Petki Farkas uram udvarára -behajtatott, számlálván két hetet, onnan ki nem mozdul. - -Kocsija kerekeit kiszedik, lovait leszerszámozzák, kocsisait leitatják, -magát lefogják, őrizet alá veszik, erővel, igérettel, biztatással, -fenyegetéssel ott marasztják, ha szökni akar, visszahozzák, s ha -elszökött megátkozzák, hogy szekere földül, gyeplőszíja szakad, -pinczetokja elhull. - -A szép Ilonka kézfogóját tartja az öreg úr, a fiú-leányét, a kit annyian -kértek, de egynek sem adott, s kiért végre a vidék legszebb és derekabb -daliája jött el, a gazdag Bárczay Lajos. A hogy mondani szokták: «várt -leány várat nyer». - -Jerünk mi is oda. - -Hagyjuk el egy pillanatra az újabb kor zengő termeit, s vegyünk részt -egy ősi vigalomban, a mit azok ültek, kiknek emlékük sincsen már többé… - -Hajh, mint örül és vigad a legvidámabb nép a roppant teremben, melynek -most csak falai állnak már. A hosszú oroszlánlábú asztal tálaktól -görnyedez, néha roppan, mindenki elhallgat a vigalom közepett:… «valaki -halni fog!» gondolják magukban. «Igyunk; éljen a szép menyasszony!» -kiált egy bátor hang, s fölzajdul újra a vígság, az arany serlegek -összecsörrennek, mintha kard zörögne, s hátul egy állványon tust fujnak -a tárogató-sípok. - -Kinek van eszméje még e sípok felől? van-e ember, a ki azokat tudná -fúni? a ki ujjaival billegetni tudná azokat a csodaszép dalokat, mikre -sírt az ember, hogyha legvigabb volt, s föllelkesült, hogyha -szomorkodék? mik voltak azok? miért kellett e sípokat később -országszerte elégetni, hogy ne fájjon az emberek szíve olyan nagyon -utánok? azóta árvaságra jutott a magyar zene, csak a czigány tudja még -azt, a legelhagyottabb vendége a magyar földnek. Talán azért karolta -föl, mert az is olyan árva, mint ő? Húsz év mulva, hogy ez esemény -történt, már mint elmúlt dologról írtak e zenéről. - -A tárogató szólt a lakomáknál, ríkoltozó hangja kaczagva, vihogva -vegyűlt a víg zajba; – az sírt gyásztorban, a halottkiséret halk -zokogásához vegyítve siralmas, méla dallamait; az rivallt harsogó, -buzdító szavakkal harczi riadót a csaták kezdetén, s voltak hangjai, a -mik úgy-úgy illettek a kardcsattogáshoz!… az ébreszté édes -csalogányhangokkal az alvó menyasszonyt, midőn ablakára szállt a -hajnalsugár… Kár, hogy úgy elveszett, hogy nem is ismerjük.[2] - -Im ott ülnek az asztal körül rég elhunyt őseink,… kik épen oly vígak és -oly fiatalok voltak akkor, miként mi most. Az asztalfőn vőlegény és -menyasszony egymás mellett. A vőlegény olyan piros, a menyasszony olyan -halvány! de van egy, ki még halványabb nála; az testvére, a vidámnak -ismert gyermeteg Erzsike. A két leány összebeszélt, hogy egymáshoz -hasonlón öltözzenek: halványsárga habos damaszt-váll fűzi karcsú -termeteiket, tengerszin mente havas hermelinnel függ le vállaikról; -keztyűt még akkor csúfság volt viselni ott, hol az embernek nem fázott a -keze, hanem e helyett a finom patyolatingujj egész a könyökig bőven, -onnan kezdve szűken jött alá a kézfejig, kihímezve sürűn apró -lencseszemnyi islógokkal. Öltönyük magasan huzódé föl vállaikra, egészen -takarva a keblet. Még akkor nehezebb volt a szivekhez jutni! hajfürteik -hosszában fölbodorítva vállaikon omlának el, két szál fehér strucztoll -hátulról előre bocsátva hajlék hófehér homlokaikra. - -Az éltesebb hölgyek rövid bársony subákat viseltek, nyusztmállal -bélelve, széleiken gazdag arany csipkézettel, s e prémes öltözet le nem -szállt nyakukból még az asztalnál is. A legvilágosabb színek illették a -legfiatalabbakat: fehér, tengerzöld és topázsárga a hajadonoknál, kedves -szín volt a skarlát, bibor és a smaragdzöld a boldog házasasszonyoknál, -barna vagy violaszín volt a tisztes özvegyeké, fekete az éltes -matrónáké. Az ifjabb nők derekát öregszemű piros kláris gyöngysor övezte -körül, mely elől hosszan lecsüggött két sorban, ugyanaz jaspisból volt a -meglett koruaknál. - -A férfiak velenczei skarlát, vagy török gránát posztódolmányokat -viseltek velenczei kamukával, vagy bagazziával bélelve, három sor nagy -arany, vagy ezüst gombokkal, a gazdagabbak ragyogó kövekkel kirakva, -arany, ezüst vagy selyem galanddal beszegve, mert még akkor a zsinór nem -volt divatban. Széles öveik mellett mindegyiknek oda volt tüzve czifra -tokmányban a magával hordott török kés, villa, némelyiknek az oldalát -még a kalamáris sem hagyta el soha. Viseltek az öreg urak hosszú boér -mentét s lecsüggő süveget, az ifjabbak nyestprémes kalapot, csokorra -kötött fekete strucztollal. Látható volt még itt-ott egy-egy ezüst tűkre -kötött bő salavári is az ifju legényeken, mely már akkor mindinkább ment -kifelé a divatból. - -A hosszú lakomának este vetett véget. Ételnek, italnak ki győzné számát -adni? ki birná megmagyarázni a mai szakácsoknak, mik voltak azok a -szokatlan ismeretlen hangzású ételek: a csipős kaszáslé, a mustos -pecsenye, a pehelykönnyű pánkó, a töltött hik-hekhok derelye, az ízes -hernő leves, a tojásos gólyahepp, a füszeres szürke lé, s a czifra alaku -kulcsos, a porhanyó levelensült? talán nem is tudná ezeket már készíteni -senki, avagy tán nem is tetszenének többé, ha most készítenék? - -Még akkor nem voltak föltalálva az unatkozás elmés műszerei, a kártya és -pipa, mik mai világban kizárnak minden egyéb mulatságot. Manapság, ha az -ember telefüstölte a szobát, hogy a szomszédját sem látja, s reggelig -ütötte a filkót, azt hiszi, hogy jól mulatott s az elméjét sem igen -fárasztotta rajta. Még amaz időkben kénytelenek voltak az emberek jó -szivet és leleményes észt vinni magukkal, ha mulatni akartak -társaságban; – most elég, ha tele erszényt és dohányzacskót visznek; – -még akkor, ha azt mondták: jerünk mulatni, játszani! értették alatta: -enyelegjünk, csókolózzunk, tréfálkodjunk! most ha azt mondjuk: jerünk -játszani! értjük alatta: nyerjük el egymás pénzét. - -Ah korunk szép hölgyei, kik e sorokat olvassátok, meg ne ütődjetek e -mondott szavakon: szép arczaitoknak nem szükség pirulni, midőn csókról -hallotok beszélni. Nyájas szív kérte, szűz érzelem adta azt, s higyjétek -el nekem, hogy míg ára nem volt a csóknak, akkor volt az legbecsesebb, s -annál jobban alászáll értéke, minél inkább árát szabják. - -Magok az ősi tánczok is mind úgy voltak szerkesztve, hogy azokat inkább -lehetett társas játékoknak nevezni, zenehang mellett. - -A boldog emlékü tánczos Farkas szép lábficzamító magyar figurái még -akkor nem voltak föltalálva a magyar nemzet dicsőségére, melyekkel ha -nekiindul valaki, egy magának kevés egy tánczterem, s ugyan vigyázzon, a -ki mellette áll, fogára, szemére, hogy ki ne rugdalja. Nem tanulta még -akkor a magyar ember a lábát úgy fölhányni, hogy a talpát -megcsókolhassa, sem a kezeivel hadonázni, mintha a bölcsesége után -kapkodna, hanem kiálltak előbb a férfiak egyedül, szépen karéjban, -csipőre tett kézzel, toborzót tánczolni, a zenehang mellett csak a -halkan összevert sarkantyuk tactus-ütése hallatszott, s hogyha jött a -frisse, oly természetesen ment minden mozdulata a lábaknak, mintha -egyenesen a tárogató dictálná beléjök. - -Erről mondhatta azt a vers: «Csak az igaz magyar táncz a szent Dávid -táncza». Mondta pedig azért, mert a biblia versei szerint, midőn sz. -Dávid egyszer diadallal tért vissza Jeruzsálembe, hosszú köntösét -fölemelve tánczolt. - -Már pedig a világon semmi nemzet tánczához sem szükség, hogy a lábakat -lássák, mint a magyaréhoz. Hanem hogy szent Dávid oly rugdosó és -féllábon keringő tánczokat mívelt volna, mint a minőket most szinpadokon -mutogatnak magyar komoly táncz képében, az nyilván képtelenség. - -A toborzót végezve, lerakták kardjaikat a férfiak, miket addig balkézben -tartottak, s ekkor kezdődött a fáklyatáncz. - -Két ifju legény két égő viaszfáklyát vett kezébe, miken fölül ezüst -tálak voltak, hogy a viasz az öltönyökre ne csepegjen, s majd egymás -kezét fogva, majd ismét egymással körültánczolták a termet, míg annak -két ellenkező végéhez érve, az ott álló hajadonok és ifju hölgyekhez -értek, s egyet-egyet kiválasztva közülök, azok előtt térdeiket meghajták -s átnyujták nekik a fáklyákat, azok egyszer körüllejtve, hasonlóan -kiválasztának egy-egy férfit, kiknek a fáklyákat átadták, az egész táncz -fáklyákkal való játékban állott, mely addig tartott, míg minden férfi és -hölgy egyszer körültánczolt. - -Ekkor párosával hölgyek és férfiak két sorba álltak egymással szemben; -az első ifju tánczosnéjával körültánczolta mind a két felől állókat, s a -mint helyére visszaért, elkiáltá magát, tánczosnéja kezét eleresztve: -«kis egérke, mentsd meg magad!» s erre kezdődött az egértáncz, a leányka -egyfelől, a legény másfelől kigyózva tánczolta körül az egyenkint álló -párokat a sorban, s valahányszor a középre értek, azon kellett a -legénynek törekedni, hogy a leányka kezét elkaphassa. Ha a leány hamis -volt, ugyancsak kifáraszthatá tánczosát, mert erővel nem volt szabad -elfogni, s könnyen elcsúszhatott előle, s ha végre elfogta, jutalma egy -csók lett:… de hiszen megszolgált érte.[3] - -Megkezdé a tánczot a szép menyasszonynyal a násznagy, a még akkor fiatal -Béldi Pál, kinek arczát föltünővé tette a többi fiataloké közt az, hogy -nem viselt szakállt. Ezt ő fogadásból tevé; midőn tatár fogságban -sínylett, durva kényura, ha megharagudott rá, szakállánál fogva -hurczolta meg, akkor tőn fogadást, hogy ha kiszabadul, szakállt nem fog -viselni, rabsága szenvedéseinek emlékeül. - -A tánczot ellejték: a szép menyasszony annyi bájt, annyi kellemet -tüntetett ki abban, hogy a kik a vőlegény körül álltak, nem győzték -előtte jegyesét magasztalni. Bárczay mosolygott nagy szeliden. - -Most rá került a sor; végignézett a sorban álló hölgykoszorún, s mintha -félszemmel mindig kisérte volna, nehogy elszalaszsza, meglelte közöttük, -a kit keresett, s oda ment érte s kivezette magával a tánczközépre. - -Erzsike volt ez,… a szemérmes, a halavány, a reszkető leányka. Midőn -Bárczay szavát meghallá, szinte összerogyott; senki sem tudta -elképzelni, miért oly sápadt? - -Mint eleven, vidám tánczosnőnek volt híre a környékben a szép -leánykának, ki az egértánczban úgy ki tudta fárasztani a legjobb legényt -is, hogy az arczán csorgott a veríték, s mikor ő került a sorba, a -melléktermekből is előjöttek a borozó öreg urak, hogy dévaj cselein -mulassák magukat. - -Jó Isten! és milyen ügyetlen lett e leány egyszerre! botlott, -tétovázott, elfeledte magát, nem oda állt, a hova kellett, viszásan -kezde mindenhez, s a legelső találkozónál el hagyta fogni magát. - -– Ah megfogtalak! kiálta az ifju, átkapva a leány derekát, s odaszorítá -magához, hogy a jutalomcsókot arczáról elrabolja. - -A leány e perczben, mintha egyszerre magához térne, félrekapta fejét, s -mindkét kezét Bárczay elé tartá védőleg, mintha erővel el akarná -hárítani magától annak ajkait, s oly esdve, oly félénken tekinte rá, -hogy az ifju maga is megdöbbent, megszánta e fájdalmas, könyörgő -arczért, s csókja hangtalanul veszett el a szép fejecske arany -hajfürtein. - -A körülállók nem értettek mindebből semmit. A végén szokás volt -kaczagni; azután új pár állt elé, új érdeket nyertek a szemlélők; a -vőlegény menyasszonyához ment, nyájas szavakat váltva vele. Senki sem -vevé észre, hogy e percztől fogva Erzsikét nem lehete látni a -tánczteremben. - -Mintegy óra mulva mégis felötlött Ilonkának, hogy testvére oly soká -elmarad, s elindult őt fölkeresni. Miután minden termet végigjárt és -sehol sem találta, végre megtudá öreg dajkájától, hogy Erzsike rosszul -érezve magát, hálószobájába vonult s lefeküdt, azóta alszik is. - -– Mi baja lehet? kérdé magában aggódva s utána sietett, meghagyva a -dajkának, hogy ha keresni találják, mondja, hogy ő is nyugodni távozott. - -Ilyesmit meg szoktak engedni a menyasszonyoknak, s míg a vőlegénynek -virradtig ki kellett tartani a mulatságban, neki meg volt engedve, hogy -éjfél után eltünhessen s senki sem szokta keresni; hadd álmodjék még -reggelig elmult szép leánykoráról. - -Ilonka fölnyitva közös hálótermük ajtaját, melynek csendes rejtekében -mindkét testvér szűz fekhelye egymás mellé volt állítva, nyugalmas -hófehér párnáikkal, ott találta már fekve testvérét. A leányka aludt és -nyugtalan álma volt; szép gömbölyü karja feje fölé volt emelve, szelid -keble úgy pihegett, félig nyitott ajkai érthetetlen álomszavakat -rebegtek. Úgy látszott rajta, mint kínlódik, mint szeretne egy szót -mondani, kezét vagy fejét megmozdítani és nem birja azt. Végre -erőszakosan félrefordítá fejét s arczát karjával elfödte. Erre elkezdett -hevesen, keservesen zokogni, hogy könyei párnáját nedvesíték. - -Ilonka aggodalomteljesen hajolt alvó testvére fölé, lágyan suttogva: «mi -bajod?» - -«Oh ne bánts», rebegé félig álmodva a leányka, «engedj még felőle -álmodnom», és tovább aludt, de fájdalmas arcza lassankint -gyönyörteljessé kezde átváltozni, megdicsőült vonásai szelideden -mosolyogni kezdtek, s szép piros ajkain úgy meglátszott, hogy azokat a -legnagyobb kéjérzet kifejezésével csókra illeszti. - -Egy rögtöni gondolat vadult egyszerre Ilonka lelkébe. Vakító, mint kit a -börtön sötétéből napvilágra hoznak, s szemei csak lassankint szokják meg -a fényt. - -Ott állt egy ideig elmélázva testvére ágya fejénél, s e közben -lassankint leölté magáról menyasszonyruháit, lerakva szépen az ágy mellé -egy nagy karos székre. - -Szép csendes éjszaka volt. Az ablakon besütött a tele hold világa. -Ilonka kinyitá ablakát, s kidőlve rajta, elmélázott a derengő tájon. A -távol havasok ezüst ködben úsztak; a kastély tulsó szárnyában víg lakoma -zajgott, idáig csak ritka hangja tévedt; az ablak alatt elfolyó Olt -habjai susogtak csendesen, a márvány alapzatot mosva, a hold hosszú -ezüst szalagot vont végig a rezgő folyón; a langy tavaszi éji szellő -enyelgett a leányka fürteivel. - -Milyen üres volt neki ez a világ! milyen üres volt előtte a jövő képe! -nejévé lenni egy férfinak, kit testvére szeret, s szereti őt viszont… -látni, mint hervad el egyik is, másik is, mert a sors őt kettőjük közé -vette, s nem remélhetni soha, hogy őket boldognak lássa… elvenni egy -örömet, mi nála csak fájdalommá lehet, s elvenni attól, a kit oly -gyöngéd érzelemmel szeret… Szive úgy dobogott, úgy szorúlt,… feje -szédült. - -Az alvó testvér álmában susogott, susogása öröm volt és édes könyörgés… -Lenn az Olt habjai úgy susogtak, úgy beszéltek, mintha maguk közé hívnák -a beléjük nézőt… - -E perczben a távol hegyek közül méla furulyaszó kezde az éj csendjében -széthangzani, oly sírón, oly bánathozó hangon remegtetve e dalt: «Repülj -fecském ablakába». - -A leány szivéhez kapott egyszerre, mintha e dal azon járt volna -keresztül. Hallgatózva, az éjre meresztett szemekkel hajolt ki -ablakából;… a dal egyre búsabban szólt… szive mindig jobban szorult… a -Szamos kék hullámai úgy susogtak, úgy fecsegtek… a leány mindig messzebb -hajolt ki ablakából… - -… Egyszerre valami zuhanásra ébredt föl az alvó testvér. Ijedten ült föl -ágyában. Körülnézett, egyedül volt; a hold teljes világában sütött -keresztül ablakán. Szemeit nem birta lehunyni többé, s oly mondhatatlan -félelem ült szivére. - -Reggel keresték a menyasszonyt… Nem volt sehol… Apa, vőlegény, testvér -megrémült arczczal járták végig a termeket… Nem találták… A vén dajka -azt állítá, hogy fölment hálószobájába az éjjel és vissza nem jött. -Menyasszony-öltözéke ott volt egy székre rakva. - -– Lehetetlen; kiáltá az ifjabb leányka ijedelmes arczczal, s nyitott -ablakához futott. - -Az ablak alatti párkányzatba megakadva ott volt a finom hímzett patyolat -ingecskének egy elszakadt foszlánya… Az Olt ott két ölnyi mély s igen -sebes… - -A habok susognak, fecsegnek, de nem beszélnek ki semmit. - -Mi történt az elveszett leánynyal? soha sem tudta meg senki. Keresték -mindenfelé, s midőn sehol sem találták, keresni kezdék a víz alatt. Ott -sem akadt reá senki. Bár hulláját találták volna meg, az is jól esett -volna a fájó sziveknek, ha eltemethették volna csendes ismerős fák -árnyába, s tudhatnák, hova járjanak őt siratni? - -Végre, mintegy hat hét mulva, valahol Szamosujvár körül egy pár örmény -halász egy női hullát fogott ki a vizből. Rögtön üzentek Petki -Farkasnak, s az sietve elment maga, megtudandó, ha nem leánya volt-e az? -Hajh, alig lehetett azon az emberarczot többé megismerni. Azok ott a víz -alatt gonoszul bánnak más elem lakóival; Farkas sűrű könyeket hullatott, -látva, milyen gyors keze van az enyészetnek! Ott mindjárt ónkoporsóba -téteté a hullát erős borszesz közé, s megváltva határonkint a -keresztülvitel díját, haza vivé azt magával, pompás tort rendezve -számára. - -Elhozatá Nagy-Enyedről az éneklő diákokat, fekete posztóval volt behúzva -az egész templom, midőn a koporsót bevitték, s maga a fejedelem papja -tartott fölötte búcsúztatót, mely egy óráig és három negyedig tartott; -gyászt kapott minden jelenlevő süvege mellé, tizenkét fiatal hajadon, -leeresztett hajjal, hófehér ruhában vitte a koporsót, elől a legifjabb a -rozmarin-koszorút fehér vánkoson; föl volt téve a koporsóra a szűzi -párta együtt a menyasszony-koszorúval. Jelen volt a temetésen a környék -ifja és véne; nem lehete látni mást, mint barna és violaszín ruhákat. A -koporsó után mentek a kesergő felek, levett kalpaggal, gyászosan, a -vőlegény könye hullott bőséggel, az apáé már elfogyott. Két rokon hölgy -vezette a holt testvérét, ki alig birt lábain menni, s midőn föl akarták -venni a koporsót, rárohant, elkezde zokogni keservesen, hogy azt hivék, -szíve azonnal megszakad; úgy, hogy kénytelenek voltak őt erővel elvonni -onnan, s leültetni egy márvány padra, míg a hullát a sirboltba -aláviszik. - -Erzsike csak sírt, csak fuldoklott, egy szó nem birt ajkára jönni, a míg -ott alant éneklék: «az feltámadás napjában, meglátunk az -mennyországban!» Nézte kisírt szemekkel, mint jönnek egyenkint vissza a -sirboltból, mintha azt várná, hogy majd valaki visszavezeti onnan -testvérét, de a mint meglátta, hogy már atyja is kijött és Bárczay, és -testvére nélkül, mintha erővel el akarná magával hitetni, hogy ez csak -álom, s föl akarna ébredni belőle, fölsikoltott, s eszméletlenül rogyott -össze. - -Bárczay, ki épen mellette állt, fölfogá karjaival az elalélt leánykát, s -midőn Farkas úr odaért, atyja keblére akará őt tenni. - -– Maradjon ott, szólt keserü lemondással Petki, most már csak ez egy -van: legyen testvére helyén. - -Bárczay ölében vivé hintajáig a szegény leánykát, ki hetekig betegen -feküdt e szívrázó eset után. Bárczay addig el nem ment a háztól, míg a -leányka meg nem gyógyult; s eltávozása után Petki nem csinált titkot -belőle, hogy elveszett leánya helyett az ifjabbat adandja nőül a -vőlegénynek a gyászév leteltével. - -A gyászév lassankint lejárt, Bárczay az év nagyobb részét Petki házánál -tölté, s az öreg napról-napra jobban meggyőződött felőle, hogy most már -egyetlen gyermekét derekabb férjre nem bízhatná. - -Meg is történt az esküvő, a mint a gyászt levetették. Bárczay haza vivé -ifju menyasszonyát, kibe egész lelkével szerelmes volt, s az öreg -Petkinek sok volt öröme vejében és leányában, - -Erzsike álma tehát teljesedésbe ment… De hát a másiké?… Hát a másiké? - - -IV. A KUNYHÓ. - -Azon szomorú emlékü éjszakán, melyen Petki Farkas Ilonka leánya a -menyegzői vigalom alatt elveszett, fiatal pásztorlegények tanyáztak az -Olt partján, tüzet rakva targalylakból; egy halvány, szelid arczu legény -ült középen egy kőrisfa-törzsökön, melyet a víz valahol kimosott, s itt -ismét a partra vetett; ott épen erős sarkantyuja volt az árnak, s -halommal hevert a parton kavics, csigahéj és nádgyökér. - -A báránykák lejártak bégetve a vízre szomjukat oltani, a vizibogarak -czikáztak alá s föl a holdsütötte síma habon, a halászmadár csapongott -sírva a víz fölött, s a nagy szomorú nyírfák nézték benne magukat -csendesen. - -A juhászlegény szép halványarczu ifju volt, fekete hajfürtei hosszú -gyűrűkben omlottak alá vállára; egyszerű volt ruházata, viselete; de -homlokán ott derengett azon szelid genius ihlete, ki jelen van a mezei -liliom kinyiltán, s míg a tollrágó versvarga hasztalan hívja őt izzadva, -meglátogatja a pusztákon, hegyek, patakok, ligeteknél a maga -választottait, füleikbe sugdos édes gondolatokat, hogy akaratlanul -énekelniök kell és hangot ad az egyszerű pásztorfurulyának, hogy a ki -hallja, sírva fakad bele. - -A többiek aludtak a tűz körül leterített szűreiken fekve, a pásztorifju -csak furulyált, s ha néha elhallgatott tilinkója, hallatszott a hegy -tulsó ligetéből, mint felel rá vissza egy ábrándos csalogány. - -Egyszer úgy tetszék az ifjunak, mintha a holdtól ezüstös hullámok között -valami alakot hozna alá nagy lassúdan a víz, mely a mint a forgóhoz ért, -elkezdett abban kerengeni, s egy hosszú kanyarulat után egészen közel -jött a parthoz. - -Az ifju borzadva ismerte meg, hogy az egy emberi alak… Hirtelen fogá -hosszú gajmós botját, s begázolva a vizbe, elfogá vele az úszó tetemet -és oda voná magához. - -Szemeit elfogta a csodálat. Egy szép hajadon volt az, kinél szebbet nem -látott soha, ha csak álmaiban nem találkozott vele. - -A leány hosszú pillái le voltak csukva, sötét hajfürtei ázottan omlottak -keblére, gyönyörű termete hideg volt, mint a jég. - -A juhász karjai közé fogta a hideg tetemet, s kirohant vele a partra. -Kiáltozásira fölébredtek a tűz körül alvó társai, s szánó részvéttel -fogák a leánykát, szűreikre lefektetve, s szomorúan suttogák magukban: -«szegény leány, milyen ifjan halt meg». - -Az ifju pakulár-legény sírva, nyögve borult oda mellé, hideg kezecskéit, -hideg lábacskáit keblén melengetve, s mintha erővel lelket akarna belé -lehelni, zárt szemeit csókolgatá hévvel. - -– Menjetek, monda körülálló társaihoz fordulva, készítsetek gallyakból -ravatalt, elviszem őt a hegyek közé, a hol anyám a javasasszony lakik, -az tud sok írt, mitől a halott életre jön. Ha föl tudja még támasztani, -hadd szeressem: úgy sem szerettem még senkit. - -– Meghalt ez, mondának azok fejcsóválva. - -– Nem hihetem. Olyan szép, nézzétek ez édes arczot, e szép gyönge, -kicsiny kezeket. Nem kár-e ez a föld alá? Siessetek azt az ágyat -elkészíteni. - -– Még talán van benne élet? bizonyosan. Kezei még olyan puhák, úgy -hajlanak. Annyi esetet hallani, hogy a kiket a vízből kifogtak, egy-két -nap mulva föléledtek. Nem messze az úttól van egy szűz Mária-kép, el ne -felejtsetek imádkozni, midőn azon mentek. - -– Meg van ez halva, suttogák a jó emberek, hanem azért elmentek az -erdőbe ravatalt készíteni s imádkoztak a szent képnél. - -Az ifju ott maradt halottjánál. - -– És ha meg van is halva, gondolá elbúsulva, akkor is elviszem magammal, -eltemetem virágos kertembe, rozmarin-bokrok aljába, ott feküdjék közel -hozzám. - -A pásztorok nem sokára visszatértek a zöld galyakból font nyugágygyal, -föltették rá a szép hullát, gubáikkal betakarták, s nyájaikat elterelve, -bevitték magukkal a hegyek közé, hol a pakulár kunyhója állt, kinek -anyja jósasszony volt. - -Reggelre értek csak oda; a jósasszony meglátta fiát messziről társaival, -s eléje ment, kérdezve, mit hoznak ott a ravatalon? - -– Leányt hoztam anyám, szólt a fiu szomorú büszkeséggel. Mindig mondtad, -hogy miért nem hozok már menyasszonyt a házhoz?… Most hoztam egyet, s ez -az első s utolsó leány, a kit kunyhóm valaha befogad. - -A vén asszony föltakará a leányka arczát, megtapintá szivét és kezeit és -nem szólt. - -Az ifju aggodalmasan vizsgálta anyja arczvonásait, s hogy nem talált -bennök vigasztalást, elsötétedve mondá: - -– Anyám, ha ezt az egyet eltemetem, soha se mondd nekem többet, hogy -menyasszonyt hozzak a házhoz. - -A jósasszony erre kikülde mindenkit a kunyhóból, s bezárta annak -ajtaját, egyedül maradva a leánynyal. - -De fia nem ment tovább, hanem ott leült a küszöbben, s várt szótlanul a -késő estig. Juhait társai őrizték, tilinkója nem szólt a hegyek közt. - -Alkonyatkor kinyitá a jósnő a kunyhó ajtaját, s inte fiának, hogy lépjen -be csendesen. Az remegve kelt föl helyéről s lábujjhegyen lépett a -hárságyhoz, melyen a szép leány feküdt; még kezét is szívére nyomta, -mintha attól félne, hogy annak dobogása zajt okozhat. - -A nő egy pávatollat tartott a leány ajkaihoz, s ime az elkezde -időközönkint csendesen rezegni, mintha könnyű lehellet ingatná szálait. - -Az iju zokogva bocsátkozék térdre, s a szemeiben megtört köny hálaima -volt az éghez. - -– Most Józsa eredj és láss dolgaid után, monda a jósnő fiának, a többit -bizzad Istenre. - -Az ifju gyöngéden oda hajolt a leány fölé, egy forró csókot nyomott -kezére, vette pásztorbotját és furulyáját, s ment juhait fölkeresni. -Soha sem hallott erdő, mező olyan szép dalokat tőle, mint ekkor. - -A leányka meg volt mentve. A tudós asszony ügyessége visszahozta őt az -életre, hanem akkor forrólázba esett, melyben két hétig feküdt -öntudatlanul; ez idő alatt semmit sem evett, mint a czibere-levet s -gyógyfüvek főzelékét, miket a jámbor asszony szájába töltött. Józsa -minden éjjel ott aludt az ajtó küszöbén kívül, hogy álma fölött -őrködjék, s azokat ne háborítsa. E napok megtaníták őt imádkozni. - -Egy napon végre így szólt a jósasszony fiához: - -– Végy pénzt magadhoz, s eredj be Csik-Szeredába. Vásárolj fehér czipót, -bort és szerecsendiót. A leány ma enni fog kivánni. - -Józsa lélekzeni sem állt meg sehol, s még nem ment le a nap, midőn a -városból visszatérve, messziről füstölni látta kis kunyhója kéményét. - -Anyja vacsorát főz menyasszonya számára! gondolá repeső szívvel, s -elővoná szűréből furulyáját és elkezdé fujni rajta legkedvesebb dalát: -«Repülj fecském ablakába»… - -A leány ott feküdt a kunyhóban az egyszerű hárságyon, s a mint az -alkonysugár és a méla dallam elkezde terjedni a völgyben, mintha -egymással járna mind a kettő, fölveté lassúdan nagy sötét szemeit. De -még nem eszmélt semmire, ébredező lelkét a dalhang ringatá… Lassankint -kezde magához térni; körültekintett, egy kunyhóban találta magát, egy -szegényes, egyszerű hajlékban, minőkben a pakulárok szoktak lakni… -Pokróczczal fedett hársfaágyon feküdt, s a mint kezét meg akará -mozdítani, hogy arczát megsimítva, megtudja, vajjon ébren van-e? érzé, -hogy nincs ereje hozzá. Szólni akart, de szája ki volt száradva egészen, -hő szomjúság égette keblét, csak nyögni birt. E neszre fölkelt a tűzhely -mellől, melyen élénk láng lobogott, egy jó, szelid arczú öreg pórnő, ki -ott vajat köpült, s egy fakupában friss forrásvizet tartott a leány -ajkaihoz és az oly mondhatatlanul jól esett neki… A jó asszony -megsimogatá a leányka homlokát, szemébe mosolygott, kezeit megtapogatá -és szemeit megcsókolta, folyvást oly örvendő arczczal tekintve rá, -mintha mondaná, hogy többé nem lesz semmi baja. A leány teste -reszketett, erre a jó öreg asszony leakasztá a szegről tulipános -subáját, s a tűznél megmelegítve, betakargatá őt szépen. - -E közben folyvást közelebb jött a furulyaszó, nyájak csendes bégetése, s -víg futkosó ebcsaholás vegyült olykor közé, a leány szíve úgy dobogott, -arcza egészen piros lett. - -Végre elhallgatott a tilinkó, az öreg asszony kiállt az ajtóba, néhány -örvendő szót kiáltva az érkező elé s azzal befordulva, örömtől nevető -arczczal mondá a leánynak, hogy fia jön, a derék, a szelid Józsa. - -A leány fölveté nagy, sötét szemeit, miknek ábrándos világát az elmult -betegség még inkább növelte, s ime, egy szép fiatal juhászlegényt látott -belépni az ajtón, egyszerű fehér szűrben, zsinórtalan dolmányban, hosszú -fekete haja göndör csigákban omlott vállaira. - -Az ifju odalépett a beteg leányhoz, letérdelt ágya mellé, nem tudott mit -szólni, csak forró kezeit borítá még forróbb csókjaival, azután fehér -czipót s bort egy nagy kulacsban vett ki szűre alól, a jó asszony -fatányérkába jóizü csirkelevest tálalt a tűz mellől; maga szőtte csíkos -abroszon a leány elé tőn ételt és italt, s elkezdének neki könyörgeni, -hogy egyék belőle… Úgy sírt mind a kettő örömében, midőn látták, hogy az -neki jól esik!… - -… Ime az álom, melyet Ilonka látott… - -Pár hét alatt egészen magához tért a leány. A jámbor asszony gondja -alatt lassankint visszanyerte életerejét, szépségét. Pórruhát adtak reá, -rásaszoknyát, prémes mentét, fejét beköték tarka virágos kendővel és az -mind oly jól illett neki. Senki sem mondta volna, hogy nem paraszt -leány. - -Egyszer kérdezé tőle a jó asszony csupán, hogy hova való, ki leánya -volt, mi sorsa volt azelőtt? A leány elmélázott e kérdésre, maga elé -bámult és azt felelte, hogy mindezekről nem tud semmit… - -Valóban nem tudta volna? A túlvilágon, melyben már félnapot töltött, -elvesztette-e emlékezetét? minden tudását a multból? apja házát, -testvérét, ismerőit, az úri kört, melyben nevelkedett, mindezt a -félhalál, vagy tán a hagymáz kitörölte-e emlékezetéből? - -Vagy tudta jól a multat, de sokkal jobban tetszett neki a jelen, mint -hogy azzal összekösse? tán most is fülébe csengett testvérének keserű -sírása, mely őt űzte s a pásztorsíp édes hangja, mely őt vonta az apai -háztól? - -Vagy tán még most is azt hivé, hogy csak álmának folytatását éli? s vak -sorsára bizta magát? - -Sem a nő, sem a fiu nem kérdezősködött többé multja felől. - -Egy napon szalagos, üvegklárisos csecsebecséket hozott neki az ifju, s -gyöngéd czélzással kérdé tőle, ha nem volna-e kedve egy napon elmenni -vele a szomszéd falubeli paphoz? - -A leány pirulva inte megegyezést. Másnap a jó öreg asszony feltűzködé -szép hosszú hajába a szalagot, klárisokat, s mezei virágból koszorút -font homlokára. - -A leány lelkében tán visszarémlett ekkor, hogy valaha gyémántos -nászkoszorú égeté homlokát e könnyű hűs virágfüzér helyett, s úgy -mosolygott, úgy könyezett… - -Az öreg asszony elkisérte őket a szomszéd faluig; gyalog mentek odáig és -az út rövid volt mégis. - -Útközben kérdésbe jött, hogy mi legyen a leány neve, ha a pap fogja -kérdezni? - -A leány nem akart hozzászólni. Nevezzék, a minek akarják. - -– Nekem az Olt adta őt, mondá az ifju pásztor, s a Flóra név, úgy -hiszem, elég szép, nevezzük őt Olti Flórának. - -A leány örült e névnek s így felmentek a paphoz; bejelenték, hogy -éltüket össze kivánják kötni. Két heti előhirdetmény után a pap -összeköté őket örök, széttörhetlen lánczával fogadásnak és szerelemnek. - -És tán ugyanazon napon, talán egy órában, hogy a rákosi családi -sírboltba a vén Petki Farkas egy idegen hullát temetett el nagy -könyhullatások között Ilonka leánya helyett, a megsiratott leány alig -három órányi távolban apja kastélyától egy juhászlegénynyel esküdött -össze az oltár előtt. Soha sem tudta meg senki. - -A leánynak bizonyosan el kellett felednie multját az idegrázkódás miatt, -különben alig hihető, hogy kesergő apját legalább akkor, midőn mind -testvére, mind ő, nő volt már és anya, meg ne vigasztalta volna annak -tudatásával, hogy él. Lélekbuvárok előtt nem ismeretlenek azon esetek, -hogy valaki erős lelki és testi catastroph után az előtte történt életet -egészen elfelejtheti s annak emlékei csak úgy maradnak meg szívében, -mint látnoki szellemnél a születés előtti élet viszhangjai. - -Évek mulva egy napon az öreg Petki Csik-Szeredába utazva, a mint -hintajával egy lejtőn felfelé kapaszkodott, a hegyoldalból fiatal -paraszt menyecskét lát alájönni, feje kendővel bekötve, rövid -ingujjakkal, kurta rásaszoknyában, mezitláb. Fején magas kétfülü korsót -vitt. - -Az öreg elbámulva szemlélte ez asszony arczát, ki csendesen dudolva -haladt el hintaja mellett. - -– Ha Ilonka leányom, szegény, a sírban nem feküdnék, azt hinném, hogy ő -az. - -Még azután is utána nézett sokáig, s minthogy hintaját a lejtőn meg nem -állíthatá, leszállítá a bakról egyik csatlósát s kivőn tarsolyából két -arany forintot. - -– Nesze, fuss azon asszony után és add neki ezt a két forintot, mondjad, -hogy vegyen magának lábbelit, ne járjon mezitláb. - -Az öreg nem tűrhette, hogy gyönge lábait megvérezze a tarló egy nőnek, a -ki az ő kedves leányához hasonlít!… - -Otthon elbeszélte az esetet az öreg Petki Bárczay és Erzsi leánya előtt, -s nem sok időre ezen eset után csendesen meghalálozék. - -De Bárczayné fejéből nem ment ki e történet. Gyakran napokig elkutatta a -környék minden falvait, ha nem találna-e rá azon asszonyra, a kit apja -látott? A falubeli asszonyok közt szalagot, klárist osztott ki, remélve, -hogy egyszer az is oda fog jönni, a kit keres; s hogy nem jött magától, -még erősebben kezdte hinni, hogy ő az. - -Egy este, hogy hazafelé térne kisérő csatlósaival, egy völgymélyedésből -valami ismeretes dal hangzott fel hozzá: a «Repülj fecském» dala volt -az. Rögtön arra fordítá a kantárszárat s oda lovagolva, egy kis barna -fiut látott maga előtt, ki juhait őrizve, kutyája mellett -furulyálgatott. - -Bárczayné leszállt hozzá s oda intve őt magához, leveteté vele kalapját, -hogy vonásait jobban lássa. Tán csalódás volt; de azok oly ismerősöknek -látszottak előtte. Azokat a szemeket első tekintetre meg lehetett -ismerni. A fiu mintegy nyolcz éves lehetett. - -– Kitől tanultad te azt a szép nótát? kérdé nyájasan tőle. - -– Apámtól, anyámtól; felelé az búsan. - -– Hol vannak szüleid? kérdé Bárczayné dobogó kebellel. - -– Meghaltak, felelt a fiu és elkezde sirni. - -– És senkid sincsen? - -– Az öreganyám él. - -– Vezess hozzá, mondá Bárczayné, kézen fogva a gyermeket, s az szemérmes -félelemmel vezette őt a kis kunyhóig, hol egy hallgatag vén asszony ült, -kinek beesett szemein meglátszott, hogy azok sok könyet sirtak. - -– Ki volt e gyermek anyja? kérdé esdő tekintettel Bárczayné a vén -juhásznétól. - -Az híven elmondott mindent; kiket a titok érdekelt, halva voltak -mindketten; elmondá, hogy egy éjszakán az Oltból hült tetemet fogott ki -gyermeke, azt föléleszté, nőül vette, sokáig éltek együtt boldogul, s jó -volt hozzájuk az Isten, mert együtt haltak meg mind a ketten. A férj -lázba esett, a nő ápolta és ráragadt; így meghaltak egyszerre szépen, -ott feküsznek egy sír alatt, a virágos kert közepén rozmarin-bokrok -aljában. Csak e gyermek maradt utánuk. - -Bárczayné könye a gyermek fejére hullott, a kit keblére szorított. Az -agg nő is jajveszékelt, de nála elfogyott már a köny. - -Innen elvezetteté magát a sírhoz, mely alatt testvére nyugszik, s hogy -rágondolt, miszerint az még évekig élt azután, mikor ő halála miatt -gyászt viselt, s egyszer sem találkozhatott vele az életben, alig birta -magát fentartani. - -Leszakított egy szálat a rozmarinból, melyet testvérének hamva táplált, -s azt keblébe rejtve, megkérte az öreg asszonyt, hogy jőjjön kis fiával -együtt kastélyába, hol sorsukról gondoskodni fog. - -Az aggnő már nem akart megválni a kunyhótól, hol élte reményeit látta -felvirulni és a sírtól, mely azokat eltemette, hanem kis unokáját átadta -a delnő könyörgésére, rábízva, hogy szeresse azt, mert az ahhoz van -szokva. - -Bárczayné haza vitte a gyermeket, elmondá férjének az eseményt. Neki is -volt kis gyermeke, egy évvel fiatalabb amannál. Együtt nevelte fel s -hozzászoktatták, hogy azt «bátyjának» nevezze. - -Midőn megnőtt a fiu, elnevezték Székely Istvánnak s jószágot adtak -kezébe, melyben később családja is megmaradott. - -Nyiltan világ elé nem hozhatták a rokonságot, az eltünt testvér neve -iránti kötelességből. - -Annak el kellett temetve lenni az ősi sírbolt alatt, meghalva menyegzője -napján. De az aranyos sírkő előtt, melyre neve volt felirva, nem sírt -többé senki, e helyett minden évben egy napon elvándorolt az egész -család egy távol eső völgybe, ott egy kis domb előtt töltöttek nehány -órát, s az napon nem volt vigalomnak helye a háznál. - -A titok még így is elszivárgott s az emberek gyalázatnak tarták az -Ilonka esetét, mert így szokás itélni a világban. - -Hanem az ifjabb Bárczay még meglett ember korában is mindig «édes -bátyjának» nevezé Székely Istvánt, s jószágában részesíté… és a dolgot -sokan tudták… - - - - -HÁROMSZÉKI LEÁNYOK. - -(Elbeszélés.) - -Történtek ezen dolgok az ezerhatszázkilenczvenkettedik esztendőben, a -midőn sok siralmas állapot esett jó Erdélyországban. - -Valamint mindenkor, úgy ez időben is a sok szerencsétlenségből, -hadjárásból, pusztításból, döghalálból, éhinségből legkevesebb jutott a -székelyföldre, a minek azonban természetes okai vannak: a székelyföld -lakosai nem birtak soha felesleges aranynyal és ezüsttel, a mi a -hadjáratokat rájuk vonta volna, ellenben mindig elég vassal, mely azokat -távol tartsa. Valami nagyon nagy urak nem éltek közöttük, kik -fejedelemségre, királyságra vágytak volna, s így önmagukkal sem sok -bajuk volt; hegyeik levegője mennyországi, vizei kristály, boruk nem -terem, ezért a mirigy sem sok tápanyagot talált közöttük, hogy pedig az -Isten egyéb itt meg nem nevezett ostorait távol tartá tőlük, azt -tulajdonítsd annak, hogy a székely nép nemcsak templomában, hanem -szivében is viselé az Istent, elannyira, hogy káromkodást nem lehete -hallani az egész székelyföldön, hanem ha megharagíttaték a székely, -annyit mondott: «hogy a Jézus ne verjen meg!» még akkor is oda tette -azt, hogy «ne!» meggondolván, hogy milyen nagy szerencsétlenség -származhatnék abból, ha onnan elhagyná.[4] - -Ezért is volt oly boldog nép a székely és megérdemlé azt. - -Ilyen boldog ember vala a sok között Dankos András uram, Háromszéknek -Uzon helységében. - -Valóságos lófeő székely vala, a ki huszonnégy embernek parancsolt, ha -táborba rendelteték, s nem egyszer járt odakinn[5] a vármegyéken a -székely nemesség küldöttségeivel. - -A templommal átellenben volt a curiája, szép zsindelyes ház építve -rajta, minden szál zsindely gömbölyűre faragva, s bóbitás faékkel fúrva -a másikba, hogy nem különben nézett ki, mint egy párthus vitéz pikkelyes -pánczélja; a ház előtt széles nagy folyosó, czifrára faragott rácscsal -elrekesztve, az ablakok köze tele illatos virággal, mik eleven függönyt -képeztek előttük; körül magas nyírfából fonott sövény, melyet az utczára -fekvő oldalon deszkakerítés válta fel, közepén egy roppant nagy kapuval, -melynek befödelezett teteje alatt egész kis erősség volt a napra kiülve -tollászkodó galambok számára készítve, a két kapubálvány között pedig a -porta tetején olvasható vala jó faragott betűkben: - -«Ezen házat építé Úrnak Istennek segítségével Ns. Dankos And.; Anno Dom. -MDCLXVII.» - -Tehát huszonöt esztendő óta tölté benn idejét a jámbor férfi, és azalatt -meggazdagodott külső-belső gazdasága: udvara tele apró marhával, -istállói jármos ökörrel, az ólak tele röfögő állatokkal, repülő barmok -ketreczekbe zárva, hogy a szép virágos kertet ott a ház elején el ne -pusztítsák; külön pedig egy jó fenyőfaderekakból rovott akol négy hámos -ló számára; ugyanannyi hátas paripa a másik rekeszben. - -S hogy a négy hátas paripa ne álljon hiába, három derék legény fia is -volt a jó András úrnak: János, Márton, Gábor, olyan szálas legény mind a -három, hogy meg kellett hajolniok, a mikor a zábén kijöttek, s a három -derék fiu mellé egy szép hajadon leánya, Rozáli, kit a falu szépségének -tartott minden ember, s minthogy édes anyja már meghalt s a leány -különben is igen szelid és jó volt, úgy tekinté őt minden öreg asszony, -mintha saját édes gyermeke volna, és minden ifju legény, mintha édes -testvérét tisztelné benne; sőt maga a tiszteletes úr, Ábrahámfalvi Ábris -úr ő kegyelme, úgy tüntette őt fel az ifju leányzók előtt, mint -példaképét minden erénynek és jó erkölcsöknek. - -András úr fiai közül a legnagyobbik, János, elérvén azon időt, mikor -illendő az ifju embernek körültekinteni, hogy magához hasonló élettársat -találjon, csakhamar fellelé azt a szomszédjokban lakó Bartha Katiczában, -ki, épen akkor apja-anyja meghalván, árvaságra jutott, s megtetszvén a -leányzó személye az ifjunak, megkérte apját, hogy engedje azt neki -hitvestársul venni. - -Mert az életben, kivált szegény emberek életében nem olyan könnyű ám a -szerelmes történetek útba igazítása, mint a hogy a költő urak a -papiroson el szokták végezni, hanem ha az ember valakit megszeret, előbb -végig kell azt gondolni, hogy attól aztán csak ásó-kapa választja el, -hogy annak erényeitől és hibáitól az egész család boldogulása függ. - -András úr tehát megértvén a dolgot, elébb megkiváná ismerni a leányzót, -együvé járatta őt saját leányával, s csak a midőn azt látta, hogy Rozáli -mily végtelenül megszereté Katiczát, hogy csaknem elválhatlanok kezdenek -lenni, akkor hitte el, hogy annak igen derék leánynak kell lenni, mert -Rozáli különben nem szerethetné őt. - -Pedig mily két egymástól különböző jellem volt e két leány! Rozáli -gyengéd, szőke, fehér arczu, szelid tekintetű gyermek, kinek szájából -alig lehetett szót hallani, hanem csukva is elég szépek voltak azok, s -ha kék szemeit fölveté valakire, nincs az az ékesen irott instantia, -melyből többet lehessen kiolvasni, mint azokból, magaviselete, mintha -mindig templomban volna, oly szerény, oly szelid, s ha sokáig nézte -volna valaki az arczát, bizonyosan meghatotta volna a mondhatlan -búskomolyság, mely azt oly halaványnyá tevé. - -Mily más volt Katicza ennél! Magas, nyulánk, gyors, mint a zerge, -villámló fekete szemekkel; hosszú fekete haját, ha olykor kibontá, leért -a sarkáig, piros pozsgás arcza vagy nevetett, vagy haragudott, de soha -sem volt békés állapotban, hasonló eset volt cseresnyepiros ajkaival is, -melyek mint a bibliai olajos korsó olajból, soha ki nem fogyának ékes -beszédből, hanem kötődtek, czivódtak ha kellett egyszerre hat -ellenséggel, s két gömbölyű karja akármely férfinak meggyűjtötte volna a -baját, ha annak vesztére mozgásba találá hozni. - -És épen azért szerette egymást a két leány, mert a mi saját -természetéből hiányzott, azt a másikban mint tökéletességet csodálta, és -ez mindenütt így van a természetben, az ellentétek szeretik egymást, az -északi mágnes a délihez vonzódik, az erős a gyöngét, a szőke a barnát, a -szilaj a szelidet szereti és viszont megfordítva. - -A szép Katicza már egészen úgy tekinteték, mint a családhoz tartozó tag, -és senki sem talált benne semmi okot a megütközésre, hogy ez árva leány, -nehogy otthon egymagára legyen, addig is, míg a farsang eljön, s a -munkás nép ráér a lakadalmazásra, egész napokat a Dankosék házánál -tölte, sőt gyakran éjszakára is ott maradt, megosztva Rozálival annak -szűz fekhelyét; mert hisz néhány hét mulva úgyis János nejévé kellett -lennie. - -Azonban, ime mily hiábavaló minden emberi szándék! a nélkül, hogy -legkevésbé megelőzte volna a hír, a nélkül, hogy Isten előleges jelek -által, üstökös csillaggal avagy földrengéssel tudtára adta volna a -népnek a maga haragját, álló békesség idején keresztülront a havasokon -egy iszonytató tatárcsorda s éjszakának idején rajta rohanva Uzonra, -elkezdi annak lakosait mészárolni, s hogy az ijedség nagyobb legyen, -köröskörül felgyújtja a falut. - -A békében alvó lakosok az istentelen lármára felugrálva ágyaikból, a -mint a rémséges tűzlángnál az utczára kifutottak, ama pokolbeli hadak -menten leapríták őket, a fehérnépeket, leányokat, asszonyokat pedig -szőrkötelekre fűzve, lovaikhoz kötötték és a nagy éjszakai zavarban azt -tehették a néppel, a mit akartak, mert vezetője nem volt. - -Dankosék háza épen a templom előtt lévén, nekik még maradt annyi idejük, -hogy a férfiak a négy hátas paripa kötőfékjét elvagdalva, azokra -felkaphassanak, a két leány szobájába bekiáltottak, hogy gyorsan, a mi -kedves előttük, ragadják fel és jőjjenek! Mi lett volna a két leány -előtt kedvesebb, mint kedveseik fegyverei? Hirtelen lekapkodták a falról -a kardokat és kopjákat és semmit egyebet nem szabadítván meg a -pusztításból, úgy rohantak ki az udvarra, alig lévén rajtuk egyéb -öltözet, mint a melyben aludtak. - -Az öregebbik testvér hirtelen maga mellé kapta nyeregbe Katiczát, az -ifjabbik Rozálit, az öreg Dankos és a legifjabb szélrűl álltak s így -rohantak ki az utczára. Még ott csak néhány száguldozó tatárral -találkozának, kik égő csóvákat hajigáltak a háztetőkre, azokat -hevenyében leaprították; azzal bekiáltottak tiszteletes Ábrahámfalvi -Ábris úrhoz, hogy siessen hozzájuk csatlakozni, kit is közrevéve, -nyargalának kifelé a tulsó faluvégen, a holott minden kapuban -találkoztak menekvő atyafiakkal, kiket magukhoz csatolva, végre olyan -szép számra növekedtek, hogy kevés elszántsággal sikerült nekik a falu -végét elálló tatárokon keresztül utat törni, s mielőtt azok nagyobb -számmal üldözésükre eredhettek volna, elmenekültek a bükkszádi erdők -közé s csak ott állapodának meg, visszatekintve könyhullató szemmel -elhagyott falujokra. - -Tűzben, lángban állt ez már egészen, legmagasabban lobogott ki a lángból -a szentegyház tornya, mint egy égő fáklya. Mikor fogják ott ismét -hallani az Isten igéjét? - -Mikor aztán reggelre kelve ott számba vették egymást a szegény -menekültek, alig egy harmada volt ott a lakosságnak, a többivel mi -történt? boldog Isten tudja. Sok volt, ki fiát nem találta, sok fiu nem -találta apját, férj nejét, testvér testvérét, és a nagy sírás hangjai az -egekig is hatottak. - -Még e nagy szerencsétlenségben is legboldogabb volt a Dankos-család, ők -mindnyájan együtt voltak. Nem mentettek ugyan meg vagyonukból egyebet, -mint négy kardot és négy háti paripát, ámde a gyermekek fiatalok voltak -még, s előttük állt az élet. - -Az a négy kard és az a négy háti ló azután sok nagy dologban lett -munkás, a körüllevő székelység hadi csapatokat formált a betörő tatárok -ellen, s a mint Csíkba átrontottak, a szoros utak között agyba-főbe -verték őket, úgy, hogy azok nagy dúlfúlva száguldottak vissza -Háromszékbe, ott újra Kézdivásárhely alá érve, a bandériumok által -törettek össze, ekkor aztán minden oldalról rájok járt a rúd; akármerre -futottak, mindenütt ütötték, de azért nem mentek ki az országból sehova; -végre nekik jött a döghalál, s mint mikor a vidéket meglepett sáskára -eljön a négynapos eső, úgy hullottak rakásra mindenütt. - -Lőn tehát a székelyföldön háború, éhség és döghalál. - -A tatárok kipusztultával az elpusztult falvak népei, a kik megmaradtak, -kezdtek ismét haza szállinkózni. Haza, haza! persze ha lett volna hová -hazamenni! az utczát nem lehete megismerni, nemhogy a házat, melyben -valaha laktak. - -Egy elrongyolt, elsanyarult népcsapat tért egy pap vezetése alatt Uzonba -vissza. - -Midőn közel értek az egykor oly szép helységhez, szíveik elfacsarodtak, -hogy nem ismertek arra többé. Nagy messze meredt elő a templom leégett -tornya, nagy fekete ablakaival, mint egy holt bálvány bámulva le a -borzalmak muzeumára. Romok és csontvázak köröskörül. - -A fából épült házak jártak legjobban, azok porrá égtek, de a kőházak -oldalain most is ott látszottak még a véres ujjak nyomai, miket egy-egy -gyermekkéz ott hagyott, a kit megöltek; az utczákon hevert asszony, -gyermek és férfi halottan, az elvadult ebeket kopjákkal kellett róluk -elhajtani, s minden megtalált hullában egy ismerőst kelle látni; -becsületes családapák, jó hűséges asszonyok, igaz keresztyén aggnők, -kiket mindennap a templomban lehete látni s derék hadakozó férfiak, mind -ott szerteszét feküdtek, saját házaik előtt, levágva. Volt nő, ki még -akkor is ölébe szorítá gyermekét, volt férfi, ki még akkor is markába -szorítva tartá kardját, és a föld, mintha el akarná takarni e borzalmat, -oly magas dudvát növeszte rövid idő alatt mindenütt, hogy az utczát nem -lehete megkülönböztetni az udvartól, mindenütt derékig érő fűben és -gazban járt az ember. - -Elébb mindenki haza (!) ment. Fölkereste azt a helyet, melyben lakott, -tán egy leégett fa, vagy egy kiálló kapuzábé maradt meg, a miről -gyaníthatá, hogy ott az ő háza állott, vagy egy gödör, hogy ott hajdan -pinczéje volt. - -Haza tértek Dankosék is. – A szép deszkakerítésnek, a magas faragott -kapunak híre sem volt; a virágos kert helyén nagy bűzös lapuk nőttek -meg, s a tágas szobákban akkorára magzott fel a vadtorma, hogy az -ablakon nézett ki. A fiaknak fegyverrel kellett magukat védeni tulajdon -kutyáik ellen, melyek erdei farkasokként rohantak rájuk. A két leány be -akart lépni a küszöbön, de ijedten hátrált vissza, egy nőcseléd feküdt -ott, félig megégve a mint a gerendák ott ütötték; a kútba le volt -eresztve a gém kámvája, s a mint fel akarták húzni, hogy vizet -merítsenek vele, veder helyett a lovászt találták rá akasztva, kit a -tatárok így fojtottak bele a kútba. - -És minden hazatérő ily borzalmakra lelt otthonában; a népség -eliszonyodva futott el telkeiről, s összegyűlve a templom előtt a -piaczon, sírva fogadák, hogy ők elhagyják ez irtózatos helyet, el az -országot, elköltöznek más ég alá, hová e borzasztó helyek emlékei nem -kisérik. - -Meghallá ezt Dankos András, s megfeddé a zúgolódókat szép szóval: -elmondván nekik, hogy nem abban áll a derék lelkek dicsősége, elhagyni a -hazát, mikor szenved, hanem együtt szenvedni vele; hogy őseink, mikor -bejöttek, épen oly üresen találtak mindent, mégis megszerették ezt a -helyet, hogy többször is elpusztúlt már Székelyország, Magyarország -annyira, hogy egy napi járó földön lehetett találni egy embert, mégis -újra felszaporodtunk; most se menjünk hát tovább; vesztettünk ugyan -sokat, de meg sem vesztettünk mindent. Meg van alattunk a föld, s -felettünk meg van az Isten; újra kezdjük az életet: építünk, szántunk, -vetünk, a föld mindent megád, s Isten áldása lesz rajtunk itthon. - -Addig-addig beszélt együgyü szavakkal a népnek, míg megerősíté annak -szívét, mely már nagyon el volt alázva a nyomor és borzalom által; az -Istenben vetett bizalom új lelket önte beléjök, s midőn tiszteletes -Ábrahámfalvi uram megjelene közöttük, kérve kérték, hogy tartson -közöttük isteni tiszteletet, mert ők e hazában maradnak. - -Templom nem volt, de megmaradt még a sírbolt, melyből a barbárok -kihányták a halottakat; most azt kitakaríták a hívek; koporsódarabokból -szószéket állítának fel, arra felállva, monda imádságot velük együtt a -pap; könyve nem volt, csak úgy szívből mondta, és tetszett az Istennek, -mert megerősíté általa a nép szívét, hogy többé ne érezze a fájdalmat és -iszonyatot, mely elfogta, midőn pusztult telkére lépett; ketten-hárman -összeszövetkeztek; legelébb a talált holtakat temették el, betakarva -őket friss pázsittal, azután lekaszálták az utczákról a füvet, kimérték -mindenkinek a háza helyét, csoportonkint feloszták egymást, – kinek lova -volt szántott maga és szomszédjai helyett, a ki faragáshoz értett -építette a szántók házait, minden kéz a munkához látott, apraja nagyja, -s néhány hét alatt szegényül bár és összehuzódva, de mégis fedél alatt -volt minden ember, s beszántva, bevetve egy-egy kis darab föld, a miből -majd meglehetett élni. - -De addig, addig! míg a vetésből gabona, a gabonából kenyér lesz, miből -fog élni a szegény nép? Az ország jobban el volt foglalva a maga -bajával, mint hogy törődhetett volna velök, s bizony azon időben elég -ember halt meg éhen a téjjel-mézzel folyó hazában. - -A kinek egy járomszege sem maradt, annak mindent újból kell kezdeni, s -bár a székely ezermester és mindent meg tud csinálni, úgy hogy képes -fából pótolni a vasat, mégis kezdő gazda szorgalmának oly kevés láttatja -van, mert a mit más félretenne, neki azt mulhatlan szükségeire kell -kiadni. - -Ilyenkor legszánalomraméltóbbak voltak a nők, mert nekik még csak az a -vigasztalásuk sem volt, hogy a férfiak munkáiban segíthessenek. Szántás, -vetés, házépítés náluk nélkül megtörténik, s a mi női munkák szoktak -lenni, azoktól hiányzott az alap, a fonástól a kender, s a háztartástól -a ház. - -A szegény családapáknak ásóra kapára is alig volt pénzük, nem hogy -leányaik tisztességes viseletéről gondoskodhattak volna, és sok hajadon, -mikor a kenyeret megszegve eléje tevék, orczapirulással nyult ahhoz s -könyei hullottak reá, mert apjának, vagy testvérének véres veritéke -szerzette azt, és ő nem könnyíthetett rajtuk. - -Szomszéd falukba jártak napszámba az uzoni fiuk, hogy az aratásig -kitarthassák családaikat, mert dolgozni tud a székely, de koldulni nem, -csupán a templom fölépítésére gyűjtögetni járt perselylyel két öreg -ember országszerte és azok kaptak a begyűjtött pénzből élelemre -hónaponkint egy magyar forintot. - -Nagyon érezték e terhes sorsot a székely leányok, szemrehányásul esett -nekik minden falat, s mentül jobb szívvel nyújtatott az nekik, annál -keserűbb volt a szemrehányás, mert érzék, hogy a kik őket annyira -szeretik, azokon ők nem tudnak segíteni. - -Egy napon tehát, valamennyi hajadon leány volt Uzonban, mind -összebeszélt, s megválasztva Katiczát és Rozálit, hogy lennének -szószólóik, elmenének a paphoz, a holott a két választott leány ilyen -kivánságot terjeszte a tisztelendő úr elé: - -Az uzoni leányok átlátva családjaik nyomoruságát, és hogy ők mennyire -terhére esne szülőiknek, elhatározák együtt és egyszerre, hogy -mindnyájan elmennek Brassóba és szolgálatba állnak, így nemcsak -családjaikat mentik fel a rájuk tett költségtől, hanem időjártával még -pénzzel is segíthetnek rajtok, mert hisz a székely leányok munkássága és -hűsége oly hírben áll, hogy könnyen kaphat egy-egy ötven-hatvan forintot -esztendei bérül, a mi azon időben a székely földön nevezetes pénz volt. -Nehogy pedig ez szégyennek tessék bármely családra nézve is, hogy leánya -idegen háznál cselédképen szolgál, épen azért határozák el, hogy -mindnyájan egyszerre elmenjenek, és a midőn esztendejük kitelik, ismét -egyszerre térjenek vissza; ilyformán egy családnak sem lesz mi szégyent -a másik szemére vetni. - -A jó öreg pap elérzékenyedett ezeket hallva, hogy a könyek ültek ki -szemébe. - -– Nemhogy szégyen volna, a mit cselekesztek, édes jó leányaim, szólt -hozzájuk biztató szavakkal, hanem a legnemesebb tett, a mi nemes -leányhoz illik. A munka meg nem aláz senkit, legkevésbbé pedig az olyan -munka, melyet a szerencsétlenség mért reánk; lám az Isten választott -népének patriarchája, Jákob, kétszer hét esztendeig szolgált az ő -atyjának házán kívül, mi volna hát a szolgálatban szégyen reátok nézve, -ha erkölcseitek megőrzitek abban? - -Ekként szépen megvigasztalva a derék leányok szíveit a bibliából, ő maga -házról házra eljárt velük, mint egy ünnepélyes búcsújárással, az -apáknak, anyáknak tudtul adandó ékes szavakban leányaik akaratját, s bár -mindenütt nagy küzdése volt az apák büszkesége s az anyák siralmas -aggodalmai ellen, segített azt hathatósan legyőzni és mindenütt sikerült -nagy munkája. - -Legnagyobb volt e munka a Dankos-családnál. Ki volt olyan büszke -leányára, mint András Rozálira, a falu szépségére, és János jegyesére, -Katiczára, kinek régen nejének kellett volna már lenni, ha a véletlen -csapása közbe nem sújt? és most ők lelkeik bálványait, szíveik örömeit -elbocsássák magukra a világba, megalázó szolgálatra? hogy azt mondhassák -az irígyek: ime az uzoni székelyek nem tudják tartani leányaikat, hanem -szolgálatba küldik, hogy még unokáikon is rajtok száradjon a csúfság, -hogy az uzoni leányokat német szóra küldik Brassóba becsülettanulni; ki -tudja, milyen becsületet hoznak onnan vissza? Hát ha egy vagy más el -talál közülök tántorodni, ki veszi le az egész nemzetségről a szégyent? -hát ha elbetegszik, elhal, ki ápolja, ki temeti el? Nem! ha nem volt -elég, hogy dolgoztak eddig az uzoni férfiak reggeltől estig, inkább éjet -napot egygyé fognak tenni, de még sem hagyják megtörténni azt a példát, -hogy leányaikat hajadon korukban madárszárnyra bocsáták! - -Itt aztán kifogyott a tisztelendő úr a bibliából, de előállt helyette a -női ékesszólás. - -A két leány kétfelől oda kapaszkodott András úr nyakába s ostromolni -kezdték őt minden oldalról, könnyü lesz kitalálni, melyik lány melyik -szót mondta? - -– Ha kegyelmetek minket szeret, mi is csak azt teszszük; kegyelmetek -értünk fárad, mi pedig kegyelmetekért. Ezt Rozáli mondá. - -– Hadd beszéljenek az irigyek, az a mi gondunk lesz, hogy kegyelmetek -unokái büszkék legyenek anyjaikra. Így szólt Katicza. - -– Kegyelmed tudná-e hinni, hogy ott minket gyalázat ér? hogy valaki -közülünk rossz lehet? Mondá Rozáli, alig találva kifejezést arra, a mit -mondani akart. - -– Ott leszek én, kiálta büszkén Katicza, mintha ő nem is leány volna; és -fogadom, hogy míg én élek, háromszéki leányt gyalázat nem fog érni, vagy -ezzel az én két kezemmel fojtogatom meg, s megvédem én, a ki velem tart, -ha a limbusban leszünk is! - -– Azután mitől féltenek kegyelmetek bennünket? hisz itt a szomszédban -leszünk, csak egy ugrás ide Brassó, minden héten láthatnak bennünket; s -aztán olyan jó népek azok a brassóiak, derék, becsületes szászok, a -székely leányt úgy tartják, mint saját gyermeküket, tudom, beszéltem -több székely leánynyal, mert sokan szolgálnak ott. - -– Oh de mennyi! vágott közbe Katicza, Csikból, Udvarhelyről, -Háromszékből több van Brassóban székely leány, hogy sokat ne mondjak, – -négyezernél, úgy szólván nem is lakik ott egyéb, mint székely leány; de -hiszen azt mondom, meg ne haragítsanak bennünket a jó brassóiak, mert ha -kanóczot vetnek közénk, ez a négyezer leány fölveti őket, mint puskapor, -a légbe! - -Katicza beszédén kaczagni kezdtek az öregek, s hol a nevetés megjelen, -ott már az engedés is közel van. Utoljára a jó öreg pap felajánlá magát, -hogy ő maga elmegy a leányokkal Brassóba, s beszélvén személyesen a -papokkal s királybiróval, lelkeikre fogja őket kötni, s addig vissza nem -jő, míg mindnyájukat jó sorsba nem helyezé. - -E szókra minden leány nagy zsivajjal rohant a férfiak és asszonyok közé, -vidám hangon kiáltozva: - -– Ne búsuljanak kegyelmetek, láthatják, hogy mi sem sírunk, igen! -nevetünk, danolunk, soha se aggódjanak értünk. - -Azzal röviden, könytelen búcsut vettek övéiktől, kis tarisznyáikat botra -akasztva vállaikra tették, s a jó tisztelendő vezetése alatt gyalog -sorban megindultak vigan Brassó felé. - -Szülőik, bátyjaik elkisérték őket a falu végeig, el az első dombig, -azután a völgyig, ismét a második dombig, s a harmadik völgyig; a lányok -közül egynek sem hullt egy könye is. Ott elmaradtak a rokonok; a leányok -vigan mentek tovább, párosával egymásba fogózva; a ki szemközt -találkozott velük, mondogatá magában: ejnye de víg leányok, s tán -gondolt egyebet. Egyik szebb volt mint a másik, legelől a két szépek -szépe: Rozáli és Katicza egymás vállait ölelve s jó kedvvel, délczegen -lépve előre. - -Ahogy rokonaikat elhagyták, valami víg danát kezdtek el dalolni, hogy -azok hallhassák, milyen jó kedvvel haladnak ők tova; mikor aztán annyira -elmentek, hogy azok nem hallhatták a dalt többé, sem rájuk nem -láthattak, ott lassankint csendesebb lett a víg ének, lassúbb lett a víg -szökellő járás; végre elfogyott az ajkakon a dal, a tánczolva lejtő -csapat megállt és egymás nyakába borulva a leányok elkezdének sírni -keservesen, – keservesen. – A jó pap szíve majd meghasadt. - -A jó öreg tiszteletes, ő maga eljárván az illető előljáróságokat -Brassóban s a dolgok mibenlétét fölfedvén előttük, addig vissza nem tért -Uzonba, a míg személyesen meg nem győződék felőle, kit hová, milyen -házhoz szegődtetének el? hogy arról mind hírt vihessen otthon levő -szüleiknek. - -A mi két leányunknak oly különösen kedvezett a szerencse, hogy ők épen -két egymással szemközt levő házba jutottak, úgy, hogy minden pillanatban -keresztülkasul beszélgethettek egymáshoz. - -Az egyik házi gazdája lőn a városi syndicus, a másiké pedig a fürmender. - -A syndicust hítták nagyuram Sziksz uramnak, a fürmendert nagyuram -Weimuth uramnak. - -A syndicus volt egy harmincz és negyven közti fiatal nőtelen ember, -kisded, alacsony termetű, szőkehaju, erősen ragyás ábrázatú, melyet -megborotválva viselt, csupán köröskörül a képe alatt hagyva meg -szakállát, mely olyan szőke volt, hogy ősznek is beillenék. - -Sziksz úr azonban saját különös hírben állott, ő volt mint mondani -szokták a város kakasa: minden lánynak szépet tenni, minden menyecskének -udvarolni, örökké vőlegény hírben állni és sohasem házasodni, a szép -szolgálók képeit megcsipkedni, minden leányt elbolondítani és utánuk -bolondúlni; csintalan beszédeket mondani, és magáról sok mindenféle -anekdotát mondatni; bálokban előltánczolni és minden lakodalomnál -vőfélységet viselni és más efféle egyebek, melyek mind elégségesek -voltak arra, hogy őt a közvélemény előtt gonosz kikiáltott kakassá -kukoríkolják ki, a kitől ugyan kellett ám magát őrizni minden jámbor -hajadonnak, s ha találkozott vele az utczán tisztességes leányzó, méltán -szólíthatá őt meg e szóval: «félek ám én kendtől.» - -Vala pedig ez úri embernek egy öreg asszonyság édes anyja, a ki egy igen -tisztes, kegyes, istenfélő asszonyság vala; nem mozdult ki soha a -szobájából, csak mikor templomba mene, és nem nyitotta ki egyébkor az -ablakát, hanem ha valamelyik szomszédasszony oda jött az ablakra -beszélgetni. - -Ez egész nap imádkozék és kegyes dolgokkal foglalá el elméjét, és épen -nem törődött fiának bolondságaival s midőn egy vagy más tudomására esett -belőlük, csak a kezeit tevé össze és nagyott sohajtott. - -Az átellenben lakó ház tulajdonosa, a fürmender, vajmi egészen más ember -vala; Weimuth uram maga volt a legszigorúbb erkölcs. Mikor az utczán -ment, soha félre nem nézett, és soha sem tarthatá megfogható dolognak, -miként vetheti férfiu szemeit bármely asszonyszemélyre, kivéve, ha -tulajdon hitvestársa, nem gondolván meg, hogy az embernek a saját -hitvestársa is idegen személy volt addig, a míg szemeit rá nem vetette. - -Vala pedig az egyetlen alak, a melyre ő saját szemeit vetheté, -legkevésbé alkalmatos arra, hogy szemeit valaki rajta legeltesse. -Weimuthné asszonyom magas, száraz alak volt, nagy hegyes állal, -kidülledt rideg homlokkal, melyről két kigyóforma szemöldök kanyarodott -le két vasvilla szem fölé, iszonyu csontos kezekkel, örökös haragos, -durczás képpel; hallgatva nagy ritkán lehete látni, a legkisebb -terjedelmű hang pedig, melyen szólni szokott, beillett lármának, úgy, -hogy a kik a fürmender úrral kötődni szerettek, ráfogták, hogy felesége -még álmában is pöröl, a mikor más ember hallgat és e miatt viselete és -frizurája mindig úgy nézett ki, mintha valakivel épen tépászkodott -volna, a mi a külső kellemetességnek nem igen nagy előmozdítására -szolgál. - -Hát még a cselédek mit nem tudtak beszélni róla? Soha sem volt, a ki őt -Mihálytól Györgyig ki tudta volna állni, sőt gyakran egy év alatt hat -szolgáló is megfordult nála, a mi kis városban nagyon gonosz természetre -mutat. - -Egész nap csörtetett, pörölt a szolgálóival; semmi sem volt neki jó, a -mit tettek. - -Majd a leves volt neki kozmás, majd a tányérok piszkosak, a hússal -mindig visszaküldte őket a mészároshoz, s felpanaszolt nekik minden -falatot. - -Ha csinosan öltözködtek, az volt a lárma, hogy miért czifrálkodnak? Ha -szólt nekik valami legény, volt érte három napig mit hallgatni, s ha -épen Weimuth úrra talált valamelyik vagy egyszer tekinteni, jaj volt -annak, mert kiásta a szemeit. - -Akármi fogyott el a háznál, annak mind a szolgáló volt az oka; fa, -liszt, só, zsír, a mit feltüzeltek, felfőztek, felrántottak, az mind el -volt lopva, dugva, tékozolva, és iszonyu dolog lett belőle, hogy nem -tartott örökké. - -Ha egy gombostű elveszett az asztalról, felhányta érte az egész házat, s -jaj volt a leánynak, ha egy hasonló gombostűt talált a motyói közt, már -pedig a gombostűk abban az időben nagyon is hasonlítottak egymáshoz. - -Hát még ha ellentmondani talált! Könnyebb volna a rakétát megszólítani, -vagy az oldalba lőtt medvét kapaczitálni, mint Weimuthné asszonyom színe -előtt megállni egy cselédnek, a ki neki visszafelelt, de ha vissza nem -felelt sem használt semmit, ő azért egész nap zúgott, morgott, -patvarkodott, csakhogy valamivel alantabb hangon. - -A tört edényt megvette rajtuk, pedig az egész konyhája csupa hasadt és -elcsorbult edényből állt, s ha a kútra, vagy piaczra jártak, soha sem -hitte el nekik, hogy nem jöhettek volna hamarább. - -Képzelhetjük, hogy milyen különös szerencse volt ez esetben, miszerint a -két uzoni leány közül nem Katicza jutott Weimuthnéhoz, és nem Rozáli -Sziksz uramhoz; mert a míg Rozálit Sziksz uram incselkedései halálos -kétségbeesés között tartották volna, addig másfelől Katicza Weimuthné -asszonyomat minden héten megverte volna hétszer! - -Így azonban sokkal jobban történt. Sziksz uramnak Katicza piros pozsgás -arcza, eleven tüzes szemei s gömbölyü idomai tetszettek meg jobban, a -jámbor Weimuth pedig nagyon megnyugodott Rozáli szelid, hallgatag -személyében, s így lőnek mindketten elhelyezve a két átellenes szomszéd -házhoz. - -Weimuthné asszonyom, hogy a pörölésen kezdje a bemutatást, elmondá egy -rohanás alatt a lehető legkiabálóbb hangon a békeszerető leánynak, hogy -mihez tartsa magát, mit kell és mit nem szabad tenni? reggel felkelni, -kávét megfőzni, kevés fát égetni, úr csizmáit suvikszolni, piaczra -elmenni, sokáig oda nem lenni, mészároslegénnyel nem enyelegni, piaczi -pénzből el nem lopni, mert utána fog járni, hamar tüzet rakni, leves ki -nem futni, lúd-kácsa megtömni, asszonyát megfésülni, kis kutyát -megmosdatni, szobát kiseperni, virágot megöntözni, ágyakat megvetni, -kútra elszaladni, asztalt teríteni, ételt betálalni, a mi maradt -eltenni, belőle nem enni; tányért mosogatni, szapulni, vasalni, -mángolni, köpülni, magát jól viselni, különben elfogja csapni. - -A szelid leány szépen kezet csókolt és igérte, hogy mindent el fog -végezni és nem lesz rá panasz. - -Katicza másfelől a mint beköszöntött Sziksz uram édes anyjához, ő -beszélt neki: kikérdezve, hogy mi dolog lesz a háznál? s közben olyan -munkákat is fedezve föl, mik azelőtt a jó asszonyság házánál -gyakorlatban sem voltak, mint fonás, apró barom- és sertéshizlalás, -kertmívelés. «Ennek mind meg kell lenni, mondá Katicza, mert sokat meg -lehet vele takarítani, s nem kell a piaczról venni mindent. Azután én -mindent egy szó nélkül elvégzek, azért tehát nem lesz szükség magát -azzal fárasztani sem az úrnak, sem az asszonynak, hogy nekem valamit -parancsolgassanak, mert egy az, hogy én nem szeretem, ha rám lármáznak, -más meg az, hogy míg valakinek eszébe jutna egy dolog, már akkorra én -azt el is végeztem. Hát csak a szó szaporodnék vele.» - -A jámbor asszonyság nagyon meg volt elégedve ez ajánlattal, ő különben -is sokkal kegyesebb természetű volt, mint hogy a patvarkodást szeresse, -s inkább megitta a tej alját, mint hogy szolgálójával pereljen, hogy -hová tette a tej színét? s megette a kozmás levest inkább, mint hogy a -konyhába fáradjon s magát görbe szemekkel nézesse. - -Ez tehát már tökéletesen meg volt győződve felőle, hogy Katicza épen -neki való leány. De még Sziksz úr is meg volt felőle győződve, hogy ez -neki való leány. Ő maga vezette fel a lépcsőkön a leányt a -padlásszobába, mely neki volt szánva, megmutatta, hol lesz a helye, igen -nyájasan bánt vele, egy párszor a szemébe iparkodott kacsintani, mire a -leány viszonzásul olyan szemeket vetett rá, mint egy basiliscus, végre -búcsú fejében egyet csipett rajta, mire a leány olyat ütött a körmére, -hogy bekapta volna, ha nem tom milyenes lett volna is. - -– Ejnye be átkozott hirtelen keze van ennek a leánynak! szitkozódék -Sziksz úr, a megütött körmeit szopogatva. - -– Úgy kell neked! nagyon jól cselekvé, mondá édes anyja, megörülvén, -hogy még ebben a tekintetben is kedvére való leány akadt a házhoz, s e -percztől fogva az öreg asszony nagyra kezdé becsülni Katiczát, s -tökéletesen képesnek hitte őt arra, hogy kedves fiát egyszer Isten -igazában el fogja páholni, a mit az mindenféle asszonyszemélyeken -elkövetett istentelenségeiért ugyancsak megérdemelt. - -E becsülést Katicza iparkodott öregbíteni. Oly rend és tisztaság állt a -házhoz, a milyen azelőtt soha; égett a keze alatt minden munka, a konyha -ragyogott, a szobák tiszták mint a tükör, az ételek izletesek, az udvar -felseperve, a kert tele virággal és konyha-növényekkel, a tej kétszerte -sűrűbb a tehénneli jó bánástól, s ha kellett a pékkel és mészárossal -perlekedni, nem volt szükség ahhoz prókátort fogadni, elvégezte azt -Katicza maga; s azt már meg kellett neki engedni, hogy minden héten -legalább egyszer kedvére kipörölhesse magát, az már az ő gondja volt, -hogy kivel? Csak akadt rá, hol egy, hol más. És azért a jó asszonyság -nemcsak hogy nem haragudott, sőt nagyon jól érezte magát, hogy van egy -bátor személy a háznál, a ki ő helyette viaskodik, s úgy tekinté őt, -mint oltalmat és várőrséget a háznál. - -Vajmi másképen folyának Rozáli napjai amoda át. - -A szegény érzékeny szivű leány, ki sohasem hallott oda haza egyebet -nyájas, hizelgő beszédnél, kit otthon mint leányok tükrét, példányát -mutogattak a vének gyermekeiknek, ki szerény és alázatos lett a -szünteleni dicsérés és kedvezés miatt, most minden nap szitokra ébredt, -bármit tett, azért patvarkodást kellett hallani, s a perpatvar szavai -néha annyira nem voltak megválogatva, hogy a szegény leány titokban -sírva fakadt. Csak titokban, nehogy Katicza meg találja tudni. - -Egy napon azonban mégis csak megtudta. - -A kutnál találkoztak. Katicza épen ott állt a szökőkut előtt, a -kőoroszlán alá tartva egy akkora korsót, hogy más leány felfordítani sem -tudná, ha tele van vízzel, nem hogy haza vinni. Szép fekete haja széles -két tekercsbe fonva kigyózott vállára, izmos két gömbölyü karján fel -volt kötve piros szalaggal a bő patyolat ingujj, s a mint habzó fehér -kötényét félig felemelve, hogy el ne locsolja, kezét csipejére tevé, úgy -nézett le a világra, mint egy amazon hadvezér magyar vállban és posztó -rokolyában! - -Ekkor jön véletlen a kutra Rozáli, s Katicza meglátja, hogy a leány -szemei ki vannak sírva. - -– Mi lelt? kérdé tőle megijedve. Ez habozni, kerülgetni kezde, de -Katicza csak rajta volt, hogy mondja ki mi baja? - -Végre a leány kivallotta, hogy az asszonya nagyon megszidta, mert azt -hiszi, hogy az urára nézett, s neki azt mondta, hogy ő egy «rossz -személy». - -Katicza csak elhalaványult, a düh elállta minden tagját, hogy reszketett -bele, azzal egy szót sem szólt, ott hagyta a korsót a kuton, s mielőtt -valaki megfoghatta volna, rohant Weimuthné asszonyom házára. - -Sem kérdett, sem hallott, berontott az ajtón, fel a lépcsőn, keresztül a -szobákon, ott találta Weimuthné asszonyomat, a mint épen a kis kutyáját -fésülte. - -– Asszonyom! hallja az asszony! kiálta a leány magasan lihegő kebellel; -az én öcsém[6] az asszonynál van szolgálatban, az én öcsém egy jámbor, -becsületes, szelid leány, az asszony pedig egy veszekedő teremtés, a ki -belekötne magukba a szentséges szentekbe is, ha valaha olyan helyre -juthatna, a hol azok laknak. De micsoda istentelen gyalázat az, az én -öcsémet Rozálit egy rossz személynek merni nevezni? tudja meg, hogy az -én öcsém becsületes nemes ember leánya, azt pedig, hogy én ki vagyok, -imádkozzék az Istennek, hogy meg ne tudja, mert ha én egyszer megtudom, -hogy az asszony Rozálit megbántotta, vagy csak görbén is nézett rá, ne -legyen becsületes leány a nevem, ha széjjel nem verem a házát, és ha én -még egyszer kihallom az utczára, hogy az asszony az én öcsémre pöröl, én -meg kiállok az utcza közepére s onnan teremtem össze, hogy tudom -megemleget róla még a pokolban is!!! - -Weimuthné asszonyom úgy megijedt e rohamra kutyástul együtt, hogy szinte -kővé váltak mind a ketten, mint a hogy a mesebeli kősziklák története -hangzik; a mint azonban lassankint magához és hangjához kezde térni, a -mint elgondolá, hogy micsoda istentelen nagy vakmerőség ez: őtet saját -házában fényes nappal ilyen dühös szavakkal megtámadni, felfujta ő is -magát és megereszté nyelvének sebességeit. - -Ámde az sem használt, ha tudott Weimuthné asszonyom jól kiabálni, tudott -Katicza kétszer olyan jól, s mindig feljebb birta fél octávával a -hangot; a lárma égre és utczára kiáltott; a népség összeröffent az ablak -alatt, s utoljára is az lett a processus kimenetele, hogy Weimuthné -asszonyom elrekedt a kiabálásban s nem beszélhetett tovább, Katicza -pedig nem rekedt el, s övé maradt az utolsó szó. - -Azzal nagy diadalmasan visszament a kutra a korsójáért. - -A dolog, a nagy patalia a polgármester elé került. Weimuthné föllovalta -a férjét, hogy indítson vádat, a szegény fürmender a legrosszabb -prókátor volt a világon; Katicza védelmét pedig a syndicus vállalta -magára, s minthogy a leány semmi olyast nem mondott az asszonynak, a mi -azt meggyalázta volna, csupán csakhogy igen fenhangon mondta el azon -dolgokat, mik papirosra leirva igen csendesen hangzanak; Weimuthné -ellenben mindent elmondott neki, a mi szép és válogatott titulust privat -szótárában talált: nemcsak hogy elégtételt nem adának neki, hanem még -komolyan megintették, hogy jámbor cselédjével bánjék kegyesebben, nehogy -ismét hasonló háboruságra adjon alkalmat a város nyugalmának -megháborításával; ha pedig el akarja bocsátani, fizesse ki neki az -esztendei bérét. - -Ez keserűen esett a jó asszonyságnak. Jól van, nem bántotta többé -Rozálit, de megfogadta, hogy beköti még a koszoruját; s addig is, míg az -bekövetkezhetnék, valahányszor kedve támadt a leányba belekötni, -helyette mindig a férjét vette elő, a jó jámbor Weimuth urat, a -becsületes fürmendert, a ki elvesztette a felesége perét s annak jutott -ki teljes mértékben a csáva. Ebben nem parancsolt a tisztelt -asszonyságnak sem a város, sem a királybiró. - -Lőn azonban, hogy nemsokára Katicza is kiesnék a maga urának különös -kegyéből. A derék syndicus ugyanis, az a veszélyes város kakasa, nem -sajnálta a fáradságot, annyira lekötelezettnek hitt védenczét mindennemű -alkalommal szerelmével ijesztgetni, s úgy tett, mint a kalitkába zárt -farkas, mely minden pálczánál százszor kidugja az orrát, s százegyedszer -megint újra kezdi, hogy hátha mégis ki lehetne bujni? - -Majd szép szóval, majd ajándékkal kerülgeté a leányt; – hogy a szép szó -mind füstbe ment, az ajándék pedig ki az ablakon, az igen természetes. -Apró incselkedésekre mindig ráért, meg-meglepte a leányt, mikor főzött, -mikor a kertben dolgozott, észrevétlenül odalopózott mögé, s egy csókot -nyomott gömbölyü nyakára, szép sima vállára orozva; a miért ugyan mindig -kijutott számára a megfelelő jutalék a sodrófából, vagy gereblyenyélből, -de van a németnek egy példabeszéde, mely szerint a szerelmesek között -szükséges czivakodásnak lenni, a miből az következik, hogy a czivakodás -nem egyéb, mint egy neme a szerelmi nyilatkozatnak. - -Az ilyen nyilatkozatok nyomait nem egyszer viselte napokig Sziksz úr, a -hol más szerelmi emlékeket szokás viselni, az inge alatt, de még sem -egészen ott, a hol más szerelmi emlékeket szokás viselni, a keblén, -hanem a hátán. - -Egy este Katicza, ki rendesen utolsó volt lefeküdni a háznál, miután a -konyhán minden dolgát elvégzé, fogá mécsesét s bezárva minden ajtót jól -és összejárva a ház minden zugait, ha nem rejtőzködék-e el valami rossz -ember valahol? fölmene csendes kis hálószobájába s annak gömbölyü -padlásablakát beakasztva kötényével, elkezdé magát azon kényelembe -helyezni, mely szükséges a lefekvéshez. - -Felhagyunk a leirással; először azért, mert nem találjuk illendőnek egy -erényes hölgyet hasonló helyzetben lefesteni, másodszor semmi okot sem -látunk arra, hogy czéltalan gerjedelmeket idézzünk elő oly személyek -iránt, kik régesrégen a föld alatt porladoznak. - -Annyit a leghidegebb phantasia mellett is képzelhetünk, hogy midőn a -hölgyek álomra készülve egyedül maradnak, nagyon kevéssé szoktak -óvatosak lenni bájaik iránt. - -E minden óvatosságtól ment pillanatban, a midőn Katicza azt hivé, hogy -egészen egyedül van, valami csendes nesz üté meg füleit. - -Halk, visszafojtott lélekzet volt az, mely fekhelye alatt hallatszott. - -A vér arczába szökellt: valaki őt megleste! - -Nem az jutott eszébe, hogy ott tán elrejtőzött gonosztevő lehet, ki őt -meg akarja gyilkolni, hanem az: hogy ott egy férfi van, a ki őt -megleste, midőn vetkőzött. - -Első dolga volt hirtelen elfujni a mécset, hogy sötét legyen. A harag, -ijedelem, a megsértett női szemérem tizszerezék karjai erejét, pedig -bizony egyszeresen is elég sulyosak valának azok. Odarohant ágyához, -mint egy bőszült tigris, s a mint találomra alányult, egy borzas fő -akadt kezébe. - -Bizonyára azon borzas fő tulajdonosának nem leve irigylésre méltó sorsa, -félig kihúzatva, egészen pedig ki nem bocsáttatva az ágy alól, ott -incognito a sötétben az ütésnek, pofozásnak, karmolásnak és czibálásnak -annyiféle variatiója játszatott el rajta, a mennyi egy zongorának is -keservesen esnék a mai világban. - -Csak ekkor jutott eszébe Katiczának, hogy neki meg kellene ijedni! -Hirtelen elbocsátá az ismeretlen embert, magára kapta rokolyáját, -kirohant a szobájából, le a lépcsőkön, végig kiabálva a házon: - -– Jőjjenek ide! tolvaj van a háznál! - -A házban lakók mind derék, kegyes emberek voltak, a kiket ilyen szép -biztatással nem lehetett kicsalni az ágyból; még jobban elbujtak. -Katicza tehát kifutott az utczára, onnan csődíté be a jövő-menőket, s -nemsokára akadt egy pár merész timárlegény, a kik fustélyokkal ellátva, -megindulának a leánynyal keresni a tolvajt. - -Sziksz úr szemközt jött rájok. A szobája ajtajából lépett ki. Képe össze -volt karczolva, s azon kérdésre, hogy mi lelte, azt felelé, hogy a mint -a nagy lármára ki akart tekinteni az ablakon, elfeledte, hogy a táblák -be vannak téve, s az üvegen keresztül dugta a fejét. - -Nagy fejcsóválva sajnálák. Csak Katicza sejté az igazat; az éji -leskelődő ő volt. Jól esett neki, gondolá magában. - -S most még tetejében az a bosszuság várt Szikszre, hogy a nagy -rablólárma miatt neki magának kellett a kutató népsereggel együtt -keresni a házban rejlő tolvajt; vitte maga elől a lámpást padlásra, -pinczébe s magyaráztatta magának a leánynyal: hol volt? mi volt? - -Mindent tűvé tettek a házban, végtére is nem találván semmit, abban -nyugodtak meg a kutatók, hogy bizonyosan kiugrott az ablakon a -semmirekellő. - -Sziksz úr csak úgy szedte fel zsákszámra a megtisztelő czímeket, -melyeket a gonosztevő rovására szemtől szembe mondogattak neki. - -Ez napságtól fogva kitelt Katiczának a becsülete Sziksz úr előtt; most -ugyan össze ne kapjon Weimuthné asszonyommal többet, mert a multkoriért -is meg talál lakolni. - -Volt a jámbor fürmendernek egy nagy legény fia, József. Az egyetlen egy -fiut hagyták nőni, a míg felnőtt, s mikor jól megvállasodott, akkor -jutott eszébe a szülőknek, hogy hát a fejével mit csináljanak? Alig -tudott annyit, hogy a nevét leirhassa, s a pogányok nyelveit épen nem -ismeré. - -Pedig Weimuth uram azt akará, hogy az ő fiából tudós ember legyen; vagy -pap, vagy professor. Ő maga is az szeretett volna lenni, de szüléi -szitásinasnak adták, úgy lett belőle szitásmester, úgy szerzett házat és -úgy választatott meg fürmendernek. Nem gondolta meg a jámbor, hogy ha -tudósnak nevelték volna, soha sem lett volna háza. - -József úrfi azonban mindent szeretett a világon, a mi szeretetre méltó, -csupán csak a könyveket nem, s nagy kérdés támadhat belőle, ha vajjon -van-e azokon mit szeretni? - -Weimuth uramat mind e természeti betű-iszonya fiának nem veré le feltett -szándékáról; gondolá, hogy József itthon nem akar tanulni, mert nem fél -már a brassói professoroktól, hanem majd elküldi odább; menjen el -Wittembergába, ott tölcsérrel töltik a tudományt az ifjak fejébe, majd -ott megtanul sok mindent. - -A fiu tehát elküldetett akadémiákra, meg is tanult sok mindenfélét, -megtanult pipázni hosszú száru pipából, megtanulta, hogy sörre bort -lehet inni, de borra sört nem jó, megtanult birkózni, tülekedni, -vagdalkozni s ökölharczokban ritkítá párját. - -E mellett nem mulasztá el minden évnegyedben szorgalmatosan tudósítani -szülőit, hogy mennyi minden tanulni valója van egy wittembergi diáknak, -s mennyi könyv kell ahoz és a könyvek milyen drágák! Tehát summa -summarum küldjenek pénzt, mert különben nem megy a diákság. - -A jámbor Weimuth úr csak azon aggódott magában, hogy hová fogja majd -mind azt a sok könyvet tenni, a mit a fia haza hoz? hisz annak magának -egy külön szoba lesz szükséges. - -Egy napon tehát, miután József úrfi két esztendeig tanult minden jó -tudományt, kap egy levelet Weimuth uram a wittembergai consistoriumtól. -Ah, ez bizonyosan gratulatió! Felbontja és azt olvassa benne, hogy -menjen izibe és vigye haza a fiát, mert az két esztendő alatt semmi -épületes dolgot nem tanult, otthon még lehet belőle valami, ha egyéb -nem, senator; itt pedig csak a rossz példát szaporítja. - -Elmult minden kedve Weimuth úrnak e levélolvasásra: az napon sírt az -egész ház, Weimuth úr felmentette magát a választók sessiójából, s -vásárolván egy nagy bikacséket, azt a kaputja alá gombolá, más nap -mindjárt felült a vasútra – vagy mit mondok! – egy sószállító szekérre; -az levitte Aradig, onnan tutajon leszállíták Szegedre, Szegedről heti -vásárosokkal eljutott Bajára, onnan terhes gabonahajókkal felvontatták -Pozsonyba, Pozsonyból azután alkalom adódván, gyapjuszállító szekérrel -beviharzott egész Wittembergába. - -Dél levén az idő, még otthon találta Józsefet, kinek még akkor reggel -volt, de milyen nagy volt elcsudálkozása, midőn az ő szép kis nyulánk -fiacskája helyett, kit megverő szándékkal keresett, egy roppant köpczös, -vállas ficzkót talált, kit az ember, még ha apja is, nem igen mer -megverni. - -Az egész szoba oly füstfelleggel volt tele, mintha belül fűtenék, s a -kéményt bedugta volna valaki, pedig csak egyetlen pipa okozá az egészet, -melynek oly hosszú szára volt, hogy fidibussal nem érhette el az ember, -hanem mint épen József cselekvék, le kellett húznia lábáról a nagy -térdig érő csizmát, s lába ujjai közé csiptetve a fidibust, aként -gyujtani rá. - -Ki irhatná le József örömét, midőn szeretett atyját szállásán -elfogadhatá! oda rohant hozzá, megölelte, megcsókolta, leültette azon -székre, melyen maga ült, mert a többinek el volt törve a lába, s -kiáltozott a szolgájának, hogy hozzon bort, sört, pálinkát, hurkát és -brugót az öregnek, mind ezeket a tárgyakat sajátságos, csak a diákok -által használt neveken nevezve. - -Weimuth úr csak hallgatott; az egész úton annyi mindenféle válogatott -prédikácziót, mosdatót, beköszöntőt, búcsúztatót, dorgálót, feddőt, -hurítót, elátkozót és kitagadót gondolt ki magában, hogy most egy szó -sem jutott belőle eszébe. - -Elvégre annyit tudott mégis mondani, összetéve kezeit kegyesen: - -– Hol van az a te drága könyvtárad, mely nekem annyi pénzbe került? - -– Ott, ott van, ott van mind! sietett József felelni, egy falba vágott -fülkére mutatva, mely be volt húzva függönynyel, s másról kezde -beszélni. Hát mit csinál a jó mámi? meg a kedves tante, meg a kis kutya, -meg a kis kanári? - -Weimuth úr mégis csak tudni akarta, miféle könyvek lehetnek azok, a -miket olyan drágán adnak s felkelt, hogy megnézze. - -– Ne nézze azt atyus, csupa diák és görög czímeik vannak, úgy sem fogja -megérteni. - -De Weimuth úr csak kiváncsi maradt s félrehúzta a függönyt, hát mit -látott a könyvtárban? Négy osztályra volt az osztva: a legfelsőbben állt -és feküdt két eltörött nyaku palaczk, egy karimátlan ficzkósipka, egy -dohányvágó kés és egy tüskés bot. A másodikban állott glédában tizenkét -liqueurös üveg, két balkézre való szarvasbőrkeztyű és egy koppantó; -harmadikban egy pár sörös korsó, csendes szomszédságában három-négy -tuczat kártyának, melyeken sok viselés nyomai látszottak; a legalsóban -végre négy pár irtóztató csizma, mikkel ágyúzni lehetett volna, egy pár -korcsolya és egynéhány eltört vítőr. - -Weimuth úr azt hivé, hogy József el fog sülyedni szégyenében, midőn ő -imposant arczczal felemelve a fátyolt, ezen lesujtó kérdést intézi -hozzá: - -– Hát ez a te könyvtárad? - -– Az inasomé is közte van, felelé József, meg nem zavarodva. - -Weimuth úr erre a szóra dühbe akart jönni, de József nyakába esett és -megölelte. - -– Lássa atyus, előre megmondtam, hogy ne küldjön engem ide, mert én -belőlem nem lesz könyves ember. Én örömest leszek katona és jó katona, -ha kell, mert van hozzá szivem is, bátorságom is, leszek akármiféle -mesterember, mert szeretem a munkát, leszek földmíves, ások, kapálok, de -tudós nem leszek, mert az nekem nem természetem; én nem tudok veszteg -ülni, az én fejemben nem marad semmi tudomány; ha az egész világ tudós -akar lenni, kiből telnék ki a földmíves és mesterember? pap csak egy -kell egy faluba, de molnár élhet a mennyi elfér a vizen. Látja, még -otthon megmondtam, hogy vegyen nekem egy malmot s hagyjon engem ott -molnárnak lennem. - -Weimuth úr nem tudott mit felelni, fiának csakugyan igaza volt, -megmondta még otthon, hogy ő belőle előbb lesz molnár, mint professor, s -csak azt iparkodott bebizonyítani, hogy igazat mondott. - -A jó fürmender tehát kibéküle rendre a fiával, hisz a molnárság szintén -köztiszteletben álló hivatal, s egy hat kerékre járó malmot igazgatni -maga felér sok tudománynyal, s miután adót szed az egész környéktől, van -benne egy neme a fensőbbségi jogok gyakorlatának. - -Megnyugvék tehát benne és még egy utolsó búcsúlakomán megvendégelve fia -pajtásait, kik őt oly híven vezérlették minden jóra, s sorra járva a -tudós professorokat s megköszönve a sok szép oktatást, miket fiára -pazarolhattak volna, ha az a leczkéken megjelent volna, felpakolá őt -könyvtárával együtt, s hasonló változatos uti rendben, mint ide jött, -ismét visszatért vele Brassóba. - -Azt mindjárt eleinte még sem akarta ismerőseivel tudatni, hogy fiában -minő új szándék keletkezett, hanem csak engedte őt egy darabig, mint -tudományos férfiut nagy csizmákban, hosszú hajjal és hosszú pipával -járni a világban; eljövendőnek hivén az időt, a mikor majdan nagy -keserűséggel elmondandja, hogy fiát az irigység el fogja üldözni a -tudományos pályáról, hogy a hazai tudósok cselszövényt kötöttek ellene, -hogy a tudósnak nincs kenyere, hogy senki sem lehet próféta a hazájában, -s hogy fiát elébb-utóbb arra fogják kényszeríteni az irigyek, miszerint -kárba hagyja veszni annyi éveken át nagy álmatlansággal szerzett -tudományos kincseit, s valami mesterség után nézzen. - -A jó emberek mindent elhittek. - -József úrfi ezalatt, mint tudós férfiu, határtalan hatalmat gyakorolván -az atyai háznál, nagy figyelmébe fogadá a háznál lakó, alárendelt -szerepet viselő szépséget, Rozálit, s miután diák korában azt az egyet -jól megtanulta, hogy a mi időt az ember szép hölgyekre veszteget, az -nincs kárba veszve, elhatározá magában a szép leánynak élet-halálra -udvarolni. - -Az első próba igen siralmasan ütött ki. - -Rozáli piros csizmája szárából egy fényesre köszörült kirakott nyelű -kést vont elő s József úr szemei elé villogtatva, egész komolysággal -mondá: - -– Tudja az úrfi: ilyen kést minden székely leány visel magával, ha tehát -valaha eszébe jut valakit közülünk csúffá tenni, elébb kérje meg szépen, -hogy vesse el magától ezt a kést, mert bizony mondom, hogy mi nem most -tanultuk, hogyan kell magunkat ellenség ellen oltalmazni? - -A fiatal exdiák gondolatait nagyon megrendíté e szó; ilyeneket nem -mondtak neki sem a zöldfánál, sem a csillagnál, sem az aranygombócznál, -s más egyéb tiszteletreméltó helyeken, hol a szolgálattevő szépnem az -összegyűlt fiatalságnak lelkesítő italokat árul. Ez kissé illendőbb -fogalmakat kezde neki adni az asszonyok felől. - -Sokat járt-kelt azután ezzel a gondolattal, hogy egy szép leány, a kitől -csókot kért, késdöfést igért, s az óta még szebbnek tartotta azt a -leányt. - -Másnap ismét szerét ejtette közel furakodni hozzá. - -– Rózsám, szólt, de már sokkal szelidebb hangon hozzá: haragszol-e még -rám? - -– Semmivel sem jobban és semmivel sem kevésbbé, mint tegnap, felelt a -leány fel sem tekintve munkájából. - -– Hát akkor is fognál-e rám haragudni, ha feleségül vennélek? - -Rozáli végignézett a fiatalon; nem volt rút gyerek. Arcza férfias és -eleven, szemei szép nagyok és kékek, hosszú szőke haja gazdag vetésként -dült le vállaira, s valami szokatlan komoly szelidség ült ezúttal -vonásain. - -A leány elfordítá arczát, mert érzé, hogy elpirult, s csak úgy halkan -felelt vissza: - -– A szép szóval sok madarat lehet fogni, jobb lesz az úrfinak, ha nem -szól többet. - -– Hát haragszol rám, ha azt mondom, hogy elveszlek? - -– Nem hiszem el; az úrfi szüléi gazdag emberek, az én apám szegény, az -úrfinak hosszú ruhás kisasszonyt kell majd elvenni, a kivel együtt mehet -a templomba; szegény leánynak szegény emberek között a helye. - -– Jól van. Hát én is szegény ember leszek, szólt a fiu, s nem kérdezett -tovább senkitől tanácsot, leveté czifra gunyáját, beállt egy -patakmalomba molnárnak, jó távol Brassótól, s szüleinek minden hatalma -sem volt elegendő, hogy őt újra visszacsalja Brassóba. - -Ez órától fogva semmit sem hallott felőle Rozáli, csak egyszer, hogy az -apja meglátogatta Brassóban, azt mondá neki, hogy volt nála egy derék -legény, a ki a patak vizén molnár s annak rendi szerint megkérte tőle -Rozáli kezét, mihelyt szegődése idejét kitölti s Uzonba ismét -visszatérhet. - -A leány elpirult, lesüté szemeit, mert a leirásból ráismert Józsefre, s -azon tette miatt, hogy őt nem kerülgeté többet szép szavaival, hanem -egyenesen apjától kérte meg, kezdé őt nagyon becsülni: csak becsülésnek -vette magában ezt az érzést, pedig már ez több volt annál. - -Így közelgetett végéhez az esztendő. Szent Mihály napi vásárra volt a -szegődési évnek vége. Az uzoni leányok jó kedvben voltak mindnyájan, -csak néhány nap még és ők vissza fognak térni szülőik, bátyjaik, -kedveseik hajlékába, azok felépültek már szépen, áldott aratást adott az -esztendő, bősége és nagy ára volt mindennek. - -A vásár első napjai megkezdődtek, czifra nép tolongott Brassónak minden -utczáján, az ország minden részéből összegyűltek vevők és árulók nagy -számmal, a vásártér körül volt rakva deszkasátorokkal, mik egészen új -utczákat látszottak formálni; ott ültek a görög pénzváltók fedetlen -padjaik mellett, melyen úgy árulják az aranyat és ezüstöt, mint másutt a -pattogatott kukoriczát; czigányasszonyok járkáltak alá s fel a bódék -között tarka szalagokat s lovakra való rézboglárokat ajánlgatva fülsértő -ékesszólással; az örmény kalmár jött, ment, lármázott sipító vevői -között, szabva, vágva, hasogatva a tarka kétnyüstös szoknyának valókat; -belekiáltott az országos zajba a csiki székely is, nagy méltósággal és -leereszkedéssel árulva fakéregbe tömött turóját s szalmakalapjait, míg a -szögleteken csendes phlegmával ült, lábait maga alá szedve, egy-egy -dulcsászaáruló török, csendesen elnézve, mint lepi be a por meg a légy -csalogatónak kitett csemegéit, miken elvásárolja a nyalakodó fáta a -csizmára való pénzt, s nem is hederítve az átellenben pörlekedő székely -kofára, ki csak azért szidta, hogy mind ő csalja ide a darázsokat az ő -mézes kalácsaira, mik közül egy-egy akkora, mint valami czápa. Kívül a -városon, a nagy marha-állást kolompoló csordák s oláhországi szilaj -ménesek foglalják el, mik közül a vevők kivánságára egyet-egyet kifognak -pányvával; a hosszú hárssétányon tarka keveréke a székely és oláh -vásáros uraknak gyönyörködik a szilaj mulatságban, a sétány végében öreg -dobot vernek, hol mázolt ponyva alatt nagy deszkasátorban olasz -szemfényvesztő tánczoltat papiros-babákat s nyeldes égő csepűt s éles -bicsakokat; túl e művész házi oltárán látszik egy hosszú idomtalan -deszkabódé, mely a vásárra jött nép elfogadására van szánva, ott bort, -pálinkát és méhsert mérnek, a hosszú keresztlábu asztalok nagyobb része -úgy körül van ülve, hogy ember nem fér hozzá. Vidám székely -menyecskékkel tarka a társaság, kik ide jöttek áldomást inni egy pár -szerencsésen megvett csizmára, másutt oláh anyóka tánczol, sorba -csókolva minden embert, a kit elől-utól talál. Egy szegletben pedig -öt-hat oláhországi boér ül egy hosszú asztalnál s úgy viseli magát, hogy -az asztal tulsó végét a jámbor vásárosok közül senki sem meri -elfoglalni. Isznak veszettül és vagdalják a poharat a falhoz, néha -elkezdenek torkaszakadtából bőgni valami trágár oláh dalt, melynek -szerencsére nem lehet hallani a végit, annyira ütik hozzá a tactust -bottal és ököllel az asztalon. - -E közben egy pár fiatal szász molnárlegény vetődik a sátor alá s -végigjárva rajta, miután nem találtak másutt üres asztalt, nagy -hidegvérrel letelepedtek annak a tulsó végére, melynél a boérok ültek. - -Az egyikben Józsefet ismerjük meg. Minden diáki szin lekopott róla, jó -békességes polgári arcza van abban a fehér sipkában a nagy ellenzővel, -világoskék dolmánya a félvállára vetve. A boérok hangos tréfákkal -gunyolják a hozzájuk vetődött atyafiakat. József, mintha nem is hallaná, -szép csendesen megüli a maga helyét: a szász semmit sem veszteget -örömest, még a szót sem. - -Egyszer valamelyik boérnak eszébe jut, hogy milyen tökéletes volna a -mulatság, ha most itt egy kedvükre való leány volna. - -– Az legkevesebb, szól a hetyke legény, ha kiállok és egyet füttyentek, -száz is jő utánam. - -– Jő ám olyan vén banya, a milyen ott dűlöng a pálinkás üveggel, de hozz -székely leányt, ha kedvesek a szemeid. - -– Hát nem hozok? kiálta az ittas fiu lecsapva egy singnél magasabb -süvegét az asztalra. Itt a markomban száz arany! kinek van kedve -fogadni? - -József nem állhatta meg, hogy bele ne szóljon. - -– Jó lesz, ha vigyázasz magadra úrfi, mert késdöféseket kaphatsz. - -A boér megvetőleg tekinte rá s minden válasz helyett azt tette, hogy -hátulról előre simította a molnárlegény haját, hogy az arczára omlott. - -József hidegvérrel visszahárította hajfürteit s még csak haragudni sem -látszott. - -A boér pedig odavágta az asztalhoz a száz aranyat, melyhez egy másik -szintén annyit vetett s állván a fogadás, az elsőbbi keresztűlfutott a -sátoron, mintha megbódult volna, ujjongatva, hoppogatva a szemközt -jövőkre. - -A többiek Józseffel együtt ott maradtak az asztalnál, csupán az, ki a -fogadást tartotta, állt ki és utána nézett, hangos felkiáltásokkal -tudósítva társait a dolog folyamatáról. - -– Ahán! ott áll egy leány a szökőkút mellett. Jova háta mögé lopózik. Mi -a ménkő, nem veszi észre. Vigyázz hát! Ahon van ni, egyszerre -átnyalábolta s lefogta mind a két kezét; a leány nem védheti magát. Nagy -ördög ez a Jova. Már elvesztettem száz aranyomat. Enyje, csak ne -fogadtam volna. - -Azzal nagy fejvakarva visszatért ő is az asztalhoz. - -Jova pedig nyalábra kapva a leányt, futott vele, mint a farkas a lopott -báránynyal a sátor felé. A leány sikoltozott, a népek zúgolódtak, hogy -az mégis csunyaság, így elrabolni ártatlan leányzót fényes nappal a -vásár közepén, de kinek lett volna kedve azért beveretni a fejét? - -A boér bántatlanul jutott egész a sátorig. Egyet ugrott, egyet nyerített -s ott volt pajtásai között, kik azon perczben iszonyú szetreászkát ittak -a tiszteletére; a szegény leány hasztalan küzdött gyönge karjaival az -izmos ölelés ellen. - -De Józsefben meghült a vér, a mint a leányt meglátta, kivel ily -bántalmat tettek. Rozáli volt az, az ő szép, az ő kedves Rozálija. - -Az első pillanatban, mintha kővé lett volna merevülve, csak nézett maga -elé, de a másikban olyat ütött iszonyú öklével a tölgyfaasztalra, hogy -minden üveg táncznak indult rajta. - -– Donnerrrwetter! - -A boérok rábámultak. - -– Mi lelt sógor? - -– Kreuz-Donnerwetter! ordítá az s most már mind a két kézzel ütötte az -asztalt. El kell bocsátani azt a leányt! - -– Ugyan úgy-e? gunyolódnak azok; s valjon miért? - -– Mert az a leány az én mátkám! - -– Hahaha! Kaczagának fel mindannyian. Annál jobb. Ismertessük meg ezzel -a paraszttal az első csók jogát. Mi földes urak vagyunk. - -Rozáli hirtelen félrekapta fejét, hogy a boér ajka csak hajfürteit érte. - -– Tyhű! ordíta fel erre, mint egy meglőtt medve, a fiatal szász s elhült -benne minden keresztyéni és molnárlegényi türelem, eszébe jutott, hogy -egy időben nem volt Wittembergában korcsma, a honnan ő ki ne hányta -volna az embereket s azzal megkapta egy kézzel a nehéz tölgyfa asztalt s -felfordítá azt minden rajta levővel együtt, s oda szorítá vele a falhoz -a túlnan ülőket, s míg herculesi vállát neki vetve egyszerre öt embert -préselt a két deszka közé, a másik kezével meg felkapta a háromlábú -karosszéket a melyen ült s a mi kimaradt belőlük, fej, kéz, vagy hát, -elkezdte rettenetesen törni, zúzni, társára bízva, hogy Rozálit -szabadítsa ki s vigye egy szögletbe. - -Erre rögtön felfordult az egész békesség, az oláhok dühösen siettek -társaik védelmére, másfelől a székelyek kaptak fejszére József mellett. - -– Ide mellém, a ki szeret! ide elém, a ki nem szeret! ordítá kipirult -arczczal az ifju molnár, felkapva egy asztal tetejére, melyet a -szögletbe állított, alája rejtve az elalélt Rozálit, hogy valami baj ne -érje s onnan hajigált, a mi kezébe akadt, székeket, asztallábakat -ostromlóira, végre egy hosszú lóczát kapott fel, azzal söpörte az előtte -állókat. - -A viadal általános lőn: a dulakodók törték, vágták egymást, véres -képekkel, széttépett ruhával futott el néha egy-egy a sátorból, a ki már -megelégelte a mulatságot, végig ordítva az utczán, míg kívülről mindig -többen tolakodtak a sátorba, s a kik már nem fértek be, odakinn kezdtek -el tülekedni, senki sem tudott egyebet, mint csak annyit, hogy egy -székely leányt meggyaláztak, a miért egy szász legény egy boért leütött, -és ez tökéletesen elég volt, hogy az egész vásáros nép egymás hajába -kapjon érte. - -Kinek keze, kinek feje volt már törve, csak József állt még az asztal -közepén legyőzetlenűl, felé hajigált kancsók és palaczkok zápora között, -a midőn a nagy lármára végtére megjelenik a huszonnégy alabárdosból álló -városi őrség a viadal főhelyén s egy stentori hang felszólítja a -polgárokat, hogy a rend és békesség embereinek engedve, rögtön hagyják -el a verekedést. - -A vívó felek az ütlegektől meglehetősen ki voltak már jó anulva s -megörültek a parancsolatnak, kölcsönösen kibontakozva egymás hajából; -mire az alderman előállt és kérdezé, hogy mi okozta az istentelen -háborúságot? - -Mondák neki, hogy ott egy szögletben összevesztek a boérok meg a szászok -valami leányon. - -Az alderman odafordult, mindenki az asztalok alá bujt már, csak József -állt még az asztal tetején. - -– Fogjátok el őket. - -– Gyertek no! sárga fejű angyalok! (az alabárdosok sárga süveget -viseltek) kiálta József megemelintve a mások hátán félig összetört -lóczát, ha azt akarjátok, hogy vörös fejetek legyen! - -Az alabárdosok nem akarták. Hiába tuszkolta őket előre az alderman, épen -semmi kedvet sem éreztek József ajánlatát elfogadni. - -Ekkor a tömegen keresztültörve, előlépett egy öreg tisztes férfi és -mondá: - -– Én elfogom őt! - -Maga a volt fürmender; József atyja. - -– Hát üss le engemet, szólt az öreg merészen odalépve fia elé. József -kezéből kicsúszott a védeszköz, megadta magát, leszállt az asztalról s -atyja lábaihoz borult. - -– Verjétek rá a bilincseket! mondá Weimuth, József engedte történni. Hát -a kérdéses leány hol van? - -József oda mutatott, ott térdelt az imádkozva, tört asztalok- és -székekből rakott mellvéd mögött. - -– Atyám! szólt József érzékenyen, csak arra kérlek, szolgáltass a -leánynak igazságot. - -– Igazságot fog kapni, mondá Weimuth keserűen. - -Épen meszelés napja volt, a leányok nagy munkában. Pár nap mulva letelt -már a szegődés ideje, tehát mindent tisztán kellett hagyni a háznál, -hogy mikor elmennek, megemlegessék őket. - -A tegnapi verekedésről sok beszéd volt a városban, azt is mondták, hogy -a nemes tanács nagy vizsgálatot rendelt el a baj okozói ellen, s hogy a -többek között egy székely leány is el van fogva, a ki épen a viadal oka -volt, de azt, hogy kicsoda? még nem tudta senki. - -Katicza még az nap este, mintha sejtene valamit, át akart szólni -Weimuthék házához, hanem azt zárva találta s ismételt zörgetéseire sem -nyitották ki az ajtót. - -Az éjszakát halálos aggodalmak között tölté s korán hajnalban felkelt -már, megoltotta a meszet a dézsában, s kiállt az utczára meszelni, -remélve, hogy ott majd több hírt hall. - -Hallott is nemsokára, mert a mint hajnali hat órai rorátéra harangoztak -s a házak ajtai egyenkint ki kezdtek nyilni s mindenünnen előjöttek a -szolgálók, dézsákkal és meszelőkkel, ime egy repedt harang zúgása kezd -hallatszani a székesegyház tornyában, a melyet soha sem hallottak még -eddig, s melynek szokatlan recsegő szava hirdeté, hogy ma valami -rendkívüli eset fog történni a városban. - -Míg ez aggodalomszülő hangokra figyelnének, rövid, megszakgatott dobolás -kezd közeledni az utczán felfelé, a városház felől s messziről nagy -népcsoport tolakodik előrenyomulva; legelől egy csoport iskolasuhancz, -két oldalt mindenféle vásári bámész söpredék, közepett tizenkét -alabárdos, sarkig érő fakó frakkban, azok között járul fontos -tekintélyes arczczal a syndicus, kezében összegöngyölgetett iráscsomó, -utána egy megalázott leányalak, egyszerű sarkig érő ingben, mely -mezitelen lábait eltakarja, összekötött kezeiben égő viaszgyertya, -hosszú szőke haja lebontva termetén végig hullámzik, fején tollszárakból -font csúfságos koszorú; nyakán hosszú szalmakötél, melynek végét a háta -megett lépdelő porkoláb tartja, másik kezében hosszú nyírseprűt -forgatva. Néhány székely leány sírva törekedik a meggyalázott leányhoz -furakodni, de az alabárdosok visszataszigálják őket. - -Katicza sokáig nem hitt szemeinek: e meggyalázott leány Rozáli volt. - -Midőn a menet azon helyre ért, hol Weimuth és Sziksz házai álltak, ott -megállapodott a syndicus, triumpháló arczczal kibontá az -összegöngyölgetett irást és éles, rikácsoló hangon olvasá annak -tartalmát. - -– Alólirt napon és esztendőben nemes Brassó városa törvényszékében -itéltetett: - -«Miszerint ama gonosz életű leányzó, névszerint Dankos Rozália, ki -fertelmes kicsapongásai által a város békés polgárainak fiait, -nemkülönben a vásárt látogató érdemes vidéki urakat istentelen -gerjedelmekre csábítván s köztük vérengző háborúságot gerjesztvén, -nehogy a bűn büntetés nélkül maradjon s a gonosz példa a jámbor -fiatalságot eltántorítsa; a megirt leányzó tehátlan e következendő -büntetésekben elmarasztaltatik, úgymint: - -1-ször, bűnbánó ruhába öltöztetve, leeresztett hajjal, tollkoszorúval a -fején és nyakában szalmakötéllel, kezeiben pedig égő viaszgyertyával a -porkoláb által a város minden utczáin végig hordoztatik s itélete a -syndicus által minden szegleten felolvastatik, mely idő alatt az -úgynevezett repedt harang fog folyvást húzatni. - -2-szor. Haja tőből levágatván, mint a ki érdemetlen, hogy hajadonnak -neveztessék, az éneklés végeig a templom-ajtóban fog térdenállva -penitentiát tartani és ekklézsiát követni. - -3-szor. A város piaczán nyilvánosan pelengérre állíttatva, a porkoláb -kezei által meg fog seprűztetni…» - -– Megállj ember! ordítá fel erre a tömeg közül egy hang. Mint a nőstény -farkas, melynek fiait rabolják, rohant a népségen keresztűl Katicza; egy -pár embert feltaszított, egy alabárdos fejéből kiütötte a sisakot s -mielőtt megakadályozhatták volna, a syndicus előtt állt, maga elé -plántálva a hosszú meszelőt; szemei szikráztak és fogai egymáshoz -verődtek, mint egy felriasztott vadállaté. - -– Mit akartok? kérdé elfuladt hangon, maga sem tudva mit beszél. Délczeg -keble magasan járt alá s fel. – Mit akartok? - -– De te mit akarsz? Förmedt reá a syndicus, hogy gátolod a törvény -szolgáját a tanács itéletének kihirdetésében? - -– Hazudsz! nem a tanács itélete az, hanem a ti practikátok ketten a -fürmenderrel, hogy máskép meg nem ronthattatok bennünket. A polgármester -és a becsületes tanácsosok bizonyosan nem is tudnak erről semmit, jertek -velem a polgármesterhez, ő bizonyosan nem fog ilyen istentelenséget -megengedni a városban. - -– Ejnye te szemtelen asszonyi állat! kiálta Sziksz uram, elbízva magát -tizenkét alabárdosában, mindjárt egyszeribe ide köttetlek eme másik -becstelen személy mellé, és… - -Nem volt ideje bevégezni a mondást, mert erre a szóra a nekidühödt leány -úgy nyomta a meszelő pamacsát a képéhez, hogy a milyen piros volt Sziksz -uram arcza ez ideig, olyan fehér lett egyszerre, s szeme szája tele lett -mészszel. - -E vakmerő tény egyszerre jeladás volt a körül álló népnek, mely rendesen -a gyöngébb iránt szokott érzeni; a syndicus segítségére siető -alabárdosok alig kaptak egy pár ütleget, elhajigálták dárdáikat s -futottak a merre lehetett, őket nem azért tartotta a nemes város, hogy -másokat üssenek, hanem hogy üttessenek mások által s ilyenformán nem -vehetni tőlük rossz néven, ha ezen a hivatáson szerettek mentűl hamarább -általesni. - -Katicza odaugrott Rozálihoz, ki aléltan omlott védője keblére. A -szégyen, a fájdalom elvevé minden erejét, életjel nélkül rogyott össze. - -– Nézzétek, kiálta Katicza izmos vállára emelve az alélt leányt, kinek -hátracsüggő fejéről a földet söpörték a sárga hajfürtök. Nézzétek! Így -bánnak a szegény székely leányokkal; így gyalázzák meg a mi arczainkat! -Gyertek ki mind! mind, valahol egy székely leány van Brassóban, ki -ezekből a pestises házakból, ki ebből a Sodoma városból, a hol a hajadon -leányokat így meggyalázzák. Elhagyjuk még ma e várost, ebben az órában, -gyalázat és becstelenség arra a székely leányra, a ki itt akar maradni! - -A zaj, a kiáltás végigfutotta a várost; minden utczán dühödt -leánycsoportok nyargaltak végig, kiáltozva: «ki Brassóból minden székely -leány! itt hagyjuk a várost!» A láz ragadós volt, a rend felbomlott, -senki sem birt velök többé; kinek mi volt a kezében, csapta a földhöz és -futott ki az utczára, szénvonóval, piszkafával, vasvillával -fegyverkezve; a város fegyveres ereje sokkal csekélyebb volt, mint hogy -e sajátságos zendülést elfojthatta volna, s néhány óra mulva négy ezer, -számszerint 4000 székely leány állt egy csoportban a vásártéren s onnan -indultak meg rendes hadicsapatokban a város kapui felé, semmi kérés, -semmi fenyegetés nem birt közülök egyet is ott tartóztatni. Rozálit egy -hárságyra fektetve vitte középen hat leány vállaikra emelten, végig -kiáltozva az utczán: «így ölték meg a mi testvérünket». - -Azon a napon a brassói asszonyságok magok főzhették meg az ebédet a -tisztelt férjeiknek. - -Az ebéd még mind csak hagyján, de még hátra volt a fekete leves. - -Nem elég az, hogy haza mentek a székely leányok, de azt megigérték, hogy -majd férfiakat küldenek maguk helyett. - -Rozáli esetének híre nagy hirtelen elterjedt az egész Háromszéken s -fellázíta minden férfit. A székely nehezen kezd a haragba, de ha -elkezdi, akkor aztán nehezen is végzi. - -Az elfutott leányoknak kinek-kinek apja, kedvese, testvérei voltak; -apák, testvérek és szeretők mind vérig sértve érzék magukat a Rozálin -történt eset miatt; az uzoniak közül még a tíz esztendős gyermek is -fegyvert fogott s pár nap mulva csak azt veszik észre Brassóban, hogy -egy egész tábor közeledik Czenk felé s a mezőről elfutott munkások -lelkendezve hozák hirűl, hogy a székelység jön tűzzel-vassal, zászló -helyett egy póznára tűzve hozzák azt a tollkoszorút, mely Rozáli fejére -volt téve, s arra esküsznek, hogy felgyújtják Brassót, lerontják a -földig és bevetik sóval a helyét. - -Meghallá ezt a dolgot a polgármester, ki csak akkor érkezék meg -Szebenből s az egész dologról épen semmit sem tudott, különben is igen -derék becsületes és okos ember volt, s nagyon elszomorodék rajta. - -A lakosság igen meg volt rémülve. Bizonyára: a székelylyel nem jó -tréfálni. Azonban megvigasztalá őket a polgármester s felajánlá magát, -hogy ő maga személyesen ki fog a székelyek elé menni s elhárítja a -városról a nagy veszedelmet. - -Felült tehát a szekerébe s Prázsmáron innen találván a székelységet, -megállítá őket, mondván, hogy ő Brassó nevében jön hozzájuk. - -Eleinte hallgatni sem akartak rá, hanem azután, hogy elmondá, miszerint -ő távol lévén, az egész esetnek nem tudója, összehívták az öregeket s -ott az öreg Dankos András könyes szemekkel kezdé elmondani leánya esetét -s szikrázó szemekkel fejezé azt be, mondván, hogy bosszút fog e -gyalázatért állani s nemzetsége erejével eltörli Brassót a földszínéről. - -– Azt a bolondot ugyan ne tegyétek, jó barátim, szólt a polgármester, -hol adjátok majd el a gabonát és a túrót, ha Brassó nem lesz? Inkább -egyezzetek meg szépen. A polgárság nem vétett nektek, mert hisz jól -bántak leányaitokkal. Lám az Isten megkegyelmezett volna öt igaz -emberért Sodomának és Gomorának s ti öt hamis emberért elveszítenétek -Brassót, mely annyi istenfélő és magyarszerető néppel van tele. Majd én -vizsgálatot rendelek a tettesek ellen s a kik a tanács nevét e -bántalomra bitorolták, bizonyára bünhödni fognak. Hogy pedig amaz -ártatlan leányon történt gyalázat jóvá tétessék, ime én a következendőt -rendelem: ugyanazon fiatal ember, a ki ő érte a verekedést kezdte, -miután úgy is szerelmesek egymásba s különben is tisztességes ifju -ember, a leány kezét is annak rendi szerint megkérte, tehát vegye el a -leányt hitvestársul; a legény apja kötelezve levén az új házasoknak -megvenni azt a malmot, melyben fia legénykedik; ama gyászos tollkoszorú -helyett körítse rózsából font menyasszonykoszorú a hajadon homlokát; -ugyanazon templomban, hol ekklézsiát kellett volna neki követnie, nagy -orgonás ének mellett esküdtessék össze, a násznagyságot magamra -vállalván, s hogy épen semmi gyalázat se maradjon emlékezetben, -ugyanazon utczákon, a holott syndicus uram a leányt csúfosan -végigvezette, én fogom őt menyasszonyi koszorúval fején saját szekeremen -jobb felül ültetve végigvinni: nemes Brassó városa polgárai pedig az -elfutott leányok hátramaradt bérének kifizetése mellett az illető -lakadalmat saját költségükön fogják kitartani s erre kegyelmeteket mind -öszveséggel általam szívesen meginvitálják. - -Erre tisztelendő Ábrahámfalvi uram is közbejárult s addig-addig -csitították az atyafiakat, hogy az ostromból lakodalom lett; az ezernyi -násznép a helyett, hogy leégette volna a házakat, azokba -bekvártélyoztatott s a jámbor szász polgárok vére helyett ivék azoknak -borából; Rozálit pedig menyasszony-koszorúval fején szállítá végig -hintóján a derék polgármester, csak a templomajtóba tevé le, a holott -vőlegénye karjai fogadták s nehány óra mulva mint férj és feleség -tértenek ama sátorba, hol egy hét előtt József oly hősi harczot vívott -mátkájáért, s a hol a székely atyafiak egymásnak elmutogatva a tört -szék- és asztallábakat, melyeket József Rozáli védelmében mások hátaihoz -vere, megválaszták őt ünnepélyesen – székelynek. - -Ekként végződött a nagy zűrzavarnak indult esemény, melyben az a -vigasztaló, hogy mindenki boldog lett. Weimuth és Sziksz uraimat a -visszaélés miatt letették hivatalaikból olyanformán, hogy azután Weimuth -lett a syndicus és Sziksz a fürmender. - -Csak Katicza, – később Dankos János boldog hitvestársa – emlegeté -gyakran nagy örvendve, hogy legalább ő tőle kikapta Sziksz uram, a mire -rászolgált. - - - - -A KÉT SZÁSZ. - -(Történeti humoreszk.) - -Apafi Mihály uram idejében sokat járt a szász választófejedelem -Erdélyországban; úgy látszott, hogy nagyon megszerette azt az eredeti, -őssajátságú fajt, míg az erdélyi urak is megkedvelve a vidám és bátor, a -mulatságra mindig kész s a legmerészebb kalandokra vállalkozó ifjút, -kézről-kézre adták a fejedelmi vendéget; egész Erdélyben létele egy -folytonos lakodalom volt, ma itt, holnap amott, mindenütt vendégszerető -kis királyok, mindenütt deli hölgyek, mindenütt új kaland. E szilaj -mulatozás közben udvari cselédsége úgy szerte maradozott tőle, hogy -utoljára az ország minden részeiben lehete belőlök találni, csak nála -senkit. A magyar urak cselédei elmarasztották a szász czimborákat, s ha -a fejedelem valaha egy fullajtárt Kolozsvárról elküldött Felvinczre, az -előbb bejárta Vásárhelyt és Dévát, míg oda eljutott, a hova küldve volt. - -Így történt egy ízben, hogy egy fullajtárja a szász fejedelemnek el -lévén küldve Fehérvárra valami sürgetős levéllel, Enyeden -összetalálkozott Toldalagiék lovászaival, azok leitatták, félkótyagosan -nekiindúlt az útnak, az útban összejött Apor hajdúival, kik épen -menyasszonyt vittek Solymosra; a lakodalmas nép elfogta a legényt, -elvitte magával; Solymosról odább ment a násznép kárlátóba a vőlegény -apjához Balázsfalvára; a fullajtárt oda is elvitték magukkal s miután -ott egy kicsinyt kijózanodván, kérdezősködék: hogy merre menjen -Fehérvárra? olyan szépen útba igazították, hogy este felé csakugyan -eljutott Szebenbe. Nem tévesztett el egyebet, csak azt, hogy nyugot -helyett délnek tartott. - -Itt aztán megértve a városházán, hogy tíz mérfölddel van messzebb -Fehérvártól, mint reggel volt, elkezde hathatósan káromkodni minden -nyelven, szidta a szebenieket, mintha azok tévedtek volna el, nem ő, -mire nézve jónak láttatott minél hamarábbi bekvártélyozása valami jó -emberhez, ki a szászok közt legvendégszeretőbb volt. - -Az egy becsületes vargamester volt a bástyasoron, ki is megértvén, hogy -a szász választófejedelem fullajtárja jön hozzá szállásra, igen -megörüle, gondolván, milyen jól fog ő mulatni e messze földről jött -rokonnal, ki vele azon egy nyelvet beszéli; és kiálla előre a kapuba, s -föltevé zöld bársony sipkáját, hogy legyen mivel köszönnie az érdemes -vendégnek. - -A fullajtár nem soká váratta magát, s miután a hellebárdos, a ki odáig -vezette, rábizta őt gazdájára, összeölelkezett, összecsókolózott vele; a -varga bevitte őt tiszta szobájába, leültette a lóczára, az inas lehúzta -csizmáit és menten kifényesíté; a két szász ezalatt discursushoz látott. - -Előbb a fullajtár beszélt a vargának, azután a varga beszélt a -fullajtárnak, s miután mind a ketten eleget beszéltek egymásnak, akkor -jutottak arra a tudomásra, hogy egyik sem érti, a mit a másik beszél. - -– Der Duivel! kiálta fel János varga, lecsapva zöld bársony süvegét az -asztalra, tud kend magyarul? - -– Hogy ne tudnék? esztendeje, hogy itt őgyelgek. - -– No hát beszéljünk magyarul, mert a mit németül szóltál, azt nem értem. - -Tehát beszéltek mindketten magyarul. - -És mivel tudvalevő dolog, hogy a bor minden nyelvre megtanít, tehát hogy -annál jobban megértsék egymást, előhozott János mester egy nagy veder -jóféle bort, azt két kupával az asztalra tette, s nekifeküdtek mind a -ketten. - -Mindkettő gyakorlott bajnok volt ilynemű harczokban; folyt a beszélgetés -oly fenhangon, mintha veszekedtek volna. - -– Hiszen kend is csak győzi, János mester, én is győzöm; szólott a -fullajtár, de úgy még sem győzi senki, mint az én uram, az maga megiszik -egy ülő helyében egy vederrel. - -– Megiszik Apafi Mihály uram kettővel, viszonzá a varga. - -– De nem megy ám ennek a fejébe. - -– Biz Apafi Mihály uram sem tölti azt oda. - -A fullajtár megdúzta az orrát, s elhallgatott. Jónak látta egy pohár -borral növelni haragját, úgy kezdett megint a szóhoz. - -– Hallja kend, az én uramnak van egy akkora kárbunkulusa a gyűrűjében, -mint egy dió. - -– Van Apafi Mihály uramnak hat, akkora, mint a fejem! kiálta villogó -szemekkel a varga. - -A fullajtár fujni kezde dühében,… odakönyökölt a varga elébe, s -félvállról intézve hozzá a szót, mondá: - -– Hallja kend,… az én uram olyan erős ember, hogy egy malomkövet fölvesz -a vállára. - -– Elevenen? kérdé phlegmatice a varga, két könyökkel tehénkedve az -asztalra. - -– Megveszett kend? Mit elevenen? A malomkövet? - -– No, mert Apafi Mihály uram fölveszi ám a vállára az eleven bivalyt! - -A fullajtár lecsapta az asztalra a kupát s ordított, a hogy kifért a -torkán. - -– De azt mondom kendnek! hogy mikor az én uram megfogja így a kezében a -nehéz ezüst kupát, úgy meg tudja azt szorítani, hogy össze-vissza horpad -s kiömlik belőle a bor! - -– Azt Apafi Mihály uram is megcselekszi, csakhogy ő előbb kiiszsza -belőle a bort. - -A fullajtár tökéletesen le volt gázolva, mérgében mit tehetett egyebet? -kiitta a kupáját s megint teletöltötte. - -– Szállok kendnek, varga gazda, szólt a vargára köszöntve a poharat. - -– Állok elébe. - -– Az én uram, a választó herczeg egészségeért! kiálta, odanyujtva -kupáját. - -A varga elvette, kiitta és mondá: - -– Isten éltesse sokáig. - -Ekkor a varga merítette meg a maga kupáját s a fullajtárra köszönté. - -– Ez meg az én uramért, Apafi Mihály fejedelemért! - -A fullajtár zsebbe dugta a kezeit, s elfordult az asztaltól. - -– Köszönöm, varga gazda, nekem már sok volt a bor. - -– Sok-e? De több lesz, ha a nyakad közé öntöm az egész vederrel! szólt a -varga dühbe jövén. - -A fullajtár elkezdett nevetni, s csufondárosan faragta ujját a varga -orra alatt. - -– Azt mondom öcsém, szólt a varga, hogy nyulj ehhez a kupához, s ne -várd, hogy az nyuljon te hozzád, mert azt nem köszönöd meg. - -A fullajtár látva, hogy a varga haragszik, még erősebben hahotázott, s -minden módon insultálta a dühöngőt. A varga mindig alantabb kezde -beszélni társához, mint szokása az embernek, mikor már közel van hozzá, -hogy valakit főbe üssön. - -– Még egyszer kérdem tőled, édes öcsém, szólt a varga moderate, oly -szeliden, mintha könyörögne, – iszol-e vagy sem? – s a mint erre a -fullajtár még nagyobbat röhögött, úgy vágta hozzá a kupát, hogy az -székestül hanyatt dőlt. - -Erre a fullajtár is dühbe jött, s kirántva széles vadászkését, -nekirohant a vargának, vérben villogó szemekkel. De János mester sem -volt rest, hanem előkapott egy fokos baltát a szegletből, s miután a -vadászkést kiütötte ellene kezéből, neki esett a fokossal, s úgy -elverte, úgy elpáholta azt, mint a két fenekű dobot, míg csak a -fullajtár, bornak és ütlegeknek sokasága miatt le nem esett a lábáról, -akkor aztán szépen lefektette az ágyba, s reggelig ott hagyta nyugodni a -műhelyben. - -Reggelre kelvén az idő, a fullajtár is fölveté szemeit, s hát ime, a -mint kezeit, lábait kezdené mozgatni, el nem tudja képzelni magában hogy -mi lelhette őt? Semmi csontja sem volt helyén, a hova csak tapintott, -mindenütt fájt valami részecskéje. - -– Ugyan mi bajom lehet nekem? kérdezősködött az ott levő inasoktól, úgy -érzem magamat mintha valaki az éjjel álmomban szörnyen megdöngetett -volna. - -– Azt ugyan jól álmodta kend, felelt neki az egyik inas, mert az éjjel -bor mellett összekaptak kendtek a gazdámmal, mest’ram aztán -kimángorlotta kegyelmedet, mint a szapúlt vásznat. - -A fullajtárnak ekkor jutott eszébe a múlt éji mulatság. Rögtön egész -méltatlankodással fölvánszorgott fekhelyéről s ment panaszra Veterani -tábornokhoz, a ki akkor legnagyobb úr volt Szebenben, igen derék vitéz -úri ember, a magyarságnak nagy védelmezője vala és a jó tréfát sem -utálta. - -Ehhez járult nagy sántikálva a fullajtár, elbeszélte, hogy őt a gazdája -megveré, de elhallgatta, hogy miért? megmutogatta kék foltjait és nagy -elégtételt óhajtott. - -A tábornok odahivatta a vargát, s szembesítve a peres feleket, elmondatá -magának a dolgot, melyet is elejétől végig jól megértvén, nyula a -zsebébe, s kivőn belőle egy tizes aranyat, azt adá a vargának, mondván: - -– Imhol kendnek, a miért ide fáradt. Kend pedig fullajtár uram, már -megkapta a magáét, az a kendé marad. Egyébiránt jövendőre tanulja meg -kend: hogy ha inni akar, igyék a többi fullajtárokért, vagy akár a -Hofmesterért, de az azon felül való személyeknek egészségeérti ivást -bizza kend külömb emberre… Kend is pedig vargamester, ha máskor -szomjazik, igyék a varga czéhmesterért, a fejedelem egészségeért való -italnak pedig hagyjon békét,… mert kend nélkül is eleget isznak azért! - - - - -A NAGYENYEDI KÉT FŰZFA. - -Beszély. - -Felvincz és Enyed között egy kis bérczi patak vágja keresztül az utat, -melyen most tartós kőhíd van építve. A hid mellett két felől a patak -oldalában emelkedik két roppant fűzfa, és ezen két fűzfának historiai -emléke van. Hét emberivadék látta azokat felnőni, s ivadékról ivadékra -szállt a történet s maig is úgy emlékeznek arra, mintha csak a mi -életünkben történt volna… - -… Épen száz és ötven esztendeje annak, hogy a kuruczlaboncz világ -legszebb divatjában vala; ma a kurucz, holnap a laboncz osztott -törvényeket Enyednek; mikor az egyik kiment az egyik városvégén, a másik -bejött a másikon. - -A jó enyediek váltig jobb szerették volna, ha e derék emberek, a helyett -hogy őket látogatják, inkább egymást keresnék fel; de ezek bölcs urak -voltak és hallottak valamit azon strategiai fogásokról, miszerint az -ellenséget az által is meg lehet verni, ha a környéket élelmi szereiből -kipusztítják. Ők ezt vevék gyakorlatba. - -Mert mig a fejedelem rendes hadai, a fényes, hatalmas nemesi -banderiumok, a szép daliás, farkasbőr-kaczagányos huszárok, a válogatott -hajdúk, a veres és kék darabontok rendes csatákat harczoltak künn -Magyarországon a birodalmi derék hadakkal, mik fényes, pánczélos, -tarajos lovasokból, hímzett bivalybőröket viselő daragonyosokból s -czélbalövő muskétásokból állottak; addig szanaszét az országban őgyelgő -kalandornép csavargott alá s föl, szemre főre egymáshoz annyira -hasonlatos, hogy maig is fenmaradt róla az adoma, miszerint a jámbor -felvidéki tót nem tudott köztük különbséget tenni: melyik a kurucz, -melyik a laboncz? - -Nagyobbrészint oly emberek, kiket magukat is elpusztított a háboru, s -kétségbeesés, nyomor és boszúvágyból nem hagyott nekik más választást, -mint kaszát, csákányt ragadni, s felcsapni kurucznak vagy laboncznak, a -szerint a mint egyik vagy másik fél katonái pusztították el. - -Ezek azután falkánkint jártak városról városra, zsarolva, harácsolva, a -hol engedékeny népre akadtak; gyújtogatva, a hol megharagudtak, s -szétszaladva, a hol megijedtek. Nem is igen nagy szenvedélylyel -folytatták a harczot, a vesztes fél rendesen átállt a győzteshez, úgy, -hogy Cserey Mihály bizonyítása szerint akadt ember, a ki négyszer-ötször -volt kurucz, ugyanannyiszor laboncz. - -Ezen sűrű változandósága a minéműségnek nagy akadályára lehetett a -dicsőség után törekvésnek, mert ha valaki nagy hírt nevet szerzett -magának, mindig attól tarthatott, hogy ha holnap véletlenül egész serege -áttér az ellenséghez, az valamennyinek megkegyelmez, csupán őtet -akasztja fel, mint a kire legjobban feni a fogát. - -Úgy segítettek azonban magukon, hogy neveiket rendesen elváltoztatták, a -mi legsűrűbben előfordult a labonczoknál, kik iparkodtak maguknak olyan -neveket adni, a mit a bolond kurucz ki ne tudjon mondani, ha csak ki nem -töri benne a nyelvét, többnyire elrontott német szavakat, a miket ők -maguk sem értettek. - -A kurucz basák ellenben iparkodtak maguknak oláh neveket adni. - -Ez időben tehát legkegyetlenebb veszedelme volt Enyednek és a körülfekvő -városoknak egyfelől Balika, a kuruczvezér, a ki lakott a Thorda-hasadék -egyik barlangjában, melyet maig is Balika-várnak neveznek, és másfelől a -mezőségen tanyázó két labonczfőnök, a kik közül az egyiknek az a furcsa -neve volt, hogy: «Trajtzigfritzig!» a másik pedig ily regényesen -hangzott: «Bórembukk!» - -A milyenek voltak választott neveik, olyanok voltak azoknak viselői is, -majd ügyetlen, majd kegyetlen, félig tréfás, félig véres alakok, kikről -épen annyi nevetségest tudott regélni a közhír, mint a mennyi -irtózatost, s neveikkel egyfelől a dajkák ijesztgették siró -gyermekeiket, másfelől az enyedi diákok csufolták egymást pajkosságból. - -Ezek a diákok, oh ezek a nagyenyedi diákok sajátságos fiuk voltak. - -A mint annyira vitte a kálvinista gyerek, hogy a lúdtollból kalamust -tudott faragni, telerakott az anyja pogácsával egy tarisznyát, az apja -vett neki egypár fejelés csizmát, azzal elvitte Enyedre, letette a -collegium udvarán, pofonüté, megáldotta s ott hagyta, rábizván, hogy -legyen belőle pap, professor, királybiró, főkapitány vagy tanácsúr. -Azontúl nem is volt rá gondja többet. A fiu megnőtt, megszakállosodott, -megtömték, meghizlalták étellel és tudománnyal, elzárták hermetice -minden világi kisértetektől, gondot viseltek testére, lelkére, -felnevelték hitben és egészségben, csináltak belőle papot, professort, -királybirót, főkapitányt, vagy tanácsurat, a mire esze és szerencséje -volt, a nélkül, hogy apja-anyja törte volna rajta a fejét; a collegium -volt nekik édes anyjuk. - -Öt-hatszáz fogadott fia volt a tisztes matronának, s több százezer -forintra menő jövedelme ennyi szép fiu felnevelésére; legtudósabb -professorai, kiket a külföld akademiái műveltek, világhirű könyvtára, s -mindenféle beneficiumai, mik egyfelől a míg szorgalomra ösztönözék az -ifjuságot, másfelől jó eleve hozzá szoktaták azon jótékony öntudathoz, -miszerint bármi szűken, de saját érdemük után tanultak megélni. - -Vala pedig ezen idő szerint a nagyenyedi collegium rector-professora, -nagytiszteletű tudós Tordai Szabó Gerzson uram, a tudományoknak nagy -mivelője, rendkivül békeszerető férfiu és a jó erkölcsöknek fáradhatlan -oltalmazója. - -Mert ha bevette magát iszonyú foliánsai közé, azokba annyira el tudott -veszni, hogy gyakorta kénytelen volt a feleségétől megkérdezni, ha -valjon ebédelt-e ő ma már, vagy sem? tanítványai előtt pedig akként -szólott, mint egy oraculum. Csak a csendes békességes tudományokat -kedvelé, mint a csillagászat és mechanica, nem szereté pedig a -historiát, mint a mely, az ő szavaiként, nem tanit egyebet, mint azoknak -neveit, a kik emberek agyonverésében tüntették ki magukat, s hősi -tetteit énekli bűnös, vérengző, kegyetlen embereknek és hazudik -véghetlen kiterjedésben, a helyett, hogy a jámborok, jótékony és bölcs -elmék példájával javítanák az utóvilágot. - -Annyira vivé pedig az ellenszenvét a derék úr a neki nem tetsző -historiai személyek ellen, hogy tanítványai lelki üdvére képes volt a -történetet meghamisítani, ráparancsolván a historiæ professorra, hogy -Cleopatrát, Semiramist s más afféle szemtelen asszonyszemélyeket úgy -fesse tanítványai előtt, mint rút, utálatos szörnyetegeket, a kikre -gondolni is irtózat. - -És soha női alakra azoknak szemeiket nem volt szabad vetni, táncz, -hegedűszó s más hívságos dolgok örökre száműzve valának e körből, még a -templomban is, nehogy a leányokra kacsingathassanak, hátul valamennyi -pad mögött volt a nagyobb diákok számára egy hely külön rekesztve, a -holott faragott fenyőszálakon ültek, hogy így fel ne érhessék fejeikkel -az előttük álló padok karzatát. Mert kősziklára épült elve volt a -nagytiszteletű úrnak, hogy fiatal embernek addig, míg meg nem -házasodhatik, tehát míg iskoláit nem végezte és a míg nincs mit -apritania a tejbe, nem szükséges fehérszemélyeket ismerni, és minden a -mi addig történik, csak hivalkodás és nem vezet jóra. - -Persze, hogy ez a legnépszerűtlenebb világnézet, a mit csak a közjó -kedvéért kimondani lehet, s hogy e nézetnek legkevesebb pártolói akadtak -maguk az érdekelt felek, a nagyenyedi diákok között, az magától -értetődik. Az csak mégis lehetetlen, hogy az ember egyszer másszor női -alakot ne lásson, s tizennégy éves korától huszig az ember minden -asszonyt szépnek talál. - -Különösen nehezíté pedig Gerzson urnak nevelési maximáját azon -körülmény, miszerint ő neki is volt egy leánya, az az egy pedig olyan -szép volt, hogy ha az ember félesztendeig válogatott volna a városban, -megint csak ő hozzá tért volna vissza. - -Valahány diák meglátta a leányt, az mind szerelmes lett bele; de hiába -lett szerelmes, mert könnyebb egy elkárhozott léleknek a Styxen -visszaszökni, mint volt egy diáknak husz lépésnyire juthatni Klárikához, -– a hogy a szép leányt nevezték. - -Gerzson úrnak emeletes háza levén a collegium tövében, ő maga a -földszinten lakott, leánya pedig az emeleten, és a lépcső rácsos ajtóval -volt elzárva; tehát még csak az sem történhetett meg, hogy valami ifju -ember a professor urat keresve tévedjen Klárika elé; a ki elé különben -is hiába tévedt volna, mert a jó leányka oly istenfélő és diákfélő -elvekben nevelkedett, hogy bizonyosan elszaladt volna előle. - -Nem is volt pedig minden bolond embernek bejárata a tudós professor -úrhoz, hanem kipróbált egyéniségeknek megnyitá háza ajtaját. - -Ilyen két kipróbált egyéniség volt: humanissime Zetelaky József és -humanissime Karassiay Áron. - -Az első szép, ártatlan, leányarczu, tizenhét éves ifju, Gerzson úr -különös kegyencze, a kiről ezt hivé, hogy lelkét sokkal inkább bezárta a -tudományok könyvei közé, mintha tömlöczbe, vagy spiritusba volna téve, -örökké első eminens volt, mindenféle verseket írt akármely thémáról, -neki mindegy volt; hexameter, pentameter, sapphicus, alcaicus, -alexandrinus vagy anacreoni: magától értetődik, hogy ezek között -szerelmes vers nem találtaték, hanem a télről, tavaszról, aratásról, -villámlásról és tengeri zivatarról s más efféle erényes tárgyakról; e -mellett görögül, diákul, zsidóul és francziául folyvást beszélt, a -csillagokat az égen s a virágokat a földön szemenkint ismerte, chemiai -és physikai experimentumoknál ő volt Gerzson úr segédje, s e mellett oly -jámbor érzelmű ifju ember vala, hogy mikor a mythologiából azon -istenasszonyt érdeklő paragraphust kellett felelnie, a ki kevés -öltözetet szokott magán hordani, elpirult és lesütötte a szemeit. - -A másik, humanissime Karassiay egy kissé nehézfejű ember vala, hat -esztendős tógás diák, igen hallgatag és csendesvérű ifju, a kit azért -kedvele Gerzson úr, mert soha semmi ivásnál, verekedésnél az ő neve elő -nem fordult, a miből nagy baj lett volna, ha előfordul, mert a -humanissime oly karokkal és vállakkal volt megáldva a természettől, hogy -ha azokat mások vesztére mozgásba akarta volna hozni, azok sokat -beszélhettek volna róla. Ő azonban rettentő erejét csupán a -fúrás-faragás békés mesterségeiben fárasztotta, készítve mindenféle -physicai eszközöket a tanár úr számára, s csupán olyankor adva tanujelét -karjai egyéb mozgásának, midőn a nagy vacatió alatt az ifjuság a -nagyteremben mythologiai drámai előadásokat tartott, – természetesen -férfiszemélyzettel, férfihallgatóság előtt, a midőn Karassiay játszá -Herkulest, Zetelaky pedig Dejanirát, a midőn Józsefről senki sem mondta -volna, hogy nem valósággal leány, Áront pedig csupa gyönyörűség volt -nézni a Centaurusokkal való harczban, hogy vert egymaga harmincz pogány -félistent a földhöz. - -Épen a közvizsgálatok közelgének, nagytiszteletű Tordai Szabó Gerzson -uram rettenetes készületekkel volt természettani mutatványaihoz, mint -lesz a vízből levegő? mint ragad össze a kiszivattyúzott két fél golyó a -levegőnyomástól? hogy lehet a levegőt meggyujtani? s a villanygép alatt -papiros embereket tánczoltatni? a mik akkor még mind csodaszámba mentek. -E végett átadá a physicum museum kulcsait kiválasztottjainak, hogy ott -működjenek nagy szorgalommal, és tapasztalá is, hogy a két jeles ifjú -már korán reggel ott van a muzeumban s csak a késő estve választja el -őket onnan. Dicséretes szorgalmatos ifjak, mondá Gerzson úr, vegyetek -róla példát ti többiek, istentelen hivalkodó, csizmakoptató korhelyek, -hogy legyetek olyanok mint ők. - -Lássuk tehát, mit mivelnek az ifjaink ott a physicum muzeumban? Ennek a -muzeumnak van egy elsötétíthető ablaka, optikai kisérletek -előhozatalára, és ez az ablak épen a nagytiszteletű úr udvarára nyilik; -a mi két szorgalmas ifjunk nagy figyelemmel áll az ablak előtt, s épen -egy roppant kerekes látcsövet alkalmazva az ablak gömbölyű nyilásába, -azon keresztül látszik valamit nézni. Tán csillagot vizsgálnak? Igen, de -akkor ne irányoznák lefelé a látcsövet. - -… Most épen József néz bele nagy áhitatosan… «Oh Istenem, milyen -gyönyörű!» sóhajt, nem birva magával… Talán mégis csillag?… «Most épen -egy rózsát szakit le, be szeretnék én az a rózsa lenni!» De ez már még -sem csillag! - -A mi derék ifjaink azon ürügy alatt, hogy csillagokat vizsgálnak, -naphosszant azzal foglalatoskodnak, hogy a szép Klárikát nézik -távcsöveken keresztül; a míg Gerzson úr azt hiszi, hogy szemeiket az ég -csodáin fárasztják, ők azzal mulatják magukat, hogy a kedves leánykát -mindenüvé távcsővel kisérik, kertbe, szobába, konyhába és benne -gyönyörködnek. - -A jó Áronra nézve csak tréfa volt ez a mulatság, de József egészen oda -lett belé; nem bírt megválni a látcsőtől, s ha sokáig nem láthatá a -leányt, nem evett, nem aludt, nem volt kedve semmihez, csak sóhajtozott -és mindent elfelejtett a mit olvasott, sőt Gerzson úr nagy megütközésére -még az ő felolvasásaira sem figyelt, akkor is a kis rózsalugasos kerten -járt az esze, és a szép leánykán, a ki a nyílt rózsaleveleket kicsi -kötényébe szedi piczi fehér kezeivel. - -Az experimentumoknál is egyik ügyetlenséget a másikkal tetézte; tört, -zúzott a mi a kezébe akadt, a phosphorral való kisérletekhez oxygen -helyett hydrogent adott: majd meglőtte vele az egész classist. - -Gerzson úr el nem tudta gondolni, mi lelhette a fiút? kutatott, -fürkészett, – nem talált semmit; mire ő a hosszú folyosón végigkopogott, -akkorra a muzeumban minden ismét a maga helyén volt, a telescopiumok ég -felé fordítva, s munkában a görebek és légszivattyúk. - -József pedig folyvást növekedni érzé szive fájdalmait, a csalóka távcső -oly közel hozta olykor az imádott leánykát, hogy ámulatában kezeit -nyújtá ki utána, s csak akkor ijedt meg, mikor körmeit az ablakba -megüté, a min Áron kétakkorát nevetett. - -E kínjai közepett annyira vivé a gonosz kisértő a jámbor ifjut, hogy egy -délután leüle az asztalhoz, s ijedség kimondani, szerelmes verset írt! A -vers sapphicusokból állott és tele volt minden széppel, a mi a nap alatt -terem. Midőn felolvasta Áronnak, ez megesküvék, hogy soha életében szebb -versnek még csak hírét sem hallotta. - -Egy estve a holdvilágban elbámulva könyökölt a két ifjú a muzeum -ablakában s beszélgetett egymás között: - -– Ha Klárika ezt a verset olvashatná, mondá Áron. - -– Hm! felele rá József. (Nem volt ez akkor olyan könnyű, mert nem volt -még hét divatlap, a hol az ember kinyomathatta volna.) - -– Már ha én neked volnék, csak a kezébe juttatnám. - -– De hogyan? - -– Ledobnám innen a kertbe. - -– Le ám, de hátha a szél félreviszi s az udvarra esik s a nagytiszteletű -úr kapja meg? - -Most Áronon volt a sor azt mondani, hogy «hm». - -– Úgy kellene azt, szólt sóhajtva József, szépen összehajtogatva -elrejteni a nyiló rózsák közé, hogy a mint korán reggel kijő a -rózsaleveleket megszedni, egyedül ő lelje meg és olvassa el. - -– Hát hiszen az könnyű, felelt Áron. Innen az ablakból le lehet -ereszkedni egy kötélen a kert faláig, onnan könnyű beugrani az ásott -földbe, visszafelé meg aztán fel lehet kapaszkodni a bodzafán s a -kötélen megint feljöhetni. - -– Mit gondolsz? szörnyedt el József, – én bocsátkozzam le kötélen a -collegium ablakából? én mászszam át idegen kerítésen éjszaka?… - -Áron maga is megijedt e szóra. - -– Hisz én nem mondtam, hogy te cselekedd azt, én csak azt mondtam, hogy -könnyű volna megtenni… - -József elhallgatott egy ideig. - -Egyszer csak megszólalt. - -– Nem tudsz itt valahol egy hosszú kötelet? - -– Tudok biz én, a régi csengetyűkötél itt van a padláson. - -– Hozd elő. - -Áron elment a kötélért, egy gerundiumból nyerget csinált a végén, melybe -Józsefet beleültette s a kötelet az ablak keresztfája körül csavarítva, -izmos tenyereivel belekapaszkodva, szép csendesen lebocsátá Józsefet a -kőfalig, ki egy perczig sem látszott azon aggódni, hogy ha társa kezéből -kicsuszik a kötél, ő rögtön nyakát szegheti; ha volt a mitől rettegett, -ez azon egy dolog lehete, hogy ha meg találja valaki látni. - -Senki sem látta meg. Átmászhatott a falon, elrejthette a verset a rózsák -közé, s Áron markában újra fölemelkedék a kötélen a muzeum ablakáig -szerencsésen; a két ifju csak akkor bámult el egymáson, hogy milyen -bolondot cselekvének? - -Másnap nem is mertek egymásra nézni, annál kevésbbé a látcsőbe. Mint a -ki valamely nagy gonosz gyilkos dolgot követett el, még a bűnös helyet -is félve kerülték, s dobogó szívvel hallák reggel a nagytiszteletű úr -csizmáit a folyosón végigkopogni. - -Belépett. Sem József, sem Áron nem mert rá felpillantani, azt hivé -mindegyik, hogy az orrukról le fogja olvasni az éjszakai merényletet. - -– Jőjjön egy szóra félre humanissime. - -Zetelaky inkább halott volt, mint élő. A világért rá nem nézett volna a -tanárra, ki kegyetlen hallgatással tekinte rajta hosszasan végig. - -– Csak azt akartam mondani humanissime, szólt végre száraz hangon, hogy -ha máskor verset akar hozni, ne a kerítésen jőjjön be vele, hanem az -ajtón, mert mind összegázolta a tulipán-ágyakat. Különben nem rosz vers -a mit írt, csakhogy egy helyen az adonicus sántit. - -S ezzel markába nyomta a kérdéses verset. József nem bánta volna, ha e -perczben a collegium vele együtt elsülyed. - -Klárika megtalálta ugyan a kérdéses helyen a verset, de mint afféle jól -nevelt leány, első kötelességének tartá az apjának denuncziálni, -egyuttal az elgázolt tulipán-ágyakért is panaszt téve. Az öreg úr rögtön -ráismert az írásra, s vége volt előtte József turpisságának. Többé sem -experimentumokat nem bízott rá, sem a physicum muzeumba nem küldé -dolgozni. - -Ezenközben hol egyszer, hol másszor megtörtént, hogy a tanuló ifjuság -nem csupán azon dolgokról hallott, a mik könyvekben vannak megírva, -hanem hírt vett gyakorta az országban szerteszét történő eseményekről -is, s épen nem iparkodék elrejtegetni rokon- és ellenszenveit, miket a -kurucz-laboncz világban vagy egy, vagy más irányában érzett, sőt néha -leczkék kezdete előtt, mikor két-háromszáz tanuló össze volt egy -teremben gyülekezve, lehete olyforma hajlandóságokat is tapasztalni, -mintha e tisztes testület, ha birokra kerülne a dolog, aligha lenne -tétlen nézője a mulatságnak. - -Erre ugyan nemsokára kivánt alkalom is kinálkozék; egy napon -Trajtzigfritzig és Bórembukk uraim ő kegyelmességeik beizenének a -városba, hogy nekik száz darab vágómarhát, ötven mázsa szalonnát, ezer -kenyeret és tizenkét bendő turót azonnal helybe küldjenek, borról sem -feledkezvén meg, a mely ne legyen több, mint kétszáz akó. A jó -nagyenyediek már ekkor annyira meg voltak fogyatkozva élelmi szerekben, -hogy csak végső megszorítás mellett birták összerakni a kivánt -mennyiséget, s midőn mindazt szekerekre raknák, megtudja a dolgot -Balika, előjön a maga lyukából s elveszi tőlük az egész szállítmányt és -elviszi a Torda hasadékába. - -A jó enyediek mit csináljanak most? Mondhatták ők Trajtzigfritzignek, -hogy Balika elvitte az enni-innivalót, menjen utána és vegye el tőle, a -labonczvezér haragra gerjedetten felülteté a maga hadait s megesküvék, -hogy porrá égeti Enyedet, s bor helyett a vérét iszsza meg az egész -lakosságnak. - -A szegény nép nagyon megijedt a kegyetlen fenyegetőzésre; eleget tenni a -legjobb akarat mellett sem lehetett. Trajtzigfritzig és csordája pedig -már Marosujvár körül járt, s a hogy a közbeeső falukkal bánt, abból -Enyed is elgondolhatta, mi vár reá? - -Ilyen inséges eset megszokott állapot vala már Enyeden, a lakosság a -labonczok jöttének hírére hirtelen elhagyá házait, a mi féltője volt, -azt elásta a pinczékbe, asztagok alá a földbe, az asszonyokat, -gyermekeket, öregeket felküldték a hegyekbe az erdők közé, a hajadon -leányokat begyűjték a reformatus templomba, maguk a fegyverfogható -férfiak pedig helyet foglalának ugyanott a templom udvarán, mely, a mint -most is látszik, erős, magas kőfallal volt bekerítve, s több rendbeli -bástyatoronynyal ellátva, mely tornyokat a helybeli czéhek építteték: -egyet a becsületes csizmadia czéh, mást a becsületes takács czéh, külön -egyet a szűrszabó czéh, együtt a timár és varga czéh egy negyediket, -ötödiket a gombkötők és aranyművesek, hatodik volt a kovácsok és -lakatosoké. Itt tartattak a czéhládák s nagy veszedelem idején ide -gyültek a czéhbeli mesterek legényeikkel együtt s ők képezék az Isten -várának őrségét. - -Átellenben állt a collegium, roppant háromemeletes négyszárnyú épület, -melyben hétszáz diák tanyázott, egy egész hadsereg, ha arra került a -sor. - -A mint a városon szétfutó hír eljutott a collegiumba is, lángot vetett a -diákok szivében az ifju vér: «nem hagyjuk magunkat, nem hagyjuk a -várost!» szóltak lelkesülten, s másnap reggel a chemiai leczkén azt -vette észre nagytiszteletű Szabó Gerzson uram, hogy tanítványai -kardokkal és kopjákkal felfegyverkezve jelennek meg a hallgató teremben, -s hallani sem akarnak egyébről, mint hogy őket professoraik a labonczok -ellen vezessék. - -No ez szép kivánság volt nagytiszteletű Szabó Gerzson úrtól, hogy ő -valakit a háborúba vezessen! - -– Megbódultatok-e dilectissimi? szólt elszörnyedve a jó úr, menjetek, -igyatok «purgantes pectora succos». Hát Ajáx vagyok-e én, avagy a -megveszett Achilles, hogy engem harczba akarjatok vinni? avagy -myrmidonokat neveltem-e én bennetek, hogy ily vérengző gondolatokat -tápláltok magatokban? kiknek kezeiben könyv forgott, most kezeitekben -dárda forog, kik csak énekelni tanultatok, im harczi ordításra -ferdítitek ajkaitokat. Azért ruháztam én reátok annyi bölcseséget és -tudományt, hogy bitangul elhulljatok barbár ellenség csapásai alatt, -mint bármely tudatlan katona, a ki azért született, hogy meghaljon? - -E beszéd közben észrevevé Gerzson úr, hogy még Zetelaky is valami -fringiát takargat a togája alá, s iszonyúan ráförmedt: - -– Még kend is fegyvert visel, kend? (Mikor valakit per «kend» nevezett, -már akkor nagyon haragudott.) Felbomlott a világ tisztes rende! Hát volt -rá eset valaha, hogy poéták, a muzsák választottai, a szent berkek -lakói, a Pieridák barátai fegyvert emelgettek volna kezeikben? – No, -szóljon kend! kend nagy historicus, mondjon nekem erre esetet ha tud. - -A faggatott diák végre megszólalt: - -– Igen is volt rá eset: mikor Pán tanítványai botra kaptak a Helicont -pusztító gallusok ellen s agyon verték őket. - -Gerzson úr hátra kapta a fejét e szóra, mert meg volt neki felelve. Ez -még dühösebbé tevé. - -– És ha én megtiltom ti nektek, hogy fegyvert merjetek fogni, midőn a -nemes város békés alkudozásokkal törekszik a veszedelmet elhárítani -magáról! Kendnek pedig humanissime Zetelaky annyit mondok, hogy nem -szükség minden kérdésre felelni. – Most pedig parancsolom ti nektek, -hogy e perczben lerakjatok minden fegyvert kezeitekből, és a ki -ellenkezőleg cselekszik, az e pillanatban kitiltatik e collegium -küszöbéről, és soha annak ez életben tagja többé nem leend!… Clarissimi -domini jurátusok, huzassák meg a repedt harangot! - -Ezt a repedt harangot olyankor volt szokás meghuzatni, midőn valaki a -collegiumból ünnepélyesen kitiltatott. - -A rector szavait mély csend követé, melyet csak a repedt harang recsegő -kongása szakgatott félbe. Az ifjak, kik képesek lettek volna náluknál -hatszorta nagyobb sereggel megküzdeni, professoruk szavára -megjuhászkodva rakták le fegyvereiket mind, a repedt harang -elhallgatott, a diákok helyeikre ültek, elővették könyveiket, a -nagytiszteletű úr pedig vevé kézi könyvét és prælegált, mintha semmi sem -történt volna, míg az órát nem csengették, akkor elbocsátá tanítványait, -az elszedett kardokat és dárdákat pedig szekérre rakatá s elzáratá a -templom alatti boltozatba, hogy még csak hozzájuk se lehessen férni. - -Éjszaka azonban a diákok magukhoz térve az ijedségből, melyet a rector -szavai okoztak bennük, újra összebeszélének, s miután fegyvereik -elszedettek, másnap korán reggel, a mint a kapuk megnyittattak, kimentek -a Maros partjára, ott jó friss fűzfákat találván, azokról vágott magának -kiki egy husángot, s azokat a toga alá rejtve, észrevétlenül beszállíták -a collegiumba és elrejték a faraktárba szépen. Gondolák, hogy ez is jó -fegyver, ha jó ember fogja a végit. - -Még az nap délben megjelent a város alatt Trajtzigfritzig háromezer főre -menő laboncz népével; a nemes város a főbirót, a collegiumi testület a -nagytiszteletű rector professort választá ki, hogy deputatioba menjenek -eléje. - -Trajtzigfritzig lóháton ülve fogadta a küldöttséget; a többi sereg mind -gyalog járt, kivéve három faágyút, melyeket bivalyok vontak. Nagyon -gyanús kérdés volt azonban, ha vajjon el lehet-e ezen ágyúkat sütni, a -nélkül, hogy az ember a körülállók életét veszélyeztesse? még egy -negyedik ágyújok is volt rézből, melyet valamely csata alkalmával -valamelyik fél beszegezett és ott hagyott, ők pedig kifúrták a szeget -onnan, úgy, hogy most, ha elsütötték az ágyút, a gyújtólyukon jött ki -mind a töltés, a golyó pedig benn maradt. - -Maga a had gyönyörű népség volt; igazán ráillett a válogatott czím, mert -az ország minden népeiből volt az összeválogatva; magyar, oláh, belga, -marodeur, rácz és oláh-czigány egy csoportban, egyik mezitláb és sisak a -fején, másik a szűrin át kötötte derekára a kardot, némelyik nagy puskát -czipelt, melynek nem volt már sem kulcsa, sem kereke, s mind valamennyi -nyírott bajuszszal volt, hogy összekeveredés esetén mégis csak -megkülönböztethessék egymást a hasonló elemekből szerkezett kuruczoktól, -kik hosszú hajat s fülig kent bajuszt viseltek. A legnagyobb rész -bocskorban járt, csupán azoknak jutott sarú, a kik valamely tisztségben -voltak, azokra sarkantyú is volt ütve jobbára, de minthogy lovuk nem -volt, az a sarkantyú nem szolgált egyébre, mint hogy legyen nekik miben -elesni, ha futni akarnak. - -Ily armadiának volt vezére Trajtzigfritzig; de nagyon csalatkoznék, a ki -azt hinné, hogy ő is hasonló volt rongyos seregéhez; lova legszebb angol -mén volt, ő maga ezüst csillagos lánczszemből font pánczélinget viselt -aranysujtásos meggyszín bársony dolmány felett, homlokát kecsegehátú -rézsisak borítá, s pánczélpikkelyes keztyűkbe dugott kezeit széles -egyenes kardja markolatán nyugtatá. - -Széles, tunya képéből s nemtelen vonásaiból ugyan kirítt, hogy e -pompához sem születése, sem érdemei nem juttaták, s a hány csojtár, a -hány darab öltöny volt rajta, azon mind más név kezdő betűi voltak -himezve, de ő azért elég méltóságot tulajdoníta magának, ha lovon ült, -azokhoz a kik gyalog járnak, lenézőleg beszélhetni. - -Alvezére, Bórembukk, egy nagy trabális mészáros legény volt, szőretlen -csontos pofával; ki egész ellenkezőleg nagy gondot látszott arra -fordítani, hogy mentül piszkosabb lehessen. - -Bőrködmene csillogott a szennytől, s orczája bátran dicsekedhetett vele, -hogy záporesőn kívül más vizet soha sem érzett. - -Minden fegyvere egy hatalmas taglóból állott, melylyel egy csapásra le -birta félkézzel ütni a tulkot. - -Ez érdemes férfiak elé járula a két tagból álló küldöttség, nagy -tisztelettel és kalaplevéve, s nagyobb megtisztelés okáért Gerzson úr -egy igen szép diák peroratiót tartott a két vezér előtt. - -Trajtzigfritzig Bórembukkra nézett, ez viszont ő reá; egyikük sem tudott -egy szót is diákul, hanem azért mégis úgy tettek, mintha mindent -értenének. - -– Értettem jól, a mit kend mondott – szólt a vezér – a mint észrevette, -hogy Gerzson nem fog már többet beszélni, s leereszkedőleg vállára -veregetett. Kinek híják kendet? - -– Én vagyok Tordai Szabó Gerzson, a nagytiszteletű collegium rector -professora, társam ő kegyelme pedig nemzetes Tóth János uram, a nemes -város főbirája. - -– Hát a csizmadia czéhmester hol maradt? - -– Az nem látta czélirányosnak közénk elegyedni. - -– No pedig annak is itt kellene lenni, mert háromezer csizmára van -szüksége a seregnek, a minek három nap alatt elő kell teremtődni, -különben esküszöm ősi kardomra (valahol lopta azt a kardot), hogy minden -csizmadiát eltörlök a föld szinéről! - -Ennél merészebb fogadást, úgy hiszem, senki sem tett még. - -Gerzson úr meghajtá fejét, s most a főbiró szólalt meg magyarul. - -– Majd tudtára adandjuk a becsületes czéhmesternek akaratodat méltóságos -úr, és ő minden lehetségest el fog követni; kérünk azonban az egész -város nevében, hogy érdemes hadaiddal légy kegyes a városon kívül -maradni, mert mi ámbátor a legjobb véleménynyel vagyunk is felőled, a -buta népség annyira fél a fegyveres néptől, hogy közeledéstek hírére -mind szétszaladának az erdőkbe, részint elzárkóztak a templomokba; úgy, -hogy ha bejönnétek, sem találnátok egyebet üres házaknál, nekünk pedig -lehetetlenné tennétek, hogy kivánságaitoknak megfelelhessünk, nem levén -senki a kitől azokat behajtsuk. - -Trajtzigfritzig Bórembukk fülébe súgott valamit, s azzal rosszul rejtve -ravasz mosolygását, így szóla: - -– Becsületes szolgák. Minthogy félvén és minthogy bolondok lévén, mink -sem kivánván, hogy házaitokat üresen hagyván, abban senkit sem találván; -tehát hazamenvén és megmondjátok a népnek, hogy mi eltakarodjunk, ha ők -hazajőjjenek, és azután pediglen kiváltképen csakhogy épenséggel azonnal -mingyárt itt a város mellett ezer lépésnyire sátort üssünk; ti pedig -minden háznál gyertyát gyujtsatok, hogy lássuk, hogy mindnyájan otthon -vagynak, különben pedig, ha egy vagy más, így vagy amúgy talál lenni, -hát majd meglátjátok azt az egyet, hogy! - -Ilyen ékesen szólással tudtára adván a vezér a maga ultimatumát a -küldöttségnek, visszabocsátá őket a városba, ő pedig a maga seregével -mintegy ezer lépésnyire letelepedett a mezőn, buzakévékből csinálván -kiki magának sátorokat. - -A visszatért küldöttség pedig tudtul adá a lakosságnak, hogy kiki menjen -haza a maga lakásába, s éjszakára tegyen gyertyát az ablakába, s a mi -szegénységétől kitelik, hordja össze, hogy a laboncz urakat -kielégíthessék vele. - -Úgy is történt, a czéhek szépen haza oszladoztak, az erdőre kimenekült -asszonyok és vének visszahivattak, s késő estig nem szűnt meg az egész -város sütni főzni az érdemes labonczok számára. Csupán a templomban -elhelyezett ifju hajadonok nevében könyörgött azon kegyért a szép -Klárika, hogy őket hagyják meg azon éjjel az Isten házának oltalma -alatt, s e kérelmet a többi szüzek is támogatván, a nemes tanács és a -professori kar végre beleegyezett. - -Szép holdvilágos éjszaka következék, csendes volt az egész vidék, a -város előljárói nyugodtan aludtak menyezetes nyoszolyáikban, elgondolva, -hogy mily bölcsen elháríták városuk felől a nagy veszélyt; -háromszázötven szűz nyugodott Isten szent árnyéka alatt a templomban, a -midőn Klárikának úgy tetszék álmában, mintha valami alak felköltené őt, -hogy ne alugyék, hanem menjen fel a toronyba. - -Ő azon félálmosan felment a lépcsőkön, hol a szent ekklézsia ötvenkét -mázsás harangja állott, s a mint kitekinte a torony magas ablakán a -holdvilágos éjbe, úgy tetszék neki, mintha valami nagy sötét foltot -látna lassan a város felé hömpölygeni, s nem sokára kivehetővé lőn -előtte, hogy az egy nagy embercsoport, melynek sötét tömegéből kaszák és -kopják vasai villognak elő a holdvilágban. - -Egyszerre világos lőn előtte minden: a labonczok csak azt várták, hogy a -népség házaiban szétoszolva lefeküdjék, hogy orozva rajta üssenek… -Klárika egy perczet sem akart veszteni, nem ment vissza a templomba, -hogy társnéit felköltse, hanem hirtelen áthatva a mentő gondolattól, -belekapaszkodék az ötvenkét mázsás harang kötelébe, hogy azt meghúzva, -jelt adjon az egész városnak. - -Gyönge volt a leány karja, de erőt adott neki a vész, fehér kezeivel a -durva kötélbe fogózva meglóbálta a nehéz harangot, melyet máskor alig -birt meghúzni két férfi, s mielőtt a csoport a várost elérhette volna, -egyszerre megkondult a vészharang a város felett, s azon pillanatban -talpon volt minden ember, s mintegy összebeszélésre az asszonyok és -öregek ismét futottak ki az erdőkre, a férfiak a templom bástyái közé, -úgy, hogy mire a labonczok a városba értek, ismét üresen találtak minden -házat. - -Trajtzigfritzig nagy dühbe jött e kijátszatásra, s parancsot adott, hogy -rögtön tizenkét helyen fel kell gyujtani a várost. - -De alig fogtak emberei e kárhozatos munkához, midőn olyan zápor -kerekedett, hogy rögtön eloltott minden égést: a labonczvezér káromolt -Istent és ördögöt e bosszuságért. - -Reggelre virradva ismét kijöttek eléje a nagytiszteletű rector és a -városbiró. A vezér szólni sem engedte őket. Rájuk fogta, hogy mindnyájan -csalárd, hazug kutyák, a kik rászedik a becsületes embereket, és erősen -esküvék, hogy négy ágyújával porrá lövi az egész várost, a templomot és -a collegiumot, kardélre hányatja a lakosokat s a hajadonokat kiosztja -katonái közt, hacsak ő neki azt az egyet ki nem adják, a ki a harangot -meghúzta. - -– Azon egy épen az én leányom, kegyelmes úr, felelt leverten Gerzson úr, -de ha az ő élete árán megvásárolhatom városunk szabadulását, bizonyára -átadom őt néked, csupán azon kegyelemért kérlek, hogy üttesd el az én -fejemet elébb, mintsem szemeim az ő balsorsát meglátnák. - -– Azt megkapod! vigasztalá őt Trajtzigfritzig s e biztatással egyszerre -elrendelé, hogy a csapatok minden oldalról tóduljanak a városba. Ő maga -nagy büszkén lován ülve, kötőfékjét a főbiró kezébe adá s úgy vezetteté -magát az utczán végig, míg Bórembukk a professor nyakába ült fel s -nevetséges iszonyattal viteté magát a piaczig, sarkantyúival illetve a -tisztességes ősz férfiu oldalait. - -A diákok mind ezt látták a collegiumból, mert a menet épen előttük -állapodott meg; de be voltak zárva, a kapukulcsot maga Gerzson úr tette -a zsebébe. - -Később azt is látniok kellett, mint adják ki a templom ajtaján a félholt -leányzót, a rector leányát, Klárikát, s mint emelé azt nyergébe -Trajtzigfritzig. - -De már ez mégis csak több volt, mint a mennyit diák szívvel el lehet -viselni. - -– Megölöm az egész világot! ordítá Zetelaky magánkívül, megölöm egy -magam valamennyit s hanyatt-homlok rohant le a lépcsőkön; utána Áron és -utána a többiek mind; – egy percz alatt ki volt sarkából vetve a bezárt -kapu s a másik perczben mint a bolygatott méhköpü raja, ömlött ki a -diákság a templom körét elfoglalt labonczokra. - -Nem volt kezükben egyéb, mint fűzfadorongok, de a míg a labonczok -kanóczos puskáit haszonvehetlenné tette a sűrű zápor, az ő kezeikben -súlyossá tette a fustélyt a fellázadt harag. Egy percz alatt a falnak -lett szorítva a laboncz sereg, s az első ordításra vérszemet kapott -csizmadiák köveket kezdtek fejeikre hajigálni. - -A megszorult két vezér nem vette tréfára a dolgot, a mint meglátták, -hogy labonczaik ugyancsak dülöngnek a di kok csapásai alatt, hátat -fordítának a csatatérnek s iparkodtak a városból kifelé. Trajtzigfritzig -átkarolta az ölébe tett leánykát s vitte magával, szemeivel majd -felfalva annak martalékul esett bájait, Bórembukk pedig galléron ragadá -Gerzson urat s úgy hurczolta őt magával, roppant lábait futásnak -eresztve. - -Az elmondott szónál rövidebb idő alatt szét volt verve a világ minden -részei felé a laboncz sereg, alig harminczad magával futott Felvincz -felé a két csapatvezér, nyomukban mindenütt egy csoport diák, felgyűrt -ökleikben nyers fűzfadorongok, hosszú fekete tógáik öveikbe akasztva, -nagy dorongjaikon akkorát szöktek, mint egy angol paripa. - -Mindig fogyott, mindig kevesebb lett az üldöző és üldözött csapat, -egy-egy párjára talált a futásban s elmaradt magára tülekedni, végre -ketten maradtak egymásnak, elől Trajtzigfritzig és Bórembukk, sarkukban -József és Áron. Az elsőbbek egyike lovon járt, másik hosszú lábaiban -bizott, de a kettős teher alatt kifáradt a ló, s a mint az említett kis -patakhoz értek, akkor látták, hogy ott nem lehet átmenni, mert a -fellegszakadás árja elhordta a hidat, S a víz túlömlik a parton. - -– No laboncz! kiálta Áron utolérve az egyiket, itt a világ vége. - -Bórembukk látva, hogy itt csakugyan meg kell állni, elereszté Gerzson úr -gallérját s tenyerébe kapva a taglót, úgy odavágott Áronhoz, hogy ha -félre nem ugrik, derekában vágja ketté; de visszavágott a diák a -doronggal s úgy talált a laboncz körmére ütni, hogy rögtön kiesett a -kezéből a tagló; erre a laboncz vadállati dühvel ugrott neki puszta -kézzel az ifjunak, s bár az olyat vágott a husánggal a fején keresztül, -hogy meghajlott bele a bot, s a laboncz feje egyszerre czipóvá dagadt: -mintha nem is neki szólt volna az, megkapá Áron kezében a fütyköst s ki -akarta azt abból csavarni; de Áron is jól megfogá azt két kézzel s -ilyenformán nagyokat rántva egymáson, elhuzakodtak egy ideig, míg mind a -kettő kifáradt, s akkor farkasszemet kezdtek nézni. - -– No diák, szólt fogcsikorgatva a laboncz, most akadtál emberedre: -tudod-e, hogy most ki fogott meg? az én nevem Bó–rem–bukk! - -– De annál még az én nevem is czifrább, felelt Áron, az én nevem pedig -Ka–ras–siay! - -– Ka–ras–siay! kiálta fel elszörnyűködve a laboncz; no iszen hát akkor -jaj neked is, nekem is; s azzal egyet rántott ellenfelén, mire mind a -ketten úgy estek bele a magas partról a megáradt patakba, hogy -mindkettőjük felett összecsapott a víz. - -Ez alatt József is utólérte Klárika rablóját; a lovag átlátva, hogy -nincs menekülés, leszálla lováról s kihúzva a kardját, neki fordult -Józsefnek, ki szótlan dühvel közeledett feléje. - -– Mégy haza anyádhoz szopni, te fattyú! kiálta a pelyhetlen állú -ifjonczra, vagy kezed lábad vagdaljam el? - -Zetelaky nem felelt, csak megnyálazta tenyerét s közepen fogva a botot, -merészen odalépett a vasba öltözött ijesztő arczu vezér elé. - -– Ejnye! nem mégy el innen? ordíta az magán kívül, s kardjával hozzá -vágott szörnyen. De József kezében megpördült a husáng, s az egyik -végével úgy csapta félre a kardot, hogy csak úgy pendült, a másikkal -pedig olyat ütött a sisakra, hogy csak úgy kondult! - -Meglódult az agya Trajtzigfritzignek ez ütésre, csakúgy bámult -szanaszét, mintha keresné, hogy honnan ütötték meg? - -Pedig nem kellett azt keresni, mert József most két kézre fogta a botot, -s úgy vágta derékon ellenét, hogy az csak végig nyult a földön, a kard -kiesett kezéből; meredt szemmel iparkodott még lováig vánszorogni, mire -Zetelaky azt gondolva, hogy csak aléltan a lóhoz kötözött kedvesét -akarja meggyilkolni, reárohant s lábával reá gázolva, egy végcsapással -leüté. - -Csak ekkor tekinte szét társai után. Azok mind szétmaradoztak, csak egy -a bokrokon fennakadt tóga szárnya mutatá, hogy oda alant is van valaki. -Hirtelen oda futott, s a tógánál fogva kihuzá a vízbe esett Karassiayt. -Még akkor is fogták egymást Bórembukkal, csakhogy a diák még élt, de a -laboncz meg volt halva. - -Ekkor Gerzson úr segélyével fellocsolván Klárikát, magához téríték szép -szavakkal ájultából, s akkor mind a négyen térden állva hálákat adának -az Úrnak a megszabadulásért. - -Azon két fűzfadorongot pedig, melylyel a két ellenséget leverték, az -esetnek emlékére letüzék a patak medrébe és Gerzson úr áldást monda -azokra, mint szintén József szerelmére is, kinek nem kellett többé -perspectiván keresztül néznie Klárikát, ha látni akarta. - -És ezen történetnek száz és ötven esztendeje immár, s a két fűzfa -folyvást zöldül a víz medrében. Hajdan a collegium kényelmes mulató -lakot építtete e fűzfákhoz, hova kijártak szép nyári napokban a tanulók; -elmondva egymásnak a regét a két fűzfáról s elénekelve, hogy: «Erős -várunk nekünk az Isten!» - - - - -KORONÁT SZERELEMÉRT. - - -VIZKERESZT ÜNNEPE. - -Még akkoriban nagy ritkaság volt Erdélyben az orgona, kivált a -kálvinista templomok csaknem mindenütt nélkülözték ez Isten dicséretére -rendeltetett hangszert, csupán Majosfalván volt egy, melyet Bethlen -Gergely uram készíttetett Németországban, e kis mezőváros temploma -számára. Bernard mester, az akkori leghiresebb orgonakészítő, megértve, -hogy a megrendelt munka fejedelmi ivadék számára készült, nem restelé a -fáradságot annak kiállításában, megcsinálván annak öreg sípját -alabástromból, a pedal brugókat aranyozott vastag papirosból, s az -előtéren álló fuvolasípokat valóságos öntött ezüstből, s felkészítvén -azokat aranyozott rácsokkal és arabeszkekkel, a mint az akkoriban kegyes -divat vala. - -Bethlen Gergely uramnak ugyan volt Küküllő-várban saját családi -temploma, melyben a pompás orgona szépen elfért volna; hanem ő azt -mondá, miszerint ő azt nem a maga, hanem az Isten dicsőségére szerzé, s -ekként került a pompás hangműszer aranyozott és ezüstözött -alkatrészeivel a kisded kálvinista szentegyházba, nem kis munkába -kerülvén a helybeli lelkész, nagytiszteletű Gernyeszegi Menyhért uram -ellenszegülésének legyőzése, ki is – saját szavaiként – átallotta a -dudát behozni a templomba, s még nagyobb gondot adván az orgonának -felállítása, melynek legnagyobb sípja tizenhat láb magas vala, úgy, hogy -a tetejéről mind le kellett szedni az aranyozott czirádákat, ha azt -akarta, hogy elférjen az alacsony imaházban. - -Bethlen Gergely uram azonban már most az orgonája kedvéért minden -vasárnap eljárt a templomba, két szép hajadon leányával együtt; a két -szép leány kedvéért pedig ugyancsak a környék fiatalsága választá ez -imaházat buzgólkodása helyéül, úgy, hogy rövid idő alatt nem volt -látogatottabb szentegyház Küküllő vármegyében a majosfalvinál, a holott -is nagytiszteletű Gernyeszegi Menyhért uram vasárnaponkint az -egybesereglett gyülekezetet együtt és egyenkint, kor-, nem- s -rangkülönbség nélkül úgy megmosta, úgy megfeddé, úgy megdorgálá, hogy -Ezaiás próféta sem tette jobban a maga idejében. - -Ezerhatszázkilenczven után írtak ötben, a midőn ez történt a majosfalvi -szentegyházban, vízkeresztnek ünnepében. - -Bethlen Gergely uram tudniillik ekkor is szokása szerint alájövén -Küküllő-várból kisebbik leányával Ilonkával, – a másikat, Katalint, az -ifjú Kendefi Gáspár vitte az előtt két héttel Bodonba férjhez, – -hátrahagyá szánkóját a jó úr a templom kerítése mellett, s betérvén a -paphoz, a ki rendesen meg szokta őt várni, vele együtt mene a templomba, -előre bocsátván a papot, s kezénél fogva vezetvén leányát, s akképen -foglalva helyet a fényesre festett padon. - -A pap bejöttével megzendült az orgona, a hívek felálltak, felállva -elénekeltek egy hosszú verset, azután leültek, hozzá fogtak a XXXVIII. -zsoltárhoz, azt végeslen végig elénekelték, maga is pedig Bethlen -Gergely uram oly buzgón, oly lelkiismeretesen énekelt a hívekkel együtt, -hogy avagy csak egy sort is el nem mulaszta a zsoltárból, csupán csak az -orgonista által minden vers után elkerített kacskaringós kikezdő -czikornyák alatt akadván ideje, mellette ülő leányával zsörtölődni, ki -előtt a kinyitott könyv most is a kezdő lapon volt. «Hát te mért nem -énekelsz?» «Jaj így is meg vagyok fagyva, hát ha az a kis meleg is -kimegy belőlem!» - -Bethlen Gergely uram oldalt vetette magát e szóra. Ilonka szokott neki -olyan feleleteket adni, hogy övé maradt az utolsó szó, s mégis ő volt -Gergely úr legkedvesebb leánya, mint ki a jó ötleteket – még saját -rovására is – különösen szerette. - -Gergely úr mintegy negyvenöt éves lehetett ez idő szerint; kisded, -zömök, kurtanyakú férfi vala, a fején levő sűrű haj egészen meg volt -őszülve s rövid üstökre kanyarítva, homloka mindig le volt a szemére -húzva, mintha mindig haragudnék, pedig nagyon is ritkán haragudott; -szokása volt kurta bajuszát rángatni, ha valami nem volt ínye szerint, s -ha valamit rosszalt, annak legvilágosabb jele volt az, hogy orrát -megdúzva egyet mordult a torka fenekéből, s dolmánya zsinórjait egyik -oldalról a másikra gombolá, a harag kitörése pedig csak egy perczig -tartott nála, úgy, hogy ha akkor ült, a mikor megharagudott, mire -fölkelt már megszégyenlé magát. - -Az ének elmult, következett a prédikáczió; nagytiszteletű Gernyeszegi -Menyhért uram felment a kathedrába, a hívek sok köhögés után -helyreverték magukat, s várták csendben a hirdetendő igét. - -Mint már tudjuk, a nagytiszteletű úr kemény dolgokat szokott a -gyülekezet épülésére felhordani, a mai textus ilyen formán hangzott -Ezsaiásból: - -«Ordíts kapu, kiálts város! mert eljön az Úrnak rettenetes napja!» - -Az emberek elkékültek, elhalaványultak, Bethlen Gergely uram -nyuszt-prémes dókájába burkolózva, hátravette magát székében, mintegy -előre érezve a zivatart, csupán Ilonka arcza volt nyugodt és ábrándozó; -nagy, sötétkék szemei nem keresték a szónok élő márványarczát, az -ablakon az esti nap búcsú alkonysugára sütött be, keblét egy önkénytelen -sóhaj emelé, lelke túl volt a templomon, túl az égen, még ennél is -közelebb az Istenhez, – ő szeretett. - -A pap ekként kezdé híveit megszólítani: - -– Gyilkosok, tettetők, csalók, hitszegők, istentagadók, hazaárulók! -Miért jöttetek e szent helyre? - -– Üm, dörmögé magában Bethlen úr, még mélyebben húzva magát dókájába. - -– Hogy mertek Isten színe előtt bűneitek sokaságával megjelenni? Nem -féltek-e annak haragjától, kinek nevét szájatok kimondja? Széttekintek -rajtatok és nem látom közöttetek azt az öt igaz embert, a ki ért -megtartandja az Úr Szodomát és Gomorát. Mindenütt bűn, iszonyat, -veszedelem. Látom a fiút, ki apja halála után sóhajt; látom az asszonyt, -ki férjének szemben hizeleg és szemével másra tekint; látom az árvák -megrontóit, kik testvéreik megnyomorításával szereznek maguknak veszendő -kincseket. - -– Jól van, nagyon jól van, mormogá magában Gergely úr, szokás szerint -nem állhatva, hogy bele ne szóljon a prédikáczióba. - -– Meg van vesztegetve a nép, a konkoly kikelt mindenütt s bevette magát -a várakba, úgy mint a kalyibákba, míg a közönséges gonosztevő dénárokat -rabol, addig ti főurak az országot fosztogatjátok; veszekedtek a -hivatalokon s a közinségből gazdagultok; ime Vándor Ádám uram milyen -bogláros mentében mutatja magát, pedig Isten ember tudja, hogy két -kesely paripával jött be az országba. Ti magatok mentek rossz példával -elő, megbüntetitek a gyilkost, a ki egyet megölt, s ti magatok háborút -csináltok az országnak, mely nélkül ellehetett volna; jaj ti reátok! az -özvegyek és árvák siralma az egekre száll föl ellenetek. - -– Üm, üm, dörmögé Gergely úr, bajuszát rángatva s fejét csóválva. Jól, -jól van, pap uram. Jól van. - -– Behoztok törököt, tatárt, kuruczot, labanczot az országba, s míg az -szerte pusztít, rontja a népet, égeti a falvakat, ti felveszitek -magatokat váraitokba s onnan nézitek a romlást. - -– Üm. Ez rám szólt, mormogá Bethlen Gergely uram, üstökét borzolva. - -– Pedig hiába építettétek erős váraitokat, por és hamu minden erősség, -melyet az Úr lehellete megillet és menten leomlanak, de kősziklára -épített ház az Istenben való bizodalom, az igaz hit! és ti e hitet is -megvetitek, elhanyagoljátok, kicsúfoljátok. A hajdani buzgóság, az ősi -önfeláldozás nem találtatik sehol. Cserélik, berélik a hitet, mint az új -ruhát, ma rácz, holnap unitárius, holnapután török, ki mint hasznát -látja. Ime Pünkösti László uram mily áhitatosan hallgatja az Isten -szavait, pedig csak a mult héten igérte meg Apor István uramnak, hogy -pápistává leszen, majd akkor ő is kap valami részt a testamentomban; ime -László Mihályné asszonyom kiadta kezéből mind a két fiát Kolozsvárra, -mintha itthon nem lett volna már nekik mit tanulni, s most ott a -tisztelendő Jesoviták olvasóval és képes könyvekkel dugdossák a -gyermekek zsebeit. Ime Mihács Mihók uram bolond fővel azt beszéli, hogy -ő minden vallásból hisz valamit, a zsidóból a szombatot, a törökből a -sok feleségtartást, pedig lészen ő neki egyformán része a poklokból -minden vallás szerint; sőt még Henter Jónás uramat is itt kell látnom, a -ki már két héttel ezelőtt convertált, hogy valami hivatalba -promoveálódjék, s most is csak azért jelent meg az Isten házában, hogy -itt Bethlen Gergely uram hajadon leányára bámészkodjék, pedig bizony -mondom neki, hogy azt oltárhoz vezetni nem fogja. - -– Üm! mordula Gergely úr, oldalt vetve magát. Azt magam sem óhajtom. - -A pap menykövei ekképen hullottak jobbra-balra, a hívek megilletődve -húzták le fejeiket, s ha valamelyiknek szólt a leczke, alig lelte -helyét. Egyedűl Ilonka nem látszott érdekelve lenni a dorgáló szavak -által; szemei, lelke, gondolatai messze-messze tétováztak, túl a szűk -falakon, túl a hóval fedett mezőn, ott, hol az Isten közelében örök -tavasza van a világnak, a szerelem reményében. Arcza angyali nyugalmát -nem zavarták meg Gernyeszegi uram intései, sem Henter Jónás uram -bámészkodása. - -– Jaj tinéktek, jaj Erdélyországnak! folytatá a pap; eljön az Úr a maga -ostorával és megostoroz benneteket; eljön a látogatás napja és el nem -mulik. Avagy a bérczek nem a ti bűneitekért rendülnek-e meg álló -helyeikben? a viharos menydörgés és villámverés nagy karácson reggelén -nem az Isten intő szava volt-e hozzátok? A rettenetes áradások, mik -falvakat söpörnek el helyeikről, a sáskajárás, mely minden zöldet -letarol, nem azt jósolja-e, hogy el fogtok töröltetni e földnek -színéről, és nevetek sem maradand ez országban? Jaj nektek, jaj -tinéktek, kiket az unokák meg fognak átkozni, de százszorta jaj az -unokáknak, kiket apáik rontanak meg! Én láttalak benneteket az utolsó -fejedelem temetésén. Nem sírt közületek senki; többen összetették -kezeiket s imádkoztak; az nem a megholt lelkeért történt, hálaimádság -volt az az Istenhez, hogy őt magához vette. - -– Üm, ez nekem, ez nekem szól, dörmögé magában izzadva, és dókáját -jobbról balra gombolva s üstökét sebesen körülkapargálva Bethlen Gergely -uram. - -– Igaz, hogy gyönge ember volt a megboldogult, könnyelmű, részeges és -ittas fővel sok bolondot mívelt; de a miénk volt, a miénk! és azért kár -volt örvendeni az ő temetésén, mert bizony mondom néktek, hogy ez volt -az utolsó fejedelemtemetés Erdélyországban és több fejedelmet nem fog -Erdély eltemetni! - -– De már azt tagadom! kiálta fel elförmedve Bethlen Gergely uram, s -lecsapta süvegét maga elé. Ahhoz kend nem ért, Gernyeszegi Menyhért -uram! - -A pap magasra emelt fővel tekinte le a botránykoztatóra, s három újját -fölemelve az ég felé, menydörgő szózattal kiálta le reá: - -– Itt Isten beszél! - -Bethlen Gergely uram már ekkor egészen magához tért, átlátva -magaviselete helytelen voltát s lesimítva üstökét és mentéjét helyre -rángatva, visszaült helyére: - -– Nagyon jól van, csak folytassa kegyelmed. - -A pap tehát még egyszer általánosan megdorgálva a gyűlekezetet, -végezetre jobbulást ajánlva neki, megvigasztalá a megilletődött népet a -menyei bocsánat igéretével. - -– Tartsátok meg a hitet, és az bizony meg fog benneteket tartani; -szeressétek a hazát és az bizonyára élni fog; tegyetek szent fogadást, -hogy Isten és a hon előbb való lesz nálatok minden világi jónál, s e -fogadással járuljatok az Úrnak asztalához, mert a ki e nélkül veszi el a -szent jeleket, az halált eszik és kárhozatot iszik magának! - -A pap menydörgő szavai után újra megzendültek az orgona sípjai, az -igazság után a költészet, s a hívek szép rendben járultak a szent -kenyérrel és borral terített asztalhoz, melyre Bethlen uram leányai -saját kezükkel hímzettek pompás vörös bársony takarót. Előbb a férfiak -kerültek sorba, kardjaikat mind lerakva a templom-ajtóban; Gernyeszegi -Menyhért uram olykor fejcsóválva húzta vissza a nyújtott serleget, midőn -valaki balkézzel nyult hozzá, s velőkig ható mondatokat dörgött -mindegyik fülébe; úgy látszék, mintha személy szerint mindenkinek -legtitkosabb bűneit ismerné, s nem egy gonosztevő tért az igaz útra, -átható szemeinek rettenetes tekintetétől. - -Midőn a férfiak közül a legutolsó is elhaladt, jöttek sorban a nők. -Legelől egy pár éltesebb matróna, a helybeli nemes családokból, -becsületes tornyos főkötőben s panyókán lógó prémes mentéikkel nagy -ezüst kapcsokra; kezeikben aranyos metszésű énekes könyveik, azokba -csiptetve egy-egy szál rozmaring. Most egy karcsú hajadon lépett az Úr -asztala elé, kin az egész gyűlekezet szemei függöttek, Bethlen uram -legszebbik leánya: Ilonka. Mennyi áhitattal, mely nemes ihlettséggel -fogadá el az isteni vér jelképét! az Úr lelke lebegett arczulatán. - -– Az Úr hallgassa meg szíved fohászait, monda nyájasan a leánynak a -lelkész, s egy pillanatra elolvadt arczának szigorúsága. - -Ilonka hosszan, mélyen fölfohászkodék a szent asztal előtt; sóhajában -annyi névtelen érzelem vágya látszott kifejezve: derengő sejtelmek, mik -még gondolattá nem voltak érlelve s melyekből olvasni csak azon nagy -lélek képes, ki a csecsemő sírását is érti. - -Azon pillanatban, midőn Ilonka letevé a serleget, irtózatos zsivaj -támadt a templomajtó előtt, rémült gyermekek és leányok rohantak be a -templomba a rögtöni ijedtség érthetlen ordítozásával, s a padokon -keresztül ugrálva, a karzat oszlopaira s az ablakrámákra kezdtek -fölkapaszkodni. - -– Mi történik ott? kiálta a pap a lármát túlharsogó hangon, míg a -templomajtónál levő leány- és gyermekcsoport mindig nagyobb zavarba -kezde gomolyodni, s egyszer az egymás hegyén hátán hentergő tömeg közül -egy roppant nagy medve szökött elő, idomtalan hánykodó ugrással futva -egyenesen az Úr asztalához. - -– Jézus segíts! sikolta Ilonka összeijedve, s a rémülettől nem birt -megmozdulni. - -A fenevad már csak néhány nyomnyira volt a leánytól, a csodajelenettől -megrémült nép egészen megfeledkezett róla, midőn Bethlen Gergely uram -hirtelenebben a kimondott szónál átugrott karospadján s a vadállatot -ököllel fültövön ütve, a mint ez két lábra állt, megfogta két kézzel két -fülét s azzal hanyatt vágva az állatot, birkózásba eredt vele. - -Ilonka, a mint apját a medvével viadalt kezdeni látta, elsárgult, szemei -elfordultak s azzal összeroskadva, féltestével az ott álló padra -hanyatlott. - -– Ne féljen kisasszonyom! rikácsolá ekkor háta mögött valami erőteljes -női hang, s a megriadt néptömeg közül egy izmos székely leány vált ki, -két könyökkel törve magának útat kisasszonyáig, s azzal odarohant -Ilonkához, felkapta karjai közé mint egy ölbeli gyermeket s az orgonához -rohant vele, melynek záros rekesze volt. - -– Egy kést adjatok! ordítá Bethlen Gergely, még folyvást egyedül küzdve -a fenevaddal, s egyik térdével a földhöz nyomva annak füleit. -Szaladjatok a kardomért, a templomajtóban maradt. - -– De az Isten házában nem fogunk vérengzeni! kiálta Gernyeszegi Menyhért -uram, s azzal öltönyujjait felgyűrve, oda futott Bethlen Gergely mellé. - -– Ki kell dobni innen ezt az állatot s odakünn végezni vele. - -Ezzel ketten belecsimpeszkedtek a hivatlan vendég bundájába, füleibe, s -elől húzva, hátul ütlegekkel nógatva kiczibálták azt a templomból, ott -künn azután a magához tért népség végkép agyonverte. - -Ily csodaeset többször adta magát elő Erdélyben, hogy a medvék, miket -télen különben sem ritkaság látni, fényes nappal befutottak a -templomokba, ott meghunyászkodva bebujtak valami szögletbe, s minden -ellentállás nélkül hagyták magukat agyonverni, a melyből azután a nép -babonás hite csodadolgokat jövendölt, s a sors úgy akarta, hogy e -jövendölések mind beteljesüljenek. - -A pap és Bethlen Gergely visszatértek a templomba. Gernyeszegi Menyhért -azon módon, a mint volt, felgyűrt újjakkal, hasogatott ruhában, megállt -a gyűlekezet között, magas termeténél fogva egy fővel kilátszott -valamennyi közül. - -– Ime a fenevadak maguk is megjuhászodnak az Úrnak zsámolya előtt, szólt -menydörgő hangon, így adandja az Úr kezeikbe az igazaknak minden ő -ellenségeiket! - -A pap izmos karjait az égnek emelve, mint egy próféta állt az elámuló -gyűlekezet előtt, s a megzendülő orgona zúgása mellett egetverő hangon -harsogott föl az ének: - -«Az erős Isten uraknak ura!» - -Soha nagyobb buzgósággal nem énekelték e verset. - - -KÉSŐ LÁTOGATÓK. - -A nap már leáldozóban volt, a fehér hóval fedett vidékre hideg barna -ködök kezdtek leszállani. Küküllő-vár négy saroktornyának bádog födelein -még ragyogott az alkony aranyvörös színe, s köröskörül a láthatár mintha -egy hamvas lilaszín árnyéktól lenne már körítve, melynek szürke -homályából ezüstös berkekként tűntek elő a távoli erdők zuzmarás fái. A -hajlongó fákat egész csoport hollók foglalták el, rekedt károgással -szállongva a légben, a hófuvatokban egy-egy ordas farkas ügetett -szaglászva s meg-megállt üvölteni, vagy beléhentergett a hóba, mintha -melege volna a hidegtől, a szürke levegőben a megfagyott köd pilléi -libegtek. - -Az est félködében a távolból szán csörgése hallik, melyet el-elkap a -hófuvatokat torlasztó hideg szél, s a Küküllő jegén egy szánt látunk -tova sikamlani, három gyors havasalföldi paripától röpítve. A három -paripa füstöl az izzadástól, a szánban két férfi ül, meleg -farkasbundákba burkolózva, bajuszaikra jégcsapokat ragasztott a -ráfagyott lehellet, minden hajszáluk fehér a dértől. Hátul a bakon egy -csatlós pattogott hosszú karikás-ostorral, minden durranásra neki -kapaszkodnak a lángvérű paripák, a szánka repülni látszik, a szilaj -mének serénye és csótárja lobog, a szánka orrán reszket a kifaragott -szerecsenfő. A szánban ülők beszélnek valamit egymással, a csörgés -robogás közt elhangzik minden szó. - -A mint a Küküllő a kápolnánál félre kanyarodik, a megtorlott jég miatt -kénytelen a szánka a magasabb partra kikapaszkodni s parthosszant -folytatni útját. Azon pillanatban, hogy a lovak csörtetve vágtattak fel -a partra, a szán háta mögött alig kétszáz lépésnyire két lovag jött -poroszkálva, kiknek egyike, a mint a szán véletlenül felbukkant előtte, -hirtelen hátrarántotta paripája száját s vissza látszott hőkölni. - -– Álljunk meg egy pillanatra, Tamás, senkivel sem akarnék itt -találkozni, szólt társához a lovag, s leugrott lováról, mintha nyergén -igazítana valamit. - -A lovag nagyon ifjúnak látszott, arczán nyoma sem volt még a -férfiszőrnek, de tekintetében volt valami korát megelőzött szomorú -komolyság, melyet nem birt meghazudtolni életteljes arcza, most még a -hidegtől is vérpirosra csípve. Karcsú, de izmos termetét sötétkék -posztódolmány fedé, egyszerűen sujtásozva, félvállára lompos -medve-kaczagány volt vetve, szíjas rézcsattokkal fűzve nyaka körül, -fején egyszerű asztrakán-kalap, két kerecsen tollal, oldalán aczélkard, -minden ékszer nélkül, csupán a büszke arab mén, melyen lovagolt, -látszott némi uraságot árulni el nála. - -Kisérője egy vén szolga őszbe csavarodott csimbókos hajával, szigorú -mentéjén csillog a sok évi viselés, s a kifordított báránybőr subávali -érintkezés nyoma. Oldalán nagy rezestokú kard lóg, lova erdélyi telivér. - -– Nem is jó volna ezekkel találkoznunk, felele a vén szolga ura -szavaira. Ez Bánfi Mihály uram, a lovairól ismerek rá, kinek urabátyját -a megboldogult fejedelem egy czigány hóhérral nyakaztatá le. - -Az ifju búsan fölsóhajtott. - -– Ott voltál azon esetnél? - -– Bár ott lehettem volna. Most tán nem állna így a világ. Mikor a -fejedelem aláirta a halálitéletet, Csáky László uram rögtön lóra ugrott -s futtatott Bethlenbe, a hol Bánfi fogva volt feleségével; a -fejedelemasszony megtudta a dolgot s fölrohant a fejedelemhez sikoltozva -borult lábaihoz: «te átkozott ember! te átkozott ember, ne ontasd ki -annak az ártatlannak vérét!» kiáltozá magán kívül s el nem bocsátá a -fejedelem térdeit, míg az a kegyelmet ki nem adta az elitélt számára; mi -rögtön lóra ültünk az étekfogóval, ez a kegyelmet hozta, én egy vég -bársonyt vittem arra az esetre, ha már későn érnénk, halotti takarónak; -két ló dült ki alólunk Bethlen-várig, de bizony csak a halotti takaróra -volt ottan szükség; azóta kétszer ütött bele a menykő a bethleni várba, -az egyik tornyán ide is látszik, hogy kisebb mint a másik, s a hova -Bánfi uram van eltemetve, minden tavaszszal megindul a vér a földből. - -– Kegyetlen ember volt a fejedelem ugy-e? kérdé bánatos hallgatás után -az ifju. - -– Nem volt biz az. Én ismertem, mert gyermekkorától szolgáltam mellette; -míg ifju volt, épen ily szelid, áldott lélek volt szegény, miként maga -kegyelmed, szerette a tudományokat, vitéz volt, jószívű, jobbágyai úgy -szerették mint édes apjokat, s felesége, a jó Anna asszony, – Isten -nyugtassa meg – oly boldog volt vele, mint az angyalok az égben. Csak a -hogy egyszer fejedelemmé lett körülvették a rossz tanácsadók, -belekeverték az ivásba, ittas fővel mindenre rávették; ha gazdag emberre -volt foguk, az ellen ligát csináltak s vagyonait maguk foglalták le, -utoljára a fejedelemasszony elvette pecsétnyomó gyűrűjét, s valahányszor -Mihály úr jó fővel öt-hat emberre halált mondott, ő meg rögtön kegyelmet -irt nekik. Reggel aztán a szegény fejedelem meg is köszönte neki, hogy -nem engedte az ártatlan vért kiontani. - -– Őrangyala volt, mégis elkárhozott. - -– Hát még azután, hogy a jó asszonyt magához vette az Isten, be nagy -csapás volt rajtunk a jó úr! A sok jöttment sehonnai ember azt tette -vele, a mit akart. Kifosztották az ő nevében a szegény köznépet, s -kifosztották őt magát is utoljára, úgy, hogy vénségére megtébolyodott -azon való aggódtában, hogy nem leszen neki mit enni. De mit beszélek én -kegyelmednek erről, a mit százszorta jobban tud nálam. - -– Örömest hallom. Azok, a kik én körülem vannak, csak hazudni, hizelegni -tudnak, mikor igazat akarok hallani, teveled beszélek. - -– Szegény Apafi Mihály uram! szólt a szolga felsóhajtva, míg élt, be -sokan siratták, mikor meghalt, bizony nem siratta senki. - -– Ez hát a fejedelmek sorsa. - -– Nem mennénk odább? nagyságos uram, szólt Tamás, másfelé térítve a -beszédet, a szánka már jól elhaladt. - -– Ne nagyságolj engem, szólt szomorúan az ifju. - -– Hiszen most senki sem hallja. - -– Magam sem akarom hallani. Meg kell előznünk a szánban ülőket, ők a -Küküllő parthosszát követik; ha mi neki vágtatunk torony irányában a -várnak, előbb ott lehetünk mint ők. Értesítette leányod a kisasszonyt -arról, hogy jövök? - -– Igenis, hanem a jó kisasszony sokáig nem akart beleegyezni, hogy -egyedül szóljon kegyelmeddel, s utoljára is csak abban állapodott meg, -hogy a nyugati toronyszobában kész lesz szólni kegyelmeddel, de csak -igen rövid ideig. - -– Csupán három szót s aztán visszatérek. - -– Még az éjjel? ebben a hidegben? - -– Nem fázik az a ki szeret, jó öregem, te addig majd térj be a -csapszékbe és melegülj. - -* * * - -Bethlen Gergely uram a templomban történtek után rendkívül jó kedvre -kapott. Haza menvén, magával vitte a papot is, a ki a templomon kívül -igen barátságos víg ember volt, s otthon nagy tüzet rakatott a -kandallóban, s alig fért bőrében a jó kedvnek miatta. - -– Olyan szemet vetett kend rám onnan a szószékről, nagytiszteletű -Gernyeszegi Menyhért uram, mintha a fejemhez akarta volna vágni a -bibliát, szólott az öreg kötekedve a paphoz. - -– Akkor igazán csőstül kapta volna kegyelmed a tanítást, válaszolt a pap -vidáman. - -A víg mulatozás közt belépett a terembe Ilonka, meglátszott rajta az -előbbi ijedelem okozta sápadtság; kezében egy üvegcsét hozott, valami -csodatevő balzsam-félével, melylyel egy könnyű karczolást jött bekenni, -a mit atyja a medvéveli küzdelemben a jobb kezén kapott. Gergely úr föl -sem vett egy olyan kis sebecskét, vadászaton különbet is szokott az -ember kapni, hát még ütközetben, hanem azért édes mosolygással nézte, -mint kötözgeti be sérült kezét az aggódó leány, ki zsámolyára térdelve, -megcsókolá a sebesült kezet azután bekenve balzsammal, bekötözé s ismét -megcsókolá. - -– Látod, látod, monda az öreg úr gyöngéd enyelgéssel, ezt se kellett -volna kapnom, ha szeretőd volna. Ilyenkor annak kellett volna előállni -védelmedre vén apád helyett. De hisz való is valamire ez a mai -fiatalság, biz elnézték, mint vesződtünk mi ketten pap urammal a nagy -birkózásban. - -– Milyen különös, szólt Ilonka elboruló arczczal, már másodszor akart a -medve széttépni. - -– Másodszor? szólt Gergely megütődve, te erről nekem nem is szóltál, -hol? mikor? - -Ilonka zavarba látszott jőni. Úgy tetszék, mintha megbánta volna már a -kimondott szót, s örömest nem felelt volna atyja kérdésére, mely -okvetlenül újabb kérdésekre adandott alkalmat. - -– Nos? miért hallgatsz? kérdé Gergely úr, maga felé fordítva leánya -arczát, ki lángvörössé pirult s szemeit lesüté. - -– A múlt őszszel, szólt akadozó hangon a leány, hogy Almakeréken voltam -a nagynénémnél, Magdussal eltévedtünk az erdőben. Már esteledett az idő, -s mi mindig jobban belekeveredtünk a sűrűségbe, midőn egyszerre a -távolból vadászkürt hangja üté meg füleinket; félelmünkben arra kezdénk -tartani, midőn egyszer szemközt ránk a bokrok közől egy rút gubanczos -vadállat tört elő, én meg azt hittem, hogy ördög, mert soha sem láttam -ilyet elevenen s elkezdék ijedtemben sikoltozni. A fenevad észrevéve -bennünket, felénk kezde csörtetni. «Fusson kisasszonyom! kiálta Magdus, -én addig lefekszem, s míg velem bajlódik, kegyed megmenekül». Azzal ő -leveté magát a földre, én azonban egy lépést sem tudtam odább tenni, -hanem egy nagy odvas fa mellé húztam magamat s onnan néztem, mint ment -oda a medve Magdushoz, tenyerével összetapogatta, arczát megszaglászta, -s a mint látta, hogy nem mozdul, ott hagyta feküdni, s széttekintett -morogva, mintha engemet keresne. A halál félelmei közt voltam. E -pillanatban újra hallatszott a kürtszó, s a berek sűrűjéből egy ifju -lovag robogott elő fekete paripán; én nem állhattam tovább, felsikolték, -mire a lovag a neki ágaskodó medvét torkon ütve kelevézével, hanyatt -dönté a sűrűbe, s azzal leszökve lováról, oda futott hozzám, ki szinte -magamon kívül hevertem a füvön, s az odafutott Magdussal együtt -felkarolva, egy közel patakhoz vitt, hol arczomat vízzel meglocsolva -magamhoz térítének. Soha sem mertem ezt neked megmondani. - -– Üm; majd máskor is így bizlak én téged magadra. De hát tovább. Mi lett -aztán belőle? - -Ilonka még jobban elpirult. - -– Hát miért nem mered tovább mondani? Tán biz egy csókot adtál a -lovagnak, a miért életedet megmenté s azt szégyenled? - -– Oh nem atyám. - -– Pedig bizony megérdemlette volna. Tán nem volt valami szép? - -– Oh igen. Arcza, magatartása délczeg és nemes, szemei oly bátrak és -mégis oly szelidek. - -– S te ráértél mind ezt észrevenni? De folytasd, hogy jöttél azután -haza? No mért hallgatsz el? Gyere no, ülj ide mellém, nem mondom meg -senkinek, a pap már aluszik, nekem elmondhatod, nos? - -Ilonka suttogva, meg-megakadva beszéde közepén, folytatá: - -– Alig birtam magamat lábaimon, a lovag paripáját ajánlá, fáradt voltam, -kényteleníttetém rá fölülni, a lovag kantárnál fogva vezette a paripát. -Hanem a paripa nagyon keményszájú volt, és az út nagyon bokros, a nyereg -sem volt nő számára való, majd leestem róla. - -– Nos? nos? nos? - -– Hát a lovag utoljára kénytelen volt maga is felülni s engemet ölébe -venni s úgy hozni hazáig. - -Ezt mondva, Ilonka apja keblére rejtő égő arczát, a ki erre jovialis -kaczagásban tört ki. - -– Hahaha! hiszen te valóságosan szerelmes lettél bele. Hogy hívják a -lovagot? - -– Nem tudom. - -– Lehetetlen. Nem kérdezted meg tőle? - -– Mertem is! hanem Magdus megtudta az apjától, hogy az ifju fejedelem -udvaránál van. - -– Ahá. Tehát tudakozódtunk utána? - -– Azt is, hogy keresztnevén Mihálynak hívják. - -– No ugyan erről ráismerünk, hisz annyi a Mihály Erdélyben, mint a -vadalma. De annyit legalább tudsz felőle, hogy magyar és nemes? - -– Nemes, de szegény. - -– No bizony. Hát hisz Kendefi Gáspár uram sem gazdag, mégis elvitte -Katiczát; nem adom én a leányomat pénzért meg tevéért, mint a cserkesz, -hanem szeretetért. Mai világban úgy sincs egyéb bizonyos birtoka az -erdélyi magyar embernek a kardjánál. - -Ilonka szótlan örömmel csókolta össze atyját, elárulva öröme által, -mennyire szeret, s azzal jó éjt kivánva az öregnek, látható -felindulással hálószobájába távozott. - -Az öreg úr még nem volt álmos. – Hej pap uram, kiálta a kandalló mellett -bólingató lelkészre, zabban a lovak! - -– Nem alszom, viszonzá a lelkész, csak nem akartam kegyelmeteket -háborítani Istennek tetsző beszélgetésükben. Kend Bethlen Gergely uram -valójában nem oly bolond ember, mint sok apa, ki rangot és gazdagságot -keres leányai számára, boldog élet helyett. - -A pap még egy igen szép hosszú és épületes beszédet szándékozott e thema -fölött tartani, melybe azonban bele sem foghatott, mert a várkapun -ejtett döngetés vendégek érkeztét jelenté, s e zajra Bethlen uram -számtalan kutyái mind előrohantak a pitvarból, akolból és konyhából, -rettentő ugatást mívelve; a külső lármára a szobában alvó kedvencz -agarak is elkezdtek csaholni, egy az ajtónak futott, farkát csóválva, -másik első lábait az ablakra téve kezdett el üvölteni, a többi is, – -volt legalább tizenkettő, – minden szegletben megszólalt, Gernyeszegi -Menyhért uram nem győzte őket a sok «czoki»-val csitítani, s ha -kettőt-hármat elhallgattatott, a negyedik akkor mordult el a zsölyeszék -alatt. - -Végre hallatszott a kapu csikorgó kurrogása, a kutyák ismerő nyihogással -futottak mind az ajtóhoz, az udvaron egy bevágtató szán csörgése hallék -s azután férfias lépések a tornáczon, valaki a ház ura után -kérdezősködött. - -– Ez Bethlen Miklós öcsém! kiálta fel Gergely úr, ismerem a hangjáról. -Ezek már aztán Isten hozta vendégek, a kik ilyen időben jőnek látogatni. - -Az érkezők benyitottak a terembe, bundáikat oda künn lerakva; az egyik -egy fiatal harmincz éves férfi lehetett, szembetünő családi hasonlattal -Gergely úrhoz, a másik: Bánfi Mihály, valamivel idősebbnek látszék korai -kopaszsága miatt, bár ő sem volt hajlottabb korú. - -Gergely úr összeölelé, csókolá vendégeit, Menyhért úr is kezet rázott -velük, és az agarak is mind fölugráltak nyakukba, s rájok ágaskodtak -nyomot hagyó czirógatással. – Hej, bort ide legények! kiálta ki Gergely -úr cselédjeinek, több tüzet a kandallóba, nem aluszik itt az éjjel -senki! - -A csatlósok rögtön megjelentek boros vedreikkel, előkészíték a nehéz -ezüst billikomokat, a vendégeknek nem kelle sok kinálás. - -Akkor nem oly homeopathicus adagokban itták a bort, mint most, -meszelykével, vizecskével, hanem veder számra, s azért, ha itt-ott jó -kedve lett is az embernek, de még sem volt részeg. - -A borozás közben kisült, hogy Gernyeszegi Menyhért uram ott is megfelel -magáért, de még Gergely úr sem hivott segítséget a maga veder borához, s -a mi Bethlen Miklós uramat illeti, ő még Bánfi Mihály uram helyett is -jónak látta inni, mint a ki bornemissza lévén, csak úgy hallgatott és -mélázott a lármás társaságban. - -– Szóljon már kend is vagy egyet Bánfi uram, szólt Gergely úr, bele -kapczáskodva a józan emberbe, mert biz azt hiszem, hogy nem tud -magyarul. - -– Hát miről beszéljek? válaszolt az egykedvűen. - -– Miről? – Hát mondja el, hogy tetszik Küküllő-vára? - -– Bolond volt, a ki építette, mind a négy tornyához külön kijárás van, -ha nem vigyáz az ember, tolvaj és ellenség könnyen hozzá férhet. - -– Sohse aggódjék kend, az én életemben egy ajtó sem volt azokból nyitva. - -– Kend, lehet, hogy nem járt be rajtok. De ki tudja, korhely cselédek -nem szökdösnek-e rajtok ki s be, mikor éjjel a főkapu zárva van. - -– Legalább mi hogy jöttünk, a délkeleti torony ajtaját nyitva láttuk. - -– Az ördögbe! Hisz az a leányom szobáiba vezet. - -– Tán nem jól értette kegyelmed? A délkeleti tornyot mondtam. Mert a -holdvilágnál a hogy jöttünk, mi azon az ajtón egy férfialakot láttunk -belopózni, én még figyelmeztettem Miklós öcsémet reá, de ő azt felelte: -valami kósza cseléd lehet. - -Bethlen Gergely arcza e szavak alatt elsáppadt, elsötétült, a kupát -letette kezéből, székét eltolta az asztal mellől, s a nélkül, hogy egy -szót szólna, a falra függesztett kardjához lépett s azt kihúzva, -megindult az ajtó felé, melyen Ilonka eltávozott. - -– Mit akar kegyelmed? kiálta fel a pap felrugva székét s eléje ugorva a -baljóslatú arczú embernek. – Mit szándékozik kend mívelni? - -– Legyen kendnek esze, Gernyeszegi Menyhért uram, szólt nyugalmát -hirtelen visszanyerve Bethlen Gergely, s engem se tartson bolondnak. -Meglehet, zsiványnyal lesz dolgom, s csak nem mehetek az ellen -zsoltárral. - -– Jó, de hátha többen lennének, én is elmegyek kegyelmeddel, hogy -segélyére lehessek. - -– Igen, de az is meglehet, folytatá Gergely tompa hangon, mintha nem -akarná, hogy hallják a mit mond, hogy a kit ott kapok, nem pénzemet, -hanem becsületemet jött elrabolni, s akkor jobb, ha rajtam kívül más nem -tudja. Azt elhiheti kend, hogy leányomat meg nem ölöm, egyért azért, -mert asszonyt ölni nem szokásom, más meg az, hogy szeretem, ha -szégyenemre válik is; de ha férfit kapok ottan, akkor!… akkor esküszöm a -szent háromság egy Istenre, Gernyeszegi Menyhért uram, hogy ha hétszáz -pap imádkozik is érte, és hétezer ördög őrzi is, minden haja szálát -kétfelé hasítom! - -Ezt mondva a jó úr, félre tolta az útból a becsületes lelkészt, s a -nehéz tölgyfaajtót olyan dühvel vágta be maga után, hogy minden asztal -tánczolt bele. - -– Igyunk tovább nagytiszteletű uram, szólt Bethlen Miklós uram, ki az -egész jelenet alatt meg sem mozdult a helyéről, majd elvégzi azt Gergely -bátya, s ha szüksége lesz ránk, meghalljuk. Isten éltesse ifju Apafi -Mihály uramat, a fejedelmet! - -A pap ivott a kimondott egészségért, a két úr keserűen mosolygott egymás -szeme közé. - -* * * - -Az éji lovagok ezalatt kikerülve az előttük haladó szánt, mély hófuvatos -árkokon s zuzmarás berkeken keresztül elvergődtek Küküllővár alá. A vár -déloldali ablaka ki volt világítva a délkeleti torony ablakában két -gyertya égett. - -– Künn a jel! szólt András gazda urához. - -– Szálljunk le lovainkról, monda az ifju könnyedén leszökve paripájáról, -s a kantár szárát szolgájának vetve. Te keresd föl a legközelebbi -csapszéket. Ott melegedj föl. Egy óra múlva ismét itt légy. - -Az ifju lovag azzal a torony felé sietett. A várárok be volt fagyva, -könnyen átmehetett rajta, ott egy palánkon kellett magát -keresztülvetnie, s nehány pillanat mulva a toronyajtó előtt állt, miután -annak kőlépcsői szét voltak hányva, a kiálló kőpárkányokon kapaszkodva -föl annak erkélyeig. - -A távolból a szán csörgése hallatszott. - -– Hozta Isten ifju uram! szólt egy suttogó hang a belopózóhoz, s egy -izmos némber, kiben Magdusra ismerünk, kézenfogva a lovagot, fölvezette -őt azon szobáig, melyben a két gyertya égett. - -A szobában vígan pattogó kandallótűz vete élénk világot, kitüntetve azt -a sok apró, kedves, semmi haszonra nem levő tárgyat, mikkel hölgyek fel -szokták szobáikat ékesgetni, s mi azoknak olyan jól illik. - -– Jaj lovag úr, kezdé Magdus, már csak vegye el kisasszonyunkat, mert -még a templomban sincs bátorságban kegyelmed nélkül. - -– Jót mondasz, jó Magdus, felelt a lovag mosolyogva, hanem kettőn áll a -vásár. - -– De lovag úr, a hol az eladó is oly kész mint a vevő, hamar készen van -ott az alku. - -A lovag jó kedvében egy aranyat nyomott a cseléd markába, az bosszúsan -adta vissza. - -– Mit gondol kegyelmed? nekem egy aranyat? kegyelmed szegény ember, nem -így kell vesztegetni a pénzt. Kelleni fog bizony menyegzőre, akkor is -csak márjást a cselédnek, nem aranyat. - -– Úgy, igaz, dörmögé magában a lovag, hisz én szegény vagyok. - -E perczben fordult a kilincs, a lovag oda szökött az ajtóhoz s felrántva -azt, Ilonkát látta maga előtt örömtől és boldogságtól üdvezült arczczal. - -A két szerelmes napok óta tanulgatá magában a szavakat, miket e -találkozáson egymásnak mondani fog; épen azért egy szó sem jött -ajkaikra, némán megölelték egymást, egy csók volt mind az, a mit -egymásnak mondani tudtak. - -– Haragom van rád, szólt Ilonka, ki akarva fejleni Mihály karjaiból, – -tudta, hogy nem fogja bocsátani, – te úgy jösz hozzám, mint a tolvaj, az -ablakon keresztül, mikor az ajtó is nyitva áll előtted, titokban, midőn -nyiltan is jöhetnél. - -– Nem jöhetnék Ilonka. Atyád bizonyosan megtiltaná. - -– Lásd, szólt Ilonka mondhatlan hamiskás mosolygással, én bátrabb vagyok -tenálad. Te nem merted kezemet megkérni atyámtól; én megtettem helyetted -és nem kaptam tagadó választ. - -A lovag egyszerre elkomorult. - -– Te elmondál neki mindent? - -– Találkozásunkat. A többit ő maga kitalálta; én mondám neki, hogy te -szegény vagy, ő felkaczagott, megveregette arczomat, megcsókolt és azt -mondta, hogy Kendefi is szegény, mégis neki adta nénémet. - -– Lásd azt nagyon rosszul tevéd, hogy titkunkat előtte felfedezted. A -mit mondok, nem fogod érteni, de hinni fogod, hogy igaz. Sem atyád, sem -rokonaid nem fognak tégedet nekem nőül adni, ha engem megismernek; okaik -vannak rá, mikről sem ők nem tehetnek, sem én. - -– Nem értem, mi okaik lehetnek? Hogy szegény vagy, azt tudják már, ha -családjaink ellenségek, én kibékítlek benneteket, ha más hiten vagy, -majd megtérítlek én. Oh az én családom nem terem oly képtelen embereket, -mint te gondolod. A Bethlenek jó szive mindenütt ismeretes, családi -körünkben s az ország ügyeiben egyaránt. - -– Jól tudom. De van egy körülmény, melyet te nem ismersz, s mely -korlátot emel szerelmem és szíved között. A Bethlenek az utolsó férfiig -ellenezni fogják, hogy férjed lehessek, míg ha már az volnék, örömmel -szorítanának karjaik közé. - -– Nem értelek. Nem értelek. - -– Ne is érts, csak higyj. Boldogságunk egyedül attól függ, hogy tudsz-e -bennem eléggé bizni s tenni azt, a mire kérlek? A legközelebbi faluban -értekeztem a lelkészszel, ki bennünket azon perczben összeadand, melyben -előtte megjelenünk. Akarsz-e velem jőni? - -– Én szökve, atyám tudta nélkül? - -– De velem. Az én lovagbecsületem védpaizsa alatt. Esküdni nem szokásom, -de szavamra mondom, hogy míg nőmmé leendsz, megőrzelek, s ha az lettél, -megszerzem számodra mindenki becsülését és atyád áldását. - -Ilonka tétovázni, ingadozni kezdett. E pillanatban erőszakosan -felszakasztaték az oldalajtó s a szerelmesek előtt Bethlen Gergely uram -állott, meztelen karddal kezében. - -Ilonka nagyot sikoltva veté magát apja keblére s onnan lassan -alácsúszva, annak lábaihoz omlott. - -Bethlen Gergely sok szóba kezdett, míg egyet ki tudott mondani. A lovag -háttal állt a kandallónak s félkezével eltakarta arczát. - -– Suhancz! ordíta rá Gergely, kardja reszketett izmos kezében. Látom a -te oldalodon is kard van. Húzd ki ilyen amolyan lélek fia, mert négy -felé váglak. - -A lovag erre levette kezét arczáról s azt a tűz felé fordítva, -méltóságteljes tekintettel nézett Bethlen szemeibe. - -Az öreg e pillanatra egyszerre átváltozott. A düh és meglepetés egy -pillanatig küzdöttek arczán, egészen elkomorult, szemeit lesütötte, -kardját a falnak támasztá s hüvelykujját övébe dugva, nagyokat mordult: -Üm – igen – hm. – Azután mérgesen fordult Magdus felé: Vidd -kisasszonyodat szobájába. - -Ilonka még jobban megrettenve atyja elkomorulásától, mint előbbi -haragjától, átkarolta annak térdeit s reszketve könyörgött neki: - -– Hiszen te azt mondád, hogy nem fogsz arra haragudni, a kit szeretek, -bárha szegény is. - -– Szegény? szólt az öreg úr metsző sarcasticus hangon. Az igaz, hogy -elég szegény, nincs egyebe ennél a kis Erdélyországnál. Ő nagysága Apafi -Mihály uram, a fejedelem. - -– Igen, az vagyok, szólt az ifju előlépve, s ha úgy akarod, leányod -férje, kit fogadom, hogy boldoggá fogok tenni. - -– Oh atyám! szólt Ilonka örömrepesve csókolva atyja kezét. - -– Menj szobádba, viszonzá Gergely szigorú hangon. Itt nem rólad van szó -többé, hanem Erdélyországról, s azzal karon fogva leányát, kivezette a -teremből s azzal magukra zárta az ajtót. - -– Nagyságos uram, szólt Gergely visszatérve a fejedelemhez, sokat -szeretnék kegyelmednek mondani, ha czudarság nem volna a magam házánál -összeszidni a vendéget, bárha az ablakon jött is be! hanem annyit mégis -megmondok kegyelmednek, hogy inkább hagyta volna kegyelmed leányomat -összetépni a medvétől, mint hogy maga tépte össze. Mert hogy kegyelmed -az én leányomat elvenni nem fogja, arra már aztán esküszöm. - -– Mi kifogásod van ellenem? - -– Ne méltóztassék tréfálni ez órában, nagyságos uram. Én vén ember -vagyok, az eszem sem szállt még a lábam szárába. Vajmi jól tudja azt -kegyelmed, hogy a kegyelmed fejedelemsége leendő házasságától függ. -Nehány hónap mulva letelt a kegyelmed kiskoruságának ideje, s a számára -kijelölt mátka, a Brandenburgi Márkio leánya azóta szintén felnőtt. -Boldog lesz-e kegyelmed általa? az nem kérdés, de fejedelemmé lesz. Ha -pedig egy ilyen magamforma nemes ember leányát veszi el kegyelmed, -engemugyse az ágy alá vágta akkor kegyelmed a fejedelemsüveget. - -– Mit bánom én. - -– De bánom én és bánja az ország! Kegyelmed csak egy ember, én is csak -egy vagyok, mi élhetünk, halhatunk, a hogy Istennek tetszik, de most -Erdély jövendőjéről van szó, s mi nem fogjuk tűrni, hogy a kegyelmed -szerelmessége miatt elveszszen az ország. Ha kegyelmed most elveszti a -fejedelemséget, soha sem lesz itt többet úr a magyar. Menjen innen -kegyelmed Isten szent hírével s teljesítse azt, a mit az ország rendei -határoztak. Ilonka kegyelmed neje nem leend. Leányom szive megszakadhat, -az enyém vele szakadhat meg, de kegyelmed még sem fogja őt birni, mert -Erdélyország sorsa előbbvaló. Kegyelmed meggyalázta házamat; – -ellenségeim meg fogják tudni; – leányom hírneve oda lesz; de azért -kegyelmed nem fogja őt nőül venni, mert Erdélyország sorsa több, mint az -én becsületem… Kegyelmed apja sok jó magyar nemest lenyakaztatott, -kegyelmed örökölte apja nevét, öröklendi apja vérszomját is; én tudom, -hogy magam leszek az első, kinek fejét kegyelmed, ha fejedelemmé lesz, -leütteti és azért mégis kényszeríteni fogom kegyelmedet, hogy fejedelme -legyen Erdélynek, mert az én fejem semmi ott, hol Erdélyország sorsáról -van a szó. Most Isten áldja meg nagyságodat. - -Ezt mondva Gergely úr, fejébe rántotta elülről hátulról kis veres -sipkáját, s keserű elkomorodással fordult el az ifju fejedelemtől, ki -némán, leverten, összefont karokkal bámult a kandalló hamvadó tüzébe, s -egy szót sem birt viszonozni az ősz honfi feddő szavaira. - -– Még egyet uram, szólt Gergely visszafordulva az ajtóban. A mit -mondtam, mind komoly, megmásolhatlan szó volt s én rajta leszek, hogy -szavamat megtartsam; azért ha kegyelmed mint igaz nemes ember azt nem -akarja, hogy leányomat ezentúl elzárva tartsam mint egy apáczát, lovagi -kötelességének ismerje hozzá többet soha nem közelíteni. - -A fejedelem szomorúan távozott el a toronyból. Gergely magához vette az -ajtók kulcsát s visszatért vendégeihez. - -– Csak igyanak kendtek, semmi baj sem volt, semmi, szólt közéjök lépve, -jó kedvet erőltetve arczára, hogy szinte csikorgott bele minden vonása. -Egy kis izé – aztán semmi egyéb; bolond tréfa, majd halálra nevettem -magamat. Haha! Egy csatlósom furcsán járt Magdussal, hahaha az ördögbe. - -Hanem e nevetés közben úgy megszorítá az ezüst kupát, melyet kezébe -fogott, hogy a két oldala összehorpadt s a bor kiömlött belőle. A vér -elfutotta szemeit. - -– Ejh, milliom istennyila! kiálta falhoz vágva a serleget, nem megy már -nekem a tettetés, hisz leolvashatják kendtek az arczomról, akármit -beszélek, hogy meg vagyok gyalázva. - -– Mit? mi történt? kérdezék a vendégek. - -– Hát egy suhancz, valami siheder, még leányommal barátságot mert kötni, -beszélt Gergely úr, ellobbant haragja után ismét magához térve, hogy új -mesét mondjon vendégeinek. De kiadtam a ficzkónak az útat, jól járt, -hogy ott nem vetettem le, a hol feljött, az ablakon. - -– De hát inkább kényszeríteni kellett volna, szólt közbe a pap, hogy ha -hírbe hozta a leányt, tegye nejévé. - -– Majd én egy sehonnainak adom a leányomat, egy koldusnak, szólt -tettetett pattogással Gergely úr, soha bizony. - -– Hisz az elébb egészen máskép beszélt kegyelmed ezen a helyen, feddőzék -a pap, igen okosan mondá, hogy nem tekint vagyonra, születésre, csak -leánya szeresse a kit választott. - -Gergely úr feje főtt a lelkész beszéde alatt, szemei karikát hánytak, -szerencsére a serleget már eldobta, mert különben baj lett volna; még -beszélt volna a lelkész, de Gergely úr egyszerre olyat csapott öklével -az asztalra, mint a menydörgő mennykő, s felordított, a hogy kifért a -torkán: - -– Az akkor volt! Én tudom mit beszélek! Hagyjon kend nekem békét. - -Erre fölkelt Bethlen Miklós s Gergely urat átölelve, visszaülteté -székére, fülébe súgva: - -– Legyen kegyelmed nyugodt, mi mindent tudunk, a látogató a fejedelem -volt. - -Gergely úr lankadtan esett székébe vissza, mint ki álomból ébredett föl. - -– De kiadtam neki az útat, dörmögé az őt értőknek. - -– Kegyelmed igaz hazafi, szólt Bánfi, megrázva a kezét az öregnek. - -– Ezt nem hagyjuk megtörténni soha, mondá szilárdul Bethlen Miklós, s a -három férfi könyes szemekkel nézett össze, míg a pap sehogy sem tudta -magának kimagyarázni, hogy micsoda nagy hazafiuság lehet abban, ha az -ember nem adja a leányát annak, a kit szeret? - - -A TATÁROK. - -Még nehány napig mulatának Bethlen vendégei Küküllővárban; ezalatt a -családi tanácsban elhatározták, hogy minden kisértet elkerülése végett -legjobb lesz Ilonkát addig, mig a fejedelmet elfelejti, Nagyváradra -küldeni egyik rokonához; a minthogy egy reggelen meg is indult vele az -egész atyafiság, szánkákra rakodva. Maga Gergely úr Gernyeszegi Menyhért -urammal egy szánon, másikon Ilonka Magdussal, harmadikon Bethlen Miklós -és Bánfi Mihály. Egész Bethlenig semmi bajuk sem történt, hanem ott már -annyira behordta a szél az utakat hóval, hogy a legnagyobb erőlködés -mellett sem hatolhattak tovább Szászvölgyénél, ott pedig teljes -lehetetlenség volt a szoroson keresztül törniök, mielőtt a falusi népség -a lapáttal útat hányandott a hótorlatokon s e miatt kénytelenek voltak -ott éjszakázni a kis faluban. - -Szerencsére Magdus apja, András gazda, ott azon faluban lakott, s épen -otthon tartózkodott, elkéredzve a fejedelemtől, s az ő házánál az úri -vendégek legalább tűrhető éji tanyára találtak. - -Ott elrendezték magukat, a ki hogy fért. A kocsisok az akolban, András -és Magdus a konyhában, míg az urak a nagy lakó szobát foglalták el, -Ilonkának egyedül engedve a kis benyilót menyezetes nyoszolyájával. - -Már jól behaladt az éjszakában az idő, az alvók különféle hangokon -horkoltak, midőn egyszerre irtózatos ordítás hangzik szét a faluban, -nyargaló paripák verik föl a csendet s az egyszerre kigyulladt tűz rémes -világánál száz rémalak tünik elő, ordítva, gyors paripákon, idegen -öltözetben. - -– A tatárok! a tatárok! hangzik a vészkiáltás a felriadt lakosság -házaiból. A fekete, szegletesfejű, szélesszáju alakok, mintegy lovaikhoz -nőve, benyargalnak az udvarokba, kanóczot vetnek a háztetőkre, kötélre -fűzik a kirohanókat s lemészárolják az ellenállót. Asszonysírás, -halálhörgés, káromkodás nőttön növő zajba vegyül, melyből kihallik -olykor a félrevert harang vészkondulása. - -Bethlenék hirtelen talpra ugrottak; mire széttekintének, már a tatárok -elfoglalták az ablakokat, a künn kapott cselédséget leverve lábairól, s -a tornáczajtót kezdék döngetni. - -– Ehen van ni, kiálta fel a pap. Az Isten büntetése, a miért nem akarta -kegyelmed leányát ahhoz adni, a kit szeret, hanem megszöktetni előle, -most már a pogány veszi el. - -– Ne papoljon kend most nagytiszteletű Gernyeszegi Menyhért uram, hanem -lásson egy fokos után s álljon velünk együtt az ajtóra, vagy menjen -Ilonkát biztatni. - -A pap úgy tett, a hogy mondva volt: bement Ilonka szobájába, ki -ijedtében fél ájultan hevert ágyán; egy vigyorgó tatár féltestével már -bemászott az ablakon, de a kihez Menyhért uram úgy vágott egy karos -széket, hogy menten visszaesett a honnan jött. - -Másfelől ez alatt három tatár már betörte a tornáczajtót, az egyik lovas -bement a konyhába. Azt ugyan András gazda fokosával úgy főbe kollintá, -hogy a lova alá esett, de a másik kettő pányvát vetett az öreg legény -nyakába s lerántva a földre, elkezdé annál fogva kifelé hurczolni. - -Magdus csak nézte ez ideig, mintha sóbálványnyá vált volna, a viadalt, -de a mint látta, hogy az apját húzzák-vonják a földön, felsikoltott s -egy fejszét kapva a szegletből elő, neki rohant az egyik tatárnak, s egy -kegyetlen elbúsúlt csapással ketté hasította annak fejét. Az utolsó -tatár aztán nem volt rest, hanem elszaladt a hős leány elől, ki -visítozva hajította utána a véres fejszét. András gazda erre kivetette a -pányvát nyakából, s fejére rántva hirtelen a levágott tatár csalmáját, s -felkapva annak lovára, bekiálta az urakhoz: Csak védjék magokat -kegyelmetek, én addig elfutok segítségért. - -– Eredj fiam Küküllőre, kiálta utána Gergely, vagy menj Bethlen várba, -vagy a hol legközelebb találod az atyafiak banderiumát és mondd meg a -kit ott találsz, hogy a ki leányomat megszabadítja, legyen bár akárki -fia, kezével jutalmazom meg! - -András hallotta a biztatást, s erre a helyett, hogy Küküllőnek tartott -volna, Balázsfalva felé fordította a ló száját, s a tatárok között -szerencsésen keresztül nyargalva, kik csalmájáról társuknak tekinték, -tova iramlott a faluból. - -Az urak ezalatt hirtelen elkészültek a védelemre; három lőfegyvernél nem -volt több velük, de mindnyájának volt legalább kardja. A benyiló ablakát -eltorlaszolták szekrényekkel s oda álliták a papot és Magdust, maguk -ezalatt a lakszoba ajtaját és ablakait foglalva el. Néha tettek egy-egy -lövést, midőn valamelyik tatár kanóczot készült vetni a födélre; a lövés -után szétfutottak az ostromlók s ismét újak jöttek helyettük. - -Végre a tatárok az átelleni házakat gyujtották meg, hogy a láng -átcsapjon a szomszéd födélre; a ház elé ültetett terebélyes hárs- és -diófák egy ideig elfogták a zsarátnakot, de végre a házra lövöldözött -égő nyilaktól csakugyan belekapott a tűz a háztetőbe, s egy percz alatt -lángban állt az egész épület. A tatárok ujjongattak. A bent levők -Istenre bizták lelküket. Történt azonban, hogy András gazda teheneket -tartván, az előtti napon tengerikórókat vett meg egy oláhtól, melyeket -azon havasan kiterítgetve a padláson, az égő háztető tüze nem birt a -nedves kévéken keresztül a gerendákig terjedni, s ekként leégett az -egész tető, a nélkül, hogy a házban levőknek csak egy hajszáluk is -meggörbült volna. Ekkor a tűz világa mellett egy nagyképű tatármurza -lovagolt elő, macskabajuszával, piszkos, de aranyos öltözete mutatta -rajta a vezért; ez mérgesen ordított az ostromlókra, kik már sok holtat -vesztettek s még közel sem juthattak az ostromlottakhoz. A murza fogott -egy nagy vas buzogányt, s azzal ütögetve az ostromlók hátát, ekként -buzdítá őket nagyobb vitézségre, mire a tatárok közelebb kezdtek -nyomulni a házhoz, s csákányokkal kezdték annak falait bontogatni; már -egy jókora nyilást törtek a benyiló falán, s miután az már közel volt a -beomláshoz, Gernyeszegi uram kénytelenült Magdussal és Ilonkával a -lakszobába vonulni. - -Ide szorultak össze mindnyájan. Bánfi Mihály egy kőütéstől eszméletlenül -hevert a földön, Bethlen Miklós vállában egy nyil volt betörve, a -fegyverek mind ki voltak lövöldözve, Gergely puskájában volt az utolsó -töltés. - -– Ajánljuk lelkünket Istennek atyafiak, monda Gernyeszegi Menyhért s -aztán védjük magunkat férfiak módjára, s ezzel egy rövid imádságot -mondva el, melyet a többiek utána rebegtek, fölkapta Bánfi kardját s a -másik két férfiuval kiállt a végharczra, középre fogva az elalélt -Ilonkát s várva elhatározottan az ostromlókat, kiknek ütései sűrűen -hangzottak ajtón és ablakon. - -Egyszerre a két ablak közötti fal leomlott, tág kilátást nyitva az -ostromló csoportra: «Isten velünk!» kiáltának a védő férfiak, kardjaikat -kimeresztve, a midőn e pillanatban egyszerre ismerős trombitaszó -harsogott fel az ostromlók háta mögött, s a füst és láng közől egy -háromszínű, kék, sárga, veres zászló lobogója látszott közeledni. - -– Istené a dicsőség! jön a szabadulás! kiálta feléledt buzgalommal a -pap, s a megriadt tatárok hirtelen visszafordulva, az újon érkezők elé -tolultak. - -A csata rövid volt, nehány percz alatt keresztül törte magát a rendetlen -csordán a kis segédcsapat, alig volt negyven-ötven ember, de mind jól -felfegyverezve, s villogó kardjaik csapása alatt hullott a tatár, mint a -tök. - -Elől egy délczeg lovag, leeresztett aczélsisakján két sastoll meredt -föl; oly sebesen tört magának útat az ostromlott ház felé, hogy társai -alig birtak nyomában maradni. Néha körülfogták, de ő jobbra-balra vágott -s ismét tisztában volt. - -– Derék fiu vagy, akárki légy. Engem úgy segéljen, megérdemled -leányomat, kiálta Gergely úr. - -– Ni, hogy villámlik a kard kezében! a hova vág, nem kell annak másik -csapás. Nézz oda Ilonka, ha meglátod, lehetetlen, hogy belé ne szeress. - -Ilonka fölveté szemeit, s a mint meglátta a küzdő lovagot, mintha valami -megdöbbentő sejtelem kapta volna meg szivét, két kezét keblére tette s -térdenállva fölemelé szemeit az égre és sóhajtott és az ég meghallgatá a -mit kivánt. - -A szabadító ezalatt egészen a ház elé jutott, s már szinte megmenté -Bethlenéket, midőn az utcza tulsó feléről új csapattal jött rá: a murza. - -A nagyképű, macskabajuszú ember, szegletes fejével, villogó szemével és -fogaival, vörös csalmájával, pokoli jelenetként száguldott elő fekete -paripáján, az égő házak között. A lovag megállt előtte, s rövidre szedve -kantárszárát, hátrahúzta paripája nyakát s fölágaskodott a kengyelben, -kardját szeme elé tartva. Azon pillanatban, midőn a murza oda ért, s -görbe sarlóalakú kardját az ifju fejének mérte, egyszerre lebukott ez -lova nyakára s egy gömbölyű, alulról fölfelé intézett csapással oly -mesterien vágott a murzához, hogy annak ugyanazon pillanatban a kardja -jobbra, a feje balra repült. - -Az oda érkezett tatárság ez eseten elrémülve, hirtelen megfordítá -kantárszárát s ott hagyva a győzteseknek rabjait és martalékát, elfutott -az éjszakában. - -– Jókor jöttünk-e? kiálta András gazda, nem gondolva leégett s -szétrombolt házával, csak vendégeivel. - -– Erős várunk nekünk az Isten, szólt ünnepélyesen Gernyeszegi, letéve -kezéből a kardot. - -A mentő lovag leszállt lováról s oda jött a megmentett csoporthoz. - -– Légy üdvöz derék lovag, szólt kezét nyujtva eléje Bethlen Gergely. Én -Isten előtt ez órában szent fogadást tevék, hogy a ki meg fogja menteni -leányomat, nem keresem családját, hitét, vagyonát, neki adom nőül. Azért -akárki légy, ha még nőtlen vagy, s magad is úgy akarod, fogadd őt -kebledre, s légy szeretve általa, úgy a hogy megérdemled. - -– Köszönöm, szólt a lovag elfojtódott hangon, és elfogadom, s azzal -megfogva a gyöngéd hajadon kezét, oda vonta őt keblére. Ilonka, a mint a -lovag keze az övét érinté, megtört erővel hanyatlott alá, ha a lovag -karjaival át nem öleli, alélt termete a földre rogyott volna, alig -eszmélt magáról többé. Nagytiszteletű Gernyeszegi Menyhért uram -áhitattal rebegé, karjait kiterjesztve fölöttük: «az ég áldása legyen -rajtatok». - -– Ámen! monda a lovag és sisakját leemelte fejéről. - -Mindenki ráismert egyszerre. - -A férfiak hátrarezzenve, Ilonka felsikoltva s karjait görcsös erővel -kulcsolva az ifju nyaka körül, kiálták egyszerre: - -– Apafi Mihály! - -* * * - -Nehány hónap mulva Balázsfalván tartotta a fejedelem menyegzőjét Bethlen -Ilonkával. Jelen volt az ország színe, java, s annyi ember között egy -sem volt, a ki szomorú ne lett volna, csupán az ifju pár volt boldog és -vidám. A legközelebbi rokonok úgy jártak ott alá s fel, mint temetéskor -a megszomorodott felek. A menyegzői pompából kirítt az arczok búja. - -Mikor a fejedelem szép menyasszonyával megkezdte a tánczot, a vendégek -egy része fölállt tiszteletből, más része ülve maradt és duzzogott. - -– Miért nem tisztelik meg kegyelmetek a fejedelmet, hogy felállnának? -szólt Apor István uram, akkori főkincstárnoka Erdélynek, az ülve -maradtakhoz; mire egy közőlök, Sárosi János uram, daczosan -visszaszólott: - -– Elugratta biz ő kegyelme a fejedelemséget! - -* * * - -Apafi boldogul élt sokáig szép nejével, hanem Erdély csakugyan nem -látott több fejedelem-temetést. - - - - -A HARGITA. - -(Székely népmonda). - -A mint Maros-Vásárhelyről a szép tavaszi zöld tájon nyugat felé -eltekintünk, a zöld lombos hegyek közül a kéklő távolban egy magas -bércztömeget látunk kiemelkedni, melynek homloka most is fehér, befödve -hóval, onnan csak a hő nyár szokta elűzni a telet. - -Ez a Hargita bércze. - -Napokig látszik emelkedni a feléje közeledő utas szemei előtt s -Székely-Udvarhelyen túl elkezdődnek a rengetegek, melyek őt mint rémes -ősanyát fogják körül. - -E bérczek, ez erdők között van legtöbb, legrégibb emléke a magyar -nemzetnek, elpusztult várak az ormokon, néhol már csak a puszta ormok, -miket az emlékezet még mindig váraknak nevez; a bércz és a nép szelleme -még őrzi Buda emlékét, Attila testvéreét, s legkedvesebb nejének nevét -viseli a Rika-bércz, már több mint ezernégyszáz esztendő óta. - -E messze korról már csak mondáink sincsenek; hagyjuk az óriást pihenni, -kinek léptei megrendíték a földtekét, s vonuljunk vissza a közelebb eső -korba, hová a népköltészet láthatóbb alakot rajzolt. - -Hol a Nagy-Mál bérczei kezdődnek a Hargita oldalában, egy mély -völgytorokba beékelve fekszik egy roppant tekealakú bércz, fákkal, -virágzó bokrokkal benőve mindenütt. - -Köröskörül egy óriási sziklafal emelkedik vele átellenben: egyenesre -hasított bércz, fa és bokor nélkül, hegyesen végződő csúcsokkal, mintha -góth templomok tornyait rakták volna egymásra, e meredek kopár szirtfal -mint egy szédületes bástya fogja ama szirtet körül, hozzájárulhatlanná -téve azt. E szirtfalat nevezik, méltó néven, az Erős sziklának. - -E borzasztó magasból letekintve az átelleni szirt kopárabb részeire, -itt-amott nagy ajtószerű nyilások tünnek fel azon, melyek mély sötét -üregek lételét sejtetik. Ez üregekhez van a székely népnek legtöbb -mondája csatolva. - -A völgyvágányban, melyet a két összeérő meredek bércz képez, vágtat -keresztül egy sebes hegyi folyam, a Vargyas vize, néhol, a mint a völgy -szélesebbre tágul, kőrisfákkal benőtt szigeteket képez, másutt -összeszorul a két sziklafal közt, s tombolva, harsogva rohan végig a -simára koptatott gránittömeg fölött, végre egészen útját állja a bércz, -ott tajtékot turva rohan be a sziklák alá, ki tudja mely örvénybe? s a -másik oldalon tör ismét elő, sárosan, zavarosan, ki tudja mily salaktól? - -Egyetlen hozzájárulható útja a Nagy-Mál barlangjainak e patak medre. Egy -másik út, mely a bércz oldalában visz el, csak vakmerő istenkisértők -számára való, az élet minden lépésnél omlatag fűves sziklákon, gindár -kőfali növények gyökerein függ, miken szorosan a sziklára fekve lehet -odáig hatolni, hol a patak buvó vize eltünik, s ott egy-egy korhadt fa, -melyet a szél kidöntött, vezet át a tulsó bérczre. - -E bércz volt hajdan a székely nép mentsvára, és azon üregek, miknek -nyilásait látjuk, messzeterjedő teremeik sorozatával a biztos lakás, a -hol a szorongattatások napjaiban megvédte őket az Isten. - -Még most is legtisztábban imádják Istent, legjobban szeretik a hazát, a -kik a Hargita bérczei közt laknak. - -* * * - -Sok van még a föld felett és a föld alatt, a miről a bölcsek semmit sem -tudnak. - -Gyakorta a pásztorok, kik az Erős alatt legeltetnek, késő holdvilágos -éjszakákon, midőn elcsendesült minden, vad vijjongás hangjait hallják át -a Nagy-Mál üregeiből. - -Ilyenkor a földi emberek tartanak ott mulatságot, kijönnek vígadni, -ujjongatni a szép holdfényre, családjaikkal, apró gyermekeikkel, tágas -körbe összefogóznak és elkezdenek tánczolni, fürödnek a sebes vízben s -üldözik a pisztrángokat, felmásznak a nagy bükkfára s viaskodnak a -mókusokkal, néha le is győzik őket, bukfenczet hánynak és czigánykereket -a harmatos fűben, hajigálóznak a makkokkal, egymás nyakába ülve -lovagolnak s hintálóznak a hajló kőrisfák ágain; közbe mintha ezüst -csengetyű szólna. - -Egy kiáltás a tulsó bérczről, egy emberi hang nesze és rögtön elhallgat -minden, vége a sikoltozásnak, az ezüst csengetyűszónak, a kicsiny -fürgencz emberkék szétfutnak egyszerre, be a kőhasadékokba, le a sötét -üregekbe, csak másnap látszanak meg lábnyomaik a nedves iszapban, mintha -apró gyermekek jártak volna ott lábujjhegyen. - -Kik és mik ez apró lények, ezek a barlanglakó emberkék, kik kerülik a -napvilágot és az emberi szemek tekintetét? - -Kik voltak az óriások, a kik az emberi nem lételét megelőzték, kiknek -roppant karcsontjait mély föld alól ássák föl olykor s bámulnak rajtok? -Kik elenyésztek mindazon őslakóival együtt a földnek, melyek egyidomúak -voltak velök, az óriási emlősök, a rémnagyságú húsevő állatok, a -milyenek ha most élnének, kiirthatnák az egész élő világot. - -Kik és mik voltak ezek? s mért vesztek el? helyet adva a kisebb emberi -fajnak, mely az ő lételök alatt talán épen úgy rejtőzött barlangokban, -üregekben, félve az óriások szavától s várva az időt, melyben majd azok -kivesznek, talán épen így vigadtak elnémuló éjszakákon megjárhatlan -barlangok közt, s így futottak széjjel, ha a roppant mastodon -mérföldekre hangzó ordítása hallék, ha a mammuth megszólalt, ha az -ősvilági szarvorrú röfögve recsegtette a fákat, ha a Tritonok, a -Gygászok egymással beszélni kezdettek, mély, mennydörgéshez hasonló -hangon?… - -Ezek az apró emberek itt a föld alatt, a sziklák repedéseiben, a -barlangok mély üregei közt mind azt hiszik, arra várnak, hogy majd -egyszer az emberi faj is kivesz, miként elébb az óriások, háború, -özönvíz, döghalál megirtják, megritkítják őket; kivesz közülök a -szerelem, nem fognak nősülni többé, megromlanak, elpusztulnak, az utolsó -is elhull, elhal, s ekkor övék lesz a világ, ekkor ők támadnak elő, -kijönnek szikláik hasadékaiból, építenek ők is városokat, megigázzák a -folyót, a tengert s lesznek örökös urai a földnek. - -Régen várnak már erre az időre. - -Ki-kijönnek hallgatózni: van-e még nesz a világban? hallik-e még a -harangszó? tisztelik-e még az Istent, szeretik-e még egymást az emberek? -s aztán ismét visszatérnek. Még várni kell, még várni kell! még száz -évig, ezer évig. Még várni kell. - -Azalatt szorgalmasan gyűjtenek a jövő időkre: aranyat, ezüstöt, a mit a -föld alatt találnak, elhullatott műszereket, miket az emberek -elvesztettek, s ők éjjel összekerestek; a madarak tollait, miket azok a -mezőn elhullattak, a bárányok gyapját, mely a tüskéken fennakadt; a -tarlókról, vetésekről ellopkodják a gabonát s felhalmozzák azt -földalatti üregeikben. Ilyenkor kemény harczaik szoktak esni a -darvakkal, melyek szintén azon időben látogatják a mezőket. A földész -gyakran reggelenkint el nem tudja gondolni, honnan hullottak a -vércseppek garádja bokraira, de halottaikat, sebesülteiket soha sem -hagyják hátra, hanem elviszik magukkal s eltemetik oda a mély, mély -üregekbe, mik félig telve vannak már porladó csontokkal. - -Néha éjszakánként seregestül előtódulnak üregeikből, s nagy zaj és -énekszó mellett járnak körül az erdőben, s ha ilyenkor emberszó hallik -közel, nem futnak szét, hanem inkább felordítnak, hogy a közeledő -megrettenve fordul vissza. - -A köznép borzadva gondol a törpék éjszakai búcsújárására, mert az -rendesen közelgő országos vész jöttét szokta megjósolni. A mi nálunk -csak alvó ösztön, a rossznak és jónak előérzete, az e rejtett lényeknél -kifejlett tehetség; ők ott a sötétben megérzik, mikor jő közelgő -földrengés, mikor döghalált lehellő szelek a föld népeire, mikor -készülnek az árvizek s az éhhalált hozó aszály, mikor dübörög a föld -közelgő százezrek lovai patkóinak alatta? Ők betekintnek a rejtett -aknákba, hol a földalatti olvadt tűz folyik s honnan a mérges gőzök -hevítve, szikkasztva emelkednek a föld felszínére, megbolondítva az -emberek lelkeit, hogy egymás ellen támadjanak s önfajukat segítsenek -irtani, e kis törpék ott a föld alatt úgy örülnek, úgy tapsolnak, úgy -sikoltoznak: az emberek pusztulnak, vesznek; pusztulnak, vesznek! -lemennek a földbe, itt hagyják az eget. Mert hisz az ég nem a -csillagoknál kezdődik, hanem a föld legalsó fűszálainál; óh ezt a kis -törpék olyan jól tudják. Ilyenkor nappal is elő mernek jőni, kiülnek a -hegyek tetejére s kis piros szemeiket elárnyazva kezeikkel a szokatlan -fény előtt, végig nézik kiváncsian a gyönyörű szép világot, a zöld -erdőt, a tarka mezőket, a kék távolt, mely majd mind örökségül jut -reájok, s olyanokat sikoltanak örömükben! - -Amott távol égő falvak füstje látszik, itt a síkon tomboló seregek -ütköznek egymással, amott temetésre szól a harang, s hallik a kisérő -gyászének. Az emberek pusztulnak, vesznek; pusztulnak, vesznek! Nem -sokára megeszik egymást, a hogy az óriások tettek egymással. Eltávoznak -az Istentől, megtagadják a szerelmet, mely őket eddig megtartotta, mely -elszaporítá őket szerte, és most áruczikké fajul, mint más akármi -fűszer, mely a vért ingerli; minden romlik, minden bomlik, rothad, -porlad ország világ, szívben féreg, vérben méreg, a lelket elnyeli a -lég, a testet visszakéri a föld, az ember mindig kevesebb lesz, csak a -lég és föld leszen több, utoljára egy országban csak egy marad; az hogy -fog majd csodálkozni, ha mindenütt, a merre bujdosik a világban, új -népet lát erdőn, mezőn, a melyet ő nem ismer, de a mely őt jól ismeri, -halálára régen számol, s utoljára ez az egy is lefekszik, mély folyók -partja alá rejtve magát, hogy csontjaira ne találjanak. Épen mint az -óriásokkal történt. - -A kis törpék úgy örülnek! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Az ezerkétszázadik esztendő után következő félszázadban nagy örömük leve -a Nagy-Mál-barlangi kis törpéknek; hogy valahol nagy veszedelem van -készülőben, azt a köznép éjszakai búcsújárásaikból bőségesen megtudta, -mely alkalommal annyira ment a kis troglodythok merészsége, hogy egész a -közel homoród-almási falu aljáig ellátogattak nagy csapatostul, mikor -sötét éjszaka volt s a rájok uszított kutyákat kövekkel hajigálták meg. -Nyilván eljöttek barlangjaikból, mert egész éjjel lehetett visító -szavaikat hallani, s ha némely bátrabb férfiak kiindultak ellenök -kézíjakkal, hogy majd megnyilazzák őket, mire odajutottak, honnan a -lárma jött, semmit sem találtak, az apró éji alakok úgy el tudtak -rejtőzni egyszerre, s a mint azok hátat fordítának, ismét rákezdék a -rettentő süvöltést, úgy, hogy nem lehetett aludni miattok. - -Ezen években a nagy pusztító Dsingiszkán három millió embert kaszált le -a földről, s halála történvén, három fia megosztá egymás között a -világot, s mindenikre esvén ötszázezer harczos, elhatározák, hogy három -felé megindulnak, és mennek odáig, a hol a világnak vége van és -elpusztítanak mindent, a mi előttük áll, kiirtva gyermeket, aggot és -férfit. - -A barlanglakó gnómok megtudták e dolgokat a buzaevő madaraktól, melyek -seregestül vándoroltak el azon tájakról, miken ember nem élt és a -sziklai keselyüktől, melyek eléje siettek a pusztító hadnak, ki számukra -aratott az emberekben. - -A futó madarak után nem sokára jöttek a futó népek. - -A havasokon keresztül csapatonkint menekültek kunok, oroszok, lengyelek, -oláhok, többnyire aggok és nők s árva gyermekek, mert a férfiak -elhullottak már a csatamezőn s a Hargita viszhangjai egy rémkiáltást -tanultak meg zengeni: - -– Jön a tatár! - -A tatárok! Félördögök, félemberek, vastag, szegletes fejeik, lapos -orruk, kiálló csontos pofáik, kegyetlen, villogó, apró fekete szemeik, -széles szájuk, szétálló hegyes fogakkal; bajuszuk, szakálluk, mint a -hiuz sertéi; apró, kifáradhatlan lovaik keresztül hágnak a legmeredekebb -bérczeken, átúsztatnak a megáradt folyón, ha erdőt találnak maguk előtt, -azt levágják s mennek odább; ha találnak hadsereget, levágják, mennek -odább; ha van előttük kerített város, betemetik árkait halottal, földdel -egyenlővé teszik, mennek odább. Meg nem állítja őket semmi, sem a -férfiak kardja, sem az asszonyok könye. A hol boldog nemzetek éltek, oly -simára tapodják az egész országot, a milyen volt a teremtés harmadik -napján. - -Hová fussunk? merre fussunk? Ellentállani ki volna erős? Kard nem fogja, -nyil nem járja ezt a pokolbeli népet. Meg nem birkózhatik velök, a ki -anyától született. - -Egyet gondola Ugron Ábrahám, Udvarhelyben a legvénebb férfi, első papja -a székelyföldnek, azon módon őszszakállas, a hogy még a rhabonbánok -voltak, kik csak két emberivadékkal elébb multak el. Mind karral, mind -észszel nagy hatalmú volt a jó pap, sokakat megtéríte ékesszólásával az -igaz hitre, megnyitván előttük a mennyországot, sokat pedig külde -pokolra, levágván éles kardjával, kik a hit ellenségei voltak. - -Most kifőzve jól a tervet, a mely szivében fogamzott, kimene az erdőre s -vágván ottan szép egyenes mogyorófa vesszőket, azokat megfaragta -négyszegletüekre s minden oldalát tele metélte egyenes, keresztül kasul -vágott vonásokkal, mintha volnának azok a nyomtatók és cséplők rovásai. - -Ezek az egyszerü vonalak voltak a régi magyarok betüi, mielőtt a latin -betüket megismerték, még azon időkben a székely irástudók ilyformán -közlötték egymással izeneteiket, felvésvén azokat mogyorófa vesszőkre, -és papirosnak, tintának még akkor hire sem volt köztük. - -E vesszőket pedig elküldözé szerte a falvakban levő papokhoz, a -melyekből azok a következő dolgot érték meg: - -Mindnyájan, kik csak élő emberek találkoznak a környékben, kerekedjenek -fel minden marháikkal egyetemben s a mit birnak gabonában, azt hozzák el -magukkal a nagy-máli barlangba, ott a hogy férnek, rejtsék el magukat az -ellenség dühe elől, s várják el Isten hirével, míg a veszedelem -keresztülfut fejük felett. - -Ő maga pedig hat bátor ifju legényt maga mellé vevén, fáklyákkal neki -indult a földalatti üreget szemügyre veendő, ha vajjon elfér-e benne -annyi tenger nép? - -A kik meghallák szándékát, fejet csóváltak rajta, a barlang szádában -jártak néha kiváncsi pásztorok s ismerék annak terjedelmét: nem fér el -abban csak egy falu népe sem. - -Ugron bizott az Istenben s e gondolatot tőle jöttnek hivé. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A kis törpék a nagy barlang teremében vigan voltak. Kezeikkel -összefogózva nagy karéjt csináltak, körül tánczolva egy, a középre tett -emberkoponyát, melyet valahonnan a temetőből loptak ide. - -Olykor megálltak a tánczban, feltartott orral szaglászva a barlang -száján beható szellő után, mintha tetszenék nekik a halálszag, melyet az -magával hozott. - -Rútak voltak egytől egyig; nagyon jól tevé a természet, hogy a -sötétséget rendelé nekik lakhelyül, mert ha kijárnának a világba, terhes -asszonyok képzelődése csodaszülöttekkel népesítené meg a földet. Karjaik -hosszabbak mint az embereké, csaknem térden alul érnek, fejeiken haj -helyett csak apró sűrű moha van, melyből a férfikor idején hosszú fekete -serték nőnek ki egyenesen felfelé, a vénségben aztán megőszülnek s mint -egy fehér erdő állnak fejeiken, szájaik vége felfelé van huzva s füleik -hegyesek mint a mókusé. Beszédjök nincs, de kezeik sebes járása -gyorsabban beszél, mint a nyelv. - -Egy nagy fekete kövön ül az egyik vezér, a mindenikre vigyázó. Arcza -sokkal szelidebb mint a többieké, van benne sok emberi vonás, csak -szüntelen figyelő hegyes fülei mozgása teszi azt különössé, s a mi által -kiválik társaitól, az egy czinoberpiros hajcsomó, mely feje tetejéből -kinőtt, hasonló a caraibok fejdiszéhez; vagy mintha piros spanyol -szakállt viselne ott, hegyével felfelé. Szemei nem oly fájó -rózsaszinűek, mint a többieké, de ha a sötétség felé néz velök, zöldes -fényben világítanak, mint a vadállaté, kezében vékony pálczát tart, -melyre koronáskigyó bőre van húzva. - -Egyszerre hármas süvöltés hallik a barlang távol oduiból s minden -lyukon, minden hasadékon százankint ugrálnak, bukfenczeznek elő az apró, -három láb magas alakok, a nők beraggatták testeiket gyapjuval és -madártollal, arczaik sokkal halaványabbak s fejükön puha kondor szőr -nőtt, melybe kagylók vannak dugva. A vének hófehér haja hárssal van -összeszorítva. Végre jő maga a fővezér, széles, keménycsontú alak, -hosszú, mereven álló fülekkel. Egész feje le a szemöldökig sűrűn be van -nőve haragos vörös arasznyi sörtével, mely szerteszét áll rajta; -kifordult ajkai, vérpiros szemei dühödt tekintetet adnak arczának; -hónaljától csipőjéig és a lábszárai végig kék pikkelyes kigyóbőrökkel -vannak betekerve, tömpe orra kétfelé van hasítva; kezében egy emberi -karcsontot emel, mely pálczául szolgál neki. - -A mint odvából kiugrott, nekirohant a fekete kövön ülő vezérnek s bár az -elveté pálczáját, mérgesen belé harapott s a karcsonttal nyakszirten -üté. - -Az nyögve, szűkölve borult lábaihoz. A szörnyfejedelem ráhágott nyakára -s onnan lépett fel a fekete kőre, s miután leült, lábait nyaka közé -szedte, úgy, hogy a két térde közé téve könyökeit, tenyerébe támasztá -fejét. - -Az utóbb érkezők vad marakodás közt üldözék el a korábbiakat. Azok -sikoltozva bujtak el lyukaikba s átengedék a később jötteknek a tért. - -Tehát az alvilági lények között is van pártszellem és meghasonlás. - -Az utóbb jöttek táncza vad, szilaj szökésekből állt, a milyen szokott -lenni a vadállatok boszorkánytáncza, melyre szilaj jó kedv, vagy -bőszülten keringő vér ingerli őket, hogy a falakra fel és le ugráljanak -sikoltozva, agyarkodva. A törpe-király felállt a kövön s hajtotta őket -maga körül, mintha egy roppant szérün nyomtatna apró gnómokkal. - -Fejük felett ezernyi ezer denevér csüggött le a falról, egy tömegbe -kapaszkodva, mint egy óriási méhraj, vagy mint egy függő szőlőfürt. - -Egyszerre fáklyavilág támad a bejárás előtt. A gnómok veszett, bősz -ordítása betölti a barlangot, azután elnémul minden; a belépő emberek -nem vehetik észre, hová tünt el a földlakó csoport, mert vezérük, a mint -a belépőket észre vette, a karcsontot felhajítá a csoportban függő -denevérek közé s azok szétbomolva, mint szakadó felhő omlának most alá a -bejövők fáklyáira, ruháikba, hajzatukba kapaszkodva apró éles -körmeikkel, fogaikkal. - -A belépő férfiaknak gonosz tusát kell víni ez undok állatok ezreivel, -melyek süvöltve rajongák őket körül, s utóbb is kénytelenek ez ádáz -vijjongás elől visszavonulni. - -De Ugron Ábrahám nem az az ember, a ki meg hagyja magát zavarni. A -szikla-odukban vad sólymok tanyáznak, embereit felküldi értök, hogy -hozzák el a fiatalokat fészkeikből, s ekként mintegy tizet összeszedve, -ismét visszamennek a barlangba. - -Itt eleresztenek egy sólymot, s a rajzó denevérsereg egyszerre ijedten -tapad vissza a falhoz, s lassankint a nyilások közé elbuvik. - -Most módjukban van körültekinthetni. A nagy templomszerű üreg körül -fekete falakat mutat, itt-ott sötét, keskeny nyilások látszanak, -melyekben a fürkészők ragyogó drágaköveket s fénylő igaz-gyöngysorokat -vélnek látni, s csak ha oda lépnek, látják, hogy semmi sincs ott. A -leskelődő gnómok szemei és fogai voltak azok. - -– Nem férünk el itten, mondának a jó emberek Ugron Ábrahámhoz; de a -tisztes öreg csak arra figyelt, melyik hasadékban bujnak el a denevérek -a repkedő sólyom elől. - -A hova azok menekültek, ott nagy és tág üregnek kell lennie. Roppant -vastag kődarab feküdt az útban, a férfiak vasrudakkal neki álltak, -elmozdíták, elhengeríték, a kő kigördült a terem közepére, még utána is -soká morgott az egész föld, mintha csupa üres volna alul. - -A kutatók előtt sötét üreg tátongott. Ki merne abba elől belépni? ki -tudja, mi van ott belül? sirás, zokogás hangjai rémlenek át a -hallgatáson. Ne féljetek, nincs ott semmi, csak a hímdenevérek nyivása -hallszik, s csepegőkő peng a megnövesztett sziklán. - -Öreg Ugron Ábrahám maga vevé kezébe a fáklyát s kardját kihúzván -merészen belépett az ismeretlen üregbe, melyben addig emberlábnyom nem -látszott meg s elkiáltá magát erős, bizó hangon: - -– A kik vagytok e földalatti üregek lakói, bár jó avagy gonosz lelkek, -az egy élő Istennek nevében felszólítlak titeket, hogy adjátok át nekünk -e boltozatokat, hogy elfoglalván azokat, Istent dicsőíthessük tovább is, -kinek neve légyen áldott a föld alatt, miként a föld felett. - -Erős szavai zúgva hangzottak el a földalatti üregekben, nem hallatszék -semmi válasz, csupán mintha patkányok vernék össze fogaikat félelem és -düh miatt. - -Ezzel egy nagy követ a másik kőre emelvén, monda Ugron Ábrahám: - -– Ez lészen itt az oltár. - -Tovább egy roppant kőtömeg állt, melyre hátulról fel lehete hágni; ez -fog lenni a kathedra. - -Ez üregből nyilt ismét egy másik, onnan harmadik, negyedik, egész -tizenöt számig mind nagy, tágas, boltozatos üregek. Ugron mindegyik -teremben hátra hagyott egy fáklyavivőt, hogy ekként ismét -visszataláljanak az üregből; az utolsónál már egyedül maradt. Elfoglalá -valamennyit az üldözött nép nevében, meghatározván, hol fognak a nők, -hol az ifjak hálni, hol fog tartatni az eleség, hol lesz a sütőkemencze, -annak magas kéménye volt egész fel a napvilágig; a hordók számára magas -száraz helyek, a hol az ivóvíz álljon, s ez meglevén, kirendelé az -összegyűlt népet, hogy egyengessék el, homokkal meghordván a barlang -talapját; lassankint begyülekezett a nép a környékből mind a völgybe, a -nőket és gyermekeket mind elrejték a barlangba s azzal annak szádát -annyira elfalazák, hogy csak egy kis ajtónyilás maradt rajta, s -imitt-amott czélszerű lőrések. - -A férfiak helyet foglaltak a hegy alatt a víz tövében, hol egy kiálló -szirthomlok nagy tágas padmalyt képez, melyet maig is Ugron üregének -hínak, a vizen túl volt egy sziklákkal bekerített hely, oda hordták a -harczi lovakat, azt maig is lovak csűrének hívják. - -Gabonát hordtak össze annyit, mennyi hetekig elég lehetett a menekvő -népnek, az idő alatt reménylék, hogy elvonul az ellenség dühe s majd -ismét előjöhetnek. - -Ez meglevén, elrontának minden utat, mely a Nagy-Mál felé vezet, -elzárták roppant kövekkel a völgyeket, az erdők fáit félig bevagdalák, -hogy majd ha elleneik utánok jőnek, egyszerre fejükre rontsák. - -Nem sok kincse volt a székelynek, a mit a tatártól féltsen. Arany, ezüst -nem szokott ő nála nagy feleslegben lenni, de volt mégis olyan kincse, a -miért méltó volt, hogy az öregek esze és az ifjak karja feszüljön: a -szép hölgyek, a szép leányok. - -Annyi szép hölgy között legszebb volt Ugron Ábrahám leánya, Zolna, de -annnyi derék bajnok közől az ő veje is volt a legvitézebb: Csala vezér. - -Az a magas kőszál ottan, mely mint meredek szálfa áll ki a szakadékos -hegyoldalból, Csala tornyának hivatik most, úgy látszik, mintha egy -másikra volna dülve s arra támaszkodnék. - -Csak épen annyi idejük volt a székelyeknek, hogy elrejthették magukat, -midőn az estenkint köröskörül vereslő ég hirdeté, hogy itt az ellen, a -felgyujtott falvak lángja vereslik ott szerte az égen. - -Jő Kuli khán nagy csapattal, mikor az elejét megindítja, nincs az a -hegy, a melyről belássa a végit. - -Felkutat a vérszomju had minden bokrot, minden erdőt s a hány szálfa van -egy erdőn, mindenik alá jut egy tatár; bár az ágaira jutna! óhajtja -magában a székely. - -Még a föld alól is előkeresik az embert, s nem hagynak békében senkit -még a mocsárok közepén sem, onnan is előhúzzák, s midőn valamely várost -kipusztítottak, halkan, csendesen odább mennek és éjszaka véletlenül -visszatérnek ismét, ha nem jött-e valaki elő az életben maradottak -közül? - -A hogy megesküvének a teheráni koponyapyramid előtt, mely kétszázezer -fogoly hindu levágott fejéből rakatott, nem hagyni saját fajukon kívül -élő lényt a földön, híven teljesíték fogadásukat: nem kimélték meg a -csecsemőt sem. - -Mily nagy lőn tehát Kuli khán dühe, midőn megérkezvén Csikba, ottan -nemcsak hogy embert nem talált, a kit meggyilkoljon, de még csak enni -valót sem, melylyel seregét tarthassa. A bölcs székely népek mindent -félre takarítottak előle szépen. - -Rajta, hajtóvadászatra az egész ország ellen! Százezer ember indult neki -az erdőknek, felhányva minden zeget-zugot, a hová valaki elbújhatott -vala, még az odvas fákat is megkopogatták, ha nem rejtőznek-e bennök? s -el nem tudák gondolni, ég nyelte, föld nyelte-e el az egész csiki népet, -hogy még nyomukra sem akadni? - -Nem is találták volna őket meg soha, ha egy oláh gazdag jutalom fejében -el nem árulta volna rejtekhelyüket; de meg is jutalmazá őt Khuli khán -tatár fejedelmi módon, elég volt az neki holtig: tele tölteté olvasztott -szurokkal a nyavalyást. - -Másnap meghallák a nagymáli rejtőzők a tatárcsorda harczi ordítását, -mely a hegyeket ellepé. - -A székelyek hagyták őket közelebb jönni. - -Mikor aztán oda jutottak, a hol az erdők be voltak vágva, megdönték a -szélső fákat, azok ráhullottak szomszédjaikra, egy percz alatt irtóztató -ropogás támadt, az erdő összeomlott, eltemetve Kuli khánnak ezer meg -ezer emberét. - -Kuli khán még embert sem látott, máris csatát vesztett. Több elhullott -ötezernél a kutyafejű hősökből, kiket a szálfák ott nyomtak. Haragjában -azt a pokoli dolgot mívelte, hogy köröskörül tizenkét oldalról -meggyujtatá az erdőket s tán meztelenre égette volna a bérczeket, ha -Isten meg nem hiusítja akaratját, oly esőt támasztva rögtön, mely eloltá -a tüzeket s nedvessé tett minden lombot, hogy a tűz nem kapott bele a -nagymál-hegyi erdőbe, csupán a körülfekvő bérczeket tarolta puszta -kopárra. - -Tizenkét napig látták a barlangba menekült népek az irtóztató lángokat, -mint egy áradó tengert mindig közelebb-közelebb jönni, az erdő minden -vadai rémülettel összefutottak seregestül, mint egy szigetbe, a -közbeszorult Hargitára s félve simultak az emberek lábaihoz; a menekvők -rettegve várták a végitéletet, de Ugron Ábrahám biztatá őket, hogy -egyfelől a Vargyas vize, másfelől az Erős bérczei gátat vetnek a terjedő -tűznek, s ez idő alatt a férfiakkal lenyilaztatá az odafutó vadakat s -húsaikat felfüstölve elrakatta a mély földalatti szellős üregekbe. - -Végre elcsillapult az égés, körül a szép zöld hegyek szép -rózsaszinűeknek látszottak a hamvadó parázstól, azután tisztes -szürkéknek, a hogy hamuvá lett a zsarátnak, végre sötétek, feketék -lettek, midőn a legelső vihar felkavarta a nyugvó szürke hamvakat s -kimeredtek a fekete törzsökök. Mintha egy nagy gyász szemfödél lett -volna végig húzva a tájon, melynek kellő közepében zöld szigetként -emelkedett az óriási Hargita. - -Nem sokára a kopárfekete tájon látni lehete a tóduló tatárcsordák -tömegeit. Minden oldalról meglepék a Hargitát s körülfogták a Nagy-Mál -bérczet. - -A tatárok az Erős hegyről, a székelyek a Nagy-Málról lövöldöztek át -egymáshoz nyilakkal; a nyilvesszőkre mindenféle mondások voltak faragva, -melyekben egymással kihivásaikat, fenekedéseiket és szitkaikat -közölgették. - -Megjelent a tulsó ormon s átlőtte nyilát Kuli khán. - -Sok bolond betü volt ráfaragva. - -– Gyertek által jó székelyek, és haljatok meg szépen egyszer, különben -meghaltok kétszer. - -Ugron Ábrahám visszalőtt. Nyilára ez volt faragva: - -– Élünk sülttel, főttel, föld alatt, fa tetejében, mi az?[7] - -Ismét a tatár lőtt. Ez volt a vesszőre irva: - -– Megéheztek, megszomjaztok, majd kijöttök. - -A székely vesszője átröpült: - -– Kenyerünk a földben, vizünk az égben, húsunk az erdőben, várhattok -itten. - -Újra lőtt a tatár: - -– Égett fa kizöldül, puszta erdő felidül, mi még akkor is itt leszünk. - -S hogy fenyegetését hatályosabbá tegye, szemben a Nagy-Mállal, a honnan -a székelyek épen ráláthattak, sok követ hordatott össze s egy nagy -kápolnát építtetett ott, bele állítva az ősi bálványt, annak -bizonyságául, hogy ott állandó lakása leend a tatárnemzetnek, mert -kőépület a tatároknál csupán a bálvány számára épül, a nők bőrsátrak -alatt alusznak, a férfiak lovaik hátán. - -A székelyek meg voltak szállva. Körül negyvenezer tatár, vérszomjú, -irgalmatlan had, a Nagy-Málban négy-ötezer kenyérfogyasztó nép, kikből -alig megy ezerre a fegyverfogó férfi. - -– Hová leszünk? zúgott a nép, ha kenyerünk, húsunk elfogy. Egymást kell -végre megennünk. Jobb lenne a gyermekeket a kősziklához paskolni, a -szűzeket, asszonyokat megöldösni, fák tövébe eltemetni, a véneknek -leugrálni a szikláról, a férfiak rontanának azután az ellenségre s -hullanának el viadal közt, kivont fegyverrel kezükben, ha úgy sem segít -az Isten. - -De megfeddé a búsulókat Ugron. - -– Bolond valóban, a ki Istennek tanácsot akar adni. Jő tanács az égből, -csak bízni kell benne. Ha a székelyek elesége fogy, biz a tatáré sem nő -a kősziklákból. Itt kevés a kenyér hosszú időre, de kitart a makk, a -szükségben az is eleség, víz van elég, és a víz tele pisztránggal, majd -kövér gombák nőnek fel az erdőn Isten parancsolatjára, melyek hetekig -eltartják élettel a népet; a behajtott marhák tejet, vajat, sajtot adnak -s kövér legelőjük van a hegy tetején s a vizi szigetek közt; míg azok -oda át mit esznek, mit isznak, ha Isten elzárja előlük a földet és eget? -A föld korommal van fedve, ott évekig még csak fű sem terem, a tatár -ugyan megél a nyers húsból és a lótejből is, de hogy vadat fogjon, tíz -mérföldnyire kell neki menni, s lovát nincs hol legeltesse a leégett -mezőn. Aztán majd eljön a székelyföldi gonosz szellem, a hideg mérges -északi szél, a kegyetlen Nemere, mely a mint beszabadul a gyergyói -havasok nyilásán, nyár derekán öles hóval borít el erdőt, mezőt, s ha el -nem múlik három nap alatt, úgy betemet hóval egész városokat, hogy a -lakosok a kéményen járnak házaikba s a toronyablakon a templomba. Mibe -kerül az Urnak elszabadítani lánczairól ezt a mérges szellemet; s akkor -a tatár mind rakásra fagy, mert a közelben fája sincs, a mivel -fűtközzék. - -Ekként megnyugtatá a kétségbeesőket, s azok türelemmel megadák magukat -sorsukba, kiki elvállalta a rábizott munkát. - -Csala vezér a férfiak élén elállta a védendő sziklatorkokat, az -asszonyok a bárányok gyapját szőtték, fonták öltözetnek, egész halmaz -sajtokat készítettek s azokat elrakták az üregekbe a többi étkek közé, -egész kamarák telvén meg hússal, gabonával és sajttal. - -Egyszer, midőn Ugron Ábrahám vizsgálná az éléskamrát, ha az eltett -eleség nem romlik-e? nagy borzalommal tapasztalá, hogy hátul, hova alig -lehetne embernek beférni, egész üregek vannak ásva a gabonában s más -élelemben; valaki meglopta azokat! De ki? Ember nem férhet be oda, minő -más állat lakik itt? - -Senkinek sem szólt egy szót is, nehogy elrémítse a népet, hanem rögtön -asszony őröket állíta a kamrába, kik vigyázzanak minden zörejre és be ne -bocsássanak senkit; a férfiaknak az ellenség előtt volt dolguk. - -Másnap mind a két asszony halva találtatott az üregben, összezsugorodva -feküdtek ott, mintha iszonyú kínok közt multak volna ki, és senki sem -tudta, mi ölte meg őket? - -Harmadnap újra két asszony állt őrt és mind a kettő halállal vált meg a -helyétől. És az eleség még jobban el volt fogyva. - -Negyednapra újra áldozatul esett mindkét őrálló nő. - -Ötödnap aztán senki sem merte többé felvállalni e hivatalt. - -Ekkor felajánlá magát Ugron Ábrahám egyetlen szép leánya, Zolna, hogy ő -majd vigyázni fog az élelmi tárban, s megtudva apjától a titkot, hogy -oda rejtett tolvajok járnak, elkérte Csala éles kardját és lámpáját s -vizes korsóját magához véve, bement a veszélyes üregbe s ott elébb -térden állva imádkozott, azután fogá a meztelen kardot kezébe s hátát a -falnak vetve, egyenesen azon helyre nézett, hol az élelmi szerekben a -hiány támadott és várta a tolvajokat; apja künn imádkozott az Istenhez, -hogy leánya élve térjen vissza, de még sem hívá ki őt s a leány nem -bocsátá őt magával. - -* * * - -A kis földalatti lények közt nagy zenebona volt ezalatt. - -Azon folyt a tanakodás, hogy a két egymást pusztító nép közül melyiknek -fogják inkább pártját, melyiknek segítsenek pusztítani, melyik oltalmára -egyesüljenek? - -Az egész törpe faj két pártra volt szakadva, az egyik vezére volt Mirák, -a szelid képű főnök, azzal a karminpiros üstökkel, a másiké volt Alamák, -a lánghajú zömök szörny. - -Az elsők azt akarták, hogy a székelyeknek kell pártját fogni, a kik -velök egy üregben laknak, az utóbbiak pedig abban erősködtek, hogy épen -azért kell őket minden módon megrontani, minek tolakodtak az ő puszta -országukba; a vitából nagy marakodás lett, mely a Mirák-pártiak teljes -legyőzetésével végződött; Alamák aludni parancsolá őket és maga -hozzákezdett a munkához. - -Mert olyan csodás rende volt közöttük a természetnek, hogy az egész faj -egyik része holdujságtól holdtöltéig aludt, mint a kő oly mereven, -mialatt a másik ébren volt, s a mint amazok ébredtek, akkor meg ezek -mentek aludni holdfogytáig. Alig volt nehány óra, melyben együtt voltak -mindkét félről, ez idő volt fenhagyva a szeretet és gyűlölet munkáinak. - -A míg tehát Mirák aludt, Alamák és törpéi kiszaglászták az üreget, -melybe a székelyek élelmi szerei voltak rejtve, s az apró szűk -nyilásokon elkezdték azt széthordani; mire Ugron észrevette, már látható -volt a fogyás. - -Ekkor jöttek az asszonyok őrt állani. A kis törpék látva a -fáklyavilágnál virrasztó emberalakokat, felülről a kőhasadékokból mérges -nedveket hullattak azoknak ivó korsajába, s a mint azok egyszer -megszomjaztak, a halált ivák maguknak, s nem mondák el senkinek, kik -járnak ott az üregben. - -Annyi áldozat után végre a szép Zolna volt oly erős szívvel, hogy -vigyázni leszállt az üregbe. Épen ekkor tölt meg a hold, s Alamák és -emberei lehuzódtak a mély hallgató üregekbe, előbocsátva testvéreiket, -kik Mirák vezetése alatt felkeresék az élelmi tár üregét. - -* - -A vigyázó leányka egy kutyát és egy kakast vitt magával a barlangba, -hogy ha ő eltalálna is aludni, e két vigyázó állat lármája fölébreszsze, -ha valami nesz történik. A kutya lefeküdt a földre, a kakas felült egy -magas kőre, a leány fogta a kardot. - -Egyszer elkezd a leány valami melegséget érezni lábain, mintha alulról -jövő gőzök emelkednének mindig feljebb, feljebb, testét valami kéjes -csiklandó zsibongás kezdte elállni, mely később szíve verését lankasztá -el s karjait erőtleníté. Majd az álmot érzé szempilláira nehezülni. -Szólni, kiáltani akart, de nyelve kötve volt, kezét akarta megmozdítani, -de nem birta többé, még látott, hallott, érzett és tudta, hogy el fog -aludni és soha sem felébredni többet. A kutya mozdulatlan feküdt -lábainál, ő is mellé rogyott ellankadtan. - -A gonosz törpék ott a föld alatt ama kénköves szeszt, minővel a torjai -barlang tele van, földalatti nyilásokon idáig vezették, s rábocsátva az -őrizőkre, azzal fojtották meg őket. - -A kénköves szesz nehezebb, mint az éltető lég, azért a föld szinén -marad, s később beiszsza azt a föld, azért nem találták a reggel bejövő -férfiak semmi nyomát a halálnak. - -A mint a leányka szédülten lerogyott, egyszerre minden lyukból, minden -kő alól fürgencz apró alakok ugráltak elő, a kárörvendő törpék, kik az -őrizetlen maradt eleséget lopni jöttek, s innen-onnan kukucskálva lesték -régen, mikor fog a vigyázó összeroskadni. - -A mint azonban mindenünnen eléjöttek, a magasban ülő kakas elkezd -hangosan kukorikolni; mert ezt nem ölte meg a nehéz lég, ülvén odafenn a -magasban. - -A törpék meghallva e harczias kiáltást s megpillantván a vitéz állatot, -mely veres sisakos taréjával, hosszú veres hús-szakállával, s lovagias -sarkantyúival és felálló kardforma tollaival a farkán, szárnyait -összeverve, hadat izenni látszott az egész törpe világnak, utczu nem -vették tréfára a dolgot, hanem szaladtak szerte-széllyel, ki merre -látott, egyedül maradt a vezérük, a kis karmazsin-üstökű törpe azzal az -emberforma arczczal. Ez megállott a kakas előtt bátran és szembe is -szállt volna azzal, készen levén azon esetben, ha félelmes ellensége -által megtámadtatik, hősileg megküzdeni vele. De a kakas beérte azzal, -hogy még kettőt kukorított s a törpék királya büszkén lépdelte végig a -megnyert csatamezőt. - -Hát a mint odaért, a hol az alélt leányka feküdt a földön, csak elállt a -bámulattól, piros szemei ragyogtak, mint a fénylő rubint; soha sem -látott ő ily szépséget, ilyen arczot, ilyen keblet! - -Nem ő érzett először a törpe faj közül édes fájdalmakat sima képű fehér -hölgy láttára. Egyszer epret szedő székely asszony csecsemőjét kosárba -téve fára akasztotta, s míg ő odajárt málnát, szamóczát gyűjteni, a kis -törpék odajöttek, megnézték a gyermeket, ellopták, elvitték magukkal, -felnövelték a barlangban, ott a napvilágtalan helyeken az is oly törpe -maradt, mint ők, a törpe király azután elvette feleségül, tőle született -e nagyobbik fia, ez emberhez hasonló arczczal s e fajától elütő piros -üstökkel homlokán. Az emberi alakot egyszer kicsalta a napfény az -erdőre, ott vadászó székelyek elfogták, bevitték Homorod-Almásra, a pap -gondviselése alá vette, embernek, kereszténynek nevelé, megtanítá világi -ismeretekre; hanem a nőben azután is megmaradt ez a vágy az erdőkön, -barlangokban bolyongás után, gyakran elszökött a Nagy-Málba s együtt -mulatott a kis törpékkel, ráismert kis fiára, s megtanítá őt betüket -faragni, minőkkel a székelyek éltek. Később elhalt a nő, a törpe király -a maga nemzetéből házasodott újra, s attól születék a másik torzonborz -fiú, sokkal dühösebb, sokkal vadabb, mint az öregebbik, bár ezt okosabbá -és idegesebbé tette az emberi vérvegyület. - -A kis gnómkirály elbámulva és remegve állt a tündérszép hölgy előtt, a -mennyivel szebb volt földi édes anyja a földalatti nőknél, annyival -szebb volt ez még édes anyjánál is. S ez meghaljon? Letegyék őt is a -rút, sötét földbe? Szép keblén járjanak keresztül azok az undok -földalatti állatok, melyek a troglodythok éjszakáját osztják, s miket -csak a sírásó kapája vet fel olykor a napfényre? Ne haljon meg. És e -szép deli székely fiak, ezek a jámbor munkás emberek, kik szántanak, -vetnek, abból élnek s nem hajtják az erdőket, mint a vad tatár, hogy a -futó vadak vérét, húsát egyék, ezek se haljanak meg. Legyen az ő ügyük -nyertes. - -Vevé Mirák a görbe kést, mely a szép leány kis piros saruja mellé volt -dugva, és a rovásokról, mik a gabonagarmadákba voltak dugva, lefaragva a -jegyeket, más betüket vágott azokra, minőkre anyja a földi leány tanítá -meg, s azután e rovásokat oda tevé a leány ölébe. - -Társai azalatt hordták híven a gabonát, eleséget szerte-széllyel a -lyukakon, s nem tudták, nem is törődtek vele, hogy vezérük mit -faragcsál. - -Egy újabb hangos kakasszó ismét szétriasztá őket. Ekkor Mirák odahajolt -a hölgyre, száját annak ajkára tevé s egy hosszú lélekzetvétellel -kiszívá a mérges levegőt, mely a leány keblét elülte. A gnomnak nem -ártott már az, ő szokva volt e légkörhöz. - -Azzal ő is eltünt a kőhasadékok között. - -Zolna felnyitá szemeit; mint ki kisértetnyomásos álomból ébred föl, -érzé, hogy a megakadt vér e perczben kezd szivében lüktetni és nem tudá, -hogy mit álmodott. - -Széttekinte: a kutya ott feküdt holtan lábainál és ő magasabban volt -fektetve, mint hova önkényt leült, az élelem ismét meglopva s a rovások -mind az ölébe rakva. Ki járt itt? - -Közelebbről nézé a rovásokat s ime azokra irás volt vésve; az egyik -vesszőn: - -«Napvilági tündér! Körülötted idegen világ él, mely a föld alatt lakik. -Mi vagyunk azok, a törpék. Ők gyűlölik a szép emberfajt, mert olyan -szép, én szeretem, mert olyan szép. Te ne halj meg, légy soká szép.» - -A másikon: - -«Élelmeiteket elhordja a törpe faj messze innen a föld alá, menjetek a -tizenkettedik üregbe: bal kéz felől áll egy nagy kő, hengerítsétek el -onnan, mély aknába juttok, ott van együtt az orzott kincs, foglaljátok -ismét vissza.» - -Harmadikon: - -«Hogyha vigyázni akartok jövő éjjel, más ne jőjjön, mert az meghal, jőjj -te magad, és soha sem fogsz elveszni, de ne ülj oda, hol az eb fekszik, -ülj oda, hova a kakas veszi magát: az eb oktalan, a kakas bölcs állat.» - -Zolna bámulva olvasá a rovásokat, s vivé rögtön Ugron Ábrahámhoz. Az -öreg megérté a dolgot, s maga mellé véve Csala vezért, megemelék a követ -a tizenkettedik üregben, s ime ott látszék a mély, soha nem bolygatott -üreg, melynek sötét torkolatából mintha szikrázó kövek villognának fel a -fáklyafénynél. - -A leány hozá a fáklyát, az ifju hozá a kardot, az öreg keresztet -tartott. A fáklyát a sötét ellen, a kardot az élők ellen, a keresztet a -rém ellen. - -Ki szálljon le? volt a kérdés. - -Az öreg erős hitű volt, harczolt sokszor rémmel, boszorkánynyal, de ki -tudja, oda alant nem lakik-e erős fenevad, melynek izmos karral kell -hányni ellent? Csala vezér vitéz dalia volt, harczban megfelelt tíz -embernek s kopjával leverte a havasi medvét, de alant ki tudja, mely -világ lakói élnek? fog-e rajtok az éles kard, járja-e őket a hegyes -kopja? - -Csak a leánynak kellett lemenni. Neki szivében is egyenlő erő volt, mint -karjában, s ha valakinek kedve tartaná a sírokból előjönni, hogy őt -megrémítse, bizonyára még egyszer vissszaküldené azt oda, hogy nem -kivánna többet feltámadni. - -Istennek ajánlá magát, derekát körülövedzé a hevederrel, s kezébe véve -kardot és fáklyát, lebocsátkozék az üregbe. Ugron Ábrahám imádkozva -térdepelt ott. Csala vezér lassan ereszté a kötelet. - -Fél óráig járt oda alant az üregben a leány, akkor megrántá újra a -kötelet, s a két férfiu felvonta ismét. - -Csodákat látott ott alant. - -Ama mélységek ott alant szakaszonkint színbuzával, dióval, sóval vannak -megtöltve, s a milyen garmadák vannak rakva gabonából, épen akkora -halmokban áll egymásra hordva arany, ezüst, a Dárius kincsei azok, miket -ezer meg ezer év előtt a futó király ide eldugott, s miket azóta minden -nemzedék hiába keres, s miknek iszonytató nagysága példabeszéddé vált a -nép között, hogy midőn sokat akarnak mondani, azt mondják: nem volna -neki elég a Dárius kincse. - -E kincs ide van összehordva a kis troglodythok birtokában, majd ha -elromlanak az emberek, s ők jöhetnek a föld felszinére, kelleni fog az ő -nekik. Oh sok van a föld alatt, a mi támadatra vár; vagy ha egy szálas -erdőt kivágnak, holott nem nőtt azelőtt egyéb mint sugár tölgy: honnan -támad egyszerre elő annak a helyén a sok apró virág, tövis, bozót? ott -leskelődtek azok is régóta a föld alatt, s várták, hogy a hatalmasabb -növényzet kipusztuljon, s ők dughassák ki a napfényre fejeiket. Majd ha -az emberek lassankint elpusztítottak a földről minden erőt, a vészek -elpusztítottak lassankint minden embert, akkor lesz mulatságos világ; -törpe erdők törpe lakosokkal. - -Zolna telemeríté kötényét színaranynyal és kövér buzával, melyet ott -alant szedett fel, hogy kisérőinek megmutassa. - -Ugron Ábrahám megörvende mind a kettőnek. Senkinek sem szólt felőle -semmit, csak egy nagy vasajtót veretett régi pléhekből össze, azt a -nyilásra veré Csala vezér segítségével és az egész dologról hármukon -kívül senki sem tudott meg semmit; csak annyiról értesült a nép, hogy az -üldözöttek számára még a föld alatt is terem buza, még pedig -kifogyhatlan. - -Ugyanazon üregen át leszállva, a hegyen keresztül zuhogó patakhoz lehete -jutni, innen mindig friss vizet lehete támasztani a szomjazók számára, -az eddigi bűzhödt esővíz helyett, a mit nagy sajtárokba szedtek. - -Az emberséges Kuli khán ezalatt csak várta, leste, mikor fognak a -székelyek éhségtől elveszni és a közben saját tatárjai pusztultak nagy -mennyiségben. Lovaik lelegelték már a mi körül mező maradt, s a messze -földről hozott széna alig volt elég a vezér utolsó paripájának, mely egy -egész ménesből megmaradt, erdei vadakért a távol gyergyói hegyeket -kellett befuttatni. A jámbor Kuli khán nem bánta azt, ha fele elhullt is -embereinek, a megmaradt fele is tízszer felülmulá a megszállott -székelyek számát, s ha ez a megmaradt fele gombával élt is, az ő számára -elég pisztrángot halásztak a Vargyas vizéből. Ez volt legkedvesebb -eledele. Úgy megizlelte azt, hogy már csak azért is itt kivánt lakni a -székely földön. - -Ezenközben sok ellenkezésük vala a székelyeknek a vad tatárokkal, hol -ezek jöttek elő nagy sivalkodással s hajigáltak az Erős bérczről nagy -köveket és lövöldöztek át nyilakat a Nagy-Mál tisztásain megjelenő -férfiakra, hol meg amazok lopóztak ki a barlangból s éjszakának idején -rajta ütöttek egy-egy folt tatárra, s mire azok észrevették magukat, -felesen levágtak belőlük, s míg a többiek ellenük zúdultak, már ők ismét -túl voltak a Vargyason, benn a «lovak csürében», s csak úgy mutogatták -üldözőiknek pajtásaik fejeit, melyeket elhoztak magukkal. - -Csala vezér egy ilyen alkalommal egymaga tizenkét tatárt vert le szeges -buzogánynyal, s a mint népét a víznek szoríták, csak egy sekélyes hely -volt azon, melyen keresztül lehetett menekülni, egy maga védte emberül -egész hátráló csapatait, végre úgy állt bivalybőr pánczéljában a sok -nyíl, mint valamely töviskes állaton a hegyes tüskék, utoljára maga a -murza jött ellene, ki a tatároknál alvezéri hivatalt viselt, s szidta -messziről Csala vezért ebnek és kutyának; megharagvék erre a vezér s úgy -hajítá meg kopjával a murzát, hogy a mint az védelmül tartá maga elé a -tizenkét bivalybőrből készült paizst, úgy ment a meglódított gerely -keresztül paizson és murzán, s úgy jött ki a hátán hegyével, hogy ha még -a háta mögött is lett volna egy másik paizs, meg egy másik murza, még -azon is keresztül ment volna. - -Az üldöző tatárok megijedtek e tréfától, s hátramaradának szépen. Csala -vezér pedig megtért embereivel békében a tágas Ugron-üregbe, hol őt az -asszonyok fogadták nagy diadal-énekléssel, s megkoszorúzák -cserfalombbal. - -Im e napnak örömére azt végzé az öreg Ugron, hogy legyen vígság az egész -Nagy-Málon, s hogy a vígság ne legyen hiába, menyegzőt ült a vezér a -szép Zolnával, bátor szittya amazonnal. Fenn a napfényen, a pázsiton -terítének asztalokat, a körüllevő tatárok szeme láttára, kik éhen, -szomjan néztek le rájok a körülfekvő hegyekről és nem tudtak közeledni -sehol; csak úgy folyott szájukból az éhség nedve a sok sült és főtt -láttára, mikkel gazdagon meg volt rakva minden asztal. Arany pohárból, -ezüst tálból ettek, ittak. Ki tudja, honnan került mind az? Hej hogy -fájt a tatár foga inkább az ételre, italra, mint az aranyra, ezüstre. - -A székelyek pedig vígan voltak. Ittak Ugronért, a vőlegényért, a -menyasszonyért, az ellenség füle hallatára, utoljára ittak magáért Kuli -khánért. A kaczaj áthallatszott hozzá, a mint sátorában ült és ivott -savanyú lótejet. - -De ott alant a kőrepedések között hallatszott valami nyögés, fohászkodás -az egész lakoma alatt. Valamikor odahajlott Csala vezér szép -menyasszonyához, hogy arczára csókot ejtsen, mintha mindig felsikoltana -valami lábaik alatt. - -Mirák volt az, a szegény szerelmes gnom, ki ott lenn a borzlyukakban -hallgatózott, leskelődött s feljajdult, ha látta, mint érinti férfi ajka -a szép hajadon orczáját. Meg kell e férfinak halni. - -Másnap Csala vezér beteg volt, nem nyulhatott sem ételhez, sem italhoz, -mindentől úgy undorodott, nem volt neki édes még a menyasszony csókja -sem. Csak a temetőben szeretett volna már lenni. - -A féltékeny Mirák mérges varangyot lopott éjszakai italába, s a derék -lovag úgy elszáradt attól, hogy a kardot többé nem birta emelni. - -Ki vezesse most a népet a csatákon? ki ismeri úgy az ellenség -fortélyait, az erdők menedékeit, mint ő? Kiben bízhatik a sereg? ő meg -nem üli a lovat többé. - -– Menj te magad, Ugron Ábrahám! monda a roskatag bajnok. Hágj te magad -kengyelembe, vesd magad lovam hátára, kösd fel éles pallosomat, kardom -kivág minden bajból, lovam kihoz minden vészből. Én nem megyek több -csatába. De felhágok ama magas kőszálra amott az Erős oldalában, honnan -belátni a völgybe, s onnan ha észreveendem, hogy az ellenség nagy erővel -jön reátok, tüzet gyujtok, meglátjátok. - -A vitézek elindultak; jó Ugron Ábrahám vezette őket Csala lován, Csala -kardjával kezében; fenn a beteg hős a szirten kalapjával mutogatta, -merre menjenek, merre ne menjenek, intő kiáltása messze hangzott el a -völgybe. - -Míg ő fenn a kőszálon állt, alant a kártékony törpék megásták, kifurták -a szikla alját, s a mint a hős kiáltozott alá, egyszerre meglódult a -sziklatorony, s neki dülve a bérczfalnak, a lovagot lehajítá messze, -száz ölnyi rémes magasból, le az éles kövek közé; a székely nők és -leányok ott lelték meg tetemeit a vízparton elterülve, arczát a habok -locsolták. - -Sírtak mindannyian, legjobban sírt a menyasszony, a zokogás hangja közé -vegyült Mirák kaczagása a föld alatt. Most már nem fogja a lovag -csókolni a leányt. - -Az Ugronnal eltávozott bajnokok meg csak haladtak, ők nem tudták Csala -esetét; megütköztek a tatárokkal, a harczban egyre várták, mikor gyúl ki -az intő tűz a kőszálon? Ezalatt körülfogta őket az ellen, s a jó székely -fiak elhullottak a Nagy-Mál alatt, számra többen százötvennél. Harczolt -soká Ugron Ábrahám, elhozá Csala pallosát, de nem hozá el Csala öklét, -és elesett ő is elvégre, a paripa haza száguldott, de nem hozta el a -rajta űlőt. Csak sokára, óra mulva jöttek egyenkint haza a székely -daliák, fej nélkül valamennyien, a mint a vízbe hányt tetemeiket lassan -hazaszállítá a barlangon átfolyó hullám, rájuk váró kedveseikhez. - -Ott kifogták őket mind a fenmaradt asszonyok, eltemették, megsiratták és -szörnyű átkot esküdtek annak lelkére, testére, ki őket ily gyászba -dönté. - -Mennyi árva, mennyi özvegy! De senkinek nem volt annyi gyásza, mint -Zolnának, ki özvegy lett és árva egy napon; s nemcsak apját és férjét -veszíté, hanem két vezérét a népnek! - -Most csak a boszún, csak az ártani-tudáson járt elméje. Az ellenséggel -többé verekedni nem lehetett, mert a mi kevesen megmaradtak jó -harczosok, azoknak sem volt vezére. És ő mégis boszút akart állni föld -alatt és föld felett lakó ellenségen. - -Nagy kemenczékben, vermekben meszet égetett, oltatott, azután nagy -köveket hordatott oda, hol a Vargyas vize ismét kiszakad a barlangból, -mely alatt keresztülfolyik; ott berakatta a nyilást, bevakoltak, -betömtek minden hasadékot földdel és oltatlan mészszel, levert -faczölöpökkel elzárták a kifolyást, a gátat megerősíték vesszőköteggel, -mohával, úgy, hogy a hegy alatt keresztülfolyó víz nem jöhetett ki -sehol. - -A künn tanyázó tatárok csak bámultak egy ideig, mikor látták, hogy a -patak vize elmarad, majd szomorkodni kezdének rajta, mikor rájuk jött a -szomjuság s az eddig duzzadó hullám helyett most csak alig szivárgott -egy kis csatornavíz a száradó mederben, annyi nyelvnek is kevés volt az, -nem hogy annyi toroknak jutott volna, végre egészen kiszáradt a patak -medre, s Kuli khánnak nem volt honnan pisztrángokat fogni többé. - -A szomjazó tatároknak nem volt mit tehetni egyéb, mint felkerülni a -Homoród vizéhez s onnan hozni maguknak italt; pedig az ugyan messze van. -Megitták a mocsárvizet, az égett fák odvaiban meggyűlt esőt, a lónyomok -után maradt locsot, megették az égett tájon felsarjadzó áfonyát, -medveszőlőt, zsidócseresznyét, papsajtot, ördögkenyeret, kigyóhagymát, -macskakáposztát s más egyéb nem embernek való eledeleket, s úgy -hullottak tőle rakásra, mint az őszi légy. A velük jött keselyüknek, -hollóknak legalább nem kellett messze menni. - -Az elzárt Vargyas vize pedig ezalatt, nem törhetve ki rendes folyásán, -meggyűlt a Nagy-Mál bércz alatt s a mint sehol sem talált rést, a hol -kiszabadulhasson, megtölté az odvas bércz minden rejtett üregeit, a hol -a föld alatti gnomok aludtak, kiönté őket biztos lyukaikból s -éjjelenkint nagy zsongás-bongás volt hallható a barlang alatt. Zolna -gondolá magában: Fürödtök most czudar rémek. Haljatok meg, fuljatok meg -apámért, férjemért, annyi elhullt jó székely vitézért. - -A troglodythfaj rémülve látta, mint nő óráról órára a víz földalatti -rejtekében, kiűzi őket legbiztosabb rejtekeikből, beleszivárog oduikba s -űzi, szorítja őket mindig feljebb, feljebb. Kétségbeesve hurczolkodtak -mindig a magasb odukba. A víz oda is utánuk ment, összehordott élelmüket -kifoszták már a székelyek, a mi titkosabb helyekre volt dugva, azt -megrontotta a víz; azon kellett gondolkozniok, hogy a barlangot -elhagyják; felkeresték a titkos átjárásokat, mik a föld alatt -elvezetnek, a hol azok megszakadtak, körmeikkel ásták odább, egész nap -ástak, kapartak s egy éjjel, midőn egy közülök televény földet érve, -fejét felüté a föld színére, ime, a hegyen túl fekvő tatár-tábor közepén -lelék magukat. Avas sajtok, szárított hús és hal hevertek ott bőrökkel -leterítve nagy halmazban; a törpék neki estek nagy éhesen s sötét éjjel, -míg valamennyi őrszem aludt, mind elhordták a föld alá, szép csendesen, -nesztelenül; mire a tatárok keresték reggel a messze földről -összehordott eleséget, azt sehol sem, de a mezőben mindenütt borzhányás -forma lyukakat leltek szerteszélylyel, s apró gyermeklábnyomokat. - -A míg a rablott eleségben tartott, addig csendesen meg voltak a törpék -ott a föld alatt, hanem a mint elfogyott az, éjjel ismét előjöttek. Az -éhség vakmerőkké tette őket; odalopóztak az alvó tatárokhoz, kikeresték -tarisznyáikat, a mit találtak benne, elvitték, ha nem találtak semmit, -megették magát a bőrtarisznyát, lerágták talpáról a sarut, elköltötték -hámját, kantárszíjját, kikezdték ködmenét, bundáját, felfalták süvegét s -a tatár mind aludt mélyen, nem vett észre semmit, csak mikor fölébredt, -akkor csodálkozott el a maga állapotán. - -Lassankint aláfurták az egész mezőt a gnómok s olyan vakmerőkké lettek, -hogy a mint egy éjjel Kuli khán fölébredt, ime az ágya előtt levő -szarvasbőr mellett négy undok alakot lát ülni, a mint a bőrt a négy -szegletén fogva szépen eszegetik és rángatják egymás szájából, az ötödik -épen akkor itta ki a mécsből az olajt. - -Kuli khán ijedten ugrott föl medvebőréről, mire a kis gnómok egyszerre -eltüntek jobbra-balra. A khán lármájára fáklyákkal előszaladó őrök -azután öt borzlyukat fedeztek fel magában a vezér sátorában. - -E naptól kezdve minden éjjel lándzsás őrök vigyáztak körül a táborban, -hangos kiáltással riogatva a csendben, hogy semmi rém elő ne merjen -jönni. - -Harmadnapra a vad éhség kiűzte lyukaikból, menedékeikből a -troglodythokat s az őrt állók nagy rémülve futottak Kuli khánhoz, hogy a -földből egy százezernyi fekete rémcsapat támadt elő, mely a táboron -keresztül huzódik s az elszörnyedő tatárnép babonás rémülettel nézte, -mint vonul végig a mezőn, a fekete kopár vidéken egy ismeretlen alakú -rémtábor, szemei úgy világítanak az éjben. Senki sem merte őket bántani. -Ez gonosz jel, hivék mindannyian. A rémek futása eltartott egész -hajnalig. Elmentek termékenyebb táj felé. - -Szomjan, éhen ott maradtak a tatárok. Kuli khán serege szörnyen -elpusztult már a megszállásban, a sereg zúgott és sürgeté, hogy vigye -őket az éhhalál országából. - -Most egy próbát akart még tenni a khán: levitte embereit a völgybe, mely -a Nagy-Mált körülveszi, hogy így majd megostromolja a barlangban rekedt -népet, ott van étel és ital elég. Zolna meghallá a hegy tulsó oldalán -zajgókat, mint készítenek lábtókat, a miken a barlang szádához -felkapaszkodjanak s a mint ellepék a völgyet, fenyőgyantával és -szurokkal bekenette a faczölöpökből vert gátat, mely a Vargyas -kifolyását elzárta s akkor azt meggyújtatá. - -A gát egyre égett szépen, a gyantás tűz fellobogott, egyszerre elaludt -az egész láng, a leégett czölöpöket ketté töré a meggyült víz iszonyú -nyomása s menydörgő rohanással zúdult alá a sokáig fogva tartott ár a -völgybe. Futott, a ki még futhatott, de a kit ott lepett a vízroham a -mély völgyben, soha sem lovagolt még olyan sebesen az a tatár, mint a -hogy e tajtékzó hullámparipa elvitte magával, Kuli khán is csak alig -menekült fel a dombra. Emberei színét-javát a menydörgő felbőszült víz -elhordta, elszórta szélylyel, megrakta medrét csontjaikkal, -koponyáikkal, összemorzsolta őket a köveken. E napon több elveszett -közülük, mint valamennyi harczban addig. - -Másnap reggel parancsot adott Zolna a nőknek, hogy készítsenek a -megmaradt lisztből mind egy rettentő nagy pogácsát; akkorát, hogy -tizenkét férfinak legyen rajta mit emelni. - -A belsejét tömjék meg hamuval, hogy csak kívül legyen tészta. Azután egy -nagy tágas üreget, mely a barlang száda mellett volt, befűttetett -tövissel és iszalag kóróval. - -A túlnan szájtátó tatárok kérdezék, hogy mit mívelnek? - -– Pogácsát sütünk! kiálta át Zolna hangosan, a tegnapi éj emlékére. Arra -előjött tizenkét férfi a nagy nehéz pogácsával, s azt fahengerekre téve, -úgy gördíték be a paráholt kemenczébe, betámasztván azt nagy tapasztott -kemenczetevővel. - -A tatárok elszörnyedtek. Mekkora pogácsa, ők az ostromlottak -óriás-pogácsát sütnek s az ostromlók halnak éhen. - -Rögtön rajta ment az egész sereg Kuli khánra s nagy lármával követelé, -hogy őket vigye e megszállás alól, mert azok odabenn rettenetes nagy -pogácsát sütöttek, eltart nekik jövő nyárig, addig meg őket mind -elveszti az éhenhalás. - -Kuli khán azt felelte, hogy «nem». - -Erre egy tatár úgy lőtte szívén keresztül, hogy csak egyet fordult, s a -míg egyet fordult, ezer nyilat lőttek bele s midőn leesett a földre, -minden tatár oda ment hozzá s ekként úgy tele lövöldözték nyillal, hogy -utoljára nem maradt rajta hely, a hová még egy hegyével oda férjen. - -Akkor neki mentek a kápolnának, ledöntötték és eltakarodtak a vidékről, -el az egész székelyföldről, lementek Nagy-Szeben felé, megismertetni a -szász atyafiakkal a vendégszeretetet. - -A megszállt székelyek pedig előjöttek rejtekükből s hálákat adtak -Istennek, hogy őket annyi csodával megszabadítá s senkinek sem volt -szabad halottjait siratni, midőn megszabadult Székelyország. - -Haza mentek falvaikba s újra boldog, újra népes lett a vidék; égett erdő -kinőtt újra, vesztett család megnőtt újra; özvegynek, árvának rendelt -gondviselőt az Isten. – Áldja meg ezután is, a kik ottan laknak! - -* * * - -A kiöntött törpék aztán nagy lopózva ismét visszaszállingóztak a -barlangba, hogy az emberi zaj elköltözött onnan; ott törvényt tartának -egymás közt, hogy kik voltak az árulók, a kik felfedezték a föld felett -lakóknak a rejtett kincsek helyét s megtudva, hogy az Mirák volt, őt -társaival együtt legott felkonczolták. - -* * * - -Eddig szól a rege. - -Elmúlt már az régen-régen, hogy az a fa kiszáradt, melynek vesszejeire e -történetet felvágták s Zsigmond király idejében megégették a vesszőket, -hogy ne legyen nyoma a pogány hunnus írásnak. - -De azért megmaradt egynek másnak a regéje. - -Maig is Csala tornyának nevezik azt a szál bérczet, melyről a vezér -lehullott; oldalvást mellette mutogatják az Ugron üregét és lovak -csűrét, emlékeznek a székely nőre, ki roppant pogácsával ijesztette el a -megszálló tatárokat. - -Kincskeresők maig is kutatják azt a nagy vasajtót, melyet Ugron Ábrahám -készíttetett a Dárius kincsei fölé, s melyet leánya ismét elrejte, hogy -a sok kincs meg ne rontsa, meg ne vesztegesse a székely nép jó -erkölcsét. Egyszer rá is akadt már a vasajtóra egy fürkésző, de nem -birta leverni nagy lakatjait s míg haza ment segítségért s mire vissza -jött újra, úgy eltünt az előle ismét, hogy soha sem birt ráakadni. - -Ott áll még a kápolna a barlanggal szemben, a mit a tatárok építettek, -itt akarva települni; ott látszik a barlang száda, most is félig -elfalazva, lőrésekkel, ott a szónokszék, a hombár, a székely nők -fekhelyei, miket emlékben tart a nép. - -A székely sok mesét tud e barlangról mondani s valahányban mind -előjönnek a kis apró földi emberek, kik ott élnek, leskelődnek, -bujkálnak a föld alatt, lábuk nyoma meglátszik ott a porondban s egy -nagy halom most is apró csontokat mutat ott a negyedik üregben. Tán ezek -ott Mirák és társainak csontjai? Néha úgy zörögnek, úgy vihognak ottan -alant s a barlangon átfolyó víz mikor kijön, olyan sárga; mitől sárga? - -Várják-e még? várják-e most, hogy az emberi faj kivész, hogy egymást -elpusztítja szépen s akkor rájuk marad a szép napsütötte világ??? - - - - -A KALMÁR ÉS CSALÁDJA. - -Ennek az elbeszélésnek is van egy kis Hübnere. Akkor iródott ez, a mikor -még a szépirodalmi műveket is szigorú esztrengára fogta az osztrák -censura. - -Ennek a bohóságnak ez volt a czíme: «A görög és családja». Szerzőt -felidézték a rendőrségre. - -– Mi jutott az úrnak eszébe? Kifigurázni a ráczokat, a kik az -osztrákoknak hűséges fegyvertársai voltak! - -– Hiszen kérem, az én alakom nem rácz, hanem görög. - -– No persze! A kutyánkat tegyük bolonddá! Ez a komikus alak nem maradhat -görögnek. Ha azt akarja szerző hogy a munkája megjelenjen, írja azt -czímnek: «Az örmény és családja». - -Az szabad volt. Az örmények nem voltak az osztrákok fegyvertársai. - -Mit tehettem? A honorárium már fel volt véve, el is volt költve. -Huszonöt forint nagy pénz! Kikorrigáltam a görögöt örménynek. Biz ez -judási cselekedet volt. De hát ha a Jézus személye megért 30 ezüst -pénzt, az örmény is taksálva volt 25-tel. - -Ily czímmel jelent meg az alábbi humoreszk. - -Ámde szerzőre is elkövetkezett a nemezis. - -Mikor a Heckenast-féle népszerű gyűjteményben új kiadásra került a sor -ezzel a beszélylyel, ugyanabban az évben estek meg az országos -képviselő-választások (anno boszniai honfoglalás). Mi egyszerre -népszerűtlenekké lettünk. Én megbuktam a józsefvárosi volt kerületemben. -Kivert belőle Szilágyi Dezső, az ellenzék vezérférfia. Tisza Kálmán -azonban nem engedte, hogy kimaradjak a képviselőházból. Ő is megbukott a -régi kerületében, Debreczenben (Baldácsy bácsi ellenében). De más három -kerületben megválasztották. Két mandátumáról lemondott, s az egyiket, az -erzsébetvárosit, nekem szánta. Ott föl is léptem. Az pedig tiszta örmény -város. Én épen akkor rendeztem sajtó alá egy füzet munkámat. Megszólalt -bennem a belső biró. «Ej! Hát te most magad is odamégy mandátumot kérni -az örmény választókhoz? Előbb tarts penitencziát, a miben ellenük -vétkeztél!» - -Néhány nap mulva ott volt nálam az erzsébetvárosi deputáczió, -vezérszónoka maga a mult szeszszióbeli képviselő, régi jó barátom. - -– Hát megteszünk, az bizonyos, csak az a kérdés, hogy egyhangulag-e? -Mert tudod, van oppoziczió is. Azt hozzák föl ellened, hogy te egyszer -minket, örményeket, egy mesédben kifiguráztál, s ezért ellenjelöltet -emlegetnek. - -Nekem épen az asztalomon volt a revizió-ív. - -– Igaz, hogy egy novellámnak azt a czímet adtam, hogy «Örmény és -családja», de arra az osztrák censura kényszerített. Ime lássad, és vidd -magaddal, itt van nyomtatásban, ki van korrigálva «Kalmár és -családjá»-ra. - -Ez megnyugtatólag hatott, meg is választottak a derék jó örmények -egyhangúlag képviselőjüknek. - -Igy lett a görögből örmény, az örményből kalmár s belőlem anabaptista. - -Most aztán logikai rendben az következnék, hogy visszaállítsam ez összes -kiadásnál a legelső «görög» czímet, de attól ismét eltilt a «noblesse -oblige» törvénye: oraviczai képviselő vagyok és a szent Száva-rend -lovagja. - -_J. M._ - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Élt egyszer itt-amott egy szegény becsületes kalmár, a kit nem tudni, -hogy híttak? - -Azért élt pedig «itt-amott», mert az a különös szokása volt, hogy minden -esztendőben más-más világrészben érte valami nagy szerencsétlenség, -melyet aztán egy nagy crida követett, s épen azért nem lehetett tudni, -hogy voltaképen melyik az igazi neve? mert minden bukás után újra -kikeresztelkedett, s az új országban új mesterséghez fogott, míg azt is -valami új, válogatott és soha nem hallott sors csapása be nem fejezte. - -Törökországban levantei árúkkal kereskedett szegény, az egész kereskedő -világ hitelezett neki, s ime egyszer kiüt a mameluklázadás, a -keresztyéneket elkezdik öldösni, futott, a ki futhatott, ez a szegény -kalmár egy csibukkal a kezében, s két gyerekkel a hátán jutott el -Belgrádra. - -Itten – szegény – több atyafiak társaságában elkezdett marhakereskedést, -s mikor felhajtotta a közös tulkokat Macedoniába, rajta estek az -albániai zsiványok, mindenét elvették, egy szamara sem maradt, kivéve -azokat, a kik pénzt kölcsönöztek neki. - -Innen is elpusztulva, betévelyedett a Bánátba, ott belefogott a -buzakereskedésbe, eleinte sok pénze volt, hanem persze, hogy utoljára -minden hajója vagy elsülyedt, vagy odafagyott, vagy megették az egerek. - -Sehol sem volt maradása, mindenbe belevesztett szegény, mindenütt -húzták, vonták, megcsalták, meglopták, kirabolták, tűz, víz, jégeső, -marhavész és földindulás ártott neki; el-elment rakott szekerekkel a -vásárra, s visszajött szekér nélkül, tarisznyájában egy fél -vereshagymával, melynek másik felével három napig élt az úton; a gonosz -emberek Pesten a nagy tolongásban kivágták a bugyillárist a kaputja -zsebéből, még a kaputot is úgy kellett aztán viselnie, ablakkal az -oldalán; otthon kiásták a háza oldalát, netto elvittek mindent, a mi -csak megmozdítható volt, a pénztárnoka rendesen mindenütt megszökött a -cassával, s hiába currentáltatta, soha sem akadt kézre; egy szóval, a mi -csak fatum, az ő rajta mind megtörtént. - -Szegény ember! ily kifordított szerencse után képzelhetni -kétségbeesését. Térdre esve könyörgött sűrű könyhullatások közt -hitelezőinek, kereskedőtársainak, hogy üssék őt agyon, vagy akaszszák -fel, neki úgy is jobb meghalni, mint azt látni, mint halnak meg éhen -felesége, gyermekei? Bele is ugrott a Dunába, vagy pisztolyt fogott a -szájába, sőt egyszer meg is bolondult s kifutott a nádasba; a jámbor -hitelezők azután megszánva a szerencsétlent, nemcsak hogy agyon nem -verték, sőt adtak neki enni, inni, kihalászták a Dunából, elvették -kezéből a pisztolyt erővel, felkeresték a nádasban s esztendeig -gyógyíttatták valami tébolydában közköltségen; felesége ezalatt -félrevonula egy kis erdélyi városba, ott egy szegény kis czérnásboltot -nyitott, melyben aztán a felgyógyult kalmár maga is megállapodék, nagy -szegényül ott töltve élte napjait, a boltajtóban ülvén, fején egy kopott -vörös sipka, lábán egy halzsíros bagaria, mely soha sem volt újabb, -kaput helyett egy prémes bőr vala reá övezve, melyet oly formán vett -magára, hogy két lyukat vágott rajta, melyen a két karját kidugta, s -szíjjal keresztülköté derékban. Ily alakban ismerték őt legutóbbi -időkben Gergucz név alatt. Azelőtt Dimitrinek nevezte magát. - -Ha valaki megszólítá, elébb egyet sóhajtott, úgy felelt rá, ne kérdezte -legyen senki, hogy mint szolgál egészsége? mert arra rögtön sírva -fakadt, elmondá, hogy mikor mit vesztett? mennyi szerencsétlenség érte? -hogy nincs annyi pénze, a mennyivel a lábtyűjét kireperáltassa, hogy ha -gyermekeit nem tekintené, rég felakasztotta volna magát s több efféle -érzékeny dolgokat. - -A boltban maga árult, Boldizsár diákkal egyben, s ha jött vásáros, egy -garas ára szatyingon három óráig elalkudott vele, megmagyarázva, hogy -mennyibe kerül az, míg Egyiptomban megtermesztik, Smyrnában megszövik, -Ázsiából ide szállítják, adó, vám, harminczad mennyi fordul érte! hát a -gőzhajó taxa, a kövezetvám, az accisák, a procento, az agio, a -tantiémek, a cselédbér, a boltárenda! Neki magának semmi sem marad, csak -az Isten irgalmából teng, leng. - -Egyszer azonban egy marhakupecz, kinek szintén roppant pénzekkel maradt -adósa, azt a fáradságot vette magának, hogy nyomról-nyomra utána járva, -felkereste Gergucz gazdát legutóbbi telepén. - -Ott ült akkor is a boltajtóban, a csibuk a szájában volt, hanem dohány -nem volt benne. - -A kupecz messziről megismerte s rákiáltott: - -– Jó napot Dimitri szomszéd! - -A kalmár nagy szemet csinált, s rendületlen ábrázattal felele a -kupecznek: - -– Kit keresod te derik becsületes ember? - -– Téged hínak Dimitrinak, úgy-e? - -– Engem hínak Gerguczot. - -– Hát te nem az öcséd vagy, Dimitri? - -– Én a bátyám vagyok, Gergucz. - -– Ejnye milliom a lelke, már pedig azt gondoltam, hogy megkaptam azt a -gézenguzt. - -– Jaj, bizony talán tigodet is megcsalta az a semmire való? - -– No meg engem, hogy akasztanák fel a neve napján. - -– Kivánum neki tiszta szivbul! Engem is kirabult a gyilkus, a tulvaj, -elvitte minden pinzomet, aranyet, ezustot, bankuczédului. Hogy nyeljenek -el neki a krukodélusok, ott, a hol vagyon, idegen országon. - -– Hát idegen országba szökött a semmirekellő? - -– Oda az istentelen haramia. Innen elfutott Girgácijába, ottan is -felszedte a sok pinzt, futott odább Bulgárijába, Paplagonijába, -Tótországijába; mind hiába! Mindenütt megcsalta a sok derik, becsületes, -szamár, bolond embereket. Azok már most keresik nagy bolond módra, hogy -sütnék meg, a hol megkaphatják, mert ha koldus nem lennék mind a két -lábamra, magam mennék neki, s elhoznám a bőrit, ha nincsen egyebe. - -– No azt már nem bántom, hiszen ha igazán szerencsétlenség érte, arról -senki sem tehet. Ha csak a bőre maradt, azt viselje egészséggel. - -– De ne viselje. Ha bajája van, ő az okája. Ha spekulátul, mért nem -kalkulátul? Ne mássz a fára, nem fulsz belája; ne menj a vízbe, le nem -esol. Ezt régen megmondta a bölcs Kajabuc próféta, a miker még senki sem -élt a földre. - -A kupecz átlátta, hogy becsületes emberrel van dolga, s addig engesztelé -Gergucz gazdát, a megszökött Dimitri ellen való átkozódásokban -kifogyhatlan férfiút, míg az hajlandó lőn maga magának megbocsátani, -könyes szemekkel zokogván: hiszen hogy engem koldussá tett, azt csak -megbocsátom neki, mert én neki is testvére voltam, meg az atyjának is, -de hogy több ily becsületes embert is koldussá tett, mint kegyelmed, azt -siralmas meggondolnom. - -– Mit, kiálta fel büszkén a kupecz. Engem ugyan nem tett koldussá. -Maradt még nekem azért elég. Ne gondoljon kend engem oly szegénynek. Mit -árul kend? - -– Czérnát meg tűt. - -– Adjon belőle száz forint árát. Nem vagyok én koldus. - -– Engedje meg, hadd csukuljalak meg a szájodat, a képet mellett, rebegé -elérzékenyülten a gyöngéd szívű boltos. Mit adjak neked? Mivel -szolgálhassak? Parancsuljál, ha ezer forintot ir is, odádum. - -– Nem kell nekem semmi. Itt a pamuk ára. - -– Nem eresztolek, míg valamit magadba nem vettél tülem. Mit eszol, mit -iszol? - -– Adj hát egy pohár bort. - -– Te is olyat kirsz, a mi nincsen. - -– No hát hozass a csapszékből. Itt van tíz forint. - -– Szalagy de fátyu, fog ezt a tíz forintot (s oda ád neki 5 garast), -hozz a legdrágább borábul máslásbul, essentiásbul. Ne ez a poflé előre, -hogy ne igyál belőle. - -A borért küldött fiú aztán tengerideig oda marad, a kupecz megúnja a -várakozást, ott hagyja a tíz forintját, meg a száz forintját, meg az -ezer forintját, vissza megy Hódmezővásárhelyre, s otthon elmondja, hogy -milyen derék, becsületes testvére van annak a semmirekellő, országcsaló -Dimitrinek. - -* * * - -Magát a becsületes embert ilyformán megismerve, mutassuk be annak -tiszteletre méltó hozzátartozandóságait. - -Tőle magától ne kérdezzük, hogy kit hogy hínak? mert ő soha sem tudott -egy nevet is megtartani fejében, úgy, hogy mikor egyszer utazott -valahova, tízszer megkérdezte a fuvarost: hogy is hínak tigodet? - -– Tóth Jánosnak, uram. - -– Jól van, Nagy Miska. - -A feleségét hítták Borbálának, a nagyobbik leányát Oliviának, a -kisebbiket Minervának. - -Már most ha valaki előtt beszélt róluk: az egyiket nevezte Libuczkának, -a másikat Minczuczkának, a feleségéről pláne nem hallatszott egyéb, mint -az «ászuny!» kivételesen pedig: te áspis, te sárkány, te krukodélus! és -más efféle gyöngéd megkülömböztetések; a nagyobbik leány hallatszott -eként: te burzas! a kisebbik pedig: te arányus leányum! Ez volt a család -kedvencze. - -Kiegészíté a családot Boldizsár diák, ki szintén maga sem tudta, mint -jutott a «Birbucz» névhez? Ez volt a család bűnbakja. - -Akármi rossz történt a kapukon belől, azért neki kellett meglakolni, és -ha semmi rossz nem történt, neki azért is meg kellett lakolni. A mit -pedig korán reggeltől késő estig cselekedék, az minden levonás vagy -beszámítás nélkül pernek és patvarnak vala tárgya. - -Ha korábban kelt, mint Gergucz, azért lőn mortificálva. - -– De huvá kelsz nikem hajnálba, reggelbe, éjfélbe? Nem fogádtalak én -tigodet bakternek, sem kákasnak, hogy engemet felkukurikáluj! - -Ha későbben kelt mint Gergucz, megint az volt a veszedelem. - -– Te hét álvu! te lusta zürge, a nap a zurrodra süt és mégis álussz. -Mirt nem szegődtél medvének, ott szundíthatnál egisz télen. - -Birbucz soha sem felelt, menteni sem próbálta magát, úgy tett, mintha -nem is hallaná, hogy hozzá beszélnek, még mikor ez a beszéd abból állott -is, hogy a hátához vágtak valamit. - -Délelőtt a boltot kellett őriznie. A kalmár félfüllel, félszemmel mindig -rávigyázott, s szüntelen ususba tartá fölötte paterfamiliási hatalmát. - -Szegény diák azon korban volt már, mikor az ember el-elmosolyodik, ha -fiatal asszonyi képet lát; ha tehát jöttek a vidéki leányasszonyok -pamukért, halcsontért s Birbucz kezeit dörzsölve sietett szolgálatukra, -Gergucz épen akkor fordult neki az ajtóból, nagy vastag szemöldeit, -miket más bajuszként is megtiszteltetésül vehetne felhúzva homlokára. - -– Te náplupó! Ma sem süpürted ki a butyát! Majd aduk én tigodnek a -hátadat. - -Ezzel aztán a szegény diák agyon volt ütve. - -Ha jött idegen, az előtt mulhatlanul be kellett mutattatnia, ilyformán: - -– Te nágy lu! Te ingyenilu! Miért tartalak én tigodet drága pinzen -(soha? sem fizetett neki semmit). Miért neveltelek tigodet ekkurának? A -sárbul, a szemétbul vettelek ki, mikor csak akkurka voltál, mint az -ujom. Azuta én hizlállak, én ruházlak, én pinzellek, én uktátlak, mégis -nem tudsz semmit. - -Ha kellett az idegennek valami áruczikk, volt futtatás. - -– Nyargulj! Hozz ábul a júbul. (Csak egyféle volt mindenből.) - -Ha az idegennek nem tetszett a portéka, jobbat kivánt: - -– Mit mondtam, te filku! Nem azt mondtam, hogy a jobbikbul hozz? ugorj -egyszerre. Nem ábul, amábul! felsőbul. Hát ott van felsül, te szamár? -extrafainbul. No lássa zur ezt a bulundot, nem ismeri az extrafaint. -Pedig ha én elcsápum, az utczán hal meg. - -Ha a vevő drágállotta az árut: - -– Ne te Birbucz, honnan való ez a pámuk? - -Akármit mondott Birbucz, az csak az ő veszedelme volt. - -Ha azt mondta, hogy Amerikából, a kalmár véghetlenül lenézve, odább -taszította könyökkel. - -– Te hugass! Tutsz is te! Ausztrálijábul. Az egész háju elsülyedt, a ki -hozta, csak ez maradt meg. - -Asztalnál szüntelen szemére hányták a nagyon gazdaságos adagokban mért -eledelt. - -A ház asszonya, ki különben viseletére hasonlított bármely szurtos -szolgálóhoz, félig tűz, félig víz, tudniillik korom és csatak, hogy -idegen emberek akárhányszor kérdezték tőle, ha itthon van-e a -nagyasszony? és mire ő azt szokta felelni, hogy itthon, ha ellenkezőleg -megsejté, hogy valaki iránta a tiszteletnek valami nemével viseltetik, -azzal gorombaságát nem szűnt meg éreztetni. - -– De minek tartod ezt a torkos állatot? szólt egy nap úgy, mint másnap -az ebédnek czímzett ételkóstolás felett, szavait Gerguczhoz intézve, s -Birbuczra czélozva. Csak elnézem, ha hágy-e valamit abból a retekből? -Bizony megevett maga egy egészet a pokolbélű. Mire hizlalod ezt a -kenyérpusztítót? Mintha nem ellehetnél nála nélkül; akárhogy dolgozunk, -semmire sem megyünk, csak a cseléd szájának keresünk. - -– Hágyd, ászuny, veté közbe Gergucz feltolva állát, mint valaki, a ki -mindenét a szegények között osztotta ki. Az irgálum szip szu. - -Birbucz hallgatott, megtörülte – szemeit, mert száját nem volt oka -megtörülni s fölkelt az asztaltól, jóllakva egy egész retekkel. - -De ha két rossztól megszabadult, jutott a harmadikba, a legkisebbe, a -leggonoszabba, az «arányus leányum» körmei közé. - -Ez a kis tizenkét éves angyal egész nap azon élesítette elméjét, mivel -gyötörhesse a Birbucz diákot. Odasompolygott hozzá, nyakába kapaszkodott -hízelegve, s mintha czirogatná, egész arczát bekormozta, akkor meg -lármát ütött, hogy a Birbucz őtet meg akarja ijeszteni s Birbuczot meg -is szidták, ki is nevették; vagy eldugta a kereskedőkönyveket s -denunciálta a segédet, hogy nem dolgozik. Egyik delatio a másikat -követte. - -– A Birbucz megint zsebibe dugta a kezeit. - -– A Birbucz valamit evett. - -– A Birbucznak pénz van a zsebében. - -– A Birbucz fütyölt. A Birbucz danolt, a Birbucz elejtett egy skatulyát. - -– A Birbucz azt mondta, hogy elmegy a háztól. - -– A Birbucz gorombáskodott, azt mondta, hogy elmenj te leány. - -E delatiók így folytak, különféle indorsátákat vonva maguk után; Birbucz -diák nem léphetett, nem állhatott, nem köhinthetett, nem ásíthatott, -hogy az menten föl ne lett volna jelentve, s bárha kezein soha egy -fillér sem fordult meg, minden este ki kellett forgatni zsebeit a -családtanács előtt annak bebizonyítására, hogy a cassát nem lopta meg, s -ha akadt itt-ott egy-egy vörös pénz néha napján nála, azt hitelesen -kellett igazolnia, hogy hol kapta, kitől kapta miért kapta és mire fogja -fordítani? - -Ha Birbucz diák e kellemetes alkalmaztatást csupa keresztényi türelemből -viselte volna több mint tizenkét esztendeig, bátran méltó volna -csodálatunkra, mely csodálat azonban rögtön el fog enyészni, ha őt és a -családnak egy még eddig be nem mutatott tagját, Oliviát, egy-egy -pillanatra találkozni látjuk; néha midőn egyik kimegy az ajtón, a másik -bejön és szemeik véletlenül összetalálkozva, arczaik egyszerre -elmosolyodnak, s azzal rögtön ismét elharapja mindkettő a mosolygást, -mintha semmi sem történt volna. Ah az olyan apró titkolózás sokat -megmagyaráz. Ha Birbucz diákot szidják, Olivia nem hallhatja, fölkel és -kimegy a szobából, s ha Oliviát üldözik, Birbucz diák fülig elvörösödik, -s a mi kezébe akad, jaj annak a skatulyának. - -Mert Olivia is a család elhanyagoltjaihoz tartozik, a mit abból is -gyanítni lehet, hogy míg a kisebbik leány díszneve «arányus leányum», -addig az övé «te burzas». - -E nevet szép természetes göndörségű fekete fürtei hozták a leányra, ki -szégyenelve gúnynevét, hasztalan iparkodott azokat lesimítani, mindig -hullámosan maradtak, mi őt majd kétségbe ejté. Ha tudta volna, hogy ez -milyen széppé teszi. Ugy hiszem, hogy Birbucz diák későbben aligha fel -nem világosítá e körülmény felől. - -Szép karcsú termete volt a leánynak, fél fejjel magasabb volt apjánál, -anyjánál. Szegény, mennyit kellett neki ezért mindennap hallani. - -– De huvá nősz az égbe, te lájturja te! még kiütöd valami csillágnak a -szemit a fejeddel. Nem győzlek ruhával. Nem mer senki elvenni, hogy így -megnőttél. Nyakámon vesztél. - -Egy téli este szintén ott ült Birbucz diák a hideg boltban, körmeit -szájánál melengetve, s egy rossz szalmaszéken hintálva magát; midőn -Olivia észrevevé, hogy atyja egy perczre kifordult a boltból, hirtelen -odasurrant mellé, s valami papirba tekert csomagot nagy titokban átadván -neki, az mintegy előre történt összebeszélés értelmében vevé kalapját, s -miután egy gombot nagy kínnal begombolt szűk nyári kabátján, előbb -óvatosan széttekintve az ajtón, ha nem látja-e meg a gazda, vagy a -Minczuczka? nagy sebtében elosontott, az alatt a leány őrizte a boltot. - -Vesztére szegénynek a gazda hamarább hazajött, mint a diák, s látva, -hogy Birbucz nincs a helyén, se kérdett, se hallott, bezárta a boltot s -megparancsolta, hogy senki ki ne merje azt nyitni a zörgetőnek; nagyobb -biztosság okáért a kulcsot is zsebébe tette, s meleg szobájába távozva, -leült vacsorálni. - -Olivia reszketve figyelt az ajtóra, melynek kilincsét nem sokára -nyikorgatni kezdte kívülről valaki, a mit azonban abbahagyott, látva, -hogy nem nyílik. - -– Hadd várjun, monda Gergucz. Hadd fázun. Hadd zürgásun, hadd reszkásun; -mit jár másun? má most lásun. - -A zörgetés egyszer-kétszer szép szerényen ismétlődött; egyszerre, mint a -mennydörgés, olyan rúgás esett az ajtóra, azután még egy, még kettő, és -még tudja Isten hányszor kettő? - -– Ne úgy te! ordíta fel Gergucz. Berugod az ájtut. - -A dörgetés nem hogy megszűnt volna, sőt még újabb variatiókban kezdett -ismétlődni, mintha valaki kívülről a hátát neki vetette volna az -ajtónak, s egyszerre sarkával, öklével és könyökével produkálná rajta az -öreg dobot. - -A kalmár magánkívűl jött dühében, felkapta a rőföt, futott ki a boltba, -utána az asszony, utána a Minerva, s egyszerre trióban kezdék el a -szidást. - -– Te Birbucz nem hallgatsz! betöröd az ájtut, kiütöm a fogad. Agyonütlek -s aztán elkergetlek. - -A kívűl levőnek azonban úgy látszék, hogy tetszett az időtöltés, s most -már taktusra kezdett el dobolni az ajtón, szájával egész törökmuzsikát -hangoztatva mellé. - -A kalmár nem hitt kevesebbet, mint hogy Birbucz leitta magát valahol, s -nehogy kivegye az ajtót a sarkából, beledugta a kulcsot a zárba. - -A zörgetés e hangra megszűnt, s az így támadt pausát jónak látta Gergucz -gazda egy ilyen forma monologra felhasználni: - -– Te csavárgu! Hun csavárugsz? Kávésházban? borosházban? promenádán? -Csizmát rontani, időt lopni, pénzt vesztegetni! Kártyuznyi, -biliártyuznyi! te akasztófárahuznyi! Kirj szipen mindjárt, hogy ne -haragudjak. - -A kérelem kicsinybe mult, hogy le nem törte a kilincset, akkorát ütött -egy kővel az ajtóra. - -– Jaj te gyilkos, te haramja, azt gondolod, a pléh úgy terem, mint a -gomba? Ne üss többet, majd én ütlek. - -E szavakkal kinyitá Gergucz az ajtót s majd elesett ijedtében, midőn -azon Birbucz helyett egy termetes kocsisféle egyéniséget látott bebukni, -ködmenben, csizmában, ki oly ügyesen mutatta be magát, hogy három -lépéssel mind a három családtagnak ráhágott a lábára. - -– Keed árul kík czérnát? kérdé a jövevény rekedt hangon a meglepett -boltostól. - -– Én hát – bolond; állj meg, ne hágj rám. - -– No hát adjon keend belüle egy meszelyt. - -– Meszelyt? A vak apád. Ennek meszelylyel mérik a fonalat. Eredj te -ászuny, hozz neki meszelyt. - -Gergucz tehát teletömte a meszelyt czérnával, s nyujtá a kocsisnak. - -– Ne bolonduljon kee görög szomszéd, mert a fejihez vágom. Tudja, hogy -nem ilyen «kík czérna» kell nekem. - -– Nem ilyen? A lelked látott jobbat. Hát milyen kell? - -– Hát nem érti? papramorgó kell. - -– Pápramurgu? szólt elmeresztve szemeit a boltos. Csoéto? Kutya? - -– Ejnye, hogy nem tud kee magyarul, nem kutya a, se nem czérna, hanem -pálinka. - -– Uh! Bolondulj meg, ha még van eszed. Hát korcsma az én házam, vagy -vendégfogádu? Eredj apádnak, mert kápom ezt a rőfet s meglülek véle. - -– Hát mért tart kee czérnásboltot, ha torkomba való czérna sincs benne? - -– Czérna nincs, kötél van torkodnak! lármázott Gergucz, kituszkolva a -kocsist a boltból s úgy bezárta utána az ajtót, hogy akarva sem tudta -többet kinyitni. - -Annyi bizonyos, hogy Birbucz diáknak ezúttal alkalma leendett az utczán -megvirradni, ha annyi esze nem lett volna, hogy a mint az első -zörgetésre nem adatott válasz, a kerítésen mászott be, úgy, hogy mire a -kalmár feleségével és kisasszonyával nagy lárma közt (mert ez a faj -lassan beszélni nem képes) szobájába visszatért, Birbucz diákot ott -látta a kályha mellett fideliter sütkérezni. - -– Hát te ürdögfátyu a kulcslyukon jöttél be? - -– Itthon vagyok én régen, felelt Birbucz, egy titkos pillanatot váltva -Oliviával. - -– De ne támaszkudj a kályhának, mert kiégeted a ruhádut, vagy bedöntöd a -hátudat a kályhával. Hol jársz még most is? - -– Ne haragudjál, édes atyus, veté magát közbe Olivia Az én kedvemért -járt oda Boldizsár; ma neveestéje van az édes mamának, egy kis -meglepetést akartunk neki szerezni. - -– Csoéto meglepátus? megint pápramurgu? - -Ezzel Birbucz diák egy skatulyát hozott elő s azt felnyitva, Olivia egy -csinos izletes főkötőt vett elő abból, gyermekies érzékeny örömmel -nyújtva azt anyjának. - -Gergucz ráordított a diákra. - -– Te gyilkus, hun vetted ezt? kit ültél meg érette? - -– Én vettem atyus, szólt a leány. Éjjel gyermekfőkötőket szoktam -horgacsolni, azok árából vettem. - -– Az én czérnámból, te tulvaj! - -– A czérnát Boldizsár kapta ajándékba a pesti kereskedőtől. - -– De minek ez a rettenetes czifraság? szólt erre feleségének fordulva; -kinek valu ez? grufninak, herczegninak, nem ilyen vin bolondninak, mit -te vágyolsz. Tedd le, ne tedd fel. Ha meglátnának benne az utczán, még -azt gondolnák, sok pénzed van s kiásnák érted a házat. - -Szó szót adott. Borbála asszonynak tetszett a főkötő, Gergucz gazdának -pedig nem tetszett; az rögtön fel akarta tenni, s az utczára kiállani -vele; emez pedig azt kivánta, hogy csak sátoros ünnepeken viselje, akkor -is csak szobában, utoljára is fegyverre került a dolog, azaz hogy rőfre -és seprűnyélre, melyből különös névnapi ajándékok származtak volna, ha -Olivia gyöngéd szüléi közé nem veti magát, a miből az következett, hogy -őt verték meg mind a ketten, mint az egész baj okozóját, juttatva a -maradékból Birbucz diáknak is, ki elég eszélytelen volt akkor ingerálni -magát a perbe, mikor már az executio folyt. - -Míg tehát Olivia egy szögletbe kuporodva azt akarta mutatni, hogy nem -sír, előjött az «arányus leányum» s felkapaszkodva szülei ölébe, miután -azok által össze-vissza nyalatott, falatott és szorongattatott, kényes -hizelgéssel nyafogá: - -– Ugy-e én jó vagyok? - -– Angyál vagy! te kis drágalátus leveli bika. Amarántus, tulipántus. Te -mizeskalácsosbábu, te husvéti tarka birka. Nem adnálak a kétszáz -forintért! nem adnálak – a háromszázért! - -* * * - -Ilyen formán mult el egy pár esztendő. Libuczka már eladó leány volt, -hanem ő róla mindamellett sem tudott senki semmit; ha kérdezték az -atyjától, azt felelte rá: «Udben van, ulvás, apáczunak készul, egész nap -ulvás». Voltak azonban, a kik azt gyaníták, hogy a leány a legszolgaibb -munkákat végzi ez alatt, s szüléi oly szegényesen járatják, hogy nem mer -idegenek szemei elé kerülni. - -Annál ragyogóbb volt Minerva kisasszony, mindig új ruhában, mindig új -frizurával és új szeszélyekkel. Minden másodperczben kikukkantott az -utczára negédes fejecskével s mindannyiszor ment azon valaki, kinek egy -pukedli kellett. - -Többé nem tréfált Birbuczczal. Sokkal kisebb személy lőn előtte, mint -hogy észrevehette volna, ha valamit akart vele tudatni, elébb az apját -kereste föl, attól izente meg neki. - -Gergucz el nem tudta vélni, mit jár annyi ifjú ember az ő boltjába, -mintha tele volna a város szabólegénynyel, kik minden nap felvarrnak egy -motring czérnát. - -Minczuczkának pedig mindegyikkel volt valami beszélni valója, maga -Gergucz alig jutott hozzá, hogy megölelgesse s megcsókolgassa aranyos -leányát, akkor is kikapott érte. - -– Eredj atyus, dohányszagú a szád. Eredj, megszúr a borzas szakállad; -eredj, mind lenyalod a képemről a festéket. - -– Te gyémántus bábu. - -Különösen egy kis nyalka jurista szokott mindennap belépni a boltba. -Rendesen egy gomb szakadt le keztyűjéről, azt kivánta felvarratni. - -– Minczuczka! varrd fel az orfit arra a gombra! kiálta Gergucz. (Az úrfi -apja viczispán volt és falukkal birt.) - -– Mit csinál az orfi édes apja? szokta kérdezni Gergucz. Egészségesek az -ökrük? az a huszonnégy ökür? - -– Harminczhat, igazítá helyre az úrfi. - -– Az a harminczhat ökür! szólt kezeit összecsapva a kalmár; mindenik -háromszáz forint. Háromszázszor harminczhat – tízezer nyolczszáz forint! -Áh jaj! bizony a maga apja derék ember úr. Hát a többi testvérjei, az -orfiak, kisasszonyocskák? az a kétezer birka, mind olyan egészségesek, -mint az orfi maga? - -– Nincs testvérem, magam vagyok, viszonzá az úrfi, nyakát tekergetve -nagy büszkén kravatlijában. Birkánk pedig négyezer van. - -– Áh maga derik orfi. Minczuczka, meg ne szúrd a kezeit avval a tűvel. - -A kalmárnak tetszett az úrfi látogatása s ha ez olyankor talált érkezni, -mikor Minerva nem volt a boltban, Gergucz ordítva dugta ki a fejét a -hátulsó ajtón: - -– Kuldjétek be a kisásszunyt! mingyárt jön a kisásszuny. - -Saját maga is kisasszonynak nevezte a leányát. - -Egy reggelen, mielőtt a boltot kinyitották volna, Birbucz diák -félreszólítja a boltost nagy titkolózással, azt igérve, hogy valamit -mutat neki, csak jőjjön. - -– De mit mutathátodsz te nékem? szólt lenézőleg a kalmár, meg nem -foghatva azon merészséget, hogy Birbucz diák mutathasson valamit, a mi -érdemes legyen arra, hogy ő megnézze. - -De Birbucz vonta magával bundaszárnyánál fogva a kalmárt a -pitvarszobába, mely mindig üres szokott lenni s következőleg most is az -volt. - -– No mit mutatsz nékem abba az üres szobába? - -Birbucz semmit sem szólt, hanem odahúzta a kalmárt az ablakhoz s egy -tökéletes lábnyomot mutatott neki az ablak hídján, a mely azon sárosan -ott maradt, a mint valaki oda az utczáról felhágott. - -A kalmár felvonta szemöldeit s miután végig bámulta a species facti -hiteles másolatát, nem mondott egyebet, mint: - -– Biz ez jul van. - -Azzal ment a boltba, s kezeit hátra téve, egész nap járkált fel s alá és -egy szót sem szólt. - -Este szokottnál korábban becsukta a boltot s meghagyta Birbucznak, hogy -akár kivel beszél, mindenkinek azt mondja, hogy semmit sem tud. - -Maga pedig lesbe állt a kerítés mellé, rávárva, hogy megcsípje a -hivatlan látogatót. - -Az éjszaka oly sötét volt, a milyen csak lehetett kis városban, a hol -még nem találták fel az utczai lámpásokat, s Gergucz gazdának minden -törekvése mellett sem sikerült hat lépésnyire láthatni. - -Egyszerre azonban koczogást hall a háta mögött s közel maga mellett egy -frakkos alakot érez elsurranni, ki az ablak előtt megáll, azt felnyitja -s az egyik lábát felteszi rá. - -Gergucz gazda ilyen positurában ragadta meg a hivatlan látogató -frakkjának mindkét szárnyát, kérdezve: - -– Hová oda orfi? - -Amaz is megijedt, s iparkodott arczát elrejteni a kalmár elől, ki a -sötétben különben sem ismerhette őt meg, s comicus találékonysággal -kérdé: - -– Hát nem szabad ide menni? - -– De hogy szabadna? Mit akarsz itten? - -– Keresztül akartam menni, azt gondoltam, hogy Durchhaus. - -– Az én házom Durchhaus! Az ablákun be, a kiminyon ki? Mutasd nekem -zábrázatudat, hadd lássam, te vágyolsz-e bulund, vagy én? - -Az elfogott alak azonban ábrázat helyett az öklét mutatá meg Gergucznak, -még pedig oly közel találta azt vinni a szemeihez, hogy az orra betörött -miatta, s ő maga hanyatt esett a sárba. Az alak elszaladt. - -A feldöntött kalmár pedig felordítá az egész utczát, ott maradva a -sárban fekve, hogy lássák mi történt vele, s föl nem hagyta magát addig -emelni onnan, míg a publicum teljesen meg nem győződött esete felől, -akkor is sántított kezére lábára s minden csontjaira jajgatott. - -Másnap a családi tanácsban előterjeszté Birbucz diák azon felfedezését, -miszerint ő azalatt, míg az utczán az éji rabló az ablakot nyitogatta, a -pitvarajtón egy fehérszemély alakot látott kilopózni, ki a zaj hallatára -ismét kifutott onnan, ő ugyan gyanakodni sem tud, hogy ki lehetett az? - -Minczuczka fülig elpirult e szókra, s azt mondá újjait ropogtatva: - -– Én tudom ki volt, de nem mondom meg. - -– Paráncsulum, hogy megmund! kiáltá a kalmár. - -– Ha kéred sem mondom. - -– De ha szipen kérem. - -– Ha felfogadod, hogy nem szólsz neki egy szót sem róla, sem másnak meg -nem mondod, sem nem bántod értte. - -– Fogádum, fogádum. - -– No hát megsúgom. Tartsd ide a füledet. A Libuczka volt. - -– A… No megállj, most nem bántum, de majd bántum máskor. Majd vigyázok -rá. Megtürüm a csontját. - -E percztől fogva valahányszor nagyobbik leányát meglátta, mindig ököllel -fenyegette, mondván: - -– No megállj! - -Az el nem tudta gondolni, hogy hová álljon és miért álljon? - -Egy éjjel Birbucz diák nagy sebesen felrángatja Gergucz gazdát az -ágyából. - -– Megint itt van a gavallér. Ott vannak mind a ketten a pitvarszobában. - -A kalmár orrán száján esett ki az ágyából dühében, de míg ő papucsát, -bundáját s karikás ostorát kereste, azalatt Birbucz diák egy furkós -bottal már a pitvarszobában dolgozott. - -A kalmár ordítva rohant utána. - -– Üsd ágyun! de ne nágyun. Dobd ki az ablákun, had szalágyun, mert nem -tudod, hogy ki vágyun? - -Eszébe jutott, hogy hátha valami nevezetes ember lesz a kópé, s Birbucz -diák a milyen bolond, még agyonüti. - -Birbucz csakugyan kivetette az ablakon a hivatlan vendéget, mire Gergucz -odaért. A légyott személyzetének csak a másik fele maradt ott, a -leányzó, ki bujni iparkodott valahova. - -– Fugd el! kiálta Gergucz dühösen. Fugd be a száját, ne kiáltson, s -azzal kétrét fogva a karikást, elkezdé végig kenegetni az elfogott -némbert, kire minden ütésnél kiálta: ne te Libuczka! semmirevaló -Libuczka! nesze Libuczka! - -A bünhödő személy dühös vonaglással erőlködött magát Birbucz kezeiből -kiszabadítani, de az izmos siheder, mint egy vaspánt, oly erővel tartá -őt fogva egy kezével, míg a másikkal száját fogta be, nem törődve a -karmolással és tépéssel, melynek saját képe és haja volt kitéve. - -Mikor aztán a kalmár kifáradt a verésben, rekedt hangon hörgé: - -– Már most mars a háztul. Soha ne mond, hogy az én leányom voltál, -Libuczka. - -E pillanatban gyertyavilág érkezett; a háznép elősietett a zajra, s a -kalmár a legelső érkezőben Oliviát látta meg, míg a megvert -egyéniségben, ki Birbucztól eleresztve, dühében és fájdalmában a földhöz -vagdalta magát, az arányus leányumat ismeré fel. - -A kalmár sóbálványnyá változott bámulatában. - -Az ütlegeket oly adagokban szolgáltatá ki kedvencz leányának, a minőkben -azok csak Oliviának lehettek szánva. A kényeztetett gyermek, kihez -kemény tekintettel sem volt szabad nyulni, tarkótól talpig meg volt -rakva keresztben hosszában, mindenféle színű vonásokkal, miknek fájdalma -és szégyene egyiránt égető volt. - -– Már az megvan, monda végre a kalmár hülye biztatással. Erről bizony -nem tehetek. Minek mondtad, hogy a Libuczka volt? Hát mit csinálhatuk én -most? - -* * * - -Azon városban, hol a kalmár lakott, hajdan sok görög és sok más -czérnásboltos élt, de tudja Isten mi lelte őket, úgy kivesztek -apródonkint, hogy utoljára csak egy compatriótája maradt még Gergucznak, -egy igen vén ember, ki szintén boltos volt és mindenfélét árult, a mi -szemnek, szájnak és ostornyélnek való volt. - -Utoljára ez is megúnta a sok ácsorgást ezen a földön, s egy szép -éjszakán csendesen átszenderült azon boldogabb hazába, a hol örökké -husvét van s paszuly nem terem s hol a boldogultak megdicsőült szellemei -egész nap nem tesznek egyebet, mint pénzt számlálnak. - -Az egész város csodálkozott és sajnálkozott e jó ember halálán, csupán -Gergucz vette stoice a dolgot. - -– Na bizuny. Ez a sorsnak az ü rendeltetise. Meghalnak a boltosok is, -mert ha soha se halnának, csak mindig születninek, a sok czirnásbult nem -férne egymástul a földön. - -Igy szólt mások előtt, de keblében másképen érezett. - -Valami borongós sejtelem szállta meg szívét, hasonlatos ahoz, mint midőn -a fél hizásban levő mangalicza egyszer csak elkezd nem enni, csak az -ólat rágja, mintha érezné gyászos végét. - -Gergucz gazda sejteni kezdé, hogy most már rajta kívül több boltos nem -hal meg a városban. - -E gondolat terhe vastag melancholiát hozott kedélyére. Leányaira nem -ügyelt többé. Birbucz diáknak egész nap prédikácziókat tartott a -boltban, s míg egy-egy vásárló fuvaros kiválasztott magának egy -ostornyelet, az alatt Gergucz egész ünnepélyességgel elbúcsúztatta -magát. Semmit sem evett és mindent eladott a boltból, utoljára csak úgy -kongott másodmagával az üres boltban, hogy magát sem találta benne. - -Csakugyan a legközelebbi hosszú bőjt ágynak dönté a becsületes embert; -oly színben volt, mintha nem csak ette volna az olajat, hanem festette -volna is magát azzal. A hosszú bőjt egyszerű eledelei, melyet szigorúan -meg szokott tartani, fölöslegessé tettek nála minden étvágyat, gyomra -felmondotta a szolgálatot, s tagjai egyenkint nyugalmaztatásért -folyamodtak. - -Gergucz soha életében sem élt orvossággal. Nem azért, mintha a -bevételtől, hanem inkább mert a kiadástól irtózott. - -Homeopathicus úton hitte elűzhetni betegségét: a bőjt által okozott bajt -koplalással. De még ez által sem birt erőhöz jönni. Végre látva, hogy a -baj nagyobbodik, megtért az allopathiához, elővéve universalis házi -gyógyszerét, mely fiatalabb korában, ha a csömör a hátába állt, -annyiszor segített rajta, tudniillik egy meszely jó erős -törkölypálinkát, borssal, gyömbérrel és szerecsendióval megfűszerezve. - -Ettől természetesen, hogy rögtön megütötte félig a guta. - -A háznép sikoltozva tördelte kezeit ágya körül, csupán Birbucznak volt -annyi esze, hogy elfusson egy borbély után, eret vágatandó rajta. - -A borbély azonban megértve, hogy Gerguczhoz hívják, czélszerűnek látta -addig meg sem mozdulni helyéből, míg előre ki nem fizetik a forintját. -Birbucz diák tehát összekereste zsebeiből takarék garasait, s valahogy -kifizetve a borbélyt, nyargalt vele a beteghez. - -Az semmit sem tudott magáról, csak miután eret vágtak rajta, tért -magához, s természetesen első volt a borbély, a kit meglátott. - -– De minek híttátok ezt az embert? kiálta hebegve, ki fogja fizetni? Én -nem. - -– Kifizettem én már, szólt Boldizsár. - -– Elig bolond voltál. Mennyit fizettél neki? Elig lett volna tíz garas. -Tudom, hogy attál neki tizenkettőt. - -A borbély inté, hogy ne lármázzon, jobb lesz, hivasson egy papot és -gyónjon meg, mert egy óra alatt meghal. - -– Dá te bulund! Add vissza pinzomet, Birbuczét, ha megháluk. Meg tudtam -volna én hálni ingyen is. Majd én neked hálok meg pinzért. - -Erre azonban keresztyéni módon meggyónt, s miután a lelkész által -figyelmeztetve lőn, hogy készüljön ama mennyei hitelező elé, kit sem -cridával, sem hamis váltólevelekkel, sem eltagadással megcsalni nem -lehet, bezáratta ajtóit, s családját ágya körül gyűjtve, miután minden -idegent eltávolíta magától, még Birbucz diákot is, fölemelteté egy -helyen a pallót ágya alatt, onnan a család összes erejével kihúzatott -egy nehéz vasládát, s azt felnyittatá egy szüntelen nyakán függő -kulcscsal. - -A láda színültig volt pénzzel. - -– Itt vágyun félmillió forint, arányban, ezüstben; kétszáz hatvanhét -ezer nyolcz száz ötvenhárom forint, harmincz krajczár ezüstben, kétszáz -harminczkét ezer egyszáz negyvenhét forint, harmincz krajczár arányban. -Ezt én kerestem nagy fáradsággal ötven esztendőn keresztül, s nem viszek -el belőle semmit. - -– Jaj de sok pénz! kiálta fel Minerva a láda mellé guggolva. Ez a mienk -lesz atyus ugy-e bár? - -– Lejányuk! monda a kalmár haldokló szóval. Kisászuny vagytok mind a -ketten. Nem is tudtátuk, hogy ti kisászuny vagytok; én tudtam. Kihoz -mentek ti firhoz, mondjatok nékem. Hadd tudjam meg, ha megháluk, ki -fogja nekem mondani: uram átyum? - -Olivia szerényen lesüté szemeit, s felsóhajtva felelt: - -– Én azé leszek, a kit mindig becsültem, s ki tégedet szintén becsült és -szeretett. - -– Nem ismerok olyan bolondut. - -– Boldizsárt. - -– Haj te Libuczka! megbolondultad magadat? Én hagyom nektek a félmilliót -arányban, ezüstben, s te választod a koldust? Na ez szip van. - -– Én jó szivéért szeretem, s az többet ér nekem a világ minden -kincseinél. - -– Na jul van. Gyere ide arányus leányum. Neked vágyun viczispányod fia. - -– Kell is nekem, monda kaczér hetykeséggel Minczuczka. Kapok én már -főispánt is, grófot, bárót, herczeget, nem is egyet, hanem kettőt. - -– Arányus leányum! kiálta fel Gergucz. Jer, had üleljelek a nyakadba a -kezemmel. Te vágy csak angyul. Drágalátus ruzsavirág! Herczegnek, -kettőnek kell néked. Adj csukut orczájámra. No jul van. Ti meglesztek a -magatokénak, én nem bánom. Te Libuczka, neked ju lesz Birbucz diák, -neked hágyum ezt a czérnás bultut. Te pedig arányus leányum nagyságos -ászunyra kiszulsz, te úrnak születtél, neked kell pinz, neked hágyum ez -a fél milliót. Az ászunyt hágyom a kinek kell. - -E testamentomtétel után egy énekes könyvet kért magának Gergucz, nagyot -ásított belőle és meghalt. - -A temetés napján Olivia beteg volt a fájdalom miatt; a köny, mely -szemeibe nem tudott jőni, szinte megfojtotta szivét, a diák sírt ő -helyette is. Szegény Birbucznak oly vörös volt az orra a sok sírás -miatt, mintha édes apjának tette volna. - -Minczuczka is tett annyi áldozatot ez ünnepély tiszteletére, hogy ez -alkalommal pirosra nem festette ki magát, egyedül fehérre, s a -gyászruhát csak kétszer verte a szabó fejéhez, a miért nem állt jól -rajta. - -A népség megtudva, hogy viaszgyertyákat fognak osztani a temetésen, -roppant sokaságban jelent meg a derék ember utolsó tisztességtételén, -nem győzte csodálni a megszomorult felek pietását, kik nem kiméltek -semmi áldozatot, mely ez ünnepély pompájához megkivántatott. A koporsó -fekete bársonynyal volt bevonva s ezüst szegekkel kiverve, a -szomszédvárosból hozattak kántorokat és zenekart, s a szekerektől kezdve -a ministransokig teljes ornatusban lőn mindenki megrendelve. - -Az özvegy ugyan jobban szerette volna, ha mindez legkisebb zaj nélkül -egyszerűen ment volna végbe, de Minczuczka akarta amúgy. - -– Mit gondol mama? Hogy mehetnék én egy fakó koporsó után, a mit gyalog -emberek visznek? minden fáklya, minden muzsika nélkül? Bizonyosan ott -lesz a viczispán fia is, meg tán Fügefi gróf is eljön. A szemem égne ki -előttük. - -Minervának tagadhatlanul helyes tapintata volt e tárgyban, mert a mint a -készülőt húzták, csakugyan megjelent a viczispán fia és Fügefi gróf, kit -ugyan még nincs szerencsénk tisztelhetni, de majd lesz. Előbb csak -messzire álltak, de miután meggyőződtek felőle, hogy a kiállítási pompa -rangjokhoz illő, s minden compromissio nélkül megmutathatják magukat, -keresztül furakodtak a népségen, szorosan a gyászoló népek közelében -foglalva helyet. - -Az egyházfi menten odanyomott volna a kezükbe egy-egy viaszgyertyát, – a -viczispán fia csak elvette, de Fügefi gróf véleménye oda ment ki, hogy ő -bizony nem faggyuzza vele össze a keztyűit, s nem fogadta el. - -Minerva felsikoltva kapott szivéhez. Az úrfi kötelességének tartá a -rögtöni fájdalom okai felől tudakozódni. - -– Mindjárt elájulok. - -– Csak ide az én karomba. - -– Kicsoda az ott gyertya nélkül? - -– Az bizony Fügefi gróf. - -– Minő botrány! minő kigúnyolása a fájdalmas sziveknek. - -– Megmondom neki, hogy menjen innen. - -– Dehogy azt. Mondja neki, hogy jőjjön ide, hadd adok neki egy gyertyát. - -Már ez olyan szó volt, melynek föltétlen engedelmeskedni kellett. Fügefi -gróf törte magát a vett parancs elé s őszinte kegyességgel fogadá el a -gyászoló niobei alak kezeiből a pompás czirádákkal kékre, zöldre festett -viaszgyertyát, melynél sem szebb, sem nagyobb más ember fiának nem -jutott. - -Tiszteljétek azon érzelmeket, melyek a fájdalom ily magasztos -pillanataiban keletkeznek a szivek mélyén s ily ünnepélyes tények -megragadó jeleneteiben nyilatkoztatják ki magukat! - -A gróf az egész menet alkalmával szüntelen sarkában volt a gyászos -szépségnek, nem egyszer taposva az úrfi tyukszemeire, ki szintén -iparkodott annak nyomdokaiba léphetni. - -Olivia ezalatt hallgatva zokogott, Birbucz vállára borulva. A jelenlevő -népség általánosan azon meggyőződésben élt, hogy Olivia a szebbik a -megboldogult leányai közől, kit mind szerénysége, mind illendő -magaviselete, őszinte fájdalma magasra helyeztek kisebbik testvére fölé; -míg azonban a diákok énekeltek, az özvegy eltalálta beszélni titoktartás -feltétele alatt valamelyik vigasztaló szomszéd asszonynak, hogy ez a -gazember, a kiért most könyei hullanak, neki egy fillért sem hagyott, a -nagyobbik leányának is csak a czérnásboltot, a kisebbiknek pedig -félmilliót. A miből az következett, hogy mire a temetőben ismét -összegyűlt a sokaság, Oliviát nem tartotta többé senki szépnek, jónak és -kegyesnek, ellenkezőleg Minerva kisasszony emelkedett magas fokára a -becsülésnek, mindaz a mit tett, avagy elintéze, csodálatnak és -helyeslésnek levén tárgya. - -E bátorító közvélemény benyomása alatt, ott a sír előtt háromszor ájult -el a közrészvét által környezett hajadon. Kétszer az úrfi kapta el; -akkor csakhamar felocsudott, míg végre harmadszor csakugyan sikerült a -gróf karjai közé hanyatlani; s ezúttal aztán annyira erőt vett rajta a -fájdalom, hogy Fügefi úr le sem tehette őt, míg csak kocsijáig nem vivé, -s ott is aztán egészsége iránti aggodalomból kénytelen volt mellette -helyet foglalni, s egész hazáig ápoló felügyelete alatt tartani. - -A népség kifogyhatlan volt részint a gazdag örökösnő őszinte -fájdalmainak, részint a gróf emberszeretetének és minden előitéleteken -felül emelkedett leereszkedésének méltányos és érdemszerinti -bámulásában. - -Az úrfi gyalog sétálván haza a temetőből, épen akkorra ért a néhai -kalmár háza elé, midőn Fügefi úr kilépett abból. Egy fehér rózsa, mi az -imént Minerva hajába volt tüzve, most az ő gomblyukában díszlett. Ez -köszönt neki, amaz nem fogadta el. Egyenesen benyitott Minerva -szobájába, minden kopogtatás és lábtörlés nélkül. Az a tükör előtt állt -és már nem volt halovány. - -Az úrfi durczás pathossal lépett mellé. Nem tudta, hol kezdje a szót. -Minerva nevetve veté magát egy karszékbe, hajfürteit rendbe rezgetve. - -– Nos, miért jött? - -– Miért jöttem? szólt az úrfi, theatralis indulattal markolva üstökébe, -miért jöttem? semmiért sem jöttem, csupán azért jöttem, hogy önnek, hogy -kegyednek, hogy nagysádnak kijelentsem, hogy az én szivem meg van -hidegülve ön iránt. - -– Ezt sokkal jobban kijelenthette volna az által, ha épen nem jön ide. - -– Ön mondja ezt nekem? Kegyed üt ily hideg tőröket lázongó szivemnek -keblébe? - -A leány félre fordult s köténye bojtjából szélmalmot csinálva, elkezdett -dalolni. - -– Lallalalá lallalalá. - -– Ön a könnyelmű hidegvérűség északi polusának jégbércze, mely fölött a -kegyetlenség északfényének hazug sugárai mosolyganak! de én a földrengés -leszek, mely vulkánná gyujtja a jégtengerek közepett megfagyott rideg -sziklabérczet pokoli tüzének hömpölygő lávarohamával. - -– Lallalalá lallalalá. - -– Kaczagj mosolygó kisértet, kaczagj, álmaimnak lábatlan ideálja, kiről -azt hivém, oh balga én! hogy égi szárnyalása közt még a virágok hímporát -sem szórják le égi talpai, s ime, alig lebbenté fel a viszályok zefirje -álerényt hazudó palástját, meg kell látnom a szenvedélyek pokoli -fertőjében besározott czipőit lelketlen szellemének. - -– Lallalalá lallalalá!… - -– De majdan sírni fogsz, ha a sötét bú fátyolát sorsod egére felvonja az -égi boszúállás keze, s az egész világ csak egy sötétség leszen, hol a -semmiség közepében csak egy szigetje lesz a nyugalomnak, csak egy virág -fog nőni a szigetben. Az én borongós lelkem gondolatja lesz a sötétség, -tudd meg ezt és a szigete a nyugalomnak az én kihamvadt érzelmeimnek -sírja és e virág, e halvány liliom, mely a sírhalmon egyedül nyilik, -halavány nefelejtse az emlékezetnek. Te kétségbeesve fogsz e sírhoz -rohanni majd, hogy e virágot letépd halotti koszorúnak, de ekkor annak -kebléből egy kigyó fogja kiemelni fejét, kigyója a lélek-mardosásnak, -melynek szemeiből villámok fognak lövelni és e villámok harsogása azt -dörgendi füleidbe: - -– Lallalala lallalalá lallalalá lallala! – - -– Minka! ide hallgass, vagy úgy megczibállak, hogy soha se láttál olyat! -kiálta fel az úrfi, egészen kihozva a textusból. - -– Három lépésre tőlem! viszonzá Minerva büszkén. Nem ismerjük egymást. - -Az úrfi hátra lépett, karjait összefonva mellén s megsemmisítő -tekintetet vete a leányra. - -– Háládatlan anakonda, gyöngyeitől megfosztott maradványa egy -csigahéjnak, melyből Syrének danája helyett csak tengerzúgás hallható; -hát nem megmondtam, hogy elveszlek? - -– Jaj, maga még gyerek, még magának sokan parancsolnak. Még magának egy -esztendeig iskolába kell járni, egyig patvaristának, másikig juratusnak -lenni. Addig én megvénülök. Nem várhatok én magára. Aztán ne is hitesse -el magával, hogy ez valami szerencse volna én nekem. - -– Mit? Tán bizony különb embert is kap nálam? Talán grófot is? - -– Épen azt. - -– Hahhahahha! kiálta fel homlokára ütve az ifju. Ti emberek, te összes -emberiség! Hát nem őrültök-e meg e pillanatban? Te lángzó üstökös! nem -jösz-e még kivetni e silány földet sarkaiból? Hát azért hordtam én -magának czukerlit? Hát azért költöttem én minden zsebpénzemet -kameliákra? Oh szörnyeteg asszonyi alakban. - -– Hagyja el, hát mikor én magát kisegítettem a bajból, hogy a szabóját -nem fizethette ki, s az atyám aztán Birbuczon vette meg az elsikkadt -pénzt? oh hagyja el. - -– Hah! Ez több mint sok. Vajjon nem álom-e ez? kisértetnyomásos álom? -Milyet estem az ablakon, mikor kidobtak miattad! - -– Hát engem, hogy elpáholtak ön miatt? - -– Ne szólj, szavaid mindegyike éles peneczilus, mely éltem fonalait -metéli ketté. A csalódás skorpiói rágnak szivem fájának gyökerein. Én -méheknek néztem őket, melyek mézet jöttek gyűjteni a virágokból, s ők -skorpiók levének, melyek a gyökeret eszik meg. Hah leány, ha én -egyet-mást elmondok a kávéházban, pedig tudod, hogy én sokat -elmondhatok, ki vagy végezve a világ előtt. - -– Világ! Ez a kis város, melyet holnap itt hagyok. Csak bátran. Az engem -még érdekesebbé fog tenni. Nekem félmillióm van. A miért mást -meggyaláznak, engem magasztalni fognak. Adieu kedves Othellom. El ne -késsék ön a leczkéről. - -Az úrfi megsemmisülve rohant ki a szobából, ilyen monologot dörögve a -bolton keresztül: - -– Omolj hát össze világ! oltsd ki fényedet nap, ti csillagok szakadjatok -alá az égről. Rohanj elő enyészet vihara, szídd fel orrodba a -tengereket, s köpd ki azokat a föld öt részeire, hogy haljon meg ember -és barom. Világ elementumai, ragadjatok egymás üstökébe, s irjátok fel -egymás vérével a pusztaságos égbe, hogy elveszett a mindenség az emberek -bűnei miatt, s ti fellegek szédüljetek le onnan a magasból, s adjatok -helyet borongós lelkemnek, mely járjon egyedül az enyészet Palmyrájának -sivatag romjai felett. - -Ezzel vágtatott a kávéházba s a legelső alaguerre partieban -kilyukasztotta a billiardot. - -* * * - -Félév mulva a birodalmi fővárosban találjuk Minervát, mint egyikét azon -ragyogó phœnomenonoknak, kiknek fogatairól és estélyeiről az ujságokban -szokás beszélni. - -Borbála asszony ott hagyva Oliviát a czérnásboltban, természetesen -félmilliomos leánya mellé csatlakozott, ki számára pompás hotelében -delegált egy udvarszobát, a honnan a jó asszonynak fényes nappal nem -volt szabad kijönni, sem pedig Minervát leányának szólítani mások -jelenlétében, és így igen ritkán, miután Minerva soha sem volt egyedül. - -Egyszer végtére mégis megsejté Borbála, hogy Minervának nincsenek -látogatói s rajta rontott. A jó asszony nem birva levetkőzni -takarékossági elveit, mikbe belevénült, nem talált egyébre -megbotránkozásnál a leányát környező pompában. - -– De te Minczuska! kicsoda az a nagyságos úri asszony, a ki te vagy? -vagy-e te babyloniai királyné, hogy ilyen bolond vagy? Ha a te -megbolundogult édes apád látna téged, hogy mundaná: jaj te leány, mit -cselekszel! Minek neked az a nagy palota, ilyen nagy szoba, ilyen nagy -ablakokkal, mennyi fa kell arra, hogy ez befüljön! Minek neked ez a sok -czifra cseléd, én mindeniket egy herczegnek nézem. Semmi dolguk sincsen, -legalább fonnának, vagy fosztanának tollat, de egész nap lebzselnek. Az -a legény is ott a kapuban, abban a nagy bundában avval a nagy bottal, -egész nap semmit sem csinál, csak az utczára néz. Egyszer el akartam -küldeni vizért a Dunára, még azt sem tette meg. Hát az a sok vendég? -mind ingyen kap az itt enni inni? Egy sem fizet semmit? Hát az a sok -muzsika estétől reggelig, meg az a sok táncz! Ha a te szegény édes apád -látna téged, de megcsóválná a fejét. - -Minerva végig hagyta őt beszélni, aztán felkaczagott: - -– Hagyja el jó mama, ez mind így divat. Igyék ebből a cognacból. - -A jó asszony azt gondolta, valami jó gyenge liqueurt fog inni, s majd -megfult tőle. - -– Mit gondolsz te bolond, szólt nagy nehezen magához térve a köhögésből. -Nem szoktam én inni vitriolt. Ez is divat? Hát grófod mit csinál? -megkapta már a jószágát, a báró Juinszky-féle herczegséget? - -– Már meg. Csak kézhez kell venni. - -– A perköltségeket persze te fizetted? - -– Ez így divat mama. - -– De ha minden ember jószágának te fizeted a perköltségeket, majd magad -jutsz crida alá. - -– Mindegy: az is divat. - -– Hát elvesz-e aztán a gróf? - -– Mihelyt a jószágot rendbe hozta. - -– Hát mi kell még hozzá? - -– A zálogos sommát kell elébb letenni. - -– Azt is te fizeted ki? - -– Természetesen. - -– Hát ha neked semmi sem marad utána? - -– Cridát mondok, s megint meggazdagszom. - -– Ész kell ahhoz, nem veszettség, monda Borbála asszony, s fejcsóválva -hagyta el leányát. - -A vígalom, a divatos őrjöngések folytak ezentúl is, Borbála asszony csak -nagy néha bukkant elő szegletszobájából, egy-egy azon menő kuktától -megtudakozandó, hogy megjött-e már Fügefi gróf? - -– Még nem, lőn rá az örök felelet. - -Végre bátorságot vőn magának egy napon fölkeresni leánya pénztárnokát, s -megkérdezni tőle, hogy hol fekszik a báró Juinszky-féle herczegség? - -Az nagy pápaszemeket meresztett a kérdezőre, s mogorva arczczal felelé, -de példás rövidséggel: - -– A holdban. - -Borbála asszony szépen visszament felkeresni leányát. Nagy bámulatára -igen könnyűnek találta ezúttal a hozzáférhetést. Sok gyanus képű és épen -nem elegáns emberek között, kik koczogtatás nélkül jártak ki s be az -ajtón, ő is keresztül bocsáttaték. - -Minerva könnyelmű volt, mint mindig. - -– Tudom már, hová ment a grófod a jószágát kiváltani pénzeddel, monda -neki Borbála. A holdba. Azért van oda olyan soká, csak várd. Hát ezek a -vendégek kicsodák? Már megint vendégek, ugyan minek ezek a vendégek -mindig? - -– Nem vendégek ezek mama, szólt Minerva felkaczagva. Csak executió. - -Borbálát majd megütötte a guta azon nyomban. - -– S nem ugrottál még a Dunába? - -– Dehogy ugrottam, hisz ez is divat. - -– Hát mit fogsz cselekedni most? - -– Azt biz én, hogy ha ez a gróf elszökött az én pénzemmel, keresek -magamnak másikat, a kinek pénzével majd én szököm meg. - -– Ez is divat? - -– Ez is. - -– No már olyan messze nem utazom veled. - -* * * - -Évek mulva a czérnásbolt ajtajában egy jó husban levő férfiut látunk -ülni, kinek térdén és nyakában egy pár piros pozsgás ivadék pajkoskodik. -E férfiu, mint a nagy aranyos betűkből a czímeren megérthetjük, senki -más, mint Boldizsár, – többé nem diák, hanem gazda. - -Arczának boldog kinézése mutatja, hogy Isten áldása bőven volt mind -rajta, mind boltján, melynek minden fiókja, skatulyája tömve van a -legszebb csehországi csipkékkel, legfinomabb keztyűkkel. - -A városban általános meggyőződés az, hogy Boldizsár nem árul rosszat és -soha sem csal meg senkit, ezért mindenki tőle vásárol. - -Néha ki-kitéved egy elhízott asszonyi alak a fiukkal perlekedni, hogy -menjenek be a szobába. Ez Borbála asszony, persze, hogy szavainak nincs -foganatja. Később aztán előtünik egy szelidebb lény, egy boldog -tekintetű mosolygó arczu nő, kis kék szalagos főkötőben hullámos -hajfürtein, ez Olivia. A gyermekek örömrepesve futnak ölébe, atyjuk -ölelését váltva fel az övével. - -Mindenki azt mondja, hogy nincs náluknál boldogabb család a világon. - -Még egy tagjáról beszélek a családnak, egy szegény elnyomorodott nőről, -kiről senki sem tudja, honnan került oda, ki egy külön szobában van -egész nap elzárkózva és senkivel sem óhajt találkozni. Kik egy perczre -megpillanták, betegség rongálta arczán kora szépség s késő szégyen -nyomait vélik föltalálni. - -Senki sem gyanítja, hogy a világkerülő lény, kinek éltét a rokonszeretet -tengeti, s ki búvik az emberek szemei elől, – a boldog, az irigylett, – -a szerencsétlen Minerva. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Székelyeknél férfiörökös nem létében fiúsított idősebb -leányt hívtak így.] - -[Footnote 2: Mikor ez elbeszélés iródott, még akkor a tárogató síp nem -volt felfedezve. Most már jól ismerjük. J. M.] - -[Footnote 3: E tánczot így irja le, több elmult ősszokásokkal együtt, a -jó Apor Gergely egy még kiadatlan kéziratában, Methamorphosis -Transilvaniæ. Jegyzetekkel kisérte Cserey Mihály.] - -[Footnote 4: Még most sem hallottam az egész székelyföldön egyéb nemét a -szitkozódásnak ennél, azzal a kis különbséggel, hogy most már -fölöslegesnek tartatik a mentő «ne» igécske közbeszúrása.] - -[Footnote 5: A székely külön országnak veszi a maga hazáját, s Erdély -többi részét vármegyéknek hívja.] - -[Footnote 6: Hölgyek az ifjabbakat nem «hugom», hanem «öcsém» czímmel -szokták nevezni.] - -[Footnote 7: E talánymondat valóban még a tatárfutásból maradt s -hihetőleg azt jelenti, hogy a menekvők barlangokban és fákra felmászva -éltek.] - - - - -TARTALOM. - - Petki Farkas leányai 1 - Háromszéki leányok 43 - A két szász 84 - A nagyenyedi két fűzfa 89 - Koronát szerelemért 111 - A Hargita 143 - A kalmár és családja 176 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - -[Transcriber's Note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -1 |fogják, a a kik |fogják, a kik - -8 |kardja volt. |kardja volt.» - -12 |szólt az espereres |szólt az esperes - -78 |seprűztetni… |seprűztetni…» - -84 |szász fejedelem ek |szász fejedelemnek - -91 |fejelés czizmát |fejelés csizmát - -114 |magatokat váraito ba |magatokat váraitokba - -115 |nem találtati |nem találtatik - -167 |megkoszorúzák cserfalombhal |megkoszorúzák cserfalombbal - -208 |Petki Farkas leányai 2 |Petki Farkas leányai 1 - -208 |A kalmár és családja 186 |A kalmár és családja 176] - - - - - - -End of the Project Gutenberg EBook of Erdélyi képek, by Mór Jókai - -*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK ERDÉLYI KÉPEK *** - -***** This file should be named 55588-0.txt or 55588-0.zip ***** -This and all associated files of various formats will be found in: - http://www.gutenberg.org/5/5/5/8/55588/ - -Produced by Albert László from page images generously made -available by the Google Books Library Project - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License (available with this file or online at -http://gutenberg.org/license). - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org/license - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at -http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at -809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email -business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact -information can be found at the Foundation's web site and official -page at http://pglaf.org - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit http://pglaf.org - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: http://pglaf.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - http://www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |