diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-03-07 15:58:37 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-03-07 15:58:37 -0800 |
| commit | aa60c72cacea58a38e758fa86abb34a306914ccb (patch) | |
| tree | 24d9d3e3353089e03dce985eedfcc9e14c59451e | |
| parent | 0e1df37b28aa7ac40dedc339c80655c4b944ecf2 (diff) | |
Add files from /home/DONE/43603.zip
| -rw-r--r-- | 43603-0.txt | 19215 | ||||
| -rw-r--r-- | 43603-0.zip | bin | 0 -> 315918 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 43603-h.zip | bin | 0 -> 337128 bytes | |||
| -rw-r--r-- | 43603-h/43603-h.htm | 16348 |
4 files changed, 35563 insertions, 0 deletions
diff --git a/43603-0.txt b/43603-0.txt new file mode 100644 index 0000000..b4b380c --- /dev/null +++ b/43603-0.txt @@ -0,0 +1,19215 @@ +The Project Gutenberg EBook of Népmesék Heves- és +Jász-Nagykun-Szolnok, by János Berze Nagy + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org/license + + +Title: Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyébol (Népköltési gyüjtemény 9. kötet) + +Author: János Berze Nagy + +Annotator: Lajos Katona + +Editor: Gyula Vargha + +Release Date: August 30, 2013 [EBook #43603] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPMESÉK HEVES- ÉS *** + + + + +Produced by an anonymous volunteer from page images +generously made available by the Google Books Library +Project + + + + + + +MAGYAR NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY + +MAGYAR NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY + +UJ FOLYAM + +A KISFALUDY-TÁRSASÁG MEGBIZÁSÁBÓL + +SZERKESZTI + +VARGHA GYULA + +IX. KÖTET + +BUDAPEST + +AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNY-TÁRSULAT TULAJDONA + +1907. + +NÉPMESÉK HEVES- ÉS JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK-MEGYÉBŐL + +GYÜJTÖTTE + +BERZE NAGY JÁNOS + +JEGYZETEKKEL KISÉRTE + +KATONA LAJOS + +BUDAPEST + +AZ ATHENAEUM RÉSZVÉNY-TÁRSULAT TULAJDONA + +1907. + +Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája. + + + + +ELŐSZÓ. + +E kötet némileg eltér a Magyar Népköltési Gyüjtemény szokott formájától. +Hiányzanak belőle a népdalok, balladák s a népi szellem egyéb verses +megnyilatkozásai, az egészet népmesék töltik meg. Ezt a változtatást a +rendelkezésre állott anyag mivolta tette szükségessé. Míg ugyanis a +gyüjtő fáradozását a följegyzett népmeséknek szinte példátlan bősége +jutalmazta, addig a népköltés kötött formájú termékeiből a felkutatott +területen oly csekély értékű anyag gyűlt össze, hogy azt a gyüjtemény +érdekében czélszerűbbnek látszott mellőzni. + +Ily nagy sorozatos műnél, mint a Kisfaludy-Társaságnak ez a kiadványa, a +mely első sorban anyag-gyüjtemény, nem is lehet szigorúan megállapított +formákhoz ragaszkodni. Sebestyén Gyula Regős énekei már szintén eltértek +a hagyományos formától, a nélkül, hogy a gyüjtemény értékét vagy +színvonalát leszállították volna. + +Berze Nagy János gyüjteményének becsét különösen az emeli, hogy meséi a +legjobban elbeszélt magyar mesék közé tartoznak. Nem kis mértékben +megvan bennük az a tulajdonság, a mi Arany László népmeséit oly +páratlanokká tette, hogy olyanok, mintha a legjobb mesemondót +hallgatnók. Az olvasók egy részét, kiknek füle nem szokott a népi +kiejtéshez, kivált a Mátra alján lakó palóczság tájkiejtéséhez, eleinte +talán zavarni fogja, hogy gyüjtőnk a mesék nagy részét a kiejtés szerint +írta le; de ez a kellemetlen érzés csak pár lapon tart, kissé megszokva +a tájkiejtés sajátosságát, az élvezet zavartalanná válik; míg ellenben a +néprajzi kutatók ép így vehetik igazi hasznát a gyüjteménynek. + +A mesék többnyire az ismert mese-motivumokból épültek föl, de vannak új +motivumok is s nem egy mesében meglepő leleményre s a költői alakítás +igen értékes nyomaira találunk. Vannak azonban oly mesék is, melyekben +bizonyos száraz józanság, a mesevilágnak a való világgal való nem a +legszerencsésebb keveréke fordul elő, sőt olyan mesékre is akadunk, +melyekben a költői igazságszolgáltatás, a népmesék általános +jellemvonásától eltérőleg, nagyon fogyatékos. Az ily mesék költői becsét +– bár a részletek szépségét nem lehet elvitatni – nem tehetjük nagyra, +minthogy azonban a nép lelki világában végbemenő változást érdekesen +jellemzik, szintén figyelemre méltók. + +Az egész gyüjtemény átnézését, rendezését, dr. Katona Lajos tanár úr, a +magyar tud. akadémia tagja, a népmesék legalaposabb ismerője volt szives +elvállalni. A becses támogatásért fogadja ezen a helyen is őszinte +hálámat. + +Kelt Budapesten, 1907. augusztus havában. + +_Vargha Gyula._ + + + + +BEVEZETÉS. + + +I. + +E gyüjteményt a többitől leginkább az különbözteti meg, hogy a benne +közölt 88 mese közül 65 egyetlenegy faluból, a hevesmegyei +Besenyőtelekről való. Palócz területről ugyan eddig sem voltunk +népköltési termékek, kivált mesék hijával;[1] de ennyit együtt és pedig +a nagyobb részét egy falunak szűkebb ethnikai területéről, még egyetlen +akár palócz, akár másvidéki gyüjtésünk sem hordott össze. E tekintetben +könyvünk bizvást a franczia _Cosquin Manó_ lotharingii meséi[2] mellé +állítható, melyek eddig párjukat ritkították az egész világ +meseirodalmában azzal, hogy szintén egy helységből, a Meuse-département +Montiers-sur-Saulx nevű járási székhelyéből kerültek elő. + +_B. Nagy János_, e jelen kötetben közölt mesék feljegyzője, e sorok +írójának buzdítására és útmutatásai szerint fogott gyüjtéséhez, a melyet +a népköltés egyéb termékeire, kivált dalok- és balladákra is +kiterjesztett; de ezekből nem sikerült egy maroknyi, részben csekélyebb +értékű változatnál többet az átkutatott szűkebb területen +felszedegetnie. Annál dúsabb volt aratása a népmese mezején, még pedig +nem csupán a mennyiség, hanem a minőség tekintetében is, mert az itt +közölt változatok az eddigi gyüjteményekből ismert témákat is újabb +érdekes vonásokkal egészítik ki; ezek mellett pedig néhány, eddig még +egyáltalán feljegyzésre sem került témával is gyarapítják a magyar +mesekincset. + +Meséinek előadásában szerencsés középúton jár a közlő a stenographiai +vagy épenséggel phonographiai hűségű pillanatfölvétel és a szabadon +stilizáló modor között. Amaz tűnő-múló, laza szerkezetével teljesen a +mesemondónak nem csak egyénről-egyénre, de még alkalomról-alkalomra is +változó hangulatától és szeszélyétől teszi függővé a feljegyzést; emez +meg, sokszor a legjobb szándéktól vezéreltetve is, olyan önkényes +változtatásokat tesz a mesének nem csupán az előadásán, hanem a +tartalmán is, hogy azt tudományos czélokra teljesen hasznavehetetlenné +simítja és csiszolja. + +A kötet végén lévő hasonlító jegyzetekben főkép a magyar párhuzamokra +voltunk tekintettel, s a külföld gazdag mesekincséből csak a könnyebben +hozzáférhető s kivált olyan gyüjteményekre utaltuk itt-ott az olvasót, a +melyeknek jegyzetei révén az összehasonlítás anyaga könnyen +gyarapítható. Teljességről itt úgy sem lehet szó; annak az igazolására +pedig, hogy a mesék elemeiket illetőleg az egész föld kerekségén a +legrégibb ismert idők óta bámulatos egyezést mutatnak, a párhuzamok +rengetegéből vett jellemző szemelvények is elégségesek. + +Megjegyezzük még, hogy a könyv imént említett 65 besenyőtelki meséjén +kívüli 23 darabban Eger 12, Tisza-Füred 6, Puszta-Hanyi 3 és +Mező-Tárkány 1 mesével osztoznak. Amint látható, csupa Besenyőtelekhez +elég közel eső palócz terület, ami e meséknek a gyüjtemény zömével +egyező előadásán és sajátos színezetén is eléggé meglátszik. + +A többire nézve átadjuk a szót a feljegyzőnek. + +_Katona Lajos_ + + +II. + +Heves vármegyének a rónaságba eső része és a Mátra alja még mindig a +leggazdagabb kincsesláda, melyből a népélet és népköltés kutatói még +keveset merítettek. Bátran mondhatni, hogy minden faluból össze lehetne +szedni egy ilyen könyvre való gyűjteményt. + +Ezen könyv tartalmát nem azzal a szándékkal szedtem össze, hogy minden +falu lehetőleg képviselve legyen egy-egy mesével. Tervem inkább az volt, +hogy minden egyes helység termését oly pontosan szedjem össze, mint +Besenyőtelekét, más szóval: egy körülbelül egységes néplélektani +területről akartam kimerítő anyagot összehordani, de ez időm csekély +volta miatt teljességgel lehetetlen volt s így csak azt nyújthatom, ami +kezem ügyébe akadt. + +Falumnak különösen nagy a mesemondó hajlama, úgyannyira, hogy +gyüjteményemet korántsem mondhatom teljesnek. Kellő utánjárással +legalább még egyszer annyit lehetne összeszedni a régi +pásztorfamiliákban, egyes szögekben, hol még magam sem jártam. + +A mesét népünk is csak szép hazugságnak tartja. Kitetszik ez a véleménye +magából az előadásból is, mikor egyik képtelenséget tudatosan halmozza a +másikra s rakja egyik ellentétet a másik mellé. Mikor elmondja, pl., +hogy »leódtam a derest, kipányváztam a nyerget, megráztam a gyiófát, +csak úgy hullott a vadkörte s úgy jóllaktam tökmaggal, hogy négyszögre +állt a hasam a szilvától«, aztán, mikor »sebeskudorogva hazament, csak +leült, de nem szót semmit, azt is lassan mondta« stb., csak dévaj +képzeletét s mulatni vágyó közönségét elégíti ki. Ha azonban érzelmesebb +történetbe kap a mesemondó, az asszonynépe elpityerdül, a férfia pedig +egy sóhajtással vág közbe. Magam is szemtanúja voltam egy érdekes +esetnek. A mesében ketten a harmadik életére törnek, mint rendesen. De +ez a harmadik legyőz minden akadályt s a mese végén diadalmaskodván, két +ellenségének fejét véteti. Egy ködmönös öreg ember csupa szem meg fül +volt, úgy hallgatta. Mikor megtudta, hogy az a bizonyos harmadik +győzedelmeskedett, s a két ellenség mily pórul járt, legörnyedt a két +térdére, s csak annyit mondott: »hej! úgy kell nekik! ördög bújjék a két +büdössibe!« Ez az ember a mesehős tettében jogos igazságszolgáltatást +látott s naiv lelkével ennek adott kifejezést. + +A mesélő mindig központja a társaságnak s valóságos törzsfőnöki jogokat +élvez, akár bent a házban, akár az istállóban a tűz körül folyjék a szó. +Ő iszik előbb a kulacsból, őt kinálják meg a legjobb dohányból. Ha +öregasszony a mesemondó, ő rendelkezik a háznéppel, még ha nincs is a +saját otthonában. Ez már hivatalos joga. S a gyűjtő is vigyázzon, nehogy +a mesemondónál valamit jobban tudjon, mert úgy jár, mint az egyszeri +vadgalamb, amelynek azt mondta a szarka: »ha tudod, hát csináld!« De meg +a mese további menetére is káros a kotnyeles közbeszólás, mert akkor a +mesélő is ki akarja vágni a rezet, megmutatja, hogy ő mégis csak olyant +mond el, amit az illető nem tud. S aztán szerteszéjjel folyó előadásban +halmozódnak a képtelenségek, melyek még a mesénél is nagyobb hazugságok. +Akinek volt alkalma egy izig-vérig népfia mesemondó szavait hallani, az +tudhatja legjobban, micsoda hímport törölhet le a hagyományról a hozzá +nem értő, de érteni mindenáron akaró laikus. Népköltési gyüjtőink azzal +vetik el a sulykot legjobban, hogy a népnek is tudtára adják, mit +akarnak. Pedig ez öreg hiba, midőn a kedély önkéntelen, mesterkéletlen +megnyilatkozásának a megfigyeléséről van szó. Nem olvadnak az ő +érzelmeikbe, nem kedveltetik meg személyüket, pedig az annyira +szükséges, hogy sikeres gyüjtés máskép nem is lehetséges. Aki pedig ért +velük szívük s szájuk íze szerint bánni, annak a hagyomány kincsesládája +magától tárul föl, mint az Ezeregyéj meséiben a bűvös szikla. + +Néprajzi szempontból nézve e hagyományokat, talán nem lesz érdektelen, +ha azt a helyet, azt a népet, ahol s akinek a lelkében élnek, legalább +vázlatban bemutatom. + +Aki Füzes-Abonyban kocsira ül, s az országúton Poroszlóra akar jutni, az +mindjárt a második faluban megismeri Besenyőteleket messzelátszó, +csillogó veresrezes tornyáról, amire a besenyőiek igen büszkék. A falu a +nyilt síkság keblén fekszik, de tőle északra még nincs messze a Mátra és +a Bükk nyugattól keletig kéklő, ívben kanyarodó hegysora. A házak +magasak, náddal, ritkán cseréppel vagy zsindelylyel fedettek, a falak a +gyakori meszeléstől vakító fehérek. A szérűk tágasak, jó módra vallók, s +takarmánynyal ugyancsak be vannak rakva. A nép általában középtermetű, +szikár, csontos, vállas és egészséges. Öltözetük oly nemesen egyszerű, +mint az ő puritán lelkük, s el lehet róluk mondani, hogy valóságos +parasztelegáncziával öltözködnek. A férfiúnak, különösen a módosabbjának +kék posztó kabátján ökölnyi nagyságú ezüstgombok vannak, a kalap +szégyenli magát a darútoll, – ha az nincs – a virágbokréta nélkül; a +gatya oly ügyesen van ránczba szedve, hogy bármely szobrász +megirigyelhetné annak a fehérnépnek a kezét, aki azt kimosta. A csizma, +ha nem vágottorrú, vagy ránczosszárú, legalább is nyikorgós. A fehérnép +azonban már nagyon kezd a maga gunyájából kiöltözni. A rókatorkos bundát +alig látni, helyét a legújabb divat szerint készült kabát, télen boa, a +régi gyöngyös, csipkés fejkötőt a mindenféle czifrasággal feldíszített +kalap foglalta el, a piros, sárga csizmácskák helyett ma már magasszárú +kamásliban vagy pedig sárga czipőben kopognak végig a templomon. De +szerencsére még csak a kisebb részénél van ez így. Mert bár a csutka[3] +ki is ment már a divatból, de a gyugi, szállító, nyárika, vizitke, +szerviánka, ingváll, lajbi, a kerekre vágott selyemkötő, a bársony +hajfonó mind ott van még a ládában. + +A piszkos háziasszony ma is a falu csúfja; hozzá se szólnak, még a +napszámos se szegődik be hozzá, mert fél enni a tányérjából. A »jó +gazdá«-nak mindig négy szép lova jár ki a kapun, de akinek kettő van, az +is megbecsüli a magáét; olykor jobban, mint a tulajdon feleségét, mert +az éjjelt az istállóban tölti, azt tartván, ha a feleségét ellopják, az +majd csak megkerül, de ha a Sárga elvész, elvitte az ördög. Szerszámja, +kocsija, istállója mindig rendben van, a házatájéka pedig tiszta +kívül-belül; meglátszik, hogy nem hiába serte-pertél egész nap a +háziasszony. + +Becsületes, egészséges és okos észjárású nép. A nadrágos embert nem +nagyon szereti, s ha nem falujabeli, szóba sem áll vele. A felhő esőjén +s a szálló madáron kívül idegent a határába be nem fogad, kiűzi, +kibeszéli, kinézi onnan, ha szép szerrel nem lehet, csunyán… +Származására, familiájára roppant büszke, szinte öntelt. Az nála nem jön +számításba, hogy valaki lopott vagy gyilkolt, első kérdése: ki volt az +apja? Ha nemes ember volt, akkor jól van, akármit csinált. Érzelmeit nem +igen mutogatja, de annak helyén és idején hetyke, sőt kihívó. Életében +csak akkor sir, ha a felesége vagy az anyja meghal, némelyik még akkor +sem. Kemény földmívelő nép: belőlük telnek ki a Nádor huszárezred +legjobb katonái is. A dalt nagyon szeretik, olykor egész éjjel nótától +hangos a falu, kivált mikor a sorozásról jönnek haza, avagy búcsuznak +hazulról. A ki pedig a mezőn a gulya vagy a szántásban az eke után +ballagó legényt hallgatja, estig elhallgatná a fütyülését. Jószágára +nagyobb gondot fordít, mint magára. Magának nem, de jószágának mindig +hivat doktort. Nálunk a debrei doktor (parasztorvos) ma is 30 forint +konvencziót húz a falutól, a miért hébe-hóba eljön, vagy a gulyát vagy a +disznó-nyájat megfüstölni, s ha veszett ebek garázdálkodnak a faluban, +»szert« csinálni, melyet pálinkába vesz be az ember, állat egyaránt. + +A kántort, papot, jegyzőt nem nagyon sokba veszi, de a kisbírót meg a +kerülőt megbecsüli, mert annak az elnézésére a korcsmában, ezére a +határban számíthat. De van neki mindennél drágább és becsesebb kincse: a +familia becsülete, az armális, meg a históriája. El is mondja a faluja +történetét, ha kivánják, töviről-hegyére, s annak keretén belül az ő +szorosabb családi históriáját is. + +Lássuk röviden a falu e történetét. Valószínű, hogy Besenyőtelek már a +királyság első évtizedeiben fennállott. Széll Farkas műve[4] és Kandra +Kabos monografiája[5] legalább ezt engedik sejteni. Mind a két +történetíró megegyez abban, hogy Besenyőtelek a Tomaj-család egyik +fészke és birtoka volt. Az abádi révnél eltemetett Thonuzoba, besenyő +vezér vérrokonságban állott Aba Samuval, sőt a rokoni köteléken kívü egy +másik mozzanat is szorosan egymás mellé állítja a két vezért: Kandra +szerint maga Aba Samu is tulajdonképen nem a magyarsággal állt szemben, +hanem a már némileg a nyugati szellemhez símuló politikai nagyságokkal. +Majd kimondja, hogy Aba Samu volt az új hazában a szabadságnak első +igazi meggyőződésű vértanúja. De hogy falunk csakugyan besenyő település +lehetett, bizonyítja az a körülmény is, hagy a +jász-nagykun-szolnok-vármegyei Besenyszög nevű helységgel együtt a +Tomaj-Abák birtokához tartozott. (L. Kandra művét.) Ezen vezérek fajából +kellett származnia annak a népnek, mely e faluban örökös birtokosként +telepedett le s mely magának a falunak olyan kiváltságokat szerzett, +hogy arrafelé nagy vidéken nem volt helység egészen 1848-ig, mely +önállóságban, kiváltságokban Besenyőteleknek csak a nyomába is tudott +volna lépni… + +A történetírás itt elhallgat s csak Mátyás király korában találjuk meg a +történet búvó patakját. Az igazságos uralkodó alatt már számottevő +helység a besenyővérű falu. Ott lakik a Bessenyey- és Ilosvay-család, +ezeknek már pallosjoguk is van, s a falut Nagy-Besenyő-nek nevezték. +Innen ered a Bessenyey-család predikátuma is. A Nagy-Besenyő elnevezés +már bizonyos multat feltételez, s nem valószinűtlen a feltevés, hogy a +falu népének jórésze a tatárjárás alatt elpusztult s egészen Mátyásig +tisztán egy pár dúsgazdag nemes birtoklásában maradt. Mátyás aztán, mint +a borsodvármegyei Mező-Kövesddel is tette, – Gömörben is járt, tudjuk, – +a hegyek közt sínylődő palóczokkal népesítette be. Ezért van aztán, hogy +az idők folyamán bevándorlottak ivadékai szégyenlik származásukat s mind +ősi származású nemesnek vallja magát. Igaz is, hogy nyelvén s +anthropologiai sajátságain kívül semmiben sem hasonlít a hozzá oly közel +lakó palóczhoz. Erre csinált is verses mondókát: »Palócz!… ne +vakaródzz!« Egyáltalában gunyolódó kedélye jellemző vonása. A szintén +régi multú, szomszédos, de már kevésbbé jómódú és kálvinista Poroszlóra +is csinált egyet, büszkélkedve a saját négyes fogataiban: »Poroszló – +rossz ló!« Hanem aztán a kicsúfoltak sem maradtak adósak és széltében +elterjedt ez a vers: + + Besenyő! + El se kerű, be se győ![6] + Ott lakik a nemesség, + Kiben nincsen emberség. + +A csufondáros kötekedő természetet meg-megcsipkedték azonban egy-egy +közmondással is. Ez is egyik: »Akit Besenyőn meg nem vernek, Dormándon +meg nem lopnak, az átmehet az egész világon, nem lesz semmi baja.« + +Mikor Mátyás király napja leáldozott, az ország megpróbáltatásai, +szenvedései e falu kis tükrében is hűségesen visszaverődnek. Beáll a +reformáczió, visszavonásba kerül a nemzet s a híres Besenyőfalu békéje +is megbomlik. A tizenhatodik század derekán már berczeli kuriáján +találjuk a nagybesenyői Bessenyey családot, majd jön a török s Eger felé +vonultában falunkat is több érinti a villám szelénél. Ki elbujdosott, ki +tönkrement, ki meg a hadjáratokban pusztult el. Egy-két család, a +legjobb módú s a legpolitikusabb maradt meg. S míg az ország szíve csak +néha dobbant egyet, ebben a vékony erecskében is alig-alig folydogált a +vér. Jött aztán első Lipót. A gazdátlanul maradt, fiágra épített +kuriákba lehozta a tótokat, nemesi oklevelet adott nekik, s kövér fekete +földet. Meg is hálálták neki: a Rákóczy hadjáratokban falunk legnagyobb +része labancz volt, sőt az armálisok jórészét a labancz szolgálatokért +adták ki. De az egész garmada nem volt konkoly. Akadt köztük tiszta buza +is, tiszta szívű hazafi is, de a régi lakosból. + +Itt aztán megszakad a fonál. Sötét szemfedő borul a falu történetére, +mely csak akkor lebben fel, mikor az egész országon végig fut ismét a +kurucz korszak újra feltámadott s elhatalmasodott tüze: 1848-ban, +mikorra már egygyé olvadt az idegen elem az ős lakóval, s egyforma +magyar és hazafi volt mindenki, a gazdától a kondásig… + +Most békés, vidám nép lakja a falut, amely szereti multját, ápolja +hagyományait, s a »nobilis compossessoratus«-nak műveltségét bizonyítja +az az öt-tanítós felekezeti iskola, mely a templom előtt áll. + +A mesékre vonatkozólag még az a megjegyezni valóm van, hogy a t. olvasó +úgy kapja, a mint én hallottam őket. Nem stilizáltam rajtuk semmit. +Legnagyobb részét mindjárt a hallomás után, ott a helyszínén papirra +vetettem, másrészét pedig emlékezetből írtam le. + +_Berze Nagy János._ + + + + +1. Este, Éjfél mëg Hajnal. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgén pár embër. Élhettek +vóna, mindënik vót, csak gyerëkik nem. + +Az asszony, a kit csak elő-utó tanát, mindënkinek panaszolta a baját, +hogy minő elesëtt szërëncsétlen ő! hogy ő neki gyerëkët nem ad az Isten! +A hogy így panaszolkogyik, ëgy öreg asszony azt a tanácsot atta neki, +hogy mikor a szëmetët viszi ki a házbú, nézze mëg, a hán babszëmet taná +benne, nyellye lë, oszt annyi gyerëki lëssz. + +Mëg is fogatta a szót az asszony. + +Ëcczër viszi ki a szemetët, mint másnap rëggel, az utóssó kosárba tanát +három babszëmet. Lë is nyelte mingyá. + +Igaza lëtt az öreg asszonnak, mer az asszony vastagodott, oszt az +idejire lëtt is neki három gyerëki. + +Az ëgyik este születëtt, azt elnevezték Esté-nek, a másik éfékor lëtt +mëg, annak Éfé nevet attak, a harmagyik hajnalba, annak mëg Hajnal lëtt +a nevi. + +A család hogyím mësszaporodott, mingyá mássánt fordút mindën. A +keresetyikbű épen hogy meg birtak ényi. Az apjok nem is várt má ëgyebre, +csak fëlnyőnének má, oszt kereshetnének magoknak. + +De nem këllëtt rá soká várnyi. + +Nevekëttek a gyerëkëk, ëcczër mëg is nyőttek. Az apjok is jó erősnek +tanáta őköt. Aszongya nekik: »no! gyerëkejim! hát mán nagyok vattok, mët +tuggyátok keresnyi a magatokét, ereggyetëk el szógányi!« + +A legényëk fëlkészűtek mind, az annyok csinát nekik valamit, azt +betëtték a tarisznyába, oszt avval elszánták magokot az útra. + +Mëntek, mëndëgéltek hetedhét ország ellen, ha elfárattak, ëgymást +bíztatták, süvűtöttek, danoltak. Nem vót sëmmi bajok së. + +Ëcczër beértek ëgy királyi udvarba. Elmonták, hogy kiskik? hovavalósik? +mé gyöttek? hogy hát szógálatot gyöttek vóna keresnyi! + +A kirá kapott rajtok. Vót neki ëgy kúttya, a kit més sënki së birt +kitisztítanyi. Aszonta nekik: »no! ha kitisztíttyátok a kutamot, nektëk +adom a három lyányomot!« + +Fëlválalták. Harmannapra tiszta is lëtt a kút, olyan këgyes tiszta víz +forrott bele, hogy nem győztek belűlle elëget innya. + +De a legényëk is követelték ám a bért: a három lyánt. Arra aszonta a +kirá: »jó van! én állom a szavamot! de a három lyánt három sárkány őrzi, +elsőbbet attú szabadíjjátok mëg!« + +Törte ez az ódalát a három testvérnek. De má úgy gondolták, hogy +akarhogy lëssz, má csak mégis mëg këll szabadítanyi azokot a lyányokot, +akarkiné vannak! + +Elindútak. Sokáig való járás után beértek ëgy erdőbe. »No! hát itt +mëthálun!« De hogy mán éhënn vótak, Estére rábízták a főzést, ők mëg +elmentek keresnyi a lyukat, a hun a főd alá lëhet lëjárnyi. + +Még azok odajártak, Este a hogy főzött, ëgy fárú lëszót neki ëgy kis +embër, hogy »ëszëk én abbú!« + +De Este: »ëszël ám a majmemmondom mibű!« + +»Én-ë?« + +»Të ám!« + +»No! maj mëllássuk!« monta a kis embër. + +Avval legyött a fárú, Estét csak hanyattlökte, a bográcsot lëvëtte a +tűzrű, oszt fordította ëgënyest az Este hasára. Onnat ëtte fël mind a +vocsorát. + +Fájt a hasa Estének. Honnë! hogy összeégette az a forró étel! De a +testvérjeinek nem szót vóna sëmmit! + +Másnap ő mënt el a lyukat keresnyi Hajnallal, Éfé maratt otthon főznyi. +De ő is új járt, mint a báttya: Este, a kis embër a hasárú ëtte mëg a +vocsorát. + +Hazagyövet Hajnal mán haragudott nagyonn, hogy së tënnap, së máma nincs +étel, ő má majd elesik, olyan éhënn van! mé nincs étel? De Éfé së szót +sëmmit, csak nyögött mint pokolba a juh. Őt nem az éhas bántotta, ha az, +hogy a kis embër leforrózta. + +Kíváncsi vót mán Hajnal, hogy mi lelte ezëkët? mé nem főztek ezek? +harmannapra ő rá kerűt a sor, ő maratt otthonn. + +Estefele javába főzi a vocsorát, kavargattya a bográcsot, lëszól hozzá a +fárú a kis embër: + +»Eszek én abbú!« + +»Ëszël të a fenébű!« mongya neki Hajnal. + +»Én-ë?« + +»Hát bi’ të!« + +»No! maj mëllássuk!« + +Avval lëszát a kis embër a fárú, mënnyi akart ëgenyesenn Hajnalnak. De +Hajnal së vót nádbú, hogy ára lëhetëtt vóna hajlítanyi, a mére akarták! + +Mëffogta a kis embërt, oszt a szakállánál fogva beékelte ëgy fába. + +Avval visszamënt a bográcsho, kavargatta az ételt, hogy mën në +kozmásoggyék. + +Nemsoká gyött Este is mëg Éfé is. + +Csak nagyot néztek, mikor látták, hogy Hajnalnak sëmmi baja, fő az étel. +Hajnal së szót nekik sëmmit aggyig, még nem ëttek. + +Akkor mongya nekik: »gyertëk csak, mutatok valamit!« Azok sosë tutták, +hogy mit mutat en nekik, mikor mëppillantyák a nagyszakállú kis embërt, +a hogy szakállánál fogva be van ékelve ëgy fába. + +Rimánkodásra fogta a dógot a kis embër, hogy »ereszszék má el, ha Istent +ösmernek! në kínozzák tovább!« + +Hajnal aszonta neki, hogy fëleresztyi, ha azt a lyukat mëgmutattya, a +mëlyikënn a főd alá lë lëhet jutnyi. A kis embër mëgígírte. + +Akkor Hajnal csak a két markával tolta szét a fahasidékot, hogy a kis +embër szakálla kigyöhetëtt belűlle. + +Mëntek osztann minnyájan, a kis embër vezette őköt a lyuk fele. + +Mikor odaértek, a kis embër eltűnt. + +Azon tanakottak most má, hogy hogy mënnyënek ők most lë? Hajnal +elválalta, hogy maj lëmëgy ő. Csavartak gúzst, hosszút, azonn +eresztëtték lë Hajnalt. De ő még elébb, hogy lëmënt vóna, mëmmonta, hogy +hét esztendeig várják, ha hét esztendő múva së gyönne, hagygyák ott. Ha +mëg szóll, akkor ereszszék lë a gúzskötelet, ő a három lyánt kűgyi fël +elëbb, azután a legvéginn gyön majd ő. + +A testvérëk aszonták, hogy »jó van!« + +Lëmënt Hajnal a főd alá. + +Valahogy lëért, tanát ëgy gyönyörű szép palotát. Bemëgyën, ott láttya a +letöregebb királyánt. + +Aszongya neki a lyány: + +»Mit keresël të itt, a hun még a madár së jár? Nem fész, hogy mëgölnek? +Az én uram kilenczfejű sárkány!« + +Aszongya Hajnal: »Hát mitű fénék? Én tégëd gyöttem megszabadítanyi!« + +»Engëm? No! isz akkor maj kitanálok valamit, hogy bajod në lëgyék! Ne ez +a gyűrő ë! ha ezt az újjadonn mëfforgatod, hát hécczërës erőd lëssz!« + +Hajnal fëlhúzta a gyűrőt, oszt leült. + +Valami dibërgëtt messzirű. Kérdëzte Hajnal: »mi a? tán az ég zëng?« + +»Dehogy a! az uram gyön haza, a kilenczfejű sárkány, annak a lépési tësz +úgy!« + +A hogy ezt kimonta a lyány, nagyot zuhant kívël valami. A sárkán +hajította haza száz mérfődrű a buzogányát. + +Nemsoká kellëtt várakoznyi, a sárkány maga is otthon vót. + +Szítta az órát nagyonn, mintha szagolt vóna valamit. »Ki van itt? +asszony! idegëny bűzt érzëk!« + +»Ki vóna! hát a sógorod!« + +»A sógorom?… jó van no! hozzá hamar kőkënyeret, fakést, oszt főzzé +ólomhaluskát!« + +A királyány rögtönn gyútóst vágott, oszt tüzet rakott. Amazok mëg aggyig +ëttek, a mi előttök vót: kőkënyeret. + +Mikor a haluska készen lëtt, körű Bangyi a boglyánn! bekapták +ëgy-kettőre. + +Hajnal is allyig türűte mëg a száját, a sárkány birkoznyi hítta. + +Hajnal nem állott ellent. Mënt. + +Csapdosták ők ëgymást, kit hónallyig, kit térgyig, míg osztann Hajnal +mëhharagudott, a gyűrőt së këllëtt mëffordítanyi, úgy lëvágta a sárkánt, +hogy nyakig beleszorút a fődbe. Akkor kihúzta a kargyát, lëvágta mind a +kilencz fejit. + +A királyány nagy kivërësedve mënt hozzá, adott neki egy páczát, hogy ha +avval az asztalt mëgütyi, az egész palota ëgy ezüstalmáé vátozik. + +Úgy is vót. + +Hajnal a páczával ráütött az asztalra, a palota ezüstalmáé vátozott. +Fogta is mingyá, tëtte a zsebibe. + +Avval mënt továdabb, a másogyik palotába. Ott mëg mëllátta a közepső +királyánt. + +»Aggyon Isten jó napot!« + +»Aggyon Isten! mit keresel të itt, hé! a hun még a madár së jár? nem +fész, hogy mëghalsz? az én uram tizënkétfejű sárkány!« + +»Hát má hogy fénék!« monta Hajnal. »Isz’ azé gyöttem, hot tégëdët +mëszszabadíjjalak tűlle!« + +»No! isz’ akkor jó van! Ne ë ëgy gyűrő! ha ezt mëfforgatod az újjadonn, +hécczërte erősebb lëszël!« + +Hajnal fëlhúzta azt is az újjára. + +Nemsokára hallacczott a sárkány lépési, csakúgy rëngëtt a főd tűlle. +Mikor száz mérfődre vót, mëg hazahajította a buzogányát az is. De Hajnal +nem fét, tutta má ő, mit tart a gyűrő? + +Ëcczër a sárkány otthonn van. + +»Hallod-ë, asszony! ki van itt? mer én idegenybűzt érzëk!« + +»Ki van itt? hát ki más, mint a sógorod!« + +»A sógor! jó van no! hozzá hamar kőkënyeret, fakést, főzzé +ólomhaluskát!« + +Ëttek, a haluskát is elfogyasztották. Azutánn birkoztak. Hanem Hajnalnak +csak annyi vót a tizënkétfejű sárkánt lëgyőznyi, mint a sëmmit. Úgy +elbánt vele, mint az annya szokott a csirkével. Lëszëtte az mind a +tizenkét fejit. + +A királyány akkor odaszaladt hozzá, adott neki ëgy pácát, a kivel ha az +asztalt mëgütyi, az egész palota ëgy aranyalmáé vátozik. + +Hajnal mëgütte vele az asztalt, a palotábú abba a szentbe aranyalma +lëtt. Tarisznyába is tëtte mingyá. + +Hanem most gyött má a szorúvilág! A harmagyik palotába is bemënt Hajnal, +ott mëg a letkisebb királyánt tanálta. Az is elmonta neki, hogy végire +jár a tizënnyóczfejű sárkány, a ki ő neki az ura! + +De Hajnal megmonta neki is, hogy épenn attú akarja megmëntenyi. Akkor az +a királyány is gyűrőt adott neki, a ki olyan erejű vót, hogyha +mëfforgatta valaki az újjánn, hécczërte erősebbé tëtte. + +Azalatt má gyött a sárkány, a buzogánya az elébb esëtt lë. Fëlvágott +olyan fődet, mint ëgy házhely. + +Mikor hazaért, mérges lëhetëtt valamié, de nagyon csúnyáú szót az +asszonyra: + +»Hê! asszony! ki van a házná? idegënybűzt érzëk!« + +»Hát a sógorod!« + +»Minő sógorom!? – no! hozzá kőkënyeret, fakést, főzzé ólomhaluskát!« + +Hozott is a lyány olyan kőkënyeret, mint ëgy kerek boglya, mëg olyan +fakést, mint ëgy nasz szá dëszka. + +Nemsoká gyött a párolgó ólomhaluska is. Úgy-úgy benyakaltak belűlle, +hogy négyszögre át tűlle a hasok. + +Mikor evvel mëgvótak, a sárkány birkoznyi hítta Hajnalt, hogy így az +étel után ejtődzönek is ëgy kicsit. + +Birkoztak ők, de eleintenn sëhossë mënt ëgyikëknek së. Hun Hajnal vót +térgyig a fődbe, hun a sárkány, hun Hajnal nyakig, hun a sárkány. + +Má látta Hajnal, hogy így csak jádzonak, nekiveselkëdëtt, oszt csakúgy +szëtte lë a sárkán fejit. Má tizënhetet lëvágott belűlle, épenn csak ëgy +maratt. De azt má nem bírta lëvágnyi. + +A sárkány ëgy nagyot ordított, a feleségitű ëgy puhár vizet kért. Hozta +is az asszony, de úgy nyútotta, hogy Hajnal kapta el, oszt ő is itta +mëg. Akkor Hajnal is mëffordította a gyűrőt az újjánn, ëccërre olyan +erős lëtt, hogy a sárkánnak még azt az ëgy fejit is lëvágta. + +A páczával, a mit a kirákisasszony adott neki, mëgütte az asztalt, az +egész palota gyémántalmáé vátozott. Azt is odatëtte a többi közé. + +No! mos má a lyányok! azokot këll mëgkeresnyi! + +Nem këlletëtt neki soká szaladoznyi, má mind ëgy csapatba várta. + +Mënt velëk ëgënyest a lyukho. + +Ott fëlszót, a báttyaji még ott vótak, lë is eresztëtték a kötelet +mingyá. + +Először fëlhúzták a letöregebbet, azutánn a közepsőt, de má mikor ezt +fëlhúzták, összevesztek odafël, mindakettő a szëbbet akarta magának. + +Hát még mikor a letkisebbet fëlhúzták, akkor vót csak még felesëlés! + +Lëgyött a kötel nëgyecczër is, de akkor Hajnal ëgyet gondolt, hogy »no! +most kitróbálom a bátyájajimot!« nem kötte a dërëkára a kötelet, ha ëgy +nagy követ akasztott bele. + +Húzta is Este mëg Éfé jó darabonn, de má mikor félyig fëlhúzták, +visszaeresztëtték. + +A kő otlë nagyot zuhant, még Hajnalt is majd agyonütte. + +Hajnal ëgyet csóvát a fejinn, de nem szót sëmmit, csak gondolta magába, +hogy az embërëk – gazembërëk. Jó, hogy nem ő mënt fël, mer elvesztëtték +vóna! + +Mos má micsinállyék? hova fordullyék? mënt, mëndëgét, tanát ëgy kis +házat. Abba lakott ëgy vak embër mëg a feleségi, az is vak vót. A +szëmikët ëgy huszonnégyfejű sárkány vëtte ki, ha még a juhokot +áthajtották a határonn. + +Hajnal bemënt a házba. A két vak épen ëtt. Éhënn vót ő is, azok elő mind +elszëtte a húst, oszt mëgëtte. + +A vak embër kérdëzi a feleségit, hogy »hát të ëszëd-ë mëg ezt a húst +mind? mer én mán nem tanálok a tányérba sëmmit!« Az asszony aszonta, +hogy biz ő nem ette mëg! + +Akkor az embër aszongya: + +»Jó vagy rossz lélek vagy-ë? mondd mëg, jelëntsd ki magad, a ki itt +vagy!« + +»Jó lélek!« monta Hajnal. De elmonta a sorát végig-hosszig, ki ő? mé jár +êre? mëg a többit. Erre oszt azok is elmonták a bajokot. + +Valahogy mégis összebarátkoztak. + +Hajnal is micsinállyék? nem kúnhátaskodhatott,[7] beát hozzájok +juhásznak. De mëhhatták neki, hogy át në hajcson a határonn, mer a +huszonnégyfejű sárkány mëgölyi. + +Hajnal mëg is fogatta, de mikor arra kerűt a sor, áthajtotta biz ő a +nyájat. Össze is akasztott a sárkánval. + +Mi vót an neki? huszonhárom fejit úgy vagdalta lë, mintha vajbú lëtt +vóna. Má ép a huszonnëgyegyikët akarta lëvágnyi, mikor a sárkány +elkezdëtt rimánkonnyi. + +»Jaj! në vëdd el ezt a fejemët! hadd mëg! visszaadom a vakok szëmit!« + +»Hát hun van?« + +»Ëgy fa tetejibe, ëgy cserepbe!« + +»Hát hozd lë, kutya!« kiátott rá Hajnal. + +Mënt a sárkány, hozta is a szëmekët eszi nékű. + +Mikor azokot Hajnal zsebre tette, ëgy kanyarítással lëvágta a sárkánnak +azt az ëgy fejit is, a ki még vót. + +Azutánn mëffordította a nyájat, mënt hazafele az öregëkhë. + +»Aggyon Isten jó napot!« + +»Aggyon Isten! mi újság?« + +»Hazahoztam a szëmetëkët, a sárkánt mëg mëgöltem!« + +Mëgörűt a két öreg. Hajnal mingyá be is tëtte mindëgyiknek a maga +szëmit, de mikor az asszonyét akarta betënnyi, a macska ëgyikkel +elszaladt, úgy këlletëtt utánna szalannyi, de má akkorra mëgëtte. + +Hajnal is oszt úgy tanáta ki, hogy kitolta a macska ëgyik szëmit, azt +tëtte be az asszonnak. Am mëg oszt szegény! macskatermészetű lëtt, egész +écczaka mindég csak egerészëtt. De hálábú mégis attak neki örökös emlékű +ëgy gyémántruhát. + +Igën ám! de Hajnalnak is eszibe jutott valami. Nagyon elszomorodott. +Eszibe jutott, hogy most az ő testvérjei ki tuggya? mit csinának, tán má +lagziznak is, eltökéllëtte, hogy ő nem marad itt. Fël is mondott a +szógálattal, oszt mënt, mënt világnak. + +Úttyába tanát ëgy griffmadárfészket, abba vótak a griffmadár fiai. Épenn +nagy jégesső kerekëdëtt, mëssajnáta a kis madarakot, rájok terítëtte a +köpönyegit. + +Mikor az ítíletnek végi lëtt, gyött haza a griffmadár, látta, hogy a +fiai mind életbe van. Kérdezte őköt, hogy ki mëntette mëg? azok +elmonták, hogy ëgy embör terítëtte rájok a köpönyegit, ott ül a fa +alatt. + +A griffmadár mingyá lëszát Hajnalho. + +»Të vagy-ë az, a ki a fiaimot mëgmëntëtte a jégtű?« + +»Én.« + +»Hát mivel háláljam én mëg azt nekëd? mer tudod-ë, hogy eggyig mindën +esztendőbe elverte őköt a jég, sosë birtam őköt fëlnevelnyi!« + +»Hát nem kívánok ëgyebet, csak azt, hogy vigyé fël innet a szabad +lebëgőre!« + +»Jó van, ha csak ez a kívánságod!« + +Akkor aszonta a griffmadár Hajnalnak: + +»Itt van ëgy sült ökör, mëg ëgy hordó bor. Tëdd a hátamra. Ha +hátrafordítom a fejem, aggyá ëgy darab húst mëg ëgy jó korty bort!« + +Hajnal a hátára tëtte a sült ökröt is mëg a hordó bort is, fëlült a +hátára maga is, oszt mëntek, mëntek fëlfele. + +Má majd otfël vótak, mikor az ökörhús is mëg a bor is elfogyott. Mit +aggyék má? mer a griffmadár tátogatta a száját az eleségé. Fogta magát, +lëvágta az ëgyik lábikráját, azt vette a szájába. + +Mire a madár lënyelte, má otfël is vótak. Akkor Hajnal lëszállt a +hátárú, mëkköszönté a jó’karattyát, oszt mënnyi akart haza. + +De a griff mëgállította. + +Azt kérdëzte: »Mi vót a, te, a kit të letutóllyára attá nekëm?« + +»Hát a lábam szára!« + +»Ennye! ha tuttam vóna, hogy ilyen jó az embërhús, mëgëttelek vóna! De +má nem bántolak, ereggy Isten hírivel!« + +Hajnal nemsoká hazaért. Otthon – má mint a kiráná – át a lagzi. + +Fëlőtözött kódúsnak, rongyos ruhába, oszt bemënt a konyhába. + +Nem ösmerte mëg sënki, hogyím kódúsruhába vót, mëg móta nem látták mán +őt?! + +Ëcczër a hogy odbe mulatoznak, elkezgyi ő is: »Uraim! szabad-ë nekem ëgy +szót szónyi!?« + +Azok mëgengették… »Mit tunna ëgy rongyos kódús szónyi!« + +Ő oszt aszonta: »Mit érdemël az a testvér, a ki a testvérit elvesztyi?« + +Rászól az Este, hogy »azt érdemlyi, hogy lófarkára kössék, úgy +hurczollyák végig a várasonn!« + +»Hát az mit érdemël, a ki a királyányokot mëgmëntyi?« + +Arra mëg aszonta Éfé: »Hát az egyik királyánt!« + +Akkor Hajnal kért ëgy pohár bort, felit kiitta, beletëtte az egyik +gyűrőt, oszt odakűtte a letidősebb királyánnak. Ám mihent mëllátta a +gyürőt, ríva fakadt. + +Másik pohár bort kért, abba is beletette a gyűrőt, odakűtte azt mëg a +közepsőnek. Az is ríva fakatt. + +Harmagyik pohárral is kért, abba mëg elkűtte a gyűrőt a letfiatalabbnak. + +Az nem fakatt ríva, ha fëlát, oszt aszonta: + +»Të mëntëtté mëg bennünköt, gyere, csókolly mëg!« + +Csak nagyot nézëtt mindënki. + +Ekkor Hajnal lëvette a kódisruhát, alatta vót a gyémántruha, a kit a vak +embër adott neki, mëgösmerték, oszt nagyon mëgörűtek. + +De Este mëg Éfé szëpëgëtt, hogy mi lëssz most velëk? De Hajnal nem +bántotta őköt, mëbbocsátott nekik. + +Másnap kezte a letkisebb királyánynyal a lagziját, hét napig tartott a +mulaccság, a boldogságok mëg, ha mém mën nem haltak, tán még a mai szent +napig is tart. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szalay János parasztembertől. Följegyzés +ideje: 1903. nov._ + + + + +2. A feneketlen kút. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá, annak mëg három fia. + +Vót ennek a kirának a kertyibe ëgy gyönyörű szép körtefa, olyan körtékët +termëtt, hogy má olyan a világonn sé vót több. + +Ëccër a kirá eszrevëszi, hogy mindën éccaka valaki jó-jó mëddézsmállya a +körtét, az ágakot mëg czudarú össze-visszatördösi. Aszongya a letöregebb +fiának: »ereggy ki, fiam, a fa alá hányi, oszt nézd mëg, ki vihetyi el +az én körtémet?« + +Este kimëgyën a letöregebb fiú, de allyig hogy ott vót ëgy kicsit, +elalutt, másnap az apjának nem tudott sëmmivel së beszámolnyi. +Haragudott az hogy ezekre mán sëmmit së lehet bíznyi, ott vagyok velëk, +a hun a part szakad. »Ereggy ki të, középső fijam! të mán maj csak +okosabb lëszël, a bátyádná. De el në aluggy, a teremfáját az apádnak, +mer agyonütlek, tudod-ë?« A középső tartotta magát, hogy: »në féllyék, +écsapám! én má maj mëgőrzöm!« + +Az is kimënt a kerbe még estefele, de valahogy besëtétëdëtt, azt is +elnyomta az álom. Rëggelyig úgy alutt, mint a tej. + +Mëgy az apjáho, az kérdëzi, de ez së tudott okosabbat mondanyi a +báttyáná. A kirá mos má oszt haragudott igazánn. »No! még ilyen +gyerëkëkët! Má embërnyi embërëk, oszt nem várhaccz tűllök annyit, hogy +ëgy écczaka ëgy fára fëlvigyázzanak! Ördög bújjék a bőribe, ha má embër +az embër, akkor lëgyék embër, në álomszúszék! No,! még az is hunczut, +aki az ilyen gyërëkëkre ránéz! – Hallod-ë të, letkisebb fijam! ereggy ki +te a kerbe, ha mán a bátyájaid olyan gyámoltalanok vótak, őrözd mëg të +azt a fát! de el në aluggy ám!« A letkisebb nem szót sëmminőt së. Este +kimënt szó nékű, a fa alá lëterítëtte a bundáját, a puskáját mëg a fáho +támasztotta, úgy virasztott. Kerűgette az álom őtet is, de azé nem alutt +el. + +Ëcczer a hogy ott viraszt, hall valami morczogást, ára néz, hát láttya, +hogy ëgy nagy bika behajlyik a kerítésënn, oszt csak veri lë a körtét a +szarvával. Ő së vót rëst, fëlkapta a puskát, oda a bikának vele. +Belelőtt. Mëgijett a bika, iszontatóan ordított, oszt szalatt, szalatt, +ki tuggya: mére? A kiskiráfi hijjába nézëtt utánna a kerítésënn, má nem +láthatta mëg, mére mëgy, csak a dömmögésit hallotta. + +Mëgy be rëggel a letkisebb, má az apja várta. »No! mi ujság?« Hát +elmonta, hogy mit látott. Ëgy nagy bika hajlott be a kerítésënn, az +verte le a körtét, ő mëllőtte a bikát, de mëffognyi nem birta, mer +elszalatt. – Örűt az apja csudálatosann, hogy letkisebb léttyire ő a +letfájínabb embër. Akkor oszt aszongya a kirá a letkisebb fijának: »no! +kedves fiam! ha të nekëm mët tudod mondanyi, hogy az a bika hun lakik, +hát embër lëszël előttem! Ereggy, keresd fël, oszt hozzá rúlla hírt!« + +A gyerëk várt még ëgy napot, azalatt a báttyaji is elígírkëztek, hogy +elmënnek vele, másnap fëlkészűltek, oszt mëntek a bikát keresnyi. + +Mëntek, mëntek, mëndegéltek hetedhét ország ellen, ëcczër tanátak ëgy +nagy kutat. Szomjann vótak, ép innya akartak. De a letkisebb a hogy +körűnézett, mëllátta, hogy a kút körű vérnyomok vannak. Ëgyet gondolt. +Aszonta: »hallyátok-ë, në mënynyünk mink tovább! láttyátok-ë, itt a vér, +a kit a bika elcsëppentëtt, mëg itt van a lába helyi is, a hova lépëtt! +Ereszszetëk lë engëm ide, de ha a kötelet mërrántom, húzzatok fël!« + +Elészëtték oszt a tarisznyábú a kötelekët, összekötözték, a letkisebb az +ëgyik végit a dërëkára hurkolta, oszt mënt a kútba, a báttyaji mëg +eresztëtték. + +Mënt ő lëfele, mënt sokáig, de a fenekire csak nem tudott akannyi. Ëccër +nagysokára – de má olyan sëtét vót odabe, mint éfékor – látott ëgy kis +világosságot, ott fődet ért a lába, a kötelet lëótta a derëkárú, oszt +szétnézëtt. + +Letelőbb is látott ëgy libalábonn forgó várat. Nem tutta, hogy mi lëhet +abba, kiváncsi vót, hogy ő mënnézi. Aszongya: »hollod-ë të, libalábonn +forgó vár, á mëg, ha mondom!« A vár mëgát, ő mëg bemënt. + +A hogy belép mëllát ëgy szép kirákisasszont. »Aggyon Isten jó napot!« +»Aggyon Isten! hun jársz itt, të, te boldogtalan! nem tudod, hogy itt a +hatfejű sárkány lakik. Szétszëd, ha hazajön!« A kiráfi csak aszonta, +hogy »maj lëssz valahogy, csak aggyá ënnëm valamit, mer éhënn vagyok.« + +A kirákisasszony adott neki ëgy nagy tál ételt. + +De allyighogy elfogyasztotta az utóssó falattyát a kiráfi, gyött a +hatfejű sárkán. Má a kapubú dörmögte, hogy: »ki van itt? mert én +idegenbűzt érzëk!« De má mire bemënt, maga is mëllátta, hogy a kiráfi +van odabe. Ënnyi kért a feleségitű, mer a kirákisasszony a feleségi vót, +– oszt birokra hítta a kiráfit. A kiráfiba nem szalatt bele a madzag, +aszongya neki: »gyere no! ide vele, ha van benne!« A sárkány – a hogy a +kiráfi mëffogta – annyit së tudott szónyi, hogy: ammën, fëlfordította a +szëmit, oszt mëddöglött. A kirákisasszony rémtelen elcsudákozott a +kiráfi erejinn. Mëgkérdëzte oszt: kiféli? mérűvaló? mé jár itt? +miëgymás, a kiráfi elmonta oszt sorba az egész úttyát. + +Akkor onnat elgyött, mënt tovább. Látott ëgy kacsalábonn forgó várat. +Aszongya annak is: »hallod-ë, te kacsalábonn forgó vár, á mëg, ha +mondom!« Az szó nékű mëgállott. + +Bemënt, holott mëg mész szëbb kirákisasszont tanát. Köszönt annak is. +»Aggyon Isten jó napot!« »Aggyon Isten! hát te hun jársz êre, a hun a +madár së jár?« A kiráfi monta, hogy a libalábonn forgó várbú gyön, a +hatfejű sárkánt mëgölte. Arra aszongya a kirákisasszon: »isz’ akkor të +az én testvérëmët szabadítottad mëg, mer én annak a kirákisasszonnak a +testvérji vagyok. De engem má nem tudom, hogy szabadítasz më! mer az én +uram a kilencfejű sárkány, oszt nagy ereje van! De úgy-ë, éhënn vagy? +no! mingyá hozok ëgy kis harapnyivalót!« + +A kiráfi jólakott, mint a duda. + +Nemsokára má gyött a sárkány is. Olyanokat dobbantott a lábával, hogy a +vár fundamëntoma is rezgëtt tűlle. Belép a kapunn, fintorgatta az orrát, +oszt duruzsolta magába, hogy »idegëny embër lëssz itt, annak a szagát +érzëm!« Bemënet oszt mëg is láttya, hogy a kiráfi ül a nagy karszékbe. +Ënnyi kért a feleségitű, oszt birkoznyi hítta a vendégêt. De a kiráfi +csak ëgy kicsit erőtette mëg magát, a sárkányba többet nem vót szusz, +csak elhajította magát, mint a béka. + +A kiráfi ezutánn mënt a harmagyik várho, a pulykalábonn forgó várho. +Aszongya neki: »hallod-ë të, pulykalábonn forgó vár! á mëg, ha mondom!« +A vár mëgát. A kiráfi beséfindát, itt mëg mén hécczërte szëbb +kirákisasszont látott, mint a másik két várba. »Aggyon Isten jó napot!« +»Aggyon Isten! mi járatba vagy të êre? nem tudod, hogy a tizënkétfejű +sárkán várába vagy? jobb lëssz, ha még időnap előtt elmégy, mer +mëbbánod!« Aszongya a kiráfi: »sosë bánom én! má két sárkánt mëgöltem, +két lyánt mëszszabadítottam, hátha itt së lëssz sëmmi bajom!« »No! hát +csak vigyázz magadra«, – monta a lyány, oszt hozott be a kiráfinak +valami ënnyivalót. + +A sárkány má messzirű mëttutta, hogy valaki jár a házába, a ki nem +odavaló, sihetëtt oszt haza. Má a kapu előtt úgy ordított, mint ëgy +oroszlyány, mikor bemënt mëg maj fëlfalta a feleségit mérgibe, hogy mé +ereszt ő be oda idegënyt! Azután harapott valamit, bevëtt vagy hét mázsa +szurkot, azutánn aszongya a kiráfinak: »nó hát ha olyan legén vagy, hogy +ide be merté gyönnyi, hát gyere, lássuk mëg, ki az erősebb?« A kiráfi +látta, hogy evvel nem lëhet ám olyan könnyen elbánnyi, mëgigazította a +fejibe a kalapját, oszt összeölelkëztek. A tizënkétfejű sárkány mingyá +térgyig vágta a kiráfit a fődbe, de az is kiugrott, a sárkánt +gatyakötésig vágta be, akkor oszt neki mënt, úgy mëffojtotta, mint ëgy +kutyát. + +Akkor oszt bemënt a letfiatalabb kirákisasszonho, mer a három kisasszon, +mind ëgy testvér vót, annak vót ëgy ezüstládája, abba tartotta a +hómiját, a kiráfi magáho vëtte. Akkor aszongya a három lyánnak: »no! mos +má gyerünk fël, mer má tik is szabadok vattok!« De a lyányok aszonták +arra neki, hogy: »elébb keresd mëg az apósunkot, a sárkányok apját, azt +öld mëg, mer aggyig mink innet el nem mëhetünk! Amott lakik ëgy nagy +házba, most elé lëssz biztosan, mer máskor bika képibe szokott járkányi. +Ha bemégy, őt az ágyba tanálod alva, a fejiné is, a lábáná is van +ëgy-ëgy üveg pályinka, a fejitű való a jobb, cserédd ki vigyázva, mer ha +a lábátú valóbú iszol, akkor mëgöl, az elvëszi mindën erőd, így mëg të +ölöd mëg őt! De vígyázz, tudod-ë?« + +A kiráfi nagyonn mëgörűt, hogy ez az a bika, a ki az ő körtéjikët +bántotta, mënt ëgënyest be a szobába. A sárkányok apja ott fekütt ëgy +ágyonn, hortyogott javába. Lassan a kiráfi kicseréte a fejitű mëg a +lábátú való üvegëkët, oszt elkezdëtt köhögnyi, hogy a vén sárkány +fëlérëzzék. A hortyogó sárkány mëg is hallotta a köhögést, fëlült, hát +ott látta maga előtt a kiráfit, a ki őtet mëllőtte. »No! elvesztëlek +most!« – gondolta magába. Kivëszi a lábátú való üvegët, mëkkínállya vele +a kiráfit, hogy igyék. A kiráfi tutta, hogy az üveg melyik másik? +bátrann fëlhajtotta. Mingyá héccërte erősebb lett. A sárkány is itt a +fejitű való üvegbű, őneki mëg mindën ereji elmënt. + +A kiráfinak oszt a vén sárkánt mëgölnyi má csak annyi vót, mint a sëmmi. +Úgy szétdiribolta, mint a tüzelőfát. + +Nagyot lélegzëtt most a kiráfi, no! csakhogy ezt is elvégezte má ëcczër +végre valahára! + +Mënt a kirákisasszonyokho, vezette őköt ëgënyest a kút lyukáho, a kinn ő +lëereszkedëtt. Útközbe a letfiatalabb kisasszony azt a tanácsot atta +neki, hogy ha valamiképenn fël nem tunna ő velëk jutnyi a kiráfi, hát +gyön majd elejbe két kecske, ëgy fekete mëg ëgy fejír. A feketére në +üllyék, mert az a sárkány feleségi, ha üllyék a fejírre! + +Mikor a lyukho értek, a kiráfi a letöregebb lyán dërëkára kötte a +kötelet, mëgrántotta, fëlűrű mëg húzták a lyánt fëlfele, azutánn a +másogyikot, mëg a harmagyikot, utóllyára ő maratt, de ő tutta, hogy minő +farígy testvérjei van, ëgy követ kötött a kötelre. Azok otfël húzták a +követ, mikor jó fënt vót, visszaeresztëtték. Hát a szëgény kiráfi ha ő +mënt vóna a kötelënn, bizonyosann mëthalt vóna. + +A hogy onnat elfordút, mëllátott két kecskét, ëgy feketét, mëg ëgy +fejíret, ott ugránczoztak előtte, hogy üllyék fël a hátokra! Különösenn +a fekete! Mingyá eszibe jutott neki, a mit a letkisebb kirákisasszony +mondott, hogy: në üllyék a feketére! Nem is ült, rávette magát a +fejérre, am mëg vitte, vitte ëgy nagy hëgy tetejire. Ott vót három ló, +azok közű ëgyre fëlült, az fëlvitte a fődre. + +A kiráfi ëgënyesenn mënt haza. Otthonn má lagziztak javába. Ő hogy mëg +në ösmerjék, kódisruhába őtözött, oszt bemënt a lesekëdők közé. + +Látta, hogy a letkisebb kirákisasszony ëgy csëppet së mulat, mintha +beteg vóna. Odemëgy hozzá a kirá, kérdëzi, hogy mi lelte? mi baja? de a +kirákisasszony aszonta, hogy ő nem mëgy a két kiráfi közű ëgyikhë së, +csak ahho, a ki az ő ruháját, czipéjit, mëg gyűrőjit elhozza a +másvilágrú. Az öreg kirá ëgyebet nem tudott rá szónyi, csak aszonta, +hogy: »azt má mink nem tugyuk elékerítenyi!« + +De hallotta a szót a kiráfi a kódúsruhába, bemënt a mulatók közé, +elévëszi az ezüstládát, odaggya a kirákisasszonnak. Az fëlnyittya, hát +az ő ruhája, czipéji, gyűreji mind benne van. Fëlőtözött mingyá. A kódús +mëg lëvette a ruháját, szép fiatal kiráfi át előttök. Bemutatta magát, +kiski ő? mëgösmerték, az öreg kirá szívi maj mëhhasatt örömibe, hogy +elevenen látta, mer a két báttya azt hazutta, hogy mëhhalt. + +A letkisebb kirákisasszony mëg kiráfi ekkor ëgybekeltek, mëgesküttek, +boldogok lëttek, mém most is ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzés ideje: +1904. jan._ + + + + +3. A kis rák. + +Ëcczër vót, hun nem vót, vót ëgy szëgény özvegyasszony, annak vót három +fia. Az asszony annyira szëgén vót, hogy a betévő falattya is allyig vót +mëg. + +Ëcczër elkűtte a letkisebb fiát az erdőre fáé. + +A gyerëk el is mënt. De ő nem tudta, hogy abba a határba lakik a hétfejű +sárkány. + +A hogy szëgyi a fát, má szëdët ëgy jó háttal, nagyon mëszszomjazott. +Hová mënnyék innya? bemënt az erdőbe a kastélyba. Ott látott egy öreg +asszont, attú kért vizet. + +Aszongya neki az öreg asszony, má mint a sárkány annya – mer az vót! –: + +– Mé gyötté ide, te szërëncsétlen! az én fiam a hétfejű sárkány! ha +hazagyön, mingyá véged lëssz. Minek gyötté ide? + +– Në ríjjék, kend, öreganyám! majd elbújok! – monta a gyerëk, oszt be is +bújt az ágy alá. + +Abba a szentbe gyött a hétfejű sárkány. + +– Anyám! idëgen szag van itt! – ki van nálunk!? + +– Sënki! – monta a sárkány annya. + +– De én érzëm! add ide, mer véged lëssz. + +A gyerëk akkor kibújt az ágy aló, hogy majd elszalad, de a sárkány +meffogta, agyonütte, oszt fëlakasztotta a kéménybe. + +Otthon a szëgény özvegyasszony nem győzte má a fiát várnyi, elkűtte a +közepsőt: hozzék má fát, mer annyi sincs otthon, a mënnyivel ëgy kis +kemémmagos levest főzhetne! + +A közepső is útnak indút, de mëgszomjazott az is, bemënt a sárkány +palotájába, oszt ott is maratt: fëlakasztották a kéménybe az öcscsi +mellé. + +Azt së győzte má várnyi az annya, elkűtte a letöregebb fiát is. Csakhogy +az së járt jobban, mint a két öcscsi, ő is a kéménybe kerűt. + +Rítt a szëgény asszony, mikor má ëgy fia së gyött mëg, mint a záporeső, +maj kirítta a lelkit, annyira mëg vót szomorodva. + +Elmënt ëcczër mosnyi. A hogy mos, a hogy mos, ëgy kis rák odafarol a +lábáho. + +– Mé szomorkodol, édës anyám!? – kérdëzi az asszont. + +– Honnë szomorkodnék! az uram mëghalt, három szép fijam mëg a sárkány +palotájába van mëgölve! – panaszolkodott az asszony. + +– Hátha én tunnék segítenyi! + +– Hogy tudná të engëm mëgsegítenyi, mikor të csak ëgy kis bogárka vagy! + +– Fogaggyon el édës anyám! fiának, oszt mëgszabadítom a gyerëkejit. +Hanem elsőbbet csinátassék nekëm ëgy buzogányt mëg ëgy páczát! + +Az asszony elfogatta fiának a kis rákot, oszt mikor mënt hazafele, má a +kis rákkal ëgyütt mëntek. + +Másnap az asszonynak fára vót szükségi, kit kűggyék érte? elkűtte a kis +rákot. Szëdëtt a kis rák annyit, hogy tán haza së birta vóna, de +mëgszomjazott ám ő is, mint a többi, kíntelen vót neki bemënnyi a +kastélyba. + +Ő rá is ráripakodott a vén sárkánné, hogy hogy mer oda belépnyi, mikor +ott a hétfejű sárkány lakik, oszt mëgöl mindenkit, a kit taná. + +– Eh! az ő haragja nem számos, mint Szent János! monta a kis rák, – majd +elbánnyunk vele! + +De az öreg sárkánné azé elbújtatta. + +Gyött hazafele a sárkány is nemsoká. + +– Pfö! pfö! Anyám! idegën szagot érzëk, ki van itt? Add elé, mer jaj +nekëd is! + +Akkor a kis rák elégyött az ágy aló. Mëlláttya a sárkány, aszongya neki: + +– Mit akarsz të, te kis rákfiú!? + +– Elgyöttem a testvérjeimët mëszszabadítanyi! + +Erre má nevetëtt a sárkány. + +– Hajaha! barátom! nem mëgy ám az olyan könnyen, hogy »kiszabadítom«! +Elsőbbet gyere, oszt ëgyünk. + +Az öregasszony hozott be mingyá kőkenyeret, fakést, ëgy kis puharat, mëg +ëgy akós hordót. + +– No! a ki ebbű a kőkënyérbű többet ëszik, evvel a fakéssel nagyobbakat +szeg mëg ebbű az akós hordóbú többet iszik, azé lëssz a három testvér! + +Hozzá is fogtak oszt ennyi amúgy Magyar Miskásann. A sárkány úgy +gyúrta-gyömörte magába, mintha csak napszámba ëtt vóna. De a kis rák is +kitëtt magáé: a sárkány má régënn lëtëtte a fakést, mikor még ő +olyanokat nyelt, mint a gólya kívël a nagyfenekbe! Nemsoká jólakott ő +is, oszt hogy látta, hogy a sárkány má jómagatëhetetlen, elé a buzogánt, +olyat vágott a sárkányraa, hogy az mëntënn fëlfordút. + +Mikor a fejejit is mind lëvágta, mënt a kéménybe, a három testvér ott +lógott akkor is, mindëgyikre ütött ëgyet-ëgyet a páczájával, azok +fëlébrettek mingyá. Lëgyöttek a kéménbű, mëgtisztákottak, oszt tartottak +haza mind a négyenn. + +Allyig mút el otthon ënnëhány nap, kimëntek az erdőre fáé mind a +négyenn. Hogy a három ëgytestvér mëgharagudott a kis rákra, ha még[8] ő +is ott ëszik velëk, fëltëtték, hogy elvesztyik. + +Úgyis vót. Mëffogták a kis rákfiút, odakötözték ëgy nagy vastag +gyiófáho, hogy haza në birjék mënnyi, ők mëg mërrakottak fával, oszt +mëntek haza. + +Azt hitték, hogy majd ott vesz a kis rák a nagy gyiófáná, de nem lëtt ám +úgy. Aggyig erőködött, aggyig erőködött a kis rákfiú, még a gyiófát +tövestű ki nem csavarta! mikor kicsavarta, nagyot lélegzëtt, oszt olyat +ganajlott kínnyába, hogy ëgy négylovas hintó elakadt vóna benne. Azután +hazamënt, a gyiófát is húzta maga utánn, otthon elbúcsúzott a +nevelőannyátú, a gyiófát lëótta magárú, oszt elkeserëdve indút hetedhét +ország ellen. + +Mënt, mëndëgét. Tanákozott ëgy kőtörővel. A buzogánynyal jót ütött a +hátára. Aszongya neki a kőtörő: + +– Jaj! në báncs, inkább elmënëk én is oda, a hova të! + +Mëntek ëgyütt. Úttyok ëgy fekete várasba vitt, a hun gyászba vót +mindënki. + +– Mé gyászolnak itt? – kérdezte a kis rákfiú. + +– Azé, mer a kirá letkedvesebb lyánya el van kárhozva. A templomba van +kiterítve, oszt akarki mëgy őrzenyi, mindënkit széjjelszaggat! + +Itt a kis rák ëgyet gondolt magába. »Maj mëgőrzöm én!« + +El is mënt a kiráho, oszt jelëntëtte neki, hogyha eggyig a lyányát sënki +mën nem birta őrzenyi, maj mëgőrzi ő, csak aggyonak sonkát, bort mëg +kenyeret, oszt ereszszék be a templomba. + +Mindën úgy történt, a hogy ő kivánta. A kirá nagyonn mëgörűt, hogy akatt +valaki a lyányát mëgőrzenyi. Adatott neki mindënt, a mit kért, +kinyittatta neki a templomot, hogy »no! végezze Isten nevibe!« + +A lyány ott feküdt a templom közepinn kiterítve. + +A hogy elgyött az éfé, kikelt a lyány a koporsóbú. A kis rák úgy +mëgijett: ëgy krajcár së maratt a zsebibe, bebújt az oltár mellett ëgy +szentbe. A lyány mëg szaladozott le s fël a templomba, oszt mindég azt +kiabáta: + +– Hun vagy! hun vagy! + +A kis rák fét nagyonn, nem birt többet mondanyi anná, hogy: – Itt! + +De a lyány arrú nem igën tanáta mëg! az ideji eljárt, oszt vissza +këllëtt neki fekünnyi. + +Másik écczaka éfékor kikelt a lyány a koporsójábú mëgint. Elkezdëtt +szaladoznyi a templomba idestova, keresëtt vóna valakit, ha tanát vóna, +mikor az ideji elgyött, mënt, hogy fekszik vissza a helyire. Hát a kis +rák mëg ott vót má a koporsóba. Kérte őt a lyány Istenre, szentre, +Máriára, hogy csak győjjék ki onnat, de a kis rák mëg së mozdút, még +ëcczër a lyány ideji elgyött, a mikorra oszt mël lëtt szabadítva az +elkárhozástú. + +Akkor fëlugrott a kis rák, karonfogta a királyánt, oszt mënt vele haza. +Otthonn, mikor az apja a lyánt mëllátta, örömibe-ë? mibe-ë? úgy +mëgijett, hogy mingyá mëhhalt. + +A kis rákfiú mëg elvëtte a királyánt feleségű, övé lëtt a kiráság is, +csaptak olyan lagzit, hogy Inczidátú Bonczidáig folt a sárga lé. +Boldogok lëttek, mém most is élnek, ha mën nem haltak. + +_Eger, Heves vármegye. Mészáros Ferenc kapástól. Lejegyzés ideje: 1904. +aug._ + + + + +4. A tetejetlen fa. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világon, az üveghëgyekënn is túl, az +ópërënciás tengerënn is túl, a hun a kis kurtafarkú disznó túr, de még +azonn is túnann vót ëgy magos fa, a kinek az allya olyan vékony vót, +mint ëgy pípaszár, azonfëlü mëg, mint a vastag újjam, még azonn fëlű, +mint a kezem szára, a hun mëg má olyan vót, mint a dërëkam, fël së +lëhetëtt látynyi. Annak a fának a tetejibe vót ëgy rincziránczos nagy +vërësbarkét szoknya, annak vót hetvenhét ráncza, a hetvenhetegyikbe vót +ëgy kis könyv, annak a tizënnëgyegyik levelinn olvastam ezt a kis mesét, +a ki hiszi, hiszi, a ki nem hiszi, mëg üljék a hiszëm farkára.[9] + +Vót a világonn ëcczër ëgy kirá, nagyon gazdag vót. De akarminő gazdag is +vót, més së tudott tanányi olyan embërt, a ki a kertyibe való nagy +arancsërësznyefát mët tutta vóna másznyi. Tele vót annak a fának az +ódala olyan töviskëkkel, hogy a ki mászott vóna rajta, a tövisk mind +agyonszurkáta. Sok halottya vót má annak a fának. + +Egész nap ott szót alatta a siralmas, húszták a czigányok, a kiket az +öreg kirá odarendelt. Mëvvót nekik parancsolva, aggyig húzzák, míg aszt +a fát valaki mëg nem mássza. + +Azonn a környíkënn, a hun a kirá lakott, vót ëgy kanászlegény, Jánosnak +hítták. Ez odaszól az annyának: »Ésnyám! süssék nekëm kënyeret, +készíjjék nekëm gúnyát vagy hat párt, mer elmënëk, nem tom, +visszagyövök-ë még, de maj mëssegít a jó Isten!« + +Az annya mëgtőtötte a szőrtarisznyát kënyérrel, szalonnával, a sok +gúnyát batuba kötte, avval »Isten álgyon mëf fiam!« útnak eresztëtte a +legént. + +Mëgy a legény, mëndëgél, beállít a kirá udvarába: »Fëlségës kirá! +gráczia fejemnek, én kanász vagyok, szeretnék fëlmënnyi a +csërësznyefára, mënnézném, hogy mit tart!« + +»Jó van, fiam! jó! ereggy, ha má az a számításod, de félëk, hogy +beletörik a fogad! Ereggy Isten hírivel, ha fëlérsz a tetejire, hají lë +három szëm csërësznyét, abbú mëttudom, hogy të életbe vagy, – mëg hogy a +lyányom, a ki a fa tetejibe lakik, az is él!« + +A kanász mëgígírte, hogy úgy tësz. + +Avval mënt ki a kerbe, nekiőtözött, hozzáfogott a mászásho. + +Mënt a kanász, szëtte a tövisk a ruháját, mintha kézzel szaggatták vóna +rúlla. Mikor ëgy hétyig mászott, a baltáját belevágta a fába, arra +ráült, ott pihent ëgy hétyig. Mëgint mászott, mëgint pihent ëgy hétyig, +még[10] elért a galyakho. Szép terepély fát látott, zöld ágakkal, közbe +mëg a tengër arancsërësznyét. Eszibe jutott, mit ígírt a kirának, +leszakajtott három szëmet belűlle, lëvette. + +Újra mënt, mëndëgét, hallotta, hogy a cigányok odalë má abbahatták a +siralmast, a kirá is ugrándozott örömibe, hogy él a lánya. + +A hogy fëllyebb mënt, hát látott ő ëgy gyönyörű kastét. Bekopogtat. +Tanál ëgy királyánt (vagy mit? csakhogy szép vót!), annak eléatta a +szíviszándékját, hogy ő szëgény embër, szógálatot keres, mi ëgymás![11] +A kirákisasszon fëlfogatta, mëgmutatta az ëstállóba három gyönyörű +lovát, szërszámot, mindënt. + +»Al lësz a dógod, hogy ennek a három lónak ënnyi, innya adsz, nekëm +magamnak mëg ebédët készítesz!« + +Evvel a kanász a kirákisasszonho beszegődött. + +Épen vasárnap vót, a királány a templomba mënt. + +János, a kanász is, bemëgy az ëstállóba, hogy maj hamar elvégez otki is, +mëg odbe is az ebédkészítésné, hát az első tátos (mer mind a három ló +avvót!) odaszól neki: »Kedves gazdám! itt a filembe van ëgy aranyruha, +vëdd fël magadra, ereggy el a misére, az első padná tovább në mënny! +oszt úrfëlmutatáskor hadd ott az egész czeremóniát, gyere vissza, mer +baj lëssz!« + +Úgy is vót. János felőtözik, elmëgy a templomba, az első padná mëgáll. A +kirákisasszony is ott vót, ránézëtt Jánosra, de nem ösmerte mëg. Nézte, +nézte, beleszeretëtt. De nem tutta elgondolnyi, ki lëhet. Gyött az +úrfelmutatás, János is sürdűt ëgyet a sarkán, ki a templombú, mënt +ëgënyest haza. + +Otthon má akkor mindën rendbe vót, a ház végig tiszta, az ebéd a konyhán +megfőve. + +Végi a misének, gyön a kirákisasszony, megebédël, nem szól sënkihë së +sëmmit. Csak a szép aranyruhás legény járt az eszibe. + +Elmúlyik ëgy hét, itt a vasárnap, a kirákisasszony misére kászalógyik. + +A hogy elmëgy, bemëgy a kanász az óba, hogy majd a lovaknak ënnëk ad, +mëgszólal a másogyik ló. »Hallod-ë, kedves gazdám! itt a filembe a +gyémántruha, vëdd fël magadra, ereggy el a misére, az első padná árébb +në mënny, oszt úrfelmutatáskor hadd ott a templomot, de tovább në +maraggy, mer bajod lëssz!« + +János fëlőtözött, a tanácsot mëhhallgatta, mëg is fogatta, mënt a +templomba. + +Az első padná a hogy megáll, rátapadt a gyémántruhás legényre a +királyány szëmi, lë nem tutta vóna rúlla vënnyi száz forinté. De nem +soká tarhatott a gyönyörűségi, mer elgyött az úrfelmutatás ideji, a szép +legény eltűnt, mënt haza. + +Az ebéd má akkor készenn vót, a ház kisöpörve, a királyány, mikor a +misérű hazagyön, rendbe tanát mindënt. De nem ért a neki sëmmit, nem vót +helyinn a szívi. Së az nap, së az egész hétënn nem ëtt semmit, nagyon +odavót a legény után. + +Elgyön a harmagyik vasárnap is. János bemëgy az óba mëgint, a harmagyik +tátos is mëgszólíttya. Az mëg má ezüstruhát adott neki, de olyan +tanácscsal látta el, hogy mos së maraggyék ám úrfelmutatás után. + +Mëgy János. A kirákisasszony má várta, fël is tëtte magába, hogy +akarhogy-akarmint, de ő neki mëg këll tunnyi, ki az a szép embër, mëg +hovavaló? kieszëlte, hogy a mikor az elmëgy a templombú, ő utánna mëgy. + +Úrfëlmutatáskor kigyön a legény, mëgy haza. + +A kirákisasszony mëg hogy-hogy nem? elfelejkëzëtt, má csak akkor vëtte +magát eszre, mikor az ezüstruhás legény nem vót sëhunsë. + +Hazamëgy oszt, az ebéd készen várta má, de nem vót odbe nyugodalma. +Kiment az ëstállóba, hogy má mënnézi a lovakot, csutakollya-e? +jótartja-e a kocsis? Hát ki gondolná, mit tanát? a dikó alatt mëgtanáta +a három szép ruhát, az aranyat, a gyémántot, mëg az ezüstöt. Hivattya a +legént, kérdezi, hun vëtte ő ezëkët? A legény elmongya, hogy a három +tátos adta neki ajándékba, a templomba szokott bennëk járnyi. Ránéz a +kirákisasszony. »Én az tijéd, të az enyím! szívem szép szerelmi! ásó, +kapa választ el egymástú!« Megölelte, megcsókolta a legént, az is +ölelte, csókolta oszt! nemsokára egybekeltek, hetedhét országra szóló +lagzit csaptak. + +Má úgy félesztendeig lakhattak együtt, a mikor feleségi aszongya neki: +»hallod-ë, hé! én most kimënëk ëgy kicsit sétányi, itt a kasté tizënkét +szobájának a kúccsa, vigyázz, két szëmed minden![12] mind a tizënëgy +szobát mënnézhetëd, de a tizënkettegyikbe valahogy be në mënj, tudod-ë? +mer akkor nekëm is, nekëd is, de végünk lëssz!« + +Valahogy elmëgy a feleségi, szöget ütött a fejibe a tilalom. Mé nem +mëhet ő be a tizenkettegyik szobába? mi van ott? Nem bánnya ő, akarmi, +de má ő mënnézi, ha ördög is! Úgy is tett. + +Odamënt a tizenkettegyik szoba ajtajáho, kinyittya. Mit látott? ëgy nagy +sárkánt. Má iszën utálatos csesznye vót. Három abroncscsal vót ëgy kerek +asztalho odakötözve, az asztalonn vót ëgy üveg bor, mëg ëgy puhár. + +Mëgszólal a sárkány. »Kedves barátom! aggyá nekëm ëgy puhár bort, megáld +az Isten!« Olyan szépen könyörgött a sárkány, János öntött neki ëgy +puhárral. A sárkány a szájáho emelte, kiitta mind. Utánna csak lepattan +rúlla ëgy abroncs. »Barátom!« mongya a sárkány mëgint, »aggyá még +ëgygyel maj mëghalok szomjan!« János újfënt öntött neki. Lepattant a +másogyik abroncs. A sárkány harmagyikszor is kért, János akkor is adott, +mos má lëpattant rúlla a harmagyik abroncs is. + +Akkor aszongya a sárkány Jánosnak: »Jótét helyibe jót várj, két életët +kapsz még të éntűllem ezé a három puhár boré!« Avval mënt be a házba, a +hun a kirákisasszony, de mos má a János feleségi vót, ölibe kapta az’ +asszont, elvitte. + +János olyon szomorú, olyan csëndës lëtt, hogy mákot lëhetëtt vóna +mellette vetynyi.[13] + +Kitámolygott az óba. Ottan aszongya neki az első tátos. »Tudod-ë, mit? +kis gazdám! ülj fël az én hátamra, majd hazahozzuk mink a szép +asszonyt!« + +János këgyetlenű mëgörűt. Vette magát a ló hátára, avval mëntek, mint a +szél. Hamarosann oda is értek. + +Egy szép nagy kastély előtt átak meg. A szép asszony épen az ablakonn +nézëtt ki. Odaszól neki János. »Szívem szép szerelme! elgyöttem érted, +gyere, viszlek!« »Dehogy mënëk, dehogy mënëk, jó uram! a sárkány minkët +utóér, engëm visszahoz, tégëd mëg mëgöl!« »Ne törőggy vele, csak gyere!« +Az asszony lëmënt a kastébú, az ura mellé ült a lóra, avval mëntek +sebësenn. + +A sárkány mëg épen alutt. Ëcczërcsak lódobogást hall. Az ëstállóba verte +a hídlást a lábával a kamutërderesló.[14] Kimënt a sárkány. »Hő te! +szénaabrak előtted, folyóvíz melletted, ëheccz, ihaccz. Mi a bajod?« +»Ëhetek is, ihatok is, de oda má a szép asszony!« »Czo fël, te! hát én +ëhetëk-ë még!?« »Ëheccz még tísis, még akkor is utóérjük!« + +A sárkány bement, harapott valamit. Avval fël a kamutërderes hátára, +allyig mëntek, allyig szátak, má utóérték őköt. A sárkány elvette a szép +asszont, Jánosnak mëg aszonta: »no! az első puhár boré mëgkëgyelmezëk!« + +A sárkány vitte haza a szép asszont, János mëg ballagott haza a maga +lován. + +Otthon a másogyik ló biztattya fël az útra, János ráadta a fejit. A szép +asszont megint elhozták, de a kamutërderes eszrevëtte, a sárkány elfogta +őköt újra. »No má lëtelt mind a három puhár bor!« monta Jánosnak, de a +szép asszonyt vitte magával. + +Má János azt hitte, hogy a feleségi odaveszëtt örökre. Mit csinállyék má +ő? Otthon a harmagyik tátos mondja neki megint: »Gyerünk el, édes +gazdám! maj mëlládd, hogy visszahozzuk a feleségëd!« Jánosnak mit vót +mit tënnyi, ëgyebbe nem vót reménségi, mëppróbákozott a harmagyik úttal +is. Pegyig tutta, hogy ha most el nem hozza az asszont, hát végi. + +Jóvan. Elindúnak harmagyikszor is. + +Elérnek a kastého, lóra csallya János a feleségit, mënnek is, mint a +szél. + +De a kamutërderes së alutt ám az óba, kaparta a hídlást, fëlérzëtt a +sárkány. + +Kimëgy az óba, aszongya a lónak: »Hő te! szénaabrak előtted, folyóvíz +melletted, ëheccz, ihaccz! Mi bajod?« »Ehetek is, ihatok is, kedves +gazdám, de nincs szép asszon, elvitték!« »Hát én ëhetëk-ë még?« »Ëheccz +még tísis!« + +Mikor mëgëtt a sárkány, fëlül a kamutërderesre, allyig mëntek +valamënnyit, utóérték Jánosékot. A sárkány ölibe kapta az asszont, +Jánost mëg së irgalom, së këgyelëm! összeaprította. Avval szát haza a +kastéllyába. + +A hun mëg a János húsa össze vót aprítva, ott libapaskom vót. A +libapásztorok épen tüzet akartak raknyi, tüzrevalót keresgétek. Szëttek +össze mindënféli töviskët, gallyat, ëgy helyënn mëgtanáták a kondás +szívit is. Fëlvëtték azt is, tëtték a tűzbe. Sül a szív javába, csak úgy +sërsog, ëcczërcsak kipattan belűlle ëgy gyönyörű szép embër. János vót, +de mos még szëbb vót, mint annakelőtte. Összeszëtte magát, elindút, +mënt, mëndëgét hetedhétország ellen. + +Tanát ëgy vénasszont, a kinek elmondott mindën ügyit-baját, azután meg +hogy szógálatot szeretne keresnyi. + +Az tanácsot ad neki. »Eregygy el ide mëg ide, ott lakik ëgy öregasszon, +anná csak három nap ëgy esztendő. Három ló lësz a kezedre bízva. Ha +kitőtöd az esztendőt, sëmmi ëgyeb bért në kérjé, csak azt a csikót, a +mit a szëmétdombonn má hét esztendeji rág a pondré!« + +Jó van. János elindút. Mëgy soká, árkon-berkënn, kërësztű-kassú, ëcczër +odaér, a hun az öregasszony lakik. + +Bekopogtat, beköszön. Elmongya, hogy mi járatba van. Hát fëlfogatták. + +Másnap rëggel mëgy János a három csikóval a mezőre. Mikor kiért, leült +kënyerezni. Ahogy kënyerez, odaszáll ëgy czélla. »Aggyá ëgy kis +ënnyivalót, maj mëghalok éhënn!« + +János lëvágott ëgy kis pille kënyeret, odatta neki. Mikor a czélla +mëgëttë, ëgy sípot adott Jánosnak. »No, ha bajod lëssz, csak fújjá ebbe +a sípba, maj segítëk én rajtad, ha tudok!« János eltëtte a sípot, +kënyerezëtt tovább. Allyig hogy elvégezte a früstököt, oda akar mënnyi a +lovakhoz, azok ráfújták az álomszellőt, a mitű János úgy elalutt, mint a +tej. + +Mikor fëlériz, láttya, hogy ëgy csëpp ló sincs. Odavan mind. Mëgijett. +Mit csinállyék mos má? Eszibe jutott a síp, a mit a czélla adott. +Belefújt. Rögtön mëjjelënt a czélla. »Mi bajod, édës gazdám?« »Elveszëtt +a ló ëgy szályig!« »No, ha csak az a baj, akkor në fé! Amott van ëgy +fertő, abba úszik három arankacsa. Az a három arankacsa nem ëgyeb, mint +a három lovad. Ne ë ëgy kötőfék, itt ëgy lesgüdör, ebbe ülly bele, én +majd a fertő fëlé szállok, oszt feléd hajtom a három arankacsát, de të +légyé eszëdënn, mihent közel érnek hozzád, a kötőfékët csak vágd annak a +fejihë, a kit előtanász!« + +Úgy is vót. A czélla szát a tó fëlé, János mëg elhelyhezte magát a +güdörbe. Hajtya a czélla a három kacsát, János is tartya a gyeplőt. +Mikor odaérnek, csak vágja a fejikhë a kötőfékët. A három arankacsa +ëcczërre három lójé vátozott. Avval rávette magát az ëgyikre, este is +vót mán, vitte őköt hazafele. + +Otthon nagyot nézëtt az öreg asszony, mikor látta, hogy János hozza a +lovakot. Akkor vocsorát adott neki, oszt lëfeküttek. + +Másogyik rëggel is viszi János a csikókat. A hogy a mezőre ér, lëül +kënyerezni mëgint. Odamegy hozzá ëgy róka. »Aggy ënnëm ëgy falat +kenyeret, majd elveszëk éhënn!« János adott ennek is. Hála fejibe sípot +adott ez is. + +Mikor a róka lëmënt, János is mëgkënyerezëtt, a három ló ráfújta az +álomszellőt, János elalutt mélyenn. + +Mikor fëlériz, hát láttya, hogy a ló mind odavan. + +Belefújt a sípba, gyött a róka. »No, mi baj van, édës gazdám?« +»Elveszëtt a három ló, hogy kék azt mëgkerítenyi?« »Ha csak az a baj, +akkor nincs baj! Látod-ë azt a tábla búzát? Abba van három nyúl, az a te +három lovad! Ne, itt van ëgy kötőfék, majd én feléd hajtom őköt, të mëg +bújjá el, ha odaérnek hozzád, csak vágd a fejikhë, në fé, akkor mëgvan a +të három lovad!« + +Úgyis vót. A róka hajtotta, János vigyázott, a három nyúl, a hogy a +kötőféket hozzájok vágta, mingyá lójé vátozott. + +Akkor fëlült az ëgyikre, vitte őköt. Az öregasszony má mérges vót, hogy +nem tud kifognyi a fiatal embërënn. De azé adott neki vacsorát. + +Harmagyik rëggel újfënt ez vót a kötelességi Jánosnak. Kiviszi a +lovakot, mint másszor, most is kënyerez. Mos mëg odamënt ëgy mókus. +»Aggy ennëm valamit, mer majd elveszëk!« János ennek is adott. »No, +jótét helyibe jót várj, ne ez a síp, ha bajod lëssz, csak fújj bele, itt +termëk ëcczërre!« + +A három ló mëgint ráfújta Jánosra az álomszellőt, el is alutt estyig. + +Akkor mëgint csak nem tanát a három lóbú ëgyet së. Elévëszi a régi +segíccségët, a sípot, belefúj. Ott van a mókus. »Na mi baj, édes +gazdám?« »Oda a három ló, oda, hogy keríjjük azt mëg?« »No, ha csak az a +baj, az még nem baj! Ne ez a kötőfék. Ereggy haza. Otthon a fészerbë +látsz ëgy tyúkot, az az öregasszony, az alatt van három tojás, az a +három ló. Ingëszteld fël a tyúkot valamivel, hogy fëlüllyék, oszt mikor +a tojás gurúnyi kezd alóla, csak vágd szét a tojást a kötőfékkel, në fé, +mëllësz a három lovad!« + +János úgy tëtt. Mënt haza, ëgënyest a fészërbe. Láttya, hogy ëgy nagy +csesznye tyúk ott ül ëgy sarokba. Csatarász előtte a kötőfékkel, a tyúk +fëlül, a tojás mëg gurúnyi kezd alólla. A hogy gurút a tojás, ő mëcscsak +oda neki, – mingyá mëllëtt a három ló. A tyúk mëg azalatt átvátozott +öregasszonyé. Mikor a fészërbű vezetyi ki János a lovakot, az +öregasszony má a pitarajtóba várta. Mérges vót! De nem szót sëmmit, azt +is lassan monta. + +János mikor bekötte a lovakot, bement a pitarba. »No, öreganyám, kitelt +az esztendőm, hát fizessék ki, a hogy illyik, a bérbe aggya nekem azt a +rossz csikót, a kit má hét esztendeji túr a pondré a ganajonn!« + +Aszongya az öregasszony: »Hát mëg vagyok veled elégëdve, de még ëgyet +tëgyé mëg! Vidd el ezt a három lovat, vasaltasd mëg! Akkor oszt majd +mëgëgyezünk!« + +Hunczut vót az öregasszony, nem hiába, hogy boszorkány vót! Mindenáron +el akarta Jánost vesztenyi. + +Fël is ült ő a lóra. A hogy mënt a kovácsho, tanákozott avval a +vénasszonval, a ki ő neki a boszorkányos asszont komendáta, aszongya +neki az asszony: »hallod-ë, hé, ha gyösz vissza avval a lovakkal, +karikát csiná velëk a lebëgőbe, mer máskép lëvetnek, oszt véged!« + +Mëg is fogatta János. + +Mikor gyött vissza a kovácstú, viczkándozott alatta a három ló, má lë is +vette vóna, ha az öregasszony mëg nem láttya, oszt rá nem kiát a lóra, +mer János nem tudott velëk a lebëgőbe karikát csinányi. Igy oszt +mëgszabadút a bajtú. A lovakot hazavitte. + +Eléáll az asszonnak, a boszorkánnak, hogy hát má ezt is mëttëtte, ideji +vóna, hogy kifizesse. + +Az asszony sëhossë akart ráányi arra, hogy a rossz csikót odaggya, igírt +ő ezüstöt, aranyat, mindënfélit, de János nem tágított a csikótú, ő csak +azt kívánta. + +Nagynehezenn oszt mégis beleegyezett a vén satrafa. + +János fëlvëtte a csikót az ölibe, vitte. + +De nagyon nehéz vót ám. Lëhajította az ölibű. De csak újra fëlvëtte. De +csak belefáratt. Lëvette másocczor is, harmacczor is, de má mikor +harmacczor lëvágta, felugrott a rossz csikó, gyönyörű aranszőrű tátos +lëtt belűlle. »No, édës gazdám! jó van má! csakhogy az öreganyámtú +mëgszabadítottá. Mos má elhozzuk a szép asszont. Mer tudd mëg, hogy ez +az asszony nekem nagyanyám, az anyám mëg a sárkánná van, a kamutërderes. +– Nézz csak hátra, kis gazdám! mit látol?« + +Má ekkor János a hátánn ült. Visszanéz, mëgláttya az öregasszont. A +tátos mëg lëhajította a hátárú. + +»Mit láttá?« »Az öreganyádot!« + +Mënnek továdabb, mëgint mongya a kis ló: »nézz csak hátra, kis gazdám! +mit látol?« + +Hátranéz János. »Piros az égallya nagyon!« mongya János. »Hű! de +haragszik az öreganyám!« De másocczor is lëvette Jánost. + +Kisvártatva harmacczor is mëgszólal a tátos. »Nézz csak hátra, kis +gazdám! mit látol?« + +János visszafordú, aszongya: »Kék lángot látok!« »No, dúl-fúj akkor az +én öreganyám!« de Jánost harmacczor is lëvette. + +János mëg má nagyon haragudott, hogy biz őt në vetëgesse lë mindég, ő má +nem ül a hátára többet. + +De a tátos szabadkozott, hogy nem má többet, csak üllyék fël, ezután nem +vetyi lë. + +A tátos mëg is tartotta a szavát, nem vette lë többet. + +»No, mos má mëhetünk a szép asszonyé, në fé, emménk lëssz má!« monta az +aranszőrű tátos. + +Mëntek, szátak, repűtek, olyan sebësenn, mint a gondolat. + +Odaérnek a kastéhó, az asszony épenn az ablakonn lesekëdëtt. Mëgláttya +János. »Szívem szép szerelme! szép galambom! mos má gyere, elviszünk, në +fé nem ér má utó a kamutërderes!« + +Az asszon csak eltátotta a száját, mikor az urát mëglátta. Maj mëhhalt +örömibe. Mënt ëgënyesenn az uráho, össze-vissza csókolta, felült mellé a +lóra. + +Akkor János »no, Jézus álgyon mëg! gyerünk!« mëntek oszt, a hogy tudtak. + +Zörgést hall a sárkány, fëlijed, kinéz az óba. »Hő te! szénaabrak +előtted, folyóvíz melletted, ëheccz, ihaccz, mi a bajod?« »Ëhetëk is má +én mëg ihatok is, nincs szép asszony, elvitték!« »Hát én ëhetëk-ë mé?« +»Dehogy ëszël, dehogy ëszël! Ülly a hátamra, oszt gyerünk, de ussë érjük +má mink azt utó!« + +Rávetyi magát a sárkány, buzogánynyal veri, két sarkantyúval szoríttya, +csak úgy lőtt a ló ódalábú a vér, de hun jártak má azok az aranszőrű +tátosonn? + +Egyet nyerít a kamutërderes fiának az aranszőrű tátosnak. »Á mëg, fiam!« +Rányerít vissza a János lova: »nem állok!« Kérdezi János a lótú, hogy +mit nyerített a sárkány lova? Az mëmmonta neki. + +Nyerít a sárkány lova másogyikszor is, hogy »á mëg, fiam!«, de az csak +azt nyerítette vissza, a mit az elébb. + +Szoríttya a sárkány a lovát, mëgy is a, de hasztalan, az aranszőrű +tátost nem birták utóérnyi. + +Nyerít a kamutërderës harmagyikszor is. »Nem vársz mëg, fiam!?« +»Megvárlak, anyám, ha a sárkánt fëlhajítod olyan magosra, hogy ha +lëesik, hát kulimász lëssz belűlle! Máskép mëg hozhatod utánnam, míg a +világ!« + +Mikor ezt mëghallotta a sárkány lova, nagyot hajított magánn, fëlvette a +sárkánt olyan magosra, hogy mire lëesëtt, azonnal kulimászé vát. Onnan +horgyák a tótok azt a sok kulimászt! + +A tátos mëgvárta az anyját, a kamutërderest, János a két lovat ëgymásho +kötte, ő felült a sárkány lovára, a feleségit meg a tátosonn hatta. + +Úgy mëntek osztann, még haza nem értek. + +Otthon János mëg a feleségi újra mëgesküttek, lakzit csaptak, ott ének +még most is a szép kastéba, ha még mëg nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Németh László, mezőtárkányi legény +szájából. Lejegyzés ideje: 1903. dec._ + + + + +5. A Hollóferjős király. + +Hun vót, hun nem vót, az ópërënciás tengërënn is túnann vót, vót ëgy +kirá. Annak az udvarába vót ëgy olyan fa, a kinek së a levelit, së a +gyömőcscsit, de së a tetejit nem látták sosë. Hírű is tëtte a kirá az +országba, hogy a ki mëgmássza azt a fát, annak aggya a láynyát. + +Vót azonn a környíkënn ëgy kis kondás. A hogy ëcczër délbe tizënkét +órakor őrzi a nyáját, közel hozzája három galamb repűt le, ketteji +féreát, a harmagyik közelebb ment hozzá, mërrázkódott, csudaszép lyány +lëtt belűlle. + +A kis kondás épenn szalonnát sütött. Odamënt a lyány, oszt kért. A +kondás adott. Akkor a csudaszép lyány kivëtt a zsebibű ëgy ezüstkendőt, +odatta a kondásnak jegybe. + +Igy mënt e három napig. A másogyik nap arany; a harmagyik nap +gyémántkendőt adott a szép lyány a kis kondásnak. De mikor az utóssót is +odatta, aszonta neki a szép lyány: »én jegybe attam nekëd azt a három +kendőt, össze lëhet azt gyűrnyi mind, a hogy akarod, még a csizsmádba is +fëlhúzhadd, de mën në próbádd mondanyi valakinek, hogy ki a te szeretőd, +mer akkor én többet vissza nem gyövök, tudod-ë!?« A kondás igírkëzëtt, +hogy így, hogy amúgy, nem mongya mëg. Avval a legszëbben elvátak +ëgymástú. + +Nemsokára báldot tëtt a kirá, a kondás is hivatalos vót. Igën ám! mer a +királyány nagyon mëgszerette, szeretëtt vóna hozzámënnyi, oszt az apja +így akarta őköt összehoznyi. De hiába, mer a kondás ússë szerette a +királyánt! + +Hát a báldra elmënt a kis kondás is. Rá së nézett ő ëgyikre së, még a +királyányára së, pegyig az úgy kaccsangatott rá, hogy mindënki +eszrevëtte, de a kis kondás mintha nem is látta vóna. Fogta magát, azé +is fëlkért a tánczra ëgy idegëny kirákisasszont, letalább má ha ott van, +tánczollyék is. De az idegëny királyány mécs csak annyit së szót hozzä, +hogy: papucs! csak elfordút tűlle. Nem mënt el vele tánczolnyi. +Rémísztőenn mëhharagudott a kis kondás, lëvette a csizsmáját, a sok szép +kendő kapczának vót fëlhúzva, lëbontya a lábárú, oszt mënmutatta: +»nézzëtëk ë! nekëm a kapczám is arambú, gyémántbú van szőve! hát kik +vattok tík!? különb szeretőm van nekëm, mint tík, mer az tündérlyán! +azé, hot tik engëm lënéztëk!« Nagy haragjába ezëket monta a kis kondás, +de nem gondolta mëg, hogy má elárulta: ki a szeretőji! + +Végi lëtt a báldnak, azaz hogy ő be se várta, haragjába hamarabb +elgyött. De má hiába várta a nyájná a szeretőjit, nem gyött többet +vissza. + +El vót szëgény keserëdve. Elszánta magát, akar hol lëssz, de ő fëlkeresi +a szeretőjit, még a pokolba is. + +Másnap elmënt a kiráho, mëjjelentëtte neki, hogy ő fël akar mënnyi a +fára, csinátassék neki három vasbocskort, három hosszú vasnyelre baltát +mëg három vassipkát. + +A kirá szót fogadott, mëcsinátatta neki mind hamarossann. + +Mikor mind készenn vót, magáho vëtte a kis kondás, oszt kezte másznyi a +tetejetlen fát. + +Mëgy, mëgy, mászik nagy keservesenn. Mikor fëlért odáig, a hun a fa +kétágú vót, belevágta a baltát. A hova belevágta, a fába ezüstvár +támatt. Oda bemënt, szétnézëtt. Bemënt az ëstállóba is, ott vót három +ezüstszőrű ló. Azok úgy szótak hozzá: »ëtess mëg, itass mëg bennünköt!« +Ő mëg is ëtette, mëg is itatta. + +Akkor lëhajított egy bocskort, ëgy baltát mëg ëgy sipkát. + +Akkor mënt tovább. Mikor mëgínt odaért, a hun két ágat eresztëtt a fa, +belevágta a baltáját. Ott mëg aranvár nyít mëg. + +Bemënt oda is, a három aranylovat mëgëtette, mëgitatta, ëgy baltát, +bocskort mëg sipkát lëhajított, avval mászott fëllyebb. + +Mászott, mászott, a fa ëgy helyënn mëgínt két ágra nyút. Belevágta a kis +kondás a baltáját harmacczor is. Ott mëg gyémántvár vót. Akkor +lëhajította még a mi nála vót, mind, a bocskort is, a baltát is mëg a +sipkát is. Úgy mënt be a várba. + +Az ëstállóba három gyémántszőrű lovat tanál, azok is azt kérték tűlle, +hogy ëtesse, itassa mëg őköt! Mëttëtte szívesen. De oszt nem ment +továdabb, ott maratt a lovakná, a kik ëgy kirákisasszonyé vótak. + +Ëgy vasárnap aszongya neki ëgy kis ló: »ne ë! vëdd fël az ezüstruhát, +ereggy a templomba, de vigyázz, hogy a kirákisasszony mën në lásson!« El +is mënt a kis kondás, vigyázott, a kirákisasszony nem látta mëg. + +A másogyik vasárnap a kis ló ëgy aranyruhát adott neki, de úgy, hogy a +királyány valahogy mën në lássa! + +De má ekkor mëllátta, csak az vót a kis kondás szërëncséji, hogy +hamarabb hazaért, lëvethette a ruhát, oszt nem akadhatott nyomára a +kirákisasszony. + +A harmagyik vasárnap gyémántruhát adott neki a kis ló. Elmënt a kis +kondás a templomba, de a királyány má szëmmel tartotta. Mikor kigyöttek +a templombú, odamënt, mëgfogta a királyány, oszt kérdëzte, hogy »kicsoda +maga!?« Ő mëgösmerte, hogy az ő tündérszép szeretőji, mëmmonta, hogy ő +mëg az a kis kondás, a kit a fődönn otthagyott. Vót oszt öröm, lëhet +gondolnyi. + +Másnap má ëgybe is keltek, hetedhét országra szólló lagzit csaptak. + +Má boldogann étek jó darabig, mikor az asszony aszongya, hogy: »ne ë! +itt van tizenkét szoba kúcscsa, én elmënëk sétányi, de a tizënharmagyik +szobába be në mërd tënnyi a lábad, tudod-ë!?« A kis kondás ígírte, hogy +dehogy tëszi, dehogy tëszi, ha ëcczër mëmmongyák, hogy nem szabad. + +De allyig mënt el a feleségi ëgy kis darabonn, fëltörte az ígíretët, +benyitott a tizënharmagyik szobába. + +Ott vót leabroncsolva a _Hollóferjős_ kirá három nagy abroncscsal ëgy +asztal mellé. + +Mikor belép, aszongya neki a Hollóferjős kirá: »aggyá nekëm ëgy puhár +vizet, adok nekëd ëgy életët!« A kis kondás nem tutta mire vélnyi ezëkët +a szavakot, de azé adott neki. Mikor az megitta, mëgint kért. A kondás +tőtött. De má akkorra két abroncs pattant lë rúlla. Kért még +harmagyikszor is, aszonta, hogy azé is ad ëgy életet! A kis kondás +öntött harmacczor is. Az abroncs mind lepattogott a Hollóferjős +királyrú. + +Akkor az fëlkelt, kiszát az ablakonn, a szép asszont a karja közé kapta, +a ki őt abroncsba verette, mer nem akart a feleségi lënnyi, – oszt vitte +haza, a maga tanyájába. + +Mëgijett a kis kondás nagyonn. Mikor a Hollóferjős kirá kezibe látta a +feleségit, akkor szánta-bánta má a bűnit, hogy mé is mënt ő be a +tizënharmagyik szobába, de ha má be is mënt, mé adott vizet annak a +kutyának! De má késű vót. + +Bemëgy az ëstállóba, kérdëzi a kis ló: »mi bajod, édës gazdám!?« A +kondás elmongya oszt, hogy micsoda: »Gyere, ülly fël a hátamra, hátha el +tunnánk hoznyi!« + +A kis kondás fëlült, nemsokára a tëtthelyënn vótak. A feleségi épenn a +kútná mosogatott. Kicsalta szépenn, fëlültette a kis lóra, avval szátak. + +A Hollóferjős kirá lova mëg nyihogott, kapát odbe az óba. Odamëgy a +Hollóferjős kirá. »Kutya ëgye a testëdët, főd igya a vérëdët! nincs +ënnëd, nincs innod? mi baj?« Aszongya a ló: »Van én nekëm ënnëm is, +innom is, de nincs szép asszony! De az nem baj! hozzá fël ëgy zsák +gyiót, azt mëgtörjük, mëgësszük, ëgy hordó bort mëg is iszunk rá, mégis +utóérjük őköt!« + +Hozott a Hollóferjős kirá ëgy zsák gyiót, mëgtörték, mëgëtték, ëgy hordó +bort mëg is ittak rá, mégis utóérték. Az asszont hozták vissza. + +De a kis kondás nem nyughatott, a kis lóval elindút másocczor is. Az +asszony most az udvart sëprëtte. De hasztalan vitték el, a Hollóferjős +kirá mëg a lova mëgtörtek még ëgy zsák gyiót, ëgy hordó bort mëgittak +rá, elfogták a szép asszont megínt. Akkor aszonta a Hollóferjős kirá a +kis kondásnak: »no! még mos së vëszëm el az életëd! kécczër megkímítelek +a három puhár vízé, de má harmacczorra nem këgyelmezëk!« + +Mënt haza a kis kondás a kis lóval. Lëcsüngesztëtte a fejit, odavót +egészenn. + +Akkor aszongya a kis ló: »má látom, hogy velem nem mégy sëmmire. De +mondok ëgy tanácsot. Van nekëm ëgy rokonom, ëgy ló; ëgy öreg asszonná +van, azonn elhozhatnád a feleségëdët! De sok bajjal tucc ám hozzájutnyi. +A főd alatt ëgy esztendeig këll mënnëd, még az asszont mëttanálod. Ott +këll szógánod, de nem soká, mer csak három nap az esztendő!« + +A kis kondás mëkköszönte a kis ló tanácsát, avval mënt, kereste az utat. + +A fődönn bozontok mëg sövényëk közt mëg is tanáta. Tellyes ëgy álló +esztendeig këllëtt neki mënnyi, még odaért. Mëlláttya az öregasszont, +odaköszön: »aggyon Isten jó estét! öreganyám! szógálatot gyöttem vóna +keresnyi, ha fëlfoganna!« »Szógálatot?« – monta az asszony – »nem látod, +hogy kilenczvenkilencz fő van itt má karóba? ettéd lëssz a százagyik! De +ha bízol magadba, fëlfogallak!« A kis kondás be is szegődött. + +Másnap rëggel rábíz az asszony három lovat, hogy őrízze mëg, este mëg +hajcsa haza. + +De allyig vezette ki a lovakot a kis kondás, az erdő alatt mind eltűnt. + +Kereste ő, de nem tanáta sëhun. + +Ëgy öreg embër állította mëg. Aszonta neki: »ne, itt van ëgy kantár, +amott van ëgy kotló csirke, vágd hozzá a kantárt, në fé! mëllëssz a ló!« + +Úgy is vót. A kis kondás a kantárral mëffogta a három lovat. Estére +vezette őköt haza. + +Otthonn az asszony ëgy teknő zsarátnak tüzet tëtt elejbëk, a páczájával +mëg jó végigvert rajtok, a mé hatták magokot mëfognyi. De azok elmonták, +hogy nem tehetnek ők rúlla! + +A követkëző rëggel kivezette a kis kondás a lovakot, de mëgínt új járt +velëk. Eltűntek. Ha az öreg embër ki nem segítyi, nem tanállya mëg. Most +mëg három nyúl vót a bukorba, azokho vágta a kantárt, a ló mëllëtt +mëgint. + +Vezette haza. + +Harmannap mëmmeg odavan a ló. Akkor az öreg embër aszonta, hogy »amott +van ëgy kotló, az az öregasszony, alatta három tojás, az a ló, vágd +hozzájok a kantárt, mëgint mëttanálod a lovadot, në fé!« Úgy is vót. +Mëllëtt a három ló, az asszony mëg duzmatt, maj mëgëtte a mérëg. + +Eltelt mind a három nap. Nëgyegyik nap kérte a kis kondás a bérét, +monta, hogy neki csak a kis csikó këll. Az öregasszony nem akarta adni, +de a kis kondás aggyig beszét, hogy odadta neki nagy keservesenn. + +Mëgy a kis csikóé a kondás, de az oly erőtelen vót, hogy a vállán +këllëtt vinnyi. Ëcczër mësszólal a kis csikó, visszakéreczkëdëtt: +»kedves gazdám! eressz vissza ëgy kicsit, hogy szopom ki az anyámnak +minden erit, në fé! akkor majd én viszlek a hátamonn!« A kondás +visszaeresztëtte. + +Mire visszamënt a kis csikó, csak hátára kapta a gazdáját, mënt vele, +mint a szél, ëgënyest a Hollóferjős kirá palotájáho. Az asszony épenn +kályhát puczolt. + +Së szó, së beszéd, csak ültették a lóra, oszt vitték. + +Nyihog ám mëg kapál a Hollóferjős kirá lova odabe. + +Bemëgy a gazdája: »Hozzak-ë gyiót vagy bort?« Aszongya a ló: »hozhaccz +má, nem érjük má utó!« + +Mëntek is úgy, a hogy tuttak, de a Hollóferjős kirá lova nyomába së +léphetett a kis csikónak. + +Odanyerítëtt a kis lónak: »várjá meg!« de az azt nyerítette vissza: +»vesd le a Hollóferjős kirát, akkor mëvvállak!« Lë is vëtte a ló úgy a +Hollóferjős kirát, hogy a tengër, a hova esëtt, csak úgy tajtékzott +tűlle. Akkor oszt mëvvárta. + +A kis kondás az asszonyt, a feleségit hazavitte s újra lagzit tëttek. +Mëghíttak grófot, bárót, hercegët, nagykalapú hübërnáti tótokot, +válogatott cigállegényëkët, hóhért, papot, vaskalapot. A pap eskette, a +hóhér sëprőzte, az istennyila összepüfögtette, cënzuráré-pënzuráré, folt +a sárga lé. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzés ideje: +1904. febr._ + + + + +6. A kis kondás. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn, az ópërëncziás tengërënn túnann +vót, az üveghëgyekënn innen vót, kidőt-bedőt kemënczének ëgy csëpp ódala +se vót, ahun jó vót, ott rossz vót, ahun rossz vót, ott jó vót, mégis +mëgsült benne hetvenhét tepsi bogácsa. Ára mënt három meztelen +czigángyerëk, mind az ingi elejibe hánta a sok bogácsát. Hát enné má +nagyobbat nem hazudhattam vóna, csak azt, a melyikët most akarok +elmondanyi. + +Vót ëcczër ëgy szëgény asszony, annak vót ëgy fia. Malaczot őrzött vóna, +ha őrzötte vóna, de csak kárt csinát mindenütt, nem tutták hasznát +vënnyi, nem vát be kondásnak. Hiába tróbát vele az annya akarmit, +mindëgy vót annak, avval a gyerëkkel ugyan nem tuttá vóna semmire së +mënnyi, ha angyalú kukoríkoltá vóna së. Valami hasznavehetetlen kölyök +vót. + +Hát ez a tëddlënëroncsd kondásgyerek mëghallotta ëcczër, hogy a kirá +annak aggya a lyányát, a ki úgy el tud bújnyi, hogy az ő lyánya nem +tanállya mëg. + +»No, kis kondás! – monta magába, – most vágd ki a balingújjat, sokat +nyerheccz ëgy kis ügyességvel!« + +Fël is szëdelőczködött, süttetëtt mingyá ëgy tarisznya hamubogácsát, +nyakába kanyarította a cifra szűrit, avval elindút. + +Mënt, mënt, mëndëgét árkon-berken, hëgyën-vőgyön keresztű, hun erdőbe, +hun síkfődön, a bogácsa is fogytán vót má, de ő még nem tanát a kirá +kastélyára. Mëgyën ëgy álló hétyig, má az utóssó bogácsának is a s...ire +vert, de nem lát még së sëmmit. Szomjann is vót má, olyan vót a nyelvi a +nagy szárasságtú, mint ëgy fëlvert haluska. + +Mit csinállyék má? hát gonoszú vesszën? esztudva ő el së indút vóna! + +A hogy mëgy, hát sokára taná ëgy kutat, a vállóján ült két fejír galamb. + +Odamëgy. »No, két fejír galamb! én mos má tiktëkët mëgëszlek, mer maj +mëhhalok éhënn!« + +Aszongya a két fejír galamb: »Në ëgyé mëg, kis kondás! inkább húzzá +nekünk ëgy vëdër vizet, szomjann vagyunk nagyon, jótét helyibe jót +vársz!« + +Úgy rimánkodott neki a két galamb, hogy nem ette mëg. Odament a kút +kávájáho, húzott nekik ëgy vëdërrel, azután maga is jólakott a jó hideg +vízzel. + +Avval ment tovább. + +Hát má nem vóna szomjann, de a hasa, az morgott mint ëgy lánczos kutya. + +Valahun, ëgy nagy pusztaságon való mënésibe, bődörgésibe, taná mëgint +ëgy sánta rókát. »No, sánta róka! akarmi lëgyek, ha tégëd mëg nem +ëszlek!« A sánta róka könyörgött, hogy në ëgye mëg, a kis fiának visz +ëgy kis ënnyivalót, de »jótét helyibe jót várj, kis kondás! maj +segíhetëk én még tërajtad!« + +A kis kondásnak má düllett a szëmi a nagy éhségtű, de nem bántotta. +Gondolta, hogy maj visszafizetyi még az az ő jóságát! + +Csütylyik-botylyik a kis kondás, szántáson, vetésënn, tallón, pallagon +vitt az úttya, összekotorászta mán a legutóssó morzsát is a tarisznyábú, +azt mëgëtte. De mi vót az annak az éhës hasnak, jobbra dőt, balra dőt, +má asz hitte, hogy sosë ér oda, a hova akar. + +Úttyába má messzirű lát ëgy nagy tót. Má ő mëgnézi, hátha lësz ott +valami, valaki. Lëmëgy a partyára, hát ott láttya, hogy a víz szélyibe +verdëk egy kis hal. Odakap nagyhomonn,[15] fëlvëszi a vízbű a kis halat. +De az aszongya neki: »Ne ëgyé mëg kis kondás! mëgszógáhatom még én nekëd +a të jóságodat!« Nézte a halat soká a kis kondás, szép pót nagyon, a +pézi csakúgy ragyogott, a hogy rásütött a nap, megsajnáta, oszt +visszatëtte a vízbe. + +Huncut dolog az az éhség, elmëgy az emberség mellett, a kis kondás is +bánta má, hogy útra kelt. + +De má mindëgy, ha ég főd is összeszakad is, ő má nem fordú vissza. Mënt, +mënt továdabb. Hát taná mëgint ëgy kutat vállóval, a vállón két fejír +galambot. »No, má nem tesztëk bolondá, nem nézëk má én së Istent, së +embërt, én mëgëszlek bennetëkët!« + +Rimánkodott a két fejír galamb, hogy csak most az ëcczër në ëgye mëg +őköt, maj megszógállyák még ők az ő jóságát! »Ëhën ám! tik mindég ki +akartok rajtam fognyi, én mëg, mint a bolond, hallgatok rátok, de oszt +aszt nem keresitëk, úgy-ë, hogy én má móta maj fëlfordúlok éhënn!« + +Mëg akarja fognyi a galambokot, de azok csak rimánkodnak, esenkënnek +neki, utóllyára oszt nem bántotta, húzott nekik ëgy vëdër vizet, nyelt ő +is ëgy nagyot a vëdërbű, avval ment. + +De má asz hitte, hogy nem vallya meg. Ebbe az éhségbe el këll pusztúnyi! + +Má maga së tutta, móta? csak asz tutta, hogy nagyon régën úton van má. +Beletörődött a sorsába, mos má kárësz-kúrësz, a hol lész, úl lësz! + +Nagysokára oszt elért a kastélyho. + +A kapuba ott át a kirá. A kis kondás illendőven odaköszön, a kirá is +elfogaggya. »Hát hun jársz të êre, te kis kondás! a hun még a madár se +jár? mi keresnyivalód van itt?« Elsorolja oszt a kis kondás, mi végrű +jár ő êre, mëg hogy bizony ide is igyekëzëtt, mer hogyím hallotta, hogy +a kirá annak aggya a lyányát, aki el tud búnyi előlle, hát megpróbákozik +ő is, hátha lënne valami sikeri a válalkozásának. »Jó van, fiam! jó van! +– monta a kirá, – de ládd-ë, itt van kilenczvenkilencz embërfej karóra +húzva, të lëszël a százagyik, ha nem tuccz elbúnyi!« A kis kondásba nem +szalatt bele a madzag, csak aszonta, hogy »maj lësz valahogy!« + +Akkor osz bemëntek, a kis kondás eléadta a panasszát, hogy bíz ő mán +nagyon éhënn van, vessënek neki ëgy kis maradékot. Attak oszt neki +annyit, a mënnyi belefért. + +Másnap a hogy fëlkelt, ment be hozzá a kirá, hogy bujjék má míg a lyánya +fël nem kel, mer ha fëlkel, nem igen tud tűlle elbújnyi. + +Kászalógyik a kis kondás, kászalógyik, ecczer csak valahogy odanéz az +ablakra, ott láttya az első két fejír galambot. Kinyittya az ablakot, +azok aszongyák: »Gyere rögtön, majd elviszünk mink!« + +A kis kondás së húzódozott soká, rájok bízta magát, azok meg usgyi! +mentek vele, mint a szél, ëgënyest a nap háta mëgé. + +Felkészűt a kirákisasszony is, lëmënt a kerbe, leszakajtotta a letszëbb +rózsát, akkor ëgyet sürdűt a sarkán, »gyere elé, kis kondás! ott vagy a +nap háta mëgëtt!« + +Hű! ëtte a mérëg a kis kondást, mëg fét is, de micsinállyék? kibujt a +nap hátátú, oszt mënt ëgënyesenn a konyhába. + +Mëvviratt a másnap, fëlkel a kis kondás, ránéz az ablakra, a sánta róka +má ott ágaskodott, várta. Felkészű hirtelennyibe, nyittya ki az ablakot, +mënnek ő a rókával. + +A róka elvitte őt a főd hét csinnyára.[16] + +Kimëgy a kirákisasszony a kerbe, leszakajtya a letszëbb rózsát, ëgyet +sürdű a sarkán. »Gyere elé, kis kondás! a főd hét csinnyán vagy!« + +Mit vót mit tënnyi, a kis kondás elébújt onnan is. + +Harmannap a kis halho ment el a tóba, az lëvitte a tó ëgyik szögletyibe. +»No, má ide nem ér el a szëmivilága ússë, itt tanállyék hát më!« + +De a kirákisasszony a hogy lëmënt a kerbe, leszakajtotta a letszëbb +rózsát, ëgyet sürdűt a sarkán, mingyá hítta elé a kis kondást a tó +fenekirű. + +»Hát végem van! av van! má enyím a százagyik karó! – mondogatta a kis +kondás, – má ha háromszor megtanát, nëgyegyikször së tudok má én úgy +elbújnyi, hogy rám në akaggyon!« + +Lëfekütt, hogy majd alszik, kipihenyi magát, de nem bírt ám së alunnyi, +së pihennyi, csak hánkolódott, veczkelődött. + +Másnapra viradóra ott lát az ablakába két fejír galambot. A hogy őt +meglátták, az egyik mingyá elszát, a másik ott maradt. + +Beeresztyi a galambot. Az aszongya neki: »Gyere sebësen, të vátozzá egy +szép rózsáé, én is azé vátozok!« + +Úgy is lett. Má délelőttre minden bimbó gyönyörűen kifoszlott, +ittis-ottis a kerbe szëbbné szëbb virágok virítottak. + +Lëgyön a kirákisasszony, keresi a letszëbb rózsát, hát kettőt +ëgyfurmának taná. Leszakajtya mindakettőt. Szúrta a mellyire. + +Akkor ëgyet sürdűt a sarkán, de má nem látta a kis kondást. Sürdű még +ëgyet, akkor së láttya. + +»No, apám! nem látom má a kis kondást, elbújt, hogy nem tanálok rá!« +»Dehonnem, dehonnem! sürdű még ëgyet a sarkadon, hátha mëglátod!« + +Sürdűt a lyány harmagyikszor is, de sürdűhetëtt vóna má ő akarhanyat, +ússë tanáta vóna mëg a kis kondást. + +Akkor csak a lyány mellyirű az egyik rózsa galamb képibe elszát, a másik +rózsa mëg átvátozott a kis kondásé. + +A királyány csak nagyot nézett, hogy maga előtt látta a kis kondást. + +Akkor a kis kondás magáho ölelyi a lyánt. »Szívem szép szerelme! én az +ettéd, të az enyím! ásó, kapa válaszszon el ëgymástú!« mëgölelték, +mëgcsókolták ëgymást, a kis kondásbú még hécczërte szebb legény vát, +olyanok vótak ott egymás mellett, mint a bukrétába kötött virág. Azután +lakzit laktak, boldogok lëttek, a kis kondásbú olyan fáin embër lett, +hogy mán ë párja, a lyánbú mëg szép asszony, még most is élnek, ha mëg +nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva öregasszony előadása után. +Lejegyzés ideje: 1904. jan._ + + + + +7. Csinos Ágrágyi. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá, abba a városba mëg lakott +ëgy szëgény embër, annak vót három fia. + +A kirá országába sëtéccség tanyázott, nem vót ott së nap, së hód, së +csillag. Gyërtyáná vettek, gyërtyáná szántottak, mëg gyërtyáná arattak +is. A nap tizënkétfejű, a hód kilencfejű, a csillag mëg hétfejű +sárkányná vót. A kirának vót gyönyörű szép három lyánya, a nas +sëtéccségtű nem mënt oda kérőbe sënki, má a kirá azt hitte, hogy otthon +vesztek valamënnyien. + +A szëgény embërnek a letkisebb fia, a Hamupipilyke, a sutba őllötte a +hamut, ëcczër aszongya az apjának: »écsapám! mënnyék el a kiráho, mongya +mën neki, hogy eléhozzuk mink hármann a napot, hódat, csillagot, ha a +három lyányát hozzánk aggya feleségnek!« Az apja el is mënt mingyá. +Elmonta a kirának, a mit Hamupipilyke mondott. A kirá szívesenn +beleëgyezëtt. + +Mëvviszi a szëgény embër a hírt, hogy »körű hát Bangyi a boglyán! állyá +a sarkadra, a kirá odaggya mind a három lyányát, ha csakugyan úl lëssz, +a hot të mondod!« + +Hamupipilyke – akarom mondanyi: Csinos Ágrágyi – mer má így hítták, +elmënt a kiráho, mëgkérdëzte, hogy van-ë kovácsa? A kirá aszonta, hogy +van ëgy, de má an nem lát jó, de van neki háromszáz legénnyi. Aszongya +arra Csinos Ágrágyi: »hát csinállyék mindën legény három-három pár +kardot!« Azutánn azt kérdëzte: »hát lova van-ë?« Aszongya a kirá: »van +három ménësëm, az ëgyik harmadfű, a másik nëgyedfű, a harmagyik mëg +ötödfű!« »Vezessék be!« monta Csinos Ágrágyi. Bevezették. + +Csinos Ágrágyi odamënt mindhë, farkáná fogva mëghúzta valamënnyit, de +mind ëgy mákszëmig seggre rántotta. Aszongya Csinos Ágrágyi: »uram! ezëk +nem jó lovak, ëgy së! máshonnat hozassék!« A kirá bosszús vót nagyonn, +hogy három ménësbű nem tanákozik ëgy jó së. Akkor jutott eszibe, hogy +van ő neki három lova, a kikre akkor néztek a bérësëk, ha eszikbe +jutott. Azokho vezette be Csinos Ágrágyit. Próbáta oszt, de nem birt +velëk. Akkor mëhhatta a kirának, hoz zabollyák, ezëk jók lësznek! + +Mikor evvel mëvvót, kitróbáta a kardokot. De ëgy së vót jó belűlle, ëgy +csapásra mind átvágta. Ha mëghatta, hogy az öreg kovács csinállyék +hármat, hátha az mëgállya a helyit. Úgy is vót. Az öreg kovács csinát +hármat, olyant, hogy hét országra hallacczott a pëngésik. »No! em mán jó +lëssz!« – monta Csinos Ágrágyi. + +Akkor a három lovat, a három kardot a három testvér elosztya magok közt, +elindúnak. + +Mënnek, mënnek, mëndëgének, má nagyon sokáig mëntek. A testvérjei is +elkeztek zúgolódanyi, hogy ők má nagyonn éhënn vannak, kënyerezni kék, +állyonak mëg! de Csinos Ágrágyi aszonta: »csak gyerünk, maj tudom én, +hun kënyerezzünk!« + +Nem sok idő telt má bele, hogy ëgy rézhídho értek. Ott Csinos Ágrágyi +lëszál a lórú, aszonta, hogy: »no! ha akartok, hát itteng +kënyerezhettëk!« Mëg is kënyereztek mind a hármann, azutánn a két legény +elalutt, Csinos Ágrágyi mëg lëmënt a híd alá, a kargyát kiütötte a +hidbú, oszt ott várakozott. + +Ëcczër gyön a hatfejű sárkány, a lova lába mëbbotlott a hídonn a Csinos +Ágrágyi kargyába. »Czo fël, të! főd igya a vérëdët, kutya ëgye testëdët! +tán az a kutya Csinos Ágrágyi van itt?!« – dörmögte a sárkány. Kiugrott +a híd aló Csinos Ágrágyi: »Ah hát! mi bajod vele!? Ölre gyössz-ë vagy +kardra!?« »Gyerünk kardra!« – monta a sárkány. + +Összemëntek, de nem soká vagdalódzottak, mër Ágrágyi úgy összeaprította, +mint a kompért. A sárkány lovának ódalánn vót a csillag, mihent a +gazdája fëlfordút, a csillag szát fël ëgënyest az égre. + +Akkor fëlkőtötte a testvérjeit, oszt mëntek tovább. Amazok mëgint +elkeztek këgyetlenű éhëznyi, de Csinos Ágrágyi tűresztelte őköt, hogy +»nemsoká odaérüm má, a hun ëhetünk, csak në lëgyetëk má tűrhetetlenëk!« + +Oda is értek nemsokára az ezüsthídho. Mëgkënyëreztek, a két testvér +mëgint elalutt, Csinos Ágrágyi mëg lëmënt a híd alá, a kargyát kiütte a +hídbú mëgint. + +Gyön a kilenczfejű sárkán, a lova olyant bakott a kardba, hogy majd +elesëtt. »Czo fël te! főd igya a vérëdët, kutya ëgye testëdët! tán az a +kutya Csinos Ágrágyi van itt?« »Ah hát!« – kiátott neki – »mi bajod? +ölre gyössz-ë vagy kardra!?« »Kardra!« – monta a sárkány. + +Mëntek oszt kardra. + +Csinos Ágrágyi nem nagyon játszott vele, mintha csak kótábú olvasta +vóna, úl lëszëtte a sárkán fejét. Mikor az utóssót rugdosta, a lova +ódalárú këgyesenn szát fël a hód az égre. + +Akkor Csinos Ágrágyi fëlkőtötte a testvéreit, oszt mëntek továdabb mind +a hármann. + +A hogy mënnek, a két nagyobb újfënt panaszolkogyik, hogy ők ehënn +vannak, má ők nem mënnek aggyig a szentnek së, még nem ësznek! de Csinos +Ágrágyi jó odabeszét nekik, oszt elhallgattak. + +Ëcczër elérnek az aranhídho. Mëgának, kënyëreznek, a két nagyobb testvér +lëfekszik, Ágrágyi mëg lëmëgy a híd alá, a kargyát mëg kiütyi a hídonn. + +Nem këllëtt neki soká várakoznyi, gyött a tizënkétfejű sárkán, olyan +nagy dëbëlla testyi vót, mint ëgy kemëncze. + +A lova beleütte a lábát a kardba. »Czo fël te! – kiátott oda neki – főd +igya vérëdët, kutya ëgye testëdët! tán az a kutya Csinos Ágrágyi van +itt!?« + +Csinos Ágrágyi mëg csak kiugrott a híd aló, »ah hát! mi bajod velem!? +ölre gyössz-ë vagy kardra?« – monta a sárkánnak. A sárkány kardot +választott. + +Vagdalódzottak ők fájinú, de nem birtak ëgymással, szakatt rúllok a víz +patakba, de nem ért az sëmmit. + +Aszongya a sárkány: »tudod-ë, mit? Csinos Ágrágyi! vátozzá të fakó +kereké, én maj tüzes kereké vátozok, jó?« + +De Csinos Ágrágyi nem ëgyezëtt bele. Aszonta: »nem jó lëssz az úgy, hé! +të vátozz tüzesé, én is tüzesé, vagy të is fakójé mëg én is fakójé!« +Mëgëgyeztek, mind a ketten tüzesé vátoztak. + +Egymásnak mëntek, viaskottak. Má ëgy holló ott nézte ëgy fárú, hogy +mëlyik esik má el, hogy a husábú ëhessék. De hasztalan várt, mert mém +mos së tuttak ëgymással sëmmire së mënnyi. + +Akkor Csinos Ágrágyi odaszól a hollónak: »hallod-ë, te holló! hozzá +nekëm ëgy süveg vizet! mëgkapod a jutalmát!« A holló elszát, hozott is +neki ëgy süveg vizet. Csinos Ágrágyi kapta magát ráöntötte a másik tüzes +kerekre, a sárkány ëcczërre fëlfordút. No! lakmározhatott a holló +kedvire! + +A nap mëg, mint a hód, a ló ódalárú fëlszát, de Csinos Ágrágyi mëgkapta, +mint a csillagot mëg a hódat, oszt a tarisznyájába tëtte. + +A testvérjei mëg má mindënáronn szerettek vóna hazamennyi, hogyím a +három sárkánnak má végi vót. De Csinos Ágrágyi nem engette. +»Hallyátok-ë, a sárkányoknak él ám még a feleségik mëg az apjok mëg az +annyok, mén nem mëhettëk haza! Várjatok még!« + +A hogy mënnek az útonn, ehënn vótak má mind a hármann, látnak ëgy +gyönyörű szép körtefát. Aszongya az ëgyik tesvér: »ëszëk én abbú!« De +Csinos Ágrágyi aszonta neki: »maj mëllátom én, hogy ëhetël-ë?« avval a +kargyát tövig belenyomta a körtefába. Dőt utánna av vér, mintha dézsábú +gyött vóna. Ev vót a hatfejű sárkán feleségi, ki csak azé vátozott +kőrtefáé, hogy ëgyënek belűlle! mind ëcscsëppig mëgmérgezte vóna őköt. + +Árébb mënnek, akkor mëg ëgy kutat tanának. Az ëgyik nagyobb testvér ép +innya akart, de Csinos Ágrágyi a kútágasba vágta a kargyát. Dőt a vér +abbú is. Ez mëg a kilenc fejű sárkány feleségi vót, ez is mëgakarta őköt +mérgeznyi. + +Harmacczorra ëgy nagy pépsarat tanátak, de hosszú vót, az mëg a +tizënkétfejű sárkán feleségi vót. Csinos Ágrágyi kihúzta a kargyát, oszt +a mére mëntek hasította a sarat mindënütt. A kard nyomába csak úgy +öklöndözött fël a vér. + +Mikor má evvel is elbánt, Csinos Ágrágyi aszonta a báttyajinak, hogy: +»no mosmá mëhettëk haza, netëk a nap, a hód mëg a csillag, vigyétek haza +a kirának! mongyátok mëg neki, hogy tisztëlëm!« avval a tarisznyábú +elészëtte a nagy fényësségëkët, odatta, oszt ki êre, ki ára, elindút. + +Csinos Ágrágyi elmënt világot próbányi, oszt úttyába ëgy hêre beát +kovácslegénnek. + +Mëttutta ezt a sárkán feleségi, az öreg sárkányé, odamënt, aszongya: +»no, Csinos Ágrágyi! hát itt vagy most!? gyere csak, hagy nyellyelek +el!« oszt úgy kitátotta a száját, hogy ëgy ház is elfért vóna benne. De +Csinos Ágrágyi épen ëgy véka szurkot mëg ëgy véka ólmot olvasztott. +Aszongya a sárkán feleséginek: »várjon! mingyá mënëk, csak ezt hagy +végzëm má el ë!« Mikor mindakettő jó fëlolvatt, beöntötte a sárkány +feleséginek a torkába, am mëg ëcczërre kampësz lëtt tűlle. + +Csinos Ágrágyi mos má ëgyet gondolt, azt, hogy mëgölyi az öreg sárkánt +is, ha csak lëhet. + +Elmënt nyúl képibe, hogy maj mënnézi az öregët, micsiná? hun lakik? mi +egymás! de az mëgösmerte, ha el nem szalatt vóna, biztosann mëffogta +vóna. Másnap Csinos Ágrágyi tarka macska képit vëtte fël, hogy így maj +csak nem ösmerik mëg. De mëgösmerték mëg mëg is fogták. + +Aszongya neki az öreg sárkány: »no! véged most kutya! három fiam, három +mënyem mëg a feleségëm a të kezed által mút ki, most én járok végedre!« +Csinos Ágrágyi könyörgőre fogta a dógot, hogy akarmit mëttësz, csak +këgyelmezzën az életyinek. Az öreg sárkán nagy sokára ráatta magát, +aszonta: »ha a kirá letfiatalabb lyányát, a kit magadnak szántá, +elhozod, akkor mëkkegyelmezëk!« Csinos Ágrágyi még a gyövő hetet is +mëgígírte most, úgy mëvvót ihedve. + +El is mënt. Fëlült ëgy hajóra, azt telerakta sok szép portékával, a +királyánt rácsalta, el is vitte. De a hajón kimutatta neki magát Csinos +Ágrágyi: kiski ő? azután mëg fëlokosította, hogy tuggya më, »mibe van a +sárkánnak az a nagy ereji?« A lyány mëgígírte. + +Mikor odaértek, örűt a vén sárkány a fiatal pëcsënyének. Ágrágyinak mëg +is këgyelmezëtt. + +Ëgy nap a lyány aszongya a sárkánnak: »no! sárkány! ha mán ettédnek këll +lënnëm, mondd má mëg: mibe van nekëd az a nagy erőd?« De a sárkány +vonakodott, nem akarta mëmmondanyi. Utollyára oszt mégis mëmmonta. + +Aszonta, hogy »van a tengër szögletyibe égy vaddisznó, ha azt mëllövik, +mëg ha a fejirű azt az ëgy aranhajszálat lëszakíttyák, akkor végi mindën +erőmnek!« + +A lyány ezt mëmmonta Csinos Ágrágyinak, az mëg fogta magát, mënt, +lëlőtte a vaddisznót, a tüdejibű, májábú ëtt, a lyány, mer vele szökött +az is, lëszakajtotta a fejirű az aranhajszálat. + +Mikor visszaértek, Csinos Ágrágyi az öreg sárkánt mëgölte, a lyánt +hazavitte, mëgesküttek, a feleségi lëtt, még most is boldogann ének, ha +mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva öreg parasztasszonytól. +Lejegyzés ideje: 1904. jan._ + + + + +8. Az aranyköles. + +Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer +egy király, annak meg három fia. + +Ennek a királynak olyan jól termett a földje, mint senki másnak az +országban, mert aranykölest vetett bele. Csakhogy nem sok haszna volt +belőle, mert minden nap lelegelte hol a réz-, hol az ezüst-, hol az +aranyménes. S az volt itt a nagy hiba, hogy nem tudott róla tenni, +akárhogy is vigyázott vagy vigyáztatott, a vetés oda volt, a ménesek +mind összegázolták. + +Azt mondja egyszer a legöregebb fiának: + +– Fiam! most már benned van minden reménységem, rád bízom a kölest. Ha +meg tudod őrzeni, a fele termés a tied lesz. + +A királyfi vállalkozott. + +– Ha csak az kell, apám! majd megőrzöm én! + +Ki is ment már jókor reggel. Leült a köles végébe s elkezdett +kenyerezni. A hogy ott eszik, előjön a földből egy patkány. + +– Szép királyfi! adj nekem is egy falatot, majd meghalok éhen! – mondta +a királyfinak. + +De az rá se nézett, csak ett tovább. Mikor jóllakott, alig törülte meg a +száját, jött a rézcsődör, már egy méfődről álomszellőt fújt, a királyfi +úgy elaludt, mint a ki meghalt. A rézcsődör meg neki a vetésnek, a kit +le nem legelt, azt mind legázolta. Jó délután volt, mikor felébredt a +királyfi. Látta, hogy ő ugyan ott lehetett őrzeni a kölest, szépen is +meg tudta őrzeni! Hát már megvolt, ne dévánkozzunk rajta, ő is bement az +apjához s elmondta, hogy biz a köles így meg így van! + +A király másnap kiküldte a középső fiát. De az egy húron pendült a +bátyjával amúgy is, ő se járt jobban, mint a bátyja. + +A királynak nem volt már kihez fordulni, kiküldte a legkisebb fiát. Az +is elkezdett kenyerezni a köles legvégében. Odamegy a patkány. + +– Szép királyfi! adj nekem is egy falatot, majd meghalok éhen! + +A kis királyfi csak levágott egy darab kenyeret meg szalonnát, odadta +neki. A patkány jóízűen megette. Azután azt mondja: + +– No! szép királyfi! jó tettedért jót várj! tudod-e, hogy nem tudnád +megőrzeni ezt a kölest, ha hét lelked volna sem, mert ha jön a +rézcsődör, már egy méfődről álomszellőt fúj, attól meg úgy elaludtál +volna, hogy akár téged is el lehetett volna lopni. De tudod, mondok én +neked valamit. Kiszedem a köles közül a tövisket, kazalba hányom, neked +arra kell feküdnöd. Ha a rézcsődör jön, már egy mérfődről fújja az +állomszellőt, te arra nem alszol el, vagy ha elalszol is, majd +felköltelek én, mert a másik pillantásban már a vetésedet legelné. Hanem +ha felébredsz, vágj a kapufélfába egy baltát, a kantár meg legyen a +kezedben, a ló mindjárt ott hagyja a kölest, hozzád megy s azt kérdezi: +mit parancsolsz, édes gazdám? te csak azt mondjad, hogy adjál nekem +hétországi ruhát meg hétországi koronát! ha nem akarja adni, vágd a +kapufélfába a baltádat még jobban, ne félj! majd megadja akkor. S aztán +ha a lóra szükséged lesz, csak rázd meg a kantárt, mindjárt előtted fog +állani. Ha meg az ezüstcsődör jön, az két méfődről fújja az +állomszellőt, az aranycsődör meg háromról, úgy vigyázz magadra, hogy el +ne aludj! a balta meg a kantár készen álljon nálad, hogy megfoghasd! + +Úgy is volt. A patkány egy rakásba hányta a töviseket, a mit a földből +kihúzgált, azután elment. A kis királyfi meg a tövisknek a leghegyébe +feküdt. Alig feküdt le, már messziről hallatszott a rézcsődör dobogása, +mikor meg már csak egy méfődre volt, fújta ám az álomszellőt, a kis +királyfi is elaludt tőle. Már a csődör majd a kölesnél járt, a fiú még +sem ébredt. Egyszer csak leugrik a patkány a másvilágról, felrángatja: + +– Kelj már fel, itt a csődör! + +Szegény királyfi azt se tudta, fiú-e vagy lány, olyan álmos volt, de +hogy meglátta a csődört, minden eszébe jutott. Kapta a baltát meg a +kantárt, szaladt a kapufélfához. Az első bevágásra mindjárt mellette +volt a ló. + +– Mit parancsolsz, édes gazdám? + +– Adj nekem hétországi ruhát meg hétországi koronát. + +– Azt nem adhatok. + +A királyfi még jobban bevágta a baltát az oszlopba. A ló mindjárt +megigérte s meg is hozta neki. Gyönyörű szép rézruha meg rézkorona volt. + +Másod- meg harmadnap azonképen fogta meg az ezüst- meg az aranycsődört, +a kik csak úgy elhozták neki a hétországi ezüst- meg aranyruhát meg a +hétországi koronát. + +Örült az öreg király nagyon. A negyedik napon learatták a szép +aranykölest, ki is nyomtatták, a feletermést a legkisebb fia kapta. + +A szomszéd királynak volt egy lánya. Az azt mondta, hogy csak ahhoz megy +el, a ki el tudja kapni a kezéből azt a koszorút, a kit ő az ablakon +kitart. Meghallotta ezt a legkisebb királyfi. Kimegy az ólba, megrázza +az egyik kantárt. Mindjárt ott termett az aranycsődör. Ő meg felvette a +hétországi aranyruhát a fejére tette a hétországi aranykoronát, +rápattant a lóra s usdi! az meg ment vele egyenest a +feketelevegőjárásába.[17] Nemsokára a tetthelyen voltak. A királyfi +nemhogy a koszorút vette volna el a királykisasszony kezéből, még meg is +csókolta. Látta ezt az öreg király, azt mondja rá: + +– No! ez má derék legény, megérdemli a lányomat! + +Magához hivatta s mindjárt minden teketória nélkül meg is fiamozta,[18] +a lányát meg a felebirodalmát neki ajándékozta. Azok meg olyan boldogan +éltek, hogy hetedhét országon párját kellett volna keresni! Talán még +most is élnek, ha meg nem haltak. + +_Eger, Heves vármegye. Kaló János parasztlegénytől. 1905. jan._ + + + + +9. A próbára tett kiráfi. + +Hun vót, hun nem vót, hetedhétországonn is túnann vót, az ópërëncziánn +is túl, a hun a kurtafarkú kis disznó túr, vót ëgy kirá. Annak a kirának +az asztaláná má hét esztendeig ült ëgy madár, a kinek a hét álló +esztendő alatt ëgy morzsa së jutott. + +Ëcczër mëgembërëlte magát[19] a madár, fëlkelt az asztaltú, oszt aszonta +a kirának: + +– No! én most elmënëk, te embërtelen kutya! të mëg ülly itt aggyig, még +a vérëmbű nem iszol! + +Avval usgyi! ki az ablakonn, oszt nem látták többet a madarat. + +A kirá azt hitte, hogy a madár csak tréfákozott, fël akart kelnyi a +székirű, hát csakugyan nem tudott. + +– No! ez a madár most engëm mëgátkozott! monta magába. + +Kiszóll a letnagyobb fiának, hogy akarhogy! akarmint! de ő neki keríjje +mëg azt a madarat, mer azé, hogy ő a székrű aggyig nem bir fëlkelnyi, +még annak a véribű nem iszik. + +Elindút a letöregebb kiráfi. Túnann járt má ungonn-berkënn, mikor ëcczër +ráestelëdëtt. + +Má éhënn is vót, elkezdëtt kënyereznyi. A hogy ëddëgét, odamënt hozzá +ëgy róka, a ki kért tűlle ëgy falat kënyeret. + +A kiráfi úgy tëtt, mintha nem is hallotta vóna, másfele nézëtt. + +– Mëgá! – mondta a róka magába, – maj mëbbánod mét të eztet! + +A minthogy igaz is lëtt, mer allyig alutt el a kiráfi, a róka lërágta +mind a két filit. + +Ő má csak arra érzëtt fël, hogy nagyon fáj a fili-helyi. Mit csinállyék +most má, ilyen csonkánn el nem indúhat, szégyënszëmre vissza këllëtt +fordúnyi. + +Otthon elmonta, hojjárt, az apja jó összeszitta, azt nyerte vele. + +Az öreg kirá most elkűtte a közepső fiát. De az is abbú a végibű vót +vágva a vászonnak, a kibű a báttya, az is új járt a rókával: a két fili +nékű mënt haza. Azt is jó lëpiszkolta az apja. Elkezdëtt szomorkonnyi a +filire, de a báttya vígasztalta: + +– Sosë búsú, hé! akar avval, akar annékű! + +Utóllyára a letkisebbënn vót a sor. El is mënt, fëltarisznyázta magát +fájinú, nem vót sëmmi baja së. + +Soká mënt ő is ëgy hujába,[20] míg arra a hêre lëterepëdëtt, a hun a +bátyai szoktak vót kënyereznyi. + +Javába falatozott, mikor a róka odamënt ő hozzá is kolëdányi.[21] Ő neki +jó szívi vót, avval a falattal, a mit a rókának ad, ússë lakna jó, hát +adott neki ëgy pille kenyeret. + +A róka jóézűvenn mëgëtte, mikor lënyelte az utóssó harapást is, aszongya +a kiráfinak: + +– Hát të jószívű vótá, én is al lëszëk hozzád. A két bátyádnak én rágtam +lë a filit, mer azok kényësek vótak, de të kérjé akarmit, ha mët tudom +tënnyi, mëttëszëm. + +A kiráfi oszt elmonta, hogy mi járatba vóna ő, ha tunna abba segítenyi! + +– No! ha csak az a baj, – mondta a róka, – az nem baj! Az a madár ennek +mëg ennek a kirának a birtokába van, ha csëndësenn belopánkodol, el +tudod hoznyi, de ahho az aranpokróczho, a kinn a madár ül, hozzá në nyú, +mer mëffognak, olyan biztosan tudom, mint az életëmët! De në fé! mer én +veled lëszëk, majd adok én tanácsot! + +A kiráfi mëffogadta, hogy úgy tësz, a hogy a róka mongya. + +Mëntek is oszt ëgyütt. + +Mikor a királyi palotáho értek, a róka kívël maratt, a kiráfi bemënt. A +madár ott ült a kertbe ëgy fa alatt ëgy arany pokróczonn. Mëgfogta a +madarat, de olyan szépenn villogott a pokrócz, nem áhatta mëg, hogy +hozzá në nyúllyék. + +Mikor fëlemelte, az csak elkezdëtt csirimpolnyi, lármáznyi, úgy, hogy +odbe eszrevëtték mingyá: no! most valaki a madarat akarja elvinnyi! + +Ki is szalattak, lë is filelték a kiráfit abba a szentbe. + +Faggatták oszt, kérdëzgették, hogy mit akar ő avval a madárral? Akkor +elmonta, hogy ő a szomszéd kirá fia, ezé mëg ezé akarta vóna ő a madarat +elvinnyi, hogy az apja a véribű ihassék. + +Aszonta neki oszt a kirá: + +– Van a szomszédomnak ëgy szép aranylova, ha të azt nekëm mëgkerítëd, +akkor nekëd adom a madarat! + +Avval eleresztëtték. + +Gond ütte a fejit, hogy hogy is szerzi ő mëg azt az aranylovat! De a +róka fëlvilágosította, hogy így mëg így! azonn is van ëgy aranpokróc, ha +ahho nem nyúsz, ettéd az aranyló! + +De a kiráfi ott is csak új járt: hozzányút a pokróczho, mëffogták. + +Ott mëg csak úgy ígírték neki az aranylovat, ha a szomszédkirá +arankocsiját el birja lopnyi. + +Ő ráát mindënre, mondhattak vóna neki akarmit! + +A róka mëmmëg annyit mondott neki: + +– Ha nem lëszël olyan butu, hogy az aranpokróczho hozzányúllyá, akkor a +kocsit szépenn kihozhatod! + +Hogy a kiráfinak hun járt az eszi, nem tudom, de az arankocsival úgy +mëgjárta! A rossz üsse el azt a pokróczot, de nagyon kedves lëhetëtt +előtte! + +Mëffogták újfënt! + +Ott má el akarták agyabugyáznyi, de hogy a kirá kimënt, nem bántották. +Vallatóra fogták oszt. Szëgény ihettyibe allyig tudott szónyi, a kit +mondott is, csak nagy nehezenn tutták belűlle kiorvosolnyi. + +Utóllyára aszonta neki a kirá: + +– Van ide nem messzi ëgy ház, abba őriz ëgy öregasszony ëgy szép +tündérlyánt, ha të azt elhozod, a kocsit elvihetëd! + +Elmongya a kiráfi a rókának végig-hosszig, a mit montak neki, de csak +akadozott a szava, mer még most is tartott benne az iheccség. Az +izzaccság mëg csak dőt az arczárú, mintha öntözték vóna. + +– Em mán bajosabb ëgy kicsit, de maj tëgyünk rúlla! Al lëssz abbú, hogy +bemënünk mindaketten, oszt mikor má të kihoztad a lyánt, én tündérlyányé +vátozok, az öregasszony majd azt hiszi, hogy én vagyok a tündér. + +Úgy is vót. Bemëntek mindaketten. Az öregasszony épenn alutt, ëgy +tündökszép[22] lyány mëg söprötte a pitart. + +A kiráfi karonn fogta, kivezette. A róka má a másik përcbe tündérlyányé +vátozott, oszt söprött tovább. + +A kiráfi má jó távolyosann vót a tündérlyánnyal, mikor ëcczër a róka is +a nyomokba vót. + +Kérdëzte oszt a kiráfi a rókát: + +– Hát törtínt-ë valami? + +– Dehogy törtínt! fëlérzëtt az asszony, rajtam eszrevëtte, hogy nem az ő +lyánya vagyok, el kezdëtt kiabányi, ráült a seprőre, hogy majd ezt a +lyányt visszaviszi, de tik má annyira elgyöttetëk, hogy idáig az ő +hatalma nem terjed. Én mëg visszavátoztam, oszt úgy loholtam utánnatok +ë! Hanem most maj bemënünk az arankocsié, tudod-ë? + +A kiráfi má ekkorra mëszszerette a tündérlyánt, nem vót neki szívi tűlle +mëvványi, ha aszonta a rókának, hogy ő a lyánt má nem aggya oda, ha az +apja a székirű sosë kel is fël! + +– Azonn is segítünk! maj lëszëk ën kisasszony, vezess be, de csak úgy, +ha mëffogadod, hogy a véginn mindënt mëgfelezünk! + +A kiráfi szorúccságába azt is mëgígírte. + +Mikor a palotáho értek, a rókábú gyönyörű tündérkisasszony lëtt, a +valóságosat kívël hatták, ők mëg bemëntek. + +A kiráfi nemsoká gyött kifele az arankocsival. Ráültette a szép lyánt, +oszt mënt olyan sebësenn, a hogy csak bírt. + +Má jó messzire vótak, mikor ëccër a róka is velëk van. + +Elmont a oszta róka, hogy javába ölelgette a kirá, mikor neki eszibe +jutott, hogy a kiráfi mëg a szép lyány má jó elmëhettek a palotábú, +ëcczërcsak átvátozott rókáé. A kirát maj kitörte a rossz! úgy mëgihett! + +– No! csakhogy ennyire is vagyunk mán, – sohajgatott a kiráfi, – de még +kettő van hátra! + +– Maj rendbe lëszünk avval is! – monta a róka. + +Hát rendbe is lëttek. Mer a róka átvátozott arankocsié is, elhozták az +aranylovat, átvátozott aranylóé is, oszt elhozták a madarat is, a kitű a +kirá a fëlkelésit várja. + +Igy oszt övék lëtt a szép tündérlyány, az arankocsi, az aranyló mëg a +gyógyító madár, mind. + +– No! most má felezhetünk! itt van minden! a lyánbú is, a kocsibú is, a +lóbú is mëg a madárbú is! + +Szëgény kiráfinak maj mëhhasatt a szívi. + +– Nem bánom én, felezzünk mëg mindënt, csak a lyánt nem! në fosszá mëg +ettű letalább! + +– No! jó van! hát nem felezëk mëg sëmmit, de fogadd mëg, hogy a mit itt +az útonn hazáig tanálunk, mindënt megcsókolsz! + +A kiráfi mëffogadta. + +Először is tanátak ëgy döglött kutyát, olyan büdös vót, mint a mervílyës +dög. + +A kiráfi lehajlott, hogy mëgcsókollya, de a róka visszarántotta. + +– Majd azt csókold mëg, a kit ezutánn tanálunk! + +Tanátak ëgy varas békát. + +A kiráfi azt is mëg akarta csókolnyi, de a róka aszonta neki: + +– Látom, hogy embër vagy, në csókold mëg a békát! én csak próbára +akartalak tënnyi. De most má mënny haza tís! ággyon mëg az Isten! + +A kiráfi csakugyan is nemsoká hazaért, a madár lábát mëvvágták, a véritű +mëggyógyút a kirá, úgy hogy a fia lagziján a szép tündérlyánynyal ő +tánczolta a letfrissebbet. + +A kiráfi oszt egész életyire boldog lëtt, a feleségivel: a szép +tündérlyánval még most is ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Pukhanc János, vak parasztlegénytől. +Lejegyzés ideje: 1904. aug._ + + + + +10. Hamupipőke. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër, annak a feleségi +mëhhalt, ëgy kis lyánya maratt csak, ezt Hamupipőkének hítták. Asszon +nékű nem tudott lënnyi az embër, mëhházasodott újra. Igy mostoha kerűt a +házba, a ki még fëlű rája két lyánt hozott magával. Lëhet gondolnyi, +hogy rossz helyi vót szëgén Hamupipőkének! + +Ëcczër az apjok elmënt a vásárra, mëgát a három lyánya előtt, oszt +aszonta: »no! lyányajim! mit hozzak én nektëk a vásárrú?« A két +mostohalyány aszonta, hogy nekik szép ruha këll! de a maga lyánya, +Hamupipőke aszonta, hogy hozza el neki azt a galyat, a ki a kalapjába +letelősször mëgakad! + +Mëg is hozta az embër a két mostohalyányainak a vásárfiát, a maga +lyányának mëg az agacsgalyat, a ki a kalapjába letelősször mëgakatt. Azt +kivitte Hamupipőke az annya sírjáho, ott kikelt. Nemsokára rászát két +madár, ott ült rëggeltű estelyig. + +Abba a várasba lakott ëgy kiráfi, az báldot tëtt. A Hamupipőke két +testvérit a mostohája eleresztëtte a mulaccságra, de őt nem. +Kérëczkëdëtt pegyig, de nem eresztëtték, ha elejbe tëttek ëgy tá lëncsét +hamuval összekeverve, azt këlletëtt vóna neki egész écczaka válogatynyi. +De ő kikönyölt az ablakba, szomorkodott. A hogy ott búsút, búsút, +odaszát a két madár, aszongyák neki: »mi bajod van, hogy így búsúsz?« +Hamupipőke elmonta, akkor a madarak elkezték kiabányi: »Galambok, +madarak, gelliczék! gyertëk! De javát a bëgrébe, a rosszát a bëgyébe!« + +Odagyűt sok madár, Hamupipőke allyig nézëtt szét, má a lëncse ki vót +válogatva. + +Másnap mëgint csak lëncsét attak neki, mos má ëgy szakajtóval, hamuval +keverve szintazonszërint, de a madarak ëgy félóra alatt azt is +fëltisztították. + +Harmannap má nem tuttak mibe akadályoskonnyi, aszonták neki, hogy »mibe +mënné të el, te! isz’ ruhád sincs, a kit fëlvëgyé arra a báldra! jobb +lëssz, ha itthon maraccz!« + +A szëgény lyány mit csinát vóna erre a szavakra? rítt, mint a záporeső. +Azútánn kiballagott a temetőbe, lëdőt az annya sírjára, ott rítt ëj jó +sort. A fárú ezt látták a madarak, kérdëzték tűlle: mi baja? Elmonta, +hogy nincs ruhája, a kibe elmëhessék a báldra, ő mëg szeretne elmënnyi! +A két madár elszát, mingyá hozott neki ëgy ezüst- mëg ëgy aranyruhát. +Mingyá vót a lyánnak mit fëlvënnyi! + +Aznap estére má ott is vót. Az ezüstruhába olyan szép vót, hogy a kiráfi +rögtön mëszszerette. Mikor mëg beszényi akart vele, Hamupipőke úgy +odalëtt, mintha ott së lëtt vóna. Másnap is az aranyruhába csak ott vót +Hamupipőke, de a kiráfi nem beszéhetëtt vele. + +De harmannapra má eszëlt ki valamit a kiráfi. + +Kiönttette a garádicsot szurokkal, úgy, hogy a mikor Hamupipőke haza +akart mënnyi a báldbú, a garádicsonn a félcipéji lëragatt. Hamupipőkének +kíntelen vót félcipével hazamënnyi. + +A kiráfi mikor kereste, rögtön eszrevëtte, hogy hazamënt má az ő szívi +választottya, mer az arancipe oda vót ragadva a szurokba. Kihúzta onnat +mingyá, oszt fëltróbáta a város valamennyi lyányának a lábára. Otthon a +Hamupipőke két testvéri egészenn lefaragta a lábát, hogy ráférjék a +cipe. Úgy is vót. Az ëgyik lyány lábára végtelen nagy nehezenn fëlmënt a +cipe, de nagyon szoros lëhetëtt neki, mer allyig tudott benne lépnyi. Úl +láttam, mint most. + +A kiráfi akkor a lyánval mënt vóna haza Hamupipőkéékhë, de a hogy +elmëntek a temető mellett rájok kiátott a két madár az agacsfárú: + + Zúg-búg, rossz idő. + Csupa vér má a cipő! + Szűk a cipő, szűk nagyonn: + Nem az igaz mënyasszony! + +Hallották ezt sokann, a kiráfi is figyelmezëtt a szóra. Mikor hazaértek, +mëglátta Hamupipőkét is, a hogy súrolt valamit. Odahítta magáho, +fëltróbáta neki a cipét, hát arra csudállatosann rápasszolt, pegyig +Hamupipőke a lábát së faragta. Mëgörűt a kiráfi nagyonn oszt ő is csak +akkor vëtte eszre Hamupipőkét, hogy minő szép, mikor jobban mënnézte. +Vitte magával mingyá a templomba eskünnyi. Hamupipőkét fëlültették ëgy +szép lóra, a két mostoha testvéri mëg mellette mënt. Mikor a temető +mellett mëntek, a két madár a fánn mëgint elkezte: + + Zúg-búg, jó idő. + Vér nékű van a cipó. + Jó a cipő, jó nagyon: + Ez az igaz menyasszony! + +Mikor ezt elmonta a két madár, odaszát a két lyány vállára, oszt a széső +szëmeikët mind kivagdosták. Mikor az esküvőrű gyüttek vissza, a két +madár mëg a mëgmaratt szëmeikët szëtte ki. A gonoszságoké vak lëtt mind +a kettő. + +Hamupipőke mëg kiráné lëtt, boldog lëtt, még most is él, ha mën nem +halt. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári parasztasszonytól. Lejegyzés +ideje: 1904. márc._ + + + + +11. Királyánya Ënczëlla. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy özvegy kirá, annak vót három +lyánya. A letöregebbet hitták Örzsinek, a közepsőt Ilonának, a +letkisebbet mëg Ënczëllának. + +De abba a várasba lakott ëgy özvegy királyné is. Az nem győzött mindég +üzengetynyi a kirának, hogy vëgye őt el, maj mëllássa, minő jó dóga +lëssz, hogy mëppihen mellette, hogy mëbbëcsűlyi, mi egymás, de a kirá +sëhossë akart mécs csak tunnyi së errű a házasságrú. + +Az özvegy kiránét furkáta a férhëmëhetnék, aggyig üzent, aggyig beszét, +hogy az özvegy kirá oszt ráatta a fejit: elvëtte. + +Tutta a három lyány, hogy »no! mihent écsapánk mëhházasogyik, végi lëssz +má a békességnek, nekünk së lëssz itthonn mëgmaradásunk!« Úgy is lëtt. +Mikor az asszonynak má ëgy kicsit kinyít a szëmi, nem maradhatott a +három lyántú: ütte-verte, hajtotta, mint az igás barmot. + +Szëgén lyányok nem birták ezt ki mindé, mëgúnná azt a fene is, +összebeszétek, hogy ők mëszszöknek hazúrú. + +El is mëntek nemsokára világnak. + +Mënnek, mënnek, mëndëgének, ëgy tengër partyáho érnek. Épenn annál a +tengërné végződött az apjok birodalma. + +Öreg este vót má, nem tuttak hova lënnyi, së hálás, së ágy, së sëmmi. +Elkezték a nagy rívást. + +A hun ők ültek, átellembe vót ëgy kis ház, abba égëtt ëgy mécsës. Ott +ëgy ördöngős asszony lakott, am mëhhallotta a lyányok rívását, szalatt +be a házba, az ágy aló elékereste a tengërlépő czipét, fëlhúzta a +lábára, oszt átlépëtt hozzájok. + +Odaköszönt nekik. »Aggyon Isten jóestét!« »Aggyon Isten!« fogaggyák a +lyányok. »Lyányajim! látom, hogy ágrúszakattak vattok, gyertëk át +hozzám, ott lëssz mindënëtëk, a mi këll! Adok jó ágyat, kipihenyitëk +magatokat, maj mëllássátok csak, de jó lëssz!« + +A lyányok hallgattak a szavára, elmëntek vele. + +Neki is vót otthonn három lyánya, a letkisebbet Katicának hitták. + +Emezeknek a jövevény lyányoknak helyet adott, oszt lëfeküttek ők is. + +Má jó késű vót, mikor az ördöngős asszony aszongya a lyányajinak: »jók +lësznek ezëk! nemsokára lëvágom a fejikët, mëgsózom, mëgsütöm őköt, a +barátnéjajim de jólaknak belűllök!« + +A három idegëny lyány közű mëg a letkisebb: Ënczëlla fëlvót, hallotta a +beszédët, oszt hogy eszre në vëgyék, hogy ő fëlvan mëg hogy hallott +valamit, elkezdëtt nyögni, mintha ámába nyögne. Az asszony azé mëttutta, +hogy Ënczëlla fëlvan, odasúgja a lyányának: »no maj késűbb, hajnalba, +aggyig is alszok ës sort!« + +Arra várt Ënczëlla csak! + +Mikor má jó hortyogott az ördöngős, loppa lëgyött az ágyárú, bebújt az +ágy alá, fëlkötte a tengërlépő czipét a lábára, azután odamënt a +testvérjeihë. Fëlkőtötte őköt, oszt aszonta nekik: »majd a boszorkány +lyányajinak a helyibe fektetlek, őköt mëg a të helyetëkbe, mer tiktëkët +mëg akar ölnyi az a csúf vénasszon! tuggyátok-ë!?« Avval kicseréte őköt. +De mëggondolta a dógot, a saját tulajdon testvéreit újra fëlkőtötte: +»gyertëk – aszongya – velem, biztosabb lëssz így!« de a boszorkány +lyányai má az ő helyikënn vótak. + +Oszt mëntek. + +Mikor má átvótak a tengërënn, kevessel utánna az asszony odamënt a két +ágyho, a két lyányának elvágta a nyakát. De hogy jobban mënnézte őköt, +akkor látta, hogy micsinát. Kereste a három lyánt, nem tanáta, +kuthászkodott a tengërlépő cipe utánn, de as së tanáta. Hű! iszontató +mérges lëtt! + +Odamënt a tengërpartra, ott elkezte torkaszakattyábú kiabányi: »Mëgá, +királyánya Ënczëlla! kutya ëgye testëdët, főd igya a vérëdët! mëgöletted +a két lyányom! elloptad a tengërlépő czipém! Mëgá!« + +Fenëgette avval a vén száraz újjaival. De Ënczëlláék hun jártak má +akkor!? + +Otthon vótak az apjoknyi. Otthon elmonták az esetyikët szögrű-végre, +azutánn elmonták azt is, mi van az ördöngős asszony három lyányának! az +ëgyiknek három arangalambja, a másiknak három arankáposztája, a +harmagyiknak mëg olyan aranmuzsikája, a ki ha mëszszólal, rosszú lëssz +tűlle az egész világ! + +Az apjok mëg épenn szörnyű nagy beteg vót. De még nyelvin vót azé. +Aszonta a lyányának: Ënczëllának: »kedves lyányom! hozd el nekëm azt a +három arankáposztát! hátha jobban lënnék tűlle!« Ënczëlla nem vette +vissza az apja szavát, készűt, elévëtte a tengërlépő czipét, ëgy-kettőre +odaért. + +Este vót má. Bebújt az ágy alá. Mikor a káposztáé akart nyúnyi – mer az +ágy alatt tartotta a vén asszony – a káposzta csak elkezdëtt suhognyi. A +suhogásra fëlérzëtt az ördöngős asszony. Aszongya a lyányának: +»hallod-ë, lyányom! lopják a káposztát: nagyon suhog!« »Dehol lopják, +dehol lopják, anyám! ki vóna itt? biztosan csak képzelődöl!« No! az +asszony belenyugodott, hogy csak képzelőgyik. + +Ek këllëtt Ënczëllának, hóna alá kapta a káposztát, oszt csak kettőt +lépëtt a nagyotlépő czipével, má otthonn vót. + +Mëcscsináták az arankáposztákot, elkészítëtték fájinú, de biz a kirá nem +lëtt tűlle jobbann. + +Magáho hivatta a kirá Ënczëllát mëgint. »Hallod-ë, lyányom! má az +arankáposztádtú nem lëttem jobbann; próbákozz mëg: hozd el az +aranmuzsikát, hátha az segít rajtam!« + +Ënczëllá készenn vót, ëgyik lába itt, a másik mëg má ott vót. Bebújt +újfënt az ágy alá. + +Mikor má azok jó aluttak, hozzányút a muzsikáho, de az elkezdëtt szónyi +nagyonn, úgy, hogy fëlérzëttek az asszony mëg a lyánya. De má akkor +Ënczëlla fogta a muzsikát. Akarhogy szót, nem bánta má, ëgyet lépëtt a +tengërlépő czipével, túnat vót mindënënn. Má csak a másik partonn +hallotta, hogy kiabá utánna a boszorkány: »Megá, Ëncëlla! két lyányom +mëgöletted, tengërlépő cipémët, arankáposztámot, aranmuzsikámot +elloptad! Mëgá!« De ő nem törődött vele, hagy kiabállyék! + +De az öreg kirának az aranmuzsika së ért sëmmit, mér rosszabbú lëtt +tűlle. + +»Hozd el lyányom a három arangalambot, mëppróbálom még azt is, hátha +tënne valamit!« – szót az öreg kirá újfënt. + +Ënczëllának nem këllëtt kécczer mondanyi, abba a szentbe az ördöngős +asszony házáná termëtt. + +A padonn vót a galamb, Ënczëlla ëgënyest odatartott. + +A hogy mëgakarja fognyi a galambokot, elkeztek repkënnyi, szádoknyi, +Ënczëlla nem birta őköt mëffognyi. + +Hallotta ezt ottlë az asszony, tutta, hogy mëgint Ëncëlle kereskëgyik +ott a galamboké. Fëlmënt, mëffogta Ënczëllát. Becsukta ëgy óba, a +lyányának mëg mëhhatta, hogy fűccsön be hamar, Ënczëllát süsse mëg! + +Úgy is vót. Katicza, a ki mëgmaratt lyánya a vén boszorkánnak, befűtött. +Ő sajnáta Ënczëllát, de neki muszaj vót azt tënnyi, a mit az anya +parancsolt. + +Mëgy Ënczëlláé, a kemëncze előtt talyigába akarja ültetynyi, de Ënczëlla +aszonta neki, hogy »én nem tudom, hogy këll beleülnyi! mutasd mët të!« +Katicza beleül, mëmmutatya, hogy hogy këll? Akkor Ënczëlla csak hirtelen +fordíttya a kemëncébe. + +Katicza mëssült, Ënczëlla fëltálalta, az ágyba mëg ëgy rongybú csinát +lyánt fektetëtt, mintha Katicza fekünne az ágyba! Akkor fëlmënt a +pallásra, a három arangalambot mëffogta, vitte magával. + +Az ördöngős asszony mëg épenn akkor ért haza, látta, hogy az ágyba a +lyánya helyëtt ëgy rongylyány van, az ő lyánya mëg mëg van sülve, ott +van az asztalonn kitálalva. Hát el lëhetképzelnyi, minő mérges vót az! + +Odamënt a tengërpartra, onnan kiátott Ënczëllának: »Mëgá, Ëncëlla! kutya +ëgye testëdët, főd igya a vérëdët! két lyányom mëgöletté, tengërlépő +czipémët, arankáposztámot, aranmuzsikámot, arangalambjaimot elloptad, a +lyányomat mëgëtetted velem. Mëgá!« + +Ënczëlla rá së hallgatott, mënt haza. De má akkor az apjának végi vót, +mëhhalt. + +Mit csinállyék má ő otthon, ha az apja is mëhhalt, fogta magát, elindút +világnak szógálatot keresnyi. + +Úttyába tanákozott ëgy kutyával, a ki a fé ódalánn fekütt. Aszongya a +kutya: »dőccs a másik ódalamra, segí mëg. Jótét helyibe jót vársz!« +Ënczëlla mëffordította. + +Azután ëgy medvét látott az útonn, am mëg ënnyivalót kért tűlle. Adott +neki. Végre ëgy macskával tanákozott, az is ënnyi kért, annak is adott, +de a macska má hozzászegődött, velemënt. + +Mënnek ők ëgyütt, mëndëgének, beérnek ëgy házho. Ott Ënczëlla beköszön +tisztességësenn, hogy »dícsértessék a Jézus Krisztus, aggyon Isten jó +estét!« de az asszony csak úgy fogatta: »hozott a bukréta! mit akarsz?« + +Ënczëlla elmonta, hogy mi járatba van. + +Az öregasszony fëlfogatta. Nálla három nap pót az esztendő, de ezalatt +sok mindënvel kipróbáta, a kit fëlfogadott. + +Az első nap azt a dógot kapta Ënczëlla, hogy az öregasszon kiterített +elejbe ëgy véka köleskását mëg ëgy véka hamut, azt összekeverte, +Ënczëllának abbú këllëtt a kását kiválogatynyi, mëffőznyi, oszt még ki +is hűtenyi estére. Akkor elmënt az öregasszony. De mëhhatta neki, hogy +ezutánn úgy këll köszönnyi, hogy »hozott a bukréta!« + +Szëgény Ënczëlla mëv vót ütődve, hogy tësz ő a parancsnak elëget? de a +hogy ott gondolkozott, odamënt a macska, »kedves gazdasszonyom! në fé +sëmmit, maj segítëk én is, oszt készenn lëheccz akkorra!« Hozzáláttak +oszt ketten, estére készek is lettek. + +Gyön haza az asszony. »Tányértalpas, loncsos-farkas! nyisd ki az ajtót, +Ënczëlla! kész-ë az étel?« »Hozott a bukréta! kész!« – mondta Ëncëlla. +»No, akkor jó van!« A kását mëg mind mëgette. + +Másnap kiöntött ëgy véka kölest mëgint, de má másfél véka hamuval +keverte össze. Azt is úgy këllëtt elkészítenyi. + +Ënczëllának a macska segített, készenn is lëtt vele fájinú, mire az +asszony hazaért. + +A harmagyik nap másfél véka kölest kevert össze a vénasszony két véka +hamuval. Mikor a macskával válogatták külön a kölest mëg a hamut, +aszongya a macska Ënczëllának: »hallod-ë! ha a bérëdbe aranyat vagy +ezüstöt kíná, në vëdd el! ha van neki ëgy tyuksz..os ládája, abba van +sok szép ruha, azt kérd el, de más ëgyebet el ne fogaggy! tudod-ë?« +Ënczëlla örűt, hogy a macska őt így felokosította, mëgígírte, hogy út +tësz. + +Este gyön haza a vénasszony. »Tányértalpas, loncsos-farkas, nyisd ki az +ajtót, Ënczëlla! kész-ë az étel?« Ënczëlla kinyitta, oszt köszönt, hogy +»hozott a bukréta! kész!« A kását mind mëgëtte az asszony mëgint. + +Rëggel aszongya az asszony: »hát mit fizessek? adok aranyat, ezüstöt +annyit, a mënnyit elbirsz!« Ënczëllának nem këllëtt, ő csak a tyúksz..os +ládát kérte. Az asszony sëmmiáronn së akarta odannyi. De Ënczëlla kötte +magát, hogy neki más nem këll, nagynehezenn oszt mëkkapta. + +Hova mënnyék má? – mënt haza. Otthon a mostohájáná szógálló lëtt. + +A hogy ott szógá, hát ëgy vasárnap a mostohája mëg a lyánya elmëntek a +templomba, ő rá mëg rábízták a főzést. De ő së vót bolond, mënt a +ládájáho, oszt mikor má azok elmëntek, fëlvëtte az ezüstruháját, mënt ő +is a templomba, a hun ugyancsak mënnézték ám, mer ott még olyat sosë +láttak. + +Mise végivel oszt hamar hazausantott, hogy eszre në vëgyënek valamit. + +Mikor a mostohája a lyányával elékerűt, aszongyák neki: »mit láttunk ám +mink a templomba! të nem láttad!« Aszongya Ënczëlla: »dehonnem! láttam +én!« »Hát hunnan?« »Hát a kapuféfárú!« Az asszony íríccségibe mingyá +kidőtötte a kapuféfát. + +A másogyik vasárnap a mostoha mëgint templomba ment, vitte a lyányát is. +Ënczëlla is fëlőtötte az aranyruhát, mënt. Mikor hazagyöttek a +mostoháék, mëgint csak elkezgyik, hogy »mit láttunk ám mink! të nem +láttad!« + +Ënczëlle mëgint mondta, hogy látta biz ő. »Hunnat, te!?« »Hát a +kútágasrú!« Az asszony csak szalatt, dőtötte ki a kútágast. Má iszën +írígy vót! + +A harmagyik vasárnap gyémántruhába mënt el Ënczëlla a misére. A +mostoháék mëgin dicsekëttek avval, a mit láttak. De Ënczëlla monta, hogy +ő is látta ám, mép pegyig a kémérrű! Az asszony lëdőttette azt is! + +Igën ám! csakhogy a másogyik vasárnap ëgy kiráfi is látta Ënczëllát, +oszt beleszeretëtt. A harmagyik vasárnapra a templom elejit teleönttette +szurokkal, hogy majd beleragad az a szépség. De Ënczëllának csak a +czipéji maratt ott! + +A kiráfi az egész város lyányaival fëltróbátatta a cipét, de ëgynek së +vót jó a lábára. + +A kiráné is, Ënczëlla mostohája, a maga lyányának akarta vóna a kiráfit, +lëfaragtatta a lyánya lábát jó, csak úgy csurgott belűlle a vér, de arra +mëg má nagy lëtt a czipe! + +Hogy a kiráfi Ënczëllát në tanáhassa mëg, a pinczébe gyugta ëgy teknő +alá. + +Má mikor a kiráfi elvesztëtte mindën reménségit, hogy a czipének nem +tanállya gazdáját, aszongya neki a lovásza, hogy »vót még itt ësz szép +lyány! azt nem látom. Hun lëhet a!?« + +A kiráfi rögtön gyërtyát gyútatott, lëmentek a pincébe, kérdëzték: +»van-ë itt valaki?« + +Ënczëlla rászót: »Én vagyok, Ënczëlla, a teknő alatt!« + +Fëlhozták mingyá. Szép vót nagyonn, a kiráfinak rögtön mëgtecczëtt. +Fëlpróbáták a czipét neki is, hát fájinú a lábára illëtt. + +Akkor a kiráfi: »szívem szép szerelme! të vótá a templomba! én innen +elviszlek, magaméé tëszlek, én az ettéd, të az enyim, ásó, kapa választ +el ëgymástú!« + +A mostohát majd mëgëtte odabe az íríccség. + +Akkor mëgesküttek, lagzit laktak, faggyút sz....k, avval világítottak. +Még most is ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzési idő: +1903. december._ + + + + +12. A tollas ördög. + +Most mondok én olyan mesét, a kiné csúnyább sincs a világonn, de azé +mernék fogannyi, hogy szëbbet së hallottatok még nálla. Hát hallgassatok +ide! Figyelëm, a ki rossz lëssz, mëvverëm! + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgény ëmber, annak vót ëgy +fia. Szomszéggyába lakott ëgy gazdag embër, annak mëg vót ëgy lyánya. + +Ez a gazdag embër ëcczër elmënt a vásárra, ott csíziót húzatott, abba +mëg avvót, hogy az ő lyánya a szëgény gyerëk feleségi lëssz. Ezé nagyon +mëgharagudott. + +Hazamëgy, átlép a szëgény embërhë, mëgkérdezi tűlle, hogy eladó-ë a fia +vas së? mer ő mëg akarja vënnyi! A szëgény embër aszonta, hogy ő +elaggya, ússë tuggya eltartanyi, hát csak fizesse ki az árát. +Megalkuttak, a gazdag kifizette, oszt vitte magával a gyerëkët. + +Otthon aszongya a kocsissának: »itt van ez a gyerëk, vidd ki az erdőbe, +öld mëg! de mëgöld ám, mer akkor jaj az életëdnek!« A kocsis aszonta: +»jó van!« oszt vitte. + +De útközbe nagyonn mëszszánta. Nem vót szívi mëgölnyi, nem bántotta, ha +betëtte ëgy faudúba. Avval mënt haza, otthon mëg aszonta, hogy »jó van +mindën!« + +A gyerëkët az udúba eszrevëtte ëgy juhász kutyája, az hordott neki +ételt. Csudákozott a juhász, hogy hova kúdorog az ő kutyája mindég? +utánna nézëtt, hát látta, hogy ëgy gyerëk van a faudúba. Kivëtte onnat, +bevitte a faluba a papho. A pap fëlfogta, oszt hogy a gyerëk okos is +vót, tanítatta. + +A gazdag embër nemsokára mëgint elmënt a vásárra, mëllátta a csízióst, +húzatott most is. De a csízió mëgint csak aszonta, hogy a lyánya a +szegény gyerëk feleségi lëssz. + +Gond ütte a fejit. Elindút avval a szándékkal, hogy akarhun van, de ő +fëlkeresi a gyerëkët. + +Ëcczër ëgy erdőbe ért, ott látott három gyerëkët ëgyütt jádzanyi. +Odamënt, az ëgyikbe mëgösmerte a szëgény embër gyerëkit. Kérdëzgette +oszt: hogy hijják? hogy maratt életbe? hun lakik? mi egymás. A gyerëk +oszt elmonta az életyi sorát végig. + +A gazdag embër akkor írt ëgy levelet, odatta a gyerëknek, hogy vigye +haza, az ő feleséginek aggya oda. A levelbe mëg az vót írva: »së +irgalom, së këgyelëm, a külyköt vessétëk be a pinczébe!« Hogy jobb kedvi +lëgyék, még ëgy forintot is adott neki. + +De a gyerëk hamarosann elámosodott, lëfekütt, nem indút el a levellel. A +kalapjáho szúrta, oszt ledőt ëgy fa tövibe. + +Két pajtása odamënt, fëlbontották a levelet, hát látták, mi van bele +írva! Kitürűték az egészet, oszt azt írták helyibe: »a lyányom add oda +neki! de mingyá!« + +Mikor a gyerëk fëlérzëtt, elvitte a levelet a gazdag embër feleségihë. +Mikor az elolvasta, csak a fejit csóváta mëg, de a lyánt a gyerëknek +odatta feleségű. Mingyá ëgybe is keltek. + +Hazamëgy az apja a lyánnak, láttya, hogy a szegény gyerëknek csakugyan +feleségi lëtt, maj szétpukkadt, úgy fëlütött benne a dü. + +Hogy járjék má végire! hogy öllye má mëg? ezënn törte a fejit. »Öhö! jó +van no!« ëcczër magáho szólíttya a vejit. »Ereggy el a tollyas ördöghö, +hozzá nekëm belülle hat szá tollyút, de aggyig vissza në gyere, +tudod-ë!?« + +Szëgény gyerek – má azaz hogy: legén – elindút nagy búvába fëlkeresnyi a +tollyas ördögöt. + +Mëgy, mëndëgé, beér ëgy kirá udvarába. Ott mëgkérdëzték, hogy hova +mëgyën? Ő aszonta: »a fekete tengërhe, a tollyas ördöghö!« »Ennye +öcsém!« – monta neki a kirá – »ha ára jársz, tudd mëg, hova lëtt az a +királyány, a ki má három esztendeji elveszëtt?« »Jó van, mëgkérdëzëm!« – +monta a legény. + +Avval mënt tovább. Beér mëgint ëgy kirá udvarába. »Hova indútá të el, +öcsém?« – kérdezte a kirá. »A fekete tengërhë, a tollyas ördöghö!« – +monta a legény. A kirá még aszongya neki: »tudod-ë, mit, öcsém!? Van az +én udvaromba ëgy almafa. Ezelőtt hogyha beteg ëtt belűlle, mingyá jobban +lëtt. Tudd mëg, hogy most má mé nem olyan?« »Jó van, mëgkérdëzëm!« – +monta a legény. + +Nemsoká a harmagyik kirá udvarába ért. Ott mëgint elkezgyik faggatynyi. +»Hova szándékozol, öcsém?« – »A fekete tengërhë, a tollyas ördöghö!« +»No, fiam! ha ára jársz, tudd mëg, mer van nekünk ëgy kutunk, az azelőtt +mindém mëffiatalította az embërt, mé nincs má annak ereji ëd darab időtű +óta!?« – »Jó van, azt is mëttudom, ha lehet« – monta a legény. + +Avval mënt, mëndëgét, hetedhét országon is túnat járt má, mikor elért a +fekete tengërhë. + +Ott a partonn várt rá ëgy csónakos, az átvitte őt, de mikor a másik +parton mëgátak, aszonta a legénnek: »hallod-e, kedves barátom! ha a +tollyas ördöghö mégy, tudd mëg, hogy mëggyig lëszëk még én itt +csónakos!?« A legény mëgigérte, hogy majd utánna jár, avval tartott +ëgënyest a fekete várnak. + +A hogy oda be akar mennyi, a küszögönn feküdt előtte ëgy embër, annak a +mellyin ült ëgy rémísztő nagy malomkő. Az embër elkezdëtt jajgatynyi. +»Jajjajjaj! Istenëm! mëggyig lëssz még rajtam ez a malomkő!?« + +A legény eszibe vëtte ezt is, oszt mënt be ëgënyest a házba. + +A hogy benyit, ott taná ëgy nagyonn szép királyánt. Annak oszt elmondja: +mi járatba van? mikët bíztak rá? s mi ëgymás, elmondott mindënt. Akkor +aszongya neki a lyány: »bújj el itt, hé! valahova, mer ha a tollyas +ördög hazagyön, szétszaggat ézibe!« + +Estére csakugyan is hazagyött a tollyas ördög. + +Szaglász këgyetlenű, êre is, ára is, aszongya: »mi van itt vagy ki van +itt? mer én idegenyszagot érzëk!?« Aszonta a lyány: »kitëttem a ruhámot +szárannyi, oszt a naptú szagot kapott, azt érezhetëd!« A tollyas ördög +belenyugodott. + +Nemsoká lëfekszënek egymás mellé. + +A hogy fekszenek, a lyány ëcczër csak nagyot rúg az ördögönn, oszt kitép +belülle ëgy szál tollyút. Az ördög is fëlihed, aszongya neki: »mi lelt +tégëd? de mërrugtá!?« »Ennye, azt ámottam: ëgy kirá kérdëzte, hun van az +a királyány, a ki má harmadívi elveszëtt?« »Mé nem montad neki, hogy a +tollyas ördögné!« Ezt a legény mind az ágy alatt hallgatta, mer +odabujtatta el a királyány. + +Fekszënek, szuszognak, ëcczër a lyány mëgint nagyot rúg az ördögön, ëgy +szál tollyút mëg kiszakajt. Fëlugrik az ördög. »Ennye no! hát mi lelt +téged! mé nem haccz alunnyi, hê?« »Aszt ámottam: ëgy kirá kérdëzte, hogy +van ëgy almafája, a ki abbú ëtt, jobban lëtt, oszt mos má sëmmi ereji +sincs, mi az oka annak?« »Mé nem montad, hogy a napkeletyi ódalába van +ëgy üstpéz; vegyék fël onnat, oszt az alma mëmmëg jó lëssz!« + +Allyig szunnyatt el a tollyas ördög, a lyány mëgint úgy inon rúgta, hogy +a rossz is maj kitörte az ördögöt. Fëlugrik mérgesenn, még a szëmi is +cikrádzott. »Hát mikor haccz má të engëm békébe alunnyi? tê? në +bolondozz, mer maj mëjjárod!« »Azt ámottam: – monta a lyány – ëgy kirá +kérdezte, micsinállyék ő avval a kúttal, a mëlyik azelőtt mindënkit +mëffiatalított, most ëgy időtű fogva elvátozott, mi az oka annak?« »Hát +mé nem montad neki, te szamár! hogy ëgy hótt gyerëk van benne, ha azt +kivëszik, a kút mëgint jó lëssz!« De má a harmagyik tollyú a lyány +kezibe vót! + +Lëhunnya a szëmit az ördög, nagyon ámos vót, mingyá elalutt. De a lyány +nem hagyott neki békét. Úgy seggbe kottyantotta, hogy majd elharapta a +nyelvit az ördög, oszt még hozzá két tollyút szakajtott. Iszontató +méreggel kelt fël az ördög, mérgibe allyig birt szónyi. »Hát mondd mëcs +csak, mit akarsz të velem? në hozzá ki a békességës tűrésbű, mer váglak +úgy pofonn, hogy mëgemlegeted! nécs csak ë!« »Azt ámottam: ëgy csónakos +azt kérdezte, mëggyig lëssz még ő csónakos?« »Mé nem montad neki, +ebatta, hogy ha valaki beül a csónakjába, oszt a partonn ő előbb +kiugrik, akkor amaz lëssz a csónakos! De nyugoggy má, mer istókbáró +elvellek nagyon, ha még ëcczër fëlkőtesz!« + +Alszik az ördög újfent, még mélyebben, mint az elébb. Úgy hortyog, mint +ëgy ló, még az ágy is rëszket alatta. A lyány is illeszkëgyik, +igazogyik, ëcczërcsak olyant rúg a bokájára, hogy mingyá lëmënt rúlla a +bőr. Ugyanakkor kiszakajtott ësz szál tollyút is. – No’ még olyant nem +láttá, mint a minő mérges vót akkor az ördög. Mérgibe mindën tollyú +ëgënyest át rajta. Mëffogta a lyánt, mëgrázta ám, mint a zsákot. »Te, +kutya, te! hát hánszor mëmmondtam má, hogy haggy békét! ne ë!« – oszt jó +tarkón vágta a lyánt, »maradhass vagy ereggy lë az ágyrú, mer én +szétszakajtolak! kutya!« A lyány mëg, mintha rína, aszongya: »mit +tëhetëk én arrú, hogy olyan rosszakot ámodok! most is azt ámottam: ëgy +embër azt kérdëzte, mëggyig lëssz mëg rajta a malomkő? de én nem birtam +mëmmondanyi!« »Mé nem montad neki, üssön el a rossz! hogy aggyig, még +ëgy idegëny embër azt nem mongya: vács fël, vács fël (váltsd fel, váltsd +fel!)!« + +A legény hallotta ezt az ágy alatt. Mikor a tollyas ördög ezt kimongya, +csak nagyot kiát: vács fël, vács fël! az ördög mësz szalatt eszi nékű, +mënt a küszöghö, lëvëtte az embërrű a követ oszt magára vëtte. + +Másnap útnak indú a legény a királyánval. A hat szál tollyú má a zsebibe +vót. Mikor a csónakosho érnek, kérdëzi a csónakos: »hát mi hírt hoztá +nekëm, fiatal barátom?« de a legény nem akarta aggyig mëmmondanyi, még +az túsó partra nem érnek, oszt elébb ki nem ugrik a csónakbú. Aszonta, +hogy nem tuggya! A csónakos mëg allyig akarta átvinnyi. De nagy +rimánkodásra mëgis mëgtëtte oszt. + +Mikor a másik partra érnek, kiugronak a legény a lyánval a csónakbú, +oszt akkor mongyák mën nëki, hogy aggyig lëssz csónakos, még valakiné +hamarabb ki nem ugrik a csónakbú a partra! Vakarta a fejit a csónakos, +de má hiába, mer a legény többet nem ült a vízre. + +Odaérnek a harmagyik kirá udvarába, ott mëgmongyák, hogy ëgy hótt gyerëk +van a kútba, vëgyék ki onnan, mingyá olyan lëssz a víz, mint azelőtt. + +A másik kirának is elvitték a hírt, hogy az almafa napkeletyi ódalába +ëgy üstpéz van elásva, azt ássák fël, mingyá gyógyító lëssz az almája. +Mind a két kirá nagyon szépenn mëgköszönte nekik a híradást. + +Utóllyára beérnek a királyány apjáho, ott a lyányt mëgösmerik, majd +kibúttak örömükbe a bőrikbű. + +A legény azután hazamëgy, vitte magával a hat szál tollyút is. Az +apóssának elmongya végig-hosszig, mismit látott, minő szép az a fekete +tengër, minő kincsëk vannak ára? mi egymás. Az apóssa ezënn a hírenn úgy +fëlindút, hogy maga is elmënt mëgnéznyi a fekete tengërt! Mikor a +csónakos a csónakjába eresztëtte, hogy majd átviszi, az csak kiugrik a +csónakbú, a gazdag embër mët táng máig is csónakos a fekete tengërënn. + +A szëgény embër fia mëg mész szëbb házat csinátatott, szüretre má abba +is mëntek laknyi a feleségivel. Ott élnek boldogann táng mém ma is, +hogyha mën nem haltak. Eggyig vót, mese vót, tánn igaz së vót. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzési idő: +1904. január._ + + + + +13. A Vörös Vitéz. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá mëg annak a feleségi. Vót +nekik két gyerëkik: ëgy gyerëk mëg ëgy lyány. + +Ëcczër az annyok mëghalt. De a ház nem lëhetëtt el asszony nékű, az +apjok újra mëgházasodott. Igy hát mostoha asszony kerűt a házho. Biz as +së vót jobb a többi mostoháná, a két gyerëkët ki së áhatta. Ütte-verte +őköt, a hun érte, a letkisebb szóé csinát olyan patáliát, hogy a rossz +së birta vóna azt ki. Nagyon kutya asszony vót! Késűbbet mëg +mindënféliképenn életyik ellen áskálódott a két gyerëknek. + +Ëcczër aszongya az urának, hogy ha ő a két gyerek májábú mëg veséjibű +nem ëszik, olyan szent igaz, mint a hogy a mai napra fëlvirattunk, hogy +ő mëghal. Mer ő beteg. + +Jó van. Az apjok, a kirá beleëgyezëtt, hogy vágják lë a két gyerëkët, +mer az asszont ő is jobban szerette. A mindënës, az öreg János bácsi, +magáho vëtte a két testvért, kiátott az agárnak, oszt indútak ki az +erdőbe. Mikor odaértek, a lyány elkezdëtt neki könyörgenyi, hogy csak őt +vágja lë, csak őt, a bátylyát mëg në báncsa! János bácsinak mëgesëtt a +szívi rajtok, aszongya nekik: + +– Nem bántolak én bennetëkët, mënynyetëk, a mére láttok, a világba, de +ide többet vissza në gyertëk! + +Nagyot lélegzëtt a két testvér, összeszëtték magokot, oszt útnak +indútak. + +János bácsi mëg lëvágta az agarat, kivëtte a máját mëg a veséjit, azt +vitte haza az asszonnak. Mëg is gyógyút az asszony abba az Istenbe, +mihent jólakott velëk. Ő azt hitte, hogy az csakugyan a gyerëkëk mája +mëg veséji vót. + +A két testvér most má magára maradt. Mënt, mëndëgét, estére beért az +erdőbe. Ott a gyerëk fëlmënt ëgy nagy fa tetejibe keresnyi valami +világosságot. Látott is messzire ëgy mécsëst. Lëgyött a fárú, oszt a +lyánynyal tartott ëgënyest ára, a mére a fényësségët látta. + +Jó sokára oda is értek. Ëgy kis ház át előttök, a kibe ëgy remete lakott +a feleségivel. + +– Hun jártok tik êre, – kérdëzik őket odbe – a hun még a madár së jár? +mi járatba vattok? + +A két gyerëk oszt elmonta ügyes-bajos dógát, hogy biz ők így mëg így +jártak, szógálatot keresnének, ha kapnának! + +– No! akkor jó helyënn jártok, nekünk épenn ëgy szógálló mëg ëgy bojtár +kék, ha beátok, mink felfogadunk! + +A két gyerëk szívesörömest beát. Igy lëtt a lyánbú szógálló, a gyerëkbű +mëg, a ki má jó nagy vót, bojtár. + +A bojtárnak az vót a dóga, hogy aggyig hajcsa a juhot, még az magátú mëg +nem áll. A gyerëknëk má másnap mëg këllëtt kezdenyi a bojtárságot. + +Hajtya ő a juhot, hajtya, de akárminő jó mezőre értek, a juh csak odább +mënt, még csak ëcczër ëgy ballang szájjáná mëg nem át, oszt legelt. + +A ződ fűre lëterepëdëtt a bojtár is, tüzet rakott, szalonnát sütött. A +hogy sütyi, a hogy forgattya, gyön az ördögök kerüllőji, odakiát a +bojtárnak: + +– Gyere velem birkóznyi, hé! + +A bojtár aszonta, hogy biz ő aggyig nem mëgy, még jó nem lakik! + +De az ördögök kerüllőji nem hatta ám abba az incselkëdést, csak +bizgatta, csak nyözgette, úgy, hogy a bojtár csak elmënt vele. + +Hanem mëgesëtt az ördögök kerüllőjinek! a bojtár csak mëgkapta a fejit, +vót ott ëgy kétágú fa, akközé szorította be. Rimánkodott oszt a kerüllő, +hogy csak ereszsze ki, így mëg úgy, de a bojtár rá së hallgatott. De az +ördögök kerüllőjit nagyon szoríthatta a czipe, mer tudott rimánkonnyi, +mint a valóságos czigány. + +Aszonta a bojtárnak: + +– Hallod-ë! eléadom az öregapád szëmit, ha innet kieresztesz! + +– Mëllyik öregapámét? – kérdëzte a bojtár. + +– Hát a hun lakol, azét! + +– Hun van hát no!? + +– Ott a fa tetejinn van ëgy fazék szëm, mëg ëgy tál zsír! Ha a szëmet +betëszëd az öregapád szëmi güdribe, oszt a zsírral jó mëgkenëd, +visszakapja a szëmivilágát! – monta az ördögök kerüllőji. + +Akkor a bojtár fëlmënt a fára, lëhozta a fazék szëmet mëg a tál zsírt, a +kerüllőt kieresztëtte a fa közű, ő mëg hazamënt. + +Otthonn betëtte az öregnek a szëmit, a zsírral mëgkente, a vén remete +olyan jó látott, mint azokelőtt régënn. + +Itt éldëgétek ők sokáig békességbe, még az öreg remete mëg a feleségi +mëg nem halt. A ház rájok maratt kettőjikre, a legény mëg a tetejibe +kapott olyan zsíros ruhát, hogy ha azt fëlvëtte, százszorta erőssebb +lëtt. + +A legény most is csakúgy kijárt a juhot legeltetynyi, mint idáig. + +Ëcczër a hogy hazamëgyën, aszongya neki a testvéri: + +– Jaj! de beteg vagyok! kedves bátyám! Hozd el nekëm az erdőbű a medve +két fiának a veséjit, ha én abbú ëhetnék, mingyá mëggyógyúnék! + +De ezt csak azé monta a lyány, mer ëgy tizënkétfejű sárkánt tartott a +hordó alatt, a ki a szeretőji vót, hogy még a legény odajár, +szerelmeskëdhessënek, vagy hogy elveszíjje a legént! + +Ki is mënt a legény az erdőbe. Épenn célzott a medve két fiára, mikor a +medve rákiát: + +– Hallod-ë, hé! në bánd a fiamat! adok nekëd ëgy sípot, ha ebbe +belefújsz, ott lëszëk a végórádonn! + +A legény nem is bántotta, a sípot eltëtte jó, oszt ballagott haza. De a +lyánnak má akkor kutyabaja vót. + +Másnap elkűgyi a báttyát a lyány a farkas fijajié, harmannap az +oroszlyányéé, de új járt a bojtár mindakettővel, mint a medvével: nem +bántotta ëgyikët së, azok mëg ëgy-ëgy síppal ajándékozták mëg. + +Má nëgyegyik nap a lyán nem tutta hova kűdenyi, aszongya neki: + +– Bátyám! të erőss vagy, tëdd csak hátra a kezedët, maj mëgkötöm ëgy +madzaggal, ugyan el birod-ë szakajtanyi? + +A legény hatta, de bizony a madzag olyan erőss vót, nem birta +elszakajtanyi. + +Akkor jutott eszibe, hogy ez a lyány most biztosann a végire akar +járnyi, aszongya a húgának: + +– Kedves testvérëm! add ki a dakumbú a sípjaimot, hagy fújom mëg mëg +ëcczër! + +A lyán nem tutta, hogy az a három síp mit tart, odatta neki. + +A legény belefújt. Ëcczërre ott termëtt a három állat: a medve, a farkas +mëg az oroszlyány. + +A legény akkor bekiátott a sárkánnak: + +– Gyere hát no! ha akarsz, ölly mëg! + +Ki is gyött a sárkány, de az oroszlyány valahogy mëgkapta, abba a +Jézusba szétszaggatta. A bojtárt mëg fëlódozták, a ki a sárkány nyelvit +mind lëvagdosta, a húsát összediribolta, besózta, oszt ëgy hordóba +tëtte. + +Azutánn odaszót a lyánnak: + +– Most má, te hűtlen testvér! ëgyed a sárkányod húsát, a csontyát mëg +szopogasd olyan vékonyra, mint az ár! + +Az állatok mëg akkorára mind oda hordták a sok fát, a kivel a házat +berakták tetejiig, hogy a lyány többet ki në szabadúhasson. + +A bojtár mëg a házat, testvérit otthatta, a három állattal elindút, mënt +a világnak. + +A hogy mënnek, mëndegének, a legény mán nagyonn szomjan vót, tanákoztak +ëgy asszonynyal. A legény kért tűlle ëgy kis vizet. + +– Nem tudok én vizet annyi aranyé së, lelkëm! hanem ha iszik bort, azt +adhatok! Nem lehet êre vizet innya a sárkántú, mindën korty víz ëgy szűz +lyány életyibe kerű! Nécscsak! a kirá lyánya má a kútpartonn ül, má az +is a sárkányé lëssz! + +– Ennye no! – monta a bojtár, – hát maj mëllássuk, mit tart ez a +sárkány! Gyerünk csak! + +Mëntek a kútho. + +A sárkány épenn gyött fëlfele, fújta a kék mëg a ződ lángot, de a +legénnek fújhatott akarminőt, lëszëtte a fejit mind. A nyelveit +kivagdosta, a tarisznyájába rakta, azutánn bemënt, a kút mellett vót ëgy +ház, abba pihennyi. + +Mikor ott kipihenték magokot, a legény mëg a medve mëg a farkas gyönnyi +akartak kifele, vót a pitarba ëgy nagy malomkő, az mind a hármokot +agyonütte. Úgy terűtek ott szét, mint annyi kivi búza. + +Látta ezt az oroszlyány, nekimënt a malomkőnek, dirib-darabra törte, +azutánn odamënt a farkasho, a filibű kivëtte a forrasztófűvet, avval +fëléleszgette mind a hármat. + +A legény akkor odamënt a lyánho, a ki ott ült a kút káváján, ölibe +hajtotta a fejit, oszt elszunnyadt. De a Vërës Vitéz – hogy a rossz üsse +el – ott ólákodott, odamënt, lëvágta a fejit. + +De fëlérzëtt ám az oroszlyány! látta, hogy a gazdája sëhos sincs, +aszonta a farkasnak, hogy olyat ordícscsék, hogy a fa teteji a tövi +lëgyék, a tövi mëg a teteji! A farkas olyat ordított. Akkor a farkas +filibű elévëtték mëgint a forrasztófűvet, oszt a legént fëlébresztëtték. + +Hanem a Vërës Vitéz má ekkor javába lagzizott! Övé lëtt a kirá lyánya, a +ki ki së áhatta, úgy útáta, mer azé, hogy olyan retves csúnya vót, +fërtelëm vót ránéznyi. + +A legény hogy má nagyonn éhënn vót, nem birta ányi, hogy ëgy kis +harapnyivalóé be në kűggyön a kastéba. + +Be is kűdött. Először a medve mënt, de gyövet a kutyák mind elszëtték +tűlle az élelmet, mëg a farkastú is. Harmacczorra az oroszlyány mënt el, +az oszt hozott annyit, hogy ëhettek dúlásig. + +Mikor mëgint mëgéhëztek, bemënt a legény is. A hogy mënt, látta, hogy +két nagy zsákba a Duna mëg a Tisza van a falho állítva, az ëgyik ódalánn +tányírkóréval mëgtámasztva, a zsák szája mëg csëpűmadzaggal bekötve. + +Mëgy bellyebb, beér, odbe oszt elmongya, hogy kiski ő! A Vërës Vitéz +három fejelënn ült az asztal mellett, de a hogy a legény szavát +hallotta, ëgy mingyá kiugrott alólla. + +A legény ezutánn mëgmutogatta a sárkánynyelvekët: lássák, hogy ő ölte +azt mëg, nem más! a Vërës Vitéz aló csak ki a másogyik fejel is! de má +akkor didërgëtt. + +A kik odbe vótak, látták, hogy nem a Vërës Vitéz, ha a legény +szabadította ki a lyánt, aszonták, hogy »el is hiszszük, a mit mondasz, +mer láttyuk!« a Vërës Vitéz aló kicsúszott a harmagyik fejel is. Ő mëg +el akart szalannyi, de mëgkapták, összevagdalták, a húsát mëg +szétszórták a határba. + +A királyánynyal pegyig a legény mëgesküdött, olyan boldogok lëttek, hogy +hetedhét országonn nem lëhetëtt párjokot tanányi. Még most is ének, ha +mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzési idő: +1904. január._ + + + + +14. A Vörös Vitéz. + +(Változat.) + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár cseléd, annak a pár +cselédnek három fia. + +Szëgények vótak, a három gyerëkët nem igen tutták élelëmmel së tartanyi, +ëcczër aszonták a gyerëkëknek: »halljátok-ë, fiaim! mink tiktëkët nem +birunk eltartanyi, menynyetëk, keressetëk szógálatot, éllyetëk mëg a +magatok embërségibű, ággyon meg az Isten!« + +A szëgény három gyerëk – mit vót mit tënnyi – elindút. + +Mënnek, mënnek, soká mënnek, nemsoká ëgy erdőbe érnek. A hogy ott +leterepszënek, aszongya a legöregebb: »hallyátok-ë, hé!? vágjuk ebbe a +tőgyfába a peneczilusunkot! a kié mëgrozsdál, az hallyék mëg, a kié +fényes lësz, az maraggyék életbe.« – Jó, beleëgyeztek. + +De má akkor a lekkisebbnek minden elemózsiáját elfogyasztották, annak +sëmmi së maratt, pegyig éhënn vót má szëgény, mint a farkas. + +Mit csinát vóna ëgyebet? kért a legöregebb báttyátú ënnyivalót. »Adok, – +aszongya – de csak úgy, ha az ëgyik karodot lë engedëd vágnyi!« A kis +gyerek gondolta magába: »no, még jó, ha csak ennyit kívánsz tüllem«, +oszt beleëgyezëtt. Akkor a báttya levágta az ëgyik karját, úgy adott +neki valami kis harapnyivalót. + +Mënnek, mëndëgének, a kis gyerek csak éhenn lëtt újfënt. »Bágyám! aggyá +valami kis ënnyivalót, csak annyit is, a mennyit a számba tëhessek, má +majd elveszek éhënn!« A báttya mos má a másik karjáé akart annyi. A +gyerek látta, hogy má máskép gonoszú vesz, ráatta a fejit: »vedd hát el +a másik karomot is!« De hasztalan vagdaltatta le magárú a karjait, +mëgint éhënn lëtt biz ő, úgy, hogy má ëcczër së karja, së lába, së szëmi +nem vót má, kit levágott, kit kiszúrt a báttya ëgy darab kënyéré. + +Mos má së járnyi, së látnyi, së fognyi nem tudott, a báttya ott hatta, +mënt világnak, ő mëg ott maratt az útonn. + +Hova, kihë fordúllyék most ő? nem segít itt ő rajta sënki, elindút, +mënt, azaz hogy csak höndörgött szëgény, mint a hordó. + +Höndörög, höndörög, odahöndörög ëgy kútho. Ott az ágasonn ëgy varnyú +elkezgyi kiabányi: kár, kár, kár! Gondolkozott a kis gyerëk, hogy mé +kár, hogy ő a kútho gyött? gondolta, hogy elég kár má a, ha ő a kútba +esik, a kút szélyirű visszafordút, de allyig hogy mëgmozdút, be ëgënyest +a kútba, tele lëtt szëmi-szája a vizzel. De allyig hogy kéccër fordút a +vízbe, azon vëtte eszre, hogy karja is van, lába is van, szëmi is van. +Csak olyan ép vót, mint azelőtt. Minő kút lëhet-e? De nem tanát rajta +sëmmi különöset. Akkor elévëtt három üvegët, mëgtőtötte vízzel mindet, +azután fogta magát, indút a kútbú kifele a garádicsonn, hogy majd mëgy, +a mére lát. + +A hogy mëgy, a hogy mëgy, hát taná ëgy sánta oroszlyánt, ott vót ëgy +árokba lëkussadva. Odaszól a gyerëkhë: »gyógyí mëg, barátom, jótét +helyibe jót várj!« A gyerëk csak szabadkozott, hogy mivel gyógyítaná ő, +nincs ő nála orvosság, mëg ő së doktor, hát hogy tudná ő mëggyógyítanyi? +Aszongya neki az oroszlyány: »hát a kezedbe mit vétëtt az az üveg víz? +kend csak mëg vele a tomporomot, maj mëllásd: haszná!« + +Úgy is vót. Az ëgyik üveg vizet mind rákente a gyerëk, mikor má a +fenekire ért, az oroszlyány is mëgkönnyebbëdëtt, nem vót sëmmi baja. + +Akkor aszongya az oroszlyány: »no, kedves barátom! mos má, ha nem +haragszol, én veled tartok, el nem hagylak, szükségëdbe segítëlek!« + +A gyërek nem szót sëmmit, csak ráhatta, oszt gondolta magába: »ugyan mit +segíhetné të én rajtam!« + +Nemsokára tanákozott ëgy beteg tigrissel, mëg ëgy beteg nedvével, +mëggyógyította azokot is, hála fejibe azok is mellé szegőttek, így oszt +má vótak négyenn. + +De a gyerëk tarisznyáját nagyon húzta má a három üveg, igaz, hogy üresek +vótak mind, csak az ëgyiknek vót a fenekinn ëgy pár csëpp, fogta magát, +kiszëtte a tarisznyábú, oszt elhajingáta. Aszongya a nedve: »minek +hajítod të azt el, hê? hátha szükség lësz még arra!« avval fëlszëtte az +üvegeket, oszt mëntek tovább. + +Mënnek ők tónyán-boronyán kërësztű, estére ëgy csárdára tanának. Ott +bezörgetett a gyerek, azaz hogy má legén vót, kinézëtt a gazda az +ablakon, de hogy látta, hogy nem magába van a legén, nem akarta +beeresztenyi. Aggyig-aggyig rimánkodott oszt a legén, hogy őt is, mëg az +állatokot is beeresztëtték. + +Ott osztang mëghátak. + +Rëggel kérdezi a legény, hogy »messzi van-ë mëg ide a legközelebbi +város?« A kocsmáros ëgy nagy hëgyre mutatott ki az ablakonn, »ott van – +aszongya – ëgy nagy hëgy, annak a tetejin van ëgy fallal bekerítëtt +város! Biz a még jó el van ide, aggyig lëtëszed mëg fëlvëszëd të a +lábadot ëgy párszor.« A legény oszt mëgköszönte a kocsmárosnak a +jókarattyát, avval elindútak ő a három állattal. + +Mëgy, mëndëgé, nemsokára mëgint tanát ëgy csárdát. Oda is beszól: +»messzi van-ë mëg ide az a város, a ki a hëgyën van építve?« »Bizony má +a nincs nagyon messzi. Táng oda akarsz mënnyi?« »Oda én.« »Pegyig të në +mënny oda! Mert ott hagyod a fogad fejérit!« »Má mé!?« »Hát csak azé, +lelkëm! nem látod-ë, hogy a város fekete bársonval van behúzva? Van itt +a hëgyënn ëgy sárkány, má mindën lyánt elvitt, csak még a királyánt nem. +Most azonn van a sor. Ha valaki azt a lyánt a sárkántú mëgszabadítaná, a +kirá annak anná feleségű. Në mënny, mer jód mëg bánod, lëgyőz a sárkány, +mëghalsz, oszt az is az ettéd lësz!« + +De a legény nem hallgatott a jó szóra, csak mënt tovább. Az állattyai +nyomonn kisérték, el nem hatták vóna szélës e világé. + +Útközbe má messzirű látott ëgy embërt, a ki feléjëk tartott. Mikor +közelebb értek ëgymásho, akkor látta, hogy obsitos katona, mëg hogy a – +báttya. Mëgösmerte. De az obsitos a legény kiléttyirű nem tudott sëmmit. + +Odaszól hozzá a legény, mer látta, hogy az ódalán kard lógott, hogy +aggya ő neki oda azt a kardot, hasznát má ússë vëszi, ő neki mëg mész +szükségi lëhet rá könnyen! + +A katona szabadkozott, hogy minek a neki? nem tuggya má azt sëmmire së +hasznányi, mer csupa rozsda! De a legény nem át el a kérésitű, még végre +az obsitos oszt odatta neki. + +Avval a legény tartott ëgënyest a hëgynek. + +Épeng má gyött rá a hétfejű sárkány. + +A legény is kihúzza a rozsdás kardot, ëgy csapásra lëvágja mind a hét +fejit. A fejekbű kivagdosta a nyelvekët, berakogatta a tarisznyájába, +oszt hogyím má jó el vót fáradva, a tarisznyát a feji alá tëtte, oszt +ledőt pihennyi ëgy kicsit. + +Allyig szunnyadt el, mënt ára ëgy Vërës Vitéz, az látta, hogy a sárkány +mëg van ölve, odamënt az alvóho, kargyával levágta a fejit. A sárkán +fejejit pegyig magára aggatta, avval nem húzva-halasztva, mënt a várba. +Ott beeresztëtték, látták, hogy viszi a sárkán fejejit, nagy örömvel +elfogatták, a kirá pegyig odatta neki a lyányát, mint hát a +szabadítónak. Nagy vígasság támatt, olyan, hogy még a hegy alá is +elhallacczott a muzsikaszó. + +A halott legény körű az állatok is mind aluttak, még a nagy zajra az +oroszlyány fël nem érzëtt. + +Fëlkel, körűnéz, hát láttya, hogy oda a gazdája: mëg van ölve! Kínjába +ordított ëgyet, hogy a medvének majd berekett a fili. »Kellyetëk fël +mingyá, mër a gazdánk mëg van halva!« Felugrik a tigris, szalad +forrasztófűé, a medve mëg gödröt ásott, hogy a gazdájokot +beleállíthassák. Mikor a forrasztófűvel mëgérkëzëtt a tigris, rögtön +mëgkënték vele a legény nyakát, fejit, a medve fëlfogta a fejet, +ráillesztëtte a nyakra, de mëgfordítva tëtte, a mé kapott az oroszlyántú +olyan pofont, hogy pokolba hallacczott a puhanása. Az intelëm után oszt +rendes helyire tëtte a fejet, mire a legény mëgelevenëdëtt. + +A tarisznyát a nyakába akasztotta, oszt mënt a várba. De ott mëg nem +akarták ám beeresztenyi. »Hát – gondolta magába – ha engem nem +eresztëtëk be, legalább ënnëm aggyatok!« Bekűtte a három állatot +élelemé. Odbe a Vërës Vitéz kilencz fejelënn ült, mikor a három állatot +látta, mingyá kigurút alólla három. Az állatoknak attak ënnyivalót +többször is, oszt hogy látták, minő szilídek ezëk a jószágok, +beeresztëtték a legént is. + +Mikor a legén bemënt, allyig látta mëg a Vërës Vitéz, úgy mëgijett, hogy +három fejel mëgint kiugrott alólla. + +Ekkor a legény aszongya odabe, hogy: »tuggyák-ë mi híjja van a +sárkánfejeknek?« Aszonták, hogy: »mi vóna? sëmmisë!« De má ekkora a +Vërës Vitéz pukkadozott mérgibe. + +A legény elévëszi a tarisznyábú a nyelveket, mëgmutatja, hogy »e +hiánzik-ë!« Mënnézik, hát csakugyan! + +A Vërës Vitéz aló az utóssó három fejel is kigurút. + +Mos má kivilágosodott, hogy ki az igazi mëmmëntőji a lyánnak, a Vërës +Vitézt, a kit csúf vóttyáé a lyány së szeretëtt, mëffokták, oszt +fëlakasztották. + +A kirá lyánya a szép legénvel egybekelt, oszt olyan boldogok lëttek, +hogy mém most is ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Duru Örzsi öreg lyántól. Lejegyzés ideje: +1904. jan._ + + + + +15. A tüzes ökör. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy öreg embër, annak vót három +fia. A letöregebb fiú kovács, a közepső szabó, a letkisebbik mëg vitéz +vót. + +Az apjok mán nagyon öreg mëg betegës embër vót, mondták is neki a fiai, +hogy rendëzze má a vagyont, tëgyék tëstámentumot, hogy kinek mit hagy? +De az apjok aszonta nekik: + +– Jó mestërségtëk van minnyátoknak, abbú mëgélhëttëk! + +De a gyerëkëk ezt nem hatták annyiba, bemëntek hozzá újfënt, hogy +testámentomtételre birják, akkor az öreg aszonta nekik: + +– No! jó! ha annyira erősködtök, ha annyira odavagytok azé a jussé, hát +mondok ëgyet: ha mëgtëszitëk azt a kívánságomat, a mit én most a +végrendëletëmbe írok, akkor ettétëk lëssz mindënëm! + +A gyerëkëk nem tudták, hogy mi az a kívánság, mer az apjok nem mondta +mëg nekik, de azé beleëgyeztek, hogy mëgtëszik, akarmit kiván. + +Rögtön híttak hitës embërëkët, az apjok mëgírta a végrendëletët. + +Nemsokára mëg is halt. Fëlbontyák a levelet, hát av vót benne, hogy +csinátassanak neki vaskoporsót, vasmútërt hozzá, vastengëlyt, +vaskerekekët, vasrudat, oszt fogjonak bele négy darab négyesztendős +csikót, azokot vagdossák mëg az ostorral jó, azután haggyák őköt +magokra, a mére azok viszik a testyit, csak vigyék! ők mëg üllyenek +lóhátra, oszt tarcsák szëmmel. A hun mëgáll a négy csikó, oda temessék +el, oszt mindën écczaka őrizze ott valaki közűllök! + +Betőtötték mindën kivánságát. Mindënt úgy csinátak, a hogy a level +mondta. Befogták a négy csikót, jó mëgvagdosták. Ők mëg lóra ültek, oszt +mëntek a csikók után. + +Mënt a négy csikó úgy, a hogy lëhetëtt. Előtte vót ëgy nagy erdő, +beszaladt abba, de hogy a fák sűrűven vótak, a kerekek mëgakadtak, a +lovak nem nem birták tovább húznyi. + +Most a három testvér apja tetemit lëvëtte a kocsirú, oszt a hun a négy +csikó elakadt, güdröt ástak, oda temették a koporsót. + +A hogy elgyött az este, a letöregebb maradt kívël őrzenyi. A hogy +ácsorog, bődörög a sír körű, úgy éfé előtt, odamënt ëgy tüzesökör. A +legény nem gondolta, mé gyöhet az? külekënnyi kezdëtt vele. De az ökör +erős vót ám! A legény allyig hogy birt vele! Mikor mëgölte, lëvágott a +czombjábú ëgy darabot, azt, mire a testvérjei rëggel odaérkëztek, +mëgsütte, az ökröt mëg elásta. + +Kérdezték a testvérjei: + +– Hun vëtted ezt a húst? de jó! + +A legény elmonta, hogy nyulat fogott az erdőbe, azt sütte mëg. + +Másnap a közepső legény maradt ott őrzenyi. + +Éfé előtt akkor is mëggyött a tüzes ökör. Elkezdte az apja sírját +kaparnyi, bizonyosann a koporsót akarta kivennyi, má egész güdröt ásott. +A legény el akart szalannyi, de mégis erőt vëtt magán, elkezdëtt +küzdenyi a tüzes ökörrel. Sokba telt, még lëteríthette. A czombjábú +lëvágott ëgy darabot, a többit elásta. Azután tüzet gyútott, a húst +mëgsütte, mëgtraktáta vele a testvérjeit, de ő is csak aszonta, hogy +nyulat fogott, ez annak a húsa. + +Harmagyik este a letfiatalabb testvér, a vitéz őrizte a sírt. Éfé előtt +neki is mëggyött a tüzes ökör, oszt át ëgënyesenn a sírnak. Má a +koporsót turkáta, mikor a legény harczba állott vele. Nagyon soká +këllëtt küzdenyi, még a tüzes ökröt lëbirta. Lëvágott a czombjábú ő is +ëgy darabot, a többi részit mëg elásta. + +A hogy sütnyi akarja a czombhúst, akkor veszi magát eszre, hogy tüzi mëg +nincs. Most mán honnat vëgyék tüzet? Fëlmászott ëgy nagy fára, onnat +nézëtt szët: nincs-ë közelibe valami tűz? Hát vót! nem messzire oda. Ára +vëtte az úttyát. + +A mint mëgy, az erdőbe tanákozik az Éféllel. Kapta magát, mëgkötte ëgy +nagy fáho, mert attú fét, hogy hamarébb lëssz éfé, mint a hogy ő tüzet +szërëz! Azutánn mënt tovább. Mëgint tanákozott a Hajnallal, nem +teketóriázott sokat, mëgkötte azt is. + +A hogy mëgy, láttya, hogy tizënkét zsivány ül a tűz körű. Nem mert +hozzájok mënnyi, ha elbújt ëgy bukorba. Nagyon jó lövő vót, nem hiába +hogy vitéz vót. Fëlfogta a nyilát, kilőtte az ëgyik zsivány kezibű a +puharat, a másikébú mëg a nyásson lévő szalonnát, de a nyíl ëgy zsivánt +së tanát. A zsiványok csak néztek, de nem tudták, mérű gyön a lövés! + +A vitéz most közelebb mënt. Mihent a zsiványok mëglátták, mingyá +odaszótak neki: + +– Te vagy az, vitéz! a ki lőtt? jó lövő vagy, jó lëszël të miközénk +cimborának! + +Aszonta rá a legény: + +– Hej! barátaim! nem azé gyöttem én, ha azé, hogy aggyatok tüzet, mer a +bátyájaimnak këll früstököt csinánom! + +– Adunk tüzet, de elébb segí nekünk! – mondták a zsiványok. – Itt él nem +messzi ëgy gróf, azt akarjuk kirablanyi. Má többször akartuk, de van ott +a falonn ëgy kis fekete kutya, attú nem lëhet, azt kék lëlőnyi. Të ügyes +lövő vagy, maj lëlövöd! + +A vitéz ráállott. Elmentek a gróf palotája elé, a vitéz a fekete kutyát +úgy lëlőtte, mëg së vakkant. + +Az ajtón mëg fënt czifraüveg vót, azonn mëg ëgy lyuk. Aszongya a +zsiványvezér: + +– Ereggy be csak, vitéz! nézz szét! oszt ha mindënt mëgnézté, gyere +vissza, azután oszt mink mënünk be! + +A vitéz bemënt. Az első szobába aludt a gróf. Az asztalon vót bor mëg +ëgy aranyóra. A borbú itt ëgy puhárral, az órát mëg a zsebibe tëtte. A +másik szobába a grófné aludt. Ottan sütemént ëtt mëg elhozta az asszony +jegykendőjit. A harmagyikba aludt a gróf lyánya. Hej! de szép lyán vót! +A vitéz nagyon mëgszerette, mëg is csókolta mingyá, az újjárú mëg +lëhúzott ëgy gyűrőt. Avval visszamënt a nyílásho, oszt intëtt a +zsiványoknak. + +Azok ëgyënkint bebújtak, de mihent a fejik odbe vót, a vitéz mindnek +levagdosta, úgy, hogy a zsivánbú ëgy csëpp së maradt életbe. A testyikët +ëgy halomba rakta, azután elmënt. + +Az erdőbe vëtt a tűzbü, a Hajnalt mëg az Éfét eleresztëtte, azután az +ökörhúst mëgsütte. + +Másnap nagyon csudákozott a gróf: ki lëhetëtt az a bátor embër, a ki a +zsiványokat mind mëgölte!? Hírű is tëtte, hogy a ki mëgölte, annak aggya +a lyányát feleségű! De hogy nem jelëntkëzëtt senki, az udvarmester +fëlhasználta az alkalmat, oszt. aszonta, hogy ő vót az, a ki a +zsiványokat mëgölte. + +Ez az embër csúnya, ricskës vót, de hogy ilyen bátor embër vót, a gróf +aszonta: + +– Hát má így hozzád adom a lyányom! + +A gróflyány mëg csak rítt, szomorkodott, nem merte azt mondanyi az +apjának, hogy: nem! Érizte ő, hogy ámába valaki mëgcsókolta, de hogy +sënki së gyött érte, nem szóhatott. Az apja a lagzit ëgy esztendőre +halasztotta el. De mikor az esztendő lëtelt, az udvarmestër mëgesküdött +a lyánynyal, oszt lagzit csaptak. + +De ezt mëghallotta ám a vitéz, elment a lagzira ő is. Az őrök +beeresztëtték, mert vitéz vót. + +Vocsora át épenn, a mikor mindënkinek këllëtt mondanyi valami mondókát. +Mikor ő rá kerűt a sor, aszongya: + +– Bizony! a zsiványokot nem az udvarmestër ölte mëg! ha én! Avval +elészedte zsebibű az aranyórát, a jegykendőt mëg a lyány gyűrőjit. +Mindënki ráösmert a magáéra. A szép grófkisasszony örömmel borút a vitéz +nyakába. + +A gróf az udvarmestërt mëgölette, a koronát mëg lëvëtte a fejirű, +rátëtte a vitézére. A lyányát hozzáadta feleségnek, nagy lakodalmat +csaptak, olyan boldogok lëttek, hogy még most is ének, ha mëg nem +haltak. + +_Eger, Heves vármegye. Mészáros Ferenctől. Lejegyzés ideje: 1904. aug._ + + + + +16. A vasfejű farkas. + +Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, az operencziás +tengeren is túl, de még az üveghegyeken is túl, a hol a kis kurtafarkú +disznó túr, volt egyszer a világon egy szegény ember. Annak volt egy +fia. Az a fiú kijárt az erdőre fáért. + +Egy napon is, a hogy az erdőben szedegeti a fát, meglát egy kis kígyót. +Azt mondja neki a kis kígyó: + +– Vigy el engem innen magaddal, jó tettedért jót várj! + +A legény felvette, hazavitte, felvitte a padlásra, mindennap jól +tartotta tejjel. Egyszer már nagyon különös volt az apjának, hogy a fia, +ha tejet kap, mindjárt szalad vele a padlásra. Kapta magát, megleste. +Felment utána a padlásra. Hát ott látta, hogy egy csúf nagy kígyót etet +az ő fia. Iszonyú mérges lett. + +– Hallod-e, ha azt a csúnya férget el nem tudod a házamtól, téged is +elkergetlek! + +A legény – mit csinált volna egyebet? – fogta a kígyót, betakargatta, +vitte, maga sem tudta, hova. Azt mondja neki a kis kígyó: + +– Kedves barátom! vigyél engem ide meg ide, az apámhoz, s ha valamit +kínálnak neked értem, ne fogadj el egyebet, csak azt a rossz tülköt, a +ki a komrában lóg a falon. S ha odadták, van abban egy dugó, ki ne húzd, +mert rögtön szétszaggat a vasfejű farkas. Fújj bele s a hány ember jön +hozzád, fogadd meg mind. + +Úgy is volt. A legény hazavitte a kis kígyót az apjához, megkapta a +tülköt, azzal fordúlt visszafelé. Útközben nézegette ő a kis tülköt, +látta a dugót is, a mit nem szabad kihúzni. Kiváncsi volt, mért nem +szabad kihúzni! Annyira, annyira, nem állhatta, hogy ki ne húzza. A hogy +kihúzta, csak ugrott ki a tülökből egy nagy veres bika, utána meg egy +nagy gulya marha. Úgy megijedt, hogy egy krajczár sem maradt a zsebiben. +Nem tudta, mit csináljon? mert azt a rengeteg sok marhát hogy hajtja már +ő vissza a tülökbe? A hogy ezen gondolkozik, megáll előtte a vasfejű +farkas. + +– No! megszegted a tilalmat, kihúztad a tülköd dugóját, most már +szétszaggatlak! + +A legény elkezdett neki rimánkodni. Fogadkozott, hogy akármit csináljon +vele, nem bánja, csak szét ne szaggassa! Azt mondja rá a vasfejű farkas: + +– Jól van, nem téplek szét, ha azt a négy dolgot, a mit kikötök, +megcselekszed! + +– Mindent megteszek! – mondta a legény nagy sietve. + +– Hát az a négy dolog az: ne mosdjál, tisztát ne végy, ne házasodjál s +ne menj a templomba! + +A legény megfogadta mind. Akkor a vasfejű farkas behajtotta a tülökbe +mind a gúlyát, még a veres bikát is. De azt mondta a legénynek még +utóljára: + +– Ha a négy dolog közül akármelyiket is megteszed, eljövök s +szétszaggatlak! + +Bánta is már akkor a legény, akármit igért, csakhogy a tülökkel rendben +volt. + +Ment, mendegélt hazafelé. Az úton talált egy nagy pénzeszacskót. Egy +hétig mindig olvasta, annyi pénz volt benne. Vett is rajta a királytól +földet, egy tagban, olyan volt a széle-hossza, hogy egy napig megtartott +bejárni. Azon munkálkodott a legény, szántott-vetett s élt, mint Marczi +Hevesen. De már nagyon piszkos volt a keze is, a lába is, szeretett +volna megmosakodni. Meg is tette volna mindjárt, ha nem félt volna a +vasfejű farkastól. De gondolta magában, hogy az már úgyis olyan régen +volt, mikor ő az igéretet tette, csak nem emlékszik tán már az se +mindenre! Kapta magát, megmosakodott. Alig törülte ki a szemit, már +előtte állt a vasfejű farkas. + +– Az első tilalmat mát megszegted, mit csináljak most már veled? + +A legény megint csak könyörgőre fogta a dolgot. + +– Nohát! ha még egyszer megszeged a tilalmat, véged! – mondta a vasfejű +farkas. Azzal elment, de úgy, hogy senki se látta. + +Kis vártatva vette észre a legény, hogy ő rajta olyan piszkos minden, +mint a kent kas. Már eszébe se volt az igérete, egy vasárnap tisztát +vett magára. A vasfejű farkas azt is megtudta rögtön. Szaladt is, hogy +széttépi. De a legény nagy rimánkodására megint megbocsátott neki. + +De már akkor gazdag volt a legény! Erről is, arról is a sok +királykisasszony szíve majd megrepedt utána, mivelhogy szép is volt. +Annyira-annyira, hogy ő maga is meggondolta a dolgot, megházasodott. A +vasfejű farkas, mint a parancsolat, egyszerre előtte volt. De most már +mindenáron szét akarta szaggatni. Rimánkodott a legény, szépen kérte, +hogy ne bántsa, de a farkas csak, hogy ő széttépi. Fogadkozott a legény +nagyon, megigérte, hogy többé nem szegi meg a tilalmat. Azt mondja neki +a vasfejű farkas: + +– No! még az egyszer! de ha negyedszerre is feltörnéd az igéretet, +biztosan véged van! + +Bizony feltörte ő negyedszerre is, mert esküvőre is kellett mennie, ha +már megházasodott. De nem várta be, míg a vasfejű farkas hozzámegy, az +esküvő után rögtön útnak indult, ment a nagy világnak, hogy rája ne +találjon a vasfejű farkas. + +Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Talált egy kunyhóra, abban +szűkölt három kutya, a ki már egy hete nem evett semmit. A legény +jóltartotta őket. Akkor azt mondja az egyik: + +– Jó tettedért jót várj! te most nekünk ennünk adtál, megháláljuk a +jóságodat, szolgáid leszünk. Én vagyok a Mindentudó, ez itt mellettem az +Erősmintavas, amaz meg ott Sebesmintaszél. Én gondolok ki mindent, +Sebesmintaszél a leghamarabb ott van, a hol lenni kell, Erősmintavas +pedig ha megmarkol valamit, szakad! + +– No! – gondolta magában a legény – ez kell nekem! + +Azzal a három állat meg ő útnak indúlt. Mentek, mendegéltek hetedhét +ország ellen. Beértek egy kunyhóba, ott lakott egy öreg asszony, a +vasfejű farkas anyja. + +– Adjon Isten jó napot, öreganyám! – köszönt oda a legény. + +– Adjon Isten, kedves fiam! jól jártál, hogy öreganyádnak szólítottál! +mi járatban vagy? mi szél hozott erre, a hol még a madár se jár? + +Hát biz’ a legény elmondta, hogy ő a vasfejű farkas elől menekül, mert +mind a négy fogadását megszegte s most fél, hogy az a csúnya jószág +végére jár az életének. + +– No! sebaj! – mondta az öregasszony. – Eredj ki a szőlőbe, ottan +kapálnak, végy te is egy kapát a kezedbe, oszt ne félj semmitől! + +A kunyhó mellett volt egy nagy darab szőlő, épen kapáltak benne. A +legény odament, elkezdett kapálni. De a vasfejű farkas mindig a föld +alatt járt s így mindent tudott, merre jár a legény, most is megtudta, +abban a szentben ott termett. + +– No! egyszer már leszámolunk! bujkáltál előlem, de rajtam ki nem fogsz! +most szétszaggatlak. + +Azt mondja neki a legény: + +– Szétszaggathatsz, de előbb engedd meg, hogy a csizmám levethessem. + +Megengedte. + +– De most má széttéplek! + +– Engedd meg, – mondta a legény – hadd mászok fel arra a jegenyefára, +még egyszer visszanézek az édes anyám házára! + +A vasfejű farkas azt is megengedte. + +Akkor a legény elkezdte kiabálni: + +– Erősmintavas! Sebesmintaszél! Mindentudó! gyertek csak! tépjétek szét +a vasfejű farkast! + +Azok meg csak úgy estek neki, mint az oroszlány. Úgy szétszedték, mintha +a világon se lett volna! + +Akkor a legény lejött a fáról, felhúzta a csizmáját s a három állattal +indúlt hazafelé. Otthon a feleségivel még egyszer megesküdtek, lagzit +csaptak, engem is meghíttak, bárcsak még most is ott lehetnék. Még most +is élnek, hogyha meg nem haltak. + +_Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. 1905. +január._ + + + + +15. A Szélördög. + +Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király. Annak a királynak +volt három fia, meg három lánya. Már az utolsót kezdte rugdosni, – mert +már olyan vén volt, hogy a körmöm sem ment volna bele, – az öreg azt a +testámentomot tette, hogy ha meghal, a fiai három éjjel őrizzék a bőrét, +a lányait meg azoknak adják oda feleségül, a kik először jönnek kérni. +Azután nem sokat teketóriázott, meghalt. + +Életében az ördögökkel czimborálhatott a király, mert a két első éjjel a +két legnagyobb fia megszökött a koporsójától. A harmadik éjjelre nem +volt más a ki megőrizze, a legkisebb ment a koporsó mellé az apja bőrét +őrzeni. + +Szentelt mogyorófabottal körülkerítette magát, úgy várta be az éjfélt. +Éjfélkor csak nagy dobogást meg röfögést hallott. Egy tüzes bika, meg +egy tüzes vaddisznó ment feléje, de a karikán belül, a mit a +mogyorófabottal húzott, egy sem tudott jutni. Elmúlt az egy óra, +elmentek. A pádis[23] pedig otthagyta az apja koporsóját, haza se +nézett, elindúlt, ment hetedhét ország ellen. Csak a kardját vitte +magával. + +Útjában találkozott a Hajnaleresztővel, a ki épen eresztette fel a +hajnalt. Azt mondja neki a pádis: + +– Sohse ereszd még, pajtás! nagyon hamar van, még csak egy óra éjfél +után! + +A Hajnaleresztő hallgatott a szóra. A pádis ment tovább. A hogy megy, +megint találkozik a Naperesztővel, az is épen a napot akarta ereszteni. +Szólt a pádis annak is egy pár szót, az is megállott. + +Egyszer nagysokára megállott egy királyi palota előtt. Álmos volt már, +gondolta, lepihenhet egy kicsit. A hogy bemegy, látja, hogy a padlás +tele van zsiványnyal. Tudta a dürgést mindjárt, csak ki a karddal, úgy +vágta szét valahányat, hogy meg se mukkantak többet. Most már – gondolta +– nem maradhat itt, mert ha odabent felébrednek, majd azt hiszik, hogy ő +is rabló, oszt felakasztják, a kardja hüvelyét otthagyta, ő maga meg +keresett magának egy hátas lovat, arra ráült s hazavágtatott. + +Otthon épen nagyban abajgatta a két öregebb pádis a három +királykisasszonyt. Azoknak kérőjük jött, egy farkas, egy kígyó meg egy +gerlicze, a lányoknak eszükbe jutott az apjok mondása, hogy azokhoz +menjenek feleségül, a kik legelőször mëgkéretik, a két bátyjok pedig +elejét állotta a férjhezmenetelnek azzal, hogy csak állatokhoz nem +mennek el. + +Igy hát épen jókor ért haza a legfiatalabb pádis. Mikor legközelebb +látogatóban volt a három kérő, hozzájok adta a hugait feleségül. Azok +lagzit csaptak, oszt elmentek. Ő meg ment vissza a királyi palotába, a +hol a sok zsiványt megölte. + +Útközben találkozott a Hajnaleresztővel, a ki épen eresztette fel a +hajnalt. + +– Most már eresztheted, kedves barátom! – mondta neki, – jól van már +minden. + +A hogy ezt kimondta, egyben kihajnalodott. Találkozik a Naperesztővel +is, odaszól annak is: + +– Eresztheted már, kedves barátom! jól van már minden! + +Egyben világos nappal lett. Nemsokára oda is ért a királyi palotához. A +hogy bement, a meztelen kardjáról mindjárt megismerték, hogy ő lehetett, +a ki a rablókat megölte. Leültették, jól megvendégelték, azután azt +mondta neki a király: + +– No! kedves fiam! te megmentettél bennünket a zsiványoktól, én pedig +hozzád adom a lányomat, meg a felekirályságomat. + +Egyéb se kellett a pádisnak! A királykisasszonynyal még az nap +megesküdött, lagzit laktak, faggyút sz...k, azzal világítottak. Mikor a +vendégségnek vége volt, hazavitte a maga országába. + +De annak a királykisasszonynak, a kit ő elvett, volt ám egy más +szeretője is, már úgy, hogy a kisasszony arról nem is tudott, – a +Szélördög. Ez szerette volna magáénak már régen. De sehogysem juthatott +hozzá, mert otthon a király soha nem eresztette ki a levegőjárásra a +lyányát, még a vejének is meghagyta, hogy ő se bocsássa ki, mert akkor +volt szép asszony! nincs szép asszony! sírva nézhet utána, elrabolja a +Szélördög. + +Történetből egyszer a pádis elment vadászni, de eszibe se jutott, a mit +az apósa mondott. Az ajtókat tárára-várára hagyta, az asszonyt meg a +maga kénye-kedvire. Ha tudta volna, bizony máskép tett volna, mert alig +lépett ki a szép asszony a szobából, felkapta a Szélördög, úgy szaladt +vele, mint valóságosan a szél, meg se állt a palotájáig. + +Jön haza a pádis, hallja, hogy nincs szép asszony, elvitte a Szélördög. +Búsúlt nagyon, még az étel se esett neki jól. + +Másnap útra kerekedett, sorra járta a sógorait. Először elment a +farkashoz. A farkas épen nem volt otthon. + +– Adjon Isten jó napot, kedves húgom! + +– Adjon Isten, kedves bátyám! hol jársz te itt, a hol még a madár se +jár? + +Akkor oszt elmondta ügyét-baját. + +– No! azon nem valami nagyon tud segíteni az én uram! + +Mikor így beszélgettek, kívülről már ordított a farkas: + +– Hu-huuú! mindjárt a forró tengerbe hajítom, a ki én nálam +alkalmatlankodik! + +Avval beugrott a szobába egyenest a sógorára. De az asszony elsikította +magát, hogy: + +– Te! a sógorod! + +A farkas csak akkor vette magát észre, mindjárt bocsánatot is kért. A +pádis nem haragudott, tudta, hogy a farkasban farkastermészet lakik, +hanem inkább elmondta a maga ügyét-baját. + +Azt mondja a farkas: + +– Hej! kedves sógorom! én neked nagy hálával tartozom, mert feleségem se +volna, ha te nem lettél volna olyan ember, mint a minő vagy! mondok én +neked egyet, kettő lesz belőle: a te feleséged a Szélördög vitte el, +attól pedig bajos visszakeríteni, hacsak hét lelked nincs! de azért +próbáld meg! van nekem egy három lábú lovam, én azt neked adom. A +Szélördög minden nap huszonnégy óráig alszik, te felülsz a lóra, elmégy +oda s elhozod az asszonyt. De siess, mert ha a Szélördög utólér, vége a +szép életednek, az asszonyt meg visszaviszi! + +Meghallgatta a szép szót a pádis, azután felült a lóra, elindúlt. Maga +sem gondolta, olyan hamar odaért. A Szélördög aludt javában, az asszony +meg az ablakon nézett ki, csak épen hogy a nyeregbe kellett ültetnie. +Akkor aztán gyű! Jézus áldjon meg![24] mentek ám. Már nem lehettek +messzire a pádis hazájától, felébredt a Szélördög. Az is se szó, se +beszéd! csak usdi! utánok! El is fogta őket hamar. Az asszonyt magához +vette, a pádisnak meg csak annyit mondott: + +– Ha még egyszer utolérlek, jaj az életednek most még elmehetsz, de menj +is, míg szépen vagy! + +Szegény pádis azzal bandukolt hazafelé. + +Elment a kígyó sógorához. De az is csak azt a tanácsot adta neki. A +pádis fogta magát, egyet gondolt, hogy most majd okosabb lesz, +megpróbálta másodszor is. De a Szélördög – üsse el a rossz! – most is +utolérte és csepp híja volt, hogy szét nem szaggatta. De annyit mondott +neki, hogy: + +– Ha még egyszer megkaplak, hogy az asszonyt el akarod vinni, se szemre, +se főre nem nézek, abban a szentben agyonváglak! + +A pádisban még az tartotta a lelket, hogy volt egy harmadik sógora is, a +gerlice. Gondolta, hogy az majd csak okosabb tanácsot ad a többinél! El +is ment hozzá. + +A gerlicze sógora azt mondta neki: + +– Tudod-e, mit! ha már így vagy, eredj, állj el bojtárnak ahhoz az +urasághoz, a ki a Szélördög birodalmában lakik. Annak az uraságnak van +egy veres tehene. Mikor itatni hajtod a gulyát a tóra, a veres tehén +hanyatvágja magát a vízben s úgy úszik hassal felfelé. Te eredj, úszsz +be! vágd fel a hasát, abban van egy kalitka, abban egy szép madár, annak +vedd ki a szívét, abban találsz egy követ, a kőben pedig egy bogarat. +Azt a bogarat morzsold össze s szórd be a vízbe, abból támad egy öt lábú +ló, azzal hazahozhatod a szép asszonyt! + +Ennek nagyon megörült a pádis, félre is vágta a kalapját örömiben. Azzal +felöltözött bojtárnak s elment ahhoz az urasághoz, a ki a Szélördög +birtokán élt. Ott meg épen kellett a bojtár, mert a ki volt, elvitték +katonának. Csak azt várta, hogy eljőjjön az itatás ideje: gondolta +magában, hogy akkor már ő lesz a valaki! + +Pont délben hajtotta a marhát a tóra. A nagy veres tehén is beúszott s a +mint a közepére ért, hanyatvágta magát, égnek tartotta a hasát s úszott. +A pádis utána, felvágta a hasát, kivette belőle a kalitkát, abból a +madarat, a madárnak a szívét kettévágta, kivette belőle a követ, a kőből +meg a bogarat. Ezt mindjárt szét is morzsolta s beszórta a vízbe. Rögtön +egy gyönyörű öt lábú ló lett belőle. Akkor aztán se nem köszönt, se +semmi! ment a szép asszonyért. A Szélördög akkor is aludt. Nyeregbe +kapta a feleségét s ment, mint a villám. Már a határhoz közel lehettek, +mikor a Szélördög felébredt. Mindjárt látta, hogy nincs szép asszony, de +azt is tudta, hogy má nem lehet az övé soha, mert abban a kis bogárban +volt az ő ereje, a kit a pádis a vízbe morzsolt. + +A pádis meg békében hazavitte a feleségét, újra megesküdtek, úgy éltek, +mint a hal vízben. Még most is élnek, hogyha meg nem haltak. + +_Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. 1905. +január._ + + + + +18. A szárnyas farkas. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá mëg annak ëgy fia. + +A fiú mindënáron mëg akart házasonnyi, de az apja mëg a rokonság sëhossë +akarta engennyi. A fiú aggyig erőszakoskodott, még utánna hajították a +gyeplőt, hogy »ereggy! csiná, a mit akarsz! oszt të lásd!« Kimértek neki +ëgy rakás ezüstöt, aranyat mëg gyémántot. + +– Itt van, fiam! oszt jó csinádd a dógodat! + +Elindút. Mënt, mëndëgét hetedhét ország ellen, nagy sokára egy erdőbe +ért, annak az erdőnek a közepibe tanát ëgy öreg remetét. + +Az valahogy mëglátta a szép fényës, kardos kiráfit, sosë látott ő +olyant! – lëtérgyepëlt előtte, oszt lëvëtte a kalapját. A kiráfi +mëgszánta, adott neki ëgy marék aranyat. + +Akkor az öreg remete aszongya neki: + +– Az erdő véginn lëssz három út, mind a három ëgybű mëgy ki. A hun ëgy +nagy fát taná, ott kezdőgyik. Mind a három útná ëgy-ëgy tábla van +kiszögezve, az elsőre az van írva: + + Ki ez útonn halad, maga nem koplal, + De a lova bizonynyal éhënn hal! + +a másogyikra mëg az: + + Ki ez útonn halad, a lova nem koplal, + De maga éhënn hal! + +a közepsőn pegyig: + + Ki ez útra merész lépnyi, + A szárnyas farkas száz darabra tépi! + + +Mikor ezt elmonta a remete, el akart ványi, hogy maj hazamëgyen. De a +kiráfi csalta, hogy mënnyék még vele, isz úgy sincs sëmmi dóga! + +– Jó van, no! oszt mënt a remete. + +Mëntek, mëndëgétek, mingyá ott vótak, a hun a három út kezdődött. Főtt a +feji a kiráfinak, hogy mëllyikënn indúllyék hát mán el? nem birta +kitanányi. + +Aszongya a remete: + +– Letjobb lëssz, ha ezënn a közepső útonn ballagsz-ë! + +A kiráfi azt választotta, a mit a remete mondott, a közepső utat. Azonn +mëntek ëgyütt. Úttyok nagy erdőbe’ vitt, a hun ëgy napi járásra tanátak +ëgy kutat. Épenn jókor, mer a kiráfi má maj mëghalt szomjann. A kutat +ëgy katona őrzötte. Odaszó neki a kiráfi: + +– Hallya-ë, barátom! aggyék ëgy ital vizet! + +– Nem lëhet, – mongya a katona – mer ha a szárnyas farkas mëgtuggya, +rögtön szétszaggat! de ha ad két márka aranyat, akkor adhatok! + +A kiráfi kifizette rögtönn, lënyëlte a két kanna vizet, a mivel a katona +kiszúrta a szëmit, oszt mëntek árébb. + +Nemsokára tanátak mëgint ëgy kutat, azt is katona őrzötte. De ott së +kapott së ócsóbban, së többet, még a harmagyikná së, pegyig annyi vót a +víz, maj kicsapott a kútbú. + +– Má iszën szörnyűség! – monta a kiráfi a remetének, három kútná nem +tudok annyi vízet kapnyi, a kivel a szomjúságomot csillapítanám! + +– Sosë szomorkoggyá! ha eggyig nem vót bajod, ezutánn mán csak nem +lëssz, monta neki a remete. Ne ë három síp, ha bajod lëssz, fújjá bele! +mindnek más mëg más szava van! + +A hogy ezt kimonta a remete, eltűnt. + +A kiráfi úgy maratt, mint az árva madár. Elindút magába. + +Mëgy, mëndëgé, elér ëgy nagy kapuho, a ki be vót záródva. Mëgfújja az +ëgyik sípot, hát csak nyílyik ki a kapu, előtte mëg ëgy szép út, annak a +szélyinn ült ëgy borzasztó nyomorék embër. Kódús lëhetëtt. + +– Hallya-ë, bácsi! – kérdëzte a kiráfi – minő út ez? + +– Ez-ë? olyan út ez, hogy a ki ide begyön, innet má nem tud +mëgszabadúnyi, mer ez az út el van átkozva. A ki idekerű, azt +szétszaggattya a szárnyas farkas! + +– Má mindëgy! – gondolta a kiráfi, oszt mënt. + +Elérte a másik kaput is, a harmagyikot is, a sípszóra kinyít mindakettő, +de az öreg kódús mindég ott ült az út szélyinn, az árokpartonn. + +A hogy a kiráfi a harmagyik útra ért, az olyan këgyetlen hosszú vót, +mint ëgyik végi a másikho, hét nap hét écczaka kellett neki mënnyi, még +a véginn mëllátott ëgy palotát, a kinek a kapuja előtt ott tátogott a +szárnyas farkas. + +Fújta a nagy kék lángokat olyan messzire, mint ëgy pëtrënczëhordó rúd. +Olyan forró vót, hogy a kiráfi kargya má félyig elolvadt tűlle. De a +kiráfi hadázott tovább. A kard mindég jobban olvadt, utóllyára má csak a +tusája maradt. Mit csinállyék má ő avval? Fël vót nála téve, hogy a +szárnyas farkast mëgölyi akarhogy! Neki veselkëdëtt, ütte, vágta a +szárnyas farkast, am mëg okádta a lángot, mint a kemëncze, ëcczër oszt +mégis jó odaférhetëtt, fëlvágta a hasát. + +A szárnyas farkas mingyá fëlfordút, a palota kapuja mëg mingyá kinyít +magátú. + +A kiráfi bemënt a palotába, ott szétnézëtt mindën helyënn. Ëcczër ëgy +üvegajtóho ért, azonn kërësztű látta, hogy ëgy gyönyörűséges királyány +fekszik az ágyba, az ágya előtt mëg lëlánczolva hortyog ëgy hétfejű +sárkány. + +Aszongya az ajtó előtt: + + – Gingalló! + Szent ajtó! + Bűvös könv! + Tárully fël! + +Az ajtó mingyá kinyillott szép csëndësenn. + +A kiráfi odamënt az ágyho, a lyánt kiemelte belűlle, a ki úgy alutt, +mint a tej, mëg së szuszszant. + +Vitte kifele csëndësenn, valahogy a sárkány fël në érëzzën! Mikor az +udvaron vótak, fëlült a kiráfi a lovára, ölibe vëtte a lyánt, oszt akkor +csak ki a kapunn, mint a villám. Szátak sebësenn. + +Mikor a kiráfi kigyött a kapunn, az olyant csapódott utánna, hogy a +palotának mëg a fundamentoma is mëgrëndűt, a sárkány mëg fëlébredt. +Mingyá mëglátta, hogy ott valaki járt, mer a lyánnak csak hűtt helyi +vót. Kereste ő mindënütt, de nem tanáta, kínjába az nap mindég ordított. + +A kiráfi mëg a kirákisasszony nemsokára hazaértek, ëgyek lëttek, +hetedhétországra való lagzit csaptak, a lagzisok közt vótam én is, még +olyan jó tejbekását sëhun së ëttem, mint ott vót. A vőlegény mëg a +menyasszony még most is ének, ha azóta mëg nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa, asztalosnétól. Lejegyzés +ideje: 1903. dec._ + + + + +19. Rózsa mëg Viola. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár embër. Vót annak ëgy fiok. +Elnevezték Rózsának. Mivelhogy nagyon szëgényëk vótak, Rózsának el +këllëtt mënnyi szógálatba. + +A hogy mënt, mëndëgét, az útba tanát ëgy kërësztët. Az elejbe +lëtérgyepëlt, kérte az Istent, hogy segíjje mëg az úttyába, aggyék neki +szërëncsét. + +Mikor ott jó kiimátkozta magát, elindút, el a nagy világnak, a +bizontalanságba. + +Sokáig mëhetëtt má, mikor ëgy erdő szélyinn tanát ëgy palotát. + +Be akart mënnyi, de az ajtók zárva vótak, nem lëhetëtt. Nézegét +mindënfele, hátha mëllátna valakit az udvaronn. De bizon nem vót ott ëgy +lélek së. + +Ëcczër az ajtó mellett mëppillantott ëgy csëngőt. Nem húzva-halasztva a +dógot – mëhhúzta. + +A csëngőszóra kigyött ëgy nagy ördög Plútódrómó – mer hát a vót az ördög +vára. + +»Mit keresël të itt, hé?« + +»Aggyon Isten jó napot! szógálatot gyöttem vóna biz én keresnyi, ha +tanánék!« monta Rózsa a Plútódrómónak. + +»Jó, én nálam kaphaccz, én mëgfogallak. Három nap az esztendő. Ha +kibirod, jutalmat is kapsz!« – monta az ördög. + +Száz szónak is ëgy a végi, Rózsa beát az ördöghö szógálatba. + +Vót annak az ördögnek ëgy lyánya, Violának hítták. Szép, igazánn szép +lyán vót, csak av vót benne a csúnya, hogy mindég szurkos-piszkos ruhába +járt. Ennek a lyánnak Rózsa nagyon mëttecczëtt, de Rózsa së szóhatott +sëmmit, mer ő is mëszszerette Violát az első pillantásra. + +Hát az a Viola még aznap este mëszszólította Rózsát: + +»Hallod-ë të, Rózsa! tudod-ë, mit akar veled az én apám? Három tátos +lova van, azt bízza rád. Ëgy nagy arammezőre këll kivinnëd őköt. Oszt ad +ëgy nagy százmázsás vaspácát, a kit të fël së tuccz emelnyi, avval këll +a lovakot rendbe tartanod. Maj mëllásd, nem jó véged lëssz. De hallgass +a szavamra, jóra fordú a sorod. Hónap jókor rëggel szóllyá nekëm, +tudod-ë? de el në felejd!« + +Rózsának mëkkönnyebbűt a szívi, hogy Viola ilyen szépenn ëllátta őt +szóval mëg hogy mëgígírte, hogy segít rajta. + +Lëfekütt, de alunnyi nem igën tudott, gondolkozott a hónapi naprú. + +Másnap allyig hogy hasatt a hajnal, fëlérzëtt, oszt mënt ki az udvarra. + +Az ördög mán várta. Aszongya Rózsának: »No! gyere velem az óba, maj +mëmmutatom a három lovat, a kit rád bízok!« + +Avval bemëntek az óba. + +»Ládd-ë! itt van az a három szilaj csikó mëg ez a vaspácza, ha të evvel +úgy mëszszelídítëd őköt, hogy olyanok lësznek, mint a bárány, mël lëszëk +veled elégëdve!« + +Ránézëtt Rózsa a vaspáczára, de mëhhívëlt benne még a vér is, mikor +mëllátta, hogy minő nagy. Hamarjába nem tudott ëgyebet gondolnyi, mint +hogy »ki tunná ezt a páczát fëlemelnyi, olyan embër tán nincs is!« + +Az ördög hogy a napi dógát kiatta neki, mënt be a házba. + +Ahogy az ajtó becsapódott, Viola mingyá kiát. + +Rózsa odavót falustú, mer a páczát mës së birta mozdítanyi. + +»Viola, Viola! mit csinállyak? nem birok én evvel!« + +Aszongya neki Viola: »Gyere ide, csókold mëg a bal kezem!« + +Rózsa mëttëtte. + +»No! most tróbákozz a páczával!« + +Rózsa má mëbbirta mozdítanyi a nagy vasrudat. + +»No! gyere, mos mëg csókold mëg a jobb kezem!« + +Rózsa mëcscsókolta. A páczát má fël birta emelnyi. + +»Gyere! csókold mëg az ëgyik képem!« + +Rózsának egész kedvi szërint mënt mindën. A lyány arczát mëcscsókolta, a +vaspáczát má fékezibe is elbirta. + +»Csókold mëg a másikot is!« – monta Viola. De má akkor Rózsa csak úgy +jádzott a páczával, mintha ostor lëtt volna. + +Akkor Viola bemënt vissza, hogy valamit eszre në vëgyënek odbe. Rózsa +mëg mënt be jó reménséggel az ëstállóba, fëlült a lovakra, oszt vitte az +arammezőre. + +Otki a vaspáczával úgy elverte a lovakot, hogy allyig vót bennëk élet. +Este mëg má csak úgy gyöttek haza fédöglöttenn. + +Az ördög mëg a feleségi a kapuba várta Rózsát a lovakkal. »Vallyon +hazahozza-ë?« Má biztosra vëtték, hogy Rózsa a lovakkal nem birt +elbánnyi. + +Ëcczër csak láttyák, hogy gyön a három szilaj csikó, úgy el vannak esve, +mintha má dögrovásonn vónának, Rózsa mëg csakúgy hëgyel rajtok, mint +valaki, a vaspáczával mëg ëgyiknek-ëgyiknek jó-jó odalapít. + +Dújt-fújt az ördög mëg a feleségi, hogy ilyen pocséká vannak téve a +lovak. De nem csináhattak sëmmit. + +Rózsa bekötötte a lovakat, oszt mënt be vocsorányi. + +Vocsora közbe kisomfordát hozzá Viola, oszt aszonta neki, hogy »hónap is +úgy tëgyé, mint máma, akkor nem lëssz sëmmi bajod!« + +Rózsának olyan jó kedvi vót, hogy majd az egész félécczaka süvűtött mëd +danolt. + +Rëggel a hogy fëlkelt, az ördög Plutódrómó mëgint mëhhaggya neki, hogy a +három szilaj csikót vigye ki az arammezőre, ott legeltesse egész nap. A +vaspáczával mëg szilídíjje mëg őköt. + +Rózsa mëg csak rázta a fejit, hogy »öhön! öhön! úgy lëssz! jó lëssz!« de +csak azt várta, míg az ördög bemënnyék. + +Viola má ott leste az ablakonn. + +Mikor mëllátta, hogy az apja bemënt, kisuhantott Rózsáho. + +»Rózsa! gyere, csókold mëg az ëgyik kezem!« + +Rózsa mingyá tutta emelnyi a páczát mëgint. + +»A másik kezem!« + +Rózsa má újbú fël bírta emelnyi. + +»Csókold mëg az ëgyik képem!« – »A másikot!« + +Egészenn úgy, hogy Rózsa a vaspáczával mëgint csak úgy tudott jádzanyi, +mint azelőtt való nap. + +Avval bemënt az ëstállóba, vitte a lovakot ki az arammezőre. A +vaspáczával úgy-úgy símogatta őköt, hogy maj leroskattak bele. Estefele +is, a hogy gyött haza, az ördög szëmiláttyára paskolta végig mind a +háromnak a marját. + +Az ördögnek maj mëhhasatt a szívi, mikor látta, hogy az ő lyányajit – +mer a három szilaj csikó az ő lyánya vót – hogy tëszi tënkre[25] ez a +Rózsa! El is vót a három csikó csigázva úgy, hogy allyig vót benne élet. + +Monta is neki a feleségi, hogy »në bízd má a kezire a harmagyik nap, +inkább más dógot aggyá neki, mer a lyányainkbú nem lëssz élő, a hogy az +elévëszi a vaspáczával!« + +Nem is bízta má rá az ördög Rózsára, hogy legeltesse a lovakot. Ha +másnap rëggel elejbe át, oszt aszonta neki, hogy van neki két palotája, +a két palota közt van ëgy tól,[26] ha azonn a két palota közt ëgy hidat +tud csinányi arambú, kérhet, a mit akar, oszt kitelyik vele az esztendő. + +Rózsa ezt is Viola segíccségivel csináta mëg. Má hogy hogy-mint? nem +tudom, nem láttam, mer épen akkor aluttam a pëlyvásba,[27] elég ah +hozzá, hogy ëgy nap alatt avval is készenn vót Rózsa. + +Akkor az ördög Plutódrómó aszonta neki, hogy »itt a sok kincs, viheccz, +a mënnyi këll, kitelt az esztendőd!« + +De Viola titokba mëssúgta Rózsának, hogy sosë okoskoggyék ő avval a +pézzel, mivel, letjobb lëssz, ha mëszszöknek, mer itt ússë lëssz jó +végi. Letjobb lënne, ha azt a csikót vinné el, a ki az ëstálló véginn +hever, az ostoré is tud ványi, ha arra ráülnek, mëhetnek, a mére látnak! + +Úgyis vót. Másnap hajnalba ráül Rózsa mëg Viola a lóra, mënnek sebesënn, +szának, mint a madár. + +A hogy szának, a hogy szának, Viola érzi, hogy ég az arcza. Aszongya +Rózsának: »hallod-ë, ég az arczom! biztosann mëttutták, hogy elszöktünk, +mos gyönnek utánnunk!« + +Hátranéz Rózsa, hát csakugyan gyött az ördög feleségi. + +»Sebësenn! Vátozzá të templomé, én mëg remetéjé, oszt ha kérdëzik, hogy +nem láttunk-ë ilyen mëg ilyen fiatal párt êre mënnyi, mongyad, hogy +háromszáz esztendeji épűt ez a templom, azóta nem láttunk sënkit së!« + +Úgy is lëtt. Rózsa templomé, Viola mëg remetéjé vátozott. + +Gyött az ördög feleségi. Aszongya a remetének: »Ugyan, lelkëm! nem +látott êre mënnyi ëgy fiatal embërt mëg ëgy lyánt? ilyenëk mëg ilyenëk +vótak!« + +Aszongya rá a remete: »Ez a templom má háromszáz esztendeji hogy itt +van, mëg hogy én is itt vagyok, de azóta êre nem láttam sënkit!« + +A vén asszony muszaj vót, ha akart, ha nem, visszamënnyi. Ingenn járt, +nem kapott mëg sënkit. + +A templom azután visszavátozott Rózsáé, a remete mëg Violáé, oszt mëntek +tovább. Mënt velëk a ló. a hogy mëhetëtt, nem sajnáta a lábát. + +Ëcczër égëtt Violának a másik arcza is. + +»Nézzé csak hátra, gyönnek má utánnunk mëgínt!« + +Csakugyan, az ördög feleségi eszrevëtte otthon, mëllátta, hogy mënnek, +az iramított utánnok újfënt. + +Rózsa rögtön csárdáé, Viola mëg kocsmárosé vátozott ëgy nagy puszta +közepibe. + +Az ördögné csudákozott azonn nagyon, hogy ilyen hamar elvesztëtte őköt a +szëmi elő. Odamënt a kocsmárosho. »Ugyan, lelkëm! nem tunná mëmmondanyi, +hoj járt-ë êre ëgy fiatal embër mëg ëgy lyány?« + +Aszongya rá a kocsmáros: »Járt bizony, lelkëm!« + +»Hát mikor?« + +»Biz’ annak van má vagy ötven esztendeji, a mikor még én is fiatal +vótam!« + +»U! isz’ nem olyan régënn vót e, csak máma!« + +»No! máma nem láttam!« + +Avval ki vót fizetve az ördög feleségi apró pézzel. + +Amazok mëg fëlkerekëttek, a kis ló mënt velëk, mint Dobsos Pétërrel a +bornyú. + +Má jó mësszi lëhettek, aszongya Viola Rózsának: »Má mëg mind a két +arczom ég. Biztosann az a kutya apám fogott űzőre bennünköt. Vátozzá të +tólé, én majd arankacsa lëszëk, engëm nem tud kicsalogatnyi, nëfé!« + +Úgyis vót. Rózsa lëtt a tól, Viola az arankacsa, ott uszkát, bugdácsolt +a tól közepinn. + +Az ördög Plutódrómó mëgösmerte őköt. + +Mënt a tól partjára csalogatta a kacsát. »Tasókám, tasókám! tas, tas, +tas!« Még szórt neki szëmet is, de a kacsának vót eszi, hogy mën në +fogassa magát. + +Látta az ördög, hogy így nem mëgy sëmmire, lëvetkëzëtt, oszt mënt be a +tólba. + +Mikor má a közepire ért, a kacsa kiúszott, a tól kiszáratt, az ördög mëg +hopponn maratt, úgy këllëtt neki hazamënnyi sëmmi nékű. Kapott is otthon +a feleségitű olyan szidást, hogy nem vëttem vóna fël soké. Minő lëhet a, +mikor az ördög feleségi veszekëgyik, mikor a mi asszonyaink veszekedésit +së lëhet kiányi! + +Nohát! elég ah hozzá, hogy az ördög otthonn kikapott a meszelőnyellel, +Rózsa mëg Viola mëntek tovább. + +Kis időre elértek ahho a faluho, a melyikbe Rózsa is születëtt. Ott +aszongya Viola Rózsának: »No! én mán nem mëhetëk tovább. Itt maradok a +falu véginn. Të mëg ereggy haza, de otthon mën në csókolly sënkit, mer +akkor engëm elfelejtesz.« + +Rózsa fogadkozott, hogy dehogy csókolna mëg valakit a világé, hogy +felejtené má ő el az ő kedves Violáját, a ki mëgmëntette má az életyit, +de hánszor! + +Avval mëcscsókolták ëgymást, Viola ott maratt a falu véginn, Rózsa mëg +mënt ëgënyesenn haza. + +Mikor a kis kapunn belépëtt, annyira mëgörűt, hogy otthon van, hogy +mindënkit mëgcsókolt örömibe. + +Igy oszt Violát csakugyan elfelejtëtte. + +Szëgén Viola! várt ő rá a falu véginn soká, naprú-napra, csak várt, csak +várt, de Rózsa nem mënt érte. Má tutta, hogy biztosann elfelejtëtte. + +Fogta magát, minek várjék hiába? bemënt a faluba, hogy majd elá +szógállónak. De véletlenű épenn a Rózsa házokho utasították, mer ott +csakugyan szükség lëtt vóna ëgy jó szógállóra. Viola mëg szép is vót, +erős is vót, Rózsa annya mingyá beszegőttette. + +Viola csak akkor vëtte eszre, hogy Rózsáékná van, mikor Rózsát mëllátta. +De nem szót neki, az mëg nem ösmerte mëg. + +Ëcczër ëgy este, hogyím Viola a konyhába fekütt, kimëgy hozzá Rózsa. Azt +hitte, hogy olyan szógálló, mint a többi. De nem tudott vele sëmmire së +mënnyi, Viola mindég az ajtót tëtette be vele, mer akárhánszor becsukta, +mindég kinyít utánna. Igy vót ez reggelyig, mikor má Rózsának ott +këllëtt hannyi a konyhát. + +Rózsának má akkorra két legéntestvéri is vót. Violát azok is +mëszszerették. Jártak is ki hozzá, de azok is csak úgy jártak, mint +Rózsa, kivel a kéménylyukat gyugatta szűntelen, kivel mëg a tüzet +takartatta. + +Harmannapra kérdëzte Rózsa a testvérjeit: »mëntetëk-ë tik vele +valamire?« + +Azok elmonták, hogy bizon nem mëntek ők! + +Szöget ütött ez a Rózsa fejibe. Hogy së ő, së a két testvéri nem këll +ennek a lyánnak, biztosann van valakiji, a ki écczaka hozzá jár. +Elhatározta, hogy mëglesi. + +Úgyis vót. + +Másnap écczaka Rózsa nem fekütt lë, ha lëtérgyepëlt a szobaajtóho, a +kúcslyukho, oszt onnat vigyázta Violát. + +Ëcczër csak láttya, hogy Viola kelebibű kiszá két gyönyörű fejír galamb, +oszt csókolódzonak. Viola mëg rázta fëlëttök a kézit, oszt aszonta: +»Hiss te! hiss te! në csókolódzatok! a csóktú felejtëtte el Rózsa is +Violát!« + +Hallotta ezt Rózsa, mingyá eszibe jutott, hogy mit fogadott ő Violának, +oszt hogy csakugyan elfelejtette. Kimënt mingyá a konyhába, bocsánatot +kért Violátú, az szívesenn mëgbocsátott neki. Azután mëgölelték, +mëgcsókolták ëgymást. + +Másnap mëg ëgygyé lëttek, mëgesküttek, olyan lagzit csaptak, hogy +sarkánn futott a bor mindënkinek. Még máma is fut, ha van minek. + +Rózsa mëg Viola még most is ének, ha valamiképenn azóta mëg nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa, 35 éves, irni-olvasni tudó +asztalosnétól. Jász-árokszállási születésű. Lejegyzés ideje: 1903. +november vége._ + + + + +20. Miska mëg Juliska. + +Hun vót, hun nem vót, hetedhét orszägonn is túnat vót, vót ëgy kirának +három fia. Egy kënyérënn vótak, szerették ëgymást, békességbe is éltek +vóna, de a közepsővel sëhossë tuttak jóra gyönnyi, av vót a +letszófogadatlanabb. + +Ëcczër má az öreg kirá mëgúnta a vele váló bajlódást, aszonta a másik +két fiának: + +– Hallyátok-ë, gyerëkejim! sikkajjátok el valahova ezt a közepső +gyerëkëmët, Miskát, mer nekëm mëg këll bolondúnyi, ha ez itthonn marad! + +A két testvérnek nagy gond ütte a fejit, hogy micsinállyonak ők a +testvérikkel! Mëg nem ölhetyik, el nem veszthetyik! micsinállyonak ők? – +Utóllyára a nagyobb kitanáta. + +Levelet írtak az ördögök királyának, Rút fëlséginek, hogy van nekik ëgy +testvérik, az szeretne hozzá szógálatba ányi. + +A testvérikkel oszt mindég csak azonn vótak, hogy hogy’ üldözzék el. +Szitták, piszkolták, fëlhánták neki azt is, a mit ëtt, úgy, hogy nem +győzte má a sok szót hallgatynyi, bemënt az ëstállóba, fëlkantározta a +letrosszabb lovat, azonn elmënt Rút fëlségihë, az ördögök királyáho. + +A hogy odaért, három napig pihent, aggyig mëg mëgösmerkëdëtt a házná +mindënvel, az ördög lyányával: Juliskával is. Nem igën mutatták +ëgymásnak, de biz ők nagyonn mëgszerették ëgymást. + +Mikor a három nap elmúlyik, aszongya neki az ördög: + +– No, fiam! hát máma mëgkezdëd a szógálatodot. Nállam három nap az +esztendő, ha azalatt kedvemre tuccz cselekënnyi, mël lëszëk veled +elégedve! Máma pegyig al lëssz a dógod: van a ház hátáná ëgy halastó, ha +të azt nekëm rëggerre ki nem hordod, fël nem ásod, kölest nem vetsz +bele, abbú a kölesbű rëggerre nekëm ëgy tával mëgzsírozva, mëgczukrozva +nem hozol, akkor véged! Értëtted-ë? + +Miska úgy tëtt a fejivel, hogy értëtte, pegyig dehogy értëtte! Kimënt az +óba, odaült a ló faráho, oszt gondolkozott nagyonn. + +A hogy ő ott gondolkozik, Juliska odbe kereste, de nem tutta, hova +lëhetëtt Miska, nagy keresgélés után úgy tanáta mëg a hídlás véginn +ülve. + +– Szívem szép szerelme! ásó, kapa válasszon el ëgymástú! mi bajod!? + +– Në kérdëzd azt, Juliskám! – monta Miska – ússë tuccz të azonn +segítenyi! + +– Nem tudok? hát honnat tudod të azt? mondd el csak, hátha igazítanék a +dógodonn valamit! + +Miska oszt elmonta végig-hosszig, mit parancsolt neki Rút felsége. + +– Ha csak az a baj, – monta Juliska – akkor arrú maj tëgyünk! + +Avval bemënt a házba, elévëtte a nagy könyvet, oszt a hány levelet +forgatott mëg benne, annyi ördög át elejbe. Mikor mán elëgenn vótak, +mëpparancsolta nekik a Miska dógát, de hogy rëggerre készenn lëgyënek +vele! + +Szalatt az ördög mind, mint a rossz, sürgöttek-forgottak, másnap +rëggerre má Rút fëlséginek az asztalán párolgott a friss köleskása jó +mëgzsírozva, mëgczukrozva. + +Jó is lakott belűlle Rút fëlségi, négyszögre át a hasa tűlle. + +Mikor mëgëtte, odamëgy hozzá a feleségi, aszongya neki: + +– Hallod-ë, hé! ha të tuccz ëgyet, ez tud kettőt![28] + +– Az ám! a kutyafitta! – monta az ördög a száját nyalogatva. + +Miska mëg má akkor tutta, hogy jó van mindën, nem këll búsúnyi, csak +ezután lëgyék még valahogy! + +Mikor az ördög mëffrüstökölt, kimënt Miskáho. + +– No, fiam! embër vagy! eggyig mëv vagyok veled elégedve! Most kiadom a +parancsot mëgint, ha mëttëszëd, sëmmi bajod së lëssz! – Van itt ëgy nagy +erdő, ha të azt rëggerre ki nem szëdëd tövöstű, mindënëstű, szőlőt nem +veccz bele, rëggerre ëgy tányír szőlőt mëg ëgy üveg bort nem hozol, +akkor véged! Tudod-ë! hát jó jegyezd mëg! + +Miska most má nem nagyon vakargatta sëhun së, tutta má ő, hogy Juliska +kihúzza a sárbú. + +Úgy is vót. + +Miska ott ült a gádorba,[29] pipázott javába, mikor Juliska odamënt, +oszt mëkkérdëzte, mi az újság? + +Miska elmonta apróra az egészet. + +Juliska odbe kezibe vëszi a nagy könvet, forgat benne, a hány level +fordút, annyi ördög át elejbe. + +Akkor elejbëk át, keményenn mëpparancsolta nekik, hogy mit tëgyënek! +Azok örűtek, hogy ëgyeb baj nem lëtt, mëntek, oszt csináták, a mit +montak. + +Másnap rëggerre Rút fëlséginek az asztalánn vót a tányír szőlő mëg az +üveg bor. Az erdő helyinn mëg csakúgy húzta a sok érëtt girizd a sok +szőllőtőkét. + +Aszongya erre Rút fëlséginek a feleségi: + +– No! ha te tuccz ëgyet, az tud kettőt! + +Mikor az ördög az üvegbű az utóssó kortyot lënyelte, mënt ki újfënt +Miskáho. + +– No, fiam! má két parancsomot teljesítëtted, ha a harmagyikot is +mëttëszëd, embër lëszël! – Hetedhét országonn túl, de még az ópërënciánn +is túnann van nekem ëgy nagyon jó barátom, ha të ezt a levelet oda nem +viszëd, oszt még rëggerre vissza nem gyössz, hát véged! + +Avval Rút fëlségi átadott neki ëgy levelet.[30] + +De má erre mëhhőkűt Miska. Azt hitte, hogy má ezt Juliska së tuggya +mëttënnyi. + +Elkezdëtt járkányi, várta Juliskát. + +Nemsokára a lyány mëg is érkëzëtt. + +– Mi bajod, hé! + +– Hej! nagy baj a! azonn má të së tudsz igazítanyi! + +– Mondd el csak, hátha, no! + +A hogy Miska elmongya, – de maj hogy ríva nem fakatt! – aszongya rá +Juliska: Isz e sëmmi! Tudod-ë, mit? Csapd el a lovad kívël a falunn, én +mëg majd aranszőrű lóé vátozok, rám ülsz, oszt elmënünk. + +Úgy is lëtt. A lyány aranszőrű lóé vátozott, oszt vitte Miskát +ungonn-berkënn kërësztű. + +Mikor má közel vótak a palotáho, aszongya neki az aranszőrű ló: + +– Të, ha bemégy, csak annyit mongyá: Aggyon Isten jó estét, levelet +hoztam! Akkor gyere ki, de në a kapunn, ha a kapu tetejinn! + +Úgy is tëtt Miska. + +Mikor a levelet átatta, többet nem szót, mint a mennyi mëv vót +parancsolva, akkor kigyött, oszt usgyi! el a kapú tetejinn kërësztű! + +Akkor hallották, hogy tapsikolnak a hátok mëgëtt, oszt kiabállyák +utánnok, hogy »jó jártatok, mer máskép szuroké vátatok vóna!« + +Mikor a Juliska házokho értek, má hajnalodott, Rút fëlségi mëg az +öregasszony még javába aluttak. Juliska visszavátozott lyánnak, Miska +mëg bemënt jelëntenyi, hogy má itthon van. + +Az ördög csak csóváta a fejit, de a feleségi most is csak aszonta neki: + +– Ha të tuccz ëgyet, ez tud kettőt! + +Avval lëtelt a Miska esztendeji, a három nap. + +A két fiatal azomba még az útonn fëltëtte magába, hogy mëszszöknek, +akarhogy! de ők otthaggyák az ördögtanyát! + +Juliska bemënt a házba, hármat köpött az asztalra, úgy hajnaltájba el is +mëntek ők ëgyütt. + +Rëggel fëlériz az asszony, beszól a lyánya szobájába: + +– Kelly fël má, lyányom! mëvviratt! + +Kiszól az első köpés: Mënëk, anyám! mingyá mënëk! + +Kisvártatva mëgínt szót az asszon: + +– Kelly fël má, lyányom! söpörd ki a házat! + +A másogyik köpés is kiszól: Mingyá mënëk! + +Utóllyára sokállotta má az asszony, bekiátott, de most má mérgesenn: + +– Gyere má, hê, oszt rak’ tüzet! + +A harmagyik köpés is csak annyit szól, hogy »mingyá mënëk!« + +A fiatalok má ekkorra messzi jártak. + +Nëgyecczërre is beszól az asszony, de mán akkor nem hallott hangot. +Benéz, hát láttya, hogy nincs odbe sënki, csak a három köpés, +iszontatóann fëlharagudott. + +Elékapott a szögletbű ëgy vaslapátot. + +– No, lipát-lapát, vaslapát, majd elérjük a szép lyánt! + +Ráült a lapátra, oszt mënt utánnok, de má mikor jó magosann vót, olyan +fekete borúlásé vátozott, mint a korom. De szál utánnok, mint a madár! + +Az útba aszongya ëcczër Juliska Miskának: + +– Hejnye! de tüzel a fé arczom, Miska! Gyön az anyám utánnunk! Maj +vátozok én malomé, të mëg vátozz mónáré. Vëgyé ëgy baltát a kezedbe, +oszt faricská’ valamit. De vigyázzá, mert az anyám fekete borúlásba +gyön, forgószével, hogy el ne kapjon a forgácsbú valamit, mer akkor +nekem végem van. Tudod-ë!? + +Juliska malomé, Miska mëg mónáré vátozott, kezíbe kapott ëgy baltát, +oszt faricskát vele valamit. + +Ëcczër csak fëléjik ér a nagy borúlás nagy forgószével, majd elvitte a +malmot is. + +Miska mëg a forgácsokra rálépëtt, hogy a szél el në vigyën belűlle ëd +darabot së! + +A borúlás látta, hogy így nem ér sëmmit, lëereszkëdëtt a malomra. Miska +mëg csak kapta a baltát, belevágott. Úd dőt belűlle a vér, mint az +essőzsákbú. + +Látta, hogy itt ezëkkel sëmmire së mëgy, visszafordút. A malom mëg +Juliskáé, a mónár mëg Miskáé vátozott vissza. + +Hazaért az ögegasszony, kérdëzi tűlle az ura: + +– Hát láttad-ë őköt? + +– Nem láttam én! a kit láttam is, mások vótak. + +– Hát kikët láttá? + +– Ëgy malmot mëg ëgy faragó mónárt. A mónár úgy mëhhasította a +baltájával a karomot, hogy mém most is vérzik. + +– Te, szamár! isz azok vótak azok! – monta Rút fëlségi nagy mérgesenn. + +A fiatalok mëg mëntek az úttyokonn tovább. + +Allyig mëntek ëgy fénapi járófődet, Juliska arca elkezdëtt tüzelnyi +mëgínt. + +Hát má akkor az asszony nyargalt utánnok újfënt. + +Aszongya Juliska Miskának: + +– Vátozzá të kóréjé, én mëg maj lëszëk kis madár. + +Mingyá azé vátoztak. + +Odamëgy az öregasszony hozzájok: + +– Hallod-ë, te csipërkëdő[31] kis madár! nem láttá êre mënnyi ilyen mëg +ilyen fiatalokot? + +– Láttam én, de még akkor ződ vót ez a kóré. + +– Ú! má a régënn lëhetëtt! em most vót! + +Az öregasszony visszafordította a lapátot, oszt lapátolt haza. Otthon +mëgínt elévëszi az ura: + +– Láttad-ë most őköt? + +– Nem láttam én ëgy száraz kórén csipërkëdő kis madárná ëgyebet. Nem +tudhatom, hova lettek!? + +– Te, szamár! isz ők vótak azok! – monta az ördög, de má maj hanyatt +taszította a feleségit mérgibe. – Ereggy utánnok mingyá, de nekëm itt +lëgyék mindakettő! + +Mënt is a vén asszony. + +Ráült a vaslapátra. »Lipát-lapát, vaslapát! majd elérjük a szép lyánt!« +oszt vágtatott. + +De Juliska újra eszrevëtte. Ő mingyá arankacsáé, Miska mëg halastóé +vátozott. + +Gyött az asszony, vetkëzëtt, a tópartyára lerakta a ruháját, a gyűrejit +lëhúzta az újjárú, oszt pendëlire tëtte. + +Mikor má nyakig a vízbe vót, hogy a kacsát mëffogja, az csak fëlrepűt, a +ruhárú szájába kapta a gyűrőt, pegyig az ördögnek abba vót minden +tudománya, a tó mëg kiszáratt. + +Az ördög feleségi hopponn maratt. + +Së Juliska, së Miska, së gyűrő! + +No! maj kap most az urátú! + +Mikor hazaér, kérdezi Rút fëlsége. + +– Hát mém mos së hoztad őköt? nem tudod, hogy’ rádparancsoltam? + +– Iszën ám! de elvitték még a gyűrőmöt is! + +Ek këllëtt még az ördögnek – a tetejibe! Mingyá olyan lëtt, mint az +oroszlyány. Hanem ha valaki kontyolást akar látynyi, oda këllëtt vóna +elmënnyi! Még a hogy az az asszon kikapott! fël nem vënném, nincs az a +száz forint! Bőgött is asszony úgy, mint a fiastehen! + +Hát má elvesztëtték őköt, mit vót mit tennyi, mint mëggyőzőnnyi azonn, +hogy nincsennek. + +Miska mëg Juliska mëntek, mos má nyugottann, nem háborította őket sënki. + +Ëcczërcsak annak a falunak a szélyire értek, a kibe a Miska apja mëg +annya lakott. Ott aszongya Juliska Miskának: + +– No! má én nem mënëk be veled, ha fogadd mëg, hogy nem csókolsz mëg +sënkit, së azt nem engedëd, hogy tégëd mëgcsókollyonak, mer akkor engëm +elfelejtesz, oszt mást vëszël el! + +Miska fogatta, hogy úl lëssz, mëg monta, hogy »ugyan mit gondolsz mán, +Juliskám! hogy felejtenélek én el!« + +De mire beért a portájokra, valaki elejbe szalatt, oszt kezet csókolt +neki. Mingyá elfelejtëtte Juliskát. + +Otthon nagyonn mëgörűtek a Miska hazamënetelinek, má akkorra ő is +mejjavút, szófogadó, engedelmes lëtt, mint a kezes bárány. + +Az apja nézett is ki neki a faluba ëgy szép lyánt, má ki is hirdettette +őköt, csak épenn a lagzi vót hátra. + +Horták az ajándékot a házokho, a kalács má a padonn së fért, annyi vót, +a sok csirke, kappan mëg úgy rezsgëtt az udvaronn, allyig lëhetëtt +tűllök lépnyi. + +Juliska is mëhhallotta, hogy Miska mëhházasogyik. A hírre nagyon +elszomorodott. + +Fogott ëgy pár galambot, ëgy gunarat mëg ëgy jérczét, szita alá tëtte, +oszt elvitte ajándékba Miskáékho. + +Éppenn otthonn volt Miska is. + +Mikor Juliska oda akarja annyi a két galambot, a gunarat eleresztëtte a +szita aló, oszt csak annyit mondott: + +– Úgy jártunk mink, Miska, mint ez a pár galamb. Az ëgyik árvánn maratt. + +Most jutott má eszibe Miskának is a fogadása, amannak a lyánnak +visszaatta a jegykendőjit, Juliskát össze-vissza csókolta, elvëtte +feleséginek, boldogok lëttek, oszt mém most is ének, ha azóta mën nem +haltak. + + Mese, mese, mátka, + Fekete madárka. + Uj mente, kopott róka, + Vesd a vigyorgódra![32] + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. A közlő: Ragó Lajos, 32 éves +parasztember, katonaviselt. A lejegyzés ideje: 1903. november._ + + + + +21. A zöldszakállú király. + +Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még azon is túl, +a hol a kis kurtafarkú disznó túr, volt egy zöldszakállú király. Az a +zöldszakállú király egyszer fogta magát, elindúlt vándorolni. Már nagyon +sokáig vándorolt, biztosan megjárt már száz tű hosszát, csak azon vette +magát észre, hogy bizony tizenhét esztendeje már annak, a mióta ő +hazúlnan eljött. A sok járás-kelésben nagyon kifáradt, megszomjazott, +leült egy patak partjára. Azután lehasalt a víz színéig hogy majd iszik +egy jót. Alig kortyantott egyet-kettőt, valaki megfogja a szakállát. +Húzta volna ő vissza, de nem tudta. Odakiált a vízbe: + +– Hallod-e te, nemtudomki! ereszd el a szakállam, míg szépen vagy! + +De még annál jobban húzták. Már rimánkodásra fogta a dolgot, mert +annyira húzták befelé, hogy majd megfúlt. Azt mondja egyszer a vízben +valaki: + +– Ha ideadod nekem, a mit az országodban nem tudsz, eleresztem a +szakállad. + +– Ugyan mit nem tudnék én az országomban? a legutolsó tűt is tudom! +mondta a zöldszakállú király. + +– De csak igérd meg, hogy a mit az országodban nem tudsz, enyém lesz! – +mondta a vízben az ördögök királya, – mert az volt! + +– Hát jól van, legyen a tied! úgy sem sütsz te abból kenyeret, a mit én +az országomban nem tudok! mondta a zöldszakállú király. + +De már nagyon rossz volt neki a kénytelen-kelletlen hason való fekvés, +mikor feleresztette az ördögök királya. Akkor aztán indúlt hazafelé, +azon gondolkodva, mi is lehet az, a mit ő otthon, az országában nem tud. + +Mikor hazaér, elejbe szalad egy szép nagy suhanczár legény, a nyakába +ugrik, össze-vissza csókolja. + +– Jaj! kedves apám! de sokáig itt hagytál bennünket, de jó, hogy egyszer +itthon vagy! + +A király csak nézett. Majd eltaszította magától a gyereket. + +– Kinek vagyok én az apja? te meg kinek a fia vagy? én nem ösmerlek! + +De odabent a felesége megmondta neki, hogy bizony az ő gyereke az! már +épen annyi idős, mint a mióta ő elment hazulról. + +Csak akkor kapott az eszéhez. Emlékezett, hogy a ördögök királyának +igért ő valamit, a mit az országában nem tud. Hát ez a szép legényfia +volt, a kit nem tudott. Majd megette magát. Még arra is gondolt, hogy jó +volna oda nem adni a gyereket, de a másik percben meg attól félt, hogy +akkor maga az ördögök királya jön el érte. + +Magához hivatta a fiát. Elmondott neki mindent, a hogy van. A legény meg +nemhogy megijedt volna, még maga is azt bizonyítgatta, hogy jó lesz, ő +elmegy. Másnap felkészűlt, el is ment. + +Megy, megy, mendegél hetedhétország ellen, ahhoz a patakhoz ér, a hol az +apja szakállát megfogták. A vízben gyönyörű szép hét aranyvadkacsa +úszkált, a parton meg egy inget lobogtatott a szél. Lehajlik, felveszi +az inget, már a tarisznyába akarta gyömöszölni, a hét aranykacsa közűl +egy tündökszép lánynyá változik s azt mondja a királyfinak: + +– Szép királyfi! tudom, ki vagy, meg hogy hová sietsz! te a zöldszakállú +király fia vagy s mégy az apámhoz, mert ő téged elnyert az apádtól! add +ide az ingem! jó tettedért jót várj! + +A királyfi odadta. A lány felöltözött, lehúzott az újjáról egy +aranygyűrűt, odadja a királyfinak. + +– No! ezt tedd el! tizenkét várkapun tudsz bemenni, a nélkűl, hogy +valaki észrevenne. Csak fordítsd meg a gyűrűt, a kapu magától kinyílik. +S ha bejutottál, majd mond neked az apám olyanokat, hogy ha angyal vagy, +akkor sem tudod megtenni. Én segítőd leszek. Este nyolcz óra tájban +dongó képiben ott dongok ablakodnál, te ereszsz be, aztán ne félj +semmit! + +A legény ujjára húzta a gyűrűt, a lánytól elbúcsuzott s ment az ördögök +királyának palotája felé. Tizenkét várkapu állta útját, de ha a gyűrű +fordúlt, mind kinyilt magától. Utóljára a palota ajtaja nyilt meg, s +ekkor előtte állott az ördögök királya. + +– Felséges király! gráczia fejemnek! itt vagyok előtted! + +– Hát ha itt vagy, jól van! mondta a király, de nagyon bátran beszélsz, +tán nem tudod, kihez jöttél? + +– Tudom én, mondta a királyfi, te sem vagy különb, mint az én apám: az +is király, te is király vagy, aztán megvan. + +A király nagyon mérges lett. + +– No, várj csak! három feladatot kell teljesítened, ha azoknak ura tudsz +lenni, jó, ha nem, vége az életednek! Itt van ez a káposztalevél, fogd +meg! most majd becsuklak egy szobába, ha ebből holnap reggelre +darutollas kalapot nem csinálsz, hát imádkozhatol! + +Azzal mentek egy szobába. A királyfira rázárták az ajtót, mind a három +oldalról, tettek be neki ételt-italt, hogy ne únja magát. Mikor magára +maradt, bizony szomorú lett ő kegyelme! + +– Hej! hogy az anyád ne sirasd meg, ördögök királya! – mondogatta +magában, – olyant adtál fel, hogy míg a világ, sohasem tudom +megcsinálni! + +Még tovább is szomorkodott meg gondolkozott volna, de az ablaknál valami +dongást hallott. Akkor jutott eszébe a szép leány. Odamegy, hát hallja, +hogy a dongó azt mondja: + + Ereszsz be, galambom! + Javadat akarom! + +Nyitotta is az ablakot mindjárt. A dongó berepűlt, gyönyörű szép lány +lett belőle. + +– No! édes szívem, szép szerelmem! mondd meg miben lehetnék +segítségedre? + +Elmondja oszt János, hogy meg van ő ijedve, káposztalevélből darutollas +kalapot kell csinálni! + +– Csak az a baj, – mondta a lány, – akkor nincs baj! hol van az a +káposztalevél? + +– Itt van. + +– No! nézd csak! – s abban a pillanatban olyan szép darutollas kalap +feküdt az asztalon, hogy olyan tán még Ferenc Jóskának sincs a fején! + +A legény majd kinézte a szemit, úgy nézett. Ő még ilyent nem látott. +Akkor azt mondja: + +– Holnap este is eljövök, de ne várakoztass olyan sokáig, mint ma, ha a +dongásomat hallod, csak ereszsz be. Most pedig megyek, nyisd ki az +ablakot! + +Abban a perczben kis irinyó-pirinyó dongó lett belőle. + +A királyfi meg nyugodtan lefeküdt, tudta, hogy majd néz egyet az ördögök +királya, ha ezt meglátja. + +Másnap jókor reggel ment is a vén drómó. Alig nyitott be, meglátta az +asztalon a szép darutollas kalapot. Azt mondja a legénynek: + +– No! hát ennek derekasan megfeleltél! + +– Meg biz én! mondta rá a legény nagy hetykén. + +– Ühm! hát ha olyan büszke vagy, majd adok én fel olyant, hogy azt +csakugyan nem birod megtenni! + +Azzal az ördögök királya kiment, hozott egy begre káposztalevet. + +– No! ha ebből holnap reggelre ezüstsarkantyút nem csinálsz, vége az +életednek! + +A legény arra is csak a vállát rázta. + +– Hát majd meglesz az is, ha a jó Isten segít! + +A király azzal kiment, a királyfi meg magára maradt. + +– Káposztalé meg ezüstsarkantyú! No! ebből már csakugyan nem lesz semmi. +De bolond egy esze van annak a királynak, hogy ilyeneket kitalál!… +gondolkozott magában. + +Megvárta az estét, a nyolcz órát. Jött a kis dongó. + + Ereszsz be, galambom! + Javadat akarom! + +Beeresztette, s az megint az a szép lány lett, a kit a patakpartról +látott. Elmondta neki, mismit parancsolt az édes apja. De annak ez is +annyi volt, mint semmi. A káposztaléből olyan ezüstsarkantyút +kanyarított, hogy akárki megnézhette volna. De boldog volt a királyfi, +hogy a jó Isten megsegítette. Meg is ölelte, csókolta a lányt úgy, a +hogy szíve vágyása akarta. Azután a lány újra megrázkódott, kis dongó +lett belőle s elrepűlt. + +Másnap az ördögök királya majd hanyattesett, mikor a gyönyörű +ezüstsarkantyút meglátta. De nem is nyughatott a legénytől, mindenáron +az életére tört, el akarta veszíteni. Hozott be egy kancsó tiszta +szűrött vizet. + +– No! ha ebből holnap reggelig rézfokost nem csinálsz, előre megírhatod +a testamentomod! + +A királyfi nem szólt semmit. Az estére várt, azt hitte, hogy ha eddig +ment minden, ezután is megy. Az ám, de mikor a kis dongó szép lánynyá +változott s megtudta a parancsot, csak a fejét csóválta: már azt ő se +tudja megcsinálni! + +– Tudod-e, mit!? mondta a királyfinak. Elmegyünk mi innen, mert itt +egyikünknek sem lesz jó a sora! téged majd megütlek a pálczámmal, +változol egy aranygyűrűvé, a szép kis pej lovam aranyalmává, én meg +madár leszek s megyünk. + +A hogy mondta, úgy lett. A királyfiból aranygyűrű, a szép kis pej lóból +aranyalma, a lány meg madár lett, a gyűrűt a szájába, az almát meg a +lábába fogta s ment, ment, mint a gondolat. + +Másnap reggel az apja észrevette, hogy se lány, se királyfi. Mindjárt +tudta, hogy egy követ fújnak. Azt mondja a szolgájának: + +– Eredj csak utánok! hacsak tudod, hozd vissza őket! + +Még olyan szaladást, a mit az a szolga tett! úgy ment, mint a villám. +Egyszer azt mondja a madár a gyűrűnek: + +– Jaj! de sebes szél fúj a hátam megett! jönnek utánunk! – a mint hogy +igaz is volt. + +Látott egy sűrű bokrot, beleszállott épen a közepébe. + +A szolga nemsokára a nyomukban volt, de hasztalan keresett-kutatott, nem +talált semmit. + +Megy haza, mondja a királynak: + +– Felséges Uram! nem láttam én ő belőlük annyit sem, mint a körmöm +feketéje! egyedűl egy bokor volt a pusztán, annak a közepiben meg egy +kis madár. + +– Az volt az, te szamár! mondta a király. Látom már, hogy magamnak kell +mennem, mert rátok még ezt se lehet bízni! + +De még ha látott valaki sebes menést, látta volna az ördögök királyát! A +kis madár is nyomta ám! de hasztalan ment volna akárhogy, ha mindjárt +ott nem lett volna az ország határa, meg is fogták volna. De így az +ördögök királyának ereje csak a maga országa határáig tartott, tovább +nem. Mikor látta, hogy azok átlépték a határt, olyan mérges lett bele, +hogy mindjárt megpukkadt. + +A kis madár átváltozott szép lánynyá, a gyűrű királyfi, az aranyalma +szép pej ló lett. A lóra felültek mind a ketten, mentek haza a +zöldszakállú király országába. + +Otthon megesküdtek, lagzit laktak, én is ott voltam a lakodalmon, mint +kis bőgős, úgy jóllaktam hurkával, kolbászszal, még másnap se kellett az +étel. Bandi legyek, ha nem igaz! Még most is élnek, ha meg nem haltak. + +_Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. 1905. +január._ + + + + +22. Odaért, a hová a mádi zsidó. + +Vót ëcczër a világonn ëgy szëgény asszony, mëg annak ëgy legénszámba +mënő fia. Egy rossz viskóba laktak, a kinek az ódala bornyúganajbú vót. +A legén szégyëllëtte a bornyúganajos házat, elhatározta, hogy elmëgy +szógányi. + +El is mënt. A hogy mëgy, mëndëgé, beér ëgy nagy erdőbe. Má jó +távolyosann mëhetëtt, mikor ëgy fekete embërrel tanákozott. »Hova mégy, +öcsém?« kérdezi a fekete ember. »Elmënëk, szógálatot keresek!« feleli a +legény. »Gyere hozzám, adok én szógálatot.« »Nëm mënëk én, az apám is +mëhhatta a testamentomába, hogy fekete embërhë në mënynyek szógányi!« + +A hogy ezt kimonta, elindúlt újra. Egy darab idő múva, mëgint tanákozik +a fekete embërrel. Az újra hijja magáho szógálatba, de a legény nem át +el. Mëgy, mëgy, harmacczor is evvel tanákozik, a ki nem ëgyeb az +ördögné. Harmacczorra aszongya neki az ördög »á el hozzám, legény, mert +të ezënn a vidékënn úgyis hiába keresël szógálatot, mer ëgyeb lakója +nincs nálam.« A legény már látta, hogy jobb mëffognyi, mint +eleresztenyi, – elát. + +Akkor aszongya neki az ördög: »tudd mëg: nálam három nap az esztendő, +azalatt mindég fát kell hordanod innen az erdőrű!« + +A legény beszegődött. Első nap mëgy az erdőre, befog két szürke lovat. +Mëgrakja a kocsit tetejivel, nógatta ő a két szürkét, gyűvöztette, de +nem húzott az a szentnek së. Elévëtte oszt, verte őköt czudarú. A hogy +veri, mëgszólal az ëgyik: »në verjé bennünköt, barátom! iszën mink is +pap vótunk, míg embërëk vótunk!« A legény a hogy ezt a szavakot +hallotta, nem verte őköt többet. Aszongya azután a ló mëgint: »Tudod-ë, +minek ez a sok fa? Lelkëk alá tüzelnek itten!« Ekkor oszt mëggyőződött a +legény, hogy ő csakugyan az ördögöt szógállya. + +A mikor má kitelt a három nap, a lovak azt a tanácsot adták neki, hogy +ha jutalmat kér, ëgyebet në fogagygyon el, csak az ördög újján lévő +gyűrőt! Úgy is vót. Mikor az ördög ki akarta fizetynyi, kínát őneki sok +mindënfélit, de ő csak a gyűrőt követëlte, az ördög forgatta oszt a +szëmit mérgibe, de utóllyára mégis muszaj vót ő a gyűrőt odannyi. + +Ő má ösmerte a gyűrő tulajdonságát a lovaktú, mikor hazaért vele, +letelső dóga is avvót, mëffordította a gyűrőt. »Kedves gyűröm! lëgyék +itt mindën fájín ennyi-innyavaló az anyámnak!« Lëtt is mingyá, allyig +birta el három asztal. + +Mikor jólaktak, aszongya a legény az anyjának: »tudja-ë, mit, édës +szülém!? mënnyék el maga a kiráho, oszt kérje mëg nekëm a lyányát!« + +El is mënt az asszony, de úgy kiutasították, hogy mëffogatta, hogy ő má +në mënnyék többet lyánykérőbe, még él! + +»Nohát majd elmënëk én!« monta a legény. + +Mikor bekopogtat a kiráho, eléaggya kérésit, hogy mismi járatba vóna. A +kirá nem igírte neki a lyányát, de aszonta, hogy »ha szëbb palotád lësz, +mint nekëm, azután a két ház közt aranyhidakot építesz, az út mellett +ezüst, aranyfák lësznek, azokonn szépenn csicsërgő madarak, akkor odadom +a lyányom, máskép nem!« + +Hazament a legény, ëgyet fordított a gyűrőjinn, másnap rëggerre má +mindën úgy vót, a hogy a kirá monta. + +Gyön a kirá mëgnéznyi, hogy úgy van-ë vallyon? hát látja, hogy úgy van +a! szëmi-szája elállott, úgy gyönyörködött a sok szépségbe. No! mos má +oda këll annyi a lyányát! + +Hét országra szóló lagzit csaptak, vót ott mindën, csak jó nem, annyian +vótak, hogy még… az öt ujjamonn is mëllëhetëtt vóna olvasnyi. + +Hanem ëgy vót a hiba: a lyány nem szerette a legényt. Összekaccsantott a +kocsissal, kapta teremtette! mëg is szökött vele, még a gyűrőt, azt a +fájín gyűrőt is elvitte. Elmëntek a hetvenhetegyik szigetre. + +A szëgény legény mëg másnap a bornyúganajos viskóba ébrett fël. Kereste +a feleségét, a kocsisát, ëgyik së vót tanáható, no em má olyan biztos, +mint a Matyi diszna, hogy ëgyütt szöktek el, a kutyák! De fël is tëtte +ám magába, hogy ha törik, ha szakad, a feleséginek mëg a gyűrőnek mëg +këll lënnyi, de letalább a gyűrőnek! + +»Süssé nekëm, édës anyám! ëgy pár bogácsát, varrjá ëgy tarisznyát, oszt +hagy mënëk, mert nekëm el muszaj mënnyi!« El is indú. + +Az útonn tanákozik ëgy egerrel. »Hová mégy, te legény!? – kérdezi az +eger – mehetëk-e én tëveled?« – »Gyere no, – mongya a legény, – letalább +nem mënünk gyalog!« + +Mënnek ők ketten, mëndëgének, útközben tanának még ëgy macskát mëg ëgy +kutyát, mind a kettő hozzájok kéredzëtt. Igy oszt mëntek négyenn. + +Mire má jó elfárattak, ëgy tengërparthó értek. Ott oszt megállottak. +Tanakodott a legény magába, hogy hogy ér má ő el a hetvenhetegyik +szigetre? De csak nem tutta kisütynyi a móggyát. Akkor odaszól neki a +kutya: »mi bajod, kedves gazdám! hátha mink is tunnánk rajtad valamit +segítenyi?« »Sose tuttok tik az én bajomon segítenyi!« »Hátha! mondd el +csak!« Elmongya a legény, hogy ëgy gyűrőjé kék elmënnyi a hetvenhetegyik +szigetre, a kit az ő feleségi, ëgy királyány lopott el, azt kék még +ëcczër visszakerítenyi! + +»No, ho csak az a baj, – mongya a kutya, – maj segícsüm mink azonn! – +Gyere csak te, macska, ugorj fël a hátamra, të mëg te, eger, a +macskáéra!« Mikor mind az ëgymás tetejibe vót, a kutya a vízbe vette +magát, mëntek a hetvenhetegyik sziget fele. Nagyon sokáig usztak, a +kutya farka már olyan vékonyra kopott a vízbe, mint ëgy orsónyeli, de +azé ëcczër odaértek. + +Ott vótak a hetvenhetegyik szigetënn. + +Ott tanátak ëgy szép, ámbitusos házat. Bemëntek oda. A kutya lëfeküdt az +ámbitusra, a macska beült kivelrű az ablakba, az eger mëg bemënt a +házba, fëlmászott a kaszlyira. + +Nem vót otthon sënki. Épen valami vígasságba vótak akkor is. Mikor +hazaérnek, mëlláttyák a kutyát, a macskát mëg az egeret, aszongya a +mënyecske: »úgy gondolom én, hazúrú valók ezëk az állatok, minket +gyöttek ezëk fölkeresnyi a gyűrőjé!« »Ugyan, hogy gyöttek vóna má +hazúrú, no!? Nem látod, hogy a kaszlyin van ëgy eger, oszt a macska azt +nézi az ablakbú?« Ráeresztették oszt a macskát az egerre, de csak +mutatta, mintha mëg akarná fognyi, de azé nem fogta mëg. + +Este a mënyecske fét nagyon, hogy elvëszik tülle a gyűrőt, écczakára +oszt a szájába tëtte. A mënyecske mindég tátott szájjal szokott alunnyi, +most is úgy feküdt, ezt mëgtutta az eger, odament, a szájába +belemicsinát. Köpködött a mënyecske ezërig, de akkor a gyűrőt is +kiköpte, az eger së vót rëst, vitte a macskának, a macska a kutyának. Az +a szájába a nyelvire vëtte, oszt a hogy gyöttek, mëntek visszafele. + +Sokáig mëntek má nagyon, a kutya nagyon szomjann vót, innya kezdett. De +a gyűrőt mëg kiejtëtte a szájábú. Dévánkozott ő azonn nagyonn, de má nem +tëhetëtt ëgyebet, kiúsztak a partra, ott a gazdájának mëgjelëntëtte a +szerencsétlenségët. + +»Hennye no! az ammenodot! mingyá agyon ütlek! mi lësz mos má belűllünk? +Ereggy vissza, keresd mëg, aggyig vissza në gyere, míg mëg nem tanálod!« + +Visszafordút a kutya nagy szomorúann. + +A hogy úszik, elejbe kerű egy nagy hal, a kutya is rögtön átkapta a +derekát. Jajgatott oszt a nagy hal. »Jaj! eressz el, eressz el! ha +eleresztël, visszaadom, a mit elvesztëtté!« »Hát mit vesztëttem én el, +te?!« »Hát az aranygyűrőt!« »No jó, de visszahozd!« – avval eleresztëtte +a nagy halat. + +A halak királlya, mer av vót, trombitát ëgy nagyot, arra mindën hal, a +ki a tengërbe vót, oda gyűt. Aszongya nekik: »tanátatok-ë tik nem régibe +ëgy aranygyűrőt?« Azok aszongyák, hogy hírit së hallották az +aranygyűrőnek, nem még hogy látták vóna. Arra mëgint aszongya a halak +királya: »igazis a! itt vattok-ë tik minnyájan?« Aszongyák, hogy: nem! +»Hát ki nincs itt?« Mënnézik, hát csak ëgy nem vót ott, az öreg sánta +bicëgő. Nagysokára az is elétápászkodott. + +Aszongya neki a halak királya: »add ide azt az aranygyűrőt, a kit az +elébb tanátá.« »Nem adom biz én! – morgotta a sánta bicëgő – mënnyit +bicëgtem én azé!« + +Akkor oszt kapott ëgyet, olyat a fili tövire, hogy mingyá kiköpte a +gyűrőt. + +A kutya visszakapta a gyűrőt, uszott vele a gazdájáho, oszt mëntek +vissza a bornyúganajos házba. + +De má akkor hiába forgatta a legény ő kelmi a gyűrőt, elvesztëtte mindën +erejit, ő neki még muszaj vót hóttyig mëgelégënnyi a csúnya házzal. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa (Hörcsikné) paraszt +asszonytól. Lejegyzés ideje: 1903. decz._ + + + + +23. Hajnal János. + +Hun vót, hun nem vót, hetedhétországon is túnan vót, vót ëcczër ëgy kirá +mëg a feleségi. + +Vót a kiránénak olyan cipellőji, a mi sënki lábára fël nem fért. Büszke +is vót rá szörnyen, maga is mëg az ura is. + +De ëcczër hogy esëtt? hogy nem esëtt? mëghalt a kiráné. Halála előtt +olyan tëstámëntomot tett az urának, hogy ha mëg akar házasonnyi, csak +olyan lyánt vagy asszont vëgyën el, a kinek a czipellő a lábára +ráillyik. + +A kirá, allyig hogy eltemették a feleségit, csinátatott egy pár +vasbocskort mëg ëgy vaspáczát. Avval elindút. + +Elindút hetedhét ország ellen. Mëgy, mëndëgél, ëgyik országba be, a +másikbú ki, próbáta ő a czipellőt lyányon, asszonyon, de biz a mindnek +kicsi vót. Nem hatta abba azé. Mënt tovább. A vasbocskornak má mindëni +elkopott, elnyőtt, csak ép hogy az, a mivel befűzte, még az át a lábánn, +a vaspáczábú së vót má ëgyeb, mint a markolattya. A cipéhë való lábat +mégsë tanát. Akkor beleúnt a nagy járkálásba, má a tarisznyájábú is +kifogyott, minek fáriszsza magát? fogta magát, hazamënt. + +De vót neki ëgy szép lyánya is, a kit otthon hagyott, annak elmonta, +hogy hun, mére járt, mëg hogy bizony hasztalan vót mindën +járása-kellési. + +A lyány bemënt a maga szobájába, elévette a két kis czipellőt, +próbállya, hát mintha csak ráöntötték vóna, úgy át a lábán. A kirá, az +apja mëg valahogy benézëtt az ablakon, látta, hogy a czipe minő szépenn +áll az ő lyánya lábán. Bemënt hozzá. »Én az ettéd, të az enyim! szívem +szép szerelme! ásó, kapa választ el ëgymástú! A czipe csak a të lábadra +illyik, të lëszël az én feleségëm!« De a lyány csak elvërësëdëtt, allyig +tudott szóho jutynyi, oszt aszongya: »Ugyan apám, ugyan apám! hát hogy +kivánod a lyányodat feleségëdé tënnyi? ösmersz-ë Istent? jaj! jaj! hogy +lëhetnék én a të feleségëd!?« + +De a kirá csak erősködött. »Nem tudod, lyányom! mit hagyott anyád a +testámentomba? të fël akarod törnyi, a mit ő hagyott? Gyere el hozzám, +në fé sëmmi bajod së lëssz!« A lyány nem tágított, së nem engedëtt. + +Mikor apja kimënt a házbú, elészëtte az annyának ezüst, aranyruhájajit, +bekötte ëgy kendőbe, a hátára tëtte, mint akar a batut. Akkor elévett +egy nagy kést, levágta vele a jobb karját. + +Mére fordúllyék má most? mer itthonn úgy sincs maradása! + +Mënt, mëndëgét, elért a szomszédvárasba, a hun ëgy gazdag kirá lakott. +Elmënt oda. Kinákozott valami cselédnek. Fël is fogatták, elszegődött +pulykapásztornak. + +Ëgyeb dóga nem is vót. Hajkászta a pulykát, ha elgyött az este, vót a +szérűn ëgy csipkefabukor, az alá járt hányi. + +Ëgy nap, úgy déltájba, láttya, hogy a kirá nagyon kászalógyik, biztosan +készű valahova. Valahogy ezt gondolta, bemënt a konyhába, elévëtte a +szakácsot, »mongya má mëg, hova készű a kirá?« A szakács is oszt: »ennye +te, rossz pulykapásztor! hát még tísis keresëd, hova mëgy a kirá? ne +ë!«, avval ëgy seprővel jó hátba vágta. »Hát tudd mëg, hogy a bálba +mëgy!« + +A lyány mëg së gondolta vóna, hogy ő még ki is kap. Ëgy kicsit rosszú +esëtt neki, de oszt elfelejtëtte. + +Este ő is felvëszi az ezüstruhát, mëgy a bálba. Ott kurjongattak má +javába, tánczoltak, mint a forgószé, a többiek közt a kirá is. A kirá +valahogy megláttya, hogy minő ékes szép teremtés mënt oda, rögtön a +lyánt kezte tánczoltatynyi, annyira mëgigízte a szépségi, hogy nem +tudott micsinányi. Hajnaltájba a szép ezüstruhás lyány má elkészűt a +bálbú. »Hová mégy, szívem szép szerelme!? ne mënny még! ráérsz!« De a +lyány csak, hogy ő mëgy. »Legalább aszt mondanád mëg, te tündökszép +kisasszony! hovavalósi vagy, hogy elmennék oda, hogy fëlkeresselek!« +»Jaj, kedves királyi felség! nagyon messzi van a, nem olyan közelësenn, +a hogy të gondolod! Én Seprőütivárra való vagyok!« Avval elbúcsúztak +egymástú. + +A pulykapásztorlyány valahogy az ajtóküszögre ért, »köd előttem, köd +utánnam! hogy sënki së lásson!« úgy eltűnt, mintha ott së lëtt vóna. +Otthonn termëtt egënyest. Lëvette magárú a szép ruhát, fëlvëtte a rossz +pulykapásztorosat, az arczát mëg bekente sárral, hogy valahogy mëg në +ösmerjék. Míg oszt egészenn rëggel nem lëtt, lëfekütt a csipkefabukor +alá pihennyi ëgy kicsit. + +Másnap débe mëgint úgy cselekëdëtt. Bemëgyën a konyhába kérdeznyi, hova +készű a kirá? A szakács most ëgy ostorral húzott végig rajta. »Hát a +bálba tê! hova mënne másübe!« + +Estére kisímakodott, magára őtötte az aranyruhát, újfënt elmënt a bálba. +A kirá csak ő vele mulatott, még jobb kedvi lëtt, mint az azelőttvaló +estén. Mikor a lyány má czihelődött, hogy maj mëgint mëgy hazafele, a +kirá csak mëgkérdëzte: »Mondd má mëg, szívem szép szerelme! hovavalósi +vagy të! mer én má sok helyet bejártam, sok hëre befordútam, de még +olyan nevű várast nem hallottam, mint a minőt të montá!« »Hát tudd mëg, +hogy én Ostorütivárra való vagyok!« Búcsúzkodtak, a lyány a küszögön +»köd előttem, köd utánnam! hogy sënki së lásson!«, otthon lëtt ëgy +szëmpillantás alatt. A ruháját lëvette, fëlőtözködött a tërhánba, +lëfekütt a csipkefabukor alá. + +A kirá mëg a bálba csak gondolkozott, csak törte a fejit, »Seprőütivár! +Ostorütivár! mére lehet a!?« De csak nem tudott benne okos lennyi, +hasztalan törte az eszit. + +Másnap débe csakúgy bemënt a konyhába. A szakács a papucscsával jó +mëgnyomkotta a lapoczkáját, este fëlkészül, ott vót ő a báldba mëgint. + +A kirá má bolondúlásig vót utánna, el së akarta eresztenyi, úgy fogta, +mint a folyófű a virág derekát. A lyány së vót fábú, mëgszerette ő is. +Mikor el akart mënnyi a bálbú, lëvëtte újjárú a gyűrőt, kettéharapta. A +felit odatta a kirának. »Errű emlëgess mëg! Tudd mëg oszt még hozzá, +hogy a hun ennek a másik felit tanálod, ott lëszëk én is!« A kirá nagyon +mëgörüt az ajándéknak, be is csavarta mingyá a kendőjibe, oszt elgyugta +a zsebibe, jó hêre. Azután mëgint azt kérdezi a lyántú: »Szívem szép +szerelme! mondd má mëg, hovavalósi vagy të! mer gondolkoztam má én, a +mënnyit elgyőztem, hogy hun is lehet a te lakásod? de a nyomára nem +birtam gyönnyi!« »Szivem szép szerelme! királyi fëlség! Papucsütivárra +való vagyok!« »Szivem szép szerelme! igazí rá, mére lëhet az a váras, +hagy keresselek fël!« »Oda nekëd nem szabad begyönnyi, szívem szép +szerelme! de ha lëhet, még tanákozunk!« Mikor ezt kimonta, indút kifele, +a küszögönn »köd előttem, köd utánnam, hogy senki së lásson!«, má +otthonn vót, aranyruháját összehajtogatta szépen, kikereste a rongyot. +Mikor oszt má be is kente az orczáját, lëfekütt a csipkefabukor alá. + +A kirának mëg a bálba nem vót maradása së. Főtt az elméji, a bor së +esëtt neki jó. + +Hazamënt, leült ëgy székre, ott lëcsüngesztëtte a fejit, de szót nem +lëhetëtt vóna belülle vënnyi. + +Elgyön az ebéd ideji. A pulykapásztor ott pësztërkëgyik a szakács körű, +ott sürög-forog, mintha ő is segítenyi akarna. Ëcczër, mikor a szakács +elfordút, a félgyűrejit beeresztëtte a tába. + +Viszik be az ételt a kirának. Az búslakogyik, mérges. A késit mëg a +villáját belevágta maga elejbe az asztalba, az ételhë mëg hozzá së nyút. +»Mé nem eszik, fëlséges királyom!? tán nem jó, vagy valami van az +ételnek? Egyék csak, maj mëllássa, hogy mëg lëhet ënnyi!« A kirá a nagy +üsztökélésre oszt belemártotta a kanáját, hogy maj szëd. De valami +csördülést hallott. »Mi van ebbe, te!?« Kimerityi, hát ëgy félgyűrőt +vëtt ki a kanája. + +Csak nagyot nëzëtt. »Isz ez a gyűrő olyan, mint a minő nálam van! Nézzük +csak!« Kivëszi a kis kendőjibű a félgyűrőt, a mit még a báldba kapott az +aranyruhás lyántú, összepasszoltattya, hát ëgybeforrt. »No! ez lëssz a! +no! emmán a!« + +Avval hivattya be a szakácsot. Kiski járt ott a konyhába? csak +kérdëzgetyi. A szakács úgy fét, mint a nehésség, de sokára mégis +kivallotta, hogy biz ott nem járt ëgyeb, mint az a rongyos, piszkos +pulykapásztor. + +A kirá sëhogysë akarta elfogannyi a pulykapásztort. Isz minő rongyos, +mocskos lyány a! Az nem lëhet! nem is hitte oszt el. + +Búnak eresztëtte a fejit, mikor elgyött az este lefekütt, alutt másnap +délyig. + +Mikor fëlériz, aszongya neki a sudbú, a Hamupepelyke: »Hallod-ë, +királyom! de könnyen el tunnának tégëd vesztenyi! Te, mikor alszol, úgy +alszol, hogy eszre nem vënné sëmmit së, a mi a házba törtínyik. Tudod-ë, +mi vót itt az écczaka is?« A kirá csak hallgatta, aszt hitte, hogy a +Hamupepelyke valami bolondot akar mondanyi. »No! mi történt?« »Királyom! +Begyött ide ëgy gyönyörű szép asszony. A homlokán nap, a két vállán +ëgy-ëgy csillag, aranyfoga, aranyhaja. Az ëcczër-kécczër fëllëjárkát a +házban, azután odamënt tehozzád, mëgölelt, mëgcsókolt, akkor elmënt. +Vigyázd csak mëg estére, maj mëllátod, hogy úgy van, a hogy én montam!« + +A kirá erre má olyan nagyot nézëtt, hogy álomnak tartotta, míg ezt a +beszédet hallotta. »Mondjad csak te, Hamupepelyke! hogy is vót? tán nem +jó hallottam?« A Hamupepelyke elmonta még ëcczër. »No, dehát má ezt +magam is szeretném látyni!« monta a kirá. + +Este csakugyan ledő a kirá, de nem alutt el. Az ëgyik karját kiterítyi, +oszt vár. + +Ëcczër pattan az ajtó, nagy fényességbe gyön a gyönyörű szép asszony. +Épen olyan vót, a minőnek a Hamupepelyke elmonta. Ëgyet sétál a szobába, +akkor odamënt a kirá ágyáho, annak a karjába dőt, oszt meg akarta +csókolnyi. De a kirá is ébrent vót, mikor a karjáho ért a szép asszony, +csak magáho ölelte, összecsókolta. »Hát mé nem jelentëtted të ki magadot +előbbet? mé jársz të így écczaka énnálam? nem jobb lëtt vóna Isten +hírivel ëgybekelnyi!?« A szép asszony, mer a pulykapásztor vót a! +aszonta, hogy: »Nem lëhetëtt! Én a szomszéd váras királyának a lyánya +vagyok; az apámtú mëgszöktem, mer engëm el akart vënnyi, én mëg nem +akartam feleséginek lennyi. Lë is vágtam a jobb karom, nézd!« Itt oszt o +lyány, má mint a szép asszony elmonta a cipérű való törtinetet is. »De a +të feleségëd is csak úgy lëszëk, ha a templomba sohsë járunk!« (Mer a +két városnak csak ëgy temploma vót, oszt a lyány fét, hogy az apjával +tanákozik.) »Azután mëg fogadd mëg, hogy az egyik kana ételt az én +számba, a másikot mëg az ettédbe tëszed, ha a magad kezivel étetsz!« A +kirá, hogyím látta, hogy csak félkezű, mëgfogatta, hogy mindën úgy +lëssz, a hogy ő monta. + +A lyány azután feleségi lëtt, ëgy darabig oszt boldogan is éltek. + +De a kirának ëcczër háborúba këllëtt mënnyi. A feleségit, a ki má akkor +terhës vót, otthon këllëtt hannyi. + +Vót az udvarába ëgy szakács, a kinek nagyon szép lyánya vót, az nagyon +szerette vóna, ha a kirá az ő lyányát vëszi el. Még mostan is, mikor a +kirá házas vót, azon törte az eszit, hogy ronthatná el azt a szép boldog +életët, a mi közöttök eggyig vót. Gondolt ëgyet. + +Levelet irt a kirának, a mibe mëgirta, hogy a feleségének három kopófiú +született, mit csinállyonak vele? A kirá nagyon elcsudákozott a +levelënn, de azé csak annyit irt vissza, hogy várakozzanak aggyig, míg ő +hazamëgy, a feleséginek mëg visellyék gondját. A level a szakács kezibe +mënt. A mi bele vót irva, azt kikaparta, oszt azt irta helyibe: +»Vessétëk a halálos temlëczbe!« Az a halálos temlëcz mëg olyan vót, hogy +a pallásárú mindég olyan víz csurgott, hogy azt, a mit a temlëczbe +vettek, izrí-porá szaggatta. + +Akkor oszt összegyűtek, a kiráné előtt a szakács fëlolvasta a levelet; +mikor fëlolvasta, szegény asszont mëgfogták, kinyítták a temlëczët, oda +bevették szëgént. + +De mi törtínt oszt ezután! + +A hogy az asszont bevették, a sëtét temlëcz ëcczërre olyan világos lëtt, +mint nappal, rögtön termett benne ëgy aranyágy, ëgy arankarszék, ëgy +aranyasztal, mëg ëgy aranguzsaly, de még a fala is merejű arany lëtt. Az +egész szoba mëg ëgy aranyszarkalábon forgott. A kiráné, mikor magáho +tért, vette csak észre, hogy hun van mëg hogy a jobb csonka vállán +kinyőtt a jobb karja. + +Szétnézëtt, hát látta, hogy minő kényelëmbe van, elévette az +aranguzsalyt, leült az aranyasztalho az arankarszékre oszt fonogatott, +pënczërgetëtt. A hogy ott magába ereszgette a szép hosszú +aranyfonalakot, kopogtatnak az ajtón. Belép két öreg vándor. »Aggyon +Isten jó estét!« »Aggyon Isten! mi járatban vannak?« »Eltörődött szëgény +utas embërëk vagyunk, ëgy kis szállást kérnénk, ha adhatna valahun, +szëgény asszony!« »Adnék, adnék szívesenn«, monta az asszony, »de +láttyák, hogy én is hogy vagyok, nem valami szivesen tëszëm, de hát má +në mënnyënek sëhova së, maraggyonak. Valahun kerű annyi hely!« »Nagyon +szépen köszönyük, jó lëssz akarhun, ha még itt az ajtó sarkáná is!« + +Avval a vándorok lërakták a paczuhát, a mit magukkal hordtak, oszt +pihenőre tértek. + +Az asszony is rosszú kezte magát érzenyi, hogyim má mindënórás vót, +lëtëtte a guzsalyt, oszt lëfekütt. + +Allyig telyik bele ëgy kis idő, az asszony el kezd jajgatynyi nagyonn. + +Pétër (mer az ëgyik Szen Péter vót, a másik mëg az Úristen!) odaszól az +Úristennek: »Uram! nem hallod, hogy jajgat ez a szëgény asszon? në nézd +az ő jajgatását, add mëg neki boldog szülésit!« Az Úristen fëlkel, +aszongya Péternek: »Még nem adom mëg!« »Hát mé!?«mongya Pétër +bosszúsann. »Ereggy csak ki«, mongya az Úristen, oszt nézd mëg, mi van +az égënn! Péter kimëgy, felnéz az égre, oszt visszamëgy. + +»No, mit láttá Péter!?« »Ëgy gyerëk ëgy botonn két kereket hajtott!« + +»No ládd, Pétër! ha én most mëgannám ennek a szëgény asszonnak, a fia +biztosan kocsi által múna ki a világbú!« + +Kis vártatva az asszony mëgint csak elkezte a jajgatást, de most még +jobban, mint az elébb. + +»Uram! hát mé nem adod má mëg neki boldog szülésit? hát hogy kivánod +hallgatnyi ezt a killódást! Ennye! ennye!« Az Úristen is ódalba löki +Pétërt, hogy »ne kiabá úgy, hé! Ereggy csak ki, nézd mëg, mi van az +égënn!?« + +Péter kiment újfënt. A hogy bement, kérdezi az Úristen: »No hát mit +láttá?« »Egy hajszálon csüngő embërt!« »Ládd-ë, Pétër! hát kivánnád-ë, +hogy most aggyam mëg neki! Tudod-ë, mit jelent az, a mit az égënn láttá? +Azt, hogy az a gyerëk valamikor akasztófa által múna ki!« + +Allyig hogy kimongya ezt az Úristen, az asszony mos má nem csak, hanem +ugyancsak! úgy kezdëtt kiabányi, mintha a háza égëtt vóna. Pétër +rëttentő mérges lëtt. »Uram! Uram! hát van-ë nekëd szíved!? ha az az +asszon mëghal, a të lelkëdre hal mëg! mer të adható mëg vëhető vagy, +oszt könnyen mëgadhatnád, ha akarnád!« Akkor az Úristen mëgint aszongya +Péternek: »Ereggy csak ki, nézd mëg, mi van az égenn!« Pétër még akkor +is morgott. »Mindég én rám utajgatsz të, Uram!« Mikor Pétër kilépëtt, a +gyerëk má mëg is vót. + +A hogy begyön Pétër, elmongya, hogy most azt látta, hogy ëgy embër az +égënn koporsót gyallott. »Jó van no«, mongya az Úristen, »nécs csak, a +gyerëk má mëg is van! De tudod-ë, mit? Të lëgyé a bába, én mëg a +keresztapja lëszëk!« »Jó van«, Péter elválalta. + +Odamënt az ágyho, az asszont is, a gyerëkët is szépen kitisztította, az +ágyat is ellátta tiszta ruhával rendësënn, a hogy këllëtt. + +A gyerëkët mëg, hogyím hajnalba születëtt, elnevezték Hajnal Jánosnak. + +Akkor oszt aszongya az Úristen, hogy »má vónánk valahogy, kërësztapa is +vagyok, de má korozsma is kék! Ereggy csak, Pétër! a szomszédba épen +ebbe az órába ellëtt mëg ëgy ló, a ki má huszonnégy esztendeji, meddő +vót, kérd el annak a csikaját, hátha idannák!« + +Péter ugrott ëgyet, átnyargalt a szomszédba. »Aggyon Isten jó rëggelt!« +»Aggyon Isten! mi járatba van?« Ő oszt elmongya, hogy biz ő a csikót +kérné el, ha idannák. »Mit? a csikót?« akkor oszt apja, fia, bérës mind +botra kapott, úgy kiverték Pétërt, mintha ott së lëtt vóna. + +Mëgyën Pétër haza, mérges vót nagyon. Aszongya az Úristennek: »Uram! +Uram! tísis csak én velem takaródzol mindég! mé nem mégy magad? A csikót +mëgkértem én, de úgy mëvvertek érte, allyig érzëm a lapoczkámot!« + +»No hát! itt van ëgy összemarék arany, mëg ëgy összemarék ezüst, tarcsad +a kötődöt, kérd mëg újra, hátha pézé majd idaggyák!« Pétër fëlfogta a +kötőjit, az Úristen belemérte a pézt, avval mënt. + +Beállit az ëstállóba, hogy hát má ingenn nem atták a csikót, aggyák ide +pézé! De azok hát hogy is atták vóna! huszonnégy esztendő alatt annak a +lónak az az első csikaja, bizony kikergették Pétërt most is, a kötőjibű +úgy hút szét a péz, mint a falevel. + +Mikor Pétër elmënt, látta az asszony, hogy minő szép pézt szórt el az az +embër, kár nem vót odannyi, aszongya, mënnyi pézt attak vóna azé! De a +fia csak aszonta, hogy nem anná ő aszt oda a világé së! + +Pétër a hogy hazaér, kérdezi az Úristen, hogy »hát van-ë csikó?« »Dehogy +van, dehogy van! në kűggyé má engëm, Uram! mer én többet nem mënëk, az +embërt még pézire is úgy kikapattyák, hogy kivánsága sincs többet +visszamennyi!« + +»No, Pétër! csak még ëcczër ereggy vissza! ha má së ingenn, së pézé nem +aggyák, kérdd mëg az Isten nevíbe! hátha úgy idaggyák! Ereggy csak, në +fé! most nem kapsz ki!« + +Az Úristen biztatására Pétër valahogy rászánta magát, elmënt +harmagyikszor is. + +»Azt üzenték, hogy má ha së ingenn, së pézé nem aggyák ide, aggyák ide +az Isten nevíbe!« monta Pétër a kérelmet. Az öreg, az apjok gondolkozóba +esëtt. »Tudod-ë, mit, fiam!? aggyuk oda ezt a csikót, ha má az Isten +nevibe kérik. Az Isten adható, vëhető, ő a csikót is mëg az annyát is +elvëhetyi, ha akarja! Ha odaggyuk, mëg nekünk maj csak visszapótollya!« +A fiúnak mit vót mit tënnyi, az apjának engennyi kellett, beleëgyezëtt. + +Mëgörűt Pétër, odaugrott a jászúho, nyakába kapta a kis csikót, »Isten +ággya mëg!« avval loholt haza. + +Mikor hazaért, lëtêtte a kis csikót. Az ëcczërre olyant rúgott a +pádamëntomon, hogy két kő mingyá fëlszakatt belűlle. Tátos vót a ló, +tátos, mëllácczott azt mingyá! + +Az Úristen még ëgy aranyalmát hagyott ott a kis gyerëknek, avval +mëgköszönték az asszony jókarattyát, oszt elmëntek. + +A kis gyerëk mëg ott jádzott a ház főggyinn a kis csikóval, guringázták +egymásnak az aranyalmát, az asszony mëg az arankarszékënn az +aranguzsalyrú ereszgette az aranyfonalat, oszt jóézűekët mosolygott, +mikor a szépen nyőnyi, beszényi kezdő fiacskáját látta. + +Ecczër nagysokára, a kis gyerëkbű má legény lëtt, zavargás támad otki. +Nagy csitípatéval gyönnek-mënnek, tele van néppel az egész ház. A +háborúbú mëggyöt a kirá. + +Első szava is a feleségi vót. Hun van? hova tëtték? Az emberek csak +avval mëntëgetődzöttek, hogy a kirá levelbelyi parancsára bevették a +halálos temlëczbe. »Mënnyetek rögtön, hozzatok hírt rúlla, a csontyábú +csak ëgy kis darabot is, hagy csókolgassam meg!« De a temlëczbe mënnyi +nem mert sënki së. + +A kirá fëlmérgesëdëtt, hogy hát nem fogaggyák má mëg az ő szavát së, +»te, szógálló! alómars! nézd mëg, mi van vele, hozz fël csak ëgy darabka +csontyát is!« A szógálló kíntelen-këlletlen mëgy, ëgënyest a temlëczhë. +Benéz a kúcslyukonn, hát majd hogy hova nem lëtt a nagy fényességtű, a +mit látott. Szalatt föl ézibe, monta a királynak, hogy nem lëhet oda +bemënnyi, mer ott minden százszor szebb, mint a kastélyba, csupa arany, +oszt úgy világít, maj mëvvakú tűlle az embër. + +Lëmëgy a kirá magába. Nem hitte, a mit a szógálló mondott, benéz a +kúcslyukonn ő is, bizony olyan világosságot látott, hogy hetvenhécczër +törte ki a nehézség. Azután benyitott. Ott látta az asszont a gyerëkkel +ëggyütt a sok arany hómi közt, de nem ösmerte mëg a feleségit, mer iszën +annak ëgy karja – a jobb – nincs. Odamënt az ágyho, lëfeküdt. A hogy +feküdt, a féllába, lecsúszott az ágyrú. Mëgláttya az asszony, odaszól a +fiának: »Ereggy oda, édes fiam, tëdd fël a lábát, apád vóna az nekëd, ha +jó vóna!« A gyerek – má mint Hajnal János – odamënt, az apja lábát +visszatëtte az ágyra. Nemsokára a másik lába is lëcsúszott. »Ereggy, +fiam! tëdd fël a lábát, apád vóna az nekëd, ha jó vóna!« A gyerek megint +fëltötte. + +Harmacczorra az ëgyik kézit ejtëtte lë a kirá alvásába. Az asszony +mögínt odakütte a fiát: »Ereggy, fiam! csókold mëg a kézit, apád vóna az +nekëd, ha jó vóna!« A fiú oda akar mënnyi, hogy majd mëgcsókollya az +apja kézit, de az csak felugrott, feleségit, gyerëkit az ölibe kapta, +össze-vissza csókolgatta őköt. Nagyon megőrűtek oszt minnyájan, a kirá +átvitte őköt a kastélyba, a kis lovat mëg beköttette az ëstállóba. Ők +mëg magok éltek boldogann. + +De a ződnadrágú szakács még most së nyúgodott. Azon törte az az eszít +mindé, hogy hogy tëgyën bosszút valakinn. Gondolt ëgyet. Ő majd a kis +kiráfira, Hajnal Jánosra ráfog valamit, az apjának elárollya, az mëg +majd kivégeztetyi. + +Úgy is vót. Hajnal Jánost beárolta valamivel, a kirá mëg mëmmonta neki, +hogy készüllyék a halára, mer másnap délelőtt tizenëgy órakor végi +lëssz. + +Búsúl Hajnal János nagyon. A hogy járkál nagy szomorúságába, hallya, +hogy az ő kis lova olyant rúgott az estállóba, hogy még a fundamentoma +is rëzgëtt. Odamegy Hajnal János, nézi a kis lovat, mi baja? De annak +nem vót sëmmi baja, csak azé dobbantott, hogy őt hítta, mer mëttutta, +hogy bajba van. + +»Mi bajod van, kedves gazdám! mé vagy olyan szomorú?« Hajnal János akkor +elmondott neki mindënt, hogy most má végi van, most má el van veszve. +»Sohsë búsúlly azonn, kis gazdám! Hónap, ha a vesztőhêre visznek, kérd +mëg az apádot, hogy hagy vezethessed körű az udvaron még utóllyára a te +kis lovadot. Ha mëgengegyi, a többinn në búsú, az má az én dógom!« »Jó +van, kis lovam! úgy tëszëk!« + +Elgyön a másnap délelőtt tizenëgy óra. Hajnal Jánost vinnyi akarják +vesztenyi. »Kedves édës apám!« – kezgyi a szót Hajnal János – »engedd +meg, hogy az én kedves kis lovamot, a kivel ëggyütt nevekëttem fël, az +udvaronn körűvezethessem, nem mënëk vele sëhova së, még a kapunn kívül +së!« »Jó van, hát vezesd ki utóllyára!« + +Kihozza Hajnal János a kis lovat, ráül. A kis ló mëg csëndësenn odasúgja +a gazdájának, hogy »jó mëgszorídd a két lábaddal az ódalomot, mer lëkap +rúllam a szé!« Hajnal János szót fogadott. Allyig hogy mëgszoríttya a ló +dërékát, allyig mënnek két lépést, fëlszáll a kis ló gazdájával ëggyütt, +fël, magosra, mëntek olyan sebësenn, mint a gondolat. Nagysokára ëgy +gyönyörű szép mezőn lëszátak, mëgállottak ëgy kicsit. Mikor mán jót +fújtattak, utnak indútak mëgínt. + +Akkor aszongya a kis ló a gazdájának: »Kis gazdám! ezënn az útonn të së +në láss, së në hally! Akármit láccz, në lásd mëg, në vëdd fël! Tudod-ë, +de szót fogaggy!« Hajnal János megigírte. + +Mënnek, mënnek, mëndëgélnek, az út szélyin meglát János ëgy gyönyörü +szép arany sastollyút. »Ennye, kis lovam! de szép sastollyú, de jó vóna +ha az enyím vóna! vëgyük fël!« »Montam, kis gazdám! hogy sé në láss, së +në hally! de má ha szótá, hát vëgyük fël!« Fëlvették. + +Mëntek tovább. + +Nemsokára János mëgínt mëglát az útonn ëgy aranpatkót. »Jaj! de szép +aranpatkó ez, kis lovam! de jó vóna ha felvënnénk! jó lënne a te +lábadra!« »Montam, kis gazdám! hogy së në láss, së në hally, de má ha +így vagyun, vëgyük fël!« Azt is fëlvëtték. + +Harmagyikszor ëgy szép aranyhajszálat látott mëg Hajnal János, arra is +kivánkozott, nem hatták ott azt së. + +Akkor oszt a tollyút is, patkót is mëg a hajszálat is kendőbe kötte, +eltëtte a zsebibe. + +Mëntek, mëndëgétek, árkon-berkënn kërësztű, Hajnal János má azt hitte, +hogy sohse tanának többet embërëkre. Únta má az utat nagyon. + +De nem soká këllëtt neki várakoznyi, tanátak ëgy várast, abba lakott ëgy +kirá, a czudarországi kirá. + +Akkor bemënt a kiráho, szógálatra ajálkozott; a kirának épenn még ëgy +kocsisra lëtt vóna szükségi, fëlfogatta. Igy lëtt Hajnal János a kirá +udvarába a tizënkettegyik kocsis. + +A kis lovat mëg eleresztëtte, elcsapta ëgy féreeső kerbe, a csimára. + +Hajnal Jánosnak a sok kocsis közt a legjobb sora vót. Ő së nem kefét, së +nem csutakolt, csak ënnyi mëg innya adott a lovának, az övé mégis a +legszëbb vót. Irígykëttek is rá a kocsisok; sugdosták-bugdosták +ëgymásközt, hogy kék ezt kitúrnyi innen. Hát az még hogy fëlingesztelte +őköt, mikor János a tollyút, a patkót mëg az aranyhajszálat kitëtte az +ablakba! Olyan világosságot adott, hogy së gyërtyáé, së pëtlóriomé nem +këllëtt szaladgányi a kiráho, eltartotta az fényësséggel az ëstállót +jobban, mint a világító. + +A kocsisok ëcczër összebeszétek, bemëntek a kiráho. Elárolták, hogy ez +së nem csutakol, së sëmmit nem csiná, mégis legszëbb a lova, mëg hogy +van neki egy tollyúja, patkója, mëg ëgy aranyhajszála, az még jobban +világít, mint a mécsës! Nem lëhet valami tiszta szër! + +A czudarországi kirá is gondolt ëgyet. Behívatta Hajnal Jánost. Azt +kérdëzi tűlle: »Hogy van a te, János, hogy nektëk az óba sohsë këll +világító!? Hallottam, hogy van nekëd valami sastollyúd, patkód mëg +aranyhajszálad, hogy az világit! Hozd be csak mind a háromat!« + +János gondolta, hogy itt má baj lësz, de csak bevitte. Mëgláttja a kirá, +mëvvizsgállya. »No, János! adok én most nekëd ëgy fëladatot, ha të azt +hónap tizënëgy órára végre nem hajtod, halá fia vagy! Ha të azt a +világszépasszont elé nem kerítëd, a kinek a fejérű ez a hajszál való, +véged! Tudod-ë?!« + +Szegény Hajnal János belenyugodott sorába, nagyon elszomorkodott, oszt +kimënt a kis lóho a káposztás kerbe, a ki akkor is a csimát rágta. + +»No! mi baj van, kis gazdám!« – kérdëzte a ló. »Haj! haj! nagy baj van +kedves lovam, aszonta a kirá, hogyha azt a világszépasszont hónap +délelőtt tizenëgy órára ide nem hozom, akkor végem!« + +»Hát az ëgy kicsit bajos lëssz, kis gazdám! de majd tëgyünk rúlla! De rá +hallgass, a mit most mondok! Elmégy a Dunáho, ott vár rád ëgy aranbárka, +abba lëssz mindënféli szép portéka. Të mëg görög lëszël, beleülsz, oszt +majd visz tígëd a víz a Dunán ëgy nagy kastély elejbe, ott kikötöd a +bárkát. A nagy kastélyba lakik a világszépasszon. Maj lëmëgy vásállanyi +a szógálló is, mëg a szobalyány is, të në aggy el ëgyiknek së sëmmit! +Mondd, hogy győjjön lë a kiráné, annak majd adsz. Akkor lëmëgy a kiráné, +bemëgy a bárkába, mikor má jó odbe lëssz, indídd el a bárkát, oszt +hozzad haza!« + +János szót értëtt, oszt elindút. Mënt, mënt nagyon sokáig, míg a Dunáho +ért. Ott beleült az aranbárkába, vitte a víz, míg a várkastély elejbe +nem értek. Ott megát, a bárkát kikötötte. El keszte oszt kiabányi +»Vëgyënek szép portékát, vëgyëneek!« + +Meghallotta otfël a világszépasszony, lëkűtte a szógállót, de János nem +adott neki sëmmit. »Győjjön a kiráné!« Lëmënt a szobalyány, de János +csak a kiránéval akart beszényi, lëmënt oszt akkor maga a +világszépasszony. + +Belép a bárkába, nézëget, válogat, vót is ott mindënfajta szép portéka! +Ëcczër csak azon vëszi ëszre, hogy elindút a bárka. Má jó húsz ölre odbe +lehettek a vizbe, mikor a kastélybú észrevëtték, de má akkor késű vót. +Aszongya a világszépasszony a legénnek: »Hallod-é, ha magadnak akarsz +vinnyi, én szeretlek ettéd lëszëk, de ha a czudarországi kirának viszël, +akkor mëgátkozlak!« + +Hajnal János csak annyit mondott, hogy »én is szeretlek, de még most az +enyím nem lëheccz! maj kiforog az idő mindënt!« + +Mikor hazaértek, János bevezette a világszépasszont a czudarországi kirá +elejbe. Az bevitte a maga házába. + +Jánost nemsokára újra hivatta a kirá. »Ha azt az arancsődört mëg +aranyménëst el nem hozod, a honnan ez a patkó való, hónap délelőtt +tizënëgy órára fejedët vétetëm!« + +János mëgint kimënt a kis lóho. »Mi baj, kis gazdám!?« János elmonta, +hogy mi baj: »Ú, isz arrú könnyen tëhetün! Ereggy be a kiráho, kérjé +huszonnégy mázsa szurkot, mëg huszonnégy bivalybőrt!« + +János mëghozta mind. + +Akkor felrakta a kis ló hátára, ő mëg a hegyibe ült, oszt szátak, mint a +madár, még ëgy nagy erdőbe nem értek. Ott megolvasztották a szurkot, +János fëlrakta mind a kis ló hátára, minden mázsa szurok fëlé ëgy +bivalybőrt terítve. A kis ló mëg odadott Jánosnak két kötőfékët, másszék +fël ëgy fára, de jó odakösse magát, hogy lë në essék onnan. Azután +aszonta neki: »Ha maj nagyot nyerítëk, elévágtat ëgy nagy arancsődör, +mink maj birkozunk. Ha látod, hogy ő a hasa alá kap engëm, vëdd elé a +spádédot, oszt dő’ bele, mer akkor engem legyőztek!« + +Fëlmëgy János a fára, a lábát, derekát jó odakötözte a fáho. Egy kis idő +múva felkiát a kis ló: »Készenn vagy-ë má?« »Készenn!« monta János. +Akkor a kis ló olyan csudálatosat nyerítëtt, hogy a fák levelei mind +lehúllott, az a fa mëg, a minn János vót, ketté hasatt. + +Ëcczër nagy lódobogás hallacczik, gyön az arancsődör. Összemënnek a kis +lóval. A csődör a kis ló hátárú mingyá lërúgott vagy tíz mázsa szurkot, +de a kis ló a csődör féfarát mindenestű lerúgta. Azután hogy próbára +tegye kis gazdája hűségit, úgy tëtt, mintha a csődör hasa alá menne, de +nézte Jánost is. János a fán má vëtte elé a spádét, akkorra a kis ló +kiugrott a csődör aló, lëgyűrte a földre. János látta, hogy a kis tátos +legyőzte a csődört, lëgyött a fárú. Felült a kis lóra, oszt a csődör, ő +mëg a kis ló, a hogy vágtattak, nagyot nyerítëtt a csődör, oszt akkor +mint a zívatar mënt utánok az egész ménës. + +Hátraszól a kis ló: »Itt van a balfilembe ëgy bontó fésű, hajídd a ménës +közé, de azt mondd hozzá, hogy: »Sűrű erdő sima fagygyal utánnunk +terëmjën!«« Hajnal János úgy is járt el, a hogy a kis ló monta. + +Mikor hazaértek, megijett a kirá. Mit csinállyon ő evvel a sok vad +lóval? Jánost úgyis el akarta vesztenyi, hát most aszonta neki: »Ha +elhoztad, hát szilídítsd mëg!« Odamëgy a kis lóhoz tanácsé. »Mi baj, kis +gazdám?« Ez mëg ez, elmongya János, mit mondott a kirá. »No, ha csak az +a baj, az má sëmmi! Majd én közéjik mënëk, de mëg ne gondolkozz +sëmmírű!« + +Úgy is vót. A kis ló a vad ménës közé szalatt, oszt mind olyan szilíd +lëtt, mint a bárán. + +A kirá nem tudott mérgibe micsinányi, hogy ez a Hajnal János mindënt úgy +mëttësz, a hogy ő parancsollya. Gondolt ëgyet mëgínt. Magáho hivatta +Jánost »Hallod-ë, János! ha nekëm ezt a lovakot mind ëgy csëppig mëg nem +fejëd ëgy kádba, készűheccz a halára!« + +Jancsinak mit vót mit tennyi, sorba a kádho vezette mind. Mikor má az +utóssót fejte, a sok tüzes kancza tejitű má maj mëffőtt a kezi. A kádba +csakúgy zubogott, tajtékzott a sok forró tej. Ha belevettek vóna +valakit, olyan lëtt vóna, mint ëgy tëpërtő. + +A kirá mos mëg má asz kivánta, hogy Hajnal János, ha má mëffejte őket, +fürgyön is mëg a tejikbe. + +Kimëgy a kis lóho, kérdëzi nasz szomorúvan, hogy »most mit csinállyum +má!?« »Sebaj, kis gazdám! majd a kád mellé állok én, ha të beleugrasz, a +többi az én dógom!« + +Mëgy János a kádho, bele akar ugranyi, a kis ló is sebësenn csak beleköp +a kádba négy mázsa jeget, Jancsi vigann viczkándozott a tejbe, mer má +mëghívëlt. Mikor mëg kigyött belűlle, hécczërte szëbb lëtt. + +Ott vót a kirá is, látta, hogy Hajnal János mëg hécczërte szëbb lëtt. +»Ennye, hát beleugrok én is, hátha szëbb lëszëk!« Beleugrott ő is, de a +kis ló tíz mázsa vassz..t köpött bele, fëlforrt a tej újfënt, a kirá mëg +csak mëgsült, mint a tëpërtő. + +Hajnal János mëv vót könnyebbűve. Aszongya a kis lónak. »No! má enyím a +világszépasszony, ëgymásé lëszünk má!« De a kis ló aszonta: »No no! +kedves gazdám! në olyan hamar! tudom én, mit tart az az asszony! várd +mëg, ha én melléfektetlek, akkor elvëhetëd!« + +Hajnal János akkor fëlmënt a világszépasszonyho. »No végi má a +czudarországi kirának, hát parancsolsz-ë të valamit!?« A +világszépasszony elévëszi az aransastollyút. »Hallod-ë, Hajnal János! ha +të nekëm azt a sast elhozod, a kibű ez a tollyú való, akkor ettéd +lëszëk!« + +Kimëgy János a kis lóho, eléaggya a panaszszát az aransas felő. »Në +búsú, kis gazdám! em mán nem is baj. Kérjé a világszépasszontú +huszonnégy köböl kölest mëg huszonnégy akó bort, de ëgy hordóba!« + +A világszépasszony kimérte a kölest mëg a bort, azt János fëlrakta ëgy +talyigára mind. + +Mënnek, mënnek, mëndëgének, beérnek ëgy nagy erdőbe, ott ëgy nagy fa +alatt megátak. + +A sas épen otthon vót. A kölest lerakták a fa alá, a zsákok száját mind +fëlgyűrték, a hordó fenekit beütték, a dëszkát mëg, a kit a fenekinn +betörtek, elgyugták a talyiga alá. + +Akkor oszt elbújtak. + +Lëgyött a sas, ëgy szivásra mind fëlszippantotta a kölest. Akkor bebújt +a hordóba, hortyogatta a bort befelé. Akkor elégyött János, visszatëtte +a hordó fenekit, lëszögezték, fëltëtték a talyigára oszt vitték haza a +gyönyörű szép aransast. + +Otthon nagyon megörűt a világszépasszony, Jánost mëgölelte, mëgcsókolta. + +Nemsokára osztann lakzit laktak, fagygyút sz....k, avval világítottak, +még most is boldogann élnek, ha mëg nem haltak. + +_Lejegyeztem Besenyőteleken (Heves vármegye) Tingër Jóska +czigánykovácstól. Itt született, idegen nyelvet nem tud, analfabéta +ember. Lejegyzés ideje: 1903. decz._ + + + + +24. A boldogtalan királyné. + +Hun vót, hun nem vót, hetedhétországon is túnat vót, vót ëgy kiráfi. + +Annak a kiráfinak ëcczër sëmmi dóga së vót, hát csak úgy passzijóbú +átsétát a szomszéd faluba. + +A szomszéd faluba mëg lakott ëgy asztalos, annak vót három gyönyörű szép +lyánya. Azok látták, hogy a nagy úcczán sétá a kiráfi. Ëcczër csak +meszszólal a letöregebb: »én szeretnék ennek a kiráfinak szógállója +lënnyi!«, aszongya a másogyik: »én mëg szobalyánya!«, a harmagyik mëg: +»én mëg feleségi szeretnék lënnyi!« + +Mëhhallotta ezt a kiráfi, mëkkérdëzte őköt, hogy csakugyan igaz-ë az, a +mit montak? vacs csak azé monták, hogy ëgyebet nem birtak beszényi? Azok +bevallották, hogy igaz, a mit montak, mëg igazánn is monták. »Nohát – +monta a kiráfi – a ki közűlletëk az én feleségëm akart lënnyi, azt +elvëszëm, a ki pegyig szobalyányomnak mëg szógállómnak kinákozott, +azokot is fëlfogadom!« + +Úgy is vót, a letfiatalabbat hazavitte, másnap mëg is esküttek. + +De úgy gyött a sora, hogy a kirának nemsokára háborúba këllëtt mënnyi, +otthonn këllëtt hannyi az asszont. Annak mëg nemsokára ëgy gyönyörű szép +fia lëtt, aranhaja vót, csillag a homlokánn. + +A testvéreji ekkor levelet írtak a kirának, hogy a feleségi +mëszszaporodott, de két kutyafia lëtt. + +Nem is várták vissza a választot, betëtték a gyerëkët – ëgy kosárba, +elerësztették a Tiszánn. + +A kirá hazagyött jó darab idő múva. Szomorú vót, de mit csináljék avval +a gyámoltalan asszonval? mëg nem ölhette! + +De csak rövid látogatóbú gyött haza, allyig ëgy hét múva útnak erett +mëgint. + +Az elmënetel után keves idő telhetëtt el, az asszony mëgint +mëszszaporodott, mëgint csak olyan fia születëtt, mint az első vót. A +testvérjei azt is eleresztették a vizënn, a kirának mëg mëgirták, hogy +újfënt ëgy kutyafiú lëtt az asszontú. + +Nem írt vissza mossë, ha hazagyött, oszt mëkkérdëzte az asszont, mi igaz +abba, a mit a testvérjei írtak? Az asszony, szegény tagatta, ő mëmmonta +az igazat, hogy aranhajú, csillagos homlokú gyërëkëk vótak, csakhogy a +testvérjei lëeresztëtték a vizënn. Abba mëk hazuttak, hogy őneki kutya +gyerëki lëtt vóna. + +A kirá elhitte de azé belő fájt neki valami. + +Dóga vót, elutazott otthonrú mëgint jó darab időre. + +De ezalatt az idő alatt az asszony tehërbe esëtt, mihentést az ideji +elgyött, olyan szép lyána születëtt, a kinek párja akkor nehezenn vót: +aranhaja vót mëg hód a homlokánn. Azok a farígy testvérjei a kis lyánt +is vizre tëtték, elvitették a Tiszával. Oszt mëmmëg csak azt írták a +kiráfinak, a mit az első kettőné. + +Erre má rögtön hazagyött a kirá, látta, hogy gyerëk nincs mos së, +tizenhat öl mély gödröt ásatott, abba fektette lë a feleségit, az arcza +fëlé mëg ëgy hosszú csövet csinátatott, oszt mëhhatta az őrnek, hogy a +ki csak ára mëgy, köpessën az asszony arczára mindënkivel! + +De a gyërëkëk nem vesztek el, ëgy halász kifogta őköt, nevelte, tartotta + +Má mikor a halász mëg a feleségi mëhhatt, a gyerëkëk nagyok vótak, +tuttak magokonn segitenyi. Vadászgatynyi jártak, abbú kerűt ki az +élelmik. + +Ëcczër a kirá, a ki az apjok is vót, szintazonnszerint vadásznyi vót, +tanákozott a két vadászszal. Mëszszerette őköt, mëg is hitta vocsorára, +de azok nem mëntek. Otthon marattak vadászgatynyi. + +A letöregebbel esëtt meg, hogy ëcczër rëggel a hogy kimëgy az erdőbe, +tanákozik ëgy öreg embërrel. Az aszongya neki: »Tudod-ë, mit fiam! +tanácsolnék én nekëd valamit! Itt ez a köcsög, vigyed magaddal. Ereggy +be az erdőbe, de ha ëgy gyepre érsz, hátra në nézz a világé, mer sokann +kiabának rád jót, rosszat, oszt ha hátranézël, kőé változol tísis, mint +a többi. Azutánn – az út ëgy szomorúfűzfáho vezet, arrú szakajj ëgy +galyat, mëg vëdd le rúlla a madarat, a ki az ágonn danol, az alatt a fa +alatt mëg van ëgy kút, merídd meg benne ezt a köcsögöt, oszt mikor +gyössz visszafele, csak szórd belűlle a vizet két odarra. No! várjá! én +gurítok egy golyót, s mére az gurú, ára ereggy! De hátra në nézz!« + +Mënt a fiú, de allyig indút el, hátranézett, mingyá kőé változott. + +Kigyön az erdőre a másik fiú is, tanákozik az öreg kódússal az is. Az is +vállalkozott útra, de új járt ép, mint báttya. Kő lëtt belűlle. + +A lyány otthonn má nagyonn sokállotta az elmaradásokot, elindút magába, +hogy fëlkeresi a két báttyját. De nem tanáta sëhun, akarmére kereste. + +Má épenn hazafele akarta vennyi az úttyát, a mikor mëppillantya az öreg +kódust, a hogy ëgy fa tövibe üldögét. + +»Aggyon Isten jó rëggelt, öregapám! nem látta a két bátyámot? azok +vadásznyi szoktak êre járnyi!« monta az öregnek a lyány. »Má honnë +láttam vóna, láttam ám! csakhogy má azóta kőé vátoztak!« Ekkor oszt +mëmmagyarázta neki az öreg kódús, hogy áll a dolog! Másik ódarrú mëg +monta neki, hogy »jó lëssz, ha elindúsz, oszt të szót fogaccz, hogy nem +nézël hátra, mer akkor a bátyájaidot is mind mëszszabadíhatod!« + +A lyány ráát, a mit az öreg mondott. + +Kezibe vëtte a köcsögöt, oszt a hogy az öreg utasitotta, mindenütt úgy +cselekëdëtt. + +Mikor a gyepre ért, hallotta ő a kiabálást, elmonták őt mindënnek, csak +jónak nem, de nem nézett hátra. Nem soká odaért a szomorúfűzfáho is. A +fárú lëszakajtott ëgy galyat, a madarat szépenn leemelte, a köcsögöt mëg +a kútba tele merítëtte. Azutánn szétnézëtt. Látott temérdek kiráfit, kit +lovonn, kit gyalog, mind kőé vót vátozva. + +Kis idő múva elindút, oszt a hogy mënt, a markábú két ódarra szórta a +vizet. A hogy szórja, a hogy szórja, hát láttya, hogy körűlötte a sok kő +mind mëgelevenëgyik. Bámút rajta nagyot. + +A sok fëlélett kiráfi mëg mind el akarta vënnyi a lyánt feleségű, mer +neki köszönhették az életyikët, de a két báttya, a kik má ekkora csakúgy +elevenëk lëttek, nem engedëtt közelyibe senkit së. + +Mikor az öreg kódúsho értek, a lyány a köcsögbű mëllocscsantotta azt is, +a ki szép tündérkiráé változott, mer mint a hogy oszt el is monta, ő mëv +vót rontva, oszt a kódússágbú csak úgy lëhetett őt mëgvátanyi. + +Mikor oszt haza akartak mënnyi, a tündérkirá aszonta nekik, hogy a +galyat szúrják lë az udvar közepire, a vizet mëg öncsék rá a köcsögbű! a +madárra mëg vigyázzonak, mert az a gyövőrű, mútrú, mindënt mët tud +mondanyi. De csak a lyánnak, másnak nem! + +Úgy is vót. Otthon a letelső dógok av vót, hogy a galyat lëszúrták az +udvar közepire, a vizet mëg mind ráöntötték. + +Másnap rëggelre a galy olyan gyönyörűre mënynyőtt, hogy ők még +élettyikbe nem láttak olyant. A víz mëg pattogott fël alatta, mint a +gyöngy. + +Nemsokára a kirá mëllátogatta őköt. A fiúk is mëg a lyány is nagyon +szívesen fogták. Ebédre iborkasalátát attak neki, vizet mëg a fa aló +öntöttek rá. + +Mikor a kirá láttya, hogy de pattog ez a víz, aszongya: »minő víz e? de +pattog! én nekëm nem këll ez a saláta!« + +De aggyig, aggyig biztatták, míg oszt mëgëtte. + +Mikor mëgebédelt, kérdëzősködött tűllök, hogy kiskik ők? vagy mérűvalók? +A lyány bevitte a madarat, az szögrű-végre elmondott mindënt. Akkor a +kirá maj hogy mën nem halt örömibe, magáho ölelte mind a három gyerëkit, +hazavitte őköt, a feleségit tizenhat esztendő után fëlvëtette a güdörbű, +de má nem sok örömi vót szëgénnek az életbe, mer nemsoká mëhhalt. + +Ők mëg otthon még most is boldogan ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Németh László parasztlegénytől. Katona +még nem volt. Lejegyzés ideje: 1903. deczember._ + + + + +25. Az ördöngős asszony meg a lyánya. + +Vót ëcczër a világonn ëgy ördöngős asszony, annak mëg ëgy lyánya. + +Az az ördöngős asszony olyan vót, hogy, mikor süttek, ëgy nagy könyvbű +mindég azt akarta olvastatynyi, a lyányával a kemence szája előtt áva, +hogy: »ló lëgyé, ökör lëgyé, szamár lëgyé!« De a lyány nem olvasta ám, +hanem e helyëtt a könyvet bevette a kemenczébe. + +Ezé nagyon mëgharagudott rá az annya, mëghatta a mindënësinek, hogy +vigye ki az erdőbe, hozza be a két karját, a tüdejit mëg a máját. + +Ki is mëntek, de velëk mënt ëgy kutya is. Mikor az erdőbe értek, a +mindënës lëvágta a lyánnak mind a két karját, de a tüdejit mëg a máját +nem bántotta, megölte a kutyát, abbú vëtte ki, úgy vitte haza. + +A kartalan lyány pegyig magába elindút. + +Mëgy, mëndëgé, ëcczër ëgy nagy kőfalho ért, a ki a kirá palotáját vëtte +körű. + +Éhënn vót má nagyonn, tovább ússë tudott vóna má mënnyi, a fal tövibe +mëgát. + +Elkezdëtt gondolkoznyi magába: »Istenem! csak kinyína ez a fal, maj +mëhhalok má éhënn!« + +Hát a hogy fére néz, látja, hogy a fal csakugyan kinyít. Ő is, fogta +magát, bemënt a kerbe, de mikor belépëtt, a fal visszacsapódott utánna. + +Látta, hogy a szëbbné szëbb gyömőcsfákon szëbbné szëbb körték, almák +lógnak lëfele, odamënt, oszt ëtt. + +A hogy ott ëszik, gyön rá ëgy katona, az mëgfogja, a vállát még nagyon +mëg is lökte, hogy csurgott belűlle a vér, azután vitte fël a kiráho, +hogy majd megbüntetjük. + +Mikor a katona beviszi a kiráho, hogy mëgbüntesse, a kirának csak +elállott a szëmi-szája. Mer a lyány, ha a karja nem vót is, de szép vót +nagyon. Dehogy büntette vóna mëg a kirá, úgy beleszeretëtt, hogy el is +vëtte feleségű. + +Hogy-honnem ëcczër azonban háború üt ki, a kirának el këll mënnyi. +Allyig hogy elmëgy, utánna ëgy pár hétre két szép gyerëki születyik az +asszonnak, ëgyiknek a nap, a másiknak a hód vót a homlokánn. + +A kirá annya errű az esetrű levelbe akarta tudatynyi a fiát, írt is +levelet, odatta a kocsissának, hogy vigye el a táborba, a fiának. + +Mëgy a kocsis, hát a hogy mëgy, ëgy helyen mëglepí az écczaka. Má itt +mëg këll hányi! Be is mënt ëgy házho, szállást kért. Attak is szívesenn. + +Az a ház pegyig az ördöngős asszony háza vót. + +Mikor a kocsis elalutt, – muszáj vót neki, mer az asszony álomport +kevert az itallyába, – az asszony fëlbontotta a levelet, elolvasta. Hát +láttya, mi van benne! Tutta, hogy az ő lyányának születëtt az a két szép +gyerëk! Gondolta, hogy most jó mëbbosszúllya magát, az irást kitürűte +belűlle, helyibe mëg azt irta, hogy »a feleségëdnek két kutyafiú +született!« Avval a levelet visszatette a helyire. + +Másnap a kocsis jókor rëggel elindút, úgy früstöktájra má a táborba is +vót a kiráná. Átaggya a levelet. A kirá olvassa, olvassa, de nem akarta +elhinnyi, a mi oda vót írva, hát csak annyit írt vissza, hogy »várjatok +aggyig, még én hazamënëk!« + +Gyövet a kocsis a levellel mëgínt ára vëtte úttyát, a mére a táborba +mënt. Az ördöngős asszony elaltatta mëgínt. A levelet fëlbontotta, most +mëg azt írta bele, hogy »az asszont vigyétek ki a két gyerëkkel, oszt +veszíjjëtëk el!« + +A kirá annyja olvasta a levelet, nagyon sajnálta a mënyit mëg a két +onokáját, de micsinállyék? + +A kocsissal kivitette őköt az erdőre. + +Az lëtëtte őköt az erdő közepibe, az ëgyik gyerëkët az annyának hátára, +a másikot mëg a mellyire csüngesztëtte. + +Szegény asszony ott át, gondolkozott, mos má mére mënnyék? Hát a hogy +ott gondolkozik, mëgláttya őt ëgy embër. A kis gyerëkëk mëg má ekkor az +annyokon összepiszkolták magokot. »Hé! asszony! – szól az ember neki – +ott van a tiszta folyóvíz, mosd mëg a gyerëkeidët, piszkosak!« »Ugyan +mivel? – kérdezi az asszony – iszën kezem sincs!« De az embër csak +erősködött, hogy »de csak mosd mëg őköt!« + +Azt annya oszt a folyóho mëgy, férehajtya a vállát, mintha vizet akarna +merítenyi a kezivel, ha vóna, hát a jobb vállábú csak kinyút a jobb +karja, hajtya a bal vállát is, a bal karja is kinyúlyik. Megörűt nagyon. +Azután mëgmosta a gyerëkëkët, mënt, a mére a szëmi látott. + +Nem soká këllëtt mënnyi: az erdő mellett tanát ëgy falut, ott +mëgtelepëdëtt, fonogatott, dógozgatott másnak, abbú éldëgélt. + +Az alatt ám a kirá is bevégezte a háborút, hazatért, de otthon nem +tanáta a feleségit. Tutta, hogy gonosz embërëk jártak végire, azé +elhatározta, hogy ha él még valahun, fëlkeresi, ha csak lëhet. + +Egy sëtét este a faluba fonogató szëgény asszonynak az ablakját +mëzzörgetyi valaki. Két utas vót, szállást kértek écczakára. +Beeresztëtte őköt. Az asszony az ëgyikbe az urát, a másikba a kocsist +ösmerte mëg. De azok nem ösmerték őt fël! Az asszony mëg nem vót olyan, +hogy elárolta vóna magát, së azt, hogy őköt ösmeri. + +A kirá – mer az ëgyik utas av vót – lëfekszik ëgy keskeny lóczára, a +kocsis mëg a hova, oda, oszt aluttak. + +Ámába a kirá a lóczárú lëejtëtte a fél lábát. Az asszony mëllátta, +aszongya a kis fiának: »eregy oda, Ádám, csókold mëg a lábát: apád vót +an neked valaha!« A gyerëk odamënt, mëcscsókolta. Kis idő múva lëejtette +az ëgyik kézit, mos mëg a lyányának szól oda az asszon: »ereggy oda, +Éva, csókold mëg a kézit, apád vót an neked valaha!« – a kis lyány is +megcsókolta. + +A kocsis ébrent alutt, ő hallotta ezt mind. + +Másnap rëggel elindú a kirá, búcsúzáskor látta, hogy szép ez az asszony, +az ő feleségihë nagyon hasollít, csak hogy annak nem vót karja. + +Mikor már az úton vannak, mongya neki a kocsis: »Uram! hallottam én az +écczaka valamit, a mi téged illet!« »No, mi lehet a?« – mongya rá a +kirá. A kocsis oszt elmonta apróra, a mit hallott. + +Nagyon mëgörűt a kirá. »No hát estére majd visszamenünk oda, akkor oszt +maj mëttudom én: ő-ë acs csakugyan?« + +Úgy is vót. Bekopogtatnak este, beeresztyik őköt. Lëfekszënek mëmmeg. + +De a kirá nem alutt, csak a két szemit húnta be. Ëcczër csak lëeresztyi +a lábát, az asszony kűgyi mëgínt Ádámot, lëeresztyi a kézit, kűgyi Évát, +hogy csokollya mëg. + +De má ekkor fëlugrott a kirá is. »Hát të vagy az, kedves feleségëm!? Jaj +Istenem! Hát a karodho hogy juttá?« Az asszony nem igën érkëzëtt azt +elmondanyi, mer ha még ének, még most is tart az ölelkëzésik. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa (Hörcsikné) +parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1903. decz._ + + + + +26. A faladár ló mëg az aranyhajú kirákisasszony. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kiráné, annak vót ëgy lyánya. + +A kirákisasszont mëgkérette a szomszéd kiráfi, az el is mënt hozzá. De +hogy? hon nem? nem érkëzëtt magával vinnyi. A kirákisasszonnak úgy +këllëtt elmënnyi utánna. + +Mikor kászalódtak, az annya elkészítëtt neki mindënt, vót ëgy +faladár[33] lova, azt fëlnyergëltette, fëlszërszámoztatta, arra ráült a +lyány. Azutánn az asszony mëvvágta az újját, abbú három vércsëppet ëgy +kendőbe eresztëtt, ëgy aranyivópuharat tëtt még hozzá, odatta a +lyányának. Rendëlt még hozzá ëgy gubërnátot[34] is, avval útnak +eresztëtte. + +Mënt a kirákisasszony, mënt másodmagával, szomorú vót, hogy ott këllëtt +hannyi az annyát. Má szomjann is vót, mikor épen jókor ëgy forrásra +akattak az erdőbe. + +Aszongya a gubërnátnak: + +– Hallod-ë, gubernátom! merí nekëm ëgy puhár vizet! + +– Nem merítek biz én! hónnë merítenék! + +– Hát mé nem merítesz? + +– Csak! + +Szëgény királyánnak avval këllëtt beérnyi. + +A kendőbe a vércsëppek hallották, a mit a gubërnát mondott, odaszótak a +lyánho: + +– Szëgény anyád ha tunná, hogy bánnak veled, mëghasanna a szívi. + +De csak mëntek tovább. Elértek a másogyik forrásho is, de a gubernát mos +së adott neki vizet. + +– Hisz ott van a szájába,[35] lëszáhatna a lórú, oszt meríhetne maga is! + +A kirákisasszony nem szát lë, szomjann vót nagyon, oszt hallgatta a +vércsëppek suttogását. Azok most is aszonták: + +– Szëgény anyád, ha tunná, hogy bánnak veled, mëghasanna a szívi! + +Harmagyikszor is, mikor a forrásho értek, kérte a királyány a +gubërnátot, de az rá së fityítëtt. A vércsëppek elévëtték megint a magok +szokásokat, sohajgattak a kendőbe. + +Akkor kapta magát a kirákisasszony, lëugrott a lórú, merítëtt vizet +magamagának. De a hogy hajlott vóna a vizé, a zsebibű kicsúszott a +kendő, beleesëtt a vízbe, az mëg elsodrotta magával. + +Szomorkodott azonn a kirákisasszony, a faladár ló mëg csóváta a fejit, +de má nem lëhetëtt a kendőt visszahoznyi. + +Mikor fël akart ülnyi a lóra, aszongya neki a gubërnát: + +– Hallya-ë, kirákisasszony! vesse lë a ruháját, vëgye fël az enyímët, +üllyék az én lovamra, oszt esküggyék mëg háromszor itt a szabad ég +alatt, hogy errű nem szó sënkinek! Most má én lëszëk a kirákisasszony! – +De sebësenn ám, mer hat a beteg, hét a halott![36] siessünk! + +Szëgény lyány as së tutta, hova lëgyék, mikor ezt hallotta! Ellenkëzëtt +vóna? Ki tuggya, mit csinát vóna vele az a ringyó gubërnát! még mëg is +ölhette vóna! Mit vót neki mit tënnyi, lëvette a ruháját, lovat +cserétek, a szabad ég alatt mëgesküdött háromszor, hogy azt nem mongya +el senkinëk. + +Rítt is az útonn, még mëntek, a mënnyit győzött. + +Mikor odaértek, a gubernát lëszát a lórú, bemutatta magát mint +kirákisasszonnak, a királyányra mëg aszonta, hoj jó lëssz +libapásztornak, nagyon engedelmes, szilíd kis lyány! + +Igy hát ő lëtt a kiráfi feleségi, a királyány mëg libapásztor. + +Ott hajkászta a libát a kirákisasszony ëgy tizënhét esztendős gyerëkkel. +Gënge lábát a talló úgy összeszurkáta, csupa seb vót. A képit mëg úgy +fëlsütte a nap, hogy allyig lëhetëtt ráösmernyi. + +Mikor este hazahajtott, a faladár ló mindég mëgcsóváta a fejit, oszt ő +is aszonta: + +– Szëgény anyád ha tunná, mëghasanna a szívi. + +Mëgtutta ezt a gubërnát, hogy a faladár ló minő szavakkal +ingësztelyi[37] a lyánt, lëvágatta. De a libapásztorlyány mëkkerítëtte a +fejit, oszt a kapura szögeztette. Valahányszor este gyött haza a +libával, az mindig vigasztalta őtet, mer még akkor is tudott beszényi! + +A faladár lovonn kívël csak ëgy vót, a ki a lyánt szerette, az ő +libaőrző társa, a tizënhét esztendős gyerëk. No! az szerette úgy, hogy +még alunnyi së tudott végette! Különösenn mikor otki a gyepënn vagy a +tallón a szé összeboglyozta a haját, a kinek mindën szála tiszta arambú +vót, oszt úgy féllëtt a naponn, hogy fájt a szívi, ha nem nézhette. + +Ëcczër mán fël is tëtte magába a gyerëk, hogy ha boglyos lëssz, markol a +hajábú, oszt eltëszi a lajbizsebibe, letalább mikor dóga nem lëssz, +eléveszi, oszt azokot csókolgattya. + +Úgy is tëtt. Mikor a lyány boglyos lëtt, odamënt hozzá, hogy maj markol +a hajábú, de az elkezte: + + Vidd el, szél, vidd a Misi kalapját, + Hogy në báncsa a szëgény lyány haját! + +Akkor csak a szél fëlkapta a Misi kalapját, vitte, vitte, azutánn +lëvágta a tallóra, ott guringázott vele ëgy jó darabig, míg Misi +mëffoghatta. + +Azalatt a szëgény lyány mëgsimakodott, mëgfésűködött, bekötte a fejit. + +De ez így mënt sokszor. Misi nem tudott a lyány hajára szërt tënnyi, mer +a kalapját akkor mindég elvitte a szél. Hiába rimánkodott neki a fűzfák +alatt, a libapásztorlyány mëssë hallgatta a beszéggyit. + +Fëltëtte, hogy elárollya a kirának. + +Mikor letközelebb hazamentek, av vót az első, hogy a kiráho mënnyék. Ott +elmondott mindënt, hogy a lyánnak minő szép aranhaja van mëg hogy a +faladár ló esténkint mikët beszé! + +A kirá aszonta rája, hogy: – no maj mënnézük! + +Másnap leste is őköt. + +A lyány haját ringatta a szél, má boglyos vót, a gyerëk mëg incselkëdëtt +vele mëg kapkodott a hajáho. Mikor a lyány má nem áhatta tovább, +elévëtte a verset: + + Vidd el, szél, vidd a Misi kalapját, + Hogy ne báncsa a szëgény lyány haját! + +Úgy hajtotta a szél a Misi kalapját, mint őszszel az ördögszekerit. A +kirá maj mëppukatt nevettyibe, mikor látta, hogy a gyerëk +lelkiszakattyábú szalad a kalap utánn. + +Látta osztan azt is, mikor a lyány a szép aranyhaját mëffésűte, +lësimította, oszt fénylëtt, hogy a nap is mëgláthatta benne magát. Este +kihallgatta, mit beszél a faladár ló, oszt mebbizonyosodott valami felő. + +A gubërnátot, má mint a feleségit, otthonn elévëtte jó, az kivallott +mindënt: hogy veszítëtte el a faladár lovat? mit fogadtatott mëg a +lyánnyal? elmonta végig mindën bűnit. + +Őt lëfejezték, a libapásztorlyánbú mëg kiráné lëtt. Mëgesküttek, oszt +nagyon boldogok lëttek. + +Eggyig vót, mese vót, tán igaz së vót! + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Borcsa, öreg parasztasszonytól. +Lejegyzési idő: 1904. aug._ + + + + +27. A gallyból gyött királykisasszony. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá. Az a kirá olyann nagyonn +szeretëtt vadásznyi, hon néha egész napokot is az erdőbe tőtött. + +Ëcczër úgy esëtt valahogy gyött haza az erdőrü, az erdő szélyinn +lëvágott három gallyacskát. Egyikbü – ő azt hitte, hogy káprádzik a +szëmi vagy mi lelte! – kigyött ëgy gyönyörű, de nagyon szép lyány, a +kirá úgy elcsudálkozott, hogy allyig tudott szóho jutynyi. Mikor má maga +is látta, hogy nem csuda e, hanem valóságos szent igaz, mëgfogta a lyány +dërëkát, magáho ölelte. »Szivem szép szerelme! nem tom, hogy ki vagy? de +én tégëd szeretlek! én az ettéd, të az enyim, ásó, kapa válaszszon el +ëgymástú!« + +A lyány nem taszingáta el magátú, ha még jobban hozzásimút. + +A kirá hazamënt, vitte magával a szép lyánt is, oszt feleségijé tëtte. + +Ëcczër aszongya a kirá, hogy »hallod-ë, feleségëm! maj fëlülünk a +hintómba, oszt kimënünk az erdőbe járkányi, úgy-ë, jó lëssz!?« Az +asszony beleëgyezëtt. + +Mëntek is, kifele az erdőbe. A kirának útközbe valami dóga akatt, lëszát +a hintórú, a feleségit ott hatta. Ára mënt ëgy csúf vén czigányasszony, +nagyon mëgirigylëtte a kiráné sorát, fogta magát, a kiránét belevette +ott ëgy kútba. Ő mëb beleült a hintóba, a kiráné helyire. + +Gyött vissza a kirá, láttya, hogy minő ocsmonda ábrázatú asszonszëmély +ül az ő hintajába, nagyon mëgihett. De a czigányasszony csak egész +bátran elkezte, hogy »hm! de soká jártá, kedves uracskám! ládd-ë, má +azóta mëg is csúnyútam. De gyere csak, ha a kútba nézëk, csak olyan szép +pagyok, mint azokelőtt!« Avval odaugrott a kutho, oszt belenézëtt. Igen +ám! de az igaz kiráné még akkor nem ült lë a vízbe, a kirá annak az +arcát látta, nem a vén czigányasszonyét. De nem is vëtte igímbe së, hogy +a kútba az ő valóságos feleségi van, nem a czigányasszony képi. + +Mëntek az erdőbe, onnat haza, de nem tudott belegyőzőnnyi, hogy az ő +feleségi mëcscsúnyút, csak hallgatott, nem szót sëmmit. + +A kútba mëg a szép asszony azalatt ëgy kis halé vátozott. + +Ëcczër otthonn beteg lëtt a czigányasszony. Kérdëzte a kirá: mi baja? mi +lelte? Az aszonta, hogy az erdő mellett van ëgy kút, abba van ëgy kis +hal, ha ő azt mëgëhetné, mingyá jobban lënne! + +A kirá elhozatta a kis halat. Lëvágták, mëgsütték, az asszony mëg is +ëtte. De mikor hasították, ëgy mákmakula csëpp véri férecsëppent, oszt +nemsokára fa nyőtt belülle. + +Az asszony is mutatta magát, mintha má jobbann vóna, kimënt az udvarba, +hogy maj szétnéz. Hát láttya, hogy ëgy azon új fa nyőtt azóta. Ëgyet +gondolt, aszonta a kirának, hogy ha őt ëcs csëppet is szerette, hát +vágassa ki azt a fát. Ő nem tuggya: mé? de egésszenn rosszú van, ha azt +a fát láttya. + +A szomszédba vót ëgy szëgény embër, annak szót a kirá. Az át is mënt +mingyá. A szép fát kivágta. De ëgy fëdőnek valót kifaragott belűlle +magának, oszt hazavitte. Otthon a tejesfazékra fedőnek hasznáták. + +A szëgény embër napszámos vót, mindën nap dologba këllëtt neki járnyi +egész családostú. Ëcczër rëggel, a hogy elmënnek, hát a házat csak úgy +hatták, së ki nem vót söpörve, së az ágy fël nem vót vetve, este gyönnek +haza, láttyák, hogy mindën tisztánn, rendbe van. De ez naprú-napra +mindég! nem tudhatták, hogy ki járhat ott, a ki ott mindënt tisztába +tësz. + +Fëltëtték magokba, hogy mëllesik. Úgy is vót. Ëcczër otthonn marattak, +elbújtak, ki az ágy alá, ki a sutba. + +A nyakonn vót a tejesfazék, azon vót a fëdő. Hát láttyák, hogy a fëdő +ëcczër lëgurú a fődre, ott mërrázkógyik, valami szép tündérlyány lëssz +belülle, Akkor fëlöntözi a házat, kisöpri. Amazok akkor elégyöttek, +mëffogták. De a lyány nem tudott szabadúnyi mëg má vissza së vátozhatott +fëdőnek. Ott élt velëk. + +De nagyonn szép vót. Az embër aszongya, hogy ő elviszi a kiráho +szobalyánnak, ilyen szépek këllënek oda! + +El is vitte. A kirá elcsudákozott a szépséginn. Igaz, hogy vót má neki +huszonnégy szobalyánya, szëbbné szëbbek, de – gondolta – a hun +huszonnégy van, még ëgy elfér. Fël is vëtte szobalyánnak. + +Hát ëgy este, mint nálunk is, télënn ők së tuttak micsinányi, elkeztek +mesényi, mindënki sorba valamit. Ëcczër erre kerűt a sor. Elmonta +tövirű-hëgyire, a kit én itt elmontam mind. A kirá mëg hallgatta. +Mëgörűt oszt mingyá, a lyánt magáho vëtte, mëgesküttek újra, a vén +czigányasszonyt mëg lófarkára köttették, az szaggatta széjjel. Ők mëg +boldogok lëttek, mém most is ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Demeter Kata szolgálótól. Lejegyzési idő: +1904. jan._ + + + + +28. A hét holló. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy asszony. + +Annak az asszonnak vót hét fia. + +Ëcczër csak lëbetegëdëtt, gyönyörű szép lyánygyerëkët hozott a világra. + +A gyerëkágy után, mint a hogy szokás, ő is elmënt a templomba az +avatóba. Mikor má ott elvégezte, gyövet látta, hogy a hét fia ép akkor +gyön ki a kocsmábú, mikor ő a templombú. Annyira mëhharagudott rájok, +hogy mëgátkozta őköt: »vállyatok hollóé, ha még a kocsmába jártatok +inkább, mint a templomba!« + +Allyig hogy ezt kimonta, a hét holló ott szát el a feji fëlëtt, az ő hét +fija. + +Ő mëg mënt hazafele. + +Má a kis lyány nagyocskára nyőtt, szép lëtt, annyányi, látta, hogy az +annya mindér rí. »Mé rísz, të anyám?« kérdezte az annyát. »Në kérdëzzé +engëm, hogy mé ríjok? csak ríjok. Ússë tuccz të engëm mëvvigasztalnyi!« +»Dehonnem, écsanyám! hátha tunnék valamit én is! Mongya csak mëg, maj +mëllássa, hogy jobb lëssz!« »Mëmmondom, fijam! ha olyan nagyon +erősködöl, de tudom, hogy hasztalan. Hát tudod-ë, mikor tégëd +születtelek, oszt utánna mëntem az avatóba, hát vót nekëd hét bátyád, a +ki épenn akkor is, mikor én a templomba vótam, a kocsmábú gyött ki. Én +őköt mëgátkoztam, hogy »vállyatok hollóé!« ők azé vátoztak, elszátak, +azóta úgy odavannak, hogy së hírik, së nyomok, nem tudok rúllok sëmmit!« + +Ezt monta az asszony, de nagyon keserves rívásba fogott. Vigasztalta +vóna azt a kis lyány, de már rosszabb bót. Anná jobban rítt. + +Egy nap rëggel, aszongya a lyány az annyának: »écsanyám! süssék nekëm +bogácsát. Én elmënëk, fëlkeresëm a bátyájajimot!« »Hova mënné të, te! +isz’ as së tudod, hun, mére keresd!« + +De a lyány kötte magát, az annya së áhatott elejbe, hogy në mënnyék. +Sütött neki bogácsát, avval útnak eresztëtte. + +Mënt a lyány, mëndëgét hetedhét ország ellen. + +Úttyába tanákozott ëgy farkassal. A farkas mëgállott előtte az útonn. A +lyány mëg nagyon mëgihett. »Sosë iheggy mëg tüllem, jó lyány! nem +bántolak én! aggyá inkabb ëgy falat ënnyivalót, mer má olyan ëhetném, +hogy majd elveszëk!« A lyány is oszt mëbbátorodott, kivëtt a tarisznyábú +ëgy bogácsát, odatta neki. Az mëg ëgy sípot adott neki érte, hogy ha +akarmi baja lëssz is, csak fújja mëg, ő azonnal segíccségire mëgyën. + +Avval elvátak ëgymástú. + +Mënt a lyány tovább. Útközben most mëg ëgy rókával tanákozik. »Hallod-ë, +jó lyány! fordí mëg engëm a másik ódalamra, má hét esztendeji nyomorgok +a fé ódalomonn. Jótét helyibe jót vársz!« A lyány mëssajnáta azt is, +adott neki ëgy bogácsát, a mé a róka lëszakított magárú ëgy szál szőrt, +azt odatta, hogyha szükségi lëssz valamire, azt csak szakíjja ketté, ő +rögtön ott terëm. Jó van, a lyány azt is eltëtte. + +Harmacczor mëg – a hogy mëgyën, ëgy galyrú szó lë neki ëgy kis madár. Az +is bogácsát kért. Adott ő annak is. A kis madár mëg hála fejibe olyant +mondott, hogy »ha a vërës tengërhë érsz, ott ëgy szép alma esik elejbed; +të azt vëdd fël, ëdd mëg, a csutáját mëg tördeld el, oszt hajingádd a +vízbe!« + +A lyány megköszönte a madár jóakarattyát, oszt indút. De a kis madár +attú a përcztű fogva mindég vele mënt. + +Sokszor fëlgyött a nap meg sokszor lëmënt, még ëcczërcsak nagysokára a +Dunáho ér a lyány. Próbáná, próbáná, de nem tud rajta átjutynyi. + +Benyút a zsebibe, elévëtte a sípot, oszt mëgfútta. + +Rögtön ott termëtt a farkas. »Mit parancsolsz, itt vagyok!« monta a +farkas. A lyány oszt elmonta a baját. Akkor a farkas elvëtte tűle a +sípot, mëffútta ő is, hát csak úgy rezsgëtt a sok farkas, annyi gyűt +oda. Mëntek ëgënyest a Dunának. A lyány ezt nem tutta mire vélnyi. + +Látta oszt, mikor má mind belemënt, hogy azé van e, hogy ő át tudhassék +mënnyi! Neki is mënt a Dunának, átsétát a sok farkas hátán úgy, hogy még +a czipéji szélyi së lëtt vizes. + +Má a Dunán átment vóna, de még csak ezután gyön a sok nehez út! Mëgy, +mëndëgé, má el is fáratt, mikor a fekete tengërhë ért. Hogy mënnyék ő +most azonn át? mindënféliképenn törte a fejit rajta. Eszibe jutott a +szőrszál. Szétszakajtotta. Rögtön ott termëtt az róka. »Mit parancsolsz, +kedves gazdám!?« »Vigyé át a fekete tengërënn, mer nagy utam van nekëm, +a kinek mén nagyon soká gyöhet el a végi!« + +A róka csak neki fartolt a tengërnek, a farkát rávette a tengërre, úgy +hogy félyig átérte, akkor oszt monta a lyánnak, hogy »ereggy no!« Mikor +a tengër közepinn vót a lyány, a róka mëffordút a tengër másik partya +fele, úgy, hogy a lyány minden baj nékű átmëhetëtt a róka farkánn. De a +kis madár mindég mënt vele! + +Ëcczër a vërës tengërhë ér a lyány. A partyán mingyár elejibe hút ëgy +alma. Ënnyi kezte, a csutájajit mëg a vízbe hajingáta ëgy csëppig. A +csutábú gyönyörű szép hajók lëttek. Ëgyre fëlült, a ki őt elvitte túnat +a vërës tengërënn. + +Ott a parton vót ëgy nagy hëgy, annak a tetejibe mëg ëgy kis ház. + +A kis madár, a ki hűségesenn kisirtëtte, aszongya a lyánnak: »të +ideszámitol ebbe a kis házba, de të oda nem tuccz fëljutynyi sëhossë, +hacsak oda nem mégy, amott a hëgy tövibe van ëgy hattyú, annak ülly a +hátára, kapaszkoggy a farkába, në fé maj fëlvisz a!« + +Úgy is vót. A lyány ráült, a hattyú mëg fëlvitte. + +Bemënt a kis házba, szétnézëtt. Elévëtte az asztalterítőt, mëgterítëtt, +kirakott rája hét bogácsát. Azután elbújt az ágy alá. + +Este hazagyönnek a hollók, szétnéznek a házba, kérdezőskönnek, +tanágatózkonnak, hogy ki járt itt? de nem tutták kisütynyi. Avval +lëfeküttek, rëggel mëg mëntek hazúrú. + +Másnap is igy törtint a dolog. A lyány mëgterítëtt, oszt elbújt az ágy +alá. A hollók tanágatták most is, de nem mëntek sëmmire. + +Harmannap a hollók javába eszik a bogácsát, a kit ő – a lyány – +kirakott, ő mëg csak elébujik az ágy aló, aszongya nekik: »ösmertëk-ë +még engëm?« – aszongyák a hollók: »hát honnë ösmernénk mán no! iszën të +a testvérünk vagy! de tudod-ë, mit? në maragy të itt köztünkbe, mer ha a +hollók királya hazagyön, széttép! ereggy, míg szépenn vagy!« De a lyány +mëkkötte magát, hogy bizon nem gyön ő aggyig, mig ököt ki nem +szabadittya! Aszongyák a hollók, hogy »nem lëssz abbú sëmmi së, mer ahho +hét esztendőt, hét félórát mëg hét minutát këll éhëznyi mëg az alatt az +idő alatt ëgy árva szót së szónyi. Të mëg azt nem birod ki!« »Dehonnem!« +– monta a lyány, – »maj mëppróbálom!« + +Avval elbúcsúzott a hollóktú, oszt mënt, a mére látott. + +Úttya ëgy nagy uradalomba vezetëtt, a hun egy nagy szalmakazalba elbújt. +Ott vót ő magányosan, së nem ëtt, së nem szót sënkihë. Hiába hozta a +kirá agara az ételt, rá së nézëtt, mécs csak hozzá së nyút. + +De ëcczërcsak a lovász eszrevëszi, hogy az agár a mi ételt kap, mind a +kazalho viszi. Rálesëtt. Mëllátta, hogy a kazalba ëgy lyukba valami szép +lyány van elrejtëzkëdve. Jelëntyi is a kirának mingyá, hogy mit látott! + +A kirá odamënt, kihítta, nem törődött avval, hogy néma, mer annak +gondolta, hogy nem szól, mëszszerette, elvëtte feleségű. + +Nemsokára lëtt ëgy szép gyerëkik. + +De vót az udvarba ëgy kutyaírígy vasórú bába is, az haragudott a +kiránéra szörnyenn. Mindënáron el akarta vesztenyi. + +Mikor a kis gyerëkët elvëtte tűlle, azt ëgy vesszőkosárba fektette, +betëtte ëgy folyóba, az mëg vitte, vitte lëfele. A vasórú bába azután +lëölt ëgy csirkét, a kést az asszony – mán mint a kiráné – mellé +fektette, a száját mëg a kézit bekente vérrel, hogy azt higyék, hogy ő +maga ëtte mëg a gyerekit. + +Akkor a vasórú bába bemënt a kiráho, aszongya neki: »mit érdemël az az +asszony, a ki a saját tulajdon gyerëkit mëgëszi?« A kirá tutta, hogy az +ő feleségire kék most szónyi valamit, de nem szót, csak aszonta: »még +várok, az igazság maj kisül!« + +De születëtt ám a kiránénak másogyik, harmagyik gyerëki is, azokot is +mind elvesztëtte a vasórú bába a vízënn, mész szërëncse vót, hogy ëgy +mónár kifogta őköt, a kinek ëgy csëpp gyerëki së vót. + +A gyerëkëk születésit azonba látták a hollók, mëg azt is, hogy a mónár +kifogta őköt. + +A kirának mëg mit vót mit tënnyi, most má elhitte, hogy a feleségi +csakugyan maga emísztyi el a gyerëkëkët, kilenczvenkilencz kocsi fát +hordatott máglyába, hogyha az majd tiszta parázstűz lëssz, rátëszik az +asszont. + +Fël is gyútották, má vinnyi akarták az asszont, ép mikor a zsarátnakra +akarták tënnyi, lëtelt a hét esztendő, a hét félóra, mëg a hét minuta, a +hét holló is, a ki ott vót az igazlátásná, csak mërrázkódott, oszt +valamënnyibű szép fiatal embër lëtt. + +Azok elmonták az esetët, hogy a kiráné az ő testvérik, idáig azé nem +szóhatott, mer őköt akarta mëszszabadítanyi, a gyerëkei pegyig ëgy +mónárná van, a ki kifogta a vizbű, a kinn a vasórú bába eleresztëtte, +azóta nevelyi is szépenn. + +A kiráné mësszabadút, a gyerëkeit a mónártú visszaszërzették, ő az +anyját magáho vëtte, a hét testvéri pegyig elmënt haza. Még most is +boldogann ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzési idő: +1903. decz._ + + + + +29. A hét daru. + +Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy özvegy asszony. Az +özvegy asszonynak volt hét fia, meg egy bölcsőben fekvő, csecsemő kis +lánya. Szegény volt az asszony, napszámra, hova járt, míg nem volt +otthon, a kis lánynak a hét gyerek viselte gondját. Étették, itatták, s +hogy elaludjék, ők is ringázták. Egyszer hogy-hogy nem? valahogy +kidőtötték a bölcsőből a kis lányt, az ríni kezdett, az anyja meg épen +akkor jött haza. Kérdezte a fiaitól: + +– Mi lelte ezt a kis lányt, hogy így rí? + +Azok mondtak valamit, de nem az igazat. Az asszony a hogy ölibe vette a +kis gyereket, mindjárt meglátta, hogy a feje fel van kelve,[38] ezt +biztosan kidőtötték a czudarok, mikor játszottak! megátkozta mind a +hetüket, hogy váljanak darúé.[39] + +Nem kellett kétszer mondani, a hét fiú abban a szentben daru lett, szép +hét hamvas daru. Fel is kerekedtek mindjárt és mentek Isten tudja: hová? +– messzire. + +A kis lány otthon maradt. Az anyja nevelte, gondozta, de a kis lány +mindig nagyon szomorú volt. Már lehetett vagy tizenkét esztendős. + +– Mért szomorkodol te, kis lányom – mondta neki az anyja, – +tejbe’-vajba’ fürösztelek, van mit enned-innod, gondodat is viselem, nem +tudom, mi lehet az oka szomorúságodnak? + +– Hej! édes anyám! volt nekem hét testvérem, azok egyszer engem a +bölcsőből kidőtöttek, te megátkoztad őket, s most mind a heten daru +képében élnek valahol, ha élnek. Ha én csak egyszer is megláthatnám +őket, sokért nem adnám, mindjárt olyan víg volnék, mint a fán csiperkedő +kis madár. + +– Sohse búsúlj azért, kis lányom! mondta neki az anyja, ha ők olyan +gonoszok tudtak lenni, hogy kidőtöttek a bölcsőből, megérdemlik, hogy +most daru képében legyenek. De azért ha akarod, keresd fel őket, de te +úgy sem tudsz a sorsukon fordítani semmit, legfeljebb még te is +odaveszel s nekem vót lányom és nem lesz lányom. + +Beszélt volna az anyja a kis lánynak, ha az hallgatta volna, de +szedelőzködött, a mi kis holmija volt, batuba kötötte, oszt ment a +világnak. + +Ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Ki tudja, hova ért volna, ha a +Széllel nem találkozik. + +– Ugyan, Szél uram! legyen olyan jó, mondja meg, hol van az én hét +testvérem? az anyám megátkozta őket és most daru képében élnek valahol! + +– Nem tudom én, – mondta a Szél, – de ha nyomra akarsz jutni, csak eredj +egyenesen, a hogy elindúltál, majd találkozol a Hold testvéremmel, az +majd tud valamit mondani! + +Ment a kis lány, ment, már olyan sokáig, azt hitte, hogy soha sem ér +oda. Mikor odaért, ott sem tudtak semmit a hét bátyja felől, a Naphoz +igazították, az mindent tud, hátha ezt is tudja! + +Csupa vér volt már a kis lány lába, éhes is, szomjas is volt, míg +egyszer a Naphoz ért. Eléadta, hogy a hét bátyját keresi, a kik daru +képében élnek, mert az anyja megátkozta őket. Akkor a Nap fogott egy +fekete tyúkot, megkoppasztotta, megfőzte a kis lánynak és azt mondta +neki: + +– No! itt van ez a fekete tyúk! edd meg, a csontjáról is jól lerágjad a +húst, de a csontot el ne hajítsd, még jó hasznát veheted! Oszt ha +megetted, eredj egyenesen, a hogy jöttél, találsz egy nagy hegyet, szúrd +a csontot az oldalába, oszt mászsz fel a tetejébe, ott találsz egy +kastélyt, abban él a te hét testvéred! + +A kis lány megköszönte a Napnak jó’akaratját, a csontokat a zsebibe +tette, oszt elindúlt. + +A hegy már messziről látszott, a kis lány egyenesen tartott neki. Mikor +a lábához ért, kivette a csontot, beleszúrta a hegy oldalába és úgy ment +fel-fel a tetejébe. Már majdnem odafennt volt, elkezdett fáradni. Hát +már ott is maradt volna, ha egy vándorfelleg meg nem szánja, oszt fel +nem löki a hegy tetejére. Úgy jutott el a kis lány, a hová akart. A +kastély csak pár lépésre volt már, nem hímezett-hámozott a kis lány +semmit, kapta magát, bement, leült a lóczára. Ott volt a hét testvérének +a lakása. + +Azok épen nem voltak otthon, oda voltak valahol. Mindennap hét +betyáremberrel viaskodtak, tiszta vér volt minden tetemök, mikor +hazaértek. Most is viadalban voltak, azért nem talált a kis lány otthon +senkit. Mindjárt otthon érezte magát, szétnézett itt is, ott is, a +kamrában talált egy csomó véres ruhát. Fogta magát, kimosta. Mire este +lett, a hét daru hazajött, megrázkódott, szép hét legény lett belőlük. +Asztalhoz ültek és vacsoráltak. Vacsora után mentek a kamrába, hogy majd +a véres ruhát levetik, hát – uramfia! mit látnak, a sok véres, szennyes +ruha mind olyan fehér, mint a hó, mind ki van mosva. + +– No! itt valakinek kell járni! mondták egymásnak. + +S addig keresgéltek, kutattak, míg a kis lányt meg nem találták. + +– Hol veszed itt magad, a hol még a szálló madár sem jár? nem féltél az +úton, hogy valami bajod kerűl? + +Örültek a kis lánynak nagyon, nem tudták hova tenni, egyik is fogta +volna meg, a másik is, már majd összevesztek rajta. De egyszercsak azt +mondják neki: + +– Úgy ám! kis testvérünk! de itt nem sokáig maradhatsz, mert mink hét +betyáremberrel viaskodunk minden nap, ha azok minket megölnek, idejönnek +és neked is végedre járnak! + +– Pedig én meg azért jöttem, – mondta a kis lány, – hogy titeket +megszabadítsalak, a hogy tudlak! + +– Jaj! kis testvérünk, de nagy fába vágtad a fejszédet! nem te való vagy +ahhoz! + +A kis lány erősködött, hogy akárhogy-akármint, de ő megmenti a bátyjait. + +– Jól van, ha épen annyira elhatároztad magadban, megteheted, de hét +esztendeig meg hét perczig egy szót sem szabad szólnod senkihez. Ha csak +egy kukkot is ejtenél ki a szádon, má minket nem tudnál megszabadítani +soha, míg a világ! + +A kis lány felfogadta, hogy nem szól semmit. Még az estét ott bevárta, +másnap reggel indúlt hazafelé. A hogy az erdőben ballagott, találkozott +egy szép királyfival, az megszerette, hazavitte, el is vette feleségűl. +Csak az nem tudott a fejébe menni, hogy mért nem szól ez a lány? +Kuka-e,[40] mi-e? de az nagyon furcsa vót előtte, különösen eleintén. +Később aztán inkább hozzászokott. + +Egyszer a királyfinak háborúba kellett mennie, a feleségét boldog +állapotban hagyta otthon s rábízta egy vén asszonyra, viselje gondját, +míg ő odajár. + +Alig ment el a királyfi, a felesége két gyönyörű fiút szűlt, az egyiknek +a nap, másiknak a hold volt a homlokán. A vén aszony amúgy is ellensége +volt a királyfi feleségének, most meg még jobban ette a fene, hogy azt a +szép két gyereket meglátta, rögtön levelet írt a királyfinak, hogy +jőjjön haza, mert a felesége bíbályos,[41] olyan két gyereket szűlt, a +minőt rendes asszony soha nem szokott. A királyfinak mit volt mit tenni? +hazament. + +Az ágyba ott feküdt a felesége, mellette a két gyönyörű gyerek. + +– Hisz ezek nagyon szépek! gondolta magában, mért öljem én meg a +feleségemet? + +De a vén asszony az országban is annyira áskálódott, hogy a néma +asszonyt meg a két szép kis fiát lóbőrbe varrták, kivitték a város +végire, ott meg épen már várakozott a hóhér, hogy összetrancsírozza +őket. De a hogy emelte volna a kardját, ott termett hét daru, az +asszonynak a hét bátyja, már akkorra letelt a hét esztendő meg a hét +perc, megrázkódtak, gyönyörű szép két legény lett belőlük. Azt mondják a +hóhérnak: + +– Hallod-e, hóhér! ne bántsd azt az asszonyt! mert az ártatlan! idáig is +a mit tett, mi értünk tette, hogy az átoktól megválthasson. + +A hóhér letette a kardját, kivette az asszonyt a bőrből, meg a két kis +gyereket, azoknak csakúgy ragyogott a homlokán a nap meg a hold! +hazavitte őket a királyfihoz. + +Igen ám! má otthon azt várták, hogy meghal az asszony, oszt itt van ni! +él! a vén asszony majd megette magát mérgiben. Odament a királyhoz, hogy +ez már mégsem igazság, így-amúgy, ez meg az!… míg azt mondták, hogy az +asszonyt csakugyan el kell veszíteni, mert csakugyan bíbályos, a kinek +még a halála óráján is hét daru jön a segítségére! Fogták, elvitték egy +nagy hegyre, ott egy rettentő setét mélységbe behajították a két kis +fiával együtt. Odament a királyfi is a meredek széléhez, hogy majd +megnézi, hova hajították a feleségét? hát látta, hogy a két gyerek +homlokán kialudt a nap meg a hold, de az asszony úgy világított, mint a +fényes nap. Szaladt be mindjárt a városba, a feleségét meg a két kis +fiát kivetette onnan, a feleségével még egyszer megesküdött, a vén +asszonyt meg eltették láb alól, volt olyan lagzi, hogy mióta élek, még +olyant magam sem láttam. A hét legény herczegséget kapott, a királyfiból +király lett s oly boldogan élt a feleségével ezután, mint egy pár +gerlicze. Még most is élnek, ha meg nem haltak. + +_Eger, Heves vármegye. Kaló János, mezőkövesdi legénytől. 1905. január._ + + + + +30. A libapásztorbul lëtt királyné. + +Hun vót, hun nem vót, vót ëcczër a világon ëgy pár cseléd, annak a pár +cselédnek vót három lyánya. + +Az apjok ëcczër vásárra készűt, a lyányainak vásárfiát akart hoznyi, +eléhivatta hát a három lyánt, oszt megkérdëzte tűllök sorba, hogy hogy +szeretyik őtet? Az első aszonta: »Úgy szeretlek, édës apám, mint a +letësletszëbb ruhát, a minőt csak a vásáron árolnak!« A másogyik mëg úgy +felelt: »Úgy szeretlek, édës apám! mint a hogy a gyémántos ruhát. Úgy-e +vëszël nekëm olyant?« Odafordút a harmagyikho is. »Hát të hogy szeretsz, +legkisebb lyányom?« »Kedves apám! – felelte a legkisebb lyány, – én úgy +szeretlek, mint a levesbe a sót!« + +»Hennye azt a kutya mindënëdët! hát hogy mersz të nekëm ilyenëkët +mondanyi? Hát mire tartasz te engëm? Ilyen keveset érëk én të előtted? +Eregy most má, a mére látsz, nekem nem këllesz! Takarodj a házamtú!« +Szörnyen mérges vót az apja, a mé a lyánya olyan kevesre becsűte őt. + +No! a kis lyány is hova fordúllyék most má? el van csappa azé az ëgy +szóé. Szëgény lyánnak mit vót mit tënnyi, összeszëtte, a mi kis hómija +vót, azzal elindút a világnak. + +Mëgy, mëndëgél, maga së tuggya, mére, nagysokára végre egy nagy +uradalomra tanál, a kit azt së tutta, hogy kié. Kérdezősködött itt is, +ott is, úgy hallotta meg, hogy egy nagyon gazdag királyé. + +Akkor eléatta, hogy mi járatba van? kiféli? miféli? bíz ő szógálatot +gyött vóna keresnyi, ha tanána! nem bánnya ő, akárminő dógot annak neki, +csak szánják mëg! Nagyon megsajnáták a szőrruhába őtözött rongyos lyánt, +minő foglalkozást aggyanak neki? Fëlfogatták libapásztornak. + +Ott szëgénkëdëtt, nyomorkodott sokáig. + +Az ételyié mindég a konyhába járt fël. Hát ëcczër is ott süntörgött, ott +forgolódott az ő rongyos szőrruhájában, nagyot kiát rá a szakács: »Nem +mégy má ki innen te, rihe-rongy! te! mindég láb alatt vagy të! Még +ëcczër a ruhájárú beleesik valami az ételbe! oszt akkor lesz kapsz, még +fël is akaszthatnak végette! Takarogy ki mingyá!« + +A szëgény lyány kimënt. A hogy kiért a pitarbú, a kiráfinak az ablakja +mëg épën nyitva vót. »Hová készű a kiráfi?« kérdëzte a szëgény lyány, +látva, hogy a kiráfi odbe őtözkögyik. »Hát mit keresëd të azt, te +szőrlyány? a hova mënëk, oda mënëk, elmënëk estére a bálba. Sipircz az +ablakomtú!« + +A libapásztor fogta magát, mënt a libaólba, az ő rendës fekő helyire. +Ott kivëtte a zsebibű, a mit a konyhán kapott, oszt keserves rívás közt +hozzáfogott a vacsorájáho. A hogy ottang vacsorál, vacsorál, hallja, +hogy mellette ëgy kis eger czinczog. Odanéz, hát csakugyan av vót. +Mëgsajnáta, adott neki ëgy kis darab kenyeret. Mikor azt az eger +mëgëtte, hozott magával ëgy gyióhajat, azt lëtëtte a libapásztor mellé, +oszt visszaszalatt a lyukába. + +Megnézi a szegény lyány a gyióhajat, ugyann mi lëhet abba? hát ahogy +belenéz, ëgy gyönyörű szép aranyruhát látott. Nagyon megörűt neki. Még +tapsolt is örömibe! »Mëgá, kiráfi! mëgá! hamarabb ott lëszëk má én a +báldba!« El is határozta magát, hogy elmëgy, kimulatja magát, van má +neki hozzá szép ruhája is! Avval készűt sebësenn, mëgsimakodott, +megmosdott, fëlvëtte az aranyruhát. Akkor »köd előttem, köd utánnam! +hogy sënki së lásson!«, el a bálba. + +Mikor odaért, tánczba fogott mingyá, nem árolt ő pëtrëzselymet ëgy +csëppet së. A kiráfi mindég vele vót, nem hagyott vele senkit së +tánczolnyi. Megbámúta nagyon, mulattatta is, de nem jó kedvibű, mer má +mëgszerette. + +Kérdëzősködött azután tűlle, hogy kiski ő? azután hogy honnanvaló? A +szép lyány csak annyit szót, hogy »Törűközőütővárra!« Akkor épen új +nótát húztak, elmëntek mëgin tánczolnyi, egész rëggelyig mindég aj +járta. + +A kiráfi karonfogta a szép aranyruhás lyánt, engedelmet kért tűlle, hogy +hazakísírhetyi-ë vagy nem? De a lyány csak hímëlt-hámolt, hogy így mëg +úgy, ëcczër csak usgyi! elszökött. A kiráfi má csak a hűt helyit tanáta. + +A lyány visszament a libaólba, az aranyruhát visszatëtte a gyióhajba, +elévëtte a szőrruhát, felőtözködött, oszt mëgint csak a szëgény +libapásztor lëtt. Aznap délyig a libákkal bajolt, azokot hajkurászta az +árokparton, de ő neki eszibe së vót, hogy ő érte most nagyon, hej! de +nagyon búsúl valaki! + +Elgyött a dél, a libák is az óba vótak, a lyány megint ott +sodormánkogyik a konyhába. A szakács csak piszkollya, csak dúj-fúj. +»Ereggy má innen, te széhozta! te vízhajtotta! még ëcczër valamit +csakugyan belekavarsz az ételbe, oszt akkor jaj nekem! Ne má ë! oszt +sipirc!« Adott neki valami kis harapnyivalót, oszt kikergette. + +A lyány csak odamëgyën a kiráfi ablakára. Ott benéz, láttya, hogy a +kiráfi ugyancsak fésűkögyik, készű valahova! »Hová készű, kiráfi! hogy +olyan nagyon fésűkögyik!?« kérdëzte a lyány. »Mi közöd hozzá, akarhova +mënëk, csakhogy mënëk. Elmënëk a bálba! Takaroggy az ablakomrú!« + +A lyány kiment az óba, ott ëgy szögletbe várta be az estét. Mikor má +gondolta, hogy lëhetne indúnyi, kivëtte a gyióhajbú az ezüstruhát, +fëltisztákodott, »köd előttem, köd utánnam! hogy sënki së lásson!« ment +a bálba. + +Má át a báld. A kiráfi nem mulatott, csak ëgy helyën az asztalná +szomorkodott. Mikor az ezüstruhás lyánt megpillantotta, mintha elvágták +vóna, úgy mëvvátozott. Tánczoltatta, sürgette, mulattatta, olyan jó +kedvi vót, hogy csak! Megint faggatta, hogy kiski ő? mérű való? A lyány +most csak annyit mondott: »Fésűütővárra!« Gondolkozott a kiráfi, hogy +mére lëhet a, de nem tutta kitanányi sëhossë. Avval felkérte oszt a +lyánt, hogy hazakísírhesse, de a lyány csak szabódott, csak húzódott, +még ëcczër csak megint úgy eltűnt, mint azelőtt való este. + +A lyány mëgint csak hazament, az ezüstruhát szépen összehajtogatva +visszatëtte a gyióhajba, felőtözködött a szőrruhájába, mire +kivilágosodott, má a tallón vót a libával. + +Défele mëgint csak fëlmënt a konyhába. De má nem pësztërkëdëtt ott soká, +mëvvárta, még adnak neki valamit, avval mënt. De a kiráfi ablakáná +újfënt mëgát. »Tán mëgint a báldba készű a kiráfi?« »Oda hát! De hát të +má mindég olyan szemtelen vagy, hogy mindég belesekëdël az ablakomon, má +mégis csudálatos!« Avval a tyűkört hozzá vágta a lyánho. »Jó van no«, +gondolta magába a lyány, »majd hamarabb ott lëszëk én, mint të, në +fé![42]« Bevárta az estét mëgin csak úgy, fëlvëtte a gyémántruhát, »köd +előttem, köd utánnam! hogy sënki së lásson!«, ment a bálba, de hamarabb +is ott vót, mint a kiráfi. Mán ő akkor javába tánczolt, mikor a kiráfi +odaért. + +A kiráfi nem tutta néznyi, hogy az, a kit ő úgy szeret, mással tánczol, +odament, mérgesen elkapta annak a legénynek a kezibű, oszt ő +tánczoltatta. + +Most még jobban mulattak, mint a két azelőtt való estén. A kiráfi má +nagyon szerelmes vót, má csak a lyán vót mindën gondolattya. Mëgint +mëgkérdëzte, hogy mongya má meg, de lélekre! hogy honnan való, mer a +hogy eggyig monta, hogy hovavaló, azoknak még a hírit së hallotta. A +lyány azt felelte: »Tyűkörütővárra!« »Hun lëhet a? nem tudhatom! A +szomszédunkba van ëgy öreg embër, a ki má sok országot bejárt, kérdëztem +attú, de ezëkët a helyekët még ő së ösmeri!« De a lyány nem +világosította fël. + +A kiráfi má nem tudott magának së parancsolnyi, lëhúzta az újjárú a +gyűrőt, odatta a lyánnak, hogy őrözze mëg, oszt gondollyon rá, mer ő el +akarja vënnyi! A lyány mëg is igirte, de má nem várta mëg, hogy mëgint +szóllyék a kiráfi a hazakísírtésrű, elillant, mint a lipe, szaladt mint +a firjóka haza, ëgënyest az óba. Ott lëvette ar ruháját, fëlvëtte a +hétköznapló rongyosat. + +A kiráfi mëg odavót nagyon. Mindën szívi-szándéka a lyán fele vót má +fordúva. Hogy az mëg elszökött, a báldba is csak tört-vágott, kërësztű +akart mënnyi mindënkin; mikor hazamënt mëg csak a búnak atta magát, +szavát së lëhetëtt vënnyi, olyan szomorú vót. Odamënt az anyja, apja, +vigasztalta vóna, de a kiráfi csak búsút, búsút, nem hajtott as sënkire +së. Úgy fájt a szivi, hogy maj mëghalt bele. + +A hogy elgyött a dél, a lyány is behajtott má, a konyhába is susorgott +má a sok étel. + +A libapásztor is bemëgyën a konyhába, ott sűdörög a szakács körű, +akarmére lëpëtt, mindég láb alatt vót. »Mit keresël të itt, te! tisztú’ +innen mingyá!« De a szakács kerűt-fordút, a lyány is aggyig süntörgött, +aggyig süntörgött, hogy valahogy a gyűrőt mégis betëtte a tába, a mit a +kiráfitú kapott. + +Avval oszt kiszalatt. + +Mikor beviszik az ételt, merítënek a tábú, hát csak mëgcsördű a kanál +valamibe. Kivëszik, mëgnézik, hát mi vót? a gyűrő. + +Hivatták oszt a szakácsot, ki járt a konyhába?! Mëgijett a szakács, ëgy +krajczár së maratt a zsebibe. Most van má baj! Nem merte mëgmondanyi, +hogy az a szőrruhás, mer akkor őt biztosan felakasztyák. Hát csak +tagatta, hogy »senki«. »Szakács! mondd mëg, ki járt ott, mer akkor +csakugyan fëlakasztatlak! de így nem lësz sëmmi bajod, ha bevallod!« + +A szakács is, mit vót mit tënnyi! bevallotta, hogy ott más nem járt, +mint az a szőrruhás libapásztor. + +»Hidd be mingyá! tiszticcsa ki magát szépen, oszt győjjön be!« + +A libapásztor is mëgmosakodott, mëgfésüködött, fëlvëtte a gyémántruhát. +Bemënt. + +A kiráfinak a szivi maj mëghasatt örömibe, hogy mëglátta, hogy iszën ez +az, a kivel ő tánczolt, ennek atta ő a gyűrőt! Mëgölelte, mëgcsókolta, +mëg is monta mingyá, hogy elvëszi feleségű. + +Készűtek a lagzira. Tanakodtak, ugyan kit hijjonak má mëg? mérű? +hogy-mint? mi ëgymás, hát a többek közt mëghítták a lyány apját is. + +A konyhába mëg a lyány mëghagyta, hogy az apjának külöm csinállyonak +mindënt, de só nékű. + +Gyön a lagzi. Az apja is ott van, jó kedvi van mindënkinek, csak a lyány +apja nem ëszik, olyan, mintha szomorú vóna. + +Kérdëzik oszt, hogy mi lelte? mé nem ëszik? tán nem jó az étel? + +De az embër csak himëlt-hámolt, nem akart szónyi. + +Oda mëgyën a lyánya is, kérdezi az is, hogy »hát mé nem ëszik édsapám? +Në szomorkoggyék, ha má a lagziba van!« + +Az apja mongya oszt, hogy »jó itt mindën, nagyon fájínú el van készítve, +csak az a baj, hogy só nincs benne!« + +Akkor oszt odafordú a lyánya is. »Lássa-ë, édës apám, maga engëm azé az +ëgy szóé csapott el, a mé asz montam, hogy úgy szeretëm magát, mint a +sót az ételbe. Lássa-ë, hogy a nékű mëg nem ér sëmmit az étel!« + +Mikor ezt a lyány elmongya, az apjának csakúgy csurgott a szëmibű a +könyű. Akkor oszt összeölelkëztek, lëtt olyan vigasság, hogy hetedhét +országon së vót párja. A lyány a kiráfinak feleségi lëtt, boldogan éltek +nagyon sokáig, tán még most is élnek, hogyha mëg nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa asszony szájából. Lejegyzési +idő: 1903. nov._ + + + + +31. Nem akart az apja felesége lënni. + +Hun vót, hun nem vót, még a Krakónn is túnann vót, de még azonn is +túnann, vót ëgy királyi pár. + +A kirának ëcczër mëhhalt a feleségi, de még halála előtt mëghatta az +urának, hogy ha ő mëhhal, aggyig në házasoggyék mëg, míg olyant, mint ő +mëg a lyánya – mer egyforma szépek vótak – nem taná. Úgy is vót. Elindút +a kirá, országot-világot bebarangolt, de olyant, mint a feleségi, nem +tanát, csak a lyányát, pegyig sok fődet bejárt má. + +A hogy hazamëgy, bántotta a gond nagyon, hogy a világon az ő feleségihë +több hasolló nincs, csak a lyánya. De fëlhagyott oszt a gongyával, kapta +magát, mëgkérette a saját tulajdon lyányát. + +Az aszonta, hogy elmëgy, de csak úgy, ha az apja ëgy napszín ruhát +csinátat neki. A napszín ruha mëglëtt, »mos má gyere hozzám, lyányom!« +De a lyány nem mënt mém most së. »Csinátassék nekem ëgy hódvilágszín +ruhát, ha am mëglësz, akkor nem bánom!« Kis idő múva kész lëtt az is. A +lyány mos má ëgy csillagszín ruhät követëlt. Az apja – +kintelen-këlletlen – mëgadta neki azt is. A lyány – hot tovább +húzza-halaszsza a dolgot – mos mëm má azt kötte ki, hogy csak úgy mëgy +el az apjáho, ha ëgy tetyűbőrködmönt csinátat. »Má csak azt nem +csinállya mën neki senki!« gondolta magába. De bizon allyig múlyik el +valami kis idő, hozzák a tetyűbőrködmönt. A lyány is micsinállyék má, a +nëgyegyik kivánságát is betőtötték, mindég csak azonn forgatta az eszit, +hogy szabadúhasson mëg ő ettű az útállatos apjátú? Ki is tanáta. + +Másnap rëggel a lyány, mikor őtözkönnyi kezdëtt, hármat köpött az +asztalra. Az apja mëm má a pitarba várakozott rá. Mikor mëgúnta várnyi, +beszól: »gyere má, feleségëm!« mëszszólal az első köpés: »mingyá, csak +bóhászkodok!« De hogy a lyán nem mënt, mëgint beszól neki. Akkor kiszól +a másogyik köpés: »mingyá, csak a lámpát fújom el!« Türelmetlenkëdëtt a +kirá, harmacczor is híjja, de má keményebben beszét. Akkor felelt a +harmagyik köpés: »mingyá, csak becsukom az ajtót!« + +No, az apja mos má csakugyan azt hitte, hogy maj csak gyön, bemënt a +másik házba. + +De bíz a lyány összeszëdelőczködött, oszt a kis öcscsivel elszökött, +útnak indút. + +Mënnek, mënnek, mëndëgének, nagysokára beérnek ëgy nagy erdőbe. Ott a +kis gyerëk mán nagyon szomjann vót, az útonn tanát ëgy ökörnyomot, innya +akart belülle. + +Mëgszólíttya a nénnyi: »në igyá belűlle, kis öcsém! mer ököré vász!« A +kis gyerëk engedëtt. + +A hogy mënnek, tanának ëgy farkasnyomat, de a nénnyi abbú së hatta +innya, késübb mëgint ëgy szamárnyomat, de má a kis gyerëk majd elveszëtt +szomjann, mésse ihatott. Nëgyecczërre ëgy őznyomat tanának, abbú +hörpentëtt ëgy kicsit, a mënnyivel a szomjúságát csillapíthatta, de abba +az Istenbe ëcczërre őzecskéjé vát. + +Kurholta oszt a nénnyi: »ládd-ë, mé nem hallgattá az én szavamra, mos má +őzecskének kell lënnëd, még élsz.« + +Hát errű má hiába vót mindën szó, em mëgtörtint. + +Mënnek tovább, árkonn-berkënn, beérnek ëgy királyi udvarba. Ott a +kérdezősködésre eléaggyák, hogy szógálatot gyöttek vóna keresnyi. »Jó +van, hát fëlfogadunk, épen pulykapásztorunk nincs!« De a lyány aszongya: +»fëlségës kirá, gráczia fejemnek, én csak úgy állok el, ha a fëlségës +kirá mëgígíri, hogy a testvérëmnek, ennek az őzecskének sëmmi baja së +lësz!« Elmonta oszt, hogy hoj járt az ő kis öcscsi. + +A kirá mëgigérte, hoj jó van, nem lësz sëmmi baja së. + +A lyány pëgyig azonnal beállott a szógálatba. + +Másnap mëttutta a lyány, hogy a városba valami czéczó lësz, olyan +báldfurma, a kin a kirá is ott lësz, bemënt a szakácsného +elkéreczkënnyi. Az hallanyi së akart rulla. »Micsináná të ott, abba a +tetyűbőrruhádba! nem szégyëllëd magad? takaroccz ki mingyá?« De a lyány +csak, hogy eressze el. Aggyig rimánkodott, aggyig istenkedëtt neki, hogy +eleresztëtte. »Isz úgyis csak a csáváshordó mellett lësz a të helyed!« +gondolta magába a szakácsné. + +Elgyött az este, a lyány lëvette a tetyűbőrködmönt, fëlvëtte a napszín +ruhát, abba mënt el a báldba. + +Hű! nem a csáváshordó mellé kerűt ám, hanem a kiráfi ëgënyest maga mellé +ültette, mulattatta, nem is eresztëtt hozzá sënkit közel së. Örűt a +lyány, hogy minő jó mulat most ő! + +Másnap rëggel hazamentek, ő is fëlvëtte a tetyűruhát, oszt délyig +őrzötte a pulykát. + +Débe bemëgy a szakácsného, kéreczkënnyi mëgínt. A szakácsné csak nevette +a lyánt, hogy »minő bohó e, ilyen rongyléttyire is a báldba kivánkozik! +No jó, elmëheccz, de mën në tuggyam, hogy valami csint tëszël ott, mer +akkor jaj az életëd! tudod-ë?« + +Este fëlkötözkögyik a lyány a hódvilágszín ruhába. Mëgy a báldba. Mikor +belépëtt, csak őt nézte mindënki, olyan szép pót. A kiráfi is odaugrik, +karonnfogja, viszi magával, még tánczolnyi is csak keveset tánczoltak +ëgyütt, egész rëggelyig mindég beszégettek. Hogy mit tuttak aggyig +ëgymásnak rógyikányi, én nem tudom, nem vótam ott! de biztosan jó +tanáhatták magokot. + +A harmagyik este is szintazonszerint folyt lë a báld. A lyány +csillagszín ruhába vót, a ki ránézëtt, majd elvëtte a szëmi fényességit, +olyan gyönyörüen át rajta a ruha. + +A kiráfi má ekkor szerette a lyánt nagyon, kérdëzte is, hogy hovavalósi? +mëg hogy elkísírthetyi-ë hazáig? de a lyány nem árolta el magát. A +kiráfi akkor adott neki ëgy arangyűrőt, hogy ha valamikor is még +tanákoznának, errű ösmerjék mëg ëgymást. + +Rëggel, mikor végi lëtt a báldnak, bánkódott a kiráfi nagyon, hogy ő má +bajosann láttya még ëcczër az ő szívi választottját. + +Débe a lyány bemëgyën a konyhába, láttya, hogy a szakácsné +kemémmagoslevest főzött, má épen a kënyeret akarja beleszegdelnyi, +aszongya a szakácsnénak, hagy szegdellye ő a kënyeret! De a szakácsné jó +tarkón vágta, hogy »majd adok én neked szegdelést, te tetyves! nécs +csak! mit nem kiván még! ë!« + +A lyány aggyig sürgött-forgott, rimánkodott, még mëg nem engették. +Lëvette a tetyűbőrködmönt, oszt hozzáfogott a szegdeléshë. Mikor javába +szegdelyi, ak közbe beleeresztyi a gyűrőt a tába. + +Viszik be a kemémmagos levest, szëd a kiráfi. Kavargattya, kavargattya a +kanával, hát csak hall benne valami zörgést. Kiveszi a kanát, hát az a +gyűrő van benne, a kit ő adott még a báldban annak a szép lyánnak. Szól +ki rögtön: »szakácsné! győjjék csak be!« Am mëg mëgijett szörnyenn, hogy +no most van má végi! Bemëgy, azt kérdëzi a kiráfi, ki vót a konyhánn +rajta kívël? A szakácsné beösmerte, hogy az a tetyves +pulykapásztorlyány! »Küggye be!« monta a kiráfi. + +Gyön a lyány, rajta mind a három őtözet ruha. + +A kiráfi mëgösmerte. »Te vagy az, szívem szép szerelme? Ásó, kapa +választ el ëgymástú!« Nemsokára mëg is esküttek. + +Esküvő után a kiráfi, má a kirá, hamarosan elmënt a háborúba. Míg ő +odajárt, mëg a kiráné, a feleségi mëszszaporodott. + +De vót az udvarba ëgy mindënës asszony, a kinek nagyon csesznye lyánya +vót. Irigylëtte a kiráné sorát, a ki azelőtt csak tetyűbőrruhába járt, +oszt most mëg hogy fëlvitte Isten a dógát. + +Bemëgy ez a mindënës asszony ëcczër a kiráného, oszt hitta kifele jó +időre, ő mëg maj néz a fejibe. A ház előtt mëg folyt ëgy szép tiszta +vizű folyóka, annak a partjára ültek. Mikor a kiránénak javába néz a +fejibe az asszony, ëcczër csak zu! be a folyókába a kiráné! Belökte az a +kutya vénasszony! + +Akkor beviszi a kiráné helyire a maga retves lyányát, lëfektetyi az +ágyba, oszt laskát süttet rá, hogy ha haza gyön a kirá, hát csörögjön, +mintha a csontya csörögne, annyira lesoványodott. Az őzecskét mëg +këszűtek kivégeznyi. + +Gyön is haza a kirá, oda mëgy, láttya, hogy mëgcsunyut, hallya a +csörgést is. Szomorkodott nagyon. + +Aznap este az őzecske fëlfogja a kis gyerëkët, viszi a folyókáho. Abba +mëg gyönyörű szép arankacsák úszkátak. Aszongya az őzecske: »kacsák, +kacsák, arankacsák! hun van kirá kis Miklósnak az annya? rí a kirá kis +Miklós! nincs meddőné tejecske!« Aszonták a kacsák, hogy csak várjék, +ott gyön a harmagyik csapatba! + +Mikor a harmagyik csapat odaért, kivát közülök ëgy arankacsa, asszonyé +vátozott, elvëtte az őzecskétű a kis gyerëkët, oszt mëgszoptatta. + +Mikor avval végezëtt, aszongya neki az őzecske: »nénikém! nénikém! +torkomnak kést fenyik, vérëmnek aranyvërënczét mossák!« Aszonta rá az +asszony: »në fé, në fé! kis öcsém, nem lësz sëmmi bajod! kiráfinak +fogadása tartya!« + +Avval az asszony visszaatta a gyerëkët, az őzecske pegyig bevitte a +szobába, lëtëtte a bőcsőbe. + +Látta mán a kocsis ezt vagy kécczër. Bemëgy a kirának, mëjjelëntyi, hogy +mismit látott ő. A kirá aszonta: »maj mëvvigyázuk!« + +Úgy is vót. Este kimënnek a folyóka partjára, ott valahun elbújnak. Hát +láttyák, hogy hozza az őzecske a kis gyerëkët, gyön az arankacsa is, +asszonyé vátozik, szoptat, beszégetnek. Mikor a szoptatás mëgvót, +odaugrik a kirá, mëgkapja a feleségit, össze-vissza csókolja, oszt viszi +be a házba. + +A vénasszont mëg a csesznye lyányát pegyig szétdiribolták, úsz szórták +szét a határba őköt. + +A kirá mëg a feleségi azután olyan boldogok lëttek, hogy mém most is +ének, ha azóta mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa (Hörcsikné) +parasztasszonytól. 1904. jan._ + + + + +32. A jószívű árvalyány. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër. A feleségi mëhhalt, +maratt attú neki ëgy lyánya. Az embër még fiatal vót, asszon nékű a ház +së marathatott, mëhházasodott újra. Elvëtt ëgy asszont, a ki két lyánt +vitt a házho. De mëmmonta neki az embër, hogy az ő lyányának békesség +adassék! mer nyaka közé üt az asszonnak. Az ígírte mënnyre-fődre, hogy +il lëssz, mëg úl lëssz, de biz a szëgény árva lyány csak mostoha-anyát +kapott ő. Ha az apja nem vót elé, hajtotta az asszony mindég, mint a +barmot. Úgy, hogy a lyány fëltëtte magába, hogy elmëgy a háztú, akarhogy +is lëssz a sora, mer má ezt ányi nem lëhet. + +Fël is szëdelőczködött, a batuját a nyakába vëtte, oszt mënt +vándollanyi. + +A hogy mëgy, mëndëgé, beér ëgy erdőbe. Ott lát ëgy nagy szilvafát, tele +szilvával, maj lëtörte a gallyát, annyi vót rajta. Mësszólittya a +szilvafa a lyánt: »hallod-é, lyány! rázd mëg a gallyoimat, má maj +lëhasadoznak rúllam, úgy húz a sok gyömőcs!« A lyánnak kécczër së +këllëtt mondanyi, odamënt, jó mërrázta, hogy az allya tele lëtt +szilvával. + +Mëgy árébb, ott mëg ëgy körtefát látott. Annyi vót rajta a termés, +mintha csak rátapasztották vóna. Az is odaszól a lyánnak: »szëggyé lë +terhëmbű, te lyány! mer mësszakadok bele!« A lyány elévëtt ëgy száraz +gallyat, oszt lëvert rúlla ej jó rakás körtét, ëgy tót falu jólakhatott +vóna belűlle. + +Harmacczorra ëgy nagy kemënczéhë ért, a ki tele vót tűzzel. Aszongya a +lyánnak az is: »hallod-ë, lyány! szëggyé ki belűllem, mer ez a nagy +hőség mëgöl!« A lyány fëlkapta a szénvonót, oszt kihúzta a tűz felit. + +Avval mënt odébb. + +Mëgy mëgy, hát az útonn fekütt ëgy kutya, az az ódala tële vót +pondréval. A lyány még mëgijett tűlle, olyan csúnya vót, hogy rá së mert +néznyi. De az odaszót neki: »në fé tűllem, lyányom! ha inkább gyere ide, +oszt fordí engëm a másik ódalamra, maj mëllátod: jótét helyibe jót +vársz!« A lyánynak olyan jó szívi vót, hogy odamënt, mëffordította a +kutyát a másik ódalára mindën szó nékű. A kutya nyögött egy nagyot, +olyan jóesëtt neki ez. + +A lyány mënt tovább. Nëgyennapra mëllátott egy házat, bemënt oda. +»Aggyon Isten jóestét!« Egy öregasszon vót odbe. »Aggyon Isten, lyányom! +mit keresël?« »Biz én, öreganyám, szógálatot keresnék, ha kaphatnék!« +»Itt kapható vagy, ha kiállod! Három nap az esztendő. Tizenkét szobám +van, abbú tizënëgyet këll sëprëgetnëd, tisztogatnod.« A lyány elválalta, +beát. + +Első rëggel a vén asszony odatta neki a tizënkét szoba kúccsát, de +mëhhatta neki, hogy a tizenkettegyikbe sëmmiáronn së mënnyék be, mer +akkor kampësz az életyinek! A lyány mëg is fogatta, hogy hát akkor nem +mëgy be. + +De allyig mënt el az asszony otthonrú, allyig tisztogatott ki a lyány a +tizënëgy szobába, furta az ódalát nagyonn, hogy mi lëhet abba a szobába? +nem gondolkozott sokat, benyitott. + +Hát látta, hogy ëgyik kád tele aranval, a másik ezüsttel, a harmagyik +mëg mézzel. Gondolta magába, hogy no ezt mëllopuk! Kapta magát, +beleugrajtott a mézbe, azutáng az aramba, ezüsbe, oszt mënt, mint a kit +puskábú kilőttek. Ëgënyesenn hazafele. + +Úttyába ejtette a kutyát is, a kemënczét is, a körtefát is, de mikor má +a szilvafáná járt, hazaért a házába a vénasszony is, látta, hogy a lyány +odbe járt a tilalmas szobába, fogta magát, rá a sëprőnyelre, oszt utánna +a lyány utánn. + +Kérdezősködött ő a kutyáná is, a kemënczéné is, a körtefáná is, de mëg a +szilvafáná is, hogy »láttak-ë êre mënnyi ilyen mëg ilyen lyánt?« De azok +aszonták, hogy bizon nem láttak ők soha életyikbe. Igy oszt kíntelen vót +neki visszamënnyi sëmmi haszon fejibe. + +A lány mëg ezalatt hazaért, de hogy tele vót aranval, ezüsttel mindëni, +nem mert bemënnyi a házba, fét, hogy a mostohája tán mëg is ölyi. Bemënt +a fészërbe, ott vótak sok nagy szüretelő kádak, ëggyet fëlborított, az +alá bújt. Ott vót egész écczaka. + +Rëggel a kakas fëlszát a háztetőre, oszt elkezte kiabányi: »Kukorikúú! +Jó rëggelt! Itthon van ám a lyány! sok aranval, ezüsttel! kád alá van +bújvaaa!« Mëhhallották ezt odbe. Kimëntek. »Mit kukuríkol az a bolond +kakas? itthon van a lyány aranval, ezüsttel?« Kiment a két lyány is +annyostú, keresték a fétestvérjüket. Hosszas keresgélés utánn mëg is +tanáták a a kád alatt. Mikor mëllátták, majd elvëtte a szëmik +fényësségit a sok arany, ezüst, a kit láttak! Vitték is be mingyá, +kedves vót akkor, ez is, az is kapadozott a ruhájáho a pézé. Az apja mëg +nagyonn megörűt. + +Másnap a másik asszony lyánya is aszonta, hogy elmëgy ő is pézt +szërzenyi. Sütött az annya pëcsënyét, bogácsát, ellátta mindënnel, nem +úgy, mint a mostoha lyányát. + +Elétanáta ő is a szilvafát, kemenczét is, mëg a kutyát is, de së a fákat +nem rázta mëg, së a kemënczébű nem húzta ki a tüzet, së a kutyát nem +fordította a másik oldalára, pegyig rimánkottak neki këgyetlenű, ha +elmënt mellettëk, mint a kényëss. + +Beát ő is a vénasszonho, aranval, ezüsttel jó mêsszëtte magát, de +szökésibe allyig halatt túnann a kutyánn, kemënczénn mëg a körtefánn, +eszrevëtte a vénasszony, hogy má ez is micsinát vele? fël a lapátra, +oszt aló vesdelmagad! utánna a lyánnak! + +Mënt a kutyáho. »Láttad-e, hogy êre mënt ëgy lyány?« »Láttam ám, nem +régën mënt êre!« Mënt a kemënczéhë, az is aszonta, a körtefa is, a +szilvafáho még el së ért a lyány, má a vén vasorú bába utóérte, oszt úgy +elverte, hogy vérbe-fagyba maratt ott a lyány. Allyig birt haza +vánszorganyi. Otthon ő is a kád alá bújt, szégyëlletyibe së mert +bemënnyi. Egész écczaka ott hát ő is. + +Rëggel a kakas fëlszáll mëgint a ház tetejire, oszt elkezgyi: +»Kukurikúú! Jó rëggelt! Itthon van a lyány, vérbe-fagyba a kád alaaatt!« +Odbe mëhhallották, de az asszony iszontató mérges lëtt, a kakast agyonn +akarta ütynyi. De az elszát a bottya elő, oszt mindécs csak azt a nótát +hajtotta. + +Keresték oszt a fészërbe a lyánt. Mëg is tanáták, de nem vót ám az csupa +arany mëg ezüst, ha csupa kékség mëg vér. Bevitték, kimosdatták, oszt +ágyba tëtték, mer olyan beteg vót, hogy azt hitték, nem marad életbe. +Soká nyomta az ágyat, még lábra tudott vergőnnyi. + +Hát íj járt a jószivű mëg a kényës lyány. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Özv. Bozsiknétól. Lejegyzési idő: 1904. +február._ + + + + +33. Gyöngyharmat János. + +Hol volt, hol nem volt, hetedhétország ellen volt, elmentem Peregre, a +mesék elejbe, ott voltak a mesék jászolhoz kötözve. Eloldtam egy +czifrát, elmondok egy kurtát. Átalmentem a Tiszán, Tiszán túl volt +Jámbor Péter, Jámbor Pál meg a világ szép embere. + +Volt egyszer a világon egy királyasszony, annak a királyasszonynak +gyereke nem volt, pedig szerette volna. A mit csak lehetett, mindent +megtett, de az Isten nem áldotta meg. Egyszer kimegy a kis kertbe +járkálni, szagolgatta a szebbnél-szebb virágokat, megállott egy +rózsabokor mellett is, szakitani akart egyet róla. Szakitott is, de a +hogy meglógázta a bokrot, egy harmatcsepp rája perdült, a kitől ő +teherbe esett. Boldog volt, mert már tudta, hogy lesz neki olyan szép +kis fia, hogy csudájára jár a világ. Várta is a születését, de a kis +gyerek csak nem akart megszületni. Már tizenhárom esztendeje hordta a +terhet, gyerek még sem volt. Már a tizennegyediknek is a vége felé járt, +mikor Világi Szép Örzsébet elmegy a királyasszonyhoz. Azt mondja Világi +Szép Örzsébet: + +– Szívem szép szerelme, Gyöngyharmat János! gyere ki, én várlak, Világi +Szép Örzsébet! + +Mikor ezt a gyerek odabent meghallotta, el kezdett mozogni, egy pár +szempillantás múlva meg már ki is ugrott azon felfegyverkezve csákóval, +karddal. + +– No! itt vagyok, Világi Szép Örzsébet! mért híttál? + +De Világi Szép Örzsébet tündér volt, már akkorra hideg nyoma se volt, +elment. + +Azt mondja Gyöngyharmat János – mert úgy hitták ezt a legényt – az +anyjának: + +– Anyám! süss nekem útravalót, aztán hadd megyek, felkeresem Világi Szép +Örzsébetet, még ha a világ másik szélén van is! + +Úgy is vót. Az anyja ellátta Jánost bőven mindennel, János meg útra +kerekedett, ment a világnak. + +Megy, megy, mendegél, beér egy házba. Ott az ágyon aludt javába két +királyfi azon kardosan, csákóban. János rájok se’ hederített, egy másik +ágyra vetette magát és elaludt, mint az édes tej. Egyszer a két királyfi +közűl felébred az egyik, meglátja, hogy nemcsak maguk vannak, felkölti a +másikat is. + +– Hallod-e te! kelj fel, itt van egy királyfi, biztosan Világi Szép +Örzsébetért fáradozik az is! Tudod-e mit? öljük meg! most még édesden +alszik. + +Azt mondja rá a másik: + +– Ugyan már miért beszélsz illyet, hát nem jobban megölhetett volna ő +minket, ha rossz szándékú ember lett volna? most már se te, se én nem +szuszognánk! meg osztán ki tudja, ki lehet ez? meg hogy mi hasznát +vehetjük még neki! + +Erre aztán a másik se szólt semmit. + +Gyöngyharmat János meg felébredt a beszélgetésre. Nem tudta, mit +beszélnek, csak szót hallott. Látta, hogy már azok is felvannak. +Mindjárt meg is ösmerkedtek. + +– Hova indultatok? + +– Felkeressük a Világi Szép Örzsébetet! + +– Hisz én is abban igyekezem! no hát akkor tartsunk eggyütt! + +Úgy is volt, mentek eggyütt! Nemsokára találtak egy hegyre, azon volt +egy nagy fa, mihelyt ők a hegyre léptek, az abban a perczben rettentő +nagy ködmönös emberré változott. A két királyfi megijedt, azt mondták, +hogy ők nem mennek egy tapodtat sem, mert félnek a ködmönös embertől. +Gyöngyharmat János erre azt mondja magában: nohát! igy vagyunk a +bátorsággal! – azzal kirántotta a kardját, elejbök állott s azt mondta: + +– A ki nem fél, jőjjön utánam! + +A két királyfi ment utána. A ködmönös ember meg, mentől jobban +közeledtek hozzá, annál magasabbra nőtt. János annak oda se nézett. +Mikor egészen melléje értek, jót vágott rá a kardjával, oszt mentek +tovább. Az út egy barlang szájához vitt. Ott megállott a három királyfi +tanácskozni, ki menjen be oda legelőbb? A két királyfi azt mondta, hogy +legjobb lesz, ha Gyöngyharmat János megy be, mert ő a legvitézebb! + +János nem bánta, bement szivesen. De előbb egy kis ágyat csinált a +földön, abba az ágyba ibolyamagot vetett. + +– Ha ez az ibolyamag kikel, akkor, pajtásaim! gyertek utánam, mert végem +van! + +Azok megfogadták a szép szót s kívül maradtak. János meg ment. + +Olyan setét volt ott, mint itt nálunk éjszakának vadán szokott lenni, +János alig látott egy pár lépésnyire. Beljebb megy, kezd világosodni. +Nemsokára lát egy asszonyt, a ki szövőszék mellett ült s szőtte a +katonákat. Mentől jobban hajingálta a vetéllőt, annál több katonát +szőtt. Azok meg csak estek Jánosnak. De az az asszony nem tudott volna +annyi katonát kiszőni a szövőszékéből, a mennyit János le nem tudott +volna vágni. + +Mikor már innen is kikerült, egész világos lett. Gyönyörű szép, zöld +mezőben látta magát. A közepén volt egy szép kis ház, attól nem messzire +folyt a Duna, a partja tele volt terebélyes nagy fűzfákkal. + +Mit csináljon ebben a pusztaságban? fogta magát, bement a házba. Ott +lakott egy szép fiatal menyecske. János mindjárt azzal hozakodott elő, +hogy hol találhatná ő Világi Szép Örzsébetet, mert ő a magáénak akarja +tenni minden áron. + +– Nagy dologba fogtál, Gyöngyharmat János! nem tudom, hogy lesz belőle +valami. De ha akarod, én adok neked jó tanácsot! Világi Szép Örzsébet +tizenketted magával minden nap ide jár fürdeni a Dunába, de csak mindég +fényes délben. Mielőtt még ők fürdeni mennének, eredj te a partra, bújj +el valamelyik fűzfa levelei közé s ha már levetkőztek, fogd össze a +Világi Szép Örzsébet ruháját, szaladj be vele ide. De akárhogy +rimánkodik, akárhogy esenkedik, hogy nézz hátra! te hátra ne nézz, mert +akkor véged van! + +Úgy is volt. János már jól előre elbújt egy fűzfa galyai közé, ott várt +Világi Szép Örzsébetre. Épen dél volt, mikor az jött tizenketted +magával. A többiek vetkeztek, de Világi Szép Örzsébet nagyon tekingetett +mindenfelé. + +– Nincs itten senki, mit tekingetsz? ki járna erre, a hol még a madár se +jár? mondták neki a tündérpajtásai. + +De Világi Szép Erzsébet csak tekingetett, míg biztos nem volt, hogy +csakugyan nincs ott senki. Akkor levetkezett s ment fürdeni. Jánosnak +majd kidülledt a szeme, úgy nézte. Mikor látta, hogy fürdenek javában, +kilopódzkodott a bokorból, összeszedte a Világi Szép Örzsébet ruháját s +aló! vesd el magad! szaladt vele a ház felé. + +Világi Szép Örzsébet mindjárt meglátta. + +– Édes szívem, szép szerelmem! Gyöngyharmat János! gyere vissza, hadd +öleljelek meg, hadd csókoljalak meg! + +De János csak szaladt. + +– Csak nézz hát legalább egy kicsit hátra! Édes szívem, szép szerelmem, +tedd meg ezt az egyet! + +Ezt már nem birta megállni, hátranézett. Mindjárt egy labdává változott. +Világi Szép Örzsébet meg a tündérek kijöttek a vízből, elkezdtek vele +labdázni. De vagdosták ám a földhöz, majd széthasadt bele. Mikor már +megúnták a játékot, behajították a Dunába. Ott meg változott egy +gyönyörű szép aranykacsává. + +Odafent a barlang előtt kikelt az ibolya. Látta ezt a két királyfi. + +– No! pajtás, gyerünk! bajba van a cimboránk! + +Mentek, egyenesen be abba a házba, a hol Gyöngyharmat János +kérdezősködött. A menyecske azt mondta nekik: + +– Nem tudom, hogy lehetne megmenteni, mondta a menyecske, mert a két +királyfi kérdezősködött. Egy módja van, ha azt hiba nélkül megteszik, +akkor még tán jól van minden. Gyöngyharmat János most a Dunába uszkál, +mint aranykacsa, Világi Szép Örzsébet azzá változtatta. Csak úgy +menthetitek meg, ha a fejét ellövitek, úgy hogy kiessen a partra, a +teste meg bent maradjon a vízben. De ügyesen lőjjetek, mert máskép vége +mindennek. + +A két királyfi elment a Duna partjára, az egyik elővette a puskáját s az +aranykacsának, ki már akkorára a Duna másik szélén uszdogált, +megczélozta a fejét. Alig sütötte el a puskát, a kacsa csak felfordult a +vízben, a feje meg repült ki a partra, ott mindjárt Gyöngyharmat János +lett belőle. + +Megörűltek mind a hárman, hogy újra látták egymást. Bementek a menyecske +házába, ott beszélgettek, Jánost meg szidta a menyecske, hogy megmondta, +ne nézegessen hátra, de nem állhatta meg! Szegény Jánosnak mit volt mit +tenni, megigérte, hogy nem teszi többet. + +Másnap délelőtt megint elbújt János a fűzfabokorba. Álló dél volt, mikor +a tündérek fürdeni jöttek. Világi Szép Örzsébet megint gyanakodott, mert +megállt a parton, nézelődött mindenfelé, nincs-e valaki a közelben. De a +tündérek megnyugtatták. + +– Ugyan hogy volna már itt valaki! Gyöngyharmat Jánossal elbántunk, más +meg ki járna erre? Világi Szép Örzsébet ráállt. Csakugyan is ki járna +arra? Levetkezett. + +Gyöngyharmat János már alig várta, hogy a szép tündér a vízbe menjen, az +még jóformán meg sem mártakozott, ő má összefogta a ruháját s szaladt +vele egyenest a ház felé. + +Világi Szép Örzsébet elkezdte megint a világi nagy[43] rimánkodást: + +– Édes szivem, szép szerelmem! Gyöngyharmat Jánosom! gyere vissza egy +szóra, egy ölelésre! nézd csak, igy ölellek, igy csókollak! vagy +legalább csak tekints hátra! + +János akármennyire is eltökélte magában, hogy nem fordúl vissza, a szép +tündért annyira szerette, hogy nem tudott magának parancsolni, – +visszanézett. Menten labdává változott. + +Ez kellett Világi Szép Örzsébetnek, egyéb semmi! + +Ki a vizből mindnyájan! elkezdtek vele labdázni irgalmatlanul, mikor már +jól elfáradtak ők is, a labdát bedobták a vizbe, azután felöltözködtek, +elmentek. A labdából lett egy gyönyörü arany rózsabokor, ott +terjesztgette galyjait a viz szine felett. + +Odabent a házban már látták, hogy baj van. A két királyfi majd megette +magát, hogy János megint nem vigyázott magára. Odafordúltak a +menyecskéhez: + +– No! most mit csináljunk? + +– Hát most már magam sem tudom, mondta a menyecske. De ha akarják, +próbálják az arany rózsafáról a legszebb bimbót lelőni. Ha az sikerül, +tán még minden jó lesz. + +A két királyfi a partra ment, a legszebb rózsabimbót lelőtték, mindjárt +eléjök állott Gyöngyharmat János. + +– No! pajtás! még az egyszer megmentettünk, de ha harmadszorra sem +vigyázol, magadra vess! azután már nem tudunk érted tenni semmit. + +De János nem szólt, örült, hogy igy van a dolog. Bementek megint a házba +beszélgetni. + +Harmadnap megint ugy volt minden, mint azelőtt. János elbujt a +fűzfabokorba s fényes délben ment fürdeni Világi Szép Örzsébet +tizenketted magával. De már ekkor elhatározta János, hogy nem néz +vissza, még ha Világi Szép Örzsébet angyalúl kukoríkol sem. Összefogta a +ruhákat gyorsan s ment vele, mint a szél. Kiabált Világi Szép Örzsébet, +a hogy a torkán kifért, de az is annyi volt, János nem nézett vissza. +Már épen a ház ajtala előtt volt, már majdnem fordította a fejét, s ha +az egyik királyfi hamar be nem rántja, vissza is nézett volna, de úgy +besenderítették, csepp híja volt, hogy orra nem bukott. Világi Szép +Örzsébet ruhája is ott volt nála. + +Alig ért be az ajtón, jött Világi Szép Örzsébet. + +– Édes szivem, szép szerelmem! Gyöngyharmat Jánosom! látod, hogy +meztelen vagyok, ha van lelked, add ki a ruhámat! + +De János nem akarta odaadni. + +A tündér csak rimánkodott, csak istenkedett tovább is, de János a ruhát +nem adta oda, mert a házban lakó menyecske felvilágosította, hogy a +Világi Szép Örzsébet ruhája szárnyas ruha, ha felveszi, elszáll, aztán +ütheti bottal a nyomát az egész ország. Világi Szép Örzsébet +beletörődött. Jánossal megesküdtek s hazamentek az öreg királyhoz, a +János apjához. A két királyfi is a maga országába. + +Otthon a fiatalok éltek boldogan, szerették egymást. De a szárnyas ruha +jól el volt rejtve, senki sem tudta, hol van, csak János meg az anyja. +Meg is vót hagyva az öreg királynénak, hogy senkinek el ne árulja. + +Egyszer a királyfi, már mint Gyöngyharmat János, elment az erdőre +vadászni. Megparancsolta az anyjának, hogy Világi Szép Örzsébet akárhogy +rimánkodik, a szárnyas ruhát oda ne adja neki, mert akkor elszáll s ki +tudja, lesz-e többé az övé vagy sem? A királyné igérte is, hogy abból +bizony Világi Szép Örzsébet nem eszik. + +Alig ment el János, Világi Szép Örzsébet nagy szomorúságba esett. Mindig +rítt meg panaszolkodott. + +– Mi lelt téged, édes lyányom, Világi Szép Örzsébet!? – kérdezte az +anyósa. + +– Mi lelt! hát még kérdezhetik is! hogyne volnék én szomorú, mikor más +menyecskének minden kedvét betöltik, kedvében járnak, nekem meg még azt +az egyet sem teszik meg, hogy a legkedvesebb ruhámat, a szárnyas ruhámat +felvehessem, a miben a legszebb vagyok. + +Azután rítt, rítt, mint a záporeső. + +A királynénak eszibe jutott, mit mondott a fia. + +De Világi Szép Örzsébet olyan keserves rívást vitt véghez, hogy utóljára +megsajnálta, kivette a vadrokból[44] a szárnyas ruhát, odadta a rívó +menyecskének. + +Nem is kellett annak több! kiöltötte s mint a madár, ment, azt se +mondta: dajbakancs! + +Szegény Gyöngyharmat János! ha tudta volna, mi van otthon! de hitt az +anyjának, egész jó kedvvel járta az erdőt, lőtte a sok szarvast meg a +nyúlat. A hogy épen egy nagy terepély fa alatt állott, leszól hozzá +valaki: + +– Isten áldjon meg, Gyöngyharmat János! + +Odanéz, hát ott szállott el felette Világi Szép Örzsébet. Lőtt volna +utána, de az akkorra már túnan vólt árkon-berken. + +No! hát el volt keseredve. Mit csináljon most már? Azt hitte, hogy most +már vége van. Nyilj meg, föld! hadd ugorjak beléd! – mondogatta magában. +Utóljára is hazament, búsulásnak adta magát, nem evett, nem ivott, csak +az imádság tartotta benne a lelket. + +Azt mondja egyszer az anyjának: + +– No! édes anyám! ha már nem lehet rád bízni semmit, el hagytad menni +tőlem Világi Szép Örzsébetet, tudd meg, hogy én is elmegyek! elmegyek, +de addig vissza nem jövök, míg Világi Szép Örzsébet örökösen az enyém +nem lesz! Isten áldjon meg! + +Ezt mondta és elment. + +Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, addig ment, míg egy városba +nem ért. Abban a városban lakott egy híres fogadós. Annak épen +szobalányra volt szüksége. Gyöngyharmat Jánosnak kenyere nem volt, +felöltözött lányruhába s beszegődött oda szabalánynak. Már ott szolgált +egy délutánt meg egy éjszakát, mikor másnap hallja, hogy jár abba a +fogadóba ebédre minden áldott nap tizenkét daru, a ki tizenkét tündér. A +fogadós már mondta is neki, hogy kitegyen magáért, mert azok nagyon +kényes kisasszonyok s ha valami nem jól lesz, nem jönnek oda többet! + +Úgy is volt. Gyöngyharmat János kicsipte magát, amúgy is már jó húsban +volt, olyan volt mint a legfáinabb menyecske. De esze ágában sem volt +neki, hogy kiskik legyenek azok a kisasszonyok? + +Épen délre harangoztak, mikor nagy zúgással jön a tizenkét daru. +Leszállnak a ház elejbe, megrázzák magukat s valamennyiből egy-egy szép, +de szép lyány lesz. Azzal mennek be a szobába, a hol már készen várta +őket a rakott asztal meg a párolgó étel. + +Gyöngyharmat János hordta fel nekik az ételt; serénykedett, +szorgoskodott, hogy hiba ne legyen. + +A hogy ott sürög-forog, látja, hogy van köztük egy szép, de valami +nagyon szép lány, az alighanem Világi Szép Örzsébet lesz! közelebb ment, +jobban megnézte, az is volt csakugyan. Ebéd közben aztán súgtak-búgtak +együtt, mint a kik titkot beszélgetnek. Világi Szép Örzsébet ezt mondta +Gyöngyharmat Jánosnak: + +– Édes szívem! szép szerelmem! most már én a tied, te az enyém! ásó, +kapa választ el egymástól, de már magammal viszlek! Tudd meg, hogy ez a +többi tizenegy tündér az én testvérem! majd ha az ebédnek vége lesz, mi +el készülünk menni, te kapaszkodjál a szoknyámba, s ha mi kimegyünk, +egyszerre darvakká változunk s elviszünk! + +Gyöngyharmat Jánosnak nem kellett ezt kétszer mondani, mindig a Világi +Szép Örzsébet szoknyáját fogta volna! De hogy a fogadós észre ne vegyen +semmit, szaladozott ide is, oda is, de csak mindig a szép tündér körűl. + +Mikor az ebéddel megvoltak, indultak a szobából kifelé. Kint az ajtóban +megrázkódtak, valahányan mind darvakká változtak. S szálltak, szálltak +messze, János közöttük. Ha valaki látta, azt hitte, hogy elrabolták azok +a madarak. Nemsokára hazaértek, az apjok házához. De János ott is csak +mint szobalyány volt, nem tudta őróla senki, hogy férfi, csak Világi +Szép Örzsébet. Egyszer az öreg király látja, hogy az ő lánya máskép van, +kurtább előlről, mint hátulról. + +– Hallod-e, lyányom! mi az? kivel élsz te? + +– Bizony, kedves édesapám! megvallom, hogy az a szobalyány itt nem +szobalyány, hanem férfi, Gyöngyharmat János, a szomszéd király fia, arra +vess, ha látsz valamit! + +– Hát már ha így van, ha szeretitek egymást, legyetek boldogok. + +Volt öröm meg öröm Világi Szép Örzsébetnek is. Mindjárt szaladt +Jánoshoz, elmondta az újságot. Gyöngyharmat János is abba’ a pillanatba’ +levetette a lányruhát, felvette a legszebb aranyos-ezüstös ruháját, úgy +ment az apósa elejbe. De előbb azt mondta Világi Szép Örzsébetnek: + +– Édes szivem, szép szerelmem! ha már mink egymáséi leszünk, tégy meg +egy kívánságomat, add ide a szárnyas ruhát! + +Világi Szép Örzsébet még majdhogy meg nem haragudott. + +– Ugyan hogy adnám már, mikor nekem az az egyetlen hatalmam! nem adom +biz’ én! + +– Hát akkor, mondjad csak – faggatta János – mindig akarsz már te engem +szomorítani, itt akarsz hagyni? + +– Nem akarlak én! + +– Nohát akkor add nekem! + +Addig kérte, addig kérte, mig oda nem adta. Gyöngyharmat János akkor +tüzet rakott, rávetette a szárnyas ruhát s mikor meggyuladt, olyant +szólt, mint egy ágyú. + +Azután megesküdtek, boldogok lettek, egy, kettő, három, pinparáré paksz! +még most is élnek, ha meg nem haltak. + +_Eger, Heves vármegye. Ujj János parasztlegénytől. 1904. decz._ + + + + +34. Aranyszóló pintyőke. + +Hol volt, hol nem volt, hetedhétország ellen volt, az óperencziás +tengeren is túl, de még az öreganyám házán is túl volt, élt a világon +egy király. Annak volt három fia. + +Már nagyon öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával feltámasztani, +azt mondja a fiainak egyszer: + +– Fiaim! ha ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok nekem +hozni s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét is, nektek adnám az egész +birodalmamat. + +Több sem kellett a három királyfinak! ment, nyergelt egyszerre mind a +három. A két öregebb szép paripára, a legkisebb csak egy csunya szürke +lóra. Mikor meglátták, elkezdték csúfolni, hogy ilyen-amolyan! hogy mer +elindúlni azon a gereblyén! De rájok se hajott a kis királyfi, ment ő is +az orra után. + +Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. A bátyjai csalták, hogy +menjen arra, a merre ők, de hogy még jókellvén el sem indultak s már is +kicsúfolták, ment magában. Útjában talált egy rossz kunyhóra, abban +lakott egy öregasszony. + +– Adjon Isten jó reggelt, öreganyám! – köszönt a királyfi. + +– Adjon Isten, kedves fiam! mi járatban vagy? + +Hát elmondta oszt sorra, hogy mi végett vette a nyakába a világot. + +Azt mondja az öreg asszony: + +– Én nem tudok semmit, de eredj, az erdőn túnan lakik egy másik öreg +asszony, az majd tud valamit mondani. + +Azzal elévesz egy korsót, a kezibe nyomja a királyfinak. + +– Kedves fiam! ha jössz visszafelé, merítsd meg nekem ezt a korsót az +élet vizével s hozd be, jótét helyébe jót várj! + +A királyfi ment tovább. Az erdőn túl csakugyan megtalálta a másik +öregasszonyt, de az is annyit értett az ő dolgához, mint a tyúk az +ábéczéhez, csak a korsót nyomogatta a kezibe. De elmondta, hogy oda nem +messzire lakik egy még őnála is öregebb asszony, menjen ahhoz, avval jól +jár. + +Elment, rá is talált a vén asszonyra, vénebb volt már az országútnál, a +Sántalyánnak[45] akkor még ép volt a lába, mikor ő született. Beköszön a +királyfi: + +– Adjon Isten jó napot öreganyám! + +– Adjon Isten, kedves fiam! – mondta volna az öreg asszony, ha tudta +volna, de csak bakogta. – Hát mi járatban vagy? + +Elmondja oszt a királyfi töviről-hegyire, hogy ő a fiatalságnak meg a +halálnak vizéből akar hozni s ellopja az aranyszóló pintyőkét is, ha +lehet, mert az apja úgy kivánja. De magától nem sokra menne, hát kéri az +ő tanácsát. Azt mondja neki az öregasszony: + +– Nagy fába vágtad a fejszéd, kedves fiam! de próbáld meg, hátha sikere +lesz. A hogy innen elindulsz, érsz egy nagy erdőbe. Annak a közepén +találsz egy aranyvárat, egy ablaka mindig nyitva van. Akkor kösd fel a +lovad farkát, hogy egy szál se maradjon el s ugrass be az ablakon. +Mindjárt ott találod Tündérszép Ilonát, de meg ne csókold valahogy, mert +akkor véged! hanem szakits ki egy hajaszálát, ezzel kösd be az +aranyszóló pintyőke száját, a ki ott van mindjárt Tündérszép Ilona +mellett a kalitkában. Balról folyik a fiatalságnak, jobbról a halálnak a +vize, a korsójaidat merítsd meg, avval gyere, de vigyázz, hogy a lovad +farka fel legyen kötve, mert akkor észrevesznek, oszt tudod már, mi jön +azután? Ne ez a kefe, meg ez a tojás meg ez a törülköző, ha bajba +kerülnél, ezekkel még kisegítheted magadat. + +Azzal a harmadik öregasszony is elévett egy korsót, odadta a királyfinak +a kefével, tojással meg a törülközővel együtt. Az pedig elindúlt. +Nemsokára el is ért az erdő közepébe, az aranyvárhoz. + +Épen dél volt, sütött a nap, a királyfi majd megvakult a nagy +fényességtől, a mit látott. Az aranyvárra rásütött a nap, az volt az a +nagy fényesség. Leugrott a lóról, első dolga volt a farkát felkötni. +Azzal felült s beugrott a nyitott ablakon. Ott meg valósággal eltátotta +szemét-száját, mert olyant még életében nem látott. Egy székben ült +Tündérszép Ilona, annál szebbet még tán pingálni se lehetne, mellette +egy kalitkában az aranyszóló pintyőke. Már odahajlott a Tündérszép Ilona +arczához, hogy megcsókolja, de akkor jutott eszébe az öregasszony +mondása. Kihúzott a fejéből egy aranyhajszálat, bekötötte az aranyszóló +pintyőke száját. Azután merített a fiatalság és a halál vizéből, a hány +korsót hozott, mindet belemerítette, a kalitkát feltette a nyeregbe az +aranyszóló pintyőkével együtt s azzal irdócz! ment ki az ablakon. + +Igen ám! de elfelejtette a lova farkát újfent megkötni, egy szál +kicsüngött belőle, a várhoz ért, az pedig olyant zendült, hogy a +tündérek mind felébredtek a zendülésre. Mindjárt tudták, hogy ott járt +valaki. Akkor a hányan voltak, mindnyájan utána a királyfinak. Már majd +elérték, mikor a királyfi elhajítja a kefét, a mit az öregasszony adott. +Mindjárt egy nagy erdő lett belőle. + +No! meg voltak akadva a tündérek, mert ha gátat vetnek eléjök, nem +repülhetnek át rajta, muszaj voltak az erdőn áttörni magukat. Azalatt a +királyfi messzire haladt. De a tündéreknek nem sok kell, ha egyszer a +szárnyukat használhatják, a hogy az erdőből kiértek, mindjárt nyomába +voltak az aranyszóló pintyőkének. Már nagyon égett a ló talpa alatt a +föld, mikor a királyfi elhajította a tojást. Abból rögtön nagy hegy +lett, a min a tündéreknek át kellett gyalogolniok, ha az aranyszóló +pintyőkét meg egyszer látni akarták. De a királyfi, a mikor másodszor is +a sarkában látta őket, eldobta a törülközőt, abból tenger lett, olyan, +hogy még a tündérek se tudták átlábolni. + +Nemsokára útjába esett az öregasszony kunyhaja, a kitől a tanácsot +kapta. Vitt neki egy korsó fiatalságvizét. Azután sorba elment az +öregasszonyokhoz a korsóval. + +Most már jó volna minden, megvan az aranyszóló pintyőke is, a fiatalság +meg a halál vize is, csak egy a baj. Hazamenet a testvéreivel +találkozott, a kik semmi haszon nélkül jártak, nála meg látták, hogy ott +a két korsó a nyakában, a keziben meg a kalitka az aranyszóló pintyőke. +Kapták magukat, elvették tőle mind s őrá meg ráparancsoltak, hogy +öltözzék fel béresnek, álljon be az apjához kocsisnak s az egészről ne +szóljon senkinek semmit, mert megölik. A királyfi mit volt mit tenni, +úgy tett, a hogy a bátyjai mondták, megigérte, hogy nem szól semmit. +Avval mentek hazafelé. + +Otthon megörült az öreg király, hogy az ő két legnagyobb fia milyen +derék ember, mindjárt odadta nekik birodalmának egyharmadát. A legkisebb +fiát meg, a ki béresnek volt öltözve, megfogadta kocsisának. + +Éltek ők boldogan. A két királyfi uraskodott, jómódban volt, a legkisebb +lovat vakart meg szántott. + +Egyszer a hogy felébrednek, látják, hogy a palota előtt van egy +aranyhíd, szép, gyönyörű aranyhíd, a közepén áll Tündérszép Ilona s azt +kiabálja: + +– Király, király, öreg király! küldd ki azt a fiadat, a ki engem a +váramban megrabolt! + +Először csodálkoztak, hogy ki lehet az, mi járatba’ van? de azután +eszökbe jutott, hogy ki s mi járatba’ van? Kimegy a legöregebb, lóra ül +ő is, mint a hogy Tündérszép Ilona jött s kiáll a hidra. + +Azt kérdezi tőle Tündérszép Ilona: + +– Királyfi! mondd meg nekem: jobb vagy baloldalomon folyik-e a halál +vize? + +Az meg se tudott mukkanni. + +– Ha nem tudod, küldd ki az öcsédet, hátha az meg tudná mondani! + +Kimegy a második királyfi. Tündérszép Ilona attól is megkérdezi a halál +vizét, de annak a felelete se ért egy petákot. + +Azt mondja akkor Tündérszép Ilona: + +– Király, király, öreg király! ha a házadból senki sem tudja megmondani, +a mit én kérdezek, háborút indítok ellened! + +Akkor a királyhoz bement a kocsis, azt mondja neki: + +– Felséges királyom! gráczia fejemnek, engedd meg, hogy az aranyhídra +kimehessek, hátha én meg tudnálak menteni a háborútól! + +A király kapva-kapott rajta. + +– Eredj no! de okosan beszélj! + +Felhajitotta magát egy lóra a királyfi, vágtatott egyenest a hídra +Tündérszép Ilona elejbe. + +Kérdezi tőle a is Tündérszép Ilona: + +– Mondd meg nekem, királyfi! jobb vagy baloldalomon folyik-e a halál +vize? + +– Balról a fiatalság, jobbról a halál vize! + +– Ez jól van! – mondta Tündérszép Ilona. Hát az aranyszóló pintyőkével +mi történt? + +– A fejedből kivettem egy aranyhajszálat, avval kötöttem be a száját s +úgy hoztam el kalitkástúl együtt. + +Az öreg király meg a két fia odabent csak néztek, de a két királyfi meg +különösen. Tudták, hogy most már vége a pünkösdi királyságnak. + +Azt kérdezi akkor a legkisebbtől Tündérszép Ilona: + +– Hát én ki vagyok? + +– Te Tündérszép Ilona vagy! a te váradból hoztam én a fiatalság meg a +halál vizét meg az aranyszóló kis pintyőkét! + +– No! ha az én vagyok, te meg szivem szép szerelme vagy, ásó, kapa +válaszszon el egymástól! + +Összeölelkeztek, összecsókolkoztak, bementek a királyi palotába. A két +idősebb királyfinak már akkor csak hideg nyoma volt otthon, elbújdostak, +ki tudja hová! Az öreg király a fiatal párnak adta egész birodalmát, +azok pedig megesküdtek, lagzit csaptak, hetedhétországra szólót, még +most is élnek, hogyha meg nem haltak. + +_Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. Lejegyzés +ideje: 1905. jan._ + + + + +35. Tündérszép Ilona. + +Hun vót, hun nem vót, de akarhun, vót a világonn ëgy kirá. Annak a +kirának az udvarába vót ëgy nagy jegenyefa, a ki mindég olyan nagy +árnyékot tartott, hogy a kastély elejit sosë süthette a nap. Ëcczër a +kirá nagyon megharagudott a jegenyefára, kihirdette, hogy a ki kivágja, +valami nagy jutalmat ad neki. Szétmënt a hir országszërt, gyöttek is, +vállalkoztak is sokann, de a fát csak nem birta kivágnyi sënkiféli së. + +Lakott azonn a környíkënn ëgy kondás, az fëltëtte magába, hogy ha az +életyit tëszi is rá, de őneki ki këll azt a fát vágnyi. + +Elé is vëtt ëgy nagy fejszét, avval útnak indút. + +Mikor a kirá udvarába ért, mëgjelëntëtte ő emberségës módonn, hogy mit +akar? hogy ő a nagy fát akarja kivágnyi. A kirá nagyon megörűt neki, +szivesen beleegyezëtt a kondás akarattyába. + +Hozzáfog a kondás, vágja a fát, csapkoggya a gyükerit, hát a hogy vágja, +a hogy csapkoggya, ëgy forgács fëlszát, oszt beleütődött ëgy gancsba. +Rögtön kinyít a fába ëgy ajtó. + +Az ajtón kinéz egy öregasszony. Odaköszön neki a kondás, hogy »jó +reggelt adjon Isten! öreganyám!« »Adjon Isten, kedves fiam! hun jársz të +êre?« Eléaggya oszt a kondás, hogy mismit akar ő. Aszongya neki az +öregasszony: »Tudod-e, mit, fiam? në vágd të ki ezt a fát, mer ússë érné +vele sëmmit. Ha ereggy fel a tetejibe, terëm ott sok mindenfajta +gyömőcs, meg olyan szépségek vannak, hogy szëmed-szád eltátod, maj +mëllásd! Csak ereggy bátran, mikor az első ajtóho érsz, tanász ott ëgy +forgó kaszát, a ki mindég, szüntelen forog, azt várd el, még mëgáll, ëgy +félóráig szokott ányi, aggyig tovább meheccz, ha akarsz.« Hát ëgyet +gondolt a kondás, biz ő nem vágja azt a nagy büdös fát, inkább fëlmëgy a +tetejibe, oszt mënnézi, a kit az öregasszon mondott. + +El is indút, mënt, mëndegét. Felér az első ajtóho. Az kinyít, odabe mëg +a forgókasza épen mëgát. A kondás is fogta magát, usgyi hamar be az +ajtón, ëgy félóra së telt bele, má akkor mëgint nyugodtan mászhatott a +kaszátú. A hogy mëgy, izé… mászik, hát körülötte a sok galyon szëbbné +szëbb, jobbná jobb gyömőcsök csakúgy piroslonak. Nem vót rëst, telerakta +a tarisznyáját dűlledésig. + +De ott nem időzött soká, mer magos vót a fa nagyon, osz ki tudja, hun +van a másik ajtó? Elindút hát ujra. Mos má nehezebbire esëtt a mászás, +mer a tarisznya gyömőcs is húzta, de asz gondolta, hogy bíz ő má nem +mëgy vissza, ha má ëcczër idáig ért, ment tovább. + +Ëcczër csak kinyilyik az utóssó ajtó is. + +A kondás ott mëgállott, szétnézëtt. Az ajtó fëlëtt ëgy gyönyörves szép +tündérkert vót, tele virággal, magosná magosabb fákkal, mëg vót abba +annyi madár, hogy…! Azután belépëtt az ajtónn, ott vót ëgy gyönyörü szép +udvar, a közepibe ëgy remek kastély, a kastély hátáná mëg ëgy nagy tó. +Odamënt a tópartjára, lëült a szép ződ fűre. Hát a hogy ott ül, má majd +elámosodott, mikor három szép fejír hattyú szá lë a tóra. Mikor a víz +szélyihë értek, mëgrázkóttak, mindëgyikbű ëgy-ëgy szép tündérlyány lëtt. +Mikor a partonn lëvetkëztek, bemëntek a tóba fürdenyi. + +A kondás látta őköt, de a tündérëk nem vëtték őtet észre, azután a +melyikët letszëbbnek látta, annak a partrú fëlszëtte a ruhájajit, osz +begyomászta a tarisznyájába. + +A tündérëk mikor elvégezték a fürdést, a köztök való letszëbb keresi a +maga ruháját, de nincs sëhun. Ugyan hun lëhet? kereste ő azt mindenütt, +csak ott nem, a hun kellett vóna. Nagysokára látta meg, hogy a tó +partján ott ül ëgy embër, annak kellett elvinnyi az ő ruháját! Kérte +tülle, rimánkodott neki, de az csak nem adta oda. Mikor oszt mëgmonta, +hogy ő Tündérszép Ilona, ez a kastély mëg udvar mind ez övé, van neki +három tátos lova, mëg hogy a kondást mëgfogaggyja cselédnek, ha a +ruháját megkapja, a kondás kivette a tarisznyábú a szép ruhát, a ki +olyan könnyű vót, mint a békanyál. + +A kondás beszegődött a három lóho, végezte is ő a dógát fájínú, nem vót +az ellen Tündérszép Ilonának sosë sëmmi kifogása. A kondás azonkivël is +jó viselte magát, nem vót së kocsmás, së kártyás. + +Ecczër Tündérszép Ilona elejbe áll, hogy »hallod-ë, te kondás! én +tégëdët szeretlek, én az ettéd, të az enyim, ásó-kapa válaszszon el +ëgymástú. Uram leszel! – Jó?« + +A kondás szivesörömest beleëgyezëtt. + +Aszongya azután Tündérszép Ilona: »Ne ez a tizenkét kúcs, ez tizenkét +szobába vezet, mos má të itt otthon vagy, tudod-ë? de a tizenkettegyik +szobába në merd betënnyi a lábad, mer akkor nekëm is, nekëd is végünk +lësz!« + +A kondás mëffogatta, hogy ő nem mëgy be, de má harmadnapra fëltörte a +fogadását, bemënt. + +Egy nagy hordó vót abba a házba. A kondás kiváncsik vót, hogy ő mëgnézi, +mi van abba? Alyig hogy fëlborittya, kimászik alólla ëgy nagy tizenkét +fejű sárkány. Megijedt a kondás, s...ibe vagdosta a sarkát, úsz szalatt +kifele ëgënyest az ëstállóba. Ott leült a jászú szélyire, oszt úsz +szomorkodott. Mëgszólittya az egyik tátos: »Mé szomorkodol, kedves +gazdám!?« »Hát bizon csak azé, hogy a fogadásom feltörtem, bemëntem a +tizenkettegyik szobába, a hun ëgy tizenkét fejű sárkány mászott ki a +hordó aló. Végem van má nekem is meg Tündérszép Ilonának is!« »Sohsë +búsúlj, kedves gazdám! majd segitsün’ rúlla! Az a sárkány Tündérszép +Ilonát szeretné magának, de nem lësz ám ez övé! Eregy csak të el a +tengerpartra, a tengeren ellëttem én valaha ëgy csikót, hozd el azt +onnat, në fé! majd kisegít az a bajodbú, oszt ha hazaérsz, szó’ még +nekem is, majd útbaigazítolak én!« + +Elindút a kondás nagy búsúltjába’, mënt, mënt hetedhét ország ellen, még +csak a tengërpartra nem ért. Ottang látta a csikót, ëgy szép ződ mezőn +legelészëtt. Kiveszi a tarisznyábú a kötőfékët, nyakába vetyi a lónak, +avval ráül, oszt vágtat vele haza, mint a szél. + +Mikor hazaért, a tizenkét fejű sárkány má el akart ódódzanyi Tündérszép +Ilonával, de a kondásnak së këllëtt több, aló be az ëstállóba, +mëgkérdezte a tátost, hogy hát mitévő lëgyék most? + +A tátos olyan vót, hogy az égig ért a nyaka, olyan magos vót, aszongya +neki: »Tík fëlmëntëk a fëlyhőbe, ott harczoltok mëg a sárkánynyal +életre-halára, majd mikor má jó elfárad a sárkány mëg tísis, rákiátok a +fiamra. A többitű osztan ne tarcs!« + +Úgy is vót. Fëlül a kondás a csikóra, az fëlviszi őt a fëlyhőbe, a +sárkány utánnok. + +De biz ők nem soká verekëdtek, allyig hogy mëgizzattak ëgy kicsit, a +nagy tátos ló fëlkiát ëgy nagyot, arra a csikó csak olyant rúgott a +sárkányon, hogy az tizenkét darabba esëtt lë a fődre. + +A kondás mëg a csikó ekkor hazamëntek, Tündérszép Ilona megszabadút a +sárkántú, a kondásnak feleségi lëtt, oszt olyan boldogok lëttek ők, hogy +mán ë párja! Még most is ének táng, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári parasztasszony közléséből. +Lejegyzési idő: 1904. márcz._ + + + + +36. Királyfi Jankó. + +Hun vót, hun nem vót, hetedhétország ellen vót, az ópërënczipiási +tengërënn is túl vót, az üveghëgyekënn innet vót, a hun a fecskék +térgyënn mitáva kamicsoltak,[46] vót ëgy kirá, annak mëg három fia. + +A kirá má öreg vót, a gyerëkeji mëg nagyok, aszongya nekik ëcczër: + +– Hallyátok-ë, gyerëkejim! tik mán nagyok vattok, mët tugyátok a magatok +kënyerit keresnyi! válaszszatok az estállómbú magatoknak ëgy-ëgy lovat, +oszt mënnyetëk világá! + +A három kiráfi összeszëdelőczködött, bemënt az ëstállóba, kiválasztott +ëgy lovat a legszëbbekbű, csak a letkisebb, a kit Kiráfi Jankónak +híttak, választott ëgy rongy turhós csikót, a ki még a sárbú is allyig +birt kimásznyi. + +Búcsút vëttek édës apjoktú, oszt mëntek. + +A két öregebb nem várta, még a kaput kinyittyák előttök, csak +ugrajtottak ki ëgënyesenn a kapu tetejinn. Kiráfi Jankó azonn a +bitringës csikón csakúgy czammogott kifele, a csikó még úgyis allyig +birt mënnyi. + +Csufolta is a két testvér, hogy nem tudott jobbat tanányi? ezënn a +gereblyénn hogy kivánkozik valahova mënnyi? De Kiráfi Jankó rá së +hederítëtt. Mongyonak, a mit akarnak! Ő csak mënt tovább. + +Hallotta ő a hírit, mint katona a kávénak, hogy valahun messzi, nagyon +messzi él a világszépasszonya, má régën furta az ódalát, hogy ő azt +magának mëgszërëzze, fël is tëtte magába, hogy mëgkapja! nem kapja! de +mëppróbállya! + +Mënt, mënt, mëndëgét hetedhét ország ellen, estére ëgy nagy erdőbe ért. +Sëtét vót nagyonn, nem látott sëmmit. Fëlmënt ëgy fára, onnat nézëtt +szét, mére láthatna ëgy kis világot? Nem messzire mëppillantott ëgy nagy +kastét, abba vëtt eszre ëgy kis világot. + +Lëmënt a fárú, fëlült a lovára. + +– Hova mënünk!? – kérdezte a lova. (A lova tátos vót, azé tudott +beszényi.) + +– Má én tudom, hova! – monta Kiráfi Jankó, csak mënnyünk! + +Nemsokára odaértek a kastého. Jankó beköszön az albakonn: + +– Aggyon Isten jó estét! + +– Aggyon Isten! mi járatba van? + +– Elgyöttem a sógoraimot mëllátogatynyi! + +– Hát kiféli maga? + +– Én? – én Zákrétom kirá fia vagyok. + +– Én mëg a lyánya! no! akkor jó van, győjjönek be! + +Avval beeresztëtte Kiráfi Jankót, összeölelkëztek, összecsókolkoztak, +mingyá mëvvót a nagy atyafiság! Az asszony mingyá vocsorát is adott +neki, de mëmmonta, hogy sihessën, mer maj mingyá otthon lëssz az ura, a +varnyúkirá! kílső országba van dögöké, de má nemsokár otthonn lëssz, +oszt akkor jaj mind a kettőjiknek! + +Be is kapta Jankó a vacsorát, mint kutya a legyet, olyan nagyokat nyelt, +maj mëffút! Az asszony elbújtatta a pinczébe a teknő alá, oszt várták, +hogy mi lëssz! + +A varnyúkirá még négy mérfődre vót, mikor má kijabát a feleséginek: + +Feleségëm! idegën szagot érzëk a házná! Add elé, mer széttéplek! + +Mire kimonta, mán otthon is vót. + +Aszongya neki az asszony: + +– Në duzmaggyá má mindëné, a testvérëm gyött el mëllátogatynyi +bennetëkët! + +– Hát akkor mé bújtatod le? monta a varnyúkirá, – ebatta! + +De má akkorra Jankó is elégyött a teknő aló. Köszönt a sógornak, ammëg: + +– Isten hozta! kedves sógor! hogy van? në haraguggyék mán, hogy olyan +fënnszóval beszétem! – Feleségëm! aggyá ënnünk, innunk sebësenn! + +Az asszony vacsorát készítëtt be, a két embër új jólakott, mint a duda. +Mikor mëgëttek, azt kérdëzi a varnyúkirá Jankótú: + +– Hát të, sógor! mi járatba vagy êre? mi szél hozott? + +Jankó oszt elmonta: + +– Hát, kedves sógor! hallottam én valamikor, hogy messzi valahun él a +világszépasszonya, azt szeretném én magaménak tënnyi, ha lëhetne. Hát +ebbe a járatba vónék! + +– Hej! kedves sógor, – mondta a varnyúkirá, de nagy fába vágtad a +bicskádot! én három esztendeig jártam utánna, szótam vóna is vele, més +së lëtt az enyím! No! de të még fiatal vagy, maj mëssegít az Isten! +Osztan ha sikerű, ki në haggy a lagzidbú! + +Beszégettek még ëgy kicsit, azután lëfeküttek. Rëggel Kiráfi Jankó útnak +indút, a sógora, a varnyúkirá még ëgy darabonn el is kísírtëtte. + +Mënt ő, mëndegét, hun ballagva, hun koczorászva, estére mëgínt ëgy nagy +erdőbe ért. Ott is fëlmënt ëgy fára, szétnézëtt, ëgy kastéba látott +világot. Fëlült a lovára, odamënt, beköszönt az ablakon: + +– Aggyon Isten jó estét! + +– Aggyon Isten! mi járatba van? + +– Elgyöttem a rokonnyaimho látogatóú, itthon vannak-e? + +– Hát kiféli maga? + +– Én Zákrétom kirá fia vagyok! + +– Úgy? én mëg a lyánya! győjjék be! + +Kiráfi Jankó bemënt. Itt is ëgy lyánytestvéri lakott, ennek az ura vót a +saskirá. Nagyon szivesen fogták itt is, az asszony is mëg az ember is, +még allyig akarták másnap eleresztenyi. Ed darabonn, mint a varnyúkirá, +a saskirá is elkísírtëtte. + +Harmagyik nap este mëgint erdőbe ért Jankó. Ott is tanát ëgy nagy +kastét, abba is a sógora lakott: a hollókirá. Jó telt az ideji ott is, +még el nem këllëtt neki gyönnyi. De a világszépasszonyával së a saskirá, +së a hollókirá nem nagyon biztatta, mer ők së mëntek vele sëmmire, még +mikor a hollókirá úttyára kísírtëtte Kiráfi Jankót, aszonta neki, hogy +elválakoztak: + +– Majd elszállunk még mink sógor fëlëtt, maj mëllássa! + +De Jankó csak folytatta az úttyát a kis tátos lovánn. Mëntek, mëndëgétek +nagy lassan, nagysoká elértek ëgy városba. Ott aszonta a tátos a +gazdájának: + +– Tudod-ë, mellyik palotába lakik a világszépasszonya? Të majd oda +bemégy! de engëm vagy köss be az ëstállóba vagy haggyá magamra! Të mëg +ereggy be! de në köszönny sënkinek, së në szó’ sënkihë sëmminőt! A +világszépasszonya arczképekët néz, újságot olvas, járká, të azt csinádd, +a mit ő, de në szó’ sëmmit! + +Jankó úgy is tëtt. Bemënt a kapunn, lovát bekötte az ëstállóba, oszt +mënt ëgënyest a világszépasszonyáho. + +Nem szót sëmmit, së fejíret, së feketét. A világszépasszonya épenn a +tyűkör előtt ült, nézëgette magát. Mellette vót még ëgy szék, abba ült +Kiráfi Jankó, oszt azt csináta, a mit a világszépasszonya: nézte magát a +tyűkörbe. Azután az arczképekët vëtte elé, azt nézëgette, Jankó is. +Elészëtte az újságot, olvasott, Jankó is. A világszépasszonya azután +fëlkelt a székrű, járkát a szobába, Jankó utánna, az asszony lëmënt a +kerbe járkányi, Jankó mindënt úgy csinát, de nem szót sëmminőt së. Mikor +az beszét a kertészszel, odamënt, oszt beszét vele ő is. Eszibe vót ám, +a mit a tátos mondott! + +Má három napja, hogy a kastélyba van Jankó. Együtt früstököltek, +ebédëltek, vacsoráztak, de nem szótak ëgymásho. A harmagyik nap után azt +mongya Jankónak a világszépasszonya: + +– Má látom, hogy az ettéd lëszëk! Sokann akartak má, de ëgy së áta mëg +szó nékű, mind hamarébb szót, mint én, oszt azé nem lëhettem övék. Nekëd +is még ëgy próbát këll kiánod, három napig tart. Előző nap az +arczképekët nézëgetëd, másogyik nap a kerbe sétász, harmagyik nap a +szobákat nézegtëd… + +Akkor fölkelt a székrű a világszépasszonya, kívël várt rá a kocsi, +belevette magát, oszt elhajtatott. + +Jankó magára maradt. Mán ép a harmagyik nap telt neki. Nézte sorba a +szobákot, ki aranyos vót, ki ezüstös, ki másfurma, mikor a +harminczkettegyik szobába ért, látta, hogy ëgy sifony hátáná még ëgy +ajtó van. Mingyá elhúzta onnat a sifont. A kúcsokkal mëg próbágatta, +mëllyikkel nyína má ki! A tizënharmagyik kúcscsal kinyít a +harminczharmagyik ajtó. Valahogy belép, ott lát ëgy tizënkétfejű sárkánt +aranylánczokra kötve. + +Aszongya neki a sárkány: + +– Aggy egy puhár vizet, adok érte ëgy királyságot! + +Kiráfi Jankó adott neki. + +– Aggyá még ëgy puhárral, adok érte még ëgy királyságot! + +Jankó adott másocczor is. + +Aggyá má harmacczor is, három királyságot adok! + +Jankó nem rëstëllte, kiöntötte a harmagyik puhár vizet is. + +Mikor a sárkány az utóssó kortyot is lënyelte, mëgrázkodott, az +aranyláncz lëpattogott rúlla, oszt repűt ki a szobábú. A +világszépasszonya épen hazafele akart gyönnyi a kocsijával, mikor a +sárkány odaért, kikapta a kocsibú, oszt elszát vele. + +A kocsi befordút az udvarra, a lovak patkója mëg csak úgy czikrádzott. +Tomboltak a lovak, hánták magokat. Otfël Kiráfi Jankó nem tudott mit +gondolnyi, mi zaj lëhet a? Lëmëgy, ott áll előtte a kocsi a lovakkal. +Odaszól a lovakho: + +– Mi baj! kutya ëgye a vérëd! van szénád, abrakod! világszépasszonya +gazdasszonyod! + +– Nincs! Nincs! monták a lovak. + +– Hát hunn van? + +– Elvitte a tizënkétfejű sárkány, kikapta a hintóbú! monták a lovak nagy +szomorúvann. + +Akkor Jankó ráparancsolt a cselédségre, hogy maraggyék mindën úgy, a +hogy van, ő most elmëgy! Avval ő fëlült a turhós csikójára, oszt +elballagott. + +Ëcczër ëgy nagy városba ért. Rëggel kilencz óra vót, mikor mëllátta, +hogy a világszépasszonya kossóval mëgy a kútra vízé. Odaszól neki Jankó: + +– Csapd azt a kossót a kútho, gyere! én elviszlek! + +A világszépasszonya a kossót úgy odavágta a kúthó, hogy nemcsak a kossó +tört össze, ha a kút is összedőt. Fëlült az asszony Jankó mellé, oszt +ballagtak hazafele. + +A sárkány csak este hét órára ért haza. Első gongya is az vót, hogy +mëgkeresse a világszépasszonyát. Nem tanáta. Lëmënt az ëstállóba. Vót +neki ëgy háromlábú tátos lova, azt kérdëzte mëg: hun van a felesége? A +ló aszonta: + +– Kiráfi Jankó elvitte! + +– Ëhetëk-e, ihatok-e még? kérdezte a sárkány. + +– Ëheccz is, ihaccz is, alhaccz is, ëgyet ugrok, utóérjük! + +A sárkány ëtt is, itt is, alutt is, avval fëlült a tátos hátára, az +ëgyet ugrott, utóérték a világszépasszonyát. A sárkány Jankó ölibű +kikapta a szép asszont, a buzogányával mëg ëgy nagyot vágott Jankó fele: + +– Ne! itt van ëgy kiráság! + +De az ütés nem érte. + +A sárkány hazavitte a világszépasszonyát. + +De Kiráfi Jankó nem birt belenyugonnyi, hogy az asszony nem ezövé. +Elindút mëgint a turhós csikón. Reggel kilencz órakor a +világszépasszonya mëgyën a vízé a kútra, Jankó odaszól neki: + +– Csapd a kossót a kútho, oszt gyere velem! + +A világszépasszonya úgy tëtt, fëlült a lóra újfënt Jankó mellé. + +A sárkány mëgint csak este hét órára gyött meg. Ëgënyesenn mënt be az +ëstállóba. + +– Hun a feleségëm? + +– Elvitte Kiráfi Jankó! + +– Ëhetëk-ë, ihatok-ë még? + +– Ëheccz is, ihaccz is, vékonyhajú mogyorót is feltörheccz, alhaccz is… +ëgyet ugrok, utóérjük. + +A sárkány ëtt is, itt is, vékonyhajú mogyorót is tört fël, alutt is, a +ló ëgyet ugrott, utóérték Jankót. A sárkány kikapta ölibű a +világszépasszonyát, Jankót mëg olyanokra vagdalta, mint a pozdërva. +Avval mënt haza. A kis turhós csikó ott maratt, őrizte a gazdája +testyit. + +A hogy a kis ló ott szomorkogyik, ára repű a Jankó három sógora, +aszongyák úgy ëgymásközt: + +– É! ammëg ott a sógor, szétvagdalva! + +Lëszállottak mingyá. A hollókirá sietëtt forrasztófűvet keresnyi. Mikor +hozott, avval összeragasztották, mërrázták, Jankó míngyá fölélett. Csak +annyit mondott: jaj! de elaludtam; + +– Bizony alunna ken, sógor! még a világ! ha mink mëg nem látyuk! monta a +hollókirá. + +Avval a sógorok elszátak, Jankó mëg fëlült az ő hűségës turhós +csikójára, oszt ballagot a kútho, a hun a világszépasszonya húzta a +vizet. Aszonta neki Jankó: + +– Hallod-ë, világszépasszonya! mos má nem viszlek el, ha azt mondom: +ereggy el a bódba, vëgyé szőnyëgët, húzd be vele a sárkány lovát tetőtű +talpig, oszt ha a sárkány haragszik, hogy mé csúfítottad el a lovát, +kérdëzd mëg tűlle: »hunnatvaló ez a ló, hogy még párját is szërëzhessünk +hozzá!?« Tudod-ë? + +A világszépasszony beleëgyezëtt. + +Mikor a sárkány mëllátta a lovát, hogy el van csúfítva, elkezdëtt +veszekënnyi az asszonyra. Da a világszépasszonya aszonta neki: + +– Ugyan në veszekëggyék má mindég! ha mongya mëg, honnatvaló ez a ló, +hogy párját is keríthessünk hozzá!? + +De a sárkány aszonta: + +– Mind bolond embër a, ki a feleséginek mindënt elmond! + +A világszépasszonya aszongya erre: + +– Mind bolond embër a, ki a feleségitű eltitkol valamit! Mit fétesz? isz +mán Kiráfi Jankót agyonvagdostad! kitű fétesz mém most is? + +Erre a sárkány aszongya: + +– No! jó! hát mëmmondom: szógálatomé kaptam! + +– Hun szógátá érte? + +– Messzi a Vërëstengërbe van ëgy sziget, azonn lakik ëgy ördöngös +asszony. Annak van három lyánya. Ezëk a lyányok rëggerre mindég lovaké +vátoznak. Minden nëgyegyik nap mëgellyik ëgy közűllök, oszt hogy én +három napig őrzöttem őköt, ezt a lovat kaptam az ördöngős asszontú! No! +jó van-ë má? tudod-ë má? + +– Hát a nëgyegyik lábát hun vëtték el? kérdezgette, faggatta a +világszépasszonya. + +– Hát a vámházná! monta a sárkány. + +Isz ek këllëtt a világszépasszonynak is! másnap tanákozott Jankóval, +mingyá elmonta neki az utóssó szóig, a mit a sárkány mondott. + +Jankónak së këllëtt több. Fëlült a kis lóra, oszt nagy lassan +ballókázott a Vërëstengër fele. Ecczër ëgy vámhídho ért. + +– Hova mégy? kérdezte a vámhidas. + +– Szógálatot keresnyi! monta Jankó. + +– Accz-ë nekëm szolgálatod jutalmábú? + +– Adok! + +Tovább engette mënnyi Jankót. Nemsokára ëgy másik vámhídho ért. Ott is +mëgkérdëzte a vámhidas: + +– Hová mégy? + +– Szógálatot keresek! + +– Accz-ë nekëm a szógálatodbú? + +– Adok! + +Avval az is engette tovább. + +Mënt, mëndëgét, ëcczërcsak elért a Vërëstengërhë, a Vërëstengërbe arra a +szigetre, a hun az ördöngős asszony lakott. Lëszát a lovárú, bemënt, +köszönt: + +– Aggyon Isten szërëncsés jó napot! édës öreganyám! + +– Aggyon Isten, kedves fiam! Szërëncséd, kutya! hogy édës anyádnak +szólítottá! monta az asszony. + +– Nekëd is szërëncséd, hogy kedves fiamnak montá! vágta oda Jankó. + +– Mi járatba vagy? + +– Szógálatot keresëk! + +– No! én mëffogadlak! Van nekëm három lovam, azokat këll kihajtanod a +legelőre, oszt mëgőríznëd. + +Három nap ëgy esztendő. Ha jó kiszógátad a három napot, a mit kérsz +tűllem, azt adok neked! + +Mëvvót az ëgyesség. + +Rëggel Kiráfi Jankó kihajtotta a három lovat a tengërpartra. Hozzáfogott +a kënyerezéshë, azután lëfekütt a fűbe. A három lónak së këllëtt több, +ráfújták Jankóra az álomszellőt, oszt még az alutt, ők nyulaké vátoztak, +ott vót nem messzi ëgy tábla búza, abba szalattak. + +Mikor fëlérzëtt Jankó, a lovakot nem látta sëhun. Nagyon elszomorodott. +Vakarta ott is, a hun nem viszkedëtt. Micsinállyék má? Ecczërcsak +láttya, hogy gyön a három sógor. Azok mëmmonták neki, hogy a három ló +három fejér nyulé vátozott, majd ők kergetyik a búzábú, Jankó mëg állyék +a szélyin a kantárral, oszt mikor kigyönnek, vágja a fejikhë. + +Úgy is vót. Kergette a három sógor a három fejír nyulat, Jankó mëg ott +várt a búza szélyibe a kantárral. Ëcczër gyönnek a nyúlak, Jankó oda a +kantárral! mind a hármat mëffogta. De má ekkor lovaké változtak. + +Hazahajtotta oszt őket. + +Otthon kérdëzi az ördöngős asszony: + +– No! fiam! hát megőrzötted a lovakot? + +– Mëg ám! öreganyám! + +Avval Jankó vacsorát kapott, az asszony mëg kimënt az ëstállóba, jó +elverte a lyányajit: mé hatták magokat mëffogatynyi! A három testvér +aszonta az annyának: + +– Të nagy ördög vagy, de az még nállad is nagyobb! + +Másnap rëggel Jankó mëgínt kihajtotta a lovakot. A hogy azelőtt való nap +járt, új járt most is. Elalutt a lovak eltüntek, arany kacsáké vátoztak. +Ha a három sógor a tóbú ki nem zavarja őköt, nem tutta vóna mëgkerítenyi +soha. Este hazahajtott, a lovak kikaptak újfent, de nem úgy, mint +tënnap, ha hécczërte jobban. Jankó örűt, hogy két nap má elmënt baj +nékű. + +Harmagyik rëggel is kívël van Jankó a lovakkal. Kënyerez, lëdől +pihennyi, a lovak mëgint ráfújják az álomszellőt, úgy hogy Jankó elalutt +nagyon. Ők meg hipp! hopp! vótak, nincsennek. + +Fëlkel Jankó, de ló nincs. Csak fëlëtte vót az égënn ëgy nagy fëlyhő. A +három ló vót az a fëlyhő! De Jankó nem tutta! + +Mán kezdëtt nagyonn szomorkonnyi, mikor mëllátta, hogy ittgyön a három +sógor. Azok szátak ëgënyest hozzá. + +– Hallod-ë, në szomorkoggy, – monták neki. Látod-ë ott azt a nagy +fëlyhőt? – az a három ló. Mink most vërës lángé vátozunk, oszt fëlmënünk +a fëlyhőhö veszekënnyi. Itt van ëgy kard, ha a kék láng elboríttya a +vërës lángot, szúrd kërësztű magad evvel a karddal. Inkább így hally +mëg! Ha pegyig ëgy csomó fejér hab esik lë, hajídd hozzá a kötőfékëdët, +oszt a lovaid mëgkerűnek. Ha hónap rëggel az asszony kérdëzi: mit +kívánsz szógálatodé, el në fogaggy sëmmit, csak azt a csikót, a kit +hónap ellyik az ëgyik ló! De el në felejd, tudod-ë? + +Avval a három sógor vërës lángé változott, oszt mënt fël ëgënyesenn a +fëlyhőnek. Mingyá lácczott, hogy a kék mëg a vërës láng veszekëgyik mán +javába. Ecczër a kék láng elborította a vërësset, Jankó épen a szívibe +akarta szúrnyi a kardot, mikor láttya, hogy fëlűrű esik lëfele ëgy csomó +fejír hab. Rögtön hozzávágta a kötőfékët, mire mëllëtt mind a három ló. + +Hajtotta haza vígann. Az ördöngős asszony durúzsolt, mikor kiatta neki a +vacsorát, a lyányajit mëg úgy elverte, hogy még olyan pühölést! De azok +csak aszonták: + +– Ha të nagy ördög vagy, ez nagyobb még nálad is! + +Nem ért má az a szó sëmmit, Jankó kitőtötte az esztendőt. + +Másnap aszongya neki az asszony: + +– No! fiam! kitőtötted az esztendőt, ha ezt a tartománt kérëd is, mëg +këll annom! mit kivánsz? + +Aszonta Jankó: + +– Nem këll nekëm sëmmi së, csak az a csikó, a kit máma ellëtt az egyik +ló! + +– Azt nem adhatom, fiam! + +– No! ha nem adhattya, hát ëgyeb nem këll. Isten ággya mëg! + +Jankó mán kigyött a kapunn is, mikor az öregasszony utánna kiátott: +gyere vissza! odaadom! + +Mëgfogta Jankó a csikót, de először vezetnyi këllëtt, olyan gënge vót. +Mikor kiért vele a szigetbű, épen csak olyan fájin nagy ló lëtt belűlle, +mint a többi. Akkor oszt fëlült a hátára. + +Mëgy, mëndëgé, az uton tanákozik ëgy juhászszal. + +– Aggyá nekëm ëgy zsákot, juhász! adok érte ëgy marék aranyat. + +A juhász adott. + +– Aggyá még két báránt is, azé mëg adok még két marék aranyat! + +A juhász azt is adott. + +A két báránt Jankó bekötte a zsákba, maga elejbe vette a ló hátára, oszt +mënt. + +Nemsokára odaért a vámhídho. Kérdezi tülle a vámhidas: + +– Hoztá-e valamit nekem, hé? + +– Hoztam! azzal a zsákbú kieresztëtt egy báránt. Még keresgéték, – mer +elszalatt! – ő azalatt tovább mënt. + +A másik vámhidasnak is odatta a báránt rengyibe, azután nyargalt +ëgënyesenn a sárkány palotája fele. + +Épen rëggel kilencz óra vót most is, hogy odaért. A világszépasszonya +vitte a kossót a kezibe, mënt a kútra. Mëglátta Jankó: + +– Csapd a kútho azt a kossót, oszt gyere velem! + +Oda is csapta úgy az asszony, hogy ëgy szikurdum nem maratt belűlle +épségbe! avval fëlült Jankó mellé, utánnok vót a turhós csikó, oszt +mëntek, mint a szél. + +Este hat órakor gyön haza a sárkány, ëgënyesenn mënt az ëstállóba. +Aszongya a lovának, mer az nagyon kapálódzott: + +– Mi baj! kutya ëgye a vérëd! van szénád, abrakod! világszépasszonya +gazdasszonyod! + +– Nincs! Nincs! + +– Hát hun van? + +– Elvitte Királyfi Jankó. + +– Ehetëk-ë, ihatok-ë még!? kérdezte a sárkány. + +– Ëheccz is, ihaccz is, alhaccz is, hatot is ugorhatok, még së érëm utó! + +No! vót harag mëg mérëg a sárkánba is, maj szétvette. Elmënt a gépészhë, +csinátatott vele olyan vasbuzogánt, a mëllyiknek olyan hëgyi vót, mint a +tő. + +Mikor a buzogány készenn vót, fëlült a lovára, kétódalt mindég verte, +szurkáta a lovát, szëgénnek má a bélyi is csüngött. Ecczër a ló ëgyet +ugrott, lëhajította a hátárú a sárkánt úgy, hogy kampësz lëtt ëcczërre. + +Kiráfi Jankó mëg repűt tovább a világszépasszonyával, még haza nem +értek. Otthon mëgesküttek, lagzit laktak, faggyút sz....k, avval +világítottak, mém most is boldogan élnek, ha mën nem haltak. + +Galilián köpönyeg, tódd a mesét, ha lëhet. Eggyig vót, több se vót. + +_Puszta-Hanyi, Heves vármegye. Molnár Lojzi, 23 éves dohányos bojtártól. +Lejegyzési idő: 1904. május._ + + + + +37. Nemfélek Jankó. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër, annak mëg két fia. Az a +két gyerëk mindég az ëstállóba hát a lovakra ügyelnyi. Az ëgyik, mikor +tüzeltek az ëstállóba, mindék borzongott, fét valamitű, a másik mëg, nem +vót má olyan dolog a világonn, a mitű fét vóna. Az apjával is csakúgy +foghëgyrű beszét, nem fét attú së. + +Monta neki az apja sokszor, hogy »maj mëttanítanak mét tégëd valahun +keztyűbe dudányi, nëfé! csak vesd magad olyan nagyon!« »Mit? engëmet?!« +monta Jankó, »má engëm në ijeszszék mëg a világonn sënki, sëmmi!« »Jó +van, jó, fiam! véginn pattan az ostor! ëcczër lëssz, a ki sosë vót!« + +A gyerëk nagyon makacs vót, fëltëtte, hogy – van ötven tallérja, oszt +elindú a világba, azt az ötven tallért annak aggya, a ki őt mëttaníttya +fényi. + +El is indút. Má a másik faluba kezte kiabányi, hogy »ötven tallér annak, +a ki mëttanít fényi!« A harangozó vállalkozott, hogy maj mëttaníttya ő! + +Fëlkűtte Jankót a toromba harangoznyi écczaka, ő mëg lepedőt vëtt +magára, oszt úgy mënt fël a toromba. Mikor Jankó mëllátta, nem hogy +mëgijett vóna, ha fëlkapta az ölibe, oszt kihajította a toronyablakonn. + +Abbú a falubú mënt tovább. Mindënütt azt kiabálta, hogy »ötven tallér +annak, a ki mëttanít fényi!« Ott mëv vót ëgy hóhér, a ki azelőtt való +nap akasztott fël hét embërt. Ő aszonta, hogy mëttaníttya Jankót fényi, +ha ördöggel határos is. Elhítta Jankót magáho, bezárta abba a komrába, a +hun a hét akasztott embër lógott, ott këllëtt neki lënnyi rëggelyig. + +Várta a hóhér, hogy maj rimánkogyik Jankó, csak eresszék ki má, de Jankó +olyan jóézűenn alutt, mint a tej, eszi ágába së vót, hogy ő most +akasztott embërëkkel hál ëgy haj alatt. Rëggel kigyött a komrábú, nem +vót ő neki sëmmi baja së, még inkább olyan kanfurgyia beszédëket beszét, +hogy nem győztek rajta ëlëget nevetynyi. + +Jankó mënt tovább, mert még nem tanították mëg fényi. + +Mëgy, mëndëgé, tróbákozott ő vele mindënfajta embër, de nem mënt vele +többre a neveccségné. + +Ëcczër beért ëgy kirá udvarába. Annak a kirának vót ëgy vára, a kibe +sënki së mert má estefele bemënnyi. Ki is vót hírjesztelve, hogy a ki +abba három nap, három écczaka mëm mer lënnyi, azé lëssz a kirá lyánya. + +Jankó a hogy mëhhallotta, ëgënyesenn mënt mondanyi, hogy ő nem fé az +ördögtű së, ő mëhhá benne. + +Estefele be is mënt Jankó a várba. + +Écczaka épenn javába alutt, nagy csörtögést hallott. Fëlkelt, hát +láttya, hogy a szoba, a hun hál, tele van boszorkánval. Lëhajtotta a +fejit vissza, oszt alutt tovább. En neki nem vót sëmmi së. + +Másnap écczaka – mer azelőtt annyit alutt, hogy mos má nem birt alunnyi +– fëlvót. Ëcczërcsak gyött feléje kilencz haláfej, mëg kilencz haláláb. +Fëlszëtte mind, a fejekët mëgësztërgályozta, a lábakot fëlállította, +oszt elkezdëtt velëk gugliznyi. Guglizott egész rëggelyig. + +Harmagyik écczaka hat fekete embër hozott elejbe a Szen Mihá lovánn +koporsóba ëgy öreg ősz embërt, de Jankó attú së fét, odamënt, oszt +kipëndërgette az öregnek a bajuszszát. A többit mëg mëkkínáta ëgy-ëgy +pipa dohánval. Azutánn rágyútott maga is, oszt lëdőt ëgy hêre, pihent, +mint Marczi Hevesënn. + +Rëggerre kitelt a három nap. Mënt a kiráho Jankó, hogy övé má a lyánya, +kiáta a három napot. A kirá csudákozott, hogy »no! még ilyen embërt nem +láttam az életbe, má igazánn fájin embër vagy! ettéd a lyányom!« + +Mëg is tartották az esküvőt mingyá másnap. Vót ott olyan dáridó, hogy +még olyat ki látott! + +Mikor lëfeküttek a legény a lyánval, a szógállónak má jó előre mëv vót +parancsolva, hogy éfékor a legény alá öncsön valamit, hátha attú +mëgijed! + +Úgy is vót. Éfékor mënt be a szógálló, vitt be ëgy csobor halat vízzel +ëgyütt, azt öntötte a királyány ura alá. Hát a hogy odaöntötte, a hal +elkezdëtt vickándoznyi, a legém mëg fëlérzëtt. Nem tutta: mi lëhet az +ott alatta? úgy mëgijett, maj mëhhasatt a szívi. A feleségi mëg ezt +leste. Mikor javába ihedëzëtt az embër, Nemfélëk Jankó, a királyány +nagyot nevetëtt rajta. »Mit neveccz, te bolond!« monta neki Jankó. »Hát +csak azt, hogy ilyen embër vagy të! aszontad, hogy má nincs olyan a +világonn, a kitű të féné, oszt mos mëg attú a csëpp haltú is halára +ijetté! No! azé nem baj! csak mëttréfátunk!« + +Jankó ëgy kicsit rëstëlte is a dógot, de azutánn má ő së nagyon bánta, +hogyha monták neki a halat. De nem is kötte többet az ëbet a karóho, ha +mëhhúzta magát, a feleségivel boldogann ét, tán mém most is él, ha mën +nem halt. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyürő Klári parasztasszonytól. Lejegyzési +idő: 1904. márczius._ + + + + +38. Borsszem Jankó. + +Hun vót, hun nem vót, nem mernék rá mëgeskünnyi, hogy hun vót, de arra +së, hogy vót, de má akar vót, akar nem vót, hát hal lëgyék, hogy: vót – +a világonn ëgy asszony, annak születëtt ëgy kis fia. Olyan csëpp vót, +hogy elnevezték Borszëm Jankónak. + +Ez a gyerëk, má a születési napján úgy élett, mint ëgy kis kirá, +henczëgëtt, mindenkivel csak úgy beszét, mint a kondás a disznóval. +Másnap mëg má odakiátott az annyáho, hogy »hallya-ë ke!? mënynyék el a +kiráho! oszt mongya mëg neki, hogy ha nekëm aggya a lyányát, visszahozom +azt neki, a mit má tíz esztendeji elvesztëtt: az aranszőrű paripát! +Sebësenn járjék, ëgyik lába itt, a másik ott!« + +Elmënt az annya, de rá së fityítëttek az ő beszégygyire, úgy kellett +neki hazamennyi, a hogy elmënt. + +Jankó mëh haragudott csudálatosann. Majd elmëgy hát ő! maj mëmmutatja ő, +hogy odaggyák! + +Mikor a kirá elejbe ért, ott is olyan hëgyësenn beszét, hogy… A kirá is +mëcscsëndësëdëtt, oszt odaígírte neki a lyányát, de előbb hozza haza az +aranszőrű lovat. + +Jankó válalta, hogy ura lësz a szavának. + +Másnap fëlültek ëgy kocsira, befogtak két lovat, oszt mëntek. + +A mint mënnek, mëndëgének, hetedhét ország ellen, gyön előttök az utonn +ëgy rézszőrű paripánn a hétfejű sárkány, annak a lova lába ëgy kőbe +mëbbakott. Aszongya a sárkány: »héj! ha tunnám, hogy az a kutya Borszëm +Jankó itt van, mëgölném, ha hét lelki vóna is!« + +Jankó hallotta ezt a kocsis mellől, fëlugrik, oszt odakiáttya neki: »itt +vagyok, mit akarsz velem? gyössz-ë velem karra vagy kardra?« A sárkány +kardra mënt. + +Borszëm Jankónak csak annyiba kerűt őt mëgölnyi, mint a sëmmi, úsz +szëtte lë a fejejit ëgyënkint, mintha csak simogatta vóna. Mikor má +mëddöglött az a kutya hétfejű, a rézszőrű paripáját odavezette a +kocsiho, a másik kettő mellé. + +Avval mënt tovább. Nemsokára gyött a tizënnégyfejű sárkány ezüstszőrű +lovonn. Az is elkezgyi, mikor a lova lába mëgbakik: »no! biztosann az a +kutya Borszëm Jankó jár itt!« Jankó a bakonn ült, onnan vágott oda neki: +»itt vagyok, kutya! mit akarsz velem? mire gyössz? karra, vagy kardra?« +»Kardra!« oszt olyant ordított a tizennégy torkábú a sárkány, hogy a +Jankó kocsijok maj fëlfordút. + +Hát mëntek kardra. De ez is új járt, mint a hétfejű, lëmarkolászta Jankó +a kargyával valamennyi fejit. + +Azután elvëtte az ezüsszőrű paripáját, odakötte lógósnak a többihë, oszt +mënt az uttyára tovább. + +Nem sokáig këllëtt neki mënnyi. Az aranszőrű paripánn közelëdëtt a +huszonnégyfejű sárkány. Úgy rúgta a port a lova, mintha felyhő +hempërgene az útonn… Mëbbotlott a lova lába annak is. Aszongya hogy: +»ennye, ha tunnám, hogy az a kutya Borszëm Jankó van itt, mingyá +mëgënném!« + +Jankó is bátor vót, nem këllëtt neki a szót kécczër mondanyi, aszongya +rá: »mi bajod velem, te, kutya! karra gyössz-ë, vagy kardra!?« »Kardra, +ebatta, hagy apríjjalak szét!« Össze is mëntek, Jankó oda tëtte, a hova +akarta. Jó odavagdosott neki amúgy magyarosann. A huszonnégy fejű +sárkány csak eldőt, mint a fa, a kit kivágnak a tövibű. + +Akkor Jankó fëlült az aranszőrű paripára, a kocsi elejbe lovagolt, oszt +indútak haza. + +Mëgvan má az aranszőrű ló, hál’ Istennek! övé lëssz má a kirá lyánya! + +Hahaj! de nem is úgy van ám még a! + +A hogy mënnek, mëndëgének, hazafele, útközbe ëgy tengër partyára értek. +Ott a tengerbű ëgy gyióhajbú kilépëtt ëgy embër. Az aszongya Jankónak: +»add ide azt az aranszőrű lovat, hé!« Jankó nagy mérgesenn felelt neki: +»hát mé annám má én azt oda neked, isz’ én birkóztam mëg ezé!« »De add +ide – monta az embër – mer máskép mëgbirkózunk!« »Hát as së bánom!« – +monta Jankó. + +A hogy birkóznyi akarnak, a tengëri embër csak odamëgy, fëlkap a lóra, +oszt viszi be a tengerbe. + +»Kutyafitta! vén embëri! – monta Jankó erre – add hát vissza a lovamot, +nem az ettéd a!« De az öreg csak annyit szól: »ha Tündér Ilonát elhozod, +akkor visszaadom!« + +Gond ütte a Jankó fejit. Hun, mérű kerícscse ő elé Tündér Ilonát? Hátha +mës së tanállya? Főtt a feji. De csak mënt. Má akarhogy lëssz, maj lëssz +valahogy. + +A mint mëgy, mëndëgél, tanál az útba ëgy embërt. »Hova mégy të, hé!?!« +»Csak mënëk, ára, a mére! én kengyelfutó vagyok, szeretnék szógálatba +ányi. Ha nem bánod, hát hozzád szegődök!« »Gyere no!« – monta neki +Jankó. + +A hogy mënnek ők ëgyütt, tanának ëgy embërt mëgint, azután ëgy másikot, +ëgy harmagyikot mëg ëgy nëgyegyikët. Az első vót a messzilátó, a +másogyik a messzihajító, a harmagyik a nagyëhető, a negyegyik a fázós +embër. + +Mëgëgyeznek ők szépenn mind a hatann; Jankó mëg gondolta is, hogy »hátha +szükségem is lëhet rájok, hát csak hagy gyöjjönek!« + +Mënnek is ők, mënnek, még a Tündér Ilona palotájáho nem érnek. + +Ott bekopogtattak, beeresztëtték őköt. + +Jankó eléatta, hogy mismi járatba vóna? hogy ő Tündér Ilonáé gyött! + +Aszongya neki Tündér Ilona: »iszën elmënnyi elmënëk, abbú szó sincs, de +csak úgy, ha nagyanyámtú a menyasszonyi ruhámot elhozzátok!« + +Ekkor jutott csak Jankónak az eszibe, hogy »isz’ itt van a kengyelfutó, +majd el kalajtat az érte!« De Tündér Ilona aszonta ám: »itt këll annak +másfél óra alatt lënnyi!« »Itt lëssz«, kiátott bele a kengyelfutó, oszt +szát, mint a villám. + +Várják ők otthon, má ëgy órája oda van, més së gyön a kengyelfutó. +Aszongya Jankó a messzilátónak: »néz má mëg, hun jár? hogy mém mos së +gyön!« Nézi a messzilátó, aszongya, hogy »ott alszik ëd dombonn! Feji +alatt van ëgy katula, abba van a mënyasszonyruha!« + +Elékapja Jankó a messzihajítót: »hajícs csak fël, hé! de agyon në üsd!« + +A messzihajító fëlvësz ëgy röget, odahajít. A messzilátó mëg nézte. Hát +aszongya ëcczër: »ennye! pajtás! de jó odatanátá, épeng a katulát +sútottad ki a feji aló! Má fël is érzëtt a kengyelfutó. Má gyön is!« + +Allyig monta ki, má ott vót a kengyelfutó. Hozta a menyasszonyruhát. +Vitték be Tündér Ilonának. »No, most má, Tündér Ilona! gyere velünk, +viszlek!« monta neki Borszëm Jankó. + +»Még nem mënëk«, vágott vissza Tündér Ilona, »itt van ëgy kád tej, ëgy +kád kása mëg tizënkét ju, ha ezt mëgëszitëk, akkor elmënëk!« + +Jankó is micsinállyék? szót a nagyëhetőnek, hogy segíccsék má rajtok, ha +tud. + +Annak nem këllëtt rimánkonnyi, csak mëcscsavarintotta az egyik +bajuszszát, be a kád tejet, mëcscsavarintya a másikot, be a kád kását, a +juhok közű mët tizet csak olyan könnyesenn hajingát be, mintha sëmmi së +vóna. + +Látta Tündér Ilona, hogy ezënn a Jankónn ëgykönnyen nem fog ki, má mëg +akarta magát annyi. De még azé most is tanát ki valamit, a mivel hátha +mëmmëntené magát. Vót ëgy szobája, a minek a pádamëntoma rostébú vót, az +alá tüzet rakatott. Azután bekűtte minnyájokot oda. + +De mos së járt túnann az eszikënn, a fázós embër úgy el kezdött fáznyi, +hogy egészenn enyhes lëtt a lebëgő. + +Tündér Ilona látta: má kárësz-kurësz, a hol lëssz, úl lëssz! mennyi +këll! Fëlőtözött, oszt mënt. Jankó a nyerëgbe tëtte maga elejbe. + +Má jó darabonn mëntek, ëcczër csak Tündér Ilona mëszszökött a nyerëgbű. + +»Hű! a teremfáját! te messzilátó! néz mëcs csak, hova lëtt az a Tündér +Ilona!?« + +A messzilátó csak félyig nyitta ki a szëmit, mingyá mëllátta ëgy ház +sarkába a pókhálló alá vót elbújva. A kengyelfutó mingyá visszahozta. + +De nemhiába, hogy hunczut a fehércseléd, nem lëhet abba hinnyi +ëgykönnyenn! allyig mëntek ëgy hajításnyira, Ilona újfënt elszát. + +Mëgesëtt vóna Jankónak, ha nincs vele a messzilátó! De az most is +mëttanáta ëgy ballangba. A kengyelfutó visszahozta mëmmëg. + +Mëntek oszt békességvel. + +Mikor a tengërhë értek, gyött a tengeri embër, hogy odaggya az aranszőrű +lovat, aggya oda Jankó Tündér Ilonát érte. De Jankó tutta: micsiná. Nem +atta. + +A tengëri embër rimánkodott soká, hogy csak aggya oda, maj +mëszszógállya. De Jankó nem hajtott rá. + +Akkor csak arra kérte, hogy a fé lábát hal láthassa, akkor is +visszaaggya a lovat. + +Jankó mëttëtte, a tengeri embër hozta az aranszőrű paripát. + +Mikor hazaért a kirá udvarába, átatta a szép lovat, de mëmmonta azt is, +hogy mos má a lyány nem këll, mer má van ő neki. + +Hát a kirá së kíntethette rá Borszëm Jankót, hogy a lyányát vëgye el, +adott neki sok-sok pézt, allyig birta el hat ökör. + +Ő mëh hazamënt az annyáho, Tündér Ilonával mëgesküdött, olyan boldogok +lëttek, hogy hét esztendeig arrú beszét az a tájék. Lagzit laktak, +faggyút sz...k, avval világítottak. + +Eggyig vót, mese vót, Kelemënnek kedvi vót, kana is vót mellette, +kanálozd ki belűlle! + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzési idő: +1903. deczember._ + + + + +39. Buli Jankó. + +Hun vót, hun nem vót, vót ëcczër a világon egy szëgény pár cseléd. Az +embër mëghalt, nem maratt csak a feleségi meg a fia. A fiú má +legénszámba mënt, vót úgy 20–22 esztendős. Sëmmitlenëk vótak egészenn, +gyámoluk nem vót. Jankó is rántott ëgyet a szűrinn, elhatározta, hogy +elmëgy világot próbányi. + +Elmënt az erdőre, ott levágott egy tizenötöles, mëg ëgy tizöles hosszú +fát, abbú cséphadarót csinát, összekötte ëgy rudallókötellel, oszt +elindút cséplést keresnyi. + +Mënt, mënt, mëndëgélt, elért ëgy kirá udvarába. + +Bezörget. Kiszónak: ki a!? »Én vagyok, fëlségës kirá! Buli Jankó. +Gráczia fejemnek! szógálatot gyöttem vóna keresnyi. Ha vóna valami kis +cséplenyi valója kirá ő fëlséginek, én elvégezném embërségësenn!« + +Láttya a kirá Jankót, szélës, erőss vállán lógott az iszontalan nagy +cséphadaró. + +»Látod-ë, fiam?« mongya neki a kirá, »amott van ëgy csëpp kazal +búzácskám, rád bízom, ha kicsépëlnéd! De szëmet ne haggyá ám a kalászba, +úgy verd ki!« Avval rámutatott ëgy këgyetlen nagy kazal búzára. A kirá +aszt hitte, hoj Jankó el nem cséplyi azt, még a világ! + +Jankó elválalta a múkát, aznap még hozzá is fogott. + +Veri a nagy hadaróval, veri, csak úgy rëngëtt a szérű. Harmannapra +készen lëtt vele. + +Beszó a kirának. »Fëlségës királyom! mëg vagyok má vele. Gyöttem vóna a +béré, hogy ëgyezün mëg!?« + +A kirá aszonta, hogy vigyën ëgy zsák buzát, ő más bért nem tud annyi. +Jankó beleëgyezëtt, csak azon kérte a kirát, hogy még ő hazamëgy a +zsáké, aggyig në takaríjja el a szëmet a portárú. A kirá aszonta, »jó +van!« + +Jankó hazaér, aszongya az annyának: »Écs anyám! szëggye össze a faluba a +zsákokot, ponyvákot, a zsákokot fejcse ki, oszt az egészbű varjék ëgyet, +de sebësen, mer sietëk!« + +A nagy zsák elkészűt hamarosan. + +Jankó fogja a zsákot, a cséppel ëgyütt vetyi a vállára. Ëgy hét múva +odaér a királyi udvarba. + +A termést még a szérűn tanáta. + +Lëterítyi a nagy zsákot, kinyittya száját, a fékarjával mëg hajtotta +bele a szëmet. + +Mire a zsák telyi lëtt, a szérűn annyi së maratt, a mënnyivel ëgy tyúk +jó lakott vóna. Jankó ëgyet rántott rajta, a száját ëgy rudallókötellel +bekötte, jelëntyi a kirának, hogy ha nem haragunna mëg, ő az ëgy zsák +búzát, a mibe mëgëgyeztek, má viszi. + +Kinéz a kirá, láttya, hogy olyan a zsák, mint a templom tornya, a búzábú +mëg ëgy csëpp së maratt. Szörnyen mëgihett mëg mérges lëtt. Má a búzárú +nem títhatta lë, mer arra alkuttak, hát kíntelenségire beleëgyezëtt. + +Jankó a zsák búzát mëg a cséphadarót csak kapta a vállára, avval indút, +hogy mëgy hazafele. + +Allyig mënt pár lépést, az ëstálló felő ëgy nagy vad bika szalatt +ëgënyest rája. A kirá úgy akarta Buli Jankót elvesztenyi, hogy majd a +bikával megöletyi. De Jankó csak nyugottan fëlnyút a vállára a csépé, +ëgyet kanyarított vele a feji fëlëtt, avval csapta agyon a bikát, hogy +többet mës së mozdút. + +A kirá mëg mës së szólalt, bemënt a házba, duzmatt, mérgeskëdëtt, akar +ëgy duda. + +Jankó ëgy hét alatt hazaért. A cséphadarót lëvette a ház elejbe, a +zsákot mëg odatámasztotta a házho. A hogy odatámasztotta, olyan nehez +vót, a ház mingyá összedőt. Rítt az annya këgyetlenű’, hogy micsiná ő +mos má! ez az ëgy kis házacskája vót, mos má as sincs. De Jankó mérgesen +rákiátott: »Sohse ríjjék, kënyérnek való má van, hús is van«, mer hogy +felejcség në lëgyék a szóban, a bikát hogy agyonvágta, azt is vállára +kapta, oszt vitte haza, »hozzék hát bort«, aszongya. + +Az annya fëlhagyott a rívással, mënt a kocsmába. + +Mikor mëghozta, a bikábú pecsenyét süttek, a borbú ittak rája, mulattak, +nevedgétek, nagyokot nyútóczkottak. + +Ëcczër csak gyön a kirá kengyelfutója, hogy mënynyék röktön, a kirá +hivattya, hogy van őneki ëgy elátkozott vára, ha ő abba mëghál, a vár az +övé lësz. + +A kirá otthonn mindég csak azon törte a fejit, hogy veszíhetné el +Jankót. Most is azé hivatta, mer a ki még abba az elátkozott várba mënt +hányi, mindég ott veszëtt. + +Mit csinállyék mos má? mënjék-ë? në-ë? – Mënt. Maj csak lëssz valahogy! + +Beér a királyi udvarba, jelëntyi magát, hogy hát itt van, tessën +parancsolnyi! A kirá mëmmonta oszt neki. De Jankó aszonta, hogy ő csak +úgy mëgy oda hányi, ha ennyi-, innyavalót, mëg gyërtyát ad neki. + +A kirá vitetëtt be mindënt, iszën gondolta, hogy »ússë gyössz má të +onnan ki, ha ëcczër bemënté!« + +Mikor elgyött az este, Jankó a furolyáját mëg a cséphadaróját – mer +magával hozta – a hóna alá csapta, oszt ballagott fël a szobába. + +Bemëgy, leül, hozzáfog a kënyerezéshë, mikor jólakott, ëgy nagy kulacs +bort bevëtt rá, a furolya ott vót előtte az asztalonn, el kezdëtt +furolyázni szépenn, mint estenkint otthon szokott. + +Elmúlyik a tiz óra, a tizënëgy is, valahogy elgyött a tizënkettő is. +Csörög-csattog a vasajtó, a nagy lépésëktű csakúgy zëngëtt a pádamëntom, +kinyílyik az ajtó, hát belép ëgy nagy files ördög. + +Aszongya Jankónak: »Micsinász itt të, hé!?« »Iszogatok, mulatok«, monta +Jankó. »Gyere tísis ide, ëgyé, igyá!« + +Még az ördög ëtt mëg itt, Jankó furolyázott, billëgette, czifrázta +kegyetlenű. + +Mikor az ördög jó lakott, nagyon mët tecczëtt neki a furolyaszó, kérte +Jankót, hogy taníjja mëg őt is, nagyon mëgkedvelte a furollyát. + +Jankó aszonta: »Szívesenn! Mé në! Gyere no!« + +Odamentek a vasajtóho. Jankó kinyitta a fé szárnyát, akkor aszonta az +ördögnek: »No! tedd ide az ajtó közé a kezedët, de hamar!« Az ördög +odatëtte. Jankó erre hirtelen összecsapta a két ajtót, az ördög kezi +odaszorút, Jankó mëg elévette a cséphadarót, úgy elverte az ördögöt, maj +kitörte a rossz. Mëg is fogatta az ördög, hogy nem menne oda többet +sëmënnyié së! + +Másnap rëggel látta a kirá, hogy Jankónak kutyabaja sincs, má látta, +hogy nem birnak evvel az ördögök së, a palotát mëg a várat örökösenn +neki ajándékozta. + +Akkor Jankó hazament, elhozta az anyját, a búzát mëg az ökröt, vót +mindenik, az összedőt rossz házat otthatták, a várba hurczolkottak, +olyan boldogok lëttek, hogy még! oszt most is élnek táng, ha mën nem +haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa asszony szájából. Lejegyzés +ideje: 1903. november._ + + + + +40. Rendes. + +Hol volt, hol nem volt, kis ház mellett nagy ház, a mellett meg egy +tyúkól, volt a világon egyszer egy király. Annak volt egy egyetlen szál +most született kis lánya, de az olyan csepp volt, mint az öklöm. Az a +kis lány alig feküdt még három-négy napot a bölcsőben, már ellopta +valaki. Az apja meg az anyja eleinte szomorkodott utána, de később +elfelejtették s ha néha emlegették is, nem a rendes nevén, mert még meg +se keresztelhették, elnevezték Vót-nincs-nek. + +Lakott a királyi udvarban egy öreg tanácsos, a ki még legény volt, az +lopta el Vót-nincs-et, a kis királykisasszonyt, azzal játszott, +enyelgett egész nap, mert már másban nem volt öröme. + +Serdült, pendült a kis lány, az öreg tanácsos észre se vette, hogy már +tizenhat esztendős. Bizony már ez maholnap férjhezmenendő, gondolta +magában, jó volna ezt a szüleinek visszavinni! + +A hogy gondolta, úgyis tett. Megfogta kezét a lyánynak, oszt vitte le az +apjához, anyjához. Ölelték oszt meg csókolták, ki mérül bírta, szegény +lyány a sok csóktól nem tudott hova lenni. Leültek oszt az asztalhoz +mindnyájan, a tanácsos is, oszt beszélgettek. + +Egyszer csak a királyné, a hogy előbb már mindig a lyányán forgott a +szeme, azt kérdezi az urától: + +– Találja ki kend, hányan vagyunk az asztalnál? + +A király végignéz, azt mondja: négyen. + +– Nem igaz! – mondja a királyné, nézzen szét jobban. + +De a király ha kinézte volna is a szemét, akkor se látott volna többet. +Azt mondja akkor a királyné a lányának: + +– Állj fel csak, lyányom, oszt menj keresztül a szobán előttünk! + +A lyány felállt s úgy tett, a hogy az anyja mondta. + +Már akkor az apja is meglátta, hogy a lyánya állapotos.[47] Összenézett +a feleségével is meg a tanácsossal is, de nem szólt semmit. Kiment a +cselédekhez, megparancsolta, hogy álljon készen a tengerre egy hajó, +tele élelemmel, meg rakjanak rá annyi kendert, a minek a fonása hét +esztendeig megtart. + +A hajó nemsokára készen állott, rámehetett a király lyánya örökös +kínszenvedésre. Hamarosan jó szél kerekedett, úgy elverte a hajót a +parttól, hogy egyiket a másikról szem lett volna, a ki meglátja. A +király lyánya szegény egész nap csak rítt meg font. Ő nem tudott +semmiről semmit. + +Egyszer érezte, hogy lesz valami, hogy megszüli terhét. Gyönyörű világos +nappal volt, de a hogy lefeküdt az ágyba, lett olyan setétség, hogy a +kanál megállt volna benne. Mikor a gyerek megszületett, se szó, se +beszéd, elszaladt. A király lyánya csak elcsudálkozott: hova szaladt az +ő gyermeke? Utána szól: + +– Hova mentél, édes gyerekem? + +Az visszaszól: + +– Itt vagyok, de hozzád nem mehetek. + +– Mért nem jöhetsz? + +– Hosszú farkam, négy lábam van, kutya vagyok. + +Majd hogy szörnyet nem halt szegény asszony! Az ő fia kutya! + +– De hát már ha kutya vagy is, hadd lássalak meg! gyere ide! + +A kis kutya odament, az anyja megtapogatta, hát csakugyan farka meg négy +lába volt. Azt mondja neki az anyja: + +– Hát már ha kutya vagy is, enyém vagy te! hogy nevezzelek már el? + +– Anyám! nevezz csak engem Rendes-nek, ne adj én nekem emberi nevet. De +nagyon éhen vagyok, adj valamit ennem. + +Evett osztán a Rendes, a mennyi a bőrébe fért. Harmadnap múlva már nem +volt a hajón semmi ennivaló, olyan éhen volt a Rendes. Azt mondja az +anyjának: + +– Hallod-e, anyám! van-e már annyi fonva, hogy én abból kötelet +csinálhassak? mert már ennivaló annyi sincs a hajón, a mennyit a +félfogadra rákenj, jó volna a hajót kikötni valami erdő mellett, ott tán +ennünk is lehetne valamit. + +A mi fonal volt, összeszedte azt Rendes mind. Megfonta kötélnek, +rákötötte a hajóra, avval beugrott a vízbe, oszt húzta kifelé a hajót. +Nem sokáig kellett neki bukdosni abban a fene nagy vízben, mert +nemsokára partot értek, a hol ki is szállhattak. Ott építettek maguknak +kunyhót, nád volt bőven. Az asszony rakta, Rendes meg fonta. Ennivaló is +került hamarosan, mert Rendes beszaladt a legközelebbi faluba, mindjárt +lopott valamit. De ez így ment minden nap. Már a király is megtudta, +hogy Rendestől az országban nyugodni nem lehet, katonaságot küldtek rá, +hogy a hol érik, lőjjék agyon. + +El is indúlt a sok katona, rá is talált Rendesre, lőtte is, a hogy +bírta, de Rendest nem fogta a golyó. Mikor már látták, hogy Rendesnek +semmi baja, abbahagyták a pufogtatást, oszt késsel akarták megfogni. De +az elsőt, a ki hozzányúlt, úgy vágta meg Rendes, hogy azt se mondta: +amen. Azt mondja akkor nekik Rendes: + +– No! a kinek anyja van, álljon félre! az menjen haza, őrizze az anyját! +a kinek nincs, az maradjon itt, az meghal! + +Úgy is volt. A ki ott maradt, azt mind kivégezte. A tisztnek meg azt +mondta: + +– A királyodnak mondd meg, hogy holnap elmegyek hozzá, meglátogatom, de +parádéban várjon ám, mert akkor jaj az életének! + +A tiszt elment, a királynak elmondott mindent, a hogy történt. + +Másnap megy a Rendes a királyhoz. Várják is olyan parádéban, mint még +senkit. Mikor bement a kapun, a sok generális csak úgy állt ott két +sorban, mint a hurkapeczek. Rendes rájok se nézett, csak ment egyenesen +be a királyhoz. Az is úgy megijedt, egy krajczár se maradt a zsebibe, +azt hitte, hogy Rendes őt is egyben kivégzi. Pedig Rendes nem bántotta, +csak annyit mondott neki: + +– Hallod-e, király! van nekem az erdőben egy anyám, de apám nincs. Te +most kijössz velem az erdőbe, oszt elveszed az anyámat, de muszáj ám +elvenned, ha akarod, ha nem! de az anyámnak nem muszáj hozzád menni! No! +most gyerünk! + +Felültek egy hintóra, oszt mentek. A királynak megtetszett a szép +asszony, mert szép is volt! el is vette. A lagzi előtt Rendes mind a +kettőjüknek megmondta, hogy ha már férj meg feleség lettek, jól van, de +neki is gondját viseljék ám! Azok igérték égre-földre, hogy úgy lesz, +nem lesz szüksége semmiben. + +Már elmúlt egy nap, két nap, három nap, szegény Rendes már majd +elveszett az éhségtől, rája se nézett ott senki. Őt csak az udvaron +tartották valahol. + +Egyszer meglátja a királyt, odaint neki. + +– Gyere csak ide! + +A királynak akkor jutott eszibe, mit fogadott. Úgy megijedt, hogy se +fehéret, se feketét nem tudott szónyi. Azt hitte, Rendes mindjárt +megöli. De Rendes nem ölte meg, csak azt mondta neki: + +– Gyere velem az istállóba! vegyél a kezedbe egy éles fejszét! + +A király mindjárt is kerített egy fejszét, avval ment Rendes után az +istállóba. Azt mondja ott Rendes: + +– No! most vágj ketté egy csapásra! ha egyszerre ketté vágol, nem lesz +semmi bántódásod, de ha nem, vége az életednek! + +Úgy mondta azt Rendes, hogy muszáj volt megtenni! + +Akkor a király nekifohászkodott, felkapta a fejszét, úgy vágta ketté +Rendest, mint a tököt. Avval kiment az istállóból. Félóra múlva bement, +hát még a szemének se hitt először, olyat látott: egy gyönyörűséges szép +királyfi állott előtte. Azt mondja a királyfi: + +– Hát tudd meg, hogy én voltam Rendes, a kutya. Mikor még az anyám +otthon volt az apja udvarában a vén tanácsosnál, járt hozzá egy gróf. De +volt az udvarban egy szakácsné is, annak is volt egy lánya, az a +lányának szerette volna a grófot, de annak a csúnya szolgáló nem +kellett. Akkor a szakácsné valami port vegyített az anyám ételébe, attól +esett az én anyám teherbe, oszt azért is szülte a kutyafiút, már mint +engem. De te megszabadítottál, áldjon meg az Isten! + +Avval a király a feleségének is megmutatta, mi lett Rendesből, minő szép +királyfi! Örült az is, majd hogy meg nem ette a szép fiát. A szép +királyfi nemsokára megházasodott, együtt uralkodott a mostoha apjával, +olyan sokáig, hogy tán még most is él, ha meg nem halt azóta. + +_Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. 1905. +február._ + + + + +41. Tilinkó. + +Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy embernek tizenkét +fia. Már felnevekedett valamennyi, de az apjok nem tudta, mit csináljon +velök. Kimentek egyszer az erdőbe. Azt mondja az egyik gyerek, a hogy +egy nagy fát meglát: + +– Ejnye! de szép kerék lenne belőle! + +Azt mondja rá az apja: + +– Jó leszel te, fiam, kerékgyártónak! + +A másik, az is meglátott egy szép nagy fát, azt mondta, hogy de szép +almáriom lenne belőle! annak meg azt mondta az apja: + +– Jó leszel te, fiam, asztalosnak! + +Az is lett mind a kettő, a minek az apja mondta. Mind a tizenegy fiúból +lett valami mesterember, csak az utolsóból zsivány. Ezt Tilinkónak +hívták. Már két esztendős korában lopott olyan selyemjuhot, hogy a +bőréből magának a királynak varrtak bekecset. + +Tilinkó már nagy volt. Rettegett tőle az egész ország, annyit lopott. +Egyebet se csinált. Meghallja egyszer a király, hogy van az ő országában +egy legény, a ki ellopja még a jövőhetet is. Odahivatja magához: + +– Hallod-e, fiam! van nekem egy aranyszőrű paripám, azt éjjel-nappal +őrzi tizenkét ember, ha te azt ellopod, elhiszem, hogy tudsz lopni. + +Tilinkó köpte a markát, hogy csak hagyják rá, majd tudja ő, mit csinál! + +Hazament, felöltözött vén koldusasszony-ruhába, hátára vett egy hordó +pálinkát, avval útnak indúlt. + +Megy, mendegél, odaér a király istállójához. Ott már mindenkinek ki volt +adva a parancs, mismit csináljon, nehogy a lovat valaki eltegye láb +alól. Egyszer csak hallják, hogy nyöszörög odaki valaki, de nagyon. + +– Ki az! mit keres? – kikiáltanak. + +– Szegény öreg asszony – mondta Tilinkó – a vásárra mennék a szomszédba, +de majd megfagyok, úgy fázok, ösmerjenek Istent, ereszszenek be, adjanak +egy kis szállást a szegény utasnak! + +Odabent megesett a szíve mindenkinek a szegény öregen, beeresztették. De +Tilinkó úgy be volt bulyázva, hogy a fene se vette volna észre, hogy ő +nem asszony. + +Letette a hordót a hátáról, aztán megkinálta a kocsisokat sorba, a mért +olyan jók voltak, hogy beeresztették a jó helyre. Hát bizony egyiknek se +kellett sok, betörülközött az mind, mint a csap, oszt elaludtak. De hogy +az aranyszőrű lovat valaki el ne lopja, egyik fogta a fülét, másik a +farkát, harmadik a lábát, s ki hol tudta. Tilinkó meg előszedett minden +rossz seprőt, lóvakarót, kefét, azt adta oda a kocsisok kezébe, az +aranyszőrű lovat meg eloldotta a jászolról, ráült, avval ment egyenest a +királyhoz. + +A kocsisok meg ott maradtak az istállóban, ki egy seprőt, ki egy +lapátot, ki egy lóvakarót tartott a keziben. + +A király már messziről nézte, hogy vágtat Tilinkó az ő lován. Ette a +méreg, a hogy ehette. + +Mikor Tilinkó odaért, azt mondja neki: + +– No! Tilinkó, ezt elloptad! de még nem hiszem, hogy igazi zsivány vagy! +ha a gulyámat a csordásoktól el tudod hajtani, elhiszem, hogy jól tudsz +lopni. + +– Jól van felség, meglesz az is! – mondta Tilinkó. + +Avval ment haza az anyjához, összeszedett valami húsz csirkét, +összekötözte lábánál fogva mind, oszt vitte, ment egyenesen a mezőre, a +hol a gulyát őrizték. Eloldozta a csirkéket, oszt kit erre, kit arra, +eleresztgette mind. A gulyások meg azt hitték, hogy fogoly, mert bizony +már jó estefelé volt az idő, fogták magukat, ott hagyták a gulyát, hogy +majd megfogják a csirkéket. Tilinkó meg egybeterelte a gulyát, egy nagy +bolond kolompot meg felakasztott egy fára, a marhákat pedig hajtotta, de +egészen másfelé. + +A gulyások már jó messze jártak, mikor eszükbe jutott a jószág. Hátha +azalatt Tilinkó elhajtja őket! Usdi! visszafelé! A fán meg a kolompot +rázta a szél, azt hitték, arra van valamerre a gulya, mentek abban az +irányban. De úgy találták ők meg a gulyát, mint én. Kétségbe voltak +esve, no! most jaj a fejüknek! végük van, ha a marha meg nem kerül! + +Tilinkó meg csak »gyerünk taccs!« hajtotta a gulyát a király udvarába. + +– Felséges királyom! itt a gulya! hát most már nem mondhatod, hogy nem +tudok jól lopni. + +– No! jól van – mondta a király – de még most sem hiszem, hogy jó +zsivány vagy, míg a feleségem újjáról le nem lopod a jegygyűrűt, alóla +meg az ágylepedőt. + +A király meg azt hitte csakugyan, hogy azt már nincs ember, a ki +megtegye. + +De Tilinkó is tudta ám, hogy verik a czigányt. Valahol kerített egy +akasztott embert meg egy begre főtt lencsét. A király pedig teleállatta +a palotáját katonával, hogy ha oda valaki be merné tenni a lábát, +vagdalják agyon, mint a kutyát. Éjféltájban Tilinkó bemászott a +kéménybe, de eresztette maga előtt az akasztott embert. Alig hogy +leértek a konyhába, meglátja egy katona, hogy lábbal lefelé egy ember +ereszkedik le a kéményből. Nekiesett, úgy szétvagdalta, mint a répát. +Erre már a király is kiugrott az ágyából, megnézni, mi történt odakint. +Látja, hogy a katona egy embert vagdalt szét. + +– No! ez Tilinkó volt! most megjárta! + +De Tilinkó azalatt, míg a katona zsákba szedte az akasztott ember +testét, elbújt egy sarokban, s mikor a király kijött a szobájából, +beosontott a királynéhoz. Ott nagy seppegve azt mondja a királynénak: + +– Hallod-e, lelkem, add ide a jegygyűrűdet, az a gazember Tilinkó még el +találja lopni! + +A királyné nagy igazán elhitte, hogy az az ő ura, odaadta a gyűrűt. +Tilinkó pedig mintha kiment volna, félrehúzódott. Jön a király. +Dicsekedik a feleséginek, hogy no vége már Tilinkónak is, ne féljen már +tőle! avval lefeküdt. Tilinkó meg elévette a lencsés begrét, a lencsét +mind oda öntötte közéjük: a király meg a királyné közé. Egyszer fordúl a +király, fél kezével belekap a lencsébe. Még a nyavalya is majd rájött, +úgy megijedt. Azt hitte, hogy a felesége volt ijedtében, a hogy a +zene-bonát hallotta odakint; fogta a lepedőt, kihúzta a felesége alól s +ledobta a földre. Ez kellett Tilinkónak. Felvette, összecsavarta, hóna +alá kapta, avval ki az ablakon. + +Megy másnap reggel a király udvarába. Ott meg volt olyan csete-paté, +hogy még olyat ki hallott! a király veszekedett a feleségére, hogy mért +adta oda a jegygyűrűjét másnak, mikor tudhatta, hogy a Tilinkó kezébe +jut! Akkorra már a mi Tilinkónk is odaért. + +– Sohse veszekedjenek, felségtek! itt van a gyűrű meg a lepedő, +visszahoztam. + +A királyné, hogy Tilinkót meglátta, úgy szaladt be a házba, mint a kit a +puskából kilőttek. Azt szégyelte legjobban, hogy az ágylepedőjét is +ellopták. + +Akkor azt mondta a király: + +– No! Tilinkó! most már elhiszem, hogy ember vagy! hogy ezután ne lopj, +neked adom a fele királyságom, élj boldogan. + +Tilinkóból így kis király lett, gazdag ember lett, még most is él, ha +meg nem halt. + +_Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől, 70 éves öregasszony. 1905. +február._ + + + + +42. Az okos kis ló meg a gazdája. + +No! mos hazudok ám még olyant, hogy öregapátok së hallotta hírit. + +Hun vót, hun nem vót, a hun vót, ott vót, az ópërëncziás tengerënn innet +vót, az üveghëgyekënn túnat vót, de még azonn is túl, a hun a kis +kurtafarkú disznó túr, kidőt-bedőt kemënczének ëgy csëpp ódala së vót, a +hun jó vót, ott rossz vót, a hun rossz vót, ott jó vót, mégis olyan +kenyërek sültek benne, mint a kocsikerek. Én is ëttem belülle, de olyan +jó vót, hogy elcsapta a hasam. + +Hát – hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár embër. Mël lëttek +vóna azok szépenn, sëmmi bajok së vót, tejik-vajok, húsok, zsirjok, csak +a gyerëk hibázott. Má az is nagy baj pegyig a házná, ha gyerëk nincs. + +Az asszony nagyon rëstëllte a dógot, hogy mit mondanak má ő rá a faluba, +azé, ha még gyerëki nincs? isz’ nem vót ő së rosszéletű, së sëmmi! nem +tëhet ő arrú! + +Hallotta a hírit ëgy öregasszonnak, a ki a faluba lakott, hogy az tud +mindënrű valamit mondanyi, elmënt ahho. + +Az öreg asszon aszonta neki, hogy mé nem mënt má el hamarabb is, má +azóta vóna gyerëki! no de nem baj ís së! »Vëgyëk elé ëgy füstös fazékat, +oszt üllyék rajta ëgy hónapig! oszt má mikor ült rajta ëgy hónapot, +akkor csak vágja a fődhö a fazëkat, oszt a hán darabra esik, annyi +gyerëki lëssz. Tuggya-ë, lelkem! de így csinállya! Isten ággya mëg!« + +Hazamënt az asszony. Az utonn má előre gondolkozott rajta, hogy hun is +lëhet neki ëgy rossz füstös fazëka, a kire ráüllyék? má annyira törte az +ódalát a gyerëk. Szétnézëtt a pitarba, a kemencze szájáná vótak +lëborongatva a fazëkak, azok közt vót ëgy módtalan füstös, kormos rossz +fazék, kihúzta onnat, oszt sebësenn maga alá kerítëtte. Ott ülte ëgy +hónapig, mint az ülős tyúk a tojássát. + +Mikor az ëgy hónap lëtelt, fëlkëlt a fazékrú, a fődhö vágta úgy, hogy +pokolba hallacczott a puhanása. Mëgolvasta azutánn, hogy hán darabba +eshetëtt, hát épenn kilenczvenkilencz vót. + +Akkor tehërbe esëtt, hát ép időre fekütt lë a gyerëkágyba, születëtt +kilenczvenkilencz gyerëket. Fiúgyerëk vót az, az istenatta, mind, mécs +csak ëgy lyány së vót benne. + +Nem panaszolkodhatott má së az embër, së az asszony, vót má gyerëk +hasig, csak olyan lëgyék, a ki tartsa. + +Tartották is a szülék a gyerëkëkët olyan nevendék, suhadër korokig, +azután aszonták nekik: »mos má, kedves gyerëkejink! mënnyetëk, a mére +láttok, nem győzne bennetëkët kënyérrel az érsik së. Osztann jóba +foglallyátok magatokot!« + +El is indút a kilenczvenkilencz gyerëk, ëgy helyënn beátak kondásnak, +valahanyann vótak. Ëgy esztendeig szógátak, az esztendő véginn, +mindëgyik kapott ëgy-ëgy malaczot. Azt hazavitték. Vót má a szëgény pár +embërnek ëcczërre kilenczvenkilencz malaccza. + +Másik esztendőbe csordásnak átak el a gyerëkëk, ott mëg +kilenczvenkilencz bornyút adott nekik a gazda. Azt is hazavitték. Vót má +az öregeknek kilenczvenkilencz bornyúja is. + +Harmagyik esztendőbe csikósbojtárnak átak el, onnat mëg +kilenczvenkilencz csikót vittek haza. Olyan ëstállót këlletëtt má annak +csinányi, mint széles ev világ. + +Mikor má vót mindënik, malacczok, bornyújok mëg csikójok, má nagyok is +vótak, összebeszétek, hogy mos má elmënnek lyánnézőbe. De csak olyan +házho mënnek, előre fëltëtték magokba, a hun kilenczvenkilencz lyány +van. + +Fëlülnek a lóra, a letkisebb, a ki letfiatalabb vót köztök, lethátrúrú +mënt ëgy rossz gereblyénn, még az ódalbordáját is mël lëhetëtt vóna +olvasnyi, ha mëg szé fújt, karóho këllëtt kötöznyi, hogy a szé el në +vigye. Azonn mënt a letkisebb. + +Mëntek má sokáig, má vót köztök olyan is, a ki beleúnt a sok őgyelgésbe. +»Olyan házat keresünk mink, a hun kilenczvenkilencz lyány van. Hát hun +van a? Nincs az sëhun a világonn!« De allyig mëntek árébb ëgy faluval, +betértek ëgy házho. + +Kivël a kapu előtt a letkisebb fiúnak aszongya a lova: »hallod-ë, kedves +gazdám! én nem mënëk be, kívël maradok, itteng lófőé[48] vátozok. Ha maj +dörömbölök, hát gyere ki sebësenn!« + +»Jó van«. A fiú beleëgyezëtt. + +Odabe a házba nagyott nézëtt a sok legény: kilenczvenkilencz lyánt +tanátak. Hát vót olyan ház! De a letkisebb, ëgy kis aranhajú lyány, még +bőcsős vót. A nagyobb legényëk mind beszégettek, ki a padkánn, ki al +lóczánn, a letkisebb legénnek mëg a bőcsőhö kelletëtt mënnyi ringáznyi. + +A hogy ott ringáz, ringáz, ëcczër csak hallya, hogy dörömböl otki a kis +ló. Sietve otthaggya a bőcsőt, szalad ki a kapuho. + +»Mi baj, kedves lovacskám?« + +»Fogd a bátyájaid kalapját, oszt tëdd a lyányok fejibe. De hamar, mer ha +késël, nagy baj lëssz!« + +Mënt a legény sebësenn, mindënt út tëtt, a hogy a kis lova +mëpparancsolta. A sok kalapot mind a lyányok fejibe rakta, mer hogyím má +akkor aluttak minnyájann. + +A lyányok annya mëg valami bördöngős asszon vót, a hun a kalapot látta, +mindnek elvágta a nyakát ëgy nagy késsel, azt hitte, hogy azok a +legényëk! + +A letkisebb mëcs csak ringázta a kis lyánt. + +A hogy ringáz, a hogy ringáz, mëgint hallya, hogy dörömböl otki a kis +ló. + +Kimegy. »Mi baj van, kedves lovacskám!?« + +»Rángasd fël a bátyájaidot, üllyönek lóra, tísis, mënnyün’ hamar, mer +nagy baj lëssz!« + +Fël is rángatta a legény mind, ëgyet úgy mërrázott, hogy majd elharapta +a nyelvit. Fëlkászalóttak sebësenn, oszt útnak indútak. + +Mëntek sebësenn, mint a madár. Valahogy a határho érnek, a bördöngős +asszony akkor láttya, hogy nem a legényëkët ölte mëg, ha a maga +lyányait, fëlugrott ëgy piszkafára, oszt utánnok. De ép a határ szélyinn +tutta őköt utóérnyi, azon túnann mëg má nem vót hatalma, csak a kis ló +farkábú tudott ësz szá szőrt kiszakajtanyi. De kiabát úgy, hogy ők azt +hitték, hogy a hátokná biztosann az ég zëng mëg a jégesső húll. + +De ők rá së néztek, mëntek tovább. + +Mikor ëgy kërësztútho értek, mëgát a kis ló, odaszót a gazdájának: +»hallod-ë, kedves gazdám! hagy mënnyënek ők ára, a mére akarnak, gyerünk +mink magunkba!« + +Úgy is vót, mëntek magokba. A kis ló újfënt mëgát: »de, kis gazdám! +akarmit láccz, akarmit hallasz, te në láss, në hally sëmmit, mer nagy +baj lëssz!« A legény mëgigérte, hos së nem lát, së nem hall. – Aggyig! + +Allyig mëntek árébb, mëllátott az útonn ëgy arany káposztaharasztot. +Aszongya a lónak: »ennye! de szép káposztaharaszt ë! vëgyük fël!« + +»Ládd-ë, kedves gazdám! montam, hos së në láss, së në hally, së në szó’! +mos má az is baj, ha fëlvëszük, az is, ha fël nem vëszük, hát inkább +csak vëgyük fël!« + +Fëlvëtték, avval mëntek tovább. + +Az útonn látott a legény újfënt valamit, csakúgy ragyogott a napba. +Arankacsatollyú vót. + +»Ennye, de szép arantollyú, vëgyük fël!« + +A kis ló haragosann rázta mëm magát. »Montam má, hos së në láss, së në +hally, së në szó, sëmmit! má az is baj, ha itt hagyuk, hát vëgyük fël! +de a szádra vigyázz, mer maj mëlládd, hogy vesztëdre szósz!« + +A tollyút is fëlvëtték, oszt ballagtak tovább. + +A legénnek is hiába szót olyan makacsann a kis ló, mer mëgint +mëgállította. »Jaj! de szép aranpatkó van ott ëgy nyomba, kis lovam! +vëgyük mán fël!« + +No má a kis ló, maj hogy lë nem vette a hátárú a legént, úgy haragudott. + +»Ládd-ë, gazdám! hát hiába rógyikálok én nekëd, të csak maraccz a +régibe. No! a mit főzöl, të ëszëd mëg!« + +Avval fëlvëtték az aranpatkót is. A hogy mëntek, a kis ló csak úgy +dújt-fújt, mérgibe mindég a rögös hêre mënt, hogy rázós lëgyék az út a +gazdájának. Honnë! ha még rá së hallgat! + +Mëntek, mëntek, mëndëgétek, hëgyënn-vőgyönn, árkonn-berkënn kërësztű, +beértek ëgy királyi udvarba. + +A legény a lovat mëkkötte odaki valahun, ő mëg beállított a kiráho, a +kinek gyönyörű szép lyánya vót. + +Elészëgyi a tarisznyábú a legény, a mikët tanát, mutattya a kirának, +hogy mënnyié vënné mëg tűlle? Valahogy a kirá mëllátta, majd elmënt a +szëmi fényességi attú, a kit látott, olyan fényës vót az +arankáposztaharaszt, az arankacsatollyú, mëg az aranpatkó. + +Akkor aszongya a legénnek: »no! hallod-ë, ha eléhozod nekëm azt a +káposztafejet, a kirű ez a haraszt való, ettéd lëssz a lyányom, de ha +nem hozod elé, mëghalsz!« + +Nagy szöget ütött ez a legén fejibe. Mënt is ki mingyán a lóho. Al +látta, hogy a gazdája lëcsüngesztyi a fejit, gondolta magába: »eb +biztosan szomorkogyik valamié!« Azután fënnszóval kérdëzte tűlle: »mi +baj, kedves gazdám!« + +»Hej-haj! nagy a baj! ha te azonn segítenyi tunná!« + +»Hátha! hagy hallom csak!« + +»Azt parancsolta a kirá, hogy ha azt a káposztafejet el nem hozom, a +kirű az a haraszt való, végem! de ha elhozom, a lyányát nekem aggya!« + +»No! an nem baj, maj csinállyunk valamit! Ülly fël csak a hátamra, +elmënjün az öreg bördöngős asszon házáho, mer ott van a káposztafej! te +oda elász mindënësnek, a többi oszt a të dógod!« + +Fëlült a legény, a ló mëg mënt, mint a gondolat. Ëgy përcz alatt a +bördöngős asszony háza elé értek. + +Bemëgy a legény, az asszony épenn a misére készűt. Soká nem érkëzëtt a +legénvel beszégetynyi, fëlfogatta, a legény mëg szivesenn elát sëmmi +béré is. + +Mikor a bördöngős asszony elmënt a templomba, a legénnek első dóga vót, +hogy az arankáposztafejet mëkkerësse. Mëg is tanáta. Kivël vót a kerbe, +ott durzatt, olyan vót, mint valami nagy fejel. Kihúzta tövöstű a fődbű, +hóna alá csapta, fëlugrott a lóra, oszt mëntek. + +Má ép a határná jártak, az öreg bördöngős asszony is hazamënt a misérű. +Mingyá eszrevëtte, hogy oda van az arankáposztafő. Rá ëgy piszkafára +mingyá, oszt utánnok. De most is épen csak a határ legszélyinn tutta +őköt beérnyi, ëgyebet nem tehetëtt nekik, mint hogy a kis ló farkábú +mëgint kirántott ëgy szőrszálat. De kiabát mëgint úgy, mint mikor a +szögi kutyák a kert végibe ösmerkënnek. + +Elvitték az arankáposztafejet hiba nékű. El is fogatta a kirá. De +aszonta a legénnek, hogy keríjje mëg még az arankacsát is, a kibű a +tollyú való, mer a lyányát igazán csak akkor adhattya neki! + +Vakarta a fejit a legén, a hun nem viszketëtt is, most is csak a kis ló +vót a mëncségi, ëgënyest mënt be hozzá. + +»De szomorgasz, gazdám! mi lelt?« + +»Baj van, kis lovam! baj!« + +»Ugyan mi baj lëhet má an no!?« + +»Hát biz an nagy. Az arankacsáé këll még elmënnyi, aggyig nem lëssz +enyim a lyány!« + +»Ű! ecs csak sifli!« monta a kis ló. »Beász mëgint az asszonho, mint +mindënësnek, oszt maj tudod má të a többit!« + +Allyig ült fël a legén a lóra, má ott is vótak a bördöngős asszon +házáná. Mëg is kinákozott mingyá, am mëg fëlfogatta. De hogy a házná +mindég esik dolog, a bördöngős asszony is fëlmënt a pallásra, ott akatt +valami dóga, a legénnek mëg mëhhatta, hogy söpörje fël a szérűt. + +Tutta ám az is, hogy micsiná! A hogy merítenyi akart a kútbú, mingyá +mëllátta az arankacsát. Belemerítëtte a vëdërbe, kihúzta, a kelebibe +csapta, a vízzel mëg a sëpréssel nem sokat gondolt, eleresztëtte a +kútostort, oszt kapott a lovára. + +Mëntek, mint a villám, a legény allyig tudott lélegzetët vënnyi a nas +sebësségbe. + +A kis ló épenn a határdombot akarta átugranyi, mikor a bördöngős asszony +utóérte őköt. De ott má nem vót neki sëmmi hatalma së, csak ësz szá +szőrt tudott kiszakajtanyi a kis ló farkábú. Csinát is olyan përpatvart, +azt hitted vóna, hogy hetyivásár van, a hun két egri kofa veszekëgyik +ëgymással. + +A legény mëg a kis ló csak mënt. »Hagy ordíjjék a vén asszon, ús së tud +ëgyebet!« + +Mëgviszik az arankacsát, a kirá mingyá szita alá tëtte, oszt aszonta a +legénnek: »hát mém mos së athatom oda a lyányom!« + +»Hát mé!?« monta a legény. + +»Hát csak azé, hogy még az a ló nem lëssz itt, a kirű ez a patkó való, +aggyig a lyánt nem athatom nekëd!« + +Gondolt is a legén magába olyanokot, hogy nem jó lëtt vóna kimondanyi! + +Má – gondolta – jó lëssz mëppihennyi, má este van, hónap rëggel majd +elmënnyünk! De még aznap értekëzëtt a kis lóval, hogy lëssz-ë abbú +valami, hogy ők az arancsődört mëkkerítyik? + +A kis ló fëlbiztatta, hogy në féllyék, maj lëssz valahogy! + +El is mëntek másnap rëggel. Bejárták má ők Toronyát-Boronyát, még ëcczër +a jeges tengërhë értek. Annak az innekső szélyinn mëgátak. + +A kis ló átnézëtt a másik partra, oszt ëgy nagyot nyerítëtt. Az +arancsődör mëhhallotta, elkezdëtt dombolnyi nagyonn. A kis ló nyerítëtt +még ëgyet, arra az arancsődör vette magát a vízbe, oszt úszott feléjëk. + +A legénnek mëg azalatt ëgy kantárt adott a kis ló, avval, hogy ha a +csődör ideér, csak vágja a fejihe, az mingyá olyan szilid lëssz, mint a +bárány. + +Gyött is a csődör, a szűgyi olyan jegekët tolt maga előtt, mint ëgy ház. +Mikor kiért a partra, a legény csak a fejihë vágta a kantárt, a csődör +mingyá mëszszëlídűt. Akkor ëgymásho kötte őköt, oszt vitte. + +Mos má mindëgy vót, akarminő messzi vótak, mos má mëvvan a csődör, ő is +mëppihen, mëg a lyány is az övé lëssz. + +Úgy is vót. Hazakerűtek. A kirá hozzáatta a lyányát. Lagzit tëttek, +olyat, hogy hét országra szót, vót ott mindën a világonn, tán még +tejbekása is. + +Eggyig vót, mese vót, tánn igaz së vót. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szalay János 32 éves parasztembertől. +Katona volt. Irni, olvasni tud. A feljegyzés ideje: 1903. november +vége._ + + + + +43. A szerencsés hetedik. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár cseléd. Az a pár cseléd hét +gyerëkkel vót. Nagyonn szëgényëk vótak. + +Mikor má jó fëlnyőttek, aszonták nekik: + +– Mos má ereggyetëk, házasoggyatok mëg, oszt éllyetëk, a hogy tudtok! + +Evvel a szép kis biztatással elindútak oszt a világnak. Aggyig mëntek, +aggyig mëntek, még csak olyan házra nem tanátak, a hun hét lyány vót. +Mer minnyájan azt akarták, hogy mind a hetenn ëgy hêrű házasoggyanak. + +Ők ott mëmmonták, hogy mismit akarnak! – biz ők házasonnyi szeretnének! + +De ott aszonták nekik: + +– Itt mindën lyánnak van ëgy lova, tík mëg sëmmitlenëk vattok. Aggyíg, +még nektëk is nem lëssz letalább ëgy-ëgy lovatok, ide së gyertëk! + +Jó kifizették őköt, am mán igaz, de a hét gyerëk belátta, hogy igazok +van, mer nekik csakugyan nincs sëmmijik së. Indútak oszt más útra lovat +szërzenyi. + +A hogy mënnek, mëndëgének, a letkisebb gyerëk látott az útonn ëgy +libacsontot. Rávágott a bottyával, hát gyönyörű szép ló lëtt belűlle! +Mëgy árébb, lát ëgy muczicsontot,[49] rávág arra is, abbú is ló lëtt. +Azután tanát ő mindënfajta csontot, mindbű ló lëtt. Igy gyött ez, míg +hat ló nem lëtt. + +Mënnek még árébb, a gyerëk a patakba lócsontot vëtt észre, rávágott a +bottyával, abbú meg tátos lëtt, – boszorkányló. + +Örűtek oszt mind a hetenn, hogy »no! mëhetünk má házasonnyi! van má ló!« + +Avval elmëntek háztűznéznyi másocczor. + +Napközbe a tátos odahítta magáho a gazdáját, a letkisebb legént, +aszongya neki: + +– Kedves gazdám! baj vár itt rátok! de mondok én ëgyet: ha lëfekszëtëk, +az asszony lovait cserédd ki az ettë lovaitokkal, azutánn a +testvérjeidët fektesd oda, a hun a hét lyány fekszik, a lyányokot mëg +oda, a hun a testvérjeid vótak! de így tëdd, mer máskép végetëk van! + +A letkisebb legény mëgfogatta a szép szót. Mikor lëfeküdtek, úgy tëtt, a +hogy a ló mëghatta neki. + +A hogy a rëggel elgyött, fëlkeltek jókor, elgyöttek onnat. Az asszony +akkor még aludt. + +Mikor ezëk má jó messzi jártak, akkor látta az asszony, hogy a saját +tulajdon lyányait mëg lovait végezte ki. Dújt-fújt, azt së tutta +mérgibe, micsinállyék! + +– Hej! csak mëgfoghatnám őköt! csak mëgfoghatnám! majd annék én nekik! – +mondogatta magába. + +De hun vótak má azok akkor! + +A letkisebb gyerëk utközbe elmaradt a többiektű, külön utonn mënt. + +A hogy mënnek, mëndëgének, aszongya a tátos: + +– Hallod-ë, kedves gazdám! ezënn az útonn të së në láss, së në hally! ha +eszrevëszël valamit, në szó rúlla sëmmit! + +– Jó van, út tëszëk! monta a legény. + +Ballagnak ők szépen. Ëcczërcsak a legény mëglát az útonn ëgy +aranhajszálat. Aszongya: + +– Ennye! kedves lovam! de szép aranhajszál! de jó vóna fëlvënnyi! vëgyük +fël! + +Mëgharagudott a kis ló. + +– Ládd! nem mëmmontam, hogy së në láss, së në hally? má fël këll vënnyi, +mer ha otthaggyuk, még nagyobb baj! + +Fël is vëtték. + +Nemsokára mëglát a legény ëgy arankacsatollyút, a tátos bosszúságára azt +is fël këllëtt vennyi. + +Harmacczorra ëgy arampatkóra akadtak, de má mikor ezt is mëllátta a +legény, mérgibe olyat fútt a tátos, hogy a patkó is majd elolvadt tűlle. +Azé azt is fëlvëtték. + +Mëntek továdabb. Úttyok ëgy kirá udvarába vitt. Ott elmonta a legény, +hogy mismit tanát ő!? ëgy aranhajszálat, ëgy arankacsatollyút mëg ëgy +arampatkót! + +Aszongya neki a kirá: + +– No! ha azt a királyánt, a kinek a fejirű ez a hajszál való, el nem +hozod, végi az életëdnek! + +Mëgijedt a legény! bánta mán nagyonn, hogy eldicsekëdëtt. + +Kimënt a lováho, tanácsot kért tűlle. Az aszonta, hogy a királyány annak +az asszonnak a hatalmába van, a hun lyánkérőbe vótak, ap pegyig +boszorkány, letjobb lëssz, ha fëlőtözik bótoslegénnek, oszt elmëgy oda +árolnyi valamit. + +Úgyis vót. A legény vëtt ëgy vég kanaváczot, fëlőtözött bótoslegénnek, +fëlült a lóra, oszt mënt. + +A boszorkány ëpenn otthon vót. Kínáta ő a kanaváczot ócsóé; ha mind +mëvvëszi, még ócsóbban adja! + +Mëg is vëtte az asszony mind az egész véget, de nagy pézi vót, a legény +mëg nem tudta fëlvátanyi, hát elszaladt az asszony a bótba vátanyi. + +De még ő odajárt, azalatt a legény bemënt a kerbe, ott ült a királyány +ëgy fa alatt, a legény csak ölibe kapta, fëlült a lóra, avval szát. + +Mikor hazaér az asszony, láttya, hogy nincs bótoslegény, de së +királyány! majd mëgölte a mérëg. De fëltëtte magába, hogy máskor majd +okosabb lëssz! + +A legény mëg vitte a királyányt, a kirá örűt nagyonn, de nem mutatta. + +Má azt hitte a legény, hogy ezutánn maj csak mëgnyugszik, mikor hallya a +királyántú, hogy ő neki aggyig nincsen maradása, míg azt az arankacsát, +a kinek a farkábú való az a tollyú, el nem hozzák! + +Kapott ezënn a kirá: + +– Jó van! csak hagy mënnyék! letalább nem lopja itten a napot! + +Ki is atta a parancsot mingyá, hogy »itt lëgyék az az arankacsa, mer +máskép így mëg amúgy!« + +A legént most is a tátos mëntëtte ki a bajábú. Aszonta neki: + +– Lëgyé juhász, árollyá jubőrt, így majd nem ösmer mëg a vén boszorkány! + +Úgyis vót. A legény lecsulyhította a kalapját, kampósbotot keresëtt, +oszt olyan juhász pëndërëdëtt belűlle, hogy ő maga së ösmert magára. + +Akkor fëlült a lovára, oszt hajdë! ëgy-kettőre ott termëtt. + +Elkezgyi kiabányi a ház előtt: + +– Jubőrt vëgyëneek! jubőrt vëgyëneek! de nagyonn monta, hogy mëghallyák +odabe. + +Mëg is hallották. Kinéz az öregasszony, láttya, hogy csakugyan jubőrt +árolnak. Épenn kis bundát akart magának csinátatynyi, de jubőrt sëhun së +tanát, most hát vëhet, ha akar! + +Kérdëzőskögyik az ára felő, hogy hogy’ aggya? + +Az aszongya, hogy: + +– Darabja ëgy híja öt forint! + +– Egy híja öt forint? nagyonn drága lëssz a! engeggyék lë belűlle +valamit! + +De an nem engedëtt a szentnek së. Mëttapongatta az asszony a bőrt, +látta, hogy jó. + +– Eh! vëszëk én ebbű! – Várjék, a még bemënëk a pézé! + +Az asszony befordút, a legény mëg – má mint a juhász – lëmászott ëgy +létrán a kútba, abba vót az arankacsa, begyugta a szűri újjába, avval +usgyi! mënt, a mére látott. + +Gyön az asszony is kifele, láttya, hogy nincsen juhász. »Hova lëtt?« El +nem tudta gondolnyi. A hogy keresi, keresi, ëcczër csak az eszihë kap, +mëgy a kútho. De mán hasztalan: az arankacsa odavót! + +– No! hogy a főd emíssze mëg azt a büdös kutyát! hogy az törtinnyék +vele, a mit én gondolok! – így beszégetëtt magába. + +De má akkor igën otthon járt a legény az arankacsával. + +Otthonn is vót, de mintha sëmmit së tëtt vóna, úgy fogadták. A kirá +mingyá parancsot adott neki: hozza el azt a paripát, a kirű az arampatkó +való! + +Mëgesëtt szëgény fejinek! Má ő neki sosë lëgyék maradása? éjjel-nappal +útba lëgyék az ő nagy gungyával? sosë pihennyék? – de nem ért az a +gondolkodás sëmmit, hasztalan, ha mënnyi këllëtt! + +A tátos má várta az ëstállóba. + +– Në búsú, kedves gazdám! még engëm láccz! szërëzz hamarosan hét +bivalybőrt, szurkozd össze őköt, tëdd a hátamra, oszt gyerünk! + +Mikor készenn lëttek, indútak. + +Mëntek, mëndëgétek. Valahogy száz méfődet elhattak, mëgát a tátos ëgy +árokba. Nyerítëtt hármat olyant, hogy még a falevelek is hútak tűlle. A +legény mëg kézbe vëtte a kantárt, hogy készenn lëgyën vele. Mikor a +tátos harmagyikszor is elnyerítëtte magát, gyött az aramparipa sebësenn, +mint a szél. Valahogy hozzájok ér, a legény odavágja a kantárt, +mëgfogja, oszt köti a tátosho. + +Akkorára odaért az aranyménës is, ők mëntëk, a ménës mëg utánnok. +Nemsokára hazaértek. + +Mëgörűt a kirá: mos má övé lëssz a királyány! a legény kihúzta a lábábú +a tövisket![50] Mënt is a lyánho, hogy itt van má mindën, most má ëgyek +lëhetnek! + +De a lyány nem át kötelnek, aszonta, hogy ő aggyig nem, még azokot a +lovakot mëg nem feji valaki. + +A kirának csak ëgy szavába kerűt, hetvenhét inas ëgyebet së csinát egész +nap, csak fejt. + +Mikor evvel is mëgvótak, a lyány még azt kivánta, hogy a tejbe fürgyék +mëg a legény! + +Szegény legénnek mit nem këllëtt tróbányi! Mëttëtte ezt is. De – +barátom! – a hogy kigyött a tejbű, még hécczërte szëbb lett! + +Látva ezt a kirá, csak ámút-bámút. Gondolt ëgyet, beleugrott ő is, hogy +héccërte szëbb lëgyék, de bizony! mëgfőtt ő! az istenteremtëtte! + +Akkor a királyány odamënt a legényhë, nyakába borút. »Én az ettéd, të az +enyim! ásó, kapa választ el egymástú!« + +A legénnek se vót ellenyi, mëgesküttek, lagzit csaptak, +hetedhétországraszólót! boldogok lëttek, még most is ének, ha mëg nem +haltak. + +Eggyig vót, mese vót, Kelemënnek kedvi vót… + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnétól. Lejegyzés ideje: +1903. decz._ + + + + +44. A szegény árva lyány meg testvére: az őzecske. + +Hun vót, hun nem vót, hetedhét országon is túnan, az ópërëncziás +tengërën, de még az üveghëgyekenn is túnan vót, kidőt-bedőt kemënczének +ëgy csëpp ódala së vót, mégis mëgsült benne hetvenhét tepsi bogácsa! +Azon vót ëgy rinczi-ránczos szoknya, az tele vót bóhával. Mind elugrott +vóna, ha ott nem maradt vóna ëgy, a ki ezt a mesét nekëm elmonta. A ki +ezt elhiszi, az nem üdvezű, a ki nem hiszi mëg, elkárhozik. + +Hát hun vót, hun nem vót, de vót a világonn ëgy pár cseléd, annak vót +két lyánya mëg ëgy fia. A gyerëk vót a legfiatalabb. Nagyon szëgényëk +vótak, betévő falattyok is allyig vót. Az embër eljárt dógoznyi +napszámra, hétrű-hétre odavót. Ëcczër csak hogy hazagyön, a feleségit +halva tanálja. Nagyon szomorú lëtt, de az Isten akarattyán muszaj vót +mëggyőzőnnyi. El is temették az asszont. + +Az embër másnap újfënt dologra mënt, az árvákot otthon hatta magokra. De +azé hazanézëtt minden nap. + +Két három nap, ëgy hét is elmút, az árvák má nagyon piszkosak vótak mëg +rongyosak. Áthítta őköt a szomszédasszony, a ki özvegy vót, mëgmosdatta, +mëgfésűte őköt, szépen kitisztogatta, azután ráparancsolt mindnyájokra, +hogy »mongyátok mëg apátoknak, vëgyën el engëm, maj mëllássátok, minő jó +sorotok lëssz!« Mikor hazagyön a gyerekek apja, mongyák neki, mit +mondott az asszony, hogy »vëgye el, minő jó sorunk lëssz akkor nekünk!« +De az apjok csak annyit mondott nekik: »Hej! gyerëkeim, gyerëkeim! tik +keserülyitëk azt mëg, ha én őt elvëszem!« + +Az embër oszt hogy mindég dologra járt, a gyerëkëkët az asszony csak +megmosdatta, kitisztította, de nem hagyott fël avval, hogy az embër +vëgye el őtet. A gyerëkëk má rimánkodtak is apjoknak, az oszt +aggyig-aggyig, hogy ráatta a fejit, elvëszi az asszont. + +Hát ëgy-két napig csak mëgvótak, de két-három hét múva mindég durvább, +durvább lett. Verte a gyerëkëkët, nem adott nekik ënnyi, szitta, +piszkolta őköt mindég. Az apjok nem tehetett sëmmit, mer egész nap a +dologba vót. + +Ëcczër má mëgúnták a sok verést, zsémbëlést, ëgy rëggel a letnagyobb +lyány beköt egy marék hamut a kendőjibe, összeátak mind a háromann, +mëntek. Beértek ëgy erdőbe. Ott kerestek vadkörtét, vadalmát mëg +fagyükeret, avval tőtötték a hast. De rëggel a lyány mind elszórta a +hamut az uton, hogy hazatanállyonak estére. Mikor oszt beestelëdëtt, a +mére a hamu mutatta, azon az úton mëntek, ballókáztak hazafele. Otthon +az ablak alatt mëgállottak, benéztek a házba: otthonn van-ë má az apjok? +Otthon vót. + +A mostohájok ép az ételt vitte be neki. Az apának nagyon fájt a szívi, +sohajtozott, hogy mit ér ő neki ez az étel, ha a gyerëkei mind odavan, +ha azoknak nem adhat belűlle! A kis gyerëk ezt mëghallja odaki, bekiát, +hogy »isz itt vagyunk, édës apám!« Felugrik az ember, beviszi őköt a +házba, jótartya mind. Avval lëfeküdtek. + +Az embër még jókor elmënt hazúrú, a mostoha elkezte a szidást, verést +azonnal. »Nem bánom én, akarhova mëntëk, ha el is ësz ar rossz +bennetëkët, ide vissza në gyertëk!« A letnagyobb lyány bekötött ëgy +kendő babot, elindútak mëgint, a babot szórta mindenütt, a mére mëntek, +újfënt elérnek az erdőbe. Gyükeret, mi egymást ettek, az árváknak jó +esëtt az is. Este mëgint hazamentek. De má csak ketten, mer má +másogyikszor a kisebb lyánt elvitte egy farkas. Ríttak, zokogtak +keservesen, mint a záporeső. Otthon mëgának az ablak alatt, az apjok +mëgint nem akart ënnyi, de hogy a kis gyerëk megszólalt, bemëntek; +jólaktak most is, azután csendësségbe, békébe lëfeküttek. + +Rëggel csak úgy magokra marattak, a mostoha még rosszabbú bánt velëk. +Nem is akartak ők otthon marannyi, a lyány ëgy kendő búzával a zsebibe +magával vitte a kis öcscsit most is, a buzát mëg elszórta az útonn. +Mëntek az erdőbe. De má este nem tanáták mëg a hazafele vezető utat, mer +a buzát a kis madarak mind fëlszëtték. + +Mit vót mit tënnyi, a lyány mëg a kis fiú bolyongani indút. Mënnek, +mënnek nagy szomorúvan, az ág mëghúzta őköt, a gyükerekbe majd elestek, +má nagyon soká mëntek a sík fődönn is, a kis gyereknek má nagyon +ihatnája vót. Tanának ëgy farkasnyomot, a gyerek lehajlyik, hogy majd +iszik belűlle. De a lyány, hogy »ne igyá, kedves testvérëm! farkasé +vátozol, oszt szétszaggatsz engem!« A gyerek szót fogadott, nem itt +belülle. Pegyig nagyon szomjas vót má. Mëgint, a hogy mënnek, +panaszolkogyik a kis gyerëk, hát ëgy tigrisnyomot tanának, akkor má a +térgyire ereszkëdëtt, erővel innya akart a kis fiú, de a nénnyi csak, +hogy »ne igyá! kis testvérem! mer tigrisé vátozol, engëm széttépsz, oszt +mi lëssz akkor én velem!?« A kis fiú engedëtt, nem itt, de má nagyon +odavót. Csak bukdosott a sok rögbe, má azt hitte, hogy el këll vesznyi +gonoszú, mikor mëgpillant ëgy őzecskenyomot. Akkor së szó, së beszéd, +csak a fődre vágja magát, oszt a nyombú az utóssó csëpp vizet is +kiszopta. A hogy lënyelte, mingyá ëgy gyönyörű szép őzecskéjé vát. Monta +oszt a nényi: »Ládd-ë, lelkëm! kár nem vót a szavamra hallgatynyi! ëhun +van ë, most má őzecske lëtt belűlled!« + +Mënnek osztan, mëndëgélnek, nagyon sokára beérnek ëgy uradalomba. Az +uradalom ëgy gazdag kiráé vót. Mit csinállyonak? hova mënnyënek? a lyány +is rongyos vót má nagyon, a testyi kivót a ruhábú, a kis őzecskével a +lyány bebújtak ëgy szalmakazalba. + +Ott étek ők ëgy darabig. + +Ëcczër, mikor a kiráfi vadásznyi mënt, a kutyája szagot érzëtt, a szag +után a szalmakazalho ért, ott a lyukon benézëtt, látta, hogy ëgy őzecske +van odabe, mëg ëgy rongyos, de nagyon rongyos lyány. Ugatott nagyon, de +a kiráfi rá së hederítëtt. + +Allyig ëgy hétre, hogy ez az eset mëgtörtint, vëszi eszre a kiráfi, hogy +a kutyája nagyon lërosszút. Mit csiná a szakács, hogy ez a kutya olyan +sovány? Ő kiadatja az ebédët mindég a kutyának, mégis minő! »No, majd +mëglesem«, mondja magába. + +Hát másnap má défele nézi a kutyát. A szakács a konyhába kiaggya az ő +rendës porczióját, a kutya mëg csak szalad a szalmáho, az ételt ott +hagyja, oszt szalad vissza a szakácsho, hogy aggyék még neki. + +Ekkor a kiráfi odamegy a szalmalyukho a puskával, elkiáttya magát, hogy +»szó, ki vagy mer belövök!« De nem szót sënki. Másogyikszor is +fenëgette, hogy ha nem szónak, hát belő. Arra oszt a lyány mëgszólalt, +hogy »én vagyok, ëgy szëgény lyány, de nem merëk kimënnyi, mer nagyon +rongyos vagyok!« De a kiráfi csak erősködött. »Gyere ki akarhogy!« »Nem +mënëk«, mongya a lyány, »inkább lő kërësztű, mer olyan rongyos vagyok, +hogy a testëmët is kilácczik.« + +A kiráfi lëakasztotta nyakábú a köpönyegët, rátëtte a puska végire, oszt +benyútotta neki. »No hát! itt a köpönyegëm! védd rád, oszt gyere ki, de +hamar!« + +A lyány fëlőtötte, oszt kibújt az őzecskével ëgyütt. Gyönyörűség vót +ránéznyi. Szép gömbölyű piros arca olyan këgyes vót, mint a kinyít +rózsa! A kiráfi csak elbámút, hogy mëglátta. Akkor az ölibe vëtte, +bevitte a palotájába, megmosdatta, fëlőtöztette, azután feleségül vëtte. +A lyány el is mënt hozzá, de kikötte, hogy csak úgy, hogy az őzecskét +sohsë bántyák, mer az az ő testvéri. A kiráfi mëg is igírte. + +Éltek boldogan, mint ëgy pár galamb, nagyon boldogok vótak. Nemsokára +lëtt is ëgy fiúgyerëkik. + +Ëcczër, hogy? hogy nem? de úgy gyött ki a sora, hogy a kiráfi elmënt +vadásznyi. A szomszédba mëg vót ëgy vén boszorkányasszony, a kinek +iszontató csúnya lyánya vót. Ez a vén boszorkány fëltëtte, hogy +mëllátogattya má az asszont! »Mënnézëm má«, aszongya, »minő kiráné lehet +a, a ki a szalmalyikbú kerűt!« El is mëgy, valahogy be is jutott. +Valahogy beér, aszongya a kiránénak: »Hüm! kiráné asszonyom! nálunk az +ám a szokás, hogy a gyerëkágyas asszony is elmëgy a kútra! Nem +kényeskëgyik itt az ágyba!« + +A kiráné is rëstëlte, hogy őt alpáribbnak nézik, fëlugrott az ágybú, +karjára vëtte a kossót, oszt mënt vizé. A vénasszony is velemënt, de +mihent a kútho értek, fogta a kiránét, belelökte a kútba. + +Akkor elvitte a maga ricskës lyányát, befektette az ágyba, a kis gyerëk +mellé. + +Mikor hazagyött a kirá, mëgy ëgënyest a feleségihë, az ágyho, hát látja, +de mëvvátozott az ő feleségi! mi lelte? Nem tutta elgondolnyi, hogy mé +lëtt olyan csunya! + +»Jaj! jaj! jaj! jajaj!« jajgatott a ricskës lyány az ágyba, »jaj! mingyá +mëhhalok, ha az őzecske májábú nem ëhetëk!« A kirá csak nagyot nézëtt. +»Mi lelte ezt? iszën, mikor elvëttem, aszonta, hogy az őzecskét ne +bántsa soha sënki, oszt most mëg a májábú akar ënnyi!« Nem tutta, mi +lehet a dologba. De csak várt, nem akart elhamarkonnyi sëmmit. + +A kis gyerëk mëg rítt nagyon, az a meddő vén lyány nem tutta +mëgszoptatnyi, a csak jajgatnyi vót jó. + +A kirá pegyig elmënt másnap is vadásznyi. + +Écczaka, sëtét vót nagyon, mikor a kirá kis fia mëgint nagyon éhenn vót, +rítt, majd kiadta a lelkit. Ëccër csak bezörget az ablakon ëgy gyönyörű +fejir galamb, oszt így szól: »Őzedëm! aranyom! rí-ë a kirá fia, +Miklóska!?« Kiszól az őzecske: »Rí bizon, rí bizon! Nekëm pegyig +testëmnek kést fenyik, vérëmnek mëg az aranybëdënczét mossák!« Az ablak +kinyít, a galamb beszát, mëgrázkódott, hát ëgy szép asszonyé vát. + +Odamënt a bőcsőhö, kivëtte a kis gyerëkët, mëgcsókolta, mëgszoptatta. +Azután az őzecskét csókolta, simogatta mëg, azután újra galambé vát, +oszt elrepűt. + +A másik écczaka szintazonszerint gyött a galamb, bezörgetett, beszát, +asszony lett belűlle, mëgszoptatta a kis gyerëkët, az őzecskét +mëgcsókolta, elmënt. De a szakács eszrevëtte, mi történt, elmonta ám a +kirának úgy, a hogy vót, végig. + +Másnap a kiráfi nem mënt el vadásznyi, otthon maratt, hogy majd mëglesi +ő, hogy csakugyan úgy van-ë? De a hogy várt a setétbe, elalutt. A galamb +ott vót mëgint, de ő nem láthatta mëg. A szakács ébrent vót, hallotta, +mint mongya az asszony az őzecskének, hogy még ëcczër gyöhet el, azután +má nem, mer a tengeren az arankacsák közt këll neki úszkányi! + +A kiráfi mérges lëtt, hogy mé alutt ő el? de most má mëgfogatta, hogy +nem alszik, akarhogy is lëssz! + +Este lett mëgint, leült a kiráfi, oszt várt. De a szakács a hátáná +állott, hogy ha elalszik, hát fëlrángatja. De nem vót rá szükség, mer +nem alutt el. + +Zörgetnek az ablakonn, gyön a galamb. »Őzedëm, aranyom! rí-ë a kirá fia, +Miklóska!?« »Rí bizon, rí bizon! Nekëm pegyig testëmnek kést fenyik, +vérëmnek mëg az aranbëdënczét mossák!« Akkor berepűt, mëgrázkódott, +gyönyörűséges szép asszony lëtt belűlle. + +A kirá mëgösmerte, az ő feleségi vót. + +Odaszalatt, ölibe kapta, mëgölelte, megcsókolta. Az őzecske is odasímút +az asszonho, oszt nyalogatta szilidenn, alázatosann. + +Vót oszt nagy öröm, hetedhét országon së vót olyan vigasság, mint annak +az örömire, hogy a kirá mëttanáta a feleségit! + +A kiráfi ezután vasszöggel veretett ki ëgy ucczát, a vén boszorkány +lyányát lófarkára köttette, úgy tépette szét. + +Ők mëg nagy boldogságokba még most is élnek, ha mëg nem haltak. + +_Lejegyeztem Besenyőteleken, Hevesvárm., Szabó Julcsa nevű 35 éves +parasztasszonytól, idegen nyelvet nem tud. 1903. nov._ + + + + +45. A hizlalóra fogott két egytestvér. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár cseléd. Nagyon szëgényëk +vótak, oszt még hozzá nagyon sok gyerëkik is vót. + +Nagy szükségët láttak mindenbű, úgy, hogy má gondolkoznyi kezdtek, mit +is csinállyonak? vagy kivégzik magokot vagy lëssz valahogy! + +Az embër ëcczër kimënt az erdőre, ott lőtt ëgy nyulat mëg ëgy +vadgalambot. Hazavitte. + +Az útonn jutott az eszibe valami, el is monta a feleséginek mingyá. + +– Hallod-ë, kedves feleségëm! mondanék én ëgyet, kettő lëssz belűlle! +mit szósz hozzá? Én most mëllőttem ezt a nyulat mëg ezt a vadgalambot, +në ëgyük mink ezt mëg! Készídd el fájinú, majd a környik nagy urajit +mëhhíjjuk ebédre, oszt kiki csak ad majd érte ëgy kis ajándékot, +letalább jutunk ëgy kis pézhë! + +Az asszony szivesörömest beleëgyezëtt, válalta is, hogy olyan fájinú +elkészítyi, hogy még a szájjokot is mëgnyallyák utánna! + +Az embër behivogatta a vendégëkët, az asszony mëg a konyhánn +sërtepërtét. De a hogy ott sürvítëtt,[51] ide-oda szaladgát, a macska a +tányirbú kilopta a vadgalambot, oszt elszalatt vele. + +Kétségbeesëtt oszt az asszony. Azt hitte: mingyá mëhhal. Micsinállyék má +most? honnat vëgyék ő elé ëgy másik vadgalambot? de maj mebbolondút azé +a vadgalambé! Má hova fordúllyék? így is baj, úgy is baj! ús segített +magánn, hogy lëvágta a fémellyit, azt készítëtte el, mint a hogy a +vadgalambot szokás, azt tálalta fël az uraknak. + +Azok mëgëtték, még az újjokot is mëgszopogatták, elkezdték dícsírnyi, +hogy minő finom étel vót a! mi vót a? De az asszony nem merte +mëmmondanyi, csak aszonta: + +– Vadgalamb vót, nem tom, mi jó lëhetëtt rajta!? + +A vendégëk nem soká marattak, elmëntek, de mindenki hagyott ott ëgy-két +hatost, ki ëgy forintot, ki kettőt. + +Örűt a szegény embër, hogy ilyen sëmmiség is mënnyi pézt hajtott nekik. + +De mëgesëtt ëcczër, hogy az embernek viszkedëtt a feji, monta a +feleséginek, hogy nézzék a fejibe! + +Az mënt ëcczëribe, nézëtt benne szívesenn. Az embër mëg, a hogy az +asszony motorkát a fejibe, hátradőt, úgy, hogy az asszony mellyihë ért. +Nagyot sikított az asszony, az ura fili maj berekedt tűlle. + +– Mi bajod nekëd, asszony!? – kérdëzte az embër. + +– Ere gyött ëgy méh, attú ijettem mëg! monta az asszony, de maj +kicsordút a könyű a szëmibű. + +Az embër elhitte. De a hogy ëcczër mëgint hátradőt, az asszony újfënt +eljajdította magát. + +– Mi lelt tégëd, asszony!? má másocczor sikítasz, az a méh csak nincsen +mindég körűlötted? + +– Jaj! tudom is má én, mé sikítottam! izé… a… biztosann békát láttam! +mëntëtte magát az asszony, nem akarta az urának mëmmondanyi sëhossë, mi +a baja? De az firtatta, úgy hogy végre mëmmondta az asszony, hogy a +mellyi fáj, mer lëvágta, hogy a macska a vadgalambbal elszaladt. + +Szöget ütött ez az embër fejibe. Aszongya a feleséginek: + +– Hallod-ë, hé! ha ilyen jó az embërhús, nekünk úgy is sok gyerekünk +van, kettőt bellűlök hizlalóba fogunk, oszt mëgësszük! + +Az asszony nem merte mondanyi, hogy »nem!«, beleëgyezëtt. + +Be is csuktak kettőt mingyá a komrába, ëgy lyánt mëg ëgy fiút. +Jótartották őköt, hússal, tejjel ëtették, az apjok mëg ma harmannap +mëgszúrta az újját mind a két gyerëknek ëgy tővel, hogy jók-ë má? Mer ha +az újj mingyá vért ereszt, akkor má lë lëhet vágnyi. De mén nem vót jó +ëgyik së. + +Aggyig-aggyig, hogy a lyány újja vért eresztëtt, jó lëtt. Az apjok +aszongya odbe a feleséginek: + +– No! a lyány má hónapra jó lëssz! + +Ezt mëhhallotta a lyány, mëgihett nagyon. Nem akart az apja asztalára +kerűnyi! A kis öcscsi mëg ő ëgy rossz nyakó bicskával[52] kifurták a +komra falát, oszt még az nap écczaka mëgszöktek. + +Szalattak is, mint a Czobor ëbi, hogy utó në érje őköt valaki. Mikor má +jó meszi vótak, lassabban… ballagnyi kezdtek. + +Beértek ëgy erdőbe, ott mëntek, mëntek sokáig. + +Ëcczër mán a kis fiú nagyon szomjan vót, látott ëgy nyomat, innya akart +belűlle. De a nénnyi figyelmeztette, hogy az ökörnyom, në igyék belűlle, +mer ököré vátozik! A kis fiú engedëtt. De mënné továdabb mëntek, a fiú +anná szomjanabb lëtt. Türesztelte vóna lyány, de a gyerëknek má a szëmi +is be vót esve. Egy fa töllőstövibe látott ëgy őznyomat, itt belülle, +mingyá őzecskéjé vát. + +Sopánkodott a lyány, hogy mëmmonta, igy mëg úgy, oszt ëhën vagyunk ë! de +má arrú nem lëhetëtt tënnyi, utóllyára a lyány is belenyugodott. + +De akkor ám má a lyány is olyan szomjan vót, majd elveszëtt! Látott ëgy +lábnyomot, tündérnyom vót, itt belűlle, rögtön tündéré vátozott. + +Igy mëntek ők tovább, még ëgy kirá uradalmába nem értek. + +A lyányonn mán allyig vót ruha, a komrába mëg a sok csütlésbe-botlásba +lëszakatt rúlla, azután mëg nagyonn szégyëllös vót, mit csinállyék? ő +igy nem megy sënki elejbe, bebújt ëgy nagy kazal szalmába. + +Ott sanyarkodott a kis őzecske testvérivel, még a kirá kutyája eszre nem +vëtte. Egydarabig az hordott nekik kënyérhajat, mit, a mit odbe a +konyhán kapott. De a szakács eszrevëtt valamit. Nem tutta a fejibe +vënnyi, mé jár az a kutya kécczër az ënnyivalóé? Ëcczër mëgleste, hát +látta, hogy ëgy szép lyánynak horgya, a ki a szalmalyukbú nyút ki a +kezivel. Mingyá mëg is monta a kirának. + +A kirá nem akarta hinnyi. Hogy lakna má olyan szép lyány a szalmalyukba? +nëm lëhet a! Hát hogy mëgbizonyosoggyék, elmënt a kazalho, oszt +mëgnézte. + +Beszót a lyukonn: + +– Ki van itt? + +– Ëgy szerencsétlen, meztelen lyány! – monta odbe valaki. + +– Hát akkor gyere ki! + +– Nem mënëk, mer szégyëllëm magam! hozass ruhát, oszt kimënëk! + +A kirá hozatott ruhát, begyugta a szalmalyukba, ott a lyány fölőtözött, +oszt kigyött. + +Eltátotta ám a kirá szëmit-száját, mikor mëllátta, ámába se látott ő +olyan szépet! Mëg is kérte mingyá feleségű, de a lyány csak úgy mënt el +hozzá, hogy ha a kis őzecskét, a ki ő neki testvéri, a kirá, még él, nem +bántya. A kirá mëg is igérte. + +Másnap oszt laktak olyan lagzit, hogy hetedhét országra szót a híri! + +Járt az idő, telt az idő, a szép asszony terhës lëtt, nemsokára gyerëkët +is született, szép aranyhajú gyerëkët. Úgy örűt neki a kirá, assë tutta, +hova tëgye! A boldogságáho még csak az këllêtt, hogy ëgyebre në +vágyalkozzék! + +A kiráné mëssoványodott ëgy kicsit, a gyerëkágy mëvviselte, de má +pëndűt, pëndűt, mint a palóczok Máriája. + +Ëcczër a kirá vadásznyi mënt, a feleségi magába maratt. Az udvarba mëg +vót ëgy öregasszony, a ki szerette vóna a lyányát a kirának, azt ëtte az +íriccség, valahányszor a kiránét látta. Fël is tette magába, hogy hacsak +lëhet, elvesztyi. + +Szép napos idő vót, a kiráné kinézëtt az ablakonn, az az öregasszony mëg +épen ára mënt. Odaszól a kiránéhó: + +– Nem gyönne ki a kiráné a jó napos időre? ide a patakpartra ë! maj +nézëk a fejibe! + +A kiráné örűt, hogy minő szives ez az öregasszony, kimënt, lëültek a +patakpartra. Az öregasszony nézëtt a fejibe. + +Ëcczër csak zu! be a patakba a kiránét! olyat loccsant, hogy a víz még +ki is csapott… De a kiráné nem halt ám mëg, mer hogyím tündér vót! +arankacsa lëtt belűlle. + +Az öregasszony mëg bevitte a maga lyányát kiránénak. + +De az öregasszony lyánya hogy meddő vót, nem szoptathatta a kis +gyerëkët! Este az őzecske szarva közé vëszi a kis gyerëkët, lëmëgy a +patakho, oszt elkezgyi: + + Néném, néném! kedves néném! + Szoptasd mëg a kis fiadot! + Kiráfi kis Miklós sírva gebedëzik! + +Akkor felúszott oda ëgy arankacsa, mërrázkódott, mingyá asszony lëtt +belűlle. Lëvëtte az őzecske szarvárú a kis gyerëkët, mëszszoptatta. +Mikor evvel végezëtt, a gyerëkët szépen visszahelyheztette az őzecske +szarva közé, újra mërrázkódott, arankacsa lëtt, oszt mënt vissza a +vízbe. + +Ez így vót másnap is, harmannap is, de má harmacczorra mëllátta a kirá +lovásza, hogy mit csiná az őzecske a patakpartonn. El is monta a +kirának, a kitű épenn, akkor kérte az öregasszony lyánya az őzecske +tüdejit mëg a szívit. Ámékodva hallgatta a kirá, a mit a lovász mondott. + +– Mëgá! – monta neki – estére mëllessük, hogy úgy igaz-ë? + +Estefele a kirá mëg a lovásza ëgy bukorba bújva várták, hogy mi +törtínyik itt? + +Ëcczër gyön az őzecske, szarva közt a kirá kis fia Miklós. Elmongya, +hogy: + + Néném, néném! kedves néném! + Szoptasd mëg a kis fiadot! + Kiráfi kis Miklós sirva gebedëzik: + +Az arankacsa is gyön, asszonyé vátozik, szoptattya a kis gyerëkët, oszt +mongya az őzecskének, hogy má többet nem gyön vissza. Hallya ezt a kirá, +odasompolyog, a tündér – vagymi? az ő feleségi haját ëgy páczára +csavarja, oszt mëg akarja fognyi. + +De az az asszony valahogy eszrevëtte, vátozott az az kigyóé, kacsáé, +lángé, mindëné a világonn, de a kirá nem eresztëtte el. Mikor oszt a +kirá kécczër ëgymásutánn elmonta neki, hogy: »Szivem szép szerelme! az +lëgyé, a mi eggyig vótá!« visszavátozott asszonnnak. + +A kis gyerëkët bevitték a szobába, az őzecske mëg mënt utánnok. Akkor +mëffogták az öregasszony lyányát, az úcczát kiverették patkószöggel, +lófarkára kötték őket, úgy szaggattatták széjjel. + +A kiráné mëg az őzecske visszamëntek az erdőre, az őzecske az őznyombú, +a kiráné a tündérnyombú itt, mingyá vissza is vátoztak, az ëgyik +legényé, a másik rendës embëri asszonyé. + +Akkor hazamëntek, a kirá mëg a kiráné még ëcczër mëgesküttek, olyan +boldogok lëttek, hogy hetedhét országonn së vót párjok. + +Mém most is élnek, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek. Hevesvármegye, Dankó Anna, 40 éves szakácsnétól. +Lejegyzési idő: 1904. február._ + + + + +46. A két testvér. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn két gyerëk: ëgy fiú mëg ëgy lyány. +Ezëk ëccër elmëntek otthonrú jádzanyi, de olyan messzire tanátak mënnyi, +hogy nem tuttak haza tanányi. Most má mitévők lëgyënek? fëltëtték +magokba, hogy mënnek a világba, akarhogy lëssz is! + +Mëntek, mëndëgétek, beértek ëgy erdőbe, ott láttak ëgy palotát. +Bemëntek. + +– Aggyon Isten jó estét, öreganyám! – köszöntek, mer épen a pitarba +állott ëgy vén boszorkány. + +– Aggyon Isten! szërëncsétëk, hogy öreganyátoknak szóllítottatok! Mi +járatba vattok? + +Elmonták oszt, hogy bérësnek mëg szógállónak akarnak elányi, ha +fëlfogannák! + +Aszongya a vén boszorkány: + +– Hát én fëlfogallak bennetëkët! nállam három nap az esztendő, száz +arany a díj, a ki mëg tud szógányi érte! + +Nyugodtan feküdt lë a két gyerëk, mer mán nem haltak éhënn, vót helyik! + +Rëggël fëlkelnek, a lyánnak mingyá söprenyi, tisztogatynyi këlletëtt, a +gyerëkre mëg rábíztak három tátoslovat, azt këllëtt neki az aranymezőre +kihajtanyi, oszt mëgőrzenyi. + +A boszorkány mëg fëlült ëgy lapátra, oszt mënt a gyerëk után, de otthonn +elébb mëghatta a lyányának: Rózsikának, hogy mire hazaér, a kis lyánt, +mán mint a gyerëk testvérit, okvetetlenű főzze mëg! Avval ment. + +A gyerëk szörnyenn vigyázott, hogy a ló mëglëgyék, nem is szaladt el +abbú ëgy së. Estefele hajtotta vígann hazafele, örűt, hogy békességbe +elmút ëgy nap. Vele mënt a boszorkány is, am mëg má előre fente a fogát +a kis lyány husára. + +Mikor hazaért, a letelső kérdési is av vót, hogy: + +– No! kész-ë má a vacsora? + +De Rózsika nem tudott vele beszámolnyi. Lëtëszi a lapátot a vén +boszorkány, keresi a kis lyánt. de nem tanáta së a tába, së a tűzönn, së +hóttan, së eleventen. + +– Hova lëhetëtt? hova lëhetëtt? – mérgeskëdëtt a vén boszorkány, +kérdëzte a lyányát, de az së tudott neki rúlla mit mondanyi. Nem ám! mer +ő szökesztëtte el! sajnáta lëvágnyi, oszt elbújtatta. + +Igy oszt a vén boszorkány hoppon maradt. + +A gyerëk a lovakot mëgőrzötte másnap is, nem vót velök sëmmi baja, az +öregasszony is kívël vót vele, ott ült a lapáttyánn egész nap. + +Elgyött a harmagyik rëggel. Hajtya a gyerëk a három tátost az +aranymezőre, víg vót, süvűtött, mint a rigó, de nagyon hamar elmënt ám a +kedvi! A hogy kiért lovaival a mezőre, azok csak szaladtak szét, a +hanyann vótak, annyifele. + +A gyerëk nem tutta, mit csinállyék! Mëgszomorodott nagyonn, oszt indút +hazafele nagy rívással. + +A hogy mënt, hát az utonn ëgy kódús állott. Aszongya az neki: + +– Mi bajod, kis fiam! hogy rísz? + +– Ez mëg ez! – elmongya oszt a gyerëk a baját. + +– No! në fé sëmmit! ereggy csak haza! vëdd elé a kis testvérëd +furollyáját, azt fúdd mëg, a kis lyány maj mëgkerű, a lovakkal mëg të në +gondolly, majd hazaviszëm én! + +Úgyis vót. Hazamëgy, keresi a furollyáját. Látta ezt a boszorkány, +mingyá gondolta, hogy ez nem jó végrű van itthonn! aszongya neki: + +– Mé gyötté të haza, hê?! + +– Hát a furollyámé! – monta a gyerëk. + +De mán ekkorra az öreg kódús hazahajtotta a lovakot. + +Erre a vén boszorkány kimënt az ëstállóba, a három tátoslovat elverte +úgy, hogy mind össze vót dagadozva, oszt csak azé, a mé haza gyöttek! +Azok oszt védték magokot, hogy nekik muszaj gyönnyi, ha hajtyák, azé në +verekëggyék! + +A vén boszorkány szörnyenn mérges vót. Hogy a kis lyánt elvesztëtte szëm +elő, aszonta Rózsikának: rakjék tüzet, tëgye fël a vasfazekat, mer a +gyerëkët mëg këll főznyi! + +Szegény Rózsikának kíntelen vót engennyi. + +De hallotta ám a parancsot a gyerëk is, belefújt a furolyába. A +furollyaszóra elégyött a testvéri. Aszongya neki: + +– Hallod-ë, testvérëm! szökjünk mëg mink innet, mer itt végünkre járnak! +Má engëm is mëg akarnak főznyi! + +A kis lyány beleëgyezëtt. Elszöktek. + +Má jó darabonn mëntek, ëcczër hátranéznek, hát láttyák, hogy vágtat +utánnok a vén boszorkány. Mëgijedtek nagyon, hogy visszaviszik őköt. + +– Tudod-ë, mit? – mongya a gyerëk a lyánnak – vátozzá të hattyúé, én mëg +maj tó lëszëk! + +Úgy is lëtt. A lyánbú szép fejír hattyú, a gyerëkbű mëg gyönyörű +kíkesvizű tó lëtt. + +A boszorkány látta, hogy híjába járt, visszafordút. + +A gyerëk mëg a lyány visszavátozott, oszt folytatták az úttyokot tovább. +De otthonrú mëgint mëllátta őköt a vén asszony, fël a lapátra, oszt +utánnok! + +A fiatalok is vigyáztak magokra, mindég tekingettek hátra, ëcczër +eszrevëtték, hogy baj van, gyön a boszorkány! + +A lyánbú mingyá csárda lëtt, a legény mëg kocsmárosé vátozott. Mëgyën +oda a boszorkány, kérdëzi tüllök: + +– Nem láttak êre mënnyi ëgy gyerëkët mëg ëgy lyánt? + +Aszongya a legény, má mint a kocsmáros: + +– Láttunk bizom mink, még fiatalunk vótunk! + +– Ú! akkor am mán nagyon régënn vót! – monta a boszorkány, oszt a hogy +gyött, úgy mënt. + +A fiatalok mëntek tovább, a hun lëhetëtt, szaladtak is, csak bajok në +lëgyék má! De a hogy hátrapillantottak, gyött a boszorkány mëgint. + +Odafordú a legény a lyánho: + +– Hallod-ë? én majd ëgy nagy kásahëgyé vátozok, të álly a hëgynek a túsó +szélyire! de onnat mën në mocczanny! + +Úgy is lëtt, a hogy a legény monta. Gyött a boszorkány. Mëglátta a +kásahëgyet, csak nekiesëtt, oszt ëtte, hogy csakúgy dülledt bele a +szëmi. De annyit tanát ënnyi a kásábú, – mer az egész hëgyet ússë birta +vóna mëgënnyi – hogy fëlpükkedt tűlle. + +A legény visszavátozott mingyá, oszt látták, hogy a boszorkány má +mëddöglött, elindútak, mëntek vissza a boszorkány házába, Rózsikáho. Ott +Rózsika mëg a legény, mer má régënn szerették egymást, ëgybekeltek, +házastársak lëttek. + +A kis lyány sora mëg ëggyig csak vót, a hogy, de ezután! Az új +házaspárnak – akármére állott! mindënütt lába alatt vót. Kerűt-fordút, +azok mindég szidták. Ecczër mëgsokallta, oszt hogy në szúrja tovább a +báttya mëg az ángya szëmit, elmënt szógányi. + +Úttya ëgy nagy városba vitt, a királyi udvarba, a hun libapásztor lëtt. +Hétköznap őrzötte a libát, vasárnap mëg fëlvëtte a szép ruhájait, a kit +gyióhajba összehajtogatva tartogatott. + +A kiráfi látta, hogy minő szép, takaros ëgy lyány ez! mëttecczëtt neki. +Odabe mëg is monta, hogy ő azt a lyánt elvëszi. De az apja hí! hú! így +mëg amúgy! hogy akkéne még, hogy az ő fia ëgy rongyos libapásztorlyánt +vëgyék el, ki is tagaggya mingyá! + +A kiráfi mëgijedt, hallgatott az apja szavára. Kerestek neki ëgy gazdag +királyánt, azt vëtették el vele. Csakhogy ő nem szerette! még ëgy +asztalná së esëtt jó avval ënnyi! Útáta, mint a bűnit. + +Nemsokára háború ütött ki, a kiráfinak el këllëtt mënnyi. A szëgény +lyánnak is takaronnyi këllëtt az udvarbú. + +De még a kiráfi odajárt, a feleségi mëghalt, özvegy embër lëtt. Mikor +hazagyött, bizon nem azon vót, hogy a halottat sirassa, fëlkereste az ő +kiszëmeltyit, a kis libapásztorlyánt, elvëtte azt. Mëgesküttek, boldogok +lëttek, mint a szerelmes gellicze. Még most is ének, ha mëg nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago Jánostól. Lejegyzési idő: +1904. február._ + + + + +47. A fejír madár. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër mëg annak a feleségi. +Gyerëkik nem vót, pegyig mindég azonn kérték az Istent, hogy csak azt +anna má! + +Az asszony mikor ëcczër magába vót, azt kívánta, hogy ha lënne gyerëki, +olyant szeretne, a ki fejír lënne, mint a hó, piros, mint a vér, szëmi, +szëmődöki mëg fekete, mint a bogár. + +Ëcczër csakugyan is tehërbe esëtt. Az időre lëtt is neki épen olyan fia, +mint a minőt kivánt. Annyira mëgörűt neki, hogy örömibe mëhhalt. A kis +gyerëk fiú vót, Pëstának hítták. + +Az embër nem tudott mëllënnyi asszony nékű, újjontann mëgházasodott. A +másogyik asszontú mëg lyánya lëtt, azt mëg elnevezték Mariskának. + +Az embër dologra járt, ott vót mindënnap rëggeltű estyig, csak ënnyi +mënt haza. Ëcczër is, hogy nem vót elé, Pësta almát kért a mostoha +annyátú. Az aszonta neki: + +– Hát nyú’ be a ládába, ott van! + +Pësta belenyút, de a hogy vëtte ki az almát, az annya odaszaladt, oszt a +láda tetejit a nyakára csapta, úgy, hogy a feji mingyá lëesëtt rúlla, +Pësta mëg mëghalt. Avval fogta az asszony, vitte ki a ház elejbe, oszt +lëültette a halott gyerëkët ëgy kis székre. + +Mariska hallotta, hogy a láda teteji lëcsapódott, de nem tutta, mitű vót +az a zaj!? Kérdezte az annyát, hogy mi vót a? Az annya elmonta, hogy +Pësta rossz vót, almát akart lopnyi, oszt kikapott. + +Mariska is kapta magát, mënt a ház elejbe, úgy vágta pofonn Pëstát, hogy +az mingyá lëbukott a fődre. + +Azutánn az asszony kimënt, Pëstát mëgnyúzta, fëltisztította, +elkészítëtte, oszt mikor az ura hazamënt, fëladta az asztalra. + +Hát az ura nem tutta, micsoda hús a! csak ëtte, mintha tejbekása vóna. + +Étel utánn a csontokot Mariska összeszëdte, elásta a kerbe ëgy boczfa +alá. + +A csontbú nemsokára szép fejír madár lëtt, fëlszát a fődrű, oszt mënt, +mënt ëgy bótos háza tetejire. Ott elkezte mondanyi: + + Anyám mëgölött, apám mëgëvëtt! + Kis testvérëm, Mariskám, + Összeszëdte csontocskám, + Kötte selyëmkendőbe, + Tëtte boczfa tövibe, + Kikelt kikelt! itt van! itt! + De szép madár lëtt belűllem! + +Ezt hallották a bótba, adtak neki ëgy szép selyëmkendőt. Avval szát +tovább. Mënt ëgy kalapos házára. + +A kalapos házánn is elmonta: + + Anyám mëgölött, apám mëgëvëtt, + Kis testvérëm, Mariskám, + Összeszëdte csontocskám, + Kötte selyëmkendőbe, + Tëtte boczfa tövibe. + Kikelt, kikelt! itt van! itt! + De szép madár lëtt belűllem! + +Ott is mëghallották, vittek ki neki ëgy gyönyörű szép kalapot. + +Harmacczorra ëgy malomra szállott. A malomba hét legény dógozott, azok +is mëghallották a madár szavát, kimëntek mëghallgatynyi. Azok mëg toltak +fël neki ëgy nagy malomkövet, a mit a fejír madár a nyakába vëtt, oszt +szát vele haza, az apja házára. + +Ott is elkezte kiabányi a verset fënnszóval. + +Odbe hallották, hogy »É! de nagy kiabálás van otki, mi a?« + +Kimëntek, hát a fejír madár Mariskának lëhajította a selyëmkendőt, az +apjának a szép kalapot, az annyára mëg úgy sútotta lë a malomkövet, hogy +az asszony a főd gyomráig esëtt. Úgy elborította a főd, hogy temetynyi +së këlletëtt. + +A fejír madár mëg visszavátozott, Pësta lëtt belűlle. Az apjával mëg +Mariskával mëg most is boldogann élnek, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári parasztmenyecskétől. +Lejegyzési idő: 1904. márczius._ + + + + +48. A bús gellicze meg a két kiráfi. + +Hun vót, hun nem vót, Dormándonn innen vót, Tepélyënn túnat vót, a fene +tuggya: hun vót? kidőt-bedőt kemënczének ëcs csëpp ódala së vót, mégis +mëssült benne olyan kënyér, mint szélëss e világ. Én is ëttem belülle. +Most hazuttam mán nagyot! De ha má eggyig nem montam igazat, ezutánn is +maj csak elámítolak bennetëkët! + +Vót a világonn ëgy kirá, annak a kirának vót két fija mëg ëgy bús +gelliczéji. Az a bús gellicze ëcczër kicsacsogta a gyerëkëk előtt, hogy +a ki az ő szívit mëgëszi, a feji alatt mindën écczaka ëgy arany terëm, a +ki mëg a máját ëszi mëg, Szécsémbe kirá lëssz. + +Hallotta ezt a két kiráfi, mingyá mëgëtte az ëgyik a gellicze szívit, a +másik mëg a máját. + +De hogy az annyok mëhhalt, új asszon kerűt a házokho, mostoha. Az valami +módon mëttutta, hogy mismit beszét a gellicze, aszonta az urának, hogy +mingyá mëhhal, ha a két fiúnak a tüdejibű mëg a májábú nem ëszik. Ëhën! +mert a gellicze szívit mëg a máját akarta vóna magának! + +A kirá elé is hívatta az öreg jágërját, János bácsit, oszt +mëpparancsolta neki, hogy a két gyerëkët vigye az erdőbe, ott lőjje +agyonn, oszt a gyomrát mind a kettőnek vigye haza, – má mint a tüttüsit. +Az öreg jágër szót fogadott, mënt a két gyerëkkel az erdőre. De gondolta +az útközbe, hogy de nagyhatú lëhet ez az asszony, a ki az urátú még azt +is ki tuggya követëlnyi, hogy a saját tulajdon két gyerëkit ölesse mëg. +Mikor arra kerűt vóna a sor, hogy no! lë këll lőnyi a két kiráfit, +eleresztëtte őköt. Haza mëg valami olyas állat tüttüsit vitte el. + +Elindú a két kiráfi. Mënnek, mëndëgének, két út elejbe érnek. Ki +mellyikënn mënnyék má? De hamar mëgëgyeztek, a jobbódalsónn mënt az +öregebb, a balódalsónn mëg a fiatalabb. + +Az öregebb Szécsémbe ért, ott nemsoká kirá is lëtt. + +A fiatalabb – a ki a balódalsónn mënt – ëgy városba ért. Nem ösmert +sënkit, êre ő nem járt sosë, ëgy özvegyasszonho kopogtatott be szállásé. +Az adott is neki. + +De mikor az asszony vette az ágyat, a kiráfi feji alatt mindég ëgy +aranyat tanát. Hogy mëgörűt az annak! A sutba hajingáta mind, má vót ëgy +ëgész halommal. + +De hogy? honnem? a kirá lyánya mëttutta, hogy minő ember lakik az +özvegyasszonná, elkűtte a szobalyányát a kiráfiho, mongya mën neki, azt +üzenyi, hogy mënynyék fël hozzá mingyá, ebbe a szent órába! + +A kiráfi fël is mëgy, nem tutta, hogy mé?! vagy hogy? csak mënt. Mikor +ëgyütt vótak, a királyány aszonta neki, hogy: »kártyázzunk!« Hát +kártyáztak is. Játék közbe mëg tőtött a királyány, hogy igyonak is má! +de a kiráfi nem akarta elfogannyi. Aszongya neki a lyány: »hát mé nem +iszol? isz’ nincs ebbe haláléesztő! ihaccz ebbű!« A nagy kínálásra oszt +itt a kiráfi is. De má nagyonn soká kártytáztak, a bor mëg úgy mëgártott +a kiráfinak, hogy részëg lëtt, oszt a gellicze szívit is kihánta. Ezt +akarta a királyánya. A gellicze szívit mingyá mëgëtte, a kiráfit mëg, +mer ő nem tutta: kicsoda? – kihajíttatta. + +Hazamëgy a kiráfi. Az asszonnak vót mán nagy rakás arannya, azé még nem +telt el vele, a kiráfi feji alatt kereskëdëtt minden rëggel, de má +ëgyetlen ëcczër së tanát. Beleúnt ő is, kiatta neki az utat. + +Szégén kiráfi! no nekëd mëgesëtt! Má éhënn is vót nagyon, bemënt ëgy +kerbe, ott látott szép gyömőcsfákot, tele mindënfajta gyümőcscsel. +Előszször mënt a körtefáho. De mihentért az első körtét mëgëtte, szamáré +vátozott. Mëgihett még magátú is. Hova jutott ő? Utóllyára oszt +beletörődött a sorába: a hol lëssz, úl lëssz! Elkezte a káposztát ënnyi. +Abba mëg allyig harapott bele, muczié vátozott. Mos mëm má as së tutta: +hogy van? mint van? mi van vele? Elkeserëdëtt nagyonn. »Nohát! ha má +muczi vagyunk, jó vagyunk!« Fëlmászott ëgy almafára, hogy jólakik +almával, de allyig nyelte lë az első harapást, olyan szép embër lëtt +belűlle, hogy allyig ösmert magára. + +Akkor kerítëtt valahunnan ëgy rossz szűrt, abba fëlőtözött, szëdëtt a +kerbű ëgy nagy rakás körtét, káposztát mëg almát, mënt a kirá háza +elejbe, de csak a körtét árolta. Këgyes körték vótak, a királyány allyig +nézëtt lë az ablakonn, mingyá mëllátta, oszt kűtte is a szobalyánt, hogy +hozzék csak abbú a körtébű. A kiráfi jó pézé el is adott neki vagy +hármat. Azt otfël a kiráné, még az is fiatal asszon vót, a királyány mëg +a szobalyány mëgëtték mind, de szamáré vátoztak is ám! + +A kirá mikor bemëgy, mëlláttya, hogy az ő házába odbe három szamár van. +Kergettette ki őköt mingyá a bérëssel, ki ëgënyest az úcczára. Ott mëg +várt rájok a szűrös kiráfi, befogta őköt ëgy kocsiba, oszt hogyím +hallotta, hogy Szécsémbe templomot építënek, úgy gondolta, hogy elmëgy +oda a szamarakkal fuvarba. + +El is mënt. De ő nem tutta, hogy oda nem szabad mënnyi sënkinek a kirá +engedelmi nékű. Mëffogták, vitték a kirá elejbe, hogy majd lëfejezik. De +a kirá ëcczërre mëgösmerte, hogy a testvérivel van dóga, a katonákot +elkütte, oszt mënt a testvérji kocsijára. A hogy ráül, ő látta befogva a +három szamarat, de nem szót sëmmit, mit tutta ő, kik azok? A testvérji +ëcczër hunczutú elkezte vele míveltetynyi, izétetynyi a szamarakot, csak +épen azt nem, a ki a királyán vót. A kirá haragudott szörnyenn: »mé +izétetyi ez én velem a szamarat?« de nem szól azé. + +Mire hazaértek a kirá udvarába, a fiatal kiráfi elészëtte a káposztát +mëg az almát, adott belűlle a szamaraknak. Azok először muczié, azután +embëré vátoztak, de mind szëbb vót, mint azelőtt. + +A kiránét elvëtte a szécsényi kirá, a királyánt a fiatal kiráfi, a +szobalyány mëg ott maratt nállok szógálatba. + +Boldogok lëttek, mém most is ének, ha mën nem haltak. Eggyig vót, mese +vót, Kelemënnek kedvi vót, kana is vót mellette, kanálozd ki belűlle. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago János, középkorú +parasztembertől. Lejegyzési idő: 1904. febr._ + + + + +49. Arany Zsáda. + +Hun vót, hun nem vót, vót-ë, nem vót-ë? vót a világonn ëgy kirá, annak +vót három lyánya. + +Hát ez a kirá ëcczër elmënt hazúrú, de mielőbb elmënt vóna, maga elé +hivatta a lyányait. Aszonta nekik: »netëk! itt van három koszoró mëg +három madár, mikor visszagyövök, a koszorónak is mëg a madárnak is épen +olyannak këll lënnyi, mint most, azé jó visellyétëk magatokot, +vigyázzatok a szűzességtëkre! tuggyátok-ë?« A lyányok magokho vették a +koszorót mëg a madarat, kiki a magáét, az apjok mëg elmënt. + +Má este lëtt az időbű, ők odabe beszégetnek szépen, ëcczër az ablak +alatt zsuzsorog valaki. Kinéznek, ott van ëgy kódúsruhába őtözött embër. +»Mit keres maga ott, bácsi!?« kiátonak lë neki. »Fázok! szëgény kódús +embër vagyok! segíjjënek rajtam!« A lyányok mësszánták, fëlhúzták az +ablakonn be a szobába. + +Mikor a szobába vót a kódús, ëcczërcsak lëvette a kódúsruhát, a lyányok +ëgy valóságos herczegët láttak magok előtt. A fiatal embër ki is +nyilatkoztatta, hogy nem kódús ő, ha kiráfi. + +No, má ha így van, micsinállyonak? Hozzáfogtak kártyáznyi. A kiráfi +ëgykettőre mënnyerte a két nagyobbat. Velëk is hát, a koszorójok mingyá +elhërvatt, a madár mëcs csak lëcsüngesztëtte a fejit. + +Másnap má a letkisebb is mëv vót nyerve. Arany Zsáda – mer így hítták – +së esëtt ám a feji lággyára, hon në tutta vóna, micsiná? + +Fogta magát, a përvétába vetëtt ágyat, a kiráfit odafektette. Allyig dőt +az ágyba a kiráfi, má épen Arany Zsádát akarta magáho húznyi, mikor az +ágy csak lësimút alatta, ő mëg bele a përvétába. Viczkándozott ő ott, +bele is fút vóna, ha a két nagyobb lyány ki nem húzza. + +A kiráfi szégyëllte nagyonn, hogy Zsáda így kibánt vele, fëltëtte +magába, hogy akarhogy, de elvesztyi. Össze is beszét a nagyobb +lyányokkal, a kiket mëgejtëtt, hogy tëgyék magokot betegnek, oszt +valamié kűggyék el hozzá Arany Zsádét, majd elbányik ő vele. + +Úgy is vót. Arany Zsáda nénnyei a kirá ételyire vótak kíváncsi, nyögtek, +jajgattak, hogy ha ők abbú nem ëhetnek, hát bizon mëhhalnak. »Ereggy el +má, Zsáda! të! oszt hozzá nekünk a kirá ételyibű, ha Istent ösmersz!« + +Arany Zsáda fëlőtözött szakácsnak, oszt mënt késségësenn. De tutta ám ő, +mibe mestërkëgyik a kiráfi mëg a testvérjei. + +Bemëgy a konyhába, aszongya a szakácsnak, hogy vóna-ë szükség ëgy +szakácsra, mer ő beána? az aszonta, hogy vóna! »No jó van, akkor +beállok! – monta Zsáda – de mënnyék csak, nat tűz van, ég a kirá +ëstállója, én mëg majd azalatt itt lëszëk!« + +A főszakács elszalatt, Zsáda mëg kapta magát, a zsebibe rakott ëgy pár +darab bélëst, mi ëgymást, a többi ételëkët mëg mind kiforgatta, oszt úgy +tővel-hëggyel fölfordúva hatta ott a konyhát. De a szëmődökfára fëlírta: + + Itt járt Arany Zsáda, + A kirának bosszújára + Szakácsruhába. + Ha bánnya, hát tëgyën rúlla. + +Avval mënt. + +Gyön vissza a szakács, láttya, hogy mi van itt! mëgy a kiráfiho +ëgënyest. Gyön az is, de az mingyá mëllátta az ajtó fëlëtt az írást, maj +mëgëtte magát, úgy haragudott. Ki is atta mingyá, hogy ha Arany Zsáda +idekerű, nem këll neki irgalmaznyi, vigyék rögtön ő elejbe. + +Zsáda hazaért az étellel, a nagyobb lyányok út tëtték, mintha könnyebben +vónának, de belő ëtte őköt valami, mer azt szerették vóna, ha Zsádát a +kiráfi mëgölyi. + +Másnap elkezgyi a két lyány mëgínt a nyögést mëg a jajgatást. Zsáda +tutta, hogy mire mëgy a! kérdëzte, hogy »mi a bajotok?« Azok aszonták, +hogy »mëhhalunk, ha a kiráfi borábú nem ihatunk!« »Jó van – monta Zsáda +– maj hozok én!« Fëlőtözött kádárnak, mënt ëgënyest a kirá pinczéjihë. + +Ép ott vót a főkádármestër. Aszongya neki Zsáda: »vënnék én ebbű a borbú +ëj jó csomót, de magával nem tudok alkunnyi, hivassa ide a kirát, vagy +maga mënnyék el érte, én majd itt mëvvárom!« A főkádármestër elmënt, +Zsáda mëg teletőtött ëgy üvegët borral, a zsebibe tëtte, a hordókat mëg +csapra vëtte, eresztëtte a bort fenébe. Az ajtóra mëg fëlírta: + + Itt járt Arany Zsáda, + A kirának bosszújára, + Kádárruhába. + Ha bánnya, hát tëgyën rúlla. + +Gyön a kirá a főkádármestërrel, láttyák, hogy a bor mind ki van folyva, +a sok drága bor mind odavan. A kirá má tutta, hogy Zsáda járt itt! +Mënnek ki az ajtónn, ott mëg láttya a Zsáda keziírását. »No, mëgá, +Zsáda! törjön ki ar rossz! mëjjárod még énvelem!« Szitta csudállatosann, +de Zsáda má azóta otthonn járt. + +Harmagyik nap újfënt van nyögés mëg jajgatás ugyancsak! Zsáda má előre +nevette magába, hogy ugyan mire kívánkoznak most!? Mëgkérdëzte: »Mi +lelt? mi këll má mëg?!« »Jaj, jaj! hozzá nekün a kirá almájábú, máskép +mëhhalun!« + +Zsáda fëlőtözött, mënt. Nem nézëtt sënkire, tartott ëgënyest a kertnek. + +Fëlmënt a fára, má jó teleszëtte mindën zsebit, mikor mëllepi a kirá. +»No, Zsáda! csakhogy ëcczër mëffoghattalak! az ételëmët kiforgattad, a +boromot eleresztëtted, gyere csak lë a fárú! mëg tudod-ë, micsinátá të +én velem nállatok?« + +Zsáda lëmënt a fárú, de a kirá nem akarta eresztenyi. + +Odavitte ëgy kendërvágóho, monta neki: »tëdd alá csak a nyakad!« De +Zsáda nem tëtte, aszonta: »tëdd oda të elébb, mer én nem tudom: hogy +këll!« A kiráfi mëmmutatta, a nyakát odatëtte a kendërvágó alá. A hogy +odatëtte, Zsáda së vót rëst, rárántotta a kendërvágót, úgy összetörte a +kirát, minden csontyát, hogy a kiráfit lepedőbe kellëtt a kerbű +bevinnyi. Mëgverte amúgy magyarosann, hogy nem köszönte mëg. + +Zsáda mëg szát ëgënyest haza. Otthon odatta az almát a testvérjeinek, +fëlőtözött doktornak. Mënt mingyá a kirá házáho, hogy kéne-ë doktor? mer +ő tud arrú a bajrú segítenyi, a ki a kirának van! Hej! szívesenn fogták! +csak mënnyék be! oszt segíccsék a királyonn. + +Bemënt. Kért ëgy csomó sót mëg paprikát, azután mëg üveget. Azt +összetörte, a sóval, paprikával összekeverte, oszt úgy egyvelgësenn +rakta, nyomogatta be a kirá sebibe. Mikor elvégezte a dógát, odabe +fëlírta az ajtóra: + + Itt járt Arany Zsáda, + A kirának bosszújára, + Doktorruhába. + Ha bánnya, hát tëgyën rúlla! + +Odbe nem vót sënki së, ő mëg mehetëtt szabadonn, az írást nem látta +sënki. + +De a kirá olyan beteg lëtt a doktor kezi után, hogy ki së lëhet +mondanyi. Maj belehalt. Ëgy álló esztendeig nyomta az ágyat. A só, a +paprika, mëg az üveg mëttëtte, olyan ripacsos maratt a bőri, mint a +himlősé. + +Node el is határozta, hogy Zsádát mëgölyi, mëg, ha a pokolba is kék érte +mënnyi! + +Tutta eztet Zsáda. Maga helyëtt viaszkbábut fektetëtt az ágyába, mézzel +mëttőtve, ő mëg a falonn ëgy kép hátába húzódott. + +Gyön a kiráfi. Ëgënyest az ágynak. A baltával csak úgy vágta széjjel a +bábu fejit, hogy ezër darabra szakatt, de a mézbű ëgy csëpp odaesëtt a +szája szélire. Nagyon édëss vót. Akkor bánta mëg a kiráfi, hogy mit +tëtt. »Jaj! lelkëm Zsádám! ha nekëd a vérëd is ilyen édëss, hát të magad +minő édëss lëheccz!« Avval odafordút a Máriakép fele, oszt kérte a +bocsánatot az ő nagy bűnié. Mësszólalt oszt Zsáda a kép háta mellő: »hát +nagy bűnöd van, fiam! ha a templomot hécczër mëmmászod, akkor +mëbbocsátok nekëd!« + +A kiráfi, szégény! mëg is mászta hécczër, mind lëmënt a bokájárú a bőr. + +Az öreg kirá, a Zsáda apja mëg ekközbe hazagyött. Rögtönn számonn kérte +a lyányaitú a koszorót mëg a madarat. + +A két nagyobb lyány elévëszi a maga koszoróját, madarát, a koszoró el +vót száradva, a madár mëg bággyaszkodott, maj fëlfordút. A Zsáda +koszorója olyan friss vót, kívánat vót ránéznyi, a madara mëd danolt, +repkëdëtt, nem vót annak sëmmi baja së. + +Mënnek be az apjokho. Az mëllátta mingyá, kik itteng a ludasok. A két +nagyobbat mëffogatta, kivégeztette, Zsádáé mëg elgyött a maga kiráfia, +elvëtte, csaptak olyan lagzit, hogy olyat még az öregapám së látott + +Mém most is ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Hevesvármegye. Szabó Éva öreg cselédasszonytól. Lejegyzés +ideje: 1904. jan._ + + + + +50. Okos Zsófi. + +Hun vót, hun nem vót, kis ház mellett nagy ház, nagy ház mellett kis +ház, ëgyiknek së vót së ódala, së kéménnyi, vót a világonn ëgy kirá, +annak mëg három lyánya. A letkisebbet Zsófinak hítták. + +Ëcczër a kirának el këllëtt mënnyi a háborúba. Elévëtt három koszorót +mëg három madarat. Aszonta a lyányajinak: + +– Hallyátok-ë! itt hagyok mindënkinek ëgy-ëgy koszorót mëg ëgy-ëgy +madarat, de mire elégyövök, a koszoró is, mëg a madár is olyan lëgyék, +mint most. Jó vigyázzatok magatokra! + +Avval a kirá elmënt. + +A lyányok mës së ámották, mé hatta nekik az apjok a koszorót mëg a +madarat! csak Zsófi sejtëtte, de nem szót a nénnyeinek sëmminőt. + +A szomszéd várasba lakott ëgy herczeg, az mëttutta, hogy az öreg kirá +háborúba mënt, ellátogatott a kirákisasszonyokho. Elkeztek kártyáznyi. +De úgy, hogy ha valamelyik lyány veszt, az a herczegé lëssz! + +A lyányokot csakhamar elnyerte a herczeg. A két idősebbet mëg is kapta, +de Okos Zsófinak vót eszi, mikor a herceg monta neki, hogy vessën ágyat, +ő kivitte a fejelet mëg a dunnát a përvétába,[53] ott vetëtt neki ágyat. +Allyig hogy belefekütt a herczeg, csak zu! lë a czukmisba! A hátárú mind +lëmënt a bőr, úgy mëgütte magát, ha mëg nem igyekëzëtt vóna, ott fút +vóna bele. De valahogy kiúszott a Dunába, oszt nagynehezen csak hazaért. + +De otthonn főtt a feji: micsinállyék ő evvel az Okos Zsófival, a mé így +átmënt rajta!? Irt ëgy levelet a két nagyobb kisasszonnak, hogy kűggyék +el hozzá Zsófit boré! így oszt majd elláttya a baját. + +Okos Zsófit a nénnyei csakugyan elkűtte a herczeghë. + +Zsófi tutta, mi töri a herczegët! fëlvëtte a pinczemestër ruháját, +elmënt a szomszédvárasba, ëgënyesenn be a herczeg pincéjibe. A kik +látták, nem merték mëszszólítanyi, hogyím pincemestëri ruha vót rajta. Ő +mëg csapra vëtte a hordókot, tonnákot mind, a bort eresztëtte ki a +fődre. Az ajtóra mëg fölírta, hogy: + + Okos Zsofi, ki ezt cselekëdte, + Többször is cselekszi, + Ha az Isten úgy engedi! + +Avval szëmibe vágta a kalapot, oszt mënt haza a zsebibe az üveg borral. + +Zsófinak má csak hideg nyomát ütték, mikor eszrevëtték, hogy a sok drága +jó bor mind odavan! Jaj! de mérges vót a herczeg, maj mëgëtte magát! + +Fogta magát, levelet írt újontann a lyányoknak, kogy kűggyék el Zsófit +ételé. + +Zsófi fëlőtözött szakácsnak, bemënt a konyhába, fëlvëtt ëgy fazék étëlt, +oszt vitte ki. Odbe kérdëzték hogy hova viszi? Akkor oszt elmonta, hogy +őt most fogatta a herczeg, az ételt azé viszi, mer most ezt áhította mëg +az úr. Jó van! beleëgyeztek. + +Mikor az ajtóba ért Zsófi, kivëtte zsebibű a krétát, fëlírta az ajtóra +mëgint, hogy: + + Okos Zsófi, ki ezt cselekëdte, + Máskor is cselekszi, + Ha az Isten mëgengedi! + +A herczeg ép akkor mënt lë a konyhába, mikor Zsófi elillantott. Monták +neki, hogy »az úrnak mëg most vitték az ételt, mënnyék má, mer majd +elhívël!« + +– Kinek? – monta a herczeg + +– Hát magának! + +– Kicsoda!? + +– Egy lyánképű szakács! + +No, a herczeg maj szétrágta őköt. + +– ’Isz’ Okos Zsófi vót a! – de mondott hozzá olyanokat, hogy maj +lëszakadt a ház. + +»Harmacczorra vályik mëg!« – monta a herczeg. + +Avval leült, levelet írt a kisasszonyoknak, hogy az a kutya Zsófi mëgint +kikerűte a kézit; kűggyék el körtéé! + +Zsófinak mos së këllëtt kécczër mondanyi, őtözött, oszt mënt. Mikor +beért a kerbe, nem látott sënkifélit së. Ott vót a sok szëbbnë szëbb +gyömőcsfa, alma, szilva, körte. A legszëbb körtefát kiválasztotta, oszt +fëlmászott rá. Igën ám! de mikor szakajtanyi akart belűlle, a körte mind +mëccsëndűt, mer a fánn csëngő körték vótak! a herczeg eszrevëtte, mingyá +ott termëtt a fa alatt. + +– No! Okos Zsófi! mëvvaggy má! gyere csak lë a fárú. + +– Hát mé në mënnék! bizol lë mënëk! lë is mënt. + +Akkor aszongya a herczeg Zsófinak: + +– No! Zsófi! të má sokszor kibántá velem, gyere, ott van ëgy hanapé, +ülly csak rá! + +Vót a kerbe má jó előre odakészítve ëgy borotvás kanapé, ha valaki abba +beleült, úgy összevagdalta, mintha mëkköpölyözték vóna. + +Zsófi nem ült rá. Aszonta: + +– Mutassa mëg elsőbb maga, azutánn oszt majd beleülök én is! + +A herczeg mëffëlejtkezëtt magárú, beleült. Zsófi mëg odalépëtt, oszt jó +rányomta a herczeg hátát a kanapéra. + +Vót jajgatás mëg jajgatás, a háta csupa seb mëg csupa vér vót. Zsófi +fëlírta a versit a kanapé hátára, oszt mënt kifele, mint a kit +kergetnek. A herczegët mëg úgy vitték be lepedőbe. + +Okos Zsófi kívël az útonn tanákozott a kirá orvosával, elkérte tűlle a +ruhát, mer agyonn akarják ütnyi. Az orvos odatta. Zsófinak së këllëtt +ëgyeb, mënt be ëgënyesenn a herczeghë. + +– Hallottam, hogy beteg a herczeg, begyöttem, mondok, hogy hátha tunnék +rajta segítenyi! + +Hű! szívesenn fogták! + +– Hozzonak csak ëgy tonna mézet, három ablaküvegët, mëg ëgy dunna +pëlyhët! de sebësenn! + +Mikor mëvvitték neki, a szobábú mindënkit kiutasított, ő mëg az üvegët +összetörte apróra, belekavarta a mézbe, abba belenyomkodta a pëlyhët, +avval kente be a herczeg hátát, de jó vastagonn! + +A herczegët a fene is ëtte, úgy csípte az orvosság. Még betegebb lëtt +tűlle, mint a borotvakanapétú! + +Zsófi a szobaajtóra mëgint fëlírta: + + Okos Zsófi, ki ezt cselekëdte, + Többször is cselekszi, + Ha az Isten mëgengedi! + +De nem dévánkozott sokáig, ha inalt hazafele, a hogy birt, mikor a +herczegët má jó mëgkente. + +Ott mëg fël vót fordúva az egész ház a nagy ordítástú. A herczeg +jajgatott, a hogy a maga orvosa szëtte ki a hátábú az üvegët mëg a +pëlyhët, de az az átkozott méz nagyon beleragasztotta mindakettőt. A +herczeg allyig birt fëlgyógyúnyi olyan beteg vót! épen, hogy +mëvvallotta! + +Hej! fájt is a foga Okos Zsófira! csak ëcczër mëgfoghatná! + +Akkorra má a háborúbú hazagyött a lyányok apja, az öreg kirá is. Első +dóga vót számonkérnyi a lyányoktú a koszorót mëg a madarat. A két +nagyobbé a koszoró el vót száradva, a madár mëg olyan vót, mint az ülős +tyúk, allyig vót. De a Zsófi koszorója épenn olyan friss, a madara is +olyan víg vót, mint mikor az apja odatta neki. Igën ám, mer ő mëgőrzötte +a szüzességit! + +A két nagyobb lyánt az apja elcsukatta, Zsófit mëg mëgkérte a herceg, +oszt el is vëtte. + +Má jó félesztendeig éltek ëgyütt, ëcczër Okos Zsófi mëssejdítëtte, hogy +az ura el akarja őtet vesztenyi. Csinátatott a czukrászszal épen olyan +bábut, mint ő maga, de belőrű üresset, oszt mëgtőtötte alkörmössel. +Mikor készenn lëtt, haza vitette, lefektette az ágyába. Ő mëg – vót az +ágya fëlëtt ëgy nagy Máriakép – annak a hátáho húzódott. + +Nemsoká gyött az ura ëgy nagy fejszével, látta, hogy az asszony ott +fekszik az ágyba, püff! oda neki! a bábú mingyá ezër darabra szakadt, az +alkörmösbű mëg ëgy csëpp a szájára csëppent. Mikor érzëtte, hogy minő +édës, lëborút a Máriakép elejbe: + +– Jaj! mit csinátam! kedves feleségem! agyonüttelek, oszt még a vérëd is +olyan édës, mint a méz! jaj! jaj! szűz Máriám! légy segíccségëmre! mit +tëttem! mit tëttem! + +Akkor Okos Zsófi mësszólalt a kép hátábú, mintha Mária szóna: + +– Ereggy, oszt csúszszá térgyënn a vár körű, akkor mëbbocsájtok! + +A herczegnek mit vót mit tënnyi? mënt, oszt csúszott térgyënn a vár +körű. + +Zsófi mëg lëgyött a képbű, befekütt az ágyba, ott várta az urát. + +Az mëg is gyött nem nagyon soká, de má a térgyinn ëgy csëpp bőr së vót! + +De maj hanyattvágódott, mikor a feleségit az ágyba látta, hogy sëmmi +baja sincs. Nem tutta fëlérnyi észszel. Oszt Zsófi mëg még a tetejibe +mindég csak azt sohajgatta: + +– Jaj! de nagyot aludtam! + +A herczeg látta, hogy ő má në tëgyék fël Zsófival, mer ő az, a ki +rajtaveszt, odamënt, bocsánatot kért tűlle, hogy többet olyat nem tësz. +Zsófi mëbbocsájtott. + +Akkor oszt újra mëgesküttek, boldogok lëttek. + +Még most is élnek, ha eggyig mën nem haltak. + +_Puszta-Hanyi, Hevesvármegye. özv. Bozsik Imrénétől. Lejegyzés ideje: +1904. január._ + + + + +51. A királyficzigánylegény. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kiráfi. Az a kiráfi lëvëtette +magát három arczképbe, a három képet elkűtte három királyánnak, hogy +nézzék mëg, minő ő, hogy elgyönnek-ë hozzá. De a kiráfi egész +czigányosan, ripacsos arccal vëtette lë magát, olyan vót, mint ëgy +valóságos czigány. + +Az első királyány azt üzente, hogy ha a világon több nem vóna, së mënne +el hozzá, a másogyik, hogy a sáros csizsmáját së türűné mëg benne, a +harmagyik mëg, hogy elmënt vóna, ha épen most mëg nem kérték vóna. + +Hát így a kiráfit jó kifizették. + +»Mëgállyatok csak!« gondolta magában, »majd adok én nektëk!« + +Avval fogta magát, fëlőtözött czigánylegénynek. Elmënt az első királyány +apjának az udvarába. Ott beszegődött muzsikusnak, mer szépen tudott +muzsikányi. + +A királyány alyig látta, hallotta ëcczër-kécczër, nagyon mëszszerette. +Kérte is az apját, eressze őt ki a muzsikusho, hagy hallgasson mëg ëgy +pár szép nótát. Az apja nem gondolt semmit, kieresztëtte. + +Ott a lyány bevallotta neki, hogy minő nagyon szeretyi mëg biztatta, +hogy szökjönek mëg ëgyütt. + +Úgyis vót. A kapuféfátú së búcsúztak el, csak elmëntek loppa. + +A czigánylegény abba a városba mënt vele, a hun az apja is lakott. Ott, +mit vót mit tënnyi? ényi mëg ënnyi këll, cserepedényárolásba fogtak. + +Kipakolt a királyány a piacz közepire, sorba rakta a sok butykost, +korsót, szélkét, kantát, csëmpét, miegymást, a mit a fazëkasok szoktak +árolynyi. Várta a vevőt, csipejire tëtte a két kézit, oszt nagy +hëgyësenn úgy átt ott a közepibe. + +A czigánylegény mëg – mámint a kiráfi – beszét a kocsisokkal, hogy +mënnyënek a piaczra, ott ëgy lyány cserepedént árol, në nézzënek së +Istent, së embërt, csak gázollyák össze az edént mind. + +Úgyis vót. A kocsis összetörette a sok edént ëgy csëppig. + +Hazamëgy a kiráfi, az asszony rí otthon keservesen. »Mi bajod, hé!?« +»Hát ëgy részëg kocsis az edént mind összetörette, ëgye mëg a zíz a +fajtáját!« oszt elévett ëgy csëmpét, hogy csak am maradt mëg az egészbű. +»No hát, aszongya a czigánylegény, má ehhë nincs szërëncsénk, másho kell +látynyi.« + +Akkor a lyány ëgy jó gazdahêre elát szógállónak. Mongya neki a +czigánylegény, hogy neki is hozzék má estére valami ënnyivalót, mer +azonn a helyënn mëg épenn lagzi vót. »Jó van, asszongya az asszon, maj +hozok! felkötöm a szoknyám, oszt telerakom mindënvel!« + +A legény mëg ezután odament a lakodalmas házho. Beszét a vőfélyëkkel, +hogy van itt ëgy új szógálló, szép lyány, estére el në eresszék an nékű, +hogy jó mën në tánczoltassák. + +Hát csakugyan is, mer a lyány má jó mëgpakolta a szoknyát, mikor a +vőfélyëk elvitték tánczolnyi. Húzóczkodott a lyány, hogy ő nem tánczol, +mer a feji fáj, de nem hasznát sëmmit, mer úgy mëssürgették, hogy a sok +bëgre, a ki káposztával, hússal mëg kásával vót tele, mind feldőt a +szoknyájába. + +Hej! sohajgatott a lyány, mikor eleresztëtték, »jó vagyunk má mëgínt! +mos má mit viszëk haza?« De csak hazamënt. Kérdëzi a czigállegén, hogy +»hát nekëm mit hoztá?« Eléatta oszt a lyány a panaszt, hogy telerakta ő +a szoknyáját, oszt hogy mëssürgették őt a vőfélyek! verje mëg őköt az +Isten! – A legén mëg csak nevetett. + +Aszongya akkor neki: »Tudod-ë, mit? eregy të a királyi udvarba +szógállónak, ott táng több szërëncséd lësz!« + +A lyánt fël is fogadták. + +A czigállegény pegyig suttyomba elmënt vadásznyi, mire hazagyött, má +kiráfinak vót őtözve. + +Mikor ebédelt, behívatta magáho a szógállót, má mint a királyánt, oszt +maga mellé ültette az asztalho, de má akkorra a tába tëtte a gyűrőt, a +mit a királyántú kapott ajándékba. + +A hogy szëttek, ëpen a lyány kanájába csürdűt mëg a gyűrő. Ki vëszi: mi +lëhet a? – hát mëgösmerte a maga gyűrőjit. + +Akkor a kiráfi elmonta, hogy »ládd-ë, aszontad, hogy nem gyönné hozzám, +ha ëgyeb nem vóna a világonn, oszt még szógállónak is tëttelek! No de +most őtözz fël szépenn, esküggyünk mëg!« + +Úgy is vót. Mëgesküttek, boldogok lëttek, most is ének, ha mán mën nem +haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa (Hörcsikné) paraszt +asszonytól. Lejegyzési idő: 1903. deczember._ + + + + +52. A kis kondás három malacza. + +Hun vót, hun nem vót, még az ópërëncziás tengërënn is túnat, vót ëgy kis +kondás, a kinek három malacza vót. + +Lakott azonn a környíkënn ëgy kirá, annak a lyánya szerette vóna +mëgvënnyi a kondástú a három malaczot. Lë is kűtte a szobalyánt, +kérdëzze mëg, hogy anná a malaczot? Al lëmënt, mëgkérdëzte. A kis kondás +mëg mëgkérdëzte, hogy eladó a malac, de hát kinek kék? ki vënné meg? A +szobalyány mëmmonta: »a királyánnak!« »Hát mondd mëg neki, hogy az ëgyik +malaczot odaadom, ha a királyány térgyig felemelyi a szoknyáját!« + +A szobalyány mëvvitte az üzenetët, hogy a kis kondás csak úgy ad +malaczot, ha a királyány térgyig emelyi a szoknyáját. + +Aszongya a királyány: »No! ha csak az a fizetés, akkor jó, akkor nem +kerű sëmmibe së!« Őtözködött mingyá, oszt mënt lë a kis kondásho. + +A kis kondás épenn ëgy boglya tövibe alutt, mikor a királyány odaért. +»Aggyon Isten jó napot!« – monta a királyány. – »Aggyon Isten! – fogatta +a kondás, mi járatba van?« »Hát tuggya! én vagyok a kirá lyánya, +elgyöttem a malaczé!« »Jó van, jó! de tuggya-ë, mi annak az ára?« »Hát +honnë tunnám!« – monta kirákisasszony, oszt avval térgyig emelte a +szoknyáját, »ez az ára ë!« A kis kondás maj hogy hova nem lëtt örömibe, +mer a kirákisasszony térgyinn két csillagot látott. Akkor fëlkelt, ëgy +malaczot betëtt a zsákba, oszt odatta a kirákisasszonnak. Am mëg vitte +hazafele. + +De – a malaczpëcsënye esëtt-ë jó neki, vagy a kondás tecczëtt-ë mëg? – a +kirákisasszony másnap is lëkűtte a szobalyánt, kérdëzze mëg a kondást, +hogy anna még ëgy malaczot? + +A szobalyány lëmënt, azt a hírt vitte haza, hogy ha a kirákisasszony a +hasáig fëlemelyi a szoknyáját, ez övé lëssz a malacz. + +Mit vót mit tënnyi? a kirákisasszony újbú lëmënt, a hasáig emelte a +szoknyáját. A kondás a lyány hasánn hódvilágot látott. Akkor odatta neki +a másik malaczot. + +Harmannap a harmagyik malaczra kerűt a sor. + +A szobalyány má azt hitte, hogy no! a királyány most az egész környík +malacczát mëg akarja ënnyi, hogy mindég kűdözi! De a kis kondás as së +atta ingenn, aszonta, hogy »ha a királyány a mellyiig fëlemelyi a +szoknyáját, odaggya a harmagyik malacot is.« + +A kirákisasszony mëttëtte azt is, akkor mëg a kis kondás a napot látta a +mellyinn. Avval elmënt a harmagyik malacz is. + +Most má odavót a kis kondásnak mind a három malaccza. Mit őrizzék má ő? +vagy mére mënnyék? Fëltëtte magába, hogy mëkkéretyi a kirákisasszont, +vagy mëgy hozzá vas së, de mëppróbállya. + +Hát a hogy bemëgy a palotába, má ëgy katona ott vót, az is a királyánt +szerette vóna. Eléaggya ő, hogy mismi járatba van? hogy ő a +kirákisasszont el akarná vënnyi! »Jó van, – monta a kirá lyánya, – a ki +közűlletëk három kérdésëmre mët tud felelnyi, azé lëszëk!« + +A katona csak nagyot nézëtt, oszt magába mëg mérgeskëdëtt, hogy »mé gyön +má ide ilyenkor ez a tahó kondás, olyan piszkos, mint a lëszállott +fekete főd!« de csak nem ért as sëmmit, mëg këllëtt a három kérdésre +felelnyi. + +Aszongya nekik elsőbbet a királyány: »no! mongyátok mëg: mi van a +térgyemënn?« A katona gondolkozott, gondolkozott, de nem birta +kitanányi. A kondás mëcs csak a malaczvásállásra gondolt, mingyá +mëmmonta, hogy »két csillag!« A katona mëg, mintha ő is tutta vóna, +hirtelen utánna monta: »én is ezt akartam mondanyi!« de má a kondás +hamarabb mëmmonta. + +Másogyik kérdésnek azt atta fël a lyány, hogy »hát mongyátok mëg, mi van +az én hasamon!?« A kondás mán nem is gondolkozott, csak monta, hogy »a +hód!«, a katona mëg mingyá utánna, hogy »én is azt akartam mondanyi!« De +ő mindég akkor szót, ha má a kondás mëmmonta. + +A harmagyik kérdés av vót, hogy »tanállyátok ki: mi van az én +mellyemën!?« A kondásnak má ráát a szája, csak mozgatynyi këllëtt neki, +hogy »a nap!« De a katona mostis utánna monta, hogy »én is azt akartam +mondanyi!« + +A királyány most má aszonta a katonának, hogy mënnyék, a mére lát, mer a +három kérdésbű ëgyet së tudott kitanányi, mos má ő a kis kondás feleségi +lëssz. + +De a katona akadékoskodott, hogy ő is kitanáta, csakhogy a kondás előzte +őt a szóval. No jó! a királyány helyt adott a panaszának, mëkkérdëzte a +kondást, hogy micsodát csinállyonak má evvel a katonával? A kis kondás +azt is kitanáta mingyá. + +Aszongya a katonának: »hallod-ë, pajtás! mink most a kirákisasszonval +ëgy ágyba fekszünk, a ki fele a kirákisasszony fordú, azé lësz!« A +katona beleëgyezëtt. + +Lëfeküttek az ágyba, ëgyik ódarrú a katona, a másikrú a kondás fekütt. +Akkor a kondás jószagú süteményëket szëdëtt elé a zsebibű, ezt kezte +ënnyi. A katona mëg mësszirű gyött, oszt tisztát má jó régenn nem vëtt, +büdös vót. A királyány allyig áhatta ki ott maga mellett a szagáé, ëgyet +hajított magánn, oszt a kondás fele fordút. + +Igy oszt a kirákisasszony a kondás feleségi lëtt, a katona mëg elmënt +Kukutyínba zabot hëgyëznyi. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago János parasztembertől. +Lejegyzési idő: 1904. február._ + + + + +53. A tánczolni járó királykisasszonyok. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá, annak vót három lyánya. +Azok a lyányok olyanok vótak, hogy minden écczaka elnyőttek háromszáz +pár czipét. Az apjok nem győzte má czipével őköt, de csakugyann a fene +së győzné, hát kihirdette az országba, hogy a ki nyomára tunna gyönni, +hogy a lyányok hun nyövik el azt a tengër czipét, azé lëssz a +letfiatalabb lyánya mëg a feli kirásága. + +Mëghallotta a hírt ëgy kondás, aszongya az annyának, hogy ő +mëppróbákozik vele. »Jó van! – aszongya az annya – adok nekëd olyan +subát, a kibe a letsëtétebb écczaka is mëllátnak, mëg olyan csuhát, a +kibe sosë sënki mën nem lát. Azutáng ëgy pár bocskort, a ki olyan +sebësenn visz, hogy ha má az ëgyikët fëlhúzod is, kiabányi këll neki, +hogy »hó! te hó! ne mënny még!«« + +A kondás fël is őtözött, vitte magával a ruhákot is, mëg a bocskort is. + +Elindút, nemsokára oda is ért a kiráho. Az udvarba állott +kilenczvenkilencz hëgyës karó, azon kilenczvenkilencz embërfej állott. +Odaköszön a kirának, oszt elmongya, hogy mísmi járatba van ő. A kirá +aszongya rá, hogy »jó, de oszt ura lëgyé a válalatodnak, mer látod-ë, +kilenczvenkilencz emberfej van itt, a kik hiába tróbákoztak, ettéd lëssz +a százagyik, ha nem tuccz embër lënnyi!« + +A kondás válalta, hogy ő nyomára gyön a dolognak akarhogy is. + +Elgyött az este, a kondás lëfekütt. A három kirákisasszony mëg má készűt +az útra. Mikor má készenn vótak, odaátak a kondás fëlé, oszt rákezték: +»Aluggy, aluggy, kis kondásom! hónap rëggel karón lëssz a fejed!« + +De a kondás nem alutt, csak azt várta, hogy indúllyanak a kisasszonyok. + +Mikor elindútak, fëlvëtte ő is a látatlanná tévő csuhát, utánnok! A +lyányok hattyúképibe szátak. + +Mëntek sebësenn, a kondás má izzadt is a csuhába. + +Ëcczër elérnek ëgy ezüsterdőbe, ott a kútná a három hattyú mëgáll, +mindënkinek vót ott a kút rovátkáján ëgy-ëgy ezüstpuhár, itt mindëgyik, +odamënt a kondás is, ő is itt ëgy jót, avval utánnok. + +Nemsokára beértek ëgy rézerdőbe, a hattyúk a kútná ittak a három +aranpuhárbú, a kondás is szomjan vót, jó esëtt neki a fáin aranpuhárbú, +oszt mëntek tovább. + +Harmacczorra beértek ëgy gyémánterdőbe. Szokás szërint a hattyúk +mëgállanak a kútná, mindëgyik iszik a maga külön gyémántpoharábú, a +kondás is szintazonszërint. De mikor a kondás el akart gyönnyi, hogy a +lyányok utánn mëgy, a letkisebbét szájával lëfele fordította. + +Szátak oszt, mint a rossz. Mënt ám utánnok a kondás is, úgy loholt a +csuhába, mint ëcs csuhás barát. + +Kisvártatva ëgy palotáho értek. A hattyúk ott mërrázkóttak, lyányoké +vátoztak, oszt mëntek be ëgënyesenn a házba. A kondás látatlanú +mindenütt utánnok. + +A vocsora má készen várta őköt. Ëttek is, mint a farkas, a ki ënnyivalót +së látott. A kondás odaült, ő is ëtt velëk. + +Mikor vocsoráztak, a kondás gondolta, hoj jó lëssz innen valami jelt +elvinnyi, mer hátha el së hiszik, hogy ő itt járt. Innen is, onnan is +fëlvëtt hun ëgy arankést, hun ëgy ezüstvillát, hun ëgy gyémántkanát, +oszt csapta be a csuhaújjba. + +A vocsora végeztyivel a két nagyobb lyány odamënt a bőcsőkhő, a nagyobb +kettőt, a kisebb mëg ëgy gyerëkët a karjára vëtt, oszt szoptatott. Azok +a gyerëkëk má az ő gyerëkejik vót. A letkisebb még ott enyelgëtt ëgy +fiatalembërrel. + +Mikor má a szoptatás is mëvvót, készűtek a tánczra, a kondás nem +teketóriázott, csak fogta fël két bőcsőt, a kibe a gyerëkëk feküttek, be +őköt is a csuhaújjba a kanáho mëg a villáho. + +A lyányok mëg hozzáfogtak a tánczho. + +Sürgöttek, mint a forgószé, járták a bolongyát, el is nyőtt a lábokonn +mindën tánczná ëgy pár czipe. Vót ott fiatalembër vagy százigváló, azok +mind mettánczoltatták a kisasszonyokat úgy, hogy a három lyánná, mikor +mind a százann mettánczoltatták, elnyőtt a háromszáz pár czipe. + +Má hajnalodott is otki, a lyányok garmadába hánták a sok elnyőtt cipét, +vót má ott miliomig való is, a mënnyit má azok elnyőttek. + +A kondás odament a sok czipéhë, háromszázat be azok közű is a csuhujjba. +A fene së látta, tëhetëtt vóna, a mënnyi csak jóesik. + +A lyányok má épen búcsúzkottak, kívël átak a pitartajtóba, a kondás is +az ajtó mellé húzóczkodott, hogy këllő időbe ott në haggya a három +lyány. + +Végre indulásra készenn vótak. + +A három lyány csak mërrázkógyik, rögtön hattyúé vályik, oszt vëszi az +úttyát ëgënyest hazafele. + +A hogy mënnek az erdőkbe a kutakná mindëgyikné mëgátak, a gyémánterdőbe +a letkisebb eszrevëtte, hogy az ő puhara fenekivel van fëlfele, +mëgihett, hogy »jaj! biztosan gyött itt utánnunk valaki!« »Dehogy gyött, +dehogy gyött! – montták az öregebbek, – biztosan magad tëtted úgy, oszt +most elfelejkëzté!« Allyig tutták a lyánt lëcsitítanyi. + +A kondás mëg, a mëly kútná csak elgyöttek, a puharakot mind elrakta. +Gondolta magába: »no, lyányok! mos tagaggyátok hát mëg, hogy én nem +láttalak bennetëkët!« + +Avval ő jó előre sietëtt, sokkal hamarabb hazaért, mint a lyányok. Este +vót, ledőt ëgy ágyra, a mëlyikënn az azelőtt való este hát. Nemsokára +hazagyöttek a lyányok is, azok azt tutták, hogy a kondás nem tud sëmmit +arrú, a hun ők vótak, látták, hogy most is alszik, biztosra vëtték, hogy +ez is má a karóra jut százagyiknak. Mëgint rákezték az ágya fëlëtt: +»Aluggy, aluggy, kis kondásom! hónap reggel karón lëssz a fejed!« + +De a kondásnak jó esëtt az álom, alutt is, mint a tej, másnap rëggel +arrú az ódalárú kelt fël, a mëlyikënn még este alutt. + +Allyig pitymalodott, má hívatta a kirá. »No, fiam! hát most má számolly +be: ettéd lësz-ë a lyányom felikiráságomval, vagy a karónn lëssz a +fejed!?« »Hát, fëlséges kirá! gráczia fejemnek! én mindënt tudok! én +nyomára gyöttem mindënnek: mére járnak? hova mënnek? micsinának? hun +nyövik el a sok czipe?!« Avval elmonta végig-hosszig az erdőköt, +kutakot, a palotát, mëm mindent, a mit csak látott. Azután aszonta, hogy +»ha mém mos së hiszi fëlségëd, hogy mindënt tudok!« – akkor csak benyút +a csuhújjba, elévëtte a kanát, kést, villát, a bőcsőköt gyerëkëstű, a +puharakot, a czipéket mind – »hát ëhën vannak-ë! ezëkkel ëttek, ezëkët +szoptatták, ezëkbe tánczoltak, ezëkbű mëg ittak. Ez a két gyerëk a két +letnagyobb lyányáé, kérdëzze csak mëg őköt, hivassa be, hogy +elválallyák-é magokénak?« + +Akkor a kirá lehivatta a két lyánt, mëgkérdëzte, hogy igaz-ë az, a mit +ez a kondás mond? Először tagatták, de hogy ott hátok mellett a bőcsőbű +rívást hallottak, odanéztek, mëgösmerték, hogy a saját tulajdon +gyerëkik, ríva fakattak, hogy »kedves apám! bocsássék mëg, ha má mink +kurvák lëttünk! többet ilyent nem tëszünk!« + +De a kirá nem këgyelmezëtt, ökörrel szaggattatta szét őköt. + +A kondásnak mëg odatta a letkisebb lyányát, mëg a felikiráságát. + +A fiatalok mëgesküttek, oszt nagyon – de nagyon boldogok lëttek. Még tán +most is ének, ha mên nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Németh László parasztlegénytől. +Lejegyzési idő: 1903. deczember._ + + + + +54. Baka János. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá. A feleségi mëhhalt, de +mëhhatta, hogy në temessék el, ha a templomba vigyék, azután, mer vót +három lyánya, hogyha lyányajinak mindën nap új ruhát aggyonak, mëg a +lyányok háza elejbe mindën nap sirbakot állyonak. + +Úgy is vót. A kirá mindënt út tëtt, a hogy a feleségi mëhhatta. De a +sirbak má annyira fogyott, hogy odalëtt neki mindën katonája, mán ő +rajta vót a sor. Ő mëg aszonta, hogy nem mëgy sirbakolnyi, majd ő vele +is kituggya: mi törtínnyék! mint a többivel. + +Eszibe jutott, hogy van neki ëgy öreg, régi, hű szógája, Baka János, azt +híjja el, az tán majd válalkozik sirbaknak. + +Elhívatta, elmonta neki a sort. Baka János aszonta, hogy mëttëszi +szívesenn, hacsak lëhet. + +Má az nap estére ott is vót a kirákisasszonyok pitarjába. De úttyába +tanákozott ëgy öreg embërrel, a ki azt tanácsolta neki, hogy »hallod-ë! +mën në idd a három puhár bort, a kit annak, mer elalszol, ha öncsed a +kelebedbe. De úgy tëgyé, tudod-ë?!« Baka János mëffogatta. + +Este várakozik ő ott a pitarba. Tiz órakor mëgáll a ház előtt ëgy tüzes +hintó, benne három ördög, szának lë, mënnek a kirákisasszonyoké. Mikor +bemëntek, gyön ki a három lyány ëgymásután, mindëgyik mëkkinállya egy +puhár borral. Baka János nem itta mëg, ha a kelebibe öntötte mind a +három puhárral. + +Azok elmëntek, ő mëg lëfekütt. + +Rëggel, mikor fëlérzëtt, má a lyányok elé vótak. Baka János is mëgy be a +kiráho, jelëntenyi, hogy még él. A kirá örűt mëg monta is, hot tutta ő, +hogy az ő János baráttya mindënt jó végez. + +Másnap este mëgínt úgy vót mindën. Harmagyik este az útonn mëgint elejbe +kerűt Baka Jánosnak az öreg embër. + +Aszongya az öreg, adott neki ëgy sipkát: »ne ë ez a sipka! ha ezt a +fejedre tëszëd, sënki së lát mëg; mikor az ördögök elviszik a lyányokot, +ereggy tísis, ülly fël a kocsira valahun, oszt nézd, mére, hova mënnek? +de vigyázz, hogy a sipka lë në essék a fejedrű, mer akkor véged van!« + +Baka János zsebrevágta a sipkát, mëkköszönte az öregnek a szívességit, +avval mënt sirbakolnyi. + +Este tíz órakor újfënt itt van a tüzes hintó mëg a három ördög. Itatnák +Baka Jánost, de az së vót hülye: a lajbi alá öntözgette, a kelebibe. +Mikor indúnyi akartak, fëltëtte a sipkát ő is, a kocsinak letëslet +hátullyára ült, oszt kísírte őköt, a hova mëntek, – a pokolba. + +A hogy odaérnek, má messzirű hallotta a nagy rívást, szalad a három +lyány szoptatnyi a bőcsőhő, mer má mind a háromnak gyerëki vót. Ő látott +végig mindënt, ott át a Plútódrómó hátáná. + +Mikor a lyányok mëszszoptattak, hozzáültek a vacsoráho. Baka János is +ott ëtt velëk, de őt nem látták. Hogy a vocsorának végi vót, ëgy +aranpuharat, kést, villát a zsebbe tëtt János bácsi, hogy vihessék is +valami jelt onnat a kirának. + +A lyányokonn mëg má akkor a fájin új ruha csupa rongy vót, csak itt-ott +lógott rajtok belűlle, mind lëszëtte rúllok a sok miling.[54] + +Nemsokára indútak haza. A tüzes hintóba beleült a három ördög mëg a +három lyány, de má mind a három meztelen vót, úgy indútak el a főd +alatt. Baka János mindënütt utánnok. De má mikor gondolta, hogy közel +vannak, ő előre mënt, oszt lëfekütt a pitarba. Látta is a három meztelen +kirákisasszont, a hogy mëntek befele pihennyi. + +Rëggel elmënt a kiráho, elmondott neki mindënt, a mit látott. A kirá +rögtön elkűdött a lyányoké, hogy »itt lëgyënek ebbe a szentbe!« + +A lyányok ott is vótak. Akkor a kirá monta Baka Jánosnak, hogy mongya el +csak végig-hosszig, a mit látott. Baka János elmonta. Mire a végire ért, +a három lyány mëttisztút, oszt galambképibe szát fël az égbe. + +A kirá felibirodalmát Baka Jánosnak ajándékozta, a ki hóttyig +becsületësenn ét belűlle, mét táng máma is él, ha mën nem halt. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska, kovácstól. Lejegyzési idő: +1904. január._ + + + + +55. A szegény lyány meg a fia. + +Hun vót, hun nem vót, a küszögönn innet vót, a kapunn túnat vót, ëgy pár +cseléd. Vót annak három lyánya. + +Hogyún nagyonn szëgényëk vótak, elkütték a lyányokot szógálatba. Először +a letnagyobbat. + +Süttek neki ëgy nagy hát bogácsát, azt a nyakába kötték, oszt útnak +eresztëtték. + +Mënt a lyány, mënt, mëndëgét, má jó este vót, mikor beért ëgy erdőbe. +Hova fordúllyék ott abba a setéccségbe, nem ülhetëtt lë a fa alá. Mënt +árébb. + +Nagysokára tanát ëgy rossz kis házat, ëgy rossz is ablak vót rajta, +azonn látott ëgy kis mécsët égnyi. + +Odamënt, kopogtatott az ablakonn. De nem szót ki sënki. Kopogtatott +újfënt, de csak nem szót sënki. + +Bizony bemënt. Szétnézëtt, nem vót odbe sënki, csak ëgy nagy macska +kuczorgott a kemëncze tetejinn. + +Ásitott az egész ház, olyan üres vót. Nagyot sohajtott, leült, +kibontotta a batuját, kënyerezëtt. Kitëtte a sok bogácsát. + +A macska is hogy látta, hogy az asztalonn van valami, lëkoncsorgott a +kemënczenyakrú, odasüntörgött[55] a lyánho, odadörgölődzött, mintha kért +vóna valamit. De a lyány rá së nézëtt, oszt hogy nem kapott sëmmit, a +macska is mënt fël, a honnat gyött, a nyakra. + +A lyány mëg ott maratt ülve a lóczánn az asztal mellett. + +Éfé tájba gyönnek az ajtóra. + + »Tányírtalpam, lombosfarkam! + Szép szeretőm, nyisd ki az ajtót.« + +De a lyány csak mëghalt, hogy ezëkët a szavakot hallotta. Féttyibe nem +is nyitta ki az ajtót. + +Az is oszt otki nem győzte várnyi, begyött. + +Hát ëgy nagy lompos medve kuburczolt be a házba. + +Mëllátta a lyánt az asztalszögletbe, odamënt, nem teketóriázott vele, +szétszaggatta, oszt mëgëtte. + +Otthon a szülei csak várták, csak várták, de nem mënt a lyány. + +Elkűtték a másik lyánt is, de az is csak új járt, mint az első. +Szétszaggatta a medve. + +Elmënt a harmagyik is. Az is beért abba az erdőbe mëg abba a házba. + +Allyig terepëdëtt lë az asztal mellé, a kemënczérű mingyá lëugrott a +macska, odamënt a lyánho, a ki má akkorra kibontotta a batuját. Muzsikát +a macska szépenn, mintha monta vóna neki, hogy »aggyá nekëm is!« + +A lyány mëssajnáta a macskát, látta, hogy nincs itt sënki, a ki ënnyi +anna neki, széttört ëgy bogácsát, a felit oda tëtte neki az asztallábra. + +A macska mëgëtte jóézűvenn. Azutánn fëlugrott az asztalra, +mëcscsávingatta[56] a farkát, oszt aszonta a lyánnak: »Hallod-ë, lyány! +të jót tëtté velem, most én is jót tëszek veled. A të nénnyeid mind itt +pusztút el, mer van itt ëgy nagy medve, a ki itt lakik, ebbe a házba, az +mindég éfékor jár haza, az szaggatta szét a të testvérjeidët is. De të, +tudod-ë, micsiná’? Maj, ha gyön haza éfékor, oszt mongya, hogy nyisd ki +az ajtót, nyisd ki szépenn, de á’ az ajtó hátáho, oszt mikor ő begyön, +të suhannyá ki, oszt mássz fël ëgy fára. A többit mëcs csak bízd rám!« + +A lyány hogy mëgörűt ennek, maj hogy össze nem csókolta a macskát. Mëg +is fogatta, hogy út tësz. + +Avval odahúzódott a lócza szögletyibe, oszt hogy nagyon ámos is vót, +elkezdëtt bókolnyi. + +A hogy bókolt, a hogy bókolt, ëcczërcsak valaki zörömböl otki. + + »Tányírtalpam, lombos farkam! + Szép szeretőm, nyisd ki az ajtót!« + +Fëlrëzzent a lyány, de eszibe jutott neki mingyá, a mit a macska +mondott. Az ajtó hátáho át, kinyitta az ajtót. + +Hát maj hogy össze nem esëtt, mikor látta a nagy renyhe medvét. Az +bekullogott, ő mëg csak usgyi! ki az ajtónn, oszt fël ëgy fára, a ki oda +legközelebb esëtt. + +De mëllátta ám a medve, hogy kiszalatt! utánna má nem mëhetëtt, ha a +macskát vëtte űzőbe. De jóval tëtt fël![57] Ráugrott a macska arra a +bozontos fejire, a szëmit mingyá kikaparta. + +Kereshetëtt oszt a medve is, a kit akart, nem látott. + +Akkor a macska íntëtt a lyánnak, al lëgyött a fárú, a macska ráült a +vállára, oszt úgy mëntek együtt. + +Vándorok vótak, mëntek, mëndëgétek, tanátak ëgy këgyetlen rossz malmot. + +»No! má ez olyan rossz, hogy ebbe tán embër së lakik! Ugyan +bemënnyünk-ë? Gyerünk be!« + +Igy beszégettek ők ëgyütt. + +Bemëntek. + +Hát belőrű, olyan szép vót az, mint a mënyország! + +Ott lakott ëgy mónár, a kinek a feleségi épenn kiterítve fekütt. + +A lyány be akart oda ányi szógányi, de a mónár aszonta neki, hogy +szóllyék hónap, mer most gyászsza van neki. + +A lyány a macskával kimëntek az erdőbe egy fa alá, ott pihentek egész +rëggelyig. + +Másnap beállítottak újfënt. A mónár a lyánt mëg is fogatta mingyá. + +Hogy a lyány mëg szép vót, a mónár mëg özvegy, mëttecczëttek ëgymásnak, +ëgy pár nap múva ëgyek lëttek. A mónár elvëtte a szép lyánt. + +Lëtt is nekik nemsoká olyan szép fiok, hogy bámúta mind, a ki látta, +mint a csudaszarvast. + +A gyerëk nyőtt, nevekëdëtt, má szép nagy vót. Elkűtte az apja világot +próbányi. Ő is úgy fogott az életbe: világpróbálással, hogy tuggya meg, +mi az élet! + +A legény nem is szabadkozott, el vót tökélve, hogy ennek így këll +mëllënnyi. + +Má mëhetëtt jó darabig, el is vót fáradva, mer azelőtt való écczaka mëg +nem is alutta ki magát, mikor ëgy erdő szélyihë ért, lëdőt egy bukor +alá. Nem soká hanyakodott a fűvönn, mer el vót esve[58] mindëni, +elalutt. + +A hogy alutt, ámába mintha valaki mondott vóna neki valamit. Aszonta, +hogy »a szomszéd várasba van három szép királyány, azé most három kiráfi +verekëgyik mëg, ereggy csak oda, maj mëllásd: nekëd is jut ëgy!« + +Tünődött ezënn az ámonn a legény soká. Igaz lëssz-ë, nem-ë? vagy csak az +álom incselkëdëtt vele? Gondolta magába, hogy ő úgyis olyan most, mint +az a vándormadár, a hova esik, odacsëppen, hát – mëppróbállya, hátha +csakugyann van az ámába valami. + +Bemënt a várasba, ott elszegődött ëgy bótosho bótoslegénnek. Ott +kiruházkodott szépenn, szógát is tánn ëgy napot, de oszt mëszszökött. +Még lova mëg kargya nem vót, azt këlletëtt vóna még keritenyi! + +Kerűt-fordút, benyitott ëgy gazdáho, az vagyonos embër vót, az adott +neki fëlszërszámozott lovat mëg kardot. + +Mëvvót má mindën. Szép ruha is, ló is, kard is, csak még al lëgyék igaz, +hogy a királyány az ő feleségi lëssz! + +Másnap hajnaltájba elmënt a kirá palotája elejbe, ott bekopogtatott a +kapunn. + +Beeresztëtték. + +A tërnáczonn má ott ült akkor a három lyán, várták a kiráfiakot. De +mikor a letkisebb a mónár fiát mëllátta, olyan szépnek tanáta, úgy +mëszszerette, hogy a koszorúját mingyá ráhajította, ëgyúttal mëg is +monta, ő érte akar në is verekëggyënek, mer akarki győz, ő úgyis csak +azé az ëgyé lëssz! + +A kirá a hogy ezt hallotta, a lyányát mëppiszkolta csúnyáú, hogy mit +gondol ilyen sëhonnaiho mënnyi?! nem tuggya, hogy ő rája itt kiráfiak +várakoznak? De a lyány csak, hogy ő neki más ússë këll! + +– Jó, hát akkor mënnyetëk ëbadóba, nekëm itthonn nem lësztëk. Aló, +kifele innet! + +A kirá elcsapta a lyányát, búsút is nagyon a lyány, de a mónár fiu +tűresztelte, hogy sosë búsúlylyék, van nekik otthon házok, maj mëgélnek +ők abba. Rá së gondollyék arra a farígy[59] apjára! erdőbe laknak, szép +ződ fák alatt, minő jó sorok lëssz nekik ottan! + +A lyány nagysokára mëvvigasztalódott, különösen, mikor az öreg mónárho +értek, mer otthon nagyonn szívesenn fogták. + +Azután ëgybekeltek, lagzit tëttek, boldogok lëttek, mém most is ének, ha +mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsától. Lejegyzési ideje: 1903. +november._ + + + + +56. A bátor katona. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy gazdag kirá, annak vót ëgy +elátkozott fekete vára, a kibe temérdek ördög lakott, a kiknek a +hatalmába vót az ő lyánya is. + +Hiri mënt, hogy a kirá annak aggya a lyányát mëg a fekete várat, a ki a +várba három écczakát ki tud tőtenyi. + +Hallotta ezt ëgy katona. Erősenn fëltëtte magába, hogy ő kitőtyi, ha ott +vesz is, de a királyányának az övének këll lënnyi. + +El is mënt a kiráho, mëmmonta neki, hogy ő válalkozik. »No jó, édës +fiam! csak ott në hadd magadot!« »Dehogy hagyom, dehogy hagyom! felség! +maj csak lësz valahogy!« + +Avval elindút, mënt, mëndëgét, tanát ëgy fallal körüvëtt palotát. Av vót +a fekete vár. + +Bemëgy a kapunn. A hogy az első ajtóho ér, az kinyilyik előtte magátú, +de utánna mëgint becsapódott. Igy a másogyik mëg a harmagyik ajtó is. +Mikor a harmagyik ajtó is becsapódott utánna, hát látott a szobába ëgy +asztalt, a ki tele vót mindenfajta étellel, itallal mëg szivarral. + +Tutta, hogy ez nincs ide téve hijába, hozzáült, oszt ugyancsak hozzá is +látott az ëvéshë. A hogy ül, az ajtó felő zörgést hall, odanéz, hát gyön +befele ëgy merejű fekete lyány. »Aggyon Isten jó estét!« köszön a lyány. +»Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« mongya rá a katona. »Hát még nem +vagyok jó, de ha még kécczër itt hász ezënn kívël, akkor jó lëszëk.« + +Akkor a lyány nyakig mëffejírëdëtt, oszt visszamënt. + +A katona mëg jó lakott, oszt látta, hogy sënkivel itt sëmmi dóga nem +akad, lëfekütt, alutt mint a tej. + +Nem bántotta őt egész écczaka sënki. + +Másnap este mëgint kopognak az ajtó felő. Gyön a lyány, nyílyik előtte +az ajtó. »Aggyon Isten jó estét!« köszön. »Aggyon Isten, ha jó lélek +vagy!« fogaggya a katona. »Mén nem vagyok jó egészenn, csak félyig, de +ha még hónap itt lëszël, egészenn jó lëszëk!« Mikor ezt kimonta, derékig +mëffejírëdëtt. + +A másogyik écczaka së törtínt vele sëmmi. Ételyi, itallya vót, +szivarozott, az annyába së vót jobb dóga. + +Harmagyik este mëgint nyít az ajtó. Beköszön a lyány: »Aggyon Isten jó +estét!« »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« »Má egészenn jó lélek vagyok!« +Mikor ezt kimonta, mingyá mëffejírëdëtt tetőtű talpig. + +Akkor aszongya a katonának: »Hallod-ë? eggyig is dombéroztak itt az +ördögök, jó vót, akarhun fekütté, de ha most lëfekszël, a kanapéra +feküggy, onnan mën ne mozdú!« + +Avval kimënt. A katona mëg mihentést elvégezte a vacsoráját, azonnal dőt +a kanapéra. + +Allyig pihen lë, hallya a nagy csörgést-csattogást, dobogtak odaki, mint +a ló. + +Ecczërcsak kinyilyik az ajtó. Gyön ëgy nagy ördög sokadmagával, a mit +értek, vágtak, törtek, elpusztítottak azok mindënt, hajingáták a kanapét +is ëgyik sarokbú a másikba, de a katonát nem bánthatták. + +Mikor má jó kikapálódzották magokot, visszatakarottak, a honnan gyöttek. + +Rëggerre mëg má hideg nyomok së vót a várba. + +A kirákisasszony mëg, a ki tellyesen jó lélek lëtt, a katona feleségi +lëtt, a fekete várba ének még most is, ha valahogy mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Duru Örzsi, vén lánytól. Lejegyzési idő: +1903. deczember._ + + + + +57. A fekete vár. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá mëg a feleségi. Annak az +asszonnak akarmënnyi cseléggyi vót, az mindég elveszëtt ësz szályig, +abbú sosë sënkit së láttak többet. Még vót ëgy gyerëki is, a kit as së +tutták, hova lëtt. + +A kirá ëcczër utazóbú tért haza, ëgy erdőszélënn tanát ëgy kis +árvalyánt. Hogy ő nekik nem vót ëcs csëpp së, a gyámjátú elkérte a kis +lyánt, azutánn hazavitte, oszt úgy tartották, mint csak a magokét. + +Sërdűt a kis lyány, má nagyocska vót, a kocsis beleszeretëtt, de +nagyonn. + +Ëcczër mëgy el a kirá, mongya a kocsisnak, hogy mënnyék vele, hajcsa a +lovat! a kocsis aszonta, hogy ő nem mëgy, mer ő beteg. A kirá csak +hítta, csak hitta, de a kocsis nem tágított. Nem is mënt el. + +Tutta ő, hogy micsiná, vót ő neki eszi. Nem hatta otthonn a kiránét mëg +a lyánt magába. Fëltëtte, hogy a lyány akarhova mëgy, ő utánna, oszt +mëllesi, micsiná vele az asszony. + +Hát csakugyan is, allyig mëgy el a kirá, a kiráné vitte a lyánt magával +a pinczébe. A kocsis lassan, pipiskëdve lépëgetëtt utánnok. Mënnek +bellyebb. Az asszony magáho vësz ëgy kötelet mëg ëgy bárdot, oszt húzza +a lyánt maga után ëgy vérës, merejű vérës kádho. Aszongya a lyánnak: +»tarcsd ide, a tőkére a fejed!« de a lyány hőköt mondott, nem tartotta. +Akkor a legény, a kocsis csak eléugrik, mëgkapja az asszont, oszt a +kötellel mëgkötözi amúgy magyarosann. Hát az a czurhó asszony mëg akarta +a szeretőjit ölnyi! + +Fëlvitte a szobába azon mëgkötözve, oszt várta, még a kirá hazagyön. + +Mikor a kirá mëggyött, mongya neki a kocsis, hogy mi történt. A kírá nem +hitte, még mérges vót érte. De mikor a szobába látta mëgkötözve, +összehivatta a főemberejit, hogy lássonak törvént a feleséginn. Azok +aszonták, hogy fël këll akasztanyi az olyan asszont, a ki az ártatlanok +vérit kivánnya. Fël is kötték az asszont ëgy suhadër agacsfára, onnat +horták szét a testyit a hollók mëg a varnyúk. + +A kocsis mëg a lyánt elvëtte, azután aszonta a kirának, hogy ő hallotta +valami fekete várnak a hírit, a kibe ha bemëgy az ember, nem bir +kigyönnyi, ő mán nem bánnya, de mënnézi azt a várat, a szógálattal mëg +fëlmond. A kirá azt hitte, hogy a kocsissa csak bolondozik, eleintenn rá +së nézëtt a beszéggyire, de mikor látta, hogy a kocsis valóságosann el +akar mënnyi, tartóztatta szörnyenn. De a kocsisnak fëltëtt szándéka vót +az elmënés, nem maratt. + +Elindútak, nem sokára a fekete várho érnek. Mihent a kapujánn beléptek, +az becsapódott utánnok. Odbe kerestek magoknak ëgy szobát, abba raktak +le húmiegymást, a mit magokkal hoztak. Épitëttek ők ott ëgy kis kápónát, +abba imátkozgattak egész nap is. + +Az embër ëcczër mëgunnya ezt a nagy rabságot. Elhatározta, hogy ő má +mënnézi, mi van itt? mé nem lëhet innen kijutynyi? Mënt a sok szobánn +kerësztű-kossú, mikor a tizënkettegyikbe ér, lát benne a négy ódalánn +négy ajtót. Benéz mindëgyikënn, az utóssó szobába lát ëgy félënn fekete, +félënn fejir koporsót, mellette mëg ëgy rudat, a kinek az egyik végi +fejir, a másik fekete vót. + +Gondolkozóba esëtt. »Mëllyiket üssem má mëg? a fejiret-ë vagy a +feketét?« Fëlfogta a rudat, a fejir végivel mëgütte a koporsó fejir +végit. A hogy mëgütte, a koporsó nagyot pattant, oszt kiugrott belűlle +ëgy fejir embër, a kinek csak a lába újja vót fekete. + +Aszongya az embërnek: »de jó, hogy nem a feketét ütted mëg! esküggy mëg, +hogy azt sosë ütöd mëg!« Az embër mëgesküdött, hogy azt sosë ütyi mëg. +Akkor elmëntek ëgyütt a feleségihë, a kápónába jártak, békébe vótak, +éltek Istennek. + +De a kocsis beleúnt ebbe az állapotba is hamarosann. Ecczër, mikor sënki +së látta, bemënt a tizënkettegyik szobába, a rúd fekete végivel ráütött +a koporsó fekete részire. Mingyá kiugrott belűlle ëgy fekete embër. »Hát +të most ütsz mëg engëm, hê!? mé ütted mëg elébb a fejiret?« monta neki a +fekete embër. »No má nem baj, gyerünk!« De má ekkorra a fejir embër odbe +az ő házokba mëv vót halva, úgy hozták vissza a koporsóba. + +Mikor má ëgyübe szoktak, aszongya a fekete embër a kocsisnak: »ládd-ë, +ha të akarnád, ebbű a nagy fekete várbú de szép kasté lënne!« Aszongya +rá a kocsis: »hát magam së bánnám!« De allyig monta ki, mán al lëtt. + +A kapunn csakúgy gyött be a sok hintó, szëbbné szëbb kisasszonyokkal. +Azok közű mëglát ëgyet a kocsis, kezdi dícsírnyi, hogy de szép! de +takaros! Aszongya a fekete: »szeretnéd?« »Szeretném, de nekëm van ám!« +»Öllyük mëg, jó?« »Jó!« Mëgis ölték. A kisasszony mingyá a kocsisé lëtt. + +De a kocsis avval së vót beelégedve, másikot is mëszszeretëtt, emezt mëg +mëgölette, azután harmagyikot szeretëtt mëg, az előttevalót azt is +mëgölték ëgyütt. + +Ezután a fekete embër mëgeskette, hogy a fejir embërt többet nem kőtyi +fël, a kocsis kész örömmel mëgesküdött. + +Folyt oszt a dáridó, a dinom-dánom sokáig, a kocsis csak akkor kapott +eszihë, hogy látta, hogy a vár hogy sëtétëgyik, hogy vátozik el a szép +kasté mëg a sok kisasszony, de mëg akkor, mikor a fekete embër mëmmonta +neki, hogy itt lëssz nemsokára az utóssó itillet, úgy kécscségbe vót +esve, hogy az eszi së vót tán helyinn. + +Szalatt a tizenkettegyik szobába, mëgütte a fejir embërt. De az csak +fëlült, nem akart lëgyönnyi. »Mé ütted mëg a feketét? nem mëgeskütté-ë +nekëm? mos má nem mënëk lë!« De a kocsis rimánkodott, hogy segiccsék +rajta, mer má el van kárhozva. »Segitëk rajtad, ha hécczër mëgesküdöl, +hogy a feketét többet nem ütöd mëg!« A kocsis féttyibe tán tizënhacczor +is mëgesküdött, hogy nem ütyi mëg többet a feketét. + +Akkor a fejir embër kigyött a koporsóbú, a fekete mëg má fëlfordút, úgy +hozták vissza a koporsóba. + +A fejir embër mëg aszongya a kocsisnak: »nagy bűn terhëlyi a të +lelkëdët, të el vagy kárhozva! Hanem, nézd csak amott van a hëgy +tetejinn ëgy száraz, leveletlen fa, ha të hét álló esztendeig térgyënn +csúszva a szádba hordod annak a tövire a vizet, még az ki nem ződű, ki +nem leveledzik, akkor mëttisztúsz, máskép nem! Hát cselekëggy, a hogy +jónak látod!« + +A kocsis hét álló esztendeig horta térgyënn csúszva a szájába a vizet a +fa tövire, mikorra az kiződűt, kilevelesëdëtt, mëttisztút ő is, +visszamënt a kápónába, a hun a másik emberrel ëgyütt ének, ha mën nem +haltak, mém most is az Istennek. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzés ideje: +1904. jan._ + + + + +58. A két királyfi. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kis ház, am mellett mëg ëgy +nagy ház, am mellett mëg ëgy palota, a kinek olyan keritési vót, hogy +oda még a szálló madár së mëhetëtt vóna be, abba a palotába lakott ëgy +kirá mëg ëgy kiráné. + +Má ők csak gazdagok vótak, méssë vótak boldogok! Szomorúságba teltek +napjaik: gyerëkik nem vót. Ezé össze is kaptak ők gyakrann. + +Ëcczër is ozënn torzsonkottak, mikor a kirá olyan szót tanát szónyi a +feleséginek, hogy az fëlhúzta az órát érte, oszt kapta magát, kimënt a +kerbe, ott lëült ëgy fa alá búslakonnyi. + +A hogy ott üldögét szomorúságába, ott termëtt előtte ëgy öreg embër. +Aszonta neki: + +– Në búslakoggyá, asszony! mer nekëd gyerëkëd lëssz! + +– Eh! – monta az asszony – nem igaz a! në bolondijjék el engem! ússë +hiszëm el! + +– De bizol lëssz! maj mëlládd! – monta az öreg embër. + +Ëcczër csak az asszony mëszszaporodott. Két aranhajú gyerëki lëtt, az +ëgyiknek a mellyin a hód, a másiknak mëg ëgy csillag vót. + +Mikor odbe javába örvendëztek a szaporodásnak, mëgy be a lovász, oszt +mongya, hogy máma két aranszőrű csikót ellëttek, utánna mëg a hetes, +hogy az écczaka két aranfilű szamár lëtt! + +Nagy vót az öröm a kirá palotájába. Honnë! csupa jó hir vót az egész +nap! Nem is ortályozott többet a kirá a feleségivel. + +A gyerëkëk lassan-lassan nyőttek, nevekëttek, ëcczër csak tizënnyócz +esztendősök lëttek. Akkor elhatározták, hogy ők elmënnek világot +próbányi, de úgy ëgyeztek mëg, hogy először csak az ëgyik indú el. + +Aszongya az öregebb a fiatalabbnak, mikor ëgy puhárba vért, a másikba +mëg vizet öntött: + +– No! kedves testvérëm! én most elmënëk. Ha valamëllyik puhárba vátozást +láccz, akkor az azt jelëntyi, hogy én mëhhaltam. No! Isten ággyon më! + +Fëlőtözött, ráült az ëgyik aranszőrű paripára, oszt mënt Isten hírivel. + +Mënt, mënt, mëndëgét, úttyába ëgy várasba ért. Beszállott ëgy kocsmába, +ott szivesen fogták, a lovát mëg bekötték az ëstállóba. + +Vót abba a várasba ëgy kirá, annak mëg ëgy lyánya. Ez a kirákisasszony +akkor hírű atta mindënkinek, hogy a ki az ő aranyalmáját, a kit az +ablakábú kicsüngeszt, lórú el tuggya kapnyi, ahho mëgy feleségű. A +kocsmáros elbeszéte ezt a kiráfinak végig, oszt monta is, hogy +próbákozzék mëg vele, hátha! + +A kiráfi ráatta a fejit. Másnap vót a napja, a mikor ugrajtottak az +aranyalmáé. Vót ott mindën tájékrú való embër, herczeg, báró, gróf, +kiráfi, sok nagy urak, gondolta magába a kiráfi, hogy iszën az aranyalma +ussë lëssz az övé, mënnyien gyöttek ide azé jobbná jobb lovakkal! + +De azé, mikor elgyött az az idő, hogy no most! nekiugrajtott ő is, oszt +a mit nem is ámodott, a királyán kezibű kikapta az aranyalmát. + +Allyig ér vele haza, hallya, hogy tudattya a királyány, hogy hónap ëgy +aranygyűrőt tart ki az ablakonn, a ki őtet szeretné, az kapja ki a +kezibű azt is! + +Másnap fëlült a kiráfi az aranszőrű paripára, fëlugrajtott a gyűrőé, +elkapta mëg még a királyánt is mëgcsókolta, a hogy az kihajlott az +ablakonn. + +Aznap este mëgint hirjesztelyi a kirákisasszony, hogy harmacczorra ëgy +zsebkendőt tart ki az ablakonn, a ki azt is elkapja, elvihetyi őt is. + +Hallotta ezt a kiráfi. Nem búsút má ő azonn, hogy a zsebkendő a másé +lëssz, tutta má ő, hogy nincsen ott sënkinek olyan lova, mint neki! Hát +bizon nem is vót! + +Másnap elkapta a zsebkendőt is, a tetejibe mëg kécczer csókolta mëg a +királyánt. + +Igy oszt a sok herczeg, báró mëg ëgyeb nagy urak szégyënszëmre sëmmi +nékű indutak haza, a kiráfi mëg elvëtte a szép királyánt, a kivel olyan +boldog lëtt, hogy ëgymásnak még a helyit is mëssöprötték. + +Két hétyig ëgyütt laktak, akkor a kiráfi fëlkerekëdëtt, elindút újra +világot próbányi. De mëmmonta a feleséginek, hogy në ríjjék, mer +visszagyön, csak elmëgy országot-világot látnyi. + +Mëgy, mëndëgé hetvenhét nappal mëg hetvenhét écczaka, ëcczër elér a +Fekete-tenger partyáho. + +Aszongya a csónakosnak: + +– Vigyën át, barátom! mëffizetëm embërségësenn! + +De a csónakos nem akarta átvinnyi. + +– Hallod-ë, hé! minek vinnélek én átal tégëdët! má itt +kilenczvennyóczann vesztek el, të lënné a kilenczvenkilenczegyik! Në +mënny vakon a güdörnek! + +De a kiráfi aggyig rimánkodott neki, még át nem vitte. + +A tengër közepinn vót ëgy nagy kastély, a csónakos épenn az előtt kötött +ki. + +– No! köszönöm mán a jóakarattyát! – monta a kiráfi a csónakosnak, avval +ugrott ki a csónakbú, oszt mënt be ëgënyest a kastélyba. Ott ëgy vén +asszony fogatta, a ki boszorkány vót. + +– Aggyon Isten jó estét! nénémasszony! + +– Aggyon Isten! – monta rá a boszorkány. – Mit keresël të itteng!? + +– Hát csak elgyöttem világot próbányi! – monta a kiráfi. + +– No! lelkëm! hát üllyék lë! éhën van-ë? sütök ëgy kis rátottát! + +– Jó lëssz! jó! – kapott rajta a kiráfi, – hát csak süssék! + +Eszi a kiráfi a rátottát, eszi, mikor mëgëtte, elkezdëtt bággyaszkonnyi. +Lassan-lassan elvesztëtte mindën erejit, mikor mán nagyon odavót, +odamënt a boszorkány, szétszaggatta lovastú ëgyütt, besózta, hordóba +rakta őköt. + +Jó monta a csónakos, hogy ő lëssz a kilenczvenkilenczegyik, hát ő is +lëtt! + +Otthonn a testvéri nézi a puharakot, hát látta, hogy a vér vizes lëtt, a +viz mëg vérës, mingyá tutta, hogy a báttya mëhhalt. + +Útnak indút ő is. + +Ódalára élës aczélkardot kötött, az ëgyik zsebibe forrasztófüvet, a +másikba mëg választóvizet tëtt. + +Mëgy, mëndëgé hetedhét ország ellen, épen arra az útra tért, a +mëllyikënn a testvéri járt. + +Betért a kocsmába is, a hun a báttya mëffordút, ott azt hitték, hogy az +van ott, a ki a mútkor, olyan nagyonn hasollítottak ëgymásho. De ő +elmonta, hogy ő csak testvéri annak, a ki êre járt, mer az má mëghalt. + +Másnap bëmënt a kirá lyányáho is, mer hallotta, hogy a testvérinek al +lëtt a feleségi. Am mëg ëgënyest azt hitte, hogy az ura gyött mëg, olyan +szivesenn fogatta, hogy még az ágyba is vele akart hányi. De a kiráfi +kihúzta a kargyát, maga mellé fektette azt ágyba, oszt mikor a kirá +lyánya hozzá akart simúnyi, avval fenëgette mëg, ha nem maradhat tűlle. + +Ëd darabig ott vót, azután dóga után látott, mënt a testvérit keresnyi. + +Ere is azonn az utonn járt, a kinn a báttya. Ő is elért a Fekete-tenger +partyáho, a csónakosho. + +De az őtet së akarta átvinnyi. + +– Má kilenczvenkilenczenn vesztek itt el, të lëszël a százagyik! Jobb +lëssz, ha visszafordúsz, mer a ki előtted itt járt, épenn olyan vót, +mint të, az is ittveszëtt! + +De a kiráfi nem hatta annyiba. + +– Hát az az én testvérëm vót, nekëm őt fël këll keresnëm, vigyék kend +átal, mer nem tudom, hogy lëssz! De má mérges vót a kiráfi. + +A csónakosnak mit vót mit tennyi! átvitte őt is, lëtëtte ëgënyest a +kastély ajtajáná. + +A vén boszorkány épenn a küszögönn ült nagy boglyosann, a mikor +odaköszöntek neki: + +– Aggyon Isten jó estét! nénémasszony! + +– Aggyon Isten! hát mi járatba vagy? + +– Világot próbálok, nénémasszony! + +– El vagy-ë fáradva? süssek-ë ëgy kis rátottát? + +– Hát!… jó lëssz! – monta a kiráfi, úgy hallottam, mint most. + +Mikor a boszorkány a rátottát mëssütte, odatëtte a vendég elejbe. Ëtt a +kiráfi jóézűvenn, de má a harmagyik harapásná érizte, hogy bággyad. +Eszrevëtte a boszorkány szándékát, biztosann a testvérit is így tëtte el +láb aló! Kirántotta a kargyát, úgy vágta lë a boszorkány két kézit +csuklóba, mintha ott së lëtt vóna. + +– Hova tëtted a testvérëmët mëg a lovát, te kutya! mondd mëg, mert të +jártá a végire mind a kettőnek! + +Mikor a boszorkány mëmmonta, hogy itt s itt van ëgy hordóba besózva, a +kiráfi úgy összevagdalta, hogy nem vót aj jó többet embërnek. + +– Ne ë, kutya! ha még a bátyámot mëgölted! + +Nem is vót abba pára többet. + +Akkor a kiráfi mëgkereste a hordóba a testvéri tetemit, fëlhítta a +csónakost, avval a testvérit mëg a lovát is összerakták, oszt +forrasztófűvel mëg a választóvizzel fëlélesztëtték. + +Mikor azok fëlélettek, a csónakos kiráé, a csónak a feleségié, az övedző +mëg a lyányáé vátozott, a nagy tengërbű mëg erdő lëtt. + +Az övedzőbű lëtt kirákisasszony olyan szép vót, hogy a fiatalabb kiráfi +mingyá mëszszerette. Még az utonn el is vëtte. + +A másik kiráfi mëg elmënt a feleségié, hazavitte az apjáho, a hun a +fiatalabb kiráfival mëgosztoztak a kiráságonn, azután lagzit csaptak, +hétországraszólót, szörnyen boldogok lëttek, még most is élnek, ha azóta +mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Hevesvármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzés ideje: +1904. január._ + + + + +59. Daru János. + +Vót ëcczër a világonn ëgy kirá, annak vót ëgy lyánya. + +Az a lyány tellyes életyibe nem látott sosë sënkit. + +Mégis, hogy eltellyék neki az ideji valahogy, az apja csinátatott ën +nagy arandarut, abba mëg muzsikát, hogy ha kedvi lëssz, hát avval +mulassa magát. + +Mikor az aramműves az arandarut csináta, mëllátta ëgy katona. +Kérdëzősködött, hogy minek lëssz a!? A mestër aszonta, hogy »olyan +mulattatós muzsika lëssz ebbe, a kirá lyányának készű!« + +Este, mikor má mindënki alutt, gondolt ëgyet a katona, belebújt az +arandaruba. + +Másnap rëggel mëg má vitték a darut a kiráho, beállították ëgënyest a +lyány szobájába. + +A lyány örűt neki nagyonn, as së tutta, micsinálylyék örömibe. + +A katona mëcs csak az écczakára várt. Mikor eszrevëtte, hogy csendesség +van mëg az óraütésrű mëttutta, hogy itt az écczaka! kibújt a darubú, +mënt ëgënyest a lyánho az ágyba. Ott oszt csinátak, a mit csinátak, elég +ah hozzá, hogy a királyánnak nemsokára gyerëki lëtt. + +Rëstëllte a dógot a kirá lyánya. Hová tëgye má azt a gyerëkët? Fogta +magát, csinátatott ëgy aralládát, abba tëtte a gyerëkët, mellé mëg a sok +pézt mëg ëgy kardot. Avval eresztëtte el a Dunán. + +A láda eluszott, valahun lellyebb mëg kifogta ëgy halász. Annak is épenn +akkor lëtt gyerëki. »No, annyok – monta a halász – van má gyerëk, kettő +is! no! nem baj! ha az Isten idevezette, hát nevelylyük fël!« Mëg is +kërësztëltették oszt ëgyütt a két kicsit. + +Mikor má a gyerëkëk nagyok vótak, sokszor összekaptak, az igazi gyerëk +lëhorta a másikot mindënnek, hogy »mét të is akarsz valamit, të +széhozta, vizhajtotta, te!« A gyerëknek en nagyonn zokonn esëtt, odamënt +az apjáho, mëkkérdëzte, hogy igaz-ë a, a mit a másik gyerëk mond? Az +apja, má mint a halász, beösmerte, hogy »bizon të nem vagy ez én +gyerëkëm, én tégëdët csak úgy fogtalak ki a Dunábú ëgy ládába!« + +Elkeserëdëtt a gyerëk. Nem vót többet maradása a halász házáná, +mëgköszönte a jókarattyokot, avval mënt, elindút a világnak. + +Legelőször ëgy nagy várasba ért. Ott megát az ucczán ëgy fényes ablakú +palota előtt. Gondolta magába: »mi lëhet ott, hogy olyan nagy a +világosság! de szeretnék én oda bejutynyi!« Valahogy ezt kimonta, mintha +csak szárnya nyőtt vóna, ëgënyest az ablakba termëtt. Ott abba a szobába +épenn vetkëződött ëgy gyönyörű szép mënyecske. Mëlláttya Daru Jánost: +»gyere ide, kedvesëm! az ágyba, hálylyunk ëgyütt!« – igy szóllitotta +mëg. De Daru János aszonta, hogy ő nem mëgy. + +Nagyon el vót má törődve ő is az úttú, aggyig rimánkodott neki a +mënyecske, még az ágyba nem fekütt. Daru János mind a kettőjik közé +kardot tëtt. Olyan vót a, mintha ott së lëtt vóna, elvégezték ëgymással +hamarosann. + +Rëggel az asszony kérdëzőskögyik a legéntű, mer látta, hogy szép mëg +uras tartású, hogy hunnatvalósi? Daru János ő aszonta, hogy maga së +tuggya, de van a zsebibe ëgy level, a kirű mël lëhet tunnyi. Annyit tud, +aszongya, hogy ládába fogta ki ëgy halász. + +Az asszony elolvasta a levelet, azutánn elsáppatt, oszt lëtëtte a +kezibű. »Hajhaj! mit tëttem!« sóhajtozott nagyonn. »Hát mit tëtté?« +kérdezte Daru János. »Hát tudod-ë, hogy én vagyok az anyád?« »Nem tuttam +én! no má ha ilyen bűnt követtünk el, mënnyünk a pápáho. A mi részünkre +má tán ott sincs bocsánat!« + +Elmëntek a pápáho. + +Daru Jánosra azt a büntetést szabták, hogy hét esztendeig mëg hét +szëmpillantatyig térgyënn këllëtt neki vizet hordanyi ëgy száraz +mogyorófa tövihë. + +Az annyát mëg avval büntették, hogy becsukták ëgy templomba, a kúcscsát +a templomnak mëg a tengërbe hajintották. + +Mikor Daru Jánosrú lëtelt az idő, a hét esztendő mëg hét szëmpillantat, +a mogyorófa kivirágzott, ő mëg mëgüdvezűt. Akkor elmënt az annyát +fëlkeresnyi. + +De aszonták neki, hogy ëgy templomba van elcsukva, a kinek a kúcscsát a +tengërbe sútották. + +Mënt ëgënyest oda. Egy síbba belefújt, a halak rögtön odamëntek, elé is +atták a kúcsot. + +Benyit a templomba, kereste az anyját, de nem tanát ëgyebet: az oltár +fëlëtt repkëdëtt ëgy szép fejir galamb. Av vót az annya, má az is +mëgüdvezűt. + +Ő mëg hazamënt, mëgházasodott, olyan boldog lëtt, hogy…! Még ma is él, +ha mën nem halt. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska kovácstól. Lejegyzési idő: +1903. deczember._ + + + + +60. A katona. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá. Építetëtt az olyan +palotát, hogy a fala alabástrombú volt, oszt olyan szép vót, hogy azt, a +ki elmënt mellette, nem áhatta, hogy mën në nézze. Én is láttam, mikor +mév vásárra jártam, mindég oda jártam be szállásra. + +Hát az a kirá nagyonn fétëtte a palotáját, éjjel-nappal ëgy sirbakkal +őriztette, hogy a szép fejér falat valaki be në tanállya piszkolnyi. + +Áll a sirbak a ház előtt, gyönyörű hódas écczaka vót, de hideg vót. +Gondolta magába szëgény, hogy de jó ezëknek a nagy uraknak, még a +szëgény embër kívël fagyoskogyik, ők a meleg házba jó dunnába +csavargódzonak, oszt oda së fityítënek az időnek. De a szëgény embër +micsinállyék? Ha neki az ura aszongya, hogy vemhës, hát vemhës, ha +asszongya, hogy nem, hát akkor nem Mindënféliképenn csak a szëgényre jár +ar rúd. Néha összedörgölte a kézit, mer fázott a katona, +mëg-mëghuhúkolta, de csak annyit ért az, mintha mës së tëtte vóna. A +hódvilág sütött szépenn, a hó mëcs csikorgott-nyikorgott a sirbak lába +alatt… Elgondolta a katona mëgint, hogy ha a kirá vóna a sírbak, ő mëg a +kirá, akkor ő alunna a jó helyënn, amaz mëg kívël sopakonna az időre, +oszt ússë vóna igazság, mer akkor mëg őtet átkoznák. Nem jó sor-e, +akarhogy, akarmint!… Avval járkát tovább. A hód mëg a hogy rásütött a +házra, csak úgy ragyogott. + +Gondol ëgyet a katona. + +Tuggya mëg mindënki, hogy mi a szëgény embër baja, elévëtt ëgy darab +szenet, oszt fëlirta a ház falára, hogy: + +A kinek pézi van, mindënt mëttëhet, + +A kinek pézi nincs, sëmmire së mëhet! + +De ő azt úgy elgondatlankodta, nem jutott az eszibe, hogy ő arra van oda +rendëlve, hogy a falat őrözze, oszt mos mëg ő piszkolta be. Rëggel +mëntek a vizitálók, mëllátták a falon az irást, mingyá elévëtték a +katonát. Ő, szëgény, válalta, hogy ő írta. + +Vót a kirának a palota mëllëtt ëgy nagy kertyi, a ki a váras szélyire +járt véggel, annak a végibe falaztatta be a katonát a kőkerítés alá. +Hogyím arrú panaszolkodott, hogy neki sëmmiji sincsen, adott neki +temérdëk aranyat mëg ezüstöt, hogy hát most mulassa magát. + +Mëhhallotta ezt a várasba ëgy arammíves, écczaka elmënt oda, lyukat fúrt +a falon, beszét a katonával, hogy aggya oda neki az aranyat mëg az +ezüstöt, ő mëg maj visz érte neki mindënnap ételt. A katona +beleëgyezëtt. + +Az arammíves ëgy szályig mind elhorta a kincsët, a katonának mël +letalább tűrhetős sora vót. Amaz otthonn – mer nagyonn ügyes embër vót – +a sok arambú, ezüsbű csinát ëgy kecskét, a ki olyan szépenn tudott +muzsikányi, hogy ha azt valaki mëhhallotta, mindën baját elfelejtëtte, +csak azt hallgatta. Mikor készenn vót vele, kibontotta a katona falát a +kert véginn, oszt odatta neki, hogy ha mëgúnnya magát, muzsikállyék +vele. De az az arankecske olyan vót, hogy belőrű üres vót, oszt bele +lëhetëtt ülnyi. + +Muzsikágatott avval a katona, mulatott hébe-hóba, ha mëgúnta magát. +Koplalnyi mëg nem koplalt, mer az arammíves mindën écczaka elvitte neki +a napra való ételt. + +Ëcczër a kirá kívël sétágatott a kertyibe, ép ára tanát járkányi, a mére +a katona be vót falazva, hallotta, hogy valami szép muzsikaszó +hallacczik itteng. Mi lëhet a? nézëgetëtt êre is, ára is, de nem tutta +kitapasztalnyi, honnan gyöhet? + +Másnap a lyányával mëg a minisztërivel mënt ki a kerbe, a katonának otlë +jókedvi lëhetëtt, mer mëmmëg hallották a muzsikaszót. »No! ezt ki këll +tunnom, mi lëhet!?« monta a kirá, de má elfelejtëtte, hogy vót neki ëgy +katonája, a kit ide befalaztatott, ha még a palotát befirkáta. Rögtönn +kőmíves legényëkët hivatott, fëlásatta a fődet, a mérű a muzsikaszót +hallotta. Ástak, ástak, ëcczër csak ráakadtak a güdörre, a hova a +katonát valaha betëtték. De nem vót ott ëgyeb ëgy arankecskéné, a kibű +csak úd dűt a nóta még akkor is, mint az esső az essőzsákbú. + +Fogta a kirá, bevitette a szobájába. Nézëgették azt előrű-hátúrú, de nem +tutták, hun szóhat benne a muzsika? Nagy keresés, toprongás utánn vëtte +észre a kirá, hogy a hasánn valahun kúcslyuk van, próbáták +nyitogtatynyi, de nem vót hozzávaló kúccsok. Elhivatták az +arammívesëkët, de azok së tuttak vele boldogúnyi. Utóllyára ahho az +arammíveshë kűttek, a ki a kecskét csináta. Az oszt kinyitta. + +A kirá csak akkor nézëtt letnagyobbat, mikor a katona kilépëtt belűlle, +oszt haptákba vágta magát: »Fëlségës uram, én vagyok az, a kit ezelőtt +régen befalaztatott, mer a palota falát összepiszkoltam. Bűnömé +mëszszënvettem, most itt vagyok, engeggyën mëg, fëlségës Uram, hűségës +szógájának!« + +A kirá kezet fogott vele, mëddicsérte, hogy még ott is minő fájin embër +tudott marannyi, odatta hozzá a lyányát feleségű, az arammívest mëg +gazdagonn mëgajándékozta. + +A katona boldog lëtt, a feleségivel mém most is ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Özv. Bozsiknétól. Följegyzési idő: 1904. +január._ + + + + +61. Krisztus meg a czigány. + +A czigán nagyonn szëgén vót. Hiába könyörgött má Jézusho, Krisztusho, +csak nem ért a sëmmit. Szëgény maratt biz ő kelmi. + +Ëcczër elhatározta, hogy kimëgy a határba, agyonütyi a Krisztust. + +Vót a határba ëgy feszűllet, baltát vëtt a czigány a kezibe, oda mënt +ki. + +Mikor kiér, aszongya a Krisztusnak: »hallod-ë të, Krisztus! én má sokat +könyörögtem nekëd, més së segítëtté mëg, most agyonütlek!« + +Aszongya a Krisztus a kërësztrű: »ereggy el erre mëg emerre a dőllőre, +ott tanász ëgy szamarat, ha annak a farkát mëghúzod, oszt aszondod, +hogy: »sz..j aranyat, jószágom!« annyi aranyad lëssz, a mënnyit akarsz!« + +Úgy is vót. A czigány mëttanálta a szamarat, mingyá próbát is tëtt vele. +Mëgelégëdve látta, hogy nem hiába húzta mëg a farkát. + +Mënt ëgënyest a kocsmába. Mingyá bort kért mëg kóbászt, oszt közbe mëg a +kocsmárosnak eldicsekëdëtt vele, hogy minő szamara van neki. A kocsmáros +së vót bolond, még a czigány odbe itt, kicseréte a szamarat ëgy +másikkal. + +Viszi a czigány haza a szamarat. Mongya a feleséginek, hogy »nézd csak, +minő szamár e!« – avval kezte húznyi a farkát mëg monta is, hogy »sz..j +aranyat, jószágom!« – bizon nem vót annak foganattya, még úgy térgyënn +rúgta a szamár a czigánt, hogy maj kitörte ar rossz. + +Fëlmérgesëdëtt ezënn a czigány nagyonn. Hát így becsapta őt a Krisztus? +»mëgá csak, Krisztus! mëgá!« fenëgette. + +Kezibe vëtte a baltát, mënt újfënt, hogy majd agyonütyi a Krisztust. + +A hogy ráemelyi a baltát, aszongya neki a Krisztus: »melletted van ëgy +lepedő, ha annak aszondod, hogy: terí asztalt lepedő! mingyá tele az +asztal mindënféli ennyi-, innyavalóval!« + +A czigán fël is vëtte a lepedőt. Ki is próbáta mingyá, mint a szamarat. +Lëtt az asztalonn minden, jólakott a czigán. + +De útközben ott vót a kocsma most is, a cigány nem mëhetëtt el előtte. +Bemënt. De a lepedővel is új járt, mint a szamárral: eldicsekëdëtt vele, +a kocsmáros ellopta, másikot adott helyibe, oszt otthonn a feleségí +előtt mëgint hopponn maradt. + +Mos má valósággal ördög lëtt, úgy mëhharagudott. Agyonütyi ő a Krisztust +most má! nem këgyelmezs má ő mëg! »hát majd! mikor azs én sámot csak +sëmmivel tőtyi be! honnë këgyelmezsnék!« + +Újbú kimënt a határba. Ecs csëpp hijja vót, hogy lë nem ütte Krisztust a +kërësztrű. Akkor aszongya neki Krisztus: »a hátadná van ëgy bot, ha +annak aszondod, hogy »szamáré, lepedőé üsd, vágd!« në fé! aggyig ütyi a +kocsmárost, még a szamarat mëg a lepedőt vissza nem aggya!« + +Fogta a botot a czigán, mënt a kocsmába, mos má biztosra! + +Aszongya a botnak: »samáré, lepedőé üsd, vágd!« vágta ám a bot a +kocsmárost úgy, hogy allyig birta eléannyi a szamarat mëg a lepedőt. + +Hej! örűt a czigán. Vezetyi a szamarat hazafele, a lepedő mëg a nyakára +vót csavargatva. + +Mikor hazaért, behíjja a feleségit mëg valamënnyi gyerëkit, elévette a +szamarat, farkáná fogva biztatta. Lëtt is odbe annyi arany, a sok rajkó +maj mëvvakút tűlle. Azutánn a nyakárú leódozta a lepedőt, »teri asztalt, +lepedő!« lëtt ott mindën, a minőt még czigány szëm nem látott. Hozzá is +látott a sok gyerëk az ëvésnek, ivásnak úgy, hogy kettő mingyá mëzzabát +közűllök, fël is fordút. + +De a többinek sëmmi baja së lëtt, mém most is él, ha mën nem halt. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska kovácstól. Lejegyzési idő: +1904. január._ + + + + +62. A Szent Péter muzsikája. + +Hát hun vót, hun nem vót, vót ëcczër ëgy katona. Annak a katonának vót +három peníszës krajczárja. Má jó előre fëltëtte magába, hogy az ëgyikënn +vësz masinát, a másikonn dohánt, a harmagyikonn mëg pípát. + +El is indú; mëgy, mëndëgé, hát tanákozik ëgy kódussal. »Katona uram, +szánnya mëg a szëgén kódust csak egy krajczárkával is.« De a katona +aszonta, hogy: »Hát akkor hogy gyútok én rá? Csak három krajczárom va’, +az ëgyikënn masinát akarok vënnyi, a másikonn dohánt, a harmagyikonn mëg +pipát! Oszt ha én ëgyet odadok magának, vagy ëgyikët vagy másikot nem +tudok vënnyi!« De a szëgén kódus aggyig kunyerát, aggyig kunyerát, még a +katona oda nem atta neki az egyik krajczárt. Mëgy oszt, mëndëgé +továdabb, hát mëgint csak elé tanállya a kódust. »Katona uram, szánnya +mëg a szëgén kódust csak ëgy krajczárkával!« A katona mos má mics +csinállyon, má ússë gyúthat rá, hát odaggya a másikot is. De a hogy +mëgy, harmacczor is mëllátja a kódust, az újra rimánkodott neki, a +katona látta, hogy avval az ëgy krajczárral má úgysë mëgy sëmmire së, +odadta az utóssót is. + +Ekkor oszt a kódus felállott, benyút a szűri újjába, elévett ëgy +muzsikát, oszt a katonának adta. »Látom mos má, hogy fájin embër vagy, +ne ez a muzsika! ha ezt mëhhúzod, tánczra penderű tűlle minden.« A kódus +Szen Pétër vót. + +A katona mëkköszönte az ajándékot, oszt tovább mënt. Az útonn valahogy +kedvi kerekëdëtt, mëhhúzta a muzsikát, hát csak elámékodott, mikor +látta, hogy csakugyan tánczol ő előtte mindën. Húzta tovább, oszt nagyon +tecczëtt neki. Ëcczër csak valami kiabálást hall. »Ne killógyék má avval +a muzsikával, ha fëlhagy vele, adok magának száz pëngőt!« Odanéz a +katona, hát láttya, hogy ëgy zsidó ül ott ëgy bukorba a féredógán, oszt +a nagy rángatódzástú mindég ëgy nagy macskatöviskbe veri a farát. »Hát +jó van no! de hún a száz pëngő?« + +A zsidó megatta neki, oszt elindútak az útonn ëggyütt. + +A hogy mëntek, nemsoká ëgy várasba értek. Ott a zsidó kapja magát, +bejelëntyi a katonát, hogy ő tűlle száz pëngőt lopott. Csávingatták a +fejököt, tanakodtak, oszt kimonták, hogy a katonát fël këll akasztanyi. + +Szëgén katona! mëgesëtt most nekëd! mës së gondoltad, hogy így járj! + +Akkor oszt mëffogták szegént, oszt vitték ki a határba, hogy majd +felkötyik. Mënt ottang tengër nép, ki kocsinn, ki lovonn, kísírte a +szegén katonát, a ki nagyon odavót, as së tutta, hova lëgyék, csak +szomorkodott. A zsidó mëg örűt, hogy hogy kibánt most ő a katonával! + +Mikor má akasztanyi akartak, a katona avval át elé, hogy hagy húzzon még +ëgyet az ő kedves muzsikáján! Utóssó kérési vót, mëgengették. A hogy +ráhúzza, hát tánczba fog minden, a fűszál mëg a fa, meg az a sok kocsi a +lóval, de mëg a zsidó is új járta, mint ar rossz. + +Osztan a zsidó únta má a tánczot, rimánkodott, hogy kössék hát őt mëg +akkor két kocsi közé, mer így a rossz is kitöri! Megkötötték +nagynehezen, de ott mëg mëg rosszabbú járt, mer a táncoló kocsik +összevisszaverték mindenit. + +A többi népek látták má ekkor a zsidót, hogy ő a bűnös, mer hogyím a +muzsika csakugyan olyan szërzet, hogy attú a nehéznyavalya is ráz, ha +mëhhúzzák, igazat attak a katonának, oszt a zsidót azé, ha még +hunczutkodott is mëg hazudott is, felkötték a katona helyëtt. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Vermes Miklós, besenyői legénytől. +Lejegyzési idő: 1903. deczember._ + + + + +63. Hamupipőke meg a zsidó. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër, annak vót három fia. Vót +neki a hëgyódalba ëgy darab szőlleji is, de nem tudott rúlla szüretëlnyi +sosë, mer a seregély mind lëvágta a girizdrű a szëmët. + +Kikűgyi a letidősebb fiát, Fërkót, őrizze mëg a szőllőt. + +A legény olyan kakhëgy, kényës vót, nagyon elhitte magát, hogy még ha ő +së birná a szőllőt mëgőrzenyi, akkor sënki së! Ki is mënt. + +Ott vót mán valami jó fénapig, mikor két kódus beállít hozzá, hogy +nagyon mëgkivánták, aggyék nekik ëgy csilleng szőllőt, ha többet nem is. + +De Fërkó nem hogy adott vóna, ha olyan káronkodásra fakatt, hogy az ég +is majd lëszakadt. Hogy anna ő, mikor a seregély is mind elhorgya! + +A két kódus nem erősz koskodott, hä mënt odébb ëgy házzal. De mikor +elmëntek, mënt a szőllőre seregély annyi, hogy a tőke allyig lácczott +tűllök. Jézus mëg Szent Pétër vót a két kódus, azok kűtték a seregélyt +is. + +Este hazamëgyën Fërkó, kérdëzi az apja, hogy: + +– No! hát van-ë még seregély a szőllőbe? + +Aszongya Fërkó: + +– Van annyi, hogy még annyit ëcczër-ëcczër nem láttam! + +Ereggy ki hónap të, János! mondta az apjok a közepső fiának, – hátha të +embërebb lëszël, mint a bátyád. + +Kimënt a János, de ő is csakúgy járt, mint Fërkó, a két kódust kiszidta +a szőllőbű, seregély mëg lëtt rá annyi, mint a légy. + +Ő së dicsekëdhetëtt sëmmivel. + +Harmagyiknak kikűtte az apjok Hamupipőkét, a kit soha ki nem áhattak, a +házná útáta mindënki. Most is szurkapiszkáták valamivel, de ő nem szót +az egészre sëmmit, csak mënt békével ki a szőllőbe. + +Őrzi a szőllőt ő is. Úgy déltájba odamëgy a két kódus, Jézus mëg Szent +Pétër, kérnek tűlle szőllőt. + +Hamupipőke aszongya nekik: + +– Szëggyënek, barátom! ha tanának, oszt lakjonak jó! + +A két kódús jó is lakott. Mikor el akarnának mënnyi, az ëgyik kódus +aszongya neki: + +– Hát úgy-ë, nem tudod, kik vagyunk mink? Én Jézus vagyok, ez mëg itt +Szent Pétër. A jóságodé mëgjutalmazunk, a mit kérsz, azt mëgaggyuk! + +Hamupipőke csak eltátotta a száját erre a szóra. Hirtelennyibe gondolnyi +së tudott sëmmit. Mikor az eszit összeszëtte ëgy kicsit, aszonta neki, +má mint Jézusnak: + +– Hát má ha mëgajándékoznak, szeretnék én olyan pipát, a kibű sosë fogy +ki a dohány, olyan puskát, a mi ha rátartom valamire, mingyá eltanállya, +mëg olyan muzsikát, a kinn ha szomorút húzok, az egész világ +szomorkoggyék, ha vigat, mëg tánczollyék mindën. + +Allyig monta el a kivánságát, má minden ott vót, a pipa füstölt, a puska +mëg vót tőtve, a muzsika mëg úgy fël vót stimolva, hogy csak húznyi +këllëtt rajta a vonót. + +Hamupipőke mëgköszönte az ajándékot, avval az utasok mëntek tovább. + +Otthon a Hamupipőke apja aszongya a gyerëkejinek: + +– Mënnézem mán azt a rossz Hamupipőkét, mit csiná odaki? Biztosan +mëgétette má még a karókot is a seregélylyel! + +Mikor a gunyhóho ért, Hamupipőke javába lövődözte a seregélyt. Úgy +pufogott a puskája, mint ëgy ágyú, a seregély mëg csak esëtt. Nem is vót +a szőllőbe öt së, nem úgy, mint azelőtt, hogy rezsgëtt[60] benne a +seregély, mint a hangya. + +Örűt neki këgyetlenű, hogy így van, de nem tutta elgondolnyi, mé?! +Odamëgy a fiáho, odaszó neki, de csak úgy félvállrú: + +– Mit csinátá të evvel a szőllővel, hogy nincs benne së seregély, së +másféli madár? + +Hamupipőke oszt elmonta, hogy két kódus mënt oda, szőllőt kértek, ő +adott, oszt azok nem vótak ëgyebek, mint Jézus mëg szent Péter. Azutánn +mëgmutatta az ajándékot is, a mit kapott. A puskát a mire csak tartotta, +mindënt lëlőtt. Azutánn a muzsikát vëtte a kezibe. + +Húzott ëgy szomorút, ëgy keserveset, még az ég is beborút rája, az apja +szëmibű mëg úgy csurgott a könyű, mint a záporeső. Jó mëgríkatta. Utánna +rárántott ëgy frissest, arra mëg úgy járta a bolondját az apja, mint ëgy +bakkecske. Ugránczozott annyit, hogy má allyig vót benne lélek. Akkor +Hamupipőke abba hatta a muzsikát, oszt aszonta az apjának: + +– No! écsapám! én má elmënëk, elëget szenvedtem a maga házáná, most má +mëgpróbálom, mire viszëm magam. Isten ággya mëg! + +Avval elindút. Útközbe tanát ëgy zsidót, hogy ëgyikök së mënnyék +gyalog,[61] ëgyütt mëntek, összefogtak. + +A hogy mënnek, mëndëgének, Hamupipőke mëglátott ëgy fán ëgy szép +sárgarigót. Kapta a puskáját, czélzott, oszt lëlőtte a madarat. Igën ám! +csakhogy a madár ëgy nagy töviskbukorba esëtt. Hogy vëgyék azt ki onnat? +Hamupipőke gondolt ëgyet: bekűtte érte a zsidót. + +Mikor a zsidó ott nyúkát, hajlongát a töviskbukorba, Hamupipőke a +muzsikán csak ráhúz ëgy csárdást, tánczolt a zsidó a bukorba, mint a +veszëtt fene, a tövisk mëg csípte, szúrta. + +– Jajjajjaj! jajjajjaj! – kiabát a zsidó, ereszsz ki innet, hadd el a +muzsikát, adok nekëd ezër forintot! Jajjajjaj! jajjajjaj! + +– Hun az az ezër forint? – monta Hamupipőke. + +– Itt van a kezembe, vëdd el, ne ë! jajjajjaj! jajjajjaj! + +Hamupipőke elvëtte az ezer forintot, a muzsikát abbahatta, a zsidó +kitápászkodott valahogy a bokorbú. + +Mëntek tovább. Nemsokára beértek ëgy várasba. Ott a zsidó fëljelëntëtte +a Hamupipőkét, hogy ellopott tűlle ezër forintot. Elhatározták, hogy ezé +fëlakasztyák. + +Vitték is ki ëgënyesenn a váras szélyire, ott állott az akasztófa. Má +épenn akasztanyi akarták, Hamupipőke aszongya az embërëknek: + +– Hallyák-ë, engeggyék mëg, hogy a muzsikámonn elhúzhassam utóllyára az +én kedves nótámot! + +De a zsidó kiabát, hogy: »Në engeggyék! në engeggyék!« Az embërëk rá së +hederítëttek. Mindën embërnek tellyesítyik az utóssó kívánságát, +mëgengették. + +Ráhúz Hamupipőke olyan keserveset, hogy még a lovak is ríttak tűlle, a +zsidó mëg nem győzött a zsebibe nyúkányi a kendőé, azután mëg olyan +csárdást, hogy tánczolt ott még az utóssó kerekszög is. A zsidó annyira +kapálódzott, hogy maj mëppukkadt, a ki ránézëtt. Én is nevettem rajta, +úgy láttam, mint most! Hamupipőke nem sajnáta a zsidót, mënné jobban +jajgatott, anná jobban húzta. + +Ëccër aszongya a zsidó: + +– Jajjajjaj! jajjajjaj! hadd el má! hadd el má! nem të loptad az ezër +forintot, ha én attam nekëd, elösmerëm! jajjajjaj! hadd el má! + +Akkor aszongya Hamupipőke az embërëknek: + +– Hallották-ë, mit mondott a zsidó? + +– Jajjajjaj! hallottuk! + +– No! hát akkor én bűntelen vagyok! + +Avval Hamupipőke abba hatta a muzsikát. + +Az embërëknek hun a kocsi aló, hun az árokbú këllëtt elékeresgényi a +kalapot is, mer a muzsikátú még az is lëtánczolt a fejikrű. Mikor rendbe +vótak, mëffogták a zsidót, őt kötték fël, a mé hazudott. + +Hamupipőke mëgszabadút, elmënt, tán még most is él, ha mën nem halt. + +_Eger, Heves vármegye. Fónagy József, egri parasztember szájából. +Lejegyzési idő: 1904. június._ + + + + +64. Igazság és Hamisság. + +Vót ëcczër a világonn ëgy szëgény embër, annak a fia vót az Igazság. Vót +ëgy szomszéggya is, annak is ëgy fia: a Hamisság. + +A két legény ösmerte ëgymást jó, oszt hogyim szëgényëk vótak, +mëgëgyeztek abba, hogy elmënnek ëgyütt vándollanyi. + +Fël is rakottak az útra: bocskortákkal mëg hamubogácsával jó mëttőtötték +a tarisznyájokot. + +Mikor elindúnak, jó darab időre beérnek ëgy erdőbe. Azon folt végig ëgy +folyó, annak a partyára lëültek kënyereznyi. Az Igazság ott vëtte eszre, +hogy egész útonn mindég az ő élelmihë nyúkátak, oszt má mind ëgy szëmig +elfogyott. + +Aszongya a Hamisságnak: + +– Kedves pajtásom! az útonn az én tarisznyámbú ettünk, abbú má +kifogyott, aggyá mos má të az ettédbű! + +De a Hamisság hímëlt-hámolt, hogy így mëg amúgy, bíz ő nem ad, de ha az +Igazság a fészëmit odaggya érte, ad neki. Nagy dolog az az éség! szëgény +Igazság – kíntelen-kelletlen – odatta a fészëmit. Akkor adott neki ëgy +harapást a Hamisság. + +Mëntek osztan, mëndëgétek. Mikor má elfáradtak mëg mëg is éhëztek, +lëültek újbú. + +Kotorász a Hamisság a tarisznyába, ëszik is jóézűvenn. Szëgény Igazság +mëg csak nézte. Korgott a hasa, de kérnyi nem igën mert, hogy tutta, +hogy a Hamisság majd a másik szëmit is követëlyi. Nem is szót vóna ő, ha +az éség nem üldözte vóna! + +– Kedves pajtásom! nézd má nyomorúságomot, sanyarodott voltomot, aggyá +valamit az Isten nevibe! + +A Hamisságnak nagyobb vót a hunczutsága, hogy még erre a szép szavakra +is mëgszánta vóna. Aszongya az Igazságnak: + +– Ha idadod a másik szëmedët is, akkor táng még adok valamit! + +– Ëhën ë![62] – mongya az Igazság – vëdd ki a másikot is, ha má Istent +nem ösmersz! + +Ki is vëtte a Hamisság a bicskája hëgyivel, oszt má mikor kivëtte, +vetëtt a szëgény nyomorútnak is, a mit, azt! + +A Hamisság mán utóllyára nagyon ráúnt a szëgény Igazságra. Az akarmit +igírt neki ëgy harapásé, mécs csak hallanyi së akart rúlla. Az Igazság +érzëtte, hogy’ bekötte az ő szëmit a Hamisság! hogy’ becsapta! – gondolt +ëgyet. + +– Hallod-ë, Hamisság pajtásom! ha má a két szëmem kivëtted, oszt kódussá +tëtté, tëdd mëg letalább azt, hogy vezess el ëgy városba vagy valami +ablak alá, hogy vagy kódúhassak vagy adhassak hírt az embërëknek +nyomorúságomrú! + +– Jó van no! – monta a Hamisság, oszt mëffogta az Igazságot +nyakravalójáná fogva, vezette, vezette, még az erdő szélyibe ëgy +akasztófáho nem értek. + +Ott elkezgyi a Hamisság: + +– Aggyon Isten jó estét! + +Azután elváltoztatta a hangját, mintha más felelne neki vissza, úgy +monta magába: + +– Aggyon Isten! + +– Elé vannak-ë? – kérdezte a Hamisság. + +Mëgint magába szót rá: + +– Nincsennek! + +A Hamisság ezt azé tëtte, hogy elámíjja az Igazságot, mintha ott emberëk +laknának. + +Akkor mëffogta az Igazságot fékeziné fogva, fëlkötte az akasztófára ëgy +güdör fëlé, a kibe a tetemëk szoktak esnyi. + +Ott várt szëgény Igazság a jó szërëncsére fékezinn csüngve. Vártába +nemsokára odaszát ëgy holló. Látta az Igazságot, odaköszönt neki: + +– Aggyon Isten jó estét! + +– Aggyon Isten! – fogatta az Igazság. + +– Mi újság? – kérdezi a holló. + +– Të gyössz a várasbú, të tudod! én hogy tunnám? + +– Hát az az újság, – mongya a holló, – hogy a ki itt mëhhallya a harmat +esésit, oszt mëmmosgyik vele, ha vak vót világos szëmű lëssz! + +Ezt az újságot mëgjegyëzte magának az Igazság. + +Nemsokára gyött oda az akasztófára ëgy másik holló is. Az is elkezgyi: + +– Aggyon Isten jó estét! + +– Aggyon Isten! + +– Mi újság? + +– Të tudod! látod hogy’ vagyok itt a fékezemënn, hogy tudhatnám én? – +monta az Igazság. + +– Hát az az újság: Itt van ëgy kút nem messzi, abbú ëgy kossó vizé vagy +ëgy asszony vagy ëgy lyány életyi këll, mer tizënkétfejű sárkány lakik +benne. Ép most a kirá lyányánn van a sor, a ki azt mëgmëntyi, azé lëssz! + +Az Igazság ezt is jó az eszibe takarta. + +A kötel nemsokára mëgódzódott a kezinn, ő maga mëg leesëtt a güdörbe. + +Ott kaparász, kaparász, mëgmarkol ëgy lósóskát, a kitű a kezi csupa +harmatos lëtt. Eszibe jutott, a mit az első holló mondott. Mëgmosdott +vele, mëgtürűte mind a két szëmit, oszt ëp úgy látott, mint azokelőtt. + +Mikor a szëmivilága visszagyött, körűnézëtt: hun van ő? Hát láttya, hogy +az a gazembër nem az akasztófáho vezette?! oda a! még itt is a romlására +vót. Mëgcsóváta a fejit. + +Azután elindút. Úttyába tanát három állatot: oroszlyánt, nedvét, +farkast. Mëgijedt tűllök. + +– Në fé tűllünk! nem bántunk! gyere ide, simídd mëg a hátunkot, oszt +mëlládd! nem fész többet! + +Az Igazság úgyis tëtt: mëssimította a hátokot, oszt nem fét többet. +Mëntek oszt ëgyütt, de útközbe az oroszlyány három sípot vëtt elé, azt +odatta az Igazságnak: + +– Még szükséged lëhet rá! + +A hogy ballókáztak ëgyütt, nemsokára elértek ëgy kútho. A kávájánn má +ott ült ríva a királyány. + +Az Igazság odamënt hozzá, oszt aszonta neki: + +– Në fé sëmmit, itt vagyok én! nem lëssz sëmmi bajod! mëgmëntëlek! Ha a +kútba a lángot lácczik gyönnyi, kőcscs fël! + +Avval a lyány ölibe hajtotta a fejit, oszt elaludt. + +A királyány mëg elévëtte a gyűrőjit, kettéharapta, kihúzta a kendőjit, +kettéhasította, mindakettőnek a felit eltëtte, a másik felit mëg az +Igazság zsebibe gyugta. + +Má fëlgyött a láng, de a kirákisasszony nem akarta az Igazságot +fëlkőtenyi, olyan édësdenn alutt. Ríva fakatt, hogy: no! má végi! itt a +sárkány, a ki mëgölyi! De a hogy rítt, a sok forró könyű mind az Igazság +arczára húllott. Az ébresztëtte fël. + +Mikor fëlérzëtt, látta, hogy mán nagyon lombol a láng a kútbú, odafordút +a királyánho, mëppiszkolta csúnyán, hogy mëgmonta, mé nem kőtötte fël? +igy tëszi őt is mëg magamagát is pocséká! + +De allyig hogy ezëkët kimonta, má gyött a sárkány. + +Belefútt a három sípba, az állatok gyöttek sebësenn. Az oroszlyány ëgyet +vágott a talpával, mind lëszëdte a sárkány fejit. Az Igazság mëg +lëvagdosta a nyelvi hëgyeit, oszt betëtte a tarisznyába. + +Avval visszafekütt a lyány ölibe. + +Látta az esetët a kút mellő ëgy fárú a Vërësálnok Vitéz. Lëszát onnat +ízibe, az Igazság fejit lëvágta, a királyánt mëg vitte magával +lagziznyi. + +A hogy hazaérkëztek, vót ott vagy száz banda czigány, mind a száz +ráhúzta, csak úgy rëszketëtt még a főd is. + +A zajra fëlériz a farkas – mer ők is aluttak – láttya, hogy mëv van +halva a gazdája. Fëlrázta a többit is. Ő mëg elszalatt forrasztó kőé, a +nedve mëg ébresztőé. + +A farkas a hogy mëgy, mëglát ëgy ëszringát,[63] bemëgy, mëgëszik ëgy +juhot, a többit mëffojtya, oszt gyön, indú visszafele. + +Mikor jólakva, nagy kényësenn tart hazafele, az útonn rálép ëgy öreg +gyíkra. + +– Jaj! në báncs! a fiam nyakát má hét esztendeji elvágta a kocsikerek, +annak viszëk forrasztófűvet! – rimánkodott a gyík. + +– Köpöd ki mingyá? – ripakodott rá a farkas – isz’ én is azt keresëk! + +A gyík odatta, a farkas mëg kényësségibe szëgént összetaposta. + +Viszi a farkas nagy hëgyësenn a forrasztófűvet. Hazaér, mëgkenyik vele +az Igazság nyakát, összeforrasztyák. + +De rosszú tëtték fël a fejit: meffordítva! muszaj vót újra lëvágnyi, +oszt a rendes helyire ragasztanyi. + +Mikor fëlérzëtt az Igazság, csak annyit szót: + +– Ennye! de jót aluttam! + +Azután kereste a királyánt, de nem látta maga mellett. Nem tudhatta, +hova lëtt. De késűbb mégis rágyött, mi lëhet a dologba. + +Az állatoknak kosarat kötött a nyakokba, oszt bekűtte őköt ëgyënkint a +kastélyba. Attak is azoknak mindënt, de még maga a királyány is jó előre +gondoskodott rúllok, hogy ha gyönnek, në báncsák őköt a sirbakok. De az +Igazság nem sokra mënt velëk, mert mind részëgenn mënt vissza hozzá. + +Fogta magát, bemënt maga. Mikor beért, a sok úr csak nézëtt rá. Ő mëg +aszongya: + +– Uraim! szabad-ë ëgy szót szólnom? + +Azok aszonták, hogy: + +– Hát honnë vóna! + +Mikor a Vërësálnok Vitéz ezt hallotta, a tizënkét fejelbű, a kinn ült, +ëgy mingyá kiesëtt alólla. + +Akkor azt kérdëzi az Igazság: + +– Ki győzte lë a sárkánt? + +A Vërësálnok Vitéz ezt hallva csak szaladt ki, odaki tizënkét kopó +nyelvit kivágta, oszt vitte be az asztalra. + +– Isz’ ez nem a sárkány nyelvi! – monta az Igazság – kit akar itt maga +elbolondítanyi!? + +Elévëtte oszt ő a maga tarisznyájábú az igazi sárkánynyelvekët. + +– Ëhën van ë! ezëk az igazi sárkánynyelvek! Én győztem lë a sárkánt. De +ha még erre nem hiszik el, hát… – rávágott az asztalra olyant, hogy az +_hét sínyire_ mënt lë a födbe. »A ki ezt ki tuggya húznyi, az mëntëtte +mëg a királyánt!« + +Próbákozott a Vërësálnok Vitéz, de keves vót a szusz hozzá. + +Ekkor az Igazság mërrázkódott, gyönyörű szép kiráfi lëtt belűlle. Akkor +csak az ëgyik újját kinyútotta, kiemelte az asztalt a fődbű. Arra +aszongya: + +– Ha még ezëkre së hiszik, itt van ëgy félgyűrő mëg ëgy félkendő, aggya +ide a kirákisasszony mind a kettőnek a másik felit! + +Az odatta, az Igazság csak egymásho tartotta őköt, mingyá összeforrtak. +Erre oszt mán muszaj vót elhinnyi mindënt, a mit az Igazság mondott. + +Azután még ëgyet kérdëzëtt az uraktú az Igazság: + +– Mit érdemël az, a ki ëgy pár mëgrontására törekëgyik? + +– Azt érdemlyi – mongya a Vërësálnok Vitéz – hogy: négyfele këll vágnyi, +várnégyszögire kiakasztanyi! + +Êgën ám! csakhogy a Vërësálnok Vitéz ezt úgy monta, hogy az Igazsággal +törtinnyék! De nem néztek ám së Istent, së embërt: mëffogták, +szétdiribolták, várnégyszögire kiakasztották. + +Az Igazság pegyig nagyon boldog lëtt a kirákisasszonval. + +A hogy ők ott élnek, éldëgélnek, bekopogtat hozzájok a Hamisság. Az nem +tutta: kihë mëgy? – szógálatot kért. + +Aszongya neki az Igazság – mer mëgösmerte: + +– Mit keresël? Lëszël-ë kályhafűtő vagy udvaros? + +– Kályhafűtő lëszëk! – monta a Hamisság. + +Az Igazság fël is fogadta. + +Nemsokára látta az Igazság, minő jó dóga van őnálla a Hamisságnak, +mëgírígyëlte. + +– Hász’ mikët tëtt ő én velem! kiszúrta a szëmem is! De iszën nem hagyok +neki békit! + +Úgy is lëtt. Mikor a Hamisság ép a kályháná csörtögött valamivel, +odamënt, ëgy nádpáczával rávágott. A Hamisság abba a szentbe kakasé +vátozott. Oszt kakas képibe is këllëtt neki hét álló esztendeig +kapargányi a szëmetënn, éjjel-nappal. + +Akkor mëgszánta az Igazság, hogy »ëgy écczakáé elég hét esztendő!«, +vissza rávágott, a kakasbú újra a Hamisság lëtt. + +Azután mëgfogatta kocsisnak. Három tátos lova vót, de nagyon ganajos, +azokot ëgy hónap alatt kis is këllëtt tisztítanyi mëg mëg is +szilidítenyi. De a Hamisság nem tudott velëk sëmmire së mënnyi, ollyan +gyámoltalan vót. + +Ëcczër oszt az Igazság mëgharagudott rá, lëvezette ëgy nagy pinczébe, a +ki a tengërig kinyút, oda becsukta, a kúcsot mëg a tengërbe hajította. + +Kutyaságáé ezt kapta a Hamisság! + +Eggyig vót, mese vót, Kelemënnek kedvi vót, kana is vót mellette, +kanalazd ki belűlle! + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzési idő: +1904. január._ + + + + +65. Nemtudomka. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá. Annak a kirának a +feleségi épenn terhës vót, egy lova mëg hasas, mikor ő neki el këlletëtt +mënnyi a háborúba. + +Az egész ház kirá nékű maratt. + +Ëcczër a kiráné lëbetegëdëtt, ágyba fekütt, olyan szép gyerëkët +születëtt, hogy olyant még sosë láttak: aranhaja vót. Az écczaka a ló is +mëgellëtt, annak mëg gyönyörű szép aranszőrű csikaja lëtt. + +Mëgörűtek nagyonn mindakettőnek, oszt, hogy ëgy écczaka lëtt mindakettő, +a gyerëk is mëg a ló is, a csikót bevitték a szobába, ott nevekëdëtt, +nyőtt a kis kiráfival. + +A kis gyerëk nagyon okos lëtt mëg az aranszőrű csikó is, mer hogyím a +kiráfi is tátosgyerëk vót mëg a kis csikó is. + +A kiráné má mëgúnta várnyi az urát, olyan soká vót oda a háborúba. +Gondolkozott is má rajta, mit csinállyék? férhë mennyék-ë vagy së? mer +az ura má azóta akar mëg is halhatott a háborúba! De eleintenn nem mert +csinányi sëmmit, mer azé, hogy fét a gyerëkitű, a ki nagyonn okos vót, +tudott, látott a mindënt! + +Ëcczër hogy? hon nem? összeszövetkëzëtt ëgy szabóval. Adott a neki +tanácsot mingyá! + +Mer az asszony nem akart először vele kötynyi. + +– Hát majd elveszíjük valahogy! + +Az asszonnak csak most jutott az eszibe, hogy igasság a! a gyerëkët +olyan szépenn el lëhet láb aló tënnyi, hogy eszre së vëszi, së ő, a +gyerëk, së más! + +Bele is ëgyezëtt, a mit a szabó mondott. + +Ëgyüvé mëntek oszt, éték világokot. De nagyonn szúrta az ódalokot a +gyerëk. + +Aszongya a szabó a kiránénak: + +– Hallod-ë, te! Aggyá annak a gyerëknek levest, de tëgyé bele mérget is! +Në fé! ha azt mëgëszi, nem lëssz vele sëmmi bajunk többet. + +– Jó van akkor! monta az asszony. + +Má défele járt az üdő, a kiráné hozzáfogott az ebédkészítéshë. Ëgy tál +levest külöm tëtt, mérget kavart bele. A saját tulajdon fiának szánta. + +Igën ám! de a gonosságot még a tyúk is kikaparja! + +Dorombolt a kis ló az ëstállóba nagyonn! rúgott-vágott, szaggatta a +kötőfékët. Hallya odbe a kiráfi, hogy – »é! de nagy viczkándozás, zaj +van az óba! mi lëhet a?« + +Kimënt. Nem látott sëmmit, de a kis aranszőrű ló csupa tajték vót a nagy +rugdalódzástú. + +– Mi lelt tégëd, kis lovam? + +– Engëm nem lelt sëmmi, kedves kis gazdám! ha nekëd készű itt valami! + +– Ugyan mi készűhet? + +– Mëgmondom, kedves kis gazdám! a të anyád tégëd el akar vesztenyi avval +a rossz szabóval ëgyütt, a kihë hozzátëtte magát. Tudod-ë, ha débe az +asztalho ültök, në ëgyé a levesbű, ha öntsd ki a fődre, mintha +elejtëtted vóna a kezedbű! De úgy tëgyé, mer máskép többet nem láttyuk +ëgymást eleventenn! + +– Ennye, kis lovam! hát csakugyan? isz vëttem én eszre valamit, de mës +së ámottam, hogy engëm el akarnak vesztenyi! No! majd úgy tëszëk, a hogy +të mondtad! + +Elgyött az ebéd, behozzák a levest. A szabó mëg a kiráné úgy kandzsaltak +rá fészëmmel, hogy mikor fordú má fël! + +De a kiráfinak is vót ám eszi! Úgy tëtt, mintha közelebb akarná magáho +húznyi a tányírt, de mikor az asztal szélyire húzta, csak lërántotta. A +leves kimënt mind a fődre. + +Rákiátott az asszony, hogy mé nem vigyáz jobban! isz nem egészenn kis +gyerëk má! De a kiráfi nem szót së fejíret, së feketét, csak úgy tëtt, +mintha bánná, a mit tëtt! + +Dehogy bánta! + +Vitt be neki az annya másik tá levest, de má akkor azonn járt az eszi: +mivel lëhetne elvesztenyi a fiát? + +Másnap rëggerre a szabó újfënt tanát ki valamit. + +Az asszony mëg má szomorkodott, hogy no! életben marad má a fia! + +– Në búsú, hé! tanátam én ki valamit mëgint! + +– Tanátá a! ugyan mit tanátá vóna! nem lëhet azt elvesztenyi, mer a +valami módonn mëgint kiszabadú belűlle! + +– No! má abbú në szabadúllyék ki! csiná’ csak neki mérges bogácsát, +nëfé! maj parancsol az neki! + +– Am má igën! am má tëszi! örűt az asszony, örömibe össze is csókolgatta +érte a szabót, a csesznye szabót. + +Avval kimënt a konyhába, lisztët kavart, abba mérëgport szórt, bogácsát +szaggatott belűlle, oszt kisütte. + +Hallya odbe a kis kiráfi mëgint, hogy zörög a kis ló. Mingyá gondolta, +hogy baj van mëgint! + +Kimënt. + +Aszongya a kis ló: + +– Ládd-ë, kedves gazdám! nem hannak nekëd azok békét, még csakugyan +végedre nem járnak! Most mëg bogácsát sütött az anyád, vigyázz, hogy mën +në étessënek, mer a bogácsába étető van! + +A kiráfi mëgköszönte a kis ló jóakarattyát, mëcscsávingatta a fejit, +szomorú lëtt, oszt bemënt. + +Ebédné sëhossë akart ënnyi a bogácsábú. Csak kínáták, csak monták, hogy +»ëgyé mán!« az annya is mëg a szabó is, de ő nem szót ëgyebet, csak, +hogy »nem këll!« + +Étel után összesúgtak-búgtak az asszony is, az embër is, hogy »no! evvel +së mënünk sëmmire!« + +Nem ám! mer a kis ló fëlokosította a kiráfit. + +Harmacczora ugyan mit tanállyonak má ki? má së a leves, së a bogácsa nem +hasznát, mivel kéne merrontanyi? má az étellel nem! + +– Tudod-ë, mit? asszony! monta a szabó, maj varrok én olyan ruhát, a kit +ha fëlvësz, rögtön mëghal! + +Az asszony ráhatta a szabóra, mer má ő gondolta, hogy a gyerëk többet +tud, mint ők. + +A ruha készűt, készűt, de a kis ló abba is kiokosította a gazdáját. + +– Ha aszongyák, hogy vëdd fël! të mongyad azt: vëgye fël előttem más, +mer én nem tudom fëlvënnyi! Në fé! sëmmi bajod së lëssz! + +A gyerëk má úgy hozzá vót szokva, hogy el akarják vesztenyi, má nem is +bánkódott rajta. Süvűtve mënt be a szobájába is. + +Mikor a ruha elkészűt, behívatták a kiráfit. + +A szabó elmonta neki, hogy úgy szerettyi ő a kiráfit, mintha a tulajdon +gyerëki vóna, në vëgye zokonn, ëgy ruhát csinát neki ajándékba, itt van, +vëgye fël! + +Eszihë nyút a kiráfi, nem hajtott a hizelgő szóra! Aszonta neki: + +– Vëgye fël elsőbbet maga, mer én még ilyen ruhát nem láttam, nem tudok +hozzá! + +A szabó elfelejtkezëtt magárú, fëlvëtte a ruhát. De allyig őtötte ki a +dakut, mingyá mëghalt. + +Mëg vót ijedve az asszony, hogy micsiná most ő vele a fia!? De a kiráfi +nem szót neki sëmmit. Hallgatott, mer a kis ló úgy parancsolta. + +Má hét esztendeji, hogy a kirá odavan, a fia is azt hitte, hogy má +lëhetetlen, hogy hazagyőjjék! Mikor ëccërcsak ki lép be a házba, mint a +kirá! + +Vót öröm, a kiráfi maj kibújt a bőribű! a kiráné is mutatta vóna, hogy +de jó, hogy a kirá hazagyött! de belőrű szorította a madzag, hogy a fia +elárollya, oszt akkor jaj neki! + +A kiráfinak eszi ágába së vót. Másutt járt az ő elméji! + +Ëcczër a hogy kivël van az ëstállóba, aszongya neki a kis ló: + +– Hallod-ë, kedves gazdám! má apád itthonn van, nekünk itten többet +nincsen sëmmi keresnyivalónk së, mer az a hunczut anyád – maj mëllásd – +még vesztünkre tör mindakettőnknek! Jobb lëssz, ha elmënünk valamére, +úgy, hogy hírikët së hallyuk többet! + +A kiráfi tutta, hogy az ő kis lova jót akar neki, beleëgyezëtt. + +Másnap odaát az apja elejbe. + +– Écsapám! Isten ággya mëg! ën elmënëk itthonrú, többet sosë látnak. +Begyöttem elbúcsúznyi. + +Az apja csak nagyot nëzëtt rá. + +– Hát oszt hova vagy mé mënné el të innet, fiam!? nem jó nekëd itthon? +vagy mé van másfele vágyásod? bántott valaki? + +A kiráfi nem szót sëmmit, csak aszonta, hogy ő elmëgy, mer muszaj. + +Rimánkodott oszt neki az apja, igírt fűt-fát, mindënt, csak në mënnyék +el! de a fia aszonta, hogy má ez igy van elhatározva, ő mëgy. + +Avval elbúcsúzott az apjátú, fëlült a kis lóra. De szátak is úgy, hogy +ëgy szempillantás után már nem lëhetëtt őköt látynyi. + +Kutyanyomba léptek.[64] + +Mëntek, mëntek, nagyon sokáig mëntek, mig ëgy királyi palotáho értek. + +Ott mëgátak. Aszonta a tátos ló a kiráfinak: + +– No! kedves gazdám! má ide értünk! Itt má külöm mënünk. Én majd elmënëk +a selyëmmezőre legelnyi, të mëg ereggy, mënny ennek a királyi palotának +a kapujába. Akarmit kérdëznek tűlled vagy szónak hozzád, mindërre +aszondd, hogy »nemtudom!« Ha hínak be, be në mënny, mig a letkisebb +kirákisasszony nem gyön ki érted! Oszt ha kérdëznek: minek szeretné +elányi, në szó sëmmissë, csak ha ők mongyák, hogy szeretné-ë kertész +lënnyi, arra rázd a fejed, de azé akkor is csak aszongyad, hogy +»nemtudom«. De így tëgyé, a hogy én montam, mer máskép közöld magaddal a +bajodot! Ne! itt van ëgy kantár, ha ezt merrázod, akarhonnat elé gyövök, +ha kivánod, oszt mëttëszëm mindën kivánságodat! + +A kiráfi maj hogy nem rítt, mikor az ő kedves aranszőrű kis lovátú mëk +këllëtt neki ványi. + +Az mënt a selyëmmezőre, a kiráfi mëg a palota elejbe, ott lëült ëgy kis +lóczára. Ott várt, míg belőrű eszre nem vëtték, hogy valaki ül a kapu +előtt a lóczánn. + +Aszongya az öreg kiráné a kirának: + +– Ugyan mënnyék má ki, apjok! nézze mëg, ki ül ott mëg mit akar! + +– Jó van no! monta a kirá, oszt kimënt. + +Mikor odaér, aszongya neki: + +– Aggyon Isten jó estét, öcsém! + +Ránéz a kiráfi, oszt aszongya: + +– Nem tudom. + +– Nem tudod? hát má honnë tudnád, láthadd, hogy má este van! + +– Nem tudom! mongya a kiráfi. + +– Në azt beszédd hát má mindég, hogy: nemtudom, hát mondd má mëg: mi +járatba vagy? + +– Nem tudom. + +– Nem tudod? hát mi szeretné lënnyi: libapásztor-ë vagy gulyás vagy +micsoda? + +– Nem tudom. + +– Hát mi szeretné lënnyi mégis? + +– Nem tudom. + +– Hát lëszël-ë kertész? + +– Nem tudom – monta a kiráfi, de a fejit úgy rázta, hogy lëssz! + +– No! hát ha lëszël kertész, gyere be! + +– Nem tudom – monta mëgint a kiráfi. + +– Nem tudod? Nemtudomka vagy hát! De má maj hogy mérges nem lëtt a kirá. + +A kiráfi erre is csak aszonta: + +– Nem tudom. + +– Nem tuccz të sëmmit! + +A kirá avval bemënt, odbe elmonta, hogy még olyant nem láttak, mint a +minő embër otki van: mindërre aszongya: nem tudom. + +Azután oszt kikűtte a feleségit, hátha am mán jobban tud vele +boldogúnyi. + +Kimënt az is. + +– Aggyon Isten jó estét, öcsém! + +– Nem tudom – monta a kiráfi. + +– Hát ki vagy? mi vagy? mi járatba vagy? + +– Nem tudom. + +– Hát mi szeretné lënnyi? + +De ő, akarmit kérdëztek tűlle, csak aszonta: + +– Nem tudom. + +– No! Nemtudomka vagy hát, ha të mindënre aszondod, hogy »nem tudom!« + +– Nem tudom – még arra is aszonta a legény. + +– No! hát má evvel nem tuccz boldogúnyi – monta magába a kiráné, mikor +mënt befele, ez csak annyit tud, hogy »nem tudom!« No! iszën akkor sokat +tud. + +Kimënt azután a letöregebb mëg a közepső lyány is, de azok csak új +jártak vele, a kiráfi mindég csak, hogy »nem tudom«. El is nevezték +Nemtudomkának. + +Letutóllyára kimënt a letkisebb lyány. + +Odaköszön az is: + +– Aggyon Isten jó estét! + +– Nem tudom. + +– Hát minek ülsz itt? + +– Nem tudom + +– Vársz valakit? + +– Nem tudom. + +– Hát csakugyan kertész szeretné-ë lënnyi? + +– Nem tudom – monta a kiráfi, de a fejivel azt intette, hogy »az«! + +– Hát akkor gyere be! + +– Nem tudom – monta újfënt, de fëlkelt a helyirű, oszt mënt befele +utánna. + +Odbe kérdëzgették, faggatták errű is, arrú is, de Nemtudomka csak annyit +mondott: Nem tudom. + +Má az egész ház úgy hítta, hogy »Nemtudomka«. Nem lëhetëtt avval sokra +mënnyi, mert ha dógot parancsoltak neki, mëgtëtte, de má ha szónyi +këllëtt, ő vót az örökös nemtudom! + +A kirá rábizta a kertët, de mëhhatta neki, hogy szép lëgyék ám mindën, +mer elcsapja! Ő arra is aszonta: nem tudom. + +– De tuggyad, az ebatta! te Nemtudomka, te! + +Gyönyörű is lëtt a kert nemsokára, olyan, hogy mikor a kirá mëllátta, +csak elbámút, hogy még az ő kertyi ilyen szép nem vót soha. Dicsírte is +odbe a csalággyai előtt, hogy má akarhogy, akarmint! Nemtudomka az +embër! még ilyen szép sënki kezi alatt nem vót a kert, mint most! + +Nemtudomka dógozott is benne rëggeltű estyig. + +A legközelebb eső vasárnap a kirá aszongya a csalággyának, »hogy +vasárnap van, mënnyünk az Isten házába!« + +Készülőttek is minnyájann, csak a letkisebb nem. + +Aszongya neki az apja: + +– Hát të nem gyössz a templomba? + +– Nem écsapám! mer beteg vagyok! + +– No! ha beteg vagy, në gyere! + +A többiek elmëntek a templomba, a lyány otthonn maratt, hogy »beteg«. +Hát az is vót, mer a szívi fájt – Nemtudomkáé. Ott nézte egész nap az +ablakbú, mit csiná Nemtudomka. + +Nemtudomka elvégezte még jókor mindën dógát. A királyék má a templomba +vótak, mikor neki eszibe jutott valami. + +Mëgrázza a kantárt. + +A másik perczbe má ott termëtt a kis aranszőrű ló előtte. + +– Mit parancsolsz, édes gazdám! + +– Lëgyék nekëm ezüstruhám, nekëd mëg ezüstszerszámod. + +Allyig monta ki Nemtudomka, má mindën úgy vót. A lovonn ezüstszerszám, ő +rajta mëg ezüstruha. + +Akkor felkapott a kislóra, a ki vitte ëgënyest a szép kerbe. Ott +mëgátak. Azt mondja a kis ló a gazdájának: + +– No! kedves gazdám! hogy vágjam én össze ezt a kertët!? Úgy-ë, hogy në +lëgyék rajta sëmmi vagy hogy még a sárgafőd is fëlfele borullyék? + +– Vágjad, kis lovam, a hogy akarod! monta Nemtudomka. + +Össze is vágta a ló a kertët úgy, hogy a sárgafőd csakugyan fëlfele +fordút. Olyan vót a kert, mint az itíllet. + +Nemtudomka avval visszafordút, a lovát eleresztette, oszt beült az óba +pipáznyi. + +Azalatt mëg kívël járt a szakács, ződség këllëtt vóna neki, de maj +hanyattvágódott, mikor a kertet látta! nem vót ott sárgafődné ëgyeb. Fël +is tëtte, hogy no! mëgá! Nemtudomka! majd elárollak a kirának! igy +gondozod të a kertet? + +Mikor bemënt a konyhába, má a kirá akkor otthon vót minden családostú. +Mënt is be a szakács mingyá, oszt elmonta, hogy nem tud levest főznyi, +mer úgy össze van gázolva a kert, hogy még olyat! az ilyen rendës +kertész së ér ëgy ütet taplót! + +A kirá csak nagyot nézëtt. Nem hitte, a kit a szakács mondott. + +– Hallod-ë, szakács! ha të most hazudol, tizënkét botot kapsz a farodra! + +– Állom. + +– No! hát gyere, oszt nézzük mëg! + +De mikorra kiértek, a kert még tízszërte szëbb vót, mint azelőtt. A +szakács szakajtott ződséget, de nem tëhette aggyig a levesbe, még a kirá +rá nem húzatta az ő járandóságát. + +Vakarta is a szakács a bot helyit. Nem tudott mit gondolnyi, hogy az a +kert mé vátozhatott mëg olyan hamar. De annyit gondolt, hogy az a +Nemtudomka nagy mestër lëhet, azé, hogy nem szó’ ëgyebet a nemtudom-ná. + +A legkisebb kirákisasszony látta végig az egészet, mikor a ló vágta, +rúgta a kertet, as së tutta, ki rajta az a fényës vitéz, de azé nem szót +sëmmit sënkinek, gondolt ő magába valamit! + +A másogyik vasárnap mëgint templomba készűt a kirá. Mindën fejircseléd +készűt, simakodott, fésűködött, csak a letkisebb királyán nem. + +A kirá eszrevëtte, hogy az ő lyányának most së akaródzik templomba +mënnyi. + +– Hát të, lyányom! táng most së akarsz a templomba gyönnyi hê? + +– Nem hogy nem akarok, écsapám! de nem lëhet! + +– Hát ugyan mé? + +– Beteg vagyok. + +– Nagyon furcsa, hogy të mindég vasárnap vagy beteg, mikor az +Istenházába kék gyönnöd. Tán nem szereccz imátkoznyi? + +– Szeretek én, monta a lyány nagy hunczutann, de ha beteg vagyok!… + +A kirá ráhatta. Utóvégre nem tudhatta, nincs-ë valami baja! + +Nemtudomka csak azt leste, mikor mënnek el. Bemënt az ëstállóba, +mëgrázta a kantárt. + +A kis ló ëcczërre ott vót. + +– Mit parancsolsz, édës gazdám? + +– Azt, hogy lëgyék nekëm arany ruhám, nekëd mëg aranyszërszámod! + +Mingyá mëllëtt mindën. + +Akkor Nemtudomka ráült a kis aranszőrű tátosra, oszt mëntek be ëgënyest +a kerbe. + +Ott aszongya a kis ló: + +– No! kedves gazdám! hát hogy vágjam össze a kertet? úgy-ë, mint a +mútkor vagy még százszor jobban? + +– A hogy akarod, kis lovam! – monta Nemtudomka. + +Vágta is a tátos a kertet, a hogy csak birta. Fël vót ott fordúva mindën +tövel-hëgygyel. A szép kertre rá së lëhetëtt ösmernyi. + +A letkisebb kirákisasszony látta ezt is az ablakbú, mer mindég ott vót, +hogy Nemtudomkát láthassa. + +A szakács újfënt kimënt a kerbe ződségé. De hogy birt vóna ëgy szálat is +szakajtanyi, mikor olyan vót az, mint ha ëgy regemënt huszár hát vóna +benne. + +Bemënt, de gondolta magába, hogy maj sikerű most! mëgá, Nemtudomka! + +Mikor a kirá hazagyött, av vót az első, mënt a szakács árolkonnyi. De +Nemtudomka jó fűre tapodott,[65] a kirá előtt nagy bëcsületyi vót. + +– Hallod-ë, szakács! – monta a kirá, – ha hazunnyi mersz, huszonkét +botot az esső së mos lë rúllad! + +– Én azt së bánom, de ezt most merëm állítanyi! – vágta oda févállrú a +szakács. + +– No! mëllássuk! + +Avval mëntek. + +A kertbe százszor szëbb vót mindën, a levelek, gallyak mind arannbú, +oszt úgy virított mindën, a hogy má csak këllëtt. + +Ez mind a szakács bőrire mënt. Nem is vót Nemtudomkának a királyi +udvarba olyan ellenségi, mint az. Az, ha lëhetëtt vóna, ëgy kaná vízbe +elvesztëtte vóna. Hónnë! má annyit kikapott végette! + +Másnap ünnep készűt a kirá kastéllyába. + +Férhë akarta annyi a lyányait. A két nagyobb választott is magának +ëgy-ëgy kiráfit, de a letkisebb aszonta, hogy ő nem mëgy férhë. +Csudákoztak rajta minnyájann, hogy még ilyen lyánt! de ő nem bánta. +Tutta úgyis, hogy Nemtudomkáho nem aggyák, ő mëg fëltëtte, hogy másho +nem mëgy. + +– Ha nem mégy, nem mégy, itt maraccz! – monta az apja, de a két nagyobb +lyánnak lagzit csaptak. + +Mikor javába át a lagzi, Nemtudomka eléhítta a kis aranszőrű lovát, +annak gyémántos szërszámja vót, neki mëg gyémántos ruhája, de a kertet +úgy összegázolták mëgint, hogy még a fala is kidőt. + +A szakácsnak most is esëtt valami dóga a kerbe, kimënt, de mëmmëg +szörnyű rendetlenséget látott. + +Ëgyebet së csinát aggyig, még a kirának nem jelëntëtte. Könnyebb vót a +szívinek, hogy árolkodhatott. + +De csakúgy rajta vesztëtt, mint ezelőtt, még hozzá, most mëg ötven +mogyorófásat kapott. Mer a kert mos mëg má olyan vót, mint Tündérország, +anná szëbbet írnyi së lëhetne. Fël is tëtte magába a szakács, hogy ő má +Nemtudomkával többet nem tësz fël.[66] + +Má régënn elmút a lagzi, a két nagyobb lyány má féketőbe[67] vót, a +kirát nagyonn bántotta, hogy a letkisebb lyánya mém most is lyány. +Ëcczër elejbe át, hogy akarhogy! de má mënnyék férhë, válaszszon +magának, a kit akar! + +A lyány aszonta rá, hogy »jó van, apám! ha azt akarod, én mëttëszëm! Van +én nekëm ëgy aranyalmám, ëgy arangyűrőm mëg ëgy selyëmkendőm, ha valaki +azt lóhátrú innen az ablakbú kikapja a kezembű, hát azé lëszëk!« + +Az apja beleëgyezëtt. Mingyá is kihirdettette, hogy a lyánya +férhëmënendő, a ki magáénak akarja, hát győjjék! + +Mëntek is elëgenn, a kirá allyig győzte a lovaikot abrakkal. Vót ott +gazdagná gazdagabb, szëbbné szëbb kiráfi, ëgyik messzibbrű való, mint a +másik. + +Mikor szalajtattak a királyányé, még csak ëgyik së tudott sëmmit, pegyig +nagyon hirës kiráfiak vótak. + +Mëhhallotta ezt Nemtudomka is. Mëgrázta a kantárszárat, a kis ló mingyá +ott termëtt, gyémántos szërszámmal fëlszërszámozta, ő maga gyémántos +ruhába őtözködött, avval fëlült a tátosra, oszt mënt a lyányé. Lë is +kapta az ablakbú az almát is, a gyűrőt is mëg a selyëmkendőt is! Mikor +má mind a három nálla vót, akkor csak illa berëk! szát! ki tuggya: +mére!? Elmënt. Sënki së tutta azt së, hogy kicsoda? azt së, hogy +hovavalósi! Csak a kirákisasszony egyetlen maga! + +Alkonyodásba Nemtudomka kívël hatta a lovát a selyemmezőnn, ő mëg mënt a +helyire, az ëstállóba. Az aranyalmát, arangyűrőt mëg a selyëmkendőt +betëtte a csuhújjba, oszt lëfekütt. + +Másnap rëggel még Nemtudomka alutt, mikor valaki az ëstállóba járt. A +mindënës vót, a ki a pipáját kereste, mer elveszëtt. Keresgéte +mindënhun, utóllyára a Nemtudomka csuhájába is benyút. Hát lelkëmatta! +pipaszár helyëtt mit tanát? a kirákisasszony jegyajándékját, a kit +Nemtudomka kapott lë az ablakbú. + +Szalatt be ëgënyesenn mondanyi, hogy mismit tanát a Nemtudomka +csuhújjába. + +A kirá csak hallgatta, mit beszé a mindënës, először nem akarta hinnyi. +De mikor a lyánya is a mellett bizongott, hogy csakugyan Nemtudomka vót, +a ki lëkapta az ablakbú, akkor hitte el. + +– Hát akkor ereggy el hozzá, de itt velünk nem laktok, ha ott van a +tyúkól, oszt lakjatok abba, ha má a Nemtudomkát választottad! + +A kirákisasszony bánta is azt! örűt, hogy a Nemtudomkáé lëhetëtt! + +Még az nap ëgybe is keltek, oszt bemëntek a tyúkólba. Ott éldegéltek ők, +nem vót sëmmi bajok, az új asszony csak azé bosszankodott, hogy az ő ura +mindënre aszongya, hogy »nemtudom«. Monta is az urának, hogy mongyon má +mást is, de az arra is csak aszonta: + +– Nem tudom. + +Nem tutta ám az asszony, hogy Nemtudomkának hét esztendeig nem szabad +anná ëgyebet mondanyi! + +Má jó sokáig élt Nemtudomka a kirá lyányával, mikor ëcczër kívël ült a +tyúkól előtt, a két sógor vadásznyi mënt lovonn, oszt hítták őt is. + +De ő csak aszonta: – Nem tudom! + +– Hát mé nem gyössz? + +– Nem tudom. + +– Eh! nem tuccz të sëmmit, szamár vagy! ne ë! ëgy ló! ülly rá, oszt +gyere velünk! Avval odalöktek neki ëgy rossz lovat, a ki mikor ráült, az +árokba dőt vele. + +Nemtudomka bemënt az óba, mëgrázta a kantárt, mëjjelënt a lova mingyá. +Szép szërszámmal, szép ruhába el is indút Nemtudomka a két sógor után. + +Az útonn csak annyit mondott a lovának, hogy bá csak a két sógor në lőne +sëmmit! + +Úgy is lëtt. A két sógor még nem lőtt ëgy fiaverebet së, mikor +Nemtudomkáná má annyi nyúl vót, hogy allyig birta a lova. + +Azok csak nézték, hogy ki az a fényës vitéz? de nem ösmerték mëg. Kérték +tűlle a nyulakot, hogy aggya el? + +Nemtudomka azt felelte, hogy a nyúl pézé nem eladó, de ha a homlokokra +rá hannak süttyni ëgy négykrajcárost, akkor odaggya. Azok nagynehezenn +beleëgyeztek. + +Mikor má a bélyag mind a kettőnek a homlokánn vót, Nemtudomka odatta a +nyúlat mind. + +Avval mëssarkantyúzta a tátost, hogy jóval hamarabb hazaérjën, mint a +két sógor. Mikor má azok a kapuná gyöttek, ő újra ott ült a tyúkól +előtt. + +– Ládd-ë, Nemtudomka! mënnyi nyulat lőttünk mink, të mëg sëmmit së! + +– Nem tudom. + +– Szamár vagy! oszt jót nevetëtt rajta a két embër. + +Másnap mëmmëg hítták Nemtudomkát. Ő mëmmëg úgy cselekedett. Sok nyúlat +lőtt, de csak úgy atta oda, ha a farokba patkát süt nekik. Azok as së +bánták, csak nyúl lëgyék! + +Harmannap mëgint. De má akkor Nemtudomka aranszarvast fogott elevenen, +azt is odatta a két sógornak, ha a markokba ëgy krajczárt bele hannak +sütynyi. + +– Ha má a nyulé annyit kiátunk – monta az ëgyik sógor – akkor ëgy eleven +aranszarvasé azt má csak elszënvedhettyük! + +Mëg is engették. + +Nemtudomka hamar hazaért, a tyúkól elejbe ült, mintha ő ott várná a jó +szërëncsét. A két sógor agyonn is csúfolta az aranszarvassal, de +Nemtudomka úgy gondolta, hogy lëssz még e másképp is! + +Odbe a kiráná dicsekëdëtt a két vő, hogy ëhun ë! mink most is +aranszarvast fogtunk, Nemtudomka mëg úgy ül ott a tyúkól előtt, mint +szent Gugg. + +Hát bizony a kirá së nagyon szerette Nemtudomkát vejinek, de má +belegyőződött, hogy má ússë lëssz másképp, csak rosszabb vóna, ha még ő +bántaná azé, mer olyan hülye. + +Hanem az aranszarvasnak annyira mëgörűt, hogy mëhhítta a két vejit is +mëg Nemtudomkát is magáho vacsorára. + +De Nemtudomka azt üzente, hogy aggyig ő el nem mëgy, még ő hozzá nem +mënnek. + +A kirá még haragudott is, hogy »né! ez a rossz Nemtudomka mit akar!« de +utóllyára aszonta, hogy »nézzük mën no! micsiná velünk?« + +Mikor este elmëntek, allyig birtak a tyúkólba bebúnyi, de má mikor odbe +vótak, akkor látták, hogy mi van ott! + +Csupa arany mëg ezüst oszlopok, a kalincsok is végig, as së tutták, hogy +lépjënek. Bëzzëg bámút most mindënki! + +Ott vót olyan lakoma, hogy a kirá nem felejtëtte el sosë, még élt. + +Másnap csapott oszt a kirá lakomát, vót ott mindën, a mi jó, ott vótam +én is, új jó laktam túrós lepénynyel, még most is négyszögre áll a hasam +a szilvátú! + +Nemtudomka látta, hogy az ő két sógora së lë nem vëszi a kalapját, së lë +nem ül, mëg keztyűs kézzel ësznek. + +Aszongya nekik: + +– Hát minő embërëk vattok tik, hogy az ételné fël tartyátok a kalapot? + +Azok hímëltek-hámoltak, de Nemtudomka tutta, mé szól! + +– Mëg oszt lë së ültök, azutánn keztyűs kézzel ësztëk! hogy van a? + +Az öreg kirá is csudákozott rajta. + +– Vessétëk lë a kalapot! – monta nekik. + +Azok nagynehezen lëtëtték, a homlokokrú csakúgy virított lë a bélyag. + +– Azutáng üllyetek lë! + +De azok aszonták, hogy: – nem lëhet, mer ott valami van! ëgy patkó +helyi! + +– Tëgyétëk lë a keztyűt! + +Lëvették, de a markokba ott szorongatták a tüzes krajcár helyit. + +Azutánn kérdőre vonta őköt a kirá, hogy hun szërëzték azt a bélyagot? + +Azok még akkor së tutták, hogy Nemtudomka vót az, a kitű a sok nyulat +mëg az aranszarvast kapták, hát mást beszétek, mint a ki igaz vót. + +De Nemtudomka ám a szavokba vágott. Elmonta tövirű-hëgyire – má ekkorra, +de még előbb lëtelt az ő hét esztendeji – a hogy törtint a nyúlfogás mëg +a bélyagsütésëk mëg hogy mënnyire csúfolták őt a két sógor. Azutánn +kinyilatkoztatta azt is, hogy ő kirának a fia, elmonta az életyi +törtinettyit, lëvëtte a kalapját, mëgmutatta a haját, szinarambú vót. + +A kirá ezënn annyira fëlharagudott a két vejire, hogy mingyá elcsapta +őköt. + +Nemtudomkának mëg odatta a felibirodalmát, a ki a feleségivel olyan +boldog lëtt, hogy még!… + +De vigyáztak is ám magokra, jód mën në hallyonak. + +Hát mëllëhet, hogy még most is ének, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Molnár Margit, öreg paraszt özvegy +asszonytól. Lejegyzés ideje: 1904. augusztus._ + + + + +66. Ribike. + +Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen volt, Csakugyán innen, +Csakugyán túlnan élt egy szegény öreg özvegyasszony. Annak volt egy szép +lyánya. Az asszony meghalt, a lánya árván maradt, Ribikének hívták, mert +nagyon szerette a ribizkét. + +Szegény embernek kevés a gyámola, Ribike is azon kezdett gondolkozni, +mihez fogjon? hova forduljon, hogy meg tudjon élni? Abban a városban, a +hol ő lakott, apáczák is voltak, azok hirét hallották, hogy milyen szép +és jó lány, elüzentek érte, menjen hozzájok, valami keveset majd +dolgozik a ház körül s azért eltartják holta napjáig. Ribike el is ment. +Ott élt gondtalanul, nem bántotta senki, mint az árvát szokták. Ha +elvégezte a dolgát, odaült az ablakhoz és horgolgatott, kötögetett. + +De lakott abban a városban egy király is. Annak volt három fia. Azok +egyszer épen akkor mentek el a Ribike ablakja alatt, mikor épen kinézett +az utczára, a legkisebb királyfi meglátta és megszerette annyira, hogy +se itala, se étele nem volt, esze-kedve mindig csak ott járt Ribikénél. +De Ribike is megszerette ám! azt meg a hogy az apáczák megtudták, +elcsapták, elkergették s megátkozták, hogy örökkön örökké a világ végén +éljen. + +Volt Ribike, nincs Ribike, a legkisebb királyfi hiába járkált az ablakja +alá, nem láthatta többet. Csak szomorkodott egész nap, mint a bús +gerlicze az ágon. + +Egyszer az apja magához hivatta mind a hármukat. Azt mondja nekik: + +– Fiaim! a birodalmam fel akarom osztani, gyerekeim csak hárman vagytok. +A ki közületek hoz nekem olyan gyolcsot, hogy széle-hossza száz rőf és a +gyűrűmön mégis keresztülhúzhatom, annak odadom a birodalmam +harmadrészét. + +Mit volt mit tenni a három királyfinak, szedték-vették sátorfájokat, +elindúltak, ki merre látott. A legkisebb királyfi meg épen azon az úton +haladt, a melyik a világ végére vezetett. + +Ment, ment, mendegélt bújában, hetedhét ország ellen, addig ment, míg a +világ legvégére nem ért. Ott talált egy kis kőhidat. Hogy nagyon el volt +fáradva, leült a karjára. Ott gondolkozott magában. Mit csináljon már ő? +itt van a világ legvégén, és se gyolcs, se semmi! A hogy ott +gondolkozik, a hid mellől a fűből elébújt egy kis gyík. + +– Min szomorkodol, szép királyfi!? + +A királyfi csak akkor vette észre, mikor megszólalt, máskép tán meg se +látta volna. Azt mondja neki: + +– Min szomorkodom! mit keresed te azt! van én nekem elég bajom! Eredj +innen, mert majd széttaposlak! + +A kis gyík felveti a kis ártatlan szemét, ránéz a királyfira. + +– Ugyan mért taposnál te engem szét? mit vétettem én neked? Ne taposs +szét, jótét helyébe jót várj! + +A királyfi nem taposott rá és tovább gondolkozott. De a kis gyík nem +tágított, ott futkározott előtte a fűben. + +– Ugyan mondjad már, szép királyfi, mi bajod lehet? hátha én segíteni +tudnék rajta! + +No! erre már a királyfi elmosolyodott. Ugyan mit tudna ő rajta segíteni +ez a kis féreg? rá se hederített. De a kis gyík ostromolta: + +– Szépen kérlek, szép királyfi! mondd meg, mi a bajod? segíthetnék-e én +te rajtad? + +Azt mondja arra a királyfi: + +– No! ha olyan nagyon erősen vagy avval a segítéssel, hát megmondom. Azt +parancsolta az apám, hozzunk neki olyan vég gyolcsot, a minek +széle-hossza száz rőf s mégis átférjen a gyűrűjén. A két bátyám is ezért +vándorol, meg jó magam is, de nem tudom, lesz-e sikere a sok +fáradságnak! + +– Nohát ha csak az a baj! – mondja a kis gyík, talán tudok rajtad +segíteni. Várj itt egy darabig, mindjárt jövök. + +Avval a fű közt eltűnt. Ment egyenesen a tündérpókokhoz. Elmondta, mi +járatban van: kellene neki olyan vég gyolcs, a minek széle-hossza száz +rőf, de a gyűrű lyukán át lehessen húzni! + +Azt mondják a tündérpókok: + +– Nohát, kis gyík! neked megteszszük, csak várj egy kicsit, mindjárt +meglesz. + +Abban a perczben vagy száz pók kezdett ide-oda mozgani, +kerűltek-fordúltak, a vég gyolcs készen volt, széle-hossza száz rőf, +mégis átfért egy gyűrű lyukán. + +– No! kis gyík, itt van a gyolcs, most már viheted! + +Szaladt is a kis gyík, a hogy tudott, egyenest a királyfihoz. Az meg +csak ott ette magát a hidon. Csak akkor nézett fel, mikor valami koppant +előtte a földön. Odanézett, látta a kis gyíkot, a mint a szájából egy +diót kiejt. + +– Mit hoztál te, kis gyík!? + +– Hoztam, a mi neked kéne! + +– Ugyan mit hoztál volna, te!? + +– Hát a vég gyolcsot, széle-hossza száz rőf, mégis átfér egy +karikagyűrűn! + +– No! azt megnézem! mondta a királyfi. Avval felnyitotta a dióhajat, +kivette belőle a gyolcsot. Bontja, bontja, de olyan nagy volt, hogy ki +se birta teríteni. Nagyon megörült, most már biztosra vette, hogy ő +megkapja a birodalom harmadrészét. Megköszönte a kis gyíknak a +jó’karatját, avval indúlt hazafelé. De útközben mindig tapogatta a +zsebét, benne van-e a kis dió? + +Mikor odaért, a hol elvált a két bátyjától, a hármas útnál találkoztak +mindnyájan. A két nagyobb királyfi ott ült egy nagy szekér hegyében, +alattok meg csak fejérlett ki a rengeteg sok gyolcs meg vászon. Azt +mondják az öcscsüknek: + +– Hát te nem hozol semmit? mire nézed a napot? te ugyan eljöhettél +hazulról! + +– Jól van! gondolta magában a kis királyfi, csak beszéljetek, majd +meglátjuk otthon, ki hány garast ér! + +Mikor hazaértek, a két nagyobbnak egy napi dolgába került a sok gyolcsot +mind behordani, míg a legkisebb csak nevette őket. + +Akkor elejbök áll az öreg király: + +– Nohát, fiaim! hadd látom, mit hoztatok. S avval sorra nézte a két +nagyobb fiának a gyolcsait, de neki egyik sem tetszett. Mikor a +legkisebbhez ér, az csak felnyitja a dióhajat, a gyolcsot kiveszi s +odadja az apjának. + +– Ez már ni! mondja a király, széle-hossza száz rőf, mégis átfér a +gyűrűm nyilásán! – Fiam! tied a birodalmam harmadrésze! + +Azzal mindnyájokhoz fordúlt s azt mondta: + +– A ki nekem most olyan kis kutyát hoz, hogy egy skatulában megférjen, +ezüst legyen az ugatása és hetedhét ország ellen hallassék a hangja, +annak adom a birodalmam másik harmadrészét. + +A fiúk megint elindultak, a hol az út három felé ágazott, ment ki-ki a +maga régi útján. A legkisebb királyfi megint csak elért a kis kőhídhaz, +a világ végire. Leült és elkezdett gondolkozni. A kis gyík megint +kiszalad a fűből s ott futkároz előtte. + +– Mi bajod, szép királyfi! hogy olyan szomorú vagy? + +– Hej! nagy az én bajom! – mondta a királyfi. Azt parancsolta az apám, +hogy olyan kis kutyát vigyünk neki, hogy egy skatulában megférjen, ezüst +legyen az ugatása s hetedhét ország ellen hallassék a hangja! + +– Meglesz az is! – mondta a kis gyík – csak várj itt türelemmel, +mindjárt jövök. + +Azzal szaladt a fű közé. Ment egyenest a tündértörpékhez, ott is +egyenest magához a királyhoz. + +– Felséges tündértörpe király! olyan kis kutya kéne nekem, a kinek ezüst +az ugatása, hetedhétország ellen szóljon a hangja meg egy kis skatulában +megférjen! + +– Jól van! – mondta a tündértörpék királya – neked megadom, mert mindig +jó voltál hozzánk. + +Azzal elévett egy skatulát, abban volt a szép kis ezüst kutya. Vitte is +a kis gyík olyan sebesen, hogy egy szalmaszálban úgy felbukott, alig +tudott talpraállani. Mikor a hídhoz ért, a királyfi már alig győzte +várni, odadta a kis kutyát, de azt mondta neki, hogy ne igen nézegesse +az úton, mert a kis kutya ha elugrik, míg él, sem találja meg! + +Boldog volt a királyfi, hogy most már másodszor járt jól a kis gyíkkal. +Indult hazafelé, de a skatulát nem bontotta volna fel a széles világért! + +Mikor a hármas keresztútnál a bátyjaival találkozott, majd megpukkadt +nevettében, mikor a sok madzagra fűzött kisebb-nagyobb kutyát meglátta. +De nem szólt semmit, nem akarta magát elárulni. Mikor az apjok házához +értek, a vén király a két öregebb fiát, csepp hija volt, hogy pokolba +nem kergette a sok kutyával. A kutyák meg éhen voltak s tettek olyan +lármát, hogy felvette az egész várost. + +A legkisebb elévette a zsebéből a skatulyát, odadta minden kis kutyástól +az apjának. Igy a birodalom másik harmadrésze is az övé lett, mert a kis +kutyának ezüst volt az ugatása s hetedhét ország ellen hallatszott a +hangja. + +Harmadszorra azt mondta a király a fiainak: + +– A ki a legszebb menyasszonyt hozza haza, azé lesz a hátralevő +harmadrész birodalmam. + +Elindultak. A legkisebb ezt már nem hitte, hogy övé lesz. De ment azon +az uton, a kin idáig láttuk. Mikor a világ végére ért a kis hidhoz, azon +mód leült, mint először meg másodszor s várta a jó szerencsét. Nem soká +várt, jött a kis gyík. + +– Mi bajod, szép királyfi! hogy olyan búsulásnak eresztetted a fejedet? + +– Jaj! édes gyíkocskám! nagy az én bajom! Ha nem én viszem haza a +legszebb menyasszonyt, nem lesz az enyém apám birodalma, meg félek is, +hogy elcsap! + +Azt mondja neki a kis gyík: + +– Jaj! de nagyot mondtál most, szép királyfi! ha megfogadnád a szavamat, +én még erről a bajodról is tudnék tenni! + +A királyfi kiváncsi volt, mit is kell hát neki megtenni? + +– Tudod-e, mit, szép királyfi!? fogd meg a farkam végét, vágj ehhez a +hídhoz, de a hogy csak birsz, de forditsd el a fejedet s nézz a lovadra! +akkor meglesz a legszebb menyasszony! + +No! még ilyet a királyfi nem hallott! A ki a legnagyobb bajban +kisegítette, most ő neki azt meg kell ölni! + +– Már azt nem teszem meg, kis gyíkocskám! én neked hálával tartozom, nem +azzal, hogy megöljelek! + +– Hát akkor – mondta a kis gyík – nem lesz szép menyasszonyod! + +A királyfi semmiáron nem akart a kis gyíknak végére járni. De a kis gyík +tovább rimánkodott, nem hagyott békét neki. A királyfinak már a könny is +pergett a szeméből s úgy sajnálta elpusztítani az ártatlan kis állatot. +A gyík csak könyörgött neki, míg ő meg nem hallgatta a kérését. +Lehajlott, megfogta a farka végét s úgy vágta a hídhoz, hogy tán ezer +darabra is szakadt a kis jószág. Ő meg addig a lovára nézett. Egyszer +csak megszólal a háta megett valaki: + +– No! szép királyfi, hátranézhetsz már! + +Hátranéz a királyfi, de majd elvette a szeme fényességét, a mit látott. +Csudálatos szép lány állt ott. Homlokán a nap, mellén a hold, +térdekalácsán pedig egy-egy csillag. Még ilyen szépet nem hogy nem +látott, de nem is álmodott. Azt mondja neki a szép lány: + +– No! szép királyfi! most már vihetsz, tudod-e, ki vagyok én? Én vagyok +az a Ribike, a kit te az apáczáknál láttál, meg én vagyok az a kis gyík +is, mert annak átkoztak el, de most te itt megváltottál. Ásó, kapa +válaszszon el egymástól! feleséged leszek! + +A királyfi nem tudott hova lenni örömében. Azt mondja neki tovább +Ribike: + +– Most én csúnya czigánylánynyá változom, mert ha engem a bátyáid +meglátnak, biztosan végedre járnak s nem lehetsz az enyém. Jó lesz? +otthon apád előtt újra visszaváltozom. + +Ribike a hogy mondta, úgy is tett, mindjárt czigánylány lett belőle, +olyan boglyos, mint egy szénásszekér. + +Mikor találkoztak a két öregebb királyfival, azok még csufolni kezdték +őket. No hiszen! szépek vagytok! majd kikerget az apánk benneteket. +Otthon már a kapuban várta őket az apjok. Mikor a legkisebb fiának a +menyasszonyát meglátta, csakugyan majd kirugta mind a kettőjüket. De +Ribike se volt rest, mindjárt olyan szép lett, mint a piros hajnal. A +többi még csak meg sem árnyékozta. + +– No! édes fiam! tied az egész birodalmam! mondta a király, te eleget +tettél mind a három kivánságomnak. Tik meg – mondta a másik kettőnek – +menjetek, a merre láttok! gyámoltalanok vagytok, azok is maradtok! Aló +mars! + +A legkisebb pedig Ribikével megesküdött, csaptak olyan lagzit, volt +benne olyan sok jó étel, hogy még most is számban van az íze! Még most +is élnek, hogyha meg nem haltak. + +_Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János parasztlegénytől. Lejegyzés +ideje: 1905. január._ + + + + +67. A Varga-gyerek meg az Olenburisz király fia. + +Hol volt, hol nem volt, az üveghegyeken túnan volt, az operencziás +tengeren innen volt, vagy volt vagy se, tán igaz se volt. A ki nem +hiszi, menjen ki innen, a ki meg elhiszi, mondja meg, hogy fejéhez +vághassam ezt a kancsót. + +Hát volt a világon egyszer egy király, annak volt három fia. Kimegy +egyszer az erdőre mind a három fiával fát szedni, mikor beesteledett, +már feküdni is készültek, azt mondja a három fiának: + +– No! fiaim! most feküdjetek le, de reggel a mit álmodtok, elmondjátok! + +A gyerekek már nagyon álmosak voltak, csak azt mondták rá, hogy: »jól +van!« + +Lefeküdtek, alszanak. Egyszer úgy éjféltájban felébred a legkisebb s +messziről lát egy kis világosságot. Nem tudott aludni, gondolta, hogy ő +elmegy, megnézi, micsoda ott az a világ! + +Úgyis tett, otthagyta a vaczkot s ment a fényesség felé. + +Mikor odaér, látja, hogy egy fa tetejében ég egy szál gyertya, az +világított olyan messzire. Nézi sokáig, egyszer csak leszól neki a +gyertya: + +– Hallod-e, jó barátom! vágj egy vékony, hajlós nyárfasuhogót, ott van +melletted két lépésre az éjfél, kösd gúzsba, hogy meg ne mocczanhasson s +ha azt elvégezted, vágj egy másik suhogót is, avval meg a hajnalt kötözd +meg, az is ott van mindjárt. Azután ha azt megtetted, keress egy nagyon +hosszú nyárfavesszőt, vágd le s nyújtsd fel azt hozzám. + +A legkisebb királyfi, a kit máskép Varga-gyereknek is híttak, csak +eltátotta a száját, mikor hallotta, hogy a fa tetején a gyertya beszél. +Ő még ilyent se nem hallott, se nem látott. Mit volt neki mit tenni, +rendre megkötözte az éjfélt is meg a hajnalt, úgy, a hogy parancsolva +volt, azután levágott egy rettentő hosszú nyárfavesszőt, lenyesegette s +felnyujtotta a fa tetejére. Alighogy felnyujtotta, szalad le a gyertya a +vesszőn egyenesen a kezire, onnan meg a nyakára, arra rácsavargódzott s +rögtön kigyó lett belőle. Akkor azt mondja a Varga-gyereknek: + +– No! most már arra menj, a merre a fejem nyujtom! Nemsokára elérünk egy +kastélyhoz, ott lakik az én apám meg anyám, oda megyünk. Akármit akarnak +adni, a mért hazavittél, ne fogadj el semmi egyebet, csak a rossz csikót +meg a rossz nyerget! + +A fiú hopp kénytelen – nem örömest ment is arra, a merre a kigyó a fejit +nyujtotta. Mindig várta, mikor fojtja már meg! De nemsokára elérték a +kastélyt. Odabent még aludtak javában. A Varga-gyerek felzörgette őket. + +– Keljenek fel, itt hozom a lányukat! + +Gyöttek is kifelé mindjárt, vitték be a kis kigyót, ölelték, csókolták, +mert hát nekik az lányuk volt. Azt mondják akkor a Varga-gyereknek: + +– No! fiam! hát te a mi lányunkat megváltottad, mit adjunk már ezért +neked? hány véka aranyat, hány véka ezüstöt? + +Azt mondja a Varga-gyerek: + +– Nem kell nekem se ezüst, se arany! adják ide a csikót, a ki mindég a +szemétdombon hempereg, meg azt a rossz nyerget, a ki a tyúkólpadláson +van már vagy tiz esztendeje. Egyebet nem kivánok én semmit! + +Azt mondja rá a király: + +– Ugyan minek volna neked az a rossz csikó meg az a tyúksz...s nyereg? +mit érnél te avval? csak kinevetnének vele! + +– Nem bánom én, felséges királyom! ha kinevetnek is, – mondta a +Varga-gyerek – csak nekem azt adják ide! + +A király sehogy se akarta. Csak ódódzkodott volna, hogy így meg amúgy, +nem jó lesz az, minek az? De a Varga-gyerek azt mondta, hogy akkor +inkább semmi nélkül megy haza, de neki egyéb nem kell. + +Utoljára azt mondja a király: + +– No! jól van, odadom, de megládd, megöl téged ez a ló! + +– Hagy öljön, csak adja ide! – mondta a Varga-gyerek. + +Meg is kapta oszt a lovat meg a nyerget is. A kert végiben volt egy +zsombék, azt felrúgta, alá tette a lovat meg a nyerget, jól betakargatta +mind a kettőt, avval ment vissza az alvó helyire keresztül az erdőn. +Útjában az éjfélt is meg a hajnalt is eloldozta s mikor a fekvő helyére +ért, a többi még aludt, setét volt, lefeküdt ő is. + +Mikor eljött a reggel, kérdezi őket az apjok: + +– No! hát mit álmodtatok? + +Az egyik elmonta, hogy őt a bika kergette, oszt szaladni nem tudott, a +másik meg, hogy már nem kellett több fát szedni az erdőn. A harmadik, a +Varga-gyerek, azt mondta, hogy ő nem mondja el. + +A király még ilyen szót nem hallott, rettenetesen megharagudott, elévett +egy jó nagy botot, azt mondja a fiának: + +– Ha el nem mondod, úgy elverlek, mint a kétfenekű dobot, te kutya! hát +nem apád vagyok én neked? + +De a Varga-gyereket ijesztgethette, csak nem mondta el az álmát. Az is +oszt felkapja a botot, veri a fiát, mint a jégeső, az meg elkezdett +orditani, mint az oroszlány, mintha most is hallanám. De a gyerek nem +szólt volna a világért. + +Hát a hogy a király verte a fiát, megy arra hintón egy másik király, +hallja, hogy sivalkodik a gyerek, megáll az úton, azt mondja: + +– Hallja-e, barátom! ne verje azt a gyereket! nekem nincs, adja el, +megveszem! + +De a vén ember annyira neki melegedett a verésnek, hogy nem hallotta a +szót. Odakiáltanak neki még egyszer: + +– Barátom! ne verje azt a gyereket, adja el, adok érte száz forintot! + +Ezt már meghallotta a király, mindjárt abbahagyta a verést. Elmondta +oszt, hogy még olyan rossz gyereket! minő engedetlen! még az álmát se +mondja el! Azt mondja arra az idegen király: + +– Nohát azért nem érdemes verni, de ha akarja én megveszem a fiát, adok +érte száz forintot! + +Nem sokáig tartott az egyezkedés, a Varga-gyerek felült a hintóra s ment +az idegen király udvarába. Annak otthon volt egy lyánya, olyanforma +korácsú, mint a Varga-gyerek, napokig is eljátszottak együtt. Egyszer +eléveszi a király a gyereket: + +– Gyere csak, mondd el, mit álmodtál! + +A Varga-gyerek azt se vette többe, mint az apját. + +– Bizony nem mondom én, ha felakasztanak se! + +– Nem-e? – mondta a király – hát majd megbánod! + +Avval eléhivatta a kőmiveseket, megparancsolta nekik, hogy rakjanak +kőből egy házat, a miben egy ember megfér, falazzák be a Varga-gyereket. +Azok szót fogadtak, mindjárt hozzá is fogtak a befalazáshoz. Meghallotta +az esetet a király lánya, a Varga-gyerek játszó pajtása, odamegy a +kőmivesekhez, oszt szépen kérte őköt, hogy csak úgy falazzák be, hogy +egy kő mindég kijárjon, mert ő a Varga-gyereket nagyon szereti. Hát +úgyis lett. A falból mindig kijárt egy kő, a király lánya azt húzta ki, +mikor ennivalót vitt a szegény Varga-gyereknek. + +Ment az idő, már nagyon sokáig volt a falban a Varga-gyerek, a +királylány is nagy lett, még se únta meg az ételhordozást. Egyszer csak +a szomszédország királyának, Olenburisz királynak a fia megy hozzájuk, +azt mondja a királynak: + +– Én holnap elküldök ide magához három csikót, egy egyesztendőset, egy +kétesztendőset meg egy háromesztendőset, ha maga nekem meg nem tudja +mondani, melyik másik meg hányesztendős? én háborúval jövök magára! + +Nagyon megijedt ettől a király, nem tudta, mittévő legyen. Eljön a dél, +a királykisasszony viszi az ételt a Varga-gyereknek, de nagyon szomorú. +Látta ezt, a kinek szeme volt, a Varga-gyerek is észrevette. + +– Édes szerelmem, szép királylány! mondta neki, hogy van az, hogy idáig +mindig olyan vígan hoztad az ételt, most meg olyan szomorú vagy! + +– Jaj! édes szivem, szép szerelmem! mondta a lyány, nem tudsz te azon +segiteni! + +– Dehogynem, hátha! biztatta a Varga-gyerek. + +– Hát az Olenburisz király fia nálunk járt, hogy a tűz égesse meg! azt +mondta az apámnak, hogy küld ő ide három csikót, ha meg nem tudjuk +mondani, melyik az egy-, két- és háromesztendős, akkor jaj az +életünknek, háborúval jön a nyakunkra! + +– No! ez még sebaj! mondta a Varga-gyerek. Tegyetek ki az udvarra három +teknőt, az egyikbe tegyetek tavalyi zabot, a másikba kétesztendőset, a +harmadikba harmadévit, ki melyik teknőből eszik, annyi esztendős, mint +az a zab. De meg ne mondd ám apádnak, édes szívem, szép szerelmem! hogy +én adtam neked ezt a tanácsot! mondjad, mintha álmodtad volna az +egészet! + +Ugy is volt. A lyány nagy örömmel mondja el az apjának, hogy mit +álmodott. Ott is volt oszt öröm meg öröm. + +Kirakták a teknőket mindjárt, mindegyikbe más-más zabot öntöttek, várták +az Olenburisz király fiát, a csikókkal. Meg is jött az nemsoká, hozta +magával a gyönyörű szép három pejcsikót. Azok meg a hogy a zabot +meglátták, nem volt maradásuk, mentek egenyest a teknőkre. Az +egyesztendős csikó a tavalyi zabra, a kétesztendős a kétesztendősre, a +háromesztendős a harmadévire. A király csak mutogatta az Olenburisz +király fiának, hogy ez ilyen, ez meg ilyen idős! Ugy is volt az igaz! +mert mind annyi volt, a mennyinek mondta. Azt mondja akkor az Olenburisz +király fia: + +– Hát ezt szerencsédre kitaláltad! De majd küldök én holnap egy botot, +ha meg nem mondod, hogy melyik vége a töve felől, melyik meg a teteje +felől való, háborúval jövök az országodra! + +Volt nagy elszomorodás megint. A király lánya viszi az ételt megint, de +éppen olyan szomorúvan, mint azelőtt. Azt mondja neki a Varga-gyerek: + +– Édes szivem, szép szerelmem! már megint olyan szomorú vagy? mi lelt? + +– Hej! nagy a mi bajunk megint! mondta a lyány. Az Olenburisz király fia +azt mondta az apámnak, hogy küld neki egy botot, ha meg nem tudja +mondani, melyik vége a töve felől s melyik a teteje felől való, +háborúval jön ránk! + +– No! az még nem baj! mondta a Varga-gyerek. Vegyetek elé egy kádat, +öntsétek tele vízzel. A botot tegyétek bele a vízbe, a melyik vége +hamarabb ér a fenekére, az a vége a töve felől való! De el ne árulj +apádnak, mert végem van, ha megtudja, hogy én élek! csak ugy mond el, +mintha ezt is álmodtad volna. + +Megy a lány, elmondja az apjának, mit álmodott. Az meg kapott rajta, +mint éhtyúk a taknyon, úgy tett, a hogy a lánya mondta. Ki is kerűlt a +csávából most már másodszor. + +De nem nyughatott az Olenburisz király fia. A harmadik nap egy tizenkét +mázsás buzogányt hajított a király udvarába, egy emberétől pedig azt +üzente, hogy ha valaki még az nap ebéd alatt vissza nem hajítja és a +poharat a kezéből ki nem lövi, vége az egész országnak. Ezzel adta már +rá az ijesztet! A vén király majd megbolondult, majd hogy hova nem volt. +Ki teszi már azt meg? ő vén meg gyámoltalan már ahhoz! + +Hanem ott volt a lánya! Épen vitte az ebédet a Varga-gyereknek nagy +szomorúvan, mikor megszólítja: + +– Ejnye, ejnye! szívem szép szerelme! mi már a baj, hogy újfent olyan +szomorú vagy? + +Elmondja oszt a lyány, mit üzent az Olenburisz király fia. Azt mondja +arra a Varga-gyerek: + +– Ez már bajos dolog egy kicsit, de ha ügyes vagy, minden jó lesz. +Eredj, mondj el apádnak mindent, hogy be van itt falazva egy legény, ha +azt kiereszti, az megmenti az országot. + +A lyány szót fogadott, bement az apjához, elmondott mindent sorba. De a +király már alig emlékezett valamire, olyan régen volt, mikor a +Varga-gyereket befalaztatta. Azt mondja a lyányának: + +– No! jól van, ereszszék ki azt a legényt, de ha nem váltja be a szavát, +két halállal hal meg. + +Egyéb se kellett a legénynek, csakhogy kieresztették! Odament a tizenkét +mázsás buzogányhoz, próbálgatta emelni. De nem nagyon birta. Fogta +magát, jóllakott, mindjárt úgy pergette a kis ujján, mint az asszonyok +az orsót. Mikor az ebédidő elérkezett, felkapta, úgy vágta az Olenburisz +király házára, hogy mindjárt kidőlt egy fala. Azután elévett egy rozsdás +puskát, mikor az Olenburisz király fia épen a zájához emelte a poharát, +úgy kilőtte a kezéből, mintha ott se lett volna. Erre már azt mondta +maga az Olenburisz király fia is, hogy már akárki volt is segitségére a +vén királynak, de jó karja lehet meg jó szeme. + +A vén király megszabadúlt a háborútól, látta is, hogy milyen szép, derék +gyerek ez a Varga-gyerek, nem gondolkozott tovább egy cseppet se, +összeadta a lyányával, a birodalmának felit meg egyenest neki +ajándékozta. + +Alig múlt el a lagzi, tán harmadnappal rá elment a kigyókirály udvarába +a rossz csikóért meg a nyeregért. Ott találta a zsombék alatt, a hogy +betakarta. Vitt magával három zsák zsemlyét, három akó bort, azt +megetette, megitatta a csikóval, mikor az utolsó kortyot nyelte, a kis +ló megrázta magát, lett belőle olyan aranyszőrű paripa, hogy azon a +járásföldön nem volt nála szebb. A Varga-gyerek akkor rátette a nyerget, +de alig hogy a ló hátához ért, az is olyan szép lett, mint az új. Avval +felült a szép lóra s ment haza a maga birodalmába. + +Otthon kiválogatott vagy tizenegy legényt, de épen olyanokat, mint ő +volt, még ruhával is olyannal látta el őket, mint a milyen neki volt, +lovat adott mindegyik alá s elindúlt az Olenburisz király fiát +meglátogatni. Az meg már régtől fogva haragudott rá, mert megtudta, hogy +ő hajította vissza a tizenkétmázsás buzogányt, fel is tette magában, +hogy hacsak lehet, elveszti. + +Ment, mendegélt a tizenegy legény a Varga-gyerekkel, nemsokára a +tetthelyre értek. A kapuban az Olenburisz király fia várta őket. A hogy +odaérnek, azt mondja a királyfi: + +– Melyik köztetek a Varga-gyerek? jőjjön ide! + +Igen ám! de össze voltak már beszélve, nem árulta el senki, hogy melyik +köztük a Varga-gyerek, az meg nem magától nem ment oda, mert az +Olenburisz király fia mindjárt megölette volna. Látta a királyfi, hogy +se nem rendül, se nem mozdul de egyik se, abbahagyta a dolgot s behivta +őket, hogy szálljanak meg écczakára, ne fagyoskodjanak odakint. + +Volt ott egy öregesszony, a ki mindennap bejárt az udvarba sepreni, azt +mondja az Olenburisz király fiának: + +– Felséges királyfi! bizd csak rám a dolgot, majd kitudom én, melyik a +Varga-gyerek! Este a szobában elbujok s ha megösmerem, a kabátja aljának +a szögletét lenyirom, másnap reggel majd könnyebben megösmerheted! + +Úgyis volt. Az öregasszony belopódzkodott a legények közé, elbújt az ágy +alá, onnan vigyázta a Varga-gyereket. Mikor megtudta, melyik az, +elévette az ollóját s lenyikkantott a kabátjából egy darabot. A legények +még nem is sejditették, hogy kutya van a kertben. Másnap a hogy +felkelnek, a Varga-gyerek is öltözik, hát látja, hogy-a kabátja csonka. +Megkérdezi a többit is, hogy olyan e az övék, de bizony azokénak semmi +hibája nem volt. Mindjárt tudta, hol itt a bibi: a többiek kabátjáról is +levágatott ugyanolyan darabot. Mikor az Olenburisz király fia megnézte +őket, hoppon maradt, mert most is mind egyforma volt. E felett olyan +mérges lett, hogy lófarkára köttette az öregasszonyt, a mért ilyen +csúfosan elámította. + +A Varga-gyerek meg látta, hogy biz ott nekik nem sok keresni valójuk +van, hazament meg a tizenegy legény is. Útközben talált egy zsiros inget +meg egy zsiros gatyát, felvette magára, de még hétszerte erősebb lett +benne. + +Úgy két hét mulva ki látogatja meg a Varga-gyerek házát, mint az +Olenburisz király fia. A Varga-gyerek épen aludt, mikor ez odaért, a +király lánya meg kível ült a lóczán. Olyan szép volt, hogy Olenburisz +király fia megszerette. Azt mondja neki: + +– Hallod-e, szivem szép szerelme! én az ettéd, te az enyém! most alszik +az urad, hogy járhatnék én a végire? + +Már akkorra a király lánya is megváltozott, nem nagyon szerette az urát, +azt mondja: + +– Hát majd kihozom a zsiros ingét meg a zsiros gatyáját, ha azt +felveszed, hétszerte erősebb leszel, oszt könnyen végire járhatsz. + +Úgy is volt. Kihozta a zsiros inget meg a zsiros gatyát, az Olenburisz +király fia magára vette, kezibe kapott egy kardot s odaállt a +Varga-gyerek ágya mellé. + +– No! kutya, ha olyan hires vagy, hát gyere, birj meg velem! + +Arra felébredt a Varga-gyerek. Nézett maga körül, de nem találta a +zsiros ruháját. Azt mondja az Olenburisz király fiának: + +– Most már megölhetsz, ha akarsz. De ha megölsz, olyan apróra vagdoss, +mint a kolbászbavalót, azután köss egy zsákba s akaszsz a lovam nyakába. + +Úgy is lett. Megölték a szegény Varga-gyereket, apróra vágták, a húsát +egy zsákba kötötték, oszt a lova nyakába akasztották. A lovat meg +elcsapták, menjen, a merre lát. + +Az asszony meg az Olenburisz fia összeálltak, oszt éltek együtt. + +Hanem az aranyszőrű ló okos volt ám! Hogy elcsapták, tartott egyenesen +haza a kigyókirály udvarába. Mikor belépett az udvarra, a kigyókirály +mindjárt tudta, hogy oda a szegény Varga-gyerek. Belefújt egy sípba, a +sípszóra csak hempergett elé a sok féreg, utóljára meg gyött a +százötvenesztendős béka. + +– Itt vagyok, uram! – mondja a béka – mivel szolgálhatok! + +– Forraszd össze ezt a testet! + +Nekiállott a béka, egy-kettőre összeforrasztotta a Varga-gyereket. Az +meg mikor fellélegzett, csak annyit mondott: + +– Ejnye, de elaludtam! + +– El ám! mondja a kigyókirály, megmondtam, hogy ne vidd el azt a lovat, +mert megöl, hát meg ölt, mert te most olyan apróra voltál vagdosva, mint +a mák. Hanem a lovat többet nem adom oda, mert megint rosszul jársz +vele, eredj, keress magadnak szolgálatot valahol. Hogy mégis legyen +valamid, a kantárt neked adom, kerits rája lovat. + +Elindúlt a szegény Varga-gyerek, magában, mint az újjam. Útközben +találkozott egy koldússal. Megkérdezte: + +– Hova mégy, szegény koldús!? + +– Megyek a vásárra, uram! + +– Hát hol lesz a vásár? – kérdezte a Varga-gyerek. + +– Hát az Olenburisz király fia apósánál, te nem is tudod? + +– Bizony csak most tudtam meg. + +De jutott az eszibe valami a Varga-gyereknek, azt mondja a koldúsnak: + +– Hallod-e, barátom! ha ráhallgatsz, a mit mondok, gazdag ember lehet +belőled. + +A koldús ráállt mindenre. + +– Tudod-e, mit? mondta a Varga-gyerek. Itt van ez a kantár, csapd a +fejemhez, gyönyörü szép ló lesz belőlem, de ne ijjedj meg, hanem ülj +rám, oszt vezess be a vásárba; én addig ugránczozok, addig kényeskedek, +mig az Olenburisz király fia meg nem lát. Az majd odajön és alkudik rám. +Ha az áramat kérdezi, csak azt mond annyi arany, a mennyi két oldalról a +marjáig felér. Biztosan megvesz, a pénz pedig mind a tied lehet. + +Szénégetőnek tőkén a szeme, a koldus kapott a szép szón. A kantárt +fejéhez csapta a Varga-gyereknek, lett belőle olyan szép ló, hogy +madarat lehetett volna róla fogni. Avval a koldus lovagol be a vásárba. +A ló viczkándozik, ugrál, szedi a lábát, karikába vágja a nyakát, +nemsokára meg is látta az Olenburisz király fia. Odamegy a koldushoz. + +– Barátom! mi a lónak az ára? + +– Annyi arany, a mennyi két oldalról a marjáig felér! – mondta a koldus. + +Alku sem volt, az Olenburisz király fia abban a szentben kifizette, a +lovat meg vitte haza. + +Alig ér haza az Olenburisz király fia, alig kötik be a szép lovat az +istállóba, azt mondja az asszony az urának: + +– Hallod-e, fiam! én félek ettől a lótól, ez a Varga-gyerek, az én hites +uram! Tedd el láb aló, mert nem jót tart! + +Gondolta az asszony, hogy a kölcsönkenyér visszajár, azért beszélt igy. +Az Olenburisz kiráy fiának nem sok kellett, hogy megijedjen, +kivezettette a szép lovat mindjárt s agyonüttette. Mikor a legény a +fejszével szegény Varga-gyereket, mert ő volt a ló, homlokbavágta, annak +a fejiből kiugrott egy csont, oszt másnapra egy gyönyörű körtefa nőtt +belőle. Olyan körték csüngtek róla, mint az öklöm! Mintha most is +látnám! + +Mondják a királynénak másnap, hogy tudja-e, mi ujság? körtefa nőtt az +udvaron, olyan körték vannak rajta, hogy majd megszólalnak a szépségtől! +A királyné mindjárt tudta, hogy no! a Varga-gyerek nem halt meg, körtefa +lett belőle. Kivágatta abban a minutában. A fáját tűzre hordták a +legutolsó forgácsig. + +Egy szolgáló szedte össze kosárba a forgácsot, már épen az utólját +csipkedte, kapta magát egy szálkányi forgácsot belehajitott a halastóba, +az meg rögtön aranykacsáé változott. + +A királyné majd meghalt ijedtében, mikor ezt látta, mert az ablakból +nézett mindent, mit csinál a szolgáló. + +Ment is az urához. + +– Hallja-e, ha Istent ösmer, pusztitsa el már egyszer azt a +Varga-gyereket, ne szíviszakadoskodjak itten! a hol e, már aranykacsa +lett belőle, ott uszkál a halastóban! + +Az Olenburisz király fia a tóhoz ment, a partján levetkezett, a zsiros +inget, zsiros gatyát is levetette, azután usgyi be a tóba a kacsáért, +hogy majd megfogja. Már ott volt a kezében, mikor a kacsa lebukott s +uszott ki egyenest a partra a zsiros inghez meg a zsiros gatyához. Az +Olenburisz király fiát mindjárt átlépte a halál.[68] + +– No! most van végem vagy soha! + +Az aranykacsa megrázta magát, a Varga-gyerek lett belőle, gyorsan magára +kapkodta a zsiros ruhát, oszt azt mondta az Olenburisz király fiának: + +– No! kutya! te engem kivégeztél, a feleségemet elszeretted, most már +véged, gyere ki! + +Az Olenburisz király fia tele volt borzongással. Kiment a vizből s azt +mondta a Varga-gyereknek: + +– Ha már megölsz, vagdoss apróra, mint a kolbászbavalót, köss egy +zsákba, oszt akaszsz a lovam nyakába! + +Azt hitte, hogy ha a ló nyakába kötik, ő is majd úgy feléled, mint a +Varga-gyerek, de messze járt ő attól. + +A Varga-gyerek összevágta, zsákba tette, a ló nyakába akasztotta, de +úgy, hogy a földig csüngjön. Avval elcsapta a lovat. Vitte a ló, vitte, +mig csak zsákostúl együtt szét nem taposta. Azután meg a kutyák csaptak +belőle délebédet. + +A királynéból koldus lett. A szolgálót pedig, a ki a forgácsot a vizbe +dobta, elvette a Varga-gyerek, király lettek meg királyné, de oly +boldogok lettek egymással, hogyha azóta meg nem haltak volna, tán még ma +is élnének. + +Eddig volt, több se volt, tán igaz se volt! + +_Mező-Tárkány, Heves vármegye. Németh János, 40 éves parasztembertől. +1905. február._ + + + + +68. A síró-nevető szemű király. + +Hol volt, hol nem volt, Csakugyán innen volt, Palóczónián túnan vót, kis +ház mellett nagy ház, nagy ház mellett kis ház, abban lakott egy öreg +király. Olyan király volt az, hogy olyat még az öreg János bácsi se +látott, mikor Mántovába katonáskodott: az egyik szeme sírt, a másik +nevetett. Különös egy király volt. + +Volt neki három fia. Azok nem tudták elgondolni, mi lelte az öreget! az +egyik szeme mindig úgy sír, mint a folyóvíz, a másik szeme meg úgy +nevet, mint a tót rózsa. Összebeszéltek, hogy ők akárhogy! de megtudják, +mért van az? aztán meg az öreg király olyan morcsos-haragos volt mindig, +hogy nem birták állani, a kutya is megúnta volna már, hát annak is a +nyitjára akartak jönni. + +A hogy megbeszélték, úgy is cselekedtek. + +Másnap reggel a legöregebb királyfi bemegy az apjához. + +– Kedves apám! az Isten áldjon meg! mondd már meg, mért sír az egyik +szemed s mért nevet a másik? osztán mért haragszol te úgy mi ránk? + +A király nem szólt semmit, csak felkapott az asztalról egy kést és vágta +a fia felé. Annak is az volt a szerencséje, hogy félreugrott, máskép +kampecz lett volna az életinek! ment is kifelé esze nélkül. Odaki már +várták. De nem nagyon örültek meg az újságnak, a mit a bátyjok +elmondott. + +Másnap azt mondta a középső királyfi, hogy majd végire jár ő a dolognak, +neki majd csak elmond az apja mindent. + +Úgyis volt, bement. De ő se járt jobban, mint a bátyja, úgy vágta feléje +az apja a kést, mintha egyben meg akarná ölni. + +El voltak búsúlva nagyon. Már azt hitték, hogy vége a vállalkozásnak, +ott vannak, a hol elindultak: nem tudnak semmit. + +De a legkisebb királyfi nem hederített a rossz hírekre, hogy az apja így +meg úgy… a kést hogy vagdossa utánok… mi egymás… biz ő bemegy, feltette +magában, ha az apja az ördöggel határos is! + +Be is ment. Elmondta ő is, a mit a bátyjai, az öreg király most is +kapott egy kést, úgy vágta a legkisebb fia czombjába, hogy mindjárt +megállt benne. De a királyfi nem szaladt ki, ha kihúzta a kést a +lábából, az asztalra tette az apja elé. + +– Kedves apám! ölj meg! szabad vagy velem, mert a fiad vagyok, de mondd +meg nekem, a mit kérdeztünk már tőled mind a hárman! + +Az öreg ekkorra már megcsendesedett, szünt a mérge egy kicsit. Azt +mondja a fiának: + +– Kedves fiam! úgy látom, te vagy a legbátrabb fiam, te neked +elmondhatom minden bajomat. Az egyik szemem azért sír, hogy olyan két +gyáva fiam van, a másik meg neked örül. A szomorúságom meg onnan van, +hogy félek a haláltól. Ha te elhoznád nekem az élet meg a halál vizét +meg a szépen szóló madarat, nem is halnék meg, meg szomorú se lennék +többet! + +Hallotta ezt a kis királyfi, jól eszibe véste. Eltökélte, hogy az élet +meg a halál vizét meg a szépen szóló madarat megszerzi a föld alól is. + +Másnap feltarisznyázta magát, vágott egy jó bunkósbotot az útra, avval +elindúlt. + +Megy, megy, mendegél, magában mint az Isten madara. Talál egy +öregasszonyt. Elmondja neki ügyét-baját, ezt meg ezt szeretné ő +megkeríteni! Az öregasszony adott neki egy lókefét meg egy korsót s csak +annyit mondott: + +– Eredj a hegyen túnan, ott van az öreganyám, az bizonyosan többet tud! + +A kis királyfi oda is elért. Ott is kapott egy lóvakarót, egy korsót meg +azt a szót: + +– Eredj a hegyen túnan, ott lakik az öreganyám, az bizonyosan többet +tud. + +Elment ő oda is, a harmadik öregasszonyhoz. Mikor elmondta, mit akar, +azt mondta neki a vén boszorkány: + +– Jól van, ha azt akarod, de ember légy magadért! van én nekem hét +lovam, három nap egy esztendő nálam, ha azt a hét lovat egy esztendeig +meg tudod őrzeni, jól lesz minden. + +Beállott béresnek. Mindjárt bement az istállóba, megvakarta, megkefélte +a lovakat, azok mindjárt szelidek lëttek. Ereszthette aztán akárhova +őket, estefelé mindig együtt voltak. Harmadik nap alkonyatkor, mikor +ballagott a királyfi már hazafelé, azt mondja neki a legkisebb ló: + +– Hallod-e, kedves gazdám! ha az asszonyunk valamivel meg akar fizetni, +el ne fogadj egyebet annál a rossz csikónál, a ki a szemetdomhon +hempereg! tudod-e? + +A királyfi megköszönte a kis ló jótanácsát, mikor hazaértek, nem szólt +az asszonynak se fejéret, se feketét, ha odament a szemétdombra, +talpraállította a kis szőrmók csikót, megvakarta, megkefélte, az +istállóból egy kötőféket a fejére húzott, a kis rossz csikóból egyszerre +csak olyan szép aranyszőrű ló lett, hogy olyan a királynak sincs. Akkor +bement az öregasszonyhoz. + +Elmondta, hogy őneki szolgálata fejében ne adjon egyebet, csak azt a +rossz csikót, a ki az ól előtt a szemétdombon hentereg. Az öregasszony +ácsánkodott először, de utoljára – végre mit volt mit tenni, a királyfi +annyira kötte az ebet a karóhoz, hogy odadta neki. + +– No, fiam! ha már van lovad, tanácsot is adok. Eredj, eredj az erdőben, +míg csak egy aranyvárra nem találsz. Annak az ablaka mindig nyitva van. +Kösd fel a lovad farkát jól s ugrass be valamelyik ablakon, de vigyázz, +hogy az aranyvár meg ne zendüljön, mert a sok sárkány meg fenevad, a ki +odabe van, felérez és szétszaggat! Eredj aztán a tizenegyedik szobába, +ott találsz egy szépséges királylányt, meg ne csókold valahogy, mert baj +lesz, ott folyik az élet meg a halál vize, merítsd meg a korsókat, a +szépen szóló madarat kalitkástúl együtt akaszd le a szegről, aztán újra +jól felkössed a ló farkát, hogy észre ne vegyenek. + +Elbúcsúzott a királyfi, felült a lóra. Az aranyszőrű ló egyet ugrott, +hármat szökött, ott álltak az aranyvár előtt. A királyfi leugrott, +felkötötte a kis ló farkát, aztán beugrajtott az egyik ablakon. Bement a +tizenegyedik szobába, ott ült a karosszékben a szép királylány, mellette +meg két oldalt az élet és halál vize. A lyány olyan szép volt, nem birta +megállni, hogy meg ne csókolja. Úgy ám! de az is javából volt a +vászonnak, nem hogy kurját ütött volna a házban, még vissza is csókolta +a királyfit, bevezette a tizenkettedik szobába, ott telemerítették a +három korsót, leakasztották a szépen szóló madarat, avval irdócz! +mentek. A hogy kiugrajtottak az ablakon, a ló farka nem volt jól +felkötve, a vár megzendült. Felébredt a sok fenevad meg a sárkány, +utánok. Már száz lépésre se voltak egymástól, mikor a királylány azt +mondta a királyfinak: + +– Hajítsd el a lókefét! + +Eldobta a királyfi. Lett is belőle utánok olyan vadont ezüsterdő, hogy +nem lehetett rajta átlátni. + +De nem sokáig mehettek, mert a sárkányok a sarkukban voltak. Akkor a +lány eldobatta a lóvakarót. Abból meg egy aranyerdő lett. De azon már +senki emberfia keresztül nem tudott menni, olyan sűrű volt, így osztán +békességben mehettek egy darabig. Az öregasszonyoknak bevitték a korsó +vizüket s tartottak hazafelé. Otthon az ország határában már várt rájok +a két öregebb testvér. Se szó, se beszéd, odamennek az öcscsükhöz, +megkötözik s viszik haza. A kirákisasszonyt vitték magukkal az élet- és +halálvizével meg a szépen szóló madárral együtt, de a lovat bekötötték +az apjok istállójába s a kis királyfit meg bezárták egy kamrába. Mikor +az öreg király kérdezte, hogy hát a legkisebb fia hol van? azt mondták, +hogy meghalt még az úton. + +Hej! ha tudta volna az öreg, majd adott volna! + +Idő múlik, nap halad, egyszer a király csak látja, hogy a szépen szóló +madár meg az aranyszőrű paripa nagyon sehogy sincs. Kérdezősködik +mindenütt, de senki se értett a dologhoz. Fogta magát megkérdezte magát +a szépen szóló madarat, hogy mi baja? + +– Mi a bajom! hogyne volnék én szomorú, mikor a szép királykisasszonyt a +legöregebb királyfi vette el, a legfiatalabb királyfi meg, a ki minket +az aranyvárból elhozott, ott szenved a kamrában. Szalmán fekszik és +kenyéren, vizen él! + +Az öreg király csak nagyot nézett. Felnyittatta a kamrát mindjárt s a +legkisebb fiát csakugyan úgy találta, a hogy a madár mondta. + +A két legnagyobb fiát mindjárt négyfelé hasíttatta, a legkisebb fiával +meg elvetette a szép királykisasszonyt, a fele birodalmát neki +ajándékozta, az egyik szeme már nem rítt úgy, mint a hogy másik +nevetett, szomorú se volt már, csak vígadtak nap-nap után. Még most is +élnek, ha meg nem haltak. + +_Eger, Heves vármegye. Schmied Sándor mészárosmestertől. 1905. január._ + + + + +69. Szegény János. + +Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyeken túl, de még az óperencziás +tengeren is túl, a hol a kis kurtafarkú disznó túr, reczeficze fékető, +ugyan mi lesz még ebből? Gallér híjján köpenyeg, toldd a mesét, ha +lehet, hazudjunk, mert van kinek. Mikor az én subámat szabták, hét vég +posztó kimaradt, de gallérja nem telt. + +Volt egyszer egy szegény ember. Annyi adósságot csinált, hogy sohse +birta kifizetni, elköltötte volna a jövő hetet is, ha lehetett volna. +Egyszer meghalt. A holt tetemét elvitték a templomba, ott ki is +terítették. Mikor az adósai megtudták a halálát, odamentek s hogy máskép +a pénzüket nem birták rajta megvenni, el kezdték püfölni, mint a +kétfenekű dobot. Már majdnem szétverték, odalép hozzájok egy legény, azt +mondja nekik: + +– Halljátok-e, emberek! ha már ez a szegény ember nem fizetett meg +nektek, ne így álljatok rajta boszút! mondjátok meg, mivel tartozott, én +kifizetem! + +Az adósok rögtön abbahagyták az ütleget, azt mondták: + +– Háromszáz forinttal! + +– Háromszáz forinttal? no jó! épen van annyi pénzem, hát netek, itt van, +aztán többet ne bántsátok! + +A halott békén fekhetett tovább, nem bántották többet. + +A legény meg, hogy odadta minden vagyonát egy halottnak a nyugodalmáért, +mit vót mit tenni? elindúlt vándorolni. + +Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Útja egy nagy hegynek vitt. +A hogy ment, az út szélén látott egy fél daruszárnyat, gondolt egyet, jó +lesz még ez valamire, ha egyébnek nem, tolluseprőnek! betette a szűre +újjába. Alig haladt el pár lépést, látott egy rozsdás kardot, felvette +azt is. Nemsokára találkozott egy öregasszonynyal, a ki egy nagy hát +vesszőt hozott az erdőről, de el volt már fáradva, rimánkodott a +legénynek, hogy vegye le a hátárúl egy kicsit, mert má majd megszakad +alatta. A legény segített szívesen. Mikor már az asszony lélegzett +eleget, a legény újra feladta neki a fát, de a szívességéért – szegény +asszony nem tudott egyebet adni – kapott egy kéve vesszőt. Gondolta, +hogy jó lehet még az valamikor, vállára kapta, oszt ment tovább. + +A hogy ment, mendegélt, már régen hallotta, hogy a háta megett +kajtat[69] valaki. Hátranéz, hát kit lát? Szegény János ballagott utána, +a kit a templomban püflegeltek az adósai. + +– Hova megy kend, János bácsi? – kérdezte a legény. + +– Hozzád szegődök, fiam! hogy a jótéteményedért én is jóval fizessek! + +– No jó! hát ballagjunk együtt! + +Ballagtak együtt. Egyszer egy városba értek, abba lakott egy király a +lányával. A palota előtt állott kilenczvenkilencz karó, arra rá volt +szúrva kilenczvenkilencz emberfej. + +Kérdezősködtek a városban, hogy minő király lehet az, a kinek a palotája +előtt kilenczvenkilencz emberfej van karóra húzva? Ott aztán elmondták, +hogy annak a királynak van egy lánya, de nem akar férjhez menni +senkihez, a ki kérőbe megy hozzá, mindnek találós kérdést ad fel, s a ki +arra megfelelni nem tud, karóba húzatja a fejét. Az a kilenczvenkilencz +emberfej kilencvenkilenc kérőnek a feje. + +Erre félrehítta Szegény János a legényt. Azt mondta neki: + +– Tudod-e mit? barátom! tudom már én, mi fán termett ez a +királykisasszony. Ez a denevérkirálynak a szeretője, minden éjjel ott +hál annak a barlangjában s ott találgatják ki ketten a találós +kérdéseket. Hanem majd! te bemégy most kérőnek, megmondod, hogy te el +akarod venni a király lányát, aztán akárhogy ijesztgetnek, vissza ne +riadj semmitől, majd tudom én, mit csinálok. Ha odabent végeztél, gyere +vissza hozzám! + +A legény bement, elmondta a szíve szándékját, azzal jött ki. Akkor azt +mondja neki Szegény János: + +– No! most add ide a daruszárnyat meg a rozsdás kardot meg a kéve +vesszőt, aztán menj aludni! jókor reggel majd felzörgetlek! + +Úgy is volt, a legény ment aludni. + +Mikor eljött az este, Szegény János vállára kapcsolta a fél +daruszárnyat, a kardot az oldalára kötötte, a kéve vesszőt meg a hóna +alá csapta, odaállott a királykisasszony ablaka alá. Várakozott, míg +kijön a királylány, hogy a szeretőjéhez siessen. + +Nem várt sokáig. A hogy kinyílt az ablak, a királylány szállt egyenesen +a hegyek felé. Szegény János utána. Verte ám a kéve vesszővel úgy, hogy +mind leszakadt a hátáról a ruha, mire a barlanghoz ért. Ott a lány, mint +a ki már jól tudja a járást, csak be egyenesen a szobába. Szegény János +kível maradt. Hallgatódzott az ajtón. Odabent a lány elmondta, hogy új +kérője akadt, valami nagyon szegény ember, mit kéne neki feladni? A +denevérkirály azt mondja: + +– Tudod-e, mit? írd a levélbe azt, hogy – gyűszű! ne félj, azt nem +találja ki sohasem! + +Jól van, megegyeztek. Szerelmeskedtek még egy jó darabig, azután a lány +jött. Szegény János azon mód, mint menőben, hazafele jöttükben is a lány +nyomában volt mindég s úgy püfölte a hátát, csakúgy porzott. + +Mire otthon az ablak alá értek, a lány besuhant, lefeküdt s elaludt. +Szegény János meg ment a legényhez, hírül adott mindent. + +Másnap reggel kel a legény, megy a palotába. A kirá meg a lánya már +várták. + +– No! szegény legény! találd ki, mi van írva ebbe a levélbe! – kérdezte +a király először is. + +– Hát mit teketóriázzak, – mondta a legény – gyűszű! + +– Jól van, fiam! derék ember vagy! ezt kitaláltad, csak aztán a többinél +is nyomon járj! + +Eljött megínt az este. A legény lefeküdt, de Szegény János talpon volt. +A féldaruszárny már a vállára volt kapcsolva, a kard az oldalán, a kéve +vessző a hóna alatt, ott várt a királykisasszonyra az ablaknál. + +Épen, mint az első este, mikor a lány a denevérkirályhoz igyekezett, +most is kikapott ő kelme, Szegény János nem kímélte a hátától a vesszőt, +csak úgy ropogott, a hogy hátba-hátba sózta. Alig is várta már a lány, +hogy a tetthelyen legyen, csak úgy zuhogott rá a nemszeretem símogatás. + +Mikor beért a szeretőjéhez, az volt az első: + +– No! még ilyen jégesőt! soha életemben! azt hittem, hogy az egész felhő +a nyakamba szakad! még így nem verte meg a hátam az eső! + +Azután hozzáfogtak szerelmeskedni. Szegény János meg az ajtón várt, +hallgatott. Azt mondja egyszer a lány a denevérkirálynak: + +– No! édes szívem, szép szerelmem! még olyan legényt nem láttam, mint a +ki most kéret! kitalálta, mi volt írva a levélben! mondd má, mit írjunk +másodszor? hadd járnék a végére! mert még egyszer csakugyan az ő +feleségének kell lennem! + +– Legyen most papucs! – mondta a denevérkirály. + +– Jól van! + +A lány fogta magát, összekapta magán a nagykendőt, készült haza. + +Alig fordúlt ki az ajtón, Szegény János készen állott a vesszővel, verte +is, míg haza nem értek. Otthon a lány lefeküdt, aludt volna is, ha +tudott volna, úgy kikapott. Szegény János meg ment egyenest a legényhez, +elmondta, mit látott, mit hallott? + +Másnap reggel nem győzött eleget csodálkozni a király, mikor a legény +nagy fittyommal[70] kimondta, hogy a levélbe ez a szó van írva: papucs. + +– No! lányom! ez a legény szerencsés fűre tapodott, kitalálta már a +másodikat is! + +– Majd nem találja a harmadikat! – felelte a lány nagy kevélyen. + +Alig esteledett be, már a legényt majd hogy a hideg nem lelte, úgy +gondolkozott. Kérte az Istent, hogy csak még egyszer segítené meg, +minden jól lenne! + +Setét volt már, Szegény János ott áll harmadszor is az ablak alatt. Jön +a lány is, száll, mint a szálló madár. Szegény János utána. De úgy még +sohse verte, mint most. Még a vessző is eltöredezett, úgy püfölte. Mikor +a tetthelyre értek, a lánynak csupa vér volt a háta. Panaszolkodott is a +denevérkirálynak, hogy nem tudja, mit akar az idő, de az mégis sok, hogy +így esik! + +A denevérkirály vígasztalta, hogy majd elkíséri most ő hazáig, megtudja, +milyen is hát az a jégeső, a melyik ilyen kegyetlenű elmegy az emberség +mellett! Azután ölibe kapta a lányt, jól megölelgette, azután kérdezte +tőle: + +– No! hát a másodikat kitalálta-e a legény? + +– Ki-e? ki bizony! ördöge lehet annak! + +– Megállj! – mondta a denevérkirály – harmadszorra nem találja ki! +tudod-e, mit írj a levélbe? azt, hogy – a _denevérkirály feje_. Azt csak +nem tudja kitalálni! + +Szegény János hallotta ezt, várt is az ajtónál, mikor jönnek már? +Egyszer hallja, hogy nyílik az ajtó. Elől a királykisasszony, utána a +denevérkirály, hogy majd hazakíséri a szeretőjét. Szegény János a +kardjához kapott, de nem csinált semmit, majd otthon! gondolta. Azzal +azok kezdtek repülni, János utánok. Mire a ház elejbe értek, a kéve +vesszőből csak annyi maradt, a mennyit meg tudott fogni, mind elverte +rajtok. Az ablaknál megállottak, a lány bement, a denevérkirály meg +megfordúlt, hogy majd hazamegy, János se volt rest, ki a kardot! úgy +vágta le a fejét, mint a semmit. Betette a tarisznyába s ment a +legényhëz. Elmondott mindent, aztán odadta a fejet tarisznyástúl együtt. +A királylány meg odabent nem tudott aludni, csak izzadt, mint a kömlei +halott. + +Eljön a másnap reggel. A királykisasszony biztos volt a felől, hogy a +legényt most az egyszer cserben hagyja a tudománya, már helyet is nézett +a karónak, a hová a legény fejét kiszúrják. De rosszúl számított. A +legény abban az órában felment hozzájok, a mikor máskor, vitte magával a +tarisznyát is. + +Kérdezi a király: + +– No! fiam, ez a harmadik feladat, ezt találd ki, tied a lányom! + +De a legény nem szólt semmit, csak leakasztotta a nyakából a tarisznyát, +kivette a denevér király fejét, elejbök vitte s csak annyit mondott: + +– Ez ni! + +A lány kékűlt-zöldűlt, majd hogy hova nem lett ijedtében. De mit volt +mit tenni? most már vége mindennek, a legény felesége lesz. A király meg +azt mondta: + +– Derék ember vagy, fiam! megérdemled a lányom! csak már azon +igyekezzetek, hogy egyek legyetek, mert érzem, hogy nemsoká meghalok, a +királyságom nem akarnám árván hagyni, hanem a te gondodra bíznám! + +Örűlt a legény nagyon, mint Vak Laczi a félszemének, már vőfélyeket is +fogadott volna, hogy hívogassanak a lagziba, mikor Szegény János azt +mondja neki: + +– Öcsém! nem addig van a! nem lagzizunk olyan hamar! tudod-e te, hogy az +a lány a denevérkirálytól teherben van? úgy nem veheted el, a hogy van, +mert nagyon megrontana! hanem tanácsolom neked, hogy keríts egy kád +forró édes tejet, a királykisasszonyt vagdald apróra, mint a mákszem, +vesd bele a tejbe, oszt hogy abban egészen meg ne főljön, tégy hozzá még +egy darab jeget is. Ha onnan elevenen kikerűl, elveheted! No! most Isten +áldjon meg! én elbúcsúzok tőled, köszönöm az eddigi jóakaratodat is! + +Szegény János elment. A legény meg egy bárddal úgy összemetélte a +királykisasszonyt, mint a kolbászhúst. Akkor betette a forró édes tejbe, +tett egy darab jeget is hozzá, hát a lány még hétszerte szebb lett. + +Mindjárt lagzit is csaptak, olyan jó ételek voltak, ha rágondolok, még +most is fut a nyálam érte. Még most is élnek, hogyha meg nem haltak. + +_Eger, Heves vármegye. Újj János parasztlegénytől. 1905. január._ + + + + +70. A négy egytestvér. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgény embër, annak vót négy +fia. + +Aszonta ëcczër nekik: + +– Gyerëkejim! én sëmmitlen embër vagyok, nektëk kënyeret nem tudok +annyi, idáig neveltelek bennetëkët, mos má mënnyetëk, tanúllyatok +mesterségët, oszt éllyetëk a magatok lábánn! + +A négy ëgytestvér mëgértëtte a szót, el is indútak szépenn ëgymásutánn. + +Az első csillagvizsgálóhó jutott, attú kapott ëgy szép fájín +messzilátót, a másogyik tolvajok közé kerűt, az ügyességët tanút, a +harmagyik vadászná át el, am mëg olyan puskát kapott, hogy avval akar +czélzott, akar së, mindég tanát, a nëgyegyik szabó lëtt, am mëg olyan +tőt kapott, hogy az puhánn, keményënn ëgyaránt kërësztűmënt. + +Mikor minnyájoknak lëtelt az idejik, hazamëntek. Otthonn mëg épen nagy +gyász vót, mer a kirá lyányát elrabolta ëgy sárkány. + +Bemëntek ők ehhë a kiráho. Elmonták minnyájan, hogy mit tudnak, ők +szeretnének a kiráho szógálatba beállanyi. A kirá aszonta nekik: + +– No! jó! Hát te csillagász, nézd mëg, ott a fa tetejibe kőt ëgy madár, +hány tojás van alatta? + +A csillagász odanézëtt, aszonta, hogy: »Öt!« + +– Jó van! de most má, tolvaj! të mëg lopd ki alólla, hogy a madár eszre +në vëgye! + +A tolvaj ëgy-kettőre ott vót az öt tojással, a madár mëg csak ült +szépenn, eszre së vëtte, hogy tojás nincs alatta. + +– Ez is jó! – monta a kirá. – Most má, te vadász! lőtt szét ezëkët a +tojásokot ëgybű! + +A vadász ëgy lövésbű szétlőtte mind az öt tojást. + +– Em mán fájín! De mos má, szabó! varrd össze a tojásokot úgy, hogy në +lácczassék mëg rajtok, hogy el vótak törve! + +A szabó nekiesëtt, úgy járt a kezi, mint a motóla, a tojásokot +ëgy-kettőre összevarrta olyan szépen, hogy nem lácczott azon sëmmi +repedés. + +Aszonta erre a kirá: + +– No! má látom, hogy tuttok valamit, de ha a lyányom valamëllyitëk +mëgszabadítaná a sárkántú, annak annám feleségű! + +Válalkoztak ők arra is. + +A csillagász a lyánt mëllátta a sárkány ölibe, a tolvaj kilopta, úgy +hogy a sárkány csak akkor vëtte eszre, mikor má a négy testvér a +tengërënn vitte a lyánt ëgy csónakba. Szát is utánnok mingyá mindën +erejibű. + +Lë akart rájok csapnyi, mint a csirkére a hélya, de a vadász abba a +szentbe lëlőtte, úgy, hogy dögölve húllott a csónakba. De hogy a +sárkánnak nagy dëbëlla testyi vót, a hogy lëesett, a csónak mëgrepedt. + +Most dógozott ám a szabó, ha láttátok vóna! én úgy láttam, mint most! +nincs az a gép, a ki új járjék, mint az ő kezi. Be is varrta a csónakot +ëgymásután.[71] + +Akkor hazavitték a lyánt az apjáho. Csakhogy négyiké nem lëhetëtt, hát a +kirá ëgy-ëgy tarisznya pézt adott nekik, a mivel mind a négyenn +hazamëhettek, oszt hóttyig eléhettek belűlle. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári parasztmenyecskétől. +Lejegyzési idő: 1904. márczius._ + + + + +71. A gazdag kalmár. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgény mëg ëgy gazdag kalmár. +Az ëgyik olyan szëgény vót, hogy allyig tudott ényi, a gazdagnak mëg +száz bóttya is vót. Kilenczvenkilenczet másnak adott kezelésbe, magának +csak ëgyet tartott mëg. + +Ez a gazdag ëcczër kimënt az erdőbe sétányi. + +Sétálásában mëglátott ëgy szép lyánt, a ki a kútra mënt épenn. »Hova +mégy, te szép lyány?« – kérdëzte. – »A kútra! hova mënnék másübe!?« – +felelt a lyány vissza. Mikor a lyány visszagyövet ára mënt mëgint, a +gazdag kalmár elkísérte egészenn a gunyhóig, a hun az apja is lakott, +mer az apja erdőkerüllő vót. + +A gazdag kalmárnak mëttecczët a lyány, apjostú ëgyütt mëghítta magáho +ebédre. + +Külön szobába terítëttek nekik. Az apja magába, a lyány mëg a gazdag +kalmárral ebédëlt. + +Mikor ebédëltek, az apja is gyugott el a zsebibe valamit a lyányának mëg +a lyány is az apjának. + +Az ebéd soká tartott, úgy, hogy az erdőkerüllő má sokállotta, oszt +kérdëzte, hun van a lyánya? + +Nem soká várakozott, elejbe vezették a lyányát, talpig selyëmbe fël vót +őtözve, olyan vót, mint ëgy kiráné. A gazdag kalmár őtöztette fël. + +Akkor aszongya a gazdag kalmár az erdőkerüllőnek, hogy odaggya-ë neki a +lyányát, mer ő elvëszi. Az öreg szíves-örömest beleëgyezëtt: »oda hát, +mé në!?« + +Igy a lyány oszt a gazdag kalmár feleségi lëtt, az öreg mëg visszamënt +az erdőbe kerüllőnek. Ők mëg éltek boldogann. + +Ëcczër nagy mulaccság vót az erdőbe. Vót ott temérdek nép, még annyit! +mint a kutyába a bóha. Ott vót a gazdag mëg a szëgény kalmár is. + +Hát úgy mulaccság közbe fëlgyön mindën, a gazdag kalmár elkezgyi +dicsírnyi a feleségit, hogy minő jó asszony a! minő szép! mëg minő +hűségës! Hallgatták ott a dicsekëdést minnyájan, a szëgény kalmár is. +Ëcczër aszongya a szëgény kalmár: »hallod-ë, öcsém! nincs az az asszony, +a kit mën në lëhetne csalnyi, a kit el në lëhetne csábitanyi!« »No, +bátyám, – monta a gazdag kalmár – ha kend azt el tuggya csábitanyi, hát +magáé az egész vagyonom! ha pegyig nem tuggya, akkor magátú, a miji van +is, elvëszëm!« »Jó van, hunczut, a ki bánnya!« – monta a szëgény kalmár +– »én ura vagyok annak, a kit montam!« + +De úgy beszéték mëg, hogy három nap alatt biztos hírt këll annyi +ëgymásnak, azonn túnat nem áll az alku. + +Mënt a szëgény kalmár ëgënyest a gazdag felesëgihë. Ott ëcczërre +ölelnyi, csókolnyi akarta ő az asszont, de az úgy eltaszitotta, hogy +hetet bakázott. + +Má ëgy nap elmút, a szëgén kalmárt nagy gond ütte mëg: micsinállyék má +most? + +Ösmert ëgy öreg asszonyt, a ki elébb ott szógát a gazdag kalmárná. +Elmënt ahho mëgkérdeznyi, hogy hova lëgyék most má? Az öregasszon mingyá +tanát ki valamit. Aszonta neki: »majd belebújtatlak ëgy ládába, oszt +valahogy majd bevisznek a gazdag kalmárné szobajába! në fé sëmmit, jóra +gyön minden!« + +Úgy is vót. Belebújtatta ëgy ládába, azután elmënt a gazdag kalmárného, +hogy összeveszëtt az urával, engeggye mëg, hogy a ládáját, a mibe az a +kis hómija van, odavitethesse! A gazdag kalmárné ráát, mëgengette, de +annak eszibe së vót sëmmi, hogy mi lëhet e! + +Az öreg asszony mingyá fogadott is két embërt, azok fëlfogták a ládát, +vitték, be ëgënyest abba a házba, a hun a gazdag kalmár feleségi szokott +hányi. + +De ebbe beletelt ëgy nap. + +Harmagyik nap écczaka a szëgény kalmár kibújik a ládábú, odamëgy az +ágyho. Az asszonnak nagyon nagy melegi lëhetëtt, ki vót takaródzva a +mellyi. A szëgény kalmár is csak azt kereste, hogy micsoda jegyët taná +rajta, odanézëtt a mellyire, hát ëgy gyönyörű szép aranhajszálat látott. +Avval visszabújt a ládába, vigyázva, hogy në zörögjön, mer ha az asszony +fëlériz, akkor baj lëssz. + +De nem érzëtt fël. + +Másnap jókor rëggel az öreg asszony elmënt a azdag kalmárného, hogy +kibékűt az urával, mos má hazaviszi a ládáját. »Jó van« – monta az +asszony Még két embërt adott is hozzá, hogy në czipekëggyék vele maga, +az a szëgény, öreg asszony. + +Mikor a ládát hazavitték, a két embër elmënt, a szëgén kalmár mëg kibújt +a ládábú, mënt ëgënyest az erdőbe. Nagy örömibe maj hasra is esëtt ëgy +fa gyükeribe. + +Mëlláttya a gazdag kalmár, má előre asz hitte, hogy: »no végi a szëgény +kalmárnak, a mi kicsiji vót is, elvesztëtte!« Mikor az odaért, +odakiátott neki: »No, mi ujság!?« Aszongya rá a szëgény kalmár: »hát az +az újság, hogy elcsábítottam a feleségëdët! ha akarod tunnyi, azt is +mëmmondom, hogy ëgy aranhajszá van a mellyinn! Mos má enyim mindën +vagyonod!« + +A gazdag kalmár úgy mëgihëtt erre a szóra, hogy azt hitte: elsillyed +mingyá! »Hűnnye no! hűnnye no! az az asszon! má azt hittem: ő benne +bizhatok! de má ő benne së!« A vagyonát mind odatta a szëgény embërnek, +neki magának csak a feleségi mëg a puskája maratt. A puskáját is odatta +a feleséginek, »mos má as së lëgyék!« + +Elindútak világnak. A mére mëntek, három út vezetëtt, ëgyënn elindút az +asszon, a másikonn mëg az embër. + +Az asszon bekerűt ëgy erdőkerüllőhő, ott hogyún jó tudott lőnyi, +fëlvëtték jágërnak. Nemsoká be is őtözött jágërruhába. + +Onnat, mer olyan puskája vót, hogy a mire ráfogta, mind lëlőtte, bekerűt +ëgy kirá udvarába. Szépnek lácczott ember ruhába is, hamarosann +mëgszerették. + +A kirá még hozzá is akarta annyi a lyányát erővel, de ő ëcczër a lyánnak +mëmmutatta magát, hogy ő is asszony, hát nem vehetyi el. Elmonta oszt az +életyi sorát tövirű-hëgyire. A kirá lyánya oszt elkezte sajnányi, hogy ő +is erre a dalra jutott, pegyig ez az asszon egész mást érdemëlne! + +Ott së vót soká maradása, ëgy másik kirá udvarába jutott. De ott má nem +lëhetëtt neki kibújót keresnyi, mer alkalom së vót rá, a kirá elvëtette +vele a lyányát. Csak épenn, hogy még nem esküttek mëg. + +Mer háború ütött ki, a hova őt is elkűtték, azé halasztották el az +esküvőt. Ott vitézű harczolt, mëgáta a helyit fájinú. De a többi +harczosok közt mëgösmerte az urát is, a ki ott vót a háborúba. + +Gondolkozott sokáig, hogy tuggyék má ő mëszszabadúnyi a kirá udvarátú? +gondolkozott, gondolkozott, még ëcczër kitanáta. + +Mire hazaértek az udvarba, aszongya az apóssának, hogy ő neki most +okvetetlenű haza këll mënnyi a birtokára, de két nap múva itt lëssz! +Most akarhogy, de muszaj neki mënnyi! A kirá aszonta: »jó van, fiam! de +elébb esküggyetëk mëg! oszt mëheccz!« De a vitéz – má mint az asszony – +kötte az ebet a karóho, hogy ő visszagyön, de most muszaj neki az +elmënetel! Végre oszt ráhatta a kirá is. Fëlőtöztették szép, fényes +kiráfinak, a kire a fébirodalom vár, attak melléje ëgy regemënt katonát, +ëgy aranyos szép hintóba úgy hajtatott el. + +Mikor mënt az útonn, látott ëgy obsitos katonát. »Győjjön, üllyék fël!« +– monta neki. Sënki ëgyeb nem vót az az obsitos, mint a saját tulajdon +ura. De az nem ösmerte mëg őt, ő mëgösmerte. + +A katonákot mëg hazakűtte, az obsitossal magányosann mënt haza a régi +városba. + +Ott mëgát a hintó ëgy bót előtt, a ki azokelőtt az övék vót. A kiráfi – +má mint az asszon – hitta a katonát, hogy mënnyék be a bótba, de az +rëstelkëdëtt, hogy ő ilyen szëgény embër mëg olyan szëgény embër, nem +illetyi az őtet ilyen fényës kiráfival ëgy hêre beülnyi. + +Nagynehezen azé oszt bemënt. + +A bót a szëgénybű lëtt gazdag kalmáré vót. A kiráfi ott mëgitt az +obsitossal ëgy puhár pályinkát, oszt el kezdëtt kérdëzgetődzenyi a +bótostú, hogy »de szép bóttya van! hogy jutott hozzá? Juss-ë vagy csak +maga szërzëtte?« + +A szegénybű lëtt gazdag elmonta előttök a csalást, hogy ő az asszont, a +kit el këllëtt vóna neki csábitanyi a vagyoné, nem birta elcsábítanyi, +csak a mellyit látta, azt is véletlenű. Hát így jutott ő a vagyonho. + +Az obsitos mëgösmerte a szegénybű lëtt gazdagot, csak kékűt, ződűt a +helyinn mérgibe, de a kiráfi előtt nem mert szónyi. + +Ëcczër csak a kiráfi lëvette a ruhát, az obsitosnak – má mint az urának +– mëmmutatta magát, hogy »ládd-ë, të mindënt elhitte rúllam, a mit ez a +gazembër mondott, hát hiszëd-ë mos má, hogy ártatlan vagyok?« »Mos má +elhiszëm!« – monta az obsitos, a vót gazdag kalmár. + +Akkor a szëgénybű lëtt gazdagnak vissza këllëtt annyi mindën vagyont, +még a magamagáét is elvesztëtte, elmënt, fődönnfutó lëtt, a gazdagbú +lëtt szëgény mëg újra mëgesküdött a feleségivel, még most is boldogann +ének ëgyütt, ha mën nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna szakácsnőtől. Lejegyzési idő: +1903. deczember._ + + + + +72. A tót diák. + +Vót ëcczër ëgy tót gyiák. Az së nem tanút, së nem dógozott, +kërësztűszalmát së csinát sosë, ëgyszóval sëmmire së vót jó, nem +ényivaló embër vót. + +Otthon a házáná má az apja is mëgúnta tartanyi, elcsapta. A tót gyiák +mëg hóna alá kapott ëgy nagy latin könvet, kimënt a piaczra, oszt +elkezdte ott olvasnyi. + +A népek körűáták, hallgatták, mit olvas e? Ëcczër ëgy öregasszony +aszongya neki: + +– Má én mëgkérdëzëm, lelkëm! mit olvas maga? mëg kicsoda maga? + +Aszongya a tót gyiák: + +– Ez az a könv, a mibű én a gyövendő mondok, én mëg gyövendőmondó +vagyom. + +Ott vót a kirá is, hallotta, hogy ez az embër jövendőmondó, fëlhítta +magáho, oszt mëmmonta neki, hogy az ő lyányának a gyűreji elveszëtt, ha +mët tunná mondanyi, hun van, ad neki száz forintot. + +A tót gyiák válalkozott, hogy ő mëgmongya. Akkor a kirá bekűtte hozzá a +szakácsot, kérdezze mëg, minő étel mëg ital këll, csak kérjën, mindën +mëllëssz! + +Be is mëgy a szakács, oszt kérdëzi, hogy mi këll? + +Aszongya a tót gyiák: + +– Ako leves, ako bab, ako pëcsënye, ako bor,[72] nekem mindegy! + +Kimëgy a szakács, oszt mëgparancsollya, hogy vigyënek be ëgy _akó_ +levest, ëgy _akó_ babot, ëgy _akó_ pëcsënyét mëg ëgy _akó_ bort. + +Vót a kirának három inassa, ëgy szőke, ëgy vërës mëg ëgy feketeképű. + +Viszi be a levest a szőke inas. Aszongya rá a tót gyiák: + +– No! të, szőke, itt vagy! + +Mëgy be a babbal a vërës inas, annak is aszongya: + +– No! të, vërës, itt vagy! + +Harmacczorra beállít a feketeképű, annak is úgy szól: + +– No! te, fekete, itt vagy! + +Mëgijedt a három inas szörnyenn, mer nállok vót a gyűrő. Sugdostak +odaki, hogy mit csinállyonak? ha a kirá mëttuggya, fëlakasztyák őköt! + +Bemëntek a tót gyiákho. Aszongyák neki: + +– Jaj! csak në mongya má mëg, hogy mink loptuk el a gyűrőt, mer +fëlakasztonak bennünket! Adunk ezër-ezër forintot mëg a gyűrőt is +odaggyuk, csak në szóllyék sëmmit! + +A tót gyiák mëgörűt, hogy ilyen könnyen rátanát a gyűrőre! monta is +magába: no! të, Szücskő! (mer úgy hítták!) szërëncsés vagy! + +A mit az inasok mondtak, szívesenn beleegyezëtt. + +Elvëtte a háromezër forintot, a gyűrőt mëg beadta kënyérbélbe ëgy nagy +pulykának. + +Estére kérdëzi a kirá: + +– No! mëg van-ë má a gyűrő? + +Aszongya ő: + +– Mëg bizom! a pulyka bëgyibe mëgvan! + +A kirá csudákozott: hogy kerűhet az a pulyka begyibe? De a tót gyiák +csak bizongott, hogy ott van a! + +Fëlbontották a pulykát, hát a gyűrő csakugyan a bëgyibe vót. + +A kirá mingyá ki is fizette Szücskőnek a száz forintot. + +Azután lëmënt hozzá a kirákisasszony, elvitte magával a kerbe. Ott a +fődönn fogott ëgy szücsköt,[73] oszt aszongya a tót gyiáknak: + +– No! ha olyan okos vagy, hogy të mindënt kituccz tanányi, tanádd ki +hát, mi van a kezembe, adok nekëd száz forintot. + +A tót gyiáknak eszi ágába së vót, mi lëhet a kirákisasszony markába. +Csak a fili tövit vakarta. + +– No! të Szücskő mëv vagy szorúva! – monta magába. + +– Az az! – kiátott a királyány – ördög vigye el a dógodat, hogy ezt is +ki tuttad tanányi! Ne a száz forint ë! + +A tót gyiák oszt hazamënt, a sok pézbű akar hóttyig elélhetëtt. + +_Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől. Lejegyzési idő: 1904. +junius._ + + + + +73. A furfangos czigány. + +Vót ëcczër a világonn ëcz czigány. Annak annyi fia vót, mint a rostán a +lyuk. Má së a házba nem fértek, së ënnëk nem birt annyi az apjok. + +Az öreg czigány ëcczër gondolt ëgyet, elindú ő világot próbányi, ki +győzné ënnyivalóval azt a sok rajkót! csak a lelkit veszítyi velëk! maj +csak lëssz valahogy! + +El is mënt. A gyerëkejit mëg mind otthatta. + +Elért ëgy pusztára, annak a közepinn vót ëgy juhodály. Bemëgy, hát odabe +a juhász épen fejt. Odaszól neki a czigány: »hallod-ë juhász! aggyá +nekëm ëgy kis tejet!« De a juhász aszonta, hogy a tejbű nem ő +rendëlkezik, mer an nem az övé, ha ëgy borzasztó sárkányé, ő abbú nem +adhat. + +Hát ez a szó a czigánnak nem sokat ért. Vót nálla ëgy nagy czipó, csak +belenyomta ëgy dézsa tejbe úgy, hogy a dézsába sëmmisë maratt, a czipó +mind fëlszítta. + +»No! mëgá czigány, maj lëssz nekëd kapsz, csak ideérjën a sárkány!« +»Lëss? lëss-ë hát? izséllye ű mëg azs annyát, majd adok én neki!« + +»Accz-ë hát!« hallacczik ëgy nagy kiátás az ajtónn. Odanéznek, épen +gyött a sárkány. Mëgihett a czigány is, majd elejtëtte a czipót a +kezibű. »Adok ám! mi vagy te! hê! te egy rongyos sárkány vagy! de én a +világerejű czigány vagyok! gyere hát ide, de új járs, mint ezs a +kődarab: tejet csavarok bëlülled!« A sárkány mëcczondollott erre a +kemény beszédre. + +»No! pajtás, ha olyan erős vagy, gyere el nálunk, ott hóttyig tanáhaccz +jó kënyeret!« »Jó van no! elmënëk, vágjon sét a zsizs, te büdöss! de úgy +lëgyék ám, a hogy én parancsolom!« Henczëgëtt a czigány nagyon, mintha ő +vóna a kiskirá. + +Mikor a sárkány házokho érnek, a sárkánt férehítta az annya, oszt +aszonta neki, hogy »vidd ki ezt a czigánt a kertünkbe, të tudod, hogy +van ott ësz szép csërësznyefa, kűggyed ahho, csërësznyét szënnyi, majd +elbányik av vele!« + +Ki is mëntek. A sárkány odavezette a morët a csërësznyefáho, hogy ëgyék +belülle. De allyig ért hozzá a czigány, úgy elvágta, hogy hetet +bakázott. Mikor esëtt lë a fűbe, ép ëgy nyúlra esëtt, am mëg elkiátotta +magát, hogy: más! »Nem más, izsédd mëg az anyádot, én vagyok Jónás, a +csigány!« + +Má akkorra a sárkány is odaért. Monta a czigánnak, hogy »no most má vót, +a mi lëgyőzött!« »Lëgyőzsött!? engëm!? ennye! hogy a fricsinyavalya +törjön ki, hát má hogy győzsött vóna lë! mëlláttam a kis öcsémët itt a +fűbe, la! ehhë ugrottam oda! Né! hogy fogna má rám valamit! Ne gondold, +büdös, huzszsun össe a gercs!« + +A sárkány elhitte, a mit a czigány mondott. + +Mëntek befele. De útközbe a sárkány aszonta, hogy elhiszi a czigány nagy +erejit, de ő mëg szalannyi tud jobban. Aszongya rá a czigány: »Jobban!? +tëë?! is’ a kis öcsém is jobban tud të nállad, te nyavalyás! hát +próbállyuk mëg, no!« + +A sárkány beleëgyezëtt, el is indút a mucival versent, de ëgy ürgelyukba +úgy hasravágódott, hogy a mucit itiletnapig së tutta vóna má utóérnyi. + +A sárkány má látta, hogy nem fog ki a czigányonn. Az annyátú kért +tanácsot. Az aszonta neki: »tudod-ë, mit? mënnyetëk el az erdőre, +hozzatok fát. A ki többet tud hozni, al lëssz az erősebb!« + +El is mëntek ők. Rakott a sárkány olyan hát fát, hogy a czigány mingyá +mëddöglött vóna alatta. A czigány mëg kivitt ëgy szörnyű hosszú kötelet, +kerítenyi akarta vele az erdőt. Látta ezt a sárkány, mëkkérdëzte, hogy +»mit csinász, te bolond!?« »Mit?! fëlkötöm azs egés erdőt, ost +hazsavisëm, ráhajítom a házsatokra, hogy fordúllyék fël azs a büdös +anyád! Én nem sajnálom!« + +Még a sárkány fogta könyörgőre a dolgot, hogy így në tëgye, úgy në +tëgye, má csak az annyát kimillye mëg. + +De a czigány nem akart tágitanyi. Ő viszi, nem bánnya, hagy dögöllyön +mëg az a vén kutya! + +Utóllyára oszt mégis engedëtt, nem vitte haza az egész erdőt, nem vitt +ëgy mákszëm fát së, mig a sárkány vitt olyan háttal, hogy el nem birná +ëgy fé falú. + +Mikor hazaérnek, a sárkány elpanaszollya az annyának, hogy járt, hogy a +czigány az egész erdőt el akarta hoznyi, oszt a házra boritanyi. Akkor +aszongya neki az annya: »fiam! horgyatok vizet! a ki többet tud hoznyi, +al lëssz az erősebb!« + +A sárkány vállalkozott. + +De a czigány ott is az eszivel élt. A Duna mellett kezdëtt ő ëgy árkot +ásnyi árafele, a mére a sárkány lakott. + +»Micsinász të avval, hé!?« – kérdëzte a sárkány. + +»Hát elvisëm azs egés Dunát mëg a bennevaló vizset mind, hagy dëgëllyen +mëg bennë azs a kutya anyád! fúllyék mëg! én nem sajnálom!« A sárkány +mëgihett most is, mer fétëtte az annyát, hogy ez a bolondos czigány még +mëttëszi, a mit mond. Rimánkodásra vëtte a dógot, hogy csak haggyon fël +a dologgal, má láttya, hogy ő a vitézebb! »Vitézseeebb!? mëghisem ast! +kösönd annak, hogy sépenn kérté, máskép végi lëtt vóna annak a tetyves +anyádnak! hogy a zsizs rágjon séjjel, olyan apróra, mint a mák!« + +Mikor mëgérkëznek, mongya a sárkány az annyának, hogy nem lëhet evvel +sëmmire së mënnyi. Olyan vitéz. + +Másnap láttya a sárkány, hogy a czigány zsákokba horgya a csutkát a +házok mellé. Mëgkérdëzte: mit akar? A czigány ép akkor gyútott a +pipájára: »Mit akaroook!? rátok gyútom a házsat, ha nekëm nem accs ëgy +zsák pést mëg engëm hazsa nem visël! Sebësenn ast a pést, mer ha +mëhharaksok, nincs azs a pézs, a mé innet elmënnék. Üssön el a ross!« + +A sárkány hamarosan mëttőtött ëgy zsákot pézzel, arra a czigány +ráterítëtte a szűrit, annak a tetejibe mëg fëlült maga. Úgy vitte a +sárkány a czigánt haza a falujába. + +Mikor betérnek az udvarra, a sárkány lëvetyi a vállárú a nagy zsák pézt, +úgy hogy a czigány háza mingyá szërte-szét szakatt. + +»Micsinátá, sárkány!?« – mongya neki a czigány – »mé dőtötted sét azs én +házsam!? rëskess tűllem, mer mëgëslek, te kutya! – Gyerëkëk, gyertëk +csak elé, pofozzsuk fël est a samár sárkánt!« + +Azok elégyöttek, vótak elëgendővenn, úgy fëlpofozták a sárkánt, hogy az +ihettyibe táng mém most is szalad. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska czigánykovácstól, a ki nem +vándorol, hanem ipart űző helybeli lakos. Lejegyzési idő: 1903. +deczember._ + + + + +74. A három örökség. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világon három gyerëk. Az a három gyerëk +háromfélit kapott az apjátú örökségbe: a letnagyobb ëgy macskát, a +közepső ëgy kakast, a letkisebb mëg ëgy sóstülköt. + +Hát biz ez egyik olyan nagy valami, hogy mëg is lëhetne belülle ényi, +elindútak vándollanyi, világot próbányi. + +A letöregebb olyan házho ért, a hun annyi vót az eger mëg a potykán,[74] +hogy a házba allyig lëhetëtt tűllök laknyi. Panaszolkodtak is a +legénnek, hogy minő keserves az ő sorok ilyen helyzetbe. Aszongya a +legény: + +– Hát ha az a baj, van nekëm olyan macskám, hogy kifogja a világ egerit. + +– Van? + +– Van bizony! + +– Hát hogy aggya el? – kérdëzgették, faggatták a legént. + +– Hát mënnyit annak érte? + +Adtak érte ötezer forintot, a mivel a legény mëg is elégëdëtt. + +A közepső is elindút a kakassal. Beér ëgy faluba, de szörnyű setét vót. +Abba a faluba hat ökrönn hordták a hajnalt, oszt soká virradt mëg. +Aszongya ëcczër ott valakinek, hogy: + +– Ha az én kakasom kukorikol, má tudom, hogy nem messzi van a hajnal. + +A népek elkezdtek ezënn is csudákoznyi. Hát hogy lëhet a? mint lëhet a? + +A legény oszt elmongya, hogy ha a kakas elsőt kukorikol, az jelëntyi a +hajnalnak, hogy mëgy, a másogyik kukorikolás azt jelëntyi, hogy a kakas +má a hajnalná van, a harmagyik mëg azt, hogy má itt van a hajnal, fël +lëhet kelnyi! + +Összenéztek az embërëk, ilyent ők még nem pipátak. Aszongyák ott +ëgymásnak, hogy: + +– Vëgyük mëg! + +Aszongyák a legénnek: + +– Hát hogy anná a kakast? + +– A mennyit adnak érte! + +Adtak is a legénnek valami tizezër forintot. Hát mëgélhetëtt a kakasbú +az is tisztësségësenn! + +A harmagyik ëgy sóstülköt kapott, de nem lëtt vóna má aj jó kutyát ütyni +së! + +Fogja magát a legény, mëghallotta, hogy a pokolba fogva van ëgy +királyány, elmënt a pokol elejbe, oszt elkezdëtt rémisztővenn tülkölnyi. +Kigyönnek az ördögök, kérdëzik, hogy: + +– Mit akarsz të itt, hé!? + +– Aggyig tülkölök, még a pokol össze nem szakad. + +– Jaj! në tülkölly má aggyig, inkább adunk, a mit kérsz! + +– Hát aggyátok ide a királyánt mëg ëgy kád aranyat hozzá! + +Az ördögök as së tutták örömikbe, mit csinállyonak, hogy ilyen könnyű +szërrel szabadútak! Vitték is a lyánt mingyá a kád aranynyal ëgyütt. A +legény befogott ëgy rossz kocsiba, fëltëtte az aranyat mëg a királyánt, +oszt ballagtak. + +Allyig mënt ëgy kicsit, utánna szalad ëgy ördög: + +– Hallod-ë, hé! nem viszëd ám el olyan könnyen a szép lyánt mëg az +aranyat! a mëllyikünk jobban tud szalannyi, azé lëssz. + +– Jó van! beleëgyezëtt a legény is. De hallod-ë, ördög, elébb tróbádd +mëg a kis öcsémmel, maj mëlládd, azt së tudod lëgyőznyi, nem még engëm! + +Avval ëgy bukorho vezette az ördögöt, abbúl kiugrott ëgy kis muczi, de +olyan futásnak eredt, hogy az ördög hármat së lépëtt, mikor ő má a másik +határba járt. + +Az ördög szégyënszëmre hazamënt. + +A legény mëg ballókázott tokább. + +Allyig mënt ëgy darabonn, mëgint mëgállíttya ëgy ördög. + +– Hallod-ë, legény! nem ettéd ám még a szép lyány! + +– Hát kié? – mondta a legény. + +– Azé, a ki a vizbe nagyobbat tud buknyi! – felelt az ördög. + +Vót ott ëgy patak, de nagy vót mëg mély, abba bukott az ördög. Beletelt +ëgy félórába is, még fëlgyött. Aggyig mëg a legény fogott ëgy vadkacsát. +Mikor az ördög fëlgyött, aszongya neki: + +– Ládd-ë, komé! nekëm ez a húgom! mëllásd: minőt bukik e! hátha még én +buknék! + +Avval behajitotta a vadkacsát a vizbe. Lëbukott az úgy, hogy a fene +győzte vóna bevárnyi, még fëlgyön. Az ördög is otthatta. + +De a legény még most së mëhetëtt békével. Gyött a harmagyik ördög is. Am +mëg aszonta, hogy a ki nagyobbat tud kiátanyi, azé legyék a szép lyány +mëg a kád arany! + +A legény ebbe is beleëgyezëtt. Kiátott az ördög olyant, hogy a ló is +majd elszaladt a kocsival, a legénnek mëg maj berekedt a fili. Akkor +aszongya a legény: + +– No! ördög! maj kiátok én olyat, hogy a fejed is mëghasad! jó lëssz, ha +előre beabroncsozod! + +Az ördög sihetëtt a fejit jó előre beabroncsolnyi. Behúnta a szëmit, +oszt úgy várta a kiátást. + +A legény mëg fëlfogott ëgy nagy követ, úgy vágta az ördög fejihë, hogyha +mëg nem lëtt vóna abroncsolva, csakugyan szétesëtt vóna. + +Látta az ördög, hogy evvel nem lëhet sëmmire së mënnyi, otthatta, csak +annyit mondott: + +– Nem bir tëveled még az ördög së! + +A legény mëg elvitte a kád aranyat mëg a szép lyánt. Mëgesküttek, lagzit +laktak, faggyút sz....k, anná világítottak. Boldogok lëttek. Még most is +ének, ha még mëg nem haltak. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Borcsa öregasszonytól. Lejegyzési +idő: 1904. június._ + + + + +75. Nem igaz! + +Az egyszeri czigány egy urasághoz elszegődött inasnak. A czigány nem +kötött ki magának semmi bért, csak azt, hogy hazudhassék kedvire, de az +uraságnak semmire se szabad azt mondani, hogy »nem igaz«!, máskép az +uraság fizet a czigánynak egy véka ezüstöt. Megegyeztek. + +De a czigány kapta magát, mindjárt előljárójában nem ment szolgálatba +vagy három napig. Mikor megkerűlt, megkérdezi az uraság: + +– Hát te hol voltál, te akasztófáravaló? + +– Jussoltam, nagyságos úr! Kaptam az apámtól három lovat: egy keheset, +egy kaptást meg egy kapcsost.[75] Az egyikre felültem azután, oszt +kimentem a dinnyeföldünkre, a hol az apámék épen szüreteltek. Mihelyt +megláttak, elbújtak egy nagy dinnyébe. Kaptam magam én is, meglátok egy +görgöt,[76] beleugrajtok. De nem álltam ám meg, hanem szalajtottam +tovább. Útközben egy meredekhez értem, hát a hogy ugrajtanám, már odaát +is voltunk, akkor vettem észre, hogy az én lovam derékon kettészakadt. +Ugyan mit csináljak most már? Volt egy nagy kerek fűzfa, arról +kipkedtem-kapkodtam le egy pár galyat, avval kötöztem össze a lovam. +Akkor mentem árébb. Hát egyszer hátranézek, látom, hogy a lovam +oldalából egy égig érő fa nőtt ki. Fogtam magam, a lovat otthagytam, +felmásztam a fán az égbe, ott elszegődtem az Úristenhez béresnek. A +legelső dolgom az volt, hogy kölest biztak rám, azt kellett őrzeni. De +nem jól őriztem, az Úristen úgy a faromra vágott a botjával, hogy +otthagytam a bérességet is meg a mennyországot is. Csüngött ott egy +kötél, azon leereszkedtem a pokolba, hátha majd ott jobb szolgálatot +találok. A hogy beértem, hát mit látok, – az úrnak az apját épen akkor +nyomták nyakig a szurokba. + +– Nem igaz! nem igaz! – kiáltott rá az uraság. – Hazudsz, kutya czigány! + +Avval a czigány feláll, meghajtja magát az uraság előtt s azt mondja: + +– Ugyan, nagyságos úr! nem fizetné ki a véka ezüstöt? + +Az uraság akkor vette magát észre, de már későn. A czigányt jól +összeszidta s azután kifizette. + +_Eger, Heves vármegye. Fónagy József parasztlegénytől. 1905. február._ + + + + +76. Czene. + +Hát tuggya, lelkëm! hun vót, hun nem, de vót, – bá në lëtt vóna az +olyan, – vót ëgy embërnek olyan feleségi, hogy az akarmit csinát vele, +oktatta, hun szóval, hun a dohánzsacskóval mëg ëgyeb jó fűszërszámval: +kapanyellel, piszkafával, ázott kötellel, biz annak hijába vót. Nem ért +az ëgy irgalmas kiátást së. Buta vót, rossz vót, lusta vót, mindën vót +az a világonn, csak jó nem. + +Az ura má nem tudott vole micsinányi, beatta az ëskolába, hátha az maj +fog rajta valamit. Járt is az asszon naprú-napra, lógott a tarisznya a +nyakába tele könvvel, de azé csak am maratt ő, a ki vót. Mer a hogy +ëcczër gyött haza az ëskolábú, ép javába rítt, mer mëvverte a tanító, +lát az útonn valamit. Fëlvëszi, hát ëgy zsacskó péz. + +Viszi haza, mutattya ëgënyest az urának. Hű! az is mëgörűt nagyonn, +elvëtte Czenétű mingyá, oszt magáná tartotta. Ëcczër, mikor gondolta, +hogy a feleségi, Czene nem láttya, elásta a fődbe. Mer úgy gondolta, +hogy ez az istenszamara még kituggya: hova tëszi? + +Öhön! de mëllátta ám Czene! Aszongya az urának, hogy »mit gyugtá të oda, +hë!?« Aszongya az ura, hogy »ëgy kis hájat, nagyonn avas vót má!« + +Az ura elmënt hazúrú, gyött ára ëgy fazëkas nagy kocsi fazékkal, +kiabáta, hogy »fazëkat vëgyëneek!« + +Czene ezt mëhhallotta. Usgyi! mingyá a pézé. + +Fëlásta, mëvvëtte a sok fazëkat mind. Ësz szályig. Fëlaggatta szépenn a +kapura. De ëgy kis bögrének nem jutott hely, nem tudott hova lënnyi nagy +gongyába: hová tëgye má ő azt a kis bëgrét? Végre oszt kitanáta. + +Kapta, lëverte a kapurú a többit mind, így oszt jutott hely a kis +begrének is. De në nevessék, hallya-ë! mer maj kaphat mém maga olyan +feleségët! + +Ott gyönyörködött ő, Czene, abba a kis bëgrébe, minő fájin helyet tanát +ő annak. A hogy ott áll, nevet, mint ëgy fakutya, elejbe áll ëgy úr, +aszongya, hogy ő elvesztëtt ëgy zacskó pézt, nëm tanáta-ë mëg? Czene +nagy acsorian aszongya, hogy tanát biz ő valamikor, még ëskolába járt! +»Vén bolond!« – monta neki az úr – »isz mikor vót má a! ez nem olyan +régënn törtint!« De úgy mëhharagudott Czenére, hogy többet szóba së át +vele. + +Este hazagyött az ura, éhënn vót, mint a kutya, szini is vátozott ëgy +falat ënnyivalóé, am mëg jó elcsátyizta Czenét, mer azé, hogy egész nap +a határba dógozik, mint a bolond, oszt ételt mëg nem visz neki. Hász’ +mëg is érdemlëtte Czene. + +Akkor aszongya neki az ura: »hallod-ë, Czene! ereggy të ki dógoznyi, maj +viszëk én nekëd ételt! Jó lëssz-ë?« Czene nem bánta, ő mindënre ráát. + +Másnap débe viszi a kantárba az ura az ételt, hát láttya, hogy Czene +alszik ám, nemcsak, de ugyancsak! Aszongya neki az ura, de fëlkőtenyi is +allyig birta: »Hallod-ë, Czene! így mëgy-ë em mindég? én hordom az +ételt, të mëg nem dógozol, ha mëg én dógozok, të nem hordasz ételt? igy +nem lëszünk jó!« Czenének annyi vót e, mintha simogatták vóna, nem szót +rá sëmmit. + +Utánna való nap az embër débe kivitt ëgy fazék meszet mëg a Czene +dunnáját, Czene akkor is alutt javába. Az ura fogta, lëvetkëztette +szűzanyameztelenre, bekente a testyit mészszel, azután behempërgette a +tollyúba. Azutánn otthatta, mënt haza. Czene mëg olyan vót a tollyúba, +mint a valóságos ördög. De ő vele lehëtett vóna akarmit csinányi, hogy +maj fëlérzëtt vóna! + +Má jó este vót, mikor ámábú fëlkelt. De szörnyenn mëgütődött, mikor +magamagát mëllátta. »É! hát én vagyok-ë én? vagy ki vagyok hát? ha +mëcscsipëm magam, érzëm, hogy fáj! ha kiátok, hallom a magam rekett +hangját! de azé méssë én vagyok én! De iszën! mëttudom. Hazamënëk, ha a +kis kutyánk mëgösmer, akkor én vagyok én, de ha nem ösmer mëg, az +ablakra mënëk, bekiátok a gyerëkëknek, hogy: elé van-ë anyátok? ha azok +aszongyák, hon: nincs, akkor is én vagyok én!« + +Úgy is vót. Otthon a kis kutya majd elrágta a lába szárát, hiába monta +neki, hogy: Pufi ne! Pufi ne! az csak ugatta. Mikor az ablakra mënt, +kérdëzte a gyerëkëkët: »elé van-ë anyátok?« Azok má jó be vótak tanitva, +aszonták, kikiátották, hogy: »elé!« + +Má Czene maj mëbbolondút, pegyig azelőtt së vót ott, a hun az embër +eszit osztogatták, nem tutta kitanányi sëhossë, hogy vallyon ki lëhet ő? + +Nasz szomorúságába elmënt a szomszéd kertyibe, ott bebújt ëgy méköpűbe. +Ára mëg zsiványok jártak, elvitték a méköpűt Czenével ëgyütt. +Panaszolkottak is, hogy jaj! de nehez, jaj! de nehez! de hát csak azt +tutták, hogy a méz benne a nehez! + +Ëcczër, a hogy vitték, Czene elkezd huggyoznyi, hallyák a zsiványok, +aszongyák, hogy »vigyük lassabban, mer má hull a méz!« mikor mëg más +baja vëtte elé Czenét, aszonták, hogy »állyunk mëg, mer má a sejt is +putyog!« Mëg is átak, ép a kántor kertyibe vótak. + +Ott letëtték a zsiványok, hogy má nem is viszik továdabb ezt a +csudanehez köpűt, mëbbeszéték, hogy lopnak ëgy birkát, oszt ott a kerbe +mëffőzik. El is mëntek. + +Akközbe rëggel lëtt, Czene kibújt a köpűbű, a kántor mëg ahogy lëmënt a +kerbe, mëllátta, de maj kitörte a nyavallya, úgy mëgihett tűlle. Szalatt +ëgënyest a papho, hogy szentëllye fël az ő kertyit, mer abba az ördög +tanyázik. + +De jókor vót, a pap lábán mëg nem vót még czipe, aszonta, hogy elmëgy, +ha a kántor a hátára vëszi, oszt úgy viszi el. A kántor még abba is +beleëgyezëtt. + +Viszi a kántor a papot, viszi, Czene má messzirű látta, azt hitte, hogy +a zsivány hozza a birkát, odakiát neki: »hozzad, hozzad! a farka maj jó +lëssz a káposztába!« A pap mëhhallotta, mint kit a puskábú kilőttek, úgy +mënt haza, mezitláb. A kántor mëg utánna. + +Czenét mëj jó elverték, úgy kerüt haza. + +_Besenyőtelek. Heves vármegye. Szabó Éva parasztasszonytól. Lejegyzés +ideje: 1904. január._ + + + + +77. Futyika[77] János. + +Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy Futyika Jankó. Az ëgyebet së +tëtt egész nap, csak szalatt, nem is fogatták mëg bérësnek sëhova. +Pegyig máskép mëg fájin embër vót. + +Ëcczër beállított ëgy gazdáho, aszonta neki: fogaggya őt fël napi +háromszori szaladásra! azé ő dógozik mindënt, csakhogy napjába háromszor +szaladhasson, a hova kedvi tartya. + +A gazda először csak nevetëtt rajta, de gondolt ëgyet: + +– Isz ússë vót mén nekëm ilyen furcsa cselédëm, eh! Isten neki +fakërëszt, ha eltörik as së lëssz! – fëlfogadom! + +Fël is fogatta. A bér av vót, a mit mëgëszik. + +Hát a letelső nap is kimëntek szántanyi. Má jó csomót szántottak, +elgyött a früstök ideji. Futyika Jankó a helyëtt, hogy ëtt vóna, olyan +szaladásnak atta magát, a gazdája azt hitte, hogy mëg van a bolondúva, +nincs ki neki a tizënkettőre. + +De iszën vót Jankónak eszi. Ëgënyest hazaszalatt a gazdája házáho. Ott +aszongya az asszonnak: + +– Azt üzente gazduram, hogy a pinczébe a hordókot mind ki këll +forróznyi, mer jód mëddohosogyik. + +Ütölt-hatolt az asszony, még a képi is szint vátott erre a szóra. Igën +ám! mer a pap járt hozzá, oszt ő mëg, hogy a bérëssik mën në lássa, a +hordóba bújtatta. + +De azé beleëgyezëtt, azt hitte, hogy azt a hordót maj csak elkerűlyik. +Futyika Jankó nagyon jó tutta a dürgést, hogy az asszonho pap jár, a +nagy kanta forró vizbű beöntött valahány hordó vót, mindbe, még csak +valaki ëgybe el nem kiátotta magát. + +– É, tán borférëg van ebbe a hordóba! forrózzuk csak ki jobban! + +Oszt jót löttyentëtt a hordó szájába. Nagyot kiátott a pap, mer hát +bizony rosszú eshetëtt an neki. + +Beszól Futyika Jankó: + +– Hát ki odbe!? + +– Én! + +– Ki az az »én«!? + +– A pap! + +– Aha! a pap!? Hát majd lëssz magának a mënyecskéhë járnyi! Maj +mëmmondom a gazdámnak! + +– Jaj! jaj! lelkëm! csak mën në mondd, nem gyövök többet ide! úgy-ë, +lëlkëm! nem mondod mëg! Në ë! + +Avval odacsúsztatott neki ëgy százast. + +Aszonta arra neki Futyika Jankó: + +– Hát jó van! most az ëcczër nem mondom mëg, de ha még valamikor itt +tanálom, Istenszentuccsëg! mëmmondom! + +Azután eltëtte a százast, oszt mënt kifele a fődre, mint a forgószé. + +A gazda épenn akkor nyelte lë az utóllyát, mikorra ő odaért. Hozzáfogtak +szántanyi, mënt a dolog, délyig mës së állottak. + +Mikor delet húzták, kifogták az ökröt, Futyika Jankó nem várt sëmmit, ha +szalatt mëgint haza. + +Mos mëg aszongya a gazd’asszonyának: + +– Azt üzente a gazduram, hogy a fészërbű hánnyam ki a szalmát, mer a még +ott kárt csiná! + +– Hát jó van, hányd ki! + +Fëlvësz Futyika Jankó ëgy nagy vasvillát, szurkállya bele a szalmába, +ëcczër csak nagyot pisszen valaki. A pap vót. + +Futyika Jankó tutta, hogy av van ott! + +Odaszól neki: + +– Ki a!? + +– Én vagyok, a pap! + +– Hát nem mëmmontam má én magának, hogy ide be në tëgye a lábát!? + +– Nem gyövök többet, jaj! nem gyövök többet! + +– No! hát má mindëgy, hiába fogadkozik, én má mëmmondom a gazdámnak. + +Jankó annyira beszét, hogy tán el së át vóna a szava, ha a pap mëgint +ëgy százassal be nem gyugja a szájját. + +De még akkor is neki állott fëllyebb, mer aszonta: + +– Ide në győjjék többet, mer jaj az életyinek! mëgölyi a gazdám! + +Jankó nem bánta së a papot, së az asszont, csak hogy a péz nálla vót! + +Akkor mënt kifele újra, úgy danolt mëg süvűtött, mint a rossz! mëg úgy +szalatt, mint a firjóka. + +Mulasztanyi nem mulasztott ő a dógábú sëmmit, de a má gazdája nem birta +mëgányi, hogy mën në kérdëzze: + +– Hun jársz të ilyenkor, hé! + +– Mëmmëg ott! Mit keresi! a hun jártam, ott jártam! jó helyënn jártam! + +– Jó van no! monta a gazda, de kényës vagy, az ebatta! + +Avval mëntek szántanyi. + +Mikor elgyött az uzsonna ideji, Jankó mëgint nyaka közé kapta a lábát. +Az embër mëg mosolyogva nézëtt utánna, oszt csak úgy magába monta, hogy: + +– Bolond!… + +Jankó most aszonta az asszonnak, hogy azt üzente a gazda, hogy a kádbú +ki këll a pëlyhët dőtenyi, hasz szíjja mëg a nap, mer má nemsoká úgyis +el këll annyi! + +A kád pëhëly a komrába vót. Odamënt Jankó, kihempërgette az udvar +közepire, ott leótta rúlla a nagy kendőt, oszt zuhi! borította fël! + +Kigurút a pap is. A hogy kiesëtt, úgy vágta szét a tenyerivel a tollyút, +mint ëgy lapát. + +– Hát maga újfënt itt van? ennye! ennye! no! vigyázzék a bőrire! ha még +mos së mondom mëg!… + +De a pap tutta az orvasságát most is, elévëtte a bugyëllárissát, odatta +a harmagyik százast is Jankónak. + +Szép napszám ëgy nap alatt! – háromszáz forint! + +Jankó mëgigirte, hogy nem árollya el, de kikövetëlte, hogy a pap többet +oda në mënnyék. + +Avval kimënt újra, otki is maratt, még aznapra a szántást el nem +végezték. + +Másnap, a hogy kimëntek szántanyi, látták, hogy szánt javába a pap is. + +Futyika Jankó törte is a fejit mingyá, mit csinállyék most vele? de nem +tudott kitanányi sëmmit. + +Débe az asszony ételt hozott nekik, mikor mëgëttek, a maradékot a gazda +a papnak szánta. + +– Vidd el ezt a bogácsát, Jankó! a papnak, mondd, hogy én kűttem! + +Szalatt is Jankó a bogácsával. Mikor a szántásonn mënt, lë-lëhajolt, +mintha rögekët vënne fël, pegyig a bogácsát hajingálta el. + +Mikor a papho ért, aszongya neki: + +– Hallya-ë, ha a gazdám êre gyön, szëggye össze a sátorfáját, mer nem jó +végi lëssz. Aszonta pegyig, hogy gyön mingyá! + +Avval mëgfordút, mënt vissza a gazdájáho. + +Annak mëg aszonta: + +– Gazduram! tisztëlyi a pap, köszönyi a bogácsát, azt üzente, hogy +mënnyék át, de fejszét is vigyék, mer az ekéjinek baja van! + +Az embër kapta a fejszét, oszt mënt ëgënyest a pap fele. + +Mikor ezt látta a pap, csak a hogy a lába engette, elkezdëtt szalannyi. +A gazda nem tutta mire vélnyi a szaladást, ő is utánna, oszt kiabáta: + +– Állyék mëg! állyék mëg! + +Jankó ezt látva odafordút az asszonho is: + +– Ha kedves az életyi, szalaggyék maga is, még szépenn van! + +Szalatt is az asszony. + +Az ura látta, hogy most má az asszony is szalad, nem a pap után, hanem a +feleségi után iramodott. + +De sosë tutta elgondolnyi ezt a szaladást. + +Mikor utóérte a feleségit, am mán ëgënyest azt hitte, hogy agyonütyi az +ura, ríva rimánkodott neki: + +– Jaj! csak në üss agyon! a papot többet nem eresztëm be a házba. Igazán +mondom: nem eresztëm be! + +Az embërnek szívi ágába së vót a feleségit bántanyi, de nagyon mëghőkűt, +mikor a feleségi beszéggyit mëgértëtte. + +– Mit beszész të? + +Az asszony rimánkodott tovább, hogy csak në báncsa, a pap nem jut többet +a házba. + +– Hát mellyik? + +Az asszony elmonta. + +No! ezé má oszt úgy elverte a baltanyellel, hogy kék maratt a helyi. + +– Ne ë! majd adok én nekëd papot! + +Az asszony is, a pap is hazaszaladt. + +Este a gazda mëg Futyika Jankó is hazaértek. + +Az asszony el vót szontyorodva, de azé adott nekik vacsorát. + +Az embër lëfekütt hamar, de Jankó ámatlankodott sokáig. + +A hogy fekütt a legény, heverésibe hallott valami sugdolódzást. Az +asszony mëg a pap vót. + +Azt beszéték, hogy az embërt is mëg Jankót is el kék vesztenyi, mëg hogy +el is vesztyik, oszt mint másnap bemënnek a várasba, vésznek +mérëggyükeret. + +Futyika Jankó ezt mind hallotta végig. + +– Mëgállyatok! – monta magába, – maj kibánok veletëk! + +Fëlőtözött mint vándollónak, ásott a szomszéd kertyibű vagy háromfajta +répát, oszt elindút arra az útra, a mellyik a várasba vitt, ott lëfekütt +az árokba. + +Má jókor rëggel gyött ára ëgy kocsi, ketten ültek rajta: a pap mëg az +asszony. + +Mëgállította őköt. + +– Vigyënek be a várasba, mëgadom az áldomást! + +– Üllyék fël no! + +Azok nem ösmerték mëg. + +– Hát mit árol maga? + +– Répát, mérëggyükeret mëg affajtát! + +– Igazánn-ë hát!? + +– Né!… igazánn hát! + +– Hogy aggya? + +– Ki micsodás!… Az ëgyik drágább, mint a másik. Van olyan, a kitű bókol +az embër, mint a ló, az száz forint; azutánn van olyan, a kitű +haldoklyik, az kétszáz forint; a harmagyiktú mëg ëgënyesenn mëghal, az +háromszáz forint. + +Összenézëtt a pap mëg az asszony. + +– Mëvvëgyük-ë? + +– Hát vëgyük mëg! + +Mëvvëtték, ki is fizették. Jankó mëg lëszát a kocsirú, oszt mënt, a mérű +gyött. Amazok mëg visszahajtottak a faluba. + +Dére Jankó is hazakerűt azé. + +Otthonn aszongya a gazdájának: + +– Gazduram! minkët mëg akarnak ölnyi, në haggyuk magunkot! Majd a +feleségi ad vacsorára háromfajta répát, ha azt ëszük, maga csak tëgyék +úgy, a hogy én! Ëgy tiz csombékos ëstráng má akkorra a vizbe lëssz, ha +aszondom, hogy – hajcsa ki a kecskékët, verje ki őköt, a hogy birja! + +Az embër mëgigirte, hogy úgy tësz. + +Mikor elgyött a vocsora ideji, Jankó mëg a gazda lëültek az asztalho. + +Nemsokára hozták is az első tál ételt. + +Mëgëtték. Nézi a gazda Jankót, hát am má úgy rázta a fejit, mint al ló, +mikor melegi van. Elkezdëtt ő is úgy csinányi. + +Kivël a konyhába összebútt a pap az asszonval, hogy – nécscsak! ott van +má! + +Beviszik a másogyik tál ételt is. Jankó úgy rángatta magát mëg +tátogtatta a szájját, mintha haldoklana. A gazda, mikor látta, +szintazonszerint cselekëdëtt. + +Mikor előttök vót a harmagyik tál étel, Jankó mëkkóstolta, oszt csak úgy +vágta magát hanyatt, hogy maj szétesëtt a feji. + +A gazda látta, de magába aszonta, hogy ő mán vigyáz, arra hogy nagyon +mën në üsse valamijit. Avval ő is elvágódott. + +Az asszony mëg a pap most má csakugyan azt hitte, hogy végire járt a két +embërnek. Négykézlábra átak mind a kettenn, oszt a pap elkezte: + +– Bak, bak, bak, bak, bak, bak! + +Rá az asszony: + +– Be e e, be e e, be e e! + +Jankó akkor hirtelen odaszólt a gazdájának: + +– Gazduram! hajcsa ki a kecskét! + +Fëlugrik a gazda, ëgënyesenn a kádho. Elévëszi őköt az ëstránggal amúgy +istenigazába, csihi-puhi, êre is, ára is, ne neked! tënekëd is! Azok úgy +mëgijettek, hogy szaladóra vëtték a dógot, oszt ha mëg nem átak valahun, +tán mém most is szalannak. + +_Puszta-Hanyi, Heves vármegye. Molnár Lojzi dohányosbojtártól. Lejegyzés +ideje: 1904. április._ + + + + +78. Egy helyett százat! + +Vót ëcczër ëgy katona. Az annyátú kapott ëgy aranyat, oszt effelëtt való +nagy örömibe, hogy ő neki ilyen nagy pézi van, bemënt a templomba hálát +annyi az Istennek! + +Mikor beért a pap épen akkor rógyikáta, hogy a ki ëgy krajczárt ad a +szëgénnek, száz krajczárt kap érte az Istentől, a ki ëgy aranyat ad, +annak száz aranynyal fizet vissza az Isten! Mëgörűt nagyon, allyig +várta, hogy kimëhessënek a templombú. Mikor kimëntek, ott át ëgy vak +kódús az ajtóba, benyút a zsebbe, annak a markába nyomta az aranyat. + +Avval mënt tovább. De allyig lépëtt ënnëhányat, má mëbbánta. Mënt +visszafele, hogy maj visszakéri, de má a kódús akkor nem vót ott, +hazamënt. + +Kitudokáta, hun lakik a kódús, oszt tartott oda. + +Kérte ő az arannyát, de a kódús aszonta, hogy ő nem látta az arant, +Isten ucscse! a hogy csakugyan igaza vót, mer vak vót! De a katona +követelte ám nagyon. A kódús esküdözött égre-fődre, hogy ő visszaanná +szívesenn, de ő neki fussék ki a szëmi, ha tud rúlla! + +– No! jó! mëgá! gondolta a katona, úgy tëtt, mintha kimënt vóna: +mëgnyitta az ajtót, de vissza betëtte, oszt odbe maratt a házba. + +A vak kódús azt hitte, hogy kimënt a katona, aszongya a pajtásának, ëgy +másik vak kódúsnak: + +– Hát hounë! maj bolond vagyok vissza annyi! minek atta akkor! + +Elmonta oszt, hogy van ő neki arannya anná több is, az ágy alatt van ëgy +szakajtóba. + +– Bolond kend! – mondja a másik kódús, – mé tartya szakajtóba, onnat +könnyen ellopják! lássa! én sipkába tartom! + +Avval elévëtte a sipka aranyat: + +– Emellye csak mëg! + +De a kódús helyëtt a katona emelte mëg, így oszt könnyen el is +emelhette. + +Otki mëgolvasta, hát épen száz vót. + +Az Isten ëgy helyëtt csakugyan százat adott neki. + +_Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől. Lejegyzés ideje: 1904. +augusztus._ + + + + +79. Jézus, Szent Péter, Szent János. + +Ëcczër összekerűt három vándolló. Vót azoknak mindënik a szélësatta +világonn, csak pézik nem. Törték a fejiket: hot tëhetnének rá szërt? + +Aszongya ëcczër az ëgyik: + +– Tuggyátok-ë, hogy lëssz? Maj lëszëk én Krisztus, valamellyitëk lëgyék +Szent Pétër, valamëllyitëk mëg Szent János. Hallottam ide nem messzi a +révésznek sok pézi van, elmënnyünk oda! Kerítünk valahonnét ëgy szép +nagy halat, ëgy jó magosra sült nagy kënyeret mëg ëgy kupa jó bort! A +többi maj lëssz valahogy. + +Úgy is vót. Bemëntek a halász gunyhójába, onnat ellopták mind a hármat. +Akkor oszt indútak a templom fele. Onnat ellopták a nagy selyëmpalástot, +két fejíringët, a palástot Jézus vëtte magára, a letöregebb vándolló, az +ingëkët mëg a két másik. Süvegët mëg papírbú nyírtak, azt tëtték a +fejikre. + +Elindútak oszt a révészhë. + +Bekopogtatnak. Szabad vót bemënnyi. + +Az asztalonn égëtt ëgy kis mécsës. Jézus mëgát az asztal mellett, Pétër +az ajtóba, János mëg a pitarajtóba. Elmonták oszt, hogy kik ők? + +– Én Jézus vagyok, ez itt Pétër, az apostolom, a harmagyik mëg: János, +otki áll a pitarba. + +Összecsapta a két kézit a két öreg: a révész mëg a feleségi. »Szent +Isten! honnat érdemëllyük mink ezt a nagy tisztësségët, hogy a mi +hajlékunkba elgyön a Krisztus két apostolával! – Siessék mán, hozzék +valamit! – Jaj! lelkëm, Jézus Krisztus! në haraguggyék má, hogy nem +tugyuk[78] këllően kiszógányi!« + +Akkorára begyött az öreg révész, hozott ëgy hitvány halat a feleséginek, +hogy süsse mëg. + +De aszongya Jézus Krisztus: + +– Aggyák csak ide! – Pétër! vidd ki ezt a halat Jánosnak, mongyad, hogy +ággya mëg! + +Pétër kivitte, de mikor begyött, a nagy hallal gyött be, a kit a +halásztú loptak. + +Az öregek majd elestek, annyira csudákoztak a szép halonn. + +Azt oszt nemsokára mëgsütték, elég lëtt mind az ötyiknek. + +Vocsora közbe kënyeret hozott az asszony, de olyan szëgény vót, mint a +főd. + +– Pétër! vidd csak ki Jánosnak: ággya mëg! + +Pétër a szép nagy kënyeret hozta be. + +Az öregëk méj jobban csudákoztak. + +A vocsora utánn elévëtt az öreg révész ëgy rossz kancsót, abba vót ëgy +kis bicskanyitogató, avval kínáta mëg Jézusékot, de Jézus nem itt +belülle! azt is mëgáldatta Jánossal; mikor Pétër begyött, vót bor ëgy +nagy kupával, ihattak hasig! + +No! arra mán csakugyan elhitték, hogy Krisz tussal mëg a két apostollal +van dógok! allyig mertek szónyi. + +Ëcczër az asszony odafordú az ura filihë: + +– Hallya-ë, kend! van ott nekünk az a szakajtó aranyunk, në áldatnánk +azt mëg? most, még itt van a Krisztus!? + +– De – mondta az öreg nagy hangosann – jó vóna biz a! + +Az öregasszony be is hozta mingyá a szakajtó arampézt. + +– Ereggy, Pétër, monggyad Jánosnak: ággya mëg azt a kis pézt! + +János vót a letjobb szaladó köztök, szalatt a pézzel mingyá. De Pétër +ëgy kicsit kívël maratt. + +Aszongya odbe Krisztus: + +– Mënnézëm má, oszt mëgáldom magam is, hátha hasznosabb lëssz az én +áldásom! + +Kimënt Krisztus is, de mikor a pitarajtóba ért, ő is csak azt nézte, +mére van a másik kettő? Akkor aló! vesd el magad! utánnok a palástba, +ammëg úgy a lába közé verődött, mindég hasra akart benne esnyi. + +Sokállották má az öregëk az áldást, kinézëtt az embër: ugyan mit +csináhatnak má? + +De ő is úgy látta őköt még ëcczër, akar én! nem vót ott sënkiféli, még +ëgy lélek së. + +Szalatt be mondanyi a feleséginek, hogy: + +– Jaj! jaj! nincs péz! elvitte a Krisztus! elvitte a Krisztus! még ilyen +zsivány Krisztust. + +Aszongya neki a feleségi: + +– Në káronkoggyék kend! hát ha a Krisztus adta, a Krisztus elvëtte! mit +ugat kend annyit a Krisztusra? + +Bëzzëg nem bánta má a három vándolló legény, akarhogy szitták, csakhogy +a malaszt velëk maratt! + +_Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől, 70 éves. Lejegyzés ideje: +1904. augusztus._ + + + + +80. Krisztus és Szent Péter. + +Mikor Krisztus az embërt teremtëtte, ott kajfërtoskodott[79] mellette +Szent Pétër is. + +Kapta magát Szent Pétër, fëlütött benne a ke, fëltëtte, hogy ő is csiná +má embërt. + +Csinát is. Nagy hëgyësenn vitte Krisztus elejbe az embërt. De mikor +Krisztus mëllátta, olyant nevetëtt rajta, hogy még a könnyűji is hullott +bele. + +– Hát mit nevet? – kérdëzte Pétër. + +– Azt, te szërëncsétlen! hogy a fejit mëffordítva tëtted a nyakára! + +Pétër elszégyëllëtte magát, hogy nem tud sëmmit, de azután maga is +nevetëtt rajta. De azé nem törte össze, ha odaszót Krisztusnak: + +– No! Uram! azé jó lëssz ek kötelesnek! + +Igy teremtëtte Szent Pétër a kötelest. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Ragó Jánostól. Lejegyzés ideje: +1904. julius._ + + + + +81. Ne mindig mondj igazat! + +Mikor még Krisztus Urunk a fődönn járt, vele járt Szent Pétër is. + +Szent Pétërnek vót ëgy szamara, a kit hordozott ő a vásárra ide-oda, de +mikor árolta, mindég igazat mondott. Elmonta, hogyha kérdëzték: van-ë +valami baja az állatnak? – elmonta, hogy biz a kehës, nem húz, kényës, +hát hogy ëgyszóval nem jó a szamár. + +Hogy vëtték vóna mëg!? + +Elkezdëtt Krisztusnak panaszolkonnyi, hogy a szamáronn sëhogysë bir +túlannyi, nem tuggya, mé!? + +Aszongya neki Krisztus: + +– Hát azé nem tudod elannyi, mer igazat mondol rúlla, gyalázod! +Dícsírnyi këll agyba-főbe! nëfé! majd eladod akkor! + +Pétër letközelebb úgyis tëtt, oszt minőt csudákozott, hogy elatta! + +Innet mongyák azt, ha valaki igazmondásáé rosszú jár, hogy – új járt, +mint Szent Pétër: igazat mondott. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago Jánostól. Lejegyzés ideje: +1904. február._ + + + + +82. Isten áldása nélkül hiábavaló a munka. + +Valamikor, mikor még Jézus meg Szent Péter a földön járt, két asszony +kiment a búzát aratni. Meleg volt, sütött a nap tizedmagával, de a két +asszony vágta a búzát, oda se hederített a hőségnek. Épen javában +aratnak, arra megy Jézus meg Szent Péter. Odaszólnak az egyikhez: + +– Adjon Isten jó napot! van-e jó termés!? le lesz-e már? + +– Majd csak le lesz már ez! – mondta az asszony. + +– Le, fiam, ha a jó Isten segít! – mondta rá Jézus. + +– Le lesz már ez, ha nem segít is! – vágta vissza az asszony, mert már +alig volt vagy két lépés a búzája. + +– No! majd meglátjuk, – mondta Jézus. Azzal tovább mentek a másik +asszonyhoz, az is már majd a végén volt a dolgának. + +– Adjon Isten jó napot! le lesz-e már!? + +– Le, ha a jó Isten segít, mindjárt! – mondta az asszony, de csak vágta +tovább a búzát. + +– No! fiam! – felelt Jézus, – ez már biztosan le lesz! + +Úgy is volt, az első asszony mëg másnap is vágta az életet, a második +meg már akkorra el is felejtette, hogy aratott. + +_Eger, Heves vármegye. Ujj Sándor parasztlegénytől. Lejegyzés ideje: +1905. január._ + + + + +83. A légy meg a bolha. + +Ëcczër a légy mëg a bóha elindútak világot próbányi. + +Azt kérdëzi a bóha a légytű: + +– Hallod-ë, pajtás! mé van nekëd olyan nagy külűszëmed? + +Aszongya a légy: + +– Hát azé, hogy mikor a kopasz embër fejire szállok, mëgcsípom, oszt ő +haragjába engëm agyonn akar ütynyi, de nem engëm, ha a fejit ütyi mëg, +azonn én olyan jóézűt nevetëk, hogy kidűlled a szëmem is. A sok +nevetéstű van nekëm nagy szëmem! + +Ezënn még a bóha is nevetëtt. + +Akkor aszongya a légy: + +– Hát nekëd, pajtás! mé olyan görbe a hátad? + +Aszongya a bóha: + +– Hát bíz acs csak attú van, hé! mer én a letnehezebb embërt is fël +birom emelnyi. Ezt tëszi a sok emelgetés! + +A légy ezënn olyant nevetëtt, hogy a szëmi méj jobban kidülledt. + +_Gyöngyös, Heves vármegye. Emlékezetből. Lejegyzés ideje: 1903. +augusztus._ + + + + +84. Mit mond a varnyú nyáron meg mit mond télen? + +Nyáronn nagyon kényëss a varnyú, csirkehússal, mivel él, oszt hogyha +mëlláttya az útyi micsodát, csak aszongya: Ka-ka! Ka-ka! + +De télënn, mikor egészenn sëmmitlen, fëlkeresi a szántófődekënn a +ganajrakást, belevágja az órát, oszt aszongya: Ko-lács! Ko-lács![80] + +Illyen az embër akkurát, mint a varnyú! + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Néhai édes Atyámtól. Lejegyzés ideje: +1902. január._ + + + + +85. A kis kakas. + +A kis kakas kapirgát, kapirgát, ëcczër kakás lëtt a lába. + +Mënt az írëmhe, de az nem akarta letürűnyi. + +»Hallod-ë, írëm! türűdd lë lábam kis kakáját, mer mënëk a báránho, oszt +majd mëgësz!« Aszongya az írëm: »ereggy, mit bánom én!« + +Mëgy a báránho, eléaggya a panaszszát. »A szëmetënn kapirgátam, +kapirgátam, a lábam kakás lëtt, mëntem az írëmhe: türűllye le a lábam! +fenëgettem, hogy maj mëgëszëd të, de ő aszonta rá: »mit bánom!« Ereggy, +oszt ëdd mëg!« + +A bárány aszonta, hogy ő nem mëgy. + +»Ëdd mëg, bárány, mer mënëk a farkasé!« »Mit bánom én, ereggy!« – monta +a bárán. + +A kis kakas akkor mënt a farkasho. »Hallod-e, farkas! a szëmetënn +kapirgátam, kapirgátam, a lábam kakás lëtt, mëntem az írëmhë: türűllye +lë a lábam! nem türűte. Fenëgettem, hogy maj mëgëszi a bárány. Mëntem a +báránho, hogy ëgye mëg az irmët, aszonta, hogy nem mëgy, montam neki, +hogy elgyövök tëérted, de ő aszonta: »mit bánom én!« Ereggy, oszt ëdd +mëg!« + +A farkas is aszonta, hogy ő nem mëgy. + +»Ëdd mëg, farkas! mer mënëk a puskáé, oszt mëllő!« »Nem bánom én, de nem +mëk!« – monta nagy fittyen a farkas. + +A kis kakas mënt a puskáho. »A szëmetënn kapirgátam, kapirgátam, a lábam +kakás lëtt, mëntem az irëmhë: türűllye le a lábam! nem türűte. Mentem a +báránho: ëgye mëg az írmët, nem ëtte, mëntem a farkasho: ëgye mëg a +báránt, as së ëtte, most elgyöttem hozzád: lődd mëg a farkast!« + +De a puska aszonta, hogy ő nem lövi. + +»Lődd mëg, puska! mer mënëk a sulyoké!« »Ereggy, mit bánom én!« – monta +a puska. + +Akkor mënt a sulyokho. »A szëmetënn kapirgátam, kapirgátam, a lábam +kakás lëtt; mëntem az írëmhë: türűllye lë a lábam! nem türűte; mëntem a +báránho: ëgye mëg az írmët; nem ëtte; mëntem a farkasho: ëgye mëg a +báránt; nem ëtte; mëntem a puskáho: lőjje mëg a farkast; nem lőtte! most +elgyöttem hozzád: törd össze a puskát!« + +A sulyok aszonta, hogy bizon nem töri ő. + +»Elmënëk a tűzé, oszt mëgéget! törd össze!« »Nem töröm ën!« – monta +újfënt a sulyok. + +A kis kakas elmënt a tűzhö. »A szëmetënn kapirgátam, kapirgátam; a lábam +kakás lëtt; mëntem az írëmhë: türűllye lë a lábam! nem türűte! mëntem a +báránho: ëgye mëg az írmët! nem ëtte; mëntem a farkasho: ëgye mëg a +báránt! nem ëtte; mëntem a puskáé: lőjje mëg a farkast! nem lőtte; +mëntem a sulyokho: törje össze a puskát! nem törte; most má hozzád +gyüttem: égesd mëg a sulykot.« + +De a tűz is csak aszonta, hogy ő nem égetyi. + +»Égesd mëg, tűz! mer elmënëk a vízé!« »Ereggy, mit bánom én!« – monta a +tűz. + +A kis kakas mënt a vízhë. »A szëmetënn kapirgátam, kapirgátam, a lábam +kakás lëtt; mëntem az irëmhe: türűllye lë a lábam! nem türűte; mëntem a +báránho: ëgye mëg az írmët! nem ëtte; mëntem a farkasho: ëgye mëg a +báránt! nem ëtte; mëntem a puskáho: lőjje mëg a farkast! nem lőtte; +mëntem a sulyokho: törje össze a puskát! nem törte; mëntem a tűzhö: +égesse el a sulykot! nem égette; mos má hozzád gyöttem, ócsd el a +tüzet!« + +A víz mëg kötte magát: ő nem mëgy! + +»Ereggy, víz! mer mënëk a bikáé!« »Ereggy!« – monta a víz. + +Mënt is a kis kakas. »Hallod-ë, bika! a szëmetënn kapirgátam, +kapirgátam, a lábam kakás lëtt; mëntem az írëmhë: türűllye lë a lábam! +nem türűte; mëntem a báránho: ëgye mëg az irmët! nem ëtte; mëntem a +farkasho: ëgye mëg a báránt! nem ëtte; mëntem a puskáho: lőjje mëg a +farkast! nem lőtte; mëntem a sulyokho: törje össze a puskát! nem törte; +mëntem a tűzhő: égesse mëg a sulykot! nem égette; mëntem a vízhe: ócscsa +el a tüzet! nem mënt; mos má hozzád gyöttem: idd mëg a vizet!« + +De a bika ën nagyot bődűt, hogy ő nem iszsza. + +»Bika! idd mëg a vizet, mer mënëk a mészárosé!« »Ereggy, Isten hírivel!« +– monta a bika. + +A kis kakas mënt a mészárosho. »Hallod-ë, mészáros! a szëmetënn +kapirgátam, kapirgátam, a lábam kakás lëtt; mëntem az írëmhë: türűllye +lë a lábam! nem türűte; mëntem a báránho: ëgye mëg az írmët! nem ëtte; +mëntem a farkasho: ëgye mëg a báránt! nem ëtte; mëntem a puskáho: lőjje +mëg a farkast! nem lőtte; mëntem a sulyokho: törje össze a puskát! nem +törte; mëntem a tűzhő: égesse mëg a sulykot! nem égette; mëntem a vízhë: +ócscsa el a tüzet! nem ótotta; mëntem a bikáho: igya mëg a vizet! nem +itta; most má, mészáros! hozzád gyöttem: öld mëg a bikát!« + +A mészáros ölte a bikát, bika itta a vizet, a víz ótotta a tüzet, a tűz +égette a sulykot, a sulyok törte a puskát, a puska lőtte a farkast, a +farkas ëtte a báránt, a bárány ëtte az írmët, az írëm a kis kakasnak +lëtürűte lába kis kakáját! + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva parasztasszonytól Lejegyzés +ideje: 1904. január._ + + + + +86. Hogy mentem én mennyországba?[81] + +Hát azt tuthassátok tik is, hogy az én apámnak száz járás főggyi vót mëg +hogy hat ökör járt ki az udvarábú. Gazdagok vótunk mink. Szükségët nem +szënvedtünk, az, hogy néha ëgy harapás kënyér së vót a házunkná, nem vót +nagy baj, mëgesëtt má a sokkal szëgényebbekné is, mint mink vótunk. + +Hát ëcczër is olyan bővibe vótunk a kënyérnek, hogy az anyám nem tudott +mibű sütyni. Écsapám veszekëdëtt, hogy ott a hambár, tele búzával, oszt +olyan gyámoltalanok vagyunk, hogy még sajtalan bogácsát së tud sütynyi +az anyánk. + +Nem tuttam hallgatynyi, ha écsapám veszekëdëtt, befogtam a hat ökröt, +rátëttem a szekerre tizënkét zsák buzát, oszt elindútam a malomba, +écsapámék mëg mëntek a Budahátra szántanyi. + +Hát a hogy mënünk az útonn, tudhassátok, hogy még abba az időbe Abanyonn +nem vót csinátút, a Laskóná a hat ökör a szekerrel elakatt. Olyan sár +vót, hogy az ökör mës së birt mozdúnyi. + +Micsinállyak má? otthagygyam a búzát, oszt győjjek haza ököré? nem +birtam okos lënnyi benne. Ëcczër csak eszëmbe jutott, hogy isz’ láttam +má én ezt másoktú is: kifogtam az ökröt, a szekerrű lëhántam a búzát, az +ökröt fëlraktam a szekerre, a zsákokot mëg befogtam a járomba. Ha +némëllyik kötelőczködött, olyant vágtam a hátára a járomszöggel, hogy +mingyá mëszszelidűt! + +Akkor elévëttem az ökörhajtó ostort, végignyútottam rajtok, úgy kihúzták +az én szekeremët a sárbú, mintha ott së lëtt vóna. + +No! hál’ Istennek! eggyig má vótunk! + +Akkor lëhajingátam az ökröt, a zsákokot fëlraktam vissza, oszt +ballagtunk a malomba. Ott köszönök, aszongya a mónár, hogy várjak ëgy +kicsit, mer a malom nincsen itthonn, odavan eprésznyi! + +Hű! a kutyafitta! – mondtam magamba, – mit csinálok én most? Hát azt +csinátam, hogy elmëntem, mëgkerestem a malmot! Ott ëtte az eprët ëgy +nagy fa tetejibe. Montam neki, hogy győjjék lë, mer hat a beteg, hét a +halott, oszt sihetëk! De csak a vállát húzogatta, oszt aszonta, hogy +aggyig ő nem gyön, méj jó nem lakik! + +Mit vót mit tënnëm? – vártam. Ott átam má sokáig, de més së gyött lë. +No! – mondok magamba, – engëm në tëgyék bolondá! Az ostort a kezembe +hortam, kaptam magam, lëszúrtam a fődbe, oszt fëlmëntem én is. Eprészëk, +mondok, én is! + +Jólaktam oszt otfël a malommal ëgyütt. + +Ëcczër má oszt a malomnak së këllëtt az epër. Aszonta, hogy mëhetűn! + +Lë is gyöttünk, má fël is tëttem a garadra a búzát, mikor eszembe +jutott, hogy hát az ostorom!? + +Kerestem mindënütt, de rá nem birtam akannyi. + +Eccër csak mëppillantottam ëgy nagy jegënyefánn, ott lógott az ostorom a +tetejibe. De a nyelit nem láttam. + +Hát akkor mongya a mónár, hogy táng a szëmitű nem láttya, hogy a +jegënyefa vót a kend ostornyeli? – Akkor néztem csak mëg jó! hát a +disznókutya úgy elámitott, hogy csak akkor ösmertem rá. Ez a! csakugyan +ez a! az én ostorom nyeli! oszt hogy mëgnyőtt! Tele vót má galylyal mëg +levellel, a dërëka mëg olyan vastag vót, allyig birtam két kézzel +átérnyi! + +Má, mondok, az ostorom més së hagyom itteng! + +Fëlmásztam a fára. Útközbe mëg eszrevëttem, hogy tele van az a fa +seregélyfészëkkel, fogtam magam, mëgóttam a gatyám madzagját, oszt arra +kötözgettem a seregélyëkët lábokná fogva. Gondoltam, hogy maj mëssütyi +otthon écsanyám, jó lëssz vocsorára! Mikor mán elëget kötöztem fël, +mëntem tovább az ostoromé. + +De láttyátok-ë, micsinát velem az a disznófogonású seregély? A hogy +másztam fëlfele, az ágak, galylyak verdësték őköt, eszre së vëttem, +mikor elszátak velem a fárú. Szátak velem a Laskó[82] irántyába. Abba +mëg mosott a sok asszony. Mikor engëm mëlláttak, mind csapdosta össze a +kézit, oszt elkezdte kiabányi: deó grácziász! deó grácziász! De én úgy +értettem, hogy: te, ódd mëg a gatyád! te, ódd mëg a gatyád!… Hát nem +tudom, mé kéritëk! mëgóttam oszt nekik. Ez épenn a Laskó fëlëtt vót. + +Mikor a gatyám mëgóttam, no! csak gondollyátok-ë, mi történt velem? még +olyant! A seregélyek a gatyámmal elszátak, én mëg zu! be a Laskóba! Ki +is üttem a farom csimájával a vizbű olyan halat, hogy három szeker së +birta haza Besenyőre! + +Allyig birtam onnat a malomho vánszorganyi. + +Ott mëm má vártak javába. A liszt régënn mëv vót pitléve. + +Befogtam, oszt gyöttem haza. + +Itthonn kérdëzte écsapám, hogy: no! fiam! mit hoztá? + +– Mitacskot! + +Ű! fiam! de jó mëffelelté apádnak, oszt vágott úgy filtövönn, hogy mém +mos së vënném fël ëgy ötvenesé! + +Ott bőgtem odbe a sutba. Ëcczër csak kérdëzi écsapám: + +– Hány óra? + +– Ëgyik së hánnya a másikát! – szótam nagy mérgesenn a sutbú. + +Écsapám mëmmëg jó eldahutolt. + +Vót oszt magam mé jó kibőgnöm! + +Má este vót, mikor kimëntem a konyhába. Écsanyám épen a gomolyát gyúrta. +A hogy gyúrta, a hogy gyúrta, az ajtón csak szalatt be ëgy farkas. +Écsanyám nem fét tűlle, csak fogta a filit, oszt gyömöszölte be a +gomolyába. Azutánn oszt én së fétem! + +Écsanyám még gyúrta a gomolyákot, de mink mán lëfeküttünk, mer écsapám +aszonta, hogy rëggel jókor lëmënnyünk Tepére,[83] vágjuk má lë azt a kis +sarnyút, në vénüllyék mëg a naponn! + +Fël is keltünk jókor. Écsanyám betëtt a tarisznyánkba ëgy fékënyeret mëg +ëgy gomolyát, avval elindútunk. + +Mikor lëértünk, lëpakoltunk a kocsirú, hát én aszontam az embërëknek: + +– Embërëk! nem vóna-ë jó, most mingyá kënyereznyi? Ha most elvettyük a +gongyát, akkor egész nap kaszáhatunk! + +Az embërëk aszonták, hoj – jó van! + +Én vágtam ëgy kis sarnyút alánk, oszt lëültünk kënyereznyi. A kaszák mëg +csak úgy vótak körülöttünk szanaszét. + +Kivëttem a tarisznyábú az ennyivalót ëcs csëppig avval a szándékkal, +hogy nem hagyunk mink abbú ësz szikurdumot së! + +Letelőször is a gomolyáho nyútam. + +A hogy fëlszegëm, hát ëgy nagy lompos farkas csak kiugrik belűlle +(écsanyám felejcségbű azt a gomolyát atta ide), el akar szalannyi. De a +fara beleakatt ëgy kasza hegyibe, oszt úgy ugrát végig a farkas mëg a +kasza a sarnyúfődönn, úgy, hogy mikor mënnéztük, hogy mit csiná az a +farkas, akkorára úgy össze-vissza rángatódzott a kaszával a fődönn, hogy +a sarnyúbú ëcs csëpp së vót lábonn. + +Hogy mëgörűtünk mink ennek! + +Aszondom oszt az embërëknek, hogy: + +– Láttyák-ë, kentek! de jó hogy elébb kënyereztünk, nekünk estyig +mëttartott vóna vágnyi, igy mëg má lë van. Együnk sebësenn, oszt +dologra. + +Mikor mëgëttünk, akkorára a sarnyú mëszszáratt, úgy, hogy ëgënyest +gyűtenyi mëg boglyáznyi lëhetëtt. + +Én raktam a boglyát, a többiek mëg ki gyűtött, ki adogatta nekëm fël a +villával. + +Hát jó nagy boglyát raktam! mikor má ëcs csëpp së vót odalë, egészenn az +égig ért. + +Gondolkoznyi kezdtem: hogy mënëk én lë innet? mére? de nem tuttam a +móggyát kitanányi. + +Ëcczër csak eszembe jutott, hogy lakik nekëm az égbe ëgy nagynéném, mos +közel vagyok hozzá, mondok, mos mëllátogatom. + +Nem törtem rajta a fejem sokáig. A garádics épenn előttem vót, csak +ráléptem, oszt mëntem. Hanem nagy az a mënnyország, az embër könnyenn +eltévedhetne benne, én së tanátam mëg mingyá a Kata néném házát. + +Az útonn kérdëztem ëgy kis gyerëkët, hogy tuggya-ë, hun lakik az én Kata +néném? Aszonta: maj mëmmutatom! + +El is vezetëtt szépenn. + +Benyitok hozzá, hát épenn a pitarba lëncsét válogatott Kata néném. +Odaköszöntem neki, oszt mëmmontam, hogy ösmer-ë még engëm, Kata néném? + +– Hát honnë ösmernélek! hát hun jársz të itt, hé!? Ülly má lë no, +lelkem! ülly má lë no! elfárattá, úgy-ë! + +Oszt úgy összeölelt, összecsókolt, azt hittem, hogy fébe së akarja +hannyi. + +Kérdëzősködött osztang, hogy hogy van écsapám? écsanyám? még kentëkët is +kérdëzte, de kentëkrű nem tuttam mit szónyi, akkor odavótak a +Tiszahátonn. + +Hát ott tartózkodtam én igën úgy három napig, nagyon jó mënt az idő, még +alunnyi së tuttunk, annyit beszégettünk. + +Nëgyennapra oszt én mondtam Kata nénémnek, hogy mënnék má haza, mer sosë +gondollyák, hun járok. + +Elbúcsúzkottunk, oszt gyöttem. De mikor a garádicsrú lënéztem, a nagy +boglya olyan kicsi lëtt, annyira lësüppedt, hogy allyig lácczott. + +Vakartam a fejem. Hogy mënëk én most haza? Lë nem ugorhatok, mer kitörik +a nyakam, innet mëg út nem visz lë. Hát kíntelen-këlletlen vissza +këllëtt mënnyi a nagynénémhë tanácsé. + +Mikor benyittam hozzá, mém most is nevethetëm, aszonta: + +– Tán itt felejtëtted a dohánzsaczkódot? + +– Nem felejtëttem én, Kata néném! ha nem birok innet lëmënnyi, a boglya, +a minn idáig fëljuttam, olyan kicsi lëtt, hogy nem lácczik abbú annyit +së, mint ëgy lëesëtt mákszëm! + +De nagyonn el vótam szomorodva. + +Aszongya arra Kata néném: + +– No! maj segíjjünk a bajonn! Van még ëgy kila[84] korpám, majd fonnyunk +abbú kötelet, oszt lë birsz jutynyi. + +Úgy is vót. Mëssodrottuk mink a korpát kötelnek, de nem vát be. Mer +ëgyrétësenn nem ért lë a fődre, kétrétësenn mëg még össze is gyűrődött a +fődönn. Szóval nem vót elég hosszú. Korpája mëg má nem vót a nénémnek! – +Mit csinályum má!? + +A néném azt is kitanáta. + +A szomszédtú lopott ëgy véka korpát még, azt a kötelhë hozzásodrottuk, +így oszt vót kötelünk, a főgyig érő. + +Elbúcsúzkottunk újfënt, én mëg ereszkëttem lëfele. + +Még az igaz korpánn gyöttem, csak vót valahogy, de mikor a lopott +korpábú sodrott kötelhë értem, törje ki a rossz! lëszakatt alattam. + +Én mëg estem, estem lëfele. A boglya tövibe vót ëgy nagy kő, arra estem. +Úgy mëg tanátam ütnyi az ülepëmmel, a kő mingyá czikrát hajított, +olyant, hogy az egész boglya lëégett rúlla. + +Igy kerűtem vissza a mënnyországbú. + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. A közlő: Vasas Palkó parasztgazda. +Lejegyzés ideje: 1903. deczember._ + + + + +87. Tréfás mese. + +Gyerëkkoromba écsanyám kikűdött a libát őrzenyi, de én elaluttam, a liba +elveszëtt, écsanyám mëg jó mëvvert, oszt elkergetëtt hazúrú. + +Én mëg mëntem, mëndëgétem, olyan hideg vót, majd mëffattam. Rám akatt +két betyár. Az ëgyik aszonta: »öllyük mëg!« – de a másik fogott +mellettem, aszonta, hogy: »në öllyük mëg! tëgyük ëgy hordóba!« Úgy is +vót. Betëttek ëgy hordóba. Azutáng fogtak ëgy farkast, annak a farkát +begyugták a lyukonn, én mëg nem tuttam, hogy micsoda? csak mëffogtam. A +farkas mëg szalatt, szalatt, mës së át a házunkig. + +Igy gyöttem én haza! + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva parasztasszonytól. Lejegyzés +ideje: 1904. január._ + + + + +88. Az egyszeri lyány meg a halál. + +Vót a világonn ëgy embër mëg annak ëgy lyánya. + +Az az embër ëcczër elmënt a vásárra, a lyány magába maratt. Monta az +apjának, hogy »ha kend elmëgy, én kivel hálok? magamba félek!« »Hát, +lyányom! hí valakit, oszt majd nem fész!« + +Úgy is vót. Az embër elmënt, a lyány magába maratt. + +Estefele kiáll a kapuba, elkezgyi: »Hé, valaki! gyere velem hányi!« +Messzirű odaszól ëgy hang: »tëgyé fël vizet!« + +A lyány mënt a konyhára, tüzet rakott, fëltëtte a vizet. Várta, hogy maj +csak gyön má valaki. De nem gyött. Mëgúnta a várakozást, kiállott a +kapuba mëgint. »Hé! valaki! gyere velem hányi!« + +A hang most aszonta: »öncsd a teknőbe!« + +Beleöntötte, de a »valaki« mém mos së gyött. + +Mëgint kiáll a lyány. »Hé, valaki! gyere má velem hányi!« A hang közerrű +aszongya: »mënëk!« + +Má a másik pillantásba a pitarba vót a sárgalábú halá. Odamëgy a +teknőhö, a vizbe tëszi a lábát, aszongya a lyánnak: »gyere ide, lyányom! +mosd mëg a lábamot!« A lyány odament, mosta is, de nagyon sárgállotta a +lábát. »Ennye, bácsi! de sárga a maga lába!« Aszongya rá a halá: +»bizony, lyányom! sok sírba besoppatt má a!« + +Mikor a lábával végezëtt, aszongya a halál: »mosd má mëg, lyányom! a +körmömöt is!« A lyány azt is mëmmosta, de azt is rëttentő sárgának +látta. »Ennye, bácsi! de sárga a maga körmei!« »Bizony, lyányom! sok +halottakot kikapart má a!« + +A hogy a körmit megmossa a lyány, aszongya a halá: »gyere má lyányom! +mosd mëg a fogamot is!« A lyány mosta azt is, de az még sárgább vót, +mint a lába, vagy a körmi. »Ennye, bácsi! de sárgás a maga foga!« +Aszongya rá a sárgalábú halá: »bizony, lyányom! sok halottakot is +bekapott má a! Ham! tégëd is bekaplak!« + +_Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva parasztasszonytól. Lejegyzés +ideje: 1904 január._ + + + + +JEGYZETEK. + +=1. Este, Éjfél mëg Hajnal.= A főthémát illetőleg l. Gaal 1. 77. l. Die +Speckfestung. + +Gaal 2. III. k. 46. l. Három királyleány. + +U. o. III. k. 72. l. A szalonnavár. + +Majláth 3. 187. l. Vas Laczi. + +U. o. 318. l. A rózsát nevető herczegnő. + +Erdélyi 1. III. k. 319. l. Juhász Palkó. + +Arany 130. l. Fehérlófia. + +Merényi. D. I. k. 98. l. Világszép Sárkány Rózsa. + +Kriza. l. 436. Mirkó királyfi. + +M. N. Gy. VI. (Vikár) 335. l. Lófia Jankó. + +U. o. 343. l. Medve Jankó. + +M. N. Gy. VII. (Majland), 489. l. Hajnal, Vacsora és Éjféle. + +Nyr. II. k. 370. l. Mese a Lófi Jankuru. + +U. o. VII. k. 37. l. A veres juhocska. + +Kálmány: Sz. II. k. 115. l. Tehén fijú, szép vitéz Jankó. + +Istvánffy. 11. l. Babszem Jankó. + +Pintér. 67. l. Juhaczi Pétërreő mëg a Heecsin szakállaó ördögreő. + +U. o. 120. l. A sëteet ország királyáraó. + +A teherbeesés csodáját illetőleg: + +Gaal 1. 313. l. Dér rothe Hund. + +U. o. 364. l. Dér Schlangenprinz. + +Gaal 2. II. k. 29. l. Nemtudomka. + +U. o. III. k. 81. l. Babszem Jankó. + +U. o. 86. l. A kigyó királyfi. + +U. o. 112. l. Kökény Matyi. + +U. o. 186. l. Könnykeresztség. + +Erdélyi 2. 42. A mosolygó alma. + +U. o. 87. l. Az aranyhajú ikrek. + +U. o. 155. Tamás kocsis. + +Merényi. E. I. k. 5. A kígyóbőr. + +U. o. 83. l. Vízi Péter és Vízi Pál. + +Merényi: S. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek. + +Nyr. VII. k. 37. A veres juhocska. + +Kálmány: Sz. I. k. 126. l. Gyöngyike. + +Pintér. 67. l. Juhaczi Péterreő stb. + +U. o. 163. l. Mesë jë szëgeeny embërreő mëg ezeő juhászáraó. + +Ezeken kívül l. még ezen gyüjtemény 1., 23., 33., 38., 40., 42., 47., +58. és 65. sz. meséjét is! M. N, T. II. Cosquin I. és LII. Köhler +292–296. és 543–446. A vak házaspár szemeinek visszatételére nézve v. ö. +a 13. sz. Vörös vitéz cz. mese hasonló részletét a 104. l. s +mindakettőhöz l. a Gesta Romanorum 76. fej. és Grimm 118. meséjének +jegyzetét. + +=2. A feneketlen kút.= L. ezen gyüjtemény 1. sz. meséje irodalmát. +Továbbá: + +Merényi: S. I. k. 1. l. Az ólombarát. + +Nyr. V. k. 419. l. czím nélkül. + +Kálmány: Sz. I. k. 118. l. A Tűz madár. + +U. o. II. k. 118. l. Tündérszép Ilona. + +Istvánffy. 86. l. Hamupipőke. + +=3. A kis rák.= L. ezen gyüjtemény 1. sz. meséjét s a hozzá írt +jegyzetet. Továbbá az elkárhozott királyleány megváltására nézve: + +Gaal 2. I. k. 104. l. A szökött katona. + +U. o. 138. l. A zöld dragonyos. + +U. o. II. k. 214. l. Egy szegény halászról. + +U. o. III. k. 133. l. Kincskeresők. + +Erdélyi 2. 20. l. A fekete kisasszony. + +U. o. 26. l. Az elátkozott királykisasszony. + +U. o. 105. l. János vitéz. + +Merényi: S. I. k. 202. l. A mészároslegény. + +Nyr. I. k. 376. l. Az elátkozott borbély. + +U. o. XVII. k. 278. A huszárkatona meg Fejér Rozália. + +U. o. XVIII. k. 186. l. Az opsitos katona. + +U. o. XVIII. k. 234. l. A kis sündisznó. + +U. o. XXVIII. k. 418. l. A fekëte kiráj-kisasszony. + +Kálmány: Sz. I. k. 134. l. Az elkárhozott leány. + +U. o. I. k. 135. l. A cigány kiráj. + +Istvánffy. 97. l. Bolondos Jankó meg az ördög. + +Pintér. 133. l. A feesz kereseő. + +=4. A tetejetlen fa.= Majláth 3. 225. l. Tündér Ilona Erdélyi 1. III. k. +241. l. A pelikán madárról. + +U. az 2. 7. l. A hajnalkötöző királyfi. + +Merényi: D. I. k. 3. l. A három aranygyűrű. + +Merényi: S. II. k. 1. l. Szép Miklós. + +Nyr. VI. k. 370. l. A nagy fa meg a kanászgyerek. + +U. o. XIV. k. 375. l. Kirájmese. + +Kállmány: Sz. I. k. 131. l. A beteg király. + +M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 320. l. Jankó. + +U. o. VII. k. (Majland.) 435. l. Borsszemvitéz és szép Julia, a ki erdőt +ződít és fűvet virágoztat. + +U. o. 489. l. Hajnal, Vacsora és Éjféle. + +L. még ezen gyűjt. Rózsa és Viola cz. meséjét s a hozzá írt jegyzetet. + +=5. A Hollóferjős király.= L. e gyüjt. 4. sz. meséjét s annak irodalmát. +Továbbá: + +Gaal 2. I. k. 111. l. A testvéri átok. + +U. o. II. k. 214. l. Egy szegény halászról. + +U. o. III. k. 234. l. Halászmese. + +M. N. Gy. VII. (Majland.) 467. l. Átkozott rucza. + +A Hollóferjős név alighanem a bibliai Holofernes elferdítése. + +=6. A kis kondás.= Költői tárgya miatt is figyelmet érdemel. +Turandot-féle tipus. + +=7. Csinos Ágrágyi.= Majláth 3. 187. l. Vas Laczi. + +U. o. 343. l. Pengő. + +Erdélyi 1. III. k. 225. A három királyfi, a három sárkány és a vasorrú +bába. + +Merényi: D. I. k. 98. l. Világszép Sárkány Rózsa. + +Merényi: S. I. k. 1. l. Az ólombarát. + +U. o. I. k. 149. Az aranyfogú testvérek. + +Nyr. VIII. k. 375. l. Cserneki. + +U. o. XXIX. k. 534. l. A szép királyfi. + +Kálmány: Sz. III. k. 160. l. Nap, Hold, Csillag kiszabadítása. + +Pintér. 120. l. A sëteet ország királyáraó. + +Az Ágrágyi névben az Árgirius királyfi nyomát sejthetni. + +=8. Az aranykőles.= L. e gyűjtemény 2. sz. meséjét s az ennek +jegyzetében felsorolt meséket. Továbbá: Gaal 1. 77. l. Die Speckfestung. + +Gaal 2. I. k. 138. l. A zöld dragonyos. + +U. o. III. k. 72. l. A szalonnavár. + +Majláth 3. 49. l. A három királyleány. + +Erdélyi 1. II. k. 367. l. Hamupipőke. + +Erdélyi 2. 26. l. Az elátkozott királykisasszony. + +V. ö. Apor: Metamarphosis Transsylvaniae. Kiadta Kazinczy G. 1863. M. +Tud. Akadémia. 380. l. [M. N. T. III. B.] + +=9. A próbára tett királyfi.= L. Kálmány: Sz. I. k. 118. l. A Tűzmadár. +V. ö. a Bucsánszkynál megjelent Vénusmadár cz. ponyvairodalmi termékkel. + +=10. Hamupipőke.= L. Erdélyi 1. II. k. 355. l. A három királykisasszony. + +Nyr. XII. k. 524. l. A bába és az öreg ember. + +U. o. XXIV. k. 189. l. A Hamupipőke. [M. N. T. III. A.] + +=11. Királylánya Euczella.= L. a 10. sz. mesénél fölsorolt irodalom +mellett még: + +Gaal 2. II. k. 133. l. Hamupepejke. + +U. o. III. k. 15. l. Egy tátosról. + +Merényi: E. II. k. 4. l. A Hamupipőke. + +Arany. 211. l. Zsuzska és az ördög. + +Nyr. III. k. 279. l. Mese a Hëlënárul. + +U. o. XVIII. k. 330. A gyikiñfonyó. + +Pap. 75. l. Hamishitű Jancsi. + +Istvánffy. 68. l. Jankó meg az aranyhajú leány. + +Pintér. 91. l. Mesë. + +M. N. Gy. VI. (Vikár.) 320. l. Jankó. + +Ezeken kívül l. még a gyüjteménynek 42. és 43. sz. meséit s a hozzájuk +írt jegyzetet. + +=12. A tollas ördög.= L. Gaal 2. II. k. 115. l. A szerencsés óra. + +U. o. III. k. 23. l. A pelikán király. + +Majláth 3. 98. l. A két testvér. + +Erdélyi 2. 175. l. Jézus mondásának teljesedni kell. + +M. N. Gy. III. k. 319. l. Szerencsének szerencséje. + +Nyr. X. k. 40. l. czím nélkül. + +Istvánffy. 1. l. Az elátkozott ember. [Gomme 40. Gesta Romanorum 20. +Grimm 29. jegyz.] + +=13. A Vörös Vitéz.= Besenyőteleken és vidékén nagyon kedvelt typus. Egy +itt nem közölt változatának szenvedő és diadalra jutó hőse: Szent Jobb +(sic!). + +L. Gaal 2. II. k. 100. l. A buzogányos gyermek. + +U. o. II. k. 156. l. Esztendőre ilyenkor. + +Erdélyi 1. I. k. 459. l. A három királyfi. + +Erdélyi 2. 7. l. A hajnalkötöző királyfi. + +Merényi: E. I. k. 83. l. Vízi Péter és Vízi Pál. + +Merényi: D. II. k. 73. l. A szegény ember tizenkét fia. + +Merényi: S. I. k. 95. l. A Jófiú. + +Kríza. 406. l. A vadász királyfiak. + +Nyr. IV. k. 231. l. A két testvér. + +U. o. VIII. k. 466. l. Farditottfejű Jánas. + +U. o. IX. k. 231. l. A csudaerős kirájfi. + +U. o. XVII. k. 377. l. A hamis testvírëk. + +U. o. XVIII. k. 186. l. Az opsitos katona. + +Ethnographia. III. k. 87. l. + +Istvánffy. 107. l. A sárkányölő királyfi. + +M. N. Gy. VII. (Majland.) 489. l. Hajnal, Vacsora és Éjféle. + +[A Vörös Vitéz ármánya s a kivágott nyelv epizódja már a Gellért-legenda +Csanád-epizódjában és a Tristán-mondában is megvan, sőt már az ókori +Peleus-mondában is l. Apollodoros III. 313. Köhler 399. l.] + +=14. A Vörös Vitéz (változat).= L. e gyüjt. 13. sz. meséjét s az ennek +jegyzetében fölsorolt irodalom mellett még a sorsváltozást mutató +jelekre nézve a következőket: + +Erdélyi 1. III. k. 241. l. A pelikán madárról. + +Gaal 2. I. k. 159. l. A kővé vált királyfi. + +U. o. III. k. 1. l. A Vénus madara. + +U. o. III. k. 52. l. Zöldike. A sorsváltozást itt is, mint e gyüjt. +Gyöngyharmat János cz. meséjében, az ibolya kinyilása jelzi. + +Merényi: E. I. k. 83. l. Vízi Péter és Vízi Pál. + +Merényi: S. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek. + +Kriza. 418. l. Rózsa vitéz. + +Nyr. XXI. k. 382. l. A níty testvér. L. még e gyüjt. 33., 49., 50. és +58. sz. meséit. Az Igazság és Hamisság thémájáról szóló irodalmat l. +alább az Igazság és Hamisság cz. meséhez írt jegyzetben. [A főthémát +illetőleg l. Coquin XIX. sz. meséjének jegyzetét.] + +=15. A tüzes ökör.= A rávonatkozó irodalom egy részét l. e gyüjt. 13. +sz. meséjénél; továbbá: + +Gaal 2. II. k. 133. l. Hamupepejke. + +U. o. II. k. 156. l. Esztendőre ilyenkor. + +Majláth 3. 343. l. Pengő. + +Erdélyi 2. 7. l. A hajnalkötöző királyfi. + +Merényi: E. II. k. 189. l. A szegény ember és az obsitos. + +Kríza. 406. A vadász királyfiak. + +Nyr. XXII. k. 331. l. A szegény ember meg a keresztkomája. + +=16. A vasfejű farkas.= A kigyóval tett jócselekedet motivumának +irodalmát l. alább e gyüjt. A Vargagyerek stb. cz. meséhez írt +jegyzetben. A főthémát illetőleg pedig: + +Gaal 2. III. k. 169. A szerencsés vándorlegény. + +Arany. 38. l. A veres tehén. + +M. N. Gy. II. (Török). 375. l. A vasfejű ember. + +Kálmány: K. II. k. 204. l. A grif madár. + +U. o. II. k. 214. l. A puskás. + +M. N. Gy. VII. (Majland.) 524. l. A házasodni akaró királyfiú. [A +segédállatokra nézve l. Köhler 303. l.] + +=17. A Szélördög.= A tetemőrzés motivumát illetőleg l. e gyüjt. 15. sz. +meséjét s a hozzá jegyzett irodalmat; az asszonyrablás motivumára nézve +pedig ugyancsak ezen gyüjt. 4. sz. meséjét s annak irodalmát. Ezeken +kivül: + +Gaal 2. II. k. 188. l. A szalmakirály. + +Erdélyi 1. III. k. 225. l. A három királyfi, a három sárkány és a +vasorrú bába. + +Erdélyi 2. 63. l. A szalmakirály. + +Majláth 3. 343. l. Pengő. + +Merényi: E. II. k. 189. l. A szegény ember és az obsitos. + +Merényi: S. I. k. 1. l. Az ólombarát. + +U. o. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek. + +Kríza. 406. l. A vadász királyfiak. + +Nyr. VIII. k. 375. l. Cserneki. + +Az erőnek titkos úton való elvételére nézve l. még ezen gyüjt. 2. és 7. +sz. meséjét. [A királyfiak »pádis« neve keleti meseforrásra mutat.] + +=18. A szárnyas farkas.= Az asszonyrablás motivumára nézve l. e gyüjt. +7. sz. meséjét s a hozzá írt jegyzetet. + +=19. Rózsa meg Viola.= A stereotyp hármas próbára nézve l. e gyüjt. 7. +sz. meséjét s a hozzá írt jegyzetet. Továbbá: + +Gaal 1. 53. l. Die gläserne Hacke. + +Gaal 2. III. k. 35. l. Ördög leánya. + +U. o. III. k. 155. l. A hatalmas síp. + +Majláth 3. 225. l. Tündér Ilona. + +Erdélyi 1. II. k. 359. l. A három testvér. + +U. o. III. k. 218. l. A király és az ördög. + +U. o. III. k. 241. l. A pelikán madárról. + +Erdélyi 2. 79. l. Több hétszer esküdni, mint egyszer. + +Merényi: E. II. k. 65. l. Az aranyhajú kertészbojtár. + +U. o. II. k. 169. l. A mostoha leány és az édes leány. + +Merényi: D. I. k. 3. l. A három aranygyűrű. + +U. o. II. k. 49. l. Ráró Rózsa. + +Merényi: S. I. k. 63. l. A török zultán fia. + +U. o. II. k. 1. l. Szép Miklós. + +Arany J. Rózsa és Ibolya cz. költ. + +Arany. 69. l. Ráadó és Anyicska. + +M. N. Gy. III. k. 350. l. A két borsökröcske. + +Nyr. XVII. k. 426. l. Rudolf meg Rudinca. + +U. o. XXVIII. k. 42. l. A vasórú banya. + +Pintér. 79. l. Az ifjitaó madarraó. + +U. o. 100. l. Mesë jë kiráraó mëg ezeő juhászáraó. + +Egyike a népnél is legszélesebb körben ismert meséknek. [A mese elején +szereplő ördög Plútódrómó neve az iskolai dráma behatására vall. A +mesetypust illetőleg l. Hahn és Gomme 27. sz. A külföldi párhuzamokat +legteljesebben l. Köhler 161–175. l., ahol különösen az üldözés közben +való átváltozások és a menyasszony elfelejtésének motivumára számos +utalás található. V. ö. még Gonzenbach 14. Grimm 113. és 193. Cosquin +32. sz. meséjének jegyzetét.] + +=20. Miska meg Juliska.= L. ezen gyűjteménynek 19. sz. meséjén s a hozzá +írt jegyzeten kívül még: + +Gaál 2. II. k. 188. l. A szalmakirály. + +Kriza. 395. l. Szép Palkó. + +U. o. 465. l. Halász Józsi. + +Nyr. XVII. k. 377. l. A hamis testvírëk. + +L. még e gyüjtemény 21. sz. meséjét is. + +=21. A zöldszakállú király.= L. a 19. és 20. sz. mesét s a hozzájuk írt +jegyzetet. Továbbá az eligért gyermek motivumát illetőleg: + +Gaal 1. 53. l. Die gläserne Hacke. + +U. o. 127. l. Fischermárhchen. + +Gaal 2. II. k. 214. l. Egy szegény halászról. + +U. o. III. k. 234. l. Halászmese. + +Erdélyi 1. III. k. 218. l. A király és az ördög. + +Merényi: D. II. k. 49. Ráró Rózsa. + +U. o. II. k. 127. l. A száz pár körtve és alma. + +Kriza. 477. l. Megölő Istéfán. + +Nyr. XV. k. 569. l. Az öreg Pilinkó. + +Pintér. 155. l. Az ördögreő mëmëg ë kiráraó. + +[Gomme 10. Hahn 8. typus. Köhler 308. l. Grimm 92. sz. meséjének jegyz.] + +=22. Oda ért, a hová a mádi zsidó.= A három napig tartó szolgálat és +háromszoros feladat motivumait l. a 19. és 20. sz. mesében s a hozzájuk +írt jegyzetben. Továbbá: + +Gaal 2. II. k. 188. l. A szalmakirály. + +U. o. III. k. 94. l. A bűbájos lakat. + +U. o. III. k. 116. l. A tündérgyűrű. + +Erdélyi 2. 63. l. A szalmakirály. + +Majláth 3. 343 l. Pengő. + +Merényi: E. I. k. 5. l. A kígyóbőr. + +Merényi: S. I. k. 63. l. A török zultán fia. + +Arany. 258. l. Gagyi gazda. + +Nyr. III. k. 179. l. Mese egy czigánylegényről. + +U. o. X. k. 526. l. A kis Cziberda. + +U. o. XV. k. 40., 89. ll. A csodálatozs gyűrű. + +U. o. XVI. k. 277. l. Szegíny embör szúszékcsináló. + +U. o. XXXII. k. 402. l. A csudatáska. + +Istvánffy. 43. l. A szegény asszony fia. + +Ez a mesénk – a végéből kitetszőleg – szövegromlást mutat. [Az +Aladdin-typus változata; l. Gomme 50. Köhler 63., 437. és 440. l. +Clouston I. 314., 470.] + +=23. Hajnal János.= L. Gaal 2. I. k. 23. l. Balga Tamás. + +U. o. II. k. 54. l. Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ilona. + +U. o. III. k. 15. l. Egy tátosról. + +U. o. III. k. 23. l. A pelikán király. + +Majláth 3. 49. l. A három királyleány. + +U. o. 225. l. Tündér Ilona. + +Erdélyi 2. 47. l. Nemtudomka. + +U. o. 155. l. Tamás kocsis. + +U. o. 175. l. Jézus mondásának teljesedni kell. + +Merényi: E. II. k. 4. l. A Hamupipőke. + +Merényi: S. I. k. 95. l. A Jófiu. + +Arany. 115. l. Az ördögszerető. + +Nyr. II. k. 421. l. cz. n. + +U. o. VIII. k. 280 l. A királyfi felesége. + +U. o. VIII. k. 328. l. Az ördögszerető. + +U. o. XXII. k. 475. l. Akit az ördög szeretett. + +U. o. XXIV. k. 332. l. Az ördögszerető. + +U. o. XXIV. k. 429. l. A koszos csikó. + +M. N. Gy. I. (Arany-Gyulai) 501. l. + +U. o. VI. (Vikár.) 320. l. Jankó. + +Pap. 75. l. Hamishitű Jancsi. + +Istvánffy. 62. l. A csonka leány. + +U. o. 68. l. Jankó meg az aranyhajú leány. + +V. ö. még a leánynak házasságra való nemtelen erőszakolását illetőleg e +gyüjt. 31., a bálbajárásra nézve 30., az asszony megcsonkítására, +meggyógyulására, valamint a lebetegedő királyné elleni ármányra nézve +24., az aranypatkó, aranyhajszál, stb. találására nézve pedig 42. és 43. +sz. meséjét s a hozzájuk írt jegyzeteket. + +Ezen mesében, bár ügyes szerkesztést árul el, az egyes typusok annyira +egymásra vannak halmozva, hogy azoknak mesterséges összekeverése első +pillantásra föltetszik. + +=24. A boldogtalan királyné.= L. e gyüjtemény 23. sz. meséjén kívül még: + +Gaal 1. 390 l. Die Drillinge mit dem Goldhaar. + +Gaal 2. I. k. 200. l. Jankalovics. + +U. o. III. k. 148. l. Az aranyhaju hármasok. + +Erdélyi 1. III. k. 195. l. A világ szép asszonya. + +U. o. III. k. 212. l. A kezetlen lány. + +Erdélyi 2. 42. l. A mosolygó alma. + +Merényi: E. I. k. 41. l. A szárdiniai király fia. + +Kriza. 414. l. Az irígy testvérek. + +Kálmány: K. I. k. 236. l. A kővel berakott kirájné. + +Istvánffy. 62. l. A csonka leány. + +Pintér. 142. l. A hattyú vitézreő. + +M. N. Gy. VII. k. (Majland). 379. l. Nád Péter. + +[Gomme 5. Hahn 4. Typusa Köhler 565–575 l. és jegyzete. Gonzenbach 5. +sz. meséjéhez. Cosquin XVII. Grimm 96.] + +=25. Az ördöngős asszony meg a lánya.= L. e gyüjt. 24. sz. meséjéhez írt +jegyzetet. + +=26. A faladárló meg az aranyhajú királykisasszony.= Hasonlít ezen +gyüjt. 27. sz. meséjéhez. + +=27. A gallyból jött királykisasszony.= + +Gaal 2. II. k. 54. l. Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ilona. + +Mailáth 3. 187. l. Vas Laczi. + +U. o. 318. l. A rózsát nevető herczegnő. + +Erdélyi 1. II. k. 395. l. A három pomarancs. + +U. o. III. k. 252. l. Az özvegy ember és árva lány. + +Merényi: E. II. k. 35. l. A nádszál kisasszony. + +Arany. 157. l. A tündérkisasszony és a királyleány. + +Nyr. I. k. 374. l. Az elátkozott királykisasszony. + +U. o. IV. k. 473. l. Szép Ilonka. + +U. o. VII. k. 182. l. Czím nélkül. + +U. o. XII. k. 524. l. A bába és az öreg ember. + +U. o. XIV. k. 519. l. A nádi kisasszonyok. + +Istvánffy. 39. l. A kit nem anya szült. + +Pintér. 91. l. Mesë. + +U. o. 173. l. A nap lyányáraó. + +[Gonzenbach 13. és 14. Sklarek 5. és 6. sz. Köhler 61. és 346. l. Gomme +26. Hahn 21. typus. Pentamerone V., 9.] + +=28. A hét holló.= L. Majláth 3. 187. l. Vas Laczi. + +Merényi: D. I. k. 115. l. A tizenkét fekete varju. + +Nyr. III. k. 468. l. A hét vadlúd. + +U. o. IV. k. 517. l. A tíz egytestvér. + +Kálmány: K. II. k. 216. l. Az öreg ember majmai. + +Kálmány: Sz. I. k. 121. l. Vas Laczi. + +[Grimm 25. és 49. sz. Gomme 23. Hahn 20. typus. Sklarek 7. és 8. sz.] + +=29. A hét daru.= L. az előbbi mesét és jegyzetet. Továbbá: + +Gaal 2, II. k. 188. l. A szalmakirály. + +Merényi: E. I. k. 5. l. A kígyóbőr. + +V. ö. még ezen gyüjt. 24. sz. meséjét és a Bucsánszkynál megjelent Szép +Elizke cz. ponyvairodalmi terméket. + +=30. A libapásztorból lett királyné.= L. az 5. és 23. sz. mesén s a +hozzájuk adott jegyzeteken kívül: + +Gaal 2. I. k. 111. l. A testvéri átok. + +Erdélyi 1. II. k. 355. l. A három királykisasszony. + +Erdélyi 2. 26 l. Az elátkozott királykisasszony. + +U. o. 79. l. Több hétszer esküdni, mint egyszer. + +Merényi: D. I. k. 147. l. A három királykisasszony. + +Nyr. II. k. 130. l. Az êvért lëány. + +Pintér. 100 l. Mesë jë kiráraó mëg ezeő juhászáraó. + +=31. Nem akart az apja felesége lenni.= L. e gyüjt. 23. és 30. sz. +meséjén s az utóbbihoz adott jegyzeten kívül még: + +Gaal 2. III. k. 223. l. Apollónius királyfi. + +Nyr. XVIII. k. 283. l. Az arañ koporsó. + +Nyr. XIX. k. 523. l. Mese az apollóniai királyfiról. + +[M. N. T. VIII. Az Apollonius-regényről l. Elimar Klebs kitünő +monographiáját: die Erzählung von Apollonius aus Tyrus. Berlin, G. +Reimer 1899. s róla szóló ismertetésemet az Irodalomtört. Közlem. X. +kötete 246. s. kk. ll.] + +=32. A jószivű árvalány.= Merényi: E. II. k. 169. l. A mostoha leány s +az édes leány. + +Merényi: D. II. k. 117. l. A mostoha és az édes gyermek. + +Nyr. XII. k. 524. l. A bába és az öreg ember. + +U. o. XIV. k. 91 l. A zides meg a mostoha jány. + +U. o. XVI. k. 188. l. A két mostoha testvér. + +U. o. XVII. k. 516. l. Az ides lám meg a mustoha lán. + +[Gomme 16. Grimm 13. és 24. Köhler 189. l.] + +=33. Gyöngyharmat János.= + +Gaal 2. III. k. 52. l. Zöldike. + +Merényi: D. I. k. 98. l. Világszép Sárkány Rózsa. + +Merényi: S. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek. + +Arany 104. l. Jankó és a három elátkozott királykisasszony. + +Kriza. 436. l. Mirkó királyfi. + +U. o. 454. l. Tündér Erzsébet. + +Kálmány: Sz. I. k. 128. l. Erős János. + +M. N. Gy. VII. k. (Majland.) 435. l. Borsszemvitéz és szép Julia, a ki +erdőt ződít s füvet virágoztat. + +[Gomme 3. Hahn 28. sz. Köhler 444. l.] + +=34. Aranyszóló pintyőke.= + +Gaal 2. II. k. 3. l. Ki hogy vet, úgy arat. + +U. o. III. k. 1. l. A Vénus madara. + +Majláth 3. 225. l. Tündér Ilona. + +Erdélyi 1. II. k. 364. l. A kis tátos. + +U. o. III. k. 241. l. A pelikán madárról. + +Merényi: D. I. k. 71. l. Az örökifjuság víze. + +Merényi: S. I. k. 95. l. A Jófiu. + +Arany. 7. l. A vak király. + +Pap. 108. l. A tündérek kútja. + +Pintér. 79. l. Az ifjitaó madarraó. + +L. még e gyüjt. 68. sz. meséjét is. + +[Grimm 57. sz. Köhler 54. 265. 402. l.] + +=35. Tündérszép Ilona.= L. e gyüjt. 4. és 33. sz. meséit s a hozzájuk +írt jegyzeteket. + +=36. Királyfi Jankó.= L. e gyüjt. 4. sz. meséjét s hozzá írt jegyzetet. + +=37. Nemfélek Jankó.= Erdélyi 1. III. k. 289. l. A félelemkereső. + +U. o. III. k. 315. l. Nefélj Jancsi. + +Pintér. 133 l. A feesz kereseő. + +[Grimm 4. MNT. XV. Gonzenbach 57. Cosquin LXVII. (II. köt. 253. l.) +Köhler 68., 110., 258. l.] + +=38. Borsszem Jankó.= L. e gyüjt. 7. sz. meséjén s az ahhoz adott +jegyzeten kívül: + +Gaal 2. III. k. 81. l. Babszem Jankó. + +Merényi: S. I. k. 1. l. Az ólombarát. + +Arany L. 183. l. Babszem Jankó. + +M. N. Gy. II. k. 389. l. János királyfi és Szélike. + +Nyr. VIII. k. 375. l. Cserneki. + +U. o. XXIX. k. 534 l. A szép királyfi. + +[Sklarek 9. sz.] + +=39. Bull Jankó.= L. e gyüjt. 3. sz. meséjét s a hozzáadott jegyzetet. +Továbbá: + +Istvánffy. 97. l. Bolondos Jankó meg az ördög. + +M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 312. l. A jeles szolga. + +=40. Rendes.= Egyike azon meséknek, a melyeknek változatai a magyar +meseirodalomban nem találhatók. Egyes elemei és motivumai azonban nem +ismeretlenek. [A mesélő úgy látszik, összezavarta a mesét más rokon +menetüekkel. A főthéma leginkább a magzatával együtt kitett anya +typusához szít, de a mese vége egészen más körbe csap át.] + +=41. Tilinkó.= Gaal. 2. III. k. 66. l. A szegény ember, ki az ördögöt +megcsalta. + +Erdélyi 1. II. k. 325. l. Zsivány Gyuri. + +Merényi: E. I. k. 123. l. Kilinkó. + +Merényi. D. II. k. 93. l. A kárvallott juhász. + +Merényi: S. I. k. 183. l. A vitéz szabó. + +U. o. II. k. 171. l. Tilinkó. + +Arany. 270. l. A czigány az égben és a pokolban. + +Nyr. XIV. k. 473. l. A szegény s a zördög. + +U. o. XXI. k. 382. l. A nity testvér. + +U. o. XXII. k. 378. l. A kitanút zsiváñ. + +Kálmány: Sz. I. k. 124. l. Az örökség. + +M. N. Gy. I. k. 382. l. A czigány az égben és pokolban. + +U. o. VI. k. (Vikár.) 343. l. Medve Jankó. + +U. o. VIII. k. (Sebestyén.) 431. l. Markalf. L. még a Bucsánszky-nál +megjelent Koplaló Mátyás cz. ponyvaterméket. [Sklarek 24. sz. Köhler +58., 477. l] + +=42. Az okos kis ló meg a gazdája.= L. e gyüjt. 11. és 23. sz. meséjén s +a hozzájuk írt jegyzeteken kívül: + +Gaal 2. III. k. 15. l. Egy tátosról. + +Erdélyi 1. II. k. 364. l. A kis tátos. + +Merényi: E. II. k. 4. l. A Hamupipőke. + +Merényi: S. I. k. 95. l. A Jófiú. + +Istvánffy. 68. l. Jankó meg az aranyhajú leány. + +Pap. 75. l. Hamishitű Jancsi. + +M. N. Gy. VI. (Vikár.) 320. l. Jankó. + +=43. A szerencsés hetedik.= L. az előbbi mesét s a hozzá írt jegyzetet. + +=44. A szegény árva lány meg testvére: az őzecske.= + +Gaal 2. II. k. 54. l. Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ilona. + +Erdélyi 1. III. k. 274. l. A két testvér. + +Arany. 55. l. Az őzike. + +Nyr. VIII. k. 328. l. Az ördögszerető. + +U. o. XII. k. 429. l. czím nélkül. + +U. o. XXXI. k. 115. l. Enike. + +M. N. Gy. VII. k. (Majland.) 511. l. Szűz Mária és a keresztlánya. + +Pintér. 129. l. A keet testvérreő. + +[Grimm 11. Gonzenbach 48. és 49. Hahn 1. sz. Köhler 438. l.] + +=45. A hizlalóra fogott két egytestvér.= L. az előbbi mesét és +jegyzetét. + +=46. A két testvér.= L. e gyüjt. 19. és 30 sz. meséjét s a hozzájuk írt +jegyzeteket. [Grimm 15.] + +=47. A fejér madár.= L. Pap. 121. Jártár varnyú. + +Nyr. IV. k. 138. l. czím nélkül. + +[Gomme 54. Grimm 47. sz. Köhler 120. l.] + +=48. A bús gelilcze meg a két királyfi.= L. Kálmány: K. II. k. 14. l. A +puskás. + +Nyr. III. k. 517. l. A zaran-tojó tik. + +=49. Arany Zsáda.= Merényi: E. II. k. 101. l. A csodaszörny. + +Nyr. X. k. 134. l. Okos Zsófi. + +U. o. XVI. k. 135. l. Petiheli. + +U. o. XVIII. k. 373. l. Ludas Matyi. + +V. ö. még Fazekas M. Ludas Matyi-jával (megj. a Régi M. Könyvtár-ban, +kiadja Tóth Rezső.) [s az 50 sz. mesével Grimm 94. sz. Köhler 372. és +445. l.] + +=50. Okos Zsófi.= L. az előbbi mesét s a hozzá írt jegyzetet. + +=51. A királyficzigánylegény.= L. Merényi: D. I. k. 136. l. A rátartó +királykisasszony. + +V. ö. Shakespeare: Makranczos hölgy. [Grimm 52.] + +=52. A kis kondás három malacza.= L. Gaal 2. III. k. 155. l. A hatalmas +síp. + +[Köhler 428. és 464. l.] + +=53. A tánczolni járó királykisasszonyok.= L. Erdélyi 1. II. k. 352. l. +A láthatatlan juhászfiú. + +U. o. III. k. 235. l. A király és inasa. + +Berze Nagy J. A hevesmegyei nyvj. 1905. 54. l. Guba Jancsi, a juhász. + +[Grimm 133.] + +=54. Baka János.= L. e gyüjt. 3. és 53. sz. meséit s a hozzájuk írt +jegyzeteket. + +=55. A szegény lány meg a fia.= L. e gyüjt. 8. és 11. sz. meséin s a +hozzájuk írt jegyzeteken kívül még: + +Arany. 247. l. Az ördög és a két leány. + +Nyr. IV. k. 179. l. czím nélkül. + +U. o. XVIII. k. 427. l. A czicza és a két asszony. + +=56. A bátor katona.= L. e gyüjt. 3. sz. meséjét s a hozzá írt +jegyzetet. + +=57. A fekete vár.= L. Kriza. 477. l. Megölő Istéfán. + +Nyr. XV. k. 569. l. Az öreg Pilinkó. + +L. e gyüjt. 59. sz. meséjét is. [A mese kezdete Báthory Erzsébetnek, a +csejtei vár gonosz úrnőjének szörnyű bűnére emlékeztet, a folytatása a +Kékszakáll-thémához forrad, a vége pedig az idézett mesékben szereplő +haramiavezér s az 59. sz. mesében említett vérfertőző bünhödésével +párhuzamos.] + +=58. A két királyfi.= L. e gyüjt. 8. és 12. sz. meséjén s a hozzájuk írt +jegyzeteken kívül: + +Gaal 2. I. k. 3. l. Világbíró Nagy Mátyás. + +U. o. III. k. 23. l. A pelikán király. [M. N. T. VI.] + +=59. Daru János.= L. e gyüjt. 57. sz. meséjén s a hozzá írt jegyzeten +kívül: + +Erdélyi 1. II. k. 348. l. A két legkisebb királygyermek. + +Nyr. XXIX. k. A láthatatlan lélek. + +[Az Oedipus- és a Gregorius-monda érdekes változata. A vezeklést ill. l. +az 57. sz. mese jegyzetében idézetteket. A tengerbe hajított kulcs +föllelése majdnem ugyanígy a Gesta-Romanorum 81. fejezetében. V. ö. A +bűnbánó vagy: A sziklához lánczolt Gergely cz. ponyvairodalmi +elbeszéléssel, melynek Rózsa K.-féle 1892. évi kiadása van előttem.] + +=60. A katona.= [Az előbbi mesének csonka és elrontott változata, mely +csak az aranykecske (az előbbiben daru) motivumának két más thémához +forrasztása miatt érdekes. Ezek egyike a mese bekezdése, mely a király +palotája előtt őrt álló katona vétségének sajátszerű büntetése; másodika +pedig ebben a büntetésben a Rhampsinit király kincsesháza meglopásának +motivumához hasonló részlet, amely azonban nagyon elmosódott. Tanulságos +példája e még tökéletlen s mintegy átmeneti mesealakulat annak, hogy +mikép csoportosulnak a meglévő motivumok sokszor csak hiányos emlékezet +folytán, de néha az ennek segítségére jövő alkotó és kombináló képzelem +szabad játéka következtében is új meg új lánczolatokká.] + +=61. Krisztus meg a czigány.= Gaal 2. III. k. 142. l. Az ostobán Isten +is csak bajjal segít. + +Erdélyi 1. II. k. 369. l. A koldus ajándéka. + +U. o. III. k. 299. l. A szegény ember és a király. + +Merényi: S. II. k. 113. l. A szegény ember és a varjak királya. + +Nyr. I. k. 417. l. Az Isten és a czigány. + +U. o. IV. k. 324. l. czím nélkül. + +U. o. X. k. 427. l. Mese a szegény emberről. + +U. o. XVI. k. 277. l. Szëgíny embör szúszékcsináló. + +Istvánffy. 1. l. Az elátkozott ember. + +Pintér 186. l. Mesë ën nagyaó szëgeeny embërreő. + +M. N. Gy. VIII. k. (Sebestyén.) 434. l. Terülj táska. + +[Grimm 36. Köhler 47., 67., 423. és 588. l. Cosquin IV. XXXIX., LVI.] + +=62. A Szent Péter muzsikája.= + +Gaal 2. III. k. 137. l. Jóért jó. + +U. o. III. k. 142. l. Az ostobán Isten is csak bajjal segít. + +U. o. III. k. 155. l. A hatalmas síp. + +Kálmány: Sz. II. k. 147. l. Krisztus urunk muzsikája. + +M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 273. Az ördög ajándéka. + +[Grimm 110. Köhler 55., 61., 89. és 252. l.] + +=63. Hamupipőke meg a zsidó.= L. az előbbi mesét meg jegyzetet. + +=64. Igazság és hamisság.= L. e gyüjteményben a Vörös Vitéz cz. meséket +s a hozzájuk írt jegyzeteket. Továbbá: + +Gaal 2. III. k. 176. l. A szerencsétlenség jól esett. + +Erdélyi 1. II. k. 359. l. A három testvér. + +Merényi: D. II. k. 73. l. A szegény ember tizenkét fia. + +Kriza. 403. l. Az Igazság és Hamisság utazása. + +Nyr. XVII. k. 377. l. A hamis testvirëk. + +[M. N. T. IV. Clouston I. 249. és 464. l.] + +=65. Nemtudomka.= L. Gaal 1. 290 l. Vom weisen Peter. + +Gaal 2. II. k. 29. l. Nemtudomka. + +U. o. II. k. 133. l. Hamupepejke. + +Erdélyi 2. 47. l. Nemtudomka. + +Merényi: E. II. k. 65. Az aranyhajú kertészbojtár. + +Nyr. XV. k. 326. l. Babszëm Jankó. + +=66. Ribike.= Nyr. I. k. 275. l. Az elátkozott herczegkisasszony. + +Nyr. XVIII. k. 330. l. A gyíkiñfonyó. + +M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 369. l. Ribike. + +=67. A Varga-gyerek meg az Olenburisz király fia.= Majláth. 3. 187. l. +Vas Laczi. + +Erdélyi 1. I. k. 466. l. cz. n. + +U. o. III. k. 262. l. A titkolódzó kis fiú és az ő kardja. + +Kriza. 406. l. A vadász királyfiak. + +Nyr. VI. k. 521. l. A deres almás paripa. + +U. o. XXXII. k. 580. l. A sujszterinas álma. + +Kálmány: Sz. I. k. 118. l. A Tűz madár. + +U. o. I. k. 138. l. Leves Jancsi. + +M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 361. l. Az álmát eltitkoló fiú. + +Ethnographia. Új f. I. k. 103. l. A tyityoktartaó gyerëkreő. (Pintér.) + +=68. A siró nevető szemű király.= L. e gyüjt. 24. és 34. sz. meséit s az +utóbbihoz írt jegyzetet. Továbbá: + +Gaal 2. II. k. 188. l. A szalmakirály. + +U. o III. k. 35. l. Az ördög leánya. + +Merényi: S. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek. + +Kriza. 436. l. Mirkó királyfi. + +=69. Szegény János.= L. Gaal 2. II. k. 167. l. A hűséges princzeszné. + +U. o. III. k. 127. l. A színváltozó királyné. + +U. o. III. k. 200. l. Kalmár fia. + +Erdélyi 2. 134. l. A leghűségesebb királykisasszony. + +Istvánffy. 28. l. A mészároslegény. + +=70. A négy egytestvér.= Gaal 2. III. k. 174 l. A kérkedés jutalma. + +Nyr. IV. k. 422. l. A négy testvér. + +U. o. XXI. k. 382. l. A nity testvér. + +=71. A gazdag kalmár.= L. M. N. Gy. VII. k. (Majland.) 413. l. Hamujutka +Jancsi. V. ö. Ráskai: Egy szép história Az Vitéz Franciscórul és az ő +feleségéről. Olcsó Könyvtár. Budapest. 1898. Az idevágó irodalmat l. +ugyanott Szilády Áron bevezetésében, 16. skk. ll. + +=72. A tót diák.= Merényi: E. II. k. 143. l. Prücsök János. + +U. o. II. k. 202. l. A vén leány. + +Arany. 230. l. Dongó meg Mohácsi. + +Nyr. V. k. 125. l. Pücsök Miska. + +U. o. XVIII. k. 473. l. czím nélkül. [M. N. T. V.] + +=73. A furfangos czigány.= L. e gyüjt. 41. sz. meséjén s a hozzá írt +jegyzeten kívül még: + +Nyr. VIII. k. 182. l. A szegény ember fia. + +U. o. XXXII. k. 48. Butuk Miska. + +=74. A három örökség.= L. az előbbi jegyzetet. + +=75. Nem Igaz!= M. N. Gy. II. (Török.) 456. l. Az már nem igaz. + +Kálmány: Sz. I. k. 213. l. Nem igaz. [Köhler 322.] + +=76. Czene.= M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 280 l. A borzafa. + +U. o. VIII. k. (Sebestyén.) 445. Csacsi csicsa. + +U. o. 453. l. u. az. V. ö. Arany: Jóka ördöge cz. költeményével. + +=77. Futyika János.= Székely fiutól hallottam egy ilyen tárgyú mesét +Kolozsvárt. Közlésre még nem került. [Roseggernek is van egy ilyen +tárgyú tréfás népies elbeszélése.] + +=78. Egy helyett százat!= L. Merényi: D. I. k. 143. l. A szegény ember, +a huszár és a pap. + +=81. Ne mindig mondj igazat.= L. Nyr. III. k. 557. l. Krisztus és Szent +Péter. + +Kálmány: K. II. k. 219. cz. n. + +=82. Isten áldása nélkül hiábavaló a munka.= L. Kálmány: K. II. k. 220. +l. + +=84. Mit mond a varnyú nyáron meg mit mond télen?= L. M. N. Gy III. k. +260. l. cz. n. + +=85. A kis kakas.= + +Erdélyi 2. 193. l. Gyermekmesék. II. + +Arany 127. l. A kóró és a kis madár. + +U. o. 209. l. A macska és az egér. + +U. o. 229. l. A kakaska és a jérczike. + +Nyr. II. k. 87. l. A kakas és a pipe. + +U. o. V k. 225. l. A kakas és a jércze. + +U. o. V. k. 520. l. A kis egér farkiczája. + +U. o. VII. k. 46. l. Mese a féreg farkinczájáról. + +U. o. VII. k. 279. l. A kokas még a gércze. + +U. o. VII. k. 523. czím nélkül. + +U. o. XIV. k. 424. l. A kóré s a kis madár. + +U. o. XX. k. 239. l. A pityke mög a kis kakas. + +Kálmány: Sz. I. k. 151. l. A bot és a bak. + +U. o. III. k. 166. l. Az átkozott pipöretyúk. + +U. o. III. k. 168. l. A kis nyúl. + +M. N. Gy. I. (Arany-Gyulai.) 438. l. A kis kakas kitúrta a sövényt. + +[Köhler 185., 364., 517. l. Sklarek 32. Clouston I. 289. l. Gomme 68–70. +sz.] + +=86. Hogy mentem én menyországba?= + +Erdélyi 2. 183. l. Mikor én kis fiú voltam. + +Merényi: S. II k. 171. l. Tilinkó. + +Kriza. 429. l. Az apám lakadalma. + +Nyr. II. k. 176. l. Az ecceri gyerek. + +U. o. V. k. 87. l. Bolom mese. + +U. o. XIV. k. 570. l. Tréfás mese. + +U. o. XXX. k. 605. l. czím nélkül. + +U. o. XXXII. k. 456. l. Csali mese. + +M. N. Gy. I. (Arany-Gyulai.) 463. skk. ll. + +Kálmány: K. II. k. 215. l. Az óriás és a három testvér. + +[Az ú. n. hazudozó-mesék körébe tartozik, melyeknek irodalmát l. Carl +Müller Fraureuth, Die deutschen Lügendichtungen bis auf Münchhausen. +Halle 1881. Továbbá Köhler 96., 322., 410. l.] + +=87. Tréfás mese.= Erdélyi 2. 183. l. Mikor én kis fiú voltam. + +Nyr. V. k. 33. l. czím nélkül. [Köhler 410. l.] + +=88. Az egyszeri lány meg a halál.= + +Merényi: E. II. k. 209. l. A boszorkány. + +Nyr. V. k. 178. l. Ijesztős mese. + +M. N. Gy. VIII. k. (Sebestyén.) 469. l. Ijesztő mese. + +A fönti jegyzetek összeállításánál a következő művekre hivatkoztam: + +Mährchen der Magyaren, bearbeitet und herausgegeben von Georg von Gaal. +Wien, 1822. (Gaal 1.) + +Magyar regék, mondák és népmesék. Gróf Majláth János után Kazinczy +Ferencz. Kiadta Kazinczy Gábor. Pest 1864. (Majláth 3.) + +Népdalok és mondák. A Kisfaludy-Társaság megbizásából szerkeszti és +kiadja Erdélyi János. Pest, Beimel Józsefnél (Emich G. bizománya.) I. k. +1846., II. 1847., III. 1848. (Erdélyi 1.) + +Erdélyi János Magyar népmesék. Pest. 1855. Heckenast G. sajátja. +(Erdélyi 2.) + +Gaal György Magyar Népmese-gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor és Toldy +Ferencz. Pesten I. és II. Pfeifer Ferdinánd sajátja. 1857. III. k. Emich +G. sajátja 1860. (Gaal 2.) + +Magyar népmese-gyüjtemény. Kiadta Arany László. Budapest. Olcsó +Könyvtár. 1904. 3. kiadás. (Arany.) + +Vadrózsák. Székely népköltési gyüjtemény. Szerk. Kriza János. I. kötet. +Kolozsvártt. 1863. (Kriza.) + +Eredeti Népmesék. Merényi László. Pest 1861. Kiadja Heckenast G. A +példány, melyet a kolozsvári egy. könyvtárban használtam, Arany Jánosnak +kézi példánya volt. (Merényi: E.) + +Sajóvölgyi Eredeti Népmesék. 1862. U. o. (Merényi: S.) + +Dunamelléki Eredeti Népmesék. 1863. U. o. (Merényi: D.). + +Magyar népk. gyüjtemény. Uj folyam. A Kisfaludy-Társaság megbízásából +szerk. Arany László és Gyulai Pál, később Vargha Gyula. Athenaeum r.-t. +kiadása. I-VIII. k. (M. N. Gy.) + +Magyar Nyelvőr. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi +bizottságának megbízásából szerkeszti s kiadja Szarvas Gábor, később +Simonyi Zsigmond. Budapest, 1872–1906. (Nyr.) + +Koszorúk az Alföld vad virágaiból. Köti Kálmány Lajos. I. Pécskáról +való. Aradon nyomatott Réthy Lipótnál 1867. II. Elegyesek. U. o. 1878. +(Kálmány: K.) + +Szeged népe. I. Ős-Szeged népköltése. II. Temesköz népköltése. III. +Szeged vidéke népköltése. Gyüjtötte Kálmány Lajos. 1881., 1882. és 1891. +I.–II. Réthy Lipót és fia nyomása Aradon. III. Bába Sándor sajtóján +Szegeden. (Kálmány: Sz.) + +Palócz Népköltemények. Összegyüjté és kiadta Pap Gyula. Sárospatak. +1865. (Pap.) + +Palócz mesék a fonóból. Meséli Istvánffy Gyula. Liptó-Szt.-Miklós. 1890. +(Istvánffy.) + +A Népmesékről. XIII eredeti palócz mesével. Irta és leirta Pintér +Sándor. Losoncz 1891. Nyomatott a Kármán-társulat betüivel. (Pintér.) + +Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság Értesítője. 1889–1906. I–XVIII. +k. Budapest. + +A hevesmegyei nyelvjárás. Irta Berze Nagy János. Budapest. 1905. +Athenaeum r.-t. kiadása. Megj. a Simonyi szerk. alatt levő Nyelvészeti +Füzetek 16. sorszáma alatt. + +A [–] tett pótlások Katona Lajostól valók s jobbára a külföldi +meseirodalom könnyebben hozzáférhető vagy olyan párhuzamaira +vonatkoznak, a melyek segítségével, részben a hozzájuk írt kitűnő +jegyzetek kalauzolása mellett, az összehasonlítás könnyebben +folytatható. A gyakrabban idézett munkák rövidítései: M. N. T.: Katona +Lajos, Magyar népmese-typusok. Ethnographia XIV. (1903) 30., 125., 189., +236., 418., 463. és XV. (1904) 22. + +Cosquin: Emanuel Cosquin, Contes populaires de Lorraine comparés avec +les contes des autres provinces de France et des pays étrangers. Paris, +T. Vieweg. 1886. 2 köt. + +Grimm: Kinder- und Hausmärchen gesammelt durch die Brüder Grimm. III. +köt. 3. kiad. Göttingen 1856. + +Gonzenbach: Sicilianische Märchen. Aus dëm Volksmund gesammelt von Laura +Gonzenbach. Mit Anmerkungen Reinhold Köhler’s und einer Einleitung +herausgegeben von Otto Hartwig. Leipzig, Engelmann 1870. 2 köt. + +Hahn: Griechische und albanesische Märchen. Gesammelt, übersetzt und +erläutert von J. G. v. Hahn. Leipzig, Engelmann, 1864. 2 köt. + +Clouston: Popular tales and fictions their migrations and +transformations by W. A. Clouston. William Black wood and Sons. +Edinburgh and London 1887. 2 köt. + +Gomme: The Handbook of Folklore. Edited by George Laurence Gomme. +London, Folklore Society 1890. + +Köhler: Kleinere Schriften von Reinhold Köhler. Erster Band: Zur +Märchenforschung. Weimar, E. Felber 1898. + +Sklarek: Ungarische Volksmärchen. Ausgewählt und übersetzt von Elisabet +Sklarek. Mit einer Einleitung von A. Schullerus. Leipzig, Dieterich’sche +Verlagsbuchhandlung Theodor Weicher 1901. + + + + +HIBAIGAZITÁS. + +A 127-ik lapon _15. A Szélördög_ helyett olvasandó _17. A Szélördög_. + + + + +Lábjegyzetek. + +[Footnote 1: Nem számítva _Merényi László Sajóvölgyi népmesék_ cz. két +kötetét (Pest, 1862. Heckenast Gusztáv kiadása), melyeknek a czímén +kívül semmi egyéb palócz jellegük nincsen s már az Arany Jánostól is +eléggé megrótt közlési módjuk is kizárja őket a néprajzi czélokra +értékesíthető anyag köréből, – csupán a következőket említjük: _Palócz +népköltemények_. Összegyüjté és kiadta _Pap Gyula_. Sárospatak 1865 (6 +mesével). _Palócz mesék a fonóból_. Meséli _Istvánffy Gyula_. +Liptó-Szt.-Miklós 1890 (10 mesével). _Pintér Sándor A népmesékről. XIII +eredeti népmesével_ cz. s jóbarátok számára 50 példányban Losonczon +1891-ben nyomtatott könyvéről l. az _Ethnographia_ XIV. 197–203. l.] + +[Footnote 2: _Emmanuel Cosquin_, Contes populaires de Lorraine. Paris, +F. Vieweg 1886. 2 köt. igen becses összehasonlító jegyzetekkel, melyekre +e könyv jegyzeteiben is ismételten hivatkozunk.] + +[Footnote 3: Hajviselet. A fej két oldalfalán lévő hajból a fül melletti +s a tarkón nőtt fürtökből hármas eresztékű ágat fontak, a két elsőt a +fülön keresztül vezették s a két hátsóból tekert vékony hegyes kontyba +fonták, melyre tenyérnyi széles pántlika-bokrot kötöttek.] + +[Footnote 4: A nagybessenyői Bessenyey-család története. Dobrowszky és +Franke, Budapest.] + +[Footnote 5: Aba Samu, Eger.] + +[Footnote 6: Jöjj.] + +[Footnote 7: Kúnhátas = lusta, dologtalan.] + +[Footnote 8: A miért.] + +[Footnote 9: Igy is mondják: mënjék a hiszëmpartra.] + +[Footnote 10: A. m. = míg.] + +[Footnote 11: A. m. = stb.] + +[Footnote 12: A. m. = mindenre úgy vigyázz, mint a két szemedre!] + +[Footnote 13: A néphit errefelé azt tartja, hogy mákvetéskor beszélni +egy szót sem szabad, mert akkor nem kel ki.] + +[Footnote 14: Feketeszürke ló, a mint a mesélő nekem mondta.] + +[Footnote 15: Mohón.] + +[Footnote 16: Hét singnyire a föld alá.] + +[Footnote 17: Nagyon magasra.] + +[Footnote 18: Fiamnak szólította.] + +[Footnote 19: Önérzete feltámadt.] + +[Footnote 20: Egyhúzomban.] + +[Footnote 21: Kérni.] + +[Footnote 22: Nagyon szép.] + +[Footnote 23: Igy nevezte mesélőm a királyfiakat.] + +[Footnote 24: A lovakat biztató kifejezés.] + +[Footnote 25: Tënkretësz, tënkremëgy. Besenyőtelekkel szomszédos +Puszta-Tenk, urasági birtok. Erről az a hír, hogy a ki még ura volt, +mind _tënkrement_, elpusztult. A mi népünk a _tënkremenést_, +_tënkretevést_ legalább így magyarázza.] + +[Footnote 26: A m. tó.] + +[Footnote 27: Az istállóhoz csatolt fedeles kis épület, melyben polyvát +szoktak tartani.] + +[Footnote 28: Ha te tudsz valamit, ez többet tud.] + +[Footnote 29: Szénatartó hely az istálló mellé épitve.] + +[Footnote 30: E mese egy más változatában a 3. feladat a következő: Az +országútra reggelre olyan gyümölcserdőt kell ültetni, melynek egyharmada +érik, egyharmada zsendül, egyharmada pedig még virágzik. A mi a titkos +segitség által teljesül is.] + +[Footnote 31: Csicsergő.] + +[Footnote 32: Szádra. – Maga a vers használatok a mese végén a stereotyp +záróforma után. Van ilyen verses záradék többféle.] + +[Footnote 33: A »faladár« szóról a közlő nem tudott felvilágosítani.] + +[Footnote 34: Gouvernante.] + +[Footnote 35: Közel hozzá.] + +[Footnote 36: Sietős a dolgom!] + +[Footnote 37: Izgatja, biztatja.] + +[Footnote 38: Meg van dagadva.] + +[Footnote 39: Darvakká.] + +[Footnote 40: Siketnéma.] + +[Footnote 41: Bűbájos, varázsló.] + +[Footnote 42: Në fé! indulatszó.] + +[Footnote 43: Nagyon nagy. Népies kifejezés.] + +[Footnote 44: Garde-robe.] + +[Footnote 45: A Sirius csillag.] + +[Footnote 46: Hogy ez mi lehet, nem tudom, a közlő sem birt +felvilágositani.] + +[Footnote 47: Teherben van.] + +[Footnote 48: A mai öregek beszélik, hogy az ő idejükben (48 előtt), a +hol betyártanya volt (a hol a lopott lovakat szokták elrejteni), száraz +lófő volt a kapura kiszegezve – annak a jeléül, hogy ott bizonyos +emberek szíveslátásban részesülnek. A szolgabírónak persze az ilyen +(rendszerint) curiális helyre a lábát betenni nem volt szabad.] + +[Footnote 49: Nyúlcsontot.] + +[Footnote 50: A baját magára vállalta.] + +[Footnote 51: Sürgött-forgott.] + +[Footnote 52: Olyan bicska, melynek pengéje már lóg a »nyak«-ában.] + +[Footnote 53: Árnyékszékbe.] + +[Footnote 54: A. m. – kés, éles szerszám.] + +[Footnote 55: Odasompolygott.] + +[Footnote 56: Megcsóválta.] + +[Footnote 57: Jóval kezdett ki.] + +[Footnote 58: Fáradt volt.] + +[Footnote 59: Izgága, írígy.] + +[Footnote 60: Hemzsegett, rajzott.] + +[Footnote 61: Humoros felfogás. Az utas ember, ha gyalogol is, nem megy +_gyalog_, ha ketten mennek.] + +[Footnote 62: Itt van, ni!] + +[Footnote 63: Juhakol.] + +[Footnote 64: Nagyon szaladtak.] + +[Footnote 65: Szerencsés lett, t. i. a kis lova által.] + +[Footnote 66: Nem akad bele.] + +[Footnote 67: Főkötőben.] + +[Footnote 68: Megborzadt.] + +[Footnote 69: Csoszog.] + +[Footnote 70: Hetykén.] + +[Footnote 71: Gyorsan.] + +[Footnote 72: Nem tudott jól magyarúl a tót diák s »akár«-t akart +mondani.] + +[Footnote 73: Szöcske.] + +[Footnote 74: Patkány.] + +[Footnote 75: A rossz, elnyomorodott lovak jelzői.] + +[Footnote 76: Görög dinnyét.] + +[Footnote 77: A. m. jó lábú, szaladni tudó.] + +[Footnote 78: Sic! nyelvjárási sajátság!] + +[Footnote 79: Lábatlankodott.] + +[Footnote 80: Kalács!] + +[Footnote 81: Meséli ëgy földhöz ragadt szegény ember, a kinek az apja +is béres volt, s maga is napszámos.] + +[Footnote 82: Kis patak Füzes-Abony alatt.] + +[Footnote 83: Tepély puszta, Besenyőtelek birtoka. Valamikor község volt +a helyén.] + +[Footnote 84: Két véka.] + + + + +TARTALOMJEGYZÉK. + + 1. Este, Éjfél meg Hajnal 1 + 2. Feneketlen kút 15 + 3. A kis rák 23 + 4. A tetejetlen fa 29 + 5. A Hollóferjős király 45 + 6. A kis kondás 54 + 7. Csinos Ágrágyi 60 + 8. Az aranyköles 68 + 9. A próbára tett királyfi 72 + 10. Hamupipőke 80 + 11. Királylánya Enczella 83 + 12. A tollas ördög 93 + 13. A Vörös Vitéz 101 + 14. A Vörös Vitéz (változat) 109 + 15. A tüzes ökör 115 + 16. A vasfejű farkas 121 + 17. A Szélördög 127 + 18. A szárnyas farkas 133 + 19. Rózsa meg Viola 138 + 20. Miska meg Juliska 149 + 21. A zöldszakállú király 159 + 22. Odaért, a hová a mádi zsidó 167 + 23. Hajnal János 173 + 24. A boldogtalan királyné 197 + 25. Az ördöngős asszony meg a lyánya 203 + 26. A faladár ló meg az aranyhajú királykisasszony 213 + 27. A hét holló 216 + 28. A hét daru 223 + 29. A libapásztorból lett királyné 230 + 30. Nem akart az apja felesége lenni 238 + 31. A jószívű árvalyány 244 + 32. Gyöngyharmat János 249 + 33. Aranyszóló pintyőke 262 + 34. Tündérszép Ilona 269 + 35. Királyfi Jankó 274 + 36. Nemfélek Jankó 290 + 37. Borsszem Jankó 294 + 38. Buli Jankó 301 + 39. Rendes 305 + 40. Tilinkó 312 + 41. Az okos kis ló meg a gazdája 317 + 42. A szerencsés hetedik 327 + 43. A szegény árva lyány meg testvére: az őzecske 334 + 44. A hizlalóra fogott két egytestvér 342 + 45. A két testvér 350 + 46. A fejér madár 356 + 47. A bús gellicze meg a két királyfi 358 + 48. Arany Zsáda 363 + 49. Okos Zsófi 369 + 50. A királyficzigánylegény 376 + 51. A kis kondás három malacza 379 + 52. A tánczolni járó királykisasszonyok 383 + 53. Baka János 388 + 54. A szegény lyány meg a fia 391 + 55. A bátor katona 397 + 56. A fekete vár 400 + 57. A két királyfi 405 + 58. Daru János 411 + 59. A katona 415 + 60. Krisztus meg a czigány 419 + 61. A Szent Péter muzsikája 421 + 62. Hamupipőke meg a zsidó 424 + 63. Igazság és Hamisság 429 + 64. Nemtudomka 439 + 65. Ribike 460 + 66. A Varga-gyerek meg az Olenburisz király fia 470 + 67. A siró-nevető szemű király 486 + 68. Szegény János 492 + 69. A négy egytestvér 501 + 70. A gazdag kalmár 504 + 71. A tót diák 510 + 72. A furfangos czigány 513 + 73. A három örökség 518 + 74. Nem igaz! 522 + 75. Czene 524 + 76. Futyika János 528 + 77. Egy helyett százat! 537 + 78. Jézus, Szent Péter, Szent János 539 + 79. Krisztus és Szent Péter 542 + 80. Ne mindig mondj igazat! 543 + 81. Isten áldása nélkül hiábavaló a munka 544 + 82. A légy meg a bolha 545 + 83. Mit mond a varjú nyáron, meg mit mond télen? 546 + 84. A kis kakas 546 + 85. Hogy mentem én menyországba? 550 + 86. Tréfás mese 558 + 87. Az egyszeri lyány meg a halál 558 + 88. Jegyzetek 561 + + +[Transcriber's Note: + + +Javítások. + +Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. + +A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: + +XIV |Mit tunna |»Mit tunna + +XVII |Palócz! |»Palócz! + +15 |Ereggy ki |»Ereggy ki + +18 |Aggyon Isten!« hun |Aggyon Isten! hun + +23 |A kis rák. |3. A kis rák. + +35 |szoha ajtajáho |szoba ajtajáho + +36 |mëgkëgyelmezëk! |mëgkëgyelmezëk!« + +49 |lagzit csptak |lagzit csaptak + +52 |mëllëssz a ló! |mëllëssz a ló!« + +53 |a hátamonn! |a hátamonn!« + +67 |mibe van |»mibe van + +96 |mëgkérdëzëm! |mëgkérdëzëm!« + +98 |Ennye no! |»Ennye no! + +109 |az Isten! |az Isten!« + +110 |no, még |»no, még + +111 |mëggyógyítanyi?« |mëggyógyítanyi? + +111 |ugyan mit |»ugyan mit + +114 |Kellyetëk fël |»Kellyetëk fël + +118 |Fëlmászett ëgy |Fëlmászott ëgy + +140 |nincs is! |nincs is!« + +168 |nálam. |nálam.« + +175 |ennye te |»ennye te + +179 |No! mi |»No! mi + +182 |adnék szívesenn» |adnék szívesenn« + +184 |má vónánk |»má vónánk + +195 |terëmjën!« |terëmjën!«« + +195 |Mit csnállyon |Mit csinállyon + +221 |»»Dehonnem!« |»Dehonnem!« + +234 |në fé! |në fé!« + +236 |kerút-fordűt |kerűt-fordút + +241 |kivánkozik!« |kivánkozik! + +246 |az életyinek!« |az életyinek! + +272 |végünk lësz! |végünk lësz!« + +293 |neki Jankó.« |neki Jankó. + +295 |hallya-ë |»hallya-ë + +298 |»Itt lëssz» |»Itt lëssz« + +298 |dombonn!« |dombonn! + +298 |»Még nem mënëk» |»Még nem mënëk« + +302 |ëgyezün mëg!?» |ëgyezün mëg!?« + +327 |Heves vármgye |Heves vármegye + +346 |tündéré vátozot.t |tündéré vátozott. + +374 |Ö mëg |Ő mëg + +381 |én is azt |»én is azt + +383 |mënny még!« |mënny még!«« + +415 |ëgy kirá- |ëgy kirá. + +479 |mondja akirályfi,: |mondja a királyfi: + +499 |repülni János, utánok |repülni, János utánok + +515 |elbányik av vele! |elbányik av vele!« + +525 |«isz mikor |»isz mikor + +548 |a sulykot. |a sulykot.« + +549 |kapirgátam, kapirgatam |kapirgátam, kapirgátam] + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Népmesék Heves- +És Jász-Nagykun-S, by János Berze Nagy + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPMESÉK HEVES- ÉS *** + +***** This file should be named 43603-0.txt or 43603-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/4/3/6/0/43603/ + +Produced by an anonymous volunteer from page images +generously made available by the Google Books Library +Project + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org/license + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/43603-0.zip b/43603-0.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..8cf4ddf --- /dev/null +++ b/43603-0.zip diff --git a/43603-h.zip b/43603-h.zip Binary files differnew file mode 100644 index 0000000..a1941f0 --- /dev/null +++ b/43603-h.zip diff --git a/43603-h/43603-h.htm b/43603-h/43603-h.htm new file mode 100644 index 0000000..4e92b03 --- /dev/null +++ b/43603-h/43603-h.htm @@ -0,0 +1,16348 @@ +<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" + "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> +<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> +<head> +<meta name="generator" content= +"HTML Tidy for Linux/x86 (vers 25 March 2009), see www.w3.org" /> +<meta http-equiv="Content-Type" content= +"text/html; charset=utf-8" /> +<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> +<title>The Project Gutenberg eBook of Népmesék Heves- és +Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből (Népköltési gyüjtemény 9. kötet) by +János Berze Nagy</title> + +<style type="text/css"> +/*<![CDATA[*/ + +body { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; +} + +h1,h2,h3,h4,h5,h6 { + text-align: center; + clear: both; +} + +p { + margin-top: 0.75em; + margin-bottom: 0.75em; +} + +body > p { + text-align: justify; + text-indent: 1.5em; +} + +hr { + width: 33%; + margin-top: 2em; + margin-bottom: 2em; + margin-left: auto; + margin-right: auto; + clear: both; +} + +hr.chap {width: 65%} +hr.tb {width: 25%;} + +table { + margin-left: auto; + margin-right: auto; +} + +td { + padding-left: 1em; + padding-right: 1em; +} + +.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */ + /* visibility: hidden; */ + position: absolute; + right: 2%; + color: gray; + font-size: smaller; + text-align: right; + text-indent:0; +} /* page numbers */ + +.tdr {text-align: right;} + +.center { + text-align: center; + text-indent: 0; +} + +.right { + text-align: right; + margin-right: 1.5em; +} + +.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} + +.caption {font-weight: bold;} + +.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} + +.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} + +.caption-75 {font-weight: bold; font-size: 75%;} + +.caption-50 {font-weight: bold; font-size: 50%;} + +.footnotes { + border: dashed 1px; +} + +.footnote { + margin-left: 10%; + margin-right: 10%; + font-size: 0.9em; + text-align: justify; +} + +.footnote .label { + position: absolute; + right: 84%; + text-align: right; +} + +.fnanchor { + vertical-align: super; + font-size: .8em; + text-decoration: none; +} + +.poem { +/* margin-left:5%; */ +/* width: 90%; */ +/* font-size: 0.9em; */ + display: table; + margin: auto; + text-align: left; +} + +.hanging-indent { + text-align: justify; + text-indent: -2em; + padding-left: 2em; +} + +.poem .stanza { + margin: 1em 0em 1em 0em; +} + +.poem span.i0 { + display: block; + margin-left: 0em; + padding-left: 3em; + text-indent: -3em; +} + +.transnote { + background-color: #E6E6FA; + color: black; + padding: 0.5em; + font-family: sans-serif, serif; + font-size: 0.9em; +} + +.transnote p { + text-align: center; + text-indent: 1.5em; +} + +ul.TOC { + list-style-type: none; + padding-left: 10%; + text-indent: -5%; + width: 70%; + text-align: justify; +} + +span.ralign { + position: absolute; + text-align: right; + right: 15%; + top: auto; +} +/*]]>*/ +</style> +</head> +<body> + + +<pre> + +The Project Gutenberg EBook of Népmesék Heves- és +Jász-Nagykun-Szolnok, by János Berze Nagy + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org/license + + +Title: Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyébol (Népköltési gyüjtemény 9. kötet) + +Author: János Berze Nagy + +Annotator: Lajos Katona + +Editor: Gyula Vargha + +Release Date: August 30, 2013 [EBook #43603] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPMESÉK HEVES- ÉS *** + + + + +Produced by an anonymous volunteer from page images +generously made available by the Google Books Library +Project + + + + + + +</pre> + +<div class="transnote"> +<h3>Megjegyzések:</h3> +<p>A tartalomjegyzék az <a href="#Page_585">585</a>. oldalon +található.</p> +<p>Az eredeti képek elérhetők innen: <a href= +"http://books.google.com/books?id=M83YAAAAMAAJ">http://books.google.com/books?id=M83YAAAAMAAJ</a>.</p> +<p>Facebook oldalunk: <a href= +"http://www.facebook.com/PGHungarianTeam">http://www.facebook.com/PGHungarianTeam</a>.</p> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_I" id= +"Page_I">I.</a></span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">MAGYAR<br /> +NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id= +"Page_II">II.</a></span></p> +<p class="center"><span class="caption-150"><span class= +"caption-75">MAGYAR<br /></span> NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">UJ FOLYAM</span></p> +<p class="center"><span class="caption">A KISFALUDY-TÁRSASÁG +MEGBIZÁSÁBÓL</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">SZERKESZTI</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">VARGHA +GYULA</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption-small">IX. KÖTET</span></p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption">AZ ATHENAEUM +RÉSZVÉNY-TÁRSULAT TULAJDONA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">1907.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id= +"Page_III">III.</a></span></p> +<h1>NÉPMESÉK<br /> +<span class="caption-50">HEVES- ÉS +JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK-MEGYÉBŐL</span></h1> +<p class="center"><span class="caption-small">GYÜJTÖTTE</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">BERZE NAGY +JÁNOS</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">JEGYZETEKKEL +KISÉRTE</span></p> +<p class="center"><span class="caption-large">KATONA +LAJOS</span></p> +<p> </p> +<p> </p> +<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">AZ ATHENAEUM +RÉSZVÉNY-TÁRSULAT TULAJDONA</span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">1907.</span></p> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_IV" id= +"Page_IV">IV.</a></span></p> +<p class="center"><span class="caption-small">Budapest, az +Athenaeum r.-t. könyvnyomdája.</span></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= +"Page_V">V.</a></span></p> +<h2>ELŐSZÓ.</h2> +<p>E kötet némileg eltér a Magyar Népköltési Gyüjtemény szokott +formájától. Hiányzanak belőle a népdalok, balladák s a népi szellem +egyéb verses megnyilatkozásai, az egészet népmesék töltik meg. Ezt +a változtatást a rendelkezésre állott anyag mivolta tette +szükségessé. Míg ugyanis a gyüjtő fáradozását a följegyzett +népmeséknek szinte példátlan bősége jutalmazta, addig a népköltés +kötött formájú termékeiből a felkutatott területen oly csekély +értékű anyag gyűlt össze, hogy azt a gyüjtemény érdekében +czélszerűbbnek látszott mellőzni.</p> +<p>Ily nagy sorozatos műnél, mint a Kisfaludy-Társaságnak ez a +kiadványa, a mely első sorban anyag-gyüjtemény, nem is lehet +szigorúan megállapított formákhoz ragaszkodni. Sebestyén Gyula +Regős énekei már szintén eltértek a hagyományos formától, a nélkül, +hogy a gyüjtemény értékét vagy színvonalát leszállították +volna.</p> +<p>Berze Nagy János gyüjteményének becsét különösen az emeli, hogy +meséi a legjobban elbeszélt magyar mesék közé tartoznak. Nem kis +mértékben megvan bennük az a tulajdonság, a mi Arany László +népmeséit oly páratlanokká tette, hogy olyanok, mintha a legjobb +mesemondót hallgatnók. <span class="pagenum"><a name="Page_VI" id= +"Page_VI">VI.</a></span> Az olvasók egy részét, kiknek füle nem +szokott a népi kiejtéshez, kivált a Mátra alján lakó palóczság +tájkiejtéséhez, eleinte talán zavarni fogja, hogy gyüjtőnk a mesék +nagy részét a kiejtés szerint írta le; de ez a kellemetlen érzés +csak pár lapon tart, kissé megszokva a tájkiejtés sajátosságát, az +élvezet zavartalanná válik; míg ellenben a néprajzi kutatók ép így +vehetik igazi hasznát a gyüjteménynek.</p> +<p>A mesék többnyire az ismert mese-motivumokból épültek föl, de +vannak új motivumok is s nem egy mesében meglepő leleményre s a +költői alakítás igen értékes nyomaira találunk. Vannak azonban oly +mesék is, melyekben bizonyos száraz józanság, a mesevilágnak a való +világgal való nem a legszerencsésebb keveréke fordul elő, sőt olyan +mesékre is akadunk, melyekben a költői igazságszolgáltatás, a +népmesék általános jellemvonásától eltérőleg, nagyon fogyatékos. Az +ily mesék költői becsét – bár a részletek szépségét nem lehet +elvitatni – nem tehetjük nagyra, minthogy azonban a nép lelki +világában végbemenő változást érdekesen jellemzik, szintén +figyelemre méltók.</p> +<p>Az egész gyüjtemény átnézését, rendezését, dr. Katona Lajos +tanár úr, a magyar tud. akadémia tagja, a népmesék legalaposabb +ismerője volt szives elvállalni. A becses támogatásért fogadja ezen +a helyen is őszinte hálámat.</p> +<p>Kelt Budapesten, 1907. augusztus havában.</p> +<p class="right"><i>Vargha Gyula.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_VII" id="Page_VII">VII.</a></span></p> +<h2>BEVEZETÉS.</h2> +<h3>I.</h3> +<p>E gyüjteményt a többitől leginkább az különbözteti meg, hogy a +benne közölt 88 mese közül 65 egyetlenegy faluból, a hevesmegyei +Besenyőtelekről való. Palócz területről ugyan eddig sem voltunk +népköltési termékek, kivált mesék hijával;<a name="FNanchor_1" id= +"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> de +ennyit együtt és pedig a nagyobb részét egy falunak szűkebb +ethnikai területéről, még egyetlen akár palócz, akár másvidéki +gyüjtésünk sem hordott össze. E tekintetben könyvünk bizvást a +franczia <span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id= +"Page_VIII">VIII.</a></span> <i>Cosquin Manó</i> lotharingii +meséi<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" +class="fnanchor">2)</a> mellé állítható, melyek eddig párjukat +ritkították az egész világ meseirodalmában azzal, hogy szintén egy +helységből, a Meuse-département Montiers-sur-Saulx nevű járási +székhelyéből kerültek elő.</p> +<p><i>B. Nagy János</i>, e jelen kötetben közölt mesék feljegyzője, +e sorok írójának buzdítására és útmutatásai szerint fogott +gyüjtéséhez, a melyet a népköltés egyéb termékeire, kivált dalok- +és balladákra is kiterjesztett; de ezekből nem sikerült egy +maroknyi, részben csekélyebb értékű változatnál többet az +átkutatott szűkebb területen felszedegetnie. Annál dúsabb volt +aratása a népmese mezején, még pedig nem csupán a mennyiség, hanem +a minőség tekintetében is, mert az itt közölt változatok az eddigi +gyüjteményekből ismert témákat is újabb érdekes vonásokkal +egészítik ki; ezek mellett pedig néhány, eddig még egyáltalán +feljegyzésre sem került témával is gyarapítják a magyar +mesekincset.</p> +<p>Meséinek előadásában szerencsés középúton jár a közlő a +stenographiai vagy épenséggel phonographiai hűségű pillanatfölvétel +és a szabadon stilizáló modor között. Amaz tűnő-múló, laza +szerkezetével teljesen a mesemondónak nem csak egyénről-egyénre, de +még alkalomról-alkalomra is változó hangulatától <span class= +"pagenum"><a name="Page_IX" id="Page_IX">IX.</a></span> és +szeszélyétől teszi függővé a feljegyzést; emez meg, sokszor a +legjobb szándéktól vezéreltetve is, olyan önkényes változtatásokat +tesz a mesének nem csupán az előadásán, hanem a tartalmán is, hogy +azt tudományos czélokra teljesen hasznavehetetlenné simítja és +csiszolja.</p> +<p>A kötet végén lévő hasonlító jegyzetekben főkép a magyar +párhuzamokra voltunk tekintettel, s a külföld gazdag mesekincséből +csak a könnyebben hozzáférhető s kivált olyan gyüjteményekre +utaltuk itt-ott az olvasót, a melyeknek jegyzetei révén az +összehasonlítás anyaga könnyen gyarapítható. Teljességről itt úgy +sem lehet szó; annak az igazolására pedig, hogy a mesék elemeiket +illetőleg az egész föld kerekségén a legrégibb ismert idők óta +bámulatos egyezést mutatnak, a párhuzamok rengetegéből vett +jellemző szemelvények is elégségesek.</p> +<p>Megjegyezzük még, hogy a könyv imént említett 65 besenyőtelki +meséjén kívüli 23 darabban Eger 12, Tisza-Füred 6, Puszta-Hanyi 3 +és Mező-Tárkány 1 mesével osztoznak. Amint látható, csupa +Besenyőtelekhez elég közel eső palócz terület, ami e meséknek a +gyüjtemény zömével egyező előadásán és sajátos színezetén is eléggé +meglátszik.</p> +<p>A többire nézve átadjuk a szót a feljegyzőnek.</p> +<p class="right"><i>Katona Lajos</i> <span class="pagenum"><a name= +"Page_X" id="Page_X">X.</a></span></p> +<h3>II.</h3> +<p>Heves vármegyének a rónaságba eső része és a Mátra alja még +mindig a leggazdagabb kincsesláda, melyből a népélet és népköltés +kutatói még keveset merítettek. Bátran mondhatni, hogy minden +faluból össze lehetne szedni egy ilyen könyvre való +gyűjteményt.</p> +<p>Ezen könyv tartalmát nem azzal a szándékkal szedtem össze, hogy +minden falu lehetőleg képviselve legyen egy-egy mesével. Tervem +inkább az volt, hogy minden egyes helység termését oly pontosan +szedjem össze, mint Besenyőtelekét, más szóval: egy körülbelül +egységes néplélektani területről akartam kimerítő anyagot +összehordani, de ez időm csekély volta miatt teljességgel +lehetetlen volt s így csak azt nyújthatom, ami kezem ügyébe +akadt.</p> +<p>Falumnak különösen nagy a mesemondó hajlama, úgyannyira, hogy +gyüjteményemet korántsem mondhatom teljesnek. Kellő utánjárással +legalább még egyszer annyit lehetne összeszedni a régi +pásztorfamiliákban, egyes szögekben, hol még magam sem jártam.</p> +<p>A mesét népünk is csak szép hazugságnak tartja. Kitetszik ez a +véleménye magából az előadásból is, mikor egyik képtelenséget +tudatosan halmozza a másikra s rakja egyik ellentétet a másik +mellé. Mikor elmondja, pl., hogy »leódtam a derest, kipányváztam a +nyerget, megráztam a gyiófát, csak úgy hullott a vadkörte s úgy +jóllaktam tökmaggal, hogy négyszögre <span class="pagenum"><a name= +"Page_XI" id="Page_XI">XI.</a></span> állt a hasam a szilvától«, +aztán, mikor »sebeskudorogva hazament, csak leült, de nem szót +semmit, azt is lassan mondta« stb., csak dévaj képzeletét s mulatni +vágyó közönségét elégíti ki. Ha azonban érzelmesebb történetbe kap +a mesemondó, az asszonynépe elpityerdül, a férfia pedig egy +sóhajtással vág közbe. Magam is szemtanúja voltam egy érdekes +esetnek. A mesében ketten a harmadik életére törnek, mint rendesen. +De ez a harmadik legyőz minden akadályt s a mese végén +diadalmaskodván, két ellenségének fejét véteti. Egy ködmönös öreg +ember csupa szem meg fül volt, úgy hallgatta. Mikor megtudta, hogy +az a bizonyos harmadik győzedelmeskedett, s a két ellenség mily +pórul járt, legörnyedt a két térdére, s csak annyit mondott: »hej! +úgy kell nekik! ördög bújjék a két büdössibe!« Ez az ember a +mesehős tettében jogos igazságszolgáltatást látott s naiv lelkével +ennek adott kifejezést.</p> +<p>A mesélő mindig központja a társaságnak s valóságos törzsfőnöki +jogokat élvez, akár bent a házban, akár az istállóban a tűz körül +folyjék a szó. Ő iszik előbb a kulacsból, őt kinálják meg a legjobb +dohányból. Ha öregasszony a mesemondó, ő rendelkezik a háznéppel, +még ha nincs is a saját otthonában. Ez már hivatalos joga. S a +gyűjtő is vigyázzon, nehogy a mesemondónál valamit jobban tudjon, +mert úgy jár, mint az egyszeri vadgalamb, amelynek azt mondta a +szarka: »ha tudod, hát csináld!« De meg a mese további menetére is +káros a kotnyeles közbeszólás, <span class="pagenum"><a name= +"Page_XII" id="Page_XII">XII.</a></span> mert akkor a mesélő is ki +akarja vágni a rezet, megmutatja, hogy ő mégis csak olyant mond el, +amit az illető nem tud. S aztán szerteszéjjel folyó előadásban +halmozódnak a képtelenségek, melyek még a mesénél is nagyobb +hazugságok. Akinek volt alkalma egy izig-vérig népfia mesemondó +szavait hallani, az tudhatja legjobban, micsoda hímport törölhet le +a hagyományról a hozzá nem értő, de érteni mindenáron akaró laikus. +Népköltési gyüjtőink azzal vetik el a sulykot legjobban, hogy a +népnek is tudtára adják, mit akarnak. Pedig ez öreg hiba, midőn a +kedély önkéntelen, mesterkéletlen megnyilatkozásának a +megfigyeléséről van szó. Nem olvadnak az ő érzelmeikbe, nem +kedveltetik meg személyüket, pedig az annyira szükséges, hogy +sikeres gyüjtés máskép nem is lehetséges. Aki pedig ért velük +szívük s szájuk íze szerint bánni, annak a hagyomány kincsesládája +magától tárul föl, mint az Ezeregyéj meséiben a bűvös szikla.</p> +<p>Néprajzi szempontból nézve e hagyományokat, talán nem lesz +érdektelen, ha azt a helyet, azt a népet, ahol s akinek a lelkében +élnek, legalább vázlatban bemutatom.</p> +<p>Aki Füzes-Abonyban kocsira ül, s az országúton Poroszlóra akar +jutni, az mindjárt a második faluban megismeri Besenyőteleket +messzelátszó, csillogó veresrezes tornyáról, amire a besenyőiek +igen büszkék. A falu a nyilt síkság keblén fekszik, de tőle északra +még nincs messze a Mátra és a Bükk nyugattól keletig kéklő, ívben +kanyarodó hegysora. A házak <span class="pagenum"><a name= +"Page_XIII" id="Page_XIII">XIII.</a></span> magasak, náddal, ritkán +cseréppel vagy zsindelylyel fedettek, a falak a gyakori meszeléstől +vakító fehérek. A szérűk tágasak, jó módra vallók, s takarmánynyal +ugyancsak be vannak rakva. A nép általában középtermetű, szikár, +csontos, vállas és egészséges. Öltözetük oly nemesen egyszerű, mint +az ő puritán lelkük, s el lehet róluk mondani, hogy valóságos +parasztelegáncziával öltözködnek. A férfiúnak, különösen a +módosabbjának kék posztó kabátján ökölnyi nagyságú ezüstgombok +vannak, a kalap szégyenli magát a darútoll, – ha az nincs – a +virágbokréta nélkül; a gatya oly ügyesen van ránczba szedve, hogy +bármely szobrász megirigyelhetné annak a fehérnépnek a kezét, aki +azt kimosta. A csizma, ha nem vágottorrú, vagy ránczosszárú, +legalább is nyikorgós. A fehérnép azonban már nagyon kezd a maga +gunyájából kiöltözni. A rókatorkos bundát alig látni, helyét a +legújabb divat szerint készült kabát, télen boa, a régi gyöngyös, +csipkés fejkötőt a mindenféle czifrasággal feldíszített kalap +foglalta el, a piros, sárga csizmácskák helyett ma már magasszárú +kamásliban vagy pedig sárga czipőben kopognak végig a templomon. De +szerencsére még csak a kisebb részénél van ez így. Mert bár a +csutka<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= +"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> ki is ment már a divatból, de +a <span class="pagenum"><a name="Page_XIV" id= +"Page_XIV">XIV.</a></span> gyugi, szállító, nyárika, vizitke, +szerviánka, ingváll, lajbi, a kerekre vágott selyemkötő, a bársony +hajfonó mind ott van még a ládában.</p> +<p>A piszkos háziasszony ma is a falu csúfja; hozzá se szólnak, még +a napszámos se szegődik be hozzá, mert fél enni a tányérjából. A +»jó gazdá«-nak mindig négy szép lova jár ki a kapun, de akinek +kettő van, az is megbecsüli a magáét; olykor jobban, mint a +tulajdon feleségét, mert az éjjelt az istállóban tölti, azt +tartván, ha a feleségét ellopják, az majd csak megkerül, de ha a +Sárga elvész, elvitte az ördög. Szerszámja, kocsija, istállója +mindig rendben van, a házatájéka pedig tiszta kívül-belül; +meglátszik, hogy nem hiába serte-pertél egész nap a +háziasszony.</p> +<p>Becsületes, egészséges és okos észjárású nép. A nadrágos embert +nem nagyon szereti, s ha nem falujabeli, szóba sem áll vele. A +felhő esőjén s a szálló madáron kívül idegent a határába be nem +fogad, kiűzi, kibeszéli, kinézi onnan, ha szép szerrel nem lehet, +csunyán… Származására, familiájára roppant büszke, szinte öntelt. +Az nála nem jön számításba, hogy valaki lopott vagy gyilkolt, első +kérdése: ki volt az apja? Ha nemes ember volt, akkor jól van, +akármit csinált. Érzelmeit nem igen mutogatja, de annak helyén és +idején hetyke, sőt kihívó. Életében csak akkor sir, ha a felesége +vagy az anyja meghal, némelyik még akkor sem. Kemény földmívelő +nép: belőlük telnek ki a Nádor huszárezred legjobb katonái is. A +dalt nagyon szeretik, olykor egész éjjel <span class= +"pagenum"><a name="Page_XV" id="Page_XV">XV.</a></span> nótától +hangos a falu, kivált mikor a sorozásról jönnek haza, avagy +búcsuznak hazulról. A ki pedig a mezőn a gulya vagy a szántásban az +eke után ballagó legényt hallgatja, estig elhallgatná a fütyülését. +Jószágára nagyobb gondot fordít, mint magára. Magának nem, de +jószágának mindig hivat doktort. Nálunk a debrei doktor +(parasztorvos) ma is 30 forint konvencziót húz a falutól, a miért +hébe-hóba eljön, vagy a gulyát vagy a disznó-nyájat megfüstölni, s +ha veszett ebek garázdálkodnak a faluban, »szert« csinálni, melyet +pálinkába vesz be az ember, állat egyaránt.</p> +<p>A kántort, papot, jegyzőt nem nagyon sokba veszi, de a kisbírót +meg a kerülőt megbecsüli, mert annak az elnézésére a korcsmában, +ezére a határban számíthat. De van neki mindennél drágább és +becsesebb kincse: a familia becsülete, az armális, meg a +históriája. El is mondja a faluja történetét, ha kivánják, +töviről-hegyére, s annak keretén belül az ő szorosabb családi +históriáját is.</p> +<p>Lássuk röviden a falu e történetét. Valószínű, hogy Besenyőtelek +már a királyság első évtizedeiben fennállott. Széll Farkas +műve<a name="FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" +class="fnanchor">4)</a> és Kandra Kabos monografiája<a name= +"FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href="#Footnote_5" class= +"fnanchor">5)</a> legalább ezt engedik sejteni. Mind a két +történetíró megegyez abban, hogy Besenyőtelek a Tomaj-család egyik +fészke és birtoka volt. <span class="pagenum"><a name="Page_XVI" +id="Page_XVI">XVI.</a></span> Az abádi révnél eltemetett Thonuzoba, +besenyő vezér vérrokonságban állott Aba Samuval, sőt a rokoni +köteléken kívü egy másik mozzanat is szorosan egymás mellé állítja +a két vezért: Kandra szerint maga Aba Samu is tulajdonképen nem a +magyarsággal állt szemben, hanem a már némileg a nyugati szellemhez +símuló politikai nagyságokkal. Majd kimondja, hogy Aba Samu volt az +új hazában a szabadságnak első igazi meggyőződésű vértanúja. De +hogy falunk csakugyan besenyő település lehetett, bizonyítja az a +körülmény is, hagy a jász-nagykun-szolnok-vármegyei Besenyszög nevű +helységgel együtt a Tomaj-Abák birtokához tartozott. (L. Kandra +művét.) Ezen vezérek fajából kellett származnia annak a népnek, +mely e faluban örökös birtokosként telepedett le s mely magának a +falunak olyan kiváltságokat szerzett, hogy arrafelé nagy vidéken +nem volt helység egészen 1848-ig, mely önállóságban, kiváltságokban +Besenyőteleknek csak a nyomába is tudott volna lépni…</p> +<p>A történetírás itt elhallgat s csak Mátyás király korában +találjuk meg a történet búvó patakját. Az igazságos uralkodó alatt +már számottevő helység a besenyővérű falu. Ott lakik a Bessenyey- +és Ilosvay-család, ezeknek már pallosjoguk is van, s a falut +Nagy-Besenyő-nek nevezték. Innen ered a Bessenyey-család +predikátuma is. A Nagy-Besenyő elnevezés már bizonyos multat +feltételez, s nem valószinűtlen a feltevés, hogy a falu népének +jórésze a tatárjárás <span class="pagenum"><a name="Page_XVII" id= +"Page_XVII">XVII.</a></span> alatt elpusztult s egészen Mátyásig +tisztán egy pár dúsgazdag nemes birtoklásában maradt. Mátyás aztán, +mint a borsodvármegyei Mező-Kövesddel is tette, – Gömörben is járt, +tudjuk, – a hegyek közt sínylődő palóczokkal népesítette be. Ezért +van aztán, hogy az idők folyamán bevándorlottak ivadékai szégyenlik +származásukat s mind ősi származású nemesnek vallja magát. Igaz is, +hogy nyelvén s anthropologiai sajátságain kívül semmiben sem +hasonlít a hozzá oly közel lakó palóczhoz. Erre csinált is verses +mondókát: »Palócz!… ne vakaródzz!« Egyáltalában gunyolódó kedélye +jellemző vonása. A szintén régi multú, szomszédos, de már kevésbbé +jómódú és kálvinista Poroszlóra is csinált egyet, büszkélkedve a +saját négyes fogataiban: »Poroszló – rossz ló!« Hanem aztán a +kicsúfoltak sem maradtak adósak és széltében elterjedt ez a +vers:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Besenyő!<br /></span> +<span class="i0">El se kerű, be se győ!<a name="FNanchor_6" id= +"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class= +"fnanchor">6)</a><br /></span> <span class="i0">Ott lakik a +nemesség,<br /></span> <span class="i0">Kiben nincsen +emberség.<br /></span></div> +</div> +<p>A csufondáros kötekedő természetet meg-megcsipkedték azonban +egy-egy közmondással is. Ez is egyik: »Akit Besenyőn meg nem +vernek, Dormándon meg nem lopnak, az átmehet az egész világon, nem +lesz semmi baja.« <span class="pagenum"><a name="Page_XVIII" id= +"Page_XVIII">XVIII.</a></span></p> +<p>Mikor Mátyás király napja leáldozott, az ország +megpróbáltatásai, szenvedései e falu kis tükrében is hűségesen +visszaverődnek. Beáll a reformáczió, visszavonásba kerül a nemzet s +a híres Besenyőfalu békéje is megbomlik. A tizenhatodik század +derekán már berczeli kuriáján találjuk a nagybesenyői Bessenyey +családot, majd jön a török s Eger felé vonultában falunkat is több +érinti a villám szelénél. Ki elbujdosott, ki tönkrement, ki meg a +hadjáratokban pusztult el. Egy-két család, a legjobb módú s a +legpolitikusabb maradt meg. S míg az ország szíve csak néha dobbant +egyet, ebben a vékony erecskében is alig-alig folydogált a vér. +Jött aztán első Lipót. A gazdátlanul maradt, fiágra épített +kuriákba lehozta a tótokat, nemesi oklevelet adott nekik, s kövér +fekete földet. Meg is hálálták neki: a Rákóczy hadjáratokban falunk +legnagyobb része labancz volt, sőt az armálisok jórészét a labancz +szolgálatokért adták ki. De az egész garmada nem volt konkoly. +Akadt köztük tiszta buza is, tiszta szívű hazafi is, de a régi +lakosból.</p> +<p>Itt aztán megszakad a fonál. Sötét szemfedő borul a falu +történetére, mely csak akkor lebben fel, mikor az egész országon +végig fut ismét a kurucz korszak újra feltámadott s elhatalmasodott +tüze: 1848-ban, mikorra már egygyé olvadt az idegen elem az ős +lakóval, s egyforma magyar és hazafi volt mindenki, a gazdától a +kondásig…</p> +<p>Most békés, vidám nép lakja a falut, amely <span class= +"pagenum"><a name="Page_XIX" id="Page_XIX">XIX.</a></span> szereti +multját, ápolja hagyományait, s a »nobilis compossessoratus«-nak +műveltségét bizonyítja az az öt-tanítós felekezeti iskola, mely a +templom előtt áll.</p> +<p>A mesékre vonatkozólag még az a megjegyezni valóm van, hogy a t. +olvasó úgy kapja, a mint én hallottam őket. Nem stilizáltam rajtuk +semmit. Legnagyobb részét mindjárt a hallomás után, ott a +helyszínén papirra vetettem, másrészét pedig emlékezetből írtam +le.</p> +<p class="right"><i>Berze Nagy János.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_XX" id="Page_XX">XX.</a></span> +<span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br /> +-1-</a></span></p> +<h2>1. Este, Éjfél mëg Hajnal.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgén pár embër. +Élhettek vóna, mindënik vót, csak gyerëkik nem.</p> +<p>Az asszony, a kit csak elő-utó tanát, mindënkinek panaszolta a +baját, hogy minő elesëtt szërëncsétlen ő! hogy ő neki gyerëkët nem +ad az Isten! A hogy így panaszolkogyik, ëgy öreg asszony azt a +tanácsot atta neki, hogy mikor a szëmetët viszi ki a házbú, nézze +mëg, a hán babszëmet taná benne, nyellye lë, oszt annyi gyerëki +lëssz.</p> +<p>Mëg is fogatta a szót az asszony.</p> +<p>Ëcczër viszi ki a szemetët, mint másnap rëggel, az utóssó +kosárba tanát három babszëmet. Lë is nyelte mingyá.</p> +<p>Igaza lëtt az öreg asszonnak, mer az asszony vastagodott, oszt +az idejire lëtt is neki három gyerëki.</p> +<p>Az ëgyik este születëtt, azt elnevezték Esté-nek, a másik éfékor +lëtt mëg, annak Éfé nevet attak, a harmagyik hajnalba, annak mëg +Hajnal lëtt a nevi.</p> +<p>A család hogyím mësszaporodott, mingyá mássánt fordút mindën. A +keresetyikbű épen hogy <span class="pagenum"><a name="Page_2" id= +"Page_2">-2-</a></span> meg birtak ényi. Az apjok nem is várt má +ëgyebre, csak fëlnyőnének má, oszt kereshetnének magoknak.</p> +<p>De nem këllëtt rá soká várnyi.</p> +<p>Nevekëttek a gyerëkëk, ëcczër mëg is nyőttek. Az apjok is jó +erősnek tanáta őköt. Aszongya nekik: »no! gyerëkejim! hát mán +nagyok vattok, mët tuggyátok keresnyi a magatokét, ereggyetëk el +szógányi!«</p> +<p>A legényëk fëlkészűtek mind, az annyok csinát nekik valamit, azt +betëtték a tarisznyába, oszt avval elszánták magokot az útra.</p> +<p>Mëntek, mëndëgéltek hetedhét ország ellen, ha elfárattak, +ëgymást bíztatták, süvűtöttek, danoltak. Nem vót sëmmi bajok +së.</p> +<p>Ëcczër beértek ëgy királyi udvarba. Elmonták, hogy kiskik? +hovavalósik? mé gyöttek? hogy hát szógálatot gyöttek vóna +keresnyi!</p> +<p>A kirá kapott rajtok. Vót neki ëgy kúttya, a kit més sënki së +birt kitisztítanyi. Aszonta nekik: »no! ha kitisztíttyátok a +kutamot, nektëk adom a három lyányomot!«</p> +<p>Fëlválalták. Harmannapra tiszta is lëtt a kút, olyan këgyes +tiszta víz forrott bele, hogy nem győztek belűlle elëget innya.</p> +<p>De a legényëk is követelték ám a bért: a három lyánt. Arra +aszonta a kirá: »jó van! én állom a szavamot! de a három lyánt +három sárkány őrzi, elsőbbet attú szabadíjjátok mëg!«</p> +<p>Törte ez az ódalát a három testvérnek. De má úgy gondolták, hogy +akarhogy lëssz, má csak mégis <span class="pagenum"><a name= +"Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> mëg këll szabadítanyi azokot a +lyányokot, akarkiné vannak!</p> +<p>Elindútak. Sokáig való járás után beértek ëgy erdőbe. »No! hát +itt mëthálun!« De hogy mán éhënn vótak, Estére rábízták a főzést, +ők mëg elmentek keresnyi a lyukat, a hun a főd alá lëhet +lëjárnyi.</p> +<p>Még azok odajártak, Este a hogy főzött, ëgy fárú lëszót neki ëgy +kis embër, hogy »ëszëk én abbú!«</p> +<p>De Este: »ëszël ám a majmemmondom mibű!«</p> +<p>»Én-ë?«</p> +<p>»Të ám!«</p> +<p>»No! maj mëllássuk!« monta a kis embër.</p> +<p>Avval legyött a fárú, Estét csak hanyattlökte, a bográcsot +lëvëtte a tűzrű, oszt fordította ëgënyest az Este hasára. Onnat +ëtte fël mind a vocsorát.</p> +<p>Fájt a hasa Estének. Honnë! hogy összeégette az a forró étel! De +a testvérjeinek nem szót vóna sëmmit!</p> +<p>Másnap ő mënt el a lyukat keresnyi Hajnallal, Éfé maratt otthon +főznyi. De ő is új járt, mint a báttya: Este, a kis embër a hasárú +ëtte mëg a vocsorát.</p> +<p>Hazagyövet Hajnal mán haragudott nagyonn, hogy së tënnap, së +máma nincs étel, ő má majd elesik, olyan éhënn van! mé nincs étel? +De Éfé së szót sëmmit, csak nyögött mint pokolba a juh. Őt nem az +éhas bántotta, ha az, hogy a kis embër leforrózta.</p> +<p>Kíváncsi vót mán Hajnal, hogy mi lelte ezëkët? mé nem főztek +ezek? harmannapra ő rá kerűt a sor, ő maratt otthonn. <span class= +"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span></p> +<p>Estefele javába főzi a vocsorát, kavargattya a bográcsot, lëszól +hozzá a fárú a kis embër:</p> +<p>»Eszek én abbú!«</p> +<p>»Ëszël të a fenébű!« mongya neki Hajnal.</p> +<p>»Én-ë?«</p> +<p>»Hát bi’ të!«</p> +<p>»No! maj mëllássuk!«</p> +<p>Avval lëszát a kis embër a fárú, mënnyi akart ëgenyesenn +Hajnalnak. De Hajnal së vót nádbú, hogy ára lëhetëtt vóna +hajlítanyi, a mére akarták!</p> +<p>Mëffogta a kis embërt, oszt a szakállánál fogva beékelte ëgy +fába.</p> +<p>Avval visszamënt a bográcsho, kavargatta az ételt, hogy mën në +kozmásoggyék.</p> +<p>Nemsoká gyött Este is mëg Éfé is.</p> +<p>Csak nagyot néztek, mikor látták, hogy Hajnalnak sëmmi baja, fő +az étel. Hajnal së szót nekik sëmmit aggyig, még nem ëttek.</p> +<p>Akkor mongya nekik: »gyertëk csak, mutatok valamit!« Azok sosë +tutták, hogy mit mutat en nekik, mikor mëppillantyák a nagyszakállú +kis embërt, a hogy szakállánál fogva be van ékelve ëgy fába.</p> +<p>Rimánkodásra fogta a dógot a kis embër, hogy »ereszszék má el, +ha Istent ösmernek! në kínozzák tovább!«</p> +<p>Hajnal aszonta neki, hogy fëleresztyi, ha azt a lyukat +mëgmutattya, a mëlyikënn a főd alá lë lëhet jutnyi. A kis embër +mëgígírte.</p> +<p>Akkor Hajnal csak a két markával tolta szét <span class= +"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> a +fahasidékot, hogy a kis embër szakálla kigyöhetëtt belűlle.</p> +<p>Mëntek osztann minnyájan, a kis embër vezette őköt a lyuk +fele.</p> +<p>Mikor odaértek, a kis embër eltűnt.</p> +<p>Azon tanakottak most má, hogy hogy mënnyënek ők most lë? Hajnal +elválalta, hogy maj lëmëgy ő. Csavartak gúzst, hosszút, azonn +eresztëtték lë Hajnalt. De ő még elébb, hogy lëmënt vóna, mëmmonta, +hogy hét esztendeig várják, ha hét esztendő múva së gyönne, +hagygyák ott. Ha mëg szóll, akkor ereszszék lë a gúzskötelet, ő a +három lyánt kűgyi fël elëbb, azután a legvéginn gyön majd ő.</p> +<p>A testvérëk aszonták, hogy »jó van!«</p> +<p>Lëmënt Hajnal a főd alá.</p> +<p>Valahogy lëért, tanát ëgy gyönyörű szép palotát. Bemëgyën, ott +láttya a letöregebb királyánt.</p> +<p>Aszongya neki a lyány:</p> +<p>»Mit keresël të itt, a hun még a madár së jár? Nem fész, hogy +mëgölnek? Az én uram kilenczfejű sárkány!«</p> +<p>Aszongya Hajnal: »Hát mitű fénék? Én tégëd gyöttem +megszabadítanyi!«</p> +<p>»Engëm? No! isz akkor maj kitanálok valamit, hogy bajod në +lëgyék! Ne ez a gyűrő ë! ha ezt az újjadonn mëfforgatod, hát +hécczërës erőd lëssz!«</p> +<p>Hajnal fëlhúzta a gyűrőt, oszt leült.</p> +<p>Valami dibërgëtt messzirű. Kérdëzte Hajnal: »mi a? tán az ég +zëng?« <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= +"Page_6">-6-</a></span></p> +<p>»Dehogy a! az uram gyön haza, a kilenczfejű sárkány, annak a +lépési tësz úgy!«</p> +<p>A hogy ezt kimonta a lyány, nagyot zuhant kívël valami. A sárkán +hajította haza száz mérfődrű a buzogányát.</p> +<p>Nemsoká kellëtt várakoznyi, a sárkány maga is otthon vót.</p> +<p>Szítta az órát nagyonn, mintha szagolt vóna valamit. »Ki van +itt? asszony! idegëny bűzt érzëk!«</p> +<p>»Ki vóna! hát a sógorod!«</p> +<p>»A sógorom?… jó van no! hozzá hamar kőkënyeret, fakést, oszt +főzzé ólomhaluskát!«</p> +<p>A királyány rögtönn gyútóst vágott, oszt tüzet rakott. Amazok +mëg aggyig ëttek, a mi előttök vót: kőkënyeret.</p> +<p>Mikor a haluska készen lëtt, körű Bangyi a boglyánn! bekapták +ëgy-kettőre.</p> +<p>Hajnal is allyig türűte mëg a száját, a sárkány birkoznyi +hítta.</p> +<p>Hajnal nem állott ellent. Mënt.</p> +<p>Csapdosták ők ëgymást, kit hónallyig, kit térgyig, míg osztann +Hajnal mëhharagudott, a gyűrőt së këllëtt mëffordítanyi, úgy +lëvágta a sárkánt, hogy nyakig beleszorút a fődbe. Akkor kihúzta a +kargyát, lëvágta mind a kilencz fejit.</p> +<p>A királyány nagy kivërësedve mënt hozzá, adott neki egy páczát, +hogy ha avval az asztalt mëgütyi, az egész palota ëgy ezüstalmáé +vátozik.</p> +<p>Úgy is vót. <span class="pagenum"><a name="Page_7" id= +"Page_7">-7-</a></span></p> +<p>Hajnal a páczával ráütött az asztalra, a palota ezüstalmáé +vátozott. Fogta is mingyá, tëtte a zsebibe.</p> +<p>Avval mënt továdabb, a másogyik palotába. Ott mëg mëllátta a +közepső királyánt.</p> +<p>»Aggyon Isten jó napot!«</p> +<p>»Aggyon Isten! mit keresel të itt, hé! a hun még a madár së jár? +nem fész, hogy mëghalsz? az én uram tizënkétfejű sárkány!«</p> +<p>»Hát má hogy fénék!« monta Hajnal. »Isz’ azé gyöttem, hot +tégëdët mëszszabadíjjalak tűlle!«</p> +<p>»No! isz’ akkor jó van! Ne ë ëgy gyűrő! ha ezt mëfforgatod az +újjadonn, hécczërte erősebb lëszël!«</p> +<p>Hajnal fëlhúzta azt is az újjára.</p> +<p>Nemsokára hallacczott a sárkány lépési, csakúgy rëngëtt a főd +tűlle. Mikor száz mérfődre vót, mëg hazahajította a buzogányát az +is. De Hajnal nem fét, tutta má ő, mit tart a gyűrő?</p> +<p>Ëcczër a sárkány otthonn van.</p> +<p>»Hallod-ë, asszony! ki van itt? mer én idegenybűzt érzëk!«</p> +<p>»Ki van itt? hát ki más, mint a sógorod!«</p> +<p>»A sógor! jó van no! hozzá hamar kőkënyeret, fakést, főzzé +ólomhaluskát!«</p> +<p>Ëttek, a haluskát is elfogyasztották. Azutánn birkoztak. Hanem +Hajnalnak csak annyi vót a tizënkétfejű sárkánt lëgyőznyi, mint a +sëmmit. Úgy elbánt vele, mint az annya szokott a csirkével. +Lëszëtte az mind a tizenkét fejit. <span class="pagenum"><a name= +"Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> +<p>A királyány akkor odaszaladt hozzá, adott neki ëgy pácát, a +kivel ha az asztalt mëgütyi, az egész palota ëgy aranyalmáé +vátozik.</p> +<p>Hajnal mëgütte vele az asztalt, a palotábú abba a szentbe +aranyalma lëtt. Tarisznyába is tëtte mingyá.</p> +<p>Hanem most gyött má a szorúvilág! A harmagyik palotába is bemënt +Hajnal, ott mëg a letkisebb királyánt tanálta. Az is elmonta neki, +hogy végire jár a tizënnyóczfejű sárkány, a ki ő neki az ura!</p> +<p>De Hajnal megmonta neki is, hogy épenn attú akarja megmëntenyi. +Akkor az a királyány is gyűrőt adott neki, a ki olyan erejű vót, +hogyha mëfforgatta valaki az újjánn, hécczërte erősebbé tëtte.</p> +<p>Azalatt má gyött a sárkány, a buzogánya az elébb esëtt lë. +Fëlvágott olyan fődet, mint ëgy házhely.</p> +<p>Mikor hazaért, mérges lëhetëtt valamié, de nagyon csúnyáú szót +az asszonyra:</p> +<p>»Hê! asszony! ki van a házná? idegënybűzt érzëk!«</p> +<p>»Hát a sógorod!«</p> +<p>»Minő sógorom!? – no! hozzá kőkënyeret, fakést, főzzé +ólomhaluskát!«</p> +<p>Hozott is a lyány olyan kőkënyeret, mint ëgy kerek boglya, mëg +olyan fakést, mint ëgy nasz szá dëszka.</p> +<p>Nemsoká gyött a párolgó ólomhaluska is. Úgy-úgy benyakaltak +belűlle, hogy négyszögre át tűlle a hasok. <span class= +"pagenum"><a name="Page_9" id="Page_9">-9-</a></span></p> +<p>Mikor evvel mëgvótak, a sárkány birkoznyi hítta Hajnalt, hogy +így az étel után ejtődzönek is ëgy kicsit.</p> +<p>Birkoztak ők, de eleintenn sëhossë mënt ëgyikëknek së. Hun +Hajnal vót térgyig a fődbe, hun a sárkány, hun Hajnal nyakig, hun a +sárkány.</p> +<p>Má látta Hajnal, hogy így csak jádzonak, nekiveselkëdëtt, oszt +csakúgy szëtte lë a sárkán fejit. Má tizënhetet lëvágott belűlle, +épenn csak ëgy maratt. De azt má nem bírta lëvágnyi.</p> +<p>A sárkány ëgy nagyot ordított, a feleségitű ëgy puhár vizet +kért. Hozta is az asszony, de úgy nyútotta, hogy Hajnal kapta el, +oszt ő is itta mëg. Akkor Hajnal is mëffordította a gyűrőt az +újjánn, ëccërre olyan erős lëtt, hogy a sárkánnak még azt az ëgy +fejit is lëvágta.</p> +<p>A páczával, a mit a kirákisasszony adott neki, mëgütte az +asztalt, az egész palota gyémántalmáé vátozott. Azt is odatëtte a +többi közé.</p> +<p>No! mos má a lyányok! azokot këll mëgkeresnyi!</p> +<p>Nem këlletëtt neki soká szaladoznyi, má mind ëgy csapatba +várta.</p> +<p>Mënt velëk ëgënyest a lyukho.</p> +<p>Ott fëlszót, a báttyaji még ott vótak, lë is eresztëtték a +kötelet mingyá.</p> +<p>Először fëlhúzták a letöregebbet, azutánn a közepsőt, de má +mikor ezt fëlhúzták, összevesztek odafël, mindakettő a szëbbet +akarta magának. <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= +"Page_10">-10-</a></span></p> +<p>Hát még mikor a letkisebbet fëlhúzták, akkor vót csak még +felesëlés!</p> +<p>Lëgyött a kötel nëgyecczër is, de akkor Hajnal ëgyet gondolt, +hogy »no! most kitróbálom a bátyájajimot!« nem kötte a dërëkára a +kötelet, ha ëgy nagy követ akasztott bele.</p> +<p>Húzta is Este mëg Éfé jó darabonn, de má mikor félyig fëlhúzták, +visszaeresztëtték.</p> +<p>A kő otlë nagyot zuhant, még Hajnalt is majd agyonütte.</p> +<p>Hajnal ëgyet csóvát a fejinn, de nem szót sëmmit, csak gondolta +magába, hogy az embërëk – gazembërëk. Jó, hogy nem ő mënt fël, mer +elvesztëtték vóna!</p> +<p>Mos má micsinállyék? hova fordullyék? mënt, mëndëgét, tanát ëgy +kis házat. Abba lakott ëgy vak embër mëg a feleségi, az is vak vót. +A szëmikët ëgy huszonnégyfejű sárkány vëtte ki, ha még a juhokot +áthajtották a határonn.</p> +<p>Hajnal bemënt a házba. A két vak épen ëtt. Éhënn vót ő is, azok +elő mind elszëtte a húst, oszt mëgëtte.</p> +<p>A vak embër kérdëzi a feleségit, hogy »hát të ëszëd-ë mëg ezt a +húst mind? mer én mán nem tanálok a tányérba sëmmit!« Az asszony +aszonta, hogy biz ő nem ette mëg!</p> +<p>Akkor az embër aszongya:</p> +<p>»Jó vagy rossz lélek vagy-ë? mondd mëg, jelëntsd ki magad, a ki +itt vagy!« <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= +"Page_11">-11-</a></span></p> +<p>»Jó lélek!« monta Hajnal. De elmonta a sorát végig-hosszig, ki +ő? mé jár êre? mëg a többit. Erre oszt azok is elmonták a +bajokot.</p> +<p>Valahogy mégis összebarátkoztak.</p> +<p>Hajnal is micsinállyék? nem kúnhátaskodhatott,<a name= +"FNanchor_7" id="FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class= +"fnanchor">7)</a> beát hozzájok juhásznak. De mëhhatták neki, hogy +át në hajcson a határonn, mer a huszonnégyfejű sárkány mëgölyi.</p> +<p>Hajnal mëg is fogatta, de mikor arra kerűt a sor, áthajtotta biz +ő a nyájat. Össze is akasztott a sárkánval.</p> +<p>Mi vót an neki? huszonhárom fejit úgy vagdalta lë, mintha vajbú +lëtt vóna. Má ép a huszonnëgyegyikët akarta lëvágnyi, mikor a +sárkány elkezdëtt rimánkonnyi.</p> +<p>»Jaj! në vëdd el ezt a fejemët! hadd mëg! visszaadom a vakok +szëmit!«</p> +<p>»Hát hun van?«</p> +<p>»Ëgy fa tetejibe, ëgy cserepbe!«</p> +<p>»Hát hozd lë, kutya!« kiátott rá Hajnal.</p> +<p>Mënt a sárkány, hozta is a szëmekët eszi nékű.</p> +<p>Mikor azokot Hajnal zsebre tette, ëgy kanyarítással lëvágta a +sárkánnak azt az ëgy fejit is, a ki még vót.</p> +<p>Azutánn mëffordította a nyájat, mënt hazafele az öregëkhë.</p> +<p>»Aggyon Isten jó napot!« <span class="pagenum"><a name="Page_12" +id="Page_12">-12-</a></span></p> +<p>»Aggyon Isten! mi újság?«</p> +<p>»Hazahoztam a szëmetëkët, a sárkánt mëg mëgöltem!«</p> +<p>Mëgörűt a két öreg. Hajnal mingyá be is tëtte mindëgyiknek a +maga szëmit, de mikor az asszonyét akarta betënnyi, a macska +ëgyikkel elszaladt, úgy këlletëtt utánna szalannyi, de má akkorra +mëgëtte.</p> +<p>Hajnal is oszt úgy tanáta ki, hogy kitolta a macska ëgyik +szëmit, azt tëtte be az asszonnak. Am mëg oszt szegény! +macskatermészetű lëtt, egész écczaka mindég csak egerészëtt. De +hálábú mégis attak neki örökös emlékű ëgy gyémántruhát.</p> +<p>Igën ám! de Hajnalnak is eszibe jutott valami. Nagyon +elszomorodott. Eszibe jutott, hogy most az ő testvérjei ki tuggya? +mit csinának, tán má lagziznak is, eltökéllëtte, hogy ő nem marad +itt. Fël is mondott a szógálattal, oszt mënt, mënt világnak.</p> +<p>Úttyába tanát ëgy griffmadárfészket, abba vótak a griffmadár +fiai. Épenn nagy jégesső kerekëdëtt, mëssajnáta a kis madarakot, +rájok terítëtte a köpönyegit.</p> +<p>Mikor az ítíletnek végi lëtt, gyött haza a griffmadár, látta, +hogy a fiai mind életbe van. Kérdezte őköt, hogy ki mëntette mëg? +azok elmonták, hogy ëgy embör terítëtte rájok a köpönyegit, ott ül +a fa alatt.</p> +<p>A griffmadár mingyá lëszát Hajnalho.</p> +<p>»Të vagy-ë az, a ki a fiaimot mëgmëntëtte a jégtű?«</p> +<p>»Én.« <span class="pagenum"><a name="Page_13" id= +"Page_13">-13-</a></span></p> +<p>»Hát mivel háláljam én mëg azt nekëd? mer tudod-ë, hogy eggyig +mindën esztendőbe elverte őköt a jég, sosë birtam őköt +fëlnevelnyi!«</p> +<p>»Hát nem kívánok ëgyebet, csak azt, hogy vigyé fël innet a +szabad lebëgőre!«</p> +<p>»Jó van, ha csak ez a kívánságod!«</p> +<p>Akkor aszonta a griffmadár Hajnalnak:</p> +<p>»Itt van ëgy sült ökör, mëg ëgy hordó bor. Tëdd a hátamra. Ha +hátrafordítom a fejem, aggyá ëgy darab húst mëg ëgy jó korty +bort!«</p> +<p>Hajnal a hátára tëtte a sült ökröt is mëg a hordó bort is, +fëlült a hátára maga is, oszt mëntek, mëntek fëlfele.</p> +<p>Má majd otfël vótak, mikor az ökörhús is mëg a bor is elfogyott. +Mit aggyék má? mer a griffmadár tátogatta a száját az eleségé. +Fogta magát, lëvágta az ëgyik lábikráját, azt vette a szájába.</p> +<p>Mire a madár lënyelte, má otfël is vótak. Akkor Hajnal lëszállt +a hátárú, mëkköszönté a jó’karattyát, oszt mënnyi akart haza.</p> +<p>De a griff mëgállította.</p> +<p>Azt kérdëzte: »Mi vót a, te, a kit të letutóllyára attá +nekëm?«</p> +<p>»Hát a lábam szára!«</p> +<p>»Ennye! ha tuttam vóna, hogy ilyen jó az embërhús, mëgëttelek +vóna! De má nem bántolak, ereggy Isten hírivel!«</p> +<p>Hajnal nemsoká hazaért. Otthon – má mint a kiráná – át a lagzi. +<span class="pagenum"><a name="Page_14" id= +"Page_14">-14-</a></span></p> +<p>Fëlőtözött kódúsnak, rongyos ruhába, oszt bemënt a konyhába.</p> +<p>Nem ösmerte mëg sënki, hogyím kódúsruhába vót, mëg móta nem +látták mán őt?!</p> +<p>Ëcczër a hogy odbe mulatoznak, elkezgyi ő is: »Uraim! szabad-ë +nekem ëgy szót szónyi!?«</p> +<p>Azok mëgengették… »Mit tunna ëgy rongyos kódús szónyi!«</p> +<p>Ő oszt aszonta: »Mit érdemël az a testvér, a ki a testvérit +elvesztyi?«</p> +<p>Rászól az Este, hogy »azt érdemlyi, hogy lófarkára kössék, úgy +hurczollyák végig a várasonn!«</p> +<p>»Hát az mit érdemël, a ki a királyányokot mëgmëntyi?«</p> +<p>Arra mëg aszonta Éfé: »Hát az egyik királyánt!«</p> +<p>Akkor Hajnal kért ëgy pohár bort, felit kiitta, beletëtte az +egyik gyűrőt, oszt odakűtte a letidősebb királyánnak. Ám mihent +mëllátta a gyürőt, ríva fakadt.</p> +<p>Másik pohár bort kért, abba is beletette a gyűrőt, odakűtte azt +mëg a közepsőnek. Az is ríva fakatt.</p> +<p>Harmagyik pohárral is kért, abba mëg elkűtte a gyűrőt a +letfiatalabbnak.</p> +<p>Az nem fakatt ríva, ha fëlát, oszt aszonta:</p> +<p>»Të mëntëtté mëg bennünköt, gyere, csókolly mëg!«</p> +<p>Csak nagyot nézëtt mindënki.</p> +<p>Ekkor Hajnal lëvette a kódisruhát, alatta vót <span class= +"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> a +gyémántruha, a kit a vak embër adott neki, mëgösmerték, oszt nagyon +mëgörűtek.</p> +<p>De Este mëg Éfé szëpëgëtt, hogy mi lëssz most velëk? De Hajnal +nem bántotta őköt, mëbbocsátott nekik.</p> +<p>Másnap kezte a letkisebb királyánynyal a lagziját, hét napig +tartott a mulaccság, a boldogságok mëg, ha mém mën nem haltak, tán +még a mai szent napig is tart.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szalay János +parasztembertől. Följegyzés ideje: 1903. nov.</i></p> +<h2>2. A feneketlen kút.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá, annak mëg három +fia.</p> +<p>Vót ennek a kirának a kertyibe ëgy gyönyörű szép körtefa, olyan +körtékët termëtt, hogy má olyan a világonn sé vót több.</p> +<p>Ëccër a kirá eszrevëszi, hogy mindën éccaka valaki jó-jó +mëddézsmállya a körtét, az ágakot mëg czudarú össze-visszatördösi. +Aszongya a letöregebb fiának: »ereggy ki, fiam, a fa alá hányi, +oszt nézd mëg, ki vihetyi el az én körtémet?«</p> +<p>Este kimëgyën a letöregebb fiú, de allyig hogy ott vót ëgy +kicsit, elalutt, másnap az apjának nem tudott sëmmivel së +beszámolnyi. Haragudott az hogy ezekre mán sëmmit së lehet bíznyi, +ott vagyok velëk, a hun a part szakad. »Ereggy ki të, középső +<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= +"Page_16">-16-</a></span> fijam! të mán maj csak okosabb lëszël, a +bátyádná. De el në aluggy, a teremfáját az apádnak, mer agyonütlek, +tudod-ë?« A középső tartotta magát, hogy: »në féllyék, écsapám! én +má maj mëgőrzöm!«</p> +<p>Az is kimënt a kerbe még estefele, de valahogy besëtétëdëtt, azt +is elnyomta az álom. Rëggelyig úgy alutt, mint a tej.</p> +<p>Mëgy az apjáho, az kérdëzi, de ez së tudott okosabbat mondanyi a +báttyáná. A kirá mos má oszt haragudott igazánn. »No! még ilyen +gyerëkëkët! Má embërnyi embërëk, oszt nem várhaccz tűllök annyit, +hogy ëgy écczaka ëgy fára fëlvigyázzanak! Ördög bújjék a bőribe, ha +má embër az embër, akkor lëgyék embër, në álomszúszék! No,! még az +is hunczut, aki az ilyen gyërëkëkre ránéz! – Hallod-ë të, letkisebb +fijam! ereggy ki te a kerbe, ha mán a bátyájaid olyan gyámoltalanok +vótak, őrözd mëg të azt a fát! de el në aluggy ám!« A letkisebb nem +szót sëmminőt së. Este kimënt szó nékű, a fa alá lëterítëtte a +bundáját, a puskáját mëg a fáho támasztotta, úgy virasztott. +Kerűgette az álom őtet is, de azé nem alutt el.</p> +<p>Ëcczer a hogy ott viraszt, hall valami morczogást, ára néz, hát +láttya, hogy ëgy nagy bika behajlyik a kerítésënn, oszt csak veri +lë a körtét a szarvával. Ő së vót rëst, fëlkapta a puskát, oda a +bikának vele. Belelőtt. Mëgijett a bika, iszontatóan ordított, oszt +szalatt, szalatt, ki tuggya: mére? A kiskiráfi hijjába <span class= +"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> nézëtt +utánna a kerítésënn, má nem láthatta mëg, mére mëgy, csak a +dömmögésit hallotta.</p> +<p>Mëgy be rëggel a letkisebb, má az apja várta. »No! mi ujság?« +Hát elmonta, hogy mit látott. Ëgy nagy bika hajlott be a +kerítésënn, az verte le a körtét, ő mëllőtte a bikát, de mëffognyi +nem birta, mer elszalatt. – Örűt az apja csudálatosann, hogy +letkisebb léttyire ő a letfájínabb embër. Akkor oszt aszongya a +kirá a letkisebb fijának: »no! kedves fiam! ha të nekëm mët tudod +mondanyi, hogy az a bika hun lakik, hát embër lëszël előttem! +Ereggy, keresd fël, oszt hozzá rúlla hírt!«</p> +<p>A gyerëk várt még ëgy napot, azalatt a báttyaji is elígírkëztek, +hogy elmënnek vele, másnap fëlkészűltek, oszt mëntek a bikát +keresnyi.</p> +<p>Mëntek, mëntek, mëndegéltek hetedhét ország ellen, ëcczër +tanátak ëgy nagy kutat. Szomjann vótak, ép innya akartak. De a +letkisebb a hogy körűnézett, mëllátta, hogy a kút körű vérnyomok +vannak. Ëgyet gondolt. Aszonta: »hallyátok-ë, në mënynyünk mink +tovább! láttyátok-ë, itt a vér, a kit a bika elcsëppentëtt, mëg itt +van a lába helyi is, a hova lépëtt! Ereszszetëk lë engëm ide, de ha +a kötelet mërrántom, húzzatok fël!«</p> +<p>Elészëtték oszt a tarisznyábú a kötelekët, összekötözték, a +letkisebb az ëgyik végit a dërëkára hurkolta, oszt mënt a kútba, a +báttyaji mëg eresztëtték.</p> +<p>Mënt ő lëfele, mënt sokáig, de a fenekire csak nem tudott +akannyi. Ëccër nagysokára – de má <span class="pagenum"><a name= +"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> olyan sëtét vót odabe, mint +éfékor – látott ëgy kis világosságot, ott fődet ért a lába, a +kötelet lëótta a derëkárú, oszt szétnézëtt.</p> +<p>Letelőbb is látott ëgy libalábonn forgó várat. Nem tutta, hogy +mi lëhet abba, kiváncsi vót, hogy ő mënnézi. Aszongya: »hollod-ë +të, libalábonn forgó vár, á mëg, ha mondom!« A vár mëgát, ő mëg +bemënt.</p> +<p>A hogy belép mëllát ëgy szép kirákisasszont. »Aggyon Isten jó +napot!« »Aggyon Isten! hun jársz itt, të, te boldogtalan! nem +tudod, hogy itt a hatfejű sárkány lakik. Szétszëd, ha hazajön!« A +kiráfi csak aszonta, hogy »maj lëssz valahogy, csak aggyá ënnëm +valamit, mer éhënn vagyok.«</p> +<p>A kirákisasszony adott neki ëgy nagy tál ételt.</p> +<p>De allyighogy elfogyasztotta az utóssó falattyát a kiráfi, gyött +a hatfejű sárkán. Má a kapubú dörmögte, hogy: »ki van itt? mert én +idegenbűzt érzëk!« De má mire bemënt, maga is mëllátta, hogy a +kiráfi van odabe. Ënnyi kért a feleségitű, mer a kirákisasszony a +feleségi vót, – oszt birokra hítta a kiráfit. A kiráfiba nem +szalatt bele a madzag, aszongya neki: »gyere no! ide vele, ha van +benne!« A sárkány – a hogy a kiráfi mëffogta – annyit së tudott +szónyi, hogy: ammën, fëlfordította a szëmit, oszt mëddöglött. A +kirákisasszony rémtelen elcsudákozott a kiráfi erejinn. Mëgkérdëzte +oszt: kiféli? mérűvaló? mé jár itt? miëgymás, a kiráfi elmonta oszt +sorba az egész úttyát. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= +"Page_19">-19-</a></span></p> +<p>Akkor onnat elgyött, mënt tovább. Látott ëgy kacsalábonn forgó +várat. Aszongya annak is: »hallod-ë, te kacsalábonn forgó vár, á +mëg, ha mondom!« Az szó nékű mëgállott.</p> +<p>Bemënt, holott mëg mész szëbb kirákisasszont tanát. Köszönt +annak is. »Aggyon Isten jó napot!« »Aggyon Isten! hát te hun jársz +êre, a hun a madár së jár?« A kiráfi monta, hogy a libalábonn forgó +várbú gyön, a hatfejű sárkánt mëgölte. Arra aszongya a +kirákisasszon: »isz’ akkor të az én testvérëmët szabadítottad mëg, +mer én annak a kirákisasszonnak a testvérji vagyok. De engem má nem +tudom, hogy szabadítasz më! mer az én uram a kilencfejű sárkány, +oszt nagy ereje van! De úgy-ë, éhënn vagy? no! mingyá hozok ëgy kis +harapnyivalót!«</p> +<p>A kiráfi jólakott, mint a duda.</p> +<p>Nemsokára má gyött a sárkány is. Olyanokat dobbantott a lábával, +hogy a vár fundamëntoma is rezgëtt tűlle. Belép a kapunn, +fintorgatta az orrát, oszt duruzsolta magába, hogy »idegëny embër +lëssz itt, annak a szagát érzëm!« Bemënet oszt mëg is láttya, hogy +a kiráfi ül a nagy karszékbe. Ënnyi kért a feleségitű, oszt +birkoznyi hítta a vendégêt. De a kiráfi csak ëgy kicsit erőtette +mëg magát, a sárkányba többet nem vót szusz, csak elhajította +magát, mint a béka.</p> +<p>A kiráfi ezutánn mënt a harmagyik várho, a pulykalábonn forgó +várho. Aszongya neki: »hallod-ë të, pulykalábonn forgó vár! á mëg, +ha mondom!« <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= +"Page_20">-20-</a></span> A vár mëgát. A kiráfi beséfindát, itt mëg +mén hécczërte szëbb kirákisasszont látott, mint a másik két várba. +»Aggyon Isten jó napot!« »Aggyon Isten! mi járatba vagy të êre? nem +tudod, hogy a tizënkétfejű sárkán várába vagy? jobb lëssz, ha még +időnap előtt elmégy, mer mëbbánod!« Aszongya a kiráfi: »sosë bánom +én! má két sárkánt mëgöltem, két lyánt mëszszabadítottam, hátha itt +së lëssz sëmmi bajom!« »No! hát csak vigyázz magadra«, – monta a +lyány, oszt hozott be a kiráfinak valami ënnyivalót.</p> +<p>A sárkány má messzirű mëttutta, hogy valaki jár a házába, a ki +nem odavaló, sihetëtt oszt haza. Má a kapu előtt úgy ordított, mint +ëgy oroszlyány, mikor bemënt mëg maj fëlfalta a feleségit mérgibe, +hogy mé ereszt ő be oda idegënyt! Azután harapott valamit, bevëtt +vagy hét mázsa szurkot, azutánn aszongya a kiráfinak: »nó hát ha +olyan legén vagy, hogy ide be merté gyönnyi, hát gyere, lássuk mëg, +ki az erősebb?« A kiráfi látta, hogy evvel nem lëhet ám olyan +könnyen elbánnyi, mëgigazította a fejibe a kalapját, oszt +összeölelkëztek. A tizënkétfejű sárkány mingyá térgyig vágta a +kiráfit a fődbe, de az is kiugrott, a sárkánt gatyakötésig vágta +be, akkor oszt neki mënt, úgy mëffojtotta, mint ëgy kutyát.</p> +<p>Akkor oszt bemënt a letfiatalabb kirákisasszonho, mer a három +kisasszon, mind ëgy testvér vót, annak vót ëgy ezüstládája, abba +tartotta a hómiját, a kiráfi magáho vëtte. Akkor aszongya a három +lyánnak: <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= +"Page_21">-21-</a></span> »no! mos má gyerünk fël, mer má tik is +szabadok vattok!« De a lyányok aszonták arra neki, hogy: »elébb +keresd mëg az apósunkot, a sárkányok apját, azt öld mëg, mer aggyig +mink innet el nem mëhetünk! Amott lakik ëgy nagy házba, most elé +lëssz biztosan, mer máskor bika képibe szokott járkányi. Ha bemégy, +őt az ágyba tanálod alva, a fejiné is, a lábáná is van ëgy-ëgy üveg +pályinka, a fejitű való a jobb, cserédd ki vigyázva, mer ha a +lábátú valóbú iszol, akkor mëgöl, az elvëszi mindën erőd, így mëg +të ölöd mëg őt! De vígyázz, tudod-ë?«</p> +<p>A kiráfi nagyonn mëgörűt, hogy ez az a bika, a ki az ő +körtéjikët bántotta, mënt ëgënyest be a szobába. A sárkányok apja +ott fekütt ëgy ágyonn, hortyogott javába. Lassan a kiráfi kicseréte +a fejitű mëg a lábátú való üvegëkët, oszt elkezdëtt köhögnyi, hogy +a vén sárkány fëlérëzzék. A hortyogó sárkány mëg is hallotta a +köhögést, fëlült, hát ott látta maga előtt a kiráfit, a ki őtet +mëllőtte. »No! elvesztëlek most!« – gondolta magába. Kivëszi a +lábátú való üvegët, mëkkínállya vele a kiráfit, hogy igyék. A +kiráfi tutta, hogy az üveg melyik másik? bátrann fëlhajtotta. +Mingyá héccërte erősebb lett. A sárkány is itt a fejitű való +üvegbű, őneki mëg mindën ereji elmënt.</p> +<p>A kiráfinak oszt a vén sárkánt mëgölnyi má csak annyi vót, mint +a sëmmi. Úgy szétdiribolta, mint a tüzelőfát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span></p> +<p>Nagyot lélegzëtt most a kiráfi, no! csakhogy ezt is elvégezte má +ëcczër végre valahára!</p> +<p>Mënt a kirákisasszonyokho, vezette őköt ëgënyest a kút lyukáho, +a kinn ő lëereszkedëtt. Útközbe a letfiatalabb kisasszony azt a +tanácsot atta neki, hogy ha valamiképenn fël nem tunna ő velëk +jutnyi a kiráfi, hát gyön majd elejbe két kecske, ëgy fekete mëg +ëgy fejír. A feketére në üllyék, mert az a sárkány feleségi, ha +üllyék a fejírre!</p> +<p>Mikor a lyukho értek, a kiráfi a letöregebb lyán dërëkára kötte +a kötelet, mëgrántotta, fëlűrű mëg húzták a lyánt fëlfele, azutánn +a másogyikot, mëg a harmagyikot, utóllyára ő maratt, de ő tutta, +hogy minő farígy testvérjei van, ëgy követ kötött a kötelre. Azok +otfël húzták a követ, mikor jó fënt vót, visszaeresztëtték. Hát a +szëgény kiráfi ha ő mënt vóna a kötelënn, bizonyosann mëthalt +vóna.</p> +<p>A hogy onnat elfordút, mëllátott két kecskét, ëgy feketét, mëg +ëgy fejíret, ott ugránczoztak előtte, hogy üllyék fël a hátokra! +Különösenn a fekete! Mingyá eszibe jutott neki, a mit a letkisebb +kirákisasszony mondott, hogy: në üllyék a feketére! Nem is ült, +rávette magát a fejérre, am mëg vitte, vitte ëgy nagy hëgy +tetejire. Ott vót három ló, azok közű ëgyre fëlült, az fëlvitte a +fődre.</p> +<p>A kiráfi ëgënyesenn mënt haza. Otthonn má lagziztak javába. Ő +hogy mëg në ösmerjék, kódisruhába őtözött, oszt bemënt a lesekëdők +közé.</p> +<p>Látta, hogy a letkisebb kirákisasszony ëgy csëppet <span class= +"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> së mulat, +mintha beteg vóna. Odemëgy hozzá a kirá, kérdëzi, hogy mi lelte? mi +baja? de a kirákisasszony aszonta, hogy ő nem mëgy a két kiráfi +közű ëgyikhë së, csak ahho, a ki az ő ruháját, czipéjit, mëg +gyűrőjit elhozza a másvilágrú. Az öreg kirá ëgyebet nem tudott rá +szónyi, csak aszonta, hogy: »azt má mink nem tugyuk +elékerítenyi!«</p> +<p>De hallotta a szót a kiráfi a kódúsruhába, bemënt a mulatók +közé, elévëszi az ezüstládát, odaggya a kirákisasszonnak. Az +fëlnyittya, hát az ő ruhája, czipéji, gyűreji mind benne van. +Fëlőtözött mingyá. A kódús mëg lëvette a ruháját, szép fiatal +kiráfi át előttök. Bemutatta magát, kiski ő? mëgösmerték, az öreg +kirá szívi maj mëhhasatt örömibe, hogy elevenen látta, mer a két +báttya azt hazutta, hogy mëhhalt.</p> +<p>A letkisebb kirákisasszony mëg kiráfi ekkor ëgybekeltek, +mëgesküttek, boldogok lëttek, mém most is ének, ha mën nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzés ideje: 1904. jan.</i></p> +<h2>3. A kis rák.</h2> +<p>Ëcczër vót, hun nem vót, vót ëgy szëgény özvegyasszony, annak +vót három fia. Az asszony annyira szëgén vót, hogy a betévő +falattya is allyig vót mëg.</p> +<p>Ëcczër elkűtte a letkisebb fiát az erdőre fáé. <span class= +"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span></p> +<p>A gyerëk el is mënt. De ő nem tudta, hogy abba a határba lakik a +hétfejű sárkány.</p> +<p>A hogy szëgyi a fát, má szëdët ëgy jó háttal, nagyon +mëszszomjazott. Hová mënnyék innya? bemënt az erdőbe a kastélyba. +Ott látott egy öreg asszont, attú kért vizet.</p> +<p>Aszongya neki az öreg asszony, má mint a sárkány annya – mer az +vót! –:</p> +<p>– Mé gyötté ide, te szërëncsétlen! az én fiam a hétfejű sárkány! +ha hazagyön, mingyá véged lëssz. Minek gyötté ide?</p> +<p>– Në ríjjék, kend, öreganyám! majd elbújok! – monta a gyerëk, +oszt be is bújt az ágy alá.</p> +<p>Abba a szentbe gyött a hétfejű sárkány.</p> +<p>– Anyám! idëgen szag van itt! – ki van nálunk!?</p> +<p>– Sënki! – monta a sárkány annya.</p> +<p>– De én érzëm! add ide, mer véged lëssz.</p> +<p>A gyerëk akkor kibújt az ágy aló, hogy majd elszalad, de a +sárkány meffogta, agyonütte, oszt fëlakasztotta a kéménybe.</p> +<p>Otthon a szëgény özvegyasszony nem győzte má a fiát várnyi, +elkűtte a közepsőt: hozzék má fát, mer annyi sincs otthon, a +mënnyivel ëgy kis kemémmagos levest főzhetne!</p> +<p>A közepső is útnak indút, de mëgszomjazott az is, bemënt a +sárkány palotájába, oszt ott is maratt: fëlakasztották a kéménybe +az öcscsi mellé. <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= +"Page_25">-25-</a></span></p> +<p>Azt së győzte má várnyi az annya, elkűtte a letöregebb fiát is. +Csakhogy az së járt jobban, mint a két öcscsi, ő is a kéménybe +kerűt.</p> +<p>Rítt a szëgény asszony, mikor má ëgy fia së gyött mëg, mint a +záporeső, maj kirítta a lelkit, annyira mëg vót szomorodva.</p> +<p>Elmënt ëcczër mosnyi. A hogy mos, a hogy mos, ëgy kis rák +odafarol a lábáho.</p> +<p>– Mé szomorkodol, édës anyám!? – kérdëzi az asszont.</p> +<p>– Honnë szomorkodnék! az uram mëghalt, három szép fijam mëg a +sárkány palotájába van mëgölve! – panaszolkodott az asszony.</p> +<p>– Hátha én tunnék segítenyi!</p> +<p>– Hogy tudná të engëm mëgsegítenyi, mikor të csak ëgy kis +bogárka vagy!</p> +<p>– Fogaggyon el édës anyám! fiának, oszt mëgszabadítom a +gyerëkejit. Hanem elsőbbet csinátassék nekëm ëgy buzogányt mëg ëgy +páczát!</p> +<p>Az asszony elfogatta fiának a kis rákot, oszt mikor mënt +hazafele, má a kis rákkal ëgyütt mëntek.</p> +<p>Másnap az asszonynak fára vót szükségi, kit kűggyék érte? +elkűtte a kis rákot. Szëdëtt a kis rák annyit, hogy tán haza së +birta vóna, de mëgszomjazott ám ő is, mint a többi, kíntelen vót +neki bemënnyi a kastélyba.</p> +<p>Ő rá is ráripakodott a vén sárkánné, hogy hogy mer oda belépnyi, +mikor ott a hétfejű sárkány lakik, oszt mëgöl mindenkit, a kit +taná. <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= +"Page_26">-26-</a></span></p> +<p>– Eh! az ő haragja nem számos, mint Szent János! monta a kis +rák, – majd elbánnyunk vele!</p> +<p>De az öreg sárkánné azé elbújtatta.</p> +<p>Gyött hazafele a sárkány is nemsoká.</p> +<p>– Pfö! pfö! Anyám! idegën szagot érzëk, ki van itt? Add elé, mer +jaj nekëd is!</p> +<p>Akkor a kis rák elégyött az ágy aló. Mëlláttya a sárkány, +aszongya neki:</p> +<p>– Mit akarsz të, te kis rákfiú!?</p> +<p>– Elgyöttem a testvérjeimët mëszszabadítanyi!</p> +<p>Erre má nevetëtt a sárkány.</p> +<p>– Hajaha! barátom! nem mëgy ám az olyan könnyen, hogy +»kiszabadítom«! Elsőbbet gyere, oszt ëgyünk.</p> +<p>Az öregasszony hozott be mingyá kőkenyeret, fakést, ëgy kis +puharat, mëg ëgy akós hordót.</p> +<p>– No! a ki ebbű a kőkënyérbű többet ëszik, evvel a fakéssel +nagyobbakat szeg mëg ebbű az akós hordóbú többet iszik, azé lëssz a +három testvér!</p> +<p>Hozzá is fogtak oszt ennyi amúgy Magyar Miskásann. A sárkány úgy +gyúrta-gyömörte magába, mintha csak napszámba ëtt vóna. De a kis +rák is kitëtt magáé: a sárkány má régënn lëtëtte a fakést, mikor +még ő olyanokat nyelt, mint a gólya kívël a nagyfenekbe! Nemsoká +jólakott ő is, oszt hogy látta, hogy a sárkány má jómagatëhetetlen, +elé a buzogánt, olyat vágott a sárkányraa, hogy az mëntënn +fëlfordút.</p> +<p>Mikor a fejejit is mind lëvágta, mënt a kéménybe, <span class= +"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> a három +testvér ott lógott akkor is, mindëgyikre ütött ëgyet-ëgyet a +páczájával, azok fëlébrettek mingyá. Lëgyöttek a kéménbű, +mëgtisztákottak, oszt tartottak haza mind a négyenn.</p> +<p>Allyig mút el otthon ënnëhány nap, kimëntek az erdőre fáé mind a +négyenn. Hogy a három ëgytestvér mëgharagudott a kis rákra, ha +még<a name="FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" +class="fnanchor">8)</a> ő is ott ëszik velëk, fëltëtték, hogy +elvesztyik.</p> +<p>Úgyis vót. Mëffogták a kis rákfiút, odakötözték ëgy nagy vastag +gyiófáho, hogy haza në birjék mënnyi, ők mëg mërrakottak fával, +oszt mëntek haza.</p> +<p>Azt hitték, hogy majd ott vesz a kis rák a nagy gyiófáná, de nem +lëtt ám úgy. Aggyig erőködött, aggyig erőködött a kis rákfiú, még a +gyiófát tövestű ki nem csavarta! mikor kicsavarta, nagyot +lélegzëtt, oszt olyat ganajlott kínnyába, hogy ëgy négylovas hintó +elakadt vóna benne. Azután hazamënt, a gyiófát is húzta maga utánn, +otthon elbúcsúzott a nevelőannyátú, a gyiófát lëótta magárú, oszt +elkeserëdve indút hetedhét ország ellen.</p> +<p>Mënt, mëndëgét. Tanákozott ëgy kőtörővel. A buzogánynyal jót +ütött a hátára. Aszongya neki a kőtörő:</p> +<p>– Jaj! në báncs, inkább elmënëk én is oda, a hova të!</p> +<p>Mëntek ëgyütt. Úttyok ëgy fekete várasba vitt, a hun gyászba vót +mindënki. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= +"Page_28">-28-</a></span></p> +<p>– Mé gyászolnak itt? – kérdezte a kis rákfiú.</p> +<p>– Azé, mer a kirá letkedvesebb lyánya el van kárhozva. A +templomba van kiterítve, oszt akarki mëgy őrzenyi, mindënkit +széjjelszaggat!</p> +<p>Itt a kis rák ëgyet gondolt magába. »Maj mëgőrzöm én!«</p> +<p>El is mënt a kiráho, oszt jelëntëtte neki, hogyha eggyig a +lyányát sënki mën nem birta őrzenyi, maj mëgőrzi ő, csak aggyonak +sonkát, bort mëg kenyeret, oszt ereszszék be a templomba.</p> +<p>Mindën úgy történt, a hogy ő kivánta. A kirá nagyonn mëgörűt, +hogy akatt valaki a lyányát mëgőrzenyi. Adatott neki mindënt, a mit +kért, kinyittatta neki a templomot, hogy »no! végezze Isten +nevibe!«</p> +<p>A lyány ott feküdt a templom közepinn kiterítve.</p> +<p>A hogy elgyött az éfé, kikelt a lyány a koporsóbú. A kis rák úgy +mëgijett: ëgy krajcár së maratt a zsebibe, bebújt az oltár mellett +ëgy szentbe. A lyány mëg szaladozott le s fël a templomba, oszt +mindég azt kiabáta:</p> +<p>– Hun vagy! hun vagy!</p> +<p>A kis rák fét nagyonn, nem birt többet mondanyi anná, hogy: – +Itt!</p> +<p>De a lyány arrú nem igën tanáta mëg! az ideji eljárt, oszt +vissza këllëtt neki fekünnyi.</p> +<p>Másik écczaka éfékor kikelt a lyány a koporsójábú mëgint. +Elkezdëtt szaladoznyi a templomba idestova, keresëtt vóna valakit, +ha tanát vóna, mikor az ideji elgyött, mënt, hogy fekszik vissza a +helyire. Hát a <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= +"Page_29">-29-</a></span> kis rák mëg ott vót má a koporsóba. Kérte +őt a lyány Istenre, szentre, Máriára, hogy csak győjjék ki onnat, +de a kis rák mëg së mozdút, még ëcczër a lyány ideji elgyött, a +mikorra oszt mël lëtt szabadítva az elkárhozástú.</p> +<p>Akkor fëlugrott a kis rák, karonfogta a királyánt, oszt mënt +vele haza. Otthonn, mikor az apja a lyánt mëllátta, örömibe-ë? +mibe-ë? úgy mëgijett, hogy mingyá mëhhalt.</p> +<p>A kis rákfiú mëg elvëtte a királyánt feleségű, övé lëtt a +kiráság is, csaptak olyan lagzit, hogy Inczidátú Bonczidáig folt a +sárga lé. Boldogok lëttek, mém most is élnek, ha mën nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Mészáros Ferenc +kapástól. Lejegyzés ideje: 1904. aug.</i></p> +<h2>4. A tetejetlen fa.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világon, az üveghëgyekënn is túl, az +ópërënciás tengerënn is túl, a hun a kis kurtafarkú disznó túr, de +még azonn is túnann vót ëgy magos fa, a kinek az allya olyan vékony +vót, mint ëgy pípaszár, azonfëlü mëg, mint a vastag újjam, még +azonn fëlű, mint a kezem szára, a hun mëg má olyan vót, mint a +dërëkam, fël së lëhetëtt látynyi. Annak a fának a tetejibe vót ëgy +rincziránczos nagy vërësbarkét szoknya, annak vót hetvenhét ráncza, +a hetvenhetegyikbe vót ëgy kis könyv, annak a tizënnëgyegyik +levelinn olvastam <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= +"Page_30">-30-</a></span> ezt a kis mesét, a ki hiszi, hiszi, a ki +nem hiszi, mëg üljék a hiszëm farkára.<a name="FNanchor_9" id= +"FNanchor_9"></a><a href="#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a></p> +<p>Vót a világonn ëcczër ëgy kirá, nagyon gazdag vót. De akarminő +gazdag is vót, més së tudott tanányi olyan embërt, a ki a kertyibe +való nagy arancsërësznyefát mët tutta vóna másznyi. Tele vót annak +a fának az ódala olyan töviskëkkel, hogy a ki mászott vóna rajta, a +tövisk mind agyonszurkáta. Sok halottya vót má annak a fának.</p> +<p>Egész nap ott szót alatta a siralmas, húszták a czigányok, a +kiket az öreg kirá odarendelt. Mëvvót nekik parancsolva, aggyig +húzzák, míg aszt a fát valaki mëg nem mássza.</p> +<p>Azonn a környíkënn, a hun a kirá lakott, vót ëgy kanászlegény, +Jánosnak hítták. Ez odaszól az annyának: »Ésnyám! süssék nekëm +kënyeret, készíjjék nekëm gúnyát vagy hat párt, mer elmënëk, nem +tom, visszagyövök-ë még, de maj mëssegít a jó Isten!«</p> +<p>Az annya mëgtőtötte a szőrtarisznyát kënyérrel, szalonnával, a +sok gúnyát batuba kötte, avval »Isten álgyon mëf fiam!« útnak +eresztëtte a legént.</p> +<p>Mëgy a legény, mëndëgél, beállít a kirá udvarába: »Fëlségës +kirá! gráczia fejemnek, én kanász vagyok, szeretnék fëlmënnyi a +csërësznyefára, mënnézném, hogy mit tart!«</p> +<p>»Jó van, fiam! jó! ereggy, ha má az a számításod, <span class= +"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> de félëk, +hogy beletörik a fogad! Ereggy Isten hírivel, ha fëlérsz a +tetejire, hají lë három szëm csërësznyét, abbú mëttudom, hogy të +életbe vagy, – mëg hogy a lyányom, a ki a fa tetejibe lakik, az is +él!«</p> +<p>A kanász mëgígírte, hogy úgy tësz.</p> +<p>Avval mënt ki a kerbe, nekiőtözött, hozzáfogott a mászásho.</p> +<p>Mënt a kanász, szëtte a tövisk a ruháját, mintha kézzel +szaggatták vóna rúlla. Mikor ëgy hétyig mászott, a baltáját +belevágta a fába, arra ráült, ott pihent ëgy hétyig. Mëgint +mászott, mëgint pihent ëgy hétyig, még<a name="FNanchor_10" id= +"FNanchor_10"></a><a href="#Footnote_10" class="fnanchor">10)</a> +elért a galyakho. Szép terepély fát látott, zöld ágakkal, közbe mëg +a tengër arancsërësznyét. Eszibe jutott, mit ígírt a kirának, +leszakajtott három szëmet belűlle, lëvette.</p> +<p>Újra mënt, mëndëgét, hallotta, hogy a cigányok odalë má +abbahatták a siralmast, a kirá is ugrándozott örömibe, hogy él a +lánya.</p> +<p>A hogy fëllyebb mënt, hát látott ő ëgy gyönyörű kastét. +Bekopogtat. Tanál ëgy királyánt (vagy mit? csakhogy szép vót!), +annak eléatta a szíviszándékját, hogy ő szëgény embër, szógálatot +keres, mi ëgymás!<a name="FNanchor_11" id= +"FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class="fnanchor">11)</a> A +kirákisasszon fëlfogatta, mëgmutatta az ëstállóba három gyönyörű +lovát, szërszámot, mindënt. <span class="pagenum"><a name="Page_32" +id="Page_32">-32-</a></span></p> +<p>»Al lësz a dógod, hogy ennek a három lónak ënnyi, innya adsz, +nekëm magamnak mëg ebédët készítesz!«</p> +<p>Evvel a kanász a kirákisasszonho beszegődött.</p> +<p>Épen vasárnap vót, a királány a templomba mënt.</p> +<p>János, a kanász is, bemëgy az ëstállóba, hogy maj hamar elvégez +otki is, mëg odbe is az ebédkészítésné, hát az első tátos (mer mind +a három ló avvót!) odaszól neki: »Kedves gazdám! itt a filembe van +ëgy aranyruha, vëdd fël magadra, ereggy el a misére, az első padná +tovább në mënny! oszt úrfëlmutatáskor hadd ott az egész +czeremóniát, gyere vissza, mer baj lëssz!«</p> +<p>Úgy is vót. János felőtözik, elmëgy a templomba, az első padná +mëgáll. A kirákisasszony is ott vót, ránézëtt Jánosra, de nem +ösmerte mëg. Nézte, nézte, beleszeretëtt. De nem tutta elgondolnyi, +ki lëhet. Gyött az úrfelmutatás, János is sürdűt ëgyet a sarkán, ki +a templombú, mënt ëgënyest haza.</p> +<p>Otthon má akkor mindën rendbe vót, a ház végig tiszta, az ebéd a +konyhán megfőve.</p> +<p>Végi a misének, gyön a kirákisasszony, megebédël, nem szól +sënkihë së sëmmit. Csak a szép aranyruhás legény járt az +eszibe.</p> +<p>Elmúlyik ëgy hét, itt a vasárnap, a kirákisasszony misére +kászalógyik.</p> +<p>A hogy elmëgy, bemëgy a kanász az óba, hogy majd a lovaknak +ënnëk ad, mëgszólal a másogyik ló. »Hallod-ë, kedves gazdám! itt a +filembe a gyémántruha, <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= +"Page_33">-33-</a></span> vëdd fël magadra, ereggy el a misére, az +első padná árébb në mënny, oszt úrfelmutatáskor hadd ott a +templomot, de tovább në maraggy, mer bajod lëssz!«</p> +<p>János fëlőtözött, a tanácsot mëhhallgatta, mëg is fogatta, mënt +a templomba.</p> +<p>Az első padná a hogy megáll, rátapadt a gyémántruhás legényre a +királyány szëmi, lë nem tutta vóna rúlla vënnyi száz forinté. De +nem soká tarhatott a gyönyörűségi, mer elgyött az úrfelmutatás +ideji, a szép legény eltűnt, mënt haza.</p> +<p>Az ebéd má akkor készenn vót, a ház kisöpörve, a királyány, +mikor a misérű hazagyön, rendbe tanát mindënt. De nem ért a neki +sëmmit, nem vót helyinn a szívi. Së az nap, së az egész hétënn nem +ëtt semmit, nagyon odavót a legény után.</p> +<p>Elgyön a harmagyik vasárnap is. János bemëgy az óba mëgint, a +harmagyik tátos is mëgszólíttya. Az mëg má ezüstruhát adott neki, +de olyan tanácscsal látta el, hogy mos së maraggyék ám úrfelmutatás +után.</p> +<p>Mëgy János. A kirákisasszony má várta, fël is tëtte magába, hogy +akarhogy-akarmint, de ő neki mëg këll tunnyi, ki az a szép embër, +mëg hovavaló? kieszëlte, hogy a mikor az elmëgy a templombú, ő +utánna mëgy.</p> +<p>Úrfëlmutatáskor kigyön a legény, mëgy haza.</p> +<p>A kirákisasszony mëg hogy-hogy nem? elfelejkëzëtt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> má csak +akkor vëtte magát eszre, mikor az ezüstruhás legény nem vót +sëhunsë.</p> +<p>Hazamëgy oszt, az ebéd készen várta má, de nem vót odbe +nyugodalma. Kiment az ëstállóba, hogy má mënnézi a lovakot, +csutakollya-e? jótartja-e a kocsis? Hát ki gondolná, mit tanát? a +dikó alatt mëgtanáta a három szép ruhát, az aranyat, a gyémántot, +mëg az ezüstöt. Hivattya a legént, kérdezi, hun vëtte ő ezëkët? A +legény elmongya, hogy a három tátos adta neki ajándékba, a +templomba szokott bennëk járnyi. Ránéz a kirákisasszony. »Én az +tijéd, të az enyím! szívem szép szerelmi! ásó, kapa választ el +egymástú!« Megölelte, megcsókolta a legént, az is ölelte, csókolta +oszt! nemsokára egybekeltek, hetedhét országra szóló lagzit +csaptak.</p> +<p>Má úgy félesztendeig lakhattak együtt, a mikor feleségi aszongya +neki: »hallod-ë, hé! én most kimënëk ëgy kicsit sétányi, itt a +kasté tizënkét szobájának a kúccsa, vigyázz, két szëmed +minden!<a name="FNanchor_12" id="FNanchor_12"></a><a href= +"#Footnote_12" class="fnanchor">12)</a> mind a tizënëgy szobát +mënnézhetëd, de a tizënkettegyikbe valahogy be në mënj, tudod-ë? +mer akkor nekëm is, nekëd is, de végünk lëssz!«</p> +<p>Valahogy elmëgy a feleségi, szöget ütött a fejibe a tilalom. Mé +nem mëhet ő be a tizenkettegyik szobába? mi van ott? Nem bánnya ő, +akarmi, de má ő mënnézi, ha ördög is! Úgy is tett. <span class= +"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span></p> +<p>Odamënt a tizenkettegyik szoba ajtajáho, kinyittya. Mit látott? +ëgy nagy sárkánt. Má iszën utálatos csesznye vót. Három abroncscsal +vót ëgy kerek asztalho odakötözve, az asztalonn vót ëgy üveg bor, +mëg ëgy puhár.</p> +<p>Mëgszólal a sárkány. »Kedves barátom! aggyá nekëm ëgy puhár +bort, megáld az Isten!« Olyan szépen könyörgött a sárkány, János +öntött neki ëgy puhárral. A sárkány a szájáho emelte, kiitta mind. +Utánna csak lepattan rúlla ëgy abroncs. »Barátom!« mongya a sárkány +mëgint, »aggyá még ëgygyel maj mëghalok szomjan!« János újfënt +öntött neki. Lepattant a másogyik abroncs. A sárkány harmagyikszor +is kért, János akkor is adott, mos má lëpattant rúlla a harmagyik +abroncs is.</p> +<p>Akkor aszongya a sárkány Jánosnak: »Jótét helyibe jót várj, két +életët kapsz még të éntűllem ezé a három puhár boré!« Avval mënt be +a házba, a hun a kirákisasszony, de mos má a János feleségi vót, +ölibe kapta az’ asszont, elvitte.</p> +<p>János olyon szomorú, olyan csëndës lëtt, hogy mákot lëhetëtt +vóna mellette vetynyi.<a name="FNanchor_13" id= +"FNanchor_13"></a><a href="#Footnote_13" class= +"fnanchor">13)</a></p> +<p>Kitámolygott az óba. Ottan aszongya neki az első tátos. +»Tudod-ë, mit? kis gazdám! ülj fël az én hátamra, majd hazahozzuk +mink a szép asszonyt!«</p> +<p>János këgyetlenű mëgörűt. Vette magát a ló <span class= +"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> hátára, +avval mëntek, mint a szél. Hamarosann oda is értek.</p> +<p>Egy szép nagy kastély előtt átak meg. A szép asszony épen az +ablakonn nézëtt ki. Odaszól neki János. »Szívem szép szerelme! +elgyöttem érted, gyere, viszlek!« »Dehogy mënëk, dehogy mënëk, jó +uram! a sárkány minkët utóér, engëm visszahoz, tégëd mëg mëgöl!« +»Ne törőggy vele, csak gyere!« Az asszony lëmënt a kastébú, az ura +mellé ült a lóra, avval mëntek sebësenn.</p> +<p>A sárkány mëg épen alutt. Ëcczërcsak lódobogást hall. Az +ëstállóba verte a hídlást a lábával a kamutërderesló.<a name= +"FNanchor_14" id="FNanchor_14"></a><a href="#Footnote_14" class= +"fnanchor">14)</a> Kimënt a sárkány. »Hő te! szénaabrak előtted, +folyóvíz melletted, ëheccz, ihaccz. Mi a bajod?« »Ëhetek is, ihatok +is, de oda má a szép asszony!« »Czo fël, te! hát én ëhetëk-ë még!?« +»Ëheccz még tísis, még akkor is utóérjük!«</p> +<p>A sárkány bement, harapott valamit. Avval fël a kamutërderes +hátára, allyig mëntek, allyig szátak, má utóérték őköt. A sárkány +elvette a szép asszont, Jánosnak mëg aszonta: »no! az első puhár +boré mëgkëgyelmezëk!«</p> +<p>A sárkány vitte haza a szép asszont, János mëg ballagott haza a +maga lován.</p> +<p>Otthon a másogyik ló biztattya fël az útra, János ráadta a +fejit. A szép asszont megint elhozták, de a kamutërderes +eszrevëtte, a sárkány elfogta <span class="pagenum"><a name= +"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> őköt újra. »No má lëtelt +mind a három puhár bor!« monta Jánosnak, de a szép asszonyt vitte +magával.</p> +<p>Má János azt hitte, hogy a feleségi odaveszëtt örökre. Mit +csinállyék má ő? Otthon a harmagyik tátos mondja neki megint: +»Gyerünk el, édes gazdám! maj mëlládd, hogy visszahozzuk a +feleségëd!« Jánosnak mit vót mit tënnyi, ëgyebbe nem vót reménségi, +mëppróbákozott a harmagyik úttal is. Pegyig tutta, hogy ha most el +nem hozza az asszont, hát végi.</p> +<p>Jóvan. Elindúnak harmagyikszor is.</p> +<p>Elérnek a kastého, lóra csallya János a feleségit, mënnek is, +mint a szél.</p> +<p>De a kamutërderes së alutt ám az óba, kaparta a hídlást, +fëlérzëtt a sárkány.</p> +<p>Kimëgy az óba, aszongya a lónak: »Hő te! szénaabrak előtted, +folyóvíz melletted, ëheccz, ihaccz! Mi bajod?« »Ehetek is, ihatok +is, kedves gazdám, de nincs szép asszon, elvitték!« »Hát én +ëhetëk-ë még?« »Ëheccz még tísis!«</p> +<p>Mikor mëgëtt a sárkány, fëlül a kamutërderesre, allyig mëntek +valamënnyit, utóérték Jánosékot. A sárkány ölibe kapta az asszont, +Jánost mëg së irgalom, së këgyelëm! összeaprította. Avval szát haza +a kastéllyába.</p> +<p>A hun mëg a János húsa össze vót aprítva, ott libapaskom vót. A +libapásztorok épen tüzet akartak raknyi, tüzrevalót keresgétek. +Szëttek össze mindënféli töviskët, gallyat, ëgy helyënn mëgtanáták +a kondás <span class="pagenum"><a name="Page_38" id= +"Page_38">-38-</a></span> szívit is. Fëlvëtték azt is, tëtték a +tűzbe. Sül a szív javába, csak úgy sërsog, ëcczërcsak kipattan +belűlle ëgy gyönyörű szép embër. János vót, de mos még szëbb vót, +mint annakelőtte. Összeszëtte magát, elindút, mënt, mëndëgét +hetedhétország ellen.</p> +<p>Tanát ëgy vénasszont, a kinek elmondott mindën ügyit-baját, +azután meg hogy szógálatot szeretne keresnyi.</p> +<p>Az tanácsot ad neki. »Eregygy el ide mëg ide, ott lakik ëgy +öregasszon, anná csak három nap ëgy esztendő. Három ló lësz a +kezedre bízva. Ha kitőtöd az esztendőt, sëmmi ëgyeb bért në kérjé, +csak azt a csikót, a mit a szëmétdombonn má hét esztendeji rág a +pondré!«</p> +<p>Jó van. János elindút. Mëgy soká, árkon-berkënn, kërësztű-kassú, +ëcczër odaér, a hun az öregasszony lakik.</p> +<p>Bekopogtat, beköszön. Elmongya, hogy mi járatba van. Hát +fëlfogatták.</p> +<p>Másnap rëggel mëgy János a három csikóval a mezőre. Mikor kiért, +leült kënyerezni. Ahogy kënyerez, odaszáll ëgy czélla. »Aggyá ëgy +kis ënnyivalót, maj mëghalok éhënn!«</p> +<p>János lëvágott ëgy kis pille kënyeret, odatta neki. Mikor a +czélla mëgëttë, ëgy sípot adott Jánosnak. »No, ha bajod lëssz, csak +fújjá ebbe a sípba, maj segítëk én rajtad, ha tudok!« János eltëtte +a sípot, kënyerezëtt tovább. Allyig hogy elvégezte a früstököt, oda +akar mënnyi a lovakhoz, azok <span class="pagenum"><a name= +"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> ráfújták az álomszellőt, a +mitű János úgy elalutt, mint a tej.</p> +<p>Mikor fëlériz, láttya, hogy ëgy csëpp ló sincs. Odavan mind. +Mëgijett. Mit csinállyék mos má? Eszibe jutott a síp, a mit a +czélla adott. Belefújt. Rögtön mëjjelënt a czélla. »Mi bajod, édës +gazdám?« »Elveszëtt a ló ëgy szályig!« »No, ha csak az a baj, akkor +në fé! Amott van ëgy fertő, abba úszik három arankacsa. Az a három +arankacsa nem ëgyeb, mint a három lovad. Ne ë ëgy kötőfék, itt ëgy +lesgüdör, ebbe ülly bele, én majd a fertő fëlé szállok, oszt feléd +hajtom a három arankacsát, de të légyé eszëdënn, mihent közel érnek +hozzád, a kötőfékët csak vágd annak a fejihë, a kit előtanász!«</p> +<p>Úgy is vót. A czélla szát a tó fëlé, János mëg elhelyhezte magát +a güdörbe. Hajtya a czélla a három kacsát, János is tartya a +gyeplőt. Mikor odaérnek, csak vágja a fejikhë a kötőfékët. A három +arankacsa ëcczërre három lójé vátozott. Avval rávette magát az +ëgyikre, este is vót mán, vitte őköt hazafele.</p> +<p>Otthon nagyot nézëtt az öreg asszony, mikor látta, hogy János +hozza a lovakot. Akkor vocsorát adott neki, oszt lëfeküttek.</p> +<p>Másogyik rëggel is viszi János a csikókat. A hogy a mezőre ér, +lëül kënyerezni mëgint. Odamegy hozzá ëgy róka. »Aggy ënnëm ëgy +falat kenyeret, majd elveszëk éhënn!« János adott ennek is. Hála +fejibe sípot adott ez is.</p> +<p>Mikor a róka lëmënt, János is mëgkënyerezëtt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> a három ló +ráfújta az álomszellőt, János elalutt mélyenn.</p> +<p>Mikor fëlériz, hát láttya, hogy a ló mind odavan.</p> +<p>Belefújt a sípba, gyött a róka. »No, mi baj van, édës gazdám?« +»Elveszëtt a három ló, hogy kék azt mëgkerítenyi?« »Ha csak az a +baj, akkor nincs baj! Látod-ë azt a tábla búzát? Abba van három +nyúl, az a te három lovad! Ne, itt van ëgy kötőfék, majd én feléd +hajtom őköt, të mëg bújjá el, ha odaérnek hozzád, csak vágd a +fejikhë, në fé, akkor mëgvan a të három lovad!«</p> +<p>Úgyis vót. A róka hajtotta, János vigyázott, a három nyúl, a +hogy a kötőféket hozzájok vágta, mingyá lójé vátozott.</p> +<p>Akkor fëlült az ëgyikre, vitte őköt. Az öregasszony má mérges +vót, hogy nem tud kifognyi a fiatal embërënn. De azé adott neki +vacsorát.</p> +<p>Harmagyik rëggel újfënt ez vót a kötelességi Jánosnak. Kiviszi a +lovakot, mint másszor, most is kënyerez. Mos mëg odamënt ëgy mókus. +»Aggy ennëm valamit, mer majd elveszëk!« János ennek is adott. »No, +jótét helyibe jót várj, ne ez a síp, ha bajod lëssz, csak fújj +bele, itt termëk ëcczërre!«</p> +<p>A három ló mëgint ráfújta Jánosra az álomszellőt, el is alutt +estyig.</p> +<p>Akkor mëgint csak nem tanát a három lóbú ëgyet së. Elévëszi a +régi segíccségët, a sípot, belefúj. Ott van a mókus. »Na mi baj, +édes gazdám?« »Oda a három ló, oda, hogy keríjjük azt mëg?« +<span class="pagenum"><a name="Page_41" id= +"Page_41">-41-</a></span> »No, ha csak az a baj, az még nem baj! Ne +ez a kötőfék. Ereggy haza. Otthon a fészerbë látsz ëgy tyúkot, az +az öregasszony, az alatt van három tojás, az a három ló. Ingëszteld +fël a tyúkot valamivel, hogy fëlüllyék, oszt mikor a tojás gurúnyi +kezd alóla, csak vágd szét a tojást a kötőfékkel, në fé, mëllësz a +három lovad!«</p> +<p>János úgy tëtt. Mënt haza, ëgënyest a fészërbe. Láttya, hogy ëgy +nagy csesznye tyúk ott ül ëgy sarokba. Csatarász előtte a +kötőfékkel, a tyúk fëlül, a tojás mëg gurúnyi kezd alólla. A hogy +gurút a tojás, ő mëcscsak oda neki, – mingyá mëllëtt a három ló. A +tyúk mëg azalatt átvátozott öregasszonyé. Mikor a fészërbű vezetyi +ki János a lovakot, az öregasszony má a pitarajtóba várta. Mérges +vót! De nem szót sëmmit, azt is lassan monta.</p> +<p>János mikor bekötte a lovakot, bement a pitarba. »No, öreganyám, +kitelt az esztendőm, hát fizessék ki, a hogy illyik, a bérbe aggya +nekem azt a rossz csikót, a kit má hét esztendeji túr a pondré a +ganajonn!«</p> +<p>Aszongya az öregasszony: »Hát mëg vagyok veled elégëdve, de még +ëgyet tëgyé mëg! Vidd el ezt a három lovat, vasaltasd mëg! Akkor +oszt majd mëgëgyezünk!«</p> +<p>Hunczut vót az öregasszony, nem hiába, hogy boszorkány vót! +Mindenáron el akarta Jánost vesztenyi.</p> +<p>Fël is ült ő a lóra. A hogy mënt a kovácsho, <span class= +"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> tanákozott +avval a vénasszonval, a ki ő neki a boszorkányos asszont komendáta, +aszongya neki az asszony: »hallod-ë, hé, ha gyösz vissza avval a +lovakkal, karikát csiná velëk a lebëgőbe, mer máskép lëvetnek, oszt +véged!«</p> +<p>Mëg is fogatta János.</p> +<p>Mikor gyött vissza a kovácstú, viczkándozott alatta a három ló, +má lë is vette vóna, ha az öregasszony mëg nem láttya, oszt rá nem +kiát a lóra, mer János nem tudott velëk a lebëgőbe karikát +csinányi. Igy oszt mëgszabadút a bajtú. A lovakot hazavitte.</p> +<p>Eléáll az asszonnak, a boszorkánnak, hogy hát má ezt is +mëttëtte, ideji vóna, hogy kifizesse.</p> +<p>Az asszony sëhossë akart ráányi arra, hogy a rossz csikót +odaggya, igírt ő ezüstöt, aranyat, mindënfélit, de János nem +tágított a csikótú, ő csak azt kívánta.</p> +<p>Nagynehezenn oszt mégis beleegyezett a vén satrafa.</p> +<p>János fëlvëtte a csikót az ölibe, vitte.</p> +<p>De nagyon nehéz vót ám. Lëhajította az ölibű. De csak újra +fëlvëtte. De csak belefáratt. Lëvette másocczor is, harmacczor is, +de má mikor harmacczor lëvágta, felugrott a rossz csikó, gyönyörű +aranszőrű tátos lëtt belűlle. »No, édës gazdám! jó van má! csakhogy +az öreganyámtú mëgszabadítottá. Mos má elhozzuk a szép asszont. Mer +tudd mëg, hogy ez az asszony nekem nagyanyám, az anyám mëg a +sárkánná <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= +"Page_43">-43-</a></span> van, a kamutërderes. – Nézz csak hátra, +kis gazdám! mit látol?«</p> +<p>Má ekkor János a hátánn ült. Visszanéz, mëgláttya az +öregasszont. A tátos mëg lëhajította a hátárú.</p> +<p>»Mit láttá?« »Az öreganyádot!«</p> +<p>Mënnek továdabb, mëgint mongya a kis ló: »nézz csak hátra, kis +gazdám! mit látol?«</p> +<p>Hátranéz János. »Piros az égallya nagyon!« mongya János. »Hű! de +haragszik az öreganyám!« De másocczor is lëvette Jánost.</p> +<p>Kisvártatva harmacczor is mëgszólal a tátos. »Nézz csak hátra, +kis gazdám! mit látol?«</p> +<p>János visszafordú, aszongya: »Kék lángot látok!« »No, dúl-fúj +akkor az én öreganyám!« de Jánost harmacczor is lëvette.</p> +<p>János mëg má nagyon haragudott, hogy biz őt në vetëgesse lë +mindég, ő má nem ül a hátára többet.</p> +<p>De a tátos szabadkozott, hogy nem má többet, csak üllyék fël, +ezután nem vetyi lë.</p> +<p>A tátos mëg is tartotta a szavát, nem vette lë többet.</p> +<p>»No, mos má mëhetünk a szép asszonyé, në fé, emménk lëssz má!« +monta az aranszőrű tátos.</p> +<p>Mëntek, szátak, repűtek, olyan sebësenn, mint a gondolat.</p> +<p>Odaérnek a kastéhó, az asszony épenn az ablakonn lesekëdëtt. +Mëgláttya János. »Szívem szép <span class="pagenum"><a name= +"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> szerelme! szép galambom! mos +má gyere, elviszünk, në fé nem ér má utó a kamutërderes!«</p> +<p>Az asszon csak eltátotta a száját, mikor az urát mëglátta. Maj +mëhhalt örömibe. Mënt ëgënyesenn az uráho, össze-vissza csókolta, +felült mellé a lóra.</p> +<p>Akkor János »no, Jézus álgyon mëg! gyerünk!« mëntek oszt, a hogy +tudtak.</p> +<p>Zörgést hall a sárkány, fëlijed, kinéz az óba. »Hő te! +szénaabrak előtted, folyóvíz melletted, ëheccz, ihaccz, mi a +bajod?« »Ëhetëk is má én mëg ihatok is, nincs szép asszony, +elvitték!« »Hát én ëhetëk-ë mé?« »Dehogy ëszël, dehogy ëszël! Ülly +a hátamra, oszt gyerünk, de ussë érjük má mink azt utó!«</p> +<p>Rávetyi magát a sárkány, buzogánynyal veri, két sarkantyúval +szoríttya, csak úgy lőtt a ló ódalábú a vér, de hun jártak má azok +az aranszőrű tátosonn?</p> +<p>Egyet nyerít a kamutërderes fiának az aranszőrű tátosnak. »Á +mëg, fiam!« Rányerít vissza a János lova: »nem állok!« Kérdezi +János a lótú, hogy mit nyerített a sárkány lova? Az mëmmonta +neki.</p> +<p>Nyerít a sárkány lova másogyikszor is, hogy »á mëg, fiam!«, de +az csak azt nyerítette vissza, a mit az elébb.</p> +<p>Szoríttya a sárkány a lovát, mëgy is a, de hasztalan, az +aranszőrű tátost nem birták utóérnyi.</p> +<p>Nyerít a kamutërderës harmagyikszor is. »Nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> vársz mëg, +fiam!?« »Megvárlak, anyám, ha a sárkánt fëlhajítod olyan magosra, +hogy ha lëesik, hát kulimász lëssz belűlle! Máskép mëg hozhatod +utánnam, míg a világ!«</p> +<p>Mikor ezt mëghallotta a sárkány lova, nagyot hajított magánn, +fëlvette a sárkánt olyan magosra, hogy mire lëesëtt, azonnal +kulimászé vát. Onnan horgyák a tótok azt a sok kulimászt!</p> +<p>A tátos mëgvárta az anyját, a kamutërderest, János a két lovat +ëgymásho kötte, ő felült a sárkány lovára, a feleségit meg a +tátosonn hatta.</p> +<p>Úgy mëntek osztann, még haza nem értek.</p> +<p>Otthon János mëg a feleségi újra mëgesküttek, lakzit csaptak, +ott ének még most is a szép kastéba, ha még mëg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Németh László, +mezőtárkányi legény szájából. Lejegyzés ideje: 1903. dec.</i></p> +<h2>5. A Hollóferjős király.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, az ópërënciás tengërënn is túnann vót, vót +ëgy kirá. Annak az udvarába vót ëgy olyan fa, a kinek së a levelit, +së a gyömőcscsit, de së a tetejit nem látták sosë. Hírű is tëtte a +kirá az országba, hogy a ki mëgmássza azt a fát, annak aggya a +láynyát.</p> +<p>Vót azonn a környíkënn ëgy kis kondás. A hogy ëcczër délbe +tizënkét órakor őrzi a nyáját, közel hozzája három galamb repűt le, +ketteji féreát, a harmagyik <span class="pagenum"><a name="Page_46" +id="Page_46">-46-</a></span> közelebb ment hozzá, mërrázkódott, +csudaszép lyány lëtt belűlle.</p> +<p>A kis kondás épenn szalonnát sütött. Odamënt a lyány, oszt kért. +A kondás adott. Akkor a csudaszép lyány kivëtt a zsebibű ëgy +ezüstkendőt, odatta a kondásnak jegybe.</p> +<p>Igy mënt e három napig. A másogyik nap arany; a harmagyik nap +gyémántkendőt adott a szép lyány a kis kondásnak. De mikor az +utóssót is odatta, aszonta neki a szép lyány: »én jegybe attam +nekëd azt a három kendőt, össze lëhet azt gyűrnyi mind, a hogy +akarod, még a csizsmádba is fëlhúzhadd, de mën në próbádd mondanyi +valakinek, hogy ki a te szeretőd, mer akkor én többet vissza nem +gyövök, tudod-ë!?« A kondás igírkëzëtt, hogy így, hogy amúgy, nem +mongya mëg. Avval a legszëbben elvátak ëgymástú.</p> +<p>Nemsokára báldot tëtt a kirá, a kondás is hivatalos vót. Igën +ám! mer a királyány nagyon mëgszerette, szeretëtt vóna hozzámënnyi, +oszt az apja így akarta őköt összehoznyi. De hiába, mer a kondás +ússë szerette a királyánt!</p> +<p>Hát a báldra elmënt a kis kondás is. Rá së nézett ő ëgyikre së, +még a királyányára së, pegyig az úgy kaccsangatott rá, hogy +mindënki eszrevëtte, de a kis kondás mintha nem is látta vóna. +Fogta magát, azé is fëlkért a tánczra ëgy idegëny kirákisasszont, +letalább má ha ott van, tánczollyék is. De az idegëny királyány +mécs csak annyit së szót hozzä, hogy: <span class= +"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> papucs! +csak elfordút tűlle. Nem mënt el vele tánczolnyi. Rémísztőenn +mëhharagudott a kis kondás, lëvette a csizsmáját, a sok szép kendő +kapczának vót fëlhúzva, lëbontya a lábárú, oszt mënmutatta: +»nézzëtëk ë! nekëm a kapczám is arambú, gyémántbú van szőve! hát +kik vattok tík!? különb szeretőm van nekëm, mint tík, mer az +tündérlyán! azé, hot tik engëm lënéztëk!« Nagy haragjába ezëket +monta a kis kondás, de nem gondolta mëg, hogy má elárulta: ki a +szeretőji!</p> +<p>Végi lëtt a báldnak, azaz hogy ő be se várta, haragjába hamarabb +elgyött. De má hiába várta a nyájná a szeretőjit, nem gyött többet +vissza.</p> +<p>El vót szëgény keserëdve. Elszánta magát, akar hol lëssz, de ő +fëlkeresi a szeretőjit, még a pokolba is.</p> +<p>Másnap elmënt a kiráho, mëjjelentëtte neki, hogy ő fël akar +mënnyi a fára, csinátassék neki három vasbocskort, három hosszú +vasnyelre baltát mëg három vassipkát.</p> +<p>A kirá szót fogadott, mëcsinátatta neki mind hamarossann.</p> +<p>Mikor mind készenn vót, magáho vëtte a kis kondás, oszt kezte +másznyi a tetejetlen fát.</p> +<p>Mëgy, mëgy, mászik nagy keservesenn. Mikor fëlért odáig, a hun a +fa kétágú vót, belevágta a baltát. A hova belevágta, a fába +ezüstvár támatt. Oda bemënt, szétnézëtt. Bemënt az ëstállóba is, +ott vót három ezüstszőrű ló. Azok úgy szótak hozzá: »ëtess +<span class="pagenum"><a name="Page_48" id= +"Page_48">-48-</a></span> mëg, itass mëg bennünköt!« Ő mëg is +ëtette, mëg is itatta.</p> +<p>Akkor lëhajított egy bocskort, ëgy baltát mëg ëgy sipkát.</p> +<p>Akkor mënt tovább. Mikor mëgínt odaért, a hun két ágat eresztëtt +a fa, belevágta a baltáját. Ott mëg aranvár nyít mëg.</p> +<p>Bemënt oda is, a három aranylovat mëgëtette, mëgitatta, ëgy +baltát, bocskort mëg sipkát lëhajított, avval mászott fëllyebb.</p> +<p>Mászott, mászott, a fa ëgy helyënn mëgínt két ágra nyút. +Belevágta a kis kondás a baltáját harmacczor is. Ott mëg gyémántvár +vót. Akkor lëhajította még a mi nála vót, mind, a bocskort is, a +baltát is mëg a sipkát is. Úgy mënt be a várba.</p> +<p>Az ëstállóba három gyémántszőrű lovat tanál, azok is azt kérték +tűlle, hogy ëtesse, itassa mëg őköt! Mëttëtte szívesen. De oszt nem +ment továdabb, ott maratt a lovakná, a kik ëgy kirákisasszonyé +vótak.</p> +<p>Ëgy vasárnap aszongya neki ëgy kis ló: »ne ë! vëdd fël az +ezüstruhát, ereggy a templomba, de vigyázz, hogy a kirákisasszony +mën në lásson!« El is mënt a kis kondás, vigyázott, a +kirákisasszony nem látta mëg.</p> +<p>A másogyik vasárnap a kis ló ëgy aranyruhát adott neki, de úgy, +hogy a királyány valahogy mën në lássa!</p> +<p>De má ekkor mëllátta, csak az vót a kis kondás <span class= +"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> +szërëncséji, hogy hamarabb hazaért, lëvethette a ruhát, oszt nem +akadhatott nyomára a kirákisasszony.</p> +<p>A harmagyik vasárnap gyémántruhát adott neki a kis ló. Elmënt a +kis kondás a templomba, de a királyány má szëmmel tartotta. Mikor +kigyöttek a templombú, odamënt, mëgfogta a királyány, oszt +kérdëzte, hogy »kicsoda maga!?« Ő mëgösmerte, hogy az ő tündérszép +szeretőji, mëmmonta, hogy ő mëg az a kis kondás, a kit a fődönn +otthagyott. Vót oszt öröm, lëhet gondolnyi.</p> +<p>Másnap má ëgybe is keltek, hetedhét országra szólló lagzit +csaptak.</p> +<p>Má boldogann étek jó darabig, mikor az asszony aszongya, hogy: +»ne ë! itt van tizenkét szoba kúcscsa, én elmënëk sétányi, de a +tizënharmagyik szobába be në mërd tënnyi a lábad, tudod-ë!?« A kis +kondás ígírte, hogy dehogy tëszi, dehogy tëszi, ha ëcczër +mëmmongyák, hogy nem szabad.</p> +<p>De allyig mënt el a feleségi ëgy kis darabonn, fëltörte az +ígíretët, benyitott a tizënharmagyik szobába.</p> +<p>Ott vót leabroncsolva a <i>Hollóferjős</i> kirá három nagy +abroncscsal ëgy asztal mellé.</p> +<p>Mikor belép, aszongya neki a Hollóferjős kirá: »aggyá nekëm ëgy +puhár vizet, adok nekëd ëgy életët!« A kis kondás nem tutta mire +vélnyi ezëkët a szavakot, de azé adott neki. Mikor az megitta, +mëgint kért. A kondás tőtött. De má akkorra két abroncs +<span class="pagenum"><a name="Page_50" id= +"Page_50">-50-</a></span> pattant lë rúlla. Kért még harmagyikszor +is, aszonta, hogy azé is ad ëgy életet! A kis kondás öntött +harmacczor is. Az abroncs mind lepattogott a Hollóferjős +királyrú.</p> +<p>Akkor az fëlkelt, kiszát az ablakonn, a szép asszont a karja +közé kapta, a ki őt abroncsba verette, mer nem akart a feleségi +lënnyi, – oszt vitte haza, a maga tanyájába.</p> +<p>Mëgijett a kis kondás nagyonn. Mikor a Hollóferjős kirá kezibe +látta a feleségit, akkor szánta-bánta má a bűnit, hogy mé is mënt ő +be a tizënharmagyik szobába, de ha má be is mënt, mé adott vizet +annak a kutyának! De má késű vót.</p> +<p>Bemëgy az ëstállóba, kérdëzi a kis ló: »mi bajod, édës gazdám!?« +A kondás elmongya oszt, hogy micsoda: »Gyere, ülly fël a hátamra, +hátha el tunnánk hoznyi!«</p> +<p>A kis kondás fëlült, nemsokára a tëtthelyënn vótak. A feleségi +épenn a kútná mosogatott. Kicsalta szépenn, fëlültette a kis lóra, +avval szátak.</p> +<p>A Hollóferjős kirá lova mëg nyihogott, kapát odbe az óba. +Odamëgy a Hollóferjős kirá. »Kutya ëgye a testëdët, főd igya a +vérëdët! nincs ënnëd, nincs innod? mi baj?« Aszongya a ló: »Van én +nekëm ënnëm is, innom is, de nincs szép asszony! De az nem baj! +hozzá fël ëgy zsák gyiót, azt mëgtörjük, mëgësszük, ëgy hordó bort +mëg is iszunk rá, mégis utóérjük őköt!«</p> +<p>Hozott a Hollóferjős kirá ëgy zsák gyiót, mëgtörték, +<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= +"Page_51">-51-</a></span> mëgëtték, ëgy hordó bort mëg is ittak rá, +mégis utóérték. Az asszont hozták vissza.</p> +<p>De a kis kondás nem nyughatott, a kis lóval elindút másocczor +is. Az asszony most az udvart sëprëtte. De hasztalan vitték el, a +Hollóferjős kirá mëg a lova mëgtörtek még ëgy zsák gyiót, ëgy hordó +bort mëgittak rá, elfogták a szép asszont megínt. Akkor aszonta a +Hollóferjős kirá a kis kondásnak: »no! még mos së vëszëm el az +életëd! kécczër megkímítelek a három puhár vízé, de má harmacczorra +nem këgyelmezëk!«</p> +<p>Mënt haza a kis kondás a kis lóval. Lëcsüngesztëtte a fejit, +odavót egészenn.</p> +<p>Akkor aszongya a kis ló: »má látom, hogy velem nem mégy sëmmire. +De mondok ëgy tanácsot. Van nekëm ëgy rokonom, ëgy ló; ëgy öreg +asszonná van, azonn elhozhatnád a feleségëdët! De sok bajjal tucc +ám hozzájutnyi. A főd alatt ëgy esztendeig këll mënnëd, még az +asszont mëttanálod. Ott këll szógánod, de nem soká, mer csak három +nap az esztendő!«</p> +<p>A kis kondás mëkköszönte a kis ló tanácsát, avval mënt, kereste +az utat.</p> +<p>A fődönn bozontok mëg sövényëk közt mëg is tanáta. Tellyes ëgy +álló esztendeig këllëtt neki mënnyi, még odaért. Mëlláttya az +öregasszont, odaköszön: »aggyon Isten jó estét! öreganyám! +szógálatot gyöttem vóna keresnyi, ha fëlfoganna!« »Szógálatot?« – +monta az asszony – »nem látod, hogy kilenczvenkilencz fő van itt má +karóba? ettéd lëssz <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= +"Page_52">-52-</a></span> a százagyik! De ha bízol magadba, +fëlfogallak!« A kis kondás be is szegődött.</p> +<p>Másnap rëggel rábíz az asszony három lovat, hogy őrízze mëg, +este mëg hajcsa haza.</p> +<p>De allyig vezette ki a lovakot a kis kondás, az erdő alatt mind +eltűnt.</p> +<p>Kereste ő, de nem tanáta sëhun.</p> +<p>Ëgy öreg embër állította mëg. Aszonta neki: »ne, itt van ëgy +kantár, amott van ëgy kotló csirke, vágd hozzá a kantárt, në fé! +mëllëssz a ló!«</p> +<p>Úgy is vót. A kis kondás a kantárral mëffogta a három lovat. +Estére vezette őköt haza.</p> +<p>Otthonn az asszony ëgy teknő zsarátnak tüzet tëtt elejbëk, a +páczájával mëg jó végigvert rajtok, a mé hatták magokot mëfognyi. +De azok elmonták, hogy nem tehetnek ők rúlla!</p> +<p>A követkëző rëggel kivezette a kis kondás a lovakot, de mëgínt +új járt velëk. Eltűntek. Ha az öreg embër ki nem segítyi, nem +tanállya mëg. Most mëg három nyúl vót a bukorba, azokho vágta a +kantárt, a ló mëllëtt mëgint.</p> +<p>Vezette haza.</p> +<p>Harmannap mëmmeg odavan a ló. Akkor az öreg embër aszonta, hogy +»amott van ëgy kotló, az az öregasszony, alatta három tojás, az a +ló, vágd hozzájok a kantárt, mëgint mëttanálod a lovadot, në fé!« +Úgy is vót. Mëllëtt a három ló, az asszony mëg duzmatt, maj mëgëtte +a mérëg.</p> +<p>Eltelt mind a három nap. Nëgyegyik nap kérte a <span class= +"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> kis kondás +a bérét, monta, hogy neki csak a kis csikó këll. Az öregasszony nem +akarta adni, de a kis kondás aggyig beszét, hogy odadta neki nagy +keservesenn.</p> +<p>Mëgy a kis csikóé a kondás, de az oly erőtelen vót, hogy a +vállán këllëtt vinnyi. Ëcczër mësszólal a kis csikó, +visszakéreczkëdëtt: »kedves gazdám! eressz vissza ëgy kicsit, hogy +szopom ki az anyámnak minden erit, në fé! akkor majd én viszlek a +hátamonn!« A kondás visszaeresztëtte.</p> +<p>Mire visszamënt a kis csikó, csak hátára kapta a gazdáját, mënt +vele, mint a szél, ëgënyest a Hollóferjős kirá palotájáho. Az +asszony épenn kályhát puczolt.</p> +<p>Së szó, së beszéd, csak ültették a lóra, oszt vitték.</p> +<p>Nyihog ám mëg kapál a Hollóferjős kirá lova odabe.</p> +<p>Bemëgy a gazdája: »Hozzak-ë gyiót vagy bort?« Aszongya a ló: +»hozhaccz má, nem érjük má utó!«</p> +<p>Mëntek is úgy, a hogy tuttak, de a Hollóferjős kirá lova nyomába +së léphetett a kis csikónak.</p> +<p>Odanyerítëtt a kis lónak: »várjá meg!« de az azt nyerítette +vissza: »vesd le a Hollóferjős kirát, akkor mëvvállak!« Lë is vëtte +a ló úgy a Hollóferjős kirát, hogy a tengër, a hova esëtt, csak úgy +tajtékzott tűlle. Akkor oszt mëvvárta.</p> +<p>A kis kondás az asszonyt, a feleségit hazavitte s újra lagzit +tëttek. Mëghíttak grófot, bárót, hercegët, nagykalapú hübërnáti +tótokot, válogatott cigállegényëkët, <span class="pagenum"><a name= +"Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> hóhért, papot, vaskalapot. A +pap eskette, a hóhér sëprőzte, az istennyila összepüfögtette, +cënzuráré-pënzuráré, folt a sárga lé.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzés ideje: 1904. febr.</i></p> +<h2>6. A kis kondás.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn, az ópërëncziás tengërënn +túnann vót, az üveghëgyekënn innen vót, kidőt-bedőt kemënczének ëgy +csëpp ódala se vót, ahun jó vót, ott rossz vót, ahun rossz vót, ott +jó vót, mégis mëgsült benne hetvenhét tepsi bogácsa. Ára mënt három +meztelen czigángyerëk, mind az ingi elejibe hánta a sok bogácsát. +Hát enné má nagyobbat nem hazudhattam vóna, csak azt, a melyikët +most akarok elmondanyi.</p> +<p>Vót ëcczër ëgy szëgény asszony, annak vót ëgy fia. Malaczot +őrzött vóna, ha őrzötte vóna, de csak kárt csinát mindenütt, nem +tutták hasznát vënnyi, nem vát be kondásnak. Hiába tróbát vele az +annya akarmit, mindëgy vót annak, avval a gyerëkkel ugyan nem tuttá +vóna semmire së mënnyi, ha angyalú kukoríkoltá vóna së. Valami +hasznavehetetlen kölyök vót.</p> +<p>Hát ez a tëddlënëroncsd kondásgyerek mëghallotta ëcczër, hogy a +kirá annak aggya a lyányát, a ki úgy el tud bújnyi, hogy az ő +lyánya nem tanállya mëg. <span class="pagenum"><a name="Page_55" +id="Page_55">-55-</a></span></p> +<p>»No, kis kondás! – monta magába, – most vágd ki a balingújjat, +sokat nyerheccz ëgy kis ügyességvel!«</p> +<p>Fël is szëdelőczködött, süttetëtt mingyá ëgy tarisznya +hamubogácsát, nyakába kanyarította a cifra szűrit, avval +elindút.</p> +<p>Mënt, mënt, mëndëgét árkon-berken, hëgyën-vőgyön keresztű, hun +erdőbe, hun síkfődön, a bogácsa is fogytán vót má, de ő még nem +tanát a kirá kastélyára. Mëgyën ëgy álló hétyig, má az utóssó +bogácsának is a s...ire vert, de nem lát még së sëmmit. Szomjann is +vót má, olyan vót a nyelvi a nagy szárasságtú, mint ëgy fëlvert +haluska.</p> +<p>Mit csinállyék má? hát gonoszú vesszën? esztudva ő el së indút +vóna!</p> +<p>A hogy mëgy, hát sokára taná ëgy kutat, a vállóján ült két fejír +galamb.</p> +<p>Odamëgy. »No, két fejír galamb! én mos má tiktëkët mëgëszlek, +mer maj mëhhalok éhënn!«</p> +<p>Aszongya a két fejír galamb: »Në ëgyé mëg, kis kondás! inkább +húzzá nekünk ëgy vëdër vizet, szomjann vagyunk nagyon, jótét +helyibe jót vársz!«</p> +<p>Úgy rimánkodott neki a két galamb, hogy nem ette mëg. Odament a +kút kávájáho, húzott nekik ëgy vëdërrel, azután maga is jólakott a +jó hideg vízzel.</p> +<p>Avval ment tovább.</p> +<p>Hát má nem vóna szomjann, de a hasa, az morgott mint ëgy lánczos +kutya.</p> +<p>Valahun, ëgy nagy pusztaságon való mënésibe, bődörgésibe, taná +mëgint ëgy sánta rókát. »No, sánta <span class="pagenum"><a name= +"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> róka! akarmi lëgyek, ha +tégëd mëg nem ëszlek!« A sánta róka könyörgött, hogy në ëgye mëg, a +kis fiának visz ëgy kis ënnyivalót, de »jótét helyibe jót várj, kis +kondás! maj segíhetëk én még tërajtad!«</p> +<p>A kis kondásnak má düllett a szëmi a nagy éhségtű, de nem +bántotta. Gondolta, hogy maj visszafizetyi még az az ő jóságát!</p> +<p>Csütylyik-botylyik a kis kondás, szántáson, vetésënn, tallón, +pallagon vitt az úttya, összekotorászta mán a legutóssó morzsát is +a tarisznyábú, azt mëgëtte. De mi vót az annak az éhës hasnak, +jobbra dőt, balra dőt, má asz hitte, hogy sosë ér oda, a hova +akar.</p> +<p>Úttyába má messzirű lát ëgy nagy tót. Má ő mëgnézi, hátha lësz +ott valami, valaki. Lëmëgy a partyára, hát ott láttya, hogy a víz +szélyibe verdëk egy kis hal. Odakap nagyhomonn,<a name= +"FNanchor_15" id="FNanchor_15"></a><a href="#Footnote_15" class= +"fnanchor">15)</a> fëlvëszi a vízbű a kis halat. De az aszongya +neki: »Ne ëgyé mëg kis kondás! mëgszógáhatom még én nekëd a të +jóságodat!« Nézte a halat soká a kis kondás, szép pót nagyon, a +pézi csakúgy ragyogott, a hogy rásütött a nap, megsajnáta, oszt +visszatëtte a vízbe.</p> +<p>Huncut dolog az az éhség, elmëgy az emberség mellett, a kis +kondás is bánta má, hogy útra kelt.</p> +<p>De má mindëgy, ha ég főd is összeszakad is, ő má nem fordú +vissza. Mënt, mënt továdabb. Hát taná mëgint ëgy kutat vállóval, a +vállón két fejír galambot. »No, má nem tesztëk bolondá, nem nézëk +má én së Istent, së embërt, én mëgëszlek bennetëkët!« <span class= +"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span></p> +<p>Rimánkodott a két fejír galamb, hogy csak most az ëcczër në ëgye +mëg őköt, maj megszógállyák még ők az ő jóságát! »Ëhën ám! tik +mindég ki akartok rajtam fognyi, én mëg, mint a bolond, hallgatok +rátok, de oszt aszt nem keresitëk, úgy-ë, hogy én má móta maj +fëlfordúlok éhënn!«</p> +<p>Mëg akarja fognyi a galambokot, de azok csak rimánkodnak, +esenkënnek neki, utóllyára oszt nem bántotta, húzott nekik ëgy +vëdër vizet, nyelt ő is ëgy nagyot a vëdërbű, avval ment.</p> +<p>De má asz hitte, hogy nem vallya meg. Ebbe az éhségbe el këll +pusztúnyi!</p> +<p>Má maga së tutta, móta? csak asz tutta, hogy nagyon régën úton +van má. Beletörődött a sorsába, mos má kárësz-kúrësz, a hol lész, +úl lësz!</p> +<p>Nagysokára oszt elért a kastélyho.</p> +<p>A kapuba ott át a kirá. A kis kondás illendőven odaköszön, a +kirá is elfogaggya. »Hát hun jársz të êre, te kis kondás! a hun még +a madár se jár? mi keresnyivalód van itt?« Elsorolja oszt a kis +kondás, mi végrű jár ő êre, mëg hogy bizony ide is igyekëzëtt, mer +hogyím hallotta, hogy a kirá annak aggya a lyányát, aki el tud +búnyi előlle, hát megpróbákozik ő is, hátha lënne valami sikeri a +válalkozásának. »Jó van, fiam! jó van! – monta a kirá, – de ládd-ë, +itt van kilenczvenkilencz embërfej karóra húzva, të lëszël a +százagyik, ha nem tuccz elbúnyi!« A kis kondásba nem szalatt bele a +madzag, csak aszonta, hogy »maj lësz valahogy!« <span class= +"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span></p> +<p>Akkor osz bemëntek, a kis kondás eléadta a panasszát, hogy bíz ő +mán nagyon éhënn van, vessënek neki ëgy kis maradékot. Attak oszt +neki annyit, a mënnyi belefért.</p> +<p>Másnap a hogy fëlkelt, ment be hozzá a kirá, hogy bujjék má míg +a lyánya fël nem kel, mer ha fëlkel, nem igen tud tűlle +elbújnyi.</p> +<p>Kászalógyik a kis kondás, kászalógyik, ecczer csak valahogy +odanéz az ablakra, ott láttya az első két fejír galambot. Kinyittya +az ablakot, azok aszongyák: »Gyere rögtön, majd elviszünk +mink!«</p> +<p>A kis kondás së húzódozott soká, rájok bízta magát, azok meg +usgyi! mentek vele, mint a szél, ëgënyest a nap háta mëgé.</p> +<p>Felkészűt a kirákisasszony is, lëmënt a kerbe, leszakajtotta a +letszëbb rózsát, akkor ëgyet sürdűt a sarkán, »gyere elé, kis +kondás! ott vagy a nap háta mëgëtt!«</p> +<p>Hű! ëtte a mérëg a kis kondást, mëg fét is, de micsinállyék? +kibujt a nap hátátú, oszt mënt ëgënyesenn a konyhába.</p> +<p>Mëvviratt a másnap, fëlkel a kis kondás, ránéz az ablakra, a +sánta róka má ott ágaskodott, várta. Felkészű hirtelennyibe, +nyittya ki az ablakot, mënnek ő a rókával.</p> +<p>A róka elvitte őt a főd hét csinnyára.<a name="FNanchor_16" id= +"FNanchor_16"></a><a href="#Footnote_16" class= +"fnanchor">16)</a></p> +<p>Kimëgy a kirákisasszony a kerbe, leszakajtya a <span class= +"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> letszëbb +rózsát, ëgyet sürdű a sarkán. »Gyere elé, kis kondás! a főd hét +csinnyán vagy!«</p> +<p>Mit vót mit tënnyi, a kis kondás elébújt onnan is.</p> +<p>Harmannap a kis halho ment el a tóba, az lëvitte a tó ëgyik +szögletyibe. »No, má ide nem ér el a szëmivilága ússë, itt +tanállyék hát më!«</p> +<p>De a kirákisasszony a hogy lëmënt a kerbe, leszakajtotta a +letszëbb rózsát, ëgyet sürdűt a sarkán, mingyá hítta elé a kis +kondást a tó fenekirű.</p> +<p>»Hát végem van! av van! má enyím a százagyik karó! – mondogatta +a kis kondás, – má ha háromszor megtanát, nëgyegyikször së tudok má +én úgy elbújnyi, hogy rám në akaggyon!«</p> +<p>Lëfekütt, hogy majd alszik, kipihenyi magát, de nem bírt ám së +alunnyi, së pihennyi, csak hánkolódott, veczkelődött.</p> +<p>Másnapra viradóra ott lát az ablakába két fejír galambot. A hogy +őt meglátták, az egyik mingyá elszát, a másik ott maradt.</p> +<p>Beeresztyi a galambot. Az aszongya neki: »Gyere sebësen, të +vátozzá egy szép rózsáé, én is azé vátozok!«</p> +<p>Úgy is lett. Má délelőttre minden bimbó gyönyörűen kifoszlott, +ittis-ottis a kerbe szëbbné szëbb virágok virítottak.</p> +<p>Lëgyön a kirákisasszony, keresi a letszëbb rózsát, hát kettőt +ëgyfurmának taná. Leszakajtya mindakettőt. Szúrta a mellyire.</p> +<p>Akkor ëgyet sürdűt a sarkán, de má nem látta a kis kondást. +Sürdű még ëgyet, akkor së láttya. <span class="pagenum"><a name= +"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span></p> +<p>»No, apám! nem látom má a kis kondást, elbújt, hogy nem tanálok +rá!« »Dehonnem, dehonnem! sürdű még ëgyet a sarkadon, hátha +mëglátod!«</p> +<p>Sürdűt a lyány harmagyikszor is, de sürdűhetëtt vóna má ő +akarhanyat, ússë tanáta vóna mëg a kis kondást.</p> +<p>Akkor csak a lyány mellyirű az egyik rózsa galamb képibe elszát, +a másik rózsa mëg átvátozott a kis kondásé.</p> +<p>A királyány csak nagyot nézett, hogy maga előtt látta a kis +kondást.</p> +<p>Akkor a kis kondás magáho ölelyi a lyánt. »Szívem szép szerelme! +én az ettéd, të az enyím! ásó, kapa válaszszon el ëgymástú!« +mëgölelték, mëgcsókolták ëgymást, a kis kondásbú még hécczërte +szebb legény vát, olyanok vótak ott egymás mellett, mint a +bukrétába kötött virág. Azután lakzit laktak, boldogok lëttek, a +kis kondásbú olyan fáin embër lett, hogy mán ë párja, a lyánbú mëg +szép asszony, még most is élnek, ha mëg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva +öregasszony előadása után. Lejegyzés ideje: 1904. jan.</i></p> +<h2>7. Csinos Ágrágyi.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá, abba a városba +mëg lakott ëgy szëgény embër, annak vót három fia.</p> +<p>A kirá országába sëtéccség tanyázott, nem vót <span class= +"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> ott së +nap, së hód, së csillag. Gyërtyáná vettek, gyërtyáná szántottak, +mëg gyërtyáná arattak is. A nap tizënkétfejű, a hód kilencfejű, a +csillag mëg hétfejű sárkányná vót. A kirának vót gyönyörű szép +három lyánya, a nas sëtéccségtű nem mënt oda kérőbe sënki, má a +kirá azt hitte, hogy otthon vesztek valamënnyien.</p> +<p>A szëgény embërnek a letkisebb fia, a Hamupipilyke, a sutba +őllötte a hamut, ëcczër aszongya az apjának: »écsapám! mënnyék el a +kiráho, mongya mën neki, hogy eléhozzuk mink hármann a napot, +hódat, csillagot, ha a három lyányát hozzánk aggya feleségnek!« Az +apja el is mënt mingyá. Elmonta a kirának, a mit Hamupipilyke +mondott. A kirá szívesenn beleëgyezëtt.</p> +<p>Mëvviszi a szëgény embër a hírt, hogy »körű hát Bangyi a +boglyán! állyá a sarkadra, a kirá odaggya mind a három lyányát, ha +csakugyan úl lëssz, a hot të mondod!«</p> +<p>Hamupipilyke – akarom mondanyi: Csinos Ágrágyi – mer má így +hítták, elmënt a kiráho, mëgkérdëzte, hogy van-ë kovácsa? A kirá +aszonta, hogy van ëgy, de má an nem lát jó, de van neki háromszáz +legénnyi. Aszongya arra Csinos Ágrágyi: »hát csinállyék mindën +legény három-három pár kardot!« Azutánn azt kérdëzte: »hát lova +van-ë?« Aszongya a kirá: »van három ménësëm, az ëgyik harmadfű, a +másik nëgyedfű, a harmagyik mëg ötödfű!« »Vezessék be!« monta +Csinos Ágrágyi. Bevezették. <span class="pagenum"><a name="Page_62" +id="Page_62">-62-</a></span></p> +<p>Csinos Ágrágyi odamënt mindhë, farkáná fogva mëghúzta +valamënnyit, de mind ëgy mákszëmig seggre rántotta. Aszongya Csinos +Ágrágyi: »uram! ezëk nem jó lovak, ëgy së! máshonnat hozassék!« A +kirá bosszús vót nagyonn, hogy három ménësbű nem tanákozik ëgy jó +së. Akkor jutott eszibe, hogy van ő neki három lova, a kikre akkor +néztek a bérësëk, ha eszikbe jutott. Azokho vezette be Csinos +Ágrágyit. Próbáta oszt, de nem birt velëk. Akkor mëhhatta a +kirának, hoz zabollyák, ezëk jók lësznek!</p> +<p>Mikor evvel mëvvót, kitróbáta a kardokot. De ëgy së vót jó +belűlle, ëgy csapásra mind átvágta. Ha mëghatta, hogy az öreg +kovács csinállyék hármat, hátha az mëgállya a helyit. Úgy is vót. +Az öreg kovács csinát hármat, olyant, hogy hét országra hallacczott +a pëngésik. »No! em mán jó lëssz!« – monta Csinos Ágrágyi.</p> +<p>Akkor a három lovat, a három kardot a három testvér elosztya +magok közt, elindúnak.</p> +<p>Mënnek, mënnek, mëndëgének, má nagyon sokáig mëntek. A +testvérjei is elkeztek zúgolódanyi, hogy ők má nagyonn éhënn +vannak, kënyerezni kék, állyonak mëg! de Csinos Ágrágyi aszonta: +»csak gyerünk, maj tudom én, hun kënyerezzünk!«</p> +<p>Nem sok idő telt má bele, hogy ëgy rézhídho értek. Ott Csinos +Ágrágyi lëszál a lórú, aszonta, hogy: »no! ha akartok, hát itteng +kënyerezhettëk!« Mëg is kënyereztek mind a hármann, azutánn a két +legény elalutt, Csinos Ágrágyi mëg lëmënt a <span class= +"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> híd alá, a +kargyát kiütötte a hidbú, oszt ott várakozott.</p> +<p>Ëcczër gyön a hatfejű sárkány, a lova lába mëbbotlott a hídonn a +Csinos Ágrágyi kargyába. »Czo fël, të! főd igya a vérëdët, kutya +ëgye testëdët! tán az a kutya Csinos Ágrágyi van itt?!« – dörmögte +a sárkány. Kiugrott a híd aló Csinos Ágrágyi: »Ah hát! mi bajod +vele!? Ölre gyössz-ë vagy kardra!?« »Gyerünk kardra!« – monta a +sárkány.</p> +<p>Összemëntek, de nem soká vagdalódzottak, mër Ágrágyi úgy +összeaprította, mint a kompért. A sárkány lovának ódalánn vót a +csillag, mihent a gazdája fëlfordút, a csillag szát fël ëgënyest az +égre.</p> +<p>Akkor fëlkőtötte a testvérjeit, oszt mëntek tovább. Amazok +mëgint elkeztek këgyetlenű éhëznyi, de Csinos Ágrágyi tűresztelte +őköt, hogy »nemsoká odaérüm má, a hun ëhetünk, csak në lëgyetëk má +tűrhetetlenëk!«</p> +<p>Oda is értek nemsokára az ezüsthídho. Mëgkënyëreztek, a két +testvér mëgint elalutt, Csinos Ágrágyi mëg lëmënt a híd alá, a +kargyát kiütte a hídbú mëgint.</p> +<p>Gyön a kilenczfejű sárkán, a lova olyant bakott a kardba, hogy +majd elesëtt. »Czo fël te! főd igya a vérëdët, kutya ëgye testëdët! +tán az a kutya Csinos Ágrágyi van itt?« »Ah hát!« – kiátott neki – +»mi bajod? ölre gyössz-ë vagy kardra!?« »Kardra!« – monta a +sárkány.</p> +<p>Mëntek oszt kardra.</p> +<p>Csinos Ágrágyi nem nagyon játszott vele, mintha <span class= +"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> csak +kótábú olvasta vóna, úl lëszëtte a sárkán fejét. Mikor az utóssót +rugdosta, a lova ódalárú këgyesenn szát fël a hód az égre.</p> +<p>Akkor Csinos Ágrágyi fëlkőtötte a testvéreit, oszt mëntek +továdabb mind a hármann.</p> +<p>A hogy mënnek, a két nagyobb újfënt panaszolkogyik, hogy ők +ehënn vannak, má ők nem mënnek aggyig a szentnek së, még nem +ësznek! de Csinos Ágrágyi jó odabeszét nekik, oszt +elhallgattak.</p> +<p>Ëcczër elérnek az aranhídho. Mëgának, kënyëreznek, a két nagyobb +testvér lëfekszik, Ágrágyi mëg lëmëgy a híd alá, a kargyát mëg +kiütyi a hídonn.</p> +<p>Nem këllëtt neki soká várakoznyi, gyött a tizënkétfejű sárkán, +olyan nagy dëbëlla testyi vót, mint ëgy kemëncze.</p> +<p>A lova beleütte a lábát a kardba. »Czo fël te! – kiátott oda +neki – főd igya vérëdët, kutya ëgye testëdët! tán az a kutya Csinos +Ágrágyi van itt!?«</p> +<p>Csinos Ágrágyi mëg csak kiugrott a híd aló, »ah hát! mi bajod +velem!? ölre gyössz-ë vagy kardra?« – monta a sárkánnak. A sárkány +kardot választott.</p> +<p>Vagdalódzottak ők fájinú, de nem birtak ëgymással, szakatt +rúllok a víz patakba, de nem ért az sëmmit.</p> +<p>Aszongya a sárkány: »tudod-ë, mit? Csinos Ágrágyi! vátozzá të +fakó kereké, én maj tüzes kereké vátozok, jó?«</p> +<p>De Csinos Ágrágyi nem ëgyezëtt bele. Aszonta: »nem jó lëssz az +úgy, hé! të vátozz tüzesé, én is <span class="pagenum"><a name= +"Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> tüzesé, vagy të is fakójé +mëg én is fakójé!« Mëgëgyeztek, mind a ketten tüzesé vátoztak.</p> +<p>Egymásnak mëntek, viaskottak. Má ëgy holló ott nézte ëgy fárú, +hogy mëlyik esik má el, hogy a husábú ëhessék. De hasztalan várt, +mert mém mos së tuttak ëgymással sëmmire së mënnyi.</p> +<p>Akkor Csinos Ágrágyi odaszól a hollónak: »hallod-ë, te holló! +hozzá nekëm ëgy süveg vizet! mëgkapod a jutalmát!« A holló elszát, +hozott is neki ëgy süveg vizet. Csinos Ágrágyi kapta magát +ráöntötte a másik tüzes kerekre, a sárkány ëcczërre fëlfordút. No! +lakmározhatott a holló kedvire!</p> +<p>A nap mëg, mint a hód, a ló ódalárú fëlszát, de Csinos Ágrágyi +mëgkapta, mint a csillagot mëg a hódat, oszt a tarisznyájába +tëtte.</p> +<p>A testvérjei mëg má mindënáronn szerettek vóna hazamennyi, +hogyím a három sárkánnak má végi vót. De Csinos Ágrágyi nem +engette. »Hallyátok-ë, a sárkányoknak él ám még a feleségik mëg az +apjok mëg az annyok, mén nem mëhettëk haza! Várjatok még!«</p> +<p>A hogy mënnek az útonn, ehënn vótak má mind a hármann, látnak +ëgy gyönyörű szép körtefát. Aszongya az ëgyik tesvér: »ëszëk én +abbú!« De Csinos Ágrágyi aszonta neki: »maj mëllátom én, hogy +ëhetël-ë?« avval a kargyát tövig belenyomta a körtefába. Dőt utánna +av vér, mintha dézsábú gyött vóna. Ev vót a hatfejű sárkán +feleségi, ki csak azé vátozott kőrtefáé, hogy ëgyënek belűlle! mind +ëcscsëppig mëgmérgezte vóna őköt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> +<p>Árébb mënnek, akkor mëg ëgy kutat tanának. Az ëgyik nagyobb +testvér ép innya akart, de Csinos Ágrágyi a kútágasba vágta a +kargyát. Dőt a vér abbú is. Ez mëg a kilenc fejű sárkány feleségi +vót, ez is mëgakarta őköt mérgeznyi.</p> +<p>Harmacczorra ëgy nagy pépsarat tanátak, de hosszú vót, az mëg a +tizënkétfejű sárkán feleségi vót. Csinos Ágrágyi kihúzta a kargyát, +oszt a mére mëntek hasította a sarat mindënütt. A kard nyomába csak +úgy öklöndözött fël a vér.</p> +<p>Mikor má evvel is elbánt, Csinos Ágrágyi aszonta a báttyajinak, +hogy: »no mosmá mëhettëk haza, netëk a nap, a hód mëg a csillag, +vigyétek haza a kirának! mongyátok mëg neki, hogy tisztëlëm!« avval +a tarisznyábú elészëtte a nagy fényësségëkët, odatta, oszt ki êre, +ki ára, elindút.</p> +<p>Csinos Ágrágyi elmënt világot próbányi, oszt úttyába ëgy hêre +beát kovácslegénnek.</p> +<p>Mëttutta ezt a sárkán feleségi, az öreg sárkányé, odamënt, +aszongya: »no, Csinos Ágrágyi! hát itt vagy most!? gyere csak, hagy +nyellyelek el!« oszt úgy kitátotta a száját, hogy ëgy ház is elfért +vóna benne. De Csinos Ágrágyi épen ëgy véka szurkot mëg ëgy véka +ólmot olvasztott. Aszongya a sárkán feleséginek: »várjon! mingyá +mënëk, csak ezt hagy végzëm má el ë!« Mikor mindakettő jó +fëlolvatt, beöntötte a sárkány feleséginek a torkába, am mëg +ëcczërre kampësz lëtt tűlle. <span class="pagenum"><a name= +"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> +<p>Csinos Ágrágyi mos má ëgyet gondolt, azt, hogy mëgölyi az öreg +sárkánt is, ha csak lëhet.</p> +<p>Elmënt nyúl képibe, hogy maj mënnézi az öregët, micsiná? hun +lakik? mi egymás! de az mëgösmerte, ha el nem szalatt vóna, +biztosann mëffogta vóna. Másnap Csinos Ágrágyi tarka macska képit +vëtte fël, hogy így maj csak nem ösmerik mëg. De mëgösmerték mëg +mëg is fogták.</p> +<p>Aszongya neki az öreg sárkány: »no! véged most kutya! három +fiam, három mënyem mëg a feleségëm a të kezed által mút ki, most én +járok végedre!« Csinos Ágrágyi könyörgőre fogta a dógot, hogy +akarmit mëttësz, csak këgyelmezzën az életyinek. Az öreg sárkán +nagy sokára ráatta magát, aszonta: »ha a kirá letfiatalabb lyányát, +a kit magadnak szántá, elhozod, akkor mëkkegyelmezëk!« Csinos +Ágrágyi még a gyövő hetet is mëgígírte most, úgy mëvvót ihedve.</p> +<p>El is mënt. Fëlült ëgy hajóra, azt telerakta sok szép +portékával, a királyánt rácsalta, el is vitte. De a hajón kimutatta +neki magát Csinos Ágrágyi: kiski ő? azután mëg fëlokosította, hogy +tuggya më, »mibe van a sárkánnak az a nagy ereji?« A lyány +mëgígírte.</p> +<p>Mikor odaértek, örűt a vén sárkány a fiatal pëcsënyének. +Ágrágyinak mëg is këgyelmezëtt.</p> +<p>Ëgy nap a lyány aszongya a sárkánnak: »no! sárkány! ha mán +ettédnek këll lënnëm, mondd má mëg: mibe van nekëd az a nagy erőd?« +De a sárkány vonakodott, nem akarta mëmmondanyi. Utollyára oszt +mégis mëmmonta. <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= +"Page_68">-68-</a></span></p> +<p>Aszonta, hogy »van a tengër szögletyibe égy vaddisznó, ha azt +mëllövik, mëg ha a fejirű azt az ëgy aranhajszálat lëszakíttyák, +akkor végi mindën erőmnek!«</p> +<p>A lyány ezt mëmmonta Csinos Ágrágyinak, az mëg fogta magát, +mënt, lëlőtte a vaddisznót, a tüdejibű, májábú ëtt, a lyány, mer +vele szökött az is, lëszakajtotta a fejirű az aranhajszálat.</p> +<p>Mikor visszaértek, Csinos Ágrágyi az öreg sárkánt mëgölte, a +lyánt hazavitte, mëgesküttek, a feleségi lëtt, még most is +boldogann ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva öreg +parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1904. jan.</i></p> +<h2>8. Az aranyköles.</h2> +<p>Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt +egyszer egy király, annak meg három fia.</p> +<p>Ennek a királynak olyan jól termett a földje, mint senki másnak +az országban, mert aranykölest vetett bele. Csakhogy nem sok haszna +volt belőle, mert minden nap lelegelte hol a réz-, hol az ezüst-, +hol az aranyménes. S az volt itt a nagy hiba, hogy nem tudott róla +tenni, akárhogy is vigyázott vagy vigyáztatott, a vetés oda volt, a +ménesek mind összegázolták.</p> +<p>Azt mondja egyszer a legöregebb fiának:</p> +<p>– Fiam! most már benned van minden reménységem, <span class= +"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> rád bízom +a kölest. Ha meg tudod őrzeni, a fele termés a tied lesz.</p> +<p>A királyfi vállalkozott.</p> +<p>– Ha csak az kell, apám! majd megőrzöm én!</p> +<p>Ki is ment már jókor reggel. Leült a köles végébe s elkezdett +kenyerezni. A hogy ott eszik, előjön a földből egy patkány.</p> +<p>– Szép királyfi! adj nekem is egy falatot, majd meghalok éhen! – +mondta a királyfinak.</p> +<p>De az rá se nézett, csak ett tovább. Mikor jóllakott, alig +törülte meg a száját, jött a rézcsődör, már egy méfődről +álomszellőt fújt, a királyfi úgy elaludt, mint a ki meghalt. A +rézcsődör meg neki a vetésnek, a kit le nem legelt, azt mind +legázolta. Jó délután volt, mikor felébredt a királyfi. Látta, hogy +ő ugyan ott lehetett őrzeni a kölest, szépen is meg tudta őrzeni! +Hát már megvolt, ne dévánkozzunk rajta, ő is bement az apjához s +elmondta, hogy biz a köles így meg így van!</p> +<p>A király másnap kiküldte a középső fiát. De az egy húron pendült +a bátyjával amúgy is, ő se járt jobban, mint a bátyja.</p> +<p>A királynak nem volt már kihez fordulni, kiküldte a legkisebb +fiát. Az is elkezdett kenyerezni a köles legvégében. Odamegy a +patkány.</p> +<p>– Szép királyfi! adj nekem is egy falatot, majd meghalok +éhen!</p> +<p>A kis királyfi csak levágott egy darab kenyeret <span class= +"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> meg +szalonnát, odadta neki. A patkány jóízűen megette. Azután azt +mondja:</p> +<p>– No! szép királyfi! jó tettedért jót várj! tudod-e, hogy nem +tudnád megőrzeni ezt a kölest, ha hét lelked volna sem, mert ha jön +a rézcsődör, már egy méfődről álomszellőt fúj, attól meg úgy +elaludtál volna, hogy akár téged is el lehetett volna lopni. De +tudod, mondok én neked valamit. Kiszedem a köles közül a tövisket, +kazalba hányom, neked arra kell feküdnöd. Ha a rézcsődör jön, már +egy mérfődről fújja az állomszellőt, te arra nem alszol el, vagy ha +elalszol is, majd felköltelek én, mert a másik pillantásban már a +vetésedet legelné. Hanem ha felébredsz, vágj a kapufélfába egy +baltát, a kantár meg legyen a kezedben, a ló mindjárt ott hagyja a +kölest, hozzád megy s azt kérdezi: mit parancsolsz, édes gazdám? te +csak azt mondjad, hogy adjál nekem hétországi ruhát meg hétországi +koronát! ha nem akarja adni, vágd a kapufélfába a baltádat még +jobban, ne félj! majd megadja akkor. S aztán ha a lóra szükséged +lesz, csak rázd meg a kantárt, mindjárt előtted fog állani. Ha meg +az ezüstcsődör jön, az két méfődről fújja az állomszellőt, az +aranycsődör meg háromról, úgy vigyázz magadra, hogy el ne aludj! a +balta meg a kantár készen álljon nálad, hogy megfoghasd!</p> +<p>Úgy is volt. A patkány egy rakásba hányta a töviseket, a mit a +földből kihúzgált, azután elment. A kis királyfi meg a tövisknek a +leghegyébe feküdt. <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= +"Page_71">-71-</a></span> Alig feküdt le, már messziről hallatszott +a rézcsődör dobogása, mikor meg már csak egy méfődre volt, fújta ám +az álomszellőt, a kis királyfi is elaludt tőle. Már a csődör majd a +kölesnél járt, a fiú még sem ébredt. Egyszer csak leugrik a patkány +a másvilágról, felrángatja:</p> +<p>– Kelj már fel, itt a csődör!</p> +<p>Szegény királyfi azt se tudta, fiú-e vagy lány, olyan álmos +volt, de hogy meglátta a csődört, minden eszébe jutott. Kapta a +baltát meg a kantárt, szaladt a kapufélfához. Az első bevágásra +mindjárt mellette volt a ló.</p> +<p>– Mit parancsolsz, édes gazdám?</p> +<p>– Adj nekem hétországi ruhát meg hétországi koronát.</p> +<p>– Azt nem adhatok.</p> +<p>A királyfi még jobban bevágta a baltát az oszlopba. A ló +mindjárt megigérte s meg is hozta neki. Gyönyörű szép rézruha meg +rézkorona volt.</p> +<p>Másod- meg harmadnap azonképen fogta meg az ezüst- meg az +aranycsődört, a kik csak úgy elhozták neki a hétországi ezüst- meg +aranyruhát meg a hétországi koronát.</p> +<p>Örült az öreg király nagyon. A negyedik napon learatták a szép +aranykölest, ki is nyomtatták, a feletermést a legkisebb fia +kapta.</p> +<p>A szomszéd királynak volt egy lánya. Az azt mondta, hogy csak +ahhoz megy el, a ki el tudja kapni a kezéből azt a koszorút, a kit +ő az ablakon <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= +"Page_72">-72-</a></span> kitart. Meghallotta ezt a legkisebb +királyfi. Kimegy az ólba, megrázza az egyik kantárt. Mindjárt ott +termett az aranycsődör. Ő meg felvette a hétországi aranyruhát a +fejére tette a hétországi aranykoronát, rápattant a lóra s usdi! az +meg ment vele egyenest a feketelevegőjárásába.<a name="FNanchor_17" +id="FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class= +"fnanchor">17)</a> Nemsokára a tetthelyen voltak. A királyfi +nemhogy a koszorút vette volna el a királykisasszony kezéből, még +meg is csókolta. Látta ezt az öreg király, azt mondja rá:</p> +<p>– No! ez má derék legény, megérdemli a lányomat!</p> +<p>Magához hivatta s mindjárt minden teketória nélkül meg is +fiamozta,<a name="FNanchor_18" id="FNanchor_18"></a><a href= +"#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a> a lányát meg a +felebirodalmát neki ajándékozta. Azok meg olyan boldogan éltek, +hogy hetedhét országon párját kellett volna keresni! Talán még most +is élnek, ha meg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Kaló János +parasztlegénytől. 1905. jan.</i></p> +<h2>9. A próbára tett kiráfi.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, hetedhétországonn is túnann vót, az +ópërëncziánn is túl, a hun a kurtafarkú kis disznó túr, vót ëgy +kirá. Annak a kirának az asztaláná má hét esztendeig ült ëgy madár, +a kinek a hét álló esztendő alatt ëgy morzsa së jutott. +<span class="pagenum"><a name="Page_73" id= +"Page_73">-73-</a></span></p> +<p>Ëcczër mëgembërëlte magát<a name="FNanchor_19" id= +"FNanchor_19"></a><a href="#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a> a +madár, fëlkelt az asztaltú, oszt aszonta a kirának:</p> +<p>– No! én most elmënëk, te embërtelen kutya! të mëg ülly itt +aggyig, még a vérëmbű nem iszol!</p> +<p>Avval usgyi! ki az ablakonn, oszt nem látták többet a +madarat.</p> +<p>A kirá azt hitte, hogy a madár csak tréfákozott, fël akart +kelnyi a székirű, hát csakugyan nem tudott.</p> +<p>– No! ez a madár most engëm mëgátkozott! monta magába.</p> +<p>Kiszóll a letnagyobb fiának, hogy akarhogy! akarmint! de ő neki +keríjje mëg azt a madarat, mer azé, hogy ő a székrű aggyig nem bir +fëlkelnyi, még annak a véribű nem iszik.</p> +<p>Elindút a letöregebb kiráfi. Túnann járt má ungonn-berkënn, +mikor ëcczër ráestelëdëtt.</p> +<p>Má éhënn is vót, elkezdëtt kënyereznyi. A hogy ëddëgét, odamënt +hozzá ëgy róka, a ki kért tűlle ëgy falat kënyeret.</p> +<p>A kiráfi úgy tëtt, mintha nem is hallotta vóna, másfele +nézëtt.</p> +<p>– Mëgá! – mondta a róka magába, – maj mëbbánod mét të eztet!</p> +<p>A minthogy igaz is lëtt, mer allyig alutt el a kiráfi, a róka +lërágta mind a két filit.</p> +<p>Ő má csak arra érzëtt fël, hogy nagyon fáj a <span class= +"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> +fili-helyi. Mit csinállyék most má, ilyen csonkánn el nem indúhat, +szégyënszëmre vissza këllëtt fordúnyi.</p> +<p>Otthon elmonta, hojjárt, az apja jó összeszitta, azt nyerte +vele.</p> +<p>Az öreg kirá most elkűtte a közepső fiát. De az is abbú a végibű +vót vágva a vászonnak, a kibű a báttya, az is új járt a rókával: a +két fili nékű mënt haza. Azt is jó lëpiszkolta az apja. Elkezdëtt +szomorkonnyi a filire, de a báttya vígasztalta:</p> +<p>– Sosë búsú, hé! akar avval, akar annékű!</p> +<p>Utóllyára a letkisebbënn vót a sor. El is mënt, fëltarisznyázta +magát fájinú, nem vót sëmmi baja së.</p> +<p>Soká mënt ő is ëgy hujába,<a name="FNanchor_20" id= +"FNanchor_20"></a><a href="#Footnote_20" class="fnanchor">20)</a> +míg arra a hêre lëterepëdëtt, a hun a bátyai szoktak vót +kënyereznyi.</p> +<p>Javába falatozott, mikor a róka odamënt ő hozzá is +kolëdányi.<a name="FNanchor_21" id="FNanchor_21"></a><a href= +"#Footnote_21" class="fnanchor">21)</a> Ő neki jó szívi vót, avval +a falattal, a mit a rókának ad, ússë lakna jó, hát adott neki ëgy +pille kenyeret.</p> +<p>A róka jóézűvenn mëgëtte, mikor lënyelte az utóssó harapást is, +aszongya a kiráfinak:</p> +<p>– Hát të jószívű vótá, én is al lëszëk hozzád. A két bátyádnak +én rágtam lë a filit, mer azok kényësek vótak, de të kérjé akarmit, +ha mët tudom tënnyi, mëttëszëm.</p> +<p>A kiráfi oszt elmonta, hogy mi járatba vóna ő, ha tunna abba +segítenyi! <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= +"Page_75">-75-</a></span></p> +<p>– No! ha csak az a baj, – mondta a róka, – az nem baj! Az a +madár ennek mëg ennek a kirának a birtokába van, ha csëndësenn +belopánkodol, el tudod hoznyi, de ahho az aranpokróczho, a kinn a +madár ül, hozzá në nyú, mer mëffognak, olyan biztosan tudom, mint +az életëmët! De në fé! mer én veled lëszëk, majd adok én +tanácsot!</p> +<p>A kiráfi mëffogadta, hogy úgy tësz, a hogy a róka mongya.</p> +<p>Mëntek is oszt ëgyütt.</p> +<p>Mikor a királyi palotáho értek, a róka kívël maratt, a kiráfi +bemënt. A madár ott ült a kertbe ëgy fa alatt ëgy arany pokróczonn. +Mëgfogta a madarat, de olyan szépenn villogott a pokrócz, nem +áhatta mëg, hogy hozzá në nyúllyék.</p> +<p>Mikor fëlemelte, az csak elkezdëtt csirimpolnyi, lármáznyi, úgy, +hogy odbe eszrevëtték mingyá: no! most valaki a madarat akarja +elvinnyi!</p> +<p>Ki is szalattak, lë is filelték a kiráfit abba a szentbe.</p> +<p>Faggatták oszt, kérdëzgették, hogy mit akar ő avval a madárral? +Akkor elmonta, hogy ő a szomszéd kirá fia, ezé mëg ezé akarta vóna +ő a madarat elvinnyi, hogy az apja a véribű ihassék.</p> +<p>Aszonta neki oszt a kirá:</p> +<p>– Van a szomszédomnak ëgy szép aranylova, ha të azt nekëm +mëgkerítëd, akkor nekëd adom a madarat!</p> +<p>Avval eleresztëtték. <span class="pagenum"><a name="Page_76" id= +"Page_76">-76-</a></span></p> +<p>Gond ütte a fejit, hogy hogy is szerzi ő mëg azt az aranylovat! +De a róka fëlvilágosította, hogy így mëg így! azonn is van ëgy +aranpokróc, ha ahho nem nyúsz, ettéd az aranyló!</p> +<p>De a kiráfi ott is csak új járt: hozzányút a pokróczho, +mëffogták.</p> +<p>Ott mëg csak úgy ígírték neki az aranylovat, ha a szomszédkirá +arankocsiját el birja lopnyi.</p> +<p>Ő ráát mindënre, mondhattak vóna neki akarmit!</p> +<p>A róka mëmmëg annyit mondott neki:</p> +<p>– Ha nem lëszël olyan butu, hogy az aranpokróczho hozzányúllyá, +akkor a kocsit szépenn kihozhatod!</p> +<p>Hogy a kiráfinak hun járt az eszi, nem tudom, de az arankocsival +úgy mëgjárta! A rossz üsse el azt a pokróczot, de nagyon kedves +lëhetëtt előtte!</p> +<p>Mëffogták újfënt!</p> +<p>Ott má el akarták agyabugyáznyi, de hogy a kirá kimënt, nem +bántották. Vallatóra fogták oszt. Szëgény ihettyibe allyig tudott +szónyi, a kit mondott is, csak nagy nehezenn tutták belűlle +kiorvosolnyi.</p> +<p>Utóllyára aszonta neki a kirá:</p> +<p>– Van ide nem messzi ëgy ház, abba őriz ëgy öregasszony ëgy szép +tündérlyánt, ha të azt elhozod, a kocsit elvihetëd!</p> +<p>Elmongya a kiráfi a rókának végig-hosszig, a mit montak neki, de +csak akadozott a szava, mer <span class="pagenum"><a name="Page_77" +id="Page_77">-77-</a></span> még most is tartott benne az iheccség. +Az izzaccság mëg csak dőt az arczárú, mintha öntözték vóna.</p> +<p>– Em mán bajosabb ëgy kicsit, de maj tëgyünk rúlla! Al lëssz +abbú, hogy bemënünk mindaketten, oszt mikor má të kihoztad a lyánt, +én tündérlyányé vátozok, az öregasszony majd azt hiszi, hogy én +vagyok a tündér.</p> +<p>Úgy is vót. Bemëntek mindaketten. Az öregasszony épenn alutt, +ëgy tündökszép<a name="FNanchor_22" id="FNanchor_22"></a><a href= +"#Footnote_22" class="fnanchor">22)</a> lyány mëg söprötte a +pitart.</p> +<p>A kiráfi karonn fogta, kivezette. A róka má a másik përcbe +tündérlyányé vátozott, oszt söprött tovább.</p> +<p>A kiráfi má jó távolyosann vót a tündérlyánnyal, mikor ëcczër a +róka is a nyomokba vót.</p> +<p>Kérdëzte oszt a kiráfi a rókát:</p> +<p>– Hát törtínt-ë valami?</p> +<p>– Dehogy törtínt! fëlérzëtt az asszony, rajtam eszrevëtte, hogy +nem az ő lyánya vagyok, el kezdëtt kiabányi, ráült a seprőre, hogy +majd ezt a lyányt visszaviszi, de tik má annyira elgyöttetëk, hogy +idáig az ő hatalma nem terjed. Én mëg visszavátoztam, oszt úgy +loholtam utánnatok ë! Hanem most maj bemënünk az arankocsié, +tudod-ë?</p> +<p>A kiráfi má ekkorra mëszszerette a tündérlyánt, nem vót neki +szívi tűlle mëvványi, ha aszonta a <span class="pagenum"><a name= +"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> rókának, hogy ő a lyánt má +nem aggya oda, ha az apja a székirű sosë kel is fël!</p> +<p>– Azonn is segítünk! maj lëszëk ën kisasszony, vezess be, de +csak úgy, ha mëffogadod, hogy a véginn mindënt mëgfelezünk!</p> +<p>A kiráfi szorúccságába azt is mëgígírte.</p> +<p>Mikor a palotáho értek, a rókábú gyönyörű tündérkisasszony lëtt, +a valóságosat kívël hatták, ők mëg bemëntek.</p> +<p>A kiráfi nemsoká gyött kifele az arankocsival. Ráültette a szép +lyánt, oszt mënt olyan sebësenn, a hogy csak bírt.</p> +<p>Má jó messzire vótak, mikor ëccër a róka is velëk van.</p> +<p>Elmont a oszta róka, hogy javába ölelgette a kirá, mikor neki +eszibe jutott, hogy a kiráfi mëg a szép lyány má jó elmëhettek a +palotábú, ëcczërcsak átvátozott rókáé. A kirát maj kitörte a rossz! +úgy mëgihett!</p> +<p>– No! csakhogy ennyire is vagyunk mán, – sohajgatott a kiráfi, – +de még kettő van hátra!</p> +<p>– Maj rendbe lëszünk avval is! – monta a róka.</p> +<p>Hát rendbe is lëttek. Mer a róka átvátozott arankocsié is, +elhozták az aranylovat, átvátozott aranylóé is, oszt elhozták a +madarat is, a kitű a kirá a fëlkelésit várja.</p> +<p>Igy oszt övék lëtt a szép tündérlyány, az arankocsi, az aranyló +mëg a gyógyító madár, mind. <span class="pagenum"><a name="Page_79" +id="Page_79">-79-</a></span></p> +<p>– No! most má felezhetünk! itt van minden! a lyánbú is, a +kocsibú is, a lóbú is mëg a madárbú is!</p> +<p>Szëgény kiráfinak maj mëhhasatt a szívi.</p> +<p>– Nem bánom én, felezzünk mëg mindënt, csak a lyánt nem! në +fosszá mëg ettű letalább!</p> +<p>– No! jó van! hát nem felezëk mëg sëmmit, de fogadd mëg, hogy a +mit itt az útonn hazáig tanálunk, mindënt megcsókolsz!</p> +<p>A kiráfi mëffogadta.</p> +<p>Először is tanátak ëgy döglött kutyát, olyan büdös vót, mint a +mervílyës dög.</p> +<p>A kiráfi lehajlott, hogy mëgcsókollya, de a róka +visszarántotta.</p> +<p>– Majd azt csókold mëg, a kit ezutánn tanálunk!</p> +<p>Tanátak ëgy varas békát.</p> +<p>A kiráfi azt is mëg akarta csókolnyi, de a róka aszonta +neki:</p> +<p>– Látom, hogy embër vagy, në csókold mëg a békát! én csak +próbára akartalak tënnyi. De most má mënny haza tís! ággyon mëg az +Isten!</p> +<p>A kiráfi csakugyan is nemsoká hazaért, a madár lábát mëvvágták, +a véritű mëggyógyút a kirá, úgy hogy a fia lagziján a szép +tündérlyánynyal ő tánczolta a letfrissebbet.</p> +<p>A kiráfi oszt egész életyire boldog lëtt, a feleségivel: a szép +tündérlyánval még most is ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Pukhanc János, +vak parasztlegénytől. Lejegyzés ideje: 1904. aug.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span></p> +<h2>10. Hamupipőke.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër, annak a feleségi +mëhhalt, ëgy kis lyánya maratt csak, ezt Hamupipőkének hítták. +Asszon nékű nem tudott lënnyi az embër, mëhházasodott újra. Igy +mostoha kerűt a házba, a ki még fëlű rája két lyánt hozott magával. +Lëhet gondolnyi, hogy rossz helyi vót szëgén Hamupipőkének!</p> +<p>Ëcczër az apjok elmënt a vásárra, mëgát a három lyánya előtt, +oszt aszonta: »no! lyányajim! mit hozzak én nektëk a vásárrú?« A +két mostohalyány aszonta, hogy nekik szép ruha këll! de a maga +lyánya, Hamupipőke aszonta, hogy hozza el neki azt a galyat, a ki a +kalapjába letelősször mëgakad!</p> +<p>Mëg is hozta az embër a két mostohalyányainak a vásárfiát, a +maga lyányának mëg az agacsgalyat, a ki a kalapjába letelősször +mëgakatt. Azt kivitte Hamupipőke az annya sírjáho, ott kikelt. +Nemsokára rászát két madár, ott ült rëggeltű estelyig.</p> +<p>Abba a várasba lakott ëgy kiráfi, az báldot tëtt. A Hamupipőke +két testvérit a mostohája eleresztëtte a mulaccságra, de őt nem. +Kérëczkëdëtt pegyig, de nem eresztëtték, ha elejbe tëttek ëgy tá +lëncsét hamuval összekeverve, azt këlletëtt vóna neki egész écczaka +válogatynyi. De ő kikönyölt az ablakba, szomorkodott. A hogy ott +búsút, búsút, odaszát a két madár, aszongyák neki: »mi bajod van, +hogy így búsúsz?« Hamupipőke elmonta, akkor a madarak <span class= +"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> elkezték +kiabányi: »Galambok, madarak, gelliczék! gyertëk! De javát a +bëgrébe, a rosszát a bëgyébe!«</p> +<p>Odagyűt sok madár, Hamupipőke allyig nézëtt szét, má a lëncse ki +vót válogatva.</p> +<p>Másnap mëgint csak lëncsét attak neki, mos má ëgy szakajtóval, +hamuval keverve szintazonszërint, de a madarak ëgy félóra alatt azt +is fëltisztították.</p> +<p>Harmannap má nem tuttak mibe akadályoskonnyi, aszonták neki, +hogy »mibe mënné të el, te! isz’ ruhád sincs, a kit fëlvëgyé arra a +báldra! jobb lëssz, ha itthon maraccz!«</p> +<p>A szëgény lyány mit csinát vóna erre a szavakra? rítt, mint a +záporeső. Azútánn kiballagott a temetőbe, lëdőt az annya sírjára, +ott rítt ëj jó sort. A fárú ezt látták a madarak, kérdëzték tűlle: +mi baja? Elmonta, hogy nincs ruhája, a kibe elmëhessék a báldra, ő +mëg szeretne elmënnyi! A két madár elszát, mingyá hozott neki ëgy +ezüst- mëg ëgy aranyruhát. Mingyá vót a lyánnak mit fëlvënnyi!</p> +<p>Aznap estére má ott is vót. Az ezüstruhába olyan szép vót, hogy +a kiráfi rögtön mëszszerette. Mikor mëg beszényi akart vele, +Hamupipőke úgy odalëtt, mintha ott së lëtt vóna. Másnap is az +aranyruhába csak ott vót Hamupipőke, de a kiráfi nem beszéhetëtt +vele.</p> +<p>De harmannapra má eszëlt ki valamit a kiráfi.</p> +<p>Kiönttette a garádicsot szurokkal, úgy, hogy a mikor Hamupipőke +haza akart mënnyi a báldbú, <span class="pagenum"><a name="Page_82" +id="Page_82">-82-</a></span> a garádicsonn a félcipéji lëragatt. +Hamupipőkének kíntelen vót félcipével hazamënnyi.</p> +<p>A kiráfi mikor kereste, rögtön eszrevëtte, hogy hazamënt má az ő +szívi választottya, mer az arancipe oda vót ragadva a szurokba. +Kihúzta onnat mingyá, oszt fëltróbáta a város valamennyi lyányának +a lábára. Otthon a Hamupipőke két testvéri egészenn lefaragta a +lábát, hogy ráférjék a cipe. Úgy is vót. Az ëgyik lyány lábára +végtelen nagy nehezenn fëlmënt a cipe, de nagyon szoros lëhetëtt +neki, mer allyig tudott benne lépnyi. Úl láttam, mint most.</p> +<p>A kiráfi akkor a lyánval mënt vóna haza Hamupipőkéékhë, de a +hogy elmëntek a temető mellett rájok kiátott a két madár az +agacsfárú:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Zúg-búg, rossz +idő.<br /></span> <span class="i0">Csupa vér má a +cipő!<br /></span> <span class="i0">Szűk a cipő, szűk +nagyonn:<br /></span> <span class="i0">Nem az igaz +mënyasszony!<br /></span></div> +</div> +<p>Hallották ezt sokann, a kiráfi is figyelmezëtt a szóra. Mikor +hazaértek, mëglátta Hamupipőkét is, a hogy súrolt valamit. Odahítta +magáho, fëltróbáta neki a cipét, hát arra csudállatosann +rápasszolt, pegyig Hamupipőke a lábát së faragta. Mëgörűt a kiráfi +nagyonn oszt ő is csak akkor vëtte eszre Hamupipőkét, hogy minő +szép, mikor jobban mënnézte. Vitte magával mingyá a templomba +eskünnyi. Hamupipőkét fëlültették ëgy szép lóra, a két mostoha +testvéri mëg mellette mënt. Mikor a temető mellett mëntek, a két +madár a fánn mëgint elkezte: <span class="pagenum"><a name= +"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Zúg-búg, jó idő.<br /></span> +<span class="i0">Vér nékű van a cipó.<br /></span> <span class= +"i0">Jó a cipő, jó nagyon:<br /></span> <span class="i0">Ez az igaz +menyasszony!<br /></span></div> +</div> +<p>Mikor ezt elmonta a két madár, odaszát a két lyány vállára, oszt +a széső szëmeikët mind kivagdosták. Mikor az esküvőrű gyüttek +vissza, a két madár mëg a mëgmaratt szëmeikët szëtte ki. A +gonoszságoké vak lëtt mind a kettő.</p> +<p>Hamupipőke mëg kiráné lëtt, boldog lëtt, még most is él, ha mën +nem halt.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári +parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1904. márc.</i></p> +<h2>11. Királyánya Ënczëlla.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy özvegy kirá, annak vót +három lyánya. A letöregebbet hitták Örzsinek, a közepsőt Ilonának, +a letkisebbet mëg Ënczëllának.</p> +<p>De abba a várasba lakott ëgy özvegy királyné is. Az nem győzött +mindég üzengetynyi a kirának, hogy vëgye őt el, maj mëllássa, minő +jó dóga lëssz, hogy mëppihen mellette, hogy mëbbëcsűlyi, mi egymás, +de a kirá sëhossë akart mécs csak tunnyi së errű a házasságrú.</p> +<p>Az özvegy kiránét furkáta a férhëmëhetnék, aggyig üzent, aggyig +beszét, hogy az özvegy kirá oszt ráatta a fejit: elvëtte. +<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= +"Page_84">-84-</a></span></p> +<p>Tutta a három lyány, hogy »no! mihent écsapánk mëhházasogyik, +végi lëssz má a békességnek, nekünk së lëssz itthonn +mëgmaradásunk!« Úgy is lëtt. Mikor az asszonynak má ëgy kicsit +kinyít a szëmi, nem maradhatott a három lyántú: ütte-verte, +hajtotta, mint az igás barmot.</p> +<p>Szëgén lyányok nem birták ezt ki mindé, mëgúnná azt a fene is, +összebeszétek, hogy ők mëszszöknek hazúrú.</p> +<p>El is mëntek nemsokára világnak.</p> +<p>Mënnek, mënnek, mëndëgének, ëgy tengër partyáho érnek. Épenn +annál a tengërné végződött az apjok birodalma.</p> +<p>Öreg este vót má, nem tuttak hova lënnyi, së hálás, së ágy, së +sëmmi. Elkezték a nagy rívást.</p> +<p>A hun ők ültek, átellembe vót ëgy kis ház, abba égëtt ëgy +mécsës. Ott ëgy ördöngős asszony lakott, am mëhhallotta a lyányok +rívását, szalatt be a házba, az ágy aló elékereste a tengërlépő +czipét, fëlhúzta a lábára, oszt átlépëtt hozzájok.</p> +<p>Odaköszönt nekik. »Aggyon Isten jóestét!« »Aggyon Isten!« +fogaggyák a lyányok. »Lyányajim! látom, hogy ágrúszakattak vattok, +gyertëk át hozzám, ott lëssz mindënëtëk, a mi këll! Adok jó ágyat, +kipihenyitëk magatokat, maj mëllássátok csak, de jó lëssz!«</p> +<p>A lyányok hallgattak a szavára, elmëntek vele.</p> +<p>Neki is vót otthonn három lyánya, a letkisebbet Katicának +hitták. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= +"Page_85">-85-</a></span></p> +<p>Emezeknek a jövevény lyányoknak helyet adott, oszt lëfeküttek ők +is.</p> +<p>Má jó késű vót, mikor az ördöngős asszony aszongya a +lyányajinak: »jók lësznek ezëk! nemsokára lëvágom a fejikët, +mëgsózom, mëgsütöm őköt, a barátnéjajim de jólaknak belűllök!«</p> +<p>A három idegëny lyány közű mëg a letkisebb: Ënczëlla fëlvót, +hallotta a beszédët, oszt hogy eszre në vëgyék, hogy ő fëlvan mëg +hogy hallott valamit, elkezdëtt nyögni, mintha ámába nyögne. Az +asszony azé mëttutta, hogy Ënczëlla fëlvan, odasúgja a lyányának: +»no maj késűbb, hajnalba, aggyig is alszok ës sort!«</p> +<p>Arra várt Ënczëlla csak!</p> +<p>Mikor má jó hortyogott az ördöngős, loppa lëgyött az ágyárú, +bebújt az ágy alá, fëlkötte a tengërlépő czipét a lábára, azután +odamënt a testvérjeihë. Fëlkőtötte őköt, oszt aszonta nekik: »majd +a boszorkány lyányajinak a helyibe fektetlek, őköt mëg a të +helyetëkbe, mer tiktëkët mëg akar ölnyi az a csúf vénasszon! +tuggyátok-ë!?« Avval kicseréte őköt. De mëggondolta a dógot, a +saját tulajdon testvéreit újra fëlkőtötte: »gyertëk – aszongya – +velem, biztosabb lëssz így!« de a boszorkány lyányai má az ő +helyikënn vótak.</p> +<p>Oszt mëntek.</p> +<p>Mikor má átvótak a tengërënn, kevessel utánna az asszony odamënt +a két ágyho, a két lyányának elvágta a nyakát. De hogy jobban +mënnézte őköt, <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= +"Page_86">-86-</a></span> akkor látta, hogy micsinát. Kereste a +három lyánt, nem tanáta, kuthászkodott a tengërlépő cipe utánn, de +as së tanáta. Hű! iszontató mérges lëtt!</p> +<p>Odamënt a tengërpartra, ott elkezte torkaszakattyábú kiabányi: +»Mëgá, királyánya Ënczëlla! kutya ëgye testëdët, főd igya a +vérëdët! mëgöletted a két lyányom! elloptad a tengërlépő czipém! +Mëgá!«</p> +<p>Fenëgette avval a vén száraz újjaival. De Ënczëlláék hun jártak +má akkor!?</p> +<p>Otthon vótak az apjoknyi. Otthon elmonták az esetyikët +szögrű-végre, azutánn elmonták azt is, mi van az ördöngős asszony +három lyányának! az ëgyiknek három arangalambja, a másiknak három +arankáposztája, a harmagyiknak mëg olyan aranmuzsikája, a ki ha +mëszszólal, rosszú lëssz tűlle az egész világ!</p> +<p>Az apjok mëg épenn szörnyű nagy beteg vót. De még nyelvin vót +azé. Aszonta a lyányának: Ënczëllának: »kedves lyányom! hozd el +nekëm azt a három arankáposztát! hátha jobban lënnék tűlle!« +Ënczëlla nem vette vissza az apja szavát, készűt, elévëtte a +tengërlépő czipét, ëgy-kettőre odaért.</p> +<p>Este vót má. Bebújt az ágy alá. Mikor a káposztáé akart nyúnyi – +mer az ágy alatt tartotta a vén asszony – a káposzta csak elkezdëtt +suhognyi. A suhogásra fëlérzëtt az ördöngős asszony. Aszongya a +lyányának: »hallod-ë, lyányom! lopják a káposztát: nagyon suhog!« +»Dehol lopják, dehol lopják, anyám! ki vóna itt? biztosan csak +képzelődöl!« <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= +"Page_87">-87-</a></span> No! az asszony belenyugodott, hogy csak +képzelőgyik.</p> +<p>Ek këllëtt Ënczëllának, hóna alá kapta a káposztát, oszt csak +kettőt lépëtt a nagyotlépő czipével, má otthonn vót.</p> +<p>Mëcscsináták az arankáposztákot, elkészítëtték fájinú, de biz a +kirá nem lëtt tűlle jobbann.</p> +<p>Magáho hivatta a kirá Ënczëllát mëgint. »Hallod-ë, lyányom! má +az arankáposztádtú nem lëttem jobbann; próbákozz mëg: hozd el az +aranmuzsikát, hátha az segít rajtam!«</p> +<p>Ënczëllá készenn vót, ëgyik lába itt, a másik mëg má ott vót. +Bebújt újfënt az ágy alá.</p> +<p>Mikor má azok jó aluttak, hozzányút a muzsikáho, de az elkezdëtt +szónyi nagyonn, úgy, hogy fëlérzëttek az asszony mëg a lyánya. De +má akkor Ënczëlla fogta a muzsikát. Akarhogy szót, nem bánta má, +ëgyet lépëtt a tengërlépő czipével, túnat vót mindënënn. Má csak a +másik partonn hallotta, hogy kiabá utánna a boszorkány: »Megá, +Ëncëlla! két lyányom mëgöletted, tengërlépő cipémët, +arankáposztámot, aranmuzsikámot elloptad! Mëgá!« De ő nem törődött +vele, hagy kiabállyék!</p> +<p>De az öreg kirának az aranmuzsika së ért sëmmit, mér rosszabbú +lëtt tűlle.</p> +<p>»Hozd el lyányom a három arangalambot, mëppróbálom még azt is, +hátha tënne valamit!« – szót az öreg kirá újfënt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span></p> +<p>Ënczëllának nem këllëtt kécczer mondanyi, abba a szentbe az +ördöngős asszony házáná termëtt.</p> +<p>A padonn vót a galamb, Ënczëlla ëgënyest odatartott.</p> +<p>A hogy mëgakarja fognyi a galambokot, elkeztek repkënnyi, +szádoknyi, Ënczëlla nem birta őköt mëffognyi.</p> +<p>Hallotta ezt ottlë az asszony, tutta, hogy mëgint Ëncëlle +kereskëgyik ott a galamboké. Fëlmënt, mëffogta Ënczëllát. Becsukta +ëgy óba, a lyányának mëg mëhhatta, hogy fűccsön be hamar, Ënczëllát +süsse mëg!</p> +<p>Úgy is vót. Katicza, a ki mëgmaratt lyánya a vén boszorkánnak, +befűtött. Ő sajnáta Ënczëllát, de neki muszaj vót azt tënnyi, a mit +az anya parancsolt.</p> +<p>Mëgy Ënczëlláé, a kemëncze előtt talyigába akarja ültetynyi, de +Ënczëlla aszonta neki, hogy »én nem tudom, hogy këll beleülnyi! +mutasd mët të!« Katicza beleül, mëmmutatya, hogy hogy këll? Akkor +Ënczëlla csak hirtelen fordíttya a kemëncébe.</p> +<p>Katicza mëssült, Ënczëlla fëltálalta, az ágyba mëg ëgy rongybú +csinát lyánt fektetëtt, mintha Katicza fekünne az ágyba! Akkor +fëlmënt a pallásra, a három arangalambot mëffogta, vitte +magával.</p> +<p>Az ördöngős asszony mëg épenn akkor ért haza, látta, hogy az +ágyba a lyánya helyëtt ëgy rongylyány van, az ő lyánya mëg mëg van +sülve, ott van az asztalonn kitálalva. Hát el lëhetképzelnyi, minő +mérges vót az! <span class="pagenum"><a name="Page_89" id= +"Page_89">-89-</a></span></p> +<p>Odamënt a tengërpartra, onnan kiátott Ënczëllának: »Mëgá, +Ëncëlla! kutya ëgye testëdët, főd igya a vérëdët! két lyányom +mëgöletté, tengërlépő czipémët, arankáposztámot, aranmuzsikámot, +arangalambjaimot elloptad, a lyányomat mëgëtetted velem. Mëgá!«</p> +<p>Ënczëlla rá së hallgatott, mënt haza. De má akkor az apjának +végi vót, mëhhalt.</p> +<p>Mit csinállyék má ő otthon, ha az apja is mëhhalt, fogta magát, +elindút világnak szógálatot keresnyi.</p> +<p>Úttyába tanákozott ëgy kutyával, a ki a fé ódalánn fekütt. +Aszongya a kutya: »dőccs a másik ódalamra, segí mëg. Jótét helyibe +jót vársz!« Ënczëlla mëffordította.</p> +<p>Azután ëgy medvét látott az útonn, am mëg ënnyivalót kért tűlle. +Adott neki. Végre ëgy macskával tanákozott, az is ënnyi kért, annak +is adott, de a macska má hozzászegődött, velemënt.</p> +<p>Mënnek ők ëgyütt, mëndëgének, beérnek ëgy házho. Ott Ënczëlla +beköszön tisztességësenn, hogy »dícsértessék a Jézus Krisztus, +aggyon Isten jó estét!« de az asszony csak úgy fogatta: »hozott a +bukréta! mit akarsz?«</p> +<p>Ënczëlla elmonta, hogy mi járatba van.</p> +<p>Az öregasszony fëlfogatta. Nálla három nap pót az esztendő, de +ezalatt sok mindënvel kipróbáta, a kit fëlfogadott.</p> +<p>Az első nap azt a dógot kapta Ënczëlla, hogy az öregasszon +kiterített elejbe ëgy véka köleskását mëg <span class= +"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> ëgy véka +hamut, azt összekeverte, Ënczëllának abbú këllëtt a kását +kiválogatynyi, mëffőznyi, oszt még ki is hűtenyi estére. Akkor +elmënt az öregasszony. De mëhhatta neki, hogy ezutánn úgy këll +köszönnyi, hogy »hozott a bukréta!«</p> +<p>Szëgény Ënczëlla mëv vót ütődve, hogy tësz ő a parancsnak +elëget? de a hogy ott gondolkozott, odamënt a macska, »kedves +gazdasszonyom! në fé sëmmit, maj segítëk én is, oszt készenn +lëheccz akkorra!« Hozzáláttak oszt ketten, estére készek is +lettek.</p> +<p>Gyön haza az asszony. »Tányértalpas, loncsos-farkas! nyisd ki az +ajtót, Ënczëlla! kész-ë az étel?« »Hozott a bukréta! kész!« – +mondta Ëncëlla. »No, akkor jó van!« A kását mëg mind mëgette.</p> +<p>Másnap kiöntött ëgy véka kölest mëgint, de má másfél véka +hamuval keverte össze. Azt is úgy këllëtt elkészítenyi.</p> +<p>Ënczëllának a macska segített, készenn is lëtt vele fájinú, mire +az asszony hazaért.</p> +<p>A harmagyik nap másfél véka kölest kevert össze a vénasszony két +véka hamuval. Mikor a macskával válogatták külön a kölest mëg a +hamut, aszongya a macska Ënczëllának: »hallod-ë! ha a bérëdbe +aranyat vagy ezüstöt kíná, në vëdd el! ha van neki ëgy tyuksz..os +ládája, abba van sok szép ruha, azt kérd el, de más ëgyebet el ne +fogaggy! tudod-ë?« Ënczëlla örűt, hogy a macska őt így +felokosította, mëgígírte, hogy út tësz. <span class= +"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span></p> +<p>Este gyön haza a vénasszony. »Tányértalpas, loncsos-farkas, +nyisd ki az ajtót, Ënczëlla! kész-ë az étel?« Ënczëlla kinyitta, +oszt köszönt, hogy »hozott a bukréta! kész!« A kását mind mëgëtte +az asszony mëgint.</p> +<p>Rëggel aszongya az asszony: »hát mit fizessek? adok aranyat, +ezüstöt annyit, a mënnyit elbirsz!« Ënczëllának nem këllëtt, ő csak +a tyúksz..os ládát kérte. Az asszony sëmmiáronn së akarta odannyi. +De Ënczëlla kötte magát, hogy neki más nem këll, nagynehezenn oszt +mëkkapta.</p> +<p>Hova mënnyék má? – mënt haza. Otthon a mostohájáná szógálló +lëtt.</p> +<p>A hogy ott szógá, hát ëgy vasárnap a mostohája mëg a lyánya +elmëntek a templomba, ő rá mëg rábízták a főzést. De ő së vót +bolond, mënt a ládájáho, oszt mikor má azok elmëntek, fëlvëtte az +ezüstruháját, mënt ő is a templomba, a hun ugyancsak mënnézték ám, +mer ott még olyat sosë láttak.</p> +<p>Mise végivel oszt hamar hazausantott, hogy eszre në vëgyënek +valamit.</p> +<p>Mikor a mostohája a lyányával elékerűt, aszongyák neki: »mit +láttunk ám mink a templomba! të nem láttad!« Aszongya Ënczëlla: +»dehonnem! láttam én!« »Hát hunnan?« »Hát a kapuféfárú!« Az asszony +íríccségibe mingyá kidőtötte a kapuféfát.</p> +<p>A másogyik vasárnap a mostoha mëgint templomba ment, vitte a +lyányát is. Ënczëlla is fëlőtötte az aranyruhát, mënt. Mikor +hazagyöttek a mostoháék, <span class="pagenum"><a name="Page_92" +id="Page_92">-92-</a></span> mëgint csak elkezgyik, hogy »mit +láttunk ám mink! të nem láttad!«</p> +<p>Ënczëlle mëgint mondta, hogy látta biz ő. »Hunnat, te!?« »Hát a +kútágasrú!« Az asszony csak szalatt, dőtötte ki a kútágast. Má +iszën írígy vót!</p> +<p>A harmagyik vasárnap gyémántruhába mënt el Ënczëlla a misére. A +mostoháék mëgin dicsekëttek avval, a mit láttak. De Ënczëlla monta, +hogy ő is látta ám, mép pegyig a kémérrű! Az asszony lëdőttette azt +is!</p> +<p>Igën ám! csakhogy a másogyik vasárnap ëgy kiráfi is látta +Ënczëllát, oszt beleszeretëtt. A harmagyik vasárnapra a templom +elejit teleönttette szurokkal, hogy majd beleragad az a szépség. De +Ënczëllának csak a czipéji maratt ott!</p> +<p>A kiráfi az egész város lyányaival fëltróbátatta a cipét, de +ëgynek së vót jó a lábára.</p> +<p>A kiráné is, Ënczëlla mostohája, a maga lyányának akarta vóna a +kiráfit, lëfaragtatta a lyánya lábát jó, csak úgy csurgott belűlle +a vér, de arra mëg má nagy lëtt a czipe!</p> +<p>Hogy a kiráfi Ënczëllát në tanáhassa mëg, a pinczébe gyugta ëgy +teknő alá.</p> +<p>Má mikor a kiráfi elvesztëtte mindën reménségit, hogy a czipének +nem tanállya gazdáját, aszongya neki a lovásza, hogy »vót még itt +ësz szép lyány! azt nem látom. Hun lëhet a!?«</p> +<p>A kiráfi rögtön gyërtyát gyútatott, lëmentek a pincébe, +kérdëzték: »van-ë itt valaki?« <span class="pagenum"><a name= +"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> +<p>Ënczëlla rászót: »Én vagyok, Ënczëlla, a teknő alatt!«</p> +<p>Fëlhozták mingyá. Szép vót nagyonn, a kiráfinak rögtön +mëgtecczëtt. Fëlpróbáták a czipét neki is, hát fájinú a lábára +illëtt.</p> +<p>Akkor a kiráfi: »szívem szép szerelme! të vótá a templomba! én +innen elviszlek, magaméé tëszlek, én az ettéd, të az enyim, ásó, +kapa választ el ëgymástú!«</p> +<p>A mostohát majd mëgëtte odabe az íríccség.</p> +<p>Akkor mëgesküttek, lagzit laktak, faggyút sz....k, avval +világítottak. Még most is ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzési idő: 1903. december.</i></p> +<h2>12. A tollas ördög.</h2> +<p>Most mondok én olyan mesét, a kiné csúnyább sincs a világonn, de +azé mernék fogannyi, hogy szëbbet së hallottatok még nálla. Hát +hallgassatok ide! Figyelëm, a ki rossz lëssz, mëvverëm!</p> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgény ëmber, annak +vót ëgy fia. Szomszéggyába lakott ëgy gazdag embër, annak mëg vót +ëgy lyánya.</p> +<p>Ez a gazdag embër ëcczër elmënt a vásárra, ott csíziót húzatott, +abba mëg avvót, hogy az ő lyánya a szëgény gyerëk feleségi lëssz. +Ezé nagyon mëgharagudott. <span class="pagenum"><a name="Page_94" +id="Page_94">-94-</a></span></p> +<p>Hazamëgy, átlép a szëgény embërhë, mëgkérdezi tűlle, hogy +eladó-ë a fia vas së? mer ő mëg akarja vënnyi! A szëgény embër +aszonta, hogy ő elaggya, ússë tuggya eltartanyi, hát csak fizesse +ki az árát. Megalkuttak, a gazdag kifizette, oszt vitte magával a +gyerëkët.</p> +<p>Otthon aszongya a kocsissának: »itt van ez a gyerëk, vidd ki az +erdőbe, öld mëg! de mëgöld ám, mer akkor jaj az életëdnek!« A +kocsis aszonta: »jó van!« oszt vitte.</p> +<p>De útközbe nagyonn mëszszánta. Nem vót szívi mëgölnyi, nem +bántotta, ha betëtte ëgy faudúba. Avval mënt haza, otthon mëg +aszonta, hogy »jó van mindën!«</p> +<p>A gyerëkët az udúba eszrevëtte ëgy juhász kutyája, az hordott +neki ételt. Csudákozott a juhász, hogy hova kúdorog az ő kutyája +mindég? utánna nézëtt, hát látta, hogy ëgy gyerëk van a faudúba. +Kivëtte onnat, bevitte a faluba a papho. A pap fëlfogta, oszt hogy +a gyerëk okos is vót, tanítatta.</p> +<p>A gazdag embër nemsokára mëgint elmënt a vásárra, mëllátta a +csízióst, húzatott most is. De a csízió mëgint csak aszonta, hogy a +lyánya a szegény gyerëk feleségi lëssz.</p> +<p>Gond ütte a fejit. Elindút avval a szándékkal, hogy akarhun van, +de ő fëlkeresi a gyerëkët.</p> +<p>Ëcczër ëgy erdőbe ért, ott látott három gyerëkët ëgyütt +jádzanyi. Odamënt, az ëgyikbe mëgösmerte a szëgény embër gyerëkit. +Kérdëzgette oszt: hogy <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= +"Page_95">-95-</a></span> hijják? hogy maratt életbe? hun lakik? mi +egymás. A gyerëk oszt elmonta az életyi sorát végig.</p> +<p>A gazdag embër akkor írt ëgy levelet, odatta a gyerëknek, hogy +vigye haza, az ő feleséginek aggya oda. A levelbe mëg az vót írva: +»së irgalom, së këgyelëm, a külyköt vessétëk be a pinczébe!« Hogy +jobb kedvi lëgyék, még ëgy forintot is adott neki.</p> +<p>De a gyerëk hamarosann elámosodott, lëfekütt, nem indút el a +levellel. A kalapjáho szúrta, oszt ledőt ëgy fa tövibe.</p> +<p>Két pajtása odamënt, fëlbontották a levelet, hát látták, mi van +bele írva! Kitürűték az egészet, oszt azt írták helyibe: »a lyányom +add oda neki! de mingyá!«</p> +<p>Mikor a gyerëk fëlérzëtt, elvitte a levelet a gazdag embër +feleségihë. Mikor az elolvasta, csak a fejit csóváta mëg, de a +lyánt a gyerëknek odatta feleségű. Mingyá ëgybe is keltek.</p> +<p>Hazamëgy az apja a lyánnak, láttya, hogy a szegény gyerëknek +csakugyan feleségi lëtt, maj szétpukkadt, úgy fëlütött benne a +dü.</p> +<p>Hogy járjék má végire! hogy öllye má mëg? ezënn törte a fejit. +»Öhö! jó van no!« ëcczër magáho szólíttya a vejit. »Ereggy el a +tollyas ördöghö, hozzá nekëm belülle hat szá tollyút, de aggyig +vissza në gyere, tudod-ë!?«</p> +<p>Szëgény gyerek – má azaz hogy: legén – elindút nagy búvába +fëlkeresnyi a tollyas ördögöt.</p> +<p>Mëgy, mëndëgé, beér ëgy kirá udvarába. Ott <span class= +"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> +mëgkérdëzték, hogy hova mëgyën? Ő aszonta: »a fekete tengërhe, a +tollyas ördöghö!« »Ennye öcsém!« – monta neki a kirá – »ha ára +jársz, tudd mëg, hova lëtt az a királyány, a ki má három esztendeji +elveszëtt?« »Jó van, mëgkérdëzëm!« – monta a legény.</p> +<p>Avval mënt tovább. Beér mëgint ëgy kirá udvarába. »Hova indútá +të el, öcsém?« – kérdezte a kirá. »A fekete tengërhë, a tollyas +ördöghö!« – monta a legény. A kirá még aszongya neki: »tudod-ë, +mit, öcsém!? Van az én udvaromba ëgy almafa. Ezelőtt hogyha beteg +ëtt belűlle, mingyá jobban lëtt. Tudd mëg, hogy most má mé nem +olyan?« »Jó van, mëgkérdëzëm!« – monta a legény.</p> +<p>Nemsoká a harmagyik kirá udvarába ért. Ott mëgint elkezgyik +faggatynyi. »Hova szándékozol, öcsém?« – »A fekete tengërhë, a +tollyas ördöghö!« »No, fiam! ha ára jársz, tudd mëg, mer van nekünk +ëgy kutunk, az azelőtt mindém mëffiatalította az embërt, mé nincs +má annak ereji ëd darab időtű óta!?« – »Jó van, azt is mëttudom, ha +lehet« – monta a legény.</p> +<p>Avval mënt, mëndëgét, hetedhét országon is túnat járt má, mikor +elért a fekete tengërhë.</p> +<p>Ott a partonn várt rá ëgy csónakos, az átvitte őt, de mikor a +másik parton mëgátak, aszonta a legénnek: »hallod-e, kedves +barátom! ha a tollyas ördöghö mégy, tudd mëg, hogy mëggyig lëszëk +még én itt csónakos!?« A legény mëgigérte, hogy majd utánna jár, +avval tartott ëgënyest a fekete várnak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> +<p>A hogy oda be akar mennyi, a küszögönn feküdt előtte ëgy embër, +annak a mellyin ült ëgy rémísztő nagy malomkő. Az embër elkezdëtt +jajgatynyi. »Jajjajjaj! Istenëm! mëggyig lëssz még rajtam ez a +malomkő!?«</p> +<p>A legény eszibe vëtte ezt is, oszt mënt be ëgënyest a házba.</p> +<p>A hogy benyit, ott taná ëgy nagyonn szép királyánt. Annak oszt +elmondja: mi járatba van? mikët bíztak rá? s mi ëgymás, elmondott +mindënt. Akkor aszongya neki a lyány: »bújj el itt, hé! valahova, +mer ha a tollyas ördög hazagyön, szétszaggat ézibe!«</p> +<p>Estére csakugyan is hazagyött a tollyas ördög.</p> +<p>Szaglász këgyetlenű, êre is, ára is, aszongya: »mi van itt vagy +ki van itt? mer én idegenyszagot érzëk!?« Aszonta a lyány: +»kitëttem a ruhámot szárannyi, oszt a naptú szagot kapott, azt +érezhetëd!« A tollyas ördög belenyugodott.</p> +<p>Nemsoká lëfekszënek egymás mellé.</p> +<p>A hogy fekszenek, a lyány ëcczër csak nagyot rúg az ördögönn, +oszt kitép belülle ëgy szál tollyút. Az ördög is fëlihed, aszongya +neki: »mi lelt tégëd? de mërrugtá!?« »Ennye, azt ámottam: ëgy kirá +kérdëzte, hun van az a királyány, a ki má harmadívi elveszëtt?« »Mé +nem montad neki, hogy a tollyas ördögné!« Ezt a legény mind az ágy +alatt hallgatta, mer odabujtatta el a királyány.</p> +<p>Fekszënek, szuszognak, ëcczër a lyány mëgint nagyot rúg az +ördögön, ëgy szál tollyút mëg kiszakajt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> Fëlugrik +az ördög. »Ennye no! hát mi lelt téged! mé nem haccz alunnyi, hê?« +»Aszt ámottam: ëgy kirá kérdëzte, hogy van ëgy almafája, a ki abbú +ëtt, jobban lëtt, oszt mos má sëmmi ereji sincs, mi az oka annak?« +»Mé nem montad, hogy a napkeletyi ódalába van ëgy üstpéz; vegyék +fël onnat, oszt az alma mëmmëg jó lëssz!«</p> +<p>Allyig szunnyatt el a tollyas ördög, a lyány mëgint úgy inon +rúgta, hogy a rossz is maj kitörte az ördögöt. Fëlugrik mérgesenn, +még a szëmi is cikrádzott. »Hát mikor haccz má të engëm békébe +alunnyi? tê? në bolondozz, mer maj mëjjárod!« »Azt ámottam: – monta +a lyány – ëgy kirá kérdezte, micsinállyék ő avval a kúttal, a +mëlyik azelőtt mindënkit mëffiatalított, most ëgy időtű fogva +elvátozott, mi az oka annak?« »Hát mé nem montad neki, te szamár! +hogy ëgy hótt gyerëk van benne, ha azt kivëszik, a kút mëgint jó +lëssz!« De má a harmagyik tollyú a lyány kezibe vót!</p> +<p>Lëhunnya a szëmit az ördög, nagyon ámos vót, mingyá elalutt. De +a lyány nem hagyott neki békét. Úgy seggbe kottyantotta, hogy majd +elharapta a nyelvit az ördög, oszt még hozzá két tollyút +szakajtott. Iszontató méreggel kelt fël az ördög, mérgibe allyig +birt szónyi. »Hát mondd mëcs csak, mit akarsz të velem? në hozzá ki +a békességës tűrésbű, mer váglak úgy pofonn, hogy mëgemlegeted! +nécs csak ë!« »Azt ámottam: ëgy csónakos azt kérdezte, mëggyig +lëssz még ő csónakos?« »Mé nem montad neki, <span class= +"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> ebatta, +hogy ha valaki beül a csónakjába, oszt a partonn ő előbb kiugrik, +akkor amaz lëssz a csónakos! De nyugoggy má, mer istókbáró elvellek +nagyon, ha még ëcczër fëlkőtesz!«</p> +<p>Alszik az ördög újfent, még mélyebben, mint az elébb. Úgy +hortyog, mint ëgy ló, még az ágy is rëszket alatta. A lyány is +illeszkëgyik, igazogyik, ëcczërcsak olyant rúg a bokájára, hogy +mingyá lëmënt rúlla a bőr. Ugyanakkor kiszakajtott ësz szál tollyút +is. – No’ még olyant nem láttá, mint a minő mérges vót akkor az +ördög. Mérgibe mindën tollyú ëgënyest át rajta. Mëffogta a lyánt, +mëgrázta ám, mint a zsákot. »Te, kutya, te! hát hánszor mëmmondtam +má, hogy haggy békét! ne ë!« – oszt jó tarkón vágta a lyánt, +»maradhass vagy ereggy lë az ágyrú, mer én szétszakajtolak! kutya!« +A lyány mëg, mintha rína, aszongya: »mit tëhetëk én arrú, hogy +olyan rosszakot ámodok! most is azt ámottam: ëgy embër azt +kérdëzte, mëggyig lëssz mëg rajta a malomkő? de én nem birtam +mëmmondanyi!« »Mé nem montad neki, üssön el a rossz! hogy aggyig, +még ëgy idegëny embër azt nem mongya: vács fël, vács fël (váltsd +fel, váltsd fel!)!«</p> +<p>A legény hallotta ezt az ágy alatt. Mikor a tollyas ördög ezt +kimongya, csak nagyot kiát: vács fël, vács fël! az ördög mësz +szalatt eszi nékű, mënt a küszöghö, lëvëtte az embërrű a követ oszt +magára vëtte. <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= +"Page_100">-100-</a></span></p> +<p>Másnap útnak indú a legény a királyánval. A hat szál tollyú má a +zsebibe vót. Mikor a csónakosho érnek, kérdëzi a csónakos: »hát mi +hírt hoztá nekëm, fiatal barátom?« de a legény nem akarta aggyig +mëmmondanyi, még az túsó partra nem érnek, oszt elébb ki nem ugrik +a csónakbú. Aszonta, hogy nem tuggya! A csónakos mëg allyig akarta +átvinnyi. De nagy rimánkodásra mëgis mëgtëtte oszt.</p> +<p>Mikor a másik partra érnek, kiugronak a legény a lyánval a +csónakbú, oszt akkor mongyák mën nëki, hogy aggyig lëssz csónakos, +még valakiné hamarabb ki nem ugrik a csónakbú a partra! Vakarta a +fejit a csónakos, de má hiába, mer a legény többet nem ült a +vízre.</p> +<p>Odaérnek a harmagyik kirá udvarába, ott mëgmongyák, hogy ëgy +hótt gyerëk van a kútba, vëgyék ki onnan, mingyá olyan lëssz a víz, +mint azelőtt.</p> +<p>A másik kirának is elvitték a hírt, hogy az almafa napkeletyi +ódalába ëgy üstpéz van elásva, azt ássák fël, mingyá gyógyító lëssz +az almája. Mind a két kirá nagyon szépenn mëgköszönte nekik a +híradást.</p> +<p>Utóllyára beérnek a királyány apjáho, ott a lyányt mëgösmerik, +majd kibúttak örömükbe a bőrikbű.</p> +<p>A legény azután hazamëgy, vitte magával a hat szál tollyút is. +Az apóssának elmongya végig-hosszig, mismit látott, minő szép az a +fekete tengër, minő kincsëk vannak ára? mi egymás. Az apóssa ezënn +a hírenn úgy fëlindút, hogy maga is elmënt mëgnéznyi <span class= +"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> a +fekete tengërt! Mikor a csónakos a csónakjába eresztëtte, hogy majd +átviszi, az csak kiugrik a csónakbú, a gazdag embër mët táng máig +is csónakos a fekete tengërënn.</p> +<p>A szëgény embër fia mëg mész szëbb házat csinátatott, szüretre +má abba is mëntek laknyi a feleségivel. Ott élnek boldogann táng +mém ma is, hogyha mën nem haltak. Eggyig vót, mese vót, tánn igaz +së vót.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzési idő: 1904. január.</i></p> +<h2>13. A Vörös Vitéz.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá mëg annak a +feleségi. Vót nekik két gyerëkik: ëgy gyerëk mëg ëgy lyány.</p> +<p>Ëcczër az annyok mëghalt. De a ház nem lëhetëtt el asszony nékű, +az apjok újra mëgházasodott. Igy hát mostoha asszony kerűt a házho. +Biz as së vót jobb a többi mostoháná, a két gyerëkët ki së áhatta. +Ütte-verte őköt, a hun érte, a letkisebb szóé csinát olyan +patáliát, hogy a rossz së birta vóna azt ki. Nagyon kutya asszony +vót! Késűbbet mëg mindënféliképenn életyik ellen áskálódott a két +gyerëknek.</p> +<p>Ëcczër aszongya az urának, hogy ha ő a két gyerek májábú mëg +veséjibű nem ëszik, olyan szent igaz, <span class= +"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> mint a +hogy a mai napra fëlvirattunk, hogy ő mëghal. Mer ő beteg.</p> +<p>Jó van. Az apjok, a kirá beleëgyezëtt, hogy vágják lë a két +gyerëkët, mer az asszont ő is jobban szerette. A mindënës, az öreg +János bácsi, magáho vëtte a két testvért, kiátott az agárnak, oszt +indútak ki az erdőbe. Mikor odaértek, a lyány elkezdëtt neki +könyörgenyi, hogy csak őt vágja lë, csak őt, a bátylyát mëg në +báncsa! János bácsinak mëgesëtt a szívi rajtok, aszongya nekik:</p> +<p>– Nem bántolak én bennetëkët, mënynyetëk, a mére láttok, a +világba, de ide többet vissza në gyertëk!</p> +<p>Nagyot lélegzëtt a két testvér, összeszëtték magokot, oszt útnak +indútak.</p> +<p>János bácsi mëg lëvágta az agarat, kivëtte a máját mëg a +veséjit, azt vitte haza az asszonnak. Mëg is gyógyút az asszony +abba az Istenbe, mihent jólakott velëk. Ő azt hitte, hogy az +csakugyan a gyerëkëk mája mëg veséji vót.</p> +<p>A két testvér most má magára maradt. Mënt, mëndëgét, estére +beért az erdőbe. Ott a gyerëk fëlmënt ëgy nagy fa tetejibe keresnyi +valami világosságot. Látott is messzire ëgy mécsëst. Lëgyött a +fárú, oszt a lyánynyal tartott ëgënyest ára, a mére a fényësségët +látta.</p> +<p>Jó sokára oda is értek. Ëgy kis ház át előttök, a kibe ëgy +remete lakott a feleségivel. <span class="pagenum"><a name= +"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> +<p>– Hun jártok tik êre, – kérdëzik őket odbe – a hun még a madár +së jár? mi járatba vattok?</p> +<p>A két gyerëk oszt elmonta ügyes-bajos dógát, hogy biz ők így mëg +így jártak, szógálatot keresnének, ha kapnának!</p> +<p>– No! akkor jó helyënn jártok, nekünk épenn ëgy szógálló mëg ëgy +bojtár kék, ha beátok, mink felfogadunk!</p> +<p>A két gyerëk szívesörömest beát. Igy lëtt a lyánbú szógálló, a +gyerëkbű mëg, a ki má jó nagy vót, bojtár.</p> +<p>A bojtárnak az vót a dóga, hogy aggyig hajcsa a juhot, még az +magátú mëg nem áll. A gyerëknëk má másnap mëg këllëtt kezdenyi a +bojtárságot.</p> +<p>Hajtya ő a juhot, hajtya, de akárminő jó mezőre értek, a juh +csak odább mënt, még csak ëcczër ëgy ballang szájjáná mëg nem át, +oszt legelt.</p> +<p>A ződ fűre lëterepëdëtt a bojtár is, tüzet rakott, szalonnát +sütött. A hogy sütyi, a hogy forgattya, gyön az ördögök kerüllőji, +odakiát a bojtárnak:</p> +<p>– Gyere velem birkóznyi, hé!</p> +<p>A bojtár aszonta, hogy biz ő aggyig nem mëgy, még jó nem +lakik!</p> +<p>De az ördögök kerüllőji nem hatta ám abba az incselkëdést, csak +bizgatta, csak nyözgette, úgy, hogy a bojtár csak elmënt vele.</p> +<p>Hanem mëgesëtt az ördögök kerüllőjinek! a bojtár csak mëgkapta a +fejit, vót ott ëgy kétágú fa, akközé szorította be. Rimánkodott +oszt a kerüllő, hogy csak ereszsze ki, így mëg úgy, de a bojtár rá +së hallgatott. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= +"Page_104">-104-</a></span> De az ördögök kerüllőjit nagyon +szoríthatta a czipe, mer tudott rimánkonnyi, mint a valóságos +czigány.</p> +<p>Aszonta a bojtárnak:</p> +<p>– Hallod-ë! eléadom az öregapád szëmit, ha innet +kieresztesz!</p> +<p>– Mëllyik öregapámét? – kérdëzte a bojtár.</p> +<p>– Hát a hun lakol, azét!</p> +<p>– Hun van hát no!?</p> +<p>– Ott a fa tetejinn van ëgy fazék szëm, mëg ëgy tál zsír! Ha a +szëmet betëszëd az öregapád szëmi güdribe, oszt a zsírral jó +mëgkenëd, visszakapja a szëmivilágát! – monta az ördögök +kerüllőji.</p> +<p>Akkor a bojtár fëlmënt a fára, lëhozta a fazék szëmet mëg a tál +zsírt, a kerüllőt kieresztëtte a fa közű, ő mëg hazamënt.</p> +<p>Otthonn betëtte az öregnek a szëmit, a zsírral mëgkente, a vén +remete olyan jó látott, mint azokelőtt régënn.</p> +<p>Itt éldëgétek ők sokáig békességbe, még az öreg remete mëg a +feleségi mëg nem halt. A ház rájok maratt kettőjikre, a legény mëg +a tetejibe kapott olyan zsíros ruhát, hogy ha azt fëlvëtte, +százszorta erőssebb lëtt.</p> +<p>A legény most is csakúgy kijárt a juhot legeltetynyi, mint +idáig.</p> +<p>Ëcczër a hogy hazamëgyën, aszongya neki a testvéri:</p> +<p>– Jaj! de beteg vagyok! kedves bátyám! Hozd <span class= +"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> el +nekëm az erdőbű a medve két fiának a veséjit, ha én abbú ëhetnék, +mingyá mëggyógyúnék!</p> +<p>De ezt csak azé monta a lyány, mer ëgy tizënkétfejű sárkánt +tartott a hordó alatt, a ki a szeretőji vót, hogy még a legény +odajár, szerelmeskëdhessënek, vagy hogy elveszíjje a legént!</p> +<p>Ki is mënt a legény az erdőbe. Épenn célzott a medve két fiára, +mikor a medve rákiát:</p> +<p>– Hallod-ë, hé! në bánd a fiamat! adok nekëd ëgy sípot, ha ebbe +belefújsz, ott lëszëk a végórádonn!</p> +<p>A legény nem is bántotta, a sípot eltëtte jó, oszt ballagott +haza. De a lyánnak má akkor kutyabaja vót.</p> +<p>Másnap elkűgyi a báttyát a lyány a farkas fijajié, harmannap az +oroszlyányéé, de új járt a bojtár mindakettővel, mint a medvével: +nem bántotta ëgyikët së, azok mëg ëgy-ëgy síppal ajándékozták +mëg.</p> +<p>Má nëgyegyik nap a lyán nem tutta hova kűdenyi, aszongya +neki:</p> +<p>– Bátyám! të erőss vagy, tëdd csak hátra a kezedët, maj mëgkötöm +ëgy madzaggal, ugyan el birod-ë szakajtanyi?</p> +<p>A legény hatta, de bizony a madzag olyan erőss vót, nem birta +elszakajtanyi.</p> +<p>Akkor jutott eszibe, hogy ez a lyány most biztosann a végire +akar járnyi, aszongya a húgának:</p> +<p>– Kedves testvérëm! add ki a dakumbú a sípjaimot, hagy fújom mëg +mëg ëcczër! <span class="pagenum"><a name="Page_106" id= +"Page_106">-106-</a></span></p> +<p>A lyán nem tutta, hogy az a három síp mit tart, odatta neki.</p> +<p>A legény belefújt. Ëcczërre ott termëtt a három állat: a medve, +a farkas mëg az oroszlyány.</p> +<p>A legény akkor bekiátott a sárkánnak:</p> +<p>– Gyere hát no! ha akarsz, ölly mëg!</p> +<p>Ki is gyött a sárkány, de az oroszlyány valahogy mëgkapta, abba +a Jézusba szétszaggatta. A bojtárt mëg fëlódozták, a ki a sárkány +nyelvit mind lëvagdosta, a húsát összediribolta, besózta, oszt ëgy +hordóba tëtte.</p> +<p>Azutánn odaszót a lyánnak:</p> +<p>– Most má, te hűtlen testvér! ëgyed a sárkányod húsát, a +csontyát mëg szopogasd olyan vékonyra, mint az ár!</p> +<p>Az állatok mëg akkorára mind oda hordták a sok fát, a kivel a +házat berakták tetejiig, hogy a lyány többet ki në +szabadúhasson.</p> +<p>A bojtár mëg a házat, testvérit otthatta, a három állattal +elindút, mënt a világnak.</p> +<p>A hogy mënnek, mëndegének, a legény mán nagyonn szomjan vót, +tanákoztak ëgy asszonynyal. A legény kért tűlle ëgy kis vizet.</p> +<p>– Nem tudok én vizet annyi aranyé së, lelkëm! hanem ha iszik +bort, azt adhatok! Nem lehet êre vizet innya a sárkántú, mindën +korty víz ëgy szűz lyány életyibe kerű! Nécscsak! a kirá lyánya má +a kútpartonn ül, má az is a sárkányé lëssz! <span class= +"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p> +<p>– Ennye no! – monta a bojtár, – hát maj mëllássuk, mit tart ez a +sárkány! Gyerünk csak!</p> +<p>Mëntek a kútho.</p> +<p>A sárkány épenn gyött fëlfele, fújta a kék mëg a ződ lángot, de +a legénnek fújhatott akarminőt, lëszëtte a fejit mind. A nyelveit +kivagdosta, a tarisznyájába rakta, azutánn bemënt, a kút mellett +vót ëgy ház, abba pihennyi.</p> +<p>Mikor ott kipihenték magokot, a legény mëg a medve mëg a farkas +gyönnyi akartak kifele, vót a pitarba ëgy nagy malomkő, az mind a +hármokot agyonütte. Úgy terűtek ott szét, mint annyi kivi búza.</p> +<p>Látta ezt az oroszlyány, nekimënt a malomkőnek, dirib-darabra +törte, azutánn odamënt a farkasho, a filibű kivëtte a +forrasztófűvet, avval fëléleszgette mind a hármat.</p> +<p>A legény akkor odamënt a lyánho, a ki ott ült a kút káváján, +ölibe hajtotta a fejit, oszt elszunnyadt. De a Vërës Vitéz – hogy a +rossz üsse el – ott ólákodott, odamënt, lëvágta a fejit.</p> +<p>De fëlérzëtt ám az oroszlyány! látta, hogy a gazdája sëhos +sincs, aszonta a farkasnak, hogy olyat ordícscsék, hogy a fa teteji +a tövi lëgyék, a tövi mëg a teteji! A farkas olyat ordított. Akkor +a farkas filibű elévëtték mëgint a forrasztófűvet, oszt a legént +fëlébresztëtték.</p> +<p>Hanem a Vërës Vitéz má ekkor javába lagzizott! Övé lëtt a kirá +lyánya, a ki ki së áhatta, úgy útáta, mer <span class= +"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> azé, +hogy olyan retves csúnya vót, fërtelëm vót ránéznyi.</p> +<p>A legény hogy má nagyonn éhënn vót, nem birta ányi, hogy ëgy kis +harapnyivalóé be në kűggyön a kastéba.</p> +<p>Be is kűdött. Először a medve mënt, de gyövet a kutyák mind +elszëtték tűlle az élelmet, mëg a farkastú is. Harmacczorra az +oroszlyány mënt el, az oszt hozott annyit, hogy ëhettek +dúlásig.</p> +<p>Mikor mëgint mëgéhëztek, bemënt a legény is. A hogy mënt, látta, +hogy két nagy zsákba a Duna mëg a Tisza van a falho állítva, az +ëgyik ódalánn tányírkóréval mëgtámasztva, a zsák szája mëg +csëpűmadzaggal bekötve.</p> +<p>Mëgy bellyebb, beér, odbe oszt elmongya, hogy kiski ő! A Vërës +Vitéz három fejelënn ült az asztal mellett, de a hogy a legény +szavát hallotta, ëgy mingyá kiugrott alólla.</p> +<p>A legény ezutánn mëgmutogatta a sárkánynyelvekët: lássák, hogy ő +ölte azt mëg, nem más! a Vërës Vitéz aló csak ki a másogyik fejel +is! de má akkor didërgëtt.</p> +<p>A kik odbe vótak, látták, hogy nem a Vërës Vitéz, ha a legény +szabadította ki a lyánt, aszonták, hogy »el is hiszszük, a mit +mondasz, mer láttyuk!« a Vërës Vitéz aló kicsúszott a harmagyik +fejel is. Ő mëg el akart szalannyi, de mëgkapták, összevagdalták, a +húsát mëg szétszórták a határba.</p> +<p>A királyánynyal pegyig a legény mëgesküdött, <span class= +"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> olyan +boldogok lëttek, hogy hetedhét országonn nem lëhetëtt párjokot +tanányi. Még most is ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzési idő: 1904. január.</i></p> +<h2>14. A Vörös Vitéz.</h2> +<p class="center">(Változat.)</p> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár cseléd, annak a pár +cselédnek három fia.</p> +<p>Szëgények vótak, a három gyerëkët nem igen tutták élelëmmel së +tartanyi, ëcczër aszonták a gyerëkëknek: »halljátok-ë, fiaim! mink +tiktëkët nem birunk eltartanyi, menynyetëk, keressetëk szógálatot, +éllyetëk mëg a magatok embërségibű, ággyon meg az Isten!«</p> +<p>A szëgény három gyerëk – mit vót mit tënnyi – elindút.</p> +<p>Mënnek, mënnek, soká mënnek, nemsoká ëgy erdőbe érnek. A hogy +ott leterepszënek, aszongya a legöregebb: »hallyátok-ë, hé!? vágjuk +ebbe a tőgyfába a peneczilusunkot! a kié mëgrozsdál, az hallyék +mëg, a kié fényes lësz, az maraggyék életbe.« – Jó, +beleëgyeztek.</p> +<p>De má akkor a lekkisebbnek minden elemózsiáját elfogyasztották, +annak sëmmi së maratt, pegyig éhënn vót má szëgény, mint a farkas. +<span class="pagenum"><a name="Page_110" id= +"Page_110">-110-</a></span></p> +<p>Mit csinát vóna ëgyebet? kért a legöregebb báttyátú ënnyivalót. +»Adok, – aszongya – de csak úgy, ha az ëgyik karodot lë engedëd +vágnyi!« A kis gyerek gondolta magába: »no, még jó, ha csak ennyit +kívánsz tüllem«, oszt beleëgyezëtt. Akkor a báttya levágta az ëgyik +karját, úgy adott neki valami kis harapnyivalót.</p> +<p>Mënnek, mëndëgének, a kis gyerek csak éhenn lëtt újfënt. +»Bágyám! aggyá valami kis ënnyivalót, csak annyit is, a mennyit a +számba tëhessek, má majd elveszek éhënn!« A báttya mos má a másik +karjáé akart annyi. A gyerek látta, hogy má máskép gonoszú vesz, +ráatta a fejit: »vedd hát el a másik karomot is!« De hasztalan +vagdaltatta le magárú a karjait, mëgint éhënn lëtt biz ő, úgy, hogy +má ëcczër së karja, së lába, së szëmi nem vót má, kit levágott, kit +kiszúrt a báttya ëgy darab kënyéré.</p> +<p>Mos má së járnyi, së látnyi, së fognyi nem tudott, a báttya ott +hatta, mënt világnak, ő mëg ott maratt az útonn.</p> +<p>Hova, kihë fordúllyék most ő? nem segít itt ő rajta sënki, +elindút, mënt, azaz hogy csak höndörgött szëgény, mint a hordó.</p> +<p>Höndörög, höndörög, odahöndörög ëgy kútho. Ott az ágasonn ëgy +varnyú elkezgyi kiabányi: kár, kár, kár! Gondolkozott a kis gyerëk, +hogy mé kár, hogy ő a kútho gyött? gondolta, hogy elég kár má a, ha +ő a kútba esik, a kút szélyirű visszafordút, de allyig hogy +mëgmozdút, be ëgënyest a kútba, tele <span class="pagenum"><a name= +"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> lëtt szëmi-szája a +vizzel. De allyig hogy kéccër fordút a vízbe, azon vëtte eszre, +hogy karja is van, lába is van, szëmi is van. Csak olyan ép vót, +mint azelőtt. Minő kút lëhet-e? De nem tanát rajta sëmmi különöset. +Akkor elévëtt három üvegët, mëgtőtötte vízzel mindet, azután fogta +magát, indút a kútbú kifele a garádicsonn, hogy majd mëgy, a mére +lát.</p> +<p>A hogy mëgy, a hogy mëgy, hát taná ëgy sánta oroszlyánt, ott vót +ëgy árokba lëkussadva. Odaszól a gyerëkhë: »gyógyí mëg, barátom, +jótét helyibe jót várj!« A gyerëk csak szabadkozott, hogy mivel +gyógyítaná ő, nincs ő nála orvosság, mëg ő së doktor, hát hogy +tudná ő mëggyógyítanyi? Aszongya neki az oroszlyány: »hát a kezedbe +mit vétëtt az az üveg víz? kend csak mëg vele a tomporomot, maj +mëllásd: haszná!«</p> +<p>Úgy is vót. Az ëgyik üveg vizet mind rákente a gyerëk, mikor má +a fenekire ért, az oroszlyány is mëgkönnyebbëdëtt, nem vót sëmmi +baja.</p> +<p>Akkor aszongya az oroszlyány: »no, kedves barátom! mos má, ha +nem haragszol, én veled tartok, el nem hagylak, szükségëdbe +segítëlek!«</p> +<p>A gyërek nem szót sëmmit, csak ráhatta, oszt gondolta magába: +»ugyan mit segíhetné të én rajtam!«</p> +<p>Nemsokára tanákozott ëgy beteg tigrissel, mëg ëgy beteg +nedvével, mëggyógyította azokot is, hála fejibe azok is mellé +szegőttek, így oszt má vótak négyenn.</p> +<p>De a gyerëk tarisznyáját nagyon húzta má a <span class= +"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> három +üveg, igaz, hogy üresek vótak mind, csak az ëgyiknek vót a fenekinn +ëgy pár csëpp, fogta magát, kiszëtte a tarisznyábú, oszt +elhajingáta. Aszongya a nedve: »minek hajítod të azt el, hê? hátha +szükség lësz még arra!« avval fëlszëtte az üvegeket, oszt mëntek +tovább.</p> +<p>Mënnek ők tónyán-boronyán kërësztű, estére ëgy csárdára tanának. +Ott bezörgetett a gyerek, azaz hogy má legén vót, kinézëtt a gazda +az ablakon, de hogy látta, hogy nem magába van a legén, nem akarta +beeresztenyi. Aggyig-aggyig rimánkodott oszt a legén, hogy őt is, +mëg az állatokot is beeresztëtték.</p> +<p>Ott osztang mëghátak.</p> +<p>Rëggel kérdezi a legény, hogy »messzi van-ë mëg ide a +legközelebbi város?« A kocsmáros ëgy nagy hëgyre mutatott ki az +ablakonn, »ott van – aszongya – ëgy nagy hëgy, annak a tetejin van +ëgy fallal bekerítëtt város! Biz a még jó el van ide, aggyig +lëtëszed mëg fëlvëszëd të a lábadot ëgy párszor.« A legény oszt +mëgköszönte a kocsmárosnak a jókarattyát, avval elindútak ő a három +állattal.</p> +<p>Mëgy, mëndëgé, nemsokára mëgint tanát ëgy csárdát. Oda is +beszól: »messzi van-ë mëg ide az a város, a ki a hëgyën van +építve?« »Bizony má a nincs nagyon messzi. Táng oda akarsz mënnyi?« +»Oda én.« »Pegyig të në mënny oda! Mert ott hagyod a fogad +fejérit!« »Má mé!?« »Hát csak azé, lelkëm! nem látod-ë, hogy a +város fekete bársonval van behúzva? Van itt a hëgyënn ëgy sárkány, +má mindën lyánt <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= +"Page_113">-113-</a></span> elvitt, csak még a királyánt nem. Most +azonn van a sor. Ha valaki azt a lyánt a sárkántú mëgszabadítaná, a +kirá annak anná feleségű. Në mënny, mer jód mëg bánod, lëgyőz a +sárkány, mëghalsz, oszt az is az ettéd lësz!«</p> +<p>De a legény nem hallgatott a jó szóra, csak mënt tovább. Az +állattyai nyomonn kisérték, el nem hatták vóna szélës e világé.</p> +<p>Útközbe má messzirű látott ëgy embërt, a ki feléjëk tartott. +Mikor közelebb értek ëgymásho, akkor látta, hogy obsitos katona, +mëg hogy a – báttya. Mëgösmerte. De az obsitos a legény kiléttyirű +nem tudott sëmmit.</p> +<p>Odaszól hozzá a legény, mer látta, hogy az ódalán kard lógott, +hogy aggya ő neki oda azt a kardot, hasznát má ússë vëszi, ő neki +mëg mész szükségi lëhet rá könnyen!</p> +<p>A katona szabadkozott, hogy minek a neki? nem tuggya má azt +sëmmire së hasznányi, mer csupa rozsda! De a legény nem át el a +kérésitű, még végre az obsitos oszt odatta neki.</p> +<p>Avval a legény tartott ëgënyest a hëgynek.</p> +<p>Épeng má gyött rá a hétfejű sárkány.</p> +<p>A legény is kihúzza a rozsdás kardot, ëgy csapásra lëvágja mind +a hét fejit. A fejekbű kivagdosta a nyelvekët, berakogatta a +tarisznyájába, oszt hogyím má jó el vót fáradva, a tarisznyát a +feji alá tëtte, oszt ledőt pihennyi ëgy kicsit.</p> +<p>Allyig szunnyadt el, mënt ára ëgy Vërës Vitéz, <span class= +"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> az +látta, hogy a sárkány mëg van ölve, odamënt az alvóho, kargyával +levágta a fejit. A sárkán fejejit pegyig magára aggatta, avval nem +húzva-halasztva, mënt a várba. Ott beeresztëtték, látták, hogy +viszi a sárkán fejejit, nagy örömvel elfogatták, a kirá pegyig +odatta neki a lyányát, mint hát a szabadítónak. Nagy vígasság +támatt, olyan, hogy még a hegy alá is elhallacczott a +muzsikaszó.</p> +<p>A halott legény körű az állatok is mind aluttak, még a nagy +zajra az oroszlyány fël nem érzëtt.</p> +<p>Fëlkel, körűnéz, hát láttya, hogy oda a gazdája: mëg van ölve! +Kínjába ordított ëgyet, hogy a medvének majd berekett a fili. +»Kellyetëk fël mingyá, mër a gazdánk mëg van halva!« Felugrik a +tigris, szalad forrasztófűé, a medve mëg gödröt ásott, hogy a +gazdájokot beleállíthassák. Mikor a forrasztófűvel mëgérkëzëtt a +tigris, rögtön mëgkënték vele a legény nyakát, fejit, a medve +fëlfogta a fejet, ráillesztëtte a nyakra, de mëgfordítva tëtte, a +mé kapott az oroszlyántú olyan pofont, hogy pokolba hallacczott a +puhanása. Az intelëm után oszt rendes helyire tëtte a fejet, mire a +legény mëgelevenëdëtt.</p> +<p>A tarisznyát a nyakába akasztotta, oszt mënt a várba. De ott mëg +nem akarták ám beeresztenyi. »Hát – gondolta magába – ha engem nem +eresztëtëk be, legalább ënnëm aggyatok!« Bekűtte a három állatot +élelemé. Odbe a Vërës Vitéz kilencz fejelënn ült, mikor a három +állatot látta, mingyá kigurút alólla három. Az állatoknak attak +ënnyivalót többször <span class="pagenum"><a name="Page_115" id= +"Page_115">-115-</a></span> is, oszt hogy látták, minő szilídek +ezëk a jószágok, beeresztëtték a legént is.</p> +<p>Mikor a legén bemënt, allyig látta mëg a Vërës Vitéz, úgy +mëgijett, hogy három fejel mëgint kiugrott alólla.</p> +<p>Ekkor a legény aszongya odabe, hogy: »tuggyák-ë mi híjja van a +sárkánfejeknek?« Aszonták, hogy: »mi vóna? sëmmisë!« De má ekkora a +Vërës Vitéz pukkadozott mérgibe.</p> +<p>A legény elévëszi a tarisznyábú a nyelveket, mëgmutatja, hogy »e +hiánzik-ë!« Mënnézik, hát csakugyan!</p> +<p>A Vërës Vitéz aló az utóssó három fejel is kigurút.</p> +<p>Mos má kivilágosodott, hogy ki az igazi mëmmëntőji a lyánnak, a +Vërës Vitézt, a kit csúf vóttyáé a lyány së szeretëtt, mëffokták, +oszt fëlakasztották.</p> +<p>A kirá lyánya a szép legénvel egybekelt, oszt olyan boldogok +lëttek, hogy mém most is ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Duru Örzsi öreg +lyántól. Lejegyzés ideje: 1904. jan.</i></p> +<h2>15. A tüzes ökör.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy öreg embër, annak vót +három fia. A letöregebb fiú kovács, a közepső szabó, a letkisebbik +mëg vitéz vót. <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= +"Page_116">-116-</a></span></p> +<p>Az apjok mán nagyon öreg mëg betegës embër vót, mondták is neki +a fiai, hogy rendëzze má a vagyont, tëgyék tëstámentumot, hogy +kinek mit hagy? De az apjok aszonta nekik:</p> +<p>– Jó mestërségtëk van minnyátoknak, abbú mëgélhëttëk!</p> +<p>De a gyerëkëk ezt nem hatták annyiba, bemëntek hozzá újfënt, +hogy testámentomtételre birják, akkor az öreg aszonta nekik:</p> +<p>– No! jó! ha annyira erősködtök, ha annyira odavagytok azé a +jussé, hát mondok ëgyet: ha mëgtëszitëk azt a kívánságomat, a mit +én most a végrendëletëmbe írok, akkor ettétëk lëssz mindënëm!</p> +<p>A gyerëkëk nem tudták, hogy mi az a kívánság, mer az apjok nem +mondta mëg nekik, de azé beleëgyeztek, hogy mëgtëszik, akarmit +kiván.</p> +<p>Rögtön híttak hitës embërëkët, az apjok mëgírta a +végrendëletët.</p> +<p>Nemsokára mëg is halt. Fëlbontyák a levelet, hát av vót benne, +hogy csinátassanak neki vaskoporsót, vasmútërt hozzá, vastengëlyt, +vaskerekekët, vasrudat, oszt fogjonak bele négy darab négyesztendős +csikót, azokot vagdossák mëg az ostorral jó, azután haggyák őköt +magokra, a mére azok viszik a testyit, csak vigyék! ők mëg üllyenek +lóhátra, oszt tarcsák szëmmel. A hun mëgáll a négy csikó, oda +temessék el, oszt mindën écczaka őrizze ott valaki közűllök!</p> +<p>Betőtötték mindën kivánságát. Mindënt úgy csinátak, a hogy a +level mondta. Befogták a négy csikót, <span class= +"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> jó +mëgvagdosták. Ők mëg lóra ültek, oszt mëntek a csikók után.</p> +<p>Mënt a négy csikó úgy, a hogy lëhetëtt. Előtte vót ëgy nagy +erdő, beszaladt abba, de hogy a fák sűrűven vótak, a kerekek +mëgakadtak, a lovak nem nem birták tovább húznyi.</p> +<p>Most a három testvér apja tetemit lëvëtte a kocsirú, oszt a hun +a négy csikó elakadt, güdröt ástak, oda temették a koporsót.</p> +<p>A hogy elgyött az este, a letöregebb maradt kívël őrzenyi. A +hogy ácsorog, bődörög a sír körű, úgy éfé előtt, odamënt ëgy +tüzesökör. A legény nem gondolta, mé gyöhet az? külekënnyi kezdëtt +vele. De az ökör erős vót ám! A legény allyig hogy birt vele! Mikor +mëgölte, lëvágott a czombjábú ëgy darabot, azt, mire a testvérjei +rëggel odaérkëztek, mëgsütte, az ökröt mëg elásta.</p> +<p>Kérdezték a testvérjei:</p> +<p>– Hun vëtted ezt a húst? de jó!</p> +<p>A legény elmonta, hogy nyulat fogott az erdőbe, azt sütte +mëg.</p> +<p>Másnap a közepső legény maradt ott őrzenyi.</p> +<p>Éfé előtt akkor is mëggyött a tüzes ökör. Elkezdte az apja +sírját kaparnyi, bizonyosann a koporsót akarta kivennyi, má egész +güdröt ásott. A legény el akart szalannyi, de mégis erőt vëtt +magán, elkezdëtt küzdenyi a tüzes ökörrel. Sokba telt, még +lëteríthette. A czombjábú lëvágott ëgy darabot, a többit elásta. +Azután tüzet gyútott, a húst mëgsütte, <span class= +"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> +mëgtraktáta vele a testvérjeit, de ő is csak aszonta, hogy nyulat +fogott, ez annak a húsa.</p> +<p>Harmagyik este a letfiatalabb testvér, a vitéz őrizte a sírt. +Éfé előtt neki is mëggyött a tüzes ökör, oszt át ëgënyesenn a +sírnak. Má a koporsót turkáta, mikor a legény harczba állott vele. +Nagyon soká këllëtt küzdenyi, még a tüzes ökröt lëbirta. Lëvágott a +czombjábú ő is ëgy darabot, a többi részit mëg elásta.</p> +<p>A hogy sütnyi akarja a czombhúst, akkor veszi magát eszre, hogy +tüzi mëg nincs. Most mán honnat vëgyék tüzet? Fëlmászott ëgy nagy +fára, onnat nézëtt szët: nincs-ë közelibe valami tűz? Hát vót! nem +messzire oda. Ára vëtte az úttyát.</p> +<p>A mint mëgy, az erdőbe tanákozik az Éféllel. Kapta magát, +mëgkötte ëgy nagy fáho, mert attú fét, hogy hamarébb lëssz éfé, +mint a hogy ő tüzet szërëz! Azutánn mënt tovább. Mëgint tanákozott +a Hajnallal, nem teketóriázott sokat, mëgkötte azt is.</p> +<p>A hogy mëgy, láttya, hogy tizënkét zsivány ül a tűz körű. Nem +mert hozzájok mënnyi, ha elbújt ëgy bukorba. Nagyon jó lövő vót, +nem hiába hogy vitéz vót. Fëlfogta a nyilát, kilőtte az ëgyik +zsivány kezibű a puharat, a másikébú mëg a nyásson lévő szalonnát, +de a nyíl ëgy zsivánt së tanát. A zsiványok csak néztek, de nem +tudták, mérű gyön a lövés!</p> +<p>A vitéz most közelebb mënt. Mihent a zsiványok mëglátták, mingyá +odaszótak neki: <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= +"Page_119">-119-</a></span></p> +<p>– Te vagy az, vitéz! a ki lőtt? jó lövő vagy, jó lëszël të +miközénk cimborának!</p> +<p>Aszonta rá a legény:</p> +<p>– Hej! barátaim! nem azé gyöttem én, ha azé, hogy aggyatok +tüzet, mer a bátyájaimnak këll früstököt csinánom!</p> +<p>– Adunk tüzet, de elébb segí nekünk! – mondták a zsiványok. – +Itt él nem messzi ëgy gróf, azt akarjuk kirablanyi. Má többször +akartuk, de van ott a falonn ëgy kis fekete kutya, attú nem lëhet, +azt kék lëlőnyi. Të ügyes lövő vagy, maj lëlövöd!</p> +<p>A vitéz ráállott. Elmentek a gróf palotája elé, a vitéz a fekete +kutyát úgy lëlőtte, mëg së vakkant.</p> +<p>Az ajtón mëg fënt czifraüveg vót, azonn mëg ëgy lyuk. Aszongya a +zsiványvezér:</p> +<p>– Ereggy be csak, vitéz! nézz szét! oszt ha mindënt mëgnézté, +gyere vissza, azután oszt mink mënünk be!</p> +<p>A vitéz bemënt. Az első szobába aludt a gróf. Az asztalon vót +bor mëg ëgy aranyóra. A borbú itt ëgy puhárral, az órát mëg a +zsebibe tëtte. A másik szobába a grófné aludt. Ottan sütemént ëtt +mëg elhozta az asszony jegykendőjit. A harmagyikba aludt a gróf +lyánya. Hej! de szép lyán vót! A vitéz nagyon mëgszerette, mëg is +csókolta mingyá, az újjárú mëg lëhúzott ëgy gyűrőt. Avval +visszamënt a nyílásho, oszt intëtt a zsiványoknak.</p> +<p>Azok ëgyënkint bebújtak, de mihent a fejik odbe vót, a vitéz +mindnek levagdosta, úgy, hogy <span class="pagenum"><a name= +"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> a zsivánbú ëgy csëpp së +maradt életbe. A testyikët ëgy halomba rakta, azután elmënt.</p> +<p>Az erdőbe vëtt a tűzbü, a Hajnalt mëg az Éfét eleresztëtte, +azután az ökörhúst mëgsütte.</p> +<p>Másnap nagyon csudákozott a gróf: ki lëhetëtt az a bátor embër, +a ki a zsiványokat mind mëgölte!? Hírű is tëtte, hogy a ki mëgölte, +annak aggya a lyányát feleségű! De hogy nem jelëntkëzëtt senki, az +udvarmester fëlhasználta az alkalmat, oszt. aszonta, hogy ő vót az, +a ki a zsiványokat mëgölte.</p> +<p>Ez az embër csúnya, ricskës vót, de hogy ilyen bátor embër vót, +a gróf aszonta:</p> +<p>– Hát má így hozzád adom a lyányom!</p> +<p>A gróflyány mëg csak rítt, szomorkodott, nem merte azt mondanyi +az apjának, hogy: nem! Érizte ő, hogy ámába valaki mëgcsókolta, de +hogy sënki së gyött érte, nem szóhatott. Az apja a lagzit ëgy +esztendőre halasztotta el. De mikor az esztendő lëtelt, az +udvarmestër mëgesküdött a lyánynyal, oszt lagzit csaptak.</p> +<p>De ezt mëghallotta ám a vitéz, elment a lagzira ő is. Az őrök +beeresztëtték, mert vitéz vót.</p> +<p>Vocsora át épenn, a mikor mindënkinek këllëtt mondanyi valami +mondókát. Mikor ő rá kerűt a sor, aszongya:</p> +<p>– Bizony! a zsiványokot nem az udvarmestër ölte mëg! ha én! +Avval elészedte zsebibű az aranyórát, a jegykendőt mëg a lyány +gyűrőjit. Mindënki <span class="pagenum"><a name="Page_121" id= +"Page_121">-121-</a></span> ráösmert a magáéra. A szép +grófkisasszony örömmel borút a vitéz nyakába.</p> +<p>A gróf az udvarmestërt mëgölette, a koronát mëg lëvëtte a +fejirű, rátëtte a vitézére. A lyányát hozzáadta feleségnek, nagy +lakodalmat csaptak, olyan boldogok lëttek, hogy még most is ének, +ha mëg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Mészáros Ferenctől. +Lejegyzés ideje: 1904. aug.</i></p> +<h2>16. A vasfejű farkas.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, az +operencziás tengeren is túl, de még az üveghegyeken is túl, a hol a +kis kurtafarkú disznó túr, volt egyszer a világon egy szegény +ember. Annak volt egy fia. Az a fiú kijárt az erdőre fáért.</p> +<p>Egy napon is, a hogy az erdőben szedegeti a fát, meglát egy kis +kígyót. Azt mondja neki a kis kígyó:</p> +<p>– Vigy el engem innen magaddal, jó tettedért jót várj!</p> +<p>A legény felvette, hazavitte, felvitte a padlásra, mindennap jól +tartotta tejjel. Egyszer már nagyon különös volt az apjának, hogy a +fia, ha tejet kap, mindjárt szalad vele a padlásra. Kapta magát, +megleste. Felment utána a padlásra. Hát ott látta, hogy egy csúf +nagy kígyót etet az ő fia. Iszonyú mérges lett. <span class= +"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span></p> +<p>– Hallod-e, ha azt a csúnya férget el nem tudod a házamtól, +téged is elkergetlek!</p> +<p>A legény – mit csinált volna egyebet? – fogta a kígyót, +betakargatta, vitte, maga sem tudta, hova. Azt mondja neki a kis +kígyó:</p> +<p>– Kedves barátom! vigyél engem ide meg ide, az apámhoz, s ha +valamit kínálnak neked értem, ne fogadj el egyebet, csak azt a +rossz tülköt, a ki a komrában lóg a falon. S ha odadták, van abban +egy dugó, ki ne húzd, mert rögtön szétszaggat a vasfejű farkas. +Fújj bele s a hány ember jön hozzád, fogadd meg mind.</p> +<p>Úgy is volt. A legény hazavitte a kis kígyót az apjához, +megkapta a tülköt, azzal fordúlt visszafelé. Útközben nézegette ő a +kis tülköt, látta a dugót is, a mit nem szabad kihúzni. Kiváncsi +volt, mért nem szabad kihúzni! Annyira, annyira, nem állhatta, hogy +ki ne húzza. A hogy kihúzta, csak ugrott ki a tülökből egy nagy +veres bika, utána meg egy nagy gulya marha. Úgy megijedt, hogy egy +krajczár sem maradt a zsebiben. Nem tudta, mit csináljon? mert azt +a rengeteg sok marhát hogy hajtja már ő vissza a tülökbe? A hogy +ezen gondolkozik, megáll előtte a vasfejű farkas.</p> +<p>– No! megszegted a tilalmat, kihúztad a tülköd dugóját, most már +szétszaggatlak!</p> +<p>A legény elkezdett neki rimánkodni. Fogadkozott, hogy akármit +csináljon vele, nem bánja, csak szét ne szaggassa! Azt mondja rá a +vasfejű farkas: <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= +"Page_123">-123-</a></span></p> +<p>– Jól van, nem téplek szét, ha azt a négy dolgot, a mit kikötök, +megcselekszed!</p> +<p>– Mindent megteszek! – mondta a legény nagy sietve.</p> +<p>– Hát az a négy dolog az: ne mosdjál, tisztát ne végy, ne +házasodjál s ne menj a templomba!</p> +<p>A legény megfogadta mind. Akkor a vasfejű farkas behajtotta a +tülökbe mind a gúlyát, még a veres bikát is. De azt mondta a +legénynek még utóljára:</p> +<p>– Ha a négy dolog közül akármelyiket is megteszed, eljövök s +szétszaggatlak!</p> +<p>Bánta is már akkor a legény, akármit igért, csakhogy a tülökkel +rendben volt.</p> +<p>Ment, mendegélt hazafelé. Az úton talált egy nagy pénzeszacskót. +Egy hétig mindig olvasta, annyi pénz volt benne. Vett is rajta a +királytól földet, egy tagban, olyan volt a széle-hossza, hogy egy +napig megtartott bejárni. Azon munkálkodott a legény, +szántott-vetett s élt, mint Marczi Hevesen. De már nagyon piszkos +volt a keze is, a lába is, szeretett volna megmosakodni. Meg is +tette volna mindjárt, ha nem félt volna a vasfejű farkastól. De +gondolta magában, hogy az már úgyis olyan régen volt, mikor ő az +igéretet tette, csak nem emlékszik tán már az se mindenre! Kapta +magát, megmosakodott. Alig törülte ki a szemit, már előtte állt a +vasfejű farkas.</p> +<p>– Az első tilalmat mát megszegted, mit csináljak most már veled? +<span class="pagenum"><a name="Page_124" id= +"Page_124">-124-</a></span></p> +<p>A legény megint csak könyörgőre fogta a dolgot.</p> +<p>– Nohát! ha még egyszer megszeged a tilalmat, véged! – mondta a +vasfejű farkas. Azzal elment, de úgy, hogy senki se látta.</p> +<p>Kis vártatva vette észre a legény, hogy ő rajta olyan piszkos +minden, mint a kent kas. Már eszébe se volt az igérete, egy +vasárnap tisztát vett magára. A vasfejű farkas azt is megtudta +rögtön. Szaladt is, hogy széttépi. De a legény nagy rimánkodására +megint megbocsátott neki.</p> +<p>De már akkor gazdag volt a legény! Erről is, arról is a sok +királykisasszony szíve majd megrepedt utána, mivelhogy szép is +volt. Annyira-annyira, hogy ő maga is meggondolta a dolgot, +megházasodott. A vasfejű farkas, mint a parancsolat, egyszerre +előtte volt. De most már mindenáron szét akarta szaggatni. +Rimánkodott a legény, szépen kérte, hogy ne bántsa, de a farkas +csak, hogy ő széttépi. Fogadkozott a legény nagyon, megigérte, hogy +többé nem szegi meg a tilalmat. Azt mondja neki a vasfejű +farkas:</p> +<p>– No! még az egyszer! de ha negyedszerre is feltörnéd az +igéretet, biztosan véged van!</p> +<p>Bizony feltörte ő negyedszerre is, mert esküvőre is kellett +mennie, ha már megházasodott. De nem várta be, míg a vasfejű farkas +hozzámegy, az esküvő után rögtön útnak indult, ment a nagy +világnak, hogy rája ne találjon a vasfejű farkas.</p> +<p>Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Talált egy +kunyhóra, abban szűkölt három kutya, <span class="pagenum"><a name= +"Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> a ki már egy hete nem +evett semmit. A legény jóltartotta őket. Akkor azt mondja az +egyik:</p> +<p>– Jó tettedért jót várj! te most nekünk ennünk adtál, +megháláljuk a jóságodat, szolgáid leszünk. Én vagyok a Mindentudó, +ez itt mellettem az Erősmintavas, amaz meg ott Sebesmintaszél. Én +gondolok ki mindent, Sebesmintaszél a leghamarabb ott van, a hol +lenni kell, Erősmintavas pedig ha megmarkol valamit, szakad!</p> +<p>– No! – gondolta magában a legény – ez kell nekem!</p> +<p>Azzal a három állat meg ő útnak indúlt. Mentek, mendegéltek +hetedhét ország ellen. Beértek egy kunyhóba, ott lakott egy öreg +asszony, a vasfejű farkas anyja.</p> +<p>– Adjon Isten jó napot, öreganyám! – köszönt oda a legény.</p> +<p>– Adjon Isten, kedves fiam! jól jártál, hogy öreganyádnak +szólítottál! mi járatban vagy? mi szél hozott erre, a hol még a +madár se jár?</p> +<p>Hát biz’ a legény elmondta, hogy ő a vasfejű farkas elől +menekül, mert mind a négy fogadását megszegte s most fél, hogy az a +csúnya jószág végére jár az életének.</p> +<p>– No! sebaj! – mondta az öregasszony. – Eredj ki a szőlőbe, +ottan kapálnak, végy te is egy kapát a kezedbe, oszt ne félj +semmitől!</p> +<p>A kunyhó mellett volt egy nagy darab szőlő, épen kapáltak benne. +A legény odament, elkezdett <span class="pagenum"><a name= +"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> kapálni. De a vasfejű +farkas mindig a föld alatt járt s így mindent tudott, merre jár a +legény, most is megtudta, abban a szentben ott termett.</p> +<p>– No! egyszer már leszámolunk! bujkáltál előlem, de rajtam ki +nem fogsz! most szétszaggatlak.</p> +<p>Azt mondja neki a legény:</p> +<p>– Szétszaggathatsz, de előbb engedd meg, hogy a csizmám +levethessem.</p> +<p>Megengedte.</p> +<p>– De most má széttéplek!</p> +<p>– Engedd meg, – mondta a legény – hadd mászok fel arra a +jegenyefára, még egyszer visszanézek az édes anyám házára!</p> +<p>A vasfejű farkas azt is megengedte.</p> +<p>Akkor a legény elkezdte kiabálni:</p> +<p>– Erősmintavas! Sebesmintaszél! Mindentudó! gyertek csak! +tépjétek szét a vasfejű farkast!</p> +<p>Azok meg csak úgy estek neki, mint az oroszlány. Úgy +szétszedték, mintha a világon se lett volna!</p> +<p>Akkor a legény lejött a fáról, felhúzta a csizmáját s a három +állattal indúlt hazafelé. Otthon a feleségivel még egyszer +megesküdtek, lagzit csaptak, engem is meghíttak, bárcsak még most +is ott lehetnék. Még most is élnek, hogyha meg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János +parasztlegénytől. 1905. január.</i> <span class="pagenum"><a name= +"Page_127" id="Page_127">-127-</a></span></p> +<h2>15. A Szélördög.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király. Annak a +királynak volt három fia, meg három lánya. Már az utolsót kezdte +rugdosni, – mert már olyan vén volt, hogy a körmöm sem ment volna +bele, – az öreg azt a testámentomot tette, hogy ha meghal, a fiai +három éjjel őrizzék a bőrét, a lányait meg azoknak adják oda +feleségül, a kik először jönnek kérni. Azután nem sokat +teketóriázott, meghalt.</p> +<p>Életében az ördögökkel czimborálhatott a király, mert a két első +éjjel a két legnagyobb fia megszökött a koporsójától. A harmadik +éjjelre nem volt más a ki megőrizze, a legkisebb ment a koporsó +mellé az apja bőrét őrzeni.</p> +<p>Szentelt mogyorófabottal körülkerítette magát, úgy várta be az +éjfélt. Éjfélkor csak nagy dobogást meg röfögést hallott. Egy tüzes +bika, meg egy tüzes vaddisznó ment feléje, de a karikán belül, a +mit a mogyorófabottal húzott, egy sem tudott jutni. Elmúlt az egy +óra, elmentek. A pádis<a name="FNanchor_23" id= +"FNanchor_23"></a><a href="#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a> +pedig otthagyta az apja koporsóját, haza se nézett, elindúlt, ment +hetedhét ország ellen. Csak a kardját vitte magával.</p> +<p>Útjában találkozott a Hajnaleresztővel, a ki épen eresztette fel +a hajnalt. Azt mondja neki a pádis: <span class="pagenum"><a name= +"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p> +<p>– Sohse ereszd még, pajtás! nagyon hamar van, még csak egy óra +éjfél után!</p> +<p>A Hajnaleresztő hallgatott a szóra. A pádis ment tovább. A hogy +megy, megint találkozik a Naperesztővel, az is épen a napot akarta +ereszteni. Szólt a pádis annak is egy pár szót, az is +megállott.</p> +<p>Egyszer nagysokára megállott egy királyi palota előtt. Álmos +volt már, gondolta, lepihenhet egy kicsit. A hogy bemegy, látja, +hogy a padlás tele van zsiványnyal. Tudta a dürgést mindjárt, csak +ki a karddal, úgy vágta szét valahányat, hogy meg se mukkantak +többet. Most már – gondolta – nem maradhat itt, mert ha odabent +felébrednek, majd azt hiszik, hogy ő is rabló, oszt felakasztják, a +kardja hüvelyét otthagyta, ő maga meg keresett magának egy hátas +lovat, arra ráült s hazavágtatott.</p> +<p>Otthon épen nagyban abajgatta a két öregebb pádis a három +királykisasszonyt. Azoknak kérőjük jött, egy farkas, egy kígyó meg +egy gerlicze, a lányoknak eszükbe jutott az apjok mondása, hogy +azokhoz menjenek feleségül, a kik legelőször mëgkéretik, a két +bátyjok pedig elejét állotta a férjhezmenetelnek azzal, hogy csak +állatokhoz nem mennek el.</p> +<p>Igy hát épen jókor ért haza a legfiatalabb pádis. Mikor +legközelebb látogatóban volt a három kérő, hozzájok adta a hugait +feleségül. Azok lagzit csaptak, oszt elmentek. Ő meg ment vissza a +királyi palotába, a hol a sok zsiványt megölte. <span class= +"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> +<p>Útközben találkozott a Hajnaleresztővel, a ki épen eresztette +fel a hajnalt.</p> +<p>– Most már eresztheted, kedves barátom! – mondta neki, – jól van +már minden.</p> +<p>A hogy ezt kimondta, egyben kihajnalodott. Találkozik a +Naperesztővel is, odaszól annak is:</p> +<p>– Eresztheted már, kedves barátom! jól van már minden!</p> +<p>Egyben világos nappal lett. Nemsokára oda is ért a királyi +palotához. A hogy bement, a meztelen kardjáról mindjárt +megismerték, hogy ő lehetett, a ki a rablókat megölte. Leültették, +jól megvendégelték, azután azt mondta neki a király:</p> +<p>– No! kedves fiam! te megmentettél bennünket a zsiványoktól, én +pedig hozzád adom a lányomat, meg a felekirályságomat.</p> +<p>Egyéb se kellett a pádisnak! A királykisasszonynyal még az nap +megesküdött, lagzit laktak, faggyút sz...k, azzal világítottak. +Mikor a vendégségnek vége volt, hazavitte a maga országába.</p> +<p>De annak a királykisasszonynak, a kit ő elvett, volt ám egy más +szeretője is, már úgy, hogy a kisasszony arról nem is tudott, – a +Szélördög. Ez szerette volna magáénak már régen. De sehogysem +juthatott hozzá, mert otthon a király soha nem eresztette ki a +levegőjárásra a lyányát, még a vejének is meghagyta, hogy ő se +bocsássa ki, mert akkor volt szép asszony! nincs szép asszony! +sírva nézhet utána, elrabolja a Szélördög. <span class= +"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span></p> +<p>Történetből egyszer a pádis elment vadászni, de eszibe se +jutott, a mit az apósa mondott. Az ajtókat tárára-várára hagyta, az +asszonyt meg a maga kénye-kedvire. Ha tudta volna, bizony máskép +tett volna, mert alig lépett ki a szép asszony a szobából, felkapta +a Szélördög, úgy szaladt vele, mint valóságosan a szél, meg se állt +a palotájáig.</p> +<p>Jön haza a pádis, hallja, hogy nincs szép asszony, elvitte a +Szélördög. Búsúlt nagyon, még az étel se esett neki jól.</p> +<p>Másnap útra kerekedett, sorra járta a sógorait. Először elment a +farkashoz. A farkas épen nem volt otthon.</p> +<p>– Adjon Isten jó napot, kedves húgom!</p> +<p>– Adjon Isten, kedves bátyám! hol jársz te itt, a hol még a +madár se jár?</p> +<p>Akkor oszt elmondta ügyét-baját.</p> +<p>– No! azon nem valami nagyon tud segíteni az én uram!</p> +<p>Mikor így beszélgettek, kívülről már ordított a farkas:</p> +<p>– Hu-huuú! mindjárt a forró tengerbe hajítom, a ki én nálam +alkalmatlankodik!</p> +<p>Avval beugrott a szobába egyenest a sógorára. De az asszony +elsikította magát, hogy:</p> +<p>– Te! a sógorod!</p> +<p>A farkas csak akkor vette magát észre, mindjárt bocsánatot is +kért. A pádis nem haragudott, <span class="pagenum"><a name= +"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> tudta, hogy a farkasban +farkastermészet lakik, hanem inkább elmondta a maga +ügyét-baját.</p> +<p>Azt mondja a farkas:</p> +<p>– Hej! kedves sógorom! én neked nagy hálával tartozom, mert +feleségem se volna, ha te nem lettél volna olyan ember, mint a minő +vagy! mondok én neked egyet, kettő lesz belőle: a te feleséged a +Szélördög vitte el, attól pedig bajos visszakeríteni, hacsak hét +lelked nincs! de azért próbáld meg! van nekem egy három lábú lovam, +én azt neked adom. A Szélördög minden nap huszonnégy óráig alszik, +te felülsz a lóra, elmégy oda s elhozod az asszonyt. De siess, mert +ha a Szélördög utólér, vége a szép életednek, az asszonyt meg +visszaviszi!</p> +<p>Meghallgatta a szép szót a pádis, azután felült a lóra, +elindúlt. Maga sem gondolta, olyan hamar odaért. A Szélördög aludt +javában, az asszony meg az ablakon nézett ki, csak épen hogy a +nyeregbe kellett ültetnie. Akkor aztán gyű! Jézus áldjon +meg!<a name="FNanchor_24" id="FNanchor_24"></a><a href= +"#Footnote_24" class="fnanchor">24)</a> mentek ám. Már nem lehettek +messzire a pádis hazájától, felébredt a Szélördög. Az is se szó, se +beszéd! csak usdi! utánok! El is fogta őket hamar. Az asszonyt +magához vette, a pádisnak meg csak annyit mondott:</p> +<p>– Ha még egyszer utolérlek, jaj az életednek most még elmehetsz, +de menj is, míg szépen vagy!</p> +<p>Szegény pádis azzal bandukolt hazafelé. <span class= +"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span></p> +<p>Elment a kígyó sógorához. De az is csak azt a tanácsot adta +neki. A pádis fogta magát, egyet gondolt, hogy most majd okosabb +lesz, megpróbálta másodszor is. De a Szélördög – üsse el a rossz! – +most is utolérte és csepp híja volt, hogy szét nem szaggatta. De +annyit mondott neki, hogy:</p> +<p>– Ha még egyszer megkaplak, hogy az asszonyt el akarod vinni, se +szemre, se főre nem nézek, abban a szentben agyonváglak!</p> +<p>A pádisban még az tartotta a lelket, hogy volt egy harmadik +sógora is, a gerlice. Gondolta, hogy az majd csak okosabb tanácsot +ad a többinél! El is ment hozzá.</p> +<p>A gerlicze sógora azt mondta neki:</p> +<p>– Tudod-e, mit! ha már így vagy, eredj, állj el bojtárnak ahhoz +az urasághoz, a ki a Szélördög birodalmában lakik. Annak az +uraságnak van egy veres tehene. Mikor itatni hajtod a gulyát a +tóra, a veres tehén hanyatvágja magát a vízben s úgy úszik hassal +felfelé. Te eredj, úszsz be! vágd fel a hasát, abban van egy +kalitka, abban egy szép madár, annak vedd ki a szívét, abban +találsz egy követ, a kőben pedig egy bogarat. Azt a bogarat +morzsold össze s szórd be a vízbe, abból támad egy öt lábú ló, +azzal hazahozhatod a szép asszonyt!</p> +<p>Ennek nagyon megörült a pádis, félre is vágta a kalapját +örömiben. Azzal felöltözött bojtárnak s elment ahhoz az urasághoz, +a ki a Szélördög birtokán élt. Ott meg épen kellett a bojtár, mert +a ki volt, <span class="pagenum"><a name="Page_133" id= +"Page_133">-133-</a></span> elvitték katonának. Csak azt várta, +hogy eljőjjön az itatás ideje: gondolta magában, hogy akkor már ő +lesz a valaki!</p> +<p>Pont délben hajtotta a marhát a tóra. A nagy veres tehén is +beúszott s a mint a közepére ért, hanyatvágta magát, égnek tartotta +a hasát s úszott. A pádis utána, felvágta a hasát, kivette belőle a +kalitkát, abból a madarat, a madárnak a szívét kettévágta, kivette +belőle a követ, a kőből meg a bogarat. Ezt mindjárt szét is +morzsolta s beszórta a vízbe. Rögtön egy gyönyörű öt lábú ló lett +belőle. Akkor aztán se nem köszönt, se semmi! ment a szép +asszonyért. A Szélördög akkor is aludt. Nyeregbe kapta a feleségét +s ment, mint a villám. Már a határhoz közel lehettek, mikor a +Szélördög felébredt. Mindjárt látta, hogy nincs szép asszony, de +azt is tudta, hogy má nem lehet az övé soha, mert abban a kis +bogárban volt az ő ereje, a kit a pádis a vízbe morzsolt.</p> +<p>A pádis meg békében hazavitte a feleségét, újra megesküdtek, úgy +éltek, mint a hal vízben. Még most is élnek, hogyha meg nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János +parasztlegénytől. 1905. január.</i></p> +<h2>18. A szárnyas farkas.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá mëg annak ëgy +fia.</p> +<p>A fiú mindënáron mëg akart házasonnyi, de az <span class= +"pagenum"><a name="Page_134" id="Page_134">-134-</a></span> apja +mëg a rokonság sëhossë akarta engennyi. A fiú aggyig +erőszakoskodott, még utánna hajították a gyeplőt, hogy »ereggy! +csiná, a mit akarsz! oszt të lásd!« Kimértek neki ëgy rakás +ezüstöt, aranyat mëg gyémántot.</p> +<p>– Itt van, fiam! oszt jó csinádd a dógodat!</p> +<p>Elindút. Mënt, mëndëgét hetedhét ország ellen, nagy sokára egy +erdőbe ért, annak az erdőnek a közepibe tanát ëgy öreg remetét.</p> +<p>Az valahogy mëglátta a szép fényës, kardos kiráfit, sosë látott +ő olyant! – lëtérgyepëlt előtte, oszt lëvëtte a kalapját. A kiráfi +mëgszánta, adott neki ëgy marék aranyat.</p> +<p>Akkor az öreg remete aszongya neki:</p> +<p>– Az erdő véginn lëssz három út, mind a három ëgybű mëgy ki. A +hun ëgy nagy fát taná, ott kezdőgyik. Mind a három útná ëgy-ëgy +tábla van kiszögezve, az elsőre az van írva: <span class= +"poem"><span class="i0">Ki ez útonn halad, maga nem +koplal,<br /></span> <span class="i0">De a lova bizonynyal éhënn +hal!<br /></span></span> a másogyikra mëg az: <span class= +"poem"><span class="i0">Ki ez útonn halad, a lova nem +koplal,<br /></span> <span class="i0">De maga éhënn +hal!<br /></span></span> a közepsőn pegyig: <span class= +"poem"><span class="i0">Ki ez útra merész lépnyi,<br /></span> +<span class="i0">A szárnyas farkas száz darabra +tépi!<br /></span></span> <span class="pagenum"><a name="Page_135" +id="Page_135">-135-</a></span></p> +<p>Mikor ezt elmonta a remete, el akart ványi, hogy maj hazamëgyen. +De a kiráfi csalta, hogy mënnyék még vele, isz úgy sincs sëmmi +dóga!</p> +<p>– Jó van, no! oszt mënt a remete.</p> +<p>Mëntek, mëndëgétek, mingyá ott vótak, a hun a három út +kezdődött. Főtt a feji a kiráfinak, hogy mëllyikënn indúllyék hát +mán el? nem birta kitanányi.</p> +<p>Aszongya a remete:</p> +<p>– Letjobb lëssz, ha ezënn a közepső útonn ballagsz-ë!</p> +<p>A kiráfi azt választotta, a mit a remete mondott, a közepső +utat. Azonn mëntek ëgyütt. Úttyok nagy erdőbe’ vitt, a hun ëgy napi +járásra tanátak ëgy kutat. Épenn jókor, mer a kiráfi má maj mëghalt +szomjann. A kutat ëgy katona őrzötte. Odaszó neki a kiráfi:</p> +<p>– Hallya-ë, barátom! aggyék ëgy ital vizet!</p> +<p>– Nem lëhet, – mongya a katona – mer ha a szárnyas farkas +mëgtuggya, rögtön szétszaggat! de ha ad két márka aranyat, akkor +adhatok!</p> +<p>A kiráfi kifizette rögtönn, lënyëlte a két kanna vizet, a mivel +a katona kiszúrta a szëmit, oszt mëntek árébb.</p> +<p>Nemsokára tanátak mëgint ëgy kutat, azt is katona őrzötte. De +ott së kapott së ócsóbban, së többet, még a harmagyikná së, pegyig +annyi vót a víz, maj kicsapott a kútbú. <span class= +"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span></p> +<p>– Má iszën szörnyűség! – monta a kiráfi a remetének, három kútná +nem tudok annyi vízet kapnyi, a kivel a szomjúságomot +csillapítanám!</p> +<p>– Sosë szomorkoggyá! ha eggyig nem vót bajod, ezutánn mán csak +nem lëssz, monta neki a remete. Ne ë három síp, ha bajod lëssz, +fújjá bele! mindnek más mëg más szava van!</p> +<p>A hogy ezt kimonta a remete, eltűnt.</p> +<p>A kiráfi úgy maratt, mint az árva madár. Elindút magába.</p> +<p>Mëgy, mëndëgé, elér ëgy nagy kapuho, a ki be vót záródva. +Mëgfújja az ëgyik sípot, hát csak nyílyik ki a kapu, előtte mëg ëgy +szép út, annak a szélyinn ült ëgy borzasztó nyomorék embër. Kódús +lëhetëtt.</p> +<p>– Hallya-ë, bácsi! – kérdëzte a kiráfi – minő út ez?</p> +<p>– Ez-ë? olyan út ez, hogy a ki ide begyön, innet má nem tud +mëgszabadúnyi, mer ez az út el van átkozva. A ki idekerű, azt +szétszaggattya a szárnyas farkas!</p> +<p>– Má mindëgy! – gondolta a kiráfi, oszt mënt.</p> +<p>Elérte a másik kaput is, a harmagyikot is, a sípszóra kinyít +mindakettő, de az öreg kódús mindég ott ült az út szélyinn, az +árokpartonn.</p> +<p>A hogy a kiráfi a harmagyik útra ért, az olyan këgyetlen hosszú +vót, mint ëgyik végi a másikho, hét nap hét écczaka kellett neki +mënnyi, még a véginn mëllátott ëgy palotát, a kinek a kapuja előtt +ott tátogott a szárnyas farkas. <span class="pagenum"><a name= +"Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> +<p>Fújta a nagy kék lángokat olyan messzire, mint ëgy +pëtrënczëhordó rúd. Olyan forró vót, hogy a kiráfi kargya má félyig +elolvadt tűlle. De a kiráfi hadázott tovább. A kard mindég jobban +olvadt, utóllyára má csak a tusája maradt. Mit csinállyék má ő +avval? Fël vót nála téve, hogy a szárnyas farkast mëgölyi akarhogy! +Neki veselkëdëtt, ütte, vágta a szárnyas farkast, am mëg okádta a +lángot, mint a kemëncze, ëcczër oszt mégis jó odaférhetëtt, +fëlvágta a hasát.</p> +<p>A szárnyas farkas mingyá fëlfordút, a palota kapuja mëg mingyá +kinyít magátú.</p> +<p>A kiráfi bemënt a palotába, ott szétnézëtt mindën helyënn. +Ëcczër ëgy üvegajtóho ért, azonn kërësztű látta, hogy ëgy +gyönyörűséges királyány fekszik az ágyba, az ágya előtt mëg +lëlánczolva hortyog ëgy hétfejű sárkány.</p> +<p>Aszongya az ajtó előtt:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">– Gingalló!<br /></span> +<span class="i0">Szent ajtó!<br /></span> <span class="i0">Bűvös +könv!<br /></span> <span class="i0">Tárully fël!<br /></span></div> +</div> +<p>Az ajtó mingyá kinyillott szép csëndësenn.</p> +<p>A kiráfi odamënt az ágyho, a lyánt kiemelte belűlle, a ki úgy +alutt, mint a tej, mëg së szuszszant.</p> +<p>Vitte kifele csëndësenn, valahogy a sárkány fël në érëzzën! +Mikor az udvaron vótak, fëlült a kiráfi a lovára, ölibe vëtte a +lyánt, oszt akkor csak ki a kapunn, mint a villám. Szátak sebësenn. +<span class="pagenum"><a name="Page_138" id= +"Page_138">-138-</a></span></p> +<p>Mikor a kiráfi kigyött a kapunn, az olyant csapódott utánna, +hogy a palotának mëg a fundamentoma is mëgrëndűt, a sárkány mëg +fëlébredt. Mingyá mëglátta, hogy ott valaki járt, mer a lyánnak +csak hűtt helyi vót. Kereste ő mindënütt, de nem tanáta, kínjába az +nap mindég ordított.</p> +<p>A kiráfi mëg a kirákisasszony nemsokára hazaértek, ëgyek lëttek, +hetedhétországra való lagzit csaptak, a lagzisok közt vótam én is, +még olyan jó tejbekását sëhun së ëttem, mint ott vót. A vőlegény +mëg a menyasszony még most is ének, ha azóta mëg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa, +asztalosnétól. Lejegyzés ideje: 1903. dec.</i></p> +<h2>19. Rózsa mëg Viola.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár embër. Vót annak +ëgy fiok. Elnevezték Rózsának. Mivelhogy nagyon szëgényëk vótak, +Rózsának el këllëtt mënnyi szógálatba.</p> +<p>A hogy mënt, mëndëgét, az útba tanát ëgy kërësztët. Az elejbe +lëtérgyepëlt, kérte az Istent, hogy segíjje mëg az úttyába, aggyék +neki szërëncsét.</p> +<p>Mikor ott jó kiimátkozta magát, elindút, el a nagy világnak, a +bizontalanságba.</p> +<p>Sokáig mëhetëtt má, mikor ëgy erdő szélyinn tanát ëgy palotát. +<span class="pagenum"><a name="Page_139" id= +"Page_139">-139-</a></span></p> +<p>Be akart mënnyi, de az ajtók zárva vótak, nem lëhetëtt. Nézegét +mindënfele, hátha mëllátna valakit az udvaronn. De bizon nem vót +ott ëgy lélek së.</p> +<p>Ëcczër az ajtó mellett mëppillantott ëgy csëngőt. Nem +húzva-halasztva a dógot – mëhhúzta.</p> +<p>A csëngőszóra kigyött ëgy nagy ördög Plútódrómó – mer hát a vót +az ördög vára.</p> +<p>»Mit keresël të itt, hé?«</p> +<p>»Aggyon Isten jó napot! szógálatot gyöttem vóna biz én keresnyi, +ha tanánék!« monta Rózsa a Plútódrómónak.</p> +<p>»Jó, én nálam kaphaccz, én mëgfogallak. Három nap az esztendő. +Ha kibirod, jutalmat is kapsz!« – monta az ördög.</p> +<p>Száz szónak is ëgy a végi, Rózsa beát az ördöghö szógálatba.</p> +<p>Vót annak az ördögnek ëgy lyánya, Violának hítták. Szép, igazánn +szép lyán vót, csak av vót benne a csúnya, hogy mindég +szurkos-piszkos ruhába járt. Ennek a lyánnak Rózsa nagyon +mëttecczëtt, de Rózsa së szóhatott sëmmit, mer ő is mëszszerette +Violát az első pillantásra.</p> +<p>Hát az a Viola még aznap este mëszszólította Rózsát:</p> +<p>»Hallod-ë të, Rózsa! tudod-ë, mit akar veled az én apám? Három +tátos lova van, azt bízza rád. Ëgy nagy arammezőre këll kivinnëd +őköt. Oszt ad ëgy nagy százmázsás vaspácát, a kit të fël së tuccz +emelnyi, avval këll a lovakot rendbe tartanod. Maj <span class= +"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> +mëllásd, nem jó véged lëssz. De hallgass a szavamra, jóra fordú a +sorod. Hónap jókor rëggel szóllyá nekëm, tudod-ë? de el në +felejd!«</p> +<p>Rózsának mëkkönnyebbűt a szívi, hogy Viola ilyen szépenn ëllátta +őt szóval mëg hogy mëgígírte, hogy segít rajta.</p> +<p>Lëfekütt, de alunnyi nem igën tudott, gondolkozott a hónapi +naprú.</p> +<p>Másnap allyig hogy hasatt a hajnal, fëlérzëtt, oszt mënt ki az +udvarra.</p> +<p>Az ördög mán várta. Aszongya Rózsának: »No! gyere velem az óba, +maj mëmmutatom a három lovat, a kit rád bízok!«</p> +<p>Avval bemëntek az óba.</p> +<p>»Ládd-ë! itt van az a három szilaj csikó mëg ez a vaspácza, ha +të evvel úgy mëszszelídítëd őköt, hogy olyanok lësznek, mint a +bárány, mël lëszëk veled elégëdve!«</p> +<p>Ránézëtt Rózsa a vaspáczára, de mëhhívëlt benne még a vér is, +mikor mëllátta, hogy minő nagy. Hamarjába nem tudott ëgyebet +gondolnyi, mint hogy »ki tunná ezt a páczát fëlemelnyi, olyan embër +tán nincs is!«</p> +<p>Az ördög hogy a napi dógát kiatta neki, mënt be a házba.</p> +<p>Ahogy az ajtó becsapódott, Viola mingyá kiát.</p> +<p>Rózsa odavót falustú, mer a páczát mës së birta mozdítanyi.</p> +<p>»Viola, Viola! mit csinállyak? nem birok én evvel!« <span class= +"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> +<p>Aszongya neki Viola: »Gyere ide, csókold mëg a bal kezem!«</p> +<p>Rózsa mëttëtte.</p> +<p>»No! most tróbákozz a páczával!«</p> +<p>Rózsa má mëbbirta mozdítanyi a nagy vasrudat.</p> +<p>»No! gyere, mos mëg csókold mëg a jobb kezem!«</p> +<p>Rózsa mëcscsókolta. A páczát má fël birta emelnyi.</p> +<p>»Gyere! csókold mëg az ëgyik képem!«</p> +<p>Rózsának egész kedvi szërint mënt mindën. A lyány arczát +mëcscsókolta, a vaspáczát má fékezibe is elbirta.</p> +<p>»Csókold mëg a másikot is!« – monta Viola. De má akkor Rózsa +csak úgy jádzott a páczával, mintha ostor lëtt volna.</p> +<p>Akkor Viola bemënt vissza, hogy valamit eszre në vëgyënek odbe. +Rózsa mëg mënt be jó reménséggel az ëstállóba, fëlült a lovakra, +oszt vitte az arammezőre.</p> +<p>Otki a vaspáczával úgy elverte a lovakot, hogy allyig vót bennëk +élet. Este mëg má csak úgy gyöttek haza fédöglöttenn.</p> +<p>Az ördög mëg a feleségi a kapuba várta Rózsát a lovakkal. +»Vallyon hazahozza-ë?« Má biztosra vëtték, hogy Rózsa a lovakkal +nem birt elbánnyi.</p> +<p>Ëcczër csak láttyák, hogy gyön a három szilaj csikó, úgy el +vannak esve, mintha má dögrovásonn vónának, Rózsa mëg csakúgy +hëgyel rajtok, mint valaki, a vaspáczával mëg ëgyiknek-ëgyiknek +jó-jó odalapít. <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= +"Page_142">-142-</a></span></p> +<p>Dújt-fújt az ördög mëg a feleségi, hogy ilyen pocséká vannak +téve a lovak. De nem csináhattak sëmmit.</p> +<p>Rózsa bekötötte a lovakat, oszt mënt be vocsorányi.</p> +<p>Vocsora közbe kisomfordát hozzá Viola, oszt aszonta neki, hogy +»hónap is úgy tëgyé, mint máma, akkor nem lëssz sëmmi bajod!«</p> +<p>Rózsának olyan jó kedvi vót, hogy majd az egész félécczaka +süvűtött mëd danolt.</p> +<p>Rëggel a hogy fëlkelt, az ördög Plutódrómó mëgint mëhhaggya +neki, hogy a három szilaj csikót vigye ki az arammezőre, ott +legeltesse egész nap. A vaspáczával mëg szilídíjje mëg őköt.</p> +<p>Rózsa mëg csak rázta a fejit, hogy »öhön! öhön! úgy lëssz! jó +lëssz!« de csak azt várta, míg az ördög bemënnyék.</p> +<p>Viola má ott leste az ablakonn.</p> +<p>Mikor mëllátta, hogy az apja bemënt, kisuhantott Rózsáho.</p> +<p>»Rózsa! gyere, csókold mëg az ëgyik kezem!«</p> +<p>Rózsa mingyá tutta emelnyi a páczát mëgint.</p> +<p>»A másik kezem!«</p> +<p>Rózsa má újbú fël bírta emelnyi.</p> +<p>»Csókold mëg az ëgyik képem!« – »A másikot!«</p> +<p>Egészenn úgy, hogy Rózsa a vaspáczával mëgint csak úgy tudott +jádzanyi, mint azelőtt való nap.</p> +<p>Avval bemënt az ëstállóba, vitte a lovakot ki az arammezőre. A +vaspáczával úgy-úgy símogatta <span class="pagenum"><a name= +"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> őköt, hogy maj +leroskattak bele. Estefele is, a hogy gyött haza, az ördög +szëmiláttyára paskolta végig mind a háromnak a marját.</p> +<p>Az ördögnek maj mëhhasatt a szívi, mikor látta, hogy az ő +lyányajit – mer a három szilaj csikó az ő lyánya vót – hogy tëszi +tënkre<a name="FNanchor_25" id="FNanchor_25"></a><a href= +"#Footnote_25" class="fnanchor">25)</a> ez a Rózsa! El is vót a +három csikó csigázva úgy, hogy allyig vót benne élet.</p> +<p>Monta is neki a feleségi, hogy »në bízd má a kezire a harmagyik +nap, inkább más dógot aggyá neki, mer a lyányainkbú nem lëssz élő, +a hogy az elévëszi a vaspáczával!«</p> +<p>Nem is bízta má rá az ördög Rózsára, hogy legeltesse a lovakot. +Ha másnap rëggel elejbe át, oszt aszonta neki, hogy van neki két +palotája, a két palota közt van ëgy tól,<a name="FNanchor_26" id= +"FNanchor_26"></a><a href="#Footnote_26" class="fnanchor">26)</a> +ha azonn a két palota közt ëgy hidat tud csinányi arambú, kérhet, a +mit akar, oszt kitelyik vele az esztendő.</p> +<p>Rózsa ezt is Viola segíccségivel csináta mëg. Má hogy hogy-mint? +nem tudom, nem láttam, mer épen akkor aluttam a pëlyvásba,<a name= +"FNanchor_27" id="FNanchor_27"></a><a href="#Footnote_27" class= +"fnanchor">27)</a> elég ah hozzá, hogy ëgy nap alatt avval is +készenn vót Rózsa. <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= +"Page_144">-144-</a></span></p> +<p>Akkor az ördög Plutódrómó aszonta neki, hogy »itt a sok kincs, +viheccz, a mënnyi këll, kitelt az esztendőd!«</p> +<p>De Viola titokba mëssúgta Rózsának, hogy sosë okoskoggyék ő +avval a pézzel, mivel, letjobb lëssz, ha mëszszöknek, mer itt ússë +lëssz jó végi. Letjobb lënne, ha azt a csikót vinné el, a ki az +ëstálló véginn hever, az ostoré is tud ványi, ha arra ráülnek, +mëhetnek, a mére látnak!</p> +<p>Úgyis vót. Másnap hajnalba ráül Rózsa mëg Viola a lóra, mënnek +sebesënn, szának, mint a madár.</p> +<p>A hogy szának, a hogy szának, Viola érzi, hogy ég az arcza. +Aszongya Rózsának: »hallod-ë, ég az arczom! biztosann mëttutták, +hogy elszöktünk, mos gyönnek utánnunk!«</p> +<p>Hátranéz Rózsa, hát csakugyan gyött az ördög feleségi.</p> +<p>»Sebësenn! Vátozzá të templomé, én mëg remetéjé, oszt ha +kérdëzik, hogy nem láttunk-ë ilyen mëg ilyen fiatal párt êre +mënnyi, mongyad, hogy háromszáz esztendeji épűt ez a templom, azóta +nem láttunk sënkit së!«</p> +<p>Úgy is lëtt. Rózsa templomé, Viola mëg remetéjé vátozott.</p> +<p>Gyött az ördög feleségi. Aszongya a remetének: »Ugyan, lelkëm! +nem látott êre mënnyi ëgy fiatal embërt mëg ëgy lyánt? ilyenëk mëg +ilyenëk vótak!«</p> +<p>Aszongya rá a remete: »Ez a templom má háromszáz <span class= +"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> +esztendeji hogy itt van, mëg hogy én is itt vagyok, de azóta êre +nem láttam sënkit!«</p> +<p>A vén asszony muszaj vót, ha akart, ha nem, visszamënnyi. Ingenn +járt, nem kapott mëg sënkit.</p> +<p>A templom azután visszavátozott Rózsáé, a remete mëg Violáé, +oszt mëntek tovább. Mënt velëk a ló. a hogy mëhetëtt, nem sajnáta a +lábát.</p> +<p>Ëcczër égëtt Violának a másik arcza is.</p> +<p>»Nézzé csak hátra, gyönnek má utánnunk mëgínt!«</p> +<p>Csakugyan, az ördög feleségi eszrevëtte otthon, mëllátta, hogy +mënnek, az iramított utánnok újfënt.</p> +<p>Rózsa rögtön csárdáé, Viola mëg kocsmárosé vátozott ëgy nagy +puszta közepibe.</p> +<p>Az ördögné csudákozott azonn nagyon, hogy ilyen hamar +elvesztëtte őköt a szëmi elő. Odamënt a kocsmárosho. »Ugyan, +lelkëm! nem tunná mëmmondanyi, hoj járt-ë êre ëgy fiatal embër mëg +ëgy lyány?«</p> +<p>Aszongya rá a kocsmáros: »Járt bizony, lelkëm!«</p> +<p>»Hát mikor?«</p> +<p>»Biz’ annak van má vagy ötven esztendeji, a mikor még én is +fiatal vótam!«</p> +<p>»U! isz’ nem olyan régënn vót e, csak máma!«</p> +<p>»No! máma nem láttam!«</p> +<p>Avval ki vót fizetve az ördög feleségi apró pézzel.</p> +<p>Amazok mëg fëlkerekëttek, a kis ló mënt velëk, mint Dobsos +Pétërrel a bornyú.</p> +<p>Má jó mësszi lëhettek, aszongya Viola Rózsának: »Má mëg mind a +két arczom ég. Biztosann az a kutya <span class="pagenum"><a name= +"Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> apám fogott űzőre +bennünköt. Vátozzá të tólé, én majd arankacsa lëszëk, engëm nem tud +kicsalogatnyi, nëfé!«</p> +<p>Úgyis vót. Rózsa lëtt a tól, Viola az arankacsa, ott uszkát, +bugdácsolt a tól közepinn.</p> +<p>Az ördög Plutódrómó mëgösmerte őköt.</p> +<p>Mënt a tól partjára csalogatta a kacsát. »Tasókám, tasókám! tas, +tas, tas!« Még szórt neki szëmet is, de a kacsának vót eszi, hogy +mën në fogassa magát.</p> +<p>Látta az ördög, hogy így nem mëgy sëmmire, lëvetkëzëtt, oszt +mënt be a tólba.</p> +<p>Mikor má a közepire ért, a kacsa kiúszott, a tól kiszáratt, az +ördög mëg hopponn maratt, úgy këllëtt neki hazamënnyi sëmmi nékű. +Kapott is otthon a feleségitű olyan szidást, hogy nem vëttem vóna +fël soké. Minő lëhet a, mikor az ördög feleségi veszekëgyik, mikor +a mi asszonyaink veszekedésit së lëhet kiányi!</p> +<p>Nohát! elég ah hozzá, hogy az ördög otthonn kikapott a +meszelőnyellel, Rózsa mëg Viola mëntek tovább.</p> +<p>Kis időre elértek ahho a faluho, a melyikbe Rózsa is születëtt. +Ott aszongya Viola Rózsának: »No! én mán nem mëhetëk tovább. Itt +maradok a falu véginn. Të mëg ereggy haza, de otthon mën në +csókolly sënkit, mer akkor engëm elfelejtesz.«</p> +<p>Rózsa fogadkozott, hogy dehogy csókolna mëg valakit a világé, +hogy felejtené má ő el az ő kedves Violáját, a ki mëgmëntette má az +életyit, de hánszor! <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= +"Page_147">-147-</a></span></p> +<p>Avval mëcscsókolták ëgymást, Viola ott maratt a falu véginn, +Rózsa mëg mënt ëgënyesenn haza.</p> +<p>Mikor a kis kapunn belépëtt, annyira mëgörűt, hogy otthon van, +hogy mindënkit mëgcsókolt örömibe.</p> +<p>Igy oszt Violát csakugyan elfelejtëtte.</p> +<p>Szëgén Viola! várt ő rá a falu véginn soká, naprú-napra, csak +várt, csak várt, de Rózsa nem mënt érte. Má tutta, hogy biztosann +elfelejtëtte.</p> +<p>Fogta magát, minek várjék hiába? bemënt a faluba, hogy majd elá +szógállónak. De véletlenű épenn a Rózsa házokho utasították, mer +ott csakugyan szükség lëtt vóna ëgy jó szógállóra. Viola mëg szép +is vót, erős is vót, Rózsa annya mingyá beszegőttette.</p> +<p>Viola csak akkor vëtte eszre, hogy Rózsáékná van, mikor Rózsát +mëllátta. De nem szót neki, az mëg nem ösmerte mëg.</p> +<p>Ëcczër ëgy este, hogyím Viola a konyhába fekütt, kimëgy hozzá +Rózsa. Azt hitte, hogy olyan szógálló, mint a többi. De nem tudott +vele sëmmire së mënnyi, Viola mindég az ajtót tëtette be vele, mer +akárhánszor becsukta, mindég kinyít utánna. Igy vót ez reggelyig, +mikor má Rózsának ott këllëtt hannyi a konyhát.</p> +<p>Rózsának má akkorra két legéntestvéri is vót. Violát azok is +mëszszerették. Jártak is ki hozzá, de azok is csak úgy jártak, mint +Rózsa, kivel a kéménylyukat gyugatta szűntelen, kivel mëg a tüzet +takartatta. <span class="pagenum"><a name="Page_148" id= +"Page_148">-148-</a></span></p> +<p>Harmannapra kérdëzte Rózsa a testvérjeit: »mëntetëk-ë tik vele +valamire?«</p> +<p>Azok elmonták, hogy bizon nem mëntek ők!</p> +<p>Szöget ütött ez a Rózsa fejibe. Hogy së ő, së a két testvéri nem +këll ennek a lyánnak, biztosann van valakiji, a ki écczaka hozzá +jár. Elhatározta, hogy mëglesi.</p> +<p>Úgyis vót.</p> +<p>Másnap écczaka Rózsa nem fekütt lë, ha lëtérgyepëlt a +szobaajtóho, a kúcslyukho, oszt onnat vigyázta Violát.</p> +<p>Ëcczër csak láttya, hogy Viola kelebibű kiszá két gyönyörű fejír +galamb, oszt csókolódzonak. Viola mëg rázta fëlëttök a kézit, oszt +aszonta: »Hiss te! hiss te! në csókolódzatok! a csóktú felejtëtte +el Rózsa is Violát!«</p> +<p>Hallotta ezt Rózsa, mingyá eszibe jutott, hogy mit fogadott ő +Violának, oszt hogy csakugyan elfelejtette. Kimënt mingyá a +konyhába, bocsánatot kért Violátú, az szívesenn mëgbocsátott neki. +Azután mëgölelték, mëgcsókolták ëgymást.</p> +<p>Másnap mëg ëgygyé lëttek, mëgesküttek, olyan lagzit csaptak, +hogy sarkánn futott a bor mindënkinek. Még máma is fut, ha van +minek.</p> +<p>Rózsa mëg Viola még most is ének, ha valamiképenn azóta mëg nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa, 35 +éves, irni-olvasni tudó asztalosnétól. Jász-árokszállási születésű. +Lejegyzés ideje: 1903. november vége.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> +<h2>20. Miska mëg Juliska.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, hetedhét orszägonn is túnat vót, vót ëgy +kirának három fia. Egy kënyérënn vótak, szerették ëgymást, +békességbe is éltek vóna, de a közepsővel sëhossë tuttak jóra +gyönnyi, av vót a letszófogadatlanabb.</p> +<p>Ëcczër má az öreg kirá mëgúnta a vele váló bajlódást, aszonta a +másik két fiának:</p> +<p>– Hallyátok-ë, gyerëkejim! sikkajjátok el valahova ezt a közepső +gyerëkëmët, Miskát, mer nekëm mëg këll bolondúnyi, ha ez itthonn +marad!</p> +<p>A két testvérnek nagy gond ütte a fejit, hogy micsinállyonak ők +a testvérikkel! Mëg nem ölhetyik, el nem veszthetyik! +micsinállyonak ők? – Utóllyára a nagyobb kitanáta.</p> +<p>Levelet írtak az ördögök királyának, Rút fëlséginek, hogy van +nekik ëgy testvérik, az szeretne hozzá szógálatba ányi.</p> +<p>A testvérikkel oszt mindég csak azonn vótak, hogy hogy’ üldözzék +el. Szitták, piszkolták, fëlhánták neki azt is, a mit ëtt, úgy, +hogy nem győzte má a sok szót hallgatynyi, bemënt az ëstállóba, +fëlkantározta a letrosszabb lovat, azonn elmënt Rút fëlségihë, az +ördögök királyáho.</p> +<p>A hogy odaért, három napig pihent, aggyig mëg mëgösmerkëdëtt a +házná mindënvel, az ördög lyányával: Juliskával is. Nem igën +mutatták ëgymásnak, de biz ők nagyonn mëgszerették ëgymást. +<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= +"Page_150">-150-</a></span></p> +<p>Mikor a három nap elmúlyik, aszongya neki az ördög:</p> +<p>– No, fiam! hát máma mëgkezdëd a szógálatodot. Nállam három nap +az esztendő, ha azalatt kedvemre tuccz cselekënnyi, mël lëszëk +veled elégedve! Máma pegyig al lëssz a dógod: van a ház hátáná ëgy +halastó, ha të azt nekëm rëggerre ki nem hordod, fël nem ásod, +kölest nem vetsz bele, abbú a kölesbű rëggerre nekëm ëgy tával +mëgzsírozva, mëgczukrozva nem hozol, akkor véged! Értëtted-ë?</p> +<p>Miska úgy tëtt a fejivel, hogy értëtte, pegyig dehogy értëtte! +Kimënt az óba, odaült a ló faráho, oszt gondolkozott nagyonn.</p> +<p>A hogy ő ott gondolkozik, Juliska odbe kereste, de nem tutta, +hova lëhetëtt Miska, nagy keresgélés után úgy tanáta mëg a hídlás +véginn ülve.</p> +<p>– Szívem szép szerelme! ásó, kapa válasszon el ëgymástú! mi +bajod!?</p> +<p>– Në kérdëzd azt, Juliskám! – monta Miska – ússë tuccz të azonn +segítenyi!</p> +<p>– Nem tudok? hát honnat tudod të azt? mondd el csak, hátha +igazítanék a dógodonn valamit!</p> +<p>Miska oszt elmonta végig-hosszig, mit parancsolt neki Rút +felsége.</p> +<p>– Ha csak az a baj, – monta Juliska – akkor arrú maj +tëgyünk!</p> +<p>Avval bemënt a házba, elévëtte a nagy könyvet, oszt a hány +levelet forgatott mëg benne, annyi ördög át elejbe. Mikor mán +elëgenn vótak, mëpparancsolta <span class="pagenum"><a name= +"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> nekik a Miska dógát, de +hogy rëggerre készenn lëgyënek vele!</p> +<p>Szalatt az ördög mind, mint a rossz, sürgöttek-forgottak, másnap +rëggerre má Rút fëlséginek az asztalán párolgott a friss köleskása +jó mëgzsírozva, mëgczukrozva.</p> +<p>Jó is lakott belűlle Rút fëlségi, négyszögre át a hasa +tűlle.</p> +<p>Mikor mëgëtte, odamëgy hozzá a feleségi, aszongya neki:</p> +<p>– Hallod-ë, hé! ha të tuccz ëgyet, ez tud kettőt!<a name= +"FNanchor_28" id="FNanchor_28"></a><a href="#Footnote_28" class= +"fnanchor">28)</a></p> +<p>– Az ám! a kutyafitta! – monta az ördög a száját nyalogatva.</p> +<p>Miska mëg má akkor tutta, hogy jó van mindën, nem këll búsúnyi, +csak ezután lëgyék még valahogy!</p> +<p>Mikor az ördög mëffrüstökölt, kimënt Miskáho.</p> +<p>– No, fiam! embër vagy! eggyig mëv vagyok veled elégedve! Most +kiadom a parancsot mëgint, ha mëttëszëd, sëmmi bajod së lëssz! – +Van itt ëgy nagy erdő, ha të azt rëggerre ki nem szëdëd tövöstű, +mindënëstű, szőlőt nem veccz bele, rëggerre ëgy tányír szőlőt mëg +ëgy üveg bort nem hozol, akkor véged! Tudod-ë! hát jó jegyezd +mëg!</p> +<p>Miska most má nem nagyon vakargatta sëhun së, tutta má ő, hogy +Juliska kihúzza a sárbú.</p> +<p>Úgy is vót. <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= +"Page_152">-152-</a></span></p> +<p>Miska ott ült a gádorba,<a name="FNanchor_29" id= +"FNanchor_29"></a><a href="#Footnote_29" class="fnanchor">29)</a> +pipázott javába, mikor Juliska odamënt, oszt mëkkérdëzte, mi az +újság?</p> +<p>Miska elmonta apróra az egészet.</p> +<p>Juliska odbe kezibe vëszi a nagy könvet, forgat benne, a hány +level fordút, annyi ördög át elejbe.</p> +<p>Akkor elejbëk át, keményenn mëpparancsolta nekik, hogy mit +tëgyënek! Azok örűtek, hogy ëgyeb baj nem lëtt, mëntek, oszt +csináták, a mit montak.</p> +<p>Másnap rëggerre Rút fëlséginek az asztalánn vót a tányír szőlő +mëg az üveg bor. Az erdő helyinn mëg csakúgy húzta a sok érëtt +girizd a sok szőllőtőkét.</p> +<p>Aszongya erre Rút fëlséginek a feleségi:</p> +<p>– No! ha te tuccz ëgyet, az tud kettőt!</p> +<p>Mikor az ördög az üvegbű az utóssó kortyot lënyelte, mënt ki +újfënt Miskáho.</p> +<p>– No, fiam! má két parancsomot teljesítëtted, ha a harmagyikot +is mëttëszëd, embër lëszël! – Hetedhét országonn túl, de még az +ópërënciánn is túnann van nekem ëgy nagyon jó barátom, ha të ezt a +levelet oda nem viszëd, oszt még rëggerre vissza nem gyössz, hát +véged!</p> +<p>Avval Rút fëlségi átadott neki ëgy levelet.<a name="FNanchor_30" +id="FNanchor_30"></a><a href="#Footnote_30" class= +"fnanchor">30)</a> <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= +"Page_153">-153-</a></span></p> +<p>De má erre mëhhőkűt Miska. Azt hitte, hogy má ezt Juliska së +tuggya mëttënnyi.</p> +<p>Elkezdëtt járkányi, várta Juliskát.</p> +<p>Nemsokára a lyány mëg is érkëzëtt.</p> +<p>– Mi bajod, hé!</p> +<p>– Hej! nagy baj a! azonn má të së tudsz igazítanyi!</p> +<p>– Mondd el csak, hátha, no!</p> +<p>A hogy Miska elmongya, – de maj hogy ríva nem fakatt! – aszongya +rá Juliska: Isz e sëmmi! Tudod-ë, mit? Csapd el a lovad kívël a +falunn, én mëg majd aranszőrű lóé vátozok, rám ülsz, oszt +elmënünk.</p> +<p>Úgy is lëtt. A lyány aranszőrű lóé vátozott, oszt vitte Miskát +ungonn-berkënn kërësztű.</p> +<p>Mikor má közel vótak a palotáho, aszongya neki az aranszőrű +ló:</p> +<p>– Të, ha bemégy, csak annyit mongyá: Aggyon Isten jó estét, +levelet hoztam! Akkor gyere ki, de në a kapunn, ha a kapu +tetejinn!</p> +<p>Úgy is tëtt Miska.</p> +<p>Mikor a levelet átatta, többet nem szót, mint a mennyi mëv vót +parancsolva, akkor kigyött, oszt usgyi! el a kapú tetejinn +kërësztű!</p> +<p>Akkor hallották, hogy tapsikolnak a hátok mëgëtt, oszt +kiabállyák utánnok, hogy »jó jártatok, mer máskép szuroké vátatok +vóna!«</p> +<p>Mikor a Juliska házokho értek, má hajnalodott, Rút fëlségi mëg +az öregasszony még javába aluttak. <span class="pagenum"><a name= +"Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> Juliska visszavátozott +lyánnak, Miska mëg bemënt jelëntenyi, hogy má itthon van.</p> +<p>Az ördög csak csóváta a fejit, de a feleségi most is csak +aszonta neki:</p> +<p>– Ha të tuccz ëgyet, ez tud kettőt!</p> +<p>Avval lëtelt a Miska esztendeji, a három nap.</p> +<p>A két fiatal azomba még az útonn fëltëtte magába, hogy +mëszszöknek, akarhogy! de ők otthaggyák az ördögtanyát!</p> +<p>Juliska bemënt a házba, hármat köpött az asztalra, úgy +hajnaltájba el is mëntek ők ëgyütt.</p> +<p>Rëggel fëlériz az asszony, beszól a lyánya szobájába:</p> +<p>– Kelly fël má, lyányom! mëvviratt!</p> +<p>Kiszól az első köpés: Mënëk, anyám! mingyá mënëk!</p> +<p>Kisvártatva mëgínt szót az asszon:</p> +<p>– Kelly fël má, lyányom! söpörd ki a házat!</p> +<p>A másogyik köpés is kiszól: Mingyá mënëk!</p> +<p>Utóllyára sokállotta má az asszony, bekiátott, de most má +mérgesenn:</p> +<p>– Gyere má, hê, oszt rak’ tüzet!</p> +<p>A harmagyik köpés is csak annyit szól, hogy »mingyá mënëk!«</p> +<p>A fiatalok má ekkorra messzi jártak.</p> +<p>Nëgyecczërre is beszól az asszony, de mán akkor nem hallott +hangot. Benéz, hát láttya, hogy nincs odbe sënki, csak a három +köpés, iszontatóann fëlharagudott. <span class="pagenum"><a name= +"Page_155" id="Page_155">-155-</a></span></p> +<p>Elékapott a szögletbű ëgy vaslapátot.</p> +<p>– No, lipát-lapát, vaslapát, majd elérjük a szép lyánt!</p> +<p>Ráült a lapátra, oszt mënt utánnok, de má mikor jó magosann vót, +olyan fekete borúlásé vátozott, mint a korom. De szál utánnok, mint +a madár!</p> +<p>Az útba aszongya ëcczër Juliska Miskának:</p> +<p>– Hejnye! de tüzel a fé arczom, Miska! Gyön az anyám utánnunk! +Maj vátozok én malomé, të mëg vátozz mónáré. Vëgyé ëgy baltát a +kezedbe, oszt faricská’ valamit. De vigyázzá, mert az anyám fekete +borúlásba gyön, forgószével, hogy el ne kapjon a forgácsbú valamit, +mer akkor nekem végem van. Tudod-ë!?</p> +<p>Juliska malomé, Miska mëg mónáré vátozott, kezíbe kapott ëgy +baltát, oszt faricskát vele valamit.</p> +<p>Ëcczër csak fëléjik ér a nagy borúlás nagy forgószével, majd +elvitte a malmot is.</p> +<p>Miska mëg a forgácsokra rálépëtt, hogy a szél el në vigyën +belűlle ëd darabot së!</p> +<p>A borúlás látta, hogy így nem ér sëmmit, lëereszkëdëtt a +malomra. Miska mëg csak kapta a baltát, belevágott. Úd dőt belűlle +a vér, mint az essőzsákbú.</p> +<p>Látta, hogy itt ezëkkel sëmmire së mëgy, visszafordút. A malom +mëg Juliskáé, a mónár mëg Miskáé vátozott vissza.</p> +<p>Hazaért az ögegasszony, kérdëzi tűlle az ura:</p> +<p>– Hát láttad-ë őköt?</p> +<p>– Nem láttam én! a kit láttam is, mások vótak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> +<p>– Hát kikët láttá?</p> +<p>– Ëgy malmot mëg ëgy faragó mónárt. A mónár úgy mëhhasította a +baltájával a karomot, hogy mém most is vérzik.</p> +<p>– Te, szamár! isz azok vótak azok! – monta Rút fëlségi nagy +mérgesenn.</p> +<p>A fiatalok mëg mëntek az úttyokonn tovább.</p> +<p>Allyig mëntek ëgy fénapi járófődet, Juliska arca elkezdëtt +tüzelnyi mëgínt.</p> +<p>Hát má akkor az asszony nyargalt utánnok újfënt.</p> +<p>Aszongya Juliska Miskának:</p> +<p>– Vátozzá të kóréjé, én mëg maj lëszëk kis madár.</p> +<p>Mingyá azé vátoztak.</p> +<p>Odamëgy az öregasszony hozzájok:</p> +<p>– Hallod-ë, te csipërkëdő<a name="FNanchor_31" id= +"FNanchor_31"></a><a href="#Footnote_31" class="fnanchor">31)</a> +kis madár! nem láttá êre mënnyi ilyen mëg ilyen fiatalokot?</p> +<p>– Láttam én, de még akkor ződ vót ez a kóré.</p> +<p>– Ú! má a régënn lëhetëtt! em most vót!</p> +<p>Az öregasszony visszafordította a lapátot, oszt lapátolt haza. +Otthon mëgínt elévëszi az ura:</p> +<p>– Láttad-ë most őköt?</p> +<p>– Nem láttam én ëgy száraz kórén csipërkëdő kis madárná ëgyebet. +Nem tudhatom, hova lettek!?</p> +<p>– Te, szamár! isz ők vótak azok! – monta az ördög, de má maj +hanyatt taszította a feleségit <span class="pagenum"><a name= +"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> mérgibe. – Ereggy utánnok +mingyá, de nekëm itt lëgyék mindakettő!</p> +<p>Mënt is a vén asszony.</p> +<p>Ráült a vaslapátra. »Lipát-lapát, vaslapát! majd elérjük a szép +lyánt!« oszt vágtatott.</p> +<p>De Juliska újra eszrevëtte. Ő mingyá arankacsáé, Miska mëg +halastóé vátozott.</p> +<p>Gyött az asszony, vetkëzëtt, a tópartyára lerakta a ruháját, a +gyűrejit lëhúzta az újjárú, oszt pendëlire tëtte.</p> +<p>Mikor má nyakig a vízbe vót, hogy a kacsát mëffogja, az csak +fëlrepűt, a ruhárú szájába kapta a gyűrőt, pegyig az ördögnek abba +vót minden tudománya, a tó mëg kiszáratt.</p> +<p>Az ördög feleségi hopponn maratt.</p> +<p>Së Juliska, së Miska, së gyűrő!</p> +<p>No! maj kap most az urátú!</p> +<p>Mikor hazaér, kérdezi Rút fëlsége.</p> +<p>– Hát mém mos së hoztad őköt? nem tudod, hogy’ +rádparancsoltam?</p> +<p>– Iszën ám! de elvitték még a gyűrőmöt is!</p> +<p>Ek këllëtt még az ördögnek – a tetejibe! Mingyá olyan lëtt, mint +az oroszlyány. Hanem ha valaki kontyolást akar látynyi, oda këllëtt +vóna elmënnyi! Még a hogy az az asszon kikapott! fël nem vënném, +nincs az a száz forint! Bőgött is asszony úgy, mint a +fiastehen!</p> +<p>Hát má elvesztëtték őköt, mit vót mit tennyi, mint mëggyőzőnnyi +azonn, hogy nincsennek. <span class="pagenum"><a name="Page_158" +id="Page_158">-158-</a></span></p> +<p>Miska mëg Juliska mëntek, mos má nyugottann, nem háborította +őket sënki.</p> +<p>Ëcczërcsak annak a falunak a szélyire értek, a kibe a Miska apja +mëg annya lakott. Ott aszongya Juliska Miskának:</p> +<p>– No! má én nem mënëk be veled, ha fogadd mëg, hogy nem csókolsz +mëg sënkit, së azt nem engedëd, hogy tégëd mëgcsókollyonak, mer +akkor engëm elfelejtesz, oszt mást vëszël el!</p> +<p>Miska fogatta, hogy úl lëssz, mëg monta, hogy »ugyan mit +gondolsz mán, Juliskám! hogy felejtenélek én el!«</p> +<p>De mire beért a portájokra, valaki elejbe szalatt, oszt kezet +csókolt neki. Mingyá elfelejtëtte Juliskát.</p> +<p>Otthon nagyonn mëgörűtek a Miska hazamënetelinek, má akkorra ő +is mejjavút, szófogadó, engedelmes lëtt, mint a kezes bárány.</p> +<p>Az apja nézett is ki neki a faluba ëgy szép lyánt, má ki is +hirdettette őköt, csak épenn a lagzi vót hátra.</p> +<p>Horták az ajándékot a házokho, a kalács má a padonn së fért, +annyi vót, a sok csirke, kappan mëg úgy rezsgëtt az udvaronn, +allyig lëhetëtt tűllök lépnyi.</p> +<p>Juliska is mëhhallotta, hogy Miska mëhházasogyik. A hírre nagyon +elszomorodott.</p> +<p>Fogott ëgy pár galambot, ëgy gunarat mëg ëgy jérczét, szita alá +tëtte, oszt elvitte ajándékba Miskáékho. <span class= +"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span></p> +<p>Éppenn otthonn volt Miska is.</p> +<p>Mikor Juliska oda akarja annyi a két galambot, a gunarat +eleresztëtte a szita aló, oszt csak annyit mondott:</p> +<p>– Úgy jártunk mink, Miska, mint ez a pár galamb. Az ëgyik árvánn +maratt.</p> +<p>Most jutott má eszibe Miskának is a fogadása, amannak a lyánnak +visszaatta a jegykendőjit, Juliskát össze-vissza csókolta, elvëtte +feleséginek, boldogok lëttek, oszt mém most is ének, ha azóta mën +nem haltak.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Mese, mese, +mátka,<br /></span> <span class="i0">Fekete madárka.<br /></span> +<span class="i0">Uj mente, kopott róka,<br /></span> <span class= +"i0">Vesd a vigyorgódra!<a name="FNanchor_32" id= +"FNanchor_32"></a><a href="#Footnote_32" class= +"fnanchor">32)</a><br /></span></div> +</div> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. A közlő: Ragó +Lajos, 32 éves parasztember, katonaviselt. A lejegyzés ideje: 1903. +november.</i></p> +<h2>21. A zöldszakállú király.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még azon +is túl, a hol a kis kurtafarkú disznó túr, volt egy zöldszakállú +király. Az a zöldszakállú király egyszer fogta magát, elindúlt +vándorolni. Már nagyon sokáig vándorolt, biztosan megjárt már száz +tű hosszát, csak azon vette magát észre, hogy bizony tizenhét +<span class="pagenum"><a name="Page_160" id= +"Page_160">-160-</a></span> esztendeje már annak, a mióta ő +hazúlnan eljött. A sok járás-kelésben nagyon kifáradt, +megszomjazott, leült egy patak partjára. Azután lehasalt a víz +színéig hogy majd iszik egy jót. Alig kortyantott egyet-kettőt, +valaki megfogja a szakállát. Húzta volna ő vissza, de nem tudta. +Odakiált a vízbe:</p> +<p>– Hallod-e te, nemtudomki! ereszd el a szakállam, míg szépen +vagy!</p> +<p>De még annál jobban húzták. Már rimánkodásra fogta a dolgot, +mert annyira húzták befelé, hogy majd megfúlt. Azt mondja egyszer a +vízben valaki:</p> +<p>– Ha ideadod nekem, a mit az országodban nem tudsz, eleresztem a +szakállad.</p> +<p>– Ugyan mit nem tudnék én az országomban? a legutolsó tűt is +tudom! mondta a zöldszakállú király.</p> +<p>– De csak igérd meg, hogy a mit az országodban nem tudsz, enyém +lesz! – mondta a vízben az ördögök királya, – mert az volt!</p> +<p>– Hát jól van, legyen a tied! úgy sem sütsz te abból kenyeret, a +mit én az országomban nem tudok! mondta a zöldszakállú király.</p> +<p>De már nagyon rossz volt neki a kénytelen-kelletlen hason való +fekvés, mikor feleresztette az ördögök királya. Akkor aztán indúlt +hazafelé, azon gondolkodva, mi is lehet az, a mit ő otthon, az +országában nem tud.</p> +<p>Mikor hazaér, elejbe szalad egy szép nagy suhanczár legény, a +nyakába ugrik, össze-vissza csókolja. <span class= +"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span></p> +<p>– Jaj! kedves apám! de sokáig itt hagytál bennünket, de jó, hogy +egyszer itthon vagy!</p> +<p>A király csak nézett. Majd eltaszította magától a gyereket.</p> +<p>– Kinek vagyok én az apja? te meg kinek a fia vagy? én nem +ösmerlek!</p> +<p>De odabent a felesége megmondta neki, hogy bizony az ő gyereke +az! már épen annyi idős, mint a mióta ő elment hazulról.</p> +<p>Csak akkor kapott az eszéhez. Emlékezett, hogy a ördögök +királyának igért ő valamit, a mit az országában nem tud. Hát ez a +szép legényfia volt, a kit nem tudott. Majd megette magát. Még arra +is gondolt, hogy jó volna oda nem adni a gyereket, de a másik +percben meg attól félt, hogy akkor maga az ördögök királya jön el +érte.</p> +<p>Magához hivatta a fiát. Elmondott neki mindent, a hogy van. A +legény meg nemhogy megijedt volna, még maga is azt bizonyítgatta, +hogy jó lesz, ő elmegy. Másnap felkészűlt, el is ment.</p> +<p>Megy, megy, mendegél hetedhétország ellen, ahhoz a patakhoz ér, +a hol az apja szakállát megfogták. A vízben gyönyörű szép hét +aranyvadkacsa úszkált, a parton meg egy inget lobogtatott a szél. +Lehajlik, felveszi az inget, már a tarisznyába akarta gyömöszölni, +a hét aranykacsa közűl egy tündökszép lánynyá változik s azt mondja +a királyfinak:</p> +<p>– Szép királyfi! tudom, ki vagy, meg hogy hová sietsz! te a +zöldszakállú király fia vagy s mégy az <span class= +"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> +apámhoz, mert ő téged elnyert az apádtól! add ide az ingem! jó +tettedért jót várj!</p> +<p>A királyfi odadta. A lány felöltözött, lehúzott az újjáról egy +aranygyűrűt, odadja a királyfinak.</p> +<p>– No! ezt tedd el! tizenkét várkapun tudsz bemenni, a nélkűl, +hogy valaki észrevenne. Csak fordítsd meg a gyűrűt, a kapu magától +kinyílik. S ha bejutottál, majd mond neked az apám olyanokat, hogy +ha angyal vagy, akkor sem tudod megtenni. Én segítőd leszek. Este +nyolcz óra tájban dongó képiben ott dongok ablakodnál, te ereszsz +be, aztán ne félj semmit!</p> +<p>A legény ujjára húzta a gyűrűt, a lánytól elbúcsuzott s ment az +ördögök királyának palotája felé. Tizenkét várkapu állta útját, de +ha a gyűrű fordúlt, mind kinyilt magától. Utóljára a palota ajtaja +nyilt meg, s ekkor előtte állott az ördögök királya.</p> +<p>– Felséges király! gráczia fejemnek! itt vagyok előtted!</p> +<p>– Hát ha itt vagy, jól van! mondta a király, de nagyon bátran +beszélsz, tán nem tudod, kihez jöttél?</p> +<p>– Tudom én, mondta a királyfi, te sem vagy különb, mint az én +apám: az is király, te is király vagy, aztán megvan.</p> +<p>A király nagyon mérges lett.</p> +<p>– No, várj csak! három feladatot kell teljesítened, ha azoknak +ura tudsz lenni, jó, ha nem, vége az életednek! Itt van ez a +káposztalevél, fogd meg! most majd becsuklak egy szobába, ha ebből +holnap <span class="pagenum"><a name="Page_163" id= +"Page_163">-163-</a></span> reggelre darutollas kalapot nem +csinálsz, hát imádkozhatol!</p> +<p>Azzal mentek egy szobába. A királyfira rázárták az ajtót, mind a +három oldalról, tettek be neki ételt-italt, hogy ne únja magát. +Mikor magára maradt, bizony szomorú lett ő kegyelme!</p> +<p>– Hej! hogy az anyád ne sirasd meg, ördögök királya! – +mondogatta magában, – olyant adtál fel, hogy míg a világ, sohasem +tudom megcsinálni!</p> +<p>Még tovább is szomorkodott meg gondolkozott volna, de az +ablaknál valami dongást hallott. Akkor jutott eszébe a szép leány. +Odamegy, hát hallja, hogy a dongó azt mondja:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ereszsz be, +galambom!<br /></span> <span class="i0">Javadat +akarom!<br /></span></div> +</div> +<p>Nyitotta is az ablakot mindjárt. A dongó berepűlt, gyönyörű szép +lány lett belőle.</p> +<p>– No! édes szívem, szép szerelmem! mondd meg miben lehetnék +segítségedre?</p> +<p>Elmondja oszt János, hogy meg van ő ijedve, káposztalevélből +darutollas kalapot kell csinálni!</p> +<p>– Csak az a baj, – mondta a lány, – akkor nincs baj! hol van az +a káposztalevél?</p> +<p>– Itt van.</p> +<p>– No! nézd csak! – s abban a pillanatban olyan szép darutollas +kalap feküdt az asztalon, hogy olyan tán még Ferenc Jóskának sincs +a fején!</p> +<p>A legény majd kinézte a szemit, úgy nézett. Ő még ilyent nem +látott. Akkor azt mondja: <span class="pagenum"><a name="Page_164" +id="Page_164">-164-</a></span></p> +<p>– Holnap este is eljövök, de ne várakoztass olyan sokáig, mint +ma, ha a dongásomat hallod, csak ereszsz be. Most pedig megyek, +nyisd ki az ablakot!</p> +<p>Abban a perczben kis irinyó-pirinyó dongó lett belőle.</p> +<p>A királyfi meg nyugodtan lefeküdt, tudta, hogy majd néz egyet az +ördögök királya, ha ezt meglátja.</p> +<p>Másnap jókor reggel ment is a vén drómó. Alig nyitott be, +meglátta az asztalon a szép darutollas kalapot. Azt mondja a +legénynek:</p> +<p>– No! hát ennek derekasan megfeleltél!</p> +<p>– Meg biz én! mondta rá a legény nagy hetykén.</p> +<p>– Ühm! hát ha olyan büszke vagy, majd adok én fel olyant, hogy +azt csakugyan nem birod megtenni!</p> +<p>Azzal az ördögök királya kiment, hozott egy begre +káposztalevet.</p> +<p>– No! ha ebből holnap reggelre ezüstsarkantyút nem csinálsz, +vége az életednek!</p> +<p>A legény arra is csak a vállát rázta.</p> +<p>– Hát majd meglesz az is, ha a jó Isten segít!</p> +<p>A király azzal kiment, a királyfi meg magára maradt.</p> +<p>– Káposztalé meg ezüstsarkantyú! No! ebből már csakugyan nem +lesz semmi. De bolond egy esze van annak a királynak, hogy +ilyeneket kitalál!… gondolkozott magában.</p> +<p>Megvárta az estét, a nyolcz órát. Jött a kis dongó.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Ereszsz be, +galambom!<br /></span> <span class="i0">Javadat +akarom!<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_165" id= +"Page_165">-165-</a></span></p> +<p>Beeresztette, s az megint az a szép lány lett, a kit a +patakpartról látott. Elmondta neki, mismit parancsolt az édes apja. +De annak ez is annyi volt, mint semmi. A káposztaléből olyan +ezüstsarkantyút kanyarított, hogy akárki megnézhette volna. De +boldog volt a királyfi, hogy a jó Isten megsegítette. Meg is +ölelte, csókolta a lányt úgy, a hogy szíve vágyása akarta. Azután a +lány újra megrázkódott, kis dongó lett belőle s elrepűlt.</p> +<p>Másnap az ördögök királya majd hanyattesett, mikor a gyönyörű +ezüstsarkantyút meglátta. De nem is nyughatott a legénytől, +mindenáron az életére tört, el akarta veszíteni. Hozott be egy +kancsó tiszta szűrött vizet.</p> +<p>– No! ha ebből holnap reggelig rézfokost nem csinálsz, előre +megírhatod a testamentomod!</p> +<p>A királyfi nem szólt semmit. Az estére várt, azt hitte, hogy ha +eddig ment minden, ezután is megy. Az ám, de mikor a kis dongó szép +lánynyá változott s megtudta a parancsot, csak a fejét csóválta: +már azt ő se tudja megcsinálni!</p> +<p>– Tudod-e, mit!? mondta a királyfinak. Elmegyünk mi innen, mert +itt egyikünknek sem lesz jó a sora! téged majd megütlek a +pálczámmal, változol egy aranygyűrűvé, a szép kis pej lovam +aranyalmává, én meg madár leszek s megyünk.</p> +<p>A hogy mondta, úgy lett. A királyfiból aranygyűrű, a szép kis +pej lóból aranyalma, a lány meg <span class="pagenum"><a name= +"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> madár lett, a gyűrűt a +szájába, az almát meg a lábába fogta s ment, ment, mint a +gondolat.</p> +<p>Másnap reggel az apja észrevette, hogy se lány, se királyfi. +Mindjárt tudta, hogy egy követ fújnak. Azt mondja a +szolgájának:</p> +<p>– Eredj csak utánok! hacsak tudod, hozd vissza őket!</p> +<p>Még olyan szaladást, a mit az a szolga tett! úgy ment, mint a +villám. Egyszer azt mondja a madár a gyűrűnek:</p> +<p>– Jaj! de sebes szél fúj a hátam megett! jönnek utánunk! – a +mint hogy igaz is volt.</p> +<p>Látott egy sűrű bokrot, beleszállott épen a közepébe.</p> +<p>A szolga nemsokára a nyomukban volt, de hasztalan +keresett-kutatott, nem talált semmit.</p> +<p>Megy haza, mondja a királynak:</p> +<p>– Felséges Uram! nem láttam én ő belőlük annyit sem, mint a +körmöm feketéje! egyedűl egy bokor volt a pusztán, annak a +közepiben meg egy kis madár.</p> +<p>– Az volt az, te szamár! mondta a király. Látom már, hogy +magamnak kell mennem, mert rátok még ezt se lehet bízni!</p> +<p>De még ha látott valaki sebes menést, látta volna az ördögök +királyát! A kis madár is nyomta ám! de hasztalan ment volna +akárhogy, ha mindjárt ott nem lett volna az ország határa, meg is +fogták volna. De így az ördögök királyának ereje csak a maga +országa határáig tartott, tovább nem. Mikor látta, <span class= +"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> hogy +azok átlépték a határt, olyan mérges lett bele, hogy mindjárt +megpukkadt.</p> +<p>A kis madár átváltozott szép lánynyá, a gyűrű királyfi, az +aranyalma szép pej ló lett. A lóra felültek mind a ketten, mentek +haza a zöldszakállú király országába.</p> +<p>Otthon megesküdtek, lagzit laktak, én is ott voltam a +lakodalmon, mint kis bőgős, úgy jóllaktam hurkával, kolbászszal, +még másnap se kellett az étel. Bandi legyek, ha nem igaz! Még most +is élnek, ha meg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János +parasztlegénytől. 1905. január.</i></p> +<h2>22. Odaért, a hová a mádi zsidó.</h2> +<p>Vót ëcczër a világonn ëgy szëgény asszony, mëg annak ëgy +legénszámba mënő fia. Egy rossz viskóba laktak, a kinek az ódala +bornyúganajbú vót. A legén szégyëllëtte a bornyúganajos házat, +elhatározta, hogy elmëgy szógányi.</p> +<p>El is mënt. A hogy mëgy, mëndëgé, beér ëgy nagy erdőbe. Má jó +távolyosann mëhetëtt, mikor ëgy fekete embërrel tanákozott. »Hova +mégy, öcsém?« kérdezi a fekete ember. »Elmënëk, szógálatot +keresek!« feleli a legény. »Gyere hozzám, adok én szógálatot.« »Nëm +mënëk én, az apám is mëhhatta a testamentomába, hogy fekete embërhë +në mënynyek szógányi!«</p> +<p>A hogy ezt kimonta, elindúlt újra. Egy darab <span class= +"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> idő +múva, mëgint tanákozik a fekete embërrel. Az újra hijja magáho +szógálatba, de a legény nem át el. Mëgy, mëgy, harmacczor is evvel +tanákozik, a ki nem ëgyeb az ördögné. Harmacczorra aszongya neki az +ördög »á el hozzám, legény, mert të ezënn a vidékënn úgyis hiába +keresël szógálatot, mer ëgyeb lakója nincs nálam.« A legény már +látta, hogy jobb mëffognyi, mint eleresztenyi, – elát.</p> +<p>Akkor aszongya neki az ördög: »tudd mëg: nálam három nap az +esztendő, azalatt mindég fát kell hordanod innen az erdőrű!«</p> +<p>A legény beszegődött. Első nap mëgy az erdőre, befog két szürke +lovat. Mëgrakja a kocsit tetejivel, nógatta ő a két szürkét, +gyűvöztette, de nem húzott az a szentnek së. Elévëtte oszt, verte +őköt czudarú. A hogy veri, mëgszólal az ëgyik: »në verjé bennünköt, +barátom! iszën mink is pap vótunk, míg embërëk vótunk!« A legény a +hogy ezt a szavakot hallotta, nem verte őköt többet. Aszongya +azután a ló mëgint: »Tudod-ë, minek ez a sok fa? Lelkëk alá +tüzelnek itten!« Ekkor oszt mëggyőződött a legény, hogy ő csakugyan +az ördögöt szógállya.</p> +<p>A mikor má kitelt a három nap, a lovak azt a tanácsot adták +neki, hogy ha jutalmat kér, ëgyebet në fogagygyon el, csak az ördög +újján lévő gyűrőt! Úgy is vót. Mikor az ördög ki akarta fizetynyi, +kínát őneki sok mindënfélit, de ő csak a gyűrőt követëlte, az ördög +forgatta oszt a szëmit mérgibe, de utóllyára mégis muszaj vót ő a +gyűrőt odannyi. <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= +"Page_169">-169-</a></span></p> +<p>Ő má ösmerte a gyűrő tulajdonságát a lovaktú, mikor hazaért +vele, letelső dóga is avvót, mëffordította a gyűrőt. »Kedves +gyűröm! lëgyék itt mindën fájín ennyi-innyavaló az anyámnak!« Lëtt +is mingyá, allyig birta el három asztal.</p> +<p>Mikor jólaktak, aszongya a legény az anyjának: »tudja-ë, mit, +édës szülém!? mënnyék el maga a kiráho, oszt kérje mëg nekëm a +lyányát!«</p> +<p>El is mënt az asszony, de úgy kiutasították, hogy mëffogatta, +hogy ő má në mënnyék többet lyánykérőbe, még él!</p> +<p>»Nohát majd elmënëk én!« monta a legény.</p> +<p>Mikor bekopogtat a kiráho, eléaggya kérésit, hogy mismi járatba +vóna. A kirá nem igírte neki a lyányát, de aszonta, hogy »ha szëbb +palotád lësz, mint nekëm, azután a két ház közt aranyhidakot +építesz, az út mellett ezüst, aranyfák lësznek, azokonn szépenn +csicsërgő madarak, akkor odadom a lyányom, máskép nem!«</p> +<p>Hazament a legény, ëgyet fordított a gyűrőjinn, másnap rëggerre +má mindën úgy vót, a hogy a kirá monta.</p> +<p>Gyön a kirá mëgnéznyi, hogy úgy van-ë vallyon? hát látja, hogy +úgy van a! szëmi-szája elállott, úgy gyönyörködött a sok szépségbe. +No! mos má oda këll annyi a lyányát!</p> +<p>Hét országra szóló lagzit csaptak, vót ott mindën, csak jó nem, +annyian vótak, hogy még… az öt ujjamonn is mëllëhetëtt vóna +olvasnyi. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= +"Page_170">-170-</a></span></p> +<p>Hanem ëgy vót a hiba: a lyány nem szerette a legényt. +Összekaccsantott a kocsissal, kapta teremtette! mëg is szökött +vele, még a gyűrőt, azt a fájín gyűrőt is elvitte. Elmëntek a +hetvenhetegyik szigetre.</p> +<p>A szëgény legény mëg másnap a bornyúganajos viskóba ébrett fël. +Kereste a feleségét, a kocsisát, ëgyik së vót tanáható, no em má +olyan biztos, mint a Matyi diszna, hogy ëgyütt szöktek el, a +kutyák! De fël is tëtte ám magába, hogy ha törik, ha szakad, a +feleséginek mëg a gyűrőnek mëg këll lënnyi, de letalább a +gyűrőnek!</p> +<p>»Süssé nekëm, édës anyám! ëgy pár bogácsát, varrjá ëgy +tarisznyát, oszt hagy mënëk, mert nekëm el muszaj mënnyi!« El is +indú.</p> +<p>Az útonn tanákozik ëgy egerrel. »Hová mégy, te legény!? – +kérdezi az eger – mehetëk-e én tëveled?« – »Gyere no, – mongya a +legény, – letalább nem mënünk gyalog!«</p> +<p>Mënnek ők ketten, mëndëgének, útközben tanának még ëgy macskát +mëg ëgy kutyát, mind a kettő hozzájok kéredzëtt. Igy oszt mëntek +négyenn.</p> +<p>Mire má jó elfárattak, ëgy tengërparthó értek. Ott oszt +megállottak. Tanakodott a legény magába, hogy hogy ér má ő el a +hetvenhetegyik szigetre? De csak nem tutta kisütynyi a móggyát. +Akkor odaszól neki a kutya: »mi bajod, kedves gazdám! hátha mink is +tunnánk rajtad valamit segítenyi?« »Sose tuttok tik az én bajomon +segítenyi!« »Hátha! mondd <span class="pagenum"><a name="Page_171" +id="Page_171">-171-</a></span> el csak!« Elmongya a legény, hogy +ëgy gyűrőjé kék elmënnyi a hetvenhetegyik szigetre, a kit az ő +feleségi, ëgy királyány lopott el, azt kék még ëcczër +visszakerítenyi!</p> +<p>»No, ho csak az a baj, – mongya a kutya, – maj segícsüm mink +azonn! – Gyere csak te, macska, ugorj fël a hátamra, të mëg te, +eger, a macskáéra!« Mikor mind az ëgymás tetejibe vót, a kutya a +vízbe vette magát, mëntek a hetvenhetegyik sziget fele. Nagyon +sokáig usztak, a kutya farka már olyan vékonyra kopott a vízbe, +mint ëgy orsónyeli, de azé ëcczër odaértek.</p> +<p>Ott vótak a hetvenhetegyik szigetënn.</p> +<p>Ott tanátak ëgy szép, ámbitusos házat. Bemëntek oda. A kutya +lëfeküdt az ámbitusra, a macska beült kivelrű az ablakba, az eger +mëg bemënt a házba, fëlmászott a kaszlyira.</p> +<p>Nem vót otthon sënki. Épen valami vígasságba vótak akkor is. +Mikor hazaérnek, mëlláttyák a kutyát, a macskát mëg az egeret, +aszongya a mënyecske: »úgy gondolom én, hazúrú valók ezëk az +állatok, minket gyöttek ezëk fölkeresnyi a gyűrőjé!« »Ugyan, hogy +gyöttek vóna má hazúrú, no!? Nem látod, hogy a kaszlyin van ëgy +eger, oszt a macska azt nézi az ablakbú?« Ráeresztették oszt a +macskát az egerre, de csak mutatta, mintha mëg akarná fognyi, de +azé nem fogta mëg.</p> +<p>Este a mënyecske fét nagyon, hogy elvëszik tülle a gyűrőt, +écczakára oszt a szájába tëtte. A mënyecske <span class= +"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> mindég +tátott szájjal szokott alunnyi, most is úgy feküdt, ezt mëgtutta az +eger, odament, a szájába belemicsinát. Köpködött a mënyecske +ezërig, de akkor a gyűrőt is kiköpte, az eger së vót rëst, vitte a +macskának, a macska a kutyának. Az a szájába a nyelvire vëtte, oszt +a hogy gyöttek, mëntek visszafele.</p> +<p>Sokáig mëntek má nagyon, a kutya nagyon szomjann vót, innya +kezdett. De a gyűrőt mëg kiejtëtte a szájábú. Dévánkozott ő azonn +nagyonn, de má nem tëhetëtt ëgyebet, kiúsztak a partra, ott a +gazdájának mëgjelëntëtte a szerencsétlenségët.</p> +<p>»Hennye no! az ammenodot! mingyá agyon ütlek! mi lësz mos má +belűllünk? Ereggy vissza, keresd mëg, aggyig vissza në gyere, míg +mëg nem tanálod!«</p> +<p>Visszafordút a kutya nagy szomorúann.</p> +<p>A hogy úszik, elejbe kerű egy nagy hal, a kutya is rögtön +átkapta a derekát. Jajgatott oszt a nagy hal. »Jaj! eressz el, +eressz el! ha eleresztël, visszaadom, a mit elvesztëtté!« »Hát mit +vesztëttem én el, te?!« »Hát az aranygyűrőt!« »No jó, de +visszahozd!« – avval eleresztëtte a nagy halat.</p> +<p>A halak királlya, mer av vót, trombitát ëgy nagyot, arra mindën +hal, a ki a tengërbe vót, oda gyűt. Aszongya nekik: »tanátatok-ë +tik nem régibe ëgy aranygyűrőt?« Azok aszongyák, hogy hírit së +hallották az aranygyűrőnek, nem még hogy látták vóna. Arra mëgint +aszongya a halak királya: »igazis a! itt vattok-ë <span class= +"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> tik +minnyájan?« Aszongyák, hogy: nem! »Hát ki nincs itt?« Mënnézik, hát +csak ëgy nem vót ott, az öreg sánta bicëgő. Nagysokára az is +elétápászkodott.</p> +<p>Aszongya neki a halak királya: »add ide azt az aranygyűrőt, a +kit az elébb tanátá.« »Nem adom biz én! – morgotta a sánta bicëgő – +mënnyit bicëgtem én azé!«</p> +<p>Akkor oszt kapott ëgyet, olyat a fili tövire, hogy mingyá +kiköpte a gyűrőt.</p> +<p>A kutya visszakapta a gyűrőt, uszott vele a gazdájáho, oszt +mëntek vissza a bornyúganajos házba.</p> +<p>De má akkor hiába forgatta a legény ő kelmi a gyűrőt, +elvesztëtte mindën erejit, ő neki még muszaj vót hóttyig +mëgelégënnyi a csúnya házzal.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa +(Hörcsikné) paraszt asszonytól. Lejegyzés ideje: 1903. +decz.</i></p> +<h2>23. Hajnal János.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, hetedhétországon is túnan vót, vót ëcczër +ëgy kirá mëg a feleségi.</p> +<p>Vót a kiránénak olyan cipellőji, a mi sënki lábára fël nem fért. +Büszke is vót rá szörnyen, maga is mëg az ura is.</p> +<p>De ëcczër hogy esëtt? hogy nem esëtt? mëghalt a kiráné. Halála +előtt olyan tëstámëntomot tett az urának, hogy ha mëg akar +házasonnyi, csak <span class="pagenum"><a name="Page_174" id= +"Page_174">-174-</a></span> olyan lyánt vagy asszont vëgyën el, a +kinek a czipellő a lábára ráillyik.</p> +<p>A kirá, allyig hogy eltemették a feleségit, csinátatott egy pár +vasbocskort mëg ëgy vaspáczát. Avval elindút.</p> +<p>Elindút hetedhét ország ellen. Mëgy, mëndëgél, ëgyik országba +be, a másikbú ki, próbáta ő a czipellőt lyányon, asszonyon, de biz +a mindnek kicsi vót. Nem hatta abba azé. Mënt tovább. A +vasbocskornak má mindëni elkopott, elnyőtt, csak ép hogy az, a +mivel befűzte, még az át a lábánn, a vaspáczábú së vót má ëgyeb, +mint a markolattya. A cipéhë való lábat mégsë tanát. Akkor beleúnt +a nagy járkálásba, má a tarisznyájábú is kifogyott, minek fáriszsza +magát? fogta magát, hazamënt.</p> +<p>De vót neki ëgy szép lyánya is, a kit otthon hagyott, annak +elmonta, hogy hun, mére járt, mëg hogy bizony hasztalan vót mindën +járása-kellési.</p> +<p>A lyány bemënt a maga szobájába, elévette a két kis czipellőt, +próbállya, hát mintha csak ráöntötték vóna, úgy át a lábán. A kirá, +az apja mëg valahogy benézëtt az ablakon, látta, hogy a czipe minő +szépenn áll az ő lyánya lábán. Bemënt hozzá. »Én az ettéd, të az +enyim! szívem szép szerelme! ásó, kapa választ el ëgymástú! A czipe +csak a të lábadra illyik, të lëszël az én feleségëm!« De a lyány +csak elvërësëdëtt, allyig tudott szóho jutynyi, oszt aszongya: +»Ugyan apám, ugyan apám! hát hogy kivánod a lyányodat feleségëdé +tënnyi? ösmersz-ë <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= +"Page_175">-175-</a></span> Istent? jaj! jaj! hogy lëhetnék én a të +feleségëd!?«</p> +<p>De a kirá csak erősködött. »Nem tudod, lyányom! mit hagyott +anyád a testámentomba? të fël akarod törnyi, a mit ő hagyott? Gyere +el hozzám, në fé sëmmi bajod së lëssz!« A lyány nem tágított, së +nem engedëtt.</p> +<p>Mikor apja kimënt a házbú, elészëtte az annyának ezüst, +aranyruhájajit, bekötte ëgy kendőbe, a hátára tëtte, mint akar a +batut. Akkor elévett egy nagy kést, levágta vele a jobb karját.</p> +<p>Mére fordúllyék má most? mer itthonn úgy sincs maradása!</p> +<p>Mënt, mëndëgét, elért a szomszédvárasba, a hun ëgy gazdag kirá +lakott. Elmënt oda. Kinákozott valami cselédnek. Fël is fogatták, +elszegődött pulykapásztornak.</p> +<p>Ëgyeb dóga nem is vót. Hajkászta a pulykát, ha elgyött az este, +vót a szérűn ëgy csipkefabukor, az alá járt hányi.</p> +<p>Ëgy nap, úgy déltájba, láttya, hogy a kirá nagyon kászalógyik, +biztosan készű valahova. Valahogy ezt gondolta, bemënt a konyhába, +elévëtte a szakácsot, »mongya má mëg, hova készű a kirá?« A szakács +is oszt: »ennye te, rossz pulykapásztor! hát még tísis keresëd, +hova mëgy a kirá? ne ë!«, avval ëgy seprővel jó hátba vágta. »Hát +tudd mëg, hogy a bálba mëgy!«</p> +<p>A lyány mëg së gondolta vóna, hogy ő még ki <span class= +"pagenum"><a name="Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> is kap. +Ëgy kicsit rosszú esëtt neki, de oszt elfelejtëtte.</p> +<p>Este ő is felvëszi az ezüstruhát, mëgy a bálba. Ott kurjongattak +má javába, tánczoltak, mint a forgószé, a többiek közt a kirá is. A +kirá valahogy megláttya, hogy minő ékes szép teremtés mënt oda, +rögtön a lyánt kezte tánczoltatynyi, annyira mëgigízte a szépségi, +hogy nem tudott micsinányi. Hajnaltájba a szép ezüstruhás lyány má +elkészűt a bálbú. »Hová mégy, szívem szép szerelme!? ne mënny még! +ráérsz!« De a lyány csak, hogy ő mëgy. »Legalább aszt mondanád mëg, +te tündökszép kisasszony! hovavalósi vagy, hogy elmennék oda, hogy +fëlkeresselek!« »Jaj, kedves királyi felség! nagyon messzi van a, +nem olyan közelësenn, a hogy të gondolod! Én Seprőütivárra való +vagyok!« Avval elbúcsúztak egymástú.</p> +<p>A pulykapásztorlyány valahogy az ajtóküszögre ért, »köd előttem, +köd utánnam! hogy sënki së lásson!« úgy eltűnt, mintha ott së lëtt +vóna. Otthonn termëtt egënyest. Lëvette magárú a szép ruhát, +fëlvëtte a rossz pulykapásztorosat, az arczát mëg bekente sárral, +hogy valahogy mëg në ösmerjék. Míg oszt egészenn rëggel nem lëtt, +lëfekütt a csipkefabukor alá pihennyi ëgy kicsit.</p> +<p>Másnap débe mëgint úgy cselekëdëtt. Bemëgyën a konyhába +kérdeznyi, hova készű a kirá? A szakács most ëgy ostorral húzott +végig rajta. »Hát a bálba tê! hova mënne másübe!« <span class= +"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> +<p>Estére kisímakodott, magára őtötte az aranyruhát, újfënt elmënt +a bálba. A kirá csak ő vele mulatott, még jobb kedvi lëtt, mint az +azelőttvaló estén. Mikor a lyány má czihelődött, hogy maj mëgint +mëgy hazafele, a kirá csak mëgkérdëzte: »Mondd má mëg, szívem szép +szerelme! hovavalósi vagy të! mer én má sok helyet bejártam, sok +hëre befordútam, de még olyan nevű várast nem hallottam, mint a +minőt të montá!« »Hát tudd mëg, hogy én Ostorütivárra való vagyok!« +Búcsúzkodtak, a lyány a küszögön »köd előttem, köd utánnam! hogy +sënki së lásson!«, otthon lëtt ëgy szëmpillantás alatt. A ruháját +lëvette, fëlőtözködött a tërhánba, lëfekütt a csipkefabukor +alá.</p> +<p>A kirá mëg a bálba csak gondolkozott, csak törte a fejit, +»Seprőütivár! Ostorütivár! mére lehet a!?« De csak nem tudott benne +okos lennyi, hasztalan törte az eszit.</p> +<p>Másnap débe csakúgy bemënt a konyhába. A szakács a papucscsával +jó mëgnyomkotta a lapoczkáját, este fëlkészül, ott vót ő a báldba +mëgint.</p> +<p>A kirá má bolondúlásig vót utánna, el së akarta eresztenyi, úgy +fogta, mint a folyófű a virág derekát. A lyány së vót fábú, +mëgszerette ő is. Mikor el akart mënnyi a bálbú, lëvëtte újjárú a +gyűrőt, kettéharapta. A felit odatta a kirának. »Errű emlëgess mëg! +Tudd mëg oszt még hozzá, hogy a hun ennek a másik felit tanálod, +ott lëszëk én is!« A kirá nagyon mëgörüt az ajándéknak, be is +csavarta mingyá a kendőjibe, <span class="pagenum"><a name= +"Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> oszt elgyugta a zsebibe, +jó hêre. Azután mëgint azt kérdezi a lyántú: »Szívem szép szerelme! +mondd má mëg, hovavalósi vagy të! mer gondolkoztam má én, a mënnyit +elgyőztem, hogy hun is lehet a te lakásod? de a nyomára nem birtam +gyönnyi!« »Szivem szép szerelme! királyi fëlség! Papucsütivárra +való vagyok!« »Szivem szép szerelme! igazí rá, mére lëhet az a +váras, hagy keresselek fël!« »Oda nekëd nem szabad begyönnyi, +szívem szép szerelme! de ha lëhet, még tanákozunk!« Mikor ezt +kimonta, indút kifele, a küszögönn »köd előttem, köd utánnam, hogy +senki së lásson!«, má otthonn vót, aranyruháját összehajtogatta +szépen, kikereste a rongyot. Mikor oszt má be is kente az orczáját, +lëfekütt a csipkefabukor alá.</p> +<p>A kirának mëg a bálba nem vót maradása së. Főtt az elméji, a bor +së esëtt neki jó.</p> +<p>Hazamënt, leült ëgy székre, ott lëcsüngesztëtte a fejit, de szót +nem lëhetëtt vóna belülle vënnyi.</p> +<p>Elgyön az ebéd ideji. A pulykapásztor ott pësztërkëgyik a +szakács körű, ott sürög-forog, mintha ő is segítenyi akarna. +Ëcczër, mikor a szakács elfordút, a félgyűrejit beeresztëtte a +tába.</p> +<p>Viszik be az ételt a kirának. Az búslakogyik, mérges. A késit +mëg a villáját belevágta maga elejbe az asztalba, az ételhë mëg +hozzá së nyút. »Mé nem eszik, fëlséges királyom!? tán nem jó, vagy +valami van az ételnek? Egyék csak, maj mëllássa, hogy mëg lëhet +ënnyi!« A kirá a nagy üsztökélésre oszt <span class= +"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> +belemártotta a kanáját, hogy maj szëd. De valami csördülést +hallott. »Mi van ebbe, te!?« Kimerityi, hát ëgy félgyűrőt vëtt ki a +kanája.</p> +<p>Csak nagyot nëzëtt. »Isz ez a gyűrő olyan, mint a minő nálam +van! Nézzük csak!« Kivëszi a kis kendőjibű a félgyűrőt, a mit még a +báldba kapott az aranyruhás lyántú, összepasszoltattya, hát +ëgybeforrt. »No! ez lëssz a! no! emmán a!«</p> +<p>Avval hivattya be a szakácsot. Kiski járt ott a konyhába? csak +kérdëzgetyi. A szakács úgy fét, mint a nehésség, de sokára mégis +kivallotta, hogy biz ott nem járt ëgyeb, mint az a rongyos, piszkos +pulykapásztor.</p> +<p>A kirá sëhogysë akarta elfogannyi a pulykapásztort. Isz minő +rongyos, mocskos lyány a! Az nem lëhet! nem is hitte oszt el.</p> +<p>Búnak eresztëtte a fejit, mikor elgyött az este lefekütt, alutt +másnap délyig.</p> +<p>Mikor fëlériz, aszongya neki a sudbú, a Hamupepelyke: »Hallod-ë, +királyom! de könnyen el tunnának tégëd vesztenyi! Te, mikor alszol, +úgy alszol, hogy eszre nem vënné sëmmit së, a mi a házba törtínyik. +Tudod-ë, mi vót itt az écczaka is?« A kirá csak hallgatta, aszt +hitte, hogy a Hamupepelyke valami bolondot akar mondanyi. »No! mi +történt?« »Királyom! Begyött ide ëgy gyönyörű szép asszony. A +homlokán nap, a két vállán ëgy-ëgy csillag, aranyfoga, aranyhaja. +Az ëcczër-kécczër fëllëjárkát a házban, azután odamënt tehozzád, +mëgölelt, mëgcsókolt, akkor <span class="pagenum"><a name= +"Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> elmënt. Vigyázd csak mëg +estére, maj mëllátod, hogy úgy van, a hogy én montam!«</p> +<p>A kirá erre má olyan nagyot nézëtt, hogy álomnak tartotta, míg +ezt a beszédet hallotta. »Mondjad csak te, Hamupepelyke! hogy is +vót? tán nem jó hallottam?« A Hamupepelyke elmonta még ëcczër. »No, +dehát má ezt magam is szeretném látyni!« monta a kirá.</p> +<p>Este csakugyan ledő a kirá, de nem alutt el. Az ëgyik karját +kiterítyi, oszt vár.</p> +<p>Ëcczër pattan az ajtó, nagy fényességbe gyön a gyönyörű szép +asszony. Épen olyan vót, a minőnek a Hamupepelyke elmonta. Ëgyet +sétál a szobába, akkor odamënt a kirá ágyáho, annak a karjába dőt, +oszt meg akarta csókolnyi. De a kirá is ébrent vót, mikor a karjáho +ért a szép asszony, csak magáho ölelte, összecsókolta. »Hát mé nem +jelentëtted të ki magadot előbbet? mé jársz të így écczaka énnálam? +nem jobb lëtt vóna Isten hírivel ëgybekelnyi!?« A szép asszony, mer +a pulykapásztor vót a! aszonta, hogy: »Nem lëhetëtt! Én a szomszéd +váras királyának a lyánya vagyok; az apámtú mëgszöktem, mer engëm +el akart vënnyi, én mëg nem akartam feleséginek lennyi. Lë is +vágtam a jobb karom, nézd!« Itt oszt o lyány, má mint a szép +asszony elmonta a cipérű való törtinetet is. »De a të feleségëd is +csak úgy lëszëk, ha a templomba sohsë járunk!« (Mer a két városnak +csak ëgy temploma vót, oszt a lyány fét, hogy az apjával +tanákozik.) »Azután <span class="pagenum"><a name="Page_181" id= +"Page_181">-181-</a></span> mëg fogadd mëg, hogy az egyik kana +ételt az én számba, a másikot mëg az ettédbe tëszed, ha a magad +kezivel étetsz!« A kirá, hogyím látta, hogy csak félkezű, +mëgfogatta, hogy mindën úgy lëssz, a hogy ő monta.</p> +<p>A lyány azután feleségi lëtt, ëgy darabig oszt boldogan is +éltek.</p> +<p>De a kirának ëcczër háborúba këllëtt mënnyi. A feleségit, a ki +má akkor terhës vót, otthon këllëtt hannyi.</p> +<p>Vót az udvarába ëgy szakács, a kinek nagyon szép lyánya vót, az +nagyon szerette vóna, ha a kirá az ő lyányát vëszi el. Még mostan +is, mikor a kirá házas vót, azon törte az eszit, hogy ronthatná el +azt a szép boldog életët, a mi közöttök eggyig vót. Gondolt +ëgyet.</p> +<p>Levelet irt a kirának, a mibe mëgirta, hogy a feleségének három +kopófiú született, mit csinállyonak vele? A kirá nagyon +elcsudákozott a levelënn, de azé csak annyit irt vissza, hogy +várakozzanak aggyig, míg ő hazamëgy, a feleséginek mëg visellyék +gondját. A level a szakács kezibe mënt. A mi bele vót irva, azt +kikaparta, oszt azt irta helyibe: »Vessétëk a halálos temlëczbe!« +Az a halálos temlëcz mëg olyan vót, hogy a pallásárú mindég olyan +víz csurgott, hogy azt, a mit a temlëczbe vettek, izrí-porá +szaggatta.</p> +<p>Akkor oszt összegyűtek, a kiráné előtt a szakács fëlolvasta a +levelet; mikor fëlolvasta, szegény asszont <span class= +"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> +mëgfogták, kinyítták a temlëczët, oda bevették szëgént.</p> +<p>De mi törtínt oszt ezután!</p> +<p>A hogy az asszont bevették, a sëtét temlëcz ëcczërre olyan +világos lëtt, mint nappal, rögtön termett benne ëgy aranyágy, ëgy +arankarszék, ëgy aranyasztal, mëg ëgy aranguzsaly, de még a fala is +merejű arany lëtt. Az egész szoba mëg ëgy aranyszarkalábon forgott. +A kiráné, mikor magáho tért, vette csak észre, hogy hun van mëg +hogy a jobb csonka vállán kinyőtt a jobb karja.</p> +<p>Szétnézëtt, hát látta, hogy minő kényelëmbe van, elévette az +aranguzsalyt, leült az aranyasztalho az arankarszékre oszt +fonogatott, pënczërgetëtt. A hogy ott magába ereszgette a szép +hosszú aranyfonalakot, kopogtatnak az ajtón. Belép két öreg vándor. +»Aggyon Isten jó estét!« »Aggyon Isten! mi járatban vannak?« +»Eltörődött szëgény utas embërëk vagyunk, ëgy kis szállást kérnénk, +ha adhatna valahun, szëgény asszony!« »Adnék, adnék szívesenn«, +monta az asszony, »de láttyák, hogy én is hogy vagyok, nem valami +szivesen tëszëm, de hát má në mënnyënek sëhova së, maraggyonak. +Valahun kerű annyi hely!« »Nagyon szépen köszönyük, jó lëssz +akarhun, ha még itt az ajtó sarkáná is!«</p> +<p>Avval a vándorok lërakták a paczuhát, a mit magukkal hordtak, +oszt pihenőre tértek.</p> +<p>Az asszony is rosszú kezte magát érzenyi, hogyim má mindënórás +vót, lëtëtte a guzsalyt, oszt lëfekütt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p> +<p>Allyig telyik bele ëgy kis idő, az asszony el kezd jajgatynyi +nagyonn.</p> +<p>Pétër (mer az ëgyik Szen Péter vót, a másik mëg az Úristen!) +odaszól az Úristennek: »Uram! nem hallod, hogy jajgat ez a szëgény +asszon? në nézd az ő jajgatását, add mëg neki boldog szülésit!« Az +Úristen fëlkel, aszongya Péternek: »Még nem adom mëg!« »Hát +mé!?«mongya Pétër bosszúsann. »Ereggy csak ki«, mongya az Úristen, +oszt nézd mëg, mi van az égënn! Péter kimëgy, felnéz az égre, oszt +visszamëgy.</p> +<p>»No, mit láttá Péter!?« »Ëgy gyerëk ëgy botonn két kereket +hajtott!«</p> +<p>»No ládd, Pétër! ha én most mëgannám ennek a szëgény asszonnak, +a fia biztosan kocsi által múna ki a világbú!«</p> +<p>Kis vártatva az asszony mëgint csak elkezte a jajgatást, de most +még jobban, mint az elébb.</p> +<p>»Uram! hát mé nem adod má mëg neki boldog szülésit? hát hogy +kivánod hallgatnyi ezt a killódást! Ennye! ennye!« Az Úristen is +ódalba löki Pétërt, hogy »ne kiabá úgy, hé! Ereggy csak ki, nézd +mëg, mi van az égënn!?«</p> +<p>Péter kiment újfënt. A hogy bement, kérdezi az Úristen: »No hát +mit láttá?« »Egy hajszálon csüngő embërt!« »Ládd-ë, Pétër! hát +kivánnád-ë, hogy most aggyam mëg neki! Tudod-ë, mit jelent az, a +mit az égënn láttá? Azt, hogy az a gyerëk valamikor akasztófa által +múna ki!« <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= +"Page_184">-184-</a></span></p> +<p>Allyig hogy kimongya ezt az Úristen, az asszony mos má nem csak, +hanem ugyancsak! úgy kezdëtt kiabányi, mintha a háza égëtt vóna. +Pétër rëttentő mérges lëtt. »Uram! Uram! hát van-ë nekëd szíved!? +ha az az asszon mëghal, a të lelkëdre hal mëg! mer të adható mëg +vëhető vagy, oszt könnyen mëgadhatnád, ha akarnád!« Akkor az +Úristen mëgint aszongya Péternek: »Ereggy csak ki, nézd mëg, mi van +az égenn!« Pétër még akkor is morgott. »Mindég én rám utajgatsz të, +Uram!« Mikor Pétër kilépëtt, a gyerëk má mëg is vót.</p> +<p>A hogy begyön Pétër, elmongya, hogy most azt látta, hogy ëgy +embër az égënn koporsót gyallott. »Jó van no«, mongya az Úristen, +»nécs csak, a gyerëk má mëg is van! De tudod-ë, mit? Të lëgyé a +bába, én mëg a keresztapja lëszëk!« »Jó van«, Péter elválalta.</p> +<p>Odamënt az ágyho, az asszont is, a gyerëkët is szépen +kitisztította, az ágyat is ellátta tiszta ruhával rendësënn, a hogy +këllëtt.</p> +<p>A gyerëkët mëg, hogyím hajnalba születëtt, elnevezték Hajnal +Jánosnak.</p> +<p>Akkor oszt aszongya az Úristen, hogy »má vónánk valahogy, +kërësztapa is vagyok, de má korozsma is kék! Ereggy csak, Pétër! a +szomszédba épen ebbe az órába ellëtt mëg ëgy ló, a ki má huszonnégy +esztendeji, meddő vót, kérd el annak a csikaját, hátha +idannák!«</p> +<p>Péter ugrott ëgyet, átnyargalt a szomszédba. <span class= +"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> »Aggyon +Isten jó rëggelt!« »Aggyon Isten! mi járatba van?« Ő oszt elmongya, +hogy biz ő a csikót kérné el, ha idannák. »Mit? a csikót?« akkor +oszt apja, fia, bérës mind botra kapott, úgy kiverték Pétërt, +mintha ott së lëtt vóna.</p> +<p>Mëgyën Pétër haza, mérges vót nagyon. Aszongya az Úristennek: +»Uram! Uram! tísis csak én velem takaródzol mindég! mé nem mégy +magad? A csikót mëgkértem én, de úgy mëvvertek érte, allyig érzëm a +lapoczkámot!«</p> +<p>»No hát! itt van ëgy összemarék arany, mëg ëgy összemarék ezüst, +tarcsad a kötődöt, kérd mëg újra, hátha pézé majd idaggyák!« Pétër +fëlfogta a kötőjit, az Úristen belemérte a pézt, avval mënt.</p> +<p>Beállit az ëstállóba, hogy hát má ingenn nem atták a csikót, +aggyák ide pézé! De azok hát hogy is atták vóna! huszonnégy +esztendő alatt annak a lónak az az első csikaja, bizony kikergették +Pétërt most is, a kötőjibű úgy hút szét a péz, mint a falevel.</p> +<p>Mikor Pétër elmënt, látta az asszony, hogy minő szép pézt szórt +el az az embër, kár nem vót odannyi, aszongya, mënnyi pézt attak +vóna azé! De a fia csak aszonta, hogy nem anná ő aszt oda a világé +së!</p> +<p>Pétër a hogy hazaér, kérdezi az Úristen, hogy »hát van-ë csikó?« +»Dehogy van, dehogy van! në kűggyé má engëm, Uram! mer én többet +nem mënëk, az embërt még pézire is úgy kikapattyák, hogy kivánsága +sincs többet visszamennyi!«</p> +<p>»No, Pétër! csak még ëcczër ereggy vissza! ha <span class= +"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> má së +ingenn, së pézé nem aggyák, kérdd mëg az Isten nevíbe! hátha úgy +idaggyák! Ereggy csak, në fé! most nem kapsz ki!«</p> +<p>Az Úristen biztatására Pétër valahogy rászánta magát, elmënt +harmagyikszor is.</p> +<p>»Azt üzenték, hogy má ha së ingenn, së pézé nem aggyák ide, +aggyák ide az Isten nevíbe!« monta Pétër a kérelmet. Az öreg, az +apjok gondolkozóba esëtt. »Tudod-ë, mit, fiam!? aggyuk oda ezt a +csikót, ha má az Isten nevibe kérik. Az Isten adható, vëhető, ő a +csikót is mëg az annyát is elvëhetyi, ha akarja! Ha odaggyuk, mëg +nekünk maj csak visszapótollya!« A fiúnak mit vót mit tënnyi, az +apjának engennyi kellett, beleëgyezëtt.</p> +<p>Mëgörűt Pétër, odaugrott a jászúho, nyakába kapta a kis csikót, +»Isten ággya mëg!« avval loholt haza.</p> +<p>Mikor hazaért, lëtêtte a kis csikót. Az ëcczërre olyant rúgott a +pádamëntomon, hogy két kő mingyá fëlszakatt belűlle. Tátos vót a +ló, tátos, mëllácczott azt mingyá!</p> +<p>Az Úristen még ëgy aranyalmát hagyott ott a kis gyerëknek, avval +mëgköszönték az asszony jókarattyát, oszt elmëntek.</p> +<p>A kis gyerëk mëg ott jádzott a ház főggyinn a kis csikóval, +guringázták egymásnak az aranyalmát, az asszony mëg az +arankarszékënn az aranguzsalyrú ereszgette az aranyfonalat, oszt +jóézűekët mosolygott, mikor a szépen nyőnyi, beszényi kezdő +fiacskáját látta. <span class="pagenum"><a name="Page_187" id= +"Page_187">-187-</a></span></p> +<p>Ecczër nagysokára, a kis gyerëkbű má legény lëtt, zavargás támad +otki. Nagy csitípatéval gyönnek-mënnek, tele van néppel az egész +ház. A háborúbú mëggyöt a kirá.</p> +<p>Első szava is a feleségi vót. Hun van? hova tëtték? Az emberek +csak avval mëntëgetődzöttek, hogy a kirá levelbelyi parancsára +bevették a halálos temlëczbe. »Mënnyetek rögtön, hozzatok hírt +rúlla, a csontyábú csak ëgy kis darabot is, hagy csókolgassam meg!« +De a temlëczbe mënnyi nem mert sënki së.</p> +<p>A kirá fëlmérgesëdëtt, hogy hát nem fogaggyák má mëg az ő szavát +së, »te, szógálló! alómars! nézd mëg, mi van vele, hozz fël csak +ëgy darabka csontyát is!« A szógálló kíntelen-këlletlen mëgy, +ëgënyest a temlëczhë. Benéz a kúcslyukonn, hát majd hogy hova nem +lëtt a nagy fényességtű, a mit látott. Szalatt föl ézibe, monta a +királynak, hogy nem lëhet oda bemënnyi, mer ott minden százszor +szebb, mint a kastélyba, csupa arany, oszt úgy világít, maj mëvvakú +tűlle az embër.</p> +<p>Lëmëgy a kirá magába. Nem hitte, a mit a szógálló mondott, benéz +a kúcslyukonn ő is, bizony olyan világosságot látott, hogy +hetvenhécczër törte ki a nehézség. Azután benyitott. Ott látta az +asszont a gyerëkkel ëggyütt a sok arany hómi közt, de nem ösmerte +mëg a feleségit, mer iszën annak ëgy karja – a jobb – nincs. +Odamënt az ágyho, lëfeküdt. A hogy feküdt, a féllába, lecsúszott az +ágyrú. Mëgláttya <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= +"Page_188">-188-</a></span> az asszony, odaszól a fiának: »Ereggy +oda, édes fiam, tëdd fël a lábát, apád vóna az nekëd, ha jó vóna!« +A gyerek – má mint Hajnal János – odamënt, az apja lábát +visszatëtte az ágyra. Nemsokára a másik lába is lëcsúszott. +»Ereggy, fiam! tëdd fël a lábát, apád vóna az nekëd, ha jó vóna!« A +gyerek megint fëltötte.</p> +<p>Harmacczorra az ëgyik kézit ejtëtte lë a kirá alvásába. Az +asszony mögínt odakütte a fiát: »Ereggy, fiam! csókold mëg a kézit, +apád vóna az nekëd, ha jó vóna!« A fiú oda akar mënnyi, hogy majd +mëgcsókollya az apja kézit, de az csak felugrott, feleségit, +gyerëkit az ölibe kapta, össze-vissza csókolgatta őköt. Nagyon +megőrűtek oszt minnyájan, a kirá átvitte őköt a kastélyba, a kis +lovat mëg beköttette az ëstállóba. Ők mëg magok éltek +boldogann.</p> +<p>De a ződnadrágú szakács még most së nyúgodott. Azon törte az az +eszít mindé, hogy hogy tëgyën bosszút valakinn. Gondolt ëgyet. Ő +majd a kis kiráfira, Hajnal Jánosra ráfog valamit, az apjának +elárollya, az mëg majd kivégeztetyi.</p> +<p>Úgy is vót. Hajnal Jánost beárolta valamivel, a kirá mëg +mëmmonta neki, hogy készüllyék a halára, mer másnap délelőtt +tizenëgy órakor végi lëssz.</p> +<p>Búsúl Hajnal János nagyon. A hogy járkál nagy szomorúságába, +hallya, hogy az ő kis lova olyant rúgott az estállóba, hogy még a +fundamentoma is rëzgëtt. Odamegy Hajnal János, nézi a kis lovat, mi +baja? De annak nem vót sëmmi baja, csak azé <span class= +"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> +dobbantott, hogy őt hítta, mer mëttutta, hogy bajba van.</p> +<p>»Mi bajod van, kedves gazdám! mé vagy olyan szomorú?« Hajnal +János akkor elmondott neki mindënt, hogy most má végi van, most má +el van veszve. »Sohsë búsúlly azonn, kis gazdám! Hónap, ha a +vesztőhêre visznek, kérd mëg az apádot, hogy hagy vezethessed körű +az udvaron még utóllyára a te kis lovadot. Ha mëgengegyi, a többinn +në búsú, az má az én dógom!« »Jó van, kis lovam! úgy tëszëk!«</p> +<p>Elgyön a másnap délelőtt tizenëgy óra. Hajnal Jánost vinnyi +akarják vesztenyi. »Kedves édës apám!« – kezgyi a szót Hajnal János +– »engedd meg, hogy az én kedves kis lovamot, a kivel ëggyütt +nevekëttem fël, az udvaronn körűvezethessem, nem mënëk vele sëhova +së, még a kapunn kívül së!« »Jó van, hát vezesd ki utóllyára!«</p> +<p>Kihozza Hajnal János a kis lovat, ráül. A kis ló mëg csëndësenn +odasúgja a gazdájának, hogy »jó mëgszorídd a két lábaddal az +ódalomot, mer lëkap rúllam a szé!« Hajnal János szót fogadott. +Allyig hogy mëgszoríttya a ló dërékát, allyig mënnek két lépést, +fëlszáll a kis ló gazdájával ëggyütt, fël, magosra, mëntek olyan +sebësenn, mint a gondolat. Nagysokára ëgy gyönyörű szép mezőn +lëszátak, mëgállottak ëgy kicsit. Mikor mán jót fújtattak, utnak +indútak mëgínt.</p> +<p>Akkor aszongya a kis ló a gazdájának: »Kis <span class= +"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> gazdám! +ezënn az útonn të së në láss, së në hally! Akármit láccz, në lásd +mëg, në vëdd fël! Tudod-ë, de szót fogaggy!« Hajnal János +megigírte.</p> +<p>Mënnek, mënnek, mëndëgélnek, az út szélyin meglát János ëgy +gyönyörü szép arany sastollyút. »Ennye, kis lovam! de szép +sastollyú, de jó vóna ha az enyím vóna! vëgyük fël!« »Montam, kis +gazdám! hogy sé në láss, së në hally! de má ha szótá, hát vëgyük +fël!« Fëlvették.</p> +<p>Mëntek tovább.</p> +<p>Nemsokára János mëgínt mëglát az útonn ëgy aranpatkót. »Jaj! de +szép aranpatkó ez, kis lovam! de jó vóna ha felvënnénk! jó lënne a +te lábadra!« »Montam, kis gazdám! hogy së në láss, së në hally, de +má ha így vagyun, vëgyük fël!« Azt is fëlvëtték.</p> +<p>Harmagyikszor ëgy szép aranyhajszálat látott mëg Hajnal János, +arra is kivánkozott, nem hatták ott azt së.</p> +<p>Akkor oszt a tollyút is, patkót is mëg a hajszálat is kendőbe +kötte, eltëtte a zsebibe.</p> +<p>Mëntek, mëndëgétek, árkon-berkënn kërësztű, Hajnal János má azt +hitte, hogy sohse tanának többet embërëkre. Únta má az utat +nagyon.</p> +<p>De nem soká këllëtt neki várakoznyi, tanátak ëgy várast, abba +lakott ëgy kirá, a czudarországi kirá.</p> +<p>Akkor bemënt a kiráho, szógálatra ajálkozott; a kirának épenn +még ëgy kocsisra lëtt vóna szükségi, fëlfogatta. Igy lëtt Hajnal +János a kirá udvarába a tizënkettegyik kocsis. <span class= +"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span></p> +<p>A kis lovat mëg eleresztëtte, elcsapta ëgy féreeső kerbe, a +csimára.</p> +<p>Hajnal Jánosnak a sok kocsis közt a legjobb sora vót. Ő së nem +kefét, së nem csutakolt, csak ënnyi mëg innya adott a lovának, az +övé mégis a legszëbb vót. Irígykëttek is rá a kocsisok; +sugdosták-bugdosták ëgymásközt, hogy kék ezt kitúrnyi innen. Hát az +még hogy fëlingesztelte őköt, mikor János a tollyút, a patkót mëg +az aranyhajszálat kitëtte az ablakba! Olyan világosságot adott, +hogy së gyërtyáé, së pëtlóriomé nem këllëtt szaladgányi a kiráho, +eltartotta az fényësséggel az ëstállót jobban, mint a világító.</p> +<p>A kocsisok ëcczër összebeszétek, bemëntek a kiráho. Elárolták, +hogy ez së nem csutakol, së sëmmit nem csiná, mégis legszëbb a +lova, mëg hogy van neki egy tollyúja, patkója, mëg ëgy +aranyhajszála, az még jobban világít, mint a mécsës! Nem lëhet +valami tiszta szër!</p> +<p>A czudarországi kirá is gondolt ëgyet. Behívatta Hajnal Jánost. +Azt kérdëzi tűlle: »Hogy van a te, János, hogy nektëk az óba sohsë +këll világító!? Hallottam, hogy van nekëd valami sastollyúd, patkód +mëg aranyhajszálad, hogy az világit! Hozd be csak mind a +háromat!«</p> +<p>János gondolta, hogy itt má baj lësz, de csak bevitte. Mëgláttja +a kirá, mëvvizsgállya. »No, János! adok én most nekëd ëgy +fëladatot, ha të azt hónap tizënëgy órára végre nem hajtod, halá +fia vagy! Ha <span class="pagenum"><a name="Page_192" id= +"Page_192">-192-</a></span> të azt a világszépasszont elé nem +kerítëd, a kinek a fejérű ez a hajszál való, véged! Tudod-ë?!«</p> +<p>Szegény Hajnal János belenyugodott sorába, nagyon +elszomorkodott, oszt kimënt a kis lóho a káposztás kerbe, a ki +akkor is a csimát rágta.</p> +<p>»No! mi baj van, kis gazdám!« – kérdëzte a ló. »Haj! haj! nagy +baj van kedves lovam, aszonta a kirá, hogyha azt a világszépasszont +hónap délelőtt tizenëgy órára ide nem hozom, akkor végem!«</p> +<p>»Hát az ëgy kicsit bajos lëssz, kis gazdám! de majd tëgyünk +rúlla! De rá hallgass, a mit most mondok! Elmégy a Dunáho, ott vár +rád ëgy aranbárka, abba lëssz mindënféli szép portéka. Të mëg görög +lëszël, beleülsz, oszt majd visz tígëd a víz a Dunán ëgy nagy +kastély elejbe, ott kikötöd a bárkát. A nagy kastélyba lakik a +világszépasszon. Maj lëmëgy vásállanyi a szógálló is, mëg a +szobalyány is, të në aggy el ëgyiknek së sëmmit! Mondd, hogy +győjjön lë a kiráné, annak majd adsz. Akkor lëmëgy a kiráné, bemëgy +a bárkába, mikor má jó odbe lëssz, indídd el a bárkát, oszt hozzad +haza!«</p> +<p>János szót értëtt, oszt elindút. Mënt, mënt nagyon sokáig, míg a +Dunáho ért. Ott beleült az aranbárkába, vitte a víz, míg a +várkastély elejbe nem értek. Ott megát, a bárkát kikötötte. El +keszte oszt kiabányi »Vëgyënek szép portékát, vëgyëneek!«</p> +<p>Meghallotta otfël a világszépasszony, lëkűtte a szógállót, de +János nem adott neki sëmmit. »Győjjön a kiráné!« Lëmënt a +szobalyány, de János csak a <span class="pagenum"><a name= +"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> kiránéval akart beszényi, +lëmënt oszt akkor maga a világszépasszony.</p> +<p>Belép a bárkába, nézëget, válogat, vót is ott mindënfajta szép +portéka! Ëcczër csak azon vëszi ëszre, hogy elindút a bárka. Má jó +húsz ölre odbe lehettek a vizbe, mikor a kastélybú észrevëtték, de +má akkor késű vót. Aszongya a világszépasszony a legénnek: +»Hallod-é, ha magadnak akarsz vinnyi, én szeretlek ettéd lëszëk, de +ha a czudarországi kirának viszël, akkor mëgátkozlak!«</p> +<p>Hajnal János csak annyit mondott, hogy »én is szeretlek, de még +most az enyím nem lëheccz! maj kiforog az idő mindënt!«</p> +<p>Mikor hazaértek, János bevezette a világszépasszont a +czudarországi kirá elejbe. Az bevitte a maga házába.</p> +<p>Jánost nemsokára újra hivatta a kirá. »Ha azt az arancsődört mëg +aranyménëst el nem hozod, a honnan ez a patkó való, hónap délelőtt +tizënëgy órára fejedët vétetëm!«</p> +<p>János mëgint kimënt a kis lóho. »Mi baj, kis gazdám!?« János +elmonta, hogy mi baj: »Ú, isz arrú könnyen tëhetün! Ereggy be a +kiráho, kérjé huszonnégy mázsa szurkot, mëg huszonnégy +bivalybőrt!«</p> +<p>János mëghozta mind.</p> +<p>Akkor felrakta a kis ló hátára, ő mëg a hegyibe ült, oszt +szátak, mint a madár, még ëgy nagy erdőbe nem értek. Ott +megolvasztották a szurkot, János <span class="pagenum"><a name= +"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> fëlrakta mind a kis ló +hátára, minden mázsa szurok fëlé ëgy bivalybőrt terítve. A kis ló +mëg odadott Jánosnak két kötőfékët, másszék fël ëgy fára, de jó +odakösse magát, hogy lë në essék onnan. Azután aszonta neki: »Ha +maj nagyot nyerítëk, elévágtat ëgy nagy arancsődör, mink maj +birkozunk. Ha látod, hogy ő a hasa alá kap engëm, vëdd elé a +spádédot, oszt dő’ bele, mer akkor engem legyőztek!«</p> +<p>Fëlmëgy János a fára, a lábát, derekát jó odakötözte a fáho. Egy +kis idő múva felkiát a kis ló: »Készenn vagy-ë má?« »Készenn!« +monta János. Akkor a kis ló olyan csudálatosat nyerítëtt, hogy a +fák levelei mind lehúllott, az a fa mëg, a minn János vót, ketté +hasatt.</p> +<p>Ëcczër nagy lódobogás hallacczik, gyön az arancsődör. +Összemënnek a kis lóval. A csődör a kis ló hátárú mingyá lërúgott +vagy tíz mázsa szurkot, de a kis ló a csődör féfarát mindenestű +lerúgta. Azután hogy próbára tegye kis gazdája hűségit, úgy tëtt, +mintha a csődör hasa alá menne, de nézte Jánost is. János a fán má +vëtte elé a spádét, akkorra a kis ló kiugrott a csődör aló, +lëgyűrte a földre. János látta, hogy a kis tátos legyőzte a +csődört, lëgyött a fárú. Felült a kis lóra, oszt a csődör, ő mëg a +kis ló, a hogy vágtattak, nagyot nyerítëtt a csődör, oszt akkor +mint a zívatar mënt utánok az egész ménës.</p> +<p>Hátraszól a kis ló: »Itt van a balfilembe ëgy bontó fésű, hajídd +a ménës közé, de azt mondd hozzá, hogy: »Sűrű erdő sima fagygyal +utánnunk terëmjën!«« <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= +"Page_195">-195-</a></span> Hajnal János úgy is járt el, a hogy a +kis ló monta.</p> +<p>Mikor hazaértek, megijett a kirá. Mit csinállyon ő evvel a sok +vad lóval? Jánost úgyis el akarta vesztenyi, hát most aszonta neki: +»Ha elhoztad, hát szilídítsd mëg!« Odamëgy a kis lóhoz tanácsé. »Mi +baj, kis gazdám?« Ez mëg ez, elmongya János, mit mondott a kirá. +»No, ha csak az a baj, az má sëmmi! Majd én közéjik mënëk, de mëg +ne gondolkozz sëmmírű!«</p> +<p>Úgy is vót. A kis ló a vad ménës közé szalatt, oszt mind olyan +szilíd lëtt, mint a bárán.</p> +<p>A kirá nem tudott mérgibe micsinányi, hogy ez a Hajnal János +mindënt úgy mëttësz, a hogy ő parancsollya. Gondolt ëgyet mëgínt. +Magáho hivatta Jánost »Hallod-ë, János! ha nekëm ezt a lovakot mind +ëgy csëppig mëg nem fejëd ëgy kádba, készűheccz a halára!«</p> +<p>Jancsinak mit vót mit tennyi, sorba a kádho vezette mind. Mikor +má az utóssót fejte, a sok tüzes kancza tejitű má maj mëffőtt a +kezi. A kádba csakúgy zubogott, tajtékzott a sok forró tej. Ha +belevettek vóna valakit, olyan lëtt vóna, mint ëgy tëpërtő.</p> +<p>A kirá mos mëg má asz kivánta, hogy Hajnal János, ha má mëffejte +őket, fürgyön is mëg a tejikbe.</p> +<p>Kimëgy a kis lóho, kérdëzi nasz szomorúvan, hogy »most mit +csinállyum má!?« »Sebaj, kis gazdám! majd a kád mellé állok én, ha +të beleugrasz, a többi az én dógom!« <span class="pagenum"><a name= +"Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> +<p>Mëgy János a kádho, bele akar ugranyi, a kis ló is sebësenn csak +beleköp a kádba négy mázsa jeget, Jancsi vigann viczkándozott a +tejbe, mer má mëghívëlt. Mikor mëg kigyött belűlle, hécczërte szëbb +lëtt.</p> +<p>Ott vót a kirá is, látta, hogy Hajnal János mëg hécczërte szëbb +lëtt. »Ennye, hát beleugrok én is, hátha szëbb lëszëk!« Beleugrott +ő is, de a kis ló tíz mázsa vassz..t köpött bele, fëlforrt a tej +újfënt, a kirá mëg csak mëgsült, mint a tëpërtő.</p> +<p>Hajnal János mëv vót könnyebbűve. Aszongya a kis lónak. »No! má +enyím a világszépasszony, ëgymásé lëszünk má!« De a kis ló aszonta: +»No no! kedves gazdám! në olyan hamar! tudom én, mit tart az az +asszony! várd mëg, ha én melléfektetlek, akkor elvëhetëd!«</p> +<p>Hajnal János akkor fëlmënt a világszépasszonyho. »No végi má a +czudarországi kirának, hát parancsolsz-ë të valamit!?« A +világszépasszony elévëszi az aransastollyút. »Hallod-ë, Hajnal +János! ha të nekëm azt a sast elhozod, a kibű ez a tollyú való, +akkor ettéd lëszëk!«</p> +<p>Kimëgy János a kis lóho, eléaggya a panaszszát az aransas felő. +»Në búsú, kis gazdám! em mán nem is baj. Kérjé a világszépasszontú +huszonnégy köböl kölest mëg huszonnégy akó bort, de ëgy +hordóba!«</p> +<p>A világszépasszony kimérte a kölest mëg a bort, azt János +fëlrakta ëgy talyigára mind. <span class="pagenum"><a name= +"Page_197" id="Page_197">-197-</a></span></p> +<p>Mënnek, mënnek, mëndëgének, beérnek ëgy nagy erdőbe, ott ëgy +nagy fa alatt megátak.</p> +<p>A sas épen otthon vót. A kölest lerakták a fa alá, a zsákok +száját mind fëlgyűrték, a hordó fenekit beütték, a dëszkát mëg, a +kit a fenekinn betörtek, elgyugták a talyiga alá.</p> +<p>Akkor oszt elbújtak.</p> +<p>Lëgyött a sas, ëgy szivásra mind fëlszippantotta a kölest. Akkor +bebújt a hordóba, hortyogatta a bort befelé. Akkor elégyött János, +visszatëtte a hordó fenekit, lëszögezték, fëltëtték a talyigára +oszt vitték haza a gyönyörű szép aransast.</p> +<p>Otthon nagyon megörűt a világszépasszony, Jánost mëgölelte, +mëgcsókolta.</p> +<p>Nemsokára osztann lakzit laktak, fagygyút sz....k, avval +világítottak, még most is boldogann élnek, ha mëg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Lejegyeztem Besenyőteleken (Heves vármegye) +Tingër Jóska czigánykovácstól. Itt született, idegen nyelvet nem +tud, analfabéta ember. Lejegyzés ideje: 1903. decz.</i></p> +<h2>24. A boldogtalan királyné.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, hetedhétországon is túnat vót, vót ëgy +kiráfi.</p> +<p>Annak a kiráfinak ëcczër sëmmi dóga së vót, hát csak úgy +passzijóbú átsétát a szomszéd faluba.</p> +<p>A szomszéd faluba mëg lakott ëgy asztalos, annak vót három +gyönyörű szép lyánya. Azok látták, hogy <span class= +"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> a nagy +úcczán sétá a kiráfi. Ëcczër csak meszszólal a letöregebb: »én +szeretnék ennek a kiráfinak szógállója lënnyi!«, aszongya a +másogyik: »én mëg szobalyánya!«, a harmagyik mëg: »én mëg feleségi +szeretnék lënnyi!«</p> +<p>Mëhhallotta ezt a kiráfi, mëkkérdëzte őköt, hogy csakugyan +igaz-ë az, a mit montak? vacs csak azé monták, hogy ëgyebet nem +birtak beszényi? Azok bevallották, hogy igaz, a mit montak, mëg +igazánn is monták. »Nohát – monta a kiráfi – a ki közűlletëk az én +feleségëm akart lënnyi, azt elvëszëm, a ki pegyig szobalyányomnak +mëg szógállómnak kinákozott, azokot is fëlfogadom!«</p> +<p>Úgy is vót, a letfiatalabbat hazavitte, másnap mëg is +esküttek.</p> +<p>De úgy gyött a sora, hogy a kirának nemsokára háborúba këllëtt +mënnyi, otthonn këllëtt hannyi az asszont. Annak mëg nemsokára ëgy +gyönyörű szép fia lëtt, aranhaja vót, csillag a homlokánn.</p> +<p>A testvéreji ekkor levelet írtak a kirának, hogy a feleségi +mëszszaporodott, de két kutyafia lëtt.</p> +<p>Nem is várták vissza a választot, betëtték a gyerëkët – ëgy +kosárba, elerësztették a Tiszánn.</p> +<p>A kirá hazagyött jó darab idő múva. Szomorú vót, de mit +csináljék avval a gyámoltalan asszonval? mëg nem ölhette!</p> +<p>De csak rövid látogatóbú gyött haza, allyig ëgy hét múva útnak +erett mëgint.</p> +<p>Az elmënetel után keves idő telhetëtt el, az asszony +<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= +"Page_199">-199-</a></span> mëgint mëszszaporodott, mëgint csak +olyan fia születëtt, mint az első vót. A testvérjei azt is +eleresztették a vizënn, a kirának mëg mëgirták, hogy újfënt ëgy +kutyafiú lëtt az asszontú.</p> +<p>Nem írt vissza mossë, ha hazagyött, oszt mëkkérdëzte az asszont, +mi igaz abba, a mit a testvérjei írtak? Az asszony, szegény +tagatta, ő mëmmonta az igazat, hogy aranhajú, csillagos homlokú +gyërëkëk vótak, csakhogy a testvérjei lëeresztëtték a vizënn. Abba +mëk hazuttak, hogy őneki kutya gyerëki lëtt vóna.</p> +<p>A kirá elhitte de azé belő fájt neki valami.</p> +<p>Dóga vót, elutazott otthonrú mëgint jó darab időre.</p> +<p>De ezalatt az idő alatt az asszony tehërbe esëtt, mihentést az +ideji elgyött, olyan szép lyána születëtt, a kinek párja akkor +nehezenn vót: aranhaja vót mëg hód a homlokánn. Azok a farígy +testvérjei a kis lyánt is vizre tëtték, elvitették a Tiszával. Oszt +mëmmëg csak azt írták a kiráfinak, a mit az első kettőné.</p> +<p>Erre má rögtön hazagyött a kirá, látta, hogy gyerëk nincs mos +së, tizenhat öl mély gödröt ásatott, abba fektette lë a feleségit, +az arcza fëlé mëg ëgy hosszú csövet csinátatott, oszt mëhhatta az +őrnek, hogy a ki csak ára mëgy, köpessën az asszony arczára +mindënkivel!</p> +<p>De a gyërëkëk nem vesztek el, ëgy halász kifogta őköt, nevelte, +tartotta</p> +<p>Má mikor a halász mëg a feleségi mëhhatt, a gyerëkëk +<span class="pagenum"><a name="Page_200" id= +"Page_200">-200-</a></span> nagyok vótak, tuttak magokonn +segitenyi. Vadászgatynyi jártak, abbú kerűt ki az élelmik.</p> +<p>Ëcczër a kirá, a ki az apjok is vót, szintazonnszerint vadásznyi +vót, tanákozott a két vadászszal. Mëszszerette őköt, mëg is hitta +vocsorára, de azok nem mëntek. Otthon marattak vadászgatynyi.</p> +<p>A letöregebbel esëtt meg, hogy ëcczër rëggel a hogy kimëgy az +erdőbe, tanákozik ëgy öreg embërrel. Az aszongya neki: »Tudod-ë, +mit fiam! tanácsolnék én nekëd valamit! Itt ez a köcsög, vigyed +magaddal. Ereggy be az erdőbe, de ha ëgy gyepre érsz, hátra në nézz +a világé, mer sokann kiabának rád jót, rosszat, oszt ha hátranézël, +kőé változol tísis, mint a többi. Azutánn – az út ëgy +szomorúfűzfáho vezet, arrú szakajj ëgy galyat, mëg vëdd le rúlla a +madarat, a ki az ágonn danol, az alatt a fa alatt mëg van ëgy kút, +merídd meg benne ezt a köcsögöt, oszt mikor gyössz visszafele, csak +szórd belűlle a vizet két odarra. No! várjá! én gurítok egy golyót, +s mére az gurú, ára ereggy! De hátra në nézz!«</p> +<p>Mënt a fiú, de allyig indút el, hátranézett, mingyá kőé +változott.</p> +<p>Kigyön az erdőre a másik fiú is, tanákozik az öreg kódússal az +is. Az is vállalkozott útra, de új járt ép, mint báttya. Kő lëtt +belűlle.</p> +<p>A lyány otthonn má nagyonn sokállotta az elmaradásokot, elindút +magába, hogy fëlkeresi a két báttyját. De nem tanáta sëhun, +akarmére kereste.</p> +<p>Má épenn hazafele akarta vennyi az úttyát, a <span class= +"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> mikor +mëppillantya az öreg kódust, a hogy ëgy fa tövibe üldögét.</p> +<p>»Aggyon Isten jó rëggelt, öregapám! nem látta a két bátyámot? +azok vadásznyi szoktak êre járnyi!« monta az öregnek a lyány. »Má +honnë láttam vóna, láttam ám! csakhogy má azóta kőé vátoztak!« +Ekkor oszt mëmmagyarázta neki az öreg kódús, hogy áll a dolog! +Másik ódarrú mëg monta neki, hogy »jó lëssz, ha elindúsz, oszt të +szót fogaccz, hogy nem nézël hátra, mer akkor a bátyájaidot is mind +mëszszabadíhatod!«</p> +<p>A lyány ráát, a mit az öreg mondott.</p> +<p>Kezibe vëtte a köcsögöt, oszt a hogy az öreg utasitotta, +mindenütt úgy cselekëdëtt.</p> +<p>Mikor a gyepre ért, hallotta ő a kiabálást, elmonták őt +mindënnek, csak jónak nem, de nem nézett hátra. Nem soká odaért a +szomorúfűzfáho is. A fárú lëszakajtott ëgy galyat, a madarat +szépenn leemelte, a köcsögöt mëg a kútba tele merítëtte. Azutánn +szétnézëtt. Látott temérdek kiráfit, kit lovonn, kit gyalog, mind +kőé vót vátozva.</p> +<p>Kis idő múva elindút, oszt a hogy mënt, a markábú két ódarra +szórta a vizet. A hogy szórja, a hogy szórja, hát láttya, hogy +körűlötte a sok kő mind mëgelevenëgyik. Bámút rajta nagyot.</p> +<p>A sok fëlélett kiráfi mëg mind el akarta vënnyi a lyánt +feleségű, mer neki köszönhették az életyikët, de a két báttya, a +kik má ekkora csakúgy elevenëk lëttek, nem engedëtt közelyibe +senkit së. <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= +"Page_202">-202-</a></span></p> +<p>Mikor az öreg kódúsho értek, a lyány a köcsögbű mëllocscsantotta +azt is, a ki szép tündérkiráé változott, mer mint a hogy oszt el is +monta, ő mëv vót rontva, oszt a kódússágbú csak úgy lëhetett őt +mëgvátanyi.</p> +<p>Mikor oszt haza akartak mënnyi, a tündérkirá aszonta nekik, hogy +a galyat szúrják lë az udvar közepire, a vizet mëg öncsék rá a +köcsögbű! a madárra mëg vigyázzonak, mert az a gyövőrű, mútrú, +mindënt mët tud mondanyi. De csak a lyánnak, másnak nem!</p> +<p>Úgy is vót. Otthon a letelső dógok av vót, hogy a galyat +lëszúrták az udvar közepire, a vizet mëg mind ráöntötték.</p> +<p>Másnap rëggelre a galy olyan gyönyörűre mënynyőtt, hogy ők még +élettyikbe nem láttak olyant. A víz mëg pattogott fël alatta, mint +a gyöngy.</p> +<p>Nemsokára a kirá mëllátogatta őköt. A fiúk is mëg a lyány is +nagyon szívesen fogták. Ebédre iborkasalátát attak neki, vizet mëg +a fa aló öntöttek rá.</p> +<p>Mikor a kirá láttya, hogy de pattog ez a víz, aszongya: »minő +víz e? de pattog! én nekëm nem këll ez a saláta!«</p> +<p>De aggyig, aggyig biztatták, míg oszt mëgëtte.</p> +<p>Mikor mëgebédelt, kérdëzősködött tűllök, hogy kiskik ők? vagy +mérűvalók? A lyány bevitte a madarat, az szögrű-végre elmondott +mindënt. Akkor a kirá maj hogy mën nem halt örömibe, magáho ölelte +mind a három gyerëkit, hazavitte őköt, a feleségit tizenhat +esztendő után fëlvëtette a güdörbű, de má <span class= +"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> nem sok +örömi vót szëgénnek az életbe, mer nemsoká mëhhalt.</p> +<p>Ők mëg otthon még most is boldogan ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Németh László +parasztlegénytől. Katona még nem volt. Lejegyzés ideje: 1903. +deczember.</i></p> +<h2>25. Az ördöngős asszony meg a lyánya.</h2> +<p>Vót ëcczër a világonn ëgy ördöngős asszony, annak mëg ëgy +lyánya.</p> +<p>Az az ördöngős asszony olyan vót, hogy, mikor süttek, ëgy nagy +könyvbű mindég azt akarta olvastatynyi, a lyányával a kemence szája +előtt áva, hogy: »ló lëgyé, ökör lëgyé, szamár lëgyé!« De a lyány +nem olvasta ám, hanem e helyëtt a könyvet bevette a kemenczébe.</p> +<p>Ezé nagyon mëgharagudott rá az annya, mëghatta a mindënësinek, +hogy vigye ki az erdőbe, hozza be a két karját, a tüdejit mëg a +máját.</p> +<p>Ki is mëntek, de velëk mënt ëgy kutya is. Mikor az erdőbe értek, +a mindënës lëvágta a lyánnak mind a két karját, de a tüdejit mëg a +máját nem bántotta, megölte a kutyát, abbú vëtte ki, úgy vitte +haza.</p> +<p>A kartalan lyány pegyig magába elindút.</p> +<p>Mëgy, mëndëgé, ëcczër ëgy nagy kőfalho ért, a ki a kirá +palotáját vëtte körű.</p> +<p>Éhënn vót má nagyonn, tovább ússë tudott vóna má mënnyi, a fal +tövibe mëgát. <span class="pagenum"><a name="Page_204" id= +"Page_204">-204-</a></span></p> +<p>Elkezdëtt gondolkoznyi magába: »Istenem! csak kinyína ez a fal, +maj mëhhalok má éhënn!«</p> +<p>Hát a hogy fére néz, látja, hogy a fal csakugyan kinyít. Ő is, +fogta magát, bemënt a kerbe, de mikor belépëtt, a fal +visszacsapódott utánna.</p> +<p>Látta, hogy a szëbbné szëbb gyömőcsfákon szëbbné szëbb körték, +almák lógnak lëfele, odamënt, oszt ëtt.</p> +<p>A hogy ott ëszik, gyön rá ëgy katona, az mëgfogja, a vállát még +nagyon mëg is lökte, hogy csurgott belűlle a vér, azután vitte fël +a kiráho, hogy majd megbüntetjük.</p> +<p>Mikor a katona beviszi a kiráho, hogy mëgbüntesse, a kirának +csak elállott a szëmi-szája. Mer a lyány, ha a karja nem vót is, de +szép vót nagyon. Dehogy büntette vóna mëg a kirá, úgy +beleszeretëtt, hogy el is vëtte feleségű.</p> +<p>Hogy-honnem ëcczër azonban háború üt ki, a kirának el këll +mënnyi. Allyig hogy elmëgy, utánna ëgy pár hétre két szép gyerëki +születyik az asszonnak, ëgyiknek a nap, a másiknak a hód vót a +homlokánn.</p> +<p>A kirá annya errű az esetrű levelbe akarta tudatynyi a fiát, írt +is levelet, odatta a kocsissának, hogy vigye el a táborba, a +fiának.</p> +<p>Mëgy a kocsis, hát a hogy mëgy, ëgy helyen mëglepí az écczaka. +Má itt mëg këll hányi! Be is mënt ëgy házho, szállást kért. Attak +is szívesenn.</p> +<p>Az a ház pegyig az ördöngős asszony háza vót.</p> +<p>Mikor a kocsis elalutt, – muszáj vót neki, mer az asszony +álomport kevert az itallyába, – az asszony <span class= +"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> +fëlbontotta a levelet, elolvasta. Hát láttya, mi van benne! Tutta, +hogy az ő lyányának születëtt az a két szép gyerëk! Gondolta, hogy +most jó mëbbosszúllya magát, az irást kitürűte belűlle, helyibe mëg +azt irta, hogy »a feleségëdnek két kutyafiú született!« Avval a +levelet visszatette a helyire.</p> +<p>Másnap a kocsis jókor rëggel elindút, úgy früstöktájra má a +táborba is vót a kiráná. Átaggya a levelet. A kirá olvassa, +olvassa, de nem akarta elhinnyi, a mi oda vót írva, hát csak annyit +írt vissza, hogy »várjatok aggyig, még én hazamënëk!«</p> +<p>Gyövet a kocsis a levellel mëgínt ára vëtte úttyát, a mére a +táborba mënt. Az ördöngős asszony elaltatta mëgínt. A levelet +fëlbontotta, most mëg azt írta bele, hogy »az asszont vigyétek ki a +két gyerëkkel, oszt veszíjjëtëk el!«</p> +<p>A kirá annyja olvasta a levelet, nagyon sajnálta a mënyit mëg a +két onokáját, de micsinállyék?</p> +<p>A kocsissal kivitette őköt az erdőre.</p> +<p>Az lëtëtte őköt az erdő közepibe, az ëgyik gyerëkët az annyának +hátára, a másikot mëg a mellyire csüngesztëtte.</p> +<p>Szegény asszony ott át, gondolkozott, mos má mére mënnyék? Hát a +hogy ott gondolkozik, mëgláttya őt ëgy embër. A kis gyerëkëk mëg má +ekkor az annyokon összepiszkolták magokot. »Hé! asszony! – szól az +ember neki – ott van a tiszta folyóvíz, mosd mëg a gyerëkeidët, +piszkosak!« »Ugyan mivel? – kérdezi az asszony – iszën kezem +sincs!« De az <span class="pagenum"><a name="Page_206" id= +"Page_206">-206-</a></span> embër csak erősködött, hogy »de csak +mosd mëg őköt!«</p> +<p>Azt annya oszt a folyóho mëgy, férehajtya a vállát, mintha vizet +akarna merítenyi a kezivel, ha vóna, hát a jobb vállábú csak kinyút +a jobb karja, hajtya a bal vállát is, a bal karja is kinyúlyik. +Megörűt nagyon. Azután mëgmosta a gyerëkëkët, mënt, a mére a szëmi +látott.</p> +<p>Nem soká këllëtt mënnyi: az erdő mellett tanát ëgy falut, ott +mëgtelepëdëtt, fonogatott, dógozgatott másnak, abbú éldëgélt.</p> +<p>Az alatt ám a kirá is bevégezte a háborút, hazatért, de otthon +nem tanáta a feleségit. Tutta, hogy gonosz embërëk jártak végire, +azé elhatározta, hogy ha él még valahun, fëlkeresi, ha csak +lëhet.</p> +<p>Egy sëtét este a faluba fonogató szëgény asszonynak az ablakját +mëzzörgetyi valaki. Két utas vót, szállást kértek écczakára. +Beeresztëtte őköt. Az asszony az ëgyikbe az urát, a másikba a +kocsist ösmerte mëg. De azok nem ösmerték őt fël! Az asszony mëg +nem vót olyan, hogy elárolta vóna magát, së azt, hogy őköt +ösmeri.</p> +<p>A kirá – mer az ëgyik utas av vót – lëfekszik ëgy keskeny +lóczára, a kocsis mëg a hova, oda, oszt aluttak.</p> +<p>Ámába a kirá a lóczárú lëejtëtte a fél lábát. Az asszony +mëllátta, aszongya a kis fiának: »eregy oda, Ádám, csókold mëg a +lábát: apád vót an neked valaha!« A gyerëk odamënt, mëcscsókolta. +Kis idő <span class="pagenum"><a name="Page_207" id= +"Page_207">-207-</a></span> múva lëejtette az ëgyik kézit, mos mëg +a lyányának szól oda az asszon: »ereggy oda, Éva, csókold mëg a +kézit, apád vót an neked valaha!« – a kis lyány is megcsókolta.</p> +<p>A kocsis ébrent alutt, ő hallotta ezt mind.</p> +<p>Másnap rëggel elindú a kirá, búcsúzáskor látta, hogy szép ez az +asszony, az ő feleségihë nagyon hasollít, csak hogy annak nem vót +karja.</p> +<p>Mikor már az úton vannak, mongya neki a kocsis: »Uram! hallottam +én az écczaka valamit, a mi téged illet!« »No, mi lehet a?« – +mongya rá a kirá. A kocsis oszt elmonta apróra, a mit hallott.</p> +<p>Nagyon mëgörűt a kirá. »No hát estére majd visszamenünk oda, +akkor oszt maj mëttudom én: ő-ë acs csakugyan?«</p> +<p>Úgy is vót. Bekopogtatnak este, beeresztyik őköt. Lëfekszënek +mëmmeg.</p> +<p>De a kirá nem alutt, csak a két szemit húnta be. Ëcczër csak +lëeresztyi a lábát, az asszony kűgyi mëgínt Ádámot, lëeresztyi a +kézit, kűgyi Évát, hogy csokollya mëg.</p> +<p>De má ekkor fëlugrott a kirá is. »Hát të vagy az, kedves +feleségëm!? Jaj Istenem! Hát a karodho hogy juttá?« Az asszony nem +igën érkëzëtt azt elmondanyi, mer ha még ének, még most is tart az +ölelkëzésik.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa +(Hörcsikné) parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1903. decz.</i> +<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= +"Page_208">-208-</a></span></p> +<h2>26. A faladár ló mëg az aranyhajú kirákisasszony.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kiráné, annak vót ëgy +lyánya.</p> +<p>A kirákisasszont mëgkérette a szomszéd kiráfi, az el is mënt +hozzá. De hogy? hon nem? nem érkëzëtt magával vinnyi. A +kirákisasszonnak úgy këllëtt elmënnyi utánna.</p> +<p>Mikor kászalódtak, az annya elkészítëtt neki mindënt, vót ëgy +faladár<a name="FNanchor_33" id="FNanchor_33"></a><a href= +"#Footnote_33" class="fnanchor">33)</a> lova, azt fëlnyergëltette, +fëlszërszámoztatta, arra ráült a lyány. Azutánn az asszony mëvvágta +az újját, abbú három vércsëppet ëgy kendőbe eresztëtt, ëgy +aranyivópuharat tëtt még hozzá, odatta a lyányának. Rendëlt még +hozzá ëgy gubërnátot<a name="FNanchor_34" id= +"FNanchor_34"></a><a href="#Footnote_34" class="fnanchor">34)</a> +is, avval útnak eresztëtte.</p> +<p>Mënt a kirákisasszony, mënt másodmagával, szomorú vót, hogy ott +këllëtt hannyi az annyát. Má szomjann is vót, mikor épen jókor ëgy +forrásra akattak az erdőbe.</p> +<p>Aszongya a gubërnátnak:</p> +<p>– Hallod-ë, gubernátom! merí nekëm ëgy puhár vizet!</p> +<p>– Nem merítek biz én! hónnë merítenék!</p> +<p>– Hát mé nem merítesz?</p> +<p>– Csak!</p> +<p>Szëgény királyánnak avval këllëtt beérnyi. <span class= +"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span></p> +<p>A kendőbe a vércsëppek hallották, a mit a gubërnát mondott, +odaszótak a lyánho:</p> +<p>– Szëgény anyád ha tunná, hogy bánnak veled, mëghasanna a +szívi.</p> +<p>De csak mëntek tovább. Elértek a másogyik forrásho is, de a +gubernát mos së adott neki vizet.</p> +<p>– Hisz ott van a szájába,<a name="FNanchor_35" id= +"FNanchor_35"></a><a href="#Footnote_35" class="fnanchor">35)</a> +lëszáhatna a lórú, oszt meríhetne maga is!</p> +<p>A kirákisasszony nem szát lë, szomjann vót nagyon, oszt +hallgatta a vércsëppek suttogását. Azok most is aszonták:</p> +<p>– Szëgény anyád, ha tunná, hogy bánnak veled, mëghasanna a +szívi!</p> +<p>Harmagyikszor is, mikor a forrásho értek, kérte a királyány a +gubërnátot, de az rá së fityítëtt. A vércsëppek elévëtték megint a +magok szokásokat, sohajgattak a kendőbe.</p> +<p>Akkor kapta magát a kirákisasszony, lëugrott a lórú, merítëtt +vizet magamagának. De a hogy hajlott vóna a vizé, a zsebibű +kicsúszott a kendő, beleesëtt a vízbe, az mëg elsodrotta +magával.</p> +<p>Szomorkodott azonn a kirákisasszony, a faladár ló mëg csóváta a +fejit, de má nem lëhetëtt a kendőt visszahoznyi.</p> +<p>Mikor fël akart ülnyi a lóra, aszongya neki a gubërnát:</p> +<p>– Hallya-ë, kirákisasszony! vesse lë a ruháját, <span class= +"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> vëgye +fël az enyímët, üllyék az én lovamra, oszt esküggyék mëg háromszor +itt a szabad ég alatt, hogy errű nem szó sënkinek! Most má én +lëszëk a kirákisasszony! – De sebësenn ám, mer hat a beteg, hét a +halott!<a name="FNanchor_36" id="FNanchor_36"></a><a href= +"#Footnote_36" class="fnanchor">36)</a> siessünk!</p> +<p>Szëgény lyány as së tutta, hova lëgyék, mikor ezt hallotta! +Ellenkëzëtt vóna? Ki tuggya, mit csinát vóna vele az a ringyó +gubërnát! még mëg is ölhette vóna! Mit vót neki mit tënnyi, lëvette +a ruháját, lovat cserétek, a szabad ég alatt mëgesküdött háromszor, +hogy azt nem mongya el senkinëk.</p> +<p>Rítt is az útonn, még mëntek, a mënnyit győzött.</p> +<p>Mikor odaértek, a gubernát lëszát a lórú, bemutatta magát mint +kirákisasszonnak, a királyányra mëg aszonta, hoj jó lëssz +libapásztornak, nagyon engedelmes, szilíd kis lyány!</p> +<p>Igy hát ő lëtt a kiráfi feleségi, a királyány mëg +libapásztor.</p> +<p>Ott hajkászta a libát a kirákisasszony ëgy tizënhét esztendős +gyerëkkel. Gënge lábát a talló úgy összeszurkáta, csupa seb vót. A +képit mëg úgy fëlsütte a nap, hogy allyig lëhetëtt ráösmernyi.</p> +<p>Mikor este hazahajtott, a faladár ló mindég mëgcsóváta a fejit, +oszt ő is aszonta:</p> +<p>– Szëgény anyád ha tunná, mëghasanna a szívi.</p> +<p>Mëgtutta ezt a gubërnát, hogy a faladár ló minő <span class= +"pagenum"><a name="Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> +szavakkal ingësztelyi<a name="FNanchor_37" id= +"FNanchor_37"></a><a href="#Footnote_37" class="fnanchor">37)</a> a +lyánt, lëvágatta. De a libapásztorlyány mëkkerítëtte a fejit, oszt +a kapura szögeztette. Valahányszor este gyött haza a libával, az +mindig vigasztalta őtet, mer még akkor is tudott beszényi!</p> +<p>A faladár lovonn kívël csak ëgy vót, a ki a lyánt szerette, az ő +libaőrző társa, a tizënhét esztendős gyerëk. No! az szerette úgy, +hogy még alunnyi së tudott végette! Különösenn mikor otki a gyepënn +vagy a tallón a szé összeboglyozta a haját, a kinek mindën szála +tiszta arambú vót, oszt úgy féllëtt a naponn, hogy fájt a szívi, ha +nem nézhette.</p> +<p>Ëcczër mán fël is tëtte magába a gyerëk, hogy ha boglyos lëssz, +markol a hajábú, oszt eltëszi a lajbizsebibe, letalább mikor dóga +nem lëssz, eléveszi, oszt azokot csókolgattya.</p> +<p>Úgy is tëtt. Mikor a lyány boglyos lëtt, odamënt hozzá, hogy maj +markol a hajábú, de az elkezte:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Vidd el, szél, vidd a Misi +kalapját,<br /></span> <span class="i0">Hogy në báncsa a szëgény +lyány haját!<br /></span></div> +</div> +<p>Akkor csak a szél fëlkapta a Misi kalapját, vitte, vitte, +azutánn lëvágta a tallóra, ott guringázott vele ëgy jó darabig, míg +Misi mëffoghatta.</p> +<p>Azalatt a szëgény lyány mëgsimakodott, mëgfésűködött, bekötte a +fejit. <span class="pagenum"><a name="Page_212" id= +"Page_212">-212-</a></span></p> +<p>De ez így mënt sokszor. Misi nem tudott a lyány hajára szërt +tënnyi, mer a kalapját akkor mindég elvitte a szél. Hiába +rimánkodott neki a fűzfák alatt, a libapásztorlyány mëssë hallgatta +a beszéggyit.</p> +<p>Fëltëtte, hogy elárollya a kirának.</p> +<p>Mikor letközelebb hazamentek, av vót az első, hogy a kiráho +mënnyék. Ott elmondott mindënt, hogy a lyánnak minő szép aranhaja +van mëg hogy a faladár ló esténkint mikët beszé!</p> +<p>A kirá aszonta rája, hogy: – no maj mënnézük!</p> +<p>Másnap leste is őköt.</p> +<p>A lyány haját ringatta a szél, má boglyos vót, a gyerëk mëg +incselkëdëtt vele mëg kapkodott a hajáho. Mikor a lyány má nem +áhatta tovább, elévëtte a verset:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Vidd el, szél, vidd a Misi +kalapját,<br /></span> <span class="i0">Hogy ne báncsa a szëgény +lyány haját!<br /></span></div> +</div> +<p>Úgy hajtotta a szél a Misi kalapját, mint őszszel az +ördögszekerit. A kirá maj mëppukatt nevettyibe, mikor látta, hogy a +gyerëk lelkiszakattyábú szalad a kalap utánn.</p> +<p>Látta osztan azt is, mikor a lyány a szép aranyhaját mëffésűte, +lësimította, oszt fénylëtt, hogy a nap is mëgláthatta benne magát. +Este kihallgatta, mit beszél a faladár ló, oszt mebbizonyosodott +valami felő.</p> +<p>A gubërnátot, má mint a feleségit, otthonn elévëtte jó, az +kivallott mindënt: hogy veszítëtte el <span class= +"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> a +faladár lovat? mit fogadtatott mëg a lyánnyal? elmonta végig mindën +bűnit.</p> +<p>Őt lëfejezték, a libapásztorlyánbú mëg kiráné lëtt. Mëgesküttek, +oszt nagyon boldogok lëttek.</p> +<p>Eggyig vót, mese vót, tán igaz së vót!</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Borcsa, +öreg parasztasszonytól. Lejegyzési idő: 1904. aug.</i></p> +<h2>27. A gallyból gyött királykisasszony.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá. Az a kirá olyann +nagyonn szeretëtt vadásznyi, hon néha egész napokot is az erdőbe +tőtött.</p> +<p>Ëcczër úgy esëtt valahogy gyött haza az erdőrü, az erdő szélyinn +lëvágott három gallyacskát. Egyikbü – ő azt hitte, hogy káprádzik a +szëmi vagy mi lelte! – kigyött ëgy gyönyörű, de nagyon szép lyány, +a kirá úgy elcsudálkozott, hogy allyig tudott szóho jutynyi. Mikor +má maga is látta, hogy nem csuda e, hanem valóságos szent igaz, +mëgfogta a lyány dërëkát, magáho ölelte. »Szivem szép szerelme! nem +tom, hogy ki vagy? de én tégëd szeretlek! én az ettéd, të az enyim, +ásó, kapa válaszszon el ëgymástú!«</p> +<p>A lyány nem taszingáta el magátú, ha még jobban hozzásimút.</p> +<p>A kirá hazamënt, vitte magával a szép lyánt is, oszt feleségijé +tëtte.</p> +<p>Ëcczër aszongya a kirá, hogy »hallod-ë, feleségëm! <span class= +"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> maj +fëlülünk a hintómba, oszt kimënünk az erdőbe járkányi, úgy-ë, jó +lëssz!?« Az asszony beleëgyezëtt.</p> +<p>Mëntek is, kifele az erdőbe. A kirának útközbe valami dóga +akatt, lëszát a hintórú, a feleségit ott hatta. Ára mënt ëgy csúf +vén czigányasszony, nagyon mëgirigylëtte a kiráné sorát, fogta +magát, a kiránét belevette ott ëgy kútba. Ő mëb beleült a hintóba, +a kiráné helyire.</p> +<p>Gyött vissza a kirá, láttya, hogy minő ocsmonda ábrázatú +asszonszëmély ül az ő hintajába, nagyon mëgihett. De a +czigányasszony csak egész bátran elkezte, hogy »hm! de soká jártá, +kedves uracskám! ládd-ë, má azóta mëg is csúnyútam. De gyere csak, +ha a kútba nézëk, csak olyan szép pagyok, mint azokelőtt!« Avval +odaugrott a kutho, oszt belenézëtt. Igen ám! de az igaz kiráné még +akkor nem ült lë a vízbe, a kirá annak az arcát látta, nem a vén +czigányasszonyét. De nem is vëtte igímbe së, hogy a kútba az ő +valóságos feleségi van, nem a czigányasszony képi.</p> +<p>Mëntek az erdőbe, onnat haza, de nem tudott belegyőzőnnyi, hogy +az ő feleségi mëcscsúnyút, csak hallgatott, nem szót sëmmit.</p> +<p>A kútba mëg a szép asszony azalatt ëgy kis halé vátozott.</p> +<p>Ëcczër otthonn beteg lëtt a czigányasszony. Kérdëzte a kirá: mi +baja? mi lelte? Az aszonta, hogy az erdő mellett van ëgy kút, abba +van ëgy kis hal, ha ő azt mëgëhetné, mingyá jobban lënne! +<span class="pagenum"><a name="Page_215" id= +"Page_215">-215-</a></span></p> +<p>A kirá elhozatta a kis halat. Lëvágták, mëgsütték, az asszony +mëg is ëtte. De mikor hasították, ëgy mákmakula csëpp véri +férecsëppent, oszt nemsokára fa nyőtt belülle.</p> +<p>Az asszony is mutatta magát, mintha má jobbann vóna, kimënt az +udvarba, hogy maj szétnéz. Hát láttya, hogy ëgy azon új fa nyőtt +azóta. Ëgyet gondolt, aszonta a kirának, hogy ha őt ëcs csëppet is +szerette, hát vágassa ki azt a fát. Ő nem tuggya: mé? de egésszenn +rosszú van, ha azt a fát láttya.</p> +<p>A szomszédba vót ëgy szëgény embër, annak szót a kirá. Az át is +mënt mingyá. A szép fát kivágta. De ëgy fëdőnek valót kifaragott +belűlle magának, oszt hazavitte. Otthon a tejesfazékra fedőnek +hasznáták.</p> +<p>A szëgény embër napszámos vót, mindën nap dologba këllëtt neki +járnyi egész családostú. Ëcczër rëggel, a hogy elmënnek, hát a +házat csak úgy hatták, së ki nem vót söpörve, së az ágy fël nem vót +vetve, este gyönnek haza, láttyák, hogy mindën tisztánn, rendbe +van. De ez naprú-napra mindég! nem tudhatták, hogy ki járhat ott, a +ki ott mindënt tisztába tësz.</p> +<p>Fëltëtték magokba, hogy mëllesik. Úgy is vót. Ëcczër otthonn +marattak, elbújtak, ki az ágy alá, ki a sutba.</p> +<p>A nyakonn vót a tejesfazék, azon vót a fëdő. Hát láttyák, hogy a +fëdő ëcczër lëgurú a fődre, ott mërrázkógyik, valami szép +tündérlyány lëssz belülle, <span class="pagenum"><a name="Page_216" +id="Page_216">-216-</a></span> Akkor fëlöntözi a házat, kisöpri. +Amazok akkor elégyöttek, mëffogták. De a lyány nem tudott +szabadúnyi mëg má vissza së vátozhatott fëdőnek. Ott élt velëk.</p> +<p>De nagyonn szép vót. Az embër aszongya, hogy ő elviszi a kiráho +szobalyánnak, ilyen szépek këllënek oda!</p> +<p>El is vitte. A kirá elcsudákozott a szépséginn. Igaz, hogy vót +má neki huszonnégy szobalyánya, szëbbné szëbbek, de – gondolta – a +hun huszonnégy van, még ëgy elfér. Fël is vëtte szobalyánnak.</p> +<p>Hát ëgy este, mint nálunk is, télënn ők së tuttak micsinányi, +elkeztek mesényi, mindënki sorba valamit. Ëcczër erre kerűt a sor. +Elmonta tövirű-hëgyire, a kit én itt elmontam mind. A kirá mëg +hallgatta. Mëgörűt oszt mingyá, a lyánt magáho vëtte, mëgesküttek +újra, a vén czigányasszonyt mëg lófarkára köttették, az szaggatta +széjjel. Ők mëg boldogok lëttek, mém most is ének, ha mën nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Demeter Kata +szolgálótól. Lejegyzési idő: 1904. jan.</i></p> +<h2>28. A hét holló.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy asszony.</p> +<p>Annak az asszonnak vót hét fia.</p> +<p>Ëcczër csak lëbetegëdëtt, gyönyörű szép lyánygyerëkët hozott a +világra.</p> +<p>A gyerëkágy után, mint a hogy szokás, ő is elmënt a templomba az +avatóba. Mikor má ott elvégezte, <span class="pagenum"><a name= +"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> gyövet látta, hogy a hét +fia ép akkor gyön ki a kocsmábú, mikor ő a templombú. Annyira +mëhharagudott rájok, hogy mëgátkozta őköt: »vállyatok hollóé, ha +még a kocsmába jártatok inkább, mint a templomba!«</p> +<p>Allyig hogy ezt kimonta, a hét holló ott szát el a feji fëlëtt, +az ő hét fija.</p> +<p>Ő mëg mënt hazafele.</p> +<p>Má a kis lyány nagyocskára nyőtt, szép lëtt, annyányi, látta, +hogy az annya mindér rí. »Mé rísz, të anyám?« kérdezte az annyát. +»Në kérdëzzé engëm, hogy mé ríjok? csak ríjok. Ússë tuccz të engëm +mëvvigasztalnyi!« »Dehonnem, écsanyám! hátha tunnék valamit én is! +Mongya csak mëg, maj mëllássa, hogy jobb lëssz!« »Mëmmondom, fijam! +ha olyan nagyon erősködöl, de tudom, hogy hasztalan. Hát tudod-ë, +mikor tégëd születtelek, oszt utánna mëntem az avatóba, hát vót +nekëd hét bátyád, a ki épenn akkor is, mikor én a templomba vótam, +a kocsmábú gyött ki. Én őköt mëgátkoztam, hogy »vállyatok hollóé!« +ők azé vátoztak, elszátak, azóta úgy odavannak, hogy së hírik, së +nyomok, nem tudok rúllok sëmmit!«</p> +<p>Ezt monta az asszony, de nagyon keserves rívásba fogott. +Vigasztalta vóna azt a kis lyány, de már rosszabb bót. Anná jobban +rítt.</p> +<p>Egy nap rëggel, aszongya a lyány az annyának: »écsanyám! süssék +nekëm bogácsát. Én elmënëk, fëlkeresëm <span class= +"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> a +bátyájajimot!« »Hova mënné të, te! isz’ as së tudod, hun, mére +keresd!«</p> +<p>De a lyány kötte magát, az annya së áhatott elejbe, hogy në +mënnyék. Sütött neki bogácsát, avval útnak eresztëtte.</p> +<p>Mënt a lyány, mëndëgét hetedhét ország ellen.</p> +<p>Úttyába tanákozott ëgy farkassal. A farkas mëgállott előtte az +útonn. A lyány mëg nagyon mëgihett. »Sosë iheggy mëg tüllem, jó +lyány! nem bántolak én! aggyá inkabb ëgy falat ënnyivalót, mer má +olyan ëhetném, hogy majd elveszëk!« A lyány is oszt mëbbátorodott, +kivëtt a tarisznyábú ëgy bogácsát, odatta neki. Az mëg ëgy sípot +adott neki érte, hogy ha akarmi baja lëssz is, csak fújja mëg, ő +azonnal segíccségire mëgyën.</p> +<p>Avval elvátak ëgymástú.</p> +<p>Mënt a lyány tovább. Útközben most mëg ëgy rókával tanákozik. +»Hallod-ë, jó lyány! fordí mëg engëm a másik ódalamra, má hét +esztendeji nyomorgok a fé ódalomonn. Jótét helyibe jót vársz!« A +lyány mëssajnáta azt is, adott neki ëgy bogácsát, a mé a róka +lëszakított magárú ëgy szál szőrt, azt odatta, hogyha szükségi +lëssz valamire, azt csak szakíjja ketté, ő rögtön ott terëm. Jó +van, a lyány azt is eltëtte.</p> +<p>Harmacczor mëg – a hogy mëgyën, ëgy galyrú szó lë neki ëgy kis +madár. Az is bogácsát kért. Adott ő annak is. A kis madár mëg hála +fejibe olyant mondott, hogy »ha a vërës tengërhë érsz, ott ëgy +<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= +"Page_219">-219-</a></span> szép alma esik elejbed; të azt vëdd +fël, ëdd mëg, a csutáját mëg tördeld el, oszt hajingádd a +vízbe!«</p> +<p>A lyány megköszönte a madár jóakarattyát, oszt indút. De a kis +madár attú a përcztű fogva mindég vele mënt.</p> +<p>Sokszor fëlgyött a nap meg sokszor lëmënt, még ëcczërcsak +nagysokára a Dunáho ér a lyány. Próbáná, próbáná, de nem tud rajta +átjutynyi.</p> +<p>Benyút a zsebibe, elévëtte a sípot, oszt mëgfútta.</p> +<p>Rögtön ott termëtt a farkas. »Mit parancsolsz, itt vagyok!« +monta a farkas. A lyány oszt elmonta a baját. Akkor a farkas +elvëtte tűle a sípot, mëffútta ő is, hát csak úgy rezsgëtt a sok +farkas, annyi gyűt oda. Mëntek ëgënyest a Dunának. A lyány ezt nem +tutta mire vélnyi.</p> +<p>Látta oszt, mikor má mind belemënt, hogy azé van e, hogy ő át +tudhassék mënnyi! Neki is mënt a Dunának, átsétát a sok farkas +hátán úgy, hogy még a czipéji szélyi së lëtt vizes.</p> +<p>Má a Dunán átment vóna, de még csak ezután gyön a sok nehez út! +Mëgy, mëndëgé, má el is fáratt, mikor a fekete tengërhë ért. Hogy +mënnyék ő most azonn át? mindënféliképenn törte a fejit rajta. +Eszibe jutott a szőrszál. Szétszakajtotta. Rögtön ott termëtt az +róka. »Mit parancsolsz, kedves gazdám!?« »Vigyé át a fekete +tengërënn, mer nagy utam van nekëm, a kinek mén nagyon soká gyöhet +el a végi!« <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= +"Page_220">-220-</a></span></p> +<p>A róka csak neki fartolt a tengërnek, a farkát rávette a +tengërre, úgy hogy félyig átérte, akkor oszt monta a lyánnak, hogy +»ereggy no!« Mikor a tengër közepinn vót a lyány, a róka mëffordút +a tengër másik partya fele, úgy, hogy a lyány minden baj nékű +átmëhetëtt a róka farkánn. De a kis madár mindég mënt vele!</p> +<p>Ëcczër a vërës tengërhë ér a lyány. A partyán mingyár elejibe +hút ëgy alma. Ënnyi kezte, a csutájajit mëg a vízbe hajingáta ëgy +csëppig. A csutábú gyönyörű szép hajók lëttek. Ëgyre fëlült, a ki +őt elvitte túnat a vërës tengërënn.</p> +<p>Ott a parton vót ëgy nagy hëgy, annak a tetejibe mëg ëgy kis +ház.</p> +<p>A kis madár, a ki hűségesenn kisirtëtte, aszongya a lyánnak: »të +ideszámitol ebbe a kis házba, de të oda nem tuccz fëljutynyi +sëhossë, hacsak oda nem mégy, amott a hëgy tövibe van ëgy hattyú, +annak ülly a hátára, kapaszkoggy a farkába, në fé maj fëlvisz +a!«</p> +<p>Úgy is vót. A lyány ráült, a hattyú mëg fëlvitte.</p> +<p>Bemënt a kis házba, szétnézëtt. Elévëtte az asztalterítőt, +mëgterítëtt, kirakott rája hét bogácsát. Azután elbújt az ágy +alá.</p> +<p>Este hazagyönnek a hollók, szétnéznek a házba, kérdezőskönnek, +tanágatózkonnak, hogy ki járt itt? de nem tutták kisütynyi. Avval +lëfeküttek, rëggel mëg mëntek hazúrú.</p> +<p>Másnap is igy törtint a dolog. A lyány mëgterítëtt, <span class= +"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> oszt +elbújt az ágy alá. A hollók tanágatták most is, de nem mëntek +sëmmire.</p> +<p>Harmannap a hollók javába eszik a bogácsát, a kit ő – a lyány – +kirakott, ő mëg csak elébujik az ágy aló, aszongya nekik: +»ösmertëk-ë még engëm?« – aszongyák a hollók: »hát honnë ösmernénk +mán no! iszën të a testvérünk vagy! de tudod-ë, mit? në maragy të +itt köztünkbe, mer ha a hollók királya hazagyön, széttép! ereggy, +míg szépenn vagy!« De a lyány mëkkötte magát, hogy bizon nem gyön ő +aggyig, mig ököt ki nem szabadittya! Aszongyák a hollók, hogy »nem +lëssz abbú sëmmi së, mer ahho hét esztendőt, hét félórát mëg hét +minutát këll éhëznyi mëg az alatt az idő alatt ëgy árva szót së +szónyi. Të mëg azt nem birod ki!« »Dehonnem!« – monta a lyány, – +»maj mëppróbálom!«</p> +<p>Avval elbúcsúzott a hollóktú, oszt mënt, a mére látott.</p> +<p>Úttya ëgy nagy uradalomba vezetëtt, a hun egy nagy szalmakazalba +elbújt. Ott vót ő magányosan, së nem ëtt, së nem szót sënkihë. +Hiába hozta a kirá agara az ételt, rá së nézëtt, mécs csak hozzá së +nyút.</p> +<p>De ëcczërcsak a lovász eszrevëszi, hogy az agár a mi ételt kap, +mind a kazalho viszi. Rálesëtt. Mëllátta, hogy a kazalba ëgy lyukba +valami szép lyány van elrejtëzkëdve. Jelëntyi is a kirának mingyá, +hogy mit látott!</p> +<p>A kirá odamënt, kihítta, nem törődött avval, <span class= +"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> hogy +néma, mer annak gondolta, hogy nem szól, mëszszerette, elvëtte +feleségű.</p> +<p>Nemsokára lëtt ëgy szép gyerëkik.</p> +<p>De vót az udvarba ëgy kutyaírígy vasórú bába is, az haragudott a +kiránéra szörnyenn. Mindënáron el akarta vesztenyi.</p> +<p>Mikor a kis gyerëkët elvëtte tűlle, azt ëgy vesszőkosárba +fektette, betëtte ëgy folyóba, az mëg vitte, vitte lëfele. A vasórú +bába azután lëölt ëgy csirkét, a kést az asszony – mán mint a +kiráné – mellé fektette, a száját mëg a kézit bekente vérrel, hogy +azt higyék, hogy ő maga ëtte mëg a gyerekit.</p> +<p>Akkor a vasórú bába bemënt a kiráho, aszongya neki: »mit érdemël +az az asszony, a ki a saját tulajdon gyerëkit mëgëszi?« A kirá +tutta, hogy az ő feleségire kék most szónyi valamit, de nem szót, +csak aszonta: »még várok, az igazság maj kisül!«</p> +<p>De születëtt ám a kiránénak másogyik, harmagyik gyerëki is, +azokot is mind elvesztëtte a vasórú bába a vízënn, mész szërëncse +vót, hogy ëgy mónár kifogta őköt, a kinek ëgy csëpp gyerëki së +vót.</p> +<p>A gyerëkëk születésit azonba látták a hollók, mëg azt is, hogy a +mónár kifogta őköt.</p> +<p>A kirának mëg mit vót mit tënnyi, most má elhitte, hogy a +feleségi csakugyan maga emísztyi el a gyerëkëkët, kilenczvenkilencz +kocsi fát hordatott máglyába, hogyha az majd tiszta parázstűz +lëssz, rátëszik az asszont.</p> +<p>Fël is gyútották, má vinnyi akarták az asszont, <span class= +"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> ép +mikor a zsarátnakra akarták tënnyi, lëtelt a hét esztendő, a hét +félóra, mëg a hét minuta, a hét holló is, a ki ott vót az +igazlátásná, csak mërrázkódott, oszt valamënnyibű szép fiatal embër +lëtt.</p> +<p>Azok elmonták az esetët, hogy a kiráné az ő testvérik, idáig azé +nem szóhatott, mer őköt akarta mëszszabadítanyi, a gyerëkei pegyig +ëgy mónárná van, a ki kifogta a vizbű, a kinn a vasórú bába +eleresztëtte, azóta nevelyi is szépenn.</p> +<p>A kiráné mësszabadút, a gyerëkeit a mónártú visszaszërzették, ő +az anyját magáho vëtte, a hét testvéri pegyig elmënt haza. Még most +is boldogann ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzési idő: 1903. decz.</i></p> +<h2>29. A hét daru.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy özvegy +asszony. Az özvegy asszonynak volt hét fia, meg egy bölcsőben +fekvő, csecsemő kis lánya. Szegény volt az asszony, napszámra, hova +járt, míg nem volt otthon, a kis lánynak a hét gyerek viselte +gondját. Étették, itatták, s hogy elaludjék, ők is ringázták. +Egyszer hogy-hogy nem? valahogy kidőtötték a bölcsőből a kis lányt, +az ríni kezdett, az anyja meg épen akkor jött haza. Kérdezte a +fiaitól:</p> +<p>– Mi lelte ezt a kis lányt, hogy így rí? <span class= +"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> +<p>Azok mondtak valamit, de nem az igazat. Az asszony a hogy ölibe +vette a kis gyereket, mindjárt meglátta, hogy a feje fel van +kelve,<a name="FNanchor_38" id="FNanchor_38"></a><a href= +"#Footnote_38" class="fnanchor">38)</a> ezt biztosan kidőtötték a +czudarok, mikor játszottak! megátkozta mind a hetüket, hogy +váljanak darúé.<a name="FNanchor_39" id="FNanchor_39"></a><a href= +"#Footnote_39" class="fnanchor">39)</a></p> +<p>Nem kellett kétszer mondani, a hét fiú abban a szentben daru +lett, szép hét hamvas daru. Fel is kerekedtek mindjárt és mentek +Isten tudja: hová? – messzire.</p> +<p>A kis lány otthon maradt. Az anyja nevelte, gondozta, de a kis +lány mindig nagyon szomorú volt. Már lehetett vagy tizenkét +esztendős.</p> +<p>– Mért szomorkodol te, kis lányom – mondta neki az anyja, – +tejbe’-vajba’ fürösztelek, van mit enned-innod, gondodat is +viselem, nem tudom, mi lehet az oka szomorúságodnak?</p> +<p>– Hej! édes anyám! volt nekem hét testvérem, azok egyszer engem +a bölcsőből kidőtöttek, te megátkoztad őket, s most mind a heten +daru képében élnek valahol, ha élnek. Ha én csak egyszer is +megláthatnám őket, sokért nem adnám, mindjárt olyan víg volnék, +mint a fán csiperkedő kis madár.</p> +<p>– Sohse búsúlj azért, kis lányom! mondta neki az anyja, ha ők +olyan gonoszok tudtak lenni, hogy kidőtöttek a bölcsőből, +megérdemlik, hogy most daru képében legyenek. De azért ha akarod, +keresd <span class="pagenum"><a name="Page_225" id= +"Page_225">-225-</a></span> fel őket, de te úgy sem tudsz a +sorsukon fordítani semmit, legfeljebb még te is odaveszel s nekem +vót lányom és nem lesz lányom.</p> +<p>Beszélt volna az anyja a kis lánynak, ha az hallgatta volna, de +szedelőzködött, a mi kis holmija volt, batuba kötötte, oszt ment a +világnak.</p> +<p>Ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Ki tudja, hova ért volna, +ha a Széllel nem találkozik.</p> +<p>– Ugyan, Szél uram! legyen olyan jó, mondja meg, hol van az én +hét testvérem? az anyám megátkozta őket és most daru képében élnek +valahol!</p> +<p>– Nem tudom én, – mondta a Szél, – de ha nyomra akarsz jutni, +csak eredj egyenesen, a hogy elindúltál, majd találkozol a Hold +testvéremmel, az majd tud valamit mondani!</p> +<p>Ment a kis lány, ment, már olyan sokáig, azt hitte, hogy soha +sem ér oda. Mikor odaért, ott sem tudtak semmit a hét bátyja felől, +a Naphoz igazították, az mindent tud, hátha ezt is tudja!</p> +<p>Csupa vér volt már a kis lány lába, éhes is, szomjas is volt, +míg egyszer a Naphoz ért. Eléadta, hogy a hét bátyját keresi, a kik +daru képében élnek, mert az anyja megátkozta őket. Akkor a Nap +fogott egy fekete tyúkot, megkoppasztotta, megfőzte a kis lánynak +és azt mondta neki:</p> +<p>– No! itt van ez a fekete tyúk! edd meg, a csontjáról is jól +lerágjad a húst, de a csontot el ne hajítsd, még jó hasznát +veheted! Oszt ha megetted, eredj egyenesen, a hogy jöttél, találsz +egy nagy hegyet, <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= +"Page_226">-226-</a></span> szúrd a csontot az oldalába, oszt +mászsz fel a tetejébe, ott találsz egy kastélyt, abban él a te hét +testvéred!</p> +<p>A kis lány megköszönte a Napnak jó’akaratját, a csontokat a +zsebibe tette, oszt elindúlt.</p> +<p>A hegy már messziről látszott, a kis lány egyenesen tartott +neki. Mikor a lábához ért, kivette a csontot, beleszúrta a hegy +oldalába és úgy ment fel-fel a tetejébe. Már majdnem odafennt volt, +elkezdett fáradni. Hát már ott is maradt volna, ha egy vándorfelleg +meg nem szánja, oszt fel nem löki a hegy tetejére. Úgy jutott el a +kis lány, a hová akart. A kastély csak pár lépésre volt már, nem +hímezett-hámozott a kis lány semmit, kapta magát, bement, leült a +lóczára. Ott volt a hét testvérének a lakása.</p> +<p>Azok épen nem voltak otthon, oda voltak valahol. Mindennap hét +betyáremberrel viaskodtak, tiszta vér volt minden tetemök, mikor +hazaértek. Most is viadalban voltak, azért nem talált a kis lány +otthon senkit. Mindjárt otthon érezte magát, szétnézett itt is, ott +is, a kamrában talált egy csomó véres ruhát. Fogta magát, kimosta. +Mire este lett, a hét daru hazajött, megrázkódott, szép hét legény +lett belőlük. Asztalhoz ültek és vacsoráltak. Vacsora után mentek a +kamrába, hogy majd a véres ruhát levetik, hát – uramfia! mit +látnak, a sok véres, szennyes ruha mind olyan fehér, mint a hó, +mind ki van mosva.</p> +<p>– No! itt valakinek kell járni! mondták egymásnak. <span class= +"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> +<p>S addig keresgéltek, kutattak, míg a kis lányt meg nem +találták.</p> +<p>– Hol veszed itt magad, a hol még a szálló madár sem jár? nem +féltél az úton, hogy valami bajod kerűl?</p> +<p>Örültek a kis lánynak nagyon, nem tudták hova tenni, egyik is +fogta volna meg, a másik is, már majd összevesztek rajta. De +egyszercsak azt mondják neki:</p> +<p>– Úgy ám! kis testvérünk! de itt nem sokáig maradhatsz, mert +mink hét betyáremberrel viaskodunk minden nap, ha azok minket +megölnek, idejönnek és neked is végedre járnak!</p> +<p>– Pedig én meg azért jöttem, – mondta a kis lány, – hogy titeket +megszabadítsalak, a hogy tudlak!</p> +<p>– Jaj! kis testvérünk, de nagy fába vágtad a fejszédet! nem te +való vagy ahhoz!</p> +<p>A kis lány erősködött, hogy akárhogy-akármint, de ő megmenti a +bátyjait.</p> +<p>– Jól van, ha épen annyira elhatároztad magadban, megteheted, de +hét esztendeig meg hét perczig egy szót sem szabad szólnod +senkihez. Ha csak egy kukkot is ejtenél ki a szádon, má minket nem +tudnál megszabadítani soha, míg a világ!</p> +<p>A kis lány felfogadta, hogy nem szól semmit. Még az estét ott +bevárta, másnap reggel indúlt hazafelé. A hogy az erdőben +ballagott, találkozott egy szép királyfival, az megszerette, +hazavitte, el is vette feleségűl. Csak az nem tudott a fejébe +menni, <span class="pagenum"><a name="Page_228" id= +"Page_228">-228-</a></span> hogy mért nem szól ez a lány? +Kuka-e,<a name="FNanchor_40" id="FNanchor_40"></a><a href= +"#Footnote_40" class="fnanchor">40)</a> mi-e? de az nagyon furcsa +vót előtte, különösen eleintén. Később aztán inkább +hozzászokott.</p> +<p>Egyszer a királyfinak háborúba kellett mennie, a feleségét +boldog állapotban hagyta otthon s rábízta egy vén asszonyra, +viselje gondját, míg ő odajár.</p> +<p>Alig ment el a királyfi, a felesége két gyönyörű fiút szűlt, az +egyiknek a nap, másiknak a hold volt a homlokán. A vén aszony amúgy +is ellensége volt a királyfi feleségének, most meg még jobban ette +a fene, hogy azt a szép két gyereket meglátta, rögtön levelet írt a +királyfinak, hogy jőjjön haza, mert a felesége bíbályos,<a name= +"FNanchor_41" id="FNanchor_41"></a><a href="#Footnote_41" class= +"fnanchor">41)</a> olyan két gyereket szűlt, a minőt rendes asszony +soha nem szokott. A királyfinak mit volt mit tenni? hazament.</p> +<p>Az ágyba ott feküdt a felesége, mellette a két gyönyörű +gyerek.</p> +<p>– Hisz ezek nagyon szépek! gondolta magában, mért öljem én meg a +feleségemet?</p> +<p>De a vén asszony az országban is annyira áskálódott, hogy a néma +asszonyt meg a két szép kis fiát lóbőrbe varrták, kivitték a város +végire, ott meg épen már várakozott a hóhér, hogy összetrancsírozza +őket. De a hogy emelte volna a kardját, ott termett hét daru, az +asszonynak a hét bátyja, már akkorra letelt a hét esztendő meg a +hét perc, megrázkódtak, gyönyörű szép két legény lett belőlük. Azt +mondják a hóhérnak: <span class="pagenum"><a name="Page_229" id= +"Page_229">-229-</a></span></p> +<p>– Hallod-e, hóhér! ne bántsd azt az asszonyt! mert az ártatlan! +idáig is a mit tett, mi értünk tette, hogy az átoktól +megválthasson.</p> +<p>A hóhér letette a kardját, kivette az asszonyt a bőrből, meg a +két kis gyereket, azoknak csakúgy ragyogott a homlokán a nap meg a +hold! hazavitte őket a királyfihoz.</p> +<p>Igen ám! má otthon azt várták, hogy meghal az asszony, oszt itt +van ni! él! a vén asszony majd megette magát mérgiben. Odament a +királyhoz, hogy ez már mégsem igazság, így-amúgy, ez meg az!… míg +azt mondták, hogy az asszonyt csakugyan el kell veszíteni, mert +csakugyan bíbályos, a kinek még a halála óráján is hét daru jön a +segítségére! Fogták, elvitték egy nagy hegyre, ott egy rettentő +setét mélységbe behajították a két kis fiával együtt. Odament a +királyfi is a meredek széléhez, hogy majd megnézi, hova hajították +a feleségét? hát látta, hogy a két gyerek homlokán kialudt a nap +meg a hold, de az asszony úgy világított, mint a fényes nap. +Szaladt be mindjárt a városba, a feleségét meg a két kis fiát +kivetette onnan, a feleségével még egyszer megesküdött, a vén +asszonyt meg eltették láb alól, volt olyan lagzi, hogy mióta élek, +még olyant magam sem láttam. A hét legény herczegséget kapott, a +királyfiból király lett s oly boldogan élt a feleségével ezután, +mint egy pár gerlicze. Még most is élnek, ha meg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Kaló János, mezőkövesdi +legénytől. 1905. január.</i> <span class="pagenum"><a name= +"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span></p> +<h2>30. A libapásztorbul lëtt királyné.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót ëcczër a világon ëgy pár cseléd, annak +a pár cselédnek vót három lyánya.</p> +<p>Az apjok ëcczër vásárra készűt, a lyányainak vásárfiát akart +hoznyi, eléhivatta hát a három lyánt, oszt megkérdëzte tűllök +sorba, hogy hogy szeretyik őtet? Az első aszonta: »Úgy szeretlek, +édës apám, mint a letësletszëbb ruhát, a minőt csak a vásáron +árolnak!« A másogyik mëg úgy felelt: »Úgy szeretlek, édës apám! +mint a hogy a gyémántos ruhát. Úgy-e vëszël nekëm olyant?« +Odafordút a harmagyikho is. »Hát të hogy szeretsz, legkisebb +lyányom?« »Kedves apám! – felelte a legkisebb lyány, – én úgy +szeretlek, mint a levesbe a sót!«</p> +<p>»Hennye azt a kutya mindënëdët! hát hogy mersz të nekëm +ilyenëkët mondanyi? Hát mire tartasz te engëm? Ilyen keveset érëk +én të előtted? Eregy most má, a mére látsz, nekem nem këllesz! +Takarodj a házamtú!« Szörnyen mérges vót az apja, a mé a lyánya +olyan kevesre becsűte őt.</p> +<p>No! a kis lyány is hova fordúllyék most má? el van csappa azé az +ëgy szóé. Szëgény lyánnak mit vót mit tënnyi, összeszëtte, a mi kis +hómija vót, azzal elindút a világnak.</p> +<p>Mëgy, mëndëgél, maga së tuggya, mére, nagysokára végre egy nagy +uradalomra tanál, a kit azt së tutta, hogy kié. Kérdezősködött itt +is, ott is, úgy hallotta meg, hogy egy nagyon gazdag királyé. +<span class="pagenum"><a name="Page_231" id= +"Page_231">-231-</a></span></p> +<p>Akkor eléatta, hogy mi járatba van? kiféli? miféli? bíz ő +szógálatot gyött vóna keresnyi, ha tanána! nem bánnya ő, akárminő +dógot annak neki, csak szánják mëg! Nagyon megsajnáták a szőrruhába +őtözött rongyos lyánt, minő foglalkozást aggyanak neki? Fëlfogatták +libapásztornak.</p> +<p>Ott szëgénkëdëtt, nyomorkodott sokáig.</p> +<p>Az ételyié mindég a konyhába járt fël. Hát ëcczër is ott +süntörgött, ott forgolódott az ő rongyos szőrruhájában, nagyot kiát +rá a szakács: »Nem mégy má ki innen te, rihe-rongy! te! mindég láb +alatt vagy të! Még ëcczër a ruhájárú beleesik valami az ételbe! +oszt akkor lesz kapsz, még fël is akaszthatnak végette! Takarogy ki +mingyá!«</p> +<p>A szëgény lyány kimënt. A hogy kiért a pitarbú, a kiráfinak az +ablakja mëg épën nyitva vót. »Hová készű a kiráfi?« kérdëzte a +szëgény lyány, látva, hogy a kiráfi odbe őtözkögyik. »Hát mit +keresëd të azt, te szőrlyány? a hova mënëk, oda mënëk, elmënëk +estére a bálba. Sipircz az ablakomtú!«</p> +<p>A libapásztor fogta magát, mënt a libaólba, az ő rendës fekő +helyire. Ott kivëtte a zsebibű, a mit a konyhán kapott, oszt +keserves rívás közt hozzáfogott a vacsorájáho. A hogy ottang +vacsorál, vacsorál, hallja, hogy mellette ëgy kis eger czinczog. +Odanéz, hát csakugyan av vót. Mëgsajnáta, adott neki ëgy kis darab +kenyeret. Mikor azt az eger mëgëtte, hozott magával ëgy gyióhajat, +azt lëtëtte a libapásztor mellé, oszt visszaszalatt a lyukába. +<span class="pagenum"><a name="Page_232" id= +"Page_232">-232-</a></span></p> +<p>Megnézi a szegény lyány a gyióhajat, ugyann mi lëhet abba? hát +ahogy belenéz, ëgy gyönyörű szép aranyruhát látott. Nagyon megörűt +neki. Még tapsolt is örömibe! »Mëgá, kiráfi! mëgá! hamarabb ott +lëszëk má én a báldba!« El is határozta magát, hogy elmëgy, +kimulatja magát, van má neki hozzá szép ruhája is! Avval készűt +sebësenn, mëgsimakodott, megmosdott, fëlvëtte az aranyruhát. Akkor +»köd előttem, köd utánnam! hogy sënki së lásson!«, el a bálba.</p> +<p>Mikor odaért, tánczba fogott mingyá, nem árolt ő pëtrëzselymet +ëgy csëppet së. A kiráfi mindég vele vót, nem hagyott vele senkit +së tánczolnyi. Megbámúta nagyon, mulattatta is, de nem jó kedvibű, +mer má mëgszerette.</p> +<p>Kérdëzősködött azután tűlle, hogy kiski ő? azután hogy +honnanvaló? A szép lyány csak annyit szót, hogy »Törűközőütővárra!« +Akkor épen új nótát húztak, elmëntek mëgin tánczolnyi, egész +rëggelyig mindég aj járta.</p> +<p>A kiráfi karonfogta a szép aranyruhás lyánt, engedelmet kért +tűlle, hogy hazakísírhetyi-ë vagy nem? De a lyány csak +hímëlt-hámolt, hogy így mëg úgy, ëcczër csak usgyi! elszökött. A +kiráfi má csak a hűt helyit tanáta.</p> +<p>A lyány visszament a libaólba, az aranyruhát visszatëtte a +gyióhajba, elévëtte a szőrruhát, felőtözködött, oszt mëgint csak a +szëgény libapásztor lëtt. Aznap délyig a libákkal bajolt, azokot +hajkurászta <span class="pagenum"><a name="Page_233" id= +"Page_233">-233-</a></span> az árokparton, de ő neki eszibe së vót, +hogy ő érte most nagyon, hej! de nagyon búsúl valaki!</p> +<p>Elgyött a dél, a libák is az óba vótak, a lyány megint ott +sodormánkogyik a konyhába. A szakács csak piszkollya, csak dúj-fúj. +»Ereggy má innen, te széhozta! te vízhajtotta! még ëcczër valamit +csakugyan belekavarsz az ételbe, oszt akkor jaj nekem! Ne má ë! +oszt sipirc!« Adott neki valami kis harapnyivalót, oszt +kikergette.</p> +<p>A lyány csak odamëgyën a kiráfi ablakára. Ott benéz, láttya, +hogy a kiráfi ugyancsak fésűkögyik, készű valahova! »Hová készű, +kiráfi! hogy olyan nagyon fésűkögyik!?« kérdëzte a lyány. »Mi közöd +hozzá, akarhova mënëk, csakhogy mënëk. Elmënëk a bálba! Takaroggy +az ablakomrú!«</p> +<p>A lyány kiment az óba, ott ëgy szögletbe várta be az estét. +Mikor má gondolta, hogy lëhetne indúnyi, kivëtte a gyióhajbú az +ezüstruhát, fëltisztákodott, »köd előttem, köd utánnam! hogy sënki +së lásson!« ment a bálba.</p> +<p>Má át a báld. A kiráfi nem mulatott, csak ëgy helyën az asztalná +szomorkodott. Mikor az ezüstruhás lyánt megpillantotta, mintha +elvágták vóna, úgy mëvvátozott. Tánczoltatta, sürgette, mulattatta, +olyan jó kedvi vót, hogy csak! Megint faggatta, hogy kiski ő? mérű +való? A lyány most csak annyit mondott: »Fésűütővárra!« +Gondolkozott a kiráfi, hogy mére lëhet a, de nem tutta kitanányi +<span class="pagenum"><a name="Page_234" id= +"Page_234">-234-</a></span> sëhossë. Avval felkérte oszt a lyánt, +hogy hazakísírhesse, de a lyány csak szabódott, csak húzódott, még +ëcczër csak megint úgy eltűnt, mint azelőtt való este.</p> +<p>A lyány mëgint csak hazament, az ezüstruhát szépen +összehajtogatva visszatëtte a gyióhajba, felőtözködött a +szőrruhájába, mire kivilágosodott, má a tallón vót a libával.</p> +<p>Défele mëgint csak fëlmënt a konyhába. De má nem pësztërkëdëtt +ott soká, mëvvárta, még adnak neki valamit, avval mënt. De a kiráfi +ablakáná újfënt mëgát. »Tán mëgint a báldba készű a kiráfi?« »Oda +hát! De hát të má mindég olyan szemtelen vagy, hogy mindég +belesekëdël az ablakomon, má mégis csudálatos!« Avval a tyűkört +hozzá vágta a lyánho. »Jó van no«, gondolta magába a lyány, »majd +hamarabb ott lëszëk én, mint të, në fé!<a name="FNanchor_42" id= +"FNanchor_42"></a><a href="#Footnote_42" class="fnanchor">42)</a>« +Bevárta az estét mëgin csak úgy, fëlvëtte a gyémántruhát, »köd +előttem, köd utánnam! hogy sënki së lásson!«, ment a bálba, de +hamarabb is ott vót, mint a kiráfi. Mán ő akkor javába tánczolt, +mikor a kiráfi odaért.</p> +<p>A kiráfi nem tutta néznyi, hogy az, a kit ő úgy szeret, mással +tánczol, odament, mérgesen elkapta annak a legénynek a kezibű, oszt +ő tánczoltatta.</p> +<p>Most még jobban mulattak, mint a két azelőtt való estén. A +kiráfi má nagyon szerelmes vót, má <span class="pagenum"><a name= +"Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> csak a lyán vót mindën +gondolattya. Mëgint mëgkérdëzte, hogy mongya má meg, de lélekre! +hogy honnan való, mer a hogy eggyig monta, hogy hovavaló, azoknak +még a hírit së hallotta. A lyány azt felelte: »Tyűkörütővárra!« +»Hun lëhet a? nem tudhatom! A szomszédunkba van ëgy öreg embër, a +ki má sok országot bejárt, kérdëztem attú, de ezëkët a helyekët még +ő së ösmeri!« De a lyány nem világosította fël.</p> +<p>A kiráfi má nem tudott magának së parancsolnyi, lëhúzta az +újjárú a gyűrőt, odatta a lyánnak, hogy őrözze mëg, oszt gondollyon +rá, mer ő el akarja vënnyi! A lyány mëg is igirte, de má nem várta +mëg, hogy mëgint szóllyék a kiráfi a hazakísírtésrű, elillant, mint +a lipe, szaladt mint a firjóka haza, ëgënyest az óba. Ott lëvette +ar ruháját, fëlvëtte a hétköznapló rongyosat.</p> +<p>A kiráfi mëg odavót nagyon. Mindën szívi-szándéka a lyán fele +vót má fordúva. Hogy az mëg elszökött, a báldba is csak +tört-vágott, kërësztű akart mënnyi mindënkin; mikor hazamënt mëg +csak a búnak atta magát, szavát së lëhetëtt vënnyi, olyan szomorú +vót. Odamënt az anyja, apja, vigasztalta vóna, de a kiráfi csak +búsút, búsút, nem hajtott as sënkire së. Úgy fájt a szivi, hogy maj +mëghalt bele.</p> +<p>A hogy elgyött a dél, a lyány is behajtott má, a konyhába is +susorgott má a sok étel.</p> +<p>A libapásztor is bemëgyën a konyhába, ott sűdörög a szakács +körű, akarmére lëpëtt, mindég <span class="pagenum"><a name= +"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> láb alatt vót. »Mit +keresël të itt, te! tisztú’ innen mingyá!« De a szakács +kerűt-fordút, a lyány is aggyig süntörgött, aggyig süntörgött, hogy +valahogy a gyűrőt mégis betëtte a tába, a mit a kiráfitú +kapott.</p> +<p>Avval oszt kiszalatt.</p> +<p>Mikor beviszik az ételt, merítënek a tábú, hát csak mëgcsördű a +kanál valamibe. Kivëszik, mëgnézik, hát mi vót? a gyűrő.</p> +<p>Hivatták oszt a szakácsot, ki járt a konyhába?! Mëgijett a +szakács, ëgy krajczár së maratt a zsebibe. Most van má baj! Nem +merte mëgmondanyi, hogy az a szőrruhás, mer akkor őt biztosan +felakasztyák. Hát csak tagatta, hogy »senki«. »Szakács! mondd mëg, +ki járt ott, mer akkor csakugyan fëlakasztatlak! de így nem lësz +sëmmi bajod, ha bevallod!«</p> +<p>A szakács is, mit vót mit tënnyi! bevallotta, hogy ott más nem +járt, mint az a szőrruhás libapásztor.</p> +<p>»Hidd be mingyá! tiszticcsa ki magát szépen, oszt győjjön +be!«</p> +<p>A libapásztor is mëgmosakodott, mëgfésüködött, fëlvëtte a +gyémántruhát. Bemënt.</p> +<p>A kiráfinak a szivi maj mëghasatt örömibe, hogy mëglátta, hogy +iszën ez az, a kivel ő tánczolt, ennek atta ő a gyűrőt! Mëgölelte, +mëgcsókolta, mëg is monta mingyá, hogy elvëszi feleségű.</p> +<p>Készűtek a lagzira. Tanakodtak, ugyan kit hijjonak má mëg? mérű? +hogy-mint? mi ëgymás, hát a többek közt mëghítták a lyány apját is. +<span class="pagenum"><a name="Page_237" id= +"Page_237">-237-</a></span></p> +<p>A konyhába mëg a lyány mëghagyta, hogy az apjának külöm +csinállyonak mindënt, de só nékű.</p> +<p>Gyön a lagzi. Az apja is ott van, jó kedvi van mindënkinek, csak +a lyány apja nem ëszik, olyan, mintha szomorú vóna.</p> +<p>Kérdëzik oszt, hogy mi lelte? mé nem ëszik? tán nem jó az +étel?</p> +<p>De az embër csak himëlt-hámolt, nem akart szónyi.</p> +<p>Oda mëgyën a lyánya is, kérdezi az is, hogy »hát mé nem ëszik +édsapám? Në szomorkoggyék, ha má a lagziba van!«</p> +<p>Az apja mongya oszt, hogy »jó itt mindën, nagyon fájínú el van +készítve, csak az a baj, hogy só nincs benne!«</p> +<p>Akkor oszt odafordú a lyánya is. »Lássa-ë, édës apám, maga engëm +azé az ëgy szóé csapott el, a mé asz montam, hogy úgy szeretëm +magát, mint a sót az ételbe. Lássa-ë, hogy a nékű mëg nem ér sëmmit +az étel!«</p> +<p>Mikor ezt a lyány elmongya, az apjának csakúgy csurgott a +szëmibű a könyű. Akkor oszt összeölelkëztek, lëtt olyan vigasság, +hogy hetedhét országon së vót párja. A lyány a kiráfinak feleségi +lëtt, boldogan éltek nagyon sokáig, tán még most is élnek, hogyha +mëg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa +asszony szájából. Lejegyzési idő: 1903. nov.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span></p> +<h2>31. Nem akart az apja felesége lënni.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, még a Krakónn is túnann vót, de még azonn +is túnann, vót ëgy királyi pár.</p> +<p>A kirának ëcczër mëhhalt a feleségi, de még halála előtt +mëghatta az urának, hogy ha ő mëhhal, aggyig në házasoggyék mëg, +míg olyant, mint ő mëg a lyánya – mer egyforma szépek vótak – nem +taná. Úgy is vót. Elindút a kirá, országot-világot bebarangolt, de +olyant, mint a feleségi, nem tanát, csak a lyányát, pegyig sok +fődet bejárt má.</p> +<p>A hogy hazamëgy, bántotta a gond nagyon, hogy a világon az ő +feleségihë több hasolló nincs, csak a lyánya. De fëlhagyott oszt a +gongyával, kapta magát, mëgkérette a saját tulajdon lyányát.</p> +<p>Az aszonta, hogy elmëgy, de csak úgy, ha az apja ëgy napszín +ruhát csinátat neki. A napszín ruha mëglëtt, »mos má gyere hozzám, +lyányom!« De a lyány nem mënt mém most së. »Csinátassék nekem ëgy +hódvilágszín ruhát, ha am mëglësz, akkor nem bánom!« Kis idő múva +kész lëtt az is. A lyány mos má ëgy csillagszín ruhät követëlt. Az +apja – kintelen-këlletlen – mëgadta neki azt is. A lyány – hot +tovább húzza-halaszsza a dolgot – mos mëm má azt kötte ki, hogy +csak úgy mëgy el az apjáho, ha ëgy tetyűbőrködmönt csinátat. »Má +csak azt nem csinállya mën neki senki!« gondolta magába. De bizon +allyig múlyik el valami kis idő, hozzák a tetyűbőrködmönt. +<span class="pagenum"><a name="Page_239" id= +"Page_239">-239-</a></span> A lyány is micsinállyék má, a nëgyegyik +kivánságát is betőtötték, mindég csak azonn forgatta az eszit, hogy +szabadúhasson mëg ő ettű az útállatos apjátú? Ki is tanáta.</p> +<p>Másnap rëggel a lyány, mikor őtözkönnyi kezdëtt, hármat köpött +az asztalra. Az apja mëm má a pitarba várakozott rá. Mikor mëgúnta +várnyi, beszól: »gyere má, feleségëm!« mëszszólal az első köpés: +»mingyá, csak bóhászkodok!« De hogy a lyán nem mënt, mëgint beszól +neki. Akkor kiszól a másogyik köpés: »mingyá, csak a lámpát fújom +el!« Türelmetlenkëdëtt a kirá, harmacczor is híjja, de má +keményebben beszét. Akkor felelt a harmagyik köpés: »mingyá, csak +becsukom az ajtót!«</p> +<p>No, az apja mos má csakugyan azt hitte, hogy maj csak gyön, +bemënt a másik házba.</p> +<p>De bíz a lyány összeszëdelőczködött, oszt a kis öcscsivel +elszökött, útnak indút.</p> +<p>Mënnek, mënnek, mëndëgének, nagysokára beérnek ëgy nagy erdőbe. +Ott a kis gyerëk mán nagyon szomjann vót, az útonn tanát ëgy +ökörnyomot, innya akart belülle.</p> +<p>Mëgszólíttya a nénnyi: »në igyá belűlle, kis öcsém! mer ököré +vász!« A kis gyerëk engedëtt.</p> +<p>A hogy mënnek, tanának ëgy farkasnyomat, de a nénnyi abbú së +hatta innya, késübb mëgint ëgy szamárnyomat, de má a kis gyerëk +majd elveszëtt szomjann, mésse ihatott. Nëgyecczërre ëgy őznyomat +tanának, abbú hörpentëtt ëgy kicsit, a mënnyivel <span class= +"pagenum"><a name="Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> a +szomjúságát csillapíthatta, de abba az Istenbe ëcczërre őzecskéjé +vát.</p> +<p>Kurholta oszt a nénnyi: »ládd-ë, mé nem hallgattá az én +szavamra, mos má őzecskének kell lënnëd, még élsz.«</p> +<p>Hát errű má hiába vót mindën szó, em mëgtörtint.</p> +<p>Mënnek tovább, árkonn-berkënn, beérnek ëgy királyi udvarba. Ott +a kérdezősködésre eléaggyák, hogy szógálatot gyöttek vóna keresnyi. +»Jó van, hát fëlfogadunk, épen pulykapásztorunk nincs!« De a lyány +aszongya: »fëlségës kirá, gráczia fejemnek, én csak úgy állok el, +ha a fëlségës kirá mëgígíri, hogy a testvérëmnek, ennek az +őzecskének sëmmi baja së lësz!« Elmonta oszt, hogy hoj járt az ő +kis öcscsi.</p> +<p>A kirá mëgigérte, hoj jó van, nem lësz sëmmi baja së.</p> +<p>A lyány pëgyig azonnal beállott a szógálatba.</p> +<p>Másnap mëttutta a lyány, hogy a városba valami czéczó lësz, +olyan báldfurma, a kin a kirá is ott lësz, bemënt a szakácsného +elkéreczkënnyi. Az hallanyi së akart rulla. »Micsináná të ott, abba +a tetyűbőrruhádba! nem szégyëllëd magad? takaroccz ki mingyá?« De a +lyány csak, hogy eressze el. Aggyig rimánkodott, aggyig istenkedëtt +neki, hogy eleresztëtte. »Isz úgyis csak a csáváshordó mellett lësz +a të helyed!« gondolta magába a szakácsné.</p> +<p>Elgyött az este, a lyány lëvette a tetyűbőrködmönt, fëlvëtte a +napszín ruhát, abba mënt el a báldba. <span class= +"pagenum"><a name="Page_241" id="Page_241">-241-</a></span></p> +<p>Hű! nem a csáváshordó mellé kerűt ám, hanem a kiráfi ëgënyest +maga mellé ültette, mulattatta, nem is eresztëtt hozzá sënkit közel +së. Örűt a lyány, hogy minő jó mulat most ő!</p> +<p>Másnap rëggel hazamentek, ő is fëlvëtte a tetyűruhát, oszt +délyig őrzötte a pulykát.</p> +<p>Débe bemëgy a szakácsného, kéreczkënnyi mëgínt. A szakácsné csak +nevette a lyánt, hogy »minő bohó e, ilyen rongyléttyire is a báldba +kivánkozik! No jó, elmëheccz, de mën në tuggyam, hogy valami csint +tëszël ott, mer akkor jaj az életëd! tudod-ë?«</p> +<p>Este fëlkötözkögyik a lyány a hódvilágszín ruhába. Mëgy a +báldba. Mikor belépëtt, csak őt nézte mindënki, olyan szép pót. A +kiráfi is odaugrik, karonnfogja, viszi magával, még tánczolnyi is +csak keveset tánczoltak ëgyütt, egész rëggelyig mindég beszégettek. +Hogy mit tuttak aggyig ëgymásnak rógyikányi, én nem tudom, nem +vótam ott! de biztosan jó tanáhatták magokot.</p> +<p>A harmagyik este is szintazonszerint folyt lë a báld. A lyány +csillagszín ruhába vót, a ki ránézëtt, majd elvëtte a szëmi +fényességit, olyan gyönyörüen át rajta a ruha.</p> +<p>A kiráfi má ekkor szerette a lyánt nagyon, kérdëzte is, hogy +hovavalósi? mëg hogy elkísírthetyi-ë hazáig? de a lyány nem árolta +el magát. A kiráfi akkor adott neki ëgy arangyűrőt, hogy ha +valamikor is még tanákoznának, errű ösmerjék mëg ëgymást.</p> +<p>Rëggel, mikor végi lëtt a báldnak, bánkódott <span class= +"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> a +kiráfi nagyon, hogy ő má bajosann láttya még ëcczër az ő szívi +választottját.</p> +<p>Débe a lyány bemëgyën a konyhába, láttya, hogy a szakácsné +kemémmagoslevest főzött, má épen a kënyeret akarja beleszegdelnyi, +aszongya a szakácsnénak, hagy szegdellye ő a kënyeret! De a +szakácsné jó tarkón vágta, hogy »majd adok én neked szegdelést, te +tetyves! nécs csak! mit nem kiván még! ë!«</p> +<p>A lyány aggyig sürgött-forgott, rimánkodott, még mëg nem +engették. Lëvette a tetyűbőrködmönt, oszt hozzáfogott a +szegdeléshë. Mikor javába szegdelyi, ak közbe beleeresztyi a gyűrőt +a tába.</p> +<p>Viszik be a kemémmagos levest, szëd a kiráfi. Kavargattya, +kavargattya a kanával, hát csak hall benne valami zörgést. Kiveszi +a kanát, hát az a gyűrő van benne, a kit ő adott még a báldban +annak a szép lyánnak. Szól ki rögtön: »szakácsné! győjjék csak be!« +Am mëg mëgijett szörnyenn, hogy no most van má végi! Bemëgy, azt +kérdëzi a kiráfi, ki vót a konyhánn rajta kívël? A szakácsné +beösmerte, hogy az a tetyves pulykapásztorlyány! »Küggye be!« monta +a kiráfi.</p> +<p>Gyön a lyány, rajta mind a három őtözet ruha.</p> +<p>A kiráfi mëgösmerte. »Te vagy az, szívem szép szerelme? Ásó, +kapa választ el ëgymástú!« Nemsokára mëg is esküttek.</p> +<p>Esküvő után a kiráfi, má a kirá, hamarosan elmënt a háborúba. +Míg ő odajárt, mëg a kiráné, a feleségi mëszszaporodott. +<span class="pagenum"><a name="Page_243" id= +"Page_243">-243-</a></span></p> +<p>De vót az udvarba ëgy mindënës asszony, a kinek nagyon csesznye +lyánya vót. Irigylëtte a kiráné sorát, a ki azelőtt csak +tetyűbőrruhába járt, oszt most mëg hogy fëlvitte Isten a dógát.</p> +<p>Bemëgy ez a mindënës asszony ëcczër a kiráného, oszt hitta +kifele jó időre, ő mëg maj néz a fejibe. A ház előtt mëg folyt ëgy +szép tiszta vizű folyóka, annak a partjára ültek. Mikor a kiránénak +javába néz a fejibe az asszony, ëcczër csak zu! be a folyókába a +kiráné! Belökte az a kutya vénasszony!</p> +<p>Akkor beviszi a kiráné helyire a maga retves lyányát, lëfektetyi +az ágyba, oszt laskát süttet rá, hogy ha haza gyön a kirá, hát +csörögjön, mintha a csontya csörögne, annyira lesoványodott. Az +őzecskét mëg këszűtek kivégeznyi.</p> +<p>Gyön is haza a kirá, oda mëgy, láttya, hogy mëgcsunyut, hallya a +csörgést is. Szomorkodott nagyon.</p> +<p>Aznap este az őzecske fëlfogja a kis gyerëkët, viszi a +folyókáho. Abba mëg gyönyörű szép arankacsák úszkátak. Aszongya az +őzecske: »kacsák, kacsák, arankacsák! hun van kirá kis Miklósnak az +annya? rí a kirá kis Miklós! nincs meddőné tejecske!« Aszonták a +kacsák, hogy csak várjék, ott gyön a harmagyik csapatba!</p> +<p>Mikor a harmagyik csapat odaért, kivát közülök ëgy arankacsa, +asszonyé vátozott, elvëtte az őzecskétű a kis gyerëkët, oszt +mëgszoptatta.</p> +<p>Mikor avval végezëtt, aszongya neki az őzecske: <span class= +"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> +»nénikém! nénikém! torkomnak kést fenyik, vérëmnek aranyvërënczét +mossák!« Aszonta rá az asszony: »në fé, në fé! kis öcsém, nem lësz +sëmmi bajod! kiráfinak fogadása tartya!«</p> +<p>Avval az asszony visszaatta a gyerëkët, az őzecske pegyig +bevitte a szobába, lëtëtte a bőcsőbe.</p> +<p>Látta mán a kocsis ezt vagy kécczër. Bemëgy a kirának, +mëjjelëntyi, hogy mismit látott ő. A kirá aszonta: »maj +mëvvigyázuk!«</p> +<p>Úgy is vót. Este kimënnek a folyóka partjára, ott valahun +elbújnak. Hát láttyák, hogy hozza az őzecske a kis gyerëkët, gyön +az arankacsa is, asszonyé vátozik, szoptat, beszégetnek. Mikor a +szoptatás mëgvót, odaugrik a kirá, mëgkapja a feleségit, +össze-vissza csókolja, oszt viszi be a házba.</p> +<p>A vénasszont mëg a csesznye lyányát pegyig szétdiribolták, úsz +szórták szét a határba őköt.</p> +<p>A kirá mëg a feleségi azután olyan boldogok lëttek, hogy mém +most is ének, ha azóta mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa +(Hörcsikné) parasztasszonytól. 1904. jan.</i></p> +<h2>32. A jószívű árvalyány.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër. A feleségi +mëhhalt, maratt attú neki ëgy lyánya. Az embër még fiatal vót, +asszon nékű a ház së marathatott, mëhházasodott újra. Elvëtt ëgy +asszont, a ki <span class="pagenum"><a name="Page_245" id= +"Page_245">-245-</a></span> két lyánt vitt a házho. De mëmmonta +neki az embër, hogy az ő lyányának békesség adassék! mer nyaka közé +üt az asszonnak. Az ígírte mënnyre-fődre, hogy il lëssz, mëg úl +lëssz, de biz a szëgény árva lyány csak mostoha-anyát kapott ő. Ha +az apja nem vót elé, hajtotta az asszony mindég, mint a barmot. +Úgy, hogy a lyány fëltëtte magába, hogy elmëgy a háztú, akarhogy is +lëssz a sora, mer má ezt ányi nem lëhet.</p> +<p>Fël is szëdelőczködött, a batuját a nyakába vëtte, oszt mënt +vándollanyi.</p> +<p>A hogy mëgy, mëndëgé, beér ëgy erdőbe. Ott lát ëgy nagy +szilvafát, tele szilvával, maj lëtörte a gallyát, annyi vót rajta. +Mësszólittya a szilvafa a lyánt: »hallod-é, lyány! rázd mëg a +gallyoimat, má maj lëhasadoznak rúllam, úgy húz a sok gyömőcs!« A +lyánnak kécczër së këllëtt mondanyi, odamënt, jó mërrázta, hogy az +allya tele lëtt szilvával.</p> +<p>Mëgy árébb, ott mëg ëgy körtefát látott. Annyi vót rajta a +termés, mintha csak rátapasztották vóna. Az is odaszól a lyánnak: +»szëggyé lë terhëmbű, te lyány! mer mësszakadok bele!« A lyány +elévëtt ëgy száraz gallyat, oszt lëvert rúlla ej jó rakás körtét, +ëgy tót falu jólakhatott vóna belűlle.</p> +<p>Harmacczorra ëgy nagy kemënczéhë ért, a ki tele vót tűzzel. +Aszongya a lyánnak az is: »hallod-ë, lyány! szëggyé ki belűllem, +mer ez a nagy hőség mëgöl!« A lyány fëlkapta a szénvonót, oszt +kihúzta a tűz felit.</p> +<p>Avval mënt odébb. <span class="pagenum"><a name="Page_246" id= +"Page_246">-246-</a></span></p> +<p>Mëgy mëgy, hát az útonn fekütt ëgy kutya, az az ódala tële vót +pondréval. A lyány még mëgijett tűlle, olyan csúnya vót, hogy rá së +mert néznyi. De az odaszót neki: »në fé tűllem, lyányom! ha inkább +gyere ide, oszt fordí engëm a másik ódalamra, maj mëllátod: jótét +helyibe jót vársz!« A lyánynak olyan jó szívi vót, hogy odamënt, +mëffordította a kutyát a másik ódalára mindën szó nékű. A kutya +nyögött egy nagyot, olyan jóesëtt neki ez.</p> +<p>A lyány mënt tovább. Nëgyennapra mëllátott egy házat, bemënt +oda. »Aggyon Isten jóestét!« Egy öregasszon vót odbe. »Aggyon +Isten, lyányom! mit keresël?« »Biz én, öreganyám, szógálatot +keresnék, ha kaphatnék!« »Itt kapható vagy, ha kiállod! Három nap +az esztendő. Tizenkét szobám van, abbú tizënëgyet këll sëprëgetnëd, +tisztogatnod.« A lyány elválalta, beát.</p> +<p>Első rëggel a vén asszony odatta neki a tizënkét szoba kúccsát, +de mëhhatta neki, hogy a tizenkettegyikbe sëmmiáronn së mënnyék be, +mer akkor kampësz az életyinek! A lyány mëg is fogatta, hogy hát +akkor nem mëgy be.</p> +<p>De allyig mënt el az asszony otthonrú, allyig tisztogatott ki a +lyány a tizënëgy szobába, furta az ódalát nagyonn, hogy mi lëhet +abba a szobába? nem gondolkozott sokat, benyitott.</p> +<p>Hát látta, hogy ëgyik kád tele aranval, a másik ezüsttel, a +harmagyik mëg mézzel. Gondolta magába, hogy no ezt mëllopuk! Kapta +magát, beleugrajtott <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= +"Page_247">-247-</a></span> a mézbe, azutáng az aramba, ezüsbe, +oszt mënt, mint a kit puskábú kilőttek. Ëgënyesenn hazafele.</p> +<p>Úttyába ejtette a kutyát is, a kemënczét is, a körtefát is, de +mikor má a szilvafáná járt, hazaért a házába a vénasszony is, +látta, hogy a lyány odbe járt a tilalmas szobába, fogta magát, rá a +sëprőnyelre, oszt utánna a lyány utánn.</p> +<p>Kérdezősködött ő a kutyáná is, a kemënczéné is, a körtefáná is, +de mëg a szilvafáná is, hogy »láttak-ë êre mënnyi ilyen mëg ilyen +lyánt?« De azok aszonták, hogy bizon nem láttak ők soha életyikbe. +Igy oszt kíntelen vót neki visszamënnyi sëmmi haszon fejibe.</p> +<p>A lány mëg ezalatt hazaért, de hogy tele vót aranval, ezüsttel +mindëni, nem mert bemënnyi a házba, fét, hogy a mostohája tán mëg +is ölyi. Bemënt a fészërbe, ott vótak sok nagy szüretelő kádak, +ëggyet fëlborított, az alá bújt. Ott vót egész écczaka.</p> +<p>Rëggel a kakas fëlszát a háztetőre, oszt elkezte kiabányi: +»Kukorikúú! Jó rëggelt! Itthon van ám a lyány! sok aranval, +ezüsttel! kád alá van bújvaaa!« Mëhhallották ezt odbe. Kimëntek. +»Mit kukuríkol az a bolond kakas? itthon van a lyány aranval, +ezüsttel?« Kiment a két lyány is annyostú, keresték a +fétestvérjüket. Hosszas keresgélés utánn mëg is tanáták a a kád +alatt. Mikor mëllátták, majd elvëtte a szëmik fényësségit a sok +arany, ezüst, a kit láttak! Vitték is be mingyá, kedves vót akkor, +ez is, az is kapadozott a ruhájáho a pézé. Az apja mëg nagyonn +megörűt. <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= +"Page_248">-248-</a></span></p> +<p>Másnap a másik asszony lyánya is aszonta, hogy elmëgy ő is pézt +szërzenyi. Sütött az annya pëcsënyét, bogácsát, ellátta mindënnel, +nem úgy, mint a mostoha lyányát.</p> +<p>Elétanáta ő is a szilvafát, kemenczét is, mëg a kutyát is, de së +a fákat nem rázta mëg, së a kemënczébű nem húzta ki a tüzet, së a +kutyát nem fordította a másik oldalára, pegyig rimánkottak neki +këgyetlenű, ha elmënt mellettëk, mint a kényëss.</p> +<p>Beát ő is a vénasszonho, aranval, ezüsttel jó mêsszëtte magát, +de szökésibe allyig halatt túnann a kutyánn, kemënczénn mëg a +körtefánn, eszrevëtte a vénasszony, hogy má ez is micsinát vele? +fël a lapátra, oszt aló vesdelmagad! utánna a lyánnak!</p> +<p>Mënt a kutyáho. »Láttad-e, hogy êre mënt ëgy lyány?« »Láttam ám, +nem régën mënt êre!« Mënt a kemënczéhë, az is aszonta, a körtefa +is, a szilvafáho még el së ért a lyány, má a vén vasorú bába +utóérte, oszt úgy elverte, hogy vérbe-fagyba maratt ott a lyány. +Allyig birt haza vánszorganyi. Otthon ő is a kád alá bújt, +szégyëlletyibe së mert bemënnyi. Egész écczaka ott hát ő is.</p> +<p>Rëggel a kakas fëlszáll mëgint a ház tetejire, oszt elkezgyi: +»Kukurikúú! Jó rëggelt! Itthon van a lyány, vérbe-fagyba a kád +alaaatt!« Odbe mëhhallották, de az asszony iszontató mérges lëtt, a +kakast agyonn akarta ütynyi. De az elszát a bottya elő, oszt +mindécs csak azt a nótát hajtotta.</p> +<p>Keresték oszt a fészërbe a lyánt. Mëg is tanáták, <span class= +"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> de nem +vót ám az csupa arany mëg ezüst, ha csupa kékség mëg vér. Bevitték, +kimosdatták, oszt ágyba tëtték, mer olyan beteg vót, hogy azt +hitték, nem marad életbe. Soká nyomta az ágyat, még lábra tudott +vergőnnyi.</p> +<p>Hát íj járt a jószivű mëg a kényës lyány.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Özv. +Bozsiknétól. Lejegyzési idő: 1904. február.</i></p> +<h2>33. Gyöngyharmat János.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, hetedhétország ellen volt, elmentem +Peregre, a mesék elejbe, ott voltak a mesék jászolhoz kötözve. +Eloldtam egy czifrát, elmondok egy kurtát. Átalmentem a Tiszán, +Tiszán túl volt Jámbor Péter, Jámbor Pál meg a világ szép +embere.</p> +<p>Volt egyszer a világon egy királyasszony, annak a +királyasszonynak gyereke nem volt, pedig szerette volna. A mit csak +lehetett, mindent megtett, de az Isten nem áldotta meg. Egyszer +kimegy a kis kertbe járkálni, szagolgatta a szebbnél-szebb +virágokat, megállott egy rózsabokor mellett is, szakitani akart +egyet róla. Szakitott is, de a hogy meglógázta a bokrot, egy +harmatcsepp rája perdült, a kitől ő teherbe esett. Boldog volt, +mert már tudta, hogy lesz neki olyan szép kis fia, hogy csudájára +jár a világ. Várta is a születését, de a kis gyerek csak nem akart +megszületni. Már tizenhárom esztendeje hordta a terhet, gyerek +<span class="pagenum"><a name="Page_250" id= +"Page_250">-250-</a></span> még sem volt. Már a tizennegyediknek is +a vége felé járt, mikor Világi Szép Örzsébet elmegy a +királyasszonyhoz. Azt mondja Világi Szép Örzsébet:</p> +<p>– Szívem szép szerelme, Gyöngyharmat János! gyere ki, én várlak, +Világi Szép Örzsébet!</p> +<p>Mikor ezt a gyerek odabent meghallotta, el kezdett mozogni, egy +pár szempillantás múlva meg már ki is ugrott azon felfegyverkezve +csákóval, karddal.</p> +<p>– No! itt vagyok, Világi Szép Örzsébet! mért híttál?</p> +<p>De Világi Szép Örzsébet tündér volt, már akkorra hideg nyoma se +volt, elment.</p> +<p>Azt mondja Gyöngyharmat János – mert úgy hitták ezt a legényt – +az anyjának:</p> +<p>– Anyám! süss nekem útravalót, aztán hadd megyek, felkeresem +Világi Szép Örzsébetet, még ha a világ másik szélén van is!</p> +<p>Úgy is vót. Az anyja ellátta Jánost bőven mindennel, János meg +útra kerekedett, ment a világnak.</p> +<p>Megy, megy, mendegél, beér egy házba. Ott az ágyon aludt javába +két királyfi azon kardosan, csákóban. János rájok se’ hederített, +egy másik ágyra vetette magát és elaludt, mint az édes tej. Egyszer +a két királyfi közűl felébred az egyik, meglátja, hogy nemcsak +maguk vannak, felkölti a másikat is.</p> +<p>– Hallod-e te! kelj fel, itt van egy királyfi, biztosan Világi +Szép Örzsébetért fáradozik az is! Tudod-e mit? öljük meg! most még +édesden alszik.</p> +<p>Azt mondja rá a másik: <span class="pagenum"><a name="Page_251" +id="Page_251">-251-</a></span></p> +<p>– Ugyan már miért beszélsz illyet, hát nem jobban megölhetett +volna ő minket, ha rossz szándékú ember lett volna? most már se te, +se én nem szuszognánk! meg osztán ki tudja, ki lehet ez? meg hogy +mi hasznát vehetjük még neki!</p> +<p>Erre aztán a másik se szólt semmit.</p> +<p>Gyöngyharmat János meg felébredt a beszélgetésre. Nem tudta, mit +beszélnek, csak szót hallott. Látta, hogy már azok is felvannak. +Mindjárt meg is ösmerkedtek.</p> +<p>– Hova indultatok?</p> +<p>– Felkeressük a Világi Szép Örzsébetet!</p> +<p>– Hisz én is abban igyekezem! no hát akkor tartsunk eggyütt!</p> +<p>Úgy is volt, mentek eggyütt! Nemsokára találtak egy hegyre, azon +volt egy nagy fa, mihelyt ők a hegyre léptek, az abban a perczben +rettentő nagy ködmönös emberré változott. A két királyfi megijedt, +azt mondták, hogy ők nem mennek egy tapodtat sem, mert félnek a +ködmönös embertől. Gyöngyharmat János erre azt mondja magában: +nohát! igy vagyunk a bátorsággal! – azzal kirántotta a kardját, +elejbök állott s azt mondta:</p> +<p>– A ki nem fél, jőjjön utánam!</p> +<p>A két királyfi ment utána. A ködmönös ember meg, mentől jobban +közeledtek hozzá, annál magasabbra nőtt. János annak oda se nézett. +Mikor egészen melléje értek, jót vágott rá a kardjával, oszt mentek +tovább. Az út egy barlang szájához vitt. Ott megállott <span class= +"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span> a három +királyfi tanácskozni, ki menjen be oda legelőbb? A két királyfi azt +mondta, hogy legjobb lesz, ha Gyöngyharmat János megy be, mert ő a +legvitézebb!</p> +<p>János nem bánta, bement szivesen. De előbb egy kis ágyat csinált +a földön, abba az ágyba ibolyamagot vetett.</p> +<p>– Ha ez az ibolyamag kikel, akkor, pajtásaim! gyertek utánam, +mert végem van!</p> +<p>Azok megfogadták a szép szót s kívül maradtak. János meg +ment.</p> +<p>Olyan setét volt ott, mint itt nálunk éjszakának vadán szokott +lenni, János alig látott egy pár lépésnyire. Beljebb megy, kezd +világosodni. Nemsokára lát egy asszonyt, a ki szövőszék mellett ült +s szőtte a katonákat. Mentől jobban hajingálta a vetéllőt, annál +több katonát szőtt. Azok meg csak estek Jánosnak. De az az asszony +nem tudott volna annyi katonát kiszőni a szövőszékéből, a mennyit +János le nem tudott volna vágni.</p> +<p>Mikor már innen is kikerült, egész világos lett. Gyönyörű szép, +zöld mezőben látta magát. A közepén volt egy szép kis ház, attól +nem messzire folyt a Duna, a partja tele volt terebélyes nagy +fűzfákkal.</p> +<p>Mit csináljon ebben a pusztaságban? fogta magát, bement a házba. +Ott lakott egy szép fiatal menyecske. János mindjárt azzal +hozakodott elő, hogy hol találhatná ő Világi Szép Örzsébetet, mert +ő a magáénak akarja tenni minden áron. <span class= +"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span></p> +<p>– Nagy dologba fogtál, Gyöngyharmat János! nem tudom, hogy lesz +belőle valami. De ha akarod, én adok neked jó tanácsot! Világi Szép +Örzsébet tizenketted magával minden nap ide jár fürdeni a Dunába, +de csak mindég fényes délben. Mielőtt még ők fürdeni mennének, +eredj te a partra, bújj el valamelyik fűzfa levelei közé s ha már +levetkőztek, fogd össze a Világi Szép Örzsébet ruháját, szaladj be +vele ide. De akárhogy rimánkodik, akárhogy esenkedik, hogy nézz +hátra! te hátra ne nézz, mert akkor véged van!</p> +<p>Úgy is volt. János már jól előre elbújt egy fűzfa galyai közé, +ott várt Világi Szép Örzsébetre. Épen dél volt, mikor az jött +tizenketted magával. A többiek vetkeztek, de Világi Szép Örzsébet +nagyon tekingetett mindenfelé.</p> +<p>– Nincs itten senki, mit tekingetsz? ki járna erre, a hol még a +madár se jár? mondták neki a tündérpajtásai.</p> +<p>De Világi Szép Erzsébet csak tekingetett, míg biztos nem volt, +hogy csakugyan nincs ott senki. Akkor levetkezett s ment fürdeni. +Jánosnak majd kidülledt a szeme, úgy nézte. Mikor látta, hogy +fürdenek javában, kilopódzkodott a bokorból, összeszedte a Világi +Szép Örzsébet ruháját s aló! vesd el magad! szaladt vele a ház +felé.</p> +<p>Világi Szép Örzsébet mindjárt meglátta.</p> +<p>– Édes szívem, szép szerelmem! Gyöngyharmat János! gyere vissza, +hadd öleljelek meg, hadd csókoljalak meg! <span class= +"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span></p> +<p>De János csak szaladt.</p> +<p>– Csak nézz hát legalább egy kicsit hátra! Édes szívem, szép +szerelmem, tedd meg ezt az egyet!</p> +<p>Ezt már nem birta megállni, hátranézett. Mindjárt egy labdává +változott. Világi Szép Örzsébet meg a tündérek kijöttek a vízből, +elkezdtek vele labdázni. De vagdosták ám a földhöz, majd széthasadt +bele. Mikor már megúnták a játékot, behajították a Dunába. Ott meg +változott egy gyönyörű szép aranykacsává.</p> +<p>Odafent a barlang előtt kikelt az ibolya. Látta ezt a két +királyfi.</p> +<p>– No! pajtás, gyerünk! bajba van a cimboránk!</p> +<p>Mentek, egyenesen be abba a házba, a hol Gyöngyharmat János +kérdezősködött. A menyecske azt mondta nekik:</p> +<p>– Nem tudom, hogy lehetne megmenteni, mondta a menyecske, mert a +két királyfi kérdezősködött. Egy módja van, ha azt hiba nélkül +megteszik, akkor még tán jól van minden. Gyöngyharmat János most a +Dunába uszkál, mint aranykacsa, Világi Szép Örzsébet azzá +változtatta. Csak úgy menthetitek meg, ha a fejét ellövitek, úgy +hogy kiessen a partra, a teste meg bent maradjon a vízben. De +ügyesen lőjjetek, mert máskép vége mindennek.</p> +<p>A két királyfi elment a Duna partjára, az egyik elővette a +puskáját s az aranykacsának, ki már akkorára a Duna másik szélén +uszdogált, megczélozta a fejét. Alig sütötte el a puskát, a kacsa +csak felfordult <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= +"Page_255">-255-</a></span> a vízben, a feje meg repült ki a +partra, ott mindjárt Gyöngyharmat János lett belőle.</p> +<p>Megörűltek mind a hárman, hogy újra látták egymást. Bementek a +menyecske házába, ott beszélgettek, Jánost meg szidta a menyecske, +hogy megmondta, ne nézegessen hátra, de nem állhatta meg! Szegény +Jánosnak mit volt mit tenni, megigérte, hogy nem teszi többet.</p> +<p>Másnap délelőtt megint elbújt János a fűzfabokorba. Álló dél +volt, mikor a tündérek fürdeni jöttek. Világi Szép Örzsébet megint +gyanakodott, mert megállt a parton, nézelődött mindenfelé, nincs-e +valaki a közelben. De a tündérek megnyugtatták.</p> +<p>– Ugyan hogy volna már itt valaki! Gyöngyharmat Jánossal +elbántunk, más meg ki járna erre? Világi Szép Örzsébet ráállt. +Csakugyan is ki járna arra? Levetkezett.</p> +<p>Gyöngyharmat János már alig várta, hogy a szép tündér a vízbe +menjen, az még jóformán meg sem mártakozott, ő má összefogta a +ruháját s szaladt vele egyenest a ház felé.</p> +<p>Világi Szép Örzsébet elkezdte megint a világi nagy<a name= +"FNanchor_43" id="FNanchor_43"></a><a href="#Footnote_43" class= +"fnanchor">43)</a> rimánkodást:</p> +<p>– Édes szivem, szép szerelmem! Gyöngyharmat Jánosom! gyere +vissza egy szóra, egy ölelésre! nézd csak, igy ölellek, igy +csókollak! vagy legalább csak tekints hátra! <span class= +"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span></p> +<p>János akármennyire is eltökélte magában, hogy nem fordúl vissza, +a szép tündért annyira szerette, hogy nem tudott magának +parancsolni, – visszanézett. Menten labdává változott.</p> +<p>Ez kellett Világi Szép Örzsébetnek, egyéb semmi!</p> +<p>Ki a vizből mindnyájan! elkezdtek vele labdázni irgalmatlanul, +mikor már jól elfáradtak ők is, a labdát bedobták a vizbe, azután +felöltözködtek, elmentek. A labdából lett egy gyönyörü arany +rózsabokor, ott terjesztgette galyjait a viz szine felett.</p> +<p>Odabent a házban már látták, hogy baj van. A két királyfi majd +megette magát, hogy János megint nem vigyázott magára. Odafordúltak +a menyecskéhez:</p> +<p>– No! most mit csináljunk?</p> +<p>– Hát most már magam sem tudom, mondta a menyecske. De ha +akarják, próbálják az arany rózsafáról a legszebb bimbót lelőni. Ha +az sikerül, tán még minden jó lesz.</p> +<p>A két királyfi a partra ment, a legszebb rózsabimbót lelőtték, +mindjárt eléjök állott Gyöngyharmat János.</p> +<p>– No! pajtás! még az egyszer megmentettünk, de ha harmadszorra +sem vigyázol, magadra vess! azután már nem tudunk érted tenni +semmit.</p> +<p>De János nem szólt, örült, hogy igy van a dolog. Bementek megint +a házba beszélgetni.</p> +<p>Harmadnap megint ugy volt minden, mint azelőtt. János elbujt a +fűzfabokorba s fényes délben <span class="pagenum"><a name= +"Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> ment fürdeni Világi Szép +Örzsébet tizenketted magával. De már ekkor elhatározta János, hogy +nem néz vissza, még ha Világi Szép Örzsébet angyalúl kukoríkol sem. +Összefogta a ruhákat gyorsan s ment vele, mint a szél. Kiabált +Világi Szép Örzsébet, a hogy a torkán kifért, de az is annyi volt, +János nem nézett vissza. Már épen a ház ajtala előtt volt, már +majdnem fordította a fejét, s ha az egyik királyfi hamar be nem +rántja, vissza is nézett volna, de úgy besenderítették, csepp híja +volt, hogy orra nem bukott. Világi Szép Örzsébet ruhája is ott volt +nála.</p> +<p>Alig ért be az ajtón, jött Világi Szép Örzsébet.</p> +<p>– Édes szivem, szép szerelmem! Gyöngyharmat Jánosom! látod, hogy +meztelen vagyok, ha van lelked, add ki a ruhámat!</p> +<p>De János nem akarta odaadni.</p> +<p>A tündér csak rimánkodott, csak istenkedett tovább is, de János +a ruhát nem adta oda, mert a házban lakó menyecske +felvilágosította, hogy a Világi Szép Örzsébet ruhája szárnyas ruha, +ha felveszi, elszáll, aztán ütheti bottal a nyomát az egész ország. +Világi Szép Örzsébet beletörődött. Jánossal megesküdtek s +hazamentek az öreg királyhoz, a János apjához. A két királyfi is a +maga országába.</p> +<p>Otthon a fiatalok éltek boldogan, szerették egymást. De a +szárnyas ruha jól el volt rejtve, senki sem tudta, hol van, csak +János meg az anyja. Meg is vót hagyva az öreg királynénak, hogy +senkinek el ne árulja. <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= +"Page_258">-258-</a></span></p> +<p>Egyszer a királyfi, már mint Gyöngyharmat János, elment az +erdőre vadászni. Megparancsolta az anyjának, hogy Világi Szép +Örzsébet akárhogy rimánkodik, a szárnyas ruhát oda ne adja neki, +mert akkor elszáll s ki tudja, lesz-e többé az övé vagy sem? A +királyné igérte is, hogy abból bizony Világi Szép Örzsébet nem +eszik.</p> +<p>Alig ment el János, Világi Szép Örzsébet nagy szomorúságba +esett. Mindig rítt meg panaszolkodott.</p> +<p>– Mi lelt téged, édes lyányom, Világi Szép Örzsébet!? – kérdezte +az anyósa.</p> +<p>– Mi lelt! hát még kérdezhetik is! hogyne volnék én szomorú, +mikor más menyecskének minden kedvét betöltik, kedvében járnak, +nekem meg még azt az egyet sem teszik meg, hogy a legkedvesebb +ruhámat, a szárnyas ruhámat felvehessem, a miben a legszebb +vagyok.</p> +<p>Azután rítt, rítt, mint a záporeső.</p> +<p>A királynénak eszibe jutott, mit mondott a fia.</p> +<p>De Világi Szép Örzsébet olyan keserves rívást vitt véghez, hogy +utóljára megsajnálta, kivette a vadrokból<a name="FNanchor_44" id= +"FNanchor_44"></a><a href="#Footnote_44" class="fnanchor">44)</a> a +szárnyas ruhát, odadta a rívó menyecskének.</p> +<p>Nem is kellett annak több! kiöltötte s mint a madár, ment, azt +se mondta: dajbakancs!</p> +<p>Szegény Gyöngyharmat János! ha tudta volna, mi van otthon! de +hitt az anyjának, egész jó kedvvel <span class="pagenum"><a name= +"Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> járta az erdőt, lőtte a +sok szarvast meg a nyúlat. A hogy épen egy nagy terepély fa alatt +állott, leszól hozzá valaki:</p> +<p>– Isten áldjon meg, Gyöngyharmat János!</p> +<p>Odanéz, hát ott szállott el felette Világi Szép Örzsébet. Lőtt +volna utána, de az akkorra már túnan vólt árkon-berken.</p> +<p>No! hát el volt keseredve. Mit csináljon most már? Azt hitte, +hogy most már vége van. Nyilj meg, föld! hadd ugorjak beléd! – +mondogatta magában. Utóljára is hazament, búsulásnak adta magát, +nem evett, nem ivott, csak az imádság tartotta benne a lelket.</p> +<p>Azt mondja egyszer az anyjának:</p> +<p>– No! édes anyám! ha már nem lehet rád bízni semmit, el hagytad +menni tőlem Világi Szép Örzsébetet, tudd meg, hogy én is elmegyek! +elmegyek, de addig vissza nem jövök, míg Világi Szép Örzsébet +örökösen az enyém nem lesz! Isten áldjon meg!</p> +<p>Ezt mondta és elment.</p> +<p>Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen, addig ment, míg egy +városba nem ért. Abban a városban lakott egy híres fogadós. Annak +épen szobalányra volt szüksége. Gyöngyharmat Jánosnak kenyere nem +volt, felöltözött lányruhába s beszegődött oda szabalánynak. Már +ott szolgált egy délutánt meg egy éjszakát, mikor másnap hallja, +hogy jár abba a fogadóba ebédre minden áldott nap tizenkét daru, a +ki tizenkét tündér. A fogadós már mondta <span class= +"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span> is +neki, hogy kitegyen magáért, mert azok nagyon kényes kisasszonyok s +ha valami nem jól lesz, nem jönnek oda többet!</p> +<p>Úgy is volt. Gyöngyharmat János kicsipte magát, amúgy is már jó +húsban volt, olyan volt mint a legfáinabb menyecske. De esze ágában +sem volt neki, hogy kiskik legyenek azok a kisasszonyok?</p> +<p>Épen délre harangoztak, mikor nagy zúgással jön a tizenkét daru. +Leszállnak a ház elejbe, megrázzák magukat s valamennyiből egy-egy +szép, de szép lyány lesz. Azzal mennek be a szobába, a hol már +készen várta őket a rakott asztal meg a párolgó étel.</p> +<p>Gyöngyharmat János hordta fel nekik az ételt; serénykedett, +szorgoskodott, hogy hiba ne legyen.</p> +<p>A hogy ott sürög-forog, látja, hogy van köztük egy szép, de +valami nagyon szép lány, az alighanem Világi Szép Örzsébet lesz! +közelebb ment, jobban megnézte, az is volt csakugyan. Ebéd közben +aztán súgtak-búgtak együtt, mint a kik titkot beszélgetnek. Világi +Szép Örzsébet ezt mondta Gyöngyharmat Jánosnak:</p> +<p>– Édes szívem! szép szerelmem! most már én a tied, te az enyém! +ásó, kapa választ el egymástól, de már magammal viszlek! Tudd meg, +hogy ez a többi tizenegy tündér az én testvérem! majd ha az ebédnek +vége lesz, mi el készülünk menni, te kapaszkodjál a szoknyámba, s +ha mi kimegyünk, egyszerre darvakká változunk s elviszünk! +<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= +"Page_261">-261-</a></span></p> +<p>Gyöngyharmat Jánosnak nem kellett ezt kétszer mondani, mindig a +Világi Szép Örzsébet szoknyáját fogta volna! De hogy a fogadós +észre ne vegyen semmit, szaladozott ide is, oda is, de csak mindig +a szép tündér körűl.</p> +<p>Mikor az ebéddel megvoltak, indultak a szobából kifelé. Kint az +ajtóban megrázkódtak, valahányan mind darvakká változtak. S +szálltak, szálltak messze, János közöttük. Ha valaki látta, azt +hitte, hogy elrabolták azok a madarak. Nemsokára hazaértek, az +apjok házához. De János ott is csak mint szobalyány volt, nem tudta +őróla senki, hogy férfi, csak Világi Szép Örzsébet. Egyszer az öreg +király látja, hogy az ő lánya máskép van, kurtább előlről, mint +hátulról.</p> +<p>– Hallod-e, lyányom! mi az? kivel élsz te?</p> +<p>– Bizony, kedves édesapám! megvallom, hogy az a szobalyány itt +nem szobalyány, hanem férfi, Gyöngyharmat János, a szomszéd király +fia, arra vess, ha látsz valamit!</p> +<p>– Hát már ha így van, ha szeretitek egymást, legyetek +boldogok.</p> +<p>Volt öröm meg öröm Világi Szép Örzsébetnek is. Mindjárt szaladt +Jánoshoz, elmondta az újságot. Gyöngyharmat János is abba’ a +pillanatba’ levetette a lányruhát, felvette a legszebb +aranyos-ezüstös ruháját, úgy ment az apósa elejbe. De előbb azt +mondta Világi Szép Örzsébetnek:</p> +<p>– Édes szivem, szép szerelmem! ha már mink <span class= +"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> +egymáséi leszünk, tégy meg egy kívánságomat, add ide a szárnyas +ruhát!</p> +<p>Világi Szép Örzsébet még majdhogy meg nem haragudott.</p> +<p>– Ugyan hogy adnám már, mikor nekem az az egyetlen hatalmam! nem +adom biz’ én!</p> +<p>– Hát akkor, mondjad csak – faggatta János – mindig akarsz már +te engem szomorítani, itt akarsz hagyni?</p> +<p>– Nem akarlak én!</p> +<p>– Nohát akkor add nekem!</p> +<p>Addig kérte, addig kérte, mig oda nem adta. Gyöngyharmat János +akkor tüzet rakott, rávetette a szárnyas ruhát s mikor meggyuladt, +olyant szólt, mint egy ágyú.</p> +<p>Azután megesküdtek, boldogok lettek, egy, kettő, három, +pinparáré paksz! még most is élnek, ha meg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Ujj János +parasztlegénytől. 1904. decz.</i></p> +<h2>34. Aranyszóló pintyőke.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, hetedhétország ellen volt, az +óperencziás tengeren is túl, de még az öreganyám házán is túl volt, +élt a világon egy király. Annak volt három fia.</p> +<p>Már nagyon öreg volt, a szemét úgy kellett vasvillával +feltámasztani, azt mondja a fiainak egyszer: <span class= +"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span></p> +<p>– Fiaim! ha ti a fiatalságnak meg a halálnak vizéből tudnátok +nekem hozni s megkerítenétek az aranyszóló pintyőkét is, nektek +adnám az egész birodalmamat.</p> +<p>Több sem kellett a három királyfinak! ment, nyergelt egyszerre +mind a három. A két öregebb szép paripára, a legkisebb csak egy +csunya szürke lóra. Mikor meglátták, elkezdték csúfolni, hogy +ilyen-amolyan! hogy mer elindúlni azon a gereblyén! De rájok se +hajott a kis királyfi, ment ő is az orra után.</p> +<p>Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. A bátyjai csalták, +hogy menjen arra, a merre ők, de hogy még jókellvén el sem indultak +s már is kicsúfolták, ment magában. Útjában talált egy rossz +kunyhóra, abban lakott egy öregasszony.</p> +<p>– Adjon Isten jó reggelt, öreganyám! – köszönt a királyfi.</p> +<p>– Adjon Isten, kedves fiam! mi járatban vagy?</p> +<p>Hát elmondta oszt sorra, hogy mi végett vette a nyakába a +világot.</p> +<p>Azt mondja az öreg asszony:</p> +<p>– Én nem tudok semmit, de eredj, az erdőn túnan lakik egy másik +öreg asszony, az majd tud valamit mondani.</p> +<p>Azzal elévesz egy korsót, a kezibe nyomja a királyfinak.</p> +<p>– Kedves fiam! ha jössz visszafelé, merítsd meg nekem ezt a +korsót az élet vizével s hozd be, jótét helyébe jót várj! +<span class="pagenum"><a name="Page_264" id= +"Page_264">-264-</a></span></p> +<p>A királyfi ment tovább. Az erdőn túl csakugyan megtalálta a +másik öregasszonyt, de az is annyit értett az ő dolgához, mint a +tyúk az ábéczéhez, csak a korsót nyomogatta a kezibe. De elmondta, +hogy oda nem messzire lakik egy még őnála is öregebb asszony, +menjen ahhoz, avval jól jár.</p> +<p>Elment, rá is talált a vén asszonyra, vénebb volt már az +országútnál, a Sántalyánnak<a name="FNanchor_45" id= +"FNanchor_45"></a><a href="#Footnote_45" class="fnanchor">45)</a> +akkor még ép volt a lába, mikor ő született. Beköszön a +királyfi:</p> +<p>– Adjon Isten jó napot öreganyám!</p> +<p>– Adjon Isten, kedves fiam! – mondta volna az öreg asszony, ha +tudta volna, de csak bakogta. – Hát mi járatban vagy?</p> +<p>Elmondja oszt a királyfi töviről-hegyire, hogy ő a fiatalságnak +meg a halálnak vizéből akar hozni s ellopja az aranyszóló pintyőkét +is, ha lehet, mert az apja úgy kivánja. De magától nem sokra menne, +hát kéri az ő tanácsát. Azt mondja neki az öregasszony:</p> +<p>– Nagy fába vágtad a fejszéd, kedves fiam! de próbáld meg, hátha +sikere lesz. A hogy innen elindulsz, érsz egy nagy erdőbe. Annak a +közepén találsz egy aranyvárat, egy ablaka mindig nyitva van. Akkor +kösd fel a lovad farkát, hogy egy szál se maradjon el s ugrass be +az ablakon. Mindjárt ott találod Tündérszép Ilonát, de meg ne +csókold valahogy, mert akkor véged! hanem szakits ki egy +hajaszálát, ezzel kösd be az aranyszóló pintyőke száját, +<span class="pagenum"><a name="Page_265" id= +"Page_265">-265-</a></span> a ki ott van mindjárt Tündérszép Ilona +mellett a kalitkában. Balról folyik a fiatalságnak, jobbról a +halálnak a vize, a korsójaidat merítsd meg, avval gyere, de +vigyázz, hogy a lovad farka fel legyen kötve, mert akkor +észrevesznek, oszt tudod már, mi jön azután? Ne ez a kefe, meg ez a +tojás meg ez a törülköző, ha bajba kerülnél, ezekkel még +kisegítheted magadat.</p> +<p>Azzal a harmadik öregasszony is elévett egy korsót, odadta a +királyfinak a kefével, tojással meg a törülközővel együtt. Az pedig +elindúlt. Nemsokára el is ért az erdő közepébe, az aranyvárhoz.</p> +<p>Épen dél volt, sütött a nap, a királyfi majd megvakult a nagy +fényességtől, a mit látott. Az aranyvárra rásütött a nap, az volt +az a nagy fényesség. Leugrott a lóról, első dolga volt a farkát +felkötni. Azzal felült s beugrott a nyitott ablakon. Ott meg +valósággal eltátotta szemét-száját, mert olyant még életében nem +látott. Egy székben ült Tündérszép Ilona, annál szebbet még tán +pingálni se lehetne, mellette egy kalitkában az aranyszóló +pintyőke. Már odahajlott a Tündérszép Ilona arczához, hogy +megcsókolja, de akkor jutott eszébe az öregasszony mondása. +Kihúzott a fejéből egy aranyhajszálat, bekötötte az aranyszóló +pintyőke száját. Azután merített a fiatalság és a halál vizéből, a +hány korsót hozott, mindet belemerítette, a kalitkát feltette a +nyeregbe az aranyszóló pintyőkével együtt s azzal irdócz! ment ki +az ablakon. <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= +"Page_266">-266-</a></span></p> +<p>Igen ám! de elfelejtette a lova farkát újfent megkötni, egy szál +kicsüngött belőle, a várhoz ért, az pedig olyant zendült, hogy a +tündérek mind felébredtek a zendülésre. Mindjárt tudták, hogy ott +járt valaki. Akkor a hányan voltak, mindnyájan utána a királyfinak. +Már majd elérték, mikor a királyfi elhajítja a kefét, a mit az +öregasszony adott. Mindjárt egy nagy erdő lett belőle.</p> +<p>No! meg voltak akadva a tündérek, mert ha gátat vetnek eléjök, +nem repülhetnek át rajta, muszaj voltak az erdőn áttörni magukat. +Azalatt a királyfi messzire haladt. De a tündéreknek nem sok kell, +ha egyszer a szárnyukat használhatják, a hogy az erdőből kiértek, +mindjárt nyomába voltak az aranyszóló pintyőkének. Már nagyon égett +a ló talpa alatt a föld, mikor a királyfi elhajította a tojást. +Abból rögtön nagy hegy lett, a min a tündéreknek át kellett +gyalogolniok, ha az aranyszóló pintyőkét meg egyszer látni akarták. +De a királyfi, a mikor másodszor is a sarkában látta őket, eldobta +a törülközőt, abból tenger lett, olyan, hogy még a tündérek se +tudták átlábolni.</p> +<p>Nemsokára útjába esett az öregasszony kunyhaja, a kitől a +tanácsot kapta. Vitt neki egy korsó fiatalságvizét. Azután sorba +elment az öregasszonyokhoz a korsóval.</p> +<p>Most már jó volna minden, megvan az aranyszóló pintyőke is, a +fiatalság meg a halál vize is, csak egy a baj. Hazamenet a +testvéreivel találkozott, <span class="pagenum"><a name="Page_267" +id="Page_267">-267-</a></span> a kik semmi haszon nélkül jártak, +nála meg látták, hogy ott a két korsó a nyakában, a keziben meg a +kalitka az aranyszóló pintyőke. Kapták magukat, elvették tőle mind +s őrá meg ráparancsoltak, hogy öltözzék fel béresnek, álljon be az +apjához kocsisnak s az egészről ne szóljon senkinek semmit, mert +megölik. A királyfi mit volt mit tenni, úgy tett, a hogy a bátyjai +mondták, megigérte, hogy nem szól semmit. Avval mentek +hazafelé.</p> +<p>Otthon megörült az öreg király, hogy az ő két legnagyobb fia +milyen derék ember, mindjárt odadta nekik birodalmának egyharmadát. +A legkisebb fiát meg, a ki béresnek volt öltözve, megfogadta +kocsisának.</p> +<p>Éltek ők boldogan. A két királyfi uraskodott, jómódban volt, a +legkisebb lovat vakart meg szántott.</p> +<p>Egyszer a hogy felébrednek, látják, hogy a palota előtt van egy +aranyhíd, szép, gyönyörű aranyhíd, a közepén áll Tündérszép Ilona s +azt kiabálja:</p> +<p>– Király, király, öreg király! küldd ki azt a fiadat, a ki engem +a váramban megrabolt!</p> +<p>Először csodálkoztak, hogy ki lehet az, mi járatba’ van? de +azután eszökbe jutott, hogy ki s mi járatba’ van? Kimegy a +legöregebb, lóra ül ő is, mint a hogy Tündérszép Ilona jött s kiáll +a hidra.</p> +<p>Azt kérdezi tőle Tündérszép Ilona:</p> +<p>– Királyfi! mondd meg nekem: jobb vagy baloldalomon folyik-e a +halál vize?</p> +<p>Az meg se tudott mukkanni. <span class="pagenum"><a name= +"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span></p> +<p>– Ha nem tudod, küldd ki az öcsédet, hátha az meg tudná +mondani!</p> +<p>Kimegy a második királyfi. Tündérszép Ilona attól is megkérdezi +a halál vizét, de annak a felelete se ért egy petákot.</p> +<p>Azt mondja akkor Tündérszép Ilona:</p> +<p>– Király, király, öreg király! ha a házadból senki sem tudja +megmondani, a mit én kérdezek, háborút indítok ellened!</p> +<p>Akkor a királyhoz bement a kocsis, azt mondja neki:</p> +<p>– Felséges királyom! gráczia fejemnek, engedd meg, hogy az +aranyhídra kimehessek, hátha én meg tudnálak menteni a +háborútól!</p> +<p>A király kapva-kapott rajta.</p> +<p>– Eredj no! de okosan beszélj!</p> +<p>Felhajitotta magát egy lóra a királyfi, vágtatott egyenest a +hídra Tündérszép Ilona elejbe.</p> +<p>Kérdezi tőle a is Tündérszép Ilona:</p> +<p>– Mondd meg nekem, királyfi! jobb vagy baloldalomon folyik-e a +halál vize?</p> +<p>– Balról a fiatalság, jobbról a halál vize!</p> +<p>– Ez jól van! – mondta Tündérszép Ilona. Hát az aranyszóló +pintyőkével mi történt?</p> +<p>– A fejedből kivettem egy aranyhajszálat, avval kötöttem be a +száját s úgy hoztam el kalitkástúl együtt.</p> +<p>Az öreg király meg a két fia odabent csak néztek, <span class= +"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> de a +két királyfi meg különösen. Tudták, hogy most már vége a pünkösdi +királyságnak.</p> +<p>Azt kérdezi akkor a legkisebbtől Tündérszép Ilona:</p> +<p>– Hát én ki vagyok?</p> +<p>– Te Tündérszép Ilona vagy! a te váradból hoztam én a fiatalság +meg a halál vizét meg az aranyszóló kis pintyőkét!</p> +<p>– No! ha az én vagyok, te meg szivem szép szerelme vagy, ásó, +kapa válaszszon el egymástól!</p> +<p>Összeölelkeztek, összecsókolkoztak, bementek a királyi palotába. +A két idősebb királyfinak már akkor csak hideg nyoma volt otthon, +elbújdostak, ki tudja hová! Az öreg király a fiatal párnak adta +egész birodalmát, azok pedig megesküdtek, lagzit csaptak, +hetedhétországra szólót, még most is élnek, hogyha meg nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János +parasztlegénytől. Lejegyzés ideje: 1905. jan.</i></p> +<h2>35. Tündérszép Ilona.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, de akarhun, vót a világonn ëgy kirá. Annak +a kirának az udvarába vót ëgy nagy jegenyefa, a ki mindég olyan +nagy árnyékot tartott, hogy a kastély elejit sosë süthette a nap. +Ëcczër a kirá nagyon megharagudott a jegenyefára, kihirdette, hogy +a ki kivágja, valami nagy jutalmat ad neki. Szétmënt a hir +országszërt, gyöttek is, vállalkoztak <span class= +"pagenum"><a name="Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> is +sokann, de a fát csak nem birta kivágnyi sënkiféli së.</p> +<p>Lakott azonn a környíkënn ëgy kondás, az fëltëtte magába, hogy +ha az életyit tëszi is rá, de őneki ki këll azt a fát vágnyi.</p> +<p>Elé is vëtt ëgy nagy fejszét, avval útnak indút.</p> +<p>Mikor a kirá udvarába ért, mëgjelëntëtte ő emberségës módonn, +hogy mit akar? hogy ő a nagy fát akarja kivágnyi. A kirá nagyon +megörűt neki, szivesen beleegyezëtt a kondás akarattyába.</p> +<p>Hozzáfog a kondás, vágja a fát, csapkoggya a gyükerit, hát a +hogy vágja, a hogy csapkoggya, ëgy forgács fëlszát, oszt +beleütődött ëgy gancsba. Rögtön kinyít a fába ëgy ajtó.</p> +<p>Az ajtón kinéz egy öregasszony. Odaköszön neki a kondás, hogy +»jó reggelt adjon Isten! öreganyám!« »Adjon Isten, kedves fiam! hun +jársz të êre?« Eléaggya oszt a kondás, hogy mismit akar ő. Aszongya +neki az öregasszony: »Tudod-e, mit, fiam? në vágd të ki ezt a fát, +mer ússë érné vele sëmmit. Ha ereggy fel a tetejibe, terëm ott sok +mindenfajta gyömőcs, meg olyan szépségek vannak, hogy szëmed-szád +eltátod, maj mëllásd! Csak ereggy bátran, mikor az első ajtóho +érsz, tanász ott ëgy forgó kaszát, a ki mindég, szüntelen forog, +azt várd el, még mëgáll, ëgy félóráig szokott ányi, aggyig tovább +meheccz, ha akarsz.« Hát ëgyet gondolt a kondás, biz ő nem vágja +azt a nagy büdös fát, inkább fëlmëgy a tetejibe, oszt mënnézi, a +kit az öregasszon mondott. <span class="pagenum"><a name="Page_271" +id="Page_271">-271-</a></span></p> +<p>El is indút, mënt, mëndegét. Felér az első ajtóho. Az kinyít, +odabe mëg a forgókasza épen mëgát. A kondás is fogta magát, usgyi +hamar be az ajtón, ëgy félóra së telt bele, má akkor mëgint +nyugodtan mászhatott a kaszátú. A hogy mëgy, izé… mászik, hát +körülötte a sok galyon szëbbné szëbb, jobbná jobb gyömőcsök csakúgy +piroslonak. Nem vót rëst, telerakta a tarisznyáját dűlledésig.</p> +<p>De ott nem időzött soká, mer magos vót a fa nagyon, osz ki +tudja, hun van a másik ajtó? Elindút hát ujra. Mos má nehezebbire +esëtt a mászás, mer a tarisznya gyömőcs is húzta, de asz gondolta, +hogy bíz ő má nem mëgy vissza, ha má ëcczër idáig ért, ment +tovább.</p> +<p>Ëcczër csak kinyilyik az utóssó ajtó is.</p> +<p>A kondás ott mëgállott, szétnézëtt. Az ajtó fëlëtt ëgy +gyönyörves szép tündérkert vót, tele virággal, magosná magosabb +fákkal, mëg vót abba annyi madár, hogy…! Azután belépëtt az ajtónn, +ott vót ëgy gyönyörü szép udvar, a közepibe ëgy remek kastély, a +kastély hátáná mëg ëgy nagy tó. Odamënt a tópartjára, lëült a szép +ződ fűre. Hát a hogy ott ül, má majd elámosodott, mikor három szép +fejír hattyú szá lë a tóra. Mikor a víz szélyihë értek, +mëgrázkóttak, mindëgyikbű ëgy-ëgy szép tündérlyány lëtt. Mikor a +partonn lëvetkëztek, bemëntek a tóba fürdenyi.</p> +<p>A kondás látta őköt, de a tündérëk nem vëtték őtet észre, azután +a melyikët letszëbbnek látta, <span class="pagenum"><a name= +"Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> annak a partrú fëlszëtte +a ruhájajit, osz begyomászta a tarisznyájába.</p> +<p>A tündérëk mikor elvégezték a fürdést, a köztök való letszëbb +keresi a maga ruháját, de nincs sëhun. Ugyan hun lëhet? kereste ő +azt mindenütt, csak ott nem, a hun kellett vóna. Nagysokára látta +meg, hogy a tó partján ott ül ëgy embër, annak kellett elvinnyi az +ő ruháját! Kérte tülle, rimánkodott neki, de az csak nem adta oda. +Mikor oszt mëgmonta, hogy ő Tündérszép Ilona, ez a kastély mëg +udvar mind ez övé, van neki három tátos lova, mëg hogy a kondást +mëgfogaggyja cselédnek, ha a ruháját megkapja, a kondás kivette a +tarisznyábú a szép ruhát, a ki olyan könnyű vót, mint a +békanyál.</p> +<p>A kondás beszegődött a három lóho, végezte is ő a dógát fájínú, +nem vót az ellen Tündérszép Ilonának sosë sëmmi kifogása. A kondás +azonkivël is jó viselte magát, nem vót së kocsmás, së kártyás.</p> +<p>Ecczër Tündérszép Ilona elejbe áll, hogy »hallod-ë, te kondás! +én tégëdët szeretlek, én az ettéd, të az enyim, ásó-kapa válaszszon +el ëgymástú. Uram leszel! – Jó?«</p> +<p>A kondás szivesörömest beleëgyezëtt.</p> +<p>Aszongya azután Tündérszép Ilona: »Ne ez a tizenkét kúcs, ez +tizenkét szobába vezet, mos má të itt otthon vagy, tudod-ë? de a +tizenkettegyik szobába në merd betënnyi a lábad, mer akkor nekëm +is, nekëd is végünk lësz!« <span class="pagenum"><a name="Page_273" +id="Page_273">-273-</a></span></p> +<p>A kondás mëffogatta, hogy ő nem mëgy be, de má harmadnapra +fëltörte a fogadását, bemënt.</p> +<p>Egy nagy hordó vót abba a házba. A kondás kiváncsik vót, hogy ő +mëgnézi, mi van abba? Alyig hogy fëlborittya, kimászik alólla ëgy +nagy tizenkét fejű sárkány. Megijedt a kondás, s...ibe vagdosta a +sarkát, úsz szalatt kifele ëgënyest az ëstállóba. Ott leült a jászú +szélyire, oszt úsz szomorkodott. Mëgszólittya az egyik tátos: »Mé +szomorkodol, kedves gazdám!?« »Hát bizon csak azé, hogy a fogadásom +feltörtem, bemëntem a tizenkettegyik szobába, a hun ëgy tizenkét +fejű sárkány mászott ki a hordó aló. Végem van má nekem is meg +Tündérszép Ilonának is!« »Sohsë búsúlj, kedves gazdám! majd +segitsün’ rúlla! Az a sárkány Tündérszép Ilonát szeretné magának, +de nem lësz ám ez övé! Eregy csak të el a tengerpartra, a tengeren +ellëttem én valaha ëgy csikót, hozd el azt onnat, në fé! majd +kisegít az a bajodbú, oszt ha hazaérsz, szó’ még nekem is, majd +útbaigazítolak én!«</p> +<p>Elindút a kondás nagy búsúltjába’, mënt, mënt hetedhét ország +ellen, még csak a tengërpartra nem ért. Ottang látta a csikót, ëgy +szép ződ mezőn legelészëtt. Kiveszi a tarisznyábú a kötőfékët, +nyakába vetyi a lónak, avval ráül, oszt vágtat vele haza, mint a +szél.</p> +<p>Mikor hazaért, a tizenkét fejű sárkány má el akart ódódzanyi +Tündérszép Ilonával, de a kondásnak <span class="pagenum"><a name= +"Page_274" id="Page_274">-274-</a></span> së këllëtt több, aló be +az ëstállóba, mëgkérdezte a tátost, hogy hát mitévő lëgyék +most?</p> +<p>A tátos olyan vót, hogy az égig ért a nyaka, olyan magos vót, +aszongya neki: »Tík fëlmëntëk a fëlyhőbe, ott harczoltok mëg a +sárkánynyal életre-halára, majd mikor má jó elfárad a sárkány mëg +tísis, rákiátok a fiamra. A többitű osztan ne tarcs!«</p> +<p>Úgy is vót. Fëlül a kondás a csikóra, az fëlviszi őt a fëlyhőbe, +a sárkány utánnok.</p> +<p>De biz ők nem soká verekëdtek, allyig hogy mëgizzattak ëgy +kicsit, a nagy tátos ló fëlkiát ëgy nagyot, arra a csikó csak +olyant rúgott a sárkányon, hogy az tizenkét darabba esëtt lë a +fődre.</p> +<p>A kondás mëg a csikó ekkor hazamëntek, Tündérszép Ilona +megszabadút a sárkántú, a kondásnak feleségi lëtt, oszt olyan +boldogok lëttek ők, hogy mán ë párja! Még most is ének táng, ha mën +nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári +parasztasszony közléséből. Lejegyzési idő: 1904. márcz.</i></p> +<h2>36. Királyfi Jankó.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, hetedhétország ellen vót, az +ópërënczipiási tengërënn is túl vót, az üveghëgyekënn innet vót, a +hun a fecskék térgyënn mitáva kamicsoltak,<a name="FNanchor_46" id= +"FNanchor_46"></a><a href="#Footnote_46" class="fnanchor">46)</a> +vót ëgy kirá, annak mëg három fia. <span class="pagenum"><a name= +"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span></p> +<p>A kirá má öreg vót, a gyerëkeji mëg nagyok, aszongya nekik +ëcczër:</p> +<p>– Hallyátok-ë, gyerëkejim! tik mán nagyok vattok, mët tugyátok a +magatok kënyerit keresnyi! válaszszatok az estállómbú magatoknak +ëgy-ëgy lovat, oszt mënnyetëk világá!</p> +<p>A három kiráfi összeszëdelőczködött, bemënt az ëstállóba, +kiválasztott ëgy lovat a legszëbbekbű, csak a letkisebb, a kit +Kiráfi Jankónak híttak, választott ëgy rongy turhós csikót, a ki +még a sárbú is allyig birt kimásznyi.</p> +<p>Búcsút vëttek édës apjoktú, oszt mëntek.</p> +<p>A két öregebb nem várta, még a kaput kinyittyák előttök, csak +ugrajtottak ki ëgënyesenn a kapu tetejinn. Kiráfi Jankó azonn a +bitringës csikón csakúgy czammogott kifele, a csikó még úgyis +allyig birt mënnyi.</p> +<p>Csufolta is a két testvér, hogy nem tudott jobbat tanányi? ezënn +a gereblyénn hogy kivánkozik valahova mënnyi? De Kiráfi Jankó rá së +hederítëtt. Mongyonak, a mit akarnak! Ő csak mënt tovább.</p> +<p>Hallotta ő a hírit, mint katona a kávénak, hogy valahun messzi, +nagyon messzi él a világszépasszonya, má régën furta az ódalát, +hogy ő azt magának mëgszërëzze, fël is tëtte magába, hogy mëgkapja! +nem kapja! de mëppróbállya!</p> +<p>Mënt, mënt, mëndëgét hetedhét ország ellen, estére ëgy nagy +erdőbe ért. Sëtét vót nagyonn, nem látott sëmmit. Fëlmënt ëgy fára, +onnat nézëtt szét, <span class="pagenum"><a name="Page_276" id= +"Page_276">-276-</a></span> mére láthatna ëgy kis világot? Nem +messzire mëppillantott ëgy nagy kastét, abba vëtt eszre ëgy kis +világot.</p> +<p>Lëmënt a fárú, fëlült a lovára.</p> +<p>– Hova mënünk!? – kérdezte a lova. (A lova tátos vót, azé tudott +beszényi.)</p> +<p>– Má én tudom, hova! – monta Kiráfi Jankó, csak mënnyünk!</p> +<p>Nemsokára odaértek a kastého. Jankó beköszön az albakonn:</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét!</p> +<p>– Aggyon Isten! mi járatba van?</p> +<p>– Elgyöttem a sógoraimot mëllátogatynyi!</p> +<p>– Hát kiféli maga?</p> +<p>– Én? – én Zákrétom kirá fia vagyok.</p> +<p>– Én mëg a lyánya! no! akkor jó van, győjjönek be!</p> +<p>Avval beeresztëtte Kiráfi Jankót, összeölelkëztek, +összecsókolkoztak, mingyá mëvvót a nagy atyafiság! Az asszony +mingyá vocsorát is adott neki, de mëmmonta, hogy sihessën, mer maj +mingyá otthon lëssz az ura, a varnyúkirá! kílső országba van +dögöké, de má nemsokár otthonn lëssz, oszt akkor jaj mind a +kettőjiknek!</p> +<p>Be is kapta Jankó a vacsorát, mint kutya a legyet, olyan +nagyokat nyelt, maj mëffút! Az asszony elbújtatta a pinczébe a +teknő alá, oszt várták, hogy mi lëssz! <span class= +"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span></p> +<p>A varnyúkirá még négy mérfődre vót, mikor má kijabát a +feleséginek:</p> +<p>Feleségëm! idegën szagot érzëk a házná! Add elé, mer +széttéplek!</p> +<p>Mire kimonta, mán otthon is vót.</p> +<p>Aszongya neki az asszony:</p> +<p>– Në duzmaggyá má mindëné, a testvérëm gyött el mëllátogatynyi +bennetëkët!</p> +<p>– Hát akkor mé bújtatod le? monta a varnyúkirá, – ebatta!</p> +<p>De má akkorra Jankó is elégyött a teknő aló. Köszönt a sógornak, +ammëg:</p> +<p>– Isten hozta! kedves sógor! hogy van? në haraguggyék mán, hogy +olyan fënnszóval beszétem! – Feleségëm! aggyá ënnünk, innunk +sebësenn!</p> +<p>Az asszony vacsorát készítëtt be, a két embër új jólakott, mint +a duda. Mikor mëgëttek, azt kérdëzi a varnyúkirá Jankótú:</p> +<p>– Hát të, sógor! mi járatba vagy êre? mi szél hozott?</p> +<p>Jankó oszt elmonta:</p> +<p>– Hát, kedves sógor! hallottam én valamikor, hogy messzi valahun +él a világszépasszonya, azt szeretném én magaménak tënnyi, ha +lëhetne. Hát ebbe a járatba vónék!</p> +<p>– Hej! kedves sógor, – mondta a varnyúkirá, de nagy fába vágtad +a bicskádot! én három esztendeig jártam utánna, szótam vóna is +vele, més së lëtt az <span class="pagenum"><a name="Page_278" id= +"Page_278">-278-</a></span> enyím! No! de të még fiatal vagy, maj +mëssegít az Isten! Osztan ha sikerű, ki në haggy a lagzidbú!</p> +<p>Beszégettek még ëgy kicsit, azután lëfeküttek. Rëggel Kiráfi +Jankó útnak indút, a sógora, a varnyúkirá még ëgy darabonn el is +kísírtëtte.</p> +<p>Mënt ő, mëndegét, hun ballagva, hun koczorászva, estére mëgínt +ëgy nagy erdőbe ért. Ott is fëlmënt ëgy fára, szétnézëtt, ëgy +kastéba látott világot. Fëlült a lovára, odamënt, beköszönt az +ablakon:</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét!</p> +<p>– Aggyon Isten! mi járatba van?</p> +<p>– Elgyöttem a rokonnyaimho látogatóú, itthon vannak-e?</p> +<p>– Hát kiféli maga?</p> +<p>– Én Zákrétom kirá fia vagyok!</p> +<p>– Úgy? én mëg a lyánya! győjjék be!</p> +<p>Kiráfi Jankó bemënt. Itt is ëgy lyánytestvéri lakott, ennek az +ura vót a saskirá. Nagyon szivesen fogták itt is, az asszony is mëg +az ember is, még allyig akarták másnap eleresztenyi. Ed darabonn, +mint a varnyúkirá, a saskirá is elkísírtëtte.</p> +<p>Harmagyik nap este mëgint erdőbe ért Jankó. Ott is tanát ëgy +nagy kastét, abba is a sógora lakott: a hollókirá. Jó telt az ideji +ott is, még el nem këllëtt neki gyönnyi. De a világszépasszonyával +së a saskirá, së a hollókirá nem nagyon biztatta, mer ők së mëntek +vele sëmmire, még mikor a hollókirá úttyára kísírtëtte Kiráfi +Jankót, aszonta neki, hogy elválakoztak: <span class= +"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span></p> +<p>– Majd elszállunk még mink sógor fëlëtt, maj mëllássa!</p> +<p>De Jankó csak folytatta az úttyát a kis tátos lovánn. Mëntek, +mëndëgétek nagy lassan, nagysoká elértek ëgy városba. Ott aszonta a +tátos a gazdájának:</p> +<p>– Tudod-ë, mellyik palotába lakik a világszépasszonya? Të majd +oda bemégy! de engëm vagy köss be az ëstállóba vagy haggyá magamra! +Të mëg ereggy be! de në köszönny sënkinek, së në szó’ sënkihë +sëmminőt! A világszépasszonya arczképekët néz, újságot olvas, +járká, të azt csinádd, a mit ő, de në szó’ sëmmit!</p> +<p>Jankó úgy is tëtt. Bemënt a kapunn, lovát bekötte az ëstállóba, +oszt mënt ëgënyest a világszépasszonyáho.</p> +<p>Nem szót sëmmit, së fejíret, së feketét. A világszépasszonya +épenn a tyűkör előtt ült, nézëgette magát. Mellette vót még ëgy +szék, abba ült Kiráfi Jankó, oszt azt csináta, a mit a +világszépasszonya: nézte magát a tyűkörbe. Azután az arczképekët +vëtte elé, azt nézëgette, Jankó is. Elészëtte az újságot, olvasott, +Jankó is. A világszépasszonya azután fëlkelt a székrű, járkát a +szobába, Jankó utánna, az asszony lëmënt a kerbe járkányi, Jankó +mindënt úgy csinát, de nem szót sëmminőt së. Mikor az beszét a +kertészszel, odamënt, oszt beszét vele ő is. Eszibe vót ám, a mit a +tátos mondott!</p> +<p>Má három napja, hogy a kastélyba van Jankó. Együtt früstököltek, +ebédëltek, vacsoráztak, de nem <span class="pagenum"><a name= +"Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> szótak ëgymásho. A +harmagyik nap után azt mongya Jankónak a világszépasszonya:</p> +<p>– Má látom, hogy az ettéd lëszëk! Sokann akartak má, de ëgy së +áta mëg szó nékű, mind hamarébb szót, mint én, oszt azé nem +lëhettem övék. Nekëd is még ëgy próbát këll kiánod, három napig +tart. Előző nap az arczképekët nézëgetëd, másogyik nap a kerbe +sétász, harmagyik nap a szobákat nézegtëd…</p> +<p>Akkor fölkelt a székrű a világszépasszonya, kívël várt rá a +kocsi, belevette magát, oszt elhajtatott.</p> +<p>Jankó magára maradt. Mán ép a harmagyik nap telt neki. Nézte +sorba a szobákot, ki aranyos vót, ki ezüstös, ki másfurma, mikor a +harminczkettegyik szobába ért, látta, hogy ëgy sifony hátáná még +ëgy ajtó van. Mingyá elhúzta onnat a sifont. A kúcsokkal mëg +próbágatta, mëllyikkel nyína má ki! A tizënharmagyik kúcscsal +kinyít a harminczharmagyik ajtó. Valahogy belép, ott lát ëgy +tizënkétfejű sárkánt aranylánczokra kötve.</p> +<p>Aszongya neki a sárkány:</p> +<p>– Aggy egy puhár vizet, adok érte ëgy királyságot!</p> +<p>Kiráfi Jankó adott neki.</p> +<p>– Aggyá még ëgy puhárral, adok érte még ëgy királyságot!</p> +<p>Jankó adott másocczor is.</p> +<p>Aggyá má harmacczor is, három királyságot adok!</p> +<p>Jankó nem rëstëllte, kiöntötte a harmagyik puhár vizet is. +<span class="pagenum"><a name="Page_281" id= +"Page_281">-281-</a></span></p> +<p>Mikor a sárkány az utóssó kortyot is lënyelte, mëgrázkodott, az +aranyláncz lëpattogott rúlla, oszt repűt ki a szobábú. A +világszépasszonya épen hazafele akart gyönnyi a kocsijával, mikor a +sárkány odaért, kikapta a kocsibú, oszt elszát vele.</p> +<p>A kocsi befordút az udvarra, a lovak patkója mëg csak úgy +czikrádzott. Tomboltak a lovak, hánták magokat. Otfël Kiráfi Jankó +nem tudott mit gondolnyi, mi zaj lëhet a? Lëmëgy, ott áll előtte a +kocsi a lovakkal. Odaszól a lovakho:</p> +<p>– Mi baj! kutya ëgye a vérëd! van szénád, abrakod! +világszépasszonya gazdasszonyod!</p> +<p>– Nincs! Nincs! monták a lovak.</p> +<p>– Hát hunn van?</p> +<p>– Elvitte a tizënkétfejű sárkány, kikapta a hintóbú! monták a +lovak nagy szomorúvann.</p> +<p>Akkor Jankó ráparancsolt a cselédségre, hogy maraggyék mindën +úgy, a hogy van, ő most elmëgy! Avval ő fëlült a turhós csikójára, +oszt elballagott.</p> +<p>Ëcczër ëgy nagy városba ért. Rëggel kilencz óra vót, mikor +mëllátta, hogy a világszépasszonya kossóval mëgy a kútra vízé. +Odaszól neki Jankó:</p> +<p>– Csapd azt a kossót a kútho, gyere! én elviszlek!</p> +<p>A világszépasszonya a kossót úgy odavágta a kúthó, hogy nemcsak +a kossó tört össze, ha a kút is összedőt. Fëlült az asszony Jankó +mellé, oszt ballagtak hazafele.</p> +<p>A sárkány csak este hét órára ért haza. Első gongya is az vót, +hogy mëgkeresse a világszépasszonyát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> Nem +tanáta. Lëmënt az ëstállóba. Vót neki ëgy háromlábú tátos lova, azt +kérdëzte mëg: hun van a felesége? A ló aszonta:</p> +<p>– Kiráfi Jankó elvitte!</p> +<p>– Ëhetëk-e, ihatok-e még? kérdezte a sárkány.</p> +<p>– Ëheccz is, ihaccz is, alhaccz is, ëgyet ugrok, utóérjük!</p> +<p>A sárkány ëtt is, itt is, alutt is, avval fëlült a tátos hátára, +az ëgyet ugrott, utóérték a világszépasszonyát. A sárkány Jankó +ölibű kikapta a szép asszont, a buzogányával mëg ëgy nagyot vágott +Jankó fele:</p> +<p>– Ne! itt van ëgy kiráság!</p> +<p>De az ütés nem érte.</p> +<p>A sárkány hazavitte a világszépasszonyát.</p> +<p>De Kiráfi Jankó nem birt belenyugonnyi, hogy az asszony nem +ezövé. Elindút mëgint a turhós csikón. Reggel kilencz órakor a +világszépasszonya mëgyën a vízé a kútra, Jankó odaszól neki:</p> +<p>– Csapd a kossót a kútho, oszt gyere velem!</p> +<p>A világszépasszonya úgy tëtt, fëlült a lóra újfënt Jankó +mellé.</p> +<p>A sárkány mëgint csak este hét órára gyött meg. Ëgënyesenn mënt +be az ëstállóba.</p> +<p>– Hun a feleségëm?</p> +<p>– Elvitte Kiráfi Jankó!</p> +<p>– Ëhetëk-ë, ihatok-ë még?</p> +<p>– Ëheccz is, ihaccz is, vékonyhajú mogyorót is feltörheccz, +alhaccz is… ëgyet ugrok, utóérjük.</p> +<p>A sárkány ëtt is, itt is, vékonyhajú mogyorót is <span class= +"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> tört +fël, alutt is, a ló ëgyet ugrott, utóérték Jankót. A sárkány +kikapta ölibű a világszépasszonyát, Jankót mëg olyanokra vagdalta, +mint a pozdërva. Avval mënt haza. A kis turhós csikó ott maratt, +őrizte a gazdája testyit.</p> +<p>A hogy a kis ló ott szomorkogyik, ára repű a Jankó három sógora, +aszongyák úgy ëgymásközt:</p> +<p>– É! ammëg ott a sógor, szétvagdalva!</p> +<p>Lëszállottak mingyá. A hollókirá sietëtt forrasztófűvet +keresnyi. Mikor hozott, avval összeragasztották, mërrázták, Jankó +míngyá fölélett. Csak annyit mondott: jaj! de elaludtam;</p> +<p>– Bizony alunna ken, sógor! még a világ! ha mink mëg nem látyuk! +monta a hollókirá.</p> +<p>Avval a sógorok elszátak, Jankó mëg fëlült az ő hűségës turhós +csikójára, oszt ballagot a kútho, a hun a világszépasszonya húzta a +vizet. Aszonta neki Jankó:</p> +<p>– Hallod-ë, világszépasszonya! mos má nem viszlek el, ha azt +mondom: ereggy el a bódba, vëgyé szőnyëgët, húzd be vele a sárkány +lovát tetőtű talpig, oszt ha a sárkány haragszik, hogy mé +csúfítottad el a lovát, kérdëzd mëg tűlle: »hunnatvaló ez a ló, +hogy még párját is szërëzhessünk hozzá!?« Tudod-ë?</p> +<p>A világszépasszony beleëgyezëtt.</p> +<p>Mikor a sárkány mëllátta a lovát, hogy el van csúfítva, +elkezdëtt veszekënnyi az asszonyra. Da a világszépasszonya aszonta +neki:</p> +<p>– Ugyan në veszekëggyék má mindég! ha mongya <span class= +"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> mëg, +honnatvaló ez a ló, hogy párját is keríthessünk hozzá!?</p> +<p>De a sárkány aszonta:</p> +<p>– Mind bolond embër a, ki a feleséginek mindënt elmond!</p> +<p>A világszépasszonya aszongya erre:</p> +<p>– Mind bolond embër a, ki a feleségitű eltitkol valamit! Mit +fétesz? isz mán Kiráfi Jankót agyonvagdostad! kitű fétesz mém most +is?</p> +<p>Erre a sárkány aszongya:</p> +<p>– No! jó! hát mëmmondom: szógálatomé kaptam!</p> +<p>– Hun szógátá érte?</p> +<p>– Messzi a Vërëstengërbe van ëgy sziget, azonn lakik ëgy +ördöngös asszony. Annak van három lyánya. Ezëk a lyányok rëggerre +mindég lovaké vátoznak. Minden nëgyegyik nap mëgellyik ëgy +közűllök, oszt hogy én három napig őrzöttem őköt, ezt a lovat +kaptam az ördöngős asszontú! No! jó van-ë má? tudod-ë má?</p> +<p>– Hát a nëgyegyik lábát hun vëtték el? kérdezgette, faggatta a +világszépasszonya.</p> +<p>– Hát a vámházná! monta a sárkány.</p> +<p>Isz ek këllëtt a világszépasszonynak is! másnap tanákozott +Jankóval, mingyá elmonta neki az utóssó szóig, a mit a sárkány +mondott.</p> +<p>Jankónak së këllëtt több. Fëlült a kis lóra, oszt nagy lassan +ballókázott a Vërëstengër fele. Ecczër ëgy vámhídho ért. +<span class="pagenum"><a name="Page_285" id= +"Page_285">-285-</a></span></p> +<p>– Hova mégy? kérdezte a vámhidas.</p> +<p>– Szógálatot keresnyi! monta Jankó.</p> +<p>– Accz-ë nekëm szolgálatod jutalmábú?</p> +<p>– Adok!</p> +<p>Tovább engette mënnyi Jankót. Nemsokára ëgy másik vámhídho ért. +Ott is mëgkérdëzte a vámhidas:</p> +<p>– Hová mégy?</p> +<p>– Szógálatot keresek!</p> +<p>– Accz-ë nekëm a szógálatodbú?</p> +<p>– Adok!</p> +<p>Avval az is engette tovább.</p> +<p>Mënt, mëndëgét, ëcczërcsak elért a Vërëstengërhë, a +Vërëstengërbe arra a szigetre, a hun az ördöngős asszony lakott. +Lëszát a lovárú, bemënt, köszönt:</p> +<p>– Aggyon Isten szërëncsés jó napot! édës öreganyám!</p> +<p>– Aggyon Isten, kedves fiam! Szërëncséd, kutya! hogy édës +anyádnak szólítottá! monta az asszony.</p> +<p>– Nekëd is szërëncséd, hogy kedves fiamnak montá! vágta oda +Jankó.</p> +<p>– Mi járatba vagy?</p> +<p>– Szógálatot keresëk!</p> +<p>– No! én mëffogadlak! Van nekëm három lovam, azokat këll +kihajtanod a legelőre, oszt mëgőríznëd.</p> +<p>Három nap ëgy esztendő. Ha jó kiszógátad a három napot, a mit +kérsz tűllem, azt adok neked!</p> +<p>Mëvvót az ëgyesség.</p> +<p>Rëggel Kiráfi Jankó kihajtotta a három lovat a tengërpartra. +Hozzáfogott a kënyerezéshë, azután <span class="pagenum"><a name= +"Page_286" id="Page_286">-286-</a></span> lëfekütt a fűbe. A három +lónak së këllëtt több, ráfújták Jankóra az álomszellőt, oszt még az +alutt, ők nyulaké vátoztak, ott vót nem messzi ëgy tábla búza, abba +szalattak.</p> +<p>Mikor fëlérzëtt Jankó, a lovakot nem látta sëhun. Nagyon +elszomorodott. Vakarta ott is, a hun nem viszkedëtt. Micsinállyék +má? Ecczërcsak láttya, hogy gyön a három sógor. Azok mëmmonták +neki, hogy a három ló három fejér nyulé vátozott, majd ők kergetyik +a búzábú, Jankó mëg állyék a szélyin a kantárral, oszt mikor +kigyönnek, vágja a fejikhë.</p> +<p>Úgy is vót. Kergette a három sógor a három fejír nyulat, Jankó +mëg ott várt a búza szélyibe a kantárral. Ëcczër gyönnek a nyúlak, +Jankó oda a kantárral! mind a hármat mëffogta. De má ekkor lovaké +változtak.</p> +<p>Hazahajtotta oszt őket.</p> +<p>Otthon kérdëzi az ördöngős asszony:</p> +<p>– No! fiam! hát megőrzötted a lovakot?</p> +<p>– Mëg ám! öreganyám!</p> +<p>Avval Jankó vacsorát kapott, az asszony mëg kimënt az ëstállóba, +jó elverte a lyányajit: mé hatták magokat mëffogatynyi! A három +testvér aszonta az annyának:</p> +<p>– Të nagy ördög vagy, de az még nállad is nagyobb!</p> +<p>Másnap rëggel Jankó mëgínt kihajtotta a lovakot. A hogy azelőtt +való nap járt, új járt most is. Elalutt a lovak eltüntek, arany +kacsáké vátoztak. Ha a három <span class="pagenum"><a name= +"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> sógor a tóbú ki nem +zavarja őköt, nem tutta vóna mëgkerítenyi soha. Este hazahajtott, a +lovak kikaptak újfent, de nem úgy, mint tënnap, ha hécczërte +jobban. Jankó örűt, hogy két nap má elmënt baj nékű.</p> +<p>Harmagyik rëggel is kívël van Jankó a lovakkal. Kënyerez, lëdől +pihennyi, a lovak mëgint ráfújják az álomszellőt, úgy hogy Jankó +elalutt nagyon. Ők meg hipp! hopp! vótak, nincsennek.</p> +<p>Fëlkel Jankó, de ló nincs. Csak fëlëtte vót az égënn ëgy nagy +fëlyhő. A három ló vót az a fëlyhő! De Jankó nem tutta!</p> +<p>Mán kezdëtt nagyonn szomorkonnyi, mikor mëllátta, hogy ittgyön a +három sógor. Azok szátak ëgënyest hozzá.</p> +<p>– Hallod-ë, në szomorkoggy, – monták neki. Látod-ë ott azt a +nagy fëlyhőt? – az a három ló. Mink most vërës lángé vátozunk, oszt +fëlmënünk a fëlyhőhö veszekënnyi. Itt van ëgy kard, ha a kék láng +elboríttya a vërës lángot, szúrd kërësztű magad evvel a karddal. +Inkább így hally mëg! Ha pegyig ëgy csomó fejér hab esik lë, hajídd +hozzá a kötőfékëdët, oszt a lovaid mëgkerűnek. Ha hónap rëggel az +asszony kérdëzi: mit kívánsz szógálatodé, el në fogaggy sëmmit, +csak azt a csikót, a kit hónap ellyik az ëgyik ló! De el në felejd, +tudod-ë?</p> +<p>Avval a három sógor vërës lángé változott, oszt mënt fël +ëgënyesenn a fëlyhőnek. Mingyá lácczott, hogy a kék mëg a vërës +láng veszekëgyik mán javába. Ecczër a kék láng elborította a +vërësset, Jankó épen <span class="pagenum"><a name="Page_288" id= +"Page_288">-288-</a></span> a szívibe akarta szúrnyi a kardot, +mikor láttya, hogy fëlűrű esik lëfele ëgy csomó fejír hab. Rögtön +hozzávágta a kötőfékët, mire mëllëtt mind a három ló.</p> +<p>Hajtotta haza vígann. Az ördöngős asszony durúzsolt, mikor +kiatta neki a vacsorát, a lyányajit mëg úgy elverte, hogy még olyan +pühölést! De azok csak aszonták:</p> +<p>– Ha të nagy ördög vagy, ez nagyobb még nálad is!</p> +<p>Nem ért má az a szó sëmmit, Jankó kitőtötte az esztendőt.</p> +<p>Másnap aszongya neki az asszony:</p> +<p>– No! fiam! kitőtötted az esztendőt, ha ezt a tartománt kérëd +is, mëg këll annom! mit kivánsz?</p> +<p>Aszonta Jankó:</p> +<p>– Nem këll nekëm sëmmi së, csak az a csikó, a kit máma ellëtt az +egyik ló!</p> +<p>– Azt nem adhatom, fiam!</p> +<p>– No! ha nem adhattya, hát ëgyeb nem këll. Isten ággya mëg!</p> +<p>Jankó mán kigyött a kapunn is, mikor az öregasszony utánna +kiátott: gyere vissza! odaadom!</p> +<p>Mëgfogta Jankó a csikót, de először vezetnyi këllëtt, olyan +gënge vót. Mikor kiért vele a szigetbű, épen csak olyan fájin nagy +ló lëtt belűlle, mint a többi. Akkor oszt fëlült a hátára.</p> +<p>Mëgy, mëndëgé, az uton tanákozik ëgy juhászszal.</p> +<p>– Aggyá nekëm ëgy zsákot, juhász! adok érte ëgy marék aranyat. +<span class="pagenum"><a name="Page_289" id= +"Page_289">-289-</a></span></p> +<p>A juhász adott.</p> +<p>– Aggyá még két báránt is, azé mëg adok még két marék +aranyat!</p> +<p>A juhász azt is adott.</p> +<p>A két báránt Jankó bekötte a zsákba, maga elejbe vette a ló +hátára, oszt mënt.</p> +<p>Nemsokára odaért a vámhídho. Kérdezi tülle a vámhidas:</p> +<p>– Hoztá-e valamit nekem, hé?</p> +<p>– Hoztam! azzal a zsákbú kieresztëtt egy báránt. Még keresgéték, +– mer elszalatt! – ő azalatt tovább mënt.</p> +<p>A másik vámhidasnak is odatta a báránt rengyibe, azután nyargalt +ëgënyesenn a sárkány palotája fele.</p> +<p>Épen rëggel kilencz óra vót most is, hogy odaért. A +világszépasszonya vitte a kossót a kezibe, mënt a kútra. Mëglátta +Jankó:</p> +<p>– Csapd a kútho azt a kossót, oszt gyere velem!</p> +<p>Oda is csapta úgy az asszony, hogy ëgy szikurdum nem maratt +belűlle épségbe! avval fëlült Jankó mellé, utánnok vót a turhós +csikó, oszt mëntek, mint a szél.</p> +<p>Este hat órakor gyön haza a sárkány, ëgënyesenn mënt az +ëstállóba. Aszongya a lovának, mer az nagyon kapálódzott:</p> +<p>– Mi baj! kutya ëgye a vérëd! van szénád, abrakod! +világszépasszonya gazdasszonyod!</p> +<p>– Nincs! Nincs!</p> +<p>– Hát hun van?</p> +<p>– Elvitte Királyfi Jankó. <span class="pagenum"><a name= +"Page_290" id="Page_290">-290-</a></span></p> +<p>– Ehetëk-ë, ihatok-ë még!? kérdezte a sárkány.</p> +<p>– Ëheccz is, ihaccz is, alhaccz is, hatot is ugorhatok, még së +érëm utó!</p> +<p>No! vót harag mëg mérëg a sárkánba is, maj szétvette. Elmënt a +gépészhë, csinátatott vele olyan vasbuzogánt, a mëllyiknek olyan +hëgyi vót, mint a tő.</p> +<p>Mikor a buzogány készenn vót, fëlült a lovára, kétódalt mindég +verte, szurkáta a lovát, szëgénnek má a bélyi is csüngött. Ecczër a +ló ëgyet ugrott, lëhajította a hátárú a sárkánt úgy, hogy kampësz +lëtt ëcczërre.</p> +<p>Kiráfi Jankó mëg repűt tovább a világszépasszonyával, még haza +nem értek. Otthon mëgesküttek, lagzit laktak, faggyút sz....k, +avval világítottak, mém most is boldogan élnek, ha mën nem +haltak.</p> +<p>Galilián köpönyeg, tódd a mesét, ha lëhet. Eggyig vót, több se +vót.</p> +<p class="center"><i>Puszta-Hanyi, Heves vármegye. Molnár Lojzi, 23 +éves dohányos bojtártól. Lejegyzési idő: 1904. május.</i></p> +<h2>37. Nemfélek Jankó.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër, annak mëg két +fia. Az a két gyerëk mindég az ëstállóba hát a lovakra ügyelnyi. Az +ëgyik, mikor tüzeltek az ëstállóba, mindék borzongott, fét +valamitű, a másik mëg, nem vót má olyan dolog a világonn, a mitű +fét vóna. Az apjával is csakúgy foghëgyrű beszét, nem fét attú së. +<span class="pagenum"><a name="Page_291" id= +"Page_291">-291-</a></span></p> +<p>Monta neki az apja sokszor, hogy »maj mëttanítanak mét tégëd +valahun keztyűbe dudányi, nëfé! csak vesd magad olyan nagyon!« +»Mit? engëmet?!« monta Jankó, »má engëm në ijeszszék mëg a világonn +sënki, sëmmi!« »Jó van, jó, fiam! véginn pattan az ostor! ëcczër +lëssz, a ki sosë vót!«</p> +<p>A gyerëk nagyon makacs vót, fëltëtte, hogy – van ötven tallérja, +oszt elindú a világba, azt az ötven tallért annak aggya, a ki őt +mëttaníttya fényi.</p> +<p>El is indút. Má a másik faluba kezte kiabányi, hogy »ötven +tallér annak, a ki mëttanít fényi!« A harangozó vállalkozott, hogy +maj mëttaníttya ő!</p> +<p>Fëlkűtte Jankót a toromba harangoznyi écczaka, ő mëg lepedőt +vëtt magára, oszt úgy mënt fël a toromba. Mikor Jankó mëllátta, nem +hogy mëgijett vóna, ha fëlkapta az ölibe, oszt kihajította a +toronyablakonn.</p> +<p>Abbú a falubú mënt tovább. Mindënütt azt kiabálta, hogy »ötven +tallér annak, a ki mëttanít fényi!« Ott mëv vót ëgy hóhér, a ki +azelőtt való nap akasztott fël hét embërt. Ő aszonta, hogy +mëttaníttya Jankót fényi, ha ördöggel határos is. Elhítta Jankót +magáho, bezárta abba a komrába, a hun a hét akasztott embër lógott, +ott këllëtt neki lënnyi rëggelyig.</p> +<p>Várta a hóhér, hogy maj rimánkogyik Jankó, csak eresszék ki má, +de Jankó olyan jóézűenn alutt, mint a tej, eszi ágába së vót, hogy +ő most akasztott <span class="pagenum"><a name="Page_292" id= +"Page_292">-292-</a></span> embërëkkel hál ëgy haj alatt. Rëggel +kigyött a komrábú, nem vót ő neki sëmmi baja së, még inkább olyan +kanfurgyia beszédëket beszét, hogy nem győztek rajta ëlëget +nevetynyi.</p> +<p>Jankó mënt tovább, mert még nem tanították mëg fényi.</p> +<p>Mëgy, mëndëgé, tróbákozott ő vele mindënfajta embër, de nem mënt +vele többre a neveccségné.</p> +<p>Ëcczër beért ëgy kirá udvarába. Annak a kirának vót ëgy vára, a +kibe sënki së mert má estefele bemënnyi. Ki is vót hírjesztelve, +hogy a ki abba három nap, három écczaka mëm mer lënnyi, azé lëssz a +kirá lyánya.</p> +<p>Jankó a hogy mëhhallotta, ëgënyesenn mënt mondanyi, hogy ő nem +fé az ördögtű së, ő mëhhá benne.</p> +<p>Estefele be is mënt Jankó a várba.</p> +<p>Écczaka épenn javába alutt, nagy csörtögést hallott. Fëlkelt, +hát láttya, hogy a szoba, a hun hál, tele van boszorkánval. +Lëhajtotta a fejit vissza, oszt alutt tovább. En neki nem vót sëmmi +së.</p> +<p>Másnap écczaka – mer azelőtt annyit alutt, hogy mos má nem birt +alunnyi – fëlvót. Ëcczërcsak gyött feléje kilencz haláfej, mëg +kilencz haláláb. Fëlszëtte mind, a fejekët mëgësztërgályozta, a +lábakot fëlállította, oszt elkezdëtt velëk gugliznyi. Guglizott +egész rëggelyig.</p> +<p>Harmagyik écczaka hat fekete embër hozott elejbe a Szen Mihá +lovánn koporsóba ëgy öreg ősz <span class="pagenum"><a name= +"Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> embërt, de Jankó attú së +fét, odamënt, oszt kipëndërgette az öregnek a bajuszszát. A többit +mëg mëkkínáta ëgy-ëgy pipa dohánval. Azutánn rágyútott maga is, +oszt lëdőt ëgy hêre, pihent, mint Marczi Hevesënn.</p> +<p>Rëggerre kitelt a három nap. Mënt a kiráho Jankó, hogy övé má a +lyánya, kiáta a három napot. A kirá csudákozott, hogy »no! még +ilyen embërt nem láttam az életbe, má igazánn fájin embër vagy! +ettéd a lyányom!«</p> +<p>Mëg is tartották az esküvőt mingyá másnap. Vót ott olyan dáridó, +hogy még olyat ki látott!</p> +<p>Mikor lëfeküttek a legény a lyánval, a szógállónak má jó előre +mëv vót parancsolva, hogy éfékor a legény alá öncsön valamit, hátha +attú mëgijed!</p> +<p>Úgy is vót. Éfékor mënt be a szógálló, vitt be ëgy csobor halat +vízzel ëgyütt, azt öntötte a királyány ura alá. Hát a hogy +odaöntötte, a hal elkezdëtt vickándoznyi, a legém mëg fëlérzëtt. +Nem tutta: mi lëhet az ott alatta? úgy mëgijett, maj mëhhasatt a +szívi. A feleségi mëg ezt leste. Mikor javába ihedëzëtt az embër, +Nemfélëk Jankó, a királyány nagyot nevetëtt rajta. »Mit neveccz, te +bolond!« monta neki Jankó. »Hát csak azt, hogy ilyen embër vagy të! +aszontad, hogy má nincs olyan a világonn, a kitű të féné, oszt mos +mëg attú a csëpp haltú is halára ijetté! No! azé nem baj! csak +mëttréfátunk!«</p> +<p>Jankó ëgy kicsit rëstëlte is a dógot, de azutánn <span class= +"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> má ő së +nagyon bánta, hogyha monták neki a halat. De nem is kötte többet az +ëbet a karóho, ha mëhhúzta magát, a feleségivel boldogann ét, tán +mém most is él, ha mën nem halt.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyürő Klári +parasztasszonytól. Lejegyzési idő: 1904. márczius.</i></p> +<h2>38. Borsszem Jankó.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, nem mernék rá mëgeskünnyi, hogy hun vót, +de arra së, hogy vót, de má akar vót, akar nem vót, hát hal lëgyék, +hogy: vót – a világonn ëgy asszony, annak születëtt ëgy kis fia. +Olyan csëpp vót, hogy elnevezték Borszëm Jankónak.</p> +<p>Ez a gyerëk, má a születési napján úgy élett, mint ëgy kis kirá, +henczëgëtt, mindenkivel csak úgy beszét, mint a kondás a disznóval. +Másnap mëg má odakiátott az annyáho, hogy »hallya-ë ke!? mënynyék +el a kiráho! oszt mongya mëg neki, hogy ha nekëm aggya a lyányát, +visszahozom azt neki, a mit má tíz esztendeji elvesztëtt: az +aranszőrű paripát! Sebësenn járjék, ëgyik lába itt, a másik +ott!«</p> +<p>Elmënt az annya, de rá së fityítëttek az ő beszégygyire, úgy +kellett neki hazamennyi, a hogy elmënt.</p> +<p>Jankó mëh haragudott csudálatosann. Majd elmëgy hát ő! maj +mëmmutatja ő, hogy odaggyák! <span class="pagenum"><a name= +"Page_295" id="Page_295">-295-</a></span></p> +<p>Mikor a kirá elejbe ért, ott is olyan hëgyësenn beszét, hogy… A +kirá is mëcscsëndësëdëtt, oszt odaígírte neki a lyányát, de előbb +hozza haza az aranszőrű lovat.</p> +<p>Jankó válalta, hogy ura lësz a szavának.</p> +<p>Másnap fëlültek ëgy kocsira, befogtak két lovat, oszt +mëntek.</p> +<p>A mint mënnek, mëndëgének, hetedhét ország ellen, gyön előttök +az utonn ëgy rézszőrű paripánn a hétfejű sárkány, annak a lova lába +ëgy kőbe mëbbakott. Aszongya a sárkány: »héj! ha tunnám, hogy az a +kutya Borszëm Jankó itt van, mëgölném, ha hét lelki vóna is!«</p> +<p>Jankó hallotta ezt a kocsis mellől, fëlugrik, oszt odakiáttya +neki: »itt vagyok, mit akarsz velem? gyössz-ë velem karra vagy +kardra?« A sárkány kardra mënt.</p> +<p>Borszëm Jankónak csak annyiba kerűt őt mëgölnyi, mint a sëmmi, +úsz szëtte lë a fejejit ëgyënkint, mintha csak simogatta vóna. +Mikor má mëddöglött az a kutya hétfejű, a rézszőrű paripáját +odavezette a kocsiho, a másik kettő mellé.</p> +<p>Avval mënt tovább. Nemsokára gyött a tizënnégyfejű sárkány +ezüstszőrű lovonn. Az is elkezgyi, mikor a lova lába mëgbakik: »no! +biztosann az a kutya Borszëm Jankó jár itt!« Jankó a bakonn ült, +onnan vágott oda neki: »itt vagyok, kutya! mit akarsz velem? mire +gyössz? karra, vagy kardra?« »Kardra!« oszt olyant ordított a +tizennégy torkábú <span class="pagenum"><a name="Page_296" id= +"Page_296">-296-</a></span> a sárkány, hogy a Jankó kocsijok maj +fëlfordút.</p> +<p>Hát mëntek kardra. De ez is új járt, mint a hétfejű, +lëmarkolászta Jankó a kargyával valamennyi fejit.</p> +<p>Azután elvëtte az ezüsszőrű paripáját, odakötte lógósnak a +többihë, oszt mënt az uttyára tovább.</p> +<p>Nem sokáig këllëtt neki mënnyi. Az aranszőrű paripánn közelëdëtt +a huszonnégyfejű sárkány. Úgy rúgta a port a lova, mintha felyhő +hempërgene az útonn… Mëbbotlott a lova lába annak is. Aszongya +hogy: »ennye, ha tunnám, hogy az a kutya Borszëm Jankó van itt, +mingyá mëgënném!«</p> +<p>Jankó is bátor vót, nem këllëtt neki a szót kécczër mondanyi, +aszongya rá: »mi bajod velem, te, kutya! karra gyössz-ë, vagy +kardra!?« »Kardra, ebatta, hagy apríjjalak szét!« Össze is mëntek, +Jankó oda tëtte, a hova akarta. Jó odavagdosott neki amúgy +magyarosann. A huszonnégy fejű sárkány csak eldőt, mint a fa, a kit +kivágnak a tövibű.</p> +<p>Akkor Jankó fëlült az aranszőrű paripára, a kocsi elejbe +lovagolt, oszt indútak haza.</p> +<p>Mëgvan má az aranszőrű ló, hál’ Istennek! övé lëssz má a kirá +lyánya!</p> +<p>Hahaj! de nem is úgy van ám még a!</p> +<p>A hogy mënnek, mëndëgének, hazafele, útközbe ëgy tengër partyára +értek. Ott a tengerbű ëgy gyióhajbú kilépëtt ëgy embër. Az aszongya +Jankónak: »add ide azt az aranszőrű lovat, hé!« Jankó nagy +<span class="pagenum"><a name="Page_297" id= +"Page_297">-297-</a></span> mérgesenn felelt neki: »hát mé annám má +én azt oda neked, isz’ én birkóztam mëg ezé!« »De add ide – monta +az embër – mer máskép mëgbirkózunk!« »Hát as së bánom!« – monta +Jankó.</p> +<p>A hogy birkóznyi akarnak, a tengëri embër csak odamëgy, fëlkap a +lóra, oszt viszi be a tengerbe.</p> +<p>»Kutyafitta! vén embëri! – monta Jankó erre – add hát vissza a +lovamot, nem az ettéd a!« De az öreg csak annyit szól: »ha Tündér +Ilonát elhozod, akkor visszaadom!«</p> +<p>Gond ütte a Jankó fejit. Hun, mérű kerícscse ő elé Tündér +Ilonát? Hátha mës së tanállya? Főtt a feji. De csak mënt. Má +akarhogy lëssz, maj lëssz valahogy.</p> +<p>A mint mëgy, mëndëgél, tanál az útba ëgy embërt. »Hova mégy të, +hé!?!« »Csak mënëk, ára, a mére! én kengyelfutó vagyok, szeretnék +szógálatba ányi. Ha nem bánod, hát hozzád szegődök!« »Gyere no!« – +monta neki Jankó.</p> +<p>A hogy mënnek ők ëgyütt, tanának ëgy embërt mëgint, azután ëgy +másikot, ëgy harmagyikot mëg ëgy nëgyegyikët. Az első vót a +messzilátó, a másogyik a messzihajító, a harmagyik a nagyëhető, a +negyegyik a fázós embër.</p> +<p>Mëgëgyeznek ők szépenn mind a hatann; Jankó mëg gondolta is, +hogy »hátha szükségem is lëhet rájok, hát csak hagy gyöjjönek!«</p> +<p>Mënnek is ők, mënnek, még a Tündér Ilona palotájáho nem érnek. +<span class="pagenum"><a name="Page_298" id= +"Page_298">-298-</a></span></p> +<p>Ott bekopogtattak, beeresztëtték őköt.</p> +<p>Jankó eléatta, hogy mismi járatba vóna? hogy ő Tündér Ilonáé +gyött!</p> +<p>Aszongya neki Tündér Ilona: »iszën elmënnyi elmënëk, abbú szó +sincs, de csak úgy, ha nagyanyámtú a menyasszonyi ruhámot +elhozzátok!«</p> +<p>Ekkor jutott csak Jankónak az eszibe, hogy »isz’ itt van a +kengyelfutó, majd el kalajtat az érte!« De Tündér Ilona aszonta ám: +»itt këll annak másfél óra alatt lënnyi!« »Itt lëssz«, kiátott bele +a kengyelfutó, oszt szát, mint a villám.</p> +<p>Várják ők otthon, má ëgy órája oda van, més së gyön a +kengyelfutó. Aszongya Jankó a messzilátónak: »néz má mëg, hun jár? +hogy mém mos së gyön!« Nézi a messzilátó, aszongya, hogy »ott +alszik ëd dombonn! Feji alatt van ëgy katula, abba van a +mënyasszonyruha!«</p> +<p>Elékapja Jankó a messzihajítót: »hajícs csak fël, hé! de agyon +në üsd!«</p> +<p>A messzihajító fëlvësz ëgy röget, odahajít. A messzilátó mëg +nézte. Hát aszongya ëcczër: »ennye! pajtás! de jó odatanátá, épeng +a katulát sútottad ki a feji aló! Má fël is érzëtt a kengyelfutó. +Má gyön is!«</p> +<p>Allyig monta ki, má ott vót a kengyelfutó. Hozta a +menyasszonyruhát. Vitték be Tündér Ilonának. »No, most má, Tündér +Ilona! gyere velünk, viszlek!« monta neki Borszëm Jankó.</p> +<p>»Még nem mënëk«, vágott vissza Tündér Ilona, <span class= +"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> »itt +van ëgy kád tej, ëgy kád kása mëg tizënkét ju, ha ezt mëgëszitëk, +akkor elmënëk!«</p> +<p>Jankó is micsinállyék? szót a nagyëhetőnek, hogy segíccsék má +rajtok, ha tud.</p> +<p>Annak nem këllëtt rimánkonnyi, csak mëcscsavarintotta az egyik +bajuszszát, be a kád tejet, mëcscsavarintya a másikot, be a kád +kását, a juhok közű mët tizet csak olyan könnyesenn hajingát be, +mintha sëmmi së vóna.</p> +<p>Látta Tündér Ilona, hogy ezënn a Jankónn ëgykönnyen nem fog ki, +má mëg akarta magát annyi. De még azé most is tanát ki valamit, a +mivel hátha mëmmëntené magát. Vót ëgy szobája, a minek a +pádamëntoma rostébú vót, az alá tüzet rakatott. Azután bekűtte +minnyájokot oda.</p> +<p>De mos së járt túnann az eszikënn, a fázós embër úgy el kezdött +fáznyi, hogy egészenn enyhes lëtt a lebëgő.</p> +<p>Tündér Ilona látta: má kárësz-kurësz, a hol lëssz, úl lëssz! +mennyi këll! Fëlőtözött, oszt mënt. Jankó a nyerëgbe tëtte maga +elejbe.</p> +<p>Má jó darabonn mëntek, ëcczër csak Tündér Ilona mëszszökött a +nyerëgbű.</p> +<p>»Hű! a teremfáját! te messzilátó! néz mëcs csak, hova lëtt az a +Tündér Ilona!?«</p> +<p>A messzilátó csak félyig nyitta ki a szëmit, mingyá mëllátta ëgy +ház sarkába a pókhálló alá vót elbújva. A kengyelfutó mingyá +visszahozta.</p> +<p>De nemhiába, hogy hunczut a fehércseléd, nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_300" id="Page_300">-300-</a></span> lëhet +abba hinnyi ëgykönnyenn! allyig mëntek ëgy hajításnyira, Ilona +újfënt elszát.</p> +<p>Mëgesëtt vóna Jankónak, ha nincs vele a messzilátó! De az most +is mëttanáta ëgy ballangba. A kengyelfutó visszahozta mëmmëg.</p> +<p>Mëntek oszt békességvel.</p> +<p>Mikor a tengërhë értek, gyött a tengeri embër, hogy odaggya az +aranszőrű lovat, aggya oda Jankó Tündér Ilonát érte. De Jankó +tutta: micsiná. Nem atta.</p> +<p>A tengëri embër rimánkodott soká, hogy csak aggya oda, maj +mëszszógállya. De Jankó nem hajtott rá.</p> +<p>Akkor csak arra kérte, hogy a fé lábát hal láthassa, akkor is +visszaaggya a lovat.</p> +<p>Jankó mëttëtte, a tengeri embër hozta az aranszőrű paripát.</p> +<p>Mikor hazaért a kirá udvarába, átatta a szép lovat, de mëmmonta +azt is, hogy mos má a lyány nem këll, mer má van ő neki.</p> +<p>Hát a kirá së kíntethette rá Borszëm Jankót, hogy a lyányát +vëgye el, adott neki sok-sok pézt, allyig birta el hat ökör.</p> +<p>Ő mëh hazamënt az annyáho, Tündér Ilonával mëgesküdött, olyan +boldogok lëttek, hogy hét esztendeig arrú beszét az a tájék. Lagzit +laktak, faggyút sz...k, avval világítottak.</p> +<p>Eggyig vót, mese vót, Kelemënnek kedvi vót, kana is vót +mellette, kanálozd ki belűlle!</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzési idő: 1903. deczember.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span></p> +<h2>39. Buli Jankó.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót ëcczër a világon egy szëgény pár +cseléd. Az embër mëghalt, nem maratt csak a feleségi meg a fia. A +fiú má legénszámba mënt, vót úgy 20–22 esztendős. Sëmmitlenëk vótak +egészenn, gyámoluk nem vót. Jankó is rántott ëgyet a szűrinn, +elhatározta, hogy elmëgy világot próbányi.</p> +<p>Elmënt az erdőre, ott levágott egy tizenötöles, mëg ëgy tizöles +hosszú fát, abbú cséphadarót csinát, összekötte ëgy +rudallókötellel, oszt elindút cséplést keresnyi.</p> +<p>Mënt, mënt, mëndëgélt, elért ëgy kirá udvarába.</p> +<p>Bezörget. Kiszónak: ki a!? »Én vagyok, fëlségës kirá! Buli +Jankó. Gráczia fejemnek! szógálatot gyöttem vóna keresnyi. Ha vóna +valami kis cséplenyi valója kirá ő fëlséginek, én elvégezném +embërségësenn!«</p> +<p>Láttya a kirá Jankót, szélës, erőss vállán lógott az iszontalan +nagy cséphadaró.</p> +<p>»Látod-ë, fiam?« mongya neki a kirá, »amott van ëgy csëpp kazal +búzácskám, rád bízom, ha kicsépëlnéd! De szëmet ne haggyá ám a +kalászba, úgy verd ki!« Avval rámutatott ëgy këgyetlen nagy kazal +búzára. A kirá aszt hitte, hoj Jankó el nem cséplyi azt, még a +világ!</p> +<p>Jankó elválalta a múkát, aznap még hozzá is fogott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span></p> +<p>Veri a nagy hadaróval, veri, csak úgy rëngëtt a szérű. +Harmannapra készen lëtt vele.</p> +<p>Beszó a kirának. »Fëlségës királyom! mëg vagyok má vele. Gyöttem +vóna a béré, hogy ëgyezün mëg!?«</p> +<p>A kirá aszonta, hogy vigyën ëgy zsák buzát, ő más bért nem tud +annyi. Jankó beleëgyezëtt, csak azon kérte a kirát, hogy még ő +hazamëgy a zsáké, aggyig në takaríjja el a szëmet a portárú. A kirá +aszonta, »jó van!«</p> +<p>Jankó hazaér, aszongya az annyának: »Écs anyám! szëggye össze a +faluba a zsákokot, ponyvákot, a zsákokot fejcse ki, oszt az egészbű +varjék ëgyet, de sebësen, mer sietëk!«</p> +<p>A nagy zsák elkészűt hamarosan.</p> +<p>Jankó fogja a zsákot, a cséppel ëgyütt vetyi a vállára. Ëgy hét +múva odaér a királyi udvarba.</p> +<p>A termést még a szérűn tanáta.</p> +<p>Lëterítyi a nagy zsákot, kinyittya száját, a fékarjával mëg +hajtotta bele a szëmet.</p> +<p>Mire a zsák telyi lëtt, a szérűn annyi së maratt, a mënnyivel +ëgy tyúk jó lakott vóna. Jankó ëgyet rántott rajta, a száját ëgy +rudallókötellel bekötte, jelëntyi a kirának, hogy ha nem haragunna +mëg, ő az ëgy zsák búzát, a mibe mëgëgyeztek, má viszi.</p> +<p>Kinéz a kirá, láttya, hogy olyan a zsák, mint a templom tornya, +a búzábú mëg ëgy csëpp së maratt. Szörnyen mëgihett mëg mérges +lëtt. Má a búzárú nem títhatta lë, mer arra alkuttak, hát +kíntelenségire beleëgyezëtt. <span class="pagenum"><a name= +"Page_303" id="Page_303">-303-</a></span></p> +<p>Jankó a zsák búzát mëg a cséphadarót csak kapta a vállára, avval +indút, hogy mëgy hazafele.</p> +<p>Allyig mënt pár lépést, az ëstálló felő ëgy nagy vad bika +szalatt ëgënyest rája. A kirá úgy akarta Buli Jankót elvesztenyi, +hogy majd a bikával megöletyi. De Jankó csak nyugottan fëlnyút a +vállára a csépé, ëgyet kanyarított vele a feji fëlëtt, avval csapta +agyon a bikát, hogy többet mës së mozdút.</p> +<p>A kirá mëg mës së szólalt, bemënt a házba, duzmatt, +mérgeskëdëtt, akar ëgy duda.</p> +<p>Jankó ëgy hét alatt hazaért. A cséphadarót lëvette a ház elejbe, +a zsákot mëg odatámasztotta a házho. A hogy odatámasztotta, olyan +nehez vót, a ház mingyá összedőt. Rítt az annya këgyetlenű’, hogy +micsiná ő mos má! ez az ëgy kis házacskája vót, mos má as sincs. De +Jankó mérgesen rákiátott: »Sohse ríjjék, kënyérnek való má van, hús +is van«, mer hogy felejcség në lëgyék a szóban, a bikát hogy +agyonvágta, azt is vállára kapta, oszt vitte haza, »hozzék hát +bort«, aszongya.</p> +<p>Az annya fëlhagyott a rívással, mënt a kocsmába.</p> +<p>Mikor mëghozta, a bikábú pecsenyét süttek, a borbú ittak rája, +mulattak, nevedgétek, nagyokot nyútóczkottak.</p> +<p>Ëcczër csak gyön a kirá kengyelfutója, hogy mënynyék röktön, a +kirá hivattya, hogy van őneki ëgy elátkozott vára, ha ő abba +mëghál, a vár az övé lësz.</p> +<p>A kirá otthonn mindég csak azon törte a fejit, <span class= +"pagenum"><a name="Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> hogy +veszíhetné el Jankót. Most is azé hivatta, mer a ki még abba az +elátkozott várba mënt hányi, mindég ott veszëtt.</p> +<p>Mit csinállyék mos má? mënjék-ë? në-ë? – Mënt. Maj csak lëssz +valahogy!</p> +<p>Beér a királyi udvarba, jelëntyi magát, hogy hát itt van, tessën +parancsolnyi! A kirá mëmmonta oszt neki. De Jankó aszonta, hogy ő +csak úgy mëgy oda hányi, ha ennyi-, innyavalót, mëg gyërtyát ad +neki.</p> +<p>A kirá vitetëtt be mindënt, iszën gondolta, hogy »ússë gyössz má +të onnan ki, ha ëcczër bemënté!«</p> +<p>Mikor elgyött az este, Jankó a furolyáját mëg a cséphadaróját – +mer magával hozta – a hóna alá csapta, oszt ballagott fël a +szobába.</p> +<p>Bemëgy, leül, hozzáfog a kënyerezéshë, mikor jólakott, ëgy nagy +kulacs bort bevëtt rá, a furolya ott vót előtte az asztalonn, el +kezdëtt furolyázni szépenn, mint estenkint otthon szokott.</p> +<p>Elmúlyik a tiz óra, a tizënëgy is, valahogy elgyött a tizënkettő +is. Csörög-csattog a vasajtó, a nagy lépésëktű csakúgy zëngëtt a +pádamëntom, kinyílyik az ajtó, hát belép ëgy nagy files ördög.</p> +<p>Aszongya Jankónak: »Micsinász itt të, hé!?« »Iszogatok, +mulatok«, monta Jankó. »Gyere tísis ide, ëgyé, igyá!«</p> +<p>Még az ördög ëtt mëg itt, Jankó furolyázott, billëgette, +czifrázta kegyetlenű.</p> +<p>Mikor az ördög jó lakott, nagyon mët tecczëtt <span class= +"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span> neki a +furolyaszó, kérte Jankót, hogy taníjja mëg őt is, nagyon +mëgkedvelte a furollyát.</p> +<p>Jankó aszonta: »Szívesenn! Mé në! Gyere no!«</p> +<p>Odamentek a vasajtóho. Jankó kinyitta a fé szárnyát, akkor +aszonta az ördögnek: »No! tedd ide az ajtó közé a kezedët, de +hamar!« Az ördög odatëtte. Jankó erre hirtelen összecsapta a két +ajtót, az ördög kezi odaszorút, Jankó mëg elévette a cséphadarót, +úgy elverte az ördögöt, maj kitörte a rossz. Mëg is fogatta az +ördög, hogy nem menne oda többet sëmënnyié së!</p> +<p>Másnap rëggel látta a kirá, hogy Jankónak kutyabaja sincs, má +látta, hogy nem birnak evvel az ördögök së, a palotát mëg a várat +örökösenn neki ajándékozta.</p> +<p>Akkor Jankó hazament, elhozta az anyját, a búzát mëg az ökröt, +vót mindenik, az összedőt rossz házat otthatták, a várba +hurczolkottak, olyan boldogok lëttek, hogy még! oszt most is élnek +táng, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa +asszony szájából. Lejegyzés ideje: 1903. november.</i></p> +<h2>40. Rendes.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, kis ház mellett nagy ház, a mellett meg +egy tyúkól, volt a világon egyszer egy király. Annak volt egy +egyetlen szál most született kis lánya, de az olyan csepp volt, +mint az <span class="pagenum"><a name="Page_306" id= +"Page_306">-306-</a></span> öklöm. Az a kis lány alig feküdt még +három-négy napot a bölcsőben, már ellopta valaki. Az apja meg az +anyja eleinte szomorkodott utána, de később elfelejtették s ha néha +emlegették is, nem a rendes nevén, mert még meg se keresztelhették, +elnevezték Vót-nincs-nek.</p> +<p>Lakott a királyi udvarban egy öreg tanácsos, a ki még legény +volt, az lopta el Vót-nincs-et, a kis királykisasszonyt, azzal +játszott, enyelgett egész nap, mert már másban nem volt öröme.</p> +<p>Serdült, pendült a kis lány, az öreg tanácsos észre se vette, +hogy már tizenhat esztendős. Bizony már ez maholnap férjhezmenendő, +gondolta magában, jó volna ezt a szüleinek visszavinni!</p> +<p>A hogy gondolta, úgyis tett. Megfogta kezét a lyánynak, oszt +vitte le az apjához, anyjához. Ölelték oszt meg csókolták, ki mérül +bírta, szegény lyány a sok csóktól nem tudott hova lenni. Leültek +oszt az asztalhoz mindnyájan, a tanácsos is, oszt beszélgettek.</p> +<p>Egyszer csak a királyné, a hogy előbb már mindig a lyányán +forgott a szeme, azt kérdezi az urától:</p> +<p>– Találja ki kend, hányan vagyunk az asztalnál?</p> +<p>A király végignéz, azt mondja: négyen.</p> +<p>– Nem igaz! – mondja a királyné, nézzen szét jobban.</p> +<p>De a király ha kinézte volna is a szemét, akkor se látott volna +többet. Azt mondja akkor a királyné a lányának: <span class= +"pagenum"><a name="Page_307" id="Page_307">-307-</a></span></p> +<p>– Állj fel csak, lyányom, oszt menj keresztül a szobán +előttünk!</p> +<p>A lyány felállt s úgy tett, a hogy az anyja mondta.</p> +<p>Már akkor az apja is meglátta, hogy a lyánya állapotos.<a name= +"FNanchor_47" id="FNanchor_47"></a><a href="#Footnote_47" class= +"fnanchor">47)</a> Összenézett a feleségével is meg a tanácsossal +is, de nem szólt semmit. Kiment a cselédekhez, megparancsolta, hogy +álljon készen a tengerre egy hajó, tele élelemmel, meg rakjanak rá +annyi kendert, a minek a fonása hét esztendeig megtart.</p> +<p>A hajó nemsokára készen állott, rámehetett a király lyánya +örökös kínszenvedésre. Hamarosan jó szél kerekedett, úgy elverte a +hajót a parttól, hogy egyiket a másikról szem lett volna, a ki +meglátja. A király lyánya szegény egész nap csak rítt meg font. Ő +nem tudott semmiről semmit.</p> +<p>Egyszer érezte, hogy lesz valami, hogy megszüli terhét. Gyönyörű +világos nappal volt, de a hogy lefeküdt az ágyba, lett olyan +setétség, hogy a kanál megállt volna benne. Mikor a gyerek +megszületett, se szó, se beszéd, elszaladt. A király lyánya csak +elcsudálkozott: hova szaladt az ő gyermeke? Utána szól:</p> +<p>– Hova mentél, édes gyerekem?</p> +<p>Az visszaszól:</p> +<p>– Itt vagyok, de hozzád nem mehetek.</p> +<p>– Mért nem jöhetsz?</p> +<p>– Hosszú farkam, négy lábam van, kutya vagyok. <span class= +"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span></p> +<p>Majd hogy szörnyet nem halt szegény asszony! Az ő fia kutya!</p> +<p>– De hát már ha kutya vagy is, hadd lássalak meg! gyere ide!</p> +<p>A kis kutya odament, az anyja megtapogatta, hát csakugyan farka +meg négy lába volt. Azt mondja neki az anyja:</p> +<p>– Hát már ha kutya vagy is, enyém vagy te! hogy nevezzelek már +el?</p> +<p>– Anyám! nevezz csak engem Rendes-nek, ne adj én nekem emberi +nevet. De nagyon éhen vagyok, adj valamit ennem.</p> +<p>Evett osztán a Rendes, a mennyi a bőrébe fért. Harmadnap múlva +már nem volt a hajón semmi ennivaló, olyan éhen volt a Rendes. Azt +mondja az anyjának:</p> +<p>– Hallod-e, anyám! van-e már annyi fonva, hogy én abból kötelet +csinálhassak? mert már ennivaló annyi sincs a hajón, a mennyit a +félfogadra rákenj, jó volna a hajót kikötni valami erdő mellett, +ott tán ennünk is lehetne valamit.</p> +<p>A mi fonal volt, összeszedte azt Rendes mind. Megfonta kötélnek, +rákötötte a hajóra, avval beugrott a vízbe, oszt húzta kifelé a +hajót. Nem sokáig kellett neki bukdosni abban a fene nagy vízben, +mert nemsokára partot értek, a hol ki is szállhattak. Ott építettek +maguknak kunyhót, nád volt bőven. Az asszony rakta, Rendes meg +fonta. Ennivaló is került hamarosan, mert Rendes beszaladt a +legközelebbi <span class="pagenum"><a name="Page_309" id= +"Page_309">-309-</a></span> faluba, mindjárt lopott valamit. De ez +így ment minden nap. Már a király is megtudta, hogy Rendestől az +országban nyugodni nem lehet, katonaságot küldtek rá, hogy a hol +érik, lőjjék agyon.</p> +<p>El is indúlt a sok katona, rá is talált Rendesre, lőtte is, a +hogy bírta, de Rendest nem fogta a golyó. Mikor már látták, hogy +Rendesnek semmi baja, abbahagyták a pufogtatást, oszt késsel +akarták megfogni. De az elsőt, a ki hozzányúlt, úgy vágta meg +Rendes, hogy azt se mondta: amen. Azt mondja akkor nekik +Rendes:</p> +<p>– No! a kinek anyja van, álljon félre! az menjen haza, őrizze az +anyját! a kinek nincs, az maradjon itt, az meghal!</p> +<p>Úgy is volt. A ki ott maradt, azt mind kivégezte. A tisztnek meg +azt mondta:</p> +<p>– A királyodnak mondd meg, hogy holnap elmegyek hozzá, +meglátogatom, de parádéban várjon ám, mert akkor jaj az +életének!</p> +<p>A tiszt elment, a királynak elmondott mindent, a hogy +történt.</p> +<p>Másnap megy a Rendes a királyhoz. Várják is olyan parádéban, +mint még senkit. Mikor bement a kapun, a sok generális csak úgy +állt ott két sorban, mint a hurkapeczek. Rendes rájok se nézett, +csak ment egyenesen be a királyhoz. Az is úgy megijedt, egy +krajczár se maradt a zsebibe, azt hitte, hogy Rendes őt is egyben +kivégzi. Pedig Rendes nem bántotta, csak annyit mondott neki: +<span class="pagenum"><a name="Page_310" id= +"Page_310">-310-</a></span></p> +<p>– Hallod-e, király! van nekem az erdőben egy anyám, de apám +nincs. Te most kijössz velem az erdőbe, oszt elveszed az anyámat, +de muszáj ám elvenned, ha akarod, ha nem! de az anyámnak nem muszáj +hozzád menni! No! most gyerünk!</p> +<p>Felültek egy hintóra, oszt mentek. A királynak megtetszett a +szép asszony, mert szép is volt! el is vette. A lagzi előtt Rendes +mind a kettőjüknek megmondta, hogy ha már férj meg feleség lettek, +jól van, de neki is gondját viseljék ám! Azok igérték égre-földre, +hogy úgy lesz, nem lesz szüksége semmiben.</p> +<p>Már elmúlt egy nap, két nap, három nap, szegény Rendes már majd +elveszett az éhségtől, rája se nézett ott senki. Őt csak az udvaron +tartották valahol.</p> +<p>Egyszer meglátja a királyt, odaint neki.</p> +<p>– Gyere csak ide!</p> +<p>A királynak akkor jutott eszibe, mit fogadott. Úgy megijedt, +hogy se fehéret, se feketét nem tudott szónyi. Azt hitte, Rendes +mindjárt megöli. De Rendes nem ölte meg, csak azt mondta neki:</p> +<p>– Gyere velem az istállóba! vegyél a kezedbe egy éles +fejszét!</p> +<p>A király mindjárt is kerített egy fejszét, avval ment Rendes +után az istállóba. Azt mondja ott Rendes:</p> +<p>– No! most vágj ketté egy csapásra! ha egyszerre ketté vágol, +nem lesz semmi bántódásod, de ha nem, vége az életednek! +<span class="pagenum"><a name="Page_311" id= +"Page_311">-311-</a></span></p> +<p>Úgy mondta azt Rendes, hogy muszáj volt megtenni!</p> +<p>Akkor a király nekifohászkodott, felkapta a fejszét, úgy vágta +ketté Rendest, mint a tököt. Avval kiment az istállóból. Félóra +múlva bement, hát még a szemének se hitt először, olyat látott: egy +gyönyörűséges szép királyfi állott előtte. Azt mondja a +királyfi:</p> +<p>– Hát tudd meg, hogy én voltam Rendes, a kutya. Mikor még az +anyám otthon volt az apja udvarában a vén tanácsosnál, járt hozzá +egy gróf. De volt az udvarban egy szakácsné is, annak is volt egy +lánya, az a lányának szerette volna a grófot, de annak a csúnya +szolgáló nem kellett. Akkor a szakácsné valami port vegyített az +anyám ételébe, attól esett az én anyám teherbe, oszt azért is +szülte a kutyafiút, már mint engem. De te megszabadítottál, áldjon +meg az Isten!</p> +<p>Avval a király a feleségének is megmutatta, mi lett Rendesből, +minő szép királyfi! Örült az is, majd hogy meg nem ette a szép +fiát. A szép királyfi nemsokára megházasodott, együtt uralkodott a +mostoha apjával, olyan sokáig, hogy tán még most is él, ha meg nem +halt azóta.</p> +<p class="center"><i>Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János +parasztlegénytől. 1905. február.</i> <span class="pagenum"><a name= +"Page_312" id="Page_312">-312-</a></span></p> +<h2>41. Tilinkó.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a világon egy embernek +tizenkét fia. Már felnevekedett valamennyi, de az apjok nem tudta, +mit csináljon velök. Kimentek egyszer az erdőbe. Azt mondja az +egyik gyerek, a hogy egy nagy fát meglát:</p> +<p>– Ejnye! de szép kerék lenne belőle!</p> +<p>Azt mondja rá az apja:</p> +<p>– Jó leszel te, fiam, kerékgyártónak!</p> +<p>A másik, az is meglátott egy szép nagy fát, azt mondta, hogy de +szép almáriom lenne belőle! annak meg azt mondta az apja:</p> +<p>– Jó leszel te, fiam, asztalosnak!</p> +<p>Az is lett mind a kettő, a minek az apja mondta. Mind a tizenegy +fiúból lett valami mesterember, csak az utolsóból zsivány. Ezt +Tilinkónak hívták. Már két esztendős korában lopott olyan +selyemjuhot, hogy a bőréből magának a királynak varrtak +bekecset.</p> +<p>Tilinkó már nagy volt. Rettegett tőle az egész ország, annyit +lopott. Egyebet se csinált. Meghallja egyszer a király, hogy van az +ő országában egy legény, a ki ellopja még a jövőhetet is. +Odahivatja magához:</p> +<p>– Hallod-e, fiam! van nekem egy aranyszőrű paripám, azt +éjjel-nappal őrzi tizenkét ember, ha te azt ellopod, elhiszem, hogy +tudsz lopni.</p> +<p>Tilinkó köpte a markát, hogy csak hagyják rá, majd tudja ő, mit +csinál! <span class="pagenum"><a name="Page_313" id= +"Page_313">-313-</a></span></p> +<p>Hazament, felöltözött vén koldusasszony-ruhába, hátára vett egy +hordó pálinkát, avval útnak indúlt.</p> +<p>Megy, mendegél, odaér a király istállójához. Ott már mindenkinek +ki volt adva a parancs, mismit csináljon, nehogy a lovat valaki +eltegye láb alól. Egyszer csak hallják, hogy nyöszörög odaki +valaki, de nagyon.</p> +<p>– Ki az! mit keres? – kikiáltanak.</p> +<p>– Szegény öreg asszony – mondta Tilinkó – a vásárra mennék a +szomszédba, de majd megfagyok, úgy fázok, ösmerjenek Istent, +ereszszenek be, adjanak egy kis szállást a szegény utasnak!</p> +<p>Odabent megesett a szíve mindenkinek a szegény öregen, +beeresztették. De Tilinkó úgy be volt bulyázva, hogy a fene se +vette volna észre, hogy ő nem asszony.</p> +<p>Letette a hordót a hátáról, aztán megkinálta a kocsisokat sorba, +a mért olyan jók voltak, hogy beeresztették a jó helyre. Hát bizony +egyiknek se kellett sok, betörülközött az mind, mint a csap, oszt +elaludtak. De hogy az aranyszőrű lovat valaki el ne lopja, egyik +fogta a fülét, másik a farkát, harmadik a lábát, s ki hol tudta. +Tilinkó meg előszedett minden rossz seprőt, lóvakarót, kefét, azt +adta oda a kocsisok kezébe, az aranyszőrű lovat meg eloldotta a +jászolról, ráült, avval ment egyenest a királyhoz.</p> +<p>A kocsisok meg ott maradtak az istállóban, ki egy seprőt, ki egy +lapátot, ki egy lóvakarót tartott a keziben. <span class= +"pagenum"><a name="Page_314" id="Page_314">-314-</a></span></p> +<p>A király már messziről nézte, hogy vágtat Tilinkó az ő lován. +Ette a méreg, a hogy ehette.</p> +<p>Mikor Tilinkó odaért, azt mondja neki:</p> +<p>– No! Tilinkó, ezt elloptad! de még nem hiszem, hogy igazi +zsivány vagy! ha a gulyámat a csordásoktól el tudod hajtani, +elhiszem, hogy jól tudsz lopni.</p> +<p>– Jól van felség, meglesz az is! – mondta Tilinkó.</p> +<p>Avval ment haza az anyjához, összeszedett valami húsz csirkét, +összekötözte lábánál fogva mind, oszt vitte, ment egyenesen a +mezőre, a hol a gulyát őrizték. Eloldozta a csirkéket, oszt kit +erre, kit arra, eleresztgette mind. A gulyások meg azt hitték, hogy +fogoly, mert bizony már jó estefelé volt az idő, fogták magukat, +ott hagyták a gulyát, hogy majd megfogják a csirkéket. Tilinkó meg +egybeterelte a gulyát, egy nagy bolond kolompot meg felakasztott +egy fára, a marhákat pedig hajtotta, de egészen másfelé.</p> +<p>A gulyások már jó messze jártak, mikor eszükbe jutott a jószág. +Hátha azalatt Tilinkó elhajtja őket! Usdi! visszafelé! A fán meg a +kolompot rázta a szél, azt hitték, arra van valamerre a gulya, +mentek abban az irányban. De úgy találták ők meg a gulyát, mint én. +Kétségbe voltak esve, no! most jaj a fejüknek! végük van, ha a +marha meg nem kerül!</p> +<p>Tilinkó meg csak »gyerünk taccs!« hajtotta a gulyát a király +udvarába. <span class="pagenum"><a name="Page_315" id= +"Page_315">-315-</a></span></p> +<p>– Felséges királyom! itt a gulya! hát most már nem mondhatod, +hogy nem tudok jól lopni.</p> +<p>– No! jól van – mondta a király – de még most sem hiszem, hogy +jó zsivány vagy, míg a feleségem újjáról le nem lopod a jegygyűrűt, +alóla meg az ágylepedőt.</p> +<p>A király meg azt hitte csakugyan, hogy azt már nincs ember, a ki +megtegye.</p> +<p>De Tilinkó is tudta ám, hogy verik a czigányt. Valahol kerített +egy akasztott embert meg egy begre főtt lencsét. A király pedig +teleállatta a palotáját katonával, hogy ha oda valaki be merné +tenni a lábát, vagdalják agyon, mint a kutyát. Éjféltájban Tilinkó +bemászott a kéménybe, de eresztette maga előtt az akasztott embert. +Alig hogy leértek a konyhába, meglátja egy katona, hogy lábbal +lefelé egy ember ereszkedik le a kéményből. Nekiesett, úgy +szétvagdalta, mint a répát. Erre már a király is kiugrott az +ágyából, megnézni, mi történt odakint. Látja, hogy a katona egy +embert vagdalt szét.</p> +<p>– No! ez Tilinkó volt! most megjárta!</p> +<p>De Tilinkó azalatt, míg a katona zsákba szedte az akasztott +ember testét, elbújt egy sarokban, s mikor a király kijött a +szobájából, beosontott a királynéhoz. Ott nagy seppegve azt mondja +a királynénak:</p> +<p>– Hallod-e, lelkem, add ide a jegygyűrűdet, az a gazember +Tilinkó még el találja lopni! <span class="pagenum"><a name= +"Page_316" id="Page_316">-316-</a></span></p> +<p>A királyné nagy igazán elhitte, hogy az az ő ura, odaadta a +gyűrűt. Tilinkó pedig mintha kiment volna, félrehúzódott. Jön a +király. Dicsekedik a feleséginek, hogy no vége már Tilinkónak is, +ne féljen már tőle! avval lefeküdt. Tilinkó meg elévette a lencsés +begrét, a lencsét mind oda öntötte közéjük: a király meg a királyné +közé. Egyszer fordúl a király, fél kezével belekap a lencsébe. Még +a nyavalya is majd rájött, úgy megijedt. Azt hitte, hogy a felesége +volt ijedtében, a hogy a zene-bonát hallotta odakint; fogta a +lepedőt, kihúzta a felesége alól s ledobta a földre. Ez kellett +Tilinkónak. Felvette, összecsavarta, hóna alá kapta, avval ki az +ablakon.</p> +<p>Megy másnap reggel a király udvarába. Ott meg volt olyan +csete-paté, hogy még olyat ki hallott! a király veszekedett a +feleségére, hogy mért adta oda a jegygyűrűjét másnak, mikor +tudhatta, hogy a Tilinkó kezébe jut! Akkorra már a mi Tilinkónk is +odaért.</p> +<p>– Sohse veszekedjenek, felségtek! itt van a gyűrű meg a lepedő, +visszahoztam.</p> +<p>A királyné, hogy Tilinkót meglátta, úgy szaladt be a házba, mint +a kit a puskából kilőttek. Azt szégyelte legjobban, hogy az +ágylepedőjét is ellopták.</p> +<p>Akkor azt mondta a király:</p> +<p>– No! Tilinkó! most már elhiszem, hogy ember vagy! hogy ezután +ne lopj, neked adom a fele királyságom, élj boldogan. <span class= +"pagenum"><a name="Page_317" id="Page_317">-317-</a></span></p> +<p>Tilinkóból így kis király lett, gazdag ember lett, még most is +él, ha meg nem halt.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől, +70 éves öregasszony. 1905. február.</i></p> +<h2>42. Az okos kis ló meg a gazdája.</h2> +<p>No! mos hazudok ám még olyant, hogy öregapátok së hallotta +hírit.</p> +<p>Hun vót, hun nem vót, a hun vót, ott vót, az ópërëncziás +tengerënn innet vót, az üveghëgyekënn túnat vót, de még azonn is +túl, a hun a kis kurtafarkú disznó túr, kidőt-bedőt kemënczének ëgy +csëpp ódala së vót, a hun jó vót, ott rossz vót, a hun rossz vót, +ott jó vót, mégis olyan kenyërek sültek benne, mint a kocsikerek. +Én is ëttem belülle, de olyan jó vót, hogy elcsapta a hasam.</p> +<p>Hát – hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár embër. Mël +lëttek vóna azok szépenn, sëmmi bajok së vót, tejik-vajok, húsok, +zsirjok, csak a gyerëk hibázott. Má az is nagy baj pegyig a házná, +ha gyerëk nincs.</p> +<p>Az asszony nagyon rëstëllte a dógot, hogy mit mondanak má ő rá a +faluba, azé, ha még gyerëki nincs? isz’ nem vót ő së rosszéletű, së +sëmmi! nem tëhet ő arrú!</p> +<p>Hallotta a hírit ëgy öregasszonnak, a ki a faluba lakott, hogy +az tud mindënrű valamit mondanyi, elmënt ahho. <span class= +"pagenum"><a name="Page_318" id="Page_318">-318-</a></span></p> +<p>Az öreg asszon aszonta neki, hogy mé nem mënt má el hamarabb is, +má azóta vóna gyerëki! no de nem baj ís së! »Vëgyëk elé ëgy füstös +fazékat, oszt üllyék rajta ëgy hónapig! oszt má mikor ült rajta ëgy +hónapot, akkor csak vágja a fődhö a fazëkat, oszt a hán darabra +esik, annyi gyerëki lëssz. Tuggya-ë, lelkem! de így csinállya! +Isten ággya mëg!«</p> +<p>Hazamënt az asszony. Az utonn má előre gondolkozott rajta, hogy +hun is lëhet neki ëgy rossz füstös fazëka, a kire ráüllyék? má +annyira törte az ódalát a gyerëk. Szétnézëtt a pitarba, a kemencze +szájáná vótak lëborongatva a fazëkak, azok közt vót ëgy módtalan +füstös, kormos rossz fazék, kihúzta onnat, oszt sebësenn maga alá +kerítëtte. Ott ülte ëgy hónapig, mint az ülős tyúk a tojássát.</p> +<p>Mikor az ëgy hónap lëtelt, fëlkëlt a fazékrú, a fődhö vágta úgy, +hogy pokolba hallacczott a puhanása. Mëgolvasta azutánn, hogy hán +darabba eshetëtt, hát épenn kilenczvenkilencz vót.</p> +<p>Akkor tehërbe esëtt, hát ép időre fekütt lë a gyerëkágyba, +születëtt kilenczvenkilencz gyerëket. Fiúgyerëk vót az, az +istenatta, mind, mécs csak ëgy lyány së vót benne.</p> +<p>Nem panaszolkodhatott má së az embër, së az asszony, vót má +gyerëk hasig, csak olyan lëgyék, a ki tartsa.</p> +<p>Tartották is a szülék a gyerëkëkët olyan nevendék, suhadër +korokig, azután aszonták nekik: »mos má, kedves gyerëkejink! +mënnyetëk, a mére láttok, <span class="pagenum"><a name="Page_319" +id="Page_319">-319-</a></span> nem győzne bennetëkët kënyérrel az +érsik së. Osztann jóba foglallyátok magatokot!«</p> +<p>El is indút a kilenczvenkilencz gyerëk, ëgy helyënn beátak +kondásnak, valahanyann vótak. Ëgy esztendeig szógátak, az esztendő +véginn, mindëgyik kapott ëgy-ëgy malaczot. Azt hazavitték. Vót má a +szëgény pár embërnek ëcczërre kilenczvenkilencz malaccza.</p> +<p>Másik esztendőbe csordásnak átak el a gyerëkëk, ott mëg +kilenczvenkilencz bornyút adott nekik a gazda. Azt is hazavitték. +Vót má az öregeknek kilenczvenkilencz bornyúja is.</p> +<p>Harmagyik esztendőbe csikósbojtárnak átak el, onnat mëg +kilenczvenkilencz csikót vittek haza. Olyan ëstállót këlletëtt má +annak csinányi, mint széles ev világ.</p> +<p>Mikor má vót mindënik, malacczok, bornyújok mëg csikójok, má +nagyok is vótak, összebeszétek, hogy mos má elmënnek lyánnézőbe. De +csak olyan házho mënnek, előre fëltëtték magokba, a hun +kilenczvenkilencz lyány van.</p> +<p>Fëlülnek a lóra, a letkisebb, a ki letfiatalabb vót köztök, +lethátrúrú mënt ëgy rossz gereblyénn, még az ódalbordáját is mël +lëhetëtt vóna olvasnyi, ha mëg szé fújt, karóho këllëtt kötöznyi, +hogy a szé el në vigye. Azonn mënt a letkisebb.</p> +<p>Mëntek má sokáig, má vót köztök olyan is, a ki beleúnt a sok +őgyelgésbe. »Olyan házat keresünk mink, a hun kilenczvenkilencz +lyány van. Hát hun <span class="pagenum"><a name="Page_320" id= +"Page_320">-320-</a></span> van a? Nincs az sëhun a világonn!« De +allyig mëntek árébb ëgy faluval, betértek ëgy házho.</p> +<p>Kivël a kapu előtt a letkisebb fiúnak aszongya a lova: +»hallod-ë, kedves gazdám! én nem mënëk be, kívël maradok, itteng +lófőé<a name="FNanchor_48" id="FNanchor_48"></a><a href= +"#Footnote_48" class="fnanchor">48)</a> vátozok. Ha maj dörömbölök, +hát gyere ki sebësenn!«</p> +<p>»Jó van«. A fiú beleëgyezëtt.</p> +<p>Odabe a házba nagyott nézëtt a sok legény: kilenczvenkilencz +lyánt tanátak. Hát vót olyan ház! De a letkisebb, ëgy kis aranhajú +lyány, még bőcsős vót. A nagyobb legényëk mind beszégettek, ki a +padkánn, ki al lóczánn, a letkisebb legénnek mëg a bőcsőhö +kelletëtt mënnyi ringáznyi.</p> +<p>A hogy ott ringáz, ringáz, ëcczër csak hallya, hogy dörömböl +otki a kis ló. Sietve otthaggya a bőcsőt, szalad ki a kapuho.</p> +<p>»Mi baj, kedves lovacskám?«</p> +<p>»Fogd a bátyájaid kalapját, oszt tëdd a lyányok fejibe. De +hamar, mer ha késël, nagy baj lëssz!«</p> +<p>Mënt a legény sebësenn, mindënt út tëtt, a hogy a kis lova +mëpparancsolta. A sok kalapot mind a lyányok fejibe rakta, mer +hogyím má akkor aluttak minnyájann. <span class="pagenum"><a name= +"Page_321" id="Page_321">-321-</a></span></p> +<p>A lyányok annya mëg valami bördöngős asszon vót, a hun a kalapot +látta, mindnek elvágta a nyakát ëgy nagy késsel, azt hitte, hogy +azok a legényëk!</p> +<p>A letkisebb mëcs csak ringázta a kis lyánt.</p> +<p>A hogy ringáz, a hogy ringáz, mëgint hallya, hogy dörömböl otki +a kis ló.</p> +<p>Kimegy. »Mi baj van, kedves lovacskám!?«</p> +<p>»Rángasd fël a bátyájaidot, üllyönek lóra, tísis, mënnyün’ +hamar, mer nagy baj lëssz!«</p> +<p>Fël is rángatta a legény mind, ëgyet úgy mërrázott, hogy majd +elharapta a nyelvit. Fëlkászalóttak sebësenn, oszt útnak +indútak.</p> +<p>Mëntek sebësenn, mint a madár. Valahogy a határho érnek, a +bördöngős asszony akkor láttya, hogy nem a legényëkët ölte mëg, ha +a maga lyányait, fëlugrott ëgy piszkafára, oszt utánnok. De ép a +határ szélyinn tutta őköt utóérnyi, azon túnann mëg má nem vót +hatalma, csak a kis ló farkábú tudott ësz szá szőrt kiszakajtanyi. +De kiabát úgy, hogy ők azt hitték, hogy a hátokná biztosann az ég +zëng mëg a jégesső húll.</p> +<p>De ők rá së néztek, mëntek tovább.</p> +<p>Mikor ëgy kërësztútho értek, mëgát a kis ló, odaszót a +gazdájának: »hallod-ë, kedves gazdám! hagy mënnyënek ők ára, a mére +akarnak, gyerünk mink magunkba!«</p> +<p>Úgy is vót, mëntek magokba. A kis ló újfënt mëgát: »de, kis +gazdám! akarmit láccz, akarmit hallasz, te në láss, në hally +sëmmit, mer nagy baj lëssz!« <span class="pagenum"><a name= +"Page_322" id="Page_322">-322-</a></span> A legény mëgigérte, hos +së nem lát, së nem hall. – Aggyig!</p> +<p>Allyig mëntek árébb, mëllátott az útonn ëgy arany +káposztaharasztot. Aszongya a lónak: »ennye! de szép +káposztaharaszt ë! vëgyük fël!«</p> +<p>»Ládd-ë, kedves gazdám! montam, hos së në láss, së në hally, së +në szó’! mos má az is baj, ha fëlvëszük, az is, ha fël nem vëszük, +hát inkább csak vëgyük fël!«</p> +<p>Fëlvëtték, avval mëntek tovább.</p> +<p>Az útonn látott a legény újfënt valamit, csakúgy ragyogott a +napba. Arankacsatollyú vót.</p> +<p>»Ennye, de szép arantollyú, vëgyük fël!«</p> +<p>A kis ló haragosann rázta mëm magát. »Montam má, hos së në láss, +së në hally, së në szó, sëmmit! má az is baj, ha itt hagyuk, hát +vëgyük fël! de a szádra vigyázz, mer maj mëlládd, hogy vesztëdre +szósz!«</p> +<p>A tollyút is fëlvëtték, oszt ballagtak tovább.</p> +<p>A legénnek is hiába szót olyan makacsann a kis ló, mer mëgint +mëgállította. »Jaj! de szép aranpatkó van ott ëgy nyomba, kis +lovam! vëgyük mán fël!«</p> +<p>No má a kis ló, maj hogy lë nem vette a hátárú a legént, úgy +haragudott.</p> +<p>»Ládd-ë, gazdám! hát hiába rógyikálok én nekëd, të csak maraccz +a régibe. No! a mit főzöl, të ëszëd mëg!«</p> +<p>Avval fëlvëtték az aranpatkót is. A hogy mëntek, a kis ló csak +úgy dújt-fújt, mérgibe mindég a rögös <span class= +"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> hêre +mënt, hogy rázós lëgyék az út a gazdájának. Honnë! ha még rá së +hallgat!</p> +<p>Mëntek, mëntek, mëndëgétek, hëgyënn-vőgyönn, árkonn-berkënn +kërësztű, beértek ëgy királyi udvarba.</p> +<p>A legény a lovat mëkkötte odaki valahun, ő mëg beállított a +kiráho, a kinek gyönyörű szép lyánya vót.</p> +<p>Elészëgyi a tarisznyábú a legény, a mikët tanát, mutattya a +kirának, hogy mënnyié vënné mëg tűlle? Valahogy a kirá mëllátta, +majd elmënt a szëmi fényességi attú, a kit látott, olyan fényës vót +az arankáposztaharaszt, az arankacsatollyú, mëg az aranpatkó.</p> +<p>Akkor aszongya a legénnek: »no! hallod-ë, ha eléhozod nekëm azt +a káposztafejet, a kirű ez a haraszt való, ettéd lëssz a lyányom, +de ha nem hozod elé, mëghalsz!«</p> +<p>Nagy szöget ütött ez a legén fejibe. Mënt is ki mingyán a lóho. +Al látta, hogy a gazdája lëcsüngesztyi a fejit, gondolta magába: +»eb biztosan szomorkogyik valamié!« Azután fënnszóval kérdëzte +tűlle: »mi baj, kedves gazdám!«</p> +<p>»Hej-haj! nagy a baj! ha te azonn segítenyi tunná!«</p> +<p>»Hátha! hagy hallom csak!«</p> +<p>»Azt parancsolta a kirá, hogy ha azt a káposztafejet el nem +hozom, a kirű az a haraszt való, végem! de ha elhozom, a lyányát +nekem aggya!«</p> +<p>»No! an nem baj, maj csinállyunk valamit! Ülly fël csak a +hátamra, elmënjün az öreg bördöngős asszon <span class= +"pagenum"><a name="Page_324" id="Page_324">-324-</a></span> házáho, +mer ott van a káposztafej! te oda elász mindënësnek, a többi oszt a +të dógod!«</p> +<p>Fëlült a legény, a ló mëg mënt, mint a gondolat. Ëgy përcz alatt +a bördöngős asszony háza elé értek.</p> +<p>Bemëgy a legény, az asszony épenn a misére készűt. Soká nem +érkëzëtt a legénvel beszégetynyi, fëlfogatta, a legény mëg +szivesenn elát sëmmi béré is.</p> +<p>Mikor a bördöngős asszony elmënt a templomba, a legénnek első +dóga vót, hogy az arankáposztafejet mëkkerësse. Mëg is tanáta. +Kivël vót a kerbe, ott durzatt, olyan vót, mint valami nagy fejel. +Kihúzta tövöstű a fődbű, hóna alá csapta, fëlugrott a lóra, oszt +mëntek.</p> +<p>Má ép a határná jártak, az öreg bördöngős asszony is hazamënt a +misérű. Mingyá eszrevëtte, hogy oda van az arankáposztafő. Rá ëgy +piszkafára mingyá, oszt utánnok. De most is épen csak a határ +legszélyinn tutta őköt beérnyi, ëgyebet nem tehetëtt nekik, mint +hogy a kis ló farkábú mëgint kirántott ëgy szőrszálat. De kiabát +mëgint úgy, mint mikor a szögi kutyák a kert végibe +ösmerkënnek.</p> +<p>Elvitték az arankáposztafejet hiba nékű. El is fogatta a kirá. +De aszonta a legénnek, hogy keríjje mëg még az arankacsát is, a +kibű a tollyú való, mer a lyányát igazán csak akkor adhattya +neki!</p> +<p>Vakarta a fejit a legén, a hun nem viszketëtt is, most is csak a +kis ló vót a mëncségi, ëgënyest mënt be hozzá.</p> +<p>»De szomorgasz, gazdám! mi lelt?« <span class="pagenum"><a name= +"Page_325" id="Page_325">-325-</a></span></p> +<p>»Baj van, kis lovam! baj!«</p> +<p>»Ugyan mi baj lëhet má an no!?«</p> +<p>»Hát biz an nagy. Az arankacsáé këll még elmënnyi, aggyig nem +lëssz enyim a lyány!«</p> +<p>»Ű! ecs csak sifli!« monta a kis ló. »Beász mëgint az asszonho, +mint mindënësnek, oszt maj tudod má të a többit!«</p> +<p>Allyig ült fël a legén a lóra, má ott is vótak a bördöngős +asszon házáná. Mëg is kinákozott mingyá, am mëg fëlfogatta. De hogy +a házná mindég esik dolog, a bördöngős asszony is fëlmënt a +pallásra, ott akatt valami dóga, a legénnek mëg mëhhatta, hogy +söpörje fël a szérűt.</p> +<p>Tutta ám az is, hogy micsiná! A hogy merítenyi akart a kútbú, +mingyá mëllátta az arankacsát. Belemerítëtte a vëdërbe, kihúzta, a +kelebibe csapta, a vízzel mëg a sëpréssel nem sokat gondolt, +eleresztëtte a kútostort, oszt kapott a lovára.</p> +<p>Mëntek, mint a villám, a legény allyig tudott lélegzetët vënnyi +a nas sebësségbe.</p> +<p>A kis ló épenn a határdombot akarta átugranyi, mikor a bördöngős +asszony utóérte őköt. De ott má nem vót neki sëmmi hatalma së, csak +ësz szá szőrt tudott kiszakajtanyi a kis ló farkábú. Csinát is +olyan përpatvart, azt hitted vóna, hogy hetyivásár van, a hun két +egri kofa veszekëgyik ëgymással.</p> +<p>A legény mëg a kis ló csak mënt. »Hagy ordíjjék a vén asszon, ús +së tud ëgyebet!« <span class="pagenum"><a name="Page_326" id= +"Page_326">-326-</a></span></p> +<p>Mëgviszik az arankacsát, a kirá mingyá szita alá tëtte, oszt +aszonta a legénnek: »hát mém mos së athatom oda a lyányom!«</p> +<p>»Hát mé!?« monta a legény.</p> +<p>»Hát csak azé, hogy még az a ló nem lëssz itt, a kirű ez a patkó +való, aggyig a lyánt nem athatom nekëd!«</p> +<p>Gondolt is a legén magába olyanokot, hogy nem jó lëtt vóna +kimondanyi!</p> +<p>Má – gondolta – jó lëssz mëppihennyi, má este van, hónap rëggel +majd elmënnyünk! De még aznap értekëzëtt a kis lóval, hogy lëssz-ë +abbú valami, hogy ők az arancsődört mëkkerítyik?</p> +<p>A kis ló fëlbiztatta, hogy në féllyék, maj lëssz valahogy!</p> +<p>El is mëntek másnap rëggel. Bejárták má ők Toronyát-Boronyát, +még ëcczër a jeges tengërhë értek. Annak az innekső szélyinn +mëgátak.</p> +<p>A kis ló átnézëtt a másik partra, oszt ëgy nagyot nyerítëtt. Az +arancsődör mëhhallotta, elkezdëtt dombolnyi nagyonn. A kis ló +nyerítëtt még ëgyet, arra az arancsődör vette magát a vízbe, oszt +úszott feléjëk.</p> +<p>A legénnek mëg azalatt ëgy kantárt adott a kis ló, avval, hogy +ha a csődör ideér, csak vágja a fejihe, az mingyá olyan szilid +lëssz, mint a bárány.</p> +<p>Gyött is a csődör, a szűgyi olyan jegekët tolt maga előtt, mint +ëgy ház. Mikor kiért a partra, a legény csak a fejihë vágta a +kantárt, a csődör mingyá mëszszëlídűt. Akkor ëgymásho kötte őköt, +oszt vitte. <span class="pagenum"><a name="Page_327" id= +"Page_327">-327-</a></span></p> +<p>Mos má mindëgy vót, akarminő messzi vótak, mos má mëvvan a +csődör, ő is mëppihen, mëg a lyány is az övé lëssz.</p> +<p>Úgy is vót. Hazakerűtek. A kirá hozzáatta a lyányát. Lagzit +tëttek, olyat, hogy hét országra szót, vót ott mindën a világonn, +tán még tejbekása is.</p> +<p>Eggyig vót, mese vót, tánn igaz së vót.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szalay János 32 +éves parasztembertől. Katona volt. Irni, olvasni tud. A feljegyzés +ideje: 1903. november vége.</i></p> +<h2>43. A szerencsés hetedik.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár cseléd. Az a pár +cseléd hét gyerëkkel vót. Nagyonn szëgényëk vótak.</p> +<p>Mikor má jó fëlnyőttek, aszonták nekik:</p> +<p>– Mos má ereggyetëk, házasoggyatok mëg, oszt éllyetëk, a hogy +tudtok!</p> +<p>Evvel a szép kis biztatással elindútak oszt a világnak. Aggyig +mëntek, aggyig mëntek, még csak olyan házra nem tanátak, a hun hét +lyány vót. Mer minnyájan azt akarták, hogy mind a hetenn ëgy hêrű +házasoggyanak.</p> +<p>Ők ott mëmmonták, hogy mismit akarnak! – biz ők házasonnyi +szeretnének!</p> +<p>De ott aszonták nekik:</p> +<p>– Itt mindën lyánnak van ëgy lova, tík mëg <span class= +"pagenum"><a name="Page_328" id="Page_328">-328-</a></span> +sëmmitlenëk vattok. Aggyíg, még nektëk is nem lëssz letalább +ëgy-ëgy lovatok, ide së gyertëk!</p> +<p>Jó kifizették őköt, am mán igaz, de a hét gyerëk belátta, hogy +igazok van, mer nekik csakugyan nincs sëmmijik së. Indútak oszt más +útra lovat szërzenyi.</p> +<p>A hogy mënnek, mëndëgének, a letkisebb gyerëk látott az útonn +ëgy libacsontot. Rávágott a bottyával, hát gyönyörű szép ló lëtt +belűlle! Mëgy árébb, lát ëgy muczicsontot,<a name="FNanchor_49" id= +"FNanchor_49"></a><a href="#Footnote_49" class="fnanchor">49)</a> +rávág arra is, abbú is ló lëtt. Azután tanát ő mindënfajta csontot, +mindbű ló lëtt. Igy gyött ez, míg hat ló nem lëtt.</p> +<p>Mënnek még árébb, a gyerëk a patakba lócsontot vëtt észre, +rávágott a bottyával, abbú meg tátos lëtt, – boszorkányló.</p> +<p>Örűtek oszt mind a hetenn, hogy »no! mëhetünk má házasonnyi! van +má ló!«</p> +<p>Avval elmëntek háztűznéznyi másocczor.</p> +<p>Napközbe a tátos odahítta magáho a gazdáját, a letkisebb legént, +aszongya neki:</p> +<p>– Kedves gazdám! baj vár itt rátok! de mondok én ëgyet: ha +lëfekszëtëk, az asszony lovait cserédd ki az ettë lovaitokkal, +azutánn a testvérjeidët fektesd oda, a hun a hét lyány fekszik, a +lyányokot mëg oda, a hun a testvérjeid vótak! de így tëdd, mer +máskép végetëk van!</p> +<p>A letkisebb legény mëgfogatta a szép szót. Mikor lëfeküdtek, úgy +tëtt, a hogy a ló mëghatta neki. <span class="pagenum"><a name= +"Page_329" id="Page_329">-329-</a></span></p> +<p>A hogy a rëggel elgyött, fëlkeltek jókor, elgyöttek onnat. Az +asszony akkor még aludt.</p> +<p>Mikor ezëk má jó messzi jártak, akkor látta az asszony, hogy a +saját tulajdon lyányait mëg lovait végezte ki. Dújt-fújt, azt së +tutta mérgibe, micsinállyék!</p> +<p>– Hej! csak mëgfoghatnám őköt! csak mëgfoghatnám! majd annék én +nekik! – mondogatta magába.</p> +<p>De hun vótak má azok akkor!</p> +<p>A letkisebb gyerëk utközbe elmaradt a többiektű, külön utonn +mënt.</p> +<p>A hogy mënnek, mëndëgének, aszongya a tátos:</p> +<p>– Hallod-ë, kedves gazdám! ezënn az útonn të së në láss, së në +hally! ha eszrevëszël valamit, në szó rúlla sëmmit!</p> +<p>– Jó van, út tëszëk! monta a legény.</p> +<p>Ballagnak ők szépen. Ëcczërcsak a legény mëglát az útonn ëgy +aranhajszálat. Aszongya:</p> +<p>– Ennye! kedves lovam! de szép aranhajszál! de jó vóna +fëlvënnyi! vëgyük fël!</p> +<p>Mëgharagudott a kis ló.</p> +<p>– Ládd! nem mëmmontam, hogy së në láss, së në hally? má fël këll +vënnyi, mer ha otthaggyuk, még nagyobb baj!</p> +<p>Fël is vëtték.</p> +<p>Nemsokára mëglát a legény ëgy arankacsatollyút, a tátos +bosszúságára azt is fël këllëtt vennyi.</p> +<p>Harmacczorra ëgy arampatkóra akadtak, de má <span class= +"pagenum"><a name="Page_330" id="Page_330">-330-</a></span> mikor +ezt is mëllátta a legény, mérgibe olyat fútt a tátos, hogy a patkó +is majd elolvadt tűlle. Azé azt is fëlvëtték.</p> +<p>Mëntek továdabb. Úttyok ëgy kirá udvarába vitt. Ott elmonta a +legény, hogy mismit tanát ő!? ëgy aranhajszálat, ëgy +arankacsatollyút mëg ëgy arampatkót!</p> +<p>Aszongya neki a kirá:</p> +<p>– No! ha azt a királyánt, a kinek a fejirű ez a hajszál való, el +nem hozod, végi az életëdnek!</p> +<p>Mëgijedt a legény! bánta mán nagyonn, hogy eldicsekëdëtt.</p> +<p>Kimënt a lováho, tanácsot kért tűlle. Az aszonta, hogy a +királyány annak az asszonnak a hatalmába van, a hun lyánkérőbe +vótak, ap pegyig boszorkány, letjobb lëssz, ha fëlőtözik +bótoslegénnek, oszt elmëgy oda árolnyi valamit.</p> +<p>Úgyis vót. A legény vëtt ëgy vég kanaváczot, fëlőtözött +bótoslegénnek, fëlült a lóra, oszt mënt.</p> +<p>A boszorkány ëpenn otthon vót. Kínáta ő a kanaváczot ócsóé; ha +mind mëvvëszi, még ócsóbban adja!</p> +<p>Mëg is vëtte az asszony mind az egész véget, de nagy pézi vót, a +legény mëg nem tudta fëlvátanyi, hát elszaladt az asszony a bótba +vátanyi.</p> +<p>De még ő odajárt, azalatt a legény bemënt a kerbe, ott ült a +királyány ëgy fa alatt, a legény csak ölibe kapta, fëlült a lóra, +avval szát.</p> +<p>Mikor hazaér az asszony, láttya, hogy nincs bótoslegény, +<span class="pagenum"><a name="Page_331" id= +"Page_331">-331-</a></span> de së királyány! majd mëgölte a mérëg. +De fëltëtte magába, hogy máskor majd okosabb lëssz!</p> +<p>A legény mëg vitte a királyányt, a kirá örűt nagyonn, de nem +mutatta.</p> +<p>Má azt hitte a legény, hogy ezutánn maj csak mëgnyugszik, mikor +hallya a királyántú, hogy ő neki aggyig nincsen maradása, míg azt +az arankacsát, a kinek a farkábú való az a tollyú, el nem +hozzák!</p> +<p>Kapott ezënn a kirá:</p> +<p>– Jó van! csak hagy mënnyék! letalább nem lopja itten a +napot!</p> +<p>Ki is atta a parancsot mingyá, hogy »itt lëgyék az az arankacsa, +mer máskép így mëg amúgy!«</p> +<p>A legént most is a tátos mëntëtte ki a bajábú. Aszonta neki:</p> +<p>– Lëgyé juhász, árollyá jubőrt, így majd nem ösmer mëg a vén +boszorkány!</p> +<p>Úgyis vót. A legény lecsulyhította a kalapját, kampósbotot +keresëtt, oszt olyan juhász pëndërëdëtt belűlle, hogy ő maga së +ösmert magára.</p> +<p>Akkor fëlült a lovára, oszt hajdë! ëgy-kettőre ott termëtt.</p> +<p>Elkezgyi kiabányi a ház előtt:</p> +<p>– Jubőrt vëgyëneek! jubőrt vëgyëneek! de nagyonn monta, hogy +mëghallyák odabe.</p> +<p>Mëg is hallották. Kinéz az öregasszony, láttya, hogy csakugyan +jubőrt árolnak. Épenn kis bundát akart magának csinátatynyi, de +jubőrt sëhun së tanát, most hát vëhet, ha akar! <span class= +"pagenum"><a name="Page_332" id="Page_332">-332-</a></span></p> +<p>Kérdëzőskögyik az ára felő, hogy hogy’ aggya?</p> +<p>Az aszongya, hogy:</p> +<p>– Darabja ëgy híja öt forint!</p> +<p>– Egy híja öt forint? nagyonn drága lëssz a! engeggyék lë +belűlle valamit!</p> +<p>De an nem engedëtt a szentnek së. Mëttapongatta az asszony a +bőrt, látta, hogy jó.</p> +<p>– Eh! vëszëk én ebbű! – Várjék, a még bemënëk a pézé!</p> +<p>Az asszony befordút, a legény mëg – má mint a juhász – lëmászott +ëgy létrán a kútba, abba vót az arankacsa, begyugta a szűri újjába, +avval usgyi! mënt, a mére látott.</p> +<p>Gyön az asszony is kifele, láttya, hogy nincsen juhász. »Hova +lëtt?« El nem tudta gondolnyi. A hogy keresi, keresi, ëcczër csak +az eszihë kap, mëgy a kútho. De mán hasztalan: az arankacsa +odavót!</p> +<p>– No! hogy a főd emíssze mëg azt a büdös kutyát! hogy az +törtinnyék vele, a mit én gondolok! – így beszégetëtt magába.</p> +<p>De má akkor igën otthon járt a legény az arankacsával.</p> +<p>Otthonn is vót, de mintha sëmmit së tëtt vóna, úgy fogadták. A +kirá mingyá parancsot adott neki: hozza el azt a paripát, a kirű az +arampatkó való!</p> +<p>Mëgesëtt szëgény fejinek! Má ő neki sosë lëgyék maradása? +éjjel-nappal útba lëgyék az ő nagy gungyával? sosë pihennyék? – de +nem ért az a gondolkodás sëmmit, hasztalan, ha mënnyi këllëtt! +<span class="pagenum"><a name="Page_333" id= +"Page_333">-333-</a></span></p> +<p>A tátos má várta az ëstállóba.</p> +<p>– Në búsú, kedves gazdám! még engëm láccz! szërëzz hamarosan hét +bivalybőrt, szurkozd össze őköt, tëdd a hátamra, oszt gyerünk!</p> +<p>Mikor készenn lëttek, indútak.</p> +<p>Mëntek, mëndëgétek. Valahogy száz méfődet elhattak, mëgát a +tátos ëgy árokba. Nyerítëtt hármat olyant, hogy még a falevelek is +hútak tűlle. A legény mëg kézbe vëtte a kantárt, hogy készenn +lëgyën vele. Mikor a tátos harmagyikszor is elnyerítëtte magát, +gyött az aramparipa sebësenn, mint a szél. Valahogy hozzájok ér, a +legény odavágja a kantárt, mëgfogja, oszt köti a tátosho.</p> +<p>Akkorára odaért az aranyménës is, ők mëntëk, a ménës mëg +utánnok. Nemsokára hazaértek.</p> +<p>Mëgörűt a kirá: mos má övé lëssz a királyány! a legény kihúzta a +lábábú a tövisket!<a name="FNanchor_50" id= +"FNanchor_50"></a><a href="#Footnote_50" class="fnanchor">50)</a> +Mënt is a lyánho, hogy itt van má mindën, most má ëgyek +lëhetnek!</p> +<p>De a lyány nem át kötelnek, aszonta, hogy ő aggyig nem, még +azokot a lovakot mëg nem feji valaki.</p> +<p>A kirának csak ëgy szavába kerűt, hetvenhét inas ëgyebet së +csinát egész nap, csak fejt.</p> +<p>Mikor evvel is mëgvótak, a lyány még azt kivánta, hogy a tejbe +fürgyék mëg a legény!</p> +<p>Szegény legénnek mit nem këllëtt tróbányi! <span class= +"pagenum"><a name="Page_334" id="Page_334">-334-</a></span> +Mëttëtte ezt is. De – barátom! – a hogy kigyött a tejbű, még +hécczërte szëbb lett!</p> +<p>Látva ezt a kirá, csak ámút-bámút. Gondolt ëgyet, beleugrott ő +is, hogy héccërte szëbb lëgyék, de bizony! mëgfőtt ő! az +istenteremtëtte!</p> +<p>Akkor a királyány odamënt a legényhë, nyakába borút. »Én az +ettéd, të az enyim! ásó, kapa választ el egymástú!«</p> +<p>A legénnek se vót ellenyi, mëgesküttek, lagzit csaptak, +hetedhétországraszólót! boldogok lëttek, még most is ének, ha mëg +nem haltak.</p> +<p>Eggyig vót, mese vót, Kelemënnek kedvi vót…</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnétól. Lejegyzés ideje: 1903. decz.</i></p> +<h2>44. A szegény árva lyány meg testvére: az őzecske.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, hetedhét országon is túnan, az ópërëncziás +tengërën, de még az üveghëgyekenn is túnan vót, kidőt-bedőt +kemënczének ëgy csëpp ódala së vót, mégis mëgsült benne hetvenhét +tepsi bogácsa! Azon vót ëgy rinczi-ránczos szoknya, az tele vót +bóhával. Mind elugrott vóna, ha ott nem maradt vóna ëgy, a ki ezt a +mesét nekëm elmonta. A ki ezt elhiszi, az nem üdvezű, a ki nem +hiszi mëg, elkárhozik.</p> +<p>Hát hun vót, hun nem vót, de vót a világonn ëgy pár cseléd, +annak vót két lyánya mëg ëgy fia. A gyerëk vót a legfiatalabb. +Nagyon szëgényëk <span class="pagenum"><a name="Page_335" id= +"Page_335">-335-</a></span> vótak, betévő falattyok is allyig vót. +Az embër eljárt dógoznyi napszámra, hétrű-hétre odavót. Ëcczër csak +hogy hazagyön, a feleségit halva tanálja. Nagyon szomorú lëtt, de +az Isten akarattyán muszaj vót mëggyőzőnnyi. El is temették az +asszont.</p> +<p>Az embër másnap újfënt dologra mënt, az árvákot otthon hatta +magokra. De azé hazanézëtt minden nap.</p> +<p>Két három nap, ëgy hét is elmút, az árvák má nagyon piszkosak +vótak mëg rongyosak. Áthítta őköt a szomszédasszony, a ki özvegy +vót, mëgmosdatta, mëgfésűte őköt, szépen kitisztogatta, azután +ráparancsolt mindnyájokra, hogy »mongyátok mëg apátoknak, vëgyën el +engëm, maj mëllássátok, minő jó sorotok lëssz!« Mikor hazagyön a +gyerekek apja, mongyák neki, mit mondott az asszony, hogy »vëgye +el, minő jó sorunk lëssz akkor nekünk!« De az apjok csak annyit +mondott nekik: »Hej! gyerëkeim, gyerëkeim! tik keserülyitëk azt +mëg, ha én őt elvëszem!«</p> +<p>Az embër oszt hogy mindég dologra járt, a gyerëkëkët az asszony +csak megmosdatta, kitisztította, de nem hagyott fël avval, hogy az +embër vëgye el őtet. A gyerëkëk má rimánkodtak is apjoknak, az oszt +aggyig-aggyig, hogy ráatta a fejit, elvëszi az asszont.</p> +<p>Hát ëgy-két napig csak mëgvótak, de két-három hét múva mindég +durvább, durvább lett. Verte a gyerëkëkët, nem adott nekik ënnyi, +szitta, piszkolta őköt mindég. Az apjok nem tehetett sëmmit, mer +egész nap a dologba vót. <span class="pagenum"><a name="Page_336" +id="Page_336">-336-</a></span></p> +<p>Ëcczër má mëgúnták a sok verést, zsémbëlést, ëgy rëggel a +letnagyobb lyány beköt egy marék hamut a kendőjibe, összeátak mind +a háromann, mëntek. Beértek ëgy erdőbe. Ott kerestek vadkörtét, +vadalmát mëg fagyükeret, avval tőtötték a hast. De rëggel a lyány +mind elszórta a hamut az uton, hogy hazatanállyonak estére. Mikor +oszt beestelëdëtt, a mére a hamu mutatta, azon az úton mëntek, +ballókáztak hazafele. Otthon az ablak alatt mëgállottak, benéztek a +házba: otthonn van-ë má az apjok? Otthon vót.</p> +<p>A mostohájok ép az ételt vitte be neki. Az apának nagyon fájt a +szívi, sohajtozott, hogy mit ér ő neki ez az étel, ha a gyerëkei +mind odavan, ha azoknak nem adhat belűlle! A kis gyerëk ezt +mëghallja odaki, bekiát, hogy »isz itt vagyunk, édës apám!« +Felugrik az ember, beviszi őköt a házba, jótartya mind. Avval +lëfeküdtek.</p> +<p>Az embër még jókor elmënt hazúrú, a mostoha elkezte a szidást, +verést azonnal. »Nem bánom én, akarhova mëntëk, ha el is ësz ar +rossz bennetëkët, ide vissza në gyertëk!« A letnagyobb lyány +bekötött ëgy kendő babot, elindútak mëgint, a babot szórta +mindenütt, a mére mëntek, újfënt elérnek az erdőbe. Gyükeret, mi +egymást ettek, az árváknak jó esëtt az is. Este mëgint hazamentek. +De má csak ketten, mer má másogyikszor a kisebb lyánt elvitte egy +farkas. Ríttak, zokogtak keservesen, mint a záporeső. Otthon +mëgának az ablak alatt, az apjok mëgint <span class= +"pagenum"><a name="Page_337" id="Page_337">-337-</a></span> nem +akart ënnyi, de hogy a kis gyerëk megszólalt, bemëntek; jólaktak +most is, azután csendësségbe, békébe lëfeküttek.</p> +<p>Rëggel csak úgy magokra marattak, a mostoha még rosszabbú bánt +velëk. Nem is akartak ők otthon marannyi, a lyány ëgy kendő búzával +a zsebibe magával vitte a kis öcscsit most is, a buzát mëg elszórta +az útonn. Mëntek az erdőbe. De má este nem tanáták mëg a hazafele +vezető utat, mer a buzát a kis madarak mind fëlszëtték.</p> +<p>Mit vót mit tënnyi, a lyány mëg a kis fiú bolyongani indút. +Mënnek, mënnek nagy szomorúvan, az ág mëghúzta őköt, a gyükerekbe +majd elestek, má nagyon soká mëntek a sík fődönn is, a kis +gyereknek má nagyon ihatnája vót. Tanának ëgy farkasnyomot, a +gyerek lehajlyik, hogy majd iszik belűlle. De a lyány, hogy »ne +igyá, kedves testvérëm! farkasé vátozol, oszt szétszaggatsz engem!« +A gyerek szót fogadott, nem itt belülle. Pegyig nagyon szomjas vót +má. Mëgint, a hogy mënnek, panaszolkogyik a kis gyerëk, hát ëgy +tigrisnyomot tanának, akkor má a térgyire ereszkëdëtt, erővel innya +akart a kis fiú, de a nénnyi csak, hogy »ne igyá! kis testvérem! +mer tigrisé vátozol, engëm széttépsz, oszt mi lëssz akkor én +velem!?« A kis fiú engedëtt, nem itt, de má nagyon odavót. Csak +bukdosott a sok rögbe, má azt hitte, hogy el këll vesznyi gonoszú, +mikor mëgpillant ëgy őzecskenyomot. Akkor së szó, së beszéd, csak a +fődre vágja magát, oszt a nyombú <span class="pagenum"><a name= +"Page_338" id="Page_338">-338-</a></span> az utóssó csëpp vizet is +kiszopta. A hogy lënyelte, mingyá ëgy gyönyörű szép őzecskéjé vát. +Monta oszt a nényi: »Ládd-ë, lelkëm! kár nem vót a szavamra +hallgatynyi! ëhun van ë, most má őzecske lëtt belűlled!«</p> +<p>Mënnek osztan, mëndëgélnek, nagyon sokára beérnek ëgy +uradalomba. Az uradalom ëgy gazdag kiráé vót. Mit csinállyonak? +hova mënnyënek? a lyány is rongyos vót má nagyon, a testyi kivót a +ruhábú, a kis őzecskével a lyány bebújtak ëgy szalmakazalba.</p> +<p>Ott étek ők ëgy darabig.</p> +<p>Ëcczër, mikor a kiráfi vadásznyi mënt, a kutyája szagot érzëtt, +a szag után a szalmakazalho ért, ott a lyukon benézëtt, látta, hogy +ëgy őzecske van odabe, mëg ëgy rongyos, de nagyon rongyos lyány. +Ugatott nagyon, de a kiráfi rá së hederítëtt.</p> +<p>Allyig ëgy hétre, hogy ez az eset mëgtörtint, vëszi eszre a +kiráfi, hogy a kutyája nagyon lërosszút. Mit csiná a szakács, hogy +ez a kutya olyan sovány? Ő kiadatja az ebédët mindég a kutyának, +mégis minő! »No, majd mëglesem«, mondja magába.</p> +<p>Hát másnap má défele nézi a kutyát. A szakács a konyhába kiaggya +az ő rendës porczióját, a kutya mëg csak szalad a szalmáho, az +ételt ott hagyja, oszt szalad vissza a szakácsho, hogy aggyék még +neki.</p> +<p>Ekkor a kiráfi odamegy a szalmalyukho a puskával, elkiáttya +magát, hogy »szó, ki vagy mer belövök!« De nem szót sënki. +Másogyikszor is fenëgette, hogy ha nem szónak, hát belő. Arra oszt +a <span class="pagenum"><a name="Page_339" id= +"Page_339">-339-</a></span> lyány mëgszólalt, hogy »én vagyok, ëgy +szëgény lyány, de nem merëk kimënnyi, mer nagyon rongyos vagyok!« +De a kiráfi csak erősködött. »Gyere ki akarhogy!« »Nem mënëk«, +mongya a lyány, »inkább lő kërësztű, mer olyan rongyos vagyok, hogy +a testëmët is kilácczik.«</p> +<p>A kiráfi lëakasztotta nyakábú a köpönyegët, rátëtte a puska +végire, oszt benyútotta neki. »No hát! itt a köpönyegëm! védd rád, +oszt gyere ki, de hamar!«</p> +<p>A lyány fëlőtötte, oszt kibújt az őzecskével ëgyütt. Gyönyörűség +vót ránéznyi. Szép gömbölyű piros arca olyan këgyes vót, mint a +kinyít rózsa! A kiráfi csak elbámút, hogy mëglátta. Akkor az ölibe +vëtte, bevitte a palotájába, megmosdatta, fëlőtöztette, azután +feleségül vëtte. A lyány el is mënt hozzá, de kikötte, hogy csak +úgy, hogy az őzecskét sohsë bántyák, mer az az ő testvéri. A kiráfi +mëg is igírte.</p> +<p>Éltek boldogan, mint ëgy pár galamb, nagyon boldogok vótak. +Nemsokára lëtt is ëgy fiúgyerëkik.</p> +<p>Ëcczër, hogy? hogy nem? de úgy gyött ki a sora, hogy a kiráfi +elmënt vadásznyi. A szomszédba mëg vót ëgy vén boszorkányasszony, a +kinek iszontató csúnya lyánya vót. Ez a vén boszorkány fëltëtte, +hogy mëllátogattya má az asszont! »Mënnézëm má«, aszongya, »minő +kiráné lehet a, a ki a szalmalyikbú kerűt!« El is mëgy, valahogy be +is jutott. Valahogy beér, aszongya a kiránénak: »Hüm! kiráné +asszonyom! nálunk az ám a szokás, hogy a gyerëkágyas <span class= +"pagenum"><a name="Page_340" id="Page_340">-340-</a></span> asszony +is elmëgy a kútra! Nem kényeskëgyik itt az ágyba!«</p> +<p>A kiráné is rëstëlte, hogy őt alpáribbnak nézik, fëlugrott az +ágybú, karjára vëtte a kossót, oszt mënt vizé. A vénasszony is +velemënt, de mihent a kútho értek, fogta a kiránét, belelökte a +kútba.</p> +<p>Akkor elvitte a maga ricskës lyányát, befektette az ágyba, a kis +gyerëk mellé.</p> +<p>Mikor hazagyött a kirá, mëgy ëgënyest a feleségihë, az ágyho, +hát látja, de mëvvátozott az ő feleségi! mi lelte? Nem tutta +elgondolnyi, hogy mé lëtt olyan csunya!</p> +<p>»Jaj! jaj! jaj! jajaj!« jajgatott a ricskës lyány az ágyba, +»jaj! mingyá mëhhalok, ha az őzecske májábú nem ëhetëk!« A kirá +csak nagyot nézëtt. »Mi lelte ezt? iszën, mikor elvëttem, aszonta, +hogy az őzecskét ne bántsa soha sënki, oszt most mëg a májábú akar +ënnyi!« Nem tutta, mi lehet a dologba. De csak várt, nem akart +elhamarkonnyi sëmmit.</p> +<p>A kis gyerëk mëg rítt nagyon, az a meddő vén lyány nem tutta +mëgszoptatnyi, a csak jajgatnyi vót jó.</p> +<p>A kirá pegyig elmënt másnap is vadásznyi.</p> +<p>Écczaka, sëtét vót nagyon, mikor a kirá kis fia mëgint nagyon +éhenn vót, rítt, majd kiadta a lelkit. Ëccër csak bezörget az +ablakon ëgy gyönyörű fejir galamb, oszt így szól: »Őzedëm! aranyom! +rí-ë a kirá fia, Miklóska!?« Kiszól az őzecske: »Rí bizon, rí +bizon! Nekëm pegyig testëmnek kést fenyik, <span class= +"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span> +vérëmnek mëg az aranybëdënczét mossák!« Az ablak kinyít, a galamb +beszát, mëgrázkódott, hát ëgy szép asszonyé vát.</p> +<p>Odamënt a bőcsőhö, kivëtte a kis gyerëkët, mëgcsókolta, +mëgszoptatta. Azután az őzecskét csókolta, simogatta mëg, azután +újra galambé vát, oszt elrepűt.</p> +<p>A másik écczaka szintazonszerint gyött a galamb, bezörgetett, +beszát, asszony lett belűlle, mëgszoptatta a kis gyerëkët, az +őzecskét mëgcsókolta, elmënt. De a szakács eszrevëtte, mi történt, +elmonta ám a kirának úgy, a hogy vót, végig.</p> +<p>Másnap a kiráfi nem mënt el vadásznyi, otthon maratt, hogy majd +mëglesi ő, hogy csakugyan úgy van-ë? De a hogy várt a setétbe, +elalutt. A galamb ott vót mëgint, de ő nem láthatta mëg. A szakács +ébrent vót, hallotta, mint mongya az asszony az őzecskének, hogy +még ëcczër gyöhet el, azután má nem, mer a tengeren az arankacsák +közt këll neki úszkányi!</p> +<p>A kiráfi mérges lëtt, hogy mé alutt ő el? de most má mëgfogatta, +hogy nem alszik, akarhogy is lëssz!</p> +<p>Este lett mëgint, leült a kiráfi, oszt várt. De a szakács a +hátáná állott, hogy ha elalszik, hát fëlrángatja. De nem vót rá +szükség, mer nem alutt el.</p> +<p>Zörgetnek az ablakonn, gyön a galamb. »Őzedëm, aranyom! rí-ë a +kirá fia, Miklóska!?« »Rí bizon, rí bizon! Nekëm pegyig testëmnek +kést fenyik, vérëmnek mëg az aranbëdënczét mossák!« Akkor berepűt, +<span class="pagenum"><a name="Page_342" id= +"Page_342">-342-</a></span> mëgrázkódott, gyönyörűséges szép +asszony lëtt belűlle.</p> +<p>A kirá mëgösmerte, az ő feleségi vót.</p> +<p>Odaszalatt, ölibe kapta, mëgölelte, megcsókolta. Az őzecske is +odasímút az asszonho, oszt nyalogatta szilidenn, alázatosann.</p> +<p>Vót oszt nagy öröm, hetedhét országon së vót olyan vigasság, +mint annak az örömire, hogy a kirá mëttanáta a feleségit!</p> +<p>A kiráfi ezután vasszöggel veretett ki ëgy ucczát, a vén +boszorkány lyányát lófarkára köttette, úgy tépette szét.</p> +<p>Ők mëg nagy boldogságokba még most is élnek, ha mëg nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Lejegyeztem Besenyőteleken, Hevesvárm., Szabó +Julcsa nevű 35 éves parasztasszonytól, idegen nyelvet nem tud. +1903. nov.</i></p> +<h2>45. A hizlalóra fogott két egytestvér.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy pár cseléd. Nagyon +szëgényëk vótak, oszt még hozzá nagyon sok gyerëkik is vót.</p> +<p>Nagy szükségët láttak mindenbű, úgy, hogy má gondolkoznyi +kezdtek, mit is csinállyonak? vagy kivégzik magokot vagy lëssz +valahogy!</p> +<p>Az embër ëcczër kimënt az erdőre, ott lőtt ëgy nyulat mëg ëgy +vadgalambot. Hazavitte.</p> +<p>Az útonn jutott az eszibe valami, el is monta a feleséginek +mingyá. <span class="pagenum"><a name="Page_343" id= +"Page_343">-343-</a></span></p> +<p>– Hallod-ë, kedves feleségëm! mondanék én ëgyet, kettő lëssz +belűlle! mit szósz hozzá? Én most mëllőttem ezt a nyulat mëg ezt a +vadgalambot, në ëgyük mink ezt mëg! Készídd el fájinú, majd a +környik nagy urajit mëhhíjjuk ebédre, oszt kiki csak ad majd érte +ëgy kis ajándékot, letalább jutunk ëgy kis pézhë!</p> +<p>Az asszony szivesörömest beleëgyezëtt, válalta is, hogy olyan +fájinú elkészítyi, hogy még a szájjokot is mëgnyallyák utánna!</p> +<p>Az embër behivogatta a vendégëkët, az asszony mëg a konyhánn +sërtepërtét. De a hogy ott sürvítëtt,<a name="FNanchor_51" id= +"FNanchor_51"></a><a href="#Footnote_51" class="fnanchor">51)</a> +ide-oda szaladgát, a macska a tányirbú kilopta a vadgalambot, oszt +elszalatt vele.</p> +<p>Kétségbeesëtt oszt az asszony. Azt hitte: mingyá mëhhal. +Micsinállyék má most? honnat vëgyék ő elé ëgy másik vadgalambot? de +maj mebbolondút azé a vadgalambé! Má hova fordúllyék? így is baj, +úgy is baj! ús segített magánn, hogy lëvágta a fémellyit, azt +készítëtte el, mint a hogy a vadgalambot szokás, azt tálalta fël az +uraknak.</p> +<p>Azok mëgëtték, még az újjokot is mëgszopogatták, elkezdték +dícsírnyi, hogy minő finom étel vót a! mi vót a? De az asszony nem +merte mëmmondanyi, csak aszonta:</p> +<p>– Vadgalamb vót, nem tom, mi jó lëhetëtt rajta!?</p> +<p>A vendégëk nem soká marattak, elmëntek, de <span class= +"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span> +mindenki hagyott ott ëgy-két hatost, ki ëgy forintot, ki +kettőt.</p> +<p>Örűt a szegény embër, hogy ilyen sëmmiség is mënnyi pézt hajtott +nekik.</p> +<p>De mëgesëtt ëcczër, hogy az embernek viszkedëtt a feji, monta a +feleséginek, hogy nézzék a fejibe!</p> +<p>Az mënt ëcczëribe, nézëtt benne szívesenn. Az embër mëg, a hogy +az asszony motorkát a fejibe, hátradőt, úgy, hogy az asszony +mellyihë ért. Nagyot sikított az asszony, az ura fili maj berekedt +tűlle.</p> +<p>– Mi bajod nekëd, asszony!? – kérdëzte az embër.</p> +<p>– Ere gyött ëgy méh, attú ijettem mëg! monta az asszony, de maj +kicsordút a könyű a szëmibű.</p> +<p>Az embër elhitte. De a hogy ëcczër mëgint hátradőt, az asszony +újfënt eljajdította magát.</p> +<p>– Mi lelt tégëd, asszony!? má másocczor sikítasz, az a méh csak +nincsen mindég körűlötted?</p> +<p>– Jaj! tudom is má én, mé sikítottam! izé… a… biztosann békát +láttam! mëntëtte magát az asszony, nem akarta az urának mëmmondanyi +sëhossë, mi a baja? De az firtatta, úgy hogy végre mëmmondta az +asszony, hogy a mellyi fáj, mer lëvágta, hogy a macska a +vadgalambbal elszaladt.</p> +<p>Szöget ütött ez az embër fejibe. Aszongya a feleséginek:</p> +<p>– Hallod-ë, hé! ha ilyen jó az embërhús, <span class= +"pagenum"><a name="Page_345" id="Page_345">-345-</a></span> nekünk +úgy is sok gyerekünk van, kettőt bellűlök hizlalóba fogunk, oszt +mëgësszük!</p> +<p>Az asszony nem merte mondanyi, hogy »nem!«, beleëgyezëtt.</p> +<p>Be is csuktak kettőt mingyá a komrába, ëgy lyánt mëg ëgy fiút. +Jótartották őköt, hússal, tejjel ëtették, az apjok mëg ma harmannap +mëgszúrta az újját mind a két gyerëknek ëgy tővel, hogy jók-ë má? +Mer ha az újj mingyá vért ereszt, akkor má lë lëhet vágnyi. De mén +nem vót jó ëgyik së.</p> +<p>Aggyig-aggyig, hogy a lyány újja vért eresztëtt, jó lëtt. Az +apjok aszongya odbe a feleséginek:</p> +<p>– No! a lyány má hónapra jó lëssz!</p> +<p>Ezt mëhhallotta a lyány, mëgihett nagyon. Nem akart az apja +asztalára kerűnyi! A kis öcscsi mëg ő ëgy rossz nyakó +bicskával<a name="FNanchor_52" id="FNanchor_52"></a><a href= +"#Footnote_52" class="fnanchor">52)</a> kifurták a komra falát, +oszt még az nap écczaka mëgszöktek.</p> +<p>Szalattak is, mint a Czobor ëbi, hogy utó në érje őköt valaki. +Mikor má jó meszi vótak, lassabban… ballagnyi kezdtek.</p> +<p>Beértek ëgy erdőbe, ott mëntek, mëntek sokáig.</p> +<p>Ëcczër mán a kis fiú nagyon szomjan vót, látott ëgy nyomat, +innya akart belűlle. De a nénnyi figyelmeztette, hogy az ökörnyom, +në igyék belűlle, mer ököré vátozik! A kis fiú engedëtt. De mënné +továdabb mëntek, a fiú anná szomjanabb lëtt. Türesztelte vóna +lyány, de a gyerëknek má a szëmi is be vót esve. <span class= +"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> Egy fa +töllőstövibe látott ëgy őznyomat, itt belülle, mingyá őzecskéjé +vát.</p> +<p>Sopánkodott a lyány, hogy mëmmonta, igy mëg úgy, oszt ëhën +vagyunk ë! de má arrú nem lëhetëtt tënnyi, utóllyára a lyány is +belenyugodott.</p> +<p>De akkor ám má a lyány is olyan szomjan vót, majd elveszëtt! +Látott ëgy lábnyomot, tündérnyom vót, itt belűlle, rögtön tündéré +vátozott.</p> +<p>Igy mëntek ők tovább, még ëgy kirá uradalmába nem értek.</p> +<p>A lyányonn mán allyig vót ruha, a komrába mëg a sok +csütlésbe-botlásba lëszakatt rúlla, azután mëg nagyonn szégyëllös +vót, mit csinállyék? ő igy nem megy sënki elejbe, bebújt ëgy nagy +kazal szalmába.</p> +<p>Ott sanyarkodott a kis őzecske testvérivel, még a kirá kutyája +eszre nem vëtte. Egydarabig az hordott nekik kënyérhajat, mit, a +mit odbe a konyhán kapott. De a szakács eszrevëtt valamit. Nem +tutta a fejibe vënnyi, mé jár az a kutya kécczër az ënnyivalóé? +Ëcczër mëgleste, hát látta, hogy ëgy szép lyánynak horgya, a ki a +szalmalyukbú nyút ki a kezivel. Mingyá mëg is monta a kirának.</p> +<p>A kirá nem akarta hinnyi. Hogy lakna má olyan szép lyány a +szalmalyukba? nëm lëhet a! Hát hogy mëgbizonyosoggyék, elmënt a +kazalho, oszt mëgnézte.</p> +<p>Beszót a lyukonn:</p> +<p>– Ki van itt? <span class="pagenum"><a name="Page_347" id= +"Page_347">-347-</a></span></p> +<p>– Ëgy szerencsétlen, meztelen lyány! – monta odbe valaki.</p> +<p>– Hát akkor gyere ki!</p> +<p>– Nem mënëk, mer szégyëllëm magam! hozass ruhát, oszt +kimënëk!</p> +<p>A kirá hozatott ruhát, begyugta a szalmalyukba, ott a lyány +fölőtözött, oszt kigyött.</p> +<p>Eltátotta ám a kirá szëmit-száját, mikor mëllátta, ámába se +látott ő olyan szépet! Mëg is kérte mingyá feleségű, de a lyány +csak úgy mënt el hozzá, hogy ha a kis őzecskét, a ki ő neki +testvéri, a kirá, még él, nem bántya. A kirá mëg is igérte.</p> +<p>Másnap oszt laktak olyan lagzit, hogy hetedhét országra szót a +híri!</p> +<p>Járt az idő, telt az idő, a szép asszony terhës lëtt, nemsokára +gyerëkët is született, szép aranyhajú gyerëkët. Úgy örűt neki a +kirá, assë tutta, hova tëgye! A boldogságáho még csak az këllêtt, +hogy ëgyebre në vágyalkozzék!</p> +<p>A kiráné mëssoványodott ëgy kicsit, a gyerëkágy mëvviselte, de +má pëndűt, pëndűt, mint a palóczok Máriája.</p> +<p>Ëcczër a kirá vadásznyi mënt, a feleségi magába maratt. Az +udvarba mëg vót ëgy öregasszony, a ki szerette vóna a lyányát a +kirának, azt ëtte az íriccség, valahányszor a kiránét látta. Fël is +tette magába, hogy hacsak lëhet, elvesztyi.</p> +<p>Szép napos idő vót, a kiráné kinézëtt az ablakonn, <span class= +"pagenum"><a name="Page_348" id="Page_348">-348-</a></span> az az +öregasszony mëg épen ára mënt. Odaszól a kiránéhó:</p> +<p>– Nem gyönne ki a kiráné a jó napos időre? ide a patakpartra ë! +maj nézëk a fejibe!</p> +<p>A kiráné örűt, hogy minő szives ez az öregasszony, kimënt, +lëültek a patakpartra. Az öregasszony nézëtt a fejibe.</p> +<p>Ëcczër csak zu! be a patakba a kiránét! olyat loccsant, hogy a +víz még ki is csapott… De a kiráné nem halt ám mëg, mer hogyím +tündér vót! arankacsa lëtt belűlle.</p> +<p>Az öregasszony mëg bevitte a maga lyányát kiránénak.</p> +<p>De az öregasszony lyánya hogy meddő vót, nem szoptathatta a kis +gyerëkët! Este az őzecske szarva közé vëszi a kis gyerëkët, lëmëgy +a patakho, oszt elkezgyi:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Néném, néném! kedves +néném!<br /></span> <span class="i0">Szoptasd mëg a kis +fiadot!<br /></span> <span class="i0">Kiráfi kis Miklós sírva +gebedëzik!<br /></span></div> +</div> +<p>Akkor felúszott oda ëgy arankacsa, mërrázkódott, mingyá asszony +lëtt belűlle. Lëvëtte az őzecske szarvárú a kis gyerëkët, +mëszszoptatta. Mikor evvel végezëtt, a gyerëkët szépen +visszahelyheztette az őzecske szarva közé, újra mërrázkódott, +arankacsa lëtt, oszt mënt vissza a vízbe.</p> +<p>Ez így vót másnap is, harmannap is, de má harmacczorra mëllátta +a kirá lovásza, hogy mit csiná az <span class="pagenum"><a name= +"Page_349" id="Page_349">-349-</a></span> őzecske a patakpartonn. +El is monta a kirának, a kitű épenn, akkor kérte az öregasszony +lyánya az őzecske tüdejit mëg a szívit. Ámékodva hallgatta a kirá, +a mit a lovász mondott.</p> +<p>– Mëgá! – monta neki – estére mëllessük, hogy úgy igaz-ë?</p> +<p>Estefele a kirá mëg a lovásza ëgy bukorba bújva várták, hogy mi +törtínyik itt?</p> +<p>Ëcczër gyön az őzecske, szarva közt a kirá kis fia Miklós. +Elmongya, hogy:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Néném, néném! kedves +néném!<br /></span> <span class="i0">Szoptasd mëg a kis +fiadot!<br /></span> <span class="i0">Kiráfi kis Miklós sirva +gebedëzik:<br /></span></div> +</div> +<p>Az arankacsa is gyön, asszonyé vátozik, szoptattya a kis +gyerëkët, oszt mongya az őzecskének, hogy má többet nem gyön +vissza. Hallya ezt a kirá, odasompolyog, a tündér – vagymi? az ő +feleségi haját ëgy páczára csavarja, oszt mëg akarja fognyi.</p> +<p>De az az asszony valahogy eszrevëtte, vátozott az az kigyóé, +kacsáé, lángé, mindëné a világonn, de a kirá nem eresztëtte el. +Mikor oszt a kirá kécczër ëgymásutánn elmonta neki, hogy: »Szivem +szép szerelme! az lëgyé, a mi eggyig vótá!« visszavátozott +asszonnnak.</p> +<p>A kis gyerëkët bevitték a szobába, az őzecske mëg mënt utánnok. +Akkor mëffogták az öregasszony lyányát, az úcczát kiverették +patkószöggel, lófarkára kötték őket, úgy szaggattatták széjjel. +<span class="pagenum"><a name="Page_350" id= +"Page_350">-350-</a></span></p> +<p>A kiráné mëg az őzecske visszamëntek az erdőre, az őzecske az +őznyombú, a kiráné a tündérnyombú itt, mingyá vissza is vátoztak, +az ëgyik legényé, a másik rendës embëri asszonyé.</p> +<p>Akkor hazamëntek, a kirá mëg a kiráné még ëcczër mëgesküttek, +olyan boldogok lëttek, hogy hetedhét országonn së vót párjok.</p> +<p>Mém most is élnek, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek. Hevesvármegye, Dankó Anna, 40 +éves szakácsnétól. Lejegyzési idő: 1904. február.</i></p> +<h2>46. A két testvér.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn két gyerëk: ëgy fiú mëg ëgy +lyány. Ezëk ëccër elmëntek otthonrú jádzanyi, de olyan messzire +tanátak mënnyi, hogy nem tuttak haza tanányi. Most má mitévők +lëgyënek? fëltëtték magokba, hogy mënnek a világba, akarhogy lëssz +is!</p> +<p>Mëntek, mëndëgétek, beértek ëgy erdőbe, ott láttak ëgy palotát. +Bemëntek.</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét, öreganyám! – köszöntek, mer épen a +pitarba állott ëgy vén boszorkány.</p> +<p>– Aggyon Isten! szërëncsétëk, hogy öreganyátoknak +szóllítottatok! Mi járatba vattok?</p> +<p>Elmonták oszt, hogy bérësnek mëg szógállónak akarnak elányi, ha +fëlfogannák!</p> +<p>Aszongya a vén boszorkány:</p> +<p>– Hát én fëlfogallak bennetëkët! nállam három <span class= +"pagenum"><a name="Page_351" id="Page_351">-351-</a></span> nap az +esztendő, száz arany a díj, a ki mëg tud szógányi érte!</p> +<p>Nyugodtan feküdt lë a két gyerëk, mer mán nem haltak éhënn, vót +helyik!</p> +<p>Rëggël fëlkelnek, a lyánnak mingyá söprenyi, tisztogatynyi +këlletëtt, a gyerëkre mëg rábíztak három tátoslovat, azt këllëtt +neki az aranymezőre kihajtanyi, oszt mëgőrzenyi.</p> +<p>A boszorkány mëg fëlült ëgy lapátra, oszt mënt a gyerëk után, de +otthonn elébb mëghatta a lyányának: Rózsikának, hogy mire hazaér, a +kis lyánt, mán mint a gyerëk testvérit, okvetetlenű főzze mëg! +Avval ment.</p> +<p>A gyerëk szörnyenn vigyázott, hogy a ló mëglëgyék, nem is +szaladt el abbú ëgy së. Estefele hajtotta vígann hazafele, örűt, +hogy békességbe elmút ëgy nap. Vele mënt a boszorkány is, am mëg má +előre fente a fogát a kis lyány husára.</p> +<p>Mikor hazaért, a letelső kérdési is av vót, hogy:</p> +<p>– No! kész-ë má a vacsora?</p> +<p>De Rózsika nem tudott vele beszámolnyi. Lëtëszi a lapátot a vén +boszorkány, keresi a kis lyánt. de nem tanáta së a tába, së a +tűzönn, së hóttan, së eleventen.</p> +<p>– Hova lëhetëtt? hova lëhetëtt? – mérgeskëdëtt a vén boszorkány, +kérdëzte a lyányát, de az së tudott neki rúlla mit mondanyi. Nem +ám! mer ő szökesztëtte el! sajnáta lëvágnyi, oszt elbújtatta.</p> +<p>Igy oszt a vén boszorkány hoppon maradt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_352" id="Page_352">-352-</a></span></p> +<p>A gyerëk a lovakot mëgőrzötte másnap is, nem vót velök sëmmi +baja, az öregasszony is kívël vót vele, ott ült a lapáttyánn egész +nap.</p> +<p>Elgyött a harmagyik rëggel. Hajtya a gyerëk a három tátost az +aranymezőre, víg vót, süvűtött, mint a rigó, de nagyon hamar elmënt +ám a kedvi! A hogy kiért lovaival a mezőre, azok csak szaladtak +szét, a hanyann vótak, annyifele.</p> +<p>A gyerëk nem tutta, mit csinállyék! Mëgszomorodott nagyonn, oszt +indút hazafele nagy rívással.</p> +<p>A hogy mënt, hát az utonn ëgy kódús állott. Aszongya az +neki:</p> +<p>– Mi bajod, kis fiam! hogy rísz?</p> +<p>– Ez mëg ez! – elmongya oszt a gyerëk a baját.</p> +<p>– No! në fé sëmmit! ereggy csak haza! vëdd elé a kis testvérëd +furollyáját, azt fúdd mëg, a kis lyány maj mëgkerű, a lovakkal mëg +të në gondolly, majd hazaviszëm én!</p> +<p>Úgyis vót. Hazamëgy, keresi a furollyáját. Látta ezt a +boszorkány, mingyá gondolta, hogy ez nem jó végrű van itthonn! +aszongya neki:</p> +<p>– Mé gyötté të haza, hê?!</p> +<p>– Hát a furollyámé! – monta a gyerëk.</p> +<p>De mán ekkorra az öreg kódús hazahajtotta a lovakot.</p> +<p>Erre a vén boszorkány kimënt az ëstállóba, a három tátoslovat +elverte úgy, hogy mind össze vót dagadozva, oszt csak azé, a mé +haza gyöttek! <span class="pagenum"><a name="Page_353" id= +"Page_353">-353-</a></span> Azok oszt védték magokot, hogy nekik +muszaj gyönnyi, ha hajtyák, azé në verekëggyék!</p> +<p>A vén boszorkány szörnyenn mérges vót. Hogy a kis lyánt +elvesztëtte szëm elő, aszonta Rózsikának: rakjék tüzet, tëgye fël a +vasfazekat, mer a gyerëkët mëg këll főznyi!</p> +<p>Szegény Rózsikának kíntelen vót engennyi.</p> +<p>De hallotta ám a parancsot a gyerëk is, belefújt a furolyába. A +furollyaszóra elégyött a testvéri. Aszongya neki:</p> +<p>– Hallod-ë, testvérëm! szökjünk mëg mink innet, mer itt végünkre +járnak! Má engëm is mëg akarnak főznyi!</p> +<p>A kis lyány beleëgyezëtt. Elszöktek.</p> +<p>Má jó darabonn mëntek, ëcczër hátranéznek, hát láttyák, hogy +vágtat utánnok a vén boszorkány. Mëgijedtek nagyon, hogy +visszaviszik őköt.</p> +<p>– Tudod-ë, mit? – mongya a gyerëk a lyánnak – vátozzá të +hattyúé, én mëg maj tó lëszëk!</p> +<p>Úgy is lëtt. A lyánbú szép fejír hattyú, a gyerëkbű mëg gyönyörű +kíkesvizű tó lëtt.</p> +<p>A boszorkány látta, hogy híjába járt, visszafordút.</p> +<p>A gyerëk mëg a lyány visszavátozott, oszt folytatták az úttyokot +tovább. De otthonrú mëgint mëllátta őköt a vén asszony, fël a +lapátra, oszt utánnok!</p> +<p>A fiatalok is vigyáztak magokra, mindég tekingettek hátra, +ëcczër eszrevëtték, hogy baj van, gyön a boszorkány! <span class= +"pagenum"><a name="Page_354" id="Page_354">-354-</a></span></p> +<p>A lyánbú mingyá csárda lëtt, a legény mëg kocsmárosé vátozott. +Mëgyën oda a boszorkány, kérdëzi tüllök:</p> +<p>– Nem láttak êre mënnyi ëgy gyerëkët mëg ëgy lyánt?</p> +<p>Aszongya a legény, má mint a kocsmáros:</p> +<p>– Láttunk bizom mink, még fiatalunk vótunk!</p> +<p>– Ú! akkor am mán nagyon régënn vót! – monta a boszorkány, oszt +a hogy gyött, úgy mënt.</p> +<p>A fiatalok mëntek tovább, a hun lëhetëtt, szaladtak is, csak +bajok në lëgyék má! De a hogy hátrapillantottak, gyött a boszorkány +mëgint.</p> +<p>Odafordú a legény a lyánho:</p> +<p>– Hallod-ë? én majd ëgy nagy kásahëgyé vátozok, të álly a +hëgynek a túsó szélyire! de onnat mën në mocczanny!</p> +<p>Úgy is lëtt, a hogy a legény monta. Gyött a boszorkány. Mëglátta +a kásahëgyet, csak nekiesëtt, oszt ëtte, hogy csakúgy dülledt bele +a szëmi. De annyit tanát ënnyi a kásábú, – mer az egész hëgyet ússë +birta vóna mëgënnyi – hogy fëlpükkedt tűlle.</p> +<p>A legény visszavátozott mingyá, oszt látták, hogy a boszorkány +má mëddöglött, elindútak, mëntek vissza a boszorkány házába, +Rózsikáho. Ott Rózsika mëg a legény, mer má régënn szerették +egymást, ëgybekeltek, házastársak lëttek.</p> +<p>A kis lyány sora mëg ëggyig csak vót, a hogy, de ezután! Az új +házaspárnak – akármére állott! <span class="pagenum"><a name= +"Page_355" id="Page_355">-355-</a></span> mindënütt lába alatt vót. +Kerűt-fordút, azok mindég szidták. Ecczër mëgsokallta, oszt hogy në +szúrja tovább a báttya mëg az ángya szëmit, elmënt szógányi.</p> +<p>Úttya ëgy nagy városba vitt, a királyi udvarba, a hun +libapásztor lëtt. Hétköznap őrzötte a libát, vasárnap mëg fëlvëtte +a szép ruhájait, a kit gyióhajba összehajtogatva tartogatott.</p> +<p>A kiráfi látta, hogy minő szép, takaros ëgy lyány ez! +mëttecczëtt neki. Odabe mëg is monta, hogy ő azt a lyánt elvëszi. +De az apja hí! hú! így mëg amúgy! hogy akkéne még, hogy az ő fia +ëgy rongyos libapásztorlyánt vëgyék el, ki is tagaggya mingyá!</p> +<p>A kiráfi mëgijedt, hallgatott az apja szavára. Kerestek neki ëgy +gazdag királyánt, azt vëtették el vele. Csakhogy ő nem szerette! +még ëgy asztalná së esëtt jó avval ënnyi! Útáta, mint a bűnit.</p> +<p>Nemsokára háború ütött ki, a kiráfinak el këllëtt mënnyi. A +szëgény lyánnak is takaronnyi këllëtt az udvarbú.</p> +<p>De még a kiráfi odajárt, a feleségi mëghalt, özvegy embër lëtt. +Mikor hazagyött, bizon nem azon vót, hogy a halottat sirassa, +fëlkereste az ő kiszëmeltyit, a kis libapásztorlyánt, elvëtte azt. +Mëgesküttek, boldogok lëttek, mint a szerelmes gellicze. Még most +is ének, ha mëg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago +Jánostól. Lejegyzési idő: 1904. február.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_356" id="Page_356">-356-</a></span></p> +<h2>47. A fejír madár.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër mëg annak a +feleségi. Gyerëkik nem vót, pegyig mindég azonn kérték az Istent, +hogy csak azt anna má!</p> +<p>Az asszony mikor ëcczër magába vót, azt kívánta, hogy ha lënne +gyerëki, olyant szeretne, a ki fejír lënne, mint a hó, piros, mint +a vér, szëmi, szëmődöki mëg fekete, mint a bogár.</p> +<p>Ëcczër csakugyan is tehërbe esëtt. Az időre lëtt is neki épen +olyan fia, mint a minőt kivánt. Annyira mëgörűt neki, hogy örömibe +mëhhalt. A kis gyerëk fiú vót, Pëstának hítták.</p> +<p>Az embër nem tudott mëllënnyi asszony nékű, újjontann +mëgházasodott. A másogyik asszontú mëg lyánya lëtt, azt mëg +elnevezték Mariskának.</p> +<p>Az embër dologra járt, ott vót mindënnap rëggeltű estyig, csak +ënnyi mënt haza. Ëcczër is, hogy nem vót elé, Pësta almát kért a +mostoha annyátú. Az aszonta neki:</p> +<p>– Hát nyú’ be a ládába, ott van!</p> +<p>Pësta belenyút, de a hogy vëtte ki az almát, az annya +odaszaladt, oszt a láda tetejit a nyakára csapta, úgy, hogy a feji +mingyá lëesëtt rúlla, Pësta mëg mëghalt. Avval fogta az asszony, +vitte ki a ház elejbe, oszt lëültette a halott gyerëkët ëgy kis +székre.</p> +<p>Mariska hallotta, hogy a láda teteji lëcsapódott, <span class= +"pagenum"><a name="Page_357" id="Page_357">-357-</a></span> de nem +tutta, mitű vót az a zaj!? Kérdezte az annyát, hogy mi vót a? Az +annya elmonta, hogy Pësta rossz vót, almát akart lopnyi, oszt +kikapott.</p> +<p>Mariska is kapta magát, mënt a ház elejbe, úgy vágta pofonn +Pëstát, hogy az mingyá lëbukott a fődre.</p> +<p>Azutánn az asszony kimënt, Pëstát mëgnyúzta, fëltisztította, +elkészítëtte, oszt mikor az ura hazamënt, fëladta az asztalra.</p> +<p>Hát az ura nem tutta, micsoda hús a! csak ëtte, mintha tejbekása +vóna.</p> +<p>Étel utánn a csontokot Mariska összeszëdte, elásta a kerbe ëgy +boczfa alá.</p> +<p>A csontbú nemsokára szép fejír madár lëtt, fëlszát a fődrű, oszt +mënt, mënt ëgy bótos háza tetejire. Ott elkezte mondanyi:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Anyám mëgölött, apám +mëgëvëtt!<br /></span> <span class="i0">Kis testvérëm, +Mariskám,<br /></span> <span class="i0">Összeszëdte +csontocskám,<br /></span> <span class="i0">Kötte +selyëmkendőbe,<br /></span> <span class="i0">Tëtte boczfa +tövibe,<br /></span> <span class="i0">Kikelt kikelt! itt van! +itt!<br /></span> <span class="i0">De szép madár lëtt +belűllem!<br /></span></div> +</div> +<p>Ezt hallották a bótba, adtak neki ëgy szép selyëmkendőt. Avval +szát tovább. Mënt ëgy kalapos házára.</p> +<p>A kalapos házánn is elmonta:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Anyám mëgölött, apám +mëgëvëtt,<br /></span> <span class="i0">Kis testvérëm, +Mariskám,<br /></span> <span class="i0">Összeszëdte +csontocskám,<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_358" +id="Page_358">-358-</a></span> <span class="i0">Kötte +selyëmkendőbe,<br /></span> <span class="i0">Tëtte boczfa +tövibe.<br /></span> <span class="i0">Kikelt, kikelt! itt van! +itt!<br /></span> <span class="i0">De szép madár lëtt +belűllem!<br /></span></div> +</div> +<p>Ott is mëghallották, vittek ki neki ëgy gyönyörű szép +kalapot.</p> +<p>Harmacczorra ëgy malomra szállott. A malomba hét legény +dógozott, azok is mëghallották a madár szavát, kimëntek +mëghallgatynyi. Azok mëg toltak fël neki ëgy nagy malomkövet, a mit +a fejír madár a nyakába vëtt, oszt szát vele haza, az apja +házára.</p> +<p>Ott is elkezte kiabányi a verset fënnszóval.</p> +<p>Odbe hallották, hogy »É! de nagy kiabálás van otki, mi a?«</p> +<p>Kimëntek, hát a fejír madár Mariskának lëhajította a +selyëmkendőt, az apjának a szép kalapot, az annyára mëg úgy sútotta +lë a malomkövet, hogy az asszony a főd gyomráig esëtt. Úgy +elborította a főd, hogy temetynyi së këlletëtt.</p> +<p>A fejír madár mëg visszavátozott, Pësta lëtt belűlle. Az apjával +mëg Mariskával mëg most is boldogann élnek, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári +parasztmenyecskétől. Lejegyzési idő: 1904. márczius.</i></p> +<h2>48. A bús gellicze meg a két kiráfi.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, Dormándonn innen vót, Tepélyënn túnat vót, +a fene tuggya: hun vót? kidőt-bedőt kemënczének ëcs csëpp ódala së +vót, <span class="pagenum"><a name="Page_359" id= +"Page_359">-359-</a></span> mégis mëssült benne olyan kënyér, mint +szélëss e világ. Én is ëttem belülle. Most hazuttam mán nagyot! De +ha má eggyig nem montam igazat, ezutánn is maj csak elámítolak +bennetëkët!</p> +<p>Vót a világonn ëgy kirá, annak a kirának vót két fija mëg ëgy +bús gelliczéji. Az a bús gellicze ëcczër kicsacsogta a gyerëkëk +előtt, hogy a ki az ő szívit mëgëszi, a feji alatt mindën écczaka +ëgy arany terëm, a ki mëg a máját ëszi mëg, Szécsémbe kirá +lëssz.</p> +<p>Hallotta ezt a két kiráfi, mingyá mëgëtte az ëgyik a gellicze +szívit, a másik mëg a máját.</p> +<p>De hogy az annyok mëhhalt, új asszon kerűt a házokho, mostoha. +Az valami módon mëttutta, hogy mismit beszét a gellicze, aszonta az +urának, hogy mingyá mëhhal, ha a két fiúnak a tüdejibű mëg a májábú +nem ëszik. Ëhën! mert a gellicze szívit mëg a máját akarta vóna +magának!</p> +<p>A kirá elé is hívatta az öreg jágërját, János bácsit, oszt +mëpparancsolta neki, hogy a két gyerëkët vigye az erdőbe, ott lőjje +agyonn, oszt a gyomrát mind a kettőnek vigye haza, – má mint a +tüttüsit. Az öreg jágër szót fogadott, mënt a két gyerëkkel az +erdőre. De gondolta az útközbe, hogy de nagyhatú lëhet ez az +asszony, a ki az urátú még azt is ki tuggya követëlnyi, hogy a +saját tulajdon két gyerëkit ölesse mëg. Mikor arra kerűt vóna a +sor, hogy no! lë këll lőnyi a két kiráfit, eleresztëtte őköt. Haza +mëg valami olyas állat tüttüsit vitte el. <span class= +"pagenum"><a name="Page_360" id="Page_360">-360-</a></span></p> +<p>Elindú a két kiráfi. Mënnek, mëndëgének, két út elejbe érnek. Ki +mellyikënn mënnyék má? De hamar mëgëgyeztek, a jobbódalsónn mënt az +öregebb, a balódalsónn mëg a fiatalabb.</p> +<p>Az öregebb Szécsémbe ért, ott nemsoká kirá is lëtt.</p> +<p>A fiatalabb – a ki a balódalsónn mënt – ëgy városba ért. Nem +ösmert sënkit, êre ő nem járt sosë, ëgy özvegyasszonho kopogtatott +be szállásé. Az adott is neki.</p> +<p>De mikor az asszony vette az ágyat, a kiráfi feji alatt mindég +ëgy aranyat tanát. Hogy mëgörűt az annak! A sutba hajingáta mind, +má vót ëgy ëgész halommal.</p> +<p>De hogy? honnem? a kirá lyánya mëttutta, hogy minő ember lakik +az özvegyasszonná, elkűtte a szobalyányát a kiráfiho, mongya mën +neki, azt üzenyi, hogy mënynyék fël hozzá mingyá, ebbe a szent +órába!</p> +<p>A kiráfi fël is mëgy, nem tutta, hogy mé?! vagy hogy? csak mënt. +Mikor ëgyütt vótak, a királyány aszonta neki, hogy: »kártyázzunk!« +Hát kártyáztak is. Játék közbe mëg tőtött a királyány, hogy igyonak +is má! de a kiráfi nem akarta elfogannyi. Aszongya neki a lyány: +»hát mé nem iszol? isz’ nincs ebbe haláléesztő! ihaccz ebbű!« A +nagy kínálásra oszt itt a kiráfi is. De má nagyonn soká +kártytáztak, a bor mëg úgy mëgártott a kiráfinak, hogy részëg lëtt, +oszt a gellicze szívit is <span class="pagenum"><a name="Page_361" +id="Page_361">-361-</a></span> kihánta. Ezt akarta a királyánya. A +gellicze szívit mingyá mëgëtte, a kiráfit mëg, mer ő nem tutta: +kicsoda? – kihajíttatta.</p> +<p>Hazamëgy a kiráfi. Az asszonnak vót mán nagy rakás arannya, azé +még nem telt el vele, a kiráfi feji alatt kereskëdëtt minden +rëggel, de má ëgyetlen ëcczër së tanát. Beleúnt ő is, kiatta neki +az utat.</p> +<p>Szégén kiráfi! no nekëd mëgesëtt! Má éhënn is vót nagyon, bemënt +ëgy kerbe, ott látott szép gyömőcsfákot, tele mindënfajta +gyümőcscsel. Előszször mënt a körtefáho. De mihentért az első +körtét mëgëtte, szamáré vátozott. Mëgihett még magátú is. Hova +jutott ő? Utóllyára oszt beletörődött a sorába: a hol lëssz, úl +lëssz! Elkezte a káposztát ënnyi. Abba mëg allyig harapott bele, +muczié vátozott. Mos mëm má as së tutta: hogy van? mint van? mi van +vele? Elkeserëdëtt nagyonn. »Nohát! ha má muczi vagyunk, jó +vagyunk!« Fëlmászott ëgy almafára, hogy jólakik almával, de allyig +nyelte lë az első harapást, olyan szép embër lëtt belűlle, hogy +allyig ösmert magára.</p> +<p>Akkor kerítëtt valahunnan ëgy rossz szűrt, abba fëlőtözött, +szëdëtt a kerbű ëgy nagy rakás körtét, káposztát mëg almát, mënt a +kirá háza elejbe, de csak a körtét árolta. Këgyes körték vótak, a +királyány allyig nézëtt lë az ablakonn, mingyá mëllátta, oszt kűtte +is a szobalyánt, hogy hozzék csak abbú a körtébű. A kiráfi jó pézé +el is adott neki vagy <span class="pagenum"><a name="Page_362" id= +"Page_362">-362-</a></span> hármat. Azt otfël a kiráné, még az is +fiatal asszon vót, a királyány mëg a szobalyány mëgëtték mind, de +szamáré vátoztak is ám!</p> +<p>A kirá mikor bemëgy, mëlláttya, hogy az ő házába odbe három +szamár van. Kergettette ki őköt mingyá a bérëssel, ki ëgënyest az +úcczára. Ott mëg várt rájok a szűrös kiráfi, befogta őköt ëgy +kocsiba, oszt hogyím hallotta, hogy Szécsémbe templomot építënek, +úgy gondolta, hogy elmëgy oda a szamarakkal fuvarba.</p> +<p>El is mënt. De ő nem tutta, hogy oda nem szabad mënnyi sënkinek +a kirá engedelmi nékű. Mëffogták, vitték a kirá elejbe, hogy majd +lëfejezik. De a kirá ëcczërre mëgösmerte, hogy a testvérivel van +dóga, a katonákot elkütte, oszt mënt a testvérji kocsijára. A hogy +ráül, ő látta befogva a három szamarat, de nem szót sëmmit, mit +tutta ő, kik azok? A testvérji ëcczër hunczutú elkezte vele +míveltetynyi, izétetynyi a szamarakot, csak épen azt nem, a ki a +királyán vót. A kirá haragudott szörnyenn: »mé izétetyi ez én velem +a szamarat?« de nem szól azé.</p> +<p>Mire hazaértek a kirá udvarába, a fiatal kiráfi elészëtte a +káposztát mëg az almát, adott belűlle a szamaraknak. Azok először +muczié, azután embëré vátoztak, de mind szëbb vót, mint +azelőtt.</p> +<p>A kiránét elvëtte a szécsényi kirá, a királyánt a fiatal kiráfi, +a szobalyány mëg ott maratt nállok szógálatba. <span class= +"pagenum"><a name="Page_363" id="Page_363">-363-</a></span></p> +<p>Boldogok lëttek, mém most is ének, ha mën nem haltak. Eggyig +vót, mese vót, Kelemënnek kedvi vót, kana is vót mellette, kanálozd +ki belűlle.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago +János, középkorú parasztembertől. Lejegyzési idő: 1904. +febr.</i></p> +<h2>49. Arany Zsáda.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót-ë, nem vót-ë? vót a világonn ëgy kirá, +annak vót három lyánya.</p> +<p>Hát ez a kirá ëcczër elmënt hazúrú, de mielőbb elmënt vóna, maga +elé hivatta a lyányait. Aszonta nekik: »netëk! itt van három +koszoró mëg három madár, mikor visszagyövök, a koszorónak is mëg a +madárnak is épen olyannak këll lënnyi, mint most, azé jó +visellyétëk magatokot, vigyázzatok a szűzességtëkre! tuggyátok-ë?« +A lyányok magokho vették a koszorót mëg a madarat, kiki a magáét, +az apjok mëg elmënt.</p> +<p>Má este lëtt az időbű, ők odabe beszégetnek szépen, ëcczër az +ablak alatt zsuzsorog valaki. Kinéznek, ott van ëgy kódúsruhába +őtözött embër. »Mit keres maga ott, bácsi!?« kiátonak lë neki. +»Fázok! szëgény kódús embër vagyok! segíjjënek rajtam!« A lyányok +mësszánták, fëlhúzták az ablakonn be a szobába.</p> +<p>Mikor a szobába vót a kódús, ëcczërcsak lëvette a kódúsruhát, a +lyányok ëgy valóságos herczegët <span class="pagenum"><a name= +"Page_364" id="Page_364">-364-</a></span> láttak magok előtt. A +fiatal embër ki is nyilatkoztatta, hogy nem kódús ő, ha kiráfi.</p> +<p>No, má ha így van, micsinállyonak? Hozzáfogtak kártyáznyi. A +kiráfi ëgykettőre mënnyerte a két nagyobbat. Velëk is hát, a +koszorójok mingyá elhërvatt, a madár mëcs csak lëcsüngesztëtte a +fejit.</p> +<p>Másnap má a letkisebb is mëv vót nyerve. Arany Zsáda – mer így +hítták – së esëtt ám a feji lággyára, hon në tutta vóna, +micsiná?</p> +<p>Fogta magát, a përvétába vetëtt ágyat, a kiráfit odafektette. +Allyig dőt az ágyba a kiráfi, má épen Arany Zsádát akarta magáho +húznyi, mikor az ágy csak lësimút alatta, ő mëg bele a përvétába. +Viczkándozott ő ott, bele is fút vóna, ha a két nagyobb lyány ki +nem húzza.</p> +<p>A kiráfi szégyëllte nagyonn, hogy Zsáda így kibánt vele, +fëltëtte magába, hogy akarhogy, de elvesztyi. Össze is beszét a +nagyobb lyányokkal, a kiket mëgejtëtt, hogy tëgyék magokot +betegnek, oszt valamié kűggyék el hozzá Arany Zsádét, majd elbányik +ő vele.</p> +<p>Úgy is vót. Arany Zsáda nénnyei a kirá ételyire vótak kíváncsi, +nyögtek, jajgattak, hogy ha ők abbú nem ëhetnek, hát bizon +mëhhalnak. »Ereggy el má, Zsáda! të! oszt hozzá nekünk a kirá +ételyibű, ha Istent ösmersz!«</p> +<p>Arany Zsáda fëlőtözött szakácsnak, oszt mënt késségësenn. De +tutta ám ő, mibe mestërkëgyik a kiráfi mëg a testvérjei. +<span class="pagenum"><a name="Page_365" id= +"Page_365">-365-</a></span></p> +<p>Bemëgy a konyhába, aszongya a szakácsnak, hogy vóna-ë szükség +ëgy szakácsra, mer ő beána? az aszonta, hogy vóna! »No jó van, +akkor beállok! – monta Zsáda – de mënnyék csak, nat tűz van, ég a +kirá ëstállója, én mëg majd azalatt itt lëszëk!«</p> +<p>A főszakács elszalatt, Zsáda mëg kapta magát, a zsebibe rakott +ëgy pár darab bélëst, mi ëgymást, a többi ételëkët mëg mind +kiforgatta, oszt úgy tővel-hëggyel fölfordúva hatta ott a konyhát. +De a szëmődökfára fëlírta:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Itt járt Arany +Zsáda,<br /></span> <span class="i0">A kirának +bosszújára<br /></span> <span class= +"i0">Szakácsruhába.<br /></span> <span class="i0">Ha bánnya, hát +tëgyën rúlla.<br /></span></div> +</div> +<p>Avval mënt.</p> +<p>Gyön vissza a szakács, láttya, hogy mi van itt! mëgy a kiráfiho +ëgënyest. Gyön az is, de az mingyá mëllátta az ajtó fëlëtt az +írást, maj mëgëtte magát, úgy haragudott. Ki is atta mingyá, hogy +ha Arany Zsáda idekerű, nem këll neki irgalmaznyi, vigyék rögtön ő +elejbe.</p> +<p>Zsáda hazaért az étellel, a nagyobb lyányok út tëtték, mintha +könnyebben vónának, de belő ëtte őköt valami, mer azt szerették +vóna, ha Zsádát a kiráfi mëgölyi.</p> +<p>Másnap elkezgyi a két lyány mëgínt a nyögést mëg a jajgatást. +Zsáda tutta, hogy mire mëgy a! kérdëzte, hogy »mi a bajotok?« Azok +aszonták, hogy »mëhhalunk, ha a kiráfi borábú nem ihatunk!« +<span class="pagenum"><a name="Page_366" id= +"Page_366">-366-</a></span> »Jó van – monta Zsáda – maj hozok én!« +Fëlőtözött kádárnak, mënt ëgënyest a kirá pinczéjihë.</p> +<p>Ép ott vót a főkádármestër. Aszongya neki Zsáda: »vënnék én ebbű +a borbú ëj jó csomót, de magával nem tudok alkunnyi, hivassa ide a +kirát, vagy maga mënnyék el érte, én majd itt mëvvárom!« A +főkádármestër elmënt, Zsáda mëg teletőtött ëgy üvegët borral, a +zsebibe tëtte, a hordókat mëg csapra vëtte, eresztëtte a bort +fenébe. Az ajtóra mëg fëlírta:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Itt járt Arany +Zsáda,<br /></span> <span class="i0">A kirának +bosszújára,<br /></span> <span class="i0">Kádárruhába.<br /></span> +<span class="i0">Ha bánnya, hát tëgyën rúlla.<br /></span></div> +</div> +<p>Gyön a kirá a főkádármestërrel, láttyák, hogy a bor mind ki van +folyva, a sok drága bor mind odavan. A kirá má tutta, hogy Zsáda +járt itt! Mënnek ki az ajtónn, ott mëg láttya a Zsáda keziírását. +»No, mëgá, Zsáda! törjön ki ar rossz! mëjjárod még énvelem!« Szitta +csudállatosann, de Zsáda má azóta otthonn járt.</p> +<p>Harmagyik nap újfënt van nyögés mëg jajgatás ugyancsak! Zsáda má +előre nevette magába, hogy ugyan mire kívánkoznak most!? +Mëgkérdëzte: »Mi lelt? mi këll má mëg?!« »Jaj, jaj! hozzá nekün a +kirá almájábú, máskép mëhhalun!«</p> +<p>Zsáda fëlőtözött, mënt. Nem nézëtt sënkire, tartott ëgënyest a +kertnek.</p> +<p>Fëlmënt a fára, má jó teleszëtte mindën zsebit, mikor mëllepi a +kirá. »No, Zsáda! csakhogy ëcczër <span class="pagenum"><a name= +"Page_367" id="Page_367">-367-</a></span> mëffoghattalak! az +ételëmët kiforgattad, a boromot eleresztëtted, gyere csak lë a +fárú! mëg tudod-ë, micsinátá të én velem nállatok?«</p> +<p>Zsáda lëmënt a fárú, de a kirá nem akarta eresztenyi.</p> +<p>Odavitte ëgy kendërvágóho, monta neki: »tëdd alá csak a nyakad!« +De Zsáda nem tëtte, aszonta: »tëdd oda të elébb, mer én nem tudom: +hogy këll!« A kiráfi mëmmutatta, a nyakát odatëtte a kendërvágó +alá. A hogy odatëtte, Zsáda së vót rëst, rárántotta a kendërvágót, +úgy összetörte a kirát, minden csontyát, hogy a kiráfit lepedőbe +kellëtt a kerbű bevinnyi. Mëgverte amúgy magyarosann, hogy nem +köszönte mëg.</p> +<p>Zsáda mëg szát ëgënyest haza. Otthon odatta az almát a +testvérjeinek, fëlőtözött doktornak. Mënt mingyá a kirá házáho, +hogy kéne-ë doktor? mer ő tud arrú a bajrú segítenyi, a ki a +kirának van! Hej! szívesenn fogták! csak mënnyék be! oszt segíccsék +a királyonn.</p> +<p>Bemënt. Kért ëgy csomó sót mëg paprikát, azután mëg üveget. Azt +összetörte, a sóval, paprikával összekeverte, oszt úgy egyvelgësenn +rakta, nyomogatta be a kirá sebibe. Mikor elvégezte a dógát, odabe +fëlírta az ajtóra:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Itt járt Arany +Zsáda,<br /></span> <span class="i0">A kirának +bosszújára,<br /></span> <span class= +"i0">Doktorruhába.<br /></span> <span class="i0">Ha bánnya, hát +tëgyën rúlla!<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_368" id= +"Page_368">-368-</a></span></p> +<p>Odbe nem vót sënki së, ő mëg mehetëtt szabadonn, az írást nem +látta sënki.</p> +<p>De a kirá olyan beteg lëtt a doktor kezi után, hogy ki së lëhet +mondanyi. Maj belehalt. Ëgy álló esztendeig nyomta az ágyat. A só, +a paprika, mëg az üveg mëttëtte, olyan ripacsos maratt a bőri, mint +a himlősé.</p> +<p>Node el is határozta, hogy Zsádát mëgölyi, mëg, ha a pokolba is +kék érte mënnyi!</p> +<p>Tutta eztet Zsáda. Maga helyëtt viaszkbábut fektetëtt az ágyába, +mézzel mëttőtve, ő mëg a falonn ëgy kép hátába húzódott.</p> +<p>Gyön a kiráfi. Ëgënyest az ágynak. A baltával csak úgy vágta +széjjel a bábu fejit, hogy ezër darabra szakatt, de a mézbű ëgy +csëpp odaesëtt a szája szélire. Nagyon édëss vót. Akkor bánta mëg a +kiráfi, hogy mit tëtt. »Jaj! lelkëm Zsádám! ha nekëd a vérëd is +ilyen édëss, hát të magad minő édëss lëheccz!« Avval odafordút a +Máriakép fele, oszt kérte a bocsánatot az ő nagy bűnié. Mësszólalt +oszt Zsáda a kép háta mellő: »hát nagy bűnöd van, fiam! ha a +templomot hécczër mëmmászod, akkor mëbbocsátok nekëd!«</p> +<p>A kiráfi, szégény! mëg is mászta hécczër, mind lëmënt a bokájárú +a bőr.</p> +<p>Az öreg kirá, a Zsáda apja mëg ekközbe hazagyött. Rögtönn +számonn kérte a lyányaitú a koszorót mëg a madarat.</p> +<p>A két nagyobb lyány elévëszi a maga koszoróját, <span class= +"pagenum"><a name="Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> +madarát, a koszoró el vót száradva, a madár mëg bággyaszkodott, maj +fëlfordút. A Zsáda koszorója olyan friss vót, kívánat vót ránéznyi, +a madara mëd danolt, repkëdëtt, nem vót annak sëmmi baja së.</p> +<p>Mënnek be az apjokho. Az mëllátta mingyá, kik itteng a ludasok. +A két nagyobbat mëffogatta, kivégeztette, Zsádáé mëg elgyött a maga +kiráfia, elvëtte, csaptak olyan lagzit, hogy olyat még az öregapám +së látott</p> +<p>Mém most is ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Hevesvármegye. Szabó Éva öreg +cselédasszonytól. Lejegyzés ideje: 1904. jan.</i></p> +<h2>50. Okos Zsófi.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, kis ház mellett nagy ház, nagy ház mellett +kis ház, ëgyiknek së vót së ódala, së kéménnyi, vót a világonn ëgy +kirá, annak mëg három lyánya. A letkisebbet Zsófinak hítták.</p> +<p>Ëcczër a kirának el këllëtt mënnyi a háborúba. Elévëtt három +koszorót mëg három madarat. Aszonta a lyányajinak:</p> +<p>– Hallyátok-ë! itt hagyok mindënkinek ëgy-ëgy koszorót mëg +ëgy-ëgy madarat, de mire elégyövök, a koszoró is, mëg a madár is +olyan lëgyék, mint most. Jó vigyázzatok magatokra!</p> +<p>Avval a kirá elmënt. <span class="pagenum"><a name="Page_370" +id="Page_370">-370-</a></span></p> +<p>A lyányok mës së ámották, mé hatta nekik az apjok a koszorót mëg +a madarat! csak Zsófi sejtëtte, de nem szót a nénnyeinek +sëmminőt.</p> +<p>A szomszéd várasba lakott ëgy herczeg, az mëttutta, hogy az öreg +kirá háborúba mënt, ellátogatott a kirákisasszonyokho. Elkeztek +kártyáznyi. De úgy, hogy ha valamelyik lyány veszt, az a herczegé +lëssz!</p> +<p>A lyányokot csakhamar elnyerte a herczeg. A két idősebbet mëg is +kapta, de Okos Zsófinak vót eszi, mikor a herceg monta neki, hogy +vessën ágyat, ő kivitte a fejelet mëg a dunnát a përvétába,<a name= +"FNanchor_53" id="FNanchor_53"></a><a href="#Footnote_53" class= +"fnanchor">53)</a> ott vetëtt neki ágyat. Allyig hogy belefekütt a +herczeg, csak zu! lë a czukmisba! A hátárú mind lëmënt a bőr, úgy +mëgütte magát, ha mëg nem igyekëzëtt vóna, ott fút vóna bele. De +valahogy kiúszott a Dunába, oszt nagynehezen csak hazaért.</p> +<p>De otthonn főtt a feji: micsinállyék ő evvel az Okos Zsófival, a +mé így átmënt rajta!? Irt ëgy levelet a két nagyobb kisasszonnak, +hogy kűggyék el hozzá Zsófit boré! így oszt majd elláttya a +baját.</p> +<p>Okos Zsófit a nénnyei csakugyan elkűtte a herczeghë.</p> +<p>Zsófi tutta, mi töri a herczegët! fëlvëtte a pinczemestër +ruháját, elmënt a szomszédvárasba, ëgënyesenn be a herczeg +pincéjibe. A kik látták, nem merték mëszszólítanyi, hogyím +pincemestëri ruha vót rajta. Ő mëg csapra vëtte a hordókot, +tonnákot <span class="pagenum"><a name="Page_371" id= +"Page_371">-371-</a></span> mind, a bort eresztëtte ki a fődre. Az +ajtóra mëg fölírta, hogy:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Okos Zsofi, ki ezt +cselekëdte,<br /></span> <span class="i0">Többször is +cselekszi,<br /></span> <span class="i0">Ha az Isten úgy +engedi!<br /></span></div> +</div> +<p>Avval szëmibe vágta a kalapot, oszt mënt haza a zsebibe az üveg +borral.</p> +<p>Zsófinak má csak hideg nyomát ütték, mikor eszrevëtték, hogy a +sok drága jó bor mind odavan! Jaj! de mérges vót a herczeg, maj +mëgëtte magát!</p> +<p>Fogta magát, levelet írt újontann a lyányoknak, kogy kűggyék el +Zsófit ételé.</p> +<p>Zsófi fëlőtözött szakácsnak, bemënt a konyhába, fëlvëtt ëgy +fazék étëlt, oszt vitte ki. Odbe kérdëzték hogy hova viszi? Akkor +oszt elmonta, hogy őt most fogatta a herczeg, az ételt azé viszi, +mer most ezt áhította mëg az úr. Jó van! beleëgyeztek.</p> +<p>Mikor az ajtóba ért Zsófi, kivëtte zsebibű a krétát, fëlírta az +ajtóra mëgint, hogy:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Okos Zsófi, ki ezt +cselekëdte,<br /></span> <span class="i0">Máskor is +cselekszi,<br /></span> <span class="i0">Ha az Isten +mëgengedi!<br /></span></div> +</div> +<p>A herczeg ép akkor mënt lë a konyhába, mikor Zsófi elillantott. +Monták neki, hogy »az úrnak mëg most vitték az ételt, mënnyék má, +mer majd elhívël!«</p> +<p>– Kinek? – monta a herczeg</p> +<p>– Hát magának! <span class="pagenum"><a name="Page_372" id= +"Page_372">-372-</a></span></p> +<p>– Kicsoda!?</p> +<p>– Egy lyánképű szakács!</p> +<p>No, a herczeg maj szétrágta őköt.</p> +<p>– ’Isz’ Okos Zsófi vót a! – de mondott hozzá olyanokat, hogy maj +lëszakadt a ház.</p> +<p>»Harmacczorra vályik mëg!« – monta a herczeg.</p> +<p>Avval leült, levelet írt a kisasszonyoknak, hogy az a kutya +Zsófi mëgint kikerűte a kézit; kűggyék el körtéé!</p> +<p>Zsófinak mos së këllëtt kécczër mondanyi, őtözött, oszt mënt. +Mikor beért a kerbe, nem látott sënkifélit së. Ott vót a sok +szëbbnë szëbb gyömőcsfa, alma, szilva, körte. A legszëbb körtefát +kiválasztotta, oszt fëlmászott rá. Igën ám! de mikor szakajtanyi +akart belűlle, a körte mind mëccsëndűt, mer a fánn csëngő körték +vótak! a herczeg eszrevëtte, mingyá ott termëtt a fa alatt.</p> +<p>– No! Okos Zsófi! mëvvaggy má! gyere csak lë a fárú.</p> +<p>– Hát mé në mënnék! bizol lë mënëk! lë is mënt.</p> +<p>Akkor aszongya a herczeg Zsófinak:</p> +<p>– No! Zsófi! të má sokszor kibántá velem, gyere, ott van ëgy +hanapé, ülly csak rá!</p> +<p>Vót a kerbe má jó előre odakészítve ëgy borotvás kanapé, ha +valaki abba beleült, úgy összevagdalta, mintha mëkköpölyözték +vóna.</p> +<p>Zsófi nem ült rá. Aszonta: <span class="pagenum"><a name= +"Page_373" id="Page_373">-373-</a></span></p> +<p>– Mutassa mëg elsőbb maga, azutánn oszt majd beleülök én is!</p> +<p>A herczeg mëffëlejtkezëtt magárú, beleült. Zsófi mëg odalépëtt, +oszt jó rányomta a herczeg hátát a kanapéra.</p> +<p>Vót jajgatás mëg jajgatás, a háta csupa seb mëg csupa vér vót. +Zsófi fëlírta a versit a kanapé hátára, oszt mënt kifele, mint a +kit kergetnek. A herczegët mëg úgy vitték be lepedőbe.</p> +<p>Okos Zsófi kívël az útonn tanákozott a kirá orvosával, elkérte +tűlle a ruhát, mer agyonn akarják ütnyi. Az orvos odatta. Zsófinak +së këllëtt ëgyeb, mënt be ëgënyesenn a herczeghë.</p> +<p>– Hallottam, hogy beteg a herczeg, begyöttem, mondok, hogy hátha +tunnék rajta segítenyi!</p> +<p>Hű! szívesenn fogták!</p> +<p>– Hozzonak csak ëgy tonna mézet, három ablaküvegët, mëg ëgy +dunna pëlyhët! de sebësenn!</p> +<p>Mikor mëvvitték neki, a szobábú mindënkit kiutasított, ő mëg az +üvegët összetörte apróra, belekavarta a mézbe, abba belenyomkodta a +pëlyhët, avval kente be a herczeg hátát, de jó vastagonn!</p> +<p>A herczegët a fene is ëtte, úgy csípte az orvosság. Még betegebb +lëtt tűlle, mint a borotvakanapétú!</p> +<p>Zsófi a szobaajtóra mëgint fëlírta:</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">Okos Zsófi, ki ezt +cselekëdte,<br /></span> <span class="i0">Többször is +cselekszi,<br /></span> <span class="i0">Ha az Isten +mëgengedi!<br /></span></div> +</div> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_374" id= +"Page_374">-374-</a></span></p> +<p>De nem dévánkozott sokáig, ha inalt hazafele, a hogy birt, mikor +a herczegët má jó mëgkente.</p> +<p>Ott mëg fël vót fordúva az egész ház a nagy ordítástú. A herczeg +jajgatott, a hogy a maga orvosa szëtte ki a hátábú az üvegët mëg a +pëlyhët, de az az átkozott méz nagyon beleragasztotta mindakettőt. +A herczeg allyig birt fëlgyógyúnyi olyan beteg vót! épen, hogy +mëvvallotta!</p> +<p>Hej! fájt is a foga Okos Zsófira! csak ëcczër mëgfoghatná!</p> +<p>Akkorra má a háborúbú hazagyött a lyányok apja, az öreg kirá is. +Első dóga vót számonkérnyi a lyányoktú a koszorót mëg a madarat. A +két nagyobbé a koszoró el vót száradva, a madár mëg olyan vót, mint +az ülős tyúk, allyig vót. De a Zsófi koszorója épenn olyan friss, a +madara is olyan víg vót, mint mikor az apja odatta neki. Igën ám, +mer ő mëgőrzötte a szüzességit!</p> +<p>A két nagyobb lyánt az apja elcsukatta, Zsófit mëg mëgkérte a +herceg, oszt el is vëtte.</p> +<p>Má jó félesztendeig éltek ëgyütt, ëcczër Okos Zsófi +mëssejdítëtte, hogy az ura el akarja őtet vesztenyi. Csinátatott a +czukrászszal épen olyan bábut, mint ő maga, de belőrű üresset, oszt +mëgtőtötte alkörmössel. Mikor készenn lëtt, haza vitette, +lefektette az ágyába. Ő mëg – vót az ágya fëlëtt ëgy nagy Máriakép +– annak a hátáho húzódott.</p> +<p>Nemsoká gyött az ura ëgy nagy fejszével, látta, hogy az asszony +ott fekszik az ágyba, püff! oda <span class="pagenum"><a name= +"Page_375" id="Page_375">-375-</a></span> neki! a bábú mingyá ezër +darabra szakadt, az alkörmösbű mëg ëgy csëpp a szájára csëppent. +Mikor érzëtte, hogy minő édës, lëborút a Máriakép elejbe:</p> +<p>– Jaj! mit csinátam! kedves feleségem! agyonüttelek, oszt még a +vérëd is olyan édës, mint a méz! jaj! jaj! szűz Máriám! légy +segíccségëmre! mit tëttem! mit tëttem!</p> +<p>Akkor Okos Zsófi mësszólalt a kép hátábú, mintha Mária +szóna:</p> +<p>– Ereggy, oszt csúszszá térgyënn a vár körű, akkor +mëbbocsájtok!</p> +<p>A herczegnek mit vót mit tënnyi? mënt, oszt csúszott térgyënn a +vár körű.</p> +<p>Zsófi mëg lëgyött a képbű, befekütt az ágyba, ott várta az +urát.</p> +<p>Az mëg is gyött nem nagyon soká, de má a térgyinn ëgy csëpp bőr +së vót!</p> +<p>De maj hanyattvágódott, mikor a feleségit az ágyba látta, hogy +sëmmi baja sincs. Nem tutta fëlérnyi észszel. Oszt Zsófi mëg még a +tetejibe mindég csak azt sohajgatta:</p> +<p>– Jaj! de nagyot aludtam!</p> +<p>A herczeg látta, hogy ő má në tëgyék fël Zsófival, mer ő az, a +ki rajtaveszt, odamënt, bocsánatot kért tűlle, hogy többet olyat +nem tësz. Zsófi mëbbocsájtott.</p> +<p>Akkor oszt újra mëgesküttek, boldogok lëttek.</p> +<p>Még most is élnek, ha eggyig mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Puszta-Hanyi, Hevesvármegye. özv. Bozsik +Imrénétől. Lejegyzés ideje: 1904. január.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_376" id="Page_376">-376-</a></span></p> +<h2>51. A királyficzigánylegény.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kiráfi. Az a kiráfi +lëvëtette magát három arczképbe, a három képet elkűtte három +királyánnak, hogy nézzék mëg, minő ő, hogy elgyönnek-ë hozzá. De a +kiráfi egész czigányosan, ripacsos arccal vëtette lë magát, olyan +vót, mint ëgy valóságos czigány.</p> +<p>Az első királyány azt üzente, hogy ha a világon több nem vóna, +së mënne el hozzá, a másogyik, hogy a sáros csizsmáját së türűné +mëg benne, a harmagyik mëg, hogy elmënt vóna, ha épen most mëg nem +kérték vóna.</p> +<p>Hát így a kiráfit jó kifizették.</p> +<p>»Mëgállyatok csak!« gondolta magában, »majd adok én nektëk!«</p> +<p>Avval fogta magát, fëlőtözött czigánylegénynek. Elmënt az első +királyány apjának az udvarába. Ott beszegődött muzsikusnak, mer +szépen tudott muzsikányi.</p> +<p>A királyány alyig látta, hallotta ëcczër-kécczër, nagyon +mëszszerette. Kérte is az apját, eressze őt ki a muzsikusho, hagy +hallgasson mëg ëgy pár szép nótát. Az apja nem gondolt semmit, +kieresztëtte.</p> +<p>Ott a lyány bevallotta neki, hogy minő nagyon szeretyi mëg +biztatta, hogy szökjönek mëg ëgyütt.</p> +<p>Úgyis vót. A kapuféfátú së búcsúztak el, csak elmëntek +loppa.</p> +<p>A czigánylegény abba a városba mënt vele, a hun <span class= +"pagenum"><a name="Page_377" id="Page_377">-377-</a></span> az apja +is lakott. Ott, mit vót mit tënnyi? ényi mëg ënnyi këll, +cserepedényárolásba fogtak.</p> +<p>Kipakolt a királyány a piacz közepire, sorba rakta a sok +butykost, korsót, szélkét, kantát, csëmpét, miegymást, a mit a +fazëkasok szoktak árolynyi. Várta a vevőt, csipejire tëtte a két +kézit, oszt nagy hëgyësenn úgy átt ott a közepibe.</p> +<p>A czigánylegény mëg – mámint a kiráfi – beszét a kocsisokkal, +hogy mënnyënek a piaczra, ott ëgy lyány cserepedént árol, në +nézzënek së Istent, së embërt, csak gázollyák össze az edént +mind.</p> +<p>Úgyis vót. A kocsis összetörette a sok edént ëgy csëppig.</p> +<p>Hazamëgy a kiráfi, az asszony rí otthon keservesen. »Mi bajod, +hé!?« »Hát ëgy részëg kocsis az edént mind összetörette, ëgye mëg a +zíz a fajtáját!« oszt elévett ëgy csëmpét, hogy csak am maradt mëg +az egészbű. »No hát, aszongya a czigánylegény, má ehhë nincs +szërëncsénk, másho kell látynyi.«</p> +<p>Akkor a lyány ëgy jó gazdahêre elát szógállónak. Mongya neki a +czigánylegény, hogy neki is hozzék má estére valami ënnyivalót, mer +azonn a helyënn mëg épenn lagzi vót. »Jó van, asszongya az asszon, +maj hozok! felkötöm a szoknyám, oszt telerakom mindënvel!«</p> +<p>A legény mëg ezután odament a lakodalmas házho. Beszét a +vőfélyëkkel, hogy van itt ëgy új szógálló, szép lyány, estére el në +eresszék an nékű, hogy jó mën në tánczoltassák.</p> +<p>Hát csakugyan is, mer a lyány má jó mëgpakolta <span class= +"pagenum"><a name="Page_378" id="Page_378">-378-</a></span> a +szoknyát, mikor a vőfélyëk elvitték tánczolnyi. Húzóczkodott a +lyány, hogy ő nem tánczol, mer a feji fáj, de nem hasznát sëmmit, +mer úgy mëssürgették, hogy a sok bëgre, a ki káposztával, hússal +mëg kásával vót tele, mind feldőt a szoknyájába.</p> +<p>Hej! sohajgatott a lyány, mikor eleresztëtték, »jó vagyunk má +mëgínt! mos má mit viszëk haza?« De csak hazamënt. Kérdëzi a +czigállegén, hogy »hát nekëm mit hoztá?« Eléatta oszt a lyány a +panaszt, hogy telerakta ő a szoknyáját, oszt hogy mëssürgették őt a +vőfélyek! verje mëg őköt az Isten! – A legén mëg csak nevetett.</p> +<p>Aszongya akkor neki: »Tudod-ë, mit? eregy të a királyi udvarba +szógállónak, ott táng több szërëncséd lësz!«</p> +<p>A lyánt fël is fogadták.</p> +<p>A czigállegény pegyig suttyomba elmënt vadásznyi, mire +hazagyött, má kiráfinak vót őtözve.</p> +<p>Mikor ebédelt, behívatta magáho a szógállót, má mint a +királyánt, oszt maga mellé ültette az asztalho, de má akkorra a +tába tëtte a gyűrőt, a mit a királyántú kapott ajándékba.</p> +<p>A hogy szëttek, ëpen a lyány kanájába csürdűt mëg a gyűrő. Ki +vëszi: mi lëhet a? – hát mëgösmerte a maga gyűrőjit.</p> +<p>Akkor a kiráfi elmonta, hogy »ládd-ë, aszontad, hogy nem gyönné +hozzám, ha ëgyeb nem vóna a világonn, oszt még szógállónak is +tëttelek! No de most őtözz fël szépenn, esküggyünk mëg!« +<span class="pagenum"><a name="Page_379" id= +"Page_379">-379-</a></span></p> +<p>Úgy is vót. Mëgesküttek, boldogok lëttek, most is ének, ha mán +mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsa +(Hörcsikné) paraszt asszonytól. Lejegyzési idő: 1903. +deczember.</i></p> +<h2>52. A kis kondás három malacza.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, még az ópërëncziás tengërënn is túnat, vót +ëgy kis kondás, a kinek három malacza vót.</p> +<p>Lakott azonn a környíkënn ëgy kirá, annak a lyánya szerette vóna +mëgvënnyi a kondástú a három malaczot. Lë is kűtte a szobalyánt, +kérdëzze mëg, hogy anná a malaczot? Al lëmënt, mëgkérdëzte. A kis +kondás mëg mëgkérdëzte, hogy eladó a malac, de hát kinek kék? ki +vënné meg? A szobalyány mëmmonta: »a királyánnak!« »Hát mondd mëg +neki, hogy az ëgyik malaczot odaadom, ha a királyány térgyig +felemelyi a szoknyáját!«</p> +<p>A szobalyány mëvvitte az üzenetët, hogy a kis kondás csak úgy ad +malaczot, ha a királyány térgyig emelyi a szoknyáját.</p> +<p>Aszongya a királyány: »No! ha csak az a fizetés, akkor jó, akkor +nem kerű sëmmibe së!« Őtözködött mingyá, oszt mënt lë a kis +kondásho.</p> +<p>A kis kondás épenn ëgy boglya tövibe alutt, mikor a királyány +odaért. »Aggyon Isten jó napot!« – monta a királyány. – »Aggyon +Isten! – fogatta a kondás, mi járatba van?« »Hát tuggya! én vagyok +<span class="pagenum"><a name="Page_380" id= +"Page_380">-380-</a></span> a kirá lyánya, elgyöttem a malaczé!« +»Jó van, jó! de tuggya-ë, mi annak az ára?« »Hát honnë tunnám!« – +monta kirákisasszony, oszt avval térgyig emelte a szoknyáját, »ez +az ára ë!« A kis kondás maj hogy hova nem lëtt örömibe, mer a +kirákisasszony térgyinn két csillagot látott. Akkor fëlkelt, ëgy +malaczot betëtt a zsákba, oszt odatta a kirákisasszonnak. Am mëg +vitte hazafele.</p> +<p>De – a malaczpëcsënye esëtt-ë jó neki, vagy a kondás tecczëtt-ë +mëg? – a kirákisasszony másnap is lëkűtte a szobalyánt, kérdëzze +mëg a kondást, hogy anna még ëgy malaczot?</p> +<p>A szobalyány lëmënt, azt a hírt vitte haza, hogy ha a +kirákisasszony a hasáig fëlemelyi a szoknyáját, ez övé lëssz a +malacz.</p> +<p>Mit vót mit tënnyi? a kirákisasszony újbú lëmënt, a hasáig +emelte a szoknyáját. A kondás a lyány hasánn hódvilágot látott. +Akkor odatta neki a másik malaczot.</p> +<p>Harmannap a harmagyik malaczra kerűt a sor.</p> +<p>A szobalyány má azt hitte, hogy no! a királyány most az egész +környík malacczát mëg akarja ënnyi, hogy mindég kűdözi! De a kis +kondás as së atta ingenn, aszonta, hogy »ha a királyány a mellyiig +fëlemelyi a szoknyáját, odaggya a harmagyik malacot is.«</p> +<p>A kirákisasszony mëttëtte azt is, akkor mëg a kis kondás a napot +látta a mellyinn. Avval elmënt a harmagyik malacz is. <span class= +"pagenum"><a name="Page_381" id="Page_381">-381-</a></span></p> +<p>Most má odavót a kis kondásnak mind a három malaccza. Mit +őrizzék má ő? vagy mére mënnyék? Fëltëtte magába, hogy mëkkéretyi a +kirákisasszont, vagy mëgy hozzá vas së, de mëppróbállya.</p> +<p>Hát a hogy bemëgy a palotába, má ëgy katona ott vót, az is a +királyánt szerette vóna. Eléaggya ő, hogy mismi járatba van? hogy ő +a kirákisasszont el akarná vënnyi! »Jó van, – monta a kirá lyánya, +– a ki közűlletëk három kérdésëmre mët tud felelnyi, azé +lëszëk!«</p> +<p>A katona csak nagyot nézëtt, oszt magába mëg mérgeskëdëtt, hogy +»mé gyön má ide ilyenkor ez a tahó kondás, olyan piszkos, mint a +lëszállott fekete főd!« de csak nem ért as sëmmit, mëg këllëtt a +három kérdésre felelnyi.</p> +<p>Aszongya nekik elsőbbet a királyány: »no! mongyátok mëg: mi van +a térgyemënn?« A katona gondolkozott, gondolkozott, de nem birta +kitanányi. A kondás mëcs csak a malaczvásállásra gondolt, mingyá +mëmmonta, hogy »két csillag!« A katona mëg, mintha ő is tutta vóna, +hirtelen utánna monta: »én is ezt akartam mondanyi!« de má a kondás +hamarabb mëmmonta.</p> +<p>Másogyik kérdésnek azt atta fël a lyány, hogy »hát mongyátok +mëg, mi van az én hasamon!?« A kondás mán nem is gondolkozott, csak +monta, hogy »a hód!«, a katona mëg mingyá utánna, hogy »én is azt +akartam mondanyi!« De ő mindég akkor szót, ha má a kondás mëmmonta. +<span class="pagenum"><a name="Page_382" id= +"Page_382">-382-</a></span></p> +<p>A harmagyik kérdés av vót, hogy »tanállyátok ki: mi van az én +mellyemën!?« A kondásnak má ráát a szája, csak mozgatynyi këllëtt +neki, hogy »a nap!« De a katona mostis utánna monta, hogy »én is +azt akartam mondanyi!«</p> +<p>A királyány most má aszonta a katonának, hogy mënnyék, a mére +lát, mer a három kérdésbű ëgyet së tudott kitanányi, mos má ő a kis +kondás feleségi lëssz.</p> +<p>De a katona akadékoskodott, hogy ő is kitanáta, csakhogy a +kondás előzte őt a szóval. No jó! a királyány helyt adott a +panaszának, mëkkérdëzte a kondást, hogy micsodát csinállyonak má +evvel a katonával? A kis kondás azt is kitanáta mingyá.</p> +<p>Aszongya a katonának: »hallod-ë, pajtás! mink most a +kirákisasszonval ëgy ágyba fekszünk, a ki fele a kirákisasszony +fordú, azé lësz!« A katona beleëgyezëtt.</p> +<p>Lëfeküttek az ágyba, ëgyik ódarrú a katona, a másikrú a kondás +fekütt. Akkor a kondás jószagú süteményëket szëdëtt elé a zsebibű, +ezt kezte ënnyi. A katona mëg mësszirű gyött, oszt tisztát má jó +régenn nem vëtt, büdös vót. A királyány allyig áhatta ki ott maga +mellett a szagáé, ëgyet hajított magánn, oszt a kondás fele +fordút.</p> +<p>Igy oszt a kirákisasszony a kondás feleségi lëtt, a katona mëg +elmënt Kukutyínba zabot hëgyëznyi.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago János +parasztembertől. Lejegyzési idő: 1904. február.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_383" id="Page_383">-383-</a></span></p> +<h2>53. A tánczolni járó királykisasszonyok.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá, annak vót három +lyánya. Azok a lyányok olyanok vótak, hogy minden écczaka elnyőttek +háromszáz pár czipét. Az apjok nem győzte má czipével őköt, de +csakugyann a fene së győzné, hát kihirdette az országba, hogy a ki +nyomára tunna gyönni, hogy a lyányok hun nyövik el azt a tengër +czipét, azé lëssz a letfiatalabb lyánya mëg a feli kirásága.</p> +<p>Mëghallotta a hírt ëgy kondás, aszongya az annyának, hogy ő +mëppróbákozik vele. »Jó van! – aszongya az annya – adok nekëd olyan +subát, a kibe a letsëtétebb écczaka is mëllátnak, mëg olyan csuhát, +a kibe sosë sënki mën nem lát. Azutáng ëgy pár bocskort, a ki olyan +sebësenn visz, hogy ha má az ëgyikët fëlhúzod is, kiabányi këll +neki, hogy »hó! te hó! ne mënny még!««</p> +<p>A kondás fël is őtözött, vitte magával a ruhákot is, mëg a +bocskort is.</p> +<p>Elindút, nemsokára oda is ért a kiráho. Az udvarba állott +kilenczvenkilencz hëgyës karó, azon kilenczvenkilencz embërfej +állott. Odaköszön a kirának, oszt elmongya, hogy mísmi járatba van +ő. A kirá aszongya rá, hogy »jó, de oszt ura lëgyé a válalatodnak, +mer látod-ë, kilenczvenkilencz emberfej van itt, a kik hiába +tróbákoztak, ettéd lëssz a százagyik, ha nem tuccz embër lënnyi!« +<span class="pagenum"><a name="Page_384" id= +"Page_384">-384-</a></span></p> +<p>A kondás válalta, hogy ő nyomára gyön a dolognak akarhogy +is.</p> +<p>Elgyött az este, a kondás lëfekütt. A három kirákisasszony mëg +má készűt az útra. Mikor má készenn vótak, odaátak a kondás fëlé, +oszt rákezték: »Aluggy, aluggy, kis kondásom! hónap rëggel karón +lëssz a fejed!«</p> +<p>De a kondás nem alutt, csak azt várta, hogy indúllyanak a +kisasszonyok.</p> +<p>Mikor elindútak, fëlvëtte ő is a látatlanná tévő csuhát, +utánnok! A lyányok hattyúképibe szátak.</p> +<p>Mëntek sebësenn, a kondás má izzadt is a csuhába.</p> +<p>Ëcczër elérnek ëgy ezüsterdőbe, ott a kútná a három hattyú +mëgáll, mindënkinek vót ott a kút rovátkáján ëgy-ëgy ezüstpuhár, +itt mindëgyik, odamënt a kondás is, ő is itt ëgy jót, avval +utánnok.</p> +<p>Nemsokára beértek ëgy rézerdőbe, a hattyúk a kútná ittak a három +aranpuhárbú, a kondás is szomjan vót, jó esëtt neki a fáin +aranpuhárbú, oszt mëntek tovább.</p> +<p>Harmacczorra beértek ëgy gyémánterdőbe. Szokás szërint a hattyúk +mëgállanak a kútná, mindëgyik iszik a maga külön gyémántpoharábú, a +kondás is szintazonszërint. De mikor a kondás el akart gyönnyi, +hogy a lyányok utánn mëgy, a letkisebbét szájával lëfele +fordította.</p> +<p>Szátak oszt, mint a rossz. Mënt ám utánnok a kondás is, úgy +loholt a csuhába, mint ëcs csuhás barát. <span class= +"pagenum"><a name="Page_385" id="Page_385">-385-</a></span></p> +<p>Kisvártatva ëgy palotáho értek. A hattyúk ott mërrázkóttak, +lyányoké vátoztak, oszt mëntek be ëgënyesenn a házba. A kondás +látatlanú mindenütt utánnok.</p> +<p>A vocsora má készen várta őköt. Ëttek is, mint a farkas, a ki +ënnyivalót së látott. A kondás odaült, ő is ëtt velëk.</p> +<p>Mikor vocsoráztak, a kondás gondolta, hoj jó lëssz innen valami +jelt elvinnyi, mer hátha el së hiszik, hogy ő itt járt. Innen is, +onnan is fëlvëtt hun ëgy arankést, hun ëgy ezüstvillát, hun ëgy +gyémántkanát, oszt csapta be a csuhaújjba.</p> +<p>A vocsora végeztyivel a két nagyobb lyány odamënt a bőcsőkhő, a +nagyobb kettőt, a kisebb mëg ëgy gyerëkët a karjára vëtt, oszt +szoptatott. Azok a gyerëkëk má az ő gyerëkejik vót. A letkisebb még +ott enyelgëtt ëgy fiatalembërrel.</p> +<p>Mikor má a szoptatás is mëvvót, készűtek a tánczra, a kondás nem +teketóriázott, csak fogta fël két bőcsőt, a kibe a gyerëkëk +feküttek, be őköt is a csuhaújjba a kanáho mëg a villáho.</p> +<p>A lyányok mëg hozzáfogtak a tánczho.</p> +<p>Sürgöttek, mint a forgószé, járták a bolongyát, el is nyőtt a +lábokonn mindën tánczná ëgy pár czipe. Vót ott fiatalembër vagy +százigváló, azok mind mettánczoltatták a kisasszonyokat úgy, hogy a +három lyánná, mikor mind a százann mettánczoltatták, elnyőtt a +háromszáz pár czipe. <span class="pagenum"><a name="Page_386" id= +"Page_386">-386-</a></span></p> +<p>Má hajnalodott is otki, a lyányok garmadába hánták a sok elnyőtt +cipét, vót má ott miliomig való is, a mënnyit má azok +elnyőttek.</p> +<p>A kondás odament a sok czipéhë, háromszázat be azok közű is a +csuhujjba. A fene së látta, tëhetëtt vóna, a mënnyi csak +jóesik.</p> +<p>A lyányok má épen búcsúzkottak, kívël átak a pitartajtóba, a +kondás is az ajtó mellé húzóczkodott, hogy këllő időbe ott në +haggya a három lyány.</p> +<p>Végre indulásra készenn vótak.</p> +<p>A három lyány csak mërrázkógyik, rögtön hattyúé vályik, oszt +vëszi az úttyát ëgënyest hazafele.</p> +<p>A hogy mënnek az erdőkbe a kutakná mindëgyikné mëgátak, a +gyémánterdőbe a letkisebb eszrevëtte, hogy az ő puhara fenekivel +van fëlfele, mëgihett, hogy »jaj! biztosan gyött itt utánnunk +valaki!« »Dehogy gyött, dehogy gyött! – montták az öregebbek, – +biztosan magad tëtted úgy, oszt most elfelejkëzté!« Allyig tutták a +lyánt lëcsitítanyi.</p> +<p>A kondás mëg, a mëly kútná csak elgyöttek, a puharakot mind +elrakta. Gondolta magába: »no, lyányok! mos tagaggyátok hát mëg, +hogy én nem láttalak bennetëkët!«</p> +<p>Avval ő jó előre sietëtt, sokkal hamarabb hazaért, mint a +lyányok. Este vót, ledőt ëgy ágyra, a mëlyikënn az azelőtt való +este hát. Nemsokára hazagyöttek a lyányok is, azok azt tutták, hogy +a kondás nem tud sëmmit arrú, a hun ők vótak, látták, hogy most is +alszik, biztosra vëtték, hogy ez is má a karóra <span class= +"pagenum"><a name="Page_387" id="Page_387">-387-</a></span> jut +százagyiknak. Mëgint rákezték az ágya fëlëtt: »Aluggy, aluggy, kis +kondásom! hónap reggel karón lëssz a fejed!«</p> +<p>De a kondásnak jó esëtt az álom, alutt is, mint a tej, másnap +rëggel arrú az ódalárú kelt fël, a mëlyikënn még este alutt.</p> +<p>Allyig pitymalodott, má hívatta a kirá. »No, fiam! hát most má +számolly be: ettéd lësz-ë a lyányom felikiráságomval, vagy a karónn +lëssz a fejed!?« »Hát, fëlséges kirá! gráczia fejemnek! én mindënt +tudok! én nyomára gyöttem mindënnek: mére járnak? hova mënnek? +micsinának? hun nyövik el a sok czipe?!« Avval elmonta +végig-hosszig az erdőköt, kutakot, a palotát, mëm mindent, a mit +csak látott. Azután aszonta, hogy »ha mém mos së hiszi fëlségëd, +hogy mindënt tudok!« – akkor csak benyút a csuhújjba, elévëtte a +kanát, kést, villát, a bőcsőköt gyerëkëstű, a puharakot, a czipéket +mind – »hát ëhën vannak-ë! ezëkkel ëttek, ezëkët szoptatták, ezëkbe +tánczoltak, ezëkbű mëg ittak. Ez a két gyerëk a két letnagyobb +lyányáé, kérdëzze csak mëg őköt, hivassa be, hogy elválallyák-é +magokénak?«</p> +<p>Akkor a kirá lehivatta a két lyánt, mëgkérdëzte, hogy igaz-ë az, +a mit ez a kondás mond? Először tagatták, de hogy ott hátok mellett +a bőcsőbű rívást hallottak, odanéztek, mëgösmerték, hogy a saját +tulajdon gyerëkik, ríva fakattak, hogy »kedves apám! bocsássék mëg, +ha má mink kurvák lëttünk! többet ilyent nem tëszünk!« <span class= +"pagenum"><a name="Page_388" id="Page_388">-388-</a></span></p> +<p>De a kirá nem këgyelmezëtt, ökörrel szaggattatta szét őköt.</p> +<p>A kondásnak mëg odatta a letkisebb lyányát, mëg a +felikiráságát.</p> +<p>A fiatalok mëgesküttek, oszt nagyon – de nagyon boldogok lëttek. +Még tán most is ének, ha mên nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Németh László +parasztlegénytől. Lejegyzési idő: 1903. deczember.</i></p> +<h2>54. Baka János.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá. A feleségi +mëhhalt, de mëhhatta, hogy në temessék el, ha a templomba vigyék, +azután, mer vót három lyánya, hogyha lyányajinak mindën nap új +ruhát aggyonak, mëg a lyányok háza elejbe mindën nap sirbakot +állyonak.</p> +<p>Úgy is vót. A kirá mindënt út tëtt, a hogy a feleségi mëhhatta. +De a sirbak má annyira fogyott, hogy odalëtt neki mindën katonája, +mán ő rajta vót a sor. Ő mëg aszonta, hogy nem mëgy sirbakolnyi, +majd ő vele is kituggya: mi törtínnyék! mint a többivel.</p> +<p>Eszibe jutott, hogy van neki ëgy öreg, régi, hű szógája, Baka +János, azt híjja el, az tán majd válalkozik sirbaknak.</p> +<p>Elhívatta, elmonta neki a sort. Baka János aszonta, hogy +mëttëszi szívesenn, hacsak lëhet. <span class="pagenum"><a name= +"Page_389" id="Page_389">-389-</a></span></p> +<p>Má az nap estére ott is vót a kirákisasszonyok pitarjába. De +úttyába tanákozott ëgy öreg embërrel, a ki azt tanácsolta neki, +hogy »hallod-ë! mën në idd a három puhár bort, a kit annak, mer +elalszol, ha öncsed a kelebedbe. De úgy tëgyé, tudod-ë?!« Baka +János mëffogatta.</p> +<p>Este várakozik ő ott a pitarba. Tiz órakor mëgáll a ház előtt +ëgy tüzes hintó, benne három ördög, szának lë, mënnek a +kirákisasszonyoké. Mikor bemëntek, gyön ki a három lyány +ëgymásután, mindëgyik mëkkinállya egy puhár borral. Baka János nem +itta mëg, ha a kelebibe öntötte mind a három puhárral.</p> +<p>Azok elmëntek, ő mëg lëfekütt.</p> +<p>Rëggel, mikor fëlérzëtt, má a lyányok elé vótak. Baka János is +mëgy be a kiráho, jelëntenyi, hogy még él. A kirá örűt mëg monta +is, hot tutta ő, hogy az ő János baráttya mindënt jó végez.</p> +<p>Másnap este mëgínt úgy vót mindën. Harmagyik este az útonn +mëgint elejbe kerűt Baka Jánosnak az öreg embër.</p> +<p>Aszongya az öreg, adott neki ëgy sipkát: »ne ë ez a sipka! ha +ezt a fejedre tëszëd, sënki së lát mëg; mikor az ördögök elviszik a +lyányokot, ereggy tísis, ülly fël a kocsira valahun, oszt nézd, +mére, hova mënnek? de vigyázz, hogy a sipka lë në essék a fejedrű, +mer akkor véged van!«</p> +<p>Baka János zsebrevágta a sipkát, mëkköszönte az öregnek a +szívességit, avval mënt sirbakolnyi.</p> +<p>Este tíz órakor újfënt itt van a tüzes hintó mëg a <span class= +"pagenum"><a name="Page_390" id="Page_390">-390-</a></span> három +ördög. Itatnák Baka Jánost, de az së vót hülye: a lajbi alá +öntözgette, a kelebibe. Mikor indúnyi akartak, fëltëtte a sipkát ő +is, a kocsinak letëslet hátullyára ült, oszt kísírte őköt, a hova +mëntek, – a pokolba.</p> +<p>A hogy odaérnek, má messzirű hallotta a nagy rívást, szalad a +három lyány szoptatnyi a bőcsőhő, mer má mind a háromnak gyerëki +vót. Ő látott végig mindënt, ott át a Plútódrómó hátáná.</p> +<p>Mikor a lyányok mëszszoptattak, hozzáültek a vacsoráho. Baka +János is ott ëtt velëk, de őt nem látták. Hogy a vocsorának végi +vót, ëgy aranpuharat, kést, villát a zsebbe tëtt János bácsi, hogy +vihessék is valami jelt onnat a kirának.</p> +<p>A lyányokonn mëg má akkor a fájin új ruha csupa rongy vót, csak +itt-ott lógott rajtok belűlle, mind lëszëtte rúllok a sok +miling.<a name="FNanchor_54" id="FNanchor_54"></a><a href= +"#Footnote_54" class="fnanchor">54)</a></p> +<p>Nemsokára indútak haza. A tüzes hintóba beleült a három ördög +mëg a három lyány, de má mind a három meztelen vót, úgy indútak el +a főd alatt. Baka János mindënütt utánnok. De má mikor gondolta, +hogy közel vannak, ő előre mënt, oszt lëfekütt a pitarba. Látta is +a három meztelen kirákisasszont, a hogy mëntek befele pihennyi.</p> +<p>Rëggel elmënt a kiráho, elmondott neki mindënt, a mit látott. A +kirá rögtön elkűdött a lyányoké, hogy »itt lëgyënek ebbe a +szentbe!« <span class="pagenum"><a name="Page_391" id= +"Page_391">-391-</a></span></p> +<p>A lyányok ott is vótak. Akkor a kirá monta Baka Jánosnak, hogy +mongya el csak végig-hosszig, a mit látott. Baka János elmonta. +Mire a végire ért, a három lyány mëttisztút, oszt galambképibe szát +fël az égbe.</p> +<p>A kirá felibirodalmát Baka Jánosnak ajándékozta, a ki hóttyig +becsületësenn ét belűlle, mét táng máma is él, ha mën nem halt.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska, +kovácstól. Lejegyzési idő: 1904. január.</i></p> +<h2>55. A szegény lyány meg a fia.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, a küszögönn innet vót, a kapunn túnat vót, +ëgy pár cseléd. Vót annak három lyánya.</p> +<p>Hogyún nagyonn szëgényëk vótak, elkütték a lyányokot szógálatba. +Először a letnagyobbat.</p> +<p>Süttek neki ëgy nagy hát bogácsát, azt a nyakába kötték, oszt +útnak eresztëtték.</p> +<p>Mënt a lyány, mënt, mëndëgét, má jó este vót, mikor beért ëgy +erdőbe. Hova fordúllyék ott abba a setéccségbe, nem ülhetëtt lë a +fa alá. Mënt árébb.</p> +<p>Nagysokára tanát ëgy rossz kis házat, ëgy rossz is ablak vót +rajta, azonn látott ëgy kis mécsët égnyi.</p> +<p>Odamënt, kopogtatott az ablakonn. De nem szót ki sënki. +Kopogtatott újfënt, de csak nem szót sënki. <span class= +"pagenum"><a name="Page_392" id="Page_392">-392-</a></span></p> +<p>Bizony bemënt. Szétnézëtt, nem vót odbe sënki, csak ëgy nagy +macska kuczorgott a kemëncze tetejinn.</p> +<p>Ásitott az egész ház, olyan üres vót. Nagyot sohajtott, leült, +kibontotta a batuját, kënyerezëtt. Kitëtte a sok bogácsát.</p> +<p>A macska is hogy látta, hogy az asztalonn van valami, +lëkoncsorgott a kemënczenyakrú, odasüntörgött<a name="FNanchor_55" +id="FNanchor_55"></a><a href="#Footnote_55" class= +"fnanchor">55)</a> a lyánho, odadörgölődzött, mintha kért vóna +valamit. De a lyány rá së nézëtt, oszt hogy nem kapott sëmmit, a +macska is mënt fël, a honnat gyött, a nyakra.</p> +<p>A lyány mëg ott maratt ülve a lóczánn az asztal mellett.</p> +<p>Éfé tájba gyönnek az ajtóra.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">»Tányírtalpam, +lombosfarkam!<br /></span> <span class="i0">Szép szeretőm, nyisd ki +az ajtót.«<br /></span></div> +</div> +<p>De a lyány csak mëghalt, hogy ezëkët a szavakot hallotta. +Féttyibe nem is nyitta ki az ajtót.</p> +<p>Az is oszt otki nem győzte várnyi, begyött.</p> +<p>Hát ëgy nagy lompos medve kuburczolt be a házba.</p> +<p>Mëllátta a lyánt az asztalszögletbe, odamënt, nem teketóriázott +vele, szétszaggatta, oszt mëgëtte.</p> +<p>Otthon a szülei csak várták, csak várták, de nem mënt a +lyány.</p> +<p>Elkűtték a másik lyánt is, de az is csak új járt, mint az első. +Szétszaggatta a medve. <span class="pagenum"><a name="Page_393" id= +"Page_393">-393-</a></span></p> +<p>Elmënt a harmagyik is. Az is beért abba az erdőbe mëg abba a +házba.</p> +<p>Allyig terepëdëtt lë az asztal mellé, a kemënczérű mingyá +lëugrott a macska, odamënt a lyánho, a ki má akkorra kibontotta a +batuját. Muzsikát a macska szépenn, mintha monta vóna neki, hogy +»aggyá nekëm is!«</p> +<p>A lyány mëssajnáta a macskát, látta, hogy nincs itt sënki, a ki +ënnyi anna neki, széttört ëgy bogácsát, a felit oda tëtte neki az +asztallábra.</p> +<p>A macska mëgëtte jóézűvenn. Azutánn fëlugrott az asztalra, +mëcscsávingatta<a name="FNanchor_56" id="FNanchor_56"></a><a href= +"#Footnote_56" class="fnanchor">56)</a> a farkát, oszt aszonta a +lyánnak: »Hallod-ë, lyány! të jót tëtté velem, most én is jót +tëszek veled. A të nénnyeid mind itt pusztút el, mer van itt ëgy +nagy medve, a ki itt lakik, ebbe a házba, az mindég éfékor jár +haza, az szaggatta szét a të testvérjeidët is. De të, tudod-ë, +micsiná’? Maj, ha gyön haza éfékor, oszt mongya, hogy nyisd ki az +ajtót, nyisd ki szépenn, de á’ az ajtó hátáho, oszt mikor ő begyön, +të suhannyá ki, oszt mássz fël ëgy fára. A többit mëcs csak bízd +rám!«</p> +<p>A lyány hogy mëgörűt ennek, maj hogy össze nem csókolta a +macskát. Mëg is fogatta, hogy út tësz.</p> +<p>Avval odahúzódott a lócza szögletyibe, oszt hogy nagyon ámos is +vót, elkezdëtt bókolnyi. <span class="pagenum"><a name="Page_394" +id="Page_394">-394-</a></span></p> +<p>A hogy bókolt, a hogy bókolt, ëcczërcsak valaki zörömböl +otki.</p> +<div class="poem"> +<div class="stanza"><span class="i0">»Tányírtalpam, lombos +farkam!<br /></span> <span class="i0">Szép szeretőm, nyisd ki az +ajtót!«<br /></span></div> +</div> +<p>Fëlrëzzent a lyány, de eszibe jutott neki mingyá, a mit a macska +mondott. Az ajtó hátáho át, kinyitta az ajtót.</p> +<p>Hát maj hogy össze nem esëtt, mikor látta a nagy renyhe medvét. +Az bekullogott, ő mëg csak usgyi! ki az ajtónn, oszt fël ëgy fára, +a ki oda legközelebb esëtt.</p> +<p>De mëllátta ám a medve, hogy kiszalatt! utánna má nem mëhetëtt, +ha a macskát vëtte űzőbe. De jóval tëtt fël!<a name="FNanchor_57" +id="FNanchor_57"></a><a href="#Footnote_57" class= +"fnanchor">57)</a> Ráugrott a macska arra a bozontos fejire, a +szëmit mingyá kikaparta.</p> +<p>Kereshetëtt oszt a medve is, a kit akart, nem látott.</p> +<p>Akkor a macska íntëtt a lyánnak, al lëgyött a fárú, a macska +ráült a vállára, oszt úgy mëntek együtt.</p> +<p>Vándorok vótak, mëntek, mëndëgétek, tanátak ëgy këgyetlen rossz +malmot.</p> +<p>»No! má ez olyan rossz, hogy ebbe tán embër së lakik! Ugyan +bemënnyünk-ë? Gyerünk be!«</p> +<p>Igy beszégettek ők ëgyütt.</p> +<p>Bemëntek. <span class="pagenum"><a name="Page_395" id= +"Page_395">-395-</a></span></p> +<p>Hát belőrű, olyan szép vót az, mint a mënyország!</p> +<p>Ott lakott ëgy mónár, a kinek a feleségi épenn kiterítve +fekütt.</p> +<p>A lyány be akart oda ányi szógányi, de a mónár aszonta neki, +hogy szóllyék hónap, mer most gyászsza van neki.</p> +<p>A lyány a macskával kimëntek az erdőbe egy fa alá, ott pihentek +egész rëggelyig.</p> +<p>Másnap beállítottak újfënt. A mónár a lyánt mëg is fogatta +mingyá.</p> +<p>Hogy a lyány mëg szép vót, a mónár mëg özvegy, mëttecczëttek +ëgymásnak, ëgy pár nap múva ëgyek lëttek. A mónár elvëtte a szép +lyánt.</p> +<p>Lëtt is nekik nemsoká olyan szép fiok, hogy bámúta mind, a ki +látta, mint a csudaszarvast.</p> +<p>A gyerëk nyőtt, nevekëdëtt, má szép nagy vót. Elkűtte az apja +világot próbányi. Ő is úgy fogott az életbe: világpróbálással, hogy +tuggya meg, mi az élet!</p> +<p>A legény nem is szabadkozott, el vót tökélve, hogy ennek így +këll mëllënnyi.</p> +<p>Má mëhetëtt jó darabig, el is vót fáradva, mer azelőtt való +écczaka mëg nem is alutta ki magát, mikor ëgy erdő szélyihë ért, +lëdőt egy bukor alá. Nem soká hanyakodott a fűvönn, mer el vót +esve<a name="FNanchor_58" id="FNanchor_58"></a><a href= +"#Footnote_58" class="fnanchor">58)</a> mindëni, elalutt. +<span class="pagenum"><a name="Page_396" id= +"Page_396">-396-</a></span></p> +<p>A hogy alutt, ámába mintha valaki mondott vóna neki valamit. +Aszonta, hogy »a szomszéd várasba van három szép királyány, azé +most három kiráfi verekëgyik mëg, ereggy csak oda, maj mëllásd: +nekëd is jut ëgy!«</p> +<p>Tünődött ezënn az ámonn a legény soká. Igaz lëssz-ë, nem-ë? vagy +csak az álom incselkëdëtt vele? Gondolta magába, hogy ő úgyis olyan +most, mint az a vándormadár, a hova esik, odacsëppen, hát – +mëppróbállya, hátha csakugyann van az ámába valami.</p> +<p>Bemënt a várasba, ott elszegődött ëgy bótosho bótoslegénnek. Ott +kiruházkodott szépenn, szógát is tánn ëgy napot, de oszt +mëszszökött. Még lova mëg kargya nem vót, azt këlletëtt vóna még +keritenyi!</p> +<p>Kerűt-fordút, benyitott ëgy gazdáho, az vagyonos embër vót, az +adott neki fëlszërszámozott lovat mëg kardot.</p> +<p>Mëvvót má mindën. Szép ruha is, ló is, kard is, csak még al +lëgyék igaz, hogy a királyány az ő feleségi lëssz!</p> +<p>Másnap hajnaltájba elmënt a kirá palotája elejbe, ott +bekopogtatott a kapunn.</p> +<p>Beeresztëtték.</p> +<p>A tërnáczonn má ott ült akkor a három lyán, várták a kiráfiakot. +De mikor a letkisebb a mónár fiát mëllátta, olyan szépnek tanáta, +úgy mëszszerette, hogy a koszorúját mingyá ráhajította, ëgyúttal +mëg is monta, ő érte akar në is verekëggyënek, mer akarki győz, ő +úgyis csak azé az ëgyé lëssz! <span class="pagenum"><a name= +"Page_397" id="Page_397">-397-</a></span></p> +<p>A kirá a hogy ezt hallotta, a lyányát mëppiszkolta csúnyáú, hogy +mit gondol ilyen sëhonnaiho mënnyi?! nem tuggya, hogy ő rája itt +kiráfiak várakoznak? De a lyány csak, hogy ő neki más ússë +këll!</p> +<p>– Jó, hát akkor mënnyetëk ëbadóba, nekëm itthonn nem lësztëk. +Aló, kifele innet!</p> +<p>A kirá elcsapta a lyányát, búsút is nagyon a lyány, de a mónár +fiu tűresztelte, hogy sosë búsúlylyék, van nekik otthon házok, maj +mëgélnek ők abba. Rá së gondollyék arra a farígy<a name= +"FNanchor_59" id="FNanchor_59"></a><a href="#Footnote_59" class= +"fnanchor">59)</a> apjára! erdőbe laknak, szép ződ fák alatt, minő +jó sorok lëssz nekik ottan!</p> +<p>A lyány nagysokára mëvvigasztalódott, különösen, mikor az öreg +mónárho értek, mer otthon nagyonn szívesenn fogták.</p> +<p>Azután ëgybekeltek, lagzit tëttek, boldogok lëttek, mém most is +ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Julcsától. +Lejegyzési ideje: 1903. november.</i></p> +<h2>56. A bátor katona.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy gazdag kirá, annak vót +ëgy elátkozott fekete vára, a kibe temérdek ördög lakott, a kiknek +a hatalmába vót az ő lyánya is. <span class="pagenum"><a name= +"Page_398" id="Page_398">-398-</a></span></p> +<p>Hiri mënt, hogy a kirá annak aggya a lyányát mëg a fekete várat, +a ki a várba három écczakát ki tud tőtenyi.</p> +<p>Hallotta ezt ëgy katona. Erősenn fëltëtte magába, hogy ő +kitőtyi, ha ott vesz is, de a királyányának az övének këll +lënnyi.</p> +<p>El is mënt a kiráho, mëmmonta neki, hogy ő válalkozik. »No jó, +édës fiam! csak ott në hadd magadot!« »Dehogy hagyom, dehogy +hagyom! felség! maj csak lësz valahogy!«</p> +<p>Avval elindút, mënt, mëndëgét, tanát ëgy fallal körüvëtt +palotát. Av vót a fekete vár.</p> +<p>Bemëgy a kapunn. A hogy az első ajtóho ér, az kinyilyik előtte +magátú, de utánna mëgint becsapódott. Igy a másogyik mëg a +harmagyik ajtó is. Mikor a harmagyik ajtó is becsapódott utánna, +hát látott a szobába ëgy asztalt, a ki tele vót mindenfajta +étellel, itallal mëg szivarral.</p> +<p>Tutta, hogy ez nincs ide téve hijába, hozzáült, oszt ugyancsak +hozzá is látott az ëvéshë. A hogy ül, az ajtó felő zörgést hall, +odanéz, hát gyön befele ëgy merejű fekete lyány. »Aggyon Isten jó +estét!« köszön a lyány. »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« mongya rá +a katona. »Hát még nem vagyok jó, de ha még kécczër itt hász ezënn +kívël, akkor jó lëszëk.«</p> +<p>Akkor a lyány nyakig mëffejírëdëtt, oszt visszamënt.</p> +<p>A katona mëg jó lakott, oszt látta, hogy sënkivel itt sëmmi dóga +nem akad, lëfekütt, alutt mint a tej. <span class= +"pagenum"><a name="Page_399" id="Page_399">-399-</a></span></p> +<p>Nem bántotta őt egész écczaka sënki.</p> +<p>Másnap este mëgint kopognak az ajtó felő. Gyön a lyány, nyílyik +előtte az ajtó. »Aggyon Isten jó estét!« köszön. »Aggyon Isten, ha +jó lélek vagy!« fogaggya a katona. »Mén nem vagyok jó egészenn, +csak félyig, de ha még hónap itt lëszël, egészenn jó lëszëk!« Mikor +ezt kimonta, derékig mëffejírëdëtt.</p> +<p>A másogyik écczaka së törtínt vele sëmmi. Ételyi, itallya vót, +szivarozott, az annyába së vót jobb dóga.</p> +<p>Harmagyik este mëgint nyít az ajtó. Beköszön a lyány: »Aggyon +Isten jó estét!« »Aggyon Isten, ha jó lélek vagy!« »Má egészenn jó +lélek vagyok!« Mikor ezt kimonta, mingyá mëffejírëdëtt tetőtű +talpig.</p> +<p>Akkor aszongya a katonának: »Hallod-ë? eggyig is dombéroztak itt +az ördögök, jó vót, akarhun fekütté, de ha most lëfekszël, a +kanapéra feküggy, onnan mën ne mozdú!«</p> +<p>Avval kimënt. A katona mëg mihentést elvégezte a vacsoráját, +azonnal dőt a kanapéra.</p> +<p>Allyig pihen lë, hallya a nagy csörgést-csattogást, dobogtak +odaki, mint a ló.</p> +<p>Ecczërcsak kinyilyik az ajtó. Gyön ëgy nagy ördög sokadmagával, +a mit értek, vágtak, törtek, elpusztítottak azok mindënt, +hajingáták a kanapét is ëgyik sarokbú a másikba, de a katonát nem +bánthatták.</p> +<p>Mikor má jó kikapálódzották magokot, visszatakarottak, a honnan +gyöttek. <span class="pagenum"><a name="Page_400" id= +"Page_400">-400-</a></span></p> +<p>Rëggerre mëg má hideg nyomok së vót a várba.</p> +<p>A kirákisasszony mëg, a ki tellyesen jó lélek lëtt, a katona +feleségi lëtt, a fekete várba ének még most is, ha valahogy mën nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Duru Örzsi, vén +lánytól. Lejegyzési idő: 1903. deczember.</i></p> +<h2>57. A fekete vár.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá mëg a feleségi. +Annak az asszonnak akarmënnyi cseléggyi vót, az mindég elveszëtt +ësz szályig, abbú sosë sënkit së láttak többet. Még vót ëgy gyerëki +is, a kit as së tutták, hova lëtt.</p> +<p>A kirá ëcczër utazóbú tért haza, ëgy erdőszélënn tanát ëgy kis +árvalyánt. Hogy ő nekik nem vót ëcs csëpp së, a gyámjátú elkérte a +kis lyánt, azutánn hazavitte, oszt úgy tartották, mint csak a +magokét.</p> +<p>Sërdűt a kis lyány, má nagyocska vót, a kocsis beleszeretëtt, de +nagyonn.</p> +<p>Ëcczër mëgy el a kirá, mongya a kocsisnak, hogy mënnyék vele, +hajcsa a lovat! a kocsis aszonta, hogy ő nem mëgy, mer ő beteg. A +kirá csak hítta, csak hitta, de a kocsis nem tágított. Nem is mënt +el.</p> +<p>Tutta ő, hogy micsiná, vót ő neki eszi. Nem hatta otthonn a +kiránét mëg a lyánt magába. Fëltëtte, hogy a lyány akarhova mëgy, ő +utánna, oszt mëllesi, micsiná vele az asszony. <span class= +"pagenum"><a name="Page_401" id="Page_401">-401-</a></span></p> +<p>Hát csakugyan is, allyig mëgy el a kirá, a kiráné vitte a lyánt +magával a pinczébe. A kocsis lassan, pipiskëdve lépëgetëtt utánnok. +Mënnek bellyebb. Az asszony magáho vësz ëgy kötelet mëg ëgy bárdot, +oszt húzza a lyánt maga után ëgy vérës, merejű vérës kádho. +Aszongya a lyánnak: »tarcsd ide, a tőkére a fejed!« de a lyány +hőköt mondott, nem tartotta. Akkor a legény, a kocsis csak +eléugrik, mëgkapja az asszont, oszt a kötellel mëgkötözi amúgy +magyarosann. Hát az a czurhó asszony mëg akarta a szeretőjit +ölnyi!</p> +<p>Fëlvitte a szobába azon mëgkötözve, oszt várta, még a kirá +hazagyön.</p> +<p>Mikor a kirá mëggyött, mongya neki a kocsis, hogy mi történt. A +kírá nem hitte, még mérges vót érte. De mikor a szobába látta +mëgkötözve, összehivatta a főemberejit, hogy lássonak törvént a +feleséginn. Azok aszonták, hogy fël këll akasztanyi az olyan +asszont, a ki az ártatlanok vérit kivánnya. Fël is kötték az +asszont ëgy suhadër agacsfára, onnat horták szét a testyit a hollók +mëg a varnyúk.</p> +<p>A kocsis mëg a lyánt elvëtte, azután aszonta a kirának, hogy ő +hallotta valami fekete várnak a hírit, a kibe ha bemëgy az ember, +nem bir kigyönnyi, ő mán nem bánnya, de mënnézi azt a várat, a +szógálattal mëg fëlmond. A kirá azt hitte, hogy a kocsissa csak +bolondozik, eleintenn rá së nézëtt a beszéggyire, de mikor látta, +hogy a kocsis valóságosann el akar mënnyi, tartóztatta szörnyenn. +De <span class="pagenum"><a name="Page_402" id= +"Page_402">-402-</a></span> a kocsisnak fëltëtt szándéka vót az +elmënés, nem maratt.</p> +<p>Elindútak, nem sokára a fekete várho érnek. Mihent a kapujánn +beléptek, az becsapódott utánnok. Odbe kerestek magoknak ëgy +szobát, abba raktak le húmiegymást, a mit magokkal hoztak. +Épitëttek ők ott ëgy kis kápónát, abba imátkozgattak egész nap +is.</p> +<p>Az embër ëcczër mëgunnya ezt a nagy rabságot. Elhatározta, hogy +ő má mënnézi, mi van itt? mé nem lëhet innen kijutynyi? Mënt a sok +szobánn kerësztű-kossú, mikor a tizënkettegyikbe ér, lát benne a +négy ódalánn négy ajtót. Benéz mindëgyikënn, az utóssó szobába lát +ëgy félënn fekete, félënn fejir koporsót, mellette mëg ëgy rudat, a +kinek az egyik végi fejir, a másik fekete vót.</p> +<p>Gondolkozóba esëtt. »Mëllyiket üssem má mëg? a fejiret-ë vagy a +feketét?« Fëlfogta a rudat, a fejir végivel mëgütte a koporsó fejir +végit. A hogy mëgütte, a koporsó nagyot pattant, oszt kiugrott +belűlle ëgy fejir embër, a kinek csak a lába újja vót fekete.</p> +<p>Aszongya az embërnek: »de jó, hogy nem a feketét ütted mëg! +esküggy mëg, hogy azt sosë ütöd mëg!« Az embër mëgesküdött, hogy +azt sosë ütyi mëg. Akkor elmëntek ëgyütt a feleségihë, a kápónába +jártak, békébe vótak, éltek Istennek.</p> +<p>De a kocsis beleúnt ebbe az állapotba is hamarosann. Ecczër, +mikor sënki së látta, bemënt a tizënkettegyik szobába, a rúd fekete +végivel ráütött a <span class="pagenum"><a name="Page_403" id= +"Page_403">-403-</a></span> koporsó fekete részire. Mingyá kiugrott +belűlle ëgy fekete embër. »Hát të most ütsz mëg engëm, hê!? mé +ütted mëg elébb a fejiret?« monta neki a fekete embër. »No má nem +baj, gyerünk!« De má ekkorra a fejir embër odbe az ő házokba mëv +vót halva, úgy hozták vissza a koporsóba.</p> +<p>Mikor má ëgyübe szoktak, aszongya a fekete embër a kocsisnak: +»ládd-ë, ha të akarnád, ebbű a nagy fekete várbú de szép kasté +lënne!« Aszongya rá a kocsis: »hát magam së bánnám!« De allyig +monta ki, mán al lëtt.</p> +<p>A kapunn csakúgy gyött be a sok hintó, szëbbné szëbb +kisasszonyokkal. Azok közű mëglát ëgyet a kocsis, kezdi dícsírnyi, +hogy de szép! de takaros! Aszongya a fekete: »szeretnéd?« +»Szeretném, de nekëm van ám!« »Öllyük mëg, jó?« »Jó!« Mëgis ölték. +A kisasszony mingyá a kocsisé lëtt.</p> +<p>De a kocsis avval së vót beelégedve, másikot is mëszszeretëtt, +emezt mëg mëgölette, azután harmagyikot szeretëtt mëg, az +előttevalót azt is mëgölték ëgyütt.</p> +<p>Ezután a fekete embër mëgeskette, hogy a fejir embërt többet nem +kőtyi fël, a kocsis kész örömmel mëgesküdött.</p> +<p>Folyt oszt a dáridó, a dinom-dánom sokáig, a kocsis csak akkor +kapott eszihë, hogy látta, hogy a vár hogy sëtétëgyik, hogy vátozik +el a szép kasté mëg a sok kisasszony, de mëg akkor, mikor a fekete +embër mëmmonta neki, hogy itt lëssz nemsokára <span class= +"pagenum"><a name="Page_404" id="Page_404">-404-</a></span> az +utóssó itillet, úgy kécscségbe vót esve, hogy az eszi së vót tán +helyinn.</p> +<p>Szalatt a tizenkettegyik szobába, mëgütte a fejir embërt. De az +csak fëlült, nem akart lëgyönnyi. »Mé ütted mëg a feketét? nem +mëgeskütté-ë nekëm? mos má nem mënëk lë!« De a kocsis rimánkodott, +hogy segiccsék rajta, mer má el van kárhozva. »Segitëk rajtad, ha +hécczër mëgesküdöl, hogy a feketét többet nem ütöd mëg!« A kocsis +féttyibe tán tizënhacczor is mëgesküdött, hogy nem ütyi mëg többet +a feketét.</p> +<p>Akkor a fejir embër kigyött a koporsóbú, a fekete mëg má +fëlfordút, úgy hozták vissza a koporsóba.</p> +<p>A fejir embër mëg aszongya a kocsisnak: »nagy bűn terhëlyi a të +lelkëdët, të el vagy kárhozva! Hanem, nézd csak amott van a hëgy +tetejinn ëgy száraz, leveletlen fa, ha të hét álló esztendeig +térgyënn csúszva a szádba hordod annak a tövire a vizet, még az ki +nem ződű, ki nem leveledzik, akkor mëttisztúsz, máskép nem! Hát +cselekëggy, a hogy jónak látod!«</p> +<p>A kocsis hét álló esztendeig horta térgyënn csúszva a szájába a +vizet a fa tövire, mikorra az kiződűt, kilevelesëdëtt, mëttisztút ő +is, visszamënt a kápónába, a hun a másik emberrel ëgyütt ének, ha +mën nem haltak, mém most is az Istennek.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzés ideje: 1904. jan.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_405" id="Page_405">-405-</a></span></p> +<h2>58. A két királyfi.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kis ház, am mellett mëg +ëgy nagy ház, am mellett mëg ëgy palota, a kinek olyan keritési +vót, hogy oda még a szálló madár së mëhetëtt vóna be, abba a +palotába lakott ëgy kirá mëg ëgy kiráné.</p> +<p>Má ők csak gazdagok vótak, méssë vótak boldogok! Szomorúságba +teltek napjaik: gyerëkik nem vót. Ezé össze is kaptak ők +gyakrann.</p> +<p>Ëcczër is ozënn torzsonkottak, mikor a kirá olyan szót tanát +szónyi a feleséginek, hogy az fëlhúzta az órát érte, oszt kapta +magát, kimënt a kerbe, ott lëült ëgy fa alá búslakonnyi.</p> +<p>A hogy ott üldögét szomorúságába, ott termëtt előtte ëgy öreg +embër. Aszonta neki:</p> +<p>– Në búslakoggyá, asszony! mer nekëd gyerëkëd lëssz!</p> +<p>– Eh! – monta az asszony – nem igaz a! në bolondijjék el engem! +ússë hiszëm el!</p> +<p>– De bizol lëssz! maj mëlládd! – monta az öreg embër.</p> +<p>Ëcczër csak az asszony mëszszaporodott. Két aranhajú gyerëki +lëtt, az ëgyiknek a mellyin a hód, a másiknak mëg ëgy csillag +vót.</p> +<p>Mikor odbe javába örvendëztek a szaporodásnak, mëgy be a lovász, +oszt mongya, hogy máma két aranszőrű csikót ellëttek, utánna mëg a +hetes, hogy az écczaka két aranfilű szamár lëtt! <span class= +"pagenum"><a name="Page_406" id="Page_406">-406-</a></span></p> +<p>Nagy vót az öröm a kirá palotájába. Honnë! csupa jó hir vót az +egész nap! Nem is ortályozott többet a kirá a feleségivel.</p> +<p>A gyerëkëk lassan-lassan nyőttek, nevekëttek, ëcczër csak +tizënnyócz esztendősök lëttek. Akkor elhatározták, hogy ők elmënnek +világot próbányi, de úgy ëgyeztek mëg, hogy először csak az ëgyik +indú el.</p> +<p>Aszongya az öregebb a fiatalabbnak, mikor ëgy puhárba vért, a +másikba mëg vizet öntött:</p> +<p>– No! kedves testvérëm! én most elmënëk. Ha valamëllyik puhárba +vátozást láccz, akkor az azt jelëntyi, hogy én mëhhaltam. No! Isten +ággyon më!</p> +<p>Fëlőtözött, ráült az ëgyik aranszőrű paripára, oszt mënt Isten +hírivel.</p> +<p>Mënt, mënt, mëndëgét, úttyába ëgy várasba ért. Beszállott ëgy +kocsmába, ott szivesen fogták, a lovát mëg bekötték az +ëstállóba.</p> +<p>Vót abba a várasba ëgy kirá, annak mëg ëgy lyánya. Ez a +kirákisasszony akkor hírű atta mindënkinek, hogy a ki az ő +aranyalmáját, a kit az ablakábú kicsüngeszt, lórú el tuggya kapnyi, +ahho mëgy feleségű. A kocsmáros elbeszéte ezt a kiráfinak végig, +oszt monta is, hogy próbákozzék mëg vele, hátha!</p> +<p>A kiráfi ráatta a fejit. Másnap vót a napja, a mikor ugrajtottak +az aranyalmáé. Vót ott mindën tájékrú való embër, herczeg, báró, +gróf, kiráfi, sok nagy urak, gondolta magába a kiráfi, hogy iszën +az aranyalma <span class="pagenum"><a name="Page_407" id= +"Page_407">-407-</a></span> ussë lëssz az övé, mënnyien gyöttek ide +azé jobbná jobb lovakkal!</p> +<p>De azé, mikor elgyött az az idő, hogy no most! nekiugrajtott ő +is, oszt a mit nem is ámodott, a királyán kezibű kikapta az +aranyalmát.</p> +<p>Allyig ér vele haza, hallya, hogy tudattya a királyány, hogy +hónap ëgy aranygyűrőt tart ki az ablakonn, a ki őtet szeretné, az +kapja ki a kezibű azt is!</p> +<p>Másnap fëlült a kiráfi az aranszőrű paripára, fëlugrajtott a +gyűrőé, elkapta mëg még a királyánt is mëgcsókolta, a hogy az +kihajlott az ablakonn.</p> +<p>Aznap este mëgint hirjesztelyi a kirákisasszony, hogy +harmacczorra ëgy zsebkendőt tart ki az ablakonn, a ki azt is +elkapja, elvihetyi őt is.</p> +<p>Hallotta ezt a kiráfi. Nem búsút má ő azonn, hogy a zsebkendő a +másé lëssz, tutta má ő, hogy nincsen ott sënkinek olyan lova, mint +neki! Hát bizon nem is vót!</p> +<p>Másnap elkapta a zsebkendőt is, a tetejibe mëg kécczer csókolta +mëg a királyánt.</p> +<p>Igy oszt a sok herczeg, báró mëg ëgyeb nagy urak szégyënszëmre +sëmmi nékű indutak haza, a kiráfi mëg elvëtte a szép királyánt, a +kivel olyan boldog lëtt, hogy ëgymásnak még a helyit is +mëssöprötték.</p> +<p>Két hétyig ëgyütt laktak, akkor a kiráfi fëlkerekëdëtt, elindút +újra világot próbányi. De mëmmonta a feleséginek, hogy në ríjjék, +mer visszagyön, csak elmëgy országot-világot látnyi. <span class= +"pagenum"><a name="Page_408" id="Page_408">-408-</a></span></p> +<p>Mëgy, mëndëgé hetvenhét nappal mëg hetvenhét écczaka, ëcczër +elér a Fekete-tenger partyáho.</p> +<p>Aszongya a csónakosnak:</p> +<p>– Vigyën át, barátom! mëffizetëm embërségësenn!</p> +<p>De a csónakos nem akarta átvinnyi.</p> +<p>– Hallod-ë, hé! minek vinnélek én átal tégëdët! má itt +kilenczvennyóczann vesztek el, të lënné a kilenczvenkilenczegyik! +Në mënny vakon a güdörnek!</p> +<p>De a kiráfi aggyig rimánkodott neki, még át nem vitte.</p> +<p>A tengër közepinn vót ëgy nagy kastély, a csónakos épenn az +előtt kötött ki.</p> +<p>– No! köszönöm mán a jóakarattyát! – monta a kiráfi a +csónakosnak, avval ugrott ki a csónakbú, oszt mënt be ëgënyest a +kastélyba. Ott ëgy vén asszony fogatta, a ki boszorkány vót.</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét! nénémasszony!</p> +<p>– Aggyon Isten! – monta rá a boszorkány. – Mit keresël të +itteng!?</p> +<p>– Hát csak elgyöttem világot próbányi! – monta a kiráfi.</p> +<p>– No! lelkëm! hát üllyék lë! éhën van-ë? sütök ëgy kis +rátottát!</p> +<p>– Jó lëssz! jó! – kapott rajta a kiráfi, – hát csak süssék!</p> +<p>Eszi a kiráfi a rátottát, eszi, mikor mëgëtte, elkezdëtt +bággyaszkonnyi. Lassan-lassan elvesztëtte mindën erejit, mikor mán +nagyon odavót, odamënt <span class="pagenum"><a name="Page_409" id= +"Page_409">-409-</a></span> a boszorkány, szétszaggatta lovastú +ëgyütt, besózta, hordóba rakta őköt.</p> +<p>Jó monta a csónakos, hogy ő lëssz a kilenczvenkilenczegyik, hát +ő is lëtt!</p> +<p>Otthonn a testvéri nézi a puharakot, hát látta, hogy a vér vizes +lëtt, a viz mëg vérës, mingyá tutta, hogy a báttya mëhhalt.</p> +<p>Útnak indút ő is.</p> +<p>Ódalára élës aczélkardot kötött, az ëgyik zsebibe +forrasztófüvet, a másikba mëg választóvizet tëtt.</p> +<p>Mëgy, mëndëgé hetedhét ország ellen, épen arra az útra tért, a +mëllyikënn a testvéri járt.</p> +<p>Betért a kocsmába is, a hun a báttya mëffordút, ott azt hitték, +hogy az van ott, a ki a mútkor, olyan nagyonn hasollítottak +ëgymásho. De ő elmonta, hogy ő csak testvéri annak, a ki êre járt, +mer az má mëghalt.</p> +<p>Másnap bëmënt a kirá lyányáho is, mer hallotta, hogy a +testvérinek al lëtt a feleségi. Am mëg ëgënyest azt hitte, hogy az +ura gyött mëg, olyan szivesenn fogatta, hogy még az ágyba is vele +akart hányi. De a kiráfi kihúzta a kargyát, maga mellé fektette azt +ágyba, oszt mikor a kirá lyánya hozzá akart simúnyi, avval +fenëgette mëg, ha nem maradhat tűlle.</p> +<p>Ëd darabig ott vót, azután dóga után látott, mënt a testvérit +keresnyi.</p> +<p>Ere is azonn az utonn járt, a kinn a báttya. Ő is elért a +Fekete-tenger partyáho, a csónakosho.</p> +<p>De az őtet së akarta átvinnyi. <span class="pagenum"><a name= +"Page_410" id="Page_410">-410-</a></span></p> +<p>– Má kilenczvenkilenczenn vesztek itt el, të lëszël a százagyik! +Jobb lëssz, ha visszafordúsz, mer a ki előtted itt járt, épenn +olyan vót, mint të, az is ittveszëtt!</p> +<p>De a kiráfi nem hatta annyiba.</p> +<p>– Hát az az én testvérëm vót, nekëm őt fël këll keresnëm, vigyék +kend átal, mer nem tudom, hogy lëssz! De má mérges vót a +kiráfi.</p> +<p>A csónakosnak mit vót mit tennyi! átvitte őt is, lëtëtte +ëgënyest a kastély ajtajáná.</p> +<p>A vén boszorkány épenn a küszögönn ült nagy boglyosann, a mikor +odaköszöntek neki:</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét! nénémasszony!</p> +<p>– Aggyon Isten! hát mi járatba vagy?</p> +<p>– Világot próbálok, nénémasszony!</p> +<p>– El vagy-ë fáradva? süssek-ë ëgy kis rátottát?</p> +<p>– Hát!… jó lëssz! – monta a kiráfi, úgy hallottam, mint +most.</p> +<p>Mikor a boszorkány a rátottát mëssütte, odatëtte a vendég +elejbe. Ëtt a kiráfi jóézűvenn, de má a harmagyik harapásná érizte, +hogy bággyad. Eszrevëtte a boszorkány szándékát, biztosann a +testvérit is így tëtte el láb aló! Kirántotta a kargyát, úgy vágta +lë a boszorkány két kézit csuklóba, mintha ott së lëtt vóna.</p> +<p>– Hova tëtted a testvérëmët mëg a lovát, te kutya! mondd mëg, +mert të jártá a végire mind a kettőnek!</p> +<p>Mikor a boszorkány mëmmonta, hogy itt s itt <span class= +"pagenum"><a name="Page_411" id="Page_411">-411-</a></span> van ëgy +hordóba besózva, a kiráfi úgy összevagdalta, hogy nem vót aj jó +többet embërnek.</p> +<p>– Ne ë, kutya! ha még a bátyámot mëgölted!</p> +<p>Nem is vót abba pára többet.</p> +<p>Akkor a kiráfi mëgkereste a hordóba a testvéri tetemit, fëlhítta +a csónakost, avval a testvérit mëg a lovát is összerakták, oszt +forrasztófűvel mëg a választóvizzel fëlélesztëtték.</p> +<p>Mikor azok fëlélettek, a csónakos kiráé, a csónak a feleségié, +az övedző mëg a lyányáé vátozott, a nagy tengërbű mëg erdő +lëtt.</p> +<p>Az övedzőbű lëtt kirákisasszony olyan szép vót, hogy a fiatalabb +kiráfi mingyá mëszszerette. Még az utonn el is vëtte.</p> +<p>A másik kiráfi mëg elmënt a feleségié, hazavitte az apjáho, a +hun a fiatalabb kiráfival mëgosztoztak a kiráságonn, azután lagzit +csaptak, hétországraszólót, szörnyen boldogok lëttek, még most is +élnek, ha azóta mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Hevesvármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzés ideje: 1904. január.</i></p> +<h2>59. Daru János.</h2> +<p>Vót ëcczër a világonn ëgy kirá, annak vót ëgy lyánya.</p> +<p>Az a lyány tellyes életyibe nem látott sosë sënkit.</p> +<p>Mégis, hogy eltellyék neki az ideji valahogy, az <span class= +"pagenum"><a name="Page_412" id="Page_412">-412-</a></span> apja +csinátatott ën nagy arandarut, abba mëg muzsikát, hogy ha kedvi +lëssz, hát avval mulassa magát.</p> +<p>Mikor az aramműves az arandarut csináta, mëllátta ëgy katona. +Kérdëzősködött, hogy minek lëssz a!? A mestër aszonta, hogy »olyan +mulattatós muzsika lëssz ebbe, a kirá lyányának készű!«</p> +<p>Este, mikor má mindënki alutt, gondolt ëgyet a katona, belebújt +az arandaruba.</p> +<p>Másnap rëggel mëg má vitték a darut a kiráho, beállították +ëgënyest a lyány szobájába.</p> +<p>A lyány örűt neki nagyonn, as së tutta, micsinálylyék +örömibe.</p> +<p>A katona mëcs csak az écczakára várt. Mikor eszrevëtte, hogy +csendesség van mëg az óraütésrű mëttutta, hogy itt az écczaka! +kibújt a darubú, mënt ëgënyest a lyánho az ágyba. Ott oszt +csinátak, a mit csinátak, elég ah hozzá, hogy a királyánnak +nemsokára gyerëki lëtt.</p> +<p>Rëstëllte a dógot a kirá lyánya. Hová tëgye má azt a gyerëkët? +Fogta magát, csinátatott ëgy aralládát, abba tëtte a gyerëkët, +mellé mëg a sok pézt mëg ëgy kardot. Avval eresztëtte el a +Dunán.</p> +<p>A láda eluszott, valahun lellyebb mëg kifogta ëgy halász. Annak +is épenn akkor lëtt gyerëki. »No, annyok – monta a halász – van má +gyerëk, kettő is! no! nem baj! ha az Isten idevezette, hát +nevelylyük fël!« Mëg is kërësztëltették oszt ëgyütt a két kicsit. +<span class="pagenum"><a name="Page_413" id= +"Page_413">-413-</a></span></p> +<p>Mikor má a gyerëkëk nagyok vótak, sokszor összekaptak, az igazi +gyerëk lëhorta a másikot mindënnek, hogy »mét të is akarsz valamit, +të széhozta, vizhajtotta, te!« A gyerëknek en nagyonn zokonn esëtt, +odamënt az apjáho, mëkkérdëzte, hogy igaz-ë a, a mit a másik gyerëk +mond? Az apja, má mint a halász, beösmerte, hogy »bizon të nem vagy +ez én gyerëkëm, én tégëdët csak úgy fogtalak ki a Dunábú ëgy +ládába!«</p> +<p>Elkeserëdëtt a gyerëk. Nem vót többet maradása a halász házáná, +mëgköszönte a jókarattyokot, avval mënt, elindút a világnak.</p> +<p>Legelőször ëgy nagy várasba ért. Ott megát az ucczán ëgy fényes +ablakú palota előtt. Gondolta magába: »mi lëhet ott, hogy olyan +nagy a világosság! de szeretnék én oda bejutynyi!« Valahogy ezt +kimonta, mintha csak szárnya nyőtt vóna, ëgënyest az ablakba +termëtt. Ott abba a szobába épenn vetkëződött ëgy gyönyörű szép +mënyecske. Mëlláttya Daru Jánost: »gyere ide, kedvesëm! az ágyba, +hálylyunk ëgyütt!« – igy szóllitotta mëg. De Daru János aszonta, +hogy ő nem mëgy.</p> +<p>Nagyon el vót má törődve ő is az úttú, aggyig rimánkodott neki a +mënyecske, még az ágyba nem fekütt. Daru János mind a kettőjik közé +kardot tëtt. Olyan vót a, mintha ott së lëtt vóna, elvégezték +ëgymással hamarosann.</p> +<p>Rëggel az asszony kérdëzőskögyik a legéntű, mer látta, hogy szép +mëg uras tartású, hogy hunnatvalósi? <span class="pagenum"><a name= +"Page_414" id="Page_414">-414-</a></span> Daru János ő aszonta, +hogy maga së tuggya, de van a zsebibe ëgy level, a kirű mël lëhet +tunnyi. Annyit tud, aszongya, hogy ládába fogta ki ëgy halász.</p> +<p>Az asszony elolvasta a levelet, azutánn elsáppatt, oszt lëtëtte +a kezibű. »Hajhaj! mit tëttem!« sóhajtozott nagyonn. »Hát mit +tëtté?« kérdezte Daru János. »Hát tudod-ë, hogy én vagyok az +anyád?« »Nem tuttam én! no má ha ilyen bűnt követtünk el, mënnyünk +a pápáho. A mi részünkre má tán ott sincs bocsánat!«</p> +<p>Elmëntek a pápáho.</p> +<p>Daru Jánosra azt a büntetést szabták, hogy hét esztendeig mëg +hét szëmpillantatyig térgyënn këllëtt neki vizet hordanyi ëgy +száraz mogyorófa tövihë.</p> +<p>Az annyát mëg avval büntették, hogy becsukták ëgy templomba, a +kúcscsát a templomnak mëg a tengërbe hajintották.</p> +<p>Mikor Daru Jánosrú lëtelt az idő, a hét esztendő mëg hét +szëmpillantat, a mogyorófa kivirágzott, ő mëg mëgüdvezűt. Akkor +elmënt az annyát fëlkeresnyi.</p> +<p>De aszonták neki, hogy ëgy templomba van elcsukva, a kinek a +kúcscsát a tengërbe sútották.</p> +<p>Mënt ëgënyest oda. Egy síbba belefújt, a halak rögtön odamëntek, +elé is atták a kúcsot.</p> +<p>Benyit a templomba, kereste az anyját, de nem tanát ëgyebet: az +oltár fëlëtt repkëdëtt ëgy szép fejir galamb. Av vót az annya, má +az is mëgüdvezűt. <span class="pagenum"><a name="Page_415" id= +"Page_415">-415-</a></span></p> +<p>Ő mëg hazamënt, mëgházasodott, olyan boldog lëtt, hogy…! Még ma +is él, ha mën nem halt.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska +kovácstól. Lejegyzési idő: 1903. deczember.</i></p> +<h2>60. A katona.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá. Építetëtt az +olyan palotát, hogy a fala alabástrombú volt, oszt olyan szép vót, +hogy azt, a ki elmënt mellette, nem áhatta, hogy mën në nézze. Én +is láttam, mikor mév vásárra jártam, mindég oda jártam be +szállásra.</p> +<p>Hát az a kirá nagyonn fétëtte a palotáját, éjjel-nappal ëgy +sirbakkal őriztette, hogy a szép fejér falat valaki be në tanállya +piszkolnyi.</p> +<p>Áll a sirbak a ház előtt, gyönyörű hódas écczaka vót, de hideg +vót. Gondolta magába szëgény, hogy de jó ezëknek a nagy uraknak, +még a szëgény embër kívël fagyoskogyik, ők a meleg házba jó dunnába +csavargódzonak, oszt oda së fityítënek az időnek. De a szëgény +embër micsinállyék? Ha neki az ura aszongya, hogy vemhës, hát +vemhës, ha asszongya, hogy nem, hát akkor nem Mindënféliképenn csak +a szëgényre jár ar rúd. Néha összedörgölte a kézit, mer fázott a +katona, mëg-mëghuhúkolta, de csak annyit ért az, mintha mës së +tëtte vóna. A hódvilág sütött szépenn, a hó mëcs +csikorgott-nyikorgott a sirbak lába alatt… Elgondolta <span class= +"pagenum"><a name="Page_416" id="Page_416">-416-</a></span> a +katona mëgint, hogy ha a kirá vóna a sírbak, ő mëg a kirá, akkor ő +alunna a jó helyënn, amaz mëg kívël sopakonna az időre, oszt ússë +vóna igazság, mer akkor mëg őtet átkoznák. Nem jó sor-e, akarhogy, +akarmint!… Avval járkát tovább. A hód mëg a hogy rásütött a házra, +csak úgy ragyogott.</p> +<p>Gondol ëgyet a katona.</p> +<p>Tuggya mëg mindënki, hogy mi a szëgény embër baja, elévëtt ëgy +darab szenet, oszt fëlirta a ház falára, hogy:</p> +<p>A kinek pézi van, mindënt mëttëhet,</p> +<p>A kinek pézi nincs, sëmmire së mëhet!</p> +<p>De ő azt úgy elgondatlankodta, nem jutott az eszibe, hogy ő arra +van oda rendëlve, hogy a falat őrözze, oszt mos mëg ő piszkolta be. +Rëggel mëntek a vizitálók, mëllátták a falon az irást, mingyá +elévëtték a katonát. Ő, szëgény, válalta, hogy ő írta.</p> +<p>Vót a kirának a palota mëllëtt ëgy nagy kertyi, a ki a váras +szélyire járt véggel, annak a végibe falaztatta be a katonát a +kőkerítés alá. Hogyím arrú panaszolkodott, hogy neki sëmmiji +sincsen, adott neki temérdëk aranyat mëg ezüstöt, hogy hát most +mulassa magát.</p> +<p>Mëhhallotta ezt a várasba ëgy arammíves, écczaka elmënt oda, +lyukat fúrt a falon, beszét a katonával, hogy aggya oda neki az +aranyat mëg az ezüstöt, ő mëg maj visz érte neki mindënnap ételt. A +katona beleëgyezëtt. <span class="pagenum"><a name="Page_417" id= +"Page_417">-417-</a></span></p> +<p>Az arammíves ëgy szályig mind elhorta a kincsët, a katonának mël +letalább tűrhetős sora vót. Amaz otthonn – mer nagyonn ügyes embër +vót – a sok arambú, ezüsbű csinát ëgy kecskét, a ki olyan szépenn +tudott muzsikányi, hogy ha azt valaki mëhhallotta, mindën baját +elfelejtëtte, csak azt hallgatta. Mikor készenn vót vele, +kibontotta a katona falát a kert véginn, oszt odatta neki, hogy ha +mëgúnnya magát, muzsikállyék vele. De az az arankecske olyan vót, +hogy belőrű üres vót, oszt bele lëhetëtt ülnyi.</p> +<p>Muzsikágatott avval a katona, mulatott hébe-hóba, ha mëgúnta +magát. Koplalnyi mëg nem koplalt, mer az arammíves mindën écczaka +elvitte neki a napra való ételt.</p> +<p>Ëcczër a kirá kívël sétágatott a kertyibe, ép ára tanát +járkányi, a mére a katona be vót falazva, hallotta, hogy valami +szép muzsikaszó hallacczik itteng. Mi lëhet a? nézëgetëtt êre is, +ára is, de nem tutta kitapasztalnyi, honnan gyöhet?</p> +<p>Másnap a lyányával mëg a minisztërivel mënt ki a kerbe, a +katonának otlë jókedvi lëhetëtt, mer mëmmëg hallották a +muzsikaszót. »No! ezt ki këll tunnom, mi lëhet!?« monta a kirá, de +má elfelejtëtte, hogy vót neki ëgy katonája, a kit ide +befalaztatott, ha még a palotát befirkáta. Rögtönn kőmíves +legényëkët hivatott, fëlásatta a fődet, a mérű a muzsikaszót +hallotta. Ástak, ástak, ëcczër csak ráakadtak a güdörre, a hova a +katonát valaha betëtték. De nem <span class="pagenum"><a name= +"Page_418" id="Page_418">-418-</a></span> vót ott ëgyeb ëgy +arankecskéné, a kibű csak úd dűt a nóta még akkor is, mint az esső +az essőzsákbú.</p> +<p>Fogta a kirá, bevitette a szobájába. Nézëgették azt +előrű-hátúrú, de nem tutták, hun szóhat benne a muzsika? Nagy +keresés, toprongás utánn vëtte észre a kirá, hogy a hasánn valahun +kúcslyuk van, próbáták nyitogtatynyi, de nem vót hozzávaló kúccsok. +Elhivatták az arammívesëkët, de azok së tuttak vele boldogúnyi. +Utóllyára ahho az arammíveshë kűttek, a ki a kecskét csináta. Az +oszt kinyitta.</p> +<p>A kirá csak akkor nézëtt letnagyobbat, mikor a katona kilépëtt +belűlle, oszt haptákba vágta magát: »Fëlségës uram, én vagyok az, a +kit ezelőtt régen befalaztatott, mer a palota falát +összepiszkoltam. Bűnömé mëszszënvettem, most itt vagyok, engeggyën +mëg, fëlségës Uram, hűségës szógájának!«</p> +<p>A kirá kezet fogott vele, mëddicsérte, hogy még ott is minő +fájin embër tudott marannyi, odatta hozzá a lyányát feleségű, az +arammívest mëg gazdagonn mëgajándékozta.</p> +<p>A katona boldog lëtt, a feleségivel mém most is ének, ha mën nem +haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Özv. +Bozsiknétól. Följegyzési idő: 1904. január.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_419" id="Page_419">-419-</a></span></p> +<h2>61. Krisztus meg a czigány.</h2> +<p>A czigán nagyonn szëgén vót. Hiába könyörgött má Jézusho, +Krisztusho, csak nem ért a sëmmit. Szëgény maratt biz ő kelmi.</p> +<p>Ëcczër elhatározta, hogy kimëgy a határba, agyonütyi a +Krisztust.</p> +<p>Vót a határba ëgy feszűllet, baltát vëtt a czigány a kezibe, oda +mënt ki.</p> +<p>Mikor kiér, aszongya a Krisztusnak: »hallod-ë të, Krisztus! én +má sokat könyörögtem nekëd, més së segítëtté mëg, most +agyonütlek!«</p> +<p>Aszongya a Krisztus a kërësztrű: »ereggy el erre mëg emerre a +dőllőre, ott tanász ëgy szamarat, ha annak a farkát mëghúzod, oszt +aszondod, hogy: »sz..j aranyat, jószágom!« annyi aranyad lëssz, a +mënnyit akarsz!«</p> +<p>Úgy is vót. A czigány mëttanálta a szamarat, mingyá próbát is +tëtt vele. Mëgelégëdve látta, hogy nem hiába húzta mëg a +farkát.</p> +<p>Mënt ëgënyest a kocsmába. Mingyá bort kért mëg kóbászt, oszt +közbe mëg a kocsmárosnak eldicsekëdëtt vele, hogy minő szamara van +neki. A kocsmáros së vót bolond, még a czigány odbe itt, kicseréte +a szamarat ëgy másikkal.</p> +<p>Viszi a czigány haza a szamarat. Mongya a feleséginek, hogy +»nézd csak, minő szamár e!« – avval kezte húznyi a farkát mëg monta +is, hogy »sz..j aranyat, jószágom!« – bizon nem vót annak +foganattya, <span class="pagenum"><a name="Page_420" id= +"Page_420">-420-</a></span> még úgy térgyënn rúgta a szamár a +czigánt, hogy maj kitörte ar rossz.</p> +<p>Fëlmérgesëdëtt ezënn a czigány nagyonn. Hát így becsapta őt a +Krisztus? »mëgá csak, Krisztus! mëgá!« fenëgette.</p> +<p>Kezibe vëtte a baltát, mënt újfënt, hogy majd agyonütyi a +Krisztust.</p> +<p>A hogy ráemelyi a baltát, aszongya neki a Krisztus: »melletted +van ëgy lepedő, ha annak aszondod, hogy: terí asztalt lepedő! +mingyá tele az asztal mindënféli ennyi-, innyavalóval!«</p> +<p>A czigán fël is vëtte a lepedőt. Ki is próbáta mingyá, mint a +szamarat. Lëtt az asztalonn minden, jólakott a czigán.</p> +<p>De útközben ott vót a kocsma most is, a cigány nem mëhetëtt el +előtte. Bemënt. De a lepedővel is új járt, mint a szamárral: +eldicsekëdëtt vele, a kocsmáros ellopta, másikot adott helyibe, +oszt otthonn a feleségí előtt mëgint hopponn maradt.</p> +<p>Mos má valósággal ördög lëtt, úgy mëhharagudott. Agyonütyi ő a +Krisztust most má! nem këgyelmezs má ő mëg! »hát majd! mikor azs én +sámot csak sëmmivel tőtyi be! honnë këgyelmezsnék!«</p> +<p>Újbú kimënt a határba. Ecs csëpp hijja vót, hogy lë nem ütte +Krisztust a kërësztrű. Akkor aszongya neki Krisztus: »a hátadná van +ëgy bot, ha annak aszondod, hogy »szamáré, lepedőé üsd, vágd!« në +fé! aggyig ütyi a kocsmárost, még a szamarat mëg a lepedőt vissza +nem aggya!« <span class="pagenum"><a name="Page_421" id= +"Page_421">-421-</a></span></p> +<p>Fogta a botot a czigán, mënt a kocsmába, mos má biztosra!</p> +<p>Aszongya a botnak: »samáré, lepedőé üsd, vágd!« vágta ám a bot a +kocsmárost úgy, hogy allyig birta eléannyi a szamarat mëg a +lepedőt.</p> +<p>Hej! örűt a czigán. Vezetyi a szamarat hazafele, a lepedő mëg a +nyakára vót csavargatva.</p> +<p>Mikor hazaért, behíjja a feleségit mëg valamënnyi gyerëkit, +elévette a szamarat, farkáná fogva biztatta. Lëtt is odbe annyi +arany, a sok rajkó maj mëvvakút tűlle. Azutánn a nyakárú leódozta a +lepedőt, »teri asztalt, lepedő!« lëtt ott mindën, a minőt még +czigány szëm nem látott. Hozzá is látott a sok gyerëk az ëvésnek, +ivásnak úgy, hogy kettő mingyá mëzzabát közűllök, fël is +fordút.</p> +<p>De a többinek sëmmi baja së lëtt, mém most is él, ha mën nem +halt.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska +kovácstól. Lejegyzési idő: 1904. január.</i></p> +<h2>62. A Szent Péter muzsikája.</h2> +<p>Hát hun vót, hun nem vót, vót ëcczër ëgy katona. Annak a +katonának vót három peníszës krajczárja. Má jó előre fëltëtte +magába, hogy az ëgyikënn vësz masinát, a másikonn dohánt, a +harmagyikonn mëg pípát.</p> +<p>El is indú; mëgy, mëndëgé, hát tanákozik ëgy kódussal. »Katona +uram, szánnya mëg a szëgén <span class="pagenum"><a name="Page_422" +id="Page_422">-422-</a></span> kódust csak egy krajczárkával is.« +De a katona aszonta, hogy: »Hát akkor hogy gyútok én rá? Csak három +krajczárom va’, az ëgyikënn masinát akarok vënnyi, a másikonn +dohánt, a harmagyikonn mëg pipát! Oszt ha én ëgyet odadok magának, +vagy ëgyikët vagy másikot nem tudok vënnyi!« De a szëgén kódus +aggyig kunyerát, aggyig kunyerát, még a katona oda nem atta neki az +egyik krajczárt. Mëgy oszt, mëndëgé továdabb, hát mëgint csak elé +tanállya a kódust. »Katona uram, szánnya mëg a szëgén kódust csak +ëgy krajczárkával!« A katona mos má mics csinállyon, má ússë +gyúthat rá, hát odaggya a másikot is. De a hogy mëgy, harmacczor is +mëllátja a kódust, az újra rimánkodott neki, a katona látta, hogy +avval az ëgy krajczárral má úgysë mëgy sëmmire së, odadta az +utóssót is.</p> +<p>Ekkor oszt a kódus felállott, benyút a szűri újjába, elévett ëgy +muzsikát, oszt a katonának adta. »Látom mos má, hogy fájin embër +vagy, ne ez a muzsika! ha ezt mëhhúzod, tánczra penderű tűlle +minden.« A kódus Szen Pétër vót.</p> +<p>A katona mëkköszönte az ajándékot, oszt tovább mënt. Az útonn +valahogy kedvi kerekëdëtt, mëhhúzta a muzsikát, hát csak +elámékodott, mikor látta, hogy csakugyan tánczol ő előtte mindën. +Húzta tovább, oszt nagyon tecczëtt neki. Ëcczër csak valami +kiabálást hall. »Ne killógyék má avval a muzsikával, ha fëlhagy +vele, adok magának száz pëngőt!« Odanéz a katona, hát láttya, hogy +ëgy zsidó ül ott ëgy bukorba <span class="pagenum"><a name= +"Page_423" id="Page_423">-423-</a></span> a féredógán, oszt a nagy +rángatódzástú mindég ëgy nagy macskatöviskbe veri a farát. »Hát jó +van no! de hún a száz pëngő?«</p> +<p>A zsidó megatta neki, oszt elindútak az útonn ëggyütt.</p> +<p>A hogy mëntek, nemsoká ëgy várasba értek. Ott a zsidó kapja +magát, bejelëntyi a katonát, hogy ő tűlle száz pëngőt lopott. +Csávingatták a fejököt, tanakodtak, oszt kimonták, hogy a katonát +fël këll akasztanyi.</p> +<p>Szëgén katona! mëgesëtt most nekëd! mës së gondoltad, hogy így +járj!</p> +<p>Akkor oszt mëffogták szegént, oszt vitték ki a határba, hogy +majd felkötyik. Mënt ottang tengër nép, ki kocsinn, ki lovonn, +kísírte a szegén katonát, a ki nagyon odavót, as së tutta, hova +lëgyék, csak szomorkodott. A zsidó mëg örűt, hogy hogy kibánt most +ő a katonával!</p> +<p>Mikor má akasztanyi akartak, a katona avval át elé, hogy hagy +húzzon még ëgyet az ő kedves muzsikáján! Utóssó kérési vót, +mëgengették. A hogy ráhúzza, hát tánczba fog minden, a fűszál mëg a +fa, meg az a sok kocsi a lóval, de mëg a zsidó is új járta, mint ar +rossz.</p> +<p>Osztan a zsidó únta má a tánczot, rimánkodott, hogy kössék hát +őt mëg akkor két kocsi közé, mer így a rossz is kitöri! Megkötötték +nagynehezen, de ott mëg mëg rosszabbú járt, mer a táncoló kocsik +összevisszaverték mindenit. <span class="pagenum"><a name= +"Page_424" id="Page_424">-424-</a></span></p> +<p>A többi népek látták má ekkor a zsidót, hogy ő a bűnös, mer +hogyím a muzsika csakugyan olyan szërzet, hogy attú a nehéznyavalya +is ráz, ha mëhhúzzák, igazat attak a katonának, oszt a zsidót azé, +ha még hunczutkodott is mëg hazudott is, felkötték a katona +helyëtt.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Vermes Miklós, +besenyői legénytől. Lejegyzési idő: 1903. deczember.</i></p> +<h2>63. Hamupipőke meg a zsidó.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy embër, annak vót három +fia. Vót neki a hëgyódalba ëgy darab szőlleji is, de nem tudott +rúlla szüretëlnyi sosë, mer a seregély mind lëvágta a girizdrű a +szëmët.</p> +<p>Kikűgyi a letidősebb fiát, Fërkót, őrizze mëg a szőllőt.</p> +<p>A legény olyan kakhëgy, kényës vót, nagyon elhitte magát, hogy +még ha ő së birná a szőllőt mëgőrzenyi, akkor sënki së! Ki is +mënt.</p> +<p>Ott vót mán valami jó fénapig, mikor két kódus beállít hozzá, +hogy nagyon mëgkivánták, aggyék nekik ëgy csilleng szőllőt, ha +többet nem is.</p> +<p>De Fërkó nem hogy adott vóna, ha olyan káronkodásra fakatt, hogy +az ég is majd lëszakadt. Hogy anna ő, mikor a seregély is mind +elhorgya!</p> +<p>A két kódus nem erősz koskodott, hä mënt odébb ëgy házzal. De +mikor elmëntek, mënt a szőllőre seregély annyi, hogy a tőke allyig +lácczott tűllök. Jézus <span class="pagenum"><a name="Page_425" id= +"Page_425">-425-</a></span> mëg Szent Pétër vót a két kódus, azok +kűtték a seregélyt is.</p> +<p>Este hazamëgyën Fërkó, kérdëzi az apja, hogy:</p> +<p>– No! hát van-ë még seregély a szőllőbe?</p> +<p>Aszongya Fërkó:</p> +<p>– Van annyi, hogy még annyit ëcczër-ëcczër nem láttam!</p> +<p>Ereggy ki hónap të, János! mondta az apjok a közepső fiának, – +hátha të embërebb lëszël, mint a bátyád.</p> +<p>Kimënt a János, de ő is csakúgy járt, mint Fërkó, a két kódust +kiszidta a szőllőbű, seregély mëg lëtt rá annyi, mint a légy.</p> +<p>Ő së dicsekëdhetëtt sëmmivel.</p> +<p>Harmagyiknak kikűtte az apjok Hamupipőkét, a kit soha ki nem +áhattak, a házná útáta mindënki. Most is szurkapiszkáták valamivel, +de ő nem szót az egészre sëmmit, csak mënt békével ki a +szőllőbe.</p> +<p>Őrzi a szőllőt ő is. Úgy déltájba odamëgy a két kódus, Jézus mëg +Szent Pétër, kérnek tűlle szőllőt.</p> +<p>Hamupipőke aszongya nekik:</p> +<p>– Szëggyënek, barátom! ha tanának, oszt lakjonak jó!</p> +<p>A két kódús jó is lakott. Mikor el akarnának mënnyi, az ëgyik +kódus aszongya neki:</p> +<p>– Hát úgy-ë, nem tudod, kik vagyunk mink? Én Jézus vagyok, ez +mëg itt Szent Pétër. A jóságodé mëgjutalmazunk, a mit kérsz, azt +mëgaggyuk!</p> +<p>Hamupipőke csak eltátotta a száját erre a szóra. <span class= +"pagenum"><a name="Page_426" id="Page_426">-426-</a></span> +Hirtelennyibe gondolnyi së tudott sëmmit. Mikor az eszit +összeszëtte ëgy kicsit, aszonta neki, má mint Jézusnak:</p> +<p>– Hát má ha mëgajándékoznak, szeretnék én olyan pipát, a kibű +sosë fogy ki a dohány, olyan puskát, a mi ha rátartom valamire, +mingyá eltanállya, mëg olyan muzsikát, a kinn ha szomorút húzok, az +egész világ szomorkoggyék, ha vigat, mëg tánczollyék mindën.</p> +<p>Allyig monta el a kivánságát, má minden ott vót, a pipa füstölt, +a puska mëg vót tőtve, a muzsika mëg úgy fël vót stimolva, hogy +csak húznyi këllëtt rajta a vonót.</p> +<p>Hamupipőke mëgköszönte az ajándékot, avval az utasok mëntek +tovább.</p> +<p>Otthon a Hamupipőke apja aszongya a gyerëkejinek:</p> +<p>– Mënnézem mán azt a rossz Hamupipőkét, mit csiná odaki? +Biztosan mëgétette má még a karókot is a seregélylyel!</p> +<p>Mikor a gunyhóho ért, Hamupipőke javába lövődözte a seregélyt. +Úgy pufogott a puskája, mint ëgy ágyú, a seregély mëg csak esëtt. +Nem is vót a szőllőbe öt së, nem úgy, mint azelőtt, hogy +rezsgëtt<a name="FNanchor_60" id="FNanchor_60"></a><a href= +"#Footnote_60" class="fnanchor">60)</a> benne a seregély, mint a +hangya.</p> +<p>Örűt neki këgyetlenű, hogy így van, de nem tutta elgondolnyi, +mé?! Odamëgy a fiáho, odaszó neki, de csak úgy félvállrú: +<span class="pagenum"><a name="Page_427" id= +"Page_427">-427-</a></span></p> +<p>– Mit csinátá të evvel a szőllővel, hogy nincs benne së +seregély, së másféli madár?</p> +<p>Hamupipőke oszt elmonta, hogy két kódus mënt oda, szőllőt +kértek, ő adott, oszt azok nem vótak ëgyebek, mint Jézus mëg szent +Péter. Azutánn mëgmutatta az ajándékot is, a mit kapott. A puskát a +mire csak tartotta, mindënt lëlőtt. Azutánn a muzsikát vëtte a +kezibe.</p> +<p>Húzott ëgy szomorút, ëgy keserveset, még az ég is beborút rája, +az apja szëmibű mëg úgy csurgott a könyű, mint a záporeső. Jó +mëgríkatta. Utánna rárántott ëgy frissest, arra mëg úgy járta a +bolondját az apja, mint ëgy bakkecske. Ugránczozott annyit, hogy má +allyig vót benne lélek. Akkor Hamupipőke abba hatta a muzsikát, +oszt aszonta az apjának:</p> +<p>– No! écsapám! én má elmënëk, elëget szenvedtem a maga házáná, +most má mëgpróbálom, mire viszëm magam. Isten ággya mëg!</p> +<p>Avval elindút. Útközbe tanát ëgy zsidót, hogy ëgyikök së mënnyék +gyalog,<a name="FNanchor_61" id="FNanchor_61"></a><a href= +"#Footnote_61" class="fnanchor">61)</a> ëgyütt mëntek, +összefogtak.</p> +<p>A hogy mënnek, mëndëgének, Hamupipőke mëglátott ëgy fán ëgy szép +sárgarigót. Kapta a puskáját, czélzott, oszt lëlőtte a madarat. +Igën ám! csakhogy a madár ëgy nagy töviskbukorba esëtt. Hogy vëgyék +azt ki onnat? Hamupipőke gondolt ëgyet: bekűtte érte a zsidót. +<span class="pagenum"><a name="Page_428" id= +"Page_428">-428-</a></span></p> +<p>Mikor a zsidó ott nyúkát, hajlongát a töviskbukorba, Hamupipőke +a muzsikán csak ráhúz ëgy csárdást, tánczolt a zsidó a bukorba, +mint a veszëtt fene, a tövisk mëg csípte, szúrta.</p> +<p>– Jajjajjaj! jajjajjaj! – kiabát a zsidó, ereszsz ki innet, hadd +el a muzsikát, adok nekëd ezër forintot! Jajjajjaj! jajjajjaj!</p> +<p>– Hun az az ezër forint? – monta Hamupipőke.</p> +<p>– Itt van a kezembe, vëdd el, ne ë! jajjajjaj! jajjajjaj!</p> +<p>Hamupipőke elvëtte az ezer forintot, a muzsikát abbahatta, a +zsidó kitápászkodott valahogy a bokorbú.</p> +<p>Mëntek tovább. Nemsokára beértek ëgy várasba. Ott a zsidó +fëljelëntëtte a Hamupipőkét, hogy ellopott tűlle ezër forintot. +Elhatározták, hogy ezé fëlakasztyák.</p> +<p>Vitték is ki ëgënyesenn a váras szélyire, ott állott az +akasztófa. Má épenn akasztanyi akarták, Hamupipőke aszongya az +embërëknek:</p> +<p>– Hallyák-ë, engeggyék mëg, hogy a muzsikámonn elhúzhassam +utóllyára az én kedves nótámot!</p> +<p>De a zsidó kiabát, hogy: »Në engeggyék! në engeggyék!« Az +embërëk rá së hederítëttek. Mindën embërnek tellyesítyik az utóssó +kívánságát, mëgengették.</p> +<p>Ráhúz Hamupipőke olyan keserveset, hogy még a lovak is ríttak +tűlle, a zsidó mëg nem győzött a zsebibe nyúkányi a kendőé, azután +mëg olyan csárdást, <span class="pagenum"><a name="Page_429" id= +"Page_429">-429-</a></span> hogy tánczolt ott még az utóssó +kerekszög is. A zsidó annyira kapálódzott, hogy maj mëppukkadt, a +ki ránézëtt. Én is nevettem rajta, úgy láttam, mint most! +Hamupipőke nem sajnáta a zsidót, mënné jobban jajgatott, anná +jobban húzta.</p> +<p>Ëccër aszongya a zsidó:</p> +<p>– Jajjajjaj! jajjajjaj! hadd el má! hadd el má! nem të loptad az +ezër forintot, ha én attam nekëd, elösmerëm! jajjajjaj! hadd el +má!</p> +<p>Akkor aszongya Hamupipőke az embërëknek:</p> +<p>– Hallották-ë, mit mondott a zsidó?</p> +<p>– Jajjajjaj! hallottuk!</p> +<p>– No! hát akkor én bűntelen vagyok!</p> +<p>Avval Hamupipőke abba hatta a muzsikát.</p> +<p>Az embërëknek hun a kocsi aló, hun az árokbú këllëtt +elékeresgényi a kalapot is, mer a muzsikátú még az is lëtánczolt a +fejikrű. Mikor rendbe vótak, mëffogták a zsidót, őt kötték fël, a +mé hazudott.</p> +<p>Hamupipőke mëgszabadút, elmënt, tán még most is él, ha mën nem +halt.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Fónagy József, egri +parasztember szájából. Lejegyzési idő: 1904. június.</i></p> +<h2>64. Igazság és Hamisság.</h2> +<p>Vót ëcczër a világonn ëgy szëgény embër, annak a fia vót az +Igazság. Vót ëgy szomszéggya is, annak is ëgy fia: a Hamisság. +<span class="pagenum"><a name="Page_430" id= +"Page_430">-430-</a></span></p> +<p>A két legény ösmerte ëgymást jó, oszt hogyim szëgényëk vótak, +mëgëgyeztek abba, hogy elmënnek ëgyütt vándollanyi.</p> +<p>Fël is rakottak az útra: bocskortákkal mëg hamubogácsával jó +mëttőtötték a tarisznyájokot.</p> +<p>Mikor elindúnak, jó darab időre beérnek ëgy erdőbe. Azon folt +végig ëgy folyó, annak a partyára lëültek kënyereznyi. Az Igazság +ott vëtte eszre, hogy egész útonn mindég az ő élelmihë nyúkátak, +oszt má mind ëgy szëmig elfogyott.</p> +<p>Aszongya a Hamisságnak:</p> +<p>– Kedves pajtásom! az útonn az én tarisznyámbú ettünk, abbú má +kifogyott, aggyá mos má të az ettédbű!</p> +<p>De a Hamisság hímëlt-hámolt, hogy így mëg amúgy, bíz ő nem ad, +de ha az Igazság a fészëmit odaggya érte, ad neki. Nagy dolog az az +éség! szëgény Igazság – kíntelen-kelletlen – odatta a fészëmit. +Akkor adott neki ëgy harapást a Hamisság.</p> +<p>Mëntek osztan, mëndëgétek. Mikor má elfáradtak mëg mëg is +éhëztek, lëültek újbú.</p> +<p>Kotorász a Hamisság a tarisznyába, ëszik is jóézűvenn. Szëgény +Igazság mëg csak nézte. Korgott a hasa, de kérnyi nem igën mert, +hogy tutta, hogy a Hamisság majd a másik szëmit is követëlyi. Nem +is szót vóna ő, ha az éség nem üldözte vóna!</p> +<p>– Kedves pajtásom! nézd má nyomorúságomot, sanyarodott voltomot, +aggyá valamit az Isten nevibe! <span class="pagenum"><a name= +"Page_431" id="Page_431">-431-</a></span></p> +<p>A Hamisságnak nagyobb vót a hunczutsága, hogy még erre a szép +szavakra is mëgszánta vóna. Aszongya az Igazságnak:</p> +<p>– Ha idadod a másik szëmedët is, akkor táng még adok +valamit!</p> +<p>– Ëhën ë!<a name="FNanchor_62" id="FNanchor_62"></a><a href= +"#Footnote_62" class="fnanchor">62)</a> – mongya az Igazság – vëdd +ki a másikot is, ha má Istent nem ösmersz!</p> +<p>Ki is vëtte a Hamisság a bicskája hëgyivel, oszt má mikor +kivëtte, vetëtt a szëgény nyomorútnak is, a mit, azt!</p> +<p>A Hamisság mán utóllyára nagyon ráúnt a szëgény Igazságra. Az +akarmit igírt neki ëgy harapásé, mécs csak hallanyi së akart rúlla. +Az Igazság érzëtte, hogy’ bekötte az ő szëmit a Hamisság! hogy’ +becsapta! – gondolt ëgyet.</p> +<p>– Hallod-ë, Hamisság pajtásom! ha má a két szëmem kivëtted, oszt +kódussá tëtté, tëdd mëg letalább azt, hogy vezess el ëgy városba +vagy valami ablak alá, hogy vagy kódúhassak vagy adhassak hírt az +embërëknek nyomorúságomrú!</p> +<p>– Jó van no! – monta a Hamisság, oszt mëffogta az Igazságot +nyakravalójáná fogva, vezette, vezette, még az erdő szélyibe ëgy +akasztófáho nem értek.</p> +<p>Ott elkezgyi a Hamisság:</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét!</p> +<p>Azután elváltoztatta a hangját, mintha más felelne neki vissza, +úgy monta magába:</p> +<p>– Aggyon Isten! <span class="pagenum"><a name="Page_432" id= +"Page_432">-432-</a></span></p> +<p>– Elé vannak-ë? – kérdezte a Hamisság.</p> +<p>Mëgint magába szót rá:</p> +<p>– Nincsennek!</p> +<p>A Hamisság ezt azé tëtte, hogy elámíjja az Igazságot, mintha ott +emberëk laknának.</p> +<p>Akkor mëffogta az Igazságot fékeziné fogva, fëlkötte az +akasztófára ëgy güdör fëlé, a kibe a tetemëk szoktak esnyi.</p> +<p>Ott várt szëgény Igazság a jó szërëncsére fékezinn csüngve. +Vártába nemsokára odaszát ëgy holló. Látta az Igazságot, odaköszönt +neki:</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét!</p> +<p>– Aggyon Isten! – fogatta az Igazság.</p> +<p>– Mi újság? – kérdezi a holló.</p> +<p>– Të gyössz a várasbú, të tudod! én hogy tunnám?</p> +<p>– Hát az az újság, – mongya a holló, – hogy a ki itt mëhhallya a +harmat esésit, oszt mëmmosgyik vele, ha vak vót világos szëmű +lëssz!</p> +<p>Ezt az újságot mëgjegyëzte magának az Igazság.</p> +<p>Nemsokára gyött oda az akasztófára ëgy másik holló is. Az is +elkezgyi:</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét!</p> +<p>– Aggyon Isten!</p> +<p>– Mi újság?</p> +<p>– Të tudod! látod hogy’ vagyok itt a fékezemënn, hogy tudhatnám +én? – monta az Igazság.</p> +<p>– Hát az az újság: Itt van ëgy kút nem messzi, abbú ëgy kossó +vizé vagy ëgy asszony vagy ëgy <span class="pagenum"><a name= +"Page_433" id="Page_433">-433-</a></span> lyány életyi këll, mer +tizënkétfejű sárkány lakik benne. Ép most a kirá lyányánn van a +sor, a ki azt mëgmëntyi, azé lëssz!</p> +<p>Az Igazság ezt is jó az eszibe takarta.</p> +<p>A kötel nemsokára mëgódzódott a kezinn, ő maga mëg leesëtt a +güdörbe.</p> +<p>Ott kaparász, kaparász, mëgmarkol ëgy lósóskát, a kitű a kezi +csupa harmatos lëtt. Eszibe jutott, a mit az első holló mondott. +Mëgmosdott vele, mëgtürűte mind a két szëmit, oszt ëp úgy látott, +mint azokelőtt.</p> +<p>Mikor a szëmivilága visszagyött, körűnézëtt: hun van ő? Hát +láttya, hogy az a gazembër nem az akasztófáho vezette?! oda a! még +itt is a romlására vót. Mëgcsóváta a fejit.</p> +<p>Azután elindút. Úttyába tanát három állatot: oroszlyánt, nedvét, +farkast. Mëgijedt tűllök.</p> +<p>– Në fé tűllünk! nem bántunk! gyere ide, simídd mëg a hátunkot, +oszt mëlládd! nem fész többet!</p> +<p>Az Igazság úgyis tëtt: mëssimította a hátokot, oszt nem fét +többet. Mëntek oszt ëgyütt, de útközbe az oroszlyány három sípot +vëtt elé, azt odatta az Igazságnak:</p> +<p>– Még szükséged lëhet rá!</p> +<p>A hogy ballókáztak ëgyütt, nemsokára elértek ëgy kútho. A +kávájánn má ott ült ríva a királyány.</p> +<p>Az Igazság odamënt hozzá, oszt aszonta neki:</p> +<p>– Në fé sëmmit, itt vagyok én! nem lëssz sëmmi <span class= +"pagenum"><a name="Page_434" id="Page_434">-434-</a></span> bajod! +mëgmëntëlek! Ha a kútba a lángot lácczik gyönnyi, kőcscs fël!</p> +<p>Avval a lyány ölibe hajtotta a fejit, oszt elaludt.</p> +<p>A királyány mëg elévëtte a gyűrőjit, kettéharapta, kihúzta a +kendőjit, kettéhasította, mindakettőnek a felit eltëtte, a másik +felit mëg az Igazság zsebibe gyugta.</p> +<p>Má fëlgyött a láng, de a kirákisasszony nem akarta az Igazságot +fëlkőtenyi, olyan édësdenn alutt. Ríva fakatt, hogy: no! má végi! +itt a sárkány, a ki mëgölyi! De a hogy rítt, a sok forró könyű mind +az Igazság arczára húllott. Az ébresztëtte fël.</p> +<p>Mikor fëlérzëtt, látta, hogy mán nagyon lombol a láng a kútbú, +odafordút a királyánho, mëppiszkolta csúnyán, hogy mëgmonta, mé nem +kőtötte fël? igy tëszi őt is mëg magamagát is pocséká!</p> +<p>De allyig hogy ezëkët kimonta, má gyött a sárkány.</p> +<p>Belefútt a három sípba, az állatok gyöttek sebësenn. Az +oroszlyány ëgyet vágott a talpával, mind lëszëdte a sárkány fejit. +Az Igazság mëg lëvagdosta a nyelvi hëgyeit, oszt betëtte a +tarisznyába.</p> +<p>Avval visszafekütt a lyány ölibe.</p> +<p>Látta az esetët a kút mellő ëgy fárú a Vërësálnok Vitéz. Lëszát +onnat ízibe, az Igazság fejit lëvágta, a királyánt mëg vitte +magával lagziznyi.</p> +<p>A hogy hazaérkëztek, vót ott vagy száz banda czigány, mind a +száz ráhúzta, csak úgy rëszketëtt még a főd is. <span class= +"pagenum"><a name="Page_435" id="Page_435">-435-</a></span></p> +<p>A zajra fëlériz a farkas – mer ők is aluttak – láttya, hogy mëv +van halva a gazdája. Fëlrázta a többit is. Ő mëg elszalatt +forrasztó kőé, a nedve mëg ébresztőé.</p> +<p>A farkas a hogy mëgy, mëglát ëgy ëszringát,<a name="FNanchor_63" +id="FNanchor_63"></a><a href="#Footnote_63" class= +"fnanchor">63)</a> bemëgy, mëgëszik ëgy juhot, a többit mëffojtya, +oszt gyön, indú visszafele.</p> +<p>Mikor jólakva, nagy kényësenn tart hazafele, az útonn rálép ëgy +öreg gyíkra.</p> +<p>– Jaj! në báncs! a fiam nyakát má hét esztendeji elvágta a +kocsikerek, annak viszëk forrasztófűvet! – rimánkodott a gyík.</p> +<p>– Köpöd ki mingyá? – ripakodott rá a farkas – isz’ én is azt +keresëk!</p> +<p>A gyík odatta, a farkas mëg kényësségibe szëgént +összetaposta.</p> +<p>Viszi a farkas nagy hëgyësenn a forrasztófűvet. Hazaér, +mëgkenyik vele az Igazság nyakát, összeforrasztyák.</p> +<p>De rosszú tëtték fël a fejit: meffordítva! muszaj vót újra +lëvágnyi, oszt a rendes helyire ragasztanyi.</p> +<p>Mikor fëlérzëtt az Igazság, csak annyit szót:</p> +<p>– Ennye! de jót aluttam!</p> +<p>Azután kereste a királyánt, de nem látta maga mellett. Nem +tudhatta, hova lëtt. De késűbb mégis rágyött, mi lëhet a +dologba.</p> +<p>Az állatoknak kosarat kötött a nyakokba, oszt <span class= +"pagenum"><a name="Page_436" id="Page_436">-436-</a></span> bekűtte +őköt ëgyënkint a kastélyba. Attak is azoknak mindënt, de még maga a +királyány is jó előre gondoskodott rúllok, hogy ha gyönnek, në +báncsák őköt a sirbakok. De az Igazság nem sokra mënt velëk, mert +mind részëgenn mënt vissza hozzá.</p> +<p>Fogta magát, bemënt maga. Mikor beért, a sok úr csak nézëtt rá. +Ő mëg aszongya:</p> +<p>– Uraim! szabad-ë ëgy szót szólnom?</p> +<p>Azok aszonták, hogy:</p> +<p>– Hát honnë vóna!</p> +<p>Mikor a Vërësálnok Vitéz ezt hallotta, a tizënkét fejelbű, a +kinn ült, ëgy mingyá kiesëtt alólla.</p> +<p>Akkor azt kérdëzi az Igazság:</p> +<p>– Ki győzte lë a sárkánt?</p> +<p>A Vërësálnok Vitéz ezt hallva csak szaladt ki, odaki tizënkét +kopó nyelvit kivágta, oszt vitte be az asztalra.</p> +<p>– Isz’ ez nem a sárkány nyelvi! – monta az Igazság – kit akar +itt maga elbolondítanyi!?</p> +<p>Elévëtte oszt ő a maga tarisznyájábú az igazi +sárkánynyelvekët.</p> +<p>– Ëhën van ë! ezëk az igazi sárkánynyelvek! Én győztem lë a +sárkánt. De ha még erre nem hiszik el, hát… – rávágott az asztalra +olyant, hogy az <i>hét sínyire</i> mënt lë a födbe. »A ki ezt ki +tuggya húznyi, az mëntëtte mëg a királyánt!«</p> +<p>Próbákozott a Vërësálnok Vitéz, de keves vót a szusz hozzá. +<span class="pagenum"><a name="Page_437" id= +"Page_437">-437-</a></span></p> +<p>Ekkor az Igazság mërrázkódott, gyönyörű szép kiráfi lëtt +belűlle. Akkor csak az ëgyik újját kinyútotta, kiemelte az asztalt +a fődbű. Arra aszongya:</p> +<p>– Ha még ezëkre së hiszik, itt van ëgy félgyűrő mëg ëgy +félkendő, aggya ide a kirákisasszony mind a kettőnek a másik +felit!</p> +<p>Az odatta, az Igazság csak egymásho tartotta őköt, mingyá +összeforrtak. Erre oszt mán muszaj vót elhinnyi mindënt, a mit az +Igazság mondott.</p> +<p>Azután még ëgyet kérdëzëtt az uraktú az Igazság:</p> +<p>– Mit érdemël az, a ki ëgy pár mëgrontására törekëgyik?</p> +<p>– Azt érdemlyi – mongya a Vërësálnok Vitéz – hogy: négyfele këll +vágnyi, várnégyszögire kiakasztanyi!</p> +<p>Êgën ám! csakhogy a Vërësálnok Vitéz ezt úgy monta, hogy az +Igazsággal törtinnyék! De nem néztek ám së Istent, së embërt: +mëffogták, szétdiribolták, várnégyszögire kiakasztották.</p> +<p>Az Igazság pegyig nagyon boldog lëtt a kirákisasszonval.</p> +<p>A hogy ők ott élnek, éldëgélnek, bekopogtat hozzájok a Hamisság. +Az nem tutta: kihë mëgy? – szógálatot kért.</p> +<p>Aszongya neki az Igazság – mer mëgösmerte:</p> +<p>– Mit keresël? Lëszël-ë kályhafűtő vagy udvaros?</p> +<p>– Kályhafűtő lëszëk! – monta a Hamisság.</p> +<p>Az Igazság fël is fogadta. <span class="pagenum"><a name= +"Page_438" id="Page_438">-438-</a></span></p> +<p>Nemsokára látta az Igazság, minő jó dóga van őnálla a +Hamisságnak, mëgírígyëlte.</p> +<p>– Hász’ mikët tëtt ő én velem! kiszúrta a szëmem is! De iszën +nem hagyok neki békit!</p> +<p>Úgy is lëtt. Mikor a Hamisság ép a kályháná csörtögött +valamivel, odamënt, ëgy nádpáczával rávágott. A Hamisság abba a +szentbe kakasé vátozott. Oszt kakas képibe is këllëtt neki hét álló +esztendeig kapargányi a szëmetënn, éjjel-nappal.</p> +<p>Akkor mëgszánta az Igazság, hogy »ëgy écczakáé elég hét +esztendő!«, vissza rávágott, a kakasbú újra a Hamisság lëtt.</p> +<p>Azután mëgfogatta kocsisnak. Három tátos lova vót, de nagyon +ganajos, azokot ëgy hónap alatt kis is këllëtt tisztítanyi mëg mëg +is szilidítenyi. De a Hamisság nem tudott velëk sëmmire së mënnyi, +ollyan gyámoltalan vót.</p> +<p>Ëcczër oszt az Igazság mëgharagudott rá, lëvezette ëgy nagy +pinczébe, a ki a tengërig kinyút, oda becsukta, a kúcsot mëg a +tengërbe hajította.</p> +<p>Kutyaságáé ezt kapta a Hamisság!</p> +<p>Eggyig vót, mese vót, Kelemënnek kedvi vót, kana is vót +mellette, kanalazd ki belűlle!</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzési idő: 1904. január.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_439" id="Page_439">-439-</a></span></p> +<h2>65. Nemtudomka.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy kirá. Annak a kirának a +feleségi épenn terhës vót, egy lova mëg hasas, mikor ő neki el +këlletëtt mënnyi a háborúba.</p> +<p>Az egész ház kirá nékű maratt.</p> +<p>Ëcczër a kiráné lëbetegëdëtt, ágyba fekütt, olyan szép gyerëkët +születëtt, hogy olyant még sosë láttak: aranhaja vót. Az écczaka a +ló is mëgellëtt, annak mëg gyönyörű szép aranszőrű csikaja +lëtt.</p> +<p>Mëgörűtek nagyonn mindakettőnek, oszt, hogy ëgy écczaka lëtt +mindakettő, a gyerëk is mëg a ló is, a csikót bevitték a szobába, +ott nevekëdëtt, nyőtt a kis kiráfival.</p> +<p>A kis gyerëk nagyon okos lëtt mëg az aranszőrű csikó is, mer +hogyím a kiráfi is tátosgyerëk vót mëg a kis csikó is.</p> +<p>A kiráné má mëgúnta várnyi az urát, olyan soká vót oda a +háborúba. Gondolkozott is má rajta, mit csinállyék? férhë mennyék-ë +vagy së? mer az ura má azóta akar mëg is halhatott a háborúba! De +eleintenn nem mert csinányi sëmmit, mer azé, hogy fét a gyerëkitű, +a ki nagyonn okos vót, tudott, látott a mindënt!</p> +<p>Ëcczër hogy? hon nem? összeszövetkëzëtt ëgy szabóval. Adott a +neki tanácsot mingyá!</p> +<p>Mer az asszony nem akart először vele kötynyi.</p> +<p>– Hát majd elveszíjük valahogy! <span class="pagenum"><a name= +"Page_440" id="Page_440">-440-</a></span></p> +<p>Az asszonnak csak most jutott az eszibe, hogy igasság a! a +gyerëkët olyan szépenn el lëhet láb aló tënnyi, hogy eszre së +vëszi, së ő, a gyerëk, së más!</p> +<p>Bele is ëgyezëtt, a mit a szabó mondott.</p> +<p>Ëgyüvé mëntek oszt, éték világokot. De nagyonn szúrta az +ódalokot a gyerëk.</p> +<p>Aszongya a szabó a kiránénak:</p> +<p>– Hallod-ë, te! Aggyá annak a gyerëknek levest, de tëgyé bele +mérget is! Në fé! ha azt mëgëszi, nem lëssz vele sëmmi bajunk +többet.</p> +<p>– Jó van akkor! monta az asszony.</p> +<p>Má défele járt az üdő, a kiráné hozzáfogott az ebédkészítéshë. +Ëgy tál levest külöm tëtt, mérget kavart bele. A saját tulajdon +fiának szánta.</p> +<p>Igën ám! de a gonosságot még a tyúk is kikaparja!</p> +<p>Dorombolt a kis ló az ëstállóba nagyonn! rúgott-vágott, +szaggatta a kötőfékët. Hallya odbe a kiráfi, hogy – »é! de nagy +viczkándozás, zaj van az óba! mi lëhet a?«</p> +<p>Kimënt. Nem látott sëmmit, de a kis aranszőrű ló csupa tajték +vót a nagy rugdalódzástú.</p> +<p>– Mi lelt tégëd, kis lovam?</p> +<p>– Engëm nem lelt sëmmi, kedves kis gazdám! ha nekëd készű itt +valami!</p> +<p>– Ugyan mi készűhet?</p> +<p>– Mëgmondom, kedves kis gazdám! a të anyád tégëd el akar +vesztenyi avval a rossz szabóval ëgyütt, a kihë hozzátëtte magát. +Tudod-ë, ha <span class="pagenum"><a name="Page_441" id= +"Page_441">-441-</a></span> débe az asztalho ültök, në ëgyé a +levesbű, ha öntsd ki a fődre, mintha elejtëtted vóna a kezedbű! De +úgy tëgyé, mer máskép többet nem láttyuk ëgymást eleventenn!</p> +<p>– Ennye, kis lovam! hát csakugyan? isz vëttem én eszre valamit, +de mës së ámottam, hogy engëm el akarnak vesztenyi! No! majd úgy +tëszëk, a hogy të mondtad!</p> +<p>Elgyött az ebéd, behozzák a levest. A szabó mëg a kiráné úgy +kandzsaltak rá fészëmmel, hogy mikor fordú má fël!</p> +<p>De a kiráfinak is vót ám eszi! Úgy tëtt, mintha közelebb akarná +magáho húznyi a tányírt, de mikor az asztal szélyire húzta, csak +lërántotta. A leves kimënt mind a fődre.</p> +<p>Rákiátott az asszony, hogy mé nem vigyáz jobban! isz nem +egészenn kis gyerëk má! De a kiráfi nem szót së fejíret, së +feketét, csak úgy tëtt, mintha bánná, a mit tëtt!</p> +<p>Dehogy bánta!</p> +<p>Vitt be neki az annya másik tá levest, de má akkor azonn járt az +eszi: mivel lëhetne elvesztenyi a fiát?</p> +<p>Másnap rëggerre a szabó újfënt tanát ki valamit.</p> +<p>Az asszony mëg má szomorkodott, hogy no! életben marad má a +fia!</p> +<p>– Në búsú, hé! tanátam én ki valamit mëgint!</p> +<p>– Tanátá a! ugyan mit tanátá vóna! nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_442" id="Page_442">-442-</a></span> lëhet +azt elvesztenyi, mer a valami módonn mëgint kiszabadú belűlle!</p> +<p>– No! má abbú në szabadúllyék ki! csiná’ csak neki mérges +bogácsát, nëfé! maj parancsol az neki!</p> +<p>– Am má igën! am má tëszi! örűt az asszony, örömibe össze is +csókolgatta érte a szabót, a csesznye szabót.</p> +<p>Avval kimënt a konyhába, lisztët kavart, abba mérëgport szórt, +bogácsát szaggatott belűlle, oszt kisütte.</p> +<p>Hallya odbe a kis kiráfi mëgint, hogy zörög a kis ló. Mingyá +gondolta, hogy baj van mëgint!</p> +<p>Kimënt.</p> +<p>Aszongya a kis ló:</p> +<p>– Ládd-ë, kedves gazdám! nem hannak nekëd azok békét, még +csakugyan végedre nem járnak! Most mëg bogácsát sütött az anyád, +vigyázz, hogy mën në étessënek, mer a bogácsába étető van!</p> +<p>A kiráfi mëgköszönte a kis ló jóakarattyát, mëcscsávingatta a +fejit, szomorú lëtt, oszt bemënt.</p> +<p>Ebédné sëhossë akart ënnyi a bogácsábú. Csak kínáták, csak +monták, hogy »ëgyé mán!« az annya is mëg a szabó is, de ő nem szót +ëgyebet, csak, hogy »nem këll!«</p> +<p>Étel után összesúgtak-búgtak az asszony is, az embër is, hogy +»no! evvel së mënünk sëmmire!«</p> +<p>Nem ám! mer a kis ló fëlokosította a kiráfit.</p> +<p>Harmacczora ugyan mit tanállyonak má ki? má <span class= +"pagenum"><a name="Page_443" id="Page_443">-443-</a></span> së a +leves, së a bogácsa nem hasznát, mivel kéne merrontanyi? má az +étellel nem!</p> +<p>– Tudod-ë, mit? asszony! monta a szabó, maj varrok én olyan +ruhát, a kit ha fëlvësz, rögtön mëghal!</p> +<p>Az asszony ráhatta a szabóra, mer má ő gondolta, hogy a gyerëk +többet tud, mint ők.</p> +<p>A ruha készűt, készűt, de a kis ló abba is kiokosította a +gazdáját.</p> +<p>– Ha aszongyák, hogy vëdd fël! të mongyad azt: vëgye fël előttem +más, mer én nem tudom fëlvënnyi! Në fé! sëmmi bajod së lëssz!</p> +<p>A gyerëk má úgy hozzá vót szokva, hogy el akarják vesztenyi, má +nem is bánkódott rajta. Süvűtve mënt be a szobájába is.</p> +<p>Mikor a ruha elkészűt, behívatták a kiráfit.</p> +<p>A szabó elmonta neki, hogy úgy szerettyi ő a kiráfit, mintha a +tulajdon gyerëki vóna, në vëgye zokonn, ëgy ruhát csinát neki +ajándékba, itt van, vëgye fël!</p> +<p>Eszihë nyút a kiráfi, nem hajtott a hizelgő szóra! Aszonta +neki:</p> +<p>– Vëgye fël elsőbbet maga, mer én még ilyen ruhát nem láttam, +nem tudok hozzá!</p> +<p>A szabó elfelejtkezëtt magárú, fëlvëtte a ruhát. De allyig +őtötte ki a dakut, mingyá mëghalt.</p> +<p>Mëg vót ijedve az asszony, hogy micsiná most ő vele a fia!? De a +kiráfi nem szót neki sëmmit. Hallgatott, mer a kis ló úgy +parancsolta. <span class="pagenum"><a name="Page_444" id= +"Page_444">-444-</a></span></p> +<p>Má hét esztendeji, hogy a kirá odavan, a fia is azt hitte, hogy +má lëhetetlen, hogy hazagyőjjék! Mikor ëccërcsak ki lép be a házba, +mint a kirá!</p> +<p>Vót öröm, a kiráfi maj kibújt a bőribű! a kiráné is mutatta +vóna, hogy de jó, hogy a kirá hazagyött! de belőrű szorította a +madzag, hogy a fia elárollya, oszt akkor jaj neki!</p> +<p>A kiráfinak eszi ágába së vót. Másutt járt az ő elméji!</p> +<p>Ëcczër a hogy kivël van az ëstállóba, aszongya neki a kis +ló:</p> +<p>– Hallod-ë, kedves gazdám! má apád itthonn van, nekünk itten +többet nincsen sëmmi keresnyivalónk së, mer az a hunczut anyád – +maj mëllásd – még vesztünkre tör mindakettőnknek! Jobb lëssz, ha +elmënünk valamére, úgy, hogy hírikët së hallyuk többet!</p> +<p>A kiráfi tutta, hogy az ő kis lova jót akar neki, +beleëgyezëtt.</p> +<p>Másnap odaát az apja elejbe.</p> +<p>– Écsapám! Isten ággya mëg! ën elmënëk itthonrú, többet sosë +látnak. Begyöttem elbúcsúznyi.</p> +<p>Az apja csak nagyot nëzëtt rá.</p> +<p>– Hát oszt hova vagy mé mënné el të innet, fiam!? nem jó nekëd +itthon? vagy mé van másfele vágyásod? bántott valaki?</p> +<p>A kiráfi nem szót sëmmit, csak aszonta, hogy ő elmëgy, mer +muszaj.</p> +<p>Rimánkodott oszt neki az apja, igírt fűt-fát, <span class= +"pagenum"><a name="Page_445" id="Page_445">-445-</a></span> +mindënt, csak në mënnyék el! de a fia aszonta, hogy má ez igy van +elhatározva, ő mëgy.</p> +<p>Avval elbúcsúzott az apjátú, fëlült a kis lóra. De szátak is +úgy, hogy ëgy szempillantás után már nem lëhetëtt őköt látynyi.</p> +<p>Kutyanyomba léptek.<a name="FNanchor_64" id= +"FNanchor_64"></a><a href="#Footnote_64" class= +"fnanchor">64)</a></p> +<p>Mëntek, mëntek, nagyon sokáig mëntek, mig ëgy királyi palotáho +értek.</p> +<p>Ott mëgátak. Aszonta a tátos ló a kiráfinak:</p> +<p>– No! kedves gazdám! má ide értünk! Itt má külöm mënünk. Én majd +elmënëk a selyëmmezőre legelnyi, të mëg ereggy, mënny ennek a +királyi palotának a kapujába. Akarmit kérdëznek tűlled vagy szónak +hozzád, mindërre aszondd, hogy »nemtudom!« Ha hínak be, be në +mënny, mig a letkisebb kirákisasszony nem gyön ki érted! Oszt ha +kérdëznek: minek szeretné elányi, në szó sëmmissë, csak ha ők +mongyák, hogy szeretné-ë kertész lënnyi, arra rázd a fejed, de azé +akkor is csak aszongyad, hogy »nemtudom«. De így tëgyé, a hogy én +montam, mer máskép közöld magaddal a bajodot! Ne! itt van ëgy +kantár, ha ezt merrázod, akarhonnat elé gyövök, ha kivánod, oszt +mëttëszëm mindën kivánságodat!</p> +<p>A kiráfi maj hogy nem rítt, mikor az ő kedves aranszőrű kis +lovátú mëk këllëtt neki ványi.</p> +<p>Az mënt a selyëmmezőre, a kiráfi mëg a palota <span class= +"pagenum"><a name="Page_446" id="Page_446">-446-</a></span> elejbe, +ott lëült ëgy kis lóczára. Ott várt, míg belőrű eszre nem vëtték, +hogy valaki ül a kapu előtt a lóczánn.</p> +<p>Aszongya az öreg kiráné a kirának:</p> +<p>– Ugyan mënnyék má ki, apjok! nézze mëg, ki ül ott mëg mit +akar!</p> +<p>– Jó van no! monta a kirá, oszt kimënt.</p> +<p>Mikor odaér, aszongya neki:</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét, öcsém!</p> +<p>Ránéz a kiráfi, oszt aszongya:</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Nem tudod? hát má honnë tudnád, láthadd, hogy má este van!</p> +<p>– Nem tudom! mongya a kiráfi.</p> +<p>– Në azt beszédd hát má mindég, hogy: nemtudom, hát mondd má +mëg: mi járatba vagy?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Nem tudod? hát mi szeretné lënnyi: libapásztor-ë vagy gulyás +vagy micsoda?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Hát mi szeretné lënnyi mégis?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Hát lëszël-ë kertész?</p> +<p>– Nem tudom – monta a kiráfi, de a fejit úgy rázta, hogy +lëssz!</p> +<p>– No! hát ha lëszël kertész, gyere be!</p> +<p>– Nem tudom – monta mëgint a kiráfi.</p> +<p>– Nem tudod? Nemtudomka vagy hát! De má maj hogy mérges nem lëtt +a kirá. <span class="pagenum"><a name="Page_447" id= +"Page_447">-447-</a></span></p> +<p>A kiráfi erre is csak aszonta:</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Nem tuccz të sëmmit!</p> +<p>A kirá avval bemënt, odbe elmonta, hogy még olyant nem láttak, +mint a minő embër otki van: mindërre aszongya: nem tudom.</p> +<p>Azután oszt kikűtte a feleségit, hátha am mán jobban tud vele +boldogúnyi.</p> +<p>Kimënt az is.</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét, öcsém!</p> +<p>– Nem tudom – monta a kiráfi.</p> +<p>– Hát ki vagy? mi vagy? mi járatba vagy?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Hát mi szeretné lënnyi?</p> +<p>De ő, akarmit kérdëztek tűlle, csak aszonta:</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– No! Nemtudomka vagy hát, ha të mindënre aszondod, hogy »nem +tudom!«</p> +<p>– Nem tudom – még arra is aszonta a legény.</p> +<p>– No! hát má evvel nem tuccz boldogúnyi – monta magába a kiráné, +mikor mënt befele, ez csak annyit tud, hogy »nem tudom!« No! iszën +akkor sokat tud.</p> +<p>Kimënt azután a letöregebb mëg a közepső lyány is, de azok csak +új jártak vele, a kiráfi mindég csak, hogy »nem tudom«. El is +nevezték Nemtudomkának.</p> +<p>Letutóllyára kimënt a letkisebb lyány.</p> +<p>Odaköszön az is:</p> +<p>– Aggyon Isten jó estét! <span class="pagenum"><a name= +"Page_448" id="Page_448">-448-</a></span></p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Hát minek ülsz itt?</p> +<p>– Nem tudom</p> +<p>– Vársz valakit?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Hát csakugyan kertész szeretné-ë lënnyi?</p> +<p>– Nem tudom – monta a kiráfi, de a fejivel azt intette, hogy +»az«!</p> +<p>– Hát akkor gyere be!</p> +<p>– Nem tudom – monta újfënt, de fëlkelt a helyirű, oszt mënt +befele utánna.</p> +<p>Odbe kérdëzgették, faggatták errű is, arrú is, de Nemtudomka +csak annyit mondott: Nem tudom.</p> +<p>Má az egész ház úgy hítta, hogy »Nemtudomka«. Nem lëhetëtt avval +sokra mënnyi, mert ha dógot parancsoltak neki, mëgtëtte, de má ha +szónyi këllëtt, ő vót az örökös nemtudom!</p> +<p>A kirá rábizta a kertët, de mëhhatta neki, hogy szép lëgyék ám +mindën, mer elcsapja! Ő arra is aszonta: nem tudom.</p> +<p>– De tuggyad, az ebatta! te Nemtudomka, te!</p> +<p>Gyönyörű is lëtt a kert nemsokára, olyan, hogy mikor a kirá +mëllátta, csak elbámút, hogy még az ő kertyi ilyen szép nem vót +soha. Dicsírte is odbe a csalággyai előtt, hogy má akarhogy, +akarmint! Nemtudomka az embër! még ilyen szép sënki kezi alatt nem +vót a kert, mint most!</p> +<p>Nemtudomka dógozott is benne rëggeltű estyig.</p> +<p>A legközelebb eső vasárnap a kirá aszongya a <span class= +"pagenum"><a name="Page_449" id="Page_449">-449-</a></span> +csalággyának, »hogy vasárnap van, mënnyünk az Isten házába!«</p> +<p>Készülőttek is minnyájann, csak a letkisebb nem.</p> +<p>Aszongya neki az apja:</p> +<p>– Hát të nem gyössz a templomba?</p> +<p>– Nem écsapám! mer beteg vagyok!</p> +<p>– No! ha beteg vagy, në gyere!</p> +<p>A többiek elmëntek a templomba, a lyány otthonn maratt, hogy +»beteg«. Hát az is vót, mer a szívi fájt – Nemtudomkáé. Ott nézte +egész nap az ablakbú, mit csiná Nemtudomka.</p> +<p>Nemtudomka elvégezte még jókor mindën dógát. A királyék má a +templomba vótak, mikor neki eszibe jutott valami.</p> +<p>Mëgrázza a kantárt.</p> +<p>A másik perczbe má ott termëtt a kis aranszőrű ló előtte.</p> +<p>– Mit parancsolsz, édes gazdám!</p> +<p>– Lëgyék nekëm ezüstruhám, nekëd mëg ezüstszerszámod.</p> +<p>Allyig monta ki Nemtudomka, má mindën úgy vót. A lovonn +ezüstszerszám, ő rajta mëg ezüstruha.</p> +<p>Akkor felkapott a kislóra, a ki vitte ëgënyest a szép kerbe. Ott +mëgátak. Azt mondja a kis ló a gazdájának:</p> +<p>– No! kedves gazdám! hogy vágjam én össze ezt a kertët!? Úgy-ë, +hogy në lëgyék rajta sëmmi vagy hogy még a sárgafőd is fëlfele +borullyék? <span class="pagenum"><a name="Page_450" id= +"Page_450">-450-</a></span></p> +<p>– Vágjad, kis lovam, a hogy akarod! monta Nemtudomka.</p> +<p>Össze is vágta a ló a kertët úgy, hogy a sárgafőd csakugyan +fëlfele fordút. Olyan vót a kert, mint az itíllet.</p> +<p>Nemtudomka avval visszafordút, a lovát eleresztette, oszt beült +az óba pipáznyi.</p> +<p>Azalatt mëg kívël járt a szakács, ződség këllëtt vóna neki, de +maj hanyattvágódott, mikor a kertet látta! nem vót ott sárgafődné +ëgyeb. Fël is tëtte, hogy no! mëgá! Nemtudomka! majd elárollak a +kirának! igy gondozod të a kertet?</p> +<p>Mikor bemënt a konyhába, má a kirá akkor otthon vót minden +családostú. Mënt is be a szakács mingyá, oszt elmonta, hogy nem tud +levest főznyi, mer úgy össze van gázolva a kert, hogy még olyat! az +ilyen rendës kertész së ér ëgy ütet taplót!</p> +<p>A kirá csak nagyot nézëtt. Nem hitte, a kit a szakács +mondott.</p> +<p>– Hallod-ë, szakács! ha të most hazudol, tizënkét botot kapsz a +farodra!</p> +<p>– Állom.</p> +<p>– No! hát gyere, oszt nézzük mëg!</p> +<p>De mikorra kiértek, a kert még tízszërte szëbb vót, mint +azelőtt. A szakács szakajtott ződséget, de nem tëhette aggyig a +levesbe, még a kirá rá nem húzatta az ő járandóságát.</p> +<p>Vakarta is a szakács a bot helyit. Nem tudott mit gondolnyi, +hogy az a kert mé vátozhatott mëg olyan <span class= +"pagenum"><a name="Page_451" id="Page_451">-451-</a></span> hamar. +De annyit gondolt, hogy az a Nemtudomka nagy mestër lëhet, azé, +hogy nem szó’ ëgyebet a nemtudom-ná.</p> +<p>A legkisebb kirákisasszony látta végig az egészet, mikor a ló +vágta, rúgta a kertet, as së tutta, ki rajta az a fényës vitéz, de +azé nem szót sëmmit sënkinek, gondolt ő magába valamit!</p> +<p>A másogyik vasárnap mëgint templomba készűt a kirá. Mindën +fejircseléd készűt, simakodott, fésűködött, csak a letkisebb +királyán nem.</p> +<p>A kirá eszrevëtte, hogy az ő lyányának most së akaródzik +templomba mënnyi.</p> +<p>– Hát të, lyányom! táng most së akarsz a templomba gyönnyi +hê?</p> +<p>– Nem hogy nem akarok, écsapám! de nem lëhet!</p> +<p>– Hát ugyan mé?</p> +<p>– Beteg vagyok.</p> +<p>– Nagyon furcsa, hogy të mindég vasárnap vagy beteg, mikor az +Istenházába kék gyönnöd. Tán nem szereccz imátkoznyi?</p> +<p>– Szeretek én, monta a lyány nagy hunczutann, de ha beteg +vagyok!…</p> +<p>A kirá ráhatta. Utóvégre nem tudhatta, nincs-ë valami baja!</p> +<p>Nemtudomka csak azt leste, mikor mënnek el. Bemënt az ëstállóba, +mëgrázta a kantárt.</p> +<p>A kis ló ëcczërre ott vót.</p> +<p>– Mit parancsolsz, édës gazdám? <span class="pagenum"><a name= +"Page_452" id="Page_452">-452-</a></span></p> +<p>– Azt, hogy lëgyék nekëm arany ruhám, nekëd mëg +aranyszërszámod!</p> +<p>Mingyá mëllëtt mindën.</p> +<p>Akkor Nemtudomka ráült a kis aranszőrű tátosra, oszt mëntek be +ëgënyest a kerbe.</p> +<p>Ott aszongya a kis ló:</p> +<p>– No! kedves gazdám! hát hogy vágjam össze a kertet? úgy-ë, mint +a mútkor vagy még százszor jobban?</p> +<p>– A hogy akarod, kis lovam! – monta Nemtudomka.</p> +<p>Vágta is a tátos a kertet, a hogy csak birta. Fël vót ott +fordúva mindën tövel-hëgygyel. A szép kertre rá së lëhetëtt +ösmernyi.</p> +<p>A letkisebb kirákisasszony látta ezt is az ablakbú, mer mindég +ott vót, hogy Nemtudomkát láthassa.</p> +<p>A szakács újfënt kimënt a kerbe ződségé. De hogy birt vóna ëgy +szálat is szakajtanyi, mikor olyan vót az, mint ha ëgy regemënt +huszár hát vóna benne.</p> +<p>Bemënt, de gondolta magába, hogy maj sikerű most! mëgá, +Nemtudomka!</p> +<p>Mikor a kirá hazagyött, av vót az első, mënt a szakács +árolkonnyi. De Nemtudomka jó fűre tapodott,<a name="FNanchor_65" +id="FNanchor_65"></a><a href="#Footnote_65" class= +"fnanchor">65)</a> a kirá előtt nagy bëcsületyi vót.</p> +<p>– Hallod-ë, szakács! – monta a kirá, – ha hazunnyi mersz, +huszonkét botot az esső së mos lë rúllad! <span class= +"pagenum"><a name="Page_453" id="Page_453">-453-</a></span></p> +<p>– Én azt së bánom, de ezt most merëm állítanyi! – vágta oda +févállrú a szakács.</p> +<p>– No! mëllássuk!</p> +<p>Avval mëntek.</p> +<p>A kertbe százszor szëbb vót mindën, a levelek, gallyak mind +arannbú, oszt úgy virított mindën, a hogy má csak këllëtt.</p> +<p>Ez mind a szakács bőrire mënt. Nem is vót Nemtudomkának a +királyi udvarba olyan ellenségi, mint az. Az, ha lëhetëtt vóna, ëgy +kaná vízbe elvesztëtte vóna. Hónnë! má annyit kikapott végette!</p> +<p>Másnap ünnep készűt a kirá kastéllyába.</p> +<p>Férhë akarta annyi a lyányait. A két nagyobb választott is +magának ëgy-ëgy kiráfit, de a letkisebb aszonta, hogy ő nem mëgy +férhë. Csudákoztak rajta minnyájann, hogy még ilyen lyánt! de ő nem +bánta. Tutta úgyis, hogy Nemtudomkáho nem aggyák, ő mëg fëltëtte, +hogy másho nem mëgy.</p> +<p>– Ha nem mégy, nem mégy, itt maraccz! – monta az apja, de a két +nagyobb lyánnak lagzit csaptak.</p> +<p>Mikor javába át a lagzi, Nemtudomka eléhítta a kis aranszőrű +lovát, annak gyémántos szërszámja vót, neki mëg gyémántos ruhája, +de a kertet úgy összegázolták mëgint, hogy még a fala is kidőt.</p> +<p>A szakácsnak most is esëtt valami dóga a kerbe, kimënt, de +mëmmëg szörnyű rendetlenséget látott.</p> +<p>Ëgyebet së csinát aggyig, még a kirának nem <span class= +"pagenum"><a name="Page_454" id="Page_454">-454-</a></span> +jelëntëtte. Könnyebb vót a szívinek, hogy árolkodhatott.</p> +<p>De csakúgy rajta vesztëtt, mint ezelőtt, még hozzá, most mëg +ötven mogyorófásat kapott. Mer a kert mos mëg má olyan vót, mint +Tündérország, anná szëbbet írnyi së lëhetne. Fël is tëtte magába a +szakács, hogy ő má Nemtudomkával többet nem tësz fël.<a name= +"FNanchor_66" id="FNanchor_66"></a><a href="#Footnote_66" class= +"fnanchor">66)</a></p> +<p>Má régënn elmút a lagzi, a két nagyobb lyány má féketőbe<a name= +"FNanchor_67" id="FNanchor_67"></a><a href="#Footnote_67" class= +"fnanchor">67)</a> vót, a kirát nagyonn bántotta, hogy a letkisebb +lyánya mém most is lyány. Ëcczër elejbe át, hogy akarhogy! de má +mënnyék férhë, válaszszon magának, a kit akar!</p> +<p>A lyány aszonta rá, hogy »jó van, apám! ha azt akarod, én +mëttëszëm! Van én nekëm ëgy aranyalmám, ëgy arangyűrőm mëg ëgy +selyëmkendőm, ha valaki azt lóhátrú innen az ablakbú kikapja a +kezembű, hát azé lëszëk!«</p> +<p>Az apja beleëgyezëtt. Mingyá is kihirdettette, hogy a lyánya +férhëmënendő, a ki magáénak akarja, hát győjjék!</p> +<p>Mëntek is elëgenn, a kirá allyig győzte a lovaikot abrakkal. Vót +ott gazdagná gazdagabb, szëbbné szëbb kiráfi, ëgyik messzibbrű +való, mint a másik.</p> +<p>Mikor szalajtattak a királyányé, még csak ëgyik së tudott +sëmmit, pegyig nagyon hirës kiráfiak vótak.</p> +<p>Mëhhallotta ezt Nemtudomka is. Mëgrázta a kantárszárat, +<span class="pagenum"><a name="Page_455" id= +"Page_455">-455-</a></span> a kis ló mingyá ott termëtt, gyémántos +szërszámmal fëlszërszámozta, ő maga gyémántos ruhába őtözködött, +avval fëlült a tátosra, oszt mënt a lyányé. Lë is kapta az ablakbú +az almát is, a gyűrőt is mëg a selyëmkendőt is! Mikor má mind a +három nálla vót, akkor csak illa berëk! szát! ki tuggya: mére!? +Elmënt. Sënki së tutta azt së, hogy kicsoda? azt së, hogy +hovavalósi! Csak a kirákisasszony egyetlen maga!</p> +<p>Alkonyodásba Nemtudomka kívël hatta a lovát a selyemmezőnn, ő +mëg mënt a helyire, az ëstállóba. Az aranyalmát, arangyűrőt mëg a +selyëmkendőt betëtte a csuhújjba, oszt lëfekütt.</p> +<p>Másnap rëggel még Nemtudomka alutt, mikor valaki az ëstállóba +járt. A mindënës vót, a ki a pipáját kereste, mer elveszëtt. +Keresgéte mindënhun, utóllyára a Nemtudomka csuhájába is benyút. +Hát lelkëmatta! pipaszár helyëtt mit tanát? a kirákisasszony +jegyajándékját, a kit Nemtudomka kapott lë az ablakbú.</p> +<p>Szalatt be ëgënyesenn mondanyi, hogy mismit tanát a Nemtudomka +csuhújjába.</p> +<p>A kirá csak hallgatta, mit beszé a mindënës, először nem akarta +hinnyi. De mikor a lyánya is a mellett bizongott, hogy csakugyan +Nemtudomka vót, a ki lëkapta az ablakbú, akkor hitte el.</p> +<p>– Hát akkor ereggy el hozzá, de itt velünk nem laktok, ha ott +van a tyúkól, oszt lakjatok abba, ha má a Nemtudomkát választottad! +<span class="pagenum"><a name="Page_456" id= +"Page_456">-456-</a></span></p> +<p>A kirákisasszony bánta is azt! örűt, hogy a Nemtudomkáé +lëhetëtt!</p> +<p>Még az nap ëgybe is keltek, oszt bemëntek a tyúkólba. Ott +éldegéltek ők, nem vót sëmmi bajok, az új asszony csak azé +bosszankodott, hogy az ő ura mindënre aszongya, hogy »nemtudom«. +Monta is az urának, hogy mongyon má mást is, de az arra is csak +aszonta:</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>Nem tutta ám az asszony, hogy Nemtudomkának hét esztendeig nem +szabad anná ëgyebet mondanyi!</p> +<p>Má jó sokáig élt Nemtudomka a kirá lyányával, mikor ëcczër kívël +ült a tyúkól előtt, a két sógor vadásznyi mënt lovonn, oszt hítták +őt is.</p> +<p>De ő csak aszonta: – Nem tudom!</p> +<p>– Hát mé nem gyössz?</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Eh! nem tuccz të sëmmit, szamár vagy! ne ë! ëgy ló! ülly rá, +oszt gyere velünk! Avval odalöktek neki ëgy rossz lovat, a ki mikor +ráült, az árokba dőt vele.</p> +<p>Nemtudomka bemënt az óba, mëgrázta a kantárt, mëjjelënt a lova +mingyá. Szép szërszámmal, szép ruhába el is indút Nemtudomka a két +sógor után.</p> +<p>Az útonn csak annyit mondott a lovának, hogy bá csak a két sógor +në lőne sëmmit!</p> +<p>Úgy is lëtt. A két sógor még nem lőtt ëgy fiaverebet +<span class="pagenum"><a name="Page_457" id= +"Page_457">-457-</a></span> së, mikor Nemtudomkáná má annyi nyúl +vót, hogy allyig birta a lova.</p> +<p>Azok csak nézték, hogy ki az a fényës vitéz? de nem ösmerték +mëg. Kérték tűlle a nyulakot, hogy aggya el?</p> +<p>Nemtudomka azt felelte, hogy a nyúl pézé nem eladó, de ha a +homlokokra rá hannak süttyni ëgy négykrajcárost, akkor odaggya. +Azok nagynehezenn beleëgyeztek.</p> +<p>Mikor má a bélyag mind a kettőnek a homlokánn vót, Nemtudomka +odatta a nyúlat mind.</p> +<p>Avval mëssarkantyúzta a tátost, hogy jóval hamarabb hazaérjën, +mint a két sógor. Mikor má azok a kapuná gyöttek, ő újra ott ült a +tyúkól előtt.</p> +<p>– Ládd-ë, Nemtudomka! mënnyi nyulat lőttünk mink, të mëg sëmmit +së!</p> +<p>– Nem tudom.</p> +<p>– Szamár vagy! oszt jót nevetëtt rajta a két embër.</p> +<p>Másnap mëmmëg hítták Nemtudomkát. Ő mëmmëg úgy cselekedett. Sok +nyúlat lőtt, de csak úgy atta oda, ha a farokba patkát süt nekik. +Azok as së bánták, csak nyúl lëgyék!</p> +<p>Harmannap mëgint. De má akkor Nemtudomka aranszarvast fogott +elevenen, azt is odatta a két sógornak, ha a markokba ëgy krajczárt +bele hannak sütynyi.</p> +<p>– Ha má a nyulé annyit kiátunk – monta az <span class= +"pagenum"><a name="Page_458" id="Page_458">-458-</a></span> ëgyik +sógor – akkor ëgy eleven aranszarvasé azt má csak +elszënvedhettyük!</p> +<p>Mëg is engették.</p> +<p>Nemtudomka hamar hazaért, a tyúkól elejbe ült, mintha ő ott +várná a jó szërëncsét. A két sógor agyonn is csúfolta az +aranszarvassal, de Nemtudomka úgy gondolta, hogy lëssz még e +másképp is!</p> +<p>Odbe a kiráná dicsekëdëtt a két vő, hogy ëhun ë! mink most is +aranszarvast fogtunk, Nemtudomka mëg úgy ül ott a tyúkól előtt, +mint szent Gugg.</p> +<p>Hát bizony a kirá së nagyon szerette Nemtudomkát vejinek, de má +belegyőződött, hogy má ússë lëssz másképp, csak rosszabb vóna, ha +még ő bántaná azé, mer olyan hülye.</p> +<p>Hanem az aranszarvasnak annyira mëgörűt, hogy mëhhítta a két +vejit is mëg Nemtudomkát is magáho vacsorára.</p> +<p>De Nemtudomka azt üzente, hogy aggyig ő el nem mëgy, még ő hozzá +nem mënnek.</p> +<p>A kirá még haragudott is, hogy »né! ez a rossz Nemtudomka mit +akar!« de utóllyára aszonta, hogy »nézzük mën no! micsiná +velünk?«</p> +<p>Mikor este elmëntek, allyig birtak a tyúkólba bebúnyi, de má +mikor odbe vótak, akkor látták, hogy mi van ott!</p> +<p>Csupa arany mëg ezüst oszlopok, a kalincsok is végig, as së +tutták, hogy lépjënek. Bëzzëg bámút most mindënki! <span class= +"pagenum"><a name="Page_459" id="Page_459">-459-</a></span></p> +<p>Ott vót olyan lakoma, hogy a kirá nem felejtëtte el sosë, még +élt.</p> +<p>Másnap csapott oszt a kirá lakomát, vót ott mindën, a mi jó, ott +vótam én is, új jó laktam túrós lepénynyel, még most is négyszögre +áll a hasam a szilvátú!</p> +<p>Nemtudomka látta, hogy az ő két sógora së lë nem vëszi a +kalapját, së lë nem ül, mëg keztyűs kézzel ësznek.</p> +<p>Aszongya nekik:</p> +<p>– Hát minő embërëk vattok tik, hogy az ételné fël tartyátok a +kalapot?</p> +<p>Azok hímëltek-hámoltak, de Nemtudomka tutta, mé szól!</p> +<p>– Mëg oszt lë së ültök, azutánn keztyűs kézzel ësztëk! hogy van +a?</p> +<p>Az öreg kirá is csudákozott rajta.</p> +<p>– Vessétëk lë a kalapot! – monta nekik.</p> +<p>Azok nagynehezen lëtëtték, a homlokokrú csakúgy virított lë a +bélyag.</p> +<p>– Azutáng üllyetek lë!</p> +<p>De azok aszonták, hogy: – nem lëhet, mer ott valami van! ëgy +patkó helyi!</p> +<p>– Tëgyétëk lë a keztyűt!</p> +<p>Lëvették, de a markokba ott szorongatták a tüzes krajcár +helyit.</p> +<p>Azutánn kérdőre vonta őköt a kirá, hogy hun szërëzték azt a +bélyagot?</p> +<p>Azok még akkor së tutták, hogy Nemtudomka <span class= +"pagenum"><a name="Page_460" id="Page_460">-460-</a></span> vót az, +a kitű a sok nyulat mëg az aranszarvast kapták, hát mást beszétek, +mint a ki igaz vót.</p> +<p>De Nemtudomka ám a szavokba vágott. Elmonta tövirű-hëgyire – má +ekkorra, de még előbb lëtelt az ő hét esztendeji – a hogy törtint a +nyúlfogás mëg a bélyagsütésëk mëg hogy mënnyire csúfolták őt a két +sógor. Azutánn kinyilatkoztatta azt is, hogy ő kirának a fia, +elmonta az életyi törtinettyit, lëvëtte a kalapját, mëgmutatta a +haját, szinarambú vót.</p> +<p>A kirá ezënn annyira fëlharagudott a két vejire, hogy mingyá +elcsapta őköt.</p> +<p>Nemtudomkának mëg odatta a felibirodalmát, a ki a feleségivel +olyan boldog lëtt, hogy még!…</p> +<p>De vigyáztak is ám magokra, jód mën në hallyonak.</p> +<p>Hát mëllëhet, hogy még most is ének, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Molnár Margit, +öreg paraszt özvegy asszonytól. Lejegyzés ideje: 1904. +augusztus.</i></p> +<h2>66. Ribike.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, hetedhét ország ellen volt, Csakugyán +innen, Csakugyán túlnan élt egy szegény öreg özvegyasszony. Annak +volt egy szép lyánya. Az asszony meghalt, a lánya árván maradt, +Ribikének hívták, mert nagyon szerette a ribizkét.</p> +<p>Szegény embernek kevés a gyámola, Ribike is azon kezdett +gondolkozni, mihez fogjon? hova forduljon, hogy meg tudjon élni? +Abban a városban, <span class="pagenum"><a name="Page_461" id= +"Page_461">-461-</a></span> a hol ő lakott, apáczák is voltak, azok +hirét hallották, hogy milyen szép és jó lány, elüzentek érte, +menjen hozzájok, valami keveset majd dolgozik a ház körül s azért +eltartják holta napjáig. Ribike el is ment. Ott élt gondtalanul, +nem bántotta senki, mint az árvát szokták. Ha elvégezte a dolgát, +odaült az ablakhoz és horgolgatott, kötögetett.</p> +<p>De lakott abban a városban egy király is. Annak volt három fia. +Azok egyszer épen akkor mentek el a Ribike ablakja alatt, mikor +épen kinézett az utczára, a legkisebb királyfi meglátta és +megszerette annyira, hogy se itala, se étele nem volt, esze-kedve +mindig csak ott járt Ribikénél. De Ribike is megszerette ám! azt +meg a hogy az apáczák megtudták, elcsapták, elkergették s +megátkozták, hogy örökkön örökké a világ végén éljen.</p> +<p>Volt Ribike, nincs Ribike, a legkisebb királyfi hiába járkált az +ablakja alá, nem láthatta többet. Csak szomorkodott egész nap, mint +a bús gerlicze az ágon.</p> +<p>Egyszer az apja magához hivatta mind a hármukat. Azt mondja +nekik:</p> +<p>– Fiaim! a birodalmam fel akarom osztani, gyerekeim csak hárman +vagytok. A ki közületek hoz nekem olyan gyolcsot, hogy széle-hossza +száz rőf és a gyűrűmön mégis keresztülhúzhatom, annak odadom a +birodalmam harmadrészét.</p> +<p>Mit volt mit tenni a három királyfinak, szedték-vették +sátorfájokat, elindúltak, ki merre látott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_462" id="Page_462">-462-</a></span> A +legkisebb királyfi meg épen azon az úton haladt, a melyik a világ +végére vezetett.</p> +<p>Ment, ment, mendegélt bújában, hetedhét ország ellen, addig +ment, míg a világ legvégére nem ért. Ott talált egy kis kőhidat. +Hogy nagyon el volt fáradva, leült a karjára. Ott gondolkozott +magában. Mit csináljon már ő? itt van a világ legvégén, és se +gyolcs, se semmi! A hogy ott gondolkozik, a hid mellől a fűből +elébújt egy kis gyík.</p> +<p>– Min szomorkodol, szép királyfi!?</p> +<p>A királyfi csak akkor vette észre, mikor megszólalt, máskép tán +meg se látta volna. Azt mondja neki:</p> +<p>– Min szomorkodom! mit keresed te azt! van én nekem elég bajom! +Eredj innen, mert majd széttaposlak!</p> +<p>A kis gyík felveti a kis ártatlan szemét, ránéz a +királyfira.</p> +<p>– Ugyan mért taposnál te engem szét? mit vétettem én neked? Ne +taposs szét, jótét helyébe jót várj!</p> +<p>A királyfi nem taposott rá és tovább gondolkozott. De a kis gyík +nem tágított, ott futkározott előtte a fűben.</p> +<p>– Ugyan mondjad már, szép királyfi, mi bajod lehet? hátha én +segíteni tudnék rajta!</p> +<p>No! erre már a királyfi elmosolyodott. Ugyan mit tudna ő rajta +segíteni ez a kis féreg? rá se hederített. De a kis gyík +ostromolta: <span class="pagenum"><a name="Page_463" id= +"Page_463">-463-</a></span></p> +<p>– Szépen kérlek, szép királyfi! mondd meg, mi a bajod? +segíthetnék-e én te rajtad?</p> +<p>Azt mondja arra a királyfi:</p> +<p>– No! ha olyan nagyon erősen vagy avval a segítéssel, hát +megmondom. Azt parancsolta az apám, hozzunk neki olyan vég +gyolcsot, a minek széle-hossza száz rőf s mégis átférjen a +gyűrűjén. A két bátyám is ezért vándorol, meg jó magam is, de nem +tudom, lesz-e sikere a sok fáradságnak!</p> +<p>– Nohát ha csak az a baj! – mondja a kis gyík, talán tudok +rajtad segíteni. Várj itt egy darabig, mindjárt jövök.</p> +<p>Avval a fű közt eltűnt. Ment egyenesen a tündérpókokhoz. +Elmondta, mi járatban van: kellene neki olyan vég gyolcs, a minek +széle-hossza száz rőf, de a gyűrű lyukán át lehessen húzni!</p> +<p>Azt mondják a tündérpókok:</p> +<p>– Nohát, kis gyík! neked megteszszük, csak várj egy kicsit, +mindjárt meglesz.</p> +<p>Abban a perczben vagy száz pók kezdett ide-oda mozgani, +kerűltek-fordúltak, a vég gyolcs készen volt, széle-hossza száz +rőf, mégis átfért egy gyűrű lyukán.</p> +<p>– No! kis gyík, itt van a gyolcs, most már viheted!</p> +<p>Szaladt is a kis gyík, a hogy tudott, egyenest a királyfihoz. Az +meg csak ott ette magát a hidon. Csak akkor nézett fel, mikor +valami koppant előtte <span class="pagenum"><a name="Page_464" id= +"Page_464">-464-</a></span> a földön. Odanézett, látta a kis +gyíkot, a mint a szájából egy diót kiejt.</p> +<p>– Mit hoztál te, kis gyík!?</p> +<p>– Hoztam, a mi neked kéne!</p> +<p>– Ugyan mit hoztál volna, te!?</p> +<p>– Hát a vég gyolcsot, széle-hossza száz rőf, mégis átfér egy +karikagyűrűn!</p> +<p>– No! azt megnézem! mondta a királyfi. Avval felnyitotta a +dióhajat, kivette belőle a gyolcsot. Bontja, bontja, de olyan nagy +volt, hogy ki se birta teríteni. Nagyon megörült, most már biztosra +vette, hogy ő megkapja a birodalom harmadrészét. Megköszönte a kis +gyíknak a jó’karatját, avval indúlt hazafelé. De útközben mindig +tapogatta a zsebét, benne van-e a kis dió?</p> +<p>Mikor odaért, a hol elvált a két bátyjától, a hármas útnál +találkoztak mindnyájan. A két nagyobb királyfi ott ült egy nagy +szekér hegyében, alattok meg csak fejérlett ki a rengeteg sok +gyolcs meg vászon. Azt mondják az öcscsüknek:</p> +<p>– Hát te nem hozol semmit? mire nézed a napot? te ugyan +eljöhettél hazulról!</p> +<p>– Jól van! gondolta magában a kis királyfi, csak beszéljetek, +majd meglátjuk otthon, ki hány garast ér!</p> +<p>Mikor hazaértek, a két nagyobbnak egy napi dolgába került a sok +gyolcsot mind behordani, míg a legkisebb csak nevette őket.</p> +<p>Akkor elejbök áll az öreg király: <span class="pagenum"><a name= +"Page_465" id="Page_465">-465-</a></span></p> +<p>– Nohát, fiaim! hadd látom, mit hoztatok. S avval sorra nézte a +két nagyobb fiának a gyolcsait, de neki egyik sem tetszett. Mikor a +legkisebbhez ér, az csak felnyitja a dióhajat, a gyolcsot kiveszi s +odadja az apjának.</p> +<p>– Ez már ni! mondja a király, széle-hossza száz rőf, mégis átfér +a gyűrűm nyilásán! – Fiam! tied a birodalmam harmadrésze!</p> +<p>Azzal mindnyájokhoz fordúlt s azt mondta:</p> +<p>– A ki nekem most olyan kis kutyát hoz, hogy egy skatulában +megférjen, ezüst legyen az ugatása és hetedhét ország ellen +hallassék a hangja, annak adom a birodalmam másik harmadrészét.</p> +<p>A fiúk megint elindultak, a hol az út három felé ágazott, ment +ki-ki a maga régi útján. A legkisebb királyfi megint csak elért a +kis kőhídhaz, a világ végire. Leült és elkezdett gondolkozni. A kis +gyík megint kiszalad a fűből s ott futkároz előtte.</p> +<p>– Mi bajod, szép királyfi! hogy olyan szomorú vagy?</p> +<p>– Hej! nagy az én bajom! – mondta a királyfi. Azt parancsolta az +apám, hogy olyan kis kutyát vigyünk neki, hogy egy skatulában +megférjen, ezüst legyen az ugatása s hetedhét ország ellen +hallassék a hangja!</p> +<p>– Meglesz az is! – mondta a kis gyík – csak várj itt türelemmel, +mindjárt jövök.</p> +<p>Azzal szaladt a fű közé. Ment egyenest a tündértörpékhez, ott is +egyenest magához a királyhoz. <span class="pagenum"><a name= +"Page_466" id="Page_466">-466-</a></span></p> +<p>– Felséges tündértörpe király! olyan kis kutya kéne nekem, a +kinek ezüst az ugatása, hetedhétország ellen szóljon a hangja meg +egy kis skatulában megférjen!</p> +<p>– Jól van! – mondta a tündértörpék királya – neked megadom, mert +mindig jó voltál hozzánk.</p> +<p>Azzal elévett egy skatulát, abban volt a szép kis ezüst kutya. +Vitte is a kis gyík olyan sebesen, hogy egy szalmaszálban úgy +felbukott, alig tudott talpraállani. Mikor a hídhoz ért, a királyfi +már alig győzte várni, odadta a kis kutyát, de azt mondta neki, +hogy ne igen nézegesse az úton, mert a kis kutya ha elugrik, míg +él, sem találja meg!</p> +<p>Boldog volt a királyfi, hogy most már másodszor járt jól a kis +gyíkkal. Indult hazafelé, de a skatulát nem bontotta volna fel a +széles világért!</p> +<p>Mikor a hármas keresztútnál a bátyjaival találkozott, majd +megpukkadt nevettében, mikor a sok madzagra fűzött kisebb-nagyobb +kutyát meglátta. De nem szólt semmit, nem akarta magát elárulni. +Mikor az apjok házához értek, a vén király a két öregebb fiát, +csepp hija volt, hogy pokolba nem kergette a sok kutyával. A kutyák +meg éhen voltak s tettek olyan lármát, hogy felvette az egész +várost.</p> +<p>A legkisebb elévette a zsebéből a skatulyát, odadta minden kis +kutyástól az apjának. Igy a birodalom másik harmadrésze is az övé +lett, mert a kis kutyának ezüst volt az ugatása s hetedhét ország +ellen hallatszott a hangja. <span class="pagenum"><a name= +"Page_467" id="Page_467">-467-</a></span></p> +<p>Harmadszorra azt mondta a király a fiainak:</p> +<p>– A ki a legszebb menyasszonyt hozza haza, azé lesz a hátralevő +harmadrész birodalmam.</p> +<p>Elindultak. A legkisebb ezt már nem hitte, hogy övé lesz. De +ment azon az uton, a kin idáig láttuk. Mikor a világ végére ért a +kis hidhoz, azon mód leült, mint először meg másodszor s várta a jó +szerencsét. Nem soká várt, jött a kis gyík.</p> +<p>– Mi bajod, szép királyfi! hogy olyan búsulásnak eresztetted a +fejedet?</p> +<p>– Jaj! édes gyíkocskám! nagy az én bajom! Ha nem én viszem haza +a legszebb menyasszonyt, nem lesz az enyém apám birodalma, meg +félek is, hogy elcsap!</p> +<p>Azt mondja neki a kis gyík:</p> +<p>– Jaj! de nagyot mondtál most, szép királyfi! ha megfogadnád a +szavamat, én még erről a bajodról is tudnék tenni!</p> +<p>A királyfi kiváncsi volt, mit is kell hát neki megtenni?</p> +<p>– Tudod-e, mit, szép királyfi!? fogd meg a farkam végét, vágj +ehhez a hídhoz, de a hogy csak birsz, de forditsd el a fejedet s +nézz a lovadra! akkor meglesz a legszebb menyasszony!</p> +<p>No! még ilyet a királyfi nem hallott! A ki a legnagyobb bajban +kisegítette, most ő neki azt meg kell ölni!</p> +<p>– Már azt nem teszem meg, kis gyíkocskám! <span class= +"pagenum"><a name="Page_468" id="Page_468">-468-</a></span> én +neked hálával tartozom, nem azzal, hogy megöljelek!</p> +<p>– Hát akkor – mondta a kis gyík – nem lesz szép +menyasszonyod!</p> +<p>A királyfi semmiáron nem akart a kis gyíknak végére járni. De a +kis gyík tovább rimánkodott, nem hagyott békét neki. A királyfinak +már a könny is pergett a szeméből s úgy sajnálta elpusztítani az +ártatlan kis állatot. A gyík csak könyörgött neki, míg ő meg nem +hallgatta a kérését. Lehajlott, megfogta a farka végét s úgy vágta +a hídhoz, hogy tán ezer darabra is szakadt a kis jószág. Ő meg +addig a lovára nézett. Egyszer csak megszólal a háta megett +valaki:</p> +<p>– No! szép királyfi, hátranézhetsz már!</p> +<p>Hátranéz a királyfi, de majd elvette a szeme fényességét, a mit +látott. Csudálatos szép lány állt ott. Homlokán a nap, mellén a +hold, térdekalácsán pedig egy-egy csillag. Még ilyen szépet nem +hogy nem látott, de nem is álmodott. Azt mondja neki a szép +lány:</p> +<p>– No! szép királyfi! most már vihetsz, tudod-e, ki vagyok én? Én +vagyok az a Ribike, a kit te az apáczáknál láttál, meg én vagyok az +a kis gyík is, mert annak átkoztak el, de most te itt megváltottál. +Ásó, kapa válaszszon el egymástól! feleséged leszek!</p> +<p>A királyfi nem tudott hova lenni örömében. Azt mondja neki +tovább Ribike: <span class="pagenum"><a name="Page_469" id= +"Page_469">-469-</a></span></p> +<p>– Most én csúnya czigánylánynyá változom, mert ha engem a +bátyáid meglátnak, biztosan végedre járnak s nem lehetsz az enyém. +Jó lesz? otthon apád előtt újra visszaváltozom.</p> +<p>Ribike a hogy mondta, úgy is tett, mindjárt czigánylány lett +belőle, olyan boglyos, mint egy szénásszekér.</p> +<p>Mikor találkoztak a két öregebb királyfival, azok még csufolni +kezdték őket. No hiszen! szépek vagytok! majd kikerget az apánk +benneteket. Otthon már a kapuban várta őket az apjok. Mikor a +legkisebb fiának a menyasszonyát meglátta, csakugyan majd kirugta +mind a kettőjüket. De Ribike se volt rest, mindjárt olyan szép +lett, mint a piros hajnal. A többi még csak meg sem árnyékozta.</p> +<p>– No! édes fiam! tied az egész birodalmam! mondta a király, te +eleget tettél mind a három kivánságomnak. Tik meg – mondta a másik +kettőnek – menjetek, a merre láttok! gyámoltalanok vagytok, azok is +maradtok! Aló mars!</p> +<p>A legkisebb pedig Ribikével megesküdött, csaptak olyan lagzit, +volt benne olyan sok jó étel, hogy még most is számban van az íze! +Még most is élnek, hogyha meg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Tisza-Füred, Heves vármegye. Járdány János +parasztlegénytől. Lejegyzés ideje: 1905. január.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_470" id="Page_470">-470-</a></span></p> +<h2>67. A Varga-gyerek meg az Olenburisz király fia.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, az üveghegyeken túnan volt, az +operencziás tengeren innen volt, vagy volt vagy se, tán igaz se +volt. A ki nem hiszi, menjen ki innen, a ki meg elhiszi, mondja +meg, hogy fejéhez vághassam ezt a kancsót.</p> +<p>Hát volt a világon egyszer egy király, annak volt három fia. +Kimegy egyszer az erdőre mind a három fiával fát szedni, mikor +beesteledett, már feküdni is készültek, azt mondja a három +fiának:</p> +<p>– No! fiaim! most feküdjetek le, de reggel a mit álmodtok, +elmondjátok!</p> +<p>A gyerekek már nagyon álmosak voltak, csak azt mondták rá, hogy: +»jól van!«</p> +<p>Lefeküdtek, alszanak. Egyszer úgy éjféltájban felébred a +legkisebb s messziről lát egy kis világosságot. Nem tudott aludni, +gondolta, hogy ő elmegy, megnézi, micsoda ott az a világ!</p> +<p>Úgyis tett, otthagyta a vaczkot s ment a fényesség felé.</p> +<p>Mikor odaér, látja, hogy egy fa tetejében ég egy szál gyertya, +az világított olyan messzire. Nézi sokáig, egyszer csak leszól neki +a gyertya:</p> +<p>– Hallod-e, jó barátom! vágj egy vékony, hajlós nyárfasuhogót, +ott van melletted két lépésre az éjfél, kösd gúzsba, hogy meg ne +mocczanhasson s ha azt elvégezted, vágj egy másik suhogót is, avval +meg a hajnalt kötözd meg, az is ott van mindjárt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_471" id="Page_471">-471-</a></span> Azután +ha azt megtetted, keress egy nagyon hosszú nyárfavesszőt, vágd le s +nyújtsd fel azt hozzám.</p> +<p>A legkisebb királyfi, a kit máskép Varga-gyereknek is híttak, +csak eltátotta a száját, mikor hallotta, hogy a fa tetején a +gyertya beszél. Ő még ilyent se nem hallott, se nem látott. Mit +volt neki mit tenni, rendre megkötözte az éjfélt is meg a hajnalt, +úgy, a hogy parancsolva volt, azután levágott egy rettentő hosszú +nyárfavesszőt, lenyesegette s felnyujtotta a fa tetejére. Alighogy +felnyujtotta, szalad le a gyertya a vesszőn egyenesen a kezire, +onnan meg a nyakára, arra rácsavargódzott s rögtön kigyó lett +belőle. Akkor azt mondja a Varga-gyereknek:</p> +<p>– No! most már arra menj, a merre a fejem nyujtom! Nemsokára +elérünk egy kastélyhoz, ott lakik az én apám meg anyám, oda +megyünk. Akármit akarnak adni, a mért hazavittél, ne fogadj el +semmi egyebet, csak a rossz csikót meg a rossz nyerget!</p> +<p>A fiú hopp kénytelen – nem örömest ment is arra, a merre a kigyó +a fejit nyujtotta. Mindig várta, mikor fojtja már meg! De nemsokára +elérték a kastélyt. Odabent még aludtak javában. A Varga-gyerek +felzörgette őket.</p> +<p>– Keljenek fel, itt hozom a lányukat!</p> +<p>Gyöttek is kifelé mindjárt, vitték be a kis kigyót, ölelték, +csókolták, mert hát nekik az lányuk volt. Azt mondják akkor a +Varga-gyereknek:</p> +<p>– No! fiam! hát te a mi lányunkat megváltottad, <span class= +"pagenum"><a name="Page_472" id="Page_472">-472-</a></span> mit +adjunk már ezért neked? hány véka aranyat, hány véka ezüstöt?</p> +<p>Azt mondja a Varga-gyerek:</p> +<p>– Nem kell nekem se ezüst, se arany! adják ide a csikót, a ki +mindég a szemétdombon hempereg, meg azt a rossz nyerget, a ki a +tyúkólpadláson van már vagy tiz esztendeje. Egyebet nem kivánok én +semmit!</p> +<p>Azt mondja rá a király:</p> +<p>– Ugyan minek volna neked az a rossz csikó meg az a tyúksz...s +nyereg? mit érnél te avval? csak kinevetnének vele!</p> +<p>– Nem bánom én, felséges királyom! ha kinevetnek is, – mondta a +Varga-gyerek – csak nekem azt adják ide!</p> +<p>A király sehogy se akarta. Csak ódódzkodott volna, hogy így meg +amúgy, nem jó lesz az, minek az? De a Varga-gyerek azt mondta, hogy +akkor inkább semmi nélkül megy haza, de neki egyéb nem kell.</p> +<p>Utoljára azt mondja a király:</p> +<p>– No! jól van, odadom, de megládd, megöl téged ez a ló!</p> +<p>– Hagy öljön, csak adja ide! – mondta a Varga-gyerek.</p> +<p>Meg is kapta oszt a lovat meg a nyerget is. A kert végiben volt +egy zsombék, azt felrúgta, alá tette a lovat meg a nyerget, jól +betakargatta mind a kettőt, avval ment vissza az alvó helyire +keresztül az erdőn. <span class="pagenum"><a name="Page_473" id= +"Page_473">-473-</a></span> Útjában az éjfélt is meg a hajnalt is +eloldozta s mikor a fekvő helyére ért, a többi még aludt, setét +volt, lefeküdt ő is.</p> +<p>Mikor eljött a reggel, kérdezi őket az apjok:</p> +<p>– No! hát mit álmodtatok?</p> +<p>Az egyik elmonta, hogy őt a bika kergette, oszt szaladni nem +tudott, a másik meg, hogy már nem kellett több fát szedni az erdőn. +A harmadik, a Varga-gyerek, azt mondta, hogy ő nem mondja el.</p> +<p>A király még ilyen szót nem hallott, rettenetesen megharagudott, +elévett egy jó nagy botot, azt mondja a fiának:</p> +<p>– Ha el nem mondod, úgy elverlek, mint a kétfenekű dobot, te +kutya! hát nem apád vagyok én neked?</p> +<p>De a Varga-gyereket ijesztgethette, csak nem mondta el az álmát. +Az is oszt felkapja a botot, veri a fiát, mint a jégeső, az meg +elkezdett orditani, mint az oroszlány, mintha most is hallanám. De +a gyerek nem szólt volna a világért.</p> +<p>Hát a hogy a király verte a fiát, megy arra hintón egy másik +király, hallja, hogy sivalkodik a gyerek, megáll az úton, azt +mondja:</p> +<p>– Hallja-e, barátom! ne verje azt a gyereket! nekem nincs, adja +el, megveszem!</p> +<p>De a vén ember annyira neki melegedett a verésnek, hogy nem +hallotta a szót. Odakiáltanak neki még egyszer: <span class= +"pagenum"><a name="Page_474" id="Page_474">-474-</a></span></p> +<p>– Barátom! ne verje azt a gyereket, adja el, adok érte száz +forintot!</p> +<p>Ezt már meghallotta a király, mindjárt abbahagyta a verést. +Elmondta oszt, hogy még olyan rossz gyereket! minő engedetlen! még +az álmát se mondja el! Azt mondja arra az idegen király:</p> +<p>– Nohát azért nem érdemes verni, de ha akarja én megveszem a +fiát, adok érte száz forintot!</p> +<p>Nem sokáig tartott az egyezkedés, a Varga-gyerek felült a +hintóra s ment az idegen király udvarába. Annak otthon volt egy +lyánya, olyanforma korácsú, mint a Varga-gyerek, napokig is +eljátszottak együtt. Egyszer eléveszi a király a gyereket:</p> +<p>– Gyere csak, mondd el, mit álmodtál!</p> +<p>A Varga-gyerek azt se vette többe, mint az apját.</p> +<p>– Bizony nem mondom én, ha felakasztanak se!</p> +<p>– Nem-e? – mondta a király – hát majd megbánod!</p> +<p>Avval eléhivatta a kőmiveseket, megparancsolta nekik, hogy +rakjanak kőből egy házat, a miben egy ember megfér, falazzák be a +Varga-gyereket. Azok szót fogadtak, mindjárt hozzá is fogtak a +befalazáshoz. Meghallotta az esetet a király lánya, a Varga-gyerek +játszó pajtása, odamegy a kőmivesekhez, oszt szépen kérte őköt, +hogy csak úgy falazzák be, hogy egy kő mindég kijárjon, mert ő a +Varga-gyereket nagyon szereti. Hát úgyis lett. A falból mindig +<span class="pagenum"><a name="Page_475" id= +"Page_475">-475-</a></span> kijárt egy kő, a király lánya azt húzta +ki, mikor ennivalót vitt a szegény Varga-gyereknek.</p> +<p>Ment az idő, már nagyon sokáig volt a falban a Varga-gyerek, a +királylány is nagy lett, még se únta meg az ételhordozást. Egyszer +csak a szomszédország királyának, Olenburisz királynak a fia megy +hozzájuk, azt mondja a királynak:</p> +<p>– Én holnap elküldök ide magához három csikót, egy +egyesztendőset, egy kétesztendőset meg egy háromesztendőset, ha +maga nekem meg nem tudja mondani, melyik másik meg hányesztendős? +én háborúval jövök magára!</p> +<p>Nagyon megijedt ettől a király, nem tudta, mittévő legyen. Eljön +a dél, a királykisasszony viszi az ételt a Varga-gyereknek, de +nagyon szomorú. Látta ezt, a kinek szeme volt, a Varga-gyerek is +észrevette.</p> +<p>– Édes szerelmem, szép királylány! mondta neki, hogy van az, +hogy idáig mindig olyan vígan hoztad az ételt, most meg olyan +szomorú vagy!</p> +<p>– Jaj! édes szivem, szép szerelmem! mondta a lyány, nem tudsz te +azon segiteni!</p> +<p>– Dehogynem, hátha! biztatta a Varga-gyerek.</p> +<p>– Hát az Olenburisz király fia nálunk járt, hogy a tűz égesse +meg! azt mondta az apámnak, hogy küld ő ide három csikót, ha meg +nem tudjuk mondani, melyik az egy-, két- és háromesztendős, akkor +jaj az életünknek, háborúval jön a nyakunkra!</p> +<p>– No! ez még sebaj! mondta a Varga-gyerek. <span class= +"pagenum"><a name="Page_476" id="Page_476">-476-</a></span> +Tegyetek ki az udvarra három teknőt, az egyikbe tegyetek tavalyi +zabot, a másikba kétesztendőset, a harmadikba harmadévit, ki melyik +teknőből eszik, annyi esztendős, mint az a zab. De meg ne mondd ám +apádnak, édes szívem, szép szerelmem! hogy én adtam neked ezt a +tanácsot! mondjad, mintha álmodtad volna az egészet!</p> +<p>Ugy is volt. A lyány nagy örömmel mondja el az apjának, hogy mit +álmodott. Ott is volt oszt öröm meg öröm.</p> +<p>Kirakták a teknőket mindjárt, mindegyikbe más-más zabot +öntöttek, várták az Olenburisz király fiát, a csikókkal. Meg is +jött az nemsoká, hozta magával a gyönyörű szép három pejcsikót. +Azok meg a hogy a zabot meglátták, nem volt maradásuk, mentek +egenyest a teknőkre. Az egyesztendős csikó a tavalyi zabra, a +kétesztendős a kétesztendősre, a háromesztendős a harmadévire. A +király csak mutogatta az Olenburisz király fiának, hogy ez ilyen, +ez meg ilyen idős! Ugy is volt az igaz! mert mind annyi volt, a +mennyinek mondta. Azt mondja akkor az Olenburisz király fia:</p> +<p>– Hát ezt szerencsédre kitaláltad! De majd küldök én holnap egy +botot, ha meg nem mondod, hogy melyik vége a töve felől, melyik meg +a teteje felől való, háborúval jövök az országodra!</p> +<p>Volt nagy elszomorodás megint. A király lánya viszi az ételt +megint, de éppen olyan szomorúvan, mint azelőtt. Azt mondja neki a +Varga-gyerek: <span class="pagenum"><a name="Page_477" id= +"Page_477">-477-</a></span></p> +<p>– Édes szivem, szép szerelmem! már megint olyan szomorú vagy? mi +lelt?</p> +<p>– Hej! nagy a mi bajunk megint! mondta a lyány. Az Olenburisz +király fia azt mondta az apámnak, hogy küld neki egy botot, ha meg +nem tudja mondani, melyik vége a töve felől s melyik a teteje felől +való, háborúval jön ránk!</p> +<p>– No! az még nem baj! mondta a Varga-gyerek. Vegyetek elé egy +kádat, öntsétek tele vízzel. A botot tegyétek bele a vízbe, a +melyik vége hamarabb ér a fenekére, az a vége a töve felől való! De +el ne árulj apádnak, mert végem van, ha megtudja, hogy én élek! +csak ugy mond el, mintha ezt is álmodtad volna.</p> +<p>Megy a lány, elmondja az apjának, mit álmodott. Az meg kapott +rajta, mint éhtyúk a taknyon, úgy tett, a hogy a lánya mondta. Ki +is kerűlt a csávából most már másodszor.</p> +<p>De nem nyughatott az Olenburisz király fia. A harmadik nap egy +tizenkét mázsás buzogányt hajított a király udvarába, egy emberétől +pedig azt üzente, hogy ha valaki még az nap ebéd alatt vissza nem +hajítja és a poharat a kezéből ki nem lövi, vége az egész +országnak. Ezzel adta már rá az ijesztet! A vén király majd +megbolondult, majd hogy hova nem volt. Ki teszi már azt meg? ő vén +meg gyámoltalan már ahhoz!</p> +<p>Hanem ott volt a lánya! Épen vitte az ebédet a Varga-gyereknek +nagy szomorúvan, mikor megszólítja: <span class="pagenum"><a name= +"Page_478" id="Page_478">-478-</a></span></p> +<p>– Ejnye, ejnye! szívem szép szerelme! mi már a baj, hogy újfent +olyan szomorú vagy?</p> +<p>Elmondja oszt a lyány, mit üzent az Olenburisz király fia. Azt +mondja arra a Varga-gyerek:</p> +<p>– Ez már bajos dolog egy kicsit, de ha ügyes vagy, minden jó +lesz. Eredj, mondj el apádnak mindent, hogy be van itt falazva egy +legény, ha azt kiereszti, az megmenti az országot.</p> +<p>A lyány szót fogadott, bement az apjához, elmondott mindent +sorba. De a király már alig emlékezett valamire, olyan régen volt, +mikor a Varga-gyereket befalaztatta. Azt mondja a lyányának:</p> +<p>– No! jól van, ereszszék ki azt a legényt, de ha nem váltja be a +szavát, két halállal hal meg.</p> +<p>Egyéb se kellett a legénynek, csakhogy kieresztették! Odament a +tizenkét mázsás buzogányhoz, próbálgatta emelni. De nem nagyon +birta. Fogta magát, jóllakott, mindjárt úgy pergette a kis ujján, +mint az asszonyok az orsót. Mikor az ebédidő elérkezett, felkapta, +úgy vágta az Olenburisz király házára, hogy mindjárt kidőlt egy +fala. Azután elévett egy rozsdás puskát, mikor az Olenburisz király +fia épen a zájához emelte a poharát, úgy kilőtte a kezéből, mintha +ott se lett volna. Erre már azt mondta maga az Olenburisz király +fia is, hogy már akárki volt is segitségére a vén királynak, de jó +karja lehet meg jó szeme.</p> +<p>A vén király megszabadúlt a háborútól, látta is, hogy milyen +szép, derék gyerek ez a Varga-gyerek, nem gondolkozott tovább egy +cseppet se, összeadta a <span class="pagenum"><a name="Page_479" +id="Page_479">-479-</a></span> lyányával, a birodalmának felit meg +egyenest neki ajándékozta.</p> +<p>Alig múlt el a lagzi, tán harmadnappal rá elment a kigyókirály +udvarába a rossz csikóért meg a nyeregért. Ott találta a zsombék +alatt, a hogy betakarta. Vitt magával három zsák zsemlyét, három +akó bort, azt megetette, megitatta a csikóval, mikor az utolsó +kortyot nyelte, a kis ló megrázta magát, lett belőle olyan +aranyszőrű paripa, hogy azon a járásföldön nem volt nála szebb. A +Varga-gyerek akkor rátette a nyerget, de alig hogy a ló hátához +ért, az is olyan szép lett, mint az új. Avval felült a szép lóra s +ment haza a maga birodalmába.</p> +<p>Otthon kiválogatott vagy tizenegy legényt, de épen olyanokat, +mint ő volt, még ruhával is olyannal látta el őket, mint a milyen +neki volt, lovat adott mindegyik alá s elindúlt az Olenburisz +király fiát meglátogatni. Az meg már régtől fogva haragudott rá, +mert megtudta, hogy ő hajította vissza a tizenkétmázsás buzogányt, +fel is tette magában, hogy hacsak lehet, elveszti.</p> +<p>Ment, mendegélt a tizenegy legény a Varga-gyerekkel, nemsokára a +tetthelyre értek. A kapuban az Olenburisz király fia várta őket. A +hogy odaérnek, azt mondja a királyfi:</p> +<p>– Melyik köztetek a Varga-gyerek? jőjjön ide!</p> +<p>Igen ám! de össze voltak már beszélve, nem árulta el senki, hogy +melyik köztük a Varga-gyerek, az meg nem magától nem ment oda, mert +az Olenburisz <span class="pagenum"><a name="Page_480" id= +"Page_480">-480-</a></span> király fia mindjárt megölette volna. +Látta a királyfi, hogy se nem rendül, se nem mozdul de egyik se, +abbahagyta a dolgot s behivta őket, hogy szálljanak meg écczakára, +ne fagyoskodjanak odakint.</p> +<p>Volt ott egy öregesszony, a ki mindennap bejárt az udvarba +sepreni, azt mondja az Olenburisz király fiának:</p> +<p>– Felséges királyfi! bizd csak rám a dolgot, majd kitudom én, +melyik a Varga-gyerek! Este a szobában elbujok s ha megösmerem, a +kabátja aljának a szögletét lenyirom, másnap reggel majd könnyebben +megösmerheted!</p> +<p>Úgyis volt. Az öregasszony belopódzkodott a legények közé, +elbújt az ágy alá, onnan vigyázta a Varga-gyereket. Mikor megtudta, +melyik az, elévette az ollóját s lenyikkantott a kabátjából egy +darabot. A legények még nem is sejditették, hogy kutya van a +kertben. Másnap a hogy felkelnek, a Varga-gyerek is öltözik, hát +látja, hogy-a kabátja csonka. Megkérdezi a többit is, hogy olyan e +az övék, de bizony azokénak semmi hibája nem volt. Mindjárt tudta, +hol itt a bibi: a többiek kabátjáról is levágatott ugyanolyan +darabot. Mikor az Olenburisz király fia megnézte őket, hoppon +maradt, mert most is mind egyforma volt. E felett olyan mérges +lett, hogy lófarkára köttette az öregasszonyt, a mért ilyen +csúfosan elámította.</p> +<p>A Varga-gyerek meg látta, hogy biz ott nekik nem sok keresni +valójuk van, hazament meg a tizenegy <span class="pagenum"><a name= +"Page_481" id="Page_481">-481-</a></span> legény is. Útközben +talált egy zsiros inget meg egy zsiros gatyát, felvette magára, de +még hétszerte erősebb lett benne.</p> +<p>Úgy két hét mulva ki látogatja meg a Varga-gyerek házát, mint az +Olenburisz király fia. A Varga-gyerek épen aludt, mikor ez odaért, +a király lánya meg kível ült a lóczán. Olyan szép volt, hogy +Olenburisz király fia megszerette. Azt mondja neki:</p> +<p>– Hallod-e, szivem szép szerelme! én az ettéd, te az enyém! most +alszik az urad, hogy járhatnék én a végire?</p> +<p>Már akkorra a király lánya is megváltozott, nem nagyon szerette +az urát, azt mondja:</p> +<p>– Hát majd kihozom a zsiros ingét meg a zsiros gatyáját, ha azt +felveszed, hétszerte erősebb leszel, oszt könnyen végire +járhatsz.</p> +<p>Úgy is volt. Kihozta a zsiros inget meg a zsiros gatyát, az +Olenburisz király fia magára vette, kezibe kapott egy kardot s +odaállt a Varga-gyerek ágya mellé.</p> +<p>– No! kutya, ha olyan hires vagy, hát gyere, birj meg velem!</p> +<p>Arra felébredt a Varga-gyerek. Nézett maga körül, de nem találta +a zsiros ruháját. Azt mondja az Olenburisz király fiának:</p> +<p>– Most már megölhetsz, ha akarsz. De ha megölsz, olyan apróra +vagdoss, mint a kolbászbavalót, azután köss egy zsákba s akaszsz a +lovam nyakába. <span class="pagenum"><a name="Page_482" id= +"Page_482">-482-</a></span></p> +<p>Úgy is lett. Megölték a szegény Varga-gyereket, apróra vágták, a +húsát egy zsákba kötötték, oszt a lova nyakába akasztották. A lovat +meg elcsapták, menjen, a merre lát.</p> +<p>Az asszony meg az Olenburisz fia összeálltak, oszt éltek +együtt.</p> +<p>Hanem az aranyszőrű ló okos volt ám! Hogy elcsapták, tartott +egyenesen haza a kigyókirály udvarába. Mikor belépett az udvarra, a +kigyókirály mindjárt tudta, hogy oda a szegény Varga-gyerek. +Belefújt egy sípba, a sípszóra csak hempergett elé a sok féreg, +utóljára meg gyött a százötvenesztendős béka.</p> +<p>– Itt vagyok, uram! – mondja a béka – mivel szolgálhatok!</p> +<p>– Forraszd össze ezt a testet!</p> +<p>Nekiállott a béka, egy-kettőre összeforrasztotta a +Varga-gyereket. Az meg mikor fellélegzett, csak annyit mondott:</p> +<p>– Ejnye, de elaludtam!</p> +<p>– El ám! mondja a kigyókirály, megmondtam, hogy ne vidd el azt a +lovat, mert megöl, hát meg ölt, mert te most olyan apróra voltál +vagdosva, mint a mák. Hanem a lovat többet nem adom oda, mert +megint rosszul jársz vele, eredj, keress magadnak szolgálatot +valahol. Hogy mégis legyen valamid, a kantárt neked adom, kerits +rája lovat.</p> +<p>Elindúlt a szegény Varga-gyerek, magában, mint az újjam. +Útközben találkozott egy koldússal. Megkérdezte: <span class= +"pagenum"><a name="Page_483" id="Page_483">-483-</a></span></p> +<p>– Hova mégy, szegény koldús!?</p> +<p>– Megyek a vásárra, uram!</p> +<p>– Hát hol lesz a vásár? – kérdezte a Varga-gyerek.</p> +<p>– Hát az Olenburisz király fia apósánál, te nem is tudod?</p> +<p>– Bizony csak most tudtam meg.</p> +<p>De jutott az eszibe valami a Varga-gyereknek, azt mondja a +koldúsnak:</p> +<p>– Hallod-e, barátom! ha ráhallgatsz, a mit mondok, gazdag ember +lehet belőled.</p> +<p>A koldús ráállt mindenre.</p> +<p>– Tudod-e, mit? mondta a Varga-gyerek. Itt van ez a kantár, +csapd a fejemhez, gyönyörü szép ló lesz belőlem, de ne ijjedj meg, +hanem ülj rám, oszt vezess be a vásárba; én addig ugránczozok, +addig kényeskedek, mig az Olenburisz király fia meg nem lát. Az +majd odajön és alkudik rám. Ha az áramat kérdezi, csak azt mond +annyi arany, a mennyi két oldalról a marjáig felér. Biztosan +megvesz, a pénz pedig mind a tied lehet.</p> +<p>Szénégetőnek tőkén a szeme, a koldus kapott a szép szón. A +kantárt fejéhez csapta a Varga-gyereknek, lett belőle olyan szép +ló, hogy madarat lehetett volna róla fogni. Avval a koldus lovagol +be a vásárba. A ló viczkándozik, ugrál, szedi a lábát, karikába +vágja a nyakát, nemsokára meg is látta az Olenburisz király fia. +Odamegy a koldushoz.</p> +<p>– Barátom! mi a lónak az ára? <span class="pagenum"><a name= +"Page_484" id="Page_484">-484-</a></span></p> +<p>– Annyi arany, a mennyi két oldalról a marjáig felér! – mondta a +koldus.</p> +<p>Alku sem volt, az Olenburisz király fia abban a szentben +kifizette, a lovat meg vitte haza.</p> +<p>Alig ér haza az Olenburisz király fia, alig kötik be a szép +lovat az istállóba, azt mondja az asszony az urának:</p> +<p>– Hallod-e, fiam! én félek ettől a lótól, ez a Varga-gyerek, az +én hites uram! Tedd el láb aló, mert nem jót tart!</p> +<p>Gondolta az asszony, hogy a kölcsönkenyér visszajár, azért +beszélt igy. Az Olenburisz kiráy fiának nem sok kellett, hogy +megijedjen, kivezettette a szép lovat mindjárt s agyonüttette. +Mikor a legény a fejszével szegény Varga-gyereket, mert ő volt a +ló, homlokbavágta, annak a fejiből kiugrott egy csont, oszt +másnapra egy gyönyörű körtefa nőtt belőle. Olyan körték csüngtek +róla, mint az öklöm! Mintha most is látnám!</p> +<p>Mondják a királynénak másnap, hogy tudja-e, mi ujság? körtefa +nőtt az udvaron, olyan körték vannak rajta, hogy majd megszólalnak +a szépségtől! A királyné mindjárt tudta, hogy no! a Varga-gyerek +nem halt meg, körtefa lett belőle. Kivágatta abban a minutában. A +fáját tűzre hordták a legutolsó forgácsig.</p> +<p>Egy szolgáló szedte össze kosárba a forgácsot, már épen az +utólját csipkedte, kapta magát egy szálkányi forgácsot belehajitott +a halastóba, az meg rögtön aranykacsáé változott. <span class= +"pagenum"><a name="Page_485" id="Page_485">-485-</a></span></p> +<p>A királyné majd meghalt ijedtében, mikor ezt látta, mert az +ablakból nézett mindent, mit csinál a szolgáló.</p> +<p>Ment is az urához.</p> +<p>– Hallja-e, ha Istent ösmer, pusztitsa el már egyszer azt a +Varga-gyereket, ne szíviszakadoskodjak itten! a hol e, már +aranykacsa lett belőle, ott uszkál a halastóban!</p> +<p>Az Olenburisz király fia a tóhoz ment, a partján levetkezett, a +zsiros inget, zsiros gatyát is levetette, azután usgyi be a tóba a +kacsáért, hogy majd megfogja. Már ott volt a kezében, mikor a kacsa +lebukott s uszott ki egyenest a partra a zsiros inghez meg a zsiros +gatyához. Az Olenburisz király fiát mindjárt átlépte a +halál.<a name="FNanchor_68" id="FNanchor_68"></a><a href= +"#Footnote_68" class="fnanchor">68)</a></p> +<p>– No! most van végem vagy soha!</p> +<p>Az aranykacsa megrázta magát, a Varga-gyerek lett belőle, +gyorsan magára kapkodta a zsiros ruhát, oszt azt mondta az +Olenburisz király fiának:</p> +<p>– No! kutya! te engem kivégeztél, a feleségemet elszeretted, +most már véged, gyere ki!</p> +<p>Az Olenburisz király fia tele volt borzongással. Kiment a vizből +s azt mondta a Varga-gyereknek:</p> +<p>– Ha már megölsz, vagdoss apróra, mint a kolbászbavalót, köss +egy zsákba, oszt akaszsz a lovam nyakába!</p> +<p>Azt hitte, hogy ha a ló nyakába kötik, ő is majd <span class= +"pagenum"><a name="Page_486" id="Page_486">-486-</a></span> úgy +feléled, mint a Varga-gyerek, de messze járt ő attól.</p> +<p>A Varga-gyerek összevágta, zsákba tette, a ló nyakába +akasztotta, de úgy, hogy a földig csüngjön. Avval elcsapta a lovat. +Vitte a ló, vitte, mig csak zsákostúl együtt szét nem taposta. +Azután meg a kutyák csaptak belőle délebédet.</p> +<p>A királynéból koldus lett. A szolgálót pedig, a ki a forgácsot a +vizbe dobta, elvette a Varga-gyerek, király lettek meg királyné, de +oly boldogok lettek egymással, hogyha azóta meg nem haltak volna, +tán még ma is élnének.</p> +<p>Eddig volt, több se volt, tán igaz se volt!</p> +<p class="center"><i>Mező-Tárkány, Heves vármegye. Németh János, 40 +éves parasztembertől. 1905. február.</i></p> +<h2>68. A síró-nevető szemű király.</h2> +<p>Hol volt, hol nem volt, Csakugyán innen volt, Palóczónián túnan +vót, kis ház mellett nagy ház, nagy ház mellett kis ház, abban +lakott egy öreg király. Olyan király volt az, hogy olyat még az +öreg János bácsi se látott, mikor Mántovába katonáskodott: az egyik +szeme sírt, a másik nevetett. Különös egy király volt.</p> +<p>Volt neki három fia. Azok nem tudták elgondolni, mi lelte az +öreget! az egyik szeme mindig úgy sír, mint a folyóvíz, a másik +szeme meg úgy <span class="pagenum"><a name="Page_487" id= +"Page_487">-487-</a></span> nevet, mint a tót rózsa. +Összebeszéltek, hogy ők akárhogy! de megtudják, mért van az? aztán +meg az öreg király olyan morcsos-haragos volt mindig, hogy nem +birták állani, a kutya is megúnta volna már, hát annak is a +nyitjára akartak jönni.</p> +<p>A hogy megbeszélték, úgy is cselekedtek.</p> +<p>Másnap reggel a legöregebb királyfi bemegy az apjához.</p> +<p>– Kedves apám! az Isten áldjon meg! mondd már meg, mért sír az +egyik szemed s mért nevet a másik? osztán mért haragszol te úgy mi +ránk?</p> +<p>A király nem szólt semmit, csak felkapott az asztalról egy kést +és vágta a fia felé. Annak is az volt a szerencséje, hogy +félreugrott, máskép kampecz lett volna az életinek! ment is kifelé +esze nélkül. Odaki már várták. De nem nagyon örültek meg az +újságnak, a mit a bátyjok elmondott.</p> +<p>Másnap azt mondta a középső királyfi, hogy majd végire jár ő a +dolognak, neki majd csak elmond az apja mindent.</p> +<p>Úgyis volt, bement. De ő se járt jobban, mint a bátyja, úgy +vágta feléje az apja a kést, mintha egyben meg akarná ölni.</p> +<p>El voltak búsúlva nagyon. Már azt hitték, hogy vége a +vállalkozásnak, ott vannak, a hol elindultak: nem tudnak +semmit.</p> +<p>De a legkisebb királyfi nem hederített a rossz hírekre, hogy az +apja így meg úgy… a kést hogy vagdossa utánok… mi egymás… biz ő +bemegy, <span class="pagenum"><a name="Page_488" id= +"Page_488">-488-</a></span> feltette magában, ha az apja az +ördöggel határos is!</p> +<p>Be is ment. Elmondta ő is, a mit a bátyjai, az öreg király most +is kapott egy kést, úgy vágta a legkisebb fia czombjába, hogy +mindjárt megállt benne. De a királyfi nem szaladt ki, ha kihúzta a +kést a lábából, az asztalra tette az apja elé.</p> +<p>– Kedves apám! ölj meg! szabad vagy velem, mert a fiad vagyok, +de mondd meg nekem, a mit kérdeztünk már tőled mind a hárman!</p> +<p>Az öreg ekkorra már megcsendesedett, szünt a mérge egy kicsit. +Azt mondja a fiának:</p> +<p>– Kedves fiam! úgy látom, te vagy a legbátrabb fiam, te neked +elmondhatom minden bajomat. Az egyik szemem azért sír, hogy olyan +két gyáva fiam van, a másik meg neked örül. A szomorúságom meg +onnan van, hogy félek a haláltól. Ha te elhoznád nekem az élet meg +a halál vizét meg a szépen szóló madarat, nem is halnék meg, meg +szomorú se lennék többet!</p> +<p>Hallotta ezt a kis királyfi, jól eszibe véste. Eltökélte, hogy +az élet meg a halál vizét meg a szépen szóló madarat megszerzi a +föld alól is.</p> +<p>Másnap feltarisznyázta magát, vágott egy jó bunkósbotot az útra, +avval elindúlt.</p> +<p>Megy, megy, mendegél, magában mint az Isten madara. Talál egy +öregasszonyt. Elmondja neki ügyét-baját, ezt meg ezt szeretné ő +megkeríteni! Az öregasszony <span class="pagenum"><a name= +"Page_489" id="Page_489">-489-</a></span> adott neki egy lókefét +meg egy korsót s csak annyit mondott:</p> +<p>– Eredj a hegyen túnan, ott van az öreganyám, az bizonyosan +többet tud!</p> +<p>A kis királyfi oda is elért. Ott is kapott egy lóvakarót, egy +korsót meg azt a szót:</p> +<p>– Eredj a hegyen túnan, ott lakik az öreganyám, az bizonyosan +többet tud.</p> +<p>Elment ő oda is, a harmadik öregasszonyhoz. Mikor elmondta, mit +akar, azt mondta neki a vén boszorkány:</p> +<p>– Jól van, ha azt akarod, de ember légy magadért! van én nekem +hét lovam, három nap egy esztendő nálam, ha azt a hét lovat egy +esztendeig meg tudod őrzeni, jól lesz minden.</p> +<p>Beállott béresnek. Mindjárt bement az istállóba, megvakarta, +megkefélte a lovakat, azok mindjárt szelidek lëttek. Ereszthette +aztán akárhova őket, estefelé mindig együtt voltak. Harmadik nap +alkonyatkor, mikor ballagott a királyfi már hazafelé, azt mondja +neki a legkisebb ló:</p> +<p>– Hallod-e, kedves gazdám! ha az asszonyunk valamivel meg akar +fizetni, el ne fogadj egyebet annál a rossz csikónál, a ki a +szemetdomhon hempereg! tudod-e?</p> +<p>A királyfi megköszönte a kis ló jótanácsát, mikor hazaértek, nem +szólt az asszonynak se fejéret, se feketét, ha odament a +szemétdombra, talpraállította a kis szőrmók csikót, megvakarta, +megkefélte, az <span class="pagenum"><a name="Page_490" id= +"Page_490">-490-</a></span> istállóból egy kötőféket a fejére +húzott, a kis rossz csikóból egyszerre csak olyan szép aranyszőrű +ló lett, hogy olyan a királynak sincs. Akkor bement az +öregasszonyhoz.</p> +<p>Elmondta, hogy őneki szolgálata fejében ne adjon egyebet, csak +azt a rossz csikót, a ki az ól előtt a szemétdombon hentereg. Az +öregasszony ácsánkodott először, de utoljára – végre mit volt mit +tenni, a királyfi annyira kötte az ebet a karóhoz, hogy odadta +neki.</p> +<p>– No, fiam! ha már van lovad, tanácsot is adok. Eredj, eredj az +erdőben, míg csak egy aranyvárra nem találsz. Annak az ablaka +mindig nyitva van. Kösd fel a lovad farkát jól s ugrass be +valamelyik ablakon, de vigyázz, hogy az aranyvár meg ne zendüljön, +mert a sok sárkány meg fenevad, a ki odabe van, felérez és +szétszaggat! Eredj aztán a tizenegyedik szobába, ott találsz egy +szépséges királylányt, meg ne csókold valahogy, mert baj lesz, ott +folyik az élet meg a halál vize, merítsd meg a korsókat, a szépen +szóló madarat kalitkástúl együtt akaszd le a szegről, aztán újra +jól felkössed a ló farkát, hogy észre ne vegyenek.</p> +<p>Elbúcsúzott a királyfi, felült a lóra. Az aranyszőrű ló egyet +ugrott, hármat szökött, ott álltak az aranyvár előtt. A királyfi +leugrott, felkötötte a kis ló farkát, aztán beugrajtott az egyik +ablakon. Bement a tizenegyedik szobába, ott ült a karosszékben a +szép királylány, mellette meg két oldalt <span class= +"pagenum"><a name="Page_491" id="Page_491">-491-</a></span> az élet +és halál vize. A lyány olyan szép volt, nem birta megállni, hogy +meg ne csókolja. Úgy ám! de az is javából volt a vászonnak, nem +hogy kurját ütött volna a házban, még vissza is csókolta a +királyfit, bevezette a tizenkettedik szobába, ott telemerítették a +három korsót, leakasztották a szépen szóló madarat, avval irdócz! +mentek. A hogy kiugrajtottak az ablakon, a ló farka nem volt jól +felkötve, a vár megzendült. Felébredt a sok fenevad meg a sárkány, +utánok. Már száz lépésre se voltak egymástól, mikor a királylány +azt mondta a királyfinak:</p> +<p>– Hajítsd el a lókefét!</p> +<p>Eldobta a királyfi. Lett is belőle utánok olyan vadont +ezüsterdő, hogy nem lehetett rajta átlátni.</p> +<p>De nem sokáig mehettek, mert a sárkányok a sarkukban voltak. +Akkor a lány eldobatta a lóvakarót. Abból meg egy aranyerdő lett. +De azon már senki emberfia keresztül nem tudott menni, olyan sűrű +volt, így osztán békességben mehettek egy darabig. Az +öregasszonyoknak bevitték a korsó vizüket s tartottak hazafelé. +Otthon az ország határában már várt rájok a két öregebb testvér. Se +szó, se beszéd, odamennek az öcscsükhöz, megkötözik s viszik haza. +A kirákisasszonyt vitték magukkal az élet- és halálvizével meg a +szépen szóló madárral együtt, de a lovat bekötötték az apjok +istállójába s a kis királyfit meg bezárták egy kamrába. Mikor az +öreg király kérdezte, hogy hát a legkisebb fia hol van? azt +mondták, hogy meghalt még az úton. <span class="pagenum"><a name= +"Page_492" id="Page_492">-492-</a></span></p> +<p>Hej! ha tudta volna az öreg, majd adott volna!</p> +<p>Idő múlik, nap halad, egyszer a király csak látja, hogy a szépen +szóló madár meg az aranyszőrű paripa nagyon sehogy sincs. +Kérdezősködik mindenütt, de senki se értett a dologhoz. Fogta magát +megkérdezte magát a szépen szóló madarat, hogy mi baja?</p> +<p>– Mi a bajom! hogyne volnék én szomorú, mikor a szép +királykisasszonyt a legöregebb királyfi vette el, a legfiatalabb +királyfi meg, a ki minket az aranyvárból elhozott, ott szenved a +kamrában. Szalmán fekszik és kenyéren, vizen él!</p> +<p>Az öreg király csak nagyot nézett. Felnyittatta a kamrát +mindjárt s a legkisebb fiát csakugyan úgy találta, a hogy a madár +mondta.</p> +<p>A két legnagyobb fiát mindjárt négyfelé hasíttatta, a legkisebb +fiával meg elvetette a szép királykisasszonyt, a fele birodalmát +neki ajándékozta, az egyik szeme már nem rítt úgy, mint a hogy +másik nevetett, szomorú se volt már, csak vígadtak nap-nap után. +Még most is élnek, ha meg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Schmied Sándor +mészárosmestertől. 1905. január.</i></p> +<h2>69. Szegény János.</h2> +<p>Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyeken túl, de még az +óperencziás tengeren is túl, a hol a kis kurtafarkú disznó túr, +reczeficze fékető, ugyan mi lesz még ebből? Gallér híjján köpenyeg, +toldd a mesét, <span class="pagenum"><a name="Page_493" id= +"Page_493">-493-</a></span> ha lehet, hazudjunk, mert van kinek. +Mikor az én subámat szabták, hét vég posztó kimaradt, de gallérja +nem telt.</p> +<p>Volt egyszer egy szegény ember. Annyi adósságot csinált, hogy +sohse birta kifizetni, elköltötte volna a jövő hetet is, ha +lehetett volna. Egyszer meghalt. A holt tetemét elvitték a +templomba, ott ki is terítették. Mikor az adósai megtudták a +halálát, odamentek s hogy máskép a pénzüket nem birták rajta +megvenni, el kezdték püfölni, mint a kétfenekű dobot. Már majdnem +szétverték, odalép hozzájok egy legény, azt mondja nekik:</p> +<p>– Halljátok-e, emberek! ha már ez a szegény ember nem fizetett +meg nektek, ne így álljatok rajta boszút! mondjátok meg, mivel +tartozott, én kifizetem!</p> +<p>Az adósok rögtön abbahagyták az ütleget, azt mondták:</p> +<p>– Háromszáz forinttal!</p> +<p>– Háromszáz forinttal? no jó! épen van annyi pénzem, hát netek, +itt van, aztán többet ne bántsátok!</p> +<p>A halott békén fekhetett tovább, nem bántották többet.</p> +<p>A legény meg, hogy odadta minden vagyonát egy halottnak a +nyugodalmáért, mit vót mit tenni? elindúlt vándorolni.</p> +<p>Ment, ment, mendegélt hetedhét ország ellen. Útja egy nagy +hegynek vitt. A hogy ment, az út <span class="pagenum"><a name= +"Page_494" id="Page_494">-494-</a></span> szélén látott egy fél +daruszárnyat, gondolt egyet, jó lesz még ez valamire, ha egyébnek +nem, tolluseprőnek! betette a szűre újjába. Alig haladt el pár +lépést, látott egy rozsdás kardot, felvette azt is. Nemsokára +találkozott egy öregasszonynyal, a ki egy nagy hát vesszőt hozott +az erdőről, de el volt már fáradva, rimánkodott a legénynek, hogy +vegye le a hátárúl egy kicsit, mert má majd megszakad alatta. A +legény segített szívesen. Mikor már az asszony lélegzett eleget, a +legény újra feladta neki a fát, de a szívességéért – szegény +asszony nem tudott egyebet adni – kapott egy kéve vesszőt. +Gondolta, hogy jó lehet még az valamikor, vállára kapta, oszt ment +tovább.</p> +<p>A hogy ment, mendegélt, már régen hallotta, hogy a háta megett +kajtat<a name="FNanchor_69" id="FNanchor_69"></a><a href= +"#Footnote_69" class="fnanchor">69)</a> valaki. Hátranéz, hát kit +lát? Szegény János ballagott utána, a kit a templomban püflegeltek +az adósai.</p> +<p>– Hova megy kend, János bácsi? – kérdezte a legény.</p> +<p>– Hozzád szegődök, fiam! hogy a jótéteményedért én is jóval +fizessek!</p> +<p>– No jó! hát ballagjunk együtt!</p> +<p>Ballagtak együtt. Egyszer egy városba értek, abba lakott egy +király a lányával. A palota előtt állott kilenczvenkilencz karó, +arra rá volt szúrva kilenczvenkilencz emberfej. <span class= +"pagenum"><a name="Page_495" id="Page_495">-495-</a></span></p> +<p>Kérdezősködtek a városban, hogy minő király lehet az, a kinek a +palotája előtt kilenczvenkilencz emberfej van karóra húzva? Ott +aztán elmondták, hogy annak a királynak van egy lánya, de nem akar +férjhez menni senkihez, a ki kérőbe megy hozzá, mindnek találós +kérdést ad fel, s a ki arra megfelelni nem tud, karóba húzatja a +fejét. Az a kilenczvenkilencz emberfej kilencvenkilenc kérőnek a +feje.</p> +<p>Erre félrehítta Szegény János a legényt. Azt mondta neki:</p> +<p>– Tudod-e mit? barátom! tudom már én, mi fán termett ez a +királykisasszony. Ez a denevérkirálynak a szeretője, minden éjjel +ott hál annak a barlangjában s ott találgatják ki ketten a találós +kérdéseket. Hanem majd! te bemégy most kérőnek, megmondod, hogy te +el akarod venni a király lányát, aztán akárhogy ijesztgetnek, +vissza ne riadj semmitől, majd tudom én, mit csinálok. Ha odabent +végeztél, gyere vissza hozzám!</p> +<p>A legény bement, elmondta a szíve szándékját, azzal jött ki. +Akkor azt mondja neki Szegény János:</p> +<p>– No! most add ide a daruszárnyat meg a rozsdás kardot meg a +kéve vesszőt, aztán menj aludni! jókor reggel majd +felzörgetlek!</p> +<p>Úgy is volt, a legény ment aludni.</p> +<p>Mikor eljött az este, Szegény János vállára kapcsolta a fél +daruszárnyat, a kardot az oldalára kötötte, a kéve vesszőt meg a +hóna alá csapta, <span class="pagenum"><a name="Page_496" id= +"Page_496">-496-</a></span> odaállott a királykisasszony ablaka +alá. Várakozott, míg kijön a királylány, hogy a szeretőjéhez +siessen.</p> +<p>Nem várt sokáig. A hogy kinyílt az ablak, a királylány szállt +egyenesen a hegyek felé. Szegény János utána. Verte ám a kéve +vesszővel úgy, hogy mind leszakadt a hátáról a ruha, mire a +barlanghoz ért. Ott a lány, mint a ki már jól tudja a járást, csak +be egyenesen a szobába. Szegény János kível maradt. Hallgatódzott +az ajtón. Odabent a lány elmondta, hogy új kérője akadt, valami +nagyon szegény ember, mit kéne neki feladni? A denevérkirály azt +mondja:</p> +<p>– Tudod-e, mit? írd a levélbe azt, hogy – gyűszű! ne félj, azt +nem találja ki sohasem!</p> +<p>Jól van, megegyeztek. Szerelmeskedtek még egy jó darabig, azután +a lány jött. Szegény János azon mód, mint menőben, hazafele +jöttükben is a lány nyomában volt mindég s úgy püfölte a hátát, +csakúgy porzott.</p> +<p>Mire otthon az ablak alá értek, a lány besuhant, lefeküdt s +elaludt. Szegény János meg ment a legényhez, hírül adott +mindent.</p> +<p>Másnap reggel kel a legény, megy a palotába. A kirá meg a lánya +már várták.</p> +<p>– No! szegény legény! találd ki, mi van írva ebbe a levélbe! – +kérdezte a király először is.</p> +<p>– Hát mit teketóriázzak, – mondta a legény – gyűszű! +<span class="pagenum"><a name="Page_497" id= +"Page_497">-497-</a></span></p> +<p>– Jól van, fiam! derék ember vagy! ezt kitaláltad, csak aztán a +többinél is nyomon járj!</p> +<p>Eljött megínt az este. A legény lefeküdt, de Szegény János +talpon volt. A féldaruszárny már a vállára volt kapcsolva, a kard +az oldalán, a kéve vessző a hóna alatt, ott várt a +királykisasszonyra az ablaknál.</p> +<p>Épen, mint az első este, mikor a lány a denevérkirályhoz +igyekezett, most is kikapott ő kelme, Szegény János nem kímélte a +hátától a vesszőt, csak úgy ropogott, a hogy hátba-hátba sózta. +Alig is várta már a lány, hogy a tetthelyen legyen, csak úgy +zuhogott rá a nemszeretem símogatás.</p> +<p>Mikor beért a szeretőjéhez, az volt az első:</p> +<p>– No! még ilyen jégesőt! soha életemben! azt hittem, hogy az +egész felhő a nyakamba szakad! még így nem verte meg a hátam az +eső!</p> +<p>Azután hozzáfogtak szerelmeskedni. Szegény János meg az ajtón +várt, hallgatott. Azt mondja egyszer a lány a denevérkirálynak:</p> +<p>– No! édes szívem, szép szerelmem! még olyan legényt nem láttam, +mint a ki most kéret! kitalálta, mi volt írva a levélben! mondd má, +mit írjunk másodszor? hadd járnék a végére! mert még egyszer +csakugyan az ő feleségének kell lennem!</p> +<p>– Legyen most papucs! – mondta a denevérkirály.</p> +<p>– Jól van! <span class="pagenum"><a name="Page_498" id= +"Page_498">-498-</a></span></p> +<p>A lány fogta magát, összekapta magán a nagykendőt, készült +haza.</p> +<p>Alig fordúlt ki az ajtón, Szegény János készen állott a +vesszővel, verte is, míg haza nem értek. Otthon a lány lefeküdt, +aludt volna is, ha tudott volna, úgy kikapott. Szegény János meg +ment egyenest a legényhez, elmondta, mit látott, mit hallott?</p> +<p>Másnap reggel nem győzött eleget csodálkozni a király, mikor a +legény nagy fittyommal<a name="FNanchor_70" id= +"FNanchor_70"></a><a href="#Footnote_70" class="fnanchor">70)</a> +kimondta, hogy a levélbe ez a szó van írva: papucs.</p> +<p>– No! lányom! ez a legény szerencsés fűre tapodott, kitalálta +már a másodikat is!</p> +<p>– Majd nem találja a harmadikat! – felelte a lány nagy +kevélyen.</p> +<p>Alig esteledett be, már a legényt majd hogy a hideg nem lelte, +úgy gondolkozott. Kérte az Istent, hogy csak még egyszer segítené +meg, minden jól lenne!</p> +<p>Setét volt már, Szegény János ott áll harmadszor is az ablak +alatt. Jön a lány is, száll, mint a szálló madár. Szegény János +utána. De úgy még sohse verte, mint most. Még a vessző is +eltöredezett, úgy püfölte. Mikor a tetthelyre értek, a lánynak +csupa vér volt a háta. Panaszolkodott is a denevérkirálynak, hogy +nem tudja, mit akar az idő, de az mégis sok, hogy így esik!</p> +<p>A denevérkirály vígasztalta, hogy majd elkíséri <span class= +"pagenum"><a name="Page_499" id="Page_499">-499-</a></span> most ő +hazáig, megtudja, milyen is hát az a jégeső, a melyik ilyen +kegyetlenű elmegy az emberség mellett! Azután ölibe kapta a lányt, +jól megölelgette, azután kérdezte tőle:</p> +<p>– No! hát a másodikat kitalálta-e a legény?</p> +<p>– Ki-e? ki bizony! ördöge lehet annak!</p> +<p>– Megállj! – mondta a denevérkirály – harmadszorra nem találja +ki! tudod-e, mit írj a levélbe? azt, hogy – a <i>denevérkirály +feje</i>. Azt csak nem tudja kitalálni!</p> +<p>Szegény János hallotta ezt, várt is az ajtónál, mikor jönnek +már? Egyszer hallja, hogy nyílik az ajtó. Elől a királykisasszony, +utána a denevérkirály, hogy majd hazakíséri a szeretőjét. Szegény +János a kardjához kapott, de nem csinált semmit, majd otthon! +gondolta. Azzal azok kezdtek repülni, János utánok. Mire a ház +elejbe értek, a kéve vesszőből csak annyi maradt, a mennyit meg +tudott fogni, mind elverte rajtok. Az ablaknál megállottak, a lány +bement, a denevérkirály meg megfordúlt, hogy majd hazamegy, János +se volt rest, ki a kardot! úgy vágta le a fejét, mint a semmit. +Betette a tarisznyába s ment a legényhëz. Elmondott mindent, aztán +odadta a fejet tarisznyástúl együtt. A királylány meg odabent nem +tudott aludni, csak izzadt, mint a kömlei halott.</p> +<p>Eljön a másnap reggel. A királykisasszony biztos volt a felől, +hogy a legényt most az egyszer cserben hagyja a tudománya, már +helyet is nézett a karónak, <span class="pagenum"><a name= +"Page_500" id="Page_500">-500-</a></span> a hová a legény fejét +kiszúrják. De rosszúl számított. A legény abban az órában felment +hozzájok, a mikor máskor, vitte magával a tarisznyát is.</p> +<p>Kérdezi a király:</p> +<p>– No! fiam, ez a harmadik feladat, ezt találd ki, tied a +lányom!</p> +<p>De a legény nem szólt semmit, csak leakasztotta a nyakából a +tarisznyát, kivette a denevér király fejét, elejbök vitte s csak +annyit mondott:</p> +<p>– Ez ni!</p> +<p>A lány kékűlt-zöldűlt, majd hogy hova nem lett ijedtében. De mit +volt mit tenni? most már vége mindennek, a legény felesége lesz. A +király meg azt mondta:</p> +<p>– Derék ember vagy, fiam! megérdemled a lányom! csak már azon +igyekezzetek, hogy egyek legyetek, mert érzem, hogy nemsoká +meghalok, a királyságom nem akarnám árván hagyni, hanem a te +gondodra bíznám!</p> +<p>Örűlt a legény nagyon, mint Vak Laczi a félszemének, már +vőfélyeket is fogadott volna, hogy hívogassanak a lagziba, mikor +Szegény János azt mondja neki:</p> +<p>– Öcsém! nem addig van a! nem lagzizunk olyan hamar! tudod-e te, +hogy az a lány a denevérkirálytól teherben van? úgy nem veheted el, +a hogy van, mert nagyon megrontana! hanem tanácsolom neked, hogy +keríts egy kád forró édes tejet, a királykisasszonyt vagdald +apróra, mint a mákszem, vesd <span class="pagenum"><a name= +"Page_501" id="Page_501">-501-</a></span> bele a tejbe, oszt hogy +abban egészen meg ne főljön, tégy hozzá még egy darab jeget is. Ha +onnan elevenen kikerűl, elveheted! No! most Isten áldjon meg! én +elbúcsúzok tőled, köszönöm az eddigi jóakaratodat is!</p> +<p>Szegény János elment. A legény meg egy bárddal úgy összemetélte +a királykisasszonyt, mint a kolbászhúst. Akkor betette a forró édes +tejbe, tett egy darab jeget is hozzá, hát a lány még hétszerte +szebb lett.</p> +<p>Mindjárt lagzit is csaptak, olyan jó ételek voltak, ha +rágondolok, még most is fut a nyálam érte. Még most is élnek, +hogyha meg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Újj János +parasztlegénytől. 1905. január.</i></p> +<h2>70. A négy egytestvér.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgény embër, annak +vót négy fia.</p> +<p>Aszonta ëcczër nekik:</p> +<p>– Gyerëkejim! én sëmmitlen embër vagyok, nektëk kënyeret nem +tudok annyi, idáig neveltelek bennetëkët, mos má mënnyetëk, +tanúllyatok mesterségët, oszt éllyetëk a magatok lábánn!</p> +<p>A négy ëgytestvér mëgértëtte a szót, el is indútak szépenn +ëgymásutánn.</p> +<p>Az első csillagvizsgálóhó jutott, attú kapott ëgy szép fájín +messzilátót, a másogyik tolvajok <span class="pagenum"><a name= +"Page_502" id="Page_502">-502-</a></span> közé kerűt, az ügyességët +tanút, a harmagyik vadászná át el, am mëg olyan puskát kapott, hogy +avval akar czélzott, akar së, mindég tanát, a nëgyegyik szabó lëtt, +am mëg olyan tőt kapott, hogy az puhánn, keményënn ëgyaránt +kërësztűmënt.</p> +<p>Mikor minnyájoknak lëtelt az idejik, hazamëntek. Otthonn mëg +épen nagy gyász vót, mer a kirá lyányát elrabolta ëgy sárkány.</p> +<p>Bemëntek ők ehhë a kiráho. Elmonták minnyájan, hogy mit tudnak, +ők szeretnének a kiráho szógálatba beállanyi. A kirá aszonta +nekik:</p> +<p>– No! jó! Hát te csillagász, nézd mëg, ott a fa tetejibe kőt ëgy +madár, hány tojás van alatta?</p> +<p>A csillagász odanézëtt, aszonta, hogy: »Öt!«</p> +<p>– Jó van! de most má, tolvaj! të mëg lopd ki alólla, hogy a +madár eszre në vëgye!</p> +<p>A tolvaj ëgy-kettőre ott vót az öt tojással, a madár mëg csak +ült szépenn, eszre së vëtte, hogy tojás nincs alatta.</p> +<p>– Ez is jó! – monta a kirá. – Most má, te vadász! lőtt szét +ezëkët a tojásokot ëgybű!</p> +<p>A vadász ëgy lövésbű szétlőtte mind az öt tojást.</p> +<p>– Em mán fájín! De mos má, szabó! varrd össze a tojásokot úgy, +hogy në lácczassék mëg rajtok, hogy el vótak törve!</p> +<p>A szabó nekiesëtt, úgy járt a kezi, mint a motóla, a tojásokot +ëgy-kettőre összevarrta olyan szépen, hogy nem lácczott azon sëmmi +repedés.</p> +<p>Aszonta erre a kirá: <span class="pagenum"><a name="Page_503" +id="Page_503">-503-</a></span></p> +<p>– No! má látom, hogy tuttok valamit, de ha a lyányom +valamëllyitëk mëgszabadítaná a sárkántú, annak annám feleségű!</p> +<p>Válalkoztak ők arra is.</p> +<p>A csillagász a lyánt mëllátta a sárkány ölibe, a tolvaj kilopta, +úgy hogy a sárkány csak akkor vëtte eszre, mikor má a négy testvér +a tengërënn vitte a lyánt ëgy csónakba. Szát is utánnok mingyá +mindën erejibű.</p> +<p>Lë akart rájok csapnyi, mint a csirkére a hélya, de a vadász +abba a szentbe lëlőtte, úgy, hogy dögölve húllott a csónakba. De +hogy a sárkánnak nagy dëbëlla testyi vót, a hogy lëesett, a csónak +mëgrepedt.</p> +<p>Most dógozott ám a szabó, ha láttátok vóna! én úgy láttam, mint +most! nincs az a gép, a ki új járjék, mint az ő kezi. Be is varrta +a csónakot ëgymásután.<a name="FNanchor_71" id= +"FNanchor_71"></a><a href="#Footnote_71" class= +"fnanchor">71)</a></p> +<p>Akkor hazavitték a lyánt az apjáho. Csakhogy négyiké nem +lëhetëtt, hát a kirá ëgy-ëgy tarisznya pézt adott nekik, a mivel +mind a négyenn hazamëhettek, oszt hóttyig eléhettek belűlle.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Gyűrő Klári +parasztmenyecskétől. Lejegyzési idő: 1904. márczius.</i> +<span class="pagenum"><a name="Page_504" id= +"Page_504">-504-</a></span></p> +<h2>71. A gazdag kalmár.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy szëgény mëg ëgy gazdag +kalmár. Az ëgyik olyan szëgény vót, hogy allyig tudott ényi, a +gazdagnak mëg száz bóttya is vót. Kilenczvenkilenczet másnak adott +kezelésbe, magának csak ëgyet tartott mëg.</p> +<p>Ez a gazdag ëcczër kimënt az erdőbe sétányi.</p> +<p>Sétálásában mëglátott ëgy szép lyánt, a ki a kútra mënt épenn. +»Hova mégy, te szép lyány?« – kérdëzte. – »A kútra! hova mënnék +másübe!?« – felelt a lyány vissza. Mikor a lyány visszagyövet ára +mënt mëgint, a gazdag kalmár elkísérte egészenn a gunyhóig, a hun +az apja is lakott, mer az apja erdőkerüllő vót.</p> +<p>A gazdag kalmárnak mëttecczët a lyány, apjostú ëgyütt mëghítta +magáho ebédre.</p> +<p>Külön szobába terítëttek nekik. Az apja magába, a lyány mëg a +gazdag kalmárral ebédëlt.</p> +<p>Mikor ebédëltek, az apja is gyugott el a zsebibe valamit a +lyányának mëg a lyány is az apjának.</p> +<p>Az ebéd soká tartott, úgy, hogy az erdőkerüllő má sokállotta, +oszt kérdëzte, hun van a lyánya?</p> +<p>Nem soká várakozott, elejbe vezették a lyányát, talpig selyëmbe +fël vót őtözve, olyan vót, mint ëgy kiráné. A gazdag kalmár +őtöztette fël.</p> +<p>Akkor aszongya a gazdag kalmár az erdőkerüllőnek, hogy odaggya-ë +neki a lyányát, mer ő elvëszi. <span class="pagenum"><a name= +"Page_505" id="Page_505">-505-</a></span> Az öreg szíves-örömest +beleëgyezëtt: »oda hát, mé në!?«</p> +<p>Igy a lyány oszt a gazdag kalmár feleségi lëtt, az öreg mëg +visszamënt az erdőbe kerüllőnek. Ők mëg éltek boldogann.</p> +<p>Ëcczër nagy mulaccság vót az erdőbe. Vót ott temérdek nép, még +annyit! mint a kutyába a bóha. Ott vót a gazdag mëg a szëgény +kalmár is.</p> +<p>Hát úgy mulaccság közbe fëlgyön mindën, a gazdag kalmár elkezgyi +dicsírnyi a feleségit, hogy minő jó asszony a! minő szép! mëg minő +hűségës! Hallgatták ott a dicsekëdést minnyájan, a szëgény kalmár +is. Ëcczër aszongya a szëgény kalmár: »hallod-ë, öcsém! nincs az az +asszony, a kit mën në lëhetne csalnyi, a kit el në lëhetne +csábitanyi!« »No, bátyám, – monta a gazdag kalmár – ha kend azt el +tuggya csábitanyi, hát magáé az egész vagyonom! ha pegyig nem +tuggya, akkor magátú, a miji van is, elvëszëm!« »Jó van, hunczut, a +ki bánnya!« – monta a szëgény kalmár – »én ura vagyok annak, a kit +montam!«</p> +<p>De úgy beszéték mëg, hogy három nap alatt biztos hírt këll annyi +ëgymásnak, azonn túnat nem áll az alku.</p> +<p>Mënt a szëgény kalmár ëgënyest a gazdag felesëgihë. Ott ëcczërre +ölelnyi, csókolnyi akarta ő az asszont, de az úgy eltaszitotta, +hogy hetet bakázott.</p> +<p>Má ëgy nap elmút, a szëgén kalmárt nagy gond ütte mëg: +micsinállyék má most? <span class="pagenum"><a name="Page_506" id= +"Page_506">-506-</a></span></p> +<p>Ösmert ëgy öreg asszonyt, a ki elébb ott szógát a gazdag +kalmárná. Elmënt ahho mëgkérdeznyi, hogy hova lëgyék most má? Az +öregasszon mingyá tanát ki valamit. Aszonta neki: »majd +belebújtatlak ëgy ládába, oszt valahogy majd bevisznek a gazdag +kalmárné szobajába! në fé sëmmit, jóra gyön minden!«</p> +<p>Úgy is vót. Belebújtatta ëgy ládába, azután elmënt a gazdag +kalmárného, hogy összeveszëtt az urával, engeggye mëg, hogy a +ládáját, a mibe az a kis hómija van, odavitethesse! A gazdag +kalmárné ráát, mëgengette, de annak eszibe së vót sëmmi, hogy mi +lëhet e!</p> +<p>Az öreg asszony mingyá fogadott is két embërt, azok fëlfogták a +ládát, vitték, be ëgënyest abba a házba, a hun a gazdag kalmár +feleségi szokott hányi.</p> +<p>De ebbe beletelt ëgy nap.</p> +<p>Harmagyik nap écczaka a szëgény kalmár kibújik a ládábú, odamëgy +az ágyho. Az asszonnak nagyon nagy melegi lëhetëtt, ki vót +takaródzva a mellyi. A szëgény kalmár is csak azt kereste, hogy +micsoda jegyët taná rajta, odanézëtt a mellyire, hát ëgy gyönyörű +szép aranhajszálat látott. Avval visszabújt a ládába, vigyázva, +hogy në zörögjön, mer ha az asszony fëlériz, akkor baj lëssz.</p> +<p>De nem érzëtt fël.</p> +<p>Másnap jókor rëggel az öreg asszony elmënt a azdag kalmárného, +hogy kibékűt az urával, mos <span class="pagenum"><a name= +"Page_507" id="Page_507">-507-</a></span> má hazaviszi a ládáját. +»Jó van« – monta az asszony Még két embërt adott is hozzá, hogy në +czipekëggyék vele maga, az a szëgény, öreg asszony.</p> +<p>Mikor a ládát hazavitték, a két embër elmënt, a szëgén kalmár +mëg kibújt a ládábú, mënt ëgënyest az erdőbe. Nagy örömibe maj +hasra is esëtt ëgy fa gyükeribe.</p> +<p>Mëlláttya a gazdag kalmár, má előre asz hitte, hogy: »no végi a +szëgény kalmárnak, a mi kicsiji vót is, elvesztëtte!« Mikor az +odaért, odakiátott neki: »No, mi ujság!?« Aszongya rá a szëgény +kalmár: »hát az az újság, hogy elcsábítottam a feleségëdët! ha +akarod tunnyi, azt is mëmmondom, hogy ëgy aranhajszá van a +mellyinn! Mos má enyim mindën vagyonod!«</p> +<p>A gazdag kalmár úgy mëgihëtt erre a szóra, hogy azt hitte: +elsillyed mingyá! »Hűnnye no! hűnnye no! az az asszon! má azt +hittem: ő benne bizhatok! de má ő benne së!« A vagyonát mind odatta +a szëgény embërnek, neki magának csak a feleségi mëg a puskája +maratt. A puskáját is odatta a feleséginek, »mos má as së +lëgyék!«</p> +<p>Elindútak világnak. A mére mëntek, három út vezetëtt, ëgyënn +elindút az asszon, a másikonn mëg az embër.</p> +<p>Az asszon bekerűt ëgy erdőkerüllőhő, ott hogyún jó tudott lőnyi, +fëlvëtték jágërnak. Nemsoká be is őtözött jágërruhába.</p> +<p>Onnat, mer olyan puskája vót, hogy a mire <span class= +"pagenum"><a name="Page_508" id="Page_508">-508-</a></span> +ráfogta, mind lëlőtte, bekerűt ëgy kirá udvarába. Szépnek lácczott +ember ruhába is, hamarosann mëgszerették.</p> +<p>A kirá még hozzá is akarta annyi a lyányát erővel, de ő ëcczër a +lyánnak mëmmutatta magát, hogy ő is asszony, hát nem vehetyi el. +Elmonta oszt az életyi sorát tövirű-hëgyire. A kirá lyánya oszt +elkezte sajnányi, hogy ő is erre a dalra jutott, pegyig ez az +asszon egész mást érdemëlne!</p> +<p>Ott së vót soká maradása, ëgy másik kirá udvarába jutott. De ott +má nem lëhetëtt neki kibújót keresnyi, mer alkalom së vót rá, a +kirá elvëtette vele a lyányát. Csak épenn, hogy még nem esküttek +mëg.</p> +<p>Mer háború ütött ki, a hova őt is elkűtték, azé halasztották el +az esküvőt. Ott vitézű harczolt, mëgáta a helyit fájinú. De a többi +harczosok közt mëgösmerte az urát is, a ki ott vót a háborúba.</p> +<p>Gondolkozott sokáig, hogy tuggyék má ő mëszszabadúnyi a kirá +udvarátú? gondolkozott, gondolkozott, még ëcczër kitanáta.</p> +<p>Mire hazaértek az udvarba, aszongya az apóssának, hogy ő neki +most okvetetlenű haza këll mënnyi a birtokára, de két nap múva itt +lëssz! Most akarhogy, de muszaj neki mënnyi! A kirá aszonta: »jó +van, fiam! de elébb esküggyetëk mëg! oszt mëheccz!« De a vitéz – má +mint az asszony – kötte az ebet a karóho, hogy ő visszagyön, de +most muszaj neki az elmënetel! Végre oszt ráhatta a kirá is. +<span class="pagenum"><a name="Page_509" id= +"Page_509">-509-</a></span> Fëlőtöztették szép, fényes kiráfinak, a +kire a fébirodalom vár, attak melléje ëgy regemënt katonát, ëgy +aranyos szép hintóba úgy hajtatott el.</p> +<p>Mikor mënt az útonn, látott ëgy obsitos katonát. »Győjjön, +üllyék fël!« – monta neki. Sënki ëgyeb nem vót az az obsitos, mint +a saját tulajdon ura. De az nem ösmerte mëg őt, ő mëgösmerte.</p> +<p>A katonákot mëg hazakűtte, az obsitossal magányosann mënt haza a +régi városba.</p> +<p>Ott mëgát a hintó ëgy bót előtt, a ki azokelőtt az övék vót. A +kiráfi – má mint az asszon – hitta a katonát, hogy mënnyék be a +bótba, de az rëstelkëdëtt, hogy ő ilyen szëgény embër mëg olyan +szëgény embër, nem illetyi az őtet ilyen fényës kiráfival ëgy hêre +beülnyi.</p> +<p>Nagynehezen azé oszt bemënt.</p> +<p>A bót a szëgénybű lëtt gazdag kalmáré vót. A kiráfi ott mëgitt +az obsitossal ëgy puhár pályinkát, oszt el kezdëtt kérdëzgetődzenyi +a bótostú, hogy »de szép bóttya van! hogy jutott hozzá? Juss-ë vagy +csak maga szërzëtte?«</p> +<p>A szegénybű lëtt gazdag elmonta előttök a csalást, hogy ő az +asszont, a kit el këllëtt vóna neki csábitanyi a vagyoné, nem birta +elcsábítanyi, csak a mellyit látta, azt is véletlenű. Hát így +jutott ő a vagyonho.</p> +<p>Az obsitos mëgösmerte a szegénybű lëtt gazdagot, csak kékűt, +ződűt a helyinn mérgibe, de a kiráfi előtt nem mert szónyi. +<span class="pagenum"><a name="Page_510" id= +"Page_510">-510-</a></span></p> +<p>Ëcczër csak a kiráfi lëvette a ruhát, az obsitosnak – má mint az +urának – mëmmutatta magát, hogy »ládd-ë, të mindënt elhitte rúllam, +a mit ez a gazembër mondott, hát hiszëd-ë mos má, hogy ártatlan +vagyok?« »Mos má elhiszëm!« – monta az obsitos, a vót gazdag +kalmár.</p> +<p>Akkor a szëgénybű lëtt gazdagnak vissza këllëtt annyi mindën +vagyont, még a magamagáét is elvesztëtte, elmënt, fődönnfutó lëtt, +a gazdagbú lëtt szëgény mëg újra mëgesküdött a feleségivel, még +most is boldogann ének ëgyütt, ha mën nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Dankó Anna +szakácsnőtől. Lejegyzési idő: 1903. deczember.</i></p> +<h2>72. A tót diák.</h2> +<p>Vót ëcczër ëgy tót gyiák. Az së nem tanút, së nem dógozott, +kërësztűszalmát së csinát sosë, ëgyszóval sëmmire së vót jó, nem +ényivaló embër vót.</p> +<p>Otthon a házáná má az apja is mëgúnta tartanyi, elcsapta. A tót +gyiák mëg hóna alá kapott ëgy nagy latin könvet, kimënt a piaczra, +oszt elkezdte ott olvasnyi.</p> +<p>A népek körűáták, hallgatták, mit olvas e? Ëcczër ëgy +öregasszony aszongya neki:</p> +<p>– Má én mëgkérdëzëm, lelkëm! mit olvas maga? mëg kicsoda +maga?</p> +<p>Aszongya a tót gyiák: <span class="pagenum"><a name="Page_511" +id="Page_511">-511-</a></span></p> +<p>– Ez az a könv, a mibű én a gyövendő mondok, én mëg +gyövendőmondó vagyom.</p> +<p>Ott vót a kirá is, hallotta, hogy ez az embër jövendőmondó, +fëlhítta magáho, oszt mëmmonta neki, hogy az ő lyányának a gyűreji +elveszëtt, ha mët tunná mondanyi, hun van, ad neki száz +forintot.</p> +<p>A tót gyiák válalkozott, hogy ő mëgmongya. Akkor a kirá bekűtte +hozzá a szakácsot, kérdezze mëg, minő étel mëg ital këll, csak +kérjën, mindën mëllëssz!</p> +<p>Be is mëgy a szakács, oszt kérdëzi, hogy mi këll?</p> +<p>Aszongya a tót gyiák:</p> +<p>– Ako leves, ako bab, ako pëcsënye, ako bor,<a name= +"FNanchor_72" id="FNanchor_72"></a><a href="#Footnote_72" class= +"fnanchor">72)</a> nekem mindegy!</p> +<p>Kimëgy a szakács, oszt mëgparancsollya, hogy vigyënek be ëgy +<i>akó</i> levest, ëgy <i>akó</i> babot, ëgy <i>akó</i> pëcsënyét +mëg ëgy <i>akó</i> bort.</p> +<p>Vót a kirának három inassa, ëgy szőke, ëgy vërës mëg ëgy +feketeképű.</p> +<p>Viszi be a levest a szőke inas. Aszongya rá a tót gyiák:</p> +<p>– No! të, szőke, itt vagy!</p> +<p>Mëgy be a babbal a vërës inas, annak is aszongya:</p> +<p>– No! të, vërës, itt vagy! <span class="pagenum"><a name= +"Page_512" id="Page_512">-512-</a></span></p> +<p>Harmacczorra beállít a feketeképű, annak is úgy szól:</p> +<p>– No! te, fekete, itt vagy!</p> +<p>Mëgijedt a három inas szörnyenn, mer nállok vót a gyűrő. +Sugdostak odaki, hogy mit csinállyonak? ha a kirá mëttuggya, +fëlakasztyák őköt!</p> +<p>Bemëntek a tót gyiákho. Aszongyák neki:</p> +<p>– Jaj! csak në mongya má mëg, hogy mink loptuk el a gyűrőt, mer +fëlakasztonak bennünket! Adunk ezër-ezër forintot mëg a gyűrőt is +odaggyuk, csak në szóllyék sëmmit!</p> +<p>A tót gyiák mëgörűt, hogy ilyen könnyen rátanát a gyűrőre! monta +is magába: no! të, Szücskő! (mer úgy hítták!) szërëncsés vagy!</p> +<p>A mit az inasok mondtak, szívesenn beleegyezëtt.</p> +<p>Elvëtte a háromezër forintot, a gyűrőt mëg beadta kënyérbélbe +ëgy nagy pulykának.</p> +<p>Estére kérdëzi a kirá:</p> +<p>– No! mëg van-ë má a gyűrő?</p> +<p>Aszongya ő:</p> +<p>– Mëg bizom! a pulyka bëgyibe mëgvan!</p> +<p>A kirá csudákozott: hogy kerűhet az a pulyka begyibe? De a tót +gyiák csak bizongott, hogy ott van a!</p> +<p>Fëlbontották a pulykát, hát a gyűrő csakugyan a bëgyibe vót.</p> +<p>A kirá mingyá ki is fizette Szücskőnek a száz forintot. +<span class="pagenum"><a name="Page_513" id= +"Page_513">-513-</a></span></p> +<p>Azután lëmënt hozzá a kirákisasszony, elvitte magával a kerbe. +Ott a fődönn fogott ëgy szücsköt,<a name="FNanchor_73" id= +"FNanchor_73"></a><a href="#Footnote_73" class="fnanchor">73)</a> +oszt aszongya a tót gyiáknak:</p> +<p>– No! ha olyan okos vagy, hogy të mindënt kituccz tanányi, +tanádd ki hát, mi van a kezembe, adok nekëd száz forintot.</p> +<p>A tót gyiáknak eszi ágába së vót, mi lëhet a kirákisasszony +markába. Csak a fili tövit vakarta.</p> +<p>– No! të Szücskő mëv vagy szorúva! – monta magába.</p> +<p>– Az az! – kiátott a királyány – ördög vigye el a dógodat, hogy +ezt is ki tuttad tanányi! Ne a száz forint ë!</p> +<p>A tót gyiák oszt hazamënt, a sok pézbű akar hóttyig +elélhetëtt.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől. +Lejegyzési idő: 1904. junius.</i></p> +<h2>73. A furfangos czigány.</h2> +<p>Vót ëcczër a világonn ëcz czigány. Annak annyi fia vót, mint a +rostán a lyuk. Má së a házba nem fértek, së ënnëk nem birt annyi az +apjok.</p> +<p>Az öreg czigány ëcczër gondolt ëgyet, elindú ő világot próbányi, +ki győzné ënnyivalóval azt a sok rajkót! csak a lelkit veszítyi +velëk! maj csak lëssz valahogy! <span class="pagenum"><a name= +"Page_514" id="Page_514">-514-</a></span></p> +<p>El is mënt. A gyerëkejit mëg mind otthatta.</p> +<p>Elért ëgy pusztára, annak a közepinn vót ëgy juhodály. Bemëgy, +hát odabe a juhász épen fejt. Odaszól neki a czigány: »hallod-ë +juhász! aggyá nekëm ëgy kis tejet!« De a juhász aszonta, hogy a +tejbű nem ő rendëlkezik, mer an nem az övé, ha ëgy borzasztó +sárkányé, ő abbú nem adhat.</p> +<p>Hát ez a szó a czigánnak nem sokat ért. Vót nálla ëgy nagy +czipó, csak belenyomta ëgy dézsa tejbe úgy, hogy a dézsába sëmmisë +maratt, a czipó mind fëlszítta.</p> +<p>»No! mëgá czigány, maj lëssz nekëd kapsz, csak ideérjën a +sárkány!« »Lëss? lëss-ë hát? izséllye ű mëg azs annyát, majd adok +én neki!«</p> +<p>»Accz-ë hát!« hallacczik ëgy nagy kiátás az ajtónn. Odanéznek, +épen gyött a sárkány. Mëgihett a czigány is, majd elejtëtte a +czipót a kezibű. »Adok ám! mi vagy te! hê! te egy rongyos sárkány +vagy! de én a világerejű czigány vagyok! gyere hát ide, de új járs, +mint ezs a kődarab: tejet csavarok bëlülled!« A sárkány +mëcczondollott erre a kemény beszédre.</p> +<p>»No! pajtás, ha olyan erős vagy, gyere el nálunk, ott hóttyig +tanáhaccz jó kënyeret!« »Jó van no! elmënëk, vágjon sét a zsizs, te +büdöss! de úgy lëgyék ám, a hogy én parancsolom!« Henczëgëtt a +czigány nagyon, mintha ő vóna a kiskirá.</p> +<p>Mikor a sárkány házokho érnek, a sárkánt férehítta az annya, +oszt aszonta neki, hogy »vidd ki ezt a czigánt a kertünkbe, të +tudod, hogy van ott <span class="pagenum"><a name="Page_515" id= +"Page_515">-515-</a></span> ësz szép csërësznyefa, kűggyed ahho, +csërësznyét szënnyi, majd elbányik av vele!«</p> +<p>Ki is mëntek. A sárkány odavezette a morët a csërësznyefáho, +hogy ëgyék belülle. De allyig ért hozzá a czigány, úgy elvágta, +hogy hetet bakázott. Mikor esëtt lë a fűbe, ép ëgy nyúlra esëtt, am +mëg elkiátotta magát, hogy: más! »Nem más, izsédd mëg az anyádot, +én vagyok Jónás, a csigány!«</p> +<p>Má akkorra a sárkány is odaért. Monta a czigánnak, hogy »no most +má vót, a mi lëgyőzött!« »Lëgyőzsött!? engëm!? ennye! hogy a +fricsinyavalya törjön ki, hát má hogy győzsött vóna lë! mëlláttam a +kis öcsémët itt a fűbe, la! ehhë ugrottam oda! Né! hogy fogna má +rám valamit! Ne gondold, büdös, huzszsun össe a gercs!«</p> +<p>A sárkány elhitte, a mit a czigány mondott.</p> +<p>Mëntek befele. De útközbe a sárkány aszonta, hogy elhiszi a +czigány nagy erejit, de ő mëg szalannyi tud jobban. Aszongya rá a +czigány: »Jobban!? tëë?! is’ a kis öcsém is jobban tud të nállad, +te nyavalyás! hát próbállyuk mëg, no!«</p> +<p>A sárkány beleëgyezëtt, el is indút a mucival versent, de ëgy +ürgelyukba úgy hasravágódott, hogy a mucit itiletnapig së tutta +vóna má utóérnyi.</p> +<p>A sárkány má látta, hogy nem fog ki a czigányonn. Az annyátú +kért tanácsot. Az aszonta neki: »tudod-ë, mit? mënnyetëk el az +erdőre, hozzatok fát. A ki többet tud hozni, al lëssz az +erősebb!«</p> +<p>El is mëntek ők. Rakott a sárkány olyan hát <span class= +"pagenum"><a name="Page_516" id="Page_516">-516-</a></span> fát, +hogy a czigány mingyá mëddöglött vóna alatta. A czigány mëg kivitt +ëgy szörnyű hosszú kötelet, kerítenyi akarta vele az erdőt. Látta +ezt a sárkány, mëkkérdëzte, hogy »mit csinász, te bolond!?« »Mit?! +fëlkötöm azs egés erdőt, ost hazsavisëm, ráhajítom a házsatokra, +hogy fordúllyék fël azs a büdös anyád! Én nem sajnálom!«</p> +<p>Még a sárkány fogta könyörgőre a dolgot, hogy így në tëgye, úgy +në tëgye, má csak az annyát kimillye mëg.</p> +<p>De a czigány nem akart tágitanyi. Ő viszi, nem bánnya, hagy +dögöllyön mëg az a vén kutya!</p> +<p>Utóllyára oszt mégis engedëtt, nem vitte haza az egész erdőt, +nem vitt ëgy mákszëm fát së, mig a sárkány vitt olyan háttal, hogy +el nem birná ëgy fé falú.</p> +<p>Mikor hazaérnek, a sárkány elpanaszollya az annyának, hogy járt, +hogy a czigány az egész erdőt el akarta hoznyi, oszt a házra +boritanyi. Akkor aszongya neki az annya: »fiam! horgyatok vizet! a +ki többet tud hoznyi, al lëssz az erősebb!«</p> +<p>A sárkány vállalkozott.</p> +<p>De a czigány ott is az eszivel élt. A Duna mellett kezdëtt ő ëgy +árkot ásnyi árafele, a mére a sárkány lakott.</p> +<p>»Micsinász të avval, hé!?« – kérdëzte a sárkány.</p> +<p>»Hát elvisëm azs egés Dunát mëg a bennevaló vizset mind, hagy +dëgëllyen mëg bennë azs a kutya anyád! <span class= +"pagenum"><a name="Page_517" id="Page_517">-517-</a></span> fúllyék +mëg! én nem sajnálom!« A sárkány mëgihett most is, mer fétëtte az +annyát, hogy ez a bolondos czigány még mëttëszi, a mit mond. +Rimánkodásra vëtte a dógot, hogy csak haggyon fël a dologgal, má +láttya, hogy ő a vitézebb! »Vitézseeebb!? mëghisem ast! kösönd +annak, hogy sépenn kérté, máskép végi lëtt vóna annak a tetyves +anyádnak! hogy a zsizs rágjon séjjel, olyan apróra, mint a +mák!«</p> +<p>Mikor mëgérkëznek, mongya a sárkány az annyának, hogy nem lëhet +evvel sëmmire së mënnyi. Olyan vitéz.</p> +<p>Másnap láttya a sárkány, hogy a czigány zsákokba horgya a +csutkát a házok mellé. Mëgkérdëzte: mit akar? A czigány ép akkor +gyútott a pipájára: »Mit akaroook!? rátok gyútom a házsat, ha nekëm +nem accs ëgy zsák pést mëg engëm hazsa nem visël! Sebësenn ast a +pést, mer ha mëhharaksok, nincs azs a pézs, a mé innet elmënnék. +Üssön el a ross!«</p> +<p>A sárkány hamarosan mëttőtött ëgy zsákot pézzel, arra a czigány +ráterítëtte a szűrit, annak a tetejibe mëg fëlült maga. Úgy vitte a +sárkány a czigánt haza a falujába.</p> +<p>Mikor betérnek az udvarra, a sárkány lëvetyi a vállárú a nagy +zsák pézt, úgy hogy a czigány háza mingyá szërte-szét szakatt.</p> +<p>»Micsinátá, sárkány!?« – mongya neki a czigány – »mé dőtötted +sét azs én házsam!? rëskess tűllem, mer mëgëslek, te kutya! – +Gyerëkëk, gyertëk csak elé, pofozzsuk fël est a samár sárkánt!« +<span class="pagenum"><a name="Page_518" id= +"Page_518">-518-</a></span></p> +<p>Azok elégyöttek, vótak elëgendővenn, úgy fëlpofozták a sárkánt, +hogy az ihettyibe táng mém most is szalad.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Tinger Jóska +czigánykovácstól, a ki nem vándorol, hanem ipart űző helybeli +lakos. Lejegyzési idő: 1903. deczember.</i></p> +<h2>74. A három örökség.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világon három gyerëk. Az a három +gyerëk háromfélit kapott az apjátú örökségbe: a letnagyobb ëgy +macskát, a közepső ëgy kakast, a letkisebb mëg ëgy sóstülköt.</p> +<p>Hát biz ez egyik olyan nagy valami, hogy mëg is lëhetne belülle +ényi, elindútak vándollanyi, világot próbányi.</p> +<p>A letöregebb olyan házho ért, a hun annyi vót az eger mëg a +potykán,<a name="FNanchor_74" id="FNanchor_74"></a><a href= +"#Footnote_74" class="fnanchor">74)</a> hogy a házba allyig +lëhetëtt tűllök laknyi. Panaszolkodtak is a legénnek, hogy minő +keserves az ő sorok ilyen helyzetbe. Aszongya a legény:</p> +<p>– Hát ha az a baj, van nekëm olyan macskám, hogy kifogja a világ +egerit.</p> +<p>– Van?</p> +<p>– Van bizony!</p> +<p>– Hát hogy aggya el? – kérdëzgették, faggatták a legént. +<span class="pagenum"><a name="Page_519" id= +"Page_519">-519-</a></span></p> +<p>– Hát mënnyit annak érte?</p> +<p>Adtak érte ötezer forintot, a mivel a legény mëg is +elégëdëtt.</p> +<p>A közepső is elindút a kakassal. Beér ëgy faluba, de szörnyű +setét vót. Abba a faluba hat ökrönn hordták a hajnalt, oszt soká +virradt mëg. Aszongya ëcczër ott valakinek, hogy:</p> +<p>– Ha az én kakasom kukorikol, má tudom, hogy nem messzi van a +hajnal.</p> +<p>A népek elkezdtek ezënn is csudákoznyi. Hát hogy lëhet a? mint +lëhet a?</p> +<p>A legény oszt elmongya, hogy ha a kakas elsőt kukorikol, az +jelëntyi a hajnalnak, hogy mëgy, a másogyik kukorikolás azt +jelëntyi, hogy a kakas má a hajnalná van, a harmagyik mëg azt, hogy +má itt van a hajnal, fël lëhet kelnyi!</p> +<p>Összenéztek az embërëk, ilyent ők még nem pipátak. Aszongyák ott +ëgymásnak, hogy:</p> +<p>– Vëgyük mëg!</p> +<p>Aszongyák a legénnek:</p> +<p>– Hát hogy anná a kakast?</p> +<p>– A mennyit adnak érte!</p> +<p>Adtak is a legénnek valami tizezër forintot. Hát mëgélhetëtt a +kakasbú az is tisztësségësenn!</p> +<p>A harmagyik ëgy sóstülköt kapott, de nem lëtt vóna má aj jó +kutyát ütyni së!</p> +<p>Fogja magát a legény, mëghallotta, hogy a pokolba fogva van ëgy +királyány, elmënt a pokol elejbe, <span class="pagenum"><a name= +"Page_520" id="Page_520">-520-</a></span> oszt elkezdëtt +rémisztővenn tülkölnyi. Kigyönnek az ördögök, kérdëzik, hogy:</p> +<p>– Mit akarsz të itt, hé!?</p> +<p>– Aggyig tülkölök, még a pokol össze nem szakad.</p> +<p>– Jaj! në tülkölly má aggyig, inkább adunk, a mit kérsz!</p> +<p>– Hát aggyátok ide a királyánt mëg ëgy kád aranyat hozzá!</p> +<p>Az ördögök as së tutták örömikbe, mit csinállyonak, hogy ilyen +könnyű szërrel szabadútak! Vitték is a lyánt mingyá a kád aranynyal +ëgyütt. A legény befogott ëgy rossz kocsiba, fëltëtte az aranyat +mëg a királyánt, oszt ballagtak.</p> +<p>Allyig mënt ëgy kicsit, utánna szalad ëgy ördög:</p> +<p>– Hallod-ë, hé! nem viszëd ám el olyan könnyen a szép lyánt mëg +az aranyat! a mëllyikünk jobban tud szalannyi, azé lëssz.</p> +<p>– Jó van! beleëgyezëtt a legény is. De hallod-ë, ördög, elébb +tróbádd mëg a kis öcsémmel, maj mëlládd, azt së tudod lëgyőznyi, +nem még engëm!</p> +<p>Avval ëgy bukorho vezette az ördögöt, abbúl kiugrott ëgy kis +muczi, de olyan futásnak eredt, hogy az ördög hármat së lépëtt, +mikor ő má a másik határba járt.</p> +<p>Az ördög szégyënszëmre hazamënt.</p> +<p>A legény mëg ballókázott tokább.</p> +<p>Allyig mënt ëgy darabonn, mëgint mëgállíttya ëgy ördög. +<span class="pagenum"><a name="Page_521" id= +"Page_521">-521-</a></span></p> +<p>– Hallod-ë, legény! nem ettéd ám még a szép lyány!</p> +<p>– Hát kié? – mondta a legény.</p> +<p>– Azé, a ki a vizbe nagyobbat tud buknyi! – felelt az ördög.</p> +<p>Vót ott ëgy patak, de nagy vót mëg mély, abba bukott az ördög. +Beletelt ëgy félórába is, még fëlgyött. Aggyig mëg a legény fogott +ëgy vadkacsát. Mikor az ördög fëlgyött, aszongya neki:</p> +<p>– Ládd-ë, komé! nekëm ez a húgom! mëllásd: minőt bukik e! hátha +még én buknék!</p> +<p>Avval behajitotta a vadkacsát a vizbe. Lëbukott az úgy, hogy a +fene győzte vóna bevárnyi, még fëlgyön. Az ördög is otthatta.</p> +<p>De a legény még most së mëhetëtt békével. Gyött a harmagyik +ördög is. Am mëg aszonta, hogy a ki nagyobbat tud kiátanyi, azé +legyék a szép lyány mëg a kád arany!</p> +<p>A legény ebbe is beleëgyezëtt. Kiátott az ördög olyant, hogy a +ló is majd elszaladt a kocsival, a legénnek mëg maj berekedt a +fili. Akkor aszongya a legény:</p> +<p>– No! ördög! maj kiátok én olyat, hogy a fejed is mëghasad! jó +lëssz, ha előre beabroncsozod!</p> +<p>Az ördög sihetëtt a fejit jó előre beabroncsolnyi. Behúnta a +szëmit, oszt úgy várta a kiátást.</p> +<p>A legény mëg fëlfogott ëgy nagy követ, úgy vágta az ördög +fejihë, hogyha mëg nem lëtt vóna abroncsolva, csakugyan szétesëtt +vóna. <span class="pagenum"><a name="Page_522" id= +"Page_522">-522-</a></span></p> +<p>Látta az ördög, hogy evvel nem lëhet sëmmire së mënnyi, +otthatta, csak annyit mondott:</p> +<p>– Nem bir tëveled még az ördög së!</p> +<p>A legény mëg elvitte a kád aranyat mëg a szép lyánt. +Mëgesküttek, lagzit laktak, faggyút sz....k, anná világítottak. +Boldogok lëttek. Még most is ének, ha még mëg nem haltak.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Borcsa +öregasszonytól. Lejegyzési idő: 1904. június.</i></p> +<h2>75. Nem igaz!</h2> +<p>Az egyszeri czigány egy urasághoz elszegődött inasnak. A czigány +nem kötött ki magának semmi bért, csak azt, hogy hazudhassék +kedvire, de az uraságnak semmire se szabad azt mondani, hogy »nem +igaz«!, máskép az uraság fizet a czigánynak egy véka ezüstöt. +Megegyeztek.</p> +<p>De a czigány kapta magát, mindjárt előljárójában nem ment +szolgálatba vagy három napig. Mikor megkerűlt, megkérdezi az +uraság:</p> +<p>– Hát te hol voltál, te akasztófáravaló?</p> +<p>– Jussoltam, nagyságos úr! Kaptam az apámtól három lovat: egy +keheset, egy kaptást meg egy kapcsost.<a name="FNanchor_75" id= +"FNanchor_75"></a><a href="#Footnote_75" class="fnanchor">75)</a> +Az egyikre felültem azután, oszt kimentem a dinnyeföldünkre, a hol +az apámék <span class="pagenum"><a name="Page_523" id= +"Page_523">-523-</a></span> épen szüreteltek. Mihelyt megláttak, +elbújtak egy nagy dinnyébe. Kaptam magam én is, meglátok egy +görgöt,<a name="FNanchor_76" id="FNanchor_76"></a><a href= +"#Footnote_76" class="fnanchor">76)</a> beleugrajtok. De nem álltam +ám meg, hanem szalajtottam tovább. Útközben egy meredekhez értem, +hát a hogy ugrajtanám, már odaát is voltunk, akkor vettem észre, +hogy az én lovam derékon kettészakadt. Ugyan mit csináljak most +már? Volt egy nagy kerek fűzfa, arról kipkedtem-kapkodtam le egy +pár galyat, avval kötöztem össze a lovam. Akkor mentem árébb. Hát +egyszer hátranézek, látom, hogy a lovam oldalából egy égig érő fa +nőtt ki. Fogtam magam, a lovat otthagytam, felmásztam a fán az +égbe, ott elszegődtem az Úristenhez béresnek. A legelső dolgom az +volt, hogy kölest biztak rám, azt kellett őrzeni. De nem jól +őriztem, az Úristen úgy a faromra vágott a botjával, hogy +otthagytam a bérességet is meg a mennyországot is. Csüngött ott egy +kötél, azon leereszkedtem a pokolba, hátha majd ott jobb +szolgálatot találok. A hogy beértem, hát mit látok, – az úrnak az +apját épen akkor nyomták nyakig a szurokba.</p> +<p>– Nem igaz! nem igaz! – kiáltott rá az uraság. – Hazudsz, kutya +czigány!</p> +<p>Avval a czigány feláll, meghajtja magát az uraság előtt s azt +mondja:</p> +<p>– Ugyan, nagyságos úr! nem fizetné ki a véka ezüstöt? +<span class="pagenum"><a name="Page_524" id= +"Page_524">-524-</a></span></p> +<p>Az uraság akkor vette magát észre, de már későn. A czigányt jól +összeszidta s azután kifizette.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Fónagy József +parasztlegénytől. 1905. február.</i></p> +<h2>76. Czene.</h2> +<p>Hát tuggya, lelkëm! hun vót, hun nem, de vót, – bá në lëtt vóna +az olyan, – vót ëgy embërnek olyan feleségi, hogy az akarmit csinát +vele, oktatta, hun szóval, hun a dohánzsacskóval mëg ëgyeb jó +fűszërszámval: kapanyellel, piszkafával, ázott kötellel, biz annak +hijába vót. Nem ért az ëgy irgalmas kiátást së. Buta vót, rossz +vót, lusta vót, mindën vót az a világonn, csak jó nem.</p> +<p>Az ura má nem tudott vole micsinányi, beatta az ëskolába, hátha +az maj fog rajta valamit. Járt is az asszon naprú-napra, lógott a +tarisznya a nyakába tele könvvel, de azé csak am maratt ő, a ki +vót. Mer a hogy ëcczër gyött haza az ëskolábú, ép javába rítt, mer +mëvverte a tanító, lát az útonn valamit. Fëlvëszi, hát ëgy zsacskó +péz.</p> +<p>Viszi haza, mutattya ëgënyest az urának. Hű! az is mëgörűt +nagyonn, elvëtte Czenétű mingyá, oszt magáná tartotta. Ëcczër, +mikor gondolta, hogy a feleségi, Czene nem láttya, elásta a fődbe. +Mer úgy gondolta, hogy ez az istenszamara még kituggya: hova tëszi? +<span class="pagenum"><a name="Page_525" id= +"Page_525">-525-</a></span></p> +<p>Öhön! de mëllátta ám Czene! Aszongya az urának, hogy »mit gyugtá +të oda, hë!?« Aszongya az ura, hogy »ëgy kis hájat, nagyonn avas +vót má!«</p> +<p>Az ura elmënt hazúrú, gyött ára ëgy fazëkas nagy kocsi fazékkal, +kiabáta, hogy »fazëkat vëgyëneek!«</p> +<p>Czene ezt mëhhallotta. Usgyi! mingyá a pézé.</p> +<p>Fëlásta, mëvvëtte a sok fazëkat mind. Ësz szályig. Fëlaggatta +szépenn a kapura. De ëgy kis bögrének nem jutott hely, nem tudott +hova lënnyi nagy gongyába: hová tëgye má ő azt a kis bëgrét? Végre +oszt kitanáta.</p> +<p>Kapta, lëverte a kapurú a többit mind, így oszt jutott hely a +kis begrének is. De në nevessék, hallya-ë! mer maj kaphat mém maga +olyan feleségët!</p> +<p>Ott gyönyörködött ő, Czene, abba a kis bëgrébe, minő fájin +helyet tanát ő annak. A hogy ott áll, nevet, mint ëgy fakutya, +elejbe áll ëgy úr, aszongya, hogy ő elvesztëtt ëgy zacskó pézt, nëm +tanáta-ë mëg? Czene nagy acsorian aszongya, hogy tanát biz ő +valamikor, még ëskolába járt! »Vén bolond!« – monta neki az úr – +»isz mikor vót má a! ez nem olyan régënn törtint!« De úgy +mëhharagudott Czenére, hogy többet szóba së át vele.</p> +<p>Este hazagyött az ura, éhënn vót, mint a kutya, szini is +vátozott ëgy falat ënnyivalóé, am mëg jó elcsátyizta Czenét, mer +azé, hogy egész nap a határba dógozik, mint a bolond, oszt ételt +mëg nem visz neki. Hász’ mëg is érdemlëtte Czene. <span class= +"pagenum"><a name="Page_526" id="Page_526">-526-</a></span></p> +<p>Akkor aszongya neki az ura: »hallod-ë, Czene! ereggy të ki +dógoznyi, maj viszëk én nekëd ételt! Jó lëssz-ë?« Czene nem bánta, +ő mindënre ráát.</p> +<p>Másnap débe viszi a kantárba az ura az ételt, hát láttya, hogy +Czene alszik ám, nemcsak, de ugyancsak! Aszongya neki az ura, de +fëlkőtenyi is allyig birta: »Hallod-ë, Czene! így mëgy-ë em mindég? +én hordom az ételt, të mëg nem dógozol, ha mëg én dógozok, të nem +hordasz ételt? igy nem lëszünk jó!« Czenének annyi vót e, mintha +simogatták vóna, nem szót rá sëmmit.</p> +<p>Utánna való nap az embër débe kivitt ëgy fazék meszet mëg a +Czene dunnáját, Czene akkor is alutt javába. Az ura fogta, +lëvetkëztette szűzanyameztelenre, bekente a testyit mészszel, +azután behempërgette a tollyúba. Azutánn otthatta, mënt haza. Czene +mëg olyan vót a tollyúba, mint a valóságos ördög. De ő vele +lehëtett vóna akarmit csinányi, hogy maj fëlérzëtt vóna!</p> +<p>Má jó este vót, mikor ámábú fëlkelt. De szörnyenn mëgütődött, +mikor magamagát mëllátta. »É! hát én vagyok-ë én? vagy ki vagyok +hát? ha mëcscsipëm magam, érzëm, hogy fáj! ha kiátok, hallom a +magam rekett hangját! de azé méssë én vagyok én! De iszën! +mëttudom. Hazamënëk, ha a kis kutyánk mëgösmer, akkor én vagyok én, +de ha nem ösmer mëg, az ablakra mënëk, bekiátok a gyerëkëknek, +hogy: elé van-ë anyátok? ha azok aszongyák, hon: nincs, akkor is én +vagyok én!« <span class="pagenum"><a name="Page_527" id= +"Page_527">-527-</a></span></p> +<p>Úgy is vót. Otthon a kis kutya majd elrágta a lába szárát, hiába +monta neki, hogy: Pufi ne! Pufi ne! az csak ugatta. Mikor az +ablakra mënt, kérdëzte a gyerëkëkët: »elé van-ë anyátok?« Azok má +jó be vótak tanitva, aszonták, kikiátották, hogy: »elé!«</p> +<p>Má Czene maj mëbbolondút, pegyig azelőtt së vót ott, a hun az +embër eszit osztogatták, nem tutta kitanányi sëhossë, hogy vallyon +ki lëhet ő?</p> +<p>Nasz szomorúságába elmënt a szomszéd kertyibe, ott bebújt ëgy +méköpűbe. Ára mëg zsiványok jártak, elvitték a méköpűt Czenével +ëgyütt. Panaszolkottak is, hogy jaj! de nehez, jaj! de nehez! de +hát csak azt tutták, hogy a méz benne a nehez!</p> +<p>Ëcczër, a hogy vitték, Czene elkezd huggyoznyi, hallyák a +zsiványok, aszongyák, hogy »vigyük lassabban, mer má hull a méz!« +mikor mëg más baja vëtte elé Czenét, aszonták, hogy »állyunk mëg, +mer má a sejt is putyog!« Mëg is átak, ép a kántor kertyibe +vótak.</p> +<p>Ott letëtték a zsiványok, hogy má nem is viszik továdabb ezt a +csudanehez köpűt, mëbbeszéték, hogy lopnak ëgy birkát, oszt ott a +kerbe mëffőzik. El is mëntek.</p> +<p>Akközbe rëggel lëtt, Czene kibújt a köpűbű, a kántor mëg ahogy +lëmënt a kerbe, mëllátta, de maj kitörte a nyavallya, úgy mëgihett +tűlle. Szalatt ëgënyest a papho, hogy szentëllye fël az ő kertyit, +mer abba az ördög tanyázik. <span class="pagenum"><a name= +"Page_528" id="Page_528">-528-</a></span></p> +<p>De jókor vót, a pap lábán mëg nem vót még czipe, aszonta, hogy +elmëgy, ha a kántor a hátára vëszi, oszt úgy viszi el. A kántor még +abba is beleëgyezëtt.</p> +<p>Viszi a kántor a papot, viszi, Czene má messzirű látta, azt +hitte, hogy a zsivány hozza a birkát, odakiát neki: »hozzad, +hozzad! a farka maj jó lëssz a káposztába!« A pap mëhhallotta, mint +kit a puskábú kilőttek, úgy mënt haza, mezitláb. A kántor mëg +utánna.</p> +<p>Czenét mëj jó elverték, úgy kerüt haza.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek. Heves vármegye. Szabó Éva +parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1904. január.</i></p> +<h2>77. Futyika<a name="FNanchor_77" id="FNanchor_77"></a><a href= +"#Footnote_77" class="fnanchor">77)</a> János.</h2> +<p>Hun vót, hun nem vót, vót a világonn ëgy Futyika Jankó. Az +ëgyebet së tëtt egész nap, csak szalatt, nem is fogatták mëg +bérësnek sëhova. Pegyig máskép mëg fájin embër vót.</p> +<p>Ëcczër beállított ëgy gazdáho, aszonta neki: fogaggya őt fël +napi háromszori szaladásra! azé ő dógozik mindënt, csakhogy napjába +háromszor szaladhasson, a hova kedvi tartya.</p> +<p>A gazda először csak nevetëtt rajta, de gondolt ëgyet: +<span class="pagenum"><a name="Page_529" id= +"Page_529">-529-</a></span></p> +<p>– Isz ússë vót mén nekëm ilyen furcsa cselédëm, eh! Isten neki +fakërëszt, ha eltörik as së lëssz! – fëlfogadom!</p> +<p>Fël is fogatta. A bér av vót, a mit mëgëszik.</p> +<p>Hát a letelső nap is kimëntek szántanyi. Má jó csomót +szántottak, elgyött a früstök ideji. Futyika Jankó a helyëtt, hogy +ëtt vóna, olyan szaladásnak atta magát, a gazdája azt hitte, hogy +mëg van a bolondúva, nincs ki neki a tizënkettőre.</p> +<p>De iszën vót Jankónak eszi. Ëgënyest hazaszalatt a gazdája +házáho. Ott aszongya az asszonnak:</p> +<p>– Azt üzente gazduram, hogy a pinczébe a hordókot mind ki këll +forróznyi, mer jód mëddohosogyik.</p> +<p>Ütölt-hatolt az asszony, még a képi is szint vátott erre a +szóra. Igën ám! mer a pap járt hozzá, oszt ő mëg, hogy a bérëssik +mën në lássa, a hordóba bújtatta.</p> +<p>De azé beleëgyezëtt, azt hitte, hogy azt a hordót maj csak +elkerűlyik. Futyika Jankó nagyon jó tutta a dürgést, hogy az +asszonho pap jár, a nagy kanta forró vizbű beöntött valahány hordó +vót, mindbe, még csak valaki ëgybe el nem kiátotta magát.</p> +<p>– É, tán borférëg van ebbe a hordóba! forrózzuk csak ki +jobban!</p> +<p>Oszt jót löttyentëtt a hordó szájába. Nagyot kiátott a pap, mer +hát bizony rosszú eshetëtt an neki.</p> +<p>Beszól Futyika Jankó:</p> +<p>– Hát ki odbe!? <span class="pagenum"><a name="Page_530" id= +"Page_530">-530-</a></span></p> +<p>– Én!</p> +<p>– Ki az az »én«!?</p> +<p>– A pap!</p> +<p>– Aha! a pap!? Hát majd lëssz magának a mënyecskéhë járnyi! Maj +mëmmondom a gazdámnak!</p> +<p>– Jaj! jaj! lelkëm! csak mën në mondd, nem gyövök többet ide! +úgy-ë, lëlkëm! nem mondod mëg! Në ë!</p> +<p>Avval odacsúsztatott neki ëgy százast.</p> +<p>Aszonta arra neki Futyika Jankó:</p> +<p>– Hát jó van! most az ëcczër nem mondom mëg, de ha még valamikor +itt tanálom, Istenszentuccsëg! mëmmondom!</p> +<p>Azután eltëtte a százast, oszt mënt kifele a fődre, mint a +forgószé.</p> +<p>A gazda épenn akkor nyelte lë az utóllyát, mikorra ő odaért. +Hozzáfogtak szántanyi, mënt a dolog, délyig mës së állottak.</p> +<p>Mikor delet húzták, kifogták az ökröt, Futyika Jankó nem várt +sëmmit, ha szalatt mëgint haza.</p> +<p>Mos mëg aszongya a gazd’asszonyának:</p> +<p>– Azt üzente a gazduram, hogy a fészërbű hánnyam ki a szalmát, +mer a még ott kárt csiná!</p> +<p>– Hát jó van, hányd ki!</p> +<p>Fëlvësz Futyika Jankó ëgy nagy vasvillát, szurkállya bele a +szalmába, ëcczër csak nagyot pisszen valaki. A pap vót.</p> +<p>Futyika Jankó tutta, hogy av van ott! <span class= +"pagenum"><a name="Page_531" id="Page_531">-531-</a></span></p> +<p>Odaszól neki:</p> +<p>– Ki a!?</p> +<p>– Én vagyok, a pap!</p> +<p>– Hát nem mëmmontam má én magának, hogy ide be në tëgye a +lábát!?</p> +<p>– Nem gyövök többet, jaj! nem gyövök többet!</p> +<p>– No! hát má mindëgy, hiába fogadkozik, én má mëmmondom a +gazdámnak.</p> +<p>Jankó annyira beszét, hogy tán el së át vóna a szava, ha a pap +mëgint ëgy százassal be nem gyugja a szájját.</p> +<p>De még akkor is neki állott fëllyebb, mer aszonta:</p> +<p>– Ide në győjjék többet, mer jaj az életyinek! mëgölyi a +gazdám!</p> +<p>Jankó nem bánta së a papot, së az asszont, csak hogy a péz nálla +vót!</p> +<p>Akkor mënt kifele újra, úgy danolt mëg süvűtött, mint a rossz! +mëg úgy szalatt, mint a firjóka.</p> +<p>Mulasztanyi nem mulasztott ő a dógábú sëmmit, de a má gazdája +nem birta mëgányi, hogy mën në kérdëzze:</p> +<p>– Hun jársz të ilyenkor, hé!</p> +<p>– Mëmmëg ott! Mit keresi! a hun jártam, ott jártam! jó helyënn +jártam!</p> +<p>– Jó van no! monta a gazda, de kényës vagy, az ebatta!</p> +<p>Avval mëntek szántanyi.</p> +<p>Mikor elgyött az uzsonna ideji, Jankó mëgint nyaka közé kapta a +lábát. Az embër mëg mosolyogva <span class="pagenum"><a name= +"Page_532" id="Page_532">-532-</a></span> nézëtt utánna, oszt csak +úgy magába monta, hogy:</p> +<p>– Bolond!…</p> +<p>Jankó most aszonta az asszonnak, hogy azt üzente a gazda, hogy a +kádbú ki këll a pëlyhët dőtenyi, hasz szíjja mëg a nap, mer má +nemsoká úgyis el këll annyi!</p> +<p>A kád pëhëly a komrába vót. Odamënt Jankó, kihempërgette az +udvar közepire, ott leótta rúlla a nagy kendőt, oszt zuhi! +borította fël!</p> +<p>Kigurút a pap is. A hogy kiesëtt, úgy vágta szét a tenyerivel a +tollyút, mint ëgy lapát.</p> +<p>– Hát maga újfënt itt van? ennye! ennye! no! vigyázzék a bőrire! +ha még mos së mondom mëg!…</p> +<p>De a pap tutta az orvasságát most is, elévëtte a bugyëllárissát, +odatta a harmagyik százast is Jankónak.</p> +<p>Szép napszám ëgy nap alatt! – háromszáz forint!</p> +<p>Jankó mëgigirte, hogy nem árollya el, de kikövetëlte, hogy a pap +többet oda në mënnyék.</p> +<p>Avval kimënt újra, otki is maratt, még aznapra a szántást el nem +végezték.</p> +<p>Másnap, a hogy kimëntek szántanyi, látták, hogy szánt javába a +pap is.</p> +<p>Futyika Jankó törte is a fejit mingyá, mit csinállyék most vele? +de nem tudott kitanányi sëmmit. <span class="pagenum"><a name= +"Page_533" id="Page_533">-533-</a></span></p> +<p>Débe az asszony ételt hozott nekik, mikor mëgëttek, a maradékot +a gazda a papnak szánta.</p> +<p>– Vidd el ezt a bogácsát, Jankó! a papnak, mondd, hogy én +kűttem!</p> +<p>Szalatt is Jankó a bogácsával. Mikor a szántásonn mënt, +lë-lëhajolt, mintha rögekët vënne fël, pegyig a bogácsát hajingálta +el.</p> +<p>Mikor a papho ért, aszongya neki:</p> +<p>– Hallya-ë, ha a gazdám êre gyön, szëggye össze a sátorfáját, +mer nem jó végi lëssz. Aszonta pegyig, hogy gyön mingyá!</p> +<p>Avval mëgfordút, mënt vissza a gazdájáho.</p> +<p>Annak mëg aszonta:</p> +<p>– Gazduram! tisztëlyi a pap, köszönyi a bogácsát, azt üzente, +hogy mënnyék át, de fejszét is vigyék, mer az ekéjinek baja +van!</p> +<p>Az embër kapta a fejszét, oszt mënt ëgënyest a pap fele.</p> +<p>Mikor ezt látta a pap, csak a hogy a lába engette, elkezdëtt +szalannyi. A gazda nem tutta mire vélnyi a szaladást, ő is utánna, +oszt kiabáta:</p> +<p>– Állyék mëg! állyék mëg!</p> +<p>Jankó ezt látva odafordút az asszonho is:</p> +<p>– Ha kedves az életyi, szalaggyék maga is, még szépenn van!</p> +<p>Szalatt is az asszony.</p> +<p>Az ura látta, hogy most má az asszony is szalad, nem a pap után, +hanem a feleségi után iramodott.</p> +<p>De sosë tutta elgondolnyi ezt a szaladást. <span class= +"pagenum"><a name="Page_534" id="Page_534">-534-</a></span></p> +<p>Mikor utóérte a feleségit, am mán ëgënyest azt hitte, hogy +agyonütyi az ura, ríva rimánkodott neki:</p> +<p>– Jaj! csak në üss agyon! a papot többet nem eresztëm be a +házba. Igazán mondom: nem eresztëm be!</p> +<p>Az embërnek szívi ágába së vót a feleségit bántanyi, de nagyon +mëghőkűt, mikor a feleségi beszéggyit mëgértëtte.</p> +<p>– Mit beszész të?</p> +<p>Az asszony rimánkodott tovább, hogy csak në báncsa, a pap nem +jut többet a házba.</p> +<p>– Hát mellyik?</p> +<p>Az asszony elmonta.</p> +<p>No! ezé má oszt úgy elverte a baltanyellel, hogy kék maratt a +helyi.</p> +<p>– Ne ë! majd adok én nekëd papot!</p> +<p>Az asszony is, a pap is hazaszaladt.</p> +<p>Este a gazda mëg Futyika Jankó is hazaértek.</p> +<p>Az asszony el vót szontyorodva, de azé adott nekik vacsorát.</p> +<p>Az embër lëfekütt hamar, de Jankó ámatlankodott sokáig.</p> +<p>A hogy fekütt a legény, heverésibe hallott valami sugdolódzást. +Az asszony mëg a pap vót.</p> +<p>Azt beszéték, hogy az embërt is mëg Jankót is el kék vesztenyi, +mëg hogy el is vesztyik, oszt mint másnap bemënnek a várasba, +vésznek mérëggyükeret. <span class="pagenum"><a name="Page_535" id= +"Page_535">-535-</a></span></p> +<p>Futyika Jankó ezt mind hallotta végig.</p> +<p>– Mëgállyatok! – monta magába, – maj kibánok veletëk!</p> +<p>Fëlőtözött mint vándollónak, ásott a szomszéd kertyibű vagy +háromfajta répát, oszt elindút arra az útra, a mellyik a várasba +vitt, ott lëfekütt az árokba.</p> +<p>Má jókor rëggel gyött ára ëgy kocsi, ketten ültek rajta: a pap +mëg az asszony.</p> +<p>Mëgállította őköt.</p> +<p>– Vigyënek be a várasba, mëgadom az áldomást!</p> +<p>– Üllyék fël no!</p> +<p>Azok nem ösmerték mëg.</p> +<p>– Hát mit árol maga?</p> +<p>– Répát, mérëggyükeret mëg affajtát!</p> +<p>– Igazánn-ë hát!?</p> +<p>– Né!… igazánn hát!</p> +<p>– Hogy aggya?</p> +<p>– Ki micsodás!… Az ëgyik drágább, mint a másik. Van olyan, a +kitű bókol az embër, mint a ló, az száz forint; azutánn van olyan, +a kitű haldoklyik, az kétszáz forint; a harmagyiktú mëg ëgënyesenn +mëghal, az háromszáz forint.</p> +<p>Összenézëtt a pap mëg az asszony.</p> +<p>– Mëvvëgyük-ë?</p> +<p>– Hát vëgyük mëg!</p> +<p>Mëvvëtték, ki is fizették. Jankó mëg lëszát a kocsirú, oszt +mënt, a mérű gyött. Amazok mëg visszahajtottak a faluba. +<span class="pagenum"><a name="Page_536" id= +"Page_536">-536-</a></span></p> +<p>Dére Jankó is hazakerűt azé.</p> +<p>Otthonn aszongya a gazdájának:</p> +<p>– Gazduram! minkët mëg akarnak ölnyi, në haggyuk magunkot! Majd +a feleségi ad vacsorára háromfajta répát, ha azt ëszük, maga csak +tëgyék úgy, a hogy én! Ëgy tiz csombékos ëstráng má akkorra a vizbe +lëssz, ha aszondom, hogy – hajcsa ki a kecskékët, verje ki őköt, a +hogy birja!</p> +<p>Az embër mëgigirte, hogy úgy tësz.</p> +<p>Mikor elgyött a vocsora ideji, Jankó mëg a gazda lëültek az +asztalho.</p> +<p>Nemsokára hozták is az első tál ételt.</p> +<p>Mëgëtték. Nézi a gazda Jankót, hát am má úgy rázta a fejit, mint +al ló, mikor melegi van. Elkezdëtt ő is úgy csinányi.</p> +<p>Kivël a konyhába összebútt a pap az asszonval, hogy – nécscsak! +ott van má!</p> +<p>Beviszik a másogyik tál ételt is. Jankó úgy rángatta magát mëg +tátogtatta a szájját, mintha haldoklana. A gazda, mikor látta, +szintazonszerint cselekëdëtt.</p> +<p>Mikor előttök vót a harmagyik tál étel, Jankó mëkkóstolta, oszt +csak úgy vágta magát hanyatt, hogy maj szétesëtt a feji.</p> +<p>A gazda látta, de magába aszonta, hogy ő mán vigyáz, arra hogy +nagyon mën në üsse valamijit. Avval ő is elvágódott.</p> +<p>Az asszony mëg a pap most má csakugyan azt <span class= +"pagenum"><a name="Page_537" id="Page_537">-537-</a></span> hitte, +hogy végire járt a két embërnek. Négykézlábra átak mind a kettenn, +oszt a pap elkezte:</p> +<p>– Bak, bak, bak, bak, bak, bak!</p> +<p>Rá az asszony:</p> +<p>– Be e e, be e e, be e e!</p> +<p>Jankó akkor hirtelen odaszólt a gazdájának:</p> +<p>– Gazduram! hajcsa ki a kecskét!</p> +<p>Fëlugrik a gazda, ëgënyesenn a kádho. Elévëszi őköt az +ëstránggal amúgy istenigazába, csihi-puhi, êre is, ára is, ne +neked! tënekëd is! Azok úgy mëgijettek, hogy szaladóra vëtték a +dógot, oszt ha mëg nem átak valahun, tán mém most is szalannak.</p> +<p class="center"><i>Puszta-Hanyi, Heves vármegye. Molnár Lojzi +dohányosbojtártól. Lejegyzés ideje: 1904. április.</i></p> +<h2>78. Egy helyett százat!</h2> +<p>Vót ëcczër ëgy katona. Az annyátú kapott ëgy aranyat, oszt +effelëtt való nagy örömibe, hogy ő neki ilyen nagy pézi van, bemënt +a templomba hálát annyi az Istennek!</p> +<p>Mikor beért a pap épen akkor rógyikáta, hogy a ki ëgy krajczárt +ad a szëgénnek, száz krajczárt kap érte az Istentől, a ki ëgy +aranyat ad, annak száz aranynyal fizet vissza az Isten! Mëgörűt +nagyon, allyig várta, hogy kimëhessënek a templombú. Mikor +kimëntek, ott át ëgy vak kódús az ajtóba, benyút a zsebbe, annak a +markába nyomta az aranyat.</p> +<p>Avval mënt tovább. De allyig lépëtt ënnëhányat, <span class= +"pagenum"><a name="Page_538" id="Page_538">-538-</a></span> má +mëbbánta. Mënt visszafele, hogy maj visszakéri, de má a kódús akkor +nem vót ott, hazamënt.</p> +<p>Kitudokáta, hun lakik a kódús, oszt tartott oda.</p> +<p>Kérte ő az arannyát, de a kódús aszonta, hogy ő nem látta az +arant, Isten ucscse! a hogy csakugyan igaza vót, mer vak vót! De a +katona követelte ám nagyon. A kódús esküdözött égre-fődre, hogy ő +visszaanná szívesenn, de ő neki fussék ki a szëmi, ha tud +rúlla!</p> +<p>– No! jó! mëgá! gondolta a katona, úgy tëtt, mintha kimënt vóna: +mëgnyitta az ajtót, de vissza betëtte, oszt odbe maratt a +házba.</p> +<p>A vak kódús azt hitte, hogy kimënt a katona, aszongya a +pajtásának, ëgy másik vak kódúsnak:</p> +<p>– Hát hounë! maj bolond vagyok vissza annyi! minek atta +akkor!</p> +<p>Elmonta oszt, hogy van ő neki arannya anná több is, az ágy alatt +van ëgy szakajtóba.</p> +<p>– Bolond kend! – mondja a másik kódús, – mé tartya szakajtóba, +onnat könnyen ellopják! lássa! én sipkába tartom!</p> +<p>Avval elévëtte a sipka aranyat:</p> +<p>– Emellye csak mëg!</p> +<p>De a kódús helyëtt a katona emelte mëg, így oszt könnyen el is +emelhette.</p> +<p>Otki mëgolvasta, hát épen száz vót.</p> +<p>Az Isten ëgy helyëtt csakugyan százat adott neki.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől. +Lejegyzés ideje: 1904. augusztus.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_539" id="Page_539">-539-</a></span></p> +<h2>79. Jézus, Szent Péter, Szent János.</h2> +<p>Ëcczër összekerűt három vándolló. Vót azoknak mindënik a +szélësatta világonn, csak pézik nem. Törték a fejiket: hot +tëhetnének rá szërt?</p> +<p>Aszongya ëcczër az ëgyik:</p> +<p>– Tuggyátok-ë, hogy lëssz? Maj lëszëk én Krisztus, valamellyitëk +lëgyék Szent Pétër, valamëllyitëk mëg Szent János. Hallottam ide +nem messzi a révésznek sok pézi van, elmënnyünk oda! Kerítünk +valahonnét ëgy szép nagy halat, ëgy jó magosra sült nagy kënyeret +mëg ëgy kupa jó bort! A többi maj lëssz valahogy.</p> +<p>Úgy is vót. Bemëntek a halász gunyhójába, onnat ellopták mind a +hármat. Akkor oszt indútak a templom fele. Onnat ellopták a nagy +selyëmpalástot, két fejíringët, a palástot Jézus vëtte magára, a +letöregebb vándolló, az ingëkët mëg a két másik. Süvegët mëg +papírbú nyírtak, azt tëtték a fejikre.</p> +<p>Elindútak oszt a révészhë.</p> +<p>Bekopogtatnak. Szabad vót bemënnyi.</p> +<p>Az asztalonn égëtt ëgy kis mécsës. Jézus mëgát az asztal +mellett, Pétër az ajtóba, János mëg a pitarajtóba. Elmonták oszt, +hogy kik ők?</p> +<p>– Én Jézus vagyok, ez itt Pétër, az apostolom, a harmagyik mëg: +János, otki áll a pitarba.</p> +<p>Összecsapta a két kézit a két öreg: a révész mëg a feleségi. +»Szent Isten! honnat érdemëllyük mink ezt a nagy tisztësségët, hogy +a mi hajlékunkba <span class="pagenum"><a name="Page_540" id= +"Page_540">-540-</a></span> elgyön a Krisztus két apostolával! – +Siessék mán, hozzék valamit! – Jaj! lelkëm, Jézus Krisztus! në +haraguggyék má, hogy nem tugyuk<a name="FNanchor_78" id= +"FNanchor_78"></a><a href="#Footnote_78" class="fnanchor">78)</a> +këllően kiszógányi!«</p> +<p>Akkorára begyött az öreg révész, hozott ëgy hitvány halat a +feleséginek, hogy süsse mëg.</p> +<p>De aszongya Jézus Krisztus:</p> +<p>– Aggyák csak ide! – Pétër! vidd ki ezt a halat Jánosnak, +mongyad, hogy ággya mëg!</p> +<p>Pétër kivitte, de mikor begyött, a nagy hallal gyött be, a kit a +halásztú loptak.</p> +<p>Az öregek majd elestek, annyira csudákoztak a szép halonn.</p> +<p>Azt oszt nemsokára mëgsütték, elég lëtt mind az ötyiknek.</p> +<p>Vocsora közbe kënyeret hozott az asszony, de olyan szëgény vót, +mint a főd.</p> +<p>– Pétër! vidd csak ki Jánosnak: ággya mëg!</p> +<p>Pétër a szép nagy kënyeret hozta be.</p> +<p>Az öregëk méj jobban csudákoztak.</p> +<p>A vocsora utánn elévëtt az öreg révész ëgy rossz kancsót, abba +vót ëgy kis bicskanyitogató, avval kínáta mëg Jézusékot, de Jézus +nem itt belülle! azt is mëgáldatta Jánossal; mikor Pétër begyött, +vót bor ëgy nagy kupával, ihattak hasig!</p> +<p>No! arra mán csakugyan elhitték, hogy Krisz tussal mëg a két +apostollal van dógok! allyig mertek szónyi. <span class= +"pagenum"><a name="Page_541" id="Page_541">-541-</a></span></p> +<p>Ëcczër az asszony odafordú az ura filihë:</p> +<p>– Hallya-ë, kend! van ott nekünk az a szakajtó aranyunk, në +áldatnánk azt mëg? most, még itt van a Krisztus!?</p> +<p>– De – mondta az öreg nagy hangosann – jó vóna biz a!</p> +<p>Az öregasszony be is hozta mingyá a szakajtó arampézt.</p> +<p>– Ereggy, Pétër, monggyad Jánosnak: ággya mëg azt a kis +pézt!</p> +<p>János vót a letjobb szaladó köztök, szalatt a pézzel mingyá. De +Pétër ëgy kicsit kívël maratt.</p> +<p>Aszongya odbe Krisztus:</p> +<p>– Mënnézëm má, oszt mëgáldom magam is, hátha hasznosabb lëssz az +én áldásom!</p> +<p>Kimënt Krisztus is, de mikor a pitarajtóba ért, ő is csak azt +nézte, mére van a másik kettő? Akkor aló! vesd el magad! utánnok a +palástba, ammëg úgy a lába közé verődött, mindég hasra akart benne +esnyi.</p> +<p>Sokállották má az öregëk az áldást, kinézëtt az embër: ugyan mit +csináhatnak má?</p> +<p>De ő is úgy látta őköt még ëcczër, akar én! nem vót ott +sënkiféli, még ëgy lélek së.</p> +<p>Szalatt be mondanyi a feleséginek, hogy:</p> +<p>– Jaj! jaj! nincs péz! elvitte a Krisztus! elvitte a Krisztus! +még ilyen zsivány Krisztust.</p> +<p>Aszongya neki a feleségi:</p> +<p>– Në káronkoggyék kend! hát ha a Krisztus <span class= +"pagenum"><a name="Page_542" id="Page_542">-542-</a></span> adta, a +Krisztus elvëtte! mit ugat kend annyit a Krisztusra?</p> +<p>Bëzzëg nem bánta má a három vándolló legény, akarhogy szitták, +csakhogy a malaszt velëk maratt!</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Özv. Bozsik Imrénétől, +70 éves. Lejegyzés ideje: 1904. augusztus.</i></p> +<h2>80. Krisztus és Szent Péter.</h2> +<p>Mikor Krisztus az embërt teremtëtte, ott kajfërtoskodott<a name= +"FNanchor_79" id="FNanchor_79"></a><a href="#Footnote_79" class= +"fnanchor">79)</a> mellette Szent Pétër is.</p> +<p>Kapta magát Szent Pétër, fëlütött benne a ke, fëltëtte, hogy ő +is csiná má embërt.</p> +<p>Csinát is. Nagy hëgyësenn vitte Krisztus elejbe az embërt. De +mikor Krisztus mëllátta, olyant nevetëtt rajta, hogy még a könnyűji +is hullott bele.</p> +<p>– Hát mit nevet? – kérdëzte Pétër.</p> +<p>– Azt, te szërëncsétlen! hogy a fejit mëffordítva tëtted a +nyakára!</p> +<p>Pétër elszégyëllëtte magát, hogy nem tud sëmmit, de azután maga +is nevetëtt rajta. De azé nem törte össze, ha odaszót +Krisztusnak:</p> +<p>– No! Uram! azé jó lëssz ek kötelesnek!</p> +<p>Igy teremtëtte Szent Pétër a kötelest.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Ragó +Jánostól. Lejegyzés ideje: 1904. julius.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_543" id="Page_543">-543-</a></span></p> +<h2>81. Ne mindig mondj igazat!</h2> +<p>Mikor még Krisztus Urunk a fődönn járt, vele járt Szent Pétër +is.</p> +<p>Szent Pétërnek vót ëgy szamara, a kit hordozott ő a vásárra +ide-oda, de mikor árolta, mindég igazat mondott. Elmonta, hogyha +kérdëzték: van-ë valami baja az állatnak? – elmonta, hogy biz a +kehës, nem húz, kényës, hát hogy ëgyszóval nem jó a szamár.</p> +<p>Hogy vëtték vóna mëg!?</p> +<p>Elkezdëtt Krisztusnak panaszolkonnyi, hogy a szamáronn sëhogysë +bir túlannyi, nem tuggya, mé!?</p> +<p>Aszongya neki Krisztus:</p> +<p>– Hát azé nem tudod elannyi, mer igazat mondol rúlla, gyalázod! +Dícsírnyi këll agyba-főbe! nëfé! majd eladod akkor!</p> +<p>Pétër letközelebb úgyis tëtt, oszt minőt csudákozott, hogy +elatta!</p> +<p>Innet mongyák azt, ha valaki igazmondásáé rosszú jár, hogy – új +járt, mint Szent Pétër: igazat mondott.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Putyó Rago +Jánostól. Lejegyzés ideje: 1904. február.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_544" id="Page_544">-544-</a></span></p> +<h2>82. Isten áldása nélkül hiábavaló a munka.</h2> +<p>Valamikor, mikor még Jézus meg Szent Péter a földön járt, két +asszony kiment a búzát aratni. Meleg volt, sütött a nap +tizedmagával, de a két asszony vágta a búzát, oda se hederített a +hőségnek. Épen javában aratnak, arra megy Jézus meg Szent Péter. +Odaszólnak az egyikhez:</p> +<p>– Adjon Isten jó napot! van-e jó termés!? le lesz-e már?</p> +<p>– Majd csak le lesz már ez! – mondta az asszony.</p> +<p>– Le, fiam, ha a jó Isten segít! – mondta rá Jézus.</p> +<p>– Le lesz már ez, ha nem segít is! – vágta vissza az asszony, +mert már alig volt vagy két lépés a búzája.</p> +<p>– No! majd meglátjuk, – mondta Jézus. Azzal tovább mentek a +másik asszonyhoz, az is már majd a végén volt a dolgának.</p> +<p>– Adjon Isten jó napot! le lesz-e már!?</p> +<p>– Le, ha a jó Isten segít, mindjárt! – mondta az asszony, de +csak vágta tovább a búzát.</p> +<p>– No! fiam! – felelt Jézus, – ez már biztosan le lesz!</p> +<p>Úgy is volt, az első asszony mëg másnap is vágta az életet, a +második meg már akkorra el is felejtette, hogy aratott.</p> +<p class="center"><i>Eger, Heves vármegye. Ujj Sándor +parasztlegénytől. Lejegyzés ideje: 1905. január.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_545" id="Page_545">-545-</a></span></p> +<h2>83. A légy meg a bolha.</h2> +<p>Ëcczër a légy mëg a bóha elindútak világot próbányi.</p> +<p>Azt kérdëzi a bóha a légytű:</p> +<p>– Hallod-ë, pajtás! mé van nekëd olyan nagy külűszëmed?</p> +<p>Aszongya a légy:</p> +<p>– Hát azé, hogy mikor a kopasz embër fejire szállok, mëgcsípom, +oszt ő haragjába engëm agyonn akar ütynyi, de nem engëm, ha a fejit +ütyi mëg, azonn én olyan jóézűt nevetëk, hogy kidűlled a szëmem is. +A sok nevetéstű van nekëm nagy szëmem!</p> +<p>Ezënn még a bóha is nevetëtt.</p> +<p>Akkor aszongya a légy:</p> +<p>– Hát nekëd, pajtás! mé olyan görbe a hátad?</p> +<p>Aszongya a bóha:</p> +<p>– Hát bíz acs csak attú van, hé! mer én a letnehezebb embërt is +fël birom emelnyi. Ezt tëszi a sok emelgetés!</p> +<p>A légy ezënn olyant nevetëtt, hogy a szëmi méj jobban +kidülledt.</p> +<p class="center"><i>Gyöngyös, Heves vármegye. Emlékezetből. +Lejegyzés ideje: 1903. augusztus.</i> <span class= +"pagenum"><a name="Page_546" id="Page_546">-546-</a></span></p> +<h2>84. Mit mond a varnyú nyáron meg mit mond télen?</h2> +<p>Nyáronn nagyon kényëss a varnyú, csirkehússal, mivel él, oszt +hogyha mëlláttya az útyi micsodát, csak aszongya: Ka-ka! Ka-ka!</p> +<p>De télënn, mikor egészenn sëmmitlen, fëlkeresi a szántófődekënn +a ganajrakást, belevágja az órát, oszt aszongya: Ko-lács! +Ko-lács!<a name="FNanchor_80" id="FNanchor_80"></a><a href= +"#Footnote_80" class="fnanchor">80)</a></p> +<p>Illyen az embër akkurát, mint a varnyú!</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Néhai édes +Atyámtól. Lejegyzés ideje: 1902. január.</i></p> +<h2>85. A kis kakas.</h2> +<p>A kis kakas kapirgát, kapirgát, ëcczër kakás lëtt a lába.</p> +<p>Mënt az írëmhe, de az nem akarta letürűnyi.</p> +<p>»Hallod-ë, írëm! türűdd lë lábam kis kakáját, mer mënëk a +báránho, oszt majd mëgësz!« Aszongya az írëm: »ereggy, mit bánom +én!«</p> +<p>Mëgy a báránho, eléaggya a panaszszát. »A szëmetënn kapirgátam, +kapirgátam, a lábam kakás lëtt, mëntem az írëmhe: türűllye le a +lábam! fenëgettem, hogy maj mëgëszëd të, de ő aszonta rá: »mit +bánom!« Ereggy, oszt ëdd mëg!« <span class="pagenum"><a name= +"Page_547" id="Page_547">-547-</a></span></p> +<p>A bárány aszonta, hogy ő nem mëgy.</p> +<p>»Ëdd mëg, bárány, mer mënëk a farkasé!« »Mit bánom én, ereggy!« +– monta a bárán.</p> +<p>A kis kakas akkor mënt a farkasho. »Hallod-e, farkas! a +szëmetënn kapirgátam, kapirgátam, a lábam kakás lëtt, mëntem az +írëmhë: türűllye lë a lábam! nem türűte. Fenëgettem, hogy maj +mëgëszi a bárány. Mëntem a báránho, hogy ëgye mëg az irmët, +aszonta, hogy nem mëgy, montam neki, hogy elgyövök tëérted, de ő +aszonta: »mit bánom én!« Ereggy, oszt ëdd mëg!«</p> +<p>A farkas is aszonta, hogy ő nem mëgy.</p> +<p>»Ëdd mëg, farkas! mer mënëk a puskáé, oszt mëllő!« »Nem bánom +én, de nem mëk!« – monta nagy fittyen a farkas.</p> +<p>A kis kakas mënt a puskáho. »A szëmetënn kapirgátam, kapirgátam, +a lábam kakás lëtt, mëntem az irëmhë: türűllye le a lábam! nem +türűte. Mentem a báránho: ëgye mëg az írmët, nem ëtte, mëntem a +farkasho: ëgye mëg a báránt, as së ëtte, most elgyöttem hozzád: +lődd mëg a farkast!«</p> +<p>De a puska aszonta, hogy ő nem lövi.</p> +<p>»Lődd mëg, puska! mer mënëk a sulyoké!« »Ereggy, mit bánom én!« +– monta a puska.</p> +<p>Akkor mënt a sulyokho. »A szëmetënn kapirgátam, kapirgátam, a +lábam kakás lëtt; mëntem az írëmhë: türűllye lë a lábam! nem +türűte; mëntem a báránho: ëgye mëg az írmët; nem ëtte; mëntem a +farkasho: ëgye mëg a báránt; nem ëtte; <span class= +"pagenum"><a name="Page_548" id="Page_548">-548-</a></span> mëntem +a puskáho: lőjje mëg a farkast; nem lőtte! most elgyöttem hozzád: +törd össze a puskát!«</p> +<p>A sulyok aszonta, hogy bizon nem töri ő.</p> +<p>»Elmënëk a tűzé, oszt mëgéget! törd össze!« »Nem töröm ën!« – +monta újfënt a sulyok.</p> +<p>A kis kakas elmënt a tűzhö. »A szëmetënn kapirgátam, kapirgátam; +a lábam kakás lëtt; mëntem az írëmhë: türűllye lë a lábam! nem +türűte! mëntem a báránho: ëgye mëg az írmët! nem ëtte; mëntem a +farkasho: ëgye mëg a báránt! nem ëtte; mëntem a puskáé: lőjje mëg a +farkast! nem lőtte; mëntem a sulyokho: törje össze a puskát! nem +törte; most má hozzád gyüttem: égesd mëg a sulykot.«</p> +<p>De a tűz is csak aszonta, hogy ő nem égetyi.</p> +<p>»Égesd mëg, tűz! mer elmënëk a vízé!« »Ereggy, mit bánom én!« – +monta a tűz.</p> +<p>A kis kakas mënt a vízhë. »A szëmetënn kapirgátam, kapirgátam, a +lábam kakás lëtt; mëntem az irëmhe: türűllye lë a lábam! nem +türűte; mëntem a báránho: ëgye mëg az írmët! nem ëtte; mëntem a +farkasho: ëgye mëg a báránt! nem ëtte; mëntem a puskáho: lőjje mëg +a farkast! nem lőtte; mëntem a sulyokho: törje össze a puskát! nem +törte; mëntem a tűzhö: égesse el a sulykot! nem égette; mos má +hozzád gyöttem, ócsd el a tüzet!«</p> +<p>A víz mëg kötte magát: ő nem mëgy!</p> +<p>»Ereggy, víz! mer mënëk a bikáé!« »Ereggy!« – monta a víz. +<span class="pagenum"><a name="Page_549" id= +"Page_549">-549-</a></span></p> +<p>Mënt is a kis kakas. »Hallod-ë, bika! a szëmetënn kapirgátam, +kapirgátam, a lábam kakás lëtt; mëntem az írëmhë: türűllye lë a +lábam! nem türűte; mëntem a báránho: ëgye mëg az irmët! nem ëtte; +mëntem a farkasho: ëgye mëg a báránt! nem ëtte; mëntem a puskáho: +lőjje mëg a farkast! nem lőtte; mëntem a sulyokho: törje össze a +puskát! nem törte; mëntem a tűzhő: égesse mëg a sulykot! nem +égette; mëntem a vízhe: ócscsa el a tüzet! nem mënt; mos má hozzád +gyöttem: idd mëg a vizet!«</p> +<p>De a bika ën nagyot bődűt, hogy ő nem iszsza.</p> +<p>»Bika! idd mëg a vizet, mer mënëk a mészárosé!« »Ereggy, Isten +hírivel!« – monta a bika.</p> +<p>A kis kakas mënt a mészárosho. »Hallod-ë, mészáros! a szëmetënn +kapirgátam, kapirgátam, a lábam kakás lëtt; mëntem az írëmhë: +türűllye lë a lábam! nem türűte; mëntem a báránho: ëgye mëg az +írmët! nem ëtte; mëntem a farkasho: ëgye mëg a báránt! nem ëtte; +mëntem a puskáho: lőjje mëg a farkast! nem lőtte; mëntem a +sulyokho: törje össze a puskát! nem törte; mëntem a tűzhő: égesse +mëg a sulykot! nem égette; mëntem a vízhë: ócscsa el a tüzet! nem +ótotta; mëntem a bikáho: igya mëg a vizet! nem itta; most má, +mészáros! hozzád gyöttem: öld mëg a bikát!«</p> +<p>A mészáros ölte a bikát, bika itta a vizet, a víz ótotta a +tüzet, a tűz égette a sulykot, a sulyok törte <span class= +"pagenum"><a name="Page_550" id="Page_550">-550-</a></span> a +puskát, a puska lőtte a farkast, a farkas ëtte a báránt, a bárány +ëtte az írmët, az írëm a kis kakasnak lëtürűte lába kis +kakáját!</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva +parasztasszonytól Lejegyzés ideje: 1904. január.</i></p> +<h2>86. Hogy mentem én mennyországba?<a name="FNanchor_81" id= +"FNanchor_81"></a><a href="#Footnote_81" class= +"fnanchor">81)</a></h2> +<p>Hát azt tuthassátok tik is, hogy az én apámnak száz járás főggyi +vót mëg hogy hat ökör járt ki az udvarábú. Gazdagok vótunk mink. +Szükségët nem szënvedtünk, az, hogy néha ëgy harapás kënyér së vót +a házunkná, nem vót nagy baj, mëgesëtt má a sokkal szëgényebbekné +is, mint mink vótunk.</p> +<p>Hát ëcczër is olyan bővibe vótunk a kënyérnek, hogy az anyám nem +tudott mibű sütyni. Écsapám veszekëdëtt, hogy ott a hambár, tele +búzával, oszt olyan gyámoltalanok vagyunk, hogy még sajtalan +bogácsát së tud sütynyi az anyánk.</p> +<p>Nem tuttam hallgatynyi, ha écsapám veszekëdëtt, befogtam a hat +ökröt, rátëttem a szekerre tizënkét zsák buzát, oszt elindútam a +malomba, écsapámék mëg mëntek a Budahátra szántanyi.</p> +<p>Hát a hogy mënünk az útonn, tudhassátok, hogy még abba az időbe +Abanyonn nem vót csinátút, a Laskóná a hat ökör a szekerrel +elakatt. Olyan sár vót, hogy az ökör mës së birt mozdúnyi. +<span class="pagenum"><a name="Page_551" id= +"Page_551">-551-</a></span></p> +<p>Micsinállyak má? otthagygyam a búzát, oszt győjjek haza ököré? +nem birtam okos lënnyi benne. Ëcczër csak eszëmbe jutott, hogy isz’ +láttam má én ezt másoktú is: kifogtam az ökröt, a szekerrű lëhántam +a búzát, az ökröt fëlraktam a szekerre, a zsákokot mëg befogtam a +járomba. Ha némëllyik kötelőczködött, olyant vágtam a hátára a +járomszöggel, hogy mingyá mëszszelidűt!</p> +<p>Akkor elévëttem az ökörhajtó ostort, végignyútottam rajtok, úgy +kihúzták az én szekeremët a sárbú, mintha ott së lëtt vóna.</p> +<p>No! hál’ Istennek! eggyig má vótunk!</p> +<p>Akkor lëhajingátam az ökröt, a zsákokot fëlraktam vissza, oszt +ballagtunk a malomba. Ott köszönök, aszongya a mónár, hogy várjak +ëgy kicsit, mer a malom nincsen itthonn, odavan eprésznyi!</p> +<p>Hű! a kutyafitta! – mondtam magamba, – mit csinálok én most? Hát +azt csinátam, hogy elmëntem, mëgkerestem a malmot! Ott ëtte az +eprët ëgy nagy fa tetejibe. Montam neki, hogy győjjék lë, mer hat a +beteg, hét a halott, oszt sihetëk! De csak a vállát húzogatta, oszt +aszonta, hogy aggyig ő nem gyön, méj jó nem lakik!</p> +<p>Mit vót mit tënnëm? – vártam. Ott átam má sokáig, de més së +gyött lë. No! – mondok magamba, – engëm në tëgyék bolondá! Az +ostort a kezembe hortam, kaptam magam, lëszúrtam a fődbe, oszt +fëlmëntem én is. Eprészëk, mondok, én is!</p> +<p>Jólaktam oszt otfël a malommal ëgyütt. <span class= +"pagenum"><a name="Page_552" id="Page_552">-552-</a></span></p> +<p>Ëcczër má oszt a malomnak së këllëtt az epër. Aszonta, hogy +mëhetűn!</p> +<p>Lë is gyöttünk, má fël is tëttem a garadra a búzát, mikor +eszembe jutott, hogy hát az ostorom!?</p> +<p>Kerestem mindënütt, de rá nem birtam akannyi.</p> +<p>Eccër csak mëppillantottam ëgy nagy jegënyefánn, ott lógott az +ostorom a tetejibe. De a nyelit nem láttam.</p> +<p>Hát akkor mongya a mónár, hogy táng a szëmitű nem láttya, hogy a +jegënyefa vót a kend ostornyeli? – Akkor néztem csak mëg jó! hát a +disznókutya úgy elámitott, hogy csak akkor ösmertem rá. Ez a! +csakugyan ez a! az én ostorom nyeli! oszt hogy mëgnyőtt! Tele vót +má galylyal mëg levellel, a dërëka mëg olyan vastag vót, allyig +birtam két kézzel átérnyi!</p> +<p>Má, mondok, az ostorom més së hagyom itteng!</p> +<p>Fëlmásztam a fára. Útközbe mëg eszrevëttem, hogy tele van az a +fa seregélyfészëkkel, fogtam magam, mëgóttam a gatyám madzagját, +oszt arra kötözgettem a seregélyëkët lábokná fogva. Gondoltam, hogy +maj mëssütyi otthon écsanyám, jó lëssz vocsorára! Mikor mán elëget +kötöztem fël, mëntem tovább az ostoromé.</p> +<p>De láttyátok-ë, micsinát velem az a disznófogonású seregély? A +hogy másztam fëlfele, az ágak, galylyak verdësték őköt, eszre së +vëttem, mikor elszátak velem a fárú. Szátak velem a Laskó<a name= +"FNanchor_82" id="FNanchor_82"></a><a href="#Footnote_82" class= +"fnanchor">82)</a> irántyába. <span class="pagenum"><a name= +"Page_553" id="Page_553">-553-</a></span> Abba mëg mosott a sok +asszony. Mikor engëm mëlláttak, mind csapdosta össze a kézit, oszt +elkezdte kiabányi: deó grácziász! deó grácziász! De én úgy +értettem, hogy: te, ódd mëg a gatyád! te, ódd mëg a gatyád!… Hát +nem tudom, mé kéritëk! mëgóttam oszt nekik. Ez épenn a Laskó fëlëtt +vót.</p> +<p>Mikor a gatyám mëgóttam, no! csak gondollyátok-ë, mi történt +velem? még olyant! A seregélyek a gatyámmal elszátak, én mëg zu! be +a Laskóba! Ki is üttem a farom csimájával a vizbű olyan halat, hogy +három szeker së birta haza Besenyőre!</p> +<p>Allyig birtam onnat a malomho vánszorganyi.</p> +<p>Ott mëm má vártak javába. A liszt régënn mëv vót pitléve.</p> +<p>Befogtam, oszt gyöttem haza.</p> +<p>Itthonn kérdëzte écsapám, hogy: no! fiam! mit hoztá?</p> +<p>– Mitacskot!</p> +<p>Ű! fiam! de jó mëffelelté apádnak, oszt vágott úgy filtövönn, +hogy mém mos së vënném fël ëgy ötvenesé!</p> +<p>Ott bőgtem odbe a sutba. Ëcczër csak kérdëzi écsapám:</p> +<p>– Hány óra?</p> +<p>– Ëgyik së hánnya a másikát! – szótam nagy mérgesenn a +sutbú.</p> +<p>Écsapám mëmmëg jó eldahutolt.</p> +<p>Vót oszt magam mé jó kibőgnöm! <span class="pagenum"><a name= +"Page_554" id="Page_554">-554-</a></span></p> +<p>Má este vót, mikor kimëntem a konyhába. Écsanyám épen a gomolyát +gyúrta. A hogy gyúrta, a hogy gyúrta, az ajtón csak szalatt be ëgy +farkas. Écsanyám nem fét tűlle, csak fogta a filit, oszt +gyömöszölte be a gomolyába. Azutánn oszt én së fétem!</p> +<p>Écsanyám még gyúrta a gomolyákot, de mink mán lëfeküttünk, mer +écsapám aszonta, hogy rëggel jókor lëmënnyünk Tepére,<a name= +"FNanchor_83" id="FNanchor_83"></a><a href="#Footnote_83" class= +"fnanchor">83)</a> vágjuk má lë azt a kis sarnyút, në vénüllyék mëg +a naponn!</p> +<p>Fël is keltünk jókor. Écsanyám betëtt a tarisznyánkba ëgy +fékënyeret mëg ëgy gomolyát, avval elindútunk.</p> +<p>Mikor lëértünk, lëpakoltunk a kocsirú, hát én aszontam az +embërëknek:</p> +<p>– Embërëk! nem vóna-ë jó, most mingyá kënyereznyi? Ha most +elvettyük a gongyát, akkor egész nap kaszáhatunk!</p> +<p>Az embërëk aszonták, hoj – jó van!</p> +<p>Én vágtam ëgy kis sarnyút alánk, oszt lëültünk kënyereznyi. A +kaszák mëg csak úgy vótak körülöttünk szanaszét.</p> +<p>Kivëttem a tarisznyábú az ennyivalót ëcs csëppig avval a +szándékkal, hogy nem hagyunk mink abbú ësz szikurdumot së!</p> +<p>Letelőször is a gomolyáho nyútam. <span class="pagenum"><a name= +"Page_555" id="Page_555">-555-</a></span></p> +<p>A hogy fëlszegëm, hát ëgy nagy lompos farkas csak kiugrik +belűlle (écsanyám felejcségbű azt a gomolyát atta ide), el akar +szalannyi. De a fara beleakatt ëgy kasza hegyibe, oszt úgy ugrát +végig a farkas mëg a kasza a sarnyúfődönn, úgy, hogy mikor +mënnéztük, hogy mit csiná az a farkas, akkorára úgy össze-vissza +rángatódzott a kaszával a fődönn, hogy a sarnyúbú ëcs csëpp së vót +lábonn.</p> +<p>Hogy mëgörűtünk mink ennek!</p> +<p>Aszondom oszt az embërëknek, hogy:</p> +<p>– Láttyák-ë, kentek! de jó hogy elébb kënyereztünk, nekünk +estyig mëttartott vóna vágnyi, igy mëg má lë van. Együnk sebësenn, +oszt dologra.</p> +<p>Mikor mëgëttünk, akkorára a sarnyú mëszszáratt, úgy, hogy +ëgënyest gyűtenyi mëg boglyáznyi lëhetëtt.</p> +<p>Én raktam a boglyát, a többiek mëg ki gyűtött, ki adogatta nekëm +fël a villával.</p> +<p>Hát jó nagy boglyát raktam! mikor má ëcs csëpp së vót odalë, +egészenn az égig ért.</p> +<p>Gondolkoznyi kezdtem: hogy mënëk én lë innet? mére? de nem +tuttam a móggyát kitanányi.</p> +<p>Ëcczër csak eszembe jutott, hogy lakik nekëm az égbe ëgy +nagynéném, mos közel vagyok hozzá, mondok, mos mëllátogatom.</p> +<p>Nem törtem rajta a fejem sokáig. A garádics épenn előttem vót, +csak ráléptem, oszt mëntem. Hanem nagy az a mënnyország, az embër +könnyenn eltévedhetne benne, én së tanátam mëg mingyá a Kata néném +házát. <span class="pagenum"><a name="Page_556" id= +"Page_556">-556-</a></span></p> +<p>Az útonn kérdëztem ëgy kis gyerëkët, hogy tuggya-ë, hun lakik az +én Kata néném? Aszonta: maj mëmmutatom!</p> +<p>El is vezetëtt szépenn.</p> +<p>Benyitok hozzá, hát épenn a pitarba lëncsét válogatott Kata +néném. Odaköszöntem neki, oszt mëmmontam, hogy ösmer-ë még engëm, +Kata néném?</p> +<p>– Hát honnë ösmernélek! hát hun jársz të itt, hé!? Ülly má lë +no, lelkem! ülly má lë no! elfárattá, úgy-ë!</p> +<p>Oszt úgy összeölelt, összecsókolt, azt hittem, hogy fébe së +akarja hannyi.</p> +<p>Kérdëzősködött osztang, hogy hogy van écsapám? écsanyám? még +kentëkët is kérdëzte, de kentëkrű nem tuttam mit szónyi, akkor +odavótak a Tiszahátonn.</p> +<p>Hát ott tartózkodtam én igën úgy három napig, nagyon jó mënt az +idő, még alunnyi së tuttunk, annyit beszégettünk.</p> +<p>Nëgyennapra oszt én mondtam Kata nénémnek, hogy mënnék má haza, +mer sosë gondollyák, hun járok.</p> +<p>Elbúcsúzkottunk, oszt gyöttem. De mikor a garádicsrú lënéztem, a +nagy boglya olyan kicsi lëtt, annyira lësüppedt, hogy allyig +lácczott.</p> +<p>Vakartam a fejem. Hogy mënëk én most haza? Lë nem ugorhatok, mer +kitörik a nyakam, innet mëg út nem visz lë. Hát kíntelen-këlletlen +vissza këllëtt mënnyi a nagynénémhë tanácsé. <span class= +"pagenum"><a name="Page_557" id="Page_557">-557-</a></span></p> +<p>Mikor benyittam hozzá, mém most is nevethetëm, aszonta:</p> +<p>– Tán itt felejtëtted a dohánzsaczkódot?</p> +<p>– Nem felejtëttem én, Kata néném! ha nem birok innet lëmënnyi, a +boglya, a minn idáig fëljuttam, olyan kicsi lëtt, hogy nem lácczik +abbú annyit së, mint ëgy lëesëtt mákszëm!</p> +<p>De nagyonn el vótam szomorodva.</p> +<p>Aszongya arra Kata néném:</p> +<p>– No! maj segíjjünk a bajonn! Van még ëgy kila<a name= +"FNanchor_84" id="FNanchor_84"></a><a href="#Footnote_84" class= +"fnanchor">84)</a> korpám, majd fonnyunk abbú kötelet, oszt lë +birsz jutynyi.</p> +<p>Úgy is vót. Mëssodrottuk mink a korpát kötelnek, de nem vát be. +Mer ëgyrétësenn nem ért lë a fődre, kétrétësenn mëg még össze is +gyűrődött a fődönn. Szóval nem vót elég hosszú. Korpája mëg má nem +vót a nénémnek! – Mit csinályum má!?</p> +<p>A néném azt is kitanáta.</p> +<p>A szomszédtú lopott ëgy véka korpát még, azt a kötelhë +hozzásodrottuk, így oszt vót kötelünk, a főgyig érő.</p> +<p>Elbúcsúzkottunk újfënt, én mëg ereszkëttem lëfele.</p> +<p>Még az igaz korpánn gyöttem, csak vót valahogy, de mikor a +lopott korpábú sodrott kötelhë értem, törje ki a rossz! lëszakatt +alattam.</p> +<p>Én mëg estem, estem lëfele. A boglya tövibe vót ëgy nagy kő, +arra estem. Úgy mëg tanátam <span class="pagenum"><a name= +"Page_558" id="Page_558">-558-</a></span> ütnyi az ülepëmmel, a kő +mingyá czikrát hajított, olyant, hogy az egész boglya lëégett +rúlla.</p> +<p>Igy kerűtem vissza a mënnyországbú.</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. A közlő: Vasas +Palkó parasztgazda. Lejegyzés ideje: 1903. deczember.</i></p> +<h2>87. Tréfás mese.</h2> +<p>Gyerëkkoromba écsanyám kikűdött a libát őrzenyi, de én +elaluttam, a liba elveszëtt, écsanyám mëg jó mëvvert, oszt +elkergetëtt hazúrú.</p> +<p>Én mëg mëntem, mëndëgétem, olyan hideg vót, majd mëffattam. Rám +akatt két betyár. Az ëgyik aszonta: »öllyük mëg!« – de a másik +fogott mellettem, aszonta, hogy: »në öllyük mëg! tëgyük ëgy +hordóba!« Úgy is vót. Betëttek ëgy hordóba. Azutáng fogtak ëgy +farkast, annak a farkát begyugták a lyukonn, én mëg nem tuttam, +hogy micsoda? csak mëffogtam. A farkas mëg szalatt, szalatt, mës së +át a házunkig.</p> +<p>Igy gyöttem én haza!</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva +parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1904. január.</i></p> +<h2>88. Az egyszeri lyány meg a halál.</h2> +<p>Vót a világonn ëgy embër mëg annak ëgy lyánya.</p> +<p>Az az embër ëcczër elmënt a vásárra, a lyány magába maratt. +Monta az apjának, hogy »ha kend elmëgy, <span class= +"pagenum"><a name="Page_559" id="Page_559">-559-</a></span> én +kivel hálok? magamba félek!« »Hát, lyányom! hí valakit, oszt majd +nem fész!«</p> +<p>Úgy is vót. Az embër elmënt, a lyány magába maratt.</p> +<p>Estefele kiáll a kapuba, elkezgyi: »Hé, valaki! gyere velem +hányi!« Messzirű odaszól ëgy hang: »tëgyé fël vizet!«</p> +<p>A lyány mënt a konyhára, tüzet rakott, fëltëtte a vizet. Várta, +hogy maj csak gyön má valaki. De nem gyött. Mëgúnta a várakozást, +kiállott a kapuba mëgint. »Hé! valaki! gyere velem hányi!«</p> +<p>A hang most aszonta: »öncsd a teknőbe!«</p> +<p>Beleöntötte, de a »valaki« mém mos së gyött.</p> +<p>Mëgint kiáll a lyány. »Hé, valaki! gyere má velem hányi!« A hang +közerrű aszongya: »mënëk!«</p> +<p>Má a másik pillantásba a pitarba vót a sárgalábú halá. Odamëgy a +teknőhö, a vizbe tëszi a lábát, aszongya a lyánnak: »gyere ide, +lyányom! mosd mëg a lábamot!« A lyány odament, mosta is, de nagyon +sárgállotta a lábát. »Ennye, bácsi! de sárga a maga lába!« Aszongya +rá a halá: »bizony, lyányom! sok sírba besoppatt má a!«</p> +<p>Mikor a lábával végezëtt, aszongya a halál: »mosd má mëg, +lyányom! a körmömöt is!« A lyány azt is mëmmosta, de azt is +rëttentő sárgának látta. »Ennye, bácsi! de sárga a maga körmei!« +»Bizony, lyányom! sok halottakot kikapart má a!«</p> +<p>A hogy a körmit megmossa a lyány, aszongya a halá: »gyere má +lyányom! mosd mëg a fogamot <span class="pagenum"><a name= +"Page_560" id="Page_560">-560-</a></span> is!« A lyány mosta azt +is, de az még sárgább vót, mint a lába, vagy a körmi. »Ennye, +bácsi! de sárgás a maga foga!« Aszongya rá a sárgalábú halá: +»bizony, lyányom! sok halottakot is bekapott má a! Ham! tégëd is +bekaplak!«</p> +<p class="center"><i>Besenyőtelek, Heves vármegye. Szabó Éva +parasztasszonytól. Lejegyzés ideje: 1904 január.</i></p> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_561" id= +"Page_561">-561-</a></span></p> +<h2>JEGYZETEK.</h2> +<p class="hanging-indent"><b>1. Este, Éjfél mëg Hajnal.</b> A +főthémát illetőleg l. Gaal 1. 77. l. Die Speckfestung.</p> +<p>Gaal 2. III. k. 46. l. Három királyleány.</p> +<p>U. o. III. k. 72. l. A szalonnavár.</p> +<p>Majláth 3. 187. l. Vas Laczi.</p> +<p>U. o. 318. l. A rózsát nevető herczegnő.</p> +<p>Erdélyi 1. III. k. 319. l. Juhász Palkó.</p> +<p>Arany 130. l. Fehérlófia.</p> +<p>Merényi. D. I. k. 98. l. Világszép Sárkány Rózsa.</p> +<p>Kriza. l. 436. Mirkó királyfi.</p> +<p>M. N. Gy. VI. (Vikár) 335. l. Lófia Jankó.</p> +<p>U. o. 343. l. Medve Jankó.</p> +<p>M. N. Gy. VII. (Majland), 489. l. Hajnal, Vacsora és Éjféle.</p> +<p>Nyr. II. k. 370. l. Mese a Lófi Jankuru.</p> +<p>U. o. VII. k. 37. l. A veres juhocska.</p> +<p>Kálmány: Sz. II. k. 115. l. Tehén fijú, szép vitéz Jankó.</p> +<p>Istvánffy. 11. l. Babszem Jankó.</p> +<p>Pintér. 67. l. Juhaczi Pétërreő mëg a Heecsin szakállaó +ördögreő.</p> +<p>U. o. 120. l. A sëteet ország királyáraó.</p> +<p>A teherbeesés csodáját illetőleg:</p> +<p>Gaal 1. 313. l. Dér rothe Hund.</p> +<p>U. o. 364. l. Dér Schlangenprinz.</p> +<p>Gaal 2. II. k. 29. l. Nemtudomka.</p> +<p>U. o. III. k. 81. l. Babszem Jankó. <span class= +"pagenum"><a name="Page_562" id="Page_562">-562-</a></span></p> +<p>U. o. 86. l. A kigyó királyfi.</p> +<p>U. o. 112. l. Kökény Matyi.</p> +<p>U. o. 186. l. Könnykeresztség.</p> +<p>Erdélyi 2. 42. A mosolygó alma.</p> +<p>U. o. 87. l. Az aranyhajú ikrek.</p> +<p>U. o. 155. Tamás kocsis.</p> +<p>Merényi. E. I. k. 5. A kígyóbőr.</p> +<p>U. o. 83. l. Vízi Péter és Vízi Pál.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek.</p> +<p>Nyr. VII. k. 37. A veres juhocska.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 126. l. Gyöngyike.</p> +<p>Pintér. 67. l. Juhaczi Péterreő stb.</p> +<p>U. o. 163. l. Mesë jë szëgeeny embërreő mëg ezeő juhászáraó.</p> +<p>Ezeken kívül l. még ezen gyüjtemény 1., 23., 33., 38., 40., 42., +47., 58. és 65. sz. meséjét is! M. N, T. II. Cosquin I. és LII. +Köhler 292–296. és 543–446. A vak házaspár szemeinek visszatételére +nézve v. ö. a 13. sz. Vörös vitéz cz. mese hasonló részletét a 104. +l. s mindakettőhöz l. a Gesta Romanorum 76. fej. és Grimm 118. +meséjének jegyzetét.</p> +<p class="hanging-indent"><b>2. A feneketlen kút.</b> L. ezen +gyüjtemény 1. sz. meséje irodalmát. Továbbá:</p> +<p>Merényi: S. I. k. 1. l. Az ólombarát.</p> +<p>Nyr. V. k. 419. l. czím nélkül.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 118. l. A Tűz madár.</p> +<p>U. o. II. k. 118. l. Tündérszép Ilona.</p> +<p>Istvánffy. 86. l. Hamupipőke.</p> +<p class="hanging-indent"><b>3. A kis rák.</b> L. ezen gyüjtemény +1. sz. meséjét s a hozzá írt jegyzetet. Továbbá az elkárhozott +királyleány megváltására nézve:</p> +<p>Gaal 2. I. k. 104. l. A szökött katona.</p> +<p>U. o. 138. l. A zöld dragonyos.</p> +<p>U. o. II. k. 214. l. Egy szegény halászról.</p> +<p>U. o. III. k. 133. l. Kincskeresők. <span class= +"pagenum"><a name="Page_563" id="Page_563">-563-</a></span></p> +<p>Erdélyi 2. 20. l. A fekete kisasszony.</p> +<p>U. o. 26. l. Az elátkozott királykisasszony.</p> +<p>U. o. 105. l. János vitéz.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 202. l. A mészároslegény.</p> +<p>Nyr. I. k. 376. l. Az elátkozott borbély.</p> +<p>U. o. XVII. k. 278. A huszárkatona meg Fejér Rozália.</p> +<p>U. o. XVIII. k. 186. l. Az opsitos katona.</p> +<p>U. o. XVIII. k. 234. l. A kis sündisznó.</p> +<p>U. o. XXVIII. k. 418. l. A fekëte kiráj-kisasszony.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 134. l. Az elkárhozott leány.</p> +<p>U. o. I. k. 135. l. A cigány kiráj.</p> +<p>Istvánffy. 97. l. Bolondos Jankó meg az ördög.</p> +<p>Pintér. 133. l. A feesz kereseő.</p> +<p class="hanging-indent"><b>4. A tetejetlen fa.</b> Majláth 3. +225. l. Tündér Ilona Erdélyi 1. III. k. 241. l. A pelikán +madárról.</p> +<p>U. az 2. 7. l. A hajnalkötöző királyfi.</p> +<p>Merényi: D. I. k. 3. l. A három aranygyűrű.</p> +<p>Merényi: S. II. k. 1. l. Szép Miklós.</p> +<p>Nyr. VI. k. 370. l. A nagy fa meg a kanászgyerek.</p> +<p>U. o. XIV. k. 375. l. Kirájmese.</p> +<p>Kállmány: Sz. I. k. 131. l. A beteg király.</p> +<p>M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 320. l. Jankó.</p> +<p>U. o. VII. k. (Majland.) 435. l. Borsszemvitéz és szép Julia, a +ki erdőt ződít és fűvet virágoztat.</p> +<p>U. o. 489. l. Hajnal, Vacsora és Éjféle.</p> +<p>L. még ezen gyűjt. Rózsa és Viola cz. meséjét s a hozzá írt +jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>5. A Hollóferjős király.</b> L. e +gyüjt. 4. sz. meséjét s annak irodalmát. Továbbá:</p> +<p>Gaal 2. I. k. 111. l. A testvéri átok.</p> +<p>U. o. II. k. 214. l. Egy szegény halászról.</p> +<p>U. o. III. k. 234. l. Halászmese.</p> +<p>M. N. Gy. VII. (Majland.) 467. l. Átkozott rucza.</p> +<p>A Hollóferjős név alighanem a bibliai Holofernes elferdítése. +<span class="pagenum"><a name="Page_564" id= +"Page_564">-564-</a></span></p> +<p class="hanging-indent"><b>6. A kis kondás.</b> Költői tárgya +miatt is figyelmet érdemel. Turandot-féle tipus.</p> +<p class="hanging-indent"><b>7. Csinos Ágrágyi.</b> Majláth 3. 187. +l. Vas Laczi.</p> +<p>U. o. 343. l. Pengő.</p> +<p>Erdélyi 1. III. k. 225. A három királyfi, a három sárkány és a +vasorrú bába.</p> +<p>Merényi: D. I. k. 98. l. Világszép Sárkány Rózsa.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 1. l. Az ólombarát.</p> +<p>U. o. I. k. 149. Az aranyfogú testvérek.</p> +<p>Nyr. VIII. k. 375. l. Cserneki.</p> +<p>U. o. XXIX. k. 534. l. A szép királyfi.</p> +<p>Kálmány: Sz. III. k. 160. l. Nap, Hold, Csillag +kiszabadítása.</p> +<p>Pintér. 120. l. A sëteet ország királyáraó.</p> +<p>Az Ágrágyi névben az Árgirius királyfi nyomát sejthetni.</p> +<p class="hanging-indent"><b>8. Az aranykőles.</b> L. e gyűjtemény +2. sz. meséjét s az ennek jegyzetében felsorolt meséket. Továbbá: +Gaal 1. 77. l. Die Speckfestung.</p> +<p>Gaal 2. I. k. 138. l. A zöld dragonyos.</p> +<p>U. o. III. k. 72. l. A szalonnavár.</p> +<p>Majláth 3. 49. l. A három királyleány.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 367. l. Hamupipőke.</p> +<p>Erdélyi 2. 26. l. Az elátkozott királykisasszony.</p> +<p>V. ö. Apor: Metamarphosis Transsylvaniae. Kiadta Kazinczy G. +1863. M. Tud. Akadémia. 380. l. [M. N. T. III. B.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>9. A próbára tett királyfi.</b> L. +Kálmány: Sz. I. k. 118. l. A Tűzmadár. V. ö. a Bucsánszkynál +megjelent Vénusmadár cz. ponyvairodalmi termékkel.</p> +<p class="hanging-indent"><b>10. Hamupipőke.</b> L. Erdélyi 1. II. +k. 355. l. A három királykisasszony.</p> +<p>Nyr. XII. k. 524. l. A bába és az öreg ember.</p> +<p>U. o. XXIV. k. 189. l. A Hamupipőke. [M. N. T. III. A.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>11. Királylánya Euczella.</b> L. a 10. +sz. mesénél fölsorolt irodalom mellett még: <span class= +"pagenum"><a name="Page_565" id="Page_565">-565-</a></span></p> +<p>Gaal 2. II. k. 133. l. Hamupepejke.</p> +<p>U. o. III. k. 15. l. Egy tátosról.</p> +<p>Merényi: E. II. k. 4. l. A Hamupipőke.</p> +<p>Arany. 211. l. Zsuzska és az ördög.</p> +<p>Nyr. III. k. 279. l. Mese a Hëlënárul.</p> +<p>U. o. XVIII. k. 330. A gyikiñfonyó.</p> +<p>Pap. 75. l. Hamishitű Jancsi.</p> +<p>Istvánffy. 68. l. Jankó meg az aranyhajú leány.</p> +<p>Pintér. 91. l. Mesë.</p> +<p>M. N. Gy. VI. (Vikár.) 320. l. Jankó.</p> +<p>Ezeken kívül l. még a gyüjteménynek 42. és 43. sz. meséit s a +hozzájuk írt jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>12. A tollas ördög.</b> L. Gaal 2. II. +k. 115. l. A szerencsés óra.</p> +<p>U. o. III. k. 23. l. A pelikán király.</p> +<p>Majláth 3. 98. l. A két testvér.</p> +<p>Erdélyi 2. 175. l. Jézus mondásának teljesedni kell.</p> +<p>M. N. Gy. III. k. 319. l. Szerencsének szerencséje.</p> +<p>Nyr. X. k. 40. l. czím nélkül.</p> +<p>Istvánffy. 1. l. Az elátkozott ember. [Gomme 40. Gesta Romanorum +20. Grimm 29. jegyz.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>13. A Vörös Vitéz.</b> Besenyőteleken +és vidékén nagyon kedvelt typus. Egy itt nem közölt változatának +szenvedő és diadalra jutó hőse: Szent Jobb (sic!).</p> +<p>L. Gaal 2. II. k. 100. l. A buzogányos gyermek.</p> +<p>U. o. II. k. 156. l. Esztendőre ilyenkor.</p> +<p>Erdélyi 1. I. k. 459. l. A három királyfi.</p> +<p>Erdélyi 2. 7. l. A hajnalkötöző királyfi.</p> +<p>Merényi: E. I. k. 83. l. Vízi Péter és Vízi Pál.</p> +<p>Merényi: D. II. k. 73. l. A szegény ember tizenkét fia.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 95. l. A Jófiú.</p> +<p>Kríza. 406. l. A vadász királyfiak.</p> +<p>Nyr. IV. k. 231. l. A két testvér.</p> +<p>U. o. VIII. k. 466. l. Farditottfejű Jánas.</p> +<p>U. o. IX. k. 231. l. A csudaerős kirájfi.</p> +<p>U. o. XVII. k. 377. l. A hamis testvírëk. <span class= +"pagenum"><a name="Page_566" id="Page_566">-566-</a></span></p> +<p>U. o. XVIII. k. 186. l. Az opsitos katona.</p> +<p>Ethnographia. III. k. 87. l.</p> +<p>Istvánffy. 107. l. A sárkányölő királyfi.</p> +<p>M. N. Gy. VII. (Majland.) 489. l. Hajnal, Vacsora és Éjféle.</p> +<p>[A Vörös Vitéz ármánya s a kivágott nyelv epizódja már a +Gellért-legenda Csanád-epizódjában és a Tristán-mondában is megvan, +sőt már az ókori Peleus-mondában is l. Apollodoros III. 313. Köhler +399. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>14. A Vörös Vitéz (változat).</b> L. e +gyüjt. 13. sz. meséjét s az ennek jegyzetében fölsorolt irodalom +mellett még a sorsváltozást mutató jelekre nézve a +következőket:</p> +<p>Erdélyi 1. III. k. 241. l. A pelikán madárról.</p> +<p>Gaal 2. I. k. 159. l. A kővé vált királyfi.</p> +<p>U. o. III. k. 1. l. A Vénus madara.</p> +<p>U. o. III. k. 52. l. Zöldike. A sorsváltozást itt is, mint e +gyüjt. Gyöngyharmat János cz. meséjében, az ibolya kinyilása +jelzi.</p> +<p>Merényi: E. I. k. 83. l. Vízi Péter és Vízi Pál.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek.</p> +<p>Kriza. 418. l. Rózsa vitéz.</p> +<p>Nyr. XXI. k. 382. l. A níty testvér. L. még e gyüjt. 33., 49., +50. és 58. sz. meséit. Az Igazság és Hamisság thémájáról szóló +irodalmat l. alább az Igazság és Hamisság cz. meséhez írt +jegyzetben. [A főthémát illetőleg l. Coquin XIX. sz. meséjének +jegyzetét.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>15. A tüzes ökör.</b> A rávonatkozó +irodalom egy részét l. e gyüjt. 13. sz. meséjénél; továbbá:</p> +<p>Gaal 2. II. k. 133. l. Hamupepejke.</p> +<p>U. o. II. k. 156. l. Esztendőre ilyenkor.</p> +<p>Majláth 3. 343. l. Pengő.</p> +<p>Erdélyi 2. 7. l. A hajnalkötöző királyfi.</p> +<p>Merényi: E. II. k. 189. l. A szegény ember és az obsitos.</p> +<p>Kríza. 406. A vadász királyfiak.</p> +<p>Nyr. XXII. k. 331. l. A szegény ember meg a keresztkomája. +<span class="pagenum"><a name="Page_567" id= +"Page_567">-567-</a></span></p> +<p class="hanging-indent"><b>16. A vasfejű farkas.</b> A kigyóval +tett jócselekedet motivumának irodalmát l. alább e gyüjt. A +Vargagyerek stb. cz. meséhez írt jegyzetben. A főthémát illetőleg +pedig:</p> +<p>Gaal 2. III. k. 169. A szerencsés vándorlegény.</p> +<p>Arany. 38. l. A veres tehén.</p> +<p>M. N. Gy. II. (Török). 375. l. A vasfejű ember.</p> +<p>Kálmány: K. II. k. 204. l. A grif madár.</p> +<p>U. o. II. k. 214. l. A puskás.</p> +<p>M. N. Gy. VII. (Majland.) 524. l. A házasodni akaró királyfiú. +[A segédállatokra nézve l. Köhler 303. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>17. A Szélördög.</b> A tetemőrzés +motivumát illetőleg l. e gyüjt. 15. sz. meséjét s a hozzá jegyzett +irodalmat; az asszonyrablás motivumára nézve pedig ugyancsak ezen +gyüjt. 4. sz. meséjét s annak irodalmát. Ezeken kivül:</p> +<p>Gaal 2. II. k. 188. l. A szalmakirály.</p> +<p>Erdélyi 1. III. k. 225. l. A három királyfi, a három sárkány és +a vasorrú bába.</p> +<p>Erdélyi 2. 63. l. A szalmakirály.</p> +<p>Majláth 3. 343. l. Pengő.</p> +<p>Merényi: E. II. k. 189. l. A szegény ember és az obsitos.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 1. l. Az ólombarát.</p> +<p>U. o. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek.</p> +<p>Kríza. 406. l. A vadász királyfiak.</p> +<p>Nyr. VIII. k. 375. l. Cserneki.</p> +<p>Az erőnek titkos úton való elvételére nézve l. még ezen gyüjt. +2. és 7. sz. meséjét. [A királyfiak »pádis« neve keleti +meseforrásra mutat.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>18. A szárnyas farkas.</b> Az +asszonyrablás motivumára nézve l. e gyüjt. 7. sz. meséjét s a hozzá +írt jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>19. Rózsa meg Viola.</b> A stereotyp +hármas próbára nézve l. e gyüjt. 7. sz. meséjét s a hozzá írt +jegyzetet. Továbbá:</p> +<p>Gaal 1. 53. l. Die gläserne Hacke.</p> +<p>Gaal 2. III. k. 35. l. Ördög leánya.</p> +<p>U. o. III. k. 155. l. A hatalmas síp. <span class= +"pagenum"><a name="Page_568" id="Page_568">-568-</a></span></p> +<p>Majláth 3. 225. l. Tündér Ilona.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 359. l. A három testvér.</p> +<p>U. o. III. k. 218. l. A király és az ördög.</p> +<p>U. o. III. k. 241. l. A pelikán madárról.</p> +<p>Erdélyi 2. 79. l. Több hétszer esküdni, mint egyszer.</p> +<p>Merényi: E. II. k. 65. l. Az aranyhajú kertészbojtár.</p> +<p>U. o. II. k. 169. l. A mostoha leány és az édes leány.</p> +<p>Merényi: D. I. k. 3. l. A három aranygyűrű.</p> +<p>U. o. II. k. 49. l. Ráró Rózsa.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 63. l. A török zultán fia.</p> +<p>U. o. II. k. 1. l. Szép Miklós.</p> +<p>Arany J. Rózsa és Ibolya cz. költ.</p> +<p>Arany. 69. l. Ráadó és Anyicska.</p> +<p>M. N. Gy. III. k. 350. l. A két borsökröcske.</p> +<p>Nyr. XVII. k. 426. l. Rudolf meg Rudinca.</p> +<p>U. o. XXVIII. k. 42. l. A vasórú banya.</p> +<p>Pintér. 79. l. Az ifjitaó madarraó.</p> +<p>U. o. 100. l. Mesë jë kiráraó mëg ezeő juhászáraó.</p> +<p>Egyike a népnél is legszélesebb körben ismert meséknek. [A mese +elején szereplő ördög Plútódrómó neve az iskolai dráma behatására +vall. A mesetypust illetőleg l. Hahn és Gomme 27. sz. A külföldi +párhuzamokat legteljesebben l. Köhler 161–175. l., ahol különösen +az üldözés közben való átváltozások és a menyasszony elfelejtésének +motivumára számos utalás található. V. ö. még Gonzenbach 14. Grimm +113. és 193. Cosquin 32. sz. meséjének jegyzetét.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>20. Miska meg Juliska.</b> L. ezen +gyűjteménynek 19. sz. meséjén s a hozzá írt jegyzeten kívül +még:</p> +<p>Gaál 2. II. k. 188. l. A szalmakirály.</p> +<p>Kriza. 395. l. Szép Palkó.</p> +<p>U. o. 465. l. Halász Józsi.</p> +<p>Nyr. XVII. k. 377. l. A hamis testvírëk.</p> +<p>L. még e gyüjtemény 21. sz. meséjét is. <span class= +"pagenum"><a name="Page_569" id="Page_569">-569-</a></span></p> +<p class="hanging-indent"><b>21. A zöldszakállú király.</b> L. a +19. és 20. sz. mesét s a hozzájuk írt jegyzetet. Továbbá az eligért +gyermek motivumát illetőleg:</p> +<p>Gaal 1. 53. l. Die gläserne Hacke.</p> +<p>U. o. 127. l. Fischermárhchen.</p> +<p>Gaal 2. II. k. 214. l. Egy szegény halászról.</p> +<p>U. o. III. k. 234. l. Halászmese.</p> +<p>Erdélyi 1. III. k. 218. l. A király és az ördög.</p> +<p>Merényi: D. II. k. 49. Ráró Rózsa.</p> +<p>U. o. II. k. 127. l. A száz pár körtve és alma.</p> +<p>Kriza. 477. l. Megölő Istéfán.</p> +<p>Nyr. XV. k. 569. l. Az öreg Pilinkó.</p> +<p>Pintér. 155. l. Az ördögreő mëmëg ë kiráraó.</p> +<p>[Gomme 10. Hahn 8. typus. Köhler 308. l. Grimm 92. sz. meséjének +jegyz.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>22. Oda ért, a hová a mádi zsidó.</b> +A három napig tartó szolgálat és háromszoros feladat motivumait l. +a 19. és 20. sz. mesében s a hozzájuk írt jegyzetben. Továbbá:</p> +<p>Gaal 2. II. k. 188. l. A szalmakirály.</p> +<p>U. o. III. k. 94. l. A bűbájos lakat.</p> +<p>U. o. III. k. 116. l. A tündérgyűrű.</p> +<p>Erdélyi 2. 63. l. A szalmakirály.</p> +<p>Majláth 3. 343 l. Pengő.</p> +<p>Merényi: E. I. k. 5. l. A kígyóbőr.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 63. l. A török zultán fia.</p> +<p>Arany. 258. l. Gagyi gazda.</p> +<p>Nyr. III. k. 179. l. Mese egy czigánylegényről.</p> +<p>U. o. X. k. 526. l. A kis Cziberda.</p> +<p>U. o. XV. k. 40., 89. ll. A csodálatozs gyűrű.</p> +<p>U. o. XVI. k. 277. l. Szegíny embör szúszékcsináló.</p> +<p>U. o. XXXII. k. 402. l. A csudatáska.</p> +<p>Istvánffy. 43. l. A szegény asszony fia.</p> +<p>Ez a mesénk – a végéből kitetszőleg – szövegromlást mutat. [Az +Aladdin-typus változata; l. Gomme 50. Köhler 63., 437. és 440. l. +Clouston I. 314., 470.] <span class="pagenum"><a name="Page_570" +id="Page_570">-570-</a></span></p> +<p class="hanging-indent"><b>23. Hajnal János.</b> L. Gaal 2. I. k. +23. l. Balga Tamás.</p> +<p>U. o. II. k. 54. l. Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ilona.</p> +<p>U. o. III. k. 15. l. Egy tátosról.</p> +<p>U. o. III. k. 23. l. A pelikán király.</p> +<p>Majláth 3. 49. l. A három királyleány.</p> +<p>U. o. 225. l. Tündér Ilona.</p> +<p>Erdélyi 2. 47. l. Nemtudomka.</p> +<p>U. o. 155. l. Tamás kocsis.</p> +<p>U. o. 175. l. Jézus mondásának teljesedni kell.</p> +<p>Merényi: E. II. k. 4. l. A Hamupipőke.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 95. l. A Jófiu.</p> +<p>Arany. 115. l. Az ördögszerető.</p> +<p>Nyr. II. k. 421. l. cz. n.</p> +<p>U. o. VIII. k. 280 l. A királyfi felesége.</p> +<p>U. o. VIII. k. 328. l. Az ördögszerető.</p> +<p>U. o. XXII. k. 475. l. Akit az ördög szeretett.</p> +<p>U. o. XXIV. k. 332. l. Az ördögszerető.</p> +<p>U. o. XXIV. k. 429. l. A koszos csikó.</p> +<p>M. N. Gy. I. (Arany-Gyulai) 501. l.</p> +<p>U. o. VI. (Vikár.) 320. l. Jankó.</p> +<p>Pap. 75. l. Hamishitű Jancsi.</p> +<p>Istvánffy. 62. l. A csonka leány.</p> +<p>U. o. 68. l. Jankó meg az aranyhajú leány.</p> +<p>V. ö. még a leánynak házasságra való nemtelen erőszakolását +illetőleg e gyüjt. 31., a bálbajárásra nézve 30., az asszony +megcsonkítására, meggyógyulására, valamint a lebetegedő királyné +elleni ármányra nézve 24., az aranypatkó, aranyhajszál, stb. +találására nézve pedig 42. és 43. sz. meséjét s a hozzájuk írt +jegyzeteket.</p> +<p>Ezen mesében, bár ügyes szerkesztést árul el, az egyes typusok +annyira egymásra vannak halmozva, hogy azoknak mesterséges +összekeverése első pillantásra föltetszik. <span class= +"pagenum"><a name="Page_571" id="Page_571">-571-</a></span></p> +<p class="hanging-indent"><b>24. A boldogtalan királyné.</b> L. e +gyüjtemény 23. sz. meséjén kívül még:</p> +<p>Gaal 1. 390 l. Die Drillinge mit dem Goldhaar.</p> +<p>Gaal 2. I. k. 200. l. Jankalovics.</p> +<p>U. o. III. k. 148. l. Az aranyhaju hármasok.</p> +<p>Erdélyi 1. III. k. 195. l. A világ szép asszonya.</p> +<p>U. o. III. k. 212. l. A kezetlen lány.</p> +<p>Erdélyi 2. 42. l. A mosolygó alma.</p> +<p>Merényi: E. I. k. 41. l. A szárdiniai király fia.</p> +<p>Kriza. 414. l. Az irígy testvérek.</p> +<p>Kálmány: K. I. k. 236. l. A kővel berakott kirájné.</p> +<p>Istvánffy. 62. l. A csonka leány.</p> +<p>Pintér. 142. l. A hattyú vitézreő.</p> +<p>M. N. Gy. VII. k. (Majland). 379. l. Nád Péter.</p> +<p>[Gomme 5. Hahn 4. Typusa Köhler 565–575 l. és jegyzete. +Gonzenbach 5. sz. meséjéhez. Cosquin XVII. Grimm 96.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>25. Az ördöngős asszony meg a +lánya.</b> L. e gyüjt. 24. sz. meséjéhez írt jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>26. A faladárló meg az aranyhajú +királykisasszony.</b> Hasonlít ezen gyüjt. 27. sz. meséjéhez.</p> +<p class="hanging-indent"><b>27. A gallyból jött +királykisasszony.</b></p> +<p>Gaal 2. II. k. 54. l. Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ilona.</p> +<p>Mailáth 3. 187. l. Vas Laczi.</p> +<p>U. o. 318. l. A rózsát nevető herczegnő.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 395. l. A három pomarancs.</p> +<p>U. o. III. k. 252. l. Az özvegy ember és árva lány.</p> +<p>Merényi: E. II. k. 35. l. A nádszál kisasszony.</p> +<p>Arany. 157. l. A tündérkisasszony és a királyleány.</p> +<p>Nyr. I. k. 374. l. Az elátkozott királykisasszony.</p> +<p>U. o. IV. k. 473. l. Szép Ilonka.</p> +<p>U. o. VII. k. 182. l. Czím nélkül.</p> +<p>U. o. XII. k. 524. l. A bába és az öreg ember.</p> +<p>U. o. XIV. k. 519. l. A nádi kisasszonyok. <span class= +"pagenum"><a name="Page_572" id="Page_572">-572-</a></span></p> +<p>Istvánffy. 39. l. A kit nem anya szült.</p> +<p>Pintér. 91. l. Mesë.</p> +<p>U. o. 173. l. A nap lyányáraó.</p> +<p>[Gonzenbach 13. és 14. Sklarek 5. és 6. sz. Köhler 61. és 346. +l. Gomme 26. Hahn 21. typus. Pentamerone V., 9.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>28. A hét holló.</b> L. Majláth 3. +187. l. Vas Laczi.</p> +<p>Merényi: D. I. k. 115. l. A tizenkét fekete varju.</p> +<p>Nyr. III. k. 468. l. A hét vadlúd.</p> +<p>U. o. IV. k. 517. l. A tíz egytestvér.</p> +<p>Kálmány: K. II. k. 216. l. Az öreg ember majmai.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 121. l. Vas Laczi.</p> +<p>[Grimm 25. és 49. sz. Gomme 23. Hahn 20. typus. Sklarek 7. és 8. +sz.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>29. A hét daru.</b> L. az előbbi mesét +és jegyzetet. Továbbá:</p> +<p>Gaal 2, II. k. 188. l. A szalmakirály.</p> +<p>Merényi: E. I. k. 5. l. A kígyóbőr.</p> +<p>V. ö. még ezen gyüjt. 24. sz. meséjét és a Bucsánszkynál +megjelent Szép Elizke cz. ponyvairodalmi terméket.</p> +<p class="hanging-indent"><b>30. A libapásztorból lett +királyné.</b> L. az 5. és 23. sz. mesén s a hozzájuk adott +jegyzeteken kívül:</p> +<p>Gaal 2. I. k. 111. l. A testvéri átok.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 355. l. A három királykisasszony.</p> +<p>Erdélyi 2. 26 l. Az elátkozott királykisasszony.</p> +<p>U. o. 79. l. Több hétszer esküdni, mint egyszer.</p> +<p>Merényi: D. I. k. 147. l. A három királykisasszony.</p> +<p>Nyr. II. k. 130. l. Az êvért lëány.</p> +<p>Pintér. 100 l. Mesë jë kiráraó mëg ezeő juhászáraó.</p> +<p class="hanging-indent"><b>31. Nem akart az apja felesége +lenni.</b> L. e gyüjt. 23. és 30. sz. meséjén s az utóbbihoz adott +jegyzeten kívül még:</p> +<p>Gaal 2. III. k. 223. l. Apollónius királyfi.</p> +<p>Nyr. XVIII. k. 283. l. Az arañ koporsó.</p> +<p>Nyr. XIX. k. 523. l. Mese az apollóniai királyfiról.</p> +<p>[M. N. T. VIII. Az Apollonius-regényről l. Elimar Klebs kitünő +monographiáját: die Erzählung von Apollonius aus Tyrus. Berlin, G. +Reimer 1899. s róla szóló ismertetésemet <span class= +"pagenum"><a name="Page_573" id="Page_573">-573-</a></span> az +Irodalomtört. Közlem. X. kötete 246. s. kk. ll.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>32. A jószivű árvalány.</b> Merényi: +E. II. k. 169. l. A mostoha leány s az édes leány.</p> +<p>Merényi: D. II. k. 117. l. A mostoha és az édes gyermek.</p> +<p>Nyr. XII. k. 524. l. A bába és az öreg ember.</p> +<p>U. o. XIV. k. 91 l. A zides meg a mostoha jány.</p> +<p>U. o. XVI. k. 188. l. A két mostoha testvér.</p> +<p>U. o. XVII. k. 516. l. Az ides lám meg a mustoha lán.</p> +<p>[Gomme 16. Grimm 13. és 24. Köhler 189. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>33. Gyöngyharmat János.</b></p> +<p>Gaal 2. III. k. 52. l. Zöldike.</p> +<p>Merényi: D. I. k. 98. l. Világszép Sárkány Rózsa.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek.</p> +<p>Arany 104. l. Jankó és a három elátkozott királykisasszony.</p> +<p>Kriza. 436. l. Mirkó királyfi.</p> +<p>U. o. 454. l. Tündér Erzsébet.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 128. l. Erős János.</p> +<p>M. N. Gy. VII. k. (Majland.) 435. l. Borsszemvitéz és szép +Julia, a ki erdőt ződít s füvet virágoztat.</p> +<p>[Gomme 3. Hahn 28. sz. Köhler 444. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>34. Aranyszóló pintyőke.</b></p> +<p>Gaal 2. II. k. 3. l. Ki hogy vet, úgy arat.</p> +<p>U. o. III. k. 1. l. A Vénus madara.</p> +<p>Majláth 3. 225. l. Tündér Ilona.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 364. l. A kis tátos.</p> +<p>U. o. III. k. 241. l. A pelikán madárról.</p> +<p>Merényi: D. I. k. 71. l. Az örökifjuság víze.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 95. l. A Jófiu.</p> +<p>Arany. 7. l. A vak király.</p> +<p>Pap. 108. l. A tündérek kútja.</p> +<p>Pintér. 79. l. Az ifjitaó madarraó.</p> +<p>L. még e gyüjt. 68. sz. meséjét is.</p> +<p>[Grimm 57. sz. Köhler 54. 265. 402. l.] <span class= +"pagenum"><a name="Page_574" id="Page_574">-574-</a></span></p> +<p class="hanging-indent"><b>35. Tündérszép Ilona.</b> L. e gyüjt. +4. és 33. sz. meséit s a hozzájuk írt jegyzeteket.</p> +<p class="hanging-indent"><b>36. Királyfi Jankó.</b> L. e gyüjt. 4. +sz. meséjét s hozzá írt jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>37. Nemfélek Jankó.</b> Erdélyi 1. +III. k. 289. l. A félelemkereső.</p> +<p>U. o. III. k. 315. l. Nefélj Jancsi.</p> +<p>Pintér. 133 l. A feesz kereseő.</p> +<p>[Grimm 4. MNT. XV. Gonzenbach 57. Cosquin LXVII. (II. köt. 253. +l.) Köhler 68., 110., 258. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>38. Borsszem Jankó.</b> L. e gyüjt. 7. +sz. meséjén s az ahhoz adott jegyzeten kívül:</p> +<p>Gaal 2. III. k. 81. l. Babszem Jankó.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 1. l. Az ólombarát.</p> +<p>Arany L. 183. l. Babszem Jankó.</p> +<p>M. N. Gy. II. k. 389. l. János királyfi és Szélike.</p> +<p>Nyr. VIII. k. 375. l. Cserneki.</p> +<p>U. o. XXIX. k. 534 l. A szép királyfi.</p> +<p>[Sklarek 9. sz.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>39. Bull Jankó.</b> L. e gyüjt. 3. sz. +meséjét s a hozzáadott jegyzetet. Továbbá:</p> +<p>Istvánffy. 97. l. Bolondos Jankó meg az ördög.</p> +<p>M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 312. l. A jeles szolga.</p> +<p class="hanging-indent"><b>40. Rendes.</b> Egyike azon meséknek, +a melyeknek változatai a magyar meseirodalomban nem találhatók. +Egyes elemei és motivumai azonban nem ismeretlenek. [A mesélő úgy +látszik, összezavarta a mesét más rokon menetüekkel. A főthéma +leginkább a magzatával együtt kitett anya typusához szít, de a mese +vége egészen más körbe csap át.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>41. Tilinkó.</b> Gaal. 2. III. k. 66. +l. A szegény ember, ki az ördögöt megcsalta.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 325. l. Zsivány Gyuri.</p> +<p>Merényi: E. I. k. 123. l. Kilinkó.</p> +<p>Merényi. D. II. k. 93. l. A kárvallott juhász. <span class= +"pagenum"><a name="Page_575" id="Page_575">-575-</a></span></p> +<p>Merényi: S. I. k. 183. l. A vitéz szabó.</p> +<p>U. o. II. k. 171. l. Tilinkó.</p> +<p>Arany. 270. l. A czigány az égben és a pokolban.</p> +<p>Nyr. XIV. k. 473. l. A szegény s a zördög.</p> +<p>U. o. XXI. k. 382. l. A nity testvér.</p> +<p>U. o. XXII. k. 378. l. A kitanút zsiváñ.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 124. l. Az örökség.</p> +<p>M. N. Gy. I. k. 382. l. A czigány az égben és pokolban.</p> +<p>U. o. VI. k. (Vikár.) 343. l. Medve Jankó.</p> +<p>U. o. VIII. k. (Sebestyén.) 431. l. Markalf. L. még a +Bucsánszky-nál megjelent Koplaló Mátyás cz. ponyvaterméket. +[Sklarek 24. sz. Köhler 58., 477. l]</p> +<p class="hanging-indent"><b>42. Az okos kis ló meg a gazdája.</b> +L. e gyüjt. 11. és 23. sz. meséjén s a hozzájuk írt jegyzeteken +kívül:</p> +<p>Gaal 2. III. k. 15. l. Egy tátosról.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 364. l. A kis tátos.</p> +<p>Merényi: E. II. k. 4. l. A Hamupipőke.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 95. l. A Jófiú.</p> +<p>Istvánffy. 68. l. Jankó meg az aranyhajú leány.</p> +<p>Pap. 75. l. Hamishitű Jancsi.</p> +<p>M. N. Gy. VI. (Vikár.) 320. l. Jankó.</p> +<p class="hanging-indent"><b>43. A szerencsés hetedik.</b> L. az +előbbi mesét s a hozzá írt jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>44. A szegény árva lány meg testvére: +az őzecske.</b></p> +<p>Gaal 2. II. k. 54. l. Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ilona.</p> +<p>Erdélyi 1. III. k. 274. l. A két testvér.</p> +<p>Arany. 55. l. Az őzike.</p> +<p>Nyr. VIII. k. 328. l. Az ördögszerető.</p> +<p>U. o. XII. k. 429. l. czím nélkül.</p> +<p>U. o. XXXI. k. 115. l. Enike.</p> +<p>M. N. Gy. VII. k. (Majland.) 511. l. Szűz Mária és a +keresztlánya.</p> +<p>Pintér. 129. l. A keet testvérreő.</p> +<p>[Grimm 11. Gonzenbach 48. és 49. Hahn 1. sz. Köhler 438. l.] +<span class="pagenum"><a name="Page_576" id= +"Page_576">-576-</a></span></p> +<p class="hanging-indent"><b>45. A hizlalóra fogott két +egytestvér.</b> L. az előbbi mesét és jegyzetét.</p> +<p class="hanging-indent"><b>46. A két testvér.</b> L. e gyüjt. 19. +és 30 sz. meséjét s a hozzájuk írt jegyzeteket. [Grimm 15.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>47. A fejér madár.</b> L. Pap. 121. +Jártár varnyú.</p> +<p>Nyr. IV. k. 138. l. czím nélkül.</p> +<p>[Gomme 54. Grimm 47. sz. Köhler 120. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>48. A bús gelilcze meg a két +királyfi.</b> L. Kálmány: K. II. k. 14. l. A puskás.</p> +<p>Nyr. III. k. 517. l. A zaran-tojó tik.</p> +<p class="hanging-indent"><b>49. Arany Zsáda.</b> Merényi: E. II. +k. 101. l. A csodaszörny.</p> +<p>Nyr. X. k. 134. l. Okos Zsófi.</p> +<p>U. o. XVI. k. 135. l. Petiheli.</p> +<p>U. o. XVIII. k. 373. l. Ludas Matyi.</p> +<p>V. ö. még Fazekas M. Ludas Matyi-jával (megj. a Régi M. +Könyvtár-ban, kiadja Tóth Rezső.) [s az 50 sz. mesével Grimm 94. +sz. Köhler 372. és 445. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>50. Okos Zsófi.</b> L. az előbbi mesét +s a hozzá írt jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>51. A királyficzigánylegény.</b> L. +Merényi: D. I. k. 136. l. A rátartó királykisasszony.</p> +<p>V. ö. Shakespeare: Makranczos hölgy. [Grimm 52.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>52. A kis kondás három malacza.</b> L. +Gaal 2. III. k. 155. l. A hatalmas síp.</p> +<p>[Köhler 428. és 464. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>53. A tánczolni járó +királykisasszonyok.</b> L. Erdélyi 1. II. k. 352. l. A láthatatlan +juhászfiú.</p> +<p>U. o. III. k. 235. l. A király és inasa.</p> +<p>Berze Nagy J. A hevesmegyei nyvj. 1905. 54. l. Guba Jancsi, a +juhász.</p> +<p>[Grimm 133.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>54. Baka János.</b> L. e gyüjt. 3. és +53. sz. meséit s a hozzájuk írt jegyzeteket.</p> +<p class="hanging-indent"><b>55. A szegény lány meg a fia.</b> L. e +gyüjt. 8. és 11. sz. meséin s a hozzájuk írt jegyzeteken kívül +még:</p> +<p>Arany. 247. l. Az ördög és a két leány. <span class= +"pagenum"><a name="Page_577" id="Page_577">-577-</a></span></p> +<p>Nyr. IV. k. 179. l. czím nélkül.</p> +<p>U. o. XVIII. k. 427. l. A czicza és a két asszony.</p> +<p class="hanging-indent"><b>56. A bátor katona.</b> L. e gyüjt. 3. +sz. meséjét s a hozzá írt jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>57. A fekete vár.</b> L. Kriza. 477. +l. Megölő Istéfán.</p> +<p>Nyr. XV. k. 569. l. Az öreg Pilinkó.</p> +<p>L. e gyüjt. 59. sz. meséjét is. [A mese kezdete Báthory +Erzsébetnek, a csejtei vár gonosz úrnőjének szörnyű bűnére +emlékeztet, a folytatása a Kékszakáll-thémához forrad, a vége pedig +az idézett mesékben szereplő haramiavezér s az 59. sz. mesében +említett vérfertőző bünhödésével párhuzamos.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>58. A két királyfi.</b> L. e gyüjt. 8. +és 12. sz. meséjén s a hozzájuk írt jegyzeteken kívül:</p> +<p>Gaal 2. I. k. 3. l. Világbíró Nagy Mátyás.</p> +<p>U. o. III. k. 23. l. A pelikán király. [M. N. T. VI.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>59. Daru János.</b> L. e gyüjt. 57. +sz. meséjén s a hozzá írt jegyzeten kívül:</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 348. l. A két legkisebb királygyermek.</p> +<p>Nyr. XXIX. k. A láthatatlan lélek.</p> +<p>[Az Oedipus- és a Gregorius-monda érdekes változata. A vezeklést +ill. l. az 57. sz. mese jegyzetében idézetteket. A tengerbe +hajított kulcs föllelése majdnem ugyanígy a Gesta-Romanorum 81. +fejezetében. V. ö. A bűnbánó vagy: A sziklához lánczolt Gergely cz. +ponyvairodalmi elbeszéléssel, melynek Rózsa K.-féle 1892. évi +kiadása van előttem.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>60. A katona.</b> [Az előbbi mesének +csonka és elrontott változata, mely csak az aranykecske (az +előbbiben daru) motivumának két más thémához forrasztása miatt +érdekes. Ezek egyike a mese bekezdése, mely a király palotája előtt +őrt álló katona vétségének sajátszerű büntetése; másodika pedig +ebben a büntetésben a Rhampsinit király kincsesháza meglopásának +motivumához hasonló részlet, amely azonban nagyon <span class= +"pagenum"><a name="Page_578" id="Page_578">-578-</a></span> +elmosódott. Tanulságos példája e még tökéletlen s mintegy átmeneti +mesealakulat annak, hogy mikép csoportosulnak a meglévő motivumok +sokszor csak hiányos emlékezet folytán, de néha az ennek +segítségére jövő alkotó és kombináló képzelem szabad játéka +következtében is új meg új lánczolatokká.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>61. Krisztus meg a czigány.</b> Gaal +2. III. k. 142. l. Az ostobán Isten is csak bajjal segít.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 369. l. A koldus ajándéka.</p> +<p>U. o. III. k. 299. l. A szegény ember és a király.</p> +<p>Merényi: S. II. k. 113. l. A szegény ember és a varjak +királya.</p> +<p>Nyr. I. k. 417. l. Az Isten és a czigány.</p> +<p>U. o. IV. k. 324. l. czím nélkül.</p> +<p>U. o. X. k. 427. l. Mese a szegény emberről.</p> +<p>U. o. XVI. k. 277. l. Szëgíny embör szúszékcsináló.</p> +<p>Istvánffy. 1. l. Az elátkozott ember.</p> +<p>Pintér 186. l. Mesë ën nagyaó szëgeeny embërreő.</p> +<p>M. N. Gy. VIII. k. (Sebestyén.) 434. l. Terülj táska.</p> +<p>[Grimm 36. Köhler 47., 67., 423. és 588. l. Cosquin IV. XXXIX., +LVI.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>62. A Szent Péter muzsikája.</b></p> +<p>Gaal 2. III. k. 137. l. Jóért jó.</p> +<p>U. o. III. k. 142. l. Az ostobán Isten is csak bajjal segít.</p> +<p>U. o. III. k. 155. l. A hatalmas síp.</p> +<p>Kálmány: Sz. II. k. 147. l. Krisztus urunk muzsikája.</p> +<p>M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 273. Az ördög ajándéka.</p> +<p>[Grimm 110. Köhler 55., 61., 89. és 252. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>63. Hamupipőke meg a zsidó.</b> L. az +előbbi mesét meg jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>64. Igazság és hamisság.</b> L. e +gyüjteményben a Vörös Vitéz cz. meséket s a hozzájuk írt +jegyzeteket. Továbbá:</p> +<p>Gaal 2. III. k. 176. l. A szerencsétlenség jól esett.</p> +<p>Erdélyi 1. II. k. 359. l. A három testvér.</p> +<p>Merényi: D. II. k. 73. l. A szegény ember tizenkét fia. +<span class="pagenum"><a name="Page_579" id= +"Page_579">-579-</a></span></p> +<p>Kriza. 403. l. Az Igazság és Hamisság utazása.</p> +<p>Nyr. XVII. k. 377. l. A hamis testvirëk.</p> +<p>[M. N. T. IV. Clouston I. 249. és 464. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>65. Nemtudomka.</b> L. Gaal 1. 290 l. +Vom weisen Peter.</p> +<p>Gaal 2. II. k. 29. l. Nemtudomka.</p> +<p>U. o. II. k. 133. l. Hamupepejke.</p> +<p>Erdélyi 2. 47. l. Nemtudomka.</p> +<p>Merényi: E. II. k. 65. Az aranyhajú kertészbojtár.</p> +<p>Nyr. XV. k. 326. l. Babszëm Jankó.</p> +<p class="hanging-indent"><b>66. Ribike.</b> Nyr. I. k. 275. l. Az +elátkozott herczegkisasszony.</p> +<p>Nyr. XVIII. k. 330. l. A gyíkiñfonyó.</p> +<p>M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 369. l. Ribike.</p> +<p class="hanging-indent"><b>67. A Varga-gyerek meg az Olenburisz +király fia.</b> Majláth. 3. 187. l. Vas Laczi.</p> +<p>Erdélyi 1. I. k. 466. l. cz. n.</p> +<p>U. o. III. k. 262. l. A titkolódzó kis fiú és az ő kardja.</p> +<p>Kriza. 406. l. A vadász királyfiak.</p> +<p>Nyr. VI. k. 521. l. A deres almás paripa.</p> +<p>U. o. XXXII. k. 580. l. A sujszterinas álma.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 118. l. A Tűz madár.</p> +<p>U. o. I. k. 138. l. Leves Jancsi.</p> +<p>M. N. Gy. VI. k. (Vikár.) 361. l. Az álmát eltitkoló fiú.</p> +<p>Ethnographia. Új f. I. k. 103. l. A tyityoktartaó gyerëkreő. +(Pintér.)</p> +<p class="hanging-indent"><b>68. A siró nevető szemű király.</b> L. +e gyüjt. 24. és 34. sz. meséit s az utóbbihoz írt jegyzetet. +Továbbá:</p> +<p>Gaal 2. II. k. 188. l. A szalmakirály.</p> +<p>U. o III. k. 35. l. Az ördög leánya.</p> +<p>Merényi: S. I. k. 149. l. Az aranyfogú testvérek.</p> +<p>Kriza. 436. l. Mirkó királyfi.</p> +<p class="hanging-indent"><b>69. Szegény János.</b> L. Gaal 2. II. +k. 167. l. A hűséges princzeszné.</p> +<p>U. o. III. k. 127. l. A színváltozó királyné.</p> +<p>U. o. III. k. 200. l. Kalmár fia.</p> +<p>Erdélyi 2. 134. l. A leghűségesebb királykisasszony. +<span class="pagenum"><a name="Page_580" id= +"Page_580">-580-</a></span></p> +<p>Istvánffy. 28. l. A mészároslegény.</p> +<p class="hanging-indent"><b>70. A négy egytestvér.</b> Gaal 2. +III. k. 174 l. A kérkedés jutalma.</p> +<p>Nyr. IV. k. 422. l. A négy testvér.</p> +<p>U. o. XXI. k. 382. l. A nity testvér.</p> +<p class="hanging-indent"><b>71. A gazdag kalmár.</b> L. M. N. Gy. +VII. k. (Majland.) 413. l. Hamujutka Jancsi. V. ö. Ráskai: Egy szép +história Az Vitéz Franciscórul és az ő feleségéről. Olcsó Könyvtár. +Budapest. 1898. Az idevágó irodalmat l. ugyanott Szilády Áron +bevezetésében, 16. skk. ll.</p> +<p class="hanging-indent"><b>72. A tót diák.</b> Merényi: E. II. k. +143. l. Prücsök János.</p> +<p>U. o. II. k. 202. l. A vén leány.</p> +<p>Arany. 230. l. Dongó meg Mohácsi.</p> +<p>Nyr. V. k. 125. l. Pücsök Miska.</p> +<p>U. o. XVIII. k. 473. l. czím nélkül. [M. N. T. V.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>73. A furfangos czigány.</b> L. e +gyüjt. 41. sz. meséjén s a hozzá írt jegyzeten kívül még:</p> +<p>Nyr. VIII. k. 182. l. A szegény ember fia.</p> +<p>U. o. XXXII. k. 48. Butuk Miska.</p> +<p class="hanging-indent"><b>74. A három örökség.</b> L. az előbbi +jegyzetet.</p> +<p class="hanging-indent"><b>75. Nem Igaz!</b> M. N. Gy. II. +(Török.) 456. l. Az már nem igaz.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 213. l. Nem igaz. [Köhler 322.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>76. Czene.</b> M. N. Gy. VI. k. +(Vikár.) 280 l. A borzafa.</p> +<p>U. o. VIII. k. (Sebestyén.) 445. Csacsi csicsa.</p> +<p>U. o. 453. l. u. az. V. ö. Arany: Jóka ördöge cz. +költeményével.</p> +<p class="hanging-indent"><b>77. Futyika János.</b> Székely fiutól +hallottam egy ilyen tárgyú mesét Kolozsvárt. Közlésre még nem +került. [Roseggernek is van egy ilyen tárgyú tréfás népies +elbeszélése.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>78. Egy helyett százat!</b> L. +Merényi: D. I. k. 143. l. A szegény ember, a huszár és a pap.</p> +<p class="hanging-indent"><b>81. Ne mindig mondj igazat.</b> L. +Nyr. III. k. 557. l. Krisztus és Szent Péter.</p> +<p>Kálmány: K. II. k. 219. cz. n.</p> +<p class="hanging-indent"><b>82. Isten áldása nélkül hiábavaló a +munka.</b> L. Kálmány: K. II. k. 220. l. <span class= +"pagenum"><a name="Page_581" id="Page_581">-581-</a></span></p> +<p class="hanging-indent"><b>84. Mit mond a varnyú nyáron meg mit +mond télen?</b> L. M. N. Gy III. k. 260. l. cz. n.</p> +<p class="hanging-indent"><b>85. A kis kakas.</b></p> +<p>Erdélyi 2. 193. l. Gyermekmesék. II.</p> +<p>Arany 127. l. A kóró és a kis madár.</p> +<p>U. o. 209. l. A macska és az egér.</p> +<p>U. o. 229. l. A kakaska és a jérczike.</p> +<p>Nyr. II. k. 87. l. A kakas és a pipe.</p> +<p>U. o. V k. 225. l. A kakas és a jércze.</p> +<p>U. o. V. k. 520. l. A kis egér farkiczája.</p> +<p>U. o. VII. k. 46. l. Mese a féreg farkinczájáról.</p> +<p>U. o. VII. k. 279. l. A kokas még a gércze.</p> +<p>U. o. VII. k. 523. czím nélkül.</p> +<p>U. o. XIV. k. 424. l. A kóré s a kis madár.</p> +<p>U. o. XX. k. 239. l. A pityke mög a kis kakas.</p> +<p>Kálmány: Sz. I. k. 151. l. A bot és a bak.</p> +<p>U. o. III. k. 166. l. Az átkozott pipöretyúk.</p> +<p>U. o. III. k. 168. l. A kis nyúl.</p> +<p>M. N. Gy. I. (Arany-Gyulai.) 438. l. A kis kakas kitúrta a +sövényt.</p> +<p>[Köhler 185., 364., 517. l. Sklarek 32. Clouston I. 289. l. +Gomme 68–70. sz.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>86. Hogy mentem én +menyországba?</b></p> +<p>Erdélyi 2. 183. l. Mikor én kis fiú voltam.</p> +<p>Merényi: S. II k. 171. l. Tilinkó.</p> +<p>Kriza. 429. l. Az apám lakadalma.</p> +<p>Nyr. II. k. 176. l. Az ecceri gyerek.</p> +<p>U. o. V. k. 87. l. Bolom mese.</p> +<p>U. o. XIV. k. 570. l. Tréfás mese.</p> +<p>U. o. XXX. k. 605. l. czím nélkül.</p> +<p>U. o. XXXII. k. 456. l. Csali mese.</p> +<p>M. N. Gy. I. (Arany-Gyulai.) 463. skk. ll.</p> +<p>Kálmány: K. II. k. 215. l. Az óriás és a három testvér.</p> +<p>[Az ú. n. hazudozó-mesék körébe tartozik, melyeknek irodalmát l. +Carl Müller Fraureuth, Die deutschen <span class="pagenum"><a name= +"Page_582" id="Page_582">-582-</a></span> Lügendichtungen bis auf +Münchhausen. Halle 1881. Továbbá Köhler 96., 322., 410. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>87. Tréfás mese.</b> Erdélyi 2. 183. +l. Mikor én kis fiú voltam.</p> +<p>Nyr. V. k. 33. l. czím nélkül. [Köhler 410. l.]</p> +<p class="hanging-indent"><b>88. Az egyszeri lány meg a +halál.</b></p> +<p>Merényi: E. II. k. 209. l. A boszorkány.</p> +<p>Nyr. V. k. 178. l. Ijesztős mese.</p> +<p>M. N. Gy. VIII. k. (Sebestyén.) 469. l. Ijesztő mese.</p> +<hr class="tb" /> +<p>A fönti jegyzetek összeállításánál a következő művekre +hivatkoztam:</p> +<p>Mährchen der Magyaren, bearbeitet und herausgegeben von Georg +von Gaal. Wien, 1822. (Gaal 1.)</p> +<p>Magyar regék, mondák és népmesék. Gróf Majláth János után +Kazinczy Ferencz. Kiadta Kazinczy Gábor. Pest 1864. (Majláth +3.)</p> +<p>Népdalok és mondák. A Kisfaludy-Társaság megbizásából szerkeszti +és kiadja Erdélyi János. Pest, Beimel Józsefnél (Emich G. +bizománya.) I. k. 1846., II. 1847., III. 1848. (Erdélyi 1.)</p> +<p>Erdélyi János Magyar népmesék. Pest. 1855. Heckenast G. sajátja. +(Erdélyi 2.)</p> +<p>Gaal György Magyar Népmese-gyüjteménye. Kiadták Kazinczy Gábor +és Toldy Ferencz. Pesten I. és II. Pfeifer Ferdinánd sajátja. 1857. +III. k. Emich G. sajátja 1860. (Gaal 2.)</p> +<p>Magyar népmese-gyüjtemény. Kiadta Arany László. Budapest. Olcsó +Könyvtár. 1904. 3. kiadás. (Arany.)</p> +<p>Vadrózsák. Székely népköltési gyüjtemény. Szerk. Kriza János. I. +kötet. Kolozsvártt. 1863. (Kriza.)</p> +<p>Eredeti Népmesék. Merényi László. Pest 1861. Kiadja Heckenast G. +A példány, melyet a kolozsvári egy. könyvtárban használtam, Arany +Jánosnak kézi példánya volt. (Merényi: E.) <span class= +"pagenum"><a name="Page_583" id="Page_583">-583-</a></span></p> +<p>Sajóvölgyi Eredeti Népmesék. 1862. U. o. (Merényi: S.)</p> +<p>Dunamelléki Eredeti Népmesék. 1863. U. o. (Merényi: D.).</p> +<p>Magyar népk. gyüjtemény. Uj folyam. A Kisfaludy-Társaság +megbízásából szerk. Arany László és Gyulai Pál, később Vargha +Gyula. Athenaeum r.-t. kiadása. I-VIII. k. (M. N. Gy.)</p> +<p>Magyar Nyelvőr. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi +bizottságának megbízásából szerkeszti s kiadja Szarvas Gábor, +később Simonyi Zsigmond. Budapest, 1872–1906. (Nyr.)</p> +<p>Koszorúk az Alföld vad virágaiból. Köti Kálmány Lajos. I. +Pécskáról való. Aradon nyomatott Réthy Lipótnál 1867. II. +Elegyesek. U. o. 1878. (Kálmány: K.)</p> +<p>Szeged népe. I. Ős-Szeged népköltése. II. Temesköz népköltése. +III. Szeged vidéke népköltése. Gyüjtötte Kálmány Lajos. 1881., +1882. és 1891. I.–II. Réthy Lipót és fia nyomása Aradon. III. Bába +Sándor sajtóján Szegeden. (Kálmány: Sz.)</p> +<p>Palócz Népköltemények. Összegyüjté és kiadta Pap Gyula. +Sárospatak. 1865. (Pap.)</p> +<p>Palócz mesék a fonóból. Meséli Istvánffy Gyula. +Liptó-Szt.-Miklós. 1890. (Istvánffy.)</p> +<p>A Népmesékről. XIII eredeti palócz mesével. Irta és leirta +Pintér Sándor. Losoncz 1891. Nyomatott a Kármán-társulat betüivel. +(Pintér.)</p> +<p>Ethnographia. A Magyar Néprajzi Társaság Értesítője. 1889–1906. +I–XVIII. k. Budapest.</p> +<p>A hevesmegyei nyelvjárás. Irta Berze Nagy János. Budapest. 1905. +Athenaeum r.-t. kiadása. Megj. a Simonyi szerk. alatt levő +Nyelvészeti Füzetek 16. sorszáma alatt.</p> +<p>A [–] tett pótlások Katona Lajostól valók s jobbára a külföldi +meseirodalom könnyebben hozzáférhető vagy olyan párhuzamaira +vonatkoznak, a melyek segítségével, részben a hozzájuk írt kitűnő +jegyzetek kalauzolása mellett, az összehasonlítás könnyebben +folytatható. A gyakrabban idézett <span class="pagenum"><a name= +"Page_584" id="Page_584">-584-</a></span> munkák rövidítései: M. N. +T.: Katona Lajos, Magyar népmese-typusok. Ethnographia XIV. (1903) +30., 125., 189., 236., 418., 463. és XV. (1904) 22.</p> +<p>Cosquin: Emanuel Cosquin, Contes populaires de Lorraine comparés +avec les contes des autres provinces de France et des pays +étrangers. Paris, T. Vieweg. 1886. 2 köt.</p> +<p>Grimm: Kinder- und Hausmärchen gesammelt durch die Brüder Grimm. +III. köt. 3. kiad. Göttingen 1856.</p> +<p>Gonzenbach: Sicilianische Märchen. Aus dëm Volksmund gesammelt +von Laura Gonzenbach. Mit Anmerkungen Reinhold Köhler’s und einer +Einleitung herausgegeben von Otto Hartwig. Leipzig, Engelmann 1870. +2 köt.</p> +<p>Hahn: Griechische und albanesische Märchen. Gesammelt, übersetzt +und erläutert von J. G. v. Hahn. Leipzig, Engelmann, 1864. 2 +köt.</p> +<p>Clouston: Popular tales and fictions their migrations and +transformations by W. A. Clouston. William Black wood and Sons. +Edinburgh and London 1887. 2 köt.</p> +<p>Gomme: The Handbook of Folklore. Edited by George Laurence +Gomme. London, Folklore Society 1890.</p> +<p>Köhler: Kleinere Schriften von Reinhold Köhler. Erster Band: Zur +Märchenforschung. Weimar, E. Felber 1898.</p> +<p>Sklarek: Ungarische Volksmärchen. Ausgewählt und übersetzt von +Elisabet Sklarek. Mit einer Einleitung von A. Schullerus. Leipzig, +Dieterich’sche Verlagsbuchhandlung Theodor Weicher 1901.</p> +<hr class="chap" /> +<h2>HIBAIGAZITÁS.</h2> +<p class="center">A 127-ik lapon <i>15. A Szélördög</i> helyett +olvasandó <i>17. A Szélördög</i>.</p> +<hr class="chap" /> +<div class="footnotes"> +<h2>Lábjegyzetek.</h2> +<div class="footnote"> +<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= +"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Nem számítva +<i>Merényi László Sajóvölgyi népmesék</i> cz. két kötetét (Pest, +1862. Heckenast Gusztáv kiadása), melyeknek a czímén kívül semmi +egyéb palócz jellegük nincsen s már az Arany Jánostól is eléggé +megrótt közlési módjuk is kizárja őket a néprajzi czélokra +értékesíthető anyag köréből, – csupán a következőket említjük: +<i>Palócz népköltemények</i>. Összegyüjté és kiadta <i>Pap +Gyula</i>. Sárospatak 1865 (6 mesével). <i>Palócz mesék a +fonóból</i>. Meséli <i>Istvánffy Gyula</i>. Liptó-Szt.-Miklós 1890 +(10 mesével). <i>Pintér Sándor A népmesékről. XIII eredeti +népmesével</i> cz. s jóbarátok számára 50 példányban Losonczon +1891-ben nyomtatott könyvéről l. az <i>Ethnographia</i> XIV. +197–203. l.</p> +<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= +"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> <i>Emmanuel +Cosquin</i>, Contes populaires de Lorraine. Paris, F. Vieweg 1886. +2 köt. igen becses összehasonlító jegyzetekkel, melyekre e könyv +jegyzeteiben is ismételten hivatkozunk.</p> +<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= +"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Hajviselet. A fej +két oldalfalán lévő hajból a fül melletti s a tarkón nőtt fürtökből +hármas eresztékű ágat fontak, a két elsőt a fülön keresztül +vezették s a két hátsóból tekert vékony hegyes kontyba fonták, +melyre tenyérnyi széles pántlika-bokrot kötöttek.</p> +<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= +"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> A nagybessenyői +Bessenyey-család története. Dobrowszky és Franke, Budapest.</p> +<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= +"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Aba Samu, Eger.</p> +<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= +"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Jöjj.</p> +<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= +"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Kúnhátas = lusta, +dologtalan.</p> +<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= +"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> A miért.</p> +<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href= +"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> Igy is mondják: +mënjék a hiszëmpartra.</p> +<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href= +"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> A. m. = míg.</p> +<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href= +"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> A. m. = stb.</p> +<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href= +"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> A. m. = mindenre +úgy vigyázz, mint a két szemedre!</p> +<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href= +"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> A néphit errefelé +azt tartja, hogy mákvetéskor beszélni egy szót sem szabad, mert +akkor nem kel ki.</p> +<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href= +"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Feketeszürke ló, +a mint a mesélő nekem mondta.</p> +<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href= +"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Mohón.</p> +<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href= +"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Hét singnyire a +föld alá.</p> +<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href= +"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> Nagyon +magasra.</p> +<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href= +"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Fiamnak +szólította.</p> +<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href= +"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> Önérzete +feltámadt.</p> +<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href= +"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> Egyhúzomban.</p> +<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href= +"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> Kérni.</p> +<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href= +"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> Nagyon szép.</p> +<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href= +"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> Igy nevezte +mesélőm a királyfiakat.</p> +<p><a name="Footnote_24" id="Footnote_24"></a> <a href= +"#FNanchor_24"><span class="label">24)</span></a> A lovakat biztató +kifejezés.</p> +<p><a name="Footnote_25" id="Footnote_25"></a> <a href= +"#FNanchor_25"><span class="label">25)</span></a> Tënkretësz, +tënkremëgy. Besenyőtelekkel szomszédos Puszta-Tenk, urasági birtok. +Erről az a hír, hogy a ki még ura volt, mind <i>tënkrement</i>, +elpusztult. A mi népünk a <i>tënkremenést</i>, <i>tënkretevést</i> +legalább így magyarázza.</p> +<p><a name="Footnote_26" id="Footnote_26"></a> <a href= +"#FNanchor_26"><span class="label">26)</span></a> A m. tó.</p> +<p><a name="Footnote_27" id="Footnote_27"></a> <a href= +"#FNanchor_27"><span class="label">27)</span></a> Az istállóhoz +csatolt fedeles kis épület, melyben polyvát szoktak tartani.</p> +<p><a name="Footnote_28" id="Footnote_28"></a> <a href= +"#FNanchor_28"><span class="label">28)</span></a> Ha te tudsz +valamit, ez többet tud.</p> +<p><a name="Footnote_29" id="Footnote_29"></a> <a href= +"#FNanchor_29"><span class="label">29)</span></a> Szénatartó hely +az istálló mellé épitve.</p> +<p><a name="Footnote_30" id="Footnote_30"></a> <a href= +"#FNanchor_30"><span class="label">30)</span></a> E mese egy más +változatában a 3. feladat a következő: Az országútra reggelre olyan +gyümölcserdőt kell ültetni, melynek egyharmada érik, egyharmada +zsendül, egyharmada pedig még virágzik. A mi a titkos segitség +által teljesül is.</p> +<p><a name="Footnote_31" id="Footnote_31"></a> <a href= +"#FNanchor_31"><span class="label">31)</span></a> Csicsergő.</p> +<p><a name="Footnote_32" id="Footnote_32"></a> <a href= +"#FNanchor_32"><span class="label">32)</span></a> Szádra. – Maga a +vers használatok a mese végén a stereotyp záróforma után. Van ilyen +verses záradék többféle.</p> +<p><a name="Footnote_33" id="Footnote_33"></a> <a href= +"#FNanchor_33"><span class="label">33)</span></a> A »faladár« +szóról a közlő nem tudott felvilágosítani.</p> +<p><a name="Footnote_34" id="Footnote_34"></a> <a href= +"#FNanchor_34"><span class="label">34)</span></a> Gouvernante.</p> +<p><a name="Footnote_35" id="Footnote_35"></a> <a href= +"#FNanchor_35"><span class="label">35)</span></a> Közel hozzá.</p> +<p><a name="Footnote_36" id="Footnote_36"></a> <a href= +"#FNanchor_36"><span class="label">36)</span></a> Sietős a +dolgom!</p> +<p><a name="Footnote_37" id="Footnote_37"></a> <a href= +"#FNanchor_37"><span class="label">37)</span></a> Izgatja, +biztatja.</p> +<p><a name="Footnote_38" id="Footnote_38"></a> <a href= +"#FNanchor_38"><span class="label">38)</span></a> Meg van +dagadva.</p> +<p><a name="Footnote_39" id="Footnote_39"></a> <a href= +"#FNanchor_39"><span class="label">39)</span></a> Darvakká.</p> +<p><a name="Footnote_40" id="Footnote_40"></a> <a href= +"#FNanchor_40"><span class="label">40)</span></a> Siketnéma.</p> +<p><a name="Footnote_41" id="Footnote_41"></a> <a href= +"#FNanchor_41"><span class="label">41)</span></a> Bűbájos, +varázsló.</p> +<p><a name="Footnote_42" id="Footnote_42"></a> <a href= +"#FNanchor_42"><span class="label">42)</span></a> Në fé! +indulatszó.</p> +<p><a name="Footnote_43" id="Footnote_43"></a> <a href= +"#FNanchor_43"><span class="label">43)</span></a> Nagyon nagy. +Népies kifejezés.</p> +<p><a name="Footnote_44" id="Footnote_44"></a> <a href= +"#FNanchor_44"><span class="label">44)</span></a> Garde-robe.</p> +<p><a name="Footnote_45" id="Footnote_45"></a> <a href= +"#FNanchor_45"><span class="label">45)</span></a> A Sirius +csillag.</p> +<p><a name="Footnote_46" id="Footnote_46"></a> <a href= +"#FNanchor_46"><span class="label">46)</span></a> Hogy ez mi lehet, +nem tudom, a közlő sem birt felvilágositani.</p> +<p><a name="Footnote_47" id="Footnote_47"></a> <a href= +"#FNanchor_47"><span class="label">47)</span></a> Teherben van.</p> +<p><a name="Footnote_48" id="Footnote_48"></a> <a href= +"#FNanchor_48"><span class="label">48)</span></a> A mai öregek +beszélik, hogy az ő idejükben (48 előtt), a hol betyártanya volt (a +hol a lopott lovakat szokták elrejteni), száraz lófő volt a kapura +kiszegezve – annak a jeléül, hogy ott bizonyos emberek +szíveslátásban részesülnek. A szolgabírónak persze az ilyen +(rendszerint) curiális helyre a lábát betenni nem volt szabad.</p> +<p><a name="Footnote_49" id="Footnote_49"></a> <a href= +"#FNanchor_49"><span class="label">49)</span></a> Nyúlcsontot.</p> +<p><a name="Footnote_50" id="Footnote_50"></a> <a href= +"#FNanchor_50"><span class="label">50)</span></a> A baját magára +vállalta.</p> +<p><a name="Footnote_51" id="Footnote_51"></a> <a href= +"#FNanchor_51"><span class="label">51)</span></a> +Sürgött-forgott.</p> +<p><a name="Footnote_52" id="Footnote_52"></a> <a href= +"#FNanchor_52"><span class="label">52)</span></a> Olyan bicska, +melynek pengéje már lóg a »nyak«-ában.</p> +<p><a name="Footnote_53" id="Footnote_53"></a> <a href= +"#FNanchor_53"><span class="label">53)</span></a> Árnyékszékbe.</p> +<p><a name="Footnote_54" id="Footnote_54"></a> <a href= +"#FNanchor_54"><span class="label">54)</span></a> A. m. – kés, éles +szerszám.</p> +<p><a name="Footnote_55" id="Footnote_55"></a> <a href= +"#FNanchor_55"><span class="label">55)</span></a> +Odasompolygott.</p> +<p><a name="Footnote_56" id="Footnote_56"></a> <a href= +"#FNanchor_56"><span class="label">56)</span></a> Megcsóválta.</p> +<p><a name="Footnote_57" id="Footnote_57"></a> <a href= +"#FNanchor_57"><span class="label">57)</span></a> Jóval kezdett +ki.</p> +<p><a name="Footnote_58" id="Footnote_58"></a> <a href= +"#FNanchor_58"><span class="label">58)</span></a> Fáradt volt.</p> +<p><a name="Footnote_59" id="Footnote_59"></a> <a href= +"#FNanchor_59"><span class="label">59)</span></a> Izgága, +írígy.</p> +<p><a name="Footnote_60" id="Footnote_60"></a> <a href= +"#FNanchor_60"><span class="label">60)</span></a> Hemzsegett, +rajzott.</p> +<p><a name="Footnote_61" id="Footnote_61"></a> <a href= +"#FNanchor_61"><span class="label">61)</span></a> Humoros felfogás. +Az utas ember, ha gyalogol is, nem megy <i>gyalog</i>, ha ketten +mennek.</p> +<p><a name="Footnote_62" id="Footnote_62"></a> <a href= +"#FNanchor_62"><span class="label">62)</span></a> Itt van, ni!</p> +<p><a name="Footnote_63" id="Footnote_63"></a> <a href= +"#FNanchor_63"><span class="label">63)</span></a> Juhakol.</p> +<p><a name="Footnote_64" id="Footnote_64"></a> <a href= +"#FNanchor_64"><span class="label">64)</span></a> Nagyon +szaladtak.</p> +<p><a name="Footnote_65" id="Footnote_65"></a> <a href= +"#FNanchor_65"><span class="label">65)</span></a> Szerencsés lett, +t. i. a kis lova által.</p> +<p><a name="Footnote_66" id="Footnote_66"></a> <a href= +"#FNanchor_66"><span class="label">66)</span></a> Nem akad +bele.</p> +<p><a name="Footnote_67" id="Footnote_67"></a> <a href= +"#FNanchor_67"><span class="label">67)</span></a> Főkötőben.</p> +<p><a name="Footnote_68" id="Footnote_68"></a> <a href= +"#FNanchor_68"><span class="label">68)</span></a> Megborzadt.</p> +<p><a name="Footnote_69" id="Footnote_69"></a> <a href= +"#FNanchor_69"><span class="label">69)</span></a> Csoszog.</p> +<p><a name="Footnote_70" id="Footnote_70"></a> <a href= +"#FNanchor_70"><span class="label">70)</span></a> Hetykén.</p> +<p><a name="Footnote_71" id="Footnote_71"></a> <a href= +"#FNanchor_71"><span class="label">71)</span></a> Gyorsan.</p> +<p><a name="Footnote_72" id="Footnote_72"></a> <a href= +"#FNanchor_72"><span class="label">72)</span></a> Nem tudott jól +magyarúl a tót diák s »akár«-t akart mondani.</p> +<p><a name="Footnote_73" id="Footnote_73"></a> <a href= +"#FNanchor_73"><span class="label">73)</span></a> Szöcske.</p> +<p><a name="Footnote_74" id="Footnote_74"></a> <a href= +"#FNanchor_74"><span class="label">74)</span></a> Patkány.</p> +<p><a name="Footnote_75" id="Footnote_75"></a> <a href= +"#FNanchor_75"><span class="label">75)</span></a> A rossz, +elnyomorodott lovak jelzői.</p> +<p><a name="Footnote_76" id="Footnote_76"></a> <a href= +"#FNanchor_76"><span class="label">76)</span></a> Görög +dinnyét.</p> +<p><a name="Footnote_77" id="Footnote_77"></a> <a href= +"#FNanchor_77"><span class="label">77)</span></a> A. m. jó lábú, +szaladni tudó.</p> +<p><a name="Footnote_78" id="Footnote_78"></a> <a href= +"#FNanchor_78"><span class="label">78)</span></a> Sic! nyelvjárási +sajátság!</p> +<p><a name="Footnote_79" id="Footnote_79"></a> <a href= +"#FNanchor_79"><span class="label">79)</span></a> +Lábatlankodott.</p> +<p><a name="Footnote_80" id="Footnote_80"></a> <a href= +"#FNanchor_80"><span class="label">80)</span></a> Kalács!</p> +<p><a name="Footnote_81" id="Footnote_81"></a> <a href= +"#FNanchor_81"><span class="label">81)</span></a> Meséli ëgy +földhöz ragadt szegény ember, a kinek az apja is béres volt, s maga +is napszámos.</p> +<p><a name="Footnote_82" id="Footnote_82"></a> <a href= +"#FNanchor_82"><span class="label">82)</span></a> Kis patak +Füzes-Abony alatt.</p> +<p><a name="Footnote_83" id="Footnote_83"></a> <a href= +"#FNanchor_83"><span class="label">83)</span></a> Tepély puszta, +Besenyőtelek birtoka. Valamikor község volt a helyén.</p> +<p><a name="Footnote_84" id="Footnote_84"></a> <a href= +"#FNanchor_84"><span class="label">84)</span></a> Két véka.</p> +</div> +</div> +<hr class="chap" /> +<p><span class="pagenum"><a name="Page_585" id= +"Page_585">-585-</a></span></p> +<h2>TARTALOMJEGYZÉK.</h2> +<ul class="TOC"> +<li>1. Este, Éjfél meg Hajnal <span class="ralign"><a href= +"#Page_1">1</a></span></li> +<li>2. Feneketlen kút <span class="ralign"><a href= +"#Page_15">15</a></span></li> +<li>3. A kis rák <span class="ralign"><a href= +"#Page_23">23</a></span></li> +<li>4. A tetejetlen fa <span class="ralign"><a href= +"#Page_29">29</a></span></li> +<li>5. A Hollóferjős király <span class="ralign"><a href= +"#Page_45">45</a></span></li> +<li>6. A kis kondás <span class="ralign"><a href= +"#Page_54">54</a></span></li> +<li>7. Csinos Ágrágyi <span class="ralign"><a href= +"#Page_60">60</a></span></li> +<li>8. Az aranyköles <span class="ralign"><a href= +"#Page_68">68</a></span></li> +<li>9. A próbára tett királyfi <span class="ralign"><a href= +"#Page_72">72</a></span></li> +<li>10. Hamupipőke <span class="ralign"><a href= +"#Page_80">80</a></span></li> +<li>11. Királylánya Enczella <span class="ralign"><a href= +"#Page_83">83</a></span></li> +<li>12. A tollas ördög <span class="ralign"><a href= +"#Page_93">93</a></span></li> +<li>13. A Vörös Vitéz <span class="ralign"><a href= +"#Page_101">101</a></span></li> +<li>14. A Vörös Vitéz (változat) <span class="ralign"><a href= +"#Page_109">109</a></span></li> +<li>15. A tüzes ökör <span class="ralign"><a href= +"#Page_115">115</a></span></li> +<li>16. A vasfejű farkas <span class="ralign"><a href= +"#Page_121">121</a></span></li> +<li>17. A Szélördög <span class="ralign"><a href= +"#Page_127">127</a></span></li> +<li>18. A szárnyas farkas <span class="ralign"><a href= +"#Page_133">133</a></span></li> +<li>19. Rózsa meg Viola <span class="ralign"><a href= +"#Page_138">138</a></span></li> +<li>20. Miska meg Juliska <span class="ralign"><a href= +"#Page_149">149</a></span></li> +<li>21. A zöldszakállú király <span class="ralign"><a href= +"#Page_159">159</a></span></li> +<li>22. Odaért, a hová a mádi zsidó <span class="ralign"><a href= +"#Page_167">167</a></span></li> +<li>23. Hajnal János <span class="ralign"><a href= +"#Page_173">173</a></span></li> +<li>24. A boldogtalan királyné <span class="ralign"><a href= +"#Page_197">197</a></span></li> +<li>25. Az ördöngős asszony meg a lyánya <span class= +"ralign"><a href="#Page_203">203</a></span></li> +<li>26. A faladár ló meg az aranyhajú királykisasszony <span class= +"ralign"><a href="#Page_208">208</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_586" id= +"Page_586">-586-</a></span></li> +<li>27. A gallyból gyött királykisasszony <span class= +"ralign"><a href="#Page_213">213</a></span></li> +<li>28. A hét holló <span class="ralign"><a href= +"#Page_216">216</a></span></li> +<li>29. A hét daru <span class="ralign"><a href= +"#Page_223">223</a></span></li> +<li>30. A libapásztorból lett királyné <span class= +"ralign"><a href="#Page_230">230</a></span></li> +<li>31. Nem akart az apja felesége lenni <span class= +"ralign"><a href="#Page_238">238</a></span></li> +<li>32. A jószívű árvalyány <span class="ralign"><a href= +"#Page_244">244</a></span></li> +<li>33. Gyöngyharmat János <span class="ralign"><a href= +"#Page_249">249</a></span></li> +<li>34. Aranyszóló pintyőke <span class="ralign"><a href= +"#Page_262">262</a></span></li> +<li>35. Tündérszép Ilona <span class="ralign"><a href= +"#Page_269">269</a></span></li> +<li>36. Királyfi Jankó <span class="ralign"><a href= +"#Page_274">274</a></span></li> +<li>37. Nemfélek Jankó <span class="ralign"><a href= +"#Page_290">290</a></span></li> +<li>38. Borsszem Jankó <span class="ralign"><a href= +"#Page_294">294</a></span></li> +<li>39. Buli Jankó <span class="ralign"><a href= +"#Page_301">301</a></span></li> +<li>40. Rendes <span class="ralign"><a href= +"#Page_305">305</a></span></li> +<li>41. Tilinkó <span class="ralign"><a href= +"#Page_312">312</a></span></li> +<li>42. Az okos kis ló meg a gazdája <span class="ralign"><a href= +"#Page_317">317</a></span></li> +<li>43. A szerencsés hetedik <span class="ralign"><a href= +"#Page_327">327</a></span></li> +<li>44. A szegény árva lyány meg testvére: az őzecske <span class= +"ralign"><a href="#Page_334">334</a></span></li> +<li>45. A hizlalóra fogott két egytestvér <span class= +"ralign"><a href="#Page_342">342</a></span></li> +<li>46. A két testvér <span class="ralign"><a href= +"#Page_350">350</a></span></li> +<li>47. A fejér madár <span class="ralign"><a href= +"#Page_356">356</a></span></li> +<li>48. A bús gellicze meg a két királyfi <span class= +"ralign"><a href="#Page_358">358</a></span></li> +<li>49. Arany Zsáda <span class="ralign"><a href= +"#Page_363">363</a></span></li> +<li>50. Okos Zsófi <span class="ralign"><a href= +"#Page_369">369</a></span></li> +<li>51. A királyficzigánylegény <span class="ralign"><a href= +"#Page_376">376</a></span></li> +<li>52. A kis kondás három malacza <span class="ralign"><a href= +"#Page_379">379</a></span></li> +<li>53. A tánczolni járó királykisasszonyok <span class= +"ralign"><a href="#Page_383">383</a></span></li> +<li>54. Baka János <span class="ralign"><a href= +"#Page_388">388</a></span></li> +<li>55. A szegény lyány meg a fia <span class="ralign"><a href= +"#Page_391">391</a></span></li> +<li>56. A bátor katona <span class="ralign"><a href= +"#Page_397">397</a></span></li> +<li>57. A fekete vár <span class="ralign"><a href= +"#Page_400">400</a></span></li> +<li>58. A két királyfi <span class="ralign"><a href= +"#Page_405">405</a></span></li> +<li>59. Daru János <span class="ralign"><a href= +"#Page_411">411</a></span></li> +<li>60. A katona <span class="ralign"><a href= +"#Page_415">415</a></span></li> +<li>61. Krisztus meg a czigány <span class="ralign"><a href= +"#Page_419">419</a></span></li> +<li><span class="pagenum"><a name="Page_587" id= +"Page_587">-587-</a></span></li> +<li>62. A Szent Péter muzsikája <span class="ralign"><a href= +"#Page_421">421</a></span></li> +<li>63. Hamupipőke meg a zsidó <span class="ralign"><a href= +"#Page_424">424</a></span></li> +<li>64. Igazság és Hamisság <span class="ralign"><a href= +"#Page_429">429</a></span></li> +<li>65. Nemtudomka <span class="ralign"><a href= +"#Page_439">439</a></span></li> +<li>66. Ribike <span class="ralign"><a href= +"#Page_460">460</a></span></li> +<li>67. A Varga-gyerek meg az Olenburisz király fia <span class= +"ralign"><a href="#Page_470">470</a></span></li> +<li>68. A siró-nevető szemű király <span class="ralign"><a href= +"#Page_486">486</a></span></li> +<li>69. Szegény János <span class="ralign"><a href= +"#Page_492">492</a></span></li> +<li>70. A négy egytestvér <span class="ralign"><a href= +"#Page_501">501</a></span></li> +<li>71. A gazdag kalmár <span class="ralign"><a href= +"#Page_504">504</a></span></li> +<li>72. A tót diák <span class="ralign"><a href= +"#Page_510">510</a></span></li> +<li>73. A furfangos czigány <span class="ralign"><a href= +"#Page_513">513</a></span></li> +<li>74. A három örökség <span class="ralign"><a href= +"#Page_518">518</a></span></li> +<li>75. Nem igaz! <span class="ralign"><a href= +"#Page_522">522</a></span></li> +<li>76. Czene <span class="ralign"><a href= +"#Page_524">524</a></span></li> +<li>77. Futyika János <span class="ralign"><a href= +"#Page_528">528</a></span></li> +<li>78. Egy helyett százat! <span class="ralign"><a href= +"#Page_537">537</a></span></li> +<li>79. Jézus, Szent Péter, Szent János <span class= +"ralign"><a href="#Page_539">539</a></span></li> +<li>80. Krisztus és Szent Péter <span class="ralign"><a href= +"#Page_542">542</a></span></li> +<li>81. Ne mindig mondj igazat! <span class="ralign"><a href= +"#Page_543">543</a></span></li> +<li>82. Isten áldása nélkül hiábavaló a munka <span class= +"ralign"><a href="#Page_544">544</a></span></li> +<li>83. A légy meg a bolha <span class="ralign"><a href= +"#Page_545">545</a></span></li> +<li>84. Mit mond a varjú nyáron, meg mit mond télen? <span class= +"ralign"><a href="#Page_546">546</a></span></li> +<li>85. A kis kakas <span class="ralign"><a href= +"#Page_546">546</a></span></li> +<li>86. Hogy mentem én menyországba? <span class="ralign"><a href= +"#Page_550">550</a></span></li> +<li>87. Tréfás mese <span class="ralign"><a href= +"#Page_558">558</a></span></li> +<li>88. Az egyszeri lyány meg a halál <span class="ralign"><a href= +"#Page_558">558</a></span></li> +<li>89. Jegyzetek <span class="ralign"><a href= +"#Page_561">561</a></span></li> +</ul> +<hr class="chap" /> +<div class="transnote"> +<h3>Javítások.</h3> +<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> +<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> +<table> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_XIV">XIV</a></td> +<td>Mit tunna</td> +<td>»Mit tunna</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_XVII">XVII</a></td> +<td>Palócz!</td> +<td>»Palócz!</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_15">15</a></td> +<td>Ereggy ki</td> +<td>»Ereggy ki</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_18">18</a></td> +<td>Aggyon Isten!« hun</td> +<td>Aggyon Isten! hun</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_23">23</a></td> +<td>A kis rák.</td> +<td>3. A kis rák.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_35">35</a></td> +<td>szoha ajtajáho</td> +<td>szoba ajtajáho</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_36">36</a></td> +<td>mëgkëgyelmezëk!</td> +<td>mëgkëgyelmezëk!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_49">49</a></td> +<td>lagzit csptak</td> +<td>lagzit csaptak</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_52">52</a></td> +<td>mëllëssz a ló!</td> +<td>mëllëssz a ló!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_53">53</a></td> +<td>a hátamonn!</td> +<td>a hátamonn!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_67">67</a></td> +<td>mibe van</td> +<td>»mibe van</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_96">96</a></td> +<td>mëgkérdëzëm!</td> +<td>mëgkérdëzëm!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td> +<td>Ennye no!</td> +<td>»Ennye no!</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_109">109</a></td> +<td>az Isten!</td> +<td>az Isten!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_110">110</a></td> +<td>no, még</td> +<td>»no, még</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_111">111</a></td> +<td>mëggyógyítanyi?«</td> +<td>mëggyógyítanyi?</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_111">111</a></td> +<td>ugyan mit</td> +<td>»ugyan mit</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_114">114</a></td> +<td>Kellyetëk fël</td> +<td>»Kellyetëk fël</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_118">118</a></td> +<td>Fëlmászett ëgy</td> +<td>Fëlmászott ëgy</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_140">140</a></td> +<td>nincs is!</td> +<td>nincs is!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_168">168</a></td> +<td>nálam.</td> +<td>nálam.«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_175">175</a></td> +<td>ennye te</td> +<td>»ennye te</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_179">179</a></td> +<td>No! mi</td> +<td>»No! mi</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_182">182</a></td> +<td>adnék szívesenn»</td> +<td>adnék szívesenn«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_184">184</a></td> +<td>má vónánk</td> +<td>»má vónánk</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_195">195</a></td> +<td>terëmjën!«</td> +<td>terëmjën!««</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_195">195</a></td> +<td>Mit csnállyon</td> +<td>Mit csinállyon</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_221">221</a></td> +<td>»»Dehonnem!«</td> +<td>»Dehonnem!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_234">234</a></td> +<td>në fé!</td> +<td>në fé!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_236">236</a></td> +<td>kerút-fordűt</td> +<td>kerűt-fordút</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_241">241</a></td> +<td>kivánkozik!«</td> +<td>kivánkozik!</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_246">246</a></td> +<td>az életyinek!«</td> +<td>az életyinek!</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_272">272</a></td> +<td>végünk lësz!</td> +<td>végünk lësz!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_293">293</a></td> +<td>neki Jankó.«</td> +<td>neki Jankó.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_295">295</a></td> +<td>hallya-ë</td> +<td>»hallya-ë</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_298">298</a></td> +<td>»Itt lëssz»</td> +<td>»Itt lëssz«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_298">298</a></td> +<td>dombonn!«</td> +<td>dombonn!</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_298">298</a></td> +<td>»Még nem mënëk»</td> +<td>»Még nem mënëk«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_302">302</a></td> +<td>ëgyezün mëg!?»</td> +<td>ëgyezün mëg!?«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_327">327</a></td> +<td>Heves vármgye</td> +<td>Heves vármegye</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_346">346</a></td> +<td>tündéré vátozot.t</td> +<td>tündéré vátozott.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_374">374</a></td> +<td>Ö mëg</td> +<td>Ő mëg</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_381">381</a></td> +<td>én is azt</td> +<td>»én is azt</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_383">383</a></td> +<td>mënny még!«</td> +<td>mënny még!««</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_415">415</a></td> +<td>ëgy kirá-</td> +<td>ëgy kirá.</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_479">479</a></td> +<td>mondja akirályfi,:</td> +<td>mondja a királyfi:</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_499">499</a></td> +<td>repülni János, utánok</td> +<td>repülni, János utánok</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_515">515</a></td> +<td>elbányik av vele!</td> +<td>elbányik av vele!«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_525">525</a></td> +<td>«isz mikor</td> +<td>»isz mikor</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_548">548</a></td> +<td>a sulykot.</td> +<td>a sulykot.«</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_549">549</a></td> +<td>kapirgátam, kapirgatam</td> +<td>kapirgátam, kapirgátam</td> +</tr> +<tr> +<td class="tdr"><a href="#Page_577">577</a></td> +<td>motivumának)</td> +<td>motivumának</td> +</tr> +</table> +</div> + + + + + + + +<pre> + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Népmesék Heves- +és Jász-Nagykun-Szolnok, by János Berze Nagy + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK NÉPMESÉK HEVES- ÉS *** + +***** This file should be named 43603-h.htm or 43603-h.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/4/3/6/0/43603/ + +Produced by an anonymous volunteer from page images +generously made available by the Google Books Library +Project + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org/license + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. + + +</pre> + +</body> +</html> |