diff options
Diffstat (limited to '41504-8.txt')
| -rw-r--r-- | 41504-8.txt | 44228 |
1 files changed, 0 insertions, 44228 deletions
diff --git a/41504-8.txt b/41504-8.txt deleted file mode 100644 index 5bac6f4..0000000 --- a/41504-8.txt +++ /dev/null @@ -1,44228 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook, Petofi Sándor összes költeményei, by Sándor -Petofi - - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org - - - - - -Title: Petofi Sándor összes költeményei - Hazai muvészek rajzaival díszített negyedik népies kiadás - - -Author: Sándor Petofi - - - -Release Date: November 28, 2012 [eBook #41504] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: ISO-8859-1 - - -***START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PETOFI SÁNDOR ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI*** - - -E-text prepared by Albert László from page images generously made -available by Internet Archive/Canadian Libraries -(http://archive.org/details/toronto) - - - -Note: Project Gutenberg also has an HTML version of this - file which includes the original illustrations. - See 41504-h.htm or 41504-h.zip: - (http://www.gutenberg.org/files/41504/41504-h/41504-h.htm) - or - (http://www.gutenberg.org/files/41504/41504-h.zip) - - - Images of the original pages are available through - Internet Archive/Canadian Libraries. See - http://archive.org/details/sszeskltmn00petf - - - - - -PETOFI SÁNDOR - -ÖSSZES - -KÖLTEMÉNYEI. - -HAZAI MUVÉSZEK RAJZAIVAL DÍSZÍTETT -NEGYEDIK NÉPIES KIADÁS - -A KÖLTO ARCZKÉPÉVEL - - -BUDAPEST - -AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI R.-TÁRSULAT KIADÁSA - - _Szabadság, szerelem!_ - _E ketto kell nekem,_ - _Szerelmemért feláldozom_ - _Az életet,_ - _Szabadságért feláldozom_ - _Szerelmemet._ - -10588. - Budapest. Az Athenaeum r. t. könyvnyomdája. - - - - -ELBESZÉLO KÖLTEMÉNYEK. -(1844-1848.) - -* * * - -1844. - -* * - - -JÁNOS VITÉZ. - -I. - - Tüzesen süt le a nyári nap sugára - Az ég tetejérol a juhászbojtárra. - Fölösleges dolog, sütnie oly nagyon, - A juhásznak úgy is nagy melege vagyon. - - Szerelem tüze ég fiatal szivében, - Ugy legelteti a nyájt a faluvégen. - Faluvégen nyája mig szerte legelész, - O addig subáján a fuben heverész. - - Tenger virág nyílik tarkán körülötte, - De o a virágra szemét nem vetette; - Egy kohajtásnyira foly tole a patak, - Bámuló szemei oda tapadtanak. - - De nem ám a patak csillámló habjára, - Hanem a patakban egy szoke kis lyányra, - A szoke kis lyánynak karcsu termetére, - Szép hosszú hajára, gömbölyu keblére. - - Kis leány szoknyája térdig föl van hajtva, - Mivelhogy ruhákat mos a fris patakba'; - Kilátszik a vizbol két szép térdecskéje - Kukoricza Jancsi gyönyöruségére. - - Mert a pázsit fölött heverészo juhász - Kukoricza Jancsi, ki is lehetne más? - Ki pedig a vízben a ruhát tisztázza, - Iluska az, Jancsi szivének gyöngyháza. - - »Szivemnek gyöngyháza, lelkem Iluskája!« - Kukoricza Jancsi igy szólott hozzája: - »Pillants ide, hiszen ezen a világon - Csak te vagy én nekem minden mulatságom. - - Vesd reám sugarát kökényszemeidnek, - Gyere ki a vizbol, hadd öleljelek meg; - Gyere ki a partra csak egy pillanatra, - Rá csókolom lelkem piros ajakadra.« - - »Tudod, Jancsi szivem, örömest kimennék, - Ha a mosással oly igen nem sietnék; - Sietek, mert máskép velem roszul bánnak, - Mostoha gyermeke vagyok én anyámnak.« - - Ezeket mondotta szoke szép Iluska, - S a ruhákat egyre nagy serényen mosta. - De a juhászbojtár fölkel subájáról, - Közelebb megy hozzá, s csalogatva így szól: - - »Gyere ki, galambom! gyere ki, gerliczém! - A csókot, ölelést mindjárt elvégzem én; - Aztán a mostohád sincs itt a közelben, - Ne hagyd, hogy szeretod halálra epedjen.« - - Kicsalta a leányt édes beszédével, - Átfogta derekát mind a két kezével, - Megcsókolta száját nem egyszer, sem százszor, - Ki mindeneket tud, az tudja csak, hányszor. - -II. - - Az ido akközben haladott sietve, - A patak habjain piroslott az este. - Dúlt-fúlt Iluskának gonosz mostohája: - Hol marad, hol lehet oly soká leánya? - - A rosz vén mostoha ekkép gondolkodott; - Követték ezek a szók a gondolatot: - (S nem mondhatni, hogy jó kedvvel ejtette ki), - »Megnézem, mit csinál; ha henyél: jaj neki!« - - Jaj neked, Iluska, szegény árva kis lyány! - Hátad mögött van már a dühös boszorkány; - Nagy szája megnyílik, tüdeje kitágul, - S ily módon riaszt föl szerelem álmábul: - - »Becstelen teremtés! gyalázatos pára! - Ilyet mersz te tenni világnak csúfjára? - Lopod a napot, és istentelenkedel... - Nézze meg az ember... hogy tüstént vigyen el« - - - »Hanem most már elég, hallja-e kend, anyjuk? - Fogja be a száját, vagy majd betapasztjuk. - Ugy merje kend Ilust egy szóval bántani, - Hogy kihullanak még meglevo fogai.« - - Reszketo kedvese védelmezésére - Ekkép fakadt ki a nyáj bátor orzoje; - Azután haragos szemmel fenyegetve - Az elmondottakhoz e szavakat tette: - - »Ha nem akarja, hogy felgyujtsam a házát, - Meg ne illesse kend ezt a szegény árvát. - Ugy is töri magát, dolgozik eleget, - És még sem kap száraz kenyérnél egyebet. - - Most eredj, Iluskám. Megvan még a nyelved, - Hogy elpanaszold, ha roszúl bánik veled. - - S kend ne akadjon fönn azon, mit más csinál, - Hisz kend sem volt jobb a deákné vásznánál.« - - Kukoricza Jancsi fölkapta subáját, - S sebes lépésekkel ment keresni nyáját, - Nagy megszeppenéssel most vette csak észre, - Hogy imitt-amott van egy-ketto belole. - -III. - - A nap akkor már a földet érintette, - Mikor Jancsi a nyájt félig összeszedte; - Nem tudja, hol lehet annak másik fele: - Tolvaj-e vagy farkas, a mi elment vele? - - Akárhová lett az, csakhogy már oda van; - Búsulás, keresés, minden haszontalan. - Most hát mihez fogjon? neki szánva magát - Haza felé hajtja a megmaradt falkát. - - »Majd lesz neked, Jancsi... no hiszen lesz neked!« - Szomorún kullogva gondolta ezeket, - »Gazd' uramnak ugy is rosz a csillagzatja, - Hát még... de legyen meg isten akaratja.« - - Ezt gondolta, többet nem is gondolhatott; - Mert ekkor a nyájjal elérte a kaput. - Kapu elott állt az indulatos gazda, - Szokás szerint a nyájt olvasni akarta. - - »Soh'se olvassa biz azt kelmed gazd' uram! - Mi tagadás benne? igen nagy híja van; - Szánom, bánom, de már nem tehetek róla.« - Kukoricza Jancsi e szavakat szólta. - - Gazdája meg ezt a feleletet adta, - S megkapta bajszát, és egyet pödrött rajta: - »Ne bolondozz, Jancsi, a tréfát nem értem; - A míg jól van dolgod, föl ne gerjeszd mérgem.« - - Kisült, hogy koránsem tréfaság a beszéd, - Jancsi gazdájának majd elvette eszét; - Jancsi gazdája bog, mint a ki megboszül: - »Vasvillát! vasvillát!... hadd szúrjam keresztül. - - Jaj, a zsivány! jaj, az akasztani való! - Hogy ássa ki mind a két szemét a holló!... - Ezért tartottalak? ezért etettelek? - Soha se kerüld ki a hóhérkötelet. - - Elpusztulj elolem, többé ne lássalak!« - Jancsi gazdájából így doltek a szavak; - Fölkapott hirtelen egy petrenczés rudat, - A petrenczés ruddal Jancsi után szaladt. - - Kukoricza Jancsi elfutott elole, - De koránsem azért, mintha talán félne, - Markos gyerek volt o, husz legényen kitett, - Noha nem érte meg még huszszor a telet. - - Csak azért futott, mert világosan látta, - Hogy méltán haragszik oly nagyon gazdája, - S ha ütlegre kerül a dolog, azt verje? - Ki félig apja volt, ki ot fölnevelte. - - Futott, mig a szuszból gazdája kifogyott; - Azután ballagott, megállt, meg ballagott - Jobbra is, balra is s mind evvel mit akar? - Nem tudta, mert nagy volt fejében a zavar. - -IV. - - Mikorra a patak vize tükörré lett, - Melybe ezer csillag ragyogása nézett: - Jancsi Iluskáék kertje alatt vala; - Maga sem tudta, hogy mikép jutott oda. - - Megállt, elovette kedves furulyáját, - Kezdte rajta fújni legbúsabb nótáját; - A harmat, mely ekkor ellepett fut, bokort, - Tán a szánakozó csillagok könnye volt. - - Iluska már alutt. A pitvar eleje - Volt nyár idejében rendes fekvohelye, - Fekvohelyérol a jól ismert nótára - Fölkelt, lesietett Jancsi látására. - - Jancsinak látása nem esett kedvére, - Mert megijedt tole, s ily szót csalt nyelvére: - »Jancsi lelkem, mi lelt? mért vagy oly halovány, - Mint az elfogyó hold bús oszi éjszakán?« - - »Hejh, Iluskám! hogy ne volnék én halovány, - Mikor szép orczádat utószor látom tán...« - »Jancsikám, látásod ugy is megrémített; - Hagyd el az istenért az ilyen beszédet!« - - »Utószor látlak én, szivem szép tavasza! - Utószor szólt itten furulyám panasza; - Utószor ölellek, utószor csókollak, - Örökre elmegyek, örökre itt hagylak!« - - Most a boldogtalan mindent elbeszéle, - Rá borúlt zokogó kedvese keblére, - Rá borúlt, ölelte, de képpel elfordult: - Ne lássa a leány, hogy könnye kicsordult. - - »Most hát, szép Iluskám! most hát, édes rózsám! - Az isten áldjon meg, gondolj néha reám. - Ha látsz száraz kórót szélvésztol kergetve, - Bujdosó szeretod jusson majd eszedbe.« - - »Most hát, Jancsi lelkem, eredj, ha menned kell! - A jó isten legyen minden lépéseddel. - Ha látsz tört virágot útközépre vetve, - Hervadó szeretod jusson majd eszedbe.« - - Elváltak egymástól, mint ágtól a levél; - Mindkettejök szive lett puszta, hideg tél. - Könnyeit Iluska hullatta nagy számmal, - Jancsi letörölte inge bo ujjával. - - Indult, nem nézte egy szemmel sem, hol az ut? - Neki úgy is mindegy volt, akárhova jut. - Fütyörésztek pásztorgyermekek mellette, - Kolompolt a gulya... o észre sem vette. - - A falu messzire volt már háta megett, - Nem látta lobogni a pásztortüzeket; - Mikor utójára megállt s visszanézett, - A torony bámult rá, mint sötét kisértet. - - Ha ekkor mellette lett volna valaki, - Hallotta volna ot nagyot sohajtani; - A levegoeget daruk hasították, - Magasan röpultek, azok sem hallották. - - Ballagott, ballagott a halk éjszakában, - Csak nehéz subája suhogott nyakában; - O ugyan subáját gondolta nehéznek, - Pedig a szive volt oly nehéz szegénynek. - -V. - - Mikor a nap fölkelt, s a holdat elküldte, - A puszta, mint tenger, fekütt körülötte; - A nap fölkeltétol a nap enyésztéig - Egyenes rónaság nyujtózkodott végig. - - Nem volt virág, nem volt fa, nem volt bokor ott, - A harmat apró gyér fuveken csillogott; - Oldalvást a napnak elso sugarára - Fölpiroslott egy tó; környékezte káka. - - A tónak szélénél a káka közepett - Egy hosszú nyakú gém eledelt keresett, - És a tó közepén gyors halászmadarak - Hosszu szárnyaikkal le s föl szállongtanak. - - Jancsi csak ballagott sötét árnyékával - S elméjének sötét gondolkozásával; - Az egész pusztában széjjelsütött a nap, - De az o szivében éjek éje maradt. - - Mikor a nap elért az ég tetejére, - Eszébe jutott, hogy falatozni kéne, - Tennap ilyen tájban evett utójára, - Meg alig is birta már lankadó lába. - - Letelepult, elovette tarisznyáját, - Megette maradék kevés szalonnáját. - Nézte ot a kék ég, a fényes nap... alább - Ragyogó szemével a tündér délibáb. - - A kis ebéd neki jó izuen esett, - Megszomjazott rá, a tóhoz közeledett, - Kalapjának bele mártá karimáját, - Ekkép enyhitette égo szomjuságát. - - A tónak partjáról nem távozott messze: - Az álom szemének pilláját ellepte; - Vakandokturásra bocsátotta fejét, - Hogy visszanyerhesse elfogyott erejét. - - Az álom ot oda vitte, a honnan jött, - Iluskája pihent hu karjai között, - Mikor a kis leányt csókolni akarta, - Hatalmas mennydörgés álmát elzavarta. - - Szétnézett a puszta hosszában, széltében; - Nagy égi háború volt keletkezoben. - Oly hamar támadott az égi háború, - Mily hamar Jancsinak sorsa lett szomorú. - - A világ sötétbe öltözködött vala, - Szörnyen zengett az ég, hullt az istennyila; - Végtére megnyílt a felhok csatornája, - S a tó vize suru buborékot hánya. - - Jó hosszú botjára Jancsi támaszkodott, - Lekonyította a karimás kalapot, - Nagy szoru subáját meg kifordította, - Úgy tekintett bele a vad zivatarba. - - De a vihar a mi hamar keletkezett, - Oly hamar is hagyta el megint az eget. - Megindult a felho könnyü szélnek szárnyán, - Ragyogott keleten a tarka szivárvány. - - Subájáról Jancsi lerázta a vizet, - Miután lerázta, ujra utnak eredt. - Mikor a nap leszállt pihenni ágyába, - Kukoricza Jancsit még vitte két lába. - - Vitte ot két lába erdo közepébe, - Suru zöld erdonek sötét közepébe, - Ott ot köszöntötte holló károgása, - Mely épen egy esett vadnak szemét ásta. - - Sem erdo, sem holló ot nem háborgatván, - Kukoricza Jancsi ment a maga utján; - Erdo közepében sötét ösvényére - Leküldte világát a hold sárga fénye. - -VI. - - Az ido járása éjfél lehetett már, - Mikor szemébe tünt egy pislogó sugár. - Amint közelebb ért, látta, hogy ez a fény - Ablakból világít az erdo legmélyén. - - Jancsi e látványra ekkép okoskodék: - »Ez a világ aligha csárdában nem ég; - Bizonyára úgy lesz - hál' a jó Istennek! - Bemegyek az éjre, benne megpihenek.« - - Csalatkozott Jancsi, mert az nem volt csárda, - Hanem volt tizenkét zsiványnak tanyája. - Nem állott üresen a ház, a zsiványok - Mind a tizenketten odabenn valának. - - Éjszaka, zsiványok, csákányok, pisztolyok... - Ha jól megfontoljuk, ez nem tréfadolog; - De az én Jancsimnak helyén állt a szíve, - Azért is közéjök nagy bátran belépe. - - »Adjon az úristen szerencsés jó estét!« - Mondott nekik Jancsi ilyen megköszöntést; - Erre a zsiványok fegyverhez kapának, - Jancsinak rohantak, s szólt a kapitányok: - - »Szerencsétlenségnek embere, ki vagy te? - Hogy lábadat mered tenni e küszöbre. - Vannak-e szüleid? van-e feleséged? - Akármid van, nem fog többé látni téged.« - - Jancsinak sem szíve nem vert sebesebben - E szókra, sem nem lett haloványabb színben; - A zsiványkapitány fenyegetésire - Meg nem ijedt hangon ily módon felele: - - »A kinek életét van miért félteni, - Ha e tájt kerüli, nagyon bölcsen teszi. - Nekem nem kedves az élet, hát közétek, - Bárkik vagytok, egész bátorsággal lépek. - - Azért, ha úgy tetszik, hagyjatok életben, - Hagyjatok ez éjjel itten megpihennem; - Ha nem akarjátok ezt: üssetek agyon, - Hitvány életemet védeni nem fogom.« - - Ezt mondta, nyugottan a jövendot várva, - A tizenkét zsivány csodálkozására. - A kapitány ilyen szókat váltott véle: - »Egyet mondok, öcsém, ketto lesz belole; - - Te derék legény vagy, azt a bátor szented! - Téged az isten is zsiványnak teremtett. - Éltedet megveted, a halált nem féled... - Te kellesz mi nekünk... kezet csapunk véled. - - Rablás, fosztogatás, ölés nekünk tréfa, - E derék tréfának díja gazdag préda. - Ez a hordó ezüst, ez meg arany, látod?... - Nos hát elfogadod a czimboraságot?« - - Furcsa dolgok jártak Jancsi elméjében, - S tettetett jó kedvvel szólt ilyeténképen: - »Czimborátok vagyok, itt a kezem rája! - Rút életemnek ez a legszebb órája.« - - »No, hogy még szebb legyen«, felelt a kapitány, - »Lássunk embereim, az áldomás után; - Papok pinczéjébol van jó borunk elég, - Nézzük meg a kancsók mélységes fenekét!« - - S a kancsók mélységes fenekére néztek, - S lett eltemetése fejökben az észnek; - Maga volt csak Jancsi, ki mértéket tartott, - Kinálgatták, de o aprókat kortyantott. - - Álmot hozott a bor latrok pillájára... - Jancsinak sem kellett több, o csak ezt várta. - Mikor a zsiványok jobbra-balra doltek, - Jancsi a beszédet ilyformán kezdé meg: - - »Jó éjszakát!... nem kelt föl titeket sem más, - Majd csak az itéletnapi trombitálás! - Élete gyertyáját soknak eloltátok, - Küldök én örökös éjszakát reátok. - - »Most a kincses kádhoz! megtöltöm tarisznyám, - Haza viszem neked, szerelmes Iluskám! - Czudar mostohádnak nem lészsz többé rabja, - Feleségül veszlek... isten is akarja. - - »Házat épittetek a falu közepén, - Ékes menyecskének oda vezetlek én; - Ottan éldegélünk mi ketten boldogan, - Mint Ádám és Éva a paradicsomban... - - »Istenem teremtom! mit beszélek én itt? - Zsiványoknak vigyem el átkozott pénzit? - Tán minden darabhoz vérfoltok ragadtak, - S én ilyen kincsekkel legyek boldog, gazdag? - - »Hozzájok sem nyúlok... azt én nem tehetem, - Nincs elromolva a lelkiismeretem. - - Édes szép Iluskám, csak viseld terhedet, - Bízd a jó istenre árva életedet!« - - Mikor elvégezte Jancsi a beszédet, - Az égo gyertyával a házból kilépett, - Meggyujtá födelét mind a négy szögleten, - Elharapózott a mérges láng sebesen. - - Egy láng lett a födél szempillantás alatt, - A láng piros nyelve az ég felé szaladt, - Feketévé vált a tisztakék égi bolt, - Elhaloványodott a teljes fényü hold. - - A szokatlan világ a mint elterjedett, - Fölriasztotta a baglyot, boregeret; - Kiterjesztett szárnyok sebes suhogása - A falombozatok nyugalmát fölrázta. - - A föltámadó nap legelso sugára - Lesütött a háznak füstölgo romjára, - Pusztult ablakán át benézett a házba, - Ott a haramjáknak csontvázait látta. - -VII. - - Jancsi már hetedhét országon túl jára, - Nem is igen gondolt a zsiványtanyára; - Egyszerre valami csillámlott elotte, - Hát sugarát a nap fegyverekre lotte. - - Katonák jövének, gyönyöru huszárok, - A nap fénye ezek fegyverén csillámlott; - Alattok a lovak tomboltak, prüsszögtek, - Kényesen rázták szép sörényes fejöket: - - Mikor oket Jancsi közeledni látta, - Alig fért meg szíve a baloldalába', - Mert igy gondolkodott: »Ha befogadnának, - Be örömest mennék én is katonának!« - - A mint a katonák közelébe értek, - Ily szavát hallotta Jancsi a vezérnek: - »Vigyázz, földi! bizony rá lépsz a fejedre... - Mi ördögért vagy úgy a búnak eredve?« - - Jancsi pedig szólott fohászkodva nagyot: - »Én a kerek világ bujdosója vagyok; - Ha kegyelmetekkel egy sorban lehetnék, - A ragyogó nappal farkasszemet néznék.« - - Szólt megint a vezér: »Jól meggondold, földi, - Nem mulatni megyünk, megyünk öldökölni. - Rá rontott a török a franczia népre; - Francziáknak megyünk mi segedelmére.« - - »Hát hisz akkor én meg még jobban szeretném, - Ha magamat lóra, nyeregbe vethetném; - Mert ha én nem ölök, engem öl meg a bú - - Nagyon kivánt dolog nekem a háború. - - Igaz, hogy eddig csak szamarat ismértem, - Mivelhogy juhászság volt a mesterségem. - De magyar vagyok, s a magyar lóra termett, - Magyarnak teremt az isten lovat, nyerget.« - - Sokat mondott Jancsi megeredt nyelvével, - De még többet mondott sugárzó szemével; - Nagyon természetes hát, hogy a vezérnek - Megtetszett, és be is vette közlegénynek. - - Czifra beszéd kéne azt elosorolni, - A vörös nadrágban mit érezett Jancsi, - Mit érezett, mikor a mentét fölkapta, - S villogó kardját a napnak megmutatta. - - Csillagokat rúgott szilaj paripája, - Mikor Jancsi magát fölvetette rája, - De o keményen ult rajta, mint a czövek, - A földindulás sem rázhatta volna meg. - - Bámulói lettek katonapajtási, - Nem gyozték szépségét, erejét csodálni, - És a merre mentek, s beszállásozának, - Induláskor gyakran sírtak a leányok. - - Lyányokra nézve a mi Jancsit illeti, - Egyetlen egy leány sem tetszett o neki, - Az igaz, hogy, noha sok földet bejára, - Sehol sem akadt o Iluska párjára. - -VIII. - - Nos hát ment a sereg, csak ment, csak mendegélt, - Tatárországnak már elérte közepét; - De itten reája nagy veszedelem várt: - Látott érkezni sok kutyafeju tatárt. - - Kutyafeju tatár népek fejedelme - A magyar sereget ekkép idvezelte: - »Hogy mikép mertek ti szembeszállni vélünk? - Tudjátok-e, hogy mi emberhussal élünk?« - - Nagy volt ijedsége szegény magyaroknak, - Minthogy a tatárok ezerannyin voltak; - Jó, hogy akkor azon a vidéken jára - Szerecsenországnak jószivu királya. - - Ez a magyaroknak mingyárt pártját fogta, - Mert Magyarországot egyszer beutazta, - S ekkor Magyarország jámbor lelkü népe - Igen becsületes módon bánt o véle. - - El sem feledte ezt a szerecsen király, - Azért a magyarok védelmére kiáll, - S a tatár császárral, kivel jó barát volt, - Kiengesztelésul ily szavakat váltott: - - »Kedves jó barátom, ne bántsd e sereget, - Legkisebbet sem fog ez ártani neked, - Igen jól ismerem én a magyar népet, - Kedvemért bocsásd át országodon oket.« - - »A kedvedért, pajtás, hát már csak megteszem.« - Szólt kibékülve a tatár fejedelem; - De még meg is írta az úti levelet, - Hogy senki se bántsa a magyar sereget. - - Az igaz, hogy nem is lett semmi bántása, - De mégis örult, hogy elért a határra, - Hogy ne örult volna? ez a szegény vidék - Egyebet se' terem: medvehúst meg fügét. - -IX. - - Tatárország hegyes-völgyes tartománya - Messzirol nézett a seregnek utána, - Mert jól bent vala már nagy Taljánországban, - Rozmarínfa-erdok sötét árnyékában. - - Itt semmi különös nem történt népünkkel. - Csak hogy küzködnie kellett a hideggel, - Mert Taljánországban örökös tél vagyon; - Mentek katonáink csupa havon, fagyon. - - No de a magyarság eros természete, - Bármi nagy hideg volt, megbirkozott vele; - Aztán meg, ha fáztak, hát kapták magokat, - Leszálltak s hátokra vették a lovokat. - -X. - - Ekképen jutottak át Lengyelországba, - Lengyelek földérol pedig Indiába; - Francziaország és India határos, - De köztük az út nem nagyon mulatságos. - - India közepén még csak dombok vannak, - De aztán a dombok mindig magasabbak, - S mikor a két ország határát elérik, - Már akkor a hegyek fölnyúlnak az égig. - - Tudni való, hogy itt a sereg izzadott, - Le is hányt magáról dolmányt, nyakravalót... - Hogy ne az istenért? a nap fejök felett - Valami egy órajárásra lehetett. - - Enni nem ettek mást, mint levegoeget; - Ez olyan sürü ott, hogy harapni lehet. - Hanem még italhoz is furcsán jutottak: - Ha szomjaztak, vizet felhobol facsartak. - - Elérték végtére tetejét a hegynek; - Itt már oly meleg volt, hogy csak éjjel mentek. - Lassacskán mehettek; nagy akadály volt ott: - Hát a csillagokban a ló meg-megbotlott. - - A mint ballagtak a csillagok közepett, - Kukoricza Jancsi ekkép elmélkedett: - »Azt mondják, a hányszor egy csillag leszalad, - A földön egy ember élete megszakad. - - Ezer a szerencséd, te gonosz mostoha, - Hogy nem tudom, melyik kinek a csillaga; - Nem kínzanád tovább az én galambomat - - Mert lehajítanám mostan csillagodat.« - - Eztán nem sokára lejtosen haladtak, - Alacsonyodtak már a hegyek alattok, - A szörnyu forróság szinte szunni kezdett, - Mentül beljebb érték a franczia földet. - -XI. - - A francziák földje gyönyörü tartomány, - Egész paradicsom, egész kis Kanaán, - Azért is vásott rá a törökök foga, - Pusztitó szándékkal azért törtek oda. - - Mikor a magyarság beért az országba, - A törökök ott már raboltak javába; - Kirabolták a sok gazdag templom kincsét, - És üresen hagytak minden boros pinczét. - - Látni lehetett sok égo város lángját, - Kivel szemközt jöttek, azt kardjokra hányták, - Magát a királyt is kiuzték várából, - S megfosztották kedves egyetlen lyányától. - - Igy találta népünk a franczia királyt, - Széles országában föl s le bujdosva járt; - A mint ot meglátták a magyar huszárok, - Sorsán szánakozó könnyet hullatának. - - A bujdosó király ily szókat hallatott: - »Ugy-e, barátim, hogy keserves állapot? - Kincsem vetélkedett Dárius kincsével, - S most küszködnöm kell a legnagyobb inséggel.« - - A vezér azt mondá vigasztalására: - »Ne busúlj, francziák fölséges királya! - Megtánczoltatjuk mi ezt a gonosz népet, - Ki ily méltatlanul mert bánni te véled. - - Ez éjjelen által kipihenjük magunk, - Mert hosszu volt az út, kissé elfáradtunk; - De holnap azután, mihelyt fölkel a nap, - Visszafoglaljuk mi vesztett országodat.« - - »Hát szegény leányom, hát édes leányom?« - Jajdult föl a király, »otet hol találom? - Elrabolta tolem törökök vezére... - A ki visszahozza, számolhat kezére.« - - Nagy buzditás volt ez a magyar seregnek; - Minden ember szivét reménység szállta meg. - Ez volt mindenkinek fejében föltéve: - »Vagy visszakerítem, vagy meghalok érte.« - - Kukoricza Jancsi tán egymaga volt csak - Meg nem hallója az elmondott dolognak; - Jancsinak az esze más egyeben jára: - Visszaemlékezett szép Iluskájára. - -XII. - - Másnap reggel a nap szokás szerint fölkelt, - De nem lát és nem hall olyat minden reggel, - Mint a milyet hallott, mint a milyet látott - Mingyárt, mihelyest a föld szélére hágott. - - Megszólalt a sereg harsány trombitája, - Minden legény talpon termett szózatára; - Jól kiköszörülték aczél szablyáikat, - Azután nyergelték gyorsan a lovakat. - - A király eronek erejével rajt volt, - Hogy o is elmegy, s a többiekkel harczol; - Hanem a huszárok bölcs eszu vezére - A királyhoz ilyen tanácsot intéze: - - »Nem, kegyelmes király! csak maradj te hátra, - A te karjaid már gyöngék a csatára; - Tudom, meghagyta az ido bátorságod, - De mi haszna? hogyha erod vele szállott. - - Bízd az isten után mi reánk ügyedet; - Fogadást teszünk, hogy mire a nap lemegy, - Országodból tova uzzük ellenséged, - S elfoglalhatd ujra a királyi széket.« - - Erre a magyarság lóra kerekedett, - S keresni indult a rabló törököket; - Nem soká kereste, mingyárt rájok akadt, - És egy követ által izent nekik hadat. - - Visszajött a követ, harsog a trombita, - Rémséges zugással kezdodik a csata; - Aczélok csengése, torkok kurjantása - Volt a magyaroknál harczi jel adása. - - A sarkantyút vágták lovak oldalába, - Dobogott a földön lovak patkós lába, - Vagy talán a földnek dobbant meg a szive, - E vészt jövendölo zajra megijedve. - - Törökök vezére hét lófarkú basa, - Öt akós hordónak elég volna hasa; - A sok boritaltól piroslik az orra, - Azt hinné az ember, hogy érett uborka. - - A török csapatnak nagy hasu vezére - Rendbe szedte népét a harcznak jelére; - A rendbeszedett nép ugyan csak megállott, - A mint megrohanták a magyar huszárok. - - De nem volt gyerekség ez a megrohanás, - Lett is nem sokára szörnyü rendzavarás: - Izzadott a török véres verítéket, - Tole a zöld mezo vörös tengerré lett. - - Hejh csinálom-adta! meleg egy nap volt ez, - Hegygyé emelkedett már a török holttest. - De a basa még él mennyko nagy hasával, - S Kukoricza Jancsit czélozza vasával. - - Kukoricza Jancsi nem veszi tréfának, - S ily szóval megy neki a török basának: - »Atyafi! te úgy is sok vagy egy legénynek: - Megállj, én majd kettot csinálok beloled.« - - S akként cselekedett, a mint megfogadta, - Szegény török basát ketté hasította, - Jobbra-balra hullott izzadó lováról, - Igy múlt ki o kelme ebbol a világból. - - Mikor ezt látta a gyáva török sereg, - Ucczu! hátat fordít és futásnak ered, - Futott, futott s talán mostanság is futna, - Hogyha a huszárok el nem érték volna. - - De bezeg elérték, le is kaszabolták; - Hullottak a fejek elottök, mint a mák. - Egyetlen egy nyargal még ló halálába, - Ennek Kukoricza Jancsi ment nyomába. - - Hát a török basa fia vágtatott ott, - Ölében valami fehérféle látszott. - A fehérség volt a franczia királylyány; - Nem tudott magáról semmit, elájulván. - - Soká nyargalt Jancsi, a mig utolérte, - »Megállj, a hitedet!« kiálta feléje. - »Állj meg, vagy testeden mingyárt nyitok kaput, - Melyen által hitvány lelked pokolba fut.« - - De a basa fia meg nem állott volna, - Ha a ló alatta össze nem omolna, - Összeomlott, ki is fujta ott páráját. - Basa fia ilyen szóra nyitá száját: - - »Kegyelem, kegyelem, nemes lelku vitéz! - Ha semmi másra nem: ifjuságomra nézz; - Ifjú vagyok még, az életet szeretem... - Vedd el mindenemet, csak hagyd meg életem!« - - »Tartsd meg mindenedet, gyáva élhetetlen! - Kezem által halni vagy te érdemetlen. - Hordd el magad innen, vidd hirul hazádnak, - Haramja fiai hogy és mikép jártak.« - - Leszállott lováról, királylyányhoz lépe, - És bele tekintett gyönyöru szemébe, - Melyet a királylyány épen most nyita ki, - Mialatt ily szókat mondának ajaki: - - »Kedves szabadítóm! nem kérdezem, ki vagy? - Csak annyit mondok, hogy hálám irántad nagy. - Háladatosságból én mindent megteszek, - Hogyha kedved tartja, feleséged leszek.« - - Jancsi ereiben nem folyt viz vér helyett, - Szívében hatalmas tusa keletkezett; - De lecsillapítá szíve nagy tusáját, - Emlékezetébe hozván Iluskáját. - - Nyájasdadon igy szólt a szép királylyányhoz: - »Menjünk, rózsám, elébb az édes atyádhoz, - Ott majd közelebbrol vizsgáljuk a dolgot.« - S ló elott a lyánynyal lassacskán ballagott. - -XIII. - - Kukoricza Jancsi meg a királyleány - Csatahelyre értek a nap alkonyatán. - A leáldozó nap utósó sugára - Vörös szemmel nézett a siralmas tájra. - - Nem látott egyebet, csak a véres halált, - S hollósereget, mely a halottakra szállt; - Nem igen telt benne nagy gyönyörüsége, - Le is ereszkedett tenger mélységébe. - - A csatahely mellett volt egy jókora tó, - Tiszta szoke vizet magába foglaló. - De piros volt az most, mert a magyar sereg - Török vértol magát vizében mosta meg. - - Miután megmosdott az egész legénység, - A franczia királyt várába kisérték; - A csatamezotol az nem messzire állt... - Ide kisérték hát a franczia királyt. - - Alighogy bevonult a várba a sereg, - Kukoricza Jancsi szinte megérkezett. - Olyan volt mellette az ékes királylyány, - Mint felho mellett a tündöklo szivárvány. - - Hogy az öreg király leányát meglátta, - Reszketo örömmel borult a nyakába, - S csak azután mondta a következoket, - Mikor a lyány ajkán tole sok csók égett: - - »Most már örömemnek nincsen semmi híja - Szaladjon valaki, s a szakácsot híja, - Készítsen a mi jó, mindent vacsorára, - Az én gyozedelmes vitézim számára.« - - »Király uram! nem kell híni a szakácsot«, - A király mellett egy hang ekkép rikácsolt, - »Elkészítettem már mindent hamarjában, - Föl is van tálalva a szomszéd szobában.« - - A szakács szavai kedvesen hangzottak - Füleiben a jó magyar huszároknak; - Nem igen sokáig hivatták magokat, - Körülülték a megterhelt asztalokat. - - A mily kegyetlenül bántak a törökkel, - Csak ugy bántak ok most a jó ételekkel; - Nem is csoda biz az, mert megéhezének - A nagy öldöklésben a derék vitézek. - - Járta már a kancsó isten igazába, - Ekkor a királynak ily szó jött szájába: - »Figyelmezzetek rám, ti nemes vitézek, - Mert nagy fontosságu, a mit majd beszélek.« - - S a magyar huszárok mind figyelmezének, - Fölfogni értelmét király beszédének. - A ki egyet ivott, azután köhhentett, - S végre ily szavakkal törte meg a csendet: - - »Mindenek elott is mondd meg a nevedet, - Bátor vitéz, a ki lyányom megmentetted.« - »Kukoricza Jancsi becsületes nevem; - Egy kicsit parasztos, de én nem szégyenlem.« - - Kukoricza Jancsi ekképen felele, - Azután a király ily szót váltott vele: - »Én a te nevedet másnak keresztelem, - Mától fogva neved János vitéz legyen. - - Derék János vitéz, halld meg beszédemet: - Minthogy megmentetted kedves gyermekemet, - Vedd el feleségül, legyen o a tied, - És vele foglald el királyi székemet. - - A királyi széken én sokáig ültem, - Rajta megvénültem, rajta megoszültem. - Nehezek nekem már a királyi gondok, - Annakokáért én azokról lemondok. - - Homlokodra teszem a fényes koronát, - Fényes koronámért nem is kivánok mást, - Csak hogy e várban egy szobát rendelj nékem, - Melyben hátralevo napjaimat éljem.« - - A király szavai ím ezek valának, - Nagy csodálkozással hallák a huszárok. - János vitéz pedig e szives beszédet - Alázatos hangon ekkép köszöné meg: - - »Köszönöm szépen a kelmed jó 'karatját, - A mely reám nézve nem érdemlett jóság; - Egyszersmind azt is ki kell nyilatkoztatnom, - Hogy én e jóságot el nem fogadhatom. - - Hosszu históriát kéne elbeszélnem, - Miért e jósággal lehetetlen élnem; - De attól tartok, hogy megunnák kelmetek; - S én másnak terhére lenni nem szeretek.« - - »De csak beszélj, fiam, meghallgatjuk biz azt; - Hiábavalóság, a mi téged aggaszt.« - Igy biztatta ot a jó franczia király, - S János vitéz beszélt, a mint itt írva áll: - -XIV. - - »Hogy is kezdjem csak hát?... Mindennek elotte - Hogyan tettem szert a Kukoricza névre? - Kukoricza között találtak engemet, - Ugy ruházták rám a Kukoricza nevet. - - Egy gazdaember jó lelkü felesége - - A mint o nekem ezt sokszor elmesélte - - Egyszer kinézett a kukoriczaföldre, - S ott egy barázdában lelt engem heverve. - - Szörnyen sikítottam, sorsomat megszánta, - Nem hagyott a földön, felvett a karjára, - És haza felé ezt gondolta mentiben: - »Fölnevelem szegényt, hisz ugy sincs gyermekem.« - - Hanem volt ám neki haragos vad férje, - A kinek én sehogy sem voltam ínyére, - Hej, a mikor engem az otthon meglátott, - Ugyancsak járták a czifra káromlások. - - Engesztelte a jó asszony ily szavakkal: - »Hagyjon kend föl, apjok, azzal a haraggal; - Hiszen ott kinn csak nem hagyhattam vesztére, - Tarthatnék-e számot isten kegyelmére? - - Aztán nem lesz ez a háznál haszontalan: - Kendnek gazdasága, ökre és juha van; - Ha felcsuporodik a kis istenadta, - Nem kell kendnek bérest, juhászt fogadnia.« - - Valahogy, valahogy csakugyan engedett; - De azért rám soha jó szemet nem vetett. - Hogyha nem ment dolgom a maga rendiben, - Meg-meghusángolt o amugy istenesen. - - Munka s ütleg között ekkép nevelkedtem, - Részesültem nagyon kevés örömökben; - Az egész örömem csak annyiból állott, - Hogy a faluban egy szép kis szoke lyány volt. - - Ennek édes anyja jókor a síré lett, - Édes apja pedig vett más feleséget; - Hanem az apja is elhalt nemsokára, - Igy jutott egyedul mostoha anyjára. - - Ez a kis leányzó volt az én örömem, - Az egyetlen rózsa tüskés életemen. - Be tudtam is otet szeretni, csodálni! - Ugy hítak minket, hogy: a falu árvái. - - Már gyerek koromban hogyha ot láthattam, - Egy turós lepényért látását nem adtam; - Örültem is, mikor a vasárnap eljött, - És vele játszhattam a gyerekek között. - - Hát mikor még aztán sihederré lettem, - S izegni-mozogni elkezdett a szivem! - Csak úgy is voltam ám, mikor megcsókoltam, - Hogy a világ összedolhetett miattam. - - Sokszor megbántotta gonosz mostohája... - Isten neki soha azt meg ne bocsássa! - És ki tudja, még mit el nem követ rajta, - Ha fenyegetésem zabolán nem tartja. - - Magamnak is ugyan kutyául lett dolga, - Bele fektettük a jó asszonyt a sírba, - A ki engem talált, és a ki, mondhatom, - Mint tulajdon anyám, ugy viselte gondom. - - Kemény az én szivem, teljes életemben - Nem sokszor esett meg, hogy könnyet ejtettem, - De nevelo anyám sírjának halmára - Hullottak könnyeim zápornak módjára. - - Iluska is, az a szép kis szoke leány, - Nem tettetett bútól fakadt sírva halmán; - Hogy ne? az istenben boldogúlt jó lélek - Kedvezett, a miben lehetett, szegénynek. - - Nem egyszer mondta, hogy: »várakozzatok csak! - Én még benneteket összeházasítlak; - Olyan pár válik is ám ti beloletek, - Hogy még!... várjatok csak, várjatok, gyerekek!« - - Hát hiszen vártunk is egyre keservesen; - Meg is tette volna, hiszem az egy istent - (Mert szavának állott o minden idobe'), - Ha le nem szállt volna a föld mélységébe. - - Azután, hát aztán, hogy meghalálozott, - A mi reménységünk végkép megszakadott: - Mindazonáltal a reménytelenségbe' - Ugy szerettük egymást, mint annakelotte. - - De az úristennek más volt akaratja, - Szívünknek ezt a bús örömet sem hagyta. - Egyszer én valahogy nyájam elszalasztám, - Annak következtén elcsapott a gazdám. - - Búcsut mondtam az én édes Iluskámnak, - Keseru érzéssel mentem a világnak. - Bujdosva jártam a világot széltére, - Mígnem katonának csaptam föl végtére. - - Nem mondtam én neki, az én Iluskámnak, - Hogy ne adja szivét soha senki másnak, - O sem mondta nekem, hogy huséges legyek - - Tudtuk, hogy huségünk ugy sem szegjük mi meg. - - Azért, szép királylyány, ne tarts reám számot; - Mert ha nem birhatom kedves Iluskámat: - Nem is fogok birni senkit e világon, - Ha elfelejtkezik is rólam halálom.« - -XV. - - János vitéz ekkép végzé történetét, - Nem hagyta hidegen a hallgatók szivét; - A királylyány arczát mosta könnyhullatás, - Melynek kútfeje volt bánat s szánakozás. - - A király e szókat intézte hozzája: - »Nem erotetlek hát, fiam, házasságra; - Hanem a mit nyujtok hálámnak fejében, - Elfogadását nem tagadod meg tolem.« - - Erre kinyitotta kincstárát a király; - Parancsolatjára egy legény eloáll, - S aranynyal tölti meg a legnagyobb zsákot, - János ennyi kincset még csak nem is látott. - - »Nos hát, János vitéz, lyányom megmentoje«, - Beszélt a király, »ez legyen tetted bére. - Vidd el mindenestül ezt a teli zsákot, - És boldogítsd vele magadat s mátkádat. - - Tartóztatnálak, de tudom, nem maradnál, - Kivánkozol lenni már is galambodnál, - Eredj tehát - hanem társid maradjanak; - Éljenek itt néhány mulatságos napnak.« - - Ugy volt biz az, a mint mondotta a király, - János vitéz kivánt lenni galambjánál. - Búcsuzott a királylyánytól érzékenyül; - Aztán a tengerhez ment és gályára ült. - - A király s a sereg elkisérte oda, - Tolök sok »szerencsés jó utat« hallhata, - S szemeikkel néztek mindaddig utána, - Mig a nagy messzeség ködöt nem vont rája. - -XVI. - - Ment János vitézzel a megindult gálya, - Szélbe kapaszkodott széles vitorlája, - De sebesebben ment János gondolatja, - Utjában semmi sem akadályoztatta. - - János gondolatja ilyenforma vala: - »Hejh, Iluskám, lelkem szépséges angyala! - Sejted-e te mostan, milyen öröm vár rád? - Hogy haza tart kincscsel bovelkedo mátkád? - - Haza tartok én, hogy végre valahára - Sok küzködés után legyünk egymás párja, - Egymás párja leszünk, boldogok, gazdagok; - Senki fiára is többé nem szorulok. - - Gazd'uram ugyan nem legszebben bánt velem, - Hanem én o neki mind azt elengedem. - S igazság szerint o oka szerencsémnek; - Meg is jutalmazom, mihelyt haza érek.« - - Ezt gondolta János, s több ízben gondolta, - Mialatt a gálya ment sebes haladva; - De jó messze volt még szép Magyarországtól, - Mert Francziaország esik tole távol. - - Egyszer János vitéz a hajófödélen - Sétált föl s alá az est szürkületében. - A kormányos ekkép szólt legényeihez: - »Piros az ég alja: aligha szél nem lesz.« - - Hanem János vitéz nem figyelt e szóra, - Feje fölött repült egy nagy sereg gólya; - Oszre járt az ido: ezek a madarak - Bizonyosan szülo-földérol szálltanak. - - Szelíd epedéssel tekintett utánok, - Mintha azok neki jó hirt mondanának, - Jó hirt Iluskáról, szép Iluskájáról, - S oly régen nem látott kedves hazájáról. - -XVII. - - Más nap, a mint az ég alja jövendölte, - Csakugyan szél támadt, még pedig nem gyönge. - Zokogott a tenger hánykodó hulláma - A zugó fergeteg korbácsolására. - - Volt a hajó népe nagy megijedésben, - A mint szokott lenni olyan vad szélvészben. - Hijába volt minden eromegfeszítés, - Nem látszott sehonnan érkezni menekvés. - - Sötét felho is jön; a világ elborúl, - Egyszerre megdördül az égiháboru, - Villámok czikáznak, hullnak szanaszerte: - Egy villám a hajót izrol porrá törte. - - Látszik a hajónak diribje-darabja, - A holttesteket a tenger elsodorja. - Hát János vitéznek milyetén sors jutott? - Ot is elsodorták a lelketlen habok? - - Hejh biz a haláltól o sem volt már messze, - De mento kezét az ég kiterjesztette, - S csodálatos módon szabadította meg, - Hogy koporsója a habok ne legyenek. - - Ragadta ot a víz magasra, magasra, - Hogy tetejét érte már a felho rojtja; - Ekkor János vitéz nagy hirtelenséggel - Megkapta a felhot mind a két kezével. - - Bele kapaszkodott, el sem szalasztotta, - S nagy eroködéssel addig függött rajta, - Mígnem a felho a tengerparthoz ére: - Itten rá lépett egy szikla tetejére. - - Eloször is hálát adott az istennek, - Hogy életét ekkép szabadította meg; - Nem gondolt vele, hogy kincsét elvesztette, - Csakhogy el nem veszett a kincscsel élete. - - Azután a szikla tetején szétnézett, - Nem látott mást, csupán egy grifmadár-fészket. - A grifmadár épen fiait etette, - Jánosnak valami jutott az eszibe. - - Oda lopózkodott a fészekhez lassan, - És a grifmadárra hirtelen rápattan, - Oldalába vágja hegyes sarkantyúját, - S furcsa paripája hegyen-völgyön túlszállt. - - Hányta volna le a madár nyakra-fore, - Lehányta volna ám, ha birt volna véle, - Csakhogy János vitéz nem engedte magát, - Jól átszorította derekát és nyakát. - - Ment, tudj' az isten hány országon keresztül; - Egyszer, hogy épen a nap az égre kerül: - Hát a viradatnak legelso sugára - Rá sütött egyenest faluja tornyára. - - Szent isten! hogy örült ennek János vitéz, - Az öröm szemébe könycseppeket idéz; - A madár is, mivel szörnyen elfáradt már, - Vele a föld felé mindinkább közel jár. - - Le is szállott végre egy halom tetején, - Alig tudott venni lélekzetet szegény; - János leszállt róla és magára hagyta, - És ment, elmerulve mély gondolatokba. - - »Nem hozok aranyat, nem hozok kincseket, - De meghozom régi huséges szívemet, - És ez elég neked, drága szép Iluskám! - Tudom, hogy nehezen vársz te is már reám.« - - Ily gondolatokkal ért a faluvégre, - Érintette fülét kocsiknak zörgése, - Kocsiknak zörgése, hordóknak kongása; - Szüretre készult a falu lakossága. - - Nem figyelmezett o szüretremenokre, - Azok sem ismertek a megérkezore; - A falu hosszában ekképen haladott - A ház felé, a hol Iluskája lakott. - - A pitvarajtónál be reszketett keze, - S mellében csakhogy el nem állt lélekzete; - Benyitott végtére - de Iluska helyett - Látott a pitvarban idegen népeket. - - »Tán rosz helyen járok«, gondolta magában, - És a kilincs megint volt már a markában... - »Kit keres kegyelmed?« nyájasan kérdezte - János vitézt egy kis takaros menyecske. - - Elmondotta János, hogy kit és mit keres... - »Jaj, eszem a szívét, a naptól oly veres! - Bizony, bizony alig hogy reá ismértem«, - Szólott a menyecske meglepetésében. - - »Jojön be már no, hogy az isten áldja meg, - Oda benn majd aztán többet is beszélek.« - Bevezette Jánost, karszékre ültette - S így folytatta ismét beszédét mellette: - - »Ismer-e még engem? nem is ismer talán? - Tudja, én vagyok az a kis szomszédleány, - Itt Iluskáéknál gyakran megfordúltam...« - »Hanem hát beszéljen csak: Iluska hol van?« - - Szavaiba vágott kérdezoleg János, - A menyecske szeme könnytol lett homályos. - »Hol van Iluska, hol?« felelt a menyecske: - »Szegény Jancsi bácsi!... Hát el van temetve.« - - Jó, hogy nem állt János, hanem ult a széken, - Mert lerogyott volna kínos érzésében; - Nem tudott mást tenni, a szivéhez kapott, - Mintha ki akarná tépni a bánatot. - - Igy ult egy darabig némán merevedve, - Azután szólt, mintha álmából ébredne: - »Mondjatok igazat, ugy-e hogy férjhez ment? - Inkább legyen férjnél, mintsem hogy oda lent. - - Akkor legalább még egyszer megláthatom, - S édes lesz nekem e keseru jutalom.« - De a menyecskének orczáján láthatta, - Hogy nem volt hazugság elobbi szózata. - -XVIII. - - János reá borúlt az asztal sarkára, - S megeredt könnyének boséges forrása; - A mit mondott, csak ugy töredezve mondta, - El-elakadt a nagy fájdalomtól hangja: - - »Miért nem estem el háború zajában? - Miért a tengerben sírom nem találtam? - Miért, miért lettem e világra, miért? - Ha ily mennykocsapás, ilyen gyötrelem ért!« - - Kifáradt végre ot kínozni fájdalma, - Mintha munkájában elszenderult volna. - »Hogy halt meg galambom? mi baj lett halála?« - Kérdé, s a menyecske ezt felelte rája: - - »Sok baja volt biz a szegény teremtésnek, - Kivált mostohája kinzása törte meg; - De meg is lakolt ám érte a rosz pára, - Mert jutott inséges koldusok botjára. - - Aztán meg magát is szörnyen emlegette, - Jancsi bácsi; ez volt végso lehellete: - »Jancsikám, Jancsikám, az isten áldjon meg, - Más világon, ha még szeretsz, tied leszek.« - - Ezek után kimult az árnyékvilágból; - A temetohelye nincsen innen távol. - A falu népsége nagy számmal kisérte; - Minden kiséroje könnyet ejtett érte.« - - Kérelemszavára a szíves menyecske - Jánost Iluskája sirjához vezette; - Ottan vezetoje ot magára hagyta, - Lankadtan borult a kedves sirhalomra. - - Végig gondolta a régi szép idoket, - Mikor még Iluska tiszta szive égett, - Szíve és orczája - s most a hideg földben - Hervadtan, hidegen vannak mind a ketten. - - Leáldozott a nap piros verofénye, - Halovány hold lépett a napnak helyébe, - Szomorún nézett ki az oszi homályból, - János eltántorgott kedvese hantjától. - - Még egyszer visszatért. A sírhalom felett - Egyszeru kis rózsabokor nevelkedett. - Leszakította a virágszálat róla, - Elindult s mentében magában így szóla: - - »Ki porából nottél, árva kis virágszál, - Légy huséges társam vándorlásaimnál; - Vándorlok, vándorlok, a világ végeig, - Míg kivánt halálom napja megérkezik.« - -XIX. - - János vitéznek volt utjában két társa: - Egyik a búbánat, a mely szívét rágta, - Másik meg kardja volt, bedugva hüvelybe, - Ezt a török vértol rozsda emésztette. - - Bizonytalan úton ezekkel vándorolt. - Már sokszor telt s fogyott a változékony hold, - S váltott a téli föld szép tavaszi ruhát, - Mikor így szólitá meg szíve bánatát: - - »Mikor unod már meg örökös munkádat, - Te, a kínozásban telhetetlen bánat? - Ha nem tudsz megölni, ne gyötörj hijába; - Eredj máshova, tán akadsz jobb tanyára. - - Látom, nem te vagy az, ki nekem halált hoz, - Látom, a halálért kell fordulnom máshoz; - Máshoz fordulok hát: ti viszontagságok! - Ohajtott halálom tán ti meghozzátok.« - - Ezeket gondolta s elhagyta bánatát; - Ez szivéhez vissza most már csak néha szállt, - Hanem ismét eltünt (mert be volt az zárva, - S csak egy könnycseppet tett szeme pillájára). - - Utóbb a könynyel is végkép számot vetett, - Csupán magát vitte a megunt életet; - Vitte, vitte, vitte egy sötét erdobe, - Ott szekeret látott, a mint bele lépe. - - Fazekasé volt a szekér, melyet látott: - Kereke tengelyig a nagy sárba vágott; - Ütötte lovait a fazekas, szegény; - A szekér azt mondta: nem mozdulok biz' én. - - »Adj' isten jó napot!« szólott János vitéz; - A fazekas rútul a szeme közé néz, - S nagy boszankodással im ezeket mondja: - »Nem nekem... van biz' az ördögnek jó napja.« - - »Be rosz kedvben vagyunk!« felelt neki János. - »Hogyne? mikor ez az út olyan posványos, - Nógatom lovamat már reggeltol kezdve; - De csak ugy van, mintha le volna enyvezve.« - - »Segíthetünk azon... de mondja meg kend csak, - Ezen az úton itt vajon hova jutnak?« - Kérdé János vitéz, egy utra mutatva, - Mely az erdot jobbról végig hasította. - - »Ezen az úton itt? dejsz' erre ne menjen, - Nem mondok egyebet;... oda vesz különben. - Óriások lakják ott azt a vidéket, - Nem jött még ki onnan, a ki oda lépett.« - - Felelt János vitéz: »Bizza kend azt csak rám. - Mostan a szekérhez lássunk egymás után.« - Igy szólott, aztán a rúd végét megkapta, - S csak tréfamódra a sárból kiragadta. - - Volt a fazekasnak jó nagy szeme, szája, - De mégis kicsiny volt az álmélkodásra; - A mire föleszmélt, hogy köszönjön szépen, - János vitéz már jól benn járt az erdoben. - - János vitéz ment, és elért nem sokára - Az óriásföldnek félelmes tájára. - Egy vágtató patak folyt a határ mellett; - Hanem folyónak is jóformán beillett. - - A pataknál állt az óriásföld csosze; - Mikor János vitéz a szemébe néze, - Oly magasra kellett emelnie fejét, - Mintha nézné holmi toronynak tetejét. - - Óriások csosze ot érkezni látta, - S mintha mennyko volna, igy dörgött reája. - »Ha jól látom, ott a fuben ember mozog; - - Talpam ugy is viszket, várj, majd rád gázolok.« - - De az óriás a mint rá lépett volna, - János feje fölött kardját föltartotta, - Bele lépett a nagy kamasz és elbodült, - S hogy lábát felkapta: a patakba szédült. - - »Épen ugy esett ez, a mint csak kivántam!« - János vitéznek ez járt gondolatában; - A mint ezt gondolta, szaladni is kezdett, - S az óriás felett átmente a vizet. - - Az óriás még föl nem tápászkodhatott, - A mint János vitéz a túlpartra jutott; - Átjutott és neki suhintva szablyáját, - Végig metszette a csosz nyaka csigáját. - - Nem kelt fel többé az óriások csosze, - Hogy a rábizott tájt orzo szemmel nézze; - Napfogyatkozás jött szeme világára, - Melynek elmulását hasztalanúl várta. - - Keresztül futott a patak vize testén, - Veres lett hulláma, vértol befestetvén. - - Hát Jánost mi érte, szerencse vagy inség? - Majd meghalljuk azt is, várjunk csak kicsinnyég. - -XX. - - János az erdoben mindig beljebb haladt; - Sokszor meg-megállt a csodálkozás miatt, - Mert nem látott minden léptében-nyomában - Olyat, a mit látott Óriásországban. - - Volt ennek a tájnak sok akkora fája, - Hogy a tetejöket János nem is látta. - Aztán olyan széles volt a fák levele, - Hogy szurnek is untig elég volna fele. - - A szunyogok itten akkorákra nottek, - Hogy ökrök gyanánt is máshol elkelnének. - Volt is mit aprítni János szablyájának, - Minthogy feléje nagy mennyiségben szálltak. - - Hát még meg a varjúk!... hú, azok voltak ám! - Látott egyet ulni egyik fa sudarán, - Lehetett valami két mérföldre tole, - Még is akkora volt, hogy felhonek vélte. - - Igy ballagott János bámulva mód nélkül. - Egyszerre elotte valami sötétül: - Az óriás király nagy fekete vára - Volt, a mi sötéten szeme elott álla. - - Nem hazudok, de volt akkora kapuja, - Hogy, hogy... biz' én nem is tudom, hogy mekkora, - Csak hogy nagy volt biz' az, képzelni is lehet: - Az óriás király kicsit nem építtet. - - Hát oda ért János s ekkép elmélkedék: - »A külsejét látom, megnézem belsejét.« - S nem törodve azon, hogy majd megugratják, - Megnyitotta a nagy palota ajtaját. - - No hanem hisz ugyan volt is mit látnia! - Ebédelt a király s tudj' isten hány fia. - Hanem mit ebédelt, ki nem találjátok; - Gondolnátok-e, mit? csupa kosziklákat. - - Mikor János vitéz a házba belépett, - Nem igen kivánta meg ezt az ebédet; - De az óriások jó szivü királya - Az ebéddel ot ily szépen megkinálta: - - »Ha már itt vagy, jöszte és ebédelj velünk, - Ha nem nyelsz kosziklát, mi majd téged nyelünk; - Fogadd el, különben száraz ebédünket - Izrol porrá morzsolt testeddel sózzuk meg.« - - Az óriás király ezt nem ugy mondotta, - Hogy János tréfára gondolhatta volna; - Hát egész készséggel ilyen szókkal felelt: - »Megvallom, nem szoktam még meg ez eledelt; - - De ha kivánjátok, megteszem, miért ne? - Társaságotokba beállok ebédre; - Csupán egyre kérlek, s azt megtehetitek, - Számomra elobb kis darabot törjetek.« - - Letört a sziklából valami öt fontot - A király, s a mellett ily szavakat mondott: - »Nesze, galuskának elég lesz e darab, - Aztán gombóczot kapsz, hanem összeharapd.« - - »Harapod bizony te, a kínos napodat! - De fogadom, bele is törik a fogad!« - Kiáltott fel János haragos beszéddel, - S meglódította a követ jobb kezével. - - A ko ugy a király homlokához koppant, - Hogy az agyveleje azonnal kilocscsant. - »Igy híj meg máskor is koszikla-ebédre«, - Szólt s kaczagott János, »rá forrt a gégédre!« - - És az óriások elszomorodának - Keserves halálán a szegény királynak, - S szomorúságokban elfakadtak sírva... - Minden csepp könnyök egy dézsa víz lett volna. - - A legöregebbik szólt János vitézhez: - »Urunk és királyunk, kegyelmezz, kegyelmezz! - Mert mi téged ime királynak fogadunk, - Csak ne bánts minket is, jobbágyaid vagyunk!« - - »A mit bátyánk mondott, közös akaratunk, - Csak ne bánts minket is, jobbágyaid vagyunk!« - A többi óriás ekképen esengett: - »Fogadj el örökös jobbágyidúl minket.« - - Felelt János vitéz: »Elfogadom tehát - Egy kikötéssel a kendtek ajánlatát: - Én itt nem maradok, mert tovább kell mennem, - Itt hagyok valakit királynak helyettem. - - Már akárki lesz is, az mindegy énnekem, - Kendtektol csupán ez egyet követelem: - A midon a szükség ugy hozza magával, - Nálam teremjenek kendtek teljes számmal.« - - »Vidd, kegyelmes urunk, magaddal e sípot, - S ott leszünk, mihelyest jobbágyidat hívod.« - Az öreg óriás ezeket mondotta, - S János vitéznek a sípot általadta. - - János bedugta a sípot tarsolyába, - Kevélyen gondolva nagy diadalmára, - És számos szerencsekivánások között - Az óriásoktól aztán elköltözött. - -XXI. - - Nem bizonyos, mennyi ideig haladott, - De annyi bizonyos, mennél tovább jutott, - Annál sötétebb lett elotte a világ, - S egyszerre csak annyit vett észre, hogy nem lát. - - »Éj van-e, vagy szemem világa veszett ki?« - János vitéz ekkép kezdett gondolkodni. - Nem volt éj, nem veszett ki szeme világa, - Hanem hogy ez volt a sötétség országa. - - Nem sütött az égen itt sem nap, sem csillag; - János vitéz csak ugy tapogatva ballag, - Néha feje fölött elreppent valami, - Szárnysuhogás-formát lehetett hallani. - - Nem szárnysuhogás volt az tulajdonképen, - Boszorkányok szálltak arra sepronyélen; - Boszorkányoknak a sötétség országa - Rég ideje, a hogy birtoka, tanyája. - - Ország gyulését o kelmök itt tartanak, - Éjfél idejében ide lovaglanak. - Most is gyülekeznek ország gyülésére, - A sötét tartomány kello közepére. - - Egy mélységes barlang fogadta be oket, - A barlang közepén üst alatt tuz égett. - Ajtó nyilásakor meglátta a tüzet - János vitéz s annak irányán sietett. - - Mikor János vitéz oda ért: valának - Egybegyülekezve mind a boszorkányok. - Halkan lábujjhegyen a kulcslyukhoz mene, - Furcsa dolgokon is akadt meg a szeme. - - A sok vén szipirtyó benn csak úgy hemzsegett, - Hánytak a nagy üstbe békát, patkányfejet, - Akasztófa tövén nott füvet, virágot, - Macskafarkat, kigyót, emberkoponyákat. - - De ki tudná sorra mind eloszámlálni? - Csakhogy János mindjárt át kezdette látni, - Hogy a barlang nem más, mint boszorkánytanya. - Erre egy gondolat agyán átvillana. - - Tarsolyához nyult, hogy sípját elovegye, - Az óriásoknak hogy jojjön serege; - Hanem megakadt a keze valamiben, - Közelebb vizsgálta s látta, hogy mi legyen: - - A seprok voltak ott egymás mellé rakva, - Miken a boszorkány-nép oda lovagla. - Fölnyalábolta és messzire elhordá, - Hogy a boszorkányok ne akadjanak rá. - - Ekkor visszatért és sípjával füttyentett, - És az óriások rögtön megjelentek. - »Rajta, törjetek be szaporán, legények!« - Parancsolá János, s azok betörének. - - No hisz' keletkezett czifra zenebona: - A boszorkány sereg gyorsan kirohana; - Keresték a seprot kétségbeeséssel, - De nem találták, s igy nem röpülhettek el. - - Az óriások sem pihentek azalatt, - Mindenikök egy-egy boszorkányt megragadt, - S ugy vágta a földhöz dühös haragjába', - Hogy széjjellapultak lepénynek módjára. - - Legnevezetesebb a dologban az volt, - Hogy valahányszor egy-egy boszorkány megholt, - Mindannyiszor oszlott az égnek homálya, - S derült lassankint a sötétség országa. - - Már csaknem egészen nap volt a vidéken, - Az utolsó banya volt a soron épen... - Kire ismert János ebbe' a banyába'? - Hát Iluskájának mostoha anyjára. - - »De«, kiáltott János, »ezt magam döngetem!« - S óriás kezébol kivette hirtelen, - Hanem a boszorkány kicsusszant markából, - Ucczu! szaladni kezd, és volt már jó távol. - - »A keserves voltát, rugaszkodj' utána!« - Kiáltott most János egyik óriásra. - Szót fogadott ez, és a banyát elkapta, - És a levegobe magasra hajtotta. - - Igy találták meg az utolsó boszorkányt - Halva, János vitéz faluja határán; - S minthogy minden ember gyülölte, utálta, - Még csak a varju sem károgott utána. - - Sötétség országa kiderült végképen, - Örökös homálynak napfény lett helyében; - János vitéz pedig rakatott nagy tüzet, - A tuz minden seprot hamuvá égetett. - - Az óriásoktól azután bucsút vett, - Szivükre kötvén a jobbágyi huséget. - Ezek igérték, hogy huségesek lesznek, - S János vitéz jobbra és ok balra mentek. - -XXII. - - Vándorolgatott az én János vitézem, - Meggyógyult már szíve a bútól egészen, - Mert mikor keblén a rózsaszálra nézett, - Nem volt az többé bú, a mit akkor érzett. - - Ott állott a rózsa mellére akasztva, - Melyet Iluskája sirjáról szakaszta; - Valami édesség volt érezésében, - Ha János elmerült annak nézésében. - - Igy ballagott egyszer. A nap lehanyatlott, - Hagyva maga után piros alkonyatot; - A piros alkony is eltünt a világról, - Követve fogyó hold sárga világától. - - János még ballagott; a mint a hold leszállt, - O fáradottan a sötétségben megállt, - S valami halomra fejét lehajtotta, - Hogy fáradalmát az éjben kinyugodja. - - Ledolt, s el is alutt, észre nem is véve, - Hogy nem nyugszik máshol, hanem temetobe'; - Temetohely volt ez, ócska temetohely, - Harczoltak hantjai a rontó idovel. - - Mikor az éjfélnek jött rémes órája, - A száját mindenik sírhalom feltátja, - S fehér lepedoben halvány kisértetek - A sírok torkából kiemelkedtenek. - - Tánczot és éneket kezdettek meg legott, - Lábok alatt a föld reszketve dobogott; - Hanem János vitéz álmai közepett - Sem énekszóra, sem tánczra nem ébredett. - - A mint egy kisértet ot megpillantotta: - »Ember, élo ember!« e szót kiáltotta. - »Kapjuk fel, vigyük el! mért olyan vakmero, - Tartományunkba belépni mikép mer o?« - - És oda suhantak mind a kisértetek, - És körülötte már karéjt képeztenek, - És nyultak utána, de a kakas szólal, - S a kisértet mind eltünt a kakasszóval. - - János is felébredt a kakas szavára, - Testét a hidegtol borzadás átjárta; - Csipos szél lengette a síri füveket, - Lábra szedte magát s utra kerekedett. - -XXIII. - - János vitéz egy nagy hegy tetején jára, - Hogy a kelo hajnal rásütött arczára. - Gyönyörüséges volt, a mit ekkor látott, - Meg is állt, hogy körülnézze a világot. - - Haldoklófélben volt a hajnali csillag, - Halovány sugára már csak alig csillog, - Mint gyorsan kiröppent fohász, eltünt végre, - Mikor a fényes nap föllépett az égre. - - Föllépett aranyos szekeren ragyogva, - Nyájasan nézett a sik tengerhabokra, - Mik, ugy tetszett, mintha még szenderegnének, - Elfoglalva térét a végtelenségnek. - - Nem mozdult a tenger, de ficzkándoztanak - Sima hátán néha apró tarka halak, - S ha napsugár érte pikkelyes testöket, - Tündöklo gyémántnak fényeként reszketett. - - A tengerparton kis halászkunyhó álla; - Öreg volt a halász, térdig ért szakála, - Épen mostan akart hálót vetni vízbe; - János oda ment és tole ezt kérdezte: - - »Ha szépen megkérem kendet, öreg bátya, - Átszállít-e engem tenger más partjára? - Örömest fizetnék, hanem nincsen pénzem, - Tegye meg kend ingyen, köszönettel vészem.« - - »Fiam, ha volna, sem kéne pénzed nékem«, - Felelt a jó öreg nyájasan, szelíden. - »Megtermi mindenkor a tenger mélysége - A mi kevésre van éltemnek szüksége. - - De micsoda járat vetett téged ide? - Az óperencziás tenger ez, tudod-e? - Azért semmi áron által nem vihetlek, - Se vége, se hossza ennek a tengernek.« - - »Az óperencziás?« kiáltott fel János, - »Annál inkább vagyok hát kiváncsiságos; - De már igy átmegyek, akárhová jutok. - Van még egy mód hátra... a sípomba fuvok.« - - És megfújta sipját. A sipnak szavára - Egy óriás mindjárt elotte is álla. - »Át tudsz-e gázolni ezen a tengeren?« - Kérdi János vitéz »gázolj által velem.« - - »Át tudok-e?« szól az óriás és nevet, - »Meghiszem azt; foglalj a vállamon helyet. - Igy ni, most kapaszkodj' meg jól a hajamba.« - És már meg is indult, a mint ezt kimondta. - -XXIV. - - Vitte az óriás János vitézünket; - Nagy lába egyszerre félmérföldet lépett; - Három hétig vitte szörnyü sebességgel, - De a tulsó partot csak nem érhették el. - - Egyszer a távolság kékello ködében - Jánosnak valami akad meg szemében. - »Nini, ott már a part!« szólt megörvendezve. - »Biz' az csak egy sziget«, felelt, a ki vitte. - - János ezt kérdezte: »És micsoda sziget?« - »Tündérország, róla hallhattál eleget. - Tündérország; ott van a világnak vége, - A tenger azon túl tunik semmiségbe.« - - »Vigy oda hát engem, huséges jobbágyom, - Mert én azt meglátni fölötte kivánom.« - »Elvihetlek«, felelt az óriás neki, - »De ott életedet veszély fenyegeti. - - Nem olyan könnyü ám a bejárás oda, - Orizi kapuját sok iszonyú csoda...« - »Ne gondolj te azzal, csak vigy el odáig; - Hogy bemehetek-e vagy nem, majd elválik.« - - Szófogadásra így inté az óriást, - A ki tovább nem is tett semmi kifogást, - Hanem vitte otet és a partra tette, - És azután utját vissza felé vette. - -XXV. - - Tündérország elso kapuját orzötte - Félrofös körmökkel három szilaj medve. - De fáradságosan János keze által - Mind a három medve egy lett a halállal. - - »Ez elég lesz mára«, János ezt gondolta, - Nagy munkája után egy padon nyugodva. - »Ma ezen a helyen kissé megpihenek, - Holnap egy kapuval ismét beljebb megyek.« - - És a mint gondolta, akkép cselekedett, - Második kapuhoz másnap közeledett, - De már itt keményebb munka várt ám rája, - Itt orzonek három vad oroszlán álla. - - Hát neki gyürközik; a fenevadakra - Ráront hatalmasan, kardját villogtatva; - Védelmezték azok csunyáúl magokat, - De csak mind a három élete megszakadt. - - Igen feltüzelte ez a gyozedelem, - Azért, mint tennap, most még csak meg sem pihen, - De letörölve a surü verítéket, - A harmadik kapu közelébe lépett. - - Uram, ne hagyj el! itt volt ám szörnyu strázsa; - Vért jéggé fagyasztó volt rémes látása: - Egy nagy sárkánykígyó állt itt a kapuban; - Elnyelne hat ökröt, akkora szája van. - - Bátorság dolgában helyén állott János, - Találós ész sem volt o nála hiányos; - Látta, hogy kardjával nem boldogul itten, - Más módot keresett hát, hogy bemehessen. - - A sárkánykigyó nagy száját feltátotta, - Hogy Jánost egyszerre szerteszét harapja; - S mit tesz ez a dolog ilyen állásába'? - Hirtelen beugrik a sárkány torkába. - - Sárkány derekában kereste a szívet, - Ráakadt és bele kardvasat merített; - A sárkány azonnal széjjelterpeszkedett, - S kinyögte magából a megtört életet. - - Hejh, János vitéznek került sok bajába, - Míg lyukat fúrhatott sárkány oldalába; - Végtére kifúrta, belole kimászott, - Kaput nyit, és látja szép Tündérországot. - -XXVI. - - Tündérországban csak híre sincs a télnek, - Ott örökös tavasz pompájában élnek; - S nincsen ott nap kelte, nap lenyugovása, - Örökös hajnalnak játszik pirossága. - - Benne tündérfiak és tündérleányok - Halált nem ismerve élnek boldogságnak; - Nem szükséges nekik sem étel, sem ital, - Élnek a szerelem édes csókjaival. - - Nem sír ott a bánat, de a nagy örömtül - Gyakran a tündérek szemébol könny gördül; - Leszivárog a könny a föld mélységébe, - És ennek méhében gyémánt lesz belole. - - Szoke tündérlyányok sárga hajaikat - Szálankint keresztülhúzzák a föld alatt; - E szálakból válik az aranynak ércze, - Kincsleso emberek nem kis örömére. - - A tündérgyerekek ott szivárványt fonnak - Szemsugarából a tündérleányoknak; - Mikor a szivárványt jó hosszúra fonták, - Ékesítik vele a felhos ég boltját. - - Van a tündéreknek virágnyoszolyája, - Örömtol ittasan heverésznek rája; - Illatterhes szellok lanyha fuvallatja - Oket a nyoszolyán álomba ringatja. - - És a mely világot álmaikban látnak, - Tündérország még csak árnya e világnak. - Ha a földi ember eloször lyányt ölel, - Ennek az álomnak gyönyöre tölti el. - -XXVII. - - Hogy belépett János vitéz ez országba, - Mindent, a mit látott, csodálkozva láta. - A rózsaszín fénytol kápráztak szemei, - Alig hogy merészelt körültekinteni. - - Meg nem futamodtak tole a tündérek, - Gyermekszelídséggel hozzá közelgének, - Illették ot nyájas, enyelgo beszéddel, - És a szigetbe ot mélyen vezették el. - - A mint János vitéz mindent megszemléle, - S végtére álmából mintegy föleszméle: - Kétségbeesés szállt szivének tájára, - Mert eszébe jutott kedves Iluskája. - - »Itt hát, hol országa van a szerelemnek, - Az életen által én egyedül menjek? - A merre tekintek, azt mutassa minden, - Hogy boldogság csak az én szivemben nincsen?« - - Tündérországnak egy tó állott közepén; - János vitéz búsan annak partjára mén, - S a rózsát, mely sírján termett kedvesének, - Levette keblérol, s ekkép szólítá meg: - - »Te egyetlen kincsem! hamva kedvesemnek! - Mutasd meg az utat, én is majd követlek.« - S beveté a rózsát a tónak habjába; - Nem sok híja volt, hogy o is ment utána... - - De csodák csodája! mit látott, mit látott! - Látta Iluskává válni a virágot. - Eszeveszettséggel rohant a habokba, - S a föltámadt leányt kiszabadította. - - Hát az élet vize volt ez a tó itten, - Mindent föltámasztó, a hova csak cseppen. - Iluska porából nott ki az a rózsa, - Igy halottaiból ot föltámasztotta. - - Mindent el tudnék én beszélni ékesen, - Csak János vitéznek akkori kedvét nem, - Mikor Iluskáját a vizbol kihozta, - S rég szomjas ajakán égett elso csókja. - - Be szép volt Iluska! A tündérleányok - Gyönyörködo szemmel mind rá bámulanak; - Ot királynéjoknak meg is választották, - A tündérfiak meg Jánost királyokká. - - A tündér-nemzetség gyönyöru körében - S kedves Iluskája szereto ölében - Mai napig János vitéz o kegyelme - Szép Tündérországnak boldog fejedelme. - -(Pest.) - - -1844. - -* * - - -A HELYSÉG KALAPÁCSA. - -_Hosköltemény négy énekben._ -ELSO ÉNEK. - - Szeretnek az istenek engem, - Rémíto módra szeretnek: - Megajándékoztanak ok - Oly ritka tüdovel, - Mely a csatavészek - Világrendíto dúlakodásit - Illendon elkurjantani képes, - S melyet tolem minden kántor irígyel. - És hogy férfi legyen, - Méltó e tüdohöz, - Lon az égi hatalmak irántami hajlandóságából - A széles tenyeru Fejenagy, - A helységi kovács, - Vagy mint ot a dús képzeletu nép - Költoileg elnevezé: - A helység kalapácsa. - - Ti, kik eros lélekkel birván - Meg nem szeppentek a harczi morajtól, - Halljátok szavamat! - De ti, a kiknek szíve - Keményebb dolgoknál - A test alsó részébe hanyatlik, - Oh ti keruljétek szavamat! - -* * * - »Ámen!« szólt az áhítat - Szent hangján - A menny szolgája; s az egyház - Négy fala, régi szokása szerint, - Komolyan mondotta utána, hogy: »Ámen.« - A nép pedig, a mely esti imára - Gyulekezett a szentegyházba, azonnal - Elhordta magát, - S egy-egy kancsó bor elott - Otthonn vagy a csapszék asztala mellett - Dícsérte az istent. - A becsukott templomban csend lett; - Nagyobb csend nincs a mocsárok partjainál sem, - Mikor a gém, bíbicz s béka elalszik. - Csend vala hát; - Csak két éhes pók harczolt - Életre, halálra - Egy szilvamagon-hízott légy czombja felett; - De, oh balsors! a czombot elejték. - Egy egér fölkapta, s iramlott - Véle az oltár háta mögé - A tiszteletes reverendájába, - S lakomáz vala, - S a pókok szeme koppant. - - Hah, de mily szörnyu zaj, - Mily lárma riasztja - Egyszerre az egyház - Temetoi nyugalmát! - Mennydörgés? - Vagy kásának forrása fazékban?... - Nem! - Ott ember hortyog. - - Ugy van! ez emberalak. - Egy zugban két öklére hajolva - Alszik... hanem íme fölébredt, - Miután elhortyantotta magát. - Ásít... szemeit dörzsölve körülnéz... - Lát és sejt... sejtése pogány. - Megy az ajtóhoz; megrázza kilincsét. - És rázta hijába. - Éles eszével - Átlátta azonnal - A dolog állását, - És ezt mondotta: »Bezártak.« - S még egyszer mondotta: »Bezártak.« - Azután, mint férfihoz illik, - Téged híva segédül, - Lelki jelenlét! - S kére: ne hagyd el. - S te nem hagytad el ot. - Védo szárnyadnak alatta - Ily gondolatok születének - Nem tökkelütött koponyájában, - Mialatt orrát mutató ujjára tevé: - - »Hogy szabaduljak? - Kiabálni potyára, - Valamint a puskagolyóbics - Kétannyira nem megy, - Mint a mennyire megy: - Szintugy az emberi hang. - Igy hát hahogy orditanék is - Meghallani nem volnának - Képesek a falubéli fülek, - Mert innen a helység - Majd félórányira fekszik - Lenn a völgy tekenojében. - - Leugorjam az ablakon által? - Az igaz, gyerkocze-koromban - A cseresznyefa legtetejérol - Gyakran ugortam alá, - Ha csosz-szagot érzék. - De az régen volt. Már az idén - A negyvenedikszer - Értem meg a krumplikapálást. - Lelkem hüvelyét - A férfiuság kora - Megnehezíté; - S ha leugornám: - Nyakamat szegném, - Vagy más bajom esnék.« - - Igy fozte a gondolatok seregét - Feje bográcsában - A bölcs férfiu, a ki - Az idén már negyvenedikszer - Éré meg a krumplikapálást. - Ezután folytatta tünodve: - »Mást kell kitalálnom... - Vagy itt húzom ki az éjet, - S ez nem lesz módnélkuli mulatság.« - S komoran nézett a híg levegonek - Egy pontjára, - Miként a gólyamadár néz - Fenekére a tónak, - Mikor a prédát lesi, melylyel - A kémény tetején - Várakozásba merult fiait - Megvendégelni akarja. - - »Megvan!... ahá, megvan!« rikkanta, - S komoly orczájára deru jött: - Mint kiderul példának okáért - A föld, mikor a nap - Letépi magáról - A felhok hamuszín ponyváját; - Szintén így kiderul - A sötétlo konyha is éjjel, - Ha kólyika kezdi gyötörni - A mopszli-kutyácskát, - S a tekintetes asszony - Rémulve kiált - A cselédi szobába: - »Panni te! kelj fel, - Rakj tüzet, és melegíts téglát... - De szaporán!« - Panni pediglen - Föltápászkodik... egy-két - Botlásnak utána - Kijut a konyhába... kovával, aczéllal - Meggyujtja a taplót, - Taplóval a kéngyertyát, - Kéngyertyával a szalmát, - Szalmával a fát, - Hogy téglát melegítsen - Hasacskájára a mopszli-kutyának. - Mondom: valamint ilyenkor - Kiderul a konyha sötéte, - Úgy oszlott a ború - Hosünk komor orra hegyérol, - Midon e szót ejtette ki: »Megvan!« - - S a kiváncsi világ azt kérdi: mi van meg? - Hegyezd füledet, - Kiváncsi világ! - Lantom neked elzengendi: mi van meg. - S ha ekkorig aggodalommal - Néztél hosünk sorsának elébe, - S netalántán arczodat - Érette a búnak könnye füröszté: - Most már szemeid pilláin - Az öröm könnyének - Gyöngye ragyoghat, - Mint fekete atila-dolmányon - A csinos ezüst gomb - - Mert megvagyon a szabadúlás terve, - Jeles terv! illo - Ily okos emberhez. - - »Sikerulni fog, és sikerulnie kell!« - Mondá a szentegyházi fogoly diadalmasan. - »A toronyba megyek fel, - És a toronyablakon által - Leereszkedem - A harang kötelén... - De ha megkondúl? - Majd úgy intézzük a dolgot, - Hogy szólni ne tudjon: - A kötél jó hosszu.« - - Mig a bölcs férfiu tervét, - Leleményes eszének - Fényes tanuját, - Teljesülés koronázza: - Pihennénk tán egyet, - aztán - Uj erovel - Térjünk a tettek más mezejére. - -MÁSODIK ÉNEK. - - Regényes domb tetejében - A helység nyúgati részén, - Honnan faluszerte - Legjobban látni sarat, port, - Már mint az ido járása vagyon; - - Mint mondom: a helység - Nyúgati részén, - Környékezte csalántól - S a növények több ily ritka nemétol, - Áll a díszes kocsma, a melyet - Sajátjának nevez - Isten kegyibol - És egykori férjének szorgalmából - A szemérmetes Erzsók asszony... - Mint ot nevezék. - - Lantom, kegyes égnek ajándoka! zengd el: - Honnan ez elnevezés. - - Erzsók asszonyom ékes, - Holdkerek arczulatán, - hol még csak - Ötvenöt év lakozik, - - Örökös hajnalnak - Pirja dereng. - S innen ez elnevezés. - Vannak ugyan, kik - Állítni merészek, - Hogy Erzsók asszonyom arczát - Nem a szende szemérem, - Hanem a borital festette hasonlóvá - A hajnali pirhoz. - De ezek csak pletyka beszédek; - Mert Erzsók asszony nem is iszsza a bort... - Csak ugy önti magába. - Ilyen a rágalom aztán! - Oh ez elott nincs - Szentség a föld hátán, - A legszuzebb ártatlanságnak - Tiszta vizét is - Bémocskolja iszappal, - A hóra sarat hány, - És... De hová ragadál? - Oh fölhevülésnek - Gyors talyigája! - - Vissza tehát - A szemérmetes Erzsók - Ötvenöt éves bájaihoz. - - Bájos vala o! - Mint a pipacsból - Font koszorú, - Vagy mint a bakter dárdájába ütodött - Éjjeli holdsúgár. - És ennek okáért - Látogatá ot - Az egész falu népe - Oly szorgalmatosan; - Elannyira, hogy - Be se' nézett más kocsmába... - Az igaz, más kocsma nem is volt - A faluban. - - Ide járt hát - A falu népe, kivált - Vasárnapi délnek utána, - És nagy mértékben vígadozott, - S a vígadozásnak - Végérol szó sem volt, - Mig a kisbírói tekintély - Tudtokra nem adta - Szívreható mogyorófa-beszéddel, - Hogy már haza menni tanácsos. - - Ma is így megy - A szemérmetes Erzsóknál. - Az isteni tisztelet elmúlt, - A csapszék népesedik, - Valamint a mezoség, - Hol a tehenek csordája legel, - Megnépesedik - Két szárnyú seregélyekkel - A nyári napoknak - Forró idejében. - - Jelen volt - Közepette a vendégek seregének - A helybeli lágyszivü kántor, - Torkának szárazságával - S szerelemvágyas kebelének - Tengerkínjaival. - Ot ugyan is - A szemérmetes Erzsókért - Örömuzo lángok emészték, - Mint a vér rozsdája emészti - Ólmos fütyköseinket, a mikkel - Tisztújítási csatákban - Egymást simogatjuk. - Ki vetemednék - Bámúlatra tehát, - Hogy o egyikével - Feje ablakinak - Le-lenéz a folyó bor - Billikomába, - A másikkal azonban - Andalgva mereng - A szemérmetes Erzsók - Kellemes arczán. - - Nem maradott el - A béke barátja - Bagarja uram sem, - A csizmacsinálás - Érdemkoszorúzta müvésze. - Méltóságos termetü férfi. - Majd akkora volt o, - Mint a bajúsz orrának alatta. - Oldala mellett - A bort szörpölte Harangláb, - A fondor lelkületu egyházfi, - Ki, mikoronta Bagarja uram - E kérdést terjesztette elébe: - »Hát Fejenagy koma hol lehet?« - Igy hallatta a választ: - »Ott van, a hol van; - Hanem itten nincs... s ma alig lesz.« - S miután ezeket mély titku alakkal - Elmondotta: kiprémzé - Szája vidékét - Sátáni mosolylyal. - Bagarja uram pedig ule, - S oly formán néze szemével, - Mint nézni szokott a halandó, - Ha nem érti a dolgot. - - S vala még több érdemteljes egyén - A vendégek koszorújában. - - Megnyílt akközben az ajtó, - S lett széles az o nyílása, - Mint szája a helybeli kántornak, - Mikor éneket énekel - A sok sípú orgona mellett. - S ki volt, ki az ajtót - Kinyitotta imígyen? - Ha a hagyomány állításának - Hinni szabad: - Nem más, mint a vitéz Csepü Palkó, - A tiszteletes két pej csikajának - Jó kedvu abrakolója. - Jöttek nyomban utána - A hangászkarnak tagjai hárman: - A kancsal hegedus, - A félszemü czimbalmos - S a bogo sánta huzója - - Mind ivadéki - A hosi seregnek, - Mely hajdan Nagy-Idánál - A harczi dicsoség - Vérfestette babérját - Oly nagyszerüen kanyarítá - Nem-szoke fejére - S nem-szoke fejének - Göndör hajára. - - A kancsal hegedus, - A félszemü czimbalmos - S a bogo sánta huzója - Föltelepult kényelmesen - A kemenczének tetejére; mi közben - Vitéz Csepü Palkó, - A tiszteletes két pej csikajának - Jó kedvu abrakolója, - Így adta bizonyságát - Ékesszólási tehetségének: - - »Bort!« - - Fölfogta azonnal - A szemérmetes Erzsók - E szónoklat magas értelmét, - S eszközlé annak teljesülését - Nem fontolva haladván. - Miután a vitéz Csepü Palkó - Az orra alatti nyiláshoz - Emelte a kancsót, - És miután mértékletesen - Egyet kortyanta belole: - (Körülbelül annyit, - A mennyivel öt vagy hat ürgét - Lehetne kicsalni lyukának - Mélységeibol,) - Annakutána - Fölnéze az ég tájéka felé - - A kemenczetetore, - S ilyféle szavakkal - Terhelte meg a levegonek - Könnyu szekerét, - Hogy szállítná azokat - A derék hangászi fülekbe: - - »Húzd rá, Peti, - A fuzfán fütyülodet is, - A ki megáldott!« - - S Peti nem késett, - A háromság más ketteje sem. - Czimbalom és hegedu és bogo - Hangot adott... - Jaj de mi hangok ezek! - - Ezeknek hallata visszaidézi - Tündérhatalommal - Emlékezetembe - Éltem legszebb idejét, - A gyermek-idot. - Látom, mint játsztam öcsémmel - S kis házi kutyánkkal. - Aztán a kutyát elvette öcsém, - Én meg nem akartam od'adni, - S így hajba kapánk. - Mi jött ki belole? - Az jött ki belole, - Hogy a zajra apánk kirohan, - Nálunk terem, és mindkettonket - Jól megnadrágol. - Azalatt a kutyát mi elejtok, - S rá hágtunk farka hegyére. - Mikor e perczben mindhárman - Összevisítánk: - Ez összevisítás - Alig lehetett szebb, - Mint a Peti és két társa zenéje. - - És lett a zenére - A szemérmetes Erzsók - Teremében nagy vigalom. - Mindennek elotte - Összeütötte bokáját - Vitéz Csepü Palkó, - A tiszteletes két pej csikajának - Jó kedvu abrakolója. - Követé e csábereju példát - A többi legénység, - Béhurczolva szelíden - Egy pár fürge leányzót, - Kik eddig az ablakon által - Kukucsáltak kandi szemekkel, - S kiknek már viszkete talpok - A táncznak vágya miatt, - Hallván a mennyei báju zenét, - S kóválygani kezdtek - Mindnyájan a táncz gyönyörében, - Mint a ki nadragulyával - Füszerezte ebédjét. - A lábak dobogása pedig - Rendes vala, - Mint ama zaj, mit - Néha a tiszteletes hall, - Mikor ul a biblia mellett, - S olvassa nagy elmerüléssel; - És a mely zajra imígyen - Teszi megjegyzését - Jámbor szívvel: - »Oh az a Palkó - Istentelen ember! - Megint nyaggatja csikóimat, - A szegény párákat, - Korbácsa csapásaival.« - - Míg ily események - Gazdagiták a világ történeteit - A kocsmaterem közepén: - Szélrol a béke barátja, - Bagarja s Harangláb, - A fondor lelkületu egyházfi, - Ultenek, ittanak egyre. - - A helybeli lágyszivü kántor - Még mindig pislogatott - A szemérmetes Erzsók - Ötvenöt éves bájaira. - Arczúlata lelki tusának - Volt tukörözoje. - Látszék, hogy valamit - Akar és nem akar, - Vagy inkább, hogy valamit - Merne, ha merne. - Mikoron meglátta Harangláb, - A fondor lelkületu egyházfi, - Hogy a lágyszivü kántor - Se' széna se' szalma: - Hozzája vonúlt, - S ily szókat láta helyesnek - Intézni a késedezohöz - Bátoritásnak okáért - Hangtalan hangon, - Mint a sugólyuk - Lakói beszélnek a színpadokon, - Holott nok s férfiak által - Szomorú- és vigjátékok adatnak. - S közbe bohózatok és operák - A közönségnek gyönyörére: - - »Oh kántor uram! - Hát elmegy a nap, - Megjön az alkony, - Utána az éj, - Elulnek a csirkék - És ludak és verebek, - Mielott ügyesen szott - Tervünknek drága gyümölcse megérik? - - Gondolja meg azt komolyan - És nem csak ugy átabotába, - Hogy századok adnak - Tervkivitelre - Egy ilyen pillanatot. - Az ilyen pillanatokkal - Fukaran kell bánni tehát - Az elore tekinto - Emberi léleknek, - Valamint fukaran bánik - Beszédeivel - Biró uram, - A bölcs aggastyán. - - Elore tehát, - Hogy az alkalom el ne sikoljék, - Mint elsiklik néha a hal - A halásznak körme közol, - Ha ügyetlen kézzel - Kap utána az ostoba filkó. - - Rajta azért, - Oh kántor uram! - Most vagy sohasem. - - Mért engedni helyet kebelében - A félelem érezetének? - Hiszen részt vett a gyori csatában.« - - Ekképen szóla Harangláb, - A fondor lelkületu egyházfi. - A helybeli lágyszivü kántor - Egyebet nem válaszola, - Mint a mi következik: - »Oh te tudója szivem titkának! - Igaz egy betüig - Tartalma beszédidnek, - Mint igaz a szent-írás. - Bölcsen tudom azt. - De a mint van okom, - Nem hordani többé - A titkolt szerelemnek - Életölo fájdalmát: - Szintúgy van okom, - Elfojtani lelkem - Mélységes mélyében e titkot. - Ha az emberek itten - Észre találnák venni?... - Avvagy ha pofon vág - A szemérmetes Erzsók - E szörnyü merényért?... - Hát feleségem, - Az amazontermészetü Márta?... - Ó én a legboldogtalanabb - Valamennyi teremtmény közt, - Mely látta a nap karimáját, - A sugarakban uszót, - Ha felleges ég - Vagy éjszaka nem volt! - - Olyan az én lelkem, - Mint a Duna legközepében - A szélvészhányta dereglye, - Vagy mint a dióhéj, - Mit a gyerekek - Pocsolyába vetének: - - Hánykodik erre, amarra... - De bátorság; a ki nem mer, nem nyer. - Oh szólj erre, Harangláb, - Mondd meg nekem: ugy van-e vagy sem?... - Akként áldja meg isten - Életedet s unokáidat is, - A mily oszinte leszen - E kérdésemre a válasz, - A melyet adandasz!« - - S oszintén szóla Harangláb, - Mondván: »Úgy van, kántor uram!« - - »No, ha úgy van: hát neki vágok!« - S ezzel a helybeli lágyszivü kántor - Fölemelte s letette a kancsót; - Csak hogy mikoron fölemelte, - Csordultig vala az, - - És a midon letevé, - Üres vala az, - Valamint üresek zsebeim - Most, mikor ezt éneklem - Nagy lelkesedéssel - Költoi dühömben. - - Annakutána a lágyszivü kántor - Egyet rántott a lajblija szélén, - S kétségbeesett elszántsággal, - Mint a ki hidegfürdot - Éltében eloször használ, - Oda rontott - A szemérmetes Erzsókhoz. - -HARMADIK ÉNEK. - - Oh nagyon is jó szívü közönség, - Különösen ti, - Szép lyánykái hazámnak, - Kiket annyira szeretek én, - Hanem a kiktol - Nem nyerek egy makulányi szerelmet, - - Ha szépen kérlek benneteket: - Ugy-e nem fogtok haragudni reám, - Hogy a helybeli lágyszivü kántornak - Szerelemvallásától - S a táncz kello közepébol - Drága figyelmeteket - A templom tájékára csigázom? - Hol a leleményes eszu fogoly - Épen mostan ereszti - Magát lefelé a harang kötelén, - Valamint leereszkedik a pók - Gyakorta szobám tetejérol - Saját fonalán. - - És íme leért, - És kutyabaja. - A kötél ugyan azt akará, - Hogy hála fejében - Hagyná ott borét tenyerének; - Hanem a huséges bor - Konokúl így szólt a kötélhez: - »Én ugyan itten nem maradok, - Avvagy ha maradnom kell, - Hát szinte maradjanak itt - Hús és csont testvéreim is.« - A kötél jó szíve megindult - E ritka bizonyságán - A szép testvérszeretetnek, - S lemonda kivánságáról. - - Már este felé volt. - A nap gombócza piroslott, - Valamint a paprika, - Vagy mint a spanyolviasz. - Oh te piros nap! - Mért vagy te piros? - - Szégyen-e vagy harag az, - Mi arany súgáraidat - Megrezesíti, - Mint a bor az emberek orrát? - Nem szégyen, de nem is harag az, - Csak én tudom ennek okát, - Én, kit földöntúli izék - Földöntúli izékbe avattak. - Ez vésznek elojele, - A mely még ma lesujt a világra, - Miként a mészáros taglója lesujt - Az ökörnek szarva közé. - S nem csak a nap hirdette a vészt, - A már közelállót; - Az egész természet - Elhagyta a régi kerékvágást. - Két kutya, melyek elobb - Oszinte barátságnak - Példái valának hosszu idoktol, - Most egymást marta dühödve - Egy nyomorú juhbor-darabért, - Mit a mészárszéknek elotte találtak. - S még száz ily példát zengene lantom, - Melyek mind iszonyú pusztúlást - Jóslának a földnek, - De csak a legnevezetesbet - Közleni légyen elég: - A lágyszivü kántornak felesége - Ma nem ivott meg többet - Egy messzely pálinkánál. - - Igy állt a világ, - A midon a szentegyházi fogoly - Elereszté a mento kötelet, - S ekképen szóla magában: - »Lenn volnék... - Hála a mennyek urának! - Most egyenest a szemérmetes Erzsókhoz. - Ó szemérmetes Erzsókom, - Szivem mühelyének - Örök árendása te! nemde - Vársz epedve reám? - Valamint én várom a tiszteletestol - Kontójának megfizetését, - Melyért nála hetenként - Kunyorálok hiába. - Nem fogsz te sokáig várni reám; - A szerelem lesz sarkantyúm, - Hozzád rohanok, - Mint a malaczok gazdasszonyaikhoz, - Ha kukoriczát csörgetnek.« - - Még bé sem fejezé - Költoi beszédét, - S íme rohant a szemérmetes Erzsókhoz, - Mint a malaczok gazdasszonyaikhoz, - Ha kukoriczát csörgetnek. - A midon megfogta kilincsét - A kocsmai ajtónak: - Ketyegett ho szíve erosen - Üdv-kéjek gyönyörétol. - A mint benyitott a terembe, - A táncz még egyre dühöngött, - S csak a béke barátja, - Bagarja, vevé ot észre, - S oszinte örömmel - Idvezlette, kiáltván: - »Jó napot adj' isten, - Fejenagy koma!« - (Mert o, a nagy férfiú, volt ez,) - »Jó napot adj' isten; - Hát kelmed is eljött?« - - Ezek voltak szavai - Bagarja uramnak, - A béke barátjának; - De a széles tenyeru Fejenagy, - A helység kalapácsa, - A »jó napot adj' isten«-re - Nem mondta: »fogadj isten«, - Nem mondott semmit; - De nem is hallotta beszédét - Bagarja komájának, - Dehogy hallotta, dehogy... - O csak látott - - Oh mért kellett látnia ekkor? - Mért nem született vakon inkább? - És átaljában mért született?... - Ott látá térdepelésben - A helybeli lágyszivü kántort - A szemérmetes Erzsók - Ötvenöt éves lábainál. - E látványra szivét, - A tiszta szerelmü szivet, - Pokolbeli kínnak - Százharminczhatezer bicskája - Hasitotta keresztul, - S fölgyujtá agyvelejét - A haragnak czintmasinája legott. - Mint prédájához a macska, - Zajatlan léptekkel - S szeme égo üszkével - Sompolygott a lágyszivü kántor - Háta mögé, - A ki titokban - Gyötrodo szive érzelmét - Ekkép foglalta szavakba: - »Szemérmetes Erzsók, - Koronája az asszonyi nemnek, - S kezeloje a bornak - S a pálinkának! - Lesz-e engedelem számomra szivedben, - Ha lelkem tartalmát - Elotálalni merészlem?... - De nekem már mindegy, akár van, - Akár nincs engedelem számomra, - Kimondom: - Mi furja az oldalamat. - Kimondom, igen, - Nem holmi czikornyabeszéddel, - De az érzés egyszerü hangján: - - Keblem kápolnájában - A huséges szerelemnek - Az öröklétnél - Félroffel hosszabb gyertyája lobog - Szent lobogással. - S éretted lobog az, - Ó szemérmetes Erzsók! - S ha meg nem koppantod - A viszonszerelem koppantójával: - El fog aludni, - És vele el fog aludni - Életem is!... - Itt várom itéletemet; - - Most, rögtön, ezennel - Mondja ki szuz ajakad: - A reménység zöld koszorúja - Övedze-e homlokomat, - Vagy a kétségbeesésnek, - Bunkósbotja - Üssön agyon?...« - - »Én ütlek agyon... - Én vagyok a kétségbeesés« - Szólt... nem! mennydörgött egy hang, - A széles tenyeru Fejenagynak hangja; - S széles tenyerével megragadá - A lágyszivü kántor gallérját, - S fölemelte a térdepelésbol, - Hogy talpa sem érte a földet, - Aztán meg letevé, - Hogy az orra is érte a földet; - »Én ütlek agyon...« - Folytatta tovább - A széles tenyeru Fejenagy, - »Én morzsolom össze - Csontjaidat, - Mint a malomko - A búzaszemet! - Hogy mertél... de elobb - Téged vonlak kérdore, oh Erzsók! - Mondd meg nekem azt: - A hutlenségnek fekete posztaja - Vagy az ártatlanságnak - Patyolatlepedoje takarja-e lelked? - Oh, szólj nekem erre!« - - A szemérmetes Erzsók - Nem szóla reá; - De tengervízszinü szemének - Bájdús kifejezésébol - Ezt silabizálta ki mennyei kéjjel - A széles tenyeru Fejenagy: - »Oh széles tenyeru Fejenagy, - Helységünk kalapácsa - S csapra ütoje szivem hordójának! - Még kétkedel?... - Ártatlan vagyok én, - Mint az izé...« - Érté e néma beszédet - A helybeli lágyszivü kántornak - Dühteljes dögönyözoje, - S engesztelve sohajtott: - »Lelkem lelke, bocsáss meg, - Hogy kételkedni merék - Huséged aczél lánczának - Állhatatosságában. - - Most pedig, oh kántor! - Téged veszlek elo; - Készülj a meglakolásra - - Rémséges leszen az, - Valamint rémséges a bun, - Mit elkövetél. - Példádon okúljanak a késo unokák, - Hogy kell csábítni az ártatlanságot, - Hogy kell konkolyt hinteni - Két szereto szívnek - Tisztabuzája közé!« - - Miután a nyelve megállott, - Két keze kezdett mozgani - A széles tenyeru Fejenagynak: - A helybeli lágyszivü kántort - Úgy ütögette a földhöz, - Mint a gyertyát mártani szokták. - A helybeli lágyszivü kántor - El kezdett bogni, a mint még - Nem bogött soha - Sem temetéseknél, - Sem a soksípú orgona mellett. - Bogése zavarnak - Lett okozója - A mulatók közt. - Megbomlott a táncz; - A kancsal hegedus, - A félszemü czimbalmos - S a bogo sánta huzója - Feledte tovább hallatni - Hangszere égi zenéjét. - A nép oda csodült, - Karéjt képezve, holottan - A széles tenyeru Fejenagy - Példát ada a késo unokáknak, - Hogy kell csábítni az ártatlanságot, - S hogy kell konkolyt hinteni - Két szereto szívnek - Tisztabuzája közé. - A helybeli lágyszivü kántor - Bogései közben - Ily szókkal esengett - A helység kalapácsához: - »Csak addig várjon, a míg - Egy szócskát, egy kicsi szócskát mondok - - Aztán verjen kelmed agyon, - Ha jónak látja.« - - A széles tenyeru Fejenagy, - Ki már belefáradt - A példaadásnak kedvéérti - Földhözütésbe, - Ezeket szuszogá: - »Beszéljen, kántor uram! - Mentse magát, - Meghallgatom én az okos szót - Minden idoben... - Mentse magát.« - S a helybeli lágyszivü kántor - Igy mentette magát, - Heverve a földön: - »Bunös vagyok egy részt, - Nem tagadom, - Mert megszeretém - Lángzó szerelemmel - A szemérmetes Erzsókot... - De tehettem-e róla? - Oh a szerelem - Nem oly portéka, a melytol - Elzárni lehetne a szívet; - Tündéri madár ez, a melynek - Ajtó sem kell, hogy a szívbe röpüljön, - Mint bölcsen tudhatja kegyelmed. - - De szerelmemet én - Titkoltam volna örökké, - Elvittem volna magammal - A más életbe, a hol tán - Nincsen is élet - - Ha nem veszi észre Harangláb. - O észrevevé, - S bujtotta tüzem, - Mi okért, mi okért nem? - Arról nincs tudomásom. - O volt, ki, midon ma - Az isteni tisztelet alkalmával - Kegyelmed az álomnak karjába hajolt, - Ezt javasolta nekem: - Zárjuk kelmedre az ajtót, - S így zárva levén, - Ma baj nélkul tehetem - Hódításaimat - A szemérmetes Erzsóknál... - S én balga, szavát fogadám!« - Mind ezeket mondá - A helybeli lágyszivü kántor - A megbánásnak örömtelen hangján. - - Mint megfordúl a rézkakas - A templom tetején, - Ha más tájról kezd fúni a szél, - Ugy vett más fordulatot - A széles tenyeru Fejenagynak - Lelke s irányt, - Mikor e szók érinték füle dobját. - »Mit szól kend erre, Harangláb?« - Voltak szavai, - S nem szeliden mondott szavai. - »Igazolja magát kend, - Vagy akkép vágom fültövön, - Hogy azonnal megsiketul bele.« - - Oda álla Harangláb, - A fondor lelkületu egyházfi, - S renduletlen nézve szemébe - A széles tenyeru Fejenagynak, - Ily bátor szókra fakadt: - - »Igazolni fogom magamat, - Nem, mintha remegnék - A kend fenyegetésitol. - Jobban felkösse gatyáját, - A kitol meg kelljen ijednem... - Érti-e kend ezt? - - Mind igaz, a mit kántor uram szólt, - A ki, úgy mellesleg mondva, - Gyáva, haszontalan ember, - Hogy oly pimaszúl rám vallott. - - Én bujtogatám ot, - Hogy csapja el a kelmed kezirol - A szemérmetes Erzsókot, - Mert én kendet utálom, - Mint a kukoricza-gölodint.« - - »Ugyan úgy-e?« - - »Biz úgy ám!« - - »Hát kend azt gondolja talán, - Hogy én kendet szeretem - Avval a macskapofájával?« - - »Micsodával?« - - »Avval a macskapofájával!« - - »Macskapofámmal? - Hát te, te süldisznó? - A ki kovácsnak tartja magát, - Pedig holmi czigánytól - Tanulta meg a kalapálást...« - - »Hát még mesterségemet is - Gyalázni mered? - Te hitvány templomegér... - No megállj! majd megkalapállak.« - - S úgy megütötte - Öklének buzogányával - A fondor lelkületu egyházfinak orrát, - Hogy vére kibuggyant. - Erre Harangláb - Ügyesen leütötte fejérol a kucsmát, - Megkapta hajának fürtözetét, - S oly istenesen kezdette czibálni, - Mint a harang-kötelet. - - Ez iszonyu látvány - Megragadá gyöngéd idegét - A szemérmetes Erzsóknak, - S a szegényke - Ájulat örvényébe bukott. - Bagarja, a béke barátja, - Fölemelte szelíden, - S ápolva tevé ot - Az ágy párnái közé. - Élettelenul feküvék ott, - Mint a lepuskázott vadlúd - A tó közepén. - - De most jön a haddelhadd! - - A midon a vitéz Csepü Palkó, - A tiszteletes két pej csikajának - Jó kedvu abrakolója - Látá, hogy komolyabb kezd lenni - A dolog fordúlata: - Fejenagynál terme serényen, - S magát frígyestársának ajánlá. - Ot kedves kötelek csatolák - A széles tenyeru Fejenagyhoz: - Nála tanúlá tudnillik - A kovács-mesterséget - Valami két hétig. - - Hanem ekkor eleblábolt, - Mert nem volt hajlama a mesterséghez. - Vakarta i'kább a lovat, - Semmint patkolta. - De azért kedveltje maradt - A széles tenyeru Fejenagy, - S neki most is »mester uram« volt. - - »Mester uram!« - Kurjanta vitéz Csepü Palkó, - A tiszteletes két pej csikajának - Jó kedvu abrakolója, - »Ne féljen semmit, mester uram, - Itt vagyok én is.« - S ezzel neki ugrék - A fondor lelkületu egyházfinak, - Hátán termett, s kezdte püfölni. - Nem bírta Harangláb - Csepü Palkónak terhét, - És összerogyott, - De véle rogyott - A helység kalapácsa is, - Mivel üstöke mindig - Marka között volt még. - Nagyszeru volt ez esés, - Igy hullnak alá a kövek - A romladozó várak tetejérol - A völgy mélységébe. - A tusázókhoz több forró vérü legény - Csatlakozék, - Két pártra szakadva. - S lett rúgás, harapás, - Fejbetörés, vérontás és a többi. - - A lyányzók pedig elvonulának - A kocsmaterembol, - Mint elvonul a napnak sugara, - Ha zivatar támad. - S elkotródott a lyányok után - A béke barátja, Bagarja. - -NEGYEDIK ÉNEK. - - Merre, Bagarja uram, - Test-épületének - Élo oszlopain, - Oh merre szalad kend - Gyors szaladással, - Mint a kugli-golyóbis? - Hát férfihoz illik - Megfutamodni a harczi veszélytol? - Lemondani a csatabajnak - Hosi jutalmáról, - A dicsoség tölgykoszorújáról? - - Ne kárhoztassuk a jámbort! - A gondviselésnek - Választott embere o, - Ki elhárítani termett - A vég pusztúlást falujáról. - Avvagy ha nem ekképen cselekednék, - Mért híná ot a világ - A béke barátjának? - - O e nevezetnek megfeleloleg - Intézé tette irányát, - S könnyu inakkal iramlott - Az öregbírói lakáshoz, - A melynek elotte - Méltóságosan állott - A kaloda. - - Bagarja, a béke barátja, - Alva találta - A kevés szavu bírót, - A bölcs aggastyánt. - Ottan feküvék ez - Testének egész hosszában - A pamlagon... - Azaz a fapadon. - Párnáúl ködmöne szolgált, - Az öregebbik, - Mert az ujat kímélnie kellett. - - Bagarja uram - Megdöfte az oldalbordáját, - Hogy az álom suru ködét - Szétoszlassa szemérol. - De korán sem volt ez - Oly könnyu munka, minonek - Elso látásra talán - Gondolja az ember. - Soká bajlódék véle Bagarja, - Míg fölnyílt az egyik szeme nagynehezen, - S lelki nyugottsággal kérdezte: - - »Mi baj?« - - »Baj van, bíró uram, és nagy baj! - Csak talpra, de gyorsan, - Ha azt nem akarja, - Hogy vége legyen helységünknek, - Vége örökre! - Kiütött a háboru, és dúl. - A szemérmetes Erzsók - Csapszéke lon a csatatér. - Az egész falu népe - Egymást kaszabolja, - Hogy nézni iszony. - Potyognak az emberek, - Mint a legyek oszi idoben. - A föld a kifutott vértol - Olyan, mint a vörös posztó. - Az enyészet gyászlobogója - Leng a szomorú csatatéren. - Tápászkodjék föl, bíró uram, - És menjünk szaporán! - Mert csak bíró uram az, - Ki követ gördíteni képes - A rohanó romlásnak elébe.« - - Így végzé a csata festését - A béke barátja, Bagarja. - A kevés szavu bíró, - A bölcs aggastyán, - Fölnyitva szemének másodikát is, - E kérdést látá szükségesnek: - »Hát menjünk?« - - »Pedig tüstént!« volt a felelet. - - »Nem bánom«, szóla szokott nyugalommal - A bölcs aggastyán, - S miután uj ködmöne rajt' volt, - És botja kezében: - Utnak eredtek. - - Szomszéd volt a kevés szavu bíróhoz - A hívatalában pontos kis-bíró. - Beszóltanak ehhez az ablakon által, - És mondák: jone velök. - S szót fogadott a hívatalában - Pontos kis-bíró, - Bár nem nagy örömmel, - Mert legszebb kedvtöltésében zavarák: - Éppen feleségét verte. - Mikor a kántorlak elébe jutottak, - Az amazontermészetü Márta - Szomszédnéjával - Akkor végzette pörét, - Mely onnan eredt, - Hogy a rosz lelku szomszédné - Egy tyúkját agyon ütötte, - Mert ez mindig az o csirkéi közé járt - S elette elolök az árpát. - - Képzelni lehet, - Hogy mekkora volt dühödése - Az amazontermészetu Mártának - Hallatlan kára miatt; - De azt már képzelni lehetlen, - Hogy mekkora lett dühödése, - A midon a béke barátja - Tudtára adá férjének csínját. - Szólni akart, - De a szó elakadt gégéjén. - Szeme vérszinü lett - S arczúlata kék, - És reszkete minden tagja, - Valamint a kocsonya. - Szétnézett vizsga tekintettel, - Mellette hevert egy sepro-nyél, - Azt fölragadá, - S boszülve kiálta: »Utánam!« - - A midon a kevés szavu bíró, - A béke barátja, Bagarja, - A hivatalában pontos kis-bíró - S az amazontermészetü Márta - Elértenek a csatahelyre: - Iszonyú vala a látvány látása, - A melyet láttak. - A harcz járta javában. - A béke barátja, Bagarja, - Nem füllentett, mikor azt mondá - A kevés szavu bírónak, - Hogy az enyészet gyászlobogója - Leng a szomorú csatatéren. - Ugy volt egy betüig! - A kemencze a honnan - - A kancsal hegedus, - A félszemü czimbalmos - S a bogo sánta huzója - Az ifjuságot tánczra vidítá - Hurjai bájos pengésével, - - A kemencze lezúzva - Ugy mered a levegobe, - Mint valami sziklai vár - A tatárjárásnak utána. - Tört asztalnak s tört poharaknak - Romjai lepték - A véráztatta szobát, - S a vérnek közepette - Búsongva tünodött - Egy leharapott fül. - - Az amazontermészetü Márta - Hos elszántsággal törte magát át - A vívó tömegen, - Mígnem férjére talált, - Ki egy szögletbe vonultan, - Kínjában most is nyögve, kuczorgott. - - Oh Hamlet! mi volt ijedésed, - Mikoron megláttad atyád lelkét, - Ahhoz képest, a mint megijedt - A helybeli lágyszivü kántor - Feleségének látásán! - Egy fél-ép asztal alá bújt, - S kezeit könyörögve kinyujtá - Az amazontermészetü Mártához. - De ez nem könyörult. - Megfogta egyik lábszárát, - S kihúzta az asztal alól, - És addig döngette, a míg csak - A sepro-nyélben tartott. - Aztán ott ragadá meg haját, - A hol legjobban fáj, - És elhurczolta magával, - Mint a zsidó a lóbort; - S ekkép vígasztalta: »Jerünk csak, - Itt a világ szeme láttán - - Nem akarlak csúffá tenni... de otthonn - Majd megkapod a magadét!« - S miután ura volt mindenha szavának - Az amazontermészetü Márta: - Hinni lehet, hogy most sem szegte meg azt. - - Az alatt a kevés szavu bíró, - A bölcs aggastyán, - Nem ékesszólásánál, - De tekintélyénél fogva - Lecsillapitá a harcznak fergetegét. - A vérontásnak idoje lejárt. - Meghunnyászkodtak a küzdok, - Mint a marakodó ebek, - A mikor gazdájok elojön, - S rájok bogi: »Kimenj!« - A háboru közkatonái - Elsompolyodának. - A fondor lelkületu egyházfi - S a helység kalapácsa - Bírói parancsra eloállt, - S mindketto fölterjesztette ügyét. - A kevés szavu bíró, - A bölcs aggastyán, - Megdorgálta keményen - A fondor lelkületu egyházfit - - S a helység kalapácsát, - Mint kezdojét a csatának, - A hívatalában - Pontos kis-bíró által - Kalodába csukatta. - - Ott nyögi most fájdalmát hosünk - A kalodában. - S csak azzal vígasztalja magát, - Hogy elleneit megverte vitézul, - S ha innen az isten megszabadítja, - Megkéri azonnal - A szemérmetes Erzsókot. - -* * * - Te pedig, lantomnak húrja, pihenj! - Nagy volt a munka, s bevégzéd - Emberül e munkát. - - Én is pihenek - Babéraimon, - Miket a hírnek mezején - Borzas fomre kaszáltam. - - Mostan akár ma megássa - Gödrömet a sírásó, - Bánom is én! - - Azért én élni fogok, - Míg a világnak - Szappanbuboréka - Szét nem pattan. - - Pislogni fog a hír mécse siromnak - Koszorús halmán, - Mint éjjel a macska szeme. - - Eljo az irígység - Letépni babéraimat... de hiába! - Nem fogja elérni; - Magasan függendnek azok, - Mint Zöld Marczi. - - S ha sötét zsákjába dugand - A feledés: - Fölhasogatja sötét zsákját - A halhatatlanságnak fényes borotvája. - - -Mutató tábla, - -_mely azt mutatja, hogy az_ - -_I. énekben_ - -fölébred álmából egy fogoly, s szabadulást -tervez - azonban az nincs megénekelve: -hogy ki légyen ezen szabadulást tervezo, -álmából fölébredt fogoly? csupán azért, -hogy késobb a meglepetés annál meglepobb legyen. - A - -_II. énekben_ - -már több foglaltatik: kié a helység leglátogatottabb -kocsmája? mily ékes e kocsma -birtokosnéja? miben sántikál a kántor? -ki buzdítja merényének végbevitelére? -sat. - A - -_III. énekben_ - -megszabadúl a fogoly, s börtönébol a -kocsmába megy; s a mily szörnyu dolgokat -lát: oly szörnyu dolgokat cselekszik. -Itt már az is orrára köttetik a nyájas -olvasónak, hogy a fogoly nem más, mint -a költemény hose. - A - -_IV. énekben_ - -a szörnyu dolgok véget érnek, s a költemény -hose szörnyu véget ér. - - -1845. - -* * - - -SZERELEM ÁTKA. - - Te, vitéz Barangó, hova oly vágtatva? - Mért öltöztél fényes hadi pánczélodba? - Mért fényesebb szemed fényes pánczélodnál - S kezedben villogó kardod aczélánál? - - Vitéz Barangónak leszen útja hosszu, - Azért megy sebesen, mint halálos bosszu, - De nem bosszu uzi, hanem a szerelem, - Azért a tündöklo szikra szemeiben. - - Szép szeretoje van vitéz Barangónak, - Híják szeretojét a szép Ildikónak. - Ildikónak arcza szép, mint az ég boltja; - Szeme, mint a nap, a csillagot kioltja. - - Barangó szerette ot véghetetlenul, - Föl is szólította, menjen hozzá nejul. - Ildikó felele: »Kezem neked adom, - Hogyha teljesíted három kivánatom. - - Hozz nekem az égbol szivárványdarabot, - Menyasszonyi ruhát majd abból varratok; - Hozz nekem rózsákat a hajnal kertébül - Koszorúnak fomre nászi ékességül; - - Végso kivánságom a gönczölszekere, - Ezen uljek, hogyha megyünk esketore. - Ha teljesíted e három kivánságot, - Férjem leszesz, veled élek házasságot.« - - Im ezek valának Ildikó szavai. - Barangó alig hogy hallá kimondani, - Paripáján termett s gyorsan elrobogott, - S hozott eloször is szivárványdarabot. - - Azután berontott a hajnal kertébe, - És a legvirítóbb rózsákat letépte. - Sok bajába kerult mindezt végbevinni, - De vitézségének nem állt gátul semmi. - - Most megyen harmadszor, a gönczölszekérért. - Magára öltötte minden jó fegyverét; - Ha szép szóval meg nem kapja a mit akar, - Eroszakkal vívja ki a fegyveres kar. - - Szép Tündérországban éktelen sok a kincs, - Hanem hát a gönczölszekérnek párja nincs; - Oriztetik is ám a fenevadakkal, - Meredo körmökkel, tátongó szájakkal. - - Barangó oda ér, kéri a szekeret; - De mihelyest kéro beszéde megeredt, - Végét nem is várva, neki rohantanak - Dühös méreggel az orzo fenevadak. - - Esztendeig harczolt Barangó hos keze, - Mig elhullt a szekér egész orizete, - Mig kivívta a nagy és véres diadalt, - A melybe maga is majd hogy bele nem halt. - - Ekkoron Barangó nem is tett egyebet, - Az istállóból négy tátost kivezetett. - A legszebb négy tátost vezette ki onnan, - S befogta oket a szekérbe legottan. - - A gyémántos gyeplot ragadta kezébe, - Csillagsugárostort a másik kezébe, - Saját paripáját saraglyához köté, - Ugy hajtott serényen szeretoje felé. - - Szeretoje addig, szép Ildikó, mit tett? - Gondolta Barangó, búsan várja otet. - Gondolta Barangó: »Szivem Ildikója, - Ne marjon a bánat fulánkos kigyója! - - Ne marjon a bánat fulánkos kigyója, - Közeledem immár, szivem Ildikója! - Közeledem hozzád szép gönczöl szekerén. - És boldog vagyok, mert kezed megnyerem én.« - - Ne félj, jó Barangó, Ildikó nem búsul! - Vigad o más karján kicsiny magzatostul, - Van már kis magzata, van már férje neki, - Jösz-e te vagy nem jösz? nem igen keresi. - - Feledte Ildikó régen igéretét, - A jött-ment Kevének adta szívét, kezét. - Keve bírja mostan azt a boldogságot, - Melyért kezed fáradt és szived sovárgott. - - Ildikó most is ott ul Keve ölében, - Egymást csókolgatják, ölelgetik épen. - A mint ezt meglátja jó Barangó vitéz, - Nincs ereje szólni, csak meron áll és néz. - - De föllázad a vér félholt nyugalmábul, - Barangónak összeszorult szive tágul, - Eszeveszett harag fut égo agyába, - Kirántja szablyáját és megindul lába. - - A két szeretonek borsózott a háta, - Mikor a vitézt így közeledni látta, - Egymás kebelérol gyorsan fölriadnak, - Megszökni elole a szilaj haragnak. - - Hos Barangó erre kardját elvetette, - És ily szókat ejtett nagy gúnynyal nevetve: - »Nem érdemlitek meg, hogy ezen kar által - Ismerkedjetek meg a méltó halállal! - - Nem fogja szivetek kardom hegye érni, - Te szószego asszony, te csábító férfi! - De a mi átka van a széles világnak, - Ha isten meghallgat, mind reátok szállnak. - - Mindkettotök élte legyen halhatatlan, - Hogy szenvedhessetek örökös kinokban. - Éljetek, mig eljön az üstököscsillag, - Melytol a rengo föld sarkai bomolnak. - - Kivánom: váljatok kové mind a ketten, - Szivetek a kíntól hogy meg ne repedjen. - Te csábító férfi, a mint most kebled ég: - Azt olyan mértékben örök lángok egyék. - - S te szószego asszony, bunbánó könnyeid - Szüntelen folyjanak a világ végeig, - És a patakba, mely szemeidbol ered, - Könnyed patakjába fuladjon gyermeked. - - S az én életem is legyen halhatatlan, - Hogy kínaitokat váltig kaczaghassam!« - Barangó vitéz az átkot így végezte, - Meghallgatta isten s beteljesítette. - - Kosziklákká váltak Ildikó és Keve. - Csábitó Kevébol tuzokádó leve, - Hányja magából a tüzet szakadatlan, - Mai nap is hányja s jajgat a kinokban. - - És a mely Ildikó volt egykor, a hegybol - Kiapadhatatlan két forrás buzog föl, - E forrásokba fult be kicsiny magzata, - Kit isten a völgyben fává változtata. - - Barangóból pedig sötét fergeteg lett, - Mely ottan borong a két átkos hegy felett. - Mig Ildikó sír és mig Keve lángol s nyög, - Reájok Barangó rettenton mennydörög. - -(Borjád.) - - -1846. - -* * - - -TÜNDÉRÁLOM. - - Sajkás vagyok vad, hullámos folyón, - Hullámzik a viz, reng a könnyü sajka, - Reng, mint a bölcso, melyet ránczigál - Szilaj kezekkel a haragvó dajka. - Sors, életemnek haragos dajkája, - Te vagy, ki sajkám ugy hányod-veted, - Ki rám zavartad fergeteg módjára - A csendriasztó szenvedélyeket. - - Elfáradtam már, messze még a part? - Mely béfogad révébe;... vagy az örvény? - Mely nyúgodalmat szintugy ad, midon - Mélyébe ránt, a sajkát összetörvén. - Sem part, sem örvény nincsen még elottem, - Csak hánykódás, csak örökös habok; - Hánykódom egyre a folyó nagy árján:... - Ki sem köthetek, meg sem halhatok. - - De mily hang ez, mily túlvilági hang, - Mely bévegyul a habzugás közé? - Tán szellem, égbe szálló a pokolból, - Hol büntetését már átszenvedé?... - Egy hattyu száll fölöttem magasan, - Az zengi ezt az édes éneket - - Oh lassan szállj és hoszszan énekelj, - Haldokló hattyúm, szép emlékezet!... - - Nem voltam többé gyermek, s nem valék - Még ifju. Ez az élet legszebb éve, - Mint legszebb percz, midon a hajnalégrol - Az éj kárpitja félig van levéve. - Sötétség volt még egyfelol szivemben, - De másfelol már pirosan kelének, - Mint a közelgo nap szemeibol - Kilott sugárok, a vágyak s remények. - - A mire vágytam, bírni is reméltem, - S a mit reméltem, azt el is nyerém; - Talán azért, mert nem sok volt... egyéb sem, - Mint pihenés egy hu barát ölén. - Hu volt barátom, mert hisz ilyenkor még - Nincsen kikelve a rejtett önérdek, - E mindent elrágó hernyója a - Baráti huség virágos kertének. - - Barátom hu volt; ürítgettem véle - A boldog órák édes poharát, - S a lelkesulés égi mámorában - Sasként röpültem a világon át. - S a merre szálltam, minden az enyém volt; - A dúsgazdagság bársony pamlagára - Hajtám le fomet, melyet övezett - A dicsoségnek csillagkoronája. - - Ily nagyszerunek álmodám jövomet, - S már hittem is, hogy ez való, nem álom... - De most egyszerre szívem, melyet a - Világgal tölték meg, tágulni látom; - Szivem tágúla, vagy tán a világ - Kisebbedett? azt nem tudom, de érzém, - Hogy kebelemben hézag támadott, - Hézag, keblemnek legmelegebb részén. - - És napról-napra nottön nott ez ür, - S ez ür miatt nem szállhatott már lelkem, - Félt, hogy mélyébe hull... s nem kelle többé - Mit eddig olyan lángolón öleltem, - Nem kellett kincs és nem kellett dicsoség. - Mind a ketto oly fénytelen vala! - Oly fénytelen, mint lesz az ég idovel, - Ha elkopik majd csillagfátyola. - - Nem kelle semmi, még a jó barát sem, - Magam magamnak voltam terhire, - S futottam, mint kit rémek serge üldöz, - Az életzajtól messzi-messzire. - Csöndes magányban keresék tanyát, - Sötét erdo völgyébe telepedtem... - Oh e magányban milyen alakok - Lengtek körulem s szálltak el fölöttem. - - Szivembül jöttek e tündéri lények, - Szivemnek nem rég támadt üregébül, - Tündéri lények, milyenekre félig - Emlékezém a szép gyermekregékbül. - »Megálljatok! megálljatok!« kiálték, - »Oh, csak egy álljon meg közuletek, - Csak addig, míg egy csók s egy ölelés tart!« - Nem álltanak meg; mind eltüntenek. - - Kerestem oket, és meg nem lelém, - Még csak nyomukra sem akadhaték; - Nyom nélkül jártak, oly könnyuk valának, - Könnyebbek, mint a szello, mint a lég. - S minél messzebbre távozának tolem, - Minél homályosabban láttam oket: - Annál dicsobbek voltak, és szivem - Annál emésztobb sovárgásban égett. - - Szivem sovárgott és én sorvadék; - Társim nevettek a sápadt fiún, - Csak jó barátom, o nem nevetett, - Fejét csóválta búsan, szomorún. - Mi lelt? kérdezte; én nem felelék, - Mert hisz magam sem tudtam, hogy mi lelt. - Szomjas valék s vizet hiába ittam, - Nem enyhité viz a tikkadt kebelt. - - S meguntam ezt a földi életet, - Mely elvesztette szépségét szememben. - Föl, föl! mondám, a mennybe! a hová - Fájó szivemnek tündérnépe lebben; - Föl a mennyekbe! ha a léget szívom, - Mit ok színak: tán majd e szomj nem éget... - S ha ott is futnak tolem? ah, utánok - Keresztülbolygom a nagy mindenséget! - - - Fényes tavasz volt. A mezon szivárvány, - Égo szivárvány százezer virágbul; - De rám oly búsan néztenek talán... - Tudták, hogy elkészulök a világbul. - A legnagyobb hegy tetejére mentem, - Onnan tekinték föl az ég felé. - Átlátszó kék volt a felhotlen ég... - Belé láttam... tisztán láttam belé... - - Ábránd-alakjaim legszebbike - Ott volt az égben. Ajka mozgott; szinte - Hallottam hívó hangjait... de jól - Láthattam, hogy felém kezével inte. - Megyek! mondám, s a bércz szélére léptem, - A hol száz ölnyi mélység nyilt alattam. - Már-már ugrám... hátul egy kéz ragadt meg... - Eszmélet nélkül visszahanyatlottam. - - Midon eszméltem: a dicso alak, - Kit az egekben láttam az imént, - Ott állt mellettem... oh, mit érezék? - Leirhatatlan édes érzeményt! - »Ilyen közel van hát a föld az éghez?« - Zavart elmémmel ekkép gondolkodtam, - »Im a mennyben vagyok szép angyalomnál, - S elébb egy perczczel még a földön voltam.« - - Ezt gondolám, de szólni nem tudék, - Avvagy talán nem mertem szólani, - Félvén, hogy majd ha ajkam megnyitom, - Keblembol a menny ki fog szállani. - És megragadtam angyalom kezét, - Hogy el ne tünjék tolem újolag, - És derekát átövezé karom, - Átövezé, mint egy égo szalag. - - S meron szemléltem fényes arczulatját. - Most is csodálom, hogy szemem világa - El nem veszett e földöntúli fénytol, - Midon benéztem szeme csillagába. - Sötétkék csillag volt az o szeme, - És szemöldöke fekete szivárvány, - S vállán ugy úsztak barna fürtei, - Miként az éj egy rózsatenger árján. - - Meg mertem végre nyitni ajkamat, - S beszéltem üdvrol, angyalokrul, égrol. - Nagyon homályosan beszélheték, - Mert o nem értett semmit e beszédbol. - »Én lyány vagyok«, szólt, »földi lyány, nem angyal; - A hol vagyunk, ez a föld, nem az ég, - S te itt a mélybe estél volna, ámde - Én mentésedre még jókor jövék.« - - »Legyünk tehát a földön«, válaszoltam, - »Földön vagy égen, az mindegy nekem, - Csak oldaladnál, kedves oldaladnál; - Hisz a hol te vagy, ott az én egem. - De ulj le mellém, s engedd, hogy karom - Szorosabban fuzhessen át, oh engedd! - Ugy is sajátom vagy, tulajdonom, - Mert téged az én képzetem teremtett!« - - Leültünk ott a szikla tetején, - S beszélgeténk. Kérdezte: ki vagyok? - »Egy bús sohajtás voltam eddig«, szólék, - »Öledben ím e csókkal meghalok. - Most csókolj vissza, lyányka, hogy legyen - Föltámadásom... - ím, föltámadok, - Mert csókod ért; s ki bú-sohaj valék, - Most a gyönyörnek mosolya vagyok.« - - Ó megcsókolt. Nem kéreté magát, - Elso szavamra ajkamon volt ajka; - E csók! ez ajk!... mért nem váltunk itt kové? - Hadd függtem volna mindörökre rajta! - E csók, e csók! ez édesb volt a méznél - S az anyatejnél. Csak ezóta élek; - Midon elcsattant e csók ajkamon, - Érzém, hogy ekkor szállt belém a lélek. - - »Tekints körül«, szólott a csók után - A lyányka, »látod, milyen változás? - Én nem tudom, honnan s miként van ez, - De mostan ég és föld egészen más. - Kékebb az ég, sugárosabb a nap, - S e fák alatt is huvösebb az árnyék, - S pirosb a rózsa, illatosb a lég... - Ah, mintha csak egy más világban járnék!« - - »Más a világ, más, nem olyan, mino volt«, - Feleltem én, »vagy csak mi változánk? - De bármiként van, mit törodünk véle, - Midon e változás áldás reánk!« - Egymás ölében így fontuk tovább - Beszélgetésünk rózsakötelét, - S a mint eszméltünk szép ábrándjainkból, - Láttuk, hogy a nap már a földre lép. - - Alkonyodék. Arany felhokön szállott - A nap violaszín hegyek mögé. - A messzeségbe nyúló rónaságot, - E száraz tengert, halvány köd födé. - A szikla, melyen állottunk, piroslott - A végsugártól, miként bíbor párna - A trónon. De hisz trón volt ez; mi rajta - A boldogság ifjú királyi párja. - - Elbúcsuzánk; nem szóval, szemeinkkel; - S nem szomorúan, oh nem, oly vidáman! - Az éjt ugy néztük, mint a haldokló - A sirt, a melyen túl egy szebb világ van. - Nem ígértük, hogy holnap eljövünk, - De mind a ketten eljövénk hiven, - S igy éltük által az egész tavaszt, - Ajk ajakon, kéz kézben, szív sziven. - - S igy éltük által az egész nyarat. - Minden napunk egy virágszál vala - A bokrétából, melytül illatot nyer - Az istenek olympi asztala. - De e virágok elhervadtanak már; - Mit ér, szemlélnem száraz kelyhöket? - Repulj ki e szép kornak édenébol, - Haldokló hattyúm, bús emlékezet! - - Eljött az osz, ez a vad zsarnoka - A természetnek. Kérlelhetlen karja - Letépi a szegény fák levelét, - A földre sujtja, és lábbal tiporja. - Lábbal tiprá boldogságunkat is; - Reánk küldé enyészetes szelét - Elválás képiben, s ez arczainknak - Leszaggatá szép rózsalevelét. - - Elváltunk, hogy ne lássuk egymást többé. - Komoly borongó volt az oszi este; - A ködön át a távolból lyánykámat - Könnyes szemem még egyszer fölkereste - Aztán futottam, útat nem tekintve, - Arczom, kezem tövistol vérezék... - Futottam árván, mint a hullócsillag, - Melyet magából kilökött az ég. - - - - Azóta arczom és kezem begyógyult, - Arczom s kezem, mit tüske sérte meg, - S szivembol is ki vannak irtva már - Az elválástól támadott sebek; - De e sebeknél jobban fáj nekem most, - Jobban fáj az, hogy már-már feledem - Ábrándjaidnak édes üdvességét, - Oh tündérálom, elso szerelem! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -SALGÓ. - - Nógrád s Gömör közt hosszan nyúlik el - A Mátra egyik erdoséges ága, - Miként sörényes, elfáradt oroszlán, - Nézvén sötéten messze tájakig. - E hegytetoi kosziklára ül - Borús napokban a pihenni vágyó - Terhes felhoknek vándor serege; - Ez a muhely, hol a komor kovács, - A dörgedelmes égi háború, - Készítni szokta a villámokat, - Haragvó isten égo nyilait. - Itt állt Salgóvár, mint egy óriás, - Ki az egekre nyujtja vakmero - Kezét, hogy onnan csillagot raboljon; - Itt állt Salgó... az éghez oly közel, - És benne még is a pokol tanyázott. - A századoknak dönto lábai - Elgázolák rég e vár tornyait. - Belolök egy-két csonka fal maradt, mely - Szomorkodással tölti idejét, - Mint a ki lármás ifjuság után - Éltét megunva remetéskedik. - Fölmentem a hegy sziklatetejére, - S letelepedtem a romok fölött. - Verofényes nap volt, tekintetem, - Nem lelve gátot, mérföldekre szállt, - Mint börtönébol megszökött madár, - S vigan köszönté a kék messzeséget, - Hol a faluknak tornyán, a mezoknek - Juhnyájain s a patakok vizén - S mindenhol a nap fénye tündökölt. - De lelkemet nem ily képek körözték, - Nem ily vidámak; lelkemet homályos - Látkörbe vitte a komoly merengés, - Holott körule kétes ködruhában - Mogorva árnyak lengtek, a kihalt - Sötét középkor véres napjai. - -* * * - Megvirradott a tizennegyedik - Század s hazánkra éj következék. - Borús éj jött rá... ekkor áldozott le - Az o napjának, az Árpád családnak - Végso sugára. Harmadik Endre halt meg. - Pártok kelének, s a párt fergeteg, - S a fergetegben a folyó zavart, - S zavart folyóban könnyü a halászat. - Elfeledék a hazaszeretetnek - Örök szentségét a fejetlen ország - Önzés bünébe sulyedt tagjai, - S rabolni kezdték édes anyjokat, - A gyámolától elesett hazát. - Haramjabarlang lett sok sziklavár, - Honnan le a kipusztitott vidékek - Sohajtására gunykaczaj felelt, - Miként az oszi bús szello után - Jön a süvölto téli zivatar. - - - Salgón Kompolti Péter volt az úr, - Nevét rettegve emlité a táj, mert - A meddig kardja s buzogánya ért, - Övé lett minden, a mi kincs vala, - S hol ellenállás szálla szembe véle, - A kincs helyén vérfoltokat hagyott. - Követte ot a rablás útain - Kompolti Dávid és Kompolti Jób, - Zsivány apjoknak méltó fiai. - Kipusztiták már a szomszéd Somoskot, - Utána jött a távolabb Fülek, - S most a fölött van a tanácskozás: - Hová fordítsák léptöket jelenleg? - Ottan hevernek, apa és fiúk, - Komor teremben medvebor felett, - Mit kaczagányul vetnek vállaikra, - Ha indulóra a kürt megriad. - Ottan hevernek és Eger borával - Sürítik úgy is surü véröket, - Mely ereikben rémesen kereng, - Mint a világok közti téreket - Keresztülkasul bolygó üstökös. - »Emeljétek föl a kupát, fiúk«, - Kiálta Péter, »és kocczantsatok - Gedo Simonnak egészségire!... - Ha élünk és az isten megsegít, - Még holnap éjjel vendégei leszünk; - Azért sokáig éljen o kegyelme!« - 'Sokáig éljen?' zúgtak a fiúk - Utána harsány, mennydörgo torokkal, - És a teremnek hangos boltozatja - Az éljenekre, mint a nyughelyérol - Fölvert szelindek, elkezdett morogni, - S morgott hosszan, mig bele fáradott. - -* * * - Gedovár csöndös, mintha halva volna; - Reá borult az éj, mint rá borúl a - Halottra a koporsó födele. - Ki viraszt még a késo éjszakán - Gedovár néma falai között? - A szerelem s a hazaszeretet, - Az égnek e két legszebb csillaga. - Mindenki szunnyad, csak Gedo Simontól - Riasztja messze álma nyúgodalmát - A honfigondok éber tábora. - És míg a férj bús lámpa fénye mellett - Pusztult hazája sorsán elmereng, - Szomszéd teremben noje térdepel, - A szépségében ragyogó Perenna, - S imát sohajt az égiek felé, - Hogy boldogítsák a magyar hazát, - Mert míg a honnak boldogsága nincs, - Mindaddig férje is boldogtalan. - Egyszerre a no felsikolt ijedve, - Hallván közelgo fegyvercsörgetést, - S belép férjéhez s rémülve áll meg... - A másik ajtó ekkor nyilt s azon - Kompolti Péter jött be kardosan. - »Gedo uram, szép jó estét kivánok«, - Szólt a haramja, »vendégid jövének; - Remélem, szíves házigazda lészsz, - S kérés nélkul is átadod nekik, - A mit kivánnak... minden vagyonod. - Csodálkozol, hogy ily váratlanúl - Leptünk meg és ily észrevétlenul - Léptünk eléd? Ez... egyszeru dolog: - Megvesztegettük a jó porkolábot, - S o megnyitotta várad kapuját, - S bejöttünk százan... százan! érted-e? - És most legényid egyig megkötözvék. - A jó fiúk javában álmadoztak, - Midon kezökre a hurok került. - Azért, Gedo ur, add elo, a mid van... - Vagy szavaimban tán kételkedel? - Im hát tekints ki!« Megnyitá az ajtót, - S láthatta a száz fegyverest Gedo, - Köztök Kompolti Jóbot s Dávidot. - »Foszsz hát, zsivány, és vidd, a mit találsz!« - Szólt megvetoleg a várúr; »Perennám, - Eredj szobádba, és az aggalom - Ne bántsa lelked: tégedet mególak, - Téged, legdrágább kincse életemnek! - A többivel nem gondolok sokat... - Hadd hízzanak rajt e gaz tolvajok.« - Kompolti Péter ment kutatni s véle - A martalékra vágyó czinkosok; - Csak Dávid és Jób állt meron, ha ajkok - Le nem pecsétli a csodálkozás, - Ezt kérdték volna: milyen látomány ez? - Melyik tündére az álomvilágnak - Szállott a földre, e falak közé? - S midon a méla bámulás ködében - Eltévedt lelkök ismét visszatért: - Egyszerre léptek az ajtó felé, - A mely Perenna teremébe nyilt, - S a mely elott vont karddal állt a férj, - Vont karddal és rettenton, mint az angyal, - Ki orizé a paradicsomot. - »Eddig s tovább nem!« dörgött a jövokre, - »Eddig s tovább nem!... a kétségbesés, a - Halál szolgája áll e küszöbön, - E szent ajtónak tiszta küszöbén!« - Ekkép a férj; de a két zordon ifjut - Nem rettenték meg a dörgo szavak, - Sem a szemeknek átszuró világa, - Mely villámlásként szállt a hang elott. - »Utamba állasz?« így kiálta Jób, - »Utamba mersz még állni? jaj neked! - Keresztültörnék, bárha kezeidben - Száz kard villogna s minden kard hegyérol - Ezer halál vigyorgna is reám!« - És összecsaptak csengo fegyverökkel - Gedo és Jób, mint két koszikla, melyet - Egymás felé sujt a földindulás. - Akközben Dávid rést lelt s besuhant, - A hol Perenna elszorúlt kebellel - Az aggódalmak árján fuldokolt. - Egy jajsikoltás és egy halk sohaj... - A no sikoltott és a férj sohajtott, - A no, kit Dávid vett ölébe s vitt, - S a férj, kinek Jób átdöfé szivét. - -* * * - Salgó s Gedovár közt emelkedék - Hajnácsko, szinte sziklaormi vár. - Csend volt a várban és a vár alatt. - Mindenki alvék; a toronynak ore - Viraszta csak még félig nyilt szemekkel. - A fövenyóra éjfélt mutatott. - Mi zaj hasítja a csendet keresztül? - Még halk, de perczrol perczre hangosabb. - Az or keresztet hány és a toronyból - Fél bátorsággal néz a völgybe le; - Ki más zavarná a világ nyugalmát - Az éjszakának kello közepén, - Mint boszorkányok és kisértetek? - Lenéz az or... a teljes hold világa - Arany fátyolként leng a vár körül, - S a vár alatti völgy ezüst ködével, - Mint két szerelmes lélek, összeolvad. - A félhomályban Gedovár felol a - Salgói úton nyargal egy lovag, - Ölében egy hölgy hófehér ruhában, - Hollósötét haj lengo fürtivel. - Mögöttök távol ismét egy lovag. - - Olyan tünékeny volt e jelenés, - Hogy a toronynak ore más nap ezt, - Midon fölébredt, álomnak hivé. - -* * * - Midon fölére Salgó udvarába - Kompolti Dávid a szép martalékkal, - Ez életének nem adá jelét, - Aléltan fekvék annak karjain; - Szivében a vért és eszméletet - Megállitá a félelem s futás. - Gyöngéd karokkal tette ot az ifju - Egy kerevetre; csínnal bánt vele, - Miként a gyermek a kicsiny madárral, - Melyet fészkébül épen most lopott ki; - S megállt elotte s elmerulve nézte - És lelkesedve így szólt: »Oh miért - Fejem nem oly nagy, mint az ég, hogy annyi - Szem volna rajt, a hány csillag van ott, - Hadd bámulnálak valamennyivel!... - Ki vagy, ki vagy te? olyan ismeros - Elottem arczod mindenik vonása; - Találkozám már veled?... oh igen, most - Emlékezem, hogy egykor láttalak, - Régen, fölötte régen. Még midon - Mint gyermek jártam a vadon homályin, - Miként ártatlan gyermek, a kinek - Vérzett szive, ha vérezett az oz - Szilaj vadászok gyilkoló nyilától: - Oh akkor, akkor gyakran láttalak. - Ha szenderegtem a kis völgyi forrás - Virágos partján: édes álmaimban - Meg-megjelentél, tündérek leánya! - Hozzám jövél s lehajlottál reám, - Miként lehajlik földre a szivárvány, - S fülembe égi hangokat sugál. - Karom kinyujtám, hogy öleljelek, - S fölébredék... te már távol valál, - A rengeteg sötétzöld mélyiben - Láttam fehérlo árny-alakodat, - S futék utánad, mint az esti szél - A tünedékeny pillangó után, - Futék a hegyre... a hegy tetején - Bámulva álltam és szomorkodám; már - Oly messze voltál tolem, fönn az égen - Az esti csillag képiben ragyogtál. - - Gyermekkorom tunt s gyermekéveimmel - Eltünt regényes ábrándim világa, - S vad ifjuvá lett a szelid fiú, - S azóta véled nem találkozám... - De én beszélek hozzád, és te nem - Hallod beszédem; mozdulatlanul - Fekszel, miként az elesett szobor. - Élsz, vagy meghaltál? oh csak meg ne halj, - Inkább hervadjon el minden virág - A föld szinén, s ne légyen több tavasz!... - Hah, végre, végre nyílnak szemeid; - Milyen szemek, mily égeton-vakítók... - Hová jutottam? hol vagyok? talán a - Teremto muhelyében, a hol a - Napok készülnek? ottan, ottan... oh - Ha e két nap az égre fölkerul, - A mindenséget porrá égeti!...« - 'Elég már, bátya, most én rajtam a sor', - Ily hang szakasztá félbe Dávidot, - Jób hangja, a ki mostan érkezett meg, - 'Elég volt, bátya, most én rajtam a sor; - E drága kincsen ketten osztozunk!' - -* * * - Eszmélt Perenna, és csodálkozással - Nézett körul, és töredezve szólt: - »Férjem!... de ez nem férjem... ez sem az; - És e terem... hisz ez nem a mienk. - Hová juték? és férjem hol marad, - Hogy így magára hagyja hitvesét?« - »Férjed, menyecske, messze útazott«, - Ekkép felelt Jób, »kár lesz várnod ot, - Mert míg utából ismét visszajo, - Rég elvirítnak ifju bájaid. - Azért feledd ot, s add nekünk magad, - Hogy részesuljünk mink is a gyönyörben, - Mit férjed a mennyországtól bitorlott.« - »El oldalamtól! vissza, szemtelen!« - Kiálta a no, »vissza!... és ne szólj, - Mert minden szóért s minden léptedért, - Ha férjem eljön, rémesen lakolsz...« - »Ha férjed eljo, akkor?« szóla Jób, - »Hisz mondtam már, hogy messze útazott, - Oly messzire, hogy onnan, a hová ment, - Porszemnek látja a nagy földtekét. - Szóval - hogy ot ne várd hiába - nézd - E kardot s rajta ezt a szép piros vért: - Ez férjed vére... én megöltem ot. - Most hát szabad vagy, szép asszony, szabad! - A noi huség rabbilincsei - Nem korlátozzák többé lelkedet. - Szabad vagy, használd szabadságodat. - Két kar helyett most négy kar vár reád, - Hogy boldogítson ölelésivel.« - Perenna némán és meroen állt, - Némán, meroen, hidegen, fehéren, - Miként holt, csendes téli éjszakán a - Száraz bokor, mit ellepett a hó. - Ott állt Perenna és a kardra bámult, - A melyen olyan drága vér alutt meg. - - E mozdulatlan némaság alatt - Szivét, lelkét mily harczok szaggaták! - A lélek benne ugy sírt, ugy nyögött, - Ugy küzködött, ugy jajgatott, miként - A jég alatt a befagyott patak. - Kitört végtére a kétségbesés, - Kitört belole, mint a tuzokádó - Hegy méhébol a füst s lángoszlopok, - És átkokat szórt, rémes átkokat - Zsivány fejére férje gyilkosának. - De mintha minden átok egy virág - Lett volna, egy-egy illatos virág, - Miket feléje dobnak, hogy szagolja, - Olyan kedvtelve állt a hölgy elott Jób, - S midon az végzé, így kezdette ez: - »Hah, istenemre, hogyha átkozódva - Ily szép vagy, asszony, menj férjhez naponként, - S én férjedet naponként megölöm!... - Átkozz tovább, szép hölgy, én hallgatom, - Ha minden átkod megfogamszik is.« - Perenna Dávid lábaihoz borult, - Átfogta térdét, és így esdekelt: - »Oh ifju, arczod nem oly ördögi, - Miként ezé itt... légy könyörülo, - És ój meg tole, ój meg engemet! - Szeretni foglak, szolgálód leszek, - Csak ments meg engem férjem gyilkosától, - Csak e sátán ellen légy paizsom.« - »Meg foglak óni, gyermekálmaim - Földönföluli tündérgyermeke!« - Kiáltá Dávid, fölemelve ot, - »Meg foglak óni, paizsod leszek; - S ki hozzád nyúlni kíván: annak e - Paizst elobb ketté kell törnie. - Most hát öcsém, Jób, ehhez tartsd magad!« - »Nem ugy, jó bátya«, monda Jób, s szemében - Ellenszegulo dacznak lángja gyúlt, - »Nem ugy, jó bátya! igy nem alkuszunk. - Mi nálunk minden martalék közös, - Azért kettonké e menyecske is; - És ha nem engedsz, tudd: e kard, a melylyel - Férjének irtam úti levelet - A más világra, e kard most is éles, - S karomnak sincsen legkisebb baja!« - Egymás elébe állt a két fiú, - Egymás elébe állt és hallgatott, - Nyelvök helyett most kardjaik beszéltek. - Kompolti Péter jött be s rájok ordít: - »Megálljatok!« s a bajvivók megálltak. - »Apánk, te légy hát köztünk a bíró«, - Igy szóla Jób, »ez asszonyt itt magának - Akarja Dávid bátya tartani; - De én azt mondom: ehhez nincs joga, - Mert o kettonké. Nincs-e igazam?« - »Hitvány fiúk«, szólt megvetoleg apjok, - »Ily hasztalanság annyira feltüzel, - Hogy egymás ellen karddal rontotok? - S ilyen mihaszna pörben engemet - Mertek biróul híni, engemet!... jó; - Igazságot hát én szolgáltatok. - Halljátok: e hölgy nem lesz egyiké sem, - Sem egyiké, sem másiké... igen, - E hölgyet bírni én fogom, magam!« - Kihullt a kard a két fiú kezébol, - Vérök föllázadt, sustorgott, miként - A víz, a melybe a villám csapott, - S dörmögni kezdtek bosszus dolgokat. - Keresztülszúró lángtekintetét - Jártatta végig rajtok az apa, - S parancsolólag így kiálta föl: - »Ki mer mocczanni és morogni, hogyha - Kompolti Péter ezt kiáltja: csitt!« - -* * * - Mibol teremté isten a szivet? - Hogy annyi bútól, kíntól sem hasad meg, - A mennyi érte a szegény Perennát. - - Orizve Salgó szuk falai között - Ült a fogoly hölgy napok óta csak, - De mindenik nap századokra nyúlt, - Azokra nyujtá azt a szenvedés. - Az árva lélek mennyit szenvedett! - Egy pillanatban keble meggyuladt - A fájdalomtól, és más pillanatban - A rettegéstol ismét megfagyott. - Hosszan tünodék, véghetetlenul: - Hogy szabaduljon e falak közul, - S hogy álljon bosszut férje gyilkosán? - És nem talála semmi, semmi módot! - S most jött reá a legnagyobb csapás; - Kompolti Péter így nyilatkozék: - »Szép asszony, benned a sátán lakik, - Te megbüvöltél, napról napra jobban - Tetszel nekem, s ha akarod, ha nem: - Én feleségül veszlek tégedet.« - »Hozzád megyek«, szólt elhatározottan - Perenna, ámde oly hangon, mikéntha - Lett volna a halálnak angyala, - S ezt mondta volna ama szók helyett: - »Kompolti Péter, végórád ütött!« - - Magához híta Dávidot Perenna, - S így szóla: »Ifju, igazán szerettél? - Vagy pillanatra fellobbant lidércznek - Volt lángja csak, mit érezél irántam? - És ha szerettél, mondd: szeretsz-e még?« - »Szeretlek egyre«, válaszolt az ifju, - »Szeretlek, mint a völgyet a patak, - Szeretlek, mint a csillag az eget, - Szeretlek, mint a féreg a gyümölcsöt! - S ha te szeretnél... oh szólj, asszonyom, - Hogy érdemeljem meg szerelmedet?« - »Hogyan?« felelt a no, »egy módja van: - Öcséd megölte férjemet, s apád most - Engem magának hitvesul kiván. - De én apádat, ezt a második - Leendo férjemet szintúgy utálom, - Miként elso férjemnek gyilkosát. - Szeretsz valóban? ugy hát szabadíts meg - E két gonosztól. - A tiéd leszek, ha - Apádat és öcsédet megölöd.« - -* * * - Örök rejtélyü érzés, szerelem! - Te nagy folyó, mely egyszer szemetet, - Máskor virágot hordasz vizeden, - S mind egy helyrol: az emberek szivébol. - Oh szerelem, te végtelen óczeán, - Melynek határát még nem látta senki, - S melynek le nem szállt fenekére senki. - Ott állsz te, óriások óriása, - Mesés nagyságban... hogyha nyúgoszol, - Meglátja széles tükrödben magát a - Határtalan menny minden csillaga; - S ha háborogsz: fölszíneden csatáznak - Az alvilágnak minden szörnyei. - Mindenható ero vagy, szerelem! - Mindenható vagy... angyallá az embert, - Az angyalt ördöggé, az ördögöt - Emberré könnyen átváltoztatod... - - - -* * * - Derult, kék éj volt, tiszta csendes éj, - Vidáman néztek felhotlen magasból - A földre a hold és a csillagok, - Olyan vidáman!... hah, pedig mi történt - A földön? apa- és testvérgyilkolás! - Kigyóként csúszott Dávid a terembe, - Hol apja szunnyadt. Ágya függönyét - Széttolta halkan... reszketett keze, - Mintha kosziklát hengerítene. - »Itt fekszik, alszik«, így gondolkodék, - Meron szegezve rá égo szemét, - »De mily szelíd most arcza, melynek ébren - Minden vonása egy-egy Luczifer; - Vagy csak te látod tán ilyen szelídnek, - Te mindig-gyáva lelkiismeret? - Eredj, hivatlan vendég, menj tova; - Nem hallgatok rád, nem, nem! hasztalan - Nyujtod felém fenyíto ujjadat, - Hijába intesz oly parancsolólag, - Nem hallgatok rád... nézd, nem hallgatok!« - Az alvót ekkor torkon ragadá, - S beléje fojtá a lélekzetet... - Nem is nyögött... egy rángás, s vége volt. - Bevonta ismét a függönyt s mene, - De a küszöbnél visszafordula, - Hogy megtekintse: nem maradt-e élet - Ama testben? nem támadand-e föl? - Az ágy elott megállt... állt, s nem meré - A kárpitot szétvonni újolag. - Nem mert benézni rettento müvére, - S lélekszakadva kifelé rohant - Másik terembe, a hol öcscse volt. - A zajra Jób fölébredett s fölült, - S fél eszmélettel nézte a jövot, - S midon egészen eszmélt, akkorára - Keblében járt a gyilkoló aczél, - A melyet bátyja a falról ragadt le. - De nem halálos volt Dávid szurása, - Feléje lépett tántorogva öcscse, - Hogy megragadja öldöklo kezét... - Egy új suhintás és Jób homlokát - Elboritotta vére, s összedolt. - A kardot messze dobta Dávid, és - Futott, futott ki, mintha lépteit - Követte volna százezer boszorkány, - Lidércz, kisértet, ördög s minden, a mi - Irtóztató a képzeletben él. - Futott; futott, és nem tudá: hová fut? - Sötét sarokban megvoná magát, - Szemét behunyta, hogy ne lássa a - Számithatatlan rémeket; de látta - Még akkor is, ha behunyá szemét. - S majd apja halvány arcza állt elotte, - Majd öcscse véres, megvagdalt alakja. - Intett kezével, hogy távozzanak; - Nem távozának. Mindig közelebb - Jöttek hozzája... egyre közelebb... - Beléje vágták végre körmüket... - Torkon ragadták... lég után kapott, - S egy jajnyögéssel összeroskada. - Midon fölébredt, reggeledni kezdett, - A hajnalfény betört az ablakon; - Körultekinte, s akkor látta meg, - Hogy apja ágya mellett feküvék. - »Apám, ébredj föl, ébredj... hallod-e?« - Szólott megrázva a holttetemet, - »Mit alszol, hosszan, mint a mormotér? - Már fényes nap van. Jer, menjünk rabolni... - Szabad vásár van, minthogy nincs király. - Menjünk rabolni, szálljuk meg Gedovárt; - Tiétek minden kincs, arany... nekem - Nem kell egyéb, csak a vár asszonya. - De kelj föl hát! ne rángattasd magad - Hiába. S még sem ébredsz föl... no semmi, - Fölébredsz majd az ítéletnapon. - De akkor ki ne böffentsd valahogy - Az istennek, hogy én voltam, ki téged - Elaltatálak, mert megfojtalak!« - Elindult és ment a szomszéd terembe, - »Hát ez ki itten?« kérdé, öcscse testét - Megrugva, »mit? te volnál, Jób öcsém? - Mi a manó, hát a földön heversz? - Neked bezeg jó ágyad lehetett. - Bordáidnak becsuletére válik, - Hogy nem jajgatnak ilyen durva ágyon. - Hanem hát kelj föl s mosd meg arczodat, - Hiszen mero vér; kelj föl, hallod-e? - Mi a tatár, ugy veszem észre, hogy ma - Fölkelni nincsen kedve senkinek. - Annál jobb. Oh ez pompás alkalom! - Szép kedvesem most megszöktethetem...« - S ment a szobába, hol Perenna volt. - »Megölted oket?« kérdezé a hölgy. - »Kit öltem én meg?« fölkiálta Dávid, - »Én meg nem öltem senkit, senkit is! - Ottan feküsznek szépen, csendesen, - Egyik fehér és a másik piros. - Jer, angyalom, jer. Mélyen alszanak; - Megszökhetünk. Jer. Senki sem vesz észre. - Fölnyargalunk a bástya tetejére, - S onnét aztán az égbe röpülünk!« - »Hah, ez megorült«, gondolá Perenna, - S borzadva hátrált; de az ifju ot - Ölébe fogta s vitte kifelé. - A no sikoltott. »Csitt, légy csendesen, - Mindenre kérlek, a mi szent elotted!« - Szólott az ifju, »fölkel valaki - Zajodra, s akkor el nem szökhetünk, - Elfognak... hah nézd, nézd, már jonek is!« - Ezzel rohanni kezde, fölrohant - A bástyafalra. »Most röpülj!« kiálta, - »Mingyárt ott fönn, ott fönn leszünk az égben«, - És átszoritva a hölgyet, leugrott... - Alant a mélység sziklacsúcsai - A vértül és a hajnaltól pirultak. - -* * * - Dávidnak már nem kelle temetés, - Elnyelte ot a vár alatti mélység, - El volt temetve. S a ki eltemesse - Apját s öcscsét: nem volt ember reá. - Kipusztulván mind a Kompoltiak, - Elosztották a rablott kincseket - Legényeik; de osztozás alatt - Egymásnak esvén kardot fogtanak. - Kevés jutott el épen közülök. - Nagy részt elestek, és holttesteik - Az éhes hollók tápláléki lettek. - Igy állt sokáig Salgó zajtalan, - Csak a hollóknak károgása szólt - Holttetemekkel megtelt udvarában; - S alant a völgyben a népség futott - A szél elol, mely Salgóról jöve. - -(Dömsöd.) - - -SZILAJ PISTA. - -I. - - Jó ideje, hogy a nap lenézett. - Pihennek az elfáradt révészek, - A révházban pihennek, alusznak. - Szilaj Pista maga nem alszik csak. - - Szilaj Pista, toled én azt kérdem, - Hogy miért vagy te még most is ébren? - »E kérdésre én csak azt felelem, - Hogy ébren tart engem a szerelem.« - - Holdvilágos éjben Szilaj Pista - Csónakát a partról eloldozta, - Az evezot is kezébe vette, - Át is ment a vízen a szigetbe. - - A Dunának kello közepében - Áll a sziget virágos kertképen. - A szigetnek legszebb virágszála - Egy vén halász fiatal leánya. - - A vén halász nádvityillójában - Subaágyán alszik már javában. - A vén halász fiatal leánya - Sziget partján vár Szilaj Pistára. - - Mikor átért a szép révész legény, - Jó dolga lett rózsája kebelén. - Csókolóztak... de nem mondom ezt el! - Tele van a világ irígyekkel. - - Legtüzesebb bor a szép lyány csókja, - Csók az észnek könnyen zavarója; - Pistának is megzavarta eszét, - Származott is tole tarka beszéd. - - »Lidi lelkem, Lidim, galambocskám, - Gyöngyvirágom, aranyos halacskám, - Gyémánt gyurum, csillagom sugára, - Csókolj agyon hajnal hasadtára. - - Fekete a pillád, kék a szemed, - Mint mikor a felho kettéreped. - A megrepedt felhoben kék az ég, - S mint ebben a csillag, szemed ugy ég. - - Ha egyetlen egy füzért fonnának - Minden virágából a világnak, - Át nem érné az én szerelmemet, - Olyan nagy!... s az egyedül a tied. - - Szerelmemnek nincs határa, vége; - Hát a tied ily végtelenség-e? - Csak szerelmed határát ne érjem, - Mert ott, kis lyány, jaj néked, jaj nékem! - - Egy óriás alszik ott, angyalom, - Egy óriás, az én indulatom; - Mihelyt oda érkezünk: fölébred, - S összeszaggat engem úgy, mint téged.« - - Igy beszélt az ifju révészlegény, - De megnyugott a lyány tekintetén, - Tekintetén, mely ezt magyarázta: - Szerelmének nincs vége, határa. - - Még sokáig váltogatták a szót. - Közelökben a fülemile szólt; - Vagy tán nem is madár dalolása - Volt ez, hanem szivök dobogása. - - Elváltanak egymástól végtére - Szép reménynyel a jövo estére. - Az ifju ment a révésztanyába, - A leány ment apja kunyhajába. - - Csendesség volt az egész vidéken, - Hajlott a hold lefelé az égen, - Gönczölszekér rúdja is leállott, - A fiastyúk föl magasra szállott. - - Csendes a révkocsmárosnak háza, - A szello a bokrokat nem rázza, - Semmi sem szól, csak a Duna habja, - Mely a komp oldalát locsolgatja. - -II. - - A vén halász város piaczára - Hordta halát a hetivásárra. - »Gyere velem a városba, lyányom.« - »Ha kivánja keed, apám, nem bánom.« - - Apa, leány a városba mentek. - Hejh, csak ne lett volna épen péntek! - Eloször volt a városban Lidi, - Azért nem tetszett ez a nap neki. - - De csakhamar ezt elfelejtette - A városi zajnak közepette. - Jöttek czifra, szép ruhás urfiak, - S a szép lyánynyal csintalankodtanak. - - Szólt egy urfi, ki mellette megáll: - »Hol termettél, gyönyöru virágszál?« - Felelt Lidi: »Lenn a szigetségben - Termettem a Duna közepében.« - - Szólt az úrfi: »Már ez derék dolog! - Mert hisz én is oda való vagyok. - Csak azt mondd meg, van-e már szeretod? - Ha van, inkább engem szeress, ne ot.« - - Felelt Lidi: »Hogy van-e szeretom? - Azt én senki orrára nem kötöm, - Ha az úrfi tudni ugy kivánja: - Van czigányné s van annak kártyája.« - - Ment az úrfi, mivelhogy ot Lidi - Csak igy apró pénzzel fizette ki; - De még is a lyány meg nem állotta, - Egyet pillantott utána lopva. - - - Ezek után egyszer sok idore - Kiült Lidi a Duna szélére, - Dunaparton vad virágok között - Ülve a kis leány hálót kötött. - - Ereszkedett már a nap lefelé, - Festegette a bokrok levelét, - Befestette pirosra, sárgára, - Piros fátyolt huzott a Dunára. - - A kis lyány a hálót csak kötötte, - S im megzörren a bokor mögötte, - Ki az? ki jön?... egy fiatal vadász. - »Szép jó estét, galambom; mit csinálsz?« - - »Ha nem vak, hát látja, mit csinálok; - Látja az úr, hogy kötöm a hálót;« - Igy felelt a kis leány kereken, - Hogy melléje lépett az idegen. - - Szólt a vadász: »Te hamis kis leány! - Arczod rózsa, de beszéded csalány. - Látom, te még most is a régi vagy, - Szemed s szavad a szívben sebet hagy. - - De ismersz-e, jut-e még eszedbe, - Hogy láttuk már egymást az életbe'? - Láttuk egymást egy hetivásáron... - Emlékszel-e még rá, szép virágom?« - - Felelt Lidi: »Azt én megengedem, - Hogy úrfi már találkozott velem; - De nem olyan nagyok szépségei, - Hogy el ne lehetne felejteni.« - - S így a mit a vadász úrfi szólott, - Minden szóra kapott egy jó tronfot, - Még sem tudott bosszankodni rája, - Arra a kis csintalan leányra. - - Hát csak azon vette észre magát, - Hogy a sötét éjszaka már beállt, - És így szóla: »Tudod-e, aranyom, - Hogy az útat innen én nem tudom. - - Rám nézve hát rettenetes baj van, - Ha csak tán te nem könyörülsz rajtam. - Légy kisérom csak az erdoszélig, - Vagy akár a szobám közepéig.« - - Lidi végig gondolta a dolgot: - Ez az úrfi oly sok szépet mondott, - Oly nyájasan, oly szivesmelegen, - S o mindezért háladatlan legyen? - - »Világért sem leszek háladatlan!« - Szólt a lyányka elhatározottan, - Szólt magában, azután ezt mondta - Fennszóval, a vadászra pillantva: - - »Jojön hát az úrfi, jojön velem, - De hazáig el nem kisérhetem, - Elkisérem csak az erdoszélig... - Mert az embert könnyen megitélik.« - - És elmentek. Mire Lidi megjött, - Szilaj Pista már régen kikötött. - »Régen várlak, hol jártál, galambom?« - Ez nem tudta: hirtelen mit mondjon? - -III. - - Lidinek a magaviselete - Akkor este különös lehete, - Mert Pistának az sehogysem tetszett, - S kegyetlenul gyanakodni kezdett. - - Hejh a gyanú furcsa gyermek pedig! - Mihelyest a világra születik, - Mingyárt éhes, mingyárt enni vágyik; - S ha jóllakott: szörnyeteggé válik. - - Mit tett Pista? már a másik este - Bokor mögé bujt titokban, s leste... - Tán maga sem tudta, hogy mit lesett? - Csak várta, hogy mit hoz a vakeset. - - Nem soká várt, hogy egy úr érkezett, - S hallott tole édes beszédeket, - Mikre Lidi csak ugy irult-pirult. - Szilaj Pista mérgében majd megfult. - - S ha még nem lett volna más, csak beszéd, - De az úrfi meg is fogta kezét - A leánynak, sot meg is ölelte... - Poklokra szállt Pistának a lelke. - - Fölugrik, az urfit megrohanja: - »Gyilkos, zsivány, gaz, lator, haramja! - Igy csábítsd el más ember mátkáját...« - S kirántotta zsebébol bicskáját. - - A bicska a vadász szivének ment, - De a vadász puskával állt ellent, - Puskaagygyal úgy ütötte fobe, - Hogy hosszában elbukott a fube. - - Mikor Pista magához tért megint, - Lassan fölállt, jobbra-balra tekint, - Senkit sem lát... sem vadász, sem leány. - Azt gondolja: csak álmodott talán. - - Hogy nem álom, azt onnan tudta meg, - Mert vére még akkor is csepegett. - Sírt bujában, sírt, sírt... könnye, vére - Összefolyva csorgott le képére. - -IV. - - Szép Lidihez a vadász el-eljár, - S bátorsággal ölelkezhetnek már, - Nem tartanak semmi ellenségtol, - Szilaj Pista eltunt a vidékrol. - - Szilaj Pista elment nagy bujában; - Hol bujdosik most, melyik világban? - Eros szélvész volt szive bánata, - Szegény fiút messze ragadhatta. - - Vándo'lt Pista, hátra sem tekintvén, - Meg sem állt, csak a Bakony közepén; - Bakonyerdo kello közepében - Megpihent egy vén cserfa tövében. - - Pihent ám, de nem pihent, csak teste, - Lelkét o le nem csendesíthette. - Teste tó volt, lelke benne a hal. - Bár a tó áll: a hal benne nyargal. - - »Zsivány leszek, zsivány, utonálló, - Végesvégül bitófa-czifrázó! - Mit bánom én? jussak a bitóra, - Az lesz nekem legboldogabb óra.« - - Kiült a nagy országút szélére, - S várakozott jó módú vendégre, - Kinek oly nagy teher lesz zsebében, - Mint o neki bátorság szivében. - - Jött is egy úr nem igen sokára, - Gyorsan hozta ot négy paripája, - Négy paripa czifra szép hintóban. - Fönn a bakon kocsis és hajdú van. - - »Megállj!« kiált Szilaj Pista rája, - »Mozduljon, a ki halálát várja!« - A halálra egynek sem volt kedve, - Megállottak, kové merevedve. - - Pista oda lépett s minden zseben - Keresztülment lelk'ismeretesen; - A mit talált, szépen ki is szedte, - Messzely bor árát sem hagyott benne. - - »Elmehettek!« szóla mostan Pista; - »Hó megállj!« kiáltá a kocsisra, - Ki az ostort már kezébe vette, - »Nem vagyok én zsiványnak teremtve... - - Itt van, uram, egy fillérig pénze.« - Az úr reá nagy szemekkel néze, - Nem tudta: a dolgot mire vélje? - Tán csak tréfál a haramja véle? - - Nem tréfált o, a pénzt visszaadta, - A hintónak hátát forditotta, - És elindult és tovább bujdosott. - Vitt magával bánatos haragot. - - Meddig tartott bizonytalan utja? - Merre járt-kelt? o maga sem tudja; - Mig egyszerre csak azt veszi észre, - Hogy a Duna partjaihoz ére. - - Dunaparton áll a révház felett, - Hol annak elotte révészkedett, - Átellenben Lidiék kunyhaja... - Pistának kél keserves sóhaja. - - »Lidi, Lidi, mért voltál csapodár?... - De, szegény lyány, tán meg is bántad már, - Hu szeretod tán már megsirattad, - A ki annyit szenvedett miattad. - - Ha megbántad hutelenségedet, - Elfelejtem a megtörténteket. - Magadat csak ezután becsüld meg: - Megbocsátok, mert nagyon szeretlek!« - - Ezt gondolta s a ladikba lépe, - Hogy átevezzen a szigetségbe, - S hogy Lidinek szóval azt elmondja, - A mi mostan volt csak gondolatja. - - Épen mikor a ladikba lépett, - Háta mögött hallott ily beszédet: - »Hejh, atyafi, mi is átakarunk, - Várjon kend, jó borravalót adunk.« - - Pista majd befordult a Dunába, - Mert Lidit s a vadász-urfit látta; - Rájok ismert, bár jó messze voltak, - S vége járta már az alkonyatnak. - - Félig-meddig összeszedte magát, - Míg amazok elérték csónakát. - Hejh, mikor a csónakba bementek, - Gondolhatni, mint rémültenek meg. - - Pista gyorsan el kezdett evezni, - Nem lehet azt a kínt megnevezni, - A mit a lyány és az úrfi érzett. - Nem tudták: hogy kezdjék a beszédet. - - Pista nem szólt, hanem csak evezett. - Már közel volt hozzájok a sziget, - És csak akkor vette észre magát, - S hirtelen megfordítá csónakát. - - »Hova?« szólott most az úrfi, »vissza?« - »Nem egészen«, felelt neki Pista, - »Csak a Duna közepéig... ottan - Veletek egy kis számadásom van.« - - És a mire kimondta ezeket, - Már a Duna közepén evezett. - Itt a vízbe dobta a lapátot, - S a ladiknak legvégére hágott. - - »Tudjátok, mit?... meguntam éltemet, - És azt ti miattatok untam meg; - Elmegyek a más világra... hanem - Nektek is el kell ám joni velem!« - - Szólt s fölforditotta a ladikot. - Mind a három a Dunába bukott. - A csalfa lyányt Pista megölelte, - Hogy mellette hagyja ot el lelke. - - De a midon az úrfit meglátta, - Hogy úszni tud, hogy úszik javába': - Utána ment, és ot ölelte meg, - S küzdöttek, mig el nem merültenek. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -1847. - -* * - - -BOLOND ISTÓK. - - »Jön biz a, tagadhatatlan, - Mindjárt itt lesz a hátam megett, - S mily haragos! soh' se láttam - Ilyen gyilkos szemeket. - - Korbácsolja lovait, - S a gyeplot közéjök vágta, - Ugy jön egyenest nekem - Sebesen, ló halálába. - - Hallj' az úr, - Legyen annyi embersége, - Hagyjon békét én nekem, - Menjen félre pokol fenekébe. - - Hisz elég nagy ez a puszta, - Megférünk egymás mellett is könnyen - Mért törnénk tehát egymásra? - Egyik jobbra, másik balra menjen. - - És ha épen úgy kivánja, - Hát meg is süvegelem, - Csak térjen ki az utamból, - Csak hagyjon békét nekem.« - - Igy beszél a jámbor ifju - A záporhoz, mely utána nyargal, - De biz ez nem fordul el, hanem - Utóléri, s dol rá vad haraggal. - - És az ifju? - Ott helyben megáll meroen, - Mint Caesar, midon meglátta - A gyilkot Brutus kezében. - - S köpenyét, mint Caesar, - Rá voná a képire... - Azaz hogy rá vonta volna, - Ha lett volna köpenye. - - De azért, mint a kinek nyakában - Egy pár bunda és köpönyeg, - Oly nyugottan áll, s ezt mondja - Kimondhatatlan egykedvüleg: - - »Jó; ha nem hallgatsz rám, - Üssön a mennyko beléd. - Majd meglátom, melyikünk - Unja meg elébb. - - Istenemre, én vagyok tán - A világon a legjobb keresztyén, - Mert biz annyiszor még senki sem - Keresztelkedett meg, mint én. - - Mennyit, mennyit mos a zápor engem! - Hanem hiszen szerecsent mos, - Mert biz én a milyen - Egykoron valék, olyan vagyok most. - - Leáztathat rólam - Az eso minden ruhát, - De nem áztathat le egyet: a - Philosophiát. - - Az már aztán a szabó, - A ki ezt a ruhát varrja; - S milyen olcsó! ingyen kapni, - S még is milyen kevés hordja.« - - Igy elmélkedik az ifju ember, - S erre oly jó ízut kaczagott, - Hogy a zápor megbosszankodott rá, - S még kegyetlenebbul szakadott. - - De az ifju gyozte türelemmel, - Állt vidáman és nyugodtan; - Gondolá, hogy zúgolódni - Teljesen méltóságán alul van. - - Végre is a mérges felho - Szégyent vallva távozék, - S szivárványos lett - talán az - Ifju kedvétol - az ég. - - »Szép szivárvány!« szólt a vándor, - »Mint életem, olyan tarka, - S olyan fényes, mint jövendom - S mint a paradicsommadár farka; - - Szép szivárvány, szép diadalív, - A verofény tiszteletire, - Hogy a vészen, a felhokön - Gyozelmet nyere; - - Szép szivárvány, messze vagy te tolem, - Jaj de messzebb még a város, - A nap vége pedig már közel, - És az út irtóztatóan sáros. - - Én ugyan próféta nem vagyok, - Hanem annyit merek jóslani, - Hogy ma nem gyönyörködhetnek már - Bennem a város leányai. - - Sajnálom szegényeket, - De hijába, nem tehetek róla... - Hogyha még is szállni tudnék, - Mint amottan az a gólya. - - Mit csináljak hát? - Ha az éjet itt kinn töltöm, - Gyönyöru mulatságocska lesz, - Nedves háttal sáros földön... - - Bár Bolond Istóknak hínak, - Ily bolond csak nem leszek - - Mit tünodöm? amott egy tanya, - Bemegyek. - - Zsiványfészek is lehet - Barátságos alakjára nézve, - De nincs annak félelem szivében, - A kinek még bányában a pénze. - - És a kémény füstölög, - Ergo tuz van a konyhán, - Ergo megmelegszem, sot még - Vacsorálok is talán. - - Mily szerencse, mily boldogság, - Hogy tanultam logikát, - Most ezt föl sem érném észszel... - Éljenek az iskolák!« - - Ez komor tanya, - A hová az ifju mégyen, - Mélyen benn a - Puszta közepében. - - Félig ép, - Félig rom; - Ház-e vagy - Sírhalom? - - Mint az árva gyermekek - Anyjok sírhalmánál, - Egy pár vad fa körülötte - Olyan szomorún áll. - - És pedig nagy épület, - Nem paraszt komíves rakta, - Drága mu, - Csak hogy az enyészet lába rajta. - - Oldaláról hull a vakolat, - Kopott zsaluk lógnak lefelé, - Mint helyökbol kifeszíté - Egyik-másik kósza szél. - - Az ajtó elott egy - Életúnt komondor, - Ellenséget s jó barátot - Egyaránt megmormol. - - Hátul a cselédház, oldalánál - Egy öreg mogorva béres lézeng; - Dolgoznék, ha dolgoznék, - Balta és járomszög a kezében. - - Minden oly bús, - Oly kedvetlen, - Mintha egy világnak - Átka volna itten. - - Gondolá is fiatal barátunk, - Hogy elért e tanya közelébe: - »A tatárjárásnak itt talán még - Mostanában volt csak vége. - - De ha benn még mostan is Timurlán, - Dzsengizkhán s az egész Tatárország, - Még ugy is belépek; lábamat - Vissza még ez urak sem riasztják.« - - S a küszöbre - És belépett, - S láta egy vénséges - Asszonyképet. - - A parazsat túrta - Csipteto vasával... - Szólt az ifju hozzá - Elragadtatással: - - »Jó estét magának - Szerelem galambja, - Ifjuság rózsája, - Nagyanyám nagyanyja!...« - - De az érdemes hölgy közbevágott - A beszédnek végét el nem várva: - »Mit keres kend? isten hírivel - Menjen arrébb, ez nem csárda. - - Majd biz itt minden sehonnait - Befogadni, hát hogy is ne! - Kivált ilyen tájban, - Mikor itt van már az este.« - - »Ejh, babám«, felelt a vándor, - »Hisz nem ment el az eszem, - Hogy beüssem orrom ilyen helyre, - Ha el nem esteledem. - - Ép azért, mert este van...« - De szavát el nem végezheté, - Nagy csetepatéval küldte - Ot az asszony kifelé. - - O nem tágitott. »Ki itt az úr?« - Kérdezé, - »Véle szólok; vigyük az ügyet - O elé.« - - »Itt az úr, mi a baj?« - Szólt egy tompa hang, - Mintha szólna tenger - Fenekén harang. - - Hófejér aggastyán volt az úr, - Hófejér bajuszszal és szakállal, - Homlokán kevés haj, sok redo, - Úgy állt ottan komoly méltósággal. - - Úgy állt ott meroen, - Mint egy sírkereszt, - Melyet tél-idoben, - Tiszta hó fedez. - - Úgy állt, mint egy egész temeto, - Melyben oly sok, oly sok a halott, - S látható volt jól, hogy az öröm van - Legrégebben eltemetve ott. - - És az ifju lelke a pajkosság - Tarka köntösét rögtön letette, - S szólt illendo szerénységgel - S tisztelettel közeledve: - - »Jó uram, bocsánat! - Útazó vagyok; - Még ugyan nem fagytam meg, de - Nem is izzadok. - - Nagyon utolért a zápor, - Át találtam ázni egy kicsit, - Engedelmeddel fölmelegenném - S megszárítnám a ruhámat itt. - - S ha jóságodból ezen kivul - Még maradna egy darabka hátra, - Azt csak arra használnám, hogy - Megmaradnék itten éjszakára.« - - »Jól van«, volt a kurta válasz, - S ezzel befordult az agg. - Kurta volt a válasz, ámde több - Nem kellett az ifjunak. - - Fönn termett a tuzhelyen, - A láng mellé guggolt szépen, - S ult kevélyen és vidáman, - Mintha ulne egy királyi széken. - - »Most nekem áll a világ!« - Ekképen gondolkodék, - »Tudtam, így lesz, és azt is tudom, - Hogy vacsorám is lesz még.« - - Ezt gondolta, s összevissza - Gondolt minden tarkabarkát, - És miért ne gondolt volna? - Hisz Bolond Istóknak híták. - - A mi volt és a mi lesz, - A mi nem volt s nem leszen, - Minden, minden - Megfordult a fejiben. - - S a mit o magában gondolt, - Ki is szokta mondani; - No hiszen a vén anyónak - Volt mit hallani! - - Három vendégoldalas szekér - Sem bírná el, annyit fecsegett ott, - S olyakat, hogy rajtok az anyó is - Néha még - uram bocsá'! - mosolygott. - - Hejh pedig ezt vajmi régen, - Régen nem tevé már, - Szinte csikorgott belé a szája, - Mint a megrozsdásodott zár. - - De hogy minden mértéken fölul - Hosszu ne legyek: - Mint az ifju jóslá, meghivá ot - Vacsorára az öreg. - - »Ejnye, ejnye«, gondolá az, - Másod ízben rakva meg a tányért, - »Ez a Matuzsálemína - Hogy kitett magáért! - - Hiszen ez királyi vacsora; - Kár, hogy ilyen búsan költjük el... - Megszólitom az öreg urat, - Ha felel, ha nem felel. - - Jó uram, tisztelt úr, - Ételed jó, de egy híja van. - Az az egy híja, hogy - Nagyon sótalan. - - Nem ezt a sót értem... mással - Szoktam sózni én az ételt: - Mulatással, - Víg beszéddel. - - A halak is kaczagnának rajtunk, - Ekkép látva minket... - Avagy siralomházban vagyunk tán, - S holnap már kivisznek? - - Fél halál a hallgatás, - Tole szinte félek én; - Ha te restelsz beszélni, - Majd beszélek én. - - Történet, földmívelés, müvészet, - Csillagászat, természettan, - Költészet, jogtudomány, kuruzslás, - Mind, mind, mind a fejemben van. - - Ismeros elottem - Éjszak, dél, kelet, nyugat, - Jártam fényes palotákban - És rongyos kunyhók alatt. - - Mondd, mirol beszéljek?« - És az agg (inkább szemeivel, - Mint hangjával) ekkép válaszolt: - »Engemet már mi sem érdekel.« - - »Oh, uram, ne mondd ezt«, szólt az ifju, - »Isten ellen vétkezel vele... - Elzárkozni e dicso világtól, - A mely széppel, jóval úgy tele!« - - »Tele széppel, jóval«, mormogá az - Aggastyán fejét megrázva, - »Tele széppel, jóval, meglehet, de - Legfölebb csak néhányok számára. - - Majd ha hetven, nyolczvan év keservét - Hordod a szíveden, - S közte még csak egy hervadt virág, - Egy szép emlék sem leszen, - - Majd ha dolni készül élted fája, - S azt sem mondhatod, - Hogy ágán a boldogság-madár - Egyszer nyugvék, egy dalt csattogott. - - Hanem a kínszenvedések függtek - Rajta, mint akasztott emberek: - Akkor mondd meg, milyen a világ, - Akkor mondd meg, fiatal gyerek. - - Tél vala már ifjuságom, - Hát öregkoromnak, - Hát ennek még - Milyen nevet adjak? - - Szerettem; szerelmem angyal volt, - Ott fönn született az égben, - S gyalázat sarával megdobálva - Halt meg itt lenn, a földön, szeméten. - - Hogy virágtalan volt tavaszom, - Kétségemnek rémeit legyozve, - Jó reménynyel néztem a kalászos - Nyár elé és a gyümölcsös oszbe. - - Eljött s elment mind a ketto, - És mi hasznom benne? - Hogyha mindent elbeszélnék, - Szíved megrepedne. - - Hosszu fájdalom rövid tartalma: - Sírban két jó gyermekem, - Még egy él, és ez rosz ember - És irántam idegen. - - Elhagyám, s már nem láttam sem o, sem - A világot tíz esztendo óta, - És ezóta nincs egyéb érzelmem, - Mint bevágyni, be a koporsóba. - - Én bevégzém számadásom - Az élettel, - Mit akarhat még velem, hogy - Nem ereszt el? - - Kiivott már mindent, bennem - Semmi nem maradt, - Mért nem dobja hát el már az - Üres poharat? - - Átkozott légy, élet, - Légy elátkozott, - A ki rabszolgádat - Ekkép kínozod! - - Átkos, átkos a világon minden, - Egy van csak, mi áldást érdemel, - Az az egy kicsiny gödör, hová az - Élet minket nem kisérhet el. - - Milyen áldás, ott lenn porladozni, - Elfeledni, hogy valánk, - Hogy ama nagy kínpadon szenvedtünk, - A melynek neve világ!« - - Itt megállott a sok évnek - És sok búnak embere, - És az ifjú szót emelni - Csak hosszú szünet multán mere: - - »Szent elottem minden fájdalom, - Kettosen szent az öreg szivé... - Nem akarlak bántani; bocsáss meg, - Ha beszédem lelked sértené. - - Jó uram, te vétkezél, - Turd tehát a büntetést, - Mely ha nagy, azért az, mert - Bunöd is nagy: a kétségb'esés. - - Ez a bunök koronája, - Minthogy ez nem más, - Mint a legsötétebb - Istentagadás. - - A kétségb'esés pokoli hang, - A mely fölkiált az égre: - Nincs tebenned isten, a kinek - Gondja volna az emberiségre. - - S méltó rá bizonynyal, - A ki ezt kimondja, - Róla hogy kezét a - Jó isten levonja; - - Mert van a világnak atyja, - Van egy hu gondviseloje, - Minden ember megláthatja, - A ki el nem fordul tole. - - Csak ne légyünk türelmetlenek! - Néki sok a gyermeke, - Ne kivánjuk, hogy minket tegyen - Mindeneknek elibe. - - Itt a törvény: »várj sorodra«, - És nem vársz hiába; - Mint a nap a föld körul, úgy - Vándorol jósága. - - S nincs itt a kit elkerulne, - Ha ma nem jött, eljön holnap... - Míg az ember boldog nem volt, - Addig meg nem halhat. - - S a boldogság soh' sem késo, - És ez oly buvszer, mitül - - Essék csak egy csepp beléje - - Egy tenger megédesül.« - - Még soká beszélt az ifju, - És az agg mindig jobban figyelt, - S ugy szivá be lelke e beszédet - Mint a gyermek az anyatejet. - - És midon elhallgatott az, - Álmélkodva kérdezé az agg: - »Hol tanultad ezeket? - Ki vagy, ifju, hogy hínak? - - Az pedig a komolyságot - Már nagyon megunta, - S válaszát vidáman, pajkosan - Ilyeténkép mondta: - - »Hol tanultam ezeket? - Egy bagoly beszélte, - A midon egy vészes éjjel - Egy odúban háltam véle. - - Ki vagyok? sehonnai, - Se országom, se hazám, - Valamely vándormadár - Lehetett az osapám. - - Járok-kelek a világban, - Ma itt vagyok, holnap ott, - És a kinek tetszik, annak - Emelek csak kalapot. - - Minél többet éhezem és fázom, - Annál több az örömem, - Mert annál szebb lesz jövendom, - Minél rútabb jelenem. - - S hogy hínak? biz én már jóformán - Elfeledtem igaz nevemet, - Azt tudom csak, hogy most a világ - Bolond Istóknak hí engemet.« - - Másnap reggel Bolond Istók - Fölvevé kis batyuját, - Oda állt a vén gazdához - És elmondá búcsuját: - - »Isten hozzád, jó öreg, ha egykor - Boldog lészsz, gondolj reám, - Jussak akkor az eszedbe, a ki - Boldogságodat megjósolám.« - - Megfogá kezét a - Remego aggastyán, - S szóla, s egy nehéz könny - Pergett végig arczán: - - »Isten hozzád, ifju ember, - A kitol én... a ki bennem... - A ki nékem... látod, látod, - Hogyan kell a szót keresnem. - - Isten hozzád... vagy nem, - Mondok valamit: - Ne bucsúzzunk még el, - Maradj vélem itt. - - Maradj itt, míg meg nem únod - E tanyát, - És ha tetszik, maradj itt az - Élten át. - - Mondd el, a mit tennap mondtál, - Mondd még százszor el nekem, - Olyan jól esik azt hallanom, - S végre majd el is hiszem. - - Úgy-e itt maradsz, barátom?« - Szólt az ifju: »Maradok; - Kötelességem maradni, - Ha már így van a dolog. - - Az olyan beszédben - Ha kedved telik, - Elbeszélek én, ne félj, akár - Száz esztendeig...« - - Kinn azonban zaj van, - Kocsi érkezett; - Kocsi itt e pusztán! - Vajon ki lehet? - - »Nem szabad bejoni senkinek!« - Igy kiálta ki az agg... - »Én nekem sem, nagyapám?« - Szól kivul egy édes noi hang. - - És kinyílt az ajtó, - És bejött a lyány, - Oly fiatal, oly szép, - És oly halovány! - - S rá borult a bámuló öregre, - Könnye, csókja égeté két arczát, - S így önté ki - Lelke harczát: - - »Unokád függ rajtad, nagyapám, - Úgy ölellek át, mint a keresztet, - Áhitattal és reménynyel... hangom - Fájdalomtul és örömtül reszket. - - Jöttem hozzád ótalmat keresni, - Hol találnám azt, ha nálad nem? - Jaj, hogy erre rászorultam, s százszor - Jaj, hogy apám az én ellenem! - - Tole futok, védj meg ellenében; - Szívtelenul férjhez menni készt, - Van-e annak, van-e annak szíve, - Ki egy szívet összetörni kész? - - Kérelem s könny, mind hiába volt, - Koszoborra hulltak könnyeim... - Oh, ha itt is ugy járok, mint ottan, - Lesz-e több ily sors, mint az enyim? - - Értem, értem, mit jelent e - Szemrehányás szemeidben, - Úgy-e azt, hogy az utósó - Szükségbol vagyok csak itten? - - Ne itélj meg, százszor jöttem volna, - S apám tiltá, hogy ne jojek el, - O mondá, hogy senkit sem szeretsz te... - Ah, hogy ot mindig vádolnom kell! - - Csak hogy itt vagyok végtére, - El sem hagylak már ezentul, - Hogyha csak te - Ki nem kergetsz hajlékodbul.« - - Mennyit nem akart felelni - E beszédre az aggastyán, - És, egy szó kevés, de annyi - Sem jöhetett ki az ajkán. - - Könnyhullása, zokogása - Volt a felelet, - És hogy édes könnyeket sír, - Látni lehetett. - - Mint két árviz, a mely - Összejo, - Összefolyt fölötte - Múlt s jövo, - - És e tenger ot örök - Elnyeléssel fenyegette, - Vagy ha életét nem is, de - Elméjét nagyon féltette. - - Végre is csak tört eszméket monda: - »Van tehát, ki engem is szeret, - Mintha feketedni érzeném - Ezeket a fejér fürtöket! - - Mily kicsiny volt, hogy utószor láttam... - Milyen szépen néz reám... - Ifju ember, hol vagy? nézz ide, - Ez az én kis unokám! - - Ifju ember, addsza kezedet, - Mert hiszen te mondtad: - Míg az ember boldog nem volt, - Addig meg nem halhat. - - O hozzám jött, volt bizalma bennem... - Többé már el sem hagy... - Védni foglak isten, ember ellen, - Kis unokám, ne félj, jó helyen vagy.« - - És ki tudja, még mit - Össze nem beszélt, - Összevissza hányva - Végét, elejét. - - Kinn azonban ujra zaj van, - A leányért apja jött, - De kilép az agg s reá dörg: - »Át ne lépd e küszöböt, - - Nem szentségtelen lábnak való ez, - A tied szentségtelen... - Vagy jer, azt megteheted: taszíts el - És gázolj keresztul testemen. - - Lyányod itt van... lyányod? - Többé nem tiéd, - Mért is volna? ot ugy is csak - Veszni kényszerítenéd. - - Megtagadtad egykoron apádat, - Megtagad most téged gyermeked... - Él az isten s orizi törvényét, - Orködik az igazság felett. - - Meg nem átkozlak, de - Meg sem áldalak... - Menj el ugy, hogy többé - Ne is lássalak.« - - És a fiú nem mert közeledni, - Összezúzva távozék, - Apja keményen parancsolólag - Nyujtotta ki jobb kezét; - - Úgy állt ott az aggastyán - Bús hideg fönségben, - Mint a jégnek oszlopa - Éjszak tengerében. - - A midon már messze járt fia, - Egy sohajt küldött utána, - Egy kebeltépo sohajt, - S beballagott hajlokába. - - Odabenn nagy hallgatás lett, - Mélyen hallgatának. - Végre szólt az ifju vándor - Az öreg gazdának: - - »Most, uram, már ugy hiszem, hogy - Én fölösleges vagyok, - Van már, aki majd vigasztal, - A ki földerítni fog. - - Jó kedvemmel és vándorbotommal - Megyek én megint a magam útján... - Isten hozzád, öreg ember, - Isten hozzád, ifiú lyány.« - - Menne is, ha ot a gazda - Meg nem fogná, - S nyájas keménységgel így nem - Szólna hozzá: - - »Az elébb maradni kértelek, - Mostan ezt parancsolom, - Láss boldogságomban is, - Hogyha láttad bánatom.« - - »Maradok, ha úgy kivánod, - Sot maradok örömest«, - Szólt az ifju, »de egy kikötéssel: - Én leszek a gazda, mindenes. - - Lyány levén a háznál, - Rendnek is kell lennie, - És így bízni kell a kormányt - Ügyes ember kezire. - - Én világlátott ember vagyok, - Meglásd, mit csinálok - E házból, mely most beillenék - Medve- és farkastanyának.« - - S hozzá látott a dologhoz, - A cselédség véle, - Lusta nép volt, hanem oket - Váltig ösztökélte. - - Sepro, meszelo, sikárló, - Szappan, minden muködék, - S harmad napra a tanyát már - Majd magok sem ismerék. - - Minden tiszta, fényes, mint a - Katonaruhán a gomb, - Nincs sehol a régi rozsda, - Régi szenny és régi gond. - - S ez, Bolond Istók öcsém, - Ez mind a te munkád, - Ember vagy, ember a lelked is, - Akárki mit mond rád. - - Tudja o jól, mit hogyan kell, - Hagyjátok csak ot magára, - Tudja azt is, hogy a szép lyány - Nem haragszik a virágra. - - Annak hát az o okáért - Hajnalonként kimegy a pusztába, - Összeszedi a sok szépen-nyíló - Vadvirágot, s köti bokrétába, - - És ezt a lyányka, - Hogyha felkel, - Ablakában látja - Minden reggel. - - Reggelenkint szép virágbokréta, - Nap hosszában tarka víg beszéd... - Hejh dicséri az öreg az ifju - Elméjét, a lyány pedig szivét! - - És igy telnek, igy röpulnek - Órák és napok, - Sot még ugy sem hazudok, ha - Mondok egy pár hónapot. - - Hogy mult el, hogyan nem, - Azt nem tudja senki, - De hogy elmult szépen, - Nem tagadja senki. - - S már akárhogyan húzzuk, halasztjuk, - Végre is csak el kell mondani... - Szinte restelem leírni, - Olyan furcsa valami. - - Nagyon egyszeru dolog különben: - A fiú fölszedte holmijét, - S a vándorbottal kezében - Az öreg elébe lép, - - S szólt, azaz csak szólott volna, - S nem tudott, csak szája mozgott, - Elfelejtett - Minden hangot. - - De az öreg szó nélkul is - Általlátott szándokán, - Nem különben, a ki ott állt - Másfelol, a kis leány. - - És egyszerre csak elkezdtek - Sírni mind a ketten, - S rá kezdte az ifju is, tán - Még keservesebben. - - Ugy megsírtak, sírdogáltak, - Jobban sem kell, - Egyszer ulohelyébol a - Gazda fölkel, - - És hátáról a tarisznyát - Leveszi, - A leány meg kezébol a - Botot veszi ki. - - És azóta nyugszik - A tarisznya s bot, - Bolond Istók többé - El nem távozott. - - Nem volt bolond, - Hogy távozzék, - Onnan, a hol - Ugy szerették! - - - - - Már kevés virág van a pusztában, - Mert az oszi szelek fújnak, - De vagyon még annyi, hogy elég lesz - Menyasszonyi koszorúnak. - - - - - A midon a templomból mint - Feleség s férj jöttenek, - E szavaknál egyebet nem - Mondhatott a jó öreg: - - »Gyermekeim, legyetek - Mindig ilyen boldogok... - Már én is tudom, mi a - Boldogság, meghalhatok.« - - »Nem szabad meghalnod«, súgta a vo, - »Hátra van még valami: - Unokádnak gyermekit idovel, - Oket is meg kell még áldani!« - - - - Évek jöttek, évek mentek, - Mindenik vetélkedett, - Melyik adjon a másiknál - O nekik több örömet. - - Most pedig... elmondjam-e, ne mondjam? - Uzik a felhoket a szelek, - Nagy pelyhekben surun omlik a hó, - Hó a földön, éj a hó felett. - - A pusztában csak egy fény világít, - A tanyának mécsvilága ez, - Boldogokra vetheti világát, - Ugy tetszik, hogy örömében rezg. - - A tanyában, jó meleg szobában, - Pattogó, szikrázó tuz körul - Az aggastyán, a férj, a menyecske - És egy pár kis pajkos gyermek ul. - - A menyecske fon s dalol; nagyapja - S férje játszik a két fiuval. - - Kün süvít a tél viharja... ott benn - Perg a rokka s vígan zeng a dal... - - -(Pest.) - - -SZÉCSI MÁRIA. - - Zordon, de ragyogó, lovagkor! kiégett - Piros éjszaki-fény! ujra meggyujtalak, - Képzetem fáklyája ujra meggyujt téged, - S lángodnál látszik a tündérkert újolag, - Melynek oly szép fája volt s oly szép virága: - Vitézség cserfája, szerelem rózsája! - - - - Idosb Rákóczi György két száz esztendovel - Ezelott elhagyta szép Erdélyországot, - S a hitszabadságért küzdo seregével - Bátran, elszántan a magyar földre vágott; - Gömör bérczei közt magas Murány vára - Rá s katonáira nyilt kapukkal vára. - - Bethlen szép özvegye volt Szécsi Mária, - Ki megérkezésén ekkép üdvözölte: - »Üdvez légy, fejdelem, Erdélynek hos fia, - Lelked rokon s Szécsi Máriának lelke. - Ugyanaz ügy köti össze lelkeinket, - Azért kezet fogni mi gátolna minket? - - Itt van íme jobbom, add ide jobbodat, - Bátran szoríthatod, bátran megrázhatod: - Apám s férjem hos volt, hát sikoltásomat - Asszony létemre is hallani nem fogod. - Igy, Rákóczi bátya; most szent a frígy velem, - Barátod barátom s ellened ellenem!« - - Tovább ment Rákóczi a frígykötés után, - Serege kis részét hagyván csak ott orül, - Ha jön ellen, jojön; csak mosolyog Murány - Rá a víhatatlan sziklai tetorül... - Magas és meredek, fölnyúl a fellegig, - Tán még a villám is alatta születik. - - Jött is az ellenség, pedig nem sokára, - A haragra lobbant császár emberei; - Oket a pártüto várnak ostromára - Vitéz Vesselényi Ferencz vezéreli, - Követet nevez ki, hogy a várba menne, - S vagy megadást hozna vagy harczot üzenne. - - Elindult a követ, be is bocsáttaték, - Bethlen szép özvegye kérdé: mit kivánna? - »Vár kapitányával szólni óhajtanék.« - 'Szólj, felelt a hölgy, én vagyok kapitánya.' - Elbámult a követ, hogy ne bámult volna? - Ily kapitánnyal még soha sem volt dolga. - - Azután elkezdé s mondta mondókáját, - Mely röviden hangzék, csak ennyibül állott: - »Megnyitjátok-e ti nekünk Murány várát? - Vagy mi magunk nyissuk meg, azt akarjátok?« - Kurta megtagadás volt a válasz érte, - Azt is gúnyos, büszke mosolygás kisérte. - Visszakullogott a követ a vezérhez, - - S eléje terjeszté, kivel és mit beszélt. - Vesselényi maga sem tudja mit érez? - Mijét bántja e hír: szivét-e vagy eszét? - Lelkére sötéten, surün jött a felleg, - És belole ilyen villámok löveltek: - - »Ördög és boszorkány, még csak ez volt hátra, - Hogy fejköto ellen szögezzem ágyumat; - Rá találok lépni, jó asszony, pártádra, - S majd pártáddal együtt fejed is leszakad. - Tán üres a konyhád, nincs mit kotyvasztanod, - Hogy fozokanál helytt most a kardot fogod. - - Soha sem hallotta ez asszony híremet? - Vesselényi hírét, hogy így ki mer kötni?... - Holnap halvány lesz a hajnal, mert elijed, - Olyan ágyudörgés miatt fog ébredni, - S mire o elszalad és a nap föltámad, - Murány égo romján gyujtom meg pipámat. - - Hm, fegyveres asszony! furcsa, furcsa lehet, - Olyanforma tán, mint szoknyában a férfi. - Tehát amazonok csakugyan termenek, - Melyekrol nem egyszer hallottam regélni?... - S mondja követem, hogy szép és ifju asszony. - Meg kell látnom, igen, meg! el nem mulasztom.« - - A vezérnek hosszu volt ez a nap, hosszu, - Két madár szállott rá, türelmét ostromló: - Tarka kiváncsiság és fekete bosszu, - Kerepelo szarka és károgó holló. - Végre jött az éj s ment, viradni is kezdett... - A vár tetejérol lesz szép nézni eztet. - - Jött az ifju hajnal, az ékes levente, - Ragyogó szép csillag a kócsagtoll fején, - S vállán újdonat-új piros bársony mente: - Igy jött elé fényes diadalszekerén... - Megölte az éjet, fejét vette: vére - Fölfeccsent egész a fellegek szélére. - - A köd pedig, az éj csüggeteg tábora, - Mert fo nélkül maradt, futni kezde gyáván, - S oszladozott számos apró csoportokra, - És elbújt a völgyek legtitkosabb táján, - Ott végso kétségbeesés szálla rája, - S fölakasztá magát fenyofák ágára. - - Ezalatt Murányon a nép talpon terme, - Látván, hogy ott kinn az ellenség sem alszik. - Fegyverre! kiáltá a vezér, fegyverre! - Szava, mint pacsírta éneke, ugy hangzik, - Mert Szécsi Mária volt a vezér maga, - Vagy talán leesett a hajnal csillaga? - - Pej paripa tombolt, prüsszögött alatta, - Békétlenul rágván szájában a vasat; - Oldalán aranyos kardját csattogtatta, - Keblén aczél pánczél, fején aczél sisak. - Fényes volt pánczélja, sisakja, szablyája, - De legfényesebb volt szeme két gyémántja. - - Állt sorban a sereg, s elotte vezére, - Várván, hogy megszólal a sok ágyú-torok, - Melyek, kitéve a szomszéd hegytetore, - Néztek, mint a lánczrakötött komondorok, - De ím, a várba az ágyúdörgés helyett - Az ellenségtol egy új követ érkezett. - - Szép ifjú, a milyen csupán magyar lehet, - Tüzes két szeme a bátorság fáklyája, - Mely koporsóba vagy diadalhoz vezet... - Még is, nézzétek, hogy Máriát meglátja, - Arcza piros vére futni kezd, ugy rémlik, - Fut lefelé mélyen, meg sem áll szivéig. - - Ott áll haloványan a vezérhölgy elott, - És, mint a nyelvetlen harang, oly szótalan. - Mindenki gyávának, ijedtnek tartja ot, - Csak Mária tudja, csak o: mi baja van. - Az asszony ne látna férfiak lelkébe? - Ne látná, mennyire hatott be szépsége? - - S melyik asszonynak nincs kedvére, ha tetszik?... - Egyet emelt fején a fiatal özvegy, - Ajkát rejtett mosoly vonásai jegyzik, - S a megzavarodott ifjuhoz közel megy. - Egy ugrással vitte mellé paripája. - Nagy nehezen megnyílt a követnek szája: - - »Asszonyom, még egyszer küld hozzád a vezér - Császári királyi fönségünk nevében. - Add meg magad, add meg a várat, a mig kér. - Megbánás terem a makacsság földében. - Nézd, ott állanak az ágyu-oroszlánok, - Melyek tüzet hánynak s halált bognek rátok.« - - Mária mosolygott, s szólni ekkép kezdett: - »Köszönöm vezéred szíves jó 'karatját, - Hogy a fenyegeto bajra figyelmeztet, - De mondd meg, hogy azt itt fölöslegnek tartják. - Küldje oroszlánit; mire ide jutnak, - Lábainknál, mint kis kutyák, meglapulnak. - - Magasak a sziklák, erosek a falak... - És hogyha nem volna sem egyik, sem másik, - Itt vannak kardjaink, hogy oltalmazzanak - Vérünk kifolytáig, lélek-szakadásig!« - S megüté oldalán a fölcsengo kardot, - S lelkesedve tovább ily beszédet tartott: - - »Jertek, ha jöhettek: ha gyöngék falaink, - Megmutatjuk azt, hogy karjaink erosek; - Eldolhet a sáncz, de bátorságunk nem ing: - Meghalhatunk, de úgy halunk meg, mint hosek: - Ha itt e lobogó helyett más lengedez, - Mi már azt nem látjuk, mert szemünk hunyva lesz.« - - Végig hallgatá a követ e beszédet. - Vagy tán nem is hallá, csak az asszonyt látta, - S szemeitol lelke meggyuladt s ugy égett, - Mint itéletkor majd az isten világa. - Meghajtá magát - vagy meg sem hajtá talán - - Ment, s vitte mélységes sebét bal oldalán. - - Bethlenné pediglen, titkos kedvtelésben - Küldé tekintetét a távozó után, - S ezt gondolta: »Kár volt, tovább nem beszélnem, - Maradt volna még itt, s nézett volna... reám. - Szép ifjú! szemével több bajt okozhatna, - Mint vezére minden fegyveres hatalma.« - - Midon már a követ a kapuhoz ére, - A hogy úgy fölszedte elszórt eszméletét, - És a porkolábtól iróeszközt kére, - Irt, s ily szókkal adta át megirt levelét: - »Ugy jártam, barátom, mint járt hajdanában - A szultán követe Mátyás táborában. - - Tudod, hogyan történt? a nagy király elé - Vitték a törököt. 'A szultán üdvezel,' - Megzavarodtában e két szót hebegé, - S tovább nem mehetett elakadt nyelvivel. - Miket el nem mondtam, mik reám bizattak, - E levélbe írtam, add át asszonyodnak.« - - Ezt cselekedni a porkoláb nem késék. - Lóhátról olvasta a hölgy az iratot. - Jó, hogy meg nem látták nagy meglepetését, - Mely miatt a lóról csak hogy le nem bukott. - Le is szállt hirtelen, magát összeszedé, - S tettetett közönynyel ment szobája felé. - - Alig várta, alig várta, hogy benn legyen, - És midon beére, pánczélát ledobta, - Hogy könnyebb, szabadabb lélekzetet vegyen, - S zajló szíve meg ne repedjen alatta. - Sisakja sem kellett, messze félreveté... - Elég súly most szíve; mért terhelje fejét? - - És ha már nincs pánczél, sem sisak fölötte, - Mit csináljon a kard egyedul oldalán? - A kardot is többi fegyveréhez tette, - S oly kimélve, mintha félne tole talán. - Igen, melyet eddig kivonva forgatott, - Mostan fél a kardtól, bár hüvelyében volt. - - Marsból Venus termett. Igy változik által - A haragos vihar bágyadt fúvalommá, - Igy változik át, mely gyujtott sugarával, - A tüzes nap, enyhe szelid alkonyattá. - És a szem, mely elébb villámot lövelt szét, - Arcza két rózsáját harmattal füröszté. - - Többször olvasá már a kapott levelet, - S ujra elolvassa... reszket keze s lelke... - »Gyönyöru szép asszony, szép mindenek felett! - Egy eszem volt, azt is látásod elvette, - De ez egy ész helyett adott ezer szivet... - Csillagok csillaga, valamennyi tied! - - Kell, hogy még lássalak, az ütközet elott, - Melyben eleshetem. Kell, hogy meglássalak. - A kárhozat keze vonna rám szemfedot, - Ha már nem látnálak, dicso tündér alak. - Mutasd meg magad egy rövid pillanatban, - Csak a mig elottem szíved egyet dobban. - - Mondj akármily utat, hogy hozzád mehessek, - Ha az alvilágon visz is az keresztül, - És ha ott leszek, ha láttalak: öless meg! - Szívesen veszem a halált is kezedbül. - - Vesselényinek irj vagy izenj, ha izensz - Mert, ki elotted volt, Vesselényi Ferencz.« - - E lángoló szavak voltak e levélben, - De ki írná le azt, leírni ki tudná: - Mi volt és mi nem volt Mária szivében, - A midon szemeit e sorokon tartá? - Tengeri szélvész ment át zajongó keblén, - Fehér hullámait magasan emelvén. - - És e hullámok közt egy kicsiny kis sajka, - A szív, hánykodott, de evezett vakmeron; - Egy egész világnak kincsét vitte rajta - A félelmet hírbol sem ismero remény. - Messze látszott még a part, de immár látszott, - És, ha nem volna, ez adna bátorságot. - - »Irok neki«, szólott a szép hölgy magában. - Hosszan gondolkodott, gondolt is sok szépet, - De mikor azt hitte, hogy már ott tollán van, - Azt vette észre, hogy megint messze tévedt. - Végre csak ezt írta válaszul hamarján: - »Éjfélkor légy a vár délnyugati sarkán.« - - - Hogy ért Vesselényi hogy sem táborába? - Mint tudhatnám én azt, hisz maga sem tudta. - Bement, de nem soká maradt sátorába', - Olyan kemény volt a medvebor alatta. - Puhább fekvohelyért indult ki a dore, - S kapta magát, ráult egy sziklatetore. - - Magas volt a szikla, szemközt Murányvárral, - Hol leult a vitéz mélán elmerengve; - Fenyofa borítá sötét árnyékával, - Mellette kis patak és kis madár zenge. - Azt sem tudta eddig, van-e madárének? - S most elhallgatta s oly jól esett szivének. - - Végre bosszankodva szóla: »Istenemre, - Ez asszony boszorkány, ugy megbüvölt-bájolt! - Egy a gondolatom s ez o... szemeimre - Vont az egész földet betakaró fátyolt. - Nincs ezen fátyolnak csak egy kis nyilása, - És ez is azért van, hogy szemem ot lássa. - - Oly szép, s olyan bátor! én hozzám illenék. - Feleségem meghalt, és ezt bölcsen tette, - Nem szerettem, szegényt; jósága volt elég, - De nagyon sok gondja volt a feszületre. - Nem mondom, hogy nem lett volna jó apácza, - Kár is, hogy nem az lett, nagyon elhibázta. - - Szerelem, szerelem, te kedves szép vendég, - Itt vagy végre, itt; de nem átkozlak-e meg, - Hogy álmaiból e lelket fölserkentéd, - Hogy megmozdítottad gránitko-szívemet? - Ha hidegen felel a forró levélre... - Orülés, ne vezess örvényed szélére!« - - Fölugrott és szinte fenyegetve nézett - A vár felé, ugy ment vissza sátorába. - Csaknem összeroskadt térde, hogy belépett, - Mert ott Máriának levelét találta. - Nagy volt, a mig bontá, nagy volt lelki harcza, - S mi volt halványabb: a levél-e vagy arcza? - - - Sokára ugyan, de csak eljött az éjfél, - A szellemeknek e fényes fejedelme... - Kinek koronája dúsabb az övénél? - S több csillaggal kinek van megrakva melle? - De most koronáját letevé, a holdat, - S mellén a ragyogó rendjelek nem voltak; - - Egyszeru fekete felhopalástban jött, - Tán mert o is titkos kalandokra készül, - Miként Vesselényi. - Suru bokrok között - Állt ez s gondolkodék szíve szerelmérül, - Rég gondolkodék már, midon fenn az óra - Lomha nyelve végre tizenkettot szóla. - - Olyan hatalmasan dobogott kebele, - Mintha azt belülrol buzogány döngetné, - Mert ím kötélhágcsó indul meg lefelé; - A vitéz elfojtott sóhajjal köszönté: - »Mennyországba megyek... vagy vérpadra talán... - Mindegy!« ment, s belépett a vár kis ablakán. - - Mária fogadta, egyedul várt rája, - Egyedul? nem!... együtt ezer szépségével, - Fehér kebelével, fekete hajával, - Piros ajkaival, sötétkék szemével. - Az asztalra téve reszketett a lámpa; - Tán szerelemféltés volt reszketo lángja. - - »Eljöttem, asszonyom!« szólalt meg a lovag, - »Nagyságos kegyedért vedd köszönetemet, - A mit már megírtam, elmondjam újolag? - Elmondjam, mennyire feldúltad eszemet? - Keblemnek egykori holt, rideg magánya - Most a szerelemnek hangzatos tanyája. - - Reszket a szivem, de nem mint a rózsafa, - Mely fölött elsuhant az esti fuvalom, - Reszket a szivem, mint kárpáti szikla, ha - Földindulás tör át alatta szilajon. - Bástyás az én szivem; nagy szenvedély kellett, - Hogy meghódíthassa e pánczélos keblet. - - Oh de te, asszonyom, szólj, miért hívattál? - Azért-e, hogy lássad kínomat, s kinevess, - Vagy talán azért, hogy rajtam szánakozzál? - Inkább erre vagyok, mint arra érdemes... - Vagy talán azért, hogy szerelmem hegyére - Reményvárat építs... asszonyom, ezért-e?« - - »Ezért, sot még többért«, szólt Szécsi Mária, - »Szeretlek tégedet, szívemet megnyeréd, - Szívem már tied és kész rá hajolnia, - Hogy bírd kezemet is... de egy föltételért. - Ha igazán szeretsz, könnyu lesz a válasz: - Szerelmem- s kezemért pártom közé állasz?« - - »Nem!« szólt Vesselényi gondolkodás nélkül, - Szólt ünnepélyesen és határozottan, - »Ezen föltétellel elmém meg nem békül, - Kivánj akármi mást, mi hatalmamban van, - Sokkal, sokkal drágább vagy te, mint életem, - De becsületemet nem adom érted sem. - - A mely zászlónak én huséget esküvém, - Annak fogok élni, az alatt halok meg; - És ha másnak adott eskümet megszegném, - Hinnéd-e az esküt, melyet neked teszek? - Ha szeretsz, asszonyom, úgy kivánj egyebet, - Különben, tört szívvel, de mégis elmegyek.« - - Mária csendesen, némán nézte a host, - Ajaka nem szólott, csak szíve dobogott. - »Ily nagynak hittem és ohajtottam is ot!« - Lelkének mélyében ekkép gondolkodott, - »Oh de most mit tegyek, mihez tartsam magam? - Én törjek huséget, én szegjem-e szavam?« - - Azután fennszóval mondá a vitéznek, - S szavában tettetett haragláng lobogott: - »Jól van; ha én értem nem jösz: kényszerítlek - Pártomhoz... e várat elhagyni nem fogod. - Itt maradsz, s ha nem kell menyasszonyi ágyam, - Erre fekszel, és ez nincs megvetve lágyan.« - - S megnyitván egy ajtót, a vérpadra mutat, - Mely állott a szomszéd szobában sötéten. - Vesselényi látja... a félelem utat - Nem talál szivéhez, de bántja a szégyen. - »Bolond, a ki vagyok, szerelem bolondja!« - Ezt gondolja, s tudtán kívül el is mondja. - - »Oh én bolond! hisz ezt gyaníthattam volna, - Sot gyanítottam is... és még is eljöttem. - Végeztesd, asszonyom, hol van a vérszolga? - Mert nem igen van több szó közted s közöttem. - Üttesd le fejemet, és a hol elásnak, - Tétess szamárfület síromhoz fejfának. - - Gyalázat, gyalázat! kit a harcz istene - Nem mert bántani, ím asszonyi csel ejt meg. - - De mért zúgolódom, miért o ellene? - Hiszen minden ember úgy arat, a mint vet. - Végeztess ki, hamar végeztess, asszonyom! - Nem átkozlak téged, magamat átkozom.« - - »Nem, nem a vérpadra!« kiált föl az asszony, - »Ide karjaimba, forró karjaimba! - Nincs hatalom, a mi tolem elszakaszszon, - Sorsom és sorsod egy csillagra van írva. - Ha már egyikünknek meg kell szegni hitét, - Én szegem meg, legyen sértetlen a tiéd. - - Tudom, mit várhatok pártom híveitol, - De lesz annyi erom, hogy elturjem érted, - S a jövendo tán majd szelidebben itél, - S ha le nem mossa is a foltot, mely érhet, - Legalább elfödi, s megbocsát a nonek, - Hogy elfelejtette végét szerepének. - - Mert csak szerep s nem más az asszonyvitézség, - Elhagyom a csata térét, a színpadot; - A kardot, a pánczélt nem nekünk készíték, - Szégyenlem, hogy vele kezem kontárkodott. - Fölveszlek, szerelem eldobott rózsája, - Asszonyok fegyvere, királyi pálczája!« - - És rövid nap mulva az ágyúk dörgének, - De csalatkoznék, ki ostromnak gondolná, - Lakadalmat adtak hírül a vidéknek, - A hos vezér s a szép özvegy lakodalmát. - Meddig tartott, meddig nem a lakodalom? - Nem tudom, de víg és zajos volt, mondhatom. - - - Kétszáz esztendovel utóbb, hogy itt jártam, - Híre sem volt többé az egykori zajnak, - Az elhagyott, az elpusztult Murányvárban - Vadrózsa-bokrok közt halk szellok susogtak. - Letörtem egy rózsát s magammal hoztam ot... - Talán a szép asszony szíve porából not... - - -(Szatmár.) - - -1848. - -* * - - -AZ APOSTOL. - -I. - - Sötét a város, rá fekütt az éj, - Más tájakon kalandoz a hold, - S a csillagok behunyták - Arany szemeiket. - Olyan fekete a világ, - Mint a kibérlett lelkiismeret. - - Egyetlen egy kicsiny fény - Csillámlik ott fönn a magasban - Bágyadtan s haldokolva, - Mint a beteg merengonek szeme, - Mint a végso remény. - - Padlásszobának halvány mécse az. - Ki virraszt ott e mécs világa mellett? - Ki virraszt ott fönn a magasban? - Két testvér: a nyomor és az erény! - - Nagy itten, nagy itten a nyomor, - Alig hogy elfér e kicsiny szobában. - Kicsiny szobácska, mint a fecskefészek, - S a fecskefészeknél nem díszesebb. - Kietlen puszta mind a négy fal, - Azaz hogy puszta volna, ha - Ki nem czifrázta volna a penész, - S csikosra nem festette volna az - Eso, mely a padláson át befoly... - Aláhuzódik az - Eso vastag nyoma, - Mint gazdagok lakában - A csengetyuzsinór. - A lég olyan nyomasztó - A sóhajoktól s a penész szagától! - A nagy urak kutyái tán, - A melyek jobb tanyához szoktanak, - Eldöglenének e helyen. - - Fenyofaágy, fenyofaasztal, - Mely a zsibvásáron sem kelne el, - Az ágy lábánál egy vén szalmazsák - S az asztal mellett egy pár szalmaszék - S az ágy fejénél egy szu-ette láda, - Ez a szobának minden bútora. - - Kik laknak itten? - A lámpa fáradt pislogása mellett - Küzd a homály és fény... az alakok - Mint álomképek el vannak mosódva - S a félsötétben félig rémlenek. - - A mécs világa csalja a szemet? - Vagy e födél alatt lakók mind - Oly halványak valóban, - Oly kísértetszeruek? - Szegény család, szegény család! - - Az ágy fejénél ul a ládán - Csecsemojével az anya. - Boldogtalan kis csecsemo! - Rekedt nyögéssel szíja, szívogatja - Anyjának száraz emlejét, - S hijába szíja. - Az asszony elgondolkodik, - S fájók lehetnek gondolatjai, - Mert mint megolvadt hó a házereszrül - Sürun omolnak könnyei, - Omolnak végig arczán - A kisded orczájára le... - Vagy tán nem is gondolkodik, - Csak megszokásból, öntudatlanúl - Szakadnak a könnyek szemébol, - Mint a sziklából a patak? - - Idosebb gyermeke, - Istennek hála, alszik - (Vagy csak alunni látszik?) - A fal mellett a nyoszolyán, - Mely födve durva lepedovel, - A mely alól kikandikál a szalma. - Aludj', kicsiny fiú, aludj', - S álmodj' aszott kezedbe kenyeret, - S álmad királyi lesz! - - Egy ifju férfi, a családapa, - Az asztalnál sötét homlokkal ul... - Tán e homlokrul árad a ború, - Mely a szobát betölti? - E homlok egy egész könyv, a mibe - A földnek minden gondja van beírva; - E homlok egy kép, melyre miljom élet - Insége és fájdalma van lefestve. - De ott alatta a sötét homloknak - Két fényes szem lobog, - Mint két bolyongó üstökös, - Mely nem fél senkitol, - S melytol mindenki fél. - Tekintete - Mindig messzebb, mindig magasbra száll, - Mig elvesz ott a végtelenben, - Mint a felhok között a sas! - -II. - - Csendes kivul a nagy világ, - Csendes belul a kis szoba, - Csak néha sóhajt kinn az oszi szél, - Csak néha sóhajt ott benn az anya. - - A kis fiú halkan fölul az ágyon, - Falhoz támasztva bágyadt tagjait, - S rimánkodólag, mintha temeto - Földébol jone a hang, így susog: - »Apám, ehetném! - Eroködöm, hogy elaludjam, - Eroködöm, de el nem alhatom; - Apám, az éhség fáj, adj kenyeret. - Vagy csak mutasd meg, az is jól esik.« - - »Várj holnapig, kedves kicsiny fiam, - Várj holnapig, holnap kapsz kenyeret, - Kakastejjel sütött fehér czipót.« - - »Inkább ma száraz barna kenyeret, - Mint holnap lágy fehér czipót, apám. - Mert holnapig meghalhatok, - Meg is halok, tudom... - Olyan sokáig nem jön az a holnap, - Mióta mondod azt a holnapot, - S mindig ma van, mindig csak éhezem! - Vajon ha meghalunk, apám, - Ha sírba tesznek, éhezünk-e ottan?« - - »Nem, gyermekem, - Ha meghalunk, többé nem éhezünk.« - »Ugy én ohajtom a halált, apám. - Kérlek, szerezz nekem koporsót, - Egy kis fehér koporsót, - Olyan fehéret, mint anyámnak arcza, - Vitess a temetobe - És tégy a föld alá... - A holtak olyan boldogok, - Mert nem éheznek ok!« - - Ki mondja ártatlannak - A gyermeket? - Hol a tor, hol van a kard, a mely - Irtóztatóbb, gyötrelmesebb - Sebet vón képes ejteni, - Mint apja szívén ejtett - E gyermek ajaka? - Szegény apa! - Tartóztatá magát, - De könnye hirtelen kicsordult, - S o arczához kapott - S azt megtörölte reszketo kezével, - Azt gondolá, hogy meghasadt szivébol - Feccsent reá a vér! - - O a panaszhoz nem szokott, de most - Kitört belole ellenállhatatlanúl: - »Oh ég, isten! mi végre alkotál? - Miért nem hagytál ott a semmiségben, - A melybe lelkem testem visszavágy? - Vagy embernek miért teremtél - És miért adál családot, - Ha már azt nem táplálhatom - Saját véremmel, mint a pelikán?... - De állj meg ajkamon, szó, - Az isten tudja, mit cselekszik, - Magas tervébe nem lát a vak ember, - S kérdore vonnunk otet nem szabad. - Rá külde a tengerre engem, - Lelkembe tette az iránytut, - A merre ez vezet, megyek. - - Nesze, fiam, nesze - E kis darab kenyér, egyél, - Edd jóizun, ez a végso darab, - Holnapra szántam, s ha most megeszed, - A jó ég tudja, holnap mit eszel.« - - Mohó örömmel - Kapott a kis fiú utána, - Az ágyra visszaguggolt, - S oly jóizuen falatozta - Az istenadta száraz kenyeret, - Hogy csillogott belé szeme, - Mint két szerelmes szentjánosbogár; - S midon a végso falatot - Lenyelte, rá borult az álom, - Mint völgyre a napalkonyat köde, - S lehajtá a párnára kis fejét, - S alutt, és álmodott mosolygó arczczal... - Vajon mit álmodott, mirol? - Koporsóról-e vagy kenyérrol? - - Álomba sírdogálta - Magát az anya is, - A másik mellé tette kisdedét, - Karjával mind a kettot átölelte - S a nyoszolyának szélén úgy alutt. - - A férfi fölkelt asztalától, - Az ágyhoz lépdegélt lábujjhegyen, - Megállt elotte összefont karokkal, - És elgondolkodék: - - »Végtére boldogok - Vagytok, szeretteim! - Az életet nem érzitek, - Levette vállaitokról az álom - E nagy súlyt, mit napestig hordotok, - Szegény, szegény szeretteim. - Én istenem, hát jobban szereti - Az álom oket, mint én szeretem, hogy - Ez tészi oket boldogokká, - A mikké én nem tehetem? - De hisz mindegy, elég hogy boldogok... - Aludjatok, kedveseim, - Aludjatok, jó éjszakát! - - Megcsókolá a három alvót, - Szentháromságát családéletének, - Áldásadólag terjeszté föléjök - Kezét (hogy e kéz mást nem adhatott - Nekik, mint puszta áldást!) - S helyére visszaballagott. - Még egy szelíd tekintetet - Vetett a népes nyoszolyára, - Egy oly szelíd, édes tekintetet, - Melytol az alvók álmaikban - Rózsák és angyalok között mulattak, - Aztán kinézett ablakán, - Beléje nézett a sötétbe, - Nézett beléje oly meroen, mintha - Azt föl akarta volna gyujtani - Északfényével lángoló szemének. - -III. - - Hol járhat e virasztó férfi lelke? - Mino utat választott s kit keres? - Ott fönn bolyong azon magasban, - Hová csak orültek s félistenek - Merészlenek s birnak fölszállani! - - Ledobta a ház és nap gondjait, mint - Tojása héját a madár, - Kikelt s röpul. - Az ember meghalt benne s él a polgár. - Ki a családé volt elébb, - Most a világé; - Ki három embert ölelt az imént, - Most milliókat ölel át. - - Ott fönn csattognak lelke szárnyai, - Honnét a föld olyan parányinak - Látszik, mint a megégett - Papír hamván a szikra. - Sebes röptében a hogy elsuhant - Egy-egy csillagnál, ez megreszketett - A gyertyalángként, melyre rá leheltek. - - Röpult, röpult. - Miljom s miljom mérföldnyire - Van egyik égi test a másikától, - S azok mögötte még is - Oly hirtelen maradtak el, - Mint vágtató lovas mögött - Süru erdoben a fák. - - S midon immár fölul volt - A csillagoknak milliárdjain, - Elért... elért... - A mindenség végére tán? - Nem... a mindenség közepére! - S ott volt elotte, - Ki kormányozza a világokat - Pillantatával, - Kinek valója fény, - S kinek szemébol minden szikra egy nap - Mit földek s holdak forganak körul. - - És szólt a lélek, az - Os-szellem fényében fürödve, - Miként a hattyu fürdik - A tónak átlátszó vizében: - »Isten, légy üdvöz, légy imádva! - Fölszállott hozzád egyik porszemed, hogy - Elotted leboruljon, - S elmondja: hu fiad vagyok, atyám! - Kemény pályára útasítál, - De én nem zúgolódom, - Sot áldalak, mert azt mutatja ez, hogy - Szeretsz, hogy én választottad vagyok. - A föld lakói elfajultanak, - Eltértek toled, rabszolgák levének... - Rabszolgaság, ez a bunök szüloje, - A többi ennek apró gyermeke. - Ember hajol meg emberek elott! - Ki embertársának fejet hajt, - Az, isten, tégedett csufol! - Meg vagy csufolva, isten, ott a földön, - De ez örökké nem maradhat így, - Dicsoségednek helyreállni kell. - Egy éltet adtál én nekem, atyám, - S én azt szolgálatodra szentelem. - Mi lesz a díj? vagy lesz-e díjam, - Nem kérdezem; - A legrosszabb rabszolga is kész - Fáradni, hogyha megfizetnek érte. - Én dijkívánat, díj reménye nélkül - Fáradtam eddig, s fáradok tovább is. - De lesz jutalmam, s nagy jutalmam lesz, - Azt látni majd, hogy embertársaim - Rabokból ujra emberek levének, - Mert én oket, bár vétkesek, - Vétkökben is fölötte szeretem. - Adj, isten, adj fényt és erot nekem, - Hogy munkálhassak embertársimért!« - - Igy szólt a lélek, - És visszaszállott a nagy égbol - A földre, a kicsiny szobába, - Hol elzsibbadva várta ot a test. - - A férfiú fölrezzene, - Hideg futott át tagjain, - Veríték folyt le homlokán... - Nem tudta, ébren volt-e eddig, - Vagy álmodott?... - Ébren volt, mert elálmosodni kezdett, - Nehéz pilláin ült az álom. - Fölszedte fáradt tagjait, - És vánszorogva vitte - A földön fekvo szalmazsákra. - - Ki fönn az égben járt imént, - Ottan hever most durva szalmazsákon! - Mig a világ hohérai - Selyempárnákon nyugszanak, - O, a világnak jótevoje, - Daróczon hentereg. - - De íme végsot lobban a mécs, - Kialszik bágyadt élete, - S kivul az éj mindegyre oszlik, - Mint a tovább-tovább adott titok, - S a hajnal, a vidám kertészleány, - Rózsákat szór a ház kis ablakára - S rideg falára a szobának, - S a fölkelo nap legelso sugára - Az alvó férfi homlokára szállt, - Miként egy arany koszorú, miként egy - Fényes meleg csók isten ajakárul! - -IV. - - Ki vagy, csodálatos teremtmény, - Ki vagy te, férfiú? - Lelked ruhája - Csillagsugárból szott fényes palást, - És testedet - Kopott rongyok fedik. - Családod éhes, éhes vagy magad, - S vasárnapod van, - Ha lágy kenyér kerul véletlenul - Abrosz nélkuli asztalodra, - S mit a tiéidnek s magadnak - Nem bírsz megszerezni, - A nagy világot - Törekszel boldogítani. - Az égbe van szabad bejáratod, - S ha úri ház elott kopognál, - Az ajtót bezárnák elotted; - Az istennel társalkodol, - S ha nagyurat szólítanál meg, - Nem állna szóba véled. - Az embereknek - Egy része szent apostolnak nevez, - A másik rész pedig - Szentségtelen gonosztevonek. - Ki vagy? kitol van származásod? - Büszkén neveznek-e szüloid - Fioknak, vagy szégyenre gyúlad arczok - Nevednek hallatára? - Min születél? ponyván vagy bársonyon? - - Elmondjam a történetet, - E férfi életét? - Elmondom azt... ha festeném, - Ugy festeném le, mint egy patakot, - Mely ismeretlen sziklából fakad, mely - Sötét szuk völgyön tör keresztül. - Hol károgó hollók tanyáznak, - Minden nyomon egy kobe botlik, - S örök fájdalmat nyögnek habjai. - -V. - - Az óra nyelve éjfélt hirdetett. - Kegyetlen téli éj vala, - A téli éjszakák két zsarnoka - Uralkodott: - A hideg és sötétség. - Födél alatt volt a világ, - Ki is kisértené az istent - Ilyenkor szabad ég alatt? - - Az utczák, melyeken nem régiben - Tolongva járt az embersokaság, - Üres-puszták voltak, mint a meder, - Melybol kiszáradt a folyó... a - Népetlen utczákon csak egy - Orült bolyongott, - A fergeteg. - Nyargalt az utczákon keresztül, - Mikéntha ördög ulne hátán, - És lángsarkantyút verne oldalába. - A háztetokre ugrott fel dühében, - És besüvített a kéményeken. - Tovább rohant s teli torokkal - Ordítozott belé a - Vak éj siket fülébe. - Aztán a fellegekbe markolt, - Rongyokra tépte éles körmivel, - S reszkettek a megrémült csillagok, - S a felhodarabok között - Idébb-odább hömpölyge a hold, - Mint a holt ember a hullámokon. - Egy pillantás alatt - Lélekzetével ismét - A felhoket tömegbe fujta, - És a magasból lecsapott a földre, - Mint prédájára a rablómadár, - Egy ablak tábláját ragadta meg, - Megrázta és sarkából kifeszíté, - S midon mély álmokból a bennlakók - Sikoltva fölriadtak, - Elvágtatott o rémesen kaczagva. - - Népetlen a város... ki járna ily - Idoben kinn?... és még is, még is ott egy - Élo alak... vagy kísértet talán? - Járása olyan kísértetszeru. - Errébb jön, errébb, már látszik, hogy asszony, - De a sötétség titka, hogy - Koldúsno-e vagy úri hölgy? - Körültekint leselkedoleg, - Amott a bérkocsit pillantja meg, - Tolvajléptekkel hozzá sompolyog, - A kocsis alszik a bakon, - Halkan kinyitj' a hintó ajtaját, - És lop talán? ellenkezoleg - Belétesz valamit, becsukj' az ajtót, - S elillan, mint a gondolat. - Nyílt nem sokára a kapu, - Kijött egy asszonyság s egy úr, - Beulnek a hintóba, a kocsis - Indítja lovait, rohan... - Ott benn nyögés, aztán sikoltás... - Az asszonyság sikolta föl, - Mert lábánál egy kis gyermek nyögött. - - Elérte a hintó a czélt, - Az úr s az asszonyság kiszáll, - S az asszony így szól a kocsishoz: - »Nesze a díj, fiú, - S itt benn a kocsidban a borravaló, - Egy szép kis gyermekecske, - Viseld gondját, mert isten adománya.« - Igy szólt az asszony s ment az úri pár. - - Szegény kisded te ott a kocsiban! - Miért kutyának nem születtél? - Ottan lett vón neveltetésed - Ez asszonyság ölében, - Eltáplált volna gyöngéd-gondosan; - De mert ember lettél és nem kutya, - Az isten tudja, milyen sorsra jutsz! - - A bérkocsis fülét, fejét vakarta, - S imádkozott-e vagy káromkodott, - Nem tudni, csak hogy morgott valamit. - Az istenáldás nem tetszett neki. - Gondolkodék, mit tégyen e kölyökkel? - Ha elviszi haza, - Otthon a gazda majd fejéhez vágja, - S kidobj' az ajtón mindkettojöket. - Nagy mérgesen csap a lovak közé, - És hajt keservesen. - - A külvárosban egy szurtos lebujban - Mulatnak még, a lámpafénytol - Piroslik ím az ablak, - Mint az iszákos ember orra. - A bérkocsisnak sem kellett egyéb, - Az istenáldást oda tette szépen - A kocsma küszöbére, s ment. - - Alig hogy elhordá magát, - Jó éjszakát mond ott benn társinak - Egy részeg czimbora, - S a mint kilép a küszöbön, - Olyat botlik, hogy képivel - Barázdát húz a megfagyott havon. - Teremtettéz a tisztes férfiú, - Hogy méltósága ilyen pórul járt. - »Az a küszöb nott tennap óta«, - Ugymond, »tennap nem volt ilyen magas, - Ha ily magas lett volna, tennap is - Meg kellett volna botlanom, - De én tennap meg nem botoltam, - Pedig nem ittam kevesebbet, mint ma, - Mert én rendes, pontos vagyok, - Minden nap egyformán iszom.« - - Igy dörmögött, és föltápászkodék, - S indult és folytatá a dörmögést: - »Hiába is beszéltek, mert az a - Küszöb nagyobb, mint tennap volt, nagyobb; - Már ettül el nem állok, nem bizony. - Hisz mekkorát emeltem lábamon! - S még is hogy jártam, szégyen és gyalázat. - Az a küszöb megnott, igen... - Vagy tán követ tett oda valaki? - Az meglehet, mert hejh rosz a világ, - A gáncsolódást szörnyen szereti. - Rosz emberek, rosz emberek, - Követ gördítnek lábaim alá, - S lábam vakságát orrom bánja meg. - Csak az vigasztal, hogy a többi is, - Ha majd kijo, rajt átbukik. - Kedvem vón ottan lesbe állani, - És nézni, mint potyognak el, - Mikor kilépnek, hehehe... - De mit beszélsz, vén ember, mit beszélsz? - Hát illik ez, - Illik hozzád ily káröröm? - Nem, ez nem illik, s én ezennel - Azzal javítom meg magam, - Hogy visszamék, és elhajítom - Az ajtó mellol a követ. - Tolvaj vagyok, s szükségnek esetén - Rabló is, és ha rá kerül a sor, - Az embert fobe kollintom, de azt, - Hogy orrát így beverje, - Azt el nem birná lelk'isméretem.« - - És visszaballagott a jó öreg, - Hogy elhajítsa a gonosz követ. - Utána nyúl... csóválja... hah, - Milyen visítás! - - Meghökken a vén ember és - Tünodve ekkép szól magában: - »A mennydörgos mennykobe is, - Ilyen ko még nem volt kezemben, - Olyan puha s azon fölül sikít is! - Sikító ko, ez furcsa egy kicsit. - Nézzük csak itt az ablaknál... hohó, - Hisz ez gyerek, valóságos gyerek. - Jó estét, kis öcsém - Vagy kis hugom... nem is tudom, mi vagy? - Hogy a manóba jutottál ide? - Megszöktél úgy-e szüleidtol, - Te kis gonosztevo? - De mit beszélek én megint, - Milyen bolond beszédek már ezek! - Hiszen pólyában van szegényke, - Talán épen ma született. - Vajon kik a szüloi? - Tudnám csak, vissza is vinném nekik. - De már ez még is csak czudarság - Igy elhajítani a gyermeket, mint - Az elviselt bocskort, czudarság. - Ezt a disznók, de még - A rablók sem teszik. - Pólyája vén kopott ruha. - Szegény asszonynak gyermeke... - Hm, hátha gazdagé? s azért - Takarta anyja e rongyokba, hogy - Ne is sejthessék úri származását? - Ki tudja, nem tudhatja senki sem, - Már ez titok, s örökre az marad. - Ki lesz apád, szegény kicsiny gyerek?... - Ki? én leszek! - Biz isten, az leszek, apád. - Miért ne? fölnevellek tisztesen. - Lopok számodra, míg tolem telik, s ha - A munkából végkép kivénülök, - Számomra majd te lopsz. Ez így van, - Igy mossa egyik kéz a másikat. - Nagyon jó lesz. Most már törvényesebbek - Lesznek lopásim, kettonkért lopok. - Majd még kevésbbé furdal - A lelkiismeret. - De a patvarba, még neked - Tej kell, biz a, tej... hóh, se baj, - Hisz ott a szomszédasszony, épen - Tennap temette el kis gyermekét. - Majd fölvállalja o a szoptatást, - Bizony föl ám, jó fizetésért - Elszoptatná az ördögöt magát is.« - - Igy elmélkedve ballagott haza - A jó öreg. Keskeny sikátorok - Vezettek elrejtett lakához, - Mely földalatti pinczelyuk vala. - A szomszédasszonyt fölveré - Álmábul ökle döngetésivel, - Mit a nyikorgó ajtón gyakorolt. - »Szomszédasszony, gyertyát, világot«, - Szólt a vén ember, »gyertyát hirtelen, - A házat gyujtom fel különben. - Minek? minek? mit kérdezi? - Gyertyát, ha mondom, szaporán! - Igy... most egymásután - Szoptassa meg e gyermeket. - Hol vettem? ugy találtam, - Az isten áldott meg vele. - Hisz mindig mondtam én, hogy engem - A jó isten szeret. Szeret bizony - Jobban, mint a papok hiszik. - Hm, ez nagy kincs! magára bízom, - Szomszédasszony, viselje gondját, - De jobban, mint saját fiának. - Nevelje föl, neveltetési - Költségeit magamra vállalom, - Megalkuszunk, hiszen mi értjük egymást. - Igaz, hogy a pénz mostanában - Szüken terem, mert tudja ördög, - Az emberek mind százszemuek; - De én azért királyilag - Fogok fizetni, isten megsegít. - Hanem mondom, viselje gondját, - Ugy bánjék véle, mint szemfényivel, - Mert e gyermek vén napjaim reménye.« - - Megalkuvának. - A félfagyott kisded fölmelegult - Az emlon, mit szájába vett, - A melybol édesen szivá a - Keseru életet. - Csak egy napos még, s mennyit hánykodott már! - Mennyit nem fog hánykódni ezután! - -VI. - - Más nap korán az öreg úr - A szomszédasszonyhoz kiváncsian - Bekukkantott, és szólt vala: - »Nos, hogy van a vendég? remélem, jól. - De itten egy kissé hüvös van, - Szomszédasszony, boszorkányadta, - Futsön be... százszor mondjam-e, - Hogy a költség enyém?... de úgy, igaz, - Fiú-e vagy lány? még nem is tudom.« - »Fiú, szomszéd uram, fiú, - Olyan fiú o kelme, mint a pinty.« - - »Annál jobb. Hét, nyolcz esztendo alatt - Olyan tolvaj lesz, mint a Krisztus, - Dicsoséges tolvajjá nevelem! - Szó a mi szó, már ahhoz értek, - Hogyan kell a fiút nevelni, - Értek hozzá, mint senki más. - A vak Tamást is én neveltem, - Kit a minap kötöttek föl... - Ez volt a tolvaj! félszemu volt, - S még is meglopta az ezerszemu - Istent is. - Kis fiam, ne félj, - Beloled sem lesz kontár, esküszöm. - De, szomszédasszony, tán nevet - Csak kéne adni néki, melyet - Hiressé tégyen a világ elott. - Mit gondol, angyalom, - Minek nevezzük?... hadd lám csak, mi volt - Tennap?... Szilveszter napja... jó, - Legyen Szilveszter. Én a pap leszek, - Szomszédasszony lesz a keresztanya. - Kereszteljük meg, hogy nevét - Törvényesen viselje, - S legyen keresztény, nem pedig pogány, - Hogy egykor el ne útasítsa - Szent Péter bátya a menny ajtajától. - Van víz ebb' a fazékba'?... van. - Emelje csak föl a fiút, - És hozza hozzám... de megálljunk, - Hisz pap vagyok, hát reverenda kell... - Ahol van egy zsák, azt kötöm nyakamba.« - - Az öreg úr a zsákot felköté, - Kezébe vette a fazék vizet, - S egész pompával s ünnepélylyel - Keresztelé meg a fiút. - És Szilveszter lett a neve. - -VII. - - Négy év haladt el, - És gyermek lett a csecsemo. - Ott nott fel a sötétben - A föld alatt, a bunnel - S férgekkel egy tanyán. - Nem szítta a menny tisztább levegojét, - Nem látta a földnek szépségeit. - Élt, s olyan volt, mint a halott. - - Az öreg úrnak benne kedve telt, - Mert ész s ügyesség villant ki belole, - Miként a tuzkobol a szikrák, - És gondolá az öreg úr: - Szikrából támad a láng. - Alig négy esztendos és már lopott - Gyümölcsöt a kofától, és kilopta - A vak koldús kalapjából a krajczárt. - Jó neveloje minden csínjáért - Adott szép szót és kenyeret neki, - De egyszersmind megdöngeté, ha - Egész nap semmit sem lopott. - Azonban ez ritkán fordult elo. - S az öreg úr reményei - Szemlátomást növének, - S építé fáradatlanúl a - Jövo szikláin a légvárakat, - És addig épité, míg egyszer - Ott fönn akadt a levegoben, - A jó öreg, a gondos nevelo! - Akasztófára kellett jutnia, - Ki annál sokkal többet érdemelt. - - A szomszédasszony ott vala - Fölmagasztaltatásán, - Látá, midon a mester - Hurkot kötött nyakán, s o - Nyelvét hosszan kiölté, - Mintegy csúfolva a világot, - Ki ilyen csúffá tette ot. - S midon a czerimónia után - A szomszédasszony haza ment, - A kis fiúhoz így szólt nyájasan: - - »Most már az ördög elvihet, fiam; menj - Isten hirével a pokolba. - Mától megszunt a fizetésem érted, - S magam költségén, nem kivánhatod, - Hogy itt hizlaljalak mint a libát, - Jer, azt a szívességet megteszem, - Hogy kikisérlek a kapun. De - Ha visszajösz, a csatornába doblak.« - - A kis fiú ezt a dolgot nem érté, - Némán engedelmeskedett. - Midon becsukták az ajtót mögötte, - Még egyszer visszapillantott e zajra, - Aztán elindult s ballagott. - - Ment, mendegélt - Egy utczából ki, a másikba be. - Ily hosszu útat még nem tett soha, - Uj volt elotte minden, a mit látott... - Szép czifra boltok, czifra emberek, - Bámulva állt, bámulva ment tovább. - S a mint egy utczát elhagyott, a másik - Ott volt azonnal s így végetlenul, - A városnak végét nem érte. - Sok bámulástól, sok menéstol - Elfáradt a kis fiú, - Egy utczasarkon lekuporodott, - A szögletkohöz támasztá fejét, - Átellenében tarka játékszerrel - Vigadt egy pár virgoncz gyerek, - Azokra nézett, és mosolyga, mintha - Ott játszanék o is velök, - És addig-addig nézte oket, - Mig szép lassacskán elalutt. - - Alutt sokáig; egyszer - Azt álmodá, hogy két hegyes tüzes vas - Közelg feléje, mindig közelebb - Jött az szeméhez, hogy kisüsse ezt... - Nyöszörgött félelmében és - Kétségbeesve ébredett föl... - Az éj immár késo vala, - Az égen csillagok valának és - Az utczákon nem voltak emberek, - Csak egy öreg banya - Állott elotte - Mero szemekkel, - Miktol még jobban félt a kis fiú, mint - Álmában a tüzes vastól... oda - Húzá magát a szögletkohöz, hogy - Majd belapult feje, - S rá sem mert nézni a banyára, - El sem mert nézni róla. - - A vén asszony végig czirógatá - Arczát, s szólt hozzá oly szelíden, - A mint csak tole telt: - »Hogy hínak, kis fiam? - Ki az apád, ki az anyád, - S hol laknak? majd elkísérlek haza, - Jer, addsza kezedet.« - - »Nevem Szilveszter... nincs apám s anyám, - Nem is volt, úgy találtak engem, - És haza mennem többé nem szabad; - A szomszédasszony azt igérte: - Ha visszamék, a csatornába dob.« - - »Hát jer velem, fiacskám, - Jer hozzám, én anyád leszek, - Gondos, szelíd anyád... jerünk.« - - Kézen fogá a kis fiút az asszony, - Követte ot az aggodalmasan - S reszketve, szinte eszméletlenul, - Nem tudva, hogy mi történik vele? - - »Nézd, itt lakunk, fiacskám«, - Szólott otthonn a vén banya, - »Az én lakásom e szoba, - Tied pedig a konyha lesz. - Nem fogsz magadban lakni... hejh, kutyus, - Kutyus ne!... itt van... úgy-e szép kutya? - Ezzel tanyázol itten. - Ott a pokrócz, elfértek rajta ketten, - Olyan jó ágy, hogy jobb se kell, - És a kutyus majd meleget tart, - Ne félj, nem bánt, jó kis kutya, - Látod, mily nyájasan tekint rád, - Hogyan csóválja farkát? - Mint testvérek fogjátok egymást - Szeretni, nem kételkedem. - Fekügy' le mellé, s alugyál, fiam. - Ehetnél tán? adnék is vacsorát, - De már késo van, látom alhatnál, - Aztán rosz is, kivált gyermeknek, az - Alvás elotti vacsora, - Mert tole ördögökkel álmodik. - Fekügy' le hát és alugyál, fiam.« - - Ott hagyta ot a vén banya; - Félénken kullogott a - Pokróczra a kutyához, - S a pokrócz szélén meghuzá magát, - Nem mert társához közeledni. - De a kutya - Hozzá simúlt barátilag, - Átcsillogott szeme - Az éj sötétségén, s e csillogás - Olyan szelíd, olyan testvéri volt, - Hogy barátságot és bizalmat - Öntött a kis fiúba. - Egymáshoz egyre közelebb - És közelebb huzódtak. - Az eb szorét simítgatá a gyermek, - S az ennek arczát nyalogatta, - Beszélt is véle a fiú, s az állat - Válasz gyanánt halkan nyöszörgött. - Meleg, forró barátságot kötöttek. - - Más nap pediglen a fiúhoz - Igy szólt a vén boszorkány: - - »Mostan figyelj rám, gyermekem, - Képzelheted, hogy ingyen - Nem tartalak, - Mert ingyen a Krisztus koporsóját - Sem orizék. - Dolgozni fogsz, mert írva van: - A ki nem dolgozik, ne is egyék. - Azonban dolgod könnyü lesz, - Valódi kiskirályság... - Koldulni fogsz, mást nem teszesz. - Én a munkát már restelem, - Mert elhíztam nagyon, - S eluznek, hogyha koldulok, - Eluznek a kegyetlen emberek. - Te fogsz koldulni hát helyettem, - Te rajtad szánakozni fognak, - S megajándékoznak, fiam. - Azt mondod majd, hogy árva vagy, - Apád most halt meg, és anyád - Honn fekszik éhen s betegen. - Én a távolban lesni foglak, - S vigyázok rád, azért te is vigyázz, - Különben nem lesznek jó napjaid, - Becsuletemre mondhatom. - Én nagyon jó vagyok, ha jó vagyok, - De nagyon rosz vagyok, ha rosz vagyok, - Ezt írd fejedbe és szivedbe, - Kedves fiam. - Koldúlni fogsz mindenkitol, - Kinek jobb a ruhája, mint tiéd, - És ilyet eleget találsz, ne félj. - Elore nyujtod kezedet, - Oldalra hajtod fejedet, - Fel- s összehúzod a szemöldököd, - A szádat le fogod biggyeszteni, - S szemed megnyálazod - És ugy rimánkodol - Beteg anyád s az isten szent nevében. - Megértettél-e, gyermekem? - Ha meg nem értél, ujra magyarázom, - S ha szó után egyáltalában - Meg nem tanúlod ezt a tudományt, - Bottal verem beléd.« - - A gyermek állitá, hogy - Mindent tud s nem felejti el. - Az asszony elpróbáltatá vele - A jelenést és elcsudálkozott a - Fiúnak mesterfölfogásán. - - »Aranybányát találtam - Benned, fiacskám, hihihi!« - Vigyorgott a boszorkány, - »Valódi grófi életünk lesz, - Valódi grófi életünk! - Lássunk mingyárt az aratáshoz... - Ehetnél? majd ha megjövünk, fiam, - Akkor jól lakhatol. - Neked különben nem szabad sokat - Enned, mert mint én elhizol, - Aztán elillan a nyúl - S üthetjük bottal a nyomát. - Kövér koldusnak - Soványan jár az alamizsna.« - - Egy népesebb utczába mentenek, - Ott a banya - Kiállitá a gyermeket, - S o egy közel csapszékbe tért, - És onnan kandikált ki, - S a hányszor a fiú kezébe - Dobának valamit, - Fölvette a pálinkás poharat, - Egyet kortyantott és vigyorgott. - -VIII. - - Egyik nap úgy folyt, mint a másik. - Koldúlt és koplalt a fiú; - A vén banyának gondja volt reá, - Hogy el ne hízzék valahogy szegényke. - Koldult és koplalt, e kettot tudá - Az életbol s nem egyebet. - Elnézte sokszor, - Midon játszottak gyermektársai, - Nézett rájok meroen, - S gondolta, milyen jó lehet - Az a játék, az az öröm! - S elméje napról napra érett, - S érezni kezde, érezé, - Hogy o boldogtalan... - Két évet élt már át a koldulásban. - Nem volt többé szükség reá, - Hogy megnyálazza szemeit, - Gyakorta telt meg az könyuivel. - - Egyetlen egy barátja volt, - Ki nyájasan nézett reá, - Kit szeretett, ki ot szerette, - S kivel megosztá - Sovány falatjait, - A melyeket otthonn kapott, - S a melyeket a városban talált... - Ez egy barátja a kutya, - Mely hálótársa volt. - - Mint vágya hozzá, hogyha reggelenként - Elhagyta ot, s ha este haza ment, - Mino örömmel volt vele! - A vén anyó már írigyelni kezdé - A barátságot, a melyet kötének, - Irígyelé, hogy a kutya - A gyermeket jobban szerette, mint ot, - És sokszor megveré, s midon az állat - Fájdalmában keservesen vonított, - A gyermek sírt, zokogva sírt. - És a vén asszony elkergette végre - A háztul a jó állatot, - Több ízben elkergette, de - Az visszajött mindanyiszor, - S a kis fiúhoz mindig nyájasabb lett. - - Igy élt a gyermek. Már hat éves volt, - S átélte hat századnak nyomorát - És néhány percznek árva örömét. - Ott állt egy utcza szögletében egyszer, - S didergett... késo oszi este volt. - Sár volt az utczán, s köd a sár felett, - Nehéz, komor köd, s o a sárban, ködben - Mezítláb és hajadon fovel állt, - S az elmenokhöz nyöszörögve - Nyujtotta sárga kis kezét. - Ugy ment be hangja a szivekbe, - Miként egy égo fájdalom. - Mint a harang szava, - Mely haldokló ember számára szól. - - Egy vén mogorva úr - Megállt mellette s hosszan nézte ot, - Hosszan, meroen, átfuró szemekkel. - A gyermek elszaladni készült. - »Megállj!« morgott reá az úr. - A gyermek állt s mocczanni sem mert, - S az úr kérdé: »vannak szüloid?« - - »Va...« azt akarta mondani, - Van anyja, a ki éhezik s beteg, - S most halt meg apja, - De a mogorva úr elott - Nem mert hazudni, - Torkán akadt a szó, azt gondolá, - Hogy ez mindent tud, és így válaszolt: - »Nekem szüloim nincsenek, - Vagy nem tudom, hogy vannak-e? - Mert én talált gyermek vagyok.« - - »Kövess tehát«, szólt a mogorva úr, - S utána indult a fiú. - A vén asszony kilépett rejtekébol, - És rá kiáltott »itt maradsz, - Hazug kölyök!... - Ez a fiú az én fiam, uram!« - - »Nagyságos úr«, rimánkodott a gyermek, - »Nagyságos úr, én nem vagyok fia, - Mentsen meg engemet, vigyen magával, - Az isten s a szentek nevére kérem! - Meguntam már a koldulást, - Az o számára kellett kéregetnem, - És engemet koplaltatott, - Hogy csak minél rosszabb színben legyek, - Hogy szánakozzék rajtam, a ki lát. - Oh istenem, most is hogy éhezem!« - Igy szólt a gyermek, a mogorva úrra - Fölnéze, s esdeklo szemébol - Könny folyt le, könnyek zápora. - - »Oh gaz dög, oh te istentagadó, - Te ördögfának makkja te!« - Rivalt a vén boszorkány a fiúra, - »Te bocskortalpra sem méltó pofa, - Te hazugság kalásza, - Te minden rosz, te semmi jó! - Még hogy nekem koldult, uram fia, - Mikor halálba szégyenlem magam, - Hogy kéreget, s e rosz szokása megvan, - Mihelyt elforditom szemem, - És hányszor vertem már meg érte, - Hogy ilyen szégyent hoz reám! - Szegény vagyok, de koldulásra - Nincsen szükségem, mert elélek - Becsuletes munkám után. - És még hogy én otet koplaltatom! - Én! a legjobb falatokat - A szájamtól szakítom el, - S belé tömöm! - De mind ez hagyján... még meg is tagad. - Nem fáj a szíved, te puruttya lélek, - Te csúf poronty, anyádat megtagadni, - Szülo anyádat? hogy ki nem szakadt e - Szóval beloled a lép és tüdo - S a májad és a zúzád? - A földön sincs jobb nagyanya, - Mint én vagyok, s o ily rosz unoka! - De már nincs messze az itélet... - Saját tulajdon anyját - Tagadja meg a gyermek, - Édes szülojét!« - - Ennyit darált a vén malom - Egy lélekzés alatt; - Itt a mogorva úr - Szóhoz jutott s szólt: - »Elég már a komédiából, - Különben e bottal némítlak el, - Undok szipirtyó! - Részeg vagy mint a csap; - Ha kijózanodol, - Joj hozzám a keresztlevéllel, - (Ott ama nagy házban lakom,) - S a gyermeket elviheted, - De csak ha a keresztlevéllel josz. - És most hordd el magad... s te - Kövess, fiú.« - - És a fiú követte az urat, - Koronként vissza-visszanézett, - Azt képzelé, hogy a banya - Már nyúl utána s galléron ragadja; - De az nem mert közelgeni, - Ottan maradt állóhelyében, - Csak öklével fenyegetozött, - S forgatta égo szemeit, mint - A kovács a tüzes vasat. - -IX. - - Jobban lett dolga a fiúnak. - Nem kellett többé lopnia, - És nem kellett koldulnia, - Milyen boldogság, mily jótétemény! - Csak néha szállt az aggalomnak ölyve - Föléje: hátha a boszorkány - Elojön a keresztlevéllel, - Mi lesz akkor megint belole?... - És néha szállt a bú galambja - Föléje, ha eszébe - Jutott a hu kutya, - A hálótárs és a barát. - Ennek kedvéért gyakran szinte kész volt - A vén banyához visszamenni, - S koldúlni, csak hogy együtt legyenek. - Gyakorta álmodott felole, - Álmodta, hogy ölelte a kutyát - S ez nyalta képét és kezét, - S midon fölébredt, s társát nem lelé, - Elkezdett sírni, s hosszan sírdogált. - - Midon haza ért a fiúval a - Nagyságos úr, átadta ot a - Cselédségnek. Kitisztiták ot - A régi szennybol, mely reá nott - És régi rongyai helyett - Kapott szép uj ruhát. - Mily jól esett neki! - Azt vélte, eddig nem is élt, - Azt vélte, hogy most született. - Ekkor magához hívatá - Az úr, és így szólt szigorúan: - »Fiú, e gyermek itt fiam, te ot - Nagyságos úrfinak hivod, - O lesz parancsolód, - S te szót fogadsz neki, - O lesz az úr, te lészsz a szolga. - Egyéb dolgod nem lesz, mint szót fogadni, - De ennek pontosan tégy eleget. - Minden szem-intés egy parancsolat; - Ha teljesíted, nem lesz semmi baj, - Lesz enned, innod és ruhád... - Ellenben ócska rongyodat, - A melyben fölfogadtalak, - Nyakad közé akasztatom, - Aztán mehetsz a nagy világba - S koldulsz, mint eddig koldulál.« - - Szolgált az árva gyermek a - Nagyságos úrfinak, - Mögötte ment, mögötte állt, - Mindig árnyéka volt, - És leste ajka mozdulását, - S alig volt a parancs kimondva, - Midon már teljesult is, - S a jó fiú - Még is mennyit nem szenvedett! - Mert a nagyságos úrfi - Oly gazkölyök vala, - A milyenek rendesen a - Nagyságos urfiak. - Érezteté, hogy o az úr, - Érezteté minden nyomon. - Ha száját a leves megégeté, - Kis szolgáját üté pofon; - Ha nem köszönt más nékie, - A kis fiú fejérol - Ütötte le a kalapot, - És ennek markolt üstökébe, - Ha a fésu belé akadt hajába, - S nem volt olyan csíny, oly gonoszság, - Mit rajta el nem követett, - Mihelyt eszébe jut vala. - Lábára lépett készakarva, - Aztán ellökte, hogy mért áll az utban? - Sarat kent rá, s aztán nyakon veré, - A mért olyan tisztátalan, - Szemébe önté a vizet, s ha sírva - Fakadt rá, mazna fattyunak nevezte. - - Sok szenvedése volt szegény fiúnak, - És napról napra többet szenvedett, - De turte békén bajait, - Turt elszántan, miként egy férfiú, - Kiben magas lélek lakik. - S mi végre turt, miért el nem hagyá - Kínos helyét, mint gyakran volt eszében? - Ha tudnátok, miért maradt! - - Nem a jó étel és a jó ruha - Csalá ot vissza, hogyha útnak indult, - Hogy elbujdossék a széles világba; - Nem volt o olyan, mint a tyúk vagy a lúd, - Mely elbarangol, s ha megéhezik, - Jóllakni ismét visszamegy helyére, - Mig ellenben a csalogány s pacsírta, - Ha megnyílt börtönének ajtaja, - Ott hagyva a kész és jó eledelt, - Elszáll örökre s megelégszik azzal, - Mit kinn a szabadban talál. - - Igy érezett a kis fiú, - Mint e szabadba vágyó madarak, - S még is maradt, mint a tyuk és a lúd, - S ha indult, ismét visszatért. - Mi csalta vissza ot? - A tanulás. - - Az úrfi mellett eltanulgatott. - Ott állt mögötte észrevétlenul, - Könyvébe kandikált, - S a nevelo minden szavára - Figyelmezett, - S mit egyszer megtanúlt, - El nem feledte. - Elobb tudá az írást, olvasást, - Mint a nagyságos úrfi. - - És a mint szaporodtak évei, - Azokkal szaporodtak - Isméreti, - Mint a szarvas szarván az ágak, - S o büszke kezdett lenni rája, - S ha a nagyságos úrfi - Bolondokat beszélt szokás szerint, - Kijobbitá magában, - S mosolyga a badar beszédeken. - S a nevelo elott - Nem tunt el észrevétlen - A szolga fensosége - Az ifju úr fölött, - S ha nem tudá - Leczkéit a tanítvány, - Azzal piríta rá, - Hogy a szolgával mondatá el, - Ki azt hallás után tanulta meg. - Becsuletére vált ez a fiúnak, - De nem vált örömére, erre nem, - Mert a kevély nagyságos úrfi - Mindannyiszor keményen - Lakoltatá, hogy ot megszégyeníté. - Naponta új és durvább üldözések - Jutottak a szegény fiúnak, - És o naponta jobban érezé - A szenvedett méltatlanságokat, - S most már, ha megüté az úrfi ot, - Nem teste érezé, de lelke, - Pirúlt, de nem mivelhogy fájt neki, - Hanem mert szégyenlé magát. - - Tizenhat esztendos vala. - Minden nap egy-egy sugarat lövelt - Elméje oszladó ködébe, - S minden sugár egy-egy betu volt, - És ilyen írat lett a sok betubol: - »Mi jognál fogva vernek itten engem? - Mi joggal bánt embert az ember? - Különbnek alkotá az isten - Az egyik embert, mint a másikat? - Igazságosnak hirdetik az istent, - Ha igazságos, úgy azt nem tehette, - Úgy minden embert egyformán szeret. - S én többé turni nem fogok. - Akármi lesz belolem. - Táplálatot, ruhát, szállást kapok, - De én ezért szolgálom oket, - S ezzel leróva a jótétemény. - Dolgoztathatnak, erre van jogok, - De a verésre nincs. - Még egyszer fognak csak megütni, - De többször, istenemre, nem!« - - Ugy is lett. Elso alkalommal - (És várni erre nem kellett sokáig) - Midon az úrfi rá kezét emelte, - Ekkép kiálta föl: - »Megálljon ön! - Ne bántson többet, mert úgy visszavágom, - Hogy megsiratja holta napjaig. - Elég soká voltam kutya, - Kit verni, rúgni lehetett, - Eztán ember leszek, - Mert ember ám a szolga is! - Megvallom, itt jótéteményt - Rakott egy kéz reám, - De más kéz azt bottal veré le rólam, - És e szerint - Nem tartozunk egymásnak semmivel.« - Az úrfi e szokatlan szókra - Elképedett, megmerevult, - S tájtékot turva, ekkép orditott: - »Hah szolgafaj! hah lázadó gazember!« - - És a fiú így válaszolt, - És hangja megveto volt: - »Hm, szolgafaj? ha már a születést - Veszszük, talán az én apám - Különb úr volt, mint minden ivadékod, - S hogy eldobott magától, - Az o hibája, nem enyém, - S ha minden úr ilyen rosz lelku, mint te, - Jól is tevé, hogy eldobott, - Mert úgy ennek köszönhetem, ha - Becsuletes ember leszek. - És lázadó?... ha lázadás az, - Midon az ember érzi és kimondja, - Hogy o is ember, mint akárki más, - Ugy büszkén mondom: lázadó vagyok. - S tudnám csak mind azt, a mit érezek, - Ugy, a mint érezem, kimondani, - Föllázadnának milliók velem, - S reszketne a világ, - Mint Spartacustól Róma reszketett, - Midon eltépett lánczaikkal - Verték falát a gladiátorok! - - Nagyságos úrfi, isten önnel, - Mi együtt többé nem maradhatunk, - Én önnel mint ember beszéltem, - És hogyha egyszer már - A szolga emberré emelkedik, - Éhen hal meg vagy a bitófán, - De többé szolga nem lesz!« - - Ezzel megfordult és kiment, - Örökre ott hagyá a házat, - Hol gyermeksége úgy uszott el, - Mint a virág az iszapos patakban. - - A merre látott, arra indult, - Ment a világba czéltalan. - Az ifjuság fölgyúladott szivében, - Ugy égett, mint a fölgyúlt város ég, - A melyre rá fúj a viharnak - Süvölto óriása; - S e lángokban milyen csudálatos - Mesés képek keletkezének! - S lelkét e lángok ugy megedzék, - Mint a hámortuz a vasat. - - A város végén utolérte ot - Az úrfi neveloje. - Alig lélekzett a jó férfiú, - Sokat futott, hogy utolérje. - Kiverte arczát a veríték, - Törölgeté mind untalan, - Mi közben a fiúval így beszélt, - S beszédiben - Nem volt nagyon sok összefüggés: - - »Ne, tedd el ezt a pénzt, fiam, - Nekem egy évi jövedelmem, - Te nálad eltart évekig, - Ha jól gazdálkodol. - Nagy ember lesz beloled, - Én mondom azt neked. - Dicsobb fiút még nem láttam te nálad. - Én szórul szóra érzem azt, a mit te, - De soha sem mertem kimondani. - Féltem toled s bámultalak, - Midon beszéltél. - Az isten áldjon minden szavadért. - Tanácsolom, parancsolom, - Igen, parancsolom, fiú, hogy - Tanúlj, végezd az iskolákat, - Különben én - Megátkozlak s megver az isten. - Te nem magadnak születél, - De a hazának, a világnak. - Azt mondom néked, hogy tanúlj, - A mit különben - Nem is kén mondanom, - Hiszen te úgy szeretsz tanúlni. - És most az isten áldjon meg, fiam, - Légy szerencsés, élj boldogúl, - S emlékezzél meg rólam is koronként, - De ha tanácsomat nem fogadod, - Akkor felejts el engemet.« - - Lehajlott a fiú, - Hogy megcsókolj' a jó ember kezét, - De o nem engedé, sot a fiút - Megölelé s arczát csókolta meg, - S úgy távozott könnyes szemekkel. - Mily jól esett ez a fiúnak, - Szegény fiúnak milyen jól esett! - Ez volt az elso szeretet, - Melylyel találkozott. - Tizenhat évig kelle élnie - S kínlódnia, - Mig oly emberre akadott, - Ki nem taszítá el magától, - Ki megölelte ot! - -X. - - Kiért a városból az ifju. - Midon kiért a szuk falak közul, - Azt gondolá: börtönbol szabadúlt, - S mohón szivá a tiszta léget, - Az isten legdrágább ajándokát, - Melytol a láb erot kap és a - Léleknek szárnya no. - - Egyszer sokára visszanézett, - Nagyot haladt már, messze volt a város, - A házak összeolvadának - Egymással, és a barna tornyokat - Elnyelte félig a távol köde, - S méhdongás volt az ezerek zaja. - Az ifjú biztatá magát: - »Tovább, tovább, - Semmit ne halljak, és semmit ne lássak - Onnét, hol eddig éltem, - Ha életnek mondhatni éltemet.« - S ment, mint a ki ostorhegyet fut. - - S midon végkép eltünt a város, - S ott álla o a végtelenben, - Szabadnak akkor érzé csak magát. - »Szabad vagyok!« kiálta föl, - »Szabad vagyok!« - Többet nem mondhatott, - De könnyei beszéltek, - S jobban mondták el érzeményeit, - Mint nyelve mondta volna. - Oh milyen érzés, milyen gondolat, - Midon az ember eloször szabad! - - És ment az ifju, egyre ment, - A merre szép táj csalta, arra - Irányozá lépéseit. - Megbámulá a síkot és hegyet, - A sík mezot és a hegy erdejét - És mindent, a mi csak szemébe tünt, - Mert minden oly új volt elotte, - Eloször látta a természetet - A természet szépségeit. - - És ott a rengetegben, - A fellegekbe - Ágaskodó bérczek között, - A hol mennydörgés a folyam zugása - S a mennydörgés itéletnap rivalma... - Vagy ott a puszták rónaságán, - Hol némán ballag a csendes kis ér, - S hol a bogárdöngés a legnagyobb zaj... - Ottan megállt az ifjú, - Körültekintett áhitattal, - S midon szemét s lelkét meghordozá - A láthatár fönségein, - Erot vett rajta egy szent érzemény, - Letérdepelt s imádkozék: - »Imádlak, isten; most tudom, ki vagy, - Sokszor hallottam és sokszor kimondtam, - De nem értettem nevedet. - A nagy természet magyarázta meg - Hatalmad és jóságodat... - Dicsértessél, dicsértessél örökre! - Imádlak, isten; most tudom, ki vagy.« - - A merre csak ment, mindenütt - Oly szépnek látta a természetet, - De benne mindenütt az embert - Olyan boldogtalannak; - Nyomor s gazság gyötörte mindenütt. - Azt kezdte észrevenni, - Hogy o nem a legszerencsétlenebb, - És fájt nagyon neki, - Hogy vannak nála szánandóbbak is. - Mindig kicsínyebb lett elotte - Saját baja, - Mig végre végkép elfelejté, - S nem látta és nem érezé azt, - Csak a mások baját, - És homlokát a hideg kore tette, - S forró keserves könnyeket sírt. - -XI. - - Eszében tartá, mit szivére - Kötött a jámbor nevelo, - Midon bucsút vett tole - És pénzt adott neki; - Eszében tartá ezt az ifju, - S nem hagyta teljesítlenul. - Beállt az iskolába, - S tanúlt szorgalmasan, - S olyan volt társai körében, - Mint csillagok között a hold. - Azok csodálták ot, de nem szerették, - Lelkének fensosége rajtok - Mint sziklako nehezkedett, - És ellenében - Irígység és gúny támadott föl, - És rá lövöldözé - A sebesíto nyilakat. - - »Mért bántotok ti engemet?« - Szólott szelíd jószívüséggel - Gyakorta társihoz, - »Mért bántotok, barátim, engem? - Én nem tanúlok a magam javára, - Ti értetek tanúlok én; - Mit én tudok, higyétek, annak - Más fogja venni hasznát, - Akárki más, csak én nem. - Ha belátnátok lelkem mélyibe, - Ragaszkodnátok hozzám, jó fiúk, - Ugy szeretnétek, mint most nem szerettek, - Mint én szeretlek titeket. - Ha belátnátok lelkem mélyibe, - Általlátnátok gyarlóságtokat, - S nem vagdalnátok a fa ágait, - Mely egykor számotokra hoz majd - Árnyékot és gyümölcsöt, - Szegény rövidlátó fiúk ti! - De majd szerettek még ti engemet, - Szeretni fogtok, istenemre, engem!« - - Kaczaj követte ilyetén beszédit, - S csak újabb töltésül szolgáltanak - A gúnyolódás fegyverébe, - A mely mindég szivének állt. - - És elvadúlt lassanként a világtól, - Mindegyre mélyebben szállott magába, - S kerult mindenkit... egy barátja volt, - A senkitol meg nem zavart magány. - - Ott élt azon képek között, miket - Üres ábrándoknak tart a világ, - De melyekrol o tudta, hogy azok - Élo valódi lények, - Az o lelkébe nézo - Jövo alakjai. - - Ott a magányban buzgón olvasá, - Miként a hívo a koránt - S mint a zsidó a bibliát, - Olvasta ott buzgóan a - Világtörténetet. - Világtörténet! mily csodálatos könyv! - Mindenki mást olvas belole. - Egyiknek üdv, másiknak kárhozat, - Egyiknek élet, másiknak halál. - Egyiknek így szól s kardot ad kezébe: - »Eredj és küzdj! nem küzdesz hasztalan, - Az emberiségen segítve lesz.« - Másikhoz így szól: »tedd le kardodat, - Hiába küzdenél, - Mindig boldogtalan lesz a világ, - Mint ezredévek óta az.« - Mit olvasott ez ifiú belole? - Mit gondolt o, midon e könyvet - Becsukta reszketo keze?... - Ezt gondolá: - - »A szoloszem kicsiny gyümölcs, - Egy nyár kell hozzá még is, hogy megérjék. - A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs, - S ha a kis szoloszemnek egy nyár - Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek, - A míg megérik? ez belékerul - Évezredek vagy tán évmiljomokba, - De bizonyára meg fog érni egykor, - És azután az emberek belole, - Világ végéig lakomázni fognak. - A szolo a napsugaraktul érik; - Mig édes lett, hány napsugár - Lehelte rája élte melegét, - Hány százezer, hány miljom napsugár?... - A földet is sugárok érlelik, de - Ezek nem nap sugárai, hanem - Az embereknek lelkei. - Minden nagy lélek egy ilyen sugár, de - Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem; - Hogyan kivánhatnók tehát, hogy - A föld hamar megérjék?... - Érzem, hogy én is egy sugár vagyok, - A mely segíti a földet megérni. - Csak egy nap tart a sugár élete, - Tudom, hogy a midon megérkezik - A nagy szüret, - Akkorra én már rég lementem, - S parányi muvemnek nyoma - Elvész az óriási munka közt, - De életemnek a tudat erot ad, - Halálomnak pedig megnyúgovást, - Hogy én is, én is egy sugár vagyok! - - Munkára hát, - Föl a munkára, lelkem! - Ne légyen egy nap, egy percz elveszítve. - Nagy a föladat, az - Ido röpül, s az - Élet rövid. - - Mi czélja a világnak? - Boldogság! s erre eszköz? a szabadság! - Szabadságért kell küzdenem, - Mint küzdtek érte oly sokan, - És hogyha kell elvérzenem, - Mint elvérzettek oly sokan, - Fogadjatok, ti szabadság-vitézek, - Fogadjatok szent sorotok közé, - Zászlótokhoz huséget esküszöm, - S hahogy véremben lesz egy pártüto csepp, - Kiontom azt, kifeccsentem belolem, - Habár szivemnek közepén lesz is!« - - Ily vallomást tett... nem hallotta ember, - De meghallotta odafönn az isten, - Fölvette a szent könyvet, melybe - Jegyezve vannak a martírok, - S belé irá a Szilveszter nevet. - -XII. - - A gyermek ifjuvá lett - S az ifju férfivá. - Esztendo esztendo után - Jött a földet meglátogatni, - S bucsút sem véve távozának. - Ot sem kerulték ki az évek, - Elment hozzája mindenik, - S nyomot hagyott arczán, szivén. - - Túl volt immár az iskolákon, - Régen kijárta azokat, - És benn volt a világban. - Az életben, az emberek között, - Hol minden lépten meglökik az embert, - S minden lökés egy darabot töröl le - A lélek zománczából - S az orczának szinébol. - - Beh másnak látta e világot, - Mint a milyennek képzelé! - Naponta kisebbnek tetszett elotte, - Mélyebben sulyedettnek - Az ember, a kit isten - Saját képére alkotott, - Az ember, a kinek szemével - A napba kéne néznie, - És e helyett a porba néz, - Mikéntha férgeket keresne, - Hogy tolök a csúszást tanulja. - És mentül kisebbnek tetszett elotte - Az ember, annyival nagyobbnak - Látá a munkát, a mire - Hivatva érezé magát. - De el nem csüggedett. - Tán oly parányit végzett, mint a hangya, - De mint az, olyan fáradatlan volt. - Szuk volt köre, - De e kört teljesen betölté - Lelkének fényivel. - Erkölcse, tudománya néki - Nevet szerzett még iskoláiban, - S midon e pályát végezé, - Több úr hivá meg ot - Nagy s gazdag hívatalra - Ilyen kecsegtetéssel: - »Szegodjél hozzám; szolga lészsz, igaz, - De ily urat szolgálni, mint én, - Dicsoség, és azért, hogy - Elottem meghajolsz, - Elotted ezren hajlanak meg. - Más dolgod nem lesz, mint ez ezreket - Nyúznod tehetséged szerint, s e - Könnyu munkából meg fogsz gazdagodni.« - - Szilveszter megköszönte szépen - E könnyü munkát és így válaszolt: - »Azért, hogy én nekem - Szolgáim legyenek, - Én más szolgája nem leszek. - Én nem kivánom, hogy elottem - Embertársim hajlongjanak, - De ne kivánja tolem más se, hogy - Elotte én hajoljak; - Nem ismerek nálam kisebbet - S nem ismerek nálam nagyobbat. - S a gazdagságot illetoleg, az - Nekem talán ingyen sem kellene, - Annál kevésbbé kell olyan nagy áron, - Hogy érte nyúzzak másokat!« - Ekkép szokott beszélni o - Levett kalappal, de fölemelt fovel. - - El nem fogadta a nagy hívatalt, - De jöttek hozzá szegény emberek, - És meghivák ot falujokba - Jegyzonek, és az ifju ment, - Ment örömest és boldogan. - S midon elért a faluba, - S körülvevék ot a lakók, - Igy szólt hozzájok lángoló szemekkel: - »Üdvöz légy, nép! ugy nézz szemembe, - Tanítód és atyád leszek. - A bölcso óta mit vertek fejedbe? - Kötelességidet; - Én megtanítlak jogaidra!« - - És teljesíté, a mit ígért. - Nem a kocsmába jártak ezután - A munkavégzett gazdaemberek, - Mint jártak eddig világkezdet óta; - A faluház elott karéjba - Állottak, és az ifju jegyzot - Hallgatták a vén emberek, - És jobban hallgatták, mint papjokat, mert - Papjoknál jobbakat beszélt. - S mit ott tanultak, elvivék haza, - És elbeszélték fiaiknak, - S a jegyzo tiszteletben állt. - - De két ház volt a faluban, mely - Az ifju apostol fejére - Átkot mondott áldás helyett, - Az a két ház, hol a pap és - Az uraság lakott, - A kastély s a parochia. - Naponta gyulöltebb és rettegettebb - Lett e két házban a - Jegyzo gazdálkodása, - S elpusztulását tervezék, mert - Látták, ha a jegyzo marad, - Ugy ok pusztulnak el. - - De volt fönn a kastélyban is - Egy lény, ki a nép emberét ugy - Tisztelte, mint a nép maga, - Kinek, midon az o dicséretét - Hallotta, jól esett, - Midon pedig gyalázták, fájt neki. - Ki volt e lény, a ki - Oly rosz világitásban is - Megismeré a kép becsét, - S felole helyesen itélt, - Ki volt ez?... a kastély kisasszonya. - Ki is lett volna más!... - Dicso hely a hölgyek szive, - Önzés elott bezárva ajtaja, - Ha bejut is, csak lopva jut belé vagy - Eroszak által, - De nyitva áll mindennek, a mi szép s jó, - S az üldözött igazság, - Ha mindenhonnan számkivetve van, - Végmenedéket ott talál. - Dicso, dicso hely a hölgyek szive! - - Nem is sejté az ifju, hogy barátja, - Hogy pártfogója van - Ott fönn az úri lakban, - S olyan szép pártfogó! - Látá koronként a leánykát, - Midon az végigsétált a falun - Vagy ablakából nézett a vidékre, - S ha látta otet, hosszan elmerengett. - Ilyenkor egy csodálatos - Érzés szállotta meg szivét, - Mely hozzá igy beszélt: - Az ember nem csak polgár, - Egyszersmind ember is: - Mindig másoknak éljen-e - És soha se magáért? - Szegény fiú te, mikor élsz magadnak, - Lesz-e ido, midon magadnak élsz? - Te szétosztod mások közt lelkedet, - Lesz-e, ki néked adja lelkét - Vagy lelkének csak egy darabját - Vagy egy tekintetét csak, a mibol - Gyanítanom lehetne legalább, - Mi a boldogság?... oly szomjas szivem, hogy - Fölinna egy záport, s talán - Egy harmatcsepp sem hull reá soha! - Nyugodjál meg sorsodban, jó fiú, - Viseld békén a rideg életet; - Tégy másokat boldoggá, ha lehet, - S maradj magad boldogtalan. - Légy föld, a mely gabnát terem, - Hogy mások learassák; - Légy lámpa, mely mig másoknak világit, - Tulajdon életét fogyasztja el. - - A jó vagy rosz sors ugy hozá magával - Egyszer, hogy a leányka véle - Találkozott és szóba állt. - Rövid volt a találkozás - És keveset beszéltek, - De attól fogva többször jöttek össze, - Véletlenul-e vagy tán készakarva? - Sem a lyány, sem az ifju nem tudá. - És egyre hosszabbak levének - S bizalmasabbak a találkozások, - De önmagokról soha sem beszéltek. - - Azonban egykor (fölhivá-e a lyány - Vagy csak magától nyílt meg kebele? - Eszébe nem jutott) az ifju - Elmondta életét. - Elmondta, mily magában áll a földön, - Hogy nincsen ember és nem volt soha, - Kit ot testvérnek vagy barátnak - Vagy gyermekének híta volna. - Elmondta, a mint rá emlékezett, - Hogy egy tolvaj találta ot az utczán, - Aztán egy koldusno fogadta föl, - S aztán mint szolga ugy nevelkedett; - Lopott, koldult és szolgált... így telék el - Gyermek- s ifjúkora. - Elmondta az irtóztató nyomort, - Mely gyermekévein fekütt, - S a lelki szenvedéseket, - Mik ifjuságát terhelék, - S mik a nyomornál még irtóztatóbbak; - S a mint lenézett életébe, ez - Örvénybe, melybol fölkapaszkodott, - A melyben mint egy fekete vizu - Tengerszem, úgy állt kínja özöne: - Elszédült lelke, és szemébol - A könnyek úgy rohantak, - Mint csatatérrol a vert hadsereg... - És a lyány véle zokogott. - -XIII. - - Még ez nap a leány atyjával - Egy egészen más jelenése volt. - Fölhívatá a büszke földesúr ot - S megleczkéztette irgalmatlanúl, - A mért jobbágyait - Tévutra vezeti, - És pártütoket, lázadókat - Csinál belolök; s azzal végezé, - Ha még tovább is bujtogat, - El fogja csapni ot. - - Méltósággal felelt az ifju: - »Uram, kikérem a leczkéztetést, - Kinottem már az iskolából, - De ahhoz szokva még ottan se voltam. - Ha vétkem van, ha lázitó vagyok, - Ott a törvény, az majd itél fölöttem; - Ha vétkes nem vagyok, mi joggal - Dorgál ön engemet? - És a mi az ijesztést illeti, - Az elcsapástól meg nem ijedek; - Annyit mindenhol keresek, - A mennyibol megélek. - De innen én el nem megyek, - Mert itt hasznosnak érzem magamat, - S ön, hogy elcsapjon engemet, - Nem fogja megkisérteni - Saját javának érdekében, - Mert vagy velem jön az egész falu - Vagy ön lesz, a ki távozik... - Nem mondom ezt, miként fenyegetést, - Ugy mondom ezt inkább, mint jó tanácsot, - Ki a lakókat ismerem, - S tudom, hogy engem mennyire szeretnek, - És mit nem lesznek értem tenni készek.« - Igy szólt az ifju, meghajtá magát s ment. - - Következo vasárnapon - O róla szólt a prédikáczió, - Borzadva mondta a hiveknek a pap, - Hogy milyen istentagadó ez ember, - Istentagadó s lázitó! - S ha még tovább is turik ot magoknál, - El vannak veszve mind a két világon, - Mert a mért lázitóval czimborálnak, - Legyilkoltatja oket a király, - S az istentagadó barátait - Halál után az ég be nem fogadja. - Intette, kérte oket, hogy - Javuljanak, míg van ido, - Mig rájok nem jön a vész, az itélet. - Könnyezve kérte, hogy tekintsék földi - És másvilági boldogságukat, - Ne válaszszák a halált és a poklot - Az élet és az üdvesség helyett! - - Boszülten hagyta el a nép - A templomot - (Az isten és a béke házát) - S vadállatként rohant az ifjuhoz, - Kit tennap még atyjának nevezett, - S reá parancsolt: holnap ilyen tájig - Ha itt látják, tüstént agyonverik. - - Beszélt az ifju, a mint tole telt, - Beszélt oly lelkesen, mint még soha. - Hiába. A hol pap emelt szót, - Ott az igazság megfeszíttetik, - Az igazság szörnyet hal ott. A pap - Minden szavára - Egy ördög áll elé, - S az ördög nem hatalmasabb, - De ékesebb szólásu, mint az isten, - S ha tettel gyozni nem tud, - Tud elcsábítani. - - Káromkodó fenyegetéssel - Hagyá el az ifjút a nép. - - Egy pillanatra meg volt lelke törve, - Kétségbeejto eszmék ültenek - Megnehezult fejére, - Mint a holttestre a hollósereg. - »Ez hát a nép!« kiálta föl, - »Ez hát a nép, a melyet én imádok, - A melyért élek s halni akarok! - Ilyen volt ezredév elott... - De semmi, semmi, ezredév után - Majd nem lesz ilyen; még most gyermek o, kit - El lehet könnyen bolondítani, - Majd meg fog érni, férfi lesz belole, - S épen mert gyermek, gyámolítni kell. - Nincs mit csodálni, osidoktül óta - Azon valának papok és királyok, - E földi istenek, - Hogy vakságban tartsák a népet, - Mert ok uralkodni akarnak, - S uralkodni csak vakokon lehet. - Szegény, szegény nép, mint sajnálom ot, - S ha eddig küzdtem érte, ezután - Kettos erovel fogok küzdeni!« - - Beállt az est, beállt az éj, - Utósó éje itt az ifjunak. - Ott a fasornak árnyékában áll, - S fölnéz a kastély amaz ablakára, - A melybül a leány szokott kinézni. - De puszta most ez ablak, - Nincs ott virága, nincs ott a leány, - S az ifju még is néz föl, néz meroen, - Mint egy kové vált sírontúli szellem; - Arczára halovány fátyolt borított - A csendes bánat és a holdvilág. - - Egyszer megfogva érezé kezét... - Az elso perczben észre sem vevé - Az érintést, ugy elgondolkodék... - Midon megfordult, oldalánál - Azt látta, a kit ott fönn keresett. - - »Kegyedre vártam«, szólt az ifju, - »Kegyedre vártam, azt reméltem, - Hogy még egyszer meglátom ablakánál, - Egy néma búcsút küldök föl szemembol, - Aztán örökre távozom, - Reményemen túl jó a sors, - Ajkam beszélhet szemeim helyett, - S kezem foghatja e kedves kezet. - Isten veled, te drága, drága lény, te - Egyetlen egy a nagy világon, a ki - Barátodnak neveztél engemet, - S a kit barátomnak szabad nevezni. - Emlékim nincsenek nekem, - Magad fogsz állani szivemben, - Mint a szegény kunyhó falán a szent kép, - A mely elott estenként térdepel - Jámbor lakója és imádkozik; - De hogyha telve volna szívem - A legdicsobb emlékek kincsivel, - Kiszórnám azt e pillanatban mind, - S téged hagynálak benne egyedül. - Isten veled!... ha hallod híremet, - Ha szépeket mond majd a hír felolem, - - Hidd el, hogy a te érdemed lesz az. - Azért törekszem jónak s nagynak lenni, - Nehogy megbánd és szégyeneld, sot - Ellenkezoleg büszke légy reá, - Hogy engemet barátodnak fogadtál. - Isten veled, lelkem védangyala!« - - Indult az ifju és ment volna, de - Kezét tartotta a leány - És görcsösen szorítá... - Beszélni vágyott s elhagyá a hang, - Hosszú szünet telt el bele, - Mig akadozva ekkép szólhatott: - - »Isten veled... menj... menj, isten veled, - Te ifjak legnemesbike! - Menj... bár mehetnék én is te veled, - Mennék örömmel, édesörömest. - S nem látjuk egymást soha, soha többé? - Lehullsz egemrol, fényes csillagom? - Mert én szeretlek tégedet, - Ki kell ezt mondanom, - Hogy ki ne vesse lelkemet belolem, - Mint a Vezúv a lángoló követ. - Szeretlek, és tied nem lehetek! - De istenemre, - Ha a tied nem, másé sem leszek! - Vedd e gyürut... e jegygyürut... - Elobb fog széjjeltörni benne - Ez a gyémántko, mint az én hüségem. - Isten veled, szép álma életemnek!« - - Az ifiúra a mennyország - Szakadt le üdvösségivel, - Leomlott a leány elott - S ölelte és csókolta térdeit. - - Más nap, midon a falut elhagyá, - Utjában százszor s százszor nézte meg - A gyurüt, mert csak a mikor - Ezt látta, akkor nem kételkedék, - Hogy a mult éji jelenet valóság - S nem lázas lelke orült álma volt. - - Utját (miért, miért nem? - Nem tudta maga sem) - A fovárosnak vette, hol - Lopott, koldult és szolgált egykoron. - A külvárosban ott - Egy kis padlásszobát - Bérelt ki, s nem tudá még, - Mihez fog kezdeni? - - Egyszer kopognak ajtaján, - S bejött egy fátyolos hölgy... - Midon belépett, fölveté a fátyolt, - Némán és mozdulatlan állt... - Az ifju szédelgett... megállt esze... - Barátnéját ismerte meg. - - »Utánad jöttem«, szólott a leány, - »Utánad jöttem... ha terhedre van, - Kiútasíthatsz e szobából, - Ne félj, hogy rosz neven veszem. - Akkor leulök ott kinn a küszöbre, - És ott ülök, mig megreped szivem. - Utánad jöttem, nem maradhaték. - Nyomodban voltam mindenütt. - Egész idáig, és most itt vagyok. - Szólj, mit teszesz velem?« - - Az ifju kebelére hajlott, - S együtt zokogtak hosszan, boldogan. - »Nem uzesz el hát?« szólott a leány, - »Veled maradhatok?... veled leszek, hogy - Enyém legyen fájdalmaid fele - S a tied legyen minden örömem! - Együtt türök veled - Bút és nyomort, - S ha egyszer zúgolódom, - Ne hidd azontúl, hogy szeretlek. - Hogy valaha szerettelek!« - -XIV. - - Együtt maradtak, mint férj s feleség, - Nem pap kötötte össze oket, - Hanem az isten és a szerelem. - Nem esküvének egymásnak hüséget, - Nem vették e szót ajkaikra, - Ott benn hagyák azt - Szivök mélyében érintetlenul, - A hol s a hogy kell annak lennie, - S azért maradt oly tiszta, mint a - Csillag, melyhez még lélekzet sem ér. - - És boldogságban teltek a napok, - A hónapok... nem tudta a világ, hogy - Ok élnek-e? s ok nem tudták, - Van-e világ kivulök? - - De végre fölszólalt az ifjuban - A lélek, és ezt mondta szigorún: - »Ébredj, ébredj, te nem magadnak - Te másokért születtél! - Felejted hívatásodat? - Föl, föl, fiú, kezdj a dologhoz!« - És szólt hozzá még szigorúbban is - Egy hang, a házi gond: - »Föl a dologra, mert különben - Koplalni fogtok mind a ketten - S maholnap mind a hárman.« - - Dolgozni kezde, írt, - Ugy írt, a mint sugallta lelke, - Hozzája méltón, szabadan. - Egy szerkesztohöz vitte muvét, - Átolvasá az, és igy válaszolt: - »Nagy ember ön, uram, - S a mellett nagy bolond! - Nagy ember ön, mert ez dicso, remek mu, - Ennél különbet még Rousseau sem írt; - És nagy bolond ön, mert azt képzeli, - Hogy ezt a munkát ki lehet nyomatni. - Soh'sem hallotta ön hirét - A censurának?... hogyha nem, - Hát megmondom, mi az? - Az a pokol cséploje, mely alá - Kévéinket kell tartanunk, s ez - Az igazságot, a magot - Kicsépeli belole, aztán - Az üres szalmát visszadobja, - S ezen rágódik a közönség. - Ha ön nem hisz szavamnak, ám - Próbálja meg, s én minden szem magért, - A mely kévéjében marad, - Egy ón golyót nyelek le. - Ha azt akarja ön, hogy e - Cséplo alá ne jusson, - Ne gabonát, de maszlagot - Termeszszen, mely kábít, bolondít, - Ezt mindenestül - Kitálalhatja ön, - Sot érte még meg is dijazzák.« - - Bódultan tért az ifju vissza, mintha - Falnak ment volna egyenest fejével, - Asztalhoz ult, és föltevé magában, - Hogy szép lágyan szelíden ír - S olyan simán, hogy a censor keze - Elsiklik rajta, mint a bársonyon. - Midon müvét bevégezé, - Azt vette észre, hogy még szabadabb, - Még keserubb, mint eloször vala. - S így tizszer, százszor ujra s ujra írt, - Aztán eltépte, belátván, hogy a - Kerékvágásba csak nem jön bele. - És meggyozodék végre is, - Hogy a mi kinyomathatik, - Abból nem fog tanulni senki, - És a mibol lehet tanulni, - Az nem jut napvilágra. - - »Irtóztató!« kiálta föl, - »Nincs mód tehát, hogy meghallják szavam? - Lelkem tüzét, mely a világot - Gyujtotta volna föl, - Magamba kell hát fojtanom, - Hogy ön magát emészsze el? - És élnem is kell... mibül élek? - Vagy megtagadjam elvemet, - Azt a szentséges elvet? - Oda szegodjem a gazokhoz, - Az emberiség ámítóihoz? - Nem, istenemre, nem! - Inkább szeméten éhen veszek el, - Inkább ugy végzem éltemet, - A mint elkezdtem azt, - Lopok, szolgálok, koldulok - Mint egy betut írjak, mi nem - Lelkem forrásából fakadt, - Mint gondolatim legkisebbikére - Hamis pecsétet üssek! - - Isten hozzátok, gondolatjaim, ti - Befalazott rabok, - Legyen fejem börtön s koporsó - A számotokra... oh de nem, - Ti nem halhattok ott el; - Eljo a nap, mert el kell jonie, - Midon kinyíl e börtön ajtaja, - S ti bejárjátok a kerek világot, - S fényt s meleget visztek magatokkal. - Miként a nyári nap sugárai!« - - És így az ifju - Nyugonni hagyta gondolatjait, - S hogy a kenyérbol ki ne fogyjon, - Másoknak gondolatjait - Másolgatá. Keserves munka, - Tán a favágásnál keservesebb. - Elkezdte reggel s este végezé - S gyakorta éjszakáit is - A lámpa fénye látta elhaladni, - S elobb alutt el ez, mint o, - És ennyi fáradás után is - Elégszer állt az asztal üresen, - És ablakára a fehér hideg tél - Elégszer festett jégvirágokat, - S a no szemében megfagyasztá - A könnyeket... de nem fagyaszthatá meg - Örök hevu érzelmeit. - - Igy jöttek évek, mentek évek, - S megszaporodott a család, - Hárman levének s nem sokára négyen, - És négyszeres lett a nyomor - Ott fönn a kis padlásszobában, - Melynek falát - Csikosra festé az eso - És kiczifrázta a penész, - Hol most egy ágyban hárman alszanak, - Két gyermekével az anya, - És láboknál a földön - A durva szalmazsákon - A férfiú... a felkelo nap - Elso sugára homlokára száll, - Miként egy arany koszorú, miként egy - Fényes meleg csók isten ajakárul. - -XV. - - Egyenként ébred a család, eloször - A férj, ki legkésobb alutt el, - Aztán az anya, azután - A kis fiú... s a csecsemo? - Ez még nem ébred, mélyen alszik... - Testvére s a szülok lábujjhegyen - Járnak, s beszédök csendes suttogás, - Hogy el ne verjék a kisdednek álmát. - - Jó testvér, jó szülok, - Miért e halk járás, e suttogás? - Dobogjatok, tomboljatok. - Lármázzatok... ne féljetek, - A kisded föl nem ébred, - Mert nem hallják a lármát a halottak... - A kisded halva van, éhen hala! - - Mit érezhet, mit érez a szülo, - Midon meglátja, hogy szülötte meghalt? - Hát még azon szülo, kinek - Éhen veszett el gyermeke, - Szép ártatlan kis gyermeke? - - Ha jobb kezének erejét - Az én kezembe öntené az isten, - Leírhatnám-e úgy is azt a kínt, - Mely a szegény asszony szivét - Ezer körömmel szaggatá? - - Hagyjátok ot a holttetemre - Borulva sírni, sírni, sírni, - Zokogni, fölüvölteni, - A fájdalomnak mély örvényibol - A magas égre fölkiáltani, - S az isten arczát káromlással, a - Lélek sarával meghajítani!... - Hagyjátok ot, hagyjátok ot, - Ne bántsátok szent orjöngésiben. - - A férfi néma fájdalommal - Állt a kicsiny halott elott, - Avvagy, ki tudja, tán örömmel? - Örömmel, hogy kiszenvedett. - A kis fiú pedig meroen - Nézé testvérét, és azon - Gondolkodék, hogy o is ilyen - Halvány, ilyen fehér és mozdulatlan - Leszen, ha majd meghal, ha többé - Nem éhezik. - - Lassan, lassan, de csak lefolytak - Egymás után az órák, és az asszony - Keserve meghalt kisdedére - Ájulva vagy meghalva omlott, - És szíve megkönnyebbedett, - S lelkének fölvert habjai - Nem ostromolták többé az eget, - Csak halkan rezgedeztek, - Mint a szelloben a kalászok. - Ölébe vette a halottat - S szelíden ringatá, - És félig énekelve suttogott, - Miként az erdo lombjai - Az oszi alkonyatban: - - »Alszol, kicsiny - Kis magzatom; - Mit álmodol? - Mondd meg nekem, - Szép álmokat - Látsz, úgy-e bár? - Hisz még nem a föld - Ölében alszol, - Anyád ringat még, - Anyád ölel. - - Aludj', aludj', - Szép gyermekem, - Fehér virág, - Fehér sugár, - Kit elnyel a - Fekete föld. - - Pirúl az ég, - Megcsókolá - Az alkonyat; - Megcsókolom - Én arczodat, - S ez nem pirúl, - Mért nem pirúl? - Csak egyszer is - Mosolyganál még - Reám, anyádra, - Lelkem szive, - Kis magzatom! - - Zöld sírhalom... - Fehér kereszt... - Alatta te... - Fölötte én... - Mi hulldogál rá? - Nem az eso, - Az én könyum. - - Halgassatok, ti - Ákáczfa-lombok - A temetoben, - Kis gyermekemmel - Beszélgetek, - Szépet beszélünk, - Hallgassatok. - - Nem fáj fejed? - Nem fáj szived? nem - Nehéz a föld? mely - Fölötted áll. - - Mi volt lágyabb, az - Én karjaim - Vagy a koporsó?... - Aludj', aludj', - Szivem galambja, - Jó éjszakát, - De egyre kérlek: - Álmodj' felolem, - Legyünk együtt.« - - S mig így altatta a holt gyermeket, - Mellette maga is elszenderult, - S mig o alutt, a férj azon tünodék, - Mibol szerez koporsót? - Miként ásatja meg a sírt? - Egy árva fillér sem volt birtokában. - Körültekintett a szobában, - Ha tán találna valamit, - A melynek egy kis becse van, - Hogy azt eladja... semmi, semmi sem volt! - Mi jött eszébe, hogy e gondolatra - Elsápadt és megreszketett? - Ujján a gyurüt pillantá meg, - Lelkénél drágább jegygyürujét... - Ezt kell tehát eladnia, - Hogy meztelen ne menjen - A földbe gyermeke? - E drága kincstol kell elválnia, - Melyet szeménél jobban orizett, - Mit ujjáról le nem szakíthatott - Olyan sok évnek oly sok nyomora; - El kell most tole válnia? - - Hajszálai oszültenek meg - A gond miatt... s nem volt más menedék! - - Midon ujjárul a gyürut levonta, - Olyan volt, mintha keblébol a szívet - Szakítanák ki gyökerestül... - Ketté lett vágva multja és jelenje, - Fölbontatott a híd, mely a tavaszt - A télhez kapcsolá, - Eltört a lépcso, melyen a - Földrol a mennybe járt! - De meg kellett történnie, - Hogy meztelen ne menjen - A földbe gyermeke. - - - Szépen temették el a kisdedet, - Kemény fából volt a koporsó, - A szemfedo selyembol, - És sírhalmához nagy követ tevének, - Mert drágán kelt el a gyüru, - S árát rá költék mind a temetésre... - Lelkére nem vehette a férj, - Hogy jegygyüruje árából csak egy - Garast is tartson meg kenyérre, - Bár erre olyan nagy szüksége volt. - Méreggé vált vón benne e kenyér, - Mely ot megölte volna, - És néki még soká kell élnie! - -XVI. - - Megmondta o, hogy gondolatjai - Fejébe nem halhatnak el, - Hogy eljön a nap, a midon - Ezek kijonek börtönükbol, - S bejárják a világot. - - És úgy történt. A mit sok évi - Eroködés meg nem hozott, a mért - Hiába volt olyan sok fáradás, - Meghozta egy véletlen pillanat. - Egy titkos nyomdát fedezett föl - Alant, elrejtve föld alá, - S ott kinyomatta muveit. - Mi volt ezen müvekben? az, - Hogy a papok nem emberek, - De ördögök, - S a királyok nem istenek, - Hanem csak emberek, - És minden ember ember egyaránt, - S az embernek nem csak joga, - Hanem teremtojéhezi - Kötelessége is - Szabadnak lennie, - Mert a ki isten legszebb adományát - Meg nem becsuli, - Magát az istent sem becsuli az! - Kijött a könyv, s ország-világban - Ezrével olyan gyorsan terjedett el, - Mikéntha villám hordta volna szét. - Mohón nyelé el a szomjas világ - E tiszta enyhito italt, - És lelke tole megfrisült, - De elsápadt a hatalom, kiult - Ránczokba szedett homlokára a düh - És elmennydörgé haragos szavával: - »Ez lázitó könyv! - Vallást s fölséget sért, - Szerzojének lakolnia - Kell a törvény szerint.« - És a megrémült nép utána mondá: - »Valóban, e könyv lázitó, - Vallást s fölséget sért. - Szerzojének lakolni - Kell a törvény szerint. - A törvény szent és sérthetetlen!« - - S szerzoje rémesen lakolt. - Az utcza közepén - Fogták el ot, s elhurczolák. - »Megálljatok«, szólt esdekelve, - »Oh irgalom, megálljatok! - Nem akarok én menekulni, - Mindenhová megyek nyugottan, - Csak egy kevéssé várjatok. - Nézzétek azt az ablakot, - Az én szobámnak ablaka, - Ott nom és gyermekem lakik. - Vezessetek hozzájok egy, - Csak egy rövid kis pillanatra, - Mig egyszer ölelem meg oket - S egy isten-hozzádot mondok nekik, - Aztán nem bánom én, hurczoljatok, - De én bucsú nélkül nem mehetek. - Inkább megyek le a pokolba - A búcsuzás után, - Mint föl a mennybe búcsu nélkül. - Nem vagytok férjek és apák? - Mit mondanátok, és mit érzenétek, - Ha véletek mások bánnának így? - Nekem nincs senkim a kerek világon, - Csak nom és gyermekem, - És o nekik sincs a világon - Kivulem senkiök, de senkiök; - Ereszszetek, jó emberek, - Ereszszetek, hadd lássuk egymást - Még egyszer és talán utószor. - Ne rajtam szánakozzatok, - De o rajtok, hisz ok ártatlanok, - Hisz nem vétettek ok - Sem a törvénynek, sem ti nektek, - Ne öljétek meg oket!... - Oh istenem, ha szavaimra - Nem indultok meg, könnyeim - Indítsanak meg... e könyuk - Szivem vérének cseppjei, - Halálveríték lelkem homlokáról!« - - Zokogva térdepelt le, - S mint szebb idokben egykor kedvesének, - Most a poroszlók térdeit ölelte, - De ok kegyetlen, gúnyos röhögéssel - Emelték ot fel s vitték a szekérhez, - Mely ott az o számára állt. - Midon látá, hogy nem használ a szép szó, - Düh szállta meg, s eloszedé - Testének minden erejét, hogy - Eroszak által gyozzön, menekuljön. - Oroszlánbátorsággal és - Orült erovel küzködött, - De hasztalan! legyurték, megkötözték, - S bedobták ot a szekér mélyibe, - Ott ordított, mint a vadállat, - Ordított ilyen átkokat: - - »Átok reátok s maradékitokra, - Ti emberborbe öltözött, - Sátánokkal bélelt fenevadak, - Kiknek keblében szív helyett - Undok varangyos béka van! - Borítsa el pofátokat - A fekély olyan vastagon, - Mint a gazság van lelketek felett, - És aztán faljanak föl a - Szemétdomb férgei! - Átok reátok és királyotokra, - Kinek nevében az erényt - A mészárszékre viszitek! - Átok reád, bitang, lator király, - Ki istennek tartod magad, - S ördög vagy, a hazugság ördöge!... - Ki bízta rád a milliókat? - Farkasra a nyájat ki bízta? - Kezed vörös, mint bíborod, - Arczod sápadt, mint koronád, - Szived fekete, mint a gyász, - Mely muveid után huzódik, - Miként az esti hosszu árnyék. - Meddig bitorlod még a - Rablott hatalmat, rablott jogokat? - Lázadjanak föl, mint az óczeán, - Alattvalóid, és ha zsoldosidnak - Százezrivel kiállasz ellenök, - Ne adja isten, hogy meghalj vitézül - Ott a csatán, mint illo férfihoz; - Te légy, ki megkezdd gyáván a futást, - Fuss és bújjál el trónusod alá, - Mint ágy alá a megszeppent kutya, - Onnan kotorjanak ki és kaczagva - Köpködjenek könyörgo szemeidbe - A gyermekek s vén asszonyok, - S kik egykor lábad csókolák, - Azoknak csókold majd te lábait, - Azok rugdossák ki egyenként - Vigyorgó fogadat, - Azok rugdossák ki beloled a - Nyomoruságos hitvány életet! - Dögölj meg oly kétségb'esetten, - A milyenné engem tevél!... - Oh nom... oh gyermekem...« - -XVII. - - Alutt-e s most fölébredett? vagy - Eszét veszíté s ez most visszajött? - Egy óra vagy több hónap óta volt - Magán kivul?... Szilveszter nem tudá. - Gondolkodék, gondolkodék, - Mi történt és mi történik vele? - Körülnézett, nem láta semmit, - Sötét volt, éktelen sötét. - Igy szólt magában: »Éj van csakugyan, - Aluttam s álmodtam, - Álmam csak félig jut eszembe. - De az borzasztó egy álom vala, - El sem beszélem hitvesemnek, - Nem háborítom föl vele. - Csak már viradna, ilyen nyomasztó - Éjem tán még nem volt soha. - Alszol, szerelmem? alszol, kedvesem?... - Alszik bizonynyal, mert nem válaszol. - Aludjatok, szeretteim, - Aludjatok szép csendesen. - S még sem virad! mikor fog már viradni? - Megfojt e surü vastag éj! - Emeld föl, hajnal, fényes arczodat, - Vagy csak mutasd meg ujjadnak hegyét... - Ugy ég a homlokom, mikéntha - Egy tuzokádó hegy vón a fejemben; - Majd szétröpul az agyvelom!« - - S hogy megtörölje izzadt homlokát, - Kezét emelte föl... hah, - Mily csörrenés!... - Megcsördült rajta a nehéz bilincs. - Most már mindenre jól emlékezett, - S végigfutott rajta' a hideg, - Mint a romok között a szél. - - Mindenre jól emlékezett... - Elfogták ot az utcza közepén, - S elhurczolák eronek erejével, - És kedvesét és gyermekét - Nem láthatá, nem mondhatott nekik - Isten-hozzádot, nem tekinthetett - Még egyszer a kedves szemekbe, - Mik boldogsága s gazdagsága voltak! - S most itt van a börtönfalak között, - A föld alatt, ki tudja milyen mélyen, - Mélyebben, mint a rothadó halottak - A temetonek fenekén! - S mikor lát újra fényes napvilágot, - Mikor láthatja újra kedvesit? - Talán soha! - S miért jutott e kárhozat helyére? - Mert amit isten meghagyott neki, - Tudtára adta azt az embereknek, - Hogy egy közös jó van, mibol - Egyenlon jár mindenkinek - A rész, s ez a közös jó a szabadság! - Ki ebbül elvesz egy porszemnyit is - Mástól, halálos vétket követ el, - S azt ki szabad, azt ki kell irtani! - - »Oh szent szabadság, érted szenvedek«, - Szólt elözönlo fájdalommal a rab, - »S ha a világban magam állanék, - Mint álltam egykor hosszu évekig, - Nyugottan ülnék most e kopadon - S büszkén mint trónján a bitor király, - S oly boldogan viselném e bilincset, - Mint jegygyürumet egykor viselém! - De hitvesem van és van gyermekem... - Mi lesz belolök nélkülem? - Ki fogja eltáplálni oket - Kenyérrel és szerelemmel? - S mi lesz belolem nélkülök? - Oh szív, ha kové válni nem tudsz, - Miért meg nem hasadsz!« - - Sírt, jajgatott, dühöngött, - És az örök sötétség - Egykedvüleg szemlélte ot, - Mig végre lassacskán elhallgatott, - Kifáradt lelke megadá magát, - És mozdulatlan néma volt s oly - Érzéktelen, mint a ko, melyen ult, - Mint a sötétség, mely reá borult. - Nem érzett, csak gondolkodék, - Alant röpultek gondolatjai, - Mint a meglott szárnyú madár: - - »Koporsónak testvére, börtönöm, - Ki épitett, ki fog ledönteni? - Mióta állsz, meddig fogsz állni még: - Ki ult elottem e rideg kövön? - Ilyen martír, mint én vagyok, - Vagy egy haramja tán? - Itt hamvadott el csontja e helyen - Vagy látta még az isten szép világát? - Szép a világ, az erdok és mezok, - A bérczek és a rónaságok, a - Virágok és a csillagok... talán én - Többé nem is látom már ezeket, - Vagy oly késon, hogy akkorára - Még nevöket is elfelejtem... - Ha itt egy évig kéne lennem, - Hol minden percz egy örökkévalóság, - Hol az ido oly lassan ballag el, - Mint két mankóján a vén sánta koldus... - Egy évig? és ha tízig itt leszek, - Tízig vagy húszig vagy többig talán? - Jertek föl hozzám, ti halottak, - Kik egykor e helyen szenvedtetek, - Beszélgessünk egy keveset, - Tanítsatok meg, az idot - Hogyan kell itt eltölteni, - Jertek föl hozzám, ti halottak, - Talán én is halott vagyok már, - S a sírban álmodom... rosz álom... - Halott vagyok, kit élve - Temettek el... - Halott vagyok... már nem dobog szivem... - E reszketés, melyet keblemben érzek, - Beteg lelkem végvonaglása ez.« - - Végtére megszunt gondolkodni is, - Nem volt szivében és fejében - Sem érzelem, sem gondolat, - Ott ult merobben a szobornál, - S farkasszemet nézett az éjjel, - Melylyel megtömve volt a börtön. - - Zsibbadni kezdtek tagjai, - Eszméletét kezdé veszítni, - Feje huzódott lefelé, - S ledolt hosszában a kövekre... - Elájult-e? vagy elalutt? - - Soká fekütt ott mozdulatlanúl, - Talán nem véve még lélekzetet sem; - - Egyszerre, mintha lopor által - Vetették volna föl, mikéntha - Égo vasat sütnének oldalához, - Fölugrott, s oly szívszaggató - Hangon, hogy a hideg falak - Utána jajdulának, - Ekkép kiálta föl: »Megállj... megállj!« - S kiterjesztette két kezét. - - Soká, soká állott igy, azután - Lankadtan hullatá le kezeit, - Leroskadott ülo helyére, - Fejét keblére hajtá, - S két nagy könyuvel két szemében, - S oly hangon, mintha lelkét - Sohajtaná ki, ezt nyögé: - - »Nem állt meg... elment... itt hagyott... - Mindennek vége van!« - - Mi lelte ot? ki hagyta itt? - Minek van vége?... álmodott? - - Nem álmodott, az nem volt puszta álom... - Valónak képtelenség, - - S még is való! - A mint ott hosszában fekütt, elotte - Egy hölgyalak jelent meg, - Kiben rá ismert hitvesére, - Oda hajolt melléje, - Fülébe ezt sugá: - »Én már kiszenvedék, - Isten veled!« - S megcsókolá a férfi arczát, - S ez erre ugrott föl... midon - Kinyíltak szemei, - Még látta kedvesét, de - Egy pillanatnál kevesebb alatt - Eltünt az, és a börtön, a mely - Világos volt, ismét sötét lett - Mint villámlás után az éjfél. - - »Én már kiszenvedék, isten veled!« - Ismétlé a hallott szavakat, - »Ezt mondta édes hangja, melyet - Nem hallok én többé soha: - Én már kiszenvedék, isten veled... - Isten veled hát, lelkem lombja te, - Kit rólam lesodort a vész; - Ha téged elvitt, mért hagyott meg engem? - Mit ér, mit ér az ilyen lombtalan fa? - S hová sodort el a vihar? - Hol foglak föltalálni téged - Habár elhervadottan is, - Hogy életemnek maradékát - Szent romjaidnál kisohajtsam!... - Nekem többé nem kell az élet, - Mert czélját elveszítém; - Te voltál czélja életemnek - Te általad s te érted éltem, - Szerelmem istenasszonya! - Te egy magad voltál valóság; - A többi? az emberiség, szabadság, - Ez mind üres szó, puszta ábránd, - Melyért bolondok küzdenek. - Te egy magad voltál valóság, - Szerelmem istenasszonya! - És én örökre elvesztettelek! - Föltúrhatom, mint a vakondok, az - Egész földet, nem foglak megtalálni... - Por lesz beloled, mint akárki másból, - Olyan por, mint a többi, nem különb, - És elvegyulsz közötte, mintha - Növény vagy állat lettél volna csak. - De turném veszteségemet, - Békén türném ez óriási terhet, - A míg alatta megszakadnék, - Csak elbucsúztam volna tole, csak - Egy szót mondhattam volna még neki, - Egy kis rövid szót... vége, vége van, - Az isten ezt sem engedé meg. - Milyen kegyetlen az az isten! - S a balga ember térdet hajt elotte, - Atyjának híja és imádja ot... - Zsarnok vagy, isten, és én - Átkozlak tégedet! - Ott ulsz az égi trónuson hideg - Méltóságodban érzéketlenul, - Csak úgy, mint itt a földi zsarnokok, - S uralkodol kevélyen, és naponként - Hajnalsugárral s megrepedt sziveknek - Vérével ujra s ujra fested - Királyi széked kopott bíborát! - Légy átkozott, zsarnoknál zsarnokabb, - A mint te megtagadtál engem, - Ugy tagadlak meg tégedet. - Egy rabszolgáddal kevesebb lesz, - Vedd vissza ezt az életet, a melyet - Mint alamizsnát dobtál le nekem, - Vedd vissza és add másnak ismét, - Hadd tengodjék most rajta más, - Nekem nem kell ez alamizsna-élet, - Elédbe vágom azt, hogy összetörjék, - Mint a haszontalan cserép!« - Ugy orditott a rab, hogy a sötétség - Megijedett és reszketett belé, - Ezt orditá, s veszett dühében - Fejét a falhoz vágta és leroskadt, - S a fal megkondult a rémes csapástól, - Mikéntha néki fájna az. - - Ott fekszik a rab, zúzott homlokának - Alutt vérében a kövek felett, - Ott fekszik, és nem halt meg, és él! - Hozzá van nove a keserves élet, - Hozzája nott letéphetetlenul, - Miként lelkéhez a kínszenvedés, - Mint börtönéhez az örök sötétség. - -XVIII. - - Tiz éve már, hogy e négy fal között ül! - Tiz év még ott kinn a szabadban is sok, - Hát még ott benn az iszonyú odúban!... - Megnott szakálla és megnott haja, - S o sokszor nézte, nem fejér-e már? - De azt mindig csak feketének látta, - Pedig fejér volt már, mint a galamb, - Csak hogy nem látszott színe a sötétben. - - Tiz éve már, s o néki e tiz év - Egyetlen egy hosszú végetlen éj volt, - És egyre várta, hogy mikor virad már?... - Koronként ugy tetszett neki, - Hogy már több század, több évezred óta - Van e helyen, hogy a világ már - Az ítélet napján rég túl vagyon, - Hogy a föld régen elenyészett, - Csak e börtön maradt belole, - És ot magát a börtönben feledték. - - Kihalt immár a szenvedély szivébol, - Nem átkozódék többé isten ellen, - Eszébe sem jutott sem isten, - Sem ember többé nékie, - Kihalt szivébol már a bánat is, - Csak néha sírdogál, midon - Álmából ébredett, mert - Álmában meg-meglátogatta ot - Ama szép tünemény, örökké - Imádott kedvesének szelleme, - Ki hozzá még a síron túl is oly hu! - De mihelyest fölébredett, - Eltunt a kedves szép alak, - És sírt a rab, sírt, sírdogált. - - De mért nem látogatta meg fia? - Hisz o neki volt fia is; - Mért nem jött ez hozzá soha? - Ezt kérdezé, s ekkép felelt magának: - »Fiam még él bizonynyal, mert ide - Élo nem jön, csak a halott jöhet, - Csak te jöhetsz, szerelmem angyala! - Fiam még él s már nagy lehet, - Azóta rég felnohetett. - Vajon mi lett beloled, - Szegény árvám, szegény fiam?... - Ki tudj', a szükség mire vitte, - Talán rabló lett s hóhér temeté el... - És hátha apja nyomdokát követte, - És most, mint apja, föld alatt lakik, - Talán ép ebben a börtönben, - Talán épen szomszédom itten? - Fiam, fiam, szeretsz-e engemet. - Emlékszel-e apádra, gyermekem?« - - De hallga, mily nesz, mily szokatlan hangok! - Figyelmez a rab, mindinkább figyel, - Ugy elmerul a hallgatásba, - Hogy lélekzeni sem mer, - S bezárt lelkét e hangok megnyiták, - Mint a virág kelyhét a napsugár, - És ajka mosolyogni kezd, - Tíz hosszu esztendo után eloször! - - Madárka szállott a börtön falának - Párkányzatára közel ablakához, - Ott ul a kis madár s dalolgat, - Ah, milyen édesen dalol! - És szólt a rab, vagy csak gondolkodék, - Mert szólni nem mert, nehogy elzavarja - A kedves vendéget szava: - - »Oh istenem, mi jól, mi jól esik! - Eloször hallok ilyen hangokat, - Mióta itt vagyok, pedig már - Nagyon rég óta vagyok itt. - Dalolj, dalolj, kis madaram, dalolj, - Eszembe jut dalodról, - Hogy egykor éltem, hogy még most is élek, - Eszembe jut dalodrul ifjuságom, - A régen, régen elszállt ifjuság, - A szép tavasz, s ezen tavasznak - Virága, a szép szerelem! - Dalod fölkelti szenvedésimet, - De egyszersmind meg is vigasztal, - S a megvigasztalt fájdalom talán - Még édesebb, mint maga az öröm. - Dalolj, dalolj, kis madaram, dalolj!... - Ki küldött hozzám tégedet! - Ki mondta néked, hogy e falra szállj, - A melyre nem száll átoknál egyéb?... - Szentséges ég, e sejtelem, - Ez engemet megöl, - Boldogságával öl meg engemet! - Egy sejtelem azt súgja nékem, - Hogy én szabad leszek, - Hogy nem e dögvészes helyen halok meg, - De kinn az isten szép ege alatt... - Te kis madár ott a falon, te - Szabad világnak szabad vándora, - Te a szabadság hírmondója vagy! - - Ez így van, így lesz, nem kételkedem. - Eros légy, szív, ha meg nem tört a bú, - Ne törjön meg majd az öröm. - Valóban úgy lesz. A világ megúnja - A jármot végre s a gyalázatot, - S le fogja hányni, és eloször is - Kinyitja e sírhalmok ajtait. - S elso örömkönyui - Azoknak orczájára folynak, a kik - Itt a szabadságért szenvedtenek. - Te kis madár ott a falon, te - Szabad világnak szabad vándora, - Te a szabadság hirmondója vagy!« - - Csikorgott a börtön zárában a kulcs, - A kis madár ijedve szállt tova, - Megnyílt az ajtó, és a börtönor - A rabnak azt mondá: »Szabad vagy.« - - Följajdult a rab édes örömében, - S oda kapott fejéhez, mintha - Eszét ragadta volna meg, - Mely el akarta hagyni ot. - - »Megvan!« szólt gyermekes örömmel, - »Megvan! nem hagytam elrepülni, - Nem tébolyodtam meg... tudom, - Mi történt: én szabad vagyok... - Szabad tehát a nemzet, a haza?« - - A börtönor mogorván válaszolt: - »Mi gondod a hazára, golyhó? - Köszönd meg, hogy te vagy szabad.« - - De a rab ezt nem hallá, mert esze - Már messze, messze járt... bejárta - A félvilágot, azt a sírt kereste, - A melyben édes kedves hölgye alszik. - »Eloször is hozzád megyek, - Lelkem halotta«, így szólott magában, - »Hozzád megyek; miként te fölkerestél, - Ugy fölkereslek én most tégedet, - Hogy megcsókoljam azt a földet, - Mely néked nyúgodalmat ád!... - Oh, mily soká tart, míg e lánczot - Kezem-lábamról leverik; - Ez a nehány percz hosszabb, mint valának - Itt átnyomorgott hosszu éveim!« - -XIX. - - Mint anyjának tejét a gyermek, - Olyan mohón, oly édesen - Szivá a szabad levegot, - S minden lehellet egy-egy kínos évet - Emelt le bágyadt lelkirol, - Míg ez könnyunek érezé magát, - Mint a pillangó, s szerte röpködött - A természetnek uj virányin - S szivének régi szép emlékein. - Megifjitá a tiszta levego, - Megifjitá lelkének erejét, - De teste vén és roskatag maradt, - Csak vánszorogva, botra dolve ment; - Hosszú fejér haját s szakállát - A szellok búsan lengeték. - Tíz év alatt száz évet élt. - - Elért a házhoz, melynek egykor - Padlásszobájában lakott, - Meron megnézett minden embert, - De nem lelt köztök ismerosöket. - Tán új lakók valának, vagy hogy - Nem ismert rájok, elfeledte oket. - Kérdezte: emlékeznek-e - Ama szegény családra, mely - Ott fönn lakott, de már fölötte régen? - Ezek s ezek valának tagjai. - »Oh, én emlékszem, jól emlékezem«, - Szólott egy jámbor öreg asszony, - »Szegény menyecske, olyan szép teremtés - És oly jó lelkü volt... de férje - Istentelen gonosztevo volt, - A mért aztán meg is lakolt ám, - Elfogták és börtönbe dobták, - S ha meg nem halt, még most is ott van. - Midon megtudta felesége, - Hogy férjét elfogták, s nem látja többé, - Szörnyet halt, szíve megrepedt. - Én föl nem érem észszel, oly rosz - Embert hogy lehetett szeretni, - Hogy lehetett meghalni érte.« - - Szilveszter érzéketlenul - Hallgatta a beszédet, mintha - Nem o vón, a kirol beszélnek, - S azt kérdezé: »Hová temették - Az ifju asszonyt, és mi lett fiából?« - - »Fiából nem tudom, mi lett,« - Felelt a vén asszony, »nem láttam ot - A temetés után soha. - Hová temették a menyecskét, - Azt sem tudom... szerettem volna - Temetésére menni, de - Épen keresztelobe hítak.« - - »Majd megtalálom«, szólt magában a férj, - »Majd megtalálom kinn a temetoben, - Megnézek minden sírt egyenként, - Mig az övére akadok.« - - S elballagott a temetobe, - Bejárta a sírhalmokat, - Egyiktol a másikhoz ment, - S midon elvégzé, ujra kezdte, - De kedvesének halmát nem lelé, - Hát semmi, semmi nem maradt utána! - Az a dicso lény elenyészett - Nyom nélkül, mint a napsugár. - Fejfáját a vihar kitépte, - S dombját a zápor elmosá. - Isten neki!... - - Fájt, fájt, nagyon fájt a szegény öregnek, - Hogy nem lelé meg, a mit keresett, hogy - Könyuibol, a mik még megmaradtak, - Oly hosszu szenvedés után, - A kedves édes lény porára - Nem sírhatá le azokat... de - Azzal vigasztalá magát, - Hogy életében - Ez az utósó fájdalom, - Hogy itt örömmel s fájdalommal - Számot vetett örökre, - S ezentul ugy jár a világba', mint - Testetlen árnyék, mint lélektelen test. - - Pedig csalatkozott. - Ez nem végso fájdalma volt. - Midon a börtönbol kilépett, - Azt kérdezé: »Szabad tehát - A nemzet, a haza?« - S a feleletre o nem is figyelt, - Mert szentül hitte, hogy szabad. - - És mit tapasztalt nem sokára? - Hogy nemzete, hogy a világ - Még mélyebben van meggörbedve, mint - Tíz év elott, midon o szót emelt; - Az emberméltóság naponta törpül, - És a zsarnokság óriásodik. - - Hiába volt hát annyi szenvedés, - Hiába annyi áldozat, - Mit a magasztosabb szivek hozának - Az emberiségnek? haszontalan - Minden törekvés, minden küzködés? - Az lehetetlen, százszor lehetetlen! - - E gondolatra megerosödék, - Fölgyúladt benne a kihamvadó tuz, - Görnyedt fejét az ég felé emelte, - A roskadt aggból izmos ifju lett, - És homlokán rejtélyes szándok ult, - Merész nagy szándok, elhatározás, - Melytol egy nemzet vagy talán - A nagy világnak sorsa függ. - E terv nem új, már ezrek életébe - Kerult, de hátha egynek sikerul, - S ha épen o ez egy?... - Mélyen titkolta szándokát, - Alunni sem ment mások közelébe, - Nehogy kimondja álmában, nehogy - Megsemmisuljön, ha napfényre jön. - Nem szerzett társakat magához, - Nem dicsvágyból, hogy egy maga - Végezze bé az óriási munkát, - De hogy ne szálljon másra is veszély, - Ha terve megbukik. - - - - A város zajban s fényben úszik, - A népség ezrivel tolong, - Hömpölyg, mint a kiáradott folyó, az - Utczákon át az »éljen« harsogása, - Arczok s ruhák ünnepiek! - - Mely alkalom, mely ünnep ez? - Talán az isten jött a földre - Saját képében, és saját kezével - Átadta a rab-embereknek - Rég elveszített szabadságukat? - Hogy ily nagy a fény, az öröm. - - Nem; nem az isten, más megy ottan, a ki - Kisebb az istennél, azonban - Magát nagyobbnak tartja: a király!... - Lenézo goggel megy az emberek közt, - Mint a szelindek a kicsiny ebek közt, - S a merre néz, térdek s fejek hajolnak, - Mint a viharban a nád erdeje, - S torok szakadtáig kiáltja - A szolgacsorda: »éljen a király!« - Ki merne nem kiáltani - Vagy épen mást kiáltani - Az ezerek és ezerek között?... - Ki merne?... egy mer... egy a sok között... - Ez egy, oly hangon, mely a tömeget - Túlbogi, mást kiált, - Ez azt kiáltja: »haljon a király!« - És eldurrantja fegyverét, s a - Gogös király a porba rogy... - - - Kelj föl, te gyáva zsarnok! - Hisz nem talált a fegyver, - Ruhádba s nem szivedbe - Ment a tévedt golyó. - Az ördög, a kinek eladtad, - Megorzé éltedet. - Kelj föl, te gyáva zsarnok! - S töröld le képedrol a port. - - Ki a gyilkos, ki s hol van o? - Ott áll... de már fekszik, nem áll, - Félhalva fekszik, leverék - Lábárul ot, és boldog, a ki - Vén, ránczos orczájára köphet - És megrúghatja osz fejét. - - Boldogtalan nép, mért gyüjtöd fejedre - Az isten átkát? nem elég, - A mely már rajta fekszik? - Nem volt elég a Krisztust megfeszítned, - Minden megváltót megfeszítesz hát? - Boldogtalan, százszor boldogtalan nép! - - Néhány nap mulva vérpad állt a téren, - És egy osz ember fönn a vérpadon. - Midon melléje lépett a bakó a - Sötét halálnak fényes pallosával, - Az osz ember végigtekinte a - Kárörvendo, szilaj tömeg során, és - Sajnálkozó könny reszketett szemében, - Sajnálta, a kik ot megrugdosák, - S a kik gyönyörrel nézik most halálát... - Suhant a pallos, rémesen suhant, - S a fej legördult... Szilveszter feje. - A nép rivalta: »éljen a király!« - És a halottat a hóhérlegények - Eltemeték az akasztófa mellett. - -XX. - - Vénült, kihalt a szolganemzedék, - Uj nemzedék jött, mely apáit - Arczpirulással emlité s azoknál - Jobb akart lenni és az is lett, - Mert csak akarni kell!... - Fölkelt az új hos nemzedék, - S mit örökségben hagytak rá apái, - Leverte rabbilincseit, - S kezérol, a kik ezt szerezték, - Azoknak sírhalmára dobta, - Hogy a csörgésre fölriadjanak, s ott - A földben is szégyeljék magokat... - S megemlékeztek a gyozelmesek - Ama szentekrül és nagyokrul, a kik - A szolgaságban szabadok valának, - És hirdették az igét, - S díjok halál lett, - Csúfos halál!... - Megemlékeztek a gyozok ezekrol, - S a diadalmak örömébe szotték - Szent neveiket koszorú gyanánt, - S elvitték volna oket a - Dicsoség templomába, - De hol keressék, hol lelik meg oket? - Rég elhamvadtak a bitófa mellett! - -(Pest.) - - -LEHEL VEZÉR. - -_(Töredék.)_ - -ELSO ÉNEK. - -1. - - Nem nagy híru város Jász-Berény városa, - És itt a nyakam, hogy nem is lesz a' soha, - De van abban egy kürt, van annak nagy híre, - Akkora, hogy nem fér a jászok földére, - Kiterjed éjszak, dél, nyugat és keletre, - Mint a Tisza, mikor szuk neki a medre, - Terjed a némettol a székely világig, - A lengyel határtól egész a horvátig. - -2. - - Ugy bizony, hires kürt az a jászberényi, - Nem haszontalanság a felol beszélni, - Megérdemli a szót és jobban, mint sok más, - Mikre akárhányszor volt idofogyasztás; - Megérdemli a szót, nem is leszek fösvény. - Kutatva, melyik a legrövidebb ösvény? - Széltében-hosszában mondom el a dolgot, - Mit csinált az a kürt, ki kezében forgott. - -3. - - De hol is kezdjem csak, hogy megértsük egymást? - Mert hát tudnivaló, hogy én itt mostanság - Nem írástudóknak, nem az úri rendnek, - De beszélek szurös gubás embereknek; - Hisz az írástudók jobban tudják magok, - Mint én, a miket most mondani akarok, - Az uraknak pedig az ideje drága, - Rá sem érnek ilyen apró mulatságra. - -4. - - Nem is igen bánom, ha ok nem figyelnek, - A mint nélkülem elvannak o kegyelmek, - Csak ugy elvagyok én o kegyelmek nélkül, - Egyiknek sem élek az emberségébül. - A kik o elottök görnyesztik hátokat, - Lesve asztalukról a morzsalékokat - S lesve ajkaikról a kegyes mosolygást: - Oket ez érdemes emberek mulassák. - -5. - - Megvallom oszintén, épenséggel mások - Azok, a kiket én mulattatni vágyok; - Nem a palotáknak fényes gyertyaszála - Vagyok én, hanem a kunyhók mécsvilága. - Alant születtem én, szalmafödél alatt, - Soh'sem tagadom meg a származásomat, - Kis házikókra száll lelkem, mint a gólya, - S egyszeru nótákat kerepöl le róla. - -6. - - De vissza, vagy is rá térek a dologra... - Hejh, felebarátim, régesrégen volt a', - A mit én elmondok; akkor még, látjátok, - Szopós gyerek volt a huszadik apátok. - Száz esztendo szép szám, pedig már azóta - Az ido a földre azt kilenczszer rótta; - Kilencz száz esztendo!... kilencz vén óriás, - Egymás után egyik a másiknak sírt ás. - -7. - - Akkor más világ járt, elgondolhatjátok, - Nem volt még korona, nem voltak királyok, - Fejedelem volt az elso a nemzetben, - Nem hátul, de elol ment az ütközetben, - Hejh pedig ugyancsak járta az ütközet, - Nem ult a nép otthon a kemencze megett, - Mind háborúskodott, csak az maradt hátra, - A ki épen kellett az eke szarvára. - -8. - - Kegyetlen legények kerekedtek akkor, - Soha el nem váltak a kardmarkolattól, - Egy felol orizték a megszerzett hazát, - Más felol kivulrol a sok kincset hozák. - Félt is tolök minden halandó nemzetség, - Az adót nekik, mint a köles, fizették, - Mert hisz nagyon bölcsen látták ok azt által, - Hogy haláluk egy a hátramaradással. - -9. - - Fejedelmi ember Taksony volt a' tájba', - Taksony: Zoltán fia, Árpád unokája... - De tudjátok-e ti, jámbor atyafiak, - Ki volt a vitéz, kit Árpádnak hítanak? - Barátaim, mikor e nevet halljátok, - Mintha oltár mellett templomban volnátok, - Emeljétek meg a kalapjaitokat, - Mert köszönhetitek néki hazátokat. - -10. - - Magyarország szép föld, meg kell vallanotok, - Rá a jó isten tíz annyi áldást rakott, - Mint igazság szerint a mennyi illetné; - Annyi az áldása, hogy alig fér belé. - Ezt a tejjel mézzel folyó dús Kánaánt, - Hol megdönti saját terhe a gabonát, - S hol tuzzel van tele a szolo gerezdje: - E szép országot a nagy Árpád szerezte. - -11. - - Mert nem Ádám-Éva óta mienk e föld, - Messze Ázsiában lakozánk azelott, - Messze Ázsiában a világ más részén, - Kaszpi tengeren túl Aral tó környékén. - Irtóztató távol van az a hely innét! - Ha megmondanám: hány mérföld? el se hinnék. - Hejh, az vón a kulacs, az vón a tarisznya, - Melybol a bor s kenyér addig ki nem fogyna. - -12. - - Vitézlo eleink ott tanyáztak hajdan, - De biz nem fürödtek ok ott tejben vajban, - Rengeteg erdokben magas fuvek nottek, - Nyargalózó vadak nem tiporták oket, - A hol meg kellett vón ló, barom számára, - Vala a mezokön a legelo árva. - Kapják hát magokat, szedik a sátorfát, - S indulnak keresni, hol vagyon jobb ország. - -13. - - Tolök napnyugatra - így szólt a hír szája - - Fekszik Attilának egykori országa, - Szörnyü Attilának, isten ostorának, - A magyar nemzetség dicso osapjának. - Fölkeresik, abban állapodtanak meg, - Fölkeresik, akármeddig tévelyegnek. - És ha rá akadnak, visszaszerzik aztat, - Hogy a maradékjok legyen boldog s gazdag. - -14. - - Volt közöttük egy bölcs, józan ember, Álmos, - Ezt szólították fel: »Vezess minket már most, - Józan okosságod vezéreljen bennünk, - Ha lehetséges, a kivánt földre mennünk; - Mint a darusereg az eloljáróját, - Ugy követünk téged ország-világon át, - Míg nem látjuk magunk a Tisza folyóban, - Hol Attila alszik három koporsóban.« - -15. - - Elfogadta Álmos a vezéri tisztet, - A magyarság véle vándorolni kezdett. - Meddig vándoroltak? a jó isten tudja; - Mint a csillagok közt a nagy országutja, - Itt alant a földön oly nyomot hagyának - Magok után hosszan, a merre csak jártak... - Csak hogy nem fejér volt e nyom, mint az égi, - De sötétpiros, mert vérrel festették ki. - -16. - - Esztendok multán nagy hegygerinczen álltak, - A hegy tetejérol tenger síkra láttak. - »A határt elértük!« mondá Álmos nékik, - »Tekintsetek ott a rónaságon végig, - Birodalma hajdan ez volt Attilának, - E hegyeket híják a Kárpát sorának. - És itt hála néked, magyarok istene, - Hogy ezt mind meglátta a vén Álmos szeme! - -17. - - Megvénültem immár, fejemet hó fedi, - Fejér a fejem, mint e Kárpát hegyei: - Rólok a havat a tavasz leolvasztja, - De a fejem havát le nem olvaszthatja. - A méltóságot átadom, mit adtatok, - Az új csatákra uj vezért válaszszatok; - Rám nézve két határ e hely bizonyára: - Jövendo hazánk és életem határa.« - -18. - - A mit Álmos sejtett, nem sejtette roszul, - Mert azon a helyen Istenben boldogult; - Leszállt fejér feje a fekete földbe, - Zöld mohos sírhalom domborult fölötte. - Körülállta sírját az egész magyar faj, - S esküt tett le felhot-szaggató morajjal: - »E szent helytol kezdve kezökre kerítik - Az egész tartományt, mely elottök nyílik.« - -19. - - Álmos vezér fia volt hatalmas Árpád; - Gondolta-e milyen nagy becsület vár rá? - Nemcsak hogy vezérnek, de fejedelemnek - Kiáltotta ki az egész magyar nemzet. - Pajzsra állították, úgy emelték fel ot, - Ekkép mutatta meg magát népe elott! - A nép pedig rajta hogy ne örült volna? - Képére volt írva harczok diadalma! - -20. - - Negyven nap pihentek Munkács róna földén, - Az idot ünnepi lakomákkal töltvén, - Kettos ünnep volt ez: halotti lakoma - Álmosért, s a haza keresztelo tora. - Negyvenegyedik nap a midon megviradt, - Ifjú Lehel ajkán a kürtszó megriad... - Akkor még ifju volt, állán a gyönge szor - Nem téli bunda volt, csak nyári könnyü szur. - -21. - - Takaros legény volt Lehel akkor tájban, - Ott benn született még messze Ázsiában, - Ott látta eloször a szép napvilágot, - Már gyermekjátékból párduczra vadászott, - S gyermekjátékot még alig hogy felejtett, - Mikor nyilával egy elefántot ejtett, - Kivette és kürtnek csinálta agyarát, - A czifrát tulajdon keze faragta rá. - -22. - - Gyönge tüdejének eros volt még e kürt, - De o mindenféle nehézséget legyurt, - Vadon erdokbe járt magános sziklákra, - Ott szoktatta magát kürtje fuvására, - Makranczoskodott a csont soká, de végre - Szépen rá tanult az engedelmességre, - S azt a hangot adta, mely Lehelnek tetszett, - Mely földet riasztott, mely eget repesztett. - -23. - - S hangját a magyar nép már nagyon ismerte, - Jeladó volt, hogyha mentek ütközetre, - Föl is gyúltak tole, mintha hangok helyett - Öntene szivökbe nyári napmeleget. - Most is, hogy megharsant Munkács rónaságán, - Felzúdúlt a tábor mint megannyi sárkány, - De sirva fakadt rá nem egy apró gyermek, - A haza-szerzésben hogy részt nem vehetnek. - -24. - - Szétment a magyarság nyugatra keletre, - Zászlóikat mindig szerencse követte, - Nem kimélték a vért és nem az életet, - De jutalmuk ez a gyönyöru haza lett. - Öt esztendo multán Tokaj s Ménes borát, - Buzáját az alföld, a Balaton halát, - Vadait a Bakony, s gazdag Erdély földe - Aranyját ezüstjét magyarnak termette. - -25. - - Lehel ifjusága e csatákban telt el, - Nem ért rá játszani a szép szerelemmel, - S a szerelemgalamb, gyönge erejével - Nem gyozött repulni Lehel sas-lelkével. - Volt még is kedvese, a kinek szerelmet - Eskütt, ki mindig ott volt oldala mellett, - Kit nem adott volna a félvilágért sem... - Szükség-e mondanom, hogy a kürtöt értem? - -26. - - Hogy szerette kürtjét! meg is érdemelte; - Nem csont-darab volt az, de tulajdon lelke. - Mit elméje gondolt, a mit szíve érzett, - Szózatos ajkával mindent elbeszélett. - Hol vidám hangja volt, hol pedig szomorú, - Tudott harsogni, mint az égiháború, - S tudott lágyan búgni, mint a kis madárka, - Ki utána csalja párját ágrul ágra. - -27. - - Sokszor éjjelenként, ha pihent a tábor, - Ki-kiszólt a kürtszó Lehel sátorábol, - Ott benn ult a vezér kürtjét fújogatva, - Elgondolkodott a katonaság rajta. - Ilyenkor nagy volt a csend; még a paripák, - Azok is a fuvet lassabban harapták, - Mintha csak félnének rendzavarók lenni, - Vagy hogy jobban esett hallgatni, mint enni. - -28. - - Egyik másik tuzhöz oda ultek többen, - S némán figyelmeztek a nótákra ott benn; - Akadt köztök legény, a ki suttogólag - Magyarázgatta a többi hallgatónak: - »Halljátok, hol jár az esze? Ázsiában, - Születo földünkön, hajdani hazánkban; - Eztet fújta, mikor elindultunk onnan... - Benne váltogatva öröm s fájdalom van. - -29. - - Furcsa érzés is volt, hazánkat elhagyni, - Mert az ember még is csak sajnálta vagy mi, - Az igaz, hogy napról napra lett soványabb, - De hiába, ha már ott szoptuk anyánkat. - Aztán meg ki tudta, czélt nem veszítünk-e, - Nem jön-e pusztulás bujdosó népünkre? - Elveszhettünk volna hosszu bujdosásban, - Mint üstökös-csillag az ég távolában. - -30. - - Figyelmezzetek!... új nótát kezd vezérünk, - Hah, ez az, mikor a Kárpátokra értünk, - Kárpátok hegyérol eloször tekinténk - Le e szép országra, mely most már a miénk. - Mily rivalgó hangok! azok a vén kövek, - Mikor meghallották, hosszan döbörögtek, - Elküldték keletre nyugatra szerteszét - A kürt harsogását, a nemzet örömét.« - -31. - - A magyarázónak itt megállt a nyelve, - Mindnyájan fölzúgtak vígaságra kelve, - A rivalgó kürttel versenyt kurjogattak - Emlékére ama nevezetes napnak, - De az öröm-lárma nem tartott sokáig, - Mert a vidám nóta kesergové válik, - Neki búsul a kürt, hangja méla tompa - S bele-belemerül síró fájdalomba. - -32. - - Nem egyéb volt ez, mint temetési ének, - Azok temetésén, a kik elesének - A Latorcza mellett a legelso csatán, - Melyet a magyarság küzdött az új hazán, - Ennek hallatára szépen alább hagytak - A kedvökkel, a kik elébb kurjogattak, - Elalélt a víg zaj, s a mult emlékére - Nem egy könny perdült a vitézek képére. - -33. - - Ilyen hatalmas volt Lehel vezér ajka, - Ugy járta a nemzet, a mikép o fujta, - Kénye szerint osztott örömet, bánatot, - Kürtjével vidított, kürtjével ríkatott. - Szerette is szörnyen, a mint mondtam is már, - Napestig oldalán lógott, akárhol járt, - Éjjelenként pedig od' a párduczborre - Tette maga mellé, s álmodott felole. - -34. - - De a milyen nagyon o szerette kürtjét, - A magyarok ot oly mértékben szerették, - Nagy becsulete volt jó Lehel vezérnek - Mindenütt, a hol csak magyarul beszéltek; - Szolgált a hazának nem csak vaskezével, - De szolgált egyszersmind arany elméjével, - Szent volt minden szó, mely száján kiröppene, - Mintha szólna maga magyarok istene. - -35. - - És azért ki fogna csodálkozni rajta, - Hogy midon Árpádot a sír eltakarta, - S kis fiára, Zoltánra, jutott az ország, - Mellé kormányzónak Lehelt választották, - Lehelt és még kettot, Bulcsút és Botondot... - Ok hárman viselték a hazai gondot, - Viselték mindaddig fényes dicsoséggel, - Míg a kicsiny Zoltán emberré nem nott fel. - -36. - - Mikor az a három kormányozni kezdett, - Három feju sárkány lett a magyar nemzet, - S a mely országokra kinyujtá fejeit, - Tán a mai napig sírva emlegetik. - Konstantinápolynak ment Botond keletre, - S szörnyü taglójával kapuját betörte. - Szép Itáliába zászlós Bulcsú lejárt, - Tengerek fuvalma ringatá zászlaját. - -37. - - Hát a kürtös Lehel útját merre vette? - O leginkább csak a németet szerette, - Ugy szerette, hogy no! könnyebb volt lelkének, - Ha csak a nevét is hallotta, hogy német, - Hát ha még ott benn járt a termo földében, - Kardja pedig benn a szívök közepében: - Annak itta ám még meg az áldomását! - Akkori kedvének világ látta mását. - -38. - - El is látogatott hozzájok gyakorta, - A tavaszhírt oda rendesen o hordta, - Tudták már, ha o jött, hogy a tavasz közel, - S azon imádkoztak, bár csak már mulna el; - De nem csoda, hejh mert az meleg tavasz lett, - Olyan meleg, hogy még nyárnak is beillett, - Nyárnak és veszettül futött kemenczének... - Hideg aczél a kard, még is nagyon éget. - -39. - - S nem egyszer se kétszer ment oda vendégül: - Minden esztendoben, míg csak ki nem vénült, - Míg a gyermek Zoltán markos ifju nem lett, - A kire magát rá bízhatta a nemzet. - Ekkor a magyarság három fovezére, - Lehel, Bulcsú, Botond országgyülést kére, - Ottan a maga és két társa nevében - Nagyrabecsült Lehel szólt ilyeténképen: - -40. - - »Nemzetes nagyurak, országunk vitézi, - Az ember életét isten úgy intézi, - Hogy az ido nem áll, de folyton folyva mén, - Ifjú lesz a gyermek, az ifjú pedig vén. - Mi már ugy vagyunk, hogy ki megkopaszodott, - Mint jó magam, ki meg oszbe csavarodott, - Mint itt Botond öcsém, Bulcsú sem különben, - Éveink száma több, mint háromszor ötven. - -41. - - De lám, míg az ido fosztogatott minket, - Vén fákat, hervasztván zöld leveleinket, - Mellettünk felnott az apró kis csemete, - Az élet földébe kit Árpád ültete. - Itt áll az ifju tölgy, nézzetek szemébe, - Bátran oda áll már a vihar elébe, - Nincsen rá szorulva senki istápjára, - Annak okáért hadd uljön a kormányra. - -42. - - Mi pedig ezennel leteszszük a tisztet, - Melylyel bizalmatok bennünket diszített, - Fényes polczunkról lelépünk a homályba, - A nyugalom fogad ölelo karjába. - Van is rá szükségünk, fáradtunk eleget, - De jutalmaz érte a lelkiismeret, - Megjutalmaz, mert oly bátorságos szót ád, - Hogy jó rendbe hagyjuk az ország szénáját. - -43. - - Rendben van az ország, nem csonkult határa. - Oroszlán-szemmel néz a félo világra, - Sörénye rázása népek reszketése, - Szeme pillantása városok égése. - Ifjú ember, Zoltán, nevünk nagy és hires, - Te dicsoségünkhöz még több sugárt keress, - Az egész világot rángasd fülön fogva, - Kivált a németet vedd pártfogásodba.« - -44. - - Ennyit mondott Lehel. Utána még többen - Eloterjesztették, a mi volt fejökben, - Ki a három öreg vezért magasztalta, - Ki meg a fiatal Zoltánt buzdította; - Nem tanulták, még is sok szépet beszéltek, - De legszebben szólott, - mindnyá'n úgy itéltek - - Ki azt tanácsolta, hogy fejezze be ma - Az ország gyülését országos lakoma. - -45. - - Egy sem gáncsoskodott, mind helybenhagyá, mind, - S fényesen megülték e napot apáink. - Délelott komolyan a hol tanácskoztak, - Délután ott vígan ettek és boroztak. - Ugy vagyon, boroztak, pedig hatalmasan, - Válogatva Tokaj s Ménes boraiban... - Jól tették, azt mondom; a ki inni nem mer, - Ha talán ember is, de nem magyar ember. - -46. - - S mikor már az ebéd felén túl esének, - Jöttek, a mint illik, a felköszöntések, - Éltették a haza minden jelesebbjét, - Éltették magát a magyarok istenét, - És mikor vége lett a jó kivánságnak, - A muzsikusok rá hangos tust huzának, - A sok összeveszett hang forgott a légben, - Mint a por a forgószélnek örvényében. - -47. - - Fölállott Lehel is, nagy lett a csendesség, - Noha egy kicsit már nehezökre esék, - Hogy elhallgassanak, mert a bor hatalma - Ösztönözte oket zajra, rivalomra; - De dicséretökre legyen mégis mondva, - Egyetlen egy sem volt köztök oly goromba, - Hogy, míg a beszédet Lehel nem végzé el, - Zavarná a csendet csak egy köhhentéssel. - -48. - - Fölállott Lehel. Nagy, kopasz homlokára - Rá szállt a bor lelke, rózsaszín sugára, - S lenn a képe alján torzonborz bajúsza - S rengeteg szakálla széles-hosszan úsza; - Olyan volt, mint mikor az ég egyik fele - A pirulni kezdo hajnallal van tele, - A másik felén meg szürke felhotábor - Lengeti nagy szárnyát szellok játékától. - -49. - - Fölállott Lehel szép lassan, és fölállván - Egy hosszút simított bajuszán szakállán, - Veszodött arczával, hogy mogorva legyen, - Mert az volt o neki a természetiben, - Hogy a jó kedvet és a tréfát szerette, - De ilyenkor képét szörnyen ránczba szedte; - Minél komorabb volt szeme pillantása, - Lelke annál inkább hajlott a vigságra. - -50. - - Szólt pedig ekképen, a kupát emelve, - A mely szinültig volt sötét borral telve: - »Funek fának ittunk már egészségére, - Talán el is fogyott már a hordók vére, - Pedig még hátra van egy nagy isten éltess', - Mit el nem hagyhatok, hogy ne legyek vétkes, - És a kiért inni nekem áll tisztemben, - Minden jó magyarnak részt kell venni ebben. - -51. - - A mi szerelmetes szomszédunk, a német, - A kiért ezennel csavarom elmémet, - Hogy találjak hozzá nem-méltatlan szókat, - Mire engem forró barátságom nógat; - Mert barátja vagyok a német sógornak, - Mint e tolakodó légy itt az orromnak; - Noha neki nem kell az én barátságom, - Oda tolakodom és reá tukmálom. - -52. - - Nem tehetek róla, hogy engem nem kedvel, - Én a lelkén függök teljes szeretettel... - Bár szeretetemnek olyan súlya volna, - Hogy lehúzhatnám ot véle a pokolba. - Kedves németjeim, hogy ne szeretnélek, - Legvigabb napjaim nálatok telének, - S kinek boldogságom részét köszönhetem, - Hogyan állhatnám meg, föl nem köszöntenem? - -53. - - Jámbor szomszéd, német, világ minden kincsét - Szerencse markai országodra hintsék, - Legyen oly boséged, annyi gazdagságod, - Hogy szinig megtöltsön minden magyar zsákot, - Adjon isten neked mindig bo nadrágot, - Hogy elférjen benne egész bátorságod, - S a mennydörgos mennyko ne üssön meg téged - Bízza a magyarra ezt a mesterséget!« - -MÁSODIK ÉNEK. - -1. - - Jött és rá borult az este a határra, - Mint a gyászos asszony oltár zsámolyára, - Halkan imádkozott, néma volt az ajka, - Csak egy szello-sohaj jött néha ki rajta. - A lakmázó urak átalták zavarni, - Vagy hogy elfáradtak már tovább mulatni, - Elég a' hozzá, hogy sátraikba bujtak - S fáradalmaikhoz méltókép aluttak. - -2. - - Kaczagányaikat derékaljnak vették, - Fejöket domború paizsra fektették, - S álmadoztak vala nagy véres csatákról, - S a mi következik: nagy boros kupákról. - Kívül a lakoma maradványa fölött - Éhes hollósereg zajos tábort ütött, - Csunyául károgtak, szidták az urakat, - Hogy oly sok csontot s oly kevés húst hagytanak. - -3. - - Botond, Bulcsú, Lehel, nem várták a hüsön, - Hogy a fölkelo nap a hasokra süssön, - Mihelyt orra hegyét kidugta a hajnal, - Lóháton valának, s indultak robajjal. - Ifju kedvvel mentek az öreg legények, - Bánatot magokkal haza nem vivének, - Nem kellett busúlni nemzetöknek sorsán, - Megbíztak te benned, fejedelmi Zoltán. - -4. - - Mentek, mendegéltek és elértek végre - A Jászság és Kunság szép róna földére. - Mely a délibábnak szülo tartománya, - És a melynek Lehel volt a kapitánya. - Valahányszor Lehel e földre rá lépe, - A megilletodés szállott be szivébe, - Most is ugy járt, most is meg volt illetodve, - S szólt oly érzékenyen, a hogy csak telt tole: - -5. § - -- - - - - - - - - - - - - - - -1847. - -* * - - -A TÁBLABÍRÓ. - -(Töredék.) -_Eloljáróbeszéd._ - - Ah siralmas ido! oh elfajult világ; - Boldog mostan a vak, s jaj annak, a ki lát, - Hajh százszor jaj annak, mert csak azt láthatja, - Hogy küszöbön van már az itélet napja. - - A földön minden fölfordult fenekestül, - Lábra kap a gonosz és a jó elrestül, - Bizony pedig csoda, mert nem no a hája, - Sot oly sovány lett, hogy csörög a bordája. - - Életem sok drága éjét virasztám át, - Az elmélkedésnek égetvén lámpáját: - Mi lehet az oka, hogy a világ pusztul, - Hogy hátunkra nyerget kaptunk a gonosztul? - - És egy éjszakának a dereka felé, - Midon lelkem már az álom borát nyelé, - Feltunt elottem a rettento kisértet, - Melytol e világra jön a vég-itélet. - - Nem síri kisértet fejér lepedoben - Volt ez, mely lakozik kinn a temetoben; - Francziaország az o laka, nem kripta, - A neve pediglen: jacobínus-sipka. - - Oh e sipka ördögkezektol van varrva, - Ez a piros sipka a boségnek szarva, - A melybol minden rosz csak úgy dul szerteszét, - Hogy a jó lelkeknek elveheti eszét. - - »Újítás« a jelszó e sátán zászlaján, - S még a dögvésznél is harapósabb talán; - Annyira vagyunk már, hogy ama régi jó - »Eloljáróbeszéd«, mostan csak »eloszó«. - - De mit nekünk a nyelv, mit az irodalom! - Ez csak haszontalan czifra az asztalon; - Nagyobb az, hogy recseg az asztal lába is, - Bebujt az ördög a politicába is. - - S hah szentségtörése a szentségtörésnek! - A táblabírák is oda esküvének, - Od' ahhoz az isten nélkül való néphez, - A mely újitást, mely haladást visz véghez. - - Igen, már a táblabirák közt is vannak, - A kik parókájok porának rohannak, - Kik parókájokról a szent port lerázzák, - Melylyel a századok oket koronázák. - - Ah siralmas ido! oh elfajult világ!... - De hála istennek, maradt még legalább, - Maradt egy-ketto a táblabirák között, - Kikhez, te rosz szellem, nincsen semmi közöd. - - A dicso férfiak! fölirom nevöket, - Kalapomba vetem, s aztán a melyiket - A szerencse éri, a mely'ket kikapom, - Halhatatlanítni fogja harsány dalom... - - - Felso-Kis-Kálnai és Szent-Demeteri - Fegyveres Tamás... hah, épen jól jöve ki! - O méltó dalomra! testi-lelki képe - Bátran oda illik Árpád idejébe. - -I-so §. - - Régi példabeszéd: »nehéz minden kezdet«, - De én csak most kezdem tapasztalni eztet; - A midon kezdeni kellene dalomat, - Tollnak rágásában gyakorlom magamat. - - Kitaláltam végre!... hosöm vezetem be, - De hogy is nem jutott ez mingyárt eszembe? - Bevezetem hosöm... kérem az urakat, - Emeljék meg, a mint illik, kalapjokat. - - Eloször is pedig leírva mi lenne. - Hogyha nem az, a mi legfontosabb benne? - Szerencse, hogy írom, és hogy nem rajzolom, - Erre nagyon kicsiny volna papirosom. - - Fegyveres Tamás úr legfontosabb része - Az, mely arra van, hogy az ételt emészsze. - Ki látta a Gellérthegyet életébe'? - Ama hegy e hasnak miniature-képe. - - Tiszteletgerjeszto, méltóságteljes has! - Csak azt ne adja az ég, hogy megapadhass, - Hova lenne akkor ama nagy tekintély, - Melyet gazdádnak oly fényesen szereztél? - - Ritka szép látvány, ha a megyeházánál - Fegyveres Tamás úr szónokolni föláll, - Elso tempója, hogy hasát ügygyel-bajjal - Föltálalja... csak ugy recseg a zöld asztal. - - Különben arányos testalkata vagyon, - Mert hasához feje hozzá illik nagyon, - Egyik a másiknál nem rútabb s nem kisebb, - Csak az a különbség, hogy a fej üresebb, - - S ezt a physicából könnyü magyarázni: - A teher mindenkor alá szokott szállni, - S innen van - a mit sok hinni vonakodik - - Hogy táblabíró ur _mélyen_ gondolkodik. - - Arcza kellemdús arcz, bár az orra kurta... - Tán mert az alkotmány árkát annyit túrta: - Hát ne is fitymáljuk ezt az orrot, melyet - Invalidussá ily nagy és szent dolog tett. - - Valami rejtélyes van vonásaiban, - Nem tudhatni: mihez hasonlit legjobban? - Némelyek azt tartják, hogy bivalybikához, - Mások, hogy hasonlít tengeri-kutyához. - - Nincsen az igazság sem egy, sem más részen! - Én a természettant keresztülfürkésztem - Csupán csak e miatt s a legnagyobb gonddal, - S ugy találtam, hogy o valóságos czethal. - - Táblabíró úr hu gyermeke a földnek, - Lelke-teste rajta huséggel ragad meg, - Egy van benne, mit az ég magához húza, - Ez egy: kaczkiásan kipödrött bajúsza. - - S ezzel kész az arczkép. Érzem, tökéletlen; - De van egy vigaszom ebb' a tekintetben: - Mit ecsetem roszul festett vagy felede, - Pótolja olvasóm kegyes képzelete. - - Külsoképen immár táblabíró urat - Ismernok, most már csak a belseje marad, - S ez még nagyobb munka, ezt egy lélekzettel - Ugy kutya futtában nem végezhetni el. - - Lelkiismeretem fölvigyázó lészen, - Hogy dolgom valahogy el ne hevenyészszem, - S hogy ne legyek csalfa, hazug farizéus, - De igazat szóljak... segíts, uram Jézus! - -II-dik §. - - Betyárok nélkul nem szukölködik hazánk, - De a legszilajabb betyár a mi Tiszánk, - Rakonczátlan legény, nincsen semmi módja, - Merre kedve tartja, arra van az útja. - - Fél óra a medre Felso-Kis-Kálnótul, - De ha eszébe jut, neki-neki lódul, - És a szegény falun olyanokat ölel, - Hogy a dereka is csak ugy ropog bele. - - Ugy kell neked, hazám! mért nem tanítottad, - Iskolába mért nem járattad folyódat? - De hogyan járatnál folyót iskolába, - Mikor ez alig van fiaid számára? - - S attól tartok, hazám, hogy majd fiaiddal - Azon módon jársz, mint Tisza folyamoddal; - Mint ez környékének, ugy esnek ok neked, - S ezt tolök még csak rosz néven sem veheted. - - - Tisza mellett Kálnó; azért jövünk rája, - Mert Fegyveres Tamás residentiája. - Genialis egy kis falu... a mennyiben - Rajta a jó rendnek híre sincsen jelen. - - Ugy állnak a házak, oly egyenes sorba', - Valamint a mezon a legelo csorda, - Egyik nyugatra néz, a másik keletre, - Harmadik, negyedik, isten tudja, merre. - - A paraszt kunyhók a tehenek és borjak, - Köztök, mint ökrök, a közbirtokos urak... - Azaz csak házaik, engedelmet kérek, - Megbotlott a nyelvem; akarva nem sértek. - - Se szere se száma Kálnón az uraknak, - Itt a faluvégen Latócziék laknak, - Toszomszédságokban az öreg Gödördi, - Tovább Badallóék s a többi, s a többi. - - Fegyveres Tamás úr háza a más végen - A tiszteletes-lak s templom közelében, - Homlokára írva: 1603... - Utána illenék: az újítást várom. - - Csak hogy persze szörnyen hasztalanul várja, - Mert Tamás úr ennek rettento barátja, - Semhogy újitólag kezeit tenné rá, - Inkább töstön-tobul azokat kivágná. - - »Szentségtelen kezek soha se bántsanak, - Ti az idok által szentesített falak!« - Szól táblabíró ur lelkesedésébe', - Ha javítást súg a rosz szellem fülébe. - - »S miért javítanám? azért, hogy repedez, - Hogy ingó félben van? semmit sem teszen ez! - Hiszem azt az egyet, hiszem én azt szentül, - Ha apámra nem dult, unokámra sem dül.« - - Négyszögu épület, majd egy hossza, széle, - Van elol középütt holmi tornácz-féle; - Itt szuszog a háznak érdemes gazdája, - Ha a délutáni álom borul rája. - - A tornácz teteje torony, s óra rajta, - Mely az idot három oldalra mutatja: - Éjszak-,kelet- s délre; csak nyugat felé nem... - Rövid kis történet, tehát elbeszélem. - - Az én táblabíróm és Latóczi Endre - Régi ellenségek, pörlekednek egyre, - S a boszút, ha kezök ügyére eshetik, - Egymás ellen teljes szívbol elkövetik. - - Latóczi Endrének nyugatra a háza, - S hogy ez az idonek járását ne lássa, - Tamás úr, követvén örökös boszúját, - Kivette nyugati óramutatóját. - - - Jobbra a cselédház, az istállók balra, - Középütt egy almafa a nagy udvarba', - Árva fa! ha egyszer gyümölcs téved rája, - Három következo esztendo megbánja. - - Ha belépsz a házba, szent borzalom száll rád: - Meglátod az ó kort, hogyha még nem látád, - Régi karosszékek, régi almárjomok, - Az egyik roskadoz, a másik tántorog. - - A vén bútoroknak talán a legvéne - Borbála kisasszony, Tamás úrnak nénje, - De van köztük új is, egy kis gyémánt láda: - A szép kis Piroska, Tamás úr leánya. - - Az ebédlo terem egyszersmind képcsarnok, - Ott lóg fölakasztva a sok híres bajnok, - A kik a Fegyveres családból erednek, - Kiket a törökök annyiszor kergettek. - - S immáron ismervén a háznak mivoltát, - Kivül is belül is annak állapotját, - Nehezen hiszem, hogy ideje ne lenne - Elkezdeni végre, mi történik benne? - -III-dik §. - - Kukorít a kakas hajnal hasadtára, - Ki teremne talpon, hogyha nem Borbála? - Borbála kisasszony, gazdaság tengelye, - Tovel-hegygyel állna minden o nélküle. - - Talán a mióta század ez a század, - Nem érte Borbálát még az a gyalázat, - Hogy a kamrában ne sürgött-forgott volna, - Midon piros orrát a hajnal föltolta. - - Istentelen nyelvek azt regélik ugyan: - A pálinkás-üveg a kamarába' van, - S ez az, a mi ot oly jókor oda vonja, - Korán sem a háznak, gazdaságnak gondja. - - De mi nem hallgatunk minden szíre-szóra, - Rágalom malmára, pletyka-darálóra; - Üssön le a mennyko a feje búbjára, - Ki elott még hölgyek jó neve sem drága. - - - Tehátlan tehát a kakasság kukorít, - Borbála kisasszony a kamrában virít, - A konyha számára ád ki fozeléket, - S ex tempore pofon vágja a cselédet. - - Ugy kell neked, ugy kell, te kotnyeles Sára! - Nem volt elég, nézned az aszalt szilvára, - Bele is markoltál, de Borbála lesett, - Rajta is kapott... most dugd el a poflevest. - - Fegyveres Tamás úr azonban még alszik, - Még pedig ugy, hogy a szomszédba is hallik; - Gyermekek hallják a hortyogást az utczán, - S azt hiszik: trombita... katonák jonek tán. - - De most megrázkodik, torka muzsikája - Elfúl, mintha kötél hurkolódnék rája, - Szemöldöki, mint két ellenséges medve, - Egymásnak rohannak, s megállnak meredve. - - Fején a haj ezer zsindelyszöggé válik, - Kiegyenesul mind az utolsó szálig, - Redo-árkak nyílnak homloka rónáján, - S képe tetemesul, orczáit fölfújván. - - Hirtelen fölébred és az ágyán fölül, - Harag és iszonyat lángol szemeibül: - »Borzadalmas álom!« szuszogja, lihegi, - »Arczomat a hideg veríték verte ki. - - Irnom kellett volna... írni erotettek... - Lelkem most is dühöng, lelkem most is retteg. - Hah, ki föltaláltad az írást, gazember, - Hánykolódjék veled koporsód, mint tenger! - - Alva sem hagy békét az átkozott írás! - Istennek hála, hogy csak álom volt s nem más.« - Nem más? szegény ember! gondold meg csak jobban, - Hejh, írnod kell még ma, írnod kell valóban. - - Eszébe is jutott nem igen sokára, - Nyilalt az oldala, borsózott a háta, - Káprázott a szeme, izzadt az üstöke, - Kiszáradt gégéje, viszketett a feje. - - Eszébe jutott, hogy van egy édes fia, - A kinek levelet kell még ma írnia, - S a dolog sürgetos, nincs mód halogatni, - Azért is fölfelé kezdett tápászkodni. - - Fölkelt, felöltözött, bebujt ruhájába, - Mintha egy nagy bogot dugnának tokjába, - Meg is reggelizett, két font húst bevága, - Éh-gyomorra csak nem kaphat ily munkába. - - Az almáriomnak tetejérol pedig - A toll s kalamáris elokerittetik, - Kiszáradt belole a tenta fenekig, - Annakokáért is borral föleresztik. - - Most már teljességgel nincsen egyéb hátra, - Csak hogy Fegyveres úr álljon ki a gátra, - Irja meg levelét... de mi hagyjuk ot itt! - Keresztyéntelenség nézni, mint veszodik. - - Láttuk a vén tölgyet, nézzük meg lombját is, - Illendo megnéznünk a kis Piroskát is; - Hol találjuk ot fel karcsu derekával, - Mosolygó szemével, pajkos mosolyával! - - Ne is menjünk tovább, csak a kert aljáig, - A kertnek legalsó sötét lugosáig, - Hiába keressük, ha ott meg nem lelnok, - Reggelenkint a nap ottan üdvezli ot. - - Ime, nem megmondtam? a lugos mélyében - Ul, mint a csalogány ul rejtett fészkében. - Mért rejtezik így el a világtól mindig, - S riad föl, ha szellok a lugost legyintik? - - Megmondom, hogy miért?... aztán borzadjatok, - Mert iszonyúságos az, a mit hallotok! - Oly fiatal leány, olyan szép rózsaszál, - S már is és még is az ördöggel czimborál. - - Ördöggel czimborál! apja is bevallja, - Gátolná is, hanem hiába gátolja; - Lel módot, hogy a jó öreget rá szedje... - Áldoz a gonosznak... könyvet olvas egyre. - - Itt, és leginkább a napnak kezdetével, - Itt táplálkozik o a pokol foztével; - Keze, zsebe most is könyvekkel van teli... - A kárhozat magvát milyen mohón nyeli! - - Olvas, olvas, olvas, szeme fényes ablak, - Melyet egy égo ház lángi ragyogtatnak; - Ez már a pokolnak rá lövelo lángja. - Sajnálatra méltó szegény kis leányka. - - Azonban kinn a kert mögött ostor pattan - (Tiszai rév felol jön el az út ottan), - Ostorpattogásra, kocsi zörgésére - Fölugrott Piroska s a palánkhoz tére. - - Bántotta ot a zaj, bántotta fölötte, - Mely ábrándjaiból ot felijesztette, - De a kiváncsiság szinte felkelt benne, - Megnézni, hogy ki jön? ha ismeros jönne? - - Több jött, mint ismeros; bátyja jött meg, bátyja, - Kitöro örömmel nevét elkiáltja: - »Dezso, Dezso, lelkem!« s kinyitá a kertet, - S a kis ajtón által az hugánál termett. - - »Hogy vagy, édes húgom?« kérdezé a bátya, - »Egyre vig? szívedet a bú most se bántja? - Arczod most is piros, szemed most is élénk, - Mint midon búcsúszót és csókot cserélénk.« - - »Oh!« felelt a lyányka, »nekem semmi bajom! - Mindennapos vendég ugyan az unalom, - De ez az öreg úr éppen ugy utálja - A könyvet, mint apánk... fut, mihelyt meglátja. - - Igaz, a könyvekkel csak titkon mulatok, - De a tiltott gyümölcs a legjobb, tudhatod. - Milyen gyönyör, hogyha fölnyitom könyvemet! - Mintha nyilni látnám fölöttem az eget. - - Abból olvasom a világ tarkaságát, - S feledem falunknak bús egyformaságát, - S a hová magamnak elmenni nem szabad, - Legalább elküldöm oda vágyaimat. - - Igy élek, de te, jó bátya, te hogyan vagy? - Szerelmed s bánatod még most is olyan nagy? - Ilyen váratlanul haza mi vezetett? - Szarka sem jelenté megérkezésedet.« - - »Mi vezetett haza? az a mi elhajtott«, - Válaszola Dezso s kínosan sohajtott, - »Tudod, gyermek vagyok, dajkám a szerelem, - A hogy neki tetszik, megyen és jön velem. - - Néha elovettem férfiuságomat, - Hogy kiszabadítsam ölébol magamat, - Akkor o lett gyermek, zokogott elottem, - S ujra elgyöngülék, s karjaiba doltem. - - De nem küzdök többé. Merre kedve tartja, - Vigyen... s eloször is vezetni fog karja - Az elhatározás eros sziklájához... - Azonban jer, hugom, menjünk most apánkhoz.« - -IV-dik §. - - Táblabíró úr az ég segedelmével - Óriási dolgát ép akkor végzé el, - A midon az ajtón kopogtattak vala, - S kopogás után belépett Dezso fia. - - »Ejnye, akasztani való rosz portéka, - Napjaim gyilkosa, életem hóhéra!« - Ilyen barátságos szavak hangozának - Nyájas üdvezletul ajkán az apának. - - Dezso pedig örömkönnyekre nem fakadt, - Hallván ez édesen üdvezlo szavakat; - Bátor volt kérdezni, folyvást huledezve: - E szép fogadtatást hogyan érdemelte? - - »Hogyan érdemelted!« kiálta föl apja, - S kezébol a tollat dühösen eldobja, - »Nem tudott az ördög elébb haza hozni - Csak egy pár órával, vagy ott tartóztatni? - - Itt van, kész a levél, nincs egy betu híja, - És az ember ezt mind, mind hiába írja! - Kinos fáradságom nagy potyára történt; - Szabott fejemre a sors ily kemény törvényt. - - Hogyha nem sajnálnám az úti költséget, - Ebb' a nyomba' visszakergetnélek téged, - Olvasnád levelem ott Pest városába', - Ne írtam légyen azt ily szörnyen hiába. - - Azt írtam: joj haza; henyéltél eleget, - Illo, hogy ezentúl szolgáld a nemzetet. - Itt a tisztújitás, egy becses virágot - Terem neked e kert: szolgabíróságot.« - - Nem felelt egyebet erre Dezso, csak azt, - Hogy o ezen kertbol virágot nem szakaszt, - S a nemzetre nézve azt jegyzi meg, hogy ez - A mint eddig elvolt nélküle, el is lesz. - - »Hogyha vétek«, ugymond, »a közügyi terhet - El nem fogadni, ha az ember rá termett, - Szinte az, sot kettos vétek elvállalni, - Ha viselésére gyöngék a vállai. - - Érzem gyöngeségem, azért ki sem lépek, - Foglalják el a tért markosabb legények, - Én majd benn maradok csendes hajlékomban - A nekem való, a rejtett nyugalomban.« - - »Kivel beszélsz, kölyök?« kurjantott reája - Az apa oly igen méltó haragjába', - »Kivel beszélsz, kölyök, s mióta feleded, - Hogy apádnak minden hangja parancs neked? - - Ki sem lépsz? röpulni fogsz, ki az ablakon, - Hogyha vonakodol szót fogadni vakon; - Azt teszed, mit mondok, én, a ház királya, - S tizenkét vármegye fotáblabirája!« - - Dezsoben nem nyargal szilaj vér patakja, - De szelidségébol e beszéd kikapja, - S a fiúi érzés tusakodik benne: - Nem lenne-e jobb, ha szivébol kimenne? - - Végre, a mint illett, csak erot vett magán, - S így kezdé szavait nagy hallgatás után: - »Jól van, apám, tehát legyen, mint kivánja, - Ki fogok lépni a nyilvány piaczára.« - - Táblabíró úrnak nyájasabb lett képe, - Béke angyalaként szállt e szó fülébe; - Hejh pedig ha tudná fiának szándokát, - Csibének nézné ot s kitekerné nyakát. - -V-dik §. - -- - - - - - - - - - - - - -(Koltó és Pest.) - - - - -LYRAI KÖLTEMÉNYEK. -(1842-1849.) - -* * * - -1842. - -* * - - -Hazámban. - - Arany kalászszal ékes rónaság, - Melynek fölötte lenge délibáb - Enyelgve uz tündér játékokat, - Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad! - - Rég volt, igaz, midon e jegenyék - Árnyékain utószor pihenék, - Fejem fölött mig oszi légen át - Vándor darúid V betuje szállt; - - Midon az osi háznak küszöbén - A búcsu tördelt hangját rebegém; - S a jó anyának áldó végszavát - A szellok már régen széthordozák. - - Azóta hosszu évsor született, - És hosszu évsor veszte életet, - S a változó szerencse szekerén - A nagy világot összejártam én. - - A nagy világ az életiskola; - Verítékembol ott sok elfolya, - Mert oly göröngyös, oly kemény az ut, - Az ember annyi sivatagra jut. - - Ezt én tudom - mikép nem tudja más - - Kit ürömével a tapasztalás - Sötét pohárból annyiszor kinált, - Hogy ittam volna inkább a halált! - - De most a bút, a hosszu kínokat - Melyektol szívem oly gyakran dagadt, - És minden szenvedés emlékzetét - Egy szent öröm könnyuje mossa szét; - - Mert a hol enyhe bölcsom lágy ölén - Az anyatejnek mézét izlelém: - Vidám napod mosolyg ismét reám, - Hu gyermekedre, édes szép hazám! - - -A Dunán. - - Folyam, kebled hányszor repeszti meg - Hajó futása s dúló fergeteg! - - S a seb mi hosszu és a seb mi mély! - Minot a szíven nem vág szenvedély. - - Még is, ha elmegy fergeteg s hajó, - A seb begyógyul, s minden ujra jó. - - S az emberszív ha egyszer megreped: - Nincs balzsam, mely hegeszsze a sebet. - -(Komárom.) - - -K... Vilmos barátomhoz. - - Katonának számüzött balvégzetem, - S kétszer élt a szép tavasz a ligeten, - A ligeten, oh de nem e szív fölött, - Míg sorsomnak rabbilincse megtörött. - - Még is - bár a léleksujtó vész miatt, - Mely emészto hatalommal rám szakadt, - Keservesen megsiratni van okom - - E két tavaszt megsiratni nem fogom. - - Hu bajtárs, e két diszetlen kikelet - Ton enyémmé mindörökre tégedet; - S nem két évet, volna ketto életem: - Érted adnám mind a kettot szívesen. - - Én tudom, mit érsz te nékem, jó barát! - Jó, minot az isten többé sohsem ád; - Te valál, ki vélem híven felezéd - A nyomornak végso falatkenyerét. - - E falattal nekem adtad lelkedet, - E falattal lelkünk összeköttetett; - És nincsen hely, nincs eroszak, nincs ido, - Szent frigyünk szép kötelét eltépheto. - - S a mint nincs hely, sem eroszak, sem ido, - Szent frigyünk szép kötelét eltépheto: - Nincs is ember, a ki oly két szívre lel, - Mely egyezzen, mint egyez e két kebel. - - Minket egy sors fondor kénye hányt-vetett, - Minket egy csillagnak fénye vezetett, - Még szerelmet is egy lénynek áldozánk - - Neked éltünk, érted égtünk, jó hazánk! - - Oh, midon a két közember homlokát - Néma bánat mély redoi ránczolák: - A ki látta, nem gondolta, jól tudom, - Hogy keservünk téged gyászol, drága hon! - - És ha néha jobb idokben a pohár - Bútemetni köztünk kézrol kézre járt: - Ott is a hon éltetését zengte szánk, - Ott is a hon megvetoit átkozánk. - - Messze vagy most, messze tolem, jó barát! - De ne nyomd el a reménynek szép szavát, - Mely hitetve súgja, hogy megjo a kor, - Hol szivünk hév ölelés közt összeforr. - - S él az isten, s tudni fogja, hogyha él: - Mit szenvedtem, s te bajtárs, mit szenvedél; - Él az isten, a ki annyi bánatért - Tán megadja akkor a várt pályabért. - -(Mezo-Berény.) - - -Két vándor. - - Honán kül a fiú, - Honában a patak - Magas hegyek között - Együtt vándorlanak. - - De míg az ifju megy - Csüggedt lépésivel, - Sziklákon a patak - Gyorsan sikamlik el; - - S az ifju ajkain - Míg néma csend honol, - Az illanó vizár - Vig hangokat danol. - - A hegysor elmarad; - Az ifju s a patak - Sík róna térein - Tovább vándorlanak. - - De, ifju és patak! - Oly gyorsan szerepet - A róna térein - Miért cseréltetek? - - Hallgatnak a habok, - S ballagva lejtenek, - Míg gyors szökés között - Az ifju dalt zeneg. - - Az elnémult patak - Honát vesztette el; - A dalra kelt fiú - Ismét honára lel. - -(Pápa.) - - -A borozó. - - Gondüzo borocska mellett - Vígan illan életem; - Gondüzo borocska mellett, - Sors, hatalmad nevetem. - - És mit ámultok? ha mondom, - Hogy csak a bor istene, - A kit én imádok, a ki - E kebelnek mindene. - - És a bor vidám hevében - Füttyentek rád, zord világ! - Szívemet hol annyi kínnak - Skorpiói szaggaták. - - Bor taníta húrjaimra - Csalni nyájas éneket; - Bor taníta elfeledni, - Csalfa lyányok, titeket. - - Egykor majd borocska mellol - A halál ha uzni jo: - Még egy korty - s nevetve dulök - Jégöledbe, temeto! - -(Pápa.) - - - -Furcsa történet. - - »Öcsém uram, vigyázzon magára, - Vagy inkább az oldalbordájára; - Fiatal is szép is a menyecske - - Ugy segéljen, kutya van a kertbe'.« - - 'Bátyám uram, mit nem kell hallanom? - Szomorú az eset, ha úgy vagyon; - No de míg másnak fúja kásáját, - Meg ne égesse a maga száját.' - - »Öcsém uram! mit gondol, az égre? - Az én öregem ezt már túllépte...« - 'Hja, a sót vén kecske is megnyalja. - Hanem ez csak ugy van mondva, tudja.' - - Igy az agg szomszéd jó indulatja - Öcscse urát gyakran látogatja; - S sohsem hiányzik ilyetén leczke: - Fiatal is szép is a menyecske. - - Történik, hogy a jó szomszéd bátya - Öcscs' urától elmarad sokára. - Megtudni, hogy mi ennek az oka, - Öcscse ura hozzája ballaga. - - S akközben, hogy ballagott hozzája, - Már készult is erosen reája, - Mit feleljen? ha majd szól a leczke: - Fiatal is szép is a menyecske. - - De most ez egyszer szomszéd bátya - Jó tanácsával elo nem álla; - Hanem, ülvén a kemencze mellett, - Nagy szomorún ilyen szókat ejtett: - - »Öcsém uramnak igaza vala, - Mikoriban azt mondotta, hogy a...« - S felsikolt _felesége_ magzatja, - S a jó öreg - mit tegyen? - ringatja? - -(Duna-Vecse.) - - -Hortobágyi kocsmárosné... - - Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! - Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom; - Debreczentol Nagy-Hortobágy messze van, - Debreczentol Hortobágyig szomjaztam. - - Szilaj nótát fütyürésznek a szelek, - Lelkem, testem majd megveszi a hideg: - Tekintsen rám, kocsmárosné violám! - Fölmelegszem kökényszeme sugarán. - - Kocsmárosné, hejh hol termett a bora? - Savanyú, mint az éretlen vadalma. - Csókolja meg az ajkamat szaporán, - Édes a csók, megédesul tole szám. - - Szép menyecske... savanyu bor... édes csók... - Az én lábam ide s tova tántorog; - Öleljen meg, kocsmárosné édesem! - Ne várja, mig itt hosszában elesem. - - Ejh galambom, milyen puha a keble! - Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte; - Úgy is kemény ágyam lesz az éjszaka, - Messze lakom, nem érek még ma haza. - -(Hortobágy.) - - -Elso szerepem. - - Szinészszé lettem. Megkapám - Az elso szerepet, - S a színpadon eloször is - Nevetnem kelletett. - - Én a szerepben jó izun - S szivembol neveték; - Pályámon, oh ugy is tudom, - Leend ok sírni még. - -(Székes-Fehérvár.) - - -Vadonban. - - Éj leng alá a mély vadonra, - S az út majd jobb-, majd balra tér; - Lépteim bolyongva tévedeznek - - Ki lesz elottem hu vezér? - - A menny ivén ugyan fölöttem - Ragyognak égo csillagok, - De vajh talál-e czélra pályám, - Ha lángjaiknak hinni fog? - - Az égi fények ezredénél - A lyányszem tündöklobb vala, - S még is, ki hittem súgarának, - Hajh, engem még is megcsala! - -(Veszprém.) - - -Felköszöntés. - - Miljom átok! bort a billikomba, - Részegíto, lánghullámu bort! - Mely keservet és bút martalékul - A felejtés örvényébe hord. - - Bort öblébe váltig a kehelynek, - Bort elémbe szakadatlanúl! - Ide nézzen a puszták homokja, - És ha nem tud inni, megtanúl. - - Kedvben ég e csont veloje már is, - És eremben a kéj habja forr; - Üdv neked, te mámorok homálya! - Üdv neked, te mámor anyja, bor! - - Hah, e kancsó a mesés világnak - Feneketlen hordaja talán? - Bort belé! mert nem szivelhetem, ha - Puszta szájjal ásitoz reám; - - Bort belé! hogy felköszöntsön ajkam - - Éljen a nemes keblu barát, - Ki midon a vész harangja zúgott, - Szent huséggel nyujtá jobb karát; - - Éljen a világ dicso folyása... - És az élet... és a szép világ... - S az igazság védpalástja, mely az - Üldözöttnek menedéket ád; - - Éljen a szív biztató vezére, - A varázsdalt pengeto remény; - Éljen a menny, a pokol és minden, - Minden éljen... oh csak veszszek én! - -(Pápa.) - - -Disznótorban. - - Nyelvek és fülek... csend, - Figyelem! - Szóm fontos beszédre - Emelem. - - Halljátok, mit ajkim - Zengenek; - Egyszersmind az ég is - Hallja meg. - - Hosszan nyuljon, mint e - Hurkaszál, - Életünk rokkáján - A fonál. - - Valamint e sültre - A mi szánk: - Mosolyogjon a sors - Szája ránk; - - S pályánk áldásával - Öntse le, - Mint e kasát a zsír - Özöne. - - S életünk fölé ha - A halál - Romboló torát meg- - Ülni száll: - - Egy gömböcz legyen a - Magas ég. - És mi a gömböczben - Töltelék! - -(Székes-Fejérvár.) - - -Mi haszna, hogy a csoroszlya... - - Mi haszna, hogy a csoroszlya - Az ugart fölhasogatja? - Hogyha magot nem vetsz bele, - Csak kóróval leszen tele. - - Hejh kis leány, pillantatod - Mélyen a szivembe hatott; - Mint a földet a csoroszlya, - Azt keresztulhasogatta. - - De hiába hasogatta, - Azért csak bú terem rajta! - Ültesd bele szerelmedet, - Ugy no rózsa tövis helyett. - -(Pápa.) - - -Járnak, kelnek sokan... - - Járnak, kelnek sokan zöld erdoben; - Vagyon a nap épen lemenoben. - Rózsákat fest utósó sugára - Dombtetore, lombok sudarára. - - De veszik ok mind ezt csekélyebbnek, - Semhogy rajta megörvendezzenek; - Párosult két vad galamb búgása - - Ebben fakad örömök forrása. - - Járok, kelek én is zöld erdoben. - Nap lementén van gyönyörüségem, - Nap lementén, nap piros sugarán, - A mint játszik a lombok sudarán. - - Csak ne volna galambok búgása - - Ebben fakad bánatom forrása; - Mert ha látom szép páros voltokat, - Megsiratnom kell árva magamat. - -(Mezo-Berény.) - - -1843. - -* * - - -Távolból. - - Kis lak áll a nagy Duna mentében; - Oh mi drága e lakocska nékem! - Könnyben úszik két szemem pillája, - Valahányszor emlékszem reája. - - Bár maradtam volna benne végig! - De az embert vágyai vezérlik; - Vágyaimnak sólyomszárnya támadt, - S oda hagytam os lakom s anyámat. - - Kínok égtek a szülokebelben, - Hogy bucsúmnak csókját rá leheltem; - S kínja lángi el nem aluvának - Jéggyöngyétol szeme harmatának. - - Mint ölelt át reszketo karával! - Mint marasztott esdeklo szavával! - Oh, ha akkor látok a világba: - Nem marasztott volna tán hiába. - - Szép reményink hajnalcsillagánál - A jövendo tündérkert gyanánt áll; - S csak midon a tömkelegbe lépünk: - Venni észre gyászos tévedésünk. - - Engem is hogy csillogó reményem - Biztatott csak, minek elbeszélnem? - S hogy mióta járom a világot, - Bolygó lábam száz tövisre hágott. - - ... Szép hazámba ismerosök mennek; - Jó anyámnak tolök mit izenjek? - Szóljatok be, földiek, ha lészen - Útazástok háza közelében. - - Mondjátok, hogy könnyeit ne öntse, - Mert fiának kedvez a szerencse - - - Ah, ha tudná mily nyomorban élek, - Megrepedne a szive szegénynek! - -(Pozsony.) - - -Az én mátkám. - - Istenem, be várva várom - Azt az órát, a midon, - Kit nekem rendelt a végzet, - A leány ölembe jön. - - És ugyan ki és mino lesz - Majd az én szerelmesem? - Ugy sovárgok tudni, mint még - Nem sovárga senki sem. - - Szoke, barna lesz-e fürte? - Szeme kék vagy fekete? - Felnyuló-e, mint a czédrus, - Gömbölyu-e termete? - - Szép a szoke, szép a barna, - Mind a ketto szép, ha szép; - Hátha még a bájjal aztán - A jóság is frígybe lép! - - Isten, ilyet adjsza nékem, - S nem bánom - csak ilyet adj - - Akár szoke, akár barna, - Akár kicsiny, akár nagy! - -(Pozsony.) - - -Érik a gabona... - - Érik a gabona, - Melegek a napok, - Hétfon virradóra - Aratásba kapok. - - Érik szerelmem is, - Mert forró a szivem; - Légy te aratója, - Édes egyetlenem! - -(Pest.) - - - -Jövendölés. - - »Mondád, anyám, hogy álmainkat, - Éjente festi égi kéz; - Az álom ablak, melyen által - Lelkünk szeme jövobe néz. - - Anyám, álmodtam én is egyet, - Nem fejtenéd meg, mit jelent? - Szárnyim növének, s átröpultem - A levegot, a végtelent.« - - 'Fiacskám, lelkem drága napja, - Napomnak fénye! örvendezz; - Hosszúra nyujtja élted isten, - Álmodnak boldog titka ez.' - - - És nott a gyermek, lángra lobbant - Meleg keblén az ifju kor, - S a dal malasztos enyh a szívnek, - Midon hullámzó vére forr. - - Lantot ragadt az ifju karja, - Lantjának adta érzetét, - S dalszárnyon a lángérzemények - Madárként szálltak szerteszét. - - Égig röpult a buvös ének, - Lehozta a hír csillagát, - És a költonek súgarából - Font homlokára koronát. - - De méreg a dal édes méze; - S mit a költo a lantnak ad, - Szivének mindenik virága, - Éltébol egy-egy drága nap. - - Pokollá lett az érzelemláng, - És o a lángban martalék; - A földön ot az életfának - Csak egy kis ága tartja még. - - Ott fekszik o halálos ágyon, - Sok szenvedésnek gyermeke, - S hallá, mit a szülo bús ajka - Kínjának hangján rebege: - - 'Halál, ne vidd el ot karomból, - Ne vidd korán el a fiut; - Soká igérte ot éltetni - Az ég... vagy álmunk is hazud?...' - - »Anyám, az álmok nem hazudnak; - Takarjon bár a szemfödél: - Dicso neve költo fiadnak, - Anyám, soká, örökkön él.« - -(Kecskemét.) - - -Halálvágy. - - Sírt nekem, sírt és koporsót, - Mélyen fekvot föld alatt! - Hol nem élnek érzemények, - Hol nincs többé gondolat. - - Oh fej, oh kebel, te kettos - Átok életem felett! - Mért kinozni lángcsapásu - Ostorokkal engemet? - - Mért a vágy e lázas agyban, - Szállni csillagok fölé? - Hogyha ot a sors haragja - Földön csúszni rendelé. - - Vagy ha száll e vágyak szárnya, - Mért nincs rajta égi toll? - Mely vigyen, hol a magasban - Halhatatlanság honol! - - És ha puszta nekem üdvben - E világ, mért e kebel? - Megteremtve, hogy lakóul - Örömet fogadjon el. - - Vagy ha van szív, mely a kéjben - Föllobogva érzene, - Mért reám e jégtekintet? - Boldogságnak istene! - - Sírt nekem, sírt és koporsót, - Mélyen fekvot föld alatt, - Hol nem élnek érzemények, - Hol nincs többé gondolat... - -(Kecskemét.) - - - -Farkaskaland. - - 'Pajtás, te ettél, véres a fogad; - S mi szenvedünk éhségi kínokat. - - Mogorva a tél, puszta a határ, - Rajt a vihar légparipája jár, - - Csak ember és állatnak nincs nyoma... - De most beszélj: hol volt a lakoma?' - - Igy kérdi társát a farkassereg, - Kit érkezéskor üdvezeltenek. - - A jóllakott nem késik szólani, - És tole ily beszédet hallani: - - »Ott a vityilló pusztaközepen, - Él a juhász és felesége benn. - - A ház mögött pedig terul az ól, - Honnan juhoknak bégetése szól. - - E lakhoz éjszakának idején - Két útazó súhant. Egy úrfi s én. - - A pásztornéra titkon foga fájt - Az úrfinak, s én éhezém a nyájt. - - Ott sompolygott o a kunyhó elott. - Juhot nem kaptam én... megettem ot.« - -(Kecskemét.) - - -Pálnapkor. - - Itt van a tél, a hideg tél - Közepe, - Zúgolódik az ido kinn - Ízibe. - - Zúgolódjék! egyéb dolga - Nincs neki; - Úgy akarja, hagyjuk kedvét - Tölteni. - - Hisz nekünk ez úgy sem árthat, - Igaz-e? - Meg nem fázunk - jó meleg van - Ide be. - - A kandallón pattog a fa, - Ég a tuz, - S a kulacsnak kotyogása - Fagyot uz. - - Hát a csók piros menyecskék - Ajakán? - Az hevíti ám az embert - Igazán. - - Háborogj hát, istenadta - Ideje! - Föl sem veszszük... víg barátim, - Igaz-e? - -(Kecskemét.) - - -Matildhoz. - - Mért vagy hozzám olyan idegen? - Mért tekintesz rám oly hidegen? - Hidegen, mint téli napsugár, - Melynek mosolya is fagygyal jár. - - Be sokat szeretnék mondani, - S alig merlek megszólítani! - Alig merlek nézni, hejh pedig - Elnéznélek világ végeig! - - Emelj föl magadhoz engemet, - Fogadd el neked szánt lelkemet, - Anyibul ha megérdemli tán, - Hogy szeretni képes igazán. - - Oh, szerelmem forró szerelem, - Forróbb, mint a dél nyár közepen; - Ha a nap ily tuzzel sütne ránk, - Rég elégett volna a világ. - -(Debreczen.) - - -Dinomdánom. - - Hegeduszó, furulyaszó, czimbalom... - Van-e még, kit a búbánat terhe nyom? - A kinél van, igazítsa el a bút, - Nehogy _neki_ mutassuk meg, hol az út? - - A búbánat gonosz vendég, rosz madár, - A kebelbe életet, vért lopni jár. - A búbánat szívet rágó ürgefi; - Borral lehet, borral kell kiönteni. - - A bor éleszt, a bor éget, mint a csók - - Csókot, lyányka, hosszut, édest, lángolót! - Csókod lángja, mint a napfény, mennyei, - Mely az élofán a lombot neveli. - - Lombon fakad, lombon fejlik a virág, - Lomb ne'kül, virág ne'kül mit ér az ág? - Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll, - Hamar éri a sodró vész, a halál... - - Hah halál, te nagy kérdésjel, melyre még - Nem felele sem ido, sem bölcseség, - Mivel áldasz, mivel versz a sír után? - Van-e ott is élet és bor és leány? - - Mit törodöm, mit tünodöm még sokat! - Élek most, és ölelem, mi élvet ad; - S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány? - Éljen a lyány, éljen a bor... húzd, czigány! - -(Kecskemét.) - - -L......né. - - Én alkotóm! mindenható vagy: - Hozd vissza a pillanatot, - Midon e hölgy a szerelemnek - Elso tüzére gyúladott; - Midon ajkán a vallomásnak - Elso, szent hangja reszkete, - S ott én legyek, kit csókra hí föl - Édes kedves tekintete! - - S mit adjak érte?... E husz éves - Életnek vedd el tavaszát, - A szép remények tündérföldét, - Mit lelkem a jövoben lát; - S ha nyílik út embernek égbe, - És üdvességet osztasz ott: - E túlvilági üdvességbol - Végy el egy drága századot! - -(Pest.) - - -Barátimhoz. - - Nos, fiúk, nem szólt a szarka - Házfödélteken? - Vagy ki álmodá meg, hogy ma - Vendégtek leszen? - - De mi a ko! mért e hosszu - Méla bámulás! - H'sz én vagyok, ha nem csalódom, - Én és senki más. - - Vagy feledve már talán a - Régi jó barát? - Nem hihetem, hogy reátok - Illenék e vád. - - A szövetség, melynek szála - Minket összefont, - Áll, a mig csak vért bir a szív - És velot a csont. - - No de kissé meglepett tán - Jöttem, úgy-e bár? - Hja, öcséim, velem a sors - Furcsa tánczot jár. - - Köztem s közte folyton folyva - Tart a háború, - S majd lenyom, majd, mint a pelyhet, - Végtelenbe fú. - - De azért nem csüggedünk ám, - A ki lelke van! - Szembeszállok o kelmével - Bátran, szilajan. - - S tán ha látja sors komám, hogy - Csüggedés nem ért: - Egykor annál bokezubben - Nyujtja majd a bért... - - Eh, de mit most okoskodni! - Csapjatok kezet; - Jó barát markába csapni - Kedves élvezet. - - S mely bennünket ily váratlan - Együvé hozott, - Áldomással ünnepeljük - A pompás napot! - -(Pápa.) - - -Én. - - A világ az isten kertje! - Gyom s virág vagytok ti benne, - Emberek! - Én a kertnek egy kis magja, - De az úr ha pártom fogja: - Benne gyom tán nem leszek. - - Tiszta e kebelnek mélye; - Égi kéz lövelt beléje - Lángokat. - És a lángok szuzen égnek - Szent oltárúl az erénynek - El nem romlott szív alatt. - - Nem építek sors kegyére, - Turök, mit fejemre mére, - Jót, rosszat; - Mit ma ád, elvészi holnap; - Majd megadja, a mit elkap - - Jellemképe változat. - - Mint a róna, hol születtem, - Lelkem útja tetteimben - Egyenes; - Szavaimmal egy az érzet, - Czélra jutni álbeszédet - Tétovázva nem keres. - - És az ég szivem földébe - Drága fádat ülteté be, - Szerelem! - Koszorúba fuzöm ágit, - Koszorúm szerény virágit - A hazának szentelem. - -(Kecskemét.) - - -Szeget szeggel. - - Jaj, a hátam, jaj, a hátam - Oda van! - Szomszéd bácsi kiporozta - Csúfosan. - Átkozott a görcsös fütykös - Somnyele! - Melylyel engem oly pogányul - Csépele. - - Mért is tart hát kertet s benne - Körtefát? - És az isten rá gyümölcsöt - Minek ád? - Csábitólag kandikált a - Körte rám; - Csábjait ki már sehogy sem - Állhatám. - - Átugortam a palánkon - - Átesém! - Hogy megingott bele májam - És vesém. - S nem elég ez; szomszéd bácsi - Rajta kap, - S akkor jött még a valódi - Haddelhadd. - - Én teremtom! mért is értem - E napot? - Megrakott, hogy minden csontom - Ropogott. - Nesze, monda, nesze másik, - Harmadik! - És a mindentudó tudja, - Hányadik. - - Jelen volt a holdvilág a - Lakzinál; - Búsan nézte: szomszéd bácsi - Mit csinál. - Fellegekbol vett magára - Gyászmezet, - És megosztva szenvedésem - Könnyezett. - - O, csak o nem könyörule - Egyedul; - Három a táncz! monda, s egyre - Hegedult, - - Hegedult a bottal hátam - Közepén, - Keservesen, siralmasan - Jártam én. - - ... De'szen jól van! kiheverem - Én e bajt, - S visszakapja még a kölcsönt, - Vissza majd. - Tudjuk, hányat vert az óra, - Tudjuk ám! - Ön is rak a tüzre rosz fát, - Bácsikám. - - Ablakunkhoz estenként mért - Sompolyog? - Vettem észre, hányadán van - A dolog. - Más szemében o a szálkát - Megleli, - S az övében a gerendát - Feledi. - - A deákné vászonánál - O se jobb: - Engem dönget a lopásért - S szinte lop; - Lopni jár o, csókot lopni - Nénihez, - Míg anyánk a bibliában - Levelez. - - Tegye lábát ablakunkhoz - Ezután: - Fogadom, nem nézek által - A szitán. - Megugratni vagy anyánkat - Hívom át, - Vagy leöntöm dézsa vízzel - A nyakát! - -(Puszta-Palota.) - - -Megúnt rabság. - - Mindent elkövettem, - A mit lehetett, - Jó remény fejében, - Hogy majd megszeret. - - Féktelen, szilaj volt - Lelkem, mint a tuz, - Melyet a szél meggyúlt - Háztetokön uz; - - És lettem szelíd láng, - Min melegszenek - Oszi estén békés - Pásztoremberek. - - Voltam mélybe omló - Bérczi zuhatag, - Habjaim robajjal - Szakadoztanak; - - S lettem méla csermely, - Halk, morajtalan, - Kedvemet lelo a - Part virágiban. - - Voltam sziklahomlok, - Zordon és magas, - Hol lakott mennydörgo - Villám s büszke sas; - - S lettem völgy ölébe - Rejtezett berek, - Melyben csalogányok - Búja kesereg. - - Voltam... mi nem voltam! - Mivé nem levék! - És a lyányka most is - Csak a régi még. - - Nem, tovább nem uzöm! - Mert ez drága bér; - Tán ily áldozattal - A díj föl sem ér. - - Szerelem, lerázom - Fölvett lánczodat, - Kedves láncz, igaz, de - Még is láncz marad. - - Most hát lelkem, repdess - Régi szárnyadon, - Merre a szabadság - Végtelenje von. - -(Debreczen.) - - - -Temetoben. - - Fölhangolom olykor a lant idegeit, - Megzengeni téged, oh kellemes élet! - - Mert kellemes az, noha sok sebet ejt, - És rengetegekbe nem egy uta téved. - - De bármi magasra törekszik a dal, - Bármint csalogassam az életi mézzel: - Mélázva örömtelen hangjaival - Mindenkor a sírban, a sírban enyész el. - - Kivánatos a tavasz éke nekem, - Indúlok is olykor örulni virághoz; - S mig kertbe röpíti sugárit a szem, - Lábam temetoi keresztek alá hoz. - - Itt élek a szív komoly álmainak - A halk temeto morajatlan ölében; - Ákáczai lombja rezegve inog, - Hintázza az est fuvalomja szelíden. - - A szobrok a domboru hant elején - Mindannyi betui egy isteni lapnak; - Nagy gondolatit mikor olvasom én: - A sírba, a sírbul az égbe ragadnak. - - Bús, tompa harang konog a faluban. - Új gödröt amott komor emberek ásnak. - Gyászhanga kiséri áhítatosan - A holtat honához a hamvadozásnak. - - Sejtése szivemnek aligha csaland: - Nem messze lehet keze már az idonek, - Mely engem is ágyba tesz itten alant, - S szememre halál örök álmai jonek. - - Isten neki! üssön, ha ütnie kell, - Mely pályafutásom elállja, az óra; - Létem fonalai, szakadozzatok el, - Társim, bucsucsókot a hervadozóra. - - S mit sorsom elérni nem engede, nem! - Bár vágyaimon koszorúba szövodék: - Isten veled, égi virág... szerelem! - S a föld hajnali csillaga, napja... dicsoség! - -(Gödöllo.) - - -Élo halott. - - Egem ki nem derul, - Ha jo a kikelet; - Egem be nem borúl, - Ha látom a telet. - - Mint oszi alkonyon - A félhomályu köd, - Fásult egykedvüség - Mereng szivem fölött. - - Ellenség, jó barát, - Végeztem veletek; - Senkit sem gyulölök, - Senkit sem szeretek. - - Nincs semmi örömem, - Nincs semmi bánatom; - Érzelmim, vágyaim - Mind, mind elaltatom. - - Ohajtásim közül - Ébren csak egy marad: - Aludjam én... minél - Elébb... a föld alatt. - -(Debreczen.) - - -Kördal. - - Bús az ember, ha nincs kedve; - Borba van a kedvmag vetve. - Hát azért iszunk mi mindig, - Meg sem állunk tíz-husz pintig. - - Van minékünk pinczénk, házunk, - Mindazáltal itt tanyázunk, - Itt tanyázunk nap hosszában, - Itt tanyázunk a kocsmában. - - Itt tanyázunk, mert van nékünk, - Mert van nékünk feleségünk. - Nyelves, szájas mind az asszony; - Rá az ember hogy hallgasson? - - Van minékünk egy kis pénzünk, - De a pénzre mi nem nézünk; - Úgy is holtig él az ember, - Költeni ha mer, ha nem mer. - - Hát azért csak iddogálunk, - Míg fel nem kötik az állunk, - Iddogálunk nap hosszában, - Iddogálunk a kocsmában. - -(Pest.) - - -Szemrehányás. - - Már ezt föl nem tettem rólad, - Szív barátom! - Te ugyan derék legény vagy, - A mint látom. - - Oh te szív, te szív, te csalfa, - Háládatlan! - Szólj: ki véde annyi baj közt - Szakadatlan? - - Sorscsapási buzogányok - Súlya ellen, - Mondd, ki orze? mondd, ki óva? - Nemde mellem? - - Lám, e mellnek bizton voltál - Rejtekében, - Bekeríte csontfalával - Bástyaképen. - - S ím, hogy fordult most a koczka, - S a szerencse - Kis szeszélye víg ajakkal - Rád köszönte: - - Mostan - ahha, háládatlan! - - Örömödben - Háborogva, zajgva tombolsz - Oröd ellen. - - Égsz, dagadsz... alig hogy bírom - E keresztet!... - Mellemet majd meggyujtod, majd - Megrepeszted. - -(Pest.) - - - -Lopott ló. - - Mint a porszem szélvész - Fuvatán, - Röpül a legény gyors - Paripán. - - 'Honnan, atyafi, oly - Hevenyén?' - »Pusztáról csikóval - Jövök én. - - A nyeríto ménes - Ott legel; - Pej csikómat onnan - Loptam el. - - Túri vásár nincsen - Messze már; - Szegény legény oda - Lovon jár.« - - 'Ejh, nem ugy, jó földi, - Nem ugy ám! - Adja kend csak vissza - Paripám. - - Enyim a ménes, mely - Ott legel. - A csikót kend tolem - Lopta el.' - - De szavára nem hajt - A betyár; - O kegyelme már jó - Tova jár. - - Még is a gazdának - Vígaszul, - Hátrafordulván, így - Válaszol: - - »Föl se vegye kárát, - Gazd' uram; - Hiszen úgy is elég - Lova van. - - Hejh, csak egy szivet bírt - E kebel - - Azt is a kend lyánya - Lopta el.« - -(Kecskemét.) - - -Az utósó alamizsna. - - A költo és a sorsharag - Egy anyaméhbol született; - Ikertestvérek voltak ok, - Együtt bolygák az életet. - - Fa, mint most, akkor is virúlt, - Árnyában sok megnyúgodott; - De használt a költonek is: - Ágáról tört koldúsbotot. - - S ezek valának társai: - Koldúsbot és a sorsharag; - Elhagyja minden hutlenul, - Csak e ketto, mi hu marad. - - És lantja! lantja hová lon? - Hisz a költonek lantja van... - Igen bizony, volt lantja is, - Mely zenge buvösbájosan. - - Megpenditette húrjait - Mennydörgo éjben egykoron, - S a mennydörgésnek ágyuja - Elszenderult e hangokon. - - S az ég, a barna, haragos, - Midon danáját hallaná: - Feledni kezdé a boszút, - S csillagmosolylyal néze rá. - - És a költo megéhezett, - És emberek közé mene. - Tudá: az emberszív kemény; - De vélte: lágyít a zene. - - S mely a vihart elaltatá, - És földeríté az eget, - Elandalító hurjain - Az ének újra zenegett. - - De melyet ég, vihar megért, - A dalt ember nem érti meg... - És ím a lant elszégyenul, - S fájdalmában ketté reped. - - - Ez volt a lant története. - A költobül tovább mi lett? - Soká nyögé - nem tudni, hol? - - Az inségterhes életet. - - Egy újabb nemzedék elott - Évek multán megjelenék. - Nem oszült o meg... fürteit - A gond, a bú kitépte rég. - - »Egy-két garast, egy-két garast!« - Halk hangja így esedeze; - S mint szélringatta száraz ág, - Remegve nyúlt ki két keze. - - A részvét megkérdezte ot: - 'Ki vagy, nyomornak embere! - Kit sujtoló istenharag - Ily könyöretlen megvere?' - - S nevét elmondja, s újra esd: - »Egy-két garast...« - 'Megállj, jövel, - Örök dicsoség gyermeke! - A boség szarva födjön el. - - Neved ragyog, miként az ég - Csillagsugáros éjfelen; - Mely egykor árván hangozék, - Bámulja lantod a jelen. - - Jövel tehát! jövel, cserélj - Bársonyt e koldusrongy helyett; - Borostyán koronázza fod - Dús asztalnál legyen helyed!' - - »O szép beszéd... o köszönet! - De én semmit sem éhezem, - És nincsen is szükség reá, - Hogy elcseréljem rongymezem. - - És a borostyán... oh mi szép, - Mi jó lehet lángifjunak; - De száraz törzsön a galyok - Többé meg nem fogamszanak. - - Hanem ha dobsz egy-két garast: - Fogaddsza hálaszózatom; - Mert pénzre vár az asztalos... - Koporsómat csináltatom.« - -(Pest.) - - -Ki vagyok én, nem mondom meg... - - Ki vagyok én? nem mondom meg; - Ha megmondom: rám ismernek. - Pedig ha rám ismernének, - Legalább is felkötnének. - - Nincs a fokos a kezemben, - Hogyha kéne verekednem; - Nyerges lovam messze legel, - Nem t'ok futni, ha futni kell. - - Hogy is tudnék futni mostan? - Mikor a fejem tele van; - Nem csak fejem, de szívem is - - A bor meg a leány hamis. - - Ha elhagyom galambomat, - Kialuszom mámoromat, - S rajtam ütnek a hadnagyok: - Majd megmondom, hogy ki vagyok! - -(Pozsony.) - - -Merengés. - - Jó Petofi, te sem félhetsz, - Hogy két vállad valahogy - A szerencse áldásának - Nagy terhétol összerogy. - - Adománya mindössze is - E lantocska és a dal, - Mit belole búsan, vígan - Érzelmid játéka csal. - - Hátha így találna szólni - Egy tündérvilági hang: - »Nos, fiam, mi kell? jó kedvem - Íme mindent megadand.« - - Mondaná, hogy: »Rád ruházom - A bübájat, a varázst, - Daljaid, mivé kivánod, - Azzá testesülni lásd. - - Hogyha kell hír: minden hangod - Egy borostyángaly legyen, - Mig Petrarca koszorúja - Nem vet árnyat fürtiden. - - - Hisz Petrarca és Petofi - Félig-meddig már rokon; - Annál inkább osztozhatnak - A borostyánlombokon. - - - Hogyha kincs kell: mind megannyi - Gyöngygyé válik éneked, - Mígnem gyöngygyel rakhatod ki - Gombod, sarkantyúszeged.« - - Mit felelnél mindezekre, - Mit felelnél, jó fiú? - Tudom én szived bibéjét, - Tudom, a szél honnan fú. - - Te bizony csak ezt felelnéd: - Szép a hír és jó a kincs; - És hogy oket ne kivánnám, - Abból ugyan semmi sincs. - - De ha már ezermesterré - Engeded, hogy válhatom: - - Van a hírnél, van a kincsnél - Egy igézobb hatalom; - - Mint csillagfüggés az égen - Változatlan, végtelen, - Ugy függ rajta és csak rajta - Vágyban égo kebelem! - - - Hadd legyen hát egy lépvesszo, - Egy kalitka énekem, - S a legszebb madárt: egy lyányka - Szívét fogja meg nekem. - -(Gödöllo.) - - - -Befordúltam a konyhára... - - Befordúltam a konyhára, - Rá gyujtottam a pipára... - Azaz rá gyujtottam volna, - Hogyha már nem égett volna. - - A pipám javában égett, - Nem is mentem én a végett! - Azért mentem, mert megláttam, - Hogy oda benn szép leány van. - - Tüzet rakott eszemadta, - Lobogott is, a mint rakta; - Jaj de hát még szeme párja, - Annak volt ám nagy a lángja! - - Én beléptem, o rám nézett, - Aligha meg nem igézett! - Égo pipám kialudott, - Alvó szívem meggyúladott. - -(Pest.) - - -Lánggal égo teremtette!... - - Lánggal égo teremtette! - Nagy a harag a szivembe'; - Úgy háborgok, úgy hánykodom - Mintha volnék a Balaton. - - Viszontagság az életem, - Ezer bajba keveredem, - Hogyha leányszemem volna, - Egy pár kendot tele sírna. - - Eh, a sírás nem kenyerem! - Kinek tetszik, pityeregjen. - Én egy nagyot káromkodom, - Úgy csillapul a haragom. - -(Pozsony.) - - -A szerelem, a szerelem... - - A szerelem, a szerelem, - A szerelem sötét verem; - Bele estem, benne vagyok, - Nem láthatok, nem hallhatok. - - Orizem az apám nyáját, - De nem hallom a kolompját; - Rá-rá megy a zöld vetésre, - Hejh csak késon veszem észre. - - Tele rakta édes anyám - Eleséggel a tarisznyám; - Elvesztettem szerencsésen, - Lesz módom a böjtölésben. - - Édes apám, édes anyám, - Ne bizzatok most semmit rám, - Nézzétek el, ha hibázok - - Tudom is én, mit csinálok! - -(Székelyhid.) - - -Keresztúton állok... - - Merre tartsak? - Ez kelet felé visz, - Az nyugatnak. - - Akármerre megyek, - Mindegy nekem, - Mindenütt szomorú - Az életem. - - Mért nem tudom, hol vár - A halál rám? - Hogy egyenesen azt - Választhatnám! - -(Miskolcz.) - - -Síkos a hó, szalad a szán... - - Síkos a hó, szalad a szán, - Esketore viszik babám, - Esketore viszik szegényt - Mások kivánsága szerént. - - Hajh, ha mostan hó lehetnék: - A szán alatt beroskadnék; - Fölfordulna, s kedves babám - Még egyszer átkarolhatnám - - - Átkarolnám, ajakára - Csókot nyomnék utóljára, - S melegétol hu szivének - Elolvadnék... úgy halnék meg! - -(Debreczen.) - - -Temetésre szól az ének... - - Temetésre szól az ének, - Temetobe kit kisérnek? - Akárki! már nem földi rab, - Nálam százszorta boldogabb. - - Itt viszik az ablak alatt; - Be sok ember sírva fakadt! - Mért nem visznek engemet ki, - Legalább nem sírna senki. - -(Debreczen.) - - - -Kis furulyám szomorúfuz ága... - - Kis furulyám szomorúfuz ága, - Temetoben szomorkodik fája; - Ott metszettem azt egy sírhalomról, - Nem csoda, hogy oly siralmasan szól. - - Ott hunytál le, kedves szép csillagom! - Ragyogásod többé nem láthatom. - Hogy ne volna hát sötét világom! - Hogy volna hát élni kivánságom! - - Haza ballag nyájam este felé, - Én ballagok a temeto felé, - Kél a holdnak halovány orczája, - Kél furulyám epedo nótája. - - Addig epeszt a bánat engemet, - Addig, addig nyögöm keservemet: - Míg egyszer a hanggal egyetemben - Lelkem is a más világba reppen. - -(Diószeg.) - - -A virágnak megtiltani nem lehet... - - A virágnak megtiltani nem lehet, - Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet; - Kikelet a lyány, virág a szerelem, - Kikeletre virítani kénytelen. - - Kedves babám, megláttalak, szeretlek! - Szeretoje lettem én szép lelkednek - - Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden - Szemeidnek buvösbájos tükrében. - - Titkos kérdés keletkezik szivemben: - Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem? - Egymást uzi bennem e két gondolat, - Mint oszszel a felho a napsugarat. - - Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára - Tündér orczád tejben úszó rózsája: - Bujdosója lennék a nagy világnak, - Vagy od'adnám magamat a halálnak. - - Ragyogj reám, boldogságom csillaga! - Hogy ne legyen életem bús éjszaka; - Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet, - Hogy az isten áldja meg a lelkedet. - -(Debreczen.) - - -Nem megyek én innen sehova... - - Nem megyek én innen sehova, - Noha sorsom itten mostoha; - Hát ha volna még mostohább is, - Nem maradnék-e itt tovább is? - - Nagyon kedves nekem ez a hely; - Elmegy majd a tavasz, menjen el, - Elmehet a nap, a csillagok... - De én nem mék, én itt maradok. - - Fa vagyok én, lelkem a gyökér, - Gyökér nélkül a fa meg nem él; - S hogy téphetném azt ki földébol, - Ide való mátkám szivébol? - - Azért nem mék innen sehova, - Noha sorsom igen mostoha; - De ha volna még mostohább is, - Megmaradnék itten tovább is. - -(Debreczen.) - - -Hejh nekem hát vigasztalást -mi sem ad? - - Hejh nekem hát vigasztalást mi sem ad? - Bánatomban le kell innom magamat. - Az irgalmát, ide avval a borral! - A bú vagy én, de egyikünk bele hal. - - Úgy sem tetszik ez a világ én nekem; - Sok már, a mit életemben szenvedtem, - Nagyon is sok e parányi életre! - Annyi baj közt kinek volna még kedve? - - Nem vagyok én gyökeres fa, virágzó, - Hanem vagyok letörött ág, fonnyadó; - Nem vagyok én az örömnek rózsája, - De vagyok a szomorúság gyászfája. - - Én elottem ilyen élet nem élet, - Hol az ember de semmit sem remélhet. - Volna bár e pohár borban halálom, - Hogy lehetne bajaimtól megválnom! - -(Pest.) - - -1844. - -* * - - -Honfidal. - - Tied vagyok, tied, hazám! - E szív, e lélek; - Kit szeretnék, ha tégedet - Nem szeretnélek? - - Szentegyház keblem belseje, - Oltára képed. - Te állj, s ha kell: a templomot - Eldöntöm érted; - - S az összeroskadó kebel - Végso imája: - Áldás a honra, istenem - Áldása rája! - - - De én nem mondom senkinek, - Ki nem kiáltom: - Legkedvesebbem hogy te vagy - A nagy világon. - - Titkon kisérem lépteid, - S mindegyre híven; - Nem, mint az árny az útazót, - Csak jó idoben. - - De mint az árnyék no, midon - Az est közelget: - No búm, ha sötétedni kezd, - Hazám, fölötted. - - És elmegyek, hol híveid - Pohárt emelve - A sorstól új fényt esdenek - Szent életedre; - - S kihajtom egy cseppig borát - A telt üvegnek, - Bár keseru... mert könnyeim - Belé peregnek! - -(Debreczen.) - - -Elmondanám... - - Elmondanám: »Megállj, leányka, - Megállj, virágom, csillagom! - Egy istenadta szívet bírok; - Nesze, ha kell, neked adom.« - - Elmondanám, hogy: »Szívem tenger, - Uralkodjál e tengeren! - Jól jársz vele, mert a legszebb gyöngy, - A huség gyöngye itt terem.« - - Elmondanám, hogy: »Tiszta fényét - E gyöngy örökre tartja meg.« - Elmondanám ezt, s többet ennél; - De nem mondom, mert nincs kinek. - -(Debreczen.) - - -Tél végén. - - Örültök úgy-e a kies tavasznak? - Maholnap eljo, s annyi élvet ad! - A réteken majd méhek táboroznak, - Megostromolni a virágokat. - - S a míg elszántan ütközetre mégyen - A szuz bimbók mézéhes ellene: - Csicserg a szomszéd lombozat hüsében - Madárajakról lelkes harczzene. - - - Elzárkoztában a kihalt kebelnek - Engem virág, dal, méh nem érdekel... - Ohajtásim még is mi végre kelnek? - Hogy menjen a tél, menjen gyorsan el. - - Én a tavaszt csak annyiból kivánom, - Mert melegebbek lesznek a napok, - S mint mostan, akkor hult rideg tanyámon - Kopott ruhámban fázni nem fogok. - -(Debreczen.) - - -Fütty. - - Adta finnyás közönsége! - Csúnyaság, a mit mivel: - Minden este megköszönti - Társaságunk' füttyivel. - - És aztán a füttyök mellett - Milyen a jövedelem? - A szinész elébb-utóbb is - Csak megszökni kénytelen. - - Ejh, egy rókát kétszer nyúzni, - Ez, urak, még sem megyen; - Már ha fütty van, legalább hát - Tele színházban legyen! - -(Debreczen.) - - -Végszó ***hoz. - - Isten veled, te elpártolt barát, - Veszett ebként ki szívem megmarád, - Isten veled; - Fogadd a vett sebért emlékül, - Mely fölszivárog belsejébül, - Lelkemnek vérét, könnyemet. - - Nem a legelso rajtam már e seb, - De egyik sem volt fájóbb, mérgesebb - A sok között, - Melyet vétkes könnyelmüséggel - A hutelenség fegyverével - Bennem baráti kéz ütött. - - Dúsgazdag bánya a tapasztalás, - Melybol sok ember életkincset ás - - Nem én, nem én! - Gyönyörszomjas szivem... remélve... - Az annyiszor megnyílt örvénybe - Hanyatthomlok rohan, szegény. - - Remény, remény, mért vagy te szép virág? - Téged nekünk az ég miért is ád? - Azért-e csak? - Hogy hervadandó kelyhed légyen, - Hová csalódás éjjelében - Szemünk harmatjai hulljanak... - - De nem panaszlok, bár keblem teli, - S az elfojtás még inkább neveli - Búm tengerét; - Ugy is ki tudja? hogyha hallnád - Lelkem kiáradó fájdalmát: - Talán már meg sem értenéd. - - Nem is kivánom megtérésedet, - Akár ohajtod, akár megveted - Uj frígyemet. - Az istenség is tehetetlen - Egygyé büvölni e kebelben - A szertezúzott lánczszemet... - - Nem lánczszem az, nem! egy világ vala, - Melynek napjául a hit lángola, - A drága hit! - Rá jött a végitélet napja, - S már semmi föl nem támaszthatja - Ledúlt világom romjait. - - Isten veled hát, elpártolt barát, - Ki ábrándim ködét elzavarád, - Isten veled! - Fogadd a multakért emlékül - Megcsalt barátság gyötrelmétül - Utószor omlott könnyemet. - -(Debreczen.) - - -A dal. - - Bölcsoben sír az éber csecsemo; - Bölcso elott - A dajka zeng - el szokják a dalok - Altatni ot. - - Sok szenvedésem síró gyermeke - A fájdalom; - Dalt dalra költök - dalaimmal ot - Elaltatom. - -(Debreczen.) - - -A nemes. - - Deresre huzzák a gazembert, - Bünét botokkal róni le; - Lopott, rabolt, és tudj' az ördög, - Még mit nem mívele. - - De o kiált ellenszegulve: - »Hozzám ne nyúljatok! - Nemes vagyok... nincs nemesembert - Botozni jogotok.« - - Hallottad e szót, meggyalázott - Osének szelleme? - Most már ot húzni nem deresre: - Akasztófára kellene! - -(Debreczen.) - - - -Szomjas ember tünodése. - - Ejnye, mi az istennyila! - Üres már a láda fia? - Üres ám - - Jaj pedig be ihatnám! - - Száraz kút a gégém csapja, - Süti a szomjuság napja; - Még meggyul, - Ha rá boreso nem hull. - - Hm, biz a nem tréfa volna, - A felhobol hogyha folyna - Boreso - - Volna! itt a bökkeno. - - Volt a szoloben határom, - De eladtam tavaly nyáron, - S az ára - Garatomon lejára. - - A kocsmából meg már régen - Kikopott az emberségem; - »Addsza - ne!« - Ilyen szépen foznek le. - - ... Valami jutott eszembe! - Zálogúl majd azt teszem be. - Elore, - Hitvesem fejkötoje! - - Jaj de hisz már sírba zártam - Szerelmetes hitestársam, - S ott véle - Nyúgoszik fejkötoje. - - Oh miért is emlékezem - Halálodra, én kedvesem? - Könny gördül - Azonnal két szemembül. - - Hátha könyeimnek árja, - Uram bocsá'! borrá válna: - Akkor még - - Hejh, akkor többet sírnék. - -(Debreczen.) - - -Halvány katona. - - Volt a honvédo legénység - Harczra készüloben; - Volt egy ifju a sereg közt, - Halovány szinében. - - »Hát kendnek tán az inába - Szállt a bátorsága?« - Kérdi egy tiszt gúnyolón, »hogy - Képe olyan sárga.« - - 'Tiszt uram', felelt az ifju, - 'Már az az én gondom: - Mérthogy olyan sárga képem? - Én azt meg se mondom. - - Még ma úgy is kipiroslik, - Hogyha nem egyébtol: - A kardomról rája feccsent - Ellenség vérétol.' - -(Debreczen.) - - -Eger mellett. - - Hol jó bort érezek, betérek; - Ne térnék hát Egerbe? - Ha ezt a várost elkerülném, - Az isten is megverne. - - Egy úttal azt is megtekintem, - Hol vítt Dobó nagy lelke; - És felköszöntöm, a ki ot oly - Dicson megénekelte. - - S ha majd, a mint hiszem, a bortól - Hatalmas kedvem lészen: - Még verset is csinálok - Pesten - Eladhatom jó pénzen. - - Áll a határzat, áll erosen, - Be kell Egerbe mennem! - Mert annyi édes vonzeronek - Szivem nem állhat ellen. - -(Andornak.) - - -Egri hangok. - - Földön hó, felho az égen - - Hát hiszen csak hadd legyen! - Rajta nincsen mit csodálni, - Télen ez már így megyen. - Én ugyan nem is tudnám, hogy - Tél vagyon, - Ha ki nem pillantanék az - Ablakon. - - Itt benn ulök a melegben, - Környékez sok jó barát, - Töltögetve poharamba - Egri bérczek jó borát. - Jó barátok, jó borocska - - Kell-e más? - Kebleinkben a kedv egy-egy - Óriás. - - Kedvemnek ha magja volna: - Elvetném a hó felett, - S ha kikelne: rózsaerdo - Koszorúzná a telet. - S hogyha földobnám az égre - Szívemet, - Melegítné a világot - Nap helyett! - - - Ide látszik a hegy is, hol - Dobó a hír könyvibe - Nagy neve örök betuit - Török vérrel irta be. - Hejh, az volt ám még az ember, - Biz az ám! - Mig olyan lesz, sok viz elfoly - A Dunán. - - Elvirult már a magyarnak - Tettvirágos tavasza! - Hosszu gyáva tespedésben - Pang, sínlodik e haza. - Megjövend-e még az elszállt - Kikelet? - Lesz virány e régtol puszta - Hon felett?... - - Eh de hagyjuk, hagyjuk ezt most! - Úgy is ritkán vígadok; - E napot ne háborítsák - Legalább a bánatok. - S a sopánkodásnak ugy sincs - Sikere, - S mit tehet mást a lant gyönge - Embere? - - El tehát a hon bajával, - Most ez egyszer el vele! - A kitört bút minden ember - Új pohárral öntse le. - Új pohár bort hát, barátim, - Új pohárt! - S ismét újat, az elobbi - Ha lejárt. - - Igy!... de ím, mit veszek észre? - Egy század minden pohár; - A jelen hátam mögött van, - Lelkem a jövoben jár. - A jövoben vígan élek, - Boldogon! - Mert nem árva már az egykor - Árva hon. - -(Eger.) - - -Javulási szándék. - - Mikor térsz már az eszedre, te Sándor? - Tivornya éjjeled és napod; - Az istenért! hisz az ördög elvisz - Ha még soká így folytatod. - - Szeretetreméltó barátom, - Nézd meg csak a tukörben magadat; - Hát ember az, a kit ott látsz? mennyko! - Tükröd kisértetet mutat. - - Fiú, légy hát okosabb valahára, - Szedd rendbe rendtelen életedet; - Hidd el, kedves pajtásom, az ember - Korhelység nélkül is ellehet. - - Naponként egy messzely borocska, - Én úgy hiszem, ennyi untig elég. - S mi a szerelmet illeti: jobb lesz - Talán szeretok helyett feleség. - - De mit beszélek? mit beszéltem! - Messzely borocska és feleség? - Én és feleség, én és messzely bor? - No hisz csupán az kellene még! - - O nem, nem! engem a rendes élet - Idonek elotte megölne, tudom; - Költo vagyok, költoileg kell - Végig rohannom az életuton! - -(Pest.) - - -Fürdik a holdvilág az ég tengerében... - - Fürdik a holdvilág az ég tengerében, - Méláz a haramja erdo közepében: - Suru a füvön az éj harmatozása, - De surubb két szeme könnyének hullása. - - Baltája nyelére támaszkodva mondja: - »Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra! - Édes anyám, mindig javamat akartad; - Édes anyám, mért nem fogadtam szavadat? - - Elhagytam házadat, földönfutó lettem, - Rablók, fosztogatók közé keveredtem; - Most is köztök élek magam szégyenére, - Ártatlan útasok nagy veszedelmére. - - Elmennék én haza, itt hagynám ezeket, - Örömest itt hagynám! de most már nem lehet: - Édes anyám meghalt... kis házunk azóta - Régen összeroskadt... s áll az akasztófa.« - -(Pest.) - - - -Megy a juhász szamáron... - - Megy a juhász szamáron, - Földig ér a lába; - Nagy a legény, de nagyobb - Boldogtalansága. - - Gyepes hanton furulyált, - Legelészett nyája. - Egyszer csak azt hallja, hogy - Haldoklik babája. - - Fölpattan a szamárra, - Haza felé vágtat; - De már késon érkezett, - Csak holttestet láthat. - - Elkeseredésében - Mi telhetett tole? - Nagyot ütött botjával - A szamár fejére. - -(Kún-Szent-Miklós.) - - - -A csaplárné a betyárt szerette... - - A csaplárné a betyárt szerette, - De a betyár otet nem szerette. - Csaplárnénak örökbe vett lyánya - Volt a betyár egész boldogsága. - - A csaplárné ezt megirigyelte, - Irígységbol a leányt elverte, - Elverte a háztól a világba; - Pedig ott kinn tél, fagy volt javába. - - A szegény lyány ment egy kis darabot, - Aztán leult, ultében megfagyott. - Esett ez a betyárnak tudtára, - S csaplárnénak lett kínos halála. - - Betyár ezért hóhérkézre került, - De nem bánta o, még inkább örült; - Mert mióta a lyányt elvesztette: - Pipa dohányt sem ért az élete. - -(Pest.) - - -Árvalyányhaj a süvegem bokrétája... - - Árvalyányhaj a süvegem bokrétája, - Árva leány a szerelmem violája; - Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam, - Ezt magamnak a faluban választottam. - - Gyönyöru kis szoke leány a kedvesem, - De hogy jó lesz még abban sem kételkedem. - A kék virág tiszta búza között terem, - Mátkámnak is kék virág van a szemiben. - -(Laczháza.) - - - -Vándorélet. - -(Barabás rajzához.) - Szent Kleófás! - Milyen karaván... - Nem lehet más, - Mint oláhczigány; - Avvagy e szép utazási rend - S pore purdék serege mit jelent? - Ott huzódik a diszes csapat - Hosszu sorban zöld erdo alatt; - A családfo vén, kehes lovon, - Kit kötofékszárnál fogva von - Ügygyel-bajjal egy izmos legény... - No hisz izzad még az is szegény! - Mert bizony már régen lehete, - Hogy gabanczuk a csikófogat - Elhullatta... s most mi élete? - Koplalásban tölt gyásznapokat. - Ily esetben aztán ép ero - Nem tudom, hogy volna nyerheto. - S a mi több, ki rája nehezul, - Nem csak a jó dáde egyedul: - Oldalain egy-egy tarisznya lóg, - S mindenikben rajkók láthatók; - Ki-kidugván borzas fejöket, - Pityeregnek szörnyü éneket, - Mert helyök nem legkényelmesebb; - A gyaloglás? még keservesebb! - Ugy sipognak, mint az orgona, - S tudja isten, meddig tartana? - De nagyapjok hátra-hátra rúg, - S meglapulnak szépen a fiúk. - - Megy megettök férj, menyecske, lyány - Egymás mellett és egymás után. - Ki bagóz, ki füstöt ereget, - Képezoleg terhes felleget, - Mely szemet rág, s fojtja a tüdot. - Tán dohányuk paprikában fott. - - Leghátul kóczmadzagon pedig - Egy lopott malacz hetvenkedik. - Boldogúlni nem lehet vele! - Sejti tán, hogy napja alkonyúl, - Azért viseli magát oly roszúl. - De segít a meszelo nyele, - Melylyel a derék családanya - Nagy vitézül neki rohana. - - Igy intéznek bátor lépteket - Faluvégtol falu végeig. - Ily hos népet mi sem rettegtet... - Csak a szél! ezt megsüvegelik. - S okosan! mert e kaján elem - Mértéken túl emberségtelen. - Néha rájok a midon akad: - Súg fülökbe olyan dolgokat, - Hogy lábszárok is remeg bele, - Mintha volna nyárfa levele. - - De ha szél úr könnyü szekeren - Gyors lovakkal más vidékre hajt: - Régi kedvök ismét ott terem, - S fumigálnak minden földi bajt. - -(Pest.) - - -Betegségemben. - - Megmondtam úgy-e? térj eszedre! - S te nem fogadtad szavamat; - Tovább üzéd eszeveszetten - Az ostobáskodásokat. - - Most szépen vagy, szépen... de úgy kell - Az ilyen szeleverdinek! - Hanem mit prédikálok? késo - Eso után a köpönyeg. - - A mint van, úgy van; most a dolgon - Már változtatni nem lehet, - És legjobb, a mit tehetek, ha - Eloveszem türelmemet. - - Ah, türelem! reád lelkemnek - Valóban nagy szüksége van; - Itten heverni a kórágyon, - Kínok között, magányosan! - - Lám, irtózám a házasságtól, - Mondám, hogy nem kell feleség; - Pedig egy szép, egy hu menyecském, - Ha volna most, mi jól esnék! - - Hozzám hajolna, édes ajka - Elcsókolná fájdalmamat, - És ölelése enyhet adna, - Minot az orvosság nem ad. - - - S tán eddig is azért ejték csak - No elleni beszédeket, - Mivelhogy senki, senki nem volt, - Nem volt, ki engem szeretett. - - S ha lenne... oh, ha lenne! érzem: - Szeretni tudnék végtelen! - - Megérem-e, hogy nekem is lesz - Szép csendes házi életem? - -(Pest.) - - -Szerelem- és pipadal. - - Szeretlek én téged, pipám! - És a dohányt, mely benned ég; - Hogy is ne? füstöd fellege, - Miként galambom szeme, kék. - - Szeretem én galambomat, - Miként szeretem a dohányt; - Hogy is ne? pipa és leány - Érettem égnek egyaránt. - - S miként a lyányszem s mint a füst, - Nem kék-e a menny födele? - S miként ezek, a mennyfödél - - Csillagtüzben - nem lángol-e? - - Hasonmásául alkotá - Az ég e kettot én nekem, - Hogy látva oket, lássam azt, - Kitol boldogságom nyerem. - -(Pest.) - - -Egy estém otthon. - - Borozgatánk apámmal; - Ivott a jó öreg, - S a kedvemért ez egyszer - - Az isten áldja meg! - - Soká nem voltam otthonn, - Oly rég nem láta már, - Úgy megvénült azóta - - Hja, az ido lejár. - - Beszéltünk errol, arról, - A mint nyelvünkre jött; - Még a szinészetrol is - Sok más egyéb között. - - Szemében »mesterségem« - Most is nagy szálka még; - Eloitéletét az - Évek nem szünteték. - - »No csak hitvány egy élet - Az a komédia!« - Fülemnek ily dicsérést - Kellett hallgatnia. - - »Tudom, sokat koplaltál, - Mutatja is szined. - Szeretném látni egyszer, - Mint hánysz bukfenczeket.« - - Én muérto beszédit - Mosolygva hallgatám; - De o makacs fej! föl nem - Világosíthatám. - - Továbbá elszavaltam - Egy bordalom neki; - S nagyon-nagyon örültem, - Hogy megnevetteti. - - De o nem tartja nagyra, - Hogy költo fia van; - Elotte minden ilyes - Dolog haszontalan. - - Nem is lehet csodálni! - Csak húsvágáshoz ért; - Nem sok hajszála hullt ki - A tudományokért. - - Utóbb, midon a bornak - Edénye kiürult, - Én írogatni kezdtem, - O meg nyugodni dult. - - De ekkor száz kérdéssel - Állott elo anyám; - Felelnem kelle - hát az - Irást abban hagyám. - - És vége-hossza nem lett - Kérdezgetésinek; - De nekem e kérdések - Olyan jól estenek: - - Mert mindenik tükör volt, - A honnan láthatám: - Hogy a földön nekem van - Legszeretobb anyám! - -(Duna-Vecse.) - - -Ebéd után. - - Ugy jól laktam, hogy még!... - Egyet nyujtózom, és - Aztán tied vagyok, - Imádott heverés! - - Oh kedves pamlagom, - Be áldott puha vagy! - Ki téged föltalált, - Az volt ám még az agy. - - - Kölyök, pipát ide... - Siess, a nagyapád! - Nincs rútabb valami, - Mint az a lomhaság. - - Add errébb hát, ökör! - Én nyuljak érte tán? - Nem elég tolem, hogy - Föltátom rá a szám? - - Istentelen legye! - Ingerkedik velem... - Kergesd el... a kutya - Ott ül a fülemen. - - Az ember élete - Méreggel van tele; - Csodák csodája, hogy - Meg nem pukkad bele. - - Húzd a függönyt odább - Azon az ablakon, - Hadd lám, az épités - Ott kinn meddig vagyon? - - Á, szépecskén halad, - Munkálnak mindenütt... - De tedd b' az ablakot, - A nap szemembe süt. - - Disznó forró ido!... - No semmi; legalább - Ki ott kinn dolgozik, - Nem huti meg magát. - -(Duna-Vecse.) - - -Zsuzsikához. - - Ne hozd, ne hozd azt a bort, kis leány! - Hisz már a nélkül is részeg vagyok - - Megrészegített kellemed, - Fölfordította eszemet, - Nem ihatom... nem kell... sok, a mi sok. - - Vagy a borban szerelmet hozsz talán? - Azt, angyalom?... szerelmedet?... nekem?... - Úgy addsza azt a poharat, - Iszom, mig egy csepp sem marad, - Legyen bár méreg, addsza, lenyelem! - -(Duna-Vecse.) - - -Magány. - - Messze, messze a világ zajátul - E kis faluban, - Itt kivánok élni én ezentul, - Csendben, boldogan. - - Boldogan! mert hajh a nagy világban - Boldog nem valék; - Üldözött az utczán és szobámban - A föld és az ég. - - Nem volt biztos sem napom, sem éjem; - Vad hiúz-szemek - Támadásra, elfogásra készen - Egyre lestenek. - - Összeszedtem végre sátorfámat, - S szépen megszökém, - S itt vagyok, hol a nap újra támad - Éltem bús egén. - - Szent magány! hegylánczaid tetoin - Át, nem látnak ok, - Szívtelen, rémarczu üldözoim - ... A hitelezok. - -(Duna-Vecse.) - - -Álmodom-e? - - Álmodom-e? - Vagy látok igazán? - S a kit látok, - Tündér-e vagy leány? - - Akár leány, - Akár tündér lenne, - Mit bánom én, - Csak belém szeretne! - -(Duna-Vecse.) - - -Éjjel. - - Kinézek én, benéz a hold - Szobámnak ablakán; - Sugárait szerelmesen - Mosolygva hinti rám. - - Szegény bohó! mit kandikálsz - Olyan szerelmesen? - Avvagy talán azt gondolod, - Hogy képedet lesem? - - Eszem ágába' sincs biz a, - Hogy téged nézzelek. - Isten hirével elmehetsz - - Mit gondolok veled! - - Ott általellenben lakik - Az én kedves babám; - Azt várom én, ha valahogy - Még megpillantanám. - -(Duna-Vecse.) - - -Ivás közben. - - Hányadik már a pohár?... csak - Ötödik? - Teremt' ugyse! becsülettel - Muködik. - Máskor megfe-felelek kétannyinak, - S lábaim most már öttol is inganak. - - Ing a lábam, a nyelvem meg - Elakad - - Torkom a therpomyléi - Szorulat, - Ledionas a bor, mely csepege, - Gondolatim Sex... Rex... Xerxes serege. - - Sehogy se t'om kifejezni - Magamat - - Azt hiszitek, hogy talán a - Bor miatt? - Ne higyétek, édes atyámfiai, - Nekem a bor nem szokott megártani. - - Nekem a bor hogymikép is - Ártana? - Hát hiába voltam volna - Katona? - Úgy biz, a ki fölmarkolta, katona - - Még pedig bakancsos voltam valaha. - - Zöld hajtókás, sárga pitykés - Közlegény... - Egész a közlegénységig - Fölvivém! - Jó: bakancsom hogy hamar lerúghatám; - Még idovel degradáltak volna tán. - - Tyhu, látjátok, ott az könnyen - Megesik, - Mert a katonai pálya - Fene sik; - Legkivált az olyfélének, mint magam, - Kinek kissé akaratos feje van. - - Útmutatást nekem ne is - Adjatok, - Szent Dávid hárfájára sem - Hallgatok! - Orrnál fogva senki engem nem czibál, - - Azt cselekszem, a mi tetszik... tudja Pál, - Mit kaszál. - - ... Eh, de én itt egyre-másra, - Mint malom, - Csak darálok, csak darálok, - S szomjazom. - Adjatok bort! a malom jól nem megyen: - Hogyha nincs nedv, a mi hajtsa, boviben. - - Hadd igyam hát! hogy forogjon - Kerekem - - Meg sem állok, csak a kancsó- - Feneken, - Bárha mingyárt - a mint Falstaff szólana - - Bárha, mondom, egy mérföldig tartana. - - Hol is hagytam?... tudja gólya... - Úgy, igaz! - A malom volt az utósó... - Vagy nem az? - Mit is mondtam a malomról... én bizon - Hogyha présbe csavarítnak sem tudom. - - Annyi szent: a szemem héja - Oly nehéz, - Mint malomko... tán az álom - Környekez. - Elég is ma a tivornya, ágyba hát! - Álmodozzuk folytatását... jó 'jszakát! - -(Debreczen.) - - -Füstbe ment terv. - - Egész uton - haza felé - - Azon gondolkodám: - Miként fogom szólítani - Rég nem látott anyám? - - Mit mondok majd eloször is - Kedvest, szépet neki? - Midon, mely bölcsom ringatá, - A kart terjeszti ki. - - S jutott eszembe számtalan - Szebbnél szebb gondolat, - Mig állni látszék az ido, - Bár a szekér szaladt. - - S a kis szobába toppanék... - Röpult felém anyám... - S én csüggtem ajkán... szótlanúl... - Mint a gyümölcs a fán. - -(Duna-Vecse.) - - -Vizen. - - Beszélgetnek sajkámmal - A fecsego habok; - Feszítem a lapátot, - Hogy szinte izzadok. - - Anyám, ha mostan látnál, - Tudom, hogy mondanád: - »Az istenért!... ha feldolsz... - Nem féled a halált?« - - Apám, ha mostan látnál, - Tudom, hogy mondanád: - »Az ördög hurczol arra, - Szaggatni a ruhád.« - -(Duna-Vecse.) - - -Boldogtalan voltam... - - Boldogtalan voltam, - Teljes életemben; - Csak az vigasztal, hogy - Meg nem érdemeltem. - - Boldogtalan leszek - Koporsóm zártáig; - Csak az vigasztal, hogy - Nincs messze odáig. - - Hiába biztattok, - Hiába beszéltek - - Tudom azt az egyet, - Hogy nem soká élek. - -(Debreczen.) - - -Gyönge vagyok... - - Gyönge vagyok, lelkem-testem - Fáradt. - Vessétek meg nekem azt az - Ágyat. - Vesd meg, rózsám, hadd fekügyem - Bele, - Hadd pihenjem ki magamat - Benne. - - Istenem! mi van ezen az - Ágyon? - Mindenütt nyom, minden felol - Fázom. - Nem vetette rózsám meleg - Keze; - Vetette a halál hideg - Keze. - -(Pest.) - - -Mi foly ott a mezon... - - Mi foly ott a mezon? - Patakvíznek gyöngye - - Hát szeretom arczán? - A búbánat könnye. - - Hadd folyjon a patak! - Habjai mentében, - Piros rózsa fejlik - A zöld mezoségen. - - De könnyed ne folyjon, - Lelkem kis leánya! - Elhervad a könnytol - Orczáid rózsája. - -(Pest.) - - -Mi nagyobb a nagy Szentgellérthegynél... - - Mi nagyobb a nagy Szentgellérthegynél? - Mi mélyebb a mély Duna vizénél? - Dunaviznél mélyebb mély szerelmem, - Szentgellértnél nagyobb nagy keservem. - - Dunaparton fube heveredtem, - Halásztak a halászok mellettem, - Kihalásztak sok apró kis halat, - Hálójokban alig hogy megakadt. - - Ha azt tudnám, hogy az én hálómba - Valami nagyon nagy hal akadna, - Akkora, hogy berántana engem: - Nekem is volna halászni kedvem. - -(Pest.) - - -Pusztán születtem... - - Pusztán születtem, a pusztán lakom. - Nincs födeles, kéményes hajlokom; - De van cserényem, van jó paripám: - Csikós vagyok az alföldi rónán. - - Szorén szoktam megulni a lovat, - Ha ide vagy oda útam akad; - Nem szükséges a nyereg a hátán - - Csikós vagyok az alföldi rónán. - - Gyócs a gatyám, patyolat az ingem: - Nem vettem, a rózsám varrta ingyen. - Hejh, maholnap az én piros rózsám - Csikósné lesz az alföldi rónán. - -(Kún-Szent-Miklós.) - - -A faluban utczahosszat... - - A faluban utczahosszat - Muzsikáltatom magamat; - Tele palaczk a kezembe', - Tánczolok, mint veszett fene. - - Huzd rá czigány, siralmasan, - Hogy magamat kisírhassam. - De majd ott az ablak alatt - Húzzatok valami vigat. - - Ott lakik az én csillagom, - Az én bujdosó csillagom, - A ki tolem elbujdosott, - S világát mással éli most. - - Hejh czigányok, itt az ablak: - Most a leges-legvigabbat! - Ne lássa az a csalfa lyány, - Hogy búsulok csalfaságán. - -(Duna-Vecse.) - - - -Elvennélek én, csak adnának... - - Elvennélek én, csak adnának, - De hiába szólok anyádnak! - Megtagadja tolem kezedet; - Nem tudom, az oka mi lehet. - - Olyan háborodott az elmém! - Sokszor sírnék, ha nem szégyelném. - Mért nem vagyok felho az égen? - Sírnom akkor nem volna szégyen. - - Miért nem termettem búzának? - Aratás van, most levágnának; - Nem kellene soká szenvednem - Ebben a keserves életben. - -(Pest.) - - -Nem nézek én, minek néznék? az égre... - - Nem nézek én, minek néznék? az égre; - Bele nézek kedvesem kék szemébe. - Kedvesemnek kék szemében van egem, - Onnan süt rám tiszta napfény melegen. - - Nekem ez a világ nem is kellene, - Ha nem volna kedvesem két kék szeme; - Ez az egy szép, a mi van a világon, - Ezen a rút, ezen a csúf világon. - - Ne nézzetek kedvesemnek szemébe! - Ne ejtsetek engemet a kétségbe! - Féltve orzöm, féltve orzöm kincsemet, - A leggyönyöruségesebb kék szemet. - -(Pest.) - - -Kerényi Frigyeshez. - - Szerelmetes barátom, jó napot! - (Vagy estét... a mint e firkát kapod) - Hát hány hét a világ Eperjesen? - Hallom, hogy szenvedtél keservesen. - De csak hogy már bajod végén vagyon! - Örvendek én ezen, pedig nagyon; - Mert, oh barátom, azt elhiheted, - Hogy szörnyü mód szeretlek tégedet. - Már ismeretlen is szerettelek, - Hát még mióta rusztiztam veled! - T'od, a Komlóban, persze hogy tudod; - Hogy is feledhetnéd azt a napot? - Én részemrol csak el nem feledem, - Legyen bár Matuzsálem-életem. - - Nos hát te jól vagy, hál' istennek! Én? - Mint gazdag városban szegény legény. - Másfél hete, hogy oket elhagyám, - Kiknél valék, apám és jó anyám. - Apám kibékült; volt is rája ok: - Hiszen szinész már többé nem vagyok. - Örul o - de olyasmit érzek én, - Mint a paradicsomnak küszöbén - Almát-evett osünk érezhetett, - Midon belole kikergettetett. - Ott éltem volna én a színpadon - Kín és gyönyör közt... hírben... szabadon... - Dicso álom volt. Volt! Már elmula. - Borúljon rá felejtés fátyola. - - Mint mondám, itt vagyok másfél hete, - Másod magammal jöttem én ide. - Tudod, ki az, ki Pestre elkisért? - A bú - egy szép kis szoke gyermekért. - Szegényke! titkolá, hogy értem ég. - Midon bucsúzni hozzá elmenék, - Oly szomorúan pillantott felém: - S ösztönszeruleg én megölelém. - És csókot érzék, forrót, ajkamon, - És könnyet érzék, forrót, arczomon. - Én nem tudám, hogy otet szeretem, - De a midon megindúlt szekerem, - S elgondolám, hogy végkép elhagyom: - El kezde fájni a szivem nagyon. - Mi egymáséi soha nem leszünk, - Egymást feledni lesz talán eszünk. - - Egyébiránt idom honn jól telék, - Vers, pajtikám, hó! vers termett elég. - Nem vagyok én verseknek szukiben, - Bár pénzem jone olyan könnyeden. - A pénz, a pénz! ez ám a bökkeno. - Ez életünkben a szekérkeno. - Nélkule a kerék lassan forog, - S forgása közben szörnyen nyikorog. - Azonban érte nem töröm magam; - Jelenleg is - a mennyi, annyi - van. - Naponként jön, mibol eszem s iszom; - A holnapról én nem gondolkozom, - S ha a jövobe vetem is szemem: - Vagyon dolgában bizonyára nem; - Azt kérdezem magamban legfölebb: - Mikor mulathatok megint veled? - Veled s a többiekkel, a kiket, - Mint téged, oly oszintén szeretek. - Ti vagytok nékem minden örömem; - Emlékezetben legyetek velem, - Mig a boldogság szép órája üt: - Hol ismét áldomásozunk együtt! - -(Pest.) - - -Nem ver meg engem az isten... - - Nem ver meg engem az isten, - Hogy szeretot mást kerestem. - Te hagytál el, nem én téged; - Délibáb volt a huséged. - - Iskolába nem járattak, - Olvasni nem tanítottak, - De szemedbol kiolvastam, - Hogy szivedben bánat vagyon. - - Mért búsulsz? tán megbántad már, - Hogy engemet megbántottál? - Sohse búsúlj! úgy is késo; - A mi elmúlt, vissza nem jo. - - Találtam már mást magamnak, - Találj te is mást magadnak; - Éljed világodat vele, - Áldjon meg az isten vele. - -(Debreczen.) - - -Deákpályám. - - Diligenter frequentáltam - Iskoláim egykoron, - Secundába ponált még is - Sok szamár professorom. - - A poézisból is ebbe - Estem inter alia; - Absurdum pedig, de nagy, hogy - Ennek kelljen állnia. - - El sem obliviscálnak, mert - Ha occasióm akadt: - Kutyáliter infestáltam - E jó dominusokat. - - Egynek pláne... no de minthogy - Szerelemhistória, - Talán jobb lesz in aeternum - Sub rosa maradnia. - - Csak denique mi közöttünk - Sine fine folyt a per, - S consilium abeundi - Lett a vége breviter. - - Ergo mentem és vagáltam - A hazában szanaszét; - Verte tandem a bal czombom - Kard... azaz hogy panganét. - -(Duna-Vecse.) - - -Sírom. - - Hogyha én majd meghalok, - Nem leszen ko síromon; - Egy kis fejfa lesz a jel, - A hová teszik porom. - - De ha megkövul a kín, - Mely most elhat lelkemig: - Alacsony sírom fölött - Pyramíd emelkedik. - -(Duna-Vecse.) - - -Poharamhoz. - - Különben én becsüllek, oh pohár! - Csak egy van benned, a mit restelek; - Azt restelem csak benned, oh pohár! - Hogy olyan könnyen kihörpentelek. - - Ha én te néked volnék, oh pohár! - Ki nem fogynék a borból sohasem; - Aztán, ha nékem volnál, oh pohár! - Innál belolem véges-végtelen. - -(Duna-Vecse.) - - -Színbirálat. - - Hogy játszottak? ne is kérdezzétek! - Vétek volt ma oket nézni, vétek. - Ily kontárkodás mégis gyalázat; - Csaknem megszalasztották a házat. - Semmi tuz egyben sem, semmi lélek! - Mint fajankók, úgy álltak s beszéltek. - A darab is rosz, silány végképen, - Untató a legnagyobb mértékben. - Ásitottam, hányat és minoket! - S oly sötét volt, tán világ sem égett. - -* * * - (Hol maradhatott az a kis lyány? hol? - Üres volt, a melybe jár, a páholy.) - -(Pest.) - - -Gazdálkodási nézeteim. - - Jertek barátim, van egy-két forintom, - Hágjunk nyakára, a réz-angyalát! - Mit a jövendo! arra semmi gondom; - A jó isten majd eztán is csak ád. - Azért szerezzem a pénzt, hogy legyen? - Azért szerzem, hogy eligyam s egyem. - - Mert oh barátim, a terített asztal - Dicsobb, mint Ádám-Éva édene; - Ez a mi búban engemet vigasztal, - Ennél virít a lét kietlene. - Szerzem tehát a pénzt, nem hogy legyen, - Hanem azért, hogy eligyam s egyem. - - Emberségemre! nincs szánandóbb pára, - Mint kit fukarság nyavalyája bánt; - Halmozva kincset kincse halmazára, - Küzd, fárad, izzad, s él koldús gyanánt. - Nekem nem kell a pénz, csak hogy legyen, - Megszerzem én, hogy eligyam s egyem. - - Azt mondják e rend érdemes vitézi: - Ki nem zsugorgat, mig nyujt a jelen, - A múltat könnyen búslakodva nézi - Öreg korának szük idoiben. - S én még sem szerzem a pénzt, hogy legyen: - Csupán azért, hogy eligyam s egyem. - - Megnyugtat egykor, tán ha semmim sem lesz, - Hogy a meddig volt, jól éltem vele; - De most ha mennék éhen oseimhez, - Nem lenne sírom nyugalom helye. - Ebbol indulva, nem hogy meglegyen, - De szerzek pénzt, hogy eligyam s egyem. - - Menjünk tehát, és e nehány forinton - Élvezzük a jót, mennyiben lehet; - Meg sem jövünk, szent Jóllakásra mondom, - Mig egy rosz pótra nyomja zsebemet - - Mert nem szerzém én e pénzt, hogy legyen: - Azért szerzém, hogy eligyam s egyem. - -(Duna-Vecse.) - - -Vizet iszom. - - Figyeljetek reám, - És oh bámuljatok! - Mert nem mindennapi, - A mit most hallotok. - E dolgon magam is - Nagyon csodálkozom, - De még is szent igaz; - Nem bort... vizet iszom, - Vizet bizon. - - A szoloket tavaly - Elverte tán a jég? - Vagy a dér csipte meg - S bor nem termett elég? - Nem volt se jég se dér, - Bor terme gazdagon, - De mindazáltal én - Nem bort... vizet iszom, - Vizet bizon. - - Vagy tán azt vélitek: - Hogy szomjas nem vagyok? - Dehogy nem! szomjaim - Krisztustalan nagyok. - S kizárólag pedig - A borra szomjazom, - De mindazáltal én - Nem bort... vizet iszom, - Vizet bizon. - - Hogy rajta senki ne - Csigázza az eszét, - Megfejtem röviden - E találós mesét: - Én a bort rendesen - Kocsmából hozatom, - Most pénzem nincs - vizet, - S nem bort, azért iszom, - Azért bizon! - -(Pest.) - - -István öcsémhez. - - Hát hogymint vagytok otthonn, Pistikám? - Gondoltok-e ugy néha-néha rám? - Mondjátok-e, ha estebéd után - Beszélgetéstek meghitt és vidám, - Mondjátok-e az est óráinál: - Hát a mi Sándorunk most mit csinál? - És máskülönben hogy van dolgotok? - Tudom, sokat kell fáradoznotok. - Örök törodés naptok, éjetek, - Csak hogy szükecskén megélhessetek. - Szegény atyánk! ha o ugy nem bizik - Az emberekben: jégre nem viszik. - - Mert o becsuletes lelku, igaz: - Azt gondolá, hogy minden ember az. - És e hitének áldozatja lett, - Elveszte mindent, a mit keresett. - Szorgalmas élte verítékinek - Gyümölcseit most más emészti meg. - Mért nem szeret ugy engem istenem? - Hogy volna mód, sorsán enyhítenem. - Agg napjait a fáradástul én - Mily édes-örömest felmenteném. - Ez fáj nekem csak, nyúgott éltemet - Most egyedul ez keseríti meg. - Tégy érte, a mit tenni bír erod; - Légy jó fiú, és gyámolítsad ot. - Vedd vállaidra félig terheit, - S meglásd, öcsém, az isten megsegít. - S anyánkat, ezt az édes jó anyát, - Oh Pistikám, szeresd, tiszteld, imádd! - Mi o nekünk? azt el nem mondhatom; - Mert nincs rá szó, nincsen rá fogalom; - De megmutatná a nagy veszteség: - Ha elszólítná tolünk ot az ég... - - E néhány sorral érd be most, öcsém, - Én a vidámság hangját keresém, - És akaratlan ilyen fekete - Lett gondolatjaimnak menete; - S ha még tovább fonnám e fonalat, - Szivem repedne a nagy kín alatt. - Más levelem majd több lesz és vidám, - Isten megáldjon, édes Pistikám! - -(Pest.) - - -Carmen lugubre. - - Meghalt... ki?... azt mit kérditek! - Hisz a név ugy sem teszi meg; - Hazánknak... oh nem! a világnak - Egy ritka, példás férfia, - Kinek szent fogadása tartá: - Vizet soha nem innia. - - O most békével alhatik - Sírjában itéletnapig; - Mert ama boldog öntudattal - Dugá fejét a föld alá: - Hogy a vizet ugyan használta - (Mosdásra), de meg nem ivá. - - Nagyon szüken termett tavaly - A bornemu dicso ital. - És ez lett megölo betuje - A szilárd lelkü férfinak: - Szomjan halt, a hogy pinczéjébol - Minden borok kifogytanak. - - És engem, nem tagadhatom, - Kinos sejtésnek terhe nyom. - Ha jövendoben következnek - Borban szükölködo napok: - Miként e sírba dolt nagy férfi, - Még magam is ugy járhatok. - -(Pest.) - - -Hattyudalféle. - - Bizony, bizony csehül vagyunk! - Mellem szorúl, majd megfulok, - S szivem táján valami rág... - Beloled én, árnyékvilág, - Aligha el nem patkolok. - - Hányszor kivántam a halált! - És most, midon már közeleg, - Midon félig rám lehele: - Olyanformán vagyok vele, - Mint a mesében az öreg. - - Hiába! bármi a halál, - Az élet nála többet ér. - Van ottan béke - semmi más; - Van itten bú - de vígadás - Kéjében is pezsg ám a vér. - - S én már maholnap elhagyok - Örömeket, fájdalmakat. - Most gomblyukamban a virág, - S ha újra zöldül a világ: - Talán sirom halmán fakad. - - S ti majd, ti jó fiúk, kiket - Hozzám barátság láncza köt, - Kikkel most annyi éjszakát - Fölségesen virasztok át: - Gyászoltok a halott fölött. - - De én azt mondom, társaim, - Hogy engem ne gyászoljatok; - Természetünktol az elüt - - Mert tudjátok, velem együtt, - Ti mind víg ficzkók voltatok. - - Jertek ki hozzám legfölebb, - S ha állotok sirom körul: - Vigan hangoztassátok itt - Holt czimborátok dalait - A múlt idok emlékeul! - -(Duna-Vecse.) - - -Hírös város az aafodön Kecskemét... - -(Tisza-Duna közti tájbeszéd szerint.) - Hírös város az aafodön Kecskemét, - Ott születtem, annak öszöm könyerét. - A búzáját magyar embör vetötte, - Kakastéjjee szép mönyecske sütötte. - - Nincs én néköm mestörségöm, nem is ko, - Van azé jó keresetöm, jobb se ko, - Vót is, van is, lösz is, hiszöm istenöm, - Míg utast lát a pusztába két szömöm. - - Ómáspej a nyergös lovam, nem vöttem, - Szögény legény szép szörivee szöröztem. - Csillagos a feje, kese a lába - - Mögeresztöm, a szél sem ér nyomába. - - Ezön járok, mint kiskiráj, kényösen, - Borjúszájas ingöm lobog szélösen, - Süvegöm a jobb szömömön viselöm, - Mindön embör elott mög sem emelöm. - - Be-benézök a bugaczi csárdába, - Öszöm, iszom kedvem szörint rovásra; - Ölégségös hitelöm van ott néköm, - Mögfizetök, böcsületöm nem sértöm. - - A vármögye emböreit pej lovam - Csak ojan jól mögösmeri, mint magam. - Ha érköznek, nagyot nyerít - rá termök; - S ha rajt vagyok, gyühetnek má o keemök! - -(Debreczen.) - - -Az én torkom álló malom... - - Az én torkom álló malom; - Ugy oröl, ha meglocsolom. - Árva szívem a molnárja, - Bánatot hord garatjára. - - Az én feleségem torka - Valóságos pergo rokka; - Hejh az én jó feleségem - Pörpatvart fon azon nékem. - - Zúg, ha oröl, zúg a malom... - Csak hadd zúgjon, locsolgatom; - Zúgjon, zúgjon - ne halljam meg, - Hogy kincsem rokkája pereg. - -(Duna-Vecse.) - - -De már nem tudom, mit csináljak... - - De már nem tudom, mit csináljak? - Meginnám borát az országnak. - S mentül több az, a mit megiszom, - Annál iszonyúbban szomjazom. - - Mért nem tesz az isten most csodát? - Változtatná borrá a Tiszát, - Hadd lehetnék én meg a Duna: - Hogy a Tisza belém omlana! - -(Tokaj.) - - -Te szivemnek szép gyönyörüsége... - - Te szivemnek szép gyönyörüsége, - Mért van szivednek kokeménysége? - Csakugyan meg akarsz, - Meg akarsz ölni hát? - Vagy mért nem enyhíted - Szeretod fájdalmát? - - Szeretod vagyok én, hu szeretod, - Elmondhatom isten, ember elott; - De azt is mondhatom, - Hogy ez a világ nagy, - S a világon te a - Legkegyetlenebb vagy. - -(Duna-Vecse.) - - -Mondom, ne ingerkedjetek velem... - - Mondom, ne ingerkedjetek velem! - Nem ismeritek a természetem. - Ha föltámad haragom szélvésze, - Nem marad el fejek beverése. - - Jó a tréfa, jó a maga helyén, - De boszant, ha a mértéken túlmén, - S ki megboszant, legyen az akárki, - Megtanítom keztyube' dudálni. - - De te, kis lyány, mit huzódol tolem? - Hiszen ezt én nem neked beszélem; - Gyere mellém, eszem a szépséged, - A világért sem bántalak téged! - -(Pest.) - - -Meredek a pinczegádor... - - Meredek a pinczegádor, - Nehéz teher az a mámor: - Haza felé mendegéltem, - Terhem alatt összedoltem - - Összedoltem! - - Elnyúltam a föld színére, - Megeredt az orrom vére. - Ha ott tégla nem lett volna: - Orrom vére nem folyt volna - - Nem folyt volna! - - Nem járnék én a pinczébe - Jó idobe', rosz idobe'... - De tehetek is én arról, - Hogy oly igen jó az a bor - - Jó az a bor! - -(Duna-Vecse.) - - -Kis menyecske, szép kis menyecske... - - Kis menyecske, szép kis menyecske! - Hejh, miért vagy te már menyecske? - Ha te még nem volnál menyecske: - Nem volnék én kétségbe esve. - - Nem választottál meg uradnak, - Mert nem vagyok se szép se gazdag. - Van most urad, módos, takaros - - Módos, takaros, de haragos. - - Nem tudom, szereted-e otet? - De tudom, nem szeret o téged. - Nem csak hogy szerelmet nem ismer, - Szegény menyecske, még meg is ver. - - Ha megunod ezt az életet, - Tedd a kezembe a kezedet, - Menjünk ki a Duna partjára, - Ugorjunk együtt a Dunába! - -(Pest.) - - -Hejh Büngözsdi Bandi... - - Hejh Büngözsdi Bandi, istentelen zsivány! - Mért sikkasztottad el az én jó paripám? - Te bitangolsz mostan drága szép lovamon - - Hóhér kössön hurkot átkozott nyakadon! - - Hejh Büngözsdi Bandi, istentelen zsivány! - Mért csábítottad el az én kedves babám? - Te öleled most szép szeretom valahol - - Fuljön rosz lelkeddel a mélységes pokol! - - De mi haszna van az átkozódásoknak... - Imádkozzál, Bandi, hogy meg ne kapjalak; - Mert ha megkaphatlak - mennyko üssön beléd! - - Megemlegeted a magyarok istenét. - -(Pest.) - - -Ezrivel terem a fán a megy... - - Ezrivel terem a fán a - Megy... - Feleségem van nekem csak - Egy; - De mikor még ez az egy is - Sok! - - Elobb-utóbb sírba vinni - Fog. - Furcsa isten teremtése - O! - Reszketek, ha közelembe - Jo. - Megteszek mindent, a mit csak - Kér, - Még is mindig dorgálás a - Bér. - - Már ilyesmit is gondoltam - Én: - Megverem... bírok vele, hisz - Vén. - De mikor a szemem közé - Néz: - Minden bátorságom oda - Vész. - - Három izben volt már félig - Holt; - Jaj istenem! be jó kedvem - Volt. - De az ördög soh'sem vitte - El; - Oly rosz, hogy az ördögnek sem - Kell. - -(Pest.) - - -Katona barátomhoz. - - Ha elottem a multat kitárja - Képzeményim hu panorámája: - Katona barátom! - Tévelygo szememnek - Elfáradt sugára - Képeden pihen meg. - - Oh ez a mult! pusztaság vidéke, - Mely felett ho, tikkasztó nap ége. - Te a pusztaságban - Árnyékos fa voltál, - Új erot szereztem - Enyhe sátorodnál. - - Kedvezett a jó szerencse nékem: - Túljövék e szomorú vidéken. - De itt is nagyobb volt - A bú örömemnél: - Mit használt, hogy jöttem? - Ha te nem jöhettél. - S a mióta sors parancsolatja - Közös útunk ketté ágaztatta, - Évek érkezének, - Évek távozának, - És még csak hirét sem - Hallhatók egymásnak. - - El vagyok már szívedben feledve? - Vagy jutok még néha tán eszedbe? - Vagy, miként emlékem - Rajzol egyre téged, - Szinte rajzol engem - Nem muló emléked? - -(Duna-Vecse.) - - -Ez a világ a milyen nagy... - - Ez a világ a milyen nagy, - Te, galambom, oly kicsiny vagy; - De ha téged birhatnálak, - A világért nem adnálak! - - Te vagy a nap, én az éjjel, - Teljes teli sötétséggel; - Ha szivünk összeolvadna, - Rám be szép hajnal hasadna! - - Ne nézz reám, süsd le szemed - - Elégeti a lelkemet! - De hisz úgy sem szeretsz engem, - Égjen el hát árva lelkem! - -(Pest.) - - -Kedves vendégek. - - Oh, ez az ostoba falusi nép! - Irják, hogy majd feljonek Pestre. Szép. - S meglátogatnak. Még szebb. Jojetek. - Hanem meg is szököm eloletek. - - Pompás mulatság lenne. Képzelem. - Bejárnák Tolnát, Baranyát velem. - Vezetném oket, mint nyájt a szamár. - Jaj, ha tudnák, mint várom oket már. - - Jeles család is. Annyit mondhatok. - Körében borzasztóan mulatok. - A táti, ez derék legény. Derék. - Az embert mostan is magázza még. - S mily érdekes hallgatni, hogyha szól - Trágyárul, béresekrol, gyapjuról. - És kérdi tolem: hogy kel most a zab?... - A búza?... árpa?... széna?... krumpli?... bab?... - Költoi dolog mindenek felett, - Csak ugy hizik tolök a képzelet. - A mámi, ez már muvelt egy személy. - Még az irodalomról is beszél. - Könyvtára van szobája ablakán. - A könyvtár dísze Szigvárt, Kártigám, - És a kisasszony, oh be kellemes. - Mint a sült rák, olyan szemérmetes. - Mindig pirúl. S mi bájjal társalog. - »Igen« s »nem« nála az egész dolog. - - Vigan vagyunk. Valóban. Ha ezek - Meglátogatnak, majd lesz élvezet. - -(Pest.) - - - -Ambrus gazda. - -I. - - Merre oly nagy széllel, Ambrus gazda? - »A kocsmába, ilyen-olyan adta! - Megharagitott a feleségem. - Haragom most borral szelidítem. - S azzal járt csak jól e nyelves asszony, - Hogy tovább is nem maradtam otthonn; - Mert ha még soká darál elottem, - Nem hiszem, hogy nyelvét ki nem tépem.« - -* * * - Hah, rosz asszony roszabb szolgálója! - Ambrus gazdáról e pletykát szórja: - Otthonn ulne o, de felesége - Kivetette ot a ház elébe. - -II. - - Ambrus gazda hosleg iddogála, - Míg a bakter tízet nem kiálta. - Ekkor fölkelt, és haza kotródott, - S tudja isten, most miként pusztít ott. - Á, de íme, újra visszatére - - Ambrus gazda, mi jutott eszébe? - »Hát lármázni kezde feleségem; - S lármázott, mig végig nem keféltem. - Ekkor hátat forditék a háznak. - Reggelig most otthonn nem is látnak.« - -* * * - Gaz szolgáló! csak nem nyugszik nyelve. - Másnap meg már e hírt terjesztgette: - Ambrus gazda honn volt, s visszatére, - Mert nem ereszté be felesége. - -(Pest.) - - -Boldog pestiek. - - Hiába is dicséritek - A szép természetet! - Az tart legföljebb veletek, - Ki rosz gombát evett. - Szegény, szegény falusiak - S kisvárosbéliek! - Mi élünk csak valódilag, - Mi boldog pestiek! - - Lakásunk fényes palota; - Mindent találni benn, - Mit a mesterség adhata, - Hogy légyen kényelem. - Selyem, rugalmas pamlagunk - Lágy hintaként remeg; - Egész török basák vagyunk - Mi boldog pestiek! - - És minden nap véghez viszünk - Nagy epicuri tort, - Hol étket és italt nekünk - Sok czifra szolga hord; - Míg a zenének hangjai - Vígan fölzengenek, - Lelkünk elandalítani. - - Mi boldog pestiek! - - Hát a színház? a tánczterem - És több efféle hely? - Kapunk alatt hintó terem, - S mint a villám visz el. - Igy múlik éjünk és napunk, - Nincs híja semminek, - Míg végre csodöt nem kapunk - Mi boldog pestiek! - -(Pest.) - - -Bucsú a szinészettol. - - Adom tudtára mindazoknak, - Kiket tán sorsom érdekel, - Hogy tiszta látkörét jövomnek - Sötét, nehéz köd lepte el. - Eddig Thalia papja voltam, - Most szerkeszto-segéd leszek. - Isten veled, regényes élet! - Kalandok, isten veletek! - - Szép élet a szinészi élet, - Ki megpróbálta, tudja jól, - Bár ellene a balitélet - Vak órjásának nyelve szól. - Hogy én lelépek a színpadról, - Szívem nagyon, nagyon beteg - - Isten veled, regényes élet! - Kalandok, isten veletek! - - Igaz, hogy ottan a rózsának - Sokkal nagyobb tövise van, - De oly rózsákat, mint ott nonek, - Máshol keresni hasztalan. - Mindezt szivemben igazolják - Két évi emlékezetek. - Isten veled, regényes élet! - Kalandok, isten veletek! - - Mert nem lesz már nekem kalandom; - Pedig e nélkül a világ - Elottem untató, kietlen, - Egyalakú, nagy pusztaság. - Ki egy országon átfuték, most - Egy kis szobában ulhetek - - Isten veled, regényes élet! - Kalandok, isten veletek! - - De sorsom egykor még ezt mondja, - Ha majd rám megbékulve néz: - »Eredj, a honnan számüzélek, - Légy a mi voltál, légy szinész!« - Hát addig is, mig újra elzárt - Mennyországomba léphetek: - Isten veled, regényes élet! - Kalandok, isten veletek! - -(Pest.) - - - -Az alföld. - - Mit nekem te zordon Kárpátoknak - Fenyvesekkel vadregényes tája! - Tán csodállak, ámde nem szeretlek, - S képzetem hegyvölgyedet nem járja. - - Lenn az alföld tengersík vidékin - Ott vagyok honn, ott az én világom; - Börtönébol szabadúlt sas lelkem, - Ha a rónák végtelenjét látom. - - Felröpulök ekkor gondolatban - Túl a földön felhok közelébe, - S mosolyogva néz rám a Dunától - A Tiszáig nyúló róna képe. - - Délibábos ég alatt kolompol - Kis-Kunságnak száz kövér gulyája; - Deleléskor hosszu gémü kútnál - Széles vályu kettos ága várja. - - Méneseknek nyargaló futása - Zúg a szélben, körmeik dobognak, - S a csikósok kurjantása hallik - S pattogása hangos ostoroknak. - - A tanyáknál szellok lágy ölében - Ringatózik a kalászos búza, - S a smaragdnak eleven szinével - A környéket vígan koszorúzza. - - Ide járnak szomszéd nádasokból - A vadlúdak esti szürkületben, - És ijedve kelnek légi útra, - Hogyha a nád a széltol meglebben. - - A tanyákon túl a puszta mélyén - Áll magányos, dolt kéményü csárda; - Látogatják a szomjas betyárok, - Kecskemétre menvén a vásárra. - - A csárdánál törpe nyárfaerdo - Sárgul a királydinnyés homokban; - Oda fészkel a visító vércse, - Gyermekektol nem háborgatottan. - - Ott tenyészik a bús árvalyányhaj - S kék virága a szamárkenyérnek; - Hus tövihez déli nap hevében - Megpihenni tarka gyíkok térnek. - - Messze, hol az ég a földet éri, - A homályból kék gyümölcsfák orma - Néz, s megettök, mint halvány ködoszlop, - Egy-egy város templomának tornya. - - - Szép vagy alföld, legalább nekem szép! - Itt ringatták bölcsom, itt születtem. - Itt borúljon rám a szemfödél, itt - Domborodjék a sír is fölöttem. - -(Pest.) - - -Elso szerelmem. - - Virány a mult, szorgalmatos méh - A hu emlékezet; - Meghozza méz gyanánt szivembe - Elso szerelmemet. - - Csak hozza is! mert az nekem hajh - Mindig mi jól esék; - Hiszen e prózai világban - Nincs más költoiség. - - Mint iskolás fiú, gazdámnak - Lyányát szerettem én, - S boldog valék, mert a lyánykától - Viszont szerettetém. - - Mint szeretett o! az ebédnél - Tálalni o szokott. - S mindenkor én elémbe tette - A legjobb falatot. - - És uzsonnára kaptam tole - Sonkát s más egyebet, - Mit szép szerével a kamrából - Kihozni lehetett. - - Ha jött az este, s holdvilág volt: - A kertbe illanánk, - És ott a kertben, ottan várt csak - Az üdvek üdve ránk! - - Csend volt; méláza a természet - Nagy ünnepélyesen, - Csak a békák kuruttyolának - A szomszéd réteken. - - Mi e regényes helyezetben - Érzelgénk boldogan; - Mondók, hogy: ejnye, hogy süt a hold, - Be szép egy este van! - - ... Ah, szép idok! ti elmulátok - És mindörökre tán, - Már nem terem számomra többé - Sem sonka, sem leány. - -(Pest.) - - -A régi jó Gvadányi. - - Kegyelmednek már rég pihen a pennája, - Kegyelmednek régen megnyilt a sír szája, - Hol békességgel a föltámadást várja, - De még most is kedves nekem a munkája. - - Nincs abban sok czifra poétai szépség, - De vagyon annál több igaz magyar épség, - S nagy mértékben aztat bélyegzi elmésség, - Azért is olvasni lelki gyönyöruség. - - Sok számos poéta vagyon mostanában, - Fogyasztják a tintát nagy Magyarországban - Sokan, de nem írnak úgy, mint hajdanában - A kegyelmetek jó régi világában. - - Ember azt sem tudja, hol tanultak nyelvet? - Beszédjek, nem tudni, magyar-e vagy német? - Magyar constructio végkép elenyészett, - S nagy szomorúsággal lehet nézni eztet. - - Szomorú dolog ez s valóságos csúfság; - Gyötri lelkeiket gyalázatos hivság, - Hívságtól üldözve a calamust fogják, - S édes anyánk nyelvét szörnyen megrongálják. - - Illendoképen a ki nem tud beszélni - És fundamentomos magyarsággal élni, - Ki kellene minden olyant küszöbölni, - Nem kellene hagyni magyar nyelvet ölni. - - Ha kegyelmed mostan sírból föltámadna, - S ilyen magyarságot könyvekbol olvasna: - Élni, jól tudom, hogy nem igen kivánna, - De halottaihoz ujra visszaszállna. - - Nyugodjék kegyelmed csendes békességgel! - Appetitusomat ha korcs magyarok el- - Rontják: mulatok a kegyelmed könyvével, - Könyvének igazi magyar beszédjével. - -(Pest.) - - - -Est. - - A nap lement. - Eljött a csend. - Szelloüzött - Felhok között - Merengve jár - A holdsugár, - Mint rom felett - A képzelet. - A városi - Nem élvezi; - Falun keresd: - Mi szép az est. - Utczára mén - Leány, legény, - S dalolni kezd; - Hallván a neszt, - Dalol vele - A fülmile - Lágy éneket - A lomb megett. - A kert alól - Furulya szól; - A pásztor ott - Tüzet rakott: - S mig elterul - A tuz körul, - S megszólal a - Bús furulya: - Ökre lova - Jár tétova, - És harmatos - Füvet tapos. - Akközben a - Kert ajtaja - Halkan kinyíl; - Miként a nyíl - Oda suhan - Vig-boldogan - A pásztor, és - Van ölelés, - Van csókolás - - Ki volna más, - Ki eljöve? - Mint szép hive. - Mulassatok, - Ti boldogok!... - Mért köztetek - Nem lehetek? - -(Pest.) - - -A csavargó. - - Önkénytelen az ember, - Mindenre születik, - Mint a magasb hatalmak - Ott fönn elvégezik. - Fölöttem is határzott - Az égi végzemény: - Csavargónak születtem, - Csavargó vagyok én. - - Betérek Debreczenbe - Bolond Istók gyanánt, - S tovább megyek, ha ittam - Bort és öleltem lyányt. - Ma itten, holnap ottan, - Csak ez az élemény... - Csavargónak születtem, - Csavargó vagyok én. - - Igaz, most a czudar sors, - Rútul bánik velem: - Lekötve hívatalhoz - Tengodöm egy helyen. - De nem tart ez sokáig, - Igy biztat a remény; - Mint voltam eddig, újra - Csavargó leszek én. - -(Pest.) - - -Nem tesz föl a lyány magában egyebet... - - Nem tesz föl a lyány magában egyebet, - Csak hogy téged, csalfa legény, elfeled; - Addig feled, addig feled, csak feled, - Mig a szíve bánatában megreped. - -(Pest.) - - -Szobámban. - - Esos ido van; szürke a menny, - Mint a bakancsos-köpenyeg. - Arról szó sincs, hogy kiderüljön, - Sétálni hát már nem megyek. - - Mit kéne tennem? feleséget - A jó isten még nem adott; - Ha feleségem volna: véle - Majd eltréfálnám a napot. - - Pipára gyujtok, s az esonek - Halk susogását hallgatom, - És végig szállok gondolatban - A messze fekvo multakon. - - Sokon mentem már én keresztül, - Sok jót értem, de több roszat, - S nagy részt magamnak kell köszönnöm, - Hogy megvalljam az igazat. - - Könnyelmüség, könnyelmüség! ez - Gyakorta oly lépésre vitt, - Melynek késobb vásott fogakkal - Ettem fanyar gyümölcseit. - - De bátran mondom: más hibám nincs - A könnyelmuségen kivul, - S ez majd a maga idejében - Az ifjusággal elröpul. - - Viszontagságos életemnek - Egy hu, igaz barátja van, - Egyetlen o, ki nem hagyott el - Balsorsom háborúiban. - - Velem volt o, mig a hazában - Bujdosva jártam, mint a vad, - És ittam a forrás vizébol, - S alvám a szabad ég alatt; - - Velem volt o, mig a hazán túl - Naponta négy krajczár díjért - Hiven fogyasztám a katonák - Sületlen, sótlan kenyerét; - - Velem volt o, mig a könyukkel - Sózott szinészi kenyeret - Megpaprikázták bosszusággal - Ármánykodó gazemberek. - - Ez egy barátom a költészet. - O volt mindenkor én velem, - Verseltem én minden bajom közt - A színpadon s az orhelyen. - - Leend-e haszna verseimnek? - Túlélik-e majd apjokat? - Ragyognak-e holdként fölöttem, - Ha sírom éje befogad?... - - De már derul! szivárvány támad - Amott a rákosi mezon, - Sétára hát!... csak el ne csipjen - Valamelyik hitelezom. - -(Pest.) - - -Egy telem Debreczenben. - - Hejh Debreczen, - Ha rád emlékezem!... - Sokat szenvedtem én te benned, - És mind a mellett - Oly jól esik nekem, - Ha rád emlékezem. - - - Pápista nem vagyok, - És még is voltak böjtjeim, pedig nagyok. - Jó, hogy az embernek csont foga van, - Ezt bölcsen rendelék az istenek, - Mert hogyha vas lett volna a fogam, - A rozsda ette volna meg. - - Aztán a télnek kello közepében - Kifogya szépen - A futoszalmám, - S hideg szobában alvám. - Ha fölvevém kopott gubám, - Elmondhatám, - Mint a czigány, ki a hálóból néze ki: - »Juj, be hideg van oda ki'!« - - S az volt derék, - Ha verselék! - Ujjam megdermedt a hidegben, - És ekkor mire vetemedtem? - Hát mit tehettem egyebet? - Égo pipám - Szorítgatám, - Míg a fagy végre engedett. - - Ez inségben csak az vigasztala, - Hogy ennél már nagyobb inségem is vala. - -(Pest.) - - -Egressy Gáborhoz. - - Megénekellek!... de te lészsz oka, - Ha énekem tán szabadon nem szárnyal: - Lerészegítéd szomjas lelkemet - Muvészetednek édes italával. - Megénekellek... ámbár vakmeroség - Igy fölhangolni kis nádsípomat. - Legyen mentségem, hogy a milyen gyönge - Oly szívbül-ömlo tiszta hangot ad. - - Gyakran nem érti emberét a kor; - Nagyot teremt nagy lelke erejébül, - És ez bukása! népét fölviszi - Olyan magasra, honnan az leszédül. - Még jó ha költot ér e balszerencse, - Az ész holt fénye egykor föllobog, - S feltámadását fogják ünnepelni - Világosabban látó századok. - - Egészen más a színész végzete. - Lekötve csügg o egy rövid bilincsen - - Ez a jelen; csak erre számolhat, - Mert a jövohöz semmi köze nincsen. - Ha a jelennek biztos fövenyébe - Le nem bocsátá híre horgonyát: - Elmegy nevével az ido hajója, - És menni fog az örökléten át. - - Vakon mért tartja a sors korodat, - Hogy meg ne értsen? nemzetem müvésze; - Avvagy - kivéve egy-kettot talán - - Méltányolólag, lelkesedve néz-e? - Születtél volna boldogabb hazában, - Hol érdemeknek kedvezobb az ég: - Dicsoségednek fényes ragyogása - Egy fél világra elsugárzanék. - - Eljonek ok, és néznek hidegen, - És toled egyre csak nagyot kivánnak; - Nem értik azt ok, mily kis száma van - A sikerulés remek órájának. - A költo ír, csak hogyha kedve tartja, - A képiró, ha kedve tartja, fest... - És a szinészt befogják az igába, - Habár halállal sujtja ot az est. - - S mit szóljak arról, a ki ellened - Viseltetik rút pártos szenvedélylyel? - Ki koszorúd, mit néhányan fonánk, - Dühös kezekkel tépné szerteszéjjel? - - Oh mert van ilyen, és pedig nem egy van; - Hogy is ne volna?... magyarok vagyunk, - A párt, a párt és mindörökké csak párt - Sok század óta átkos jelszavunk. - - - S mindekkorig te el nem csüggedél, - A zsibbadásnak terhe nem lepett meg, - Hogy ily kevés, ily kétes bére van - Sok átvirasztott, puszta éjjelednek. - De nem, jutalmad nem fog elmaradni! - Megtisztuland az érzet és az ész, - És eljövend a méltánylás idoje, - Midon mindnyájuknak kedvencze lészsz. - -(Pest.) - - -Éjszakáim. - - Még ugy csak megjárja, ha az ég - Fellegtelen, holdas, tisztakék. - Ablakomra rá könyökölök, - Hosszu szárból surun füstölök, - S elmerengek majdnem reggelig... - Nekem ebben nagy kedvem telik. - De mikor hold, csillag nem ragyog, - Akkor én végkép oda vagyok. - A tyukokkal el nem alhatom, - Hát galléron csíp az unalom, - S összenyaggat irgalmatlanúl... - Az idom fut, mint a sánta nyúl. - - Véghetetlen kínom közepett - Mit tehetnék ekkor egyebet? - A tintába mártom tollamat, - Vagy is: megpendítem lantomat, - S kong belole oly szeráfi dal, - Hogy, ki hallja, rögtön szörnyet hal. - Én azonban folytatom dalom, - Míg az álom és az únalom - Egymással fölöttem hajba kap, - S csakugyan az elso markosabb. - - Máskép mulnak éjeim bezeg, - Majd ha feleségre szert teszek. - -(Pest.) - - -Élet, halál. - - Boldog, kinek fejére - Az ég oly sorsot mért, - Hogy bor- s leányért éljen - És haljon a honért. - -(Pest.) - - -Az utánzókhoz. - - Azt gondoljátok: a költés szekér, - Mely ballag széles országutakon? - Sas a költés; hol nem járt senki sem, - O arra indul fennen, szabadon. - - S az élhetetlen nyomorú csoport - Azt lesi gyáván: merre nyílik ut? - S ha nyílik aztán, mint éhes kutya - A koncz után, a kezdett utra fut. - - Fogj tollat és írj, hogyha van erod - Haladni, merre más még nem haladt; - Ha nincs: ragadj ekét vagy kaptafát, - S vágd a földhöz silány dorombodat! - -(Pest.) - - -Tompa Mihályhoz. - - Hát, fiú, olvastam azt a verset, - A melyet te én hozzám csináltál - Valahol a bártfai forrásnál, - S mondhatom, hogy nagy örömet szerzett. - - Sok szépet elmondtál e levélben, - (Ne véld, hogy hizelgéskép beszélem,) - De legjobban az gyönyörködtetett, - Hogy a bort, öcsém, te is szereted. - - Ejh, be derék gyerek vagy te, Miska! - Mért nem ölelhetlek össze-vissza?... - Látszik: deák vagy és kálomista, - A ki a vizet nagy kínnal iszsza. - - Ember a lelked is, atyámfia! - Imádkozzunk a bor istenéhez, - S hagyjuk a világot papolnia, - Hogy, ki a bort szereti, ez és ez. - - Haszontalan világ ez a mai; - Egyátaljában nem tetszik nékem. - Jojünk csak mi össze!... fenn az égben - Örömkönnyeket sír Csokonai. - - Egyébiránt ne gondold, barátom, - Hogy én valami vad ficzkó vagyok, - Mihelyest a bor szinét meglátom; - Nem én! csak ugy csendesen vígadok. - - S ha bizalmas ember van mellettem, - Mosolyogva a bús múlt idoket - Elbeszélem, hogy mennyit szenvedtem, - Mint majd egyszer elbeszélem néked. - - Hidd el, csodálkozni fogsz fölötte, - Hogy huszonkét éves ember ennyi - Bajon magát keresztül törhette - S nem birta ot a baj sírba tenni. - - Az igaz, most jobb az állapotom, - Bár a legjobbnak ezt sem mondhatom; - Hanem ugy csak állok, hogy ha véled - Találkoznám, megvendégelnélek. - - De miért is nem jösz egyszer hozzánk? - Majd meglátnád, milyen jól mulatnánk! - Messze vagy, de én baka koromban - Hetvenhétszer annyit gyalogoltam. - - Siess hát, mert ha sokáig késel, - Élted napjáig megemlegeted; - Én rontok hozzád, s akkor jaj neked: - Agyonszorítlak egy öleléssel! - -(Pest.) - - -Furfangos borivó. - - Megiszom én a bort, mert szeretem, - De néha megy belém nagy nehezen; - Azonban rajtam nem fog ki soha, - Minden dolognak van oka-foka. - - »A kancsó zsarnokszív« - azt gondolom - - »Ki kell belole a vért ontanom!« - S e gondolatra kancsom kiürul, - Készítették bár feneketlenul. - -(Pest.) - - -Pinty úrfi. - - Én nem panaszlok sorsom ellen, - Mi ördögért panaszlanék? - Lehet-e kegyesebb irántam, - Mint a milyen kegyes, az ég? - Nekem jutott a nagy szerencse: - Pinty úrfit énekelni meg! - Pinty úrfi a maga nemében - Hat puszta falu környékében - A legpáratlanabb gyerek. - - Pinty úrfinak fillére sincsen, - Tán a nagyapjának se volt; - A mit telt erszénynek neveznek, - Távol van tole, mint a hold. - Azért magát föl nem akasztja, - De még csak nem is kesereg, - Pinty úrfi a maga nemében - Hat puszta falu környékében - A legpáratlanabb gyerek. - - Asztalt számára nem terítnek, - S ki hinné? éhen még se vesz; - Ha enni kell, a vendéglokbe - Bekullog ismerosihez, - S egy-egy falatka innen, onnan... - Böndojét ekkép tölti meg. - Pinty urfi a maga nemében - Hat puszta falu környékében - A legpáratlanabb gyerek. - - Mikép teszen szert öltözetre? - Ez is igen eredeti: - Bál- és egyébre a ruhákat - Ugy kölcsön elkéregeti; - Csakhogy többé ezen ruhákat - Nem látják a jó emberek. - Pinty úrfi a maga nemében - Hat puszta falu környékében - A legpáratlanabb gyerek. - - Hol a szállása? azt nem tudjuk; - De o fennen dicsekszi el: - Milyen pompás szobái vannak! - És a mit o mond, hinni kell. - Bár kávéházakban gyakorta - Olyan Pintyféle szendereg: - Pinty úrfi a maga nemében - Hat puszta falu környékében - A legpáratlanabb gyerek. - - És ilyen o tetotül talpig, - Tökéletes képmása ez; - Magának és kedves honának - Roppant becsuletet szerez. - Kiáltson föl hát minden ember - Tartsák meg ot az istenek! - Pinty úrfi a maga nemében - Hat puszta falu környékében - A legpáratlanabb gyerek. - -(Pest.) - - -A naphoz. - - Panaszom van kelmed ellen, - Hallja kelmed, nap uram! - Mi dolog az, sugarával - Bánni olyan fukaran? - - Elballag kelmed fölöttem - Minden istenadta nap, - Kis szobám kelmedtol még is - Egy sziporka fényt se kap. - - Oly sötét van benne, mint a... - Majd kimondtam, hogy mibe'; - Legyen egy kis embersége, - S nézzen kelmed néha be. - - Hiszen azt, hogy versirás a - Mesterségem, tudja tán, - Azt is tudja, ily esetben - Nem lehet pompás szobám; - - Hogy ne tudná, 'sz' hajdanában - Kelmed szinte lantot vert, - Még mikor le nem rudalták - Az Olympról Jupitert. - - Szánjon meg tehát kegyelmed, - Kedves collega uram, - S mátul fogva sugarával - Ne bánjék oly fukaran. - -(Pest.) - - -Takarékosság. - - Akármiképen csurjük, csavarjuk, - Szép, a ki gazdálkodni tud: - Ilyennek aztán az adósság - Nem köt nyakába háborut; - - Nem szurkol, ha bizonyos utczán - Világos nappal menni kell, - Hegykén tekinthet jobbra-balra, - Találkozzék akárkivel; - - Nem mondja, a midon javában - Cseng a kocsmában a pohár: - »Barátim, megbocsássatok, de - Mennem kell, otthonn munka vár«... - - S a többi! - - szóval, mátul fogva - Takarékos fiú leszek, - Minden garast úgy megbecsülök, - Miként apám, a jó öreg. - - Hejh, csakhogy én az efféléket - Mindig pénz fogytán fogadom; - S a mint pénzem jön: akkor ismét - Hegyen-völgyön lakodalom. - -(Pest.) - - -Ha. - - Ha kalapomnak szore volna, - És jobbra-balra nem konyulna: - Én volnék a derék legény! - Arszlánnak is beilleném. - - Ha már nem volna vagy két éve, - Hogy a mellényem meg van véve: - Én volnék a derék legény! - Arszlánnak is beilleném. - - Ha volna több, mint egy kabátom, - Mit hordanom kell télen nyáron: - Én volnék a derék legény! - Arszlánnak is beilleném. - - Ha a nadrágom alja, térde - Nem volna oly nagyon megsértve: - Én volnék a derék legény! - Arszlánnak is beilleném. - - Ha a csizmámnak talpa, sarka - Nem kérdené, hogy hol a varga? - Én volnék a derék legény! - Arszlánnak is beilleném. - - Ha majd e ha, ha, ha, ha meg ha - Elpusztul tolem a pokolba: - Én leszek a derék legény! - Mingyárt arszlánnak illem én. - -(Pest.) - - -Szemfájásomkor. - - Teremto isten! szemeimre - A vakságot tán csak nem küldöd? - Mi lesz belolem, hogyha többé - Nem láthatok lyányt s pipafüstöt! - -(Pest.) - - -Szerelem vándorai. - - Kél a hold, az éj lovagja, - Hold kiséretében, - Mint hüséges apród, a kis - Esti csillag mégyen. - - Indulóban vagyok én is, - S nem megyek magamban; - Holddal esti csillag, vélem - Égo szerelem van. - - Csak eredj, hold, csak eredj a - Barna éjszakához; - Megyek én is, megyek én is - Barna kis leányhoz. - -(Pest.) - - -A nap házasélete. - - A nap házas legény, - Tudjátok? - Hanem szegény - Fején - Ez épen a nagy átok, - Mert a papucskormány terhét nyögi; - Rosz felesége annyi bút szerez neki. - Természetes hát, hogy a jó öreg - A bort nem veti meg, - A bort, mely minden bajnak orvoslója, - A bort, mely a szívbol a bút kiszórja. - De otthonn inni nem merészel, - Mert ekkor kész a pör a feleséggel. - Azonban tud magán segíteni. - Midon az égen a szokott utat teszi: - Csak arra vár, - Hogy fellegekbe öltözzék a láthatár, - Ekkor nem félve, - Hogy ot meglátja felesége, - Bebaktat egy közeleso - Kocsmába, - S iszik, mint a kefeköto, - Bujába'! - - Ha jön az est, - S a felleg oszlani kezd, - Látjátok otet, a mint mámorosan - Piros pofával az égrol lezuhan. - -(Pest.) - - -Mi lelt? - - Nem tudom, mi lelt ma engem? - Jó kedvemben nincs határ; - Dalolhatnék, fütyölhetnék, - Egyikhez sem értek bár. - - Összeverem a bokámat, - Noha nem szól muzsika; - A szobám világos, ámbár - Nap nem süt belé soha. - - Még a füst is rózsaszínu, - Melyet rosz cserép pipám - Legroszabb kapadohányból - Küld keresztül a szobán. - - A szivem ver, mintha benne - Háborogna szerelem; - Pedig egy leány sem váltott - Csak egy jó szót is velem. - - S annál megfoghatlanabb ez, - Mert zsebemnek zord egén - Pénzfogyatkozásnak éje - Ul sötéten, feketén. - - Szóval: a világ elottem - Egy szép tulipán-bokor... - Kár, hogy addig lesz csak az, mig - Kimegy fejembol a bor! - -(Pest.) - - -Halálom. - - A halál két neme áll elottem, - Nem tudom, hogy melyiké leszek; - Nem tudom, pedig szeretném tudni: - Éhen vagy szomjan halok-e meg? - -(Pest.) - - -Igyunk! - - A kinek nincs szeretoje, - Bort igyék, - S hinni fogja, hogy minden lyány - Érte ég. - - És igyék bort az, a kinek - Pénze nincs, - S az övé lesz a világon - Minden kincs. - - És igyék bort az, a kinek - Búja van, - S a bú tole nyakra-fore - Elrohan. - - Sem szeretom, sem pénzem, - Csak bánatom; - Másnál háromszorta többet - Ihatom. - -(Pest.) - - -Hozzá. - - Szent borzalommal nyujtom ím feléd - Nem földi kéjtol reszketo kezem, - S enyém vagy-e? valóban az enyém? - Nem álmodom-e? félve kérdezem. - - Oh nem, nem álom! hallom hangjaid, - Az andalító édes hangokat, - És arczaidnak látom líljomát, - És itt pihensz, hol hév szivem dagad. - - Mennyit nem küzde a balsors velem, - Mig valahára még is engedett, - Mig a dicso perczet megérhetém, - Hol sajátomnak mondlak tégedet. - - Sajátom vagy! s e boldogságomat - Kinek, vajon kinek köszönhetem? - Isten megáldja kedves verseim! - Ok, ok szereztek meg téged nekem. - - Engedd, hogy még egyszer nézzek reád, - S szorítsanak szivemhez e kezek! - És most... és most... jer a zsebembe pénz, - S menjünk, eloször is csizmát veszek. - -(Pest.) - - -Sovány osz. - - Megköszönöm az ilyen oszt, - Alázatosan köszönöm! - Egész világ örul, vigad, - Csak én nekem nincs örömöm, - Iszik boldog, boldogtalan, - Szüret van úton, útfelen, - És én isten kegyelmibol - A száraz kortyokat nyelem. - - Búsan Budára kullogok, - Megállok a vár tetején; - Nagyszálnak borszülo hegye - Távolból kékellik felém. - Nagyszálnak borszülo hegye - Sok jó napot szerzett nekem; - Hanem mi haszna? hogyha most - A száraz kortyokat nyelem. - - Mint holmi falusi biró, - Leteszem a két könyököm, - Remélve, hogy tán valahogy - Majd búmat versben kínyögöm. - Hiába minden fejtörés! - Nem boldogúl a vers velem, - Hogy is verselhetnék? midon - A száraz kortyokat nyelem. - - Nagy bosszusan, nagy álmosan - Az ágyba vágom magamat, - S hejh a szüret! ezt mormogom - Fülig a takaró alatt. - És a szüretrol álmodom - S a borról minden éjjelen; - Másnap megint, mint azelott, - A száraz kortyokat nyelem. - - Csak menne már el a szüret, - Csak menne a pokolba már! - Hozná meg isten a telet, - Hideg házban huzzam ki bár. - Vagy meglövöm magam, vagy a - Duna leszen fekvo helyem, - Ha a jövo szüretkor is - A száraz kortyokat nyelem. - -(Buda.) - - -Verseim. - - A költészet fája életem, - Minden versem egy levelke rajt. - Fa, levél el fog hervadni majd, - A felejtés szele rá sóhajt. - - És mivelhogy elhervadni fog, - Ne is ápolgassam én e fát? - Más hasznot ha nem hajt: legalább, - A mig élek, hus árnyékot ád. - -(Pest.) - - - -Csokonai. - - Egy kálomista pap s Csokonai - Egymásnak voltak jó barátai. - Kilódul egyszer Debreczenbol - S a jó barát elott megáll, - S: ihatnám pajtás! így kiált föl - Csokonai Vitéz Mihály. - - »No ha ihatnál, hát majd ihatol, - Akad még bor számodra valahol, - Ha máshol nem, tehát pinczémben; - Ottan nem egy hordó bor áll«, - Szólott a pap, s leballag véle - Csokonai Vitéz Mihály. - - »Ihol ni, ucczu!« fölkiált a pap, - A mint egy hordóból dugaszt kikap; - »Szaladj csapért! ott fönn felejtém; - Szaladj, öcsém, de meg ne állj!« - És fölrohan ló halálában - Csokonai Vitéz Mihály. - - A likra tette tenyerét a pap; - Csak vár, csak vár, hogy jön talán a csap, - S a csap nem jött, és a pap morgott: - »De mi az ördögöt csinál, - Hol a pokolba marad az a - Csokonai Vitéz Mihály?« - - Tovább nem gyozte várni a csapot, - Ott hagyta a hordót, (a bor kifolyt,) - Fölmén a pinczébol a házba, - De ott fönn senkit nem talál. - Csak késo este érkezett meg - Csokonai Vitéz Mihály. - - Hát a dologban ez volt az egész: - Kereste ott fönn a csapot Vitéz, - Zeget-zugot kikutat érte, - De csak nem jön rá, hogy hol áll? - És így csapért szomszédba mégyen - Csokonai Vitéz Mihály. - - A szomszédban valami lakzi volt. - Elébe hoztak ételt és italt; - És ím az étel és bor mellett - És a zenének hanginál - Csapot, papot, mindent felejtett - Csokonai Vitéz Mihály. - -(Pest.) - - -Dáridó után. - - Ez volt aztán az éjszaka! - Bort többé soh'se lássak, - Ha életemben párja volt - Ennek az áldomásnak. - - Egész mohácsi ütközet - Ment végbe ott közöttünk; - Igaz, hogy a török a bor, - És a magyar mi lettünk. - - Hanem még az is igaz ám, - Hogy harczoltunk vitézül, - Kivált mikor már a király, - Az ész, kidolt nyergébül. - - A gyozelmes poharakat - Dühhel nyakon ragadtuk, - S függtünk letéphetetlenul, - Mint a piócza, rajtuk. - - Ha oly hosszú lesz életünk, - Mint kortyaink valának, - Megérjük boldogabb korát - A bús magyar hazának. - -(Pest.) - - -Szerelmem zúgó tenger... - - Szerelmem zúgó tenger, - De most zúgása nem ver - Órjási hánykódás közt földet és eget; - Elszenderult, miképen - A gyermek bölcsejében, - Ha hosszan jajgatott és hosszan könnyezett. - - A síma habtükörben - Evez föl és le lelkem - Szelíd merengésnek hintázó csónakán; - Partjáról a jövonek - Csattog felém lágy ének... - Te énekelsz, remény, te kedves csalogány! - -(Pest.) - - -Volnék bár... - - Volnék bár sivatag bús szigete - A tenger közepének, - Hová ember, madár nem lépne be - - Csak tégedet ne ismernélek. - - Volnék megdermedt jégsziklája bár - A messze föld végének, - Mit nem melenget lanyha napsugár - - Csak tégedet ne ismernélek. - - Volnék bár a földöv homokja, hol - A nyári nap tüzének - Örök sugára égeto pokol - - Csak tégedet ne ismernélek. - - Volnék bár hallgató éjféleken - Átokvert kósza lélek, - Ki még koporsójában sem pihen - - Csak tégedet ne ismernélek. - - Nem volna mérve oly nagy terhe rám - A kínnak, szenvedésnek, - Létem keresztjét jobban hordanám - - Csak tégedet ne ismernélek. - - S még is, még is... nem volna életem, - Az örök üdvességnek - Magas helye sem tetszenék nekem, - Ha tégedet nem ismernélek. - -(Pest.) - - -Az én szerelmem... - - Az én szerelmem nem a csalogány, - Kit fölkeltett a hajnalszürkület, - Hogy édes ének szóljon ajakán - A nap csókjától rózsás föld felett. - - Az én szerelmem nem kies liget, - Hol csendes tóban hattyúk ringanak, - Fehér nyakok mig bókot integet - A vízbe nézo hold sugárinak. - - Az én szerelmem nem nyugalmas ház, - Mit kert gyanánt körul a béke vett, - Hol a boldogság anyaként tanyáz, - S tündér leányt szul: a szép örömet. - - Az én szerelmem rengeteg vadon; - A féltés benne mint haramja áll, - Kezében tor: kétségb'esés vagyon, - Minden döfése százszoros halál. - -(Pest.) - - -Szemek, mindenható szemek! - - Szemek, mindenható szemek! - Ne nézzetek, ne nézzetek - Reám oly hidegen, oly hidegen; - Megöltök, ez halál nekem, - Halál nekem! - - Vagy, oh mindenható szemek! - Csak öljetek meg, öljetek; - Aztán mosolygjatok, mosolygjatok, - S én újolag föltámadok, - Föltámadok! - -(Pest.) - - -Élet, halál! nekem már mindegy! - - Élet, halál... nekem már mindegy! - Ez a kétség irtóztató; - Igy nem mehet tovább, a mint megy, - És »a ki mer, nyer« példaszó. - - Hozzá megyek, hozzá kell mennem, - Elotte szívem fölnyitom, - Hadd lássa meg, mi kín van bennem, - S hogy azt mind érte hordozom. - - S ha szenvedésem látni fogja, - S a halvány színt, melyben vagyok; - Talán meglágyul indulatja, - Talán majd szánakozni fog. - - És hátha könyvébol szemének - E drága sort olvashatom: - Hisz én már téged rég kisérlek, - Van érted titkos bánatom. - - És hátha csókja szent kulcsával - Nyitand számomra majd eget... - Vagy, mint orültet, szolga által - Szobájából majd kilöket. - -(Pest.) - - -A külföld magyarjaihoz. - - Ti fekélyek a hazának testén, - Mit mondjak feloletek? - Hogyha volnék tuz: kiégetnélek, - Égetném rosz véretek. - - Nem vagyok tuz, nincs emészto lángom; - De van éles hangu szóm, - Mely reátok átkait kiáltja, - Átkait irtóztatón. - - Annyi kincse van hát e hazának, - Hogy nem is fér benne meg? - Hiszen e hon, e boldogtalan hon - Oly szegény és oly beteg. - - És ti rablók! a mit orvosságra - Izzad kínnal e haza: - Elhordjátok idegen bálványtok, - A külföld oltárira. - - E hazán, mely porban esd kenyérért, - Nem esik meg szívetek; - Míg o vért sír, poharaitokba - Kinn ti a bort töltitek. - - És csak akkor tértek vissza, már ha - Koldusbot van nálatok: - Kit koldussá tettetek, hogy tole - Ismét koldulhassatok. - - A miként ti e szegény hazából - Magatok számuzitek: - Vesse úgy ki csontotokat a sír - S a mennyország lelketek! - -(Pest.) - - -Mért nem születtem ezer év elott? - - Mért nem születtem ezer év elott? - Midon születtek Árpád daliái, - S ragadva kardot, a vérkedvelot, - A nagy világgal mentek szembeszállni. - - Beh mondtam volna csataéneket, - Versenyt rivalgót kürtjével Lehelnek, - Melynek zugási mennydörgéseket - Vadúl kavargó örvényökbe nyeltek. - - Beh fölvetettem volna magamat - Hadvész után nyeríto paripára, - Keresni a sírt vagy babéromat - Hazát teremto harczok viharába'. - - Beh énekeltem volna diadalt, - Vitézeimnek, párduczborre dolve, - Midon az ütközetmoraj kihalt - S az áldomás csengése jött helyébe. - - Vagyok henyélo század gyermeke, - Hol megdalolni méltó tárgyam nincsen; - S ha volna is, mi lenne sikere? - Sínlodik a nyelv terhes rabbilincsen. - -(Pest.) - - -A borhoz. - - Oh bor! te voltál eddig egy barátom; - De látom, - Hogy már kihalt tüzed, mely értem ége, - S frigyünknek vége, vége. - - Ha eddig hozzád folyamodtam - Bús állapotban, - Keresztelo lett... a búbánatot - Vidámsággá kereszteléd. - Mért járulok hiába most eléd? - Varázserodet mért nem mutatod? - Fejem nehéz, - És reszket már e kéz, - Mely a teli - Pohárt ajkamhoz emeli; - Ezt befolyásod eszközölte, - De nem hatál be a kebelbe: - A lélek ép, - Nem részegulhet semmifélekép. - A multnak fekete - Emlékzete - - Mint Dejaníraköntös - rajta van - Letéphetetlenul, minduntalan. - - Oh bor! - Ki annyiszor - Voltál bajomnak orvossága, - Légy most is az, bár utójára: - Feledtesd el velem a gúnymosolyt, - Mely lángszerelmem jégjutalma volt! - -(Pest.) - - -Katona vagyok én... - - Katona vagyok én, kiszolgált katona, - Csak káplár sem voltam, mindig közkatona. - A katonasághoz ifjuságot vittem, - Ott maradt az, haza öregséggel jöttem. - - Nagy volt pontosságom, nagy volt a huségem, - Nem volt reám mérve csak egy büntetés sem. - Mi lett a jutalmam, mikor kiszolgáltam? - A generális megveregette vállam. - -(Pest.) - - -Szivem, te árva rabmadár! - - Szivem, te árva rabmadár! - Kit szuk, szoros kalitka zár, - Légy csendesebben odabenn, - Ne hánykolódjál oly igen; - Ugy meg találod sérteni - Magad, hogy vér fog ömleni... - - Vagy üsd meg magadat tehát, - Jojön halálos seb reád; - Véreddel majd megírhatom - Szerelmem és hattyúdalom. - -(Pest.) - - -Gyere lovam... - - Gyere, lovam, hadd tegyem rád nyergem! - Galambomnál kell még ma teremnem. - A kengyelbe most teszem bal lábam, - De lelkem már a galambomnál van. - - Száll a madár, tán párjához siet; - Sebesen száll, el is hagyott minket. - Érjük utol szaporán, jó lovam, - A párját o sem szereti jobban. - -(Pest.) - - -A leánykákhoz. - - Ne haragudjatok rám, - Leánykák, lelkeim! - Hogy oly sokszor beszélnek - A borról verseim. - - Ti nem gondolhatjátok, - Mily bús az életem, - Hogy gyakran a keservek - Keservét szenvedem. - - Mig olvassátok tolem - A tréfás dalokat, - Nem sejtitek, hogy néha - Szivem majd megszakad. - - S lássátok, szépeim! ha - A bú nekem rohan, - Mint felboszült oroszlán, - Emészto-szilajan; - - Ha a világ elottem - Éjjé sötétedik, - S a sötétséges éjben - Vihar kerekedik, - - És a vihar szivemben - Dúl irgalmatlanúl: - Csak a bor, a mitol ez - Ismét lecsillapúl. - - Lecsillapúl lassanként, - Elzúg a fergeteg, - S én újólag vidám, kék - Eget szemlélhetek; - - S a fölvidámult égen - A régi fényben jár - A jó kedv holdja, a szép - Örömcsillagsugár. - - Ily jótevo orvosság - A szolonedv nekem; - Nem egyszer menté meg már - Megúnt, bús életem. - - Mert gyakran voltam úgy, hogy - Csak még egy pillanat... - S most pókháló födözné - Versíró tollamat, - - Mig én magam fekünném - A sírban hidegen, - S a föld hideg porával - Vegyulne tetemem - - - - - Ne haragudjatok hát, - Leánykák, lelkeim! - Hogy oly sokszor beszélnek - A borról verseim. - -(Pest.) - - -Szüloimhez. - - Hejh édes szüloimék, - Gazdagodjam meg csak! - Akkor, hiszem istenem, - Nem panaszolkodnak. - - Minden teljesülni fog, - A mit csak kivánnak; - Megelozöm vágyait - Éd's apám s anyámnak. - - Lesz csinos ház, a miben - Megvonúlnak szépen; - Pincze lesz a ház alatt, - Jó bor a pinczében. - - Meghihatja éd's apám - Minden jó barátját; - Borozás közt lelköket - A jó kedvbe mártják. - - Szép kocsit csináltatok - Éd's anyám számára; - Nem kell, hogy a templomot - Gyalogosan járja. - - Lesz arany szegélyzetu - Imádságos könyve, - Krisztus urunk képe lesz - Szépen metszve benne. - - Pistinak meg majd veszek - Drága paripákat, - Rajtok jó Istók öcsém - Vásárokra járhat. - - Végesvégül lesz nekem - Dúsgazdag könyvtárom; - Akkor majd a verseket - Nem pénzért csinálom. - - Ingyen osztom azokat - Szét az ujságokba; - Minden szerkeszto, tudom, - Szivesen fogadja. - - S hogyha szép lyányt kaphatok: - - De magyar lelkut ám! - - Éd's apám tánczolni fog - Fia lakodalmán. - - Igy élünk majd boldogan - A mulatságoknak, - Igy biz, édes szüleim... - Gazdagodjam meg csak! - -(Pest.) - - -Boldog éjjel... - - Boldog éjjel! együtt vagyok rózsámmal, - A kis kertben mulatozunk egymással; - Csendesség van, csak az ebek csaholnak, - Fenn az égen - Tündérszépen - Ragyog a hold, a csillag. - - Nem jó csillag lett volna én belolem; - Tudja isten, nem maradnék az égen, - Nem kellene én nekem a mennyország, - Lejárnék én - Minden estén, - Kedves rózsám, tehozzád. - -(Pest.) - - -Fényes csillag... - - Fényes csillag, mondd meg nekem. - Mért nem maradtál odafenn? - Mondd meg: arra mi ok szolgál, - Hogy az égrol lefutottál? - - »Csak az az ok szolgál arra, - Mert rá néztem galambodra; - Sugaramnál szebb a szeme, - Bosszankodás kergetett le.« - -(Pest.) - - -A természet vadvirága. - - Mit ugattok, mit haraptok - Engemet, hitvány ebek! - Torkotokba, hogy megfúltok, - Oly kemény konczot vetek. - Nyirbáljatok üvegházak - Satnya sarjadékain: - A korláttalan természet - Vadvirága vagyok én. - - Nem verték belém tanítók - Bottal a költészetet, - Iskolai szabályoknak - Lelkem soh'sem engedett. - Támaszkodjék szabályokra, - Ki szabadban félve mén. - A korláttalan természet - Vadvirága vagyok én. - - Nem virítok számotokra, - Árva finnyás kóficzok! - Kiknek gyönge, kényes, romlott - Gyomra mingyárt háborog; - Van azért, ki ép izléssel - Üdvezelve jön elém. - A korláttalan természet - Vadvirága vagyok én. - - Hát azért nekem örökre - Szépen békét hagyjatok; - Ugy sem sok gyümölcsü munka: - Falra borsót hánynotok. - S kedvetek ha jön kötodni, - Ugy kapkodjatok felém: - A természetnek tövises - Vadvirága vagyok én. - -(Pest.) - - -Esik, esik, esik... - - Esik, esik, esik, - Csókeso esik; - Az én ajakamnak - Nagyon jól esik. - - Az eso, az eso - Villámlással jár; - A szemed, galambom, - Villámló sugár. - - Mennydörög, mennydörög - A hátunk megett; - Szaladok, galambom, - Jön az öreged. - -(Pest.) - - -Levél egy szinész barátomhoz. - - Jut még eszedbe a fiú? kivel - Együtt czepelted a vándorbotot, - Mely koldusbotnak is beillenék, - Midon a sorsnak fényes kedve nincs; - És ez nem épen olyan ritkaság - Szinészre nézve, mint boldogtalan - Magyar hazánkban a hu honfigond. - - Lásd, én reátok még emlékezem, - És elfeledni nem fogom soha - A jót s roszat, mely ott közöttetek - Mult napjaimnak osztályrésze volt. - Elottem áll a délután, midon - A színészetbe béavattatám. - Barangolék föl és le czéltalan - A nagy hazának minden tájain. - Tarisznyámban, mit hátamon vivék, - Nem mondhatom, hogy nagy volt a teher, - De a nyomor, mint ólom, megnyomott. - Könnyíte rajt a víg könnyelmuség, - Mely útaimban hu társam vala. - Ekkép juték egy nyári délután - Egy kis városba; fáradt lábaim - A fogadóban megpihentenek. - - Vendégszobája egyik oldalán - Helyet szerényen színpad foglala. - Mire való is már a fényüzés?... - Azon tünodtem épen: kérjek-e - Ebédet vagy se? hát ha majd sovány - Zsebem bicskája szépen bentörik? - Az ajtót ekkor megnyitá egy ur; - Volt bennem annyi emberismeret, - Rá foghatnom, hogy nem más mint szinész. - Fején kalapja nagybecsu vala, - Mert Elizéus prófétával az - Rokonságban volt... tudnillik: kopasz. - Kabátja új, a nadrág régi rongy, - És lábát csizma helytt czipo födé, - Alkalmasint a melyben szerepelt. - »Thalia papja?« kérdém. »Az vagyok; - Talán ön is?« - »Még eddig nem.« - »Tehát - Jövoben? fölség...« - »Azt sem mondhatom«, - Vágtam szavába; ámde o rohant, - S vezette gyorsan az igazgatót. - Fehér köpenyben az igazgató - Jött üdvezelni engem nyájasan: - »Isten hozá önt, tisztelt honfitárs! - Lesz hát szerencsénk önhöz, édes ur? - Imádja úgy-e a muvészetet? - Ah, jó barátom, isteni is az! - S önnek szemébol olvasom ki, hogy - Szinészetünknek egykor hose lesz, - És kürtölendik bámult nagy nevét - A két hazának minden ajkai... - Ebédelt már ön? itt az ételek - Fölötte drágák, s a mi több: roszak. - Az ispán urtól ozczombot kapánk, - A káposztából is van maradék - - Ha meghivásom nem méltóztatik - Elútasítni: jó ebédje lesz.« - Igy ostromolt a jó igazgató, - Forgatva nyelve könnyü kerekét. - Én nem rosz kedvvel engedék neki. - Menék ebédre, és ebéd után - Beiktatának ünnepélyesen - A társaságba - nem kutatva: mi - Valék, deák-e vagy csizmadia? - Másnap fölléptem a Peleskei - Notáriusban. Hosleg muködém - Három szerepben, minthogy összesen - A társaságnak csak hat tagja volt. - - Egy ideig csak elvalék velök; - Faluzgatánk jó s bal szerencse közt. - De a barátság végre megszakadt, - Mert én utáltam a nyegléskedést, - A sok »utószor«-t, a görögtüzet, - S tudj' a manó, mily csábitásokat. - A társaság is végre szétoszolt - Egymást éro bel- s külviszály miatt; - S én ujra jártam széles e hazát, - Mignem keblébe vett más társaság. - Mit ottan, itt is azt tapasztalám, - S tapasztalásom nem volt olyatén, - Mely kedvre hozta volna lelkemet. - Kenyért keresni színészek leszünk, - Nem a muvészet szent szerelmibol, - S haladni nincsen semmi ösztönünk. - »Pártolj, közönség, és majd haladunk«, - Mond a szinész; és az meg így felel: - »Haladjatok, majd aztán pártolunk;« - És végre mind a ketto elmarad. - Nem is hiszem, hogy a szinészetet - Becsülni fogják, míg az befogad - Minden bitangot, gaz sehonnait, - Kik a világnak söpredékei, - S itten keresnek biztos menhelyet. - Barátom, ez fájt én nekem s neked, - Ez keseríte minket annyira. - Az isten adja, hogy minél elobb - Akképen álljon szinmuvészetünk, - A mint valóban kéne állnia. - -(Pest.) - - -Az öreg úr. - - Az öreg urnak élete - Szánandó gyötrelem, - Veséig gyötri a szegényt, - Féltékeny szerelem. - - Unokaöcscse oly gonosz, - S szép, ifju a neje; - Unokaöcscse ver szöget - Megoszült fejibe. - - Míg notlen volt: terhére nem - Esett a hivatal, - Nyugottan, híven végezé; - De most majd belehal. - - Míg notlen volt: barátinál - El-elkártyázgatott; - De mostan éjszakázni fél... - Keserves állapot! - - Míg notlen volt: álom között - Folyának éjei; - De most az öreg úr szemét - Behúnyni sem meri. - - Pedig, pedig, szegény öreg, - Féltés hiába bánt; - Öcséd nodet nem szereti... - Hanem a szobalyányt. - -(Pest.) - - -Szerelem, szerelem... - - Szerelem, szerelem, - Keseru szerelem! - Miért bántál olyan - Kegyetlenul velem? - Te voltál szivemben - Elso és utósó, - Nem sokára készül - Számomra koporsó. - - Elmegyek az ácshoz, - Fejfát csináltatok, - Egyszeru fejfámra - Csak egy sort iratok; - Fekete betukkel - Ez lesz írva rája: - »Itt hervad a huség - Eltépett rózsája.« - -(Pest.) - - -János gazda. - - János gazda derék gazda, - Nincsen párja hat faluba'; - Csak egy a bibéje, - Hogy soha sincs pénze. - - Széles, hosszú szántóföldje, - Sok gabona terem benne, - Vásárra jár véle, - Még sincs soha pénze. - - Nem kóborol a kocsmába, - Kocsmárosra nem kiáltja: - Hejh, bort az icczébe! - Még sincs soha pénze. - - Felesége szép, takaros, - Legényekre nem haragos, - Kivált béresére... - Hát azért nincs pénze. - -(Pest.) - - -A tintás-üveg. - - Vándorszinész korába Megyeri - (Van-e, ki e nevet nem ismeri?) - Körmölgeté, mint más, a színlapot. - Kapott - Ezért - Egyszer vagy öt forintnyi bért, - A mint mondom, vagy öt forintnyi bért. - - Eloször is hát tintáért megyen, - Ha ismét írni kell, hogy majd legyen. - A tintás-üveget pedig hová - Dugá? - Bele - Kabátja hátsó zsebibe, - A mint mondom, kabátja zsebibe. - - S hogy pénzre tett szert, lett Megyeri vig, - S haza felé menvén, ugrándozik. - Hiába inti ot Szentpéteri: - »Kari, - Vigyázz! - Kedved majd követendi gyász, - A mint mondom, majd követendi gyász.« - - Ugy lett. A sok ugrándozás alatt - Kifolyt a tinta; foltja megmaradt. - Megyeri elbusúlt - kedvét szegi - Neki - A folt, - Mivel csak egy kabátja volt, - A mint mondom, csak egy kabátja volt, - - Mi több: kabátja épen sárga volt, - És igy annál jobban látszott a folt. - »Eldobnám - szólt - de mással nem birok;« - Ez ok - Miatt - Hordá, mig széjjel nem szakadt, - A mint mondom, mig széjjel nem szakadt. - -(Pest.) - - -Mit szól a bölcs? - - Hm, bizony csak sok nem úgy halad, - A mint kéne, itt a nap alatt. - Szikrát sem törodve szól a bölcs: - Itt van a pohár, hol a bor? tölts! - - Tenger a pénz, melyben elsülyed - Sok hajó: elv, jellem, becsület. - Szikrát sem törodve szól a bölcs: - Itt van a pohár, hol a bor? tölts! - - Korpafot diszít selyem kalap, - S az okos fo teng darócz alatt. - Szikrát sem törodve szól a bölcs: - Itt van a pohár, hol a bor? tölts! - - A lét könyvibol e szót »barát« - Az idok régen kivakarák. - Szikrát sem törodve szól a bölcs: - Itt van a pohár, hol a bor? tölts! - - Egyenesség, nyilt oszinteség - Rókaságnak zsákmányúl esék. - Szikrát sem törodve szól a bölcs: - Itt van a pohár, hol a bor? tölts! - - Feleséghuség járatlan ut, - Rajta már csak az együgyü fut. - Szikrát sem törodve szól a bölcs: - Itt van a pohár, hol a bor? tölts! - - Igazmondás elhajított ko, - Hajító fejére visszajo. - Szikrát sem törodve szól a bölcs: - Itt van a pohár, hol a bor? tölts! - - Megterem sok prédikáczió, - Nem igen hallgatják, bármi jó. - Szikrát sem törodve szól a bölcs: - Itt van a pohár, hol a bor? tölts! - -(Pest.) - - -Pál mester. - - Pál mester ilyformán okoskodott, - És félre csapta - Szilajhegykén a kalapot: - »Eh, a ki adta! - Mire való a feleség nekem? - Nélkule szabadabb lesz életem; - Elkergetem... az lesz belole.« - És ugy tett, a miként beszéle. - - Pál mester késobb így okoskodott, - Csak hogy nem csapta - O félre most a kalapot: - »Hejh, a ki adta! - Még is csak kár volt elkergetnem ot; - Kezében gazdaságom egyre nott, - S most elpusztúl... az lesz belole.« - És ugy lett, a miként beszéle. - - Pál mester ekkor így okoskodott, - És félre csapta - Ismét hegykén a kalapot: - »Eh, a ki adta! - Mi haszna minden búm és bánatom? - Ugy sincs sokam; azt is tovább adom, - Tovább adom... az lesz belole.« - És ugy tett, a miként beszéle. - - Pál mester végre így okoskodott, - S szemére csapta - Keservesen a kalapot: - »Hejh, a ki adta! - Most már minden, de minden oda van; - Mi tévo légyek? felkössem magam? - Fel, felkötöm... az lesz belole.« - És ugy tett, a miként beszéle. - -(Pest.) - - -Részegség a hazáért. - - Fiuk, az isten áldjon meg, - Én is iszom, igyatok! - Én nem nézhetek vidámon - Végig elhagyott hazámon, - Csak mikor részeg vagyok! - - Ekkor úgy látom hazámat, - A mint kéne lennie; - Mindenik pohár, a melynek - Habjai belém ömölnek, - Egy sebét hegeszti be. - - S ha mig részeg vagyok: boldog - Volna a hon csakugyan, - Bár örökké kéne élnem, - Fiuk, nem láthatna éngem - Soha senki józanan. - -(Pest.) - - -Szerelem és bor. - - Azt mondom, a mit mindig mondok: - Ne háborgassanak a gondok, - Ne háborgassanak bennünket! - Legyen vidámság, tréfa, nesz; - Ifjak vagyunk, és ifjuságunk - Ido jártával oda lesz. - - Járjunk a szerelem kertében, - Virág ott nyílik minden lépten; - Ha meg talál tüskéje szúrni: - Illatja gyógyulást szerez. - Szeressünk! mert eronk, szeretni, - Ido jártával oda lesz. - - Midon a szerelem kertében, - A nap tikkasztón süt az égen: - Térjünk hüs árnyékú lugasba - A borgyümölcs tokéihez. - Igyunk! pénzünk van, hátha pénzünk - Ido jártával oda lesz. - - E kép a legszebb élet képe; - Adjunk érette bút cserébe. - Mint fellegekre a szivárvány, - Reánk mosolyogni fog ez, - Ha majd derengo ifjuságunk - Ido jártával oda lesz. - -(Pest.) - - -Etelkéhez. - - Láttad-e, angyalom, a Dunát - S a szigetet közepén? - Ide szivembe képedet - Akként foglalom én. - - A szigetrol zöld fa-lomb - Mártja a vízbe magát; - Ha te szivembe igy a remény - Zöldjét mártanád! - -(Buda.) - - -Rabhazának fia. - - Menjünk, menjünk a földbe, - Beteg szivem! - Hiszen - Megtetted, a mit kelle, - Megtetted, a mit lehetett: - Viselted honfisebedet. - - Hideg van a siréjben; - Másnak lehet... - Meleg, - Forró lesz a sir nékem: - Mit életemben viselék, - A honfisebb még ott is ég. - - De az itélet napja - Eljön talán, - S hazám - Bilincseit lerontja. - Akkor sebem begyógyuland, - S hüvösben nyugszom ott alant. - -(Pest.) - - - -Lant és Kard. - - Felhos az ég hazámon, - Aligha nem lesz vész; - Csak hadd legyen, nem bánom, - Lelkem reája kész. - - Lantom nagyon szeretne - Hallgatva állani, - Régóta van kezembe', - Már kopnak húrjai. - - S amott a zugban kardom - Folyvást panaszkodik: - Hiába meddig tartom, - Az ítéletnapig?... - -(Pest.) - - -Cs. E. kisasszony emlékkönyvébe. - - Ha e sötét betuk, a miket itt leírok, - Lennének a balsors, a mely tán téged ér: - Elvetném tollamat, nem írnék, bárha lenne - Minden vonásomért egy-egy ország a bér. - -(Pest.) - - -V. S.-né emlékkönyvébe. - - Tudom: mint boldogítod férjedet; - De szinte kivánnám, hogy azt ne tedd, - Ne olyan nagy mértékben legalább. - A fájdalomnak csalogánya o, - S mióta boldog, hangja ritkán jo... - Gyötörd, hogy halljuk édesbús dalát. - -(Pest.) - - -Bucsú 1844-tol. - - Egy esztendo a másik sírját ássa, - Gyilkolják egymást, mint az emberek. - Ido, szárnyadnak még egy csattanása, - S a jelen év is sírban szendereg. - Oltsd el, haldokló, hervadt ajakadnak - Lélekzetével életmécsedet, - Nem foglak oda írni tégedet, - Hol boldog évim följegyezve vannak. - - Magas tervektol izzadó fejembe - Te oly sok eszme magvait vetéd, - S én a gyümölcsöt boven megteremve - Láthatván, rajta büszkén nézek szét. - Jutalmaúl nem rest munkálatomnak - A hír csillagja rám sugárt vetett, - S én még sem írlak oda tégedet, - Hol boldog évim följegyezve vannak. - - Szivem sokáig a sors bal kezében - A fájdalom meggyúlt világa volt; - Te, megvénult év, szóltál, hogy ne égjen, - És szózatodra a vad láng kiholt. - Elhamvadt üszke van csak bánatomnak - A romba dolt s már fél-ép szív felett; - S én még sem írlak oda tégedet, - Hol boldog évim följegyezve vannak. - - Oh haldokló év! sírod mellett engem - Lágy bölcsejében ringat a remény, - S hahogy szabad, a mit jövendöl, hinnem: - A mennyországnak állok küszöbén. - Szomszédságában ilyen boldog kornak - Mondom, tüno év, a bucsút neked, - S én még sem írlak oda tégedet, - Hol boldog évim följegyezve vannak. - - Reád függeszté hévvel esdekelve - Bágyadt szemét sóhajtó nemzetem, - S te sóhajára semmit nem figyelve, - Ekkép feleltél mennydörögve: nem! - Te koszorúját eltépted honomnak, - Ifjú reménye mit fejére tett; - Ezért nem írlak oda tégedet, - Hol boldog évim följegyezve vannak. - -(Pest.) - - -1845. - -* * - - -Két testvér. - - Van én nekem egy kedves czimborám, - Talpig derék, becsuletes fiú: - Midon szomoruságnak szele fú, - Vidámság köpenyét akasztja rám. - - Ha nemzetem sorsára gondolok, - S szivem szorítja fojtó sejtelem: - Az én kedves pajtásom ott terem - És szól, hogy ez nem férfias dolog; - - Azt mondja, hogy csak várjak egy kicsit, - Hogy majd idovel másformán leszen, - Az ég kegyébe ismét fölveszen, - És, minket árva népet, megsegít. - - Ha szerelem bújában epedek, - És a lemondás már-már fobe ver, - Az én kedves pajtásom nem hever, - Hanem jön és szól: ne legyek gyerek. - - Azt mondja, hogy ne hagyjam magamat; - Ámbátor az most rám nem is figyel, - Ki szerelmem tokéjét vette fel, - Majd megkerul még toke és kamat. - - S ha eszmetársulatnál fogva itt - Eszembe jutt borzasztó pénzügyem: - Biztat, hogy a szerencse, elhigyem, - Számomra is megnyitja markait; - - Azt mondja, hogy még megjön az ido, - Hol futetlen szobában nem lakom, - Ha szuk udvarra nyíló ablakom - Tábláin a tél dérvirága no. - - - Az én kedves pajtásom így beszél - Kimondhatatlan barátságosan, - S lelkemnek oly széles jó kedve van - Bút, bajt felejteto meséinél. - - E jó fiúnak egy rosz bátya van, - Igen komor, goromba férfi o; - Ez a rosz bátya mindig közbejo, - És fölpofozza öcscsét csúfosan. - - S tolem kegyetlenul elkergeti. - Levert kedélylyel ballag tolem el, - De ujra jo, vigasztal és ölel - A jó fiú, ha szerit ejtheti. - - Tudjátok tán, s fölösleges a szó: - Ily jó barátomúl kit bírok én?... - Vigasztaló pajtásom a remény, - S komor, goromba bátyja a való. - -(Pest.) - - -Hull a levél a virágról... - - Hull a levél a virágról, - Elválok én a babámtól. - Isten hozzád, édes, - Isten hozzád, kedves - Galambocskám! - - Sárgul a hold az ég alján, - Mind a kettonk oly halovány. - Isten hozzád, édes, - Isten hozzád, kedves - Galambocskám! - - Harmat hull a száraz ágra, - Könnyek hullanak orczánkra, - Isten hozzád, édes, - Isten hozzád, kedves - Galambocskám! - - Lesz még virág a rózsafán, - Egymást még mi is látjuk tán. - Isten hozzád, édes, - Isten hozzád, kedves - Galambocskám! - -(Pest.) - - -Apám mestersége s az enyém. - - Mindig biztattál, jó apám: - Kövessem mesterségedet, - Mondtad, hogy mészáros legyek. - Fiad azonban író lett. - - Te a taglóval ökröt ütsz, - Tollammal én embert ütök - - - Egyébiránt az egyre megy, - Különbözo csak a nevök. - -(Pest.) - - -Elmondom, mit eddig... - - Elmondom, mit eddig - Rejtve tartogattam, - Mint gyöngyét a tenger - Legmélyebb habokban. - Halld meg, drága gyöngyöm, - Szép, szelíd galambom! - A mit érezék és - Szenvedék, elmondom. - - Éreztem szerelmet, - S szenvedtem miatta, - És nagy volt szerelmem, - Nagy szivem bánatja. - Bánatom s szerelmem, - Ez ikertestvérek - Engemet gyötörni - Általad levének. - - Szigorú körülmény - Ajkamat lezárta, - Hogy ne jojön titkom - Senkinek tudtára. - Oh, mino teher volt - Azt eddig viselnem! - Hányszor volt alatta - Roskadóban lelkem! - - Mint a napfény elvesz - Felhok fátyolában, - Képedet szivemben - Eltemetni vágytam. - Könnyü szél pusztitást - Tészen a felhoben, - S felsüt a nap akkor - Annál égetobben. - - Sot hazudtam többször - Másokért szerelmet; - E hazugság által - Csak nagyobb kinom lett. - - S most tudsz mindent, a mit - Éreztem, szenvedtem; - Fogsz-e vígasztalni - Nyájas feleletben? - - Szólj, üdvességemnek - Megváltó keresztje! - Nem nyilik meg ajkad! - Semmit sem felelsz-e? - - - Oh, mikép felelnél, - Hiszen néma nyelvvel... - Kiterítve... holtan... - Koporsóban fekszel! - -(Pest.) - - -Mit nem tettem volna érted... - - Mit nem tettem volna érted, - Szép kis szoke gyermekem! - De szerelmem bemutatni - Megtiltotta végzetem. - - Az egész, mit életemben - Érted tennem lehetett, - Annyi, hogy a koporsóba - Én tevém be tetemed. - -(Pest.) - - -Hová levél... - - Hová levél? te szebb reményeimnek - Korán kiégett hajnalcsillaga! - Keresni foglak; - hasztalan kereslek - Vagy még meglátjuk egymást valaha, - - Ha majd az éjnek hallgatag felében - Halvány sugárt a hold a földre vet: - A temetonek küszöbét átlépem, - S fejem lehajtom sírhalmod felett. - - Fölébredendsz-e akkor álmaidból, - És elhagyod mély, huvös nyoszolyád? - Hogy meghallgasd, a mit majd ajakam szól: - A szerelemnek epedo szavát. - - Fölébredendsz-e ekkor álmaidból, - És elhagyod mély, huvös nyoszolyád? - Hogy letöröljed lankadt pilláimról - Az érted omló könnyek záporát. - - Fölébredendsz-e ekkor álmaidból, - És elhagyod mély, huvös nyoszolyád? - Hogy szellemed majd égo csókjaimtól - S keblem tüzétol meleguljön át. - - Vagy holtjokat a sírok ki nem adják? - S csak a mennyben találkozol velem?... - Vagy többé sem az éj sem a mennyország - Meg nem mutat már tégedet nekem?! - -(Pest.) - - -Zárjátok be már azt a koporsót. - - Zárjátok be már azt a koporsót, - És vigyétek ki a temetobe! - Hisz elég rég nézem már, hogy bennem - Megmaradjon mindörökre képe, - Vagy hogy szívem, lelkem összetépje! - -(Pest.) - - -Jaj, be bús ez a harangszó! - - Jaj, be bús ez a harangszó! - Neked harangoznak, - Kedves, hervadt rózsaszála - Tizenöt tavasznak! - - A templomnál van koporsód - Koporsód van itten! - Hova veled volegényként - Egykor joni hittem. - - Védangyala kedvesemnek - Odafönn a mennyben! - Szánj, és vedd el eszemet, vagy - Vigasztalj meg engem. - - Vagy talán te is meghaltál? - Tán megölt a bánat? - Hogy hervadni hagytad ezt a - Legszebb rózsaszálat. - -(Pest.) - - -Ha ébren meg nem látogatsz... - - Ha ébren meg nem látogatsz, - Joj hozzám álmaimban, - Joj hozzám, meghalt életem! - Sok mondani valóm van. - - Hisz egymással mi ekkorig - Oly keveset beszéltünk; - Csak egy-két gyorsan illanó - Tekintet volt beszédünk. - - Tudod, ha hozzátok menék, - Te mindig úgy futottál; - De más szobából titkosan - Rám gyakran pillantottál. - - S öröm volt, látnom téged ott - Félig nyilt ajtó mellett, - Mikéntha láttam volna az - Egészen megnyilt mennyet. - - Ha távozám: az ablakból - Tekintettél utánam; - Vélted, hogy észre nem veszem? - Oh, én mindent jól láttam. - - De láttam temetésed is... - Csak ezt ne láttam volna! - Az a gödör, mely sírod lett, - Az lett szivemnek pokla. - - Egyszerre lelkemet ezer - Mennyko csapása érte... - Ekkor hullott alá a föld - Koporsód födelére. - - Ott vagy te most, szent angyalom! - Eljosz-e hozzám vajjon? - Mindenkor tárva lesz karom, - Ha josz, hogy átkaroljon. - - Csak érintsen lehellete - Közelgo szellemednek: - A mennybe föl, vagy sírba le, - Mindenhová követlek! - -(Pest.) - - -Te voltál egyetlen virágom... - - Te voltál egyetlen virágom: - Hervadt vagy: puszta életem. - Te voltál fényes napvilágom - Lementél: éj van körülem. - Te voltál képzeményim szárnya; - Megtörve vagy: nem szállhatok. - Te voltál vérem forrósága; - Meghultél: oh, majd megfagyok. - -(Pest.) - - -Amott fönn egy csillag ragyog... - - Amott fönn egy csillag ragyog - A tiszta ég legtetején; - De oly gyönyöruen ragyog! - Egy csillagon sincs annyi fény. - - És bennem így szól valami: - »Nézd, nézd, Etelkéd e sugár! - Hagyd itt a földi életet, - Menj föl hozzá, o téged vár.« - - Fölmennék édesörömest, - De vágyam hasztalan hevit, - Mert, a mi fölsegítene, - Eltörve lajtorjám, a hit. - -(Pest.) - - -Én vagyok itt... - - Én vagyok itt, emészto gyönyöröm! - Én sírhalmodnak hu zarándoka; - Kérdezni jöttem, hogy mit álmodál - A föld alatt az elso éjszaka? - - Oh én nagyon borzasztót álmodám: - A földet a nap uzé, kergeté, - Kétségbeesve vágtatott a föld - A mélybe le s a csillagok fölé - - Utána a nap fáradatlanúl... - A végtelent keresztülnyargalák, - És végre elkezdett rohanni az - Egész rendvesztett, megbomlott világ. - - És e zavarba egyre kergeté - A földet a nap, s vad haragja közt, - Hogy kergeté hiába, megragadt - Szilaj kezével egy nagy üstököst. - - S rá dobta...épen szívemen talált. - Képzelheto, mint fájt e seb nekem; - De úgy még sem fájt, mint az, a mit vert - Bennem halálod, legszebb örömem! - -(Pest.) - - -Nem háborítom-e nyugalmad... - - Nem háborítom-e nyugalmad, - Elásott kincse életemnek! - Ha szívem árva gyermekével, - A halvány arczu szenvedéssel, - Hozzád gyakorta kijövendek? - - Nem fog zajt ütni érkezésem, - Sírhalmod mellé halkan lépek: - Csak csókomat teszem fejfádra, - - Azt is lemossa könnyem árja, - - És ekkor ismét haza térek. - -(Pest.) - - -Természet! még te is gúnyolódol? - - Természet! még te is gúnyolódol?... - A mióta ot eltemetok: - Tél havának kello közepette - Olyan tavasziak az idok. - - Semmi jég a síma Dunavízen, - Semmi hó a Szentgellérthegyen... - Csak hogy testem és lelkem szemében - Mentül sértobb ellentét legyen. - - Mért nem keltek boszült háborúra? - Mit alusztok? lusta elemek? - Éjszak vésze, te prédát üzo sas, - Szárnyaid mért nem süvítenek? - - Mért nem hajtod a felhot az égen? - Mint vadász a sebzett madarat; - Hadd hullatná szét hópillangóit, - Mint ama madár a tollakat. - - Ezt szeretném, kedvem ebben telnék. - Ugy láthatni a természetet, - Mint szivem van, mely szép Persiából - Vad Szibériává vetkezett. - - - Oh, de hátha e meleg verofény - A természetnek nem gúnyja? nem! - Sot részvéte: csak azért nincsen tél, - Hogy ne fázzék ott kinn kedvesem. - -(Pest.) - - -Miért tekintesz be szobámba? - - Miért tekintesz be szobámba? - Kiváncsi hold! - Nem ugy foly már itt a világ, mint - Hajdanta folyt. - - Egykor ha pillantásod hozzám - Betévedett: - Látád a szívben meg nem féro - Lángéletet. - - Bú, kedv között élet-halálra - Látál csatát, - De gyozedelmeskedni a bút - Nem láthatád. - - Ez akkor volt, - ha megtekinted - Most arczomat, - Azt vélheted: tükörben látod - Tenmagadat. - - Hideg vagyok és szótalan, mint, - - A honnan jo - E hidegségem, szótlanságom, - - A temeto. - -(Pest.) - - -Láttam két hosszu nap... - - Láttam két hosszu nap - Hideg tetemidet, - A szótlan ajakat, - A becsukott szemet; - - Csókoltam homlokod - Letarlott édenét, - - Ez elso csókom volt, - S te ezt sem érezéd! - - Csókoltam, romba dolt - Oltárom, homlokod; - És e csókban hideg - Lelkem reá fagyott; - - Csókoltam szemfedod, - E dönthetlen határt, - Min túl nem léphetek, - Mely mennyembol kizárt. - - Láttam koporsódnál - A fáklyák lángjait, - És a gyászszekeret, - Mely temetobe vitt; - - Ott voltam magam is, - Hallám, a mint a hant - Az ásók élirol - Tompán reád zuhant... - - Mindent, mindent tudok! - És még sem hihetem; - Mindez nem álom-e? - Kétkedve kérdezem. - - És hozzátok megyek, - S tekintek szerteszét: - Nem látom-e szemed - Tündökletes egét? - - Nem látom, mindenütt - Hiába keresem, - És haza térek, és - Sírok keservesen. - -(Pest.) - - -Hol vagy te, régi kedvem? - - Hol vagy te, régi kedvem? - Te pajkos, vad fiú! - Fölválta lyánytestvéred, - A szótlan, méla bú. - - Játékszered volt szívem, - Hová nem hordozád! - Nyilként rohanva, vitted - A nagy világon át, - - Mig végre megbotlottál - Egy sírhalom fölött, - S estedben a játékszer, - Szivem, kettétörött. - -(Pest.) - - -Le az égrol hull a csillag... - - Le az égrol hull a csillag; - Szemeimbol könnyek hullnak. - - Nem tudom, mért hull a csillag? - Könnyeim halottért hullnak. - - Csak hull, csak hull könny és csillag; - Egyre hullnak, még sem fogynak. - -(Pest.) - - -Mi volna különös azon... - - Mi volna különös azon, - Ha néha elmosolyodom - Vidám, tréfás beszéd felett? - Felhos ég is mutat derüt... - Csakhogy, midon a nap kisüt, - A felho keble megreped. - -(Pest.) - - -O, a kedves drága kis leány... - - O, a kedves drága kis leány, - O s az élet lakták szívemet; - Mint repkény a fákat, a remény - Átszövé e tündérteremet. - - Kis leánykám elment... elvivék... - Most alant a mély házban lakik, - Melynek egyszer elzárt ajtaja - Meg nem nyíl az ítéletnapig. - - S a leánynyal elment életem... - Kikisérte... odakinn maradt, - S elfoglalni régi lakhelyét - Nincsen benne semmi akarat. - - Igy lett szívem csöndes és üres, - Egy elpusztult ház, bús, lakatlan; - Rajt az árva repkény, a remény, - Leng sohajtásim fuvalmiban; - - S mert a földön ápolója nincs, - Feltörekszik, fel az ég felé... - Oh, csak a rontó kételkedés - Sarját mindig el ne metszené! - - - S ki lesz új lakó szivemben, mely - Nem sokára végkép romban áll? - Legfölebb is egy vén remete, - És ez a remete a halál. - -(Pest.) - - -Álltam sírhalma mellett... - - Álltam sírhalma mellett - Keresztbe font kezekkel... - Mozdúlatlan szoborként... - A dombra szögzött szemmel. - - Áll a hajós a parton - S a tengeren tekint szét, - Mely koldussá tevé, mely - Elvette minden kincsét. - -(Pest.) - - -Hazugság, a mit... - - Hazugság, a mit annyiszor hallottam, - Hogy ölni képes a nagy fájdalom, - Különben már rég nem volnál magadban, - Veled fekünném, édes angyalom! - A fájdalom nem éles fejsze, melynek - Csapásától az élet fája dol... - A fájdalom féreg, mely lassan, lassan, - De nem fáradva, folyvást rág belol. - -(Pest.) - - -Barátim, csak vigasztalással... - - Barátim, csak vigasztalással - Ne szomorítanátok engem! - A bú egyetlen kincs, a melyet - A szerelemtol örököltem; - - S e kincset híven orzi szívem, - (Mert a sziv üresen nem állhat, - Kell, hogy legyen mindig lakója, - Akár öröm, akár búbánat;) - - E kincset el nem tékozolnám - A föld minden gyönyöreért sem, - Minden darabja dallá olvad - Lelkemnek titkos muhelyében. - - S minden dal ko egy épülethez, - Mely a felhoket érni fogja; - E büszke, fényes épület lesz - Kedves halottam Pantheonja. - -(Pest.) - - -Joj, tavasz, joj!... - - »Joj, tavasz, joj!« - gondolám az oszszel, - - »Várlak, mert boldogságommal josz el; - Kinn falun lesz ifju, szép galambom, - És szabad lesz ot meglátogatnom, - S hogyha tole száz mérföldre lennék, - Száz mérföldrol is hozzája mennék. - Ha jön a nap hajnal-ölelésre, - Ha megy a nap éj-fölébresztésre, - És a hold, a zultán, ha belépe - Csillaglyányos gazdag háremébe: - Én galambom hu árnyéka lészek, - Követoje minden lépésének, - Mig szerelme, mint tavasz! virágod - Melegulo keblén kicsirázott, - És a míg o e virágot szuzi - Pirulással én szivemre tuzi; - S mért nem tuzné? s lehetetlenség-e? - Hogy menyasszonycsók leend a vége. - Joj, tavasznak illatos füzére! - Tegyelek föl jegyesem fejére.«... - -* * * - Joj, tavasznak illatos füzére! - Tegyelek föl sírja keresztjére. - -(Pest.) - - -Be szomorú az élet én nekem... - - Be szomorú az élet én nekem, - Mióta eltemették kedvesem! - Csak úgy lézengek, mint az osz virága, - Mely minden szello érkezésivel - Egy-egy megszáradt szirmot hullat el, - S mely csüggedt fovel kimulását várja. - - A fájdalom gyakorta megrohan, - Mint éhezo vad, mérges szilajan, - S éles körmét szivembe vágja mélyen. - Kiáltok a sors ellen átkokat, - A mely az embernek mennyet mutat, - Hanem megtiltja, hogy belé ne lépjen. - - Legtöbbször csendes, néma bánatom; - Élek? nem élek? szinte nem tudom. - Jön és megszólít egy-két jó barátom; - Beszédeikre ritkán felelek. - Örültem egykor, hogyha jöttenek, - Most, hogyha mennek, szívesebben látom. - - Gyakran bolyongok föl s le czéltalan, - Bolyongok, míg - azt sem tudom, hogyan? - - A drága kis lyány sirhalmához érek. - Édes remény tart ottan engemet; - Remélem, hogy majd szívem megreped. - Mért csalnak mindig, mindig a remények! - -(Pest.) - - -Panaszkodám hát?... - - Panaszkodám hát? elpanaszolám - Szivem baját, búját az embereknek? - Miként, ha ujját megmetszé a gyermek - Panaszkodik... szégyen, szégyen reám! - - S volt a panasz végtére is miért? - Hisz a keservét mutató kebelnek - Vagy szánalommal vagy gúnynyal fizetnek, - S egyik sem kell... egyik, mint másik sért. - - Vagy elmondhattam szóval sorsomat? - Elmondhatám? mi az: midon a lélek, - Sírhalma mellett porló kedvesének, - Egy kínba fúló életet sirat. - - És én még is, még is panaszkodám - Kislelküen, gyáván az embereknek, - Miként, ha ujját megmetszé, a gyermek - Panaszkodik... szégyen, szégyen reám. - - De többé, többé nem panaszkodom, - Büvös szigetté fog változni keblem, - Honnan ki nem fog út vezetni, melyben - Elátkozottan él a fájdalom. - -(Pest.) - - -Hatalmas orvos az ido... - - Hatalmas orvos az ido; elobb-utóbb - Minden sebet befog. - Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd - Én is meggyógyulok. - A bú, mely most sötét felhok villámtüze, - Lesz nyájas hold sugára, - Mely tündökölni száll szelíd emlékzetem - Morajtalan tavára. - - És fon talán a sors nem fáradó keze - Egy rózsás kötelet, - Mely összefuzi majd az életvágyat és - Fölépült szívemet. - Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók - Mi keseruk lehetnek, - Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond - Remény- vagy élvezetnek. - - Azért szeretném most, midon hult kebelem - Vágy- s kívánságtalan, - Azért szeretném most, ha elmennék oda. - A hol Etelke van. - Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet, - És tedd a temetobe, - Mint keblén elszunyadt magzatját a szülo - Letészi bölcsejébe. - - És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy, - Barátim, toletek: - Hogy engem a mellé a kedves kis leány - Mellé temessetek. - Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen - Elmondjuk ott egymásnak, - S egyszerre indulunk, ha ébreszto szava - Zeng a föltámadásnak. - -(Pest.) - - -Játszik öreg földünk... - - Játszik öreg földünk - Fiatal sugarával a napnak; - Pajkos enyelgés közt - Egymásnak csókokat adnak. - - A Duna hullámin, - Bérczén, völgyén a vidéknek, - Tornyokon, ablakokon, - Mindenhol csókjaik égnek. - - Oly jó kedvü a nap - Jöttén, jó kedvü lementén, - Mintha nem is látná - Sírhalmodat, édes Etelkém! - -(Pest.) - - -Kéket mutatnak még... - - Kéket mutatnak még a távol erdo - Virító fáin a zöld levelek? - Tajtékzik még a Duna, mint szilaj mén? - Ha vakmero harczosként rajt teremvén, - Kergetni kezdi ot a fergeteg. - - Pirúl a szép menyasszony még, a hajnal? - Ha volegényét várja, a napot; - S harmatkönnyuket sír még a bús özvegy, - Az éj? midon a csillagokhoz fölmegy, - És látja a sok árva magzatot. - - Megmérhetetlen látköröm volt egykor, - Hanem most már nem látom ezeket: - Az a kis domb, mely kedvesem takarja, - Rám nézve kél átláthatlan magasra, - S elrejt elolem földet és eget. - -(Pest.) - - -Ha életében... - - Ha életében nem szerettem volna - A szoke fürtök kedves gyermekét: - Övé leendett életem, szerelmem, - Midon halotti ágyon feküvék. - - Mi szép, mi szép volt a halotti ágyon! - Mint hajnalban ha fényes hattyu száll, - Mint tiszta hó a téli rózsaszálon: - Lengett fölötte a fehér halál. - -(Pest.) - - -E szobában küzködött... - - E szobában küzködött az - Élet és halál fölötte, - Míg az élet - Ot, a szépet, - Ot, a kedvest, elvesztette. - - E szobában siratám ot - Könnyeimnek tengerével; - - Szenvedésem - Avvagy létem - E tenger mért nem nyelé el! - - - E szobában lesz lakásom; - Édes kín lesz laknom itten, - Itten laknom, - Ot láthatnom - Mindig éber emlékimben. - - Egy kivánatom leszen, ha - E szobából el kell menni; - Az, hogy engem - Akkor innen - Szent Mihály lova vigyen ki. - -(Pest.) - - -Mi buvös-bájos hang... - - Mi buvös-bájos hang? - Völgyben csendült meg ünnep-est harangja? - Mely a buzgó falut - Imádkozásra szentegyházba vonja; - - Vagy lelkem álmiban - Cseng édesbús emléke a lyánykának? - Ki szép és ifju volt - S kinek sírjára könnyeim folyának. - -(Eperjes.) - - - -A hó, a holt föld téli szemfedoje... - - A hó, a holt föld téli szemfedoje, - Az éjen át - A temetore - Leszállt. - A nap - Hideg sugára - Néz komoran - Le a halottak puszta országára. - - Nem enged a hó a nagy temetoben, - Csak egyedul - Etelke sírja - Körul; - De itt - Sem a napfénytol, - Hanem szemem, - Síró szememnek szakadó könnyétol. - -(Pest.) - - -Midon nagyon bánt... - - Midon nagyon bánt a vad fájdalom, - A várost, a világot elhagyom, - S oda megyek ki, hol az emberek - Napestig mélyen alva fekszenek, - De ha az óra éj felére jár, - S felhok közt búsong sárga holdsugár: - A szendergoknek álma megszakad, - S elhagyják mély, sötét tanyájokat, - S fehér ruhában járnak tétova, - Mig hajnalt hirdet a kakas szava. - Ide megyek, a temetobe, én - Fájdalmaimnak vészes éjjelén, - S ha itten, drága sírhalmom felett - Könnyuimnek forrása megered, - És e könnyukhöz sóhajom vegyul: - Fájdalmam lassacskán lecsendesul. - -* * * - Akkor leszek ám még majd csendesen, - Ha melléd fekszem, édes kedvesem! - -(Pest.) - - -Tizenkettot ütött az óra... - - Tizenkettot ütött az óra, - Fölébredék a harangszóra, - És ím sötét szobámban egy - Fejér alak - Föl- és lemegy... - Te vagy, te vagy, kit annyit vártalak, - Te vagy, boldogságom fájának - Ido elott lehullt gyümölcse! - Jer, karjaim kitárva állnak, - S kész ajkam, hogy csókját ajkadra hintse, - Jer, elröpult kedves galambom!... - De szólt a lyányka halk, fájdalmas hangon: - »Megállj, megállj! elobb megkeresem - Elvesztett életem; - Lásd, élet nélkül ott a sírban - Fekünni olyan szomorú dolog: - Ott oly sötét és oly hideg van... - Én újra élni akarok; - Megkeresem - Elvesztett életem. - Nincs nálad? - Add vissza, kérlek, hogyha megtaláltad.« - - Oh nincs az nálam, - Meg nem találtam, - Meg nem találtam drága életed! - De hogyha az enyém kell: íme vedd!... - S átadni akarám - Tulajdon éltem, - De már a látomány - Eltunt az éjben. - -(Pest.) - - -Anyám, anyám... - - Anyám, anyám, oh - Legjobb s legboldogtalanabb anya! - Nincs hát reményed, - Mit a fösvény való beváltana? - - Kiküldözéd, mint - Galambját Nóé, a reményeket; - De teljesulés - Zöld ágával meg egy sem érkezett. - - Végso reményed: - Ha majd halálod meg fog huteni, - Fölmelegítnek - Még egyszer gyermeked ho könnyei. - - Szegény anyám te! - Ez a vigasztalás sem jut neked; - Elsírta könnyeit - Szerelmesének sírján gyermeked. - -(Pest.) - - -Hiába várlak hát... - - Hiába várlak hát ezentúl? - Megsiratott szép gyermekem! - Meg nem jelensz többé nekem? - Mint eddig gyakran megjelentél - Szobámban csöndes éjeken. - - Eljo az éj, eljo az éjfél; - Mi haszna jo? nem jo veled. - Nem látom lengo szellemed, - S reményem eltörött szárnyával - Födöm be bágyadt szememet. - - Hová levél? miért maradsz el? - Örökre kedves szép leány! - Hervadt orczám ijeszt talán? - Ne félj, ne félj hervadt orczámtól: - Érted levék oly halovány. - - Oh joj fel egyszer még sirodból, - Mindennél drágább árnyalak! - Csak hogy még egyszer lássalak; - Aztán mondd, hogy terhedre van búm, - S többé nem háborítalak. - -(Pest.) - - -Függ már a lant... - - Függ már a lant megérintetlenul, - Melylyel keservemet elénekeltem, - Keservem, érted, a sír börtönének - Örök rabjává záratott szerelmem. - - Ott függ a lant megérintetlenul, - S ha megpendul a méla nyugalomban: - Az nem az összes hangszernek zenéje, - Egy-egy húr hangja csak, mely ketté pattan. - -(Pest.) - - -Messze vándoroltam... - - Messze vándoroltam, elhunyt édes lelkem, - De mindig, mindenütt, a hol jártam-keltem, - Bánatos emléked, mind egy sötét fátyol - Huzódott utánam sirodnak halmától. - - Visszajöttem hozzád. Csókot nem adhattam - Nyájas üdvözletül; mélyen vagy alattam. - Lehajtom fejemet árvafuz módjára, - Nem lágy kebeledre, de kemény fejfádra. - - Játszanak ujjaim, nem szoke hajaddal, - Tán már hamvaidból sarjadt fuszálakkal; - És hallok suttogást, nem kedves ajkadét, - Hallom csak suttogni a temeto szelét. - - Ekképen merengek sírod csendes halmán, - A lefolyt idore nyugottan gondolván. - Nyugott már kebelem. Fájdalmam szélvésze - Kitombolt, elzúgott, megszunt, elenyésze. - - Alvó tenger a mult. Halálod a koszirt, - A melyen reményim sajkája kettétört, - Ez a durva koszirt most már olyan szépen - Áll a látkör végén a kék messzeségben; - - És állani fog az szemem elott váltig. - Szívemen lesz képed, Etelkém, halálig! - Függni fog szívemen képed, mind domború - Sirodnak fejfáján e hervadt koszorú. - -(Pest.) - - -Így is jó. - - Megkopott a mentém préme, - A sarkantyúm rozsdás, görbe, - Nincs a kucsmám félrecsapva, - Nincs a bajszom kipödörve. - - Így is jó ily bús legénynek, - A kit elhagyott rózsája, - És lement a földbe mélyen, - Hogy ne is nézhessek rája. - -(Pest.) - - -Vahot Sándorhoz. - - Szent a költo lantja, - A föld muködését - Csillagtáborából - Orszemekkel nézo - Isten adománya; - O beszél a rezgo - Húrok énekében, - Majd vigasztalólag, - Majd pedig fenyítve, - Mint a nép erénye - Elvetett magvából - Vagy konkolyt arat, vagy - Tántorodva lép a - Nemesebb törekvés - Tiszta ösvényérol - A lealjasúlás - Iszapos gödrébe. - Szent a költo lantja, - És nekem nagyon fájt - Látnom, hogy van olyan - És hogy nem kevés van, - A ki e szentséghez - Nem fél vakmeroen - Nyúlni szennyes ujjal, - S hogy csak fényes álarcz - Sok költo beszéde, - Mely sötét szivének - Foltjait takarja. - Szebb örömeimnek - Napja volt azon nap, - Melyben a te kebled - Rejtekébe láttam, - S láthatám, hogy benned - Egy a költo s ember, - Hogy dalod s dalodnak - Kútforrása, szíved, - Tiszta egyaránt, mint - A nap és sugára. - Bizalommal adtam - Kezemet baráti - Szoritásra, és te - Vissza nem taszítád; - S ha Etelka meghult, - Szíve ott alant nem - Porlanék a sírnak - Hold- és csillagtalan - Éjjelében: ah, ugy - Tán nem csak barátod - Lettem volna egykor. - Megtörtént!... a multat - A jelen keserve, - A jelen siralma - Vissza nem teremti. - Enyhítsd legalább te, - Enyhítsd a barátság - Balzsamolajával - Veszteségem sebjét, - És ne bánd, ha olykor - Elmerengve csüggök - Bámuló szemekkel - Hitvesednek arczán, - Oh ne bánd, barátom! - Hamvadó testvére, - A szegény Etelke - Elvesztett vonásit - Keresem csak ottan; - S ha lelek közulök - Bármino kevést is: - A remények eldolt - Tündércsarnokából - Szent ereklyeképen - Tartom emlékimnek - Drága kincstárában - S orzöm a felejtés - Eltörlo kezétol, - Mint a megfagyástól - Orzi a világot - A meleg verofény. - -(Pest.) - - -Elfojtott könnyek. - - Ugy sírhatnék!... megbántott valami, - Nagyon megbántott, mondhatatlanul. - És a felhovel a lélek rokon: - Megkönnyebbul, midon esoje hull. - - De én nem sírok, nem szivelhetem, - Megfogadám, hogy többé nem sirok. - El, könnyek!... szívem úgy is oly üres, - Megfértek benne, oda folyjatok. - -(Pest.) - - -Hir. - - Mi hát az a hír, a költonek híre? - Hogy annyi a bolondja és irígye? - Van-e, van-e, ki nem sovárg utána? - Van-e, van-e, kinek az nem bálványa? - S méltán! a hír fönséges terebély fa, - Királyi széknél pompásabb árnyéka, - Zöld ágait ki századokra nyujtja, - Rontó enyészet vésze nem fog rajta, - S hozzá magzatjai a késo világnak - Zarándokolni áhitattal járnak. - Oh szép, oh szép a hír borostyánfája - Nem is csoda, ha hervadás nem bántja, - Hiszen tövét a meggyilkolt boldogság - Kiontott vére és könyui mossák. - -(Pest.) - - -A toronyban delet harangoznak. - - A toronyban delet harangoznak, - A fejem tetejére süt a nap. - Hejh, ha olyan közel volna sírom, - Mint a milyen rövid az árnyékom. - - Kihozta az ebédet a gyerek; - A mint látom, egy kis bort is küldtek. - Beh savanyu!... de csak kiürítem, - Hiszen még savanyúbb az életem. - - Élet, élet, áldástalan élet! - Számadásod velem mikor végzed? - Mikor mondod: menj isten hirével, - Porladozzál, porló szeretoddel! - -(Pest.) - - -A világ és én. - - Megvetésem és utálatomnak - Hitvány tárgya, ember a neved! - A természet söpredéke vagy te, - S nem király a természet felett. - A teremtés legutósó napján - Alkotott az isten tégedet. - Elfáradt már ekkor a munkában, - S így jelessé nem teremthetett. - - Szeretélek téged egykor, s szívem - Veled hu szövetséget köte, - Megvetésem és utálatom lett - E szövetség kettos gyermeke; - Jól ismerlek, te nem érdemelsz mást, - Nem, mint megvetést s utálatot... - Szolgazsarnok! vagy nyalod más talpát, - Avvagy talpad mással nyalatod. - - S azt hiszed tán, te nyomoru pára! - Mint te, én is olyan rab vagyok? - Azt hiszed, hogy én dicséretedre - Vagy gyalázatodra hallgatok? - Azt hiszed, hogy tettben és irásban - Engem aggódásnak férge rág, - És szorongva kérdezem magamban: - Mit fog erre szólni a világ? - - Hidd, ha jónak látod; ámde tud meg: - Én nem függök toled semmiben, - A mily útat választott magának - Lelkem, rajta egyenest megyen. - És ha tetszik engem fölemelned, - Ám emelj föl, mint bálványodat; - Ha fölültetsz fejed tetejére, - Majd kirúgom szolgafogadat! - -(Pest.) - - -Mulatság közben. - - Most már mulassatok, kedves barátim, - Az én mulatságomnak vége van; - A tréfaságok, az elmés beszédek, - Az ének, a bor, mind haszontalan. - - Az embernek mért is van gondolatja? - Lássátok, én oly bolond vagyok: - Mikor legvígabb a jelen, jövobe - Ragadnak rögtön a gondolatok. - - Az a jövo! az a kegyetlen szélvész, - Mely szétzilál bennünket, szerteszét; - S lesz-e azontúl még találkozásunk? - Vagy halljuk-e csak egymásnak hirét? - - Igen, halljuk! majd elbeszéli a hír: - Ez és ez és ez nyugszik... oda lenn... - Haszontalan história az élet! - Miért is van, vagy mért nem végtelen? - -(Pest.) - - -Szerelemvágy. - - Szeretnék már szeretni újolag... - Mit ér a kert, ha rózsát nem terem? - Ha szerelemmel nem diszeskedik, - Mit ér az élet, ifjuság nekem? - - Szerettem én, s csak búját érezém - A szerelemnek mind ez ideig, - S e bú mindennél édesebb vala, - Mire szívem csak emlékezhetik. - - Oh istenem, ha gyötrelmében is - Ily boldogító már a szerelem: - Hát akkor még mino lehet, ha a - Szívben szelíd mosolygással pihen! - - Lelkem bolyongó, hontalan madár, - Keresve száll: fészkét hol rakja meg? - Hol a leányszív a mely megnyilik - Tanyát óhajtó érzeményinek? - - De bár szeretni vágyok újólag, - A holt leánykát nem feledtem el... - A hegyteton még ul a téli hó, - Midon tövében már virág fesel. - -(Pest.) - - -Költo lenni vagy nem lenni. - - Légy átkozott, te átkos pillanat, - Melyben fogantatám, - S te, melyben kínnal a kín emberének, - Költonek szult anyám! - Oh költészet, te a - Gyanútalan szív csalfa pókhálója, - És azután foglyodnak - Oly irgalomtalan fojtogatója! - - Vérembol már te oly sokat szivál, - Mérges fulánku pók! - De szálaid bármilyetén kuszáltak, - Még elszaggathatók. - Letépem azokat, - Bármint keresztülszotték-fonták szívem, - S ha összenottenek már: - Ugy vélök együtt szívem is kitépem! - - De vérembol e gyilkos férget én - Többé nem hizlalom, - Ugy is mi lenne a kiszívott, elfolyt - Vérért a jutalom, - Dicsoség legfölebb, - Ez a szem fényét elvakító semmi; - És még az is nagy kérdés: - E semmi is fog-e jutalmam lenni? - - Széles folyódon úszom ezután, - Oh mindennapiság! - Ballagsz velem majd, és csendes folyásod - Sziklák közé nem vág. - Nem lesz hirem, nevem, - Tán a boldogság karjai sem várnak, - De lesz még is nyugalmam, - S a nyúgalom fele a boldogságnak. - - - - És elnémuljak mindörökre hát? - Egy hangszer életem; - E hangszer ép még, s azt, mint elromlottat, - A szögre föltegyem? - Hallgasson örömem? - Ne légyen hangja többé fájdalmamnak? - Hallgathat-e a tenger, - Midon hullámin szélvészek rohannak? - - Nem, költészet, nem hagylak el soha, - Mert nem hagyhatlak el! - Táplálni foglak a gyötört kebelnek - Legforróbb vérivel. - Nem bánom: tépj, emészsz, - Másoktól meghallgattatást sem várok, - Azért éneklek, költök, - Mig végso csep vérem ki nem szivárog! - -(Pest.) - - -Piroslik a kecskerágó... - - Piroslik a kecskerágó - Szolo árka mellett. - Az árokban tehéncsordás - Kutyája megellett. - - Tehéncsordás, vízbe ne hányd - A kutyakölyköket! - Tudod-e, hogy sok legénynek - Tetszik feleséged? - - Alattomban környékezik - Házad a legények; - Uszítsd rájok a kutyákat, - Majd mikor felnonek. - -(Pest.) - - -Kicsapott a folyó... - - Kicsapott a folyó, - Vízben úszik a táj, - Túl a vizen lakol, - Édes rózsám, ne várj. - Elvitte az árviz - A töltést, a hidat; - Amott megy a hidból - Az utósó darab. - - Magam egy halomról - Nézek át a vizen; - A vizen keresztül - Galamb száll sebesen. - Nem is tudom ugyan: - Galamb-e igazán, - A mi ott száll... vagy az - Én sóhajtásom tán? - -(Pest.) - - -A sorshoz. - - Egyet mondok, sors, ketto lesz belole: - Nekem csak egy leány szerelmit add, - S érette én átengedem cserébe - Minden, de minden... adósságomat. - -(Pest.) - - -Pest. - - Hiába, Pest csak Pest, tagadhatatlan! - S én Pestnek mindig jó barátja voltam, - És a hol csak kell, hát pártját fogom, - Volt itt nekem sok kellemes napom. - Kivált h' az utczán kóborolhatok: - Az angyaloknál boldogabb vagyok. - Egy óriáskigyó bámészkodásom, - Végighuzódik a népsokaságon. - S aztán itt minden olyan érdekes, - A sziv örömében csak ugy repes. - A vargainasok pofozkodása, - A bérkocsiknak embergázolása, - A zsebmetszok, a pörölo kofák - Az embert mind igen mulattatják. - S azt kell még látni, hogyha szép idoben - Sétára kél a tarka-barka nonem; - Mi szépek ok, mi szépek, teringette, - Elol kifestve és hátul kitömve. - Hát a hol a dicso arszlánok járnak! - Azt nevezem aztán baromvásárnak. - -(Pest.) - - - -Gyors a madár, gyors a szélvész... - - Gyors a villám; - Hanem az alföldi betyár - Még gyorsabb ám! - - Ma o kelme csikót szerez - Kecskeméten, - Szentmártonnál az nap át is - Megy a réven. - - Holnap a csikót eladja - Fejérváron, - Eladja, még újat is lop - E vásáron. - - Holnapután már valahol - Becskereken - Lovagol egy karcsu fakón: - A deresen. - -(Pest.) - - -Orbán. - - Komor, mogorva férfiú - Volt Orbán, - Bár oly vidám hajnal pirult - Az orrán. - De hisz mogorva ép azért - Volt Orbán, - Mert oly vidám hajnal pirult - Az orrán. - Oka egyébiránt maga - Volt Orbán, - Hogy oly vidám hajnal pirult - Az orrán. - Temérdek borfélét ivott - Meg Orbán, - Vidám hajnal azért pirult - Az orrán. - -(Pest.) - - -Rosz verseimrol. - - Tán én nem tudnék irni - Mindig jó verseket? - De szívem foerénye - Az emberszeretet. - - Valóban!... már pedig ha - Mindig csak jót irok, - Mivé lennének úgy a - Szegény kritikusok? - - Idonként valamicske - Ezeknek is csak kell, - S ok minden hulladékot - Gyönyörrel falnak fel. - - Rágódjanak szegények, - Csak élosködjenek! - Hiszen, ha nem csalódom, - Tán ok is emberek. - -(Pest.) - - -Egy szép hölgy emléke. - - Ládámat tolvajtól nem féltem én, - Mert oly üres, mint sok tudós feje. - Szivemben hordom kincseim... szivem - Sok szép emlék kincsével van tele. - - Ah, mon dieu, ha végig gondolom - Egy gozhajói útazásomat: - Mino boldogság!... útitársamúl - Egy gyönyöruséges szép hölgy akadt. - - Hölgyek körul én szégyenlos vagyok, - Elobb tehát csak némán bámulám; - Elszántam végre magamat, mivel - Oly nyájasan pillantgatott reám. - - Kitudtam a beszélgetés között, - Hogy o német szinészno s Pestre mén... - Hohó, szinészno, már kész a kaland! - Háborgó szívvel ezt gondoltam én. - - S ebédre mentünk. Az ebédnél a - Szép hölgy bevágott vagy két itcze bort. - Hanem dicséretére mondhatom: - Nem is látszott meg rajta, hogy ivott. - -(Pest.) - - -A nap. - - Mi az a nap? mi az a nap? - Nem is nap az tulajdonkép. - Ugyan mi hát?... hát semmi más, - Mint egy nagy szappanbuborék. - Valami óriásfiú - Kifúja reggel keleten, - S szétpattan este nyúgaton. - - És ez minden nap így megyen. - -(Pest.) - - -Mi kék az ég! - - Mi kék - Az ég! - Mi zöld - A föld! - Zöld föld felett, kék ég alatt a - Hangos pacsírta fütyörész; - Dalával a napot kicsalta, - A nap rá gyönyörködve néz. - - Mi kék - Az ég! - Mi zöld - A föld! - Zöld a föld, kék az ég, tavasz van... - És én oly sült bolond vagyok, - Hogy idebenn a szuk szobában - Kadencziákat faragok! - -(Eperjes.) - - - -Téli világ. - - Megölte valaki magát, - Az hozta ezt a rút idot. - Fuj a szél, tánczol a tányér - A borbélymuhelyek elott. - Hol a boldogság mostanában? - Barátságos meleg szobában. - - A napszámos, napszámosné - Tuskót fürészel és hasít; - Darócz pólyában gyermekök - A szélvészszel versenyt visít. - Hol a boldogság mostanában? - Barátságos meleg szobában. - - Jár nagy léptekkel föl s alá - A katona az orhelyen, - És számlálgatja lépteit; - Kínjában mást mit is tegyen? - Hol a boldogság mostanában? - Barátságos meleg szobában. - - A hosszu lábu drótostót - Kopott gubáját czepeli; - Az orra érett paprika, - S hidegtol folynak könnyei. - Hol a boldogság mostanában? - Barátságos meleg szobában. - - Barangol a vándorszinész - Egy falutól a másikig; - Meleg ruhája nincs ugyan, - De mindazáltal éhezik. - Hol a boldogság mostanában? - Barátságos meleg szobában. - - Hát a czigány?... vaczog foga - A rongyos sátorok alatt; - Kopogtat a szél, és bemegy, - Bár a czigány nem szól: szabad! - Hol a boldogság mostanában? - Barátságos meleg szobában. - - Megölte valaki magát, - Az hozta ezt a rút idot, - Fuj a szél, tánczol a tányér - A borbélymuhelyek elott. - Hol a boldogság mostanában? - Barátságos meleg szobában. - -(Pest.) - - -P...y Vilma kisasszonyhoz. - - Ifjú szivecskéd legeloször játsza - A szerelemnek szép játékait. - Gyönyör nekem e játék láthatása, - Nem én vagyok bár, a kit boldogit. - - Ki is ne volna lelkesült nézo ott, - Hol a sziv elso mozdulásra kél? - Nem olyan-é ez, mint ha rózsabokrot, - Virító rózsabokrot ráz a szél? - - Az égo szív, ez a rózsának bokra, - Lengo fuvalmak érzeményei, - S hull a bokorról a halvány arczokra - Piros levél, ha a szél lengeti. - - Ha szép orczádat ekkép égni látom, - Oh lyányka, szived érzeményitül: - Derul kissé az én sötét világom, - Mit szerelemnek napja elkerül. - - Költokebelnek nem szolgál szerencse; - Tudod szerelmem bús történetét: - Volt életemnek egy királyi kincse, - Koldus vagyok, mert azt eltemeték. - - Szempilláidnak fekete virágán - A részvét könnyharmatja reszketett, - Midon elotted szívemet kitárám - És elbeszélém e történetet. - - Ekkor, leányka, jó leányka, téged - Édes testvéremul fogadtalak. - Kössük meg ezt a drága szövetséget - Egy csókkal, Vilmám, és én áldalak. - - Különben is te voltál, a ki mondád, - Hogy megcsókolni a költot szabad; - Szép állitásod, lyányka, teljesítsd hát: - Tedd ajkaimra testvércsókodat! - -(Losoncz.) - - -Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz. - - Hah, börtönöm ajtaja megnyilt, - - Nem börtön-e a hivatal? - - Csókolgat a drága szabadság - Édes tüzes ajkaival. - De lelkem hová lett?... merre, ó lélek, - Szárnyad suhogási merre vivének? - - Mi messze, mi messze röpülsz már, - Végetlen elotted az ut; - Hiába suhanna utánad - A fecske, nyomodba se jut. - El lelkem után a messze világba!... - De vissza mi tart? szív, monddsza, mi bánta? - - Távozni! e gondolat úgy fáj, - Úgy fáj nekem... és mi okért? - Volt itt szeretom, hanem az már - A sírhalom éjibe tért. - És nem vagyok én már senki barátja. - E puszta üres szót lelkem utálja. - - Pajtásaim! értetek a bú; - Elhagyni, fiúk, titeket, - Ez fáj nekem, ez szomorít el, - Ez ver kebelembe sebet... - De nem! mi vigadtunk minden idoben - Igy hát szomorú a bucsú se legyen. - - Föl, czimboraság, vigalomra, - S pogány legyen a vigalom: - A bút kiürült poharakkal - Kegyetlenül üssük agyon, - Hogy, majd ha jön a sor kézszoritásra, - Ot könnyre fakadni senki ne lássa! - -(Pest.) - - - -Az erdei lak. - -(Költoi verseny Kerényi és Tompával.) - Mint a szív az elso szerelemnek titkát, - Rejti a kis kunyhót bérczek koszorúja; - Meg nem árt erotlen szalmafödelének, - Ha dühét a szélvész e vidékre fúja. - - Szalmafödelét beárnyékozza husen - Susogó erdoség rezgo lombozatja, - Min magát a vígan fütyölo rigófaj - És a búsan búgó vadgalamb ringatja. - - Mint a kergetett oz, fut le gyors futással - Kis patak magasról a völgy mélységébe; - Két felol virágok, mint kaczér leánykák, - Kandikálnak a víz fényes tükörébe. - - S a viráglyánykákhoz jonek az imádók, - Égo szenvedélylyel jonek a vadméhek, - S élveznek szerelmet. Hejh, de sok megjárja! - Vízbehullás vége részeg örömének. - - A nap és a szello szánakozva nézi; - Levelet hajít le a szello, számára, - És ha fennul már ez életmento sajkán, - Megszárítja szárnyát a jó nap sugára. - - A hegyek tetoin duzzadó emlokkel - Jár az anyakecske gödölyéi mellett. - Kikerult ettol s a vadméhektol mindig, - Mi a kunyhó kicsiny asztalára kellett. - - S búgó vadgalamb és fütyülo rigófaj - Nem félnek, hogy oket csalják lépvesszore... - Önmagáról tudja e lak népe, milyen - Édes a szabadság tiszta levegoje. - - Nincsen itten rabság, nincsen itten urkény, - Mely parancsolatját mennydörögve adja; - Csak az égiháborúnak zeng koronként - Istentiszteletre buzditó szózatja. - - És az isten jó, o nem soká haragszik; - A dorgáló felhok torkait bezárván, - Újolag mosolyg... a megengesztelodött - Isten mosolygása: tündöklo szivárvány. - -(Eperjes.) - - -Ki a szabadba! - - Ki a szabadba, látni a tavaszt, - Meglátni a természet szinpadát! - Az operákban ki gyönyörködik? - Majd hallhat ott kinn kedves operát. - - A természetnek pompás szinpadán - A primadonna a kis fülmile; - Ki volna, énekesnok! köztetek - Merész: versenyre kelni o vele? - - Megannyi páholy mindenik bokor, - A melyben ulnek ifju ibolyák, - Miként figyelmes hölgyek... hallgatván - A primadonna csattogó dalát. - - És minden hallgat, és minden figyel, - És minden a legforróbb érzelem... - A kosziklák, e vén kritikusok, - Maradnak csak kopáran, hidegen. - -(Eperjes.) - - -A varróleány. - - Varróleány a szeretom, - Azaz hogy én ot szeretem, - Oly fennhangon kiáltja ezt - Vadúl ugrándozó szivem, - Hogy semmi kétség benne. - - Bolondos egy história talán; - De már egyéb nincs hátra: - Szeress te is, te szép varróleány! - - Szép vagy, de szép orczáidat - Az ember addig nézi csak, - A míg nem látja sugarát - Lelked dicso villáminak. - Minden szavad egy villám, - Mely szem fényét ölo szikrákat hány; - Nem ismerem még párod - Az elmésségben, szép varróleány! - - S azonkivul hogy tündökölsz - Az elmésség sugáriban: - Ki oly könnyen megbukhatál, - Erényednek közhíre van. - Elmés vagy, mint az ördög, - S jó, mint az angyal... hogy ne hajtanám - Meg térdeim elotted, - Te szép, elmés, te jó varróleány! - - Meghajtom íme térdemet, - Emelj föl engem szívedig; - Ennél följebb nem vágyok én, - Hisz ott a menny, a hetedik. - Itt várok térdepelve, - Ruházd a »szereto« czimet reám, - Vagy varrd meg szemfedomet, - Ha nem szeretsz, te szép varróleány! - -(Losoncz.) - - -Paripámnak az o színe fakó... - - Paripámnak az o színe fakó, - Szore, mint a vert arany, ragyogó; - Paripámnak az o neve csillag, - Gyors a lába, mint a hullócsillag. - - Hejh szép lovam, hejh jó lovam, fakó! - Hol az egyik lábadról a patkó? - Hadd vigyelek, lovam, a kovácshoz, - Azután majd vígy el a rózsámhoz. - - Hejh, tüzes a kovácsnak a szene, - De tüzesebb rózsámnak a szeme. - Hejh, lágy a vas a kovács szenétol, - Lágyabb szivem a rózsám szemétol. - -(Igló.) - - - -Van a nagy alföldön csárda sok... - - Van a nagy alföldön csárda sok. - Azok között, kiket én tudok, - Legkülönösebb a Betekints - - Ennek széles földön párja nincs. - - Menni akar, de csak duledez, - Mint ivója, kiben sok a szesz! - Födele is félre van csapva, - Mint a részeg ember kalapja. - -(Késmárk.) - - -Egy fiatal iróhoz. - - Üdvezellek ifju pályatárs, - Pályatársam s szeretett barátom! - Egykor én te rólad jósolék, - S jóslatom most teljesedni látom. - - Láttam egykor egy kis felleget, - S megmondtam, hogy ebbol fergeteg lesz. - E kicsiny felhocske te valál, - És most villámterhesen közelgesz. - - Joj és ontsd lelked villámait, - S lángjaikkal gyújtsd föl a világot; - Rendüljön meg a föld, a midon - Mennydörgo jelszódat elkiáltod. - - Hogyha majd villámlasz s mennydörögsz, - Jonek ellened zudúló hangok; - Mert ha nagy az égiháború, - Félre szokták verni a harangot. - - De azért dúl a vihar tovább - Minden félrevert harang daczára. - Igy, barátom, te se hajts ama - Jajveszéklo emberek szavára. - - Ekkép kellett volna nekem is - Tenni sokszor ostromolt pályámon. - Én e tehetetlen hangokat - Figyelemre méltatám. Sajnálom. - - Eh, megtörtént, mit sajnálkozom? - Hadd szorítsam jobbod, ifju bajnok, - Én, ki ilyen rokonszellemu - Pályatárs után már rég sohajtok. - - Fölléptél. Ez engem megujít, - Hogy a sorompók közt ketten állunk. - Most, barátom, küzdjünk, hadd legyen - Gyozedelmünk vagy vitéz halálunk! - -(Pest.) - - - -Piroslik már a fákon a levél... - - Piroslik már a fákon a levél, - Süvölt köztök, süvölt az oszi szél, - Homályos a nap, a mezo deres; - Pásztor, betyár meleg tanyát keres. - - Meleg tanyát a pásztor csak talál, - Vár ott reá kulacs bor, tele tál. - Ha kifogy a kulacs bor s tele tál, - Lágy párnán felesége vele hál. - - Betyár embernek jó tanyája nincs, - Minden felol csörög rá rabbilincs. - Száraz bokorban huzza meg magát, - Átkozza a hus oszi éjszakát. - -(Dömsöd.) - - -Holdvilágos éj. - - A hold az égen egy ezüst lant, - Megannyi húr a sugarak; - A hold ezüst lantján a szellok - Szellemkezekkel játszanak. - - Egy faluhoz közelg a vándor, - Egyúttal költo is talán? - Mert úgy elandalodva csügg a - Holdon s elömlo sugarán. - - Megy, megy tovább a méla vándor, - S eléri végre a falut; - A faluban csend, néma csend van, - Népsége régen elalutt. - - A kántor háza kapujánál - Szép hajadon leány zokog; - Az este hus... o pongyolában... - Reszketnek a gyöngéd tagok. - - A vándor arra ballag és szól: - »Mi lelt, mi lelt, szép hajadon? - Felelj, legszebbik holdsugár te, - Segíthetek-e bajodon? - - Huségtelen kedvest siratsz tán? - Ha én lehetnék kedvesed, - Olyan lennék, hogy a világ még - Nem láta oly huségeset. - - Légy holdvilágom, szép leányka! - S nem bánom: a sors bármit ad; - Legyen örök éj létem... csakhogy - Örökké lássam holdamat!« - - Igy szólt a vándor lelkesedve, - De a leányka nem felel; - Csak áll és némán nehezíti - Kis kendejét könyuivel. - - A hold a kántor szobájába - Sugárait most beveti; - A kántor, a lyány részeg apja, - Benn feleségét döngeti. - -(Hatvan.) - - -Fekete kenyér. - - Miért aggódol, lelkem jó anyám, - Hogy kenyeretek barna, e miatt? - Hisz meglehet: ha nincs idehaza, - Tán fejérebb kenyérrel él fiad. - De semmi az! csak add elém, anyám, - Bármilyen barna is az a kenyér. - Itthonn sokkal jobb ízü én nekem - A fekete, mint máshol a fejér. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Rég veri már a magyart a teremto... - - Rég veri már a magyart a teremto, - Azt sem tudja: milyen lesz a jövendo? - Lesz-e még ezen a földön jó napja? - Örüljön-e, búsuljon-e? nem tudja. - - De ha isten bút adott e nemzetnek, - Azt is adott, mivel a bút ölje meg. - Hol terem több jó bor és több szép leány, - Mint itt belül Magyarország határán? - - Leányt ide, leányt az én ölembe! - Hadd szorítsam két kezemmel szivemre, - Hadd szíjam ki édes lelkét csókommal, - Vessek számot sok keseru bajommal. - - Hát az a bor? hejh, a borral ide már; - Sírja belém piros könnyét a pohár! - Piros könnye tüzes, mint istennyila, - A kialutt életet is meggyujtja. - - Te meg, czigány, húzd rá, majd kifizetem; - De úgy húzd, hogy megrepedjen a szivem, - Repedjen meg örömébe', bujába'... - Igy vigad a magyar ember, hiába! - -(Pest.) - - -Fresco-ritornell. - - Mihelyt megpillantottalak, menyecske, - Bordám alatt ez a kis húsdarab - Ugrálni kezdett, mint sziklán a kecske. - - Azóta mellem folyton égo katlan, - S a láng mindig tovább, tovább harap... - Csak te ne volnál oly meggyujthatatlan! - - Kebled fejérlo, mint az alabastrom, - De búm sötét, mint holmi ócska klastrom, - S csak a halál lesz dúlt szivemre flastrom. - -(Igló.) - - -Líliom Peti... - - Líliom Peti volt ám csak - A derék legény! - Alig akadt volna párja - A föld kerekén. - - Emberül megult o minden - Paripa hátán; - Le nem vetette volna a - Hétfeju sárkány. - - A mennyi bor öt más embert - Döntött volna meg: - Annyi még jó formán meg se - Kottyant Petinek. - - S a hol vele elvágtatott - Gyors paripája, - Majd megveszett a falusi - Lyányság utána. - - De nyakravalója lett a - Hóhér kötele... - Mért? azért, mert Angyal Bandi - Lelke bújt bele. - -(Igló.) - - -Magyarország. - - Te sem termettél ám szakácsnak, - Magyarország, édes hazám! - A sult egy részét nyersen hagynád, - S elégetnéd más oldalán. - Mig egy felol boldog lakóid - Megfúlnak a boség miatt: - Hát más felol meg éhhalállal - Megy sírba sok szegény fiad. - -(Eperjes.) - - -Gyalázatos világ... - - Gyalázatos világ! mit nem gondolsz ki még? - Hogy szívemet sebezd... - De mért panaszlanék? - Hisz a mi megtörtént: mind, mind várhattam ezt. - Az én pályám nem mindennapi pálya, - S ki új utat tör: gaz és tüske várja. - - Uj pályámon paréj, tövis közt gázolok; - De megyek egyaránt, - Bár fájdalmas dolog, - Ha sziszego kigyók mérges fulánkja bánt. - (Az én utamba sok a kígyófészek, - S hogy eltiporjam, én beléje lépek!) - - Jó, hogy sebemre az ég orvosságot ad. - Keblem varázsfüve - A büszke öntudat, - Mely tolem már oly sok fájdalmat elveve. - Ha ez nem volna, a kígyók marása - Eddig szivemnek közepébe ásna. - - Mardossatok csak hát, ti kígyófajzatok! - Eltiprom köztetek, - Kit eltiporhatok, - S a kit nem: azt majd az ido gyilkolja meg; - Mert az ido a jobb lelkek segéde, - Kiáll ezeknek védelmezésére. - - Ido, hu gyámolóm! benned megbízhatom, - Ha úton-útfelen - Sárral dobáltatom... - Ha senki nem lesz is, leszesz te majd velem; - A melyet a szennyes világ dobott rám, - Megtisztitod te majd a sártul orczám! - -(Pest.) - - -Egy hajfürthöz. - - Barna lyányka szép fejérol - Kaptam e hajfürtöt én. - Én s e fürt együtt pihentünk - A leányka kebelén. - - A bucsúnak órájában - Adta emlékül nekem; - A bucsú órája óta - Mindig itt volt szívemen. - - Oh ha nézem e hajfürtöt: - Minden percz eszembe jut, - Melyben a boldogság szárnyán - Mennybe nyílt elottem ut; - - A letunt szerelmi órák - Körülöttem lengenek, - Mint vidám csillagsugáros - Túlvilági szellemek. - - Nézlek, nézlek, drága hajfürt, - Hosszan nézlek tégedet, - A ki üdvem holt idojét - A sírból kivezeted. - - Hosszan függenek te rajtad, - Oh szép hajfürt, e szemek, - Hosszan... hosszan... és... utószor... - Minthogy már... mást szeretek. - -(Pest.) - - - -Falun. - - Király vagyok most minden alkonyon: - A nap pirosló fényt lövel reám, - A nap pirosló búcsusúgara - Biborra festi egyszeru ruhám. - - Gyönyörrel járom estenként a tájt, - Kilépvén a kis házfödél alól; - Porfellegekben a nagy ég alatt - A haza téro nyáj kolompja szól. - - Elandalodva hallom e zenét, - Elandalodva szemlélek körul; - És messze látok, mert mindenfelé - Megmérhetetlen rónaság terul. - - A rónaságnak messze tengerén - Imitt-amott áll egy fa, mint sziget, - S hová imát küld a mohamedán: - Kelet felé ez hosszu árnyat vet. - - Miként csatában a sebzett vitéz, - Elvérzik a nap végre, s elesik; - S mint a dicsoség a vitéz halált, - A napot csillagok s hold követik. - - Körulem éj van, fényes éjszaka; - A csillagfényes éjben méla csend, - Oly csend, hogy szinte vélem hallani, - Mit a holdban szent Dávid lantja zeng. - - A szomszéd tóból a vadlúdakat - Látom csapatban messzeszállani; - Szivembol is föl- és elszállanak - A nagyravágyás, hír vad álmai. - - Feledni kezdem Pestet és zaját, - S jövendom minden büszke terveit; - Jobb lenne élnem, így gondolkodom, - Jobb lenne élnem elfeledve itt. - - A fölmagasztalt nagy nevek között - Ne hangoztassa senki nevemet, - Csak szolom és szántóföldem legyen, - Termok piros bort s fejér kenyeret. - - S midon szolombol s szántóföldemrol - Házamba térek este: hozza be - Majd a piros bort s fejér kenyeret - Piros menyecskének fejér keze. - - S ha a késo halálnak ujjai - A férj és no szemét majd befogák: - Tegyék _egy_ sírba a két aggastyánt - Nem tettetésbol síró unokák. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Képzetem. - - Még mit nem mondanak! - Hogy az én képzetem - Alant jár, magasra - Föl nem röpíthetem. - Lent jár a föld szinén, - Ha ugy tartja kedve, - Sot a föld alá is - Van gyakran sülyedve; - Mint buvár, sülyed a - Mélységek mélyére, - A legmélyebb tenger: - A szív fenekére. - De ha mondom neki: - »Szállj a magasra fel!« - Felszáll s a légben, mint - Pacsírta, énekel! - S ha ekkor biztatom: - »Még följebb, képzetem!« - Vele a sasokat - Rendre megkergetem. - A sas mind elfárad, - De nem fárad o el, - Egy utat kezd a leg- - Magasabb felhovel. - És a felhoknek sem - Társa o sokáig, - Egyenest fölfelé - Tör az ég boltjáig, - És ha ekkor épen - Napfogyatkozás van: - Az elsötétedett - Nap mellett elsuhan, - Elsuhan mellette, - Egyet pillant rája, - S megkerul a napnak - Elveszett pompája. - És az én képzetem - Még ekkor sem pihen, - Hanem a legfelso - Csillagzaton terem, - S ott, hol már megszunik - Az isten világa, - Uj világot alkot - Mindenhatósága. - - - -(Pest.) - - -Búcsu Kun-Szentmiklóstól. - - Szól a kakas innen-onnan - Viradóra. - Kivígadtunk, takarodjunk - Nyugovóra. - Hejh, ennek a mai napnak - Nagy az ára... - T'om: sokáig fáj belé a - - Fáj belé a kezem szára. - - Fáj az én jobb kezem szára - Véghetetlen, - Mert nagyon sok telt palaczkot - Emelgettem. - De ha fáj is a karom, tán - Utójára - Fölbirom még e palaczkot - - E palaczkot... bucsuzásra. - - Ki veled, bor, ki veled, bor, - Az üvegbol! - Tele sírom könnyeimmel - Két szemembol; - De magam sem tudom én, hogy - Majd az benne - Fájdalomnak vagy örömnek - - Vagy örömnek lesz-e könnye? - - Mostanában a keblemnek - Megtelése - Fájdalomnak és örömnek - Vegyülése. - Az örömem onnan ered, - Mert itt voltam; - El kell mennem: innen ered - - Innen ered a fájdalmam. - - Kiskunsági Szentmiklósnak - Ifju népe! - Benyitottál a szivemnek - Közepébe; - Hejh, pedig e szívközép, ez - Szentek szente, - Nem sok ember fordult meg még - - Fordult meg még eddig benne. - - De kinek meg helyet adtam - Egyszer itt benn, - Az ugyan ki soha többé - Nem megy innen. - Ezután ugy nézzetek hát - A szemembe: - Rabok vagytok mindörökre - - Mindörökre a szivembe'! - - Hát közöttetek, ha újra - Visszatérek, - Lesz emléke a barátság - Ünnepének? - Ünnep volt ez, a barátság - Szép ünnepje, - Nem is hiszem, hogy valaki - - Hogy valaki elfeledje. - - Mostanáig itt vígadtunk - Tennap déltül, - Nem csoda hát, ha kissé a - Fejem szédül... - De azért jól tudom ám, hogy - Mit miveltünk? - Ettünk, ittunk, tánczot jártunk - - Tánczot jártunk, énekeltünk. - - Ilyen a magyar mulatság. - Már hiába! - Ha iszik, hát jár a nyelve, - Jár a lába. - Hejh, csak oly gyors lenne honja - Haladása, - Mint lábának, hogyha tánczol - - Hogyha tánczol, a mozgása! - - Hanem hiszen száz szónak is - Egy a vége: - Legyen rajtatok, barátim, - Áldás, béke. - Legyen oly vig mind halálig - A pályátok, - A mily vígak valamennyin - - Valamennyin ma valátok! - - ... Hejh, ha volna osz: elszállna - Már a gólya; - Mennék én is már, ha még egy - Szóm nem vóna. - Kimondjam-e, vagy ne mondjam? - Eh, kimondom; - Mit szóltok rá, mit nem szóltok - - Mit nem szóltok, semmi gondom. - - Amott virít Szentmiklósnak - Egy rózsája... - Hejh csak soha ne is néztem - Volna rája! - Vagy ha már megbuvölt édes - Arczulatja: - Hadd lennék én, a ki otet - - A ki otet leszakasztja! - -(Kun-Szentmiklós.) - - -Három szív története. - -I. - - Volt egy lovag, kinek nem volt hazája, - Mert rajt ütének ellenséges népek, - És pusztulás lett, mit hozának rája - Komor fényében a csaták tüzének. - Komor fényében a csaták tüzének - Piroslott a lovag hos arcza szinte - S piroslott vére, melyet boven önte - Megmentésére a hon életének. - De hasztalan folyt a lovagnak vére; - O megmaradt és honja véget ére. - S a hontalan lett fának eltört ága, - Mit a fáról a fergeteg törött le, - S mit ez most kerget a széles világba. - Midon a felho ott szállott fölötte, - A hol volt a ledöntött hon határa, - Megállott és letérdepelt hantjára, - Hogy könnyeit végso cseppig kisírja - A földre, mely holt nemzetének sírja; - Mert könnye volt egyetlen kincse, melyet - Elvesztett mindenébol még megtarta: - S ezt tékozolni másra nem akarta. - - Megindult és ment tompa búja mellett, - Mely árnyképében ot folyvást kisérte. - Midon kifáradt már a bujdosásban: - Csöndes vidékbe megpihenni tére - Egy idegen nép távol országában. - És gondolá azt is, hogy ot halála, - Ha egy helyen lesz, hamarabb találja; - S ha rá hull a halál fehér virága, - Beteljesulve minden kivánsága. - Ezt várta o a csendes zárt vidéken, - Hová fáradtan megpihenni tére, - S hol élt egy lyányka olyan ifjuszépen, - Hogy a vidéknek vált bámult diszére. - De o a lyányka szépségét nem látta, - Semmit sem látott, csak romját honának; - Nem látta, hogy rá gyakran szállt a lyányka - Tekintetének csillagos világa, - S tekintetei mi lángolók valának! - Igy a leányka napjai folyának, - S arczára halvány liljomot föstének - Gyötrelmei a szólni nem merésnek; - Mert mit mondhatna a fényes lovagnak, - Mit mondhat o, ki, bár eléggé gazdag, - De pórszüloknek egyszeru magzatja? - - És a vidéket még egy ifju lakja; - Szegény fiú, a legszegényebb szolga, - Tengodve éli nyomorú világát, - Kit tán megölne sok fárasztó dolga, - Ha nem láthatná néha a leánykát; - A titkon bámult lyányka láthatása - Fogyó eroje meghozó varázsa. - Fél rá gondolni, hogy kérjen szerelmet - A pór, de gazdag szülok gyermekétol, - O, a kinek ha jut száraz kenyérbol - Egy-két nagyobb falat, sorsán örülhet. - S o mégis boldog, és azzal beéri, - Hogy a leánykát messzirol kiséri. - -II. - - És a lovagnak kondult a nagy óra, - Mely e világból ot egy másba vitte, - A hol bitor kény mennykövit nem szórja - Az ártatlanság népének fölötte. - Letették ot az anyaföld ölébe; - Követ nem tettek a halom fölébe, - Mely pajzsa lett az élet búja ellen... - Miért is volna ko? a lyányka szíve, - Halála által, ko lett, érzéketlen; - S ha nincsen érzés a szív birtokában, - Az ember mit keressen a világban? - Nem volt a lyányka sem sokáig földi: - Lefekvék, honnan senki fel nem költi. - És a szegény, az árva, árva szolga, - Tüntén egyetlen gyönyöruségének, - Az élet terhét hogy viselte volna? - Végét vetette terhes életének. - -III. - - Az éjszakának sírnyitó felében - Fölkél a szolga, és a helyre mégyen, - Hová temették a kedves leánykát; - Akarja látni élte szép bálványát. - De a leánynyal nincs találkozása, - Mert a leány a sírból szinte eljár, - Hogy a lovagnak szellemét meglássa, - S ott vár, ott vár, de szinte hasztalan vár, - Mert a lovag száll messze, messze tájra, - Elszáll megnézni: rab-e még hazája? - -(Pest.) - - -A jó öreg kocsmáros. - - Itt, a honnan messze kell utazni, míg az - Ember hegyet láthat, itt a szép alföldön, - Itten élek én most megelégedéssel, - Mert idom vidáman, boldogságban töltöm. - Falu kocsmájában van az én lakásom; - Csendes kocsma ez, csak néha zajlik éjjel, - Egy jó öreg ember benne a kocsmáros... - Áldja meg az isten mind a két kezével! - - Van szállásom itten s ennem-innom ingyen, - Soha sem volt ennél jobb gondviselésem. - Az ebédre nem kell senkit is megvárnom, - És mindnyájan várnak én rám, hogyha késem. - Csak egyet sajnálok: az öreg kocsmáros - Összekocczan néha jó feleségével; - No de a mint összekocczan, meg is békül... - Áldja meg az isten mind a két kezével! - - Elbeszélünk néha a letünt idokrol. - Hejh, régibb idoi boldogak valának! - Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt, - Alig tudta számát ökrének, lovának. - Pénzét a hitetlen emberek csalása, - Házát a Dunának habjai vitték el; - Igy szegényült el a jó öreg kocsmáros... - Áldja meg az isten mind a két kezével! - - Alkonyúló félben van már élte napja, - S ilyenkor az ember nyugodalmat óhajt, - S o reá, szegényre, a szerencsétlenség, - O reá mostan mért legtöbb gondot és bajt. - Fáradoz napestig, vasárnapja sincsen, - Mindig késon fekszik, mindig idején kel; - Mint sajnálom én e jó öreg kocsmárost... - Áldja meg az isten mind a két kezével! - - Biztatom, hogy majd még jóra fordul sorsa; - O fejét csóválja, nem hisz a szavamnak. - »Úgy van, úgy«, szól késobb: »jóra fordul sorsom, - Mert hisz lábaim már a sír szélén vannak.« - Én elszomorodva borulok nyakába, - S megfürösztöm arczát szemeim könnyével, - Mert az én atyám e jó öreg kocsmáros... - Áldja meg az isten mind a két kezével! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Az utósó ember. - - Mi az fölöttem? ég vagy sírbolt? - Igen, sírbolt, a melyben a föld, - Ez óriás koporsó fekszik. - És ott fejem fölött az a fény - A nap? vagy a sírbolti lámpa? - Igen, sírbolti lámpa, melynek - Bágyadtan pislogó sugára - Sötétségét a síri éjnek - Halvány piros-sárgára festi. - S mily hallgatás!... de, hah, mi zendül - A némaságnak közepette? - Madárszó vagy leánydal? Oh nem! - A férgek rágják a koporsó - Behunyt szemü, hideg lakóit. - Igen, behunyvák a szemek mind, - Melyekben egykor szerelemnek - S gyülölségnek szikrája lángolt, - S a melyekbol oly undorítón - Nézett ki, mint a kéjleányok - A bordélyházak ablakából, - A gog, irigység, elbizottság, - A megvetés, alázatosság. - Behunyvák a szemek, s hideg már - A szív, e kis pokol, a mely száz - Meg száz ördögnek volt tanyája, - Hol a bünök máglyája égett - Kihamvadatlan lángolással. - Hanem már mindeneknek vége, - Alszik már a becsületorzás, - Barát- s honárulás, s egyéb szörny, - S a mely oket nyomban követte, - A lelkiösmeret marása... - De ez nagyon régen halt már meg, - Az újabb kornak nemzedéke - Ismerte ezt csupán hirébol. - - Mindennek vége. Minden alszik. - Becsukva a szem. Hülve a szív. - Csak én magam vagyok még élo - A sírbolt roppant üregében, - S tünodöm, egy vendégre várván, - A késedelmezo halálra. - Halál, mért nem jösz? félsz talán, hogy - Megbirkozom veled s legyozlek? - Ne félj, nem az vagyok, ki voltam, - Ki egykor vakmero kebellel - Daczoltam sorssal és világgal. - Bátran jöhetsz. Meg nem támadlak. - Hagyom magam. Erotelen hang - Leszek. Te szélvész légy. Sodorj el. - -(Pest.) - - -Ifjuság. - - Mondják hidegnyugalmasan - Az öregek: - Szilaj, bolond fiú vagyok, - Csendesb legyek. - Vénség az életnek visszhangja csak, - E tompa hangok meg nem bántanak. - - Szilaj vagyok, igaz; s bolond? - Az is lehet. - Az észt tanácsra nem hivom, - Csak a szivet. - No de fejemnek is hasznát veszem: - Reá bokrétás kalpagom teszem. - - S a szív nem rossz tanácsadó, - Higyétek el. - Az észnél gyakran messzebb lát - Sejtelmivel. - Az ifjú szíve lánglobogva ég; - Világit ez, midon sötét az ég. - - S szolgál a szív nem csak vezér- - Szövétnekul. - Balsors telében életünk - Gyakorta hul. - S az ész miatt akár megfagyhatnánk, - De szívünkben fölmelegit a láng. - - És ne higyétek, csendes öregek, - Hogy tán megárt, - Ha túllobogja is a fiatal - Tuz a határt; - Föl szoktak gyújtani egész mezot, - S lesz égés által ez gyümölcsözobb. - -(Pest.) - - -Imádságom. - - Elkárhozástól félt szegény anyám, - S talán féltése nem alaptalan. - Tart tole - s ebben igazsága van - - Hogy már régóta nem imádkozám. - Imádkozom hát; íme két kezem - Szent áhitattal összekulcsolom. - Hallgass meg engem, égi hatalom, - Hallgass meg engem, édes istenem! - - Adj én nekem... hó, elso a haza. - Hatalmas isten, népem istene!... - De kérni vajon mit is kellene - Hazámért, melynek annyi a baja? - Ezért csak egy, csak egy a kérelem: - Mely így, mint van, már nem sok évet lát, - Teremtsd egészen ujjá e hazát, - Hallgass meg engem, édes istenem! - - És magamért? mit kérjek magamért? - Adj hát nekem szépséges szeretot, - S a melyen majd meglátogassam ot, - Gyors paripát; aztán sok, sok babért... - Nem hogy fejemet ékesítse, nem, - De hogy, ha nem lesz szénám, abrakom, - Csikóm legyen mivel jól tartanom... - Hallgass meg engem, édes istenem! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -A szeretom nyalka gyerek... - - A szeretom nyalka gyerek, - Alája termett a nyereg. - Ha viszi a paripája, - Gyönyöruség nézni rája. - - Gyakran látogat meg engem, - Most is amott jön a lelkem; - Ugy megvágtat paripája, - A négy körmét majd elhányja. - - Öregbiró lyánya, szivem, - Mit kukucsálsz olyan igen? - Mit lesed a szeretomet? - Ugy sem szeret ám o téged. - - - Szállj le kincsem a nyeregbol, - Vedd ki lábad a kengyelbol, - Ereszd meg a terhelodet, - Öleld meg a szeretodet. - - Istenem, be ver a szived, - Mert itt van az enyim mellett. - Szived az én kincses ládám, - Három faluért sem adnám. - - Mulattató, nevetteto, - Ha összejön két szereto; - Elbeszélnek végtelenül, - Magok sem tudják, hogy mirül. - - Jaj de mi zaj van odakint? - Hát biz ott a lovad nyerit. - Hogy elfeledkeztünk róla! - Isten bunünkul ne rója. - - Jól tartottad a lovadat, - De már föl is kantároztad. - Még egy csókot, itt az orczám, - Isten hozzád, kedves rózsám! - - Kedves rózsám, isten hozzád, - Adjon isten arany zablát, - Arany zablát a lovadnak, - Aranyos kedvet magadnak! - -(Duna-Földvár.) - - -Ismerjetek meg! - - Ismerjetek meg végre: ki vagyok? - Álarcz alatt volt mostanáig képem, - De már meguntam én álarczomat, - És azt most ünnepélyesen letépem. - - Olvastátok vidám dalaimat? - Azt gondoljátok, hogy lelkembül írom? - Oh, dalaimban a kedv, nevetés, - Csak olyan ez, mint a virág a síron. - - Kivül a síron nyilik a virág, - S belül a sírban féreg és halott van; - Igy írtam én enyelgo dalokat, - Míg lelkem haldokolt a fájdalomban. - - De többé nem leszek komédiás, - Ki víg pofákat vág a közönségnek, - És odabenn a színfalak között - Arczán kínszenvedés könyui égnek! - - - Oh nem, ez még sem szép határozat!... - Muljék oly gyorsan, a mily gyorsan támadt. - Szenvedjen bár szivem: a víg dalok - Ne szunjenek meg... hátha általok - Kissé vidítom szomorú hazámat. - -(Pest.) - - -Felho és csillag. - - Mikor isten a férfit teremté, - Homlokára szállt sötét ború, - Nem tudom mért? csak hogy e borúból - Lett a felho s égiháború. - - Mikor isten a hölgyet teremté, - Örömében sírva fakadott. - Most is látni ez örömkönnyeknek - Cseppjeit, a sok szép csillagot. - -(Czinkota.) - - -A hutelen barátokhoz. - - Derék fiúk, mint hagyogatnak el!... - Eredjetek csak isten hírivel; - Hagyjátok itt a fát, ti levelek, - A fát, e szívet, melyen függtetek. - Az oszi szél, mely titeket lefú, - Majd elmulik, nem lesz örökkorú; - S ha eljövend ismét a kikelet, - Fog kapni a fa új leveleket. - De tudjátok: többé ki nem virul - Az a levél, mely fájáról lehull. - - - -Én és a nap. - - Bámúlja sok oly epedoleg a holdat, - Ezt a megtestesült sohajt. - Miattam akár kimaradjon örökre, - Nem csüggök én merengve rajt. - - Megtestesülése te érzeteimnek, - Magas, fényes, ho napsugár! - Te vagy szivem öröme, gyönyörüsége, - Érted szemem, lelkem sovár. - - Egymás szeretoi vagyunk mi a nappal; - Mi huséges két szereto! - Ki mondja meg: én melegulök-e tole? - Vagy szívemtol melegszik o? - - És hogyha siromba leuzni fog a sors, - Csak azt az egyet fájlalom, - Hogy majd szeretomet a földnek alatta, - A szép napot, nem láthatom. - - De szabad a holtnak egy óra naponként, - S én arra kérem istenem: - Éjfél idején legyen zárva koporsóm, - S nyiljon meg az délben nekem! - -(Pest.) - - -Búm és örömem. - - Nincsen oly bú, - Mint az én búm. - Oh, ha én busúlok! - Keblem egy oroszlánbarlang, - S szívem benne bárány; - Szaggatják az éhes oroszlánok - Fogaikkal, körmeikkel. - Vérét iszszák, - Csontját rágják - És velojét szíják - E szegény báránynak az - Éhes oroszlánok. - - - Olyan öröm sincs, - Milyen az én örömem. - Oh, mikor én örülök! - Keblem egy édeni kert, - S rózsa e kertbe' szivem. - Napsugarakkal, - Tarka lepékkel - Játszik e rózsa, - S zeng körülötte - A csalogány. - És jön egy angyal, - És leszakítja e rózsát, - S illeti csókkal, - S keblire tuzi, - S véle az égbe röpul. - -(Pest.) - - -Egy asszonyi állathoz. - - Megláttuk egymást és a szerelem - Mindkettonk szívében lobbot vetett. - Fölösleges volt minden vallomás, - Értok a kölcsönös tekintetet. - Alig múlt egy nap, már csókoltalak, - S te visszacsókolál és ölelél. - Te is leány vagy, édes angyalom, - Egy szikrával sem jobb a többinél. - - Miként folyammá no a kis patak, - S miként tengerbe vész el a folyam: - Szerelmem akkép napról-napra nott, - S lett végre tenger, mély, határtalan. - Láttam piruló arczod hajnalán, - Hogy boldogságom napja ujra kél. - Te is leány vagy, édes angyalom, - Egy szikrával sem jobb a többinél. - - Boldogságomnak napja ujra kelt, - Boldogság napja volt égo szived. - A mely szemedbe szállt, s onnan reám - Elolvasztó sugárokat vetett. - Mino boldogság volt, ha háborgó, - Fölindult kebleden pihentetél! - Te is leány vagy, édes angyalom, - Egy szikrával sem jobb a többinél. - - Együttlétünknek végso napja jött, - Tán mindörökre válandók valánk; - De gondolám, nyugtatva magamat: - Vár még egy este boldogsága ránk. - Az este eljött. Épen bál vala, - Te bálba mentél, hozzám nem jövél. - Te is leány vagy, édes angyalom, - Egy szikrával sem jobb a többinél. - -(Igló.) - - -Felsülés. - - Ebédre híttak. Elfogadtam - A meghivást nagy szívesen, - Nem az ebédre nézve, - Hanem mert vettem észre, - Hogy köztünk szép lyány is leszen. - - S volt szép lyány, még pedig milyen szép! - Könnyu lehellet termete, - Fejér egén szemének - Sötétkék napok égtek... - De ez nem tartozik ide. - - Csakhogy szép lyányka volt, nagyon szép, - S én ot tüstént megszeretém. - »Kigyúlt indúlatommal - Ebéd után azonnal - Kirontok!« így elmélkedém. - - Ebéd alatt erosen szítam - A szíverosito italt, - Hogy a nagy pillanatban - Majd annál biztosabban - Vívhassam ki a diadalt. - - De hah, a szíverosito úgy - Megerosíté szívemet, - Hogy, az erobol aztán - Lábamban nem maradván, - Kirontanom nem lehetett. - -(Eperjes.) - - -Gyermekkori barátnémhoz. - - Te vagy? valóban te vagy az? - Vagy e látmány csak képzelet? - Csak képzetemnek tündér délibábja, - A melyben lelkem újra látja - Szép arczod s boldog gyermekségemet? - - Te vagy valóban! ennyire - Csalódás nem megy, nem mehet; - Ismérem én jól e szemek sugárát, - A melylyel glóriába zárád - Hajdanta boldog gyermekségemet. - - A kis leányból hajadon, - A kis fiuból ifju lett; - Jött az ido, mely soha meg nem állott, - S miként a szélvész a virágot, - Elvitte boldog gyermekségemet. - - Azóta tiszta látköröm - Oly gyakran elsötétedett, - S az éjszakában, mely sírként fedett el, - Csak egy csillag volt, a könny, melylyel - Sirattam boldog gyermekségemet. - - Viszontlátásunk ünnepén - Ölelj meg, lyánykám, engemet; - Hagyd elfeledni kínos ifjuságom, - Hagyd karjaidban újra látnom - Ragyogni boldog gyermekségemet! - -(Borjád.) - - - -A négy ökrös szekér. - - Nem Pesten történt, a mit hallotok, - Ott ily regényes dolgok nem történnek. - A társaságnak úri tagjai - Szekérre ültek és azon menének. - Szekéren mentek, de ökörszekéren. - Két pár ökör tevé a fogatot. - Az országúton végig a szekérrel - A négy ökör lassacskán ballagott. - - Világos éj volt. A hold fenn vala; - Halványan járt a megszakadt felhokben. - Miként a bús hölgy, a ki férjinek - Sírhalmát keresi a temetoben. - Kalmár szello járt a szomszéd mezokön, - S vett a füvektol édes illatot. - Az országúton végig a szekérrel - A négy ökör lassacskán ballagott. - - A társaságban én is ott valék, - S valék szomszédja épen Erzsikének, - A társaságnak többi tagjai - Beszélgetének s énekelgetének - Én ábrándoztam s szóltam Erzsikéhez: - »Ne válaszszunk magunknak csillagot?« - Az országúton végig a szekérrel - A négy ökör lassacskán ballagott. - - »Ne válaszszunk magunknak csillagot?« - Szólék én ábrándozva Erzsikéhez, - »A csillag vissza fog vezetni majd - A mult idoknek boldog emlékéhez, - Ha elszakaszt a sors egymástól minket.« - S választottunk magunknak csillagot. - Az országúton végig a szekérrel - A négy ökör lassacskán ballagott. - -(Borjád.) - - -Sírba tették... - - Sírba tették elso szeretomet, - Búm e síréj holdvilága volt. - Uj szerelmem, mint nap, jött ez éjre. - Fölkelt a nap... halványúl a hold. - -(Pest.) - - - -A magyar nemes. - - Oseimnek véres kardja - Fogason függ, rozsda marja, - Rozsda marja, nem ragyog. - Én magyar nemes vagyok! - - Munkátlanság csak az élet. - Van életem, mert henyélek. - A paraszté a dolog. - Én magyar nemes vagyok! - - Jól készítsd paraszt az útat, - Mert hisz a te lovad vontat. - Csak nem járhatok gyalog. - Én magyar nemes vagyok! - - Tán a tudománynak éljek? - A tudósok mind szegények. - Nem irok, nem olvasok. - Én magyar nemes vagyok! - - Van, igaz, egy tudományom, - Ebben párom ritkán látom: - Enni, inni jól tudok. - Én magyar nemes vagyok! - - Milyen jó, hogy nem adózok, - Gazdaságom van, de nem sok. - S van adósságom, de sok. - Én magyar nemes vagyok! - - Mit törodöm a hazával? - A hazának száz bajával, - Majd elmúlnak a bajok. - Én magyar nemes vagyok! - - Osi joggal, osi házban - Éltemet, ha elpipáztam: - Mennybe visznek angyalok. - Én magyar nemes vagyok! - -(Borjád.) - - - -Alku. - - Juhász legény, szegény juhász legény! - Tele pénzzel ez a kövér erszény; - Megveszem a szegénységet toled, - De rá'dásul add a szeretodet. - - »Ha ez a pénz volna csak foglaló, - S még száz ennyi lenne borravaló, - S id'adnák a világot rá'dásnak, - Szeretomet még sem adnám másnak!« - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -S. Zs. kisasszony emlékkönyvébe. - - Méhek s virágok kertednek lakói, - Méhes, virágos kert legyen szived: - Ha nyílik benne szerelem virága, - A barátságnak méhét is bevedd; - Mert jól tudod: szép a virág; azonban - Tavaszszal él csak, és ez oly rövid, - Míg a szerény méh munkálódásából - Megédesíted téli napjaid. - Ha e tanácsom nem lesz sikeretlen: - Engedd, hogy én is méh legyek szivedben. - -(Borjád.) - - -A. B. emlékkönyvébe. - - Kalmáridoket élünk mostanában, - Egy pénzdarabnak nézik a világot, - S ha a világ pénz: a költo mi rajta? - A költo - mondják - hasztalan penész csak. - Pedig a költo a királyi kép a - Világ tallérján... nem, királyi kép sem! - O a tallérnak csengo, tiszta hangja, - Szép szellemrésze a hitvány anyagnak. - - Légy büszke rá, hogy költonek születtél. - -(Vár-Gedo.) - - -M. E. kisasszony emlékkönyvébe. - - Legboldogabb percz életünkben az - (Még nem próbáltam, ámde úgy hiszem), - Ha kedvesünkkel oltárhoz megyünk. - S neked maholnap e sorsod leszen. - Megállítnám, ha volnék Józsue, - Megállítnám itt a napot, idot, - Hogy mindörökké oly boldog lehess, - Mino ekkor lészsz az oltár elott. - -(Pest.) - - -S. K. emlékkönyvébe. - - Vén épület már a világ, - Le, alacsonyra sülyedett. - Ha egyenest jársz: beütöd - A gerendában fejedet. - Hajolj meg, ha a fejtöro - Gerenda ellenedre van... - Én inkább betöröm fejem, - Semhogy meghajtsam derekam! - -(Borjád.) - - -Virágos kert a költo szíve... - - Virágos kert a költo szíve, - De másnak termi a virágokat; - Mig ezeket szétosztogatja, - Önnön magának csak tövis marad. - - És pillangó a költo lelke; - Szegény pillangó! neki megesett: - Addig bolyong a puszta kertben, - Mig összetépik ot a tövisek. - - S a puszta kert s tépett pillangó - Eszébe sem jut senkinek talán, - Midon élvezettel mereng a - Szegény költo martírkoszoruján. - -(Pest.) - - -A zsiványság vége. - - Hej zsiványság, derék szép zsiványság! - A te véged hatalmas mulatság; - Lesz beloled, ugy hord a szerencse, - Száraz fának száradó gyümölcse. - - Hogy kimúlj, szikrát sem fáradsz magad: - Kitekeri a hóhér a nyakad. - Hogy pedig ne láthasd szégyenedet, - Kivájják a varjak szemeidet. - - És mig tested a tánczot úgy járja, - A mint szól a szemek muzsikája: - Mélységében a sátán házának - Lelkeddel az ördögök labdáznak. - -(Pest.) - - -Hegyen ulök... - - Hegyen ulök, búsan nézek le róla, - Mint a boglya tetejérol a gólya. - Lenn a völgyben lassú patak tévedez, - Az én fáradt életemnek képe ez. - - Elfárasztott engemet a szenvedés, - Be sok búm volt, örömem meg be kevés. - Bánatomból egy nagy árvíz lehetne, - Örömem kis sziget lenne csak benne. - - Fenn a hegyen, lenn a völgyben zúg a szél, - Közelget az idojárás osz felé; - Oszszel szép csak a természet én nekem, - A haldokló természetet szeretem. - - Tarka madár nem fütyörész az ágon, - Sárgapiros levél csörög a fákon, - Innen-onnan lehúll a fák levele... - Bár csak én is lehullanék o vele! - - Holtom után vajon mi lesz belolem? - Vadfa lenni szeretnék az erdoben; - Ott lenne az én számomra jó tanya, - Egész világ engem ott nem bántana. - - Szeretném, ha vadfa lennék erdoben, - Még inkább: ha tuzvész lenne belolem; - Elégetném ezt az egész világot, - Mely engemet mindörökké csak bántott. - -(Pest.) - - -Forrás és folyam. - - Szelid a forrás habja, s dalai - Beillenének csengetyu szavának. - Ilyen szelídek és csengok valának - Ifjúságomnak elso hangjai. - - Akkor kedélyem a forrás vala, - Mosolygó tükre a szép mennyországnak, - Nap, csillagok s hold beleláthatának. - Szivem volt a forrás víg, fris hala. - - De a kis forrás most már nagy folyam, - Csengo szavát s nyugalmát elvesztette. - Vészek kergetnek vészeket fölötte, - S belé a mennynek nézni hasztalan. - - Ne nézz beléje, oh menny, hasztalan! - Magad most benne ugy sem láthatod meg, - Mert az csatáitól a fergetegnek - Mind fenekiglen fölforgatva van. - - És mit jelent e vérfolt a vizen, - E vérfolt a haboknak közepette?... - Horgát a vad világ beléd ütötte, - Te vérzel, árva hal, szegény szivem! - -(Pest.) - - -Örök ölelkezés. - - A téren kettos sírhalom van, - Fölöttök egy-egy zöld bokor; - Egymásra hajlanak, miként ha - Két szereto szív összeforr. - - Igen, két szereto szív szálla - Pihenni e két domb alá, - Midon a háborgó életnek - Kemény harczát kiharczolá. - - Egymás mellé temetteték a - Hu szeretok itt magokat, - Hogy egyesulve legyenek, mint - A földön, úgy a föld alatt. - - És egyesulve maradának, - Mely a sírhalmokon növe, - A két ölelkezo bokorfa - A két szerelmes szelleme. - -(Pest.) - - -A hazáról. - - Lement a nap. De csillagok - Nem jöttenek. Sötét az ég. - Közel s távolban semmi fény nincs, - Csak mécsvilágom s honszerelmem ég. - - Szép csillag a honszeretet, - Gyönyörüségesen ragyog. - Szegény hazám, szegény hazám te, - Neked kevés van ilyen csillagod. - - Mécsemnek lángja mint lobog! - Mitol lobog? mi lengeti? - Éjfélt ütött. Ti lengtek itten - Mécsem körül, ti népem osei! - - Mintha nap volna mindenik, - Oly tündöklok e szellemek, - Tündöklok, mert hisz a dicsoség - Sugármezébe öltözködtenek. - - Ne nézz osidre, oh magyar, - Ki most sötétségben vagy itt, - Ne nézz osidre, e napokra... - Szemeid gyöngék... a napfény megvakit. - - Hazám dicso nagy osei, - Ti földetrázó viharok! - Ti egykoron a porba omlott - Európa homlokán tomboltatok. - - Oh nagy volt hajdan a magyar, - Nagy volt hatalma, birtoka; - Magyar tenger vizében húnyt el - Éjszak, kelet s dél hullócsillaga. - - Csak hogy rég volt, midon magyar - Fejekre termett a babér; - A képzelet sebes szárnyú sas, - Elfárad mégis, mire oda ér. - - Oly rég elhervadt a babér - A magyaroknak homlokán, - Hazám, oly rég voltál te nagy, hogy - Nagyságod híre csak mese talán. - - Már rég nem sírtam, s íme most - Pillámon egy könny rengedez. - Magyar nép, vajon hajnalodnak - Vagy alkonyodnak harmatcseppje ez? - - Magyar dicsoség, mi valál? - Hullócsillag? mely tündökölt, - Aztán lehullott a magasból - És mindörökre elnyelé a föld. - - Vagy üstökös vagy, oh magyar - Dicsoség! mely jött s távozék, - Hogy századok multával ujra - Lássák fényét a népek s rettegjék? - -(Pest.) - - - -A költo s a szolovesszo. - - Semmi vágyam, semmi kedvem - A borostyánkoszorúhoz! - Magyarország szép leányi, - Szolovesszo-koszorúval - Koszorúzzatok meg engem, - Mert a szolovesszo és a - Költo sorsa oly hasonló. - Költo és a szolovesszo - A világnak adja lelkét. - - Szolovesszo lelke a bor, - A költonek lelke a dal. - Lelkünket ha általadtuk - Borban, dalban a világnak: - Elhervadunk, elenyészünk. - És midon már elenyésztünk: - Lelkeink, a bor s dal mellett - Vigad a világ! - - - - - -(Borjád.) - - -A jegygyüru. - - »Isméred e gyürut? - Aranymives barátom!« - - 'Ismérem jól, uram, - E gyurut én csináltam; - - Azt is tudom: kinek - Számára készíttetted? - Az szép leányka volt, - És aztán hitvesed lett.' - - - »Igen, szép lyányka volt, - És aztán hitvesem lett. - De megszegé hitét - S mással kötött szerelmet. - - E gyurü rosz helyen - Volt ujján; visszavettem. - Legdrágább kincsem ez, - Jobb helyre kell hát tennem. - - Ezennel önts golyót - E gyurübol, barátom!... - ... Fegyverbe töltöm azt, - S szivem, beléd bocsátom.« - -(Pest.) - - -Szép vidéknek szépséges leánya... - - Szép vidéknek szépséges leánya! - Eszem azt a gyönyörü szemed - - Gyönyöru? nem! csak azért sem az, mert - Hazugságban hagytál engemet. - - Hányszor mondtam, hányszor irtam én meg, - Hogy már láttam tiszta kék eget! - S ez hazugság, mert nem láttam addig, - Mig nem láttam a te szemedet. - - Vetted észre? mily hosszan merengtem - S milyen áhitattal szemeden? - Áhitattal függtem rajta, mint a - Haldokló szent a feszuleten. - - S te valóban megváltóm lehetnél, - Mindazáltal nem halnál te meg: - Holt, hideg fán nem függnél... ölelned - Kéne élo, égo keblemet... - - Mit beszélek? mit mondtam?... szerelmet - Toled én nem, oh, nem várhatok! - Szerelemmel a szegény költore - Áldást hozni melyik lyányka fog? - - Mert szegénynek alkotá az isten - A költot, s tán rendén is van ez: - Tarka, pompás toll nem ékesíti - A madárt sem, a mely zengedez. - - Igy a költo egyszeruségében - Képes-e lyányt meghódítani? - Tündökölni vágynak a leányok - S méltán... ok a föld csillagjai. - - Te, leányka, az én csillagom vagy, - S tolem senki nem tilthatja meg: - Ha keblemre nem tuzhetlek is, hogy - Szemeimmel ne kisérjelek. - - Fog kisérni szemeim világa, - Fog kisérni vándorútamon. - A távolból ha nem melegítesz: - Legalább nézz rám, szép csillagom! - -(Pest.) - - -Megteremtéd lelkem új világát... - - Megteremtéd lelkem új világát, - Szerelem dicso világa ez! - Hálából e szív, örök tüzével, - Istenséged szent oltára lesz. - - Oh leányka, ha te nem szeretsz is, - Engedd meg, hogy szerethesselek, - Mert különben köztem s a világ közt - Megszakadnak minden kötelek. - - Vad, sötét föld keblem birodalma, - Fejedelme gyulölo harag, - Harczban állok a nagy mindenséggel - - Szeretetre csak képed marad. - - Képed a fény, az egyetlen egy fény, - Mely keblemnek éjjelébe jár, - Mint a rabhoz, földalatti börtön - Kisded ablakán, a napsugár. - - Én szeretlek! bár tudom: mily rém a - Nem viszonzott szerelem baja; - De kit annyi rém gyötör, szivemnek - Könnyü lesz ezt is megszoknia. - - Nem viszonzott szerelem keserve! - Türelemmel hordom terhedet, - Mint az istenember a keresztfát, - Melyen aztán megfeszíttetett. - -(Pest.) - - -Éj van... - - Éj van, csend és nyugalomnak éje, - A magas menny holdas, csillagos; - Szoke gyermek, kék szemu kökényfa, - Drágagyöngyöm! mit csinálsz te most? - - Engem édes álmak környekeznek, - De nem alszom, ébren álmodom. - Minden álmam egy fényes királyság, - S koronája te vagy angyalom! - - Beh szeretném most, ha lopni tudnék, - A lopás bármily rút lelki folt! - Meglopnám az álmak kincstárát, hogy - Gazdagitsam a szegény valót. - -(Pest.) - - -Félre mostan... - - Félre mostan, hagyjatok magamra, - Hagyjatok, ti régi czimborák! - Nem látjátok, hogy mi lett belolem? - Czímerem most rózsa s nem borág. - - Szerelemnek katonája lettem... - A lant, a dal töltött fegyverem, - Töltés benne forró érzeményem, - Boldog én! ha a csatát nyerem. - - Oh, ha nyernék, istenem, ha nyernék... - Tündérország, mely elottem áll; - Sikerüljön ezt bevennem: akkor - Én leendek a tündérkirály! - -(Pest.) - - -Ablakodból hogyha... - - Ablakodból hogyha kitekintesz: - Kertet látsz csak, kertet és eget. - (Adja isten, hogy legyen hasonló - E látványhoz teljes életed!) - - Képzelem: mily boldog vagy, leányka, - Hogy köruled ilyen kert virit. - Jaj, de e kert sokkal boldogabb még, - Mert beléje néznek szemeid. - -(Gödöllo.) - - -Nála voltam... - - Nála voltam, a kedves leánynál, - Nála voltam, ismét eljövék. - Honn vagyok... honn? nem tudom. Szédülök. - Kereng velem a föld és az ég. - - Oh, mi szép, mi jó vagy te, leányka, - Szép és jó s oly lelkes honleány! - Te hazám leglelkesebb leánya, - Te hazám nemtoje vagy talán. - - Lyányka, neked költot kell szeretned, - Más nem méltó birni tégedet, - Nem méltó más erre, mert hazát ugy, - Mint a költo, senki nem szeret. - - Mit tegyek? szólj, üdvem gyöngyvirága, - Mit tegyek? hogy megnyerhesselek. - Kész vagyok, kész mindent elkövetni, - Mindent, hogy megérdemeljelek. - - De ha semmit nem tennék is, lyányka, - Érdemetlen nem vagyok reád: - Szerelemért csupán szerelem kell, - S én szeretlek, mint te a hazát! - -(Pest.) - - -Vasárnap volt... - - Vasárnap volt. Nem felejtem én el - E napot. Lenn a kertben valánk. - Néztelek... te bokrétát kötöttél. - A nap jó kedvvel mosolyga ránk. - - És midon elkészült a bokréta, - Általadtad, - oh, meglepetés! - - Általadtad azt nekem, leányka... - E gyönyörre minden szó kevés! - - Általadtad nekem a bokrétát, - Most is itt van az szivem felett; - S ha fölhajtod egykor szemfedomet, - Akkor is még szivemen leled. - - Higy nekem, hogy szívem és bokrétád - Egy idoben, együtt hamvad el... - Milyen édesen fog majd pihenni - O alatta e fáradt kebel! - - S a mig élek, addig paizsom lesz. - Oly szükséges nekem a paizs! - Most merészen állok ki, ha mingyárt - Az egész föld ostromolna is. - - Rágalom, gúny, ármány, balszerencse - Szórhatnak rám millió nyilat: - Szánakozva nézem ellenségim - E tündér virágpaizs alatt. - -(Buda.) - - -Drága orvos úr... - - »Drága orvos úr!« szólék eszemhez, - »Látogassa meg csak szívemet; - Látogassa meg, kérem... roszul van... - És gyógyitsa ki, ha még lehet. - - Nagy bizalma van szivemnek önben, - Mert ön már többször segíte rajt. - De siessen, kérem, csak siessen, - Még talán eluzheti a bajt.« - - És az ész, ez a jó háziorvos, - Nem késett, hanem lesietett; - És megrémült és fejét csóválta, - Meglátván a vérzo beteget; - - S igy kiálta föl: »Fiatal ember, - Mit cselekszik ön, az istenért? - Sebe mélyebb s szélesb a Dunánál - - Mért is nem vigyáz magára, mért? - - De legyünk csak egy kis türelemmel, - Még talán... talán segithetek.« - Szóla, és a sebet megvizsgálván, - Abba balzsamot csepegtetett. - - »Ah!« felelt a szív, »ön a reménynek - Balzsamát használja?... hagyjon föl... - Kínom szörnyü... gyógyuljak, vagy haljak!... - A reménység sem gyógyit, sem öl.« - -(Pest.) - - -Hol van oly nagy pusztaság... - - Hol van oly nagy pusztaság, mint keblem? - Oh, e puszta oly határtalan! - Jobbra, balra terméketlen föld, csak - Közepében egy élofa van. - - S hol van olyan nagy élofa, mint ez? - Árnyat az egész világra vet! - Tudjátok: mi e roppant fa keblem - Pusztájában?... ez a gyulölet. - - El fog dolni e világborító - Fa, ha majd egy órjás megjelen. - E világborító fát eldönto - Óriás a boldog szerelem. - -(Pest.) - - -No szerelmem... - - No szerelmem, egyre no, pedig már - Végtelen tengerré árada. - És a mint no: szaporodik benne - A szörnyeknek rémes tábora. - - És ha benne a rémek mozognak, - És ha rajta szélvész vágtatott: - Föl az égre csap szilaj hulláma, - S lemos onnan minden csillagot. - - És mi kelti e vihart?... az eszme: - Ha te, lyányka, nem lennél enyém! - Iszonyú ez éj és e sötétség - S villám benne égo agyvelom. - - Oh, az ily percz helyett egy öröklét - A pokolban áldás volna rám!... - - Múl a vész, a tenger csendesül, ha - Ezt az eszmét elzavarhatám. - - Csendesul a tenger és lesímul, - És a tengerpartra lépek én, - S ott remények erdejében járok; - Oh, mi szép zöld erdo a remény! - - A remények szép zöld erdejében - Két galamb ül s búg egy ág felett, - S én, lyánykám, azt gondolom: jövoben - E galambpár én leszek veled! - -(Pest.) - - -Meg ne ítélj... - - Meg ne ítélj a találkozásról, - Mely közöttünk a legelso volt! - Mint magát ekkor viselte nyelvem: - Az nem mindig olyan néma, holt. - - Ajkaimról hallhatják gyakorta - A beszéd megáradt folyamát, - S közbe-közbe tréfa úszik árján, - Mint enyelgo csónakos-család. - - De midon te véled összejöttem, - Ajkamon szó, hang meg nem jelent. - Fergeteg ha van keletkezoben: - Megelozi temetoi csend. - - Fergeteg volt itt keletkezoben, - Fergetegre készült kebelem, - S az kitört már... ontja villámlását, - Mennydörgését a vad szerelem. - - Zúg, süvölt és szaggat és ront és bont - Bennem a föllázadt fergeteg... - De turöm; tán egykor, mint szivárványt, - Látom majd viszonszerelmedet. - -(Pest.) - - -Voltak sokkal jelesebbek... - - Voltak sokkal jelesebbek, mint én, - Hírök még is elfelejtve már. - Hát ti rátok, dalaim, ti rátok - A jövendoben vajon mi vár? - - Éltek-e ti még akkor, midon már - Én fölöttem fuvek lengenek? - Ugy, miként a lantnak húrja, mely, ha - Elszakad, még aztán is zeneg. - - Nem bánom, ha, a mit eddig irtam, - Nem bánom, ha mind az elenyész; - Csak a mit te hozzád írok, lyányka, - Ezt ne bántsa elmulási vész. - - S én hiszem, hogy ezt ido nem bántja: - Szent lesz minden hozzád írt dalom, - Mert hisz azok a mennybol erednek, - Kék szemedbol, szoke angyalom! - -(Pest.) - - -Vadonerdo a világ... - - Vadonerdo a világ körulem, - Oly sötét, oly éktelen vadon! - Benne járok én, elfáradt vándor; - Éj van és az útat nem tudom. - - Egy kicsiny fény rezg amott elottem - Ágak-bogak gyér nyilásin át; - Te vagy az, te szeretett leányka, - Követem fényednek sugarát. - - Vajon e fény mécsvilág-e - a hol - Nyughatom majd - egy csöndes tanyán? - Vagy csalóka bolygótuz csak, a mely - Temetobe... sírba visz talán? - -(Pest.) - - -Nincs jogom, hogy... - - Nincs jogom, hogy féltselek, leányka, - Mert hiszen nem is vagy még enyém; - Néha még is szerelemféltés, e - Legborzasztóbb mennyko üt belém. - - Elsötétül a világ ilyenkor... - Elsötétül? nem, sot meggyulad... - Végitélet van... az alkotó az - Angyalokkal trombitát fuvat. - - Harsog az arkangyal trombitája... - Agyvelom reng... szerteszét szakad... - Mert reám igy dörg le az itélet: - A te sorsod örök kárhozat! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Száz alakba... - - Száz alakba öltözik szerelmem, - Száz alakban képzel tégedet. - Majd sziget vagy s vívó szenvedélyem - Mint szilaj folyam fut körüled. - - Máskor ismét, édes kedvesem, hogy - Szentegyház vagy, én azt gondolom, - És szerelmem mint repkény huzódik - Fölfelé a szentegyház-falon. - - Néha gazdag útas vagy s szerelmem - Mint az útonálló megrohan, - Néha meg mint jámbor alamizsnás - Lép elédbe alázatosan. - - Majd a Kárpát vagy, s én ott a felho, - S mennydörgéssel ostromlom szived. - Majd meg rózsalomb vagy, s én köruled - Csalogányként zengek éneket. - - Im, szerelmem ekkép változik, de - Soha meg nem szunik, mindig él, - S nem gyöngül, ha néha szelidebb is... - Gyakran csendes a folyó, de mély! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Megvallom, hogy... - - Megvallom, hogy én az iskolában - Rest tanúló voltam, szörnyü rest. - Légy tanítóm, jó leányka, toled - Majd tanúlok édesörömest. - - S okvetetlen toled kell tanulnom, - A mit mostan tudni akarok. - Nem tanulják azt az iskolában, - Nem tudják azt a professorok. - - Nos, leányka, lészsz-e hát tanítóm? - Kell-e tolem a professorság? - Azt szeretném én csak megtanulni: - Mit tesz az a szó, hogy »boldogság«? - - Nem kerul ám sok fáradságodba, - Ne gondold; csak egy kis perczig vársz... - Szólnod sem kell... minek?... egy tekintet - Mindent oly szépen megmagyaráz. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Álmaimban gyakran... - - Álmaimban gyakran látogatsz meg, - Életemnek legszebb álma te! - Onnan van, mert rajzolásit elmém - Minden este véled végzi be. - - Te vagy elmém végso gondolatja, - Mielott bezárkozik szemem. - Igy az égen, mielott az éj jön, - A szép alkony mindig ott terem. - - Hejh, leányka, akarod-e tudni: - Álmaimnak foglalatja mi? - Rövid az, de oly szép!... látlak téged - Szerelemmel rám mosolygani. - - Ha ez igy van, mint álmodni szoktam, - Ha szeretsz tán engem, oh leány! - Add tudtomra, kérlek, hogy ne légyen - Boldogságom álomkép csupán. - - De ha nincs igy, oh, ha nem szeretsz, s tán - Kebled értem soha nem hevül: - Akkor... akkor legjobb lesz alunnom - És álmodnom véghetetlenül. - - Kérem istent, hogy ne ébreszszen föl - Az itéletkor se engemet; - Jobb itt lenn csak álmodnom, hogy bírlak, - Mint a mennyben lennem nélküled! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Szerelemnek lobogója... - - Szerelemnek lobogója szívem, - Érte két szellem viaskodik; - Rémes a harcz és mindennap eltart - Kora regtol késo alkonyig. - - Egyik szellem, hófehér ruhába - Öltözködve, a vidám remény; - Másik szellem a mogorva kétség, - Öltözködve hollófeketén. - - Egyre vínak, és nem tudhatom még: - Gyozedelmes melyikök lehet? - Attól tartok, hogy kettészakítják - E szerelmi zászlót, szívemet! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Alacsony kis ház... - - Alacsony kis ház az én lakásom: - A tiéd magas, nagy palota - Jaj nekem, jaj én nekem, leányka, - Nem emelkedhetem én oda... - - De miért ne egyesülhetnénk mi? - Én hozzám le mért ne hajlanál? - Le a völgybe tér a hegy patakja, - S az égrol a nap a földre száll. - - Igy, mint a nap földre száll az égrol, - És a völgybe hegyrol a patak: - Palotádból, lelkem szép galambja, - Szállj le hozzám, hogy birhassalak! - - Én hiszem, hogy boldogabb lennél te - Itt lenn nálam, mintsem odafenn. - A magasban huvös levego van, - A tavasz legszebb a völgyeken. - - Szép tavasz vár, ha lejösz, leányka, - Szerelemnek ékes tavasza; - Nem mulandó e tavasz viránya, - Mint az, melyet a május hoza. - - A mezokre jo az osz és hervaszt, - A hol látja a virágokat. - Titkos, rejtett kert szivem szerelme, - A hervasztó osz rá nem akad. - - Kell-e e kert, lyányka, és lejosz-e - Hajlékomba?... szuk s kicsinke bár: - Oh azért megférünk benne ketten, - Mint fészkében a páros madár. - - Joj le, lyányka, nem törodöm azzal, - Ha ott hagyod minden ékszered... - Mért is volna rajtad ékszer? úgy is - Elhomályosítja azt szived. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mihelyest megláttalak... - - Mihelyest megláttalak, leányka, - Én azonnal megszerettelek. - Látásodkor ugy jártam, mint a fa, - A melyet a villám gyujta meg. - - Fa valék én, egy kiszáradott fa, - Melynek lombja szertehulla rég. - Most örulök rajta, hogy az voltam, - Mert a száraz fa legjobban ég. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Lyányka, mikor... - - Lyányka, mikor úgy együtt sétáltunk, - Én nem szóltam és te hallgatál. - Hejh! ha tudnám, be sokért nem adnám, - Hogy te ekkor min gondolkozál? - - Én csak ilyenféléket gondoltam, - Hogy... izé... bizony már nem tudom: - Mit gondoltam? - csak hogy volt temérdek - Gyönyöruséges gondolatom. - - Minden eszmém tündércsengetyu volt, - Mely bubájosan csilingele, - Bájosan... de némely'k olyan búsan, - Hogy szivem majd megrepedt bele! - -(Pest.) - - -A világtól elvonulva... - - A világtól elvonulva élni - Egy csöndes kis házfödél alatt, - Elvonulva, lyányka, véled élni... - Oh mily szép, mily édes gondolat! - - Itt szeretném hagyni a világot, - Mely ugy sem más, mint egy csatatér. - Harczolunk s mi harczaink jutalma? - Legfölebb is tán egy kis babér. - - És ezért küzködjem én örökké? - S megvagdalni hagyjam lelkemet? - A babér csak elfödi sebünket, - Elfödi, de nem gyógyítja meg. - - Tedd kezembe kezedet, leányka, - S a hová vezetsz: megyek veled; - Oh de messze menjünk, hogy ne lássam - Távolról se a csatahelyet. - - Messze menjünk és sebes léptekkel, - Hogy minket ne érjen majd utol - Mult idom emléke, e madár, mely - Harczaimról oly búsan dalol. - -(Pest.) - - -A mióta szerelembe... - - A mióta szerelembe estem, - Igazán, hogy féleszu vagyok. - Szemkötosdit játszanak fejemben - S falnak mennek a gondolatok. - - Nem csoda, ha olyasmit teszek, mit - Józanon tolem nem láttatok, - A mit szinte szégyenlek kivallni: - A tükörbe is pillantgatok. - - Reggel sokszor jó estét kivánok, - És jó reggelt, hogyha este van. - Isten hozott! mondom a menonek, - S annak, a ki jo: élj boldogan! - - Tollam gyakran a porzóba mártom, - A tintát meg porzónak veszem. - S mindez hagyján! de mikor szájamba - A szivar tüzes végét teszem... - - Erre aztán elmondhatni ám, hogy - Valóságos szerelem sebe. - Te miattad kaptam, lyányka... illo - Volna, hogy csókod gyógyítsa be! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Soha sem volt az szerelmes... - - Soha sem volt az szerelmes, a ki - Mondja, hogy rabság a szerelem. - Szárnyat ád o, és nem rabbilincset, - Szárnyat ád o... azt adott nekem. - - S a madárnak nincsen olyan szárnya, - Mint minot a szerelem növeszt. - El sem kezdem oly parányisággal, - Mint a föld, hogy átröpüljem ezt. - - Szállok én az angyalok kertébe, - Föl az égre, pillantás alatt, - S koszorúba fuzöm ott e kertnek - Lángrózsáit, a csillagokat. - - Majd ez égi fény borít el, majd az - Alvilágnak éjszakája föd... - Szállok és egy pillanatban látok - Istent s mennyet, poklot s ördögöt. - - Nincsen itt tér, nincsen itt idoköz, - Hogyha szárnyam fölkerekedik; - A világnak megteremtésétol - Szállok a végso itéletig. - - S így ha mennyet és poklot bejárok: - A pokolban a mi gyötrelem - És a mennyben a mi üdvösség van, - Egy perczben mindazt átérezem. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -A bokrétát, melyet... - - A bokrétát, melyet nekem adtál, - Háromszin szalaggal kötted át, - Szereted a hazának színeit, - Lyányka, mert szereted a hazát. - - Adok én is három színt cserébe: - A zöld színnek vedd reményimet, - A fehérnek halovány orczámat, - A pirosnak vérzo szívemet. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Fa leszek, ha... - - Fa leszek, ha fának vagy virága. - Ha harmat vagy: én virág leszek. - Harmat leszek, ha te napsugár vagy... - Csak hogy lényink egyesüljenek. - - Ha, leányka, te vagy a mennyország, - Akkor én csillaggá változom. - Ha, leányka, te vagy a pokol: (hogy - Egyesüljünk) én elkárhozom. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Oszi reggel járok... - - Oszi reggel járok a szabadban, - De hiába nézek szerteszét; - Surü ködnek fátyolában a táj, - A toronynak látni csak hegyét. - - A természet elhagyott szentegyház; - Nincsen benne buzgó népe már: - A virágok... s hallgat orgonája, - Hallgat a sok énekes madár. - - A természet néma szentegyháza - Fölzajlik még egyszer az idén - - A tavasznak mintegy viszhangjául - - A szüretnek megjövetelén. - - A szüret víg, kellemes mulatság. - Gyakran ekkép sóhajtott szivem: - Be szeretnék én is szüretelni, - Mért nincs nekem is szolohegyem?... - - Most beérném egyetlen gerezddel, - Egy egész szolohegy nem epeszt; - Hejh, beérném én veled, leányka, - Te legszebb, legédesebb gerezd! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Háborúval álmodám... - - Háborúval álmodám az éjjel, - Háborúba hítták a magyart; - Fölhivó jelül, mint hajdanában, - Országszerte járt a véres kard. - - S fölriadt a véres kard láttára, - A kinek csak egy csepp vére volt. - A szabadság drága koszorúja, - Nem hitvány pénz volt a harczi zsold. - - Épen e nap volt menyegzonk napja, - Az enyém, leányka, s a tiéd; - S én, hogy haljak a honért, elhagytam - Házasságunk elso éjjelét. - - Úgy-e, lyányka, a menyegzo napján - Menni és meghalni, szörnyü vég? - És mégis, ha rá kerülne a sor, - Ugy tennék, mint álmomban tevék. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Életem most... - - Életem most egyetlen kivánság: - Megnyerhetni, lyányka, szívedet! - Néha mégis csaknem azt ohajtom: - Vajha ne szeretnél engemet. - - Azt hiszem, hogy sorsom a tiéddel - Összekötni vétek volna tán; - Az enyém oly boldogtalan, oly bús, - A tiéd oly boldog, oly vidám! - - Berekeszszem a szelíd galambot - Vérszomjas vadállatok közé? - Tengerekre, vészes tengerekre - A kicsiny sajkát vezessem-é? - - Nem járnál-e ugy mellettem, lyányka, - Mint ott a galamb s a sajka jár? - Megbirnád-e a balsorsot? melyet - Én megbírok, mert megszoktam már... - - Csak szeress te engemet, leányka, - Szenvedésim tudni sem fogod. - Nem borúl el soha én miattam, - Nem borúl el fényes homlokod. - - Megkiméllek bánatomtól téged, - Mint a föld a napot, kedvesét. - Víg, derült o, s ha lenyugszik a nap: - Akkor lesz csak szomorú, sötét. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -A letarlott... - - A letarlott, megsárgult vidéken - Szomorúan ul az oszi köd... - Mult idomnek szomorú emléke - Oszi ködként ült szívem fölött. - - Feljön a nap fényes arczulatja - És eloszlik a szomoru köd... - Fényes arczod megláttam, leányka, - S világosság lett szívem fölött. - - Oh de, lyányka, ugy ne tégy, mint a nap, - Mely azért veré el a ködöt, - Csak azért, hogy tisztán lássék: milyen - Hervadás van a világ fölött. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Elnémult a fergeteg... - - Elnémult a fergeteg süvölto - Hárfájának zordon éneke. - Nyúgott a táj, mint az arcz, mely küzdött - A halállal s már kiszenvede. - - Oly szelid, szép oszi délután van! - Itt-ott látni csak kis felleget; - A viharból ugy maradt meg ez, mint - Bús idokbol az emlékezet. - - A faluknak bádog tornyait a - Nap sugári megaranyozák; - Délibábok távol tengerében - Mint hajók lebegnek a tanyák. - - Áttekintek a nagy láthatáron, - Rónaság ez, völgy- és hegytelen. - Szívem is most ily végetlen róna... - Nincsen benne más, csak szerelem. - - Szívem olyan tele szerelemmel, - Hogy terhétol csaknem elesik. - Ugy vagyok, mint a fa, melynek ága - Alig birja dús gyümölcseit. - - Szívem így, megtelve szerelemmel, - Egy pohár, a mely csordultig áll... - Drága bor!... s ha a lyány porba önti? - Kár lesz... inkább idd ki te, halál! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Arczképemmel... - - Arczképemmel, lelkem arczképével - Ajándékozlak meg tégedet. - Nem bánom, ha senkinek sem tetszik, - Csak neked tessék, lyánykám, neked! - - Lelkem egy könyv, a mely mindig nyitva, - Olvashatja, ki mellette jár. - Olvassák is - a sok forgatásban - Össze is van az szaggatva már. - - Lelkem gyurü, egy aczélgyurü; de - Láthatsz benne drágaköveket. - Legnagyobb, legszebb ezen kövek közt - Egy gyémánt, a tiszta becsület. - - Lelkem oszlop, egy kosziklaoszlop, - Mely soha meg nem rendíttetett, - Nem reszket... csak egy, csak egy esetben: - Hogyha rá száll szép tekinteted. - - Lelkem felho, egy haragvó felho, - Gyakran ontja a villámokat; - De, leányka, te ne félj! - a villám - Tölgyeket sujt, nem virágokat. - - Lelkem Illés próféta, a mennybe - Száll a dicsoség lángszekerén... - Híj öledbe, lyányka, s lángszekérrol - És mennyországról lemondok én! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Ha az isten... - - Ha az isten ekkép szólna hozzám: - »Fiam, én neked megengedem, - Hogy ugy halj meg, mint magadnak tetszik«, - Erre kérnem akkor istenem: - - Legyen osz, de szép, szelíd, derült osz, - Sárga lombon fényes napsugár; - Sárga lomb közt zengje végdalát egy - A tavasztól elmaradt madár. - - S valamint az oszi természetre - A halál jön észrevétlenül: - Én reám is igy jojön... csak akkor - Vegyem észre, ha mellettem ül. - - Ekkor, mint a lombon a madárka, - Zengjem én is el végdalomat - Buvös hangon, mely le a sziveknek - Fenekére s föl az égbe hat. - - És ha vége a varázséneknek: - Ajkaimat egy csók zárja be, - A te csókod, szoke szép leány, te - Földi lények legdicsobbike! - - - De ha ezt nem engedné az isten, - Kérném akkor, hogy tavasz legyen, - Harcz tavasza, hol rózsák teremnek, - Véres rózsák, férfikebleken. - - S lelkesítve zengjenek a harczok - Csalogányai, a trombiták. - Ott legyek, s az én szivembol szinte - Nojön egy halálos vérvirág. - - S ha ledolök ekkor paripámról: - Ajkaimat egy csók zárja be, - A te csókod, te szép szabadság, te - Égi lények legdicsobbike! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Avvagy én már soha... - - Avvagy én már soha meg nem nyugszom? - Mindörökké tart e lelki harcz? - Oh leányka, e véget nem éro - Kínozással, mondd, hogy mit akarsz? - - Mert te kínzasz, mert te gyötresz engem, - Pedig én meg nem bántottalak; - Vagy talán az megbántás elotted, - Hogy szeretlek, hogy imádalak? - - És ezért kell oly sokat szenvednem, - Oly sokat, a mennyit csak lehet! - Szívemet megvesztegetted, lyányka, - Hogy örökké verjen engemet. - - S ezelott még, ha reggeltül estig - Gyötörtettem is a kinpadon: - Az enyém volt a pihenteto éj; - Most sem éjem többé, sem napom! - - Mint galamb száll én felém az álom, - De reám nem édesgethetem: - A galamb félénk madár... tovább száll... - Elriasztja dobogó szivem. - - Kérlek, lyányka, parancsolj szivemnek, - Csendesítsd le e vad pártütot, - Nehogy egyszer a kétségbesésnek - Óráján keresztüllojem ot! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Azt hivém, hogy... - - Azt hivém, hogy csak az emberek közt - Van irigység és kajánkodás. - Csalatkoztam! mert a milyen a föld, - Ott fenn az ég egy cseppel se más. - - Földön, égen nincs valódi béke; - Örökös harcz, örökös zavar. - Mint a földön, éppen úgy az égen - Minden csak uralkodni akar. - - A nap és éj háborút viselnek, - Hol az egyik, hol a másik nyér. - Mi a hajnal és az alkony?... a nap - S éj közötti harczban elfolyt vér. - - És mi a hold? egy zsarnok király o, - És jobbágyai a csillagok. - És a jobbágy, ki nagyon tündöklik? - Jaj neki, mert számüzetni fog. - - Hány jobbágyát számüzé e zsarnok! - Minden éjjel hull alá néhány... - Tán te is így fényedért az égbol - Számüzött csillag vagy, szép leány? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Messze estem... - - Messze estem, oh lyánykám, beszédes - Szemeidnek szép sugáritól... - (Szemeidbol jóság és vidámság - E kedves két égi gyermek szól.) - - Messze estem toled, oh te szép lyány, - Te aranyba foglalt drágako! - De a nap, hol majd elédbe állok, - Ez a nagy nap nem sokára jo. - - Nagy lesz e nap, sorsomat határzó, - Mint Waterloo Napoleonét. - Még király vagyok... kevélyen hordom - Koronámat, a fényes reményt. - - Oh, de mi lesz éltem, ha fejemrol - Porba hull e drága korona? - Mi lesz akkor éltem?... fájdalomnak - Oczeánján a Szentilona. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Milyen furcsa álmam... - - Milyen furcsa álmam volt az éjjel! - Lyányka, te megszúrtad szívemet, - És belole minden vér kifolyt; de - Minden csepp vérbol egy rózsa lett. - - Mit jelenthet ez az álom?... semmit, - Csak azt, hogy ilyen a szerelem; - A szegény szivet halálra gyötri, - S olyan édes ez a gyötrelem! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Félre mostan... - - Félre mostan, félre a fejemrol, - Bú, te fekete, nehéz sisak!... - Jer, jókedv, te könnyü tarka csákó, - Melyen pajkos tollak inganak. - - Félre, bú, te lándzsa, mely szögezve - Vagy tulajdon gazdád keblinek... - Jer, jókedv, te szép virágbokréta, - Mit keblemre bátran tuzhetek. - - Félre bú, te alvilági kínpad, - A melyen a szív martírkodik... - Jer, jókedv, te hattyutollas párna, - Melyen a szív mennyrol álmodik. - - Jöszte, jókedv! jöszte, víg barátom, - Csapjunk egy hatalmas ünnepet, - Oly hatalmast, a mino közöttünk - Még soha nem ünnepeltetett. - - Jöszte, jókedv! fényes szivárványod - Vond keresztül a nagy ég-iven; - Jöszte, kezdd el szép szellemzenédet, - Hadd tánczoljon lelkem és szivem! - - Kérdezed, jókedv barátom, hogy mért, - Mért tartunk ilyen nagy ünnepet? - Csak azért, mert megtudom: a lyányka - Szeret-e hát avvagy nem szeret? - - Hogyha visszatérünk a leánytól, - És szerelmet tole nem hozunk: - Messze utra küldelek, barátom, - S többé tán nem is találkozunk. - - Megvallom, hogy eddig én reszkettem - Az idotol, mely most joni fog; - De kihamvadt bátorságom lángja - Most, hogy épen kell, megint lobog. - - Gyalázat a gyáva katonára; - Ki a síkra búsfélénken áll - - Vigalomra hát - vigan rohanjunk - A csatába - élet vagy halál! - - - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Megpendítem... - - Megpendítem hónapok multával - Még egyszer szerelmi lantomat; - Még ez egyszer, egyszer és utószor, - Mert ezentúl hangot o nem ad. - - Nem pazarlom én többé leányra - Dalaimat, érzeményimet. - Érzéketlen bábok a leányok, - Szívet és dalt nem érdemlenek. - - Nem beszél vak indulat belolem; - Csendes elmém higgadt szózata. - Megszunt már a vész, mely nem viszonzott - Szerelmem kinjából támada. - - Tiszta szemmel nézek a jövobe, - Nem lebeg rajt szenvedély köde, - Mely elolem annyi szép virányt, de - Annyi puszta tájt is elföde. - - Tiszta szemmel nézek a jövobe, - Jaj de mit lát, mit lát ott szemem? - Azt, hogy nincs már semmi szépet látnom... - Nincs barátság, nincs ott szerelem! - - Egyedul, e roppant nagy világtól - Elhagyatva, szeretetlenul, - Máriusként, a ki számüzötten - Egy országnak omladékin ul. - - Nem lehet, hogy én még ne szeressek, - És hogy engem ne szeressenek! - Bármily hideg a világ: szívem még - Nem fagyott meg, szívem még meleg. - - Lesz leány még, kell leánynak lenni, - A ki éreztesse majd velem, - Hogy áldás az átkos élet, melyben - Van egy percznyi boldog szerelem! - -(Pest.) - - - -A csárda romjai. - - Te vagy, oh szép alföld végtelen rónája, - Lelkem legkedvesebb mulatótanyája. - Az a görbe felföld hegy- és völgyeivel - Könyv, melynek számtalan lapját forgatni kell, - De te, alföldem, hol hegy után hegy nem kél, - Olyan vagy, mint a nyilt, a fölbontott levél, - A melyet egyszerre általolvashatok; - S vannak beléd irva szép, nagy gondolatok. - Mint sajnálom én, hogy egész életemet - Itt kinn a pusztákon töltenem nem lehet! - Itt szeretnék élni a puszták közepin, - Mint Arábiában a szabad beduin. - Puszta, puszta, te vagy a szabadság képe, - És, szabadság, te vagy lelkem istensége! - Szabadság, istenem, még csak azért élek, - Csak azért, hogy egykor érted haljak én meg, - S síromnál, ha érted onthatom véremet, - Meg fogom áldani átkos életemet. - De mi ez?... sír... halál... hova nem vetodtem! - Nem csoda különben, mert rom van elottem. - Nem váromladék ez. Csárdának romjai. - Hanem hiszen azt az ido nem keresi: - Mely'k milyen épület? vár-e avvagy csárda? - Ennek is, annak is reá lép falára; - S hova az ido lép, omlik, ha ko, ha vas, - És neki semmi nem alacsony, nem magas. - - Hogy van, hogy e csárda kövekbol épüle? - Holott kotermésnek nyoma sincs körüle. - Itt régente falu avvagy város állott, - Míg nem nyögte hazánk a török rabságot; - (Szegény Magyarország, szegény édes honom, - Be sokféle bilincs volt már lábaidon!) - E hajdani várost földúlta az ozmán, - Ko kövön nem maradt, csak az isten házán. - A templom maradt meg - de ez is betegen - - Hogy a pusztulásnak gyászolója legyen. - És gyászolt a templom több hosszú századot, - Mig végre bujában össze nem roskadott. - Hogy haszna ne veszszen széthullott kövének, - Belole e helyen csárdát épitének. - Az isten házából csárda!... és miért ne? - Ott léleknek: testnek szolgált itt enyhére. - És nem ugy részünk-e a test, mint a lélek? - Egyenlon kedveznünk kell mind a kettonek. - Az isten házából csárda!... és miért ne? - Itt és ott élhetünk az isten kedvére; - S láttam én csárdákban tisztább szíveket már, - Mint kit naponként lát térdelni az oltár. - - Csárda, eldolt csárda, még mikor te benned - Útasok vigadtak, útasok pihentek! - Fölépít tégedet ujra képzeletem, - S vendégidet színrol színre szemlélhetem: - Itt görcsös botjával egy vándorlólegény, - Ott zsíros subában egy pár szegénylegény, - Itt hosszu szakállal egy üveges zsidó, - Amott egy drótostót s több ilyen borozó. - Hát a szép csaplárné fiatalságával? - Mostan ölelkezik egy hamis deákkal, - Kinek a bor kissé megzavarta fejét, - De a szép menyecske még jobban a szivét. - S hol a vén csaplár, hogy ezért föl nem pattan? - Kinn a kazal végén álmodik nyúgottan... - Kazal végén akkor, most már lenn a sírban, - És a szép fiatal menyecske is ott van, - És a hamis deák s mind, kik itt boroztak, - Ok valamennyien már rég porladoznak. - A csárda is vénült, vénült és roskadott, - Leüté fejérol a szél a kalapot, - A födelet... ekkép áll hajadon fovel, - Mintha urával beszélne, az idovel, - S kérné alázattal, hogy kissé kimélje; - Hanem sikeretlen esdeklo beszédje. - Duledez, duledez; félig ismerni csak: - Melyik volt az ajtó, melyik volt az ablak. - Még áll s emelkedik az éghez kéménye, - Mint a haldoklónak utósó reménye. - Pinczéje beomlott, a kút is mellette, - Honnan az ostorfát valaki elvitte; - Csak az ágas és a gém van meg épségben, - Egy mogorva sas ul a gém tetejében. - Legmagasabb hely a pusztán e gém vége, - Azért ült föl a sas ennek tetejébe. - Fönn ul és meroen maga elé bámul, - Mintha gondolkodnék a mulandóságrul. - Fölötte lángol a nap, az égnek ifja, - Lángol, mert kebelét a szerelem vívja; - Szeretoje, a ki epedve néz rája, - Délibáb, a puszták szép tündérleánya. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Jókai Mórhoz. - - Miért szeretsz te engemet, - Kit annyian gyülölnek? - S én, a ki annyit gyulölök, - Téged miért szeretlek? - Szeretlek téged, oh barátom... - Nem, nem barátom!... megbocsáss, - Hogy e gúnynévvel illetélek; - Mert a jelenkor gyermekének - E szó »barát« csak gúnyolás. - - Perczenként jobban-jobban el- - Sötétül láthatárom; - De én éltemnek éjjelét - Nem rettegem, sot várom... - Hisz annál fényesebb a csillag, - Minél sötétb az éjszaka. - Tudom, mert a szív mondja nékem: - Te lészsz sötét, kietlen éjem - Hamvadhatatlan csillaga. - - Nem hiszek én már senkinek, - Nincs senkiben bizalmam, - Mert életemben sokszor, ah, - Oly sokszor megcsalattam. - Bizalmam várát fölgyujtották, - Ledöntötték az emberek; - Romjai között egy ép oszlop van: - Te állasz ott... csak te... magadban... - Téged le nem dönthettenek. - - Szentül hiszem, ha a világ - Elfordul is szivemtül, - Ha a világnak ajakán - Rám átkok átka zendül: - A te ajkadról akkor is még - Reám csak áldás lebben el... - Ha az egész világ egy kéz lesz, - Mely eltaszít, miként dögvészest: - Kezed még akkor is ölel. - - Tudom, hogy így tesz a világ, - Hogy így fog tenni vélem. - Fejemre köveket hajít, - Míg éltemet leélem. - S hóhéraim, ha halva fekszem, - Agyonveretve, egykoron: - Koporsómhoz majd oda lépnek, - S melyet elébb megkövezének, - Babérral födik homlokom. - - Oh e babér, a melylyel a - Világ magát gunyolja, - Ez a babér, ez a babér - Velom égetni fogja. - De nem soká tart égetése... - Te, lelkem megmaradt fele, - Hozzám te szinte eljövendesz, - És koszorúmra könnyet ejtesz, - S eloltod lángjait vele. - -(Pest.) - - -Remény. - - Mi a remény?... förtelmes kéjleány, - Ki minden embert egyaránt ölel. - Ha rá pazarlod legszebb kincsedet, - Az ifjuságot: akkor elhagy, el! - -(Pest.) - - -Változás. - - Nem úgy van, a mint volt. A földön - Minden mindegyre változik. - Multam s jelenkorom két testvér, - S egymást tán meg sem ismerik. - - A tenyeremben hordtam egykor - Szivem, barátsággal tele; - Nem volt szükség, hogy kérjék tolem: - Magam kínáltam mást vele. - - Mostan ha kérik, szívemet sem - Adom, nem adom senkinek. - Azt hazudom, ha jonek hozzám: - »Nincsen szivem, eredjetek!« - - Egykor ha szerelemre gyúltam: - Plátói szerelem vala, - Oly szentül hittem, hogy minden lyány - A mennyországnak angyala. - - Azt hittem!... most tudom, hogy inkább - Ördög, mint angyal, a leány; - S nem sírok, ha nem kellek egynek, - Akad helyette akárhány. - - A hazaszeretet napom volt, - Mely melegíté lelkemet; - S mi mostan? holdvilág, mely sárga - Hideg sugárt arczomra vet. - - Egykor ha a világ megbántott, - Kivánkozám a sírba le; - Most, épen mert bánt, élni vágyok, - Daczolni van kedvem vele. - - Agyag voltam, hig, engedékeny, - Egy ujjal is átszurható; - Márvány vagyok... ki rám lo: rólam - Rá visszapattan a golyó. - - Fejér bor, szoke lyány, fényes nap - Hatottak egykor lelkemig; - Vörös bor, barna lyány, sötét éj, - Kedvem most bennetek telik! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Hogy van, hogy azt a sok gazembert... - - Hogy van, hogy azt a sok gazembert - Egytol-egyig föl nem kötik?... - Tán csak azért, mert annyi fája - Nincs a világnak, hogy reája - Akasztathatnék mindenik. - - Oh mennyi, mennyi a gazember - E földön!... én megesküszöm: - Ha mind esocseppé változnék, - Negyven nap, negyven éjjel esnék, - Támadna egy új vízözön. - -(Pest.) - - - -A sivatag koronája. - - Olyan mint vén királynak - Feje, a sivatag; - Hajszálai, a fuvek, - Csak gyéren inganak. - - E vén királyi fon egy - Nagy tölgy a korona. - Ha megszólamlanék, sok - Századról szólana. - - Megszólamlott végtére. - Kóbor felho jöve; - Elfáradott, s leszálla - Pihenni fölibe. - - Ez kérte, mondaná el - Élettörténetét, - És a felhonek a tölgy - Következot beszélt. - -* * * - »Távol világ regényes bérczein - Virágozának boldog oseim. - Anyám - közel hozzá az égi bolt - - A vadonerdo legszebb fája volt. - A fergeteg beléje szeretett, - S mivel szerelme czélt nem érhetett: - Anyámra - oh mi aljaslelküség! - - Szegény anyámra bosszut esküvék. - És teljesíté. Ottan függtem én - Testvéreimmel szülonk kebelén; - Letépe minket és szétkergetett - A bosszujában rémes fergeteg. - Idáig uzött engem haraga, - E sivatag magába fogada, - Felnottem itten, és sok századot - Láttam már, a mint jött és távozott, - Ah, mily unalmas hosszu életem! - Csak szomorúság széttekintenem; - Bármerre nézek: látnom nem lehet - Szegény anyámat és testvérimet. - Koronként jonek hozzám emberek, - Javokra vagyok, a mint lehetek. - - Ki nyáron jo, midon nap égeti, - Szolgálok huvös sátorúl neki; - Ha jonek erre tél-ido alatt, - Adok tüzelni száraz ágakat, - S a kit kétségbe ejte a világ, - Jön s fölakasztja én reám magát. - - S ezzel végeztem. Eddig terjede - Hosszú éltem rövid története. - Éltemnek is bár vége volna már! - A fergeteg, mely ide-ide jár, - A fergeteg, e régi ellenem, - Nem gyozhetett meg, nem bírt én velem. - S a host, ki annyi századéven át - Oly bátran, olyan rendületlen állt, - E host mi fogja most eldönteni? - Önnön keblének hitvány férgei! - Oh isten, isten, a ki alkotál, - Hát nincs számomra nemesebb halál?« - -* * * - Im ezt beszélte a tölgy. - Fönn ult a tölgyteton - A felleg, s a beszédet - Hallgatta részvevon. - - Részvétbol, szánalomból - Villámot vett elé, - Az árva tölgyre sujtá - S azt porrá égeté. - -(Pest.) - - -Álmaim. - - Irtóztatók koronként álmaim. - Az éjjel is szörnyuket álmodám. - Alig hogy eltünt egyik álomképem, - Másik mereszte vad szemet reám. - - Láttam biborban a bun hoseit, - Tiprott erény volt lábuk zsámolya. - Fejérpirosra volt e zsámoly festve: - Szemébol könny, szivébol vér folya. - - Láttam kiszáradt sárga arczokat, - Sárgák valának, mint az éji hold, - Igen bizony, mert minden arcz az éhség - Éjének egy-egy holdvilága volt. - - Láttam mellettök fényes arczokat, - Miken a jóllét napja ragyoga; - Bokáikon arany sarkantyú... sárga, - Mint amaz éhezok arczúlata. - - Láttam halotti ágyon férfiút, - Szivének táján mély seb tátogott. - Saját magzatja ölte meg. De noje - Siratja tán a bús áldozatot? - - Mit? noje? noje nem siratja ot! - Mig egy szobában a férj álmodik - Halotti ágyon: más szobában a no - Uj szeretojével bujálkodik. - - S midon sirban volt már a férfiú, - Eljöttek éjjel az atyafiak, - Feltörték sírja ajtaját, s halotti - Ruhája kincsén megosztoztanak. - - Láttam veszendo, dúlt országokat, - Hol kész halál volt a polgárerény, - Hol éj közelge... már pirúlt az alkony - Hóhérok honfivéres fegyverén. - - Láttam ledöntött, rab országokat, - Hol nem hallatszott a rabok jaja, - Mert jajgatásukat fölülhaladta - A zsarnokhatalom gúnykaczaja. - - Im, ilyek éji látományaim. - De nem csodálkozom, hogy ilyenek; - Mert, a miket szemlélek álmaimban, - Történnek egyre és történtenek. - - Meddig tart még ez iszonyú világ? - Miért nem jösz, te rontó égitest, - Te üstökös, mely arra rendeltettél, - Hogy tengelyébol a földet kivesd! - -(Pest.) - - - -Pusztai találkozás. - - Sík a puszta, mint a piheno tó. - Közepén megy gazdag úri hintó. - Megy a hintó, még pedig vágtatva, - Mintha villám volna bele fogva. - Van beléje fogva négy paripa. - Az út olyan, mint a pallós szoba. - De a jó út s jó lovak daczára - Most a hintó hirtelen megálla. - Elvágták-e a négy hámistrángot? - Vagy a kerék mély kátyúba vágott? - Sem az egyik, sem a másik biz a! - Hanem ott termett a puszták fia, - Ottan termett a puszták királya, - A haramja: egy nagyot kiálta, - S pisztolyt vett ki a nyeregkápábul. - Azért áll a hintó és nem mozdul. - A haramja gyönge sikoltást hall, - Azt gondolja, hogy talán madárdal, - És körulnéz és be a hintóba, - Hát ott van a madár, a ki szóla; - Szép kis madár, gyönyöru menyecske. - Talán nem is él, csak ugy van festve. - »Könyörulj!« szól, s tovább esdekelne, - De elvette hangját ijedelme. - A haramja lelkesen néz rája, - S ilyen nyájas szókra nyílik szája: - »Ne rettegjen, tekintetes asszony! - Nem gátolom, hogy tovább utazzon. - De mielott innen odább menne, - Kérem szépen, nézzen a szemembe!« - És az asszony félénk bátorsággal - Farkasszemet néz a haramjával, - Ki közelebb lépett, és megint kért: - »Tegyen meg még egyet a kedvemért; - Engedje megfognom szép kacsóját... - Megengedi? megengedi tehát? - Oh köszönöm, köszönöm!... de hátha - Volna még egy esdeklésem hátra? - Egyetlen egy... azután utazzon... - Csókoljon meg, tekintetes asszony! - - Arcza pirul... harag ez vagy szégyen? - Oh akármi, csak harag ne légyen; - Ne váljunk el haragban egymástól, - Inkább lemondok e kivánságról. - A csók úgy is, ha erotetve jo, - Olyan, mint a korán szedett szolo. - Teens asszony, isten áldja meg hát! - Felejtse el a szegény haramját, - A ki, a ki...« itt megszakadt szava, - De érezte sarkantyúját lova, - Egyet ugrott és vágtatni kezdett, - Meg sem állott, a mig este nem lett. - -(Pest.) - - -Téli éj. - - Vad téli éj. Süru hópelyhek esnek. - Szélvész ragadja. S hátha nem hópelyhek? - Talán egy orült gondolatjai? - Vagy összetépett lelkem rongyai. - - Közelg az éjfél. Fenn virasztva várom. - Akkor kisértet látogat meg, három; - Szent háromság, mely egykor vezetett: - A hit, a remény és a szeretet. - - Nem élnek többé. Meggyilkoltatának, - De éjfelenként sírjokból kiszállnak, - S felém lebegnek halvány képeik, - S a régi szép idot emlegetik. - - - Szétszaggatá a felleget a szélvész, - Tekintetem a csillagok közé vész. - Olyan sötétpiroslók fényeik, - Mikéntha vércsepp volna mindegyik. - - S ki mondja meg: nem vércsepp-e a csillag? - Hisz itt a földön oly sokat gyilkolnak, - Ábelszivek fölfeccsent vére ez, - Mit a zsivány föld csillagnak nevez. - - - Veszett szélvész, te még mindegyre tombolsz, - A fellegekbe és hajamba markolsz; - Ki akarod tán tépni fürtimet? - Ah, tépd ki inkább, tépd ki szívemet. - - Hogy dobog e szív! - szinte félek tole, - - Ugy, mint a ko, mely várromokról dol le, - Vagy mint a koporsónak födele, - Ha a halottat szögezik bele. - - Koporsó vagy, koporsó vagy te, keblem, - A melybe szívem élve eltemettem. - Oh szív, te élo eltemettetett! - Ki irhatná le gyötrelmeidet? - - Megszünt a vész, a hold is fönn az égen, - Már béke és fény lebeg a vidéken. - Haza mehetek hát s lefekhetem, - Mert béke és fény nem való nekem. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Szemere Pálhoz. - - Sok van, miben büszkélkednem lehet, - De büszkeségem mindenek felett, - Hogy, mint barátod, úgy állok szivednél, - Bár korra nézve nagyapám lehetnél. - Tiszteltelek; mint tisztelod menék - Hozzád. Te szóltál, hogy: ez nem elég, - Engem ne tisztelj, engemet szeress! - Mostan szeretlek és tisztellek téged; - Mind a kettore vagy te érdemes. - Mig tiszteletre indit öregséged, - Szeretnem kell ifjúi szívedet... - Mert nyom nélkül haladt el e felett - Esztendeidnek terhe, sokasága, - Hervadhatatlan kebled e virága. - Öreg barátom fiatal sziveddel! - Fa vagy te, melynek elhullt levele, - A melyet már a téli hó lepett el, - De rajta vígan zeng a czinege. - S bár késo este van már életedben, - Szemed még most is tisztán s messze lát: - Megismeréd a felhok madarát, - Kit fényes nappal sem láttak meg többen. - Magamról szólok. - Hah, mig annyian - Vetnek reám lenézo szemeket, - Kezedben a borostyán lombja van, - Megkoszorúzni véle fejemet. - Tedd föl fejemre, tedd e koszorút! - Ha most nem érdemelném is, talán - Megérdemelni fogom ezután. - Elottem még olyan hosszú az út, - S a boldogságról már végkép lemondék, - Ugy sem találnám meg, hát életem - Keresésére nem vesztegetem; - Szivemnek csak egy óhajtása van még... - Erre törekszem, ez a mit kivánok: - Büszkén nevezzen a haza fiának! - - Elérem-e e nagy czélt? féluton - Nem roskadok-e össze? nem tudom. - Tán egy bevégezetlen épület - Lesz életem munkája, meglehet, - A mely ha készen volna, bele szállna - A hír, a feledés örök királya, - Mig így elkezdve, félig-meddig készen - Csak rövid emlék szuk tanyája lészen. - De ha erom vágyamnál nem kisebb, - Ha ezt a hosszu pályát megfutandom, - S egy nemzet fogja megtapsolni lantom: - Nem lesz elottem e taps kedvesebb, - Mint az volt, melylyel pályám kezdetén - Egy magad által üdvözöltetém, - És mint szivednek dobbanása volt, - Midon szivemre eloször hajolt. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -1846. - -* * - - -Isten csodája. - - A meddig a történet csillaga - Röpíti a multakba sugarát: - A szem saját kezünkben mindenütt - Saját szívünkre czélzó gyilkot lát, - S ez öngyilkos kéz hányszor szálla ránk!... - Isten csodája, hogy még áll hazánk. - - Igy hordozunk sok százados sebet, - Keblünk soha be nem gyógyúlhatott; - Mérget kellett mindenkor innia, - Ki sebeinkre önte balzsamot. - Valami rossz szellemtol származánk! - Isten csodája, hogy még áll hazánk. - - S mig egymást martuk szennyes konczokért, - Mint a szeméten a silány ebek, - Azt vettük észre csak, hogy ezalatt - Az oroszlánok itt termettenek; - Jött a tatár, jött a török reánk, - Isten csodája, hogy még áll hazánk. - - Ott foly Sajó... oly görbén kanyarog, - Mint ember, a ki görcsben haldokol; - Ott haldokoltunk, vérünk ott szivá - Az óriási nadály, a mogol, - S holttesteinket fölfalá a láng! - Isten csodája, hogy még áll hazánk. - - S ott van Mohács... ott nyomta a királyt - Sárkoporsóba pánczéla s lova, - S készült számunkra a ledolt király - Kardjából a rettento zabola, - Melytol még most is ég és vérzik szánk!... - Isten csodája, hogy még áll hazánk. - - Mi lesz belolünk?... ezt én kérdezem, - De mily kevesen gondolnak vele. - Oh nemzetem, magyar nép! éltedet - Mindig csak a jó sorsra bízod-e? - Ne csak istenben bizzunk, mint bizánk; - Emberségünkbol álljon fönn hazánk! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Az orült. - - - - - - Mit háborgattok? - Takarodjatok innen! - Nagy munkába' vagyok. Sietek. - Ostort fonok, lángostort, napsugarakból; - Megkorbácsolom a világot! - Jajgatnak majd, s én kaczagok, - Mint ok kaczagtak, a mikor én jajgattam. - Hahaha! - Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kaczagunk, - De a halál azt mondja: csitt! - Egyszer már én is meghalék. - Mérget töltöttek azok vizembe, - A kik megitták boromat. - S mit tettek gyilkosaim, - Hogy gaztettöket elleplezzék? - Midon kiterítve feküdtem: - Reám borúltak s könnyezének. - Szerettem volna fölugrani, - Hogy orraikat leharapjam. - De nem harapom le! gondolám, - Legyen orrok és szagolják, - Ha rothadok, s fúladjanak meg. - Hahaha! - És hol temettek el? Afrikában. - Az volt szerencsém, - Mert egy hiéna kiása siromból, - Ez az állat volt egyetlen jóltevom, - De ezt is megcsaltam. - O czombom akarta megenni; - Én szívemet adtam oda, - S ez oly keseru volt, hogy megdöglött tole. - Hahaha! - De hiába, csak így jár, - Ki emberrel tesz jót. Mi az ember? - Mondják: virágnak gyökere, - A mely fönn a mennyben virúl. - De ez nem igaz. - Virág az ember, melynek gyökere - Ott lenn van a pokolban. - Egy bölcs tanított engemet erre, - Ki nagy bolond volt, mert éhen hala. - Mért nem lopott, mért nem rabolt? - Hahaha! - De mit kaczagok? mint a bolond; - Hisz sírnom kellene, - Siratni, hogy oly gonosz a világ. - Az isten is felho-szemével - Gyakran siratja, hogy megalkotá. - De mit használ az ég könyuje is? - A földre húll, a ronda földre, - Hol az emberek lábbal tiporják, - S mi lesz belole, - Az ég könnyébol?... sár. - Hahaha! - Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona, - Érdempénz melleden a nap, - S ruhád, rongyos ruhád a felho. - Hm, így eresztik el a vén katonát, - A hosszú szolgálat jutalma - Egy érdempénz és rongyos öltözet. - Hahaha! - S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven, - Midon a fürj azt mondja: pitypalatty? - Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt! - Az asszony vonzza magához a férfiakat, - Mint a folyókat a tenger; - Miért? Hogy elnyelhesse. - Szép állat az asszonyi állat, - Szép és veszedelmes; - Arany pohárban méregital, - Én ittalak, oh szerelem! - Egy harmatcseppnyi beloled édesebb, - Mint egy mézzé vált tenger; - De egy harmatcseppnyi beloled gyilkosabb, - Mint egy méreggé vált tenger. - Láttátok-e már a tengert, - Midon a fergeteg szánt rajta - És vet beléje halálmagot? - Láttátok a fergeteget, - E barna parasztot, - Kezében villám-ösztökével? - Hahaha! - Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról. - Érett gyümölcs vagy föld, lehullanod kell. - Még várok holnapig; - Ha holnap sem lesz a végitélet: - Beások a föld közepéig, - Loport viszek le, - És a világot a - Levegobe röpítem... hahaha! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Minden virágnak... - - Jut a napból, ha több nem, egy sugár. - Oh szerelem, te szívek napja, szívem - Egy sugárt toled csak hiába vár? - Nincsen leány, ki engemet szeretne, - Nincsen leány, ki mondaná nekem: - Hideg világ van, lelkedet meghuté, - Jer, melegedj föl forró keblemen! - - Nincsen leány, ki mondaná: fáradt vagy, - Bocsásd vállamra bágyadt fejedet! - Nincsen leány, ki véremet lemosná - E homlokról, mely megköveztetett!... - Magam vagyok, mint a szolo karója, - Melyrol leszáradt a zöld venyige; - Madár nem száll rám, csak fölöttem repdes - Sötét eszméim hollóserege. - - Igy foly le majd az ifjuság, az élet, - Igy foly le tolem árván, egyedül, - Azt veszem észre csak, hogy elfagy vérem - A halál hideg ölelésitül. - S ha meghalok, ha megfagyok: szememre - Megkönnyezetlen szemfedo borúl, - S ültetni nem fog senki egy virágot - A sírra, a mely rajtam domborúl. - - Ott hamvadok majd egy kopott fejfánál, - Kopott fejfánál, puszta domb alatt; - No ott a kóró, mert meg nem tapossa, - Nem jo megnézni senki síromat. - Meglátogatni csak te fogsz, hogy elzúgd - Testvéri búdat, éji fergeteg, - Testvéri búdat, mert hiszen testvére - Voltál te lelkem érzeményinek! - -(Pest.) - - -Nem sírok én... - - Nem sírok én és nem panaszkodom; - Nem mondom én el másnak: mi bajom? - De nézzetek szinetlen arczaimra, - Ott föl van irva; - És nézzetek szemembe, mely kiégett, - S belole kiolvashatjátok, - Hogy rajtam átok fekszik, átok, - Hogy fáj nekem, hogy nagyon fáj az élet! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Elvándorol a madár... - - Elvándorol a madár, - Ha oszre jár - Az ido. - (Tavaszszal azonban ismét visszajo.) - Száll... száll... száll... viszi szárnya; - Azon veszed észre magad, hogy már a - Távolság kék levegoit iszsza. - Olyan sebesen száll, - Hogy eltüno álomnak véled. - - A madárnál - Mi száll tova még sebesebben?... az élet! - De, mint a madár, ez nem tér többé vissza. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Vajda Péter halálára. - - Oh természet, midon alunni mentél, - Alunni a múlt osznek végivel: - Elbúcsuzál-e kedves gyermekedtol, - Elbúcsuzál-e leghivebb fiadtól, - O tole?... és ha elbúcsuztatok: - Gondoltad-e, hogy végbucsútok ez? - - Alszod, természet, téli álmadat... - Alszol... vajon megálmodád-e már, - Megálmodád-e azt a bánatot, - Mely ébredésed reggelén megüt? - Föl fogsz ébredni, fölkelt a tavasz, - S a csalogány mond legszebb éneket - Föltámadásod hangos ünnepén; - Pedig volt egykor, a ki érkezésed - A csalogánynál szebben üdvezelte. - Te széttekintesz, s kérdeni fogod: - Hol van legelso dalnokom? hol o?... - Egy sírhalom lesz rá a felelet. - Oh, természet, viseld gondját e sírnak, - Melynek lakója leghivebb fiad, - Viseld gondját... ültesd áldás gyanánt - Virágaid legszebbjeit reá; - Ugy sincs e honnak, nincs hálás keze, - Hogy megtegye, ha elmulasztanád. - Oh e hazában olyan sok jeles - Sírján ingatja vándor fuvalom - A feledésnek tüskebokrait! - - Vagy mondd, hazám, hogy multad illeti, - Csak multadat s nem a jelent, e vád; - Mondd, hogy szivedben lesz egy kis helye - Maradni-méltó emlékezetének. - Vagy nem méltó-e rá, hogy a haza - Szivében hordja annak emlékét, - Ki a hazát szivében hordozá?... - Emlékezést, emlékezést neki! - S ha sírhalmához mentek: ejtsetek - Reá egy könnyet, mert megérdemel - Egy könnyet az, ki annyit szárított föl - Meleg lelkének ho sugárival! - - - És míg ti benne dalnokot sirattok: - Az én könnyuim hadd omoljanak - A függetlenség bajnok férfiáért, - Ki e hajlongó, görnyedo idokben - Meg nem tanúla térdet hajtani, - Ki sokkal inkább hajtá le fejét a - Szabad szegénység koszikláira, - Semmint a függés bársony pamlagára. - - Sirassa benned, elhunyt férfiú, - A természet leghívebb gyermekét, - Sirassa benned dalnokát a hon... - Legkeserubb az én könyum, ki benned - A függetlenség hosét siratom! - -(Pest.) - - -Mögöttem a múlt... - - Mögöttem a múlt szép kék erdosége, - Elottem a jövo szép zöld vetése; - Az mindig messze, és még sem hagy el, - Ezt el nem érem, bár mindig közel. - Ekkép vándorlok az országuton, - Mely puszta, vadon, - Vándorlok csüggedetten - Az örökké tartó jelenben. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mért vagyok én még a világon... - - Mért vagyok én még a világon, ha már - Átéltem minden szenvedéseket? - Végeztem pályám, mert hiszen az ember - Hogy szenvedjen, csak azért született. - Mért vagyok én még a világon, hisz már - Láttam mindent, mi látható van itt; - Látám a jónak örökös bukását - S a rossznak örök diadalmait. - - Hallottam már az éhezok nyögését - S dorbézolási kurjantásokat, - Hallottam már a csalogányt dalolni - És csörömpölni a rablánczokat. - Tudom, hogy így volt ezredév elott s hogy - Ezred multán is ekkép lenni fog... - Mindent tudok, mindent hallottam, láttam, - Hát mért élek még? mért meg nem halok? - - Vagy tán valólag a világ nem ilyen? - Ily szomorúnak én látom csupán? - Én látom így csak, keresztül nézvén a - Kétségbesésnek sötét fátyolán? - Mindegy... elég, hogy én kétségbeestem, - Elég, hogy én elkárhozott vagyok, - Hogy engem éles, égo körmeikkel - Tépnek, szaggatnak a rosz angyalok! - - Szakadj meg szívem! hagyj el engem, élet! - Fogadj öledbe, mély öledbe, föld! - Borúlj reám, sír! és te fergeteg, joj, - Hogy rólam a sírhalmot elsöpörd! - Söpörd el s szórd ki összeporlott csontom, - S szórd el csontommal hírem-nevemet... - Ne tudja senki se, hogy egykor ilyen - Megátkozott teremtmény létezett! - -(Pest.) - - -A szökevények. - -(_Shelley_ után angolból.) -I. - - A jégeso szakad, - Fejérek a habok, - A tajték tánczol, és - A villámlás ragyog - - El, el! - - A mennydörgés ropog, - A forgószél kereng, - Harangok zúgnak és - Az erdok rengenek - - El, el! - - Mint tenger, mozg a föld, - Rajt minden romba dol, - Ember, állat, madár - Elbújt a vész elol - - El, el! - -II. - - »Egy vitorlánk van... a - Kormányos halovány; - Ki merne szállani - Most csónakunk után?« - Az ifjú szólt. - - A lyány felelt: »Evezz, - Taszítsd a csónakot!« - S jégzápor és golyók - Boríták utjokat - A tengeren. - - A kék ortuz lobog; - Némán villámlanak - Az elsult fegyverek; - Elnyelte hangjokat - A fergeteg. - -III. - - »És látsz-e? s hallasz-e? - S nem retteg-e szived? - S nem szállunk szabadon - A vad tenger felett, - Én és te?« - - Egy tengerészköpeny - Fölöttök a fedél; - Együtt ver kebelök, - És suttognak kevély - Örömben. - - Mozgó hegyekbül áll - A vészes óczeán, - Kelnek s enyésznek a - Habok egymásután - Köröskörül. - -IV. - - A várudvarban a - Kapusnéhoz közel, - Áll, mint megvert kutya, - És szégyen marja fel - A volegényt. - - Rémes kisértetként - A zsarnok osz apa - Áll a toronyteton... - Hangjához képest a - Vihar szelíd; - - S hallatlan átkokban - Kivánja a halált - Lyányának, ki legjobb - És legszebb s a család - Végtagja volt. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Voltak barátim... - - Voltak barátim, jó embereim... - Oh mért meg nem halának! - Sírhalmaikra mostan könnyeim - Folynának, - S virágokat termesztene - Fölöttök könnyeim özöne. - - - Meg fognak halni majd, - De egyik régi barát - Sem nyer tolem könyuket, csak sohajt, - Csalódás kínos sohaját; - S ha ez leng rájok: - Sírhalmukon elszáradnak a virágok. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Annyit sem ér az élet... - - Annyit sem ér az élet, - Mint egy eltört fazék, mit a konyhából - Kidobtak, s melynek oldaláról - Vén koldús nyalja a rá száradt ételt! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Szállnak reményink... - - Szállnak reményink, e szép madarak... - Midon legjobban szállanak, - S szíják a mennyei tiszta léget, - Hol már sas nem tanyáz: - Jön a való, e zord vadász, - S lelövöldözi oket. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Emlékezet... - - Emlékezet! - Te összetört hajónk egy deszkaszála, - Mit a hullám s a szél viszálya - A tengerpartra vet... - - - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Viseld egyformán... - - »Viseld egyformán jó s bal sorsodat!« - Igy szól, kit a bolond világ bölcsnek nevez. - Az én jelszóm nem ez; - Én örömimet és fájdalmimat - Érezni akarom... kettosen érezem. - Lelkem nem a folyó leszen, - A mely egykedvüleg - Ragadja magával a rózsalevelet, - Melyet tavaszszal szép lyány vet bele, - S a száraz fuveket, - Miket - Árjára sodort az osz szele. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mi szebb, mint... - - Mi szebb, mint a szép gyermeklyány orczája? - Ki azt álmodja, hogy ifját öleli, - Az ifjut, a kivel ébren nem meri - Sejtetni sem, hogy ot imádja! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Amott a távol kék ködében... - - Amott a távol kék ködében - Emelkedik egy falu tornya sötéten; - Van egy fehér ház e faluban, - Hol egy fekete szemü lyányka van. - E lyányka, e lyányka, - E fekete szem, - Ez bánatom és örömem - Százszinu szivárványa. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Hajamnak egy fürtjét levágom... - - Hajamnak egy fürtjét levágom, - Melynek most minden szála szög; - S ha majd elmúlik ifjuságom, - Ha majd megoszülök: - A falra függesztem tükör helyett - E barna fürtöt; így csalom meg szememet, - Hitetve, hogy még fiatal vagyok... - De vajon nem árul-e el - A szív ütése, mely - Majd mindig halkabban dobog? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Elváltam a lyánykától... - - Elváltam a lyánykától, - Ki kedvesem vala; - Ugy fájt leszakadnom ajakáról, - Mely csókola. - - Rég volt ez; azóta már - Sok esztendo lejárt. - Az elválás keseruségét - Többé nem érezem, - De a csók édességét - Még most is érezem. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Szeretném itt hagyni... - - Szeretném itt hagyni a fényes világot, - A melyen oly sok sötét foltot látok. - Szeretnék rengetegbe menni, - A hol nem lenne senki, senki! - Ott hallgatnám a lombok suttogását, - Ott hallgatnám a patakok zugását - És a madárnak énekét, - S nézném a felhok vándorseregét, - Nézném a nap jöttét s lementét... - Mig végre magam is lemennék. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - - -Itt állok a rónaközépen... - - Itt állok a rónaközépen, - Mint a szobor, meroen. - A pusztát síri csend födé el, - Mint elfödik a halottat szemfödéllel. - Nagy messze tolem egy ember kaszál; - Mostan megáll, - S köszöruli a kaszát... - Pengése hozzám nem hallatszik át, - Csak azt látom: mint mozg a kéz. - És most ide néz, - Engem bámul, de én szemem sem mozdítom... - Mit gondolhat, hogy én mirol gondolkodom? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Ha jone oly nagy fergeteg... - - Ha jone oly nagy fergeteg, - Mely meghasítná az eget, - És e hasítékon át - A földgolyót behajítaná! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -A bánat? egy nagy oczeán... - - A bánat? egy nagy oczeán. - S az öröm? - Az óczeán kis gyöngye. Talán, - Mire fölhozom, össze is töröm. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mintha a nagy, nehéz... - - Mintha a nagy, nehéz világot tartanám - Leányka, hogy az ne szakadjon rám, - Ugy reszketek, - Ha megfogom könnyu, kis kezedet. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Oh lyány, szemed... - - Oh lyány, szemed - Milyen sötét, - S mégis ragyog; - Kivált midon - Reám tekintesz, - Ugy tündököl, - Mint zordon éjben - Villám tüzénél - A hóhérpallos! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mi a dicsoség?... - - Mi a dicsoség?... tündöklo szivárvány, - A napnak könnyekben megtört sugára. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mit ettél, föld... - - Mit ettél, föld, hogy egyre szomjazol? - Hogy annyi könnyet s annyi vért iszol? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mely'k a legvígabb temeto? - - Mely'k a legvígabb temeto? - A bú temetoje!... »S ez hol lelheto?« - Azt kérditek, úgy-e bár? - - A bú temetoje a boros-asztal, - Közepén a kereszttel, a nagy palaczkkal, - E mellett sírhalom minden pohár. - - Járjunk e víg temetobe - Ily szomorú idobe'! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Egy bölcs hajdan... - - Egy bölcs hajdan szamáron útazott. - - Azóta az ido megváltozott, - Nagyon megváltozott már, - Most a szamarak - Lovagolnak, - A bölcs pedig gyalog jár. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Daczos leány! - - Daczos leány! - Hagyd megcsókolni magad, - Hagyd átölelnem derekad. - Nap megy nap után, - S ha napjaid elhaladnak, - Maradsz magadnak. - Száraz derekad - Majd senki meg nem öleli, - Csak a koporsónak deszkája, - S halvány ajakad - Más nem csókolja, csak a sír férgei... - Gondolj reája. - - Mit érzesz, - Nem rendül meg szived? - Nem érezed, - Hogy ez hideg csók, hideg ölelés lesz? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Gyertyám homályosan... - - Gyertyám homályosan lobog... - Magam vagyok... - Sétálok föl s alá szobámban... - Szájamban füstölo pipám van... - Multam jelenési lengenek körulem... - Sétálok, sétálok, s szemlélem - A füst árnyékát a falon, - És a barátságról gondolkodom. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mondják, hogy mindenikünk... - - Mondják, hogy mindenikünk bir egy csillaggal. - S az, a kié lehull az égrol, meghal. - És így fogy az ember, így fogy a csillag; - Mindegyre omolnak... - A csillag az égrül a földre, - Az ember a földrül a sírgödörbe. - Hah, majd ha miljom s miljom év lemégyen, - S a földön és az égen - Csak egy ember s egy csillag bujdosik... - S ha végre ez is leesik!... - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Sok embert ismerek... - - Sok embert ismerek, - Ki önmagát legjobban szereti; - De másnak ismét vannak kedvesi, - Kiket magánál forróbban szeret, - S ezeket sokszor még is bántja. - Aztán megbánja, - Hogy könnyeket facsart szemébol, - Kinek egy vidám pillantatáért, - Kinek egy mosolyáért - A legszebb részt od'adná életébol. - Ilyenkor tudja csak: mi a gyötrelem? - Mik a keservek? - És kéri szivét: repedj meg, oh szivem! - S ez - büntetésül - nem reped meg. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Ha a sírban... - - Ha a sírban megszáradt szíveket - Mind egy halomra hordanák, - S meggyujtanák, - Ki mondja meg: - Hány színu lenne majd e láng? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mosolygjatok rám... - - Ti szép leánykák szemei! - S én el fogom felejteni, - Hogy már olyan sokszor megcsaltatok. - - Véljük, hogy a lyányok szíve az ég, - Mert mélyei, mint ez, úgy ragyognak. - A lyányi szív csalárd folyó csak, - A melybe sugáraikat veték - Az égi csillagok... - Ki ott mennyet keres, elnyelik a habok. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Hová lesz a kaczaj... - - Hová lesz a kaczaj, - Hová lesz a sóhaj, - Ha hangja elenyész? - S hová lesz az ész, - Midon már nem gondolkodik? - S a szeretet - S a gyulölet, - Ha a szívbol kiköltözik? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Elmém ezen sokat gondolkodik... - - Elmém ezen sokat gondolkodik: - Ha valaha - A világrendszer fölbomlana - S mint most az eso és hó esik, - Esnének akkor csillagok, - S folynának a csillagpatakok! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Nem csak mi vénülünk... - - Nem csak mi vénülünk, mi emberek... - Mi volna, a mi nem vénülne meg? - Nézzétek a napot, ha jön a deczember: - Nem valóságos öreg ember? - Késon ébred, s alig - Hogy fölkapaszkodhatik - Az égre, oly erotelen; - Mogorván néz a világra s hidegen, - S olyan korán ledol megint ágyára. - Majd végesvégül - Azt is megérjük, hogy megoszül, - És ekkor... ekkor fejér lesz sugára. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Földét a földmives... - - Földét a földmives felszántja, - Aztán beboronálja. - Képünket az ido felszántja, - De be nem boronálja. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Hány csepp van... - - Hány csepp van az óczeánban? - Hány csillag az égen? - Az emberiség fejin hány hajszál van? - S hány gonoszság szivében? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Barátim vagytok... - - Barátim vagytok, azt mondjátok. - Talán nem mondtok hazugságot, - Ez meglehet; - De azért nem adom nektek hitemet, - Nem adhatom; most jó dolgom van, - Jertek hozzám, ha majd napom lejár, - Mert a barátság nappal láthatatlan, - Éjjel ragyog csak, mint a fénybogár. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Futó folyam hullámai... - - Futó folyam hullámai - Az ember miljom vágya; - Percz hozza oket, percz ragadja el. - A sors azért nem szokta teljesíteni, - Azért nem hallgat rája; - Jól tudja: mikorra egy kegyét leejti, - Az ember már régen mást esdekel, - S hogy kérte amazt, el is felejti. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Nem sulyed az emberiség... - - Nem sulyed az emberiség! - Ilyen gonosz vala rég, - Ilyen gonosz már kezdet óta... - Hisz különben nem kellett vóna - Százféle mesét, - Eget, isteneket, - Pokolt és ördögöket - Gondolni ki, hogy zaboláztassék. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Kik a föld alacsony porából... - - Kik a föld alacsony porából, - Mit minden féreg gázol, - A naphoz emelkedtek, - Ti szárnyas, óriási lelkek! - Hogy van, hogy titeket a törpe világ - Mindig kicsinyeknek kiált?... - Természetes! hiszen a tölgy a bérczeken - Kisebbnek tetszik, mint a fuzfa ide lenn. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Te ifjúság... - - Te ifjúság, te forgószél! - Ki szép virágfuzért - Sodorsz magaddal... e virágokat - Futtodban homlokunkra keríted... - Egy percz alatt - Ismét leröpíted, - S gyorsan tovább futasz. - Mi búsan álmélkodva állunk - S kérdezzük: igaz-e, hogy nálunk - Valál? talán nem is igaz! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mivé lesz a föld?... - - Mivé lesz a föld?... megfagy-e, elég-e? - Én ugy hiszem, hogy meg fog fagyni végre, - Megfagyasztják a jéghideg szivek, - A melyek benne s bele fekszenek. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Az én szivem... - - Az én szivem egy földalatti lak, - Sötét, sötét! - Az öröm egy-egy fényes sugarat - Csak néha vét - Mélyébe e földalatti háznak. - Ez a fény is csak azért pillant bele, - Hogy lássa a szörnyeket, mik ott tanyáznak, - Mikkel tele van, tele! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Ki fogja vajon megfejteni... - - Ki fogja vajon megfejteni - E rejtélyt: - Az emberiségnek könnyei - Lemoshatnák-e az emberiségnek szennyét? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Az ember ugyan hova lesz?... - - Az ember ugyan hova lesz?... - Sokrates, - Ki a mérget megitta, - S hóhéra, ki a mérget neki adta, - Egy helyre mentek mind a ketten? - Oh lehetetlen! - És hátha... hátha... - Mért nem láthatni a más világba! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Oda nézzetek! - - Oda nézzetek! - Csatára iramlik a fergeteg; - Paripája a szél, a nyargaló, - Kezében a felleg a lobogó, - A melynek villám a nyele. - Vágtat vele, vágtat vele - Csatára, csatára... - Mint harsog trombitája, - A mennydörgés! - .................. - Oh fergeteg, - Ki a tornyokat - Eldöntögeted, - Kinek kezébe kiszakad - A tölgy a bércz kebelébül, - Hol századok óta vénül, - Hatalmas fergeteg! ki nem szakíthatod - Az emberi szívbül a bánatot. - - - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Szeretoje-e vajon... - - Szeretoje-e vajon a testnek a lélek? - S mint szeretokhöz illik, együtt enyésznek? - Vagy a lélek a testnek csak barátja? - S ugy tesz, mint rendesen a barát: - Elhordja magát, - Midon amazt pusztulni látja? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Hideg ellen a tél... - - Hideg ellen a tél a folyókat jéggel, - A földet hóval leplezé el. - Csupán némely embernek - Kell öltözetlenul bujdosnia... - Tehát a természetnek - Az ember a legmostohább fia? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Már sokszor énekeltem... - - Már sokszor énekeltem rólatok, - Még többször is éneklek, szép csillagok. - Én úgy szeretlek titeket! - Egy szebb világgal hiteget - Sugárotok; - S ti egyre mosolygotok, - S oly jól esik nekem, - Oda tekintenem, - Hol egy kis vidámság van - E szomorú világban. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Fönséges éj! - - Fönséges éj! - Az égen tündökölve ballag - A nagy hold s a kis esti csillag. - Fönséges éj! - A harmat csillog a gyep bársonyán, - Bokor sátrában zeng a csalogány. - Fönséges éj! - Az ifju mostan megy szeretoje után... - S most megy gyilkolni a zsivány. - Fönséges éj! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Szép kedvesem... - - Szép kedvesem, ha majd az oltár mellett - Dobog felém szerelmes kebled!... - S ha majd körulünk apró gyermekek - Mosolyganak, enyelgenek!... - S ha majd fölénk a szemfedo borúl, - S kivisznek, s rajtunk a sír domborúl!... - S ha majd hozzánk az unokák kijonek - Szép alkonyán a sárga, csendes osznek, - S merengve nézik ákáczlombjainkat, - Miket fejfánknál a lég halkan ingat... - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Barátaim megölelének... - - Barátaim megölelének, - Szivökhöz nyomták szívemet; - Bennem mi boldog volt a lélek!... - Késobb tudám meg: mért öleltenek? - - Azt tapogatták, míg öleltek: - Hol van legfájóbb része e kebelnek? - Hogy gyilkukat majd oda döfjék... - És oda döfték! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Oh szerelem... - - Oh szerelem, te óriási láng! - Ki a világot gyujtod ránk, - Aztán ellobbansz... tán egy percz alatt, - S örök sötétség és hideg hamvad marad. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Vajon mi ér? - - Vajon mi ér? vajon mi történik velem? - Sejtek, s e sejtelem, ez olyan rettento - Ugy rángatózik, úgy ugrándozik szivem, - Miként a porban a levágott emberfo. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -A férj haza jo betegen... - - A férj haza jo betegen. - Hu noje orvosért - Megy hirtelen. - Miként siet, az istenért! - Az orvostól mindent remél, - Azért rohan érte, mint a szél, - Oly gyorsan azért keresi föl... - Jól tudja: az orvos gyakran öl. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Miért hogy láthatatlanok... - - Miért hogy láthatatlanok - Az ördögök s az angyalok? - Ismerni szeretném oket - A végett, - Hogy tudjam, a mit nem tudok: - Mi van ebben s mi van abban? - S az ember melyikhez hasonlít jobban? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mulandóság... - - Mulandóság a királyok királya. - Ez a világ az o nagy palotája. - Sétál föl és le benne, - S nincs hely, hová ne menne, - S hová lelép, a mire hág, - Minden pusztúl... körule fekszenek - Szétszórva: eltört koronák, - Hervadt virágok, megrepedt szivek, - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Igazság! alszol? - - Igazság! alszol? vagy meg is halál? - E férfi méltó volt rá, hogy nyakáról - Aranyláncz függjön; s íme a helyett - O függ, o függ... a hóhér kötelén, - S ennek nyakában aranyláncz van, pedig - Hóhérkötélen kéne függnie. - - Igazság! alszol? vagy meg is halál? - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Az álom... - - Az álom - A természetnek legszebb adománya. - Megnyílik ekkor vágyink tartománya, - Mit nem lelünk meg ébren a világon. - Álmában a szegény - Nem fázik és nem éhezik, - - Bibor ruhába öltözik, - S jár szép szobák lágy szonyegén. - Álmában a király - Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál... - Nyugalmat élvez. - Álmában az ifju elmegy kedveséhez, - Kiért epeszti tiltott szerelem, - S ott olvad égo kebelén. - - Álmamban én - Rabnemzetek bilincsét tördelem! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Az özvegy... - - Az özvegy gyászba öltözék; - Kedves férjét eltemeték. - O gyászruhát ölt a meghalt után! - - Jó asszony, ez egyet föl se vedd, - Vagy végy föl többet... hisz ez egy ruhán - Keresztülcsillog titkos örömed. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mint lót-fut a boldogság... - - Mint lót-fut a boldogság után - Az ember, a dore, - Az egyik hátra, a másik elore, - Mikéntha már ott volna nyomán. - Hiába igyekeznetek! - Elottetek, mögöttetek - Nincs a boldogság... ott alattatok van - A sírhalomban. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Voltak fejedelmek... - - Voltak fejedelmek, - A kiknek emlékoszlopot emeltek - Magast és fényeset, - Mely hirdeté nagyságukat, - Mely hirdeté jóságukat. - És hol van az oszlop?... elesett! - El kellett esnie, - Mert hazugsággal volt tele. - Az ido igaz, - S eldönti, a mi nem az. - Ott áll a sír most emléktelenül, - Az eltörött helyett mást nem tevének... - De nem! hisz örök átka nemzetének - Sötét oszlopként rajta nehezul. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Kereszt... - - Kereszt jutalma a fáradságoknak, - Mindenfelé keresztet osztogatnak. - Aranykeresztet tuznek a fejedelmek - Jobbágyaik mellére; a földmivesnek - Oszt a természet búzakereszteket... - Fakereszt illet, megváltók, titeket! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -E gazdag úr... - - E gazdag úr miként - Gogösködik, mint nézi le a szegényt! - Ne gogösködjél, jó barát, - Azért, hogy most oly jó dolgod van; - Majd e szegény magasabbról néz le rád, - Ha o a mennyben lesz s te a pokolban. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Midon a földön... - - Midon a földön még csak pár ember vala, - Már meghalt egyik a másiknak általa. - Ábelt megölte Kain. - Ha a világ végén majd újolag - Két ember lesz a föld határain, - Ok is bizonynyal így egymásra rontanak, - S az, a ki megmarad ott, - Noül fog venni egy vadállatot. - Talán e vadállatnak méhibül - A réginél szelídebb emberfaj kerül. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Fövényszem... harmatcsepp... - - Fövényszem... harmatcsepp... a szikla, melyet - Ezer villám meg nem rengethet... - Az örökké rengo tenger... - A tiszta napfény és a szennyes ember - És minden, minden a világon - Csak álom, tünedékeny álom. - Ez álma mind a természetnek, - Kit miljom év elott szender lepett meg, - S ki álmodik - Talán még miljom s miljom évekig. - De fölébred végre, - Egyszerre fölriad, - Fölkeltik egyre-rémesb álmai. - És ekkor a borzalom miatt - A semmiség feneketlen tengerébe - Fog ugrani. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Kivágom én... - - Kivágom én keblembol szívemet, - Ott úgy sem okoz mást, csak gyötrelmeket, - Kivágom és a földbe ültetem... - Talán kikél babérfa képiben, - S koszorúja lesz a bajnokoknak, - Kik a szabadságért harczolnak! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Átok és áldás. - - Legyen átok a földön, - Hol ama fa termett, - A melybol én nekem - Bölcso készítteték; - Legyen átkozott a kéz, - Mely e fát ülteté, - És átkozott az eso s a napsugár, - Mely e fát felnövelte!... - - - De áldás légyen a földön, - Hol ama fa termett, - Melybol nekem majd - Koporsó készul; - Áldott legyen a kéz, - Mely a fát ülteté, - Áldott az eso s a napsugár, - Mely e fát felnövelte! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Fejemben éj van... - - Fejemben éj van, éjek éjjele, - S ez éj kisértetekkel van tele; - Agyamban egymást szulik a gondolatok, - S egymást tépik szét, mint vadállatok. - Lázzal vero szivemnek vére forr, - Mint boszorkány üstjében a buvös viz. - Gyúlt képzeletem mint meteor - Fut át a világon és magával visz. - Laktársam a kétségbeesés, - Szomszédom a megorülés. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -A szerelmes tenger. - - Ült a lyányka boldogan tünodve - Sziklaparton a tenger fölött, - És a kit várt, a kirol tünodék, - Kedvesének koszorút kötött. - - Átellenben kelt az esti csillag, - De a tenger nem gondolt vele; - A leányra nézett kék szemével, - S így sohajta hullámkebele: - - »Oh mi szép vagy, oh miként szeretlek! - Joj le, ha van benned irgalom, - Joj s fürödjél bennem... üdvezulök, - Hogyha kebled megcsókolhatom. - - Joj le hozzám, szépségek leánya, - Joj le, és szeress, légy hitvesem; - Földiszítlek, mint menyasszonyát még - Nem diszíté egy királyfi sem. - - Fürteidre fölhozom dúsgazdag - Mélységemnek minden gyöngyeit; - S elveszíti ragyogásaiktól - Szeme fényét, a ki rád tekint. - - Nem, nem, oh rád ne tekintsen senki! - Messze viszlek innen téged el - Napkeletre egy szigetbe, a mely - Telve a föld gyönyöreivel. - - Ottan minden patak egy szivárvány, - S híg gyémánt a tiszta levego, - S a mezonek minden órán új s a - Régieknél szebb virága no. - - Ottan szebb az éj, mint itten a nap, - S szebb a tél, mint itt a kikelet, - S madarak a hópelyhek... mig esnek, - Zengedeznek tündéréneket. - - Joj keblemre, szépségek leánya, - Joj le, és szeress, légy hitvesem; - Napkeletre szigetembe viszlek, - Ott élünk örök-szerelmesen. - - Itt a sajka, ulj beléje, lyányka, - Ringatom majd oly szelídeden, - Hogy elalszol; és mire fölébredsz, - Ott leendesz a szép szigeten.« - - Esdekelve így beszélt a tenger; - A leány nem érté meg szavát, - Nem fejté meg a rengo haboknak - Suttogó, egyhangu moraját. - - És akközben kész lett koszorúja, - S a kit várt, az ifju megjöve, - És látá az érkezot a tenger, - S hah miként fölháborult szive! - - Hátha még a többit látta volna... - Eltünének surü fák mögé, - S oket a sötétzöld lombozat s az - Éj sötét kárpitja elfödé. - - Más nap reggel vitorlás hajón a - Boldog ifju a tengerre szállt; - És a tenger jó kedvvel, nyugottan - Vitte ot a messzeségen át. - - »Menj, menj, ifju«, gondolá magában, - »Sok szerencsét vándorlásodon; - De halálod lesz az óra, mely e - Lyányhoz téged ismét visszavon. - - Kedvezek most, sebesen röpítlek, - Mert a lyánytól messze távozol; - De ha vissza, a leány felé josz, - Minden vészemmel találkozol.« - - A leányka ott állt nem sokára, - A hol tennap koszorút kötött; - Koszorúja összetépve fekvék - Széteresztett fürtei között. - - Ottan állt, a tenger s ég közötti - Végtelenben járt tekintete, - Mint elfáradott galamb, a melyet - A sas helyrol helyre kergete. - - »Itt volt. Elment, elment mindörökre, - Megcsalt; megcsalt! Engem itt hagyott. - Itt hagyott, oh, engemet... kettonket: - Engemet és a gyalázatot!« - - Igy panaszlá a leány keservét, - És a tenger meghallotta azt, - És egyszerre nagy birodalmában - Minden alvó habot fölriaszt; - - És utána küldé a hajónak, - Mely a csábitó ifjút vivé, - S a hullámok a hajót s az ifjut - Egy csapással zúzták semmivé. - - S szólt a tenger: »Te szegény teremtés, - Mit teszesz most, mondd, hogy mit teszesz? - Megcsalt téged az, a kit szerettél, - Én szeretlek s engem nem szeretsz! - - És mit ér az élet már te néked? - Karjaimba vesd le magadat, - Hadd legyek koporsód... eltemetlek, - Tégedet és gyalázatodat.« - - A mit egykor nem értett a lyányka, - Most megérté a tenger szavát; - Leugrott a szikláról, s a tenger - Eltemette ot s gyalázatát. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Elhagytam én a várost... - - Elhagytam én a várost, - Azt a holt életet. - Hol a halál is élet: - Jó sorsom a természet - Vidám ölébe tett. - - Vidám vagy, oh természet! - El is csodálkozál, - Midon körödbe léptem, - Hogy oly mogorva képem, - Hogy rajta oly köd áll. - - De ép azért jövék, hogy - Eluzzem a ködöt, - A mely már olyan régen - Borong komor-sötéten - Halvány arczom fölött. - - Azért jövék, hogy szívem - Mit a bú s a harag - Oly feketére feste, - E gyászruhát levesse, - S mosolygjon újolag. - - Gyógyúlj meg, én szivem, ha - Még gyógyulnod lehet!... - Szép harmatos füvekkel, - Lágy rózsalevelekkel - Kötöm be sebedet. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Erdoben. - - Sötétzöld sátoros - Erdoben járok. - Kevély tölgyfák alatt - Szerény virágok. - - A fákon madarak, - Virágon méhek. - Ott fönn csattognak, itt - Lenn döngicsélnek. - - Nem rengedez sem a - Virág, sem a fa; - Hallgatják a zenét - Elandalodva. - - Vagy alszanak talán? - Elszenderedtek?... - Megálltam én is és - Mélán merengek. - - Merengve nézek a - Patak habjára. - Melynek nyílsebesen - Rohan le árja; - - Fut, mintha kergetné - A felleg árnyát, - A fellegét, a mely - Fölötte száll át. - - Ekként kergettelek, - Ifjúi vágyak! - Árnyak valátok, el - Nem foghatálak - - - - Menj, menj, emlékezet! - El is feledtem, - Hogy e magányba én - Feledni jöttem. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Mint felhok a nyári égen... - - Mint felhok a nyári égen, - Érzeményim jonek, mennek, - Majd fejéren, majd sötéten; - S egy sem áll, egy sem pihen meg. - Hova mennek? honnan jonek? - Nem tudom, nem sejtheto; - Hozza és elfúja oket - Az öreg szél, az ido. - - A szerelem fellegébol - Hulltanak reám villámok; - A barátság fellegébol - Záporesok szakadának. - Zápor és villám multával - Csendes tiszta lett az ég, - S a másik percz fuvalmával - Ujra felho érkezék. - - S a felhok, habár fejérek, - Árnyat akkor is csak vetnek. - Majd ha én oly idot érek, - Hogy felhoim megrepednek! - S széleikre rózsaszínben - Száll az égo napsugár, - S ok úgy állanak fölöttem, - Mint megannyi tündérvár! - - Oh ez ido el fog joni, - A midon majd szerelmemnek - S barátságomnak felhoi - Rózsaszínben tündökölnek; - Hanem akkor már indulhat - Temetésemre a pap, - Mert ha a felhok kigyulnak, - Lemenoben van a nap. - -(Pest.) - - -Gyermekkori emlékek. - -(_Béranger_ után francziából.) - Vidék, hol egykor ringatott reményem, - Im ujra látlak ötven év után, - Megifjodunk a gyermek-emlékektol, - Mint a tavasznak langy fuvallatán. - - Köszöntelek, ti kis korom baráti! - Köszöntelek, ti áldott rokonok! - Ti itten a vész idejében nékem - Szegény madárnak fészket raktatok. - - Megnézek mindent, még a szuk börtönt is, - Hol húgával, ki kedves szép vala, - Uralkodott a vén tanitó s büszkén - Tanítá, s mit maga sem tuda. - - Több mesterségbe kaptam itt... a restség - Nagy befolyással volt mindig reám; - S hittem, hogy a bölcs névre már jogom van, - Midon Franklin mesterségét tudám. - - E korban támad a barátság, e föld, - A mely virágzik reggel gazdagon, - S hol egy fa no, a melynek ága gyakran - Támasz-botunk az életalkonyon. - - Vidék, hol egykor ringatott reményem, - Im ujra látlak ötven év után. - Megifjodunk a gyermek-emlékektol, - Mint a tavasznak langy fuvallatán. - - Gyászos napokban e falak közt volt, hogy - Hallám az ellenségnek ágyuit; - S az ünnepzaj közé vegyülve, hangom - A haza nevét itt rebegte, itt. - - Galambszárnyú, ábrándos lelkem itten - Fa-saruimnak terhét feledé. - Itten csapott le rám az ég villáma, - És megszokám a fejedelmekét. - - E kis házban készült el a balsorsra - Elmém, s már itten volt megvetni kész - A dicsoséget, e tünékeny füstöt, - Mely szemeinkbe könnyet is idéz. - - Rokon- s barátok, hajnalom tanúi! - Kiket mindegyre jobban tisztelék, - Igen, még most is szépnek tetszik bölcsom, - Ámbár a dajka elenyésze rég. - - Vidék, hol egykor ringatott reményem, - Im ujra látlak ötven év után. - Megifjodunk a gyermek-emlékektol, - Mint a tavasznak langy fuvallatán. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Barna menyecskének... - - Barna menyecskének szeme közé néztem, - Az én szemem fénye elveszett egészen. - Én teremtom, ugyan hogy is teremhet már - Olyan sötét szemben olyan fényes sugár! - - Elveszett, elveszett az én szemem fénye, - Hejh pedig talán már indulnom is kéne! - Hogy induljak? hova menjek, ha nem látok? - Nyakamat szegheti valamelyik árok. - - De még is indulok... állj elém, menyecske, - Ha már el kell esnem: essem az öledbe; - Egyszer ölellek meg, s karomat levágom, - Ne öleljek többé senkit a világon! - - Nem kellek, ugy-e bár, nem kellek én neked? - Van már kit te ölelsz, ki téged ölelget; - Megyek hát, megyek... ha árokba esem is, - Habár az árokban nyakamat szegem is! - -(Péczel.) - - -F. L. kisasszony emlékkönyvébe. - - Miért mondjam, hogy nem feledlek el? - Miért mondjam, hogy rólad e kebel, - Oh lyány, örökre megemlékezik? - Hitelt szavamnak szíved úgy sem ad!... - Mert mi poéták hazudunk sokat, - S aztán ha szívbol szólunk, sem hiszik. - -(Pest.) - - -Sors, nyiss nekem tért... - - Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek - Az emberiségért valamit! - Ne hamvadjon ki haszon nélkül e - Nemes láng, a mely ugy hevit. - - Láng van szivemben, égbül-eredt láng, - Fölforraló minden csepp vért; - Minden sziv-ütésem egy imádság - A világ boldogságaért. - - Oh vajha nem csak üres beszéddel, - De tettel mondhatnám el ezt! - Legyen bár tettemért a díj egy - Uj Golgotán egy új kereszt! - - Meghalni az emberiség javáért, - Mily boldog, milyen szép halál! - Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet - Minden kéjmámorainál. - - Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg, - Ily szentül... s én elkészitem - Saját kezemmel azon keresztfát, - A melyre fölfeszíttetem. - -(Pest.) - - - -Zöld leveles, fejér... - - Zöld leveles, fejér - Virágos ákáczfa, - Kék ruhában szoke - Kis lyány van alatta; - Megeredt az eso, - Annak végét várja, - A pitarajtóból - Kacsintgatok rája. - Gyere be, galambom, - Gyere a szobánkba! - Mig eláll az eso, - Ülj föl a ládánkra; - Ha magas a láda, - Rája felültetlek; - Ha kemény az ülés, - Az ölembe veszlek. - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Száll a felho... - - Száll a felho magasan, magasan. - Az én rózsám messze van, messze van. - Száll a felho nyugatra, nyugatra, - A napnak is arra van az utja. - - Szállj, felho, szállj a rózsám fölébe, - Mondd, hogy oly bús a szivem, miként te, - Szállj te is, nap, a rózsám fölébe, - Mondd, hogy úgy ég a szivem, miként te. - -(Berencze.) - - - -Rég elhuzták az esteli harangot... - - Rég elhuzták az esteli - Harangot. - Ki az, a ki még mostan is - Barangol? - Csak én járok a faluban - Egyedül. - Keresem az álmot, de az - Elkerül. - - Fönn van a hold, fönn vannak a - Csillagok; - Mint megannyi szép leányszem, - Ugy ragyog. - Sötét árnyat vetnek a fák, - A házak, - Unalmokban egyebet sem - Csinálnak. - - Amott egy ház, a tetején - Két gólya, - Alant egy pár ember a kis - Ajtóba'... - Legény, leány - amaz szoke, - Ez barna, - Legény a lyányt subájába - Takarja. - - Mellettök mentem el, észre - Sem vettek. - Én istenem, be boldogok - Lehetnek! - Nem irigylem, de még is jobb - Szeretném, - Ha azt a kis barna lyányt én - Ölelném! - -(Szalk-Szent-Márton.) - - -Világgyulölet. - - Mennybéli isten, ördög és pokol! - Mivé lett a föld, s még mivé lehet? - Minden bokorban egy világfaló, - Minden bokorban embergyulölet. - - Gyulölnek ok, és átkaik kövét - Dobálják szerte irgalmatlanul, - Ugy dol belolök az átok, miként - Rothadt szag a sirok nyilásibul. - - Szerettetek-e, ficzkók, valaha, - Hogy most gyulöltök? s imádkoztatok - Az emberiség boldogságaért, - Hogy most lehessen átkozódnotok? - - Elkérték kebletekbol a szivet - S aztán széttépték azt az emberek? - Nem, a világnak ti nem adtatok - Szívet soha, mert nincsen szívetek! - - Nincs bennetek szív, nincs! csak zsebetek - És gyomrotok van, s mert ez nincs tele, - Azért rút a világ elottetek, - Azért keltek ki rútul ellene. - - Én is gyülöltem... volt okom reá; - De a mióta e bitangokat - Láttam, mint vágnak Byronképeket, - Azóta gyulölségem megszakadt. - - Mióta ok a földi életet - Oly feketére mázolják: nekem - Sokkal, de sokkal jobban tetszik az, - Több fénypontot vesz észre rajt szemem. - - Valóban szép, igen szép a világ, - Van minden évben rajta kikelet, - S van szép leánya minden falunak, - S ha itt egy ember sír, ott más nevet. - - Mily tréfás még maga a bánat is! - Sziv s fejre mily külömbözoleg hat: - Sötétre festi a fejér szivet, - S fejérre festi a sötét hajat. - -(Eperjes.) - - -Most kezdem én csak még ismerni... - - Most kezdem én csak még ismerni - Az én derék jó szívemet! - Ennél a szívnél a világon - Jobb, derekabb szív sem lehet. - - Mint aggódtam, hogy már ezentul - Nem lesz nekem több víg napom! - És im bokámat ujra össze- - S kalapomat félrecsapom. - - Szivem még ép virág, a melynek - Féreg nem bántja gyökerit; - Elhervad minden oszszel, ámde - Minden tavaszszal kivirit. - -(Pest.) - - -A jó aggastyán. - -(_Béranger_ után francziából.) - Vidám fiúk, kik bornál egyesültök, - Közétek bájol engem dalotok. - Öreg vagyok, de bárha reszket hangom, - Fogadjatok be, én is danolok. - A múlt idokrol újakat beszélek; - A vén Panarddal én együtt ivám. - Bor és dicsoség s szerelem baráti, - Mosolygjatok az aggastyán dalán. - - Mi ez? mind vágytok engem ünnepelni? - Nemes bor ömlik egészségemért. - E fogadásra büszke szívem, mely fél, - Mely attól tart, hogy mást csak szomorít. - Csak hadd födözzön a vidámság szárnya, - Idovel úgy is máskép lesztek ám! - Bor és dicsoség s szerelem baráti, - Mosolygjatok az aggastyán dalán. - - Miként ti most, én is szerelmeskedtem; - Szólhatnak errol nagyanyáitok. - Házam, barátim, kedvesim valának, - Ezek közül már semmit sem birok. - Emlékeim maradtak meg csak; olykor - Sohajtok is, ha más nem néz reám. - Bor és dicsoség s szerelem baráti, - Mosolygjatok az aggastyán dalán. - - Volt vészeinkben több hajótörésem, - De Frankhon szép egét nem hagytam el. - Azt a kevés bort, melyet megmentettem, - Sértett kevélység nem zavarja fel. - Sot énekeltem az új szüretekben - Egykor tulajdon hegyem oldalán. - Bor és dicsoség s szerelem baráti, - Mosolygjatok az aggastyán dalán. - - Egy elmult kornak régi katonája, - Mint Nestor nektek nem beszélek én. - Egész idom, hol fénylett bátorságom, - Egy harczotokkal fölcseréleném. - Sot halhatatlan hosiségtek által - Egy új zászló mellé csatoltatám. - Bor és dicsoség s szerelem baráti, - Mosolygjatok az aggastyán dalán. - - Milyen jövendot biztosít erénytek! - Éltessük, ifjak, végszerelmemet. - Szabadságában a világ megújul, - Jobb napok járnak majd sirom felett. - Kedves fecskéi ti egy szép tavasznak, - Hogy lássalak, azért nem távozám. - Bor és dicsoség s szerelem baráti, - Mosolygjatok az aggastyán dalán. - -(Pest.) - - -Rabság. - -(Töredék.) - Milyen vig a világ! folyvást miként vigad! - Örök énekszóval s zenével van tele! - E tombolók között a legzajosbikat - Kérdezzétek meg csak: ha vajon boldog-e? - Én nem hiszem, hogy az; dehogy boldog, dehogy! - Csak a kétségb'esés, mi bennünket vidít, - Azért kelünk csak e rivalgó zajra, hogy - Ne halljuk lánczaink csörömpöléseit. - Rab a világ, igen, kezén-lábán bilincs... - Az volna lelkén is, hanem már lelke nincs - - - -(Pest.) - - -Szeretek én... - - Szeretek én, miként még ember - Sohasem szeretett talán. - Szeretek én szent szerelemmel, - De kedvesem nem földi lyány. - - Szeretek én egy istenasszonyt, - Egy számkiuzött istennot: - A szabadságot. Fájdalom, hogy - Csak álmaimban látom ot. - - De álmaimban igen gyakran, - Majd minden éjjel megjelen. - Mult éjszakán is egy virágos - Mezoben együtt volt velem. - - Letérdepeltem s elmondék egy - Égo szerelmi vallomást, - S földhöz hajoltam, hogy virágot - Szakítsak, s néki adjam át. - - Ekkor hátam mögött termett a - Hóhér s lesujtá fejemet... - Épen kezembe hulla, és én - Azt adtam át virág helyett. - -(Pest.) - - -Képzelt utazás. - -(_Béranger_ után francziából.) - Az osz sietve jo és nedves szárnyán - Az én számomra uj fájdalmat hoz. - Mindegyre szenvedek, szegény félénk én, - És jó kedvem virága hervadoz. - Ragadjatok ki Párizsnak sarából, - Megújulok, ha szép tájt láthatok. - Mint ifju már Hellasról álmodoztam, - Ottan szeretnék én meghalni, ott! - - Értem Homért, igen, hisz görög voltam. - Pythagorasnak igazsága van. - Athén szült engem, Perikles korában, - Láttam Sokratest rablánczaiban. - Megtömjéneztem Phidias csodáit, - Láttam Ilissust, mint virágozott, - S Hymett hegyén a méheket fölkeltém, - Ottan szeretnék én meghalni, ott! - - Oh ég, csak egyszer éledhetne szívem - E szemderíto nap sugáritul! - A szabadság, kit távolból köszöntök, - Rám igy kiált: jer gyozött Thrasybul! - Menjünk, induljunk, készen áll a sajka, - Tenger, ne nyeljen engem el habod, - Hagyd múzsámat Pyréumnál kikötni, - Ottan szeretnék én meghalni, ott! - - Szép Olaszország ege, de azurját - Rabszolgaság homályosítja el. - Evezz, kormányos, távolabb evezz le, - Hol a nap olyan tiszta fényben kel. - Milyen hullám ez? hogy híják e sziklát? - Milyen virító a vidék amott! - A zsarnokság haldoklik ama parton, - Ottan szeretnék én meghalni, ott! - - Athén szuzei, fogadjatok a révbe, - És bátorítsatok föl engemet. - Oly földet hagytam el, hol a királyok - Rabszolgává teszik a szellemet. - Védjétek lantom, melyet üldöznek; s ha - Dalom sziveitek meglágyítaná, - Tegyétek hamvam Tirteus hamvához, - Meghalni jöttem e szép ég alá! - -(Pest.) - - -A nép. - - Egyik kezében eke szarva, - Másik kezében kard, - Igy látni a szegény jó népet, - Igy ont majd vért, majd verítéket, - A míg csak élte tart. - - Miért hullatja verítékét? - A mennyit o kiván - Az eledelbül és ruhábul: - Hisz azt az anyaföld magátul - Megtermené talán. - - S ha jo az ellen, vért miért ont? - Kardot miért foga? - Hogy védje a hazát?... valóban!... - Haza csak ott van, hol jog is van, - S a népnek nincs joga. - -(Pest.) - - -A hevesi rónán. - - Hátrább vonúl mindegyre - És halványúl a Mátra, - Az esti nap piros fényt - Lövel kék homlokára. - - Olyan ez a piros fény, - Mely a kék Mátrán lángol, - Mint kék szemu lyány arczán - A rózsaszínu fátyol. - - Zörg a szekér, az ostor - Koronként egyet pattan... - Ezen kivul a róna - Oly néma, oly zajatlan. - - Leszálla a nap; vége - A piros alkonyatnak. - A messze látkör szélén - Pásztortüzek pislognak. - - De pásztortuz-e az, vagy - Tán csillag, mely lelépett - Egy síró furulyának - Meghallgatása végett? - - Emelkedik föl a hold; - Olyan szép s olyan halvány, - Mint a meghalt menyasszony - Bús volegénye karján. - - S talán a hold valóban - Egy holt menyasszony árnya, - Kit a koporsóból visz - Az égbe szellemszárnya. - - Oly szomorú ez a hold - És még is rája nézek, - Nem nézhetek le róla, - Sugári megigéztek. - - Oly mondhatatlanul bús - Ez a hold, hogy láttára - Eszembe jut éltemnek - Legkínosabb órája. - - Magam sem tudom én, hogy - Mi történt ekkor rajtam? - De sírnom kell, zokognom, - Miként akkor zokogtam. - -(Pest.) - - -Megfagy a szív, ha nem szeret... - - Megyfagy a szív, ha nem szeret; - És ha szeret, megég. - Ez és az baj. E két baj közt - Melyik jobb... tudj' az ég! - -(Pest.) - - -Nagy-Károlyban. - -Sept. 7. 1846. - Hát e falak közt hangozának - Nagy szavaid, oh Kölcsey?... - Ti emberek, nem féltek: épen - E szent helyet ily nagy mértékben - Megszentségteleníteni? - - Nem féltek-e, hogy sírgödrébol - Kikél a megbántott halott? - Hogy sírgödrébol ide jo el, - S - hogy hallgassatok - csontkezével - Szorítja össze torkotok? - - Nem, o a sírt el nem hagyandja; - De lenn, sírjában, nem hiszem, - Hogy könnyei ne omlanának - Éretted, te az aljasságnak - Sarába sulyedt nemzetem! - - Mily szolgaság, milyen hizelgés! - S mindig tovább mennek, tovább, - S ki legszebben hizelg, az boldog. - - Ha már kutyákká aljasodtok: - Miért nem jártok négykézláb? - - Isten, küldd e helóta népre - Földed legszörnyubb zsarnokát, - Hadd kapjon érdeme dijába' - Kezére bilincset, nyakába - Jármot, hátára kancsukát! - - - -Csalogányok és pacsirták. - - Ugyan még meddig zengitek, - Ti holdvilágos emberek, - A régi kort, - Mit elsodort - Hullámival már az enyészet? - Mikor rontjátok le a fészket, - Mit várromokban raktatok, - Hogy ott versenyt huhogjatok - Vércsékkel és bagolyfiakkal? - Milyen kisértetes ez a dal! - - S dalolnak egyre még, - És szemeikben ég - A lelkesulés lángja - Vagy a bánat könnyárja. - Ál lelkesulés, gyáva könnyek! - Miket nekik meg nem köszönnek. - Tudjátok-e, mik vagytok, - Kik a multról daloltok? - Halottrablók! - Halottrablók! - Sírjából fölássátok - A holt idot, - Hogy ot - Babérokért árulhassátok. - Én nem irígylem koszorútokat: - Penész van rajta és halotti szag! - - Sínlodik az emberiség, - A föld egy nagy betegház, - Mindegyre pusztít a láz, - S már egy egész ország esék - Áldozatául, - És több elájul; - S ki mondja meg: - Hol ébrednek föl majd e nemzetek, - Ezen-e, vagy a más világon, - Muló-e vagy örök az álom? - - De ím e bajnak közepette - Fiait az ég el nem feledte, - Megszána minket nagy fájdalmainkban, - Orvost küld hozzánk, és ez utban is van, - És már maholnap meg is érkezik, - Midon hóhérink észre sem veszik. - - Tiéd minden dal, minden hang, - Melyet kezemben ád a lant, - Te lelkesítesz engemet, - Te néked ontom én könyuimet, - Én tégedet köszöntelek, - Te, a beteg - Emberiségnek orvosa, jövendo! - .................. - - És ti, elkésett dalnokok, - Hallgassatok! - Hallgassatok! - Bár lenne oly szívszaggató - S egyszersmind oly szívgyógyitó, - Mint csalogányé, szavatok. - A csalogány az alkony madara, - Már vége felé jár az éjszaka, - A hajnal közeleg; - Most a világnak - Nem csalogányok, - Hanem pacsirták kellenek. - -(Szatmár.) - - - -A bilincs. - - Szabadságért küzdött az ifju, - S börtönbe dobták, ottan ul, - És meg-megrázza és átkozza - Bilincsét nagy kegyetlenul. - Bilincse ekkép szóla hozzá: - »Csörgess, de oh ne átkozzál! - Csörgess, ifjú, csörgésem átok, - Mely a zsarnok fejére száll. - - Ugy-e nem ismersz? a szabadság - Csatáiban kard voltam én, - S épen talán a te kezedben - Villogtam a vér mezején. - Szerencsétlen te, szerencsétlen - Kardoddal hol találkozál! - Csörgess, ifjú, csörgésem átok, - Mely a zsarnok fejére száll. - - Bilincset vertenek belolem, - Belolem, a ki kard valék, - S ki vélem vítt a szabadságért, - Most azt szorítom... szörnyüség! - Szégyennek és haragnak pírja - A rozsda, a mely rajtam áll! - Csörgess, ifjú, csörgésem átok, - Mely a zsarnok fejére száll.« - -(Nagy-Károly.) - - -Nehéz, nehéz a szivem... - - Nehéz, nehéz a szivem, - Rajta csügg a szerelem, - A szerelem bánata, - Roskadozok alatta. - - Sem éjem sem nappalom, - Egyre csak gondolkodom, - Csak arról gondolkodom, - Gondolsz-e rám, angyalom? - - Hogyha neked nem kellek, - Ne kelljek én senkinek; - Ha te nem szeretsz engem, - Az isten se szeressen! - -(Szatmár.) - - -Szerelmes vagyok én... - - Szerelmes vagyok én, - Vagy tán tuzbe estem? - Nem tudom, de igaz, - Hogy ég lelkem, testem. - - Látjátok pirulni - Halovány orczámat? - Hajnal-e vagy alkony, - A mi ottan támad? - - Hajnal is, alkony is: - Örömim hajnala, - Örömim hajnala, - Bánatim alkonya. - - Megvallom: nem elso - Bennem e szerelem, - De hogy az utósó, - Arra esküdhetem. - - Szerelmem sasmadár; - Vagy égbe száll velem, - Vagy széjjelszaggatja - Körmeivel szivem. - -(Nagy-Bánya.) - - -Szerelmes vagyok én... - - Szerelmes vagyok én; - Megmondjam-e kibe? - Egy barna kis leány - Hófejér lelkibe! - - Hófejér a lelke - Ennek a kis lyánynak; - Liliomszála o - Az ártatlanságnak. - - Fejér, mint a galamb, - A melynek képibe' - Isten a szent lelket - Az égbol küldte le. - - Szállj rám, fejér galamb, - Galambomnak lelke, - Hadd legyek megáldva, - Legyek megszentelve. - - Hogyha már hallottam - Szárnyad csattogását, - Hadd halljam egyúttal - Szíved dobogását! - -(Nagy-Bánya.) - - -Szerelemnek rózsákkal... - - Szerelemnek rózsákkal - Hintett nyoszolyája! - Megint lefektettem a - Lelkemet reája. - Szerelem rózsáiból - Tövis-e vagy illat, - Mely szívemig, életem - Gyökeréig elhat? - - Akár tövis jut nekem, - Akár az illatja, - Mindegy! fekügy rá lelkem, - S álmodozzál rajta; - Álmodd meg azt a nagy szót, - A mely nincsen még meg, - A mely kifejezze majd: - Milyen forrón érzek! - -(Nagy-Bánya.) - - -Sz. J. kisasszony emlékkönyvébe. - - Senki sem szól így a fellegekhez: - »Napkeletre vándoroljatok, mert - Napkelet e szép hajnal hazája, - Ki rózsákat mosolyog reátok, - Lángrózsákat sötét arczotokra.« - Senki sem szól így a fellegekhez, - És ok mégis napkeletre mennek, - Napkeletre vonja oket egy mély - Titkos sejtés lágy szellemkezekkel. - Mennek, mennek, és ha oda értek, - Megfürödnek a piros tengerben, - A hajnalnak sugártengerében, - És ha egyszer megfürödhetének, - Nem törodnek aztán életökkel, - Nem bánják, ha mingyárt elenyésznek, - Vagy ha hosszu pálya vár reájok, - Hosszu pályán vihar és sötétség. - Akkor is, ha szétszaggatta oket - A vihar s ok este haldokolnak: - Fölgyulad még egyszer arczulatjok. - S e pirúlás, végso órájokban, - Ifjuságuk visszaálmodása, - A dicso, az édes ifjuságé, - Midon rájok a hajnal mosolygott. - - Mint a felhok, titkos sejtelembol, - Napkeletre vándoroltam én is... - - -(Szatmár.) - - - -Borús, ködös oszi ido. - - Borús, ködös oszi ido; - A nap nem is pillant elo. - Hidegen jár a nap - Sötét felhok megett; - A kandalló tüze - Ád egy kis meleget. - - Ajtóm, ablakom bezárva, - Üldögélek a szobába'. - Bánatosan nézek - Kandallóm tüzére, - Gondolván életem - Elmult idejére. - - A mult ido nagy mezein - Hervadt lombok emlékeim; - Összeszedem oket. - Kötöm egy csomóba, - Ugy vetem bele az - Égo kandallóba. - - Mint füstölnek, mint füstölnek! - De nem csoda, mert nedvesek; - Nedvesek, de nem az - Osznek esojétol, - Hanem szemeimnek - Sokszor folyt könnyétol. - - Egy könny most is pillámon áll... - Barna lyányka, ha itt volnál. - Letörlenéd-e ezt - Egy selyemkendovel, - Édes mosolygásod - Selyemkendojével? - -(Cseke.) - - -Ereszkedik le a felho... - - Ereszkedik le a felho, - Hull a fára oszi eso, - Hull a fának a levele, - Még is szól a fülemile. - - Az óra jó késore jár, - Barna kis lyány, alszol-e már? - Hallod-e a fülemilét, - Fülemile bús énekét? - - Záporeso csak ugy szakad, - Fülemile csak dalolgat. - A ki bús dalát hallgatja, - Megesik a szíve rajta. - - Barna kis lyány, ha nem alszol, - Hallgasd, mit e madár dalol; - E madár az én szerelmem, - Az én elsóhajtott lelkem! - -(Cseke.) - - -Az én képzeletem nem... - - Az én képzeletem nem a por mozgatja, - Mennydörgés volt apja, villámlás volt anyja, - Csecsemo korában sárkánytejet szopott, - Ifiú korában oroszlánvért ivott. - - Nem is birtam vele, vad képzeletemmel, - Országról országra vándorolni ment el, - Tenger zúgásával összekeveredett, - Ugy barangolta be a földet és eget. - - Mint üstökös, nyargalt sivatag pusztákra, - Zöld vadonerdokbe, kék hegyek ormára; - A vadonerdokben tölgyeket szaggatott, - A hegyek tetején sziklákat ingatott. - - Hol most e vad fiú?... egy kis virág mellett, - Melletted, barna lyány, mindig csak melletted, - Ott eped, suttog, mint a beteg esti szél... - Szilaj képzeletem, be megszelidültél! - -(Cseke.) - - -Te a tavaszt szereted... - - Te a tavaszt szereted, - Én az oszt szeretem. - Tavasz a te életed, - Osz az én életem. - - Piros arczod a tavasz - Virító rózsája, - Bágyadt szemem az osznek - Lankadt napsugára. - - Egy lépést kell tennem még, - Egy lépést elore, - S akkor rá jutok a tél - Fagyos küszöbére. - - Lépnél egyet elore, - Lépnék egyet hátra, - S benne volnánk közösen - A szép meleg nyárba'. - -(Szatmár.) - - -Kinn a kertben voltunk... - - Kinn a kertben voltunk, - Egymás mellett ültünk, - Az úr isten tudja, - Mi történt körültünk? - Azt sem tudtam, mi van, - Osz-e vagy kikelet? - Csak egyet tudtam, hogy - Veled vagyok, veled! - - Mélyen bele néztem - Fekete szemedbe, - S fejér kezecskédet - Tartottam kezembe'. - Hogy úgy egymást néztük, - Ily szókat ejtettem: - Ha mi most itt kové - Válnánk mind a ketten? - - Azt mondtad: nem bánnád; - Vajon miért mondtad? - Azért-e, hogy már az - Életed meguntad? - Oh vagy tán azért, hogy - Boldogság lenne rád, - Ha együtt maradnánk - Örök idokön át? - -(Erdod.) - - -Te vagy, te vagy, barna kis lyány... - - Te vagy, te vagy, barna kis lyány, - Szemem s lelkem fénye! - Te vagy mind a két életem - Egyetlen reménye! - Ha ez az egy reményem is - Elmulandó álom, - Nem leszek boldog sem ezen - Sem a más világon! - - Álldogálok a tó partján - Szomorúfuz mellett. - Nekem való hely; engem ily - Bús szomszédság illet. - Nézem lecsüggo ágait - Szomorúfuzfának, - Mintha azok csüggedt lelkem - Szárnyai volnának. - - Elszállott már a madár a - Hervadt oszi tájról, - Hejh ha én is kiszállhatnék - Búmnak országából! - Nem szállhatok, mert búm oly nagy, - Oly nagy, mint szerelmem, - És szerelmem... és szerelmem... - Oh ez véghetetlen! - -(Erdod.) - - -Mi vagy keblem?... - - Mi vagy keblem? nem más, mint egy szoba, - E szobának szívem az asztala, - Ez asztalon nagy ezüst pohárba' - Pezsgett, habzott a vidámság árja, - S gondtalanság volt a ház lakója, - S a pohárnak szomjas fölhajtója, - Ki, midon a poharat kiitta, - Szívemet, az asztalt tele írta, - Tele írta fényes arany tollal, - Pávatollnál tarkább gondolattal. - Nem lakik már itt a gondtalanság, - E jó fiút messze elzavarták, - Elzavarta egy hatalmas szellem, - A szerelem. Ez lakik most bennem, - Ez lakik most keblem szobájában - Halvány arczczal és sötét ruhában. - Az asztalhoz ment, és leult mellé, - A pohárból az italt kiönté. - Letörölte a szép arany írást - Az asztalról, és helyébe írt mást; - S oh szerelem, az, a mit te irtál, - Feketébb a halálnál s a sírnál! - -(Szatmár.) - - -Ha szavaid megfontolom... - - Ha szavaid megfontolom, - Szeretsz engem, azt gondolom. - Mért nem mondod meg, ha szeretsz? - Ha nem szeretsz, mért hitegetsz? - - Nem hiszed, hogy én szeretlek? - Az isten is ugy áldjon meg, - Ugy áldjon az isten engem, - A mily igaz a szerelmem. - - Megszerettem szépségedet, - De még inkább szép lelkedet, - Szeretlek én oly igazán, - Mint engem az édes anyám. - - Nem ohajtok én egy tavaszt, - Hogy véled átmulassam azt, - Sem egy tavaszt, sem egy telet, - Hanem egész életemet! - - Egy napja van csak az égnek, - Egy holdja van csak az éjnek, - Egy isten van a világon, - Egy, csak egy a kivánságom. - - Azt várom én, azt az órát, - Mikor így szólhatok hozzád - Ölelésem szent hevében: - »Édes kedves feleségem!« - -(Cseke.) - - -Költoi ábránd volt, mit eddig érzék... - - Költoi ábránd volt, mit eddig érzék, - Költoi ábránd és nem szerelem, - Mert meggyógyúlt e szív, a mely ugy vérzék, - És nem maradt a sebnek helye sem. - Ha szerelem lett volna keblem hullámzása, - Idoknek multával sem nyúgott volna el. - Vad ár e szenvedély; a merre medrét ássa, - Sodor magával s végre bele halni kell. - - Most értem én csak e szilaj folyóra. - Mint von magával, mint von, mint ragad! - Kiáltsatok rá a harangozóra, - Hogy verje félre a harangokat; - Nagy a veszély, s talán majd mentésemre jonek... - De nem! hisz félrevert harang lázas szivem, - Hallá zaját a lyány és nem jött megmentonek, - És hogyha o nem jött, ne jojön senki sem! - - Oh lyány, oh lyány, hogy rám ily bánatot hozz, - Nem olvasám sejtésim könyvibol! - Azért vontál csak oly közel magadhoz, - Hogy megvakuljak lelked fényitol? - Ugy fénylik lelked, mint a nap világa fénylett, - Midon fogyatkozás még nem szennyezte meg; - De a mily hideg lesz a nap, ha minden élet - Kifogy, kihal keblébol, kebled oly hideg. - - Mondád - és nem is reszketett beszéded - - Mondád, hogy soha senkit nem szeretsz. - Nem féled a boszúló istenséget, - Hogy szent czéljával ellenkezni mersz? - Vagy tán azt gondolod, hogy nincsen olyan férfi, - Ki megérdemlené a te szerelmedet? - Attól tartasz, hogy kincsét szíved elfecsérli, - És aztán vissza többé nem szerezheted? - - Hisz meglehet, hogy tán csalódni fognál, - Ám, nem szeretni, oknak ez kevés; - A mozdulatlan, a holt nyúgalomnál, - Hidd, többet ér az élo szenvedés. - És csak azért nem fogsz-e építtetni házat, - Mert hátha egykor azt a tuz emészti fel? - S ezért türöd, midon a nyár esoje áztat, - S midon a tél hideg karjával átölel? - - De láttam én jól, hogy ajkad sohajta, - S innen hiszem: van szíved, lángoló, - Csakhogy az észnek jégpánczélja rajta, - Miként a volkán tetején a hó. - Szólj, oh leány, hogy így van, s várok türelemmel, - Mindaddig várok, mig nem mondod, hogy elég, - Várok békével, mig az óra nem jövend el, - Midon birod huségem nem csaló jelét. - - Hosszú ido, egy örökkévalóság, - Lesz várásomnak minden napja majd. - Nézem magam, mint tengerek hajósát, - Kit a szél a part közelébe hajt, - De itt megfordul a szél, s látja bár a révet - A küzködo hajós: nem közeledhetik. - Kinos-keserves lesz ez örökszomju élet, - Hanem éretted még e kín is jól esik! - - Nem fájhat úgy a betegek testének, - Ha éles vas jár át sebeiken, - Nem fájna ugy, ha tüzzel égetnének, - Mint e sovárgó vágy fáj én nekem. - Csak egy kis cseppet önts e fájdalom tüzére, - Egy cseppet a remény kútjából, oh leány, - Hogy évek mulva bár, de meg fog joni bére - Gyötrelmeimnek, oh csak azt mondd, hogy: talán. - - - Nem, nem, ne biztass a jövovel engem, - Ne alamizsnát: üdvösséget adj! - Hazudtam én, hogy várok türelemben, - Türelmem már is messze, messze hagy; - Fut, mint szilaj ló, s lelkem rája van kötözve, - S pályája mindig surübb rengetegbe vész, - A hol talán majd egy vadállat tépi össze, - Tudod, melyik vadállat?... a megorülés! - - Adj vissza, lyány, adj vissza en magamnak, - Adj a világnak vissza engemet... - Vagy mit beszélek? tarts meg, tarts magadnak, - Tiéd éltem, te el nem vetheted. - Oh mondd, hogy elfogadtad, mondd, hogy elfogadtad! - E nagy szavadra tán ég-föld reám szakad; - Mit bánom én? az isten szebb halált nem adhat - Mint sirba dolni a gyönyör terhe alatt! - - - - S ha nem szeretsz, ha soha nem szeretnél? - Mindegy! hozzád van nove szellemem, - Mint a levél a fához... eljön a tél, - S akkor lehull, de már élettelen. - Ez sorsunk a sirig. Bár járj be messze földet, - Kerülj bár, mind hiába, engem el nem hagysz. - A soha el nem váló sötétség melletted, - Mit árnyékodnak vélsz, az én bús lelkem az. - -(Szatmár.) - - -Álmodtam szépet, gyönyörut... - - Álmodtam szépet, gyönyörut, - Álmodtam és fölébredék. - Mért keltettél föl oly korán? - Mért nem hagyál álmodni még? - Mit a való nem küld reám, - A boldogságról álmodám. - Miért bántottad álmamat?... - Oh istenem, oh istenem! - Hát a boldogságról nekem - Még csak álmodni sem szabad? - - Mondád többször, hogy nem szeretsz, - De nem hivém, nem hihetém. - Ne mondd, ne mondd már! mostan, ha - Nem mondod is, elhiszem én. - S midon tudom, hogy szíveden - Fölirva nincs az én nevem: - Maradjak-e, elmenjek-e?... - Marasztasz... és miért?... talán - Mulatni vágysz lelkem baján, - Melyet te hoztál rája, te! - - Oh lyány, ez nagy kegyetlenség. - Bocsáss, bocsáss, hadd menjek el. - Nekünk egymástól válni, és... - És mindörökre válni kell. - Futnék toled, miként a por, - Mit a forgószél elsodor - Ember-nem-járta földekig; - De csak alig hogy léphetek, - Mert a bú, melyet elviszek, - Nagyon reám nehezedik. - - Isten veled hát... jaj nekem, - Hogy e szót ki kell mondanom; - Miért nem válik rögtöni - Halállá e hang ajkamon? - Isten veled... nem, nem lehet! - Hagyd még megfogni kezedet, - Mely üdvemet szétszaggatá, - Mely jövomet gyilkolta meg... - Add kezed, hadd ömöljenek - Könyuim s csókjaim reá! - - Könyuim-e vagy csókjaim, - Mi égeti jobban kezed? - Csók és könyu, mind a ketto - Nagyon, nagyon forró lehet, - Mert szerelmemmel egy helyen, - A szív mélységes mélyiben, - E tuzhegyben termettenek... - Mint ájtatos zarándokok - Jövének fel, s ok boldogok, - Hogy kezeden halhatnak meg. - - Egyet kérek... ne félj, ne félj, - Nem kérem már szerelmedet, - Csak azt a kis vigasztalást, - Hogy nem feledsz el engemet. - Az emlékezet fonalát - Jövodön meddig nyujtod át? - Ha rám addig emlékezel, - Mig olyat lelsz, ki tégedet, - Mint én, olyan forrón szeret: - Ugy soha sem felejtesz el! - - De nem kivánom, hogy ne lelj - Oly hu szivet, mint az enyém. - Nem szeretnélek oly nagyon, - Ha ezt a vágyat érzeném. - Ohajtom én: élj boldogul, - Szedj bármi fának ágirul, - Csak szedj te zöld leveleket, - S aztán vesd el, mint elvirúlt - Elszáradt régi koszorút, - Az én emlékezetemet! - -(Szatmár.) - - -Volt egy szegény fiú... - - Volt egy szegény fiú, - Ki mindig éhezék; - Nem volt egy megevo falatja, - Nem szánta ot sem föld sem ég. - - Hosszú, nagyon hosszú inség után - Igy szóla hozzá egy sötét alak: - »Én téged minden földi bajtól - Megszabadítalak.« - - Az éh-halál volt, a kinek - Szavai ekkép hangozának; - És a fiú, hogy mentül hamarabb - Pihenjen, ment sírt ásni önmagának. - - S a mint így sírján dolgozék, - A földben egy edényt talál, - A mely aranynyal, drágakovel - Csordultig áll. - - A koldusból nagyúr lett, - Él fejedelmileg, - Körule pompa, fény - És drága ételek. - - Mért a fiú ezen dúsgazdagságban - Csak féligmeddig és csak néha vig? - Mert fél szegény, fél a fölébredéstol, - Azt véli, hogy csak álmodik. - - - Én vagyok e szegény fiú, - S te a talált kincs, édes angyalom! - Nem merem hinni, hogy szeretsz; - Ugy félek, félek, hogy csak álmodom!... - -(Nagy-Károly.) - - -Egy pár rövid nap... - - Egy pár rövid nap, és én mennyit éltem! - Tükörbe nézni szinte nem merek, - Attól félek, hogy már hajam megoszult... - Ez a szív itten, oh ez oly öreg. - - Az éjszakákat keresztülvirasztom. - Az álmot már nem is keresem én, - Ugy sem találnám. Nem tudok alunni, - Mióta bennem alszik a remény. - - A kínok is már mind elfáradának, - Elfáradának engem bántani; - Pedig könnyebb a kínok gyilkait, mint - Holttestöket keblünkben hordani. - - Én hordom oket, és azt gondolom, hogy - Egy század óta hordom oket már. - Olyan nehéz és oly hideg halottak! - Fagy tolök vérem, csak alig hogy jár. - - Erotlen szemmel nézek szerteszéjjel, - Mint a ki kohöz vágta homlokát, - Aztán föleszmél félig, s két alakban - Lát mindent, s tisztán még semmit se lát. - - Nincs bennem élet, nincs a lélek bennem, - Kétségeim azt messze zavarák. - Ugy hull reám egy szebb ido emléke, - Mint sírhalomra a tépett virág. - -(Szatmár.) - - -Nem csoda, ha ujra élek... - - Nem csoda, ha ujra élek - Mert hisz ujra láttam ot! - Visszaszállt belém a lélek, - Eszmélek, mint azelott. - - Kín s reménység kebelemben - Ujra fáklyát gyujtanak, - És e fénynél e teremben - Kergetoznek, játszanak. - - - Tudni most csak azt szeretném: - Mi volt e találkozás? - Csak azon tünodik elmém: - Véletlen vagy számitás? - - Oh e lyányka oly rejtélyes, - Szíve olyan mély folyam, - Hogy szemem, bár milyen éles, - Néz beléje hasztalan! - - Rejtély vagy te, lyányka, nékem, - S állsz megfejthetetlenul; - Kárhozatom? üdvösségem? - Egyik a ketto közul. - - Oh de melyik?... törhetetlen - Láncz körulem e titok; - Vonna már el sorsom innen, - És nem szabadulhatok. - - Bontsd ki, lyányka, e titoknak - Fátyolából homlokod, - Mert én addig el nem hagylak, - Míg le nem hull fátyolod... - - Jaj de kell, kell mennem, bárha - Bizonytalanság kisér; - Úr a sors, hajlok szavára, - O parancsol és nem kér. - - Elmegyek, de nem örökre, - Majd ha fris virágokat - Hint a tavasz fürteidre, - Dalnokod meglátogat. - - Én leszek az elso fecske, - Mely ti hozzátok röpul, - S minden reggel, minden este - Cseveg ablakod körul. - - Le a kertbe, a mezore - Együtt járunk, úgy-e bár? - S nézzük, lyányka, a föld vére, - A patak, mi pezsgve jár. - - Nézzük majd a sok virágot, - A mint nyílnak kelyheik, - S ha ezeket nyílni látod, - Szíved is tán megnyilik. - -(Nagy-Károly.) - - -Erdélyben. - - Barangol és zúg, zúg az oszi szél. - Csörögnek a fák száraz lombjai, - Mint rab kezén a megrázott bilincs. - Hallgass, zúgó szél, hadd beszéljek én! - Ha el nem hallgatsz, túlkiáltalak, - Mint nosirást az égiháború. - Egy nemzet és két ország hallja meg, - Mi bennem eddig titkon forra csak, - S a mit keblembol mostan kiröpítek, - Mint a volkán az égo köveket. - Az forra bennem, az fájt én nekem, - Hogy egy nemzetnek két országa van, hogy - E két-országos nemzet a magyar! - Ez tette lelkem pusztává, a bánat - Pusztájává, hol egy tigris lakik: - A vérszemu, a lángszemu harag. - Oh e vadállat hányszor verte el - Magányos éjim csendét, a midon - Besüvöltötte puszta lelkemet! - - Mely ördög sugta, hogy kettészakadjunk, - Hogy szétrepeszszük a szent levelet, - Mit diadalmas oseink irának, - Szivök vérébe mártván kardjokat? - Kettészakadtunk, és a szép levélbol - Rongyok levének, miket elsodort - És sárba dobott a századok viharja. - Lábbal tiportak bennünket. Könyuket - És jajkiáltást küldöttünk az égbe, - De panaszunkat az be nem fogadta, - A rabszolgákat nem hallgatja az meg, - Mert a ki jármot hágy nyakába tenni, - Méltó reá, hogy azt hurczolja is, - Míg össze nem dol a korbács alatt. - Tartottunk volna össze: a világ most - Tudná hirünket, nem volnánk kizárva - A templomból, hol a nagy nemzeteknek - A tisztelet tömjénét égetik. - Tartottunk volna össze, nem törölnénk - Szemünkbol annyi fájdalmas könyut, - Midon forgatjuk reszketo kezünkkel - Történetünknek sötét lapjait. - A porszemet, mely csak magában áll, - Elfúja egy kis szello, egy lehellet; - De hogyha összeolvad, összeno, ha - A porszemekbol szikla alakúl: - A fergeteg sem ingathatja meg! - Fontoljuk ezt meg, elvált magyarok, - A mit mondtam, nem új, de szent igaz. - Az események romboló szele - Nem fú jelenleg, és a porszemek - Nyugton hevernek biztos helyökön; - De ha föltámad a szél, mielott - Egygyé olvadnánk: el-szétszór örökre - A nagy világnak minden részibe, - És soha többé meg nem leljük egymást. - Iparkodjunk. A század viselos, - Születni fognak nagyszeru napok, - Élet-halálnak vészes napjai. - Fogjunk kezet, hogy rettegnünk ne kelljen - Az eljövendo óriásokat. - Tartsuk meg a szép, a szent kézfogást, - Tartsuk meg azt, oh édes nemzetem! - Ki legeloször nyujtja ki kezét, - Azé legyen a hála s a dicsoség; - S ki elfogadni azt vonakodik? - Annak porára szálljon minden átok, - Melyet sirunkra majd virág helyett - Ültetni fognak maradékaink, - Kiket örökre megnyomoritánk! - -(Koltó.) - - -Szeretsz tehát... - - Szeretsz tehát, kedves szép angyalom? - Szeretsz valóban, én nem álmodom! - De mért hagyád a végso pillanatnak: - Megfejtését e drága szent titoknak? - - Egy pillanat hozá meg üdvemet - És elválási gyötrelmeimet; - Ugy jártam, mint ki palotát építtet, - S midon fölépül, számkiuzik otet. - - Sovár szívemre föl nem tuzhetéd - Az ölelésnek tündér gyurüjét; - Nem szakíthattam ajkad szép bokrárul - Egy csókvirágot édes útitársul. - - Távol te toled oly bús életem! - De egy eszmével meg-megszépitem: - Egykor mi mélyen, mélyen szállok én be - A viszontlátás gyönyörtengerébe! - -(Koltó.) - - -Rövidre fogtam a kantárszárat... - - Rövidre fogtam a kantárszárat, - Régóta fut a lovam, kifáradt, - Szájában tajtékos a zabola, - Sarkantyúmtól véres az oldala. - - Egy gondolat kergetett engemet, - Ha galambom az enyim nem lehet, - Mint hegyes nyílvesszo a madarat, - Úgy uzött engem ez a gondolat. - - Lassan, lassan, jó lovam, lassan járj, - Ez a rosz gondolat elmaradt már, - Egy kökényfa bokrában megakadt, - A bokor tüskéi közt szétszakadt. - - Kökényszemeket szerettem hajdan, - De szerencsés ezekkel nem voltam. - Most fekete szem torébe estem, - Ennél tán majd megsegít az isten. - -(Koltó.) - - -Véres napokról álmodom... - - Véres napokról álmodom, - Mik a világot romba döntik, - S az ó világnak romjain - Az új világot megteremtik. - - Csak szólna már, csak szólna már - A harczok harsány trombitája! - A csatajelt, a csatajelt - Zajongó lelkem alig várja! - - Örömmel vágom én magam - Föl paripámra a nyeregbe! - A bajnokok sorában én - Szilaj jókedvvel nyargalok be! - - Ha megvagdalják mellemet, - Fog lenni, a ki bekötözze, - Fog lenni, a ki sebemet - Csókbalzsammal forrasztja össze. - - Ha rabbá tesznek, lesz, a ki - Homályos börtönömbe jo el, - S föl fogja azt deríteni - Fényes hajnalcsillag-szemével. - - Ha meghalok, ha meghalok - A vérpadon, vagy csatatéren, - Lesz, a ki majd holttestemrol - Könyuivel lemossa vérem! - -(Berkesz.) - - -Mi van innen távol... - - Mi van innen távol? a Tisza... - Mi van a Tiszán túl? Hortobágy... - Hortobágyon túl? egy szép leány, - Kihez lelkem visszavágy! - - Szép leány, szép barna kis leány, - Toled oh be messze estem el!... - Csak azt tudhatnám, hogy legalább - Néha rám emlékezel! - - Engemet sokszor meglátogat - A jó angyal, az emlékezet, - És karon fog, s öntudatlanúl, - Kedvesem, hozzád vezet. - - Az os vár, melynek tündére vagy, - Mely a dombról a rónára lát, - Hol a kék Szamosban tölti a - Holdvilág az éjszakát, - - És a kert a vári domb alatt, - És a kertben a tó partinál - A gyászfuzek néma lombjai - - Mind ez, mind elottem áll. - - Oh e kertben kert volt életünk, - Minden óránk benne egy virág; - Mult- s jövonket a gazdag jelen - Koszorúi takarák. - - - Lyányka, hogyha visszagondolod - E dicso kort: dobog-e szived? - Költ-e benned, mint én bennem, oly - Édes érzeményeket? - - Várod-e ugy, mint én a napot, - Mely kettonket összehoz megint? - Én hiszem, hogy e szép kor felé - Szép szemed gyakran tekint! - -(Pest.) - - -Mikor a láncz lehull... - - Mikor a láncz lehull - A rab lábairul, - Még sokáig ugy jár, - Mintha rajta volna, - A szomorú terhet - Annyira megszokta. - - Te is, hogy megszoktad, - Szívem, a fájdalmat, - Most, mikor jó sorsom - Rólad azt lerázta, - Nem tudsz még örülni - Isten igazába'. - - Örülj, örülj, szivem! - Ki örül, ha te nem? - Kinek van, mint neked, - Ilyen boldogsága? - Kinek van a földön - Ilyen mennyországa? - -(Koltó.) - - -Busúlnak a virágok... - - Busúlnak a virágok, - Szegénykék betegek. - Nincs messze már halálok, - Mert a tél közeleg. - - Miként az aggastyánnak - Megoszült fürtei, - Ugy hullanak a fáknak - Sárgult levelei. - - Hiába a vidéken - Körültekintenem, - Nincs a nagy messzeségben - Egy zöld bokrocska sem. - - Van egy! majd elfeledtem... - Lelkem, te vagy, te vagy - A zöld bokor, a melyben - Az osz nyomot nem hagy; - - Rajtad folyvást teremnek - S fognak virítani - A boldog szerelemnek - Örökzöld lombjai. - -(Koltó.) - - -Kellemetlen oszi reggel... - - Kellemetlen - Oszi reggel. - Kedvetlen, borús ido. - Hulldogál az - Elvirított - Oszi tájra az eso. - - A szobában - Ketten ülünk - Együtt: én s az unalom. - Terhes vendég! - Mint malomko - Csügg rajtam. De megcsalom. - - Szépen titkon - A szobából - Kiröpítem lelkemet. - Szállj, lelkem, szállj - Messze, messze... - Útad napnyugatra vedd. - - Napnyugatra - Vannak, a kik - Én elottem kedvesek: - Agg szülok és - Ifju lyányka, - S mind, a kiket szeretek. - - Járd be oket, - Járd be sorra, - S joj meg késo est felé, - Édességgel - Megterhelve, - Mint virágokról a méh. - -(Koltó.) - - -Karácsonkor. - - Én hozzám is benézett a karácson, - Tán csak azért, hogy bús orczát is lásson - És rajta egy pár reszketo könyut. - - Menj el, karácson, menj innen sietve, - Hiszen családok ünnepnapja vagy te, - S én magam, egyes-egyedul vagyok. - - Meleg szobám e gondolattól elhül. - Miként a jégcsap függ a házereszrül, - Ugy függ szivemrol ez a gondolat. - - Hejh be nem igy volt, nem igy néhanapján! - Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám - Apám, anyám és testvérem között! - - Oh a ki együtt látta e családot, - Nem mindennapi boldogságot látott! - Mi boldogok valánk, mert jók valánk. - - Embert szerettünk és istent imádtunk, - Akármikor jött a szegény, mi nálunk - Vigasztalást és kenyeret kapott. - - Mi lett a díj! rövid jólét multával - Hosszú nagy inség... tenger, melyen által - Majd a halálnak révéhez jutunk. - - De a szegénység én nekem nem fájna, - Ha jó családom régi lombos fája - Ugy állna még, mint álla hajdanán. - - Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta; - Egy ág keletre, a másik nyugatra, - S éjszakra a törzs, az öreg szülok. - - Lelkem szüloim, édes jó testvérem, - Ha én azt a kort újolag megérem, - Hol mind a négyünk egy asztalhoz ul?... - - Eredj, reménység, menj, maradj magadnak, - Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak, - Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz... - - Isten veled, te szép családi élet! - Ki van rám mondva a kemény itélet, - Hogy vágyam uzzön és ne érjen el. - - Nem nap vagyok én, föld és hold körében; - Mint vészt jelento üstökös az égen, - Magányos pályán búsan bújdosom. - -(Pest.) - - -Világos kék a csillagos éjszaka... - - Világoskék a csillagos éjszaka. - Tárva-nyitva szobámnak az ablaka, - Az ablakból tekintetem az égen, - Lelkem pedig angyalomnak ölében. - - A csillagos ég és az én angyalom - Mindennél szebb, a mi csak szép, mondhatom, - Én legalább a világot bejártam, - De ezeknél szebbet sehol nem láttam. - - Fogytán van a hold, úgy ballag lefelé - A megé a messze kéklo hegy megé. - A fogyó hold talán az én bánatom, - Oly halvány, hogy már csak alig láthatom. - - Magasan áll a fiastyúk az égen, - Szólanak a kakasok a vidéken, - Hajnalodik, hüvös csipos szél támad, - Hüvös szárnya legyintgeti orczámat. - - Itt hagynám már ablakom, hogy elmenjek - Lefekünni és álmodni; de minek? - Álmodni ugy sem tudnék én oly szépet, - Mint a mily szép most elottem az élet. - -(Koltó.) - - -E. R. kisasszony emlékkönyvébe. - - Tavaszszal menj ki a szabadba, - Hol fris patak suttog szaladva, - Kergetvén az est szellejét, - Mely a virágok illatával - És a csalogányok dalával - Fut a mezoben szerteszét, - Míg mosolyogva néz le rája - A csillagok s a hold sugára. - - S ha patakzajjal, madarak dalával, - Virágillattal, csillag- s holdsugárral - Ifjúi lelked, lyányka, megtelik, - Eredj haza, s aludjál reggelig, - És a mit ekkor álmodol jót, szépet, - Adja meg mindazt a jövendo néked! - -(Debreczen.) - - -K. J. kisasszony emlékkönyvébe. - - Szived bölcsoben fekvo csecsemo; - Ott fekszik és még mélyen alszik o, - De majd fölébred és keservesen sír... - Akkor, szép gyermekem, - Legyen szelíden ringató dajkája - A nyájas szerelem. - -(Debreczen.) - - -Halhatlan a lélek... - - Halhatlan a lélek, hiszem, - De más világba nem megy át, - Csak itt lenn a földön marad, - A földön él és vándorol. - Többek közt én, emlékezem, - Rómában Cassius valék, - Helvécziában Tell Vilmos, - Párizsban Desmoulins Kamill... - Itt is leszek tán valami. - -(Pest.) - - -Nem ért engem a világ... - - Nem ért engem a világ! - Nem fér a fejébe, - Egy embernek éneke - Hogy lehet kétféle? - Hogy dalolhat az jelenleg - Szívrepeszto bánatot, - Ki elébb egy pillanattal - Úgy örult, úgy vigadott? - - Ember és polgár vagyok. - Mint ember mi boldog! - És mint polgár, lelkemen - Mily keservet hordok! - Az örömnek könnyét sírom, - Ha lyánykámra gondolok; - Fájdalomnak könnyét sírom, - Ha hazámhoz fordulok. - - Keblemen a szerelem - Virágbokrétája, - Fejemen honszeretet - Töviskoronája; - Igy lantomra majd megsebzett - Homlokom vércseppje hull, - Majd egy illatos levelke - Bokrétám virágibul. - -(Pest.) - - -Reszket a bokor, mert... - - Reszket a bokor, mert - Madárka szállott rá. - Reszket a lelkem, mert - Eszembe jutottál, - Eszembe jutottál, - Kicsiny kis leányka, - Te a nagy világnak - Legnagyobb gyémántja! - - Teli van a Duna, - Tán még ki is szalad. - Szivemben is alig - Fér meg az indulat. - Szeretsz, rózsaszálam? - Én ugyan szeretlek, - Apád anyád nálam - Jobban nem szerethet. - - Mikor együtt voltunk, - Tudom hogy szerettél. - Akkor meleg nyár volt, - Most tél van, hideg tél. - Hogyha már nem szeretsz, - Az isten áldjon meg, - De ha még szeretsz, úgy - Ezerszer áldjon meg! - -(Pest.) - - -A magyar nemzet. - - Járjatok be minden földet, - Melyet isten megteremtett, - S nem akadtok bizonyára - A magyar nemzet párjára. - Vajon mit kell véle tenni: - Szánni kell-e vagy megvetni? - - Ha a föld isten kalapja, - Hazánk a bokréta rajta! - Oly szép ország, oly virító, - Szemet-lelket andalító, - És oly gazdag!... aranysárgán - Ringatozik rónaságán - A kalászok óczeánja; - S hegyeiben mennyi bánya! - És ezekben annyi kincs van, - Mennyit nem látsz álmaidban. - S ilyen áldások daczára - Ez a nemzet mégis árva, - Még is rongyos, még is éhes, - Közel áll az elveszéshez. - S szellemének országában - Hány rejtett gyöngy és gyémánt van! - S mind ezek maradnak ott lenn, - Vagy ha épen a véletlen - Föl találja hozni oket, - Porban, sárban érnek véget, - Vagy az inség zivatarja - Oket messze elsodorja, - Messze tolünk a világba, - Idegen nép kincstárába. - És ha ott ragyogni látjuk, - Szánk-szemünket rájok tátjuk, - S ál dicsoséggel lakunk jól, - Hogy ez innen van honunkból. - Ez hát nemes büszkeségünk, - Melyrol annyiszor mesélünk? - Azzal dicsekedni váltig, - A mi szégyenünkre válik!... - Csak a magyar büszkeséget, - Csak ezt ne emlegessétek! - Ezer éve, hogy e nemzet - Itt magának hazát szerzett, - És ha jone most halála, - A jövendo mit találna, - Mi neki arról beszélne. - Hogy itt hajdan magyar éle? - S a világtörténet könyve! - Ott sem lennénk följegyezve! - És ha lennénk, jaj mi nékünk, - Ezt olvasnák csak felolünk: - »Élt egy nép a Tisza táján, - Századokig lomhán, gyáván.« - - Oh hazám, mikor fogsz ismét - Tenni egy sugárt egy kis fényt - Megrozsdásodott nevedre? - Mikor ébredsz önérzetre? - -(Pest.) - - -Egy gondolat bánt engemet... - - Egy gondolat bánt engemet: - Ágyban, párnák közt halni meg! - Lassan hervadni el, mint a virág, - A melyen titkos féreg foga rág; - Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál. - Mely elhagyott üres szobában áll. - Ne ily halált adj, istenem, - Ne ily halált adj én nekem! - Legyek fa, melyen villám fut keresztül, - Vagy melyet szélvész csavar ki tövestül; - Legyek koszirt, mit a hegyrol a völgybe - Eget-földet rázó mennydörgés dönt le... - - Ha majd minden rabszolga nép - Jármát megunva síkra lép, - Pirosló arczczal és piros zászlókkal - És a zászlókon eme szent jelszóval: - »Világszabadság!« - S ezt elharsogják, - Elharsogják kelettol nyúgatig, - S a zsarnokság velük megütközik: - Ott essem el én, - A harcz mezején, - Ott folyjon az ifjui vér ki szivembül, - S ha ajkam örömteli vég szava zendül, - Hadd nyelje el azt az aczéli zörej, - A trombita hangja, az ágyudörej, - S holttestemen át - Fújó paripák - Száguldjanak a kivivott diadalra, - S ott hagyjanak engemet összetiporva. - - Ott szedjék össze elszórt csontomat, - Ha jön majd a nagy temetési nap, - Hol ünnepélyes, lassu gyász-zenével - És fátyolos zászlók kiséretével - A hosöket egy közös sírnak adják, - Kik érted haltak, szent világszabadság! - -(Pest.) - - -1847. - -* * - - -Dalaim. - - Elmerengek gondolkodva gyakran, - S nem tudom, hogy mi gondolatom van, - Átröpulök hosszában hazámon, - Át a földön, az egész világon! - - Dalaim, mik ilyenkor teremnek, - Holdsugári ábrándos lelkemnek. - - A helyett, hogy ábrándoknak élek, - Tán jobb volna élnem a jövonek, - S gondoskodnom... eh, mért gondoskodnám? - Jó az isten, majd gondot visel rám. - - Dalaim, mik ilyenkor teremnek, - Pillangói könnyelmu lelkemnek. - - Ha szép lyánynyal van találkozásom, - Gondomat még mélyebb sírba ásom, - S mélyen nézek a szép lyány szemébe, - Mint a csillag csendes tó vizébe. - - Dalaim, mik ilyenkor teremnek, - Vadrózsái szerelmes lelkemnek. - - Szeret a lyány? iszom örömemben; - Nem szeret? kell inni keservemben. - S hol pohár és a pohárban bor van, - Tarka jókedv születik meg ottan. - - Dalaim, mik ilyenkor teremnek, - Szivárványi mámoros lelkemnek. - - Oh de míg a pohár van kezemben, - Nemzeteknek keze van bilincsen; - S a milyen víg a pohár csengése, - Olyan bús a rabbilincs csörgése! - - Dalaim, mik ilyenkor teremnek, - Fellegei bánatos lelkemnek. - - De mit tur a szolgaságnak népe? - Mért nem kél föl, hogy lánczát letépje? - Arra vár, hogy isten kegyelmébol - Azt a rozsda rágja le kezérol? - - Dalaim, mik ilyenkor teremnek, - Villámlási haragos lelkemnek! - -(Pest.) - - -Tedd le, bojtár, a subádat... - - Tedd le, bojtár, a subádat, - Mennyko szántsa meg a hátad, - Látod már a patak is letette, - Vele a langy tavasz letétette. - - Falu végén foly a patak, - Fejér keble csak ugy dagad, - Dagad, dagad széles jó kedvében, - Hogy az ég lenéz megint rá kéken. - - Hová szállott a czinege? - Honnan jöttél fülemile? - Akárhonnan, semmi gondom rája, - Csak te dalolj, bokrok furulyája. - - Kizöldült a kis kert fája, - Mintha toll nott volna rája; - El ne röpulj, megtollasodott fa, - Hadd uljek rózsámmal árnyékodba. - - Minek mégy a boltba kis lyány, - Pántlikát akarsz venni tán? - Nézd, a mezo szebb pántlikát árul, - Szebbet, ingyen, sok ezer virágbul. - -(Pest.) - - -Egy barátom az ifjuság... - - Egy barátom az ifjuság, - Maholnap már ez is itt hágy, - S másra, tudom, helyébe nem - Akadok, - Jaj istenem, be magamra - Maradok. - - Attól tartok, hogy ezután - Nem szeret már engem leány, - Vagy ha szeret, én nem tudom - Szeretni, - Kacsintanak, de hiába, - Szemei. - - Attól tartok, hogy ezután - Nem gyulölök már igazán; - Tán magam nem leszek rosz, de - Mi haszna? - Ha hidegen vállat rántok - A roszra. - - Ha már ifjuságom elmegy, - Csak e ketto maradjon meg: - Legyek képes, a ki hogyan - Érdemli, - Teljes szívbol szeretni és - Gyulölni! - -(Pest.) - - -Kutyakaparó. - - Kivül-belül szomorú csárda ez - A Kutyakaparó, - Éhen-szomjan szokott itt maradni - A jámbor útazó, - Mert eledelt nem kap, és hogyha csak - Rá pillant borára, - Megátkozza Nóét, hogy szolot is - Vett be a bárkába. - - A kis szobán hosszu vékony asztal - Nyujtózkodik végig. - Feldoléstül erotlen lábai - Már csak alig védik, - A mily hosszu az asztal, mellette - Olyan hosszu a pad, - Közepe, nem a sok ulés, hanem - Vénség miatt horpad. - - Áttellenben az ágy. Réges-régen - Lehetett megvetve, - Lefeküdni beléje, nem támad - Senkinek is kedve. - Fejét egyik vállára bocsátá - A pufók kemencze, - Redok gyanánt tisztes agg homloka - Meg van repedezve. - - Mogorva vén ember itt a csaplár, - Szavát sem hallani, - Szájat o csak azért tart, hogy legyen - Mivel ásítani. - Ilyen a csaplár, a vén Dömötör; - Hát a felesége? - Ez takaros menyecske lehetett - Annak idejébe'. - - De az ido a szegény jó asszonyt - Megviselte rútul, - Noha ötven, ötvenöt esztendon - Még nem igen van túl. - Boglyas fakó haja beillenék - Repcze-petrenczének, - És melléje mingyárt szörnyü képe - Madárijesztonek. - - O sem igen beszél; s ha szól, száját - Szidalomra nyitja, - Hogy a vármegye a betyárokat - Már mind kipusztítja: - Még mikor a világ ezeké volt, - Ha nem csordult, cseppent, - De ezek híjával a kereset - Egészen megcsökkent. - - - Odabenn a Kutyakaparóban - Igy forog a világ, - Ily szomorún, s az ember vidámabb - Dolgot kivul se lát. - Ablaka csak egy van, és annak is - Üveg csak a fele, - Fele pedig ó kalendáriom - Kitépett levele. - - Pendelyes gyerek voltam még, mikor - Az az eso esett, - Mely falának két-harmadrészérol - Levitte a meszet, - S a mi rajta imitt-amott maradt, - Az egészen sárga, - S korommal írt furcsa figurákkal - Van tele firkálva. - - Pózna végén abroncs a czégére, - Ha véle összevesz - A szello, mint az akasztott ember, - Oly búsan lengedez. - Jószágból a csaplárnak nem jutott - Egyéb egy kuvasznál; - A ház végén szundikál naphosszat, - Nem árt, nem is használ. - - És a milyen maga ez a csárda, - Olyan a vidéke, - Körülötte a homokbuczkáknak - Se hossza se vége. - A meztelen homokban alig teng - Egy-két gyalogbodza, - Mely fekete gyümölcsét nyaranként - Kedvetlenül hozza. - - A harangszó a távol falukból - Meghalni jár ide, - S az eltévedt madár körülnéz csak - S odább megy ízibe. - Még a nap sem süt itt ugy, mint máshol; - Bágyadtabb sugára, - Mintha szánakozva tekintene - Ez árva csárdára. - - A csárdától vagy száz lépésnyire, - Kopár dombteton fent, - Senki által meg nem látogatva, - Áll egy régi koszent; - Ennek is valaki egy kopott tarisznyát - Akasztott nyakába, - Mintha mondta volna: menj isten hirével, - Mit állsz itt hiába! - -(Pest.) - - -Ha férfi vagy, légy férfi... - - Ha férfi vagy, légy férfi, - S ne hitvány, gyönge báb, - Mit kény és kedv szerint lök - A sors idébb-odább. - Félénk eb a sors, csak csahol; - A bátraktól szalad, - Kik szembe szállanak vele... - Azért ne hagyd magad! - - Ha férfi vagy, légy férfi, - S ne szád hirdesse ezt, - Minden Demosthenesnél - Szebben beszél a tett. - Építs vagy ronts, mint a vihar, - S hallgass, ha muved kész, - Mint a vihar, ha megtevé - Munkáját, elenyész. - - Ha férfi vagy, légy férfi, - Legyen elved, hited, - És ezt kimondd, ha mingyárt - Véreddel fizeted. - Százszorta inkább éltedet - Tagadd meg, mint magad; - Hadd veszszen el az élet, ha - A becsület marad. - - Ha férfi vagy, légy férfi, - Függetlenségedet - A nagy világ kincséért - Áruba ne ereszd. - Vesd meg, kik egy jobb falatért - Eladják magokat, - »Koldúsbot és függetlenség!« - Ez légyen jelszavad. - - Ha férfi vagy, légy férfi, - Eros, bátor, szilárd; - Akkor, hidd, hogy sem ember - Sem sors könnyen nem árt. - Légy tölgyfa, mit a fergeteg - Ki képes dönteni, - De méltóságos derekát - Meg nem görbítheti. - -(Pest.) - - -Szomorú éj. - - Éjfél lesz, és én még sem alhatom, - Mert gondomat el nem altathatom, - Mi fog történni vélem s a hazával? - E kettos kérdés tépi lelkemet. - Ah, nem érem be a magam bajával, - Még te is gyötresz, hazaszeretet! - - Ez hát a költo sorsa, mindig ez, - Hogy örök vészu tengeren evez? - S mit ér, ha ot a haragos habokból - Mento sajkával partra is tevék, - Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból, - Kik ott maradtak a hajóba' még? - - Apám, apám, mért is taníttatál, - Miért az eke mellett nem hagyál? - A könyvet szép, de csalfa tündér lakja; - Ha fölnyitod, megkapja szívedet, - És fölvisz a legragyogóbb csillagra, - De le nem hoz... a magasból levet. - - Inkább a napba, mint a könyvbe nézz. - A napvilágtól szemed fénye vész. - Nem így a könyvvel; oly világ van ebben, - Mely erosíti még szemeidet, - S közel hoz mindent... s minden vajmi szebben - Tünik föl, hogyha távol nézheted. - - Miért tanultam? mért nem maradék - Földmívelo, a minek szánt az ég? - Nem tölteném most kínos virasztással - A végtelenbe nyúló éjszakát; - Lelkem fölött az álom víg dallással - Madár módjára ringatná magát. - - Volnék földmíves, vagy volnék juhász! - Ki messze, kint a pusztákon tanyáz, - S mig ellegelget kolompolva nyája, - O hus bokorba vészi bé magát, - S nem hallja senki sem, ugy fujdogálja - Saját kedvéért a kis furulyát. - - Vasárnap tisztát venni haza jár, - Hol a szerelmes lyányka várja már. - A lyányka jó, fris, szereti a dolgot, - S oly szép, mint a megszületett tavasz; - Csókot kap és ád a juhász, s o boldog, - Hiszi tehát, hogy a világ is az. - -(Pest.) - - -Palota és kunyhó. - - Miért vagy oly kevély, te palota? - Uradnak fényében kevélykedel?... - Azért van rajta gyémánt, hogy szive - Mezítelenségét takarja el. - Szakítsd le a czafrangokat, - Mit rá szolgája aggatott, - S nem ismersz isten munkájára, - Oly nyomorúság marad ott. - - S hol vette gazdád ama kincseket, - Mik semmibol ot mindenné teszik? - Ott, hol a héja a kis madarat, - Mit szétszakít, melynek vérén hizik. - A héja vígan lakomáz, - S szomszéd bokornak fészkiben - Madárfiúk zokognak, várván - Anyjokra, mely meg nem jelen. - - Fitogtasd csak, te gogös palota, - Az orzott kincsek ragyogásait, - Ragyogj csak, ugy sem ragyogsz már soká, - Meg vannak már számlálva napjaid. - S kivánom, hogy minél elébb - Láthassam omladékokat, - S hitvány lakóid összezúzott - Csontját az omladék alatt! - - - - S te kis kunyhó a magas palota - Szomszédságában, mért szerénykedel? - Miért bújtál a lombos fák mögé, - Azért-e, hogy inséged födjed el? - Fogadj be, kis sötét szoba; - Nekem nem kell szép öltözet, - De szép szív... s a sötét szobákban - Találni fényes szíveket. - - Szent a küszöb, melyen beléptem én, - Oh szent a szalmakunyhók küszöbe! - Mert itt születnek a nagyok, az ég - A megváltókat ide küldi be. - Kunyhóból jo mind, a ki a - Világnak szenteli magát, - S a nép még is minden felol csak - Megvetést és inséget lát. - - Ne féljetek, szegény jó emberek, - Jön rátok is még boldogabb ido; - Ha mult s jelen nem a tiétek is, - Tiétek lesz a végtelen jövo. - - A földre hajtom térdemet - E szuk, de szent födél alatt: - Adjátok rám áldástokat, s én - Rátok adom áldásomat! - -(Pest.) - - -A XIX. század költoi. - - Ne fogjon senki könnyelmuen - A húrok pengetésihez! - Nagy munkát vállal az magára, - Ki most kezébe lantot vesz. - Ha nem tudsz mást, mint eldalolni - Saját fájdalmad s örömed: - Nincs rád szüksége a világnak, - S azért a szent fát félre tedd. - - Pusztában bujdosunk, mint hajdan - Népével Mózses bujdosott, - S követte, melyet isten külde - Vezérül, a lángoszlopot. - Ujabb idokben isten ilyen - Lángoszlopoknak rendelé - A költoket, hogy ok vezessék - A népet Kánaán felé. - - Elore hát mind, a ki költo, - A néppel tuzön-vízen át! - Átok reá, ki elhajítja - Kezébol a nép zászlaját, - Átok reá, ki gyávaságból - Vagy lomhaságból elmarad, - Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, - Pihenjen o árnyék alatt! - - Vannak hamis proféták, a kik - Azt hirdetik nagy gonoszan, - Hogy már megállhatunk, mert itten - Az igéretnek földe van. - Hazugság, szemtelen hazugság, - Mit milliók czáfolnak meg, - Kik nap hevében, éhen-szomjan, - Kétségbeesve tengenek. - - Ha majd a boség kosarából - Mindenki egyaránt vehet, - Ha majd a jognak asztalánál - Mind egyaránt foglal helyet, - Ha majd a szellem napvilága - Ragyog minden ház ablakán: - Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, - Mert itt van már a Kánaán! - - És addig? addig nincs megnyugvás, - Addig folyvást küzködni kell. - - Talán az élet, munkáinkért, - Nem fog fizetni semmivel, - De a halál majd szemeinket - Szelíd, lágy csókkal zárja be, - S virágkötéllel, selyempárnán - Bocsát le a föld mélyibe. - -(Pest.) - - -Egressy Etelke. - - Ez a te lyányod, Gábor? én nem hihetem. - Barátom, ember lyánya ilyen nem lehet. - Csupán a képzelet s az is ritkán teremt - Ily kedves kis leányt, ily tündér gyermeket. - - Shakspeare, kit ugy szeretsz, Shakspeare képzelete - Teremté e leányt egy boldog percziben, - S megtestesíté a múzsa, ki téged ugy - Szeret, s ajándokúl hagyá ott kebleden. - - Gyönyörrel nézem én e szép kis alakot, - De ot illetni kézzel szinte nem merem, - Még csak melléje is aggódva lépek én, - Félvén, hogy ot elfúja majd lehelletem. - - Oly szellemi e lyány, oly tisztán szellemi! - Eszembe is jut róla a mesés világ; - Ily lényekkel lehettek az Olymp körül - Megnépesítve a források és a fák. - - S ha o reám tekint... barátom, mondd neki, - Mondd meg leányodnak: ne nézzen én reám! - Ki gondolná, milyen fájó emlékezet! - Kél bennem e szelíd szemeknek sugarán? - - Ha o reám tekint: elottem feltünik - Az elso, gyermeki ártatlanság kora. - A mit már elveszték, még minden megjöhet; - Ez egy, mi nem jön el többé soha, soha! - - - Boldog vagy, férfiú, és boldog vagy te, no, - Kik azt mondjátok e lyánykának: gyermekem, - Hanem ti nálatok még boldogabb lesz az, - Ki ekkép fogja majd szólítni: kedvesem! - - Ot bírni, mily öröm, mily boldogság leszen. - Midon e lyányka a világra született, - Az isten levevé a legszebb csillagot - Az égrol, és szívnek tevé keblébe ezt. - -(Pest.) - - -Ide, kis lyány... - - Ide, kis lyány, ide hozzám, egy szóra, - Vagy ha tán jobb neven veszed: egy csókra, - Azt sem bánom, ha ketto lesz belole, - De még ez is, ha ugy tetszik, pengobe'. - - Jer ide már, jer ide már, ha mondom, - Ne légy olyan akaratos, galambom! - Eszem azt a képmutató szivedet, - Ugy is tudom, hogy a csókot szereted. - - Mit beszélsz, hogy nem értesz te hozzája? - Kopasz mentség! megtanítlak én rája, - Megtanítlak amugy hirtelenében, - Mert nekem ez már régi mesterségem. - - Mestere voltam már gyerek koromba', - Lesbe álltam amott a kis ajtóba, - Ha jöttek az iskolából a lyányok, - Kiugrottam, csókkal estem utánok. - - Add ide hát azt a piros kis szádat, - Most láttam az ólba menni anyádat, - Tudod, soká szedi össze a tojást, - Addig akár agyon csókoljuk egymást! - -(Pest.) - - -A kutyák dala. - - Süvölt a zivatar - A felhos ég alatt, - A tél iker fia, - Eso és hó szakad. - - Mi gondunk rá? mienk - A konyha szöglete, - Kegyelmes jó urunk - Helyheztetett ide. - - S gondunk ételre sincs. - Ha gazdánk jóllakék, - Marad még asztalán, - S mienk a maradék. - - Az ostor, az igaz, - Hogy pattog némelykor, - És pattogása fáj, - No de: ebcsont beforr. - - S harag multán urunk - Ismét magához int, - S mi nyaljuk boldogan - Kegyelmes lábait! - -(Pest.) - - -A farkasok dala. - - Süvölt a zivatar, - A felhos ég alatt, - A tél iker fia, - Eso és hó szakad. - - Kietlen pusztaság - Ez, a melyben lakunk; - Nincs egy bokor se, hol - Meghúzhatnók magunk. - - Itt kívül a hideg, - Az éhség ott belül, - E kettos üldözonk - Kinoz kegyetlenül; - - S amott a harmadik: - A töltött fegyverek. - A fehér hóra le - Piros vérünk csepeg. - - Fázunk és éhezünk - S átlove oldalunk, - Részünk minden nyomor... - De szabadok vagyunk! - -(Pest.) - - -Szent sír. - - Messze, messze, messze, - Honnan a madár jo - Tavasz kezdetével, - Messze, messze, messze, - Hova a madár megy - Huvös, ködös oszszel, - - Messze tengerparton - Áll a szent sír, a zöld - Tenger sárga partján; - Vadbokor fölötte, - Rá sötét fátyolként - Árnyékot boritván. - - E vadbokron kívül - Nem gyászolja senki - A dicso halottat, - Ki a zajos élet - Lejártával itt most - Század óta hallgat. - - Végso volt honában, - Ki a szabadságért - Hosi kardot ránta. - Hogy lett volna híve - A sors, ha hazája - Sem volt hu iránta? - - Számüzé magát, hogy - Gyáva nemzetét ne - Lássa; mert ha látná: - Megátkozná, míg a - Messzeségbol néma - Fájdalommal néz rá. - - Itten nézte a hos - A szüloföldérol - Ballagó felhoket, - Melyeken az estfény - (Vagy talán honának - Szégyenpírja?) égett. - - Itten ult a parton, - S hallgatá a csendes - Tenger mormogását, - S gondolá, hogy hallja - Fölriadt népének - Távoli zugását. - - S várta, várta, várta, - Mikor jön már a hír, - Hogy szabad hazája? - S addig várt, addig várt, - Míg a halál jött e - Hír helyett hozzája. - - S otthonn már nevét is - Alig ismerik; csak - Egy emlékszik rája, - Egyedul csak egy... a - Költo, a szabadság - Ez örök-lámpája. - -(Pest.) - - -Csuklyában jár a barát... - - Csuklyában jár a barát, - Szentnek kell lennie, - Menyecskéknél, lyányoknál - Nincs o neki helye. - - Kabátban jár a deák, - Ha mozog is szive, - Menyecskékhez, lyányokhoz - Korán még mennie. - - Mentében jár a huszár, - Trombita megharsan, - Menyecskéktol, lyányoktól - Káplárhoz fut gyorsan. - - Subában jár a juhász, - Kutya baja néki, - Menyecskékkel, lyányokkal - Szép világát éli! - -(Pest.) - - -Arany Jánoshoz. - - TOLDI irójához elküldöm lelkemet - Meleg kézfogásra, forró ölelésre!... - Olvastam, költotárs, olvastam muvedet, - S nagy az én szivemnek o gyönyörusége. - - Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni: - Nem tehetek róla... te gyujtottad ugy fel! - Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi - Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénynyel? - - Ki és mi vagy? hogy így tuzokádó gyanánt - Tenger mélységébol egyszerre bukkansz ki. - Más csak levelenként kapja a borostyánt, - S neked rögtön egész koszorút kell adni. - - Ki volt tanítód? hol jártál iskolába? - Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted. - Az iskolákban nem tanulni, hiába, - Ilyet... a természet tanított tégedet. - - Dalod, mint a puszták harangja, egyszeru, - De oly tiszta is, mint a puszták harangja, - Melynek csengése a rónákon keresztül - Vándorol, s a világ zaja nem zavarja. - - S ez az igaz költo, ki a nép ajkára - Hullatja keblének mennyei mannáját. - A szegény nép! olyan felhos láthatára, - S felhok közt kék eget csak néhanapján lát. - - Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más, - Enyhítsük mi költok, daloljunk számára, - Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás, - Egy édes álom a kemény nyoszolyára! - - - Ezen gondolatok elmém környékezték, - Midon a költoi szent hegyre jövék fel; - Mit én nem egészen dicstelenül kezdék, - Folytasd te, barátom, teljes dicsoséggel! - -(Pest.) - - -Három fiú. - - Szólt az édes apa legelso fiához, - A mint ez paripát nyergel és kantároz: - »Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat, - Ne ülj rá; ne hagyd itt szegény vén apádat!« - - De felelt a fiú: »apám, el kell mennem, - Háború zajában hirt-nevet szereznem!« - S fölugrott a lóra, kengyelben két lába, - Sebes vágtatva ment háború zajába. - - Haza jött a ló, de bezeg üres nyerge, - Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve. - Hová lett gazdája? ellenség leszúrta, - Fejét lenyiszálta és karóra húzta. - - - Szólt az édes apa középso fiához, - A mint ez paripát nyergel és kantároz: - »Csapd vissza, fiam, a gyepre paripádat, - Ne ülj rá; ne hagyd itt szegény vén apádat!« - - De felelt a fiú: »apám, el kell mennem, - Minden úton-módon kincseket szereznem!« - S fölugrott a lóra, kengyelben két lába, - Sebes vágtatva ment erdok vadonába. - - Haza jött a ló, de bezeg üres nyerge, - Ott áll a kapunál kapálva, nyerítve. - Hova lett gazdája? rabla, fosztogata, - A nemes vármegye végre megsokalta. - - Egyszer borozgatott fényes jó kedvébe', - Elfogták, s bevitték tömlöcz-sötétségbe. - Nedves tömlöcz-falról sok víz csorga rája, - Kivitték száradni az akasztófára. - - - Szólt az édes apa legkisebb fiához: - »Eredj, fiam, te is, nyergelj és kantározz; - Szerezz hírt és kincset, kövesd két bátyádat, - Menj te is, menj, hagyd el szegény vén apádat!« - - De felelt a fiú: »apám, én nem megyek, - Hírvágy, kincsvágy soha nem bántott engemet. - Gondolatom sem száll falu határán tul; - Ásó-kapa választ el minket egymástul.« - - Állott is szavának, szent volt fogadása. - Nem lett híre, kincse, de lett boldogsága, - S apjával fogadta ot be egy sírverem, - Rajta zöld pázsit és tarka virág terem. - -(Pest.) - - - -A Tisza. - - Nyári napnak alkonyúlatánál - Megállék a kanyargó Tiszánál - Ott, hol a kis Túr siet beléje, - Mint a gyermek anyja kebelére. - - A folyó oly símán, oly szelíden - Ballagott le parttalan medrében, - Nem akarta, hogy a nap sugára - Megbotoljék habjai fodrába'. - - Sima tükrén a piros sugárok - (Mint megannyi tündér) tánczot jártak, - Szinte hallott lépteik csengése, - Mint parányi sarkantyúk pengése. - - A hol álltam, sárga föveny-szonyeg - Volt terítve, s tartott a mezonek, - Melyen a levágott sarju-rendek, - Mint a könyvben a sorok, hevertek. - - Túl a réten néma méltóságban - Magas erdo; benne már homály van, - De az alkony üszköt vet fejére, - S olyan, mintha égne s folyna vére. - - Más felol, a Tisza tulsó partján, - Mogyoró s rekettye-bokrok tarkán, - Köztök egy csak a nyilás, azon át - Látni távol kis falucska tornyát. - - Boldog órák szép emlékeképen - Rózsafelhok usztak át az égen. - Legmesszebbrol rám merengve néztek - Ködön át a mármarosi bérczek. - - Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe - Egy madár csak néha füttyentett be. - Nagy távolban a malom zugása - Csak olyan volt mint szunyog dongása. - - Túlnan, vélem átellenben épen, - Pór menyecske jött. Korsó kezében. - Korsaját mig tele merítette, - Rám nézett át; aztán ment sietve. - - Ottan némán, mozdulatlan álltam, - Mintha gyökeret vert volna lábam. - Lelkem édes, mély mámorba szédült - A természet örök szépségétül. - - Oh természet, oh dicso természet! - Mely nyelv merne versenyezni véled? - Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz, - Annál többet, annál szebbet mondasz. - - - Késo éjjel értem a tanyára, - Fris gyümölcsbol készült vacsorára. - Társaimmal hosszan beszélgettünk, - Lobogott a rozse-láng mellettünk. - - Többek között szóltam én hozzájok: - »Szegény Tisza, miért is bántjátok? - Annyi rosszat kiabáltok róla, - S o a föld legjámborabb folyója.« - - Pár nap mulva fél szendergésembol - Félrevert harang zugása vert föl. - »Jön az árviz! jön az árviz!« hangzék, - S tengert láttam, a hogy kitekinték. - - Mint az orült, ki letépte lánczát, - Vágtatott a Tisza a rónán át, - Zúgva, bogve törte át a gátot, - El akarta nyelni a világot! - -(Pest.) - - -Magyar vagyok. - - Magyar vagyok. Legszebb ország hazám - Az öt világrész nagy teruletén. - Egy kis világ maga. Nincs annyi szám, - A hány a szépség gazdag kebelén. - Van rajta bércz, a mely tekintetet vét - A kaszpi tenger habjain is túl, - És rónasága, mintha a föld végét - Keresné, olyan messze messze nyúl. - - Magyar vagyok. Természetem komoly, - Mint hegeduink elso hangjai; - Ajkamra fel-felröppen a mosoly, - De nevetésem ritkán hallani. - Ha az öröm legjobban festi képem: - Magas kedvemben sírva fakadok; - De arczom víg a bánat idejében, - Mert nem akarom, hogy sajnáljatok. - - Magyar vagyok. Büszkén tekintek át - A multnak tengerén, a hol szemem - Egekbe nyúló kosziklákat lát, - Nagy tetteidet, bajnok nemzetem. - Európa szinpadán mi is játszottunk, - S mienk nem volt a legkisebb szerep; - Ugy rettegé a föld kirántott kardunk, - Mint a villámot éjjel a gyerek. - - Magyar vagyok. Mi mostan a magyar? - Holt dicsoség halvány kisértete; - Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar - - Ha vert az óra - odva mélyibe. - Hogy hallgatunk! a második szomszédig - Alig hogy küldjük életünk neszét. - S saját testvérink, kik reánk készítik - A gyász s gyalázat fekete mezét. - - Magyar vagyok. S arczom szégyenben ég, - Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok - Itt mi nálunk nem is hajnallik még, - Holott máshol már a nap úgy ragyog. - De semmi kincsért s hírért a világon - El nem hagynám én szüloföldemet, - Mert szeretem, hon szeretem, imádom - Gyalázatában is nemzetemet! - -(Pest.) - - -Keseru élet, édes szerelem. - - Másnak szívem mindig jót kivánt, - S engem még is minden ember bánt. - Szétszaggatják rajtam takarómat - S tüskékkel tömik meg vánkosom; - Reggelenként aztán kinevetnek, - A miért rémekkel álmodom. - Cseppenj bé keserü életem - Poharába, édes szerelem! - - Meghasadt lant keblem; húrjain - Vad kezekkel nyargal át a kín, - S olyan a dal, melyet rajta penget, - Mint a szélbe zúgó tuzharang. - Néha téved a harmóniátlan - Hangzavarba egy-két tiszta hang. - Cseppenj bé keseru életem - Poharába, édes szerelem! - - Ez az egy, mi tépett lelkemet - Összeolvaszthatná némileg; - Ez az egy fa, mit kétségbesésem - Vízözönje még el nem lepett, - Melynek ágán bujdosó reményem - Még lel egy kis menedékhelyet. - Cseppenj bé keseru életem - Poharába, édes szerelem! - - Lyányka, toled egy tekintetet, - Milyet a nap oszi tájra vet, - Melynek nincs már élteto eroje, - S mégis olyan kedves, olyan szép! - Mert meghozza boldogabb napoknak, - A tavasznak emlékezetét. - Cseppenj bé keseru életem - Poharába, édes szerelem! - -(Pest.) - - - -A felhok. - - Ha én madár volnék: örökké - A felhok közt szállonganék. - Ha festo volnék: egyebet sem, - Csupán felhoket festenék. - - Ugy kedvelem én a felhoket! - Megüdvözlöm mindegyiket - Érkeztekor, s elmondom néki - Távoztakor: isten veled. - - Oh nékem olyan jó barátim - E tarka égi vándorok. - Ugy ismernek már, hogy talán még - Azt is tudják, mit gondolok. - - Oly sokszor néztem én oket, ha - Szép halkan szenderegtenek - A hajnal és az alkony keblén, - Mint ártatlan kis gyermekek. - - És néztem oket, hogyha jöttek - Mint haragos vad férfiak, - Hogy a viharral, e zsarnokkal - Élet-halálra vívjanak. - - És néztem, hogyha virasztott a - Beteg ifjú, a holdvilág, - S ok halvány arczczal ezt, miként hu - Lyánytestvérek, körulfogák. - - Láttam már minden változásban, - Melyen csak általmentenek; - S akármikor s akárhogy látom, - Mindég egyformán tetszenek. - - Miért vonzódom úgy hozzájok? - Mert ok lelkemnek rokoni, - Mely mindig új és új alakot vált - S még is folyvást az egykori. - - Lehet még másban szinte hozzám - A felhot hasonlítani: - Vannak neki, miként szememnek, - Könyui és villámai. - -(Pest.) - - -A magyar ifjakhoz. - - Lesz-e gyümölcs a fán, melynek nincs virága? - Avvagy virág vagy te, hazám ifjusága?... - Jaj az olyan kertnek, - Jaj még annak is, mert megverte az isten, - A hol, mint ti vagytok, magyar ifjak, ilyen - Virágok teremnek! - - Felho alakjába lelkem átöltözik, - Ugy száll a hon fölött nyugattól keletig - Sötéten, csendesen; - Ha volna mennyköve, mint van a felhonek, - Csapásitól, ifjak, sokan hevernétek - A port, élettelen. - - Mert ti az életet meg nem érdemlitek, - Egész nagy csillagok voltak oseitek, - És ti csak parányok! - Ne adja a balsors, hogy e szegény haza - Bajában reátok szorúljon valaha... - Ti meg nem ónátok. - - Szivetek mindig nyilt ajtajú palota: - Tódulnak, tódulnak seregestül oda - Víg, zajos vendégek; - Garázda népséggel telik meg a terem, - S ezek között helye nincs az örömtelen - Honfiérzeménynek. - - Sziveteknek alig marad egy szöglete, - A hol titkon magát pók gyanánt szövi be - A hazaszeretet, - S ez is csak addig van, míg jön az önérdek - És azt javasolja, hogy lesöpörjétek, - Mint hitvány szemetet. - - Oh mily gyöngék vagytok! kiknél a hazának - Fénye nem ér annyit, mint a hiuságnak - Mulandó csilláma. - Oh mily gyöngék vagytok! nap süthetne rátok - S e helyett kis lámpa, melyet körülálltok, - Nyomorú kis lámpa. - - Szent hazaszeretet, mibe mártsam tollam? - Hogy dicso képedet híven lerajzoljam, - Oly híven, oly szépen, - Hogy megbuvöld, ki rád szemét fogja vetni, - Hogy örök tanyára tégy szert valamennyi - Magyar kebelében. - - Ti bálványimádók, hiúság rabjai! - Jertek, gyilkot fogok szivembe mártani, - Hadd feccsenjen vére - Szét fejeitekre... tán sikere leszen, - Tán megtértek tole... jertek hozzám ezen - Uj keresztelésre. - -(Pest.) - - -A szél. - - Ma lágyan suttogó, szelid szello vagyok, - Zöldelo mezokön föl s alá sétálok, - Csókot lehelek a bimbók ajakára, - Édes meleg csókom hu szerelmi zálog. - »Nyíljatok, nyíljatok, tavasz szép leányi«, - Ezt sugom fülökbe »nyíljatok, nyíljatok!« - És ok szemérmesen levetik leplöket, - S én szép keblökön a kéjtol elájulok. - - Holnap süvölto hang, vad fuvalom leszek, - Reszket elottem a bokor, mert fél tolem, - Látja, hogy kezemben kés van, köszörult kés, - S tudja, hogy lombjait azzal lemetélem. - A virágoknak ezt sziszegem fülébe: - »Balga, könnyenhivo lyányok, hervadjatok!« - Ok hervadtan hullnak az osz kebelére, - S én rajtok hidegen, gúnyosan kaczagok. - - Ma lágy szello vagyok, csendes folyó gyanánt - Úszom át a léget néma nyúgalomban, - Létezésemet csak a kis méhe tudja, - Mely haza felé tart a rétrol fáradtan; - Ha fáradtan száll a kis méh a tehertol, - Melyet oldalán visz, melybol mézet készít, - Tenyeremre veszem a kicsiny bogarat, - Úgy segítem elo lankadt röpülésit. - - Holnap vihar leszek, zúgó bogo vihar, - Szilaj paripámon a tengert bejárom, - S mint a tanító a csintalan gyermeknek, - Sötétzöld üstökét haragosan rázom. - Bejárom a tengert, s ha hajót találok: - Szárnyát, a lobogó vitorlát kitépem, - S árboczával írom a habokba sorsát, - Hogy nem fog pihenni többé kikötoben! - -(Pest.) - - -Ujonnan visszajött a régi baj... - - Ujonnan visszajött a régi baj, - A mely a más világnak követe, - S hozzám így szól: szedd össze magadat, - El fogsz utazni a föld mélyibe. - - Erom fut, mint a gyáva hadsereg, - Itt hágy magamra, gyöngén, egyedul. - És vérem, a vég-búcsuzásra tán, - Elhagyván arczomat, szivembe gyul. - - Mit tétovázol úgy, halál, miért - Meg nem halok, vagy mért vagyok beteg? - Félsz hozzám nyúlni, te hatalmas úr? - Vagy csak ijesztesz?... meg nem ijedek. - Ki az élettel, mint én szembeszállt, - Az bátoran néz a halál szemébe! - Az élet rövid béke s hosszu harcz, - És a halál rövid harcz, hosszu béke. - - De még kár lenne érettem talán, - Oh keblemben még annyi dal szunyad, - Egész egy erdo magva, mely ha felno, - Sok fáradt útasnak hus árnyat ad. - S eddig csak írtam, hol van még a tett? - Piros betuk az ünnep napjai, - S igy életemnek nincs még ünnepe, - Hogy az legyen, vérem kell ontani! - - Megérem-e ezt én? vagy mielott - Rivalgó zaj közt harczi paripára - Pattanhatnék föl: tán szép csendesen - Rá fektetnek majd szent Mihály lovára? - Ha meg kell halnom, hogyha most halok meg, - Joj el sietve, kedves kikelet, - Joj el hamar, hogy láss még egyszer engem, - Hogy lássalak még egyszer tégedet. - - Kettoztesd meg lépésid, szép tavasz, - A déli tájról gyorsan joj elo: - Ha már az élet oly borús vala, - Legyen halálom napján jó ido. - Joj, drága vendég, s hozz virágokat, - - A föld most olyan rideg puszta rom - - Ha már virágtalan volt életem, - Legyen virágos legalább sirom! - -(Pest.) - - -Elso esküm. - - Fiú valék még, iskolás fiú, - Tizenöt éves; és az iskolázás - Rám nézve nyug volt, nagy, nehéz nyüg, a mely - Rajtam napestig szomorún csörömpölt, - S még álmaimból is föl-fölriasztott. - Lerázni vágytam e nyügöt magamról, - Lerázni vágytam minden áron azt, - Már akkor, akkor ugy szerettelek, - Olyan világ-fölgyujtó szenvedélylyel, - Mint most szeretlek, drága szent szabadság! - - Gondolkodám a mód felol: miként - Szakíthatnám le rólam a bilincset?... - Szinészek jöttek, s elhatározám - Közéjök állni és elmenni vélök, - El, habár a földhöz-ragadt nyomor - Mind két kezével átölelne is, - Habár apámnak átka és anyámnak - Könyui lesznek útitársaim, - Csak hogy szabad, hogy független legyek. - S elmentem volna, ámde megtudá - E lázadó szándékomat tanítóm, - S az indulásnak napján elfogott, - És rám csuká szobámnak ajtaját, - S rab voltam, míg a színésztársaság - Határunkon túl messze, messze járt. - Sirás, könyörgés, lárma, mind hiába!... - Nem az fájt már, hogy nem leszek szinész, - De hogy maradni kényszerítenek. - A kényszerítés égett lelkemen, - Mint a görögtuz, olthatatlanúl. - Itt tettem elso esküvésemet, - Nagy és szent esküt mondék börtönömben - Hogy életemnek egy foczélja lesz, - S ez: a zsarnokság ellen küzdeni. - S ez eskü most is olyan szent elottem, - A milyen volt az elso pillanatban, - S verjen meg engem a hatalmas isten, - Verjen meg még a más világon is, - Ha valaha ez esküt elfelejtem! - -(Pest.) - - - -Két sohaj. - - Kecskemét városa - Siralomházában - Két ifjú legény ul - Nagy szomoruságban. - - Hadd üldögéljenek! - Ugy sem ülnek hónap, - Hónap ilyen tájon - Levegoben lógnak. - - Elottük étel, bor, - De nem kell nekiek, - Hisz ok éhen-szomjan - Már ugy sem halnak meg. - - Elottök van a tál, - Elottök az üveg... - Az étel meghult, s a - Bor megmelegedett. - - Csak ugy uldögélnek - Hallgatag kedvökben; - Nagyot sohajtanak - Egyszer mind a ketten. - - »Ki után sohajtasz - Édes jó pajtásom? - - »Szeretomhöz röpült - Az én sohajtásom. - - Szeretomhöz küldöm - Haldokló lelkemet, - Az egyetlen egyhez, - Ki engemet szeret. - - Széles e világon - Senki meg se látott, - De kipótolta o - Az egész világot. - - Alig vettem észre, - Hogy meghalt az anyám, - Szegény jó leányzó - Ugy gondot viselt rám. - - Áldom a jó lelkét, - Áldja meg az isten, - Soha életében - Egy könnyet se ejtsen! - - Hát te, czimborám, te - Kiért sóhajtottál?« - - »Az én sohajom is - Ott jár galambomnál. - - Galamb?... Majd mit mondok! - Kigyó, mérges kigyó. - O volt engemet a - Rosz utra csábitó. - - Miatta elhagytam - Jó öreg anyámat, - Aztán cserbe hagyott, - Szépen odább állott. - - Átkozom - rosz lelkét - Verje meg az isten, - Holtig sírjon-ríjon, - Mást ne is tehessen. - - Váljék pokolkové - Mindenik könnycseppje, - S szivét elevenen - Hamuvá égesse!« - -(Pest.) - - -Kit feledni vágytam... - - Kit feledni vágytam - S már-már elfeledtem, - Oh leány, mért tünsz föl - Ujra képzetemben? - Miért tünsz föl ujra - Piros orczáiddal, - Fekete szemeddel, - Fekete hajaddal? - Miért jut eszembe - Dús lelked kincstára, - Mely hét színbe játszik - Szivárvány módjára, - Melynek ellenállni - Hasztalan törekvés, - Mert buvös háló az, - Honnan nincs menekvés. - Miért jut eszembe - A boldogság képe, - Mely, míg nálad voltam, - Szállt szivem fölébe, - Mint vándor madár, hogy - Ottan megpihenjen, - S megpihenvén, róla - Ismét elröppenjen. - Szép, de nem jó csillag - Vitt engem te hozzád! - E csillag vezérli - A hajósok sorsát, - Kik egy ismeretlen - Hang után eveznek, - A mely vonja oket, - Míg örvénybe vesznek. - Mit használt, mit használt, - Tégedet találnom, - Ha megint eltunél, - Mint az éji álom, - S most reményem is, e - Vakmero kalandor, - Addig megy csak, hogy tán - Még meglátlak egykor, - De hogy összeforraszt - Véled ölelésem, - Oh ezt nem igéri - Még a reménység sem. - - Uzött a lemondás - A bú vadonába, - S hogy ennek határát - Keresém hiába, - Könnyelmuség szárnyát - Vállaimra vettem, - És a csapodárság - Pillangója lettem. - Átröpultem már nagy - Hosszu messzeséget, - A midon egyszerre - Utolért emléked, - S szárnyamat kitépte, - S átadott ujonnan - Régi bánatomnak, - Mely gyötör most jobban - Mint a börtön-or a - Foglyot, a ki tole - Elszökött és a ki - Ujra megkerule. - Csörög lelkemen a - Fájdalom bilincse; - Lesz-e kéz, a mely ezt - Róla lefeszítse? - Nyujtsd kezed, leányka, - Mondd ki, hogy szerettél, - És hogy ott vagy még a - Régi érzelemnél, - Mondd ki, hadd hulljon le - Fájdalmam bilincse, - A szép szabadságot - Lelkem hadd köszöntse! - És ha szeretél s ha - Még szeretsz: mi gátol, - Elszakadnod értem - Az egész világtól? - Én leszek világod, - És te istenem lészsz... - Oh jer karjaimba... - Vagy még többet remélsz?... - Vagy ha szembeszállni - Nincs erod a vészszel, - Melyet egyesulo - Szerelmünk idéz fel, - Mondd, hogy a boldogság - Senki mástól nem kell, - S bárha tolem örök - Elválás rekeszt el, - Hidd, hogy lelkeink e - Kínos állapotját - Még a boldogok is - Irigyelni fogják! - -(Pest.) - - -Hozzám jösz-e? - - Csillagnak születél - Magasban, fényesen, - Beloled itt alant - Kis mécsvilág leszen, - Mely csak szuk házamat - Világosítja meg; - Leány, hozzám jösz-e? - - »Ifjú, hozzád megyek!« - - Hallod, miket beszél - Felolem a világ? - Hallod, mikép reám - Kigyót-békát kiált? - Ha igaz a hir: én - Nagyon rosz lehetek; - Leány, hozzám jösz-e? - - »Ifjú, hozzád megyek!« - - Apád egyetlen egy - Örömsugára vagy, - Eljöttöd kebliben - Rideg, vad éjet hagy, - S haragja, búja, mint - Két rém, velünk lebeg; - Leány, hozzám jösz-e? - - »Ifjú, hozzád megyek!« - -(Pest.) - - - -Katona-élet. - - Nehéz nekem már a bocskor, - Könnyü nekem már az ostor, - Csizmát húzok a lábomra, - Kardot fogok a markomba. - Muzsika szól, verbuválnak, - Fölcsapok én katonának, hahaha!« - - Ezt az egyet bölcsen teszed; - Látom, már megjo az eszed. - Arany élet, bizony isten! - Megpróbáltam, párja sincsen. - Muzsika szól, verbuválnak, - Csapj föl, öcsém, katonának, hahaha! - - Katonának kutya-baja, - Van mit enni és innia, - Hogy ne volna? öt napra jár - Tizenhat garas két krajczár. - Muzsika szól, verbuválnak, - Csapj föl, öcsém, katonának, hahaha! - - Csak minden harmadnap strázsálsz, - Akkor is csak nyolcz órát állsz, - Ha hideg van is, meg nem fagysz, - Ott a körmöd, bele fujhatsz. - Muzsika szól, verbuválnak, - Csapj föl, öcsém, katonának, hahaha! - - Tisztogatás sem igen kell, - Minek is bajlódnál ezzel? - Ne félj; ha poros nadrágod, - Kiporozza a káplárod. - Muzsika szól, verbuválnak, - Csapj föl, öcsém, katonának, hahaha! - - És az embert hogy szeretik! - Visszaviszik, ha elszökik, - És az alatt, míg vesszozik, - Sétál vagy fut, a hogy tetszik. - Muzsika szól, verbuválnak, - Csapj föl, öcsém, katonának, hahaha! - - Ha pedig az ido lejárt, - Obsitot kapsz, de mekkorát - S tudod, mért kapsz ilyen nagyot? - Hogy legyen itthonn paplanod. - Muzsika szól, verbuválnak, - Csapj föl, öcsém, katonának, hahaha! - -(Pest.) - - -A szerelem. - - Uljetek föl képzetemnek - Csónakára s úszszatok, - Úszszatok szivem taván át, - Szép leányok s asszonyok, - Mindnyájan, kiket szerettem, - A mióta szeretek, - Uljetek föl képzetemnek - Csónakára; jertek, jertek, - Hadd mulassak veletek. - - És elojött valamennyi, - S istenemre, szép sereg! - És közöttök olyan is van, - Kit már alig ismerek, - Pedig oket mind egyenlon, - Mind egy hévvel szeretém, - De hiába, a szerelmet, - Még mint kicsi gyönge gyermek - Régen, régen kezdtem én. - - S ez mutatja bölcseségem! - Már mint gyermek bölcs valék, - Tudtam akkor már, a mit más - Vén korában sem tud még, - Tudtam azt, hogy a világra - Csak egy nap süt melegen, - S ez a nap nem fönn az égen, - Hanem lenn a szív mélyében - Van, s e nap a szerelem. - - Higyetek nekem ti, a kik - Fáradoztok kincsekér': - A föld minden gyémántjánál - Egy pár szép szem többet ér; - S higyetek ti, kiknek lelke - Hír- dicsoségért a vér - Vagy virasztás ösvényén megy: - Egész babérerdonél egy - Rózsabimbó többet ér. - - A fukar hadd számítgassa - A gyülo aranyokat, - Mást számítok én... a kedves - Hölgyektol nyert csókokat. - S nékem a sors csak virággal - Ékesítse kalapom, - Nem kérek babért ujabban, - Sot a mit már eddig kaptam, - Ha kell, azt is vissza'dom. - -(Székes-Fejérvár.) - - -Az erdonek madara van... - - Az erdonek madara van, - És a kertnek virága van, - És az égnek csillaga van, - S a legénynek kedvese van. - - Virítsz virág, dalolsz, madár, - És te ragyogsz, csillagsugár, - S a lyány virít, dalol, ragyog... - Erdo, kert, ég, legény boldog. - - Hejh elhervad a virágszál, - Csillag lehull, madár elszáll, - De a leány, az megmarad, - A legény a legboldogabb. - -(Pest.) - - -Mi volt nekem a szerelem? - - Mi volt nekem - A szerelem? - Számos ízben könny patakja, - Gyönge sajka úszott rajta, - Benne lelkem volt a sajkás, - Hajtó szellom a sohajtás. - - Mi volt nekem - A szerelem? - Aggodalmak erdosége, - Hangzott surü közepébe' - Farkasoknak ordítása, - Denevérek vijjogása. - - Mi volt nekem - A szerelem? - Oktalan kis balga gyermek, - A ki pillangókat kerget, - Kergeti lélek-szakadva, - Mig bebotlik egy árokba. - - Mi volt nekem - A szerelem? - Holt remények szemfedoje, - Sötét búbánatból szove, - Vagy piros szekér, a melyen - Vesztohelyre vittek engem. - - Mi most nekem - A szerelem? - Rózsafán kis madárfészek, - Melyben vígan fütyörészek, - S ha földulja a fergeteg, - Odább szállok, mást épitek. - -(Pest.) - - -Édes öröm ittalak már... - - Édes öröm ittalak már, - És hova lett az a pohár, - A melybol ittalak téged? - Összetörött, cseréppé lett. - - Keseru bú, ittalak már, - És hova lett az a pohár, - A melybol ittalak téged? - Összetörött, cseréppé lett. - - Fényes nap a szív öröme, - Sötét felho takarja be. - Sötét felho a szív búja, - Szello jön és odább fújja. - - Olyan vagyok, mint az árnyék, - Mintha temetobe járnék. - Elmult ido, elmult ido, - Te vagy, te vagy a temeto. - - A temeto éjjelében - Bolygótuz az én vezérem. - Mult napjaim sírja felett - Bolygótuz az emlékezet. - - Mozdúlni kezd a levego, - Halk, de huvös fuvalom jo, - És tolem suttogva kérdi: - Nem legjobb-e soh'sem élni? - -(Pest.) - - -A nép nevében. - - Még kér a nép, most adjatok neki! - Vagy nem tudjátok, mily szörnyu a nép, - Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? - Nem hallottátok Dózsa György hirét? - Izzó vas trónon ot elégetétek, - De szellemét a tuz nem égeté meg, - Mert az maga tuz; ugy vigyázzatok: - Ismét pusztíthat e láng rajtatok! - - S a nép hajdan csak eledelt kivánt, - Mivelhogy akkor még állat vala; - De az állatból végre ember lett, - S emberhez illik, hogy legyen joga. - Jogot tehát, emberjogot a népnek! - Mert jogtalanság a legrútabb bélyeg - Isten teremtményén, s ki rá süti: - Isten kezét el nem kerülheti. - - S miért vagytok ti kiváltságosok? - Miért a jog csupán ti nálatok? - Apáitok megszerzék a hazát, - De rája a nép-izzadás csorog. - Mit ér, csak ekkép szólni: itt a bánya! - Kéz is kell még, mely a földet kihányja, - A míg föltunik az arany ere... - S e kéznek nincsen semmi érdeme? - - S ti, kik valljátok olyan gogösen: - Mienk a haza és mienk a jog! - Hazátokkal mit tennétek vajon, - Ha az ellenség ütne rajtatok?... - De ezt kérdeznem! engedelmet kérek, - Majd elfeledtem gyori vitézségtek. - Mikor emeltek már emlékszobort - A sok hos lábnak, mely ott úgy futott? - - Jogot a népnek, az emberiség - Nagy szent nevében, adjatok jogot, - S a hon nevében, egyszersmind, a mely - Eldol, ha nem nyer új védoszlopot. - Az alkotmány rózsája a tiétek, - Töviseit a nép közé vetétek; - Ide a rózsa néhány levelét - S vegyétek vissza a tövis felét! - - Még kér a nép, most adjatok neki; - Vagy nem tudjátok: mily szörnyu a nép, - Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad? - Nem hallottátok Dózsa György hirét? - Izzó vas trónon ot elégetétek, - De szellemét a tuz nem égeté meg, - Mert az maga tuz... ugy vigyázzatok: - Ismét pusztíthat e láng rajtatok! - -(Pest.) - - -De mért is gondolok rá?... - - De mért is gondolok rá? - Mért gyötrodöm?... hiszen - Még csak hirét sem hallom, - Még csak nem is izen. - - Hát ily hamar felejt, ily - Hamar felejthetett? - Az még valószinubb, hogy - Soha sem szeretett. - - Azt tartják: nem a nyelv, de - A szem mond igazat. - Én hittem ezt, s hitemnek - Gyümölcse kárhozat. - - Hittem szemének, a mely - Azt mondá, hogy szeret... - Szégyeld magad, szégyeld, te - Könnyenhivo gyerek! - - Most már egyéb nincs hátra, - Mint ot felejteni. - Ki innen, ki szivembol, - Emlékem kincsei! - - Hajós vagyok, ki vészkor - Mindent tengerbe vét, - Hogy az üres hajóban - Megmentse életét. - -(Pest.) - - -Háború volt... - - Háború volt mindig éltem - Legszebb gondolatja, - Háború, hol vérét a szív - Szabadságért ontja! - - Egy szentség van a világon, - Melyért fegyverünkkel - Sírunkat megásni méltó, - Melyért vérzenünk kell; - - Ez a szentség a szabadság! - Orültek valának - Mindazok, kik más egyébért - Éltet áldozának. - - Békét, békét a világnak, - De ne zsarnok kénytol, - Békét csupán a szabadság - Fölszentelt kezébol. - - Majd ha így lesz a világon - Általános béke, - Vessük akkor fegyverünket - Tenger fenekére. - - De míg így nincs: addig fegyvert, - Fegyvert mind halálig! - Tartson bár a háború az - Itélet napjáig! - -(Pest.) - - -Világosságot! - - Sötét a bánya, - De égnek benne mécsek. - Sötét az éj, - De égnek benne csillagok, - Sötét az ember kebele, - S nincs benne mécs, nincs benne csillag, - Csak egy kis hamvadó sugár sincs. - Nyomoru ész, - Ki fénynek hirdeted magad, - Vezess, ha fény vagy, - Vezess csak egy lépésnyire! - Nem kérlek én, hogy átvilágíts - A más világnak fátyolán, - A szemfedon. - Nem kérdem én, hogy mi leszek? - Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok - S miért vagyok?... - Magáért születik az ember, - Mert már magában egy világ? - Vagy o csak egy gyüruje - Az óriási láncznak, - Melynek neve emberiség? - Éljünk-e önnön öröminknek, - Vagy sírjunk a síró világgal? - - Hány volt, ki más szivébol - Kiszíta a vért - Saját javára, - És nem lett büntetése! - S hány volt, ki más javáért - A vért kiontá - Saját szivébol, - S nem lett jutalma! - De mindegy; a ki áldozatnak - Od'adja életét, - Ezt nem dijért teszi, - De hogy használjon társinak. - S használ-e vagy sem? - A kérdések kérdése ez, - És nem a »lenni vagy nem lenni?« - Használ-e a világnak, a ki érte - Föláldozá magát? - Eljo-e a kor, - Melyet gátolnak a roszak - S a melyre a jók törekednek, - Az átalános boldogság kora? - S tulajdonképen - Mi a boldogság? - Hisz minden ember ezt másban leli, - Vagy senki sem találta még meg? - Talán a mit - Mi boldogságnak nevezünk, - A miljom érdek, - Ez mind egyes sugára csak - Egy új napnak, mely még a láthatáron - Túl van, de egykor feljövend. - Bár volna így! - Bár volna czélja a világnak, - Bár emelkednék a világ - Folyvást, folyvást e czél felé, - A míg elobb-utóbb elérné! - De hátha ugy vagyunk, - Mint a fa, mely virágzik - És elvirit, - Mint a hullám, a mely dagad, - Aztán lesimúl, - Mint a ko, melyet fölhajítnak, - Aztán lehull, - Mint a vándor, ki hegyre mászik, - S ha a tetot elérte, - Ismét leballag, - S ez így tart mindörökké: - Föl és alá, föl és alá... - Irtóztató, irtóztató! - Kit még meg nem szállott e gondolat, - Nem fázott az soha. - Nem tudja még: mi a hideg? - E gondolathoz képest - Meleg napsúgár a kigyó, - Mely keblünkön jégcsap gyanánt - Vérfagylalón végigcsuszik, - Aztán nyakunkra tekerozik, - S torkunkba fojtja a lélekzetet - - - - -(Pest.) - - -Szoke asszony, szoke asszony... - - Szoke asszony, szoke asszony, - Fejér hattyu, fejér hattyu! - Sorsod olyan fekete, - Mint a holló, mint a holló. - - Mért adá neked az isten - E szépséget? vagyis inkább - Ezt a férjet mért adá, - Ki nem tudja, hogy mi a szép? - - Kebeledbe mért tevé az - Isten ezt a gazdag szívet? - Ezt a tündér zongorát, - Mit nem tud pengetni férjed. - - Oh ha én birnám e hangszert!... - Pillanatra érintém csak, - És dalától reszketett - Örömében a teremtés. - - Vége, vége már e dalnak, - Elváltunk, és nem tudom, hogy - Nézek-e még valaha - Szép szemed kék csillagára? - - Be-benéztem elmerengve - Gyönyöru kék szemeidbe, - Mint a tenger mélyibe - Néz a sajkás holdas éjben. - - De fölöttünk sötét felho - Támadott, mely elborítá - A holdfényes éjszakát... - Férjed jött sötét orczával. - - Szörnyü ember! van hatalma, - Toled mindent megtagadni, - És a mellett van joga, - Toled mindent követelni. - - Meggyülöltem ot, meg; mert él - Hatalmával és jogával: - Toled mindent követel - És nem enged semmit, semmit. - - Volnál képes ot szeretni? - És lehetnél véle boldog? - Soha, soha sem hiszem, - Noha mindig oly vidám vagy. - - Mért mosolygál én elottem? - Engem el nem ámitottál; - Jól tudom, hogy a mosoly - Gyakran könnyek álorczája. - - Jól tudom, hogy éjjelenként, - Hogyha férjed mélyen alszik, - Te virasztasz, mert szobád - És a város bármi csendes: - - De szived rémek tanyája, - Melyek csengo poharakba - Töltik és iszszák megölt - Örömidnek omló vérét. - - Mit tevo légy? mit tevo légy? - Legalább átkozd meg oket, - Átkozd meg, kik tégedet - Ily nyomoruságba löktek; - - Mondj megsemmisíto átkot - Hajlékukra, ha még élnek, - És ha már meghaltanak, - Mondj átkot koporsójokra!... - - Szegény asszony, hogy tennéd ezt? - Nem szabad megátkoznod, sot - Tisztelned s szeretned kell, - Mert hiszen ezek szüloid. - - - Szoke asszony, szoke asszony, - Fejér hattyu, fejér hattyu! - Sorsod olyan fekete, - Mint a holló, mint a holló. - -(Pest.) - - -Fölszedtem sátorfám... - - Fölszedtem sátorfám és világnak mentem. - - Homályos sejtések munkálódtak bennem, - Hogy, ha elindulok, találok valamit, - Találok, hanem a sejtés nem mondta: mit? - Még azt se mondta, hogy mely táj felé menjek? - Csak azt mondta: menjek, menjek, ne pihenjek. - Én e benso szónak engedelmeskedtem, - S az apai ház ugy elmaradt mögöttem, - Mint az álom a fölébredt ember mögött, - Apámhoz, anyámhoz még csak hírem se jött. - Apám s anyám pedig búbánatba esék, - De a jó szomszédok oket fölkeresék, - S vigasztalásukra voltak ilyenformán: - »Soh'se búsuljanak Sándor fiok sorsán! - Ilyen istentol elrugaszkodott gyerek - Az aggódást ingyen sem érdemeli meg. - Viszi, mig viheti, végre pedétiglen - Fölakasztják, a mit adjon is az isten, - Mert nem vagyok mai legény a világban, - De kicsiny mását sem láttam gonoszságban.« - Öreg szüloimet ekkép vigasztalák, - Szegény jó anyámmal fölfordult a világ, - Rá borúlt fejjel az ágy szélére, s ottan - Elveszett fiáért sírt szíveszakadtan. - Édes apám csak egy-két könnyet hullatott, - De azután annál többet káromkodott, - Kiczifrázta, mint a szucs a remek-bundát, - S kegyetlen haraggal ime szókat mondá: - »Hogy tiszta nevemnek ilyen foltja vagyon! - Ha föl nem akasztják, én lövöm ot agyon.« - Híre ment e szónak, hozzám is elére, - Nem is tettem lábam apám küszöbére, - Mert nagyon jól voltam én annak tudója, - Hogy igéreteit o híven lerója. - Kedvem kerekedett beszólni sok ízben - Öregeimhez, de biz én be se néztem, - Csak akkor, hogy már megleltem a valamit, - Megleltem, megleltem, két ország tudja: mit. - Tudni való dolog, hogy nem lott meg apám, - Mikor azután az ajtót rájok nyitám; - Olyat örult, hogy a szíve is fájt bele, - Soha sem volt szívvel igy teli kebele, - S bezeg nem mondja most, mint egykoron tevé - Bezeg nem mondja, hogy beszennyeztem nevét, - Hát a jó szomszédok? ok most ezt beszélik: - »Mondtam, szomszéd uram, mondtam én mindétig, - Ne bántsa a fiát, a szerencse fordul, - Derék ember válik abbul a Sándorbul!« - -(Pest.) - - -Zöld Marczi. - - Négy ágú épület, a mely be sincs fedve, - Mely akasztófának vagyon keresztelve, - Akasztófa mellett hollók károgása, - Nem volt Zöld Marczinak hét országban mása. - - Pej csikó szájában fényes aczélzabla, - Hányta a szikrát, ha a csikó harapta. - Rajta, Zöld Marczi, te futottál, röpültél, - Mint a lobogó láng, kit elkapott a szél. - - Ugyan csak megteszi!... Marczi, hol vehetted, - Lobogó gatyádat lobogó ingedet? - Szép menyecskék varrták fejér patyolatból, - Csók lett érte díjok piros ajakadról. - - Szép legény volt Marczi, szerették a lyányok. - Ha én utánam is annyian volnának!... - A merre Marczi járt, volt harang szólása, - Sok szerelmes szívnek hangos dobogása. - - Minek volt sarkantyú kordován csizmáján? - A szép szó is fogott sörény paripáján. - Nem is a ló, hanem hát a táncz számára - Verette a csengot csizmája sarkára. - - Rá termett a tánczra Marczi, nem tanulta; - De o tole sokan tanulhattak volna. - Betért a csárdába, ha szólt a muzsika, - S szilaj kedvvel amugy magyarán megrakta. - - Nem kivánkozott o Bakony erdeibe, - Oda csak a félénk tolvaj rejtezik be, - Bokrok közé búvik, onnan ugrik elo, - Ugy ragadja torkon, a ki arra meno. - - Marczinak Hortobágy volt rendes tanyája, - Hortobágy, a puszták óriás királya, - Kiállt az országút síkjára, s az utas - Száz lépésrol látta, hogy majd lesz ne-mulass. - - Ha gazdag útas jött, Marczi így kiáltott: - »Ide az erszénynyel, ha nem kell halálod!« - Ha szegény utas jött, ezt mondta szívesen: - »Nesze az erszényem, s áldjon meg az isten!« - - Fegyverneki puszta, fegyverneki puszta - Szegény jó Zöld Marczi halálát okozta, - Négy ágú épület volt halálos ágya - S temetési dala varjak károgása. - -(Pest.) - - -Az árva lyány. - -I. - - Csak egy lénynyel van kevesebb, - Mint tennap volt, - S nekem ugy tetszik: az egész - Világ kiholt. - - Meghalt anyám, le is tevék - A sírba ot; - Lelkembol varrtam én reá - A szemfedot. - - Anyám, miért nem vitted el - Életemet, - Ha már belole elvivéd - Az örömet? - - Te nap valál, én sugarad. - Itt mért hagyál? - Hisz sugarát elviszi a - Nap, ha leszáll. - - Beszélek hozzád, hallod-e - A bús panaszt? - Hiába van szóm, te, anyám, - Nem hallod azt. - - Itt állok, a hol rajtad a - Sír halma kél, - S messzebb vagy még is a világ - Legvéginél. - - Midon koporsód szögezék, - Ezt rebegém: - »Ébredj föl, kedves jó anyám, - Édes szülém!« - - Fölkelt-e a föltámadás - Majd tégedet, - Kit gyermeked siralma sem - Ébreszthetett?! - -II. - - Virasztánk kínosan - Anyám, te s én; - Kis mécsünk reszketett, - Haldokló éltedet - Jelképezvén. - - Magam valék anyám - Fájdalminál; - De nem soká' közénk - Egy vendég érkezék... - Jött a halál. - - Anyácskám, édesem, - Jó szivedet - Keze megérinté, - S verése szunt belé - S hidegedett. - - Midon közel vala - A szörnyu vég, - Mint hervadt fára le - Az osz esos köde, - Rád borulék. - - Beléd akartam én - Én éltemet - Csókolni... s oh szülém, - Te csókolád belém - A tiedet! - -III. - - Virágot ültettem - Anyám sírhalmára, - Harmat nem is kell, mert - Könnyem csorog rája. - - Még holta után is - Kedvét keresem én, - Ezen virágokat - Csak azért ültetém. - - Kedveloje volt a - Virágoknak anyám, - Szép intését mintha - Még most is hallanám: - - »Szeresd a virágot - És ne féltsd szívedet, - Mert, ki ezt szereti, - Rosz ember nem lehet; - - A virág s az erény - Két atyafi-gyermek, - Egy szívben egymással - Nem ellenkezhetnek. - - Tudod, mi a virág? - A földnek jósága; - Tudod, mi a jóság? - A lélek virága.« - - - Virágot ültettem - Anyám sirhalmára. - Le az égbol, anyám, - Tekintesz-e rája? - - Látod-e az égbol - Viruló sírodat, - S viruló sírodnál - Hervadt leányodat? - -(Pest.) - - -Mily szép a világ! - - Én hittem-e egykor - Átoknak az éltet? - Én bolygtam a földön, - Mint éji kisértet? - Elégeti arczom - A szégyeni láng! - - Mily édes az élet, - Mily szép a világ! - - Vad ifjukoromnak - Szélvésze kitombolt, - Kék, tiszta szemével - Mosolyg le a mennybolt, - Mint gyermekeikre - Az édes anyák - - Mily édes az élet, - Mily szép a világ! - - Minden napom egy bút - Gyomlál ki szivembül, - Kert újólag e szív, - Mely széltire zöldül, - És benne virít a - Sok tarka virág... - Mily édes az élet, - Mily szép a világ! - - A bizodalom, kit - Oly rútul elüzék, - Két karral ujonnan - Lelkemre füzodék, - Mint távoli utról - Jött régi barát... - Mily édes az élet, - Mily szép a világ! - - Jertek közelembe, - Jó régi barátok, - Nem néz a gyanúnak - Kancsal szeme rátok, - Elvertem az ördög - Ez atyjafiát... - Mily édes az élet, - Mily szép a világ! - - Hát még ha eszembe - Jut ifju virágom, - A barna leány, e - Szép hajnali álom, - Kit én ugy imádok - S ki engem imád - - Mily édes az élet, - Mily szép a világ! - -(Szalonta.) - - -Te az enyim, én a tied... - - Te az enyim, én a tied, - Nekünk áll a világ! - Magas a nap fejünk fölött, - Messze földet belát, - De a meddig szeme elhat, - Nem lát nálunk boldogabbat. - - Kicsiny leány az én rózsám, - Elfér az ölembe', - Kicsiny leány az én rózsám, - De nagy ám a lelke, - Rózsám lelke egész ország, - Még pedig a Tündérország. - - Ha Juliskám eszembe jut, - Sötétben is látok, - Fényes szeme, fényes lelke - Hint reám világot; - Ha elottem e két fáklya, - Belátok a mennyországba. - - - Tudod-e még, édes anyám, - Mikor gyerek voltam? - Kinn az utczán házunk elott - Játszottam a porban, - Már ott az járt a fejembe'; - Ha belolem király lenne! - - Kinevettél akkor, anyám, - Jó izut nevettél, - Hogy fiad fejében ilyen - Balga gondolat kél. - De az isten meghallgatott, - Megsegített, király vagyok. - - Király vagyok én, mióta - Bírom Juliskámat, - Nem fejemen, de szívemen - Hordom koronámat, - Eszemadta Juliskája, - Szívem arany koronája! - -(Nagy-Várad.) - - -Tuz. - - Nem akarok elrohadni, - Mint a fuzfa a mocsárban; - El akarok égni, mint a - Tölgy a fellegek lángjában. - - Tuz kell nékem; víz maradjon - A békának és a halnak - És a rosz poétáknak, kik - Béka módra kuruttyolnak. - - Te vagy az én elemem, tuz!... - Sokat fáztam életemben, - Szegény testem sokat fázott, - De meleg volt mindig lelkem. - - - Jer, szeretlek, szép leányka, - Jer, szeretlek szenvedélylyel: - De tüzes légy! más különben - Elmehetsz isten hirével. - - Hejh, korcsmáros, bort! ihatnám. - Tiszta bort! mert ha vizes lesz: - Megköszönhet'd, ha kancsód a - Falhoz vágom, nem fejedhez. - - - Csak igy élet ez az élet, - Tüzes lyánynyal, tüzes borral... - És - a mit majd elfeledtem - - Nem maradhat még el a dal. - - Mondjatok dalt, de tüzes dalt, - Mert szakadjon ki a nyelve, - Ki ugy dalol, hogy dalától - Nincsen a szív feltüzelve. - - Nem akarok elrohadni, - Mint a fuzfa a mocsárban; - El akarok égni, mint a - Tölgy a fellegek lángjában! - -(Pest.) - - -F. A. emlékkönyvébe. - - Olvastad úgy-e bár a bibliába' - Az olajos-korsó történetét? - Az van megírva róla, hogy hiába - Ömlött, mert ujra mindig megtelék. - - Ez olajos-korsó az élet kéje; - Azért kaczagom a bolondokat, - Kik alig mártják nyelvöket beléje - Eszélytelen gazdálkodás miatt. - - A bölcs hosszú kortyokban hajtogatja - E korsó édes nedvét untalan! - Mért gazdálkodnék? a midon jól tudja, - Hogy minden perczben ismét tele van. - -(Pest.) - - -A majtényi síkon. - - Mióta elváltam édes szeretomtül, - Velem volt emléke, szuntelenul velem; - Valamint a három napkeleti királyt - A csillag, úgy kísért engem a szerelem. - - Hagyj el most, szerelem, hagyj el, szép csillagom, - Nem neked való hely ez, a hova értem; - Vagy ha el nem maradsz, fátyolt vetek reád, - Hogy szembekötve joj át a csatatéren. - - Csatatér ez a sík, szent csatának tére, - Mert a szabadságért harczolának rajta, - Oh árva szabadság, haldokló kezedbol - Undok árulás a fegyvert kicsavarta. - - És a hosök, kik itt a hazáért vívtak, - Hazátlan bujdosók, földönfutók lettek, - És a latrok, kik a hazát elárulták, - Urak lonek... oh szív, szívem, ne repedj meg! - - - Tavaszi délután, verofényes ido, - Az égen kis fejér felhok uszdogálnak; - Hattyusereg tán e felhocsoport? vagy a - Hosök szellemei, kik itt elhalának? - - Csend van körülöttem, tünodöm, tünodöm... - De mit állok még itt? mért odább nem megyek? - Végzém, a mit kelle: elmondtam legszörnyubb - Átkomat, s elsírtam legszentebb könnyemet. - -Sári néni. - - A küszöbön guggol Sári néni, - Guggol s nem áll; nem akar már noni. - Van nyergelve pápaszemmel orra, - Varrogat... tán szemfedojét varrja. - Sári néni, hejh mikor kendet még - Sárikámnak, húgomnak nevezték! - - A mi eddig ott lenn volt ruháján, - Odafönn van most a ráncz orczáján; - Csak ugy líg-lóg derekán ruhája, - Mintha rá villával volna hányva. - Sári néni, hejh mikor kendet még - Sárikámnak, húgomnak nevezték! - - Haja tél, - ha látom, szinte fázom - - Fejér, mint a fejérített vászon, - S borzasan ul feje tetejében, - Mint a gólyafészek a kéményen, - Sári néni, hejh mikor kendet még - Sárikámnak, húgomnak nevezték! - - Befelé vette az utját szeme - Rá únt régi születohelyire, - Ott benn pislog, szomorún, nem vígan, - Mint a lámpa a beroskadt sírban. - Sári néni, hejh mikor kendet még - Sárikámnak, húgomnak nevezték! - - Keble róna, puszta s csendes róna, - Mintha már alatta szív se vóna; - Ott van még a szív, de mozdulatlan, - Csak nagy néha, csak elvétve dobban. - Sári néni, hejh mikor kendet még - Sárikámnak, húgomnak nevezték! - - Vad, tékozló fiú az ifjúság, - Két marokkal szórja gazdaságát, - De jön apja, a zsugori vénség, - S visszaszedi elpazarlott kincsét. - Sári néni, hejh mikor kendet még - Sárikámnak, húgomnak nevezték! - -(Szalonta.) - - -Ha én kedvesemrol gondolkodom... - - Ha én kedvesemrol gondolkodom, - Egy-egy virág minden gondolatom, - Gondolkodom rólad, szép kedvesem, - Ezt teszem napestig, egyebet sem. - - Foly a lemeno nap arany vére - Violaszín hegyek tetejére. - Még messzebb van tolem, kit szeretek, - Mint azok a violaszín hegyek. - - Mért jár a nap keletrol nyugatra? - Ha nap volnék, nem járnék én arra, - Nyugatról járnék én kelet felé, - Mert a legszebb lyány ott keleten él. - - Feljött az égre az esti csillag, - Ma megint oly különösen csillog, - Felöltözött ünnepi ruhába, - Tán azért, mert kedvesemet látta. - - Mikor látlak, mikor látlak, rózsám? - Mikor leszesz megint közel hozzám? - Vajon mikor nézek már szemedbe. - Szép szemedbe, hetedik egembe? - -(Pest.) - - -Mi lárma ez megént? - - Mi lárma ez megént fülem körül? - Ki háborítja nyugtomat megént? - Hallgasson el, ki jó sorsán örül! - Majd megtanítok egy pár kócz legényt. - - Ismét fölkelt a kritikus-csapat, - Ismét veszettül zúgnak ellenem. - Hagyjátok el kiabálástokat, - Mig engem el nem hágy a türelem. - - Vagy feledétek már a múlt idot? - Nem ég, nem viszket többé hátatok?... - Nem árt meggondolni, hogy ezelott - Mi történt? s húzzátok meg magatok. - - Tudjátok: durván bánom veletek. - - Hiába ez már az én modorom: - Ha férfi bánt, majd karddal felelek, - De a kutyákat csak korbácsolom. - -(Pest.) - - -Röpül az úti por... - - Röpül az úti por, dobog a föld, nyargal - A boszült paripa egy szegény lovaggal. - Kihányta nyergébol a ló a lovagot, - De hajh a kengyelbe akadt egyik lába... - Talppal az ég felé, iszonyú állapot, - Fejével pedig ott lenn a föld porába', - A fakó port söpri fekete fürtével, - S köveket pirosít homloka vérével. - - Csak ugy vagyok, mint e szerencsétlen lovag, - Kit szilaj paripa hurczol maga után, - Hurczol engemet az eszeveszett harag, - Még agyvelomet is széjjelloccsantja tán. - Bár csak szétszakadna boldogtalan fejem, - Ugy is kopár föld az, nem süt a nap rája, - Csak sötét gondolat, a mi benne terem, - Sötét gondolatok tövise, dudvája. - - Szeretem rózsámat, mint az isten maga, - Ki ot teremtette leányok gyöngyének. - Az o nekem, a mi a csillag az éjnek, - Szeretom a huség tündöklo csillaga. - Köd ereszkedett rád, csillagom világa, - Köd ereszkedett rád, be halovány lettél! - Kértelek apádtól, kértelek hiába, - Nem kaptam egyebet hideg feleletnél. - - Eluztek toled, szép paradicsomkertem, - De nem angyal, a ki ott ort áll elotted; - Ne félj, nem örökre váltunk el! te érted - Még többet is merek, ha már annyit mertem. - Elvittelek volna, mint nap a harmatot, - Mint az esti szello a rózsalevelet, - De most, mint a nyílvesszovel a zaklatott - Megsebzett oroszlán, ugy megyek el veled! - -(Erdod.) - - -Bányában. - - Ezer ölre vagyok idelenn a - Föld ölében, - Hol az osi örök éj tanyázik - Vadsötéten. - A kis lámpa reszketo sugára - Félve néz a zordon éj arczára, - Mint a sasra a galamb. - - Ezer ölre a virágoktól s a - Napvilágtól, - Ezer ölre! tán már a pokol sincs - Innen távol; - Vagy már benn is vagyok a pokolban? - Benne, mert a sátán háza ott van, - A hol az arany terem. - - Bányaszellem, sátán, kincs királya, - Mit adsz értem? - Mennyit adsz, ha szívemet te néked - Eligérem? - Alkudjunk meg, jöszte, bányaszellem, - Most ez egyszer volt lejoni kedvem, - Vagy látsz többé vagy soha. - - - Vártam, vártam, és hiába, mert a - Kincs királya - Benn maradt a sziklák tömegében - Ki nem álla. - S mért nem állt ki? miért nem jelent meg? - Csak azért, mert tudta, hogy enyelgek, - Hogy szivem nem eladó. - - Nem, szivem nem eladó, e szívnek - Nincsen ára, - Nem megy az be a hatalmasoknak - Kincstárába... - Széjjelosztom én a szegénységnek, - Kik kunyhóban és útfélen élnek, - Köztök ingyen osztom szét. - -(Nagy-Bánya.) - - -Rongyos vitézek. - - Föl tudnám én is öltöztetni - Szép rím- s mértékbe versemet, - A mint illo meglátogatni - A társasági termeket. - - De eszméim nem henye ifjak, - Kik élnek, hogy mulassanak, - Hogy felfürtözve, kesztyus kézzel - Látogatóba járjanak. - - Nem cseng a kard, nem dörg az ágyú, - A rozsda-álom lepte meg; - De tart a harcz... a kard s az ágyú - Helyett most eszmék küzdenek. - - Ott állok én is a csatában - Katonáid közt, századom! - Csatázok verseimmel... egy-egy - Harczos legény minden dalom. - - Rongyos legények, de vitézek, - Mind bátran harczol, bátran vág, - S a katonának bátorsága - Teszi díszét, nem a ruhák. - - S nem kérdem én, hogy költeményim - Tulélnek-e majd engemet? - Ha el kell esniök, talán e - Csatában: ám hadd essenek. - - Még akkor is szent lesz a könyv, hol - Meghalt eszméim nyugszanak, - Mert hosök temetoje az, kik - A szabadságért haltanak. - -(Pest.) - - -Hol a leány, ki lelkem röpülését... - - Hol a leány, ki lelkem röpülését - Követni bírná te kivuled? - És hol a férfi, a ki én kivulem - Szived mélyére lemerulhet? - Egymáshoz illünk; a teremtés napján - Egymásnak voltunk már rendelve mi... - Isten kötötte össze lelkeinket, - Ember nem képes elválasztani. - - Mint törnek ok s hadd törjenek reánk az - Önérdek rozsdás fegyverével; - Elhárítjuk mi könnyen a csapást a - Szerelem varázsvesszejével. - A szerelem a legnagyobb hos, ennek - Valának legtöbb diadalmai... - Isten kötötte össze lelkeinket, - Ember nem képes elválasztani. - - Szeretjük egymást égo szerelemmel. - Te tiszta, szent vagy, oh leányka, - S az én szivemnek, hogyha volt is foltja, - Leégeté szerelmem lángja. - Mért oltanátok el keblünk tüzét? mely - Oltár fölött is méltó állani... - Isten kötötte össze lelkeinket, - Ember nem képes elválasztani. - - Tiéd vagyok, szép angyalom, tiéd, és - Te az enyém vagy mindörökre! - Együtt lépünk az élet határáig - Rózsákra, tövisekre, - S ha átörültük, átbusúltuk éltünk, - Együtt fogunk a sírban porlani... - Isten kötötte össze lelkeinket, - Ember nem képes elválasztani. - -(Erdod.) - - -A türelemrol. - - Türelem, te a birkák s a - Szamarak dicso erénye, - Tégedet tanuljalak meg? - Menj a pokol fenekére! - - Hogyha mint koldús járod be - A földet s kérsz menedéket: - Kérj akárhol, csak ne tolem, - Szívem nem fogad be téged; - - S ha bejárod, mint hódító, - Diadallal a világot: - Lesz egy szikla, s ez szivem lesz, - Melyre nevedet nem vágod. - - Türelem, kicsépelt szalma, - Melyet a bárgyú világnak - Telt kalászokként árulnak, - Kik magodból jóllakának; - - Te üres fazék, melybol a - Macska a tejfölt kiette, - S a szakácsné most szájtátva, - Fejcsóválva áll mellette. - - Türelem, te... nem tudom, mi? - Mint gyülöllek, mint utállak! - Mert ahol van kezdeted, ott - Vége van a boldogságnak. - - Oh a föld boldog lehetne, - Hogyha rajta te nem volnál, - S míg te rajta lészsz, mindaddig - Megmaradunk a nyomornál. - - El veled, te élet átka, - El veled, le a pokolba! - Nyeljen el, ki rút pofádat - Erre a szép földre tolta! - -(Pest.) - - -Múzsám és menyasszonyom. - - Kopogtatának. Kérdém: ki van ott? - »Leány«, felelt kinn, a ki kopogott. - 'Leány? ah, úgy bocsánatot, - Ajtómat meg nem nyithatom; - Mit szólna majd menyasszonyom, - Ha megtudná idovel, - Hogy hölgyet fogadék el, - Mint volegény is... mert házasodom.' - »Épen azért jövék«, felelt megint - Szomoru hangon a lyány odakint, - »Épen azért jövék; - Nyiss ajtót, áldjon meg az ég, - Számomra csak kinyithatod, - Én régi szeretod vagyok.« - 'Mit? régi szeretom? ugy annál - Kevésbbé jösz be, bármiként akarnál. - Aztán nekem nincs régi szeretom; - Rútul hazudtam, a midon - Leánynak azt mondám, hogy szeretem... - Az csak költoi szalmaláng vala, - Mely született s ellobbana. - Ez bennem a legelso szerelem, - Büntessen isten engemet, ha nem!' - »Senkit sem szeretél? az nem lehet, - Egyet szerettél, egyet, engemet; - Ereszsz be, én múzsád vagyok, - Vagy még most is hiába kopogok, - Midon megmondám nevemet?« - 'Te vagy, galambom, kedves múzsám? - Miért nem szóltál? jer be hozzám, - Jer, nyitva ajtóm és karom, - Ölelj meg, édes angyalom! - Igen, te voltál az egyetlen, - A kit szerettem eddig életemben, - S szeretni foglak síromig, - Te drága szép leány, a kit - Mellém a jó sors rendele, - Hogy légyen egy lény, melynek kebele - Hiven ver értem akkor is még, - Midon a mondhatatlan inség - Korában elhagy az egész világ. - S ugy lett. Az árva ifjut elhagyák - Baráti, ismerosei. - Te nem tudád csak ot felejteni, - Te voltál hu vigasztalója, társa, - Mig tartott hosszu, kínos bujdosása. - És mostan téged én feledjelek, - Kihez csatolnak oly szent kötelek? - Nem, nem, örökre itt maradsz szivemben, - Ez a sziv nagy, megfértek benne ketten, - S hiszem, tudom, - Hogy egymás mellett békességben éltek, - Mert hisz te és menyasszonyom - Testvérek vagytok ti, édes testvérek: - Együtt születtetek az égben, - A csillagok legszebbikében, - S onnan le együtt szálltatok - Szivárványból szott szárnyakon - Egy szép tavaszi hajnalon, - Hogy engem boldogítsatok!' - -(Pest.) - - -Arany Laczinak. - - Laczi te, - Hallod-e? - Jer ide, - Jer, ha mondom, - Rontom-bontom, - Ülj meg itten az ölemben, - De ne mocczanj, mert különben - Meg talállak csípni, - Igy ni! - Ugy-e fáj? - Hát ne kiabálj. - Szájadat betedd, - S nyisd ki füledet, - Nyisd ki ezt a kis kaput; - Majd meglátod, hogy mi fut - Rajta át fejedbe... - Egy kis tarka lepke. - Tarka lepke, kis mese, - Szállj be Laczi fejibe. - - Volt egy ember, nagy bajúszos. - Mit csinált? elment a kúthoz. - De nem volt víz a vederbe', - Kapta magát tele merte. - És vajon minek - Meritette meg - Azt a vedret? - Tán a kertet - Kéne meglocsolnia? - Vagy ihatnék?... nem biz' a. - Telt vederrel a kezében - A mezore ballag szépen, - Ott megállt és körülnézett; - Ejnye vajon mit szemlélhet? - Tán a fényes délibábot? - Hisz olyat már sokat látott... - Vagy a szomszéd falu tornyát? - Hisz azon meg nem sokat lát... - Vagy tán azt az embert, - Ki amott a kendert - Áztatóba hordja? - Arra sincsen gondja. - Mire van hát? - Ebugattát! - Már csak megmondom, mi végett - Nézi át a mezoséget, - A vizet mért hozta ki? - Ürgét akar önteni. - Ninini: - Ott az ürge, - Hu, mi fürge, - Mint szalad! - Pillanat, - S odabenn van, - Benn a lyukban. - A mi emberünk se rest, - Oda nyargal egyenest - A lyuk mellé, - S bele önté - A veder vizet; - Torkig tele lett. - A szegény kis ürge - Egy darabig türte, - Hanem aztán csak kimászott. - Még az inge is átázott. - A lyuk száján nyakon csipték, - Nyakon csipték, haza vitték, - S mostan... - Itt van... - Karjaimban, - Mert e fürge, - Pajkos ürge, - Te vagy, Laczi, te bizony! - -(Szalonta.) - - - -Utazás az alföldön. - - Pompás kis útazás, valóban! - Alig van egy arasznyira - Fölöttem a felho, oly terhes. - Szakad nyakamba zápora. - Bundám dohányzacskómra adtam, - Hogy az maradjon szárazon. - Csuron víz vagyok. Még megérem, - Hogy végre hallá változom. - - Mino az út!... De vajon út ez? - Vagy fekete kovász talán? - Mely ha kisul, leszen belole - Kenyér az ördög asztalán. - Ne dögönyözze kend csikóit, - Ne dögönyözze kend, kocsis, - Fölérünk Pestre, ott leszünk tán - Már az itéletnapon is. - - - Hejh, alföld, alföld, nem reméltem, - Hogy így fizess szerelmemért! - Vagy tán e zápor és ez a sár - Épen szerelmemért a bér? - Csakugyan az lesz... a záporban - Bucsúkönyuid ömlenek, - S karod a sár, a mely helyettem - A kereket öleli meg. - - Szép toled, kedves alföldem, szép, - Hogy engem ennyire szeretsz, - Hogy távozásom így megindit, - Hogy ilyen bánatot szerez; - Örulök rajta, hogy irántam - Ily érzékeny szived vagyon; - De, szó a mi szó, jobb szeretném, - Ha nem szeretnél ily nagyon. - -(Mezo-Túr.) - - -A csonka torony. - - Vén torony áll a rónaság felett... - Letunt századba visz a képzelet. - - Kevélyen néztek hajdan e falak, - Mert ormukon szent jelt tartottanak. - - A szabadság zászlója volt e szent jel! - Csak játszott a viaskodó szelekkel. - - Piros szárnyát hivólag lengeté, - S kiben vér volt, elszántan jött elé. - - Gyült a toronyba a sok ifju bajnok, - Harcz-öltözetnek csillogása rajtok, - - De fegyveröknél sokkal fényesebben - Sugárzott a hos bátorság szemökben. - - »Markunkban a kard, s benne lesz, a mig - Szemfényünk vagy rablánczunk megtörik!« - - Ezt harsogák, s mely ekkor kinn zugott, - A mennydörgés e zaj viszhangja volt. - - - A sírba dolt egy századév ezóta, - Nincs a toronynak többé lobogója. - - A szabadsági zászló lebukott, - Ti is alusztok, dicso bajnokok. - - Kik szabadon inkább elestetek, - Semhogy rabszolgaságban éljetek. - - A torony áll még egyes-egyedul, - Ez is maholnap már halomra dul. - - Idétlen rom, mogorva, puszta váz, - Falai között senki sem tanyáz. - - Csak a holt század fekszik odabent, - Szemfödele a hosszu, méla csend. - -(Szalonta.) - - -Bírom végre Juliskámat... - - Bírom végre Juliskámat, - Mindörökre bírom ot, - Az enyémnek vallhatom már - Isten és világ elott. - - Megjött már jókedvem, és még - Nem hagyott el bánatom; - Sírjak-e vagy mosolyogjak - Örömömben? nem tudom. - - Én vagyok hát az az ember, - A ki annyit szenvedék? - A kinek szivén a hány nap, - Annyi átok feküvék. - - Én vagyok hát az az ember, - Ki most a legboldogabb? - Ki, mig a világ világ lesz, - Boldogságban párt nem kap. - - Bár csak már lehullanának - A virágok s levelek! - Most az osz lesz tavaszom, mert - Akkor volegény leszek... - - De nem nézek a jövobe, - Bele néznem nem lehet, - Mert az olyan fényes nap, hogy - Megvakítná szememet. - - Rád tekintek, holdvilágom, - Rád tekintek, mult ido, - Szinte oly szép, de szelídebb - Sugaraddal joj elo. - - Drága nap, mit nála tölték, - Kedvesemnél, drága nap! - Üdvességben egy öröklét - S futtában egy pillanat. - - Oda vontam ot magamhoz, - Halkan vontam ot felém; - Mint égett, midon legelso - Csókomat rá lehelém! - - Mint égett arczátul ajkam! - Most is érzem melegét, - Mintha bennem egy elolvadt - Nap tuz-árja folyna szét. - - Sot a sírtól sem félek már, - Hogy meghut majd engemet, - Mert e láng még ott is fogja - Melegítni szívemet. - -(Szatmár.) - - -Lennék én folyóviz... - - Lennék én folyóviz, - Hegyi folyam árja, - Ki darabos utját - Sziklák között járja... - De csak ugy, ha szeretom - Kis halacska volna, - Habjaimban úszna föl s le - Vígan lubiczkolva. - - Lennék vad erdo a - Folyó két oldalán, - Fergetegekkel a - Harczot kiállanám... - De csak ugy, ha szeretom - Kis madárka volna, - Bennem ütne fészket és ott - Ágamon dalolna. - - Lennék váromladék - A hegy legtetején, - Bús pusztulásomat - Venném csak könnyedén... - De csak ugy, ha szeretom - Ott a repkény volna, - Elnyuló zöld karjaival - Homlokomra folyna. - - Lennék kicsiny kunyhó - A rejtett völgybe' lenn, - Eso-vágta sebbel - Szalmafödelemen... - De csak ugy, ha szeretom - Bennem a tuz volna, - Tuzhelyemen lassacskán, de - Nyájasan lobogna. - - Lennék felhodarab, - Összetépett zászló, - A vadontáj fölött - Fáradtan megálló... - De csak ugy, ha szeretom - Az alkonyat volna, - Búshalovány arczom körül - Pirosan ragyogna. - -(Szalonta.) - - -Puszta föld ez, a hol most járok... - - Puszta föld ez, a hol most járok, - Istenért sem látni virágot, - Rajta bokor sincsen, a hol a - Fülemile-madár szólana. - Az este is felhos, fekete, - Nincs a csillagoknak híre se... - Hogy jutottál mégis eszembe, - Barna kis lyány, szívem szerelme? - Eszembe jutottál, édesem, - És most már ugy tetszik én nekem, - Mintha itten a szomszédomba' - Fülemile-madár szólana, - S mintha virágok közt ballagnék, - S csupamero csillag voln' az ég! - -(Körös-Ladány.) - - -Kérdezd: szeretlek-e? - - Kérdezd: szeretlek-e? s megmondom én, hogy - Szeretlek, mert ezt mondhatom; - De oh ne kérdezd: mennyire szeretlek? - Mert én azt magam sem tudom! - Azt tudni csak, hogy mély a tengerszem, - De milyen mély? nem tudja senki sem. - - Mondhatnék esküt, hosszu és nagy esküt, - Az ég felé tartván kezem, - Hogy szívem minden dobbanása érted - És egyedül érted leszen, - Hogy örök lámpa benne a huség, - Mely még ott lenn a föld alatt is ég. - - S mondhatnék átkot, hosszu és nagy átkot, - Mely, mint a villám, érjen el, - S égesse, tépje lelkemet legmélyebb - Pokolba mártott körmivel, - Ha elfeledlek téged kedvesem, - Sot ha rólad csak megfeledkezem. - - Nem mondok esküt és átkot. Jaj annak, - Jaj, a kit ez tart vissza csak. - Én eskü s átok nélkül is örökre - Lelkem lelkében tartalak, - Ott fogsz te állni magas-fényesen - Mint a tejut a legmagasb egen. - - S örök huségem, oh ez a huség is - Még a te érdemed csupán; - Hogy szerethetne mást többé, a kit te - Megszeretél, dicso leány? - Ki egyszer már a mennybe szállt vala, - Nem látja azt a föld többé soha! - -(Pest.) - - -Bucsú-pohár. - - Hadd támadjon föl még egyszer a mult, - Hol szivünk és poharunk kicsordult, - Kedv s bor bennök meg nem férve már. - Koszorúnk egy levelét veszíti, - A szél épen engemet röpít ki... - Czimborák, ez a bucsú-pohár! - - A miért a sorshoz úgy esengtem, - Bár sokára, de megadta: engem - Házasélet boldogsága vár. - Hányt-vetett a vad hullámos élet, - S végre, végre meglelém a révet... - Czimborák, ez a bucsú-pohár! - - Nem veszem már a bort gyógyszeremnek, - Ha a kígyók lelkemen teremnek, - Melyeket a bú szivembe zár; - Barna kis lyány ajka mézet árul, - Mézzel élek édes ajakárul... - Czimborák, ez a bucsú-pohár! - - Még ez este vagyok a tiétek, - Töltsétek meg poharam, töltsétek! - Kocczantgassunk, míg e nap lejár; - Holnap messze járok, más vidéken, - Üresen fog itten állni székem... - Czimborák, ez a bucsú-pohár! - - S mert szeretlek bennetek, kivánom: - Nyiljon ily út nektek is utánam. - Feleség, föld s ég közt a határ. - Adja isten azt az áldást rátok, - Hogy egyenként ezt kiálthassátok: - Czimborák, ez a bucsú-pohár! - -(Pest.) - - -Az itélet. - - A történeteket lapozám s végére jutottam. - És mi az emberiség története? vérfolyam, a mely - Ködbe veszo szikláibul a hajdannak ered ki, - És egy hosszában szakadatlan foly le korunkig. - Azt ne higyétek, hogy megszünt már. Nincs pihenése - A megeredt árnak, nincsen, csak a tenger ölében. - Vértengerbe szakad majd a vér hosszu folyója. - Rettenetes napokat látok közeledni, minoket - Eddig nem látott a világ; s a mostani béke - Ez csak ama sírcsend, a mely villámnak utána - A földrendíto mennydörgést szokta elozni. - Látom fátyolodat, te sötét mély titku jövendo, - És, meggyujtván a sejtés tündéri tüzét, e - Fátyolon átlátok, s attól, a mi ott van alatta, - Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derulök - És örülök szilajan. A háboru istene újra - Fölveszi pánczélját s kardját markába szorítván - Lóra ül és végigszáguld a messze világon, - És a népeket, eldönto viadalra, kihíja. - Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni: - A jók s a gonoszok. Mely eddig veszte örökké, - Gyozni fog itt a jó. De legelso nagy diadalma - Vértengerbe kerul. Mindegy. Ez lesz az itélet, - Melyet igért isten, próféták ajkai által. - Ez lesz az ítélet, s ez után kezdodik az élet, - Az örök üdvösség; s érette a mennybe röpulnünk - Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni. - -(Pest.) - - -Az idohöz. - - Nem a terhes szekér - Alföld fertoiben, - Nem a vitorlátlan - Hajó a tengeren, - Nem e jo lassan, nem e jo: - Te jösz lassan, te vén ido. - - Ah, hogy megvénülél! - Alig birod magad, - El is töréd azon - Fölül még lábadat. - Mint béna koldús, csúszsz elé, - Ki mankóját elveszité. - - Öledben ásitó - Fiaid, a napok; - Ásitni általuk - Én is kedvet kapok, - Ásítok olyan nagyokat, - Hogy majd elnyelem magamat. - - Förtelmes vén ido, - Rosz lelku hatalom, - Mint fogsz te futni majd, - Ha én nem akarom, - Mint fogsz te futni majd, midon - Velem lesz édes szeretom. - - Akkor megifjodol, - Vén boröd leveted, - S öltesz sasszárnyakat - Köszvényes láb helyett, - És messze, gyorsan szállasz el - Az élet örömeivel. - - Mostan röpülj, ido, - Mig távol kedvesem; - Midon együtt leszünk, - Midon ot ölelem: - Nem bánom én, ha mindenik - Órád eltart egy századig! - -(Pest.) - - -Hires szépség. - - Róla és csak róla szól - Az új világ krónikája; - Tótágast áll az esze, - Ki csak egyszer néz is rája. - - Oda hagyja aranyát - A fukar s boltját a kalmár - S a poéta rímjeit, - Hogy kövessék ot, a hol jár. - - Ha látná ot a király, - Elfeledné trónját érte; - Árnya lenne a nap, és - Nem kivánkoznék az égre. - - A halálos beteget - Meggyógyítja szemsugára, - És az éhes jóllakik - Egy futó pillantatára. - - - Igy irák le ot nekem, - Igy beszéle róla minden. - Mit csináljak? gondolám; - Már, mondok, csak megtekintem. - - S megtekintém. Eh, bolond - A világ s az lesz örökre; - Mi a szép? úgy tudja csak, - Mint apám bármelyik ökre. - - Szó sincs, szó sincs róla, hogy - Szép e lyány. Uram kegyelmezz, - Hogy lehetne szép? hiszen - Nem hasonlít kedvesemhez. - -(Pest.) - - -Válasz, kedvesem levelére. - - Megjött, megjött az óhajtott levél! - Elolvasám, az isten tudja hányszor, - S még számtalanszor olvasandom el, - Mindaddig, a míg mindenik betuje, - Minden vonási válhatatlanúl - Szivemhez nonek csillagok gyanánt; - Legyen számatlan ragyogó világot - Magában tartó mindenség szivem!... - Most is kezemben e levél, s remegve - Érinti ajkam, félvén hogy talán - Szentségtelenség megcsókolnom azt. - Elottem olyan szentek e sorok!... - Oh lyány, ki vagy te s nem tudod magad sem; - Hadd mondjam én meg, hogy ki és mi vagy. - Midon feljöttem gyermekéveim - Szuk völgyébol az ifjuság hegyére, - S láttam körulem a roppant világot, - Mely szépségekben olyan gazdag, és - Gazdagságában olyan szép, hogy a szem - Egy élten át elgyönyörködhetik - Csak egy parányi részén is... midon - Ezt a világot láttam, fölkiálték; - »Dicso, dicso a munka! hol keressem - A nagy mestert, ki mind ezt alkotá? - Oh hol vagy, isten? hadd keresselek föl, - Hadd térdeljek le, hadd imádjalak!« - S utána küldém elmémet; bejárta - Minden vidékét a bölcselkedésnek, - Röpült gyorsabban, mint az üstökös, - Röpült, a merre más elméje járt - S a merre nem járt, megfutá nagy útját, - S esztendok mulva búsan tért haza, - Búsan, fáradtan. Hasztalan bolyongott. - Ekkor veled volt szép találkozásom, - Veled, szép lyányka, s megszerettelek, - Te megnyitád elottem kebledet, - Mely eddig még nem nyílt meg senkinek, - S ott láttam én, hogy a kit úgy kerestem, - A jó s nagy isten kebledben lakik, - Igen, te vagy az isten lakhelye! - Hol volt elotted és hol lesz utánad? - Azt nem tudom, de most benned lakik. - Hogy érdemeltem én, meglátni ot? e - Boldogság épen engemet hogy ért! - Vagy oh igen, megérdemeltem én, - Hogy színrol-színre lássam, mert hiszen - Ugy, mint én, látni senki nem kivánta. - De netalán ha méltatlan _valék_: - Méltatlan, oh lyány, nem _leszek_ reá, - Hogy nékem ád az isten tégedet, hogy - Benned nekem megmutatá magát. - Tiéd szerelmem, osztatlan tiéd. - S e szerelem nagy! egykor a világot - Borítá el gyülölség képiben; - Most téged illet, téged egyedul - E szerelemmé vált nagy gyulölet, - E felhoktol megvált mennyboltozat. - Tiéd jövendom, parancsolj vele. - Lemondok érted minden vágyaimról, - Reményeimrol... ez még mind kevés, - De a mi több, de a mi sok, mi minden: - Ha úgy kivánod, elveimrül is - Lemondok érted; hordom fejemen, - Mig élek, s ha meghaltam, síromon - A megvetés s gyalázat bélyegét! - ... - De ezt kivánni tolem nem fogod, - Tudom, hogy nem; mert a kit te szeretsz, - Annak nevén szégyenfolt nem lehet. - Sot ösztönözni fogsz, hogy úgy haladjak, - A mint megkezdém pályázásomat. - S én úgy halok meg, a mint születém, - Meg nem fordulva, hajthatatlanul. - E névnek, melyet én magam teremték, - Elpusztitója nem leszek magam. - A név, a melyet örököl utódom, - Ha nem nagy is, de szép és tiszta név lesz... - Lehetne tán, lehetne tán nagy is, - Ha hozzá adnád lelked fénysugárit, - Ha vélem együtt síkra szállanál. - Oh mert bölcsodbe téged is, szerelmem, - A múzsa tett, a múzsa ringatott. - De te erod nem ismered, s ki bizzék - A harczosban, ha maga sem bizik? - Jobb, jobb, maradj el a csaták terérol, - Hol úgy is a sors többnyire azért - Ád csak babért, hogy meggyilkoltatott - Boldogságunknak szemfedoje légyen. - Maradj, maradj el a csaták terérol; - Nem lészsz kevésbbé kedves én elottem - Árnyas magányodnak homályiban, - Mint lennél kinn, bár bámultatva, a - Nyilvánosság napfényes ormain; - Sot kedvesebbé tészen a tudat, - Hogy a ki mély és nagy tenger lehetnél, - Csak mint kicsiny kis harmatcsepp ragyogsz - A szerénységnek rózsalevelén. - -(Szatmár.) - - -Koronázás. - -(_Heine_ után németbol.) - Föl, föl, dalaim, jó dalaim! - Föl, fegyverkezzetek! - Hangoztassátok a harsonákat, - S emeljétek paizsra - Ez ifju leányt, - Ki mátul egész szivemet - Birandja mint királyné! - Üdvöz légy, ifju királyné! - Ott fönn lerántom a napról - A piros sugáru aranyat, - S belole fölszentelt fejedre - Koronát fonok. - Az égboriték lobogó kék selymibol, - A melyen az égi gyémántok ragyognak, - Egy drága darabot lemetszek, - S koronázási köpenyként - Királyi vállaidra akasztom. - Kiséretul adok neked - Fölczifrázott sonetteket, kevély - Terzínákat s udvarias stanzákat; - Elmésségem leszen kengyelfutód, - Bohóczod képzeletem, - Heroldod húmorom, - Neveto könyukkel a czímerem. - Magam pedig, királyné, - Letérdelek elotted - S hódolva, pirosbársony párnán - Átnyujtom a kis darab észt, - A melyet elodöd - Még irgalomból meghagyott. - -(Szatmár.) - - - -Alkony. - - Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, - Lankadtan bocsátja le fejét; - Levelei, a halvány sugárok, - Bús mosolylyal hullnak róla szét. - - Néma, csendes a világ körulem, - Távol szól csak egy kis estharang, - Távol s szépen, mintha égbül jönne - Vagy egy édes álomból e hang. - - Hallgatom mély figyelemmel. Oh ez - Ábrándos hang jól esik nekem. - Tudj' isten, mit érzek, mit nem érzek, - Tudja isten, hol jár az eszem. - -(Diós-Gyor.) - - -A gólya. - - Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt - Leginkább kedveli, - Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka - Tolla kedvelteti. - Kit én választottam, a dal-mesterséghez - Nem ért az a madár, - S egyszeru, mint magam... félig feketében, - Félig fejérben jár. - - Nekem valamennyi között legkedvesebb - Madaram a gólya, - Édes szüloföldem, a drága szép alföld - Huséges lakója. - Tán azért szeretem annyira, mert vele - Együtt növekedtem; - Még mikor bölcsomben sírtam, o már akkor - Kerepölt fölöttem. - - Vele töltöttem a gyermekesztendoket. - Komoly fiú valék. - Míg társim a haza-téro tehéncsordát - Estenként kergeték: - Én udvarunkon a nádkúp oldalánál - Húztam meg magamat, - S némán szemléltem a szárnyokat próbáló - Kis gólyafiakat. - - És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran - Fordult meg fejembe': - Miért, hogy az ember nincs úgy, mint a madár, - Szárnyakkal teremtve? - Csak a messzeséget járhatni meg lábbal - S nem a magasságot; - Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én - A magasba vágyok. - - Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem - Sorsáért a napot, - A föld fejére o tesz világosságból - Szott arany kalapot. - De fájt, hogy estenként megszúrják... mert hiszen - Foly keblébül a vér; - Gondolám, hát így van? hát a ki világít, - Ilyen jutalmat nyér? - - - - Kivánt idoszak az osz a gyermekeknek, - Mint anya jön elé, - A ki fiainak számára kosarát - Gyümölcscsel terhelé. - Én ellenségemul néztem az oszt, s szólék, - Ha gyümölcsöt hozott: - Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram, - A gólyát elcsalod. - - Szomorodott szívvel láttam gyülekezni, - Midon távozának; - Miként most eltüno ifjuságom után, - Ugy néztem utánok, - S milyen bús látvány volt a házak tetején - A sok üres fészek, - Szello lehelt reám, sejtés halk szelloje, - Hogy jövombe nézek. - - Mikor tél multával fejér hó-subáját - A föld levetette, - S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát - Ölté föl helyette: - Akkor az én lelkem is felöltözék új - Ünnepi ruhába, - S gólya-várni néha elballagtam egész - A szomszéd határba. - - - Késobb, hogy a szikra lángra lobbant, a hogy - Ifju lett a gyermek: - Talpam alatt égett a föld, neki esem, - És paripán termek, - S megeresztett kantár-szárral vágtaték ki - A puszták terére... - Még a szél is ugyan neki gyürkozött, hogy - Lovamat elérje. - - Szeretem a pusztát! ott érzem magamat - Igazán szabadnak, - Szemeim ott járnak, a hol nekik tetszik, - Nem korlátoztatnak, - Nem állnak körulem mogorva sziklák, mint - Fenyegeto rémek, - A csörgo patakot hányva-vetve, mintha - Lánczot csörgetnének. - - És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép! - Vannak szépségei, - De azokat, mint a szemérmes lyány arczát, - Süru fátyol fedi; - Jó ismerosei, barátai elott - Leteszi fátyolát, - S rajta vesz meroen a megbuvölt szem, mert - Tündér kisasszonyt lát. - - Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam - Tüzes paripámon, - S midon már ott jártam, a hol fizetésért - Sincs emberi lábnyom: - Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem. - Egy futó pillanat - A tóra mellettem, s benne kit látok meg? - Gólya barátomat. - - Oda is elkisért. Együtt ábrándoztunk - A puszta legmélyén, - O a víz fenekét, én a délibábot - Hosszasan szemlélvén. - Igy töltöttem vele gyermekségemet és - Ifjuságom javát, - Azért kedvelem, bár se tolla nem ragyog, - Se szép hangot nem ád. - - Mostan is kedvelem és ugy tekintem én - A gólyamadarat, - Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott - Szebb korból fönnmaradt. - Megérkezésedet még mostan is minden - Esztendoben várom, - S kivánok szerencsés útat, ha távozol, - Legrégibb barátom! - -(Szalonta.) - - -Panyó Panni. - - Panyó Panni hires nevem, - Pirulva kén említenem, - De lekopott rólam régen - Piros kendom, a szemérem. - - Ilyen magam fajtájának - Se országa, se hazája, - Vagyok a csárdák lakosa, - Keblem betyárok vánkosa. - - Tolvajnéppel czimborálok, - Én vagyok az orgazdájok, - Lopott jószág csengo ára - Hever a ládám fiába. - - Tolvajoknak én danolok, - Tolvajoknak én tánczolok. - Mulassatok, jó betyárok, - Van muzsika: varju károg. - - Hejh sok derék ifju legény, - Ki nyakamon függött szegény, - Ott függ most az akasztófán, - Ördög négy ágú villáján. - - Hát magam mi véget érek? - Valahol megesz a féreg; - Ha már senkinek sem kellek, - A sövény alatt halok meg. - - A sövény alatt dulök el, - A czigányok temetnek el - Valami vén czigány lök be - Dögkutyával egy gödörbe. - - Jaj nekem, de neked, anyám, - Te neked még inkább jaj ám! - Téged számoltat meg isten, - Mert miattad lettem ilyen. - - Szép, jó legény kért meg engem, - Ki szeretett, kit szerettem. - Az anyám lebeszélt róla, - Ez volt a siralmas óra! - -(Szerencs.) - - -Amott az a hegy... - - Amott az a hegy tolem - Mi messze, messze még! - Kék színe csak kevéssel - Sötétebb, mint az ég. - - Egészen e hegyig kell - Még zarándoklanom, - Vándorsarúimat le - Csak ottan oldhatom. - - Ott vár reám, ott vár a - Végczél, a jutalom, - Az én szerelmes édes - Kedves kis angyalom. - - Tudom, tudom nagyon jól, - Hogy örömet hozok, - Hogy az örömtül szíve, - Lelke repdesni fog; - - Csak azt szeretném tudni, - Vajon most sejti-e, - Hogy holnap ilyentájban - Oly nagy lesz öröme. - -(Nagy-Peleske.) - - -Látom kelet leggazdagabb virányit... - - Látom kelet leggazdagabb virányit, - A természetnek virág-háremét, - S a napnak rózsaszínu szempilláit: - Hasadt felho mosolygó peremét; - Látok homályos pálmaligetet, - Hol a szello rejtélyesen susog, - És énekel fényes madársereg... - Madarak? vagy tán zengo csillagok? - - - Látok nagy hegyrol egy kék szigetet - A tenger és a messzeség ölében; - Körulem osz van, amott kikelet, - Vándorló darvak úsznak át az égen - Az oszbül a tavaszba, és utánok - Elküldi a szív minden vágyait, - S e vágy talán még jobban boldogít, - Mint ha ott volnék, a hol lenni vágyok. - - - Látok mesés, holdfényes éjszakát, - Az élet alszik, a halál viraszt: - A légen szellemek suhannak át, - Ruháiktól megrezzen a haraszt; - Nem alvilági rémes szellemek: - Boldog halottak, kik lejöttenek - A holdsugárok arany fonalán - Csillagjaidból, mennyei magasság, - Hogy kedveseiket meglátogassák, - S hogy ajkaikra csókolják talán - Az édes álmat, melyben lelkeik - Az ég üdvét elore érezik. - Látok mindent, mi soha sem a szemnek, - Csak a sejtésnek látható az éjben... - S mind ezt két szemben látom: kedvesemnek - Sötét világú, ábrándos szemében. - -(Szatmár.) - - -Tompa Mihálynál. - - Igy vagyok, itt vagyok testestül-lelkestül, - Mit bámulsz ugy? ne szurj szemeddel keresztül. - Húnyd be a szemedet, ha neki nem hiszesz, - Ha nem hiszed, hogy itt csakugyan én vagyok; - S kérdezd meg szívedet, hiszen majd felel ez... - Hallod? én is hallom, oly hangosan dobog. - - Mit gondoltál, mikor ráztam a kilincset: - Vajon ki az ördög háborítja csended? - Akárkit gondoltál, tudom, csak nem engem, - De azt is tudom, hogy jött volna akárki, - Nem fogadnál senkit nálam szívesebben, - S nem fognád forróbban karjaidba zárni. - - Édes barátom!... de szólj már te is egyet, - Bennem a gondolat gondolatot kerget, - Ugy vagyok, mint mikor az éhes megrakott - Asztalhoz vetodik, - ugy vagyok valóban - - S nem tudja mely tálhoz kapjon. Nem szólhatok, - Hejh pedig olyan sok mondani valóm van. - - Uj hivatalodban hogy éled világod? - Hogyan vagy, mióta az istent szolgálod? - Szépecskén benott az udvarod; semmi a, - Még jó: nem vesz éhen múzsád szárnyas lova. - Megfér-e együtt a lant és a biblia? - Nem vesz össze rajtad Apollo s Jehova? - - S te, ki annyinak vagy megnyugtatására, - Száll-e megnyugovás lelked hullámára? - Vesd ki, jó barátom, vesd ki azt a férget, - Mely titkon, de folyvást emészt téged belül; - Hidd el, szép a világ, hidd el, szép az élet - Ha vehetünk, mért ne vennénk örömibül? - - S vehetünk. Rajtunk áll, hogy boldogok legyünk, - Csak akaratos ne legyen természetünk. - Gyermek-dolog, inkább szomjazni, mintsem más - Pohárból inni, mint a melyre kedve jött. - A bölcs - mert nem jogunk a sok válogatás - - A honnan jut, onnan issza az örömöt. - - Mondjak-e rá példát? példa vagyok magam... - De im harangoznak: tiszteletes uram, - Vegye hóna alá imádságos könyvét, - S végezze illendon a szent szolgálatot; - Én majd addig itt a kis kertben nézek szét, - S isteníge gyanánt szívom az illatot. - - Mert az én templomom a nyílt, nagy természet... - Hanem akkor szóljunk, ha dolgodat végzed, - Akkor mondom el csak, hogy s mikép találtam - Homér-Arany Jánost, hazánk uj csillagát, - S az én csillagomtól, rózsámtól hogy váltam, - S oltár elott áldást reánk melyik pap ád. - - Te fogsz megesketni, jó Mihály barátom... - De ideje végre a szót ketté vágnom, - Eredj, mert a harang immár elhallgatott, - Menj, ne várakoztasd jámbor híveidet, - S vigyázz: örömedben egyik bordalomat - Ne mondd el valahogy a mi-atyánk helyett. - -(Beje.) - - -Széphalmon. - - Te a nemzet-hálátlanság - Égbekiáltó némasága, - A nemzet-szégyen Káin-bélyege, - Oh Széphalom! - Azért kellett-e csak - Hozzád zarándokolnom, - Hogy egy hajtásra olyan hosszút igyam - A keseruség poharából, - A milyet eddig még talán nem ittam?... - Ez volt tehát - A múzsák egykori tanyája, - Hol most haszonbérlo zsidó lakik? - Azon szobában, - Melyben Kazinczy Ferencz - Élt s kilehelte tiszta lelkét, - Most piszkos nyávogó porontyok - Henteregnek, - S a szentek szentébol, nejének - Szobájából ím kamra lett, - Mely ronda lommal van tele. - Ki innen e falak közül! - Félek, hogy e ház rám szakad, - Mert nagy teher nehezkedik rá: - Az isten átka - - - Nagy ég, a pompás kert mivé lett - Még mostan is mosolyg, mosolyg, - De szívet-szaggatólag, - Mint a megorült szép leány. - Elvadulának a gyümölcsfák, - S alattok fu terem buján, - Sürun és magasan; - Tán el akarja rejteni - A pusztulásnak szellemét, - Mely itt két kézzel dolgozik, - Vagy az utat akarja - Elfödni, mely sír mellé vezet, - Hogy a halottnak nyúgodalmát - Ne háborítsa senki, - Mert nyúgalomra nagy szüksége van, - Kit hetven évig üldözött az élet. - Itt nyugszik o - Vad fák és vad füvek körében - Fölötte hófejér szobor... - Miért fejér? miért nem fekete? - Vegyétek fel s tuzzétek föl helyébe - Sötét sorsának zászlaját! - Oly bántó e fejér hazugság. - - És ezt is özvegye - Állíttatá, ez oszlopot; - De könnyen telt ki tole, - Mert nem maradt több, - Csupán hét árva gyermeke. - S miért tett volna oszlopot - Sírjához a haza? - Hiszen mit tett o a hazáért? - Miatta hét esztendeig szivá csak - A börtönök dögvészes levegojét, - És csak fél századig - Tartá vállán, mint Atlas az eget - A nemzetiségnek ügyét. - Magyar nemzet, most nem volnál magyar, - O akkor volt az, midon senki sem volt, - Midon magyarnak lenni - Szégyen vala. - És te, hazám, te így fizetted ot! - Mig élt: fázott és éhezett, - S most sírja olyan elhagyott, - Mint számüzötté - Ki idegen földön vesz el. - - Hálás haza, - A szent halott nevében - Vedd forró köszönetemet! - Ha gyermekem lesz, - Ki arra készül, - Hogy néked éljen: - Ide fogom majd ot vezetni - E sírhalomhoz... buzditásul. - -(Széphalom.) - - -Meleg dél van... - - Meleg dél van itt kinn a mezoben, - Rakja a nap a tüzet erosen. - Meleg dél van, meglippen a madár, - A fáradt eb kiöltött nyelvvel jár. - - Két lyány gyüjti ott a széna rendét, - Két siheder hordja a petrenczét, - Hejh de nem telik nagy kedvök benne, - Mert ilyenkor súlyos a petrencze. - - Legjobb dolga van most a királynak, - Vagy ott annak a gulyásbojtárnak; - Király pihen aranyos karszéken, - Gulyásbojtár kedvese ölében. - -(Beregszász.) - - - -Kard és láncz. - - Földre szállt a legszebb angyal - Isten engedelmivel, hogy - Fölkeresse, megtekintse - A legszebbik szép leányt. - Megtalálta. Megszerette. - És ezentúl rája nézve - Szebb volt a föld, mint a menny, - És azért is minden éjjel - Le-lejárt a szép leányhoz. - Csillagról csillagra lépett, - És midon elérte már - A legalsó csillagot, - Ottan egy hattyúra ult, - Egy fejér hattyúra, és ez - Hozta ot a lyányka mellé, - A ki ot kertébe várta, - S szuz mosolylyal fogadá, - Melytol a bimbók kinyíltak - És az elhervadt virágok - Újolag föléledének. - Ottan ultek és beszéltek, - Míg a hajnal nem hasadt, - És beszédök mindenrol folyt, - A mi szép és a mi szent. - A leányka szemlesütve - Hallgatá a fényes angyalt - S a hogy egyszer föltekintett, - Annyi bubáj volt szemében, - Hogy az angyal térdre omlott, - És egy csókot kére tole, - És a lyány meg nem tagadta. - Milyen csók volt ez!... midon - Összeért az angyal ajka - És a lyányé, az egész föld - Megrezzent a kéj miatt, - Mintha az csak egy szív volna; - S odafönn az égen minden - Csillag egy-egy csengetyu lett, - Mely varázshangon csilingelt, - S e még nem hallott zenére - A virágok, mint megannyi - Tündérek, tánczolni kezdtek, - És a hold - mivel talán az - Elpirult lyány bele nézett - - Elpirúla szinte, s tole - Rózsaszínu lett az éj. - És az angyal csókja szépen - Megfogamzott: a leányka - Anya lett; oly gyermeket szult - Oly dicsoet, a mino csak - Akkoron születhetik, ha - Föld és ég ölelkezék. - Kardot szult a lyányka, kardot, - És ez a kard... a szabadság. - -* * * - Feljött a legrútabb ördög, - Sátán engedelmivel, - Fel a földre, hogy meglelje - A legocsmányabb boszorkányt. - Megtalálta. Megszerette. - És ezentúl jobban tetszett - Néki a föld a pokolnál, - És azért is minden éjjel - Föl-följárt a boszorkányhoz. - Tuzokádó hegy torkában - Jöttek össze éjfelenként. - Béka-fejü, kigyó-farkú, - Láng-sörényu, sárkány-lábú - Vad fekete paripa - Hozta föl az ördögöt, - S a boszorkány, denevérek - És baglyok kiséretében, - Hórihorgas sepronyélen - Lovagolva jött elé a - Tuzokádó hegy torkába. - Ottan ultek és beszéltek - Míg megszólalt a kakas, - És beszédök mindenrol folyt, - A mi rút s szentségtelen. - S szólt az ördög: »Fázni kezdek, - Jöszte beljebb, jöszte beljebb, - Le a hegy legfenekére, - A tüzeknek oshonába... - Hah, még itt is fázom, fázom, - Szinte csattog a fogam... - Jer, ölelj meg, jer, csókolj meg!« - S ölelkeztek, csókolóztak. - Milyen csók volt ez!... midon - Összeértek ajkaik, - A boszorkány s ördög ajka: - Összeborzadott a föld, - S dörgött, morgott, mintha vészes - Felhoket nyelt volna el, - S el kezdett okádni a hegy, - És okádta ég felé a - Tuzesot, tuzköveket, - És egy láng lett a világ, - Csak a csillagok s a hold - Vontak fátyolt arczaikra, - Surü fátyolt, feketét, - Hogy semmit ne lássanak. - S megfogant az ördög csókja, - Anya lett s szult a boszorkány, - Szult oly förtelmet, mino csak - Akkoron születhetik, ha - Föld s pokol ölelkezék. - Láncznak híják a boszorkány - Undok kölykét, láncznak híják, - És e láncz... a szolgaság. - -* * * - És a mennynek s a pokolnak - Két szülötte, a szabadság - S szolgaság, a kard s a láncz, - Harczot uz élet-halálra, - Hosszu harczot, hosszu harczot, - Elfáradva, nem pihenve. - Tompa, csorba már a kard, - De a láncz is szakadoz. - Várjunk, várjunk egy kicsit, - Megtudjuk már nem sokára: - Melyik lészen úr a földön? - Melyiké lesz a világ? - -(Szatmár.) - - -Jó ideje lement a nap... - - Jó ideje lement a nap, - Le is szállott már a harmat, - Már a hold is magasan van, - Éjfél is lesz innen-onnan. - - Mit csinál mostan Juliskám? - Összetette kis kezit tán - S imát mond; ha imádkozik: - Tudom, értem imádkozik. - - Mit csinál mostan Juliskám? - Már régen el is alutt tán; - Ha elalutt és álmodik: - Tudom, felolem álmodik. - - S ha Juliskám se nem alszik, - Se pedig nem imádkozik, - Hanem csak ugy gondolkodik; - Tudom, rólam gondolkodik. - - Gondolkozzál, gondolkozzál, - Gyönyöruséges virágszál! - Gondolataid olyanok, - Mint azok a szép csillagok. - - És vajon a csillagokat - Juliskám, nem te gondoltad? - Te gondoltad ki ezeket, - Mikor szerelmed született. - -(Szatmár.) - - -Az elhagyott zászló. - - Megtépve, megcsufolva, - Sivatag közepén, - Magában áll a zászló, - Melyet szolgálok én. - Nagy és hosszú vihar volt, - Mely rajta ennyit tépe, - De, bármint meg van rontva, - Még most is látszik csonka - Szárnyán az isten képe. - - És e szent jelnek egyre - Gyérülnek hívei, - Bálvány elébe mennek - Térdet, fot hajtani. - Hadd menjenek! nem méltók - Egy sorban állni vélünk. - Ha a fecskék ledérek - S éghajlatot cserélnek, - Mi sasok nem cserélünk. - - Mily varázshatalmú e - Diszetlen csonka jel! - A legdicsobbek érte - S alatta haltak el. - Mutatja ez, mutatja, - Hogy az igazság itt van, - S ez isten oltáránál, - Bár a világ odább áll, - Megállok a siriglan! - -(Szatmár.) - - -Már, galambom, engedj meg... - - Már, galambom, engedj meg, de - Ki kell mondanom: - Legyen vége a tréfának, - Mert nagyon unom. - - Eddigi szeszélyedet csak - Megbocsátom még; - Más ennyit sem turne, régen - Mondta voln': elég. - - Vinné el az ördög ezt az - Én jó szívemet! - Boldogságom ennek mindig - Áldozatja lett. - - Kifog rajtam minden gyermek - És minden leány... - De fogadom, hogy máskép lesz, - Máskép ezután. - - Azért vége a tréfának, - Szedd össze magad, - És hallgasd meg ünnepélyes - Komoly szavamat: - - A mit eddig még nem tettél, - Bármint kértelek, - Tedd, ezennel, tedd, ha mondom, - Rögtön csókolj meg! - -(Szatmár.) - - -A munkácsi várban. - - Itt tüzé föl piros zászlaját a - Szabadságnak Zrínyi Ilona? - A szabadság hosinek tanyája - Íme, íme most rabok hona. - Semmi más, mint dönthetetlen kofal, - Semmi más, mint lánczcsörömpölések - - Bátran tudnék a vérpadra lépni, - Oh de ez a börtön... ettül félek. - - Föl s alá jár magas büszke fovel - Ott a sánczon egy ifjú fogoly; - Messze-szállott lángtekintetével - Vajon hol jár gondolatja, hol? - Lépte gyors még; uj vendég bizonynyal - Erejét az éj s láncz nem töré meg - - Bátran tudnék a vérpadra lépni, - - Oh de ez a börtön... ettül félek. - Ott a másik sánczon egy öreg rab, - Nem tekint sem ide sem oda, - Lassan hordja könnyü, száradt testét... - Nehezebb már láncza mint maga. - Tört szemébol holt sugár buvik ki, - Mint a sírból a kisérto lélek - - Bátran tudnék a vérpadra lépni, - Oh de ez a börtön... ettül félek. - - Ifju rab, nézd, mint virít az erdo, - Akkor is, ha kijösz, zöld lesz az, - Oh de téged, téged akkorára - A nyomor s bú régen behavaz. - És te vén rab, toled már talán csak - Itt vesz búcsut a láncz és az élet - - Bátran tudnék a vérpadra lépni, - Oh de ez a börtön... ettül félek. - - Föld alól föl halk nyögés jön; mint a - Köszörült kés, metszi szívemet. - El, el innen! fönn vagyok, és még is - Környekez már-már az orület. - Hátha még lenn volnék, hogyha ott lenn - Híznék rajtam lelki-testi féreg! - - Bátran tudnék a vérpadra lépni, - Oh de ez a börtön... ettül félek. - -(Munkács.) - - -Ismét könny! - - Azt hittem, hogy szemembül a sors - Örökre számüze, - S ismét pillámon vagy, sötét - Fájdalmak fényes követe! - - Alig vidultam a boldogság - Nyájas napsúgarán, - Ismét felho takarta el, - Mely önti záporát reám. - - De nem, nem zápor ez; csak egy könny. - Egy könnycseppecske csak, - És még is kínosabb talán, - Mint volna egy egész patak. - - Oh sírtam én már, sokat sírtam - Miattad, szerelem, - És siratálak tégedet, - Szegény pusztúló nemzetem; - - De ennél keserubb könyut még - Nem ejtettem soha, - Sem érted, égo szerelem, - Sem érted, hamvadó haza. - - E könny, mint a tüzes vas, mint a - Pokolnak lángja süt... - Irtóztatón, irtóztatón - Orromba ment a pipafüst! - -(Szatmár.) - - -Levél Arany Jánoshoz. - - Meghaltál-e? vagy a kezedet görcs bántja, imádott - Jankóm, vagy feledéd végkép, hogy létezem én is? - Vagy mi az ördög lelt?... híred sem hallja az ember. - Hogyha magába fogadt az öröklét bölcseje, a sír: - Akkor béke veled, legyenek szép álmaid ott lenn, - Feddo kérdésem nem fogja zavarni nyugalmad, - Hogy mi okért hallgatsz? mért késel szólni levélben? - Hogyha pedig görcs bánt, menj a patikába s iparkodj' - Meggyógyulni, fiam, s aztán írj rögtön, azonnal. - S ha feledél engem? ha barátod volna feledve? - Dejsz ugy öcsém, veszsz meg, kívánom tiszta szivembül. - Te mikoron nevedet keblem mélyébe leírtad, - Mit tettél, tudod azt? gránitsziklába aczéllal - Vágtál életen át múlás nélküli betuket; - Hát én? én nevemet karczoltam volna homokba, - Melyet, névvel együtt, egy hó szelloje is elfúj? - Megköszönöm, ha netán így van... no de elhiszem inkább, - Hogy rosz verseim is vannak, mint hogy te feledtél. - Lomha vagy, itt a bibéd; restelsz, mint jó magam, írni. - Kérlek, hagyd nekem a restséget, légy te serényebb, - Lásd, nekem úgy illik (s oly jól esik!), úgy-e lemondasz - Róla, ha én kérlek? - Hah, már is látlak ugorni, - Mint ragadod nyakon a tollat, mint vágod az orrát - A tintába, miként huzod a sok hosszu barázdát - A papíron, ringy-rongy eszméket vetve beléjök... - Mert ne is írj inkább, hogysem bölcs gondolatokkal - Terheld meg leveled s gyomrom, mert semmi bolondabb - Nincsen, mint az okos levelek, s én iszonyuképen - Irtózom tolök; tán mert én nem tudok olyat - Kompónálni, azért. Ez meglehet. Ámde hogy úgy van, - Esküszöm erre neked túróstésztára, dohányra - És mindenfélére, mi csak szent s kedves elottem. - - Drága komámasszony, kegyedet kérem meg aláz'san, - Üsse agyon férjét és szidja meg istenesen, ha - Még eztán sem fog nekem írni az ilyen-amolyan. - Irjon mindenrol hosszan, de kivált ha kegyedrol - Ir röviden, haragudni fogok majd hosszu haraggal. - El ne feledje a barna Laczit s a szoke Julist, e - Kedves gyermekeket. Hát a kert hogy van, a melynek - Rózsáin szemeim sokszor függének, a míg a - Messzeröpult lélek hívemhez vitte szerelmét? - És a csonka torony, mely a harczoknak utána - Most szomorún hallgat gyér fu-koszorúzta fejével, - S várja jövendojét, mely lábát rá teszi, s akkor - Összeomol, mint a koldus, ha kikapja kezébol - A mankót a halál... áll még a gólya fölötte, - Méla merengéssel nézvén a messze vidékbe? - Mindenrol akarok, mi nekem kedves vala, tudni. - Jártam azóta dicso szép tájakon, ámde tiétek - Mindig eszemben volt, bár nincs mit rajta csodálni: - A veletek töltött kor tette szivemben örökké. - S jártam azóta magas fényes paloták körül, a hol - Minden, minden nagy; gazdáik lelke kicsiny csak... - Akkor eszembe jutott alacsony hajlékotok, ebben - Mind kicsinyecske, de a gazdának lelke nagy és szép! - - Ejnye, mi a fene lelt engem, hogy szembe dicsérek? - Most veszem észre, hohó! mind, a mit mondtam, hazugság, - Csúnya hazugság volt. Le akartam csak kenyerezni - A nótáros urat, hogy... hogy... hogy majd beszerezzen - Bakternek vagy kondásnak falujába, ha e szép - Hívatalok valamelyike meg fog ürulni idovel. - Hja, nekem is hozzá kell látnom végre, barátom, - Házasodom, tudod azt, s tudod azt is, hogy jövedelmet - Dús uradalmam nem hullat zsebeimbe, mióta - Századik édes apám eladá vagy meg se szerezte. - S így az eléléshez nincsen mód, nincs! hivatal kell. - Meghajtom fejemet, szépen mosolyogni tanúlok, - Nyájas szófogadás, kígyó-csúszásu hizelgés - Lesz kenyerem (s zsíros kenyerem)... hah, lesz a kutyának, - Nem pedig én nékem! pusztán a gondolat is már - Lángfelhoket idéz véres szemeimnek elébe, - És szívem tombol, mint a harmadfü csikó, ha - A pányvás kötelet legeloször dobja nyakába - A pásztor, hogy a ménesbol kocsirúdho' vezesse. - Nem a tehertol fél, a melyet húznia kell majd, - Nem! hanem a hámtól, mely korlátozza futását. - És a mit így elveszt, azt nem pótolja sem abrak, - Sem pedig a ragyogó szerszám. Mit néki az étel - S a hiu fény! megelégszik o a pusztai gyeppel, - Bármi sovány, s a záporesok szabad égnek alatta - Verhetik oldalait s a bozót hadd tépje sörényét. - Csak szabadon járjon, csak kergethesse tüzében - A sivatag viharát s a villám sárga kigyóit - - - Isten hozzátok! lelkem múlatni szeretne - Még veletek, kedves hiveim, de az elragadó szél - Képzeletem százrétü vitorlájába belé fújt, - Szétszakad a horgony, fut gályám, elmarad a part, - S ringat habkarján a látkör nélküli tenger, - És mig az orkán zúg, s a felhok dörgenek, én a - Lant idegébe kapok, s vad tuzzel zengi el ajkam - Harsány hymnusodat, százszorszent égi szabadság! - -(Szatmár.) - - -Jó költonek tartanak... - - Jó költonek tartanak, s hogy - Az vagyok, én is hiszem, - De azért te ne magasztald - Verseimet, kedvesem. - - Te elotted elpirúlok, - Hogyha dícsérsz engemet, - Oh mert érzem, hozzád képest - Érzem kicsinységemet. - - A legkisebb gondolatban, - Mely fejedben tündököl, - A legkisebb érzeményben, - Mely kebled dagasztja föl, - - Szemed egy pillantásában, - Mely titkon felém röpül, - Egy hangodban, mely futólag - Csengi lelkemet körül, - - Egy mosolygásodban is több - Költészet van, kedvesem, - Mint az ötszáz-ötven versben, - Melyet írtam összesen. - -(Szatmár.) - - -Megbántott a rózsám... - - Megbántott a rózsám nagyon, - Haraguttam érte nagyon, - Haraguttam, búslakodtam, - Mint az effélékért szoktam. - Azt gondoltam, hogy sebemet - A sirásó gyógyítja meg, - Hogy akkor zárul be sebem, - Ha megnyílik a sír nekem. - S meddig tartott ez a bajom? - Míg megcsókolt az angyalom, - Mihelyt megcsókolt angyalom, - Mingyárt nem lett semmi bajom. - Éles, hegyes tor a szava, - S édes balzsam az ajaka. - Ilyen az a leányféle! - Mit tegyen az ember véle? - -(Szatmár.) - - -Augusztus 5-dikén. - - Itt a gyurü, itt a gyurü, - Itt van végre ujjamon! - Itt van ajka, itt van ajka, - Itt van végre ajkamon! - - Oh mi édes, oh mi édes - A csók piros ajakán! - A kerek világnak minden - Édessége itt van tán. - - Csókolj, csókolj... senki sem lát... - Szíjad, szíjad ajkamat! - S ha látnak is? jegyeseknek - Csókolózni már szabad. - - Addsza ajkad, addsza orczád, - Homlokod, szemeidet, - Elborítom csókjaimmal, - Mint a hajnal az eget. - - Szédülök... fogj meg karoddal, - Lágy karoddal, szép leány! - Csók-e ez vagy bor? biz én már - Nem is tudom igazán. - - Bor lesz ez, bor! ilyet ittak - Az olympi istenek, - S én, az ember, nem birom meg, - Fölforgatja eszemet. - - Mámor szállt nehéz fejemre, - Oh de milyen mámor ez! - Égbe vitt... a föld alattam - Végtelen mélységbe vesz. - - Túl jutottam már a felhok - Tarka vándor táborán, - Csillagok között röpulök, - Mindenik egy csalogány. - - Mint dalolnak, mint dalolnak! - Ilyet nem hallott fülem. - S milyen fény! százezer villám - Nyargalózik körülem. - - Hát a szívem, hát a szívem? - Ott van, ott van még a baj... - Fiu, ugy vigyázz magadra: - Örömödben meg ne halj! - -(Erdod.) - - - -Falu végén kurta kocsma... - - Falu végén kurta kocsma, - Oda rúg ki a Szamosra, - Meg is látná magát benne, - Ha az éj nem közelegne. - - Az éjszaka közeledik, - A világ lecsendesedik, - Pihen a komp, kikötötték, - Benne hallgat a sötétség. - - De a kocsma bezeg hangos! - Munkálódik a czimbalmos, - A legények kurjogatnak, - Szinte reng belé az ablak. - - »Kocsmárosné, arany virág, - Ide a legjobbik borát, - Vén legyen, mint a nagyapám, - És tüzes, mint ifju babám! - - Húzd rá czigány, huzzad jobban, - Tánczolni való kedvem van, - Eltánczolom a pénzemet, - Kitánczolom a lelkemet!« - - Bekopognak az ablakon: - »Ne zugjatok olyan nagyon, - Azt üzeni az uraság, - Mert lefekütt, alunni vágy.« - - »Ördög bújjék az uradba, - Te pedig menj a pokolba!... - Húzd rá czigány, csak azért is, - Ha mindjárt az ingemért is!« - - Megint jonek, kopogtatnak: - »Csendesebben vigadjanak, - Isten áldja meg kendteket, - Szegény édes anyám beteg.« - - Feleletet egyik sem ad, - Kihörpentik boraikat, - Végét vetik a zenének - S haza mennek a legények. - -(Szatmár.) - - -A költészet. - - Oh szent költészet, mint le vagy alázva, - Miként tiporják méltóságodat - Az ostobák, s ép akkor, a midon - Törekszenek, hogy fölemeljenek. - Azt hirdetik föl nem kent papjaid, - Azt hirdetik fennszóval, hogy terem vagy, - Nagyúri, díszes, tündöklo terem, - Hová csupán csak fénymázas czipokben - Lehet bejárni illedelmesen. - Hallgassatok, ti ál, hamis proféták, - Hallgassatok, egy szótok sem igaz. - A költészet nem társalgó terem, - Hová fecsegni jár a czifra nép, - A társaság szemenszedett paréja; - Több a költészet! olyan épület, - Mely nyitva van boldog-boldogtalannak, - Mindenkinek, ki imádkozni vágy, - Szóval: szentegyház, a hová belépni - Bocskorban sot mezítláb is szabad. - -(Szatmár.) - - -Az én Pegazusom. - - Nem angol ló az én Pegazusom, - Vékony nyakkal, hórihorgas lábbal, - Nem is német teherhordó állat, - Széles háttal, medve-topogással. - - Magyar csikó az én Pegazusom, - Eredeti derék magyar fajta, - Világospej, síma selyem szorrel, - A napsugár hanyatt esik rajta. - - Nem nevelték benn az istálóban, - Nem is igen járt az iskolába; - Kinn született, ott kinn fogtam el a - Kis-kunsági szép nagy pusztaságba'. - - Nem bosszantom a hátát nyereggel, - Egy kis csótár van csak rá terítve, - Ugy ülök rajt, és sebesvágtatva - Ragad, mert o a villám testvére. - - A pusztákra visz legörömestebb, - Mert a puszta születési helye. - Hejh, ha arra fordítom a kantárt, - Ugy megugrik, alig bírok vele. - - A falukban megállok egy szóra, - Hol a lyányság, mint a méhe-raj, áll; - A legszebbtol egy virágot kérek, - Akkor aztán, akkor ujra haj-rá! - - Visz csikóm, s csak szavamba kerulne, - Hogy kivigyen ebbol a világból; - Ha szakad a tajték róla: ez a - Sok tuztol van, nem a fáradságtól. - - Pegazusom sohasem fáradt el, - Hamarjában még el sem is fárad, - Biz ezt ne is tegye, mert még messze - Vagyon útam, vágyaim határa. - - Vágtass, lovam, vágtass, édes lovam, - Ha követ vagy árkot lelsz, ugord át, - S lábad alá ha ellenség botlik, - Rúgd agyon az ilyen-olyan adtát! - -(Szatmár.) - - -Ne bántson az meg... - - Ne bántson az meg, fényes napvilágom, - Ha arczom néha elsötétedik; - Nem lehetek én, bármiként kivánom, - Még elotted sem folyton-folyva vig. - - Nyugtasson meg, hogy ilyenkor szivembe - A bánatot nem te hozád vala... - Hogyan szereznél bánatot nekem te, - A földnek, égnek legjobb angyala? - - Egészen más az, a mért engem néha - Kisértetes halványság színe fed: - Én egy szellemnek vagyok martaléka, - Mely meg-meglátogatni nem feled. - - Hiába kérem, hasztalan esengek, - Hogy hagyjon el, hagyjon magamra már; - Kérlelhetetlen, siket o! nem enged, - Talán örökké vissza-visszajár. - - Sokszor, midon a kéj legédesb nedve - Érinti már-már szomjas ajkamat, - Megjelenik... kezem megáll ijedve - És földre ejti a telt poharat. - - E szellem a mult! mult idom emléke, - A legvadabb, legborzasztóbb alak, - Mit egy pokoli bor hevétül égve - A sors viszályi kigondoltanak. - - Ezen szellemnek vagyok oda vetve; - Fel-feltör hozzám sirja mélyibül, - S mig súgja rémes ígéit fülembe, - Lelkem lelketlen sziklává kövül. - - Ne szólíts ekkor, úgy sem értenélek, - Édes hangod sem hatna szívemig; - Várd el békében, míg a jelenésnek - Irtóztató órája eltelik. - - Körule milyen álom fon hideg kart, - S miatta még is mennyi a kinom! - Álom csupán... de mit használ? a mig tart, - Eszembe nem jut, hogy csak álmodom. - -(Szatmár.) - - -Tarka élet. - - Szolgáltam én Mars uramnál - És Thalia kisasszonynál, - Még pedig nagy tiszteletben... - Ott elcsaptak, itt elszöktem. - - Gyalogoltam kutyamódon, - S jártam négy lovas hintókon. - Tisztítottam más csizmáját, - S tisztitá az enyimet más. - - Kujtorogtam szomjan-éhen, - Egy helyen száraz kenyéren - Rágicsáltam, más helyen meg - Tejbe-vajba fürösztöttek. - - Volt már ágyam a mezetlen - Föld, kietlen rengetegben; - Háltam ismét czifra ágyon - Finom patyolat-párnákon. - - Megemeltem a sipkámat - Szolgabíró hajdujának, - S én elottem hajtogatták - Magokat a szolgabírák. - - Szobalyány is szégyelt volna - Velem joni karonfogva, - Máskor ismét úri hölgyek - Pillantásomért epedtek. - - Drága, ékes uj ruhám volt, - S volt ruhámon folt hátán folt, - Zöldre raktam sárgát, kéket... - Szent atyám, be tarka élet! - -(Szatmár.) - - -Homér és Oszián. - - Hol vannak a hellenek és hol a czelták? - Eltuntenek ok, valamint - Két város, a melyet - A tengerek árja benyel, - Csak tornyaik orma maradt ki a vizbol... - E két torony orma: Homér s Oszián. - - Koldús vala az, - Királyfi emez. Mi különbség! - De egybe' hasonlatosak: - Mind ketteje vak volt. - Szemfényeiket tán - Lelkök lobogó tüze, önnön - Dicsoségök ragyogása vevé el? - - Nagy szellemek ok! ha varázskezeik - Érintik a lant idegét, - Mint isten igéje, világot - Alkotnak az ember elé, - Mely bámulatos szép - És bámulatos nagy. - - - Halljátok Homért? - Dalában a mennyei bolt - Egy csöndes örömnek örök mosolya, - A honnan a hajnali bíbor - S a déli sugár aranya - Oly nyájasan ömlik alá - A tengeri szoke habokra, - - És bennök a zöld szigetekre, - Hol istenek uzik az emberi nemmel - Boldog vegyülésben - Játékidat, oh gyönyöru szerelem! - - S látjátok amott Osziánt? - Az éjszaki tenger örök ködü földén - Vad szikla fölött viharokkal együtt - Harsogja dalát az alaktalan éjben, - És feljön a hold, - Mint a lemeno nap, - Oly vérvörösen, - S zord fénybe borítja a rengeteget, hol - Bolygnak seregestül - A harcz mezején elesett daliák - Bús szellemei. - - Minden mi világos, - Minden mi virágzó - Dalodban, oh koldusok ose, Homér! - Minden mi sötét, - Minden mi sivár - Dalodba', királyi utód, Oszián! - - Csak rajta, daloljatok egyre, - Verjétek a lantot, az isteni lantot, - Homér s Oszián! - Eljonek az évek, - Századjai s ezredei; letipornak - Mindent könyöretlenül, oh de - Ti szentek vagytok elottök; - Mindenre a sárga halált lehelik, - Csak osz fejetek koszorúja marad zöld! - -(Szatmár.) - - -A virágok. - - Ki a mezore ballagok, - Hol fu között virág terem, - Virágok, szép virágaim, - Be kedvesek vagytok nekem! - Ha látom, mintha lyányt látnék, - Szivem reszket, keblem dagad. - - Siromra, hogyha meghalok, - Ültessetek virágokat. - - Leulök a virág mellé - És elbeszélgetek vele, - Szerelmet is vallok neki, - S megkérdem: engem szeret-e? - Nem szól, de ugy hiszem, hogy ért, - Hogy érti jól szavaimat. - - Siromra, hogyha meghalok, - Ültessetek virágokat. - - S ki tudja: az illat vajon - Nem a virág beszéde-e? - Csak hogy nem értjük, nem hat át - Testünkön lelkünk fülibe; - Szagolja csak s nem hallja meg - A test e szellemhangokat. - - Siromra, hogyha meghalok, - Ültessetek virágokat. - - Igen, az illat a virág - Beszéde, annak dala ez, - S ha lényem durvább része a - Sírban rólam lefejledez: - Nem szagolom többé, hanem - Hallom majd e szép dalokat. - - Siromra, hogyha meghalok - Ültessetek virágokat. - - Virágillat, virág dala, - Te lészsz majd ott bölcsodalom, - Melynek lágy zengedelminél - Tavaszonként elaluszom, - S következendo tavaszig - Lelkem szép álmokkal mulat. - - Siromra, hogyha meghalok, - Ültessetek virágokat. - -(Pest.) - - -A kisbéres. - - Nem ül kevélyebben a huszár a lovon. - Mint az a kisbéres a vendégoldalon, - Behordta a szénát gazda padlására, - Üres szekerével ballag a tanyára. - - Hat czímeres ökör sétál a szekérrel, - Legelöl a hajszás nagy csengetyujével, - Ritka egy csengetyu, oly hangos a szava: - Harangnak illenék holmi kis faluba. - - Kiált a kisbéres: »Cselo, csákó, cselo!« - S a szekérbol a nagy ostort veszi elo, - Két öles a nyele, három a kötele, - Irgalmatlanúl elkezd pattogni vele. - - Kati ott gyomlál a kis kertben serényen, - Mikor a szekér a házok elott mégyen, - Még ki sem pillantott, és már rá ismére - Ostora hangjáról a béres legényre. - - Ugy megörult rajta, hogy nagy örömébe' - Nem paréjt, hanem egy szép virágot tépe; - Ha már ki van tépve, mit csináljon vele? - Nyujtja sövényen át a kisbéres fele. - - A kisbéres pedig korán sem az, a ki - Az ajándékot nem szokta elfogadni, - Kivált ha neki azt szép leány kinálja, - S legkivált ha az a szép leány babája. - - Elfogadta, föl is tüzte kalapjára, - S fölugrott megint a szekér oldalára, - És közéje vágott szép hat tinajának, - S most még kevélyebben tartott a tanyának. - - Mit fejében gondolt s érezett szivében, - Mit el nem mondhata ott hirtelenében: - Azt utjában olyan szépen elfütyölte, - Hogy a pacsirták is tanulhattak tole. - -(Szatmár.) - - - -A vándor legény. - - Hogyha üres az embernek - Zsebje: üres a has is. - Zsebem üres, ennél fogva - Üres az én hasam is. - - Tennap ettem utójára, - Az igaz, hogy keveset, - No de semmi! van elég, ki - Én helyettem is evett. - - S holnap ujra nap lesz, akkor - Ehetem majd... ha lesz mit. - Addig reménység anyámnak - Szívom édes emleit. - - Hasam üres, de helyette - Teli vannak szemeim, - Megtöltötték a hidegtol - Kiszorított könnyeim. - - - - És ez jó, hogy ily hideg van, - Legalább sietnem kell, - S így a csárdát, mely még messze - Szaporábban érem el. - - Gyi, te fakó, gyi, te szürke, - Gyi, két lábam, fussatok!... - Milyen áldott két csikó ez, - Egyik sem kér abrakot. - - Egyik fakó, másik szürke, - Mert nadrágom két darab, - Egyik szárát úgy toldottam - A másikhoz a minap. - - Volt nekem jó új ruhám is, - Volt nekem szép uj ruhám... - De kimélni kell az újat... - Hogy ne kopjék, eladám. - - S hogy kijátszam a haramját, - Ki megállit, meglehet: - A legelso korcsmárosnak - Általadtam pénzemet. - - Most a mely'k zsivány nálam csak - Egy fillérre is akad, - Díjul annak én azonnal - Fizetek száz aranyat. - - Nincs zsivány, de a helyett a - Szél kutatja zsebemet. - Szél barátom, ne kutyálkodj', - Megütöm a kezedet. - - Tréfa, a mi tréfa, de ez - Kriminális egy ido, - Összeeskütt ellenem ma - Szél, hidegség, hó, eso. - - Az az egyetlen szerencsém, - Hogy mezítláb útazom; - Teli menne vízzel sárral - A csizmám e rosz uton. - - Gúnykaczaj gyanánt süvöltöz - Fölöttem a fergeteg. - Hadd gunyoljon! rajta egykor - Én is jókat nevetek. - - Ád az isten egy kis muhelyt, - Ád az isten majd nekem, - Benne lesz meleg kandallóm, - Feleségem, gyermekem... - - Ott ha a szél, e czudar szél - Ablakomnál megjelen: - Olyat kaczagok szemébe, - Hogy megpukkad mérgiben! - -(Szatmár.) - - -O. B. kisasszonyhoz. - - Szép mulatság téged néznem, - Szoke kis lyány, - Te kis bimbó az ifjúság - Rózsafáján! - Elnézném én szemed s ajkad - Untalan; - Ajkadon szived s szemedben - Lelked van. - - Szived, lelked, mind meglátom, - Ha rád nézek; - Csendes még az, mint a téli - Madárfészek. - Várj csak, várj, ha majd eljo a - Kikelet, - Mily zajos néppel telik meg - Kebeled. - - És az szép, legszebb idoje - Életünknek, - A midon a szív eloször - Népesül meg, - A midon kiséretével - Benn terem - A hatalmas nagy király, a - Szerelem. - - Kiséroi: öröm, bánat, - Könny, mosolygás, - Kétség, remény, és ki tudja: - Mi minden más? - E sok vendég ugy megtölti - A szivet, - Hogy ez, szegény, szinte-szinte - Megreped. - - És ez a nép egyre lót-fut, - Föl s le nyargal, - Nem nyugosznak, dörömböznek - Éjjel-nappal. - És nekünk e zaj, mely soha - Nem szünik, - Oly nagyon fáj és oly nagyon - Jól esik!... - - Mit mosolygasz, mit mosolygasz, - Csintalan lyány? - A mit itten magyaráztam, - Már tudod tán? - Oh nem, ezt még nem teszem föl - Feluled! - De ha így van?... annál jobban - Becsullek. - -(Szatmár.) - - -Valahogy. - - Várom, várom lakodalmam - Nehezen, - No de hiszen ma-holnap már - Itt leszen. - Nem a világ ez az egy hét, - Lemorzsolom apródonként - Valahogy. - - Szegény ember fia vagyok, - Az apám - Egy kunyhót sem, egy garast sem - Hagy reám; - Baj, baj! de nem olyan nagy baj, - Azért mi csak elélünk maj' - Valahogy. - - Menyasszonyom akaratos - Kis leány, - Én sem hajtok fejet minden - Szó után, - Tüzes patak a mi vérünk, - Hanem azért csak megférünk - Valahogy. - - Ma o enged, holnap meg én - Engedek, - Igy elejét álljuk szépen - A pörnek, - És ha nappal összeveszünk, - Este majd csak kibékülünk - Valahogy. - -(Szatmár.) - - -A sivatag lakói. - - Ott a zerge a kosziklán - S legelészi a mohot, - Ott van a sas, fenn-röptében - Közelíti a napot, - Ott a liget fái közt zeng - Az apró madársereg, - Ott a fák alatt a kígyó - Csúszik-mászik és sziszeg, - Ott van a strucz, a homokba - Dugta ostoba fejit, - Ott a krokodíl a sásban - Sírja sátán-könnyeit, - Ottan ássa a hiéna - A halottak lakhelyét, - Ott a tigris, üvöltözve - Vérszemmel néz szerteszét... - Egy hiányzik: az oroszlán; - Hol vagyon o? hova lett? - Tán megölték? tán eltévedt, - Járván messze földeket? - Messze járt, de el nem tévedt, - És vadásztak bár reá, - Meg nem ölték, nem ölhették, - Mert magát o nem hagyá. - De csatája hosszu, nagy volt - S megviselte erejét, - S hogy ezt ismét összeszedje, - Csendes helyre rejtezék. - Nyugszik a fáradt oroszlán - Pálmafának ernyején... - Nyugszom én fáradt oroszlán - Feleségem kebelén. - -(Koltó.) - - -Csak ugy omlanak most hozzám... - - Csak ugy omlanak most hozzám - A szebbnél szebb levelek! - Minap egygyel kedvesem majd - Szívem repesztette meg, - Most meg arra figyelmeztet - Egy nem ismert jó barátom, - Hogy »vigyázzak s fussak innen, - Mert közel van a halálom, - - Fussak innen! orgyilkos kéz - Fenyegeti éltemet.« - Tréfa-e ez vagy valóság? - Egyik s másik is lehet. - Jó barátom, hogyha tréfálsz, - Fordulnál más emberekhez, - Mert az ily kis tréfácskával - Engemet meg nem ijesztesz. - - S ha nem tréfa? ha valóban - Tör valaki ellenem? - Úgy is jól van, majd bevárom - És megnézem emberem. - Tán valami rosz poéta, - Kinek Pegazusom lába - Rá hágott a tyukszemére - Helikonra-ballagtába'? - - Vagy valami táblabiró? - Kinek úri fejirül - Leütöttem a parókát - S a feje is leröpült? - Vagy valami vetélytársam, - Ki miattam kosarat hord, - Kit lehánytam a nyeregbol - És szemébe rúgtam a port? - - Hah, vagy talán mind a három - Összeeskütt ellenem? - No ha ezek megtámadnak, - Mit csináljak, istenem! - A poéta álkapczáját - Leszakítom fegyveremnek, - S ellenségimet, mint Sámson, - E szamárcsonttal verem meg! - -(Szatmár.) - - -Osz elején. - - Üres már a fecskefészek - Itt az eszterhéj alatt, - Üres már a gólyafészek - Tetejében a kéménynek... - Vándor népe ott halad, - - Ott a messzeség homályin, - Ott az égnek magasán. - Látom még, mint kis felhoket, - Vagy már nem is látom oket? - Csak ugy képzelem talán. - - Elröpulnek, elröpultek, - Tavasz s nyár vendégei, - És oket már nem sokára - A kertek s mezok virága - S a fák lombja követi. - - Mint szeszélyes hölgy, a mennybolt - Majd borul, majd kiderul. - Ajka még mosolyg, s szemébe - Könny tolúl... ennek sincs vége, - S ajkán ujra mosoly ul. - - Bús mosolygás és vidám könny! - Csodálatos keverék. - Észrevétlen karon fogja - És egy más világba vonja - A merengés emberét. - - Órahosszat elmerengek, - És ha egy elejtett tárgy - Vagy harang, a mely megkondul, - Fölriasztott álmaimbul: - Elmém, nem tudom, hol járt? - -(Szatmár.) - - -A csillagos ég. - - Fekszem hanyatt a föld sötétzöld szonyegén, - És merengve nézem a sötétkék eget; - Száll reám aranyos, ezüstös csillagfény - És koszorú gyanánt övezi fejemet. - Megfürösztém lelkem e sugárözönben, - Lemosott magáról minden földi szennyet, - S most ujjá születve a magasba röppen - S keresi a mennyet. - - Alszik az egész föld; mély és csendes álma, - Egyetlen halk dongás érinti fülemet, - Tán mellém valami kis bogárka szálla, - Vagy távoli folyam harsogása lehet, - Vagy még távoliabb felhok mennydörgése, - Mely, mig hozzám ér, ily parányivá törpül, - Vagy talán lelkemnek hymnus-éneklése - Le a csillagkörbül. - - Szállj, lelkem, oh szállj az égi testek között, - És pillants keresztül rejtelmök fátyolán, - Melyet az istenség titkos ujja szövött... - Bölcseségbol-e vagy csak szeszélybol talán? - Nézd meg, lelkem, mi van ott a csillagokon, - És nézd meg, mi vagyon a csillagok felett, - Azután röpülj le hozzám gyors szárnyadon, - Hadd beszéljek veled. - - Hadd kérdjem: mit láttál? van-e ott is élet? - S ha van, ily gyötrelmes, ily bús, mint a földi? - Áll-e az a kemény, szigorú itélet, - A mely jutalmat oszt és bosszúját tölti?... - De mi közöm ehhez! egyet szeretnék én, - Csak egyet megtudni, arról hozz hírt nekem: - Vannak-e ott szívek, és a szívek mélyén - Lángol-e szerelem? - - Ha ott is szeretnek, ah ugy vágyok oda, - S hogy feljussak, forrón imádkozni fogok, - De ha a szerelem föl nem kísér oda, - Ugy isten hozzátok, ragyogó csillagok! - Ugy szebb a föld minden búbánata mellett, - S enyészszem el, ha a sírba fognak tenni!... - A szerelem mindent pótol, s a szerelmet - Nem pótolja semmi. - -(Szatmár.) - - -Az ember. - - Nincs nevetségesebb az embernél, - Oly kevélységben, olyan gogben él! - A világot fitymálják ajkai, - S minth' az eget akarná szántani - Orrával, oly magasra tartja fel. - Kevély ember, miben kevélykedel? - - Egy szempillantásnál mi rövidebb! - Ember barátom, a te életed. - Rohanva jo az ido s elrohan, - Egy kezében bölcsod pólyája van, - S másikba koporsódra szemfödel. - Kevély ember, miben kevélykedel? - - S mit végezhetsz egy pillantás alatt? - Hódítál népeket, országokat? - Hódítani csak gyávákat lehet, - S az uralkodás ilyenek felett - Dicsoség? ezt csak szégyenelned kell. - Kevély ember, miben kevélykedel? - - S ha dicsoséget szerzél, nagy nevet? - Veled hal meg s a föld alá viszed, - Vagy, mint hu eb, kísér ki sírodig, - S ott orzi azt egy pár kis századig, - S elobb-utóbb éhen-szomjan vesz el. - Kevély ember, miben kevélykedel? - - Dicsoséged, neved maradjon! hol? - A nép is elvesz, melyhez tartozol. - Az ország, melyben most él nemzeted, - Tenger volt egykor, s ujra az lehet, - S e föld is semmiségbe oszlik el. - Kevély ember, miben kevélykedel? - -(Koltó.) - - -Azokon a szép kék hegyeken túl... - - Azokon a szép kék hegyeken túl - Fogsz te élni, kedvesem, ezentúl, - Ott fogsz élni boldog férjed mellett, - Kit boldoggá egyedul szived tett; - Napkeletrol messzebb napkeletre - Jösz velem, hogy mulathass kedvedre, - Oda viszlek, szép Erdélyországba, - Láposvölgyi regényes magányba. - Hiszem, hiszem, hogy vidáman élünk, - Mert ott csak a természet lesz vélünk, - A dicso, az örökszép természet, - Kinek arczát oly gyönyörrel nézed, - Mert tudod, hogy leghivebb barátom, - Kit soha sem kaptam hazugságon, - Ki eluzi a lélek kigyóit, - Ki soha sem sebesít, de gyógyit. - Ottan élünk a világtól távol, - Semmi sem jut el hozzánk zajából, - Csak az a halk, tengerféle morgás, - Mely a zajnak csak viszhangja, nem más, - S mely meg nem zavarja álmainkat, - Sot még költoibb álmakba ringat. - Oda viszlek, egyetlen virágom - A nagy földön, e nagy pusztaságon, - Ott gyakorlom én be ezt a régen - Óhajtott szót: kedves feleségem! - -(Szatmár.) - - -A szájhosök. - - Meddig tart ez orült hangzavar még? - Meddig bogtök még a hon nevében? - Kinek a hon mindig ajkain van, - Nincsen annak, soha sincs szivében! - Mit használtok kofanyelvetekkel? - Évrül évre folyvást tart a zaj, - És nem ott-e, a hol volt, a nemzet? - Nincs-e még meg minden régi baj? - - Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval - Az idot így elharácsoljátok; - Várva néz rég s oly hiába néz az - Isten napja s a világ reátok. - Nyujtsátok ki tettre a kezet már - S áldozatra zsebeiteket, - Tápláljátok végre a hazát, ki - Oly sokáig táplált titeket. - - Áldozat s tett, ez a két tükör, mely - A valódi honfiút mutatja, - De ti gyáva s önzo szívek vagytok, - Tettre gyávák s önzok áldozatra. - Hiszem én, hogy, mint a fák tavaszszal, - Megifjodnak a vén nemzetek, - De ti, hernyók, új lombot nem adtok, - Sot a régit is leeszitek. - - S oh mi vakság! fölemelte még a - Népszeruség oket paizsára, - Az elámult sokaság, miképen - Megváltóit, karjaikba zárja. - Megváltók? ok a hon eladói, - Elveszünk ez ordítók miatt... - Rólok tudja ellenünk, hogy félünk, - Mert a félénk eb mindég ugat. - - Én ugyan nem állok a sereghez, - Mely kiséri oket ujjongatva, - És ha egykor közibök vetodöm, - Nem egyébért lépek e csapatba, - Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez - Ál nagyok gyozelmi szekerét, - S haragomnak ostorával vágjam - Arczaikra a bitó jelét! - -(Szatmár.) - - -Bucsú a notlenségtol. - - Toled válok, legrégibb barátom, - Notelenség, toled válok el; - Majd huszonöt évi bajtársam vagy, - Búcsu nélkül nem hagyhatlak el. - - Ne neheztelj, hogy, ki oly hived volt, - Rajtad most ily hirtelen kiad. - Megosztottam véled ifjuságom, - Hagyd magamnak férfikoromat. - - Szeretélek, mint tán senki más nem, - Hogyha intél, én szót fogadék, - Mentem én, a regényes kalandok - Zászlaját a merre lengetéd. - - Messze vittél, sokfelé ragadtál, - Elfáradtam, megpihenni kell... - Nyoszolyám lesz kedvesem két karja, - S fejér párnám a puha kebel. - - Mosolyognak ifju czimboráim, - Gúnymosoly, mely ajkról ajkra jár, - S szánakozva mennek el mellettem... - Savanyú a szolo, ugy-e bár? - - Én valóban szánalomra méltó, - Szánalomra oly méltó vagyok! - Piszkosabbnál piszkosabb csárdákba - Esténként nem barangolhatok. - - Nem szabad már, csak egyet szeretnem, - És ez is csak engemet szeret, - Nem ugy, mint az o jó szeretoik, - Kik szeretnek százat, ezeret. - - - Isten hozzád, notlenség barátom! - Haragszol vagy nem haragszol rám: - Már ezentúl hátamat látod csak, - Örömiddel végkép jóllakám. - - Isten hozzád, vidd el tarka zászlód - Másfelé, hogy új hivet szerezz, - Fejér zászló kell nekem már, és az - Feleségem fejkötoje lesz. - -(Szatmár.) - - -Beszél a fákkal a bús oszi szél... - - Beszél a fákkal a bús oszi szél, - Halkan beszélget, nem hallhatni meg; - Vajon mit mond nekik? beszédire - A fák merengve rázzák fejöket. - Dél s est között van az ido, nyujtózom - A pamlagon végig kényelmesen... - Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik - Kis feleségem mélyen, csendesen. - - Egyik kezemben édes szendergom - Szelídeden hullámzó kebele, - Másik kezemben imakönyvem: a - Szabadságháborúk története! - Minden betuje üstököscsillagként - Nyargal keresztül magas lelkemen... - Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik - Kis feleségem mélyen, csendesen. - - Arany csal s ostor kerget tégedet - A zsarnokért megvíni, szolganép, - És a szabadság? egyet mosolyog, - S mind, a ki híve, a harcztérre lép, - S érette, mint a szép lyánytól virágot, - Sebet, halált oly jó kedvvel veszen... - Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik - Kis feleségem mélyen, csendesen. - - Hány drága élet hullt már érted el, - Oh szent szabadság! és mi haszna van? - De lesz, ha nincs; tiéd a diadal - Majd a csatáknak utósóiban, - S halottaidért bosszut is fogsz állni, - S a bosszuállás rettento leszen!... - Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik - Kis feleségem mélyen, csendesen. - - Vérpanoráma leng elottem el, - A jövendo kor jelenései, - Saját vérök tavába fúlnak bé - A szabadságnak ellenségei!... - Egy kis mennydörgés szívem dobogása, - S villámok futnak által fejemen, - S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik - Kis feleségem mélyen, csendesen. - -(Koltó.) - - -A mióta én megházasodtam... - - A mióta én megházasodtam, - Valóságos fejdelem vagyok, - Trónusom a karszék, és pipámnak - Hosszu szára a királyi bot. - - Ekkép ulök szörnyü méltósággal, - S elfogadom kegyelmesen itt - - A kik jonek audientiára - - Országomnak jobbágy népeit. - - Ott egy lyányka rózsaszín ruhában... - Mert lyány vagy s még szép is a felett, - Legeloször is veled beszélek, - Jer, hugám, az elsoség tied. - - Kis hamis lyány! mért kerültél eddig? - Csak nevedrol ismerhettelek, - Azt tudám csak, hogy Örömnek hínak, - Kergetélek, s el nem értelek. - - Ámde végre birtokomba estél, - Meghódítám tündér szárnyadat, - Kertészem vagy, te növelsz naponként - Homlokomra fris virágokat. - - Szép virágok színre és illatra, - Milyeket csak tündérkéz növel, - És közöttök a tövis csiklandja - Csak fejemet s nem karczolja fel. - - - Lépj elo, te hosszu száraz ember, - Mély szemu és sápadt arczu Gond. - Vagy maradj csak, ajkad mindig olyan - Prózai históriákat mond; - - Balgatag, ki ily dicso napokban - Kenyeret és ruhát emleget, - Hordd el magad! bár rövid az élet, - Beszélgethetünk még eleget. - - - S te is itt vagy, te is megjelentél? - Dúlt arczoddal, sötét Fájdalom? - Nem remeg kend, örök ellenségem, - Hogy ezennel fölakasztatom? - - Mély sebeket hasítál szivembe, - Melyek néha most is vérzenek; - Mit csináljak most veled?... ne búsulj, - Kegyelmesen megkegyelmezek. - - Egymás ellen hosszu harczot vívtunk, - A diadal hozzám esküvék; - Nagylelku leszek, mert a gyozonek - Dicsosége a nagylelküség - - - - Mily zaj ez kinn?... Pegazusom tombol, - Tán megrúgta valamely szamár, - Vagy tán azért nyugtalankodik, mert - Engem olyan rég nem láta már. - - Várj, lovacskám, majd tiporhatod még - A felhoket jó gazdád alatt, - Várj egy kissé, hagyd élvezni mostan - Fejedelmi nyugodalmamat. - -(Koltó.) - - -September végén. - - Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, - Még zöldel a nyárfa az ablak elott, - De látod amottan a téli világot? - Már hó takará el a bérczi tetot. - Még ifju szivemben a lángsugarú nyár - S még benne virít az egész kikelet, - De íme sötét hajam oszbe vegyul már, - A tél dere már megüté fejemet. - - Elhull a virág, eliramlik az élet... - Ulj, hitvesem, ulj az ölembe ide! - Ki most fejedet kebelemre tevéd le, - Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? - Oh mondd: ha elobb halok el, tetemimre - Könnyezve borítasz-e szemfödelet? - S rá bírhat-e majdan egy ifju szerelme, - Hogy elhagyod érte az én nevemet? - - Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, - Fejfámra sötét lobogóul akaszd, - Én feljövök érte a síri világból - Az éj közepén, s oda leviszem azt, - Letörleni véle könyuimet érted, - Ki könnyeden elfeledéd hivedet, - S e szív sebeit bekötözni, ki téged - Még akkor is, ott is örökre szeret! - -(Koltó.) - - -Elértem, a mit ember érhet el... - - Elértem, a mit ember érhet el: - Boldogsággal csordultig e kebel! - Ölemben kedves ifju feleség, - Milyenrol lelkem annyit álmodék, - Midon virágaid közt, képzelet, - Mint mámoros pillangó repkedett; - Ölemben egy oly asszony, a kinek - Tündérek adják a testvér nevet, - Ölemben a legdrágább földi kincs... - Oly boldog vagyok, hogy reményem sincs! - Miért is volna nékem a remény? - A nem-továbbat már elértem én. - Mi volna könnyebb? mint lemondanom - Mostan te rólad, honfi-aggalom, - Te rólad, kínos haza-szeretet, - Ki mindörökké téped a szivet, - S magamnak szedni, mit az óra ád, - Istenre bízván más búját, baját... - - De el nem hagylak, hazám, tégedet, - Múltat, jövendot mindent eltemet - Boldogságomnak tenger-özöne, - Csak szent oltárodat nem önti le. - Veled sohajtok, hazám, mint elébb, - A kedvezobb, a szebb ido felé, - Mely töviskoronádat leveszi, - S helyébe a dicskoszorút teszi, - Veled sirok, ha fájnak sebeid, - Miket rajtad haramják keze nyit, - Veled sirok, hogy fázol, éhezel, - S nincs részvevod sem távol, sem közel, - Veled sirok, hogy korcsok fiaid, - S hivom le rájok isten átkait, - S veled szégyenlem, hogy a nagy világ - Téged, szegény hazám te, meg se lát, - Hogy, a ki rajta egykor úr valál, - És reszketett parancsod hanginál, - Most rája nézve nem is létezel... - S érted teszek majd, hogyha tenni kell! - -(Koltó.) - - -Egykor és most! - - Egykor és most! egykor és most!... - Ép ilyen volt az ido, - Mint most, ily hideg, zimankós, - Igy szakadt le az eso. - - Nagyon jól jut az eszembe, - Még a napját is tudom: - Ballagott egy ifjú kinn a - Pocsétás országuton. - - Bús arczczal, kopott ruhában - A hogy ottan ballaga, - Olyan volt, mint egy vándorló - Leveletlen oszi fa. - - Csak ment, csak ment, s ha elotte - Két felé tért el az ut. - Nem kérdezte senkitol sem: - Ezen s ezen hova jut? - - Mindegy volt o rája nézve, - Ha jobbra, ha balra ment; - Sehol sem várt rá meleg ház - És meleg szív odabent. - - Megmondjam-e, feleségem, - Hogy ez ifjuból mi lett? - Ne sajnáld ot, éli már o - A mennyei életet. - - Hanem ebbol azt ne hidd, hogy - Elment az élok közul; - Annyiban van csak, hogy o már - Itt a földön üdvezult. - - Itt van e meleg szobában, - S ajka forró ajkadon, - Kedves drága feleségem, - Édes szép kis angyalom. - -(Koltó.) - - -Csendes élet. - - És vége a komédiának, - A fütty s a taps elhallgatott, - A nagy függöny szépen legördült, - S én ott hagyám a színpadot. - - S most itt vagyok... oly messze, messze, - Száz mérföld tolem a világ, - Ki egykor azt becsavarogtam, - Mint a garabonczás diák. - - Itt ulök feleségem mellett - Ebb' a csendes kis faluba'. - Egykor szuk volt a föld, s imé most - Elég tág e kicsiny szoba. - - Itt nézem a hajnalt s az alkonyt - És feleségem mosolyát, - S szemem nem kíván többet látni, - Bármily kevés az, a mit lát. - - Ki tette volna föl felolem, - Hogy ilyen furcsán járok még?... - De mikor olyan furcsa, furcsa - Portéka az a feleség! - -(Koltó.) - - -Az utósó virágok. - - Oszi ido a javából, - A természet homlokáról - Minden szépet leragad. - Nincsen a mezokön semmi, - Még a kertben is keresni - Kell már a virágokat. - - Kis Juliskám összeszedte - És bokrétává kötötte - A maradék szálakat. - Jól tevéd, kis feleségem, - Kedvet szerzesz evvel nékem, - S tán velök sem tészsz roszat. - - Már ha úgy is halniok kell, - Haljanak hát legalább el - Itt, hol látják szemeink; - Könnyebb lesz talán halálok, - Hogyha azok néznek rájok, - A kik oket szeretik. - -(Koltó.) - - -Tiz pár csókot egy végbül... - - Tiz pár csókot egy végbül - A legédesebbjébül! - Rádást is, - Feleség, - Nekem ennyi - Nem elég. - - Csak ugy virág, ha tarka, - Csak ugy asszony, ha barna. - Barna kis - Feleség! - Szíved, szemed, - Ajkad ég! - - Ölelj, ölelj, angyalom, - Ha ölelsz, azt gondolom, - Hogy én még - Igy élve - Felröpülök - Az égbe. - - Oltsuk el már a gyertyát, - Mert azt ingyen nem adják. - A gyertya - Derága, - Minek ég itt - Hiába. - - Házasodjunk, hajahaj, - Házasélet kutyabaj, - Mindig szép, - Mindig a, - Reggel, délben, - Éjszaka! - -(Koltó.) - - -Szivem. - - Isten, alkotál-e - Több ily szívet is már - Mint az én szivem? - Volt-e másban is már - Ily sokféle és ily - Forró érzelem? - - Hu tanya ez a szív, - Nemesebb barátság - Hu tanyája ez, - Elhagyott, elaggott - Szüleim egyetlen - Lágy párnája ez. - - Kert e szív, a hol leg- - Illatosb virágid - Nyílnak, szerelem! - Bánya ez, a mely a - Szabadság számára - Kardvasat terem. - - És mi szép, mi jó van - A kerek világon, - Melyet nem ölel, - Melyhez imádása - Ne hajolna le vagy - Nem röpülne fel?... - - S egykor ez a szív is - Megszünik dobogni, - Mint a többiek; - Egykor ez a szív is - Megszünik dobogni... - Néma lesz s hideg. - - Lenn a föld porában - Össze fog vegyulni - Majd a többivel, - S tán olyannal épen, - Kit magasb indúlat - Soh' sem gyujta fel. - - Oh nem! szívemet ne - Bírja másokéval - Ugyanaz a hely... - Vegyétek ki, hogyha - Meghalok, barátim, - S égessétek el. - -(Szatmár.) - - -Ilyen óriást, mint... - - Ilyen óriást, mint - Én vagyok, ki látott? - Ölembe tartom az - Egész mennyországot! - Borúlj rám, borúlj rám, - Édes mennyországom, - Felhotlen szép egem, - Fényes napvilágom! - - Istenem, istenem, - Miért is teremted - Olyan parányinak - Az emberi keblet? - Boldogságom nem fér - Igy egészen belé, - El kell tékozolnom, - El kell sírnom felét. - - Megjövendöltem én, - Hogy boldog leszek még, - Hogy a bú nálam csak - Átutazó vendég. - Elmentél, messze is - Jársz immár, búbánat, - Csak eredj! képpel sem - Fordulok utánad. - - Nézd, kedvesem, nézd, a - Nap még le sem mene, - Még is már javában - Szól a fülemile. - De hiszen ez nem is - Madár danolása, - Hanem csókjaidnak - El-elcsattanása. - - Mint szelíd tavaszi - Eso a rónára, - Ugy hulldogál csókod - Ajkamra, orczámra, - Mindenik cseppjébol - Egy-egy virág terem... - Csókzáporos tavasz! - Virágos szerelem! - -(Szatmár.) - - -Az volt a nagy, nagy munka... - - Az volt a nagy, nagy munka, - Kicsiny kis feleség, - Mig megszereztelek, mig - Veled eljöheték. - - Ha ilyen drága volna - Minden háznál a lyány, - Be kevés pap híznék meg - Az esketés diján. - - Igaz, hogy ily leány nem - Minden bokorban no, - S uram fia: poéta, - Rongyos poéta-vo! - - Meg is téve dicsoen - A hat-vágást apád, - Hogy ily isten-csapástól - Menekjék a család. - - És a midon hiába - Volt minden izzadás, - S ég, föld daczára meglett - Az asszony-elhozás: - - Eltört ugyan az útban - Kocsinknak kereke, - De nem hiszem, hogy a nagy - Áldás-súly törte le. - - Azon áldásnak súlya, - A melylyel engemet - Ipam s napam magoktól - Eleresztettenek. - - Azon az egyen most is - Csodálkozom nagyon, - Hogy az ajtón jövék ki - És nem az ablakon. - - Mért is nem dobtak itt ki? - Turném a többivel; - A sok közt e kis tréfa - Nem is tunt volna fel. - -(Koltó.) - - -Hintón és gyalog. - - Rég eltemette a nyarat - Az osz, s ez is haldoklik már, - Az erdo még is milyen hangos! - Hogy fütyöl benne a madár! - - E füttyre fölriadtak az - Álmos merengésbol a fák, - S a meglepo, nem-várt örömtol - Megrezzen rajtok minden ág. - - Még ott fönn a nap is, a ki - Ködcsuklyájába bújt vala, - Gondolva, hogy a tavaszig már - Ugy sem leszen mit látnia. - - Még fönn az égen a nap is - Kiváncsian pillant elé, - Hogy lássa ezt a madarat, mely - A bús csendet szétkergeté. - - Keres, keres szemeivel, - Megnéz az erdon minden fát, - De mind hiába, mind hiába, - Madárfélét sehol se lát. - - Jó nap barátom, ne keresd - A fákon e víg madarat, - Ott ballag a mi füttyösünk a - Gyaloguton a fák alatt. - - Egy ágról szakadt siheder, - Kit a balsors meghordoza, - Keblén kenyere, hátán háza, - S szivében jó kedv tavasza. - - Hogy megfütyöl, hogy megfütyöl, - Hogy harsog az erdo bele. - S ím fényes úri hintón nyargal - S szemben találkozik vele. - - A fényes hintóban belül - Sötét ur ül nagy csendesen; - Ah, milyen napfogyatkozás van - E gazdag úr szemeiben! - - Meglátja ot a siheder, - És sajnálkozva távozik... - Ti szegény gazdagok, kiken ily - Rongyházi is sajnálkozik! - -(Koltó.) - - -Mi a szerelem? - - Süldo poéták, bikficzek, - Ugyan ne csiripeljetek - A szerelemrol! kérlek szépen - Az emberiség szent nevében, - Melyet kínpadra vonni vétek, - Kérlek, hogy azt ti ne tegyétek. - Tudjátok melyik fán terem, - Milyen madár a szerelem? - A kotyvaszték, mit fejetek - Rosz bögréjében foztetek, - A sóhajtások galuskája - Pityergések levébe hányva, - Epedéssel megsáfrányozva - Vagy kakasdühhel megborsozva, - Oh én szerelmes istenem, - Ez még korán sem szerelem! - Még várjatok, kis bikficzek, - Kissé nagyobbat nojetek, - Hogy a szerelmet ismerjétek - És azt megénekelhessétek. - - Viselni hosszu éven át - A szívben a kétség nyilát, - Teremteni legmelegebb - Vérünkbol szép reményeket. - Csak azért, hogy meghaljanak - Hogy minden istenadta nap - Legyen egy-egy kedves halottunk, - Kit kínosan kell megsiratnunk; - A rágalomnak óriási - Kigyófarkával szembeszállni, - Elturni oly bántalmakat, - Mit megtorolni nem szabad, - Mert kedvesünk azé, ki bánt, - S aztán elvenni a leányt, - Eldobni érte szabadságunk, - Mely legimádottabb sajátunk, - S fölvenni a könnyu szabadság - Helyett az élet súlyos gondját, - Dolgozni napok s éjeken, - Hogy ételünk s ruhánk legyen; - S ha feleségünk tán szeszélyes, - Magunkat szabni szeszélyéhez, - Hogy már ha kell örömtelennek - Lenni egyik vagy más életnek, - Mienk legyen örömtelen... - Lássátok, ez a szerelem! - -(Koltó.) - - -Ez már aztán az élet... - - Ez már aztán az élet! - Az egész éven át - Föl és alá kószálom - A két magyar hazát. - - Vándorlok Magyarország - Dicso térségein - S testvére, a szép Erdély - Regényes bérczein. - - Rónákról nézek távol - Hegyek tetoire. - És hegytetokrol nézek - Távol rónákra le. - - Füvetlen fátlan puszta - S vad erdos rengeteg - Szép panorámaképen - Elottem ellebeg. - - Ott városok harangja, - Itt mezei kolomp, - Amaz drámákat és ez - Tündérregéket mond. - - Itt egy sötét nagy kastély - Taszít magátul el, - Ott egy fejér kis kunyhó - Barátként üdvezel. - - Elore, csak elore, - Nagy messze még a czél; - Tovább, tovább mindegyre, - Gyorsan miként a szél. - - Mi kéj, így kóborolni - Hegyen és völgyön túl, - Mi kéj! mint dagad keblem! - S erszényem mint lapúl! - -(Dézs.) - - -El innét, el a városból... - - El innét, el a városból, - Fogjatok be hamarjába, - Hadd rohanjak, hadd röpuljek - Más vidékre, más országba! - - Mint kivánkozám e helyre, - Lelkemet mint vonta a vágy! - S ugyanez az érzelem most - Von tovább, maradni nem hágy. - - Nevezetes ez a város, - Tekintetem szerteszéjjel - Mint az üstökös kalandoz - S nem telik be nézésével. - - Összevissza tarkabarkán - Állnak új és régi házak, - Mintha képviselve volna - Itten minden eltünt század. - - S történetkönyv ez a város, - A történetek nagy könyve, - Minden utcza és minden ko - Nagy dolgokról beszél benne. - - S a magyar szó árad itten - Mindenütt, a merre járok, - Édes hangok, kedves hangok, - Illatoznak, mint virágok. - - S még is mindezek daczára - El innét, sot ép ezért el, - Hogy a megszokás utol ne - Érjen prózai kezével. - - S szemeimrol azt a fényes - Rózsafátyolt le ne tépje, - Melyen át e várost nézem, - Elmerülve tündérkéjbe. - - Igy maradj meg, szép Kolozsvár, - Igy maradj te emlékimben, - Ily kedvesen, ily dicsoen... - El tehát, el gyorsan innen! - -(Kolozsvár.) - - -A szerelem országa. - - Álmodtam a minap... - Már nem tudom, hogy ébren-e vagy alva? - Csak azt tudom, hogy álmodám. - Ah, milyen szép álom vala! - Most, a midon leírom, - Kezem még most is reszket... a gyönyörtol! - Ballagva mentem hosszu úton, - Azaz, hogy nem ballagva, - Sot inkább sebesen, - Mert puszta volt a táj, a merre jártam, - Oly puszta, olyan prózai, - E tájnak csak lakói voltak - Még prózaibbak... - Oly szenvedélytelen, nyugott pofák! - Siettem el, siettem el, - Hogy mentül hamarabb - Mögöttem hagyjam e - Boszantó tájt s boszantóbb arczokat. - Elvégre értem egy magas kerítést, - A melynek gyémánt kapujára - Ez volt fölírva szivárvány-betukkel: - »A szerelem országa«. - Vágy-szomjasan - Kaptam meg a kilincset - És benyiték, - S mit láttam! égi látomány! - Elottem állt a legdicsobb vidék, - Minot a festok és a költok - Muvészi mámorukban - Teremteni csak képesek, - A milyen tán csak a paradicsom volt. - Virító széles hosszu völgy - Ezer virággal s oly nagy rózsafákkal, - A mekkorák másutt a tölgyek. - Középütt sétált egy folyó, - És vissza-visszafordult - A helyre, melyet egyszer elhagyott már, - Mikéntha fájna nékie - Végképen elszakadni tole. - A láthatár szegélye - Regényes kosziklák valának, - Melyek fején - Arany felhok lebegtek - Fürtök gyanánt. - Elálmélkodva néztem e vidéket, - Feledve még az ajtót is betenni, - Midon beléptem. - Sokáig álltam a küszöbnél, - Mig végre szinte öntudatlanúl - Beljebb-beljebb vont a vidék varázsa. - Eloször is virágos réteken - Mentem keresztül. Ifju emberek - Jártak körulem, mindegyik - Lehajtott fovel, mintha tut keresne. - Kiváncsi lettem és megkérdezém, - Hogy mit keresnek olyan gondosan? - S felelt egy, hogy mérges füvet. - Mérges füvet? s mi végre? - »Hogy kifacsarjam s megigyam levét.« - Megdöbbenék s gyorsan tovább haladtam, - S fáradva értem - Az elso rózsafához, - S alája ültem, hogy ott megpihenjek, - De a midon letelepedtem, - Oh borzalom! fejem fölött - Egy ifju lógott fölakasztva. - Elrohanék a másik fához - S a harmadikhoz és a negyedikhez - És igy tovább, mindig tovább, - De nem pihenheték sehol, - Mert mindenik fán - Függött egy ember. - Túl a folyón, túl a folyón! - Gondoltam, ott a boldog szerelem. - S szaladtam a folyó felé, - Csónakba ultem, s gyorsan evezék, - De húnyt szemekkel, - Mert a habokban egy-egy holt tetem - Ütötte föl magát, - S a partról, mint a megriasztott békák, - Ugráltanak be ifjak és leányok. - Átértem a vizen, - S ah itt is mindenütt - A régi látomány! - Méregpohár, akasztott emberek, - Mindenhol ez, mindig csak ez, - S hátúl a sziklák ormiról - Veték le mások magokat, - S alant a völgynek éles kövein - Kifeccsent szívökbol a vér - S fejökbol a velo. - Kétségbeesve nyargalék - Minden felé, minden felé, - De mindenütt a régi látomány: - Dúlt arczok és öngyilkolás!... - Csupán csak a táj és az ég mosolygott. - -(Koltó.) - - -Kazinczy Gáborhoz. - - Miljók nevében emelem szavam, - Miljók nevében mondom el neked - A köszönet, a hála szavait, - Hos pályatársam, lelkem rokona: - A nép nevében! melynek híve vagy, - Melyért csatázol bátran és vitézül. - Szentebb, mint a keresztes-háborúk, - Szentebb a harcz, a melyet vív e század, - Melynek te, mint én katonája vagy. - Ott fekszik, mint egy új Prometheus, - Évezred óta a bilincsre-vert nép, - És rágja máját a saskeselyu, - És vérzi lábát és kezét a láncz. - Le fogjuk rázni róla a vasat, - S eluzzük tole a saskeselyut! - Mienk, mienk lesz majd a gyozelem, - Mert jó az ügy, mely fölfegyverze minket, - Mert a jó ügynek végre gyozni kell. - Az ellenségé még a hatalom, - Kicsiny, kicsiny még a mi seregünk, de - A kik vagyunk, mind elszánt férfiak, - S ha ott a többség, itten az ero, - Mert a mi fegyverünk az élesebb, - Mert az igazság a mi fegyverünk. - S nem volna messze már a diadal, - Ha minden harczos olyan volna, mint te, - Szavával olyan fél-mindenható! - Föl, föl, barátom, hangoztasd szavad, - Áraszd ki lelked e lángözönét, - Hogy föllobbantsd a rokon szívekét, - S hogy szétégesd az ellenség hadát! - Dörögd a gognek és a butaságnak - A rá jövendo végítéletet. - Föl, föl, barátom, csüggedetlenul - S nem tántorogva egy pillanatig sem! - A díj a melyet egykor aratunk, - Küzdelmeinkhez méltó díj leszen... - De mit beszélek? mért említem ezt? - Nem fáradunk mi jutalom-reménynyel, - Mint a hazugság aljas zsoldosi, - De önzés nélkül, isten-ihletésbol, - Mint hajdanában az apostolok! - -(Koltó.) - - -Menny és föld. - - Isten hozzád, gyönyöru hazugság, - Eszményképek, ábrándok világa! - Már kezemben tartom ajtód kulcsát, - Még egy percz, s örökre zárva lészsz. - - Túl az éjnek fejér szivárványán, - A tejúton túl röpultem egykor, - S ott az égi magasokban járván - Épitélek, szép tündér világ. - - Ott töltöttem ébren álmodozva - A csapongó ifjuság idoit, - Álmaimnak nem volt vége-hossza, - S szebbnél szebbek voltak álmaim. - - De az álom bármi szép, csak álom, - S hogyha ma nem, holnap elmulandó; - Elment, elment pajkos ifjuságom, - Fölkeltett a komoly férfikor. - - Isten hozzád ábrándok világa! - Miért várjak, a mig összeomlasz - S romjaidnak eltemess alája? - Jobb, leszállnom innen idején. - - Le a mennybol, le tehát a földre! - Vígy le, vígy le képzeményim szárnya, - Mielott lebuknám összetörve, - Mint lebukott egykor Phaëton. - - Hogy jön e könny szemem pillájára? - Aggalom s bú, hagyjatok, hadd menjek! - Hisz a föld az emberek hazája, - Embereknek csak a föld való; - - S ha nem is oly szép ez, mint szeretnok! - Nem is oly rút, mint az ifju véli... - Nincs itt angyal, ámde nincs is ördög, - S ha van itt tél, van kikelet is. - -(Koltó.) - - - -A koldus sírja. - - Mint vadállat, mely halálát sejti, - A vén koldús puszták közepébe - Bujdosott, és élte maradékát - Ott a puszták közepén tevé le. - - Holttestéhez a szegény legények - Elvetodtek, néki gödröt ástak, - Felköték botjára tarisznyáját, - S így tuzék le a botot fejfának. - - Ott a fa s bokor nélkuli rónán - Áll a kis domb egyszeru jelével, - S te természet, elhagyottak gyáma, - Vad virágok- s fuvekkel födéd el. - - Ilyen a sors! egykor, életében - Szennyes rongyok lengedeztek rajta, - S íme sírját napkeletnek minden - Szonyegénél szebb szonyeg takarja. - - De az mindegy; o rá nézve a fo, - Hogy elérte végre nyugodalmát... - Ki gondolná? mily zajos, mi vészes - Volt a pálya, melyen o futott át. - - Oh ez a kéz, a mely vénségében - Ezt a száraz, görcsös ágat fogta, - Ifjusága teljes erejében - Harczok fényes kardját villogtatta. - - Ott forgott o a csaták tüzében, - Ott adá vérébol áldozatját - Az uraknak birtoka- s jogáért, - Kik ot késobb éhenhalni hagyták. - - Csak hogy elhalt! most feledve minden, - Nyomorúság és a harczi lárma. - Csendes néma a világ körule, - Zavaratlan földalatti álma. - - Néha száll csak egy-egy kis madárka - Fejfájára s ábrándos dalt zeng ott... - Mit dalolhat a madárka fejfán, - Olyan fejfán, amely koldúsbot volt? - -(Koltó.) - - -T. M. kisasszonyhoz. - - Hogyan vagy, kedves jó leányka? - Alig hogy hallom híredet, - Pedig nagyon szeretném tudni - Vidám-e vagy bús életed? - - Ha jól van dolgod, hadd örülnék, - Mert a boldogság úgy egész, - Sot kétszerezve lesz az által, - Ha más is nyer belole részt. - - S ha bánatod van, hadd busúlnék - Veled, hadd venném át felét, - Másik felével a harczot csak - Könnyebben végigküzdenéd. - - Elmondanád, mi bántja lelked, - Mi mérte rája a csapást? - S ha gyógyszert nem tudnék is adni, - Adhatnék tán vigasztalást. - - Mint szeretném én, mint szeretném, - Ha el lehetne mondani: - Mily boldog vagyok, meddig mennek - Boldogságom határai... - - Sot nincs is annak, nincs határa, - Ugy nyúlik által lelkemen, - Miként a föld felett az ég, mely - Jelen van, mindenütt jelen. - - S e nagy kéjtengert, melynek minden - Cseppjében egy gyöngy, egy öröm, - - Nem csak magam: másod magammal - - Nemes szivednek köszönöm. - - Tudd ezt, leányka, és ha sorsod - Nehéz: enyhíti e tudat; - Mert a boldogságnak testvére: - Boldoggá tenni másokat. - -(Szatmár.) - - -A rab. - - »Te éretted harczolék, szabadság, - S lánczra verve lábam és karom... - Világosság, téged szomjazálak, - S mint vakandok, föld alatt lakom... - - Mikor üt a megváltás órája, - Mikor üt a boldog óra már, - Melyben ujra szabad léget szívok, - S újra rám sütsz, fényes napsugár?« - - Lenn az élok nagy koporsajában, - A börtönben, így sóhajt a rab, - S már, az isten tudná, hányadikszor, - Hiszen olyan régi, régi rab! - - Vagy tán még csak egy pár kurta napja, - Hogy a sírnak testvérébe bujt? - Nagy müvész a fogság szenvedése, - Minden órát századokra nyújt. - - Nem napok, nem! évek folytak el már, - A mióta ide vettetett, - Hosszu kínos évek, mik fölvésték - Homlokára sötét nevöket. - - És fejét már régen a szegény rab - Bilincsével zúzta volna szét, - De egyetlen társa, a reménység, - Megragadta fölemelt kezét... - - A reménység, hogy o még szabad lesz! - Múljék itt bár éltének fele, - Hátralévo megmaradt felét az - Édes szabadságban tölti le. - - És ezért várt, és ezért nem zúzta - Bilincsével szerteszét fejét, - Várva várt, s a lomha évek száma - Feje fölött meggyülekezék. - - S jön a végén e hollóseregnek, - Végre jött egy szép fejér galamb, - Jött a drága hírnek meghozója, - Hogy utószor van ma ott alant. - - Nyílik, nyílik ím a börtönajtó, - Leveszik kezérol a vasat... - Fölsikolt és összerogy... örökre... - Örömében szíve meghasadt. - -(Koltó.) - - -Bölcselkedés és bölcseség. - - »Teremtve van-e a világ, - Vagy örök idok óta áll? - S fog-e örökké állani, - Vagy egykor semmiségbe száll? - - Megírta évmiljók elott - A sors, mi fog történni majd? - Vagy a történet gálya, mit - A véletlen fuvalma hajt? - - Egy-e a lélek és a test? - Honnan jövénk, hová megyünk? - Elalszik-e a sírba', vagy - Uj lángra lobban életünk?« - - Gunnyaszt a bölcs magánosan, - S ezen kérdések lengenek - Virasztó szemei elott, - Miként rejtelmes szellemek. - - Vizsgálja oket gondosan, - Vizsgálja fáradatlanúl, - Vizsgálja hosszu évekig, - S mi haszna benne? mit tanúl? - - E szellemeknek arczain - Csak egy vonást sem fejte meg, - Midon feléje a halál, - A végso szellem, közeleg. - - S te balgatag világ, te az - Ily dorét bölcsnek nevezéd, - Ki kincset kiván szerzeni - S eltékozolja életét. - - Elég hogy élsz! mi gondod rá: - Mi volt és mi következik? - Legbölcsebb, sot csak az a bölcs, - Ki soha sem bölcselkedik. - -(Koltó.) - - -Szép napkeletnek... - - Szép napkeletnek - Viránya lelkem, - Örök tavasznap mosolyog le rá; - Mit csak a földre - Ejtett az isten, - Megterem rajta minden szép virág. - - Csak egy hiányzott, - A hit virága, - A sírontúli életnek hite, - S ez is kikelt már, - Ez is virít már, - És ezt szerelmed ülteté ide. - - Mirol a büszke, - Az elbizott ész - Egy hangot sem bírt mondani nekem: - Megmagyarázta, - S mi könnyedén, azt - Édes szerelmed, kedves hitvesem! - - Nem sötét a sír: - Szemünk vakúl el, - Ha rá tekintünk, fényességitol, - Mely oly szokatlan - Varázsözönnel - A más világból arczainkra dol. - - Nem az enyészet - Rideg tanyája - A koporsó; de vidám sajka ez, - A mely velünk e - Szép életbol egy - Még szebb élet partjára átevez. - - Csak azt az egyet - Szeretném tudni: - Hol, merre terjed ez a más világ? - És mily alakban - Jutunk majd innen - Ez ismeretlen más világba át? - - Mint ágrul ágra - A csalogánypár, - Csillagrul csillagra szállunk, te s én? - Vagy mint két hattyu - Ringunk szelíden - Az örökkévalóság tengerén? - -(Pest.) - - -Oh ne bántsd a költot... - -(_Moore_ után angolból.) - Oh ne bántsd a költot, ha magányba fut, hol - Fekszik a gyönyör, a hírrel nem törodve; - Nagyra született o, s lelke lángolási - Szentebbek volnának boldogabb idokbe'. - A húr, mely most lantján tágan lankad, tudna - Harczi dárda ellen íjt feszíteni, - És ajkán, a mely most vágyakat lehel csak, - Honfiszívnek árja ömledezne ki. - - De jaj hazájának!... elmult büszkesége, - S mely volt hajthatatlan, megtört szelleme; - Romján csak titokban sóhajt népe, mert ot - Árulás szeretni s halál védnie. - Csak az árulónak van becse, csak annak, - A ki szégyenloje osei nevének; - Az a fáklya vezet méltósághoz, a mely - A hazát-hamvasztó máglyán gyujtaték meg. - - Hát ne bántsd a költot, ha, mit nem gyógyíthat, - Kéjek közt akarja elfelejteni; - Oh csak egy reményt adj, csak egy fény ragyogjon - Honja éjén, s meglásd, mit fog érezni! - És azonnal szíve minden szenvedélyt, mit - Táplált, s mindent, a mi kedves, messze hajt, - S a babér, mely fejét hasztalan övedzi: - Mint Harmodiusnak, kardját födi majd. - - De bár dicsoséged eltunt s a remény is, - Neved, drága Erin, élni fog dalába', - Még az órában is, melyben legvidámabb, - Emlékezni fog rád s sorsod viszályára. - Panaszod meghallj' az idegen, rónáin, - Tengeren túl küldi a lant sóhajod, - Maga zsarnokod is, mig lánczod szorítja, - Rabja dalán megáll majd és sírni fog. - -(Pest.) - - -Bíró, bíró, hivatalod... - - Bíró, bíró, hivatalod - Nem játék, nem tréfadolog, - Jól meggondold, jól meggondold, - Ha a »halál« szót kimondod. - - Hallga, hallga, nyílik szája... - Szól... kimondja: »halál rája!« - Elindulnak az ifjúér', - Pallost köszörul a hóhér. - - Nap az égre emelkedik, - Ifju feje földre esik, - Nyaka vére fölfelé fut... - Milyen szép piros szökokut! - - Holdvilágos sárga éjfél, - Sírjából az ifju fölkél, - Halomtalan sírgödrébol, - Az akasztófa tövébol. - - Fejét veszi jobb kezébe, - Kapaszkodván üstökébe, - Ugy ballag a városba bé, - Birájának háza felé. - - »Ártatlanúl ölettél meg!« - A biró ily szókra ébred, - És fölpattan az ajtaja, - Véres fej röpul be rajta. - - És ezután minden éjjel - A birót e hang költé fel, - Jött az ifju éjfelenként, - És bedobta véres fejét. - -(Pest.) - - -A hold elégiája. - - Mért vagyok én a hold? isten, mit vétettem, - Hogy a legnyomorúbb lénynyé tettél engem? - Inkább volnék a föld utósó szolgája, - Mint az égen az éj ragyogó királya, - Inkább járnék ott lenn koldús bocskorában, - Mint itt járok ezüst sarkantyús csizmában, - Inkább színám lenn a csapszékek borszagát, - Mint itt fönn a csillagvirágok illatát. - Oh melyik jó lélek ne szánná sorsomat? - Minden kutya, minden poéta megugat! - S ezek a tollrágó, versgyártó pimaszok, - Kiknek nem a szíve, csak a füle mozog, - Azt hiszik, hogy velök én egy követ fújok, - Rokonérzelembol hogy velök busúlok. - Sápadt vagyok, de nem ám a fájdalomtul, - Hanem a méregtol, a mely torkomon dul. - Hogy ekkép komáznak én velem e ficzkók, - Mintha együtt vernénk a csürhére disznót. - Néha-néha jön egy az igazijából, - Egy kipattant szikra isten homlokából, - Egy valódi költo, s dala hallatára - Keblemet megtölti a gyönyörnek árja; - Csak hogy, csak hogy a mig jön egy ilyen dalnok, - Addig hány keserves nyávogást nem hallok! - Efféle mákvirág minden bokorban no, - Nincs ezekre soha, nincs sovány esztendo. - Minden este félve kezdem útazásom: - Hol akad meg fülem olyan nyikorgáson? - Ahol ni, ott is egy! hogyan terpeszkedik, - Hogy meghányja-veti parasztlocs kezeit, - Mintha el akarná messze hajítani, - Talán mert markába nincs mit szorítani, - S ugy megsohajtoz, mint a kárvallott czigány, - Az erek is csak ugy dagadnak a nyakán. - S mit össze nem beszél! s váltig engem kérdez - S kér, hogy tekintsek be a szeretojéhez. - Jól van, betekintek. Hát, öcsém, a Jutka - Épen most buvik be a kemenczelyukba, - Sült kolompért szed ki, pofázza befelé, - Megégette száját, mert hirtelen nyelé. - Jaj be gyönyöruen rántja félre arczát! - Ez a bájos orcza épen méltó hozzád. - - Megmondtam, a minek nem-tudása gyötrött, - Most menj a pokolba, vigyen el az ördög! - -(Koltó.) - - -Pató Pál úr. - - Mint elátkozott királyfi - Túl az Óperenczián, - Él magában falujában - Pató Pál úr mogorván. - Be más lenne itt az élet, - Ha egy ifjú feleség... - Közbe vágott Pató Pál ur: - »Ejh, rá érünk arra még!« - - Roskadó félben van a ház, - Hámlik le a vakolat, - S a szél egy darab födéllel - Már tudj' isten hol szalad; - Javítsuk ki, mert maholnap - Pallásról néz be az ég... - Közbe vágott Pató Pál úr: - »Ejh, rá érünk arra még!« - - Puszta a kert, e helyett a - Szántóföld szépen virít, - Termi boven a pipacsnak - Mindenféle nemeit. - Mit henyél az a sok béres? - Mit henyélnek az ekék?... - Közbe vágott Pató Pál úr: - »Ejh, rá érünk arra még!« - - Hát a mente, hát a nadrág, - Ugy megritkult, olyan ó, - Hogy szunyoghálónak is már - Csak szükségbol volna jó; - Híni kell csak a szabót, a - Posztó meg van véve rég... - Közbe vágott Pató Pál úr: - »Ejh, rá érünk arra még!« - - Életét így tengi által; - Bár apái nékie - Mindent oly boven hagyának, - Soha sincsen semmije. - De ez nem az o hibája; - O magyarnak születék, - S hazájában osi jelszó: - »Ejh, rá érünk arra még!« - -(Pest.) - - -Nézek, nézek kifelé... - - Nézek, nézek kifelé az - Ablakon, - Ott merengnek szemeim a - Silbakon, - Jár a faköpönyeg mellett - Föl s alá, - Méltósággal, mint valami - Kiskirály. - - Sétifikáltam igy én is - Valaha, - Mert hogy voltam, voltam én is - Katona, - Fekete-sárgára festett - Fák elott - Villogtattam a hatalmas - Gyíklesot. - - Izzadtam a dicso borju- - Bor alatt, - Bájos bakancs ékesíté - Lábamat, - Szájam szörnyü halberdókat - Kiabált, - És söpörtem a kaszárnya - Udvarát. - - Hosi pálya, hosi pálya, - Gyöngy élet, - Szégyen rám, hogy számot veték - Te véled, - Hogy letettem cserkoszorúd - Fejemrol, - Elhajíték puskát, seprot - Kezembol. - - Hejh de meg is vert az isten - Engemet, - Hogy elhagytam a vitézi - Életet, - Poéta lett belolem, csak - Poéta... - Ott talán már káplár volnék - Azóta. - -(Nagy-Várad.) - - -Dicsérsz, kedves... - - Dicsérsz, kedves, hogy olyan jó vagyok! - És meglehet, hogy az vagyok valóban, - De ne köszönd ezt én nekem... szived - Annak forrása, bennem a mi jó van. - - Avvagy talán a földnek érdeme, - Hogy úgy terem gyümölcsöt és virágot? - Teremne-e csak egy fuszálat is, - Ha nem sütnének rá a napsugárok? - -(Nagy-Várad.) - - -Arany Jánosnál. - - Csendes magányból a mézeshetek után - Ujra belépek a nagy világ zajába, - Hol annyi sáros láb gonoszul vagy bután - Kedélyemnek fejér köntösére hága. - Mielott ott lennék a nagy kohalomban, - A fovárosban, hol oly husen fuj a szél, - Egyet pihenek még kicsiny hajlékodban, - Leülök, barátom, meleg tuzhelyednél. - - Üdvezlégy másodszor!... a tavasz tarkállott, - A midon eloször látogattalak meg, - Most bús egyformaság födi a világot, - Bús egyformasága a mogorva osznek; - De a ború, ámbár eddig egyetérzék - A természettel, most nem sérti kedvemet, - Hisz magammal hordom a tavasz egy részét, - És a legszebbik részt, kis feleségemet. - - Ime feleségem... hejh be szép az élet, - Mikor az ember így másod-magával van, - Akármit huhognak, akármint itélnek - A magányos baglyok, szomorú odvokban. - Leestem ugyan a szabadság szárnyáról, - Be vagyok kerítve egy kis karikába, - De mért kivánkoznám ki e karikából, - Mikor minden gyönyör ide van bezárva? - - Én azonban vizet hordok a Dunába - Beszélvén ilyetén dolgokat te néked; - Föl van írva szintén sorsod csillagába - Ragyogó betukkel: boldog házasélet... - Itt hitvesed, amott két virgoncz gyermeked! - Gyuljünk össze s uljünk itt körbe mindnyájan, - S tartsunk olyan vidám beszélgetéseket, - Hogy hallgatni még az ido is megálljon. - - Igy csaljuk meg ezt a vén hajdút, ki engem - Hejh maholnap megint a dologra kerget... - Egykor a hírvágyat hátamra ültettem, - S most le nem hányhatom a már megúnt nyerget. - Nem a hír, nem a hír többé, mi ösztönöz, - Hogy munkába öljek napot és éjszakát! - Mint napszámos nyúlok iróeszközömhöz, - A ki a sátánnak elalkudta magát. - - Tudom, a feledés, mint az éhes kánya - A megölt madárral, elröpul nevemmel, - Tudom, hogy siket a magyarok hazája, - S mégis énekelek, mert énekelnem kell. - El fogják feledni nevem s bár felednék - Hamar! ugy szeretném túlélni híremet; - Akkor aztán ismét a magamé lennék, - Rózsáim volnának a borostyán helyett. - - Azt kivánnám, hogy itt éljek én s hitvesem - Veletek, barátom, nem-zavart magányban, - Míg nem emlékezném már saját magam sem - Arra, hogy divatban voltam hajdanában. - Akkor a dicsoség hozzád el-eljövén, - Egyszer itt találna s tán reám ismervén, - Mint régi barátját üdvözölne, de én - Felelnék: nem tudom, kihez van szerencsém?... - - Eh, balgatag beszéd! alig ejtettem ki, - Nevetek, magamat kinevetem érte; - Az isten a magányt nem nekem teremti, - Oda való vagyok én a csatatérre. - Dobják le testemmel együtt majd nevemet - A sírba, de addig ne bántsa senki sem, - Véglehelletemig nem hagyom a helyet, - Ott esem el bármily sárosan, véresen! - -(Szalonta.) - - -Oszi éj. - - Látod, látod... vagy hiszen mit látnál? - Késo éj van, s ez még nem elég: - Éj a földön és felhok az éjen; - Kétszeres gyászt vett föl a vidék. - - És a szél, ez a hazátlan szellem, - Kit be nem fogad se ég se föld, - Ég és föld közt elkárhozva bujdos... - Hallod, hallod, hogy nyög, hogy süvölt. - - Könnyü nékünk, feleségem, könnyü, - Pamlagon te és karszékben én, - Idebenn a kényelmes szobában - A meleg kemencze közelén. - - Oh de vannak, kik most kinn bolyongnak - A viharban szabad ég alatt, - Fürteiket megczibálja a szél, - A midon mellettök elszalad. - - Ablakokból itt-ott oly hivólag - Kandikál ki egy-egy mécsvilág, - De ok tovább mennek... csavargónak - Ki nyitná ki háza ajtaját? - - Hejh pedig ki tudja, hogy mi volt az - Ilyen, vagy mi lesz belole még? - Hogy tovább ne menjünk: egykor én is, - Én is ily földönfutó valék. - - Míg kifáradt, gyöngült lábaimmal - Gázolám az országúti sárt: - Lelkem addig csüggedetlen szárnyán - Magasan fönn az egekben járt. - - Igy ballagtam, ábrándozva: egykor - A hazának mily kincset hagyok. - S a ki láta, mit gondolt felolem? - Azt hivé tán, hogy tolvaj vagyok. - -(Pest.) - - -Rózsabokor a domboldalon... - - Rózsabokor a domboldalon, - Borúlj a vállamra angyalom, - Súgjad a fülembe, hogy szeretsz, - Hejh, milyen jól esik nekem ez! - - Lenn a Dunában a nap képe, - Reszket a folyó örömébe', - Ringatja a napot csendesen, - Épen mint én téged, kedvesem. - - Mit nem fognak rám a gonoszok, - Hogy én istentagadó vagyok! - Pedig mostan is imádkozom... - Szíved dobogását hallgatom. - -(Pest.) - - -Meddig alszol még, hazám? - - Meddig alszol még, hazám? - A kakas rég felkelt. - Kukorékolása rég - Hirdeté a reggelt. - - Meddig alszol még, hazám? - A nap is föllépett, - Beözönlo sugara - Nem boszantja képed? - - Meddig alszol még, hazám? - A veréb is fenn van, - Telhetetlen bendejét - Tömi asztagodban. - - Meddig alszol még, hazám? - A macska is fenn jár, - S tejes köcsögöd körul - Kotnyeleskedik már. - - Meddig alszol még, hazám? - Kaszálód füvére - Csaptak a bitang lovak, - S legelnek széltére. - - Meddig alszol még, hazám? - Ime vinczelléred - Muveli, nem szolodet, - Hanem a pinczédet. - - Meddig alszol még, hazám? - Szántanak szomszédid, - S a magokéhoz oda - Szántják földed szélit. - - Meddig alszol még, hazám? - Míg rád nem gyul a ház, - Mindig, míg a félrevert - Harang föl nem lármáz? - - Meddig alszol még, hazám? - Szép Magyarországom? - Föl sem ébredsz már talán, - Csak a más világon. - -(Koltó.) - - - -Állj meg, feleségem... - - Állj meg, feleségem, - Mondok valamit, - Játszuk el a multnak - Jelenéseit, - Mert illik dologhoz - Fogni végre már, - Isten drága napját - Egyre lopni kár. - - Eddig csak henyéltünk, - Ennek vége lesz, - Mert ez a léleknek - Fásulást szerez. - Munka, tett az élet, - Tegyünk valamit, - Játszuk el a multnak - Jelenéseit. - - Képzeld, hogy leány vagy, - Az a lyányka még, - Kivel ott a csendes - Kertben mulaték. - Itt a kályha lesz a - Nagy fa, mely alatt - Elmondám szerelmi - Vallomásomat. - - Támaszkodjál hozzá, - S addsza kezedet, - És figyelj, elmondom - Szép beszédemet: - - »Nagysám, én nagysádat - Sze... sze... szeretem! - Nagysádé szerelmem, - Lelkem, életem! - - Oh feleljen nagysám, - Hogy viszont szeret!« - »»Szeretlek, Sándorkám, - Bírod szívemet...«« - Persze, hát hogy is ne, - Mondtad is te ezt! - Mily anachronismus! - Mondd, hogy nem szeretsz, - - Mint akkor mondád. »»Én - Nem szeretem önt.«« - Nem szeretsz galambom? - Szépen köszönöm. - Pár hónapja csak, hogy - Feleségem lett, - S ím nyiltan bevallja - Már, hogy nem szeret. - - Hah! - vagy úgy... ni most meg - Én feledtem el, - Hogy csak játszunk, hogy a - Multat játszuk el. - Mennyi galibával - Jár ez a dolog! - Hagyjuk abba, jobb lesz, - Már fáradt vagyok. - - Elfáradtam. Most már - Csak pihenhetek. - Ülj le itten, majd én - Melléd heverek, - S rád hajlok fejemmel, - Igy, kis angyalom... - Munka után milyen - Jó a nyugalom! - -(Pest.) - - -Csendes tenger rónaságán... - - Csendes tenger rónaságán - Szeliden reng csónakom, - Mint tavaszszal esti szello - Kebelén a rózsafa. - Nem vagyok rá érdemetlen, - Jó lélekkel mondhatom. - A folyó, melyen jövék - Ide, a hol most vagyok, - Hosszu és vészes folyó volt: - Villám futkosott fölöttem, - Jobbra-balra éles sziklák - Fenyegettek és alattam - Örvényeknek torka nyílt... - Evezom minden csapása, - Szívem minden dobbanása - Az utósó lehetett vón. - Én eveztem, csak eveztem, - S a mi a legfo: akkor is még, - A midon vezértüzem - A remény is kialutt, - Még akkor sem csüggedék. - Csüggedetlené a díj! - - Díjam oly szép, olyan édes: - Ringatózni véghetetlen, - Nyúgodalmas tengeren, - Boldogságos házasélet - Nyúgodalmas tengeren. - Félretettem evezomet, - Mért is volna az kezemben? - Hisz mindegy, akárhová visz - Vitorlámnak játszótársa, - A kis gyermek-fuvalom; - Mindegy az, mert mindenütt az - Ég vesz engemet körul, a - Fellegetlen, tiszta ég... - Úgy ereszkedik le ez - A sík tengernek szinére, - Engem úgy kerít be, mint egy - Kék virágokból füzött - Óriási koszorú. - Mendegélek, mendegélek, - Ringatózom, ringatózom. - Gondtalan nyujtózkodom; - Fejem édesen pihen - Hitvesemnek lágy ölében; - Szemeim szemébe néznek, - E szemekbe, mik sötétek, - S még is ragyogóbbak, mint a - Mennyország arany lakói; - És kezemben a lant, rajta - Ábrándos dalt pengetek, - Nem szabályos, nem kigondolt - Mesterkélt dalt... ujjaimra - Bízom, hogy mit verjenek, - S futnak ezek a húrok közt - Föl s le öntudatlanúl, - Mintha kedvesem hajával - Játszanának. És a dal - Még is szép, mert hallatára - A mennybol leszállnak a - Csillagok, hogy közelebb - Légyenek, s a hold kilép - A tengerbül és figyelmez. - - Igy lantolva, énekelve - Vándorlok kis sajkámon, mint - A delfínen Árion... - Néha száll csak árboczomra - Egy-egy síró vészmadár: - Egy-egy fájó aggalom - Jövendod miatt, hazám; - De minél beljebb jutok - A tenger végetlenébe, - Annál ritkábban jön ilyen - Vészt jövendölo madár. - -(Pest.) - - -Az éj. - - Fekügyetek - Már le, - Emberek! - Vagy ha jártok - Halkan - Lépjetek. - - Lábujjhegyen - Lassan - Járjatok, - S durva zajt ne - Üssön - Ajkatok. - - Tisztelni kell - A gyászt, - Mert az szent... - Éj, a gyászos - Ifju, - Megjelent. - - Kedvese volt, - És az - Meghala; - Azért gyászol, - Szegény - Éjszaka. - - Csendesen a - Földre - Leborúl, - Hull a fure - Könnye - Szomorún. - - Most egyszerre - - Vajon - Mi dolog? - - Búsan bár, de - Még is - Mosolyog. - - Ím, sírjából - A hold - Feljöve: - Holt kedvese - Halvány - Szelleme. - - Találkoznak - Édes - Keservvel, - Ölelkeznek - Kínos - Gyönyörrel. - - És beszélnek... - De ki - Tudja, mit? - A mit senki - Nem sejt, - Nem gyanit. - - Nem is volna - Ezt jó - Tudnotok, - Mert e beszéd - Örök - Nagy titok. - - Csak az orült - Hallja, - A midon - Rá a lázas, - Rémes - Óra jön; - - S a haldokló, - Ha már - Csak egy-két - Pókhálószál - Tartja - Életét; - - Még egy hallja, - Még egy - Harmadik: - A költo, ha - Ébren - Álmodik. - - A merengo - Költo - Érti még - Ama szellem- - Hangok - Rejtelmét. - - De nem szólhat - Róla, - Ne kérdezd... - Elfelejti, - Mire - Fölébred. - -(Pest.) - - -A haraghoz. - - Kiapadsz-e, harag, - Te zuhatagos - Vad bérczi patak, - Mely zúgva rohantál - A mélybe, s vetettél - Szilaj habokat... - Kiapadsz-e, harag, - Szivembül örökre? - Hát csendes házimadár - Lesz az erdei sasból, - Mely körmeit egykor - A bosz zivatar - Hátába ütötte, - És rajta lovagla - Kevély diadallal? - Hát vállatrántó - És fejbillento - És hálósapkás - Jó békés polgár - Lesz a tüzes ifju? - Ki néha magával - Nem bírt, kinek ez - Volt a neve egykor - Mindenkinek ajkán: - Haragos Petofi! - Mily aggalom ez, mily - Hiábavaló! - Nem hagyhat el engem - Nemes indulatom, - Az ifju-harag; - Nem apadt ki szivembül - E zuhatagos - Vad bérczi patak, - S nem fog kiapadni. - Csak csendesedett - Most némileg árja, - Mert róna mezokön - Megy útja keresztül, - Mezoiden hegy s völgy - Nélkuli jelen. - De ott a jövendo - Sziklás vadona, - Mélységeivel... - Ha majd oda ér - Haragom pataka! - Megnove folyammá - Ugy fog lezuhanni - Elleneidre, hazám, - Mint a feneketlen - Örvénybe a féktelen - Niagara! - -(Pest.) - - -Egy apához. - - Mindent tevél, a mit szabad - És a mit nem szabad, - Hogy visszatartsad ellened - Szegult leányodat; - Bekeriték ot apai - Tekintélyednek falai, - - S úgy volt ármányaid között - Mint hálóban a hal, - És fenyegetted haragod - Gyilkos villámival... - És még is elment gyermeked - Az ifiúval, kit szeret. - - Mi volt forrása tetteid - Sötét folyóinak? - Tán a szüloi aggalom - A jövendo miatt? - Ez volt a szép palást, a mely - Rút önzésed takarta el. - - Árúnak tartád gyermeked, - S rá alkuvál is már... - Szeretném tudni: mennyiért - Kérték s mi volt az ár?... - Vásárra vitted, tehetéd, - Mert hisz te adtad életét. - - Te legalább ezt gondolod. - Hah, milyen lázitó, - Mily iszonyú tett volna ez, - Ha nem voln' olyan ó, - Ha minden istenadta nap - Meg nem történnék újolag. - - Van embervásár, szinte van - Ott túl a tengeren, - De az adó-vevo fehér - S az áru szerecsen, - Míg itt mi nálunk az apák - Magzatjaikat árulják. - - Igy cselekvél te is... vagy mondd - Hazugnak szavamat, - Tégy tanuságot róla, hogy - Szeretted lyányodat, - Beszélj!... egy hangod sem lehet, - Mely megczáfolna engemet. - - Midon ármányod szétszakadt, - S leomlott minden gát, - S az ifju végre elvivé - Magával a leányt. - Annyit se mondál nékiek: - Vajon lesz-e mit ennetek? - - Levontad rólok kezedet, - Ugy távozának el, - Bár meggyozodésed vala, - Hogy elso, a kivel - Találkoznak, a nyomor lesz, - S majd el sem hagyja oket ez. - - De szép hited, tisztelt apa, - Tudd meg, nem teljesult, - S ha tán a szükség egykoron - Reájok nehezul, - Te lészsz utósó, a kinek - Segélyeért könyörgenek. - - S ok boldogok, (érdemlik is - Sok szenvedésökért!) - Oly véghetetlen boldogok, - Hogy hozzájok se fér - A gyulölség és a harag, - Hogy néked megbocsátanak; - - S kivánják: légy boldog te is!... - De bár kivánjanak - Neked minden jót, hasztalan; - Mert ki elhagyja csak - Egy pillanatra gyermekét, - Örökre elhagyj' azt az ég. - -(Pest.) - - -Okatootáia. - - Van egy ország, úgy híják, hogy - Okatootáia; - Második szomszédja Chína, - Az elso Ausztrália. - - És ez, hogy Ausztráliának - Toszomszédja, vajmi jó! - Nem lopózhatik be hozzá - A civilisatio. - - Oh a tántoríthatatlan, - A dicso Ausztrália! - O magát e gonosztól nem - Hagyja elcsábítania. - - O, noha már Chína is kezd - Mendegélni csendesen, - O még most is, mint a szikla, - Áll erosen egy helyen. - - Áldd a sorsot, áldd az istent, - Okatootáia, - Hogy Chínán is túl vagy még, hogy - Szomszédod Ausztrália. - - Boldog ország! mert bár érzi - A szükség sok nemeit: - Legalább egy, és a fo, a - Lelki szükség nincsen itt. - - Szerény állat itt a lélek, - Nem kér szénát, abrakot; - Mint szamár a gazt: zabálja - A kalendáriomot. - - A minek következtében - Nem nagy számmal lelhetok - A költok, müvészek és más - Kapa-kaszakerülok. - - Az pedig, ki bolond fovel - Arra szánja el magát, - Csináltasson egy szép szekrényt - S zárja bele a fogát, - - Minthogy ezen mesterségnél - Fölösleges itt a fog; - Harapnia nem leszen mit, - Legfölebb csak nyelni fog. - - Megvan itten az a szép is, - Hogy különvált s nem vegyes - A bagarja s a kutyabor, - A paraszt és a nemes. - - Kutyabor! ez itt a fo-fo, - Becsben párja nincs neki, - És ezért sok úri ember - Saját testén viseli. - - De habár rangjával kissé - Nagyra van az úri rend, - Nem mondhatni, hogy nem gondol - A köznéppel odalent; - - »Nyisd ki markod, mind a kettot«, - A paraszthoz ígyen szól, - »Nyisd ki markod, jó barátom, - Nesze semmi, fogd meg jól.« - - Azzal vagdalkoznak némely - Nem t'om milyen emberek, - Hogy ez országban nyilvános - Épületek nincsenek. - - Mit? nyilvános épület nincs? - Hát az akasztófa mi? - S ezt bizony majd minden falu - Határában láthatni. - - Oh e nemzet büszke nemzet, - Épen erre tart sokat, - S ebben talán fölül is múl - Minden más országokat. - - Virágozzál, dicso ország. - Nagyra termett natio, - S még soká ne háborgasson - A civilisatio! - -(Pest.) - - -Mosolyogj rám... - - Mosolyogj rám, édes feleségem! - Nincs virág a földön és az égen - Csillag, a mely képviselhetné a - Kedvességben mosolygásodat. - - Már ha rajta arczodon a felho, - S fúvalom, mely elröpítse, nem jo: - Tedd szelíddé, aranyozd meg, kérlek, - Mosolyodnak hajnalával azt. - - - Puszta télben a kert puszta fája - Milyen vágygyal, mily ohajtva várja - A tavaszt, mely néki majd virító - Lombot ád és zengo madarat! - - A vándor, ki messze földön jára, - S éjjel ér be falva határára, - Várja, várja: mikor csillog rá már - Házából a nyájas mécsvilág? - - S a beteg, ki bús ágyán az éji - Sötétséget hosszan, hosszan nézi - S egyedül: mint várja epedon a - Támadó nap elso sugarát! - - S a halottak, koporsóba zárva, - Miként várnak a föltámadásra!... - Oh de hát én, én még mindezeknél - Jobban várom mosolygásodat. - - Mosolyogj hát, én kérlek, hu férjed, - A kinek ha szíve könyvét érted, - Tudhatod, hogy benne mindenik sor - Egy élet, mely érted halni kész. - - Tudhatod, hogy arczod tükre lelkem, - És pedig nagyító tükre, melyben - Hosszu és mély tordöfés az, a mi - Kis redo csak homlokod fölött. - - Mosolyogj hát, üdvem alkotója!... - Ajkad, kezed, térded csókolója, - Álmaid hiven-virasztó ore, - Életednek árnya, férjed, kér. - -(Pest.) - - -Honvágy. - -(_Béranger_ után francziából.) - Mondátok: »Jer Párizsba, ifju pásztor, - Használni magas tehetségedet. - Pénzünk, gondunk, a tanulás, a színház - Feledtetik majd a mezot veled.« - Én eljövék, de milyen arczom! a sok - Tuznél tavaszomat leégetém. - Adjátok vissza, vissza falumat - És a hegyet, hol születém! - - Bús és hideg láz fut rajtam keresztül, - Beteljesítvén kivánságtokat. - E szép bálokban, a hol királynék a - Hölgyek, haldoklom a honvágy miatt. - Nyelvem hiába csínosítám, és a - Müvészet fénye hasztalan vakit. - Adjátok vissza, vissza falumat - És vídám vasárnapjait! - - Estéinket s a vén meséket s durva - Danáinkat méltán lenézitek. - Büvészeinken túltesz Operátok, - Mely a tündér hont közelíti meg, - A szentek szentének hódolva, a menny - Hangversenytektol vészi hangjait. - Adjátok vissza, vissza falumat - És estenkénti dalait! - - Sötét kunyhóink s dulo templomunkat - Magam is kezdtem én csekélyleni. - Itt megragadnak a sok emlékszobrok, - Kivált e Louvre s díszes kertjei. - Pompás kastélyok, mint légtunemények, - Miket beszínez a napalkonyat. - Adjátok vissza, vissza falumat - S harangját s a kis házakat! - - Téritsétek meg a bálványimádót; - Haldokló félben istenéhez tér. - Kutyám ott lenn vár engem a tuzhelynél, - S anyám, bucsúnkra emlékezve, sír. - Százszor látám a hófuvást, vihart, s ha - Vadállatok nyájunkra törtenek. - Adjátok vissza, vissza falumat - S botom s a barna kenyeret! - - Mit hallok, ég, mily nyugtalanná lettem! - Mondják: »menj, indulj holnap, ha virad. - Szülofölded letörli könnyedet, s majd - Éledni fogsz hazád ege alatt.« - Isten veled szép ragyogó hely, Párizs, - Hol elbájolva áll a jövevény. - Ah újra látom, látom falumat - És a hegyet, hol születém! - -(Pest.) - - -A magyar politikusokhoz. - - Lenézik a szegény költoket - Ez elbizott, kevély urak, - Kik a megyék s ország gyülésén - Fényes szerepet játszanak. - Pusztulj az utból, jó fiú, ki - Kopottan ballagsz ott gyalog, - Mert eltiportat ezen úr, ki - Hintón melletted elrobog. - - Azért vannak tán olyan nagyra, - Hogy oket paripák viszik, - S mig a költo tengodik éhen, - Az o szolgájok is hizik? - Vagy, a mi még szebb, azt gondolják - Talán, hogy fontosabbak ok - Az emberiség mérlegén, mint - E haszontalan verselok? - - Ti, kik ugy fölfuvalkodátok, - Tudjátok-e, mik vagytok ti? - Az apró napi események - Mulandó pásztortüzei. - Éjenként lát a vándor, a mint - Föl-föllobogtok magasan, - S reggel felé a nagy tüzeknek - Már csak hideg, holt hamva van. - - Hozzátok képest, mikor égtek, - A költok kicsiny csillagok, - E messze csillámló szikráknál - Százszor nagyobbak lángitok; - De hamvatokat is midon már - A szellok régen elvivék, - A távolságban a kis csillag - Még akkoron is egyre ég. - - Tanuljátok meg, mi a költo, - És bánjatok szépen vele, - Tanuljátok meg, hogy a költo - Az istenség szent levele, - Melyet leküld magas kegyében - Hozzátok, gyarló emberek, - A melybe örök igazságit - Saját kezével irta meg. - - S habár más nemzet föl se venné - A költoket, ti magyarok, - Költoitek elott, ti nektek - Illo, hogy fejet hajtsatok. - Oh, a magyar költoknek vajmi - Nagy honfi-érdemök vagyon... - Szégyen, ha elfelejtettétek! - Még nincsen túl fél századon. - - Nyelvünk, egyetlen kincsünk, melyet - Apáink örökségibol - El nem rabolt még az enyészet, - Az ellenünk eskütt ido, - Nyelvünk is veszendoben volt már, - Hozzája közel volt a vég, - Az országútra kitaszítva - Halálos bajban feküvék. - - Kevély urak, e szent betegnek - Milyen segélyt nyujtottatok? - Ha hozzá léptetek, azért volt, - Hogy rajta egyet rugjatok! - Költok valának ápolói, - E rongyos, éhes emberek, - Ok ápolák s menték meg... és ti - Oket még is lenézitek! - -(Pest.) - - -Czakó temetésén. - -([LATIN CROSS] öngyilkosság által deczember 14. 1847.) - Könnyez a részvét... oh még a - Gyulölség is, ha itt vóna. - Ejtene egy drága-gyöngyöt, - Egy könyut e koporsóra. - - Magasan röpulo szellem - Sulyedt a mély semmiségbe, - Tavasz dol, az ifjuságnak - Tavasza, a sír telébe. - - Keresett-e rokon lelket, - S nem talált egy jó barátot? - Vagy ki oda lépe hozzá, - Eltaszítá ot magától? - - Nagy a világ, nagy a világ, - Benne miljom embertárs van, - S o e nagy világban, o e - Milliók közt állt magában. - - Végre lelt egy jó barátot, - Jó barátja a fegyver lett, - Mely szivérol lesegíté - Az életet, e nagy terhet. - - Könnyez a részvét... oh még a - Gyulölség is, ha itt vóna, - Ejtene egy drága-gyöngyöt, - Egy könyut e koporsóra. - -(Pest.) - - -Még alig volt reggel... - - Még alig volt reggel, már megint este van. - Még alig volt tavasz, már megint itt a tél. - Még alig, Juliskám, hogy megismerkedtünk, - S már feleségem vagy, már rég azzá lettél. - - Még alig hogy játszánk apáink térdén, s már - Maholnap ott alszunk nagyapáink mellett... - Csak annyi az élet, mint futó felhonek - Árnya a folyón, mint tükrön a lehellet. - -(Pest.) - - - -Kinn a ménes, kinn a pusztán... - - Kinn a ménes, kinn a pusztán, - A betyárok országutján. - Benn a csikós a csárdában, - Iszik isten igazában. - - Hadd igyék, ha kedve tartja, - Ha kiszáradott a torka, - Nem is csoda ily melegben, - Süt a nap esze-veszetten. - - De ha beballag kend, bátya, - Iszogatni a csárdába, - Legyen gondja a ménesre, - Bizza kelmed jó kezekre. - - Ott kinn hagyott három bojtárt, - Egy sem ér egy hajító fát, - Mind a három azzal mulat, - Hogy alszik a kalap alatt. - - Hevernek a földön hanyatt, - Orczájok a kalap alatt, - Egyebökkel nem gondolnak, - Ha megpörköli is a nap. - - Hát amott Kecskemét felol - A homoktorlatok megol - Ki lépegett szép lassacskán - Egy szép sötétpej paripán? - - Szép, tuzes ló, de még rajta - A legény tüzesebb fajta, - Bátorság van a szemében, - Karikás-ostor kezében. - - Csak jön, csak jön, halk lépést tart, - Egyszer a méneshez ugrat, - Kiszakít egy jó nagy falkát... - Kis-Kunság, most isten hozzád! - - Fárad a nap, már alant jár, - Egyre nyargal még a betyár - És elotte a paripák, - Csattog-pattog a karikás. - - Jön a csikós a csárdából - Gyógyulóban mámorából, - A bojtárok ébredeznek, - Nagy híja van a ménesnek. - - El az egész kerületbe - Ló-keresni szedtevette!... - De hiszen kereshetik mán - Kit Szabadkán, kit Kikindán. - -(Pest.) - - -Vas-uton. - - Tenger-kéj veszen körul, - Közepében lelkem fürdik... - A madár röpult csak eddig, - Most az ember is röpul! - - Nyílsebes gondolatunk, - Késon indulánk utánad, - De sarkantyúzd paripádat, - Mert elérünk, elhagyunk! - - Hegy, fa, ház, ember, patak - És ki tudja, még mi minden? - Tünedez föl szemeimben - S oszlik el, mint köd-alak. - - A nap is velünk szalad, - Mint egy orült, a ki véli, - Hogy ot, össze-visszatépni, - Uzi egy ördögcsapat. - - Futott, futott, s hasztalan! - Elmaradt... fáradva dol le - A nyugati hegytetore, - Arczán szégyen lángja van. - - S még mi egyre röpülünk, - Egy sziporkát sem fáradva; - Ez a gép tán egyenest a - Más világba megy velünk! - - - Száz vas-útat, ezeret! - Csináljátok, csináljátok! - Hadd fussák be a világot, - Mint a testet az erek. - - Ezek a föld erei, - Bennök árad a muveltség, - Ezek által ömlenek szét - Az életnek nedvei. - - Miért nem csináltatok - Eddig is már... vas hiányzott? - Törjetek szét minden lánczot, - Majd lesz elég vasatok! - -(Pest.) - - -Feleségem nevenapján. - - Kis Juliskám, feleségem - Neve napja vagyon most! - Adjatok rám ócska mentét, - Rókaprémest, zsinorost. - - És le most e bugyogóval, - Magyar nadrágot nekem! - És el bajuszpödroért a - Patikába hirtelen! - - Mielott elébe lépek, - Igy csipem ki magamat, - Legyen újra föltámasztva - A hajdankori divat, - - Az a régi ido, melyben - Még roszúl öltöztenek, - De a mellett jót kivántak - Egymásnak az emberek. - - - Jót kivánok én is néked, - Ez természetes dolog, - Csak hogy a jó annyiféle, - Hogy alig választhatok. - - Hogy lehetne valamennyit - Egy szóban kimondani? - Ne legyenek életednek - Bánatai, bajai? - - Eh, ez nem is jó kivánság! - Bánat és baj kellenek; - A hol árnyék nincsen, ott a - Fényt sem igen látni meg. - - Ifjuság! ez a minden jó, - Éld le ifjuságodat... - Ez rövid, s aztán meghalni? - Nem nagyon víg gondolat. - - Érd el (persze én velem) az - Osz hajak késo korát, - Hanem ez ne légyen más, mint - Álarczban az ifjuság. - -(Pest.) - - -Szilveszter éje 1847-ben. - -I. - - Hejh, vannak ma számadások! - Házi asszony, házi gazda, - Mit bevett és kiadott az - Év folytában, összeadja. - - Vizsgálják a pénzes erszényt, - Mennyi volt benn s mennyi van még, - S törlik le a verítéket, - Melylyel azt a pénzt szerezték. - - Feleségem, lásd, milyen jó, - Hogy minékünk nincsen pénzünk: - Nem piszkoljuk be kezünket, - S nem csorog a verítékünk. - - Amazoknak a ládáik, - Mi nekünk szíveink telvék... - Az milyen szegény gazdagság! - Ez milyen gazdag szegénység! - -II. - - Még csak egy magam valék - Tavaly ilyen tájban, - Az idén már kettecskén - Vagyunk a szobában. - - Furcsa lesz, ha már ez egy - Darabig majd így mén: - Esztendore hármacskán, - Azután négyecskén. - -III. - - De félre, félre a tréfával - Hisz beteg mellett állunk! - Beteg, haldoklik az esztendo, - Ez a mi drága kedves jó barátunk... - Fonjunk áldásból líliomfüzért, - Megkoszorúzni haldokló fejét. - - O adta össze kezeinket, - Válhatlanúl örökre, - O szállitá föl lelkeinket - Nem ismert és nem sejtett örömekre... - Fonjunk áldásból líliomfüzért, - Megkoszorúzni haldokló fejét. - - Az a kevés bú, mit koronként - Szivünkre rá cseppente, - Nem keseríté boldogságunk, - Sot azt még sokkal édesebbé tette... - Fonjunk áldásból líliomfüzért, - Megkoszorúzni haldokló fejét. - - Haldoklik o, már csak néhány halk - Szívdobbanás van hátra, - S az örök éj borúl e szemre, - Mely boldogságunk hajnalfényét látta... - Fonjunk áldásból líliomfüzért, - Megkoszorúzni haldokló fejét. - -IV. - - Az esztendonek a halála - Oly ünnepélyes egy halál! - Ilyenkor minden jobb halandó - Elzárkozik, magába száll. - - S nem hogy barátnak, hanem még az - Ellenségnek is megbocsát, - És ez valóban nagyszeru, szép; - De én is így tegyek-e hát? - - Csak a zsarnok s a szolgalélek, - E ketto az én ellenem, - S én zsarnokoknak s rabszolgáknak - Bocsássak meg?... nem, soha sem! - - Az isten ítéloszékénél, - Még ott sem mondok egyebet: - »Hogysem ezeknek megbocsássak, - Inkább elkárhozott legyek!« - -(Pest.) - - - -1848. - -* * - - -A téli esték. - - Hova lett a tarka szivárvány az égrol? - Hova lett a tarka virág a mezokrol? - Hol van a patakzaj, hol van a madárdal, - S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak? - Oda van mind! csak az emlékezet által - Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak. - Egyebet nem látni, hónál és fellegnél; - Koldussá lett a föld, kirabolta a tél. - - Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban, - Vállain fejér, de foltos takaró van, - Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még, - Sok helyen kilátszik mezítelen teste, - Ugy áll a hidegben s didereg... az inség - Vastagon van bágyadt alakjára festve. - Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban? - Mostan ott benn szép az élet a szobában. - - Áldja istenét, kit istene megáldott, - Adván néki meleg hajlékot s családot. - Milyen boldogság most a jó meleg szoba, - S meleg szobában a barátságos család! - Most minden kis kunyhó egy tündérpalota, - Ha van honnan rakni a kandallóra fát, - S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe - Röpul tán, most beszáll a szív közepébe. - - Legkivált az esték ilyenkor mi szépek! - El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek. - A családfo ott fenn ul a nagy asztalnál - Bizalmas beszédben szomszéddal s komával. - Szájokban a pipa, elottök palaczk áll - Megtelve a pincze legrégibb borával; - A palaczk fenekét nem lelik, akárhogy - Iparkodnak... ujra megtelik, ha már fogy. - - Kínálgatja oket a jó háziasszony, - Ne félj, hogy tisztjébol valamit mulaszszon, - Hejh, mert o nagyon jól tudja, mit mikép kell, - A kötelességét o jól megtanulta, - Nem bánik könnyen a ház becsületével, - Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta. - Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan: - »Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!« - - Azok megköszönik, s egyet hörpentenek, - S ha kiég pipájok, ujra rátöltenek, - És mint a pipafüst csavarog a légben, - Akkép csavarognak szanaszét elméik, - És a mi már régen elmult, nagyon régen, - Összeszedegetik, sorra elregélik. - A kitol nincs messze az élet határa, - Nem elore szeret nézni, hanem hátra. - - A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka, - Fiatal pár, nem is a mult idot hányja. - Mit is törodnének a multtal? az élet - Elottök vagyon még, nem a hátok megett; - Lelkök a jövendo látkörébe tévedt, - Merengve nézik a rózsafelhos eget. - Lopva mosolyognak, s nem sok hangot adnak, - Tudja a jó isten, még is jól mulatnak. - - Amott hátul pedig a kemencze körul - Az apró-cseproség zúgva, zsibongva ul, - Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek - Kártyából tornyokat csinál... épít, rombol... - Uzi pillangóit a boldog jelennek, - Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. - - Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen - Itt van egy szobában mult, jövo és jelen! - - Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a - Szolgáló s dalolgat, behallik nótája. - Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron. - Lovait itatj' a kocsis éjszakára. - Húzzák a czigányok valami víg toron, - Távolról hangzik a bogo mormogása. - S e különféle zaj ott ben a szobába' - Összefoly egy csendes lágy harmoniába. - - Esik a hó, mégis fekete az utcza, - Nagy vastag sötétség egészen behúzta, - Járó-kelo ember nem is igen akad, - Egy-egy látogató megy csak haza felé, - Lámpája megvillan az ablakok alatt, - S fényét a sötétség hirtelen elnyelé, - Eltünik a lámpa, a bennlevok pedig - Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt? - -(Pest.) - - -Adorján Boldizsárhoz. - - Mélységes völgyben, olyan mélyben, - Hogy, a mik állnak közelében, - A mozdulatlan gránitbérczek, - Ezen vasnál vasabb falak, - Még ok is, a mint ott lenéznek, - Szédulni látszanak... - E mély völgynek legmélyebb fenekén, - Hová a napvilág fél-feketén - Jut el csak a sok bujkálás miatt, - S hol a hold, ez a szép fonóleány - Olyan kisérteties szálakat - Ereszt éjenként ezüst guzsalyán, - Mikéntha fonna szemfedot magának... - A völgyben ott, egy nagy szomorfüzfának - Tövén, nyílt egy kicsiny virág. - Homály és lombok takarák, - Nem volt körule semmi, semmi fény, - Csak egy fagyott nagy harmat reszketett - - Egy örökkévaló könny - levelén, - Mint a gyémánt a vérzos seb felett. - Mert a virág piros volt... nem csoda, - Egy összetépett szívbol támada. - Kevés vándor fordult meg itt e tájon, - Kevés szem akadott meg e virágon, - De a ki látta ot, - Hamarjában nem mehetett el, - Ott állt csodálkozó szemekkel, - E bu-növény elott, - És nézte, nézte, s érzett kínokat, - Miktol a lélek szerteszét szakad, - De míg igy ölte ot az, a mit láta, - Szivott bódítón-édes illatot... - Barátom, ez a fájdalom virága, - Ez a virág lantod zenéje volt. - - - Miért tiprád el ezt a szép virágot? - Mért hallgatott el így kezedben a lant? - Nem fájt, nem fájt, midon a földhöz vágtad, - S mintegy zokogva húrja ketté pattant? - Nem kiáltott rád a lelk'ismeret, - Midon rá tetted gyilkos kezedet? - Mert gyilkos vagy, megölted - Nem testedet, - De ennél sokkal többet, - Jobb részedet; - A lant a lelke a költonek, - S te, hah, te lelkedet öléd meg!... - Egy költo-lelket semmisítni meg! - Nem ismeréd tán küldetésedet? - Szent és nagy ez valóban, - A mely föld pusztulóban, - Haldokló-félben van, a melynek már - Nem használ sem eso, sem napsugár: - Az a költo könnyhullatásitul - S mosolygásától ujra fölvirul. - Mivel felelsz majd, hogyha egykoron - Az, a ki küldött, számadásra von? - Ha mondja majd: »Nézz arra lefelé; - A merre tetted útadat, - Jól látszik, hosszú sivatag... - A rád bizott földet nem míveléd!« - - Föl, föl, barátom, drága minden percz, - A föld futócsillagjai vagyunk, - Csak addig élünk, míg leszaladunk; - Maholnap a biró elott lehetsz. - Föl, föl, barátom, illeszd össze lantod, - Leheld beléje búbánatodat, - Hisz a költo, ha a legfájóbb hangot - Sohajtja, akkor a legboldogabb. - Dalold el mind, mivel szived teli, - S minden hang, a mely ajkadon kijo, - Lelked darabja légyen... Oly dicso - Kín és gyönyör között elvérzeni! - -(Pest.) - - -Van-e egy marok föld... - - Van-e egy marok föld a magyar hazában, - A melyet magyar vér meg nem áztatott? - Hajh, de már nem látszik a nagy osök vére, - Fiaik befesték ujra feketére - A földet, rá kenték a gyalázatot! - - S így hazugság itt az örök-igazság is, - Hogy az oroszlán nem szulhet nyúlfiat, - Ti dicso apák, ti bajnok oroszlánok, - Ha ti a halálból most föltámadnátok, - És látnátok satnya maradéktokat! - - S ez a faj dicsekszik ose érdemével, - Híres hajdanával úgy hetvenkedik... - Hát majd a jövendo fog-e dicsekedni - Mi velünk? vajon nem fogja emlegetni - Orczapirulással e kor gyermekit? - - Erre semmi gondunk. Tengünk, mint az állat, - Megelégszünk azzal, hogy van kenyerünk, - Messze elmaradtunk a világ sorától, - Kitöröltek a nagy nemzetek sorából, - Élni nem tudunk és halni nem merünk. - - Szégyen, szégyen! egykor mi valánk a sorsnak - Számadó könyvében a legelso szám, - S most leghátul állunk, semmit nem jelentve... - Kik lábunk ölelték egykor térdepelve, - Most arczul csapkodnak... szégyen rád, hazám! - - S jaj nekem, százszor jaj, hogy szülom ellen kell - Kart emelnem, hogy megostorozzam ot, - Gyermek a szülojét... engem jobban éget - A seb, melyet rajta vágok; és nagy vétek, - Jól tudom, az ily tett ég és föld elott. - - S én ezek daczára sem fogok pihenni, - Érezzek bár százszor több fájdalmakat, - S verjen meg bár engem a nagy isten érte... - Addig ostorozlak, nemzetem, mig végre - Földobog szived, vagy szívem megszakad! - -(Pest.) - - -A rab oroszlán. - - A végtelen birodalom helyett - Adának néki egy kis ketreczet! - - Vas-rostélyos kicsiny ketreczben áll - Az oroszlán, a sivatag-király. - - Hagyjátok ot békében állani, - Szentségtelenség háborítani. - - Ha elrablák a szabadságot tole, - Hadd gondolkozzék legalább felole; - - Ha el nem éri a fa sudarát, - Hadd lépjen árnyékára legalább. - - Ott áll meroen, méltóságosan, - Még mostan is mily méltósága van! - - Elvették szabadságát, mindenét, - De nem vehették hos tekintetét. - - Meroen áll, miként a pyramíd, a mely - Sokszor nézett reá komor köveivel. - - Ott járnak kósza gondolatjai, - Magát szüloföldére képzeli, - - A melynek sivatagjait vele - Együtt zugá be a szamum szele. - - Ez a szép föld, ez volt a szép ido!... - De tömlöczének ore jo, - - S merengésének eltünik világa, - Mert vesszejével ot ez fobe vágta. - - Vesszo s egy ily ficzkó parancsol néki, - Oh minden égnek minden istenségi! - - Ilyen mélyen hajolt magas feje, - Ilyen gyalázatot kell turnie! - - S a bámuló otromba néptömeg - Gyalázatán még egy nagyot röhög. - - Hogy mersz pisszenni, léha söpredék? - Ha szét találja törni tömlöczét, - - Ugy összetéphet, ugy széjjeltagolhat, - Hogy lelked sem marad meg a pokolnak! - -(Pest.) - - -Szeretlek én, szeretlek téged... - - Szeretlek én, szeretlek téged, - Kedves kis angyalom, - Csak az fáj, hogy szerelmemet be - Nem bizonyíthatom. - - Igy egyszeruen a szavamra, - Ha tetszik, nem hiszed, - És én mikép oszlassam el, ha - Vannak, kétségidet? - - Születtem volna gazdag úrnak, - Bizonyság-tételért - Egy-egy gyémántkövet dobnék el - Minden kis szavadért. - - Ha királynak születtem volna, - Letenném koronám - Egy kis virágkoszorúért, mit - Kezecskéd fuzne rám. - - Volnék szivárvány: kérnélek, hogy - Színeimet elfogadd, - És festess bennök szallagot, mely - Övezze derekad. - - Ha volnék a világlátó nap: - Ott hagynám az eget, - S a nagy világ helyett nem néznék - Mást, mint szemeidet! - -(Pest.) - - -Mit csinálsz, mit varrogatsz ott? - - Mit csinálsz, mit varrogatsz ott? - A ruhámat foltozgatod? - Rongyosan is jó az nékem... - Varrj inkább egy zászlót, feleségem! - - Sejtek, sejtek én valamit, - A jó isten tudja, hogy mit, - De elég, hogy szól sejtésem... - Varrd meg azt a zászlót, feleségem! - - Nem maradhat igy sokáig, - Mi hogyan lesz, majd elválik, - Elválik a csatatéren... - Varrd meg azt a zászlót, feleségem! - - Drága áru a szabadság, - Nem ingyen, de pénzen adják, - Drága pénzen, piros véren... - Varrd meg azt a zászlót, feleségem! - - Ha ilyen szép kéz varrja meg, - A gyozelem belé szeret, - S mindig ott lesz közelében... - Varrd meg azt a zászlót, feleségem! - -(Pest.) - - - -A puszta, télen. - - Hejh, mostan puszta ám igazán a puszta! - Mert az az osz olyan gondatlan rosz gazda, - A mit a kikelet - És a nyár gyüjtöget, - Ez nagy könnyelmuen mind elfecséreli, - A sok kincsnek a tél csak hult helyét leli. - - Nincs ott kinn a juhnyáj méla kolompjával, - Sem a pásztorlegény kesergo sípjával, - S a dalos madarak - Mind elnémultanak, - Nem szól a harsogó haris a fu közül, - Még csak egy kicsiny kis prücsök sem hegedül. - - Mint befagyott tenger, olyan a sík határ, - Alant röpül a nap, mint a fáradt madár, - Vagy hogy rövidlátó - Már öreg korától, - S le kell hajolnia, hogy valamit lásson... - Igy sem igen sokat lát a pusztaságon. - - Üres most a halászkunyhó és a csoszház; - Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz; - Mikor vályú elé - Hajtják este felé, - Egy-egy bozontos bús tinó el-elbodül, - Jobb szeretne inni kinn a tó vizébül. - - Leveles dohányát a béres leveszi - A gerendáról, és a küszöbre teszi, - Megvágja nagyjábul, - S a csizmaszárábul - Pipát húz ki, rá tölt és lomhán szipákol, - S oda-oda néz: nem üres-e a jászol? - - De még a csárdák is ugyan csak hallgatnak, - Csaplár és csaplárné nagyokat alhatnak, - Mert a pincze kulcsát - Akár elhajítsák, - Senki sem fordítja feléjök a rudat, - Hóval söpörték be a szelek az utat. - - Most uralkodnak a szelek, a viharok, - Egyik fönn a légben magasan kavarog, - Másik alant nyargal - Szikrázó haraggal, - Szikrázik alatta a hó, mint a tuzko, - A harmadik velök birkozni szembe jo. - - Alkonyat felé ha fáradtan elulnek, - A rónára halvány ködök telepulnek, - S csak félig mutatják - A betyár alakját, - Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló... - Háta mögött farkas, feje fölött holló. - - Mint kiuzött király országa szélérol, - Visszapillant a nap a föld peremérol, - Visszanéz még egyszer - Mérges tekintettel, - S mire elér szeme a tulsó határra, - Leesik fejérol véres koronája. - -(Pest.) - - -Minek nevezzelek?... - - Minek nevezzelek, - Ha a merengés alkonyában - Szép szemeidnek esti-csillagát - Bámulva nézik szemeim, - Mikéntha most látnák eloször... - E csillagot, - A melynek mindenik sugára - A szerelemnek egy patakja, - Mely lelkem tengerébe foly - - Minek nevezzelek? - - Minek nevezzelek, - Ha rám röpíted - Tekinteted, - Ezt a szelíd galambot, - A melynek minden tolla - A békesség egy olajága, - S a melynek érintése oly jó! - Mert lágyabb a selyemnél - S a bölcso vánkosánál - - Minek nevezzelek? - - Minek nevezzelek, - Ha megzendülnek hangjaid, - E hangok, melyeket ha hallanának - A száraz téli fák, - Zöld lombokat bocsátanának, - Azt gondolván, - Hogy itt már a tavasz, - Az o régen várt megváltójok, - Mert énekel a csalogány - - Minek nevezzelek? - - Minek nevezzelek, - Ha ajkaimhoz ér - Ajkadnak lángoló rubintköve, - S a csók tüzében összeolvad lelkünk, - Mint hajnaltól a nappal és az éj, - S eltun elolem a világ, - Eltun elolem az ido, - S minden rejtélyes üdvességeit - Árasztja rám az örökkévalóság - - Minek nevezzelek? - - Minek nevezzelek, - Boldogságomnak édes anyja, - Egy égbe rontott képzelet - Tündér leánya, - Legvakmerobb reményimet - Megszégyeníto ragyogó valóság, - Lelkemnek egyeduli, - De egy világnál többet éro kincse, - Édes szép ifju hitvesem, - Minek nevezzelek? - -(Pest.) - - -Olaszország. - - Megunták végre a földöncsuszást, - Egymás után mind talpon termenek, - A sóhajokból égiháború - Lett, s láncz helyett most kardok csörgenek, - S halvány narancs helyett a déli fák - Piros vérrózsákkal lesznek tele - - A te dicso szent katonáid ok, - Segítsd oket, szabadság istene! - - Nos, elbizott hatalmas zsarnokok, - Orczáitokrul a vér hova lett? - Orczátok olyan kisértetfejér, - Mikéntha látnátok kisértetet; - Azt láttatok, valóban megjelent - Elottetek Brutusnak szelleme - - A te dicso szent katonáid ok, - Segítsd oket, szabadság istene! - - Alutt Brutus, de már fölébrede, - S a táborokban lelkesítve jár, - Mondván: »ez a föld, honnan elfutott - Tarquin s a melyre halva hullt Caesár; - Elottünk meghajolt ez óriás, - S ti a törpéknek meghajoltok-e?« - - A te dicso szent katonáid ok, - Segítsd oket, szabadság istene! - - Eljo, eljo az a nagy szép ido, - A mely felé reményim szállanak, - Mint oszszel a derultebb ég alá - Hosszú sorban a vándormadarak; - A zsarnokság ki fog pusztulni, és - Megint virító lesz a föld szine - - A te dicso szent katonáid ok, - Segítsd oket, szabadság istene! - -(Pest.) - - -Egy könyvárus emlékkönyvébe. - - Az életczél boldogság, de elébb - Fáradni kell, hogy ezt a czélt elérd, - Ugy ingyen ahhoz senki sem jut el, - Ahhoz nagyon sok mindenféle kell: - A becsülettol soha el ne térj - Sem indulatból, sem pedig dijért, - Szeresd hiven felebarátidat, - Ne vond föl közted s más közt a hidat, - A hon nevét, a drága szent hazát - Szivednek legtisztább helyére zárd, - S imádd az istent, s mindenek felett - Áruld erosen költeményimet. - -(Pest.) - - -A jó tanitó. - - Van biz ott a sok rosz között, - Van jó tanító is; - Volt nekem sok rosz tanítóm, - Volt nekem egy jó is. - - Meg is maradt a fejemben, - Úgy emlékszem rája, - Mintha vén kopasz fejével - Most is itten járna. - - Kopasz volt az istenadta, - Nem tehetek róla; - Vén legény volt, ifjusága - Régen elvirúla. - - Elhervadtak virágai, - Egy maradt meg épen, - Egy nagy bazsarózsa nyílott - Az orra hegyében. - - Talán minden reggel ujra - Kivirult az orra, - De nem csoda, mert gondosan - Táplálgatta borral. - - Már hiába, ha ez olyan - Különös plánta volt, - Hogy nem szivelt egyebet, mint - Pinczei harmatot. - - Ez alatt az orr alatt egy - Nagy bajúsz ácsorga, - Egyik rúdja égbe készült, - Másik le a porba. - - A bajúsz alatt szája volt, - Szájában pipája, - Lapátnak is beillett vón - Köpczös szopókája. - - Zrínyijét még valamikor - Árpád idejében - Készitették, semmi szín sem - Volt már a szinében. - - Gombok voltak akkorák rajt, - Mint egy-egy pogányfej, - Használták is tán a török - Hadban buzogány helytt. - - Mindenféle zsinórral úgy - Ki volt kanyargatva, - Hogy a mennydörgos mennyko is - Eltévedett rajta. - - A szabó jó szukecskére - Szabta a nadrágot, - De azért egy kicsit még is - Pötyögosen állott. - - - Hosszan bajlódtam tán vele, - De megérdemelte, - Mert szörnyen jó ember volt az - Istenteremtette. - - Olyan jó tanító volt o, - A milyen csak kellett, - Esztendon át asztal alatt - Hevertek a könyvek. - - Ha leczkémbol fél betut sem - Tudtam felmondáskor, - Azzal vigasztalt, hogy se baj, - Megtanulom máskor. - - Ki is mutattam iránta - Jószivuségemet, - Vittem neki ajándékot, - Mikor csak lehetett. - - Lelopkodtam sonkát, kolbászt - Saját kéményébül, - Ez volt ajándékom, s o még - Meg is hítt vendégül! - -(Pest.) - - -Szerelemnek rózsafája... - - Szerelemnek rózsafája... - Árnyékában heverek, - Hulldogálnak homlokomra - Illatozó levelek. - - Szerelemnek fülmiléje - Csattog a fejem fölött, - Képzetemben minden hangja - Egy-egy isten-álmat költ. - - Szerelemnek poharában - Ajkamat fürösztgetem, - Nem oly édes másból a méz, - Mint ebbol a gyötrelem. - - Szerelem fejér felhoi - Erre felé lengenek, - Mintha engem látogatni - Jone egy angyalsereg. - - Szerelemnek holdvilága - Rám arany palástot vet, - Eltakarja, felejteti - Vélem szegénységemet. - -(Pest.) - - -Hideg, hideg van ott kinn... - - Hideg, hideg van ott kinn, - Arról nem tehetek, - Nem is törodöm véle, - Szobám elég meleg. - - Egykor... de mi közöm most - A múlthoz én nekem? - Nem, nem leszek hálátlan - Irántad, jelenem. - - Te foglald egyedul el - Egészen lelkemet! - Számuzve a jövo s mult, - Remény s emlékezet. - - Mi is az a jövo s mult? - Ha zordon vagy ha szép, - Az mindegy, így is úgy is - Tolvajnál nem egyéb. - - Két tolvaj a jövo s mult, - Incselkednek veled, - Hogy szép szerén magokra - Vonják figyelmedet, - - S míg jobbra balra nézesz - Ellopják hirtelen - A szép virágot, melyet - Eléd tett a jelen. - - Nem fogtok most ki rajtam, - Zsebmetszo czimborák, - Pusztuljatok szemembül, - Lóduljatok tovább. - - Te állj, te állj elottem, - Barátságos jelen, - Jó ízüen merengek - Mosolygó képeden. - - Nem vagy merész kalandor, - Regényes vad legény, - Kinek fél vállán mente, - Sastoll a süvegén. - - Fejeden házisapka, - Rajtad hálóruha, - Kezedben egy pohár bor, - Szádban török pipa. - - Hadd rázzam meg, kedélyes - Barátom, kezedet, - Egy nagy karszékben töltöm - Estém szemközt veled. - - Füstöljünk, iddogáljunk... - Vidáman ránk ragyog - A lámpa, feleségem - Szeme s a csillagok. - -(Pest.) - - -Rózsavölgyi halálára. - - Vén muzsikus, mit vétettem én neked, - Hogy mindig csak szomorítasz engemet? - Keseregtem, mikor szólt a hegedud, - Hejh nem szól már, s ez nekem még keserubb, - Ez nekem még keserubb! - - Régi sorsa magyaroknak a bánat, - E nélkül már tán élni sem tudnának, - Ha már igy van, ébredj föl, vén barátom, - Hadd busuljunk legalább a nótádon, - Hadd busúljunk nótádon! - - Czudar nemzet biz a magyar, hiába, - Nem igen néz se elore se hátra, - Elfeledte, a mi történt ezelott, - A jövo meg? bánja is ez a jövot, - Bánja is ez a jövot! - - Egyszer ember csak a magyar, mikor a - Fülét szivét megtölti a muzsika, - Könnybe lábbad a két szeme ilyenkor, - Eszébe jut a siralmas hajdankor, - A siralmas hajdankor. - - Sirathatjuk is a multat, Mohácsot, - Kiket ott a török fegyver levágott; - Ha oket eltemették vón rendesen, - Húsz ezer sír állna ottan egy helyen, - Húsz ezer sír egy helyen! - - És mikor már kibusúltuk magunkat, - Megfeszítjük lelkünket és karunkat, - És ha akkor ott volna az ellenség, - Ha még annyi volna is mind elesnék, - Mind egy szálig elesnék! - - Akkor aztán bízni kezdünk magunkba', - Hogy telik még mi tolünk is nagy munka, - Hogy kivirít még a magyar nép fája, - S lombjait majd isten, ember csodálja, - Isten, ember csodálja! - - - Ébredj föl, vén muzsikus, vén barátom, - Hadd busúljunk, lelkesedjünk nótádon, - Olyan isten igazában tudtad te, - Hogy hol fekszik a magyarnak a szive, - A magyarnak a szive. - - Mért hagytál el? hiszen mi rád nem untunk, - Pedig veled ötven évet mulattunk, - Gyere vissza, áldom azt az istened, - Kezd el ujra, kezd el azt az ötvenet, - Kezd el azt az ötvenet! - - - - Addig híttam, hogy sírjából megjelent, - Megjelent, de csak addig volt idefent, - Míg kezével hajlékára mutatott... - Mi van benne? hegedu és koldusbot, - Hegedu és koldusbot! - -(Pest.) - - -Egy emlék a kórházban. - -(_Moreau_ után francziából.[1]) - E durva ágyon végvonaglásomban - Még szánakozó könnyeket lelek, - Mert a dicsoség és lángész illatja - Árasztja el e fájdalom-helyet. - Itt énekelt o, itt imádkozott és - Halt meg, reményeinek özvegye, - S én ismétlem, számlálva szenvedésim: - Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! - - »Bátorság, költo!« így beszéltek hozzám, - »Gondunk leszen lantodra és reád.« - Tennap mondák, s ma a vészben nekem csak - Az irgalom nyitá meg ajtaját. - Reszkess, gonoszság! végdalom megpendül, - S ha meghalok, rajtad lesz bélyege... - Ah, kiesik az irótoll kezembül; - Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! - - Ha hosszu sóhajtásaim után egy - Vigasztaló szó hangzanék nekem, - Ha volna itten egy baráti kéz, mely - Megmelegítné reszketo kezem! - De a barátok nem hallják keservem, - Estéjök lakomában foly ma le, - S nem veszik észre társok távollétét... - Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! - - Megátkozom én születésem napját; - De a természet olyan gyönyöru, - De minden este erdok illatával - Lebeg a szello ablakom körul. - Sétálni párosan virágos fuben, - Bent a fák közt merengve ulni le: - Oh mily boldogság, milyen szép az élet!... - Szegény Gilbert, mennyit nem szenvede! - -(Pest.) - - -A völgy s a hegy. - - Ha én hegy volnék! (sóhajtott a völgy) - Ha én hegy volnék! milyen isteni - A csillagok szomszédságábul - A nagy világra letekinteni. - - Az a boldog hegy, ott uralkodik - Királyi széke dicso magasán, - Körulövedzi hódolattal - Fejét a felho tömjénfüst gyanánt. - - A kelo nap, elso sugáriból, - Tesz homlokára arany koronát, - S a lemeno palástul adja - Rá végsugárainak bíborát. - - Ha én hegy volnék! Itt elbújva kell - Áttengenem homályos éltemet, - A szomszédig sem láthatok, s a - Szomszédból sem láthatnak engemet. - - - Ha én völgy volnék! (sóhajtott a hegy) - Ha én völgy volnék! oh milyen rideg - Ez a magasság, e dicsoség - A melyet tolem úgy irígylenek. - - Engem talál az elso napsugár - És az utósó is rajtam ragyog, - És még is mindig olyan puszta - És még is mindig oly hideg vagyok. - - Pillangó, harmat, csalogány, virág... - Hiába hívom, egyik sem szeret, - S mi oda lenn enyelgo szello, - Az ide fönn csatázó fergeteg. - - Ha én völgy volnék! élnék ott alant - A nagy világtól mélyen rejtve el, - S cserélgetném a boldogságot - A szép tavasz kedves szülöttivel! - -(Pest.) - - -Feleségek felesége, - - Feleségek felesége, - Lelkemadta kicsikéje! - Jer ide már az ölembe, - Mulassak veled kedvemre. - - Szerettelek lyánykorodban, - Szeretlek most százszor jobban, - Nem százszor, de ezerszerte, - Ha meg nem haragszol érte - - Nem is tudja a notelen, - Mi az igazi szerelem; - Hogy' tudná az istenadta? - Még csak akkor tanulgatja. - - Notelen ember szerelme - Csak virág a kalap mellett; - S most a szerelem én nékem - Lélekzetem, szívverésem. - - De boldogok is vagyunk ám, - Ugy-e, lelkem kis Juliskám? - Meg se várjuk a halálunk, - Elevenen égbe szállunk! - -(Pest.) - - -Ne feledd a tért... - -(_Moore_ után angolból.) - Ne feledd a tért, hol ok elestek, - Az utósó s a legjobb vitézek; - Mind elmentek és kedves reményink - Velök mentek, egy sírban enyésznek. - - Oh, ha visszanyernok a haláltól - A sziveket, mik elobb dobogtak, - Ujra víni a szabadság harczát - Színe elott a magas mennyboltnak! - - Pillanatra ha lehullna lánczunk, - Melyet ott ránk a zsarnok szoríta: - Nincsen ember, nincsen isten, a ki - Minket ujra megkötözni bírna! - - Vége van... de bár a történetben - Ottan áll a gyozo-név ragyogva, - Átkozott az a dicsoség, a mely - A szabadok szíveit tapodja. - - Sokkal drágább a sír és a börtön, - Melyet honfi-névnek fénye tölt meg, - Mint a gyozedelmi oszlop, a mit - A szabadság romjain emeltek. - -(Pest.) - - -Az országgyüléshez. - - Sokat beszéltek, szépet is beszéltek, - Jót is, de ebbül a hon még nem él meg, - Mert nincs rendében eljárásotok, - Ti a dolgok végébe kaptatok, - És így tevétek már rég óta mindig; - Látják, kik a multat végigtekintik. - Ki képzel olyan templom-építot, - Ki a tornyot csinálja meg elobb? - És azt a levegobe tolja, hogy - Ott fönn maradjon, míg majd valahogy - Alája rakja szépen a falat, - S legeslegvégul jone az alap. - Ti vagytok ilyen mesteremberek! - Ezért ad a hon nektek kenyeret, - Ezért fizet szivének vérivel! - Jobbat tesz, a ki semmit sem mivel. - Idot, erot eltékozoltok, és ha - Sükert mutattok is föl néha-néha, - Csak olyan az, mint hogyha engemet - A szomjuság bánt, s adnak víz helyett - Ételt, s talán még épen olyan ételt, - Mitol szomjuságom csak jobban éget. - Ha ez siker, ha ez jótétemény: - Elmémet a bölcsoben hagytam én. - Hiába minden szép és jó beszéd, - Ha meg nem fogjátok az elejét, - Ha a kezdetnél el nem kezditek... - Sajtószabadságot szerezzetek. - Sajtószabadságot, csak ezt ide! - Ez oly nagy, oly mindenható ige - A nemzetben, mint az isten »legyen«-je, - A melylyel egy mindenséget teremte. - Hol ez nincs meg, bár máskép mindenek - Eláradó boségben termenek, - S bár az utósó szolga és a pór - Zsebébül aranyat marokkal szór: - Azon nemzetnek még sincs semmije, - Azon nemzetnek koldus a neve. - S hol ez megvan, bár rongyban jár a nép, - Nyomorg, tengodik mindenfélekép: - Azon nemzet gazdag végetlenul, - Mert a jövendot bírja örökul. - Haladni vágyunk; de haladhatunk? - Én istenem, milyen golyhók vagyunk! - Lábunk szabad, de a szemünk bekötve, - Hová megyünk?... meglássátok, gödörbe. - Szemünk bekötve, fogva szellemünk, - Az égbe szállnánk, s nem röpülhetünk, - A szellem rab, s a ronda légbe fúl, - Mely dögvészes már önnön átkitúl. - A szellem rab; mint a hitvány kutyát, - A ház végére lánczba szoriták, - S lánczát harapva tördeli fogát, - A melylyel védni tudná a hazát... - A szellem rab, s mi fönn tartjuk nyakunkat, - S szabad nemzetnek csúfoljuk magunkat! - Szolgák vagyunk, rabszolgánál szolgábbak - Megvetésére a kerek világnak! - -(Pest.) - - -Anyám tyúkja. - - Ejh mi a ko! tyúk anyó, kend - A szobában lakik itt bent? - Lám, csak jó az isten, jót ád! - Hogy fölvitte a kend dolgát! - - Itt szaladgál föl és alá, - Még a ládára is fölszáll, - Eszébe jut, kotkodákol, - S nem verik ki a szobábol. - - Dehogy verik, dehogy verik! - Mint a galambot etetik, - Válogat a kendermagban, - A kiskirály sem él jobban. - - Ezért aztán, tyúk anyó, hát - Jól megbecsulje kend magát, - Iparkodjék, ne legyen ám - Tojás szukében az anyám. - - - Morzsa kutyánk, hegyezd füled, - Hadd beszélek mostan veled, - Régi cseléd vagy a háznál, - Mindig emberul szolgáltál. - - Ezután is jó légy, Morzsa, - Kedvet ne kapj a tyúkhusra, - Élj a tyúkkal barátságba'... - Anyám egyetlen jószága. - -(Pest.) - - -A tél halála. - - Durva zsarnok, jégszivu tél, - Készülj... készülj, a halálra! - Jármodat megunta a föld, - És ledobja valahára; - Szabadság lesz, ím, az ég is - Ide szegodött a földhöz, - Fegyvertárából, a napbul, - Tuznyilakkal rád lövöldöz. - - Meg fogsz halni, vad, bitor tél! - Addig él csak minden zsarnok, - Míg magok alattvalói - Szabadságot nem akarnak; - Hogyha egyszer a raboknak - Akaratja ki van mondva, - Összeomlik börtön és láncz, - S elenyészik híre, hamva. - - Harczolj, harczolj, föld, a téllel, - Ne félj, megbirod, levágod, - S szabadságodat kivívod, - Tavasz a te szabadságod. - Eljön, eljön a szép tavasz, - S hoz virágokat kebledre, - És szivárványt diadalmi - Koszorúnak a fejedre! - - Nézd, a melynek rabja voltál, - A tél maga érzi vesztét, - Dúlt arczán megtört szemébül - Surü könnyek omlanak szét. - Hah, ki eddig csupa jég volt, - Most hogy olvad, mily gyáván hal!... - Nem csoda, hiszen testvér a - Gyávaság a zsarnoksággal. - -(Pest.) - - -Beaurepaire. - - Hogy kitelt a francziáknál - A király becsülete: - (Mint ezernyolczszázharminczban - S most valami két hete) - - Fölberzenkedett a német, - S esküvék, hogy bosszut áll, - Megöli a szabadságot - És megmenti a királyt. - - S vitte zsoldos seregét és - Longwy már meghódola, - Megy tovább, Verdunön a sor, - Elkezdodik ostroma. - - Verdun gyáva népe reszket, - S reszketo félelmiben - Térd- s fejethajtást határoz, - Hogy bántása ne legyen. - - De az orség kapitánya - Beaurepaire mást beszél: - »Hódolásról nem lehet szó, - Még nem oly nagy a veszély. - - Ha az ellen fegyverünkbe - Szerelmes, jól van, tehát - Hadd vegye ki kezeinkbol, - Mi magunk ne adjuk át.« - - A ki gyáva, siket is, nem - Hallgatott rá a tanács, - Tollat nyujtanak neki, hogy - Irj' alá a hódolást. - - Beaurepaire elhajítja - A tollat, s fegyvert ragad, - S lelkesulten és elszántan - Mondja ki e szavakat: - - »Éljétek túl hát a szégyent, - A gyalázatot, de én - Az ellennek csak holttestet - Adni át megesküvém. - - Bátraink elott halálom - Majd mint vonzó példa áll... - Én betöltöm esküvésem... - Végszavam: szabad halál.« - - Neki szegzé kebelének - S elsütötte fegyverét, - S ez szivébül kiszakítá - Életének gyökerét. - -(Pest.) - - -Megint beszélünk s csak beszélünk... - - Megint beszélünk s csak beszélünk, - A nyelv mozog s a kéz pihen; - Azt akarják, hogy Magyarország - Inkább kofa, mint hos legyen. - - Dicsoségünknek kardja! csak most - Készültél s már a rozsda esz, - Meglássátok, maholnap minden - Az ó kerékvágásba' lesz. - - Úgy állok itt, mint a tüzes ló, - Mely föl vagyon nyergelve már, - S prüsszögve és tombolva ott benn - Fecsego gazdájára vár. - - Nem a tettek terén fogok hát - Mint egy csillag lehullani? - Megfojtanak majd a tétlenség - Lomhán ölelo karjai? - - S nem lenne baj, ha magam volnék, - Hisz egy ember nem a világ, - De ezer és ezer van, a ki - A zablán tépelodve rág. - - Óh ifjaink, óh én barátim, - Ti megkötött szárnyú sasok, - Láng a fejem, jég a szívem, ha - Végig tekintek rajtatok!... - - Föl, föl hazám, elore gyorsan, - Megállni fél uton kivánsz? - Csupán meg van tágítva rajtad, - De nincs eltörve még a láncz! - -(Pest.) - - -Nemzeti dal. - - Talpra magyar, hí a haza! - Itt az ido, most vagy soha! - Rabok legyünk vagy szabadok? - Ez a kérdés, válaszszatok! - - A magyarok istenére - Esküszünk, - Esküszünk, hogy rabok tovább - Nem leszünk! - - Rabok voltunk mostanáig, - Kárhozottak os apáink, - Kik szabadon éltek haltak, - Szolgaföldben nem nyughatnak. - A magyarok istenére - Esküszünk, - Esküszünk, hogy rabok tovább - Nem leszünk! - - Sehonnai bitang ember, - Ki most, ha kell, halni nem mer, - Kinek drágább rongy élete, - Mint a haza becsülete. - A magyarok istenére - Esküszünk, - Esküszünk, hogy rabok tovább - Nem leszünk! - - Fényesebb a láncznál a kard, - Jobban ékesíti a kart, - És mi még is lánczot hordtunk! - Ide veled, régi kardunk! - A magyarok istenére - Esküszünk, - Esküszünk, hogy rabok tovább - Nem leszünk! - - A magyar név megint szép lesz, - Méltó régi nagy hiréhez; - Mit rá kentek a századok, - Lemossuk a gyalázatot! - A magyarok istenére - Esküszünk, - Esküszünk, hogy rabok tovább - Nem leszünk! - - Hol sírjaink domborulnak, - Unokáink leborulnak. - És áldó imádság mellett - Mondják el szent neveinket. - A magyarok istenére - Esküszünk, - Esküszünk, hogy rabok tovább - Nem leszünk! - -(Pest.) - - - -15-ik márczius 1848. - - Magyar történet múzsája, - Vésod soká nyúgodott, - Vedd föl azt s örök tábládra - Vésd föl ezt a nagy napot! - - Nagyapáink és apáink - Míg egy század elhaladt, - Nem tevének annyit, mint mink - Huszonnégy óra alatt. - - Csattogjatok, csattogjatok, - Gondolatink szárnyai, - Nem vagytok már többé rabok, - Szét szabad már szállani. - - Szálljatok szét a hazában, - Melyet eddig lánczotok - Égeto karikájában - Kínosan sirattatok. - - Szabad sajtó!... már ezentul - Nem féltelek, nemzetem, - Szívedben a vér megindul, - S éled a félholt tetem. - - Ott áll majd a krónikákban - Neved, pesti ifjuság, - A hon a halálórában - Benned lelte orvosát. - - Míg az országgyulés ott fenn, - Mint szokása régóta, - Csak beszélt nagy sikeretlen: - Itt megkondult az óra! - - Tettre, ifjak, tettre végre, - Verjük le a lakatot, - Mit sajtónkra, e szentségre, - Istentelen kéz rakott. - - És ha jo a zsoldos ellen, - Majd bevárjuk, mit teszen; - Inkább szurony a szivekben, - Mint bilincs a kezeken! - - Föl a szabadság nevében, - Pestnek elszánt ifjai!... - S lelkesülés szent dühében - Rohantunk hódítani. - - És ki állott volna ellen? - Ezren és ezren valánk, - S minden arczon, minden szemben - Rettenetes volt a láng. - - Egy kiáltás, egy mennydörgés - Volt az ezerek hangja, - Oda tört a sajtóhoz és - Zárját lepattantotta. - - Nem elég... most föl Budára, - Ott egy író fogva van, - Mert nemzetének javára - Czélozott munkáiban. - - S fölmenénk az os Budába, - Fölrepültünk, mint sasok, - Terhünktol a vén hegy lába - Majdnem összeroskadott. - - A rab írót oly örömmel - S diadallal hoztuk el, - A minot ez az öreg hely - Mátyás alatt ünnepelt! - - - Magyar történet múzsája, - Vésd ezeket kövedre, - Az utóvilág tudtára - Ottan álljon örökre. - - S te, szivem, ha hozzád férne - Hogy kevély légy, lehetnél! - E hos ifjuság vezére - Voltam e nagy tetteknél. - - Egy ilyen nap vezérsége, - S díjazva van az élet... - Napoleon dicsosége, - Te veled sem cserélek! - -(Pest.) - - -Rákóczi. - - Hazánk szentje, szabadság vezére, - Sötét éjben fényes csillagunk, - Oh Rákóczi, kinek emlékére - Lángolunk és sírva fakadunk! - - Az ügy, melynek katonája voltál, - Nem sokára diadalmat ul, - De te nem léssz itt a diadalnál, - Nem jöhetsz el a sír mélyibul. - - Hamvaidnak elhozása végett - Elzarándokolnánk szívesen, - De hol tettek le a földbe téged, - Hol sírod? nem tudja senki sem! - - Számkiuzték nemzeted körébül, - Számkiuzve volt még neved is, - S bedolt sírod a század terhétül, - Mely fölötte fekszik, mint paizs. - - Oh de lelked, lelked nem veszett el, - Ilyen lélek el nem veszhetett; - Szállj le hozzánk hosi szellemeddel, - Ha kezdodik majd az ütközet. - - Vedd a zászlót, vedd szellemkezedbe, - S vidd elottünk, mint hajdan vivéd, - S másvilági hangon lelkesitve - Erosítsd meg seregünk szivét! - - S rohanunk az ellenség elébe, - S ha utánunk nyúl száz drága kéz, - S lesz elottünk száz halálnak képe: - Nem lesz köztünk, a ki visszanéz. - - S majd ha eljön gyozedelmünk napja, - A szabadság dicso ünnepe, - Igy kiált fel millióknak ajka: - A ki kezdte: az végezte be. - -(Pest.) - - -Kemény szél fúj... - - Kemény szél fúj, lángra kap a szikra, - Vigyázzatok a házaitokra, - Hátha mire a nap lehanyatlik, - Tuzben állunk már tetotül talpig. - - Édes hazám, régi magyar nemzet, - Alszik-e csak a vitézség benned, - Vagy apáink halálával elhalt? - Illik-e még oldaladra a kard? - - Magyar nemzet, ha rád kerül a sor, - Lészsz-e megint, a mi voltál egykor? - Oly hatalmas harczos, ki szemével - Jobban ölt, mint más a fegyverével! - - A világot védtük hajdanában - A tatár és a török világban; - Vajon most, ha eljön a nagy munka, - Meg bírjuk-e védni min magunkat? - - Oh magyarok istene, add jelit, - Ha a kenyértörés elközelit, - Hogy az égben uralkodol még te - A magad s néped dicsoségére! - -(Pest.) - - -A királyokhoz. - - Azt adok, mit vajmi ritkán kaptok, - Ti királyok, nyilt oszinte szót, - A hogy tetszik, köszönjétek meg, vagy - Büntessétek a fölszólalót; - Áll még Munkács, áll az akasztófa, - De szivemben félelem nem áll... - Bármit mond a szemtelen hizelgés, - Nincsen többé _szeretett_ király! - - Szeretet... hah, ezt a szép virágot - Tövestol kitéptétek ti rég, - S kidobtátok azt az országutra, - S ott átment rajt a szekérkerék, - A mely megtört esküvésitekkel - Megterhelten világszerte jár... - Bármit mond a szemtelen hizelgés, - Nincsen többé _szeretett_ király! - - Csak turnek már titeket a népek, - Csak turnek, mint szükséges roszat, - S nem szeretnek... odafönn az égben - Megszámlálták napjaitokat. - Majd halljátok a nagy itéletszót - Attól, a ki mindenkit birál... - Bármit mond a szemtelen hizelgés, - Nincsen többé _szeretett_ király! - - Föllázítsam a kerek világot, - Föllázítsam-e ellenetek, - Hogy a dühnek Sámson-erejével - Milliónként nektek essenek? - Megkondítsam a halálharangot, - Hogy borzadjatok hangjainál?... - Bármit mond a szemtelen hizelgés, - Nincsen többé _szeretett_ király! - - Nem lázítok, mert nincs erre szükség; - Mért ráznám meg eroszakosan - Azt a fát, a melynek a gyümölcse - Már túlérve, rothadásba' van. - Ha megérik a gyümölcs, fájárul - Magától a földre hull alá... - Bármit mond a szemtelen hizelgés, - Nincsen többé _szeretett_ király! - -(Pest.) - - - -Föltámadott a tenger... - - Föltámadott a tenger, - A népek tengere; - Ijesztve eget földet, - Szilaj hullámokat vet - Rémíto ereje. - - Látjátok ezt a tánczot? - Halljátok e zenét? - A kik még nem tudtátok, - Most megtanulhatjátok, - Hogyan mulat a nép. - - Reng és üvölt e tenger, - Hánykódnak a hajók, - Sülyednek a pokolra, - Az árbocz és vitorla - Megtörve, tépve lóg. - - Tombold ki, te özönvíz, - Tombold ki magadat, - Mutasd mélységes medred, - S dobáld a fellegekre - Boszült tajtékodat; - - Jegyezd vele az égre - Örök tanúságúl: - Habár fölul a gálya, - S alúl a víznek árja, - Azért a víz az úr! - -(Pest.) - - -Van-e mostan olyan legény... - - Van-e mostan olyan legény, - A ki fél, - Ha a mennyko jár is ott a - Fejénél? - Takarodjék el közülünk - A gyáva, - Bújjék bele a kemencze - Lyukába! - - Testvéreim a szabadság - Nevében, - Álljuk meg a helyet amúgy - Keményen, - Mutassuk meg, hogy mik vagyunk: - Olyanok, - A kiken a veszedelem - Ki nem fog! - - A legelso jeladásra - Kiállunk, - Ha elesünk, új sor áll föl - Utánunk; - Ha két magyar marad is a - Világon: - (Csak e ketto szabad legyen) - Nem bánom! - - Háromszinu magyar zászló, - Dicso jel! - Védelmezünk megfeszített - Erovel, - Kiemeltük a porból szent - Szárnyadat, - Röpülj elottünk a magas - Ég alatt! - - Háromszinu magyar zászló - Vezérelj, - Egyikünk sem fösvénykedik - Vérével! - Ellenséged elobb meg nem - Taposhat, - Míg vérünkkel be nem festett - Pirosra! - -(Pest.) - - -Készülj, hazám! - - Készülj, hazám, - Készülj, boldog haza! - Oly ünnep vár reád, a milyet - Még nem pipázott magyar ember, - A mely majd hét országra szól, - Mint a locsei kalendáriom. - Készülj, hazám! - - A bécsi német - Egytol egyig mind megveszett, - Istentül elrugaszkodott az, - Ördögnek adta lelkét, - És mostan e bélpoklosok - Ezt kurjogatják: - »Mi nékünk a szabadság - Árnyéka nem kell, - Maga a szabadság kell mi nékünk, - Teljes szabadság minden áron!« - Igy kurjogatnak - E sátán czimborái, - S mi lesz a vége e historiának? - Az lesz a vége, hogy császárjokat, - Kegyelmes jó császárjokat - Elkergetik, - Családostul elkergetik, - Isten Jehova ugyse' - Elkergetik! - - De ez lesz a magyarra nézve a - Szerencse napja, - A boldogságnak égi ünnepe! - Közénk fog joni - A császár és családja, - A fölséges család! - Igy fognak hozzánk szólani: - »Hu magyarok, - Mi mindig bíztunk bennetek, - Mindig szerettünk titeket, - Legjobban, legatyaiabban - Szerettünk népeink között; - Im kebletekre borulunk, - Öleljetek meg, - Kedves hu fiaink!« - És kell-e több mi nékünk, - Nékünk hu magyaroknak? - - Letérdelünk elottök, - Vándor sarúikról a port - Lenyalják csókjaink - S a hála és öröm könyui, - Melyek majd, mint egy második Duna, - Fognak keresztülfolyni a hazán - És egy kiáltás lesz a nemzet: - (Egy olyan óriás kiáltás, - Melytol a csillagok potyognak) - »Vitam et sangvinem - Pro rege nostro!« - Mint hajdanában - Bogtek dicso apáink. - - S ha lesz közöttünk olyan vakmero, - Kinek eszébe jut, - Hogy három század óta úr - Hazánkon a Habsburg-család, - S azóta a hazának - Nem volt egy gondolatja, - Nem volt egy érzeménye, - Mely édesebb a kárhozatnál, - Az ilyen vakmerot, - Az ilyen szemtelent, - Az ilyen háládatlant - Honárulónak declaráljuk - És nyársra húzzuk! - - Készülj, hazám, ez ünnepélyre, - Készülj és örvendj, oh boldog haza! - S ti elcsapott királyok - Itt Európában valamennyien, - Jertek mi hozzánk, - A jó magyar nép szívesen lát, - Dicsoségének tartja, ha - Hízlalhat bennetek, - Jertek mi hozzánk! - Kosztot, kvártélyt adunk, - S az elvesztett királyi czímek - Kárpótlása végett - Majd táblabírákká teszünk! - -(Pest.) - - -Bordal. - - Egyik kezemben a fegyverem, - A másikat sem hevertetem, - Jobb kezemben tartom kardomat, - Bal kezembe veszek poharat. - - A ki mostan nem tart én velem, - Verje meg azt az én istenem, - Vigyék el a körmös angyalok... - A hazáért iszom, igyatok! - - Igyunk, jó barátim, mostanság, - Bor a megtestesült bátorság, - Pedig nekünk ez kell, nem egyéb, - Öntsük hát magunkba hevenyén. - - Ki tudja, hogy mit hoz a holnap? - Mire virad, tán már dobolnak, - Akkor aztán ki a csatára - Édes magyar hazánk javára! - - Koszorús a haza homloka! - Szabadságból fontuk azt oda, - Ott is marad örök mindétig, - Azt ugyan le róla nem tépik. - - Egyszer volt csak rabnép a magyar, - Többé lenni nem fog, nem akar, - Most már meg van vetve a lába, - S az úristen sem hajt igába. - - Szabadságunk, a ki hozzád nyúl, - Elbucsúzhatik a világtul, - Szivében vér s élet nem marad, - Kiürítjük, mint e poharat! - -(Pest.) - - - -A király és a hóhér. - - Ül a király nagy kevélyen - A fényes királyi széken, - Magas urak (aljas szolgák!) - Körülveszik, kezét nyalják. - - De a trónus inogni kezd... - Földindulás okozza ezt? - Földindulás: néplázadás! - Gyarapodik szemlátomást. - - Mint a folyóviz a gátot, - Eltépte a nép a lánczot, - S békójának töredéke - Fegyver mostan a kezébe! - - Ing a trónus egyre jobban, - Sompolyognak alattomban, - Sompolyognak el az urak, - A királynál csak egy marad. - - Tudjátok-e ki ez az egy, - A ki maradt, a ki nem megy? - Orczája hó, ruhája vér, - Keze halál, neve hóhér. - - Szól a király: »mind elhagyott! - Csak másod magammal vagyok. - Te vagy tehát, te vagy nekem - Egyetlen egy hu emberem!« - - »Azért, hogy én itt maradok, - Híved, király, én sem vagyok«, - Szólt a hóhér elolépve, - »Királyoknak nincsen híve. - - Kik a trónus körül járnak, - Nem egyebek ok, mint árnyak, - Tart az árnyék, mig süt a nap, - Ha ez elmegy, vége annak. - - Itt maradtam én te veled, - Mert nekem te adsz kenyeret, - Együtt lenni kell mi nekünk, - Egymás nélkül nem élhetünk.« - -(Pest.) - - -A szabadsághoz. - - Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe! - Oly sokáig vártunk rád epedve, - Annyi éjen által, mint kisértet, - Bolygott lelkünk a világban érted. - - Kerestünk mi égen, földön téged - Egyetlenegy igaz istenséget, - Te vagy örök, a többi mind bálvány, - Mely leroskad, egy ideig állván. - - S még is s még is számkivetve voltál, - Mint a gyilkos Kain bujdokoltál, - Szent nevedet bitóra szögezték, - Érkezésedet hóhérok lesték. - - Megszünt végre hosszú bujdosásod, - Sírba esett, ki neked sírt ásott, - Bevezettünk, s uralkodás végett - Elfoglaltad a királyi széket. - - Te vagy a mi törvényes királyunk, - Trónusodnál ünnepelve állunk, - Körülötted miljom s miljom fáklya - Meggyúlt szíveink lobogó lángja. - - Oh tekints ránk, fönséges szabadság! - Vess reánk egy élteto pillantást, - Hogy eronk, mely fogy az örömláztól, - Szaporodjék szemed sugarától. - - De, szabadság, mért halvány az orczád? - Szenvedésid emléke szállt hozzád? - Vagy nem tettünk még eleget érted? - Koronádat a jövotül félted? - - Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót, - Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, - S lesz sereged ezer és ezernyi, - Kész meghalni, vagy diadalt nyerni! - - S ha elesnénk egy szálig mindnyájan, - Feljövünk a sirbul éjféltájban, - S gyoztes ellenségednek megint kell - Küzdeni... kisérto lelkeinkkel! - -(Pest.) - - -A magyarok istene. - - Félre, kislelkuek, a kik mostan is még - Kételkedni tudtok a jövo felett, - Kik nem hiszitek, hogy egy eros istenség - Orzi gondosan a magyar nemzetet! - - Él az a magyarok istene, hazánkat - Átölelve tartja atyai keze; - Midon minket annyi ellenséges század - Ostromolt vad dühhel: o védelmeze. - - Az idok, a népek éktelen viharja - Elfujt volna minket, mint egy porszemet, - De o szent palástja szárnyát ránk takarta, - S tombolt a vihar, de csak fejünk felett. - - Nézzetek belé a történet könyvébe, - Mindenütt meglátni vezérnyomdokát, - Mint a folyóvízen által a nap képe, - Áthuzódik rajta arany híd gyanánt. - - Igy keresztüléltünk hosszu ezer évet; - Ezer évig azért tartott volna meg, - Hogy most, a midon már elértük a révet, - Az utósó habok eltemessenek? - - Ne gondoljuk ezt, ne káromoljuk otet, - Mert káromlás, tole ilyet tenni fel, - Nem hogy egy isten, de még ember sem uzhet - Ily gunyos játékot gyermekeivel! - - A magyar nemzetnek volt nagy és sok vétke, - S büntetéseit már átszenvedte o; - De erénye is volt, és jutalmat érte - Még nem nyert... jutalma lesz majd a jövo. - - Élni fogsz, hazám, mert élned kell... dicsoség - És boldogság lészen a te életed... - Véget ér már a hétköznapi veszodség, - Várd örömmel a szép derült ünnepet! - -(Pest.) - - -A ledolt szobor. - - Állt egy szobor magas hegy tetején. - Olyan magas volt e hegy, hogy neki - A fellegek szolgáltak öv gyanánt, - S vállán pihent meg nyári délben a nap. - - E hegyteton állott az érczszobor, - Egy méltóságos óriás-alak, - Egyik kezében háborúi kard, - Másik kezében gyozedelmi zászló. - - Mikép jutott e hegyre e szobor? - A földrül vitték ot oda, vagy az - Égbol esett le?... így szentebb, de úgy - Magasztosabb, ha emberkéz emelte. - - Az ég s a föld közös munkája volt. - Isten segített, ember fáradott; - Sok száz esztendo mult el, mialatt - Sok miljom kéz bevégezé a munkát. - - De végre meglett. Fönn állt a szobor. - Európa látta s nézte, s mindenik - Térd meghajolt, lenyomta oket a - Fél tisztelet, fél rettegés elotte. - - Áll még a hegy, de orma bús rideg. - Hol a szobor, mely koronája volt? - Tán megirigylé a földtol e diszt - Az ég, s magához fölragadta?... oh nem! - - Földindulás jött, mely lerombolá, - Megingatá alapján ot e vész, - A magasból a mélybe dolt alá, - S alant a völgyben elnyelé a posvány. - - Hazám, hazám, te szent dicso szobor, - E posványban kellett fetrengened, - Ott henteregtél három századig - A sárrá rothadt zöld hullámok alján. - - S fejed, mit egykor koszorú gyanánt - Öveztek fönn a szomszéd csillagok, - Az ingoványnak undok férgei - Borították el ronda testeikkel. - - Oh én hazám, oh én szegény hazám! - Minek nevezzem azt az érzeményt, - Mely mint egy sötét felhoszakadás - Omlik szivembül multad emlékére? - - De félre, bú, de félre, gyász, el, el! - Nincs a mocsárban már a szent szobor, - Ferto-ágyábul kiemeltük ot, - Kihoztuk ot a tiszta levegore. - - Oh jertek, jertek, mossuk tagjait, - Legyen, mint volt, olyan szeplotelen, - Jojön, segítsen mosni mindenik, - Az asszony könynyel és a férfi vérrel. - - Ha régi fényében ragyogni fog, - Akkor menjünk pihenni, társaim... - Akkor se még, nem! még azon kivul - Uj kötelesség fáradalma vár ránk. - - Föl kell emelnünk a szobrot megint - A hegyre, melyen egykor tündökölt, - A melyrül olyan méltóságosan - Nézett alá a bámuló világra. - - Föl, nemzetemnek apraja, nagyja, - Szégyen reá, ki lomhán vesztegel, - Dicsoség arra, a ki dolgozik... - Válaszszatok most: szégyen vagy dicsoség! - -(Pest.) - - -Már mi nékünk ellenségünk... - - Már mi nékünk ellenségünk - Egész világ, látom én; - Szegény magyar, beh magad vagy - Ezen a föld kerekén! - - A kivel mi megosztottuk - Asztalunknak ételét, - Ruháinkat, hajlékunkat: - Éhenkórász volt elég. - - A ki hozzánk jone mostan, - Bajainkat osztani, - A ki velünk kezet fogna: - Nincs barát, nincs atyafi. - - No de semmi, jó az isten, - Ugy lesz, a hogy lenni kell; - Hagyjanak el! csak magunkat - Mi magunk ne hagyjuk el. - - És mi nem hagyjuk magunkat, - Mig lesz egy kéz és egy kard; - Fogadom azt, hogy megbánja, - A ki bántja a magyart! - - Hosszu a mi türelmünk, de - Ha egyszer kifakadunk, - Akkor aztán hosszu ám és - Rettento a haragunk. - - Tudhatják az ellenségink, - Mint viselünk háborut, - Ha pedig már elfeledték, - Jól van, majd eszökbe jut. - - Ugy elütjük-verjük oket, - Ha türelmünk megszakad, - Hogy magunk is megsajnáljuk - Szegény nyomorultakat! - -(Pest.) - - -Ilyen asszony való nékem... - - Ilyen asszony való nékem, - Mint az én kis feleségem, - Eszemadta kis barnája, - Te vagy a világ rózsája. - - Nem vagyok az, a ki voltam, - A ki annyit szomorkodtam; - Csillagos ég az életem, - Ezt is neked köszönhetem. - - Édes szemed mosolygása - Örömömnek kutforrása, - Többet ér egy tekinteted, - Mint a tavasz, mikor legszebb. - - Meg is érem minélelobb, - Megérem én azt az idot, - Hogy a hová lépsz, kedvesem, - Lábad nyomán virág terem. - - Ha dicsérni akarnálak, - Sokfélének mondhatnálak, - Nem mondalak én egyébnek, - Csak az isten remekének! - -(Pest.) - - -Kis fiú halálára. - - Alig hogy kivettek a bölcsobül, - Kis fiúcska, koporsóba tettek; - Volt-e méltó a világra jonöd? - Mi haszna volt rövid életednek? - - Balga kérdés! te eleget éltél, - Bármi hamar végezéd be pályád; - Hány nem érte meg, a mit te? ámbár - Késo vénség görbitette vállát. - - Te megérted kurta életedben - A magyar nemzet föltámadását, - Te hallottad e szent zajt, s magad is - Kiáltottad: éljen a szabadság! - -(Pest.) - - -Bánk bán. - - Ügyefogyott király volt az - A második Endre, - Papucs alatt szuszogott az - Isten-teremtette; - Felesége tartotta az - Ország gyeploszárát, - Ogyelgett is ám a szekér - Majd tüled majd hozzád. - - Gyönge kéz az asszony keze, - Nem való kormányra, - Hátha még a gyöngeségnek - Gonoszság a párja! - Endre király, gonosz asszony - A te feleséged, - Szive gonosz, neve Gertrúd, - Születése német. - - Gertrúd a jó magyarokat - Kutyába se vette, - Hivatalrul, méltóságrul - Le-letevegette, - A helyökbe meg a maga - Perepútyát rakta, - Maradtak vón, vesztek vóna - Ott a hazájokba! - - Ilyen sértést szenvedtenek - A nagy uraságok, - A szegény nép meg szenvedett - Húzzavonjaságot, - Szenvedett az istenadta - Árva magyar népe, - Mint a Krisztus a keresztfán, - Olyan volt a képe; - - Ugy fizette a sok adót, - Hogy a szeme duledt, - Nem volt irgalom számára, - Nem volt könyörulet. - A királyi udvarból ily - Nyájas szavak jöttek: - »Dolgozz, paraszt, dolgozz, fizess, - Azután dögölj meg!« - - Néhányan az efféléket - Megsokalták végre, - Szövetkeztek rettenetes - Összeesküvésre, - Azt mondották: »Söpörjük ki - A királyi házat, - Annyi benne a szemét, hogy - Igazán gyalázat!« - - Csak Bánk bán, a nádorispán, - Tartóztatta oket, - Nem remélt-e sikert? vagy tán - Remélt jobb idoket? - De mikor a feleségét... - Iszonyú történet!... - Hogyan kezdjem? hogy végezzem?... - No jaj neked, német! - - Bánk bánnak a feleségét - A királyné öcscse - Eroszakos lator móddal - Megszeplosítette. - Szép az asszony, ifju és szép, - Asszonyok virága! - S eltiporva, bele dobva - Fertozet sarába! - - »Föl, barátim!« ordit a férj - Kínja nagy voltában, - »Lelkemen a bosszuállás, - Kardomon halál van; - Föl, barátim, egyenesen - A királyi házba... - Királyi ház? bordélyház és - Zsiványok tanyája!« - - És bementek egy csoportban - A királyi lakba, - Ott a német urak épen - Dozsöltek kaczagva, - Akkor is, míg a magyarnak - Borát, étkét falták, - A szegény magyar nemzetet - Veszettül csufolták. - - Megálltak ám a magyarok - A ház közepében, - Mendegyiknek egy-egy mennyko - Villogott szemében; - Meg is hökkent a németség - Egy keveset ekkor, - A ki ivott, gégéjében - Eczetté vált a bor. - - Kezdte pedig a beszédet - Mag' a nádor, Bánk bán, - Királynénak s udvarának - Jó estét kivánván: - »Jó estét, jó mulatságot, - Fölséges személyek!...« - A királyné: »Mit akartok, - Hivatlan vendégek?« - - »Azt azonnal tudni fogod, - Nem soká váratlak«, - Felelt Bánk bán, »elbeszélem - Neked s ez uraknak. - Tiszteletet parancsolok! - Mert nemzet áll itten, - Egy megbántott nemzet és a - Bosszuálló isten. - - Mi vagyunk a vendégek itt? - És nem ti lennétek? - Ti vagytok itt a hivatlan - S hálátlan vendégek! - Befogadtunk titeket s ti - Kivertetek minket, - És eszitek és iszszátok - Testünket, vérünket. - - De csak ettétek... mert ez az - Utósó falattok, - A mi most van szájatokban - Ettül megfuladtok! - Eloször is te halsz meg, te - Gertrúd, német szajha! - Te királyné s kerítoné - Egy személyben!... rajta!« - - Bánk bán kardja a királynét - Át meg átaljárta, - S magyarság a németséget - Hányta mind kardjára. - A ki bírta, megszökéssel - Életét elorzá; - Meghalt, a ki nem szökhetett... - Kitisztult az ország! - -(Pest.) - - -Ausztria. - - Miként elpusztult Jeruzsálem, - El fogsz pusztulni Ausztria, - S mint Jeruzsálemnek lakói, - Földönfutók lesznek császárjaid, - Földönfutók és üldözöttek! - Készüljetek, - Ti fölfuvalkodott félistenek, - Az óra kondul s futnotok kell, - Hogy el ne zúzzanak - Az omló trónus romjai... - Ott veszni nem szabad ti nektek, - Ti nektek élni, hosszan élni kell a - Bukás után - Nyomorban, végetlen nyomorban! - Hiába mossátok kezeiteket - Ti Pontius Pilatusok, - Ámíthatjátok a világot, - De lát az isten s ismer bennetek, - S nincs számotokra többé kegyelem; - Vagy érdemeltek-e - Csak annyit is az ég kegyébol, - A mennyitol egy hajszál meghajol? - Nem! - Birodalmatok - A szabadság kalváriája, - Uralkodás volt minden vágyatok, - Ezért emeltetek Munkácsokat, - Hogy a szellem világát, melegét, - A rabbilincsek e fölolvasztóját - Elrejtsétek mélységes föld alá, - S fölötte a sötétségben buján - Tenyészhessék a zsarnokok virága, - A test s lélekzsibbasztó butaság... - Elrablottátok a népek jogát, - És elloptátok kincseit, - Ti bíboros haramják, - Ti koronázott tolvajok! - - De a lopott vagyont - El ne viszitek magatokkal; - Félmeztelen - Fognak kiverni titeket - A fölemelkedett alattvalók, - Mint a tuzkardos angyal - Ádámot-Évát a paradicsombul. - Kolduljatok, miként - Koldultak milliók miattatok! - Koldulni fogtok és - Nem nyertek alamizsnát, - Mert a kihez fordultok, az mind - Gazságitoknak áldozatja volt, - Rátok köp, elrúg bennetek, - És undorodva fordul el! - S ha ekkép éhen vesztetek, - Dögtestetekre hollók szállanak, - Mert nem lesz és ne légyen ember az - Utálat miatt, a ki eltemessen; - A hollók gyomra lesz majd sírotok, - És szemfedotök a népeknek átka! - -(Pest.) - - -A tavaszhoz. - - Ifju lánya a vén télnek, - Kedves kikelet, - Hol maradsz? mért nem jelensz meg - A világ felett? - - Jöszte, jöszte, várnak régi - Jó barátaid; - Vond föl a kék ég alatt a - Fák zöld sátrait. - - Gyógyítsd meg a beteg hajnalt, - Beteg most szegény, - Oly halványan üldögél ott - A föld küszöbén; - - Áldást hoz majd a mezore, - Ha meggyógyitod: - Édes örömkönnyeket sír, - Édes harmatot. - - Hozd magaddal a pacsirtát, - Nagy mesteremet, - A ki szép, szabad dalokra - Tanít engemet. - - S ne feledd el a virágot, - S ne feledd el ezt, - Hozz belole, a mennyit csak - Elbír két kezed. - - Nagyobbodtak a halálnak - Tartományai, - S bennök sokan a szabadság - Szent halottai; - - Ne legyenek szemfedotlen - Puszta sír alatt: - Hintsd reájok szemfedoül - A virágokat! - -(Pest.) - - -Föl! - - Elég soká voltunk fajankók, - Legyünk végtére katonák! - Elég volt már a furulyából, - Riadjatok meg, harsonák! - - Elol pofoznak, hátul rugnak, - Hazám, tovább is tursz-e még? - Nem lobbansz föl, míg mennykövével - Föl nem gyujt a haragos ég? - - Oh nemzetem, hát bírnak téged - Örökké féken tartani - A nagyfejuek s kisszivuek - (A táblabírák) szavai? - - Vagy úgy van, a mint ok beszélik, - Hogy elfajult már a magyar, - Hogy gyöngeségbol, gyávaságból - Harczolni nem bír, nem akar? - - Hazugság, szennyes gaz hazugság - S mint a nyelvetek, akkora; - Nem pezsg, nem habzik a magyar nép, - Csendes, de tüzes, mint bora. - - Csak volna harcz, csak öntenék már - Vérünket, bár csak öntenék! - Majd meglátjátok, holtrészeg lesz - Minden csepptol egy ellenség. - - Siess, hazám, napfényre hozni - Világraszóló híredet, - Mit német járom, német ármány - Elrablott és eltemetett. - - Jojön ki kardod a hüvelybol, - Mint fellegek közul a nap, - Vakúljanak meg s megvakúlnak, - A kik reá pillantanak. - - Elég soká voltunk fajankók. - Legyünk végtére katonák! - Elég volt már a furulyából, - Riadjatok meg, harsonák! - -(Pest.) - - -Uton vagyok, s nem vagy velem... - - Uton vagyok, s nem vagy velem, - Jó angyalom, szép kedvesem, - De jól tudom, lépésimet - Hiven kiséri szellemed. - Csak azt tudhatnám, édesem, - Mino alakban jársz velem? - Tán e szello vagy, mely illattal - Röpul hozzám s játszik hajammal? - Az alkony pírja vagy talán - Amott az ég boltozatán? - Vagy tán az esti csillag, mely - Reám ezüst sugárt lövel? - Vagy a madárka vagy, ki ottan - Ugy megdalolgat a bokorban? - Vagy a kicsiny virág vagy itt, - Ki úgy veti rám szemeit, - Mikéntha mondaná: oh törj le, - És vígy magaddal, tégy szivedre!... - Mondd meg nekem, súgd meg nekem - Melyik vagy, édes kedvesem? - -(Nagy-Korös.) - - - -A király esküje. - - Megeskütt a király - Hunyadi Lászlónak: - »Esküszöm az égre, - Az ég istenére, - Bántani nem foglak.« - - Készül föl Budára - Jó Hunyadi László. - Ne menj fel, ne menj fel, - Ne légy életeddel - Könnyelmuen játszó! - - Vermed lesz Budavár, - Bele esel, ha mégysz, - Maradj lenn Belgrádban, - Vagy bujdoss hazátlan, - Szép fiatal vitéz. - - Kora még te néked - Sírba fekünnöd le, - Éktelen halotti - Szemfedot boritni - Ékes szemeidre. - - Hazám szép vitéze, - Ne menj föl Budára! - Látod mi villog ott? - Nem a te csillagod... - Hóhérbárd sugára! - - »Balga aggódástok - Nem ijeszt el engem; - Köszönöm tanácstok, - De reá nem állok, - Megyek, föl kell mennem. - - Vén Budavárban van - Ifju menyasszonyom; - Érted száz halálba - Mennék meg sem állva, - Szerelmes angyalom! - - De halálrul ottan - Szó sincs, nem is lehet, - Megesküttél nekem - Királyom, s én hiszem - Szent esküvésedet.« - - Nemes bizalommal - László Budán termett. - Ássák a zsiványok, - Ássátok, ássátok - Alája a vermet! - - Menyasszonya keblén - Meg sem pihenhetett, - Szerelme egébül - Mély pokolba szédül: - Tömlöczbe vettetett. - - »Miért dobtok engem - Fekete tömlöczbe?« - »Mert királyod ellen - Van szándék szivedben; - Huséged megszegve.« - - »Én királyom ellen! - Én huséget szego! - Emelj szót ellenem, - Lelkiismeretem, - Légy bíróm, lépj elo. - - Ez hallgat, ez alszik, - Mint csecsemo gyermek - Anyja lágy ölében, - S engemet, oh szégyen! - Itt bilincsre vernek. - - Vegyétek le rólam - Ezt a rozsdás vasat, - S adjátok helyébe - Hazám védelmére - Tündöklo kardomat!« - - Beszélhetsz jó vitéz, - Senki sem hallgat rád, - Tömlöczöd becsukták, - Halld fordulni kulcsát, - Csikorogni a zárt. - - Nem sokáig hagyták - Hogy magát emészsze - Nagy Magyarországnak - Legszebbik virága, - Legnagyobb vitéze. - - »Kelj föl és jöszte ki!« - »Szabad vagyok tehát?« - »Szabad lészsz, oly szabad, - Hogy egy óra alatt - Ott vagy, a hol apád.« - - »Mit, megöltök engem, - Apám szent nevére, - Ez orült merészség!... - Ki sem hallgatva még, - És már elitélve. - - Hunyadi Jánosnak - Vagyok én gyermeke: - Velem így tennetek - Nem rettent bennetek - E félisten neve? - - De volnék akárki, - Én ártatlan vagyok, - S a király végtére - Esküvel igérte, - Hogy bántani nem fog! - - Halld meg, egész világ, - Te hozzád kiáltok: - Igy add rá hitedet, - Ha esküvéseket - Tesznek a királyok!« - - Szép vitéz Hunyadit - Föl Szent-György terére - Hurczolták a latrok... - Többet is akartok - Tudni? kifolyt vére! - - Háromszor csapott a - Hóhér a fejéhez, - S László vitéz még él, - Él, s halljátok, beszél, - Ekkép szól a néphez: - - »Én ártatlan vagyok; - Ha volna is vétkem, - Bünhödtem már érte - S törvény értelmébe' - Szabad már személyem!« - - S föláll László vitéz, - De megbotlik lába, - S estében negyedszer - Sujt hozzá a mester - És fejét levágja. - - Lemenoben volt a - Nap, piros volt arcza, - Vad haraggal vetett - Végso tekintetet - A véres piaczra. - - Azért volt a nap oly - Haragos kedvében, - Hogy a nép csak állt ott, - S meron szájat tátott - Tehetetlenségben. - - Mért nem éltem akkor! - Mért nem voltam ottan! - Kiáltottam vón a - Gyáva bámulókra - Veszett fájdalmamban: - - »Föl, ha istened van, - Föl magyar nép, és e - Gaz királyt legottan - Fojtsuk az ártatlan - Áldozat vérébe!« - -(Pest.) - - -Feleségem és kardom. - - Galamb van a házon, - Csillag van az égen, - Az én ölemben van - Kedves feleségem; - Ugy tartják szeliden - Ringató karjaim, - Mint a harmatot a - Rezgo fa lombjai. - - Ha már megöleltem, - Mért meg ne csókolnám? - Csókokban nem szegény, - Nem is fösvény a szám. - Beszélgetünk is, de - Az csak félig beszéd, - A másik fele már - Csókokba olvad szét. - - Nagy a mi örömünk, - Nagy a mulatságunk, - Gyöngynek is beillik - Fényes boldogságunk! - De az én kardomnak - Ez sehogy sem tetszik, - Ránk szemét a falról - Mogorván mereszti. - - Mit nézesz, öreg kard, - Olyan mérgesen ránk? - Vén golyhó, talán a - Szerelemféltés bánt? - Hagyd el ezt te, bajtárs, - Nem való ez néked, - Ha férfi vagy, ne uzz - Asszonymesterséget. - - De meg nincs is okod - Engemet féltened, - Hiszen ismerhetnéd - Már feleségemet, - Ismerheted lelkét, - Ezt a ritka lelket, - A minot az isten - Nem sokat teremtett. - - Ha szüksége van a - Hazának karomra, - Téged saját keze - Köt fel oldalamra, - Oldalomra köt, és - Búcsuját így veszi: - Menjetek, legyetek - Egymásnak hívei! - -(Pest.) - - -Fekete-piros dal. - - Hagyjátok el azt a piros-fehér-zöld színt, - Lejárt az ideje! - Más szín illeti most a magyar nemzetet: - Piros és fekete. - Fessük zászlainkat fekete-pirosra, - Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. - - Kicsiny sziget vagyunk tenger közepében, - Eros vihar támad, - Minden felol jonek és megostromolják - A habok hazámat. - Fessük zászlainkat fekete-pirosra, - Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. - - Készül az ellenség; és mi készülünk-e? - Mit csinál a kormány? - A helytt, hogy orködnék, mélyen, mélyen alszik - Fönn a haza tornyán. - Fessük zászlainkat fekete-pirosra, - Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. - - Fönn a kormány alszik, mi pedig itt alant - Vígadunk, dozsölünk, - Mintha mind a három isten nem gondolna - Mással, csak mi velünk. - Fessük zászlainkat fekete-pirosra, - Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. - - Eszembe jut Mohács, az a szomorú kor! - Akkor is így tettünk, - Teritett asztalnál telt poharak körül - Bút és bajt feledtünk. - Fessük zászlainkat fekete-pirosra, - Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. - - Mohács, Mohács!... tarka lepke, gondatlanság - Röpködött elottünk, - Azt uztük, pedig már a török oroszlán - Elbodült mögöttünk. - Fessük zászlainkat fekete-pirosra, - Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. - - Hol lesz az uj Mohács? hol megint húszezer - Magyar vitéz vész el, - Mérföldekre nyúló rónát borítva el - Kiomló vérével. - Fessük zászlainkat fekete-pirosra, - Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. - - Hol lesz az uj Mohács? a hol megint lemegy - Majd a haza napja, - S háromszáz évig vagy talán soha többé - Arczát nem mutatja! - Fessük zászlainkat fekete-pirosra, - Mert gyász és vér lesz a magyar nemzet sorsa. - -(Pest.) - - -Mit nem beszél az a német... - - Mit nem beszél az a német, - Az isten nyila ütné meg! - Azt követeli a svábság: - Fizessük az adósságát. - - Ha csináltad, fizesd is ki, - Ha a nyelved öltöd is ki. - Ha meggebedsz is beléje, - Ebugatta himpellére!... - - Ha pediglen nem fizetünk, - Aszondja, hogy jaj mi nekünk, - Háborút küld a magyarra, - Országunkat elfoglalja. - - Foglalod a kurvanyádat, - De nem ám a mi hazánkat!... - Hadat nekünk ok izennek, - Kik egy nyúlra heten mennek. - - Lassan német, húzd meg magad, - Könnyen emberedre akadsz; - Ha el nem férsz a borödbe, - Majd kihúzunk mi belole! - - Itt voltatok csókolózni? - Mostan jöttök hadakozni? - Jól van hát, jól van, jojetek, - Majd elválik, ki bánja meg. - - Azt a jó tanácsot adom, - Jojetek nagy falábakon, - Hogy hosszúkat léphessetek, - Mert megkergetünk bennetek. - - Fegyverre nem is méltatunk, - Mint a kutyát kibotozunk, - Ugy kiverünk, jobban se kell, - Még a pipánk sem alszik el! - -(Pest.) - - -Miért kisérsz... - - Miért kisérsz minden lépten-nyomon, - Te munkás hazaszeretet? - Éjjel nappal mért mutatod nekem - Gonddal borított képedet? - Örökké itt vagy, itt vagy én velem, - Úgy is látlak, ha behunyom szemem. - - Tudom, kevés, mit a honért tevék, - De megtevém, a mennyi telt; - Van, a kinek nagyobb az ereje, - S mégis kevesebbet mivelt; - Kérlek, fordítsd el tolem képedet - Csak egy idore, hazaszeretet! - - Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok! - Itt a tavasz, virít a föld, - Virágillat s a zengo madarak - Dala eget földet betölt, - Arany felhok, e nyájas szellemek, - Fejem fölött vidáman lengenek. - - Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok! - A költészetnek istene - Olyan kegyes hozzám; iránta én - Hálátlanságba essem-e? - Ott vesztegelni hagyjam lantomat, - Mig a bútól majd húrja szétszakad? - - Oh hadd feledjem, hogy polgár vagyok! - Van ifjuságom s kedvesem, - Gyöngyökbe foglalt órákkal kinál - Az ifjuság s a szerelem, - És minden óra, mit el nem vevék, - Egy elpazarlott örök üdvösség. - - Hah, mennyi tündér együtt: ifjuság, - Tavasz, költészet, szerelem! - El hagyjam oket tolem szállani? - Utánok vágyva nyúl kezem... - Jertek hozzám... nyujtsátok karotok... - Öleljetek meg, tietek vagyok! - -(Pest.) - - -Szüloföldemen. - - Itt születtem én ezen a tájon - Az alföldi szép nagy rónaságon, - Ez a város születésem helye, - Mintha dajkám dalával vón tele, - Most is hallom e dalt, elhangzott bár: - »Cserebogár, sárga cserebogár!« - - Ugy mentem el innen, mint kis gyermek, - És mint meglett ember úgy jöttem meg. - Hejh azóta húsz esztendo telt el - Megrakodva búval és örömmel... - Húsz esztendo... az ido hogy lejár! - »Cserebogár, sárga cserebogár.« - - Hol vagytok, ti régi játszótársak? - Közületek csak egyet is lássak! - Foglaljatok helyet itt mellettem, - Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem, - Hogy vállamon huszonöt év van már... - »Cserebogár, sárga cserebogár.« - - Mint nyugtalan madár az ágakon, - Helyrül helyre röpköd gondolatom, - Szedegeti a sok szép emléket, - Mint a méh a virágról a mézet; - Minden régi kedves helyet bejár... - »Cserebogár, sárga cserebogár!« - - Gyermek vagyok, gyermek lettem ujra, - Lovagolok fuzfasípot fújva, - Lovagolok szilaj nádparipán, - Vályuhoz mék, lovam inni kiván, - Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár... - »Cserebogár, sárga cserebogár!« - - Megkondúl az esteli harangszó, - Kifáradt már a lovas és a ló, - Haza megyek, ölébe vesz dajkám, - Az altató nóta hangzik ajkán, - Hallgatom, s fél álomban vagyok már... - »Cserebogár, sárga cserebogár«... - - - -(Félegyháza.) - - -Két ország ölelkezése. - - És az ido eljött, bár nem hamar, - De nem is késon még, midon - A szent imádság meghallgatva lon, - Midon egygyé lett mind a két magyar!... - Ki eddig a porban hevertél, - Légy üdvözölve kebelünkön, Erdély! - Oh nemzetemnek drága szép testvére, - Simúlj, simúlj testvéred kebelére, - A melyben a szív, most oly édesen ver... - Légy üdvözölve százszor, százezerszer! - - Mi jól esik ölelkezésünk, - S még is milyen sokáig késtünk!... - De mindegy, mindegy, feljött végre - A gyozedelmes nap az égre, - Mely összesímult arczainkra süt. - S örömkönyuket szárit mindenütt. - Oh nap, ne bántsd e könnyeket, - Melyek most pilláinkon rengenek, - A melyeket - Öröm csepegtetett; - Hagyd a világnak végeiglen - Ottan ragyogni szemeinkben, - Hagyd ott ragyogni mindég!... - Magyar szemében ez oly ritka vendég. - - Együtt vagyunk és együtt maradunk - Nincs isten és nincs ördög, a ki - Ismét széjjel birná szakítni - Ölelkezo karunk. - Egy volt a bölcsonk, koporsónk is egy lesz, - Ha majd leszállunk a holt nemzetekhez... - De én nem félek többé a haláltul; - Viselje bármilyen csalárdul - A változékony sors magát, - Sebet kapunk talán, de nem halált. - - Jöhetsz, most már jöhetsz, vihar, - Nem rettegjük már haragod, - Két ország egygyé olvadott, - Két élü kard lett a magyar, - Mely jobbra is vág, balra is vág, - És jobbra-balra majd érzik csapását! - S te, lelkem, szállj a Királyhágón által - Érzelmeimnek tündérvilágával, - És szórd el ott e kincseket, - Ajándékozz meg ifjat, öreget, - Hadd gazdagodjék mindenik meg, - De legszebb részét add a székelyeknek! - Csókold meg a székely fegyvereket, - Azok csókodtul tündököljenek, - S azoktól nyerj te hos-erot, - Mely ugy tündöklik a világ elott! - S ha bejárád a völgyeket, - Röpulj föl s állj meg bérczeik felett, - S hogy megismerjék a rónák fiát, - Játszál szemökkel, mint a délibáb. - -(Pest.) - - -Kis-Kúnság. - - Hova szívem, lelkem - Mindig, mindenhonnan vissza-visszavágyott, - Ujra láttam végre születésem földét, - A szép Kis-Kunságot! - Bejártam a rónát, - Melyet átölel a Tisza-Duna karja, - S ölében, mint kedves mosolygó gyermekét - Az anya, ugy tartja. - - Itt vagyok megint a - Nagyvárosi élet örökös zajában, - Oh de képzeletem most is oda lenn az - Alföld rónáján van; - Testi szemeimet - Behunyom, és lelkem szemeivel nézek, - S elottem lebegnek szépen gyönyörun az - Alföldi vidékek. - - Forró nyárközép van, - Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára - Mint a lángeso oly égeto özönnel - Ömlik a pusztára... - Puszta van körulem, - Széles hosszu puszta, el is látok messze, - Egész odáig, hol a lehajló ég a - Földdel olvad össze. - - Gazdag legelokön - Visz az út keresztül; ott hever a goböly, - Rekkeno a hoség, azért nem fogyaszt most - A kövér mezobol. - Cserény oldalánál - Szundikál a gulyás leterített subán, - Kutyái is lomhák, nem is pillantanak - Az utazó után. - - Itten a lapályon - Egy ér nyúlik végig, meg se mozdul habja, - Csak akkor loccsan, ha egy-egy halászmadár - Szárnyával megcsapja; - Szép fövény az alja, - Egészen lelátni sárga fenekére, - A lusta pióczák s a futó bogarak - Tarka seregére. - - Szélén a sötétzöld - Káka közt egy-egy gém nyakát nyujtogatja, - Közbe hosszu orrát üti víz alá a - Gólyafiak anyja, - Nagyot nyel, és aztán - Fölemeli fejét s körülnéz kényesen, - A vízparton pedig töméntelen bíbicz - Jajgat keservesen. - - Amott egy nagy ágas - Áll szomorún, egykor kútágas lehetett, - Mellette a gödör, hanem már beomlott, - Be is gyepesedett; - Elmerengve nézi - Ez a kútágas a távol délibábot, - Nem tudom, mit nézhet rajta? hisz affélét - Már eleget látott. - - Ott van a délibáb - A láthatár szélén... nem kapott egyebet, - Egy ütöttkopott vén csárdát emelt föl, azt - Tartja a föld felett. - Emerre meg gyérül - A legelo, végre a nyoma is elvész, - Sárga homokdombok emelkednek, miket - Épít s dönt a szélvész. - - Nagy sokára egy-egy - Tanya tünedez fel, boglyák és kazalok, - Rajtok varju károg, itt-ott egy mogorva - Komondor csavarog. - Tenger szántóföldek - Terjednek szerteszét, rajtok áldott búza, - Lefelé hajlanak, kalászaikat a - Nehéz mag lehúzza. - - A zöld búza között - Piros pipacsok és kék virágok nyilnak, - Imitt-amott sötét-vörös tüskerózsa, - Mint egy vérzo csillag. - Közeleg az este, - Megaranyosodnak a fejér fellegek, - Szép felhok! mindenik ugy megy el fölöttünk - Mint egy tündérrege. - - Végre ott a város, - Közepén a templom, nagy komoly tornyával, - Szanaszét a város végén a szélmalmok - Széles vitorlákkal. - Ugy szeretek állni - A szélmalmok elott! elnézem ezeket, - A mint vitorlájok hányja, egyre hányja - A czigánykereket. - -(Pest.) - - -A nemzetgyüléshez. - - Ott álltok a teremnek küszöbén, - Melybol a nemzet sorsa jön ki majd, - Megálljatok, ne lépjetek be még, - Hallgassátok ki into szózatom... - Egy ember szól, de milliók nevében! - - Az a hon, melyet oseink szereztek - Verítékökkel s szívök vérivel, - Az a hon többé nincs meg, csak neve - Bolyong közöttünk, mint a temetobül - Éjféli órán visszajött kisértet... - Az a hon többé nincs meg, falait - Elmorzsolák a mult kor férgei, - S az uj vihar szétfújta födelét, - S lakói most az ég alatt tanyáznak, - Mint a vadállat és mint a madár. - Mit oseink egy ezredév elott - Tevének, azt kell tenni most ti nektek - Bármily erovel, bármily áldozattal, - Bár mind egy szálig elvesztek belé, - Hazát kell nektek is teremteni! - Egy új hazát, mely szebb a réginél - És tartósabb is, kell alkotnotok, - Egy új hazát, ahol ne légyenek - Kiváltságok kevély nagy tornyai, - Sötét barlangok, denevértanyák, - Egy új hazát, hol minden szögletig - Eljusson a nap s tiszta levego, - Hogy minden ember lásson s ép legyen. - Nem mondom én: a régi épületnek - Dobjátok félre mindenik kövét, - De nézzetek meg minden darabot, mit - Alapnak vesztek, s a mely porhatag már, - Vessétek azt el kérlelhetlenul, - Bármily szent emlék van csatolva hozzá, - Mert jaj a háznak, mely alapba' gyönge, - Mert fáradástok akkor hasztalan lesz, - Egy percz jöhet, s az épület ledol, - S rosz gazda, a ki mindig ujra épit, - S ma vagy holnap, de végre tönkre jut. - - Számot vetett-e mindenik magával, - Mino dologra szánta el magát? - Nagy a dicsoség, melyet mindegyik - Szerezhet itten, de tudjátok-e, - Csak nagy munkáért jár ez a dicsoség! - A kit nem égo honfiérzelem - És tiszta szándék vezetett ide, - Kit a hiúság vagy silány önérdek - Csábít e helyre, az szentségtelen - Lábbal ne lépjen e szentelt küszöbre, - Mert hogyha egyszer átlép és kijo majd, - Átok s gyalázat lesz kisérete, - Melylyel haza s késobb a sírba megy. - - Ti, kik szivébül bálványistenek - Ki nem szoriták az igaz nagy istent, - Kiknek szivében a honszeretet - Mint szentegyházi oltárlámpa ég, - Eredjetek be és munkáljatok, - Legyen munkátok oly nagy, oly szerencsés, - Hogy bámultában, majd ha látni fogják, - Megálljon rajta a világ szeme, - A bennlakókat vallja boldogoknak - És istenítse a kik épitették! - -(Pest.) - - -Miért zárjátok el az útamat? - - Miért zárjátok el az útamat? - Bocsássatok! - Elore vonnak vágyaim, de én - Használni s nem ragyogni akarok. - - Veszélyben a hon, s tettre híja föl - Minden fiát, - S reményeim szikláin állok én, - Lelkemre százszoros viszhang kiált. - - Szilárd reményem, mint a sziklako, - Mely nem remeg, - Hogy helyemen majd becsület marad, - Hogy a hazáért sokat tehetek. - - A tettek vágya, tettek ereje, - Mint vad patak, - Foly rajtam át, a melynek habjai - Szilaj morajjal mélybe omlanak. - - Fölnézek a nyárdéli napba és - Nem fáj szemem. - Lenézek örvény fenekére és - Lenézek bátran, nem szédül fejem. - - Közönséges napokban csak megáll - Más is helyén, - De majd ha minden ember tántorog, - Ottan leszek majd, s nem tántorgok én! - - És joni fognak rettento napok, - A milyeket - Csak álmodik most holdas éjeken - Az orülésig rémült képzelet. - - Nem várok én dicsoséget s dijat - Munkáimért... - Kötelességet ingyen tenni kell, - S kötelesség munkálni a honért; - - És a dicsoség? isten hírivel - Tovább mehet, - Nem kell nekem kaczér leány, midon - Ölelhetem hu feleségemet. - - Miért zárjátok el az útamat? - Bocsássatok; - Elore vonnak vágyaim, de én - Használni s nem ragyogni akarok. - -(Pest.) - - -A gyáva faj, a törpe lelkek... - - A gyáva faj, a törpe lelkek, - Kik nem szégyenlik magokat - Sápadni, ha kezemben a lant - Egy-egy merészebb hangot ad, - Ha a közelgeto viharnak - Megérint hírmondó szele, - S dalom, mint elkapott madár, a - Földrol magasra száll vele. - - A vész csak készüloben van még, - És nem szakít le egyebet, - Mint ajkamról egy-egy hangos szót, - A fákról egy-egy levelet; - Hah, majd ha minden erejével - Fog dúlni és üvölteni, - S szivem mélyét forgatja föl s a - Fát gyökerestül tépi ki! - - Mit mondotok, mit tesztek akkor, - Ha a világnak sarkai - Földindulástul, mennydörgéstül - Tobol meg fognak ingani, - Ha összevesz, mint négy vadállat, - És pusztít mind a négy elem - S én vérbe mártott lantomat majd - Véres kezekkel pengetem! - -(Pest.) - - -A márcziusi ifjak. - - Szolgaságunk idejében - Minden ember csak beszélt, - Mi valánk a legelsok, kik - Tenni mertünk a honért! - - Mi emeltük föl eloször - A cselekvés zászlaját, - Mi riasztók föl zajunkkal - Nagy álmából a hazát! - - A földet, mely koporsó volt - S benn egy nemzet a halott, - Megillettük, és tizennégy - Miljom szív földobogott. - - Egy szóvá s egy érzelemmé - Olvadt össze a haza, - Az érzelem »lelkesülés«, - A szó »szabadság« vala. - - Oh ez ritkaszép látvány volt, - S majd ha vénül a világ, - Elmondják az unokáknak - Ezt a kort a nagyapák. - - És mi becsben, hírben álltunk, - Míg tartott a küzdelem, - De becsünknek, de hirünknek - Vége lett nagy hirtelen. - - Kik nem voltak a csatán, a - Diadalhoz jöttenek, - S elszedék a koszorúkat, - Mert a szóhoz értenek. - - E sereg, mely, míg a harcz folyt - El volt bujva vagy alutt, - Igy zugott a diadalnál: - Mi viseltünk háborút! - - Legyen tehát a tiétek - A dicsoség és a bér, - Isten neki... nem küzdénk mi - Sem dicsoség, sem dijért. - - És ha újra tenni kell majd, - Akkor ujra ott leszünk, - És magunknak bajt s tinektek - Koszorúkat szerezünk. - - Viseljétek a lopott hírt, - A lopott babérokat, - Nem fogjuk mi fejetekrol - Leszaggatni azokat. - - Abban lelünk mi jutalmat, - Megnyugoszunk mi azon: - Bárkié is a dicsoség, - A hazáé a haszon! - -(Pest.) - - -Ismét magyar lett a magyar... - - Ismét magyar lett a magyar, - Mert ekkorig nem volt a, - Hogy is lett volna? szolga volt, - S nem magyar, a ki szolga! - - Ismét magyar lett a magyar, - Bilincsét összetörte, - Mint oszszel a száraz levél, - Csörögve hull a földre! - - Ismét magyar lett a magyar, - Kardot ragad kezébe, - Kardján a napsugár ragyog - S a bátorság szemébe'! - - Ismét magyar lett a magyar, - Lángol, piroslik arcza, - Kituzött zászló mindenik, - A mely jelt ád a harczra! - - Ismét magyar lett a magyar, - Egy szív miljók keblében, - És dobbanása rémület - Az ellenség fülében! - - Ismét magyar lett a magyar, - A síkra állt vitézül, - És a világ, a nagy világ, - Csodákat látni készül! - - Ismét magyar lett a magyar, - S világ végéig az lesz, - Vagy iszonyúan és dicson - Mind, mind egy szálig elvesz! - -(Pest.) - - -Dobzse László. - - Dobzse László o felsége - Magyarok királya - Nem hiába hogy cseh volt, de - Hejh csehül is álla. - - Parancsolni nem szeretett, - Nem is értett hozzá, - S hogyha értett vón is, szavát - Nem fogadt' az ország. - - Üres volt a feje néki, - Üresebb a zsebje, - Egy keserves polturáért - Könyökig vájt benne. - - Ruháján a moly s az ido - Megrágta a prémet, - Mely szinu volt? nem lehetett - Tudni, csak ugy rémlett. - - Parasztfolttal csapta pofon - Csizmáját a varga, - Rozsdás volt a sarkantyúja, - Ferde volt a sarka. - - Kamrájában az egerek - Semmi kárt sem tettek, - Mert biz ott a legjobb szándék - Mellett sem tehettek. - - Pinczéjében oly boséggel - Állott a sok jó bor, - Hogy egy gyüszunyi sem telt a - Legnagyobb hordóbol. - - Ha éhezni méltóztatott - Király o felsége, - Egyik másik alattvaló - Hítta meg ebédre. - - De nem bánta ám meg, a ki - Meghivá ebédre, - O felsége kegyelmesen - Gróffá tette érte. - - Szegény király, szegény király... - De vigasztalódjál, - Még szegényebb királyok is - Lesznek, mint te voltál. - - - Dobzse László o felsége - Magyarok királya - Nem hiába hogy cseh volt, de - Hejh csehul is álla! - -(Pest.) - - -A magyar nép. - - Szabad a magyar nép, szabad valahára, - Kinek lánczot vertek kezére lábára, - S görbedt derekával a rabigát vonta, - Mintha csak állat és nem ember lett volna. - - Szabad a magyar nép, fejét föltarthatja, - Kénye-kedve szerint kezeit mozgatja, - S mely elobb mint bilincs otet szorította, - A vasat mint kardot o szorítja mostan. - - Szabad a magyar nép... lejárt napod, német! - Nem tánczoltatod te többé ezt a népet, - S piócza módjára nem szivod a vérét, - Megfizette isten gonoszságod bérét. - - E földön legyen úr a tót vagy a német? - E földön, hol annyi vitéz magyar vérzett! - Magyar vér szerezte ezt a dicso hazát, - És magyar vér ezer évig oltalmazá! - - Nincs itt urasága csak az egy magyarnak, - S kik a mi fejünkre állani akarnak, - Azoknak mi állunk feje tetejére, - S vágjuk sarkantyúnkat szíve közepébe! - - Vigyázz, magyar, vigyázz, éjjel is ébren légy, - Ki tudja, mikor üt rajtad az ellenség? - Ha eljön, ugy jojön, hogy készen találjon, - Még a félhalott se maradjon az ágyon! - - Haza és szabadság, ez a két szó, melyet - Eloször tanuljon dajkától a gyermek, - És ha a csatában a halál eléri, - Utószor e két szót mondja ki a férfi! - -(Pest.) - - -Kun László krónikája. - - Fene gyerek volt az a Kun László, - Magyarország egykori királya! - Kun Lászlónak azért híták ot, mert - A kunokkal volt czimboraságba'. - - Az igaz, hogy torkára forrt az a - Kun barátság, benntörött bicskája... - De ez már a vége; kezdjük elol, - Ne hágjunk rá a szép rend nyakára. - - A mit mondtam, ujra csak azt mondom: - Fene gyerek volt biz o kegyelme; - Az ördög se tudja, hogy mi volt több, - Emberség-e vagy kutyaság benne? - - A koronát még kölyök korában - Nyomintották a fejére néki, - S már csatázott siheder korában, - És vala nagy az o vitézségi. - - Ottokárral, híres cseh királylyal, - Keveredett kemény háborúba, - És pediglen Ottokár alól e - Háborúban a gyékényt kihúzta. - - A cseheknek nagy királya ott a - Csatatéren a fube harapott, - Lászlót pedig nem tekinték máskép, - Hanem csak úgy, mint egy új csillagot. - - Haza ment ám, hanem otthonn bezeg - Fenekestül fölfordult az ország, - Olyan volt, mint a Csáki szalmája, - És e bajt a nagy urak okozták. - - Természetes, hogy mikor a macska - Nincs otthonn, az egerek tánczolnak... - A nagyurak kapták magokat hát, - Egymással mind rútul hajba kaptak. - - László király, szerelmetes öcsénk, - Már most aztán fogj erosen hozzá... - Dehogy fogott, dehogy fogott! kisebb - Gondja is nagyobb volt, mint az ország. - - Neki lódul, becsap a kunokhoz, - S haza gondját eltemeti szépen - Kun legények telt kupái mellett, - Kun menyecskék dagadó ölében. - - És a midon hites felesége - Szót emelne e miatt elotte, - Egy szikrát sem teketóriázott, - Azon módon elkergette otet. - - S melege lett pap uraiméknak - Kegyetlenül szorult a kapczájok, - László király a pogány kunokat - Fosztogatni uszitotta rájok. - - Meghallja ezt a szentséges pápa, - S haragjában adtateremtettéz, - És meghagyja egyik püspökének: - »Rendcsinálni magyarokhoz elmégysz!« - - És el is jött azonnal a püspök, - S oda vitte jó móddal a dolgot, - Ugy szivére beszélt a királynak, - Hogy elméje javuláson forgott. - - Meg is javult, istenes szándékból - Megtéríté papok veszteségét, - A kunoknak sátorát elhagyta, - S visszavette elvert feleségét. - - De egyszerre más jutott eszébe... - Gyuléseztek a papok Budában... - Megunta a locsogást fecsegést, - S szétzavarta oket hamarjában. - - Fenyegeti a pápa követe, - A püspök, hogy majd átkot vet rája... - Bánja is o! galléron csípeti, - A szent embert és tömlöczbe zárja. - - És a régi tivornyázó élet - Alvó zaját ujra fölkeltette, - Fölkereste a kún czimborákat, - S ott virított rózsaszínu kedve. - - Megcsóválta fejét a nemzet, és - Szólt: »A mi sok, az csak sok, hiába! - Ha ez így tart, belénk üt a mennyko.« - S László komát betették fogságba. - - Nem sokáig üldögélt a husön, - Kinyitották tömlöczét és szóltak: - »Lángban, vérben áll a haza, király, - Jer és gyozd le a kún lázadókat!« - - »Rajta tehát!« fölkiálta László, - »El, utánam élet és halálra! - Rég vagy, kardom, a homályban... mostan - Vess homályt a nap koronájára!« - - És vezette hadát a kunokra, - S ránczba szedte oket nagy csunyául, - Kit levert a harczmezon közulök, - Kit pedig kiuzött a hazábul. - - S megragadta a kormányt erosen, - Megmutatta, hogy o milyen férfi, - Hogy o nem csak a korhelykedést, de - A nemzetnek ügyeit is érti. - - A gonoszok meghunyászkodának - S a királyra reszketéssel néztek, - A jók szivét pedig seregestül - Szállták meg a mosolygó remények. - - De alig hogy elmosolyodott a - Nemzet, ujra lebigyedt a szája, - Mert azt vette észre, hogy istentol - Ujra elrugaszkodott királya. - - El bizony, de mennyire! naponként - Veszettebbül sulyedt a piszokba... - De még egyszer fölemelte fejét, - Fölgyúlt szíve, és égett lobogva. - - A berontott kúnok és tatárok - Meggörnyedtek karja erejétül, - Még egy cserfa-koszorút hozott az - Ifju király a harcz mezejérül, - - Akkor aztán jó éjszakát, erkölcs! - Bele mászott nyakig a mocsárba, - És valódi szent volt ekkoráig - Ahhoz képest, a hogy mostan járta. - - Egy tivornya a másikat érte, - Sátor alatt élt, mint a czigányok, - Véle régi korhely czimborái - S véle a kún és tatár leányok. - - Hanem egyszer ilyen szókat hallott: - »Laczi pajtás, meghalálozik kend!« - S három ember úgy oldalba szúrta - O felségét, hogy még meg se nyekkent. - -(Pest.) - - -Respublica. - - Respublica, szabadság gyermeke - S szabadság anyja, világ jótevoje, - Ki bujdosol, mint a Rákócziak, - Köszöntelek a távolból elore! - - Most hódolok, midon még messze vagy, - Midon még rémes átkozott neved van, - Midon még, a ki megfeszíteni - Kész tégedet, azt becsülik legjobban. - - Most hódolok, most üdvözöllek én, - Hisz akkor úgy is hódolód elég lesz, - Ha a magasból ellenidre majd - A véres porba diadallal nézesz. - - Mert gyozni fogsz, dicso respublica, - Bár vessen ég és föld elédbe gátot, - Miként egy új, de Szent Napóleon, - Elfoglalod majd a kerek világot. - - Kit meg nem térít szép szelíd szemed, - Hol a szeretet oltárlángja csillog, - Majd megtéríti azt szilaj kezed, - Melyben halálos vésznek kardja villog. - - Te lészsz a gyozo, a diadal-ív - Ha elkészul, a te számodra lészen, - Akár virágos tarka pázsiton, - Akár a vérnek vörös tengerében! - - Szeretném tudni, ott leszek-e én - A gyozedelmi fényes ünnepélyen? - Vagy akkorára már tán elvisz az - Enyészet s ott lenn tart a sírba' mélyen? - - - Ha meg nem érem e nagy ünnepet, - Barátim, emlékezzetek meg rólam... - Republicanus vagyok s az leszek - A föld alatt is ott a koporsóban! - - Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok - Siromnál éljent a respublicára, - Meghallom én azt, s akkor béke száll - Ez üldözött, e fájó szív porára. - -(Pest.) - - - -Lenkei százada. - - Koszorút kötöttem - Cserfa-levelükbül, - Harmat csillog rajta - Örömkönnyeimbül... - Kinek adnám én ezt, - Kinek adnám másnak, - Mint vitéz Lenkei - Huszárszázadának? - - Ez ám csak a század, - Ezek a legények! - Osapáink mellé - Oda illenének, - Romlatlan bennök a - Régi jó magyar vér... - Bár adhatnék nekik - E dalnál nagyobb bért! - - Dicso fiak ok! s ha - Én nekem nem hisztek, - Ám nézzetek oda, - Hogy mit cselekesznek. - Én elhallgatok, az - O tettök beszéljen... - Százszor kiáltjátok - Majd rájok az éljent. - - A Dniester vizén - Túl Mariampolban, - Lengyelország földén - Egy huszárezred van. - Szép magyar huszárok, - Fiatal legények, - Kutya bajuk... vígan - Miért ne lennének? - - Vigan vannak, össze- - Verik bokáikat; - De van ott egy század, - A melyik nem vigad. - Míg világát éli - A vidám ezered, - Közulök egy század, - Búbánatnak ered. - - Miért búslakodtok, - Jó magyar huszárok? - Némelyik szemébol - Könny miért szivárog? - »Hogy ne búslakodnánk, - Hogy ne búslakodnánk, - Mikor veszélyben van - Édes magyar hazánk? - - Rútul feni fogát - Rája tót, rácz, német, - Hogy az istennyila - Oket ott ütné meg! - S minket, kik a hazát - Védeni szeretnénk, - Itt idegen földön - Tart a kötelesség.« - - Igy emészti oket - A bú és a méreg... - Összesúgnak-búgnak... - Vajon mit beszélnek? - Hangjaik suttogók, - Arczuk titokteljes... - Egy nagy szándékjok van, - Nagy és veszedelmes. - - Milyen gonoszságot - Forralnak magokban, - Hogy nem beszélnek fönn- - Szóval, csak titokban? - Mily istentelenség - Forog elméjökben, - Hogy alattomban kell - Eljárniok ebben? - - Nem istentelenség, - A mit ok akarnak: - Segítséget vinni - A bántott magyarnak, - Segítségül menni - Hazájok földére, - Melyre immár foly a - Gazda-nemzet vére. - - Ez a jó huszárok - Szívbeli szándoka, - És hogy ezt titkolják, - Van annak nagy oka... - Oda jutottunk már, - Hogy csak titkon lehet - Tégedet érezni, - Szent hazaszeretet! - - Éjnek éjszakáján - Kiállott a század - Od' a partra, melyet - A Dniester áztat... - E folyónál pihent - Egykor vitéz Árpád - Mielott bevette - Attila országát. - - E szent helyen álltak - A derék huszárok, - Itten nyílt ama szent - Esküvésre szájok, - Hogy meg fogja oket - Látni Magyarország, - Hogy Magyarországot - Védelmezni fogják! - - És midon az esküt - Elmondották vóna, - Belé ugrattak a - Dniester folyóba, - S jó paripáik az - Éji sötétségben - Általusztak velök - Szépen szerencsésen. - - S jöttek haza felé, - Jöttek, jövögettek, - Hát egyszer mögöttök - Kit pillantanak meg? - Lenkei kapitány, - Az o kapitányok, - Ez iparkodott nagy - Sebesen utánok: - - »Álljatok, legények, - Forduljatok vissza, - A generális küld, - Hogy híjalak vissza!« - Hanem a huszárok - Nem fordultak vissza, - Sot a kapitánynak - Igy feleltek vissza: - - »Kapitány uram, mi - Engedelmeskedünk - Ugy, ha elore megy, - És nem hátra velünk. - Vitéz kapitány úr, - Legyen a vezérünk, - Ilyen ember kell, mint - Kapitány úr, nékünk! - - Annyi szent, hogy minket - Vissza nem visz innen - Sem a generális - Sem pedig az isten. - Kötelességünkrol - Ne beszéljen nékünk, - Szentebb a haza, mint - A kötelességünk!« - - Torol vágott magyar - Ember a kapitány, - Nem igen téríté - Seregét ezután, - Ment velök, nem hátra, - De szépen elore, - És elértek édes - Hazájok földére. - - Itt a haza földén, - Hová vont szívetek, - Forró öleléssel - Üdvözlünk titeket, - Vitéz jó testvérek, - Üdvözlünk ezerszer... - Beszéljen akármit - A hadügyminister! - -(Pest.) - - -Ma egy éve... - - Ma egy éve... ma egy éve... - Akkor lettél jegyesem, - Ma egy éve, hogy eloször - Csókoltál meg kedvesem. - - Édes volt a csók, a mely ott - Ajkaidról rám esett, - De ki hinné, de ki hinné? - Csókod most még édesebb. - - Száll az ido, mint a pille, - Melyet a szél ragad el, - Szemlátomást fogy az élet, - Szemlátomást hervad el. - - Ám hervadjon, isten néki, - Érte nem is búsulok; - Nem vesz kárba, mit az élet - Fájáról lehullatok. - - A mi elhal életembül, - Föltámad mint szerelem... - Oly mértékben no szerelmem, - A milyben fogy életem! - -(Pest.) - - -Forradalom. - - Haloványul a gyáva szavamra... dalom - Viharodnak elojele, forradalom! - - Szomorúk az idok, a napok feketék, - Odahagytak atyáid, o nemzet, o nép! - - Csak azért szakitád le bilincseidet, - Hogy ujabb nehezebb vas emészsze kezed. - - Födi még beteg arczod az egykori por, - S ime sorsod ujonnan a porba tipor. - - Nem a sors, nem a sors, de saját fiaid - Akaratja, mi újra lealacsonyit. - - Ez a vétek, a mily czudar és iszonyú, - Iszonyúbb legyen érte az égi boszú! - - Lealázod-e, oh haza, szent fejedet? - Piszok ulje a hír koszorúja helyett? - - Mielott az eroszak igába fogat, - Kaszabold le, hazám, nyakadat te magad. - - Tegye lánczra a zsarnok a holttetemet, - Diadalma legyen temetoi menet, - - Hol elásnak, a domb neki trónja legyen - S gyakoroljon erot siri férgeiden! - - De te, oh haza, nem hagyod el magadat, - Haragod tüze arczaidon kigyuladt, - - Kezed ott van a kardon, a markolaton... - Ki fog élni, ha nem te, dicson, szabadon? - - Szaporán ide, kedvesem, ajkaidat, - S te fiú, szaporán ide a poharat! - - Mire elfogy a bor, mire csattan a csók, - Jeladásra emelhetik a lobogót. - - Haloványul a gyáva szavamra... dalom - Viharodnak elojele, forradalom! - -(Pest.) - - -Három madár. - - Három madár van, a kit szeretek, - Három madárról mondok éneket. - Ha oly szép lenne rólok énekem, - A mily nagyon én oket szeretem, - A mennyi boldogságot, örömet - Ezen madarak nékem szerzenek! - - Az elso madár egy kis czinege, - Nem sérti ot a télnek hidege, - Nem háborítja ot meg semmi vész, - Télben, viharban vígan fütyörész, - Vígan ugrál a száraz ágakon, - Mint a pillangó a virágokon, - Ugrál, miként a gyermek, gondtalan, - Jön és megyen, máshol van untalan, - Alig képes kisérni ot a szem. - - Kedélyed e czinege, kedvesem! - - A második madár egy csalogány, - Elrejtve él a lombok alkonyán, - Nem látja más ottan s mást o se lát, - Kis fészke néki az egész világ, - Ebben dalolgat, s ha dalolni kezd, - Elfojt az alkony mindennémü neszt, - Hogy meg ne háborítsa énekét, - Hogy gyönyörködjék a föld és az ég, - Gyönyörködjék e dalban, a mino - Hozzánk csak legszebb álmainkba jo, - A melynek minden hangja eltemet - Egy bánatot és szul egy örömet, - Mert mindenik hang egy szent szerelem - - Ez a csalogány szíved, kedvesem! - - A harmadik madár egy ifju sas, - Szárnyának röpte merész és magas, - A villámokkal egy tanyán lakik - S tekintetét fölküldi a napig. - Nyugott idoben alszik, elvonúl, - De ha vihar jön és üvölt vadúl, - Fölébred a sas szendergésibol, - És a viharnak karjaiba dol. - És vinni hagyja magát általa, - Mint viszi a lovast a paripa - Rémíto bátran, szörnyü sebesen. - - Ez a sas a te lelked, kedvesem! - - Kedélyed gyermek, szíved asszony és - A lelked férfi, te csodás, mesés - Teremtmény! s én valóban nem tudom, - Mi több: szerelmem vagy csodálatom? - -(Pest.) - - -A nemzethez. - - Konduljanak meg a vészharangok! - Nekem is egy kötelet kezembe! - Reszketek, de nem a félelemtol; - Fájdalom és düh hangzik szivembe'! - - Fájdalom, mert düledék hazámra - Uj viharnak közeledtét látom, - És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert - Nem szakad le szemünkrol az álom. - - Pillanatra fölriadt e nemzet, - S szétnézett, mi zaj van a világban? - És a másik oldalára fordult, - S mostan ujra aluszik javában. - - Ébredj, ébredj, istenverte nemzet, - A ki ott az elsok közt lehetnél, - S kárhozatos lomhaságod által - Mindig hátul és alant hevertél! - - Ébredj, hazám! mert ha most nem ébredsz, - Soha többé nem lesz ébredésed, - S ha ébredsz is, annyi idod lesz csak, - Míg nevedet sírkövedre vésed! - - Föl, hazám, föl! százados mulasztást - Visszapótol egy hatalmas óra, - »Mindent nyerni, vagy mindent veszítni!« - Ezt írjuk föl ezer lobogóra. - - Oly sokáig tengodtünk mi úgy, hogy - Volt is nem is a mienk az ország; - Valahára mutassuk meg már, hogy - Senkinek sincs semmi köze hozzánk. - - Vagy ha végzés, hogy el kell enyésznünk, - Irtsanak ki hát ezen világból!... - A haláltól, nem tagadom, félek, - De csupán a becstelen haláltól. - - Haljunk meg, ha nem szabad már élnünk, - Haljunk meg oly szépen, oly vitézül, - Hogy azok is megsirassanak, kik - Eltörölnek a földnek szinérül! - - Legyen olyan minden ember, mintha - Zrínyi Miklós unokája volna, - Harczoljon ugy minden ember, mintha - Egyedul rá támaszkodnék honja! - - Oh de akkor, akkor nem veszünk el, - Akkor élet és dicsoség vár ránk, - Akkor saját örök birtokunk lesz, - A mi után eddig csak sovárgánk. - - Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép! - Lépj a síkra gyorsan és egyszerre, - Mint a villám, oly váratlanúl és - Oly erovel törj ellenségedre. - - Hol az ellen, kérdezed? ne kérdezd, - Mindenütt van, a hová tekintesz, - S legnagyobb és legveszélyesebb az, - Ki mint testvér símul kebleinkhez. - - Köztünk van a legnagyobb ellenség, - A czudar, az áruló testvérek! - S egy közulök százakat ront el, mint - A pohár bort az egy cseppnyi méreg. - - A halálos itéletet rájok! - Százezerszer sujtson bár a hóhér, - Bár a házak ablakán foly is be - Az utczáról a kiáradó vér! - - Könnyü bánni külso elleninkkel, - Ha kivesznek e belso bitangok... - Félre most, lant... futok a toronyba. - Megkondítom azt a vészharangot! - -(Pest.) - - -Hány hét a világ? - - Pesten járt kend, bátya, ugyan mondja meg, - Mit csinálnak odafönn a követek? - Mondja el a sok szép jó hírt felolök, - Hadd buzdúljon a szívem, hadd örulök. - - »Nem örülsz a pesti hírek hallatán, - Ríva fakadsz, kedves öcsém, mint a lyány. - Ríva fakadsz, hogyha magyar a hited, - Ha hazádat s szabadságod szereted. - - Jertek ide, jertek ide, legények, - Elbeszélem azt az uj hírt ti néktek, - Nem akar az országgyülés egyebet, - Csak az egyet, hogy katonák legyetek.« - - Ejnye bátya, eb a lelki, mi lelte, - Hogy ezt olyan gonosz hírnek képzelte? - Melyikünket tartja olyan gyávának, - Hogy ne menne szívesen katonának? - - Egytül egyig mind ott leszünk, a hol kell, - Mind kiállunk bátor, elszánt lélekkel, - Alig várjuk, hogy azt mondják: ide hát - Védelmezni bajában a szent hazát! - - »A szavamba vágtatok, jó legények, - Nem ottan van ám vége a beszédnek, - Az a vége, hogy katonák legyetek, - És pedig nem magyarok, de németek. - - Belebújtok majd a német ruhába, - Német szóval vezetnek a csatába, - Német zászló, az a feketesárga, - Avval mentek szegény Olaszországra!« - - Huh még azt is a ki áldja, teremti! - De már abból csakugyan nem lesz semmi. - Ilyenek hát követeink, ilyenek? - Isten oket érdem szerint áldja meg. - - Olaszország minket soha nem bántott, - Egyet akar velünk: a szabadságot. - Ezért minket oda vinni nyakára? - Soh' se lépünk mi arra a határra. - - Itt maradunk mi a magyar hazában, - Ezt megvédjük mind halálig mindnyájan, - De magyar ruhában és magyar szóval - És a magyar háromszinu zászlóval. - - Katonának valamennyin fölcsapunk, - De a magyar hazát védi csak hadunk, - Magyar hazánk pedig ott van valóban, - Hol a háromszinu magyar zászló van! - -(Pest.) - - -Itt benn vagyok a férfikor nyarában... - - Itt benn vagyok a férfikor nyarában, - Az ifjuságnak eltunt tavasza, - Magával vitte a sok szép virágot, - A sok szép álmot, a melyet hoza, - Magával vitte a zengo pacsirtát, - Mely fel-felköltött piros hajnalon... - Milyen sötét vón a világ, az élet, - Ha nem szeretnél, fényes angyalom! - - Elszállt az égrol a piros sugár és - Elszállt a földrol a dalos madár, - Üres fészkébe énekelni a bús - Szello vagy a haragos vihar jár; - Ábrándaimnak száraz erdejében - Csörög, csörög már s nem susog a lomb... - Milyen sötét vón a világ, az élet, - Ha nem szeretnél, fényes angyalom! - - Az ég arany hajnalcsillagja s a föld - Ezüst harmatja mind, mind elvesze, - Letörlé oket kérlelhetlenul a - Rideg valóság szigorú keze; - Felhok borongnak, s rekkeno meleg van, - A gondok fojtó levegoje nyom... - Milyen sötét vón a világ, az élet, - Ha nem szeretnél, fényes angyalom! - - Regényes bérczek kosziklái közt folyt - Csengo morajjal egy tündér patak, - Dicsvágy patakja! ajkaim belole - Sok boldogító mámort ittanak. - Foly még ma is, de más igyék vizébol, - Én nem iszom, többé nem szomjazom... - Milyen sötét vón a világ, az élet, - Ha nem szeretnél, fényes angyalom! - - Ha elfordúlok en magamtul és mint - Polgár végigtekintem a hazát, - Szemem megromlott satnya ivadékot, - Egy pusztulásnak indult népet lát. - Karom feszul, szivem tombol! mi haszna? - Mást nem tehetek, csak sirathatom... - Milyen sötét vón a világ, az élet, - Ha nem szeretnél, fényes angyalom! - - Szeress, szeress, mint én szeretlek téged, - Oly lángolón, oly véghetetlenul, - Áraszd reám a fényt s a melegséget, - Mely isten arczáról szivedbe gyul; - Az a te szíved egyetlen világom, - Nappal napom és éjjel csillagom... - Milyen sötét vón a világ, az élet, - Ha nem szeretnél, fényes csillagom! - -(Pest.) - - -Vérmezo. - - Magas hegy tetején régi Buda vára, - Meron állva néz a ballagó Dunára, - Talán azért néz, hogy leszédüljön végre, - És a mélybe essék, a víz fenekére. - Jobb is lenne már o néki ott a mélyben, - Sok gyászdolgot látott, hosszu életében, - Sok gyászdolgot látott, megirtózott tole, - Azért várja, várja, hogy már mikor dol le? - - Látta gonosz Zsigmond király idejében - Kont levágott fejét a hóhér kezében, - Vitéz Hédervári Kont Istvánnak fejét, - S véle egyetemben sok jó társaiét. - Látta a hitszego László király alatt, - Vérpadra idosebb Hunyadi mint haladt, - Szép Hunyadi László, fiatal levente, - Öt pallos-suhintás fejét leütötte. - - Martinovicsot is látta négy társával - Összeölelkezni a véres halállal, - Látta nyakaiknak fölfeccseno vérét - S lemetszett fejeik rémes fejérségét. - Hát ezután kit lát?... elgondolom olykor: - Ki tudja, hát ha most én rajtam van a sor? - Talán engem is, mint oket, lefejeznek - - Ha meghalok, hazám, te érted halok meg. - - Budán ne járjatok, ne járjatok éjjel, - Mert találkoztok a megöltek lelkével, - Hónok alatt tartják levágott fejöket, - Ugy nyögnek, ugy járják be a vesztohelyet. - Kont s Hunyadi László fönn Szent-György piaczán - Tölti bolyongva és nyögve az éjszakát, - Martinovics pedig társaival együtt - Éjféli tanyát ott lenn a vérmezon üt. - - Vérmezo, vérmezo! nagyon megszomjaztál, - Egy hajtásra olyan sok vért inni tudtál, - A sok jó igazi magyar vért megivád, - S német csaplár adta neked az áldomást. - Vendégül fogadtuk hozzánk a németet, - Hanem a vendégbol csakhamar gazda lett, - S hejh be roszul, hejh be csúful gazdálkodott, - Bút hozott fejünkre, bút és gyalázatot. - - Martinovics apát, Hajnóczi, Zsigrai, - Laczkovics és a szép ifju Szentmarjai, - Ezek és több mások összeszövetkeznek, - Széttörni rablánczát a magyar nemzetnek: - Összeszövetkeztek élet és halálra, - Szabadságot hozni a magyar hazára, - A magyar hazának elnyomott népére, - Az elnyomott népnek sohajtó lelkére. - - »Tovább is csak sohajts, szép magyar nemzetem? - Tovább is csak szolgálj? nem, istenemre, nem! - Nem szolgálsz te többé idegen nemzetet, - Legeslegkevésbbé pedig a németet. - Szabadítóidat mi bennünk tekintsed, - Leszakítjuk rólad a szolga-bilincset, - S a szégyenfoltot, mely fejedet födé el, - Lemossuk a zsarnók tulajdon vérével!« - - Az összeesküdtek így beszéltek bátran, - S haladtak naponként a titkos munkában, - Jaj de mielott a gyümölcs megért volna, - Egy istentelen kéz azt leszakította. - Elárulta oket egy rosz, egy gaz czudar, - Elfogdosták oket egymásután hamar, - S börtönbe vetették nehéz vasba verve. - Dugába dolt a nagy hazamentés terve. - - Csakhamar kihítták a börtönbül oket, - Bírák elé vitték kihallgatás végett. - És szólt a bíró: »nem maradtok életben, - Összeesküdtetek a szent haza ellen.« - És ok így feleltek nagy rendíthetetlen: - »Nem a haza ellen, csak a király ellen! - Ha a király s haza egy uton nem járnak, - Egyiknek veszni kell, veszni a királynak!« - - Nagy és szent igazság! de ez igazságot - Még most is egészen ki nem mondhatjátok. - Csak ugy féligmeddig lehet azzal élni, - Különben az ember vele magát sérti; - Annál kevesebbé volt még akkor szabad, - Tisztán és kereken mondani igazat... - Ha egyéb vétségök nem lett volna nekik, - Már azért magáért a nyakukat szegik. - - A nyakukat szegték. A vérmezon Budán - Mind az öt elvérzett egy nap egymásután - A szegény magyarok leverve zokogtak, - A németek pedig gogösen kaczagtak. - Ok, az elitéltek bátran léptek oda - A hóhér elébe, a szörnyu vérpadra... - Május hónapja volt, hajnal volt az egen, - Rózsa a kertekben, vér a vesztohelyen. - - Szabadságért elhullt dicso áldozatok, - Hol vannak, hol vannak a ti sírjaitok? - Hová temettek el? szent hamvaitokat - Hol találjuk meg, hogy tiszteljük azokat? - Olyan sokáig volt átkozott nevetek, - Megemlíteni sem volt szabad bennetek, - De már annak vége... megadhatjuk a bért, - Áldozhatunk könnyet a kiontott vérért! - -(Pest.) - - -A székelyekhez. - - Köröskörül sötét felho az égen, - Egy magányos csillag ragyog középen. - Az a csillag ott a magyar nép képe, - Kit idegen népek vettek középre. - - Nagy a világ, és testvérünk nincs benne, - Nincsen, a ki bajainkban részt venne. - Dehogy testvér a magyarhoz a világ! - Ellensége minden ember, a kit lát. - - Ha a magyar is elhagyja a magyart, - Nem lesz akkor olyan, a ki vele tart, - Ugy eltunik, mint az égrol a csillag, - Ha a sötét felhok reá borulnak. - - Föl, székely, föl, közös az ellenségünk, - Ti nektek is az árt, a ki mi nékünk, - Az vert vasra titeket, a ki minket, - Együtt törjük szét a közös bilincset! - - Mert végtére szabadokká kell lennünk; - Hadd legyen az egész világ ellenünk! - Bennünket az még kétségbe ne ejtsen, - Hisz velünk van az igazság s az isten. - - Mutassuk meg: a magyar nem olyasmi, - Mint a gyertya, mit el lehet oltani! - A magyarnak élnie kell örökké, - És nem szabad rabnak lennie többé! - - Föl, székely, nézz szembe az ellenséggel; - Ki néz vele szembe, ha nem a székely? - Hisz a székely osapja volt Attila, - Kit ugy híttak, hogy az isten ostora! - - Hiába, Bécs, hiába van gazságod, - Küldheted ránk a ráczot, a horvátot; - Állani fog, állani fog Magyarhon, - Élni fogunk, élni fogunk szabadon! - -(Pest.) - - -Hallod-e szív, szívem! - - Hallod-e szív, szívem, hallod e beszédet? - Gyávaság vádjával kit illetnek? téged! - Te reád merik azt mondani, hogy »gyáva« - Te reád, hogy nem mersz menni a csatába. - - Tudom, hogy kik vagytok, ti nyomoru férgek, - Kik a hátam mögött vakmeron beszéltek; - Egy idoben szemközt állottam veletek, - És pillantásomtól akkor reszkettetek. - - De miért tolem e figyelem irántok?... - Nyujtogassátok rám a kigyófulánkot, - Marjátok, marjátok, ti csúszók, sarkamat, - Hátra sem fordulok, hogy eltiporjalak! - - Csendesedjél, szivem, minek ez indulat? - Miért pazarolnod nemes haragodat? - Ha épen kedved van lázas indulatra, - Válaszsz érdemesebb tárgyat haragodra. - - Csendesedjél, szivem, parancsolj vérednek, - Melyet fölzaklatott viharok kergetnek, - Mutasd meg azzal is a te nagyságodat, - Hogy békén turöd a czudar rágalmakat. - - Czudar gaz rágalom! bebizonyítom ezt. - Csak azt restelem, ha bebizonyítva lesz, - Azok is, kik most ugy ócsárolnak engem, - Éljenezni fognak gyozo-ünnepemben. - - Ily hitvány az ember, ily hitvány valóban! - Csak miljomad része, a mi közte jó van. - Menjetek!... kivánom, hogy boldoguljatok, - Küzdök is érte, de nem kell jutalmatok. - -(Pest.) - - -Mit daloltok még, ti jámbor költok? - - »Mit daloltok még ti jámbor költok, - Ily idokben minek az a dal? - Ugy sem hallgat a világ reátok, - Hangotok csaták zajába hal. - - Félre mostan, jó fiúk, a lanttal, - Szép zenétek hasznot nem hozó, - Tudhatnátok azt, hogy elenyészik - Mennydörgésben a pacsírtaszó.« - - Meglehet. De a madár nem nézi, - Hallgatják-e otet odalent? - A pacsírta fönn a kék magasban - Istenének és magának zeng. - - Ön magától száll a dal szivünkbol, - Ha bú vagy kedv érintette meg, - Száll a dal, mint szállanak a szélben - A letépett rózsalevelek. - - Énekeljünk, társak, sot legyen most - Hangosabb, mint eddig volt, a lant, - Hadd vegyuljön e zavaros földi - Zajba egy két tiszta égi hang! - - Romba dolt a fél világ... kietlen - Látomány, mely szemet s szívet bánt! - Hadd boruljon a rideg romokra - Dalunk, lelkünk zöld repkény gyanánt. - -(Pest.) - - -A hegyek közt. - - Ott alant, alant, a mélyben, - A kék messzeség ködében, - Ott a város... csak ugy rémlik, - Mint a múlt, a melyet félig - Átadott immár a lélek - A felejtés éjjelének. - Kinn vagyok a természetben, - Fönn magasra nott hegyekben; - Magas e hely, itt pihen meg - Koronként a vándor felleg, - S ha itt volnék éjjelenként, - Csillagokkal beszélgetnék. - Lenn a völgyben, lenn a mélyben, - A kék messzeség ködében, - A város távol zajában - Hagytam gondod, hazám s házam! - Ott lenn hagytam minden gondot, - Mely szívem fölött borongott, - Melynek sötét árnyékában - Mint rideg koszikla álltam. - Ne bántsatok, ne bántsatok, - Ha egy rövid napot lopok - A magam mulatságának, - Hisz eleget élek másnak!... - Minden lenn marad, a mi bánt, - Nem hoztam föl magammal mást, - Csak a mi boldogságot ad, - Kedvesemet és lantomat. - Kedvesem, ki egy személyben - Asszony s gyermek, örömében - Jön és megyen, pillangót uz, - Virágot szed, koszorút fuz, - Majd eltunik, majd elojön; - Ugy lebeg a hegytetokön, - Mint egy álom tüneménye, - Mint e rengeteg tündére. - Én merengve, oh természet, - Örök szépségidre nézek, - S szemeimnek bámultában - Néma, de szent imádság van. - Mint felém repeso szívek - Rezgenek a falevelek, - S ábrándos suttogásukban - Mennyi kedves, szép titok van! - Fáktól vagyok körülvéve, - S mint édes fia fejére - Áldó keze az atyának, - Ugy hajolnak rám az ágak. - Istenem, beh boldog vagyok: - Majd hogy sírva nem fakadok. - -(Zugliget.) - - -Hideg ido, hus oszi éj... - - Hideg ido, hus oszi éj, - Ott kandallómon ég a tuz, - De hasztalan, nem melegít, - Mert, kedvesem, te mellettem nem ulsz. - - Itten didergek egyedul, - Várom, hogy elálmosodom, - Mint várja mélaszomorún - Leroskadását a magányos rom. - - Még gondolkodni sem tudok, - Lelkemnek szárnya összefagy, - Mert te, virágos tavaszom, - Te ho nyaram, te messze messze vagy. - - Csak már ne volna ily borús, - Ilyen sötétfelhos az ég; - Hajolva ablakom fölé - Talán egy kissé elmerengenék. - - Ha már szemed nem láthatom, - Ha már nem lehetek veled: - Hadd látnék egy szép csillagot, - A mely pótolna téged némileg! - -(Debreczen.) - - - -Tudod, midon eloször ültünk... - - Tudod, midon eloször ültünk - E tó fölött, e fák alatt? - Röpul a gyors ido fölöttünk, - Azóta két év elhaladt. - - Ily osz volt akkor is, ilyen szép - Mosolygó oszi délután, - Szelíd fuvalmak így rezgették - A sárga lombokat a fán. - - Igy tükrözé vissza a tónak - Vize a tiszta kék eget, - Igy ringatózott ama csónak - Ábrándosan a víz felett. - - De akkor még csak gondolatban - Élveztem mennyországomat, - Mert akkor még nem csókolhattam, - Mint mostan, édes ajkadat. - - Két éve annak... sokat elvitt - Az ido tolem azalatt, - De nem panaszlok, mert a mennyit - Elvitt, sokkal többet hozott. - - Téged hozott meg nékem, téged, - Reményim fényes gyöngysora, - Kiért az örök üdvességet - Ezerszer adnám én oda. - - Maradjunk még itt, légy mellettem, - Hol úgy busúltam egykoron, - Hagyj engem itt most elmerengnem - Végetlen boldogságomon! - -(Erdod.) - - -A bokor a viharhoz. - - Lassabban, haragos lelkek testvére, vihar, hogy - Lombjaim árnyékát szét ne zilálja dühöd! - Szentegyház vagyok én, e fészek bennem az oltár, - És ezen oltárnak papja a kis csalogány. - Hadd dícsérje, ne bántsd, éneklésével az istent, - A természetet, a szent közös édes anyát. - -(Zugliget.) - - -Joj el végre valahára... - - Joj el végre, valahára, - Te határzó, te nagy óra, - Melyben e hon sorsa fordul - Akár rosszra, akár jóra. - Folyamodjunk ahhoz, a mi - Hozzánk illik, merészséghez, - Dobjuk el már azt a koczkát, - Ha fekete, ha fehér lesz! - - Várjatok. Még csak néhány percz, - És koczkánk eldobva lészen, - S vagy olajág vagy pedig kard - Lesz a magyar nép kezében. - Kardot és nem olajágat, - Kardot a nemzet kezébe! - Legyen szabadság eloször, - És azután legyen béke. - - Eljött végre az ido, hol - Megmutatjuk a világnak: - Hogy méltók vagyunk-e élni - Vagy megértünk a halálnak? - Ha életrevalók vagyunk, - Nem fog a vész birni vélünk, - És ha élhetetlenek, nem - Érdemeljük, hogy megéljünk. - - Vedd elo és köszörüld ki, - Magyar nemzet, régi kardod, - Melyet eddig a zsarnokság - Veled együtt fogva tartott; - Vedd elo, és mosd le róla - A szennyet hír-dicsoséggel, - Mosd le róla hevenyén a - Vörös rozsdát vörös vérrel! - - De mielott síkra szállunk, - Mondjunk el egy imádságot, - És mi légyen az imádság? - Egy nagy átok, egy vad átok! - Átkozzuk ki oseinket - A nyugtató föld ölébol, - Miért hagytak fiaiknak - Szolgaságot örökségül! - -(Pest.) - - -Béranger legujabb dala.[2] - - Oh Manuel, fölkelt im Francziaország! - Szabadságának nincs többé ellensége. - Ilyennek álmodtuk, ilyennek mi otet! - Ez az óriás nép nem hagy semmit félbe. - Mért nem hagyott téged közöttünk az isten, - Ha már elérhetjük a megígért földet, - Mit vétettél, hogy ugy haltál meg, mint Mózes?... - Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek! - - A magasztos harcznak gyozedelmes végén - Kicsiny kis kunyhómról megemlékeznél te. - Az ilyen nagyszeru láznak napjaiban - Van egynek a másra leginkább szüksége. - Sokáig hallgatnánk hosszan ölelkezve, - Aztán lecsókolnók árját könnyeinknek, - És elkiáltanánk: »Vive la République!«... - Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek! - - Tudjátok, tudjátok? a Jeu-de-Paume óta, - Hol az új korszak nyílt, melyben a gyoztes nép - Ide befolyatta a mi szép hazánkba - Az egész világot, mint a szívbe a vért, - A magasztos és bölcs, véres aranykönyvben, - A melyet minden év uj fénynyel töltött meg, - A Negyvennyolczadik év a legdicsobb lap!... - Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek! - - Soványnyá tette a királyság a hazát, - S leveté horgonyát e futó homokba, - Jött a villám és fölfordította a trónt, - S kerestem ezt, de nincs se híre se hamva; - Helyette találok termékeny országot, - Melyet majd a nemes vér termékenyit meg, - Dicsoséges föld, mely egy világot táplál!... - Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek! - - A respublica nagy és állandó marad, - Betelvék vágyaink... de én szeretélek, - Emlékszem keserves fölkiáltásodra: - »A holtak örökké alusznak, szegények!« - Alunni, midon fölkél Francziaország, - Midon, hogy kivívja a nagy gyozedelmet, - Szüksége van neki szellemre és kardra!... - Szegény barátom, hogy meg nem ölelhetlek! - - Dicsoség reád, nép, e gyors sikeredre! - Jobban szeretlek én, ha o eszemben van. - Az én nyílt karjaim nem lesznek üresen: - A ki csak franczia, mind testvér az mostan. - Ti fegyvert fogtatok, s görnyedt aggastyánnak, - Nekem, mint halottnak, itt pihennem kellett! - Hideg a vérem és forrók a könnyeim. - Oh franczia nép, hogy meg nem ölelhetlek! - -(Pest.) - - -Milyen lárma, milyen vígadalom! - - Milyen lárma, milyen vígadalom! - Mi légyen ez? talán lakodalom? - Nem a biz a; fiatal vitézek - Látogatták meg ezt a csapszéket. - - »Kocsmárosné maga nem jót forral, - Minek késik oly soká a borral? - Tudja, hogy nincs pénzem? majd lesz nekem - A harcz után, akkor megfizetem.« - - »Kocsmárosné, szép leánya, rózsám, - Jojön ide, jojön ide hozzám! - Csókoljon meg, kérem igen szépen, - A harcz után feleségül vészem.« - - S iddogálnak, csókolóznak nagyba, - Minden, a mi gond, oda van hagyva, - Mintha nem is várnának csatára, - Mintha még vagy száz év volna hátra. - - »El azért a nagyobbik kancsóért!« - Ma piros bor, holnap majd piros vér... - »Eszem azt a szádat, beh csókra áll!« - Ma meleg csók, holnap hideg halál... - -(Debreczen.) - - -Hogy volna kedvem... - - Hogy volna kedvem, örömem nekem, - Midon távol vagy, édes kedvesem! - Hiszen sötét van, ha a nap lemén. - De emléked velem jött és marad, - Az vet reám bús halvány sugarat; - Emléked a hold, sorsom éjjelén. - - Nyílik körulem itt-ott egy virág, - Nézek busúlva, szívszakadva rá, - Mert harmat reszket mindenik felett, - Nézek busúlva, szívszakadva rá, - Azt gondolván: a harmatos virág - Felém tekinto könnyezo szemed. - - Tudom, tudom, hogy sokszor megsiratsz, - Könnyektül ázik az a kedves arcz, - A melyet annyiszor csókoltam én. - Most víz van ott, hol egykor tuz vala! - Igy áll a záporfelhok fátyola - Az elenyészett csillagok helyén. - - Sirass, sirass, egy kis vigasztalás - A bús sziveknek a könnyhullatás, - Sírj, s könnyeid megkönnyebbítsenek. - Miért ne sírnál? férfi vagyok én, - S véres csatáknak állok küszöbén, - És még is néha én is könnyezek. - - Miért szégyelném én megvallani, - Hogy folynak olykor könnyem árjai, - Ha bennem elválásunk kínja dúl; - Azért, hiszem, megállok a csatán! - Az oroszlán legrettentobb talán, - Midon elvesztett párjáért busúl. - -(Debreczen.) - - - -A vén zászlótartó. - - Fut Bécs felé Jellasics, a gyáva, - Seregének seregünk nyomába', - Megrémülve fut a magyar hadtól; - Magyar hadban egy vén zászlótartó. - - Ki az a vén zászlótartó ottan - Olyan tüzes lelki állapotban? - Szemem rajta kevélyen mereng el: - Az én apám az az öreg ember! - - Az én apám e vén zászlótartó. - »Vészben a hon!« elhatott a nagy szó, - Elhatott kórágyához, fülébe, - S mankó helyett zászlót vett kezébe. - - Vállait egy kínos élet gondja, - Betegség és ötvennyolcz év nyomja, - S o feledve minden baját, búját, - Ifjak közé hadi bajtársúl állt. - - S kit eddig az asztaltól az ágyba - Alig alig birt elvinni lába, - Ellenséget uz mostan serényen - Ifjusága régi erejében. - - Mi vitte ot háború zajába? - Hiszen neki nincsen gazdagsága, - Mit féltene, mit védnie kéne, - Hogy ne jusson ellenség kezére. - - Annyi földet sem mondhat övének, - Melyben egykor koporsója fér meg, - S még is, még is viszi lobogóját - Azok elott, kik a hazát óják. - - Ép azért ment, mert semmivel sem bír; - Küzd a gazdag, de nem a hazáér', - Védi az a maga gazdaságát... - Csak a szegény szereti hazáját. - - Édes apám, én voltam te néked - Ekkoráig a te büszkeséged; - Fordult a sors, megfordult végképen, - Te vagy mostan az én büszkeségem. - - Érdemes vagy a cserkoszorúra! - Alig várom, hogy lássalak újra, - S megcsókoljam örömtol reszketve - Kezedet, mely a szent zászlót vitte. - - És ha többé nem látnálak téged? - Látni fogom fényes dicsoséged; - Könnyem leszen sírodnak harmatja, - S híred a nap, mely azt fölszárítja! - -(Erdod.) - - -Élet vagy halál! - - A Kárpátoktul le az al-Dunáig - Egy bosz üvöltés, egy vad zivatar! - Szétszórt hajával, véres homlokával - Áll a viharban maga a magyar. - Ha nem születtem volna is magyarnak, - E néphez állanék ezennel én, - Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb - Minden népek közt a föld kerekén. - - Szegény, szegény nép, árva nemzetem te, - Mit vétettél, hogy így elhagytanak, - Hogy isten, ördög, minden ellened van, - És életed fáján pusztítanak? - S dühös kezekkel kik tépik leginkább - Gazúl, orülten a zöld ágakat? - Azok, kik eddig e fa árnyékában - Pihentek hosszu századok alatt. - - Te rácz, te horvát, német, tót, oláhság, - Mit marjátok mindnyájan a magyart? - Török s tatártól mely titeket védett, - Magyar kezekben villogott a kard. - Megosztottuk ti véletek hiven, ha - A jó szerencse nékünk jót adott, - S felét átvettük mindig a tehernek, - Mit vállatokra a balsors rakott. - - S ez most a hála!... vétkes vakmerénynyel - Reánk uszít a hutelen király, - S mohó étvágygyal megrohantok minket, - Miként a holló a holttestre száll. - Hollók vagytok ti, undok éhes hollók, - De a magyar még nem halotti test, - Nem, istenemre nem! s hajnalt magának - Az égre a ti véretekkel fest. - - Legyen tehát ugy, mint ti akartátok, - Élet-halálra ki a síkra hát, - Ne légyen béke, míg a magyar földön - A napvilág egy ellenséget lát, - Ne légyen béke, míg rossz szívetekbol - A vér utósó cseppje nem csorog... - Ha nem kellettünk nektek mint barátok, - Most mint birókat, akként lássatok. - - Föl hát, magyar nép, e gaz csorda ellen, - Mely birtokodra s életedre tör, - Föl egy hatalmas, egy szent háborúra, - Föl az utósó ítéletre, föl! - A századok hiába birkozának - Velünk, és mostan egy év ölne meg? - Oroszlánokkal vívtunk hajdanában, - És most e tetvek egyenek-e meg? - - Föl nemzetem, föl! jussanak eszedbe - Világhódító híres oseid. - Egy ezredév néz ránk itélo szemmel - Attilától egész Rákócziig. - Hah, milyen múlt! ha csak félakkorák is - Leszünk, mint voltak e nagy osapák, - El fogja lepni árnyékunk a sárba - És vérbe fúlt ellenség táborát! - -(Erdod.) - - -Ti ákáczfák e kertben... - - Ti ákáczfák e kertben, - Ti szép emlékü fák, - A melyeken szivemnek - Oly drága minden ág, - - Kedves fák, üdvezelve - És áldva legyetek, - Áldom még azt is, a ki - Titeket ültetett. - - Harmatnak s napsugárnak - Áldása rajtatok, - Vidám dalosmadártól - Reszkessen ágatok, - - Örök tavasz lakozzék - Zöld fürteiteken, - Hogy éltetek, miként az - Enyém, oly szép legyen. - - Itt láttam én eloször - Kedves galambomat, - Itt láttam ot eloször - Ez ákáczfák alatt. - - Itt ult e lombok alján, - Itt ult szemközt vélem, - Itten röpült szemébol - Szivembe szerelem. - - Tudom még, hogy ne tudnám? - Habár régen vala, - Az órát, hol kigyúladt - Szerelmem hajnala. - - Ez volt a hajnal! ilyen - Nem ékesíte még - Téged, te véghetetlen, - Te rég teremtett ég. - - Letunt immár e hajnal, - Megértem a delet, - S ez tán nem oly regényes - De sokkal melegebb. - - Mikor jön majd az alkony, - Szerelmem alkonya? - Ettol ne félj, szivemnek - Imádott asszonya! - - Eljo ez is, de késon; - Azért jo majd, ha jo, - Hogy légyen arczainkon - Szép arany szemfedo. - - S a földbe ha letesznek, - Majd csillag képiben - Ragyog le zöld sirunkra - Sötétkék éjeken. - -(Nagy-Károly.) - - -Bucsú. - - Alig viradt, már ujra alkonyúl, - Alig, jövék, s megint elmégyek, el, - Még csak alig hogy üdvezeltelek, - És már bucsúzni, már elválni kell. - Isten veled, szép ifju hitvesem, - Szivem, szerelmem, lelkem, életem! - - Kardot fogék kezembe lant helyett, - Költo valék és katona vagyok; - Arany csillag vezérelt eddig, s most - Utamra piros éjszakfény ragyog. - Isten veled, szép ifju hitvesem, - Szivem, szerelmem, lelkem, életem! - - Nem a dicsvágy von engem toled el... - Fejemre nem is férne a babér - A boldogság teljes rózsáitól, - És én le nem hajítom ezt azér'. - Isten veled, szép ifju hitvesem, - Szivem, szerelmem, lelkem, életem! - - Nem a dicsvágy von engem toled el, - Tudod: belolem az régen kihalt, - Hazámért ontom véremet, ha kell, - Hazámért vívok véres viadalt. - Isten veled, szép ifju hitvesem, - Szivem, szerelmem, lelkem, életem! - - Ha senki nem védné is a hazát, - Magamnak otet védni kellene; - S mostan, midon mindenki síkra szállt, - Magamban én itthonn maradjak-e? - Isten veled, szép ifju hitvesem, - Szivem, szerelmem, lelkem, életem! - - Nem mondom én: gondolj férjedre, míg - O a honért s érted harczolni fog; - Ismerlek én, nagyon tudom, hogy egy - Gondolatod van, és az én vagyok. - Isten veled, szép ifju hitvesem, - Szivem, szerelmem, lelkem, életem! - - Tán megcsonkítva térek vissza majd, - De akkor is szeretsz te engemet, - Mert istenemre, a mint elviszem, - Épen hozom meg hu szerelmemet. - Isten veled, szép ifju hitvesem, - Szivem, szerelmem, lelkem, életem! - -(Erdod.) - - -Itt alszik a költo... - -(_Moore_ után angolból.) - Itt alszik a költo, a kinek kezében - Appolónak lantja zenge olyan szépen, - Kinek dala omlott, mint vad folyam árja, - Vagy elhalt távoli kis patak módjára. - Aludj', néma költo... most észrevétlenül - Jár vihar és szello holt homlokod körül, - Vihar, mely harsog, mint harczdalod harsogott, - És szello, mely elhal, mint szerelmi dalod. - -(Debreczen.) - - -Tiszteljétek a közkatonákat! - - Tiszt vagyok... ha lát a közlegénység, - Tisztelkedve megyen el mellettem; - Én pirúlok, gondolván magamban: - Nincs igazság, nincs igazság ebben. - Nekünk kéne köszönteni oket, - Mert mi nálunk sokkal többet érnek. - - Tiszteljétek a közkatonákat, - Nagyobbak ok, mint a hadvezérek. - - Velök állunk a csaták tüzében, - De mi tudjuk, hogy miért csatázunk, - Mert van, a mi gyozelemre buzdít, - Vagyon elvünk, van tán gazdaságunk, - S von elore csábitó varázsa - A dicsoség ragyogó szemének. - - Tiszteljétek a közkatonákat, - Nagyobbak ok, mint a hadvezérek. - - Ok az elvet hírbol sem ismérik, - És a haza? kemény mostohájok, - Izzadásuk díjában nekik csak - Kenyeret vet s rongyokat dob rájok, - S zászlajához hogyha oda állnak, - Nyomorért csak új nyomort cserélnek. - - Tiszteljétek a közkatonákat, - Nagyobbak ok, mint a hadvezérek. - - S mit tudják ok, mi az a dicsoség? - S ha tudnák is, mi hasznuk van benne? - Nincsen lap a történet könyvében, - A hol nevök följegyezve lenne, - Ki is gyozné mind fölírni, a kik - Tömegestül el-elvérezének? - - Tiszteljétek a közkatonákat, - Nagyobbak ok, mint a hadvezérek. - - Ha megtérnek csonkán a csatákból, - Koldusbotot ád a haza nékik, - S ha elesnek, a felejtés árja - Foly sírjukon s neveiken végig. - És ok még is neki mennek bátran - Az ellenség kardjának, tüzének! - - Tiszteljétek a közkatonákat, - Nagyobbak ok, mint a hadvezérek. - -(Debreczen.) - - -1848. - - Ezernyolczszáznegyvennyolcz, te csillag, - Te a népek hajnalcsillaga!... - Megviradt, fölébredett a föld, fut - A hajnaltól a nagy éjszaka. - Piros arczczal - Jött e hajnal, - Piros arcza vad sugára - Komor fényt vet a világra; - E pirúlás: vér, harag és szégyen - A fölébredt nemzetek szemében. - - Szégyeneljük szolgaságunk éjét, - Zsarnokok, rátok száll haragunk, - S a reggeli imádság fejében - Istenünknek vérrel áldozunk. - Álmainkban - Alattomban - Megcsapolták szíveinket, - Hogy kioltsák életünket, - De maradt még a népeknek vére - Annyi, a mi fölkiált az égre. - - Áll a tenger nagy elbámultában, - Áll a tenger és a föld mozog, - Emelkednek a száraz hullámok, - Emelkednek rémes torlaszok. - Reng a gálya... - Vitorlája - Iszaposan összetépve, - A kormányos szíve képe, - A ki eszét vesztve áll magában, - Beburkolva rongyos bíborában. - - Csatatér a nagy világ. A hány kéz, - Annyi fegyver, annyi katona. - Mik ezek itt lábaim alatt?... hah, - Eltépett láncz s eltört korona. - Tuzbe véle!... - No de még se, - Régiségek közé zárjuk, - De nevöket írjuk rájuk, - Különben majd a késon-születtek - Nem tudnák, hogy ezek mik lehettek. - - Nagy idok. Beteljesult az Írás - Jósolatja: egy nyáj, egy akol. - Egy vallás van a földön: szabadság! - A ki mást vall, rettenton lakol. - Régi szentek - Mind elestek, - Földúlt szobraik kövébül - Uj dicso szentegyház épül, - A kék eget veszszük boltozatnak, - S oltárlámpa lészen benne a nap. - -(Debreczen.) - - -Itt van az osz, itt van ujra... - - Itt van az osz, itt van ujra, - S szép, mint mindig, én nekem. - Tudja isten, hogy mi okból - Szeretem? de szeretem. - - Kiülök a dombtetore, - Innen nézek szerteszét, - S hallgatom a fák lehulló - Levelének lágy neszét. - - Mosolyogva néz a földre - A szelíd nap sugara, - Mint elalvó gyermekére - Néz a szereto anya. - - És valóban oszszel a föld - Csak elalszik, nem hal meg; - Szemébol is látszik, hogy csak - Álmos o, de nem beteg. - - Levetette szép ruháit, - Csendesen levetkezett; - Majd felöltözik, ha virrad - Reggele, a kikelet. - - Alugyál hát, szép természet, - Csak alugyál reggelig, - S álmodj' olyakat, a mikben - Legnagyobb kedved telik. - - Én ujjam hegyével halkan - Lantomat megpenditem, - Altató dalod gyanánt zeng - Méla csendes énekem. - - - Kedvesem, te ulj le mellém, - Ulj itt addig szótlanúl, - Míg dalom, mint tó fölött a - Suttogó szél, elvonúl. - - Ha megcsókolsz, ajkaimra - Ajkadat szép lassan tedd, - Föl ne keltsük álmából a - Szendergo természetet. - -(Erdod.) - - -Csatadal. - - Trombita harsog, dob pereg, - Kész a csatára a sereg. - Elore! - Süvít a golyó, cseng a kard, - Ez lelkesíti a magyart. - Elore! - - Föl a zászlóval magasra, - Egész világ hadd láthassa. - Elore! - Hadd lássák és hadd olvassák, - Rajta szent szó van: szabadság. - Elore! - - A ki magyar, a ki vitéz, - Az ellenséggel szembenéz. - Elore! - Mingyárt vitéz, mihelyt magyar, - O s az isten egyet akar. - Elore! - - Véres a föld lábam alatt, - Lelotték a pajtásomat, - Elore! - Én se leszek rosszabb nála, - Berohanok a halálba. - Elore! - - Ha lehull a két kezünk is, - Ha mindnyájan itt veszünk is, - Elore! - Hogyha el kell veszni, nosza, - Mi veszszünk el, ne a haza, - Elore! - -(Debreczen.) - - - -Elpusztuló kert ott a vár alatt... - - Elpusztuló kert ott a vár alatt, - Elpusztuló vár ott a kert felett... - Rajtok borong homályos-szomorún - Az oszi köd és az emlékezet. - - Eszembe jut rólok, mit a haza - Veszített egykor s a mit szívem nyert; - Elhúnyt vitézek sírja az a vár, - S élo szerelmem bölcseje a kert. - - Itt lenn ringattam én ölemben ot, - Itt lenn öleltem én galambomat, - S ott fönn tanyáztak hajdan a sasok, - Ott fönn tanyáztak a Rákócziak. - - Dicso vitézség! édes szerelem! - Bejárom egyszer még e helyeket, - Ma itt vagyok még s holnap távozom, - S tán vissza többé nem is jöhetek. - - Lesz-é ezentul, oh kert, a ki majd, - Édes gyönyörrel jár e fák alatt? - Lesz-é ezentul, oh vár, a ki majd - Szent tisztelettel nézi tornyodat? - -(Erdod.) - - -Akaszszátok föl a királyokat! - - Lamberg szivében kés, Latour nyakán - Kötél, s utánok több is jön talán, - Hatalmas kezdesz lenni végre, nép! - Ez mind igen jó, mind valóban szép, - De még ezzel nem tettetek sokat - - Akaszszátok föl a királyokat! - - Kaszálhatd a fut világ végeig, - Holnap kino az, ha ma lenyesik; - Tördelheted le a fa lombjait, - Ido jártával ujra kivirit; - Tövestül kell kitépni azokat - - Akaszszátok föl a királyokat! - - Vagy nem tanultad még meg, oh világ, - Gyülölni méltóképpen a királyt? - Oh, hogyha szétönthetném köztetek - Azt a szilaj, veszett gyülöletet, - Mitol keblem, mint a tenger, dagad! - - Akaszszátok föl a királyokat! - - Szivöknek minden porczikája rosz, - Már anyja méhébol gazságot hoz, - Vétek, gyalázat, teljes élete, - Szemétol a levego fekete, - S megromlik a föld, melyben elrohad - - Akaszszátok föl a királyokat! - - Ezer felé bús harczmezo a hon, - Arat rajt a halál irtóztatón, - Itt egy falu, amott egy város ég, - Százezerek jajától zúg a lég; - S halál, rablás mind a király miatt - - Akaszszátok föl a királyokat! - - Hiába ömlik, hosök, véretek, - Ha a koronát el nem töritek. - Fejét a szörny ismét fölemeli, - S akkor megint elol kell kezdeni. - Hiába lenne ennyi áldozat? - - Akaszszátok föl a királyokat! - - Mindenkinek barátság, kegyelem, - Csak a királyoknak nem, soha sem! - Lantom s kardom kezembül eldobom, - A hóhérságot majd én folytatom, - Ha kívülem rá ember nem akad - - Akaszszátok föl a királyokat! - -(Debreczen.) - - -Itt a nyilam! mibe lojjem? - - Itt a nyilam! mibe lojjem? - Királyi szék áll elottem, - Bele lövöm bársonyába, - Hogy csak ugy porzik kínjába', - Éljen, - Éljen a köztársaság! - - A korona nagyon drága, - Nem való az a királyra; - A királyra! ugyan minek - Szamáron a bársony nyereg? - Éljen, - Éljen a köztársaság! - - Piros bársony köpenyege, - Ide vele, hamar ide, - Lesz belole lótakaró, - Ugy is épen arravaló. - Éljen, - Éljen a köztársaság! - - Arany pálcza a markában, - Csavarjuk ki hamarjában; - Ásót, kapát a kezébe, - Ássa meg a sírját véle! - Éljen, - Éljen a köztársaság! - - Ez egyszer csak annyit mondok: - Jó soká voltunk bolondok, - Legyen egy kis eszünk végre, - Mászszunk a király képére. - Éljen, - Éljen a köztársaság! - -(Debreczen.) - - -Kont és társai. - - Édes hazám, Magyarország, - Mi a bajod? bús az orczád, - Az orczád bús, a könnyed hull, - Alig vagy a fájdalomtul. - - »Mi volna más bajom nékem, - Mint hogy a királyi széken - Ember helyett vadállat ul, - Uralkodik kegyetlenul. - - Zsigmond király, te vadállat, - Ne nyomjad úgy a vállamat, - Alig bírja már a lábam, - El kell dolnöm itt hosszában. - - Azért tettelek királynak, - Világ elso királyának, - Hogy így csúffá tégy engemet, - Kiszakítsd az életemet? - - Én istenem, hová nézzek? - Mindenütt csak bús enyészet, - Minden tagom zsibbad és fáj, - Átkozott légy, Zsigmond király! - - Lelkem, testem nagyon beteg, - Gyermekeim, segítsetek, - Hol vagytok ti, jó vitézek, - Merre jártok, merre késtek?« - - Szegény haza, fiaidat - Hasztalanul hivogatod; - Az egyik rész gaz áruló, - A másik rész földönfutó. - - Bakony erdo sötétsége - Zsiványoknak volt a fészke, - De most benne uzött vadak - Laknak, igaz hazafiak. - - Közöttök van - hogy ne volna? - - Kont István is a vadonba', - Feje fölött sötét ágak, - Szíve fölött sötét bánat. - - Gondolkodik jó sokáig, - Összehíja czimboráit, - Csendesen elore lépett, - És így kezdte a beszédet: - - »Beh összeolvad a számunk! - Szegény jó Magyarországunk, - Csupán harmincz ember maradt - Védeni szabadságodat. - - Nincs mit tennünk, kicsiny a szám, - Isten veled, kedves hazám!... - Barátim, csak egy van hátra, - Készüljünk el a halálra. - - Föl Budára a királyhoz, - Tegyük kardunkat lábához, - Hadd vegye el életünket, - Csak ne bántsa gyermekinket.« - - Egynek sem volt kifogása, - Mind készen volt a halálra, - Fölnyergeltek, lóra kaptak, - Buda felé lovagoltak. - - Mentek együtt egy csoportban, - Mentek némán, mentek lassan, - Némán, lassan és sötéten, - Mint a felho megy az égen. - - Budavárba följutának, - Király elott megállának, - A legbölcsebb közöttök Kont, - Királynak ily beszédet mond: - - »Itt vagyunk, király, elotted, - Kiirthat'd a pártütoket, - Vedd el a mi életünket, - Csak kíméld meg gyermekinket.« - - S leoldozták kardjaikat, - Kezök reszket, keblök dagad; - Kardjoktól kell elszakadni! - Mintha lelkök szakadna ki. - - De csak még is leoldozták, - Király elott le is rakták, - Oda rakták oket sorba, - Szegényeket, od' a porba. - - A hazának képe volt ez, - Ottan hevert, mint a holttest - A haza is, megalázva, - Rajta a gaz király lába. - - Zsigmond király nagy kevélyen - Végignéz a vitézségen, - Szemeit félig behúnyja, - És így kezdi czudar gúnynyal: - - »Nos hát, nagy jó uraimék, - Elég már a tréfa, elég? - Meglapulunk valahára - Megkorbácsolt eb módjára. - - Hát ezek a vad vitézek, - A kik a királyi széket - S koronámat fenyegeték? - Kiktol szinte megijedék. - - Hisz ezek jámbor koldúsok!... - Szegény golyhók, mit busúltok? - Jól van; a mért koldulátok, - Az életet megkapjátok.« - - A harmincz vitéz föllobban - Irtóztató bosz haragban, - Láng a szivök, láng a szemök, - Fölfordult a világ velök. - - Kont a bajuszán egyet ránt, - Megereszti vastag hangját, - S a beszéd végét se várva - Reá dördul a királyra: - - »Állj meg, a ki istened van! - Többet nem szólsz bosszulatlan... - Koldús vagy ám te! vagy volnál, - Ha más, ha zsivány nem volnál. - - Gyermekink s nem magunk végett - Jöttünk ide kérni téged... - Gyermek ide, gyermek oda! - Most a koczka el van dobva. - - Zsivány voltál, vagy és maradsz, - És minden ivadékod az, - Vér rajtad a piros bársony, - Süssenek meg tüzes nyárson! - - Gyilkoltass meg mindnyájunkat, - Ez te hozzád illo munka... - De mit álltam szóba véled? - Haramjával nem beszélek.« - - Némán néz a király rája, - Habot túr dühében szája, - Int kezével, s a vitézek - Hóhérkézre kerülének. - - És a hóhér sujtana már... - »Megállj, mester«, szól a király, - »Halljátok, a ki letérdel - S kegyelmet kér, életet nyer.« - - Nincs a harmincz között egy se, - A ki térdét meggörbítse, - Egy se mozdul, egy se térdel, - Állnak néma megvetéssel. - - »Sujts!« ordít a veszett király, - »Sujts, bakó, sujts, mig egy fej áll!« - Sujt az, s hullanak a fejek, - Mint oszszel a falevelek. - - Huszonkilencz fej hever már, - Garmadában a vérpadnál, - Huszonkilencz ember vére - Száradt a piacz kövére. - - Most Kont István következik, - A végso, a harminczadik! - O volt akkor a hazába' - A szabadság végsugára. - - Hogy föllépett a vérpadra - Megreszketett az alatta; - Ott áll bokáig a vérben - Társai elfolyt vérében. - - Összegörnyed Zsigmond király, - Az elítélt egyenest áll, - Olyan az o tekintete, - Mint az isten itélete. - - Szólna Zsigmond: »végezd mester!« - De szólani nem tud, nem mer: - Körmét a mellébe vágta, - Fogaival ajkát rágta. - - Iszonyú csend... Kont lehajlott, - A kiomlott vérbe markolt, - S a piros vért oda vágja - Zsigmond fejér orczájára. - - Ordítozás, dob pergése! - De hallik Kont mennydörgése: - »Zsigmond király, gyilkos király, - Vérünk, átkunk fejedre száll!« - - A hóhérbárd villan, suhan, - Kont feje is a porba' van, - Úgy esett le a válláról, - Mint a nap az ég boltjáról. - -(Debreczen.) - - -Vesztett csaták, csufos futások! - - Vesztett csaták, csufos futások! - Bár merre nézek, mást nem látok. - Miként a sár, a melybe - Követ hajítanak be, - Úgy feccsen szét a harczok mezejérül, - Oh nemzetem, képedre a gyalázat. - S a hit már-már sokak szivébe gyérül, - Hogy mindörökre jármodat lerázod. - Ki ismer engem csüggedonek? - Kislelküséggel engemet ki vádol? - De aggodalmak néha rám is jonek - Most a jövo rejtélyes távolából, - Jonek, miként az éji denevérek - S el-elvisítják itten magokat, - Hogy rá szivemben hidegséget érzek - És lélekzésem szinte elakad. - Hazám, hazám, magyar haza, - Elátkozott föld vagy hát? - Ki volt, ki igy megátkoza? - Hogy rajtad a szabadság - Örökké csak földönfutó legyen, - Ki pillanatra hozzád menekul, - De a mint jön, megint megyen, - Eluzik kérlelhetlenul! - Hányszor kelénk fel három század óta - Lerázni hosleg a bilincseket! - S kardunk mindig behullt a vérfolyóba, - Mely meghasított keblünkbol eredt, - S ájulva a mint a földön feküttünk, - Kaczagva tombolt a zsarnok fölöttünk. - - Most talpon állunk ujolag... - Azért állottunk volna fel, - Hogy újra földhöz sujtsanak? - Nem, nem, most gyozni vagy meghalni kell! - Csatára, nemzetem, - Halál vagy gyozelem! - Föl, föl, te jobban nem szeretheted - A szép halálnál a csuf életet, - Te inkább sírba fekszel, mint mocsárba... - De a ki kész a hos halálra, - Az diadalmaskodni fog. - Induljatok - - Százezerével, miljomjával - A szolgaság Egyiptomábol - A szabadsági Kánaánba' - Mint Mózes népe hajdanába, - Nekik volt, van nekünk is istenünk, - O fog vezetni tuzoszlop képében, - S az ellenség kiomló vére lészen - A vörös tenger, melyen átmegyünk! - -(Debreczen.) - - -Fiam születésére. - - Ide, ide fiamat kezembe, - Hadd szorítsam a szivemhez ot! - Mintha volnék újonnan teremtve, - Hogy éltemnek ifju lombja nott! - - Üdvezellek, lelkem szép kis ága, - Üdvezellek, édes magzatom! - Sírásodnak bánatos zajába - Beleolvadt örvendo dalom. - - Kis parányom, milyen nagy örömmel - Állok itt és nézem képedet! - Kell-e még pap? örömkönnyeimmel - Keresztellek én meg tégedet. - - Csillagász lett végre is belolem, - Itten állok csillagom elott, - Arczvonásit hosszasan szemlélem, - S találgatom a távol jövot. - - A reménynek nagy virágos fája, - Mit e csillag fénye fölmutat; - Csak ne szálljon kora dér reája, - Mely leszedné e virágokat. - - Oh halál, te nem lészsz oly kegyetlen, - Hogy magaddal rántsd ido elott; - Nem enyém lesz o - tartsd ezt eszedben - - A hazának nevelem fel ot. - - Úgy-e, úgy-e, kis fiam, ha majdan - Én a sorbul kiöregedem, - Iparkodni fogsz túltenni rajtam, - Vagy betöltöd legalább helyem? - - Vajha egykor ekkép szólanának - Nem-busulva sírom szélinél: - »Meghalt! de nincs kára a hazának, - Nincs, mert lelke a fiában él.« - -(Debreczen.) - - -Az év végén. - - Indulsz, pályavégezett év, - Menj... de várj, ne menj magad, - Sötét van a más világba', - Jó lesz egy kis égo lámpa: - Vidd magaddal dalomat. - - Megpendítem, régi lantom, - Megpendítem húrjaid; - Már régóta vagy te nálam, - Sokat szóltál... megpróbálom, - Tudnál-e még valamit? - - Ha valaha szépen szóltál, - Most legyen szép éneked; - Légy méltó neved hiréhez, - Tedd még ünnepibbekké ez - Ünnepélyes perczeket. - - És ki tudja? tán utósó, - Legutósó lesz e dal; - Tán ha téged most leteszlek, - Többé majd föl sem vehetlek, - Hangod, életed kihal. - - A hadistenhez szegodtem, - Annak népéhez megyek; - Esztendore hallgat a dal, - Vagy ha írok, véres karddal - Írok költeményeket. - - Zengj tehát, zengj, édes lantom, - Zengd ki, a mi benned van, - Szólj vadúl, és szólj szelíden, - Ragyogóan és sötéten, - Szomorúan és vigan. - - Légy vihar, mely haragában - Osi tölgyeket szakít, - Légy szello, mely mosolyogva - Csendes álomba ringatja - A mezok fuszálait. - - Légy tükör, melybol reám néz, - Egész, egész életem, - Melynek legszebb két virága - A mulandó ifjuság s a - Múlhatatlan szerelem. - - Adj ki minden hangot, lantom, - A mi benned még maradt... - A nap is midon lemégyen, - Pazarolva földön, égen - Szétszór minden sugarat. - - S szólj erosen, lantom, hogyha - Már utósó e dalod; - Hirtelen ne haljon o meg! - Zengjék vissza az idonek - Bérczei, a századok. - -(Debreczen.) - - -1849. - -* * - - -Pacsírtaszót hallok megint... - - Pacsírtaszót hallok megint! - Egészen elfeledtem már. - Dalolj, tavasznak hírmondója te, - Dalolj, te kedves kis madár. - - Oh istenem, mi jól esik - A harczi zaj után e dal, - Mikéntha bérczi hus patak füröszt - Égo sebet hullámival. - - Dalolj, dalolj, kedves madár, - Eszembe hozzák e dalok, - Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona, - Egyszersmind költo is vagyok. - - Eszembe jut dalodrul a - Költészet és a szerelem, - Az a sok jó, mit e két istenno - Tett és még tenni fog velem. - - Emlékezet s remény, ez a - Két rózsafa ismét virit - Dalodra, és lehajtja mámoros - Lelkem fölé szép lombjait, - - És álmodom, és álmaim - Oly kedvesek, oly édesek... - Te rólad álmodom, hív angyalom, - Kit olyan híven szeretek, - - Ki lelkem üdvessége vagy, - Kit istentol azért nyerék, - Hogy megmutassa, hogy nem odafönn, - De lenn a földön van az ég. - - Dalolj, pacsírta, hangjaid - Kikeltik a virágokat! - Szivem mily puszta volt, és benne már - Milyen sok szép virág fakad. - -(Bethlen.) - - -Péter bátya. - - Tíz katona esett a helységre, - Nem volt szükség fogdosó kötélre, - Húsz legény ment maga jó szántából - Zászló alá az eke szarvától. - - »Hogy ne mennék örömest, mikor kell! - A ki nem megy, hitvány, gyáva korhely. - Nem királyért hadakozunk mostan, - A hazáért fogunk állni sorban. - - Nem királyért, sot a király ellen, - A kit isten mindörökké verjen! - Verje meg úgy, a mint o akarta, - Hogy igába jussunk mi s nyomorba. - - Te éretted megyünk a csatába, - Nemzetünknek drága szabadsága! - Megyünk húszan tíz helyett, és ha kell - Utánunk még kétszer annyi jön el.« - - S összeálltak indulásra készen - Az ujonczok falu közepében, - Körülöttök fiatalok, vének - Gyülekeztek búcsuvétel végett. - - Az anyák (ez a természet rende, - Isten oket már igy teremtette, - Ok szegények errol nem tehetnek) - Hát az anyák szörnyen keseregtek. - - Sírtak-rítak, mint az oszi felleg, - Fiaiknak hogy elmenni kellett, - Elmenniök, és még oda pedig, - A hol a halál vendégeskedik. - - A mint mondom, volt sok sírás-rívás, - Hejh hanem úgy csak korán se rítt más, - Egynek se volt oly nedves köténye, - Mint kelmednek, szegény Panna néne. - - Hogy ne sírna? három fia vagyon, - Mind a három szép szál legény nagyon, - S mind a három be vagyon sorozva - Katonának s ottan áll a sorba'. - - »Hagyd el, anyjok, hagyd el már,« szólt kérve - Péter bátya, Panna néni férje, - »Hagyd el, anyjok, elég ebbül ennyi, - Nem is illik ennyit keseregni. - - Nékem is ugy fiaim, mint néked, - Azért még sem siratom ám oket, - Sot örülök, hogy nevemmel hárman - Lesznek ott a szabadság harczában. - - Menjetek el, szeretett cselédim; - Ha megjöttök a háboru végin, - Nagy kedvem lesz... és ha oda vesztek, - Fáj a szívem majd, de nem reped meg. - - Szép halál a szabadságért halni, - A hogy én azt el tudom gondolni, - Legszebb halál az a csatatéri, - A hogy azt az én eszem föléri. - - Menjetek hát életbe, halálba, - Fegyveritek legyenek megáldva, - Hogy szabadság ragyogjon majd rajtok, - Különben jobb, hogy ha ott maradtok.« - - Az ujonczok utra kerekedtek, - Jó kedve volt a jó gyerekeknek; - Ugy mentenek a halál utjára, - Mintha mentek volna lakomára. - - Péter bátya, hát kendet mi lelte? - Olyat sóhajt, majd kiszáll a lelke, - Néz utána az ujoncz-seregnek, - S íme, íme könnyei peregnek. - - E hát vége a sok czifra szónak? - Addig beszélt máshoz biztatólag, - Addig köpte a markát, mig aztán - Tyúkmadár lett a vitéz oroszlán. - - Csúfolták az öreget keményen, - Hogy hát o csak szóval gyozte légyen, - De az öreg, bár nagyon is únja, - Egy sziporkát sem felel a gúnyra. - - A mit szólott azt csak ugy magában - Mormogta el haza ballagtában: - »Mennek ok és maradni kell nékem! - Itthonn maraszt göthös öregségem. - - Szabadságot vesznek drága áron, - S én ne legyek a véres vásáron, - Én itthonn csak kész portékát lessek, - Ne legyek ott, hogy én is fizessek! - - Jól esik, hogy megértem ezt a kort, - Hol nemzetem láncz helyett fegyvert hord, - S még is vesztem vón el eddig inkább, - Mint hogy most csak nézzem e szent munkát! - - Elvágnám a két kezem, két lábam, - Ha tudnám, hogy nem vágom hiában, - Ha helyette más eros új none, - Hogy mehetnék majd a harczmezore!« - -(Szalonta.) - - -Európa csendes, ujra csendes... - - Európa csendes, ujra csendes, - Elzúgtak forradalmai... - Szégyen reá! lecsendesult és - Szabadságát nem vívta ki. - - Magára hagyták, egy magára - A gyáva népek a magyart; - Láncz csörg minden kézen, csupán a - Magyar kezébe cseng a kard. - - De hát kétségbe kell-e esnünk, - Hát búsuljunk-e e miatt? - Ellenkezoleg, oh hon, inkább - Ez légyen a mi lelket ad. - - Emelje ez föl lelkeinket, - Hogy mi vagyunk a lámpafény, - Mely a midon a többi alszik, - Ég a sötétség éjjelén. - - Ha a mi fényünk nem lobogna - A véghetetlen éjen át, - Azt gondolhatnák fönn az égben, - Hogy elenyészett a világ. - - Tekints reánk, tekints szabadság, - Ismerd meg mostan népedet: - Midon más könnyet sem mer adni, - Mi vérrel áldozunk neked. - - Vagy kell-e még több, hogy áldásod - Ne érdemetlen szálljon ránk? - E hutlen korban mi utósó - Egyetlen híveid valánk! - -(Debreczen.) - - -Az erdélyi hadsereg. - - Mi ne gyoznénk? hisz _Bem_ a vezérünk, - A szabadság régi bajnoka! - Bosszuálló fénynyel jár elottünk, - Osztrolenka véres csillaga. - - Ott megy o, az osz vezér; szakálla - Mint egy fejér zászló lengedez; - A kivívott diadal utáni - Békességnek a jelképe ez. - - Ott megy o, a vén vezér, utána - A hazának ifjusága mi, - Igy kisérik a vén zivatart a - Tengerek szilaj hullámai. - - Két nemzet van egyesulve bennünk, - S mily két nemzet! a lengyel s magyar! - Van-e sors, a mely hatalmasabb, mint - E két nemzet, ha egy czélt akar? - - Egy a czélunk: a közös bilincset - Összetörni, melyet hordozánk, - S összetörjük, esküszünk piros, mély - Sebeidre, megcsufolt hazánk! - - Küldd elénk, te koronás haramja, - Légionként bérszolgáidat, - Hogy számodra innen a pokolba - Holttestökbül épitsünk hidat. - - Mi ne gyoznénk? hisz _Bem_ a vezérünk - A szabadság régi bajnoka! - Bosszuálló fénynyel jár elottünk - Osztrolenka véres csillaga. - -(Bánfi-Hunyad.) - - -Bizony mondom, hogy gyoz most a magyar... - - Bizony mondom, hogy gyoz most a magyar, - Habár ég s föld ellenkezot akar! - Azért nem gyozött eddig is e hon, - Mert soha sem volt egy akaraton; - Most egy a lélek, egy a szív, a kar... - Mikor gyoznél, ha most sem, oh magyar? - Egy ember a haza, s ez halni kész, - S ezért, oh népem, ép ezért megélsz, - S dicso lesz élted, boldog és szabad, - A milyen senkié a nap alatt! - S én bátran állom a csaták tuzét, - Tudom, hogy a golyó nekem nem vét, - Tudom, hogy a sors oriz engemet, - Hogy engemet megölni nem lehet, - Mert én leszek, nekem kell lenni, ki - Ha elleninket mind a föld fedi, - Megéneklem majd diadalmadat, - Szabadság, és a szent halottakat, - A kiknek vére volt keresztvized - S halálhörgése bölcsoéneked; - Meg kell, hogy érjem azt a szép napot, - Midon áldásodat reánk adod, - S mi annyi átokteljes év után - Sirunk, mosolygunk az öröm mián, - Midon, mit eltört lánczunk ád, a nesz - Egy szabad nemzet imádsága lesz! - Meg kell, hogy érjem azt a nagy napot, - A melyért lantom s kardom fáradott! - -(Maros-Vásárhely.) - - -A székelyek. - - Nem mondom én: elore székelyek! - Elore mentek úgy is, hos fiúk; - Ottan kiván harczolni mindegyik, - Hol a csata legrémesebben zúg. - Csak nem fajult el még a székely vér! - Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér. - - Ugy mennek a halál elébe ok, - A mint más ember menyegzore mén; - Virágokat tuznek kalapjaik - Mellé, s dalolnak a harcz mezején. - Csak nem fajult el még a székely vér! - Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér. - - Ki merne nékik ellenállani? - Ily bátorságot szívében ki hord? - Mennek, röpulnek, mint a szél, s üzik - Az ellenséget, mint a szél a port! - Csak nem fajult el még a székely vér, - Minden kis cseppje drágagyöngyöt ér! - -(Karánsebes.) - - - -Vajda-Hunyadon. - -I. - - Fogadjatok be, ti dicso falak, - Fogadj magadba, híres osi vár! - Légy üdvezelve... hol a hos lakott, - A költo ottan lelkesedve jár. - - Mily hos lakott itt, a nagy Hunyadi! - Mily lelkesulés éget engemet! - Szivemnek hangos dobbanásai, - Beszéljetek ti ajkaim helyett. - - Itten lakott, tán olykor épen itt - Gondolkodék e bástya tetején, - Innen tekintett a jövobe o, - A honnan most a multba nézek én. - - Itt pihené ki fáradalmait, - Midon elzúgtak a kemény csaták, - Melyek Konstantinápoly tornyain - A büszke félholdat megingaták. - - Jó piheno hely... csendes szép magány - Mélyen lehajló völgynek zöld ölén... - Itt len a vár; nem éri a vihar - Még a zászlót sem tornya tetején. - - El van rejtezve a világ elol - E szent magány; beléje más nem lát, - Csak messzirol fehér fejével a - Hegyek nagyapja a vén Retyezát. - -II. - - Szólott Hunyadvár bámuló gyönyörrel: - »Kit látok? oh kit látok? Hunyadit! - Megjöttél hát, oh hosök hose, végre, - Kit vártalak négy hosszu századig. - - Én hittem azt, hogy vissza fogsz te joni, - Ez a hitem volt, mi erot adott, - Hogy el ne doljek, hogy viselni bírjam - A négy száz éves gyászt és bánatot. - - És megjövél... légy hévvel üdvezelve, - Hosszan várt vendég, óh hos, oh apám! - Csak az fáj most, hogy nem tud sirni a ko... - Örömkönyuimet hogy ontanám!« - - Felelt a vendég: »Sajnállak, szegény vár, - Hogy örömedet el kell rontani... - Csalatkozol; nem az jött, a kit vártál, - Az én nevem Bem, és nem Hunyadi.« - - Szólt vissza a vár: »Én azzal törodjem, - Mi volt akkor s mi mostan a neved? - A név mulandó, változékony; a mi - Örök, azt nézem én, a szellemet. - - Nem a nevedrol, hanem szellemedrül - S annak müvérol ismerek reád: - Az vagy, ki voltál, négy száz év elott s most - Te mentetted meg a magyar hazát!« - -(Vajda-Hunyad.) - - -Ki gondolná, ki mondaná... - - Ki gondolná, ki mondaná, - Hogy e hely csatatér? - Hogy néhány rövid hét elott - Itt folyt el annyi vér? - - Itt harczolánk, itt vett körul - Az ellenség hada, - Elol halál, hátul halál, - Ez rémes nap vala! - - Akkor, miként a férfigond, - Mogorva volt az ég, - Most, mint a kis gyermek szeme, - Szelíd és tiszta kék. - - Akkor, mint aggastyán feje, - Hófejér volt a föld, - Mostan, miként az ifjunak - Reménye, olyan zöld. - - A légben akkor itt zugó - Golyók röpultek el, - A légben most fejem fölött - Pacsírta énekel. - - Láttunk itt akkor a sikon - Véres halottakat, - S hol a holtak feküttenek, - Most ott virág fakad. - - Ki gondolná, ki mondaná, - Hogy e hely csatatér? - Hogy néhány rövid hét elott - Itt folyt el annyi vér? - -(Szászsebes.) - - -Föl a szent háborúra! - - Itt a próba, az utósó - Nagy próba: - Jön az orosz, jön az orosz, - Itt is van már valóba. - Eljött tehát az utósó - Itélet, - De én attól sem magamért, - Sem hazámért nem félek. - - Miért félnénk az itélet - Napjátul? - Féljenek ok, kik viselik - Magokat oly galádul, - Kik rá törtek az ártatlan - Magyarra, - Most veri meg az úristen - Mindenható haragja! - - Föl hazámnak valamennyi - Lakója, - Ideje, hogy tartozását - Minden ember lerója; - Ki a házból, ki a síkra - Emberek, - Most az egész Magyarország - Legyen egy nagy hadsereg! - - Ki is megyünk, szó sincs róla, - Mindnyájan, - Meghalni, vagy gyozedelmet - Nyerni a szent csatában. - Szent a csata, nem harczolunk - Királyért: - Király ellen szabadságunk - Istenünk és hazánkért! - - Átkos király, érezted hát - Vesztedet, - Az ördögnek, hogy megmentsen, - Eladtad a lelkedet. - De hiába volt a vásár - Elhihet'd: - Kit az isten elhagyott, azt - Az ördög nem menti meg. - - Sok az orosz, nagy a száma, - Mi haszna? - Több lesz ott a magyar; talán - Száz is jut egy oroszra. - És ha volnánk kevesebben, - Mint azok: - Hála isten, minket hí ugy - A világ, hogy magyarok! - - Ne féljetek, gyermekink, ne - Féljetek, - Nem szúr által dárdájával - A vad kozák titeket; - Feleségink, kedvesink, ne - Sírjatok, - Idegenek ölelése - Nem tesz csúfot rajtatok. - - S ti apáink, anyáink, szent - Halottak, - Sírotokon ellenség ne - Tapodjon, nem tapodhat; - Inkább veszszen ki nemzetünk - Egy szálig, - S dagadjon föl kifolyt vérünk - Árja az ég boltjáig! - - Minden, a mi szent elottünk, - Koczkán van, - Ha a világ támad is meg, - Gyoznünk kell e csatákban; - Ha miljomnak el kell veszni, - Veszszen el! - Ki fogna most fukarkodni - Életével, vérivel? - - És te isten, magyarok nagy - Istene, - Légy népeddel, hu népeddel, - Jó népeddel, légy vele! - Tedd hatalmad fiaidnak - Lelkére, - Világdönto haragodat - Fegyvereink élére! - -(Pest.) - - -Szörnyu ido... - - Szörnyu ido, szörnyu ido! - S a szörnyüség mindegyre no. - Talán az ég - Megesküvék, - Hogy a magyart kiirtja. - Minden tagunkból vérezünk, - Hogy is ne? villog ellenünk - A fél világnak kardja. - - És ott elol a háború - Csak a kisebb baj; szomorúbb, - Mi hátul áll, - A döghalál. - Beh kijutott a részed, - Isten csapásiból, o hon, - Folyvást arat határidon - Két kézzel az enyészet. - - Egy szálig elveszünk-e mi? - Vagy fog maradni valaki, - Leírni e - Vad fekete - Idoket a világnak? - S ha lesz ember, ki megmarad, - El tudja e gyászdolgokat - Beszélni, mint valának? - - S ha elbeszéli úgy, a mint - Megértük ezeket mi mind: - Akad-e majd, - Ki ennyi bajt - Higyjen, hogy ez történet? - És e beszédet nem veszi - Egy orült, rémülésteli, - Zavart ész meséjének? - -(Mezo-Berény.) - - -Négy nap dörgött az ágyu... - - Négy nap dörgött az ágyu - Vizakna s Déva közt, - Ott minden talpalatnyi - Földet vér öntözött! - - Fehér volt a világ, szép - Fejér hó este be, - Úgy omlott a piros vér - A fejér hóra le. - - Négy hosszu nap csatáztunk - Rettento vad csatát, - Minot a messzelátó - Nap csak nagynéha lát. - - Mindent megtettünk, a mit - Kivánt a becsület... - Tízannyi volt az ellen, - Gyoznünk nem lehetett. - - Szerencse és az isten - Tolünk elpártola, - Egy pártfogó maradt csak - Velünk: ez Bem vala. - - Oh Bem, vitéz vezérem, - Dicso tábornokom! - Lelked nagyságát könnyes - Szemekkel bámulom. - - Nincsen szóm elbeszélni - Nagy hosiségedet, - Csak néma áhitattal - Szemléllek tégedet, - - S ha volna ember, kit mint - Istent imádanék, - Meghajlanék elotted - Térdem, meghajlanék. - - S nekem jutott a vészes - Dicsoség, hogy veled - Járjam be, oh vezérem, - A csatatéreket. - - Te melletted lovaglék - A harcz veszélyiben, - A hol az élet pusztul - És a halál terem. - - Sokan elhagytanak, te - Rendíthetetlen agg, - De úgy-e téged, úgy-e - Én el nem hagytalak? - - S lépésid mind halálig - Követni is fogom, - Oh Bem, vitéz vezérem - Dicso tábornokom! - -(Debreczen.) - - -Csatában. - - A földön is harag, - Az égen is harag! - Kifolyt piros vér és - Piros napsugarak! - A lemeno nap oly - Vad bíborban ragyog! - Elore, katonák, - Elore, magyarok! - - Komoly felhok közül - Bámul reánk a nap, - Rettento szuronyok - Füstben csillámlanak, - A surü lomha füst - Sötéten gomolyog, - Elore, katonák, - Elore, magyarok! - - Ropog, hosszan ropog - Csatárok fegyvere, - Ágyúk bömbölnek, hogy - Reng a világ bele; - Te ég, te föld, talán - Most összeomlotok! - Elore, katonák, - Elore magyarok! - - Szilaj lelkesedés - Foly bennem, mint tüzár, - A vérszag és a füst - Megrészegíte már, - Elore rontok én, - Ha élek, ha halok! - Utánam, katonák, - Utánam, magyarok! - -(Medgyes.) - - -Szeretlek, kedvesem! - - Szeretlek, kedvesem, - Szeretlek tégedet, - Szeretem azt a kis - Könnyü termetedet, - Fekete hajadat, - Fejér homlokodat, - Sötét szemeidet, - Piros orczáidat, - Azt az édes ajkat, - Azt a lágy kis kezet, - Melynek érintése - Magában élvezet, - Szeretem lelkednek - Magas röpülését, - Szeretem szivednek - Tengerszem-mélységét, - Szeretlek, ha örülsz - És ha búbánat bánt, - Szeretem mosolyod - S könnyeid egyaránt, - Szeretem erényid - Tiszta sugárzását, - Szeretem hibáid - Napfogyatkozását, - Szeretlek, kedvesem, - Szeretlek tégedet, - A mint embernek csak - Szeretnie lehet. - Kivuled rám nézve - Nincs élet, nincs világ, - Te szövodöl minden - Gondolatomon át, - Te vagy érzeményem - Mind alva, mind ébren, - Te hangzol szivemnek - Minden verésében, - Lemondanék minden - Dicsoségrül érted, - S megszereznék érted - Minden dicsoséget, - Nekem nincsen vágyam, - Nincsen akaratom, - Mert a mit te akarsz, - Én is azt akarom, - Nincs az az áldozat - Mely kicsiny ne lenne - Éretted, hogyha te - Örömet lelsz benne, - S nincs csekélység, a mi - Gyötrelmesen nem sért, - Hogyha te fájlalod - Annak veszteségét, - Szeretlek kedvesem, - Szeretlek tégedet, - Mint ember még soha, - Soha sem szeretett! - Oly nagyon szeretlek, - Hogy majd bele halok, - Egy személyben minden, - De mindened vagyok, - A ki csak szerethet, - A ki csak él érted: - Férjed, fiad, atyád, - Szeretod, testvéred, - És egy személyben te - Vagy mindenem nekem: - Lyányom, anyám, húgom, - Szeretom, hitvesem! - Szeretlek szivemmel, - Szeretlek lelkemmel, - Szeretlek ábrándos - Orült szerelemmel!... - És ha mindezért jár - Díj avvagy dicséret, - Nem engem illet az, - Egyedul csak téged, - A dicséretet és - Díjat te érdemled, - Mert toled tanultam - Én e nagy szerelmet! - -(Debreczen.) - - -Szüleim halálára. - - Végre megtörtént a - Rég várt viszontlátás! - Nincs köszönet benne, - Nincsen istenáldás. - Láttam jó atyámat... vagy csak koporsóját, - Annak sem látszott ki csak az egyik széle, - Ezt is akkor láttam kinn a temetoben, - Mikor jó anyámat tettük le melléje. - - Sem atyám, sem anyám - Nincs többé, nem is lesz, - Kiket szoríthatnék - Dobogó keblemhez, - A kiknek csókolnám még lábok nyomát is, - Mert engemet szivök vérén neveltek fel, - Mert körülöveztek, mint a földet a nap - Lángoló sugári, szent szeretetökkel! - - Oh atyám, oh anyám, - Miért távozátok? - Tudom, hogy áldás a - Sír nyugalma rátok, - De mi nektek áldás, az átok én nékem, - Melytül szegény szivem csakhogy nem reped meg! - Ha így bántok velem, ti, kik szerettetek, - Mit várjak azoktul, a kik nem szeretnek? - - Itt hagytak, elmentek, - Nem is jonek vissza! - Omló könnyeimet - Sírjok halma iszsza. - Folyjatok, könnyeim, folyj, te forró patak, - Szivárogj le hideg orczáikra halkan, - Hadd tudják meg rólad: árva gyermeköknek - Elhagyott lelkén mily égo fájdalom van! - - De nem, de nem, inkább - Eltávozom innen, - Hogysem könnyem árja - Hozzájok lemenjen; - Mentsen isten tole... édes jó szüloim - Hogyha megéreznék fiuknak keservét, - Szereto szivök a sírban sem pihenne, - Egy bú lenne nékik a hosszú öröklét. - - Isten veletek hát... - Csak egyszer még, egyszer - Ölelkezem össze - Sírkeresztetekkel... - Olyan a két ága, mint két ölelo kar, - Mintha apám s anyám nyujtaná ki karját... - Tán fölemelkedtek halotti ágyokból, - Fiokat még egyszer ölelni akarják! - -(Pest.) - - -A honvéd. - - Isten után legszebb és a legszentebb név - A honvéd-nevezet! - Hogy ne iparkodnám hát megérdemelni - Ezt a szép, nagy nevet? - Iparkodom teljes szivembül, oh hazám, - Megvédeni téged, - Védni, fölemelni téged, s lesujtani - A te ellenséged! - - Sokat lesujtottunk mi már, de meglehet, - Hogy még sok van hátra; - Hadd legyen, mit bánjuk? akárki, akárhány, - Karunk készen várja. - Jojetek, szabadság hóhérlegényei, - Nem jöttök egyébért, - Csak hogy elvegyétek, a mit érdemeltek, - A véres halálbért. - - Ti vagytok, zsiványok, kik országunk földét - Kipusztítottátok, - Fekvén rajta három száz esztendeig mint - Nehéz istenátok, - Hanem hiszen ezt a földet ti teszitek - Ujra termékenynyé: - Véreteket iszsza most, mint eddig itta - Saját népe könnyét! - - Jojetek! Ismerjük már egymást; ti futtok, - Mi uzünk titeket, - Uzünk, mint a szélvész a széjjelszaggatott - Rongyos fellegeket. - Jojetek, hadd szúrjuk szíveiteket a - Szuronyunk hegyére, - Emlékezzetek a más világon is a - Honvédek nevére! - - Honvéd vagyok; mikor nevemet kimondom - - Mi tagadás benne? - - Egy kis büszkeségnek ragyogó szikrája - Szökken a szemembe, - Egy vagyok a végre föltámadt magyar nép - Gyozo seregébül, - Én is segitettem koronát leütni - A király fejérül! - - Hejh te király, hol van régi szép sereged, - Hol van régi fényed? - Hejh be tönkre tették a szegény honvédek, - E rongyos legények. - Rongyos vagyok, mint az ágrul szakadt, csakhogy - Mezítláb nem járok, - De több becsületem van még is, mint nektek, - Czifra uraságok. - - Van bizony én nékem becsületem, de nagy, - Ország-világ elott, - Még azok elott is, kit szuronyom leszúrt, - Kit fegyverem lelott; - Még az ellenség is a kit csak magasztal - Egy szívvel egy szájjal, - Hogyne becsülné azt tulajdon nemzete, - Tulajdon hazája? - - Rajta is leszek, hogy jó hírem-nevemet - Megtartsam halálig, - Vagy ha visszamék majd az otthonvalókhoz, - Elvigyem hazáig. - Az lesz ám az öröm, ha majd visszatérek - Az én enyéimhez, - És ide szorítom rendre valamennyit - Dobogó szivemhez! - - Hejh az lesz ám a nap!... és még sem tudom, hogy - Mit szeretnék jobban: - Haza menni-e majd a harcz végén vagy itt - Elesni a hadban? - Társaim arczáról, a kik elhullanak, - Én arról azt látom: - A hazáért halni legnagyobb boldogság - Ezen a világon! - -(Pest.) - - - - -TOLDALÉK. - -* * * - -I. - -IFJÚKORI KISÉRLETEK. - -1838. - -* * - - -A hutelenhez. - - Esküszegte lyányka! emlékezzél - Arra, a midon: »ah meg ne vessél« - - Így imádva téged kértelek, - - Légy kegyelmes én irántam, s szíved - Add nekem, ki csak te néked híved - Voltam és leszek, míg létezek. - - Akkoron kéro keblemre dulve, - Szerelem tüzétol fölhevulve, - Ezt rebegték csalfa ajkaid: - »Ho szívem tiéd csak, drága lélek; - Esküszöm, hogy csak te néked élek; - Szünjenek könnyuid, bánatid.« - - Én ez által istenülve lettem, - És keserves sorsom elfeledtem, - Emma, gyönge karjaid között. - Édenek nyilának én elottem, - Nem borúltak fellegek fölöttem, - Tolem a bú mind elköltözött. - - Ámde mily rövid volt boldogságom, - Mily korán eltune mennyországom, - Én, ah, nem gondoltam volna azt! - Estem édenbol nagy pusztaságra, - És juték keserves árvaságra, - Marja a bú szívem, és hervaszt. - - Ho imádód s kedvelod elhagytad, - Szívedet te ismét másnak adtad, - Engem elfeledve, csalfa lény!... - Jól van! én lemondok mindenrol már, - Engemet kietlen puszta hely vár - Éjszak hó-födözte bús ölén. - - Isten veled hát örökre, édes - Tárgya ho szivemnek, ah negédes - Csalfa Emma, isten véled hát! - Majd ha egykor értem, szinte árva, - Eljösz, éjszaknak havát bejárva, - Megleled hu múzsafid porát. - -(Selmecz.) - - -1839. - -* * - - -Szeberényi Lajos emlékkönyvébe. - - Kegytelen a végzet; nem hagy sok idoig örülni - Minket együttlétünk édeni napjainak, - Ámde az a földnek bármely részére ragadhat, - Érted ezen kebel ég, s lészen örökre hived. - -(Selmecz.) - - -1841. - -* * - - -Lenke sírján. - - Ádáz koporsó zordon éjjele! - Mivé tevél te oly sok örömet? - Mivé tevél te annyi szép reményt? - Mely zsenge a szüloi szív felett, - - Mely egy kéjparadicsomot igért, - Rózsás jövendo boldog karjain; - Kegyetlenul mind elragadtad ezt, - Csak romja áll még: a keserv, a kin! - - Oh a szülok! ha sorsok vészt zudít - Keblökbe dúlni és pusztítani: - Ki fog miként egy égnek angyala - Bút uzve rájok felmosolygani? - - Nyugodjatok meg, szereto anya! - S te bús atyának gyászló kebele! - Kedves Lenkétek, ah, nem lészen o - Temetve itt e sírnak mélyibe. - - Hol a teremto széke tündököl - Felhok felett a csillagezreden: - Tekintsetek fel, egy szelíd sugár - Leng onnan rátok csendes éjeken. - - És e sugár az o szép szelleme! - Az angyalok között ott múlat o, - Imádva istent, hogy boldog legyen - A kor, mely a kedves szülokre jo. - - S örvend elore a jövo felett: - Midon az alkotó székébol int, - S a drága magzat s a kedves szülok - Egymást vigadva ölelik megint. - - - -Erdo szélén. - - Erdo szélén puszta csárda, - Hejh mért sietsz oda, sárga? - Fordulj vissza, szép paripám, - Nincs benne már kedves babám. - - Csárda, csárda, gonosz csárda, - Sülyedj fenékig a sárba! - Befogadtad a rossz legényt, - Megölte kincsemet, szegényt! - - - -Pórnak esti dala. - -(_Claudius_ után németbol.) - Az ékes nappali csillagzat - Pályáját végezé. - Jer, és törüld le izzadásom, - S teríts fel, drága no. - - Csak itt a földön is teríthetsz, - Gyümölcsfánkhoz közel: - Itt jóizu az étel este, - S legtágasabb a hely. - - Aprócska vendéginket is hídd, - Mert ugy kiéhezém; - A legkisebb is hagyja fészkét, - Ha álom nincs szemén. - - Sokat tálalnak a királynak, - O, a mint hírlelik, - Mindennap sültet, meg lepényt, meg - Pástétomot eszik. - - S egy ember van mellé rendelve, - Más dolga nincs neki, - Asztalnemujét rendezi csak, - S szolgálatát teszi. - - Adj' isten o egészségére! - Mert mennyi dolga van: - Hogy minket békében tarthasson, - Éj- s nappal nyugtalan. - - Ha úri mód nem élhetünk is, - Van mégis kenyerünk, - Van tiszta, szép, és fris tej és vaj; - S hát kell-e több nekünk? - - Elég ez untig póri népnek, - Vedd hálánk érte, ég! - S ma estelink szabadban tartjuk, - Hol annyi csillag ég. - - A hold ezüstlo sugarakkal - Leszen velünk jelen, - És áldást hintve tálainkba - Fog tündökölni fen. - - Nos, gyermekink, együnk vidáman, - S a mennyek áldjanak! - Oh én irigylendo, szegény és - Mégis gazdag vagyok! - -(Pápa.) - - -Kuruttyó. - -I. - - »Hogy fejedre pusztaságot hozzon - Isten átka, csalfa, bunös asszony! - A ki által oly sötét gyalázat - Vonta éjbe a Kuruttyóházat. - - Hittem asszony esküvo szavának - De hiszek már inkább karcsu nádnak, - Hogy kerengo forgószél viharja - Lenge szálát földre nem csavarja. - - Szuzeséged a manó elhordta, - Nem köllesz már, hutelen rosz borda! - Nem köllesz, maradj magadra, s engem - - Vagy látsz többé vagy sem életemben.« - - Dörg Kuruttyó s üllot, kalapácsot - És szöget, mit izzadván kovácsolt, - Hány a sátor minden szögletébe, - S nagy szitokkal ajakán kilépe. - - Útnak indul, úgy ragadja lába, - Hogy fejér ló sem jutna nyomába. - Sír az asszony, a szegény ártatlan. - Messze a férj bujdos már távolban. - -II. - - Barna csapszékben Kuruttyó - Ul sötéten, - Uzni vágyván szíve kínját, - Bor kezében. - - S korty után korty, hajh, de kínja - Végtelen hív, - Semmikép sem szabadulhat - Tole a szív. - - S jo toborzó víg legények - Czifra serge, - S énekelnek sarkantyújok - Összeverve: - - »Jöszte, pajtás, közénk, csapj föl - Katonának, - Szép szolgálni a királynak - És hazának. - - Életünk vidor, mosolygó - Szép halálunk, - Ha riadtán trombitának - Harczra szállunk. - - Itt a markunk, csapj belé, jer - Katonának, - Szép szolgálni a királynak - És hazának!« - - S uzi ének, táncz Kuruttyó - Nagy bánatját. - A garatra önt néhányszor, - S - parolát ád. - -III. - - Zajos órák mámora - Hogyha széjjellebben, - Dúl a régi fájdalom - Annál dühösebben. - Nyugszik a táncz, hallgat a víg zeneszó, - És buvában újra sorvad Kuruttyó. - - Tarka, foltos fegyvere, - Rajt virít a rozsda, - S fényesítni oly nehéz - Az istenátkozta. - »Hejh, jobb volna most koholni vasszeget, - Vagy heverve nyujtózkodni zug megett.« - - Nézd, Kuruttyó, nézd, ki jo - Látogatni téged? - Isten engem, oly alak, - Mint a feleséged. - O az, o! az ártatlan férjhagyta no, - Karján mosolyg nyájas barna csecsemo. - - »Ez Kuruttyóivadék!« - Mond a kisded apja, - És a rajkót és a not - Kebelére kapja, - S vége nélkül, hossza nélkül pityereg. - Jókat kaczag rajt a víg ujonczsereg. - -(Pápa.) - - -Bucsú. - - Irígyen a sors boldogságom ellen, - Pozsony! körödbol ismét messze hí; - Megyek - de dúlva van bucsúzó mellem, - Miként váradnak puszta termei. - Utánam intesz még Dunád ködébül, - S arczomra keseru köny árja gördül. - - Nem hosszu volt tebenned múlatásom, - S az órák mint a nyíl röpultenek, - De ily órákat a nagy mennyországon - Angyalnak adnak csak az istenek. - Édenben éltem üdvözulöttképen - Barátaimnak nyájas, hu körében. - - A messze távol kéklo fátyolába - Takarja már szép képedet, Pozsony, - Nem lágyul a vad végezet, hiába - Nyögel panasz kesergo ajkamon: - Mennem kell! - s tán örökre szakadátok - Már tolem el, ti szeretett barátok? - - Vegyétek hát a bujdosó kebelnek - A zúgó szélben hangzó végszavát: - Szerencse kényei akár emelnek, - Akár nyomor s inségbe döntnek át, - Mig a koporsó nyugtomat nem adja, - Érettetek gyúl szívem indulatja. - -(Pozsony, január 21.) - - -Elegia. - - Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mint - A mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü? - Meddig nyugöz Amor kínos láncza? Endymionnal - Meddig jajgat hurom búskeseregve panaszt? - Féktelen érzetnek vad hevu szikrája, lohadj el, - Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod. - Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak, - Fölteszi a sziklát hegy tetejére Sysiph, - Nem forog Ixion, Tantalnak szomja csilapszik: - De hidegen marad a lánynak örökre szive. - S érette ah boldogtalan én, mindegyre hevulök, - Keblem Vestatüzét nincsen eloltni erom. - Égj, szivem, hát égj, mint forró Hyperiona nyárnak, - Melynek ölo sugarán gyönge virágcsa fonyad. - Hervadok én is majd, s hervadván, enyhre találok, - Ha tova szállt lelkem Lethe özönébe merul. - -(Duna-Vecse, junius 22.) - - -Galgapartihoz. - - Üdvözöllek messze bércztetokrol, - Szent helyek! - Hol a Galga lassu andalgással - Hempelyeg. - - Hol pályája éden volt a gyermek- - Ifjunak, - Hol az életüdv örömvirági - Nyíltanak. - - Lángszerelmem szép viszonozója, - Barna lány, - Emlékezve küldsz-e még sóhajt a - Szív után, - - Melyet annyi kéjnek bölcsejében - Ringatál, - Melynek elso éneket lantjára - Te csalál? - - Ah, rád vissza bús könyhullatással - Néz szemem: - Vesztve téged, vésze boldogságom, - Mindenem! - -(Grécz, május 1.) - - -Hazatérés. - -(_Heine_ után németbol.) - Te szép halász leányka, - Hajtsd partra csolnakod; - Joj, s ülj le oldalamhoz, - És nyujtsd nekem karod. - - Fejecskéd tedd szivemre, - S ne félj, ne oly igen, - Hisz gondtalan naponként - Jársz a vad tengeren. - - Tengerhez szum hasonló, - Van rajt vész, ár, apály; - És mélyen fenekében - Nem egy szép gyöngy is áll. - -(Pápa.) - - -Boszú. - - Kecses tavasz virúla; - Vidám tekintete - Berkemnek kebelébe - Rózsákat ultete. - - Mosolygtak a tavasznak - Bájgyermeki felém, - S én a bibor bimbókat - Enyelgve tördelém. - - De látta a leányka - Könnyelmü tettemet, - S testvéreit boszúlva - - Kitépte szívemet. - - Azóta létem árva, - Kietlen pusztaság, - Mint, melynek elraboltam - Diszét, a rózsaág. - - - -Elválás. - - Vert az óra, - Halnak a remények, - Kik szivembe - Hajnalfényt hintének; - Szebb jövendo - Tiszta hajnalfényét, - Mely keblemnek - Éjjelét üzé szét. - - Vert az óra! - A szörnyu itélet: - »Elszakadni - Mindörökre toled, - Lány! szerelmem - Nyájas tavaszában!« - Zúga hozzám - Rémes kongásában. - - Szum nyugalmát - Ismét hol találja, - Messze toled - Keblem ideálja? - Honnan int a - Csendes béke réve, - Honnan int a - Bujdosó elébe? - - A mosolygva - Kedvezo szerencse - Pályád édes - Örömekkel hintse, - Míg én búban - A széles világot - Átfutom, nem - Lelve boldogságot. - - - -Vendég. - - Kerepel a szarka - Házam tetején: - Vendég jön. Vendégnek - Vajh, kit várjak én? - - Messze föld határán - Jár a szereto, - Csalfa volt szerelme, - Vissza nem jön o. - - Tán te lész vendégem, - Óhajtott halál; - Úgy siess, ne késsél, - Ajtóm nyitva áll. - -(Duna-Vecse, jun. 5.) - - -Csal. - - Völgy homályán, fák hüsében, - Kert megett, - Zeng a lantos hév szerelmi - Éneket. - - Zeng, ha gyúl a rózsahajnal - Keleten, - Ha nyugodni bércz megé a - Nap megyen. - - S szép tavaszszal, nyár hevén hüs - Oszön át - Pengeti a szerelemnek - Hév dalát. - - S édes díja zengzetének, - A leány - Ha kacsingat által a kert, - Ajtaján. - - Jo a tél, és megnyil a kert - És ragad - Kebelére a leány - más - Boldogot. - - A csalódott megy kinok bús - Éjjelén, - S hallgat a dal lantja néma - Idegén. - -(Duna-Vecse, máj. 27.) - - -Álom. - - Kór valék, fájdalmaimnak - Szenvedém nagy kínjait; - Jött az éj szelíden végre, - S könyörulve békességre - Álmaim karába vitt. - - És láttam ott - A szoke lányt, - Nem hidegen - Már szum iránt; - - Hozzám voná - A szerelem, - S eget lele - E kebelen, - - S én piruló - Lángajakán, - Mézcsókjait - Lecsókolván. - - És ujra csók, - S meg annyi csók, - S oly édesek! - S oly lángolók! - - Ily álmakat adjatok, isteneim, - És marhat a fájdalom, a fene kín; - Én turni fogok, valahára talán - Majd égi való jön az álmok után. - - - -Örök bú. - - Tódúl a felleg; barna éjbe vonja - A látkört, búsul a sötét vidék. - Sötét e szív is, hu szerelmem honja, - Reá a bú gyászfátyla szöveték. - - Nem bírva terhét, a felho könyekre - Fakadt, s a rózsa gyüjti gyöngyeit. - Megtelt e szív is, könyeim peregve - Áztatják arczom hervadt díszeit. - - Színekkel tarkaékesen szivárvány - Ragyog keletrol, szép deru jele. - Borúm örök, hajh, lánykám nem mosolyg rám - Szivárványként, hogy földerítene. - -(Duna-Vecse, április 24.) - - -Ujság. - - Figyeljetek, derék história! - »Halljuk! Tovább! Na s aztán!« A minap - Szent elragadtatás tüzével egy - Költo merészen mászta Helikon - Bérczét, öröklétu hírkoszorút - Tüzendo fürtibe a fényteton. - Mármár magos czéljához ért, midon - Rémuletes mennydörgés hallatik. - »»Védj, szent Apollo!«« Ujra mennydörög. - Megborzad a költo, s uramfia! - A mélybe henterul. »Hahahaha!« - S ugyan mi dörge? »A boszús Olymp.« - Nem. »Halljuk! Halljuk!« Hát a Múzsafi - Nem legbovebben abrakolt - hasa. - -(Vadas, május 16.) - - -Vándordalok. - -I. - - Távol szeretteimtol - S toled, te drága hon! - Vándorlom a világot - Végetlen útakon. - - És lábam a nagy úton - Fáradva lépdegel, - Mert vállaim tetézvék - Butornak terhivel. - - Eldobtam én a terhet, - Nincs többé vállamon; - És mégis vajh mi csüggeszt? - És mégis vajh mi nyom? - - Boldogtalan fiú te! - Mely tégedet lever, - Nem válladon... szivedben - Az óriás teher. - -II. - - Hová, hová az égi úton, - Darusereg? - Azért hagyjátok-é a tájat, - Mert nem meleg? - - Vándorlok én is, ámde pályám - Ellenkezo: - A szerelem forró honából - Jégsír felé. - -(Pápa.) - - -Változás. - - Míg a földet gyász temette, - Dúlván förgeteg felette - Pusztaságnak vad telén, - Mért virúla bájos éden - Kebelemnek belsejében? - Mert rózsámat ölelém. - - Most, midon a szép tavasznak - Uj virányi illatoznak - A mosolygó téreken, - Mért vagyon tél kebelemben, - Puszta, gyászos, véghetetlen? - Mert rózsám nem ölelem. - -(Vadas, május 23.) - - -Epigrammok. - -1. - - Szende szerény ibolyák völgyén füzögetve bokrétát, - Szökdele berkének kedvesem árnyai alatt, - Jött és látta Eos bájait; irigyelve pirúla, - S a fák lombi fölé könnyeket ejtve futott. - -(Ostfi-Asszonyfa, május 29.) -2. - - Hasztalanúl vágyasz, vad sors, kínozni. Nem érzem: - Nincs szivem. A haza s a lyányka s barátnak adám. - -(Ostfi-Asszonyfa, junius 4.) -3. - - Ujra mosolyg a táj aranyos sugarakba fürödve, - A hanyatló Phoebus ha nyugalomra megyen. - Engemet, hajh, szeretom búcsúzó pillanatával - Holdtalan éjfélként bánat homálya takar. - -(Duna-Vecse, junius 23.) -4. - -(_Martial_ után.) - Pompej magzatjait Ázsia és Európa temette, - Ot pedig Afrika; hant ha bizonyára födi. - Hogy szanaszét ekkép hever elszóródva, mit ámulsz? - Hogy birhatott volna a föld egy helye annyi romot? - -(Duna-Vecse, junius 23.) -5. - -(_Martial_ után.) - Zápor zápor után, a szüret szunetlenul ázik. - Bár akarod, nem jo szuz bor iczédbe, csaplár. - -(Duna-Vecse, junius 23.) -6. - - Rákosnak szomorú mezején járván, magyar, hallod - Fái között a szél mily keseregve nyögel? - Oh nem szél nyögel ott, osid félisteni lelke - Sír unokáinak elkorcsosodása fölött! - -(Rákos, április 30.) -7. - - A szerelem jelené; multé s jövoé a barátság. - -(Duna-Vecse, junius 23.) - - -Az orágyhoz. - - Égig emeljen bár a játszi szerencse kegyelme, - És legyen elso rang rangom az isten után; - S bár csak azért szuljön két India kincset özönnel, - Hogy büszkén ajakam mondani tudja: enyém! - Durva faalkotmány! emléked nem leszen irtva - Szumbol s akkoron is hajlik öledbe fejem; - Hisz te az inségnek mikor éje boronga körulem, - S hervasztott a bú: balzsamos enyhet adál. - Enyhet adál! az ölo vad kínok örömtelen ifja - Leggyönyörubb álmit kebleden álmodozá. - - - -Zivatar. - - Mit nekem hab? mit nekem vész? - Én nem félem haragát; - Kebelemnek pusztaságán - Száz sirokkó rohan át? - - Rajta, gyorsan evezohöz, - Talpra reszketo legény, - Bár toronynyá no a hullám, - A túlpartra szállok én. - - Köd borong ott, surü ködnek - Kétségbarna éjjele, - Lány, temetve mindörökre - Légyen emléked bele, - - Mely az égo szerelemmel - Enyelegve játszhatál, - Mely huséget esküvél, és - Ah mely még is megcsalál. - - Rajta, bajtárs, csüggedetlen! - Nincsen messze már a part; - Bár izzadva férfiszívvel - Mi kiálljuk a vihart. - - Im, mi kép leng a ködéjben? - Bájoló, mint a tavasz, - Szoke fürttel - kék szemekkel - - Hutelen lány! képed az. - - Hajh, nélkule nincsen élet! - Vissza, izzadó legény, - Bár Mátrává no a hullám, - Vissza - hozzá - szállok én. - -(Duna-Vecse, május 8.) - - -Fürge méh... - - Fürge méh, te bejárod a ligetet, - Hogy szedhessed virágokrul mézedet; - Az én babám nem jár fure s virágra, - Hejh mézednél mégis édesebb csókja. - - - -1842. - -* * - - -Dalforrás. - - Költonek lenni isteni, - Én is költo leszek! - Varázserovel szívemet - E vágy szállotta meg. - - S e vágy nem szuno lángiban - Mindegyre égtem én; - Ragadtam végre a kobozt - Nagy tuzzel, hevenyén. - - S hogy énekem röpulete - Fellengezobb legyen, - Telt hordóhoz vevém magam, - Pinczének mélyiben. - - Mig fejtörés között idom - Itt lassan mendegelt: - A - nem mondhatnám szuk - torok - S a csap nem vesztegelt. - - De bár mint törjem fejemet, - S levék borral tele: - Hiába! a csigázott ész - Egy kukkot sem szüle. - - Vég pontra szállt a türelem! - Még egyszer jót iszom, - S manó vigye, ha éneket - Úgy sem zeng kobozom. - - S a csapnak estem nagy mohón, - Gondolva ezeket; - De oh hallatlan bosszu! a - Csap már nem csepegett. - - Zajló kebellel álltam ott, - Bennem harag gyuladt, - És megragadtam s vágtam a - Hordóhoz lantomat. - - Felhangozott a kiürult - Hordónak kebele, - S oh üdv, oh kéj! a fejtöro - Titok kulcsot lele. - - Belolem - végre rá jövék - - Költo miként leszen: - Im, telve hallgatott, s konog - A hordó üresen. - - Éhezni kell, éhezni hát, - Ki költo lenni vágy; - Éheztem én is, s folyt a dal - S enyém a myrtuság. - -(Pápa.) - - -Változó izlés. - - Mint szerettem a cseresznyét - Gyermekéveimben én! - Csak cseresznye kelle nékem, - Nem volt szebb szín, édesebb nem - Terme a föld kerekén. - - Nem kellett cseresznye többé, - Gyermekéveim után: - Mert az ajak édesebb volt, - Mert az ajkon szebb pír lángolt, - Melyet nyujta szép leány. - - És az évek ballagának, - És fejembe ért az ész, - S jóra jöttem valahára! - Most szemem a lyány ajkára - Szinte egykedvuleg néz. - - Mert a rózsanedvhez képest, - Mely Ménesnek bérczfokán - Omlik kéjes kedvet adva, - A lyány édes bájos ajka - Keseru és halavány! - -(Pápa.) - - -Tünodés. - - Ifjú koromnak ébredése - Ah! oly tündéri szép vala, - Miként a koszorus tavasznak - Varázst mosolygó hajnala. - - Hu lyányka dule karjaimba - Hu lyányka csókja égete, - S mennynek röpíté képzeményim - Hespertüzu tekintete. - - S az érzemény, mely lelkesítve - Dagasztá e meleg kebelt, - Rózsás berek lombsátorában - Szelíden ömlo dalra kelt. - - Lejárt az év, s a fáradatlan - Ido uj évet alkota; - A kellemgazdag ifjuságnak - Elhulla báj virúlata. - - S nincs már a lyányka karjaimban, - És hervadt a phantasia; - Az isteníto boldogságnak - Ekkép ki kelle halnia! - - Ti fönn a menny kék tengerében - Mosolygva fürdo csillagok, - Trónjához a szent végezetnek - Olyan közel kik állotok, - - Melyik ragyog reményt szivembe, - Melyik ragyog közuletek? - Hogy egykor még örömre kelni - Nem lészen tiltva véletek, - - Akár a lyányka hu ajkáról - Szedvén uj édes csókokat, - Akár ha szárnya képzetemnek - Dicsobb világokhoz ragad. - -(Pápa.) - - -Ifju a pataknál. - -(_Schiller_ után.) - Forrás mellett ult a gyermek, - Koszorúkat kötözött, - S látta oket elragadtan - Tunni a habtáncz között. - Éltem így röpul miként a - Forrás fáradatlanul, - S mint a koszorúk sietve, - Ifjuságom elvirul. - - Ne kérdjetek, mért busongok - Éltem rózsa-idején; - Minden örvend és reményel - A tavasznak jövetén; - Ámde, az uj természetnek - Ébredo hangezrede - Kebelemnek rejtekében - Csak nehéz bút költhete. - - Nem vidítnak a vigalmak, - Melyeket nyujt szép tavasz; - Egy köt engem csak: közel van - S mégis messze tolem az. - A kedvelt árnykép elébe - Vágyva nyujtom karomat, - Hajh! nem érem el s ez érzet - Csillapítatlan marad. - - Joj le, joj, oh szép leányka! - Hagyd kevély lakod falát, - Majd virágit a tavasznak - Kebeledre hintem át; - Ime dal zeng a berekben - S tiszta zajjal jár az ér: - Egy boldog szerelmi szívpár - Kis kunyhóban is megfér. - -(Pápa.) - - -Szín és való. - -I. - - Némúl a hangszerek zenéje, - A függöny fölrepul, - S az arczokon kiváncsiságnak - Csendes figyelme ul. - - És ékes színpadon a múzsa - Kegyelt papnéja áll, - Bájlóbb a kikelet kertének - Minden viráginál. - - És oh, midon szavak születnek - Az ajkak bíborán! - - Nem, így nem énekel tavaszszal - Pacsírta s csalogány. - - S mit benne látsz megtestesülve: - Erény és szerelem; - S a néptömeg varázslatánál - Kéjtengerré leszen. - - Hódolva a dicso müvészet - Magasb hatalminak, - Éljen-zaj és örömkiáltás - És tapsok hangzanak. - - De a zajongó nép között áll - Az ifju mereven. - Ah! érzeményi zavarának - Nyelvet, szót hol vegyen? - - Egy új világ nyilik szivében, - Egy új édenvilág, - És benne lángoló szerelme - Az illatos virág. - -II. - - A barna leples éj - Nyugalmat osztogat, - De ah! az ifjunak - Nyugalmat az nem ad. - - Zajló küzdés szivén, - Szerelmi, égeto, - Mely tarka gondolat- - Füzért tünodve szo. - - »El, el! meglátni ot, - Az égi szép szemet, - A melynek e kebel - Imádó rabja lett; - - Meglátni a szelíd - Angyalvonásokat, - Melyeknek bájain - Sziv és ész elakad; - - S a tündér-termetet, - S a hullámzó kebelt, - Hol a kecs istene - Két rózsatrónt emelt; - - Meglátni, asszonyok - Legszebbje, tégedet, - Minot az ég csupán - Egyszer teremthetett!« - - S az ifju elsiet, - Szerelme vágyiban, - A kedves hely felé, - Hol istennoje van. - - »Ti ablakai fölött - Irígy or-kárpitok! - Pillantanom reá, - Oh kérlek, hagyjatok!« - - Rejtsétek a szobát - Hiven, oh kárpitok! - Szivszaggató, miket - Az ifju látni fog: - - Csók és édes szavak, - S szerelmi jelenet. - Oh bun, oh förtelem! - Szerelmet pénzt vehet! - -III. - - Szinházba sergesen tódúl a nép, - Csodálni a müvészno érdemét; - S mig hangja lelkesült szivekbe hat, - Uj és uj érdemkoszorút arat. - - S az ifju?... az ifjú tetszés-zaja - Fel-felzeng bájoló játékira; - De ah! titkon folyó könyuiben - Kihalt a néma kínos szerelem! - -(Pápa.) - - -Ideál. - - Küzdo gerjedelmek, fény, homály, csapongó - Vágyak és remények tarka serege! - Melyek majd borongva, majd derengve kelnek, - Indulat-csatáit a zajló kebelnek - Ah ki festi le? - - Mért e láng, e hullám dagadó eremben? - Honnan e feszíto érzet keblemen? - S szomjazó hevökben a zajongó vágyak - Lenge képzeletnek karján merre szállnak, - Merre szüntelen? - - Mely varázseronek buvös ihletése, - Ah, mi készti zengo dalra lantomat? - És a dal ha fölzeng, ujra vaj' mi némit? - Mert a hur beszélni szívem érzeményit - Nem lel hangokat. - - Messze, messze szállnak érzeményim innen, - Oh, a puszta föld, ez nem az én hazám; - Itt a bús valónak hervatag körében - Bájoló alakkal édesen, szelíden - Mi mosolygna rám? - - Fenn, elérhetetlen égmagas tetokön - Isten-szép alakkal rózsafényben áll, - Mely után epedve küzd a hév indúlat, - Mely után e szívnek dobbanása gyúlad. - Ott az ideál. - - Ott lebegsz elottem tündér fátyolodban - A hajnal biborszin leplén, szép alak! - Ott lebegsz az alkony elhaló tüzénél, - S szende félhomályán a merengo éjfél - Holdsugárinak. - - És ha zúg a szélvész romboló csatája, - És ha nyögve sír a berki csalogány, - És te lengsz elombe, hogyha sújt a bánat, - S hogyha keblem éjén kéj koránya támad - Kíncsaták után. - - Lelkesült idegrol száll feléd az ének, - Forró érzeményim szállanak vele; - Oh, ki élsz ragyogva túl a földhomályon, - Halld meg a sóvár szut, égi ideálom - Tiszta kebele. - - Joj le bájaidnak szép gazdagságában, - Joj egy pillanatra, túlvilági lény! - Joj, ez árva lét hogy elfeledve légyen, - Hogy szelíd ölednek enyhe édenében - Üdvezuljek én. - - Hervadok, te érted hullanak virágim, - Mint a gyenge rózsa nyári hév alatt; - Légy keserveimnek édes égi bére, - Hintsd e sorvadó ajk égeto tüzére - Szellemcsókodat! - - Vagy ha zárva toled e világ határa, - Oh ha karjaimba jonöd nem szabad: - Ints, ragadj fel hozzád egy varázserovel! - Ints, hagyj összeforrni fényed szépségével! - Nélküled hajh éltem kín és kárhozat! - -(Pápa.) - - -Kolmár József emlékkönyvébe. - - Magas trónján a sors ül, titkos könyv kezében, - Az életkönyv ez, benne két lap a mienk, - Az egyiken borongó gyász vonul sötéten, - A másik hajnalodva rózsaként dereng. - Ohajtom én: legyen hu kedvezod a végzet, - Hogy általolvasnod ne kelljen a sötétet. - -(Pápa.) - - - -Tolvaj huszár. - -I. - - Ló dobog, por kél az úton, - Zeng a harsány trombita. - »Kvártélyt, kisbiró! huszárok - Szállanak a faluba.« - - És hogy jöttek, hogy megálltak - A vitézi seregek, - Aggalom s öröm vegyulve - A lakókat szállta meg. - - Aggalom s öröm szivökben - Nem hiába lakozik: - A huszárok csínosak, de - Kissé hosszuk ujjaik. - - »Jól vigyázz mindenre, lyányom, - - Mondd az aggódó anya - - Nehogy ez vagy az házunktól - Vélök elvándorlana.« - -II. - - Ébred a hajnal sugára, - Véle ébred a huszár, - Lóra pattan, induló zeng, - S messze föld fogadja már. - - És merengo fájdalommal - Néz utánok a leány; - Könny pereg le szép szemérol - Mély fohász kel ajakán. - - 'Mért, leányom, e busongás? - Szólj, mi történt vaj' veled?' - »Jó anyácskám, meglopának, - Egy elvitte szívemet.« - -(Pápa.) - - - -Elégia egy várrom felett. - -(_Matthisson_ után németbol.) - Nyugszik esti szürkület fátylában - A halk táj, s a berki dal kivesz, - Még csak itt, az agg falak körében - Egy tücsök busongva zengedez; - Csend lebeg le fellegetlen égrol, - Lassan mén a csorda mezejérol, - És a fáradt földmives halad - Megnyugodni os fedél alatt. - - Itt az erdokoszorús tetokön, - Az enyészet töredékiben, - Hol reám a multból borzalom száll, - Bánat! e dalt néked szentelem. - Búval gondolom, hogy mik valának - Hajdanán e porló maradványok: - E tornyos vár állt fenségesen, - A hegyeknek szirttetoiben. - - Ott, hol oszlopok sötét kövére - Bút susogva hajlik a repkény, - És a puszta ablak üvegén át - Csillog szomorún az esti fény, - Az atyának ott talán könyuje - Áldva perge bátor gyermekére, - Kinek hírsovárgó kebele - Vágyva néze harcznak ellene. - - »Béke véled!« szólt az oszült bajnok, - Átövezve hosi karddal ot, - »Soha többé, vagy térj gyozve vissza, - Érdemeld meg oseid nevét!« - És a nemes ifjunak szemébe - Rémíto láng szálla, arcza ége, - Rózsáknak virító kerteként, - Melyre bíbor hajnal hinte fényt. - - És arszlánszivu Richardként harczba - Akkoron röpult a dalia, - S mint erdonek a viharban, kellett - Ellenének meghajolnia; - S mint virágos partu ér szelíden - Szállt meg sziklavára teremében, - Az örömkönyut siró atyát - És ölelve szép menyasszonyát. - - Ah, gyakorta a szorongó kedves - Erkélyérol néz a völgy felé: - Vért, pajzs csillog estnek aranyában, - A paripa nyargal, híve jo; - Hallgatólag jobbját néki nyujtja, - S áll majd halványan, majd elpirulva, - De mi szende szemeibol szól, - Olyat Petrark' s Sappho sem dalol. - - Hol bagolyfészkek fölött terülnek - Durván összebonyolult füvek, - Ott a billikom vidáman csenge, - Míg a csillagok kiégtenek, - Terhesen vítt harczok diadalma - És a szent csaták szörnyu kalandja - Míg emlékezetben újra kelt, - Kedvvel tölté a zord hoskebelt. - - Ó mi változás! most borzadályos - Éj takarja a dicso helyet, - S esti szél nyög búsan, hol erosek - Vígadának áldomás felett; - Ott magányos kórók lengedeznek, - Hol lándsát és pajzsot kért a gyermek, - Ha riadván a harcztrombita, - Csataménre pattant az apa. - - Elhamvadtak a hatalmas csontok - Immár a borongó föld alatt, - Félig sülyedt ko alig mutatja, - Hol találták vég nyugalmokat. - Mennyi lett játéka a szeleknek! - Sírjaikkal emlékeik is vesztek, - A vitézkor fénytettei felett - Feledés uz barna fölleget. - - Igy enyész az élet dicsosége - S hatalomnak álomképzete, - Igy merul a gyors ido röptével - Égbe minden, a mit föld szüle: - Hamvveder, szánt az emlékezetnek, - Halhatatlanság-igéro ének, - Gyoztes fot koszoruzó babér, - S tett, a melyet ércz, márvány dicsér. - - Minden, a mi bájol s vágygyal tölti - Itt a porban a nemes kebelt, - Eltunt mint az oszi nap sugára, - Hogyha vész a láthatárra kelt. - Kik vigan ölelkezének este, - A korány arczukra már bút feste, - A barátság is, s a szerelem - Kéje vész a földrol jegytelen. - Édes szerelem, rózsás ösvényed - Pusztaság tövisével határ, - S te, barátság aetheri világa, - Egy rögtön vihar homályba zár. - Kábaság a hír, fenség, hatalmak! - A koporsók egyaránt takarnak - Éjbe büszke föld-uralkodót - S reszketeg fejü zarándokot. - -(Pápa.) - - -A bujdosó. - - Mit nekem hab! mit nekem vész! - Én nem félem haragát, - Kebelemnek pusztaságit - Száz vihar rohanja át. - - Rajta! gyorsan evezohöz, - Talpra, reszketo legény! - Bár toronynyá no a hullám, - A túlpartra szállok én. - - Éj borong ott, surü ködnek - Kétségbarna éjjele; - Lyány! temetve mindörökre - Légyen emléked bele, - - Ki ez égo szerelemmel - Enyelegve játszhatál, - Ki huséget esküvél, és - Oh! ki még is megcsalál. - - Messze tunnek már a partok, - Messze tun a gyászvidék, - Hol szivemnek béke, csönde - Romhalomba dönteték. - - Tunjön is nagy messze tolem, - Hogy ne légyen semmi jel, - Mely a multat, érzeményim' - Háborítni, költse fel. - - Hah! mi kép leng a ködéjben? - Bájoló, mint a tavasz... - Szoke fürttel... kék szemekkel... - Hutelen lyány, képed az! - - Nincs tehát a nagy világon, - Nincs hely, csalfa szép alak! - Hol sebemre ír csepegjen, - Hol feledni tudjalak? - - - -Ideál és való. - - Dalra, dalra, néma húrok! - Lengj elombe, ideál; - Hagyd hevulni képzeményim - Égi fényed bájinál. - - S száll egébol ideálom, - És az ott - mely rózsaszál? - Ah a lyányka ablakából - Ablakomra kandikál. - - S ideál és szép leányka - Engemet hevítenek. - Kit tekintsek, kit daloljak? - Mondjátok meg, istenek! - - Képzetem varázsalakja! - Tunj egedbe, tunj tova; - Való kell a föld fiának, - S költo nem a föld fia? - -(Pápa.) - - -Lehel. - - A kürtkebelbe fú Lehel, - S a kürt riadva énekel - Vad éneket csatára; - S szilaj szikrát ezer szem hány, - És nyúl kifent aczél után - Ezer kéz, hallatára. - - A kürtnek harsogó szava - Még egyszer szóla tétova, - És összeütközének: - Hadur világduló fia - S a boszuló Germania, - Mind harczszomjas legények. - - Iszonyterhes lon a csata, - Vérnek patakja árada - Mezok tiport füvében, - És por közé a hadfiak - Sürun omolva hulltanak, - Mint gabna jégesoben. - - Még dúl soká az ütközet, - S még diadal nem nyujt kezet - Sem ennek sem amannak; - Még a koromsetét halál - Honába, kard csapásinál, - Ezren s ezren rohannak. - - A sors koczkája vetve van, - És hajh! serege csúfosan - Leverve nyög Lehelnek; - S kiket nem ére a halál, - Kardok duló csapásinál, - Rablánczon vesztegelnek. - - »Hogy többé ránk ne törjetek, - Bitóra tüstént véletek, - Rablók gonosz csapatja!« - Kihez hajolt a gyozelem, - Parancsszavát a fejdelem - Ily büszke-durván adja. - - »Elo, vezér, elo veled! - Elsoség illet tégedet, - Hadd lássuk szörnyü képed. - Olyan magasra emel-e - A magyarok nagy istene, - Mint én emellek téged?« - - S a porba tipratott kebel - Fojtott dühérzeményivel - A hos elobbre lépett, - És szóla: »Fejdelem! kegyed, - Látom, határtalan; egyet - Engedj hát kérni toled. - - A kürt éltem hu társa volt, - O annyi vért és viadalt - Karom között szemléle; - Ez óra tole elszakaszt: - Hagyd még egyszer megfúnom azt, - Hagyj elbucsúzni tole!« - - És zúg dörögve rémiton - A kürt ismét Lehel kezén; - S hogy harsogtatta szerte, - Rá szent hevulet lángja száll, - A gyozo fejdelemnek áll - És véle ot leverte! - - »Te fölmagasztalsz - e szavak - A hosi ajkon hangzanak - - És én a porba váglak.« - S megy bátran, míg önérzete - Arczára kéjsugárt vete, - Elébe a halálnak. - -(Pápa.) - - -1843. - -* * - - -Az elso dal. - - Kit a dal istene - Szent csókjával füröszt, - Elso vagyok, hazám, - Szinházad népe közt. - - Zengjen tehát a lant! - S legelso énekem, - Pályámnak társai, - Tinéktek szentelem. - - Az érzet kútfeje - A dagadó kebel; - Dalomnak hangjai - Onnan szakadtak el. - - S mint szívnek gyermeki - A szívbe vágynak ok; - Engedjétek nekik - Honokba menniök. - - - - Ki a muvészet e - Szent templomába lép, - Az, illo, hogy legyen - Fejben, kebelben ép; - - Az elme éjjele - S a megromlott kebel - E fának ágain - Gyümölcsöt nem nevel. - - Két csillag sugara - Derengje át egünk: - Hon és erény legyen - E két csillag nekünk. - - Nem kell a színpadot - Tekinteni csak úgy, - Mint hol mindennapi - Kenyérhez nyílik út; - - A színpad czélja nagy, - A színpad czélja szent: - Ez a szív parlagán - Erkölcsöt fejt, teremt. - - Azért érzelmeink' - Gyullaszsza tiszta tuz, - Mely minden szennyet a - Kebelbül számkiuz; - - Mert várni lehet-e, - Hogy romlott föld alatt - A mag termo legyen - Gazdag kalászokat! - - Föl hát! és míg a szem - Csak egy sugárt lövel, - Elole a magas, - Szent czél ne veszszen el. - - S ha ez lesz életünk: - Édes jutalmat ad - A hon áldó szava - S a nyúgott öntudat - -(Kecskemét.) - - -Népdalok. - -I. - - Jön az osz, megy a gólya már, - Hideg neki ez a határ; - Röpul, röpul más országba, - Hol jobban süt a nap rája. - - Hejh van oka a gólyának, - Hogy más hazát néz magának; - De, galambom, hogy elhagytál, - Nem t'om mi okot találtál. - - Hív voltam én hozzád mindig, - Elejétol utójáig, - Nem volt szivemben osz, tavasz, - Érted, mint a nyár, égett az. - - S vajjon a kihez röpultél, - Nem lesz-e annak szivén tél? - Megeshetik, szép galambom, - Noha neked nem kivánom. - - Mert a gólya, ha visszaszáll, - Virító szép tavaszt talál; - Hejh de mire te visszaszállsz, - Csak puszta sírhalmot találsz. - -II. - - Kakasszóra hajnal ébred, - Én lányokkal nem beszélek, - Mert ha szólok o hozzájok, - Hajnal lesz a két orczájok. - - Igy valaki azt gondolná, - Én is kakas vagyok talán; - S hejh a kakas hamis madár, - Untalan más fészekhez jár. - - Pedig én kakas nem vagyok, - Hanem filemile vagyok, - Egy a fészkem, egy a párom, - Egyért élek a világon. - -(Kecskemét.) - - -Könyeim. - -I. - - Áldás reátok, ligetemben - Odább iramló csermelyek! - Utaitokon a szép tavasznak - Hímes virági termenek. - - Ez arcz fölött is két patak foly, - Folytok, szerencsétlen könyek; - De halvány pályátok körében - Virágok ah nem zsengenek! - -II. - - Forró sugárokat - Lövel a nyári nap; - Sugári lánghevén - Patak, folyó apad. - - O forró nyári nap, - O lángoló sugár, - Könyumnek árjait - Apasztanád ki bár! - -III. - - Eljött az osz; a part virága - Hervadva hull a csermelyár habjába. - - Eljött a bú; az élet kéje - Kihalva ful a könyek özönébe. - -IV. - - O télnek dermeszto hidegje! - Mely a folyókat lebilincseléd; - O télnek dermeszto hidegje, - Bilincseld le szememnek csepkönyét! - -V. - - Fuss, oh patakcsa, - Fuss csüggedetlen; - Megnyúgoszol majd - A tengerekben. - - Hullasz könyum, hullj; - O a halálban, - Számomra is tán - Megnyúgovás van. - -(Kecskemét.) - - -Viz és bor. - - Le a tenger fenekére - Merül a halász, - Lent a tenger fenekében - Gyöngyöket halász. - Nékem a boros pohárnak - Öble tengerem, - S gyöngy ha van tán dalaimban, - Az csak ott terem. - - Bunnek éje ult a földön. - Jött a vízözön, - A viz által a bun éje - Elseperve lön. - Búnak éje ül szivemben; - A bú éjjelét - - Bennem a viz tehetetlen! - - Csak bor mossa szét. - - Nyári hévben a virágszál - Sanyarogva no; - A virágot uj életre - Kelti langy eso. - Csüggedésben, tikkadásban - Langy esom a bor; - Permetegje enyhe csöpjén - Vérem ujra forr. - - Tettetés-e, vagy belösztön, - Vagy akármi más, - Csak hogy a halottra könyet - Ejteni szokás; - Engemet viz ott se érjen, - S már ha sirni kell, - Sirja hát hideg poromra - Könyét borkehely. - -(Pozsony.) - - -II. - -A KÖLTO ÁLTAL GYÜJTEMÉNYEIBOL -KIHAGYOTT KÖLTEMÉNYEK. - -1844. - -* * - - -Szinházban. - - Nézz le immár, nézz le, lelkem! - Nézz le kissé páholyodból, - Nézz reám szép szemeiddel, - Egy perczig csak, irgalomból. - - Ha te tudnád - ah, ha, tudnád - - Elbájoltál véghetetlen! - Itten állok minden este, - Mint bálvány merevedetten. - - Ma sem volt csak egy forintom, - Melyet vacsorára szántam: - S jegyet vettem rajta... még sincs, - Nincs sympathiád irántam? - - Még sem nézesz rám?... oh nézz le! - Itten állok közeledben, - S akkorákat sóhajtok, hogy - Még a kárpit is meglebben. - - Nézd, a bú mint fintorítja - Sentimentális pofámat... - Úgy de bánod is te mind ezt! - 'Sz az malheuröm, hogy nem bánod. - -(Pest.) - - -Irtóztató csalódás. - - A lelkem is sirt! és miért? - Oh mert roppant bubánat ért! - Fogalmatok sincs róla, mi - Gyászos költonek hallani, - Hogy verse hitvány, verse rosz, - S egy kukk dicsoséget se hoz. - És én hallottam ezeket, - És szívem ketté nem repedt; - Mi több: mely verseim felett - Mondának ily itéletet? - Szép bordalok, jó bordalok! - Ti rólatok, ti rólatok - Hallottam ezt; pedig hivém, - Hogy a hir kakasüllején - Anakreon, Vitéz Mihály - S Béranger már alattam áll, - Alattam áll általatok, - Szép bordalok, jó bordalok! - - S im szép hitem tündérhona - A magasból lepottyana. - - Amen hát!... a mint van, legyen, - Meghajtom a sorsnak fejem, - És turök töredelmesen; - Nem zengem többé sohasem, - Nem zengem én a bort, csupán - Torkomba öntöm ezután. - -(Pest.) - - -Szinészdal. - - Minden müvészetnek - Fején a korona; - A mi muvészetünk - Ellen ki mondana? - Mi szép, mi szép, mi szép - A mi föladatunk! - Legyünk büszkék reá, - Hogy színészek vagyunk. - - Csak árny, a mit teremt - A költoképzelet! - Mi adjuk meg neki - A lelket, életet. - Mi szép, mi szép, mi szép - A mi föladatunk! - Legyünk büszkék reá, - Hogy szinészek vagyunk. - - Miénk a hatalom - Az emberszív felett: - Idézni egyaránt - Mosolyt vagy könnyeket. - Mi szép, mi szép, mi szép - A mi föladatunk! - Legyünk büszkék reá, - Hogy színészek vagyunk. - - Apostolok vagyunk - Az erkölcs mezején, - Apostoli szavunk - Téged kiált: erény! - Mi szép, mi szép, mi szép - A mi föladatunk! - Legyünk büszkék reá, - Hogy színészek vagyunk. - - De a mit szinpadon - A népnek hirdetünk, - Ne hazudtolja meg - A cselekedetünk. - Ha meg nem teszszük azt, - A mi föladatunk: - Akkor gyalázat ránk, - Szinészek nem vagyunk! - - - -Igy ni... - - - - - - - - - - Igy ni, látod, ennyi az egész, - Mi van ebben?... nemde megy? - No de hogy páratlan ne legyen, - Nesze hát még ez az egy. - - Jaj! te kis csík, már elsiklanál? - A világért sem szabad! - Három a táncz s minden, a mi jó! - S igy vedd három csókomat. - - Ráadásul még a többihez - Tedd el a negyediket! - Bizony isten örömest adom, - Édes örömest neked! - - Végre - azt mondják - úgy jó a pénz, - Hogyha megszámlálva van; - Hanem a csók csak nem pénz talán?... - Hadd legyen hát számtalan. - -(Pest.) - - -Zsuzsikához. - - Kicsinke szoke kis leányka, - Az én szerelmem nagy! - És tárgya e nagy szerelemnek - Kis szoke lány, te vagy. - - Mit mondasz erre, szoke kis lány?... - De ez csak fele még. - Azon volnék én, hogy te lennél - Én nékem feleség! - - Eljösz-e hozzám? el?... szépséges - Szép fejkötot veszek, - S csak azt mondom: kimondhatatlan - Hüséges férj leszek. - - Orzöm szemem fényét, de téged - Még jobban orzelek, - Hogy drága egészségednek ne - Ártson hideg, meleg. - - Ott fenn lakunk Pest városában, - Az élet ott vig ám! - De az atyushoz is lejárunk, - Kivált pénzfogyatán. - - Hogy suttogják majd, ha az utczán - Végig megyek veled: - Petofi felesége... errol - Csinál szép verseket. - - Csinálok ám, teringettét is, - Hogy bámulnak bele! - Maholnap egész Magyarország - Nevemmel lesz tele. - - Ugy estenként csak neki ulök, - Te meg majd azalatt - Lefekszel szépen s melegíted - Elore ágyamat. - - S ha elkészul egy-egy dicso vers, - Én is levetkezem, - Hozzád simúlok és azt mondom: - Menj beljebb, gyermekem! - - Igy éldegélnénk... hát csak ennyit - Akartam mondani. - Mit szólsz rá szoke kis lány, lesz-e - Belole valami? - -(Duna-Vecse.) - - -Virít a kikirics... - - Virít a kikirics - - Csak viríts, csak viríts... - Én ugy is hervadok, - Hervadok, száradok, - Csak viríts, kikirics! - - Süt a nap sugára - Halovány orczámra; - Sütni fog maholnap - Alacsony siromnak - Kis keresztfájára. - - Anyám, édes lelkem! - Mért zokogsz mellettem? - Ki annyit szenvedett, - Mint szegény gyermeked, - Jobb annak oda lenn. - - - -V. Ferdinándhoz. - - Igaz-e, királyom, - A mit mondogatnak? - Nálad híre sincs a - Szabad akaratnak. - - Megtennél te mindent - A magyar javára; - Csakhogy titkos önkény - Korlátokba zára. - - S nem csak közdolgokban - Vagy te korlátozva; - E gyalázatos kény - Elhat ten lakodba. - - A mi örömednek - Volna kútforrása, - Elzárják eloled, - Hogy szemed se lássa. - - És kinek, kinek vagy - Ilyen szolgarabja? - Szolgádnak, királyom, - Ki sajátod lopja! - - - Ha ez így van: sorsod - Szívembol sajnálom... - Ugy nézz a szemembe - Jó öreg királyom. - -(Pest.) - - -Batthyány és Károlyi grófnék. - - Nekem nincs semmim, semmim e hazában, - De én egészen az övé vagyok; - Bánat- s örömkönny forr szememben, a mint - Sötétül napja avvagy fölragyog. - - Örömkönyuim, oh ti gyér vendégek - Mi nálunk a hu honfiszem felett! - Ha föl nem törtök most a telt kebelbol, - Édes terhétol szívem megreped. - - - Láttátok-é a két tündérvirágot? - Borús hazánknak két sarkcsillagát? - Evezhetsz bátran, nemzetem hajója! - Nem veszthet az czélt, a ki ilyet lát. - - Én láttam, láttam!... megmutatta oket - Szent vágyaimnak a szövétnekfény; - Hanem mi volt e fény a lánghoz képest, - Mely ekkor égett keblem belsején! - - Ott álltak ok, mint égi jelenések. - Szokatlan köztünk ilyen látomány: - Hahogy sokáig néztem volna oket, - Szemfényemet vesztettem volna tán. - - S hallottam édes ajkaik zenéjét; - Hallottam oket halkan mondani, - Mit tetteik rég fennszóval beszélnek, - Hogy ok a honnak hu leányai. - - Miért nem voltam a lég ajkaiknál? - Hogy vittem volna szét e hangokat, - Mint napvilágot, mindenegy magyarhoz, - Kit éj környékez honfibú miatt. - - Ragyogjatok ti ébredo hazámban - Hajnalsugárral, testvér csillagok! - Sugárotokra, Memnon szobraképen, - A nemzetáldás zengedezni fog. - -(Pest.) - - -A királyok ellen.[3] - - Tudjuk, hogy játék kell a gyermekeknek; - Midon a népek gyermekek valának, - Magoknak czifra, ragyogó játékszert, - Bibor karszéket s koronát csináltak. - S rá nyomták ezt egy fajankó fejére, - S felültették e fajankót a székre. - - S itt a királyság, ezek a királyok, - S ok, a hol ülnek, a hol fejök szédül, - Azt gondolják a kábitó magasban, - Hogy uralkodnak isten kegyelmébül. - Csalatkozásban éltek, jó királyok, - Nem uraink, csak bábjaink valátok. - - De nagykorú lett a világ, s a férfi - Nem gondolt többé gyermekjátékával, - Le hát a bíborszékekrol, királyok, - És fejetekrol le a koronával! - Ha nem teszitek azt le fejetekrül, - Leütjük, s majd a fej is véle gördül. - - Igy lesz, s nem máskép. A bárd, mely Lajosnak - Párizs piaczán lecsapott nyakára, - Elso villáma volt a zivatarnak, - Mely rátok készül, s kitör nem sokára; - Igen, ma-holnap meglesz érkezése, - Nem én vagyok már elso mennydörgése! - - Egy rengeteg lesz a föld kereksége, - S e rengetegben vadak a királyok, - Kergetjük oket, és fegyvereinket - Szilaj gyönyörrel sütögetjük rájok, - S vérökkel fogjuk ezt az égre írni: - Hogy nem gyermek már a világ, de férfi. - - - -1845. - -* * - - -Lehel.[4] - - Melyik szerelmes nem választ magának - A számtalan közul egy csillagot? - És melyik költo nem választ magának - A számtalan közul egy bajnokot?... - Ezt Toldy Miklós, azt Kont lelkesíti; - Ki a vitéz, ki engem föltüzel? - Ki e vitéz?... a kürtharsogtatással - Országokat reszketteto Lehel! - - Ez volt a hos, ez volt a kürt!... e hosnek - Halála egy nagy égzengés vala; - Kilencz száz év mult, és ez égzengésre - Most kél a viszhang: lantomnak dala. - Ti jászok és ti kúnok, hallgassátok, - Mert, ugy hiszem, legjobban érdekel - Titeket, o, a kürtharsogtatással - Országokat reszketteto Lehel. - - Mi a legjobb köszörüko? a bosszu; - Ez fente meg a magyar kardokat, - Mi a leggyorsabb fergeteg? a bosszu; - Ez hordja mostan a magyarokat. - Éles kardokkal, szélvészrohanással - A németek földére érnek el; - Elol száguld a kürtharsogtatással - Országokat reszketteto Lehel. - - Hiába fented kardodat, magyarság! - Felsobb hatalom eskütt ellened. - Harczod koporsó, óriás koporsó, - A melybe dicsoséged temeted. - Nagy lakomája volt ez a halálnak, - S kit el nem költe: mint rab vesztegel. - Ezek között a kürtharsogtatással - Országokat reszketteto Lehel. - - »Akasztófára!« dörg a német császár, - »Akasztófára e zsiványokat! - Haha, hittétek-e ti száraz fák, hogy - Teremni fogtok még virágokat? - Lám, kivirúltok újolag. - Mivelhogy - A vezér elsoséget érdemel: - Elore hát, te kürtharsogtatással - Országokat reszketteto Lehel!« - - Kilépe a hos: »Isten néki, császár, - Függjek koszoruként ez oszlopon. - - Német vagy, nem t'om: lesz-e emberséged? - Meghallgatod-e végkivánatom? - Szeretnék egyszer még kürtömbe fujni, - Vén bajtársamtól hadd bucsúzzak el!« - Ekkép beszélt a kürtharsogtatással - Országokat reszketteto Lehel. - - Megkapta kürtjét s úgy megfujta a hos, - Hogy a császár megsiketült bele, - Megsiketult és eldolt... innen-onnan - Kilenczszáz éve, s még föl nem kele. - Nem is kel o fel többé. - Jászberényben - Még megvan a kürt csorba élivel, - Mit megcsorbított a császár fején a - Gyozötten is még gyozelmes Lehel. - - - -Álmos vagyok és még sem alhatom... - -1845. vagy 1846. - Álmos vagyok és még sem alhatom; - Ébren vagyok és mégis álmodom. - Gyertyám pislog komorhomályosan, - Mint a lidércz, mely temetobe' van; - S ki nem merem kezemet nyujtani: - Elvenni hamvát vagy eloltani. - Ágyamban fekszem mozdulatlanul. - Elottem el rém rém után vonul. - Hiába húnyom be szemeimet, - Látom még akkor is e rémeket. - És milyen rémek, milyen alakok! - Arczomról hideg izzadás csorog. - Ott mély árokban egy koldús halott, - Fölkél és rágja a koldúsbotot. - Kemény. Beléje törnek fogai, - Látom szájából a vért omlani. - Itt egy öreg czigány a deresen, - Ütik, verik kinoskeservesen. - Vernek le róla húsdarabokat; - Fájdalmában, mint a kutya, ugat. - Hát az mi ott? torony vagy óriás? - S mit mível? kútat vagy sirgödröt ás? - Nem sír lesz az, nem. Kút; mert ott hever - Mellette a nagy százakós veder; - Most leereszti a roppant vedert... - Nem víz, de vér, mit a kútból kimert. - Itt egy ifjú, ki lenyakaztaték, - Viszi fejét, markolva üstökét, - S szólván: »nem én, de te vagy a zsivány!« - Bedobja azt a bíró ablakán. - Ott akasztófa, rajta csecsemo; - A csecsemonek anyja oda jo, - Megfogja lábát, s húzza, húzza le, - S körultánczolja a bitót vele. - Itt egy leány, két béka ul szemén, - Nyúzott patkány van orrának helyén, - Hosszú férgekbol vannak fürtei, - S ot félkigyó-félember öleli. - - - Ily szörnyeket lát lázas képzetem. - Elkergetném s el nem kergethetem. - Mindenki alszik, csak magam vagyok - Nem alvó. Csend van, csak fogam vaczog. - - - -Távozol hát ifjuságom? - - Távozol hát ifjuságom? - Oh bízvást távozhatol, - Nem siratlak. Búcsúm toled: - Keseru, hideg mosoly. - - Nem valánk mi jó barátok. - Úr voltál te, én kutyád; - Korbácsoltál, uszítottál - Egyre tüskén-bokron át. - - Néha dobtál irgalomból - Száraz csontokat nekem; - S akkor büszkébb voltam, semhogy - Alamizsnád elvegyem. - - Távozzál hát, ifjuságom, - S halld hozzád végszavamat: - Vidd magaddal emléked, vagy - Vidd magaddal átkomat! - - - -Ez a világ egy nagy kocsma, jó áros... - -(Nem hiteles szövegü.) - Ez a világ egy nagy kocsma, jó áros, - Benne a Sors az örökös kocsmáros, - Éjjel, nappal tele van az vendéggel: - Öreg, ifjú, gazdaggal és szegénynyel. - - Ez utósók között vagyok magam is; - De a kocsmáros goromba s nagy hamis: - Nem tudom mivel keveri italom, - Olyan keseru, hogy meg nem ihatom. - - És ha néha úgy elszánom magamat, - Hogy fejéhez vágom a poharamat, - Hozzám símul szép leánya: a Remény, - Megcsókol és ekkép bíztat: »oh szegény, - - Jó fiú! csillapítsd le nagy haragod, - Csókjaimtól édesül majd italod...« - Én ekkor egy jobb jövo reményiben - Poharamat fenékig kiüritem! - - - -A hegyoldalt venyigesor takarja... - - A hegyoldalt venyigesor takarja, - Megvert engem az úristen haragja, - Avval vert meg engemet, - Hogy venyigét teremtett, - Venyigére gerezdet, gerezdet. - - Apám után szép vagyonhoz jutottam, - Vagyonomat egy fillérig elittam; - Most napszámra dolgozom, - Ha napszámom kikapom, - Kocsmába mék, eliszom, eliszom. - - - -Védegyleti dal. - - Van-e szebb láncz a világon, - Mint mely minket összefuz? - Buvös karikába gyujte - Minket a szent honfituz. - - Sír volt keblünk, és halottja - Volt a hazaszeretet; - Nagyszeruen uljük e föl- - Támadási innepet!! - - Nemzetünk, e nagy folyó, mely - Mindig száz felé szakadt, - Egyesítse innepénél - A különvált ágakat. - - Millió és millió száj - És egyetlen hang legyen, - Mely kiáltsa lelkesedve - A magasztos innepen: - - »Elfogadjuk, bármi durva, - A mit a hon méhe szül; - Bármi lágy és bármi pompás, - Semmit, semmit e kivül!« - - És ne szóljon áldozatról, - Lemondásról senki sem; - Kötelesség! mit az ember - Hon jólléteért teszen. - - S a király, a honnak atyja, - Mint valóban jó atyánk, - Karjait kiterjesztendi, - És az áldást mondja ránk. - -(Pest.) - - -A magyar nemzet. - - Oh ne mondjátok nekem, hogy - Hajnallik hazám felett! - Látom én: az o számára - Szo a sors szemfödelet. - S kérni istent nem merem, hogy - Nemzetem gyógyítsa fel, - Mert e nemzet, elhigyétek, - Életet nem érdemel. - - Figyelemmel átforgattam - A történet lapjait, - S fontolóra vette lelkem, - A mit e hon végbe vitt. - S mit találtam ott fölírva - Századok bötuivel? - Azt találtam, hogy e nemzet - Életet nem érdemel. - - Jóra termett nép honában - Egy a szív, az akarat. - A közérdek mellett minden - Különérdek elmarad. - Itten oltárt minden ember - Ön bálványaért emel - - És az ilyen önzo nemzet - Életet nem érdemel. - - Voltak egyesek közöttünk, - Tiszta, hu, nagy szellemek, - A kik mindent, a mit tettek - A hazáért tettenek. - Hány volt köztök, kiket a hon, - Maga a hon veszte el! - És az ily hálátlan nemzet - Életet nem érdemel. - - Más hazában híven orzik - Mind azt, a mi nemzeti; - Osi kincsét a magyar nép - Megveti és elveti, - A magyar magyarnak lenni - Elfeled vagy szégyenel, - És az ily elkorcsult nemzet - Életet nem érdemel. - - Oh de mért elosorolnom - E szegény hon vétkeit? - Lesz-e sors, oh lesz-e isten, - A ki minket megsegit? - A nagy isten szent kegyébol - Jo-e megváltási jel? - Lesz-e még e nemzet olyan, - Hogy halált nem érdemel? - -(Pest.) - - -Sorshuzás elott. - - Kétszázezer forint! reá - Gondolni is alig merek. - Nagy úr leszek, mennyko nagy úr. - Föltéve persze: ha nyerek. - - Vajon hová teszem e pénzt? - Mindenh'á, csak ládámba nem! - Meg nem penészedik az én - Ládámba, hiszem istenem. - - A mint nyerek: elnyargalok - Tóth Gáspárhoz nagy hirtelen, - És e jó urnál eddigi - Kontóm szépen lekvittelem; - - Aztán (most már kész pénzemért!) - Jó téli öltönyt varratok; - Mert közel a tél, s mostani - Ruhámban meg is fagyhatok. - - Mily jól esik majd: ha fogat - Vicsorgat én rám a hideg, - Hahá! mily jól esik: fügét - Mutatni o kegyelminek. - - Ugy ám, de hátha nem nyerünk? - Ha nem nyerünk: isten veled, - Jó téli öltöny! - de se baj, - Megszoktam már a hideget. - -(Pest.) - - -Oh, mi szép... - - Oh mi szép a vándorélet... oh az - Irigylendo vándormadarak! - Nem tudják ok, nem tudják: mi a tél? - Egy tavaszból másba szállanak. - - Vándorolni... vándorolni, mint a - Fecske, mint a gólya, szabadon: - Add e sorsot én nekem teremtom, - Hajdan ez volt a kivánatom. - - Oh mi szép a házi élet... oh az - Irigylendo házi madarak! - Mit törodnek ok téllel, tavaszszal? - Fészkeikben olyan boldogak. - - Házasodni, házasodni... élni, - Halni a szerelmi lánczokon: - Add e sorsot én nekem teremtom! - Mostan ez az én kivánatom. - - - -Egy kritikushoz. - - Nagyságos úr! ismer engem, - Tudja azt a rosz szokásom, - Hogy az igazságot isten - És ember szemébe vágom. - - Nagyságos úr! ön nem isten, - Még nem is nagy ember ám, - Önnek hát az igazságot - Mért hogy ki nem mondanám? - - Nagyságos úr! eh, kimondom, - Ön nékem már nem árthat, - Censurázni nem akarok, - S igy nem rejiciálhat. - - Nagyságos úr! szükséges hogy - A költonek lelke légyen, - Önnek pedig lélek helyett - Spongyia van a szivében. - - Nagyságos úr! a spongyia - Lángot nem vet, szikrát nem ád, - Mind hiába ütik-verik; - Minek üti-veri tehát? - - Nagyságos úr! valahányszor - Az ön verseit olvasám, - Tudja, mi jutott eszembe? - Az, hogy: asinus ad lyram. - - Nagyságos úr! Kecskeméten - Az ön atyja csizmadia; - Jobb lett volna önnek is e - Mesterséget folytatnia. - -(Pest.) - - -Legenda. - - »Megint panasz, hát már megint panasz! - És a kirol szól, mindig csak pap az. - Tart a panasz estétol hajnalig, - Az ember még csak nem is alhatik!« - Igy szólt az úristen nagy bosszusan. - »Már megtekintem, ott alant mi van.« - Felkelt az ágyról, gyertyát gyujtatott, - Felöltözék és utra kelt legott. - A mint elérte volna a kaput, - Szent Péter mint a bunda úgy alutt: - Mert tennap egy uj vendég érkezék, - S ily alkalomkor lakmát tart az ég, - Mivel mostanság úgy áll a világ, - Hogy új lakó a mennyben ritkaság. - Ilyenkor aztán Péter bácsinak - Kezében a kancsók jól forganak. - »Keljen már kend fel, Péter! hallja kend?« - Igy szólt az úr, a midon oda ment, - Hosszan czibálván üstökét, fülét. - »Kelj föl, hogy a mennyko üssön beléd!« - Fölébredt végre s nyitja a kaput, - S az úr egy hulló csillagon lefut, - S a földre ép oda ereszkedett, - A honnan a panasz fölérkezett. - Egy ifju ember mondá a panaszt; - S az isten ekkép szólitá meg azt, - S megszólitása hangzott nyájasan: - »Beszélj, no, mondd, mi a bajod, fiam?« - »Hejh, jó atyám, de nagy az én bajom! - Kapaszkodjék csak föl az ablakon, - S kit ott a pap ágyában látni fog, - A menyecskének férje én vagyok.« - Az úr nagy halkkal fölkapaszkodott, - S nagy istentelenséget láthatott: - Mert a mint aztán leereszkedék, - Igen furcsán csóválá meg fejét, - Ily szavakban törvén ki sóhaja: - »Biz e, fiam, kurucz história! - Segitnék rajta édes örömest; - De már késo, mert minden megesett. - Hanem vigasztalásul mondhatom, - Hogy a papot pokolba juttatom, - Bár eddig is már a pokol fele, - Sot több felénél, pappal van tele.« - - - -Visegrád táján. - - Ki mondja meg... Visegrád táján - A bágyadt alkony - Nem Zách Klárának megtört szelleme? - - Ki mondja meg... Visegrád táján - A vad, sötét éj - Nem Zách Bódognak bosszus szelleme?... - - - -A Honderühöz.[5] - - Oh Honderü, te Lázárok Lázára, - Te csak nevednek két bötuje vagy, - Nevednek vagy csak két végso bötuje... - Huzd meg magad, nehogy tovább ragadj. - E két bötu elol, hátúl olvasva - Egyformán mondja meg mi-létedet. - De én becsüllek! mert hisz aranyával - Fizetted egykor költeményimet. - - Oh Honderü, te olyan szemtelen vagy, - Mint Kecskemétnek piaczán a légy; - Egyébiránt alávalóbb a légynél: - Az még röpül, te csuszva, mászva mégy. - De minden ember nem néz láb alá, majd - Elgázolnak... vigyázz, mondom neked! - Javad kivánom! mert hisz aranyával - Fizetted egykor költeményimet. - - Oh Honderü, mi aztán a jutalmad - E sok jeles tulajdonságidért? - Hiába, olyan a világ, mint régen - Az érdem becsüléséhez nem ért. - Lám annyi útál tégedet, ki a hont - Ha nem deríted is, de dorited. - Szegény! Sajnállak... mert hisz aranyával - Fizetted egykor költeményimet. - - De, Honderü, te vélem összetuztél, - Te általad váltig karmoltatom... - Mióta van, hogy meri ingerelni - A hos oroszlánt a hitvány majom?... - ... De megbocsátok, hogy muzsámat mostan - Oly irgalmatlanúl becsméreled; - Hisz aranyával fizetéd, s fizetnéd - Most is (ha adnám) költeményimet. - -(Pest.) - - -1846. - -* * - - -Legszebb versem. - -(Nem hiteles szövegü.) - Sok verset írtam én már össze, - S nem mindenik haszontalan; - De a mely hírem megszerezze, - A legszebb vers még hátra van. - - Legszebb lesz az, ha majdan Bécscsel - Hazám boszúja szembe száll, - S én villogó kardom hegyével - Száz szívbe ezt irom: halál! - -(Ér-Mihályfalva.) - - -Kovács Jánosné emlékkönyvébe. - - Jellemtelenség e kor bélyege; - Pedig csak egy, csak egy: a jellem az, - A mi az embert emberré teszi. - E nélkül hitvány, öntudatlan tárgyak, - Vagy legfölebb is állatok vagyunk. - Oh hölgy! könyörgök hozzád, a haza - S az emberiség kettos szent nevében: - Ha gyermekekkel áld meg majd az isten - Olts gyermekid szivébe jellemet, - Szeplotelent s megtántoríthatatlant. - És nem szükség, hogy mást is adj nekik, - Mindent adál, ha jellemet adál. - -(Debreczen.) - - -Emlékversek T. M. kisasszonynak. - - A szerelemnek asztaláról - Nem ittunk mi közös pohárból; - Még is, ha egy hosszú öröm lesz életem, - Azt én leányka, csak neked köszönhetem. - S ha meg fogom siratni a napot, - A melyben életem fogantatott, - Ha nem lesz a világon többé örömem, - Azt is leányka, csak neked köszönhetem. - - Csodálkozol? ezt föl nem foghatod? - Gondolkozzál csak... kitalálhatod. - -(Nagy-Károly.) - - -Számuztem magamat. - - Számuztem magamat az emberek közul, - Magányba mentem és mélyen rejteztem el; - Magam voltam csak ott és még sem egyedul, - Együtt valék a múlt ezer emlékivel. - És minden emlék oly gyász dolgokat beszélt - Mik fölforgathatnák a szív s ész tengelyét, - - Végig tekintettem tulajdon sorsomon - És a világ sorsán. Az és ez oly sötét! - S az éjben, mely minket homályával bevon, - Nem látjuk már az ég vezérlo jobb kezét; - Csak ugy botorkálunk majd ide majd oda. - Ha botlunk s elesünk, valóban nem csoda. - - Igy van. S e gondolat, ez oly engesztelo, - Nagy úr ez, mely minden megbántást eltemet; - E gondolat, miként varázsvesszo, elo- - Idézi ama mély rejtekbol lelkemet, - A melybe zárkozék, midon az emberek - Olyan sokszor s olyan nagyon sértettenek. - - Megengesztelt szivem egy zöld olajfa-ág!... - Minden toled kapott sebem felejtve van; - Megbékülo jobbom fogadd el, oh világ, - Nem volnál rossz, ha nem volnál boldogtalan, - Boldogtalan vagy, s én sajnállak tégedet, - S a kit sajnálunk, azt gyülölnünk nem lehet. - - - -Juliához. - - Piros orcza, piros ajkak, - Barna fürtök, barna szem, - És ez arczon és e szemben - Mennyi lélek, istenem! - - Oh ha birhatnám e lelket, - Ezt a lelkes kis leányt!, - Szólj, leányka, mondd, hogy téged - A szerelem még nem bánt. - - Nem, nem! Azt mondd, hogy szeretsz már, - Mondd, hogy engemet szeretsz, - És ez a szó életemnek - Egy új teremtoje lesz. - - Én szeretlek, és szerelmem, - E végetlen áradat, - Mint a földet az özönvíz, - Eltemette multamat. - - Nem tudom, mi voltam eddig, - Ámde azt sem, mi leszek; - Toled függ, hogy sötét árnyék, - Vagy fényes sugár legyek. - - Mit határzasz?... már látásod - Megépíté mennyemet; - Oh leányka, ezt a mennyet - Nem szabad ledöntened! - - Im letérdelek elotted - S esdve nyujtom föl karom; - Vonj föl engem kebeledre, - Vagy borúlj rám, angyalom! - - - -1847. - -* * - - -Haza tértem. - - Haza tértem és letettem - A vándorbotot kezembül, - S veszem a lantot helyébe, - Mely sokáig félre téve - Hallgatott, most ujra zendül. - - Melyik a leglélekrázóbb, - A legfájóbb húr e lanton? - Azt veszem, hogy ujjaimtól - A húr s ennek hangjaitól - Bennem a szív megszakadjon. - - Messze jártam, sokat láttam; - Sokat?... oh nem, csupán egyet: - Azt, hogy e hon ereje fogy, - Hogy meghalni készülünk, hogy - Elfajult a magyar nemzet. - - Alkotmányunk egy vásártér, - Melyen lelket adnak-vesznek, - Adnak-vesznek olcsó pénzért, - Egy kis czímért, egy ebédért... - Jó éjszakát ily nemzetnek! - - Elmegyünk a más világra... - Nem a magasból esünk le, - Mint madár, melyet lelonek - Közelébol a felhonek - S onnan hull a mély tengerbe. - - A pornak vagyunk szülötti, - Az alacsony úti pornak, - Nincsen emberméltóságunk, - Mint a féreg csúszunk-mászunk, - Mint a férget eltipornak. - - Jaj azoknak, jaj azoknak, - Kiket magyar anyák szultek, - Kik hazájok pusztulását, - Nemzetök vég vonaglását - Nem nézhetik egykedvuleg! - -(Pest.) - - -Mint megfogamszott átok... - - Mint megfogamszott átok, az oszi köd - Sötéten ul a puszta világ fölött. - - Mi sötétebb, mint e ködborulat? - Az ifjunak arcza, ki benne halad. - - Megy a komor ifju, ragadja lova. - Száguldó paripán, komor ifju, hova? - - »Mit tudta, hová megyen osapánk, midon - A paradicsomból kiuzve lon? - - Mit tudja, hová megyen az, ki szerelmet - Nem nyerve, a lyánytul örökre bucsút vett?« - - S így czéltalanúl az ifju halad. - Elotte, utána ködborulat. - - Minden komor, minden sötét, - Csak két dolog, a mi kis csillámot vét: - - Egy sárga tövisfa, a reggeli dértül - S az ifju halvány arcza szeme könyétül. - - S nagy a csend, s a csendben nem hallani mást, - Mint egy sohajt és varju-károgást. - - - -Oda járok, hova... - - Oda járok, hova senki nem megyen, - Hogy a világ szeme észre se vegyen. - Neki adom ott magam a bánatnak, - Szemembol a könnyek csak úgy szakadnak. - - Soha, soha ilyen orült szerelem! - Nem tudom én mit fog tenni én velem! - Mérföldekre belátom a világot, - Szerelmemben egy lépésre sem látok. - - Örökös bujdosásban van a lelkem, - Egyre uzi nyughatatlan szerelmem, - Hol lesz, hol lesz az én megpihenésem? - Öledben-e, lyány, vagy a sír ölében? - - - -Várady Antalhoz. - - Hát megtörtént a párbaj? élsz-e még? - Ha fobe lottek: tudósits felole; - Ird meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak, - És bosszut álljak éretted, barátom! - Szó a mi szó, de nekem igazán - Nem tetszik, hogy te minden balgaságért - Kész vagy koczkára tenni éltedet. - Azt gondolod: lelked-tested szakál? s ha - Leborotválnak, újolag kinosz? - Csalódol! mert az élet csizmatalp, - S ez nem lesz új, ha egyszer elkopott; - Azért kiméld a drága csizmatalpat, - A melyet nem szab kétszer senkinek - Az ég vargája, a koszívü sors. - S azt gondolod tán: annyi a barátom, - Mint fönn az égen a csillag? ha egy - Lehull közulök, észre sem veszem? - Hiszen tudod jól: mily kis számotok van - Nektek, kik engem oszintén szerettek, - Kik föntartjátok szívem melegét. - Mért e kis számot megfogyasztani?... - És Ida, Ida, e kedves leány, - Ha téged elveszt o, mivé lesz? o, - Kinek kivuled nincsen senkije!? - Te vagy világa... lennél oly kegyetlen, - Reá szakadni hagynád a világot? - S van még egy - a hon! Vagy már elfeledted? - Feledheto-e, a mirol beszéltünk - A lelkesulés lángóráiban? - Ki tudja, mit hoz a kétes jövendo, - Mely álmainknak legkedvesbike, - S akkor hazánknak ránk szüksége lesz. - Látod, barátom, élted mily becses, - Azt a világhoz mennyi láncz köti, - S te még is könnyelmun koczkáztatod. - Ha még nem tértél, térj eszedre már, - S ne légy, mint voltál, olyan balgatag, - Vagy igazabban: oly kétségbesett. - Kétségbe esni! milyen gyávaság! - Kinek van erre több s nagyobb oka, - Mint én nekem? de én szégyenleném ezt. - A szenvedésnek lángjában szivem - Szét fog pattanni, mint a porczellán, - De, mint a jégcsap, szétolvadni nem! - Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek, - Majd megtanitlak én kétségbeesni, - Hogy unokád is megemlegeti! - Vásárra ott benn termek nálatok, - S viszek portékát, de nem holmi gyapjút, - Vagy bort, vagy posztót s effélét, azért - Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete. - Mert hajh! jó gazda ám a magyar ember! - A mit kutyákon, kártyán s más egyében - Eltékozol, meggazdálkodja könyvön. - A könyvvel úgy van, mint hajdan zsinóros - Nadrágjával s prémes mentéivel volt, - Melyet nagyapja s édes apja vett, - Az szolgált még az o fiának is. - Hazám! még sem vagy oly boldogtalan, - Minonek elso pillanatra látszol, - A lelki szükség nem bánt tégedet; - Minden szükséged van, de lelki nincs, - Ettol az egytol megmentett az isten... - - - - A mint mondottam: a vásárra majd - Meglátsz, barátom; akkor fölmegyek, - S te rám sem ismersz, úgy megváltozám; - A szép természet megváltoztatott, - Beteg kedélyek e hu orvosa; - Beteg valék én ott ti nálatok, - A pesti utczák holthideg kövén, - Hosszú, sötét árnyként vonult utánam - A csüggedés, az életunalom. - Ujjá születtem! a falusi lég, a - Sötét erdoknek zúgó lombjai, - Lombok fölött a csattogó madár, - A fák alatt a hallgatag virágok - Föléleszték elájult lelkemet; - Nem gyulölöm, mint eddig, a világot; - Már csak haragszom rája, csak haragszom, - Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált - Elzárt, elorzott boldogságaért, hogy - Meg nem torolja kincse elrablóin - Évezredeknek szenvedéseit. - De hinni kezdem, hogy dicso napoknak - Érjük maholnap fényes hajnalát, - Midon a népek mind fölemelik - A föld porába gázolt fejüket, - S végigmennydörgik a föld kerekén: - »Legyünk rabokból ismét emberek!« - Ez nagyszeru, de véres kor leszen, - És úgy is illik, hogy véres legyen! - Már vízözön volt, most egy vérözön kell, - Hogy megtisztúljon a világ a szennytol, - A mely fölötte meggyülekezék; - Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd, - A megmosdott föld tiszta, szép leend, - És lakni fognak emberek fölötte, - Hasonlitók az isten képihez. - -(Dömsöd.) - - -Erdod, május 17. 1847. - - Nevezetes a tennapi napom, - Furcsa dolgokat kellett hallanom. - Szerencséje, hogy az bánt ugy velem, - A kinek a leányát szeretem. - - Mondott volna csak felényit is más, - Majd megtudná, mi a bosszuállás, - Majd kiálltunk volna a mezore, - Zöld mezore folyna piros vére. - - De még hagyján, hogy én nekem esnek, - Hejh van, a mi jobban fáj szivemnek, - Az még sokkal jobban fáj én nekem, - Hogy téged is bántanak, kedvesem. - - Sokat szenvedsz, édes lelkem, szenvedsz, - És csak azért, mert engemet szeretsz. - Turj galambom, turj még egy keveset, - Maj' megszakasztom szenvedésedet. - - Légy csak egyszer az én feleségem, - Nem lesz párod a földkerekségen, - Nem lesz párod boldogság dolgába, - Még csak nem is vágysz a más világra. - - - -A gyüldei ifjakhoz. - -(Nem hiteles szövegü.) - A honnak egy igaz zászlója van. - Ezt mi álljuk körül. - S ti elhagyátok a hon zászlaját, - - Elhagyátok, oh ifjak, hutlenül! - - Szégyen, gyalázat! Hát az oroszlán - Rókák fészkébe tér? - Silány rongyot hogy cserélhettetek - A haza szentséges zászlójaér'? - - Hol van szabadság, ott van a haza. - S ti elválhattatok - E két szentségtol, és olyan korán, - Mert hisz' fiatalok vagytok, fiatalok! - - Nem jó idok! A féreg eddig a - Vén fákat rágta csak; - Ti ifjak vagytok, ifju csemeték, - S a férgek már belétek hullanak. - - Hát a férgest mi várja? Rothadás. - S a rothadás halál. - Minket levágnak, tuzre tesznek tán; - De lelkünk lesz a láng, mely égbe száll. - -(Pest.) - - -Fölösleges aggalom. - - Világdönto kaczajra - Nyilnék meg ajakam, - Ha olyan szörnyüképen - Nem szégyelném magam: - Mindeddig azt hittem, hogy én - Okos emberként ragyogok, - Pedig nem volt s nincs s nem leszen - Oly tökfilkó, mint én vagyok! - - Elore-hátra engem - Az élet hányt-vetett, - Epedve szomjazám már - A nyúgott életet; - S mit tettem? megházasodám, - Hogy kipihenjem magamat... - Házasság s nyugalom! van-e - Ennél bolondabb gondolat? - - S barátaim miattam - Aggódtak rémesen, - Hogy vélem együtt szépen - Majd lantom is pihen, - Mivel szélnek kell fujnia, - Hogy zugjon a fák levele, - S szélcsendben ugy hallgat, miként - A fák, az ember kebele. - - Kérlek, kedves barátim, - Hogy ne aggódjatok, - Mint eddig nem hallgattam, - Eztán sem hallgatok, - Sot még majd nem is gyozitek - Végig hallgatni lantomat... - Házasság s nyugalom! van-e - Ennél bolondabb gondolat? - - - -1848. - -* * - - -A mágnásokhoz. - -(Nem hiteles szövegü.) - Dicsoséges nagy urak! hát hogy vagytok? - Viszket-e úgy egy kicsit a nyakatok? - Új divatu nyakravaló készül most - Számotokra, nem czifra, de jó szoros. - - Tudjátok-e, mennyit kértünk titeket? - Hogy irántunk emberiek legyetek, - Vegyetek be az emberek sorába... - Rimánkodott a szegény nép, s hijába! - - Állatoknak tartottátok a népet: - Hátha most mint állat fizet ti néktek? - Ha megrohan mint vadállat bennetek. - S körmét, fogát véretekkel festi meg? - - Ki a síkra a kunyhókból, miljomok! - Kaszát, ásót, vasvillákat fogjatok! - Az alkalom maga magát kinálja, - Ütött a nagy bosszuállás órája. - - Ezer évig híztak rajtunk az urak, - Most rajtok a mi kutyáink hízzanak! - Vasvillára velok, aztán szemétre, - Ott egyék a kutyák oket ebédre! - - Hanem még se!... atyafiak, megálljunk, - Legyünk jobbak, nemesebbek o náluk; - Isten után legszentebb a nép neve, - Feleljünk meg becsülettel nékie! - - Legyünk nagyok, a mint illik mi hozzánk, - Hogy az isten gyönyörködve nézzen ránk; - S örömében mindenható kezével - Fejeinkre örök áldást tetézzen. - - Felejtsük az ezer éves kínokat, - Ha az úr most testvérének befogad, - Ha elveti kevélységét, czímerit - S teljes egyenloségünk elismeri. - - Nemes urak, ha akartok, jojetek! - Itt a kezünk, nyujtsátok ki kezetek, - Legyünk szemei mindnyájan egy láncznak, - Szüksége van mindnyájunkra hazánknak. - - Nem érünk rá várakozni, szaporán! - Ma jókor van, holnap késo lesz talán. - Ha bennünket még mostan is megvettek, - Az úristen kegyelmezzen ti nektek! - - - -Vörösmartyhoz. - -(Midon a nemzetgyülésben aug. 21-én -o a hadügyben a többséggel szavazott.[6]) - - Hallgassak-e, mivel szeretlek, - Miként atyámat szeretem? - Hallgassak-e, mert te neked sem - Fáj majd ugy a szó, mint nekem?... - Hogy is tehetted, a mit tettél, - Az isten szent szerelmeért! - - Nem én tépem le homlokodról, - Magad tépted le a babért. - - Azért hagyád el a muzsákat, - Azért tevéd le lantodat, - Hogy, földre szállván az egekbol, - Tüstént besározd magadat. - Sarat, sarat kell látnom rajtad! - Inkább szeretnék látni vért - - Nem én tépem le homlokodról, - Magad tépted le a babért. - - Ime a sas, ha itt alant van - A földön, milyen nagy madár, - S olyan kicsiny, hogy alig látszik, - Midon a fellegekben jár. - Te fönn valál nagy, s lenn kicsiny vagy; - Az ember ily csodát nem ért, - - Nem én tépem le homlokodról, - Magad tépted le a babért. - - Megunta azt a szennyes pályát - A nemzet, melyen eddig ment, - Kiküzködé magát belole, - S uj czélt tüzött ki odafent, - S ti visszahurczoljátok ot a - Mocsárba, honnan már kiért. - - Nem én tépem le homlokodról, - Magad tépted le a babért. - - Mit bánom én, hogy nem magad vagy, - Hogy ott száz és száz van veled? - Habár ott volna valamennyi, - Itt kéne lenni te neked. - Ha a költo is oda hagyja, - Ki küzd aztán a jó ügyért? - - Nem én tépem le homlokodról, - Magad tépted le a babért. - - Te voltál a nemzet költoje? - Te irtad azt a szózatot, - Mely szólt egy országnak szivéhez?... - Azt most már szétszakíthatod, - Mert hieroglif lett belole, - A melyet senki meg nem ért. - Nem én tépem le homlokodról, - Magad tépted le a babért. - - Ki hitte volna? én nem hittem, - Hogy neved is, e fényes név, - Hazánk egén csak rövidlétü - Futócsillag volt, nem egyéb. - Omoljatok, szemem könyui, - E lehullott szép csillagért! - - Nem én tépem le homlokodról, - Magad tépted le a babért. - -(Pest.) - - -Egész világ... - - Egész világ a harczmezon, - Csak én nem vagyok ottan, - Ki harczi vágyat annyiszor - Éreztem és daloltam. - - S a vágy, a láng még most is ég, - Még most se halt ki bennem, - Rohannék és maradni kell, - És nem lehet elmennem. - - A szégyen és a fájdalom, - Kettos könyuje áztat, - Szivemre szállt a fájdalom, - Nem, nem az: a gyalázat. - - Oh gyermekem, oh gyermekem, - Még meg se vagy születve, - S szivemre már is kínt hozál - S gyalázatot nevemre! - - Ha megleszesz, ha élni fogsz, - Úgy fogsz-e majdan élni, - Hogy nevünkrol elvész e szenny, - Mely azt miattad éri? - - De az soká lesz, addig én - Leszállhatok a sírba... - Fejfámra ne legyen nevem - Sötét betukkel írva! - - Jojön csak a tavasz! a fák - Zöldelni fognak akkor, - Az én hiremnek fája is - Kizöldül a tavaszkor! - -(Debreczen.) - - -1849. - -* * - - -Ujév napján, 1849. - - Megérte ezt az évet is, - Megérte a magyar haza; - A vészes égen beborult, - De nem esett le csillaga. - Meg van vagdalva, vérzik a kezünk, - De azért még elbírja fegyverünk, - S a merre vág - Ott hagyja fájó vérnyomát. - - Ott hagyja fájó vérnyomát, - Haramja csorda, képeden! - Hogy majd az ítéletnapon - E bélyeg vádolód legyen, - Vádolód az isten szine elott, - És gyujtsa rettento haragra ot. - Te ellened, - Ki ránk veszett fogad fened! - - De mit az ítélet nekünk? - Ha lesz is az, sokára lesz! - És a mi több, és a mi fo - - Az isten könyöruletes. - Még majd kegyelmet adna nékik o... - Ne várakozzunk! E vérengezo - Kutyák felett - Tartsunk magunk itéletet! - - Tartsunk oly véritéletet, - Hogy elborzadjon a világ; - Majd addig szórjuk rájok a - Szörnyu halálos nyavalyát, - A míg hirmondónak marad csak egy, - Ki majd otthonn reszketve mondja meg, - Hogy jaj neki, - Ki a magyart nem tiszteli! - - Nekünk most az isten kevés, - Mert o nem eléggé kemény; - Hozzád imádkozom, pokol! - Az új esztendo reggelén: - Öntsd szíveinkbe minden dühödet, - Hogy ne ismerjünk könyöruletet, - Mig e gazok - Közul a földön egy mozog! - - - -Buda várán újra német zászló!... - - Buda várán újra német zászló! - Hova legyek lelkem haragjától? - Arczunk piros, de nem zsarnok-vértül, - Hanem saját szivünk szégyenétül! - - Egy kezünkön rajt van a láncz ismét, - Várjuk-e, hogy amazt is lekössék? - Hogy megint a régi nóta járja, - En kinunkra, világ csúfságára. - - Kár azoknak a szabadság kardját - Kézbe venni, kik csak azért tartják, - Hogy a zsarnok a porig alázza, - S száradjon rá vér helyett gyalázat. - - Tedd le azt a fegyvert, magyar nemzet, - Téged isten nem arra teremtett, - El onnan a csatatérrül, lódulj, - Messzirol nézz csak rá a kuczkóbul! - - Ha urad jön, térdepelj le szépen, - S csókold meg a korbácsot kezében, - S várd el békén míg reád halált szól, - És kirúg a nemzetek sorából! - - Oh hazám, oh nemzetem, magyar nép, - Nem döbbent meg, nem riaszt föl e kép? - E rettento gondolatra föl kell - Állanod, habár a sírban fekszel. - - Azt hiszem, hogy a mi most levágott, - Balsorsod volt és nem gyávaságod, - S ha a balsors csüggedést nem hoz rád, - Elszegodik a szerencse hozzád. - - Uj erovel és uj bátorsággal - Álljunk szembe ama haramjákkal, - Szent az ügyünk, velünk van az isten, - Vagy velök sincs, ha mi velünk nincsen. - - Dobogjatok szíveink kevélyen, - Diadalmunk eloérzetében! - Pirulj arczunk, pirulj zsarnok-vértül, - És ne saját szívünk szégyenétül! - -(Debreczen.) - - -Jött a halál. - - Jött a halál, hogy elsöpörjön minket - A föld szinérol, jött a döghalál, - Reánk lehelte rothadó lelkébol - Azt sátándühhel a gonosz király. - Tombolt a vész irtóztató erovel - A végitélet végórájaként, - És im, mi élünk még és nem halánk meg, - Csak meghajoltunk, de el nem törénk! - - Él a magyar, még áll a hon, s hol egykor - Olyan halotti volt a hosszu csend, - Mino zajt üt most ott a harczoló kard! - Minden csengése egy világra cseng! - Oh népem, eddig önmagad se tudtad, - Hogy létezel, most tudja a világ; - Utósó voltál, s íme a legelsok, - Most még ok is bámulva néznek rád. - - Melyik magyar nem szégyenlé elobb, hogy - Sors átkából magyarnak született? - S melyik nem büszke most reá, hogy isten - Kegyelmébol e nemzet tagja lett? - Méltóbb vagy a legdrágább koszorúra - Mint bárki más, méltóbb vagy igazán! - Oh hol keressek, hol lelek virágot, - Dicso fejedre illot, szent hazám! - - De béfejezve nincsen még a munka, - A melyet néked béfejezni kell; - Csak félig van még a csomó elvágva, - Mit szét kell vágnod kardod élivel. - Majd akkor illet a koszoru téged, - Ha e munkát végkép bevégezéd, - S ekkor nem én foglak megkoszorúzni, - Hanem az egész nagy emberiség! - - Elore hát, oh nemzetem, ne állj meg! - Hogy állanál meg pályád közepén? - Fél útadon vagy, fölértél a hegyre, - S könnyu már annak, a ki völgybe mén. - Elo, elo a zászlóval kezedben! - Egész Európa te utánad jo; - Te vagy, hazám, most a világ vezére, - Mily nagy szerep, milyen lelkesito! - -(Pest.) - - -A huszár. - - Szegény legény vagyok, - Nincs semmi vagyonom - Szivem sem az enyém, - Rég birja galambom. - - Életemet pedig, - Hazám, te szent hazám, - Kész áldozat gyanánt - Te néked áldozám. - - A mi még megmaradt, - Te szuz becsületem, - Magammal viszlek el, - Te sírba szállsz velem. - -(Szalonta.) - - -Nyakravaló. - - Nyakravaló nélkül akarod megvédni hazádat? - Oh te szamár te, mino ostoba képzelet ez? - Honszeretet, bátorság s más, mind kóficz, az a fo - A katonában, hogy nyakravalója legyen. - Mészáros Lázár, a kitol én ezt tanulám, s o - Tudja, hogy a legfo hosben a nyakravaló, - Mert hisz az o hada, mely oly hosleg megfutamúlt volt, - Egytül egyig mind, mind nyakravalóba' vala. - Nyakravalótalanok, takarodjatok a csatatérrül... - Éljen Mészáros s éljen a nyakravaló! - -(Debreczen.) - - -Egy goromba tábornokhoz.[7] - - Tábornok úr, én nem tartom magam - Nagy embernek, de akkorácska csak - Vagyok, hogy oly parányok, a mino ön, - Levett kalappal szóljanak velem. - S ön engemet gorombaságival - Elhalmozott, hogy két orczám pirúlt. - Igen, pirúltam, de nem magamért, - Pirúltam a magyar sereg miatt, - Hogy annak egy ily tábornokja van. - Tábornok úr, van ellenség elég, - Gorombáskodjék azzal, ott szabad, - De bánjék szépen a jó honfiakkal, - Különben azt hiszszük, hogy oket el - Szándékszik ön kergetni a seregbol, - És ez kemény vád lenne majd, kemény vád. - S gorombaságit épen rajtam uzi! - Nem fél-e ön, hogy tollamnak hegyére - Tüzöm fel önt? ez a toll, istenemre, - Hegyesb a tornél s lelkiismeretnél, - S a kit megszúrok véle, fáj neki - Még akkor is, ha a sír férgei - Czirógatják ott lenn a föld alatt. - Kiírnám önt itt név szerint, de a mit - Saját kardjával tenni képtelen, - Tollammal tenni én nem akarom, - Nem fogom önt megörökíteni. - Csak azt ajánlom, hogyha még leszen - Szerencsétlenségünk egymáshoz, akkor - Beszéljen vélem emberségesen; - Mert én ugyan nem tartom magamat - Nagy embernek, de akkorácska csak - Vagyok, hogy oly parányok, a mino ön, - Levett kalappal szóljanak velem. - - - - -Jegyzetek. - -[Footnote 1: Hégésippe Moreau, Francziaország egyik legszebb lelku és -legszerencsétlenebb költoje. Született Párizsban 1810-ben s meghalt -1838-ban sok évig tartó koldús-nyomor után egy kórházban, isten és -embertol elhagyatva. Költeményeit halála elott nem rég adta ki, s -dicsosége még jókor érkezett... temetésére. Nyolcz évi koplalásának dija -pompás temetés volt. - Gilbert, kirol e dalának végsorai szólnak, -elotte-élt franczia költo volt s szinte, mint o, nyomorban és kórházban -halt meg. - És ezek Francziaországban történtek, a nagy és fényes -Francziaországban!... mit mondjon, mit tegyen a magyar költo? hallgasson -és, ha lehet ily szomoru vigasztalástól, vigasztalódjék. A költo -mindenütt édes gyermeke az inségnek.] - -[Footnote 2: Sietek lefordítani e költeményt, mely megbecsülhetetlen -érdeku talán nem csak én reám, hanem minden olvasóra nézve, mert a dicso -Béranger irta és irta a februáriusi forradalom, a köztársaság kikiáltása -után és irta hatvannyolcz éves korában! és végre, mert ez legszebb -költeményei között talán a legszebbik. (Petofi jegyzete.)] - -[Footnote 3: »E verset még 1844-ben irtam; nem szükséges megmagyaráznom, -miért hevert mindeddig iróasztalomban, annak is a fenekén.« Jegyzi meg -Petofi 1848-ban, midon e költeményét a »Mártius tizenötödike« czímu -lapban kiadta.] - -[Footnote 4: Ezen s a következo három költeményt Kovács Mihály túrkevei -reform. tanitó küldte be a Petofi-kiadás számára. A három elsot, Petofi -költeményeinek tizenhat ivre terjedo kéziratával, Fazekas Lajos volt -nagykorösi tanár ajándékozta 1858-ban a beküldonek. E három költemény is -azok közül való, melyeket a költo gyüjteményeibol kihagyott; a negyedik: -az »Ez a világ« kezdetu, nincs az emlitett kéziratokban s csak késobb -jutott, mint Petofiének vélt költemény, a közlo birtokába.] - -[Footnote 5: A Honderü engem legközelebb többek közt arrogantiával -vádol; bizony ha csak oly parányi arrogantia volna is bennem, mint benne -jóravalóság, o rája nem is hederítenék, nem hogy még megénekelném.] - -[Footnote 6: Én ha verset irok, nem irom a magam mulatságára, hanem irom -azért, hogy kiadjam, hogy mások gyönyörködjenek benne vagy okuljanak -rajta. (Elérem-e czélomat vagy nem? az nem tartozik ide.) Sokan voltak, -kik e költeményem kiadását ellenezték. Nem tehetek róla. Én érzem a -legnagyobb fájdalmat, hogy erre kényszerülve vagyok mert én szerettem, -és tiszteltem legjobban Vörösmartyt mind azok közt, kik ot valaha -szerették, de elveimet még sokkal jobban szeretem és tisztelem mint ot. -Szivem sajog és vérzik, de kérlelhetetlen maradnék, ha elvérezném is -belé. Brutus talán sirva szúrta le jóltevojét, apját, Caesart, de -leszúrta. Hogy Vörösmartyt elitélem, nagy áldozat, melyet szivem tesz -elveimért; de bár mily nagy ez áldozat, kész vagyok és mindenkor kész -leszek sokkal nagyobbakat is tenni értetek, szentséges elveim!] - -[Footnote 7: E tábornok nem Mészáros Lázár volt.] - - - - -BETÜRENDES TARTALOMJEGYZÉK. - -A. B. emlékkönyvébe 223 -A bánat? Egy nagy óczeán 251 -A bilincs (kép) 267 -A bokor a viharhoz 408 -A bokrétát, melyet 233 -A borhoz 180 -A borozó 123 -A bujdosó 445 -A csaplárné a betyárt szerette 150 -A csárda romjai (kép) 238 -A csavargó 170 -A csillagos ég 335 -A csonka torony 309 -A dal 145 -A Dunán 122 -A faluban utczahosszat (kép) 156 -A farkasok dala 286 -A felhok (kép) 290 -A férj haza jo betegen 255 -A gólya 316 -A gyáva faj, a törpe lelkek 395 -A gyüldei ifjakhoz 460 -A haraghoz 354 -A hazáról 225 -A hegyek közt 406 -A hegyoldalt venyigesor takarja 453 -A helység kalapácsa (4 kép) 28 -A hevesi rónán 265 -A hó, a holt föld téli szemfedoje (kép) 197 -A hold elégiája 348 -A Honderuhöz 456 -A honvéd 429 -A huszár 464 -A hutelen barátokhoz 219 -A hutelenhez 431 -A jegygyüru 227 -A jó aggastyán 263 -A jó öreg kocsmáros 216 -A jó tanitó 368 -A király és a hóhér (kép) 382 -A király esküje (kép) 388 -A királyok ellen 451 -A királyokhoz 377 -A kis béres 330 -A koldus sírja (kép) 345 -A költészet 328 -A költo s a szolovesszo (kép) 227 -A kutyák dala 286 -A külföld magyarjaihoz 179 -A leánykákhoz 181 -A ledolt szobor 383 -A letarlott 234 -A mágnásokhoz 461 -A magyar ifjakhoz 291 -A magyar nemes (kép) 222 -A magyar nemzet 279 -A magyar nemzet 454 -A magyar nép 396 -A magyar politikusokhoz 357 -A magyarok istene 382 -A majtényi sikon 303 -A márcziusi ifjak 395 -A mióta én megházasodtam 337 -A mióta szerelembe 233 -A munkácsi várban 323 -A nap 204 -A nap házas élete 175 -A naphoz 174 -A négy ökrös szekér (kép) 221 -A nemes 145 -A nemzetgyüléshez 393 -A nemzethez 402 -A nép 265 -A nép nevében 297 -A puszta, télen (kép) 366 -A rab 346 -A rab oroszlán 364 -A régi jó Gvadányi 168 -A sivatag koronája (kép) 241 -A sivatag lakói 334 -A sorshoz 202 -A szabadsághoz 382 -A szájhosök 336 -A székelyek 423 -A székelyekhez 405 -A szél 291 -A szerelem 296 -A szerelem, a szerelem 141 -A szerelem országa 343 -A szerelmes tenger 257 -A szeretom nyalka gyerek 218 -A szökevények 249 -A táblabiró (Töredék) 117 -A tavaszhoz 386 -A tél halála 373 -A téli esték (kép) 362 -A természet vadvirága 182 -A tintás üveg 184 -A Tisza (kép) 288 -A XIX. század költoi 284 -A toronyban delet harangoznak 200 -A türelemrol 307 -A vándorlegény (2 kép) 331 -A varró leány 208 -A vén zászlótartó (kép) 410 -A világ és én 200 -A világtól elvonulva 232 -A virágnak megtiltani nem lehet 143 -A virágok 330 -A völgy s a hegy 371 -A zsiványság vége 224 -Ablakodból 228 -Adorján Boldizsárhoz 363 -Akaszszátok föl a királyokat 416 -Alacsony kis ház 232 -Alkony (kép) 315 -Alku (kép) 223 -Állj meg, feleségem (kép) 353 -Álltam sirhalma mellett 194 -Álmaim 242 -Álmaimban gyakran 231 -Álmodom-e? 154 -Álmodtam szépet, gyönyörüt 273 -Álmos vagyok és még sem alhatom 452 -Álom 435 -Ambrus gazda (kép) 165 -Amott a távol kék ködében 250 -Amott az a hegy 317 -Amott fönn egy csillag ragyog 192 -Annyit sem ér az élet 250 -Anyám, anyám 198 -Anyám tyúkja 372 -Apám mestersége s az enyém 190 -Arany Jánoshoz 287 -Arany Jánosnál 350 -Arany Laczinak 308 -Arczképemmel 235 -Árvalyányhaj a süvegem bokrétája 150 -Átok és áldás 257 -Augusztus 5-én 326 -Ausztria 386 -Avvagy én már soha 236 -Az alföld (kép) 167 -Az álom 256 -Az apostol (4 kép) 77 -Az árva lyány 301 -Az éj 354 -Az elhagyott zászló 322 -Az elso dal 446 -Az ember 335 -Az ember ugyan hova lesz 254 -Az én képzeletem nem 270 -Az én mátkám 127 -Az én pegazusom 328 -Az én szerelmem 179 -Az én szívem 254 -Az én torkom álló malom 162 -Az erdei lak (kép) 207 -Az erdélyi hadsereg 423 -Az erdonek madara van 296 -Az év végén 420 -Az idohöz 312 -Az itélet 312 -Az országgyüléshez 372 -Az öreg úr 184 -Az orágyhoz 437 -Az orult 246 -Az özvegy 256 -Az utánzókhoz 172 -Az utósó alamizsna 138 -Az utósó ember 217 -Az utósó virágok 339 -Az volt a nagy, nagy munka 340 -Azokhoz az én jó pesti pajtásaimhoz 206 -Azokon a szép kék hegyeken túl 336 -Azt hivém, hogy 236 - -Bánk bán 384 -Bányában 306 -Barátaim megölelének 255 -Barátim, csak vigasztalással 194 -Barátim vagytok 253 -Barátimhoz 132 -Barna menyecskének 260 -Batthyány és Károlyi grófnék 451 -Be szomorú az élet én nekem 195 -Beaurepaire 373 -Befordultam a konyhára (kép) 140 -Béranger legujabb dala 408 -Beszél a fákkal a bús oszi szél 337 -Betegségemben 152 -Biró, biró, hivatalod 348 -Birom végre Juliskámat 310 -Bizony mondom, hogy gyoz most a magyar 423 -Boldog éjjel 182 -Boldog pestiek 166 -Boldogtalan voltam 155 -Bolond Istók (kép) 62 -Bordal 380 -Borús, ködös oszi ido (kép) 269 -Boszú 435 -Bölcselkedés és bölcseség 347 -Bucsú 412 -Bucsú 434 -Bucsú a notlenségtol 336 -Bucsú a szinészettol 166 -Bucsú 1844-tol 188 -Bucsú Kún-Szent-Miklóstól 214 -Bucsú-pohár 311 -Buda várán újra német zászló 463 -Búm és örömem 219 -Busúlnak a virágok 277 - -Carmen lugubre 161 -Czakó temetésén 358 -Cs. E. kisasszony emlékkönyvébe 187 -Csak úgy omlanak most hozzám 334 -Csal 435 -Csalogányok és pacsirták 266 -Csatában 427 -Csatadal 414 -Csendes élet 339 -Csendes tenger rónaságán 353 -Csokonai (kép) 177 -Csuklyában jár a barát 286 - -Daczos leány 252 -Dalaim 281 -Dalforrás 438 -Dáridó után 178 -De már nem tudom, mit csináljak 162 -De mért is gondolok rá 298 -Deákpályám 159 -Dicsérsz, kedves 350 -Dinomdánom 131 -Disznótorban 126 -Dobzse László 396 -Drága orvos úr 229 - -E gazdag úr 256 -E. R. kisasszony emlékkönyvébe 278 -E szobában küzködött 196 -Ebéd után 153 -Édes öröm, ittalak már 297 -Eger mellett 147 -Egész világ 462 -Egressy Etelke 285 -Egressy Gáborhoz 171 -Egri hangok 147 -Egy apához 355 -Egy asszonyi állathoz 220 -Egy barátom az ifjuság 281 -Egy bölcs hajdan 252 -Egy emlék a kórházban 370 -Egy estém otthon 152 -Egy fiatal iróhoz 209 -Egy gondolat bánt engemet 280 -Egy goromba tábornokhoz 464 -Egy hajfürthöz 212 -Egy könyvárus emlékkönyvébe 368 -Egy kritikushoz 455 -Egy pár rövid nap 274 -Egy szép hölgy emléke 204 -Egy telem Debreczenben 171 -Egykor és most 339 -Éj van 228 -Éjjel 154 -Éjszakáim 172 -El innét, el e városból 342 -Elégia 434 -Elégia egy várrom fölött 444 -Elértem a mit ember érhet el 338 -Élet, halál 172 -Élet, halál: nekem már mindegy 179 -Élet vagy halál 411 -Életem most 234 -Elfojtott könyek 200 -Elhagytam én a várost 258 -Elmém ezen sokat gondolkodik 253 -Elmondanám 144 -Elmondom, mit eddig 190 -Elnémult a fergeteg 235 -Élo halott 136 -Elpusztuló kert ott a vár alatt (kép) 415 -Elso esküm 292 -Elso szerelmem 168 -Elso szerepem 125 -Elválás 435 -Elváltam a lyánykától 250 -Elvándorol a madár 248 -Elvennélek én csak adnának 158 -Emlékezet 250 -Emlékversek T. M. kisasszonynak 457 -Én 133 -Én és a nap 219 -Én vagyok itt 192 -Epigrammok 437 -Erdélyben 275 -Erdo szélén 432 -Erdoben 259 -Erdod, május 17. 1847. 460 -Ereszkedik le a felho 270 -Érik a gabona 127 -Esik, esik, esik 183 -Est (kép) 169 -Etelkéhez 186 -Európa csendes, ujra csendes 422 -Ez a világ a milyen nagy 164 -Ez a világ egy nagy kocsma 453 -Ez már aztán az élet 342 -1848. 413 -Ezrivel terem a fán a megy 163 - -F. A. emlékkönyvébe 303 -F. L. kisasszony emlékkönyvébe 260 -Fa leszek, ha 233 -Falu végén kurta kocsma (kép) 327 -Falun (kép) 213 -Farkaskaland (kép) 130 -Fejemben éj van 257 -Fekete kenyér 211 -Fekete-piros dal 390 -Feleségek felesége 371 -Feleségem és kardom 390 -Feleségem nevenapján 360 -Felho és csillag 219 -Felköszöntés 125 -Félre mostan 228 -Félre mostan 237 -Felsülés 220 -Fényes csillag 182 -Fiam születésére 419 -Forrás és folyam 224 -Forradalom 401 -Föl! 387 -Föl a szent háborúra 425 -Földét a földmives 253 -Fölösleges aggalom 460 -Fölszedtem sátorfám 300 -Föltámadott a tenger (kép) 379 -Fönséges éj 255 -Fövényszem, harmatcsepp 257 -Fresco-ritornel 211 -Furcsa történet (kép) 124 -Furfangos borivó 173 -Futó folyam hullámai 253 -Függ már a lant 199 -Fürdik a holdvilág 148 -Fürge méh 438 -Füstbe ment terv 155 -Fütty 145 - -Galgapartihoz 434 -Gazdálkodási nézeteim 160 -Gyalázatos világ 212 -Gyere lovam 181 -Gyermekkori barátnémhoz 220 -Gyermekkori emlékek 259 -Gyertyám homályosan 252 -Gyors a madár, gyors a szélvész (kép) 203 -Gyönge vagyok 156 - -Ha 174 -Ha az isten 235 -Ha a sírban 252 -Ha ébren meg nem látogatsz 191 -Ha én kedvesemrol gondolkodom 305 -Ha életében 196 -Ha férfi vagy, légy férfi 283 -Ha jone oly nagy fergeteg 251 -Ha szavaid megfontolom 271 -Háború volt 298 -Háborúval álmodám 234 -Hajamnak egy fürtjét levágom 250 -Halálom 175 -Halálvágy 129 -Halhatlan a lélek 278 -Hallod-e szív, szívem 405 -Halvány katona 147 -Hány csepp van 253 -Hány hét a világ 402 -Három fiú 287 -Három madár 401 -Három szív története 215 -Hatalmas orvos az ido 195 -Hattyudalféle 161 -Haza tértem 458 -Hazámban 122 -Hazatérés 435 -Hazugság, a mit 194 -Hegyen ülök 224 -Hejh Büngözsdi Bandi 163 -Hejh nekem hát vigasztalást 143 -Hideg ellen a tél 254 -Hideg, hideg van ott kinn 369 -Hideg ido, hus oszi éj 406 -Hijába várlak hát 198 -Hintón és gyalog 341 -Hires szépség 313 -Hirös város az aafodön Kecskemét 162 -Hogy van, hogy azt a sok gazembert 240 -Hogy volna kedvem 409 -Hol a leány, ki lelkem röpülését 306 -Hol vagy te, régi kedvem 193 -Hol van oly nagy pusztaság 229 -Holdvilágos éj 210 -Homér és Oszián 329 -Honfidal 144 -Honvágy 357 -Hortobágyi kocsmárosné 125 -Hová lesz a kaczaj 253 -Hová levél 190 -Hozzá 176 -Hozzám jösz-e 294 -Hull a levél a virágról 189 - -Ide, kis lyány 285 -Ideál 441 -Ideál és való 445 -Ifju a pataknál 439 -Ifjuság 217 -Igazság! alszol? 256 -Így is jó 199 -Így ni 449 -Igyunk 175 -Ilyen asszony való nékem 384 -Ilyen óriást mint 340 -Imádságom 218 -Irtóztató csalódás 449 -Ismerjetek meg 218 -Ismét könny 323 -Ismét magyar lett a magyar 395 -Isten csodája 246 -István öcsémhez 160 -Itt a nyilam! mibe lojjem? 416 -Itt állok a rónaközépen (kép) 251 -Itt alszik a költo 413 -Itt benn vagyok a férfikor nyarában 403 -Itt van az osz, itt van ujra 414 -Ivás közben 154 - -Jaj, be bús ez a harangszó! 191 -János gazda 184 -János vitéz (7 kép) 5 -Járnak, kelnek sokan 126 -Játszik öreg földünk 196 -Javulási szándék 148 -Jó ideje lement a nap 322 -Jó költonek tartanak 326 -Jókai Mórhoz 239 -Joj el végre valahára 408 -Joj tavasz, joj! 194 -Jött a halál 463 -Jövendölés (kép) 129 -Juliához 457 - -K... Vilmos barátomhoz 122 -K. J. kisasszony emlékkönyvébe 278 -Karácsonkor 277 -Kard és láncz (kép) 321 -Katona barátomhoz 164 -Katona vagyok én 180 -Katonaélet (kép) 295 -Kazinczy Gáborhoz 344 -Kedves vendégek 164 -Kéket mutatnak még 196 -Kellemetlen oszi reggel 277 -Kemény szél fúj 377 -Képzelt utazás 264 -Képzetem 214 -Kérdezd, szeretlek-e? 311 -Kerényi Frigyeshez 158 -Kereszt 256 -Keresztuton állok 141 -Keseru élet, édes szerelem 289 -Készülj, hazám! 379 -Két ország ölelkezése 392 -Két sohaj (kép) 293 -Két testvér 189 -Két vándor 123 -Ki a szabadba! 208 -Ki fogja vajon megfejteni 254 -Ki gondolná, ki mondaná 425 -Ki vagyok én, nem mondom meg 139 -Kicsapott a folyó 202 -Kik a föld alacsony porából 254 -Kinn a kertben voltunk 270 -Kinn a ménes, kinn a pusztán (kép) 359 -Kis fiú halálára 384 -Kis furulyám szomorúfuz ága (kép) 142 -Kis-Kúnság 392 -Kis menyecske, szép kis menyecske 163 -Kit feledni vágytam 294 -Kivágom én 257 -Kolmár József emlékkönyvébe 441 -Kont és társai 417 -Koronázás 314 -Kovács Jánosné emlékkönyvébe 457 -Költo lenni vagy nem lenni 201 -Költoi ábránd volt, mit eddig érzék 272 -Könnyeim 447 -Kördal 136 -Kún László krónikája 397 -Kuruttyó 433 -Kutyakaparó 282 - -L......né 132 -Lánggal égo teremtette! 141 -Lant és kard (kép) 187 -Látom kelet leggazdagabb virányit 318 -Láttam két hosszú nap 193 -Le az égrol hull a csillag 193 -Legenda 455 -Legszebb versem 457 -Lehel 452 -Lehel 445 -Lehel vezér. Töredék (kép) 110 -Lenke sírján 432 -Lenkei százada (kép) 399 -Lennék én folyóviz 310 -Levél Arany Jánoshoz 324 -Levél egy szinész barátomhoz 183 -Liliom Peti 211 -Lopott ló (kép) 137 -Lyányka, mikor 232 - -M. E. kisasszony emlékkönyvébe 223 -Ma egy éve 400 -Magány 154 -Magyarország 212 -Magyar vagyok 289 -Már, galambom, engedj meg 322 -Már mi nékünk ellenségünk 384 -Már sokszor énekeltem 255 -Matildhoz 131 -Meddig alszol még, hazám 351 -Még alig volt reggel 358 -Meg ne itélj 230 -Megbántott a rózsám 326 -Megfagy a szív, ha nem szeret 265 -Megint beszélünk s csak beszélünk 374 -Megpendítem 237 -Megteremtéd lelkem új világát 228 -Megunt rabság 134 -Megvallom, hogy 231 -Megy a juhász szamáron (2 kép) 149 -Meleg dél van 319 -Mely'k a legvígabb temeto 252 -Menny és föld 344 -Meredek a pinczegádor 163 -Merengés 139 -Mért nem születtem ezer év elott 180 -Mért vagyok én még a világon 248 -Messze estem 236 -Messze vándoroltam 199 -Mi a dicsoség 252 -Mi a szerelem 341 -Mi buvös-bájos hang 196 -Mi foly ott a mezon 156 -Mi haszna, hogy a csoroszlya 126 -Mi kék az ég 204 -Mi lárma ez megént 305 -Mi lelt 175 -Mi nagyobb a nagy S.-Gellért-hegynél 156 -Mi szebb mint 250 -Mi vagy, keblem 271 -Mi van innen távol 276 -Mi volna különös azon 194 -Mi volt nekem a szerelem 296 -Midon a földön 256 -Midon nagyon bánt 198 -Miért hogy láthatatlanok 255 -Miért kisérsz 391 -Miért tekintesz be szobámba 193 -Miért zárjátok el az útamat 394 -Mihelyest megláttalak 232 -Mikor a láncz lehull 277 -Mily szép a világ 302 -Milyen furcsa álmam 236 -Milyen lárma, milyen vígadalom 409 -Minden virágnak 247 -Minek nevezzelek 367 -Mint felhok a nyári égen 259 -Mint lót-fut a boldogság 256 -Mint megfogamzott átok 458 -Mintha a nagy, nehéz 251 -Mit csinálsz, mit varrogatsz ott 365 -Mit daloltok még, ti jámbor költok 405 -Mit ettél, föld 252 -Mit nem beszél az a német 391 -Mit nem tettem volna érted 190 -Mit szól a bölcs 185 -Mivé lesz a föld 254 -Mondom, ne ingerkedjetek velem 162 -Mondják, hogy mindenikünk 252 -Mosolygjatok rám 253 -Mosolyogj rám 356 -Most kezdem én csak még ismerni 263 -Mögöttem a múlt 248 -Mulandóság 255 -Mulatság közben 201 -Múzsám és menyasszonyom 307 - -Nagy Károlyban 266 -Nála voltam 228 -Ne bántson az meg 328 -Ne feledd a tért 371 -Négy nap dörgött az ágyu 427 -Nehéz, nehéz a szívem 268 -Nem csak mi vénülünk 253 -Nem csoda, ha ujra élek 274 -Nem ért engem a világ 278 -Nem háborítom-é nyugalmad 192 -Nem megyek én innen sehova! 143 -Nem nézek én, minek néznék? az égre 158 -Nem sírok én 247 -Nem sülyed az emberiség 253 -Nem tesz föl a lyány magában egyebet 170 -Nem ver meg engem az isten 159 -Nemzeti dal (kép) 374 -Népdalok 447 -Nézek, nézek kifelé 349 -Nincs jogom, hogy 230 -No szerelmem 229 -Nyakravaló 464 - -O. B. kisasszonyhoz 333 -Oda járok, hova 459 -Oda nézzetek! 254 -Oh, lyány! szemed 251 -Oh, mi szép 455 -Oh ne bántsd a költot 348 -Oh szerelem 255 -Okatootáia 355 -Olaszország 367 -Orbán 204 - -O, a kedves drága kis leány 194 -Örök bú 436 -Örök ölelkezés 225 -V. Ferdinándhoz 450 -Osz elején 334 -Oszi éj 351 -Oszi reggel járok 234 - -P...y Vilma kisasszonyhoz 206 -Pacsirtaszót hallok megint 421 -Pál mester 185 -Pálnapkor 131 -Palota és kunyhó 284 -Panaszkodám hát? 195 -Panyó Panni 317 -Paripámnak az o szine fakó 208 -Pató Pál úr 349 -Pest 202 -Péter bátya 421 -Pinty úrfi 173 -Piroslik a kecskerágó 202 -Piroslik már a fákon a levél (kép) 210 -Poharamhoz 159 -Pórnak esti dala 432 -Puszta föld ez, a hol most járok 311 -Pusztai találkozás (kép) 243 -Pusztán születtem 156 - -Rabhazának fia 186 -Rabság (Töredék) 264 -Rákóczi 376 -Rég elhuzták az esteli harangot (kép) 262 -Rég veri már a magyart a teremto 211 -Remény 240 -Respublica 398 -Részegség a hazáért 186 -Reszket a bokor, mert 279 -Rongyos vitézek 306 -Rosz verseimrol 204 -Rózsabokor a domboldalon 351 -Rózsavölgyi halálára 370 -Röpül az úti por 305 -Rövidre fogtam a kantárszárat 276 - -S. K. emlékkönyvébe 224 -S. Zs. kisasszony emlékkönyvébe 223 -Salgó (kép) 50 -Sári néni (kép) 304 -September végén 338 -Sikos a hó, szalad a szán 141 -Sírba tették 221 -Sírom 159 -Soha sem volt az szerelmes 233 -Sok embert ismerek 252 -Sors, nyiss nekem tért 260 -Sorshuzás elott 454 -Sovány osz 176 - -Sz. J. kisasszony emlékkönyvébe 268 -Száll a felho 261 -Szállnak reményink 250 -Számuztem magamat 457 -Száz alakba 231 -Szeberényi Lajos emlékkönyvébe 431 -Szécsi Mária 72 -Szeget szeggel 133 -Szemek, mindenható szemek! 179 -Szemere Pálhoz 244 -Szemfájásomkor 174 -Szemrehányás 136 -Szent sír 286 -Szép kedvesem 255 -Szép napkeletnek 347 -Szép vidéknek szépséges leánya 227 -Széphalmon 319 -Szerelem átka 44 -Szerelem és bor 186 -Szerelem- és pipadal 152 -Szerelem, szerelem 184 -Szerelem vándorai 175 -Szerelemnek lobogója 231 -Szerelemnek rózsafája 369 -Szerelemnek rózsákkal 268 -Szerelemvágy 201 -Szerelmem zúgó tenger 178 -Szerelmes vagyok én 268 -Szerelmes vagyok én 268 -Szeretek én 264 -Szeretlek én, szeretlek téged 365 -Szeretlek, kedvesem! 428 -Szeretném itt hagyni 250 -Szeretoje-e vajon 254 -Szeretsz tehát 275 -Szilaj Pista (kép) 57 -Szilveszter éje 1847-ben 361 -Szin és való 440 -Szinbirálat 159 -Szinészdal 449 -Szinházban 448 -Szívem, te árva rabmadár 180 -Szivem 340 -Szobámban 170 -Szomjas ember tünodése (kép) 146 -Szomorú éj 283 -Szoke asszony, szoke asszony 299 -Szörnyu ido 426 -Szüleim halálára 429 -Szüloföldemen 391 -Szüloimhez 181 - -T. M. kisasszonyhoz 346 -Takarékosság 174 -Tarka élet 329 -Távolból 127 -Távozol hát ifjuságom 453 -Te a tavaszt szereted 270 -Te az enyim, én a tied 302 -Te ifjuság 254 -Te szivemnek szép gyönyörusége 162 -Te vagy, te vagy, barna kis lyány 271 -Te voltál egyetlen virágom 192 -Tedd le, bojtár, a subádat 281 -Tél végén 144 -Téli éj 244 -Téli világ (kép) 205 -Temetésre szól az ének 141 -Temetoben (kép) 135 -Természet! még te is gúnyolódol? 192 -Ti ákáczfák e kertben 411 -Tiszteljétek a közkatonákat! 413 -Tizenkettot ütött az óra 198 -15-ik márczius 1848 376 -Tiz pár csókot egyvégbül 340 -Tolvaj huszár (2 kép) 442 -Tompa Mihályhoz 172 -Tompa Mihálynál 318 -Tudod, midon eloször ültünk (kép) 407 -Tündérálom (kép) 46 -Tünodés 439 -Tuz 303 - -Újév napján 1849. 462 -Ujonnan visszajött a régi baj 292 -Ujság 436 -Utazás az alföldön (kép) 309 -Uton vagyok, s nem vagy velem 387 - -V. S.-né emlékkönyvébe 188 -Vachott Sándorhoz 199 -Vadonban 125 -Vadon erdo a világ 230 -Vajda-Hunyadon (kép) 424 -Vajda Péter halálára 248 -Vajon mi ér? 255 -Valahogy 333 -Válasz kedvesem egy levelére 313 -Változás 240 -Változás 436 -Változó ízlés 439 -Van a nagy alföldön csárda sok (kép) 209 -Van-e egy marok föld 364 -Van-e mostan olyan legény 379 -Vándorélet (kép) 151 -Vándordalok 436 -Várady Antalhoz 459 -Vasárnap volt 229 -Vasuton 360 -Védegyleti dal 453 -Végszó ***-hez 145 -Vendég 435 -Véres napokról álmodom 276 -Vérmezo 404 -Verseim 176 -Vesztett csaták, csúfos futások! 419 -Világgyulölet 263 -Világos-kék a csillagos éjszaka 278 -Világosságot! 298 -Virágos kert a költo szive 224 -Virít a kikirics 450 -Visegrád táján 456 -Viseld egyformán 250 -Viz és bor 448 -Vizen 155 -Vizet iszom 160 -Volnék bár 178 -Volt egy szegény fiú 273 -Voltak barátim 249 -Voltak fejedelmek 256 -Voltak sokkal jelesebbek 230 -Vörösmartyhoz 461 - -Zárjátok be már azt a koporsót 191 -Zivatar 438 -Zöld leveles, fehér (kép) 261 -Zöld Marczi 301 -Zsuzsikához 154 -Zsuzsikához 450 - - -A RAJZOK JEGYZÉKE. - - -A költo arczképe 2 - -_Barabás Miklóstól:_ -Vándorélet 151 - -_Benczúr Gyalától:_ -A vén zászlótartó 410 -Lenkei százada 399 - -_Böhm Páltól:_ -A helység kalapácsa 29, 35, 37, 42 -Szomjas ember tünodése 146 -Téli világ 205 - -_Greguss Jánostól:_ -A csárda romjai 238 -A hó, a holt föld téli szemfedoje 197 -A puszta, télen 366 -A vándorlegény 331, 332 -Befordultam a konyhára 140 -Csokonai 177 -Elpusztuló kert ott a vár alatt 415 -Est 169 -Falu végén kurta kocsma 327 -Gyors a madár, gyors a szélvész 203 -Kinn a ménes, kinn a pusztán 359 -Rég elhuzták az esteli harangot 262 -Tudod, midon eloször ültünk 407 -Utazás az alföldön 309 - -_Jankó Jánostól:_ -A bilincs 267 -A magyar nemes 222 -A négy ökrös szekér 221 -A téli esték 362 -Alku 223 -Ambrus gazda 165 -Itt állok a rónaközépen 251 -János vitéz 6, 9, 13, 15, 19, 23, 27 -Katonaélet 295 -Két sohaj 293 -Megy a juhász szamáron 149, 150 -Sári néni 304 -Van a nagy alföldön csárda sok 209 -Zöld leveles, fehér 261 - -_Keleti Gusztávtól:_ -A felhok 290 -A sivatag koronája 241 -A Tisza 288 -Az alföld 167 -Az erdei lak 207 -Falun 213 -Temetoben 135 - -_Liezenmayer Sándortól:_ -Piroslik már a fákon a levél 210 - -_Lotz Károlytól:_ -A faluban utcza hosszat 157 -Kard és láncz 320 -Szilaj Pista 59 - -_Mészöly Gézától:_ -Alkony 315 - -_Rauscher Lajostól:_ -Kis furulyán; szomorúfuz ága 142 -Lant és kard 187 - -_Székely Bertalantól:_ -A király esküje 388 -Állj meg, feleségem 352 -Az apostol 96, 100, 104, 106 -Bolond Istók 70 -Lehel vezér 110 -Salgó 50 -Tündérálom 48 - -_Wagner Sándortól:_ -Lopott ló 137 -Pusztai találkozás 243 -Tolvaj huszár 442, 443 - -_Weber Ferencztol:_ -A koldus sírja 345 -Furcsa történet 124 -Vajda-Hunyadon 424 - -_Zichy Mihálytól:_ -A király és a hóhér 381 -A költo s a szolovesszo 226 -Borús, ködös oszi ido 269 -Farkaskaland 130 -Föltámadott a tenger 378 -Jövendölés 128 -Nemzeti dal 375 - - - - - * * * * * - - - - -Transcriber's note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -10 -Küldök és örökös éjszakát reátok. -Küldök én örökös éjszakát reátok. - -10 -Nem mulatni megyünk, megyünk öldögölni. -Nem mulatni megyünk, megyünk öldökölni. - -13 -S Kukoricza Jancsit czélozza vasával -S Kukoricza Jancsit czélozza vasával. - -14 -Nyájasdadon igy szólt a szép királylyányhoz. -Nyájasdadon igy szólt a szép királylyányhoz: - -15 -S végre ily szavakkal törte meg a csendet -S végre ily szavakkal törte meg a csendet: - -16 -Egy kicsit parasztos, de én nem szégyenlem« -Egy kicsit parasztos, de én nem szégyenlem.« - -17 -Mig a nagy messzeség ködöt nem vont rája -Mig a nagy messzeség ködöt nem vont rája. - -17 -Hogy haza tart kincscsel bovelkedo mátkád -Hogy haza tart kincscsel bovelkedo mátkád? - -23 -János vitéz s annak irányán sietett -János vitéz s annak irányán sietett. - -23 -Macskafarkat, kigyót, emberkoponyákat -Macskafarkat, kigyót, emberkoponyákat. - -31 -Hanem itten nincs... s ma alig lesz« -Hanem itten nincs... s ma alig lesz.« - -34 -Eletölo fájdalmát: -Életölo fájdalmát: - -34 -Annakutána a lángszivü kántor -Annakutána a lágyszivü kántor - -34 -Nyem nyerek egy makulányi szerelmet, - -Nem nyerek egy makulányi szerelmet, - - -36 -De a széles tenyeru Fejenagy. -De a széles tenyeru Fejenagy, - -40 -Elo oszlopain, -Élo oszlopain, - -44 -És a levirítóbb rózsákat letépte. -És a legvirítóbb rózsákat letépte. - -64 -Nagy csetepátéval küldte -Nagy csetepatéval küldte - -64 -Hisz Bolond Istóknák híták. -Hisz Bolond Istóknak híták. - -65 -Mind, mind, mind a fejemben van -Mind, mind, mind a fejemben van. - -69 -El nem távozott -El nem távozott. - -80 -Es visszaszállott a nagy égbol -És visszaszállott a nagy égbol - -80 -Min születél? ponyván vagy bársonyon -Min születél? ponyván vagy bársonyon? - -81 -Elo alak... vagy kísértet talán? -Élo alak... vagy kísértet talán? - -82 -Jó estet, kis öcsém -Jó estét, kis öcsém - -83 -Csak egy napos még, s mennyit hánykodott már -Csak egy napos még, s mennyit hánykodott már! - -83 -De itten egy kisse hüvös van, -De itten egy kissé hüvös van, - -97 -Es ott ülök, mig megreped szivem. -És ott ülök, mig megreped szivem. - -97 -Nagy ember ön, mert ez dicso, remek mu -Nagy ember ön, mert ez dicso, remek mu, - -101 -Mert a kis isten legszebb adományát -Mert a ki isten legszebb adományát - -101 -És a mégrémült nép utána mondá: -És a megrémült nép utána mondá: - -102 -Megcsördütt rajta a nehéz bilincs. -Megcsördült rajta a nehéz bilincs. - -105 -Es sírt a rab, sírt, sírdogált. -És sírt a rab, sírt, sírdogált. - -129 -Az ég... vagy álmunk is hazud?... -Az ég... vagy álmunk is hazud?...' - -133 -Koszorúm szerény világit -Koszorúm szerény virágit - -135 -Es rengetegekbe nem egy uta téved. -És rengetegekbe nem egy uta téved. - -137 -Hevényen?' -Hevenyén?' - -137 -Lopta el. - -Lopta el.' - -138 -Es lantja! lantja hová lon? -És lantja! lantja hová lon? - -148 -Régen összeroskadt... s áll az akasztófa. -Régen összeroskadt... s áll az akasztófa.« - -174 -Ha a czizmámnak talpa, sarka -Ha a csizmámnak talpa, sarka - -175 -Hogy fellegekhe öltözzék a láthatár, -Hogy fellegekbe öltözzék a láthatár, - -178 -Atokvert kósza lélek, -Átokvert kósza lélek, - -186 -A nap tikkasztóan süt az égen: -A nap tikkasztón süt az égen: - -189 -Tábláin a tél délvirága no. - -Tábláin a tél dérvirága no. - - -189 -S elkemnek oly széles jó kedve van -S lelkemnek oly széles jó kedve van - -195 -Be szomoru az élet én nekem... -Be szomorú az élet én nekem... - -198 -Legjobb s legboldogtalanabb anyám! -Legjobb s legboldogtalanabb anya! - -201 -Légy átkozott, de átkos pillanat, -Légy átkozott, te átkos pillanat, - -212 -Le nem vette volna a -Le nem vetette volna a - -218 -Irmerjetek meg! -Ismerjetek meg! - -219 -Mikor isten a felhot teremté, -Mikor isten a férfit teremté, - -220 -Boldogság napja volt szived. -Boldogság napja volt égo szived. - -235 -Vagyem észre, ha mellettem ül. -Vegyem észre, ha mellettem ül. - -237 -Csapjunk egy hátalmas ünnepet, -Csapjunk egy hatalmas ünnepet, - -239 -Sötétül háthatárom; -Sötétül láthatárom; - -242 -Ejének egy-egy holdvilága volt. -Éjének egy-egy holdvilága volt. - -244 -Ki irhatná le györelmeidet? -Ki irhatná le gyötrelmeidet? - -247 -És vett beléje halálmagot? -És vet beléje halálmagot? - -258 -Es a tenger meghallotta azt, -És a tenger meghallotta azt, - -260 -Ambár a dajka elenyésze rég. -Ámbár a dajka elenyésze rég. - -264 -Eltessük, ifjak, végszerelmemet. -Éltessük, ifjak, végszerelmemet. - -265 -Mikent akkor zokogtam. -Miként akkor zokogtam. - -266 -En nem irígylem koszorútokat: -Én nem irígylem koszorútokat: - -268 -Nem törodnék aztán életökkel, -Nem törodnek aztán életökkel, - -278 -Hüvös szárnya legyintgetl orczámat. -Hüvös szárnya legyintgeti orczámat. - -283 -Tünik föl, hogyha távol nézheted -Tünik föl, hogyha távol nézheted. - -289 -Pobarába, édes szerelem! -Poharába, édes szerelem! - -289 -Lyánka, toled egy tekintetet, -Lyányka, toled egy tekintetet, - -292 -Erom fut, mint a gyáva hadsreg, -Erom fut, mint a gyáva hadsereg, - -292 -S rab voltam, míg a színésztarsaság -S rab voltam, míg a színésztársaság - -294 -En leszek világod, -Én leszek világod, - -298 -De miért is gondolok rá?... -De mért is gondolok rá?... - -299 -És dalától reszkedett -És dalától reszketett - -303 -Ez olajos-korsó az élet képe; -Ez olajos-korsó az élet kéje; - -305 -Miért jár a nap keletrol nyugatra? -Mért jár a nap keletrol nyugatra? - -308 -Vagy a szomszéd falu tarnyát? -Vagy a szomszéd falu tornyát? - -311 -Kedv s bor bennök meg nem férve már -Kedv s bor bennök meg nem férve már. - -313 -Röpütt, a merre más elméje járt -Röpült, a merre más elméje járt - -316 -Es elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran -És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran - -317 -A czigánvok temetnek el -A czigányok temetnek el - -329 -Tisztítottam más czizmáját, -Tisztítottam más csizmáját, - -333 -Ad az isten egy kis muhelyt, -Ád az isten egy kis muhelyt, - -334 -Csak ugy képzelemtalán. -Csak ugy képzelem talán. - -337 -Ki feleségem mélyen, csendesen. (3. sz.) -Kis feleségem mélyen, csendesen. - -343 -Igy maradj meg, szép Kolosvár, -Igy maradj meg, szép Kolozsvár, - -347 -Teremtve van-e a világ, -»Teremtve van-e a világ, - -355 -Orökre elhagyj' azt az ég. -Örökre elhagyj' azt az ég. - -357 -Oh de hát én, én meg mindezeknél -Oh de hát én, én még mindezeknél - -363 -Mint a gyémánt a vérzos eb felett. -Mint a gyémánt a vérzos seb felett. - -374 -A magyar istenére (4. sz.) -A magyarok istenére - -379 -Röpül elottünk a magas -Röpülj elottünk a magas - -380 -Egyik kezemben fegyverem, -Egyik kezemben a fegyverem, - -382 -Félre, kislelkuek, a ki mostan is még -Félre, kislelkuek, a kik mostan is még - -382 -Szól a király: mind elhagyott! -Szól a király: »mind elhagyott! - -396 -Es a világ, a nagy világ, -És a világ, a nagy világ, - -402 -Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép -Föl hazám, föl nemzetem, magyar nép! - -418 -»Sujts, bakó, sujts, mig egy fej áll! -»Sujts, bakó, sujts, mig egy fej áll!« - -425 -Szólt vissza a vár: »En azzal törodjem, -Szólt vissza a vár: »Én azzal törodjem, - -434 -Grécz, május 1.) -(Grécz, május 1.) - -435 -Ejjelét üzé szét. -Éjjelét üzé szét. - -444 -Es a fáradt földmives halad -És a fáradt földmives halad - -447 -En is kakas vagyok talán; -Én is kakas vagyok talán; - -448 -S jegyet vettem rajta..: még sincs, -S jegyet vettem rajta... még sincs, - -458 -En szeretlek, és szerelmem, -Én szeretlek, és szerelmem, - -468 -Farkaskaland (kép) 390 -Farkaskaland (kép) 130 - -470 -Ne bántson az meg 326 -Ne bántson az meg 328] - - - -***END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK PETOFI SÁNDOR ÖSSZES KÖLTEMÉNYEI*** - - -******* This file should be named 41504-8.txt or 41504-8.zip ******* - - -This and all associated files of various formats will be found in: -http://www.gutenberg.org/dirs/4/1/5/0/41504 - - - -Updated editions will replace the previous one--the old editions -will be renamed. - -Creating the works from public domain print editions means that no -one owns a United States copyright in these works, so the Foundation -(and you!) can copy and distribute it in the United States without -permission and without paying copyright royalties. Special rules, -set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to -copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to -protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project -Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you -charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you -do not charge anything for copies of this eBook, complying with the -rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose -such as creation of derivative works, reports, performances and -research. They may be modified and printed and given away--you may do -practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is -subject to the trademark license, especially commercial -redistribution. - - - -*** START: FULL LICENSE *** - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project -Gutenberg-tm License available with this file or online at - www.gutenberg.org/license. - - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm -electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy -all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. -If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project -Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the -terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or -entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement -and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic -works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" -or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project -Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the -collection are in the public domain in the United States. If an -individual work is in the public domain in the United States and you are -located in the United States, we do not claim a right to prevent you from -copying, distributing, performing, displaying or creating derivative -works based on the work as long as all references to Project Gutenberg -are removed. Of course, we hope that you will support the Project -Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by -freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of -this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with -the work. You can easily comply with the terms of this agreement by -keeping this work in the same format with its attached full Project -Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in -a constant state of change. If you are outside the United States, check -the laws of your country in addition to the terms of this agreement -before downloading, copying, displaying, performing, distributing or -creating derivative works based on this work or any other Project -Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning -the copyright status of any work in any country outside the United -States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate -access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently -whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the -phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project -Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, -copied or distributed: - -This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with -almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or -re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included -with this eBook or online at www.gutenberg.org - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived -from the public domain (does not contain a notice indicating that it is -posted with permission of the copyright holder), the work can be copied -and distributed to anyone in the United States without paying any fees -or charges. If you are redistributing or providing access to a work -with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the -work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 -through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the -Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or -1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional -terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked -to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the -permission of the copyright holder found at the beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any -word processing or hypertext form. However, if you provide access to or -distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than -"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version -posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), -you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a -copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon -request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other -form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm -License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided -that - -- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is - owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he - has agreed to donate royalties under this paragraph to the - Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments - must be paid within 60 days following each date on which you - prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax - returns. Royalty payments should be clearly marked as such and - sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the - address specified in Section 4, "Information about donations to - the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." - -- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or - destroy all copies of the works possessed in a physical medium - and discontinue all use of and all access to other copies of - Project Gutenberg-tm works. - -- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any - money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days - of receipt of the work. - -- You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm -electronic work or group of works on different terms than are set -forth in this agreement, you must obtain permission in writing from -both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael -Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the -Foundation as set forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -public domain works in creating the Project Gutenberg-tm -collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic -works, and the medium on which they may be stored, may contain -"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or -corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual -property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a -computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by -your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium with -your written explanation. The person or entity that provided you with -the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a -refund. If you received the work electronically, the person or entity -providing it to you may choose to give you a second opportunity to -receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy -is also defective, you may demand a refund in writing without further -opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO OTHER -WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO -WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. -If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the -law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be -interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by -the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any -provision of this agreement shall not void the remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance -with this agreement, and any volunteers associated with the production, -promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, -harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, -that arise directly or indirectly from any of the following which you do -or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm -work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any -Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. - - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of computers -including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists -because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from -people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. -To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 -and the Foundation information page at www.gutenberg.org - - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive -Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent -permitted by U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. -Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered -throughout numerous locations. Its business office is located at 809 -North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email -contact links and up to date contact information can be found at the -Foundation's web site and official page at www.gutenberg.org/contact - -For additional contact information: - Dr. Gregory B. Newby - Chief Executive and Director - gbnewby@pglaf.org - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide -spread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To -SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any -particular state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. -To donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic -works. - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project Gutenberg-tm -concept of a library of electronic works that could be freely shared -with anyone. For forty years, he produced and distributed Project -Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. -unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily -keep eBooks in compliance with any particular paper edition. - -Most people start at our Web site which has the main PG search facility: - - www.gutenberg.org - -This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |