1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
235
236
237
238
239
240
241
242
243
244
245
246
247
248
249
250
251
252
253
254
255
256
257
258
259
260
261
262
263
264
265
266
267
268
269
270
271
272
273
274
275
276
277
278
279
280
281
282
283
284
285
286
287
288
289
290
291
292
293
294
295
296
297
298
299
300
301
302
303
304
305
306
307
308
309
310
311
312
313
314
315
316
317
318
319
320
321
322
323
324
325
326
327
328
329
330
331
332
333
334
335
336
337
338
339
340
341
342
343
344
345
346
347
348
349
350
351
352
353
354
355
356
357
358
359
360
361
362
363
364
365
366
367
368
369
370
371
372
373
374
375
376
377
378
379
380
381
382
383
384
385
386
387
388
389
390
391
392
393
394
395
396
397
398
399
400
401
402
403
404
405
406
407
408
409
410
411
412
413
414
415
416
417
418
419
420
421
422
423
424
425
426
427
428
429
430
431
432
433
434
435
436
437
438
439
440
441
442
443
444
445
446
447
448
449
450
451
452
453
454
455
456
457
458
459
460
461
462
463
464
465
466
467
468
469
470
471
472
473
474
475
476
477
478
479
480
481
482
483
484
485
486
487
488
489
490
491
492
493
494
495
496
497
498
499
500
501
502
503
504
505
506
507
508
509
510
511
512
513
514
515
516
517
518
519
520
521
522
523
524
525
526
527
528
529
530
531
532
533
534
535
536
537
538
539
540
541
542
543
544
545
546
547
548
549
550
551
552
553
554
555
556
557
558
559
560
561
562
563
564
565
566
567
568
569
570
571
572
573
574
575
576
577
578
579
580
581
582
583
584
585
586
587
588
589
590
591
592
593
594
595
596
597
598
599
600
601
602
603
604
605
606
607
608
609
610
611
612
613
614
615
616
617
618
619
620
621
622
623
624
625
626
627
628
629
630
631
632
633
634
635
636
637
638
639
640
641
642
643
644
645
646
647
648
649
650
651
652
653
654
655
656
657
658
659
660
661
662
663
664
665
666
667
668
669
670
671
672
673
674
675
676
677
678
679
680
681
682
683
684
685
686
687
688
689
690
691
692
693
694
695
696
697
698
699
700
701
702
703
704
705
706
707
708
709
710
711
712
713
714
715
716
717
718
719
720
721
722
723
724
725
726
727
728
729
730
731
732
733
734
735
736
737
738
739
740
741
742
743
744
745
746
747
748
749
750
751
752
753
754
755
756
757
758
759
760
761
762
763
764
765
766
767
768
769
770
771
772
773
774
775
776
777
778
779
780
781
782
783
784
785
786
787
788
789
790
791
792
793
794
795
796
797
798
799
800
801
802
803
804
805
806
807
808
809
810
811
812
813
814
815
816
817
818
819
820
821
822
823
824
825
826
827
828
829
830
831
832
833
834
835
836
837
838
839
840
841
842
843
844
845
846
847
848
849
850
851
852
853
854
855
856
857
858
859
860
861
862
863
864
865
866
867
868
869
870
871
872
873
874
875
876
877
878
879
880
881
882
883
884
885
886
887
888
889
890
891
892
893
894
895
896
897
898
899
900
901
902
903
904
905
906
907
908
909
910
911
912
913
914
915
916
917
918
919
920
921
922
923
924
925
926
927
928
929
930
931
932
933
934
935
936
937
938
939
940
941
942
943
944
945
946
947
948
949
950
951
952
953
954
955
956
957
958
959
960
961
962
963
964
965
966
967
968
969
970
971
972
973
974
975
976
977
978
979
980
981
982
983
984
985
986
987
988
989
990
991
992
993
994
995
996
997
998
999
1000
1001
1002
1003
1004
1005
1006
1007
1008
1009
1010
1011
1012
1013
1014
1015
1016
1017
1018
1019
1020
1021
1022
1023
1024
1025
1026
1027
1028
1029
1030
1031
1032
1033
1034
1035
1036
1037
1038
1039
1040
1041
1042
1043
1044
1045
1046
1047
1048
1049
1050
1051
1052
1053
1054
1055
1056
1057
1058
1059
1060
1061
1062
1063
1064
1065
1066
1067
1068
1069
1070
1071
1072
1073
1074
1075
1076
1077
1078
1079
1080
1081
1082
1083
1084
1085
1086
1087
1088
1089
1090
1091
1092
1093
1094
1095
1096
1097
1098
1099
1100
1101
1102
1103
1104
1105
1106
1107
1108
1109
1110
1111
1112
1113
1114
1115
1116
1117
1118
1119
1120
1121
1122
1123
1124
1125
1126
1127
1128
1129
1130
1131
1132
1133
1134
1135
1136
1137
1138
1139
1140
1141
1142
1143
1144
1145
1146
1147
1148
1149
1150
1151
1152
1153
1154
1155
1156
1157
1158
1159
1160
1161
1162
1163
1164
1165
1166
1167
1168
1169
1170
1171
1172
1173
1174
1175
1176
1177
1178
1179
1180
1181
1182
1183
1184
1185
1186
1187
1188
1189
1190
1191
1192
1193
1194
1195
1196
1197
1198
1199
1200
1201
1202
1203
1204
1205
1206
1207
1208
1209
1210
1211
1212
1213
1214
1215
1216
1217
1218
1219
1220
1221
1222
1223
1224
1225
1226
1227
1228
1229
1230
1231
1232
1233
1234
1235
1236
1237
1238
1239
1240
1241
1242
1243
1244
1245
1246
1247
1248
1249
1250
1251
1252
1253
1254
1255
1256
1257
1258
1259
1260
1261
1262
1263
1264
1265
1266
1267
1268
1269
1270
1271
1272
1273
1274
1275
1276
1277
1278
1279
1280
1281
1282
1283
1284
1285
1286
1287
1288
1289
1290
1291
1292
1293
1294
1295
1296
1297
1298
1299
1300
1301
1302
1303
1304
1305
1306
1307
1308
1309
1310
1311
1312
1313
1314
1315
1316
1317
1318
1319
1320
1321
1322
1323
1324
1325
1326
1327
1328
1329
1330
1331
1332
1333
1334
1335
1336
1337
1338
1339
1340
1341
1342
1343
1344
1345
1346
1347
1348
1349
1350
1351
1352
1353
1354
1355
1356
1357
1358
1359
1360
1361
1362
1363
1364
1365
1366
1367
1368
1369
1370
1371
1372
1373
1374
1375
1376
1377
1378
1379
1380
1381
1382
1383
1384
1385
1386
1387
1388
1389
1390
1391
1392
1393
1394
1395
1396
1397
1398
1399
1400
1401
1402
1403
1404
1405
1406
1407
1408
1409
1410
1411
1412
1413
1414
1415
1416
1417
1418
1419
1420
1421
1422
1423
1424
1425
1426
1427
1428
1429
1430
1431
1432
1433
1434
1435
1436
1437
1438
1439
1440
1441
1442
1443
1444
1445
1446
1447
1448
1449
1450
1451
1452
1453
1454
1455
1456
1457
1458
1459
1460
1461
1462
1463
1464
1465
1466
1467
1468
1469
1470
1471
1472
1473
1474
1475
1476
1477
1478
1479
1480
1481
1482
1483
1484
1485
1486
1487
1488
1489
1490
1491
1492
1493
1494
1495
1496
1497
1498
1499
1500
1501
1502
1503
1504
1505
1506
1507
1508
1509
1510
1511
1512
1513
1514
1515
1516
1517
1518
1519
1520
1521
1522
1523
1524
1525
1526
1527
1528
1529
1530
1531
1532
1533
1534
1535
1536
1537
1538
1539
1540
1541
1542
1543
1544
1545
1546
1547
1548
1549
1550
1551
1552
1553
1554
1555
1556
1557
1558
1559
1560
1561
1562
1563
1564
1565
1566
1567
1568
1569
1570
1571
1572
1573
1574
1575
1576
1577
1578
1579
1580
1581
1582
1583
1584
1585
1586
1587
1588
1589
1590
1591
1592
1593
1594
1595
1596
1597
1598
1599
1600
1601
1602
1603
1604
1605
1606
1607
1608
1609
1610
1611
1612
1613
1614
1615
1616
1617
1618
1619
1620
1621
1622
1623
1624
1625
1626
1627
1628
1629
1630
1631
1632
1633
1634
1635
1636
1637
1638
1639
1640
1641
1642
1643
1644
1645
1646
1647
1648
1649
1650
1651
1652
1653
1654
1655
1656
1657
1658
1659
1660
1661
1662
1663
1664
1665
1666
1667
1668
1669
1670
1671
1672
1673
1674
1675
1676
1677
1678
1679
1680
1681
1682
1683
1684
1685
1686
1687
1688
1689
1690
1691
1692
1693
1694
1695
1696
1697
1698
1699
1700
1701
1702
1703
1704
1705
1706
1707
1708
1709
1710
1711
1712
1713
1714
1715
1716
1717
1718
1719
1720
1721
1722
1723
1724
1725
1726
1727
1728
1729
1730
1731
1732
1733
1734
1735
1736
1737
1738
1739
1740
1741
1742
1743
1744
1745
1746
1747
1748
1749
1750
1751
1752
1753
1754
1755
1756
1757
1758
1759
1760
1761
1762
1763
1764
1765
1766
1767
1768
1769
1770
1771
1772
1773
1774
1775
1776
1777
1778
1779
1780
1781
1782
1783
1784
1785
1786
1787
1788
1789
1790
1791
1792
1793
1794
1795
1796
1797
1798
1799
1800
1801
1802
1803
1804
1805
1806
1807
1808
1809
1810
1811
1812
1813
1814
1815
1816
1817
1818
1819
1820
1821
1822
1823
1824
1825
1826
1827
1828
1829
1830
1831
1832
1833
1834
1835
1836
1837
1838
1839
1840
1841
1842
1843
1844
1845
1846
1847
1848
1849
1850
1851
1852
1853
1854
1855
1856
1857
1858
1859
1860
1861
1862
1863
1864
1865
1866
1867
1868
1869
1870
1871
1872
1873
1874
1875
1876
1877
1878
1879
1880
1881
1882
1883
1884
1885
1886
1887
1888
1889
1890
1891
1892
1893
1894
1895
1896
1897
1898
1899
1900
1901
1902
1903
1904
1905
1906
1907
1908
1909
1910
1911
1912
1913
1914
1915
1916
1917
1918
1919
1920
1921
1922
1923
1924
1925
1926
1927
1928
1929
1930
1931
1932
1933
1934
1935
1936
1937
1938
1939
1940
1941
1942
1943
1944
1945
1946
1947
1948
1949
1950
1951
1952
1953
1954
1955
1956
1957
1958
1959
1960
1961
1962
1963
1964
1965
1966
1967
1968
1969
1970
1971
1972
1973
1974
1975
1976
1977
1978
1979
1980
1981
1982
1983
1984
1985
1986
1987
1988
1989
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
2022
2023
2024
2025
2026
2027
2028
2029
2030
2031
2032
2033
2034
2035
2036
2037
2038
2039
2040
2041
2042
2043
2044
2045
2046
2047
2048
2049
2050
2051
2052
2053
2054
2055
2056
2057
2058
2059
2060
2061
2062
2063
2064
2065
2066
2067
2068
2069
2070
2071
2072
2073
2074
2075
2076
2077
2078
2079
2080
2081
2082
2083
2084
2085
2086
2087
2088
2089
2090
2091
2092
2093
2094
2095
2096
2097
2098
2099
2100
2101
2102
2103
2104
2105
2106
2107
2108
2109
2110
2111
2112
2113
2114
2115
2116
2117
2118
2119
2120
2121
2122
2123
2124
2125
2126
2127
2128
2129
2130
2131
2132
2133
2134
2135
2136
2137
2138
2139
2140
2141
2142
2143
2144
2145
2146
2147
2148
2149
2150
2151
2152
2153
2154
2155
2156
2157
2158
2159
2160
2161
2162
2163
2164
2165
2166
2167
2168
2169
2170
2171
2172
2173
2174
2175
2176
2177
2178
2179
2180
2181
2182
2183
2184
2185
2186
2187
2188
2189
2190
2191
2192
2193
2194
2195
2196
2197
2198
2199
2200
2201
2202
2203
2204
2205
2206
2207
2208
2209
2210
2211
2212
2213
2214
2215
2216
2217
2218
2219
2220
2221
2222
2223
2224
2225
2226
2227
2228
2229
2230
2231
2232
2233
2234
2235
2236
2237
2238
2239
2240
2241
2242
2243
2244
2245
2246
2247
2248
2249
2250
2251
2252
2253
2254
2255
2256
2257
2258
2259
2260
2261
2262
2263
2264
2265
2266
2267
2268
2269
2270
2271
2272
2273
2274
2275
2276
2277
2278
2279
2280
2281
2282
2283
2284
2285
2286
2287
2288
2289
2290
2291
2292
2293
2294
2295
2296
2297
2298
2299
2300
2301
2302
2303
2304
2305
2306
2307
2308
2309
2310
2311
2312
2313
2314
2315
2316
2317
2318
2319
2320
2321
2322
2323
2324
2325
2326
2327
2328
2329
2330
2331
2332
2333
2334
2335
2336
2337
2338
2339
2340
2341
2342
2343
2344
2345
2346
2347
2348
2349
2350
2351
2352
2353
2354
2355
2356
2357
2358
2359
2360
2361
2362
2363
2364
2365
2366
2367
2368
2369
2370
2371
2372
2373
2374
2375
2376
2377
2378
2379
2380
2381
2382
2383
2384
2385
2386
2387
2388
2389
2390
2391
2392
2393
2394
2395
2396
2397
2398
2399
2400
2401
2402
2403
2404
2405
2406
2407
2408
2409
2410
2411
2412
2413
2414
2415
2416
2417
2418
2419
2420
2421
2422
2423
2424
2425
2426
2427
2428
2429
2430
2431
2432
2433
2434
2435
2436
2437
2438
2439
2440
2441
2442
2443
2444
2445
2446
2447
2448
2449
2450
2451
2452
2453
2454
2455
2456
2457
2458
2459
2460
2461
2462
2463
2464
2465
2466
2467
2468
2469
2470
2471
2472
2473
2474
2475
2476
2477
2478
2479
2480
2481
2482
2483
2484
2485
2486
2487
2488
2489
2490
2491
2492
2493
2494
2495
2496
2497
2498
2499
2500
2501
2502
2503
2504
2505
2506
2507
2508
2509
2510
2511
2512
2513
2514
2515
2516
2517
2518
2519
2520
2521
2522
2523
2524
2525
2526
2527
2528
2529
2530
2531
2532
2533
2534
2535
2536
2537
2538
2539
2540
2541
2542
2543
2544
2545
2546
2547
2548
2549
2550
2551
2552
2553
2554
2555
2556
2557
2558
2559
2560
2561
2562
2563
2564
2565
2566
2567
2568
2569
2570
2571
2572
2573
2574
2575
2576
2577
2578
2579
2580
2581
2582
2583
2584
2585
2586
2587
2588
2589
2590
2591
2592
2593
2594
2595
2596
2597
2598
2599
2600
2601
2602
2603
2604
2605
2606
2607
2608
2609
2610
2611
2612
2613
2614
2615
2616
2617
2618
2619
2620
2621
2622
2623
2624
2625
2626
2627
2628
2629
2630
2631
2632
2633
2634
2635
2636
2637
2638
2639
2640
2641
2642
2643
2644
2645
2646
2647
2648
2649
2650
2651
2652
2653
2654
2655
2656
2657
2658
2659
2660
2661
2662
2663
2664
2665
2666
2667
2668
2669
2670
2671
2672
2673
2674
2675
2676
2677
2678
2679
2680
2681
2682
2683
2684
2685
2686
2687
2688
2689
2690
2691
2692
2693
2694
2695
2696
2697
2698
2699
2700
2701
2702
2703
2704
2705
2706
2707
2708
2709
2710
2711
2712
2713
2714
2715
2716
2717
2718
2719
2720
2721
2722
2723
2724
2725
2726
2727
2728
2729
2730
2731
2732
2733
2734
2735
2736
2737
2738
2739
2740
2741
2742
2743
2744
2745
2746
2747
2748
2749
2750
2751
2752
2753
2754
2755
2756
2757
2758
2759
2760
2761
2762
2763
2764
2765
2766
2767
2768
2769
2770
2771
2772
2773
2774
2775
2776
2777
2778
2779
2780
2781
2782
2783
2784
2785
2786
2787
2788
2789
2790
2791
2792
2793
2794
2795
2796
2797
2798
2799
2800
2801
2802
2803
2804
2805
2806
2807
2808
2809
2810
2811
2812
2813
2814
2815
2816
2817
2818
2819
2820
2821
2822
2823
2824
2825
2826
2827
2828
2829
2830
2831
2832
2833
2834
2835
2836
2837
2838
2839
2840
2841
2842
2843
2844
2845
2846
2847
2848
2849
2850
2851
2852
2853
2854
2855
2856
2857
2858
2859
2860
2861
2862
2863
2864
2865
2866
2867
2868
2869
2870
2871
2872
2873
2874
2875
2876
2877
2878
2879
2880
2881
2882
2883
2884
2885
2886
2887
2888
2889
2890
2891
2892
2893
2894
2895
2896
2897
2898
2899
2900
2901
2902
2903
2904
2905
2906
2907
2908
2909
2910
2911
2912
2913
2914
2915
2916
2917
2918
2919
2920
2921
2922
2923
2924
2925
2926
2927
2928
2929
2930
2931
2932
2933
2934
2935
2936
2937
2938
2939
2940
2941
2942
2943
2944
2945
2946
2947
2948
2949
2950
2951
2952
2953
2954
2955
2956
2957
2958
2959
2960
2961
2962
2963
2964
2965
2966
2967
2968
2969
2970
2971
2972
2973
2974
2975
2976
2977
2978
2979
2980
2981
2982
2983
2984
2985
2986
2987
2988
2989
2990
2991
2992
2993
2994
2995
2996
2997
2998
2999
3000
3001
3002
3003
3004
3005
3006
3007
3008
3009
3010
3011
3012
3013
3014
3015
3016
3017
3018
3019
3020
3021
3022
3023
3024
3025
3026
3027
3028
3029
3030
3031
3032
3033
3034
3035
3036
3037
3038
3039
3040
3041
3042
3043
3044
3045
3046
3047
3048
3049
3050
3051
3052
3053
3054
3055
3056
3057
3058
3059
3060
3061
3062
3063
3064
3065
3066
3067
3068
3069
3070
3071
3072
3073
3074
3075
3076
3077
3078
3079
3080
3081
3082
3083
3084
3085
3086
3087
3088
3089
3090
3091
3092
3093
3094
3095
3096
3097
3098
3099
3100
3101
3102
3103
3104
3105
3106
3107
3108
3109
3110
3111
3112
3113
3114
3115
3116
3117
3118
3119
3120
3121
3122
3123
3124
3125
3126
3127
3128
3129
3130
3131
3132
3133
3134
3135
3136
3137
3138
3139
3140
3141
3142
3143
3144
3145
3146
3147
3148
3149
3150
3151
3152
3153
3154
3155
3156
3157
3158
3159
3160
3161
3162
3163
3164
3165
3166
3167
3168
3169
3170
3171
3172
3173
3174
3175
3176
3177
3178
3179
3180
3181
3182
3183
3184
3185
3186
3187
3188
3189
3190
3191
3192
3193
3194
3195
3196
3197
3198
3199
3200
3201
3202
3203
3204
3205
3206
3207
3208
3209
3210
3211
3212
3213
3214
3215
3216
3217
3218
3219
3220
3221
3222
3223
3224
3225
3226
3227
3228
3229
3230
3231
3232
3233
3234
3235
3236
3237
3238
3239
3240
3241
3242
3243
3244
3245
3246
3247
3248
3249
3250
3251
3252
3253
3254
3255
3256
3257
3258
3259
3260
3261
3262
3263
3264
3265
3266
3267
3268
3269
3270
3271
3272
3273
3274
3275
3276
3277
3278
3279
3280
3281
3282
3283
3284
3285
3286
3287
3288
3289
3290
3291
3292
3293
3294
3295
3296
3297
3298
3299
3300
3301
3302
3303
3304
3305
3306
3307
3308
3309
3310
3311
3312
3313
3314
3315
3316
3317
3318
3319
3320
3321
3322
3323
3324
3325
3326
3327
3328
3329
3330
3331
3332
3333
3334
3335
3336
3337
3338
3339
3340
3341
3342
3343
3344
3345
3346
3347
3348
3349
3350
3351
3352
3353
3354
3355
3356
3357
3358
3359
3360
3361
3362
3363
3364
3365
3366
3367
3368
3369
3370
3371
3372
3373
3374
3375
3376
3377
3378
3379
3380
3381
3382
3383
3384
3385
3386
3387
3388
3389
3390
3391
3392
3393
3394
3395
3396
3397
3398
3399
3400
3401
3402
3403
3404
3405
3406
3407
3408
3409
3410
3411
3412
3413
3414
3415
3416
3417
3418
3419
3420
3421
3422
3423
3424
3425
3426
3427
3428
3429
3430
3431
3432
3433
3434
3435
3436
3437
3438
3439
3440
3441
3442
3443
3444
3445
3446
3447
3448
3449
3450
3451
3452
3453
3454
3455
3456
3457
3458
3459
3460
3461
3462
3463
3464
3465
3466
3467
3468
3469
3470
3471
3472
3473
3474
3475
3476
3477
3478
3479
3480
3481
3482
3483
3484
3485
3486
3487
3488
3489
3490
3491
3492
3493
3494
3495
3496
3497
3498
3499
3500
3501
3502
3503
3504
3505
3506
3507
3508
3509
3510
3511
3512
3513
3514
3515
3516
3517
3518
3519
3520
3521
3522
3523
3524
3525
3526
3527
3528
3529
3530
3531
3532
3533
3534
3535
3536
3537
3538
3539
3540
3541
3542
3543
3544
3545
3546
3547
3548
3549
3550
3551
3552
3553
3554
3555
3556
3557
3558
3559
3560
3561
3562
3563
3564
3565
3566
3567
3568
3569
3570
3571
3572
3573
3574
3575
3576
3577
3578
3579
3580
3581
3582
3583
3584
3585
3586
3587
3588
3589
3590
3591
3592
3593
3594
3595
3596
3597
3598
3599
3600
3601
3602
3603
3604
3605
3606
3607
3608
3609
3610
3611
3612
3613
3614
3615
3616
3617
3618
3619
3620
3621
3622
3623
3624
3625
3626
3627
3628
3629
3630
3631
3632
3633
3634
3635
3636
3637
3638
3639
3640
3641
3642
3643
3644
3645
3646
3647
3648
3649
3650
3651
3652
3653
3654
3655
3656
3657
3658
3659
3660
3661
3662
3663
3664
3665
3666
3667
3668
3669
3670
3671
3672
3673
3674
3675
3676
3677
3678
3679
3680
3681
3682
3683
3684
3685
3686
3687
3688
3689
3690
3691
3692
3693
3694
3695
3696
3697
3698
3699
3700
3701
3702
3703
3704
3705
3706
3707
3708
3709
3710
3711
3712
3713
3714
3715
3716
3717
3718
3719
3720
3721
3722
3723
3724
3725
3726
3727
3728
3729
3730
3731
3732
3733
3734
3735
3736
3737
3738
3739
3740
3741
3742
3743
3744
3745
3746
3747
3748
3749
3750
3751
3752
3753
3754
3755
3756
3757
3758
3759
3760
3761
3762
3763
3764
3765
3766
3767
3768
3769
3770
3771
3772
3773
3774
3775
3776
3777
3778
3779
3780
3781
3782
3783
3784
3785
3786
3787
3788
3789
3790
3791
3792
3793
3794
3795
3796
3797
3798
3799
3800
3801
3802
3803
3804
3805
3806
3807
3808
3809
3810
3811
3812
3813
3814
3815
3816
3817
3818
3819
3820
3821
3822
3823
3824
3825
3826
3827
3828
3829
3830
3831
3832
3833
3834
3835
3836
3837
3838
3839
3840
3841
3842
3843
3844
3845
3846
3847
3848
3849
3850
3851
3852
3853
3854
3855
3856
3857
3858
3859
3860
3861
3862
3863
3864
3865
3866
3867
3868
3869
3870
3871
3872
3873
3874
3875
3876
3877
3878
3879
3880
3881
3882
3883
3884
3885
3886
3887
3888
3889
3890
3891
3892
3893
3894
3895
3896
3897
3898
3899
3900
3901
3902
3903
3904
3905
3906
3907
3908
3909
3910
3911
3912
3913
3914
3915
3916
3917
3918
3919
3920
3921
3922
3923
3924
3925
3926
3927
3928
3929
3930
3931
3932
3933
3934
3935
3936
3937
3938
3939
3940
3941
3942
3943
3944
3945
3946
3947
3948
3949
3950
3951
3952
3953
3954
3955
3956
3957
3958
3959
3960
3961
3962
3963
3964
3965
3966
3967
3968
3969
3970
3971
3972
3973
3974
3975
3976
3977
3978
3979
3980
3981
3982
3983
3984
3985
3986
3987
3988
3989
3990
3991
3992
3993
3994
3995
3996
3997
3998
3999
4000
4001
4002
4003
4004
4005
4006
4007
4008
4009
4010
4011
4012
4013
4014
4015
4016
4017
4018
4019
4020
4021
4022
4023
4024
4025
4026
4027
4028
4029
4030
4031
4032
4033
4034
4035
4036
4037
4038
4039
4040
4041
4042
4043
4044
4045
4046
4047
4048
4049
4050
4051
4052
4053
4054
4055
4056
4057
4058
4059
4060
4061
4062
4063
4064
4065
4066
4067
4068
4069
4070
4071
4072
4073
4074
4075
4076
4077
4078
4079
4080
4081
4082
4083
4084
4085
4086
4087
4088
4089
4090
4091
4092
4093
4094
4095
4096
4097
4098
4099
4100
4101
4102
4103
4104
4105
4106
4107
4108
4109
4110
4111
4112
4113
4114
4115
4116
4117
4118
4119
4120
4121
4122
4123
4124
4125
4126
4127
4128
4129
4130
4131
4132
4133
4134
4135
4136
4137
4138
4139
4140
4141
4142
4143
4144
4145
4146
4147
4148
4149
4150
4151
4152
4153
4154
4155
4156
4157
4158
4159
4160
4161
4162
4163
4164
4165
4166
4167
4168
4169
4170
4171
4172
4173
4174
4175
4176
4177
4178
4179
4180
4181
4182
4183
4184
4185
4186
4187
4188
4189
4190
4191
4192
4193
4194
4195
4196
4197
4198
4199
4200
4201
4202
4203
4204
4205
4206
4207
4208
4209
4210
4211
4212
4213
4214
4215
4216
4217
4218
4219
4220
4221
4222
4223
4224
4225
4226
4227
4228
4229
4230
4231
4232
4233
4234
4235
4236
4237
4238
4239
4240
4241
4242
4243
4244
4245
4246
4247
4248
4249
4250
4251
4252
4253
4254
4255
4256
4257
4258
4259
4260
4261
4262
4263
4264
4265
4266
4267
4268
4269
4270
4271
4272
4273
4274
4275
4276
4277
4278
4279
4280
4281
4282
4283
4284
4285
4286
4287
4288
4289
4290
4291
4292
4293
4294
4295
4296
4297
4298
4299
4300
4301
4302
4303
4304
4305
4306
4307
4308
4309
4310
4311
4312
4313
4314
4315
4316
4317
4318
4319
4320
4321
4322
4323
4324
4325
4326
4327
4328
4329
4330
4331
4332
4333
4334
4335
4336
4337
4338
4339
4340
4341
4342
4343
4344
4345
4346
4347
4348
4349
4350
4351
4352
4353
4354
4355
4356
4357
4358
4359
4360
4361
4362
4363
4364
4365
4366
4367
4368
4369
4370
4371
4372
4373
4374
4375
4376
4377
4378
4379
4380
4381
4382
4383
4384
4385
4386
4387
4388
4389
4390
4391
4392
4393
4394
4395
4396
4397
4398
4399
4400
4401
4402
4403
4404
4405
4406
4407
4408
4409
4410
4411
4412
4413
4414
4415
4416
4417
4418
4419
4420
4421
4422
4423
4424
4425
4426
4427
4428
4429
4430
4431
4432
4433
4434
4435
4436
4437
4438
4439
4440
4441
4442
4443
4444
4445
4446
4447
4448
4449
4450
4451
4452
4453
4454
4455
4456
4457
4458
4459
4460
4461
4462
4463
4464
4465
4466
4467
4468
4469
4470
4471
4472
4473
4474
4475
4476
4477
4478
4479
4480
4481
4482
4483
4484
4485
4486
4487
4488
4489
4490
4491
4492
4493
4494
4495
4496
4497
4498
4499
4500
4501
4502
4503
4504
4505
4506
4507
4508
4509
4510
4511
4512
4513
4514
4515
4516
4517
4518
4519
4520
4521
4522
4523
4524
4525
4526
4527
4528
4529
4530
4531
4532
4533
4534
4535
4536
4537
4538
4539
4540
4541
4542
4543
4544
4545
4546
4547
4548
4549
4550
4551
4552
4553
4554
4555
4556
4557
4558
4559
4560
4561
4562
4563
4564
4565
4566
4567
4568
4569
4570
4571
4572
4573
4574
4575
4576
4577
4578
4579
4580
4581
4582
4583
4584
4585
4586
4587
4588
4589
4590
4591
4592
4593
4594
4595
4596
4597
4598
4599
4600
4601
4602
4603
4604
4605
4606
4607
4608
4609
4610
4611
4612
4613
4614
4615
4616
4617
4618
4619
4620
4621
4622
4623
4624
4625
4626
4627
4628
4629
4630
4631
4632
4633
4634
4635
4636
4637
4638
4639
4640
4641
4642
4643
4644
4645
4646
4647
4648
4649
4650
4651
4652
4653
4654
4655
4656
4657
4658
4659
4660
4661
4662
4663
4664
4665
4666
4667
4668
4669
4670
4671
4672
4673
4674
4675
4676
4677
4678
4679
4680
4681
4682
4683
4684
4685
4686
4687
4688
4689
4690
4691
4692
4693
4694
4695
4696
4697
4698
4699
4700
4701
4702
4703
4704
4705
4706
4707
4708
4709
4710
4711
4712
4713
4714
4715
4716
4717
4718
4719
4720
4721
4722
4723
4724
4725
4726
4727
4728
4729
4730
4731
4732
4733
4734
4735
4736
4737
4738
4739
4740
4741
4742
4743
4744
4745
4746
4747
4748
4749
4750
4751
4752
4753
4754
4755
4756
4757
4758
4759
4760
4761
4762
4763
4764
4765
4766
4767
4768
4769
4770
4771
4772
4773
4774
4775
4776
4777
4778
4779
4780
4781
4782
4783
4784
4785
4786
4787
4788
4789
4790
4791
4792
4793
4794
4795
4796
4797
4798
4799
4800
4801
4802
4803
4804
4805
4806
4807
4808
4809
4810
4811
4812
4813
4814
4815
4816
4817
4818
4819
4820
4821
4822
4823
4824
4825
4826
4827
4828
4829
4830
4831
4832
4833
4834
4835
4836
4837
4838
4839
4840
4841
4842
4843
4844
4845
4846
4847
4848
4849
4850
4851
4852
4853
4854
4855
4856
4857
4858
4859
4860
4861
4862
4863
4864
4865
4866
4867
4868
4869
4870
4871
4872
4873
4874
4875
4876
4877
4878
4879
4880
4881
4882
4883
4884
4885
4886
4887
4888
4889
4890
4891
4892
4893
4894
4895
4896
4897
4898
4899
4900
4901
4902
4903
4904
4905
4906
4907
4908
4909
4910
4911
4912
4913
4914
4915
4916
4917
4918
4919
4920
4921
4922
4923
4924
4925
4926
4927
4928
4929
4930
4931
4932
4933
4934
4935
4936
4937
4938
4939
4940
4941
4942
4943
4944
4945
4946
4947
4948
4949
4950
4951
4952
4953
4954
4955
4956
4957
4958
4959
4960
4961
4962
4963
4964
4965
4966
4967
4968
4969
4970
4971
4972
4973
4974
4975
4976
4977
4978
4979
4980
4981
4982
4983
4984
4985
4986
4987
4988
4989
4990
4991
4992
4993
4994
4995
4996
4997
4998
4999
5000
5001
5002
5003
5004
5005
5006
5007
5008
5009
5010
5011
5012
5013
5014
5015
5016
5017
5018
5019
5020
5021
5022
5023
5024
5025
5026
5027
5028
5029
5030
5031
5032
5033
5034
5035
5036
5037
5038
5039
5040
5041
5042
5043
5044
5045
5046
5047
5048
5049
5050
5051
5052
5053
5054
5055
5056
5057
5058
5059
5060
5061
5062
5063
5064
5065
5066
5067
5068
5069
5070
5071
5072
5073
5074
5075
5076
5077
5078
5079
5080
5081
5082
5083
5084
5085
5086
5087
5088
5089
5090
5091
5092
5093
5094
5095
5096
5097
5098
5099
5100
5101
5102
5103
5104
5105
5106
5107
5108
5109
5110
5111
5112
5113
5114
5115
5116
5117
5118
5119
5120
5121
5122
5123
5124
5125
5126
5127
5128
5129
5130
5131
5132
5133
5134
5135
5136
5137
5138
5139
5140
5141
5142
5143
5144
5145
5146
5147
5148
5149
5150
5151
5152
5153
5154
5155
5156
5157
5158
5159
5160
5161
5162
5163
5164
5165
5166
5167
5168
5169
5170
5171
5172
5173
5174
5175
5176
5177
5178
5179
5180
5181
5182
5183
5184
5185
5186
5187
5188
5189
5190
5191
5192
5193
5194
5195
5196
5197
5198
5199
5200
5201
5202
5203
5204
5205
5206
5207
5208
5209
5210
5211
5212
5213
5214
5215
5216
5217
5218
5219
5220
5221
5222
5223
5224
5225
5226
5227
5228
5229
5230
5231
5232
5233
5234
5235
5236
5237
5238
5239
5240
5241
5242
5243
5244
5245
5246
5247
5248
5249
5250
5251
5252
5253
5254
5255
5256
5257
5258
5259
5260
5261
5262
5263
5264
5265
5266
5267
5268
5269
5270
5271
5272
5273
5274
5275
5276
5277
5278
5279
5280
5281
5282
5283
5284
5285
5286
5287
5288
5289
5290
5291
5292
5293
5294
5295
5296
5297
5298
5299
5300
5301
5302
5303
5304
5305
5306
5307
5308
5309
5310
5311
5312
5313
5314
5315
5316
5317
5318
5319
5320
5321
5322
5323
5324
5325
5326
5327
5328
5329
5330
5331
5332
5333
5334
5335
5336
5337
5338
5339
5340
5341
5342
5343
5344
5345
5346
5347
5348
5349
5350
5351
5352
5353
5354
5355
5356
5357
5358
5359
5360
5361
5362
5363
5364
5365
5366
5367
5368
5369
5370
5371
5372
5373
5374
5375
5376
5377
5378
5379
5380
5381
5382
5383
5384
5385
5386
5387
5388
5389
5390
5391
5392
5393
5394
5395
5396
5397
5398
5399
5400
5401
5402
5403
5404
5405
5406
5407
5408
5409
5410
5411
5412
5413
5414
5415
5416
5417
5418
5419
5420
5421
5422
5423
5424
5425
5426
5427
5428
5429
5430
5431
5432
5433
5434
5435
5436
5437
5438
5439
5440
5441
5442
5443
5444
5445
5446
5447
5448
5449
5450
5451
5452
5453
5454
5455
5456
5457
5458
5459
5460
5461
5462
5463
5464
5465
5466
5467
5468
5469
5470
5471
5472
5473
5474
5475
5476
5477
5478
5479
5480
5481
5482
5483
5484
5485
5486
5487
5488
5489
5490
5491
5492
5493
5494
5495
5496
5497
5498
5499
5500
5501
5502
5503
5504
5505
5506
|
<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
"http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
<head>
<meta name="generator" content=
"HTML Tidy for Linux/x86 (vers 25 March 2009), see www.w3.org" />
<meta http-equiv="Content-Type" content=
"text/html; charset=utf-8" />
<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
<title>The Project Gutenberg eBook of Gaal György magyar
népmese-gyűjteménye (3. kötet) by György Gaal</title>
<style type="text/css">
/*<![CDATA[*/
body {
margin-left: 10%;
margin-right: 10%;
}
h1,h2,h3,h4,h5,h6 {
text-align: center;
clear: both;
}
p {
margin-top:.75em;
margin-bottom:.75em;
}
body > p {
text-align: justify;
text-indent: 1.5em;
}
hr {
width: 33%;
margin-top: 2em;
margin-bottom: 2em;
margin-left: auto;
margin-right: auto;
clear: both;
}
hr.chap {width: 65%}
.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */
/* visibility: hidden; */
position: absolute;
right: 2%;
color: gray;
font-size: smaller;
text-align: right;
text-indent:0;
} /* page numbers */
.center {
text-align: center;
}
.right {text-align: right;}
em.gesperrt {
font-style: normal;
font-weight: normal;
letter-spacing: 0.3em;
padding-left: 0.3em;
}
.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
.caption {font-weight: bold;}
.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
.caption-larger {font-weight: bold; font-size: 200%;}
/* Footnotes */
.footnote {
margin-left: 10%;
margin-right: 10%;
font-size: 0.9em;
}
.footnote .label {
position: absolute;
right: 84%;
text-align: right;
}
.fnanchor {
vertical-align: super;
font-size: .8em;
text-decoration: none;
}
/* Transcriber’s notes */
.transnote {background-color: #E6E6FA;
color: black;
font-size:smaller;
padding:0.5em;
margin-bottom:5em;
font-family:sans-serif, serif; }
.transnote b {
color: #880000;
}
/* TOC */
ul.TOC {
list-style-type: none;
padding-left: 5%;
width: 80%;
text-align: justify;
}
span.ralign {
position: absolute;
text-align: right;
right: 15%;
top: auto;
}
/*]]>*/
</style>
</head>
<body>
<pre>
The Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmese-gyujteménye
(3. kötet), by György Gaal
This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
Title: Gaal György magyar népmese-gyujteménye (3. kötet)
Author: György Gaal
Editor: Gábor Kazinczy
Ferenc Toldy
Release Date: April 2, 2012 [EBook #39352]
Language: Hungarian
Character set encoding: UTF-8
*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYÖRGY MAGYAR ***
Produced by Albert László (This book was produced from
scanned images of public domain material from the Google
Books project.)
</pre>
<p> </p>
<h1><span class="caption-large">GAAL GYÖRGY</span><br />
MAGYAR NÉPMESE-<br />
<span class="caption-large">GYŰJTEMÉNYE.</span></h1>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption-small">KIADTÁK</span></p>
<p class="center"><span class="caption-large">KAZINCZY GÁBOR ÉS
TOLDY FERENC.</span></p>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption-large">HARMADIK
KÖTET.</span></p>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption">PESTEN,</span></p>
<p class="center"><span class="caption">EMICH GUSZTÁV
SAJÁTJA.</span></p>
<p class="center"><span class="caption-small">M. DCCC.
LX.</span></p>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption-small">Pest, 1859. Emich
Gusztáv könyvnyomdája.</span></p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id=
"Page_III">III.</a></span></p>
<h2>ELŐSZÓ.</h2>
<p>E harmadik kötettel bérekesztjük a nemzet érzékeny köszönetére
jogosúlt gyűjtő készletének kiadását, amennyiben az közlésre méltó,
vagy egyébként alkalmatos volt.</p>
<p>Öt van ezen mesék közt, miket Gaal György, német kidolgozásában,
utánbeszélt, (XXXIII. XXXV. XLIII. XLVII. LIII.), egy melyet e
gyűjtemény kéziratából Erdélyi adott (L); azonfelűl egy (XXVIII),
mely ettől függetlenűl, más gyűjtő által leírva, ugyan Erdélyi
által a Kisfaludy-Társaság Magyar Népköltési Gyűjteménye III.
kötetéből ismeretes, is mely az összehasonlításnak tanulságos
momentumokot nyújt; végre egy (LII.), mely a Romai Gestákból
népkönyveinkbe átmenvén, itt szájhagyomány után, <span class=
"pagenum"><a name="Page_IV" id="Page_IV">IV.</a></span> jóformán
elváltozva, s egy népembere által, elég választékos nyelven
<em class="gesperrt">leírva</em>, szinte felveendőnek látszott.</p>
<p>Tehát húsz merőben újat, sőt magyarban huszonötöt, hoz e
harmadik s utolsó kötet. Felveendőnek hittük a Halászmesét is LIII.
sz. alatt, mert ámbár a XXIII. számúnak (a II. kötetben) eszmében s
mintegy rámájában csak változata, sok részletben tőle különbözik, s
érdekesen mutatja, mikép vegyítik a népi elbeszélők a mesetőke
mindenféle elemeit, s egyszersmind mily helyes érzékkel
szerkesztenek azokból újakat meg újakat. Azt is látjuk ezekből,
mily mesteri kézzel tudta Gaal a nép igénytelen s egy és más
részben tökéletlen összeállításaiból – mert a népi elbeszélők
<span class="pagenum"><a name="Page_V" id="Page_V">V.</a></span>
hol feledve holmit, hol toldva: majd egy előzmény, majd
következmények hiányzanak nálok, s így a compositio ritkán mutatja
azon épséget és kerekdedséget, mely után a műköltészet öntudatosan
törekszik – mint tudott, mondom – elhagyás, kiegészítés által oly
kerek egészeket összeállítani, melyek aztán a müvészi eszme
követelményeinek is megfelelnek. A müvészi átdolgozó fő feladása,
hogy a feltalálás, melyhez gyakran folyamodnia kell, a népmesészet
szellemében történjék: az előadásban, nézetünk szerint, ép azon
szabadsága, sőt kötelessége van, melylyel más tárgyak kezelésében
bír. Nem a népnek dolgozván, hanem költői míveltséggel bíró
olvasónak, tárgyának érdekét mind <span class="pagenum"><a name=
"Page_VI" id="Page_VI">VI.</a></span> azon eszközökkel igyekszik
emelni, melyek nélkül a mesének végre is csak ethnologiai becse
van. S így vajmi rosszúl fogná fel például Homer hirdetett
„népköltőségét“ az, ki úgy gondolkodnék, hogy midőn a görög összes
nép mondáit éneklé, compositióban és előadásban az alnép
álláspontján maradt, vagy arra szállt le. Műköltő ő is, és népies
csak amennyiben eszme és tárgy a néptől vétetett: előadása a
herosokat, nem a földmívelőt és rabszolgát tartotta szem előtt.
Ezek legyenek itt érintve azon óhajtás indokolására, hogy bár
átültetve nyernők meg a Gaal valóban költői s a népmesei naiv
felfogástól el nem távozó kidolgozásait; bár valahára a Mailáthéit
is, melyek Kazinczy Ferenc kezétől több <span class=
"pagenum"><a name="Page_VII" id="Page_VII">VII.</a></span> mint
harminc év óta készen hevernek kéziratban. De azért is, hogy
szűnnénk meg a <em class="gesperrt">népies</em> költőnek, ki mindig
műköltő – mint Kisfaludy K. és Czuczor „Népdalaik és
népmondáikban,“ Vörösmarty a Tündérvölgyben stb – jogait a
népköltőéire szállítani le, s oly irodalmi faj felállitására
törekedni, mely épen a valódi népköltészetnek nem csak szépségeit,
mik a naiv felfogásban vannak, hanem gyengéit is, melyek a nép
szellemi fejletlenségéből származnak, tehát alkotási hiányait,
nyerseségeit, ürességeit, nyelv és verselési tökéletlenségeit
szentesíteni törekszik, s így költészetünket, versben és prózában,
elsülyesztéssel fenyegeti.</p>
<p>A népmesék, melyeket a jelen gyűjteményben adtunk, s melyek az
Erdélyi <span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id=
"Page_VIII">VIII.</a></span> által négy helyt adottak felett (kevés
kivétellel) épen a népi kifejezés megőrzése által is jeleskednek,
kedvesek lehetnek a lélektani vizsgáló előtt mint ethosi és mythosi
adattár, kedvesek a mívelt olvasó előtt, ki <em class=
"gesperrt">koronként</em> szívesen leszáll a néphez, meghallgatni
ennek a müvészettől még illetetlen, primitív nyelvét; kedvesek a
költő előtt, mint müvészi tárgyalás anyagja: de nem teszik
feleslegessé a költő átdolgozásait, mik a természet e nyers
adományaiból igazi műéldeletet nyújtó irodalmi műveket
alkothatnak.</p>
<p class="right">Pest, october 31. 1859.</p>
<p class="right"><i>A kiadók.</i></p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_IX" id=
"Page_IX">IX.</a></span></p>
<h2>TARTALOM.</h2>
<ul class="TOC">
<li>XXVI. A Vénus madara<span class="ralign"><a href=
"#Page_1">1</a></span></li>
<li>XXVII. Egy Tátosról<span class="ralign"><a href=
"#Page_15">15</a></span></li>
<li>XXVIII. A pelikán király<span class="ralign"><a href=
"#Page_23">23</a></span></li>
<li>XXIX. Ördög leánya<span class="ralign"><a href=
"#Page_35">35</a></span></li>
<li>XXX. Három királyleány<span class="ralign"><a href=
"#Page_46">46</a></span></li>
<li>XXXI. Zöldike<span class="ralign"><a href=
"#Page_52">52</a></span></li>
<li>XXXII. A szegény ember, ki az ördögöt megcsalta<span class=
"ralign"><a href="#Page_66">66</a></span></li>
<li>XXXIII. A szalonnavár<span class="ralign"><a href=
"#Page_72">72</a></span></li>
<li>XXXIV. Babszem Jankó<span class="ralign"><a href=
"#Page_81">81</a></span></li>
<li>XXXV. A kigyó-királyfi<span class="ralign"><a href=
"#Page_86">86</a></span></li>
<li>XXXVI. A bűbájos lakat<span class="ralign"><a href=
"#Page_94">94</a></span></li>
<li>XXXVII. Kökény Matyi<span class="ralign"><a href=
"#Page_112">112</a></span></li>
<li>XXXVIII. A tündérgyűrű<span class="ralign"><a href=
"#Page_116">116</a></span></li>
<li>XXXIX. A színváltozó királyné<span class="ralign"><a href=
"#Page_127">127</a></span></li>
<li>XL. Kincskeresők<span class="ralign"><a href=
"#Page_133">133</a></span></li>
<li>XLI. Jóért jó<span class="ralign"><a href=
"#Page_137">137</a></span></li>
<li>XLII. Az ostobán isten is csak bajjal segít<span class=
"ralign"><a href="#Page_142">142</a></span></li>
<li>XLIII. Az aranyhajú hármasok<span class="ralign"><a href=
"#Page_148">148</a></span></li>
<li>XLIV. A hatalmas síp<span class="ralign"><a href=
"#Page_155">155</a></span></li>
<li>XLV. A szerencsés vándorlegény<span class="ralign"><a href=
"#Page_169">169</a></span></li>
<li>XLVI. A kérkedés jutalma<span class="ralign"><a href=
"#Page_174">174</a></span></li>
<li>XLVII. A szerencsétlenség jól esett<span class=
"ralign"><a href="#Page_176">176</a></span> <span class=
"pagenum"><a name="Page_X" id="Page_X">X.</a></span></li>
<li>XLVIII. Az irástudó szegény fiu<span class="ralign"><a href=
"#Page_180">180</a></span></li>
<li>XLIX. Könykeresztség<span class="ralign"><a href=
"#Page_186">186</a></span></li>
<li>L. A három vándorló legény<span class="ralign"><a href=
"#Page_191">191</a></span></li>
<li>LI. Kalmár fia<span class="ralign"><a href=
"#Page_200">200</a></span></li>
<li>LII. Apollónius királyfi<span class="ralign"><a href=
"#Page_223">223</a></span></li>
<li>LIII. Halászmese<span class="ralign"><a href=
"#Page_234">234</a></span></li>
</ul>
<hr class="chap" />
<p class="center"><span class="caption-larger">MAGYAR
MESÉK</span><br />
<span class="caption-large">A NÉP SZÁJÁBÓL.</span><br />
<span class="caption-large">XXVI–LIII.</span></p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=
"Page_1">-1-</a></span></p>
<h2>XXVI. A VÉNUS MADARA.</h2>
<p>A régi világ lefolyásiba volt egy igen nagyon elöregedett
király, aki már mintegy lassu lépésekkel láttatott közelíteni
koporsójához. Ezen király a természet fő urától oly különös
testbeli állatással vala alkotva, hogy az egyik szeme mindenkor
mosolygott, a másik pedig szűntelen sírt. Az urodalmába lévő
mindenféle okosságú és bölcseségű emberek ezen csudán szörnyüképpen
tünődtek és nyughatatlankodtak, nem tudván kitalálni, vagy csak
gyanítani is a dolog valóságos okát. De senkinek sem ada ezen dolog
nagyobb gondolkodásra és tűnődésre való okot, mint az ő igen jeles
három fiainak. Ezek szüntelen tudakozták egymás között, hogy: ugyan
mi lenne annak oka, hogy felséges atyánk szeme, egyike szűntelen
mosolyog, a másik pedig örökké sír. Egyik egyet, másik másat monda,
de egy sem tudta bizonyosan megmondani okát. Meghatározták tehát
<span class="pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span>
egymás között, hogy a reájok jövő reggel ennek oka megtudása végett
be fognak menni atyjokat megtudakozni.</p>
<p>Másnap reggel tehát legelsőbben is bement a születés rendje
szerint a legnagyobik fia. Aki amint bement, mindjárt így szólítá
meg atyja: No, kedves szerető fiam, mi ok indított tégedet arra,
hogy engemet ily szokatlan időbe korán megkeressz? Ezen szavaira a
királynak így szóla a fia: Felséges atyám, kétségünk és tünődésünk
rengeteg csoportja késztetett elődbe jönnöm, hogy megtudhassam,
mind én, mind a tégedet híven szerető fiaid, hogy mi legyen annak
oka, hogy neked az egyik szemed szüntelen mosolyog, a másik pedig
örökké sir? Kérlek szerelmes atyám, mondd meg az okát. A király
ekkor vidor ábrázatját egyszerre a legkomorabb tekintetre
változtatta, s mindjárt egy mellette lévő nyilakkal teljes tegezhez
kapott, ebből kivont egy nyilat, és egyenesen fiára lőtte. De
elhibázván lövését az ajtóba állott meg a nyíl. Ekkor megréműlvén a
fia, hirtelen kiszaladott, nehogy még nagyobb szerencsétlenség
kövesse. A két kissebbik testvérek nagy buzgóan várták bátyjok
szerencsés megjövetelét. Akit mihelyt megláttak, egyszerre a
legnagyobb serénységgel siettek eleibe járása szerencsés vagy
szerencsétlen kimenetelének <span class="pagenum"><a name="Page_3"
id="Page_3">-3-</a></span> megtudása végett. De csak megnémúltak,
midőn semmi feleletet bátyjoktól nem hallottak mondván, hogy
atyjok, középső fiának kivánja minden titkát kijelenteni.</p>
<p>Égvén a középső fiu minél hamarább való megtudása eránt a
dolognak, siet legnagyobb gyorsasággal atyjához: amint bement és
kérdését előterjesztette, hogy minek a megtudása végett ment
legyen: hasonlóképpen bánt az öreg király második fiával is. Aki
amint kijött, csak annyit monda, hogy: kedves öcsém, mint
legkedvesebb és legmeghittebb fiának neked kivánná megmondani a
dolog mivoltát atyánk. Ekkor a legkissebbik fiu nagy bugón szalada
atyja rezidenciájába: aki amint bement, mindjárt így szóla: Nagy és
különös szerencsémnek tartom, hogy engemet választál három fiaid
között titkaid megtudására. Légy is szerelmes atyám oly nemes
indulattal, hogy ne tagadd meg tőlem titkaidat, hacsak lehet: ha
életemet kelletik is feláldoznom éretted, kész vagyok, csak tudjak
valamit rajtad segélleni. A király fiához nagy tüzessen szaladott
egy kivont tőrrel, de elmellőzvén a szúrást, a falat találta; fia
meg nem réműlt, bátran állott, sőt így szólott: Kedves atyám,
előtted állok, szabad vagy életemmel, úgy bánjál velem, amint neked
tetszik. De hidd meg, addig előled ki <span class=
"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> nem megyek,
mig meg nem mondod szemeid különös voltok változásait. Amelyre a
király mondá: no szerelmes fiam, látom, hogy te vagy erántam a
legnagyobb szívű és hűségű, és tebenned helyheztetem minden
reménységemet; bátyáidba semmi bizodalmam nincsen, mivel csupa
félelemből állanak. Kedves fiam, az én egyik szemem mosolygásainak
oka: hogy gyönyörű és kellemes három fiaim vagynak, akiket legfőbb
örömömnek tartok, noha mostan úgy tapasztaltam, hogy kettejébe
semmi örömöt nem fogok nyerni. A másik szemem szűntelen való
sírását okozza, még törzsökös királyi familiámtól reám maradott
Vénus madarának siratása, amelyet tőlem valami rabló ellopa; ettől
függ pedig az én életemnek vidor állapotja, mert ha eztet még
egyszer visszaszerezhetném, minden kincseimmel királyságomat annak
adnám, aki ezt nekem meghozná, mivel akkor még egyszer olyan ífju
lennék mint a huszonnégy esztendős ífju legény. Ekkor a királyfi
megkéri édesatyját, hogy legyen erántok annyi szerettel és
hűséggel, hogy nékiek úti költséget rendeltetni ne terheltessék,
mivel ők, hacsak a felső és alsó világba fog lenni azon madár,
bizonyosan meg fogják hozni. Az atyja megköszönte szíves
igyekezetét, sok szerencsét kivánt mind a hármaknak <span class=
"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> hogyha a
bátyjai is meg fognának benne egyezni.</p>
<p>Az egyesség tökélletességre ment. Megindúltak tehát mind a
hárman egy úton, és útaztak ők számos mérföldekig együtt. Egyszer
elérnek egy rengeteg és nagy sűrű erdő aljára, a hol az út kétfelé
ment, egyik ment egyenesen a nagy erdőségbe, a másik ága pedig az
erdő mellett mene el. Itt tanácskozának, hogy mitévők lennének e
két út felől, hogy ki melyik úton menne? A kissebbik királyfi
látja, hogy bátyjainak éppen semmi kedvek nincsen befelé menni: én
elmenek magamba, tí pedig, bátyáim, menjetek együtt ahová akartok.
De még minekelötte megindúlnának, az útfélen vala egy nagy élőfa, a
két út elágazásának közepébe. Ekkor a kissebbik királyfi kiveszi
zsebbeli késit, és belé szúrja a nagy fába ezt mondván: Kedves
bátyáim! ha valamelyikünk ezen úton hamarább megfordúl, ezen kést
ezen fából kihúzni ne sajnálja: hogyha a kihúzás alkalmatosságával
a fából vér fog folyni, úgy meg lehettek felőle győződve, hogy
bizonyosan valamelyikünk e földi életből egy más világba
hívattatott által: hogyha pedig víz fog belőle folyni, jelenten
fogja mindnyájunknak egészséges állapotba való lételét. Ezek után
egymást forró atyafiságos <span class="pagenum"><a name="Page_6"
id="Page_6">-6-</a></span> ölelgetések között öszve meg
öszvecsókolták, és sok szerencse kívánása után útnak indúltak, a
kissebbik királyfi befele az erdőbe, ketteje pedig mellette.</p>
<p>A kis királyfi nagy és terhes utazásai után, eljuta az erdőbe
egy kisded kunyhóhoz, a mibe bemenvén, szerencse és jó estve
kivánásával idvezlé a benne lakó szörnyű formájú bűbájos vén
asszonyt, fogadván őtet anyjának. Melyre a vén asszony: Ugyan
felséges királyfi, mi hozott tégedet e messze és idegen földre,
holott itten még madarat sem lehetne azon föld tájékáról találni,
embert pedig még annyival inkább nem? Erre a királyfi így szólt:
Jószívű öreg anyám, légy erántam annyi szívvel és szeretettel, hogy
ha tudsz valamit a Vénus madaráról hogy hol lehet, nyilatkoztasd,
ki. Szivességed jutalom nélkül nem fog maradni; Felséges királyfi,
valóban hidd el nekem, hogy semmit sem tudok felőle, hanem van
nekem még egy néném, még ide valami 50 mérföld, nálamnál száz
esztendővel vénebb; ha csak e nem fog felőle tudni, én semmit sem
tudok. Ide is elverekedett szerencsésen a mi királyfiúnk, ahol a
vén sibillát megköszöntvén, ez kérdi útja oda való menetelét a
királyfitól; aki midőn megmondotta, mindjárt így szóla: Jaj kedves
királyfi, én tudom hogy hol van <span class="pagenum"><a name=
"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> azon madár, de minek is mondom,
haszna semmi sem lesz benne, sőt még életedet fogod ottan veszteni,
mivel igen nagyon erős helyen vagyon; annál fogva jobb ha
szándékodról leteszel, és szerencsésen visszamégy hazádba, mert ha
akármi nagy erővel birnál is, ottan meg kelletik halnod. A királyfi
így szól: Szerelmes öreg anyám, nekem az élet annyi mint semmi, sőt
dicsőségnek tartom azt, ha gyenge csecsemőkoromtól fogva mindenkor
híven ápolgató édes atyámért feláldozhatom; akkor tudom, hogy
atyámnak is bennem helyheztetett bizodalma meg fog valóságosodni,
hogy nem csak szóval emlegettem, hogy hív szívvel viseltettem
eránta, és buzgó voltam életem feláldozásával is megpecsételni az
eránta való hív szeretetet. Melyre a sibilla: Jó királyfi, látom és
tapasztalom atyád eránt való hívségedet és szeretetedet; megmondom
hát, hogy miképpen cselekedjél hogy se magadnak károdra ne légy,
atyádnak is örömét és kivánságát beteljesítsed. Ide már nem messze
van, napkeletre, egy kimondhatatlanságú nagy gazdagsággal bíró
elöregedett király: ennek a várába van a te familiád madara. Ezt ha
meg akarod fogni, amidőn be fogsz bocsáttatni azon szobába, ahol a
madár egy óráig való éneklését szokta követni, tehát vágj először,
<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span>
minekelőtte bemennél, egy bokor töviset, aztat magad mellé
rakosgasd ahol fogsz ülni, hogy ha el fogsz aludni bájoló hangjától
a madárnak, a székről a tövis közzé bukván, minthogy ingedet is le
kelletik vetni, fel fogsz ébredni, és megfoghatod a madarat: de
különben nem, sőt életedet elveszted. Itt a királyfi megköszönvén
nagy szívességét a vén sibillának mind a szállás, mind pedig a
hasznos tanácsadásért, azzal útnak indúla. Kevés napok lefolyásai
után beért ő a régen kivánt és óhajtott királyi rezidenciába, ahol
az öreg király egy széken könyökle. A királyfi módja szerént
idvezlé a vén királyt. A király így szóla hozzá: Mi járatba vagy,
vagy mit akarsz? Mely szavaira a királyfi említé, hogy őtet atyja
familiájának díszes madaráért küldötte volna, hogy ha méltóztatnék
olyan kegyes lenni, hogy ismét régi birtokosának visszaengedné. Az
öreg király: Fiam, nem bánom úgy, hogyha meg tudod fogni, vigyed;
különben három napok engedése után, melyeket a megfogásra adok,
hogyha munkád sikeretlen fog lenni: nézzed azon kétszáz
kilencvenkilenc karóba húzott embereknek fejeiket, a tiéd fogja a
summát közöttök háromszázra szaporítani. Ezek után kimene a
királyfi, tusakodván a dolog szerencsésen való megnyerése felől.
Bement első nap <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
"Page_9">-9-</a></span> a próbaházba, de minden haszon nélkül
töltötte ottan idejét, elnyomattatván a Vénus madara bájoló
hangjától. Második nap is hasonló szerencséje vala. Utólsó napjára
viradóra egész éjjel nyughatatlanságba és álmatlanságba tőltötte
idejét, félvén a következendő szerencsétlen esettől, hogyha
tudniillik nem tudja megfogni a madarat, úgy kénytelen lesz életét
a reá kimondott szentencia szerént végezni. Egyszer eszébe jön
neki, hogy talán, amint a vén sibilla javaslotta nekie, hogy
tövisbokrot vigyen be magával, és ingét vesse le, és úgy üljön a
tövissel környülvett székre, talán nem lenne rosz. Úgy cselekedett:
lett is haszna, mivel a madár megfogására csakugyan szerencsésen
eljuta. Mihelyt a madarat megfogta, a vén király azon minutumba
életét végezte.</p>
<p>Ekkor három gyönyörű természet adományai, a király leányai,
egyszerre idvezlésére és köszöntésére előállának az ífju
királyfinak, ajánlván hármok közül szabad tetszése szerint való
választást, azzal együtt a királyi birodalmat. De ő nemes szívvel
és indulattal bírván, mind a három leányait a királynak elválasztá
ily feltétel alatt, hogy ők is hárman volnának testvérek, és így
mindeniknek jutna egy feleség, és amelyiknek majd kedve lenne a
megholt király birodalmába jönni uralkodni, hát a lenne ottan
<span class="pagenum"><a name="Page_10" id=
"Page_10">-10-</a></span> a király: addig gondviselőre bízván az
országot. Annakutánna magokhoz szedének kincsből és egyéb szükséges
holmikból annyit, amennyit elegendőnek lenni itéltek, azzal útnak
indúltak. Szerencsésen el is jutának azon pontra ahol a három
királyfiak egymástól az erdőszélen elváltak: itt ismét úgy
öszvetalálkoztak, mintha öszvesúgtak volna. Nagy örömmel fogadta a
testvérbátyjait, akiknek kimutatta idejek és rendjek szerént a
jövendőbeli hitves társakat, akik nem a legnagyobb szívvel nézték
öcscsöket, minthogy fogadása szerént ő hozta meg az atyjoknak fő
örömét szerző Vénus madarát. Útaztak ők egy darab ideig színmutató
testvéri barátságba; de egykor azt mondja a nagyobbik testvér a
középsőnek: Hallod-e, nekünk még jobb volna haza sem meni,
mivelhogy minden pénzeinket a bordélyházakba egyáltaljába
elköltöttük, rongyosak is vagyunk, és még feleségről is öcsénk
gondoskodott helyettünk: meglásd eddig is kevés becset ada rajtunk
atyánk, mostan még annyit sem. Öcsénk fog lenni az örökös, vagy
öljük meg inkább, különben haza sem megyek. Mondá a közepső a
nagyobbnak: Kár volna megölnünk, inkább vessük ezen kútba, hadd
haljon meg magába. Ezzel leszedvén róla minden ruhát, meztelen
bevették egy kútba, a melybe <span class="pagenum"><a name=
"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> szerencsére semmi víz nem
volt, itt maradt a szegény királyfi nagy sírás és zokogás között:
hasztalan reménykedvén kőszivű bátyjai előtt. Azok pedig nagy
vígsággal folytatták útjokat a három királyleányok társaságába,
akiket keményen megeskettek, hogy egy szó nem sok, de annyit se
merészeljenek előhozni, különben halál leszen a jutalma nem
hallgatásoknak.</p>
<p>Mindnyájan szerencsésen haza érkeztek, az egész udvar
örömünnepet tarta, mindnyájan vígan valának, csak a kissebbik
királyfi cserbe maradt hitvese szomorú, aki szüntelen szeretője
után búsonga. Az öreg király is száma nélkül emlegeté legkedvesebb
fiát. Megegyezett a király hogy fiai elvehetik a hozott
királyleányokat; készültek a pompás és felséges menyekzőhöz,
remélvén hogy a míg halad, addig kissebbik fia is megérkeznék. De
hagyjuk őket a menyegzőhöz készülni, nézzük a kissebbik királyfi
mit csinál a kútba? Amint ő ottan sír és tünődik magába, arra
megyen egy csoport rabló; egy közülök nagyon megszomjúhozott,
vízkeresés végett a kúthoz mene, a melybe egyebetmint egy meztelen
embert nem lát; ez kéri a rablót hogy segéljen rajta: e szolítja a
többit, de azt felelték, mi hasznunk ha kihúzzuk! semmit tőle el
nem vehetünk. No de mégis vegyük ki, és mindenik üssön rajta egyet.
Így szegény <span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
"Page_12">-12-</a></span> ártatlan királyfit megvervén ereszték
útjára. Ekkor a szenvedések között lévő királyfi kezeit
öszvekócsolván, szemeit az ég fele veté, és így szóla: Óh! mostoha
sors! minek engedted meg hogy lételemmel csak épen a nyomorúltaknak
számát szaporítsam? Minek is tanultam meg mely jó legyen szemeimmel
néznem a napot, jobb lett volna ha örökös setétség zárolta volna.
Minek ragadott szívem barátimhoz, ha egy örökös elválást kelletik
mostan szenvednem? Nyílj meg föld, vagy szakadjatok reám, hadd
veszszek el, mert ez élet reám nézve kész itélet. Míg így ment a
sivatag pusztán, talált ő a varráshoz megkivántató eszközöket,
ollót, cérnát, és imitt-amott egy-egy ruhadarabot. Így gondolkodik
magába: Ugyan felvegyem-e? veszem-e én ennek valami hasznát? No de
csak felszedé a rongydarabokat, és azokból készíte magának olyas
ruhát, amivel mezitelenségét legalább eltakará; annakutánna eljuta
egy korcsmába, ahol ő magát szabómesterembernek adta ki; a
korcsmáros maga is a volt, és igy szóla: Soha jobb időbe nem
jöhetett volna hozzám segítő: három leányaim férjhez mentek;
azoknak ruhát kell mindeniknek varrnom: más az hogy királyfiak
mostan házasodnak meg, és azoknak a feleségei számára is ime itten
vannak a munkák. Kinek <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
"Page_13">-13-</a></span> van mostan nagyobb aggódása és búsulása,
mint a szegény királyfinak, aki soha még egy öltést se tett, csak
éppen mostan, amidőn a szükség reá készteté, adtak neki enni, és
innya; de búsulásába se enni, se innya nem merészlett, félvén a
dolog igen veszedelmes kimenetelétől. A korcsmárosból való szabó
kiadja a leányai számára való matériákat, azzal kimutatnak egy
különös szobát is. Estve bemegyen, lefekszik; de aludni sem mer,
sőt úgy gondolkodik magába: hogy reggelre el fog szökni, különben a
gyalázattól megmenekedni másképpen nem fog. Egyszer felveti
szemeit, hát látja, hogy mindenféle szabósághoz megkivántató
eszközök magokban dolgoznak; ezen ő nagyon elcsudálkozék, és ismét
elaludt. Mikor felébredett reggel, minden ruhák a fogason készen
állának. Ezen a mester igen nagyon csudálkozott, és a királyleányok
ruháit is így varratta. Mikor megtudta hogy bátyjainak lakodalma
másnap fogna tartatni, ő is bement a maga koldusruhájában a
rezidencia kapuja eleibe bámulni, semmi fizetést nem vévén
mesterétől, sőt igérte, hogy szívességét, amiért befogadta, rövid
idő múlva vissza fogja fizetni. Itt a nagy lakodalom tartatott, az
egész birodalmából a királynak ott lévén boldog boldogtalan. De még
is annak a híával volt az öreg király, <span class=
"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> hogy fia
meg nem érkezett, és hogy a Vénus madara is szüntelen búsongott, és
nem éneklett. Egyszer a rongyos királyfi, amint a rezidencia kapuja
előtt kéregetne a ki és bemenő emberektől, egy kapus jól reá űt
hogy miért nem menne be? ottan kapna elegendő ételt: melyre ő azt
felelé: Hogy menne oda egy nyomorult szegény a nagy rangúak közzé?
Erővel behajták tehát a többi koldusok közzé enni, ahová amint
bement: egyszerre az ajtó nyitva lévén, reá szállott a Vénus
madara, és felségesen éneklett, mindjárt bevitték a koldust, akire
egyszerre a bátyjai és szeretője reá esmertek. Abba a minutumba
megífjodott az öreg király is, és őtet királyi öltözetben
felöltöztetvén a birodalmat atyja is szabad tetszésére bízta, hogy
úgy bánjon velek amint neki tetszenék. Akiknek minden jelenvalók
halált itélének. De ő így szólott: No ti háládatlan és kőkemény
szívet viselő bátyáim, akik nekem jóért gonoszszal fizettetek, én
most megbüntethetnélek benneteket halállal is; de érezzétek, hogy
öcséteknek igaz atyafiságos szíve van, aki bármely gyalázatnak és
szenvedésnek voltam is kitétetve, mindazonáltal megfelejtkezem
gonosz cselekedeteitekről, remélvén hogy ennekutánna elkövetett
hibáitokat dupla szeretettel és hűséggel fogjátok bebizonyitani
<span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
"Page_15">-15-</a></span> és megpecsételni. Így mindnyájan
öszveesküvének, és számos boldog esztendőket szemléltek víg örömök
között.</p>
<hr class="chap" />
<h2>XXVII. EGY TÁTOSRÓL.</h2>
<p>Hajdanában volt a világon egy szegény és sok nyomorúságokkal
küzdő ember, akinek voltak tizenkét fiai. Ezen tizenkét fiai,
amidőn azon időt elérték, hogy valami szolgálatra alkalmatosak
lennének, elmentek egy királyhoz szolgálatba, és mindenik szolgált
magának egy lovat. A legkissebbik fiú, aki magát bátyjai előtt
legtunyábbnak és restebbnek mutatta, de alattomba a legnagyobb
okosságú és serénységű volt, egy lovat, amely a király istállójába
leghitványabb és restebb volt, magának elválasztott. A király nem
igen örömest adá neki mondván, hogy száma nélkül sok szép lovak
lennének istállójába, miért nem választana ő is mint a többi
bátyjai, olyan szép lovat? de ő minden módon megelégedvén a hitvány
lóval, megköszönvén a királynak nagy <span class="pagenum"><a name=
"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> kegyelmét, haza felé
indultak. Itta több testvérei nem is kívántak vele menni, minthogy
maga sem volt gavallér, a lova is rútúl nézett ki. Egyszer egy nagy
sáron kelletett általmenni: a hitvány ló bele maradt a sárba. A kis
fiu kérte tehát a bátyjait, hogy segítenék ki: de azok azt
felelték: Ha jobban szeretéd a hitvány lovat mint a jót, mostan úgy
vegyed hasznát: vess magadra, mi veled nem bajlódunk; azzal ottan
hagyták. Alighogy testvérei elmenének, megrázkodott a ló, egyszerre
egy aranyszőrü paripa vált belőle, és így szólt a kis gazdájának:
Ime itten van a fülembe egy pár arany öltözet, vedd fel magadra; és
azzal, szárnyas ló formáját vevén magára, azt kérdezte, hogy milyen
sebességgel menjen? úgy-e mint a szél vagy mint a gondolat? amelyre
úgy felel a lovagló Kelf (így neveztetett): Úgy menj, hogy se
magadba se pedig bennem semmi kár ne essék. Azzal amint
széllelnézett, már hazájába volt. A bátyjai még sok időre kerűltek
haza, amelyen igen elcsudálkoztak, hogy öcscsök odahaza volt.</p>
<p>Annakutánna hogy bátyjai megjöttek, elindultak házasodni, oly
feltétel alatt, hogy mind addig meg nem házasodnának, míg olyan
emberre nem találnának, akinek tizenkét leányai volnának. Egykor
sok utazásaik <span class="pagenum"><a name="Page_17" id=
"Page_17">-17-</a></span> után egy a mezőségbe magába szántogató
ember megszólítja őket, hogy hová szándékoznának? Amelyre a
szántóvetőnek így szólának: hogyha hallott volna valahol olyan
embert, akinek tizenkét leányai volnának, férjhez menendők,
megmondani ne sajnállaná! A szántó ember azt mondá hogy ebben a
legközelebb lévő városban lakna egy bűbájos asszony, annak tud
tizenkét eladó leányait, de többet sehol sem hallott. Bementek
tehát a városba lakó bűbájos asszonyhoz, ahol nagy szívességgel
fogadtattak, s mind magok, mind pedig lovaik jó kvártélyt kaptak.
De egyszer amidőn az istállóba bement a legkissebbik fiú Kelf; így
szól hozzá lova: Kedves kis gazdám, vigyázzatok magatokra, mert
ezen az éjtszakán a bűbájos boszorkány mindenikünket meg fog ölni;
hanem én azt javaslom, hogy majd valami tizenegy óra tájban légy
ébren, én elmegyek az ablakra, és álmot lehellek mindenikre, akkor
te a bátyáidat fektesd a bűbájos asszony leányainak helyekre,
leányokat pedig bátyáid ágyokra; minden lovaitokat az asszony
lovainak helyekre.</p>
<p>Ez meglévén, éjjel tizenkét órakor a vén boszorkány felébredvén,
egy nagy bárdot fogva kezébe, minden leányainak és lovainak
elvagdalta fejeket, azzal bement ismét házába, s <span class=
"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> mint aki
igen nagy hasznot cselekedett, lefeküdt ágyába, és a Kelf tátosa
ismét belehelvén az ablakon, újra elaludt a vén asszony. Ekkor Kelf
felköltötte bátyjait, hogy minél hamarább siessenek ki a vén
asszony határából, mert különben meg kelletik halniok, ha fel fog
ébredni. Elsiettek minél hamarább, Kelf pedig megvárta a vén
asszony felébredését, aki, mikor megtudta hogy leányait ölte meg,
nagy méreggel felugra egy még életbe lévő tátosára, kergette
Kelfet; de aminthogy a Kelf lova gyorsabb volt mint a vén asszonyé,
utól nem érhette, hanem így kiáltott hozzá: Várd el, kutya, majd
reá jősz máskor. Ekkor a Kelf lova így szólt: Mostan sehová se
nézz, hanem egyenesen. Azzal megindúlván mint a sebes szélvész,
egykor csak elkiáltja magát Kelf: Megállj lovam; melyre ez azt
kérdezte: Hát mit láttál? Felelt Kelf: Egy aranyhajszálat. A tátos
ismét így szólott: Ha felveszed, úgy is baj, ha nem veszed, még
nagyobb baj; no de csak vedd fel. Annakutánna azon mód szerint
talált ő még egy aranylópatkót, és aranykacsatollat; mind felszedte
őket. Annakutánna nem ment ő haza, hanem egy királynál beállott
szolgálni.</p>
<p>Itten Kelf a leghűségesebb és tisztább lovász volt mindenek
felett. Ő a tisztogatáshoz soha gyertyát nem kért, még is lovai
mindenkor <span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
"Page_19">-19-</a></span> a legtisztábbak voltak: ezért a többi
kocsisok nagyon gyűlölték, hogy mi lenne annak az oka hogy gyertyát
sem kér, és még is olyan tiszták a lovai? Egykor meglesték: hát
látják, hogy egy aranylópatkó világánál tisztogat. A királyt a
többi cselédek odahívták, és midőn maga is a király személyesen
látta volna, bement Kelfhez, akitől megkérdezte, hogy hol vette
volna ezen lópatkót? melyre Kelf így szólott: Ezen lópatkót,
aranyhajszálat és aranykacsatollat találtam az úton. Ezeket a
király elvette Kelftől, és bevitte. Másnap reggel behívatta a
király Kelfet, így szólván neki: Hallod-e: azt parancsolom neked,
hogyha azon leányt, aminek a hajából való ezen hajszál, nekem ide
nem hozod, úgy tudd meg, hogy halál a fejeden. Ekkor nagyon
szomorúan kimegyen az istállóba, egész napját sírással búsongással
töltötte. Hát csak megszólal a tátos: Kedves Kelfem, miért vagy
olyan bús és szomorú, és miért siránkozol? nekem semmi bajodat nem
mondod? Könnyes szemeit Kelf felemelvén így szól: Halál a fejemen
ha azon leányt, akinek a hajából való azon hajszál, a királynak meg
nem hozom. A tátos mond: Jól tudtam, azért mondtam hogy ha
felveszed, úgy is baj, ha nem veszed, még nagyobb baj. No de légy
jó reménységbe; kérj mind nekem, mind magadnak útravalót.
<span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
"Page_20">-20-</a></span></p>
<p>Megnyervén az útravalót, elindulának mint a villámlás. Az úton
így szóla a tátos az ő gazdájához Kelfhez: Mostan oda kelletik
mennünk, ahol a bűbájos vén asszony kergetett bennünket: az ő
házába van azon aranyhajú leány egy bölcsőbe, a maga ágya mellett
rengeti szüntelen; hanem arra kérlek, hogy mikor én belehellem az
álmat a vén asszonyra az ablakon, sebesen menj be, és ragadd meg
minden bölcsőstül, de hozzá ne nyúlj, mert különben életedet
veszted. Úgy is cselekedett Kelf; megragadta minden bölcsőstül; de
minthogy a bölcsőbe lévő aranyhajú leány nagyon szép és kellemetes
formájú volt, Kelf meg nem állhatta hogy meg ne csókolja, amidőn az
ablakon keresztűlvitte: mindjárt felserkent a vén asszony, és a
maga tátosára hágván, kevésbe múlt hogy Kelfet el nem fogta, nagy
fenyegetésekkel ijesztvén a jövendő oda meneteltől.</p>
<p>Nagy örömmel vette a király a gyöngy teremtés megjövetelét.
Akinek a király ajánlván szívét lelkét, holtig való szerelmét: de
erre így szóla a leány: Nem leszek addig birtokodba, míg azon
aranykacsát, amelynek a tollából való ezen toll, ide nem hozatod.
Ezt is Kelfre bízta a király. Egy száz öles mélységű kútba volt a
kacsa; ide leeresztette Kelfet lova; de minthogy egyszerre meg nem
kaphatta a kacsát, elkiáltá magát, és a vén asszony megragadta
<span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
"Page_21">-21-</a></span> Kelfet. Itt a vén asszony megköttetvén
Kelfet, befűtetett egy vas kemencét hétszer jobban mint máskor. De
minthogy a szolgáló maga maradt, mondotta Kelfnek, hogyan üljön
azon targoncába, amivel be akarta a kemencébe taszítani. Kelf
mindig úgy ült, hogy be ne tudja taszítani; a leány hiába
magyarázta, Kelf nem akarta érteni, mondván a leánynak, hogy
mutassa meg, hogy miként kellessen ülni: akkor a leány mutatás
végett bele ugrik a targoncába, Kelf pedig serény volt,
betaszitotta a kemencébe, maga pedig a kacsát megfogván, hazament.
Ekkor a király a szép leányt késztette házassági élet elfogadására,
de a leány azt mondotta, hogy addig nem, míg azon ménest, amibe
azon ménló van, aminek a lábáról való ezen patkó, ide nem hajtatod.
Ezt is Kelfre bízta a király, akinek lova így szóla, hogy kérjen
bőven zabot, egy ásót, és egy bialbőrt; ezeket megkapván, mentek ők
egy nagy tenger mellé, ahol egy szigetbe megmutatta a ló a ménest;
annakutánna egy gödröt ásatott Kelffel, abba bele feküdt maga Kelf
és a tátos is abba volt betakarván a bialbőrrel. Megtanitotta a
tátos Kelfet, hogy mikor ő vívni fog, a veres lángot locsolja, úgy
a tátos meg fog mentődni. Ezután elnyeríté magát a Kelf lova. A
szigetbeli ménló mindjárt meghallotta, <span class=
"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> és félig a
tengerbe bejött; de minthogy a Kelf lova a gödörbe bújt, nem látta,
visszament; második nyeritésre általjött, kereste, mindenütt
nyerített; ekkor a Kelf lova kiugrott a gödörből, és addig
viaskodtak, hogy a Kelf lova meggyőzte; annakutánna az egész ménes
magába általjött, és haza hajták. A király készteté ismét az
aranyhajú leányt az házassági életre; de a leány azt mondta, hogy
addig nem, míg maga azon lovaknak tejébe meg nem fürdik, amit
azoktól fognak fejni. Ekkor a Kelf lova megrugdosván sorba mindenik
lovat, magoktól leadták a tejet; a tej úgy forrott, mintha a
legnagyobb tűz lett volna alatta. A fürdést is Kelfre bízta a
király, aki lovát kivivén, ez reá lehellett, és csak lágymeleg lett
a tej; Kelf pedig hétszer szebb volt mint annakelőtte. De a leány
azt kivánta, hogy a király személyesen megfürödjék. Kivitette tehát
a király is a Kelf lovát, de amint ez reá lehellett a forró tejre,
még sokkal jobban forrott, amibe a bele lehellés után
beereszkedvén, mindjárt szörnyű halált szenvedett a király. Ekkor
az aranyhajú leány így szóla Kelfhez: No kincsem, én a tiéd, te
pedig az enyim vagy, éljünk számos boldog esztendőket. Így lett a
szegény Kelfből király, aki élt és uralkodott vég nélkül való
időkig.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
"Page_23">-23-</a></span></p>
<h2>XXVIII. A PELIKÁN KIRÁLY.</h2>
<p>Volt hol nem volt, még az árabs tengereken is túl volt, hegyen
völgyön, még pedig a rongyos levelű erdőn is túl volt, volt egykor
egy szegény ember, kinek a gazdasága csak egy rongyos kunyhóból
állott; életét pedig csak úgy táplálgatta, az erdőből naponként
száraz gallyakat hordott, és a piacon eladta, magát és feleségét
abból táplálta. Míg fiatalok voltak mind a ketten, magzatjok nem
volt. Egyszer az asszony teherbe esvén, már közelgetett a szülésnek
az ideje. – Azon estve oda érkezett Krisztus Péterrel, és kéri,
hogy adna a szegény ember nekie szállást; melyre mond a szegény
ember hogy: nem adhatok, úgymond, mivel a feleségem ilyen s ilyen
állapotban vagyon: azért hát nem lehet magoknak, jó barátim, a
szobába feküdni. Kire monda Péter: Hiszen lefekszünk mink a
pitvarba is, csakhogy a levegő alatt ne feküdjünk. Ekkor csinált a
szegény gazda a pitvarba ágyat; azon éjtszaka pedig <span class=
"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> nagy
fájdalmakkal kinoztatván a szegény asszony, monda Péter az urának:
Uram szabadítsd meg szegényt, mert nagyon kinlódik. Monda az úr:
Eredj Péter, nézd meg mit látsz az égen? Péter kiment és nézi: hát
látott az égen két kardot, és három halálfejet. Mondván Péter az
urának hogy mit látott, monda az úr: Hogyha ebbe a szempillantásba
megszületik a fiú, tehát el kell neki vesznie vagy háborúba, vagy
pedig döghalál által. Megint kezdi az asszony jajgatását, és kéri
Péter az urát, hogy szabadítaná meg: az ura pedig mondja, hogy
nézze meg viszont mit lát az égen. Péter pedig kimegy, és látja
hogy vagyon az égen egy szép kinyílt rózsabokor. Melyet mondván az
urának, no akkor legyen meg! monda ez, és az asszony megszülte a
gyermeket.</p>
<p>Reggel felvirradtak szerencsésen, és kéri a szegény ember a két
szállóját, hogy vigyék el a kis fiút a templomba, és
kereszteltessék meg; melyet el is vittek, és épen akkor értek a
királynak a magzatjával a templomba, de mivel ez leány volt, tehát
mondja az úr hogy ezt kereszteljék meg, mivel ez fiu. Ezt nem
akarván a pap cselekedni, tehát veszi Krisztus a gyermeket, és maga
megkereszteli, azután megáldotta, és általadta az atyjának.
<span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
"Page_25">-25-</a></span> Hogyha, úgy mond, egyszer a gyermek felnő
és el fog valahova utazni, tehát add neki ezt a botot; és a maga
botját általadta a szegény embernek. A királynak a leánya épen egy
idős volt ezzel a szegény ember gyermekével. Már mind a ketten
felserdültek, és már a leány az ő legszebb virágzó ideiben volt, és
oly gyönyörű tekintete volt nekie, hogy hozzá hasonló nem volt
körülbelül szépségére, amelyben is nagyon elbízván magát, gyülésben
kihirdettette, hogy ő máshoz nem megyen férhez, csak ahoz, aki neki
a Pelikán királynak az tollából hoz egyet. Erre a hirdetésre sok
bárók, grófok, hercegek, válogatott cigánylegények indúltak a
Pelikán királynak a keresésére, de senki nem tudta feltalálni.
Végre mondja a feljebb emlitett szegény embernek a fia: Atyám én is
elmegyek, és talán én leszek szerencsés hogy rá találok arra a
drága kincsre. Kinek mondja az atyja: Eredj fiam, járj békével
segitsen az isten. És az atyja készít nekie útravalót, hogy
elmehessen; végre adja a fiának a keresztatyjától kapott botot, és
ez elbucsúzik az atyjától, és útnak indúl, maga se tudja hogy merre
menjen. Egy helyett megéhezett, és leül a földre, és a botját maga
alá tette, és mely nagyon elbámult, midőn a botja maga alatt lóvá
változott, és kérdi tőle a lova: Hogy akarod, <span class=
"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> édes
gazdám, hogy most menjünk, mint a szél, vagy mint a gondolat? Mondá
neki: Csak úgy menj édes lovam, hogy se énbennem, se tebenned
semminemű kár ne essék. Ezzel megindúl szélmódjára, és viszi egész
estvelig; estvére érkeztek egy nagy városba, ahol mondotta a lova;
hogy itt meg fogunk hálni; és bementek mind a ketten a
vendégfogadóba. Midőn a lovát az istállóba bekötötte, maga pedig a
vendégszobába ment és bort kért magának, és bora mellett falatozta
kedves pogácsát, melyet még az atyja tett a tarisznyájába; egy
kevés idő múlván szemléli a korcsmáros, hogy messzéről való és
külső országokból volna (mivel vele a lova repűlt) és hozzája
mengyen, asztalánál leülvén, előre köszönti, azután kérdi, hogy
honnan, és micsoda országból származott, és hogy hová utazik? Midőn
ezt meghallotta, mondá hogy én, úgy mond, az Meltáfó országából
való vagyok, és útazok a Pelikán királyhoz. Midőn ezt meghallotta a
korcsmáros, hogy ezeknek a hatalmas madaraknak a királyához útazik,
gondolván hogy ezt jó lenne a királynak megjelenteni, azzal
felkészűl és szalad a királyhoz. Midőn jelentése után beeresztették
a király eleibe, mindjárt elbeszéllette hogy micsoda ember vagyon
nála. Mondá a király, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_27"
id="Page_27">-27-</a></span> mindjárt hozzák hozzám az embert. A
korcsmáros nagy sietséggel vezeti a királyhoz, és midőn a király
mindeneket kikérdett volna tőle, kérdi végre, hogy valóban a
Pelikán királyhoz utazik-é? kinek mondá emez, hogy oda. Mondja neki
a király: hogyha egyszer a Pelikán királylyal beszélsz, úgymond,
tehát kérdezd meg, hogy az én harminckét kerekű malmomra folyó
forrás miért száradt ki, és hogyan lehetne megint a forrást folyóvá
tenni? hogyha ezt neked megmondaná a Pelikán király, és nekem hírűl
hoznád, tehát tégedet nagy embernek tennélek.</p>
<p>Elmegyen a királytól, elébb jó ajándékot vévén őtőle; azután
reggelre kelve tovább indúlt. Midőn már egész nap útazott volna,
tehát estvére viszont egy nagy városba megszálltak. Midőn a lovát
jó karban helyheztette, maga pedig a korcsmába bement, hát kérdik
hogy honnan való; erre megmondotta, és hogy hovámenne. Kit midőn
hallott volna a király, hivatja magához, és mond neki: Hogyha te a
Pelikán királyhoz mégy, tehát kérdezd meg hogy miért nem terem az
én körtvefám a kertembe, aki ezelőtt ezüstvirágokat virágzott, és
aranykörtvéket termett? Ezt is hogy eszébe vette volna, midőn a
király jó ajándékka magától elbocsátotta, ő útnak indult, és
kérdezvén <span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
"Page_28">-28-</a></span> őtet, hogy mikor jönne vissza, feleli
hogy nem tudja.</p>
<p>És utazván, harmadnap múlva rettenetes vadonba érkezett, s egy
városban talált, a melybe bement, hogy valami eleséget vegyen
magának. Midőn a városban járna, kérdék tőle a király cselédjei,
hogy hová utazik? ő pedig mondotta hogy a Pelikán királyhoz. Kit
mindjárt vezettek a királyhoz, és midőn a király mindent tőle
kitudakozott, mondja neki a király Hogyha egyszer oda érsz, tehát
kérdezd meg hogy azon leányomat, aki már hét esztendeje hogy beteg,
hogy lehetne kigyógyítani? Ezzel megajándékozta a király, és ő
tovább útazott.</p>
<p>Az útjában monda az lova neki: Hallod-e látod amoda azt az
erdőt; ott énrólam szállj le, és viszont én egy bot leszek, és
engemet az erdőbe valami nagy fának a tetejében köss fel, magad
pedig a tengernek partjára ballagj el, ahonnan nem messze leszen a
te szándékodnak elérése. Melyet midőn hallott volna, tehát leszáll
a lováról, és ebbül bot lett; kit midőn már felkötött a fára, és a
fát jól megjelelte, maga a tenger felé vette az útját. És midőn a
tenger partjához érkezett, lát ott egy hidegvette vén asszonyt,
melynek az orra két öles volt, és az orrán hordta által a tengeren
az embereket. Midőn hozzá ért volna az ífju, kérdi <span class=
"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> tőle a
vasorrú, hogy hova útazik? Melyet elmondott nekie. Midőn
meghallotta a vén asszony, azt mondja neki: Hallod-e fiam, hogyha
vissza jősz, tehát azt is kérdd meg, hogy énnekem meddig kell
szolgálni itt a tengeren őtet? és tovább útazik a vén asszonynak
javaslása után. Végre elérkezett egy erdőhöz, melynek a szélin egy
gyönyörű fényességű ház volt, melyet körülfogott egy legdrágább
virágokkal teljes szép kert. Midőn hozzá érkezett, kint volt egy
igen vén asszony, és midőn hozzá érkezett, köszönti a vén asszonyt;
ez fogadja, és kérdi tőle, hogy hol járna ebben a vidékben, holott
tőletek még a madár sem jöhet ide? Melyet midőn elbeszéllett volna,
hogy miért jár, és legkiváltképen miért jött, és elbeszéllette az
útjába hogy a három királyságok még mire is kérték, legjobban kérte
hogy, ha lehet, csak egy szál tollat is szerezzen neki: a melyet
meg is igért a vén asszony, hogy minden bizonynyal az Pelikánok
királyának tollából fog nekie szakítani, mert ő az felesége.
Behívja annakutánna a szobájába, ételt és italt ad nékie és azután
bedugta őtet egy ágy alá, és betakarta egy teknővel, és mondotta
neki, hogy: az éjtszaka ne aludjál, hanem mindég figyelmezz arra,
amit én és az uram beszéllünk.</p>
<p>Végre eljött a Pelikán, nagy fényességgel <span class=
"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span>
megtöltötte a szobát, és nagyon perelt hogy micsoda más országból
való ember vagyon itt? és add elő nekem mindjárt, bátor akárhol
vagyon; de az asszony tagadta, hogy ő a felől semmit nem tud, hanem
máma kenyeret sütöttem, és nagyon megizzadtam, és az ingemet
levetettem, és annak van olyan nagy szaga. Melyet a felség elhitt,
és az öreg kifüstölte a szobát, és mind a ketten feküdni mentek.
Midőn fél éjtszaka az asszony a Pelikán királynak a tollai között
vakarászott, kiszakajt egy tollat az gyémántfényességü hátából;
melyen nagyon megharagudott a Pelikán, hogy miért szaggatja a
tollait. Kinek mond a vén asszony: hogy neked én ezt nem készakarva
cselekedtem, mert a tollaid nagyon öszve vannak ragadva; viszont
még két tollat kiszakajtott, a kin még jobban megharagszik az
Pelikán, és többet nem hagyott a feleségének az tollai között
vakarászni, azután tetette magát az asszony hogy alszik. Egyszer
csak felébred álmából, és beszélli az álmát, hogy még soha többé
oly álmat nem látott mint most. Kinek mond a Pelikán király, hogy
mit álmodott? Beszélli a vén asszonya úgy mond: Jöttek hozzánk
három királyok, és mindegyiknek tőlünk egy-egy kérése volt; az első
úgy mond: Vagyon nekem egy harminckét kerekű malmom, <span class=
"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> és most
már a forrás, amely reá folyt, kiszáradt, s kérdezi, hogy miként
lehetne megereszteni a forrást? A második viszont, hogy vagyon a
kertiben egy körtvefája, s hogy miért az most nem terem, holott
ezelőtt aranykörtvéket termett, és ezüst virágokat virágzott? Az
harmadik pedig mondá, hogy nekie volt egy nagyon szép leánya, de
már hét esztendeje beteg, és nem tudják meggyógyítani; kérdi
miképpen lehetne meggyógyítani.</p>
<p>Ezekre mond a Pelikán király, hogy nem hiába, közel vagy
háromszáz esztendőhöz, tehát azért álmodozol oly igen igazat; csak
hallgass. Az első király, akinek a malma nem forog mivel nincsen
vize: tehát ha valaki a forrás gödribe lévő malomkövet, amit
leeresztett egy molnár legény, kihúzná, tehát elindúlna mindjárt a
malom, és az elébbi nagy hasznot viszont hajtaná. A második, aki
azt mondá, hogy drága körtvefája volt, és már többet nem terem:
minek is teremne, gondolja ez magába, odafent, mikor a töve alatt
vagyon huszonnégy kád pénz? míg azt onnan ki nem ássák, addig a fa
nem terem. A harmadik pedig, akinek van egy beteg leánya, tehát az
addig meg nem gyógyúl, míg azt az áldozatot, amit most hét
esztendeje egy pap nekie adott, és mivel a papra haragudott, ő azt
kiköpte, és egy béka <span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
"Page_32">-32-</a></span> azt hirtelen elkapta, és az oltár alá
bevitte: míg onnan ki nem veszik, és a leánynak be nem adják, addig
meg nem egészségesedik.</p>
<p>A beszélgetés között reggel lett, és a Pelikán onnan hazól
elment; a vén asszony pedig kivette az ágya alól az ífjat, és
általadta nekie a nagy drágaságú szép tollakat, és monja neki: A
többit, a mit kérdeztél, már hallottad; de végre mondá az, hogy még
itt is egy vasorrú bába mit mondott neki, hogy meddig kell
szolgálni neki a tengerparton? Mondá az öreg, hogy őnékie addig
kell nekie szolgálni, amíg a századik embert nem veszti a tengerbe,
s hogy kilencven kilencet már befojtott. Ezzel megköszöni az ífju
az asszonynak jó akaratját, és útazik vissza.</p>
<p>Midőn már a tengerpartra ért, és a vasorrú bába általvitte a
tengeren, kérdi tőle ez, hogy meddig kell nekie még szolgálni?
Mondá az ífju, hogy: Jőj ide velem az erdőbe, és ott megmondom.
Midőn a vasorrú bába elkisérte volna a kis erdőbe, ott felmegy az
ífju a fára, és leveszi a fárul a botját, és viszont megint ló lett
belöle, és reája ül; akkor mondá a banyának, hogy már kilencven
kilencet befojtottál a tengerbe, még egyet kell befojtanod, akkor
elszabadúlsz. Mondá az: Köszönd, kutya anyáju, mert te lettél volna
a századik. <span class="pagenum"><a name="Page_33" id=
"Page_33">-33-</a></span></p>
<p>Ezután útnak indult, és elért az első városba, akibe utóljára
volt mondva, hogy őtet a királyhoz vezették. Midőn már a királynál
lett volna, megmondotta a királynak, hogy a leánya miért oly nagyon
beteg: Ekkor az áldozatot az ífju mondása szerint az oltár alól
kivették, és a leánynak beadták, amely után a leány mindjárt jobban
érzette magát, és három hét alatt meggyógyúlt. A király ezért a
cselekedetiért sok kincscsel és katonasággal megajándékozta. Innen
osztán ért a második királysághoz. Midőn már a király eleibe ment
volna, és az ífju mondá hogy a körtefája miért nem terem, mindjárt
felásatta a fát, az alatt pedig a nagy kincset meglátta, melyet
onnan felvettek, és a fát újra elültették, aki mindjárt bimbózni
kezdett, és virágozni. Ezt nagy örömmel látta a király, és a
kincset szekerekre rakta és az ífjunak adta, és melléje nagyszámú
katonaságot, és már mint egy nagy kincsekkel bíró nagy hatalommal
ment az utolsó királysághoz. És midőn már mint egy generális
elejére ment volna, megmondja neki, hogy mi az oka hogy a forrásod
elszáradt, és nem őröl a malmod: a forrásod lyukába egy
molnárlegény, akinek nem fizettél, egy malomkövet eresztett a
forrásba: míg ki nem húzod, addig nem jár a malmod. Amelyet a
király mindjárt mesterséggel <span class="pagenum"><a name=
"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> kihúzatott, és a forrás nagy
zúgással el kezdett folyni. Ezt látván a király, nagyon örvendett,
és az ifjunak nagy sok pénzt és katonát adott. Már most az ífju
mint egy nagy fejedelem ment haza felé, kinek már kincse és sok
katonasága volt. Az atyja házához menvén, az ő atyja nagyon
csudálkozott, hogy az ő fia nem csak gazdagságot, hanem még egy
királyhoz illő sok katonaságot is hozott magával; de végre midőn
megmutatta az atyjának, hogy még a Pelikán királynak a tollából is
hozott magával, jelenti végre a királynak, hogy ő legyen az az
ember aki a Pelikán király tollából hozott, a mit a kissasszony
kivánt. Melyet midőn megmutatott, a kisasszony nem annyira a
tollnak, mint a szép ífjunak megörült, s mivel hallotta és látta,
hogy mely rettentő kincset hozott magával. Itt csakhamar kezet
fogott a király leányával, és végre megesküdött a szép
kisasszonynyal, és az öreg király halála után ő lett a király, s a
királyságot bölcsen feltartotta, míg életét be nem zárta.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_35" id=
"Page_35">-35-</a></span></p>
<h2>XXIX. ÖRDÖG LEÁNYA.</h2>
<p>Volt hol nem volt, még az óperenciás tengereken is túl volt,
volt egyszer egy szegény ember, ennek a szegény embernek volt egy
fia, akinek nagyon kevés gazdasága volt úgy, hogy már maga is alig
tudott élni. Mondja a fiának: Látod-e kedves gyermekem, hogy már
magamnak nincsen semmim, hanem eredj és keress magadnak valami
szolgálatot, talán minket is tudsz boldogítani. Ezzel a fia
felkészül, és elútazik, és jár kel, heted hét ország ellen bújdosik
szegény mindenfelé. Egyszer ért egy rettenetes nagy hegyet, melyen
felül volt egy nagy vár: felmegyen a várnak a kapujához, és kérdi a
kapun állótól, hogy kié legyen a vár? emez pedig felelt, hogy a
nagyságos Plútóé. Itt az ífju bemegy a várba, és jelenti magát hogy
szolgálatot kapna. Midőn már felvitték a vár urához mondja ez
magába: Jó lesz ez nekünk, mert bizony mondom hogy ily hamar embert
nem kaphatunk. <span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
"Page_36">-36-</a></span> Befogadák hát őtet, és mondják: Hallod-e,
itt nálunk csak három nap az esztendő, és hogyha te azt ki tudod
szolgálni, tehát akkor háromszáz forintot kapsz. Adnak nekie enni,
és mondják: Nálunk oly szokás vagyon, hogy csak éjtszaka kell
szolgálatját az embernek tenni; tehát most feküdjél le, az éjtszaka
pedig fogsz dolgozni. Lefekszik a fáradt fiú, és estve felé
felkölt, és kérdi, hogy mi lesz a dolga? melyet megmutattak nekie:
látod-e, úgy mond, amoda a vár alján azt a nagy erdőt? tehát azt
neked az éjtszaka ki kell vágni, és a fát ölbe rakni; és adnak neki
egy fejszét, és mondják, hogy ha ezt meg nem fogod cselekedni,
tehát holnap beviszünk a pokol szolgálatjába. Nagy szomorúan kifelé
indúl az erdő felé, és mikor elérte az erdőt, és nem tudta hogy
miképpen fogjon a dologhoz: míg így szomorkodik, hozzája jött egy
nagyon szép fiatal leányzó, és köszönti őtet, és mondja neki: Ugyan
hogy jöttél te ide te szerencsétlen ífju? ki is könnyes szemekkel
panaszkodik hogy nekie miket parancsoltak. Mondá a leányzó: Te csak
ülj le, és itt, amit neked hoztam, edd meg, és azután feküdjél le:
ne félj mert én neked mindent elvégezek. Ezek után feküdni ment, és
a Rozália kezdett a dologhoz, oly serényen letakarította a fát, és
ölbe rakta, hogy már midőn <span class="pagenum"><a name="Page_37"
id="Page_37">-37-</a></span> hajnallott, tehát már akkor az egész
dolog készen volt.</p>
<p>Reggel hát felköltötte az ífjut, és mondja neki: No egyél most,
tudom hogy nagy ebéd lesz már akkor mikor te fogsz früstökölni.
Hazament tehát az ífju, és jelentette az urának, hogy amit
parancsolt, már elvégezte. A Plútó kétfelé nézett, és mondá a
feleségének: Hallod-e ez nagyobb ördög mint én vagyok, mert ez oly
dolgot vitt végbe, melyet én magam se tudtam elvégezni: hanem majd
parancsolok én neki holnap oly dolgot, melyet tudom hogy el nem tud
végezni. Ezek után adnak az ifjunak egy kevés kenyeret és egy pohár
bort, amely után parancsolják, hogy az éjjel azt a földet, amit a
múlt éjjel irtottál, azt felszántsad, és kölessel bevessed, és
reggelre a kölest meg is éreszszed, hogy az én asztalomon holnap
kását a terméséből ehessenek; ezeket pedig hogyha el nem végzed,
holnap a pokol dolgához küldelek. Ezek után nagy szomorúan
eltávozik az ífju, és kimenvén jókor a földre, ott nagyon
szomorkodván egy fa alatt leül: hát ime jön a tegnapi szép Rozália,
kit midőn meglátott az ífju bágyadt szemeit reá vetette. Mond neki
Rozália: No hogyan vagy szivemnek szerelme? Kinek mondá az ífju,
hogy tegnap amit mondottak csak még álom volt a mai dologhoz, mert
csak <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
"Page_38">-38-</a></span> gondold meg, gyönyörű virágszál! hogy
nekem most lehetetlen dolgot parancsoltak, mert a szántása a
földnek csak meg lehetne még, de a köles megnyövesztése előttem
lehetetlennek látszik. Mondá neki Rozália: Hallod-e, ne búsúlj
semmit, mert én rajtad segítek, és helyetted mindent elvégzek,
csakhogy majd egyszer hajdanába el ne felejtkezzél rólam, hanem
légy hivem; melyet az ífju meg is igért nekie: Hogyha egyszer innen
kiszabadúlhatok, tehát örökös híved fogok maradni, csak most,
kedves angyalom, segíts rajtam. Ekkor mond Rozália: Feküdjél le, és
aludjál reggelig: majd én elvégzek mindeneket helyetted. Ekkor az
ífju lefeküdött, és Rozália mindent elvégzett helyette.</p>
<p>Reggelre felkelvén, mond neki a leány: No lelkem, gyere velem,
és szedj a kölcsből, és vidd el az atyámnak, hogy teljék be a
kedve. Ezek után szedvén kölest, viszi Plútónak eleibe és mondja:
No uram, elvégeztem a parancsolatodat. Ezen Plútó nagyon
elcsodálkozott, hogy ő ezt a nagy dolgot nekie elvégezte; melyet
midőn meghallott az ördög felesége, monda Plútónak: Hallod-e, te
nem tudsz parancsolni; majd meglátod, hogy én holnap oly dolgot
parancsolok neki, melyet tudom hogy el nem végezhet. Ezek után
adtak nekie viszont egy kevés kenyeret, és egy pohár bort, melyet
<span class="pagenum"><a name="Page_39" id=
"Page_39">-39-</a></span> midőn megett, monda Plútó: Hallod-e, már
most én neked nem parancsolok, hanem eredj, a feleségem fog neked
valamit parancsolni. Midőn bement volna az asszonyhoz, kérdi tőle,
hogy mit méltóztatik parancsolni; s mond neki az asszony: Én most
neked nem parancsolok oly sok dolgot, hanem csak azt, hogy azt az
egy lovat, mely az istállóba vagyon, vidd el sétálni, és midőn már
megjártattad, azután elvidd a kovácshoz hogy patkólja meg; de
tudod, nem kötőfékszáron fogod vezetni, hanem reá fogsz ülni, és
úgy fogod jártatni. Ne félj, mert szelid ló, és nem bánt az
tégedet. Ezek után elmehetsz, hogyha a parancsolatot elvégezted.
Ezzel elmenvén a fiú, viszont kiment sétálni az erdő mellé, ahol
ennekelőtte dolgozott; és im már a szép Rozália ott várta őtet; és
midőn hozzája ért, nyakába borúlt és megcsókolván mondá: Szerelmes
gyönyörű galambom, mit parancsoltak? add elé, mert a balorcám
nagyon fájt ma éjtszaka, netalán az anyám valamely oly dolgot
parancsolt, melyet még én sem vihetek végbe. Monda az ífju: Oh
kedves ártatlan kisasszony, a te szíved látom nagyon kegyes, és
szánakozó; ne félj már rajtam, mert a holnapi parancsolat nem oly
igen nagy, mint a többi volt, mert csak egy lovat kell jártatnom és
megpatkóltatnom. Melyet <span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
"Page_40">-40-</a></span> hallván Rozália, nagyon elfejéredett, és
monda: No most nem tudom hogy fogsz szabadúlni, mert az anyám lesz
az a ló, melyet te fogsz jártatni, és megpatkóltatni; de még is, ne
félj, mert az anyámat is éretted megtagadom, és inkább elvesztem,
csak hogy te légy hív énhozzám. Hanem hallgass a szavamra, és eredj
még ma a kovácshoz, és parancsold meg nekie hogy csináljon neked
egy másfél arasztos sarkantyút és egy huszonnégy ágú taréjt bele;
azok pedig oly erősen legyenek kiköszörűlve, hogy hegyesek legyenek
mint a fullánk, és élesek mint a borotva; azután hogy, ha reá ülsz,
hanem még az istállóba ülj reá, úgy jőj ki vele az istállóból:
végre, majd ha az ég alatt leszel, tehát szorítsd meg jól, hogy a
sarkantyúnak taréja megjárja a bélit; ne kíméld semmit, azután majd
repül egészen a levegőig veled, de te ne tágíts semmit, hanem
egyformán szorítsd: úgy nem vethet le. Azután vidd a kovácshoz, és
veress rá oly nagy patkókat a milyet te kivánsz, mert ő azt
gondolja, hogy téged e sétálás közben majd elveszejt. Már most fogd
ezt a kis italt, melyet mostan neked adok, és idd meg, mert hogyha
eztet megiszod, tehát nem fogsz félni tizenkét ördögtől se. Mikor
az ífju megitta az italt, monda Rozália, <span class=
"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> hogy: amit
én neked megmondottam, el ne felejtkezzél arról.</p>
<p>Ezek után haza fele vette az útját az ífju, és elment
parancsolat szerint a kovácshoz, a ki is nekie parancsolatja
szerint megcsinálta a nagy sarkantyút, és a csizmájára fel is
üttette. Másnap korán még hajnalba felkelt, és bemegy az istállóba,
és körűlnézte a lovat, és látja hogy mely tüzes szemekkel néz
reája. Felnyergelte tehát, s még az istállóba reá ült, és úgy
szorongatta a lovat sarkantyújával, hogy csak alig szuszogott.
Midőn már kiért volna a várból vele, a ló szél módjára kezdi
szaladását, a levegő felé kezde ugrálni, de emez mindég a
sarkantyújával ösztönözte, úgy hogy már a sarkantyújának a két
taréja összeért a bélibe; ezt nem állhatván már utóbb az ördögi ló,
csendesedni kezdett és akaratja szerint vele ballagott. Midőn már a
kovácshoz ért volt, tehát a ló alig állott a lábán, és amidőn már
mind a négy lábát megpatkólták, haza vitte, és az istállóba
bekötötte. Azután bemegy Plútóhoz és mond: Uram, én már
kiszolgáltam az időmet, hanem, fizess már most ki, és én elmegyek.
Ekkor elcsodálkozik Plútó, és nagy hamarsággal kifizeti, és kéri
őtet, hogy távozzék el tőle, mert már félt Plútó tőle. <span class=
"pagenum"><a name="Page_42" id="Page_42">-42-</a></span></p>
<p>Az ífju tehát elmegy serénységgel, és midőn már ment volna az
úton, tehát eleibe állott a szép Rozália, és monda neki: No kedves
galambom, most mindjárt rosszúl lesz a dolgod, mert az anyámat jól
megkínoztad. Hanem most én leszek mindjárt ló minden hozzá valóval,
és te ülj reám. Ezzel megrázkodik, és ló lett belőle, és az ífju
reá ült, és szél módjára repült vele Rozália. Amint szaladtak,
mondja Rozália: Nagyon ég a jobb orcám, és aligha nem az atyám jön
utánnunk; csak nézz hátra, hogy nem látsz-e valamit? Visszatekint
emez, és lát egy nagy fekete felhőt utánnok jönni; mondja az ífju,
hogy egy nagy fekete felhő jön. Mond a leány: Vessed az
általvetőben lévő kefét a fejeden által; és amint levetette, tehát
egy nagy felettébb sűrű erdő lett belőle, amelyen míg általmászott
a fekete felhő, addig messze haladtak. – Viszont mond Rozália: Nem
látsz-e valamit, kedvesem? Emez mondá, hogy már nem messze jön egy
nagy tüzes felhő. Monda Rozália: Vessed a vakaródat a fejeden
által; melyet midőn elvetett volna, tehát lett belőle egy egekig
érő nagy kőszikla; míg a tüzes felhő azon általmászott, addig ezek
messze haladtak. Újra monda Rozália: No most én egy föld köles
leszek, te pedig leszel vén ember; s ha kérdik tőled, hogy nem
láttál-e <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
"Page_43">-43-</a></span> valamit hogy erre ment, mondd hogy akkor
láttál, mikor ezt a kölest vetetted. Azzal úgy történt. Plútó arra
megy és kérdi az öreget hogy nem láttál-e erre menni két fiatalt,
egy ífju legényt és egy leányt? Mond az öreg, hogy akkor láttam,
midőn ezt a kölest vetettem. Visszamegyen hát az ördög, és mondja a
feleségének hogy mint járt a köles-őrzővel. Mond a felesége: Eredj
hamar vissza, ez az öreg ember volt az az átkozott fattyu, a köles
pedig a leányunk, ő ez után iparkodik. Az ördög viszont indul, és
mint egy füst utánnok ereszkedik. Mond Rozália: Nézz vissza, nem
látsz-e valamit? kinek monda az ífju, hogy lát egy nagy veres
füstöt. Mond Rozália: Én kápolna leszek, te pedig pap, és ha kérdi
tőled hogy nem láttál-e minket, mondd te: hogy akkor láttál, mikor
ezt a kápolnát épitették. Oda érkezett tehát a Plútó, és kérdi,
hogy nem láttál-e egy valami ífju legényt és egy leányt erre menni?
igen is mondá emez, akkor láttam mikor ezt a kápolnát épitették.
Megharagszik Plútó és viszamegy, mondá feleségének hogy mit látott;
mire mond a felesége: Mit tudsz te, hiszen téged a gyermekek is
bolonddá tudnak tenni; megállj, mert majd elmegyek én, és tudom
hogy visszahozom őket, és megmutatom, hogy őket meg fogom tanítani.
Utánnok indúl <span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
"Page_44">-44-</a></span> tehát Plútó asszony, és amint Rozália
mondja: nem látsz-e valamit kedvesem? mondá amaz: Látok egy igen
nagy tüzes kereket nagy sebességgel utánnunk forogva jönni. Kinek
mondá Rozália, hogy most én kácsa leszek, tebelőled lesz egy nagy
tó, és én a tóba fogok úszkálni; a mely is mindjárt megtörtént, és
hozzá jut a tüzes kerék, és változott nagy kányává, mely a kácsát
meg akarta fogni, de a kácsa, míg hozzá kapott, addig mindig
lebukott a vízbe; és midőn sokáig így vesződtek egymással, és
semmiképen el nem tudta ragadni, tehát kimegy a vízből, monda a vén
asszony, hogy ha már te úgy vagy az ífjuval, tudd meg Rozália, hogy
ha téged az ífju szeret, tehát téged úgy elfelejtsen, hogy többé
soha ne is nézzen, mert te engemet megcsaltál: az én anyai átkom
rajtad! Ezek után a vén asszony haza ment.</p>
<p>Midőn még egy mérföldnyire voltak az ífju atyjának a házához,
monda: Rozália, kedves Rozáliám, én most elmenek haza, és teutánnad
jövök kocsival, mivel nem illik hogy én a te szép személyedet
gyalog vigyem be. Ezzel jó rendbe hagyta Rozáliát, maga pedig haza
ment; és midőn már haza ment volna, tehát egészen elfelejtkezett
róla, és eszibe se jutott többé. A pénzen, mit a szolgálatból
hozott, <span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
"Page_45">-45-</a></span> ökröket vett, így gazdálkodott vagy
esztendeig és Rozáliáról meg sem emlékezett. Rozália béresét
kedvesinek magához hívta és mondá neki: Hallod-e barátom, mikor
haza érsz, tehát mondd mindig ezt a szózatot az ökreidnek, hogy
talán te is úgy elfelejtkeztél a páradról, mint az én uram
Rozáliáról? Melyre a béres, midőn az udvarba ment volna, mindig a
csás ökörre lármázott: Miért nem húzol? talán te is úgy
elfelejtkezel el a párodról, mint az én gazdám Rozáliáról? Midőn a
béres a kapun behajtott volna, az ífju gazda éppen ott állott, és
magában gondolkozván, hogy mire menne ez a dolog, mintegy homályban
eszibe jutott, hogy valamikor egy Rozáliát szeretett, és kérdezte a
béresit, hogy miről mondja ő azon szavakat az ökröknek? Emez mondá,
hogy egy szép kisasszony mondotta ezt neki, hogy ha az ökröket a
kapuba behajtom, tehát ezt mondjam. Melyet hallván az ífju, egészen
eszébe jutott az ő kedves Rozáliája, kit azután haza hozott, és
megesküdött vele, és nagy gazdagságban és gyönyörűségben éltek mind
végig.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
"Page_46">-46-</a></span></p>
<h2>XXX. HÁROM KIRÁLYLEÁNY.</h2>
<p>Egy királynak volt három leánya, akik már nagyra felnőttek, és
még sem eresztette az atyjok a napvilágra. Egyszer az öregbik a
királyhoz ment, és azt mondja neki: Fölséges király, szerelmes
atyám, már én tizennyolc esztendős vagyok, és a napfényt még sem
láttam, azért könyörgök felségednek, hogy hadd mehessek sétálni.
Felel a király: Édes leányom, az meglehet, hanem hogyha kimégy,
többet vissza nem jöhetsz. A leány nem gondolt azzal, hanem elment
egy tó mellé sétálni. Egy nagy sárkány kijött a vízből, s a leányt
elvitte. A király várta a leányát, de az csak ott maradt. Azután a
középső is mikor tizennyolc esztendős volt, az atyjához ment, és
mondá neki: Fölséges király, édes atyám, azért könyörgök, hogy hadd
mehessek sétálni. Az atyja azt mondotta: Édes leányom; hogyha
elmégy is nem bánom, de majd te is oda veszel. A leány nem gondolt
vele, csak elment az is ahoz a tóhoz, <span class=
"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> amelynél a
nénje elveszett: tehát mikor oda ért, egy nagy írtóztató sárkány a
vízből kijött, s a leányt elvitte. A király ezen igen nagy búban
esett. Azután nem sokára a kissebbik is az atyjához ment, és monda:
Fölséges király, szerelmes atyám, könyörgök, ereszszen sétálni: én
már tizennyolc esztendős vagyok, mégis a napot nem láttam: akarnék
sétálni. A király megengedte. Az is elment ahoz a tóhoz, a kinél a
nénjei elvesztek. Mikor oda ért, azt is egy sárkány elvitte. Már
itt a király oly nagy búban esett, hogy magán nem tudott segíteni,
csak búsúlt.</p>
<p>Abban a városban volt egy vén asszony, akinek három fia volt, az
egyik volt Estve, a másik Éjfél, a harmadik Hajnal. A király
kurrentáltatta, hogy aki a leányainak hireket tudja mondani, fele
királyságát neki adja. A vén asszony, hogy azt meghallotta,
mindjárt gondolta magában: az én fiaim sokat járnak, talán
valamelyik tud hírt mondani felőlök. Mikor aztán az Este haza ment,
annak enni adott, azután mondá neki: Fiam, már régen nem voltál ide
haza, azért maradj, feküdj le, s aludjál. De az Estve azt mondta,
hogy ha az Éjfél ide haza ér, nem jól lesz; de még is az anyja
szavára megmaradt. Az anyja elbujtatta, és elaludt; azután az Éjfél
is haza jött: annak is <span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
"Page_48">-48-</a></span> enni adott, és annak is azt mondotta:
Fiam, már régen nem voltál ide haza, feküdj le és aludjál. De az is
azt mondotta, hogy ha a Hajnal haza ér, rosszul lesz a dolgom.
Felel az anyja: Majd elbujtatlak. Az is lefeküdt, és elaludt. Végre
a Hajnal is haza jött, az is evett, és lefeküdt. Mikor már
kialudták magokat, mind a hárman fölkeltek, és hogy egymást
meglátták, mind a hárman megijedtek. Az anyjok pedig azt mondotta
nekik: Látjátok fiaim, mind a hárman az én fiaim vagytok, azért mit
féltek egymástól? hanem azt kérdem, hogy nem láttátok-e a király
leányait? mert azt mondotta, hogy annak ki híreket hozza a
leányoknak, fele királyságát adja. Felel az Estve: Én nem láttam;
az Éjfél: Én sem láttam sehol. Azután felel a Hajnal: Én láttam, és
nem hogy hirt nem tudnék felőlök mondani, de még haza is hozom
őket. Hanem menjen kend a királyhoz, és mondja meg neki, hogy
csináltasson egy háromszáz öles láncot, és a végiben hét mázsás
karikát. Az anyjok elment a királyhoz, és megbeszélte, hogy az ő
Hajnal fia mit mondott. A király nagy hamarsággal valamennyi kovács
és lakatos volt mind összehivatta, is megparancsolta nekik, hogy
mentűl előbb lehet, a láncot megcsinálják; meg is lett. Azután
elmentek az erdőbe mind a hárman. A Hajnal <span class=
"pagenum"><a name="Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> az Estének
azt mondja: Eredj, vidd fel a fára ezt a láncot, s kösd meg. Este
nem birta felvinni a láncot. Azután az Éjfélnek is mondá, hogy
vigye fel s kösse meg. Az Éjfél felvitte s meg is kötötte, azután
lejött a fáról. Végre mind a hárman összeesküdtek, hogy míg egy
csöpp vér lesz bennök, addig egymást el nem hagyják. Azután az
Estének mondja a Hajnal, hogy menjen le a lyukba; az Estve azt
mondta hogy ő nem mer lemenni, azután az Éjfélnek mondta, hogy
menjen le, de az is csak azt mondta, hogy ő sem megy le: ismét
öszveesküdtek, hogy míg ő fel nem jön a lyukból, addig ott
legyenek.</p>
<p>Végre a Hajnal lement a föld alá, és ott egy rézvárra bukkant,
abban bement, és a király leánya ott volt. Mondá a leány: Jaj
kedves Hajnalom! mi hozott ide? menj hamar, mert ha a sárkány haza
jön, ezer lelked lesz is, öszveszaggat. Felel a Hajnal: Ő engem
öszve nem szaggat, hanem mondd meg azt nekem, hogy micsoda erős az
a sárkány? Felel a leány, hogy ha haza jön, egy buzogányt bevet a
várba: hogyha az udvarban veti, akkor oda vagy, de ha be nem tudja
vetni, akkor nem lesz oly erős; és pedig egy-egy itce pálinka az
itala és egy kenyér az étele. Monda a legény: Add nekem a pálinkát
és a kenyeret. A leány <span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
"Page_50">-50-</a></span> oda adta, a Hajnal megette. A sárkány
mikor ment, egy nagy buzogányt vetett a vár felé nagy haraggal,
hanem be nem tudta a várba vetni; a legény kimegy eleibe a
sárkánynak, a sárkány nagy haraggal neki, és összementek, de a
Hajnal a földhöz vágta, és hat fejét levágta, s így megölte; azután
a leányhoz bement, a leány nagy örömmel a nyakába esett és
megcsókolta, s azt mondta: Már édes Hajnalom, én a tied vagyok, te
pedig az enyim. Azután a Hajnal kérdi: Hát ezt a rézvárat nem
lehetne-e elvinni velünk? Felel a leány: Itt van egy rézvessző,
azzal vágd meg a várat, és olyan lesz mint a rézalma lett belőle.
Azután elmentek a másik várhoz, az meg mind csupa ezüst volt; abba
bementek; ott volt a közepső leány; az is megijedt, hogy mi hozta
oda őket, mondá: Menj el édes Hajnalom, mert ha ezer lelked lesz
is, megöl az uram. A Hajnal kérdi, hogy mit eszik? felel a leány:
egy itce pálinkát és két kenyeret. Mondá a Hajnal: Add nekem azt a
pálinkát. A leány neki adta és a kenyeret megette, a pálinkát
megitta. Egyszer a sárkány a ház falához hajította a buzogányt, a
Hajnal pedig kiment és azt is megölte. Azután ezt a várat is az
ezüstvesszővel megütötte, és mindjárt egy ezüstalma lett. Végre a
harmadikhoz mentek, az is nagyon <span class="pagenum"><a name=
"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> megijedt, és monda: Menj el
édes Hajnalom, mert az én uram oly erős mint a másik kettő, az
téged megöl, ha ezer lelked lesz is. Kérdi a Hajnal: Mit eszik a te
urad? Felel a leány: Egy itce pálinkát és három kenyeret. Monda a
Hajnal: Add ide a pálinkát és a három kenyeret; ezt megette, amazt
megitta, azután a sárkányt várta nagy haraggal. Egyszer látja hogy
jön egy iszonyú sárkány, akinek tizenkét feje volt; még messzirűl
megérezte, hogy valaki van a házánál. Azért nagy haraggal haza
megy, és a Hajnal nem volt rest, fölugrik, és úgy a földhöz vágja a
sárkányt, hogy csak nem egészen elbukott a földben, a kardját
kirántotta, és mind a tizenkét fejét levagdalta; azután nagy
örömmel ment a várba. A leányok örömmel fogadták, végre az
aranyvesszővel megcsapta a várat és mindjárt aranyalma lett:
Azután-elmentek a lyukhoz, elsőben a leányokat felküldötte,
utóljára maga ment föl; a király vára mellett feldobta az almákat,
és három vár lett, úgymint arany, ezüst, és réz; azután mindenik a
maga várába ment lakni. Reggel hogy a király fölkölt csak
elálmélkodott rajta, hogy micsoda szép várak épültek az ő vára
mellett, mindjárt oda ment, és hogy látta leányait, nagy örömmel
készültek a lakodalomhoz, annak megtörténte után most is élnek, ha
meg nem holtak.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
"Page_52">-52-</a></span></p>
<h2>XXXI. ZÖLDIKE.</h2>
<p>Volt hol nem volt, még a hetedhét tengereken is túl volt egyszer
egy vitéz, melyet Zöldikének hívtak. Ez oly rettenetes erővel birt,
hogy magához hasonlót e világon nem tartott. Midőn már minden
vitézeken kifogott a maga királyának országában, tehát elvégezte
magában, hogy elmegyen világgá, és egy olyan vitézt keres, ki az ő
társaságára méltó lenne. Lovat nyergel tehát és kardját felköti, és
azzal útnak indúl. Járkál, útazik, rettenetes messze földre, végre
egy magos hegyre érkezik, melyről bámészkodva széttekint, és egy
felséges gyönyörű rétet lát, melynek közepében egy szép sátor volt,
mely drága mesterséggel ki volt cifrázva, a rét pedig arany
virágokat virágzott, és gyémánt gyöngyöket termett. Midőn így
szemlélné ezt a szép rétet, lefelé ballagott, és amint a szélibe
ért volna, tehát lát egy patakot vérrel teljesen folyni.
Csodálkozott ezen Zöldike, hogy honnan eredt az <span class=
"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> a sok vér?
Ezek után iparkodik a sátorhoz. Midőn már a sátor mellett lett
volna, látja hogy a sátort egy mezítelen kard sétálta körül melyen
is ő megrettent, és szemlélvén a kardot, hát látja, ez volt reá
írva: <em class="gesperrt">Csak egytől félek</em>, nézegetvén a
kardot, hát épen olyan mint az övé; erre kihúzza a maga kardját, és
tekinti, s ezen viszont ez az irás termett: <em class="gesperrt">Én
senkitől sem félek</em>. Midőn ezt elolvassa, letette a maga
kardját, és ez is hasonlóképen sétált; ezután felhajtá a sátor
kárpitját és lát bent egy derék embert feküdni; ő is tehát nagy
bátorsággal bement, és egy nyoszolyára leheveredett, és
szerencsésen elaludt. Ezután kevés idő múlva felébredett a sátornak
birtokosa, és látja hogy a sátorban egy idegen aluszik, melyen
megbosszankodik, és meg akarta ölni, de viszont eszébe jutott:
Hiszen ő is megölhetett volna engemet, mikor ide bejött hozzám, és
engemet alva talált. És ahogy kiment, látta odaki hogy még egy kard
sétál az övé mellett, és hozzá közelít a kard felé, és nem
bátorkodott hozzá nyúlni, hanem nyughatatlanúl várta míg Zöldike
felkél, mely is, midőn már kialudta magát, tehát felébred, és látja
hogy már a sátor birtokossa mellette sétál, és mondá: Hallod-e, jó
barátom, miképen bátorkodtál az én engedelmem nélkül itt a sátorban
<span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
"Page_54">-54-</a></span> lefeküdni? Kinek mond Zöldike: Barátom,
én mint egy vitéz bátorkodom akárkinek is a szállásán lefeküdni.
Monda viszont a birtokos: No ha már úgy van, tehát jer, és tedd meg
velem vitézi próbádat. Ezek után mind a ketten kimentek a sátorból,
és felkapták kardjaikat, és rettenetes csattogással öszvekapván,
vitéz erejeket kiki mutatta! végre Zöldike meggyőzvén a birtokost,
összecsókolkoztak, és egymásnak örökös hűséget esküdtek, hogy
egymást soha el nem hagyják semmi nyomorúságokban. Ezek után
bemennek a sátorba, és egymás egészségeért poharakat ürítettek;
végre mond a fekete vitéz (mivel így hívták a sátor birtokossát):
Látod, édes jó barátom, ez a drága szép rét énnekem minden nap
megvirágzik és a drága gyöngyöket meg is termi; de mi haszna, én
nem tudom hogy honnan, de csak elég az hozzá hogy mindennap
katonaság jön annyi mint a fűszál, és elrabolják azt a drágaságot
tőlem; de bátor én eleget vágom őket mint a kaszás a füvet, még sem
segíthetek, mert ámbár a vér mindig patakmódra foly, de én is csak
bele fáradok, s végre fel kell hagynom velek, és a jószágomat nekik
általengedni; mert hogyha három nap mindig vagdalnám is úgy mint a
kaszás a füvet, még sem fogyna el. Monda neki Zöldike: No barátom,
<span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
"Page_55">-55-</a></span> majd meglátjuk reggel a dolgot hogy
hanyan vannak, vagy hogy honnan szaporodnak. Ez ilyen beszélgetés
közben megvirradt, és látták távulról hogy fűszálként szaporodnak a
kis katonák. Itt a két hatalmas vitéz előfogta őket, és úgy vágták
mint a jó kaszás a füvet; végre Zöldike nagyon hatalmasan közibök
vágott a buzogányával, és behatott a táborokba; végre lát egy kis
kunyhót vászon ponyvából összegalabítva: hozzá közelít hát, és
látja hogy egy vén asszony vászont sző, és valahányszor vet,
annyiszor egy csapat katonaság ugrik ki a kunyhóból. Megharagszik
ekkor Zöldike, és a buzogányával úgy oda vág a vén asszony felé,
hogy a három arasztos állát, mindjárt letörte. Megijedt ezen a
vasorrú bába, ki is hirtelen sátorát az ölibe fogta, és szaladásba
kereste életinek megtartását. Ezek után a hátra lévő katonaságot
hamar lekaszálták, és mind a ketten egy akarattal a vasorrú után
indúltak, hogy valahol őtet megfoghassák.</p>
<p>Midőn a vérnyomon így mendegéltek, tehát látták hogy a vérnyom
egy nagy kősziklába vezetett, mert a vasorrúnak az álla bőven
vérzett. Midőn a kősziklának a nyílásához közel értek, kardot
húzván nagy bátorsággal bementek. Midőn a barlangban már nagyon
messze mentek volna, tehát láttak egy nagyon <span class=
"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> szép tágas
márvány garádicsot, és ezen befelé indultak mindég a vérnyomon, és
midőn már egész három napig mentek, tehát végre egy szép gyepet
értek, melyen megindulván, és mindég szüntelen a vérnyomon menvén,
végre távulról meglátnak egy nagyon szép házat, melyhez midőn
közelítettek, eleikben jön egy szép leány ki is midőn köszöntötte,
nyájas ajakkal mondja hogy jönnének be egy kevés nyugodalomra. Ezek
pedig kérdezték, hogy nem látta-e a vasorrú bábát erre menni? aki
is mondá, hogy már nem igen messze vagyon ide lakása, nem soká oda
értek. Ezek után bementek a leány kérésére, és ez eleikbe hozott
ételt és italt, és barátságosan megkínálta őket; ezek pedig
kérdezvén hogy miképen vagyon hogy épen maga lakik ebben az
épületben? mondá a leány: Az én atyám ennek az országnak királya
volt: de midőn ez az átkozott vasorrú ide jött, tehát a népünket
mind elvesztette, az atyámat szolgájává tette, magamat pedig itt
hagyott; nem tudom, hogy még engemet is nem fog-e elveszíteni: bár
csak az isten adná, hogy valamikép ezt az átkozott vassorrút valaki
elveszítené: akkor én is boldognak mondhatnám magamat.</p>
<p>Monda ekkor Zöldike: tudod barátom, én most elmegyek, és a
vasorrút kivégzem hogy <span class="pagenum"><a name="Page_57" id=
"Page_57">-57-</a></span> ha lehet; hanem elébb itt hagyom a fejér
kendőmet, és hogyha vércseppeket fogsz egyszer rajta látni, tehát
indulj utánnam, és keress fel, mert akkor tudhatod hogy nagy
szerencsétlenségben járok, és ha lehet, segíts rajtam.</p>
<p>Ezek után megcsókolván a barátját, tőle elbucsuzott.</p>
<p>Elindult most a zöld vitéz, és nem sok idő múlva meglátja
távolrúl a vasorrúnak fényes rezidenciáját. Midőn haza ért, lát
kint szomorúan üldögelni egy tisztes öreg embert; köszön neki, a ki
is fogadja könnyes szemekkel, és megöleli a zöld vitézt és monda:
Oh csakhogy láthatok még is embert, aki is oly igen régtől fogva
kivántam már látni. Monda Zöldike: Hallod-e barátom, mondd meg
énnekem, itthon vagyon-e az a vasorrú? Emez pedig mondá, hogy
elment a Veres tengereken túl gyógyító füvet szedni magának, mivel
az állát valaki levágta a más világon. Kinek mond a Zöldike:
Hallod-e jó öreg, azt én cselekedtem, hanem még az életit is akarom
venni; csak mondd meg hogy mikor jön ő haza, hogy bizonynyal
tudhassam. Monda az öreg: Hallod-e hatalmas vitéz, figyelmezz
szavaimra, akkor szerencsés leszel. Majd ha ő haza jön, tehát
marasztani fog ebédre, és te bátorságossan megmaradhatsz, és ehetel
bátran minden ételéből! de ha <span class="pagenum"><a name=
"Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> egyszer ebéd után a szobából
ki fog menni, te mindjárt utána indulj, mert ha mindjárt utána nem
indulsz, tehát szerencsétlen leszel, minutum alatt annyi katonát
hoz rád fegyverrel, hogy ha még oly erővel birsz is, meg nem
szabadúlhatsz. Bevitte azután a vitézt a szobába, és italt ad
nekie. Ezennközben haza ért a vasorrú bába is, és meglátja a
zöldvitézt, és nyájasan köszöntvén, marasztalja őtet ebédre; midőn
ebédeltek, kérdi a vasorrú, hogy miért utazik, holott már tudta, de
még is tudakozta tőle. Ebéd után kifordúlván a szobából, tetteti
magát hogy neki különös dolga volna, de a vitéz utána indúl
hirtelen, és midőn a szobát rányitotta volna, a vasorrú már a
szövéshez akart fogni, akit is azon a helyen mind székestül együtt
összeaprított. Ezzel kiment az öreghez s monda neki: No jó öreg, én
már kivégeztem a te ellenségedet a világból, nem fog már az többé
neked ártani; kinek azután elbeszélte az öreg az ő sok bújait, és
hogyan pusztitotta el a vasorrú az ő egész birodalmát. Ezek után
estve lett, és mind a ketten nyugvásra mentek.</p>
<p>Reggelre kelvén, kimegy Zöldike a fris levegőre, és midőn a
tágas mezőségen sétált, meglát távuról egy gyönyörű sétáló helyet,
amely csupa cédrusfából volt, és egy szép fris forrás hűvösíttette,
a forrásnak feneke pedig <span class="pagenum"><a name="Page_59"
id="Page_59">-59-</a></span> aranyfövenyt termett. Ezt látván
Zöldike, nagyon csodálkozott ennek a szép helynek a környékén:
ilyen andalgásaiban leült egy sürű bokorba a szép pázsitra. Nem sok
idő múlva lát hét fejér hattyút a forrás mellé leszállani, és
megrázkodván lett mindegyikből egy-egy hajnali szépségű leány, de
egyik koronát viselt fejébe: ez szebb vold mindegyiknél; ezek után
megfürdvén, viszont hattyúképekben elrepültek. Ezt hogy meglátta
Zöldike, nem tudta mire vélni ezt a tündéri látományt. Ily
képzelődései között tehát visszafelé ment, és feltette magában,
hogy akarmint teszi szerit, de őneki ezt a kimondhatatlan szépséget
meg kell nyerni és magáévá tenni. Ilyen gondolkozásában haza ért az
öreghez, kinek elbeszéllette, hogy és miként járt, kinek monda az
öreg: Bár ne láttad volna, jó fiam, ezt, mert az leszen neked végső
veszedelmed, mert nincsen olyan erő, hogy azt megfoghassa, hanem ha
te az én szavamat megfogadod, akor szerencsés lehetsz még, és őtet
elfoghatod, és magadévá teheted, Zöldike mindenre igéri magát, csak
hogy tanácsoljon neki az öreg olyast, amikép azt a leírhatatlan
szépséget magaéva tehesse. Mondá az öreg: No hát figyelmezz
szavaimra. Eredj holnap reggel viszont a forráshoz, és ott ahol
fürdöttek, vagyon egy nagy kő, és mellette <span class=
"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> egy bokor,
rejtsd magad a bokorba, és midőn látod, hogy az akit te óhajtasz, a
koronáját leteszi fejéről a kőre, tehát ragadd el a koronát, és
szaladj vele ide; de azt mondom, hogy ha szaladásban fogsz lenni,
akarmit mond és igér, tehát vissza ne tekints, mert hogyha
visszatekintesz, ha ezer lelked lesz is, meg kell halnod: hanem
csak te jöj: majd eljön ő is te veled egész ide hozzám, azután
bánjál vele amint tetszik.</p>
<p>Megköszöni Zöldike az öregnek jó akaratját, és nagy nehezen
várja a naplementét; s még hajnal előtt kimenvén elrejtette magát a
megmondott helyen, és várta a szerencsés kimenetelt. Végre eljöttek
a tündérek, és viszont levetkeztek; Zöldike pedig kiugorván a
bokorból, elragadá a koronát a szikláról, és szalad vele nagy
sebességgel. Ezt észre vevén a szép tündér, utána indúl, és monda:
Hallod-e kedves Zöldikém, ne szaladj tőlem, úgy is tereád
várakoztam már régen mint leghatalmasabb vitézre; nézzed csak a te
kedvesedet! ne hadd magad után szaladni. Ezen szép szavakra
visszatekint Zöldike, a szép tündér pedig már sarkában volt, és a
koronát elkapta tőle, és őtet arcúl csapta, és monda: No te
szemtelen! miérthogy így bántál velem, tehát légy az én forrástavam
mellett egy vak aranyszarvú <span class="pagenum"><a name="Page_61"
id="Page_61">-61-</a></span> szarvas; aki is mindjárt egy szép
aranyszarvú szarvas lett, de mind a két szemére megvakúlt, és a
tündérek onnand eltávoztak mindjárt.</p>
<p>Ezek így történvén, a fekete vitéznél pedig a fejér kendőből
vércseppek látszottak csepegni; ez mindjárt megnyergelte paripáját,
és indúl kedves barátjának felkeresésére. Végre el is ért a
vasorrúnak a házához, kit is az öreg ősz ember nagy nyájassággal
fogadott. Kérdi az öreget, hogy nem látott-e itt egy ily meg ily
formájú vitézt? akinek az öreg mindent szórul szóra elbeszéllett;
mondá hogy: már őtet máskép meg nem látod, míg te is a tóhoz nem
mégy, és ott a forrás mellett őtet le nem vágod, és hogyha
levágtad, tehát a testit vessed a forrásvízbe, amelyből is ő ép és
egészségesen fel fog támadni. Megköszönte az öregnek a jó akaratját
a fekete vitéz és elindúlt, és reá talált a forrásra; épen akkor is
az ő barátja mint szarvas ott futkosott; hozzá közelítvén úgy vágta
a szarvast a kardjával, hogy a nyaka mindjárt elszakadt a testiből,
és megfürösztötte a forrásba, és még szebb ember lett belőle mint
azelőtt volt. Ez köszöni a jó barátjának jó akaratját, hogy őtet
ebből a szörnyűségből kiszabadította. Ezek után haza mentek mind a
ketten az öreghez, aki is <span class="pagenum"><a name="Page_62"
id="Page_62">-62-</a></span> örvendezett, hogy még viszont láthatja
az ő megszabadítóját.</p>
<p>Másnap viszont mondja Zöldike az öregnek, hogy ő még el fog
menni, és még egyszer meg fogja próbálni a szerencsét. Kérte az
öreg hogy ne menjen, mert viszont szerencsétlenül fog járni, de ő
nem maradhatott, hanem más nap barátjának ellenére is elment, és
viszont midőn elrejtése után a koronát elkapta volna, szalad vele,
de a szép kisasszony megint utána, és kéri, hogy ne vinné el a
koronáját, mert úgy mond, a te szerelmed térden állva könyörög;
sajnáld meg a te jövendőbeli kedvesedet, és add ide a sajátomat:
már a nélkül is csak a tiéd vagyok. Megsajnálván őtet Zöldike,
visszanézett, és a tündér elkapta a koronát, és monda: Mivel oly
édes a te gondolatod, tehát legyen belőled a Bakhus erdeiben egy
kas, és belőled a méz szüntelen folyjon, és soha meg ne álljon; és
Zöldike elragadtatott, és úgy lett amint a szép tündér
megátkozta.</p>
<p>Viszont a fekete vitéznek a kendőjén vércseppek voltak; és
mindjárt észre vette, hogy a barátja megint bajba van, de már most
az öreg sem tudta, hol és merre lenné? Itt felkészül, és elbúcsúzik
az öregtől, és elútazott. Azt meg tudta mondani az öreg hogy mivé
változott, de hogy merre légyen az a tartomány, <span class=
"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> azt meg
nem mondhatta. Így útazott a vitéz keresni barátját hegy völgyön
egyiránt, kérdezi a városokba a Bakhus erdeit, de senki neki arról
hírt nem tudott mondani. Midőn már így útazna sok ideig, végre
talál egy nagy vadon pusztára, melynek közepibe volt egy kunyhó, és
a kunyhó előtt ült egy rettenetes ember, kinek három rőf volt a
szakálla, és a homlokán egy szeme volt; aki is meglátván a vitézt,
még távulról mondja: Mit keresel itt te fekete vitéz? Kinek monda a
fekete vitéz: Én barátomat keresem, aki is el van átkozva, és mint
egy kasból foly a méz belőle a Bakhus erdeibe. Hogyha nekem azt meg
tudnád mondani, örökös köszönetemet tenném. Kinek monda az
egyszemű: Én barátom azt nem tudom, de várj, majd jobbágyamait
összehivom, és megkérdezem őket; talán tud valamelyik róla valamit
mondani neked. Ezek után elővett egy nagy vadászkürtöt, és oly
hathatósan kezdett a világ négy részei felé fúni, hogy még a föld
is megindult alatta; ezzel annyi méhcsoportok jöttek, hogy már nem
volt füszál, a hova leszállhattak volna a méhek. Kezdi tehát
egyenként számlálni a méheket, de még egy méh hibázott, melyet nem
várhatván be, azt gondolták hogy megszökött, kiadta tehát a
parancsolatot az egyszemű, és mondá nekik <span class=
"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> nagy
felhangon: Halljátok, ti már az egész világ részeit bejártátok, nem
tudjátok-e hogy merre vagyon Bakhus erdeje? Ott kell lenni egy
kasnak, melyből a méz patakmódra foly ki. Hogyha valamelyitek nekem
azt megmondaná, annak nagy kegyelme lenne előttem. De itt senki sem
tanálkozott, aki megmondaná neki. Végre előljött az az egy hátra
maradott méh, és nagyon meg volt terhelve és nem jöhetett, tehát
kérdi tőle az egyszemű: Hát te hol maradtál? Monda a méh: Kegyelmes
uram, hallgasd meg szavamat: én most egy nagy erdőbe voltam, és ott
nagy kasra találtam, amelyből magából foly a méz és ott
megterheltem magamat nagyon, tehát azért nem jöhettem. Ezt hallván
a vitéz, monda: No uram, én épen azért járok, hogy azt
megtalálhassam. Ezzel parancsolá a méhek királya, hogy ezt az
embert, úgy mond, mindjárt vezesd a legközelebb való úton oda. Ezt
megköszönvén a vitéz az egyszeműnek, elment a méhecske után amely
is kevés napok alatt elvezette őtet. Midőn már oda ért,
elbocsátotta a méhecskét, maga pedig közelít a kashoz, és fogta a
kardját és keresztül vágta a kast, és azonnal felkölt Zöldike, es
monda? Óh kedves barátom, hogy szolgálhassam meg én neked ezeket a
sok fáradságaidat? <span class="pagenum"><a name="Page_65" id=
"Page_65">-65-</a></span> Midőn már sok idő múlva elértek a
vasorrúnak a házához, az öreg a legnagyobb barátsággal fogadá őket,
és a legjobb ízű étkeket hozta elejekbe, és ételközben monda: Nem-e
megmondottam, édes jó barátom, hogy, ha szómat nem fogadod, mely
szerencsétlenűl fogsz járni? Monda neki Zöldike: De bár már kétszer
megpróbáltam, még harmadszor is megpróbálom. Másnapra kelvén,
viszont elrejtette magát a megmondott helyen; és midőn a szép
tündér megjelent, és koronáját viszont elragadta, a szép kisasszony
utána eredett; de bármint könyörgött és mit igért, még sem nézett
Zöldike vissza; így szerencsésen egészen haza vitte a koronát; a
leány pedig mindenhol nyomába volt, és otthon a koronát az öreg
kezibe adá, aki azt nagy hirtelen a tűzbe vetette, hogy többé
vissza ne vehesse. Ekkor monda a szép leányzó: No már most, kedves
Zöldikém, én a tiéd, te az enyém. Így Zöldike a nyert szépet
elvette, és vele megesküdött; a fekete vitéz pedig a másik előbbeni
királykisasszonyt vette el, és a más világon nem félvén többé a
vasorrú bábától, a legboldogabb életet élték.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_66" id=
"Page_66">-66-</a></span></p>
<h2>XXXII. A SZEGÉNY EMBER, KI AZ ÖRDÖGÖT MEGCSALTA.</h2>
<p>Volt egyszer egy szegény ember, kinek egész gazdasága egy
kaszából állott, és egy fenkőből. Midőn egyszer egy erdőben egy tó
mellett kaszált volna, tehát egyszer amint már a kaszája nagyon
eléletlenedett volna, tehát elment a közel lévő tóhoz, és
megmártotta a követ, és kezdette a kaszáját köszörűlni. Amint itt a
dolgát végezte volna, tehát kijön a tóból egy sánta ördög, és kérdi
tőle hogy mit mível? A szegény ember megrettent az ördögnek
szavára, és az fenkövet a tóba ejtette; és megharagszik, és mondja:
No ilyen adta ördögje, már most hogyha ezt a kincset, melyet én
most beejtettem, ki nem hozod, tehát ezt a vizet most mindjárt
kihordom a helyiből; melyen nagyon megijedvén az ördög, mondá:
Hallod-e barátom, ne hordd ki ezt a tavat, mert ez a pokol ajtaja;
inkább adok neked egy véka aranyat. Ezt hallván a szegény ember,
mondá: <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
"Page_67">-67-</a></span> No csak hozd elő te a mit igértél, mert
hogyha nem hozod, tehát mindjárt kihordom ezt a tavat; melyen még
jobban megijedett az ördög, és mondá hogy: no mindjárt kihozom; és
azzal lement a víz fenekére, és kihozta nagyhamar a véka aranyat,
melyet nagy örömmel elvett a szegény ember; az ördög pedig elment a
Belzebughoz, és mond: Hallod-e uram, most megmentettem az egész
pokolt az nagy veszedelemtől, amiért, is adtam egy véka aranyat.
Melyet hallván a Belzebug, monda: Hallod-e, tégedet nagyon megcsalt
az a szegény ember; hanem hogyha azt a kincset mindjárt vissza nem
hozod, tehát megbotoztatlak, mivel úgy mond, az a jószág amit neked
mondott hogy elvesztett, az csak egy fenkőből állott, melyet a
pokol drabantjai már visszahoztak.</p>
<p>Ezek után elindúl nagy szomorúan a sánta ördög, és elment a
szegény emberhez, s monda: Hallod-e barátom, add vissza nekem a
pénzt, melyet neked adtam. Monda a szegény ember: Én neked azt
vissza nem adhatom, hanemha te oly nagy szelet eresztesz, mint én.
Monda az ördög: No hát megállj, megpróbálom, s elkezdi az ördög a
dolgát annyira, hogy a szegény embert a szél felemelte, melyet
midőn látott az ördög, monda a szegény embernek: Hallod-e, miért
emelkedel <span class="pagenum"><a name="Page_68" id=
"Page_68">-68-</a></span> oly magassan? Melyre monda a szegény
ember hogy: a lyukakat, melyek a ház fölében vagynak, be akarom
dugni, hogy te itt fúlj meg. Ezt hallván, elmegy az ördög, és monda
a Plútónak: Uram, azt az embert nem győzhettem meg, mert így és így
bánt velem, még a szobába meg akart fojtani. Megharagudván az
ördög; monda: Eredj vissza, és a te átkod szerint kezdd őtet
átkozni. S elment ezek után az ördög a szegény emberhez, és monda:
No te szegény ember, már most tégedet úgy megátkozlak, hogy a ruha
sem marad rajtad, hanem hogyha te is engemet meg nem átkozol, tehát
én elviszem az egész kincset tőled. Melyet látván az ember, egészen
elnémult, és monda: No tehát átkozz ha tudsz. Ezzel elkezdette az
ördög az átkát, és úgy szidta a szegény embert, hogy a ruha mind
lehullott róla. Monda az ördög: No már én nem tudok többé átkozni,
hanem add elő amit már most te tudsz. Ezek után bemegy a szegény
ember az ördöggel egy kis szobába, ahol volt egy kendergereben
felakasztva, levette a gerebent a szegről, és az ördögöt a falhoz
állitotta, és monda neki: No már te engem oly nagyon megátkoztál,
tehát már most én kezdek átkozni. Melyet látván az ördög, monda: No
kezdd el, tudom hogy úgy csak meg nem tudsz átkozni, <span class=
"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> mint én
megátkoztalak. A szegény ember tehát veszi a gerebent, közelít az
ördöghöz és monda: Verjen meg téged a Péntek, és bele vágta az
ördögbe a gerebent irgalmatlanúl. Mond ekkor az ördög: Hallod-e
barátom, a második átkod is oly kegyetlen fog lenni? Monda a
szegény ember: No csak hallgasd az átkomat; viszont a gerebent bele
vágja az ördögnek a melyibe, és monda: Verjen meg a Szombat is.
Melyet már az ördög nem állhatott hanem mondá a szegény embernek:
Hallod-e barátom, én a te átkodat ki nem állhatom, hanem ereszsz
ki, és én elmenek dolgomra. Monda a szegény ember: Nem úgy van az
mert, te is háromszor átkoztál, és én is háromszor átkozlak; ezzel
viszont, eléfogja a gerebent, és mond: Verjen meg téged a Vasárnap
is, és újra bele vágta a gerebent, és az ördög kezde kiabálni: Óh
mely nagyon kemény átkod van barátom; ereszsz el, én többé hozzád
nem jövök. Ezek után az ördög eltávozik, és mond a Plútónak:
Hallod-e barátom és uram! nincs oly átok aki azon kifogjon, mert én
úgy megátkoztam, hogy már a ruha is lehullott róla: de ellenben ő
is úgy megátkozott engemet, hogy már énrólam a hús is le kezdett
potyogni. Megharagudván a Plútó, mondja: Eredj és verd agyon
mindjárt, mert hogyha nem teszed <span class="pagenum"><a name=
"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> ezt, tehát majd segítek én,
rajtad. Ezek után megyen az ördög a szegény emberhez, és mond:
Hallod-e barátom, hogyha te nekem a pénzt vissza nem adod, én ezzel
a nagy póznával agyon verlek, amit most velem hoztam. Monda a
szegény ember: No hallod, nem bánom, gyere verj agyon azon szobába,
ahol megátkoztalak. Monda az ördög: Én nem bánom. Midőn már
elindultak, tehát az ördög bedugta előre a hosszú póznát az
ablakon, és midőn bementek a kis szobába, tehát bezárja a szegény
ember az ajtót, és veszi a bunkós botját, és monda az ördögnek: No
kutya-fitta ördögje, már most, hogyha nem takarodol tőlem, tehát
agyon verlek. Melyet hallván az ördög, monda: Majd megtanítlak,
csak a pénzemet vissza ne add. Ezek után veszi a szegény ember a
bunkósbotot, és kezdi a ördögöt abrakolni: az ördög is kapkod a
nagy póznájához, de nem ért vele semmit, mivel az ablakon kivül
volt a fele a dorongjának; így a szegény ember jól megverte bunkós
botjával az ördögöt, és az ördög elszaladván, monda a Plútónak:
Uram könyörűlj, mert már Belzebug nem akar könyörögni dolgomon.
Melyet egész törvénybe felvettek az ördögi társaságok, és a sánta
ördögöt hat esztendei sáncra irták, hogy pokol tornácába egész hat
esztendeig dolgozzék. Így lett végi <span class="pagenum"><a name=
"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> az ördögi törvénynek, es az
égig magasztalta a törvény a szegény embernek az okosságát; így a
szegény ember nagy boldogságban élt, egész életének
esztendeiben.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
"Page_72">-72-</a></span></p>
<h2>XXXIII. A SZALONNAVÁR.</h2>
<p>Egy királynak három fiai voltak; és a király oly gazdag volt,
hogy egy várat csináltatott szalonnábul. Egyszer a szalonnát
meglopták. A király nagyon megharagudott hogy ki lopja az ő
szalonnáját? azért strázsát rendelt oda hogy őrizzék, de senki meg
nem mert közölök maradni a helyén. A király nagyon búcsúlt, hogy
senki meg nem őrizhette várát; hát az öregebbik fia azt mondá:
Fölséges király, én elmegyek, és megpróbálom ha megőrizhetem azt?
és elment a strázsahelyre. Amint ott állott, hát látja éjféltájban,
hogy egy szörnyű nagy sárkány ment oda és fölkap egy darab
szalonnát, s elmegy vele. A királyfi haza szalad ijedségében, és
semmit sem tudott mondani felőle. Másnap a közepső is elment, az is
szintén úgy járt mint a bátyja; az is haza futott. Harmadik
éjtszakára a fiatalabbik ment a szalonnát őrizni: az is ott
várakozik hogy mi történik vele hát látja hogy egy szörnyű
<span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
"Page_73">-73-</a></span> nagy sárkány megy a szalonnát lopni. A
sárkány elmegy a szalonnával, az ífju pedig mindenütt utána, hogy
hová viszi: hát látja hogy egy lyukba beereszkedik, ő pedig haza
megy, s az atyjának megbeszélli, hogy mit látott.</p>
<p>Más nap elmegy a kovácshoz, és csináltat magának egy negyven
mázsás botot; azzal haza megy, s a bátyjainak mondja: No most
gyertek velem, eresszetek engem abba a lyukba, majd megkeresem a mi
tolvajunkat. Hát csakugyan el is mentek mind a hárman a lyukhoz, s
a fiatalabbik öcscsöket leeresztik. Mikor már jó messzi lement
volna a föld alatt, oly szép világosságot látott, mint a napfény,
és lát egy szép várat, a mely egész a földig rézbűl volt csinálva;
bemegy abba a várba, és lát egy gyönyörű szép leányt a várba, a
leány mondá neki: Jaj szegény ífju, mit keressz itt? menj hamar
oda, ahonnét jöttél, mert az uram egy nagy irtóztató sárkány,
hogyha haza jön, megöl, ha ezer lelked legyen is. Az ífju azt
mondja: Én nem megyek nálad nélkül, ha meg kell is halnom. Akkor a
leány egy üveget ad neki, s azt mondja: No hát igyál ebbül, ha
iszol, hétezer ember erejével birsz. Akkor a királyfi az italt
megitta. Hát a sárkány nagy haraggal jön, és megütköznek egymással;
de <span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
"Page_74">-74-</a></span> az ífju csakhamar megölte; azután bemegy
a leányhoz, és mond neki: Én megöltem az uradat, már most enyém
vagy, jőj velem. A leány azt mondá: Jaj! nekem még két öcsém van,
azokat is oly átkozott sárkány birja: szabadítsd ki azokat is
körmei közül. Kérdi az ífju: Hát hol vannak ezek, mutasd meg. Akkor
mutat neki két várat, oly szépek voltak, hogy messzéről is
tündököltek. És csakhamar elmegy s egy ezüst várat talál, és bemegy
a várba, s lát egy szép leányt, aki sokkal szebb volt mint az első;
akkor a leány azt mondja neki: Jaj szerencsétlen ífju, mit keressz
itt? menj hamar oda honnat jöttél, mert ha az uram haza jön, megöl
ha ezer lelked legyen is. Mond az ífju: A nénédet már
megszabadítottam: téged is meg akarlak szabadítani. Akkor a leány
egy üveget adott neki, és azt mondá: Igyál ebbül, nyolc ezer ember
erejével birsz. A királyfi az italt megitta. Hát jön a sárkány nagy
haraggal, mert megérezte, hogy idegen ember van a várában; az ífju
csakhamar eleibe megy, összeütköznek, azt is csakhamar megölte. A
leány, mikor látta hogy győzedelmes lett, nagyon örvendett rajta,
eleibe futott, és nyakába borúlt, s azt mondá: Az isten hozott
tégedet ide, jó ífju, hogy minket megszabadíts; mind a hárman
király leányai vagyunk, és atyánktúl ezek <span class=
"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> az
átkozott állatok elragadtak: hanem még az öcsénk abban a másik
várban vagyon: ha lehet, azt is szabadítsd, de az a legsúlyosabb
lesz, mert annak az ura legerősebb, kilenc feje vagyon neki; hanem
kérlek csak menj, és szabadítsd meg azt is. És nagy sietséggel
elmegy az ífju a harmadik várhoz, s látja hogy ez aranybúl van,
bemegy abba, s látja a leányt, és mindjárt fölgerjedt szerelmire; a
leány pedig azt mondá: Jaj mit keressz szerencsétlen ífju itt ezen
az elátkozott földön? Menj hamar innen, mert meghalok ha az uram
téged megöl, mert téged a szívem szeretni kezd. Az uram egy erős
sárkány, ha haza jön, megöl. Mond az ífju: Inkább meghalok, mint
nálad nélkül éljek; a nénéidet már megszabadítottam, már most nálad
nélkül el nem megyek. Akkor monda a leány: Fogd ezen gyűrűt, mert
ennek több ereje vagyon, mint amit az én nénéim adtak neked; hogyha
elfáradsz, fordítsd meg az ujjodban, és mintha csak akkor kezdenéd
el a verekedést, úgy tetszik. Akkor hozzá készült az ütközethez, és
a sárkány oly mérgesen jött, hogy haragjába ordított, és csak
összecsaptak, s úgyannyira verekedtek, hogy mind a kettő a földre
esett, s ott hogy eszibe jutott a királyfinak, hogy a gyűrűt meg
kellenék fordítani, csakhamar meg is <span class="pagenum"><a name=
"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> fordítá az ujjában, és
mindjárt erős lett, hogy az erő a földről felemelte, s fölugrott;
de a sárkány is mérgesen fölemelkedett, újra összecsaptak: a
sárkánynak mind a kilenc fejéből úgy jött a láng, hogy szegényt
majd megfojtotta, de ő is megharagudott ám, s ime nyolc fejét
levágta a sárkánynak, és magát is megölte; azután bement a várba,
és összeölelték és csokolták egymást az ífju s a leány.</p>
<p>Akkor mondá ez: Ne most ez az arany vessző, vágd meg vele a
várat; és megvágá a várat a vesszővel, és aranyalma lett belőle,
kit a tarisznyájába tett; a leány azt mondá: Látod, most alma, de
ha akarod hogy vár legyen, vesd fel az ég felé, mindjárt vár lesz
belőle. Azután az ezüst várhoz mentek, és ott is úgy cselekedett,
és a harmadiknál szinte úgy. Azután mind a hármat a lyukhoz
vezette, és legelsőben az öregbiket a kötélre ültette, azt
felhúzták a bátyjai, és hogy látták hogy oly szép, mindenik akarta
feleséginek elvenni: azután a közepsőt húzták fel, az még sokkal
szebb volt mint az első, azon is veszekedtek; azután harmadszor a
fiatalabbikat húzták föl: az még sokkal szebb volt mint az elsők;
akkor mindenik ezt akarta; végre összebeszéltek, s mondák: most
húzzuk fel az öcsénket, de azután ereszszük vissza, hadd haljon
meg, <span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
"Page_77">-77-</a></span> mert ha egészen fölhúzzuk, elveszi tőlünk
a szebbiket. Leeresztik tehát a kötelet, az ífju pedig így
gondolkozott oda len: hogyha botját magával együtt a kötélre köti,
nem tudják fölhúzni, azért csak a botot kötötte a kötélre; mikor
egy darabig fölhúzták, visszaeresztették: akkor vette esziben a
bátyjai álnokságát. A bátyjai azt gondolták hogy meghalt, azért
haza vitték a leányokat, és mindenik a kisebbiket akarta elvenni,
hanem a leány azt mondotta: Várakozzatok három esztendeig, akkor
meglátom. Azok nagy szomorúsággal várakoztak három esztendeig. Az
öcscsök pedig járkált a föld alatt.</p>
<p>Egyszer akadt egy vén asszonyra, a kitől kérdezte, mondván: Öreg
anyám, nem tudna kend rajtam segiteni, hogy én innét hazámba
mehetnék? A vén asszony azt mondá: Fiam, én rajtad nem segíthetek
másként, hanem itt van egy griffmadár, akinek tojásai vannak; és
minden esztendőben a záporeső agyon verte; és most nem sokára lesz
a zápor; azért menj föl és ülj rájok, hogyha megtarthatod, az majd
elvisz a hazádba. Ő csakhamar fölment a fára, és a griffmadár
tojásaira ült, és mikor a zápor jött, nem verhette agyon őket: a
griff nagy sikoltással röpült, mert azt gondolta hogy a tojásait az
eső agyonverte. <span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
"Page_78">-78-</a></span> És mikor oda ért, látta hogy az ífju a
tojásain ült, és monda: Amit akarsz, én megcselekszem. Akkor azt
mondá az ífju: Én mást nem kivánok, hanem engem az én váramba
vigyél az atyámhoz. Erre a griff egy ökröt készített, ezt a körme
közé fogta, azt meg hátára ültette: úgy elröpült a tengeren
keresztűl egész a határig, és ott letette; ez pedig megköszönte
neki; azzal egymástul elváltak.</p>
<p>Akkor bement a királyfi a városba mint egy mesterlegény, s
mindjárt akadt egy szabóhoz. A szabó kérdezte, hogy tudna-e
menyasszonynak való szép ruhát varrni? mert épen akkor akart a
lakodalom lenni, de a leány azt mondotta hogy előbb oly ruhát
csináltasson a király neki, mint a milyet ő az ő várában viselt.
Azért sok mesterembert kerestek, de senki sem akadt, aki végbe
tudta volna kivánságát vinni, és oly ruhát csinálni neki. Az a
szabó nagyon örűlt, hogy az ífju magára vállalta a munkát; ez pedig
egész nap aludt, hanem mikor az ura már lefeküdt, akkor kiment, az
arany almát feldobta, mindjárt vár lett belőle, bemegy a várba, a
legszebbik ruháját kihozta belőle, azután a vesszővel megcsapta,
megint csak alma lett a várbul, megint bemegy s lefekszik. Reggel
felkel az ura, és hozzá megy, hogy ha kész-e a ruha? adja elől a
ruhát. A szabó <span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
"Page_79">-79-</a></span> csak elcsudálkozott rajta, mely szép,
beviszi a királyhoz, a leány mindjárt rá ismert, az mindjárt
tetszett neki, mert tudta hogy már nem messzi van az ő mátkája. A
legény azután vargához ment, ott beállott, és ott is szinte úgy
cselekedett. A leány azt mondá: már most ruhám is van, cipőm is
van, de gyűrűmnek is kell lenni, amit felváltok a mátkámmal. A
király a várban aranykovácsot tartott, akkor pedig ahoz mene mint
ötvös legény, és munkát keresett. A gazda azt mondta: Nekem ugyan
most legény nem kell, hanem ha olyant találnék, aki a
királykissaszonynak kedve szerint való gyűrűt csinálna, azt
megfogadnám. Ő azt mondá: Ne búsúljon az úr, mert amit én csinálok,
az, bizony tudom, hogy tetszeni fog. Akkor megfogadta, és a
királykisasszonynak megjelentette, hogy most kapott oly legényt,
aki kedve szerint való gyűrűt tud csinálni. A leány megörült. Mikor
már az éjtszaka eljött, akkor a királyfi kiment, és az almát
feldobta, s vár lett belőle, onnan a legszebbik gyűrűt kivette,
azután lefeküdt. Más nap korán a királyleány a műhelybe ment, a
gyűrűt megnézni ha kész-e? a legényt megösmerte, és a nyakába
borúlt, és megcsókolta, és mindjárt be akarta vezetni, hanem azt
mondotta: Én holnap reggelig nem jelentem magamat: <span class=
"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> hanem
akkor igen, és te se szólj senkinek addig: s úgy elváltak
egymástúl. És másnap reggel az almákat feldobta, és három vár lett:
akkor felöltözött királyi ruhába, és úgy ment be a várba a
bátyjaihoz. Ezek bezzeg megijedtek, de ő szépen mondá nekik:
Látjátok bátyáim, ti rosz atyafiak vagytok, engem meg akartatok
ölni, hanem az isten nem engedte: most pedig én mindeneket
megbocsátok nektek. A bátyjai is megkövették, hogy bocsásson meg
nekik, és tegyen rendelést köztök, hogy hogyan lesznek. Akkor azt
mondá az öregbiknek: Te vagy az öregbik, fogd az öregbik leányt, s
vidd a rézvárba, a másik a közepsőt vigye az ezüstvárba: én megyek
a kissebbikkel az aranyvárba. Így megegyezvén szépen, most is úgy
gazdálkodnak, ha még meg nem haltak.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
"Page_81">-81-</a></span></p>
<h2>XXXIV. BABSZEM JANKÓ.</h2>
<p>Volt egyszer egy szegény ember, akinek közönséges gazdasága
volt, de semmi magzatja még nem volt. És mondja egyszer az asszony,
hogy az isten bár csak őnekik akkora gyermeket adna is, mint egy
babszem, azt is jó neven venné, és nagy örömet találna abban is.
Kevés idő múlván megszólítja az asszony az urát, hogy őtet az isten
meghallgatta. Eljárván az idő, megszületett egy kis fickó, aki is
midőn megszületett, akkora volt mint egy öreg bab, és egyet
ugorván, mondá, az anyjának: Adjatok kenyeret, mert már régen
éhezem. Ezek megrémültek, mondván, hogy ez nem tiszta dolog; de a
kis fickó csak hajtotta hogy ehetnék; kit mindjárt azután
megkereszteltek, és Jankónak hívtak. Azután adtak nekie kenyeret, s
monda az atyjának: Atyám, én elmegyek a kukoricaföldre, és ott
fogok szántani. Mondja neki az atyja: Hallod-e, fiam, gyenge vagy
te még ahoz. Mondja a kis Jankó: <span class="pagenum"><a name=
"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> Atyám, te fogod az eke
szarvát, én pedig majd hajtogatom az ökröket. Másnap az öreg
befogja ökreit, a kis Jankó pedig bele ült az ökörnek a fülibe, és
onnan kiabált az ökröknek. Midőn már kiértek a szántóföldre, és ott
hallgat az ökörnek a fülibe, és az ostorával pattogatott, arra
megyen hintóval egy úr. Épen az országút mellett szántogattak.
Akkor hallván az úr hogy kiabál valaki; és nem lát senkit az ökrök
körűl, oda megyen és kiált: Hallod-e hol vagy, aki az ökröket
hajtogatod? Mond a kis Jankó: Itt vagyok; mi bajod ilyenadta? gyere
ide az ökör fülihez. Az úr leszállván, oda megyen az ökrökhöz, és
nézi a kis Jankót; hát nagyon megtetszik neki a Jankónak nagyon
furcsa termete, és kérdi hogy az atyja hol vagyon? Azt mondja nagy
haraggal Jankó: Nem látod-e hogy az ekénél amott forog? Oda menvén
az uraság, mondja a paraszt gazdának: Hallod-e jó ember, nem adnád
nekem el ezt a kis gyermeket? én neked jó pénzt adok. Mondá a
szegény ember hogy: addig nem adhatom, míg a feleségemmel nem
beszéllek. Mondá az uraság: Majd elmegyek hozzád, és
felkereslek.</p>
<p>Hát haza megyen a szegény ember, és mondja a feleségének, kinek
mond a feleség: Hallod uram, azt ne cselekedd, mert tudod
<span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
"Page_83">-83-</a></span> hogy az a mi gyermekünk. Épen akkor ott
járt Jankó és mondá az atyjának: Atyám csak adjon el engemet, mert
itten leszek én három nap múlván, akarhova zár. Ezen megegyeztek és
eladták a szegény Jankót az uraságnak. Ez mint legdrágább kincset a
többi aranyai közzé a pénzes ládába zárta. Midőn aztán onnat
elutaztak tehát Jankó belülről kinyitotta a zárt, és a ládából
hányta kifelé az aranyokat, és midőn már maga is kiugrott volna,
haza szalad az atyjához, mondván: Csak gyere hamar, mert így van a
dolog, hanem hozz magaddal egy zsákot. A szegény ember pedig siet a
fia után, és bámészkodva nézi, és szedi a sok aranyokat, és haza
vitték, és nagy gazdák lettek a sok pénzből.</p>
<p>Egyszer midőn disznót öltek volna, és az atyja Jankónak a
vágószéken kolbászt töltött, mondja neki: Fiam eredj el innét, mert
a kolbász közé keveredel és betöltelek a kolbászba. Jankó nem
fogadott szót, és a vágótőkén amint ült, elaludt, és a kezével az
atyja bele keverte a hús közé, és a kolbászba töltötte. Jön épen
akkor oda egy koldus és kéreget alamizsnát: és épen azt a kolbászt
adták neki, a melyikbe Jankó volt. A koldus megköszöni, és elmegy.
Midőn a falun kivül ment, Jankó felfázott a kolbászba, mivel nagyon
hideg volt; <span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
"Page_84">-84-</a></span> kiásta tehát magát nagy hirtelen, de a
tarisznyából nem tudott kijönni. Észre veszi hogy őtet valaki
veszi, kiabál hát hogy ereszsze ki a koldus; a szegény koldus
körülnézi magát, hogy honnan kiáltoznak neki, de semmit sem látott.
Midőn ismét tovább ment volna, megint kiáltoz a kis Jankó hogy
ereszsze ki; de ez mivel sehol semmit nem látott, azt gondolta,
hogy valami gyerek valami gödörből kiáltoz utána. Végre mondá
Jankó: Hallod-e, itt vagyok a tarisznyádba: hanem ereszsz ki, mert,
ha ki nem eresztesz, mindjárt rosszúl jársz. A koldus levette a
tarisznyáját a hátáról, és kifordítja; megharagszik Jankó, hogy
őtet a nagy hóba rázta ki, fogta a koldusnak a botját, és úgy vágta
a koldushoz, hogy a szegény koldus csak úgy szédelgett; azután haza
megy, és megpanaszolja az atyjának hogy és mikép járt, melyet az
atyja nagyon sajnállott.</p>
<p>Egyszer viszont Jankó a kamrába egy puha gyapjas juhbőrön ült.
Épen akkor ért oda egy bőrrel kereskedő zsidó, és kérdi hogy nem
volna-e valami bőr eladó; ezek pedig mondották hogy vagyon,
melyeket mind egyig meg is vett a zsidó. Midőn már a zsidó elvitte
volna a bőröket, egyszer éjtszaka a kocsin felérez a kis Jankó, és
észre veszi hogy őtet kocsin viszik: megharagszik hogy ki telte
őtet a <span class="pagenum"><a name="Page_85" id=
"Page_85">-85-</a></span> kocsira? és kiabált, hogy őtet ne vigye,
hanem: állj meg, úgymond, hadd szálljak le. A zsidó körülnézi
magát, és senkit sem látott; és viszont Jankó kezd kiáltozni, hogy
álljon meg. A zsidó egészen elréműlt és megijedt, hogy valóba
ördög, leugrott a kocsiról, és elszalad magába; Jankó pedig a
lovakat maga haza hajtotta, és többé nem ment aludni oly helyekre,
mert félt, hogy talán egyszer majd a vízbe vetik, és el kell neki
veszni.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
"Page_86">-86-</a></span></p>
<h2>XXXV. A KIGYÓ-KIRÁLYFI.</h2>
<p>A hajdan idők lefolyásiba volt egy igen nagyon megöregedett
király és királyné. Már ezek nem messze voltak életek végétől, és
semmi gyönyörűséget már nem éreztek, mivelhogy életek napjait
szüntelen azon való búsongásban töltötték, hogy nekiek semmi
gyermekek nem volna, akire a birodalmat hagyhatnák. Egyszer ezen
való búsúltába a vén királyné így gondolkodik magába: hogy nem
bánná ha akármicsoda rút formájú gyermeke lenne is, csak épen hogy
maga után örököst tudna hagyni: akkor megnyúgodott szívvel végezné
élete folyását. Mikor így aggódik magába a királyné, bemegyen hozzá
egy bűbájos asszony, egy csomó virágot megszagoltat az öreg
királynéval, s ez abba a minutumba teherbe esett. Kevés idő múlva
szül oztán egy kigyót fiu helyett. Itt minden tanácsosokat és
bűbájosokat behivata a király, hogy mitevő legyen a kígyóval?
Jobbnak itélték hogy meghagyják, és végére <span class=
"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> várjanak a
dolognak inkább, mint hogy megöljék. A kigyó napról napra jobban
nevekedett.</p>
<p>Egyszer, mikor a kigyó már valami hét esztendős volt, szüntelen
egy nagy fára járt fütyölni. A király mindenektől tudakozta hogy mi
lenne annak oka, hogy az ő kigyója szüntelen fütyölne, de még csak
gyanítani se tudta senki, hanem azon bűbájos asszony, aki a virágot
a királynéval megszagoltatta, azt mondá, hogy a kigyó házasodni
akarna. Itt a királynak nagy gond támadt a fejébe, hogy hol
lelnének ennek feleséget. Egy igen vén, és leányságába maradott
királyleányt adának neki feleségül, de ezt a kigyó mindjárt a
legelső éjtszaka megölte. Nem tudták hát mitevők legyenek; hanem
egy abban a városban levő szegény embernek egy szép és jó erkölcsű
leányát vevék meg szüleitől a kigyó feleségének. Ezen személyhez a
kigyó a legszelídebb és nyájasabb volt: együtt voltak egy darab
ideig, soha a kigyó nem tágított a feleségitől, hanem mindenkor
vele volt. Néhány napok eltelése után észre vette a kigyó felesége,
hogy a férje éjtszakára kigyóbőrét mindég leteszi, és a legszebb
királyfi leszen belőle, milyennél szebbet még csak nem is lehet
képzelni. Ezt a kigyó felesége megmondá az öreg királynénak;
<span class="pagenum"><a name="Page_88" id=
"Page_88">-88-</a></span> ez mindjárt azon mesterkedett, hogy
miképen tudná tőle azt ellopni. Egy éjtszaka igen erősen
befűttetett egy vas kemencét, és alattomban az öreg királyné
belopódzott éjtszaka a fiu szobájába, és a feje mellől ellopta a
kigyó bőrruháját. Felébredvén a kigyóbőrt viselő királyfi, s nem
találván sehol a ruháját, minthogy már az anyja megégette, akkor
így szól feleségének: Engem soha nem láttok többé, ha nem tudtál
még egy keveset hallgatni, míg az idő eltelt volna. Most maradj
magadnak, és azt kivánom hogy míg engem fel nem keresel, és én reád
kezemet nem teszem, soha addig magzatod, melyet mostan viselsz, meg
ne szülhessed.</p>
<p>Annakutánna elbújdosott a királyfi; ment sok országokon
keresztűl mind addig, míg a tündérek országába nem ért. Itt a
tündérkirálynéval megesmerkedvén, elvette feleségűl; az ide haza
maradott felesége pedig szüntelen búsongott. A szűlés ideje is
megjöve, de minthogy megátkozta férje, nem tudta megszülni
magzatját. Elhatározta tehát magában, hogy addig soha meg nem áll,
míg a férjét fel nem találja. Elindult, és sok útazásai után eljuta
a szelek királyához. Kérdezte a szelek királynéját, ha nem tudná-e
hogy merre lenne egy országát oda hagyó, és magát is bujdosásra
elszánt királyfi? Amire a szelek királynéja így szóla: <span class=
"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> A világnak
nagyobb részét egy óra alatt befutám, de sehol járásomba észre nem
vettem. Innét hát vég búcsút vett a bujdosó királyfi felesége, és
utjára ment: de minekelőtte a szelek királyának lakhelyét elhagyta
volna, a szelek királynéja megajándékozta egy arany orsóval, ezt
mondván, hogy ha feltalálja párját, használja az ajándékot, ahogy
tudhatja. Innen folytatá utját a holdvilág felé, ahova eljutván,
ismét kérdezte a férje hollételét: de itten csak anyit hallott hogy
sehol sem vették észre járásába. Amint itten a jó szállásadást
megköszönte, egy arany fonó rokkát kapott ajándékba. Azután
eljutott a nap kastélyához, ahol hasonlóképen kérdezte, hogy nem
vett-e észre valahol valamely vándorló királyfit? Melyre a nap így
szóla: láttam bizony én, és tudom is hogy hol van a te urad, a
kigyóformát viselő királyfi. Tűndérországba lakik ő, és már a
tündérkirálynénak hitves párja. Nem sok idők lefolyása után oda
fogsz érni; hanem ime egy arany karszéket adok neked, és mikor oda
fogsz érni, ülj a király kapujába, és ott áruljad ezen eszközöket,
amelyeket ajándékba kaptál; de akarmennyi pénzzel kinálnak, ne vedd
el, hanem csak azt mondjad, hogy ha megengedi a királyné hogy az
éjtszaka a királylyal legyek, úgy oda adom az arany orsót.
<span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
"Page_90">-90-</a></span> Másnap eljuta az utazó királyné a
tündérek királynéja városába, ahol épen a királyi udvarba lévő
leányok a király és királyné fejér ruháit mosták. Egy leánya mosás
közben mindég sírt. Kérdi az utazó királyné, hogy miért sírna? Azt
feleli, hogy a királynak van ime egy kendője, ami átokkal adatott
neki, hogy azt addig soha ki ne tudhassa mosatni úgy, hogy a benne
lévő vér kimenjen, míg a maga kedvese, akit elhagyott, keze között
ki nem mossa. Ezen kendő ki nem mosásáért sokan életeket
vesztették, és tudom hogy más nap engem is el fog a királyné
veszteni mivel hiába mosom, nincsen semmi haszna. Ekkor az utazó
királyné míndjárt megesmerte tulajdon kendőjét, és megbizonyosodott
a felől, hogy a királya ottan légyen. Mindjárt elvevé a királyné a
leánytól a kendőt, és egy keves mosás után egészen kiment belőle
minden pecsét. Ekkor csak szemébe néztek minden szolgálók, nem
győzték csodálni hogy olyan jó mosó lenne, megköszönték szivességét
hogy annyit megmentett közűlök a haláltól. Annakutánna szegény
útazó királyné az ajándékba nyert arany orsóval a király kapujába
leült, és ottan árulta. Ezt a királynénak hírűl vitték; mire is a
királyné egy szolgálót küldött ki hogy tudakozná meg, mennyiért
adná el a királynénak? Amire <span class="pagenum"><a name=
"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> az így szóla, hogy ő pénzért
nem adná, hanem ha megengedi hogy egy éjtszakát a királylyal
legyek, úgy általadom. Nem örömest engedte meg a tündérkirályné, de
minthogy az újság megszerzése szerelmétől nagyon égett, még is
megengedte, így gondolkodván magába, hogy majd álomhozó port fogna
a király borába estve tölteni, hogy mélyen aludjék, és semmit se
tudjon felőle a király hogy ki volt vele. Úgy is lett;
beteljesítette kivánságát az idegennek a tündérkirályné, de semmi
haszna és sikere nem lett, mivel az álomporral kevert borból bőven
ivott, és még az asztalnál jókor elaludván, elaludva vitték a
hálószobájába is, hol már feküdött előbbeni felesége. Ez egész
éjjel csak azt mondá urának: Kelj fel, szivemnek szép szerelme,
ereszd kezeidet reám, hadd szüljem el aranyhajú fiadat! de minden
sirása és epekedése semmibe ment: a király fel nem ébredett. Eltelt
így az éjtszaka; és mindjárt hajnalba kiutasították a rezidenciából
a szegény asszonyt. Másnap megint a rokkával ült a király kapujába:
azt ismét úgy adá által, hogy ha a királyné, a királylyal való
lételt meg fogja engedni. Megnyerte másodszor is, és akkor is csak
annyi haszna lett, mint az elébbeni hálásának: de a királynak egy
oldalszobájába levő inassa egész éjtszaka hallgatta mind a
<span class="pagenum"><a name="Page_92" id=
"Page_92">-92-</a></span> kétszer, hogy valami siránkozó asszony
mindég azon kéri, hogy bocsássa reá kezeit, hadd szülje el
aranyhajú fiát. A király mondotta inassának: Én nem is tudom, hogy
mi lehet az oka, hogy már két éjtszaka annyira álmos voltam, hogy a
lételemet sem tudtam, és mindég még az asztalnál elalszom. Amire az
inas azt mondotta, hogy hát álmosbort adnak Felségednek innya, és
azért aluszik olyan mélyen; hanem ennekutánna jobban vigyázzon
magára és tetesse alvását. Úgy is lett. Harmadik és utolsó napra
virradt a szegény útazó királyné, szüntelen sírt, hogy minden
igyekezete füstbe megyen; úgy gondolkodott, hogy talán megvetésből
nem szólott hozzá a férje. Harmadik éjtszaka is megengedte a
királyné a hálást, tudván hogy férje semmit sem tudna felőle, mivel
soha csak egy szót sem említ. Jól van; a harmadik estveli
vacsoránál a király magára vigyázott, és az álmosbort másféle
borral felcserélte, és mintha attól volna álmos, elaludt
tettetésből. Levevék róla ruháját, és egyenesen vitték a már reá
várakozó szerencsétlen királyné mellé, ahol a király a legnagyobb
csendességbe volt, tetetvén mintha aludna. Egyszer így szól a régi
felesége: Mostan harmadszor és utóljára jöttem hozzád, ne légy oly
kegyetlen, hogy siránkozásaim előtt bedugjad <span class=
"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> füleidet.
Szánj meg engemet, sok nyomorúságokat és fájdalmakat szenvedő
feleségedet, és bocsássad reám kezeidet: hadd szüljem el nagy
reménységű fiadat. Ezt hallván a király, megindúlt szívvel
megcsókolá, és minden elébb történt dolgokról egymástól engedelmet
kértek, és örök hűséget esküvének. És reggel a király a hűségtelen
tündérkirálynét öszvevagdalta és úgy elébbeni hitves feleségével
tulajdon országába nagy pompával visszament, és uralkodott kedves
feleivel sok számos esztendőkig csendes békességben.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_94" id=
"Page_94">-94-</a></span></p>
<h2>XXXVI. A BŰBÁJOS LAKAT.</h2>
<p>Volt Amszterdam városába egy ördöngös praktikájú zsidó, aki nem
csak a földi emberek előtt tudta magát hatalmasnak mutatni, hanem
még a levegői és tüzi lelkeknek is tudott hatalmasan parancsolni,
úgy, hogy ha előhívta őket, tehát akármely parancsolatokat adott
nekik, szívesen és a legnagyobb serénységgel teljesítették. Az ő
hatalmas egyik ereje egy könyvbe volt, melyet ha balra megnyitott
tehát a tüzi lelkek jöttek elő és engedelmeskedtek neki; más ereje
pedig egy gyűrűbe volt, melyet ha a kövivel megfordított az ujjába,
tehát a levegői lelkek jöttek szolgálatjára. Az ördöngös varázslót
Matadájnak nevezték. Ez evvel a nagy praktikájával és erejével
annyi kincset gyűjtött már magának, hogy sem gazdagságra sem erőre
hozzá fogható ember nem találtatott. Egykor szobájában üldegelvén,
az ő varázsló könyvét elővette, és némely különös dolgokat a
könyvből nézvén, magát kecsegtette. <span class="pagenum"><a name=
"Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> Többi között azt is
feltalálta, hogy vagyon az indiai setét tengereken túl egy hegy
mely alatt fekszik egy megbecsűlhetetlen kincs melynek drágaságát
és szépségét emberi elme meg nem foghatja, és hogyha ki annak a
kincsnek birtokához juthat, az magát az egész világon
leghatalmasabbá teheti. Ezt hogy a Matadáj megtudta, örömibe
székiről felugorván, és már a halhatatlan kincs birtokosának
gondolva magát, örömiben tapsolt. Csak nagy hamarsággal paripát
nyergeltetett, és kisétált a városon kivűl lévő téres mezőre, és
midőn a könyvit megnyitotta volna, tehát a tüzi lelkek megjelentek
rémesztő nagy sokasággal; kevés vártatva pedig megfordítván közép
ujjában lévő gyűrűjét, ennek erejével a levegői lelkeket mind
előlcitálta. Midőn a nagy sokaság már mind együtt lett volna, és
fűszálként reszketve várták a hatalmas Matadájnak parancsolatját,
egyszer megnyitván száját, mennydörgő parancsolatját mindjárt
teljesíték, és nekie a föld alatt elrejtett kincsét, azaz
megbecsülhetetlen Szaksza várát, mindjárt előlhozzák. Matadájnak
erős parancsolatjára a lelkek morgolódó szavakkal sopánkodva
mondották, hogy őnekik az nem állana hatalmokban, hogy azt
elhozhatnák, mivel az a föld alatt levő lelkeknek vagyon hatalmába,
és azok tízszer annyi <span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
"Page_96">-96-</a></span> erővel bírnak, mint ők; hanem ha el
akarod hozni, mondották, tehát ennek megszerzéséhez szükséges egy
ártatlan zsidó gyermek, melynek Lámek a neve; azután ha a gyermeket
megtalálod, tehát majd akkor mit mívelj és miként bánjál vele,
megtanítunk, mert nincs olyan erő aki azt a kincset onnan felhozná,
egyéb az oly ártatlan gyermek, melyet Lámeknek hívnak. Erre a
nagyra vágyó öreg Matadáj, megvakarván a fejét, a lelkeket magától
elbocsátotta, maga pedig haza ballagott, de nyugtát sehol sem
találta. Így harmad napig magában tünődvén, végtére magában
elvégezte azt, hogy elmegy és felkeresi a világban akárhol azt a
Lámek nevű gyermeket.</p>
<p>Így tehát lovat fogat a hintajába, és megindúl Ázsiának
részeiben keresvén az Izráel népei között a Lámek nevű gyermeket.
De sehol nem tudtak ily nevűt találni. Végre sok fáradságai után
elkedvetlenedve és a dolog felől egészen kétségbe esve, elérkezik
Konstantinápolyba. Amint tehát Konstantinápol utcáin alá s fel
járna, és a gyermekeket, akik az utcán játszottak, egyenként
kérdezné, hogy melyiket hogy neveznék? és amely gyermek a maga
nevét neki megmondotta, tehát megajándékozta azt: ezt látván a
gyermekek egymást nevekről kiáltozván, hogy jőnének ide
<span class="pagenum"><a name="Page_97" id=
"Page_97">-97-</a></span> mert ez az öreg úr pénzeket osztogat;
végre egy hét esztendős gyermek felszóval kiálta pajtására: Lámek,
jöszte ide, kapsz te is ettől az úrtól pénzt. Ezt hallván Matadáj,
jobban szemlélte a gyermeket, ki végre hozzá jutván, kérdi tőle:
hogyan híják, és az atyja hol lakik? Ki is mondja, hogy őtet
Lámeknek hívják, és az atyja ide nem messze (ujjával mutatván) ebbe
a házba lakik. Matadáj örömiben egészen magán kivűl ragadtatván,
megfogja a gyermek kezét, és kényszeríti hogy vezetné őtet
atyjához. A gyermek megörülvén az ajándéknak melyet nekie Matadáj
adott, egyenesen az atyjához vezeti, ki szegény sorsú ember lévén
nem tudta mire vélni a dolgot hogy kit tiszteljen Matadájban, mivel
látta uri személyét és gazdag öltözetit. Kérdezvén tehát nagy
alázatosan Matadájt, hogy kihez legyen szerencséje? mondja neki ez,
hogy ő idegen országban lévő kereskedő légyen, és mivel most erre
járok, tehát semmiképpen el nem mulaszthattam hogy tégedet mint
régi őseimről maradott atyámfiát meg ne lássalak, kit már régen
feltaláltam irásaimban hogy te nekem atyámfia vagy. Tégedet is,
úgymond, boldogítani akarlak mivel nekem az egek eleget adtak: de
tudod-e, kedves atyámfia, add ide nekem a fiadat, hadd nevelhessem
és taníthassam őtet; hidd el, derék <span class="pagenum"><a name=
"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> embert építek a fiadból,
melyet magad is meg nem fogsz bánni. Az öreg Lámek örvendett, hogy
szegény ember létére ily nagy úr neveli fel a fiát: így nagy hamar
meglett az egyesség, mivel a szegény sok ajándékokat kapott, a
melyen nagyon örvendett.</p>
<p>Egy kevés ideig nagy kecsegtetéssel volt az öreg Matadáj a kis
ártatlan Lámekhez, de valami négy hét múlva eszébe jut, hogy már
egyszer a dologhoz kellene fogni, és a megmagyarázhatatlan kincset
a kezihez venni. Egykor kilovagolván az öreg Matadáj a mezőre,
kivitte magával Lámeket is: itt előcitálja a lelkeket, melyeket
meglátván Lámek, szörnyűképpen megijedett: de az öreg Matadáj
bátorítván őtet, hogy ne féljen, mert csak mind az ő jó barátjai;
parancsolja a lelkeknek hogy őtet vigyék és ragadják egész ahoz a
hegyhez, melyben Szakszavára el vagyon rejtve. A lelkek fogván őtet
Lámekkel együtt letették egészen a hegyoldalba. Ekkor Lámek
körűlnézi magát, és látván ezt a szörnyü vidéket, igen kezdett
félni, de Matadáj újra bátorította őtet hogy ne félne, mert semmi
bántása nem lesz ahol őtet látja. Míg ezek így beszéltek, addig a
tűzi lelkek lóganajt szedvén, azzal tüzet gerjesztettek, melyre
azután lókörmöket hánytak; mire a tűznek rettenetes nagy
<span class="pagenum"><a name="Page_99" id=
"Page_99">-99-</a></span> füstje kerekedvén, ez a levegőben egy
nagy felhőé vált, mely nagy feketeséggel elterjedt az égen, s oly
mennydörgés támadt abban, hogy rettentő ropogásával Matadájt is
csakhogy le nem ejtette lábáról. A zengés után megnyilt a felhő, és
nagy suhanással egy mennykő a kősziklába vágott; a kőszikla nagy
ropogással megnyílt, és irtóztató gőz jött belőle, melynek
eltávozása után egy szép márványkő garádics termett előttök, mely a
kősziklában alá vezetett. Ekkor Matadáj a lelkeknek ösztönözése
után a gyermeket kérte, hogy menjen a kősziklának nyílásába alá:
melyet a gyermek látván, nagyon megrettent, és félt, szabadkozott,
hogy ő nem megyen alá; de Matadáj bátorítván őtet hogy ne féljen,
csakhogy a kősziklába menjen le, és a bent levő folyosón midőn
keresztülmész, egy kertet érsz, abban egy karbunkulus oszlop áll
melyre egy lakat vagyon felakasztva; és csak azt a lakatot hozd ki
fiam; és ha azt a lakatot kihozod nekem, akkor haza viszlek
atyádhoz, és nagy sorban és jó állapotban helyeztetlek. Ezekre a
beszédekre nagyon keveset hallgatott Lámek, mert nagyon félt; akkor
odaadja a gyűrűjét Lámek kezibe, és mondja neki: Fiam, hogyha
valami bajod leszen, akkor csak fordítsd meg az ujjadba e gyűrűt;
tehát <span class="pagenum"><a name="Page_100" id=
"Page_100">-100-</a></span> ezek az óriások, akiket itt látsz,
neked mindjárt segítségedre fognak lenni. Erre is keveset
hallgatott; akkor aztán azzal ijesztette Lámeket, hogy ha el nem
megy a kősziklába, őtet itt hagyja, és a vadak őtet megeszik. Ezen
beszédtől megréműlvén, reá állott szegény Lámek, és bement a
kősziklába, hol reszkető félelem fogta el, és egész testiben
remegett és fázott. Így ballagván a kősziklának garádicsán, midőn
már általment volna a folyosón, kinyílt előtte egy fényességü szép
kert, melynek gyümölcsfái csupa gyémánt, karbunkulus, smaragd, és
más drágakövekből lévő gyümölcsöt termettek, a kertnek pedig a
közepiben egy nagy karbunkulus oszlop állott, melynek magassága
hatodfél könyöknit mért, vastagsága pedig egy tíz akós hordóhoz
hasonló volt. Ezen kimondhatatlan drágaságon volt függesztve a
lakat, melyért Lámeket a vén Matadáj beküldötte. Midőn ezt
meglátta, egy kissé örvendett, s minden várakozás nélkül hozzája
közelít, és amint hozzá nyúlt, és a nagy fényességű oszlopról
levette, egyszerre nagy szélzúgás, rettentő mennydörgés és
villámlás fogta el a kertet úgy, hogy szegény Lámek megfélemedett
és a nagy rettentő földindulástól a földre esett; de míg ő itt
magán kivül a földön hevert, addig a szélvész elcsendesedett;
<span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
"Page_101">-101-</a></span> ő pedig lábra állván, a lakatot, mely
egy arany láncon függött, a nyakába akasztotta és tántorogva
visszafelé indúlt a kertből Midőn így menvén szemlélné a kertnek
drága terméseit, és megkivánván őket, minden zsebjeit velök jól
megrakná: amint az első gyümölcsöt leszakasztotta, tehát a
kősziklának a nyílása, melyen Lámek bement volt, rettentő
csattanással becsukódott. Midőn Lámek jól megrakodván visszament a
folyosón, a folyosó már nem volt oly világos mint azelőtt:
megfélemedett tehát, és szörnyü jajgatásra fakadott, mivel a
kimenetelt meg nem találta. Matadáj, aki a kősziklának nyílásánál
odafent állott, látta hogy a kőszikla összecsukódott: rettenetes
volt tehát a bánatja, mivel nem csak Lámeket minden kincsestől
elvesztette, hanem a gyűrő is, melyben egyik ereje lakozott,
Lámekkel együtt a hegyben bezáródott. Matadáj tehát, semmi
reménysége többé nem levén, s maga szerencsétlenségén bánkódván,
magát a tüzi lelkek által, melyeken a könyvinek erejénél fogva még
hatalma volt, haza vitette, és elvégezte magában hogy szomorú
életét hazájában töltse.</p>
<p>Lámek azalatt a barlangban nagy sínlődéssel jajgatván,
számtalanszor Matadájt kiáltozta, de sehonnan semmi segítsége nem
<span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
"Page_102">-102-</a></span> jött. Midőn így két napig a setétben
alá s feljárkálna, kezeit egybe kúcsolván és fejére emelvén
szörnyen sírt. Egyszer valamikép a gyűrű az ujjában megfordúlt, s
előtte huszonnégy óriások állottak meg azzal a kérdéssel, hogy a
felséges princ mit parancsolna? Lámek e látásokon még jobban
megrezzent: de midőn a gyűrűnek ereje eszében jutott, tehát
megbátorodott és kéré őket, hogy őtet vigyék ki erről a helyről.
Erre a parancsolatra felkapják őtet a lelkek, és kivivén a hegynek
oldalába lették, és megint megkérdezték tőle, hogy parancsol-e még
valamit? Ő pedig, haza vágyódván, kérte a lelkeket, hogy vinnék
őtet Konstantinápolba, ezek pedig, minekelőtte haza vitték volna,
tehát meggondolták, mely hatalmas ember lenne ő, mivel, úgy mond,
hogyha a lakatot, melyet a kősziklából hoztál haza, felnyitod,
tehát ami lelkek a föld alatt vannak, mind királyostól neked
engedelmeskednek. Ezek után Lámeket haza vitték, és
Konstantinápolon kivűl letették.</p>
<p>Lámek nagy örömmel haza ment az atyjához, és elpanaszolta neki,
mely rengetegbe vitte őtet a vén Matadáj: melyet hallván az atyja,
nagyon sajnálta a fiát, de máskép örűlt, hogy az ő fia mennyit
próbált és nyert legyen. Másnap Lámeket a föld alatt lévő lelkek
kivitték <span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
"Page_103">-103-</a></span> az erdőbe, és ott egy kivésett fából
csinált váluban egy különös erejű fürdőbe tették, melyből midőn
kijött volna, mind nagyságára mind ideire és szépségére
megváltozott; de még a mi több, minden főrendekhez illő
tudományokkal bővelkedett, s minden idegen országokban lévő
nyelveket tudott úgy, hogy hozzá fogható ember sem szépségre, sem
tudományra nem volt. Ekkor visszament Lámek az atyjához; de mivel
formájából egészen megváltozott, tehát ez meg nem ismerte. Ekkor
mondja Lámek az atyjának: Kedves atyám, hallottam hogy Szolimánnak
van egy nagyon szép leánya, én őtet megnézem, hogy érdemes-e hozzám
vagy sem? Ekkor megindúlt, és a merre a kisasszony sétálni szokott,
magát az út mellett egy odvas fába rejtette, mivel a
királykisasszony mikor sétálni szokott, akkor senkinek sem volt
szabad magát az útfélen mutatni. Így várta Lámek a szép kisasszonyt
az odvas fába; és amint a kisasszony nagyon sebesen lovagolt volna,
az orra vére megindúlt, és kényteleníttetett a lováról leszállani,
és Lámeknek legnagyobb szerencséire azon fához, a melyikbe Lámek
volt, támaszkodott, és várta míg az orra vére el fog állani. Lámek
az odvas fából nagyon kedvére nézte a szép Florentinát, mivel ez
volt a neve a királykisasszonynak; <span class="pagenum"><a name=
"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> és nyakig bele szeretett.
Midőn pedig elment volna a fátul, Lámek is kibújt az odvasból, és
haza menvén megbeszéllette az atyjának, mely móddal látta meg a
szép kisasszonyt.</p>
<p>Ezek után elővette a drága gyümölcsöket, melyeket magával hozott
a hegyből, és beletette egy szép tányérba, és adta az atyjának
ilyen szókkal: Mondd hogy én ezeket a szép drágaságokat küldöm a
kisasszonynak jegybérűl, hogyha a felséges szultán nekem a leányát
ide adná. Az atyja megszomorodván fiának e kérésén, nem akart
elmenni a felséghez, de a fia bátorítván őtet hogy csak menjen, és
nem lesz semmi bántása, elmegy végre az atyja a szultánhoz, és
mondja, hogy ezt az ajándékot az ő fia küldi a felséges
kisasszonynak, hogy felséged nekie a leányát feleségűl adná. A
császár elbámúlt ezen a véletlen kérésen, de a drágaságot
szemlelvén, nagyon elbámult rajta, és meg nem foghatta, hogy honnan
kapta volna azt a szegény ember? Összehivatja tehát a tanácsbeli
urait; kik is látván a drága kincseket, egy-egy országra becsűlték
darabját; de mivel a kisasszony már el volt másnak jegyezve, és a
lakodalom is már harmadnapra el volt rendelve: így tehát, hogy az
öreget a nyakáról elküldhesse, és a drága ajándék is <span class=
"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> nála
maradhasson, azt mondották neki, hogy ha a fiad ily drága ajándékot
hoz holnap ily renddel: hogy huszonnégy leányok egy-egy kosárral
hozzanak, és maga a fiad tízenkét inasoktól kísértetve a legszebb
ízlésű ruhába jön, megkapja a kisasszonyt. Ezt csak azért mondották
a szegény embernek, mivel gondolták, hogy az lehetetlenség oly
szegény ember fiától. Az öreg haza menvén, mondja a fiának, hogy mi
légyen az újság, Lámek azt figyelmetesen meghallgatta; estve
eljötte után pedig, midőn már mind letakarodtak, tehát Lámek kimegy
a mezőre, és megnyitván a lakatját, imhol a lelkek sokasága őtet
környülvette, és óhajtva várták megszabadító uroknak
parancsolatját. Ekkor mondja, hogy neki Szaksza vára kincses
kertjiből hozzanak huszonnégy kosár drága gyümölcsöket, és ezeknek
vitelére szerezzenek huszonnégy szép leányokat, a kik alkalmasak
legyenek a királykisasszony szolgálatjára; őneki pedig huszonnégy
szolgákat a legdrágább öltözetbe, és magamnak oly köntöst, amelyet
még emberi szem nem látott; magatok pedig öltözzetek a legdrágább
katonai ruhába, és magatokból formáljatok egy nagy ármádát;
azonkivűl a muzsika legszebb zengése is közöttetek legyen. Ezeket
így parancsolván, nyugvásra ment. <span class="pagenum"><a name=
"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p>
<p>Reggelre kelvén, Lámeket kivitték a város falain a lelkek, és
felöltöztették a legszebb hercegi ruhába, mely az ő szépségit
hétszereztette; akkor előlhozták neki a huszonnégy szüzeket,
mindegyik kezébe tartotta a kivánt kincset, az ármáda nagyságának
vége hossza nem volt, a bandák harsogtak mindenféle szép nótákat:
így ment ő legnagyobb pompával a városba. Kinek midőn hírit
megvitték volna a szultánnak, nagyon elcsudálkozott és
megfélemlett. Ekkor fogván leányának kezét, mengyen Lámek eleibe;
de midőn meglátta volna Florentína a szép Lámeket, egészen
elfelejtkezett régi szerető hercegiről, hanem Lámeknek hódolt
szívéből, és kezét nyújtotta; a szultán is Lámeknek barátságos
csókot nyomott homlokára, és leányát néki tüstént általadta.
Másnapra hagyatott a pompás menyegző.</p>
<p>Estve nagy vacsora után a törökök módja szerint ment Lámek a
szép Florentinával egy szobába, ahol midőn Florentina elaludt,
Lámek kiment szobájából, és megnyitván a lakatot, eljöttek a föld
alatt való lelkek, a kiknek parancsolta, hogy Szakszavárát mind
hegyestől neki lakásúl ide hozzák. Ezen parancsolatját mindjárt
teljesítvén, a drága épületet mindenestől elhozták, Konstantinápol
egyik nagy piacára helyheztették, a hegynek teteire <span class=
"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> tették
a huszonnégy contignációs rezidenciát, amelynek még az
ajtóragasztója is mind aranyból volt; s ebbe a drága épületbe
tették Lámeket szerelmes párjával egyűtt. Reggel midőn a szultán
felkelt, és kinézett az ablakon, tehát látja ezt a drága fényes
épületet; nagy sietséggel megyen a palotának meglátására; de midőn
ő felfele ment volna, már akkor a legszebb cédruslugasokon alá s
felsétált Lámek a szép Florentinával. Felvezették tehát a szultánt
is, és mindeneket megmutogattak neki, ahol azután egy hosszas
lakodalmat és ünnepet ülltek.</p>
<p>Míg ezek még folytak Konstantinápolba, addig mindenfelé
elterjedett a híre ennek a hatalmas Lámeknek, hogy hozzá fogható
sem gazdaságra, sem tündérségre nincsen. Végre meghallotta a vén
Matadáj is, mindjárt észre vette, hogy nem más, hanem az ő fogadott
fia légyen az; azért megnyitja a könyvet, és a tüzi lelkek
eljöttek, és parancsolta nekik, hogy őtet Konstantinápolba vigyék:
akik is megfogván, ragadták őtet Konstantinápolba. Midőn oda ért,
bamúlva csudálta a nagy gazdag épületet, kinek még alatta való
kősziklái is mind aranyból voltak, felmegy Matadáj a hegyre, hogy
körülnézze a palotát, és legnagyobb szerencséjére Lámek otthon nem
volt, mert vadászni ment az öreg szultánnal. Nagy hamarsággal
<span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
"Page_108">-108-</a></span> parancsolja a tüzi lelkeknek hogy az
épületet gyújtsák meg, de úgy hogy egyik oltsa, másik gyújtsa, hogy
nagy kár ne legyen. Hogy a tűz kigyúlladott az épületben, nagy
lárma támadott, és a jószágot kezdték kihordani: akor Matadáj is a
tüzi lelkek igazitása után berohan a kilencedik szobába, ahol egy
vas almáriomban volt a lakat bezárva. A zárokat tehát leverte, és a
legdrágább lakatot magához vette. Ekkorára a tűz elaludt, ő pedig
alig várta a besetétedést; megnyitotta tehát a lakatot, és nagy
morgással előjöttek a föld alatt való lelkek, kiknek parancsolta,
hogy a drága palotát mindenestől vigyék a tulsó óperenciás
tengereken túl, csak Lámeket hagyják ott. Ezek fogván a várat,
mindenestől nagy messze elvitték, csak szegény Lámeket magát
hagyták a földön. Reggel Lámek felébredett, és nagyon megijedett,
hogy a jószága kedves feleségével együtt elveszett. A szultánnak is
fülibe ment ez a nagy hír, mire Lámeket megfogatta és vasba
verette. Másnap hát csak viszik szegény Lámeket a vesztőhelyre,
hogy mint gonosztevőt megzsinórozzák. Amint már kisérték őtet
kifelé, eszébe jutott neki az ujjában lévő gyűrűnek ereje; nagy
hirtelen megfordítja az ujjába, és azonnal mellette támad
negyvennyolc rettenetes óriás, és a kísérő katonákat mind
széthordják, <span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
"Page_109">-109-</a></span> és kérdezik uroktól, hogy mit
parancsolna? az pedig mondja hogy őtet vigyék egyenesen az ő
elrablott épületjéhez és az ő kedves feleségéhez. Ezek felkapják,
és viszik őtet egyenesen az óperenciás tengereken túl, amely oly
erősen be volt kerítve, hogy még a madarak sem tudtak egyenesen
hozzá berepülni.</p>
<p>Ekkor a levegői lelkek hoztak némely füveket, és megkenték Lámek
ábrázatját, és oly öreg képet mutatott, hogy senki őtet meg nem
esmerhette volna, és adtak neki két pakéta porokat hogy, ha
beszélhet Florentinával, tehát adja azt a port neki oly
feltétellel, hogy első alkalmatossággal adja be Matadájnak, melytől
az majd elaluszik, és hogyha elaludt, mondják a lelkek, hogy a
nyakába lévő lakatot és könyvet hozza el: ha ezt, úgy mondd
feleségednek, megteszed, tüstént meglátod Lámekedet. Lámek tehát
mint egy öreg szarándok felmegy; amint a várnak udvarába bement
volna, a cselédek tudtára adták Florentinának hogy egy csudálatos
ajtatos öreg szarándok volna itt a várban. Florentina nagy
sietséggel megyen az udvarba, és örvendve könnyes szemekkel
köszönti a szarándokot, és panaszolja neki az ő rettenetes baját;
mondja neki Lámek: Hogyha megfogadod szavamat, tehát szerencséssé
teszed mind magadat, mind <span class="pagenum"><a name="Page_110"
id="Page_110">-110-</a></span> Lámekedet. Mondja neki Florentina,
hogy bár akármit parancsol, tehát szivesen fogja teljesíteni. Lámek
tehát elbeszéllette az egész dolgot mint neki a lelkektől
meghagyattatott; Florentina, kezéhez vette a porokat, és a keblibe
tette, az öreget pedig megajándékozta bőven.</p>
<p>Midőn már az asztalhoz leültek mind a ketten, ő és Matadáj,
tehát nyájasan kezd ehez beszélni, akin Matadáj szörnyen örvendett,
és végre, midőn felvett Florentina egy pohár bort és Matadájra
köszönti, és kiitta, Matadáj ezen nagyon örvendett. Egykor
leejtette Florentina a villáját, mely után Matadáj lenyúlt, és
felvette; addig Florentina az elrendelt port a Matadáj poharába
egyvelítette, melyet az csakhamar kihörpölt, és mind megitta. Ez
után mindjárt nagy álomba merűlt; melyet látván Florentina, nagy
hamar hozzája ment, és a lakatot meg a könyvet, mely a nyakában
volt, tőle elvette, és szél módjára levitte az öreg szarándoknak.
Midőn Lámek meglátta, csakhamar megkente magát a lelkektől adatott
zsírral, kitől megífjodott, és az elébbi szép ábrázatja helyre
jött: melyen nagyon megörvendett hív felesége, és nyakába borúlt.
Ekkor Lámek megnyitotta a lakatot, és a lelkek elöljöttek, és
parancsolatját várták, ő pedig meghagyta <span class=
"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> nekik,
hogy mentűl elébb vigyék őtet mindenestől Konstantinápolban, melyet
mindjárt teljesítettek is. Reggelre látván a szultán az ő vejének
rettentő ereit visszajönni, hozzája megy, és lábaihoz borúl,
kegyelemért esedezik, hogy ne ölné meg őtet azért a gonosz
cselekedetiért, melyet vele cselekedett: Lámek felemelte a földről,
és megbocsátott neki mindeneket; azután a vén Matadájt hozatta elő,
akit álmából feltámasztván, nyársba húzatott, és így ő kegyetlenűl
végzé életét. Lámek pedig számos esztendeig élt kedves párjával, a
lakatra pedig azután nagyobb gondja volt, mint ennekelőtte, mert ő
is mindég mint valamely órát egy arany láncon a nyakába hordozta.
Midőn pedig Lámek feleségivel boldogúl végezte volna életét, az
arany Szakszavára is a lakattal együtt eltünt.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
"Page_112">-112-</a></span></p>
<h2>XXXVII. KÖKÉNY MATYI.</h2>
<p>Egy embernek volt két fia és egy leánya. Az apjok csakhamar
elhalt, csak anyjok viselte gondjokat. Egyszer a kissebbik elment
szántani, és azt mondá a húgának, hogy ebédet vigyen neki. A húga
azt mondá: Hogyan akadok reád? A legény azt mondá: Majd hogyha ki
megyek szántani, itt a ház előtt a földnek vetem az ekét, és odáig
szántok; azon eljöhetsz. Aval elment szántani, és szántott.</p>
<p>Mikor az ebéddel a húga utána akart menni, hát az ördög is
szántott másfelé, tudniillik a legénynek a szántásátul fogva a maga
házáig. Mikor a leány oda érkezett, azon ment amit az ördög
szántott, és csak egyszer az ördög házához érkezett. Látván a
ördögöt, kérdi, hogy nem látott-e egy legényt erre szántani? Az
ördög mondja, hogy ő nem látott ott senkit szántani, de jőj be a
házamba. A leány bemegy, s az ördög elvette feleséginek a leányt s
ez ott maradt. <span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
"Page_113">-113-</a></span></p>
<p>Azalatt a bátyja nehezen várta az ebédet, haza ment haragosan,
mondja az anyjának, hogy miért nem küldött ebédet neki? Az anyja
mondja: Hát a húgod nem vitt ebédet? hiszen már régen elküldtem
utánad. A legény evett, azután elment a húgát keresni, és ment a
szántáson: hát látja hogy másfelé is vagyon szántás; elmegy a
szántáson egész az ördög házáig, és kérdi, hogy nem látott-e egy
leányt? Az ördög azt mondá, hogy ottben van, csak menjen be.
Bemegy, hát látja a húgát; ez mondja neki: Jaj csak menj ki hamar,
mert ha az uram bejön, összeszaggat; de a legény nem ment ki.
Bemegy az ördög és parancsol harminc akó bort magának, és a
sógorának is hasonlóképen annyit, és egy-egy ökröt, és összeültek
enni, de a legény nem tudta megenni, az ördög megette, azután
mondja: No sógor, most birkozzunk, amelyik előbb földhöz tudja a
másikat vágni, az lesz a nyertes. Összemennek hát birkozni; az
ördög földhöz vágta a legényt: mindjárt pokolba esett. Azután a
másik testvér is elment keresni őket; az is oda talált, s az is úgy
járt mint a bátyja.</p>
<p>Az édes anyjok azalatt oda haza siránkozott, hogy már se fia se
leánya nincsen; azután mindig imádkozott, hogy az isten csak egy
gyermeket adna neki, ha csak akkora lesz is <span class=
"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> mint
egy babszem. Egyszer egy babot talált kint az utcán; amint megette,
mindjárt nagy változást érezett. Hát nagyon szégyenlette az
asszony, hogy ura nincs, és mégis teherbe van; és nem sokára meg is
lett a gyermek, és ép oly kicsi volt mint más gyermek, de mindjárt
futott és beszélt. És mert olyan kicsi volt, Kökény Matyinak hítták
a faluba. Egyszer az asszony szomorú volt, és kérdezte a kis fiu,
hogy mért oly szomorú? az asszony mondá: Nekem három gyermekem
volt, és mind a három elveszett, nem tudom hogy hová lettek. – A
fia azt mondá: majd elmegyek én, és megkeresem őket. Akkor elmegy a
kovácshoz, mondja neki, hogy csináljon egy negyvennyolc mázsás
kalapácsot. A kovács nem tudott kedve szerint valót csinálni, kapja
a kalapácsot és a kovácsot agyon üti vele, és megy a másik
kovácshoz, az csinált neki kedve szerint való kalapácsot, azt
mindjárt a gatya pártázatjába dugta, és elmegy a bátyjait keresni,
és épen oda talált menni az ördög házához. Az ördög odakint sétált,
és kérdi hogy mit keres? Azt mondja, hogy nem látott-e valahol két
legényt és egy leányt? Felel neki az ördög: láttam, odaben vannak,
csak menj be. Ez bemegy, és látja a nénje, és mondja: Jaj szegény!
miért jöttél ide, majd neked is ítt kell <span class=
"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span>
maradnod. Akkor bemegy az ördög is, és annak is parancsol harminc
akó bort és egy ökröt, s leültek és ettek, és még az ördög hozzá
sem kezdett jól az evéshez, már Kökény Matyi megette az ökröt s a
bort is megitta. Az ördög azt mondja neki: Na sógor, most ettél s
ittál is, menjünk birkozni, aki a másikat előbb földhöz vágja, az
lesz a nyertes. Kimennek hát, de Kökény Matyi úgy a földhöz vágta
ördög uramat, hogy majd a szeme is kiugrott. És kapja a kalapácsát,
az ördögöt agyon verte, a két bátyját és a nénjét az anyjához haza
vitte, azután együtt éltek, és mai nap is együtt élnek, ha meg nem
haltak.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id=
"Page_116">-116-</a></span></p>
<h2>XXXVIII. A TÜNDÉR GYŰRŰ.</h2>
<p>Volt egy király, és annak egy jobbágya, akinek egy szép fia
nevelkedett, kit a király úgy megszeretett, hogy fölvette
komorniknak. A legény egyszer azt gondolta magában: Jó volna a
király leányát megpróbálnom: hogyha hozzám jönne, elvenném
feleségemnek. A legény haza ment az apjához, és a király az
udvarmestert oda küldte, hogy kérdje meg: miért nem akar haza
menni? A legény azt feleli hogy ha a király a leányát neki adja,
úgy bemegy szolgálni. Az udvarmester megmondja a királynak; akkor a
király a komornyikhoz visszaküldött: hogyha annyi pénze van mint a
királynak, úgy neki adják a királyleányt.</p>
<p>Elment hát a legény egy nagy erdőbe; ott egy zöld ruhás ember
hozzá megy és kérdi, hogy mit keres? A legény azt mondá neki: Én
szolgálatot keresek. A zöld ember mondja: Jőj hozzám, nálam jó
szolgálatot kapsz; és elment vele. Akkor mondja a zöld ember:
Halod-e, <span class="pagenum"><a name="Page_117" id=
"Page_117">-117-</a></span> ezt a helyet jól megjegyezd magadnak,
hogy ha visszahozlak, megismerd; akkor fölkapta, és úgy elrepűlt
vele, mintha a szél vitte volna őket. És egy házba vitte, és
mindent megmutatott neki, hogy melyik lesz a szobája, hanem egy
ajtót mutatott neki, és azt mondá: Ebbe a szobába, azt megmondom,
be ne menj, mert ha bemégy, onnan soha ki nem jöhetsz. Azután az
istállóba vezette, és a lovait megmutatta neki; két nagy fekete ló
volt az istállóban; azután egy ládát fölnyitott neki, és a ládában
szén volt; a zöld ember azt mondá ezt etesd a lovakkal, és
tisztogasd őket, mert én elmegyek, és három fertály esztendeig nem
jövök haza. Azután elment.</p>
<p>A legény jól forgatta otthon a gazdaságot. Egyszer azt az ajtót
vizsgálta, amelyet az ura megtiltott neki, fel is nyitotta, be is
ment a szobába: hát ott lát egy szép leányt, aki épen az ő
falujából való volt. Elréműl a leány, ahogy meglátja, mert
megismerte, és mondá neki: Jaj miért jöttél ide, többé el nem
mehetsz, itt kell örökre maradnod mint énnekem. De én segítek
rajtad, ha te is segítesz rajtam; és egy kést adott neki, és mondá:
Majd ha téged elvisz vissza, csak vígyázz, hogy megösmerd azon
helyet ahol téged fölvett, mert másként itt kell maradnod,
<span class="pagenum"><a name="Page_118" id=
"Page_118">-118-</a></span> és ha egyszer ott lesztek, akkor ott
neked pénzt hord, és mikor már elég pénzed lesz, akkor ezzel a
késsel kerítsd be, azután nem jöhet ki, hanem az ujjában lévő
gyűrűjét kérjed tőle, és ha az ujjodat kéri, azt be ne nyújtsd
neki, mert elszakasztja, hanem ezt a kést nyújtsd neki, hadd tegye
arra; azután még se ereszd ki, hanem kérd meg hogy mi hasznát lehet
annak venni, azután ha megmondja, a késsel húzd keresztűl; akkor
elmehet. Hanem azt mondom, hogy ha karácson bőjtje lesz, akkor tedd
magadat beteggé, és majd mindent hord, kávét, ételt és pálinkát, te
pedig semmit se egyél egész hét óráig, akkor ehetel és ihatol; és
most láss hozzá, hogy kimehess. A legény mindenkép próbálta, hogy
ha kimehetne, de épen semmiképen sem mehetett ki; azután látta hogy
a gerenda alatt három könyv vagyon; leveszi a könyvet, látja hogy
semmi sincs benne; a másikat nézi, abban sem volt semmi; azután a
harmadikat nézi, abban sokféle irás volt írva, és olvassa; mikor a
vége felé olvasott, látja hogy az ajtó magátul megnyillott.
Fölteszi hát a könyvet, és kimegy a szobábul nagy sietve a
lovaihoz, azokat éteti és tisztogatja, s úgy várja az urát; mikor
pedig enni akart, mindig ott volt az étel. Az ura haza ment, és
mindenét tisztán találta, amin nagyon örűlt. <span class=
"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span></p>
<p>Eljött azután karácson bőjtje is. A legény előtte való nap
beteggé tette magát; az ura mindent hordott neki, valamit kivánt
tőle, kávét, szilvapálinkát, hogy csak egy kicsint igyék mindjárt
jobban lesz, de ő semmiből sem ivott sem evett: csak mikor hét óra
eljött, akkor evett. Az ura bemegy a szobába, hát már a leány nem
volt benn, mivel kiszabadúlt, mert a legény kibőjtölte érte azon
napot. Kimegy hát az ura nagy haraggal hozzá, és mondja neki: Most
látom, hogy te nagyon okos ember vagy, mert engem megcsaltál: ha én
azt tudtam volna, másként vigyáztam volna reád; de ő semmit sem
tartott, gondolván hogy azon egynehány napot még kitölti nála; és
hogy az ideje eljött, mondja neki: Én az én időmet, kiszolgáltam,
most vígy engem oda ahonnan elhoztál. Ekkor az ördög fölkapta, és
vitte mint a szél; ő pedig mindég vigyázott azon helyre, ahonnan
elvitte; és mikor már ott voltak, kiáltott neki hogy megálljon, ott
van az a hely, hol beszegődött hozzá. Az ördög tehát etette, és
adott neki egy zsák pénzt, s azt mondá neki: Elég-e? Ő pedig azt
mondá: Nem elég, csak hozz még többet; akkor elment az ördög és még
két annyit vitt neki; de akkor is csak azt mondta, hogy még nem
elég: és harmadszor három annyit adott neki, és mikor kitöltötte
<span class="pagenum"><a name="Page_120" id=
"Page_120">-120-</a></span> volna a pénzt, a legény azon késsel
bekeritette őtet s az ördög nem mehetett ki a keritésbűl. Akkor
mondja neki: Már engem még jobban meg akarsz csalni? csak ereszsz
ki ezen várból, annyi pénzt hozok neked valamennyi kell; a legény
pedig mondá: Én ki nem eresztelek addig, míg a gyűrűt az ujjadból
nekem nem adod; az ördög mondá: Úgy is tudtam, hogy még attól is
megfosztasz, nyújtsd ide az ujjodat, ha illik-e belé? Mondá a
legény: Az ujjamat nem adom, hanem tedd erre a késre, úgy elveszem.
Az ördög rá tette a gyűrűt, és a legény az ujjában dugta, s az
ördög mondá neki: No most ereszsz ki, a gyűrűt is megkaptad. A
legény azt mondá: No most még azt mondd meg, hogy mi haszna vagyon
ennek a gyűrűnek? Az ördög mondá: Ha az a leány nem mondta, én sem
mondom. Monda a legény: Én ugyan, ha nem mondod is, megtalálom a
hasznát, hanem teneked örökre itt kell maradnod. Azzal elment. Az
ördög kiáltott utána mondván: Jőj vissza, megmondom. Akkor
visszament, s az ördög monda neki: Ennek a gyűrűnek oly ereje
vagyon, hogy ha megszorítod, mindnyájunknak neked kell szolgálni.
Akkor a legény a késsel keresztűlmetszette a várat, az ördög
mindjárt kijöhetett belőle. Akkor azt mondá a legény; Hát ezen
pénzemet <span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
"Page_121">-121-</a></span> hogy tudom haza vinni? Az ördög azt
mondá: Ne féltsd, megőrzöm én azt, te csak menj haza. Ő pedig haza
ment az apjához, és kérdi tőle, vannak-e erős ökrei? Az apja azt
mondá: Vannak erősek, mért kérded? Ő pedig azt mondá: Keressen kend
vagy tizenkét szekeret holnapra, az erdőre megyek. Az apja keresett
huszonnégy szekeret, és elment a huszonnégy szekér, s ugyan annyi
pénzt vittek haza.</p>
<p>Ezek így lévén, más nap elküldi a szerencsés legény a királyhoz
hogy pénze elég van, most adja neki a leányát. A király egy
tanácsossát küldi oda, hogy vizsgálja meg, ha igaz-e az? Ez elment,
és azt mondta a királynak: Felséges király! pénze több van mint
fölségednek. A király gondolkozott, hogy hol vette azt a sok pénzt?
azután azt üzente neki, hogy csináltasson olyan várat mint a
királyé. A legény csak azt várta hogy beestveledjék, akkor kiment,
és a gyűrűt megszorította, s az ördögök mindjárt ott voltak, és azt
kérdték: Mit parancsol az ífju úr? Ő pedig megparancsolta hogy
reggelre még szebb várat csináljanak mint a királyé volt; akkor
beküldte az apját a királyhoz, hogy megvan a vár, most adja neki a
leányát. A király ismét azt üzente neki, hogy most olyan hidat
csináltasson, <span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
"Page_122">-122-</a></span> hogy egyik várbul a másikba
összejárhassanak. Más napra az is meglett. A legény újolag beküldte
az apját hogy a leányt adják neki. Akkor a király azt mondá: Még
egy kert szükséges, azt is csináltasson; más napra a kert is készen
volt, még sokkal szebb mint a királyé, pedig oly csunya helyen
csinálták, hogy egyebet nem láttak, csak a sok követ; ide az
ördögök mind elhordták és földet hoztak helyébe és oly szép kertet
csináltak, hogy a király kertje még csak árnyékában sem állott.
Akkor megint beküldte az apját a királyhoz, hogy a leányát adja
neki. A király tehát neki adta a leányát. Azonban a leány a török
basa fiát szerette, de úgy hogy senki sem tudta, csak maga a leány.
A legény tehát elvette a király leányát, és nagy lakodalmat
csináltak, nyolcan az ördögök közől voltak a muzsikusok. Mikor a
vacsorának már vége volt, akkor lefeküdtek; azt kérdi a
menyasszony: Ugyan szívem, mondd meg nekem, hogyan tudtad te azt a
sokat oly kevés idő alatt megcsináltatni? Ő pedig mindjárt
kivallotta, és ezután elaludt, a felesége pedig a gyűrűt lehúzta az
ujjáról, és a maga ujjába dugta; azután kiment, és a gyűrűt
megszorította, s az ördögök mindjárt ott voltak, és kérdezték tüle,
hogy mit parancsol nekik? Ő pedig mondá nekik: Most engem
<span class="pagenum"><a name="Page_123" id=
"Page_123">-123-</a></span> vigyetek Törökországba a szeretőmhöz.
Az ördögök felfogták, s nagy sebesen Törökországba vitték a basa
fiához; a szegény vőlegény pedig az ágyba aludt. Jókor reggel
felkél; hát látja hogy a felesége elszökött, a gyűrűjét is ellopta,
el is vitte, amin ő nagyon búsúlt. A muzsikusok muzsikaszóval
mentek az ajtóra, de ő bújában az ajtót sem nyitotta meg; azután a
király bement a szobába, és nem látja a leányát; kérdi, hogy hová
tette; ő pedig azt feleli, hogy elszökött, és engemet is meglopott,
mert a gyűrűmet is ellopta. De a király azt mondta: Nem szökött el,
hanem megölted, és eltemetted, de holnap felakasztatlak, ha elő nem
állítod a leányomat. Mindjárt megfogatta aztán, és tömlöcre
vettette; azután a muzsikusok oda mentek, és a királynak azt
mondták: Ereszsze el fölséged, mink nyolcan itt maradunk helyette,
ő pedig hadd keresse, és meg is találja. A király tehát elereszti,
és a nyolc muzsikust rekesztette be helyette. Az egyik pedig hozzá
megy, és azt mondja neki: Tudod-e most mit csinálj? Öltözzél fel
vadásznak, és csak menj Törökország felé; hanem azt nem mondták
neki hogy hol van, pedig magoknak kellett elvinni. Akkor megindúlt
nagy sietve, és ment Törökország felé; az úton lát egy szép fekete
macskát, <span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
"Page_124">-124-</a></span> kapja a puskát és agyon akarja lőni; a
macska azt mondja neki: Ne lőj agyon, majd segítek rajtad; és
elment vele. Azután lát egy szép rókát, azt is agyon akarta lőni,
az is megszólamlott hozzá, s monda: Ne lőj agyon, még segíthetek
rajtad; azt sem lőtte agyon, az is elment vele. Azután meg tovább
megy, és lát egy csúnya egeret, azt is agyon akarja lőni, az is azt
mondja neki: ne lőj agyon, még segítek rajtad; az is elment velek.
Akkor már negyed magával volt: a macska, a róka, és az egér; mind a
hárman az ördögök közül valók voltak. Azután a tengerparton
megállottak; a róka azt mondja neki: Te maradj itt, rakj tüzet,
majd mink beúszunk a tengeren a várba, mert ott lesz a gyűrű; a
róka mondja a macskának: te fogd a farkamat, a te farkadat fogja az
egér, úszszunk csakhamar. És csakhamar beúsztak a várhoz. A róka
azt mondja: Menj be macska az egérrel, hozzátok ki a gyűrűt. A
macska az egeret a hasa alá fogta, úgy ment az ablakban, ott rítt,
sírt; meglátta a törők, beeresztette, s nagyon örűlt neki, mert sok
egér volt a szobában; a macska az egeret elejtette, utána futott és
kergette, a török és a király leánya épen akkor a gyűrűt vizsgálták
az asztalnál, az egér futkos, a macska utána, ezek is a gyűrűt ott
hagyták, <span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
"Page_125">-125-</a></span> szaladtak, hogy meg segítik fogni; az
egér fölszalad az asztalra, a gyűrűt felkapja, a macska meg a
gyertyát eloltotta, sötét lett, s az ablakot kitörték, és a gyűrűt
elvitték. A király leánya mindjárt nagyon, búsúlt a gyűrűért; a
macska és egér pedig nagy örömmel futottak a rókához. A róka azt
mondja nekik: No most melyik fogja a gyűrűt? Én nehéz vagyok,
elmerűlök, az egér el nem birja: fogd te macska, hanem vigyázz,
hogy el ne veszítsd. Akkor megindúltak, és sietve úsztak, de a
macska szájába víz ment, a gyűrűt elejtette a vízbe, azután
búsúltak, hogy hogyan találják meg: az urokhoz nem mertek menni, a
parton bújdostak tehát, és látnak iszonyú sok rákot. A macska
kérdi, hogy minn versengenek? azt mondja a rák: királyt akarunk
tenni, de nem tudunk: A macska fölszalad egy fára, s azt mondja
nekik: Az ki ide tud jönni, az lesz a királytok; a rákok próbáltak
felmenni, hanem egy sem tudott; utóljára egy fiatal próbált, fel is
ment, a macska megkapta, és a többi rák kiáltott hogy a királyokat
ereszsze el. Én pedig el nem eresztem, mondá a macska, míg egy
gyűrűt, melyet a tengerbe ejtettem, fel nem hoztok. A rákok az
egész tengert elfogták, a gyűrűt előhozták, a macska a királyokat
szépen levitte, és nekik adta; azok a <span class=
"pagenum"><a name="Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> gyűrűt
a macskának adták, a macska nagy örömmel vitte a gyűrűt a rókához,
és együtt mind a hárman nagy örömmel az urokhoz vitték a gyűrűt. Az
csakhamar az ujjában dugta és megszorította, és mindjárt ott
termett tizenkét ördög, és az mondák: Mit parancsol az ífju úr? ő
pedig azt mondá: Fogjatok fel engem és vigyetek az ipamhoz. Akkor
felfogták, nagy hirtelenséggel a királyhoz vitték, ő bemegy az
ipájához, és kérdi tőle a király: hát a feleséged hol van?
Törökországban, monda, most is a török basa fiával van. A király
megharagudt, mondá: Mért nem hoztad el mind a kettőt? Felel az
ífju: Majd reggelre itt lesznek, és pedig együtt fekve megláthatd.
Másnap reggel oda vitette mind a kettőt, a király megfogatta mind
kettőjöket, de még is a törököt eleresztette, hanem a leányát
kivitette, és fejét vétette, az ífjat pedig magához vette, s mint
saját gyermekét s örökösit mai napig is tartja.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
"Page_127">-127-</a></span></p>
<h2>XXXIX. A SZÍNVÁLTOZÓ KIRÁLYNÉ.</h2>
<p>Volt egy királyné, aki minden órában más színben változott, egy
órában fejér, másikban sárga, harmadikban zöld, és így más-más
színt mutatott a képe. Annak pediglen volt egy igen szép fia, aki
az anyjának egyszer azt mondá: Asszonyanyám, én már azon szép időt
elértem, melyben meg kell házasodnom; azért adjon nekem pénzt, és
egy regement huszárt mellém, akik engem kisérjenek. Felel neki az
anyja: Kedves fiam, azt tűled meg nem fogom, csak menj el, és végy
pénzt magaddal a mennyit akarsz, hanem azt megmondom, hogy addig
haza ne jőj, míg oly feleséget nem kapsz, aki minden órában
változik a színiben mint én is. A fia megfogadta a szavát az
anyjának, és magához vett tizenkét szeker pénzt, és egy regement
katonát, úgy oztán megindúlt, országokat járt; már messzí
országokba elérkezett, de sohul olyant nem talált, mint az ő anyja
volt. Már pénzek is elfogyott, <span class="pagenum"><a name=
"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> hogy nem élhettek; és nem
mehettek tovább; azért vissza kellett nekik fordúlni haza felé.
Mikor haza érkeztek, elbeszélte az anyjának, hogy sehol oly
személyre nem találhat mint az anyja, azért haza kelletett jönnie.
Az anyja azt mondja neki: Kedves fiam, még egyszer menj el, és vígy
több pénzt magaddal, talán még is akadsz olyan személyre mint én
vagyok. A királyfi nagy bújában huszonnégy szeker pénzt vitt
magával és egy regement huszárt, s nagy búban ment messzi
országba.</p>
<p>Egyszer talált egy városba menni, ahol egy halottat akartak
eltemetni, és mikor a tetőhöz érkeztek vele, a holttestet letették
és nagy durungokkal verték. Ezt a királyfi hogy meglátta, nagyon
sajnálkodott rajta, oda ment, és kérdezte, hogy miért verik azt a
holttestet azok pedig felelének neki, hogy éltében sok adósságot
tett, és senkinek meg nem fizetett, azért verik holta után a
testet. Mond a királyfi: Csak ne verjétek, a mi adósságot tett,
inkább mind megfizetem. Hogy ezt mondta, a testet mindjárt
eltemették. Azután kifizette minden adósságát úgy, hogy a
huszonnégy szeker pénz mind rá ment, és a katonái lovait is mind
oda adta az adósoknak, hogy csak békével maradjanak; azután az
városba ment szállásra, más nap pediglen a katonáit mind
visszaküldötte, <span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
"Page_129">-129-</a></span> és maga útnak indúlt. Mikor a temetőhöz
érkezett, a temetőből egy ember fölkelt, és hozzá megy, s mondja
neki: Uram, tudom hogy szolgád nincsen, azért fogadj meg engem, én
híven szolgállak. Felel a királyfi: Barátom, én meg nem fogadhatlak
téged, mert pénzem nincsen, és most haza megyek. Felel az ember:
Nekem fizetés nem kell, hanem én még is felkeresem azt a személyt,
akit az anyád kiván. A királyfi nagy álmélkodva megfogadja, és
elmegy vele más uton.</p>
<p>Egyszer az urának mondja: Uram, csak jőj utánam, majd én
elmegyek szállást csinálni. Akkor elmegy egy elátkozott várba, aki
tele volt ördöggel, és mondja: Halljátok ördögök: most jön az én
uram, aki titeket el akar ebbül a várbul űzni; hanem fogadjátok
számát majd titeket én egy kamarába elzárlak, úgy megmaradtok. Az
ördögök engedtek neki, és az urát oda bekvártélyozta; ott hált a
királyfi azon éjjel. Más nap megmutatta neki az útat hogy merre
menjen; az urát útnak ereszti, maga pedig ott maradt. Akkor az
ördögöket kiereszti, az ördögök pedig nagyon megörűltek, hogy őket
megtartotta; azért azt kérdezték tüle, hogy mit kiván tűlök?
mindent megtesznek neki, hogy űket megtartotta. Volt pedig abban a
várban egy rozsdás puska és egy <span class="pagenum"><a name=
"Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> köpönyeg melyet az
ördögök őriztek; azt kérte tűlök, mert már tudta hogy mire valók;
az ördögök pedig örömest neki adták. A köpönyeget magára vette, a
puskát pedig a vállára vetette, azzal az ura után ment mint a szél.
Mikor az urát elérte, beszélt vele! de az ura őtet nem látta; azért
kérdezte az ura: Hol vagy én szolgám, hogy nem látlak? és velem
beszélsz. Akkor a köpönyeget magárul levetette, és látható lett.
Akkor az urának monda: Uram, itt vagyon az város, amelyben a te
feleségedet föltaláljuk, azért vigyázz magadra; abban a városban
pedig egy ördöngös király van, akinek ördögök szolgáltak volt;
annak egy szép leánya van; azért oda mentek, és a királyt
köszöntötték, és megmondták neki, hogy mit akarnak; a király leánya
pedig nagyon örűlt, mert igen szép legény volt a királyfi. Azért a
király azt mondja: Na nem bánom, hanem három próbát tegyünk, hogyha
azt meg tudod tenni, a leányom a tiéd; hogyha pedig meg nem tudod
tenni, az ördögökkel összeszaggattatlak. Azért elsőben egy pár
arany papucsot vett elől a király, és mondja az ördögöknek: Ezt
vigyétek a tenger szigetiben, és abban a ládában csukjátok. A
szolgája pedig mindenütt az ördögök után ment a köpönyegben, az
ördögök nem láthaták, mert a köpönyeg <span class=
"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> rajta
volt, azért a papucsot a ládába tették, a királyfi szolgája pedig
kivette a ládábul, és haza vitte, s az urának odaadta. Másnap az
ífju király az ördöngös királyhoz vitte a papucsot; ez monda neki:
Felséges király, tetszésed szerint a papucs itt van. Felel a
király: No itt van egy pár arany kés, azt vigyétek a tenger
szigetébe, és jól becsukjátok. Az ördögök kapták a pár kést, és
elvitték a tenger szigetébe, de mind hiába, mert az ífju király
szolgája mindenütt a nyomokban volt, és alighogy a ládába tették,
már ez kivette és az urának haza vitte. Más nap azt is az öreg
királynak általadta. Harmadszor a leánynak az ujjáról egy gyűrűt
húzott le, azt adta az ördögnek, azzal is az ördögök nagy
hamarsággal a tenger szigetibe mentek, ládába vetették, hanem azt
is csakhamar az urának visszahozta a szolga, az ífju király pedig
nagy örömmel az ördöngös királynak adta; akkor monda neki: Én
ördögi erővel bírok, de te meg egész ördög vagy, mert azt mind
megcselekedted, amit semmiféle ember sem tudott volna
megcselekedni: azért legyen a leányom a tied.</p>
<p>Más nap a leányt elvitték, és mikor az uton mentek, egy
temetőhöz érkeztek; hát azt mondja a szolga az urának: Uram, már
most én itt maradok, hanem azt tudod hogy a leányt <span class=
"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> ketten
nyertük; már most fele az enyim, fele a tied; azért most kétfelé
szakasztom. A királyfi könyörgött neki, hogy azt ne mívelje, de ő
arra nem engedett; csak kétfelé szakasztá: tehát kigyó s béka esett
ki belőle, és akkor megint összetette, és sokkal szebb lett mint
előbb volt, és azt mondá: Uram, már most elviheted, ez lesz olyan
mint az édes anyád; ez is minden órában változik a színiben. Már
most élhetsz vele. Én ezt azért cselekedtem veled, hogy azt a jót
cselekedted velem, mert én voltam az az ember, akit holtom után
vertek. Már elkárhoztam volna, hanem te megváltottál engem. Akkor
eltűnt előle: az ífju király pedig elment a hazájába, és elvette
feleségének; így lett vége mindennek.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
"Page_133">-133-</a></span></p>
<h2>XL. KINCSKERESŐK.</h2>
<p>Volt egy juhásznak egy kutyája, aki egy kősziklás hegy alatt egy
lyukban megkölykezett. A juhász egy párt örömest meghagyott volna
kölykeiből, ugyanazért mindig lesték hogy hova jár a kutya, míg
egyszer csak megtalálták, de senki sem mert hozzá menni: mindjárt
morgott az emberre. Azért, mikor haza ment a kutya enni, akkor a
gazdája megfogta és megkötözte, azután egy bojtárjával, a ki kilenc
esztendős volt, elment a lyukhoz. Mivel pedig a lyuk szűk volt,
maga nem mehetett be, hanem a bojtárját küldötte be, hogy a kis
kutyákat hozza ki a lyukbul. A gyermek bebújt a lyukba, de a kis
kölykek mind beljebb mentek abba úgy annyira, hogy egy pincébe
lepotyogtak. A gyermek kimegy, és beszéli a gazdájának, hogy egy
pincébe lepotyogtak, a gazdája egy kötelen leeresztette a gyermeket
a pincébe, tüzi szerszámot <span class="pagenum"><a name="Page_134"
id="Page_134">-134-</a></span> is adott magával. Mikor a bojtár a
pincében tüzet ütött és gyertyát gyújtott, hát látja hogy sok hordó
bor van a pincében, de már az hordók fája el volt rothadva, csak a
bőribe volt a bor; a gyermek a késit a hordóba lökte, tehát bor
folyt belőle; a gyermek ivott, azután megborosúlt, jobb kedve lett
neki, s összejárta a pincét: hát sok pénzre talált, a mely éllel
volt hordóba rakva. Erre a gyermek a kutyákat csakhamar fölhuzatta,
azután az ingét levetette, és teli rakta pénzzel, azt is fölhuzatta
gazdájával; utóljára magát húzatá föl, s beszéli a gazdájának hogy
mit látott. Míg így beszélnének, a lyukbul egy fekete ember jött
ki, és mondja neki: Na! köszönd istenednek, hogy odabe nem értelek,
mert ha ezer lelked lett volna is, még is összeszaggattalak volna.
Ezzel a lyukba visszament; ezek pedig a pénzzel haza mentek: a
juhász valami keveset adott a gyermeknek, a többet magának
tartotta.</p>
<p>A juhász még nyolc esztendeig élt, azután megholt; a legény
azután is csak juhászmesterségében maradt. Egyszer a pénze
elfogyott, hát a pajtásával a korcsmába mentek: mindkettő nagyon
búsúlt, hogy a korcsmárosnak már igen sokkal adósok, azért ez az
ífju mondá pajtásának: Pajtás, hogyha neked bátorságod <span class=
"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> volna,
én tudok sok pénzt, az nekünk jó volna. A pajtása azt mondá neki:
Nekem van bátorságom, csak menjünk! El is mentek mind a ketten a
lyukhoz, s egy kötelet megkötöttek a kőhöz, azon leereszkedtek mind
a ketten; legelsőben a borbul jól ittak, azután beszélgettek
együtt. Egyszer csak jött a fekete ember, és nagy haraggal azt
mondja: Na te fickó, nemde megmondtam, hogy többet ide ne jőj? most
összeszaggatlak. E pedig a borbul jól bevett, mely nagy bátorságot
adott neki, azt mondja a fekete embernek: No ilyen teremtette!
gyere, szaggass össze, majd megtanítlak ne búsúlj, úgy összeváglak,
hogy pornak is apró leszel. Mivelhogy a juhászlegény oly nagy
bátorságot mutatott, mondja a fekete ember neki: Na fiam, mivel oly
bátor vagy, menj le az alsó pincébe, ott van az én uram: hogyha jó
kedvibe találod, ez a kincs mind a tied: ha pedig haragszik, oda az
életed. Felel az ífju neki: Vagy haragszik vagy nem, elmegyek;
hogyha valamit akar, összevagdalom mint a répát. Le is ment, a
pincébe; ott ült az öreg, monda az öregnek: Jó napot apó; felel az
öreg: Isten hozott fiam, te vagy az én nagy szerencsém, hogy ily
nagy bátorsággal bíró ember vagy: most megváltottál, azért legyen a
tied minden ami itt vagyon, és fogd a baltádat, <span class=
"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> és üsd
meg itt a falat. És megüti a legény: hát mindjárt egy világos
garádics volt előtte, akin fölmehettek; az öreg pedig eltünt, és
senkit sem találtak; akkor feljöttek a pincébűl, és a királyhoz
mentek, s megbeszélték neki, hogy hogyan jártak. A király a kincset
általvette, és a két juhászlegénynek adott annyit amennyit kivántak
egész életekre, s így szabadúlt meg a szegény szenvedő lélek, és az
a kincs is fölszabadúlt.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
"Page_137">-137-</a></span></p>
<h2>XLI. JÓÉRT JÓ.</h2>
<p>Volt egy szegény embernek egy fia, aki az apjának azt mondta:
Apám, látom hogy szegény módon kell élnünk, azért én elmegyek
szerencsét próbálni, majd talán jobb lesz dolgom. Az apja
elbocsátotta, s a legény elmegy, és nagy darab országot bejár, de
sehol magának való szolgálatot nem talált. Egyszer egy juhászhoz
megy, és attul kérdi, ha nem volna-e szolgálatra szüksége? Felel a
juhász: Én téged megfogadlak, hogyha esztendeig kitartod, hogy a
kárvallástul megmaradsz; én adok kilenc birkát, de azt megmondom,
hogy a tóba ne ereszd a birkákat, mert a szőrök megaranyosúl, úgy
oztán hasznát nem vehetem a szőröknek – mert abban a városban az
arany nem volt kelendő, hanem csak a szőr. A legény kihajtja a
birkákat, és egész kilenc hónapig megőrizte a juhokat, s a tóba nem
eresztette; hanem hogy kilenc hónap kitelt, egyszer elaludt; a
birkák mindjárt a tóba <span class="pagenum"><a name="Page_138" id=
"Page_138">-138-</a></span> szaladtak, s a szőrök megaranyosúlt. A
legény fölébred, s nagyon megijedt, hogy az birkák mind
aranyszőrüek. Félt haza hajtani őket, hogy a gazdája megveri, hogy
oly nagy kárt tett; sokat gondolkodott, de végtére még is csak haza
hajtotta. Hogy a gazdája meglátta a birkákat, nagyon haragudott,
hogy már mit csináljon? végtére három juhot neki adott, és azt
mondá: Mivel te nem tudtál vigyázni a juhokra, azért csak három
juhot kapsz; most elmehetsz amerre akarsz.</p>
<p>A legény elmegy, s a három juhot maga előtt hajtotta. Mikor egy
erdőbe ért volna, eleibe ment egy öreg ősz ember, s monda neki:
Édes fiam, ugyan hol vetted ezt a szép három juhot? Felel a legény:
Édes öreg bátyám, azért én egész esztendeig szolgáltam, ez lett a
bérem. Felel az öreg ember: Édes fiam, adj nekem is egyet, neked
kettő marad, nekem is hadd legyen egy, neked az isten megfizeti. A
legény oda ad egyet, azután a kettőt odébb hajtja. Az öreg megint
eleibe kerül, kéri az egyiket tűle, hogy az isten megfizeti neki; a
legény azt mondá: Na édes bátyám, már egy öreg embernek egyet
adtam, ezt pedig neked adom; s neki adta; azután az egyet tovább
hajtotta. Az öreg megint csak eleibe megy, s azt mondja neki: Édes
fiam, micsoda szép juhod <span class="pagenum"><a name="Page_139"
id="Page_139">-139-</a></span> vagyon, hol vetted? Felel a legény:
Édes öreg bátyám; én esztendeig szolgáltam, a bérem három ilyen
birka volt, hanem kettőt már elajándékoztam, most már csak egy van.
Felel az öreg: Édes fiam, add nekem a birkádat, azzal neked sokat
kell vesződnöd, azután könnyebben mehetsz magad, neked az isten
megfizet. Felel a legény: Bátyám, én a juhot neked adom, hanem azt
megmondom, hogy az isten most mindjárt fizesse meg, mert nem
várakozhatok. Felel az öreg: No fiam, kérj amit akarsz, én mindent
megadok a mit kérsz. Felel a legény: Adj nekem egy olyan hegedűt,
melyet ha meghúzok, még a madár is táncoljon; és egy puskát, hogy
ha én akármire lövök, ne durranjon, de még is agyon lőhessem amit
akarok. Az öreg mindent megadott neki amit kért, azután egymástul
elváltak.</p>
<p>A legény amint egy erdőn megyen, lát egy zsidót, s előlveszi a
hegedűjét, és hegedűl. A zsegény zsidónak nagy bútyora volt a
hátán, még is úgy kellett táncolnia, hogy a nyelvét is kivetette,
és könyörgött hogy ne muzsikáljon. Azután elhagyta a hegedűlést, s
azt mondá a zsidónak: Eredj a sürübe, ott sok madár van, szedd fel,
majd én lelövöm. A puskáját rá fogja, és lőtt; a madarak mind ott
maradtak, a zsidó beszalad a sűrübe, szedi a madarakat <span class=
"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> a
legény pedig veszi a hegedűt, s a zsidónak táncolni kellett, hogy a
bokrok a ruháját mind leszaggatták; azután elhagyta a hegedűlést. A
zsidó vérbe maradt, úgy ment a városba, és az uraknak mondá: Uraim,
itt az erdőn egy legény van, fogassák meg, mert azt cselekedte,
hogy én oly véres lettem; de ne hagyják hegedűlni, mert mindig kell
táncolni hogyha az hegedűl, azért az urak mindjárt paripára ültek,
és a zsidóval együtt az erdőre mentek. A legény hát látja hogy
jönnek, előlveszi a hegedűt, s hegedűl, az uraknak pedig lovaikkal
együtt kellett táncolni; végre könyörögtek hogy hagyja el, semmi
baja sem lesz. A zsidó pedig magát egy törzsökhöz kötözte, hogy ne
táncolhasson, de az mind hiában volt, mert a kötelet is
elszaggatta, még is kellett neki táncolni; de mivel az urak
könyörögtek hogy ne muzsikáljon, azért elhagyta: úgy az urak haza
mentek.</p>
<p>A legény pedig elment más országba egy királynál szolgálatot
keresni. Hogy magát bejelentette a királynak, a király azt mondá
neki: Fiam, nekem egy leányom vagyon, hogyha azt meg tudod
nevettetni, úgy megfogadlak szolgámnak. Felel a legény: Fölséges
király, hogyha én akarom, nem hogy nevet, de még táncolni is fog.
Felel a király: Az én leányom még soha sem nevetett, hanem hogyha
<span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
"Page_141">-141-</a></span> meg tudod nevettetni és megtáncoltatni
is, fele királyságom és a leányom a tied. A legény nem volt rest, a
király szavaira előlveszi hegedűjét, s hegedűl: a leány pedig
elsőben elkezd nevetni, azután kapja az atyját, úgy táncolnak hogy
majd megződűlnek: a legény a muzsikálást elhagyja, a király pedig
mindjárt papot hivat, s a leányával összeadja. A legény első nap
vele jól összeegyezett, de más nap hát megint csak olyan szomorú
volt mint azelőtt; a legény hogy látta szomorúságát, előlveszi
hegedűjét, mindjárt nevetett és táncolt, azután valahányszor
szomorú volt, mindjárt csak muzsikált, hogy kedve legyen, s azután
így vígan éltek.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id=
"Page_142">-142-</a></span></p>
<h2>XLII. AZ OSTOBÁN ISTEN IS CSAK BAJJAL SEGÍT.</h2>
<p>Volt egy faluban egy szegény ember, aki semmimódon sem szedhette
föl magát, csak mindig szegény maradt; gyermekei voltak, de még
kenyeret sem tudott nekik adni. Egyszer nagy bújában elmegy hogy
koldul; bemegy egy vendégfogadóba; könyörög hogy adjanak neki
szállást és enni valót; a korcsmáros pedig megverte, úgy oztán
kidobta a szobábúl; az asszony pedig egy kevéssé jobb volt mint
maga, azért mikor a korcsmáros lefeküdt, az asszony kenyeret és egy
kis bort is adott neki, úgy oztán lefeküdt. Más nap felkel, elmegy
az erdőre, és egy favágó öreg ősz embert talál ott; az öreg ember
hogy látta, mindjárt elhagyta a favágást, hozzá megy, és kenyeret
ad neki, azután azt mondja neki: Tudom hogy szegény ember vagy,
azért adok neked egy abroszt: hogyha azt leteríted, enni és inni
elég lesz rajta, hanem vigyázz rá, hogy <span class=
"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> el ne
csalják tűled. A szegény ember elmegy haza felé, és azon korcsmába
bemegy, az asztalt megteríti, mindjárt elég enni és inni való volt
rajta; a korcsmáros gondolja magába: majd elcsalom tűle hogyha
lehet; hát éjtszakára szállást adott neki: Add nekem ezt az
abroszt; majd elteszem, mert ellopják tűled. Az szegény odaadja
neki az abroszt, és más nap, mikor kéri tüle, a korcsmárosné egy
más abroszt adott neki, avval haza ment. A gyermekei ríttak hogy
nagyon, mondá a feleséginek: Na édes feleségem, ne busúlj, most
hoztam eleget enni és inni; akkor előlveszi az abroszt, az asztalt
megteríti, de semmi sem lett rajta, mert a korcsmárosné kicserélte.
Akkor az ember elszomorodott, a felesége pedig káromkodott, hogy
miért tartja bolondnak. Felel neki az ura: Édes feleségem, engem
megcsaltak, hanem majd elmegyek, talán még mást kapok. Elmegy hát
abba a korcsmába, gondolta hogy a korcsmáros majd jól tartja, de
megcsalódott, mert a korcsmáros hogy meglátta, nem hogy megkinálta
valamivel, inkább kiverte, a szobába se szenvedte meg; hanem mikor
a korcsmáros lefeküdt, az asszony behívta, kenyeret és egy kis bort
adott neki, azután lefeküdt. <span class="pagenum"><a name=
"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p>
<p>Másnap elmegy az erdőre ahoz az öreg emberhez, kérdi az öreg: Na
fiam, mi bajod? Felel neki: Tegnap bementem a korcsmába, a
korcsmáros elcsalta tűlem az abroszt hogy elteszi mert ellopják,
más nap pedig elcserélte, mást adott, az enyimet pedig megtartotta.
Akkor az öreg ember egy bárányt adott neki, és monda: Ez a bárány
olyan, hogy ha megrázod, a szőri közül sok arany foly ki, menj el,
próbáld meg, és menj abba a korcsmába, hanem vigyázz hogy meg ne
csaljon a korcsmáros. Elmegy a szegény ember, a bárányt
megpróbálta, hogyha igaz-e? megrázta, és annyi arany folyt ki
belőle, hogy a szegény ember csudálkozott rajta; azután felszedte
az aranyat; avval elmegy a korcsmába; mindjárt kér hogy adjanak
neki enni és inni, a korcsmáros adott neki amit kért, azután
kifizette mind aranynyal. Kérdi a korcsmáros: Hol vetted azt a sok
aranyat? Felel a szegény: Az isten adta nekem, hanem egy bárányt is
adott, a kibül arany foly, ha megrázzák; ha nem hiszed, nézd. Akkor
előlveszi a bárányt, megrázza, és sok arany folyt ki a szőribül. A
korcsmáros hogy ezt látta, gondolta: hohó! ez jó lesz nekem, majd
elcsalom tűle; akkor azt mondá neki: Atyámfia, a bárányod megdöglik
a szobában, hanem rekeszszük az istállóba az én bárányim közibe,
holnap elvihetedt. <span class="pagenum"><a name="Page_145" id=
"Page_145">-145-</a></span> A szegény ember ráállott. Más nap a
korcsmáros, nem azt, hanem más bárányt adott neki, azzal elmegy
haza. A feleséginek mondja: Ne félj most feleségem, elég pénzt
hoztam. A felesége alig várhatta hogy lássa, és mikor meg akarta
próbálni, tehát semmit sem kapott. Akor látta, hogy megint meg van
csalódva; a felesége pedig szidta s mocskolta, hogy miért játszik
vele? Az embernek pedig még volt aranya, azt a feleségének adja,
maga pedig elmegy.</p>
<p>Mikor a korcsmába megy, szint azon módon cselekedett vele a
korcsmáros mint előbb, kiverte a szobábul. De ismét a korcsmárosné
valami kicsint adott neki enni inni. Más nap megint az erdőre megy
a szegény ember az öreghez, az öreg ember azt mondja neki: No mi az
újság? megint meg vagy csalódva? Felel a szegény: Megcsalt a
korcsmáros. Felel az öreg: Most már látom hogy szerencsétlen ember
vagy, hanem még egyet próbálok: adok egy tarisznyát, hogyha mondod:
ki muzsika; mindjárt muzsika jön ki belőle, és mindennek kell
táncolni rajta. Másodszor azt mondd: ki kalapács! és mindjárt két
kalapács jön ki, és azkit akarsz, azt megverethetd velek; hanem a
korcsmároson kezdd el. Elmegy a szegény <span class=
"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> ember a
korcsmához. Hogy meglátta a korcsmáros, mindjárt gondolta, hogy
megint hozott valami újságot: hát kérdi: No mit hoztál most? Felel
a szegény ember: Most muzsikát hoztam. Kérdi a korcsmáros: Hát hol
van? Mondja az ember: Ki muzsika! azonnal nagy muzsika lett, a
korcsmáros mindjárt táncolni kezdett a feleségivel; mikor eleget
táncoltak, akkor a szegény azt mondja: Ki kalapács! és üssétek a
korcsmárost feleségével együtt. A két kalapács úgy megveri a
korcsmárost és a feleségit, hogy majd meghaltak, és addig ütötték,
míg az abroszt és a bárányt vissza nem adták neki. Mikor
visszakapta mindenét, akkor a tarisznyába küldötte a muzsikát és a
kalapácsokat, és haza ment. A felesége kérdi: No hát mit hoztál?
Felel ő: Muzsikát hoztam. A felesége szidja, hogy: hogyha mást nem
hoztál, az ördög vigyen el azzal is. Kapja tehát a szegény ember a
tarisznyát, s mondja: Ki muzsika; és oly muzsika lett, hogy minden
zengett, s a felesége és gyermekei táncolni, kezdtek. Mikor már
eleget táncoltak, akkor a muzsikát leparancsolta, az asztalt
megteríti: tehát minden elég lett rajta. Hát szegények örömmel
ettek s ittak, azután mondja a feleséginek: Édes feleségem, még
mást is hoztam; a felesége kérdi, <span class="pagenum"><a name=
"Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> hogy: mit hoztál édes
férjem? Felel a férj: egy bárányt, és beviszi a bárányt, és
megrázza, mindjárt sok arany folyt ki a szőri közül, akkor hát
örűlt a felesége, s így lett a szegény emberből nagy gazda: így
megsegítette az öreg ember őket.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
"Page_148">-148-</a></span></p>
<h2>XLIII. AZ ARANYHAJU HÁRMASOK.</h2>
<p>Egy városban volt egy pék, kinek három szép leánya volt. És a
péknek egy szép kertje is volt a király kertje mellett, a király
pedig ífju volt. Egyszer kimegy a kertjébe sétálni, hát a pék
leányai is épen a kertjekben voltak, s az öregebbik leány azt
mondá: Ej édes öcsém, én szeretnék a király kocsisa felesége lenni.
Felel a közepső: Én is szeretném hogyha a király inasa felesége
lehetnék. Felel a kissebbik: Én pedig szeretném hogyha a király
felesége lehetnék, én egyszerre három gyermeket szülnék neki, két
princet és egy princesznét, akik mind hármoknak aranyhajok és a
homlokokon aranycsillagok lennének. Ezt a király meghallotta,
mindjárt haza ment, és a leányokat magához hivatta, és kérdi tülök
hogy a kertben mit beszéltek? Az öregebbik azt mondá: Felséges
király, én azt mondtam: szeretnék a felséged kocsisa felesége
lenni. Felel a király: Jól van. Azután a közepsőtől <span class=
"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> kérdezi
hogy mit beszélt? az is felel: Én, úgymond, azt mondtam, hogy
szeretnék a fölséged inasa felesége lenni. Felel a király: Az is
meglehet. Hát te kissebbik, mit beszéltél? a kissebbik pedig nagyon
félt, nem mert semmit se mondani, hanem a király reá parancsolt,
hogy mindent megmondjon amit beszélt. Akkor mond a leány: Én azt
mondtam, hogy ha én Fölséged felesége lehetnék, én egyszerre három
gyermeket szülnék, két princet és egy princesznét, akiknek
aranyhajok és a homlokokon aranycsillag lenne. Felel a király:
Hogyha úgy vagyon, tehát legyen úgy. Mindjárt papot hívatott, a
kocsissal az öregebbiket, a közepsőt az inassal elvetette, maga
pedig a kissebbiket feleségül elvette, és így egy füst alatt mind a
háromnak a lakodalma elkészűlt, azután szépen éltek egymással.</p>
<p>Volt pedig a királynak egy vén anyja, az mindig haragudt a fiára
és a menyire. Az ifju asszony teherbe esik, és szült később három
gyermekeket: két fiat és egy leányt. A bába hogy meglátta a
gyermekeket, csak elijedt, hogy aranyszál hajok és homlokokon
aranycsillagok ragyognak; befut az öreg asszonyhoz, nagy
álmélkodással beszéli neki, a vén királyné pedig a gyermekeket egy
szatyorba teteti, és a tengerbe veti, az asszony alá pedig
<span class="pagenum"><a name="Page_150" id=
"Page_150">-150-</a></span> három kutyakölyköt tétetett. Az ifju
asszony tudta hogy gyermekeket szült, de nagy álmábul felébredvén,
látta hogy kutyák vannak mellette; hát nagyon el kezdett
siránkozni, hogy mi történt vele; a király pedig háborúban volt,
azért a vén asszony levelet küldött a királynak, hogy a felesége
három kutyát szült a világra. Mikor a király ezt meghallotta,
nagyon megbosszankodott, és levelet küldött az anyjának, hogy
tömlöcre vettesse a feleségit míg haza fog menni. Mikor már a
háborúnak végi lett, haza ment a király, és kérdezte hogy s miként
vagynak? akkor a vén királyné még jobban elárulta a szegény
menyecskét, úgy hogy a király azt parancsolta, hogy az asszony míg
él, tömlöcben fog szenvedni. Így aztán a király mindig csak
szomorkodott.</p>
<p>Már most a gyermekekhez fordúljunk. Azokat a tenger elvetette
egy nagy sziget mellé, ott egy halász kifogta őket, és látja hogy a
szatyorban három szép gyermek vagyon, haza viszi tehát, és a
feleséginek mutatja hogy micsoda szép gyermekeket talált; a
felesége nagyon haragudott, mondván: Minek hozod a más gyermekit,
mikor magadnak is elég vagyon? Felel az ura: Hogyan édes feleségem?
ha gyermekink vagyunk, ezeket is velek együtt felnevelhetjük, mert
valami nagy nemzetbül valók <span class="pagenum"><a name=
"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> ezek a gyermekek, mert
látod hogy aranyszál hajok vagyon, és az homlokokon aranycsillag.
Azután csak nevelték a gyermekeket, hanem a halász jobban szerette
azt a hármat akit talált, mint a maga saját gyermekit, melyért az
asszony még nagyobban haragudott reájok; azért egyszer egy hajóba
hányta mind a hármat, s a tengernek eresztette, a víz pedig messzi
elvitte, míg egy malomhoz értek. A molnár meglátta őket, és
kifogta, és mivelhogy gyermekei nem voltak, igen nagy őrömmel
fogadta őket, és megnyíratta mind a hármat, és a parokás hat száz
forintot adott neki a hajért; azért a molnár még nagyobban örűlt
nekik, és gyakorta megnyiratta őket, és a hajokat eladta. Egyszer a
leány észben vette, hogy az ő hajokbul annyi pénzt vásárlanak,
azért a bátyjainak ezt mondá: A mi hajunkbul sok pénzt vesznek be,
azért én azt mondom: szökjünk el, mi magunk egymást megnyírhatjuk,
és adjuk el, vegyünk magunknak egy házat, én majd főzök, tí pedig
vadászni járjatok, így elélhetünk mind a hárman. El is szöktek mind
a hárman, elmentek egy városban, egy házat vettek, abban laktak, a
princek vadászni jártak, a húgok pedig főzött.</p>
<p>Egyszer az erdőn összeakadt a királylyal, ugymint az atyjokkal;
hogy a király meglátta a <span class="pagenum"><a name="Page_152"
id="Page_152">-152-</a></span> princeket, elcsudálkozott rajta,
hogy micsoda szép ífjak, és mindjárt invitálta ebédre mind a
kettőt; az ífjak magokat ajánlották hogy elmennek, a király pedig
haza ment, s az anyjának megbeszéli hogy mely szép ífjakra talált
az erdőben, kiknek aranyhajok, és aranycsillag vagyon az
homlokokon. A vén királyné hogy azt hallotta, elijedett mindjárt,
azt gondolta, hogy azok lesznek azok a gyermekek, akiket ő a vízben
vettetett, azért csakhamar egy pulykát megöletett, azt megtöltette,
és a tölteléket méreggel megkeverte, azután elküldötte a
szolgálótul abba a városba ahol voltak a princek, hogy azt
megegyék. A princeszné csak maga volt oda haza, a szolgálónak hát
megköszönte a pulykát, és a királynénak; azonban bemegy a szobába,
és a szobába lévén, egy kis kutyája a pulykát megkezdette, és mire
kiment, a kutya meg volt dögölve. Azon elijedt, s a bátyjai hogy
haza mentek, mindjárt megbeszélte nekik, hogy micsoda ajándékot
küldött a király anyja nekik. Ezen az eseten megharagudtak a
princek, és nem mentek el a királyhoz ebédre, hanem másnap megint
az erdőre vadászni mentek. Megint összveakadtak a királylyal; kérdi
tűlök, hogy miért nem mentek el hozzá ebédre? Ezek pedig felelnek
neki: Fölséges király, nekünk igen szorgos dolgunk volt, az
<span class="pagenum"><a name="Page_153" id=
"Page_153">-153-</a></span> hátráltatott bennünket. Felel a király:
Nohát ma eljőjenek hozzám ebédre; azok pedig magokat ajánlották,
hogy elmennek. A király haza ment, és az anyjának mondta, hogy: no
ma eljön az a szép két princ, jó ebéd készűljön. A vén királyné
pedig egy itce bort küldött, azt is méreggel megcsinálta, a leány
elvitte a princesznéhez, az pedig megköszönte, azután kikísérte; a
szoba teli volt madarakkal, még oda ki volt, a borbul ittak, s mind
megdöglöttek. És hogy a princek haza mentek, megbeszélte nekik
hogy: nagy ellenségünk van, mondá, el akarnak veszteni; azért a
princek akkor sem mentek ebédre. Harmadik nap megint kimentek
vadászni, és a királylyal megint összeakadtak; mond a király nekik:
Ugyan nem tudom hogy miért tartotok engem bolondnak, hogy el nem
jöttetek ebédre? Felelnek a princek: Mi azért nem mentünk, hogy
felséged anyja minket meg akar öletni. Akkor megbeszéltek mindent,
hogy mit küldött nekik, a király megharagudott, és haza ment, az
anyját tömlöcre vettette, azután kocsira űlt, és elment, mind a
hármat magával a várba vitte, ettek ittak, azután kérdi a király,
hogy ki gyermeki volnának? Felelnek ezek: Mi nem tudjuk hogy ki az
atyánk, és ki szült e világra bennünket. Ekkor a király már tudta
hogy az <span class="pagenum"><a name="Page_154" id=
"Page_154">-154-</a></span> ő fiai. Akkor a vén banya már nem
tudott mit mivelni, meg kellett mondani, és mond a fiának: Kedves
fiam mivel oly alacsony rendbül házasodtál, azért haragudtam reád,
és én cselekedtem mind valami rosz történt a házadnál. Akkor a
király haraggal mondá az anyjának: Tehát mit érdemel az, ki a
házasokat egymástul elválasztja ily hamissággal, és ily szép
gyermekeket úgy el akar veszteni? Felel a vén királyné: Én már
magam a sententiát kimondom: azért te engem egy hordóban
fenekeltess, és a hordót szögekkel veresd meg, s vitess föl egy
nagy hegyre, onnét eresztess a tengerig, ez lesz a bérem. A király
nem is késett, csakhamar megcselekedte, végire járt a vén anyjának
amint maga kivánta, azután a feleségét fölhozatta a tömlöcbül,
megkövette, és bocsánatot kért tűle; az asszony megbocsátott neki,
és nagy öröm lett az egész országban. De mivel a bánat megölte az
ífju királynét, azért nem sokáig tartott az öröm, s harmadnapra
megholt. Ezért a király nagy búba esett, de mivel az ő kedves
gyermekeit megtalálta, szomorúságát avval elfelejtette. Igy aztán
örömmel élt gyermekeivel, s él mind maig, ha meg nem halt.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
"Page_155">-155-</a></span></p>
<h2>XLIV. A HATALMAS SÍP.</h2>
<p>Volt hol nem volt, hegyen vőlgyön túl volt, erdőn kösziklákon
innen volt, de az óperenciás meg a grőnlándiai tengereken is túl
volt; volt Flandriában egy rongyos ringyes város mellett egy nagy
szegénységü embernek egy kis házacskája, meg egy szőlleje, mely
csak kilenc rendben lévő útból állott, és három cseresnyefából.
Midőn az öreg megélemedett létire már érzette gyengeségét, fiainak
általadta a csekély gazdaságot. Három gyermeke volt, tehát hárman
el nem osztozkodhattak, hanem a szőllőt magok között felosztották;
jutott egynek-egynek három rendbeli út szőllő, és egy cseresnye
fa.</p>
<p>Elközelgetett már a tavasz, mindenek a szőllőbe munkálkodtak, és
a három fiu is elment nem annyira a dologért, minthogy a cseresnyét
valaki tőlök el ne lopja, így amint őrzötték a cseresnyét, oda ment
hozzájok egy vén koldus, a ki is kérte, hogy adnának neki egy kevés
cseresnyét <span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
"Page_156">-156-</a></span> isten nevébe. Ezek egymásra igazították
a vén koldust. Végre a legkissebbik, kit Palkónak híttak, mondja
neki, hogy ha akar cseresnyét enni, tehát menjen fel a fára, és
egyen amennyit akar. Az öreg leveti a szűrit, és felmegy a fára, és
eszik amennyit kivánt. Míg ő oda fent ett volna, addig az ífju akié
volt a cseresnyefa, kikutatta mi van az öregnek a szűr-ujjába; és
talált benne egy gyönyörű sárgaréz sipot; megörűl a vén koldusnak a
sípján, és eltette. Lejön az öreg a fáról, és felveszi a szűrit, és
mondja a fiúnak: Hogyha volna pénzem, most ugyan megfizetnék a
cseresnyéért, hogy magad sem gondolnád. Ekkor mondja az ífju hogy,
ha olyan jószívű volna, tehát adnád nekem, úgymond, azt a sípot,
amely a szűrödnek ujjába vagyon. Azt mondja a koldus: azt fiam nem
adhatom neked, mert az tartogatja fel életemet. Mondja neki az
ífju: De öreg, vagy akarod vagy nem, a síp nálam van. Már ezen
elkezdte a koldus kérni az ífjut, hogy adná vissza, de ez nem
akarja semmiféleképpen neki vissza adni; akkor mondja neki a
koldus: Már ha úgy vagyon, legyen a tied, de tudd meg, hogy annak a
sípnak az ereje oly nagy, hogy akármely nótát gondolsz magadba,
tehát ha a sípot fújod, az oly nótával fog hangzani, s ami több:
aki a sípnak hangját fogja <span class="pagenum"><a name="Page_157"
id="Page_157">-157-</a></span> hallani, tehát annak kell táncolni.
Evvel elmegy az öreg, szerencsét kiván az ífju neki, azután elmegy
a bátyjaihoz, és mutatja nekik hogy mit kapott; ezek pedig
kinevették hogy miért adja ő a tavaszi termését. Ez pedig mondja
nekik: Oh de csak hallgassátok mely gyönyörűen szól, és elkezdi
fújni, melyet emezek hallván, felugrándoztak, és a legnagyobb
táncot járták. Ezt látván az ifju paraszt, hogy az ő bátyjai mely
szépen táncolnak, nagyon nevette őket, és elhagyván a sípolást,
mondja bátyjainak: Kedves bátyáim, bírjátok ezt az én részemet is,
és én elmenek a világba, és próbálok más szerencsét.</p>
<p>Ezzel elbucsúzik bátyjaitól, és elmegy, heted hét országon
bújdosik, hegyeken völgyeken, erdőkön, kősziklákon, még a jeges
óperenciás tengeren is túl ment, ment, ment. Érkezvén egy nagy
városba, mely városnak nincsen neve, és nagyon megéhezvén, bement
egy nagy traktérba, ahol sok uraságok ebédeltek, és a szép muzsika
hangjára némelyek pípáztak, némelyek pedig boroztak. Megáll ő is
közöttök, és kéri a fogadóst hogy nyújtson neki is valami kevés
eledelt, mert igen ehetnék; ezt hallván a fogadás, rútúl kezdi őtet
pirongatni; mondván hogy inkább dolgozni menne, mint így csalja a
világot. De ő keveset hajtott a korcsmáros <span class=
"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span>
szavára, hanem csak ott állott és kunyorált a vendégektől. Ezt
látván a kelner, megharagszik, veszi a bikacsököt, és kezdi Palkót
fenyegetni hogy, ha el nem távozik, tehát jól megrakja őtet. De ő
erre sem hallgatott; hanem midőn látván hogy már több kettőnél, és
a kelner veszi a bikacsököt; tehát veszi ő a sípját, és gondol egy
stájer nótát, és azon nótán szólt a síp. Ezt hallván a vendégek,
egybe fogódzván a fogadóssal együtt stájeres táncot jártak; mivel
pedig az asztalok nagyon sűrűn voltak, tehát nem fértek, az
asztalokat mindenestől felforgatták, és a sok drága edény mind
összetört. Annyira fújta pedig a sípját Palkó, hogy már a vendégek
egészen kifáradtak a táncolásban. Kérvén végre a fogadós a Palkót
hogy ne fúja a sípját, nem csak hogy ételt ad neki de még máskép is
megajándékozza, csak hogy ne sipoljon: ezt hallván Palkó, felhágy a
sípolással, és a fáradt vendégek erre amarra eldűledeztek. Ekkor a
fogadós Palkónak jól megrakta a tarisznyáját hússal, kenyérrel, és
egy nagy üveg bort is adott nekie, csak hogy távozzon a
házától.</p>
<p>Így megrakodva jól, tovább ballagott. Palkó elhagyván a várost,
megy mendegél hát egész estig, be is setétedik reája, s amint egy
nagy erdőben érkezik, rettenetes éjtszaka következett; <span class=
"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> a szél
igen nagy zuhogással fújt, az ég mendörgött, és nagyon villámlott.
Így botorkázott szegény Palkó, s az útat egészen elvesztvén,
tébolygott; aztán távolról lát egy kevés világosságot, s a felé
igyekezvén végre ugyan csak eléri, és csodálkozván örömibe, hogy
egy kisded házacskát talált, benéz az ablakon, és lát bent egy igen
vén asszonyt hogy a házban foglalatoskodik, kopogtat hát az
ablakon, és kéri az öreget, nyitná meg neki az ajtót. Az öreg
asszony nagy hamar megnyitván az ajtót, beereszti őtet hajlékába.
Mídőn már leültette volna, kérdi hogy és merre, és miért utazik?
Palkó pedig mondja a vén banyának, hogy ő szolgálatot keresne;
melyet hallván az öreg, mondja: Hogyha szolgálni akarsz, fiam,
maradj meg nálam, én is adok neked szolgálatot: három napból fog az
esztendőd állani, és csak három kecskebakom vagyon, azokat fogod
őrzeni, ha pedig kitelik az időd, tehát a három bak a tied leszen;
ha azonban ez idő alatt a bakok tőled el találnak veszni, akkor
leveszem a fejedet, és karóba húzom, a beledből és csontjaidból
pedig sövényt fogok csinálni. Ezt hallván Palkó, egy kevessé
megbátorodott, és mondja magában: Hiszen vagyon nekem oly eszközöm,
hogy az ördög sem tudna éppen három nap alatt tőlem elszökni; kezit
nyújtja hát a vén anyóknak, <span class="pagenum"><a name=
"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> és mondja hogy ő megmarad
nála. Ekkor ki megy a vén szatyor, és hoz be a fiának egy kevés
madárhúst sülve, melyet eleibe tett egy fejér cipóval. Midőn már
jól lakott volna, tehát lefekszik Palkő, és békével aluszik egész
reggelig; reggelre viradván pedig felöltözik, és az öreg asszony
átadja neki a három kecskebakokat. De mely csodálkozása volt
Palkónak, midőn látta hogy a bakoknak aranyszarvai és körmei
vannak; de még a szőre is csupa arany volt; kezibe vett Palkó egy
ostort, és egy botot, és hajtotta maga előtt a kecskéket; de alig
távozott el vagy háromszáz lépésnyire a háztól, tehát a bakok
vissza akartak menni; fogja hát Palkó az ostorát, és verte a
kecskéket, de ez nem használt nekie semmit; végre fogja Palkó a
sípját, és kezdett sípolni, melyet hallván a kecskék, rettentő
ugrálásokat kezdettek. Így egész estig nem hagyta a kecskéket
legelni, hanem mindig táncolni kellett nekik. Estve felé haza
hajtotta, és a vén asszony csodálkozott nagyon, hogy a kecskék
napközbe haza nem jöttek, és behajtotta végre maga az istállóba, és
rettenetesen megverte. Midőn így kinozná a bakokat, tehát
elkezdette az egyik, hogy háromszor nagyobb ördög ez mint te, mivel
egész nap kéntelenek voltunk táncolni. Mondja a vén asszony, hogy
ha holnap haza nem jöttök, tehát a vas doronggal <span class=
"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span>
szétverem a fejeteket. Másnap reggel viszont kihajtotta Palkó a
kecskéket, és viszont szerencsésen haza, mikor az estve elérkezett.
A vén asszonyt majd megette a méreg, hogy a kecskék haza nem
jöttek. Harmadik nap viszont kihajtotta Palkó a kecskéket, és
viszont vissza akartak jönni, de ő is megfúja a sípját, és a
kecskék ugráltak még a fák tetején is. Déltájban pedig kocsik
mentek arra, melyek fával meg voltak terhelve, melyet egy pap az
erdőn vágatott. Midőn meghallották a sípnak a hangját, tehát
leugráltak a kocsikról és táncoltak; az utolsó kocsin ült pedig a
pap, ez egy nagy vastag fösvény ember volt: ez is hogy meghallotta
a síp hangját, leugrott a kocsiról és táncolt, de mivel nagyon
vastag ember lévén hamar elfáradt, kérte Palkót az istenért hagyná
el; de ez nem is hallgatott reá, mivel féltette a kecskéit, hogy
majd elszöknek ha nem sípol. Végre a pap kérte a kocsisát, hogy
kötné a kocsi oldalához; a kocsis fogván a saroglyaláncot, az
oldalhoz láncolta a papot, de ott is nyughatatlan volt, mindig
mozgott, és a bőrit mind ledörgölte a hátárul. Ez így eltelvén
egész estig, estve haza hajtott Palkó a vén banya kvártélyára, és a
kocsisok is úgy tovább ballagtak. A vén asszony nem tudott mit
mivelni mérgibe, hanem csak hallgatott, mivel <span class=
"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> már
hatalma nem volt Palkón, ez pedig reggel eleibe vette a kecskéket
mint saját jószágát, és elhajtotta a vén asszonynak legnagyobb
átkai között.</p>
<p>Elment most Palkó, és beért egy nagy városba, ahol midőn
hajtotta volna a kecskéit, meglátja az a pap aki az erdőben
táncolt; hirtelen becsapja szobájának ablakát, hogy netalán megint
táncolnia kellene, Palkó tudakozta hogy hol lakna a bíró, amelyet
midőn megmutattak neki, bemegy, és szállást kér, magának és
kecskéinek. A bíró mivel látta ezeket a drága jószágokat, tehát
kérdi, hogy hová hajtaná azt a szép jószágot? Palkó mondotta, hogy
ő a királynak hajtaná, mivel annak juhásza. Ezt a bíró hallván,
mindjárt a kecskéknek egy tiszta szobát adott. Ebbe a szobába
háltak a bírónak három leányai is. Ezek már mind a hárman eladó
sorban voltak, és nagy-kényesek. Ezek amint már estve feküdni
mentek; hát mondja a legöregebb, hogy nagyon szép volna azoknak a
bakoknak a szőreiből nekik bokrétákat csinálni, majd úgy mond,
hogyha holnap a templomba elmegyünk, tehát senkinek nem lesz a
keblibe oly drága bokrétája, mint nekünk. Így megegyezvén mind a
hárman, egy akarattal leszállnak az ágyaikról, és mindegyik egy-egy
baknak szőriben ragaszkodván, húzzák a bakok szőreit, <span class=
"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> de
amint megfogták marékban, úgy a kezeik mind ott maradtak, és többé
el nem vehették kezeiket rólok. Így ültek mind a hárman oda ragadva
egész éjtszaka. Reggel Palkó felkelvén, nevette a leányokat, de
mivel, úgy mond, a királyi jószágokat meg akartátok lopni, tehát el
kell vele együtt nektek is menni. Így a leányokat a bakokkal együtt
elhajtotta. Midőn már a városban egy templom mellett hajtotta, jön
egy fiatal szép legény, és oda megy a leányokhoz, az egyiknek a
farára üt kezivel mondván: Nem szégyenled magadat egyingbe járni?
Ekkor legnagyobb bámulására a legénynek is a keze a leány farán
ragadt. Így tovább hajtotta. Midőn meglátta egy vén asszony ezt a
gyalázatos legényt, szalad az udvarba, és hoz egy lapátot, melylyel
úgy rá vágott a legény farára, hogy a lapát azon ragadt, a nyele
pedig a vén asszony kezibe; a vén asszony nem akart utánok menni,
tehát Palkó kénytelen volt az ő korbácsával ösztönözni. Midőn már a
városból kiment volna, meglátja a kanász, hogy az a vén banya hogy
szurkálja azt a legényt, hát megharagszik az öreg szatyorra, és úgy
vág a korbácsával az asszony farára, hogy a korbács az asszonyon, a
nyele pedig a kanász kezibe maradt; ezzel így történvén, Palkó mind
elhajtotta őket, és így ért be egy királyi <span class=
"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span>
városban. Behajtja tehát furcsa jószágát a vendégfogadósnak
istállójába, maga pedig bement a fogadóba, bort kért, és kérdi hogy
micsoda újság vagyon itt a királyi városba? Akik ott ültek, mondják
neki, hogy a királynak vagyon egy leánya, ki azt adta kihirdetni,
hogy ő csak ahoz megy férhez aki őtet meg tudja nevettetni. Ezt
hallván Palkó, mindjárt mondja magába, hogy ő megpróbálja a
szerencsét hogy megnevetteti-e vagy sem; másnap tehát jelentette
magát a királyi udvarban, ahol mondották nekie, hogy meg lehet
próbálni, de oly feltétel alatt, hogy ha meg nem nevetteted, akkor
fejeddel fizetsz. Mondja Palkó hogy nem bánja, ha ennek embere nem
lesz.</p>
<p>Más napra volt az idő kirendelve hogy jőjön. Ekkor sok urak és
főrendek összejöttek, hogy megláthassák ennek az embernek a
rettenetes mesterségit, melylyel a királyi kisasszonyt
megnevetteti. Palkó tehát eleibe viszi a bakjait, melynek szőrin
három leány, a leány farán az ífju legény, a legényen a vén asszony
lapátja a vén asszony farán a kanász korbácsa. Ily móddal
felhajtotta a cúgot a királyi palotába. Itt midőn a nagy szálába
behajtotta volna, mindenek mosolyognak ezen a csoda történeten, de
a kisasszony nem is pillantott szemeivel; fogja tehát Palkó a
sípját, és kezdi fújni; <span class="pagenum"><a name="Page_165"
id="Page_165">-165-</a></span> és fúj rajta egy kalamajkát, melyen
el kezdettek mind a bakok mind a hozzá valók táncolni: ezt látván a
királykisasszony, nagyon el kezdett kacagni, melyet látván Palkó,
eleibe megy, és mélyen meghajtotta magát. Ezt látván a király,
nagyon megszomorodott, hogy az ő leánya egy paraszttal nyerettetett
meg; tehát válaszoltak Palkónak, hogy holnap jőjön el. Palkó jó
ajándékkal eltávozott, s már magáénak tartotta a kisasszonyt, a
kecskékhez ragaszkodott személyekét elbocsátotta, a három leánynak
ami a markába szőr volt, azt akkor kihúzhatták, és ezzel elmentek.
Más nap megjelent Palkó a királyi udvarba, de már akkor azt
válaszolták neki, hogy ha a kisasszonyt akarja, tehát vagyon itt a
királynak egy medvéje, hogy háljon azzal egy éjtszaka. Palkó erre
is reá állott, és elmegy a piacra, és vesz magának egynéhány száz
diót és mogyorót, és egy hegedűt; azután haza ment, és megnézi a
szállást; tehát a szoba egy asztalos műhely volt, melybe a medve
már be volt zárva. Palkó elébb még sok kissebb nagyobb köveket tett
a tarisznyájába, azután bement a medvéhez a szobába: ekkor azonban
reá lakatolták az ajtót, hogy onnan többé ki ne jöhessen. Leült
tehát Palkó, és kezdi a diót törni, melyet látván a medve,
megkivánta tőle, kéri hogy adna neki <span class="pagenum"><a name=
"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> is; Palkó bele nyúl a
tarisznyába, és veszen egy vagy két követ, és adja a medvének; ez
foga alá vette, de nem tudta megtörni, mivelhogy kő volt; kérte hát
Palkót, úgy mond: látom, te erősebb vagy, törd meg; így csalogotta
Palkó a medvét annyira hogy már kifogyott a dióból: ekkor elővette
a nála lévő hegedűt, és kezd hegedűlni. Mondja a medve: Hallod-e
Palkó, nagyon tetszik nekem a muzsika, taníts meg engem: Palkó
pedig mondja, hogy nagyon görbe körmeid vannak, azért neked nem
lehet. Mond emez: Tehát egyenesítsd meg, úgymond, a körmeimet, csak
hogy taníts meg; mondja Palkó: Hallod-e koma, tedd csak ide ebbe az
asztalos présbe a kezedet, mindjárt megegyenesedik. A medve koma
belé tette a két kezeit a présbe, eme pedig ráhajtotta a srófot; a
medve rimánkodik hogy már elég volna, de ez annál jobban szorítja;
ekkor elővette a korbácsát, és nagyon megverte a medvét, úgy hogy
már pisszenni sem mert; azután kivette a borotváját, megborotválta
a medve alfelit, és egy sort vert a medve borotvált részire, és így
Palkó lefekszik, és aluszik minden félelem nélkül. Reggel egy
szolga megy az ajtóra, hogy megnézi el van-e szaggatva Palkó; de e
helyett inkább elcsodálkozott, midőn hallotta a medvét pisszegni,
és könyörögni, hogy ott ne járkálnának, <span class=
"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> mert ha
Pál úr felkél, megint megborotvál és megver. Ezt hallotta az inas,
egyenesen szalad a királyhoz hogy neki megmondhassa; a király maga
megy a dolgot megvizsgálni, de ő is csak úgy találta mint
előlmondották; ekkor felnyitották az ajtót, és Pál kijött
egésségesen. Pált tehát úri ruhába öltöztették, és a király ebédre
marasztotta. Ebéd felett mondja a király: Fiam, a leányom csak az
éjjel választja meg melyiteké lesz, tiéd-e, vagy a melletted levő
hercegé; mert a melyitekhez lesz reggel a kisasszony fordúlva, azé
lészen. Elmegy Palkó a boltban, és veszen ott mindenféle drága
fűszerszámokat, és a szakácsot megkérte hogy őneki külön főzzön
vacsorára mézes mákos tésztát, melyet midőn megfőzött, és vacsora
alatt eleibe tettek Palkónak, azt nagyon megkivánta a mellette lévő
herceg is, és kéri hogy engedne neki is belőle valamit kóstolni.
Melyet Palkó által is engedett nékie, a herceg pedig mind megette;
azután bevitték mind a hármat egy szobába; a kisasszony lefekszik
előre, azután a herceg mondja hogy átkozott nagy szorultságban van,
pedig ki nem mehet, mivel az ajtó be van zárva; mondja Palkó: Eredj
az ajtó megé. Ezt megfogadván a herceg, mivel kénytelen volt vele,
Palkó is megy, és a hercegéhez teszi a maga terhét, és egy kis idő
<span class="pagenum"><a name="Page_168" id=
"Page_168">-168-</a></span> múlva leszáll az ágyáról, és megy a
ruhájához, és azokat a fűszerszámokat kezdette enni, kiket vett
volt a boltba. Kérdi tőle a herceg hogy mit eszik? ez pedig mondja
hogy amit ide letettem, mert reggel majd szégyen lesz rajtam ha ezt
meglátják. A herceg is felkél, és megeszi az egész rakást. Hajnal
felé a kisasszony a herceg felé fordúlván, nem állhatja a rettentő
bűzt; elfordúl tehát a Pál felé: ennek pedig a legdrágább illat
jött ki a szájából, és így elaludt a kisasszony Pál felé fordúlva.
Mikor reggel a király nézte, kérdezte egyszersmind a leányát, hogy
miért cselekedte legyen? mondja a kisasszony, hogy rettenetes büdös
a szája a hercegnek, neki nem is kell soha más Palkónál egyéb, mert
ennek a szájából a legdrágább illat jött ki. Így megnyerte Pál a
királyi kisasszonyt, és megesküdött vele, végre az öreg király
halála után őtet koronázták meg.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id=
"Page_169">-169-</a></span></p>
<h2>XLV. A SZERENCSÉS VÁNDORLEGÉNY.</h2>
<p>Volt egy mesterlegény, a ki sok országokat bejárkált, hanem
sehol dolgot magának nem talált. A pénze tehát elfogyott, és
dohánya sem volt több mint három pipára való, pedig őkeme igen
nagyon szerette a dohányt, úgy hogy mindég dohányozni akart.
Egyszer egy erdőbe jutott, de mivel az erdő igen nagy volt, sokáig
ment, hanem ki nem érhetett; gondolkozott magában, hogy mitévő
legyen: ha lefekszik, vagy megfagy, vagy a vadak megeszik; soká
gondolkozott, végtére még is csak lefeküdt, és hamar elaludt. De
sokáig nem alhatott, mivel igen hideg volt; felkel tehát, s lám
messzi lát egy tüzet: gondolá magában, hogy én oda megyek, talán
csak nem ölnek meg; s fogta magát, a tűz felé sietett, és mikor a
tűzhöz ért, látja hogy három csúnya fekete ember fekszik a tűz
mellett; mondja nekik: jó napot bátyáim! felelnek: Néked is jó
<span class="pagenum"><a name="Page_170" id=
"Page_170">-170-</a></span> napod legyen. Mondja nekik a vándorló:
Szépen kérlek barátim, engedjétek meg, hadd melegedhessek meg a
tüzeteknél; felelnek neki a három fekete emberek: csak melegedjél
meg. Ez lefekszik a tűz mellé, és megmelegszik jól; és egyszer
egyik ember fölkél a tűztől, előlvesz egy nagy pipát, és kér egy
pipa dohányt; a vándorló legény ad neki egy pipával, az lefekszik.
A másik is fölkél, az is kér egy pipával, akkor már megijedett a
legény, hogy magának se marad, de azért még is csak ád neki, az is
reá gyújt; azután a harmadik is fölkél, és hozzá megy, hogy adjon
neki is egy pipával, akkor azt mondja neki: Csak add ide a mi van,
majd lesz neked dohányod a mennyi kell; akkor az utolsót odadja
neki. Azután fölkél ketteje, és elmegy, egyik pedig ott marad a
tűznél; egyszer jönnek, és két szekér dohányt hoznak, azt a tűz
mellé ledöntik, és azt mondják neki: Na te, hogyha ezt a dohányt
holnap reggelig meg nem dohányzod, tehát oda lészsz; majd mind
elmegyünk, de reggelre vissza jövünk. El is ment mind a három, ez
pedig a bokrokba ment, és egy hosszu póznát levágott, abbul
pipaszárat csinált, azután a dohányt a tűzre rakta, a pipa szárat
bele dugta, úgy dohányzott. Reggel, mikor a három fekete ember
hozzá jött, már a dohányt mind <span class="pagenum"><a name=
"Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> megdohányozta: hogy
látták, a vállát megveregették, hogy végbe tudta vinni. Azután
elvitték, s egy várost mutattak neki, és azt mondák: Látod ezt a
várost, abban lakik egy gróf, annak van három leánya, hanem mind
egész háza népével oly istenfélők, hogy mi sokszor próbáltuk, még
sem tudtuk megkapni őket, mi pedig ördögök vagyunk; már most
próbáld te, hogy ha egyet megkaphatsz közűlök. Menj be a városba,
végy egy házat, mi annyi pénzt adunk hogy teljes életedbe nem
szűkölködöl pénzbűl, hanem egész esztendőn által nem lesz szabad
magadat megtörülni, sem pedig megmosni. A legény elmegy, s mindent
úgy cselekszik amint az ördögök parancsolták: a városba egy szép
házat vett, abba lakott, és a pénze kád számra állott, úgy élt
sokáig. Egyszer a gróf minden jószágát elvesztette a játékon, igen
szegény módon kellett neki élni, azonban egy ember megmondta a
grófnak, hogy itt a városba volna egy ember, az kinek igen sok
pénze van, menjen ahoz, az majd ád neki valamennyi kell. Elmegy a
gróf hozzá, már akkor ő igen piszkos és szurkos szőrös volt, és
könyörgött neki, hogy adjon neki egynehány ezer forintot, majd a
jószágát kiváltja, azután megfizet neki becsületesen. A piszkos,
úgy mint az ördögök jobbágya, adott neki <span class=
"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> pénzt
valamennyi tetszett neki, avval a gróf haza megy, és azt gondolta,
hogy majd elmegy, és a mit a játékon elvesztett, majd vissza fogja
nyerni. El is ment, és azt is mind elvesztette, azután haza ment
nagy bújában, senkinek sem szólt, hanem egyszer azt gondolta
magában, hogy elmegy ahoz a piszkoshoz, majd az megint ád neki
pénzt, és el is ment, könyörgött hozzá, hogy adjon neki pénzt,
inkább a három leányai közzűl akármelyiket akarod, feleségednek
veheted. Akkor a legény annyi pénzt adott neki, hogy egész jószágát
kiválthatta a gróf, azután hogy mindent kiváltott, szépen élt oda
haza a leányival.</p>
<p>Egyszer a piszkos elmegy a grófhoz, és mondja neki: Az úr nekem
a leányai közűl egyet ajánlott, már most adja meg. A gróf az
öregebbik leányát behívja, s azt mondja neki: Édes leányom, nekem
ez az úr sok pénzt adott, hogy a jószágomat kiválthattam, azért én
közűletek egyet neki feleségnek igértem, azért elmégy-e hozzá?
Felel a leány: Én ehez a taknyoshoz mennék-e? elszaladt, és reá
köpött. Azután a középsőt hivatta, annak is megbeszélte szándékát,
de az is azon szerint reá köpött, és elszaladt. A harmadikat is
behivatja, annak is megbeszéli akaratját. Az felel az atyjának:
Mivel, atyám, parancsolod, én hozzá megyek, és mindjárt kezet adtak
egymásnak. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
"Page_173">-173-</a></span> A legény napot tett, hogy mikorra
várják. Akkor elment az erdőre a tűzhöz, és a három ördög már
várta; a tűz mellett egy kád meleg víz volt, és egy fél mázsa
szappan. Mindjárt megkapták és a kádba vetették, megszappanozták és
megmosták, azután kivették, és egy szép inget adtak reá, azután
megborotválták, és igen szép ruhát adtak reá. A kocsik már ott
álltak, minden kocsiba hat hat lovak, az elsőbe fölültették, elől
két vadász ült, és hátul két huszár állt, úgy a többi azon szerint,
pedig mind ördögök voltak. Így nagy parádéval a gróf udvarába
mentek, a gróf es leányai nagyon csudálkoztak rajta, hogy ki legyen
az a nagy gavallér. Tehát hogy megállottak, a huszárok mindjárt
leugráltak, és karjánál fogva fölvitték a garádicson. A menyasszony
eleibe jött, megölelték egymást, és megcsókolták. Ezt hogy a nénjei
meglátták, kiszaladtak a kerten. És mivel hozzá nem mentek, mind a
kettő felakasztotta magát. A három ördög a vőlegényhez mentek, a
vállát megveregették, és mondák: Ember vagy, mert nekünk is
hármunknak kettőt szereztél, magadnak pedig egyet, de meg is
érdemled. Akkor nagy lakodalom lett. Azután egymástul elváltak. A
házasok most is élnek ha meg nem haltak A két öregbik pedig az
ördögöké lett.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
"Page_174">-174-</a></span></p>
<h2>XLVI. A KÉRKEDÉS JUTALMA.</h2>
<p>Egy parasztnak volt három fia, és azokat mesterségre
megtaníttatta; az egyik barbél lett, a másik kovács, a harmadik
vitéz. Elmentek vándorolni; egynéhány esztendőkig oda voltak,
azután haza mentek az atyjokhoz. Az atyjok nagyon megbetegedett és
magához hivatta mind a három fiait, és azt mondá nekik: No most
melyitek tanulta ki legjobban a mesterségit? beszéljétek meg nekem
hogy mit próbáltatok: a melyik legjobban kitanulta mesterségit, az
legjobban jár. A barbély azt mondá: Atyám, én úgy kitanultam a
mesterségemet, hogy mikor a nyúl legjobban futott, akkor
borotváltam meg. Az apja azt mondá: Fiam, te ugyan kitanultad a
mesterségedet, magam is szeretem azt. A másik, a ki kovács volt,
azt mondá: Én az én mesterségemet úgy kitanultam, hogy mikor a ló
legjobban futott, a patkót felütöttem, és megint le is szedtem. Az
apja azt mondá: Fiam, te is ugyan jól kitanultad <span class=
"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> a
mesterségedet. A vitéz gondolkozott hogy mit mondjon az apjának,
hát azt mondja: Atyám, hogyan jártam: egyszer kimentem sétálni a
mezőre, oly nagy zápor jött hogy iszonyatos volt, rajtam volt a
legszebb ruhám, mind oda lett volna, hanem a volt a szerencsém,
hogy a kardom velem volt, azt kirántottam, és úgy hadarásztam magam
körűl, hogy egy csöpp esső sem esett rám hazáig, szárazon mentem
haza, a tisztek csak úgy csudálkoztak rajtam, hogy megláttak, hogy
úgy tudok fektérozni; annyi ajándékot kaptam, hogy alig tudtam
elvinni. Erre az apjok azt mondá: Ugyancsak jól kitanultátok
mesterségteket, fiaim, már most az én pénzemre nem szorúltatok, azt
a szegényeknek adom. Hát oda hivatta a papot, és minden pénzit a
papnak adta, hogy a szegényeknek osztogassa; a pap elvitte, és a
szegényeknek osztogatta; a paraszt azután megholt, a fiai nagy
haraggal elmentek vándorolni, és akkor bánták, hogy mesterségekkel
annyira kérkedtek. Így csalatkoztak meg szegények a kérkedés
miatt.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
"Page_176">-176-</a></span></p>
<h2>XLVII. A SZERENCSÉTLENSÉG JÓL ESETT.</h2>
<p>Egy parasztnak három fia volt, azok elmentek szolgálatot
keresni. Mikor mentek, a kissebbik kenyeret kért, mert nagyon
megéhezett; a bátyjai azt mondák neki, hogy ha az egyik szemét ki
hagyja szúrni, kap kenyeret; a szegény gyermek ki hagyta szúrni az
egyik szemét, és érte kenyeret kapott. Azt csakhamar megette, de
csakhamar megint megéhezett, és újra kenyeret kért. A bátyjai azt
mondák, hogy ha a másik szemét is kitolatja, úgy adnak neki; ő hát
minthogy nagyon éhezett a másik szemét is kitolatta, azután egy
akasztófa alá vezették; és azt mondák neki: Maradj itt, ez város,
majd mi bemegyünk a városba; és elmentek, és szegényt ott hagyták
az akasztófa alatt. Ők pedig azért cselekedték azt, mivelhogy az
öcscsök szép legény lévén, gondolták, hogy majd minden ember azt
szereti meg, ők pedig szolgálatot nem kaphatnak, aminthogy nem is
kaptak, hanem végtére katonáknak <span class="pagenum"><a name=
"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> kellett lenniök. A
szegény vak pedig az akasztófa alatt ült, azt gondolta hogy valami
város; éjtszaka éjfél tájban, az akasztott emberek az akasztófárúl
leszállottak, és azt mondta az egyik: Az éjtszaka oly harmat fog
esni, hogy ha a vakok a szemeket megmosnák benne, mindjárt
látnának, és más betegségre is igen jó. A másik azt mondá: Látod, a
városban a király leánya már régen beteg, és senki sem tudja
meggyógyítani, pedig könnyű volna, mert a feje alatt egy varas béka
van, azt meg kellene égetni, és azután mindjárt meggyógyúlna.
Azután fölmentek megint az akasztófára. A szegény vak mindjárt
elmászott a fűbe, harmattal megmosta a szemit, és mindjárt látott
mint azelőtt. Akkor fölkelt, és bement a városba, amint bemegy egy
házhoz, éppen annak az embernek a fia vak volt, mert úgy született
erre a világra. Kérdi, hogy miért nem gyógyíttatják azt a
gyermeket? felel az anyja: Oh már sokat költöttem rá, még se
használt. Felel a legény: Én meggyógyítom. Mond az asszony: Csak
gyógyítsa meg az úr, a mit kíván, megfizetem. Mindjárt megkente a
gyermek szemeit, és látott a gyermek; kiáltozott, mondván: Édes
anyám, látok mindeneket. Az anyja nem tudta mit csináljon örömében.
Haza jött a gazda; amint látta hogy a fia lát, azt mondta:
<span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
"Page_178">-178-</a></span> Barátom, ezt nem tudom megköszönni,
hanem maradj a házamnál mintha gyermekem volnál; és ott is maradt.
Hát elfutott a híre, s így sok vakokat hordtak hozzá gyógyítani.
Azután a király fülébe is ment a hír, hogy olyan nagy doktor ért a
városba, hogy a született vakot is meggyógyítja, kiküldött egy szép
sézát hogy menjen hozzá; fölült és bement a királyhoz. Monda neki a
király: Nekem vagyon egy beteg leányom, hogyha meggyógyítod,
mindjárt neked adom feleségednek, fele királyságommal együtt. Felel
a legény: Hadd lássam én azt a beteget! és bemegy a beteghez, a
pulsusát megtapintja, s azt mondja: Csak hamar fűtsétek be a
kemencét, és jól befűtöttek, ő pedig fölemelte a királyleányt az
ágybul, és a másik ágyba vitte, a békát titkon kivette, és a
kemencébe vetette, és ott állott míg el nem égett. Mihelyt a béka
elégett, mindjárt fölkelt az ágybul a leány, és egészséges lett. A
király mindjárt papot hivatott, és összeesküdtette őket, és
vicekirály lett belőle. Ez aztán a bátyjait magához hivatta, mert
az ő regementjében voltak, és kérdezte hogy vagyon-e több atyjokfia
oda haza? Felelnek: Fölséges király, egy öcsénk van még oda haza,
hanem szegény vak, vakon született. Mondá nekik: Megösmernétek-e,
hogyha itt volna? Felelnek: Mi <span class="pagenum"><a name=
"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> megösmernénk, mert jegy
van a mejjén. Felel a király veje: Látjátok, én vagyok az öcsétek,
itt van a jel a mejjemen. Ti azt gondoltátok, hogy a ti
gonoszságtok rejtekben fog maradni, holott egy falat kenyérért a
szemeimet kiszúrtátok. A bátyjai térdre estek, és könyörögtek, hogy
csak az életeket hagyja meg, akarhogy megbünteti is őket. De ő azt
mondá: Én megbocsátok mindeneket, hanem a regementtől el kell
mennetek, s el is mentek.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
"Page_180">-180-</a></span></p>
<h2>XLVIII. AZ IRÁSTUDÓ SZEGÉNY FIU.</h2>
<p>Volt egy szegény ember, kinek sok gyermekei voltak, és kenyere
kevés. Az öregbik fia oskolába járt; már jól tudott olvasni, és
okosabb is volt mint a többi, azért hogy látta a nyomorúságokat,
azt mondá az apjának: Édes apám, mink igen szegény módon élünk,
azért én azt gondoltam, hogy elmegyek szolgálni, majd a mit
keresek, haza hozom, hogy könnyebben élhessünk. Az apja mondá neki:
No fiam, csak menj el, és keress szolgálatot. A legényke elmegy egy
nagy erdőbe, eleibe jön egy zöld vadász, és mondá neki: Mit
fáradozol szegény legény? Felel neki a gyermek: Én szolgálatot
keresek, ha valaki megfogadna. Kérdi a vadász: Tudsz-e olvasni?
Felel a gyermek: Nem tudok, mert szegény szüléktül való vagyok, nem
taníttathattak. Felel a vadász, ki az ördög volt: No épen ilyen
kell nekem, megfogadlak szolgának és jó bért adok. És akkor elvitte
a házához, és a szobájában <span class="pagenum"><a name="Page_181"
id="Page_181">-181-</a></span> az ágyat megmutatta, és mondá neki:
Most az lesz a dolgod, hogy az én ágyamat mindennap föl kell
vetned, és a szemetet kisöpröd mindennap. A legény híven szolgált,
amit neki az ura mondott, azt mind végben vitte; az ura csak ritkán
volt oda haza, s mivel a legénynek dolga sok nem volt, azért a
könyveit forgatta, hanem egy sem tetszett neki; végtére egy
rongyost legalól kihúzott, és olvasta, az megtetszett neki, mert
minden ördöngösség benne megtaláltatott. Azért hogyha az ura
odahaza nem volt, mindig abbul tanult, és végtére jobban
megtanulta, mint az ördög maga tudta; vigyázott is jól, hogy el ne
felejtse az ördögi tudományt. Mikor az esztendeje kitelt volna, az
ördög kifizette amiben megegyezett vele, azután elvitte oda vissza,
ahol megfogadta. Azután egymástul elváltak, s a legény haza ment az
apjához.</p>
<p>Míg a pénziben tartott, addig jól éltek, de mikor elfogyott,
akkor megint csak szegény módon kellett nekik élni. Mivel pedig már
tudott magán segíteni, az apjának mondá: Tudod édes apjám, hogy
megint szegénységgel kell élnünk; azért én majd egy nagy ökör
leszek, akkor te hajts el engem a vásárra, és adj el száz
forintért, hanem a kötelet oda ne add, ha mindjárt száz forintot
adnak is érte. Az <span class="pagenum"><a name="Page_182" id=
"Page_182">-182-</a></span> apja más nap a fiát elhajtotta a
vásárra, egy nagy szép kövér ökör lett belőle. Mikor már a vásárba
értek, mindjárt sok kérői voltak, hanem hogy száz forinton alul nem
adta, nem vehette meg senki is, utóljára egy fiatal mészáros jött
hozzá, aki remekelni akart, az megfogta, el akarta vezetni; az
ember pedig mondá: Uram, a kötelet el nem adtam, mert az nekem oda
haza kell. A mészáros egy forintot akart neki adni, de az ember
mondá: Uram, száz forintért sem adom a kötelet. A mészáros
megharagudt, visszavetette neki és újat vett, s rá kötötte, és haza
vezette, az istállóba bekötötte, maga pedig a szobába ment enni. A
legényeinek azt mondá: Menjetek, adjatok szénát annak az ökörnek. A
legények szénát vittek neki, hát az ökör megszólamlott hozzájok, és
mond: Nekem széna nem kell, hanem pecsenye és jó bor. A legények
megijedtek hogy az ökör szól, és kiszaladtak, a gazdának
megbeszélték, hogy az ökör emberi nyelven szól. Erre a gazda
szalad, kapja a fejszét és kést, le akarja vágni, de mire a
mészáros oda ment, az ökör elszaladt, és mire az apja haza ment,
már a fia a szobába fütyölt, min az apja mód nélkül megörűlt.</p>
<p>Azután megint jól éltek míg a pénzben tartott; és mikor a pénz
elfogyott, az apjának <span class="pagenum"><a name="Page_183" id=
"Page_183">-183-</a></span> azt mondá: No most egy szép paripa
leszek, aztán ülj rám, és alább ne adj mint három száz forinton. Az
apja úgy cselekedett mint a fia parancsolta. Más nap egy igen szép
paripa lett belőle, az apja reá ült, s a vásárba vezette. Az ördög,
akinél tanulta a mesterséget, megtudta, hogy oly igen megtanulta,
az is elment a vásárra, és az emberhez megy, és kérdi, hogy mire
tartja a lovát? Felel az ember: Három száz forinton. Az ördög
mindjárt ezüst pénzzel kifizette, az ember pedig elfelejtette a
kantárt kivenni a fejibül, mivel a pénz igen szép volt, azért
elment haza; az ördög pedig felült a legénybül lett paripára, és
hegyeken völgyeken ment mint a szél. Egyszer egy korcsmába teként
be, tehát sok részeg ember volt ott, s káromkodtak. Ez megtetszett
az ördögnek, a lovat megkötötte egy fához, maga pedig bement a
korcsmába, a szegény legény ló képibe búsúlt, de el nem
szabadulhatott; arra megy egy gyermek, mondja neki a legénybűl lett
ló: Te gyermek! gyere szabadíts meg, ezt az állam alatt való szíjat
kapcsold ki; a gyermek megijedt, elszaladt tűle. Azután egy leányka
ment arra, annak is mondta, az oda ment és kihúzta a kantárt a
fejibül, és az én paripám vissza szalad nagy messzi. Az ördög ezt
észre vette, utána szaladt, már el is érte volna, hanem a
<span class="pagenum"><a name="Page_184" id=
"Page_184">-184-</a></span> legény egérré lett, és egy lyukba bújt;
az ördög pedig macskává vált, és a lyuknál leste, hanem hogy sokáig
elől nem jött, a macska elaludt; az egér a lyukbul kijött, és
galambbá változott, és elröpűlt nagy messzi, úgy hogy mikor az
ördög felébredt, és észbe vette, már jó messzi volt. Akkor
csakhamar tikölő kányává változott az ördög, utána röpűlt, már el
is kapta volna, de a galamb egy király udvarába röpűlt, és a király
leánya épen a folyosón sétált, eleibe röpűlt, és aranygyűrővé vált;
a királyleány látta a galambot és a gyűrőt, azt gondolta, hogy a
szentlélek hozta neki, s az ujjába dugta a gyűrőt. Erre az ördög a
királyba bújt, és annyira kínozta, hogy majd csaknem meghalt, az
ágyban meg sem tudott mozdúlni. Orvosokat hívatott tehát, hanem
senki sem tudta meggyógyítani; hát az ördög kiment belőle, és
doktornak adta ki magát, s a királyhoz ment. Azt mondta neki, hogy
mit fizet neki? ő meggyógyítja; felel a király: Én neked adom
valamit a világon kivánsz; felel a doktor: Én csak azt a gyűrőt
kivánom a mely a leányod ujján vagyon. A király megigérte. Akkor
egy kis üvegből adott neki inni, mindjárt meggyógyult. Azonközben a
gyűrő megszólamlott a leányhoz, és monda: Lásd az a doktor nem más,
hanem az ördög, engem el akar vinni, <span class="pagenum"><a name=
"Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> azért hogyha az atyád
parancsolja, adj oda, de a kezibe ne adj, hanem ejts a földre, majd
én köles leszek. Mikor a király fölkelt az ágybul, a doktorral
együtt a leányhoz megy, és mondja a leányának: Édes leányom, ez az
úr engem meggyógyított, hanem a gyűrődet kivánja, add neki. Felel a
leány: Én a gyűrőmet neki nem adom; és siránkozott; az atyja pedig
parancsolta, hogy adja neki; a leány tehát oda dobta neki a földre,
és a gyűrő kölessé vált, a doktor pedig egy csunya kakas lett, a
kölest ette, hanem azt, aki a padlás közé szorúlt, nem ehette meg,
a kakas pedig azt gondolta, hogy mind megette, azzal elröpült
pokolba, a köles pedig, aki a padlás közé szorúlt, fölemelkedett, s
egy szép legény lett belőle. A királyleány elcsudálkozott rajta, és
hogy igen szép legény volt, megszerette, és az atyjának könyörgött
hogy legyen az a legény az ő ura, a király megengedte, és
öszveházasodtak, így a szegény legénybül király lett, még pedig
most is élnek, hogyha meg nem haltak.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_186" id=
"Page_186">-186-</a></span></p>
<h2>XLIX. KÖNNY-KERESZTSÉG.</h2>
<p>Volt egy ember, akinek semmi gyereke nem volt. A felesége mindig
könyörgött az istennek, hogy adjon neki egy gyermeket, ha malac
lenne is; és lám az az asszony teherbe esett, és szült egy malacot.
A malac mindjárt tudott beszélni, de az anyja sírt kesergett, hogy
malacca lett. Látta a malac, hogy az anyja örökké sírt, kérdezte
hát az anyjától, hogy miért sír örökké? Felel az anyja: Hogy ne
sírnék, mikor gyermeket vártam az istentől, és malacot adott. Felel
a malac az asszonynak: Lásd édes anyám, nekem hasznomat vehetd,
majd a disznókat kihajtom és őrzöm a makkon.</p>
<p>Egyszer hogy kihajtotta a disznókat, és az erdőn őrizte, arra
megy egy király, és azon az erdőn eltévedt, nem tudott semmiképpen
elmenni az erdőbül. Hát a malachoz megy, s azt mondja a malacnak:
Segélj ki engem ezen erdőbül, a leányom a tied lesz. A malac
mindjárt kivezette a királyt az erdőbül, de aztán <span class=
"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> megint
vissza ment az disznókhoz. Azután megint más király ment arra; az
is eltévedt az erdőben, az is hozzá ment a malachoz, s mond neki a
király: Te malac, vezess ki engem ezen erdőbül, a leányomat neked
adom. A malac azt is kivezette az erdőbül, azután megint a
disznókhoz ment. Harmadszor is jött egy harmadik király, az is
eltévedt az erdőben, azt is szinte azon szerint kivezette az
erdőbül. Azután haza hajtotta a disznókat. Az anyja és apja nagyon
örült rajta, hogy oly szorgalmatos a fiok malac képiben.</p>
<p>Volt pedig az anyjának egy kakassa, kit a malac megszeretett,
azért monda az anyjának: Anyám asszony, a kakasnak adjon ki
kukoricát, hadd hízzék meg jól. Mikor a kakas jól meghízott, akkor
megnyergelte, felült a kakasra, és elment az első királyhoz, és
mondá neki: Király, tudod-e hogy mit igértél, hogy a leányodat
nekem adod? A király a leányát neki adta igéreti szerint, és vele
egy komornikot is felültetett a hintóba, és mikor az erdőbe mentek,
a kocsisnak azt mondta a malac: Megállj kocsis, hadd szállok le; és
mikor leszállott, a komornik a leánynak azt mondta: Menjünk más
uton, hogy a malac ne jöhessen utánunk; mit csinálsz vele? inkább
én veszlek el, légy az én feleségem, kár leszesz annak a
<span class="pagenum"><a name="Page_188" id=
"Page_188">-188-</a></span> csúnya malacnak. Azután más uton
elmentek. A malac pedig mind tudta hogy mit beszélnek; mikor más
uton akartak elmenni, utánok szaladt a malac, és fölugrott a
kocsiba, mind a leányt, mind a komornikot lehányta a kocsibul és
mondá nekik: Mivel engem megcsúfoltál, most már nekem nem kellesz.
Akkor a kocsival pénzzel haza ment az atyjához, hol is az atyja
megörűlt annak, hogy a fia oly sok érő jótzágot kocsit lovat vitt
nekik. Akkor megbeszélte hogy hogyan járt.</p>
<p>Más nap a kakast megint megnyergelte, fölült, és elment a másik
kírályhoz, és monda neki: Fölséges király, eljöttem az igéretért,
most adja meg nekem a leányát. A király a szavát nem akarta vissza
vonni, neki adta a leányát, és az is befogatott hat lovat, a
leányát fölültette, és egy komornikot adott vele. A malac a kakast
a kocsi teteibe tette fel, és maga a kocsiba beült, és elmentek az
erdőig. Mikor az erdőbe értek, leszállott a kocsibul, és elmaradt
tűlök; mikor egy darabig mentek, mond a komornik: Hagyjuk el ezt a
csúnya malacot, majd én elveszlek. A leány reáállott, monda: Nem
bánom, hogyha elhagyjuk ezen csúnya malacot; a kocsisnak mondják,
hogy nyargaljon; de a kocsis nem akart, mert félt hogy a malac
valami rosszat tesz neki. A komornik tehát <span class=
"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span>
levetette a kocsist, és maga hajtotta a lovakat, és nyargalt amint
lehetett, de a malac utána futamodott, és elérte őket, és a
kocsirul lehányta mind a leányt, mind pedig a komornikot, és minden
ruhájokat lehúzta nekik, azután a kocsist megvárta, és együtt az
atyjához mentek, mind kocsival s pénzzel.</p>
<p>Harmadszor is elment a harmadik királyhoz, és annak három leánya
volt; monda a malac: Fölséges király, emlékezik-e arra, hogy mit
igért az erdőben, mikor eltévedt, hogy a leányát nekem adja? Felel
a király: Igen is, emlékezem. Három leányom van, amelyiket
szereted, az legyen a tied. Felel a malac: Én nem bánom, amelyik
szeret, azt add nekem. Bemegy a király a leányaihoz; az öregbiknek
mondja: Menj el vele, édes leányom, lásd az engem kivezetett az
erdőbül; akkor igértem neki, hogy egyet közűletek neki adok. Felel
a leány: Kedves atyám, én el nem megyek azzal a malaccal. Azután a
király a másik leányának mondá, de az is azon szerint felelt az
atyjának. A kissebbik pedig, ki a legszebbik volt, sírva megy az
atyjához, s mondá: Szerelmes atyám, egyik néném sem akar
parancsolatodnak engedni, azért én engedek, és elmegyek vele,
akármit ád az isten; és el is ment vele, és egy komornik. Az
erdőben megint leszállott <span class="pagenum"><a name="Page_190"
id="Page_190">-190-</a></span> a malac, és elmaradt, a komornik
ezzel is úgy akart; hanem a leány azt mondta: Isten adta nekem ezt,
el is megyek vele. Erre eléjön a malac, a komornikot levetette,
azután a kocsiba ült, és a leány ölibe tette a fejét, úgy aludt. A
leány sírt, és egy csöpp könyü a malacra potytyant; erre a malac
bőre lepattant, és a legszebb ífju lett belőle. Bezzeg megörült a
leány, ölelte, csókolta; azután haza mentek, apja anyja nem
ismerték meg, azt gondolták hogy királyfi: akkor mondá nekik:
Lásd-e édes anyám, hogyha megkereszteltek volna, mindjárt emberi
színben lettem volna; most csak egy keresztyén könnycsepp emberré
tett. Azután nagy öröm lett a háznál, a lakodalmat is ellakták,
most is zeng fülembe a muzsikája, pedig már vége van.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
"Page_191">-191-</a></span></p>
<h2>L. A HÁROM VÁNDORLÓ LEGÉNY.</h2>
<p>Egy időben árván maradtak három vándorló legények, akiknek nevek
volt Sándor, Lőrinc és János. Amidőn már sok ideig vándorlottak
volna az országban, egykor útazások közben egész a török gránicig
jöttenek, ugymint Belgrád városáig. Midőn ezen három vándorlókat az
törökök meglátták, azonnal megfogatták, és az legelső urodalom
kezébe adták, hol is mint foglyok egy esztendeig voltak, és dolgok
jól ment, ámbátor rabok voltak is. De esztendőnek elfolyása után
vásárra vitték és háromszáz forintért egy más urodalomnak eladták,
ahol is szinte jó dolgok volt; de ellenben minden héten kétszer az
talpokat megverték erőssen azon okból, hogy el ne szökjenek. Ezen
szegény vándorlók alig várták az esztendőnek elfolyását; amidőn
kitölt ezen rabságok ismét vásárra kihajtották, és Holofernes
nevezetű basának adták el szinte háromszáz forintért, aki is ugyan
hét esztendőnek elfolyása <span class="pagenum"><a name="Page_192"
id="Page_192">-192-</a></span> előtt az napkeleti királynak leányát
elfogta, de minthogy szüzességét azon esztendők alatt is el nem
vehette, azért is a legerőssebb tömlöcbe tétette. Azon három
rabokat egy időben kiküldötte volt a szőllők hegyére puttonnal
kigyókat fogdosni; de minthogy ők azon vastag nagy mérges kígyókat
megfogni nem merészlették, azért a basa önnön kezeivel a puttonokba
berakta, és így ővelek haza vitette. Már annakelőtte készíttetett ő
két koporsót, aki az egyik nagyobb volt a másiknál, a kissebb pedig
ki volt jóforma nagyságú lyukakkal furkálva, azután a princesznét a
koporsóba egy ingbe befektette, és úgy a kígyókat reá öntötte, az
két koporsót pediglen jó erőssen reá szegezte, és így, amidőn a
kígyók a leány testiből jól laktak, a másik koporcsóba a lyukakon
heverni általmentek. Így hagyta ő a szegény leányt az erős tömlöcbe
negyven napokig, és azon idő alatt úgy megették a kígyók, hogy a
legkissebb csontját sem lelhették. Ezen fájdalmat, gondolhatja
mindenki, mely erős volt kiállani. Negyven napoknak elfolyása után
felhozatta Holofernes a tömlöcből a koporsót, de a kígyók is mind
döglöttek voltak; és azon kígyókat egy nagy kazánba belé rakatta,
és belőlök mérget szándékozott főzni. Amint már két napig főttek,
próba gyanánt egy kanállal <span class="pagenum"><a name="Page_193"
id="Page_193">-193-</a></span> az kutya szájába bele öntött, aki is
tőle mindjárt megdöglött. A többi között, midőn ezen cselekedetet
látták ezen három ottan lévő foglyok, csak egymás szemibe
tekingettek. Mond a János a többieknek: Barátim, mi annál inkább
úgy is rabok vagyunk, tehát majd én is egy kanállal az basa szájába
bevágok; a melyre mindnyájan reá álltak. Az főzés mellett minthogy
már elfáradt a basa, és nagy melegség által kevessé rosszúl is
lett, Jánosnak két baráti megkapták basa uramat, és a szájába jó
nagy dózsist öntöttek a méregből, a kitől mindjárt meghalt őkeme.
Ezen cselekedet után a három barátok öszvebeszéllettek, és elvitték
basa uramnak három aranyszőrű lovait is magokkal; de minthogy egy
hídon a gránicon által nem mehettek, azért a lovakat egy rejtek
helyre lekötötték, és úgy magok a setét éjtszaka idején, legnagyobb
mennydörgések villámlások között hason az hídon általmentek
szerencsésen. Amidőn így általmentek volt már a gránicon, nem
messzi volt egy magas hegy, a melyet akaskányi hegynek neveztek, és
az a hegy akkora volt, hogy ha egy ember fent volt, idelent
akkorának látszott mint a legkissebb madár. Már pediglen ezen
elszökött barátok egy lészát csináltak, hogy az tengeren annál
könnyebben keresztül mehessenek. A <span class="pagenum"><a name=
"Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> mint ők jól messzi mentek
volt már az hegyen, és a legfelsőbb parton állottak, következendő
nap a hír elszélledett, hogy azon három foglyok elszöktek, és a
basát ölve hagyták; azonnal utánnok küldöttek tehát, és egy török
más rabbal éppen azon az úton találtak menni, amerre ők vették
útjokat; a hegynek tetején látja az kopasz török a három állatot,
és valóban azt gondolta, hogy azon elszökött foglyok volnának,
amelyek ugyanazok is voltak, de minthogy azon vele volt keresztyén
gondolta azoknak lenni, azzal ámította őtet el, hogy valamely sasok
volnának; és így ők lészára felültek, és a tengeren elereszkedtek.
Mentek mentek, hét nap hét éjtszaka annyira mentek, hogy nem is
tudták merre volnának; de minthogy az éhség kénytelenítette őket
szárazra kimenni, azon igyekezetöket reá is fordították, és úgy a
szárazföldre kevés idő múlva ki is szálltak. Amint így az erdőben
járkálgattak, birkanyomot találtak, a kin is addig mentek, míg egy
helyütt az erdőben egy akolra találtak, és amidőn bementek volt az
akolba, hát látnak egy nagy óriást, akinek csak egy szeme volt, és
az is a homlokán, és kérdezi őket mi járatba vannak? akinek is
dolgokat azonnal elbeszéllették. Az óriás azután nekik enni adott,
és minthogy nem sokára beestvéledett, a birkákat <span class=
"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span>
behajtotta az akolba, akik akkorák voltak mint minálunk a szamár,
és más zárja nem volt mint egy kő, de eztet olyan közönséges
emberek tizenketten sem emelhették volna helyből el. Már most
amidőn bezárta volt ajtaját, maga is a tűzhöz jött beszélgetés
okáért az óriás; többi között mindegyiknek a nyakát megtapogatta,
melyiké volna legvastagabb; hát a szegény Sándorét legvastagabbnak
tanálta, azonnal megfogja hát a késit, és a nyakát levágta, és
birkáinak enni oda vetette. Itten a két barátok néznek egymás
szemibe, öszvebeszélgetnek, s amidőn látták volt hogy óriás uram a
tűznél hanyatt lefekütt, egy üszkös fával János a szemét kitolta,
és így semmit sem látott. Már reggeledett s amidőn a madarak
megszólamlottak, ő elvette a követ ajtaja elől, de ily
fortélysággal eresztette ki birkáit, t. i. keresztül vetette két
lábát, és azok közt egyenként eresztette ki őket, de minthogy János
valaha csizmadia a legény volt, az tűje és hegyes árra még akkor is
nála volt, egyetemben megtanította Lőrinc barátját is, és adott
néki is egy árrat a kezébe, hogy egy birkának a farkába
akaszkodjon, és amidőn az ajtó mellett lészen, szúrja a hasába, aki
őtet hamarsággal ki fogja húzni. János maga is így cselekedett, és
szerencsésen mind a ketten <span class="pagenum"><a name="Page_196"
id="Page_196">-196-</a></span> kijöttek, de amidőn már az birkák
kimentek volt, megintlen betette kövivel az ajtaját a vak óriás
uram, és tapogatott mindenfelé, de minthogy semmit sem talált,
akkorát kiáltott, hogy ők a tengerparton arra a kiáltásra hasra
estek, és ennek az ordításnak meghallása után azonnal maga formájú
tizenkét óriások jelentek meg, és látták az ő szerencsétlenségit.
Mindjárt összeszaggatták őtet, azután a tengerhez szaladtak mind a
tizenketten; de már a két elszökött rab barátok tizenkét ölnyire a
tengerbe voltak, azért hogy ők bosszút nem állhattak, mindnyájan
együtt el kezdtek bőgni, ordítani, és sikoltozni úgy, hogy ezen
nagy sikoltozások után a tenger felháborodott, és habjaival
szegényeket majd eltemette.</p>
<p>De még is isten őket szerencsésen megtartotta; továbbá is mentek
ők, míglen egy erdőre találtak, ahol az ő lészáikat kikötötték, és
bementek sétálás képest az erdőbe. A többi között találtak itt egy
szép folyóvizet, ahol is megszemlélték hogy itten embernyomás volt,
és ezen nyomás után addig mentek mentek, míg egyszerre tanáltak egy
remetének a házára, ahová be is mentek, és tanáltak tulajdon egy
öreg remetét, kit szent Antalnak híttak. Ez a jövevényeket szívesen
fogadta, és minthogy ezek magokat ajánlották hogy itten
maradhassanak; <span class="pagenum"><a name="Page_197" id=
"Page_197">-197-</a></span> akarnák ők is ezen szent életet
viselni, minthogy úgy is se hazájok se egyebök nincsen, a remete
szívesen megtartotta őket. Következendő nap a remete szokását az én
János és Lőrinc szökött uraimnak is be kellett venni, mely ebből
állott, úgymint reggel a háztól fogva a vízig térgyen kellett menni
imádkozni, és ott megmosogatták magokat, és onnan ismét térgyen
vissza. Amidőn a szobába bementek, már itten volt az asztalon három
cipó hozzá tartozandó étellel elkészítve, és mindegyik magáét
megette. Más nap, amidőn elvégezték szolgálatjokat, az erdőbe
sétálgattak, és azt tanálta mondani Lőrinc: Te János, üssük agyon
ezen vén remetét, van ennek talán sok elrejtett kincse. Felelt
János: Mit beszélsz, látad hogy isten szegénye, és csak jobban élne
mint most. No tehát hagyjuk abba. Következendő nap, amidőn
kötelességekről együtt haza jöttek, hát az asztalon csak két cipó
volt, akkoron azt mondja a remete: Valamelyitek nekem rosszat
kívánt, ezért a házamtól mindjárt távozzatok, és haljon meg olyan
halállal, minőt énnekem akart tenni.</p>
<p>Ezzel útnak vették sátorfájokat, és az erdőkön bújdostak mint a
rossz cigányok. Akkor egy éjtszaka nagy tüzet láttak, oda mentek, s
lám haramiák voltak, huszonnégyen. Hát oda <span class=
"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span>
köszönnek; kérdezik: kik légyenek; olyanok vagyunk mint tík. Erre a
haramiabasa oda vet egy aranyat, és János felvette, Lőrinc eleibe
is oda vetett, aki eztet fel nem vette, amelyen a basa
megharagudott, és mindjárt nyársra huzatta mint valami kis malacot,
és megsüttette őtet, és így maga maradt János. Hát egy időbe, mikor
őtet vigyázóhelyre küldötték, arra a falunak az útjára tanált
menni, amerre legközelebbi falukból malomba búzával és egymással
jártak; azon egy szegény ember vitt volt egy kocsin hat zsák búzát,
melyet János tőle elvett, és magok lakóhelyekre vitt. Ezen első
cselekedetin nagyon megörűltek a több haramiák, és megintlen
visszament valami szín alatt, és felállt a paraszt kocsiára, és
bementek együtt a faluba, és onnét a város bírájához egy közelebbi
városba mentek, és János a károkat megösmerte, és kérte őket hogy
ma tíz órakor estve sok emberekkel jőjenek oda, és fogják őket meg,
amelyet bíró uram meg is cselekedett; de mindazonáltal jegyokúl
aztat hagyta nekiek, hogy engemet arról megismerhettek, hogy az én
kalapom keresztbe fog lenni. Azzal a János visszament, és
vacsoráltak együtt. Kevés idő múlva a sok emberek körűlfogták az
elárúlt haramiákat, és egyenként megkötöztették őket, de csak épen
a basa maradt együtt Jánossal, <span class="pagenum"><a name=
"Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> kibe minden bizodalma és
reménysége volt, de éppen megcsalatkozott, mivel amidőn leült, ez
hátra taszította őtet, és erőssen megsebezte; akkoron aztat is
megkötözték, és feltették a kocsira mind mint valamely mangalica
disznót, de még is csak arra kérte Jánost, hogy ne azon halállal
mulaszsza ki a világból, mint ő a barátját Lőrincet. De midőn a
legelső városba bevitték, mindenekre a legerőssebb szentencia
szállott, és a kövér haramiabasát megsütötték mint ő a János
barátját. Kinek volt itt nagyobb becsületi mint Jánosnak? szerették
is őtet méltán, s ezen tett érdemiért az király az gyermekek mellé
udvari mesternek tétette. Több időknek elfolyása után, minthogy
János jól viselte magát, és jámbor életű volt, különben szép
gyermek is volt, és tudományokkal is bővelkedett, az egész udvar
őtet kedvelte; de ami még több, az ő kellemetessége miatt az király
leánya bele szeretett, amelyet idővel atyjának megjelentett azzal a
kéréssel, hogy engedné meg, hogy János őtet feleségűl vehesse. Ezen
a császár, azaz a király megörűlt, és meg is engedte nekie a
kérését, és tudtára adta Jánosnak ezen édes érzeményt, aki örömiben
majd meghalt. És egynehány napoknak elfolyása után megházasodtak,
és nagy mulatságot tartottak, és sok esztendőket éltek
szerencsésen, és többé <span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
"Page_200">-200-</a></span> János nem is kivánkozott hazájába
menni, és itten mint uralkodó király meghalt. A ki el nem hiszi,
menjen és kérdezze meg az agyon ütött vak óriástul.</p>
<hr class="chap" />
<h2>LI. KALMÁR FIA.</h2>
<p>Volt a világon, Csehországban, egy nagy gazdag kereskedő, kinek
egyetlenegy fia volt. Amidőn ez már annyira felnőtt, hogy oskolába
járt, és mindenféle irásokat és könyveket tanult, mondotta a
fiának: Hallod-e, kedves fiam, már mostan tanuld a pénzre való
játékokat, hogy te is a többi urakkal egy társaságban lehess. Erre
mondotta a fia: Jaj édes atyám, én azt nem javasolom magamnak, mert
úgy lehet, hogy minden kincset el találnék pazérolni, és aztán
mindnyájan koldusok maradnánk és utóljára is engem fognának kedves
szüléim okolni, hogy énmiattam szegényedtek el. Mondá az atyja:
Fiam, ne félj semmit, mert vagyon nekem <span class=
"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> annyi,
hogy ha mindig költöd, sem fogod elkölteni. Azért neked javaslom
ezen játékokat, mivel te másképpen nem fogsz a városban való néppel
esmeretségben lenni. Mostantól kezdve tehát oly embert fogadok
neked, ki téged mindenféle játékokra, kártyára, kockára,
biliárdozásra meg fog tanítani. Újra mondta a fia: Én, atyám, soha
se, mert tudom mi fog abból következni utóljára is, s az éppen
semmi becsületemre sem fog válni, mivel ha én valamelyiknek a
pénzit vagy úgy lehet a jószágát elnyerném, bizony nem mondaná,
hogy isten áldjon meg, hanem inkább átkozna; ha pedig mindég
vesztenék, akkor, tudom bizonyosan, hogy volna becsületem míg a
pénzemben tartana, de mikor elfogyna, épen senki sem nézne reám.
Azért atyám, ne is ingereljen engem arra, mert nekem semmi kedvem
reá. Atyja elhagyta a fiút egy darabig; de sok ízben még is csak
mindig emlegette neki a játékokat; amidőn egykor a fiú csak elment
az almáriomhoz, és kihúzta a fiókot, és kivett valami 10,000
forintot, mondván: Atyám, én most elmegyek a kávéházba játszani,
megpróbálom. Mondotta az atyja: Most, fiam, szeretem dolgodat, mert
ezután fogsz majdan kipallérozódni, hogyha urakkal társalkodol.</p>
<p>Elment tehát a fiú, és a kávéházba mindjárt leült, és először is
kártyát kért hogy adjanak <span class="pagenum"><a name="Page_202"
id="Page_202">-202-</a></span> neki is az urak, akik ottan
játszottak; melyre mondván neki azok: szívesen adunk, el kezdett
mindjárt kártyázni. De csakhamar mind elvesztette azon pénzt, akit
elvitt magával, és ismét kért még 5000 forintot a kocsmárostól;
amidőn azt is elvesztette, akkor elment haza, leült atyja
szobájába, és úgy szomorkodott. Amidőn az atyja kérdezte tőle, hogy
miért szomorkodol? mondá a fia: Látod atyám, te engem mindig
ingereltél a kártyára, és mostan is már ezen a napon elvesztettem
15,000 forintot. Melyre az atyja feleli: Azért ne búsúlj semmit is;
hogyha mostan annyit vesztettél, máskor vissza fog jönni duplán.
Ekkor a fiú mondá: Hogyha te úgy beszélsz atyám, lásd meg majd
utolsó következését, hogy mi lesz majd belőlünk. Ismét monda az
atyja: Annyi pénzem vagyon fiam, hogy ha mindennap vesztesz annyit
a mennyit tegnap elvesztettél, még sem fogod elkölteni soha. Jaj
atyám, folytatta a fiú, addig kellene a pénzt megbecsülni, míg van,
mert mikor már nincsen, késő lesz utána bánkódni. De atyja nem
hagyott neki békét, s a fiú hozzá fogott ismét a nagy kártyázásnak,
kockának és a biliárdozásnak; folytatta is mindig, és többnyire
mindig ott lakott. Amidőn már atyjának sok pénzit elpocsékolt, hogy
már nagyon megtetszett a jószágokon is, máskép <span class=
"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> kezdett
a fiú gondolkozni, és elment az aranyműveshez, és mondotta neki,
hogy csináljon neki egy oly sisakot, hogy annak sehol se legyen
párja, meg fogja érette a legbecsületesebben fizetni, meg is
mondotta, hogy kinek a fia légyen. Kérdezte az aranyműves: mikorára
legyen készen; monda a kereskedőnek a fia: mentül hamarább, hogyha
lehet, mert nagy szüksége volna reája. Ekkor az aranyműves ígérte,
hogy egy hétre készen fog lenni minden késedelem nélkül. És mikor
eltölt az egy hét, oda ment hozzá a kereskedő fia, vitt magával
ötszáz ezer forintot, hogy majdan meg fog érette fizetni; de midőn
kérdezte tőle, hogy mivel tartozik, mondá az aranyműves: két millió
fttal; a kereskedő fia azt felelte, hogy itten vagyon; én ugyan
annyit mostan magammal nem hoztam, hanem majd meg fogom fizetni:
ötszáz ezer forintot mostan megadok. Az aranyműves megnyugodott
benne, mert, úgy mond, tudom, hogy nem fog elveszni; contractust
csináltak tehát, és elvitte magával a szép sisakot, egy
selyemzsacskóba bele takarta, és mondotta atyjának estve, hogy:
Hallod atyám, én most elmegyek, mert már sok jószágodat
elpocsékoltam, és mind addig vissza sem jövök, míg a te elpazérlott
pénzedet vissza nem fordítom. Felelt az atyja: Kedves fiam, azt ne
cselekedd, <span class="pagenum"><a name="Page_204" id=
"Page_204">-204-</a></span> mert hogyha elmégy, bizony életemet
megrövidíted. Mondotta a fiú: Már atyám, énnálam fel vagyon téve,
tehát ne is hátráltasson tőle senki se. Így az atyja elbocsátotta,
mivelhogy a fiának kedvét nem akarta szegni, mondván: Fiam legyen
úgy, mint ahogy teneked tetszik, csakhogy azon kérlek, ne örökösen,
hanem bizonyos ideig maradj csak oda. Mire a fiú: Hét esztendő
múlván, atyám, haza fogok jönni, de elébb nem.</p>
<p>Ekkor reggel a fiú elindúlt, és ment egyenesen Konstáncinápolyba
a tengeren mindenütt, és mikor oda ért, kiszállott a hajóból, és
bement a törők császárnak a fővendégfogadójába. A fogadós csak
mindjárt majdhogy elnem ájúlt, mikor meglátta, gondolván hogy azon
török császárnak az inassa volna, akit tegnap délután eltemettek. A
fogadós mindjárt oda ment hozzája, és kérdezte tőle, hogy mit
tetszik neki parancsolni? mondá a legény: Egy itce bort hozzon
nekie, és leült ottan a vendégfogadóban, és múlatott. Tüstént
elment erre a fogadós a császárhoz, és megjelentette hogy azon
kedves inassa, kit tegnap eltemettetett, feltámadt, és ottan vagyon
nála, bort iszik, melyre felel a császár: Lehetetlen hogy az igaz
volna. Monda a kocsmáros: Nincs különben, felséges császár. Ekkor
mindjárt a kocsiba fogatott <span class="pagenum"><a name=
"Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> a császár, és elment ezen
ífjúnak a nézésére; és mikor meglátta, kérdé az ífjút hogy ki
volna; melyre felel az ífjú: Én vagyok egy csehországi
nagykereskedőnek a fia, akinek is mint atyámnak a sok kincsét
elpazérlottam, mivel ő engemet mindig kártyára ingerelt; tehát
sokat elvesztettem, és most eljöttem, atyámat odahaza hagytam, hogy
addig fogok szolgálni, míg csaknem minden pénzét helyre szerzem.
Ekkor kérdezvén az ífjút, hogy ki volna a neve, felel: Én Kis
János, ez meg ez vagyok. Erre a török viszont kérdezte, hogy nem
volna-e nekie kedve inasnak hozzá jönni? Felelt az ífjú: Mindenkor,
felséges uram, egy császár udvarába, és megköszönöm hozzám való
szivességét. Ekkor elmentek haza, és mint utólsó inassának tette,
mivelhogy még szokatlan volt udvarában; hanem nem telt bele mint
egy hét, mindjárt második inassának tette udvarába; harmadik héten
tette mint első inassának, mivelhogy jól forgatta magát. Elég az, a
mi aztat nézi, hogy mivel ő magát mindenek felett kimutatta, a
török császár gondolta, hogy bizony nem bolond ífjunak kell ennek
lenni, de mostan azért is megajándékozom egy majorsággal, hanem
azért, mint első inasom meg fog maradni a házamnál.</p>
<p>Lassan-lassan annyira vitte itt a kereskedő <span class=
"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> fia,
hogy mint brigadéros generális lett, és mind azok felett még is
megmaradt mint inassa az udvarnál, és mind a két gázsit szedte.
Amidőn már eztet megkapta, mondá a török császárnak, hogy valami
kevés ajándékkal meg akarná ajándékozni, hogyha jó néven venné, a
császár ő felségét. Kérdezte ez: hogy mi lenne az? Nem sok: grácia
fejemnek. Mondá a török császár: Ha épen egy pipájából álló volna
is, jó néven venném tőled. Ekkor kivette azon sisakot, akit
csináltatott az aranyművessel, és mikor kitette, mondá a török
császár, mikor a fejébe tette: Nem hogy kicsiny ajándékot adtál
volna, hanem mondhatom hogy országomba nem találom fel ezen
ajándékot; amelyért is mostan mint commendírozó generálisságot
fogok ezen ajándékért adni, de még sem bocsátlak el udvaromból, sőt
fogsz maradni nálam. És így töltötte el majdan a hét esztendőt; de
mikoron ez eltölt, szólt a császár: Én tégedet elbocsájtalak, mivel
szándékod vagyon haza menni; de mint hűséges szolgámtól nehezen
tudok megválni; esküdjél meg hát az én kardmarkolatomnál fogva,
hogy ismét visszajösz. Amelyre is ő tüstént megesküdött hétszer, az
a császár pedig megtöltött tele három hajót aranynyal és ezüsttel,
úgy bocsátotta útjára.</p>
<p>Amidőn már a hazájába ért, tehát nem <span class=
"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> is úgy
mint becsületes ember szokott a hajóval beköszönni a városban, hát
nem három, hanem tizenkét ágyút süttetett el; s mikor azt a
városban meghallották, gondolták hogy valami ellenséges hajók;
tehát a városból mind kiszaladtak, és meglátták hogy ezen
kereskedőnek a fia érkezett haza; az atyja alig esmert reája, de ő
atyját mindjárt megesmervén, mondá: Atyám, itten vagyon az ajándék
akit neked hoztam. Ekkor csak hamarosan a hajóból mindeneket
kitakarítottak, számtalan sok kincseket találtak benne, és így első
alkalmatossággal atyját mindjárt felgazdagította a fia. De már most
esküvésének eleget kellett tenni, és visszamenni, mondá atyjának:
Még hét esztendőt fogok eltölteni a török császárnál, akkor
visszajövök, s többet, atyám, úgy lehet, hogy el sem megyek; de
mostan kell.</p>
<p>Ottan volt egy darabig, és mint első kommendirozó, mivelhogy a
nagy anglus háború elkövetkezett, tehát el kellett nekie menni;
hanem itten szerencsétlenek voltak, mert az anglustól
megverettetett a török, és szégyenszemre vissza kellett menni
Törökországban. Minekutánna ezek megtörténtek, már csakhamar eltölt
a második hat esztendő is, és ismét eljött az ideje, hogy haza
kellett menni a kalmár fiának; és mondá a fiú a császárnak:
<span class="pagenum"><a name="Page_208" id=
"Page_208">-208-</a></span> Hallod-e, én mostan atyámat ismét meg
akarom látogatni, mert ismét eljött az idő; mond a török császár:
Hallod-e fiam, hogyha mostan elmégy az országomból, vissza, tudom,
többet nem fogsz jönni. Melyre felel: Én ismét esküvésemmel
fogadom, hogy visszajövök; de, már mostanában az isten előtt sok
imádságot tett, hogy az ő esküvését hiában vegye, mivel ő többet a
törökhöz vissza nem akar menni. Tehát ismét megesküdött, de
olyformán, hogy isten bűnre ne vegye ezen esküvését. Gondolván
ekkor a török császár, hogy bizonyos fog lenni abban, hogy ismét
visszajön; ekkor is mint három hajót megterhelt sokféle portékával
és drága kincsekkel; de minekutánna ő esedező köszönetekkel
elindúlt a török császártól, mondotta a kereskedő fia: Hallod-e
uram felséged, nincsen-e valami titok elrejtve éntőlem, akit én nem
tudok? Mondván: Nincsen, ekkor elindúlt; és amint útazott ismét
haza felé, talált egy szerencsétlent, akit is két halálra való
török egy szigetben cipeltek mint a búzát; monda ekkor a kalmár fia
kommendírozó generális: Micsoda dolog volna ez? ő ezek felől semmit
sem tud; ekkor felel a török rab: Minékünk ezt kell cselekedni, míg
csaknem porrá fog lenni, mert ennek a gazdája nagy bosszút tett a
császáron. Ez pedig volt az anglus király inassa; <span class=
"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> akit is
a tenger mellett találtak, a török rablók elragadtak, és elvittek
mint fogságban. A török minthogy bosszankodott, tehát őtet azon
halálra itélte, hogy itten mind addig kinozzuk, mígnem egészen
porrá fog lenni. Mondá a kalmár fia: Adjátok nekem által ezen
holttestet, hogy temettessem el. Mondván ekkor a két török: Nem
lehet, mert minékűnk kötelességünknek meg kell felelni hanem hogyha
a török császártól valami írást fog hozni, hogy mink adjuk által,
akkor szívesen általadjuk, hogy csináljon vele amit akar. Tüstént
mindjárt a hajót kikötötte, hogy visszamenjen Törökországban, és a
császártól ki fogja kérni, hogy majdan eltemeti; és csakugyan meg
is nyerte nagy kérésére az töröktől, hogy neki megengedte, és azon
írást megmutatta azon kínzó törököknek: akkor neki általengedték,
és eltemettette ottan nagy pompával a szigetbe.</p>
<p>Úgy folytatá ismét útját továbbra a kereskedő fia a tengeren; s
lám egyszerre megtalálja azon anglus princesznéket, akit azon
boldogtalan inassal együtt elraboltak, és ottan egy török azon
második szigetben szántatta velök anyaszült meztelen a kősziklás
hegyet, és utánok egy szörnyűtelen drótból font korbácscsal ment
ezen pogány török; és mikor ő mint keresztyén ember ezt meglátta,
csaknem elájúlt, <span class="pagenum"><a name="Page_210" id=
"Page_210">-210-</a></span> hogy miként kínozza ezen ártatlan
személyeket, akik tudom hogy neki semmit sem vétettek, mert csupa
egy ártatlansággal vagynak tele, és nem nézem ki belőlök hogy
valami nagy csínyt tettek volna. Ekkor ismét visszament a török
császárhoz, és ismét nagy kéréssel hozzá folyamodott, mondván: Add
által még mostan énnekem azon szerencsétlen két leányt, akik a
második szigetben kínlódnak. Mondá a török császár: Aztat én semmi
módon nem cselekedhetem, mivel annak atyja tudod hogy nagyon
megszégyenített engemet, és egyszersmind nagy borsot tört az orrom
alá. Hanem mondá a kereskedő fia: Hallod-e felséges uram, hogyha
istent esmersz, add által énnekem, mert tudod hogy én szörnyen
megsajnáltam azon ártatlan leányokat. Ekkor mondván: Itten vagyon
az írás, add által azon töröknek, hogy adja által neked azon erős
láncokkal megtörettetett szűz két princesznét, és csináljad vélek
amit a te tetszésed szerént jónak látsz. Ekkor ismét vissza
elindúlt, hogy őket a haláltól megszabadítja, és majdan mostani
alkalmatossággal el fogja haza vinni; aminthogy úgy is volt. Hanem
mivelhogy már a ruháik nagyon leszakadoztak rólok, mondotta a
kereskedő fia, hogy csinálnának magoknak ruhát az hajóban lévő
portékákból, <span class="pagenum"><a name="Page_211" id=
"Page_211">-211-</a></span> amelyik nekiek tetszeni fog; de
mivelhogy ők nagyon meg voltak törődve, tehát inkább csak a
nyúgovást kívánták meg, a ruhával semmit sem gondoltak. Látván
osztán a kereskedő fia, hogy mentűl hamarább egy város alatt kiköt,
a legszebb princesznéknek való ruhát csináltatott, és úgy vitte be
Csehországban: és amidőn atyjának házában bevitte, a legszebb
szobákat választotta számokra; és a hajókból minden drágaságot
kitakarított, s úgy bocsátotta vissza Konstantinápolba a török
hajósokat, mondván hogy ő mostan velek nem megyen, mivel
foglalatossága volna oda haza. Ekkor azok visszamentek, ő pedig
ottan maradt atyjánál, mivel többet nem is volt szándéka
visszamenni a törökhez. És ekkor istennek segítségével az atyjának
azelőtt elprédált jószágát visszaadta, és azon aranyművesnek is,
akinek a sisakért még adós maradt ötszáz ezer forinttal, annak is
még interesűl annyit adott, amelyért annyi időt várt utánna. Így
élte boldogúl egy darabig világi életét.</p>
<p>Amidőn így egykor elment a két leányhoz, és kérdezte tőlök, hogy
kinek a leányai volnának, azt felelé a két leány: Hallod én édes
megváltónk szent János! mert te mentettél meg a haláltól, tehát
teneked szívünkből megmondanánk, hanem ne legyen neheztelésedre,
<span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
"Page_212">-212-</a></span> mivel mink aztat nem akarjuk
kinyilatkoztatni, míg csak ki nem fog tudódni idővel hogy kik
vagyunk. Ekkor mondá a kereskedő fia: Én nem is erőltetem azon a
princesznéket, hogy épen nekem kelljen megmondani, csakhogy
legyenek mostan atyám házánál, mintha oda haza volnának, minden
dolog nélkül, míg ki nem fog tudódni hogy kik volnának. Így
múlatának a két szüzek a kereskedő fiának házánál. De mostan a
kereskedő fia, aki kommandírozó volt a töröknél, elment Angliában
portékákért, hogy majdan fog onnan portékákat hozni; de midőn oda
ért Angliában, bement a vendégfogadóban, és kérdezte, hogy mi volna
annak az oka, hogy az egész városban csaknem minden házon egy
fekete zászló, némelyeken pedig hat vagy hét is vagyon: mondá a
fogadós: szerencsétlen a királyi ház nagyon, mert a királynak két
leányát és inassát elrabolták a törők tengeri rablók, és mai napig
sem tudják hogy hol vagyon, él vagy hal? és aki valamit tudna
felőle mondani, tehát a király egyik leányát, és fele királyságát
annak adná. Melyre mondá a kereskedő fia: Én voltam a töröknél
kommandírozó generális, és mikor eljöttem onnan, én találtam egy
szigetben egy holt embert, akit a törökök ottan vertek, mint a
búzát szokták csépelní; de én aztat <span class="pagenum"><a name=
"Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> a török császártól
kinyertem, hogy énnekem általengedte hogy eltemessem; és mikor ezen
holtat eltemettem, elindúltam ismét útamra. Hasonlóképpen a második
szigetbe tanáltam két ártatlan szűzleányt, akit szinte úgy nagy
nagy kérésemre a töröktől megnyertem, hogy énnekem általadta; de
már annakelőtte ottan szántották a nagy vas ekével a kősziklás
hegyet, hanem mostan nagy boldogságban vagynak atyámnak udvarában
Csehországba. Mikoron meghallotta ezen tudósítást a vendégfogadós,
tüstént a királynál szaladt, és tudósítást tett ezen ífju felől,
akit is a király még bővebben kikérdezett, és mikoron szavából
észre vette hogy bizonyosan az ő két leánya fog lenni, mondá a
király: Hallod-e én kedves fiam, mostan nem fogsz portékát vinni
városomból, hanem a leányomat hozasd haza, és mint királyfi úgy
fogsz lenni az én országomban; mostan tehát egy generálisommal
elbocsátlak egy batalion granátérossal, hogy szerencsésen haza
jőjetek. Akkor el kellett jönni Angliából a kereskedő fiának minden
portéka nélkül, amelyre neki ugyan több szüksége csakugyan nem is
volt, mivel már olyan volt mint királyfi; és úgy elmentek
Csehországban; de amidőn ottan kiszállottak, és bementek; a királyi
princesznék meglátták azon jeles generálisát atyjoknak, és mindjárt
<span class="pagenum"><a name="Page_214" id=
"Page_214">-214-</a></span> leszaladtak eleibe, és mondották hogy:
hol jár ezen az idegen földön? mondá ekkor a generális: Én hol
járok? hanem a princesznék hol járnak itten? melyre mondá a két
leány: Jaj hogyha ezen megváltónk szent János nem lett volna, régen
megholtunk volna abban a kegyetlen szigetben, amelyért is mostan
őtet megtartjuk mint örök megváltónkat. Nemde, mondá a generális,
hogy akarnak-e mostan haza jönni atyjoknak országában? Melyre a
leányok mondották, hogy csak atyánkat és anyánkat láthassuk még
meg, mindjárt készek vagyunk a halálra menni. Ekkor elindúltak a
tengeren és mentek Anglia felé. De midőn már nem messze voltak
Angliától, megirígylette a generális a kereskedő fiának a két
princesznéket, tehát abban mesterkedett hogy elveszítse; amely
szándékában csakugyan végben ment, mert csináltatott egy olyan
sétáló helyet, hogy aki a vége fele ment, minden bizonynyal a
tengerben esett; és mikor készen volt, akkor kihívta őtet sétálni;
de midőn ki akartak menni, nem akart a kereskedő fia előlmenni,
hanem mondván a generális: Mostan magának elől kell mindenkor
menni, mivel ne úgy gondolja magát mint kereskedő fia volna, hanem
mint princ. Ekkor ő ment elől, és mikor a vége felé ment, belé
esett a tengerben. Mondá ekkor a <span class="pagenum"><a name=
"Page_215" id="Page_215">-215-</a></span> két leány: Jaj oda a
megváltónk. Ekkor a generális két pisztolt kirántott, és a két
leánynak szegezte, mondván: Mind egy, akár úgy meghaltatok volna,
akár itten, hogyha meg nem esküdtök hogy én találtalak meg
benneteket. Ekkor kénytelen kelletlen meg kellett nékiek esküdni,
hogy aztat mondják, hogy a generális találta meg őket a szigetben.
Így tovább folytatta az útját az generális.</p>
<p>De a megváltó szent Jánost azon holt lélek, akit eltemettetett,
minden sérelem nélkül megragadta, és a tenger fenekéről Anglia alá
vitte és ottan letette, mondván neki, hogy nem esmerné őtet hogy ki
volna? melyre mondá: Én nem esmerem; ekkor felel ezen ártatlan
inasnak a holt lelke: Én annak a lelke vagyok, akit te
eltemettettél abban a szigetben; hanem mostan csak fogadd meg amit
én neked mondok: nem fog neked az rosszadra lenni: itten van a
pénz, csináltassál magadnak három öltő ruhát, egy közönséges, egy
kőmíves, és egy ácsruhát, és menj be a városba abban a fogadóban,
aholott legelébb voltál, és múlass ottan, míg én majdan el fogok
oda menni, és meg foglak tanítani, hogy mit cselekedjél továbbad.
Majdan mikor a generális haza jön, te csak hallgass magadba, ne
szólj semmit se, majdan kivilágosodik hogy te voltál az aki
engemet, és a <span class="pagenum"><a name="Page_216" id=
"Page_216">-216-</a></span> princesznéket megszabadítottad. Alig
hogy ők kibeszélték magokat, mindjárt elérkezett a generális a
princesznékkel, amidőn nagy ágyú- és muzsikaszó alatt őket
behozták, de mikoron a király kérdezte, hogy hol vagyon a kereskedő
fia, akkor mondotta a generális: Még mikoron mentünk Csehország
felé, akkor a tengerben esett, és nem is ő találta meg leányodat,
hanem én, amint oda járkáltam; a mely jótettért mostan én a
kissebbik leányodat kívánom magamnak feleségűl. De erre a királyi
princesznék aztat mondották: Atyám, én és a másik testvérem férjhez
nem megyünk addig, míg minékünk nem fogsz csináltatni egy kápolnát,
aki huszonnégy óra alatt elkészűljön, mind a kőrakása, mind a
famunkája, és az oltár is benne másik huszonnégy óra alatt készen
legyen, és mindenféle történetünk, akik csak rajtunk estek, mind le
legyen a templomnak belső részén pingálva, ez pedig a másik
huszonnégy óra alatt megtörténjen, máskülömben mink soha férjhez
nem megyünk. Mely kivánságaikra a király atyjok tüstént mindenfelé
kipublikáltatta, hogy ilyen s ilyen kápolnát ki vállalna fel, akit
is ennyi idő alatt el kelljen minden késedelem nélkül készíteni.
Hanem senki sem vállalta fel; még is a többek között volt egy
korhely kőmíves mester, aki felvállalta hogy el fogja készíteni
<span class="pagenum"><a name="Page_217" id=
"Page_217">-217-</a></span> huszonnégy óra alatt a kőrakását. Mondá
a király: Hallod-e: hogyha el nem fogod készíteni, tehát halál a
fejeden; más pedig, ha meg fogod csinálni, rémítő kincset kapsz.
Ekkor elment a kőmíves, és mindenfelé legényeket keresett; amidőn
épen abban a vendégfogadóban ment, ahol a kereskedő fia volt
kőmíves ruhában, mondotta a mester, hogy nem volna-e kedve jó
fizetésért eljönni munkára? mondá a legény, a kereskedő fia:
Szívesen, miért nem? hanem a mester úrnak valamit akarok mondani,
nevezetesen hogy az pallérságot adja által nekem a munkának
elkészítésében. Mondá: Fiam, én általadhatom, de hogyha majdan el
nem találod készíteni, én fogok halállal adózni. Mondá amaz: Ne
búsúljon semmit sem, és a mellett aztat is kikérem, hogy én estveli
tíz óráig hozzá se fogjak; melyre felel a mester: Már én, fiam,
csak terád bízom, csináld, ahogy tenéked tetszik. Hozzá fogott
tehát a legény mint estveli tíz órakor, és a többi legényeket mind
lerészegítette, és midőn már látta hogy elaludtak, elment őhozzá
azon holttestnek a lelke, és a fundamentomnak a négy szegletiben
egy csáklyával bele vágott, mindjárt készen volt a kőrakása a
kápolnának; így szintén a másik napon is cselekedett az
ácsmunkával; ekkor a mesterek rettentő köszönettel voltak őhozzá,
<span class="pagenum"><a name="Page_218" id=
"Page_218">-218-</a></span> amidőn elkészítette a kápolnát, a
legényeket mind ki fizettette a mesterekkel, mintha csak annyit
dolgoztak volna, bárha ugyan hozzá sem nyúltak, és nem is tudtak
felőle semmit sem. Hanem lássuk mostan itt a harmadik esetet, azaz
a pingálást: hogy ki fog lenni aki majdan fel fogja vállalni! Nem
egyéb senki sem, hanem csak a szegény kereskedő fia; de őtet nem
esmerték meg, mivel azon holttestnek a lelke, akit eltemetett azon
szigetben, egészen elváltoztatta, és a leányok sem esmerték meg.
Történt tehát, mikor már csak az oltárnak pingálása hibázott a
kápolnában, nem akadt senki aki felvállalta volna, mivel számtalan
sok bajból kerűlt ki annak pingálása, és még, ami nagyobb, az hogy
a leányoknak mindenféle történetét, aki csak rajtok esett, míg oda
voltak, mind úgy legyenek belül a kápolna falain lerajzolva,
anélkül hogy a princesznék valamit szólanak felőle. Nincsen már
senki, búsúl a király szörnyen, hogy már eztet nincsen kinek
felvállalni. Elmegyen tehát ekkor a kereskedő fia, és a királynak
jelentést teszen, mondván: Itten vagyok felséges király, abban a
kápolnában oltárt csinálni, és mind azokat a történeteket, akik a
leányokon estek, belül kipingálni. Ekkor kinek volt nagyobb öröme,
mint a királynak, hogy már leányainak minden kedveket <span class=
"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> be
fogja tölteni. Ekkor elment a piktor, a kereskedő fia, és a
pingáláshoz hozzá fogott mint tíz órakor estve, amint a holtlélek
mondotta, és ekkor a holtlélek oda ment, és mindenféle eseteket
kipingált, nevezetesen először hogy mikor a tengerparton sétáltak,
mimódon fogattattak el a töröktől; annakutánna micsoda állapotban
voltak azon kegyetlen szigetben, mikor elküldötték; micsoda nagy
kínok alá voltak ott vettetve; és mikor az ő megváltójok Szent
János megtalálta elsőben is az inast, hogy micsoda nagy kínok alá
volt az inas vetve; és hogy ment a kereskedő fia vissza
Konstancinápolyba, hogy az ő megholt testét továbbra ne kínozzák,
és mikoron mindent megnyert a török császártól, hogy általadta
nékie, mely nagy pompával eltemette; de már mostan, minekutánna az
inast eltemettette, továbbra is akarta útját folytatni, amidőn el
is ment útjának továbbra való folytatására, el is érte ugyan a
rémítő második kegyetlen szigetet, amelyben megtalálta a két anglus
princesznéket, és hogyan mondá: Ó te kegyetlen pogány török, hogy
nem szánod ezen ártatlanokat? és hogyan ment a törökhöz, és
mondotta hogy adja által neki, aki is a császárhoz
visszaigazította, és elment a szánakozó kereskedő fia, és ezeket is
megszabadította, és miként vitte be a hajóban, <span class=
"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> mint
esedeztek a leányok nékie a megszabadításért, és úgy bementek a
hajóban, és útaztak Csehország felé; amidőn oda értek, hogy micsoda
boldogságban tartotta a leányokat, és annakutánna mikor elérkezett
a kereskedő Angliában, hogy majdan portékát hoz, mi módon tudta meg
a király nekiek jólléteket, és hogy küldötte vissza portéka nélkül
Csehországban, hogy két leányát haza hozná; a generálist is, hogy
miként küldötte egy batalion granatérossal el, hogy ők majdan
szerencsésebben haza jönnek; s amidőn már oda értek Csehországban,
akkor mimódon szállottak ki a hajóból, és hogy mentek be a városba,
hogy és miként látta meg a két leány a generálist az ablakon, és
mikoron megesmerte, micsoda sietséggel szaladt oda hozzája, és hogy
csókolták az ő megváltójokat Szent Jánost; annak utánna a
generálissal folytaták beszédjeket, és úgy felültek a hajóra,
tovább utaztak a tengeren; miként és mimódon annakutánna
csináltatta azon sétálóhelyet, ahol a kereskedő fia a tengerbe
esett, és hogyan tartotta a pisztolt a két leányra: egy szóval
minden történeteket lerajzolt a holttestnek a lelke. Midőn már
minden készen volt, a lélek mondotta, hogy mostan minden színedet
elváltoztatom, és majdan midőn a generálissal a király és felesége,
<span class="pagenum"><a name="Page_221" id=
"Page_221">-221-</a></span> leányaival, el fognak menni, és meg
fogják ezen szörnyű történeteknek képeit látni: akkor hát széljel
néz a király, és kérdezi a generálistól hogy beszélje el a
leányainak történetét, hogy miképpen volt? Ekkor mondja a
generális: Éppen úgy volt, mint ahogy le vagyon pingálva. Jaj, mond
a király, tehát maga még az én leányaimat is meg akarta
szántszándékkal ölni? Én nem, felel a generális, az éppen hamis
pingálás. Nézi a király továbbra is, tehát megtalálja a kereskedő
fiát, akit a tengerben öletett, hogy miként vesztette el, aki
bizonyos igaz volt, hogy az ő leányait az találta meg. És ekkor a
holttestnek a lelke elváltoztatta a színét a megváltójának, vagy is
a piktornak, és úgy ment mindenütt őutánnok. Amidőn egyszer a
kissebbik leány hátra nézett, mindjárt a kereskedőnek fiát
megesmerte, és a nyakában borúlt, úgy csókolta és örvendezett
mondván: Felséges király atyám, ez az aki minket megváltott a
haláltól, nem a generális, hanem a generális, amint ottan vagyon, a
tengerbe ölte. Tüstént a generálist megfogták, és négy felé vágták,
mondván akkor a király, beszélné el a történetet, amelyre mondja a
kereskedő fia: Beszélni el tudom, hanem a pingálást nem én tettem,
hanem azon szerencsétlen inasod, akit abban a szigetben eltemettem,
ahol <span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
"Page_222">-222-</a></span> őtet megváltottam. Legelőször is tehát
annak a lelke csinálta mind ezen épületet, amit csak látsz itten,
és rajzolva; melyre felel a király: lehetetlen volna az; akkor a
holtlélek megszólalt nagy fényességben, és mondotta a királynak:
Igaz, felséges császár, én voltam a te hűséges inasod, és ilyen
kínos halál nemivel kellett meghalnom, és ez volt a mi megváltónk
Szent János. Ekkor megköszönte a királynak hozzá való jóságát, és a
megváltójának, és kiment, többet nem is látták.</p>
<p>Ezeknek utánna haza mentek, és mindjárt papot és hóhért hoztak,
a pap eskette, a hóhér seprőzte, még mostan is foly a lakadalom.
Annakutánna az atyját is oda szállította az édes anyjával együtt
Csehországból, mindeneket pénzzé tétetett velek odahaza, és úgy
általvette a királyságot az anglus királytól. Ő volt annakutánna a
király, de csakhamar megholt az anglus király atyja és anyja. Akkor
a töröknek üzent, hogy készüljön, mert mostan vagyok anglus király,
aki voltam mint kommandírozó generálisod; hanem meg kell lakolnod
azon két ártatlan princesznéért, akit az anglus királytól
elraboltál egy inassával együtt. Annakutánna nagy haddal reá ment,
és szörnyen megverte a törököt úgy, hogy a török császár maga is
letérdelt előtte, és úgy kérte a békességre, <span class=
"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span>
fogadván, hogy többet nem fog olyan kegyetlenséggel a keresztyénhez
lenni. Így ő is mondá: No grácia! mert te is engedtél énnekem. Így
holtig való békességet kötöttek egymás között, és mai nap is élnek,
ha meg nem holtak.</p>
<hr class="chap" />
<h2>LII. APOLLÓNIUS KIRÁLYFI.</h2>
<p>Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király, kinek neve volt
Antiochus. Ennek volt egy szép s minden asszonyi ritka remek
tulajdonságokkal ékeskedő felesége, ki őtet házasságoknak második
esztendejébe egy kellemetes leánygyermekkel ajándékozta meg.
Eleonórának nevezték a leányt. Ez szüléinek különös gondjok alatt,
minden asszonyi tudományokban a festésben s muzsikálásban oly nagy
előmenetelt tett, hogy a vele egy idejűket sokkal feljül haladta;
ezenkivül a természet minden kellemetességekkel annyira
felékesítette őtet, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_224"
id="Page_224">-224-</a></span> még gyenge korába imádásából a
tisztelők már kifáradtak, s a liliomi deliséggel pompásan felnyúló
rózsaszál számtalan ífjakat fűzött rabláncaira még korán. De az ő
szerető anyja, kinek éjjeli nappali gondja ő volt egyedűl, örömét
benne nem láthatta, mivel a leánynak tizenöt esztendős korába
megholt. Fájdalommal hordozta ezt a sebet a király Antiochus, de
még talám keserve sebben érte a halálos csapás Eleonórát, kinek még
édes anyai ápolásra volt szüksége.</p>
<p>Történt azomba, hogy minekelőtte széttépte volna a halál a
szeretetnek rózsakötelét; Antiochus haldokló feleségétől azt
kérdezte, hogy adna néki tanácsot jövendőbéli házasodása felől,
melyre a haldokló azt válaszolta, hogy azt vegye el jövendőbéli
feleségűl, kinek lábára az ő cipője felmegyen. Több jeles
asszonyságok s fő familiájú leányok próbálták a megholt királyné
cipőjét lábaikra, de egy sem találta alkalmatosnak, tulajdon
leányán Eleonórán kivűl. Borzadt ezen szerencsétlen próbának
következésétől a természeti irtódzást érző Eleonóra; de atyja magát
szeretett feleségének végrendeléséhez tartván, elhatározta tulajdon
leányát feleségűl elvenni, s bármint vonakodott az ezen irtóztató
cselekedettől, kénytelen volt megigérni, hogy igyekezik
<span class="pagenum"><a name="Page_225" id=
"Page_225">-225-</a></span> magát meggyőzni, s atyja
parancsolatjához engedelmes lenni. – Hogy tehát a király annyival
inkább elidegenítse fejedelmi házától, azokat az ífjakat, kik
leánya kezét megnyerni óhajtották: azt hirdettette ki hogy aki az ő
találós meséjét kitalálja, annak adja leányát, aki pedig nem
találja, életét veszti azonnal. Sok ífjak lettek szerencsétlen
áldozatjai a király kihirdetett parancsolatjának, mivel a rejtett
mesét ki nem találhatták, mely is e volt: „<em class=
"gesperrt">ördögszekeren járok, anyai hússal élek</em>.“ De volt
azomba egy Apollónius nevű, mind testi, mind lelki kellemekkel a
természettől a pazérlásig felruházott jeles hercegfi, ki nem
irtódzván a reája várakozó haláltól, elszánt bátorsággal ment a
leány kezét atyjától megkérni. Hajókat készítvén fel minden
szükséges dolgokkal, csakhamar elérte a tengeren Apollónius a
királyi várost, s megköttetvén hajóit a kikötőbe, maga elindúlt a
királyi várba, kísérőinek azt parancsolván meg, hogy ha harmad
napig vissza nem érkezik, csak menjenek vissza hazájokba, s az ő
részére csak egy kis ladikot hagyjanak. Fényes rangjához illő
hercegi ruhába felöltözvén, méltóságos lépésekkel közelgetett a
királyi lakhelyhez, mely imádott tárgyát tőlle elzárta, s őtet
bizonytalan jövendőkkel kecsegtette. Alig hogy belépett Apollónius
<span class="pagenum"><a name="Page_226" id=
"Page_226">-226-</a></span> a királyhoz, midőn az ő jövetelétől és
szándékáról kérdeztetett meg, melyre ő kinyilatkoztatta, hogy
Eleonórával gyűrűt ohajtana váltani. Megborzadt ennek hallására, az
ífju deli testalkotását, s szép formáját andalogva szemlélő
Eleonóra, és sajnálta ezen hosszú életre érdemes ífjút, a hirtelen
halál által megöletni; sőt még maga a király is, ki külömben a
leánya bírásába kevélykedett, megsajnálta Apollóniust, különösen
midőn ebéd felett látta, hogy szeretett leányának gyöngy szemeiből,
a vele általellenbe ülő ífjú látására szüntelen hullottak a
szánakodás könnyei. De minekutánna elhatározott akaratját hallotta
volna Apollóniusnak, elbeszélte nékie a találós mesét, hagyván a
gondolkodásra három napokat, a melyek elmúltával hogyha meg nem
fejti a mesét, tudtára adta a király, hogy a több szerencsétlen
ífjak sorába fel fog akasztatni.</p>
<p>Hogy ez ne történhessen, Eleonóra, midőn egyszer magát találta
Apollóniust, megfejtette neki a mesét, s ez által a királynak
fertelmes tettét felfedezte nékie. Dúlt mérgébe a király, s
pokolbéli kínokat készített az Apollónius számára, midőn a három
nap eltölte után megfejtette a találós mesét a királynak nagy
megütközésére, s ámbár jól tudta hogy igazán el van találva,
meghazudtolta Apollóniust, s <span class="pagenum"><a name=
"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> kinyilatkoztatta, hogy
mivel a találós mese valóságos értelmét ki nem tudta fejteni,
próbáját életével köti be. E végre Eleonórát kérdezte meg, hogy
micsoda halál nemével kivánná ezen ífjút kivégeztetni; aki
megörülvén ezen, térden állva huszonnégy óráig való gondolkozásért
könyörgött. Megengedte ezt a király, s megelégedve hallotta leánya
büntetését, mely Apollóniust kő közzé való rakatásra itélte. De a
különben szelíd lelkü Eleonóra előre beszélt az építő mesterrel,
hogy hagyjon egy titkos rejtek ajtót ezen kő épületen, hol valami
kevés ennivalót be lehessen nyújtani. A kirendelt nap csakugyan kő
közzé rakák Apollóniust, úgy mindazáltal hogy őrólla Eleonóra három
hétig való eledellel s itallal gondoskodott.</p>
<p>Ez által a király meg lévén engesztelődve, elhatározta magába,
hogy leányát nyilvánságosan feleségűl elveszi. E végre heted nap
múlva pompás ebédet, s ebéd után vídám mulatságot parancsolt, s
számos vendégeket hivatott, hogy ezek részt vegyenek az ő örömében.
De az Apollónius szépségétől a bódulásig elfogott Eleonóra a hét
napokat arra szánta, hogy magát az ífjuval való elszökéshez jó
móddal elkészíthesse. E végre egy meghitt dajkája által hajót
bérelvén a tengerparton, arra minden <span class="pagenum"><a name=
"Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> asszonyi drága ékességeit
felhordatta titkon, ezenkivül igen sok kincset és mindenféle enni
és inni valót rakatott a hajóra nagy bővséggel, s az esküvésre
rendelt nap előtt való estve, kibontván tulajdon maga a kőrakást,
szeretett Apollóniussával együtt sebes lépésekkel a tengerpart felé
tartott. El is érkeztek szerencsésen, úgy hogy őket senki észre nem
vette, s kedvező szél hajtván vitorlájokat, a két szerelmes pár már
reggelre a tenger sík hátán roppant mérföldeket tett, s atyjok
várától már számtalan messziségre eltávoztak. Ellankadván a hosszas
útazásba különösen Eleonóra, kérte szeretett férjét Apollóniust,
hogy valahol szálljanak ki szárazra, s pihenjék ki magokat egy
kevéssé. Engedett ez helyes kérésnek Apollónius, s minthogy
általlátta, hogy az Antiochus ellenek való haragja nem tanácsolja,
hogy az ő herceg atyjához menjenek, elhatározta magába, hogy
akármely esmeretlen tájékon örömestebb lakik a maganosságba
Eleonórával, mintsem mind a kettőjök életét szerencséltesse. Egy
kis szigetbe, hol kikötöttek, s hol semmi emberi teremtés nem
lakott, csendesen töltek el egynehány szerelmes hónapok, de
minthogy már részszerént az enni s inni való fogyott, s mind
Eleonóra minden nap várandós volt, elhatározták magokat, hogy olyan
helyre <span class="pagenum"><a name="Page_229" id=
"Page_229">-229-</a></span> menjenek által, hol emberi társaságba
részesűlhetnek. Ismét hajóra rakván azért mindeneket, útnak
indúltak, s szerencsés útazást tettek, míg végre a harmadik napon
Eleonóra szült egy leánygyermeket, kinek szülése oly nagy
fájdalmakkal esett meg, hogy Eleonóra elájulván, holtnak látszott,
s bár sürűen hullottak a fájdalmak könnyei a fájdalmas szívű
Apollónius szeméből, őtet mint megholtat kéntelen volt koporsóba
tenni. Maga készítvén azért koporsót, melybe ezt az előtte kedves
testet zárja, feje alá tesz 200 darab aranyat, s mellé egy irást,
melyben a megholtnak élete s familiája volt megírva, s egyszersmind
kérte benne a megtalálót, hogy ezen pénzből rangjához illő módon
temesse el. A tenger hátára bízván tehát e kedves kincsét, maga
tovább folytatta útját, ahol valami városra talála, s csakugyan
három nap múlva ért egy régi kikötőhelyet, hol megállapodott, s
kikötvén hajóját, maga a szárazra kiment, és egy hegynek tetejéről
észre is vett egy várost, hová való menetelét azonnal
elhatározta.</p>
<p>Azalatt az Eleonóra koporsóját a tengerből kifogta egy halász, s
felbontván azt, észrevette csakhamar Eleonórán az életnek még
némely jeleit, s testét dörgölgetvén, csakhamar mozgását vette
észre. Kettős szorgalmatossággal <span class="pagenum"><a name=
"Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> ápolván a jólelkű halász
feleségével együtt Eleonórát, csakhamar visszanyeré életét,
csakhogy már most ez a mellétett irásokból megértvén a rajta esett
szerencsétlenséget, szüntelen zokogta szeretett férjének s
gyermekének elveszését, s bár semmit sem múlattak el a halász és a
felesége, hogy őtet vígasztalhassák, s megelégedést szerezzenek
nekie, ő mindazáltal vígasztalhatatlan volt, s gyakran leült a
tenger partjára, s vigyázott kisírt szemekkel, hogy nem láthatna-e
valamely közelgető hajót, melyen férje után tovább útazhatna.</p>
<p>De hogy vissza térjünk Apollóniusra, ez, minekutánna bémegy a
városba, egy legszélső háznál szállást bérel, s ezen város
szokásairól s lehető újságról tudakozódik. Hol minekutánna
meghallotta, hogy van ott egy özvegy királyné, ki a tengeri
rablóktól most legközelebb annyira megrongáltatott, hogy hajója s
népe széljel verettetvén, királyi városa is nagy summa pénz
letétele mellett menekedett csak meg a végső pusztulástól; elszánta
magát Apollónius, hogy ezen királynét megszabadítja azon
semmirevaló emberek kegyetlenségétől. E végre felmegy a
királynéhoz, és magát kinyilatkoztatván hogy kicsoda, vezérnek
ajánlotta magát. Kegyesen fogadta a gyászos királyné ezen ajánlását
Apollóniúsnak; őtet teljes hatalmú <span class="pagenum"><a name=
"Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> vezérnek kinevezte, s a
győzedelem esetére, még kezével is megkínálta őtet. Apollónius
tehát hajókat készíttetvén; katonáit a katonai gyakorlatokra
mindennap taníttatta, s nem sok idő múlva annyira ment, hogy a
tengeri tolvajokkal szembe mert szállani kevés de válogatott
embereivel. – Ezen szándékát midőn a királynénak kinyilatkoztatta,
ez őtet minden szükséges dolgokkal felkészítvén, tulajdon
személyébe elkísérte a hajókhoz; s néki sok szerencsét kivánt.
Apollónius megindúlván tizenkét hajóival, csakugyan nem sokára
észrevette a tengeri rablókat, s vitézeit felszólítván, hogy ezen
gazemberek ellen kiki vitézi módon tegye meg kötelességét; maga
oroszláni bátorsággal ment mindenütt a veszedelemre, s a tengeri
tolvajokat széljelvervén, vezéreket is kézre kerítette s tizenöt
hajójok, igen sok kincsekkel megrakva, az Apollónius birtokába
esett. – Kibeszélhetetlen örömmel fogadta Apollónius győzedelmét a
nép, messziről eleibe ment nékie, aranypárnákon vitték nékie a
királyi koronát, s a várnak kulcsait. Mindezeket szívesen fogadta
Apollónius, sőt a királyné kezét is bizonyosan meg nem vetette
volna, ha kedves leánya, kit az Eleonóra halála után ő a nevelés
végett ezen királynéra bízott, meg nem halt volna. Ezen való mély
fájdalmában részt vett ugyan <span class="pagenum"><a name=
"Page_232" id="Page_232">-232-</a></span> azokba a mulatságokba,
melyek az ő kedvéért tartattak, de kedves felesége és leánya képei
szomorúan lebegvén előtte, szivéből a víg kedvet csaknem egészen
kizárták.</p>
<p>Ilyen szomorú gondolatok közt küszködött éppen, midőn magát egy
idegen országból való drága portékás nálla béjelenti. Apollónius,
nem annyira vásárolni, mint valami újságot kivánván hallani,
bébocsátotta magához, s minekutánna tulajdon hazájából valónak
titkon kiesmérte, az ő atyja felől is, de csak alattomba kezdett
tudakozódni, akitől midőn meghallotta, hogy Antiochus király már
ezelőtt három esztendővel meghalt, az ő országát pedig a főrendek
Apollóniusnak ajánlották, mint aki a találós mesét megfejtvén, az
által a leánya kezére magát érdemessé tette; és hogy őtet az atyja
különös leveleibe mindenféle országokba kerestette; elhatározta
magába hogy hazájába visszatér. Midőn ezt ő a királynénak
kinyilatkoztatta, hát ott lát egy gyászos öltözetbe hárfázó
személyt, akit midőn közelebbről kivánt volna meglátni, esméretes
orcavonásaiból csakhamar reá esmert megholtnak vélt Eleonórájára.
Ráborúlván szíve legkedvessebb birtokára; az sokáig tartó néma
ölelések után kérdezte, hogy mi módon nyerte vissza életét.
Eleonóra elbeszéllette, hogy a halász és felesége ápolásai által
<span class="pagenum"><a name="Page_233" id=
"Page_233">-233-</a></span> miképpen éledett fel, s hogy most már,
megúnván a pusztában lévő unalmas lakást, elindúlt ezen királyi
városba, hogy valami nagy méltóságú hercegi leányokat tanítván a
muzsikára, abból magát jobban el tudja táplálni. Apollónius
elbeszélvén mindazt ami őrajta esett azolta, miolta egymást nem
látták, tudtára adta mind azt amit a drágaportékástól hazája s
atyja felől hallott. A királyné látván ezt a ritka öszvejövetelt, s
megtudván sorsát ezen királyi párnak, számokra különös gazdagon
aranyozott hajót készíttetvén, azt esztendei eleséggel, sok
kincscsel, és mindenféle drágaságokkal megrakván, őket áldások közt
útnak bocsátotta. Az Apollónius és Eleonóra határtalan örömét, csak
az ő kedves leánykájoknak jókori halála zavarta meg, egyébaránt
pedig kedvező szél hajtvan hajójokat, három hónapi utazások után
szerencsésen elértek abba a kikötőbe, mely az Antiochus városa
alatt volt. Itt hajójokról mindent kiszállítván a szárazra, mentek
egyenesen a királyi kastélyba, hol hét esztendei távolléte után is
a gyönyörű Eleonóra az udvari tisztektől megesmértetvén, nagy
tisztelettel fogadtatott. Apollónius magához hivatván az ország
főrendeit, elbeszélte nékiek rövideden mind azt, amit ő kénytelen
volt szenvedni feleségével együtt, az Antiochus dühösségét
<span class="pagenum"><a name="Page_234" id=
"Page_234">-234-</a></span> akarván kikerülni, s minekutánna
törvényesen öszveesküdtek volna, mind a fő rendektől, mind a néptől
törvényes uralkodóknak esmertettek el, és ekképpen még most is
boldogúl élnek, ha talám meg nem haltak.</p>
<hr class="chap" />
<h2>LIII. HALÁSZMESE.</h2>
<p>Volt egy király, és annak a királynak egy halásza, akit a király
egyszer elküldött, hogy fogjon nehány font halat, mert egy kis
vendégséget akar indítani. A király özvegy volt. Elmegy a halász,
egész nap mindig iparkodott hogy foghasson, de semmiképpen sem
foghatott, mely miatt igen búsúlt. Egy zöld ruhás ember, arra megy,
és kérdi tőle hogy miért búsúl oly igen? A halász azt mondja: A
király azt parancsolta, hogy fogjak egynéhány font halat, de épen
egyet sem foghatok, akkor a zöld ember azt mondja neki: Add nekem
amit a házadnál nem tudsz, én elég halat fogok neked. Az ember
gondolkodik, hogy mi volna az, <span class="pagenum"><a name=
"Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> amit ő a házánál nem
tudna? hát mikor semmit sem gondolhatott, azt mondá: Na legyen a
tied az kit nem tudok az házamnál. Akkor mondá a zöld ember: Most
ereszsz egy kis vért a kisujjadbul; és adott egy kis vért a
kisujjábul, a zöld ember cédulát írt azzal, azután annyi halat
fogott neki, hogy szekérrel kellett hordani. A vendégség meglett,
azután látta az ember hogy a felesége teherben vagyon: akkor ijedt
meg hogy mit cselekedett, hanem ő senkinek sem mondta, csak magában
tartotta. És mikor már a szülésnek az ideje eljött, szült a
felesége egy szép férfi gyermeket, kit hogy meglátott az apja, majd
hogy meg nem halt bújában.</p>
<p>A gyermek szépen nevekedett, azután oskolába járatták, ott jól
tanult, úgy hogy a tanítója nagyon örvendett rajta. Hanem mikor a
gyermek haza ment az oskolábul, az apja nagyon siránkozott: kérdi a
gyermek, hogy miért sír oly nagyon mikor haza jön? Azt mondta:
Talán az ördögnek eladott kend? Akkor az apja kivallotta, és
megmondta, hogy hogyan járt. A fia azt mondá az apjának: Apám,
semmit se busúljon kend, megsegít az isten engem az ördög kezibül.
Akkor elment a paphoz, megbeszélte neki hogy mi baja volna, a papok
minden szentelt jószágokkal megrakták, hogy az ördög hozzá ne
férne, és mikor eljött <span class="pagenum"><a name="Page_236" id=
"Page_236">-236-</a></span> az idő, elvitte az ember a fiát a
tenger mellé, s ott várta az ördögöt fiastul. Hát egyszer csak
látja hogy nagy szélvészszel jön az ördög a vizen hajóban; hogy oda
érkezett, megfogja a gyermeket és a hajójába bele veti, és elmegy
nagy sebesen; az ember meg haza megy nagy keserves sírással. Az
ördög már három országon általvitte a gyermeket, hanem a szentelt
eszközök által úgy megerőtlenedett, hogy már tovább nem vihette, el
kellett a gyermeket hagyni, maga pedig elment nagy haraggal, és a
cédulát is visszavetette neki.</p>
<p>A fiu hát most bujdosik mindenfelé, de semmit sem látott csak
eget, és földet, és vizet, és már besötétedett, akkor egy nagy
kőszikla alatt látott egy kis lyukat, és abbul a lyukbul nagy
világosság jött ki; és nagy kiáltást hallott, mondván: Segélj ki
engem ebbül a lyukbul, szerencsés ember lészsz a világon. Erre fut,
és egy durungot talált, avval a követ felfeszítette, és egy undok
varasbéka jött ki alóla; a legény megundorodott tűle, azután a béka
megrázta magát, s egy szép leány lett belőle, hogy a legény nagyon
csudálkozott rajta, és látta hogy a kősziklábul egy nagy aranyos
vár lett, és körűlte szép aranyos kert terjedt el; a leány pedig
megszólamlott hozzá, mondván: Látod, engem megszabadítottál egész
várammal <span class="pagenum"><a name="Page_237" id=
"Page_237">-237-</a></span> együtt, hanem most végy el engem, és
légy az én uram. Én el voltam átkozva, én király leánya vagyok.
Ekkor elvette, és más városba mentek, megesküdtek, hanem azután is
csak abban a várban laktak.</p>
<p>Egyszer a fiu nagyon szomorú volt; a felesége észrevette a
szomorúságát, és kérdezte hogy miért oly szomorú? Akkor mondá:
Szeretném a szüléimet még egyszer meglátni. Mondá a felesége:
Szüléidet ha akarod meglátni, megláthatod, hanem megbánod, mert
nagy bujdosásodra fog esni. Mondja az ura Csak még is szeretném
meglátni a szüléimet. Akkor egy almáriomot nyitott fel neki, és
abban az apját és anyját meglátta, hanem szörnyű messzi voltak
hozzá; mondja hát: Még is csak elmegyek én, meglátogatom őket.
Akkor a felesége egy gyűrűt adott neki, és azt mondá: Vedd el ezen
gyűrűt, ennek oly ereje vagyon, hogy ahol akarod, mindjárt ott
lehetsz, és hogyha valami szükséged lesz, szorítsd meg a gyűrűt, én
mindjárt ott leszek segítségedre; hanem a király ha kérdezi tűled,
hogy ha van-e feleséged, és ha szép vagyok-e, azt ne mondd hogy
szép vagyok, mert megbánod. Akkor gondolta hogy az apjánál legyen,
és mindjárt ott termett.</p>
<p>Ahogy a király meghallotta, hogy a halász <span class=
"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> fia
megjött, mindjárt magához hivatta, és mindent kérdezett tűle,
hogyan és miket kellett neki próbálni; ő pedig mindent elbeszélt,
hogy hol járt, és miket próbált. Akkor a király mondá: Van-e szép
feleséged? Ő pedig mondá: Van bizony, olyan, hogy egész országában
olyant fölséged nem talál. A királyné szép de csak árnyékában sem
állhat ennek. Akkor a király azt mondá: Na ha oly szép, hozd el,
hadd lássam, mert ha el nem hozod, vagy el nem hozatod, én tégedet
fölakasztatlak, mert a király azt gondolta magában: ha egyszer itt
lesz, akkor majd elveszem tűle feleségemnek. A tömlöcbe vettette
tehát, hogy, ha el nem hozatja a feleségét, fölakasztatja. Hát
szegény a tömlöcben szomorkodván eszibe jutott a feleségének
mondása; akkor gondolta magában, ha elhívom a feleségemet, talán
csak nem veszi el tűlem; azért a gyűrűt megszorítja, s a felesége
mindjárt ott termett. A király hogy meglátta, elcsudálkozott rajta,
hogy micsoda szép asszony az! és jó ebédet készíttetett, és
ebédeltek. Ebéd után az asszony a királytul kikéredzett, hogy hadd
sétáljon egy kicsint az urával; a király azt mondá, hogy
kimehetnek, hanem soká odakint ne maradjanak, kimentek hát a
kertbe, sétáltak, azután leültek egy pázsitra, ott a fiu a felesége
ölibe tette a fejét, és elaludt; <span class="pagenum"><a name=
"Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> a felesége lehúzta a
gyűrűt az ujjárul, és egy pár vassarut hagyott neki, és a talpára
azt írta: Ezen vassarukat húzd a lábadra, és addig menj a világon,
míg egy darabjában tart, még sem találsz engem föl. És mikor
fölébredt, senkit sem látott mást, hanem egy pár vassarut. Mikor a
talpán lévő írást elolvasta, csak elájúlt, ijedtében a földre dűlt,
soká ott feküdt; azután bement a királyhoz, sírva mondotta neki:
Felséges király, ime mely szerencsétlenűl jártam, a feleségem itt
hagyott, elment tűlem, egy pár vassarut hagyott itt, azt írta a
talpára, hogy ha addig megyek széles ez világban, míg a sarukban
egy kis darab lesz, még sem találom fel többet soha. A király
kiment, s vizsgálta, ő is csak úgy találta amint hallotta, azután
azt mondta neki: Na csak menj, keresd fel, adok költséget az útra,
valamennyit csak kivánsz. Azután elbujdosott; az apja eleget
siratta és az anyja, de éppen semmi sem használt, csak elment, és
már nagy messzi ment és mindenkitül kérdezte, hogy ki tudna az
aranyos vár felől valamit mondani, de senki sem tudott felőle hírt
mondani. Azután elment a Naphoz, és a Naptul kérdezte, hogy nem
látta-e az aranyos várat? a Nap azt mondta, hogy ő nem látta, hanem
menjen a Holdhoz, az talán meg tudja mondani. Elment, s a Holdtul
is kérdezi, <span class="pagenum"><a name="Page_240" id=
"Page_240">-240-</a></span> a Hold azt mondta én ugyan nem láttam,
hanem menj a Szélhez, talán az meg tudja mondani. Elmegy a Szélhez
is; a Szélnek az anyja volt oda haza, bemegy, és jó napot mond a
Szél anyjának; azt mondja a Szél anyja: Isten hozott fiam, mit
keresel? monda a legény: Öreg anyám, adjon nekem az éjtszakára
szállást. Az asszony azt mondá: Jaj fiam, bizony örömest adnék,
hanem a fiam majd nagy haragosan haza jön, és téged összeszaggat;
de ő sem hagyott békét, hanem előlbeszélte minden baját neki, hogy
miért fárad, akkor adott szállást neki, és estve, hogy a fia haza
ment, kérdezte: Micsoda idegen ember van a háznál? érzem a szagát.
Az anyja megbeszélte hogy mi járatban volna, azután behívta, és
kérdezte a Szél, hogy mit keres? A legény elbeszélte hogy hogyan
járt, és mit keres; azután a Szél mondá neki: Én hallottam és
láttam is hol van az a vár, hanem a feleséged férjhez megy, épen
holnap lesz a lakodalma; nekem holnap oda kell mennem tüzet fúni,
velem eljöhetsz ha bízol hogy velem érsz. Azután vacsoráltak, és
lefeküdtek. A legény nem alhatott, hanem kiment és járkált, s egy
erdőbe ment, és lát három ördögfijat, hogy azok egymással pöröltek.
Oda megy és kérdezi, hogy mi bajok nekik? azok mondák: Az atyánktul
maradt ezen három <span class="pagenum"><a name="Page_241" id=
"Page_241">-241-</a></span> hasznos jószág: bocskor, köpönyeg, és
erszény, és mindenik a jobbikat akarja választani. Akkor mondja
nekik: Mi hasznát lehet azoknak venni? mondák az ördögök: A
köpönyeget aki reá veszi, azt senki se látja, a bocskort ha
felköti, minden lépésre három száz mérföldnyire léphet, az
erszényben pedig mindig pénz van. Azután mondja nekik a legény No
hát adjátok ide azon jószágokat, elosztom köztetek; és egy nagy
hegyet mutat nekik, hogy a melyik leghamarébb oda fut, amelyiket
akarja azt veheti el magának. Hát megindúlnak, a legény pedig
azalatt a bocskort felköti, a köpönyeget ráveszi, az erszényt a
zsebibe dugja; azután az egyik ördögfi oda érkezett, akkor kérdi:
Látsz-e engem? a másik is oda ér, attul is kérdi, ha látja-e, az is
azt mondta hogy nem látja; a harmadiktul is kérdezi, hogy látja-e?
az is úgy felel hogy nem látja. Akkor azt mondja: Na, ha nem
láttok, ne is lássatok soha. Akkor elvitte a jószágot, s a Szélhez
visszament, és lefeküdt; hanem igen elaludtak, a Szél fölébred, azt
mondja neki: No most ugyan elaludtunk, hanem én még is elmegyek; ha
te velem érsz, eljöhetsz. Ő pedig mondja hogy vele ér; akkor
megharagudtak, és útnak indúltak; a Szél ment amint csak mehetett,
ez pedig mindig a sarkában volt, úgy hogy a bőrt <span class=
"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> is
letiporta a lábárul, és oda érkeztek, és bementek. A vendégek éppen
akkor ebédeltek. A legény bemegy a vendégek közzé, hanem senki sem
látta, ő pedig az ételt elvette előllök és a másik szobába vitte, s
a Széllel megették; azután a Szél elment, ő pedig lefeküdt az
ágyba, és a köpönyeget letakarta magárul; a szobaleány bemegy, és
megösmerte; csakhamar befutott, s az asszonyának megmondta, hogy az
első ura itt van. Az asszony kimegy, ő pedig betakarta magát a
köpönyeggel, az asszony nem láthatta; tehát visszament. A
szobaleány megint csak bemegy a szobába, s hogy látja ott fekszik,
akkor megint mondja az asszonyának, hogy ott van; az asszonya pedig
nyakon üti, hogy miért hazud előtte; de a leány könyörgött neki,
hogy csak menjen ki, mert ott van; az asszony kimegy, és látja hogy
ott fekszik, akkor a nyakába esett, és csókolták egymást, azután az
asszony kérdezte, hogy hogyan tudott oda menni? ő pedig elbeszélte
minden esetét és fáradságát a feleséginek. Ekkor az asszony bemegy
a vendégek közzé, és azt mondja nekik: Urak, nekem egy almáriomom
vagyon, akinek a kulcsa elveszett, és én újat vettem helyette, most
pedig a régi kulcsot is megtaláltam: már most itéljenek: hogy
melyiket <span class="pagenum"><a name="Page_243" id=
"Page_243">-243-</a></span> tartsam meg. Az urak azt mondták, hogy
mindig jobb a régit megtartani, az újat eltenni. Akkor mondá: Hát
legyen úgy, én a régi mellett maradok; mert én az én előbbeni
férjemet elvesztettem, és most megtaláltam. Akkor bevezette
karjánál fogva, s az urak látták, hogy oly derék ember, hogy abban
az országban nem volt olyan. Azután mind elmentek, ők pedig most is
uralkodnak, ha életben vannak.</p>
<hr class="chap" />
<div class="transnote">
<h4>Transcriber’s Note:</h4>
<p>Alternative spellings have been retained as they appear in the
original.</p>
<p>List of corrected typographical errors:</p>
<ul>
<li>Page <a href="#Page_IX">IX</a>, "A <b>Venus</b> madara" changed
to "A <b>Vénus</b> madara"</li>
<li>Page <a href="#Page_X">X</a>, "Az irástudó szegény <b>fia</b>"
changed to "Az irástudó szegény <b>fiu</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_6">6</a>, "<b>Venus</b> madaráról" changed
to "<b>Vénus</b> madaráról"</li>
<li>Page <a href="#Page_39">39</a>, "vihetek <b>vegbe</b>" changed
to "vihetek <b>végbe</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_48">48</a>, "a <b>Hajnál</b> haza ér"
changed to "a <b>Hajnal</b> haza ér"</li>
<li>Page <a href="#Page_48">48</a>, "<b>megbarancsolta</b> nekik"
changed to "<b>megparancsolta</b> nekik"</li>
<li>Page <a href="#Page_56">56</a>, "pedig itt <b>hagy tt</b>"
changed to "pedig itt <b>hagyott</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_57">57</a>, "bizonynyal <b>tüdhassam</b>"
changed to "bizonynyal <b>tudhassam</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_63">63</a>, "hegy <b>volgyön</b>" changed
to "hegy <b>völgyön</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_63">63</a>, "kiadta tehát a
<b>parancsolatatot</b>" changed to "kiadta tehát a
<b>parancsolatot</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_68">68</a>, "az ördög; monda<b>,</b> Eredj
vissza" changed to "az ördög; monda<b>:</b> Eredj vissza"</li>
<li>Page <a href="#Page_69">69</a>, "és én is háromszor
<b>átkoztak</b>" changed to "és én is háromszor
<b>átkozlak</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_69">69</a>, "kezdett potyogni<b>,</b>"
changed to "kezdett potyogni<b>.</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_110">110</a>, "Mondja neki
<b>Floreotina</b>" changed to "Mondja neki <b>Florentina</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_111">111</a>, "nyársba <b>húzafott</b>"
changed to "nyársba <b>húzatott</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_118">118</a>, "mindenét tisztán
<b>alálta</b>" changed to "mindenét tisztán <b>találta</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_165">165</a>, "azt <b>valaszolták</b> neki"
changed to "azt <b>válaszolták</b> neki"</li>
<li>Page <a href="#Page_170">170</a>, "lefekszik a tűz
<b>melle</b>" changed to "lefekszik a tűz <b>mellé</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_175">175</a>, "hogy úgy <b>tndok</b>"
changed to "hogy úgy <b>tudok</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_179">179</a>, "<b>térdte</b> estek" changed
to "<b>térdre</b> estek"</li>
<li>Page <a href="#Page_222">222</a>, "és a <b>megvaltójának</b>"
changed to "és a <b>megváltójának</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_230">230</a>, "elszánta <b>magat</b>"
changed to "elszánta <b>magát</b>"</li>
</ul>
</div>
<pre>
End of the Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmese-gyujtemé
ye (3. kötet), by György Gaal
*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYÖRGY MAGYAR ***
***** This file should be named 39352-h.htm or 39352-h.zip *****
This and all associated files of various formats will be found in:
http://www.gutenberg.org/3/9/3/5/39352/
Produced by Albert László (This book was produced from
scanned images of public domain material from the Google
Books project.)
Updated editions will replace the previous one--the old editions
will be renamed.
Creating the works from public domain print editions means that no
one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
(and you!) can copy and distribute it in the United States without
permission and without paying copyright royalties. Special rules,
set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project
Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you
do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose
such as creation of derivative works, reports, performances and
research. They may be modified and printed and given away--you may do
practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is
subject to the trademark license, especially commercial
redistribution.
*** START: FULL LICENSE ***
THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase "Project
Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
Gutenberg-tm License (available with this file or online at
http://gutenberg.org/license).
Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
electronic works
1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
works. See paragraph 1.E below.
1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the
collection are in the public domain in the United States. If an
individual work is in the public domain in the United States and you are
located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
are removed. Of course, we hope that you will support the Project
Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
the work. You can easily comply with the terms of this agreement by
keeping this work in the same format with its attached full Project
Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in
a constant state of change. If you are outside the United States, check
the laws of your country in addition to the terms of this agreement
before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
creating derivative works based on this work or any other Project
Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning
the copyright status of any work in any country outside the United
States.
1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate
access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
copied or distributed:
This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
and distributed to anyone in the United States without paying any fees
or charges. If you are redistributing or providing access to a work
with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
1.E.9.
1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked
to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg-tm License.
1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
word processing or hypertext form. However, if you provide access to or
distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
License as specified in paragraph 1.E.1.
1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
that
- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
you already use to calculate your applicable taxes. The fee is
owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
has agreed to donate royalties under this paragraph to the
Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments
must be paid within 60 days following each date on which you
prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
returns. Royalty payments should be clearly marked as such and
sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
address specified in Section 4, "Information about donations to
the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
License. You must require such a user to return or
destroy all copies of the works possessed in a physical medium
and discontinue all use of and all access to other copies of
Project Gutenberg-tm works.
- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
electronic work is discovered and reported to you within 90 days
of receipt of the work.
- You comply with all other terms of this agreement for free
distribution of Project Gutenberg-tm works.
1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
electronic work or group of works on different terms than are set
forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the
Foundation as set forth in Section 3 below.
1.F.
1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
works, and the medium on which they may be stored, may contain
"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
your equipment.
1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.
1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium with
your written explanation. The person or entity that provided you with
the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
refund. If you received the work electronically, the person or entity
providing it to you may choose to give you a second opportunity to
receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy
is also defective, you may demand a refund in writing without further
opportunities to fix the problem.
1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any
provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
with this agreement, and any volunteers associated with the production,
promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
that arise directly or indirectly from any of the following which you do
or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of computers
including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists
because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
people in all walks of life.
Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
and the Foundation web page at http://www.pglaf.org.
Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive
Foundation
The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at
http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
throughout numerous locations. Its business office is located at
809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact
information can be found at the Foundation's web site and official
page at http://pglaf.org
For additional contact information:
Dr. Gregory B. Newby
Chief Executive and Director
gbnewby@pglaf.org
Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation
Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
spread public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.
The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To
SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
particular state visit http://pglaf.org
While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.
International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations.
To donate, please visit: http://pglaf.org/donate
Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic
works.
Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm
concept of a library of electronic works that could be freely shared
with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project
Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily
keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
http://www.gutenberg.org
This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
</pre>
</body>
</html>
|
