diff options
Diffstat (limited to '42143-8.txt')
| -rw-r--r-- | 42143-8.txt | 9922 |
1 files changed, 0 insertions, 9922 deletions
diff --git a/42143-8.txt b/42143-8.txt deleted file mode 100644 index c47c0fb..0000000 --- a/42143-8.txt +++ /dev/null @@ -1,9922 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, Thury Zoltán összes muvei (2. kötet), by -Zoltán Thury - - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org - - - - - -Title: Thury Zoltán összes muvei (2. kötet) - Emberhalál és egyéb elbeszélések - - -Author: Zoltán Thury - - - -Release Date: February 20, 2013 [eBook #42143] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: ISO-8859-1 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK THURY ZOLTáN öSSZES MUVEI (2. -KöTET)*** - - -E-text prepared by Tamás Róth, Albert László, and the Online Distributed -Proofreading Team Europe (http://dp.rastko.net) - - - -THURY ZOLTÁN - -ÖSSZES MUVEI - - -MÁSODIK KÖTET - -EMBERHALÁL ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK - - - - - - -GYOMA 1908 -NYOMTATJA ÉS KIADJA KNER IZIDOR KÖNYVNYOMDÁSZ - - - -EMBERHALÁL ÉS EGYÉB ELBESZÉLÉSEK - -THURY ZOLTÁN ÖSSZES MUVEI - -MÁSODIK KÖTET - - - - - - -GYOMA 1908 -NYOMATOTT A KIADÓ KNER IZIDOR KÖNYVNYOMDÁJÁBAN - - - - -EMBERHALÁL - - -I. - -A báró erdejét már Isten tudja, mióta vágták a parasztok. Nem is vágták, -csak lekopasztották esztendorol esztendore a százados öreg fákról a -galyat, összenyalábolták s hazavitték. A hogy másutt megvan a borszüret, -ugy itt fát szüretelt a sok szegény falusi. Jó elore megbeszélték, hogy -mikor mennek ki csapatostul az erdobe, ilyenkor hajnalban fölpakolták -már a sok nyomoruságos taligát, a mire föltelepedett a gyermek- meg az -asszonynépség s a szegény emberek lassu meggondoltságával, lusta -tempóban megindult a falu, neki az erdonek. Napközben aztán többször is -megfordultak a taligák az erdo és a falu közt, némelyek, a kapzsiabb -népség közül annyi galyat szedtek össze, hogy karácsony táján, a mikor -még a koldus is csinál valami kis ünnepséget, egy-két taligával eladtak -belole a városban is s hazahoztak helyette egy szép zöld fenyoágat, meg -sok apró szines gyertyát és papiroson csüngo pojáczaszivet, kosarat, -diót, a hogy ez már illendo ilyenkor. - -Az öreg báró nem sokat törodött velük. Az valami nagy politikus volt, -miniszter is, fenn lakott a fovárosban, s kisebb gondja is nagyobb volt, -mint a tarbereki erdo. Esztendorol esztendore hevertek az asztalán a -kasznárja levelei a nélkül, hogy jóformán csak el is olvasta volna. A -helyett nagy beszédeket mondott, a mirol ugy emlékeztek meg otthon az -uradalom körül a kisbirtokos urak, hogy: a báró már megint verekedett. -Ujjé, de hogy kiporolta az ellenzék bundáját! A mikor az öreg báró -meghalt, a fia következett a dominiumba. Ez aztán gazda volt s egy -perczig se türte tovább szó nélkül a tarbereki erdoben a -rablógarázdálkodást. Azt mondta, hogy o maga is letudja vágni a fáját, -nem kér segítséget s egy kopogósra fagyott novemberi hajnalban, a mikor -megint kigyülekezett az erdoszélére a sok taliga, puskás urasági hajduk -fogadták a parasztokat. - -- A kinek fa kell, menjen az udvarba. Az ispán ur czédulákat ad ki. Egy -taliga ágnak egy-egy pengo az ára. - -- Mi, hogy egy pengo?... - -- Egy pengo, éppen annyi. - -A sok paraszt összebámult. Sehogyse tudták megérteni a dolgot. Egy-egy -kis kompániába szedelozködtek, megdöbbenve tanácskoztak: - egy pengo... a -fáért... aztán megint egy rajba gomolyodott össze mind a férfi az asszony, -körül a taligákban sivalkodott a sok gyermek, fáztak, némelyik a ló elé -feküdt, hogy az állat meleg párát fujjon az arczába s nem mozdult a sok -emberbol egy se. - -Dél felé kijött a biró s azt mondta, hogy igazuk van. Ne hagyják -magukat. Ha a báróé az erdo, hát az övé, vigye a hova akarja, de az -aprófa meg a száraz ág a falué. Vágják már harmincz esztendeje. Délután -pedig jött a zsandár, elvitte a birót. Erosen összeszorították a -csuklóit a lakatos lánczczal s ugy hajtották maguk elott, meglökdösve -egyszer-kétszer a puska agyával, mint a lovat. A parasztok jajgatva -indultak utánuk, de a káplár a bajonettet mutogatta nekik s azt mondta, -hogy belevágja valakibe. Az asszonyok az emberek elébe állottak s -mormoló, izgalmas csendesség lett, olyanforma, mint valami veszett -káromkodás, a mi csak az ember belsejében háborog. - -Haza nem akart menni senki. Most már eléggé megbeszélték a dolgot, -hallgattak. A sok nagy csizma kopogott a zuzmarás, dermedt füben, -egymásra néztek, de mindenikben egyformán dolgozott az elkeseredés dühe. -Az éhes pillantásuk fölfalta az erdot, most már a fáját is, az egészet. -Sompolygó, tétovázó tehetetlenséggel bámulták pár lépésnyire maguk elott -ezt a beláthatatlan rengeteget s még mindig nem voltak elkészülve arra, -hogy mit csináljanak. - -Az egyik odamorgott a másiknak. - -- Az asszony elott restelli az ember. Ide bolondítottuk oket, aztán most -meg olyanok vagyunk, mint a tolvajok. - -Perczrol-perczre sötétedett s várandósabb lett a hangulat. Közelebb -bujtak egymáshoz, mindenik mondani akart valamit. Azért még csak sunyi -találgatás volt az egész, egyik a másikból akarta kinézni, hogy vajjon -mit gondol. Némelyikben már lihegett a düh s egyszer aztán nekirontottak -az erdonek. Egy-két nekivadult ember ment elül magasra emelve a fejszét, -mint valami zászlót s a többi utána. Most már ordítva szabadult ki -belolük mind a hang, a mit eddig magukba fojtottak, rohantak elore a fák -közt és megint az övék az erdo. Messzire kihallatszott a fejszecsattogás -meg a hangos össze-vissza lárma, a mivel nekiestek a nagy uri jószágnak. -Ez már nem volt a csöndes tallózás, hanem a nekiéhezett emberek dühe, -pusztítás, ostrom a más tulajdona ellen. Mikor már ilyenre fajult a -dolog, siránkozni kezdtek az asszonyok. - -- Baj lesz belole... baj lesz... - -- Elvitte a zsandár a birót. Vágjad! A tied!... - -- Baj lesz belole... - -A hajduk futva mentek vissza a faluba. A báró mindenfelé telegrafált, -zsandárt, katonát kért. Mi fovárosi ujságirók akkor mentünk le, a mikor -már három nap óta dulták az erdot a parasztok s azt kiabálták: minden a -mienk! - Elobb csak biztatták egymást ezzel, mentséget keresve a -pusztításra, a mitol megijedtek, aztán már annyiszor mondták, hogy -elhitték, meggyozodésük lett. - -- Az apám is vágta, meg a nagyapám is!... - -A mi vonatunkkal már egy félszázad katona is érkezett egy fohadnagygyal -s a sok városi ur, meg a csendes katonacsapat együtt ment ki az erdobe. - - -II. - -A parasztok összefutottak, a mikor közéjük ment a tiszt. Zavarosan, -össze-vissza kiabáltak s most már az asszonyok lármáztak a -leghangosabban. - -- Mit akarnak?... A mienk, minden a mienk... Hagyják békében a szegény -embert, ha dolgozik... - -Az asszonyok nekimentek a katonáknak is, a kik hosszu sorban, a puskára -támaszkodva jámboran egymásra bámultak s nem igen tudták, hogy mirol van -szó. - -- Menjetek innen, hagyjatok nekünk békét... - -Egy szoke, hosszu gyerek csendesen, egy kicsit reszketo hangon szólott -rá egy eros, kövér asszonyra, a ki a puskáját akarta kirángatni a -kezébol. - -- Tovább néném, tovább innen, ne bajoskodjék... Akkor már mintha sejtette -volna, hogy mi lesz a dolog vége, kérni kezdte. - Menjen haza, menjenek -haza mind. - -Egy káplár arra jött s durván tovább lökdöste az asszonyt. - -- Mars, mars! - -Azalatt szóhoz jutott a fohadnagy. - -- Emberek, a maguk javára beszélek. Menjenek haza... Baj lesz. Azért -jöttünk ide, hogy magukat kizavarjuk az erdobol, mert az az uraságé. -Irás van róla... Ha nem mennek szépszerével, másként beszélek. A katona -nem tréfál. Lássák, mennyi van itt. - -- Mink se vagyunk kevesen. - -- Azok szurnak, lonek. - -- Itt a fejsze. - -Ezt egy ember mondta, de a mint belekongott a hangja a csendbe, -egyszerre kiabálni kezdett mind. - -- Nem megyünk, minden a mienk... - -Körülvették oket az asszonyok s most már össze-vissza, a dühbe -belesáppadva kiabáltak. - -- Nem megyünk! Menjenek maguk, mi dolguk van itt!? - -Egy gyerek rögöt hajított bele a tömegbe. A kemény sár a tiszt lábai -elott puffant szét. Még nagyobb lett a lárma, rekedt vad ordítozás -töltötte be a hideg, tiszta reggelt. A tiszt várt. Mikor észrevették, -hogy nem veszti el a fejét, csendesebben lettek, csak a kik hátrább -állottak, a tájékozatlanok kiabáltak még, egyenkint hallgatva el, a mint -észrevették, hogy mindig kevesebben és kevesebben vannak. - -Végre szóhoz jutott a fohadnagy. Körölnézett, keresett egy értelmesebb -arczot s a mikor megtalálta, magához intette az öreges, komolyképü -parasztot. - -- Ismeri az órát? - -- Igen. - -Kivette az óráját s megmutatta neki. - -- Nézze mennyi van most? - -- Félkilencz. - -- Magyarázza meg a barátainak is, a mit mondok. Mostantól számítva két -óra hosszáig várok. Azalatt kitakarodhatnak az erdobol. Ha akkor még -ember lesz itt, másként diskurálunk. Értette? - -- Igen tiszt ur, hanem nem megyünk ám... Elobb hozzák vissza a birót... - -- Micsoda birót! - -- A kit elvitt a zsandár. - -- Az a zsandár dolga. - Mielott elment volna, még egyszer visszafordult. -- Emberek, minek mondanék maguknak mást, mint a mi igaz. Higyjék el -nekem, hogy baj lesz, ha nem engednek. Mi nem vagyunk zsandárok, a ki -bekiséri ezt vagy azt, hanem a ki velünk jön össze, az itt is marad a -gyepen. - -A parasztok lármázni kezdtek. - -- No, no, talán nem olyan hangosan. - -- Még hangosabb is lesz, ha a puska kezd beszélni. - -A tiszthelyettesek leheveredtek a köpönyegekre a katonák elott. A kadét -sápadt volt s izgatottan beszélt a fohadnagy fülébe, de csak halkan, -hogy ne hallják meg a katonák. - -- Nem katona kell ide. Háboru ez? Ilyen népség ellen indítanak minket... -Átnézett a parasztokhoz és megirtózott. - Mennyi asszony, gyermek, öreg -ember. S hátha igazuk van? - -A fohadnagy rászólott. - -- Hallgass. - -Odaát szervezkedni kezdett a másik tábor. Egyre fenyegetobb lett a -hangjuk s nemhogy fogytak volna, de mindig tömörebb és nyüzsgobb lett az -emberboly, a mibe összegabalyodtak. A mutató pedig szaladt a nagy ezüst -órán, a mit maga elé tett a fohadnagy a köpönyegre. Egy óra letelt már, -a mikor ujra feléjük indult a fohadnagy. Most már vele ment a -tiszthelyettes is, közelrol akarta látni ezeket az embereket s o is -mondott valamit németül, a mit nem értett meg senki. Mikor látta, hogy -hiába beszél, idegesen hadonászott, mutatta a kardot meg a revolvert, s -fölintett az égre. A parasztok komoran fordultak el tole. - -A fohadnagy megint elokereste a maga emberét. - -- Volt katona? - -- Voltam. - -- Milyen sarzsi? - -- Káplár. - -- Tud németül? - -- Nem. - -- Hát ki tud? - -- Senki. - -Erre elovett a zsebébol egy irást, csapkodni kezdte a kezével a -kiterített lapot s most már o is elvesztette a nyugalmát. - -- Maguk bolondok, meg vannak veszve. Ide nézzenek. Bele van irva a -parancsba, hogy ha nem megy szép szerivel, hát lövünk. - Kirántotta a -kardját és lökdösni kezdte azt a parasztot, a ki legközelebb állott -hozzá. - Nem megy? Takarodjon! Mars, mars! Nem akarom a vesztüket, -bolondok. - -- Nem megyek. A mienk az erdo. Nem parancsol itt az ur. Az enyém, meg -ezeké... - -- A király mindenütt parancsol... - -- Itt még az se... Az itt mind a paraszté. Apám is, meg nagyapám is -vágták. - -A fohadnagy elhallgatott s intett a tiszthelyettesnek. - -- Jer. - -Visszamentek s ujra végigheveredtek a köpenyegeken. A katonák mozogni -kezdtek, megigazítottak magukon egy szijjat, némelyik a bajonettet -próbálta kihuzni a hüvelybol, ujra visszacsapkodva, hogy vigan jár-e, az -elfogultságukat akarták beletakargatni a hiábavaló mozgolódásba s -odasandítottak a tisztek felé a köpenyegre, a mirol kifehérlett a nagy -ezüstóra. A mutató rohant elore a számok között. Elül az altisztek -számítgatták a perczeket s minden nagyobb numerusnál, a mit áthágott az -idoszántó kis aczéllécz, érezték, hogy átszalad rajtuk a hideg. - -Tul pedig munkához láttak a parasztok. Ujra fölfogták a fejszét s -nekimentek a fáknak. Olyan volt a munkájuk, mintha a halállal -birkóznának. Szakadt róluk a verejték, a vén emberek ledobták magukról -az ujjast, kiabáltak: - Neki hé! Vágjad! - A gyöngébbek erore kaptak a -többi fanatizmusától s biztatták magukat, nagyokat rikkantva: - héjjé! -Ne félj pajtás! - Szétszóródtak hosszu ritka sorba, döngött fejszéik -alatt a sok korhadt nagy fa, a mint belesuhintottak, némelyik -megreszketett, a taligák felé pillantott a tisztásra s szeretett volna -fölkapni egyre a sok közül és elnyargalni, de már nem volt ereje ahhoz -se, hogy szembeszálljon a lázzal. Sunyin, remegve pillantottak a tisztek -felé, a kik egymással sugdostak s biztatták egymást. - -- Ne félj! Nem lo, nem mer... - -Ujra közéjük ment a fohadnagy. Halvány volt, tétovázva beszélt s -nagyokat nyelt, a mig egymás mellé rakta a szavakat. - -- Nem mennek, kendtek? - -- Nem, a maga erdejébe ur a paraszt is. - -- Nem hisznek nekem? - -- Nem. - -Az egyik fölemelte a fejszét s a fohadnagy felé suhintott vele. - -- Leütöm az urat, ha nem megy innen. - -A fohadnagy is kardot rántott s végigvágott a fejszés ember arczán. Még -magához sem tért a tömeg, már nálunk volt. Rekedten kiabált. - -- Hapták! Hapták! Menjenek az urak a katonák háta mögé. - -- Mit akar... mi lesz?... Fohadnagy ur?... - -- Kimennek-e az erdobol, vagy nem? - -A parasztok megrokönyödve, egymásba bujva, vártak s csak a szájasabbak -ordítottak. - -- Nem, az Istennek se... Egy életünk, egy halálunk... - -A tiszthelyettes egy fa mögé állott s hozzátámaszkodott vastag -derekához. - Reszketett, majd hogy hanyatt nem bukott, mint egy tuskó. - -- A ki akar, menjen, a mig tud. - -A fa mögé ment a kadéthoz, valamit akart neki mondani, de a mikor látta, -hogy milyen állapotban van, szó nélkül ott hagyta. Megint a parasztok -felé tartott s a dühtol reszketve kiabált. - -- Marhák, barmok! Ki innen... - -A parasztok egyszerre követ, rögöt, tuskót dobáltak feléje. Egy kemény -rög a homlokán találta s föltaszította a feje tetejére a sapkát. Széles -vörös szalagban indult meg a homlokáról a vér, végig az arczán, le a -zubbonyra. A parasztok veszettül ordítoztak, most már közelebb jöttek s -kopogni kezdett a sok ko és keményre fagyott sár a katonák fején. - -Neki, üsd agyon! Verd a kutyát! kiabálták a tulsó oldalról. A fohadnagy -zsebkendojével a vért törülgette le a szemérol, hogy lásson. Mikor -visszanézett a legényekre, látta, hogy azok is véresek már, kettot -közülök puskára fektetve vonszol hátra a többi. Lihegett, levego után -kapkodott s még egyszer átkiabált a parasztokhoz. - -- Ki az erdobol! Ki... - -Mikor ujra kozápor repült el a feje fölött, félreugrott a katonái elül -és vezényelt. - -- Tüz! - -Egyszerre dördült el valamennyi puska s aztán nagy csend lett. Iszonyu -füst takarta el a világot, nem lebegve magasabban, mint az ember szeme s -aztán hallatszott, hogy dübörög a föld a sok csizma dobogása alatt, a -mint rohantak el a másik oldalon. A taligákban nyerítettek a lovak, -aztán egymásután összeakadva, egymásba gomolyodva rohant végig a mezon -mind, a gazdátlanokat magától vitte haza a ló orült vágtatással. A fák -között pedig halottak és sebesültek feküdtek sorjában nyögve, jajgatva, -némelyiknek az utolsó sóhajtását fogta föl az, a ki éppen ráhajolt, egy -öreg paraszt pedig a könyökére támaszkodva siránkozott, a mig mindig -gyöngébb és gyöngébb lett a hangja. - -- Mert egy kis fát gyüjtött az ember télire, egy kis forgácsért, a mit -összeszedtünk... - - - - -VIRÁGFAKADÁS - -A völgyecske, ahova Dobiék elmenekültek a forróság elol, egy kis -falucskához tartozott a lomniczi csucs alatt. Nem lakott benne senki s a -Dobiék kis paraszt házikóján kivül csak egy magányosan álló nagy szürke -épület volt benne. Átjárt rajta a szél, kis rácsos ablakairól -lepattogzott az üveg s ha kiömlött falai közül a levego, penészt hozott -magával és pinczeszagot. Ugy látszik, hogy sohse korrigálta meg rajta -senki a hibákat. Egyszerre csak elkezdett vedleni s azóta folyton -pusztul vén, összerepedezett falán és mohás tetején minden. Nem is volt -benne egyéb, mint néhány kapa és ásó, meg czövekek, a melyeknek már -majdnem lerohadt az alja; egy pár másfélöles vászon, a mire kék és sárga -katonákat pingált a regiment valamelyik müvészi hajlamokkal felruházott -káplárja s a melyeket ugy összelodöztek már a bakák, hogy több volt -rajtuk a csirizes papir mint a festék s a fal mellett egymás folytában -deszkapalánkok, a melyekbol várat lehet összeszegezni háborus idokre. A -völgy felett van pedig az a mezo, a hova kijártak a katonák loni. Az -övék volt a ház is s hogy nem szándékoznak lemondani a jussukról, azt -bizonyítgatták mindennap. Reggel nyolczkor végig marsirozott e völgyön -három baka. A ház elott megállottak glédába, a káplár kommandirozott és -sok hókusz-pókusz után kivált az egyik baka s odaplántálta magát az ajtó -elé, a mi felett sárga táblán a kétfejü sas volt lefestve, este -nyolczkor megint eljöttek s uj katonát hoztak a régi helyett, a kit -elvittek magukkal. - -Ez volt a nap egyetlen eseménye a völgyben, azután aztán csend és csend -mindig, nyugalom, a mi nem végzodik be az éjszakával, hanem örökös. A -család aludt itt a völgyben. Még a kis házi veszekedéseiket is otthon -hagyták. Az öreg Dobi mindig elégedett volt, az asszony kevesebbet -jajgatott, semmi se volt drága meg rossz s legboldogabb volt a gyermek, -a ki még sohase látott nyarat ilyen közelrol, s most belevetette magát a -meleg szeretetbe, a mivel körülvette az egész szépséges szerelmes -természet és uszott benne gyönyörüséggel, csapongó, naiv jókedvvel, -énekelve, kaczagva, néha elsírta magát a nélkül, hogy tudta volna: -miért. Most kezdett noni a szive itt a harmatos világban. - -Ha rászóltam néha, az se történt komolyan. - -- Te kis bagoly, tizenhét éves vagy már, jöjjön meg az eszed. - -- Olyan szép itt... - -- Ugyan Julis ne légy olyan bolond, most már megint hova szaladsz? - -Mindenfelé... A nyakára esett a széles szalmakalap s csak arra riadt meg, -a mikor a szomszéd ház elott olyan hangosan, mintha csak egy századot -vezényelne, kiabálni kezdett a káplár. - -- Hapták! Prezentir! Anc, cvájj, anc, cvájj... - -Kiállították a silbakot, egy szép nagy szál legényt, a kinek keskeny -sárga zsinór volt a zubbonya ujjára varrva s elmentek tovább. A kis -leány csak éppen, hogy tudomásul vette, hogy önkénytes sétál a másik ház -elott s egy kicsit megsajnálta, hogy mennyire unhatja majd magát. Arra -is gondolt, hogy hoz neki egy regényt s ezen jól mulatott. Elképzelte a -katonát egyik karján a puskával, a másikban pedig könyvvel s -önkénytelenül is hátrafordult még egy pillantásra. A katona is -rámosolygott s ezzel aztán egyelore vége is szakadt az ismeretségnek. A -leány beszaladt a házba s csak délután került elo. Akkor már óvatosabb -volt. A bokrok közt leskelodött a katonára. Látta, hogy a küszöbön ül és -czigarettázik. - -- Ej haj, kényelmesen fogja fel az állapotot a vitéz ur. - -Mikor a katona elmosolyodott, kiváncsi volt, hogy mi juthatott olyan -hirtelen az eszébe. - -- Valami hunczutság, az, az... csinos fiu, szép a szeme, meg barna, az -benne a szép... - -Visszament s ki akarta hivni az anyját, hogy megmutassa neki a -katonáját. A két öreg azonban okosabban használta föl a napot. Az egyik -a diványon, a másik pedig egy nagy székben aludt. Erosen dobogott a -szive a futástól s mig megállott a küszöbön, majd elsírta magát. Nem -tudta, hogy mi baja van, de nagyon szerette volna valakinek megmutatni a -katonát. Mig lassan visszament, most már valami különös félelmet érzett. -Mintha átszaladt volna a testén valami hideg, a mi megborzongatta, aztán -meg egyszerre forróság tolult a fejébe, érezte, hogy mindjárt kicsattan -az arcza. Támolyogva esett le egy vén fa alá s folyni kezdett a szemébol -a könny. A szivére tapasztotta mind a két kezét és sírt, egészen -odaengedve magát a boldogságnak, a mi eltöltötte. Végig feküdt a gyepen, -a fejét rátámasztotta egy vastag gyökérre s érezte, hogy lassan-lassan -elzsibbad benne minden, elobb a lábai, aztán a szive s a feje, a -hangtalan világba. Reszketni kezd, jó szagu párák ölelgetik, simogatják -s már lehunyta a szemét is. Egyszerre azonban talpra ugrott s szabadon -ment ahhoz a bokorhoz, a honnan elobb a katonára leskelodött. Látni -akarta ujra s az estére gondolt, a mikor majd másikat hoznak helyébe s -ez meg elmegy és soha többet vissza nem jön. Ezt meg se akarta érteni. - -Zavaros bolondság volt rá is gondolni. Visszajön, bizonyosan vissza. - -A katona pedig a küszöb mellett végig esve aludt. A forróság elaltatta. -Az egyik arcza bele volt temetve a porba, a másikkal mosolygott. A leány -egy darabig nézte s csak azután ijedt meg, most már miatta. Arra -gondolt, hogy most mindjárt este van s ha ugy találják, megbüntetik. -Most már rémülten kiabálni kezdett. - -- Katona ur, kérem, önkénytes ur! Ébredjen föl! Mit csinál? Hogy -alhatott el? - -A katona pedig csak aludt. Nem hallott semmit. Megmozdult, legyintett a -kezével, de nem ébredt föl. A gyermek erre már nagyon mérges lett, -idegesen topogott a bokor mögött s szidni kezdte. - -- Nem szégyenli magát? Ilyen katona? Ébredjen! - -Hiába volt minden. A leány gondolkodva megállott, kétségbeesve -töprengett, hogy mit tegyen, mohó pillantással méregette a kerítést, -hogy át tudna-e ugrani rajta. A tehetetlensége keserüséggel töltötte el, -reszketett a nagy izgalomban, s a mellett folyton kiabált el-el csukló, -mindég gyöngébb hangon. - -Katona, hallja, mi lesz magával, ébredjen, ébr... - -Egyszerre elrohant a ház felé, át a veteményágyakon, hogy rövidebb -legyen az ut. Benn még aludtak az öregek. A vén Dobi feje felett függött -a falon egy pisztoly. Azt hamar leakasztotta s szaladt vissza a -kerítéshez. Azt már nem tudta bevárni, hogy egészen odaérjen, hanem -magasra tartva a fegyvert, elsütötte már az uton. Mire kiesett a kezébol -a pisztoly, már talpon volt a katona is és bámulva nézett arra, a hol a -lövés nyomán még mindég egy tömegben gomolygott a füst. A leány pedig -majdnem összerogyott a nagy ijedségben s a bokor mögül veszekedett vele. - -- Elaludt, felköltöttem. Hiába kiabáltam nem ébredt... - -- Hallottam valamit, kedves volt. - -- Az, az... Ilyen katona, nem szégyenli magát - s leesett a bokor mellé, -mert már nem tudott állani a lábán. A többit már sírva mondta, a jobb -karját tapogatva, mert nagyon megrántotta a pisztoly a kezét. - -- Bezárták volna, biztosra veheti. Álmos... - -A fiu akkor már mellette térdelt és a kezét fogta. - - - - -A SZINÉSZ - -Késo este volt már, mire a kocsi hazaérkezett az ifiurral. Sok ido telt -el a pakkolással, meg egy-két helyen az uton is megállottak a diákok egy -kis borra, örömére a nagy napnak, a melyen örökre becsapták maguk mögött -a nagy szürke ház kapuját. A mint aztán jöttek a keresztutak, a melyek -közül az egyik elvisz Gerebenre, a másik Pásdra, a harmadik Berekbe, -mindig kevesebb lett a kocsi. Utoljára egyedül maradt az ifiur, Kósa -Ferencz tekintetes urnak a szép nagy gyermeke, a ki most már lehet -minden, nyitva áll utja, kezében van rá a papiros. - -Az öreg ur megropogtatta a gyerek kezét s nagyon elítélte magában az -asszonyt, hogy ugy össze-vissza csókolja a fiát és még sír is boldog, -mosolygó arczczal. Mikor észrevette, hogy lassankint az o szeme is -megnedvesedik, a mint a szép nagy derék legényt nézi, elfordult s -kibámult az ablakon, pedig semmi egyebet nem látott az üvegen keresztül, -mint a veranda vadszolo falát, csupa zöldet, a mi éjjel fekete, -egybefoly a nagy sötét világgal. - -Mikor a háta mögött már nagyon beszédes lett az öröm, békétlenkedve -vágta el az utját minden szereto szép szónak. - -- Vacsorát adj asszony, vacsorát... - -A mikor már egy kis bort is ittak, akkor kiáltott egyszerre nagyon -meglepetve a fiára az öreg. - -- Hát a bajuszkádat hová tetted? - -Erre az asszony is rápillantott fiára s összecsapta a kezeit. - -- Az bizony. Egész este éreztem, hogy valami idegenforma van benned. Mit -csináltál? Talán beteg voltál s elhullott? - -Az ilyen öreg asszony mindig gyanakodik a betegségre, a mely ott -ólálkodik a fiatal eros ember háta mögött s egyszerre csak lecsap reá. -Ha nem öli meg, mert hát az még se megy csak ugy könnyen, megcsufolja -valahogyan. Letarolja a szép göndör haját, teleszórja az arczát -bibircsóval vagy egyéb kárt csinál benne. - -A fiu azonban megnyugtatta oket. Elobb egy kicsit elpirult, azután -azonban hamar kivágta a feleletet. - -- Levétettem, hogy jobban nojjön. Nem, nem volt semmi bajom. - -- No hála Istennek. - -Sokáig az asztal mellett maradtak. Künn szitálni kezdett az eso, a lassu -permeteg csendesen zizegett a teton s a mint körös-körül mindenfelé -lecsurgott a millió finom csepp, mintha elzárta volna a külso világtól a -hombárszerü nagy falusi házat, a minek semmi formája, de az egész, ugy a -hogy ott áll, csupa nyugalom, csupa jó mód. - -Mikor sokáig hallgattak, egyszerre a fiuhoz fordult az öreg s elmondta a -nagy kérdést, a mi mindig elkövetkezik, ha az ilyen nagy fiu -kiszálasodik már a tanár urak keze alól s beindul az életbe a kezében -egy nagy darab papirossal, a melyen sok okos ember a keze aláirásával -igazolja, hogy a ki megérdemelte, az érett. - -- Aztán gondolkoztál-e azon is valamicskét, hogy mi lesz beloled? Velem -ne törodj, nekem mindegy. Doktor, prókátor... no mi akarsz lenni? - -- Szinész leszek, erre határoztam magam. - -Mindjárt lelohadt azonban a bátorsága és kapkodva kezdte el okát adni az -elhatározásának. - -- Nagy hajlamon van reá, nem is lehetek egyéb, szépen szavalok, mindenki -mondta, az igazgató is... Gondoltam, hogy megharagszol érte, de képtelen -vagyok lemondani... - -Az öreg pipált, a nélkül, hogy csak a szempilláit is megmozdította -volna, az asszony pedig a varrást az ölébe ejtve hallgatta a fiut. Nagy -csend lett, ijeszto hangtalanság, a mi telve van sejtelmes félelemmel, -hogy mi következik reá. A lámpa körül az utolsó tánczot járta egy -szárnyas bogár s az öreg asszony ollója, a mint a keze reszketett, néha -odakoppant az asztalhoz. A két öreg egymásra pillantott. Az ember -rettenetes füstgomolyagot fujt a levegobe, aztán meg a pipájával volt -elfoglalva egy hosszu perczig, nagyon szuszogott s azután beszélt, a -mikor már ujra alig látták egymást a nagy füstben. - -- Én, fiam én haragudnám? Dehogy, az is pálya... A ki derék ember, az csak -derék ember marad ott is... A hogy akarod, nekem nincs szavam hozzá. - -- Nincs? - -- Dehogy van. Itt is vannak szinészek, a kaszinó nagytermében... Anyád -ismer közülök néhányat. Ide jönnek szalonnáért, meg turóért, meg hát a -mi ugy akad itt-ott egy kis maradék. Ezek szegény fráterek, az -igazgatójuk se egészen jóravaló ember, hanem ezt nem azért mondtam, hogy -talán el akarnálak ijeszteni. Te nem ilyen akarsz lenni... - -- Dehogy. - -- Tudtam, fenn valahol Pesten ugy-e? Oda is kell intelligens ember, a -pénzkezeléshez, meg ilyesmihez... Csak aztán valahogy el ne számítsd -magad, hogy ráfizess... - -- Szinész, apám, az nem kezel pénzt. - -- Bizony nem sokat... Persze, persze, hát te csak ugy játszani akarsz? - -- Igen. - -- Szép; az még szebb. Énekkel vagy csak ugy? Különben az mindegy, a -fodolog, hogy ott légy s kiképezd magad valami jó iskolában. Addig is -majd elnézünk ezekhez a szegényekhez is itt ni. Jól játszanak. Néha -anyád még az uton is mindig kaczag rajtuk, a mint hazafelé jövünk. Van -köztük egy nagyon jól nevelt derék fiu is. Ugy a magam korából való -ember, ügyvédségig vitte s akkor csapott fel, mert a hivatása oda -vonzotta. Azt mondja, hogy nagyon vágyott a szinészségre. Most már -szeretnok bedugni valahova a telekkönyvhöz, vagy a járásbirósághoz; -hanem nem igen megy a dolog. Azt mondják, hogy az ilyen embernek nincs -maradása, az most már megy bolondjába erre, arra, nem lehet használni. - -- Miket játszik? - -- Mindenfélét, a mit odairtam neki. Nem rajta áll. Ugy tánczol, a hogy -fujják a literátus emberek. Majd megnézzük holnap. Asszony, mit -játszanak holnap a szinészek? - -- Valami szomorut... - -- Kell a kutyának. - -- Sekszpirtol. - -- Bánom is én... - -- Hát majd holnapután. Pedig az az izé, az az ügyvéd ilyen szomoru -darabokban szokott föllépni. Jó fiu szegény, megérdemelné, hogy o is -vigat játszék. Az jobb lehet, ugy-e? - -Mikor egyszer a határról jöttek be, a falu végén egy csomó czigánygyerek -állotta el a kocsi utját. Az öreg urnak tetszett ez a kellemetlen kis -had, leszállt a kocsiról s diktált nekik, hogy mit csináljanak. - -- Három bukfenczet te kölyök, a levegoben, ugy; most háromszor kiáltsd -el nekem: vivát! Most állj a fejedre, ugy... - -Mikor tovább mentek, még mindig kaczagott. - -- Kis komédiások, azt kell nekik csinálni, a mit én mondok, akárcsak a -szinházban, ha valami irófajta ember azt mondja, hogy itt vége a -felvonásnak, hát vége. S az lehet aztán kellemetlen egy szinész -embernek, ha benne tart még az érzelem s nem kiabálhat tovább. Én már -ugy vagyok vele, tudja az Isten, hanem hát ez az én privát gusztusom, -nem beszélem bele senkinek, hanem hát nem hiszek nekik. Nekem ne -óbégasson kottából... - -- De édes apám... - -- Ezt nem neked mondtam, csak ugy a levegobe... A purdénak nem nagyon -tetszett, hogy dirigáltam neki a hatosért, szerette volna, ha a maga -akarata szerint szerzi meg. De nem, tartsa magát a kutya az -instrukczióhoz, arra való a czigány, vagy a német, vagy a sváb, vagy mi... - -Mig mentek hazafelé, az öreg még mindig beszélt. Egyszerre egy kis -összetöpörödött házikóra mutatott a botjával. - -- Ebben a kis rongyban sokat mulatgattunk, mikor legényember voltam. -Beszéd meg nóta, bor, de az Istennek se türtem volna el, hogy -beleszóljon s kiadja nekem az ordrét, hogy ezt mondjam, meg azt, meg -igy, meg ugy. Azt csináltuk, a mi jól esett. Ma már ránk mászott a -megye, meg a fináncz, meg minden, most már nem lehet, hanem, hogy egy -nemtudomki nekem eloirja, hogy mit ugassak, azt már mégse türném. Ha -kell nektek valami szépet mondani, mondom a magam eszébol, itt van de -hogy én a nem tudom micsodának a szavával odaálljak a sok ember elé, -aztán rójjam a robotot, azt már nem tenném. A pap a maga nyelvén beszél, -a prókátor is, az orvos ugy vág, a hogy neki tetszik... Utálatos egy ember -az a prókátor, hogy beállt ide a truppba. Lett volna akármilyen lump, ur -marad, igy meg értelmezi Sekszpirt... Tudod mi az? ledarálja. Egyik -jobban, a másik rosszabbul, de mind csak azt teszi. Mindig szebb az, a -hogy megirták, mint ahogy elmondja az ilyen szolga, a kiket a literatus -ember elküld százfelé az izenettel, ezt mondd, azt tedd, igy csináld... -Nem urnak való! - -Aztán hetekig hallgattak errol a dologról, csak jó késore, osz felé -mondta el még az öreg egyszer-kétszer, a maga véleményét. - -- Felemás munka, nem akarom rontani a véleményed, de az. A szabad ember, -a kinek nem parancsol senki, a pennás ember befog a jármába, hogy huzzad -az ideáit a vásárra. S ha tetszik neked, ha nem, mert csak minden -századik gondolkozik a te gusztusodra, a többit utálod, rátukmálod -magadra, kényszerüség az életed, malomtaposás. Semmi uj forrás, a mibol -merítsz, mert a te eszednek nem adnak munkát, örökké a másokét -közvetíted közötte és mi köztünk, mint egy omnibusz. Megkeseredsz. -Megutálod a tespedésed s meggyülölsz engem, hogy engedtelek s nem fogtam -meg a gallérodat, hogy elvigyelek ide vagy oda azok közé, a kiknek nincs -lánczra téve az agyuk... Különben én nem szólok bele, csinálj amit -tetszik. Aztán ha megunod, ha látod, hogy milyen alacsony a munkád, ne -gyere el a nyakamra sírni. Én abba belebolondulnék. Nincs több fiam, -csak te. - - - - -A SZEGÉNY EMBEREK PÁRTJA - -A villamos kocsi üresen indult el a végállomásról. Vörös lámpája -eroszakosan furta bele magát, a ködös, szürke sötétségbe. A kocsi elején -hegyesre faragott tuskó forma alak dirigálta a fékezot. Azért volt ilyen -különös formája, mert fejére huzta a szürke köpönyeg csuklyáját s ebbol -csak a szemeit meresztette bele az utba, folyton lármázva a csengovel, -akár észrevett maga elott valamit, akár nem, inkább csak azért, hogy -valami hangot halljon. Hátul a kalauz a pénzét számolta. A táskájából -kivett egy csomó hatost s egyenkint átolvasta a másik kezébe. Nem ment -nagyon könnyen a munka. Az arczán meglátszott, hogy nagyon megkinozza az -eszét ez a sok hatos. Mikor végzett velük, a jegyeket vette sorra. -Megnézte, hogy melyikbol mennyi maradt, megint összenézegette a pénzét -és elkomorodott. A káros ember csendes töprengése ült az arczára. Mikor -aztán hiába nézegette a pénzt meg a jegyeket, sehogy se akart rendbe -jönni a dolog, visszacsapkodta az egészet a táskába s dühösen rángatta -meg az állomásokon a szijat, a melynek végén a kocsivezeto csengojére -billen rá a kalapács. - -Egyik állomáson egy földije kapaszkodott fel a kocsira. - -- Ni ni Rácz ur, mondta a kalauz. - Micsoda szél hordja erre mifelénk? - -- Itt lakom a Palánk-utczában. - -- Bádogos még mindig, vagy talán hogy valami hivatalt vállalt, teszem -fel, hogy diner lett vagy mi... - -- Csak a mesterséggel szegénykedem, verje meg az Isten. Mikor is -találkoztunk utóljára, van vagy hét-nyolcz éve, ha nem több. Azóta már -kétszer voltam mester. Most már megint csak benn dolgozom a fedogyárban. -Nem boldogulhat az ember. Itt a fábrikában mindent olcsóbban -megcsinálnak. Komisz munka, ráfujnak s behorpad, hanem olcsó. A szegény -ember még hozzá se fogott s ezek itt már készen vannak vele. Meg szép -is. Olyan fényes minden edényük, mint a tükör, agyon nyomják az embert. - -- Ugy? - -- Agyon. Inaskodik az ember, meg vándorol, hogy majd leszakad a lába, -aztán próbál, meg kinlódik s ez a vége. Szerencse, hogy meghalt az -asszony... - -- Elhalt szegény? - -- El, el. Isten nyugtassa meg. Magának itt, látom, jól megy dolga. Ha -fárad, hát meg van érte a szép fizetése, biztos... - -A kalauz a számadásra gondolt s megint elkomorodott. - -- Éppen azt számítgatom, hogy nem találok hetven krajczárt. Tán hogy egy -koronát adtam vissza hatos helyett... Olykor-olykor ugy megrohanják az -embert, hogy elveszti a fejét. Hiába kiabálok, hogy tele van a kocsi, -nincs hely, az urféle tolakodik, aztán fizethetek. Az embernek csak két -keze van, nem négy, mint a majomnak, szakítom a jegyet, szakítom, -fizetnek, sürgetnek, leczáfolnak, elol-hátul le- meg fel ugrálnak, aztán -ismerd ki magad. Az ipar mégis csak ipar. Nincsen annyi sok emberrel -kellemetlenkedése, nem szidják az urak... - -- Nem, csak még azt a kis pénzét is lehuzzák a kárba. Roszul vágod a -lyukat a bádogba, fizetsz, behasad a fedo széle a kalapács alatt, -fizetsz. Tiz krajczár, husz krajczár, ötven krajczár, sír az ember, a -mikor, a hét végén elszámol. Maguknál nincs kár... - -- Nincs, hanem ha felir a rendor, mert sok a kocsin az utas, a kalauz -felel érte, ha nyitva marad valamelyik ajtó, a kalauzt büntetik, ha az -urak felugrálnak menetközben, az is az én bajom. Az ipar mégis csak -ipar... Ha az ember dolgozik, hát csak hasznát látja... - -Sóhajtott s a zsebeit kezdte kikutatni, hogy talán valahol megtalálja a -hetven krajczárt. A bádogos is biztatta. - -- Ott, ott, csak keresse. Nem nyelte el a föld. - -- Nincs, csak éppen hogy próbálok ugy vaktában, hátha a kezembe akad. - -- Talán a bélésbe csuszott. - -Egy darabig hallgattak. A kalauz még mindég a zsebeit kutatta sorra, a -bádogos pedig a lámpába bámult s szinte látni lehetett a szemein -keresztül, hogy hogyan oröl meg lassu munkáju agya valamit, a mit már -mindjárt elmond, csak egészen készen legyen vele. - -A kalauz befejezte a keresést. - -- Nincs, mondom, hogy nincs meg. - -- Azt meg én mondom magának, czimbora, hogy bolond, a ki tovább is vár. -- Közelebb huzódott a kalauzhoz, csak ugy szokásból körülnézett, hogy -nem hallja-e valaki és beszélni kezdett a másik panaszos embernek egy -csomó háboruskodást, a mire mind a ketten fölmelegedtek s ugy néztek -egymásra, mintha lázuk lenne. - -- Van már a szegény embernek is pártja, oda be kell menni. A báró megy a -bárókhoz, a gróf a grófokhoz, miért ne álljon a szegény ember is a -szegény ember mellé. Igaz, nem igaz? Ha sokan vannak együtt, majd csak -kiokoskodnak valamit. Igy csak nem mehet a világ végéig... Én is mennék, -hanem nálunk betiltották. Az igazgató kihirdette, hogy mindjárt kicsapja -a gyárból azt, a ki elmegy a szoczialistákhoz. Azt a kis falat kenyerét -csak mégse hagyhatja az ember. Maga fiatalabb is, meg jó formája van... - -A kalauz a saját gondolatmenetét követve, szórakozottan ujra nekiesett a -zsebeinek s csak ugy magához beszélve töprengett a baján. - -- Nincs meg, a Jézus verje meg, hova lett... - -- Majd lenne akkor pénz, meg minden... - -Nem beszélhetett tovább, mert a kocsi lépcsojére felugrott egy rendor. A -kalauz szolgálatra készen nyitotta föl elotte az ajtót, a bádogos pedig -behuzódott a tulsó sarokba s hallgatott. A rendor oda se nézett, -nekivetette a hátát a kocsi korlátjának s egy-két szót beszélt a -kalauzzal. - -- A negyvennégyest ma bejelentették nálunk. Nekiment a hatvanhetesnek. -Kutya köd van. Haza megy most? - -- Nem, még két utam van. Maga már kiállott? - -- Ki, ideje is, harminczhat óra óta nem vetettem le magamról a ruhát. -Nagy a strapa mostanában az uj fokapitánnyal. - -A bádogos közelebb ment. Megcsillant a szeme s most már o is beállott a -beszélgetok közé. - -- Sok a munka? - -- De mennyi. - -- Talán nincsenek elégségesen? - -- Még kétannyinak is akadna dolga. - -- Hát ez az, lássa, ez az, a mirol én beszélek, Itt a földivel éppen egy -kicsit kibeszéltük magunkat. Már kétszer dolgoztam a magam kezére, aztán -belebuktam s ugy vagyunk vele, hogy a kik nagyobb urak nálunk, azt -hiszik, hogy a szegény ember barom, hát hogy meg kellene mutatni nekik, -hogy még se vagyunk éppen bitang jószág. Azt beszéltük itt a földimmel, -hogy ha van a szegény embereknek pártja, hát bele kellene menni. Nekem -igen-igen bajos, mert hát a gyár ellene van, meg itt a komám se igen -teheti, kicsapnák a helyébol; ugy kellene megkezdeni a dolgot, hogy a -rendor urak egyszerre csak mondanák meg, hogy az Istennek magának se -lesznek kutyái, a fokapitánynak meg a minisztereknek... - -A rendor rábámult a rongyos kis emberre s elgondolkozott azon, a mit -hallott... - -- Hogy nem leszünk kutyája senkinek... - -- Azt hát, oda vágni nekik a pléhtáblát, aztán könnyen menne minden. A -többit elintéznok. Ha maguk nem lovagolnának rá az emberre, meg össze -nem taposnák, nagyobb lenne a szegény emberek pártja. - -- Nem tapossuk mi. - -- Nem-e? - -- Nem jókedvünkbol. - -- Maguknak se lehet valami gyöngydolguk. A jó ruha, meg a fütés, hát -aztán még mi. Maguknál se más az ur, mint másutt, csak lehuzzák a kis -pénzüket erre-arra, a mikor aztán élni kellene, hát nincs. - -- Nincs bizony... - -- No hát! Nem jobb lenne ugy, a hogy én mondom? - -Valahol a gyalogjárón kiabáltak. A lármára a rendor odapillantott a -bádogosra, mintha csak ez a szegény kis ember zajongott volna. - -- Ne beszéljen össze-vissza annyi szamárságot. - -Felelni már nem lehetett neki, mert leugrott a kocsiról. Ujra ketten -maradtak. Tovább már nem beszéltek s a mikor a kocsi járása lassabb -lett, bucsuzni kezdett a bádogos. - -- Hát az Isten áldja, földi. - -A kalauz csak ugy utánna pillantott, mintha valami idegen lett volna s -mikor megint beleindult a kocsi a ködbe, kiforgatta a zsebeit s elolrol -kezdte a keresést. - -A bádogos a gyalogjárón ment tovább. Mikor a a kocsi elrohant mellette, -utána kiáltott: - -- Hát csak gondolja meg, földi a mit arról a dologról mondtam. - - - - -A DIVAT - -Egy fiatal iró egyszer nagyon rosz kedvvel ment haza. A felesége -megkérdezte, hogy mi a baja? Erre nem felelt, ugy a háta mögött -belebökött a könyökével a levegobe, mintha el akarná lökni magától az -aggodalmasan reá bámuló asszonyt s bement a szobájába, a mi nem is igen -volt szoba, inkább csak egy kis lyuk, a hol elfér egy asztal meg egy -szék. Az asszony leült az ajtóval szemben, egy darabig hallgatózott, -hogy vajjon mit csinál odabenn az ura, aztán elovette a munkáját és -tovább dolgozott, föl, le, át- meg átdöfve a gyolcson a tut s néha -fölváltva a fonalat, lila után sárgát, sárga után zöldet, aztán ujra -mást, meg megint lilát, mig egyszerre csak elálmosodott. A tut beszurta -a gyolcsba, dörzsölte a szemét, nagyokat pislogott, mindig mélyebben -vett lélekzetet s csendesen, ártatlanul elszenderedett. Mikor már aludt, -benn kopogni kezdett az ura, két-három lassu lépéssel bejárva a szobát, -künn pedig egy dongó verte oda magát nehányszor az ablak üvegéhez. - -Különben csend volt. Tikkasztó meleg ömlött rá mindenre s az izzó -sugarakban szikrázni kezdett a levego, mintha valami kohóból szabadult -volna ki bele minden porszem. - -Mikor a csend megkapta már azt a nyugalmas szint, mintha öröktol fogva -tartana, hirtelen fölnyitotta a férj az ajtót és kijött. Mikor látta, -hogy a felesége alszik, még be is csapta maga után az ajtószárnyat, csak -hogy fölébredjen. Hogy az álmos kis teremtés fölrezzent, rákiabált, majd -hogy meg nem verte. - -- Semmi érdeklodés! Hogy megkérdezné az embert, mi baja, vagy hogy egy -kicsit csak utána tudakozódnék annak, vajjon nem bolondultam-e meg még -egészen, semmi. Pedig hát én is volnék magának valami, vagy mi. - -Az asszony rábámult s nem tudta hirtelen megérteni, hogy mit akar, aztán -szorongva kérdezosködni kezdett. - -- Megint volt valami kellemetlenséged? - -A férj még mindig dühösködött s csak annyit felelt: - -- Semmi. - Azután érezte, hogy szüksége van beszédre s nagyon -elkeseredve beszélt. Folyt a szájából a sok szó, látszott rajta, hogy -reggel óta gyüjti magába a panaszt. - -- Irok, irok, töröm magam, pusztítom az eszem s nem jutok semmire. Más -csak játszik a pennával s szaladnak utána. Összeirja a kis hülyeségeit s -mert könnyü, olyan könnyü, hogy majd el lehet fujni, belebolondulnak. -Semmi mélység, semmi lélek, semmi ész nem kell ahoz, hogy megértsék, -azért szeretik oket. A magamfajta bolond pedig kullog utánuk. - Nagyot -sóhajtott s hosszasan elgondolkozott. Pedig néha igazán ugy adom nekik -az irásaimat, mintha magamból téptem volna ki. Nem léháskodom a -mesterségemmel, nem üzök csufot a pennámból és unnak, unnak... - -Az asszony nagyon elkomolyodott s keresett valami vigasztalót, a mivel -megbékítse az urát, de nem tudott mondani semmit, csak elgondolkozott s -most már o is sóhajtott. Azután hosszasan hallgattak mind a ketten. -Leültek az asztal mellé s komor, vigasztalan lett körülöttük minden, -mintha a levegoben uszott volna a reménytelenség. Mikor egymásra néztek, -az asszony csendesen átnyujtotta a kezeit az asztalon s puha tenyerei -között melengetni kezdte az ura száraz, kemény öklét. Mintha a vére is -átszaladt volna az összeszorított kezeiken át, egyszerre közös lett -bennük minden. Közelebb huzódtak egymáshoz, a férfi az asszony vállára -tette a kezét, mintha támaszt keresne és ujra elkezdett panaszolni. - -- Megöl a divat. Én se vagyok Jézus, nem tudok mindig türni, minden mai -napon aláirni azt, hogy tegnap hiába éltem. Nem birom már, nem birom... - -Az asszony hizelegve hozzásimult s igazán meggyozodéssel hizelegni -kezdett neki. - -- Csakhogy apuskám, a mit ok irnak, az mégis semmi, annak pedig értéke -van, a mit te irsz. Bele kell tenni a mérleg egyik felébe s lemérni -aranynyal, meg gyémánttal, meg mindennel, a mi drága, mert te apuskám -okos vagy, ok pedig... - -Az embert most már egészen elhagyta a türelme, az asztalra csapott s -megrázta az asszonyt, hogy hallgasson el már. - -- Csak ezt ne mondd, nem akarom hallani. Eleget hallom! A ki maszlagot -akar adni, hogy bomoljak tole, az mind azt mondja, hogy értékes vagyok. -Kell az ördögnek! Azt akarom, hogy olvassanak, ismerjenek, hogy én -legyek a divat. Meg pénz is kell. Abból éljek, a mit a napszámos -munkával szerzek? - -- Megélünk valahogy... - -- Valahogy meg, de én nem valahogy akarok élni. Érzem a jogomat, ha te -nem érzed, hát akkor te sem értesz. Adják meg, a mi az enyém. Nekem is -van annyi eszem, mint azoknak, a kik a divatot legelik. Nekem is -családom van. Nemsokára itt lesz a gyerek, az anyámnak is jól esnék, ha -néha egy pár krajczárt küldhetnék neki. Nem akarok egyebet, mint élni... - -Az asszony önkénytelenül is utána mondta: - -- Élni, élni... - -- Azt hát, persze, semmi egyebet. - De azután elgondolkozva hozzátette. -- Mégse csak ennyit... Egyebet is szeretnék. Kicsinyesség, gyerekség, de -azért szeretném, ha emlegetnék a nevem, ha a mikor megjelenek az -ujságban, leveleket kapnék innen-onnan, gratulácziókat, ha járnának -utánam a kiadók, kedvemet keresnék a szinház-direktorok, ha egy kicsit -elkényeztetnének. - Mosolyogva nagyot nyujtózkodott, mintha már ebben a -puha dédelgeto kényelemben feküdnék és sóhajtva mondta tovább: - Ez jó -lehet. Valahogy ugy megy az egész, hogy azt mondják: - No te iró ember, -hát megmutatjuk, hogy szeretünk, megölelünk... Azt szeretném... Hogy az a -néhány ember mit mond, a kinek az izlése az enyémhez hasonló, az hidd -el, nagyon mellékes. Az egésznek más a véleménye, mulatni akar. Ha én -mulattatni tudnám... - -- Hiszen tudod. - -- Másképpen... Megpróbálom, hogy vajjon tudnék-e valamit összehazudozni, a -mi tessék. Irok valami nagyon furcsát, divatosat. - -- Nem tudsz. - -- Dehogy nem! Összecsapom egy fél óra alatt. Lesz benne... mi is?... Igen, -lesz benne két ur, egy párbaj, aztán póz, póz s a vége igy: - Uram! Én -meghalok, o nagyságának csókolom a kezét, agyo! Igaz ugyan, hogy az -ember, ha meglövik, elobb ordít, aztán harapja kinjában a füvet, ha még -van hozzá ereje; de igy szebb. Van egy gróf, egy báró és egy uralkodó -herczeg; hogy ki, az mindegy, csak messze legyen, hazudni tudjon róla az -ember, a mit csak akar... - -A mint gunyolódott, megjött a kedve. Tetszett neki, hogy kifigurázza az -ellenségeit. Mikor az asszony még mindig komoly maradt, boszankodni -kezdett. - -- No, nem hiszed, hogy megirom. Majd meglátod most mindjárt... - -Bement a belso szobába s nem került elo, csak este. Nagyon kimerültnek -látszott, alig nyult a vacsorához, s csak késobb, a mikor bort is ivott, -mondott egy pár szót, különben némán bámulta maga elott egész este az -abroszt. - -- Elkezdtem valamit, de nem megy sehogyse. Egy tisztrol irok, szeretnék -nagy gavallért csinálni belole, urat, de nincs pénze. Én tudom, hogy -nincs neki. Próbáltam mással is, de én nem ugy látok semmit, a hogy más -szeretné s az én szemem jobb, - hidd el... - -Az asszonyt már elhagyta a türelme s békétlenül vágott bele az ura -szavába. - -- Minek kinzod magad? Megbolondultál? - -- A férfi nagyot sóhajtott. - -- Meg, meg, azt hiszem én is... - - - - -A BIRTOK ÉS A HÁZ - -Az asszony azt mondta, hogy ha majd sok pénzük lesz, házat vesznek, a -férfi pedig spekulálni akart. Azt mondta, hogy egy kis vállalat mindig -kifizeti magát, csak okos legyen az ember. - -- Már pedig mégis jobb a ház. Eloször is van benne az embernek olyan -lakása, amilyent akar. Parancsol a házmesternek. Próbálja ezt meg -valaki, ha nem háziur. Van biztos jövedelme, nem sok, de biztos és -nincsen kitéve semmi kellemetlenségnek. - -- Akkor is jobb a földbirtok. Ott legalább kisérletezhet az ember. Ha -semmire sem megy a répával, megpróbálja a repczét. Gyönyörüen -feloszthatja a földjeit, hogy a ki az országuton végighajt mellettük, -mindjárt tudja, hogy kié a birtok. Csupa szép széles szalag, egyiken -buza, másikon rozs, a harmadikon zab, a mi sohase egyszerre érik s -gyönyörü árnyalatokat játszik a szinekben, mikor a nap süt. Tovább a -ritkás, sötét tengeri s mind belenyulik mélyre, elkeskenyedik s elvész -egymásba, a mikor a szem már nem képes a vonalat követni. Ez beszéd! - -- Beszédnek, beszéd, de nem okos. Ez már uradalom, valami nagy -majorátus, olyasmire pedig mi nem is gondolhatunk. - -- Miért ne? Az egyik sorsjegyünknek hatvanezer a fonyereménye. Ha azt -megütjük, mindjárt vásárolhatunk ugy százezer forintért birtokot. -Negyvenezret rátáblázhatunk... - -- Már adósságot csinálnál. A férfiaknak már a vérükben van az -adósságcsinálás. Anélkül élni se tudnak. - -- Csak nem is kezdek kevés pénzzel ilyesmibe - ha az ember ur, hát -legyen ur. Ház nekem nem kell, hiába is eroszakoskodol. Hogy én -vigyázzam, hogy hova öntik a cselédek a mosogató vizet? Olyan nincs. -Aztán ismerem magam. Ha háziur volnék, mindig visszagondolnék a -lakókoromra, hogy milyen lótás-futás volt a fertálykor, mig -elokerítettem a házbért. Az asszony persze elfelejti az ilyesmit, mert -nem is tud róla. Azt hiszi, hogy az csak olyan könnyü. Ha valaki hozzám -feljönne s azt mondaná, hogy nem tud fizetni, biz' én megérteném a -baját, vele együtt sopánkodnék s aztán itt van, mi lenne a -jövedelemmel?! - -- Azt csak bizd rám. Te sopánkodnál vele, én meg kidobnám, ugy hogy a -lába se érné a földet. Hogy az én házamba valaki ne fizessen, arra nincs -eset. Ki kell választani a csupa jó lakót, lehet azt látni, már a mikor -a szobákat nézik, hogy kibe mi lakik. Aztán rend van... - -- Hát a rosz lakó hova menjen? - -- Bánom is én, ahova kedve tartja. - -- Nem türöm, hogy igy gondolkozz. Hova tetted a szivedet, a zsebedbe? - -- Akinek családja van, az ne osztogassa el a házát a roszfizetoknek. -Különben hiszen van butora mindenkinek, azt ki nem viszi, a mig rendbe -nem jön a hátralékkal. - -- Bizony pedig annak a mosónénak, a ki a pinczében lakik, nem venném el -a párnáját. Hadd fusson a nyomorult... - -- Mosóné sohase is kellene a házamba. Azoknak mindig reperálni kell a -vizvezetéket. Azt hiszi, hogy az ember arra gyüjti a garast... - -- Különben is nekem birtok kell és vége; szép, nagy, széles tarló -oszire, a hol kedvemre lovagolhatok. - -- Azt pedig sohase engedem meg. - -- De én lovagolni akarok. - -- Elég hoszu a sepro, ülj föl rá. - -- Este jönnék haza. Csupa tajték lenne a lovam a nagy vágtatás után. - -- Még vágtatni is akarsz! Jézusom, te meg vagy bolondulva, -szerencsétlenné akarsz tenni mindnyájunkat, engem is, meg Lajost is. Nem -gondolod meg, hogy mennyi szerencsétlenség történt már a lóval... - -- De én megszorítanám a térdemmel s nagyot rántanék a száján... - -- Megszorítanád, már hogy mondhatsz ilyet? Nem engedem, hogy ráülj. -Lajoska kérd a papát, hogy ne üljön lóra. - -- Pedig hiába! Most már hagyj nekem békét. Még a gyereket is rám küldi, -hogy nyivogjon a nyakamon. - Hallgatsz már, kölyök! Majd ha elküldlek a -katona-iskolába, megtanítanak becsületre, hogy hogy szólj bele apád -dolgába. - -- Hova küldöd? - -- Katona-iskolába. - -- Hiszen még három esztendos sincs. - -- Majd lesz nagyobb is. - -- Bizony nem fogod pedig katona-iskolába küldeni, ezt én mondom neked. - -- Csak legyen hét éves, majd megtanítják ott emberségre, ha az anyja -tönkreteszi a nevelését. - -- Te beszélsz nevelésrol? Mit értesz te ahoz... - -- Már pedig ennyi idos korában olvashatna is már, meg gimnasztikát -tanulhatna. - -- Tán még abroncsot is ugratnál vele? - -- Miért ne, azért fiu. A lánynyal persze egészen másként lesz. - -- Hiszen nincs is lányod. - -- Majd lesz. - -- Most már meg az Isten dolgába is beleszólana. - -- Nekem is van ahoz egy kis közöm. Most majd még könyvet is fogok irni -arról, hogy hogyan kell nevelni a gyermeket. Két kötetet, egyet a -fiukról, egyet meg a lányokról. - -- Én meg kidobom az ablakon mindakettot. - -- Majd fölszeded. - -- Mit akarsz a leánynyal, miért szólsz bele már abba is? Tán apáczát -akarsz belole csinálni? - -- Nem, orvost. - -- Mit? - -- Orvost. - -- Hogy az egyetemre menjen? - -- Igenis oda fog menni. - -- Nem fog odamenni. - -- Majd megmutatom. - -- Én pedig inkább most leugrom az emeletrol, semhogy ezt megérjem. - -- Meg kell neki élni. - -- Akkor is legyen tanítóno. - -- Azok éhen halnak. - -- Ha arra való lesz, ugyis férjhez megy. - -- Nem kell. - -- Azt majd o fogja elhatározni, nem te. - -- Majd csak én is beleszólok. - -- Ez az o dolga, meg az enyém. - -- Nem akarom, hogy senkit is szerencsétlenné tegyen. Az asszony egyebet -se tud. - -- Te talán az vagy. - -- Az. - -- Én tettelek azzá? - -- Te. - -- Mivel? - -- Beleszólasz minden dolgomba. Ha birtokot akarok... - -- Azt nem is engedem meg. - -- Lovagolni akarok... - -- Csak nem veszem a lelkemre, hogy kitörd a nyakad. - -- Azt akarom, hogy fiamból katona legyen. Értetted? - -- Hogy láb nélkül jöjjön egyszer haza. Nem hagyom, hogy nyomorék legyen. - -- A lány pedig orvos lesz, erre megesküszöm. Olyan igaz, mint hogy itt -állok. - -- Elobb majd a sirba teszel engem, aztán tehetsz, a mit akarsz. - -- Teszek is. - -- Tégy... - -Erre félreültek két sarokba. A férfi ugy nézett maga elé, mintha közel -állana már a kétségbeeséshez, az asszony pedig behunyta a szemét s azon -gondolkozott, hogy vajjon itt hagyja-e ezt a kegyetlen embert, vagy még -türjön neki. Teljes egynegyed óráig nem szóltak egymáshoz, azalatt Lajos -urfi ide-oda csuszkált köztük, mintha a póstát hordaná egyiktol a -másikhoz. Azután egymásra nézegettek, de csak lopva és nagyon haragosan. -Mikor már nagyon megunták magukat, a férfi békülni kezdett. Odament az -asszonyhoz, simogatni kezdte az arczát és a haját. - -- Nem baj no, öregem, beleegyezem én a házba is. - -Az asszony fölugrott, bement a másik szobába, hangosan becsapta maga -után az ajtót s csak visszakiáltott. - -- Most már az se kell. - - - - -AZ ELSO LÉPÉS - -Hardy Pál ur a fiát várta haza. Az asszony ment ki az állomásra. Sokáig -nem jöttek, az öreg ur odahaza már türelmetlenkedett. Már egy másik -kocsiba akart fogatni, hogy eléjük menjen, a mikor gyors ügetésben a -tornácz elé kanyarodott a kis sárga bricska s leugrott róla a fiatal -Pál, hogy gyöngéden, mintha a mig emelte, addig is csak simogatná, -lesegítse az édes anyját. Hardy Pál ur, az öreg, csak egy kicsit -megkésve jött ki a szobából s akkor is a szivarját ropogtatta az ujjai -közt, mintha azzal volna nagyon elfoglalva. Mikor már befelé hordták a -ládákat, akkor kezdett beszélni, egy-két kurta szóval megemlékezvén a -mult esztendorol, a mi bizony pedig belekerült az ifiu ur révén -háromezer és egynehány pengokbe. - -- Letetted az érettségit? - -- Le apám. - -- Hát a zálogházzal hogy állunk? - -- Itt vannak a czédulák. - -- Azután nem buktál meg? - -- Nem apám. - -A felesége kiszólott a szobából. A nagy ut után egy kis pihenést akart -kikunyorálni a fiának. - -- Hagyd öreg, tán ledül egy kicsit a kanapéra. - -- Pokolba... - Megint jól megnézte a fiatal urat s a hogy a megelégedés -egy mosolygásban átszaladt az arczán, látszott a piros, nekigömbölyödött -képén, hogy gyönyörködik benne. A fiatal Pál ur szép, eros, izmos falusi -legény volt. Karján megfeszült a kabát, a mibol ugy látszik, kinott egy -kicsit; nagy, a korához mérten talán tulságosan is nekifejlodött mellén -követ lehetett volna morzsolni pörölylyel, széles vállain pedig -könnyedén emelhette volna a zsákot, nem pedig nyögve, hanem csak ugy -mulatságból. Csak az arcza maradt meg gyermeknek. A nagy ero nem -borította rá azt a durva keménységet, a mi ruttá tesz majdnem minden -nagy erejü embert. A szemei mosolyogtak, hamvas-piroskás arcza ragyogott -a gondtalan csendes megelégedésben, lekaczagott róla az a vad jókedv, a -minek nincs semmi különös oka, csak beállít s rózsás, csiklandós felhobe -takargatja az ilyen okos nagy fiut. - -- Sok szamárságot összetanultál? - kérdezte az öreg, kifordulva az udvar -felé, hogy a kocsist is lássa, meg a lovakat. - -- Nem, nem sokat, igazán nem sokat. - -Benn már terítettek. Egy vén legény járt az asztal körül régi, nehéz, -czimeres ezüsttel s egy szobalányt dirigált, a ki meg a tányérokat -hozta. Az öreg ur megkinálta a fiát szivarral, nagy szemöldökei alatt -alattomosan lesve, hogy vajjon nem fog-e tikogni a füsttol. - -- Eros? - -- Nem baj. - -Este korán lefeküdt az öreg. A fiu sokáig fenmaradt az anyjával s az -ebédlo nagy lámpája alatt édes jó gyermek lett a szép öreg asszony -mellett. Szorongatták egymás kezeit, néha ráhajtotta a fejét az anyja -vállára s elmesélte, a mi éppen eszébe jutott. Az öreg asszony nyelte a -szavát. Minden érdekelte s néha egy-egy perczre behunyta a szemét, hogy -jobban hallja a gyermek kellemes, fiatalos hangját, a mi elbájolta, mint -a muzsika. - -- Mamám, nem vagy álmos? - -- Nem fiam, csak mondjad. - -Másnap reggel az öreg ur befogatott az urfikocsiba négy lovat s a mikor -már a kezében tartotta a gyeplot, bekiáltott a fiának. - -- Gyere hé, ülj mellém. Megyünk. - -- Hova? - -- Mi közöd hozzá? Csak elindulsz még egy uton az apáddal... - -Már elindultak, a mikor visszakiáltott az asszonynak. - -- Megyünk mutter korhelykedni. - -Mikor a városban beállottak a vendéglobe, tiz forintot adott a kocsisnak -s ezzel aztán el is bucsuzott tole. - -- Egyhamar nem lesz szerencsénk egymáshoz. Kitekerem a nyakad, ha baja -esik a lónak. - -Azzal karonfogta a fiát s a nyakukba vették a várost. Elmentek a -boltokba, itt is ott is vásárolt valamit, s mindenütt megmutogatta a -szép nagy gyermeket is. - -- A fiam. Most végzett... Diák volt, de nem igen sokat ette a betüt. Olyan -magamfajta svihák lesz belole. Ugy látszik. - -- A jogra tetszik menni? - kérdezte az egyik ismeros boltos. - -Az öreg felelt a fia helyett. - -- Még nem lehet azt tudni. Majd kipróbáljuk, hogy mihez van -hajlandósága, már próbálgatjuk is. - Este visszamentek a nagyvendéglobe, -beültek egy sarokba s rendeltek és unatkozva ettek. Valami kis bort is -rendeltek hozzá, egészen közönséges fajtát, a mit alig lehet nyelni. -Akkor villant meg az öregnek a szeme, mikor egymásután jöttek az ismeros -uri vendégek, a foispán, meg egy más birtokos, a szomszéd faluból, a -kivel csak követválasztáskor szoktak néha összejönni, meg egy másik ur, -a ki a bariton hangjáról nevezetes. Lassankint összejött a társaság. -Paroláztak, s a mikor már hangosabbak lettek, elokerekedett a czigány is -körülnézni, hogy vajjon nem adja-e elé magát valami. Még nem jutottak el -a nótáig, arról panaszkodtak, hogy már az idén se lesz semmi ára a -buzának, ugy hogy a cseléd mind kötnivaló. - -Ezen közben dudorászni kezdett az öreg valami monoton keserves nótát s -még csak az ajtó mellett csendesen kisérni kezdte a czigány is. Kedvet -kapott más is s egyszerre hangos lett a nagy füstös szoba. Már -tánczoltak is, félredobálták az asztalt, hogy hely legyen. Közben ittak, -belerepedt egy-egy pohár a koczintásba s mikor bejött a rendorkapitány, -hogy egy kis csend legyen, odaültették az asztal mellé s a czigány tust -huzott, a mig a szájába öntötték a bort, hogy ne óbégasson. - -Már éjfél után vetodött be a nagy szálába két tiszt, egy fohadnagy meg -egy vén szürke kapitány. Ezek is jól vacsorázhattak valahol, mert -muzsikát akartak. Telerakatták az asztalt borral, belecsapkodtak az -üvegek közé a karddal, hogy csörömpölve hullott szét a sok csengo -szilánk s kiabáltak a czigánynak, hogy oda menjen, a katona az ur. - -Az öreg Pali urnak felragyogott az arcza, megpödörte a bajuszát s mig -lassan fölemelkedett a székrol, odaszólott a fiának: - -- A tied a fohadnagy, az enyém a másik. - -A többiek egyszerre körülvették oket, de már hiába. Az öreg elore ment, -a fia meg utána s aztán egyszerre vége lett mindennek. Mig az ember -tizig számlál, a katonák már az utczán voltak. A rendorkapitány szaladt -utánuk, hogy a sapkájukat kivigye nekik, a többi meg benn éljenezte a -vitézeket, a kik csendes nyugalommal hajtottak fel egy-egy pohár bort a -munkára s nem néztek egymásra, nehogy összemosolyogjanak, a mi kérdésnek -látszanék. - -Egy óra mulva már ott volt négy tiszt. A két Hardy is adott hozzájuk -négy urat s aztán hamarosan rendbe jöttek. - -Másnap már az egész város tudta, hogy mi lesz a kaszárnyában. Elállották -az utczát, alig tudott helyet szorítani a kocsiknak a rendorkapitány ur. -Kilencz órára vége volt mindennek. Az öreg ur az arczára kapott egyet a -szürke kapitánytól, a fohadnagy pedig egy derekas vágást a mellén -keresztül le a csipojéig. Még egy kicsit mámorosak voltak. -Összecsókolóztak mind a négyen s most már együtt mentek vissza a -nagyvendéglobe. - -- Bevezettem a fiamat a világba, öreg czimborám, - mondta a vén Hardy a -szürke kapitánynak. Épen kapóra jöttetek... - - - - -VIRTUS - - -I. - -A mi fiatalságunk hires volt a nagy duhaj bálokról. Nem afféle -közönséges tánczok voltak azok, a milyet másfelé is produkál a -tüzoltóság, meg a polgári egyesület, hanem egészen különleges sárvári -bál, a hova messze földrol eljöttek mulatni a könnyü lábu lányok. -Beleszédültek a tánczba, elkábultak, részegek lettek a muzsikától, csupa -tüz lett az arcza a leghalványabbnak is, a legénynép pedig kurjongatott, -fölleget taposott föl a padlóból, por volt az egész nagy szála föl a -padozatig, a melyben elkeveredtek a párok s csak ugy ki-ki fordultak -belole a szomszéd szobákba, mintha a forgószél kavargása dobta volna ki -oket magából. Hogy tovább dicsekedjem a hirességünkkel, ezek azok a -bálok, a hol az egyik banda arra vár, a mig kidül a másik, hogy a -helyébe álljon s aztán ujra fölváltják egymást, mert az urak birják akár -három nap és három éjszaka egy huzamban, a czigány kezébol pedig a sok -friss után kiesik a vonó. Itt kerülnek össze sok jó tánczu legények sok -jó tánczu lányokkal az egész hosszu tánczra, a mi a bál után következik -s vénségben végzodik s itt ismerkedett meg Gerbenczey Pál, a világ -lumpja Heves Margittal, a kinek az apja pedig az utóbbi idoben maga volt -a józanság, ámbátor hogy fiatal esztendeibol sok emléket beszélnek a -vénebb emberek a behajigált tükrökrol és a csapatonkint lenyakazott -borosüvegekrol, a melyeket az ifju Heves György ur küldött át a -másvilágra egy-egy jó pillanatban. - -Szóval, a fiu nem illett bele a Heves-családba. Az öreg dühbe jött, ha -csak hallott is a dologról. - -- Mit? Az a korhely akarja a Margitot. Az éjjel is reggelre virradt a -czigány mellett. Ilyen mulatós urfi nekem nem kell, ha mondom... - -Az öreg asszony engedékenyebb volt. Azt mondta, hogy nem illik ilyen -hebe-hurgyán kimondani, hogy igy vagy ugy. Vannak emberek, a kik -hajdanában szintén éppen ilyen nagy korhelyek valának s azért mégis -jutott nekik feleség. Aztán meg mit csináljon a szegény fiu. Iszik, ha -boszantják... - -- Ki boszantja? Csak nem én! A miért nem dobom oda neki a leányt? - -- Nem azért mondom, csakhogy hát elkeseredik szegény. - -Az öreg Heves pedig nem engedett és igy esett meg az a skandalum, a mi -egy következo bált egészen tönkre tett, ne rójja föl az isten ezt bünül -a fiataloknak. - -Az urak a szomszéd szobában ittak vagy tizennégy asztalnál. Közben -némely asztalon kártyáztak is, de azért inkább a borban volt tulnyomó a -mulatság. Heves György ur több tekintélyes és mindig nagyon józan életü -polgárral poharazott, mig távolabb, a harmadik asztalnál a lumpok -koczintgattak. Ezek közt volt az öreg Gerbenczey is. A két vén ember -csak lopva pislogott egymásra s ha rajta kapták egymást azon, hogy -oda-oda pillantgatnak a másik asztal felé, hirtelen elkapták a fejüket s -rettenetes mogorván bámulták meg maguk elott az asztalt. - -- Az a fráter ugylátszik haragot tart velem, a mióta fiának kiadtam az -utat - mondta mogorván - hanem hát csak tessék. Ha volna egy csöpp -becsület benne, idejönne, aztán mondana az embernek egy két jó szót. Ugy -tán mennénk valamire. Én ugyan nem sokra becsülöm a karakterét, hanem -szeretem a barátságot. - -Egyszerre csak egy cseléd rontott be, utat tört magának a pipafüstben a -Heves ur asztaláig és elkezdett jajgatni. - -- Tekintetes ur, tessék hazajönni. A tekintetes asszony azt izeni, hogy -hamar szedje a lábát. A kisasszony nincs sehol, elvitte a Gerbenczey -ifijur. Én láttam, a mikor felültek a kocsira, fusson ki a szemem, ha -nem láttam, hanem azt hittem, hogy csak ugy trappolni mennek a lovakkal. - -Egyszerre ugrott föl az asztal mellol a két öreg, a lump meg a józan. -Heves ur méregbe jött, a mikor még mindig ott sipítozott elotte a cseléd -s rákiabált: - -- Fogd be a szádat. Mondd Jánosnak, hogy adja ide a bundát s szaladjon -haza. Fogják be a négyest. Agyonverem oket, ha nem lesz készen minden, -mire haza érek. - -Gerbenczey ur is kikiabált az eloszobába. - -- Mihály szaladj haza. Rud mellé a Rigót, meg a Mocskost. Tedd a puskám -a kocsiba. Te is ülj fel a bakra. Itt legyetek, a mig ötvenet számolok. - -Heves ur rákiabált a lányra. - -- Mit állsz itt! Merre mentek? - -- Az országuton Galambos felé. - -- Indulj haza. - -A másik asztalnál meg Gerbenczeyt faggatták az urak, hogy mit akar a -puskával. A vén korhely már nyugodt volt, mosolygott. Látszott az -arczán, hogy tetszik neki az állapot. - -- Nem hagyom, hogy akárki is viczczeljen a fiammal. Ha szereti, az övé a -lány. Most már majd ketten beszélünk. - -Heves ur átkiáltott a tulsó asztaltól. - -- Én is ott leszek. - -A vén Gerbenczey fölrántotta a vállát, mintha azt akarta volna -tudomására hozni mindenkinek, a kit illet, hogy ezzel ugyan nem sok van -mondva s visszakiáltott: - -- Hát leszünk hárman. - - -II. - -A faluból elobb hajtatott ki a Heves ur kocsija, de rögtön utána ment a -Gerbenczeyé. Irigykedve nézett utánuk mind, a ki csak szereti a lovat -meg a hajtást. A kisebb urak, a kik ilyen becsületekben némely itt nem -eléggé méltatható okok miatt csak a passziv gyönyörüségre tarthatnak -számot mindaddig, mig a földek föl nem szabadulnak egynémely zár alul, -fogadásokat kötöttek, hogy melyik ér hamarabb nyomába a lánynak. -Meghányták-vetették a kérdést s általában az volt a vélemény, hogy a vén -Gyuri négyese csak négyes, szép, formás, hanem a Gerbenczey lovai jobban -futnak. Azonban hát mégse volt bizonyos, egyáltalában beérik-e oket, -mert ma már gozös van, ha arra felülnek, szaladhatnak utána. Annak meg -aztán nem kell országut, hanem repül Pest felé is, meg lefelé Brassónak, -üthetik a nyomát bottal, ha egyszer megindul. Még a telegráf is olyan, -hogy csak a tolvajnak meg a policzájnak jó, de a ki igaz uton jár, -eltévelyedik rajta, hát nem egészen bizonyos, hogy utólérik-e oket. - -A két kocsi pedig rohant egymás után az uton. Néha az egyik emberelte -meg magát, majd meg a másik. Egymás elé vágtak, de a ki vadabban -hajszolta a lovait, annak pihenni kellett egy-egy hágón s csak nem -tudtak egymás nyomába érni. A közben bolondul mentek mind a ketten elore -az országutra. A kerekek külloi összeszaladtak egy karikába a kocsik -alatt, a lovakról sárgás, tenyérnyi foltokban szakadt le a tajték s -egyik-másik már reszketett és összerogyni készült a hajszában. - -Hátul meg kiabáltak az urak. - -- Csapj közibe! Repüljön a kocsi, mert szíjat hasítok a hátadból, ha nem -haladsz. - -Már csak egy nagy lejto választotta el oket Bereghalomtól. Ez volt a -czél, mert köröskörül nagy vidéken ez volt az egyetlen hely, a hol -meghuzódhattak a szerelmesek. - -Itt már valóságos hajtóvadászat lett a hajsza. Minden különösebb ok -nélkül, voltaképpen csak a becsületért elobb akart mindenik bejutni a -városba, mint a másik. A leány meg a fiu csak másodrendü kérdés lett. A -fontos csak ez a verseny volt, a mirol évekig fog beszélni a megye. A -lovak nekivadulva iramodtak neki a hegynek s fejüket a szügyükbe vágva -rohantak le a lejton, a kocsikban pedig kipirulva állottak föl az urak, -mintha ezzel is segíteni akartak volna a repülésben. - -Gerbenczey hátul volt és sehogyse tudta beérni a négyest. Rekedten -kiabálva a lovakra, meg a kocsisra, de hiába, a távolság csak megmaradt -közöttük. Egy fordulónál hirtelen felkapta a puskát, egy pillanatig -czélzott s bele lott a csendbe. A kocsis jól összefogta a -gyeploszárakat, hogy ne veszítsék el a fejüket a lovak a nagy durranásra -s mint a vihar rohantak el a Heves ur kocsija mellett, a melyben hiba -esett, mert az egyik elso ló fölfordult a lövés után. Már messze jártak, -a mikor Heves ur még mindég rettenetesen káromkodott. A kocsis -lekapcsolta az elso két lovat s kettesben rohantak a másik kocsi után. -Ez a kis veszteség azonban eldöntötte a versenyt, már nem tudták beérni -a kocsit s mire a megmaradt lovakat bekötötték az istállóba, akkorra már -javában párolgott a jászol mellett a Gerbenczey két sárgája. Heves ur -zsebrevágta a revolvert s bement az étterembe. Azt mondta, hogy most már -kiadja ennek a betyárnak az apai jussát is, meg az anyait is, ugy -agyonpuffantja a gyönyörüséges fiával egyetemben, hogy többet egyet se -szólnak. A leányt meg viszi haza. - - -III. - -Benn Gerbenczeynek már kompániája is akadt. Egy pár városi pajtással ült -egy sarok asztalnál s éppen a vendéglossel tárgyalt. - -- Aztán igazán itt vannak? - -- Itt tekintetes ur, a nyolczas számban. - -Gerbenczey ur az urakhoz fordult s csillogott a szeme, a mint -eldicsekedett a históriával. - -- Szereti a gyerek a lányt, hát csak nem hagyja magát. Az övé, ha hozzá -huz a szive. A lány mindég azé, a kibe szerelmes. Ha akadnak olyan vén -bolondok, a kik az utjába állnak, hát segít magán. Nem igaz? - -Az urak ráhagyták, hogy igaz bizony, már hogyne volna igaz s -telerakatták az asztalt borral. - -Heves ur a másik asztalnál telepedett le, félig hátat fordítva a -kompániának és hivta a vendéglost. - -Erre már felpattant Gerbenczey. - -- Nem megy egy lépést se. Ide áll mellém. A ki beszélni akar magával, az -jöjjön ide, majd a szemébe nézek. - -Az urak kaczagtak s az egyik egy termetes poharat szinig megtöltött -borral s átküldte Heves urnak. Rátette a névjegyét illendoképpen. A -felkinált falusi uraság azonban csupa méreg lett a kötözködésre. Falhoz -csapta a poharat s fölszedelozködött, hogy kifelé menjen. Azt mormogta, -hogy a kinek nincs helyén az esze, azzal nem áll szóba. - -Gerbenczey fölugrott az asztal mellol s odakiabált a szomszédhoz. - -- Engem tart az ur bolondnak? - -- Olyan formán. - -Nagy szünet következett. A két ember veszedelmes mérgesen meresztette -egymásra a szemét s Gerbenczey erosen szorongatta egy üveg nyakát, hogy -most mindjárt odavágja a Heves ur fejéhez. Mielott azonban idáig -jutottak volna, elkaczagta magát. - -- Igaza van neki. - -Heves urnak az se tetszett. - -- Már miért volna igazam. - -- Nem az urhoz szóltam. - -- Nem-e? - -- Nem hát. A ki velem a másik asztaltól tárgyal, - azzal szóba se állok. - -- Tán hogy odamenjek? - -Meg is indult, de nem valami barátságos szándékkal. Kifeszítette a -mellét s egyenesen Gerbenczey urhoz akart férkozni, a ki pedig az asztal -tulsó oldalán ült. Az urak pedig hamar utját vágták a verekedo kedvének. -Egyszerre négyen is körülvették, lehuzták róla a kabátot s e közben azt -tárgyalták vele, hogy a ki haragszik, annak nincs igaza. - -- Ha szereti a fiu a leányt, hát neki kell adni. - -- Ki mondja azt hogy kell? Én nem adom. Ha még másforma volna, nem -ilyen, e fajta. - -Gerbenczey büszkén kivágta a mellét. - -- Jó faj ez. Nem kérem az urtól kölcsön a magáét. - -Az urak leültették a vendéget, bort töltöttek a poharába s biztatták, -hogy igyék. Fel is köszöntötték s aztán a fiatalokról kezdtek el -beszélni, a mire különösen Gerbenczey érzékenyedett el. - -- Szegény gyerekek. - -- Mit szegény! Van annak a lánynak annyija, mint az ur fiának. - -- Nem azért mondtam, hogy pattogjon az ur. - -- Nohát. - -Sokáig hallgattak. A fiatalokra gondoltak mind a ketten s a nagy -csendben rábámultak egymásra, de már mintha nem lettek volna olyan -mérgesek. A Gerbenczey ur szeme lassankint vizes lett abban a nagy -örömben, hogy milyen szépen megsegítette a boldogságát a fia s áthajolt -az asztalon Heves urhoz. - -- Öreg czimbora, csak nem haragszol. - -Megölelte s magához szorongatta a vén embert, a ki pedig még mindég -nagyon haragos volt és dörmögött, ámbátor már mosolyogni kezdett az -arcza s a mig beszélt, remegett a hangja. - -- Leszedik az embert a lábáról. Sok gazember... - - - - -KATONÁK - - -I. - -Éppen a mi szobáink alatt, a földszinten lakott egy honvédszázados, Gáll -Ferencz. Nagy családja volt, a gyermekek néha olyan lármát csaptak -náluk, hogy rengett bele a ház. O nem lehetett mindig otthon, a szegény, -gyönge felesége nem igen tudott rendet tartani a rakonczátlan népség -között. A hosszu nyári szünidon mindég igy imádkozott szegény: Uram -Isten, csak add meg már, hogy beálljon az iskola. Ha rám nem halgattok, -majd megtanít benneteket más a becsületre. - -Szép lakásuk volt, hétszáz forintot fizettek érte évenkint. Persze ez -nem telt volna a kapitányi fizetésbol, de az asszonynak is volt egy kis -hozománya s jó gazdák voltak a katonavoltuk mellett. Soha se költöttek -többet, mint a mennyit megengedtek a viszonyaik, sot az asszony, a mint -az késobb kitudódott, minden hónapban félrerakott egy pár forintot a -takarékpénztárba. Ezzel készült meglepni az urát, mikor majd férjhez -adják a leányt. Szigoruan féltette a titkát s jámbor, megelégedett -mosolygással jött mindig haza egy-egy ujabb manipuláczió után. - -E mellett nagyon maguk között éltek, rosszul érezték magukat a kincstári -asszonyok társaságában. A kapitány sokat eroszakoskodott, hogy nem tesz -az semmit, ha nem is szivesen, de a tiszti familiákkal fenn kell tartani -az összeköttetést, mert ez hasznukra van. Az asszony engedett is, de nem -szivesen ment ki a családból. Mikor aztán hazakerültek egy társaságból, -sehogyse voltak megelégedve egymással. Az asszony csak a férjéért hozta -meg az áldozatot, hogy beüljön a másik asszonyok közé, de nem tudta -beletalálni magát a helyzetbe soha. Ha az urára nézett, mindjárt -észrevette, hogy annak is rosz kedve van s csak vontatottan, minden -érdeklodés nélkül szólt bele egyszer-egyszer a társalgásba. Körülbelül -egyre gondoltak mind a ketten. A mellett, hogy unják magukat, az -otthonmaradt gyermekek töltik be az agyukat nagy gondokkal. Pali ezóta -már bizonyosan fölmászott az asztalra és leverte a lámpát. Jeno nem -tanulja meg a leczkét holnapra, menjünk, menjünk haza, a milyen gyorsan -csak lehet. Oket sem igen szerették a társaságban. Jobb anyagi -körülmények közt éltek, mint a többi tiszt, e miatt félig-meddig -irigyelték is oket. Az asszonynak nem tudta elfeledni a többi asszony, -hogy faluról került a városba, s pénzt hozott az urához. Azt mondták, -hogy föltolta magát közéjök azzal a néhány ezer forinttal. Érezték -mellette szegénységüket s ha tehették, megbántották. Finoman, élesen -szurtak egyet rajta s bosszankodtak, mikor a maga egyszerüségében észre -se vette, hogy mit akarnak vele. Ilyenkor egy-egy megjegyzést tettek reá -francziául vagy németül. Klári ugy nem tudott, csak magyarul beszélni, -mint az apja, meg az édesanyja. - -Szóval sehogy se ment a barátkozás, utóbb már nem is eroszakolta a -kapitány a dolgot, belenyugodott, hogy legyen hát igy. Könnyü volt -belenyugodnia, mert máskülönben nagyon boldogok voltak. Néha -zsörtölodött a kapitány, de nem igen volt rá oka, csak szokásból ugy -tette. Nagyon szerették egymást. Öt gyermek futkosott körülöttük, de -azért ugy megölelgették, megcsókolgatták egymást, akár egy héttel az -esküvojük után. Apró gondjaikat megbeszélték egymással, semmi titkuk se -volt vagy ha titkolóztak, az csak szeretetük és gyöngédségük kifolyása -volt. - -A kapitány kis fekete, czigány-arczu ember, de a szeme kék s a tekintete -lágy, nincs benne semmi erély. Mikor a gyakorlótéren rákiáltott egy-egy -altisztre, hogy: Tizedes, vagy szakaszvezeto roszul megy! - nem ugy -hangzott az, mintha ugyanezt például Szvoboda fohadnagy ur recsegte a -szegény bünös fülébe. A többi tiszt határozottan azt állította, hogy a -kapitány nem való katonának, igen el van kényeztetve hozzá. Ezt hitte o -is és a feleségét okolta érte. Mig meg nem nosült, egészen alkalmas -katona-anyag volt, hanem aztán olyan jó volt mindig hozzá az asszony, -annyira megszerette az otthont, hogy csak sóhajtva ment ki belole, -folyton haza vágyott, nem létezett elotte semmi nagy feladat, elpipázta -a felesége mellett minden ambiczióját. - -- Isten tudja, hogy ennyire vitted ilyen asszony mellett, - mondta egy -ornagy barátja. Arról azonban ne is álmodj, hogy valaha törzstiszt -leszel. - -- Miért? olyan lehetetlenség az? - -- Jaj pajtás, nem az ilyen emberbol lesznek a tábornokok. Belolem, -belolem! Örökös háboru az egész életem. Engem nem köt le semmi a -familiámhoz. Örvendek, ha bekapom az ebédemet minden nagyobb bosszuság -nélkül, aztán megyek vissza a kaszárnyába. Mindig ott. Dolgozom, izzadok -már csak azért is, hogy ne gondoljak a magam dolgára, meglásd csak, hogy -a legközelebbi eloléptetéskor már alezredest csinálnak belolem. Ez a -katonaélet. Egy kissé elkomolyodott s valami kis keserüség szaladt végig -az arczán, hanem aztán ujra mosolygott, mint a ki már megnyugodott -mindenben. - Maradj Feri kapitánynak s eredj penzióba. - -Ha zabolát nem vet a nyelvére, még többet is elmondott volna a maga -dolgából. Hogy nagyon szeretné, ha ledegradálnák megint kapitánynyá s -adnának mellé egy olyan feleséget, mint a Gáll Ferenczé. Az ilyen -asszony igaz ugyan, hogy a maga nagy szeretetével megakasztja a katona -karrierjét, hanem aztán kárpótolni is tudja érte. Mit ér az eloléptetés, -ha megfagy mellette az ember? - -- Az, az, Klári az oka mindennek, biztatta magát Gáll is és hevesen -kikelt az ellen, hogy ot bárki is akadályozza az elomenetelében. Azt o -nem türi, majd megmutatja! meg o! - -- Rám haragszol Feri? - kérdezte szerényen az asszony. - -- Rád, persze, hogy rád. Ne állj az utamba ne csimpaszkodj belém, a -mikor arról van szó, hogy haladjak. Megjöhetett volna már az eszed. - -- De hát mi a baj? - -- Az, az, hogy voltaképpen semmi, hanem mégis nagy baj, hogy mi nem -tudunk beleolvadni az emberek közé. Te se, én se. Nem megy jól a -mesterség, nem tudok eléggé katona lenne. Szegény apám roszul gondolta -meg a dolgot, mikor tisztet nevelt belolem s én is a mikor -megházasodtam. - -- Panaszod van reám megint? - -- Mindig. Kiállhatatlanul gyermekek vagyunk még most is mind a ketten, a -helyett, hogy megokosodtunk volna, napról-napra fogy az eszünk. - -Az asszony igen komolyan kezdte venni a dolgot s nagyon elkeseredett -arra, hogy az ura elégületlen vele. Még mindig piros, fiatalos arcza -elborult és sóhajtott. A kapitány erre megbánt mindent. Két keze közé -fogta a felesége fejét s vigasztalni kezdte: - -- Olyanok vagyunk, a milyenek vagyunk, ne bánd fiam. - -A következo oszszel egyszerüen kihagyták a sorból s nem lett elso -osztályu százados belole. Ugy érezte, hogy egy cseppet se bánja. A -megsértett embert játszta és nyugdijaztatta magát. Már joga volt reá, -szürkülni kezdett haja s szivesen elhitték neki, hogy beteg. Az ezrednél -sem igen sajnálták. Falura költöztek. Mikor elhagyták a várost, a -legnagyobb fia már érettségi vizsgálatra készült. - - -II. - -A falun egészen jól érezték volna magukat, ha nem lett volna sok -veszodségük a Klári apjával, az öreg Böszörményi Gáspárral. Az öreg ur -semmiként sem tudott megbékülni azzal a gondolattal, hogy veje otthagyta -a katonaságot. Együtt laktak egy nagy, hosszu tornáczu házban, ha -akarták, ha nem, meg kellett hallgatni az öreg ember folytonos -zsörtölodését. Elobb tréfára vették, mert azt hitték, hogy o maga is -tréfál, de azután már nemcsak alkalmatlan volt a folytonos szemrehányás, -hanem terhes is. A két család kerülni kezdte egymást, a mennyire az -lehetséges volt, egyik-másik kijelentette, hogy beteg s nem mozdult ki a -szobából, sokszor néztek egymással farkasszemet. A fiatalok kezdtek -valami uj lakás után nézni, mert már csaknem kiállhatatlan lett az -életük az öreg Böszörményi miatt s mindig roszkedvüek voltak. Ha az öreg -elokaphatta Ferenczet, jól megkinozta a maga nézeteinek ujra és ujra -való elmondásával s már gyakoriak voltak a heves jelenetek is, mert -végre is Gállnak sem volt végtelen türelme s nem tudta szó nélkül -végighallgatni a sok kötodést. - -- Higyje el apám, - mondta ilyenkor türelmetlenül - ha tudtam volna, -hogy igy fordul a dolog, inkább még nyolczvan évig is katona lettem -volna. Ha ez elég, hát most már kérem hagyjon békében. - -- De nem elég, dehogy elég. Megismerhettél már, a mióta vom vagy, vagy -ha nem ismertél, hát megkérdezhetted volna, hogy: apám ezt akarom, vagy -azt akarom, mit szól hozzá? Nem tetted. Most itt állunk. Férjhez adtam a -leányomat egy katonához és nincs katona férje, hanem épen olyan földturó -paraszt, falusi, mint én. - -- Ha nem lettem volna katona, nem adta volna hozzám Klárit? - -- Persze, hogy nem. Ilyen kéroje volt neki minden ujjára egy-egy. - -- De ha engem szeretett, nem mehetett máshoz. - -- Ne szaporítsuk a szót, rosszul tetted, hogy otthagytad azt a szép -hivatalt. Én soha se egyeztem volna bele. - -- De ha roszul éreztük magunkat mind a ketten? - -- Elég gyámoltalanság. - -Végre letett az öreg a dologról, csak a szemével meg a hangulataival -beszélt, de azokból meg lehetett érteni mindent, a mit el nem mondott. -Mig Ferencz kapitány volt, nagyon büszke volt reá, most számba se vette. -Néha tartlit játszott vele, de éppen ugy szólott hozzá s általában ugy -viselkedett vele szemben, mint egy szomszéd öreg földesurral. Imádta a -katonaságot. Klári volt az egyetlen leánya, gyönyörüen megrajzolta a -jövendojét s most szánta szegényt, hogy ennyire pórul járt az urával. -Arra nem is gondolt, hogy a leánya is jobban érzi magát. Önzo volt s az -öreg emberek makacsságával nem tudta elhinni azt, hogy másnak van igaza! - -Mikor Jeno, a legnagyobb Gáll fiu haza jött az érettségi -bizonyítványnyal, uj remény ébredt az öreg ur arczán. Egyszerre tele -lett tervekkel, nem is járt már többé a földön. Titokban nézegette a -hosszura nyult fiut, hogy vajjon elég eros-e, megkérdezgette, hogy jók-e -a szemei, tanította loni, régi divat szerint verekedni s megengedte -neki, hogy ezután már o elotte is szivarozhatik. A többi gyerek teljesen -kiesett az öreg ur kegyeibol, az egész szivét ez a hosszu fiu foglalta -el. Tömte pénzzel, magával vitte a szomszéd falukba látogatóba s már is -ugy beszélt róla, hogy ez az a fiu, a ki majd helyrehozza, a mit az apja -vétett. A fiu ugy találta, hogy soha se volt ilyen jó dolga. Homályosan -sejtette, hogy mit akar vele az öreg és nem volt ellene semmi kifogása. -Nem lett volna az ellen se, ha orvost vagy mérnököt akart volna belole -faragni az öreg, pedig irtózott a sok tanulástól. Félig gyermekesze -elott csak az állott, hogy most következik majd a nagyapja jóvoltából -egy pár évi kényelmes élet sok pénzzel. Annyi pénzt nem tudott volna az -apja adni, mint az öreg Böszörményi, akkor hát sokkal jobb lesz reá -nézve, ha az öregre hallgat. Lassankint kezdte elhanyagolni a maga -családját, nottek az uri hajlamai s majdnem hogy lenézte a testvéreit. -Az öreg erre azt mondta: - -- Büszke! jól teszi. - -Mikor eljött a szeptember, az öreg hamar végzett a vejével és a -leányával. - -- Jenot adjátok nekem. Ne kérdezzetek semmit, csak adjátok nekem, majd -csinálok én embert belole. - -- Mit akar apám? kérdezte a kapitány roszkedvüen. Nem tetszett neki az -egész dologban semmi s halványan bár, de ugy érezte, hogy elvesztette a -fiát. Küzdeni akart ellene, de gyönge volt hozzá. Az öreg makacs volt és -nem engedett. Megint eloállott a panaszaival s mint a ki görcsösen -belekapaszkodik valamibe, dühbe jött a legkisebb ellenvetésre is. - -- A többivel csinálj a mit akarsz, nem szólok semmibe, de Jenot adjátok -nekem. Csinálj belolük kasznárt, diurnistát, bánom is én, ebbol az lesz, -a mit én akarok. - -Klári félve nézett az apjára, még soha se látta az öreget ennyire -kikelve magából. Integetett szemeivel férjének, hogy hagyjon reá -mindent. A kapitány csüggedten, a legyozött ember nembánomságával hagyta -reá, hogy nem bánja, akármi lesz is. Szükebben éltek, mint eddig, nagy -gond lett volna neki ez a nagy fiu, a kit most már egyetemre kellett -volna küldeni, de azért szivesen a vállára vette volna ezt a gondot is a -többi mellé, csak ne vegyék ki kezébol a jogait felette. Félt az öreg -szándékától. Tudta, hogy ez a vén ember nem él a mai világban s bántotta -az is, hogy a fiu, mig róla beszéltek, közelebb állott egy lépéssel -nagyapjához, mintha idegen volna. Tele volt az arcza gonddal, homlokára, -szemeire kiült a nagy töprengés és szomoruság, elrekedt a hangja, a mint -halkan megkérdezte a fiát. - -- Jeno, mit akarsz? Azt felelem a nagyapádnak, a mit te mondasz. Gondold -meg jól a dolgot. - -A hosszu, szegletes fiu nem felelt és nem is látszott meg rajta, hogy -gondolkoznék. Szorongva várta a dolog végét s egyszer-egyszer -fölpillantott a nagyapjára, mintha mondani akarta volna, hogy: ne hagyd -magad öreg, mert ha elgyengülsz, vesztett ügyünk van. - -A kapitány még csak egy pár szót szólott, de elborultan, reszketo -hangon, mintha ez lenne a fiához az utolsó beszéde. - -- Jeno, te már bizonyosan tudod, hogy apám katonának szánt. Jól gondold -meg a dolgodat, mert már nem vagy éppen gyermek s itt ebben a -beszélgetésben te vagy minekünk az elso. Láttál engem, itéld meg -magadat, hogy van-e kedved a katonasághoz? Ezzel a perczczel egy élet -kezdodik el, vigyázz édes fiam. - -A fiu egy perczig elmerült abba, a mit hallott. Az öreg szorongva leste -és a mikor késett a felelettel, maga segítette ki. - -- Van, persze, hogy van kedved, ugy-e? - -- Van, hogyne... - -A kapitány sóhajtott s az elotte ülo öregen át Klárira nézett. - -- Hát menj, - mondta aztán. - -Nem volt eltelve valami képtelen fogalmakkal a maga régi pályája iránt, -de azt tudta, hogy szeretni kell, inkább kell szeretni, mint bármi más -hivatást. A fiában ezt nem látta s el se tudta képzelni, hogy honnan -vett volna kedvet reá a nagyapja nélkül? - -- Légy szerencsés, mondta aztán, mikor már mind régen hallgattak s ezzel -a legnagyobb fiu sorsa eldolt. - - -III. - -A kapitányéknak még három fiuk és egy leányuk maradt Jeno után. A fiúk -kisebbek voltak még, de a leány már megnott. Tavaly hosszu ruhát kapott, -az idén már tánczolt a nagyobb bálakban is és szerelmes is lett, a kit -megszeretett, az egy máramarosmegyei földbirtokos volt, a kinek nem sok -ideje maradt a teketóriára, különösen a hatodik megyében. -Kétszer-háromszor eljött s már megkérte a leányt. Az öreg Böszörményi -olyan közönyösen vette a dolgot, mintha idegenekrol volna szó, neki csak -Jeno volt valami az egész családban. A kapitányék sem ellenkeztek, -visszagondoltak arra, hogy nekik is milyen rosszul esett volna, ha -utjokat állják. A farsangon Klárikát hazavitte az ura. Négylovas, -csengetyüs fogaton robogott ki az udvarból, a volegény uri pompáján -meglátszott, hogy nem kell aggódni az uj asszony miatt, hanem az mind -nem változtatott a dolgon. A leány elment, a kapitány meg a felesége -csak ezt érezték az egészbol. Szomoruan tértek vissza a szobákba s -nagyon fájt nekik, hogy egygyel már megint kevesebben vannak. A gyerekek -az asztalról elcsent torták felett birkóztak s nem mondta nekik senki, -hogy viseljék magukat becsületesen. - Valami borongós, szürke hangulat -maradt utána, bajos megszokni az életet igy. Most történt meg eloször, -hogy a kapitány is és a kapitányné is visszakivánkozott a városba. -Nagyon unalmas kezdett lenni a hosszu tornáczos ház s talán a Jeno dolga -se ugy fordult volna, ha bennmaradnak. Klárika is várhatott volna a -férjhezmenetellel, nem volt miért ugy sietnie. A két nagyobb fiut is -nemsokára vissza kell küldeni a kollégiumba, akkor aztán csak a Pista -marad itthon. De o is iskolába fog járni, alig látják naponkint egy pár -órát, nem jól van igy no, sehogy sincs jól. Az öreg Böszörményi még a -Jeno leveleit is eltagadja, pedig látták néhányszor, hogy az o irásával -érkezett egy-egy boriték. Fél, hogy beleszólnának majd a nevelésbe s -elrontják a gyermeket. Érezték, hogy itt falun nagyon ki vannak téve -szeszélyének, de nem tudtak ellene semmit tenni. Ha szólottak, perpatvar -lett belole, ettol pedig irtóztak, bár az öreg majdnem kereste rá az -alkalmat. Nem az lett az életük, a minek elore elképzelték. - -Egymás elott is megjelentették az uj állapotokat. Féltek egymás szeme -közé nézni. Beállott náluk az az ido, mikor a férj hallgatva megy el -napokig a felesége mellett s az asszony pedig a férjét kerüli el. -Mindketten magukat érezték hibásnak. Mikor egészen maguknak éltek, -tudták volna, hogy mit tegyenek, kibeszélték volna magukat mind a ketten -a szivük szerint, de itt ez sehogy se ment. Maguk se tudták, hogy miért. -Az a csenddel, gonddal, bajjal telített levego rájuk nehezedett, nyomta -a mellüket, nem tudtak szabadulni tole. - - -IV. - -Mikor nagyon elgondolkozott azok felett, a kik körülötte éltek, a -kapitány csak visszatért mindig a Jeno nevéhez. A másikak kamaszok -voltak és semmi jót sem igértek, ez a fia volt az, a kinél megnyugodott -egy-egy perczre. Már nem bánta, akármi is lesz belole, fodolog, hogy -derék ember, jó nevelést kapott, helyén van a szive, ez megállja majd a -helyét. Nem igen hitte, hogy valami nagyon szeretné azt a pályát, melyet -a nagyapja választott számára, hanem majd talán beletörodik. Nem -boszorkányság az, meg lehet szokni, ha az ember egyedül van s nincs -felesége, a ki leköti. - -Mikor elvégezte a katonaiskolát, egyszerre kinevezték hadnagynak. A -kinevezési okmányt hazaküldte s az öreg diadalmasan lobogtatva hozta át -a kapitányékhoz. - -- Látod? - -Nagy ido óta ez volt az elso este, hogy együtt vacsorázott mind a két -család. Az öreg kikergette a fiukat a szobából, nem szerette oket maga -körül s mintha megbékült volna a vejével. Barátságos volt, jól evett, -mesélt a gyermekkorából s néha csillogó szemekkel fel-felpillantott a -szoba tetejére, mintha ma szük volna neki a négy fal. Vágyott a -levegore, elmagyarázott negyvennyolczból egy egész hadi manövert, -hadonászott a botjával; nagyot ütött egy-egy kore s odáig ment, hogy -karöltve sétált az udvaron vejével. De azért féltette tole Jenot, ezt -kilehetett érezni minden szavából. Ha más ember lett volna közelében, -mással beszélte volna meg a dolgokat, a kapitány csak annak köszönhete a -szerencsét, hogy o volt a faluban az egyetlen kaputos ember s elotte -esett legjobban az öregnek a dicsekvés. - -- Igy lesz, ugy lesz! Lovat veszek neki, a milyet csak kiván, pénzt kap, -a mennyi kell. - -- Mikor látjuk? - -- Jaj, abba még sok ido telik. Messze helyezték el. - -- Hova? - -- Valahova a Dunántulra. - -- A várost, a várost... - -- Azt nem tudom - és ugy tett az öreg, mintha igazán nem tudná. Magában -azt gondolta: - ugy-e, ugy-e szeretnéd látni? Elcsavarnád a fejét. Azt -már nem engedem. Aztán politikusan tette hozzá: - -- Ha majd megirja, meglátogatom. - -- Én is elmegyek - tört ki a vágy a kapitányból. - -Az öreg megijedt, mintha arról lett volna szó, hogy most egyszerre -elveszik tole a katonáját. Olyan volt mint egy gyermek. Gyorsan utját -akarta vágni minden veszedelemnek. - -- Hogy jöhetnél, csak nem hagyod itt Klárit? A ház se maradhat férfi -nélkül. Te majd máskor. Vagy majd haza is jön, hiszen irja, hogy a mint -csak lehet, eljön. - -- Mutassa meg apám a levelet. - -- Eltévedt valamerre, de ne félj, hazajön, haza okvetlenül. - -Ezzel sokáig hitegette a vén Böszörményi a kapitányt. Egyszer aztán meg -is jött a fiu. - - -V. - -Mikor leszállott a kocsiról, az öreg Böszörményi nem tudta elfogni csak -magának, pedig látszott a szemeiben, hogy irigyel mástól minden olyan -hangot, a mi a Jeno szájából jön, hogy irigyelte, mint gyermek a másik -gyermek játékát, mintha arra neveltette volna föl ilyen szép fényesre, -nagyra, hogy babázzék vele. Szeretett volna végigsimogatni a mentéjén -mindent, a mi aranyos, a fényes kardját, megcsókolgatni csákóján a -rózsát s mindig ott volt az arczán az a megelégedett vonás, a mely azt -kiabálta: az én müvem, az én müvem! - -Jeno majd térdreesett az anyja elott, mikor meglátta a szegény, törodött -alakot. Egészen magához akarta ölelni, csókolta a kezét, alig jutott -szóhoz. - -- Hogy vagytok édes anyám, apám, hogy vagytok? - -Az öreg félt közbeszólni, csak nézett és szorongott hátul. Nem tetszett -neki sehogysem a dolog. A beköszöntés nem elég katonás. Aztán bántotta, -hogy neki csak egy kézcsók jutott s rá akart kiáltani: Én tettelek azzá, -a mi vagy! - de csak elhallgatott. A szép nagy fiut kézrol-kézre adták -az apja, meg az anyja, beszélni se tudtak, csak nézték egymást, -belevágtak egymás szavába, mindenki kérdezett és senki sem felelt. -Végtelen örömükben majd hogy el nem ment az eszük. Enni se tudtak, a fiu -pedig fáradt és éhes volt, de mikor a szájáig vitt egy falatot, mindig -eszébe jutott valami, a mit még nem mondott s kaczagva intett, hogy nem, -nem lehet mindent egyszerre, majd rendben, szépen sorjában beszél el -mindent. Az öreghez alig volt egy-egy szava. A vén embernek látni -kellett, hogy o itt minden nagy áldozata után is csak a harmadik -személy. Ez dühbe hozta. - -- Gyerünk aludni, mondta Jenonek. - -- Nálunk alszik, védekezett egyszerre a kapitány és Klári. - -- Itt maradsz. - -Az öreg már nem tudta tovább türtoztetni magát, majdnem reszketett -dühében. - -- Az ebadtát! Hozzám jösz, ha mondom! - -Annyira kikelt a szinébol, hogy megijedtek tole. Engedni kellett. - -- Jó, jó, majd holnap Jeno, holnap. - -De a fiu menetközben odasugott apjához: - -- Maradj fenn apám, ha az öreg már elaludt, visszajövök. - -- Jól van, sugta vissza nagy örömmel a kapitány. Tovább adta a hírt a -feleségének és motyogtak csendesen, ne hogy áthallatszék a vékony falon. - -- Visszajön még. - -- Ma? - -- Ma. - -- Szegény fiu! - -- Látod, milyen jó szinben van? Csupa egészség. - -- Csupa élet. A mienk o mégis. - -- Nem az apámé. Hiába erolködik az öreg. - -Tul a falon valami leesett a földre. Erre nagyon megijedtek. Egyszerre -csendes lépteket hallottak a folyosón, az óra ketyegésétol alig lehetett -meghallani, a mint kinyilt az ajtó. Egyszerre ölelték át egymást mind a -hárman. Csak az asszony sírt, de olyan csendesen, hogy attól ugyan nem -ébred föl odaát az öreg. - - - - -LEÁNYVÁSÁR - - -I. - -Bodó Ferenczné olyan fiatal és csinos volt, hogy maga is átbálozhatott -volna még egy-két farsangot, hanem ido elott megvénítette a leánya, Ida. -Három fia is volt, de azok nincsenek mindig az anyjuk mellett s kisebbek -is voltak, mint a leány. Ida az elso gyermeke s majdnem együtt fejlodött -az anyjával. Mire az anyja szép harmincznyolcz éves, a nyugodt -életmódban jól megtelt, finom fehér arczu asszony lett, a leány is -szinte észrevétlenül hosszu szoknyához jutott, udvarlókra tett szert s -egyszer csak kirepült a világba egy fehér szalagos rózsaszin ruhában. Az -apja megforgatta egyszer-kétszer, megelégedetten simogatta meg a haját s -évelodni kezdett az asszonynyal. - -- Nagy lányod van és mégse akarsz vénülni. Nem szégyenled magad. - -Bodóné akkor nem is érezte, hogy vénülne. Arczával és hajával együtt -fiatal maradt a lelke is. O maga dicsekedett el a lányával s kézenfogva -hordozta magával Idát, mintha hozzá lett volna nove. Mutogatta, valami -önérzetes mosolygással beszélt róla, mintha azt is mondani akarná, hogy -csak szép anyának lehet ilyen leánya. Igazán bájos is volt. Minden -kaczérság nélkül, egyszerüen önmagával hódított. Üde volt még rajta -minden, szép volt akkor is, ha pirult, akkor is, ha mosolygott s még ha -sírt is, a mi akkor esett meg vele igazan komolyan, a mikor eloször -tagadtak meg tole egy ruhát. Bodó nem volt olyan gazdag, hogy ido elott -elkezdhette volna a toilettevásárlást. Várjon reá a leány addig, mig -szüksége lesz reá. Most még kedves és vonzó karton szoknyában is. - -Bodóné csak telt és szépült, de már késobb ennek a szépségnek ápolásra -volt szüksége. Sokat ült a tükör elott, uj formákba szedte vastag fonatu -fekete haját s már kissé türelmetlenül elevenítette föl arczán a -szineket. Nem akart elveszni a leánya mellett. Az anya hiusága mellett -is sok maradt benne a szép asszonyból, a ki mig csak lehet, nem hagyja -magát. Ment minden, a mig észre nem vették, hogy már erolködik. Akkor -eloldalogtak mellole az emberek, vagy kezdtek tulságos tiszteletteljesen -bánni vele. Addig sok fiatal ember nyüzsgött körülötte, bálban, -hangversenyben versenyeztek egymással, hogy melyik vigye utána a -legyezojét s ki adja fel a belépojét, most néha megesett, hogy csak a -férje járt a háta mögött. - -- Fogy a gárdád, mondta is egyszer Bodó tréfásan s o is nevetett a -dolgon, pedig abban a perczben érezte, hogy keserüség szalad át a -lelkén. Elotte, anyja régi udvarlói közül is elhódítva néhányát, -mulatott a leánya. Üdén kaczagott, csaknem repült a tánczban, s a kis -város bálterme olyan szint vett föl, mintha csak a Bodó kisasszony -mulattatására élne ez a jókedvü világ. - -A szép harmincznyolczéves asszony nem tudta elhallgattatni magában a -szemrehányásokat. - -- Ezért szültelek, neveltelek nagyra? - -Nem volt senkije, a kinek elmonhatta volna, a mit gondolt. Magában -érlelodött benne a panasz s észre se vette, hogy már ugy néz a leányára, -mintha gyülölné. Nem igy nevezte volna azt az érzést, a mely kifejlodött -benne, o csak azt hitette el magával, hogy a hálátlanság igazságos -büntetése az a harag, a melyet nem tudott leküzdeni. Észre se vette, -hogy nem tudja olyan gyöngéden megfogni a leánya kezét, mint eddig, s -hogy már természetévé vált irigy féltékenysége, melyet eddig menteni -igyekezett. - -- A kis béka - igy emlegette magában s terhére volt már akkor is, ha -látta. Sokat küldötte a barátnoihez, maga nem igen kisérte el sehova, s -amikor semmi egyéb kifogása nem volt, inkább azt mondta, hogy beteg s -egész délutánokat áthevert egy diványon bekötött fejjel, pedig semmi -baja sem volt. A ház kezdett felfordulni. Senki se érezte magát olyan -jól benne, mint eddig. A fiukat sem tartották rendben. Bodó csak -kapkodott erre-arra. Olyan gyorsan szakadt a nyakába ez a változás, hogy -azt se tudta, merre keresse az okát. A kis leány pedig élte a világát. A -kis rózsaszin ruha hol ebben, hol abban az utczában jelent meg, de soha -sem egyedül. Hozzászegodtek a gavallérok, fecsegtek, nevetgéltek, hogy -az anyja haragszik vagy nem, abból keveset vett észre, mert annak is -érdekében volt, hogy ne árulja el gondolatait. - -- Valamit kell már tenni - mondogatta magában Bodóné. Utolsókat -kapkodott, mint a ki fuldoklik s egy perczre se jutott eszébe, hogy -voltaképen lelketlenség, a mint gondolkozik. Egészen természetesnek -találta ezt a gyorsan kifejlodött ellenszenvet a gyermeke iránt. - -- Rászolgált, kiérdemelte - igy mentegette az érzéseit, pedig a szegény -kis lány csak szép volt és fiatal. - - -II. - -A sok fiatal ember közül egyszerre kivált egy nem nagyon fiatal s nem is -nagyon csinos kereskedo, Stolz ur, s minden teketória nélkül megkérte az -Iduska kezét. Senki se tudta, hogy honnan vette ehhez a merész lépéshez -a bátorságot, csak annyit láttak, hogy néhány nap óta feltünoen sokat -suttogott Bodónéval. A dolog különben nem valami nagy szerencsétlenség. -A Stolzék háza ismeretes a határon tul is, szolid, derék vállalat, -tekintély a gyapjuban és lenben. - -Bodó nem fogadta nagyon szivesen a kérot, a szegény ember telve volt -aggodalommal. - Szereti-e a leány? Föltalálja-e magát mellette, itt-e -már az ideje, hogy kiadják a házból? Találnak-e a természeteik? - -- Mit habozol? - kérdezte az asszony már egy néhányszor és már egy kissé -ingerülten is. - -- Nem akarom szerencsétlenné tenni. - -- Eh, ne szalaszd el az alkalmat csupa aggódásból. Menjen, itt az ideje. -Van valami kifogásod Stolz ellen? - -- Félek, hogy te nagyon sietsz. - -- Addig sietek, a mig van miért. - -Azt tette a mit az asszony akart. A kis leánynak alig volt beleszólása a -dologba. Gyorsan ment minden. Ezt nem Stolz ur akarta igy, mert o a -komoly, megfontolt cselekedetek embere volt az üzleten kivül is, hanem -Bodóné. Nagy buzgalommal lökdöste ki leányát a házból. Az ura olyan -bután nézte az egészet mint a kit fejbe vágtak s nem tud gondolkozni. -Mikor igazán elment a leánya azzal a jól megtermett, derék, komoly -emberrel, nagyot sóhajtott s kimeresztette utánuk a szemét. Valami -rosszat érzett a jövendoben és ez szomorította. - - -III. - -Bodóné pedig megfiatalodott vagy tiz esztendovel. Eloszedegette a -régebbi ruháit s megint az a kaczagó szép asszony lett a ki volt. -Folytatta ugy, a mint elkezdte. Adott még magának egynéhány esztendot s -ezt a kis idot még szépen akarta keresztülélni. Azután már lehetetlen -lesz minden. Eljön az az ido, a mi az ilyen mulató asszonynak a halál -kezdete, nem lehet már letagadni az éveket, fátyolozottabb lesz a hang, -meg kell barátkozni a gondolattal, hogy vénülünk. Addig is elore! Mig a -férje kopaszodott mellette és oszült, ot szörnyen leszólták a többi -asszonyok. Ugy mulatott, mint egy betyár, aki már érzi, hogy jönnek a -zsandárok. Udvaroltak neki, tánczoltatták, pezsgozött is néha, a szemei -égtek, rohanva ment elore az utján. Telhetetlenül szivta magába az -életet, tiltott, édes gyönyörüségeivel együtt. Bodó szájtátva, -lecsüggesztett fejjel bámult; három ember helyett dolgozott, sok pénzt -kellett eloteremtenie a szép asszony feleségének. - -- Éljen az élet! - mondta az asszony a maga emberei között. - -- Jaj de nehéz már, - sóhajtott Bodó s ugy törülgette a homlokát, mintha -ki akarta volna szorítani belole a vért is. - -A leány pedig sehogy se vált be a Stolz-házban. Ennek a hires czégnek -mindég másfajta asszonyai voltak, nem ilyen gyerekleányka, a ki a czicza -mellol jött az üzletbe. Nem értett semmihez. - -Stolz ur tanítani akarta, de nem igen volt türelme hozzá. Mig -haszontalanul veszodött a magyarázatokkal, az asszonyka önkénytelenül is -csak a lelke ürességét látta s megijedt attól a nagy távolságtól, a mely -közte és férje között áll. Keveset foglalkozott lány korában azzal, hogy -mi lesz majd azután, ha férjhez megy, de mégis egészen másképen képzelte -el az asszony helyzetét, a férjet, a környezetét, mindent, mindent, -mindent, Stolz uréknál szörnyü nagy szerep jutott ki a numerusoknak, az -asszonyka megijedt, ha arra a sok vonalozott nagy könyvre nézett, a -melyekkel a férje foglalkozott s a melyekbe ugy elmélyedt néha, hogy -alig vette észre háta mögött az asszonyt. Csupa kiváncsiságból átnézett -egyszer a vállán, hogy vajjon mit csinál, de nagyon mogorván mordult rá -Stolz ur: - -- Maga ehhez ugy sem ért. - -Ebbe bele is nyugodott az asszony. Nem igen érdeklodött semmi iránt, a -férjétol pedig idegenkedett, mert Stolz ur egészen olyan idegen és üres -volt számára, mint a könyvek. Köröttök tolongott a nagy város, de ez sem -érdekelte. Megrémülve érezte néha, hogy mennyire egyedül áll s -felülkerekedett lelkében a kérdés, hogy: mindig igy lesz hát ez? Csak -annyit érzett, hogy ha igy kell tovább is lemorzsolnia a napjait, -elviselhetetlen lesz számára az élet. Jobban közelébe akart férkozni az -urának, erosen föltette magában, hogy ezután már ugy gondolkozik róla, -mint a hogy más asszonyoktól látta otthon, tiszteli, megbecsüli, -szereti, de mint a gyermek, mindig csak holnapra tüzte ki a munka -kezdetét. - -- Holnap reggeltol máskép lesz minden, - ezzel vigasztalta magát. - -Annyira nem volt tisztában semmivel, hogy az érzelmekbol is leczkét -akart csinálni. - -- Kérem érdeklodjék egy kicsit - mondta néha Stolz ur, s látszott rajta, -hogy boszankodik. - -Az asszonyka egy perczre felrezzent, ölébe hullatott kezei megmozdultak -s igért mindent, mintha csak nagyon megijedt volna ujra. - -- Érdeklodni fogok, igen igen... - -Sehogy se ment. Lassankint valami csendes nembánomság vett erot rajta, -napról-napra messzebb ment Stolz urtól. Már nem félt, hanem irtózott -tole. A folytonos együttlétben megunta és meggyülölte a husos arczát, -kifejezéstelen szemeit s magában ot vádolta minden veszteségeért. -Megismert néhány fiatal embert s ugy gondolta, hogy mindenkinek inkább -lenne a felesége, mint éppen a Stolz uré. Miért jött közéjük ez a hájas, -numerusokkal teli ember, miért tolakodott bele az életébe. Mikor egy-egy -lányismerosérol hallott hirt, megsiratta a maga lányságát, vénült és -fonnyadt. Kesernyés lett a modora, csupa elhallgatott szemrehányás, -sokat sirt és még többet ült hallgatva, mozdulatlanul, eltompulva egy -helyen. Olyan volt, mintha már nagy mult állana a háta megett, pedig -csak most kellett volna kezdenie az életet, ha mással kezdhette volna -el. Sokszor napokig nem mondott többet, mint _igen_-t és _nem_-et a -kérdésekre, lassan, csendesen pusztult Stolz ur mellett. - -Végre a férje is megunta a dolgot, pedig nagy türelemmel áldotta meg az -Isten. Nem, nem való ez az asszony a Stolz-házba. Még próbált. Elkezdett -kedves lenni, de akkor még gyülöletesebb lett az asszony elott, máskor -meg dühöngött, ha már nagyon kijött a sodrából, de ez se használt -semmit. - -- Érdeklodni fogok, mondta az asszony, - de nem tudott. - -- Készüljön, mondta egyszer Stolz ur - délután utazunk. - -- Jól van - felelte az asszony. - -- Nem is kérdi, hova? - -- Mindegy. - -- Hazaviszem. - -- Jól van. - -- Igy tovább nem mehet. - -- Nem. - -Este már visszaadta Idát Stolz ur az anyjának. Nem az volt, a kit két év -elott elhozott. Bágyadt, erotlen teremtés, a ki még a maga dolga iránt -se tud érdeklodni. Semmi megjegyzése sem volt, a mikor Stolz ur azt -mondta az anyjának: - -- Mama, itt a leánya, maradjon is itthon. - - - - -AZ ÉJSZAKA - - -I. - -Akik egy-két esztendo óta ülnek egy asztal mellett, sok mindent -össze-vissza beszélnek. Az én társaságom is régi és bizalmas. A ki nem -tetszett az embereink között, azt már kinéztük az asztal mellol. Igy -járt nem rég egy fiatal olasz is. Szép bariton hangja volt, hanem -tulságosan rosz nyelve. Folyton pletykát hordott közénk, mint valami -megsavanyodott vén leány, mindenkirol tudott valamit hazudni, sohase -tudtuk, hogy mikor kezdi el a meséit rólunk. Most már bizonyosan -bemártott valamenynyiünket valamelyik más társaságban. Elmesélt rólunk -sok roszat, a mit nem követtünk el, bizonyosan azt is mondta, hogy -bambák vagyunk egytol-egyig s azért nem tudott közöttünk maradni s e -mellett veszedelmes bombaveto, világfelfordító gazemberek is, a kikkel -nem érdemes szóba se állani. - -Pedig alig politizálunk egész este egy-két szót. Annyi országból -kerültünk össze, hogy a mig mindnyáját letárgyalnók, nem jutna ido -egyébre. Csak egy veszedelmes ember van közöttünk, egy bizonyos Vronszki -nevü lengyel. Errol beszélhet az olasz, a mit akar, mindent elhisznek -felole. - -Különös ember. Már harminczkét éves és csak most jutott hozzá, hogy -pingálni tanuljon. Eddig egyebekkel volt elfoglalva. Három esztendeig -tömlöczben volt Varsóban s ez az ido nyomokat hagyott a testén is, -lelkén is. Homloka telve van ránczokkal, mintha föl volna szántva, -szemei tüzesek, de olyan mélyen be vannak ásva üregeikbe, mintha hamuból -világítana elo a parázs, arczán nagy gond és keserüség borong. Haja, -szakálla rendetlen, hosszu és meggörnyedt testérol ugy lóg le a ruha, -mintha egy fogason függne minden darab, czipoje, kézeloje, gallérja csak -nagy ritkán tiszta, olyan az egész ember, mintha az üstökénél fogva -huzták volna elo egy ószeres raktárból. A feleségét és a kis fiát otthon -hagyta s azt mondta, hogy majd csak akkor hozza el oket, ha egy kis -pénzt szerez, hogy nekik is adhasson. Ez azonban vagy nagyon késon lesz -meg, vagy soha, mert csak az akarata nagy, tehetsége pedig semmi sincs. -Hisz, rettenetesen hisz magában, azért nem mernek vele oszintén -beszélni, csak jobban elkeserítenék, de ki nem gyógyíthatnák mániájából, -hogy nagy, hatalmas müvész lesz valaha. - -Idióta mindenben, nemcsak magával szemben. Csupa szélsoségekben csapong, -olyan a fantáziája, mint egy sas repülése. Fel, fel szikla tetejére! -Csak gazembereket és erényhosöket, rabokat és zsarnokokat, feketét és -fehéret ismer. Tele van eszmével, vágygyal, dühhel s egy perczben -imádkozni és veszettül káromkodni is tud, ugy a mint elragadják az -indulatai. Semmi se normális benne. A ki messzirol nézi, az elott -nevetséges is. Csak a maga zagyva hitvallásának szeretne megnyerni -mindenkit, fanatikus misszionáriusa mindannak, a mi a lelkében felgyulad -s a mit nem tudhat rendszerbe szedni ugy, hogy mások is megértsék, mert -maga sincsen teljesen tisztában semmivel. Ide is, oda is csapkod, mindig -forr, lebeg testében valami, a mit elmondani nem tud és sokszor olyan, -mintha már félig elhagyta volna az esze. Azt hiszem, hogy igy fog -elégni. Egyszer csak összeesik, hamu lesz belole. Nagy indulataihoz -cseppnyi az ereje. - -- A királyok! - kiáltotta egyszer s rácsapott az asztalra - a -királyoknak köszön a világ minden romlást. Mondom, no mondom, ne -vágjanak bele! Ok a nemzetek megöloi. Ráülnek egy-egy országra s mi már -alig birjuk. Játszák az Istent s olyan közönséges semmik, mint én, vagy -más. Átkozott valamennyi. - -- Van jó is talán közöttük, Vronszki ur. - -- Nincs. Ha jó, menjen hát dolgozni, mint más. Ne egyenek meg minden -ember kenyerébol egy darabot. Ugy néz fel reájuk sok bolond, mint a -feszületre. Ez a czudarság! Miért olyan bambák az emberek? Ezt mondják -meg nekem. No, feleljenek rá. - -A társaság egy részét megvette az a meggyozodés, a melylyel beszélt, -mások pedig azért nem szólottak bele a dologba, mert ugyis tudták, hogy -hiábavaló minden ellenmondás. Ez a szegény ember beteg lesz, ha vitáznak -vele, csak akkor van elemében, ha hisznek neki. Ilyenkor boldog, érzi, -hogy hódít, kipirul, ujjong. - -- Nem adok el királynak sohse képet. Ha hallom, hogy meg akarja venni: -nem eladó! Inkább meghalok éhen, vagy összetépem az egész vásznat. - -Apró darabokra tépdelt egy ujságlapot, mintha a vászon lenne s -körülnézett, hogy hisszük-e mindnyájan, a mit mondott. A -szomszéd-asztaloknál hüledezve néztek össze az emberek, - borzasztó, -borzasztó, ilyet mondani! Egy katonatiszt kiosont az ajtón. O nem -látott, nem hallott semmit, rá ne hivatkozzék majd senki. - - -II. - -Már festett, de a királyokkal még soha se jött összeütközésbe. Annál -több baja volt a kiállításokkal. Visszautasították itt is, ott is azokat -a csodálatosan megfestett képtelen ideákat, a melyekkel jelentkezett. -Eladogatta mindenét ugy, amint vették, alig került ki így is a -kenyérrevalója. Lassankint kezdett rájönni arra, hogy hiába beszél, -semmi sulya sincs a szavának. Valami nagyobbra készült, mondta is egy -párszor: - -- Ölni, ölni kell már, máskép nem megy semmi. - -A királyok után következett az egész világ, czudar, haszontalan minden, -csupa aljasság, tányérnyalás. Azután az Istent káromolta. Az sem segít -már! Napról-napra foszlott le róla a ruha, észre se vette, hogy a -könyöke kiállt a kabátból s elrojtosodott a nadrágja alja, mint egy nagy -keszkeno széle. Mintha végso vonaglásban élne, ugy kapkodott levego -után. A mienk nem volt jó neki, más, más, a mi az ilyen ember lelkét -élteti. Egyszer titkos társulatot akart összetoborzani. Hogy mi legyen -vele, azt nem tudta volna megmondani, csak valami nagyot akart. Másik -órában már lemondott róla, ilyen emberek semmire sem valók. Az egész -világ felégetni való. Kiválni belole, ez lehet az egyetlen igaz hivatás. -Felszállani, megtisztulni... - -A felesége megunta már odahaza várni, utána jött a kis fiával együtt. -Megirta elore, hogy jön, de ez a levél olvasatlanul hevert a férje -valamelyik zsebében. Vagy az is meglehet, hogy elolvasta, hanem rögtön -el is feledte; nem törodött semmivel, egy-egy perczre szaladt át az -agyán, hogy családja is van, de akkor sem maradt utánuk semmi nyom a -szivében. Mikor az asszony megérkezett, dühbe jött. - -- Mit kapaszkodnak belém! - -Ez se tartott, csak egy pillanatig, azután rájuk se gondolt. Ha ott -ültek az asztalnál, észre se vette oket. - -Az asszony mindig kisirt szemekkel jött közénk és sokat panaszkodott. A -gyermek soha. Csendesen meghuzódott az asztal végén. Tizenkét esztendos -lehetett, de sokkal többnek látszott. Valami csendes, gyöngéd aggodalom -volt a vonásaiban, a mikor az apjára nézett s figyelemmel kisérte minden -mozdulatát. Talán ez nem tetszett benne az apjának, mert ha rá is -pillantott, hamar másfelé fordult. Mikor a mások arczán is ugyanazt a -gyöngéd aggódást látta, még idegenebb lett. - -- Mit bámulnak ugy reám! - -Magyarázatot nem hallgatott meg, csak ugy odacsapott kezével a levegobe: -elég, köszönöm. Nem is próbálta mérsékelni senki. Csak haladjon a maga -utján, tudja az Isten, hogy hol lesz a vége ennek az utnak. - - -III. - -Az asszonyon határozottan meglátszott, hogy része van a férje -nyomoruságában. Halvány, kicsi teremtés volt, csak sápítozni, sóhajtozni -tudott. Nagyon alkalmatlan lehetett a férjének, mikor még törodött vele -és most sírva beszéli el, hogy mint hagyta ott éjjelenkint csak azért, -hogy a társaival mindig zajosabban és több keserüséggel beszélje meg a -világ dolgát. - -- Mit akar a világgal, ha családja van? Törodjenek a notlen emberek a -világgal, azok tehetik. Egy házas embernek elso a családja, ugy-e? - -- Persze. - -- No, mondtam én neki, de rám se hallgatott. - -- Majd máskép lesz minden. - -- Az lenne jó. Forduljon a dolog vagy erre, vagy arra. - Hogy mi ez az -_erre_ és mi az az _arra_, azt nem mondta meg, csak sóhajtott. Nem igen -tudtunk neki mondani semmit. - -A Vronszki arczán pedig néhány nap óta valami sunyi tervezgetés ült ki. -Zavaros vonásai között is lehetett olvasni, hogy valamire készül. -Kettozött figyelemmel, szinte reszketve és félve leste apját a gyermek. -Nem szólott senkinek, de mintha minden perczben azt mondta volna -magában: most, most! - arra készült, hogy oda ugrik az apja mellé és -föltartja, ha tenni akarna valamit. Szegény kis fiu többet szenvedett, -mint az anyja, mert jobban látott. Valami korai ösztön adta meg neki azt -a férfira valló éles szemet, a melylyel be-bepillanthatott az apja -lelkébe. Látta, hogy forr valami benne és félt. Pár nap óta folyton -kisérte, észrevétlenül a nyomában volt mindenütt s figyelte a kezét, -szemeit, hangját. - -Vronszki nem tudott róla semmit, o szabadon közeledett a végzete felé s -ehhez nem kivánt tanut. Minket is ritkábban keresett fel, ha jött is, -gyorsan elment. Sokat szaladgált az utczákon czél nélkül s ha elfáradt, -odaült egy-egy ház falához, mint egy koldus. - -Tegnap sebesen ment feléje egy kocsi. A lovak majd letapostak egy -utczasepro asszonyt s az ágaskodó paripák e perczben nagyobb uraknak -látszottak, mint a mekkora asszonyság egy ilyen szegény asszony. Már -alig volt tiz lépésnyire a kocsi, a mikor Vronszki gyorsan kikapta -zsebébol revolverét s rálott. A gyermek elkiáltotta magát a háta mögött: -Apám! Az emberek összeszaladtak, egy rendor elvette tole a revolvert, a -másik a kezeit fogta le, még mindig tartottak tole. A fiu hang nélkül -sírt, sürün folyt végig az arczán a köny. Az összekötözött ember zavaros -tekintete rá is tévedt egy pillanatra, de már nem ismerte meg. Nem -értett semmit, csak messze eltekintve a tömeg feje fölött, ugy állott a -sok ember között, mint egy oszlop. - -- Apám, apám! - kiáltott a gyermek még egyszer s megrázta a mozdulatlan -embert. - Én vagyok, nem látsz, ide nézz! - -Az apja rá se hallgatott, zavarosan mondott egy pár szót az embereknek. -Mindenki látta mindjárt, hogy milyen emberrel van dolga. - -- Csütörtök, sziklák, történelem, a kutyák, száz, ezer, millió... - -Minden kerék veszettül kezdett forogni az agyában. Lárma is lehetett -odabenn a koponyája alatt, mert félt behunyni a szemeit, egy utolsó -pillantással inkább kifelé vágyott a világba, a mely épen akkor kezdett -derülni, a mikor elkezdodött az o hosszu sötét éjszakája. - - - - -SEDAN - -Ugy érzem magam, mintha egy csillogóra öblögetett kristálypohárban -laknám itt Münchenben, a Schrandolf-strassén. A háziasszonyom egy -szegény könyvköto felesége. Ügyefogyott kicsi asszonyka, majd meggörnyed -a nagy krigli sulya alatt, a mint délben az urának jóféle fekete sört -hoz fel a korcsmából, de azért folyton takarít. Mikor hazakerülök, -mindig a szobában találom. Porol, törülget, surol, kefél, dolgozik -szegény feje annyit, mint nálunk hat cseléd. Még két szobaur van rajtam -kivül, az egyik kereskedo, a másik technikus. Olyan szépen megférünk, -mintha egy familia volnánk. Általában nem vagyunk kötekedo emberek s -tultesz rajtunk békességes természetben a gazda, a ki a maguk kis -szobájában teméntelen könyveket füz össze s mig dolgozik, dudorászsza, -de nem énekli azt a sok német nótát, a mit inaskora óta megtanult. - -Az elso éjszakám után reggel bejött az asszony. Tett-vett és fecsegett. - -- Hogy aludt, uram? - -- Jól. - -- Szereti a lakást? - -- Szeretem. - -- Magyar? - -- Az. - -- Van anyja? - -- Van. - -- Hát apja? - -- Az nincs. - -- Nagy baj. Meghalt? - -- Meg. - -- Mi volt? - -- Katona. - -- Jesszus! Meglotték? - -- Nem, csak ugy halt meg, mint a czivilek. - -- Azért, mert ott sok katonát lottek meg. - -Látszott a szegény asszonyon, hogy nagyon töri magát valami kis -alkalomszerüségért, a melylyel rámutathasson a falon arra a képre, a -melyen nagyon sok katonát lottek meg. Milyen szerencséje, hogy katona -volt az apám, különben végig kellett volna, hogy kérdezze az egész -rokonságomat, a mig egy katonát talál. Nagyon békés emberek voltak az -oseim, csak anyai ágon emlékezünk kegyelettel egy Zudor Balázsra, a ki -Thököli mellett harczolt és nagyon vitéz ember volt. Mig odáig -eljutottunk volna, ujra beesteledik. - -A kép alá az van irva: _Sedan_. - -Napoleon átnyujtja a kardját Vilmos császárnak. Arcza azt a benyomást -tette reám, a mit egyszer akkor éreztem, mikor egy falusi -állatseregletben a czigány szelidíto kegyetlenül elpáholt egy rókát, a -miért nem akart átugrani a tüzes karikán. Ilyen rókaformájura van festve -a legyozött franczia császár. Elotte áll Vilmos, egy kétakkora alak, -arcza kemény, mint fején a sisak, termete szilárd, mint egy oszlop s a -karjával parancsolólag mutat a földre. A francziák mind kétrét vannak -görnyedve a képen, a németek pedig egyenesebbek a nyársnál. A földön, -félig összegázolva fekszik egy franczia zászló, alig lehet fölismerni -rongyán a szineket, a háttér pedig napos, világos, ragyogóbb, mint a -legszebb májusi reggel. - -- Sedan - mondta az asszony. - -- Látom. - -- Ugy-e szép? Itt marad a szobában, nem visszük el. Ragyogott a szeme, a -mint a képet nézte. - -- Az uram is ott volt. - -- Katona? - -- Nem, könyvköto, hanem azért ott volt. - -- Jól tette. - -- Én is azt mondtam neki. Van még ilyen kép a másik szobákban is, nálunk -is. Megnézi? - -Végig néztünk minden Napoleonos képet a lakásban. Majdnem egy volt -valamennyi, szines, merev és tulságos rajta minden, uraság, rabság -egyaránt. A gyozo: Isten, a legyozött: hangya, de hát igy esik ez nekik -jól, ám lássák. - -- Ugy-e szépek? - -- Szépek. - -- Részletben fizetjük, az uram minden héten három márkát visz értük a -boltba. Már a vége felé járunk. Ha ezekért már nem kell fizetni, veszünk -egy szép nagy, uj képet, az a kicsi már fakulni kezd - és megtörülgette -a rámát. - -- Hát azután arra mi lesz festve? - -- Rám nézett csodálkozva s olyan természetesen beszélt, mintha arról -világosított volna fel, hogy a krumpli nem baraczkfán terem, hanem a -földben. - -- Sedan. - -A kávéházban Fräulein Anna fogadott. Hosszu sovány leány, a feje szoke, -dereka elfoly a termetén, mintha nem is volna s csak ugy találomra kötné -fel a kötényét, lábai nagyok, szóval tipusa azoknak az eldolgozott testü -munkásleányoknak, a kikkel telve van ez a város. A fal telve van -képekkel, egyik a római kolosszeum, a másik valami olasz mezo, a -harmadik a kávés és egy vastag óraláncz és igy tovább. Anna látta, hogy -én a képeket nézem, nem zavart, hanem a mikor elhagytam a vásznakat, -lelkesülni kezdett. - -- Ez mind semmi - azt mondta. - Tessék velem jönni az emeletre, ott van -egy kép. - -- Mi az? - -- Sedan. - -A kép valami olyas, mint a milyen az én szobámban van, csak nagyobb és -finomabb, s a leány nem viczog, mint máskor, csendes és komoly. - -- Az én papám is ott volt. - -Lassankint, a kivel csak szóba állottam, mindenkinek volt valami köze -Sedanhoz. Egyiknek a bácsija, másiknak az apja volt ott, harmadik, -negyedik pedig maga sütögette a puskáját a francziákra. Én Istenem, -vajjon kik lehettek idehaza, ha mind háboruzni voltak? Ezt azonban meg -kell szokni, mint a vizet vagy a levegot. Kissé csendes hosök, hanem -nagyon komolyan adják elo a dolgot. Éreznek minden szót, a hol egyszerre -száz ágyu szól, ott nagyot ütnek az asztalra, krétával megrajzolják a -plánumokat, gyujtóval kirakják a szituácziót s megemelik a kalapjukat, -mikor azt mondják: a császár. Közbe elfütyölik az indulókat mind a két -részrol s mikor végre gulába vannak rakva a franczia fegyverek, olyan -nagyot hörpentenek a fekete sörbol, a milyent odahaza a legmerészebb -fantázia se tud elképzelni. A gyerekek körülveszik az asztalt, eltátják -a szájukat s szivják magukba azt a dicsoséges, gyozedelmes levegot, a -minek a neve Sedan. - -Hanem én már untam. Hol a házigazdám fogott elo, hol valami másik bácsi -és az obsitos katonák itt is éppen olyan otrombán hazudnak, mint -másfelé. Aztán örökké egy nap, egy helyzet, egy hangulat, egy szó... - -- Sedan, Sedan... aztán ujra meg ujra Sedan. - -A technikus lakónk valami nagy nyaralót épít a város mellett, -kiköltözött oda. Mikor üres lett a szoba, a házigazdám hóna alá vette a -csirizes tálat s teleragasztotta az utczában a csatornákat lakófogó -czédulákkal. Másnapra már beköltözött az uj ember. - -Kis fekete ember volt, de a mellett jámbor, mint egy bárány. Nagy -könyvet csapott a hóna alá minden reggel s estig nem is láttuk. Bejárt -mindenhova, a hol csak képet talált ebben a nagy müvészfészekben és -másolt. Ugy dolgozott, mint egy favágó. Mindig és ernyedetlen -szorgalommal rajzolt, zsebében csörögtek a vékonyra hegyezett -szénrudacskák, a mint le és fölszaladt a lépcson s az elmaradhatatlan -fehér könyv egyre feketébb lett a sok rajztól. Képviselve volt azokon a -lapokon Rubenstol Munkácsiig minden nemzetiségü mester, de azért minden -rajz alá a maga nevét irta a kis fekete ember: Jules Buarde. Ez a -legolcsóbb formája a teremtésnek, az bizonyos és nem is kell hozzá -valami nagy ambiczió. A kis franczia nem is igen törodött senki -véleményével, csak rajzolt a maga gyönyörüségére nagy jámboran. Nem -vétett senkinek, csak a mestereknek, a kiket lemásolt a fehér könyvbe, -de hát azok nem sokat törodnek az ilyesmivel. - -Tegnapelott alig tudtam feljutni a lépcson. A folyosót is elállották az -emberek, a kik a földszinti kocsmából gyülekeztek fel a nagy -csete-patéra és zsongtak, mint a darazsak. - -- Kutyaság, agyon kell ütni. - -Mellettem rohant le a lépcson a kis fekete ember. A kabátja gallérját -egészen a füléig felhuzva szorította az arczához s fájdalmasan lihegett. -Fenn ökleikkel fenyegetoztek és ugy egybefolyt a szavuk, hogy nem -értettem meg semmit. Egyszer-egyszer hallottam ki a nagy zsivajból ezt a -szót: Sedan. - -A könyvköto elém jött, hebegett, hadonászott a kezeivel s reszketett, a -mint beszélt. - -- Hazajött tegnap, nem tudom mi lelte, valahol leitatták. - -- Kit, mirol beszél? - -- A franczia, az a kutya, összetépte a képet... - -- Melyik képet? - -- Sedant... - -A többi is rámondta, hogy azt, azt, Sedant. - -- Itt van, csupa rongy. Mérges lettem, kiabáltam ma reggel, a mikor -észrevettem, o is kiabált, gozölgött a feje, megütöttem, visszaütött, -megvertem, o is megvert... - -Az arcza össze volt karmolva s néhol még csepegett a vére. A fején egy -nagy daganat kéklett le a homloka közepéig. A felesége hivta a szobába, -hogy mosogassa meg hideg vizzel, nem ment. Lássa az egész világ, hogy o -nem hagyta magát. - -Még a folyosón is sokáig beszéltek a dologról. Egy-egy hang eljutott -hozzám is nagy zavarosan, csak azt értettem ki belole, a mit már -megszokott a fülem. - - - - -A FECSKÉK - -A szomszéd ház eresze alatt öt fecskefészek van. Az utcza csendes, -elhagyatott, se fogat nem jár rajta, se lovasok nem vágtatnak végig a -porondos uton, ha az ember látni, figyelni akar, egészen a fecskékre van -szorulva. Ezek a legérdekesebb lakók, a többi tuczat. Azok a szegény -fészkek sokkal több viszontagságnak vannak kitéve, mintsem gondolná az -ember. Az eresz nem véd meg minden ellen, csak éppen födelet ad, mikor a -verebek beállítanak lakást követelni, bizony ki kell szállani a -verekedésre minden fészeklakónak, a ki csak birja a szárnyát és -vagdalkozó éles kis csorét. Hozzá még a verebek mindig többen vannak s -merészebbek is. Ilyenkor behallatszik ablakomon mind a két fél -csatakiáltása. Minden jóravaló ember fecskepárti lenne itt, hacsak nem -szocziáldemokrata. Én is a fecskéknek szeretnék valamicskét segíteni, de -nem lehet. Egyszer tapsoltam és fütyöltem, de nem értem el vele semmi -eredményt, mert a helyett, hogy a verebek ijedtek volna meg, az én -barátaim rebbentek tova. Szóval, nem kell beleelegyedni a más állatok -dolgába, elvégzik ok valahogyan a maguk békéjét és verekedését egyaránt -s a mellett ráérnek egészséges kis fecskefiukat költeni ki a mogyorónyi -tojásból s táplálják is a maguktól elvont drága falatokkal. Itt is, ott -is kidugja fejét a fészekbol egy-egy uj legény s szaporodik a tábor. - -A hatodik fecskefészek fölül van az ereszen és emberek laknak benne. -Ezelott atelier volt, most is az, hanem egyuttal benne foznek s egy -szögletben hálószobát is rendeztek be rajta a lakók. Két nagy táblaablak -világítja meg a kis mutermet. Az eddigi lakók folyton káromkodtak, mert -nem lehet védekezni benne a nap ellen. Ha az egész üvegoldalt -elfüggönyzik, sötét van benn, mint a pokolban, ha világosan hagyják, -szinzagyvalékot kevernek a napsugarak a vászonra. Rángatták egész nap le -és fel a függönyt, egyik sarokból a másikba küldték a modellt s -két-három nap alatt megszöktek. A ki most lakik benne, az türelmes és -csendes. Van egy párja, a világgal nem igen törodik s csak akkor pingál, -ha a napnak éppen nem méltóztat sütni. Nem igen van valami sietos -munkája, bár szörnyü módon szegény ember lehet. Máskülönben igen vigan -élnek. Az asszonyka sokat énekel, ugy látszik az urának is tetszik a -hangja, közben nevetnek, nagy hanczurozást csapnak s az öt másik -fészekbol hallgatózva dugják ki fejeiket a fecskék. Sok bajuk van az -esovel. Éppen az ablakuk elott van a csatorna. Ha nagyon zuhog a zápor, -becsurog a viz házikójukba. Ilyenkor kikönyökölnek az ablakba, egymásra -hajlik a válluk, igen sokat és nagyon kedvesen komédiáznak a boséges -vizzel. Ugy tesznek, mintha visszahajtanák tenyerükkel kétfelül a vizet -a fedélre, de tulajdonképeni czéljuk mégis az, hogy végigdörzsöljék -vizes kezüket egymásnak az arczán. Az asszony végig borzong, sikít -egyet-egyet, de azért visszajön az ablakhoz. Aztán meg a férfi dörmög, -törülközik nagyban s nagyon meg vannak elégedve a világgal ebben a -pocsék idoben. A férfi nincsen több huszonnégy évesnél s az asszonyka se -töltötte még be a tizennyolczat. Majd megjön az eszük. - -Néhány hét elott ugy látszott, mintha csakugyan megkomolyodtak volna. A -férfi fölrajzolt egy képet s nagyon komolyan vette a vásznat. Mikor tiz -márkáért odacsapta a papirra valamelyik kövér hentesné arczképét, mindig -fütyölt, énekelt és jókedvü volt. Most belekomolyodott a munkába, a -szemeit majdnem eroszakosan meresztette rá a szinekre, hogy minél többet -lásson, lélegzetét is visszafojtva figyelte a munkáját s mikor egyszer -az asszony megszólította, durván kiáltott rá, hogy hallgasson. Most már -neki is sok munkát adott az ablak, rángatta a függönyt s káromkodott -mérgében, éppen mint az elobbi bérlok. - -Csak délben, az ebédnél állott szóba a feleségével, akkor is komolyan s -még sóhajtott is. - -- Soha se éreztem annyira, hogy semmi vagyok, mint most. Találkoztam az -utczán egy professzorral, ugy beszélt velem, mint egy kölyökkel. - -- Mit mondott? - -- Hát nem fog kiállitani, nem? - kérdezte s megfogta a vállamat. Jó lett -volna ugy-e végezni az Akadémiát? Tudna valamit produkálni s nem csak -mesterasszonyokat rajzolna szénnel. Nem bolondság ám az iskola, kár volt -otthagyni. Csavargó lesz az emberbol a nélkül. - -- Mit feleltél neki? - -- Semmit, mit mondhattam volna. Igaza van, érzem. Unom már a szenet és a -krétát, akarok valamit produkálni is. Van erom, dolgozni fogok. - -Az asszony egyszerre megijedt. - -- S mibol élünk addig? - kérdezé. - -- Eszünk kenyeret és sajtot. - -Délután tovább rajzolt, másnap is, harmadnap pedig már festeni kezdett. -Az asszony egymás után hordta a holmit a zálogházba. A mi jó ruhájuk -volt még, azt eladogatták, a férfinak volt még egy nagy czimeres -pecsétgyürüje, a mi eddig még mindig kivánszorgott a sok nyomoruságból, -most az is elment a többi után s el utoljára az a kis régi ezüst óra is, -a mit még az apjától örökölt s kétszer kellett naponkint felhuzni egy -kopott aranyos kulcscsal. - -- Nem lesz semmink - mondta az asszony, a férfi pedig festékbe, -ecsetekbe ölte a pénzt s majdnem elkeseredett dühvel dolgozott. Nagy -volt a nyomoruság a kis fészekben, de a kép haladt. Csodálatos módon -sikerült rajta minden. Volt egy kis köze a véletlennek is a dologhoz, de -nagy tehetség világított elo a sok szin közül. Hümmögtek és csóválták a -fejeiket azok, a kik látták a munkát, mig készült s kérdezték, hogy -meglesz-e a tárlatra? - -- Meg, meg kell, hogy legyen, - mondta a piktor s olyan határozottan -beszélt, hogy hinni kellett neki. Leste mindenkinek az arczát, hogy -vajjon igazán beszél-e, a mikor dicséri a képet s vigasztalta az -asszonyt. - -- Nem sokáig tart már s majd lesz pénz ujra. Csak még egy kicsit -türjünk, egy kicsit... - -- Már is sok. - -Körülnézte a szoba csupasz falait és zugolódott. Ot nem lelkesitette az, -a miért az embere hevült. Azok a kis dolgok, a melyekkel egy nap alatt -lehetett pénzt szerezni, jobban tetszettek neki, mint ez a hosszu munka. -Mikor a férfi nem látta, sírt is. Se kalapja, se czipoje nem volt már -olyan, a mivel emberek közé lehetne menni. Lassan-lassan megszokta, hogy -minden nyomoruságért azt a vásznat okozza, a mi mindent felfal, mint egy -örökké éhes szörnyeteg. Ott duzzogott órákig egy szögletben s szavát sem -lehetett hallani, közbe megették azokat a szomoru ebédeket és -vacsorákat, a miket még megengedett nagy kegyesen a vászon s mióta a -képhez kezdett a piktor, csendes és komor lett a hatodik fészek. - -A kávéházban valaki megindította a hírt, hogy ez a kis piktor, a ki a -Schraudolf-strassen lakik a szeretojével, nagyon szép dolgot csinál a -tárlatra. - Lefoz mindnyájunkat... Kezdték komolyan venni a kis piktort. - -- Van ötlete, szive, ért a pikturához - ez lett a hangulat. Valaki -fölfedezte, hogy egy régibb képén is meglátszik már a tehetség. Egy tó -és két hattyu van rajta. Különösen a tó nagyon szép. - -- Szebbek a madarak - mondta valaki. - -- Szebb a tó!... és már vitázni kezdtek felette, mig a fészekben o csak -dolgozott pihenés nélkül s mikor a nap az utolsó sugarát is megtagadta -tole, fáradtan, pislogó szemekkel hullott a vetetlen ágyra. - -- Még csak egy kicsit türj Mari, - biztatta az asszonyt. Ma befejeztem -ezt az oldalt - mutatta is a kezével - holnap megfestem a fákat, -holnapután következik a napos oldal, aztán... - -- Aztán, aztán, aztán, türelmetlenkedett az asszony, sohase lesz készen. -Tegnap is, tegnapelott is lett volna megrendelés portré-ra, ha utána -járnál. - -- Az nem muvészet fiam, értsd meg. Az mázolás, az semmi. - -- Meglehet belole élni. - -- Ebbol is, csak várjunk. - -- Mig ezt a hitvány vásznat föl nem feszitetted, soha sem voltunk -ennyire. Elmegy az embernek minden kedve az élettol. - -- Majd csak ezután jön meg igazán. - -- Addig meghalunk éhen. - -- Ne félj tole. - -- Én nem birom már sokáig. - -- Nem is kell, csak még egy kicsit Mari, még egy kicsit... - -Másnap következett az erdo. Egymás mellé sorakozott egy halom üde, zöld -levél a fákon s szinte érezte a friss galyak illatát a vászonon az, a ki -a képet nézte, a fák mohos törzsérol pedig kedve jöhetne az embernek -bársonyt szakítani. Valami os talentum lakott ebben a fiatal emberben, -nem tudott sokat és azért teremtett. Az arcza azért csak ránczos maradt -s komolyan függesztette szemeit a képre, bár sikerültek is a vonásai. -Nem örült, kételkedett az igazságban, még a szemeinek sem hitt. A -mellett szenvedélylyel folytatta a munkát, ugy dolgozott, mintha ettol a -képtol függne az élete és az üdvössége. - -- Minden, minden benne van ebben a képben, Mari - mondta egyszer az -asszonynak, a ki kedvetlenül kisírt szemekkel gubbasztott mellette a -földön. - -- Minden, az óra is. - -- Az is, de én is egészen, meg a lelkem is, értsd meg. Eddig csak huztam -a kocsit, mint a ló, most kezdek gondolkozni. Érts meg engem, Mari. - -- Értelek, bolond vagy. - -Harmadnapra a világos, derüs oldal következett. - -- Ezt, ezt kell megfesteni - mondta a piktor - tánczoljanak még a -porszemek is és süssön a nap, hogy forró legyen az egész kép! - -Festette is, de már kedvtelenebbül. Az asszony a háta mögött, mint a -kinek nagyon fáj valami. Ez is boszantotta, nem tudta teljesen -munkájához terelni az eszét. Valami olyanforma keletkezett a képen, a -mit akart, de nem az. Ujra próbálta, nem ment. Végre kijött a türelmébol -s levakart egy csomó napsütötte felleget, ideges sietségében majd hogy -át nem vágta éles késével a vásznat. - -- Nem megy Mari, nem megy... - és most már csak nézte a képet. Ugy bámult -reá, mint valami ismeretlen valamire, majd sírva fakadt mellette. - -- Minek kezdtél hozzá? - -Az asszony mellé ült az ágy szélére, elhallgattatta a keserüségét s -csendesen, szeliden kezdett el beszélni. - -- Mari, édes jó asszonykám, lásd, tudom én, hogy mi a baj. Ha te -sóhajtasz és sírsz a hátam megett, én nem látom olyannak a világot, mint -a milyen. Légy jobb kedvü, eroltess magadra egy kis mosolygást, igy -valahogy - mosolyogni igyekezett - igy ni. Ha én volnék a te feleséged s -ha te az én helyemben olyan nagyon szeretnél engem, mint a hogy én -szeretlek téged, jobban beleélném magam a te életedbe. Nekem kell ez a -kép, mert elveszek teljesen nélküle. - -- Ha nem tudod festeni, hát mit erolködöl vele? - -- Tudom, tudom, hidd el, hogy tudom, csak egy kis baj van vele, egy kis -baj... Mari! Van még három márkánk, te szereted az édes dolgokat, itt van, -kettot neked adok belole, vagy akarsz czirkuszba menni? Menj. Oroszlánt -futtatnak, ilyent még nem láttál. Vagy eredj ki Nymphenburgba, a -parasztszinházba. Olyan bambák azok az emberek, hogy a tüdodet is -kineveted rajtuk, egyenkint egy-egy Auguszt. Mit akarsz? - -- Semmit. - -- Hát nem érted, hogy bánt az, ha szomoru vagy. Értsd meg! Azért adom -neked a két márkát, hogy örömöt szerezz magadnak vele. Ezt akarom. - -Az asszony egy kicsit gondolkozott, a mig révedezve végigjártatta -bágyadt szemeit a szobában. Alig volt valami, a min megpihenjen egy-egy -pillanatra a tekintete, csak a kép, az kettobe választotta a szobát s -ott terpeszkedett el a szemei elott. Kedve lett volna nagyot ütni rá, -keresztülütni az öklével, vagy a földhöz verni s addig taposni, mig -szerteszakad. Ez okozott mindent, ez a rongy. Aztán fölkelt, a mennyire -lehetett, rendbeszedte magát, zsebretette a kétmárkás tallért és indult. - -- Azt akarod, hogy vig legyek? Jól van, szervusz. - -- Szervusz lelkem, korán jere vissza. - -- Jó, jó. - -Azután se ment a munka ugy, a mint kellett volna. Az aranyos -porszemekkel telehintett sugarak mind halaványabbak lettek, egy felho a -nap korongja elé tolakodott s most meg már az volt a baj, hogy nem volt -itthon az asszony. Rég nem maradt egyedül, nagyon megérezte, hogy senki -sincs mellette. Végre is lecsapta az ecsetet s o is elment az utczára. - -Egy óra mulva visszajött megnézni az asszonyt, de még nem volt itthon. -Azután ujra elment, most már másfelé, valahol egy pohár sört is ivott, -körülrakatta magát képes ujságokkal, végignézett egy pár karambolpártit -s megint hazament. Az asszony még mindig nem jött haza. Azért lefeküdt s -az ágyban várta tovább. Az óra egymás után ütött, elobb sokat, aztán -keveset, a mikor már az éjfél is elmult. - -- Majd elojön - s befordult hogy aludjék. Egyszerre a fejébe szaladt -minden vére s olyan forró lett a párna is, mintha izzó szénnel lett -volna megtöltve. Fölkelt, ujra kiment az utczára s az arczába nézett -minden asszonynak vagy lánynak, a ki még mint o, az utczán kóborolt. - -- Mari, nem te vagy? - -Nem aludt semmit. Másnap kábultan baktatott le és föl az utczán s -hazaszaladt minden félórában. - -- Mari! Nem vagy itthon? - -Az asszony estére sem jött meg, pedig még mindig nagyon várt reá a -férfi. Leült az ajtó mellé s hallgatózott. A mint mult az ido, ugy -vesztette el az utolsó reménységét is. Mikor tizenkét órát kongatott a -nagy harang, ráejtette fáradt fejét a két öklére és sírni kezdett. - -- Most, most lett volna valami belolem... - - - - -TIZENEGY ESZTENDO - - -I. - -Farnosné asszony ebédet és lakást adott holmi szegényebb diákoknak -havonkint tizenhat forintért. Valaha százhatvanért se tette volna meg s -hogy idáig jutott, annak hosszu, unalmas és egészen közönséges története -van. Kár volna elolrol elmondani. Elég annyi, a mikor már tiz esztendeig -élt az urával becsületesen, egy haszontalan piktor elbolondította a -fejét s akkor otthagyta a házat. Még a kis fiával se gondolt azokban a -mámoros napokban, csak ment a piktor után, mint valami holdkóros. A -pénzüket megették és elutazták. A mikor már alig volt egy pár forintjuk, -valamennyire észretért az asszony s elkezdték a mostani üzletet a -diákokkal. A hosszu asztal fején a piktor elnököl s igen jó étvágya van, -pedig tudja, hogy teljesen kiábrándult belole az asszony s csak azért -nem dobják ki, mert a csupa asszony háznép közé mégis jó egy férfi. Csak -járjon ott elore-hátra, és adja az urat, nem baj az. Ha o nem szégyenli -magát, ezt az egy dolgot ugy se végezheti el helyette senki. - -Most nemrég azonban nagyon pórul járt a piktor s az o szégyenét persze, -hogy megérezte az egész háznép. A kávéházban rajtafogták a hamis -játékon. Régen gyanakodtak már reá, most egy jószemü pinczér rálesett, a -mikor éppen ráakarta tenni a másik háromra a maga kártyáját, -torkonfogta. - -- Tetszik csalni? - kérdezte s nem engedte meg, hogy visszavegye az -asztalról a kártyát. - -Felpofozták, kidobták, o maga se tudta, hogy jutott ki a kávéházból. -Mikor hazakerült, sáros volt a mellénye, a kabátja, meg a kalapja is. - -Az asszony kérdore vonta: - -- Mi van veled? - -Mogorván, az asszony tekintetét elkerülve felelt: - -- Semmi. - -- De mégis, hol jártál? - -- Sehol, mi közöd hozzá. - -- Róbert! Mi lelt? - -- Hallgass! - Olyanforma mózdulatot tett, mintha ütésre akarna emelni -egy széket. Erre elhallgatott az asszony. Bement a másik szobába és a -testvérével beszélte meg aztán a dolgot. Megállapodtak abban, hogy talán -részeg. Nem ujság ez. Szerencse, hogy még nincsenek itten a diákok. - - -II. - -Másnap persze, hogy megtudott mindent, hiszen az utczára került már a -dolog. Lujza sápadtan jött haza a piaczról s rögtön elmondta a nénjének -is, a mit hallott. Kettojök közé tette a nagy husos kosarat s áthajolva -az asztalon, reszketve suttogtak egymáshoz. Néha tölcsért csináltak a -kezükbol s azon át beszéltek, jaj, nehogy meghallja valaki. - -- Ugy is tudják már, - mondta a leány. - -- Rettenetes, rettenetes, suttogta az asszony. Tudtam, hogy valami -nagyon rosz lesz a vége, tudtam. - -- Miért is kötötted magadhoz. - -- Miért, miért, hagyd ezt Lujza. - Mit csináljak? Mondd, mit csináljak? - -- Nem tudom. - -- Szeptember van, most jönnének a diákok. Borzasztó! Ráhajtotta fejét a -kosárra és gondolkozott azon, hogy mit kellene tenni? Nem jutott eszébe -semmi. Egyszer csak belefáradt a töprengésbe, abba a stádiumba jutott, -mikor az ember nem érzi, hogy van esze, olyan mint egy tuskó. - -Az eloszobában valaki csengetett, erre fölrezzent. Lujza kiszaladt ajtót -nyitni s hosszasan nem jött be, valakivel beszélt odakünn. Mikor bejött, -egészen meg volt zavarodva, szepegett mint a gyermek. Nem tudta, hogy -hol kezdje azt, a mit mondani akart, végre valahogy csak belevágott. - -- Valaki van itt, de ne ijedj meg. - -- Ki az? - -- Nem fogsz megijedni? - -- Nem, nem, ne félj. - -- A férjed. - -Az asszonynak egyszerre végig szaladt az esze a tegnapon és mán, egészen -közel ment Luizához és gyorsan, ijedten kérdezte: - -- Már tudja? - -- Igen. - -- És mit akar? - -- Majd elmondja. Jere... - -- Várj. - -Tizenegy esztendo telt el azóta, hogy utóljára látta a férjét, nagyon -váratlanul jött ez a találkozás, össze kellett egy kicsit szednie magát, -a mig elébe megy. Még habozott, hozzányult a kilincshez, meg ujra -visszakapta a kezét, mintha tüzes vashoz ért volna, egyszer aztán -gyorsan elhatározta magát s benyitott. - - -III. - -Egy öreg ember ült az egyik széken, nem ismert volna reá, ha nem tudja, -hogy ki. Kezében reszketett a bot és kalap. Szemeit az ajtóra szegezte, -de mikor meglátta az asszonyt, éppen olyan csendes, mozdulatlan maradt -az arcza, mint a milyen azelott volt. Az asszony elfogultan, lesütött -szemekkel ült le vele szemben s jó darabig egyik se szólott egy szót se, -mindketten érezték, hogy azt a mélységet, mely kettojök között áll, -egy-két szóval nem lehet áthidalni. Az öreg ur kezdte el végre a -beszédet, mert örökké csak nem ülhettek egymással szemben hallgatva. Nem -volt a hangjában semmi csengés, s mikor egyszer-egyszer megmozdult a -helyén, azt is azért tette, hogy jobban beleássa magát a szék párnájába. - -- Az hittem, hogy boldog vagy Szemzo urral. Annyit tudtam, hogy neki is -vannak apró hibái, de hát én Istenem, hiszen ebbol boven van -mindnyájunknak. Azt még sem hittem, hogy ilyen nagyon haszontalan ember. - -- Nem jó ember, - mondta az asszony, csak azért, hogy mondjon valamit. - -- Nem, nem, most már gondolom. Sajnállak, nem igy kellett volna ennek -lenni. No de mindegy... - -- Az én bünöm. - -- Az, az, nem is mondom, hogy az enyém. Vagy talán az is, ki tudja? Én -már nagyon férfi voltam, te pedig gyerek, nem lehetett valami sok eszed. -Nekem se volt elég. Most már beleöregedtünk mind a ketten a sorsunkba, -nem vagyunk egy cseppet sem meggondolatlanok, én legalább jól -meggondoltam a magam dolgát. Bizonyosan te is igy vagy vele. Tizenegy -esztendo sok ido, különösen, ha kevés benne a megelégedés. Azt hiszem, -hogy eszedbe jutottam néhányszor... - -- Igen, igen sokszor... - -- Azaz, hogy ez mindegy. Gondolkozhattál te te rólam igy is, ugy is, -most az semmi. Hogy én emlegettelek-e vagy nem, az is mindegy. A miért -idejöttem az egészen más dolog. - -Az asszony nem türelmetlenkedett, bár hosszu volt a bevezetés. Meg se -mozdult a széken, várta, hogy mi lesz. - -- A fiad most végezte el a katonaiskolát, pár nap mulva tiszt lesz. -Szegénynek sok baja lenne, ha te is azt a nevet viselnéd, a mit o. Én -már nem bánok semmit, vén vagyok, a világgal sem igen törodöm, hanem o -fiatal, elotte van egy dicsoséges pálya, egy és más körülmény könnyen -utját állhatja. Váljunk el törvényesen. - -Az asszony várta, hogy ez lesz a vége a beszédnek s nem is tett rá semmi -különös hatást az ajánlat. Eddig és ezután, egészen mindegy lesz az. -Eddig se használta a férje nevét soha. Az öreg ur folytatta. - -- Ez bizonyára áldozat neked, de nem kivánom ingyen. - -- Nem kérek semmit érte. - -- Mindegy, a költségeket én fedezem. Ugy illik, mert én gazdagabb -vagyok. Ha valamiben szolgálatodra lehetek, rendelkezzél velem. - -- Nincs semmire szükségem. - -Az öreg közelebb huzta székét az asszonyéhoz, egy kis melegség derengett -az arczán. Egy pillanatra ugy mutatta, mintha megsajnálta volna az -asszonyt s lágyabban is szólott hozzá ezután. - -- Kérlek szépen, még türelmeskedj egy perczig. A mint tizenegy -esztendeig nem nyitottam be ezt az ajtót, ugy nem fogom felnyitni ezután -se. Ez a negyedóra arra való, hogy kibeszéljük magunkat. Én nem vagyok -vad ember, láthatod. Fiatalabb koromban sem voltam az, hogy lennék hát -most, hogy alig emelem a karom. Nem hallja senki, hogy mit beszélünk s -egy ilyen vén ember elott fel lehet áldozni egy kicsit a büszkeségbol. -Mondd, nincs szükséged semmire? Szivesen adom. - -- Nincs. - -- Jól van hát. A fiadat sem akarod látni? - -- Nem. - -- Nem akarnál talán inkább falura menni, gazdaasszony nélkül van egy -majorom. Ha gondolod... - -- Nem, nem. - -- Sajnálom... - -Szemzo ur bizonyosan most kelt föl, mert mosdóvizért kiabált a másik -szobában s káromkodott. Mind a ketten egyszerre az ajtóra néztek. A -férfinak majdnem szurt a tekintete, a mint átnyilalott a levego, az -asszonyét pedig elöntötte a sokáig visszafojtott sírás. Nem tudott már -tovább hazudozni, mikor meghallotta ezt az embert. Ráejtette fejét a -kezeire s a könnyein át, keserüségének szabad folyást engedve, mondta: - -- Csak ezt az embert vigyék el innen valamerre, ha lehet. - - - - -TAMÁS - - -I. - -Fölösleges szószaporítás lenne, ha a harmadik leányról is annyit -beszélnék, mint a másik kettorol. Elég az, hogy Róza - igy hivták - -legidosebb volt a testvérei között és mégis legkésobb ment férjhez. -Nagyon válogatós volt kéroiben s utoljára is, mikor kifogyott belolük s -már olyan idos volt, hogy okvetlenül férjhez kellett mennie, ha nem -akart vén leány maradni, egy részeges és csunya irnokkal kellett hogy -megelégedjék. Azzal beköltözött a városba s rövidesen elzüllöttek mind a -ketten. A szegény asszony már meg is halt s két árva leánykáját az -árvaházban nevelik. A nagyapjuk, egy gogös hétszilvafás ur, maga elé se -bocsátja oket. Eddig talán már ki is kerültek valahova cselédnek, a -családból senki se szereti, ha róluk beszél az ember. - -Róza már elszalasztott egy csomó jóravaló pártit, mikor a másik két -leány hosszu ruhát kapott s hire ment, hogy megint van már két nagy -Bessenyey leány. A fiatal embereket nem ijesztette el a száraz, csontos -Róza a maga fanyar, vénleányos kedélyével, már számba se vették, hogy o -is ott van a házban. Örültek, ha elbujt valamerre, mig ok Klárika és -Berta körül udvaroltak. Lassan-lassan azonban kimaradtak a fiatal -emberek a két kisebbik leány mellol is, mert két olyan kemény ellenfél -lépett föl, a kikkel nem birtak volna versenyezni. Az egyik egy szomszéd -földbirtokos. Esetlen, csupa félszegség, a neve is Tamás s ilyen -tamásformáju volt az egész ember. Keveset beszélt, de ha szólott, -okvetlenül ostobaságra nyitotta fel a száját. Utóbb már, ha valami -megjegyzése sikerült is, azt is bambaságnak vették és rá se hallgattak, -mert nemcsak a szavai értelme, de a hangja, arcza, minden mozdulata -olyan volt, hogy semmi okosat se tudtak elhinni róla. O volt a szülok -kedvence s el volt határozva, hogy az egyik leánynak hozzá kell mennie. -Hogy melyiknek, azt még nem tudták, az attól függöt, hogy kit választ -majd a másik fiatalember, a kit meg a leányok szerettek. - -Ez volt Török Lajos honvédfohadnagy ur. A császári hadseregbol lépett át -ezzel a ranggal a honvédséghez mindjárt a szervezés után, százada a -megye székhelyén állomásozott. Nagy gavallér volt. Mindig olyan tiszta -és fényes, mintha skatulyából szedték volna ki, a mellett mosolygó, -jókedvü, s eleven eszét jól fel tudta használni abban a társaságban, a -hol ugy néztek reá, mint valami kiskirályra. Szegény Csige Tamást sokat -boszantotta, de hát ezt természetesnek vette mindenki, még Tamás is, a -ki mindamellett megtisztelésnek vette, ha a fohadnagy ur, bár -tréfálkozva is, leereszkedik hozzá. Általában csak fölnéztek reá az -emberek, de nem le, s mikor látták, hogy komolyan jár Bessenyeyékhez, -egyszerre elrebbent a fiatal urak társasága. O azonban nem igen tudott -számot adni magának arról, hogy melyik leány érdekelte inkább. Ugy -találta, hogy nagy nevelés kell mindkettonek, talán tovább is állott -volna, de már akkor kopaszodni kezdett a tarkóján s látta, hogy nincs -sok ido a várakozásra. Megmaradt hát Klárika mellett. Ez fiatalabb és -csinosabb volt, mint Berta, sokkal értelmesebb is, könnyebben beleszokik -majd abba a helyzetbe, a mi egy katonatiszt feleségére várakozik. Berta -akkor sokat sírt s az eljegyzés után nagyon összeszidta Tamást, a miért -a lábára lépett. Nem volt igy megelégedve a dologgal és sóhajtva -irigyelte Klárikát. - -- És én Tamással maradjak? - kérdezte tole keserüen s ugy érezte, hogy -gyülöli a hugát. Az pedig nem látott, nem hallott semmit, boldog volt -Lajossal. Együtt tartották meg a két esküvot. Nevetve beszéltek még -azután sokáig arról, hogy mint nézett ki Tamás a fohadnagy mellett. -Mintha akkor érezte volna meg o is a félszegségét, elhuzódott az emberek -közül s nagy, fehér keztyübe dugott kezei reszkettek. Ugy felmordult, -mint egy megbántott medve, a mikor egyedül maradt a feleségével. - -- Nem lehet mindenki katona, ugy-e Berta? - - -II. - -Azóta csak egypárszor látták egymást. Tamás majdnem félt felkeresni a -sógorát, ha nagy ritkán bekerült a városba. Idegenül érezte magát náluk, -maga se tudta volna megmondani, hogy mi a baja, de nem találta meg a -helyét a régi szobákban, a hol minden nagyon városias volt, Lajos is, -Klári is és a gyermekek is. A fiu Tibor, a leány Lili, nincs ilyen -nevekhez szokva a falusi ember. Az ebéd is hatféle étel és csupa olyan -kanalak, villák, a mivel nem egykönnyen lehet elbánni, arról szó sincs, -hogy az ember egy csontot tisztességesen lerághasson - szóval rosszul -érezte magát, s ha csak szerét tehette, el se ment hozzájuk, megszállott -a temeto mellett, régi fogadójában, együtt ebédelt a korcsmárossal, -alkudott, garasoskodott, s ezzel az emberrel, a ki iskolatársa volt, el -is pletykázott Lajosékról. - -- Ki nem állhatom oket, magasan hordják az orrukat, - mondta, mig a -kenyéren felszeldelt egy darab szalonnát. Feléjük se nézek. - -- Jól teszi Csige ur. Minek? - -Bertából olyanforma asszony lett, mint a milyen férfi volt az ura, -lompos, kicsinyes és hanyag. Nem sokat törodött semmivel, a gyermekei -mindig mocskosak voltak, a kertje telve burjánnal, az ebéd mindig késett -s az o konyháján soha se fott jól se a hus, se a vetemény. Minek? Ugyis -megette Tamás. Nem érezte semmi szükségét annak, hogy az ilyen férfi -mellett erot vegyen eredeti hajlamain. Nem akart neki tetszeni. Lenézte, -néha ugy érezte, hogy szivesen csapna valamit a fejéhez. Napról-napra -gyámoltalanabbnak, butábbnak tünt fel elotte, sírt és átkozta a napot, a -melyen hozzá ment. - -Mikor Török házassága után megkapta az elso eloléptetést s Klárika -eldicsekedett vele, sokáig magánál hordozta a levelet s még kevesebbet -törodött az urával, mint eddig. - -- Most már kapitányné lennék - gondolta magában félve, s mikor -meghallotta, hogy Tamás kopog a nagy csizmával végig a folyosón, nem -tudta már tovább magába folytani a keserüséget. Rákiáltott, a mikor -benyitott a szobába: - -- Te ember! Törüld meg a lábadat! Szégyen melletted élni... Ne nézz olyan -bambán! Miért házasodik az ilyen hülye? Eredj! - -- Mi lelt? - -- Semmi, miért jösz be sáros lábbal? - Lajos kapitány lett, Klári irta. - -Az embernek valami kis világosság gyult ki az agyában. Nem szólott -semmit, de azután már nem tudta olyan csendes béketüréssel fogadni a sok -rendetlenséget. Kétféle szint vett föl az arcza. Az egyik a régi maradt, -de a másikon meglátszott, hogy gyanakszik és fájdalmat okoz neki az, -hogy a felesége még mindig arra a régi katonára gondol. Ilyenkor -látszott rajta, hogy gondolkozik, valami elevenebb vonás jelent meg az -arczán s majdnem szurt a szeme, a mint olvasni igyekezett az asszony -lelkében. Feltüntek neki az ellenmondások, a miket azelott észre se vett -volna s azt a parányi hiuságot, a mi még benne is meg volt, bántotta az, -hogy mellette nyolcz esztendeig sem tudta elfelejteni az asszony a régi -embert. Sokszoros mértékben érezte a félszegségét és tudatlanságát. -Elobb csak szégyenlette magát. Minden perczben összehasonlításokat -kellett, hogy tegyen maga és Lajos között, szinte könyezett tehetetlen -dühében és fájdalmában, a mikor látnia kellett, hogy mindenben kisebb. -Aztán megmaradt állandóan ebben a tudatban, hanem lassan megérlelodött -benne valami gyülölet a sógora iránt, nevet nem tudott volna adni az -érzésnek, de érezte, hogy ki nem állhatja azt az embert. Ez volt az -agyában mindig, s akárhogyan is, de szerette volna ezt meg is mutatni -egyszer, hogy érezze az a másik is. A mint a kapitány nott, ugy -gyarapodott az o keserüsége is. A felesége arczán is mindig látta, hogy -sokat gondol arra, a kire o, s ez még jobban elkeserítette. Lajost -kezdte ugy emlegetni: az ornagy ur, vagy késobb, az alezredes ur, Klárit -pedig mind a ketten csak ugy emlegették: a nagyságos asszony. - - -III. - -Rövid levélben jelentette be Török, hogy pár napra eljön Gerebenre, ha -szivesen látják, magával hozza az asszonyt meg a gyerekeket is. Csak -jöjjön, - mondta Berta, itt elférnek. Ugy tett, mintha egy cseppet sem -törodnék velük, hanem azért egyebet se dolgozott, csak a fogadásukra -készült. Rendbe hozta a szobákat, a férjét beküldte a városba, hogy -vegyen magának és a gyermekeknek is czipot, ne járjanak csizmában, a mig -itt lesznek az urak. Egész nap alig szólott egy-két szót; a földet -nézve, nehéz lélekzettel járt egyik szobából a másikba, ellódította a -gyermekeket az utjából, a mig egy-egy perczre leült pihenni, ölébe -hullatott kezekkel olyan mozdulatlan maradt, mint egy darab fa. - -A mikor a vendégek megérkeztek, elsonek Török ugrott le a kocsiból s -lesegítette Klárit. Berta a tornáczról nézte oket s testvérével -foglalkozott, mig Török a férjét karonfogva feljött a lépcson. - -- Milyen derék legény ez a Lajos - mondta Klárinak - s hogy megvénült az -én emberem. Nagyot nyelt utána, mert érezte, hogy nem tud olyan jó -kedvvel beszélni, mint a hogy akarna. Tamás szánalmasan nézett ki az -alezredes mellett. Lábai meggörbültek, mintha eddig csak a csizmaszár -tartotta volna oket egyenesen s nem tudta, hogyan viselje magát. Lajos -barátságos és szeretetre méltó volt, tréfázott, de több szeretettel, -mint valaha, mikor még együtt udvaroltak. - -- Még most is olyan vén medve vagy sógor? Tudsz-e még diákul? - -Megveregette a sógor széles hátát a tenyerével s nem huzódott a -gyermekektol se, a mikor piszkos tenyereikkel neki mentek a fényes -ruhájának. - -- No te Pista! De megnottél. Át tudod-e ugrani ezt a kardot? - Fölemelte -és elébe tartotta a kardját, de a gyerek szepegve az anyja kötényébe -dugta a fejét. Berta majd elfakadt sírva. Arra gondolt, hogy mennyire -másformák lennének ezek a gyermekek, ha Török volna az apjuk. -Bosszankodva látta, hogy a férje jól érzi magát, le van fegyverezve -azzal a pár nyájas szóval, a mit oda dobtak neki, mosolyog és minden -szertartás nélkül nyitja fel az ajtót. A Klári lábán, a mint meglebbent -a ruhája, kilátszott a finom fekete selyem harisnya. Berta ilyedten -huzta vissza a maga lábait, nehogy meglássák a kitaposott czipojét s -egyszerre ellepte az irigység. - -Török észre is vett valamit, mert gyorsan hozzá ment és kérdezte: - -- Sógorasszony, csak nem vagyunk alkalmatlanok? - -Az asszony már összeszedte magát s nyugodtan felelt: - -- Ugyan, hogy gondolja? - -Mindig megmaradt azért az asszony hangjában valami idegenkedés. A férje -már nagyon alkalmatlan volt, mindig kétrét görnyedve állott az alezredes -mellett, a városi gyermekek se tudtak sehogy se összebarátkozni ezekkel -a kis vademberekkel, nem ugy ütött ki a látogatás, mint a hogy Törökék -várták. Néha megpróbálták, hogy bizalmasan elbeszélgetnek majd az egymás -dolgáról, de sehogy se ment, mindjárt elakadtak. A harmadik nap már -unták egymást, a vendégek valami elfogadható hazugságon gondolkoztak, a -mivel tovább állhassanak, Berta pedig sóhajtva kérte az Istent, hogy -vigye el már oket innen, mert így még kiállhatatlanabb neki ez az élet. - - - - -A KIS GRÓFNÉ - - -I. - -Volt egyszer egy kis grófné, akkorácska, mint egy jó nagy hajas baba. -Feje is a babáéhoz hasonlított. A szemei alatt mindig égett az arcza, -mintha örökös láza volna s ez a szin minden átmenet nélkül csapott át a -fehérbe. A haja szoke, de olyan rövid és ritka, hogy alig lehetett egy -kis kontyot összecsavarni belole a feje tetején, a szemei világos kékek, -csupa szelidség bennük, de semmi mélység, ajkai pedig olyan pirosak, -mintha karminnal festette volna be. Törékeny, finom kis teste csupa -ideg, szegény kis asszonyka sokat szenvedett e miatt. Mindent -sokszorosan érzett, persze a bántást is, a mibol szintén kijutott a -része. - -Szép nagy ember volt a férje, ur tetotol-talpig. A kis gyermekasszony -ugy nézett föl reá, mintha imádta volna, leste mozdulatait, határtalanul -tisztelt benne mindent s keserü szemrehányásokat tett magának, a miért -olyan gyarló semmiség o, a szép nagy ember mellett. A gróf is szerette a -kicsi asszonyt, de sokszor alkalmatlan lett neki a nagy ragaszkodása s -ilyenkor türelmetlen volt. Ha napokig elmaradt a háztól, a kis grófné -nem tett neki szemrehányást, csak nagyon bánatosan nézett reá. - Nem -szeretsz már, azt mondta a szeme. A férj boszankodott, jobban szeretett -volna egy derekas összeveszést, mint ezt a néma panaszt. - -- Nem köthetem mindig magamhoz, mondta s ugy tett a könyökével, mintha -el akarná lökni magától. - -- Nem is kivánom - sietett mentegetozni nagyon megijedve az asszonyka. - -- Hát mi baja van akkor? - -- Semmi, semmi, boldog vagyok. - -- Ne vágjon akkor édesem furcsa képeket. Társaság is kell néha az -embernek. - -- Kell bizony, hagyta rá gyorsan a feleség. - -- Az örökös turbékolást megunja az ember, kinevetnének a cselédek. - -A kicsi asszony azt gondolta magában, hogy o soha se unná meg. Nagyon -édes ugy az élet, ha csak ketten vannak s ha az urának jó kedve van. Be -kell várni. Várt türelmesen, csendes tipegéssel járt föl s alá a -szobákban, ha egyedül volt, ezerszer föltette magában, hogy engedelmes -jó kis asszony lesz s majd akkor bizonyosan megkapja a jutalmát. Az a -szép nagy eros ember az ölébe veszi, lovagoltatja a térdén, játszik vele -olyan játékot, a miben ütni fogják egymás kezét, o megránczigálja a -bajuszát is az urának, ha fél hogy leesik, átöleli azt az izmos nyakat s -kezet csókol szépen, mint a hogy ez egy engedelmes jó gyermekhez illik, -a mikor vége van a mulatságnak. Csak magában számítgatta a napokat: ma -se, tegnap se, tegnapelott se játszottunk, már három napja, bizonyosan -holnap se lesz jó kedve, ez már négy nap - sóhajtott. Istenem, Istenem! - -Utóbb már gyakran nagyon sokáig kellett várnia, mig a szép nagy embere -leereszkedett hozzá s megengedni kegyeskedett, hogy az ölébe üljön. -Szomoru dolog ez nagyon egy olyan szerelmes asszonyra nézve, mint a -milyen a piczike grófné. Hova lesz igy az ember? Egészen elsírja magát -nagy titokban s megsavanyodik a nagy bánatban. - - -II. - -Az asszonyka meghült a jégen, vagy talán egyéb baja esett ennek a -törékeny kis jószágnak, most is tanácskoznak még rajta az orvosok. -Tulságosan finom idegei kegyetlenül megsinylették a bajt, akármi volt -is, egyszerre megtagadták a szolgálatot. A kis fehér asszony ugy feküdt -az ágyban, mint egy porczellánbaba, nem tudta megmozdítani sem a karját, -sem a lábát, csak szelid szeme kutatott ide-oda a szobában, nagyon -keresve valakit. Nehezen lélegzett, néha majd elfulladt, féltek, hogy -még a reggelt sem éri meg. A grófot a kártya mellol hivták haza, -boszankodott is, mert igen sokat vesztett már s vissza akarta nyerni a -pénzét. Mikor azonban meglátta a beteg asszonyt, egyszerre elfelejtett -mindent. Megijedt mozdulatlanságától, lerogyott az ágy szélére s -értelmetlenül, zagyván beszélt, mert nem volt képes rendbeszedni az -agyát. - -- No, Mariska, kicsike, mi lesz, mit akar? Beszéljen! Hol fáj! Édes -kicsi betegem, no... no... - -A doktorok elkergették az ágytól, de csak visszajött ujra. A halvány -merev arczocska gyöngén elmosolyodott a párnán s szeretett volna -fölemelkedni, de nem birt. A gróf kiolvasta szemébol a vágyát, karjai -közé vette. Az asszonyka boldogan lehunyta a szemét s csendesen -suttogott valamit. - -- Ne fél, nem leszek beteg. - -- Ne is, Márika, ne is! - -Az asszony már rég ideje eloször hallotta ezt a kényezteto kedves -megszólítást. A nagy eros ember még sokszor ismételte s olyan erosen -szorította magához a kis beteg testét, mintha a magáéból akarna meleget -adni bele. - -- Márika! Márika! - -Az asszony folyton mosolygott, boldogság ömlött el az arczán. Meghalni -akart ebben a nagy szerelemben. A férfi egyszerre érezni kezdte, hogy -mellén csendesebben kalapál az asszony szive s rémülten felugrott. - -- Doktor, segítsen! - -Az orvosok kituszkolták a szobából s pár percz mulva már jelentették, -hogy uj baj nincs, csak a régi, azzal, azzal bajos lesz elbánni. - - -III. - -A bénaság lassan-lassan leköltözött a lábakba. A kicsi asszonynak megint -kigyult az arcza, beszélt, szörnyü hamisan, de azért nagyon kedvesen -énekelt az ágyban, nevetett - csak járni nem tudott. Mikor már eléggé -megerosödött, beleültették egy szomoru háromkerekü székbe, majd -elveszett benne s igy tolták egyik szobából a másikba, meg ki a kertbe, -jól betakargatva, mint a kis gyermeket. Egész nap csicsergett a sok nagy -keszkeno között, összebeszélt annyi sok badarságot, a mennyit egészséges -korában soha, kedvet kapott az élethez s tréfát csinált szegényke a nagy -bajából. - -- Nincs nálam nagyobb asszonyság, mindig kocsin járok. - -- Édes kis betegem! - igy szólította az ura s szeretettel simogatta -végig a rövid szoke haját. - Járunk mi még gyalog is, az lesz ám az -uraság! - -- Huzzál a tóhoz, ott jó lenni. - -- Miért Márika? - -- Ott brekegnek a békák. - -Mindenben örömet talált. Ha egy napsugár a térdén tánczolt, nevetett -neki, tapsolt örömében, ha valamelyik bátor galamb ellopta a kezébol -kenyeret; s édes nyugalom ömlött el az arczán, ha arra az eros emberre -nézett, a ki reggeltol estig szivesen, az unalom legparányibb vonása -nélkül tologatta le és föl a kocsiját. - -- Édes, kedves jó uram... - -Gyermekes önzéssel beczézte, simogatta a béna lábait. Ezek nélkül nem -lenne olyan boldog. Szeretne ugyan néha szaladni, vagy fölmenni a -hegyre, mint eddig, de nem, mégis jobb igy. Közel van mindig hozzá az -ura s milyen nagyon szereti. Jó igy élni, betegen. - -Egyszer nagyon megijedt. Az orvosok ujra összeültek tanácskozni s -kimondták, hogy el kell mennie a sárban fürödni. Mi lesz, ha meggyógyul? -Ujra napokig kell sóvárognia az ura után, most pedig mindig az övé. -Istenem, Istenem, de szomoru lenne. - -- Majd jövore, késobb, hagyjanak csak itthon, hagyjanak... - - - - -AZ ÖREG GAZDA - -A nagy Derék familiában a legkisebb legény volt az öreg gazda. Osi -hagyomány volt ez. Valamelyik szépapjuknak, mikor még a bölcsoben -gogicsélt, azt mondta az apja, hogy: te, te kicsi öreg gazda. Az ember -nagy szeretetében sokszor öreg barátját _kis fiamnak_ nevezi s a kis -öcscsét _édes apámnak_ szólítja. Ez az a nyelv, a melyben minden meg van -engedve s még a képtelenség is fölirható a nagy szeretet rovására. Mikor -aztán egy kis Derék megszületett, azonnal megkapta a czimet is. Piczi -eper száján két oldalt fehér cseppekbe gyült az édes anyatej, de azért -már öreg gazda lett a házban. Az is maradt mindaddig mig valami utána -következo kis öcs ki nem ütötte a méltóságból. - -Általában a Derék familiában kevés becsülete volt a leánynak. Csak fiu, -mindig fiu kellett nekik, mert az teszi erossé a családot és a nevet. A -lányok nem kaptak semmi titulust bölcsoikben s ha már felnottek, nagy -hamarosan igyekeztek férjhez adni oket. - -- Hamar, hamar, ki a familiából; - mondták az öregek. - -Minden Derék generáczióban volt egy-egy Pál is. Ez is a hagyományok közé -tartozott. A legöregebb Derék Pál alapította meg a családot mostani -mivoltában. Addig parasztok voltak és szegények. - Az nemességet és nagy -vagyont szerzett s azt mondta, hogy: addig lesztek derék familia, a mig -Pálok lesztek. Lehet ez csak olyan szólás-mondás is, hanem azért az -utódok hivek maradtak hozzá. Igy aztán néha nemcsak ifjabb, legifjabb és -legeslegifjabb, hanem pataji, fekete, fehér, jókedvü és szomoru Pálok is -voltak a familiában, a mint ezt a falujok, koruk és természetük magával -hozta. - -Egyszer aztán megszakadt a sorozat. Mintha ketté metszték volna késsel a -Derék familia könyvét. Nem következett senki. Az öreg Pál megelégedett -egy fiatal Pállal - az öreg gazdával - no meg akadt még néhány leány is -a háznál, de azok nem számítottak. Szépek voltak, kedvesek voltak, jól -is mentek férjhez, de hát mi haszna van ebbol a familiának? - -Az öreg gazda pedig rosz utra tévedt. Keveset tanult és sokat rajzolt. -Az apja szakszerü gazdát akart nevelni belole s festo lett. - -Az öreg Pál dühöngött, a mikor meghallotta, hogy a fiu kiszökött -Münchenbe. Irt neki egy mérges levelet, az volt benne, hogy ne merje a -család becsületes nevét pacsmagolók közé vinni és hogy nem ad egy -krajczárt se tovább, no meg, hogy lelövi az utczán, vagy bárhol, a hol -találja. A nagyasszonynak is elolvasta a levelet. A jó néni kissé -erosnek találta a kitételeket, ámbátor, hogy o is nagyon haragudott, a -miért a fiu letért a becsület utjáról. Az öreg Pál azonban semmit sem -változtatott az iráson, hanem elküldte ugy, a mint meg volt irva. - -- Hadd érezze a kezem sulyát - mondta s dobogó lépésekkel, roppant -nagyokat pöfékelve járt föl s alá annak a Derék Pálnak a képe alatt, a -ki azt mondta, hogy: addig lesztek derék familia, a mig Pálok lesztek. A -legrégibb Pál meg lehet elégedve. Ugy lesz a dolog, hogy meg kell halni -annak a kölyöknek éhen, vagy visszajön az apjához kezet csókolni. A -nagyasszony sem hagyott föl a haraggal, mert rettenetes dolog az, hogy -az ember ilyen nagy bánatra szolgál rá az anyaságával, hanem azért egy -dobozba csomagolva kiküldött a rosz fiunak egy sütet friss pánkót az -idegen országba. Az öreg Pál ugy mutatta, mintha nem tudna semmit a -dologról, csak magában mormogott. - -- Abból ugyan nem él meg, küldjed, küldjed. - -Azt persze nem tudta, hogy a nagyasszony ezüst tallérokat süttetett bele -a tésztába. Aztán együtt duzzogtak, szóval nagyon haragudtak arra a -kölyökre, a ki igy letért a becsület utjáról, holott tudja, hogy o az -öreg gazda a háznál. - -Mikor haza küldte az elso képét, egy napig föl se bontották a ládát. - -- Vissza fogom expediálni - mondta az öreg Pál s körülnézegette a láda -szélén a szögeket, hogy vajjon megbirja-e az utat Münchenig. Megbirja, -holnap visszaindítják. Jól le van szegezve. A nagyasszony is -helybenhagyta az ötletet. Vissza kell küldeni, hadd lássa, hogy semmi -örömet sem szerez a szüleinek s eltévelyedettségével a sirba viszi oket. -Ezt éreztetni kell vele okvetlenül, egyszerüen vissza fogják küldeni a -mázolást. Mikor aztán az öreg Pál lefeküdt s horkolni kezdett a jó álmu -öreg emberek módjára, a nagyasszony szép csöndesen kisompolygott a -szobából, a szekrény tetejérol leszedte a szerszámokat, harapófogót, -vésot, kalapácsot s a láda mellé térdelve, nem sokat törodve azzal se, -hogy bepiszkolja a szép öregasszonyos ruháját, fölfeszítette a födelet. -Majd visszakapta a fejét, mikor megpillantotta a képet. Az o házuk volt -a vászonra festve s a nagyasszony a verandán állott a festményen, olyan -hiven és igazán, mintha csak élne. Beszaladt az öreg Pál után s -fölzavarta az ágyból. - -- Gyere, gyere, öregem, mutatok valamit. - -- Olyan sietos? - -- Az, az. - -Ketten is megnézegették a képet. Az öreg Pál haragudott egy kicsit, -mikor látta, hogy a láda föl van bontva, hanem aztán ugy tett, mintha -megbékülne. - -- Szép, szép, jól el van találva. - -- Hát engem nem látsz öregem, én is ott vagyok. - -- Látlak, jól van találva, akkurátusan jól van, hanem hát engem miért -nem rajzolt oda? Ugy látszik, hogy mégis csak jobban szeret téged, mint -engem. - Aztán zsörtölodött és megint nagyon haragos volt. - Sebaj, nem -adok neki egy krajczárt se. - -- De sokba kerülhetett szegénynek a festék meg a vászon... - -- Azt megfizetjük, nem kivánjuk ingyen, a fáradságáért is adunk valamit. -Nem vagyunk koldusok, mint o. - -A fiu pedig megátalkodottan tovább folytatta a mesterségét s azon közben -sok levelet irt haza. Jól megy a dolga, szeretik odakünn az édes apja, -meg az édes anyja helyett is, egy kicsit fáj neki ugyan, hogy itthon -annyira haragusznak reá, de hát mit tegyen? Követnie kell a hivatását. - -- Hát kövesd ebadta - mondta az öreg Pál. - -Egyszer aztán még botrányosabb hir érkezett tole. Házasodik. Egy öreg -kollégájának a lányát veszi el. Nagyon kedves kis kisasszony a -menyasszonya. - -Igaz ugyan, hogy csak németül és francziául beszél, de hát nincs is -szüksége más nyelvre. Haza ugy se jön soha, mert itt nagyon haragusznak -rájuk. Az öreg Pál hangosan betüzgette el a levelet s aztán sokáig -hallgatott. - -- Tudsz-e németül? - kérdezte aztán a nagyasszonyt. - -A nagyasszony csak vállait vonogatta s nagyon elkényszeredett arczot -vágott a kérdésre. - -- Hát francziául? - kérdezosködött tovább az öreg Derék. - -- Nem tanultunk mi ilyen hiábavalóságot - mondta a nagyasszony. - -- Hát beszélj a menyeddel. Kellett ez neked? - -- Miért éppen nekem? Te se tudsz semmi idegen beszédet. - -- Nekem nem is kell, mert én szóba se fogok állani velük. - -- Én se - és most már megint nagyon haragosak voltak. Mind a ketten -külön-külön megírták a fiunak, hogy a biblia szerint, a ki nem tiszteli -az apját és anyját, rövid életü lesz a földön s hogy a Derék familia -vére olyan vér, a melybe nem elegyedett még se német, se franczia, se -sváb. Inkább próbálja meg kiengesztelni oket és jöjjön haza. Nehezen fog -ugyan menni, mert nagyon haragusznak, hanem azért meg lehet próbálni. -Egyszersmind semminemü áldásra ne számítson, ilyen áldatlan frigygyel -pedig nem fog sokra menni. Az öreg Pál a maga levelében még azt is -megirta, hogy lelövi, akárhol találja, mint a kutyát, mert nem türi a -családján ezt a gyalázatot. A nagyasszony pedig azt irta a levele -végére, hogy nagy titokban ugyan, de mégis szeretné látni annak a német -kisasszonynak a portréját s inkább szeretné, ha barna lenne, mint szoke, -mert o is barna volt fiatalabb korában, mig meg nem oszült abban a nagy -keserüségben, hogy ilyen eltévelyedett fiut szült a világra. Egyebekben -mellékel száz forintot bokrétára s ha diszmagyarban akarna esküdni, hát -elküldi a csattokat és lánczokat, a miket még a legöregebb Pál kapott -ajándékba a királytól. Hadd bámuljanak a németek. - -A fiu azzal felelt, hogy már késo minden, mert megtörtént az esküvo. O -frakkban állott az oltár elé... - -- Gazember - mormogta közbe az öreg Pál. - -- - - a leány pedig fehér selyemben esküdött. - -- Persze németül, szép lehetett. Az ilyen házasság nem is érvényes! - -kiáltotta az öreg s megrugta a lábainál hevero kutyát, a mely pedig -igazán nem tehetett arról, hogy ilyen botrányok eshetnek meg a mai -világban. - -A kis asszonyka pedig nagyon roszul viselte magát. Elobb egy franczia, -aztán egy német levélben csókolt kezet az öregeknek, de nagy haragos -megjegyzéssel ment vissza mind a két ákom-bákom. - -- A ki velünk beszélni akar, az tanuljon meg magyarul, - vágta ki az -öreg Pál. - -- Talán visszafordíttatjuk öregem valakivel magyarra, - tanácsolta a -nagyasszony. - -- Nem kell - kiáltotta az öreg. Ugy tetszik, hogy te nem is haragszol -reájuk. - -- De igen, igen, mondta a nagyasszony. - -Egy év mulva kis leánya, két év mulva másik kis leánya született a német -menyecskének. A fiu hüségesen beszámolt a családi eseményekrol, itthon -azonban sehogy se tetszett a dolog. Az öreg Pál rettenetes haragra -lobbant. - -- De öregem, hiszen nem tehetnek róla. Ha az Isten ugy adta... - -- De tegyenek róla! - mérgeskedett az öreg s egész nap nem lehetett -szóbaállani vele. - -Egyszer aztán három év után távirat jött Münchenbol. Csak annyi volt -benne: - -- _Megjött az öreg gazda._ - -Az öreg Pál összevonta a szemöldeit s megrántotta bozontos bajuszát -jobbról is, balról is, megsimogatta a kutyát s megölelte a nagyasszonyt. - -- Készülj föl, megnézzük azt a kölyköt. - -Készültek, de azért most is nagyon haragosak voltak. - - - - -VIHAROK - - -I. - -Olyan idojárás volt itt a mult héten a milyenre senki se emlékszik -vissza. Szilaj, ordítozó szél rohant végig a pusztákon, a gyolcsos tótok -szekerét befordította az árokba, a lovak összedugott fejjel, -orrlikaikból egymás szügyére fujva a gozölgo párát, remegve állottak meg -az országut közepén. Recsegve dültek ki a fuzfák, a leomlott törzseket -ugy hurczolta továbbb a vihar, mintha föl akarta volna szántani a havat. -Egy csoszkunyhót eltelepített a másik határba s a parasztok házairól -leszedte a fedelet. Hegyeket rakott a hóból, meg elfujta ujra, hogy -megint felépítse valahol másutt, fagyával megdermesztett mindent, ugy -hasogatta az ember arczán a bort, mint a szekercze suhogása -belenyilallott az agyba. Az asszonyok sírva szaladtak a paphoz, hogy -huzassa meg a harangot, a férfiak komor nyugalommal bámulták ezt az -istenítéletet s találgatták, hogy mikor lesz vége. Az uradalmi kasznár -pedig szétküldte a béreseket a faluba, megmondani, hogy a ki fél a -házában maradni, jöjjön a kastélyba. - -Egy félóra se telt bele s tele lett a kastély tornácza reszketo, síró -asszony- és gyermeknéppel. Már annyian voltak, hogy nem lehetett járni -közöttük. Miklós, a hajdu, be is fütött nekik a két nagy czifra -cserépkályhába s a mint a zárt folyosón terjedni kezdett a meleg, -gozölögni kezdtek a párolgó ruhák, valóságos felho szakadt fel egy-egy -átázott bekecsbol, ki kellett nyitni nehány üvegtáblát, mert -elviselhetetlen lett a levego. A nép pedig folyton jött, már majdnem a -kasznárékat szorították ki a lakásukból, istálló, cselédszoba, a sok -béreslakás mind tele lett velük. Zsongtak mint egy nagy méhkas, -szokatlan, idegen lárma verte fel a máskor csendes udvart. - -A kasznárné aggodalmasan járt a férje után erre-arra. Egy nagy -keszkenobe ugy be volt bugyolálva a feje, hogy alig lehetett megérteni a -szavát. - -- Meglátod, Ferencz, hogy baj lesz ebbol a dologból. - -- Ugyan mi lehetne? - -- Elmaradhattak volna ezek otthon is. - -- El is pusztultak volna. - -- Megharagszik a báró. - -- Majd meg békül. - -- No no, nem te vagy az ur. Észre se veszed s künn vagy az uradalomból. - -- Ezért? - s rámutatott a nyüzsgo embertömegre. - Talán csak nem olyan -lelketlen ember, hogy veszni hagyja oket. Ha igen, ugy nem bánom, ha -elcsap. Van más uraság is. - -Késobb a kasznárné fejérol is lekerült a nagy szürke kendo, egy -fagyoskodó gyermeket bugyolált bele, maga meg keszkeno nélkül is -kipirult a nagy munkában. Ennyi ember között igazságot tenni nem -gyerekség. Enni adott annak, a ki nem hozott tarisznyát magával, a -gyermekeket elparancsolta a fal mellol, mert már firkálni kezdtek rá -egy-egy kurta plajbásszal; ha összevesztek, kibékítette oket s a -melyikkel nem birt az anyja, annak jót vágott a hátára a husos -tenyerével s rá kiabált, hogy mindjárt kidobja a farkasoknak. Mikor -alkonyodott, meglánczolták a kutyákat, nehogy lehuzzanak valakit, a ki -még jönni találna s hamar elcsendesültek, mert mindenkit elcsigázott ez -a borzasztó nap. Mikor békülékeny, szelid pofával feljött a hold, már -csak az a lassu zümmögés hallszott az egész nagy lármából, a melylyel -sok ember suttog. Szegényeknek volt mit megbeszélni, hogy vajjon mit is -ad hát holnapra az Isten? - - -II. - -Másnapra se változott semmi. Az utakat befujta a hó, egy feszületbol -csak a szenvedo Jézusarcz s a kereszt tetejére lerakodott idomtalan -hótömeg látszott, ott lehetett sejteni valami utfélét, de nem -próbálkozott neki menni senki. A kastély kéményeibe besüvöltött a szél s -fütyölve verte ki a kályhák ajtaján a füstöt. Csupa homály, szürkeség -mindenütt. - -Délfelé egy nyakig havas ember állított be a kasznárhoz. Fáradtan -lihegett, nagy munkájába került, mig átverte magát a havon. Sokszor -belesüppedt a fuvásokba, hogy csak a kucsmája teteje feketéllett ki a -végtelen fehérségbol s csoda, hogy meg nem ették a farkasok. Az -állomástól jött s alig nyögte ki a hirt. - -- A nagyságos ur jött meg a kisasszonynyal. Tessék szánkót küldeni -eléje. - -A kasznárné nagyon megijedt s ugy nézett az urára, mintha mondta volna: -no látod, mondtam. Az ember azonban nyugodtan maradt, négy jó lovat -fogott be egy könnyü szánba, s egy csomó cselédet elindított utat -csinálni s maga a kapuban várta meg a bárót. A hirre rendbe -szedelozködött a népség s elkészültek arra is, hogy most mindjárt -kidobják valamennyiüket a meleg fészekbol. - -A kisasszonyt már ismerte itt mindenki. Annyit tudtak róla, hogy -komédiásné fenn Pesten, szeretoje a nagyságos urnak s néha lejönnek ide -mulatni. Olyankor ott áll az orfeum hirdetésein, hogy: Vanda beteg. -Egyes tapasztalatlanabb ifju urak még sajnálkoznak is felette: szegény - -o pedig lenn a falun éli a világát, iszsza a frissen fejt tejet, -eloveszi a legfalusiasabb szoknyáját, adja a háziasszonyságot s o mulat -a legjobban a felett, hogy milyen furcsa is igy az élet. A báró is -csendes falusi ember lesz mellette, szinét se látják egy pár hétig a -városnak. Olyan gyönyörüségekre vetemednek, mint például a -kukoriczafosztás s nem gyoznek bámulni azon, hogy vannak emberek, a kik -ezért a nagy mulatságért még pénzt is kérnek. A mikor megunják, hamar -fölszedik magukat s visszaszaladnak Pestre. - -A lovakat négy jármosökör segítette ki az uton, mert elakadtak. Jámbor -bambasággal huzták maguk után a kis szánkát s lekanyarodtak az istállók -felé a kastély feljárója helyett. A báró gyorsan kiugrott a szánból s -gyöngéd figyelemmel segítette ki a bundák közül a kisasszonyt. Csak -mikor már a leány is leszállott, vette észre az udvaron a nagy -sokadalmat. - -- Mi van itt, vásár? - -- Méltóztassék megengedni - védekezett a kasznár - rettento ido volt -itt. Ezek a szegény emberek nem maradhattak bátorságban otthon. Minden -perczben elseperhette volna a vityillóikat a vihar; behivtam oket ide. -Nem tudtam, hogy hazajön a báró ur s derekasan rendbe szedtünk volna -mindent, ha elmulik ez az istenverte ido. - -A báró kedvetlenül hallgatta s boszankodva intett kezével. - Jól van -hát, ha már idecsodítette oket a nyakamra, hát csak maradjanak. - Karját -nyujtotta a kisasszonynak s felindult a lépcsokön. A nagy bundaszag majd -elszédítette, de a leány gyorsan válaszolt: - -- Ugyan, Viktor, ne legyen olyan gyáva. - -- Meg kell itt fulladni. - -- Nézzen nyájasan, jól fog esni ezeknek a szegény embereknek. - -- Még azt is? Nem elég hogy kiturnak a házból? - -- Maga fád. - Gyere ide kicsi fiu ne félj, nem bántalak. - Egy kis -paraszt gyerkoczöt édesgetett magához. A gyerek hamar felbátorodott, -verekedni kezdett a szép uri asszonysággal s kis kövér kezeivel -belekapaszkodott a hajába. - -- Fáj, te ne huzd! - -- Ereszd el a kisasszonyt, te Pista! - ijedezett az anyja. - -A báró felvonta a vállát, mint a ki mutatni akarja, hogy nem tud -kitanulni minden szeszélyt s bement a szobákba. Lassankint a lány köré -gyült a többi gyermek is. Csókoltatta magát velük s hatosokat fizetett -nekik minden csókért. Leterítette a nagykendojét a padlóra, elkérte az -anyjától a legszebb kis gyereket s járni tanította. A többi kis maszatos -belefogózkodott a ruhájába, kiabáltak reá, kaczagtak, mulattak s -egyszerre jó barátok lettek. A leány arczára pedig kiült valami oszinte, -igazi öröm, eszébe se jutott, hogy elhagyja oket. Egyszerre megszerette -a sok apróságot a nagy ragaszkodásukért s önkénytelenül az jutott az -eszébe, hogy milyen jó volna, ha neki lenne egy gyermeke. - -Valahol falun maradna s o ki-kiszöknék hozzá. Nagyon szeretné. - -- Nem jön még be, Vanda? - kérdezte a báró az ajtóban. - -- Mindjárt, csak még egy kicsit hagyjon. - -- Meghül ott a földön. - -- Dehogy. - -- Ne akaratoskodjék, legalább öltözzék át elobb. Jöjjön, felhozták már a -ládáit. - -A leány szeretett volna még maradni, de ránézve a báróra, annak az -arczán is oszinte aggodalmat látott. Ez meghatotta. Egyszerre mintha jó -férjet látott volna benne, szivesen engedelmeskedett, lerázta magáról a -sok apróságot s bement öltözni. A gyerekek tátott szájjal bámultak utána -s az asszonyok maguk közt áldani kezték. - -- Milyen jó lélek, áldja meg az Isten. - -A leány sehogyse tudott rendbejönni benn a hajával. A szoke hajhullámok -végig omlottak a vállain, ha egy csomót rendbeszedett belole, kibomlott -a másik fele. Ügyetlen is volt az ilyen munkában, szégyenlette magát, a -mikor sehogy sem tudott boldogulni. A báró fölhivatta a kasznárnét, hogy -segítsen. Az aztán segített is a maga módja szerint. Beeroszakolta két -nagy fonatba az egészet s fölszegezte a fejére egy nagy kontyba vagy -tizenkét hajtüvel. Elmosolyodott a leány, mikor a tükörbe nézett. - -- Talán nem jó? - aggodalmaskodott a jó asszony. - -A leány sietett megnyugtatni. Ugy nézett ki ezzel az egyszerü -hajtekercscsel a fején, mint egy parasztleány, csak a selyemkendo -hiányzott a nyakáról. A jó asszony tipegett körötte jobbra-balra, -lesimította a ruháját, megnézegette innen-onnan, hogy egészen rendben -legyen s nagy gondoskodást fejeztek ki szemei. A leány ugy magában nem -tudta elgondolni, hogy miért ilyen jó hozzá mindenki? Szeretik? De hát -miért, semmi érdeme sincs reá. Valami anyás vonást látott az öregasszony -arczában, mert egyszerre elérzékenyedett. Mikor utoljára itt volt a -báróval, igazán csak sportból jött faluzni, ezeket az embereket meg se -látta. Milyen egyszerüek, jók, becsületesek, lesütötte szemeit az öreg -asszony elott s a földre nézve gondolkozott. - -- Van leánya? - kérdezte egyszer gyorsan. - -- Nincs, csak egy fiam, katona az is. Miért kérdi a kisasszony? - -A leány majd kiszalasztotta a száján, hogy: fogadjon engem leányának, a -mig itt leszek - de elszégyenlette magát. Izléstelenség lenne ilyent -mondani. Egyedül szeretett volna maradni, az öreg asszony észre vette -ezt s kiment a szobából. - -Künn hiába zörögtek a gyermekek, a szép asszonyság nem hallotta meg -oket. A bárónak is azt mondta, hogy egyedül akar maradni. - -- Beteg? - -- Az. - -- Mondtam, hogy meghül ott a hideg kövön. - -- Nem az a bajom, egyéb, sok minden. Majd máskor beszélek róla, most nem -tudok. - - -III. - -Másnap hazaszállingóztak a parasztok. Vanda szomoruan nézett utánuk. -Nagyon megszeretett egy-egy jóképü asszonyt közülök, kezdte egyedül -érezni magát nélkülök. A gyermekektol alig tudott megválni. Semmi -szinpadias nem volt most benne, igazán érzett mindent. Egy kis fiu ott -felejtette az ostorát, a mivel a társait szokta hajtani, mikor a hátukon -lovagol. Ezt az apróságot bevitte magához s az ostort felszurta a tükör -mellé. A gyermek csinál majd másikat helyette, egy kis füzfaágra fölköt -egy darab ócska madzagot s készen van az uj ostor. - -Az ido is enyhült. A goromba orkánt langyos tavaszi szél váltotta fel, -dél tájban ki lehetett nyitni az ablakokat is, szinte ömlött be az -üdeség s a napsugarak friss tánczot jártak a padlón. A lány az ablak -mellé hozott egy nagy karosszéket s rákönyökölve a párkányra, nézte a -falut, pedig sokszor nem látott belole semmit, ugy elfoglalták a -gondolatai. Telve volt nagy gondokkal, érett, fejlodött az agyában -valami, maga se tudta volna megmondani, hogy mit akar, de valamit nagyon -szeretett volna. Ha ilyenkor a báró meglepte, még inkább elkomorodott s -szép sugár termete eloregörnyedt a székben, mintha igazán beteg volna. A -báró nem is sokat háborgatta, érezte, hogy terhére lenne. Vadászott, -átjárt a szomszédokhoz, nagyokat mulattak s kitért a felelet elol, ha -valaki a lányról kérdezosködött. Vele született gyöngédsége nem engedte, -hogy közpréda legyen a szeretoje neve. Mindent a maga utjára hagyott, -várta, hogy mi lesz a dolog vége, tudta, hogy egyszer majd megszólal -magától is, hát nem zaklatta. - -Egyszer meg is szólalt a leány. - -Egy este azt kérdezte a bárótól. - -- Megint elmegy Viktor? - -A báró érezte, hogy most beszélni akar a leány s bátorítani igyekezett. -Leült melléje, kezébe fogta a kezét s másik tenyerével gyöngéden végig -simította a haját, mintha apja lenne. - -- Itthon maradok, ha akarja. - -- Maradjon, egy pár nap alatt annyi minden összegyült a fejemben, hogy -most talán el tudom mondani, ha egy kicsit biztat rá. - -- Mondja, lányom, mondja... Nem lesz valami nagy sületlenség? - Mosolyogva -simította végig a leány arczát. - -A lánynak nem sok bátorsága maradt már, ujra huzódozott s szerette -volna, ha bele se kezd az egész beszélgetésbe. A báró jóakarattal nézett -reá és várt. Egy cseléd bejött s meggyujtotta a szamovár alatt a -borszeszt. Egy kis asztalra a kemencze mellé kikészítette a csészéket és -a czukrot. Székeket tett oda, az alatt a leány nem beszélhetett, de -összeszedhette magát. Mikor a cseléd kiment, elkészítette a teát, -felgyujtottak egy halvány fényü lámpát s egymással szembeülve -hallgattak. A leány sok rumot öntött a csészéjébe s megkerülni -igyekezett, azt a mit mondani akart. Besüppedt a székbe s beszélni -kezdett. - -- Tanítónoi diplomám van, az igaz, hogy német, de egészen jól beszélek -magyarul. Nem lehetne azzal nekem valahol állást szerezni? - -A báró tágra nyitotta a szemeit s ugy nézett reá. - -- Tanítóno akar lenni? Minek az? - -A lány elgondolkozott s rászegezte szemeit egy pontra a sarokban, hogy -ne is pillanthasson a báróra. - -- Sok okom van reá. Az elso az, hogy nagyon megutáltam már ezt a -haszontalan életet. Nem vagyok még olyan rosz, hogy ne lenne számomra -visszatérés. Ha valahova messze elmennék, nem mondhatná rám senki, hogy -ni: ez valaha ki volt. Tisztességes, jó leány akarok lenni, érzem, hogy -szivem van hozzá. Nem tudom már tovább kiállani, hogy igy nézzenek reám. -- Mutatta is, hogy hogy néznek reá az emberek, le, mélyebbre pillantott, -mint a föld. - -A báró komolyan hallgatta s részvéttel nézett reá. Ez fölbátorította a -leányt s most már biztatás nélkül beszélt tovább. - -- Lássa, nem tudok ugy elmondani mindent, a mint érzem. Tudom, hogy -különös az egész. Egy lány - olyan, mint én - egyszerre csak azt mondja, -becsületes akarok lenni. Nem nevet ön most magában rajtam? - -- Nem. - -A leány ráfigyelt, hogy vajjon igazat mond-e? A báró olyan komoran -nézett maga elé, hogy a lánynak köny szökött a szemébe. - -- Ugy-e lehetetlen az, a mit mondok? - -- Nem, nem, csak gondolkozom, de most ne beszéljünk errol többet. - -Fájdalmasan kérdezte a leány: - -- Unja? - -A férfi majdnem megharagudott erre a kérdésre. - -- Olyan semmi embernek tart engem, a ki unja az ilyen beszédet? - -- Nem, nem azt akartam mondani. Ne haragudjék. - -A báró bucsuzott s azzal ment el, hogy majd folytatják holnap. - - -IV. - -Az éjszakájukat különbözo módon töltötték el. A leány nyugodtan, a -csendes álmodók egyforma, mély lélekzetével aludt, a báró pedig az -éjjeli lámpa fényét nézve gondolkozott. Nem azon töprengett, hogy mi -lesz a leánynyal, hanem, hogy mi lesz o belole, ha a leány elmegy -mellole? Roszul érezte magát arra a gondolatra, hogy nem fogja többé -látni, látta, hogy oszintén, nemcsak a pénzéért vonzódik hozzá s ilyen -viszonynyal még nem igen találkozott. - -Tegnap óta másként is gondolkozott róla. Érezte, hogy nem üres és mikor -a szemébe nézett, oszinte mélységet látott benne. Boszankodott azon, -hogy ezt eddig nem vette észre s erre is csak ugy nézett eddig, mint a -többi ilyen fajtáju leányra. - -- Pedig nem olyan, határozottan más, mint a többi. - -A maga életét pedig soha se látta üresebbnek, mint most. Futás a faluból -a fovárosba és vissza, minden czél nélkül. Egy olyan teremtést adott -karjaiba a végzet, a ki több, mint az a közönséges nivó, melyre -szerelmeiben leereszkedett és azt sem értette meg mostanáig. Nincsenek -gyermekei, még a névre se gondolt soha. Most mit tegyen? - -- Ej, hogy ezen még csak gondolkozni is lehet! Ez már magában gyöngeség. - -Reggel mosolyogva csókolta meg a leány kezét, ezt még sohse tette eddig. - -- Feleségül jön hozzám, leányom, jó lesz? - -A leány elhalaványodott s ijedten nézett a báróra. Nem tudta mindjárt -elhinni, hogy komolyan beszél. - - - - -HARMINCZEZER FORINT - - -I. - -Csosz Gyula, mióta lemondott a dohányzásról, mindig egy-két almát vitt -magával a bankba s ha a fonöke kifordult egy-két perczre a hivatalból, -harapott egyet-egyet belolük. Munkaközben jóizüen csámcsogott a szomszéd -asztalnál dolgozó pénztáros nagy boszuságára. A pénztáros ideges ember, -többször hangsulyozta is már, hogy a hivatalban tulajdonképen nem azért -fizetik az embert, hogy almát egyék, de Csoszre semmi hatással sem volt -az ilyen beszéd. Jókedvüen nevetett reá s rámutatott a nagy csomó üzleti -könyvre. Alig látszott ki közülük. - -- Ugyan, medve, ne morogj, van itt sok szép munka. - -Valamelyik napon Csosz ballábbal kelt ki az ágyból. Sokszor megesik az -egy szegény emberrel. A kisebbik fia keservesen sírt már hajnal óta -minden ok nélkül, a szomszéd lakásból átizentek, hogy csend legyen. Mit -csináljon? Csak nem dobhatja ki a gyermekét? Bántotta a dolog. Ugy -érezte, hogy ebbol a fiuból okvetlenül valami nagyon haszontalan ember -válik idovel. A nagyobbik készületlenül, félve ment az iskolába s -hazudozott az apjának, hogy o tudja, nagyon jól tudja a leczkéjét s -tegnap délben csupán azért nem jött haza ebédre, mert egy barátja -magához hivta. Nem volt bezárva, bizony Isten nem! Az apja sóhajtott, -belelegyintett kezével a levegobe s azt mondta: menj, menj. A feleségére -két rosz almát tukmált egy kofa. Ezt is észrevette még otthon, valami -olyast mondott, hogy egy kis élvezete van az embernek s azt is -elrontják. Rosz kedvvel ment föl a bankba s szó nélkül dolgozott, -robotba. - -Kilenczkor elovette az egyik almáját, kitisztította belole a rothadt -részt. Szórakozottan harapott egyet-egyet belole s néha a könyvbol -felnézve, sokáig egy-egy jelentéktelen pontra függesztette szemeit, -mintha keresne valamit. Megint átszámított egy lapról a másikra egy-egy -numerust, de nem ment ugy a munkája, mint máskor. A pénztáros sürün -pillantgatott át hozzá, ma nem idegeskedett vele, hanem sajnálta a rosz -kedvéért. - -- Mi bajod? - kérdezte tole. - Rosz az almád? - -Csosznek sok minden szaladt át egyszerre az agyán, nagy bajai vannak egy -szegény családos embernek. Intett, hogy minden rosz. - -- Majd megdoblak valamivel, ha nekem ilyen szörnyü képet vágsz. - -- Hagyj békét. - -- Nem hiszed, nem? - -- Hagyj el. - -A következo pillanatban egy lágy papircsomag repült a fejéhez a szomszéd -asztalról. Mikor a földre esett, tovább rugta. A pénztáros kaczagott, -felvette a csomagot s kötekedve lóbázta meg a Csosz orra elott. A csomag -négy oldalról le volt pecsételve s nagy kerek számokkal volt rá irva a -tartalma: 30,000 forint. - -- Kellene, ugy-e, rongyos? - -Csosz gyöngén elmosolyodott, de már nem felelhetett, mert az üzlet -tulajdonosa lépett be az ajtón. Mind a ketten felállottak s ugy hajoltak -meg elotte. Csosz meg jól végignézte, a mikor elfordult. Ezé az emberé -az a sok pénz, a mit az elobb dobáltak. Van neki még több is, ez a -csomag csak egy kis része a vagyonának. Boldog ember! Hátra dolve -székén, egy perczig azon gondolkozott, hogy mit tenne o, ha harminczezer -forintja lenne? Magántanítót fogadna a fiai mellé, szerény banküzletet -nyitna valami kisebb városban, ezt is, azt is, sok mindent lehetne már -azzal kezdeni. Ez járt a fejében egész délelott s mikor a fonök valami -kis tévedésért nagyon leszidta a pénztárost, megfogadta magában, hogy o -emberségesebben bánik majd a személyzettel, mint ez a pénzestarisznya. - - -II. - -Otthon nagy hirrel fogadta a felesége. - -- Károly bácsi már nagyon a végét járja - mondta nagy titokzatosan, hogy -a gyermekek meg ne hallják. Ma egész nap fuldoklott, majd letört alatta -az ágy, ugy köhögött. Három doktor is volt nála. - -- S mit mondtak? - -- Már talán a reggelt se éri. - -Károly bácsi volt a szegény família egyetlen reménysége, egy vagyonos és -fukar vén legény. Nem szerette senki, csak távolról várták a rokonok azt -a perczet, melyben lehunyja már egyszer valahára a szemeit. Csosz nem -bánta volna, ha még sokáig él is. Mikor magában elgondolkozott a dolgon, -igen nagy árnak találta egy ember halálát arra, hogy pénzhez jusson. -Különben is elég nyugodtan és csendesen élt szegényen is. Ma azonban -nagyot dobbant a szive, mikor meghallotta, hogy az öreg most már egész -komolyan meghalni készül. Hevesen számítgatta magában, hogy mennyi -eshetik reá a vagyonból s elégült mosolylyal nézett hanczurozó fiaira. - -- Majd nem veritek ki a házat ezután, gondolta magában. Lesz -házitanítótok, kitépi majd a fületeket, ha nem tanultok - gondolta -magában s az asszonynyal együtt gyorsan felkészült s elmentek Károly -bácsihoz. - -Az asszony jól ismerte a férje gondolkozásmódját, félt beszélni s nagyon -elcsudálkozott, mikor az ura minden bevezetés nélkül beszélni kezdett a -jövendorol. - -- Nem akarom a halálát, de mégis jól fog esni, ha majd kapunk utána -valamit. Már nagyon összegyültek a bajok, nem gyozöm igy tovább, csak a -fizetésbol. - -- Életében ugysem adott semmit, - mondta az asszony. - -- Eddig nem is volt olyan szükséges, huztuk, taszigáltuk valahogy az -életet, de most már a gyermekek nonek, mindig több velük a költség, egy -kis segítség kell, kell okvetlenül. - -Mikor odaértek, az öreg ur kipirulva s teljesen kimerülve feküdt az -ágyban. Csak a szemeit nyitotta fel néha, az mutatta, hogy él. A rokonok -is ott voltak, egy apácza néha a beteg szájába öntött egy-egy -kávéskanálnyi hüsíto orvosságot, a milyent már csak azért rendelnek az -orvosok, hogy enyhítsék a beteg belso forróságát. Egy sarokban pár -öregasszony piszmogott, magukkal hozták a kötéseiket is, hogy ne üljenek -éppen munka nélkül s beszélgetés közben néha nagy ügygyel-bajjal szurtak -fel a kötotüre ujra egy-egy elejtett szemet, a mi nem is csoda ilyen -rosz világításban. A beteg melle néha kinosan hörgött egyet-egyet, -mintha ki akarná szakítani a fájdalom. - -Csoszék csendesen, egy fejbólintással üdvözöltek mindenkit s leültek a -többi rokon közé. - - -III. - -Az öreg ur egyszerre nagyot köhögött, jó sokáig tartott, a mig -valamennyire rendbe jött utána. Alig észreveheto csendes mosolygás -szaladt végig az arczán, mikor a nagy sápítozást hallotta, melyet -kinlódása alatt csaptak az asszonyok. Szemével intett az apáczának, hogy -hajoljon föléje, valamit mondani akar. - -- Küldje ide azt barna szakállu szemüveges embert a sarokból - s Csosz -felé integetett. - -Csosz egészen az ajkaira hajolt s ugy hallgatta a mit beszélt. Igy is -elszalasztott egy-két szót, olyan halk volt már az öreg ember hangja. - -- Te vagy, Gyula? - -- Én, bátyám. - -- Köszönöm, hogy eljöttél, hozzád akarok utoljára beszélni. Téged -becsüllek valamire az egész családban, szeretem, hogy látlak. Egy ilyen -szegény öreg embertol fogadj el pár jó tanácsot. - -- Ne eroltesse meg magát, édes bátyám. - -- Már mindegy, hagyd csak. A mim van, reád hagytam. A szekrényben alul, -a fehérnemü közt van a végrendeletem. A kulcs pedig a párnám alatt. Vedd -magadhoz. - -- Hagyja ezt most, édes bátyám - mondta gyöngéden Csosz, de bár küzdött -ellene, öröm szaladt végig az arczán. Az öreg ember szemei haragosan -forogtak, izgatta a sok szószaporítás. - -- Vedd ki, ha mondom - s gyönge hangján is érezni lehetett az ideges -sietséget. - -Csosz a beteg feje alól magához vette a kulcsot. - -- Vigyázz jól a vagyonodra, sok bajod lesz vele. A ki itt van, az mind -igyekezni fog, hogy elvehesse toled. Ugy neked rontanak, mint a hogy -most várják a halálomat. Czudar emberek, vigyázz. - -Csosz egyszerre ijedten nézett körül. - Eddig eszébe se jutott az, a mit -az öreg mondott. - -- Nagy veszekedés lesz - mondta az öreg. Még beszélt volna többet is, de -már nem birta. Csak nyögött. - Most hagyjatok békében - mondta s azon -igyekezett, hogy a fal felé forduljon. Egy fiatal orvos a szomszéd -szobában aludt. Az apácza gyorsan behivta, de már nem volt szükség reá, -az öreg ur meghalt. - -Nem sokáig maradt ott már ezután senki. A rokonok komoran, suttogva -beszélgettek egymás között. Csoszhöz is eljutott valamelyik szegletbol -ez a két szó: behizelegte magát. Hivta a feleségét s elmentek ok is a -többivel. - -- Mit beszélt, kérdezte az asszony, mikor már nem volt körülöttük senki. - -- Minden a mienk. - -- Lesz vagy harminczezer forint. - -- Lesz... de beszéljünk egyébrol. - -- Hallgatva értek haza. Az asszony azon gondolkozott, hogy mit fognak -csinálni annyi pénzzel. Egy falusi birtokra gondolt, meg azután rögtön -egy bérházra, az üzlettol nagyon félt, abban nagyon koczkáztatva van a -pénz. Gyanakodva nézett az urára. O bizonyosan abba akarja belefektetni -a pénzt, pedig baj lesz abból, érzi, érzi már elore. Csosz magában -tépelodött s megizzadt hazáig, pedig recsegett lábuk alatt a hó. - -Mindjárt le is feküdtek. Az asszony gyengébb idegzetét gyorsan elnyomta -az álom, de a férfi csak hánykolódott az ágyban. Gyötörte a -nyugtalanság. Pénze van, de elveszik majd tole. Meg tudja-e védeni? -Mindenfelé rémeket látott. Innen is, onnan is jött a sok rokon. -Gondolta, hogy felkölti a feleségét, megbeszéli vele a dolgokat, de -aztán mégse tette. Minek? Elég gond ez igy is. Háromszor is lámpát -gyujtott, de mindig majdnem hogy fölébredtek a gyerekek. Forró volt -alatta az ágy, alig birta kiállani, majdnem égette a testét a melegség. -Reggel felé már nem birta tovább, felöltözött s észrevétlenül kiment az -utczára kóborolni a hidegben. Csak a reggelihez került haza. Fáradt és -kimerült volt, megijedt az arczától az asszony. - -- Hol jártál? - -Enni nem tudott. A gyermekek közt osztotta fel a kiflijét s aggodalmas -szeretettel nézett utánuk, mikor egymást lökdösve kirohantak a szobából, -hogy iskolába menjenek. Az asszony szeretett volna valamit hallani a -terveirol, de nem merte kérdezni. Ugy ültek egymás mellett, mintha -idegenek lettek volna. - - - - -SOKOLOFF - -Müncheni társaságunk sem nem magyar, sem nem német, hanem egészen -vegyes. Van benne sokféle náczió s nem igen van eset arra, hogy -elsimíthatlan ellentétek merülnének föl közöttünk. Külföldön más az -ember, mint odahaza, jobban megtudja becsülni a társaságát s nem hagyja -mindjárt oda, ha valami nem tetszik benne, mert hamarosan nem jut -másikhoz. Otthon könnyü. Ha egyik kávéházban nem kellemes a délutáni -kompánia, keresünk jobbat a másikban, vagy a harmadikban. - -A kompániánkban van: orosz, görög, lengyel, német és magyar ember. Mi -tartunk ki egy kávéházat, a mely mostanság igen rosz állapotba jutott s -egy hosszu szoke német gondnokságára szorult. Csak néha napján vetodik -be egy-egy idegen vendég, azt azonban kinézzük. Különösen a poroszok -tudnak veszedelmesen nézni, majd fölszurják az embert arra a tüzes -vonalra, a mi a szemükbol kipattan. Nem igen van közöttünk krakéler, de -szeretjük az intim társaságot. Egy hónappal ezelott azonban mégis -bebocsátottunk valakit magunk közé. - -Az oroszok hozták magukkal, Sokoloffnak hívják. Csinos fiu lenne, ha -kissé ápolná magát. Sem a bajuszát, sem a szakálát nem tartja rendben. -Csak a szemei imponálnak. Tüzes nagy golyók ezek, csodálatos -vegyülékével az eronek és a melankoliának. Zürichbol jött. Csak késobb, -néhány nap mulva derült ki, hogy miért? El akarták fogni, de mig az -ajtaját feszegették a rendorök, kiszökött a másik folyosóra s -szerencsésen átjutott a határon. Valami röpiratot nyomtattak muszka -betükkel a nép számára, hogy szabadságot tanuljon belole. A könyvek még -nem jutottak el Oroszországba, de a szerkesztok, szedok és kerékhajtók -névsora már a rendorség kezében volt. Néhány elmenekült közülök, a -többit befogták s mig én itt irkálom a történetüket, talán kettonként -összelánczolva utaznak a kozákok között Szibériába. A hatalmas czárral -nem jó ujjat huzni. - -A czár, a czár... Sokszor megemlegette Sokoloff is ezt a nagy urat, a mint -elottünk érthetetlen ákombákomokkal rajzolta tele maga elott az asztalt. -A honfitársaival szemben nyiltabb volt, azok fecsegték ki azt is, a mit -o el nem mondott. - -Az apja ezredes az orosz hadseregben. Morózus, kemény katona, -korbácscsal jár a katonái között s azok közé tartozik, a kik nem is -káromkodnak már, csak ütnek. O is emlegeti a czárt, de nem ugy, mint a -fia. Leveszi mellé fejérol a sapkát és fölnéz az égre. Az o szemében nem -is emberi lény ez a hatalmas, egyetlen valaki, hanem fogalom, a nagyság -szuperlativusa. Senkit sem szeret, a feleségét gyönge, törékeny volta -miatt megveti s méltatlannak tartja arra, hogy orosznak született. Mikor -a fia éppen olyan sápadt s vértelen szint öltött, mint az asszony, ugy -bánt vele, mint a kutyakölyökkel a kutyaapa. Hagyta az utjára, katonát -ugy sem lehet faragni belole! Egyszer vette csak tudomásul, hogy van egy -fiatalabb, gyámoltalan Sokoloff is a világon és akkor kegyetlenül el is -verte azzal az ostorral, a melylyel a gyakorlatról jött haza. Ez akkor -történt, a mikor a gimnázium igazgatója tisztelettel megkérte, hogy adja -a fiát más intézetbe, a hol elnézobbek a növendékek politikai nézetei -iránt. - -- Mit! Megvadult a nyavalyás! - és ordított a vén katona, a mint kifért -a torkán. - -- Nem kell olyan nagyon kiabálni, meghallják, mondta az igazgató, de nem -használt semmit. - -- Hadd hallják, Sokoloff eszére tudja téríteni a fiát. - -Otthon aztán észretérítette. A nyakánál fogva a levegobe emelte s -odadobta a czár képe elé, mint egy zsákot. - -- Imádkozzál! - -A fiu összeszorította az ajkát s nem szólott egy szót sem. - -- Te semmi, hajolj meg és imádkozzál a czár elott, hogy bocsásson meg -butaságodnak általa az Isten. - -A halvány, hosszura nyult testü gyermek ránézett a képre, behuzta a -fejét a vállai közé s egy pillanat alatt elkészült akár a halálra is. - -- Nem imádkozom. - -- Nem!? - -- Nem. - -A halál éppen nem következett be, de néhány hétig nagyon csóválgatták -fejüket ágya mellett az orvosok, a kiket az anyja csempészett hozzá. -Aztán elment Svájczba diplomát szerezni. Az apja az utolsó napon -eresztette maga elé és négy lépésrol beszélt vele. - -- Csavargók közé ne vidd a nevemet, légy ember. - -- Elmehetek? - -- El... Megállj! Még mondok valamit. - Kigombolta az ingét és csupasz -mellérol egy zsinórról leakasztotta a feszületet. - -- Látod ezt? - -- Látom. - -- Hallgass ide, ha megtudom, hogy valami bünös, rosz erkölcsü szekta -tagja lettél, ha aljasságra adod a fejedet, ha elcsábíttatod magad az -istentelenektol, légy a világ másik oldalán is, megtalállak és én -durrantlak fejbe. Te is hallod és az isten is hallja. Elmehetsz. - -S a szegény Sokoloff ugy járt közöttünk, hogy alig hallottuk a lépését. -Nagyon sokat szenvedett ez a szegény ember. Néha, ha a pinczérleány -megszólította, ijedten fölkapta a fejét s csak aztán mosolyodott el -kissé fanyarul, a mikor föléje hajolt a csinos szoke fej. Bántotta a -csend is, meg a lárma is. Egyszer azt mondta az egyik orosznak: - -- Ha véletlenül hamarosan meghalnék, vedd el az órámat s add oda a -háziasszonyomnak. Nagyon jó asszony szegény. - -- Jól van. - -Ideges is lett minden semmiségre. Ha egy pohár nagyott koppant az -asztalon, odakapott mind a két kezével. Közben kémlelve, nyugtalanul -hordozta körül a szemeit rajtunk. Bizalmatlan volt, az már majdnem -megszokás dolga az ilyen embernél, máskor pedig egészen megnyílt. -Megkérdezte, hogy nem láttunk-e a városban valahol egy orosz tisztet. -Nagy, barna ember, szürke, nyirott bajuszszal. A vállait pedig folyton -elorenyomta valami, a mit mi nem láttunk. Egyszer-egyszer eros rajnai -bort rendelt a vacsorához s butára itta magát. - -- Jobb igy, azt mondta. - -Hazautazó technikusoktól hirt küldött magáról az édesanyjának. Ne -busuljon szegény jó asszony, él a fia, egészséges is, kenyeret keres egy -müépitésznél, s most már nem bánja, akármi is lesz. A levelet idegen -névre egy barátjához kell küldeni. - -Mikor megjött az anyja betüivel irott elso levél, örömében ketté tört -egy dákót. Féktelen volt, szilajon vágott az asztalra. Az napra már nem -érezte magát olyan egyedül, másnapra azonban már elmult a betük varázsa -s megint üldözobe vette szegény fiut az apja. Pedig nem volt már ebben a -sápadt fiatal emberben semmi veszedelmes. A szökés, a folytonos rettegés -s a kenyérkeresés fárasztó napszámja nagyon megtörték. Soha sem beszélt -ilyes dologról, de azért nagyon meglátszott rajta, hogy nem törodik már -a czárokkal. Éljen mindenki, de élni szeretett volna o is. - -- Élni, élni... ebben olvadt össze minden vágyakozása s megremegett és -elsápadt, ha csak egy pillanatra is veszélyeztetve látta az életét. -Árnyakkal volt számára tele ez a tiszta és átlátszó oszinte világ. -Rendornek nézte a postaszolgát is s mint egy félénk gyermeket ugy -kellett hazakisérni, ha már lement a nap. Megijesztette a nyitott kapu s -a gázláng lobogásával jobbra-balra ingó árnyéka a lámpaczölöpnek. - -Egyszer aztán ugy nyitotta be a nagy üveges ajtót, mintha kicserélték -volna. - -- Mi lelt Sokoloff? kiáltotta rá az egyik orosz. - -- Nincs már baj - felelte - levelet kaptam édes anyámtól. Nekem irt, nem -másnak! - -- Az apád? - -- Meghalt. - -- Hazamégy? - -- Nem, itt maradok. - -- Mit csinálsz? - -- Letelepedünk majd valami kis házba, valami kertbe épített házba a fák -közé. Anyám már elindult, azt irja. - -Még sem volt egészen megelégedve a dolognak ilyen elintézésével. -Szerette volna, ha senkinek se lesz semmi bántódása s szépen, magától -simult volna el a dolog. Kezére hajtotta a fejét s nagyon elkomorodott a -féktelen örömre. - -- Szegény apám. - - - - -VÉN POLITIKUSOK - - -I. - -A herczeg kivetkozött a katonaruhából s polgáriasan, egyszerü -szivességgel járta körül az idegen piktorok kiállítását. Csendesen -tipegett egyik képtol a másikhoz. Botja néha majd kettérecscsent, ugy -reátámaszkodott. Öreg, gyönge már szegény, különösen igy polgári -ruhában. Mikor katona, akkor egészen más. Öreg, öreg, de összetartja, -kiegyenesíti a feszes dolmány. Titkárja néha önkénytelenül feléje nyul, -segíteni akar rajta s minden pillanatban készen van arra, hogy ha -elhanyatlanék, gyorsan fölfogja. - -A látogatás nem volt bejelentve. Néhány piktor járt mellettük s az -igazgatót is a kávéházból hivták elo hamarosan. Ez is kár volt, mert a -herczeg ur háromszor is kijelentette már, hogy nem szereti a -czeremóniát. - -- Hagyják, hagyják, jól van igy, szép, szép, jó, jó. - -Olyan csendesen beszélt, mint egy intim társaságban szokás. Jókedvü -megjegyzéseket tett a képekre, nem volt sem tudákos, sem tudatlan, -mosolyogva emelte tovább a sok fiatal közt a maga nyolczvan esztendejét, -mint a ki már megbékült mindenkivel s fofo gondja ez a sok kép, szin, -müvészet, a mit még mind meg kell látni, mielott az ember meghal. - -Egy arczkép elott hirtelen megállott. Zavarba jött az egész társaság. Az -igazgató mentegetozött. - -- Nem tudtam fenséges uram, hogy szerencséltet. - -A képre egy szurós tekintetü, nagy szürke fej volt festve. A kié ez a -fej, ez a legnagyobb ellensége a herczeg politikájának s nem tudták -addig elhallgattatni, mig haza nem küldték a falujába pihenni. Ott -szegre akasztotta a nagyságát és a grófi czimert s ugy él, mint -Cincinnatus. Szánt, vet s nem fog többé soha az asztalt verve dühöngeni -ott, hol azt hiszi, hogy a más ember nézete hazaárulás. Tudja az utolsó -gyerek is, hogy a herczegnek sok keserves órát okozott ez a goromba, vén -ember. - -Most azonban csak még mosolygóbb és nyájasabb lett, mikor a képet -meglátta. Megnyugtatott mindenkit, hogy nincsen semmi baj, nagyon örül a -viszontlátásnak s csak annyiban változott meg, hogy azután kevesebbet -beszélt, szórakozottan hallgatta az igazgató eloadását és ugy nézte a -képeket, hogy nem látott egyet se közülök. Már nem érdekelték a vásznak -s egyszer csak karon fogta a titkárját és ott hagyta az egész -kiállítást. - -- Máskor, máskor, mondta s gyorsan tipegett kifelé. A lépcsonél -visszaküldte az urakat, már meglátszott az arczán, hogy türelmetlen s -alkalmatlan neki a sok ember. - -Mikor elérték a kocsit, nem ült föl rögtön, hanem elobb elmondta a -titkárnak, a mit gondolt. - -- Barátom, kezdte a maga lassu, csendes hangján, tudja, mi a politikai -butaság? - -A titkár csak nézett s elcsodálkozott a kérdésen. - -- Az, hogy mi elüldözzük azt az embert, érti? - -- Értem. - -Az uton nem beszéltek, mert lármázott a kocsi. A jó öreg ur hátradolt a -párnára s nagyon elgondolkozott. Nem köszönt vissza senkinek, a ki -kalapot emelt elotte az utczán, még a szemét is behunyta, csakhogy -senkit se lásson. - - -II. - -Másnap már az egész város beszélt a dologról. Egyik ujság azt mondta, -hogy ez a történet jelent valamit, a másik észre se vette, de -megindultak a kombinácziók, szóval esemény lett belole. Azt is -beszélték, hogy a herczeg ur politikai zsenialitásának tündöklo jelét -adta ujra, a gróf pártján levok begombolkoztak s meg voltak gyozodve -arról, hogy megint kieszelt valamit a vén róka. Abban megegyeztek, hogy -kicsinált história volt az egész. Véletlenek alig akadnak a politikában, -akar, okvetlenül akar valamit az öreg. - -Másnap, a mikor a herczeg fia fölment a klubjába, egyszerre megrohanták -s ha tizfelé szakad, akkor se lett volna képes mindenre megfelelni. -Különben sem tudott semmit, hagyjanak neki békét. - -Egy közeli asztalnál kártyázott a gróf fia. Sokat vesztett már, mert -rosz kedve volt. Bosszantotta minden. Ha egy kártya véletlenül -fölfordult osztás közben, azért már dühbe jött s rosz kedvvel szólott -oda a többihez, a mikor nagy zajjal körülfogták a fiatal herczeget. - -- Nem szeretem, ha a vén emberek komédiát játszanak. - -A herczeg elvörösödött. A tömeg utat nyitott neki s o az asztal mellé -állott. Egy pillanatra megszünt a játék, ránézett mindenki. Tudták, hogy -mi következik, de azért kiváncsiak voltak. Késobb beszélték, hogy a -fiatal herczeg szépen csinálta a dolgot, nyugodtan, elegánsan. Ebben a -teremben még az indulatok is alkalmazkodnak az alapszabályokhoz. - -- Nem magyaráznád meg jobban? - -- Neked nem. - -- Majd küldök másokat. - -- A mint tetszik. - -A gróf nagy veszteséggel ment haza. Szinte jó volt neki ez a kis -intermezzó, mert a milyen roszul járt a kártyája, még a kabátot is -lenyerték volna a hátáról. Igy legalább megmentett még valami kis pénzt. - -Másnap megverekedtek. - -Háromszor lottek egymásra. Közelben volt egy elhagyatott falusi ház. Az -visszhangot adott a durranásoknak. A ház a herczegé. Hosszu, lapos -épület, csak pihenni lehet benne a sok munka után. Most csak egy öreg, -félkaru katona lakott benne s az tipegett elo a lövésekre. - -- Aha, lonek, lonek... Jól esett szegénynek ez az ismeros muzsika. - -A második lövésnél is félrementek a golyók. Nevetségesen tele voltak -töltve a pisztolyok. A gróf félig hangosan oda is szólott a maga -embereinek. Izgatott volt, boszantotta a fegyvere, a melynek a -puskaporral megtöltött csöve nehezebb volt az agyánál. - -- Nem vagyok diák, ne csináljanak komédiát belolem. - -Be se fejezhette a mondatot. Az utolsó hang a torkán akadt meg. A másik -pisztoly nagyot dörrent s a gróf elorebukott a lövésre. Lehunyta szemét, -a fegyver kiesett a kezébol s ugy czepelték be a herczeg házába, mint -egy formásra faragott nehéz tuskót. Pár percz alatt elhagyta az -eszmélete is. A mikor ráfektették a vén katona kemény szalmazsákjára, -félrebeszélt. Azután sehogyse beszélt. Ugy elgyengült, hogy egy gyermek -könnyen földhöz verte volna s alig maradt valamicske vér a testében. - -Rögtön értesítettek az esetrol mindenkit, a kit csak érdekelt. A vén -katona a küszöbre tette a sapkáját, abba dobta be mindenki a névjegyét, -a ki csak eljött betegnézobe. A házban nem volt annyi szoba, hogy -fogadni is lehetett volna benne, a sebesülthez pedig nem eresztettek be -senkit. - - -III. - -A beteg apjánál csak valamivel hamarabb érkezett meg az öreg herczeg. A -fiával jött és zsörtölodött az egész uton. - -A mikor az öreg gróf két szürke lova befordult a kapun, a házi gazda -szobájába küldte a fiát s egyedül ment a vendég elé. Mosolyogni próbált -s messzirol integetett már, hogy nincs semmi baj, jobbra fordult minden, -nem kell megijedni. - -A gróf nagyban készülodött egész uton arra, hogy mint fog belépni. -Magába fojtotta azt a nagy indulatot, a melytol megremegett mindenki, a -ki még csak látta s elkészült arra is, hogy akár halva találja a fiát. -Lassan fog beszélni, nem okol senkit, se parasztot, se urat nem ver -agyon dühében, csendesen viseli el sorsát. Látta, hogy az különös lenne, -ha o káromkodva öntené ki magából az epét, s ugy viselné magát, mint egy -közönséges paraszt. Mikor a házat meglátta, összerándultak arczán az -izmok s összes erejére szüksége volt, ha nem akarta elárulni, hogy -szenved. Ha utat engedett volna minden elfojtott érzésének, felbodült -volna, mint az oroszlán. Összeszorította az ajkát s szinte nyögve -szólott a kocsisához: - -- Gyorsabban! - -A mikor az öreg herczeg eléje tipegett, egyszerre elhagyta minden -hidegvére. Leugrott a kocsiról s összeszorított ököllel rohant feléje. - -- Mi van a fiammal? - -- Már jobban van. - -- Az ur felel érte! Megölték... - -Akkor már befelé mentek. A herczeg ment elol, minden pillanatban -hátrafordult s még a csizmát is szerette volna lehuzni a gróf lábáról, -hogy ne kopogjon olyan nagyon. - -- Csendesen, fölébred. - -- Viszem innen! - mondta a gróf. - -Eléjük jött az orvos is és csitította otet. - -- Viszem a fiamat, mondta még egyszer a gróf, hogy hallja ez a másik -ember is. - -- Nem engedem, felelte az orvos. - -A vén ember valami nagyot akart mondani erre, de az ajtóig jutottak s -most már o ijedt meg a hangos beszédtol. A fiához még nem eresztették -be, csak az ajtó üvegen át mutatták meg neki. Bozontos, szürke -szemöldjei összerándultak, a mint az ágyon meglátta a sápadt arczu, -mozdulatlan embert. - -- Szegény - mormogta és sóhajtott. Ha meghal! - Erre a gondolatra megint -ellepte a düh. Olyan volt, mintha meg akarná rázni a falakat, hadd -omoljon össze az egész ház. - -- Nem hal meg, biztatta az orvos. Csak nyugalom, nyugalom... - -Nyugodt is tudott lenni, ha ráparancsoltak. A fiatal herczegtol végig -hallgatta az egész dolgot. Csak a szeme tüzelt, o maga pedig mintha -odaragadt volna a székhez. Nagyon szivesen földhöz vert volna legalább -egy tányért, a mint ziháló mellel, jól elorehajolva nyelte az -elbeszélést, de nem tette. - -- Holnap megyek, mondta, a mikor egymás mellett szorongva megvacsoráztak -a kis zöld szobában. - -Dehogy ment. Csak nem hagyhatta el a házat a nélkül, hogy ne lássa a -fiát. Az pedig nem is tudta még, hogy itt van az apja, csak épült -napról-napra. A mikor aludt, megmutatták az öregnek egy-egy perczre s a -vén goromba ember egyre nyugodtabb lett. Már vigyázni se kellett reá, -szépen hozzászokott a csendességhez, s a leghátulsó szobában együtt -törte a jeget a herczeggel. Alig volt kivülök valaki a házban. -Összeszorultak, mint a szegény emberek. - -A nagy közelség sok mindenre megtanította oket. Ha magukra maradtak, -keveset beszéltek, de ha az ember mindig két-három lépésre van -valakitol, már kitalálja, hogy mit gondol a másik. A mikor telepipáztak -egy szobát, ugy érezték magukat, mintha átbeszélgették volna az egész -délutánt. Este ugy fogtak kezet, olyan szépen bucsuztak egymástól, -mintha mind a ketten meghalni készülnének. Utóbb már, ha el tudták -kerülni a kiváncsiakat, karonfogva sétáltak a réten s a gróf nagy -igyekezettel segítette át egy-egy árkon a herczeget. Bizonyos melegség -volt a szemükben, ha egymásra néztek s talán egy-két esztendot is -elvállaltak volna egymástól, ha az lehetséges lenne. - -- Hogy van a gyerek? - ezt megkérdezgették egymástól minden reggel. -Utóbb már csak szokásból, mert a mikor már nem kellett félni a haláltól, -igazán csak egymással törodtek, azt csinálhatták a fiatalok, a mi nekik -éppen tetszett. - - - - -JÁVOR FOHADNAGY - - -I. - -Már jártam egyszer grófi palotában s akkor, mikor az urak is odahaza -voltak, nemcsak a cselédek. Ez nagyobb dolog, mint a mekkorának az elso -perczben látszik, mert nem mindenki mondhatja el magáról ugyanezt tiszta -lelkiismerettel. Nem találtam olyan szépnek belülrol a grófi házat, mint -a hogy azt gimnázista koromban képzeltük el mi kis diákok, mikor nagy -álmélkodva vágyakoztunk be a régi, hires Bánffy-palotába. Annak az -erkélyén állott Báthory István onagysága, mikor akasztófára huzatta az -egyik Pókait s a mi török, magyar, szász és oláh sokadalom csak volt -Erdélyben, az mind ott a hires nagy palota elott ért véget. Hogyne -vágyakoztunk volna utána, olyan volt elottünk, mint a mese. - -Ez a másik palota kicsi és semmi története nincs. Egészen uj. A -szabadságharcz után idetelepedett valami osztrák gróf, mert itt kevés -pénzzel is ur lehet az ember, odahaza pedig annyi a millió, hogy elvész -közöttük egy pár százezer forint. A pajtások közbenjárására olcsón -szerzett olyan földet, a mit elkótyavetyéltek a gazda talpa alól, -megépítette rá a kastélyt s mikor a fia már megkomolyodott és feleséges -ember lett, szépen elszenderült az öreg gróf. A fiatal Waldstein tovább -gazdálkodott. Felgyujtották egynéhányszor, mert nagyon verte a -cselédeit, de hát egy pár kazal, két, három asztag mi egy olyan nagy -uradalomban? Nem baj, ha le is ég, csak rend legyen s ne czammogjon az a -kutya paraszt, ha kijár a kenyere. - -Közben gyarapodott a család is, született egy kisasszony és egy urfi. -Nottek, nagyok lettek, végiggyötörtek egy csomó nevelonot, a kit -idevetett a rosz sorsa s beléptek a világba. Már két fiatal Waldstein -gróf lakott a kastélyban, de az apa bizony már gyengülni kezdett. -Megbékült a cselédeivel, rájuk uszította a fiát, lovagolt, vadászott és -ivott, ez volt az egész foglalkozása. Néha leereszkedett az -asszonyokhoz, hanem az ritkán történt, majdnem eseményszámba ment, ha -szóba állott velük. Rendesen csak a legszükségesebbekre szorítkozott, -ilyen volt az apja is és ilyen természete lesz a fiatal uraságnak is, -mert már kezd beletanulni. - -A kisasszony szép, magastermetü leány volt, de hideg, az anyja pedig -igazán nem számított semmit. Észre se vették, hogy ott van. Nem termett -ebbe a társaságba. Szótlanul elvonult, naplót vezetett szegény még most -is, pedig már egy kissé elkésett vele, nem szólt semmibe, örült, ha -békességben hagyták. Ha nagy vendégség volt a házban, mindig fájt a -feje. A leányát is igyekezett rávenni, hogy naplót vezessen, hanem mikor -látta, hogy semmire sem megy vele, teljesen békét hagyott neki. -Fájdalmának a maga könyvében adott kifejezést. - -Egyszer, nem régiben, a gróf ujsággal jött be az asszonyokhoz. A leány -azzal mulatta magát, hogy az öreg franczia kisasszonnyal most már -tizedszer vagy huszadszor elmondatta magának elso szerelme történetét. -Nagyon szentimentális történet volt ez, elesett volegény is volt benne s -milyen hoppon maradt a szegény menyasszony! A grófné sóhajtott és -könnyezett. - -- Huszárok jönnek - mondta a gróf s fölmutatott egy levelet. Nem -kérdezte senki, hogy miért jönnek a huszárok, hát tovább mondta kérdés -nélkül. - -- Ló kell nekik, holnap itt lesz négy tiszt tizenkét legénnyel. Nagyon -szivesen kell majd fogadni oket. - -- Miért? Kérdezte a leány. - -- Mert máskép nem vásárolnak. Kényes nép ez. - -- Nem vagyunk kupeczek. - -- Szép mondás, de jobb katonának adni el a lovat, mint czivilnek, ezek -fizetnek jól. - -- Ki irja a levelet? - -- Valami Jávor fohadnagy, de az ezredes bizta meg vele. - -- Nagyon közönséges név. - - -II. - -Mikor lekanyarodtak a huszárok a hegyrol, kigyült az udvarra a cselédség -s aztán ugy kapkodták el az utolsó közvitéztol is a lovat, mintha régen -várt vendégek lennének a katonaurak. A gróf ur a verandán várta be a -tiszteket s feszesen köszönt, mintha o is legalább tábornok lenne. Nem -jó elore megmutatni, hogy nagyon várt reájuk. Majd csak benn a -vacsoránál lesz szives házigazda, elég az a katonáknak. Azt a nagy -szivességet nem ugy értette, hogy o is meghajtsa a derekát, hanem az -asszonyok... az már egészen más. Az ezredes bemutatta a többi tisztet is -és Jávor fohadnagy ur azonnal lement az istállóba, a lovak után nézni. -Nagyon futólag köszönt, inkább csak mormogta, hogy örvend a -bemutatásnak. A gróf kivágta a mellét s nagyon utána nézett ennek a -fiatal embernek. - Furcsa kölyök - azt mondta odabenn a fiának. - -A grófnénak ez ido szerint nagyon fájt a feje, a franczia kisasszony -pedig a vendégszobákkal volt elfoglalva, egyedül maradt a tágas -szalonban a leány. A tiszt urak körülvették, a két Waldstein is közéjük -elegyedett. Beszéltek, de néha fönnakadt a társalgás, sokszor néztek az -ajtóra. - -- Hol marad Jávor fohadnagy ur? kérdezte a gróf kisasszony. - -Az ezredes kimentette. - -- Tizenhat ló sok munkát ad, azt mind meg kell nézni. - -- A tisztieket már mind végig lovagoltam - vetette közbe a legfiatalabb, -egy kis szoke kadét. - -- Igen? Szép... hagyta reá a leány s már másról beszéltek, a mikor bejött -a fohadnagy. Katonásan meghajtotta magát, jelentette az ezredesnek, hogy -minden rendben van. Párszor röviden kérdezett egyet s mást, a mi éppen -érdekelte s éppen olyan röviden felelt, ha tole kérdeztek valamit. Mikor -jelentették, hogy tálalva van, karját nyujtotta a franczia kisasszonynak -s a kis kadét sarkantyu-pengetve vezette asztalhoz a szép -grófkisasszonyt. Az asztalnál is távol esett a grófkisasszonytól a -fohadnagy, oda sem igen nézett. Mikor fölállottak, akkor találkoztak egy -pillanatra. Jávor aztán a franczia kisasszonytól egy levélpapirt és -borítékot kért. A kisasszony tovább adta a kivánságát, mert neki éppen -nem volt, igy aztán a grófno is megtudta, hogy Jávor levelet ir ma este. -Nem nagyon törodött az egész közönséges emberrel, de azért mégis -kiváncsi volt arra, hogy kinek ir? - -Reggel majdnem egyszerre léptek ki a verandára. A fohadnagy a kezében -tartotta a levelet s az istálló ajtajából magához intett egy huszárt. - -- Postára adod. - -- Itt nincs posta. - -A grófno adta meg a felvilágosítást. - -- Csak két órányira, a másik faluban. Könnyen el lehet téveszteni az -utat, ha megengedi, majd én föladatom. - -Egy lovász az udvaron jártatta az ezredes lovát, az vette át a levelet. -A fohadnagy meghajtotta magát s csak annyit mondott: Köszönöm. Mikor -betette maga után az ajtót, majdnem indulatosan vette ki a grófno a -lovász kezébol a levelet. Valami olyanféle név volt a borítékra irva, -mint a milyen a fohadnagy neve, közönséges, mindjárt el is felejti az -ember. Valami kisasszonynak szólott a levél. Bosszankodott is egy kissé. -Valóságos mellozés az, a hogy elbánik vele ez a két csillagos Jávor, -kedve lett volna megmutatni, hogy egy Waldstein grófkisasszony más fajta -leány, mint az, a kinek leveleket irkál. A szép leány szinte forrót -lehelt, a mint indulatosan emelkedett a keble, megégett volna valami -idegen, ha melléje kerül. Az udvaron csak cselédek jártak, nem is -türtoztette magát nagyon a haragban. Kiállhatatlanok ezek a közönséges -emberek, ha elokelot akarnak mutatni. - -Mikor a fiatal Waldstein kijött, egyszerre a régi kisasszony lett. A -fiatal gróf urnak már kezében volt a lovagló-ostor s a ló helyett a -lábaszárát csapkodta véle. Leült a novére mellé, itt szolgálták fel -számukra a teát, a gróf urfi cognacot is ivott néhány pohárral s nagyon -henczegett. Minden apropos nélkül rámutatott a Jávor szobájának ajtajára -s az asztalkán áthajolva hadart. - -- Kedvem volna megtanítani valamire ezt az urat. - -- Mire? - -- Becsületre. Végigverni rajta, tudod, végigverni... - -A grófno végignézett rajta és biztatta. - -- Tedd meg. - -Aztán hamar elment. Mig lassan végigment a folyosón, sok mindent gondolt -össze-vissza. Egyszer hirtelen vissza is fordult, mintha mondani akarna -valamit, hanem csak tovább ment. Benn nevetett is. A bátyjára gondolt, a -ki végig akarja verni a fohadnagyot. Egy olyan embert! Kiállhatatlan, de -azért szép és eros férfi, jó lesz nem kötni ki vele a fiatalabb -Waldstein grófnak. - - -III. - -Persze nem minden megy ugy, mint a hogy az ember elore elképzeli. A -fiatal Waldstein kilovagolt a mezore s a gyors galopp elvette a verekedo -kedvét. Ha a szél megjárja egy kicsit az ember fejét, okosabbat gondol. -A huszárok pedig két napig ott maradtak. Sok ügygyel-bajjal járt, a mig -a lovakat behozták a legelorül s a sok vad csikókba belekeféltek egy kis -czivilizációt. - -Második nap már a franczia kisasszony adott levélpapirost és borítékot a -fohadnagynak, reggel hivás nélkül jelentkezett a lovász a levélért. Igy -volt ez a harmadik reggel is s akkor délelott állíttatta elo eladó -lovait a gróf. De nem csináltak vásárt. Az ezredes gavallér ember volt, -nyélbe akarta valahogyan ütni a dolgot, hanem nem értett a lóhoz. Jávor -diktált, a többiek csak bólingattak a szavára. Tekintély volt közöttük, -nem mertek ellenkezni vele. - -- Még, méltóságos uram, még - mondta, a mikor már félreküldött egy egész -kis ménest - egy sem nekünk való ezek közül. - -Többet is mutattak, azok közül se vált be egy se. - -- Könnyebbeket kérünk, van még? - -- Nincs több. - -- Nagyon sajnálom. - -Az öreg gróf ingerülten parancsolta vissza a lovait, de Jávornak egy -arczizma sem mozdult meg. A _nagyon sajnálom_-mal mindent elmondott, a -mit akart. A postáról visszatéro lovász levelet hozott neki. Apró, -kerek, kis leányi betükkel volt reáirva a czim. Nem olvasta el, hanem -zsebre tette. Azután nagyot sétáltak a parkban, ide már a grófkisasszony -is elkisérte oket. Össze-vissza csatangoltak. A kis kadét hiába -udvarolt, rá se hallgatott a leány, hanem magához lánczolta Jávort és -vele beszélgetett. - -- Innen hova mennek, fohadnagy ur? - -- Én Dorogra, a többiek visszamennek Pestre. - -- Azért kérdem, ha majd levele jön, intézkedem, hogy utána küldjék. - -- Köszönöm, de nem jön már több. Majd magam veszem át az izeneteket. - -- Dorogon? - -- Dorogon. - -Mikor visszatértek a kastélyba, a fiatal Waldstein azonnal megrohanta a -hugát. - -- Mit beszéltél vele? - -A leány izgatott volt, majd hogy félrelökte utjából a bátyját. - -- Hagyj! - -Az ebédre csak késore készült föl. Sokáig ült a tükör elott, a nélkül, -hogy belenézett volna. Összekulcsolt kezeit lehullatta a térdére s nem -is gondolkozott, mert igazán nem nyert formát az agyában semmi. Mikor -egy cseléd utána jött, felrezzent. Elobb azt gondolta, hogy beizen -valamit és külön ebédel, hanem aztán szinte eroszakos elhatározással -sietett végig a szobákon az ebédlobe. Csak nem fog megijedni egy -Jávortól, szégyen, hogy csak rá is gondolt. - -Ebéd alatt már nagyon izgatott volt. Jávor ma mellette ült, de azért -alig beszéltek valamit. Egyszer gyorsan kérdezte a grófno: - -- Kije van önnek Dorogon? - -Mikor a fohadnagy ráemelte szemeit, szükségesnek tartotta, hogy -folytassa is a mondatot. - -- ... Sok ismerosöm van ott, talán azok között lesz. - -Jávor tagadólag intett a fejével. - -- Nem hiszem. A jegyzo leánya... - -- Rokona? - -- Nem, menyasszonyom. - -- Az?... - -Délután készültek a tisztek. A huszárok elovezették a lovakat, a -vendégek még beszélgettek egy keveset a verandán. A kis kadet a -grófnotol engedelmet kért arra, hogy még többször is kijöhessen. A -grófno megvárta, mig odapillant a fohadnagy s akkor felelt. - -- Jöjjön, jöjjön, nagyon szivesen látjuk. - -Mind nagyon melegen bucsuztak, csak a fohadnagy emelte egyszerüen a -sapkájához a kezét. Lóra ültek. Vissza is integettek még a kapuból, de -azt már nem látta a leány. Egyszerre valami szürkeség rakódott le a -szemére, csak nézett, de olyan révedezve, mint a vakok. - -Mikor már a por is eltünt a lovasok nyomán, a fiatal Waldstein mondta ki -a legelso szót. A hugához beszélt és a hegyi ut felé integetett a -kezével. - -- Csak az a ficzkó boszantott. - -A grófkisasszony jó nevelésü leány volt, hanem azért megfogta a bátyja -kabátjának a gallérját s továbblódította maga mellol. - -- Eredj innen! - -- No mi bajod? Mi lelt? - -A leány nem felelt semmit, hanem nagyon gyorsan ment vissza a szobába. -Ha nem siet, a férfiak elott esett volna ki szemébol a köny, ezt pedig a -Waldsteinok nem értik. - - - - -A KIS VÖRÖS ZÁSZLÓ - - -I. - -A hegyek köröskörül párologni kezdtek a nagy eso után, a katlan aljáról -jól lehetett látni, hogy mint emelkedik az ég felé a gyönge páratömeg, -melybe lukat ütött néha a szél. Az igy támadt kapun átnézve még szebb -volt az ég, szürke rámába foglalva egy darab tiszta, üde kékség. Már -ezután jobb ido lesz, ha az Isten is ugy akarja. A meredekrol minden -oldalon apró árkokban csurgott alá a viz az üstszerü völgybe, a mit be -nem ivott belole a föld, az meggyülemlett a katlan alján. Elobb csak a -bakkancs sarkát lepte el, késob már bokáig mászkáltak benne a legények -és káromkodtak olyan halkan, hogy csak a szomszédjuk hallhatta meg. - -- A teremtésit az ilyen idonek. - -- Hagyd el, elmult már. - -- Csak vinnének ki innen! - -- Hova? - -- Mindegy az, ki, ki, verje meg az Isten ezt a poklot. - -Csak ott volt nyugalom, a hol az öreg járt közöttük. Egy kis szürke -tábornok, szörnyen megviselt köpönyegben, a mibol kilógott a vörös -bélés, ez volt az öreg. Nagy szeretettel nevezték igy el a katonák. -Mindenütt megfordult s még az o szurós, szigoru szemein is látszott a -türelmetlenség. Érthetetlen nyelven beszélgetett egy mellette járó -tiszttel s egy kis elrojtosodott végü ostorral mutogatott erre, arra. -Nagy csontos lovát utána hozta egy katona. A derék állat, mintha -odahallgatózott volna a beszédre, okosan nézett s rágta a zablát. -Különben csendes volt minden, mintha az állatok is megérezték volna, -hogy nem szabad lármázni. A legények lassu suttogása csak annyi volt, -mintha egy kis szél suhogna valami ritkásban. Az ágyuk elé fogott lovak -egymáshoz dültek a rud mellett s mikor elment mellettük a tábornok -szürkéje, mintha kérdezosködtek volna tole: - -- No pajtás, nem tudsz valami ujabbat? - -Egyszerre a hegy mögött nagyot dördült egy ágyu. Az öreget lóra -segítette az a tiszt, a kinek eddig utasításokat adott, a szürke -megrázta magát s rohant vele. Egy percz alatt rendbe szedte magát -mindenki. Az ágyus lovak belekapaszkodtak a hámba s rohantak a nehéz -csövekkel fel a hegyre egy eliszapolt utfélen, melynek közepére nagy -árkot mosott magának a viz. Egyéb se hallatszott, csak az ostorok -csattogása a lovak borén, a kerekek tompa dübörgése s vezényszó -mindenfelé. Felkerült a fegyverekre a szurony, a fiuk összenéztek s -rohantak az ágyuk után. Az öreg a hegyoldalban állott az ut szélén, -szemével beszélt a fiaihoz s kergette a tiszteket erre, arra egy-egy -izenettel. Mindjárt ott volt, ha valahol megrekedt a rohanó tömeg, -kettot-hármat kiáltott, rendet csinált s megint tovább nyargalt. Kis -száraz teste ügyetlenül lötyögött a nyeregben, a mint egy-egy gödröt -vagy csuszós árkot kikerülve, jobbra-balra ugrált alatta a ló. - -Tul kemény verekedés következett. Az ellenségre, mely a sereg otthagyott -kisebb részével harczolt, rémíto hatást tett az uj roham. Egy darabig -kétségbeesett ember módjára védekeztek, de vad futásnak eredtek, mikor -haragosan mennydörögni kezdtek az ágyuk. A szürke ló toporzékolva -nyihogott s ki-kitépte a tábornok kezébol a kantárszárat, nagy örömében -játékra adta a vén fejét. Késo estig üldözték a futókat, az öreg is ott -nyargalt közöttük egy csomó tiszttel s rendelkezett, hogy a legelso -faluban pihenjen meg a legénység. Aludjék mindenki, holnap is nap lesz. - - -II. - -Közel volt egy falu, de nem lakott benne senki. A lakosság magához -vette, a mit egy könnyen elhurczolhatott és elmenekült a hegyek közé, -onnan hallgatják az ágyulövéseket; ha ez a förtelmes lárma megszünik, -majd ujra visszajönnek. Az elhagyott falunak olyan képe van, hogy kedve -kerekedik az embernek a sírásra, ha ránéz. Egyszer fel is gyujtották már -a háboruskodás alatt, végén kormos, csonka falakat mos az eso, hanem egy -csomó ház, valami istencsodája következtében nem akart meggyulni, talán -nagyon nyirkos volt már fedeleiken a szalma. Ezek is szánalmasan üresek -s átjárja bennük az embert a hideg, ásít az ablak, az ajtó-kilincsen, -kapusarkon sír a rozsda s fütyül bennük a szél a gazda után. - -Az elcsigázott katonáknak nem kellett se étel, se ital, csak valami -fedélféle és száraz talaj a testük alá. Megrohanták a házakat, senki se -törodött se parancscsal, se a barátjával, csak végigvetette magát a -földön s elnyujtózkodott. Némelyik még beszélt is valamit, hogy -gyoztünk, megmutattuk nekik - de már ha kedve lett volna tovább -beszélni, akkor se lett volna senki, a ki meghallgassa. A káplárok -gallérjaiknál fogva czibálták fel a strázsákat, sokszor hátbaverték a -legényt, mig egy kis életet önthettek belé; bódultan mélyen aludt az -egész tábor. Néhány kizavart kóbor kutya vonított a kertekben s csendes -suhanással csapott el a házak felett egy-egy bagoly. - -A tábornokot néhány tiszt a biró házához kisérte. Ugy volt bejelentve, -hogy ez a leginkább lakható odu az egész puszta faluban. Egy ormester is -velük jött. Hóna alatt hozott egy csomó térképet és rajzot, ezekbol kell -majd valahogyan kiokoskodni a holnapi napot. - -A ház telve volt már. Minden zugban aludt egy-egy legény, majdnem -remegett a sok horkoló, mély álomba merült ember alatt a padló. Egy -fiatal tiszt szörnyen megbotránkozott azon a szemtelenségen, hogy már a -tábornok kvártélyába is betört ez a népség s rugdosni kezdte a csizmája -orrával azt a legényt, a ki legközelebb feküdt az ajtóhoz. - -A tábornok rákiáltott: - -- Hagyjon békét neki, minek bántja? - -- Mehetnének talán másfelé is. - -- Elférünk. - -A padlás közepérol egy homályos lámpa csüngött alá, az ormester -beállította egy zöld virágcserépbe s ugy tette az asztalra. -Elokészítette a tintát és tollat, friss czeruzákat hegyezett, az asztal -egyik sarkán hagyta a térképeket, csendes jóéjszakát kivántak mindnyájan -és elmentek. Az öreg leült az asztal elé; száraz ujjaival -végigszorongatta párszor a homlokát s gondolkozni kezdett. Kinn or -járkált föl s alá az ajtó elott, olyan szabályosan, mint egy óra, benn -öntudatlanul fordult egyet az oldalán egyik-másik legény, beszélt is -valamit álmában s aztán megint csak a lámpa serczegett s olyan csend -lett, hogy a mellényzsebbol is kihallatszott az óra rendes tiktakja. Az -öreg katona sóvárogva vetett egy pillantást a sok alvó legényre s hogy -rá ne gondoljon a nyugvásra, visszafordult az asztalhoz és dolgozni -kezdett. Egy térképet szegzett az asztalhoz, föléje hajolt s mereven -nézte sokáig. Megjelölt az ujjával egy-egy pontot s tovább ment -szemeivel, valami mást keresve, olyan csendesen huzta végig a vonalakon -az ujját, mint a gyermek, mikor olvasni kezd s fél, hogy elveszti a -sorokat. A kiszemelt pontokat megjelölte egy-egy gombostüre tüzött -zászlócskával s ugy gondolkozott a munkája felett, mintha sakkoznék. -Néha megdörzsölte a szemeit s közelebb hajolt a papirra, hogy jobban -megnézhessen egy-egy apró betüt. - -Egy falu nevét mégse tudta elolvasni. Már nagyon kifáradtak a szemei, -megpróbálkozott háromszor, négyszer is az olvasással, de sehogyse ment. -A lábainál egy értelmes arczu legény aludt, azt fölrázta az álmából. A -legény félálomban bizonyosan azt hitte, hogy valamelyik pajtásával van -dolga, mert fenyegetodzött, hogy felrugja azt, a ki bántja; hanem -gyorsan talpraugrott, mikor észrevette, hogy ki költögeti. - -- Tudsz olvasni? - kérdezte az öreg. - -- Igen, jelentem alásan. - -- Olvasd hát ki ezt a nevet. - -A katona rámeresztette szemeit az apró betükre s szótagolva, mint a hogy -ezt az iskolában szokták, kiolvasta a falu nevét. - -- Gereben, jelentem alásan. - -- Jól van, fiam, aludjál tovább. - -A legény még félszemmel megnézte, hogy mi lesz Gerebennel s azután -feküdt le megint. A tábornok letüzött Gereben mellé egy kis vörös -zászlót, aztán lejebb csavarta a lámpa lángját s végig feküdt az -asztalon. Még fekve nézegette egy darabig maga elott a térképet s ugy -aludt el. - - -III. - -A legényt oly gyorsan támadta meg a rémület, hogy a mikor visszafeküdt -az asztal sötét árnyékába, reszketni kezdett. Hirtelenében nem tudta -összeszedni az eszét, azt se tudta, hogy miért ijedt meg olyan -egyszerre, csak a feje fott, mint egy katlan, a testét pedig át meg -átjárta valami hasogató hideg. Eléje tolult egy csomó zavaros képben -Gereben, a faluja. Ott született, ott nott fel, szóval egy kicsi rész az -övé abból a faluból és most mi lesz vele? Az a kis vörös zászló valamit -jelent. Hogy mit, azt nem tudta, de valami értelme kell hogy legyen. -Rosz, rosz, bizonyára rosz. Egy csomó piros szin jelent meg elotte, -olyan, a milyent legutoljára látott. Vér, sötétes meleg vér, egy -ellenséges sátor, a mit darabokra téptek dühükben, mikor egy csomó -emberélet árán hozzájutottak; egy égo falu, ott is vörösek voltak a -lángok s majd megszakadt a kemény katona-sziv is, ugy jajgattak az -emberek, a mint a lángok elol beleszaladtak a puska-tüzbe. Kavargó vörös -lett elotte az egész világ, a közepütt égett a kis gombostüre tüzött -zászló. - -Igyekezett lecsendesülni, de nem tudott. Valahogy eszébe jutott, hogy -imádkozzék. Elkezdte morogni a Miatyánkot, mint egy masina. A szája -járt, az esze pedig elrohant a faluba. Fejére huzta átázott köpönyegét, -ez hüsítette homlokát és az arczát, de csak rövid ideig. Pár percz mulva -már ugy érezte, hogy megszáradt rajta a köpönyeg s égette a posztó. -Szomjas volt. Csak a karját kellett, hogy kinyujtsa a vizért, a sarokban -egy cserépkorsó állott, jót huzott belole. Dohos, poshadt viz volt a -korsóban, de azért jót tett. - -Egyszerre gyökeret vert az agyában a gondolat, hogy Gereben el fog -pusztulni. Felgyujtják. Hogy miért, azt nem tudta, de érezte, hogy -bizonyosan ugy lesz. A háboruskodás alatt annyi felperzselt falut látott -már, hogy egyszerre erre gondolt s ezt aztán nem is verhette volna ki az -agyából semmi. Az öreg kurucz ember, lehet hogy haragszik valamiért a -falura. Talán mert igen kevés katonát adtak, mindössze három legény jött -el. Vagy egyéb a baj, mindegy az, csakhogy égni fog a falu, a nyárfák -megszenesednek két oldalt az uton, beomlanak a házak, a pajtákba beég a -sok szép ló és tehén, milyen lárma és jajgatás lesz, uram, Istenem. Már -látott és hallott mindent. Ugy elotte állott az egész kép, mintha három -lépésrol nézné a nagy pusztulást. Lázas álmában sírni kezdett s -fölriadt. - -Körülnézett, hallgatódzott. Aludt mindenki. Künn az or egyhanguan -paskolta lépéseivel a sarat, az talán még benézhetne az ablakon. Meg -kell várni, a mig messzebb megy. Künn mind csendesebbek lettek a léptek, -már a ház tulsó felén járhat az orszem. A legény gyorsan felugrott s -csendesen, még egyszer körülnézve elobb, ráhajolt a térképre. Lassan -kihuzta a kis vörös zászlót a papirból s találomra, sietve is, nehogy -észrevegye valaki, leszurta valahova másfelé. - -Ne féljetek otthon, nem lesz a falunak semmi bántódása. - - - - -A KÉS - - -I. - -Mikor a kis Krausz gyerek született, vele majdnem egyszerre érkezett meg -a halál is. Az orvos elobb csak azt mondta az apjának, hogy: a gyermek -egészséges, de az anyja, az anyja, lehet, hogy baj lesz. A szegény -ember, ki a másik szobában remegve leste családja gyarapodását, elsápadt -s bambán nézett maga elé, mintha nem értette volna meg teljesen, a mit -az orvos mondott. Mindenre gondolt, de arra nem, hogy elveszthetné azt a -szép, eros, nagy asszonyt. A ki mindenben olyan bátor volt eddig is, -csak nem hagyja el egyszerre a helyét most, mikor nagy kötelességek -várnak rá a gyerekkel. Egy percz alatt átszaladt az agyán, hogy az -asszony volt a lelke az üzletnek is, a háznak is, nélküle nem ment -semmi, mellette gyenge kis törpévé silányodott o. Hogy is lehetne az, -hogy egyedül maradjon? Valaki csengetett a boltajtónál. Kiment s mint -egy gép, melyben megtágult a rugó, tétovázva töltötte meg egy gyereknek -az eczetes üvegét. Az asztalon felejtette a négykrajczárost s botorkálva -ment vissza a szobába. - -- Édes jó Istenem, mi lesz? - suttogta magában s a széken ülve -összegörnyedt és ugy mozogtak az ajkai, mintha imádkozott volna. - Te -tudod, hogy nem tudok én már egyedül élni, te tudod, hogy o volt nekem -mindenem, te, te, te - segíts uram, ha tudsz. - -Az orvos kijött s utánatolakodott a bába is a gyermekkel. A szegény -nénike babonás volt, azért hozta ki a gyermeket, hogy ne szivjon be ott -benn halottszagot, ha majd mindjárt behunyja szemét az asszony. Friss, -üde levego kell ennek a kis tüdonek, ha olyan hasogató, czudar szél nem -fujna odakinn, mindjárt meg is kóstoltatná vele. Krausz csak bámult a -gyerekre, de semmi öröme se telt benne. Az orvosra is nézett, de csak -ugy, mint akár a székre, vagy az asztalra, belebutult abba a kérdésbe, -hogy: mi lesz? Benn egy szomszédasszony erosen hozzákoczczantott egy -üveget az ágy fejéhez, ez a koczczanás fölébresztette s ijedten kiáltott -az orvosra: - -- No, mi van? - -- Még nem tudok határozottan felelni. - -- Még nem, - révedezett maga elé a szegény boltos... hát mikor? - -- Mindjárt, de kérem édes Krausz ur, legyen készen mindenre. - -- Mindenre... Tekintete véletlenül a kis vörösképü gyerekre esett. A -csecsemo idétlenül tátogatta a száját s vékony, szintelen ajkait szivta -be az inyére, mintha szopnék. A szegény ember csak a vörös, csunya -arczát látta s elfordult tole. Benn nehezen nyögött az asszony. Az orvos -visszament hozzá s beadott neki valami csillapítót, de ezt már be -kellett önteni a szájába, mert nem tudta szétnyitni az ajkait. Lázában -valami fényes csillagokat emlegetett s többször mondta el ezt a nevet: -Samu, Samu. Igy hivták az apját s most talán ugyanezzel a névvel a fiára -gondolt. Mikor már semmi remény sem maradt többé, a szomszédasszony -kiment a boltos után. - -- Jöjjön, jöjjön, ha még élve akarja látni. - -A szegény ember csak leesett az ágy mellé és végtelen kétségbeeséssel -nézett reá. Nem volt egészen tisztában magával. Észre se vette, a mikor -meghalt az asszony, figyelmeztetni kellett, hogy most már menjen ki a -friss levegore, járjon egy kissé az udvaron. - - -II. - -A fiára soha se tudott jó szemmel nézni. Küzdenie kellett magával, mert -érezte, hogy néha gyülöli. Abból is olyan beteges, meggörnyedt, -nyomorékforma ember lett, mint a milyen o. Ha ránézett, arra gondolt, -hogy bizony nem lenne a világnak semmi kára abból, ha ez a fiu nem -kóborolna rajta. Mikor teljesen tönkrement s mindenét elárverezték, azt -is a fiának rótta fel s a mint beljebb-beljebb esett a romlásba, ugy -vastagodott fiával szemben szivén a kéreg. Azt sem érezte, hogy a fiunak -voltaképen o az apja, csak az ellenséget látta benne. Komoran jártak -egymás körül s lassankint egészen elszoktak attól a gondolattól, hogy ok -ketten egy család. Semmi se kötötte egymáshoz. A fiu sóvárgott néha az -apja után, de aztán belenyugodott a sorsába. Ezen már ugy látszik, hogy -nem lehet változtatni semmit. - -Igy nott fel. Azután idegen maradt számára mindenki. Önkénytelenül, -majdnem ösztönszerüleg huzódott el az emberektol. Nem tanult el tolük -semmi formát, idétlen, félénk, bizalmatlan maradt mindig. E mellett -tanult és dolgozott annyit, a mennyi másik háromnak is elég lett volna. -Maga kereste meg a kenyerét, néhány forintért négy-ötfelé szaladgált -privát órákat adni s kopott, gyámoltalan alakja olyan pontosan futotta -végig az utczákat, mint a hogy egy óramutató járja be a maga utját. -Nagyon sokat türt és koplalt. Nem volt semmi nagyobb ambicziója, -megijedt volna, ha azt mondják neki, hogy valaha miniszter lesz belole. -Csak tanult, aztán majd jön valami azután. Lámpással sem lehetett volna -még egy ilyen figurát találni az egyetemen. Bámultak is reá sokan, de -nem igen becsülte valami nagyra senki. Szegény? Hiszen sok szegény ember -van a világon, komikus az emberek között, ilyen is akad elég, nincs -benne ambiczió, dolgozik, mint a masina, aztán vége. Ennyi az egész -ember. Sivár, száraz, s olyan hideg, mint egy béka. - - -III. - -A masinában pedig egyszerre csak forrni kezdett valami. A belso tüz -meleget hajtott az arczába s szokatlan friss erot adott a tagjainak. - -Egyszerre elhagyta néhány rosz szokását, melyekkel eddig nem is -törodött, nem lóbázta olyan ügyetlenül a karjait, mint eddig s -kikefélgette, rendbeszedte a ruháját. Kitört a lelkében a forradalom, -magában tépelodve rájött, hogy jogai vannak; összehasonlítgatni kezdte -magát másokkal s mindig ugy kerekedett ki a versenybol, hogy o több -ember. A szegény hernyó repülni akart minden áron. - -Ugy esett, hogy egy este a kávéház egyik legsötétebb zugában betüzgette -az ujságot. Ide szokott elhuzódni, ez a sarok senkinek se kellett, egy -nagy, széles oszlop alig bocsátott bele valami kis derengo fényt a -villamos lámpák világából. Egy vén és álmos leány szolgált ki benne s -dörmögött, ha sokat zavarták. A szegény Krausz igen jó vendég volt ebben -a lyukban, egy kávé, egyszer viz s aztán egyéb semmi, megint aludhatik a -kisasszony a széken. - -A kávéház oszlopai között végigsuhant egy másik leány. Krausz ezt a -lányt még nem látta eddig a többi között, most felállott s ugy -meresztette szemeit utána. Mikor sokáig nem jött vissza, -türelmetlenkedett. Kiment a zugból s az ócska übercziher belevegyült a -kifogástalanul német pedanteriával öltözött uri vendégek feketeségébe s -ide-oda nézegetve nyugtalanul várta a leányt. Mikor visszajött a kis -szoke fruska, valaki azt mondta rá a szomszéd asztalnál: csinos dög - ez -elkeserítette. Miért mernek az emberek igy beszélni egy szegény -leányról. Majd ha lesz valami köze hozzá, nem fogja megengedni. Feszült -a melle és csillogtak a szemei, ez a csinos, fiatal szoke fej egyszerre -fölvillanyozta az idegeit, más embernek érezte magát s pillanat alatt -elhatározta, hogy ezt a leányt szeretni fogja. Miért ne? Egy szegény -pinczérleány csak nem igen magas hozzá képest, o se épen semmi. - -Azon este egyebet se tett, csak a leányt várta és nézte, a mint elsuhant -mellette. A mint végig szaladt a hosszu termen, magasan emelte maga -elott a kávés kannákat, vagy a szinig töltött nehéz poharakat. Nem -nézett se jobbra, se balra s az emberek is bizonyos tisztelettudással -bántak vele, sokan szerették volna, ha legalább egy pillantást vet -reájuk, de a kis lány csak a munkájával törodött. Valami egérkeszerü -nesztelen gyorsasággal szaladgált vendégeitol a buffetig és vissza, jól -illett neki a csinos fehér kötény s az a komolyság, melylyel fölfogta a -dolgát. Kényeztették a többi lányok is, csodálatosképen eszükbe se -jutott, hogy irigykedjenek reá, pedig kedvesebb és szebb volt, mint -akármelyik. - -Krausz volt az utolsó vendég a kávéházban. Otthon nem tudott aludni, -kimerültebben kelt föl reggel az ágyból, mint a hogy este belefeküdt. A -tanítványaival ma nagyon hamar végzett s mint a ki valami nagy esemény -elott áll, erosen dobogó szivvel nyitotta be este a kávéház ajtaját. Igy -ment ez hetekig. Közbe kölcsönkért egy-egy kabátot vagy nyakkendot -azoktól, a kiket valamennyire ismert s észre se vette, hogy ezekben a -nem reá szabott ruhákban mennyire ügyetlen. Halvány fogalma se volt az -ilyesmirol. Egyszer bebátorkodott abba a kis szobába, a hol a leány -szolgálta ki a maga uri vendégeit s mikor látta, hogy minden jól megy, -senki se bántja, rá se néznek, egészen ott ragadt. Igy legalább -közelebbrol látta a lányt s mikor fizetett, megérinthette a kezét is. Ez -már boldoggá tette. Nagy késore beszélni kezdett vele. A leányka -barátságosan, szeliden nézett reá, ez bátorságot adott neki. Megkérdezte -tole, hogy mi a neve? - -- Czenczi. - -Ujjai hegyével a leány kötényét simogatta s nem igen tudta már, hogy mit -beszéljen tovább. A mit igazán tudni szeretett volna, arról nem mert -beszélni, majd máskor, ha egyszer igazán hangulatban lesz. A leányt -ugyis sörért küldték a másik asztaltól. - -Nagy vágya támadt arra, hogy örömet okozzon ennek a leánynak. Vesz neki -valamit, valami olyast, a mi nem drága, de azért kedves kicsi apróság. -Ha gyürüt adna, vagy egy olcsóbb fajta órát, éreznie kellene a leánynak, -hogy ez nagy áldozat egy ilyen szegény embertol s nem fogadná szivesen. -Másnap, harmadnap is ezen törte a fejét, gondolkozott; gyüszüt, ollót, -pénzestárczát, mit, de mit lehetne venni? Sorra nézte a kirakatokat, mig -megakadt a szeme egy kis gyöngyháznyelü késen. Nem is volt az kés, hanem -valami fényes kis zsuzsu, akár az óralánczon lehetne viselni. Egész -csomó fényes kis kés benne, kedves kis apróság, igazán lánynak való. -Megvette, selyempapirba csomagoltatta, nehogy egy kis karczolás érje a -zsebében s boldogan ment haza. Édes kis Czenczi, hogy fog örülni. - Csak -egy pillanatra derüljön át az arcza, az már elég boldogság ennek a -szegény embernek egy hétre. Még a nagy tudós könyvekben is csak azt a -mosolygást fogja látni, a lány pedig észreveszi azt, a mit fél neki -elmondani s talán magától is közeledni fog hozzá. Vagy beszélni fog. Ha -egyszer alkalom akad rá, majd elmondja, a mit akar. Csak egy kicsit -közeledjenek egymáshoz, mindjárt másként lesz minden. - - -IV. - -Az este jól kezdodött. A kis szoba vendégei késore jöttek, mikor bement, -egyedül találta a kis leányt. Elobb megijedt ettol a nagy közelségtol, -de aztán lassan-lassan felbátorodott. Kivette zsebébol az ajándékot s -kissé akadozva, de mégis elmondta azt a pár szót, a mire már az egész -napon át készült. - -- Csinos kis apróságot láttam egy boltban, mindjárt magára gondoltam -Czenczi kisasszony, kérem szépen, fogadja tolem szivesen. - -A leány elvette a kést s leült a fiu mellé. Kinyitogatta minden ágát, -gyermekes örömmel törülgette le a kés aczéljáról a homályt. Egészen a -késével volt elfoglalva, arcza sugárzott az örömtol s hálásan nézett a -szegény kopott emberre. Nem volt hozzászokva az ilyen gyöngéd jósághoz. -Érezte, hogy ez a szegény ember tisztán gondolkozik róla s ez -meghatotta. - -- Köszönöm szépen. - -Közelebb jött, mintha mondta volna, legyünk jó barátok, beszélj valamit. -A fiatal ember is érezte, hogy most beszélhet. Erosebb is volt, mint -máskor, a lány boldog mosolygása meleget és bátorságot öntött bele. A -lány azonban nem várta be, mig szóhoz jutott volna, hanem mindjárt egész -bizalmasan kezdett beszélni a maga dolgairól. - -- Nekem is volt egy épen ilyenforma bátyám, mint ön, ilyen jó egyszerü -ember, most katona, bennmaradt a szolgálatban, már ormester, o -gondoskodott rólam, mig ide nem kerültem. Most már egészen elfoglalják a -katonák, azt mondta, hogy legyek csak jó lány ezután is. Csak minden -harmadik vagy negyedik vasárnap látogat meg, egészen Lajosra bizott. - -A fiatal ember rábámult a leányra s azt kérdezte tole: ki az? - -- Lajos? O lesz majd a férjem. - -- Mikor? - -- Nyomdász, egy napilapnál. Csak még egy van felette, a ki neki is -parancsol, de az már öreg. Ha az már egészen kivénül, o kapja meg a -hivatalát. Addig is szerzek itt egy kis pénzt. - -- Szereti? - -- Igen, o is szeret engem. - -A szegény ember leejtette fejét az öklére s az asztal márványára bámult. -Megteltek a szemei könynyel s hosszat és keserveset sóhajtott. Mikor a -leány kiment a szobából, az asztalon hagyta a kávé árát s a hátulsó -ajtón ment el. - -Már hajnalodott s még mindig nem volt otthon. Valahol künn a -gyakorlótéren botorkált. Nagyokat lélekzett, feje a mellére csuklott le, -kinosan nyögött, mintha nagyon beteg lenne s megint olyan ügyetlenül -lóbázta a karjait a levegoben, hogy a madarak messze fölrebbentek -elotte, a mikor jönni látták. - - - - -SZIVÁRVÁNY - - -I. - -Mikor Joó Ferencz lejött attól a szép özvegy asszonytól, a kinek már egy -éve udvarol, egy leányt látott sebesen elhaladni maga mellett. Utána -szaladt, nyomon követte s majdnem a sarkára lépett, mikor az egyszerre -megállott. Egy hosszu másodperczig, vagy bajos azt csak ugy találomra -idoben kifejezni, egymásra néztek. A leány arcza piros volt a hidegtol, -meg a haragtól is, a férfi pedig nem fordította el a szemeit, hanem ugy -visszanézte, mintha csak tanult mestersége lenne ez az utonállás. - -- Rendort hivjak? - mondta a leány s reszketett nagy izgatottságában. - -- Hivjon - felelte Joó szárazan s még közelebb ment hozzá egy kis -lépéssel. - -A leány majd elsírta magát, nagyon megcsappant a bátorsága erre a -hangra. Mikor látta, hogy hiábavaló a merész fellépése ezzel az emberrel -szemben, letért a gyalogjáróról s a csatakos utcza közepén ment tovább. -Joó a gyaloguton maradt s ugy kisérte el hazáig. A kapuban udvariasan jó -éjszakát mondott s megkereste a házmestert. Néhány összefogott bankót -nyomott a markába s kikérdezte mindenrol, a mit csak tudni akart. -Szegény ember ennyi pénzért akár harminczszor nyitotta volna fel a kaput -éjszakának idején, hogyne beszélt volna. - -- A kisasszonyt Kerekes Rózának hivják és a varróba jár. Az apja Kerekes -Dániel ur, hivatalnok a szappangyárban. Nem lehet valami nagy fizetése, -mert egy kissé kopott innen-onnan. A harmadik emeleten laknak, hátul. - -- Köszönöm. - -- Nem méltóztatik egyebet is parancsolni? - -- Nem, jó éjt. - -Másnap fölkereste Kerekes Dániel urat s elmondta neki, hogy ki. Télen a -fovárosban lakik, nyáron a birtokán, lenn a Bánságban. Tizezer forintot -költ el évenkint, de többet is kisajtolhat a földbol, ha akar. - -- És aztán mit kiván tolem Nagyságod? - -- Engedje meg, hogy többször is meglátogassam. Tegnap este láttam -leányát az utczán, nagyon óhajtanám jobban megismerni. - -- Tessék, örvendeni fogunk mind a ketten, ha jól találja majd magát -nálunk. - -Egy hét mulva Joó eljegyezte a kis Rózát. Olyan gyorsan ment minden, -hogy sokan el se fogják hinni. Hogy miért történt igy az egész, azt is -elmondom. - -Egy hét elott az a szép asszony, a kinek Joó Ferencz már egy év óta -egészen komolyan udvarolt, tulságosan kipróbálta a mellette ülo férfi -türelmét. Azt gondolta, hogy ugyis egészen rab ez már, nem szökik el -akkor se, ha akármint is összecsipdesi a szavával. Talán még az eldobott -zsebkendojét is visszahozatta volna vele, mint egy kis kutyával, olyan -telhetetlen kedvében volt. Kaczagott, tapsolt és számba se vette, hogy a -férfi szenvedett mellette. Joó azonban egyszer csak fölállott az asztal -mellol s olyan határozottan kezdett el beszélni, hogy a szép asszony egy -perczre meghökkent. - -- Beszéljünk komolyan, nem akarok több tréfát ma este. Egy éve kérdezem -már, hogy akar-e a feleségem lenni. Soha még határozott választ nem -kaptam, pedig egy esztendo alatt tisztában lehetett azzal, hogy mit -érez. Nem szeretem, ha azt hiszi, hogy egészen gyerek vagyok. Szóval -unom már ezt a dolgot, csodálom a türelmemet. Most legutoljára kérdezem, -hogy szeret-e, vagy csak ugy az udvarhoz tartozom? - -Ez a mondóka kissé teátrális, de igazán igy volt. Nagy bolondságokra -képes az ember, ha csak figurázik vele az asszony. - -A szép asszony már magához tért a nagy meglepetés után és nem -tulajdonított semmi fontosságot az egész nagy haragnak. Mosolygott és -csak ugy odadobta: - -- Majd megmondom holnap. - -- Ma feleljen, mert én holnap már nem jövök el a válasz után. - -- Dehogy nem. Ma nincs kedvem ilyesmirol beszélni. - -A férfi majd lobbot vetett, már azt sem igen tudta, hogy mit beszél. A -sok szeszély kihozta a sodrából s ebben a perczben már inkább gyülölte a -szép asszonyt, mint szerette. Nagyokat lélekzett s majdnem elfulladt, a -mint beszélt. Ötletszerüen szökött az agyában egy gondolat s rögtön -kimondta, nem bánta már, ha akármi lesz is. - -- Hát tudja mit mondok? Ha felelet nélkül bocsát el, feleségül veszem az -elso leányt, a kit az utczán találok. - -- Csak tessék. - -- Nem felel? - -- Nem. - -- Isten önnel! - -Elment, a nélkül, hogy többet mondott volna. Mikor kivül volt már az -ajtón, az asszony megijedt. Utána szaladt s megfogta a karját. - -- Megteszi? - kérdezte gyorsan. - -- Meg, szavamra mondom, ha igy bocsát el. - -- El tudna hagyni? - -- El. - -Hirtelen haragra gyult az asszony. Ugy nézte Ferenczet, mint egy -lázadót. Csak most kezdett el igazán hinni abban, a mit mondott. Erre -nem lehetett elkészülve s ugy érezte, mintha megütötték volna. Ha talán -csak legalább egy percze marad, a mi alatt számot vethet mindennel, meg -azzal is, hogy o is szereti ezt az embert s nem a szíve, csak a vére és -az idegei ingerlik folyton, akkor másként felelt volna. - -A férfi türelmetlen kérdéssel nézett reá - és az egyik lábát a küszöbre -tette. Ez még jobban fölingerelte az asszonyt. Hátat fordított és azt -mondta: - -- Menjen hát. - - -II. - -Két hét mulva találkoztak ismét. Az asszony kocsija utólérte a -Városligetben Ferenczet, a ki lovon ült s csak lassan ment elore. -Megemelintette a kalapját és félreállott, mintha nem lenne elég széles -az ut. A kocsis lassabban hajtott, azt gondolta, hogy az ur és az -asszonyság bizonyosan szóba állanak majd. Az asszonyság kérdezett is pár -szót Joótól francziául. Mosolygott hozzá és az elso ülésnek feszítette a -lábait, hogy ne reszkessen. - -- A szappant hazulról kapják majd, ugye? - -- Igen asszonyom, apósom a szappangyárban dolgozik. - -- A kisasszony nem tud lovagolni? - -- Nem, majd kocsin jár utánam. - -- Szép? - -- Nagyon szép. - -- Megyünk! - Ezt már magyarul mondta a szép asszony s a kocsisnak -szólott. Alig intett a fejével Joónak, a mint ügetésben indultak a lovak -s mikor már eltünt a férfi szemei elol a kocsi, egy másik uton -hazahajtatott. - -Nagyon le volt verve, nem szólott senkihez az egész uton, pedig szivesen -csatlakoztak volna hozzá sokan az urak közül. A reggelihez hozzá se -nyult s még sírt is, a mint végig hanyatlott a hálószoba kis pamlagán. - -Egyszer öntudatlanul ugy intett a kezével, mintha azt mondta volna; -elment, elment - és keservesen sóhajtott. Mikor a szobaleánya bejött, -hogy felöltöztesse, hangosan rákiáltott s kikergette a szobából. Azután -rögtön meg is bánta. O maga ment utána, visszahivta a szegény leányt s -olyan türelmes lett, hogy még csak föl se szisszent, mikor -egyszer-egyszer megrántotta a haját fésülködés közben. Ma a cseléd -kedvéért öltözött csupán, elgondolta, hogy nagyon rosszul eshetett, a -mikor csak ugy minden ok nélkül rákiáltott. - -Otthon élte az igazi életét, künn, a társaságban hazudozott. Nem -rendszerrel, hanem mindig egy-egy apropóra, a mint az ösztöne sugta. Nem -maradt el sehonnan sem, ha beteg volt, akkor sem árulta el, nemhogy -akkor jelentette volna magát betegül, mikor jól érezte magát. Egy-két -napig föl se vette a Ferencz távozását, de azután napról-napra kinosabb -lett az élete. - -Egy darabig várta, hogy egyszer csak benyit, mint azelott s azt mondja: -tréfáltam kedves, itt vagyok, - hanem a mikor már mindinkább teltek a -napok, már várni is félt. Néha ugy eltompult, mintha nagyon nyomta volna -valami a fejelágyát s csak egy-egy perczre vettek erot rajta -elkényeztetett idegei, de a vége mindig csak az lett, hogy sírt és -magában jajgatott. Az volt elotte a legvilágosabb, hogy már nem birja ki -igy sokáig. Utóbb már félt is a gyengeségétol s kevesebbet mutatta -magát. Egyszer pedig elhatározta, hogy lemegy a falura. - -Ha pedig valaki azt mondja, hogy Joó Ferencz bolondul cselekedett, nem -fogom én pártját az emberemnek. Érezte már o is. A kis Róza soha se -látott ilyen nagyon közelrol egy olyan szép nagy urat, mint o, mindjárt -megszerette, neki pedig hamar alkalmatlan lett a leányka. Mulattatta egy -darabig naivsága, aprólékos figyelme, hanem azután unta már. - -- Ne szeressen engem olyan nagyon, kis leány, - mondta egyszer, s -gyöngéden lebontotta nyakáról a leány karját. - -- Hát hogyan? - kérdezte a gyermek s nagyon elkomolyodott. - -Máskor három-négy napig feléje se ment s egy-egy jó barátjától szorongva -kérdezte meg, hogy: mit csinál az asszony? Kezdték sajnálni az emberek. -Ettol megijedt. Mikor az elso ember arczán észrevette ezt a vonást, -fölszaladt az öreg Kerekeshez és sürgette az esküvot. - -- Most már nem várunk tovább. - -- Ha nagyságod ugy kivánja... - -- Ne szólítson kérem igy, mondtam már. - -- Nem tudom másként, mit csináljak? - -- A mint tetszik, hát csak siessenek. - - -III. - -Leghamarabb észretért a kis leány. Elobb nem látott semmit, mert az a -hirtelen fellobbant szerelem betöltötte teljesen. Azután csodálkozott. -Mikor komoran beállított hozzájuk a volegénye, beszélhetett o neki -akármit, hiába akarta még öntudatosan is fokozni, megkétszerezni -gyermekes kedvességét, nem sikerült levonni magához a ránczbaszedett -arczot. Alig szólott egy-egy szót a férfi és azt is ugy mondta, mintha -akkor hirtelen ébresztették volna fel álmából. - -- Hova gondol? - kérdezte egyszer hirtelen a kis leány. A többi is ezt -kérdezte volna. - -Ferencz mosolygott, de nagyon elkényszeredett volt a mosolygása. -Végigsimított a mellette ülo gyermek haján s nem felelt egyenesen a -kérdésre. - -- Valami régi dolog jutott eszembe - mondta. - -- Nem rám gondolt. - Felállott és elnézett a Ferencz feje felett. - -- Nem, kis leány, most nem. - -- Máskor se! - -Ferencz fölkapta a fejét s meglepetten nézett a leányra. Ez a gyerek -tizenhat esztendovel még nem érett meg arra, hogy szerelmes legyen. Nem -ugy mondta el ezt a két szót. Nem volt abban semmi fájdalom, csak valami -gyerekes nagyzolás a szemrehányásban. Mintha azt mondta volna, hogy: -nini, nézd milyen nagy leány vagyok már és mégsem reám gondol! - -A férfi megfogta mind a két kezét s megint maga mellé ültette a székre. -Egy darabig csak nézte s egyszerre csak rászólott. Ez a kérdés jött -leghamarabb az ajkaira: - -- Van-e még magának babája? - -Maga se tudta, hogy miért, de szorította a gyerek kezét és szerette -volna össze-vissza csókolni a kezeit, arczát, haját. A leány azonban meg -volt sértve: - -- Hogy gondolhat ilyet! - felelte és felpattant utána. - -- Csak ugy kérdeztem. Vegyek egyet? - -- Köszönöm, nem kell. - -Azután még ritkábban jött a volegény, de jobb kedvü volt. Az öreg -kerekesnek azt mondta egyszer: - -- Várhatunk még. - -- A mint parancsolja nagyságod. - -A gyerek hallott is egyet és mást, meg magától is rájött az igazságra. -Egy kicsit szomoru volt, mikor látta, hogy abból a szép, nagy magas -emberbol már semmi sem az övé. Lábujjhegyre állva ért fel a válláig, nem -sok van ilyen. Nagyon haragudott arra a másikra, a ki most már -visszakapja, de azért megizente neki, hogy ne nehezteljen reá, mert o -igazán egy cseppet se oka semminek. - - - - -PAPP SÁRIKA - - -I. - -A Grün-féle táncziskola határozottan mondhatom, hogy germanizált. Ott -még mindig ugy számították a lépéseket a tánczban: ancz, czvájj, drájj s -Grün ur állhatatosan ragaszkodott a német müszavakhoz. A szomszéd -Glück-féle táncziskola ezeket már mind kiküszöbölte s tiszta -magyarsággal beszélt, például, hogy: elore tessen lepketni s ekenésen -tartsat a lápát kisásszonyka. - -Grün urnak meg is gyült a baja sokszor a szomszéddal. Ez a magyar -nyelven dolgozó ur sohase hagyott neki békét, áskálódott ellene titokban -s nyiltan is föllépett néha-néha, mikor tüntetoleg magyar érzelmeivel -henczegett egy-egy tósztban. Nagyon keserü lett a szegény ember élete, -mióta Glück ur magyarul beszélt. - -Glück ur folytonos áskálódásai következtében végre teljesen megrendült -Grün ur helyzete. Az ügyet kezébe vette a sajtó is s abban a kis -városban, hol ez a dolog történt, nagy becsülete van a nyomtatott -betünek. A közvélemény hangosan követelte, hogy Grün ur hagyja ott -poziczióját s végül természetesen az lett a dologból, hogy a szomszéd -iskola átvette a tanítványokat és egy szép napon örökre elnémult Grün ur -táncztermében az öreg zongora. Ennek volt a háboruságból a legnagyobb -haszna. Szegény már réges-régen nyugalomra vágyott. - -Azonban Grün urnak is meg volt a maga pártja. Ellene volt ugyan a sajtó -nagyhatalmu képviseloje, Szikszai Gáspár ur, de mellette voltak a -leányok. Grün ur minden vasárnap bált rendezett annak idején már -fölszabadult tanítványai számára. Itt a nagyok mulattak. Most elmaradtak -a bálok is az iskolával. Olyan keserüség vett erot a lelkeken, a -milyenre alig emlékeznek az emberek. Lecsüggesztett fejjel és kisírt -szemekkel jártak a leányok az utczán, a fiatal emberek üres idejükben -terveket kovácsoltak s az elv megvolt ugyan mentve, de alaposan -fölfordult a társadalom rendje. Némely bátrabb hangok hangosan -követelték, hogy Grün ur hozassék vissza Füzes-Abonyból, a hová áttette -az iskolát és az öreg zongorát s a szükkeblü Glücköt tolonczolja haza a -hatóság Svájczba. Persze nem lett a dologból semmi. A hatalom keményen -tartotta magát s diadalt ültek az elvek. - -- A ki nem tud magyarul, annak mi nem adunk kenyeret - mondta egy bácsi, -a ki sarkantyus csizmát és magyar nadrágot viselt. Általában ez is volt -a hangulat, a fiatalság pedig haszontalanul agitált. Glück urnak egy -éjjel beverték az ablakait, de ez se használt semmit. A derék ur -utóljára hajlandó lett volna visszaállitani a vasárnapi bálokat, hanem -akkor már sehogy se ment a dolog. Grün ur sokkal kedvesebb ember volt s -közönség nélkül maradtak az uj bálok. A népszerüség bajos tudomány. -Elüldözni a városból a kedvenczet s beleülni az örökségbe, minden -rákészültség nélkül nem lehet. A fiatalság nem sokat törodött az -elvekkel, elvesztette a régi jó zongoráját s kesergett utána. - -Egyszer egy nagy társaságban szóba került a dolog. Ott volt Papp Sárika -is, a Papp Laczi lánya s Szikszai Gáspár, a ki hivatása magaslatán -állva, olyan nagy képpel járkált most az emberek között, mintha o -szerkesztené a Tájmsz czimü ujságot s czikkeivel nem egy zsidó -tánczmestert üzött volna ki a városból, hanem az ír kérdést oldotta -volna meg. Azelott kedélyes, jó fiunak tartották, most azonban sokat -feszengett s látszott az arczán, száján, nyakkendojén, egész -nagyratermettségén a diadal. Sokat emlegette a sajtót, mely nagy czélok -szolgálatára van hivatva s ugy beszélt, hogy: mi akarjuk, mi már -elvégeztük, mi nem türjük. - -Papp Sárika már régen elhatározta, hogy megmondja ennek az urnak a maga -véleményét. Szókimondó kis leány volt, s a mióta kis fehér ruhája -állandóan a szekrényben csücsült, a helyett, hogy kis urnoje derekát -átölelve sürgött-forgott volna a Grün-féle bálokban, még bátrabbnak -érezte magát a kis leány. Az igazmondás nem nagy mesterség, csak bele -kell melegedni. Az ember halkan kezdi, hangosan folytatja s befejezi a -mondókáját valami nagy gorombasággal. Aztán a többit lássa az a másik, a -ki megkapta, a mit érdemelt. - -Csak ugy odavetve mondta a kis leány Szikszai Gáspárnak. - -- Csak azt szeretném tudni, hogy ki irta azokat a czikkeket a szegény -Grün ellen az ujságba. Nem mondaná meg? - -- Nem lehet kisasszony, - nagyképüsködött Szikszai Gáspár. - A sajtó -hivatása az is, hogy diszkrét legyen. Munkatársaimért én felelek. - -- Azért kérdezem, mert sok rosz ember van a világon. Szeretném tudni, -hogy melyik volt közülök az a vitéz? - -- Nagyon rosz embernek tartja? - -- Nagyon. - -- Sajnálom, hogy nem vagyunk egy véleményen, én másként gondolkozom. - -- Pártját fogja? - -- Hogyne, hiszen az én lapomban jelentek meg a czikkek. Mi mindig -szolidarisak vagyunk, különben is minden betüben igazság volt. - -- Az nem igaz, Grün ur jó ember volt, jobb, mint a maguk Glückje. Érti? - -- Igen kisasszony, hanem mi mindenek felett az igazságot szolgáljuk s -nem engedjük eltántoríttatni magunkat semmiféle személyes befolyások -által. - -A kis leány arcza nagyon kipirult s apró kezeiben reszketett a -zsebkendo. Izgatottan, idegesen kérdezte. - -- És még mindig azt hiszi, hogy igaza van? - -- Azt. - -- No hát tudja, hogy milyen ember volt az, a ki azokat a czikkeket irta? - -- Kiváncsi vagyok rá, mint a lap felelos szerkesztoje... - -- Hát, hát, haszontalan ember, ha tudni akarja. - -Szikszai ur meghajtotta magát Papp Sárika elott s szertartásos -komolysággal bocsátott közre egy olyan kijelentést, a mire azt hitte, -hogy mindjárt összeomlik a ház. - -- Kisasszony, azokat a czikkeket én magam irtam. - -Papp Sárika fölugrott a székrol. Keményen a szeme közé nézett s azt -mondta: - -- Annál jobb. - - -II. - -A Papp Sárika édes anyja nem volt valami tulságosan tapintatos asszony, -nagyon ráijesztett a szegény kislányra, a mig hazaértek. - -- Te kis bolond, tudod-e mit csináltál? - -- Megmondtam neki az igazat, megérdemelte. - -- Nem tudod, hogy mit beszélsz. A férfiak nem veszik azt olyan -könnyedén, ha lehaszontalanozzák oket. - -- Velem nem tehet semmit. - -- Veled nem. - -- Legfölebb kiír az ujságjába. Bánom is én. - -- Nem rólad van szó, hanem apádról. - -- Mi köze van ehhez a dologhoz a papának? - -- Sok, te szerencsétlen, meggondolatlan teremtés. Szikszai tole kéri -számon azt, a mit neki mondtál. Ki fogja hivni párbajra s -összekaszabolja. Apád nem tud vivni egy jottát se. Szegény, jó emberem, -ilyen veszedelembe sodortad. Nem azt érdemelte o toled, te hálátlan. - -A szegény kis Sárika nagyon megijedt s nagy félelmében csak hebegni -tudott. - -- É... én nem gondoltam... - -- Ugy-e, ugy-e. - -Mikor hazaértek, nem beszélgettek el olyan kedélyesen az ebédlo nagy -kemenczéje elott, mint máskor. A kis lány azt mondta, hogy fázik és -roszul van. Gyorsan kapkodta le magáról a ruhát s kis szobácskája olyan -volt, mintha valaki órákig fáradozott volna azon, hogy nagy -rendetlenséget csapjon benne. Itt egy szoknyácska, a szék alatt egy -félig kifüzött czipo, a zongorán hajtük és egy csipkekendo, a fáskosár -tetejére pedig a prémes bundácskáját helyezte el nagy okosan Sárika. Nem -is hazudott az anyjának, mikor azt mondta, hogy beteg, mert ugy -reszketett, mint egy nyárfalevél. Egérfogacskái összevaczogtak, két -arczán elömlött a láz s szemei csak néztek, de nem láttak semmit. Valami -nagy zürzavar állott elotte. Tuskófejü rémállatok kavarogtak a -levegoben, felhotestükkel ránehezedtek a mellére, majd agyonnyomták -törékeny kis testét, füle dobját pedig majd behasította az a nagy -csattogás, melylyel feje fölött vagdalkozott két élesre köszörült kard. -Rettenetes volt ez. Sírni se tudott, pedig ez jót tesz a kis leányoknak, -hogyha valamitol nagyon félnek. Éjfél után már olyan volt az a szüzi -fehér ágyacska, mintha négy vásott gyermek veszekedte volna ki magát -benne. A kis leány lázasan forgolódott ide-oda, meggyürodött a párnák -csipkéje s a vánkosok pelyhei nem igen tudták, hogy mit képzeljenek -errol a nagy kegyetlenségrol, a melylyel elbánt velük kisasszonyuk. Soha -ilyen tánczot még nem jártak ebben a nyugalmas ágyacskában. Itt édes, -csendes álmodás volt mindig, ma esett meg eloször, hogy Sárika ilyen -kegyetlen módon roszul érezte magát. - -Mikor elaludt, akkor kezdodött csak az igazi szenvedés. Az álom még -kegyetlenebb volt hozzá, mint az ébrenlét. Föl-fölriadt, olyan rosz -dolgokat látott. Szikszai ur egyszer nagyon nekiment az édes apjának s -az öklével verte a szegény öreget. Ezt Sárika nem türte el, segítségére -sietett az apjának. Nagyot kiáltott s erre ébredt. Kis lámpájában -szomoruan pislogott a láng s a tüz is utolsót lobbant. Félt elaludni -ujra, de aztán mégis elnyomta buzgóságát a nagy fáradtság. Elaludt. -Mikor ujra felriadt álmából, arczocskája fehér volt, mint a kréta. Az -öreg urnak Szikszai átvágta a fejét s patakban omlott a vér az osz haja -alul. A szegény kis leány leugrott az ágyból s négy szobán is átszaladt, -a mig abba s szobába ért, a hol édes apja alszik. - -Az ágy elott leomlott a szonyegre s csak nyögve tudott beszélni, keble -pedig ugy pihegett, mintha egy kis fehér galambot kinoznak meg a rosz -gyermekek. - -- Papa, papa, - kiáltotta - alszol? - -Az öreg ur aludt, hát hangosabban szólott hozzá a kis leány. - -- Papa! Ébredj! Kérlek szépen, papa! - -Végre mozdult a terebélyes paplan s csodálkozva emelkedett föl az -ágyában az öreg ur. - -- Te vagy Sárika? Mi bajod van? - -- Semmi. Fáztam, beteg vagyok. - Egész teste remegett. A szobában már -hideg volt, régen megszakadt a tüz, gyönge lábait szinte égette a -szonyegen át is a padló hidegsége. Fölkuporodott az ágy szélére és ugy -beszélt tovább. - -- Féltem nagyon, de nagyon... - -- Mitol? - -- Roszat álmodtam. - -- Kis bolondom, nohát mit álmodtál? - -- Téged öltek meg karddal. - -- Ki? - -- Szikszai Gáspár. - -- Hát aztán... sajnáltál? - -- Nagyon. - -- Sirtál? - -- Sokat. - -- És miért ölt meg engem karddal Szikszai Gáspár? - kérdezte az öreg. - -- Miattam. - -- Hogyan, megbántottad talán? - -- Meg. - -- Mondtál neki valamit? - -- Igen. - -- Mit? - -- Hogy haszontalan ember. - -- Nagyszerü! Hát aztán miért? - -- Hogy kiirta az ujságba Grün Ignáczot, a tánczmestert. - -- Nagyszerü! Hát kis leányom ez olyan dolog, hogy majd meglátjuk a -végét. Különben is addig nincsen semmi beleszólásom, mig o nem mozog. -Várjuk meg, hogy o mozogjon. - -- Várjuk meg, hogy o mozogjon, - hagyta helybe a kis leány. - - -III. - -Hanem azért nem nyugodott bele a dologba. Vissza ment a szobácskájába, a -kicsi helyett meggyujtotta a nagy lámpát, felöltözött, bár még alig -ütött az óra négyet s egy székre ülve, ölébe hullatott kezekkel várta be -a reggelt. Az alatt gondolkozott. Még sem tetszett neki az a gondolat, -hogy ok nyugodtan várják be, a mig a másik ember mozog. Rájött, hogy -neki kötelessége megakadályozni Szikszai Gáspárt a mozgásban. Ha nem -teszi, ugy holnap nagy verekedés lesz valahol a határban és ki tudja, -hogy mi lesz annak a vége? Egy jó kis leánynak nem szabad kiszolgáltatni -az apját egy olyan ellenségnek, mint Szikszai Gáspár. Valamit tenni fog. -Még nem igen tudott volna számot adni arról, hogy mi van a fejében, de -azért nagy dologra készült. Csupa töprengés volt szegényke s ajkai is -mozogtak a nagy gondolkozásban. - -Reggel halványan, fáradt arczczal ült az asztalhoz. Keveset evett, -szórakozottan morzsolgatta szét tányérján a kiflidarabkákat, nem -hallotta meg, ha valamit szólottak hozzá s ügyetlenül igyekezett -elpalástolni azt a zavart, mely teljesen eltöltötte. Még mindig nem -tudta, hogy mit fog tenni, de abban bizonyos volt, hogy el fog menni -Szikszai Gáspár urhoz. Nem fogja megengedni, hogy párbajra hivják az -apját. Reggeli után szobájában magára vette a fásládára dobott -bundácskáját s a mikor senki se látta, kisuhant a kapun. Hideg eso esett -az utczán, meg is ázott szegény kis leány, mig Szikszai urhoz érkezett. - -A derék ur roppantul meg volt lepve, mikor berontott hozzá a kis Papp -Sárika. Ugrált, szaladt ide s tova, de egy szó se jutott eszébe, a mi -alkalomszerü lett volna. Különben azt se igen tudta elképzelni, hogy -miért jött hozzá a kis leány. - -Nem is o, hanem a Sárika kezdte el a beszélgetést. Remegett a hangja s -mint a ki valami nagyra készül, sokáig fészkelodött a széken, a mig -végre beszélni kezdett. - -- Tegnap én valami furcsát mondtam Szikszai urnak. - -- Igen kisasszony, valami nagyon furcsát, a mit mi nem szoktunk tréfára -venni. - -- Ki az a: _mi?_ - -- Mi urak. - -- És most mit fog ön tenni? - -- Semmit. - -- Semmit? Hát mit szoktak tenni önök ilyenkor? - -- Semmit, kegyed még gyermek és nem érti ezt. Zsebrevágjuk a -gorombaságot s büszkék vagyunk reá, ha ilyen kedves kicsi leány dobja a -szemünkbe, mint kegyed. Kegyed még gyermek, szép is, kedves is, de csak -kis leány, a ki még nem számít. - -- Én, én vagyok a gyermek? - -- Igen, igen. - -Papp Sárikának sok ember mondta már azt, hogy gyermek, de mindenik -megbánta. Ebben a dologban nem türte ám el a tréfát. Itt a meggyozodését -bántották meg, azért pedig nagy patáliát csapott és sírt is. Most is -nagy haragra lobbant. Felugrott a székrol s olyan közel ment Szikszai -urhoz, hogy ajkairól egyenesen annak arczába szállott a meleg pára. - -- Én vagyok gyermek? - kérdezte, de most már hangosabban. - -- Igen, igen... - -- Tizenhét éves vagyok. - -Hamarosan hozzáhazudott egyet a tizenhat esztendejéhez. - -- Sokkal kevesebbnek látszik. - -Most már távolabb ment Szikszai urtól s ugy mutatta meg magát. - -- Hosszu ruhám van. - -- Nem egészen hosszu. - -- Láthatja. - -- A bokájáig ér. - -- Hát még mit akar? - -- Kérjen még hosszabbat az édes mamától. - -Sárika már nagyon rosszul érezte magát ennél a kegyetlen embernél. -Haragudott is, de el is volt keseredve, a miért ilyen rettenetes módon -kétségbe vonták a nagy leányságát. Erosen pislogott s zsebét kereste ki -a zsebkendoje után, mert ugy lehet, hogy mindjárt szükség lesz reá, ha -ez az ember tovább kötekedik. - -- Hagyjon nekem békét - kiáltotta aztán. - -- Hát bántottam? - -- Igen, igen. Ön rosz és harmadszor is rosz ember. - -- Én? Miért. - -- Ön, ön, ön! - -- Megint helytelenkedik a baba. - -- Nem baba! Érti? - -Boldog lett volna, ha most egyszerre legalább három évet vénül s a -bokáig éro sima szoknyácskája is none két ujjnyit. Nagyon haragos volt, -Szikszai ur pedig határozottan kiméletlen ember. Háromszor is babának -szólította s csak magának köszönheti, hogy utoljára o is kikapta azt, a -mit érdemelt. - -- Glück, Glück, Glück, legyen a magáé, nekem nem kell. Haszontalan -ember, érti, érti, én mondom, hogy az. Aztán csináljon maga is, meg -Glück is, a mi tetszik. - - - - -A BECSKI-LEÁNY - - -I. - -Házigazdám a szobámba nem tett órát. Bizonyosan ugy gondolkozott: minek -figyelmeztessem én ezt a szegény fiatal embert minden perczben arra, -hogy mulik az ido, érzi o azt ugy is. - -Ilyenformán én csak hallom az órákat, de nem látom. Vagy négy is van -körülöttem, a többi szobában is egészen az én tetszésemre van bizva, -hogy melyiknek higyjek, mert lehet ugyan, hogy jól járnak, de bolondul -üt valamennyi. Elobb vékonyan kezdi egy kis ideges szerszám, aztán -folytatja egy komoly, tenyérnyi ingáju öreg ur, bele-beleköhög -egyet-kettot egy vén klepsidra, végül pedig kakukkolni kezd a negyedik. -A hangversenybe szinte boszankodva kiált bele a szomszéd utczából egy -nagy toronyóra. Azt mondja, hogy: - -- Csitt gyerekek! - -Mikor álmatlanul hánykolódom ágyamban és nem tudom elképzelni, hogy -voltaképpen tizenkét óra van-e vagy hajnali három; van ebben a -bizonytalan találgatásban, a tájékozatlanságban, valami misztikus. - -Rosszul esnék, ha valaki megmondaná az igazat. Ugy érzem, hogy szükségem -van ezekre a perczekre. - -- Nem törodöm ilyenkor sem nappallal, sem éjszakával, hanem elzsibbadok. -Nem jut eszembe semmi, a mi idohöz van kötve, mert fogalmam sincs az -idorol, s nem érzek semmi olyast, a mi talán elkeserítene. Megnépesül -körülöttem a sötétség s abból a régi világból, a melyben még nem éltem, -fölkerekednek a történetek. Akár csak szinházban volnék. A szinpad nagy -messzeségben van, a hanghullámok csak lomhán érkeznek a fülemhez, nem -rettenek föl tolük, inkább csak sejtem, a mit az aktorok játszanak. - -Ezen a szinpadon ismertem meg Sas Bálintot, a diákját, Rózsát és egy -másik szép asszonyt. - -* - -Sas Bálint kétszer is végig mérte a szobát, a mig beszélni kezdett. A -diák azt gondolta, hogy felesleges a szobában, ki akart tehát ódalogni a -kis ajtón. De Bálint elvágta az utját. - -- Maradjon. - -Rózsa egy törpe széken ült. Szepegett, mint a gyermek, mint a ki sejti, -hogy valami rosz dolog következik. Néha felnézett Bálintra és aztán -megint lesütötte szemeit. Nehéz szivvel, de várt türelmesen. Bálint -egyszer nagy elhatározással melléje ült, eros, nagy barna tenyerei közzé -fogta a leány kis kezeit s a nagy erejü emberek melankóliájával, -gyöngéden, szeretettel kezdett beszélni. - -- Kis Rózsám, nagy változás esett rajtunk. A gyerek elott beszélhetek, -ugy is mindent tud. Hallgasson ide maga is Gáspár. El kell menned Rózsa -tolem, uj élet következik reám is, reád is. Feleséget kell a házhoz -hoznom. - -A leány szemeibol köny szökött ki, de selymes pilláival mindjárt fel is -itatta azt a néhány cseppet, a mit nem tudott visszatartani. Nem jött -váratlanul a dolog, azért mégis roszul esett. A csapásra sohase lehet -eléggé elkészülni. A nagy eros ember várt egy kicsit s aztán tovább -beszélt. - -- Megmondtam elore Rózsa, hogy az a boldogság, a mit nekem adtál, csak -ideig óráig tart. Számolnom kell vele, hogy valaki maradjon utánam. Ha -te adnál gyermeket nekem, az nem lenne egészen Sas, érted ugy-e, hogy -mit akarok mondani. Asszony kell a házhoz, nemes, uri asszony, akkor -aztán a világ azt mondja, hogy a mi eddig volt, csak gyerekség volt és -szépen leveszi a szemét rólunk. - -- Kit vesz el Bálint? - -- Becski Katát. - -- Szereti? - -- Nem, csak téged szeretlek. - -- Boldog lesz? - -- Nem hiszem, de tudja a jó Isten. - -- Jó lesz ez igy Bálint? - -- Nem, de meg kell lenni. Rólad gondoskodtam. - -- Hagyjon engem, elténfergek én valahogy a világban. - -- Nem ugy van Rózsa, gazdag vagyok, te pedig szegény. Megveszem az öreg -Bognár házát, oda költözöl majd. Van benne két szoba, egy elol a kertre -nyilik, a másik pedig a hegyekre. A kerti szoba a tied lesz, a másikba -beköltözik Gáspár. Már ezután a te diákod lesz. Hüséges jó fiu, szeret -engem is, téged is, és megoriz téged minden veszedelem ellen. Ez lesz -ezután a kötelessége. Jól van, Gáspár? - -- Jó lesz, uram. - -- Hirt hoz nekem, ha valami baj van. Elbeszélget veled, ha unalmas lesz -az este, eljátszik a gitáron, te szereted a muzsikát. - -- Gondol-e reám majd vagy egyszer Bálint? - -- Sokszor. - -- Szeretném, ha látna is vagy egyszer. - -- Ne kivánd, a veszedelmünk lenne. - -- Hát jól van. - - -II. - -Csupa sallang, piros selyemkendo borította be a tajtékos, remego paripák -testét, mikor nagy csengetyüszóval az urához röpítették Becski Katát. A -tanító kivonult az iskolával, a pap a hivekkel, nagy volt a czeremónia. -Mikor elpuffogtatták a mozsarakat, a lovak horkolva ugrottak félre, a -gyöngébb asszony- és leánynépek pedig a fülükre tapasztották kezeiket, -hogy ne hallják azt az ezerféle lármát, a mely betöltötte az utczát, -udvart, a házat. A kapuban Gáspár visszafordult és hirt vitt Rózsának a -szép nagy ünnepségrol. - -A menyasszony egészen másforma teremtés volt, mint a szegény Rózsa, -olyanforma leány lehetett, mint a milyen legény Sas Bálint, sugár -termetü, merész tekintetü, nem olyan, mintha szerelmes menyasszony -volna, hanem mintha vezér lenne egy amazon táborban. Mind ilyenek a -Becski-leányok, azért is mentek jól férjhez valamennyien. Nagy erejü -család. - -Az uj Sas Bálintné mosolygott, mikor elmesélték neki Rózsa históriáját, -de nem haragudott a leányra. - -- Szegény kis bagoly! O és Bálint de furcsák lehettek egymás mellett. - -Az urának is nevetve hozta fel a dolgot, de az nagyon elkomolyodott és -azt mondta, hogy ne emlegesse ezt a dolgot. Maradjon a hamuban a -történet. Mikor az asszony tovább évelodött, haragos lett, s az öklével -ugy az asztalra csapott, hogy remegett körülötte minden. A -Becski-leányokkal nem igy szokás elbánni, még az apjuk is -megkülömböztetett tisztelettel beszélt velük, Kata is felpattant az -asztalcsapkodásra. - -- Azért a kis békáért türjek én! - -- Még nem türtél semmit. - -- Nem is fogok. - -- Hát hagyj akkor békét. - -- Tolem ellehetsz. - -Az asszony után méltóságosan suhogott a selyem, mikor otthagyta az urát -az asztal mellett és megbántva visszament azokba a szobákba, a hol az -eddigi Sas asszonyok is duzzogni szoktak. Bálint inkább Rózsára gondolt, -mint a maga feleségére és eszébe se jutott, hogy kibékítse. A büszke -Becski-leány egy darabig várta odabenn és csak nagyon nehezen békült -volna meg. Bálint csak nem jött. - Utóbb már engedett volna az asszony, -hanem Bálint még sem jött és nem is látták egymást egy hétig. Ez az -esküvo után hat hétre esett meg. Szerencse, hogy nem sokan tudtak róla, -mert különben a dolognak gyorsan hire kerekedett volna a megyében. - -Az asszony minden reggel megkérdezte belso cselédjét a fésülködésnél. - -- Itthon van-e az uram? - -Nagyon egyforma választ kapott mindig: - -- Nincs. - -- Hol van? - -- Már hajnalban elment a medvékre. - -Mikor eloször hallotta ezt az asszony, fölugrott s ijedten kiáltotta: - -- A Bognár oldalra! - -A cseléd egy kicsit mosolygott és megnyugtatta. - -- Nem asszonyom a másik hegyre ment. - -- Ki mondta? - -- A vadász. - -- Hazudik! - -A szép nagy Becski Kata ideges lett, akár egy akaratos leányka -valamelyik másik családból. Sokat szenvedett. Mikor férjhez ment, inkább -okos volt, mint szerelmes, most pedig semmi esze se maradt már, csak -szeretett és kinlódott. Látta, hogy az ura közelébe igy sohase jut. A -büszkeség még a Becskieknél is frázis, ha egyszer megnyilik a szivük. A -nagy szerelem mindig egy, de sok nyelven beszél. Valami más hang az, a -mire ez az ember hallgat. Hát o azt megtanulja. Nem áldozat, semmi az, -ha az ember nagyon szeret. Egyszer nem feküdt le az esti harangszóra, -hanem bekötötte a fejét egy nagy szürke keszkenobe és az erkélyre állva -türelmetlenül, szorongva várta haza az urát. Hideg harmat ült körül -minden fán, virágon, lehült a levego is, a szép asszony összeborzongott -egyszer-egyszer a hideg kövön állva, de azért nem ment be. Kell, hogy ma -vége legyen a találgatásnak. Szereti-e az ura, vagy nem? Ezt ma meg kell -tudni. Ha nem, akkor holnap haza megyen az apjához. - - -III. - -Egész komolyan beesteledett, a mire Sas Bálint hazaérkezett. A vadász -két fáradt kutyát vezetett utána, hátul pedig a parasztok zöld galyakból -összefont saraglyán egy medvét hoztak. A kutyák vinyogva szaglászták még -egyszer körül az állatot, s aztán eldültek kétfelül a porondon pihenni. -Az asszony beszaladt a házba és maga hozta ki a pálinkás butykost, hogy -az urát megkinálja belole. Az ember ivott, meg se köszönte, nézegette a -vadat, talán még valahol az erdon kószált az esze. Csak a lépcson vette -észre ezt a rendkivüli változást és csodálkozva állott meg. - -- Miért nem feküdtél le. - -- Reád vártam, Bálint. - -Sas Bálint is ugy képzelte el, hogy egy olyan asszony, a ki bevárja -este, mikor fáradtan hazajön és leszalad eléje az udvarra, minden -igyekezetével azon lesz, hogy ha szereti, ezt meg is mutassa, -elfeledteti vele a kis Rózsát. Erre gondolt akkor is, mikor nagy -biztatásra végre elhatározta, hogy megházasodik. Nagyon jól esett most -neki ez a kis szivesség. Egyik kezében a puskát vitte, a másikkal -átölelte az asszonyt és ugy mentek föl a lépcson. Az asszony is boldog -volt és mosolygott. Az erkélyre értek. - -- Valami mondani valód is volt, ugy-e - kérdezte odafenn Bálint. - -- Van, sok. - -Megállottak. Az asszony két kezét a férje vállaira tette, ugy nézett a -szemébe és beszélni kezdett. Nem ugy, mint a Becski-leányok szokták, -hanem leányos egyszerüséggel, annak a törekvésnek természetes hangján, -amelylyel telve volt. - -- Édes jó Bálint, ne haragudjál reám. Ha azt hiszed, hogy nem vagyok -hozzád való, váljunk el egymástól békességgel. De ne hidd ezt, mert -igyekezni fogok, hogy szeress. Az én családomban másként nevelik a -leányokat, mint nálatok, azért voltam eddig akaratos, makacs. Olyan -leszek ezután, a milyennek te akarsz. Tanulni fogok toled, mint a -gyermek, olyan leszek, mint Rózsa... - -- Megint Kata, megint? - -- Megint, miért ne? Nem ugy gondolok már szegény leányra, mint eddig. O -lesz a mesterem. Mondd csak, mit csinált, hogy olyan nagyon szeretted? -Hadd tegyek ugy én is. Jó volt, én is az leszek; szép volt, én se leszek -csunya; szeretett, én is szeretlek csak ugy, mint o, még jobban is. - -- Kata... - -- Igen, igen, nem hiszed? - -Leültek, az asszony már nem fázott. Mikor egyszer-egyszer megremegett, -Bálint reá adta a prémes bekecsét. - -- Mondd, milyen volt? Szoke volt, barna volt? - -Bálint kivette a tárczáját s megmutatott az asszonynak egy kis csontra -festett képet és reávilágított a szivarja tüzével. - -- Ilyen. - -Kata elmerült a képben, elgondolkozott és sóhajtott. - -- Szép; milyen simára fésülte a haját. Az enyém is ilyen lesz ezután. A -nyakán piczi ezüst kereszt van, toled kapta Bálint? - -- Tolem. - -- Végy nekem is holnap. - A szegény asszony kutatta az ujat a képen, -Bálint mosolyogva nézte s kezdte megszeretni benne ezt az igyekezetét. - -Valami tréfás hullám a levegoben nehány hangot hordott az erkélyre. A -Bognár-házból jöttek. Bálint, mintha szikra hullott volna a kezére, -fölrezzent. Az asszony megijedt, megszorította Bálint karját, de férje -nem fordult vissza. Azután hallgattak mind a ketten, mig csak másfelé -nem fordult a szél, s el nem haltak a hangok. - -Rózsa énekelt odaát valami kis paraszt nótát. Az volt benne, hogy: -elhagyott a szeretom, nem haragszom érte, ha velem nem lehet, legyen -boldog mással. - -Bálint belebámult az éjszakába. Az asszony is elgondolkozott. Azután -letérdelt a földre, ráhajtotta arczát a férje térdére, s a szemébol köny -csordult ki. Mikor Bálint visszanézett reá, alázatosan fogadkozott: - -- Megtanulom ezt is. - - - - -MEGHALT AZ ÖREG - -Mikor még én iskolába jártam, egy zsidó suszter lakott mellettünk a -földszinten. Nem olyan czipész volt, mint a többi. Csak délig dolgozott -és addig is csak nagy immel-ámmal. Délután föltette a czvikkerét, -felhuzta a szalonkabátját s elment a kávéházba. Kártyázott, kibiczelt, -de mindenképpen nyert. Csak este felé jött haza, akkor fölpofozta az -inasokat és lefeküdt a belso szobában. A felesége azt az életet élte, a -mi kiegészíti a másikat. Fozött, mosott az urára, szintén megverte az -inasokat, ha rosz kedve volt, átjárt pletykázni a szomszédba és -azonközben a sovány kosztjuk mellett is meghizott. Soha se volt egyéb -rajta, mint egy ócska szürke szoknya s a lábain papucs. Gyermekük pedig -nem volt, hála Istennek. - -A másik szobában volt a mühely, nyomoruságos, agyaggal kivert padlóju, -nyirkos, örökké fülledt, savanyu szagu lyuk, teletömve butorral, a mit -kevés lim-lommal is könnyü elképzelni, mert az egész nem volt nagyobb, -mint egy jókora ól. Egymás fölé volt téve két ágy a sarokban, a felsonek -a fejfája már majdnem érte a padlás gerendáját. Elobb mind a két inasnak -külön-külön ágya volt, hanem a mikor a gazda magához vette a felesége -apját, fölszorultak az emeletbe s az alsó ágyba a vén ember feküdt. És -feküdt is egész nap. Nagy kinnal tudott átfordulni az egyik oldaláról a -másikra, nyögött, zsidóul mormogott s ezen jól elmulattak az inasok. -Eddig külön élt, de a mesternek eszébe jutott, hogy jobb lesz, ha itt -eszi meg az öreg azt a kevés pénzt, a mije még maradt a leánya -kiházasítása után s beköltöztette az öreget az inasokhoz. Azóta már nem -olyan egyhangu odaát az élet. - -Közben megesett az is, hogy a mester egyszer összeütközésbe jött a -rendorséggel; befogták és három hétig nem eresztették haza. Hamisan -kártyázott, de a végén mégis kisült, hogy rágalom az egész, egy utazó -ügynök meg egy másik mester megesküdött, hogy soha becsületesebb embert -nem ismertek, mint a barátjuk. Különben is azért adott az Isten szemet -az embernek, hogy nézze meg, kivel ül le kártyázni. A három hét alatt -nagy felfordulás volt odaát. Az inasok birkoztak a mühelyben, az öreg -még többet nyöszörgött, az asszony pedig örökké a szomszédban ült és -szidta a fokapitányt. Az öreg zsidó rosszul beszélt magyarul, a fiuk nem -igen értették meg, ha rá hallgattak is, hogy mit akar; egyszer aztán -mégis sikerült ágyához hivatni a leányát, akkor már nagyon el volt -szegény keseredve s bárki is megsajnálta volna, ha látja. A mi -szakácsnénk néha belátogatott hozzá egy kis ételmaradékkal, azt hazudta -neki, hogy o is zsidó családnál lakik és hogy kósert foznek. Sokat -beszélt róla anyámnak s mi gyermekek is ott hallgatóztunk mindig -körülötte. - -Az öreg nyögve, lihegve szólott a leányához s a füléhez kellett -hajolnia, hogy megértse az ember, a mit beszél. - -- Hol van a Náczi? - -- Ne törodjék vele. - -- Mondták az inasok. Miért zárták be? - -- Mit tudom én. - -Az öreg erolködött s felülni próbált az ágyban, de csak a fejét tudta -kissé feljebb tolni a párnára. Vérvörösre pirult, tele volt haraggal, -indulattal beszélt, aztán hang nélkül járt a szája tovább, megint -szólott egy pár szót, ujra elakadt, integetni is próbált, de nem birta -föl a kezét. - -- Vigyetek el innen, akárhová, adjátok vissza a pénzem, nem maradok -tolvajnál. Ereszszetek, hadd menjek... - -- Nem tudsz. - -- Kocsit, kocsin... - -Az asszony kiment, ott hagyta, hogy csak hebegjen magának. Az egyik inas -kalapálni kezdett egy talpat, a másik pedig fütyölt. A vén ember -megnyugodott egy kissé s azzal vigasztalta magát, hogy ugy se tart már -sokáig. - -A negyedik emeletrol kihurczolkodott a szabó, a lakás üresen maradt s -minthogy délutánonkint már régen emlegette a mester, hogy megunta a -földszintet, kivette a szabó lakását. Ez se volt jobb, mint az eddigi, -de mégis valahogyan másként érzi magát az ember, ha magasan lakik, -különösen, ha szemmel tartják a detektívek. Tudja Isten, hogy mi mindent -akarnának még kisütni róla. - -Az öreg felköltöztetését az inasokra bizta a mester. O ugy mondta: -_szállítsátok fel_, de én ezt a kifejezést hajlandó vagyok tulságosan -uri hajlamainak tulajdonítani. Az inasok sok mindent megpróbáltak az -öreggel, de sehogysem ment a költöztetés. Az ágygyal együtt nem birták -még csak fölemelni sem s ha kiakarták emelni belole, olyan keservesen -nyögött és jajgatott, mintha a csontjait törnék. A két borzas kölyök -egymásra bámult az ágy elott s nem tudta egyik sem, hogy mit kezdjenek -vele. Végre felfogták a derékaljával együtt, beletették egy -ruhás-kosárba s a kosarat két fülénél fogva czipelték fel a lépcson. Az -öreg már akkor olyan volt, mint a csontváz. Száraz, beesett mellére -ejtette a fejét, rendetlen, piszkos szakálla szine a fehérbol átcsapott -a sárgába s ha fölnyitotta a szemeit, üresen, fájdalmasan bámult a -világba. Hosszukat sóhajtott s ilyenkor hörgött a mellében a levego. Ugy -látszott, hogy a szervezete is csak szánalomból dolgozik már egy-egy -keveset. - -A vejére rá se nézett, mióta be volt csukva. Elfordulni próbált, ha jött -s éreztette vele, hogy megveti. Csak a leányához beszélt néha, ha -elékaphatta egy-egy perczre, szidta és fenyegetozött. - -- Hagyd itt, hagyd itt, még ma. Tömlöczbe volt, oda is megy majd vissza. -Hitvány... - -- Hagyj nekem békét... - -- Te is odajutsz vele, rád sütnek valamit... - -- Törodj csak magaddal. - -- Nincs miért, egy-két napom van még, de te még sokáig élsz. Hagyd itt... - -Az egy-két napban nagyon igaza volt a szegény öregnek. - -Emlékezem, épen szerda volt s édes apám valami generálisnál tisztelgett, -vagy mi - de blouse helyett attilában jött haza. Csákó volt a fején, -fényes szalonkard az oldalán. Egy szegény, családos katonatiszt csak -akkor koptatja ezt a drága holmit, ha okvetlenül szüksége van reá. Még -ideje se volt átöltözni, lélekszakadva rohant le a suszterné. A többi -lakót már föllármázta, csunyán jajgatott s kért nagyon szépen, hogy mind -mind menjünk fel hozzájuk, haldoklik az öreg. Nálunk az a divat, hogy -sok-sok embert gyüjtenek a halottas ágyhoz. - -Apám fölment s utána mi is. - -Az ágy fejénél szalonkabátban állott a suszter s czvikkeren át hangosan -olvasott valami héber imádságot. Az öreg utána motyogott egy-két szót, -de inkább csak hangtalanul tátogatta a száját. Az asszony jajgatva dült -az ágy lábához s néha megelégedetten nézett végig a nagy társaságon, -melynek bizonyos elokelo szinezetet adott az apám aranyos attilája és -csákója. Az inasok abbahagyták a munkát és kerekre nyitott szemekkel -bámulták a dolgot. Az öregnek is tetszhetett ez a nagy tisztesség, mert -mielott behunyta a szemét, gyöngén elmosolyodott az arcza. - - - - -KENDE MIKLÓS VÉGRENDELETE - - -I. - -Kende Miklós elhalálozott az Urban és a temetés után három nappal a -közjegyzo meghivta hozzátartozóit, hogy hallgassák meg a végrendeletet. -Valami sok jót nem igen lehetett várni ettol az irástól, hanem azért a -szegény rokonok egymás hátán nyüzsögtek a tágas irodában. Egymásutáni -sorokban, mint a hangverseny-teremben, egy csomó szék volt a szobában, -de egyik se ült le. Sóvár, fojtott s néha ingerült hangon tárgyalták egy -gomolyagban, hogy kire mi várhat, némelyik pedig izgalomban remego -ajkakkal bámult föl a mennyezet virágaira, nekivetve hátát a szoba -falának. Különben egyforma lenézéssel mérték valamennyien végig az -özvegyet, a ki valami unokabátyja, egy tüzértiszt karján érkezett meg. -Gyönyörü szép asszony volt. Magas, egyenes, telt, de még messze az -elhizástól. Az arcza fehér, mint a tej, ajkai husosak, pirosak, mint a -meggy s közülök egy kicsit nagy, de szép, sorba illeszkedo fehér fogak -villogtak ki. Csak a szemei rontották a szép arcz harmóniáját. -Töméntelen, mértéktelen bujaság volt a nézésében. A hogy a nagy pillák -alul egy kicsit hunyorgatott, rövidlátósan kipislogott, abban valami -olyan rosz volt, a mit csak az asszonyok értenek meg igazán. Azok az -asszonyok, a kik az urukkal összebujva élnek s ha közéjük toppan valami -másfajta, megriadva huzódnak el tole. Az asszony oda se nézett, hanem -hátravetve a fátylát, leült egy székre. Melléje telepedett a tüzértiszt -s azután suttogva beszéltek. - -Voltaképen csak rá várakoztak. Mire elhelyezkedett, a közjegyzo kijött a -másik szobából s feketepecsétes nagy borítékot hozott magával. Aztán az -ilyes alkalmakra fentartott ünnepélyességgel tett fel az orrára egy -aranykeretes okulárt s megvárva, mig valaki utolsónak köhögi el magát, -olvasni kezdte a végrendeletet: - -- Tehát ép észszel, józan megfontolással, satöbbi, satöbbi. A -végrendelet másolatban az érdekeltekkel amugy is közöltetni fog. - A -szép asszony felé fordult s ültében meghajlott kissé elotte az asztal -fölött. Nagyságodról tiszteletreméltó életefolyásával harmoniában álló -izé, nemeslelküséggel emlékezett meg a megboldogult. Ime, méltóztassék -ide hallgatni. - Drága nomtol, született Kisfalvy Rózsától, ki némileg -fölélénkítette nekem, öreg embernek, utolsó esztendeimet, szomoruan -bucsuzom ez órában, a mikor a halállal barátkozom. A mi némi -kellemetlenségünk volt egymással, azt bocsássuk meg kölcsönösen. O -fiatal, én vén vagyok s egyformán gyarló emberek mind a ketten. S ha ugy -történt, a mint ezt elhinni okom van, hogy én, a sir szélén tipego -ember, nem voltam elég drága nomnek, az ifju, élettel teli és -körülrajongott szép asszonynak, ha a belolem hiányzó meleget másutt -kereste meg néha, azon se szabad fennakadni nekem, gyarló embernek, a ki -talán nem sokára az Ur itéloszéke elott állok. Azt kérdezhetné tolem a -legfobb biró, hogy hát: miért vetted el, Miklós fiam? - Mit tudnék reá -felelni? - Drága nom örökli a pogány-utczai ingatlant és azonkivül évi -tizenketto ezer forintot kap, havi egyezer forintos részletekben. S -mivel hogy nem akarom utját állani a boldogságának, a mihez egy ilyen -vén ember oldalán eltöltött három esztendo után jussa van, ez összeg -folyósítandó számára akkor is, ha drága nom ujra férjhez találna menni. -Legyen neki pénze. A ki ezt az intézkedésemet megtámadni próbálja, az -hagyatékomból teljesen kirekesztendo, mert csak abból a szempontból -indulhatna ki a kifogás, hogy nem voltam beszámítható állapotban, a -mikor ilyenformán rendelkeztem drága nom jövendojét illetoleg. Pedig hát -nagyon is tudom, hogy mit cselekszem. - -A rokonok összebámultak, de nagy elképpedésre nem igen értek rá, mert -most már gépiesebben kezdett olvasni a közjegyzo. Azok a passzusok -következtek, a melyekben róluk emlékezett meg a megboldogult. Csak ugy -futtában, hirtelen, egy pár numerussal szerepeltek az okmányban, ötezer, -négyezer, háromezer... aztán semmi. - A szép asszony ezt már nem is -hallgatta, hanem ajkait összeszorítva, homlokát redokbe szedve, félig -lehunyt szemekkel azon gondolkozott, a mit az imént hallott. Egy kicsit -el is pirult. Nem értette egészen, hogy mi mindent akart elmondani abban -a néhány sorban az öreg. Leszidta, az nyilvánvaló, hanem akkor miért -adott hát pénzt? Ennyi pénzt! Oszintén szólva: semmit se várt, vagy -éppen csak annyit, a mit a törvény rendel. Ez a summa megszédítette s -annyira zavarba jött, hogy a mikor a tüzértiszt csak ugy véletlenül -megérintette a karját, boszusan elhuzódott tole. Sehogy se tudta -megérteni, hogy mi történt itt voltaképen. Jó ember volt az ura, az -tagadhatatlan, de nem annyira ostoba, mint a milyen ez a végrendelet. -Pénzt adni az özvegynek ahhoz, hogy férjhez menjen, nagy summát minden -évben, hogy urasan élhessen mellette a férj is... Olyan bolondnak tünt fel -elotte a dolog, hogy kábultan kelt föl s kissé határozatlan, bágyadt -lépésekkel ment ki a szobából, meg se látva a sok roszakaratu gyilkos -pillantást, a mivel elkisérték ezen a pár lépésen a rokonok. Mig lement -a lépcson, folyton az kongott a fejében a közjegyzo száraz, ércztelen -hangján: drága nom. Mintha gunyolódott volna a vén ember, a mikor ezt -annyiszor leirta. Hiszen tudta o jól, hogy valami nagy hüségrol szó se -lehetett. Rettenetes jeleneteket veszekedtek végig az asszony szerelmei -miatt - és most: drága nom. S egy kicsit elsavanyodva és az agyában -kóválygó össze-vissza gondolatok aljára leülepedett aggodalommal -jegeczedett ki benne az a gyanu, hogy az öreg valamit akar vele. Az -öreg, a ki meghalt, a sokszor megcsalt, védtelen, gyönge vén ember, a ki -a halála után boszulja meg magát. Még nem lehet tudni, hogy mit akar, de -kell, hogy legyen valami czélja. És az asszony megmagyarázhatatlan -félelemmel nézett erre-arra, a mint kiért a kapun. Hogy vajjon nem jön-e -valamerrol valami olyas veszedelem, a mi elol ki kell térni. - S ideges, -türelmetlen és goromba lett, a mikor a tüzértiszt bizalmas mosolygással -arról pusmogott neki, hogy semmit se féljen és hogy egy kicsit már - ugy -látszik - meg volt bolondulva az öreg, a mikor ezt a szamárságot irta. - - -II. - -Az asszony egy kicsit otthon maradt még. Nem akart egyszerre eltünni a -városból. Félt a pletykától s minden szerdán koszorut vitt az ura -sírjára. Követ is o állíttatott a sír fejéhez s padot veretett le -melléje a földbe. Ezen órákig elült a szerdai napokon s néha rajtakapta -magát azon, hogy mormogva, dühösen, alig elfojtható indulattal kérdezi -maga elott a felpuposodott földet: Mit akartál velem? - Aztán eltünodött -s megint azokkal a rezedákkal beszélt, a mik benotték a dombot: Valami -titkod van. De mi? - Istenem... Minthogy azonban a közjegyzo pontosan, -udvariasan, mosolyogva fizetgette ki minden elsején a sok pénzt, elég -jól érezte magát. Mondják, hogy közben volt egy-két viszonya is. Afféle -futó szeszély, mint a hogy a falánk gyerek beleharap mindenbe, a mi az -utjába kerül. Aztán eldobta oket, de néha kimerülten, az élvezetekben -agyonhajszolt asszony támolygásával ment végig a temeto utczáján -szerdánkint. A ruhája is gyászos volt még, de lassan-lassan mindig -kaczérabb. Jobban és jobban érvényesült benne a gyönyörü test, a vállak, -a keblek s a fátyoltól, a fekete keretbol vágyakozón, mohó epedéssel -világított ki a szép fehér arcz. Egy év multán pedig férjhez ment a -tüzértiszthez, a ki elbizakodott mosolygással kisérte ki a templomból. -Szörnyü nagy publikum volt ott s a menyasszony helyett mind a volegényt -bámulták. A katona nem is ugy viselte magát, mint azok a férjnek -titulált urak, a kik még egy kicsit szemérmesen huzódnak meg az asszony -árnyékában, hanem mintha már otthon lett volna. Mintha éppen csak -templomban járt volna a feleségével. Az aprópénzzel kifizetett rokonság -csunyán bámult utánuk. Mutatták, hogy most már értenek mindent. - -Pedig hát még nem értettek mindent. - -Mikor a közjegyzo eloször fizette ki a pénzt az uj asszonynak, a férj -mosolyogva bámult a sok nagy bankóra. Csak annyit jegyzett meg, hogy: -furcsa, csakugyan furcsa. Igy pénzt kapogatni... Mindenesetre azonban -kellemes. - O is hozott tudniillik haza száz és egynehány forintot, de -hát abból igazán nehezen lehetne megélni. Jó, ha az asszonynak is van. -Ezen eltünodött egy kicsit s azonközben észre se vette, hogy a széke -karjára telepedett az asszony. Azután meg szórakozottan állott föl és -nagy lépésekkel járt erre-arra. Maga se tudta, hogy miért, de -elkedvetlenedett. Megesik az emberrel. A mikor pedig az asszony ujra -megszámlálta a pénzét és elzárta a maga szekrényébe, dühösen pislogott -vissza reá. De mosolygott, ha találkozott a pillantásuk. Eroszakolta a -jókedvet, bár érezte, hogy a helyzet szörnyen ostoba. Valaki itt fizet, -egy ezerszer megcsalt, a sárban meghurczolt nevü vén ember és o meg él -az asszonynál. Helyet kapott itt. Alkalmazva van. - -Ezt semmiképen se akarta megszokni a katona. Elobb csak roszkedvü volt, -de aztán elhatározta, hogy érvényesülni fog. Megmutatja, hogy nem -szolgálatba állott be ide, hanem ur a házban. Rendelkezik azzal, a mi -befolyik a házhoz. Lovat vett s csak a kulcsot kérte, a mikor ki kellett -fizetni. Két hét mulva másik lóra jött gusztusa. Megtetszett neki s -hazaküldte a lovászszal. Az asszony komoran fizetett és a mikor az ura -is hazajött, nem mutatkozott. Az pedig nem afféle ember volt, a kivel -kellemetlenkedni lehet. - Lement az istállóba, megtapogatta a lovak -nyakát s elment a városba egy kicsit. Másnap hazaizente, hogy dolga van. -S minthogy sokáig volt dolga, harmadnapra se került elo. Hirt se adott -magáról s az asszony iszonyu dühben lihegve várta az ebédlo lámpája -alatt. - Belolem él, - mondta és ismételte százszor is. - Belolem él és -igy bánik velem... Szederjes foltok telepedtek ki az arczára s megrázta az -asztalt egy-egy rohamában, a mikor belesajgott a szivébe az a fura, de -nagyon oszinte panasz, hogy: az övé a pénz és ime igy bánik vele ez az -ember. És fuldokolva keresett valami megtorlást, hogy majd megmutatja o. - -Másnap hazakerült a tüzértiszt és csak egy lovat talált az istállóban. - -- Hol a másik? - kiáltott rá a lovászra. - -- Eladta a nagyságos asszony. - -- Ugy? - rohant föl a házba, becsapva maga mögött minden ajtót, -egyenesen az asszonyhoz. - -- Mi van a lovammal? - -Az asszony nyugodtan, csendesen felelt neki: - -- Nem tartok kettot. Elég egy is. - -- Ki mondja? - -- Én. - -- Te? Hát kié a ló? - -- Kié a pénz? - -- Hogy szerezted? - -- Az enyém. - -A katona elott forogni kezdett a világ. Egy pillanatra elszédült és -belekapaszkodott egy székbe. De hirtelen magához tért s a hogy ott látta -maga elott feketén a pocsolyát, a mibe beleesett, eszelosen nézte egy -ideig az asszonyt s kifordult a szobából. - Hát persze, hát persze, -hiszen minden az övé. Az efféle férjjel könnyü elbánni. Mit hozott a -házhoz? Egy pár nyerget s nem ez a tisztesség. Ugy kell lenni, hogy a -férjtol függjön az asszony. Hogy megköszönje neki a kenyeret, hogy a -maga becsületes önzése diktálja neki, hogy letörülje az embere -homlokáról az izzadtságot, a mikor az egész nap az ágyuk elott nyargal. -Hogy az urától várja a szoknyát meg a czipot. - A katona iszonyuan -elszégyenlette magát. Voltaképpen nem volt tulságosan czinikus. Inkább -könnyelmü - s hirtelen elkészült azzal, a mit tennie kell. Még azon az -éjjel összepakolt s kiköltözött a kaszárnya mellé. Reggel az asszony -eltátott szájjal, sáppadtan hallgatta végig a szobalányt, a ki elmondta, -hogy elment az ur. - - -III. - -Utána ment. A sokat élt asszonyban is van valami állandó érzés, a mibe -akár bele is bolondul. Valami mélyre begyökerezett, kitéphetetlen vad -ösztön, a mitol egy-egy pillanatra szökik meg s aztán visszasóvárog -utána. De nem tudta elérni. Egyszer irt neki egy levelet. Az volt benne: -Ha haragszol, verj meg. Gyere, drágám, verj meg - s aznap délelott -látta, hogy egy csomó ágyu dübörög el az ablaka alatt s egyik mellett -sovány, közönséges kincstári lovon az ura. Fel se nézett az ablakra. S -csodálatosképpen a másikat átkozta, az elsot, a ki a sok pénzt adta. - -Aztán késobb, a mikor minden levele válasz nélkül maradt, ujra -berendezte magának a szerdákat. A temetojárást. És a padról legörnyedve -besuttogta az urához: - -- Tudom már, hogy mit akartál velem. Hitvány vén ember vagy. - - - - -A LAPATYI MALOM MELLETT - -Kiss Áronné kedden este felment a fiához a felso udvarba és azt mondta -neki, hogy szeretne bemenni másnap reggel Garabóczra. Nincs valami -különös dolga, csak éppen venne egyet-mást. Télire valót, kendot és egy -ruhára valót is. Ha valami alkalom volna, hát elmenne. Az alkalmat ugy -kell érteni, hogyha amugy is bemegy valami kocsi. Teszem fel a menyével -a hintó, ha a fiatal asszonynak volna valami dolga a városban, vagy -valami akármicsoda egyéb kocsi. Elül az öreg asszony a zsákok tetején -is. Az öreg asszony szelid, alázatos kis nénike volt, visszahuzódva az -alsó házban, a régiben s éppen csak egy kertben gazdálkodott, mivelhogy -a birtokot még életében odaadta a gyermekeinek. Valami kis havonkinti -pénzt kötött csak ki magának, a mit meg is fizettek a fiuk, meg nem is, -ahogy épen eszükbe jutott. Mindazonáltal éldegélt valahogy s esténként a -kapu elotti padon elégedetten várta be a tehénkét, a mit a nagy birtok -sok barmából megtartott magának. - Egész más udvar volt a felso, amiben -a nagyobbik fia lakott, István. Tágas, egy utcza hosszán végig a fal -mind hozzá tartozott s elol gyönyörü kertje volt. Olyan nagy, hogy el -lehetett tévedni benne s csupa finom, idegen virág. Közepén kastély, -amihez a terveket pesti épitomesterrel csináltatta meg a fiatal asszony. -István éppen künn járt valahol, az asszony pedig nem volt itthon. Üljön -le a ténsasszony - mondta a szobaleány s odébb ment. Az öreg asszony a -tornáczon járkálva várta meg a fiát s aggodalmasan figyelt föl, a mikor -hallotta a hangját. - Dirib-darabra verem a fejed - kiabálta lenn, még a -hátsó udvarban a férfi. Aztán halkabb felelet hallatszott. Cselédhang, -hogy: - de instálom... Tovább azonban már nem mondhatta, mert rettenetes -pofont kapott s csikorgott a kavics. Jött István. Szürke zeke volt -rajta, a lábain pedig hosszuszáru csizma. Nagy, leégett képü, vállas, -nehéz ember volt, az arczán, összeszorított ajkain s vastag szemöldjei -alatt a nézésében sok brutalitás. Nem igen volt meglepetve, a mikor -meglátta az anyját. - -- No mutter - kiáltotta - hát miért nem kerül beljebb? - De azért csak o -is künn ült le egy székre s nézte, hogy az öreg asszony tovább sétál. -Még dühös volt s az öklével a tornácz párkányára csapkodva többször is -elismételte: - a fene egye meg, a fene egye meg. - -- Mi baj megint? - -- Lopnak a bitangok. Csupa gebe van az istállóban. Ellopják a zabot. S -még azt mondja a betyár, hogy nem igaz. Odacsattantottam neki egy pofot. - -Az öreg asszony nagyot nyelt és semmit se szólott. Ez a tárgy már -boségesen ki volt merítve közöttük. Az asszonyt rémületbe ejtette az a -sok pof és verés, a mit a fia a cselédek között kiosztott. Azok is -emberek. Attól félt, hogy egyszer valamelyik közöttük bosszut áll -valamennyiért. Ez a nép türelmes, de ha nekivadul, nem lehet vele -egykönnyen elbánni. Az aggodalmait elmondta a fiának is sokszor, de ez -csak mosolygott rajtuk. Szörnyen megbizott magában. - -- Garabóczra szeretnék menni holnap. Nincs valami alkalmatosság, István. - -A fia bosszankodva csóválta a fejét. - -- Miért nem mondta tegnap, mutter? Bemehetett volna Katiczával. O éppen -oda van, már nemsokára itthon is kell hogy legyen. Kényelmesen -utazhattak volna. - -Bátortalanul jegyezte meg a kis öreg asszony. - -- Miért nem izent le? Én nem tudhatom... - -- Mi se, hogy anyám is oda menne. Honnan tudjuk? - -- Igaz. Hát nem küld be holnap valamit? - -- De igen, kukoriczát. Ha rázatni akarja magát, anyám, az igás kocsin, -hát tessék bemenni. A másik lovakat nem foghatom be holnap reggel ujra. -Ugy-e, mutter, azt nem is kivánja... - -- Dehogy, dehogy. - -Egy kocsisforma ember, még inkább suhancz ment el a ház alatt. István -lekiáltott neki. - -- Megállasz majd az öreg ténsasszony elott s fölveszed. Értetted? - -A fiu morgott valamit s tovább ment, de a gazda utána ordított: - -- Értetted? - -Erre megállott s a sapkája alól fölpislogva felelt: - -- Igenis. - -Valamicskét csendesebben beszélt tovább István ur. - -- Nohát! Vagy ha még a másik pofádra is akarsz egyet, csak szólj. - -Aztán intett neki. - Mars! - -Hajnalban megállott az igás kocsi az alsóház elott. Sok zsák volt rajta. -Remegtek a kerekek, ahogy befogtak a huzásba ujra a lovak. Az öreg -asszony már künn várt, a hüvös szél ellen az ócska nagykendojébe -burkolózva s mikor a kocsi megállott, maga kapaszkodott föl a -ferhérczre. A fiu mogorván, a szemeire huzott nagy báránybor-sapka alól -kelletlenül pislogott elo s a mikor az asszony elhelyezkedett mellette, -tele szájjal, lomhán szólt rá a lovakra: - nó. - Azok egy kicsit -gondolkoztak elobb s csak azután kapaszkodtak bele a hámba. Szó nélkül -koczogtak be a vámig. Ott állottak egy kicsit, mig elindult elottük a -többi kocsi. A fiu esetlenül topogva járt a kocsi körül s mikor a lovak -elé került, az ostornyéllel nagyot vágott végig az egyiken. - -- Mit csinálsz? kérdezte az öreg asszony. - Elment az eszed? - -A fiu vállat vont s leolvasva a vámos kezébe a pár krajczárt, ujra -rászólt a lovakra: - nó. - -Délelottre elváltak. A fiu kiállott a piaczra a kocsival s aztán bevitte -a lovakat a vendéglo istállójába. Addig az öreg asszony maradt a -zsákoknál, mig visszajött, aztán otthagyta a piaczon s maga elindult a -boltokba. Ugy volt, hogy délben találkoznak a vendégloben s akkor aztán -szép lassan elindulnak majd haza. A fiu azonban egy kicsit késobben ment -el a lovakért s fölvetve a fejét, ugy ment el az öreg asszony mellett, -hogy rá se nézett. Aztán egy kis félóra mulva már a kocsival jött vissza -a piaczról és az utról, a kapu elottrol kiabált be, hogy menjenek már. -Meglátszott rajta, hogy utközben valahol ivott egy kicsit. Tüzes volt az -arcza. A kapaszkodón is ügetésban hajszolta föl a lovakat. Most már a -kocsi derekában ült az öreg asszony az üres zsákokon és egy kis maradék -szénán s összegubbaszkodva, aggodalmasan nézte a fiut. Tegnapra gondolt -s annak tudta be a részegségét. Magában tudniilik utánagondolt, hogy -szokott-e inni a fiu és nem igen emlékezett arra, hogy igy látta volna. -Mentegette. El van keseredve szegény s azon töprengett, hogy hogyan -békíthetné meg. Azonközben fölértek a kaptatóra. Feszület volt a teton -az egyik oldalon, a másik utszélen pedig kocsma. A fiu leszállott és a -kocsma felé ment. Csendesen szólott utána az asszony: - -- Nem volt elég, Samu? - -A kocsma udvara meg az országut között az árkon egy kis palló volt -lefektetve. Annak a közepérol kiáltott vissza a fiu: - nem. - Az asszony -csendesen várt rá s szomoruan csóválta a fejét, a mikor a fiu ugy jött -végig a pallón visszafelé, hogy erosen markolta az egyik kezével a -korlátot. Attól kezdve lejton mentek s mintha részeg lett volna a kocsi -is. Tántorgott az uton jobbra, balra, a hogy a fiu rángatta a gyeplot. -Az asszony egyszerre csak a vállára ütött s a mikor mogorván -visszafordult, azt kérdezte tole: - -- Mit gondolsz, mit kapsz a gazdádtól, ha ezt elmondom neki? - -Samu ujra kifordult a lovakhoz s hátraszólott. - -- De azt nem éli meg. - -Az öreg asszony rábámult a széles hátra, a mi elzárta elotte az utat a -kocsiülésen s mig végigfutott rajta a hideg, lehunyta a szemeit. - Lesz, -a hogy lesz, - azt mondta magában s fásultan nézte, hogy a fiu a lapatyi -malomnál jobbra rántja a lovakat s a szekér befordult a már homályos, -sötét lombbal árnyékozott kerékvágásba. Csak a mikor már a malmot is -elhagyták, riadt föl. Belefogódzkodott a kocsi oldalába, fölállott s -rákiáltott a fiura. - -- Mit akarsz? - -Az hátra se nézett, csak verte a lovakat. Vágtatva mentek s egy-egy -gyökéren fennakadva nagyokat ugrott a kocsi. Az asszony mind a két -kezével megkapaszkodott az oldalrudakba, alig birta tartani magát benne -s most már a fiu fülébe kiabált. - Mit akarsz? - Szél fujt. Egyik -oldalról átverte a fák lombját a másik oldalra. Csak itt-ott látták az -eget, a minek az alján sok nyugtalan lombon átrezegve megjelent a -holdvilág fele. Még mentek. Egyszerre nagyot zökkent a kocsi és -megállott. Nagy fa zárta el az utat. A fiu leugrott s megkerülve a -kocsit, hátul mászott föl rá. Az asszony izzadt homlokából a hajat -simította ki s rámeresztve a szemeit a fiura, most már csaknem suttogva -kérdezte: Mit akarsz? - -A fiu a zsebében kotorászott s a közben felelt: - -- Megölöm a ténsasszonyt. - -Az öreg asszony visszahuzódott tole s mintha nem értette volna, hogy mit -mondott, ujra kérdezte: - -- Hogy mondod? - -- Megölöm a ténsasszonyt. - -Az asszony menekülést keresett s arra határozta magát rá hirtelen, hogy -a lovak közé ugrik le az elso ülésrol. Elobb a rudra, aztán lecsuszik -közéjük. Oda nehezebb utána menni, mintha csak itt áll a kocsin. Addig -is pedig szóval tartotta a fiut. - -- Engem? Hát vétettem én neked valaha? Van neked lelked? - -- Van. Belevágom a ténsasszonyba ezt a kést. - Elohuzta a zsebébol a -kést s hadonászott vele - Megadom az urfinak a pofot. - -- Akasztófára jutsz. - -- Azt se bánom. Az urfival nem birok. A multkor lestem a vasvillával, de -a mikor jött, elbujtam elole. Csak ugy puszta kézzel elbánna velem. Hát -majd másképpen adom neki vissza a pofot. A ténsasszonynyal végzek, az -anyjával. - -- Egy ilyen öreggel... - -- Ha öreg, öreg. Bánom is én. - -Az öreg asszonyt egyszerre elöntötte a méreg s a helyett, hogy hátrált -volna, elore lépett kettot a fiu felé. Keményen nézett rá s mintha -nagyon megcsalatkozott volna benne, elképpedve szólott reá. - -- Hát ilyen piszok kölyök vagy? - -A fiu felkapta a fejét s visszafeleselt. - -- Milyen? - -Az asszony most már nem is látta a kést. - -Mintha megundorodott volna, egy kicsit elfordult. Inkább szomoru volt -már, remegett a hangja. - -- Ha anyád volnék, kiszégyelném a szemem. - S megint feléje indult: Te -hitvány, te. Hát te ember akarsz lenni. Idehozol egy ilyen öreg asszonyt -és vitézkedel. - Csontos, kemény öklével mellbe vágta, hogy a fiu -letántorodott a kocsiról. De utána ment az asszony is s belebeszélt az -arczába. - Szegény anyád, hát csak ilyen gyáva kölyke van. Ilyen... -Kereste a szót, de nem találta meg hirtelenében s ösztönszerüleg gyorsan -egy iszonyu pofot adott a fiunak. - Nesze! - -Az visszalépett és nagyot kiáltott. - -- Ne tessék!... - -A vén asszony a nyomában volt. - -- Nem, ugy-e? Hát neked nem tetszik a pof? Neked? A ki a fiam helyett -velem akarsz elbánni. Hát ilyen legény vagy... - -A fiu a fejébe huzta a sapkát és a vállai közül, félszegen elódalogva -kezdett el valamit mondani. - -- Már én nem hagyom magamon száradni... - -- Nem? - A kis öreg asszony kiegyenesedett s ahogy igy egész közelben -látta maga elott a nyurga, tétován félre bámuló ficzkót, megint csak -elszomorodott. - -- Szegény anyád, hát ezért szoptatott? - De a késre esett a pillantása s -erre ujra méregbe jött. - Rongy legény vagy, hallod. - Aztán rá se -nézve, félreállott az utból s hátraszólt neki. - Indulj a lovakhoz. - -A fiu egy kicsit tétovázva indult el. Többet nem is beszéltek. Mire -megfordította a lovakat, az öreg asszony hátul fölmászott a kocsi -derekába. A fiu gyalog ment az országutig, a mi tisztán fehérlett a -fekete tarlók között. Ott czihelodött csak fel az ülésbe. Mig tovább -mentek, néha hátra pislogott és mondani akart valamit, de csak -hallgatott. Csak a mikor letette az alsóház elé az asszonyt, még ott -maradt a kocsiban állva. Várt valamire. Az asszony a hóna alatt és a -kezeiben a sok pakkal már a kapuban állott - s mégse indult. Erre -visszanézett reá s egy lépéssel közelebb menve hozzá, azt mondta neki -csendesen. - -- Samu, ne szégyeld magadat mások elott is. Én nem beszélek a te mai -napodról senkinek. - - - - -A MEGBOLONDULÁS - -Láttam közelrol. Mostanáig csak hallottam, hogy hogy megy... Vagy olvastam -az ujságban, hogy a kültelken, rendesen a kültelken mindent összetört -valami ember, aztán késsel megkergette a feleségét az udvaron s aztán -elvitték. Vagy sohase egészen hiteles novellákban olvastam -megháborodottakról... Valami hézag, kitöltetlenség azonban akadt az -irásokban. A bolond nem olyan bolond, hogy egészen odaadja magát az -épeszü embernek. Éppen az az orületében a valami, hogy az övé. Nem csür, -amin át lehet járni s megnézni mindent apróra, hanem sötét, éppen csak -neki magának derengos világitásu üreg, amibe a mi szemünk be nem lát. A -bolond azt mondja, hogy: o a király, vagy az atyaisten. Tudja, hogy -miért. Mi csak az üres értelmetlenséget halljuk, amivel ezt a -bolondságot hirdeti. A miért titok. Ahogy kezdodik a megzavarodás, a mi -a fejlodése... Idegen ahhoz a mi véges és éppen ebben a tekintetben éppen -csak tapogatózó, kombinációkban kavikáló eszünk. - -Valamit láttam. Hogy hogyan kezdodik. - -Irtam a kávéházban. Novellát egy asszonyujságnak. Meg kellett lenni -hirtelen, a mi nem is volt különben nagy munka. Legyenek az ifjak -boldogak. Hát legyenek s a Pista meg a Rózsi sorsa nyugodalmas, -kitaposott csapáson topogott elore a novellában. Éppen csak egy kis -veszekedést irtam még bele, hogy annál jobban örüljenek az asszonyok a -kibékülésnek - s pihentem közben. Nekem végre is nem volt annyira sürgos -ez a kibékülhetetlen házasságkötés. - -A szomszéd asztalnál egy ur ült. - -Ugy mondom, hogy ur, de inkább csak szegény ember volt biz o. Valami -ügynökforma ember, a ki tömérdek német lapot hozatott magának, de nem a -vendég határozott hangján, hanem mintha szivességet kérne. Azután az -apróhirdetéses oldalokat bámulta s jegyezgetett néha. Bizonyosan -ajánlkozik erre-arra s ugy látszik, hogy eredménytelenül, mert már -hónapok óta látom itt az ujságokban uj meg uj állást böngészve. -Rokonszenves nem volt az arcza. Inkább tulságosan közönséges, jóformán -vonásnélküli. Zsirarcz, ami fölött megpuffadt a bor és a mibe -belesüppedtek a szemecskék. Sárga keretü cvikkert hordott, de az üveg -fölött átpislogva olvasott. A bajusza meg a fülei elott végig kis, -ritkás pászmában, a szakálla vörös volt. Égo vörös s mintha ez a -vörösség néha az arczán is áthuzódott volna, olykor belso pir ömlött -végig a borén. Mintha hajlama lett volna a gutaütésre, ámbár még fiatal -ember volt. Legfeljebb negyven esztendos. - -Addig is, mig megkerült volna az ujságban az állás, biztosítási -ügyletekkel próbálkozott. Jámboran csinálta azonban. Nem ült rá az ember -nyakára, hanem éppen csak csendes bocsánatkéro mosolygással kérdezte meg -olykor, hogy nem volna-e terhére egyik-másik uraságnak, ha megmutatná a -tabelláit. Nekem is szokott néha s ajánlkozott olykor biztosítás -összehozására fiuk, leányok számára vegyesen, amire majdnem hogy -ráfizeti a proviziót is. Amikor ujra meg ujra átmosolygott az asztalától -s én csak csendesen intettem, hogy: nem - megint belebujt az ujságokba. -Egyszer nagyon megsajnáltam. Valami ur, a ki alsóst játszott, durván -rákiabált, hogy hordja el magát. Annak is valami egész olcsó biztosítást -akart mutatni. Olyat, ami valósággal áldozat a társaságtól, a mely -társaság azonban megteheti ezt is. Talán neki. - Pár szóban kifejtette -abból az alkalomból nekem, hogy milyen nehéz az ilyen ügynök dolga, ha -nem éppen orczátlan. O nem az. Restelli ha rá ordítanak, de ez vele jár -a kenyérrel, a kenyér pedig olyan dolog kérem, olyan dolog - a mint o -kissé hézagosan kifejezte magát, - hogy nem lehet válogatós benne ez -ember. Különösen az, a kinek gyermeke van. - -- Hát van? - -- Hogyne. Akkor már csendesen mosolygott. Csupa nyugodt derü volt az -arcza. Ezen a petyhüdt, pufók, kifejezéstelen, mindössze tompa orral -kettoreválasztott zsirpárnán meglátszott az, hogy szép lehet a gyerek. -Vagy hogy neki nagy gyönyörüsége telik benne, a mi végre is egyre megy. -- Fölolvadt a hazagondolásban. Mintha nem is éppen most történt volna az -a komiszság, hogy rákiabáltak. - -Ugy félöt tájban bejött a kávéházba az asszony is. Vézna, hosszu no, -erosen kifényesedett ruhában, ócska gallérral a vállán, a mit azonban -majd keresztül ütöttek a csontjai. Állandóan kis korczra járó -plüsstarisznyát hordott, amibol néha kis papirdarabkákat szedett elo. -Irott, nyomtatott, rubrikázott papirokat, számlát, effélét, meg szintén -apróhirdetéseket, mig kávézott, lassan, komótosan, hogy a kávé fölszálló -párás illatát külön is megegye, az ura megnézte a papirokat, -összehasonlította a hirdetéseket a maga jegyzeteivel s halkan beszéltek. -Magyarul. A férfi Sofiának szólította az asszonyt, az asszony pedig -Richárdnak a férfit. - -Tehát ugyanez a Richárd nevezetü ember ült a másik asztalnál, a mikor -fölpillantva látom egy sorjában öt-hat nagy ablakon át, hogy valahogy -komikusan kettobe görbülve, elore nyujtva a nyakát, mint a szárnyatlan, -nagy, esetlen testü szaladó madarak, rohanva jön az asszony. Az ura is -meglátta és felállott. Egy lépést se mozdult, csak várt. A kávéház egész -hosszában üres volt. Közben ujságokat rakosgatott egy pinczér. Az is az -ajtó felé fordult s az ajtóval szemben, a kasszába, a kisasszony is. Ez -a pár pillanatnyi csend azonban rettenetes volt. - -Az ajtó nem jár kilincsre. Csak be kellett, hogy taszítsa az asszony. -Tántorogva esett be rajta s olyan rikácsolással, a minél rémesebbet soha -se fogok hallani - végigrikoltott a kávéházon a megdermedve álló -emberhez. - -- Richárd! - Aztán ujra: - Richárd! - s tántorogva a kasszának esett. Az -ember még mindig nem mozdult. Csak remegett s a szemei két akkorára -dagadtak, mint a mekkorácskák voltak rendesen. A pinczér meg a leány -esett neki az asszonynak, hogy mi baj, de az meg se látta oket. Széket -toltak alája s mig lezuhant rá, iszonyu panaszosan siklott végig a -pillantása az urán. A kávéfozo legény vizzel szaladt elo, szájához -szorították a poharat. Az üveg koczogott kissé a fogain, arra fölült. -Egyenesen, mereven, olyan lapos volt a háta, mint egy deszka s -rekedtesen, nyögve, de már halkabban beszélt át a sok asztalon az -urához. - -- Pistuka ist... ist... Pistuka... Az belekapaszkodott az asztalba s -irtózatosan lihegett. Hogy jobban hallja a szót, elore görnyedt s a -száját is kitátotta. Csak egy mosoly kellett volna az arczára, hogy -rémségesen komikus legyen. Mert elfehéredett a képe, mint a bemeszelt -arczu klauné s az a tátott száj, a miben nehézkesen forgott a nyelve... -kérdezni akart, de nem tudott. - Az asszony pedig kinyögte a hirt, a -mivel idejött. - -... - gestorben. - -Most már aztán megjelent a tátott száj szögleteitol föl a szemekig a -vigyorgás az ember arczán. Nem az ágens csendes, bocsánatot kéro -mosolya, hanem féktelen jókedv. Iszonyuan, feltartózhatatlanul elkezdett -kaczagni. Elobb csak magában, hogy a teste csendesen vergodött bele. A -részletekre nem volt kiváncsi. - Az asszony a pinczérnek meg a pénztáros -leánynak mondta el, hogy az emeleti ablakból esett le a gyerek a -kövezetre - s az eszeveszett röhögésre, a mivel az ura az asztalok -között elorebotorkált, - bambán elbámult. - -Az ügynök pedig most már roppant jó kedvében volt. Közben rádült egy-egy -asztalra s ugy kaczagott. Rengett bele a nagy darab ember és énekelt is, -egy duhaj kézmozdulattal pedig lesöpörte a kasszáról a pálinkás -üvegeket. A leány összegubbaszkodva félrehuzódott és ugy bámult reá. A -többi is, aki ott volt. Csak a felesége indult el utána s két száraz, -sovány karját kitárva feléje, pihegve, panasszal teli nyögött neki. - -Richárd! Richárd... - -A pincér pedig gyorsan a telefonhoz szaladt s csöngetett. Egy pillanatra -odafigyeltünk. Csend lett. Aztán beszéd hallatszott a fülkébol: - -- A mentoket kisasszony, de gyorsan. - - - - -KI A HÁZBÓL - -Kata czukrot lopott, egy marok közönséges fehér koczkaczukrot s szörnyen -ártatlan arczczal jelentette ki a vallatás alkalmával, hogy maga is -csodálkozik azon, hogy a czukor csak ugy egyszerüen eltünik abból az -üveg vederbol, a mibe kiszámlálja a mama az egész másnapi porcziót. Anna -mint bünsegéd szerepel az ügyben. Három koczka czukrot o evett meg -tudniillik s mig a lopás végbement, az eloszoba ajtaját figyelte, hogy -nehogy meglepjék munkaközben a fotolvajt. Ez a kis leány azonban a -tárgyalások folyamán még kezdo haramiának bizonyult. Elsírta magát -tudniillik, a mikor az anyja behozatta a kalapját és a kabátját, hogy o -most már megy a Dunának, ha ilyen gyermekekkel verte meg az Isten s -aztán görcsös zokogás közt mondta el az egész történetet. A testvére -roszaló pillantásokkal mérte végig s közbe azt mondogatta: - Nem is -igaz, nem is igaz. - Mikor azonban nagyon is nyilvánvaló lett, hogy nem -neki hisznek, hanem a zokogó gyermeknek, lassan kiszivárgott az o -szemeibol is a köny s végiggördült az arczán egymás nyomában a sok -kövér, gömbölyü csöppecske. - -- Hát én most már végeztem veletek, - mondta az anyjuk. - Mindjárt -hazajön apátok s ellátja a dolgotokat. - -A mint ez már történni szokott az ilyen meglepetésekre, hatásokra -számító irásmüben, hát nyilt az ajtó és belépett az apa. Komor, szigoru -pillantásu ur, a kit odakünn valószinüleg informáltak már a belso pörös -esetrol. Rá se nézett a vádlottakra, a kik a közös veszedelemben sunyin -összebujtak az ablak párkánya alatt - s ridegen kérdezte az asszonyt. - -- Hát mi van azzal a tolvajsággal? - -- Ancsi vallott. A másik meg tagadja. - -- Egy vallomás elég. Minden hazudozóra ugy se hallgatok. Marit különben -már elküldtem a rendorségre. - -- Bezáratod oket? - -- Be én. - -A manovernek ez a része nem jól sült el. A nagyobbik lány tudniillik -csak félszemmel, egy kicsit alattomosan, de erre a pillanatra jókedvre -hangolva, fölpislantott az apjára. Tüzes nagy fekete szemének ez a -megvillanása azt mondta, hogy nem lehet ez igaz. A rendorséget nem -vonják bele a ház ügyes-bajos dolgaiba. A rendorség nem arra való. -Ennyit már sejtett. - Az anyja már észrevette, hogy ebben az irányban -nem szabad tovább menni, mert annak blamázs lesz a vége, hát fordított -egyet a dolgon. - -- Azt hiszem, hogy legjobb lenne kiadni oket a házból. - -- Mit, hogy még fizessek értük valahol? Ezekért? - -- Menjenek cselédnek. - -- Ugy nem bánom. - -Az asszony csöngetett s bejött Mari. Nagy, tenyeres-talpas falusi lány, -nem sok értelemmel az arczán, de hüséges szemekkel. Látszott rajta, hogy -régi cseléd. Egy kicsit kotnyeles, a ki just formál ahhoz is, hogy -kivegye a részét a gyermeknevelésbol. Nagyon szigoru pillantással mérte -végig a gyermekeket o is és csak azután fordult az anyához, hogy: mit -akar. - -- Hozzon egy asztalkendot, aztán két inget meg egy-egy szoknyát a -gyerekekébol. Meg egy darab kenyeret. Aztán meg a maga nagykendojét. Az -egyikre azt adjuk. - -- Aztán miért? - -- Az egyikre azt adjuk. Elmennek a háztól. - -- S hogy kapom majd vissza? - -- Visszaküldi a czupringer a ki helyet szerez nekik. - -Mari kiment s visszajött a holmival. A gyermekek odabámultak, mig az -anyjuk összekötötte nekik a batyut, de egy kicsit hitetlenül még. Az már -elbujt az ujság mögé s onnan beszélt ki pár biztató szót. Ilyenformát -például: - Majd ha a gazdájuk a fejükbe veri a csizmáját, -megemlegethetik a szüloi házat. - -- Hátha éppen goromba emberhez kerülnek... - -- Itt is áll ni... Egy cselédet megpofozott a gazdája, hogy megindult az -orravére. Végig folyt a fehér kötényén. - -- Nekik nem lesz fehér kötényük. - -Elkészült a batyu s most már felállott az ur és rámordult a két -tolvajra: - Mars! - -Nem akartak megindulni. Erre hangosabban szólott rájuk: - Ki innen! Az -én házamban nincs helye a hazugoknak. Meg a tolvajoknak. - Kituszkolta -oket a szoba közepére és hogy hamarább vége legyen az uti készülodésnek, -maga adta rá a kisebbikre a Mari nagykendojét. Elobb a vállaira -terítette, aztán keresztbe vette a két szárnyát a gyermek mellén s végül -egy csimbókot kötött belole a háta közepén. A nagyobbik másik kendot -kapott, szintén szürke, piaczra járó, nagy, durvaszövésü keszkenot. O -kapta a batyut is s a férfi kinyitotta az ajtót elottük s lódított egyet -rajtuk. - Mars! - -Az eloszoba közepén egyszerre csak visszafordult a két gyermek s -egyszerre kiáltottak hátra. Az egyik azt: papuska! A másik meg igy: -drága. Akkorra azonban már becsapták a hátuk mögött az ajtót s Mari -nyitotta a külso ajtót. S a két gyermek megindult kifelé. Neki a -világnak. - -Mindez egy hegy tetején történt, oszszel, villában, a mibe pestiek -hurczolkodtak be nyárra. A nagyobbik hat esztendos volt, a kisebbik négy -s kivülök még egy kis két esztendos fiu is tartozott a házhoz, a kinek -azonban csodálatosképpen ebben a történetben semmi aktiv része nincs. A -ház elején széles nagy veranda bámult le az utra, egész nyilásán nagy -piroscsikos vászonernyovel, a mi mögé most elbujt az ur meg az asszony -és leste, hogy hogyan bandukolt ki a cselédsorba a két lány - könnyen -szemmel lehetett tartani oket. A ház alatt szerpentin-ut kezdodött a -hegyoldalban s talán tizenötöt is kanyarodott éles szögben, mig -belefolyt az utczába, a min már villamos vasut jár. - Az egyik -kanyarodónál csakugyan elotüntek a gyerekek. Két nagy keszkeno -voltaképpen, két lábacskákon tipego batyu, a mihez az egyikhez -hozzáfüzve még egy harmadik batyu is hozzátartozott az ingekkel, meg a -szoknyákkal, meg a darab kenyérrel. A nagyobbik ölelte a kicsit. -Szorította magához azzal az anyai gonddal, a mi már a másféléves -leánygyermekben is érvényesül, ha még kisebb gyermek mellett áll. A hogy -mentek, hátul, a görcsre kötött nagy keszkenok lassu, nehézkés ingásán, -a lépésükön, lehorgasztott fejecskéjükön meglátszott a nagy gond. -Fennrol is látszott, hogy inkább csak a nagyobbik beszél s a kicsinek -meg-megrángatózik a teste. Sír. Egyszer pedig megállottak az ut közepén -s a nagyobbik gyermek magyarázott valamit a kicsinek. De nem sok -sikerrel, mert a gyermek elindult. A nénje utána. Két kanyarodón minden -nevezetesebb esemény nélkül jutottak lejebb, egyszerre azonban a -harmadiknál, sürü bokrok mögött elmaradtak. Fenn a verandán hiába -várták, hogy elokerüljenek. Az anya már aggodalmaskodott. Most már ideje -utánuk nézni. - -- Még ráérünk. - -- De menj, kérlek. Leülnek a hideg földre. - -A férfi ment s hirtelen utólérte a gyermekeket. Akkorra már azok is -utban voltak. Rájuk se nézett. Elhaladt mellettük s csak arra fordult -vissza, hogy keserves zokogással kiáltották utána a gyerekek. - -- Papuska! Drága! - -Megfordult s olyanformán vonogatta a vállait, mint a ki nem érti, hogy -mit akarnak tole. - -- Mi kell? - -Kata beszélt, a másik pedig az apja után rohanva, átfogta a lábait s -fuldokolva görcsösen zokogott. - -- Nem leszünk többet roszak. Csak még most tessék megengedni. Nem kell -nekem többet sohse czukor... - Most már o is pihegett s felfeltört belole -a sírás. Inkább a kávéba se adjanak... Csak most engedjen meg, papuska... - -A férfi a lehetoségig komoly ránczokba szedte a homlokát és mérlegelni -látszott az ügyet. Végre is hosszu, kinos, várandós pauza után -ráhatározta magát a nyilatkozásra. - -- Hát menjetek haza. Mondjátok meg a mamának, hogy én megengedtem, hogy -estig még otthon maradjatok. Aztán, ha nagyon jók lesztek, hát meglehet, -hogy még azután is velünk maradhattok. - -A kicsi neki esett az apja nadrágjának. Belemázolta a könyes arczát és -csókolta. A nagy azonban sarkon fordult s indult vissza. - -Fenn már a kapuban várta oket az asszony s nem kivánt semmi -magyarázatot. Az asszonyok egy negyedóráig se tudnak konzekvensek lenni. -Elvette tolük a batyut s maga vitte föl a házba. Fenn az ebédloasztalon -kibontotta s nagyot bámult a gyerekekre. - -- Hát ez mi? - -Azok odanéztek a sok piros bogyóra, a mi egy-egy vércseppet festett az -ingecskére, szoknyára s beletapadt a kenyérbe. - -- Som. - -- Mikor szedtétek? - -- Most. - -- Aztán minek az? - -A kisebbik leányból ujra fölszakadt a zokogás s szakadozottan, -el-elfulladó hangon felelt: - -- Mit ettünk volna, ha elfogy a kenyér?... - - - - -EGY KIS FERTÁLYÓRA - -Három ur zavarta meg munkájában az irót. Az elso kis köpczös ember volt, -egészséges, pirosra sült orczával s rövidre nyirott, ritkás, szürke, -olyan kemény hajjal, a milyen az utczaseprogép hengerén a kefe. -Bemutatta magát: Gáll István birósági végrehajtó - s nagyott rántott az -irón felülrol lefelé a kézszorítással. Az iró vézna, szoke kis ember -volt s különben is szörnyen vigasztalan, aggodalmas pislogásu, sarokba -szorított adós ebben a pillanatban. Ha tudniillik csak ugy durván -fellökték az asztala mellol, olyanforma ember lett belole, mint a sánta, -akitol elveszik a mankót. Az ajtókat ugy leste, mintha most mindjárt meg -akarna szökni. Még kinosabb aggodalom remegett az arczán, a mikor a -másik szobából apró lábak tapicskálása hallatszott be. Figyelt, hogy -vajjon nem jönnek-e be a gyerekek. Volt már tudniillik akkor is -közöttük, a ki aggodalommal figyelt ki a pillái alól az olyan urakra, a -kik igy hármasban jöttek. - A második emberen hosszu, láthatólag nem az -o testére szabott felölto volt. A lábain rövid, a bokán alig valamivel -alul éro nadrág feszült meg a csizmaszáron. Vén, itt-ott kikopott -szakállu, vizes szemü ember volt különben. Morogva köszönt s könyökig -belemászva a felöltobe, tintatartót, tollat vett elo s a papirosokkal -együtt kirakta az asztalra. A harmadik ur fiatal ember volt. Az átlagos -ügyvédsegéd. Kis bajuszkával. Nem kopott, de nem is jól öltözött, nem -okos arczu, de nem is buta. Valaki valahol közbül. - Egy kicsit unta -magát. Mutatta, hogy érti a dologban a formalitást. Az iró uraknál -sohase kerül liczitáczióra a sor. Azok az utolsó pillanatban mindig -fizetnek valamit. - -Ahogy kibámult az ajtón, azt mondta: - Gyönyörü itt a kilátás. Az -iróasztalon papirosok zizegtek s dunnyogva mondott valamit beléjük a vén -ember. Összerendezték az iveket. Csend volt, mire az ügyvédsegéd ujra -csak kifelé fordult: - igazán gyönyörü. Miután igy elszéledtek kissé, az -iró hirtelen átment a másik szobába. Ott egy öreg asszony férfi ingeket -foltozott. - -- Ne tessék beereszteni a gyerekeket hozzám. Anyám se jöjjön be. Valami -urakkal tárgyalok. - -- Jó, fiam. - -Visszajöve észrevette, hogy a vén ember még mindig csak a hátát fogja a -széknek. Gyöngén a vállára ütött és biztatta: - Üljön le, uram. - Az a -végrehajtóra pislantott, de az is intett neki, hogy lehet. Az -ügyvédsegéd sarkonfordult s miután igy együtt voltak, a végrehajtó -belevágta a pennáját a kalamárisba. - De még nem irt. Hátradült a széken -s mintha az emlékezetében keresgélne, félig lehunyta a szemeit. - -- Az ám, mondta egyszerre. - Eddig a kilenczedik kerületben tetszett -lakni. Persze... Az ám, ismerem a nevit. Derék név. Jó mókákat tetszik -megereszteni. Egyszer a végrehajtókról is tetszett irni, no nem valami -hizelgoen, pedig hát éppen olyan hányt-vetett nép vagyunk mi is, mint az -irók, van kivetni való minden bransban... Persze, hát az üzleti világ is -szép pénzt sirat az iró urakon. Nem mindenkin lehet megvenni... Néhol a -szegény ügyvédnek kell kielégíteni minket is, ugy-e Domitrovics bácsi... -Hát a régi jegyzék, csak éppen tán némi változás lesz... - -- Valamicskét hivatalosabb ábrázattal nézett az iróra s keményen -kérdezte: - Eladni nem tetszett semmit az ingóból? - -- Nem. - -Egy kis szünet után ujra hátradült a széken s némi elismeréssel -biczczentett a fejével. - -- Azért szép pálya. Meg kell adni. Mindenféle történeteket csak ugy -kigondolnak... Mondja, kérem, nem szokott igy megálmodni holmit... - -- Én nem igen. Talán mások. - -Az öreg hátra köhögött és diktált: - hétfiókos, keményfa iróasztal, -székkel... - -Gáll István körülnézett a szék után s jóizüen elnevette magát. - Keresi -a szász a lovát s rajta ül - mondta. Tetszik ismerni? - Az iró -bólintott, hogy igen. - Erre serczegni kezdett az asztalon a penna s -Gáll ur ismételte: - székkel. Tovább. Könyvszekrény üveges ajtóval... -tóval. Másik szekrény, kétajtós, matt... matt. - Itt megállott utjában a -penna s derékban kettéharapva a szót, eloregörnyedve vállainak sulya -alatt, hallgatva nézett föl a végrehajtó urra Domitrovics bácsi is. - -- Mert hallottam, hogy igy a fantáziának, a mi hát mégis a fo, hogy ugy -mondjam, nélkülözhetetlen az iró urakra nézve - különös felgerjesztoje -az éjszaka. Én hát persze nem tudom elég szépen kifejezni magamat... - -Az iró mereven bámult kifelé az ablakon, de ahogy csend lett, gépiesen -ismételte magában a végrehajtó szavait s udvariasan leczáfolta: dehogy -nem. - Gáll ur kissé türelmetlenül fordult hátra a vén emberhez. - -- Maga csak diktáljon. A miért mi társalgunk, nem kell elbámulni. - -Gépies munka ez, kérem. Oda se nézek és irom... No, divány, hát látja, -hogy divány is van... hogy - plüss takaróval. Hintaszék... Helyes... -Játékasztal... Igen. Tovább... Préselt borszékek, hány? - -- Négy. - -- Helyes. Mert ugy, a kik irodalmilag foglalkoznak, azoknak nyugalom -kéne. Jó álom, aztán nagyokat enni. Akkor vált az embernek az esze. A -kerti butor persze a háziuré? - -Hátul morgott az öreg. - -- Háromágu gázcsillár... - ... lár... Ezt a nomben tapasztalom, kérem. O is -foglalkozik irodalmilag, hanem persze csak ugy a hölgyvilág számára -szerkesztett lapokban. Nincs az a czicza, a ki szebben kinyalná a -lábast, mint a hogy o kinyalja a beszélyeit. Ehhez nyugalom kell, hogy -az anyagiak ne bántsák az embert. Az urak - azt hiszem - egy kicsit -elnagyolják a dolgokat. Hogy ugy mondjam, elhandabandázzák... Mindig ki -kell találni valamit a beszélyeikben, a mi nincs beleirva. Már pedig egy -költséggel azt is bele lehetne irni. Egy kis félóra ide vagy oda, már -nem sokat határoz a munkában... Nyitott könyvszekrény. Helyes... - Ne tessék -rosz néven venni, hanem azért van az, hogy az embernek nem is igen van -kedve olvasni... Inkább a történelmi munkák felé fordul, vagy megmarad a -jó öreg könyveknél. Teszem fel... Hogy mondja? - -- Papirkosár. - -- Egye fene. Azzal nem bajlódunk. - Meg aztán a sok mindenféle -nyomoruság. Hát már most csak tessék elképzelni, hogy ugyan hát mit -lehet meríteni ebbol. A szegény ember mind komiszul él. Veszekedos, -harapós, egyik mint a másik. Mégis csak szebb a beszély, vagy a -humoreszk is, ha finom népek jönnek, mennek, ágálnak benne. Már ugy van -ezzel az ember, hogy ha nem tartozhatik közéjük, hát legalább olvasgatni -szeret róluk. Az én nom nem ir bárón alul s tessék elhinni, hogy érzik a -nyomtatáson, a hogy az ember olvassa, a sok mindenféle finom illatszer, -a mit a konteszek, meg a baroneszek használnak. - Minek fájduljon meg -nekem még a más baja miatt is a fejem. Hogy jött egy napszámos, aztán -azt mondta a pallérnak, hogy - álló lámpa? - megvan - hogy neki beteg a -felesége és hogy nincs mit szopni a gyereknek, mert az anyja melle üres -- és efféléket irnak. - Hát persze, azt már tetszik tudni, hogy ezzel -egyidejüleg mindenféle járandóságokat, meg honoráriumot, meg effélét is -lefoglalunk. Csak ugy, mint rendesen... - -- Tudom. - -- Na, hát ide tessék irni, ide, ahol az ujjam van. Jólesik, ha igy egy -kicsit kibeszélgeti magát az ember. Az kellene kérem az iró uraknak, -hogy oszinte kritikát halljanak. Nem azért, mintha értenék hozzá, hanem -hát kérem a nom érti. O is azt mondja, hogy ma nem irnak rendesen. -Közönségessé tették a szép fogalmait. Igy mondja: hát én persze nem -értem ennyire. - Mi? Koszoruk? Mit akar a koszorukkal? Ki ad azért -valamit? - Összehajtogatta az irásokat s odaadta a vén embernek. Arra -indultak is. - -Az iró bágyadtan nézett utánuk s beszólott a másik szobába. - -- Jertek be, gyerekek. - - - - -EGY GYÁR TÖRTÉNETE. - -Két ur beszélgetett egy tágas verandán, a mirol majdnem egész Pestet -látni lehetett, meg Kobányát is. Messze a felso vezetékkel járó villamos -kocsik rakétaszerü sistergését s nappal egy-egy finom kis füstpászmát -Rákoson tul, a hol már beépítetlen, szabad területre szabadulnak ki a -városi vonatok, meg Budát, a várat s a két város között a Dunát egymás -sorjában a sok hiddal. A veranda alatt lankás diszkert sok rózsával, -keskeny utakkal s apró bokrokkal, a mik közül az egyikbe éppen most -ugrott be egy gyerek. Zsupsz, éppen a közepébe. Ebbol se lesz többé soha -ugynevezett diszcserje, a min piros a levél, zöld a virág. - Az asztalon -egy üveg bor volt és két pohár s a férfiak szivaroztak s -meghányták-vetették az élet egynémely apró kellemetlenségeit. A vendég -ur tanár volt, a házigazda pedig mérnök a kinek a kert alatt, a mellék -utczába nyiló kapuval kis egyemeletes gyára volt. Ha északi szél fujt, -éppen a veranda fölött hordta el a hosszu kémény füstjét. A gyárban -cséplogépek készültek s egyéb gazdasági szerszám. Dolgozott benne -nyolczvan-száz munkás s derekas munkát végezhetnek, mert mig a másik -utczában a világraszóló nagy gyártelep munkásai felét elbocsátotta, a -kis gyáracskában uj mühelyt építettek valami ócska fáskamarák helyére. - -Lennrol gyerekzsivaj hallszott s azzal a fiatal emberrel együtt, a ki az -elébb a bokorba ugrott, még három gyerek nyargalt el a veranda alatt egy -spárgába kapaszkodva. Részben kocsisok, részben lovak. Az apjuk -mosolyogva nézett utánuk a verandáról s fekete szorrel sürün benott -arczán csendes mosolygás vonult el, hogy letelepedjék a szemeiben, a -melyekbol kiragyogott az öröm, hogy: ime, milyen szépek a gyerekek. - -- Meg kellene házasodni neked is öreg - mondta. - -Az csendesen felelt. - -- Nem lehet. - -- Miért? - -- Kicsi a fizetésem. Nem merem a nyakamba venni a felelosséget, a mi a -házasságal jár. - -- Hát kezdj valamibe. - -- Mibe? - -- Amihez értesz. Csinálj egy iskolát, vagy akármit, a mirol gondolod, -hogy tudsz hozzá. Próbáld meg, hogy a magad ura légy. Hogy a magad -képességeibol magad lásd a hasznod. Ne kapjál annyit a munkádért, a -mennyit adni kegyeskednek, hanem a mennyit az becsületesen megér. Én igy -csináltam. Egyszerre csak otthagytam becses kenyéradómat, a ki pedig jól -megfizetett s elhatároztam, hogy a magam ura leszek. Többre becsültem a -képességeimet annál, mintsem hogy a munkáimat még inaskodással is -pótoljam akárkivel szemben. Hogy én, az okos ember, folytonos -készenlétben tartsam a kalapomat arra, hogy lekapjam egy kevésbé okos ur -elott, a ki azonban nagyobb ur, mint én. Hát egyszerre csak -elhatároztam... Azaz, hogy legyünk egészen oszinték. Nem én határoztam el, -hanem rákényszerítettek a körülmények. Csináltam itt egy -gépjavító-mühelyt, aztán magunk is készítettünk masinát s most már kevés -emberrel cserélek ebben a nagy városban. - -A tanár nagyott nézett a mérnökre. - -- Hát nem te hagytad ott a vasutat? - -- Nem. Azt csak ugy hazudtam akkor. Elcsaptak. - -- Mi az ördög! - -- Jól tették, hanem a dolognak elég érdekes a története. - A zsebébol -kihuzott egy nagyon közönséges, szürke kis órát s odamutatta a tanárnak. -- Ez az óra mindennek a megmondhatója. - A füléhez tartotta s -mosolygott. - Most talán éppen arról ketyeg. Hát igy volt... - -Csinos szobalány jött ki bennrol ezüst tálczával. Feketekávét hozott s -letette az asztal közepére. Aztán kiosztotta a két csészét, czukrot -adott az uraknak, konyakot kinált - s elment. - -- Hát ugy volt - kezdte a mérnök - hogy néhányunkat leküldtek hidat -építeni. Mérnökök, segédmérnökök, rajzolók lehettünk vagy huszan, munkás -pedig öt-hatszáz. Ott már hegyek között halad a Duna s a medre olyan -szeszélyes, mint valami hegyi pataké. Némely helyen az öles ruddal értük -a fenekét, másfelé, pár lépésnyi távolságokban pedig harmincz-negyven -ölnyire sülyedt le benne az ólom. Itt-ott szeszélyesen sziklák állottak -ki belole - alacsony vizállásnál. Ha nott a viz, recsegve szakadtak -össze egy-egy ilyen víz alá bukott alattomos kövön a tutajok s -éjszakánkint egy-egy csónak is, a min dohányt, pálinkát csempésztek át -tulról. Hallottuk, hogy ordít egyet-kettot a szerb: Segítség! - aztán -csend. Az volt a föladatunk, hogy két hidláb számára keressünk helyet a -mederben. Egy sziklát, a mire ráépíthetünk s egy mély talajt, a mibe -biztos alapot verhetünk le. Fennrol sürgettek, hogy mit -körülményeskedünk annyit. Azt is megmondták némely hivatalos irásban a -sorok között, hogy csak a napi-dijak miatt huzzuk-halasztjuk a munkát, -pedig hát szivesen otthagytuk volna már magunk is azt az istenverte -vidéket. Kocsin, jó lovakkal három órányira volt a legközelebbi város. -Mi künn laktunk a parton, sátrakban s rettenetes ételeket ettünk, -italokat ittunk és késo oszszel meg kora tavaszszal majd az ujjainkra -fagyott a czeruza, ahogy a rajztáblák fölé hajolva, dideregve -szerkesztettünk meg egy csomó roszabb és még roszabb tervet a -hidlábakhoz. Éppen csak a tél legszigorubb pár hónapjára huzódtunk be a -városba, hogy távolról próbáljuk meg megtalálni azt a megoldást, a mit a -folyam partján hiába kerestünk. - -Azaz, hogy dehogy a partján. Benne. Egész nap vizen voltak a -kirendeltség kis vascsónakjai s mértük, jegyeztük, rajzoltuk a medret. -Künn pedig egy körülményes öreg ur tötyögött naponként két-három óra -hosszat. A mindnyájunk feje fölé kirendelt ur, a munka vezetoje. -Méltóságos ur volt s halvány fogalma se arról, hogy voltaképpen mit is -csinálunk. Egy ember, a ki nagyképüségével tette magát tekintélyessé. -Hümmögött, monoklit vágott a szemébe, ha a rajzokat eléje terjesztették -s a fiatalabb fiuk állandóan azt cselekedték meg a tréfa kedvéért, hogy -a legképtelenebb matematikai terveket jegyezték föl a rajzpapir szélére. -Kaczagtak a háta mögött, de azért messze lekapták elotte a kalapot és -hajlongva, az alázatosságban egymást tul liczitálva tudakolták a becses -egészségét s minden mondatukban elofordult az, hogy: méltóságos ur, -méltóságos ur... - Én azt mondtam neki, ha éppen találkoznom kellett vele: -tanácsos ur, a mire o nagyot bámult. S lassan megfordult és utánam -nézett még akkor is, a mikor már rég elmentem s lehullott mögöttem a -sátrunk ponyvaajtaja. - -A mikor elkészültem a tervemmel, a mire határozottan rá volt rajzolva a -hid vonala, két olyan kollégának mutattam meg elobb, a kiket sokra -becsültem. Egy kicsit elgondolkodtak rajta s azután elismerték, hogy -jobban nem lehet megoldani a dolgot. Költséges, de ha becsületesen -megcsinálják a tervet, nem kell attól tartani, hogy az elso tehervonat -alatt leszakad a hid. Nem is a hid, hanem a hid lába. A mérnökök vitték -el a tervet a méltóságos urhoz, a ki hosszasan bámult reá a monoklin -keresztül s aztán kegyesen bólintott - s harmadnapra telegrammbeli -utasításra megkezdtük a munkát. Az én terveim alapján és az én -vezetésemmel. - -A nem igen széles, de annál szilajabb folyó medrében szabaddá kellett -tennünk egy vonalat. Nemcsak a hidlábak helyét, hanem az egész utat, -mert gondoskodni kellett arról is, hogy a viz sodra csekélyebb legyen a -mi vonalunkban. Ne mossa a köveinket, czementünket tulságosan gorombán. -Tehát meglehetos mélyen kiismertük és leegyengettük a talajt. Ez a -leegyengetés körülbelül azt jelentette, hogy az életem állandóan -veszedelemben forgott. A csónakom mögött másik csónak uszott a -dinamittal. Magamnak kellett vigyáznom arra a munkára, a hogy -besülyesztették a viz mélyébe a robbantó anyagot, aztán a hogy -elhelyezték benne a gyujtózsinórt s azonközben vigyázni arra is, hogy -hozzá ne verjem magam valami sziklához, a mi a kiismerhetetlen, kavargó, -iszapos vizben könnyen megeshetett. Másodperczekre volt kiszámítva -minden, az ut vissza, aztán a dinamógép munkája s mondhatom, hogy nem -vagyok ideges, hanem azért néha pokrócz-goromba voltam. - A kivitelben -már osztozkodni akart velem a méltóságos ur is. Állandóan ott -lábatlankodott s bekiabált nekem a folyó közepébe mindenféle bolond -utasításokat, a min jót mosolyogtak a háta mögött a fiatalok s azt is -megkisérlette néha, hogy keresztülhuzza a tenkintélyével valami -intézkedésemet. Ilyenkor azt mondtam neki: - tanácsos ur ehhez nem ért. -- Egyik vállába huzta be félig a fejét s onnan nézett ki rám, aztán -hallottam, hogy panaszolt: - Geller goromba. - Azt is mondta, hogy az o -idejében is fejlett volt már a technika s a csirke rosszul teszi, ha -oktatni akarja a tyukot... Csodálatosképpen azonban ugy vettem észre, hogy -azért még se haragudott reám. Sot mintha többre becsült volna, mint a -többit. Néha rajtakaptam azon, hogy rajtam pihen a szeme. Mintha -gyönyörködött volna bennem - s egyszer, a mikor a rettento hideg elol a -városba vonultunk s egyéb szórakozás hiján szinházat pártoltunk, a -kocsiján vitt haza és világosan értésemre adta, hogy a munka, a mit -csináltam, olyan szép, hogy a mint befejezzük, fomérnök leszek. Erre o -már mindent elokészített. - Régen vártam erre s jól esett, hogy nem -hiába. El is határoztam, hogy ezután kiméletesebben kezelem az öreget. -Nem a fomérnökségért, végre is az ugyse tole függ, hanem mert tudok én -kevésbbé rideg is lenni, ha akarok. S csakugyan, a mikor ujra -kikerültünk a hidhoz, már azt mondtam neki, ha valami bolond utasítással -veszélyeztette az egész munkát: - tanácsos ur, aggodalmas nekem -ilyenformán a dolog. Talán jobb volna, ha igy meg ugy... Azt csináltam, a -mit jónak láttam, hanem a környezet elott nem kellett annyira pirulnia -az öregnek, mint azelott. - -S ezek után mégis egyszerre csak hirtelen elcsaptak. Tudniillik egy nagy -gyöngéje volt még az öregnek azonkivül, hogy gyöngén állott tudomány -dolgában. Az órája. A szerint kel föl a nap. A hogy o mondani szokta -annak idején, elobb fölkiált a hegy mögül: - Tanácsos ur, jöhetek? - A -méltóságos ur arra eloveszi a szarvasbor tokból az órát, a zacskóval -megtörülgeti kissé, alul, fölül, belül is, aztán rápillant és -visszaszól: jöhet, vagy: még várjon három másodperczig. S arra aztán -vagy kibuvik rögtön a láthatára tányérának széle fölé a nap, vagy vár -még három másodperczig. Az én kollégáim alaposan kihasználták az öregnek -ezt a késoi szerelmét az órája iránt. Futkostak hozzá a maguk óráival s -fontos sietséggel kérdezték: - hány óra, méltóságos ur? - Aztán -hozzáigazították a magukét az övéhez s mentek tovább tüntetve avval a -boldog öntudattal, hogy jó helyre fordultak fölvilágosításért. Az öregur -pedig büszke megelégedéssel tapasztalta, hogy az órája az egész -kirendeltség minden órája fölött uralkodik. Diktál a többinek, a mint ez -illik is, mert hát ilyen óra, de micsoda óra... - -Egyszer, a mikor éppen csoportban diskuráltunk, egy kis technikus szalad -hozzánk. Kezében az órája s utat furva magának a sorokban s olyan -lihegve kérdi, minta ettol függne nemcsak a hidunk, hanem az egész -világnak a sora: - Méltóságos ur, hány óra? - Mosolyogtam, hogy hogy nem -ég ki a szeme ennek a fiatalembernek, de önkénytelenül magam is az órám -után nyultam és a mikor az öreg ur nagy körülményesen kihámozta az -óráját a tokból s megadta a feleletet, hogy: hét óra ötven - csendesen -rámondtam: - ötvenöt. - -Szörnyü csend lett. A tanácsos rám bámult, aztán a monoklihoz emelte az -órát, hogy jobban megnézze. A hogy nézte, puffadt arcza kipirult s gogös -határozottsággal tisztán csak a kis technikushoz beszélve, dunnyogva -ismételte: - -- Ötven. - -Nem hagyhattam annyiba. - -- Ötvenöt. - -Azt hittem, hogy veszekedni fogunk egy kicsit, mint két olyan ember, a -ki nagyot tart az órája pontosságára, hanem az öreg ur leejtette -szemérol az üveget s mindkét kezét belesülyesztve a nagykabátja zsebébe, -elsétált tolünk. Vissza se nézett s harmadnapra egy ukázzal mást bizott -meg a munka vezetésével. Én néha kisétáltam a partra, megnézni, hogy mit -csinált az utódom. Ott ügyetlenkedett szegény. Nem is csoda. Én jártam -azt az utat odáig, nem o. Egy hétre rá bizalmasan fölszólítottak -Pestrol, hogy kérjem a nyugdijazásomat. A fegyelem és a fölebbvalóval -szemben illendo tisztesség ellen vétettem. Megtettem nekik. - - - - -A SZABÓT KI KELLETT DOBNI - -Bertus István elobb csak egyszerü timármester volt Gabalyon, egy afféle -kis városban, a mi voltaképen csak egy széles utcza, a mi a közepe táján -bendot ereszt s aztán ujra összelapul két sor házzá. Lassan-lassan -szedte meg magát s nem is a mesterségével, hanem borkereskedéssel. A -városkának van vasuti állomása, a mirol aztán elviszi a gozös az árut -Pestre, Bécsbe. Bertus szedte a bort olcsón, továbbadta drágábban s mire -ötvenesztendos tekintélyes polgár vált belole, százezer forintja gyült -össze. Odahaza azonban nem volt egészen ur. Tudták, hogy csak timár, s a -hivatalnok meg efféle lenézte. Ez mód fölött bántotta s mivel hogy -ambicziózus ember volt, elhatározta, hogy otthagyja a kis várost. Feljön -Budapestre, a hol nem ismerik alacsony multját, a timárságot tudniillik. -Irt is itt egy ügyvédnek, hogy ha tudna valami ingatlant, a mibe érdemes -pénzt fektetni, hát o hajlandó. Az ügyvéd hirtelen felelt. Épen tudott -egy igen alkalmas ingatlanról. O adja el tudniillik. Háromemeletes ház, -egyszerü emberek lakják. Csupa kis lakás és a legutóbbi házbérkimutatás -szerint hét százalékot jövedelmezne a belefektetett százezer forint. -Maradna még fenn ezen a summán felül némi bankteher, de a ház birja. -Mindent bir. - -Bertus urnak tetszett a vásár igy az elso pillantásra. Feljött -Budapestre, megnézte a házat, aztán azt a bizonyos kimutatást is, a mi -csakugyan arról bizonykodott, hogy szép nagy jövedelme lesz majd a pénze -után, a bankban is meggyozodött arról, hogy összesen huszonhét -esztendeig kell még fizetnie - s végül aláirta a már kész kontraktust, -kifizette a pénzt s a jómódu embernek azzal az elégedett mosolygásával -hagyta el az ügyvédi irodát, a mi a különösen sikerült üzletek után -dereng egy-egy jól táplált párnás, fényes arczon. Még rövid idore, mig -egy s mást rendbehoz, hazautazott. Aztán három hét mulva családostul, -minden uri berendezésével egyetemben behurczolkodott egy rangbeli -lakásba a Belvárosban. Attól kezdve csibukozni szokott délelottönkint és -pedig az ablakban s kritikusan mustrálta végig a pesti népet, a mely ott -tolongott sürü tömegben erre-arra mozogva az ablakai alatt. - -Közben, a mi kis pénze volt még, alaposan megcsappant. Sok kellett, -ide-oda, mindenfelé s rablóvilág járja nálunk. - Mi mindent elkérnek -csak egy kis kanapéért is, a min két ember is alig fér el. Hát a mint -csibukozott Bertus ur, arra gondolt, hogy éppen ideje, hogy jön a -fertály. Lássuk, hogy mit hoz a ház. A mibe szintén bele kellett tenni -mindenféle reparáczióban pár ezrest az árán kivül is. Hát csak adogassa -vissza. Adogassa, adogassa... Ez tetszett Bertus urnak. A ház, a hogy -adogatja csendesen a pénzt. Minden évben négyszer megfejik, mint a -tehenet. A házmester leül a háromlábu székre és feji... Finom szép bankók -gyülnek a sajtárba. - -S jött is a házmester. Az eloszobában letette a kalapját, kopogtatott, -az asszonynak az mondta: - Kezit csókolom, nagysága, - az urnak is -komoly illendoséggel s rögtön eloszedte a zsebébol a paksamétát a sok -irással. Bertus ur letelepedett az ebédlo asztal mellé s várta, hogy -most már adogat a ház. - -- A házmester kezdte: - -- Hát nagyságos ur, kérem, a szabó fizetett... - -- A szabó. No és... - -- Az fizetett. Az mindig fizet. Itt a negyven forint... - -Letett az asztalra két tizest meg négy ötöst s a tárczáját ezzel már -vissza is dugta a zsebébe. Bertus ur csak nézte, hogy mit csinál, s a -kezében levo czeruzával, a mit közben folyton nyálazott, hogy jobban -fogjon a számadásban - a pénzt böködte. - A szabó, a szabó... - -- Hát a többi? - kérdezte egyszerre a bugyelláris után bámulva. - -- Többi nem. - -- Mit: nem? - -- Nem fizetett. - -- Miért? - -- Nincs nekik. - -- Mi közöm hozzá! - -- Nincs. Én ugy ismerem ezt a házat, nagyságos ur, mint a zsebemet, -nincs nekik. Az elotte való nagyságos ur is azért adta el, mert nem -folyt be a bér. De tessék elhinni, hogy veszteséggel adta. - -- Mi? Mi? - -- Nem folyik be a bér. - -- De hiszen, lenyuzom én a borüket. Van törvény. - -- Nem ér az semmit. Nincs azokon mit megvenni. Az a kis butor alig ér -egy pár krajczárt. Legfönnebb otthagyják s tovább mennek. Aztán -kereskedjék rajtuk a nagyságos ur. Az ilyen népet meg se lehet találni, -ma itt, holnap ott, a hol munka akad. Hanem a szabó fizet... - -Bertus ur belesápadt ebbe a beszédbe. Egy pillantással a mennyezetre -bámult s mintha valami repülo holmit kisért volna figyelemmel, tovább -nézett, föl, messze... A pénze után. Aztán rábámult a házmesterre s -elfulladó, gyönge hangon nyögte ki: - -- Hát akkor miért adták el nekem ezt a házat? - -- Eladó volt. - -- Miért vettem meg? - -A házmester vigyorgott egyet s vállat vont. - -- Azt már nem tudom. - -Bertus ur arra gondolt, hogy a másik szobában van az asszony s ha az -meghall valamit, még nagyobb a veszedelem. Belebetegszik szegény. Hát -csak magában töprengett, belemeredve a házmester arczába. - -- Mit csináljak? Mit csináljak? - -A házmester megsajnálta és segítségére jött a tanácscsal. - -- Tessék eladni. - -A Bertus ur szemeiben megcsillant az öröm. - -- Csakugyan. - De aztán hirtelen elszomorodott. - De ki veszi meg? - -- Ahogy a nagyságos ur megvette. - -- Igaz, igaz. - Egyszerre azonban dühbe borult. - -- Hanem azt a piszok népet még ma dobja ki. Egyet se türök meg, persze a -szabó kivétel... Fizet. - -Az ember ott vele szemben vakarni kezdte a fejét s nagyon aggodalmas -képet vágott. - -- Az nem lehet, kérem. - -- Miért? A házamban csak én vagyok az ur. - -- Igen, de üres házat nem vesz meg senki. A nagyságos ur se vette volna -meg, ha nincs benne lakó. - -- Nem, nem, csakugyan... - -- S ha meg tetszik engedni, hát éppen a szabó a baj. Az kérem a multkor -is kiabált az udvaron, hogy: - Mi, az egész házban én vagyok az egyetlen -tisztességes lakó s nekem nem lehet kitenni a folyosóra a vasalót? Hogy -megsüti a lábát rajta valami gyerek? Hát süsse. Arra való ez a sok -csirkefogó, a ki beköltözik a házba s nem fizet. Pazariták vagy ilyest -mondott a lakókra, mert nem lehet tagadni, hogy müvelt ember, ámbár -henczeg. Egy táblát is tett a kapu fölé, ujat, a min az van, hogy: -tailleur. A lakóknak persze nem tetszik az efféle modor, mert ha -valakinek nincs pénze, azért lehet még önérzete, van is nekik s a -feleségemnek a multkor is azt mondta a kerékhajtó, a ki a földszinten -hátul lakik, hogyha ülni is kell érte, hát azt se bánja, o megveri a -szabót. Tessék elhinni, hogy nagy gond rendet tartani e között a népség -között s ha valami csunya kellemetlenségünk lesz, annak a szabó az oka. -Mert hogy o fizet, hát azt hiszi, hogy ezzel már a többi lakót -lebecsülheti, holott hát azok is tisztességes emberek, csakhogy -nincsenek ugy ellátva a fizetésre, mint o. - -- Hát mit csináljak? Csak nem dobhatom ki a házból az egyetlen lakót, a -ki fizet. - -- Nem, nem, ámbár... A ház eladó, nagyságos ur, az a fo, hogy ne legyen -benne üres lakás. Már pedig nem tudom, hogy ezek a népek meddig türnek. -Van olyan, a ki máris azt mondja, hogy vagy o vagy a szabó... Aztán -járhatunk utána, a mig lakót kapunk. - -- Ne mondjon bolondot. - -- Nem én, hanem körül mind igy tartják fenn a házakat. Adják, veszik, de -a lakó marad. Ez a szabó pedig nekünk kész veszedelem, kérem... - -- De fizet. - -- Fizet, de annak a rongyos százhatvan forintnak nem sok hasznát látjuk. -Menjen, kérem, engedelemmel legyen mondva - menjen a fenébe. Ne rontsa a -házban a békességet. - -- Hát felmondjunk neki? - -- Fel bizony, kérem. - -Bertus ur még egy kicsit csóválta a fejét. Kavargott az agyában valami, -hogy micsoda buta dolog az a mi itt végbe megy, hanem végre is belátta, -hogy a szabó nem arravaló ember, hogy a ház tisztes lakói között helyet -foglaljon. Felállott és dühösen csapott rá a negyven forintra. - -- Hát dobja ki! - -A házmester bólintott, hogy: rendben van, s indult is kifelé. Mielott -azonban elment volna, pár lépéssel beérte Bertus ur s bizalmasan sugva -szólott neki, nehogy meghallja benn az asszony. - -- Az uj lakónál azonban okosabb legyen. Nem a pénzre kell néznünk, hanem -inkább valami csendes, derék emberrol gondoskodjék. Olyat, a ki a -többinek semmit se vethet a szemére. - - - - -A FIÁKERES UR - -A visszleszámitolási vagy visszkiszámitolási vagy a jó Isten tudja, hogy -micsoda banknál bajok voltak a mult esztendo végén. A mérleg sehogyse -akart szép gömbölydedre sikerülni, hogy tudniillik alul jobbról is, -balról is egy és ugyanazon summa kerüljön ki. Maxfeld igazgató ur a -könyvvezetés osztályába hurczolkodott be s az asztalok között futkározva -lármázott: - nem klappol, nem klappol! - s idegessé tett a sok egymásba -nyiló szobában mindenkit, a ki nagy könyvek fölé hajolva millió -numerusból igyekezett kikeresni a hibát. Akkor történt meg az a -nevezetes eset, hogy három nap és három éjszakán át egyvégtében senki se -ment haza a könyvvezetés osztályából. A diványokon aludtak egy-egy órát -s az iróasztalok szélén piszkos vendégloi tányérok mutatták, hogy ott is -kosztoltak a hivatalnok urak. Egyszer-egyszer meg tisztán ötletszerüen -kocsiba vágta magát az igazgató ur és sorra járta a bank -fióklokalitásait. A hibát kereste - és az egyikben csakugyan talált is -egy rémületesen halvány fiatal embert. Négyszögletü farámába foglalt -márványlap mögött éppen egy csomó százas bankóval a kezében, a mi -iszonyuan remegni kezdett, a mikor a direktort meglátta. - Aztán -egyszerre lesütötte a szemeit s valami egészen különös, nem is emberi -hangon olvasni kezdte a pénzt le a márványlapra: - egyszáz, kettoszáz... -Ezzel az eredménynyel rohant vissza a központba az igazgató s a fiatal -emberrol meg is feledkezett, éppen csak a bajjal törodve nagyot -rikkantott az ajtóban: - megvan! Aztán a mit nem találtak meg három nap -alatt, arra rávezetett egy kis félórai munka. Az a fiatal ember a fiók -pénztára mögött lopott egy csomó pénzt. Furfangosan, nagy -zseniálitással, minden tekintetben kifogástalanul - s a család -megtérítette a kárt. A mérleg munkáját azonban ujra kellett kezdeni s be -is fejezni hamar. Ujra két napig kiabáltak egyik asztaltól a másikhoz -nagy numerusokat, meg kicsiket - s aztán rendbejöttek. - Az egyik -hivatalnok, bizonyos Adorján Samu nevezetü, azonban belebetegedett a -munkába. A munka ötödik napján már nagyon zavaros volt a nézése s -minduntalan átszólt a másiknak, a ki rémíto számoszlopot pergetett le -neki: - várj, várj!... Láza volt s mire végzett, kiesett kezébol a penna. - -Nyolc hétig feküdt. Elobb önkivületben s olyan nyomorult állapotban, -hogy az orvosok mindig a másnappal biztatták az anyját, hogy: akkor majd -bizonyosat lehet mondani. Különben minden az Isten kezében van. A ki -apró kis bogárkákra is gondot visel, annak bizonyára kiterjed a figyelme -egy ilyen jeles bankhivatalnokra is. Ebben biztak is valamennyire s -azalatt a betegnek kihullott a haja, meggyérült az amugy se igen dus -bajsza s rettenetesen levánnyadt az arcza. Tisztára a csontra lapult a -bore s kidülleszkedo orczái fölött kidülledtek a fejébol nagy vizes -szemei. Szomoru szemek, csak bámult velük, mint a bamba, mert az agya -lassan dolgozta föl a képeket, a miket a szemek tükre fölfogott. Járni -még nem tudott. Egyszer megpróbálta s összeesett az ágy elott, a -szonyegen. Aztán szörnyen lassan épült, sok tejjel, hussal, borocskával -s végre a napokban vastag botra támaszkodva s másik kezével keményen -belekapaszkodva a karfába, lebátorkodott a lépcson. Ugy nyomta a szoba, -hogy már nem birta el maga fölött a mennyezetet, meg a még ráépített -emeleteket. Hörgött benne. - -Lenn azonban már pár lépés után tántorogva esett neki a falnak. Éppen -egy kocsi ment arra. Intett neki, hogy álljon a gyalogjáró mellé s -fölkapaszkodott rá. Az ülésen aztán kényelmesen elnyujtózkodott s -bágyadt mosolylyal, nagy gyönyörüségben azt mondta a kocsisnak, hogy -arra menjen, a merre éppen akar. A lovak megindultak, a gyors menés -friss szelet hajtott az arczába. Egy kicsit kitátotta a száját is, hogy -többet nyelhessen belole s pihent. - Egy pillanatra fölrezzent azonban s -boszuság ült az arczára. Arra gondolt, hogy ez a kocsizás töméntelen -pénzbe fog kerülni. Lenézett a sárhányó alá a kerékre. Gummi... Ej ha, ezt -urasan csináljuk - mondta magában, de aztán vállat vont. Egyszer csak -megengedheti magának és különben is, ha majd be megy a bankba, kap a -betegségért majd valamit. Van erre valami orvosság-alap vagy micsoda s -abból kijár a segítség annak, a ki rászorult. De mennyire rászorult!... - -Ebben a pillanatban tetszett neki a szegénysége. Ez segíti pénzhez - s -hirtelen lekapta a kalapját egy tekintélyes ur elott, a ki a gyalogjárón -vele szembejött. Borostyánkoszipkából füstölt s csak ugy félrenézett a -kocsin és bólintott. Ez az ur igazgató a banknál. Sulya van a szavának. -Jó volt nem szalasztani el. Ha véletlenül nem köszön, abból baj lehetett -volna. A kocsi kifordult a ligetbe. Mindjárt az ut elején fehérruhás -gyerekekkel találkoztak, a kik után fonálra kötött piros meg kék -léggömbök usztak a levegoben. Az egyik ló megijedt és félreugrott. A -beteggel egy hirtelent kanyarodott a kocsi, aztán zökkent, a mint a -kocsis nagyot rántott a gyeplon. - Hé, hé, ki ne boríts, - motyogta -mosolyogva Adorján Samu. Elobb fel kell venni a pénzecskét - s azon -gondolkozott, hogy mit is csináljon majd a pénzzel. Egy kicsit nem -ártana elutazni Délre, de hát még is okosabb, ha pár ruhát csináltat - s -majd kiesett a kocsiból, akkorát görbült, mig lekapta a kalapját. -Magának a vezérigazgatónak a felesége jött szembe a gyep szélén a -nevelokisasszonynyal meg a gyermekekkel. Az elso pillanatra nem ismerte -meg, hanem aztán a mikor a kocsi már tovább ment s kanyarodott egyet, -hogy ujra látni lehetett azt, a ki benne ül, a lornyonnal nézte meg. A -fiu hálás volt érte. - Hallotta, hogy beteg voltam - gondolta magában - -s meleggel öntötte el a részvét. Végre is még sincs annyira elhagyatva -az ember, mint ahogy hiszi. - -Mintha egy kicsit lerészegedett volna azonban, a friss levegoben ujra -szédült. Megnézte az óráját s komikus grimászt vágott. - Ej ha! - Az ido -tudniillik tüneményesen gyorsan mult. Már másfél órát kocsizott. -Rászólott tehát a kocsisra, hogy forduljon vissza. Mikor kiértek az -utczára, majd elütöttek egy fiatalembert, a ki átment az uton. A kocsis -morgott valamit, a fiatalember visszaugrott a lovak elol s Adorján -rákiáltott a kocsiból: - -- Maga az, Sommer! Megálljunk. Hova megy! - -- A Belváros felé. - -- Jöjjön elviszem. - -A fiatalember az o bankjában volt tisztviselo. Voltaképpen nem igen -szerette, de most jól esett neki, hogy látta. Valaki a többiek közül, -akárki, de mégis abból a fajtából való, a minek a tömegében o is otthon -van. Kezeltek s Adorján hátradolve az ülésen, derüs nyugalommal gondolt -arra, hogy most már nemsokára o is bemegy a bankba. S felveszi a pénzt -is - s ezenközben letette Sommert. Mosolyogva köszönt neki s most már -csakugyan hazahajtatott. - -Két hét telt körülbelül abba, mig ujra elmehetett a bankba. Akkorra már -magához tért egy kicsit. Az arcza teltebb lett s a járása biztosabb. -Éppen csak a haja, szegény haja, annak elpusztult a nagyobbik fele s a -keze szörnyen uri formáju lett. Fehér és száraz. Akkorra már készen -vitte be az irást is, a miben a pénzt kérte s egy kicsit még lustálkodva -várta, hogy vajjon mennyit szavaznak meg. Ha keveset ugy is lesz vagy -kétszáz forint. - -Benn az igazgató elo is terjesztette a dolgot. Késon, a mikor az urak -már indultak. - -- Hát igen - azt mondta - van itt még valami. Adorján Samu -a könyvvezetési osztályból segély irányában fordult az -orvosság-pénztárhoz. Tessék határozni. A magam részérol nem igen -ajánlhatom. A feleségem a multkoriban is fiákeren látta az illetot és -pedig a ligetben. Hát ha arra telik neki, akkor telik a gyógyulásra is. - -- Roppant korhelyformán néz ki az az ember - mondta az ügyész, a ki a -könyvvezetési osztályon ment be az igazgatóság termébe. - -- Az nem sokat bizonyít. Beteg volt. - -- Magam is kétlovas kocsin láttam multkoriba - mondta a tekintélyes -igazgató, a kinek most is a szájában volt a vastag borostyánszipka, -végében a kis szivarral. - Én nem igen engedem meg magamnak... - -- A Sommer szintén meséli odalenn, hogy gumiráfos hintón röpítette -egyszer haza. Az efféle ujságolást szeretik némelyek, bár esetleg -csakugyan nem vezette rosz szándék... - -- Mindegy. Ha jut kocsira, jusson orvosságra is. - -- Hol lesz este? - kérdezte a tekintélyes ur visszafordulva, de már a -kilincsen volt a keze. - -A kérdés az igazgatónak szólott. Az azonban csak fölvonta a vállát. Nem -tudja. - -Egy másik ur, a ki még az asztal mellett ült, ugyancsak az igazgatónak -szólott. - -- Pénzt nem kezel? - -- Ki? - -- Az a fiákeres. - -- Nem, ahhoz nem juthat. - S az ajtó felé fordulva felelt a másiknak is. -- Talán a vendégloben, ha az asszony is akarja. Majd hirt adok. - -A tekintélyes ur dünnyögött: - -- Jó. - - - - -HOGY A GYEREKEKNEK EGY KIS MULATSÁGUK LEGYEN - -Valami játékot kellene kitalálni ezeknek a gyerekeknek - mondta az -asszony. - Szörnyen unják magukat. - A gyerekek összemosolyogtak s egy -vakkantás is hallszott, mintha egy játékos kis kutya kurta rikkantása -lett volna. Ez a hang egy háromesztendos pisze kis lánykából tört ki. -Még egy ennél kisebb leány is totyogott a szobában. Az összepacskolta a -kezeit és azt mondta: - áték, áték... A kisebbik, a pisze leánynál azonban -két esztendovel nagyobb fiu odaadó naivitással az apjára rontott és -kunyorált: - papuskám, csinálj valamit. Csiiinálj... A nagyobbik fiu -hosszu szempillái, mint valami szoke selyemeresz alul kifigyelve, komoly -nyugalommal várta, hogy mi lesz. - Ugyan csinálj már nekik valamit, - -nógatta a férfit az asszony, mire az megmozdult. - -A mi Urunk Jézus Krisztus lépéseit nem figyelték nagyobb áhítattal a -tanítványai, mint ezt a fiatal embert a gyerekek. Ehhez mérten -körülményes is volt aztán. Minden rekvizitumot külön vitt be a szobába -és különféle ajtókon át. Egyszer a konyhából jött, aztán a -fürdoszobából, aztán a hálóból. Behozta a szappantálat, aztán vizet, -aztán szappant, aztán künnrol, a hátsó udvarból sok keresés után -alkalmatos szalmaszálakat. Pár szappanforgácsot föloldott a vizben a kis -tálban, a szalmaszálak egyik végét szerte kigörbítette, hogy olyanok -lettek, mint a vizemelo tornyok tetején a kerék. A várakozás körül - a -mint mondani szokás - a tetopontra hágott. A nagyobbik kislány -ráripakodott a kisebbik bátyjára: - ne lökj! - Az egészen kicsi most már -türelmetlenül követelodzött: - áték, áték - s a kisebbik fiu nagy -dióbarna szemeit mérhetetlen bizalommal az apjára függesztve bámult. A -nagy fiu már sejtette, hogy mi lesz s mosolygott. - -A férfi végre mindennel rendbejött és kijelentette, hogy -szappanosgömböket fog fujni. Meg is kezdte. Belemártotta a szürkés, -nyulós vizbe a szalmaszálat s belefujt. Mire egy csöpp szappanos viz -hullott a nadrágjára. Ez felboszantotta kissé. Nem nagyon, hanem -összehuzta a szemöldökeit s most már türelmetlenül fujt. - -- Ugyan várj, - mondta az asszony. - -- Hagyj békében, - s ujra fujt. Aztán várt egy darabig s végre csakugyan -finom, csillogó üveggömb gömbölyödött ki a szalmaszálból. Mind nagyobb -lett, hanem egy kis kellemetlenség esett vele. A legkisebb gyermek -tudniillik nagy rikoltással rárohant és belemarkolt. A férfi erre dühbe -jött s kiabált: - Mari! Mari! - -Bejött egy kis félszeg falusi lány. - -- Vigye innen ezt a haramiát! Ettol a majomtól semmit se lehet csinálni. -- A kisasszony ordított, de a nyers ero diadalmaskodott. A leány, miután -pár rugást kapott a hasába, kiczepelte. A férfi tovább fujt s egy-egy -sikerült alkotásnál rákiabált az asszonyra: - Nagyszerü, nézd! Felséges! -- S keményen mordult a gyerekekre: - Ne tolakodjatok. - Azok -megilletodve vonultak hátrább és sóvár pillantással kisérték utjában a -szalmaszálat a tálig meg vissza s majd kidült a szemük, ugy bámulták -illendo távolságból a gömböcskéket, amelyeket egy könnyed libbentéssel a -levegobe dobott föl az apjuk. Csak akkor estek neki mindnyájan, a hogy -lefelé szállott s szertepattant a kezükön. Ezt már nem bánta a férfi, -akkor o már uj gömböt fujt; azzal volt elfoglalva s mivelhogy a száját -nem használhatta egyébre, hát csak a kezével intett mérgesen, ha -valamelyik gyerek a közelébe tévedt. - -Az apparátust azonban kissé tökéletlennek találta. Nagyon sokáig kellett -fujni s a gömb végül mégis csak akkorácska lett, mint egy kisebbfajta -alma. Tollért kiabált ki s azt is mondta, hogy mozogjanak, nem várhat -estig. Egyéb dolga is van. - Az egyik lány fölment a padlásra, a másik -pedig arra emlékezett, hogy a házmesterné mintha ludat vett volna a mult -héten. Hát elmentek mind a ketten s ezt a perczet a legkisebb gyermek -arra használta föl, hogy bebátorkodjék a játék szinhelyére. De csak az -ajtóig indult el, mert akkor már rákiáltott az apja: - Indulj, te -betöro. - A betöro erre megfordult és lábainál fogva maga után hurczolva -egy majdnem akkora babát, amekkora o maga - visszatipegett a másik -szobába. A nagy fiu a bennlévo tömeget tartotta rendben. Visszalökdöste -oket, ha elore léptek s magyarázott azonközben: - De édeskéim, a papa -akkor nem tud fujni, ha a keze alatt vagytok. - -Az öcscse fölvetette fejét, mint valami makranczos kis csikó - és -kijelentette, hogy o is fujni akar. - -A kisleány behuzta a vállai közé a fejét s szintén ráhatározta magát -arra, hogy nyilatkozzék. - -- Én is fujok. - -Az apjuk csak rájuk nézett s mivelhogy egy sikerült kékes, felül -narancssárgás gömb függött a szalmaszál végén, röviden fejezte ki magát. - -- Maradjatok. - -A fiu konokul erosködött. - -- De én fujok. - -A kis pisze se hagyta magát. - -- Én is. - -Az asszony is beleszólott: - -- Ugyan hagyd oket. Legyen örömük. - -- Nézzék. - -Behozták a tollat a házmesternétol. A férfi megnézte, levágta a végét, -belefujt s azt mondta: - Ez már beszéd. - Egy kis ido beletelt abba, mig -alkalmassá tette a munkára. Azalatt csak bámultak a gyerekek, hanem -aztán, a mikor az elso gömb kirepült a levegobe, egyszerre rárohantak az -apjukra. Most már a nagy fia is. - Papa, én is. - Az apjuk a szappanos -vizben mártogatta meg a tollcsatorna végét s szomoru szemrehányással -szólott nekik: - Hát látjátok igy van ez. A papuskának egyéb dolga is -lenne. Te nagy kamasz, legalább te megérthetnéd, hogy a papuska nem -abból él, hogy itt nektek szappant fujjon. Hanem hát a papuska jó, -csinál nektek játékot s aztán megrohanjátok, mint valami betyárok. Hát -aztán legyen kedve az embernek... - -A fiu komolyan elhuzódott. Sokkal kedvetlenebbül a másik, de nem mozdult -helyérol a kis leány s nem igen hangosan, de határozottan jelentette ki: -- Én fujok. - -- Fujsz? - kérdezte az apja, de most már nagyon mérgesen. - Hát nem -érted a szép szót, hát tudok én másképp is beszélni. Mars innen! -Takarodj a sarokba! - -A kis leány huzódva indult el. Visszapislogott, hogy talán még -visszahivják - s csak a másik szobába kezdett el sírni. De nagyon. A -férfinak egy kicsit kiabálni kellett, hogy megértse az asszony. - Azért -mégis hálátlanok ám ezek a gyerekek - mondta. - Az ember csinál nekik -játékot és ez a köszönet. - -- Fujj bele füstöt. - -- Persze. - -A férfi óriásra fujt fel egy golyót s aztán a czigarettájából egy kis -füstöt bocsátott bele. A füst kavargott a vékony, gömbölyü, tökéletesen -átlátszó falak között s mivelhogy az ablakon át bekukkantott a nap, -gyönyörü lett a lomhán libego, könnyü, ezer szinben pompázó karika. Az -asszony is gyönyörködött benne s fölugrott. - -- Adj egy kis füstöt nekem is. - -Szivott a czigarettából, aztán meg o fujt föl egy labdát. Ebbe már több -jutott a füstbol. Ebben a hamvas, vadgalambpehely szine dominált és mig -nézték, hogy hogyan ereszkedik le, meg se hallották a kisebbik fiut, a -ki konokul ismételte: - Én is fujok. - -A nagyobbik fiu is beleszólott. Szépen kérve, nagy vágyakozással. - -- Én is papa, füsttel. - -- Hát még mi nem? - -- Papuskám... - -A férfi lecsapta az asztalra a czigarettát s idegesen kezdett el -lármázni. - -- Hát te már okos vagy, hát nézzed. Hát nem szép ez? Mondd. -Gyönyörködjél benne. Lásd apuska itthon maradt, hogy játékot csináljon -nektek s ti folyton zaklatjátok... - -A gyermek szeme megtelt könynyel, a mi nehézkesen, lassan, tempósan -végigfolyni indult az arczán s félszemmel fölpillantva az apjára, -könyörögve, valami nagyon is szivhezszóló keserves vágyakozással -szólott: - -- Papuskám, még füsttel sohase csináltam. - -Ahogy látta, hogy az apja rá se hallgat, keserves, feltartóztathatatlan -zokogás tört ki belole. Azzal elment a diványra és fuldokolva, görcsös -lihegésben sírt. - A kicsi, az öcscse meg ismételte, aztán meg ujra -mondta: - Én fujok. - -A férfi most már az asszonyra volt dühös. - -- Minek lovalsz bele engem ilyesmibe? Hát látod, az ember mindent -megtesz értük, aztán ez a köszönet. - - - - -A SZEMTELEN EMBER - -Szemtelen ember elvégre sok van a világon és szörnyen hosszu -utánjárással lehetne kideríteni, azt, hogy micsodák is voltaképpen a -szemtelen emberek. Miért azok, holott van két szemük, a mit nemcsak, -hogy el nem tüntethetnek az arczukból, hanem be se hunynak, a mikor -szemtelenek. Holott hát valahogy mégis igazán szemnélküliekké kellene -hogy váljanak, a mikor például olyan aljasságokat követnek el, mint az -én emberem, a kit nem én nevezek szemtelennek, hanem az erre sokkal -hivatottabb felsoség. Maga a hivatali fonökség - kérem alássan, - a mely -mégis hát tudja, hogy kiben mi lakik s ha az itél, hát csak tessék -nyugodalmasan belehelyezkedni az o álláspontjába. Végre is, a kik -vállalatok élén állanak, tudják, hogy kiben mi lakik. Hát tessék -elkészülni arra, hogy ezekben a sorokban igen hitvány emberrol lészen -szó. - -A közgyülés közeledtével egy kisebbfajta bankban az egyik igazgató ur -behivatta magához Klein urat, Klein Sándor urat, a ki egyébképpen kissé -alárendelt helyzetben volt az intézetben. Hivatalnok volt. Valami olyan, -a kinek nem is igen van egyéb czime, mint hogy hozzátartozik a -testülethez. Zsidó is azonban, tehát mindenesetre egy kis hálával -tartozik, a szintiszta keresztény igazgatóságnak azért, hogy álláshoz -jutott az intézetben. Tehát behivatta egyik igazgató ur s amikor -megállott az ajtóban, rákiáltott. Csak ugy kedélyesen persze. - -- Üljön le Sándorkám! Ne vigye el az álmomat, a teremtésit magának. - -Sándorka leült. Sándorka ugy körülbelül ötvenesztendos ember. Nem igen -kifejezésteli arczczal. Nyugodt, csendes, nagy feje van, szép okos -szemei s valami öntudatos becsületes komolysága. Az igazgató ur a -fiacskája lehetne. Talán huszonöt-huszonhatesztendos ember, a kit az -apósa tett be ide. Egy forészvényes és egyébképpen is igen nagy hatalmu -ur, a ki szörnyü sok tiszteletbeli állást visel és ugy megy végig az -utczán, hogy o csak bólint egyet-egyet, a sok mindenféle ember pedig -nagy kalapemelintéssel köszön neki. Tehát az igazgató ur behivatta Klein -Sándort s beszélni kezdett hozzá ilyeténképpen: - -- Nézze, édes Sándorka, a közgyülés elé nekem jelentést kell -beterjesztenem az elmult üzletévrol. Maga ismer engem, tudja, hogy én -inkább a nagyobb konczepcziók embere vagyok. Utálom az effélét. Hogy én -leüljek az asztal elé s három napig rágjam a pennát, hogy ennyit -nyertünk, ennyit vesztettünk és mindezt részletezzem, bizonyítgassam meg -efféle, hát ez nekem igen kellemetlen. Hát nézze édes Klein ur, legyen -szives, csinálja meg nekem ezt a jelentést, de szép, olvasható irással, -hogy ne akadjak fenn rajta s aztán én, kérem, egyáltalában nem leszek -hálátlan. Ön meg fog ismerni engem, nemcsak ugy, mint hivatalfonökét, -hanem, mint gentlemant is. Én - kérem - tüzbe megyek a hivatalnokaimért -és ezért a munkáért se sajnálok harmincz forintot. Mondjuk, hogy -harmincz forintot. Jó? Elvégre ez önnek nagyon jól jön. Nem? Egy kis -mellékes pénzecske. Értem én azt, hogy elcsuszik. No Sándorka, nem? - -- Dehogy nem. A mi pénz, az mind jó. Bár több lenne. - -- Arra is rátérünk. Ne féljen semmit. A mig én itt vagyok a vállalat -élén, addig az ilyen kiváló erok csak feküdjenek bele az ágyba s várják -a szerencséjüket. Én vagyok a szerencse. Ne féljen semmit... Egészen -melléje ment s kedélyesen a czombjára csapott. - Sándorka, hát csak nem -hiszi, hogy én elhagyom magát?... Hát megcsinálja? - -- Meg. - -- De mikorra, öregem, mert ezzel nem lehet ám babrálni? - -- Holnapra behozom. - -- Reggel? - -- Reggel. - -A kis igazgató nagyott nézett s megilletodve csóválta a fejét. - -- Hát ez igazán szép. Hát éjjel fogja csinálni? - -- Éjjel. - -- És a szeme? Nem árt a szemének az ilyen éjjeli munka? - -Klein ur belecsapott a levegobe a kezével. Egy kicsit türelmetlenül s -valami kis megvetéssel is azzal az emberrel szemben, a ki belehajszolja -a munkába s aztán buta jóakarattal azt kérdi, hogy nem fájdul-e meg az -szeme. - -- Az én szemem... Addig kitart, amig élek. - -Félénk, csendes kopogás hallszott az ajtón. Klein ur csak odanézett s az -igazgató ur kiáltotta: szabad. - Egy szolga jött be, idevaló szolga s -azt mondta, hogy Bogyó igazgató ur, a másik igazgató kéreti Klein urat, -hogy mielott elmegy, okvetlenül sziveskedjék beszólani hozzá. Sürgos -mondanivalója van. - Itt már nem volt semmi dolga, tehát átment a másik -igazgató urhoz. A kis igazgatócska, ez itt, az ajtóig kisérte s -szorongatta a kezeit és mivelhogy a szolga is velük ment, sugdosva -beszélt: - -- De köztünk marad. Igen? - -- Persze. - -- A javításról pedig beszélünk. Mert hát tisztára disznóság, hogy -magának már három év óta nem javítottak. Magának, a ki az egész üzletnek -a lelke. Hát csak beszélje meg Bogyóval, a mit o beszélni akar, a fene -tudja azonban, hogy miért veszi el önt éppen most a munkától, a mire -elvégre az üzletnek is igen nagy szüksége van... Azonban hát beszéljenek s -aztán én majd átmegyek Bogyóhoz s megtárgyaljuk azt a fizetésügyet. Ne -féljen semmit. Én lojális ember vagyok a hivatalnokaimmal szemben. - -Arra Klein ur már belépett a másik igazgatóhoz, a folyosó tulsó végén, -Bogyó urhoz. Bogyó ur vén legény, savanyu ember, kellemetlenkedo. Egy -kicsit gyomorbajosforma ember, a ki azonban ebben a pillanatban -végtelenül elozékenyen ugrott föl a székrol, a mikor benyitott Klein ur. - -- Maga az Kleinkám? No hát nagyszerü. Azt hittem, hogy már el is ment, -de hát persze, az igazi hivatalnok nem napszámos. Nem ugrik föl, a mikor -üti az óra a kettot. Nagyszerü ember maga, Klein ur. Minden társaságnak -kivánok egy ilyet, már a melyiknek azt kivánom, hogy éljen. A melyik -meg-megfekszi a gyomrom, hát annak nem kell Klein. Hogy a fenébe ne! A -mi Kleinunk. - Hát öregem, tudja-e, hogy mirol van szó? - -Klein ur csendes nyugalommal felelt: - -- Nem. - -Az igazgató ur kedélyesen belebökött a hasába Klein urnak. - -- Hát valami jelentés kellene, öregem. A mit bemutassak ezeknek a -barmoknak, az igazgatóságnak tudniillik. Hát én meg az efféle irkáláshoz -nem értek. A mi üzlet akad, hát azt csak lebonyolítjuk, hanem irni, -irni, mindenféle ugynevezett eredményeket összeirni, hát arra én nem -vagyok képes, Kleinkám. Ugy-e érti. Maga okos ember. Velem egykoru -ember... Bizony már befordultunk mind a ketten abba a korba, hogy nem sok -várnivalónk van... Mondja, Kleinkám, mi a fizetése? - -- Kétezernégyszáz. - -Az igazgató ur hosszan csóválta a fejét. - -- Ejnye, ejnye. És nagy a családja? - -- Nyolczan vagyunk. Az asszony és én és hat gyerek. - -- És meg tud élni. - -- Kinlódom. - -- Ejnye, ejnye, hát majd csinálunk valamit. Hát kérem, irja meg azt a -jelentést, a miért én természetesen külön honorálom. Husz, huszonöt -forintot sem sajnálok, csak szépirásos legyen. Világos, érti? Hogy az -üzlet rögtön áttekintheto legyen belole. Az egész üzlet, a mit vezetünk, -én meg ez a fiatalember, ez az izé. Hát mindegy. Ez a hogyhivják. -Mindegy. Hát csak csinálja meg. - -Közelebb lépett Klein urhoz és nagyon komolyan, egyenesen a szemei közé -beszélve, mondta: - -- Én garancziát vállalok, én, én elvállalom a garancziát, hogy kétszáz -forinttal föl fogja emelni a fizetését az igazgatóság. Lesz magának -kétezerhatszáz forintja. Abbol már igen csinosan meg lehet élni... De -milyen csinosan. Nagy pénz az, kérem. Mig azt kikeresi a bank, hát -mondhatom, hogy nagyon utána kell járni a pénznek. Nem kell ezt mondanom -önnek, hiszen ön majdnem annyira otthon van az üzletben, mint én. - -- Sokkal inkább. - -- Hogy? - -- Sokkal inkább. Én csinálom. Ön nézi. Én dolgozom, ön aláir egynémely -papirosokat. Egyebekben azonban ujságot olvas. Nélkülem ma ez az egész -üzlet hasra esik, mert én vagyok az egyetlen ember itt, aki belelát -mindenbe. A ki tudja, hogy hogyan kell megkeresni a részvényeseknek a -hasznot és az igazgató uraknak a nagy fizetéseket. Nekem kétszáz forint -fizetés-emelés nem elég. Semmi. Hatszáz forinttal akarok többet. -Háromezret egy évre. Éppen annyi hiányzik nekem ahhoz, hogy élni tudjak. -Nagy a családom. - -Az igazgató összecsapta a kezét. - -- Hatszáz. - -A nagyon egyszerü, szürke, nagy vállas és keménynyaku ember csak -ráhagyta: - -- Annyi. - -- Nem tudom, hogy mit szól ehhez az igazgatóság. Majd beszélek a -kollégámmal is. Most csak menjen, kedves Kleinkám. Talán megegyezünk -majd valahogy. Maga is enged... - -- Én nem. - -- Dehogy nem. Hát majd meglátjuk. Ez a vállalat nem bocsátja el -embereit. Ez egy olyan vállalat, kérem, hogy a ki a mi emberünk, hát -azzal szemben mi áldozatokat is hozunk. Önnek nagy a családja is... - -- Nagy, hála Istennek. - -- Jó, jó, hát majd beszélek az izével, azzal a másikkal, aztán majd -meglátjuk, hogy mit lehet csinálni. Hanem hatszáz, hatszáz, sok az... - -- Nem adom alább. - -- Hát majd beszélek vele. Ha ketten akarjuk, talán megyünk valamire. - -Beszélt is a másik igazgatóval. - -- Hát kérlek, öcsém, - mondta neki - ez a Klein nagyon szemtelen ember. -Nem azt mondom, hogy nem használható egy s másra, mivelhogy csakugyan -beledolgozta magát az üzletbe, hanem tulságos igényei vannak. Egy efféle -ember, egy ilyen nulla, a kinek elvégre éppen csak némi kereskedelmi -müveltsége van, egyszerre csak azzal áll elo nekem, hogy hatszáz -forinttal javítsunk neki. Hát ez szemtelenség... Nem? - -A fiatal igazgató vállat vont s gépiesen, egy egy kicsit sietve felelt. - -- Csakugyan, csakugyan... - -A másik nagy meggondolással mondta tovább: - -- Hanem azért meg kell neki adni. Végre is elég ügyesen végzi a dolgát. -Igen jóravaló ember. Hanem szemtelen fráter. - -- Az, csakugyan. - -- Kihasználja a helyzetet. - -- Ki. - -- Holott mi volnánk a bankban a vezérek. Te meg én. - -Egy kicsit gondolkodott, aztán lassan, majdnem sugva mondta hozzá: - -- Ámbár szamarak vagyunk mi ehhez, öcsém. Ugy-e? - -A fiatal ember fölpattant, de már az ugrás közben meggondolta magát. -Csendesen felelt: - -- Hát igen, én nem is mondom, hogy valami nagyon értek hozzá. Klein -nagyon kell nekünk, hanem azért szemtelen ember, hogy egyszerre hatszáz -forinttal akarja felemeltetni a gázsiját. Meg kell adni neki, mert o -keresi meg a pénzt, hanem szemtelen ember. - -A másik igazgató ur ráhagyta, hogy ugy van. - - - - -A MÁSODIK ASSZONY - -Roba Sándor, a gépügynök, özvegy ember lett negyvenhat esztendos -korában. Az asszonyt lassu sorvadás vitte el s hogy milyen lassan -sorvadt, azt észre lehetett venni az urán is. Tüskés, okvetetlenkedo, -örökké zsémbes ember lett belole a panaszos, örökké apró összetüzésekkel -tele években, mig az asszony egy székhez szegezve betegeskedett, pedig -hát ime, a mint ez ki is sült, nem volt még arravaló ember, hogy -leszámoljon a földön minden örömökkel. A mikor vége lett a gyásznak is, -föllélekzett. Elkezdett nagy gonddal öltözködni, mind ritkábban és még -ritkábban emlegette a szegény boldogultat, a ki megkeserített a legszebb -esztendei közül vagy tizet s körülnézett a világban valami asszonyféle -után. Olyant akart, a ki kipótolja számára azt, a mit a másikon -vesztett. Valami nem egészen fiatal özvegyet, vagy az egy kicsit otthon -maradt lányok közül egyet. Fodolog, hogy szép legyen, valami olyan -szépség, a milyenek a jómódu hentesnék. Feszüljön meg a derekán és a -keblein a rékli s attól féljen az ember, hogy egyszer csak kipattantja -az arczán a rózsaszinü bort az alatta tülekedo szép nagy egészség. S -mivelhogy szép nagy vagyona volt, nem is látszott tulságosan nehéznek -az, hogy megtalálja az asszonyt. Egy éppen ilyet. Csak nem szabad -elsietni a dolgot. - -Nem is siethetett, mert elobb a lányait kellett, hogy elhelyezze. Négy -lánya volt, valamennyi inkább az anyjuké, mint az övé. A már lánykorában -is gyönge, vézna asszony, a kit csak a pénzéért vett el Roba ur, emléket -teremtett magának a gyermekeiben, hogy ha a világ négy felére mennek, -mindenütt ismerjenek rá bennük arra a szegény, sokat ájuldozó, -vérszegény anyára, a kinek talán nem is lett volna szabad uj nemzedéket -szülni magából erre a világra. S volt a gyerekekben valami a betegbol -is. Mintha már foglalkoztatta volna oket a halál. Hirtelen hamarjában -sokat akartak élni. Valósággal sóvár vágyakozással figyeltek ki a -világba, mig ugy vigyázott rájuk az anyjuk, mint a zsandár, azután meg -egy csomó hir kelt szárnyra róluk csak ugy hirtelen, néhány hét alatt. -Csupa pletyka arról, hogy futnak a férfiak után, ömlik a szemükbol a -vágyakozás arra, hogy asszonyi gyönyörüségekben legyen részük, hogy -betegei a sóvárgásnak... - -Nem voltak formátlanok, mindeniknek akadt egy kis pénze is, olyan -vagyon, a mit még az anyjuk biztosított számukra. Roba ur tehát -szétdobálta oket. A ki hamarabb jött, kapott egy lányt a négy közül, -csak hogy hamarosan fogyjanak el. Az apjuknak semmi szüksége se volt -arra, hogy közte és az elkövetkezendo asszony között lábatlankodjanak. -Csak már az asszony jönne. - -Azonban lassu mozgásu ember volt a privát életében. Ha géprol esett szó, -ekérol, cséplorol, megszimatolta messzirol s hirtelen nyélbe ütötte az -üzletet, de igy csak bolondul beleindulni a világba, nem igen lehet. -Komoly a kérdés. Tépelodött rajta, érezte, hogy nem szabad -kiszolgáltatnia magát valami szenvedélyes percznek, a miben az embernek -nincs helyén az esze, hanem ez mind csak okoskodás volt. A kis izgékony -emberke most már mindenképen meg akart házasodni és hamar, mert a lányok -már elmentek - s minek várni. Az ember mindennap öregebb lesz. Kevesebb -az élnivalója, pedig a sok amugy is a háta mögött van már. - -A vejei már viczczeltek is vele. Azt mondták, hogy ok nem gondolkoztak -ilyen sokáig, hanem nekivágtak a házaséletnek. Több volt a merszük. -Különösen az Eszter ura, a városi irnok szeretett csufolódni az öreggel, -bár amugy nem mutatta magát valami kedélyes embernek. A házassága -második hetében már nagy veszekedést csapott az apósának, mert eszébe -jutott, hogy mégis csak igen kevés a pénz, a mit a lánynyal kapott. -Azóta is csak alig barátkoztak össze. A fiatal ember hatalmas izomzatu, -nagy, szoke legény volt s szemmelláthatólag lenézte Roba urat. Azt se -igen vette jónéven neki, hogy ágens s jobbfajta urakkal nincsen semmi -összeköttetése. Különben nem volt rosz fiu az irnok. Egy kicsit mulatós, -szerette a czigányt meg a bort s nehezen gyozte a sok munkát a -városházán. Emlegetett olyasmit is, hogy neki inkább egy kis gazdaság -kéne. Nem nagy, hanem szollot szeretne nevelni, azt megkövetelné. Addig -is azonban csak élt a világba s mivel hogy nem volt ostoba ember, a -családban ugy beszéltek róla, mintha a városház tornya alatt voltaképen -o képviselné az agybeli munkát. Ha egy kicsit komolyabb ember volna, -sokra vihetné. - -Lassan-lassan eljutott Roba ur az asszonyhoz. Elobb kerülgette, nagyobb -bizonyosság okáért megkérdezte felole az informácziós irodát is, aztán -csak még se tudta hirtelen ráhatározni magát arra, hogy eloálljon. -Szinházjegyet küldött neki. Az irnok irta meg a levelet, hogy ne essék -benne valami hiba. Szépen megkérte, hogy ha szivlelni tudna egy özvegy -embert, a ki jómódban él és tisztes polgári állást tölt be... és a többi. -Megirta ezt az irnok elég jól. - Voltaképen a felvonásközökben jöttek -tisztába egymással. Az asszony szép nagy, remekbe termett, fehérborü -barna teremtés volt. Özvegy, de egyszer elszólta magát. Az emberérol -beszélt s arra javította ki a szavát, hogy meron, szinte sápadtan bámult -fel fel reá Roba ur. - A ki meghalt - mondta. - -- A szegény, a ki meghalt... - -- Ugy? És most már szabadnak tetszik lenni. Mint a madár, kérem, igen. - -Az asszony mosolygott s puha, egy kicsit hájas kezét rányugtatta a Roba -ur öklére. Hosszu pilláit a szemeire bocsátotta, mint a mikor az ember -nem akarja, hogy belássanak a szobájába és leereszti a zsalut - s el is -pirult. A szomszédja még idegenkedett tole egy kicsit. Most már ujra -egész csomó aggodalma támadt. - Talán a jegyet se kellett volna neki -elfogadni - gondolta magában, de rögtön le is szidta magát azért, hogy -ilyen komiszul gondolkozik. - Már miért ne fogadta volna el. Másnak -bizonyosan visszaküldte volna. - S nézte a szép nagy asszonyt a kis -szürkülo emberke nagy gyönyörüséggel. Máris féltékeny, mert hiszen még -nem határozott semmit. Azt se tudja, hogy szól-e majd neki. Majd elobb -alszik egyet. Jó az, az éjszaka kitisztítja az ember fejébol a nappalt, -meg az estét. Különösen az estét, mert az mindig lázas. A sok -agyonhajszolt ideg egy csöppet megnyugszik az alkonyattal, erot gyüjt a -lámpagyujtás utánra, a mikor már éjjelre rendezkedik be a világ és -borzasztó, hogy még a föld is csupa meleg izzadságot lehel ki magából. -Az ember nem tudja, hogy honnan is jön ez a különös érzés, de tikkadt. -Egyedül van s valaki kellene melléje, a kit elnézzen a bágyadtság -óráiban. Valaki, a ki megtölti az egész szobát, megadja a csendes, -nyugodalmas polgári szint a lakásnak. Asszony. Egy másik nembol való. -Másforma, gömbölyübb, mint mi csupa szöglet, jobban hozzásimul a -pihenés... Az én emberem tudniilik nagy, meleg szerelmet akart, de -nyugodalmasan. Inkább gyönyörködni benne. Valahogy csak ugy elképzelni, -hogy milyen lehetett volna az egész élete, ha a sorvadásos asszonynak -nincs pénze s ott kezdte volna az egész ügyet fiatalon, a hol most -próbálgat belekóstolni. - -Különben az irnok is azt mondta, hogy ez az asszony olyanforma, hogy nem -kell aggódni. Szép nyugodt természet. - Mint a csermely - mondta az -irnok - szépen csörgedez. - Hogy csörgedez, ez tetszett neki s -olyanformán nézett Roba urra, hogy hiába fejtegetné, ugyse érti meg... - -- Különben én is itt vagyok, majd eligazítom, ha valami akad. - -Végre is belement az ügybe Roba ur. Nem bolondosan, hanem elobb jól -körültapogatva a kérdést, hogy ne az érdek vezesse az asszonyt, hanem a -rokonszenv. Ezt fontosnak tartotta, mielott egyáltalában komolyan -tárgyalt volna. Különben az asszonynak is tetszett az eljárás. Mondta -is. - -- Már elmult tolünk - mondta - a hebehurgyaság. Én megbecsülöm -uraságodat... - -- Kérem tisztelt asszonyság... - -- Hát önt. - -- Igen, tessék egy kis bizalommal élni. - -- Már megállapodtunk mind a ketten... - -Egy hónap se mult el az esküvo után s már kisült, hogy egy kicsit -csalódott magában az asszony. Az irnok azonban azt mondta, hogy nem kell -aggódni. Majd o eligazít mindent. Apró félreértések elofordulnak a -családokban. Például vele szemben is mindenféle, tulságos követeléssel -lép föl az asszony. Két embernek nehéz kitanulni egymást. - -Ugy látszott, hogy csakugyan nehéz. Roba ur valósággal belebetegedett. -Néha egyedül ült le a vacsorához. Az asszony még mindig nem volt otthon. -Az is megesett, hogy néha utánaizentek, hogy a nagynénje beteg, jó -volna, ha jönne. Roba ur csak bámult utána, a hogy szép csendesen -öltözködött és ment s aztán, mintha fejbeverték volna, olyan -tanácstalanul keresett valami segítséget. Hogy legalább tudna valamit. -Nem csinálna senkinek kellemetlenséget, elhordozná magában a gondját, -hanem mégis jó volna tudni, hogy hogyan is áll voltaképpen. Keresgélt -azok között, a kik közel állanak hozzá, hogy hova is menjen s eszébe -jutott Eszter. Ez is olyan szomoruforma asszonynak látszik, a kivel -lehet beszélni. Elment hozzá. - -A leánya is egyedül volt. - -- Az uram már régen mondja, hogy valamit kellene csinálni - mondta az -asszony, a mikor kihallgatta az apját. - -- Hol az urad? - -- Elhivták. Sürgos dolga van a városházán. - -A kis szürke ember maga elé bámult s pusmogott, mintha számolgatna -magában. - -- Tegnapelott is elhivták? - -- Tegnapelott? - Gondolkozás után felelt az asszony. - El. - -- Ugy? - -- Miért kérdi? - -- Csak ugy. - -Az asszony inkább csak kiváncsian nézett rá s egyszerre nevetni kezdett. - -- Apám, csak nem gondolja... - -- De igen. - -Jó darabig le és föl sétált az öreg a szobában s komoran és szomoruan -állott meg a lánya elott. - -- Mondd meg neki, hogy keressen mást magának. Ne legyek éppen én a -bolondja. Fiam, mondd meg neki. - - - - -VADÖLO KISASSZONY - -Hát ez az kérem. Magunk között csak ugy nevezzük, hogy: vadölo -kisasszony, a titulus nem éppen találó, hanem jellemzo. A kisasszony -tudniillik még nem jutott el odáig, hogy vadat öljön, bár meg vagyok -gyozodve arról, hogy sikeresen elbánna azokkal is. Szerényebb körünkben -megelégszik egyelore azzal, hogy kutyát, macskát, tanítót, pókot, legyet -kinoz. Utálatos, rosz gyerek, a kivel szemben nem árt a fegyelem. A -fegyelem alatt mindent értek, koplaltatást, verést, rabságot, a mi éppen -beleillik a tisztelt tanító ur nevelési módszerébe. A szomszéd szobában -talál nádpálczát, pipaszárat s ha visít a kisasszony, hát legyen -meggyozodve, hogy itt mindenki süket. Ha pedig idetolakodnék valaki, -teszem fel az anyja, a ki elrontotta, hát csak tessék kiutasítani. Én -feljogosítom reá. Átlátom, hogy egy leánygyermek oktatásához illendobb -volna valami noi tanero, hanem ilyen már nem akad. A kisasszonynak hire -van Pesten. Hát csak elore, tanító ur ismerkedjenek. - -Ezt a beszédet nyugodalmas polgári melegben, szép, nagy napsugaras -szobában egy valamicskét pohos, vagyonos formáju ur intézte egy fiatal -emberhez, a ki mellette állott és figyelmesen hallgatta. Alacsony -termetü, viseltesen öltözött legény volt, durva falusi fejjel, a melyen -az erosen kidomborodott homlok felett olyan kurtára volt nyirva a haj, -mint a milyen a fogkefe sörtéje. A hátuk mögött egy ijedt nézésü asszony -állott, a ki, a mikor azt mondta az ura, hogy: - nádpálcza, pipaszár - -minden szónál összerezzent. Ez a három ember általában a hazug csoport -volt a szobában. Az asszony a tulságos rémület, a férfi olyan Drákó, a -kinek impozáns hátán kedélyesen pötyögött a kabát, a diák pedig -figyelmes, mosolyogva hallgató figura, mig befelé, titokban kiverte a -verejték. Tetszett neki a jó mód s mosolyogva hallgatta, hogy nem tart -sokáig. Pedig szeretett volna beletelepedni. A ki olyannak szolgáltatta -ki magát, a milyen valójában, az a kisasszony volt. Nyolcz-kilencz -esztendos lányka, egy divány sarkában. Összeszorítva a száját, egy -kicsit banzsítva figyelte meg pár perczig a tanítót, aztán megvetoleg -fölbiggyesztette az alsó ajkát, mintha bele akarna fütyülni az -orrlikaiba. Körülbelül azt mondta ez a félremagyarázhatatlan arcz: Ezzel -ugyan hamar elkészülök. - -A jómódu ur kiment s egy kicsit huzódozva utána ment az asszony is. A -diák még gondolkozott egy kicsit az ajtóban s aztán megindult a gyermek -felé. A kemény koponya erosen dolgozott. Homlokán sürün egymás mellé -sorakoztak a ránczok. Valami ujat akart kitalálni a diák, hogy csak -lecsapjon erre a kis ütegre és levegye. Egy pillanatig se vette komolyan -a szigoru apát. Ha valami értelme lenne a szigoruságnak, bizonyosan -rájöttek volna az elodök is. Ezt, a gyereket valahol másutt kell -fülönfogni. Kell, hogy legyen valami módja annak, hogy hozzáférkozzék. - -A gyerek azonban csufondárosan vigyorgott rá. Már is észrevette, hogy a -hosszu hallgatás zavart jelent. Mondani kellett neki valamit. - Laposan, -még mindig tanácstalanul kezdte el hát a beszédet a diák. - -- Hogy hivják, kis leány? - -A gyerek durczásan nézett rá s összeszorította a fogait, nyilvánvaló -jeléül annak, hogy nem szándékszik társalogni. - -- Különben hisz mondta a papa, Ilus. Maga az az Ilus, a kinek egy csepp -esze sincs. A kisasszony mondta, a ki elment. No hiszen szépen ment el -az is. Sírt szegény. Innen, ugy látszik, mindenki ugy megy el. Szereti a -mesét? - -A gyerek nézett rá, de egy szót se felelt. - -- Ha akarja, mondok egyet. Ismeri a Mek-Mek szabó történetét? Szép mese. -Nekem is van otthon egy kis hugom, éppen akkora mint maga, de persze -illedelmesebb. Hát tudja, Ilus, az azért van, mert o szegény gyerek. A -gazdag kis lány mind haszontalan. Például hát maga. Egyebet se tud, mint -megszomorítani a szüleit... - -A gyerek nagyot viczogott a fogai között, mire igen nagyon elkomorodott -a diák. Elsétált az ablak felé, hogy legalább az elkényszeredett arczán -ne mulasson a gyerek. Egyszerre hirtelen megfordult s vállat vont. - -- Mert azt jegyezze meg magának, hogy én inkább elmegyek innen, mintsem, -hogy magát bántsam. Ha sikerül szép szerével, okos szóval boldogulni -magával, hát jó. Ha nem, hát az Isten áldja meg. Az ilyen kis lány nem -arra való, hogy egy ilyen nagy ember rátegye a kezét. Nem is élném tul, -ugy szégyenleném magam. Ne féljen tolem. Nem vagyok én hóhér. - -A kis lány elfintorította az arczát s elobb az egyik, aztán a másik -vállát rángatta föl. Meg lehetett érteni, hogy mit gondol. - Törodöm is -én veled. - -A diák leült melléje a díványra. Szomoruan nézte maga elott a földet s -uj módot keresett a közeledésre. Megfogta a gyerek egyik kezét, de -hirtelen vissza is kapta a kezét. A kis lány mint valami vadmacska -rontott rá a körmeivel s négy barázdát huzott a kézelojétol le az -ujjáig, olyanformán, a hogy a keztyüt szokás kivarrni. Kiserkedt a -karmolásból a vér. A gyerek szemei diadalmasan szikráztak s készen -állott arra is, hogy ujra karmoljon. Kis hegyes fogai is kivillogtak -piros ajkai közül. Ugy látszott, hogy harapni is szeret. A diák -fölállott mellole s mig a zsebkendojébe takargatta a kezét, lopva -pillantott néha be rá. Azt várta, hogy most majd elképped egy kissé. A -gyerek pedig sunyi pislogással nézett vissza rá. - -- Magával nem lehet semmit se kezdeni. - -- Ugy-e, hogy nem? - Valami ilyes ragyogott ki a gyermek szemeibol. - -S egész komolyan készülodni kezdett a diák. A zsebébol kivett egy ócska -sált és a nyaka köré csavargatta, elokereste a keztyüit is, sokáig -huzgálta. Nem akart sietni. Mindentol külön bucsuzott s iszonyuan -elkeseredett azon, hogy most már mindjárt ujra künn lesz az utczán. -Reggel jól megnézte ezt a szép házat, aztán mig a jómódu urral tárgyalt, -megtetszett neki a berendezés kényelme, homályos üvegtáblák mögött a -szekrényekben a sok ezüst, a puha székek, nagy nehéz asztal, mindenütt -szonyeg és a nagy meleg. Pénzecskét is igértek s egy gyerek mellett -boven marad az idejébol a tanulásra. Koplalni se kell... s ez a kis béka -egyszerre keresztülhuzza a számadásait. Hát teheti. Még egy ilyen kölyök -is ur s a szegény, kopott, kenyéren rágódó diákot rugják erre-arra... -Elkeseredve járkált a szobában s kitört belole a panasz. - -- Hát igen. Most majd beleteszem ujra a hirdetést a lapba, aztán várom, -hogy talán megint akad egy ilyen hölgyecske, a ki lekaparja kezemrol a -bort. Egyszer, majd ha nagy lesz, gondoljon arra a szegény diákra, a ki -itt most diskurál magával. Megint kimegyek a nyomoruságba. Nem tudok -tanulni. Le kellene tenni a szigorlatokat s nincs pénzem rá. Egy ilyen -szegény legény ugy kódorog az utczán, mint a kutya. - -Mintha érdeklodés csillant volna föl a gyerek szemeiben. Olyasformát -vett észre a diák és mohón folytatta. Nem is a gyereknek beszélt, hanem -csak magának. - -... - Ki törodik vele... Maguk esznek, isznak, mulatnak. Tudnak kenyeret -keresni. Én hiába akarok. Lássa, másfél éve már annak, hogy nem eszem -rendesen. - Elszégyelte magát. A gyerek rábámult, majd elnyelte a -szemeivel. - Erre még dühösebben beszélt tovább. Csak a szemeket látta a -gyerekbol, az eszébe se jutott, hogy egy kis vad csöppség, a ki -hallgatja. Rohanvást tört ki belole a méltatlankodás. Egyet-egyet ütött -az öklével a levegobe, mintha össze akarna törni valakit s néha a -torkára fojtotta a hangot a neki vadult nagy keserüség. - Hát igen. -Nojjön fel ugy, hogy tudjon errol is. Én a kis hugomnak egy kóczbabát se -tudok vásárolni, anyámnak is kellene küldeni valamit. Dideregve -szaladgálok az utczán. A lavoromba belefagy a viz... S egy ilyen kölykön -mulik az egész. Tanulni tudnék, én is jóllaknám, mint maga. -Megszolgálnám. Nem kell nekem a tietek ingyen. Te, te, te... Ökölbe -szorította a kezeit és a divány felé rohant, mintha össze akarná törni a -gyereket. Az pedig tágra nyitott szemekkel figyelt reá. Észre se vette, -hogy bántani akarja, csak nézte. A diák is rábámult s megcsuklott a -hangja s szakadozottan, lélegzet után kapkodva beszélt tovább. - -- Ti beteszitek az ablakot, aztán pusztuljon a nyavalyás, a ki künn van. -Én is, más is. Ne felejts el, ha majd megnosz. Nekem mindegy, csak hogy -hát otthon is vannak. Falun... - -Félve csuszott le a gyerek a diványról. Az egyik harisnyája lecsuszott a -bokájára s a diák gépiesen öltöztetni kezdte, mintha a bátyja volna. -Ujjait belemélyesztette a hajába s hátrasimította a kóczos fürtöket, -letévedt a keze az arczára is és megsímogatta s ködös pillantással -ismételte: - Vannak, bizony vannak... - -A gyermek belekémlelt az arczába s azt kérdezte: - -- Melyik falun? - - - - -HUBANEK UR ÉS A FIA - -Valami kaparászott az ajtó külso oldalán. Hubanek ur igen figyelmesen -pislogott oda az okulárja felett, a mely okulár nagy spanyolviasz -csomóval volt összereparálva a nyereg kellos közepén, a hol a Hubanek ur -nagy, piros, bibircsós orrán megtelepedett. - Valami kutya, vagy mi - s -Hubanek tovább öltögetett egy rettenetes nagy csizmán. Már késocske volt -oszi délután, a mit még a köd is terhelt. Az ablak szürke négyszöge -éppen csak hogy elütött a faltól s hogy künn még nincs éjjel, azt -bizonyos halvány vörös derengés mutatta rajta, a hogy a sábai és a -gubolai hegyek körül sok vizes párákon keresztül még egyszer -visszapislogott a nap. Mikor megint megkaparászták kivül az ajtót, -mérgesen kiabált ki a mester. - -- Bujj be, no! - -Maga meg se mozdult. A toke fölött már égett a lámpa. Kormos, pislogó -világítás volt biz' ez, de a Hubanek ur feloli oldalon egy vizzel teli -gömbölyü üveg is függött a lámpán. Ezen át verodött rá a nagy csizma -beteg tájékára a fény nagy tüzkarikában s már csak néhány öltés -hiányzott ahhoz, hogy egészen hozzánojjön a lábbelihez a folt. -Azonközben az illeto megtalálta a kilincset és belépett. Sok lépéssel, -tipegve, egy kicsit aggodalmaskodva is, mert eloször látogatott be ebbe -a sötét szobába. Öt-hat esztendos kis lány volt az illeto. Elég okos -pillantásu gyerek, lenszoke hajjal, a mi rá volt fésülve, pomádézva a -fejére és hátul egy olyan kis fonatban végzodött, mint hogyha egy -darabka madzag lógott volna le a feje bubjáról. - -- Tisztelteti anyám s azt mondja, hogy verje meg Lorinczet. - -A suszter még varrt egy-két öltést s csak azután pillantott oda. - -- Ki? - -- A Hubanek ur, maga a Hubanek ur... - -- Lorinczet? - -- Igen. - -- Hát aztán minek, te majom? - -A kis lány föl se vette a sértést, az igaz, hogy nem is volt az ugy -mondva, mintha Hubanek ur bántani akarta volna a gyereket. Csak éppen -hogy tetszett neki, hogy igy ideáll eléje ez a csöppség és követelozik -Lorinczet illetoleg. Lorincz... Mosolygósra gömbölyödött a varga arcza s -ellágyult a pillantása, a hogy a gyerekre gondolt. Hát errol nem lehet -tenni. Ketten maradtak, miután meghalt az asszony és összenottek, mint a -toke meg a venyige. A varga egész nap ugy dolgozott, hogy a gyerek járt -az eszében. Sok aggodalommal, tépelodéssel, hogy: - mi lesz belole s -megnyugodott, elpihent, a mikor este lefeküdtek s a két kis meleg -karocska átfonta a nyakát. Egy efféle özvegy embernél, aki ehhez még -csizmadia is, az volna a dolog rendje, hogy nekiadja magát az ivásnak. -De ez a gyerek tartotta benne a lelket. Annál nevezetesebb eset hát ez a -mai. Hubanek ur nem is tudta hirtelenében, hogy mit szóljon hozzá. - -A gyerek bátorságra kapott s most már szaporán pergett a nyelve. - -- Mert azt izeni édes anyám, hogy majd o tekeri ki a nyakát. -Hajkurászsza a pipéket, egy már fel is fordult. - -A Hubanek ur arcza iszonyu dühbe borult. - -- Ki az anyád? - -A gyerek a fejével kifelé intett: - -- Itt lakik. - -Akkor már a sarokba vágta Hubanek ur a nagy csizmát, a fejébe nyomta a -kalapját s hogy valahogy meg ne rémítse a gyereket, csendesen szólott -hozzá: - -- Vigyél oda, lelkem. Vezess csak... Fogd meg a kezemet, nesze... - Magában -pedig veszett mérgesen dohogott. Még hogy kitekeri a nyakát, kitekeri... S -a szemébe szökött a könny, a hogy eszébe jutott Lorincz, a szegény árva -gyerek, a kinek valaki kitekeri a nyakát. - -Ezenközben átmentek a harmadik házba. Az ajtóban egy szép nagy asszony -állott s az utczára nézett. Tele volt vele az ajtó köze, pedig nem volt -tulságosan kövér. Hanem nagyon egészséges. Széles csipoire kétfelol -ráülhetett volna egy-egy gyerek, telt keblén erosen megfeszült a rékli s -az arcza tüzben égett. Féloldalról a sütokemencze lángja világította -meg, fénylett a haja, a bore s jókedvüen csattogtak a kövér kezei, mikor -észrevette, hogy valaki jön a gyerekkel s a lisztet igyekezett -lecsapkodni róluk. Hubanek ur mérgesen jött, de a tornácz ajtajában egy -perczre megállott. Beszélni akart, de elakadt a szava. Rábámult az -asszonyra, gyüjtötte magában a mérget, hogy illendoen kitörjön, de csak -hebegni tudott. - -- Maga az, maga, a kinek a gyerekem nem tetszik? - -Az asszony mérgesen kiabált vissza neki: - -- Én hát. Tartsa otthon. Nem arra van az embernek az a kis jószága, hogy -a más gyereke agyonverje. Lássam itt még egyszer, majd adok neki. - -- Csak nem? - -- De igen. - -- Majd meglátjuk. - -- Megláthatja, hogy ha kedve telik benne. - -Hubanek urat nagyon bántotta az, hogy nem tud kedvére kiabálni. A szép -nagy asszony átnézett a feje felett s mintha minden szót, a mit -kimondott, külön a fejéhez vert volna. Elkábult s most már csak egy -szóval szólott bele a feleselésbe. Inkább az asszonyt nézte s -elkedvetlenedett, a mikor hátat fordított neki s bement a kemencze elé a -kenyerével foglalatoskodni. A hogy aztán ki se nézett többet, látta, -hogy semmi keresnivalója sincs már. Kedvetlenül ballagott végig az -udvaron s a kapuból visszanézett. A gyerek a nyomában ment s még mindig -kiváncsian nézett fel rá. Hubanek ur majd felbotlott benne s aztán -simogatni kezdte a haját. - -Másnap az asszony ment át hozzá. - -- Varrja, varrja, - mondta s letelepedett a toke mellé a másik kis -székre. Hubanek ur abbahagyta a munkát, föltaszította az okulárt a -homlokára s egy kicsit szégyenlosen nézte az asszonyt. Bünösnek érezte -magát; ez a szép nagy tisztességes teremtés bizonyosan azért jött, hogy -számon kérje tole a verést, a mit a gyereknek kellett volna kapni. -Hirtelenében hazugsággal segített magán. - -- Kapott az urfi, kiadtam neki apait, anyait. - -- Hát ha megabriktolta egy kicsit, jól tette - mondta az asszony. - De -nem azért jöttem. Nem szeretem a haragot, szomszéd ur. Adja a kezét, -aztán - elfelejtjük. Jó lesz? - -Hubanek ur hosszabban tartotta a magáéban a szép asszony kezét, mint a -hogy ez illett volna. Az asszony huzódozott is és megfenyegette. No -nézze meg az ember, mondta és kaczagott. Erre Hubanek urnak is jó kedve -lett. Mindenféle piros borhulladékot szedett össze a toke mellol és az -asszony markába nyomta. - -- Majd eljátszadozik vele a gyerek, a lányka. - -Éppen erre nyitott be a fiu s elképpedve nézte a sok szép bort, a hogy -az asszony egy ujságpapirosba göngyölgette, és sírni kezdett. Nem -hangosan, csak folyt végig az arczán a könny. Az apja boszankodva -fordult el tole és az asszonynyal beszélgetett tovább. - -- Nehéz sor az, ha igy elmarad az ember. Csak ugy taszigálja a napokat -elore. Asszonyságnak is özvegynek tetszik lenni? - -- Igen, elmaradtam a szegény uramtól. Szücs volt a megboldogult. Csak -éppen hogy az a szerencsém, hogy összehoztunk valamicskét, nem állok -egészen segítség nélkül a világban. - -Hallgattak. Jó késore jegyezte meg Hubanek ur: - -- Ha töri magát az ember, hát legyen láttatja. De hát igy csak széthull -minden. - -Sóhajtott, azután az asszony is s hátul a szoba sarkában még mindig sírt -csendesen a gyerek. Az asszony szemmelláthatólag idegenkedve pillantott -oda s fölugrott, hogy most már megy. Hubanek ur az ajtóig kisérte s -aztán nem is szólott a gyerekhez. Olyasformát érzett, mintha egyszerre -leszakadt volna róla ez a kis roszlelkü. Megirigyelte azt a kis piros -bort a leánykától. Csak neki kell a játék, másnak nem is adna. - -S harmadnapra csakugyan kikapta a maga porczióját Lorincz. Estefelé -történt. Hubanek ur az asszonynál volt. Pipázott a tornáczon s a háta -mögött el-elsuhogott a sok szoknya. Kivörösödött arczczal figyelt hátra, -mindig arra, a merre az asszony topánkája ropogott s akkor esett meg az, -hogy a nagy futásban a fia fellökte az udvaron a leányt. - -Hubanek ur ordítva szaladt utána. - -- Te marha te, te szamár, te nagy kamasz, nem tudsz vigyázni, hogy ne -bántsd meg azt a szép kicsi leányt... - - - - -AZ UTAZÁS - -Krug urat ki kellett kezdeni valahogy. Ebben csöndesen megállapodott a -Jármos-féle iroda, a minek pedig Krug ur, egy igen igénytelen kis szoke -ember volt a látható feje. Jármos egész nap a fiakkeren ült s egyik -építéstol a másikhoz vitette magát, aztán meg a bankokba kölcsönt -hajszolni a házakra. Ha véletlenül bement az irodába, a lépcsoházból -nyiló külön ajtón járt be a maga szobájába s fogadta a feleket, számolt -a mesteremberekkel, künn a fiatal embereket néha egy hónapig se látta. -Krug ur volt az, a ki bejárt hozzá referálni s bár derék és tisztességes -ember volt, gyanussá tette az iroda elott az, hogy négyszem közt beszélt -az építészszel. Ki tudja, hogy mi mindent mondhat neki... Krug ur nem -igyekezett tisztázni az állapotot, a mi különben nem is igen volt -terhére. A maga óriás rajztáblája és az iróasztala foglalta el. A hogy -levetette a a kabátját s felöltötte az irodai zubbonyt, már a rajzot -fürkészte a szeme s a hogy redokbe borult a homloka, látszott rajta, -hogy számol, spekulál s nem létezik számára az iroda többi szobája. Künn -pedig viczczeket csináltak rá s különösen nagy sikerei voltak egy kis -fiatal embernek, a ki a biczego járását utánozta, meg a rekedtes, -szerény, csendes hangját, a hogy mondta: - Kérem a kaszárnyát Moll ur, -tessék csak ide adni a farczádi templomot Meskó ur. - Délutánonként -nézett ki a többi szobába s elálldogált egy-egy rajztábla elott félóráig -is. Nem volt valami nagystílü ember, de szörnyen alapos. A hibát azonnal -észrevette s megmutogatta mindenfelé. - Az építész igy meg ugy kivánja, -- azt szokta mondani, hogy teljesen elvesszen a sok csinos, jól -felöltözött ur és a nagy rajztáblák között a maga igénytelen kis -személye. Ezzel azonban azt érte el, hogy ugy beszéltek róla, mint a ki -adja a bizalmast. A belso embert - és gyülölködo pillantásokkal kisérték -az utjában. O látta, hogy hüvös van körülötte s megérezte a nagy -ellenszenvet, de nem tehetett egyebet ellene, mint hogy még inkább -összehuzta magát. Valósággal alázatosan jelentette ki ennek vagy annak a -rajzolónak, hogy a méretben tévedett, vagy hogy a rajza szerint, ha -építenék, beomlana a boltozat. Ha pedig az fölpattant, hogy: - ugyan -kérem - hát bebizonyította neki s elfojtott méreggel feküdtek neki az -emberek a tábláknak ujra. Az o rovására irták a hibáikat s boldogan -lélegzett föl az iroda, ha valami vidéki munka megindítására a kis vézna -ember egy-két napra elutazott. Ez is megesett néha. Az építész kivánta. - -Hogy azonban odáig jutott a dolog, hogy valahogyan ki kellett kezdeni -Krug urat, ahhoz köze van egy kis szerelemnek is. Nehányan bejártak -vasárnaponkint az építészhez. Persze csak a számbavehetobb emberek, a -diplomásak s teát ittak odabenn és udvaroltak a kisasszonynak, Krug ur -is. Persze a maga módja szerint, csendesen, szerényen, de sokkal -igazabban, mint például Kelemen ur. Ez az ember szép nagy figura volt: -elegáns, magas termet, szép selymes, gondosan ápolt kis fekete bajusz, -szabályos egy kissé talán nagy orr, merész pillantásu nagy fekete szemek -és hosszu göndör haj... Egészben oly müvészforma ember volt, hanem a -mesterségében nagyon gyönge legény. Oszintén szólván, elobb hozzáhajlott -a kisasszony rokonszenve, csak a mikor látta, hogy üres emberrel van -dolga, akkor vette észre maga mellett a másik szék ölében Krug urat. -Szóba állott vele s azon az estén, a mikor ez a nevezetes eset -megtörtént, a szép ember semmiképen se tudott hozzáférkozni többé. -Azután se igen, pedig igen gavallérosan lépett föl. Sohase jött virág -nélkül, csinosan beszélt, egy kicsit édeskésen, sok bókkal - a leány -szeme pedig a háta mögött kutatott valakit s fölgyult az arcza, ha -meglátta a kis szürke fiut. - Ezért is ki kellett kezdeni Krug urat. -Legalább is olyan alaposan kikezdeni, hogy másfelé keressen magának -foglalatosságot. Ijedjen meg egy kicsit. - -Az iroda már elore tudta, hogy mikor veszi munkába Kelemen ur a kis -szoke emberkét. A heczcz nem is igérkezett rossznak. A sok borsot, a mit -az orruk alá tört ez a majom, egyszerre viszafizetik neki. Az építésznek -egy estéje után kellett elkövetkeznie a a dolognak és hogy lehetoleg -nyilvánosan történjék meg, a kávéházban várta Kelemen urékat az egész -iroda. Krug urat, ahogy leült az asztal mellé, remegés fogta el. -Észrevette, hogy igy együtt vannak s szorongva nézett körül. Inkább csak -sejtette, hogy valami készül s mint a ki már hozzá van szokva a -hajszához, a kelepczét kereste. - Uram isten én egyiket se bántom - -motyogta egy nagy ujság mögött. - Egyiket se, hát mit akarnak tolem... -Magába mélyedt s ugy elárasztotta a keserüség, hogy valósággal -összeroskadt a székben. Pillái alól egy könny szivárgott ki s végigfolyt -az arczán. - -- Minek sírsz? - kérdezte Kelemen. - -Krug letette az ujságot és vállat vont. - -- Gyöngül a szemem - mondta, de érezte, hogy föl van zaklatva a vére és -mert nem képes másképpen könnyíteni a lelkén, rögtön özönével fog -hullani a könnye. Elejét akarta venni annak, hogy nevetségessé váljék -ezek elott s egy pénzdarabbal megkoczogtatta a poharát. Fizetni akart s -mig fölállott és nedves szemeivel a kabátját kereste, hangtalanul, csak -magában folyton azt ismételte: - én egyet se bántottam, egyet se. - -- Hová futsz? - kérdezte Kelemen. - -Krug pár biczego lépéssel a fogas felé indult s visszamormogott: - haza. - -A szép nagy ember erre a többire sandított s némi pauza után szólott -ujra. - -- Talán a társaságot nem találod méltónak magadhoz? - -A kis vézna ember már belebujt a kabátjába. Mielott felelt volna, egy -pillanatig meron rábámult a muvészképü urra s aztán visszament az -asztalhoz. Most már nem volt izgatott. Maga is elcsodálkozott azon, hogy -milyen egyszerre szállotta meg a nyugalom. Körül tudott nézni s -egyszerüen minden indulat nélkül beszélt. - -- Igazad van. Hitvány emberek vagytok. - -Mind felugráltak, de a kis betegforma ember meg se remegett. Mig -elosztotta az asztalon a borravalókat s az aprópénzt visszatette a -tárczájába, mindennel leszámolva nyugodtan folytatta tovább: - -- Tizennyolczan vagytok s idejöttetek velem kötekedni. Hitvány emberek -vagytok. - -Mig végigbiczegett a kávéházon, csak utánabámultak s azután is alig -tudtak szóhoz jutni. Olyan nagy volt a csend, hogy mintha nagy -feleloséggel járna, senki se merte megtörni. Nagy késore állott fel -Kelemen ur és csak annyit mondott. - -- Annál jobb. O a sérto. - -Másnap két ember kereste Krug urat a lakásán, hanem akkor már nem volt -otthon. Nagyon korán ment be az irodába, hogy senkit se találjon ott. -Nem tudta, hogy hogyan viselje magát s elhatározta, hogy ki se mozdul a -szobájából. Az anyja oda küldte utána az urakat. Azonban várakozniok -kellett. Az építész behivta a szobájába azt, a kit kerestek és hosszasan -tárgyalt vele valami bonyolódott dologban. Azután megbizásokat adott -neki s jó félóra telt bele abba, a mig Krug kijött. - -Aztán hirtelen végeztek. A kis ember erosen szivarozott s idegesen, -gyorsan beszélt. - -- Nekem el kell utaznom az éjjel. - -- Olyan sürgos? - -- Igen, nagyon sürgos. Egy vállalatunkról van szó, a mi megrekedt, a -vonatom azonban csak egy óra után indul. Addig elintézhetjük a dolgot. -Legyenek az urak délben otthon, valamelyiküknél, vagy akárhol, csak -együtt s az én embereim odamennek majd. Megadom nekik az utasításaimat. -Délután, este találkozhatunk. - -- Kissé szokatlan. - -- Nekem el kell utaznom. - -- És ha mégse? - -- Mindenképpen. - -- Az urak elmentek, a kis beteg embert pedig elovette a láz. De csak -perczekre s aztán ujra, hirtelen az a nem is emberi nyugalom töltötte -el, a mi tegnap este. - Le kell számolni. Egyszer vége kell, hogy legyen -a hercze-hurczának. Akárhogy, csak vége. Igy nem lehet élni. Ez forgott -a fejében, a mig rendbe szedte az asztalát. Szép sorjába minden irást a -fiókokban is, hogy más is eligazodhassék közöttük. Aztán mintha -menekülne, az épitész szobáján át távozott. - -Otthon az anyja azzal fogadta, hogy két ur kereste. - -- Találkoztam velük. - -- Az irodába küldtem oket. - -- Jól tette édes anyám. Ott voltak. - -- Féltem, hogy majd megzavarnak. - -- Nem zavartak. Elutazom az éjjel. - -- Hova? - -- Le vidékre. Majd megirom bovebben a czimet. - -Ebéd után elindult kószálni. Hidon át, vissza, betért ismeretlen -utczákba s ahogy ogyelgett, végig törtetett az agyán az az egész sivár, -örömtelen élet, a mit átélt nyomorékan, szegényen. Egész apró történetek -jutottak eszébe. Fölbukkantak valahogyan s egyik se volt olyan, a mibe -gyönyörüsége telnék. Nyelt egyet-egyet rájuk, hogy annál biztosabban -elfelejtse s arra gondolt, hogy ma valahogyan mindennek vége lesz. Igy -vagy ugy. - Hadonászott s akkor vette észre, hogy mit müvel, mikor egy -pár gyerek hozzácsatlakozott az uton. Aztán zsebeibe mélyesztette a -kezeit s ugy csatangolt tovább, benn pedig gyült benne a düh és a -féktelen, vad indulat, hogy végre egyszer szembe kerül ezzel a világgal -- s iszonyu mosolygásra fordult el az arcza, a mikor eszébe jutott a -sántasága. Egy hos, a ki biczeg. S tovább mulatott ezen. - Biczeg, majd -megmutatja, hogy biczeg, majd mindjárt. - -Sürün nézte az óráját s félkilenczkor kocsiba ült s ugy vitette magát a -vivóterembe. Nem birta már gyalog. Megroskadt a lába s a lépcsokön is -alig vonszolta föl magát. Odafönn meglepték az elokészületek s keringeni -kezdett elotte a kép, mig egy sarokban gépiesen ledobálta magáról a -kabátot, a mellényt s egy kicsit szégyenlosen az inget is. Egy kicsit -gyámoltalan formáju volt. Beesett a melle, a válla se egészen rendben, -jobbfelol mintha felpuposodott volna egy kicsit s mintha észrevette -volna, hogy szánakozva néznek reá a komoly urak. Egy szolga a kardok -tompa végét reszelte hegyesre, egy másik fürészport hintett el a -pádimentumon s a fejük felett éppen csak vagy öt-hat lépésnyi területet -világítva be, gázlángok lobogtak. Olyan különös volt minden és a zene -hozzá, a reszelo. - -Mintha az urak is valami ilyest éreztek volna. Az egyik békétlenkedett -is. - -- Hogy lehet este verekedni. - -Gépiesen szólott Krug ur, mintha leczkét ismételne. - -- Nekem el kell utazni... - -Mikor a kezükbe adták a kardokat, kiegyenesedett s csillogó szemekkel, -remegve várta a jelet arra, hogy már nekironthat annak az egészséges, -szép, nagy buta embernek, a ki szembe állott vele. Alig tudta magába -gyürni a hangot, a mi a torkát szorongatta. Ha kidül belole olyan -ordítás lesz, a mit egy élet minden nyomorusága gyüjtött össze. Nem is -birta elhallgatni. Mikor összecsaptak, üvöltve rohant rá az emberére és -iszonyuan vagdalkozott. A másik védekezni próbált s aztán meghátrált az -iszonyu ütések elol. Vérbeborult szemekkel, lihegve szorította elore a -kis sánta, de már fáradtan. Alig huzta maga után a lábát, de a -szenvedély vitte, irtózatos erovel ragadta magával. A másik már a falat -érezte a háta mögött s maga elé nyujtotta a kardot. - -A kis vézna nyomorék ember belefutott a hegyébe. Ugy szedték le róla. - -Az orvos mikor ráhajolt, még hallotta, hogy suttog is valamit: - -- Nekem el kell utazni, el kell utazni, kérem... - - - - -TARTALOMJEGYZÉK - - Emberhalál 5 - Virágfakadás 16 - A szinész 21 - A szegény emberek pártja 28 - A divat 34 - A birtok és a ház 39 - Az elso lépés 45 - Virtus 50 - Katonák 59 - Leányvásár 74 - Az éjszaka 82 - Sedan 89 - A fecskék 96 - Tizenegy esztendo 105 - Tamás 111 - A kis grófné 119 - Az öreg gazda 124 - Viharok 131 - Harminczezer forint 143 - Sokoloff 150 - Vén politikusok 156 - Jávor fohadnagy 164 - A kis vörös zászló 173 - A kés 181 - Szivárvány 190 - Papp Sárika 198 - A Becski-leány 209 - Meghalt az öreg 218 - Kende Miklós végrendelete 223 - A lapatyi malom mellett 232 - A megbolondulás 240 - Ki a házból 246 - Egy kis fertályóra 252 - Egy gyár története 258 - A szabót ki kellett dobni 266 - A fiákeres ur 272 - Hogy a gyerekeknek egy kis mulatságuk legyen 278 - A szemtelen ember 284 - A második asszony 292 - Vadölo kisasszony 299 - Hubanek ur és a fia 305 - Az utazás 311 - - - - - * * * * * - - - - -Transcriber's note: - - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - - -13 |Kimennek-e az erdobol |- Kimennek-e az erdobol - -18 |meg egy pillantásra |még egy pillantásra - -22 |csinál benne, |csinál benne. - -73 |Tul a a falon |Tul a falon - -79 |a Stolz-házban |a Stolz-házban. - -97 |urának istetszik |urának is tetszik - -106 |kártyáját, torkonfogta, |kártyáját, torkonfogta. - -108 |hogy az enyém, |hogy az enyém. - -110 |visszafojtott sírás |visszafojtott sírás. - -116 |Berta a a tornáczról |Berta a tornáczról - -152 |aztán észretítette |aztán észretérítette - -156 |Ttikárja néha |Titkárja néha - -161 |a gról lábáról |a gróf lábáról - -171 |- Mikor a fohadnagy |Mikor a fohadnagy - -171 |... Sok ismerosöm |- ... Sok ismerosöm - -173 |üde kékség Már |üde kékség. Már - -211 |Ha te adná |Ha te adnál - -244 |szorították a poharar |szorították a poharat - -247 |- Az asszony csöngetett |Az asszony csöngetett - -261 |dehogy a partán |dehogy a partján - -269 |Legfönnebb otthagyjak |Legfönnebb otthagyják - -280 |Csak akkkor estek |Csak akkor estek - -280 |majdnem akkora kabát |majdnem akkora babát - -285 |mint hivatalonökét |mint hivatalfonökét - -291 |- Egy kicsit gondolkodott |Egy kicsit gondolkodott - -297 |azonban azt monta |azonban azt mondta - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK THURY ZOLTáN öSSZES MUVEI (2. -KöTET)*** - - -******* This file should be named 42143-8.txt or 42143-8.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/4/2/1/4/42143 - - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License available with this file or online at - www.gutenberg.org/license. - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation information page at www.gutenberg.org - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at 809 -North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email -contact links and up to date contact information can be found at the -Foundation's web site and official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For forty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |