diff options
Diffstat (limited to '39352-0.txt')
| -rw-r--r-- | 39352-0.txt | 4899 |
1 files changed, 4899 insertions, 0 deletions
diff --git a/39352-0.txt b/39352-0.txt new file mode 100644 index 0000000..9547da5 --- /dev/null +++ b/39352-0.txt @@ -0,0 +1,4899 @@ +The Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmese-gyujteménye +(3. kötet), by György Gaal + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org/license + + +Title: Gaal György magyar népmese-gyujteménye (3. kötet) + +Author: György Gaal + +Editor: Gábor Kazinczy + Ferenc Toldy + +Release Date: April 2, 2012 [EBook #39352] + +Language: Hungarian + +Character set encoding: UTF-8 + +*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYÖRGY MAGYAR *** + + + + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + + + + + +GAAL GYÖRGY + +MAGYAR NÉPMESE-GYŰJTEMÉNYE. + +KIADTÁK + +KAZINCZY GÁBOR ÉS TOLDY FERENC. + +HARMADIK KÖTET. + +PESTEN. + +EMICH GUSZTÁV SAJÁTJA. + +M. DCCC. LX. + +Pest, 1859. Emich Gusztáv könyvnyomdája. + + + + +ELŐSZÓ. + +E harmadik kötettel bérekesztjük a nemzet érzékeny köszönetére jogosúlt +gyűjtő készletének kiadását, amennyiben az közlésre méltó, vagy +egyébként alkalmatos volt. + +Öt van ezen mesék közt, miket Gaal György, német kidolgozásában, +utánbeszélt, (XXXIII. XXXV. XLIII. XLVII. LIII.), egy melyet e +gyűjtemény kéziratából Erdélyi adott (L); azonfelűl egy (XXVIII), mely +ettől függetlenűl, más gyűjtő által leírva, ugyan Erdélyi által a +Kisfaludy-Társaság Magyar Népköltési Gyűjteménye III. kötetéből +ismeretes, is mely az összehasonlításnak tanulságos momentumokot nyújt; +végre egy (LII.), mely a Romai Gestákból népkönyveinkbe átmenvén, itt +szájhagyomány után, jóformán elváltozva, s egy népembere által, elég +választékos nyelven _leírva_, szinte felveendőnek látszott. + +Tehát húsz merőben újat, sőt magyarban huszonötöt, hoz e harmadik s +utolsó kötet. Felveendőnek hittük a Halászmesét is LIII. sz. alatt, mert +ámbár a XXIII. számúnak (a II. kötetben) eszmében s mintegy rámájában +csak változata, sok részletben tőle különbözik, s érdekesen mutatja, +mikép vegyítik a népi elbeszélők a mesetőke mindenféle elemeit, s +egyszersmind mily helyes érzékkel szerkesztenek azokból újakat meg +újakat. Azt is látjuk ezekből, mily mesteri kézzel tudta Gaal a nép +igénytelen s egy és más részben tökéletlen összeállításaiból – mert a +népi elbeszélők hol feledve holmit, hol toldva: majd egy előzmény, majd +következmények hiányzanak nálok, s így a compositio ritkán mutatja azon +épséget és kerekdedséget, mely után a műköltészet öntudatosan törekszik +– mint tudott, mondom – elhagyás, kiegészítés által oly kerek egészeket +összeállítani, melyek aztán a müvészi eszme követelményeinek is +megfelelnek. A müvészi átdolgozó fő feladása, hogy a feltalálás, melyhez +gyakran folyamodnia kell, a népmesészet szellemében történjék: az +előadásban, nézetünk szerint, ép azon szabadsága, sőt kötelessége van, +melylyel más tárgyak kezelésében bír. Nem a népnek dolgozván, hanem +költői míveltséggel bíró olvasónak, tárgyának érdekét mind azon +eszközökkel igyekszik emelni, melyek nélkül a mesének végre is csak +ethnologiai becse van. S így vajmi rosszúl fogná fel például Homer +hirdetett „népköltőségét“ az, ki úgy gondolkodnék, hogy midőn a görög +összes nép mondáit éneklé, compositióban és előadásban az alnép +álláspontján maradt, vagy arra szállt le. Műköltő ő is, és népies csak +amennyiben eszme és tárgy a néptől vétetett: előadása a herosokat, nem a +földmívelőt és rabszolgát tartotta szem előtt. Ezek legyenek itt érintve +azon óhajtás indokolására, hogy bár átültetve nyernők meg a Gaal valóban +költői s a népmesei naiv felfogástól el nem távozó kidolgozásait; bár +valahára a Mailáthéit is, melyek Kazinczy Ferenc kezétől több mint +harminc év óta készen hevernek kéziratban. De azért is, hogy szűnnénk +meg a _népies_ költőnek, ki mindig műköltő – mint Kisfaludy K. és +Czuczor „Népdalaik és népmondáikban,“ Vörösmarty a Tündérvölgyben stb – +jogait a népköltőéire szállítani le, s oly irodalmi faj felállitására +törekedni, mely épen a valódi népköltészetnek nem csak szépségeit, mik a +naiv felfogásban vannak, hanem gyengéit is, melyek a nép szellemi +fejletlenségéből származnak, tehát alkotási hiányait, nyerseségeit, +ürességeit, nyelv és verselési tökéletlenségeit szentesíteni törekszik, +s így költészetünket, versben és prózában, elsülyesztéssel fenyegeti. + +A népmesék, melyeket a jelen gyűjteményben adtunk, s melyek az Erdélyi +által négy helyt adottak felett (kevés kivétellel) épen a népi kifejezés +megőrzése által is jeleskednek, kedvesek lehetnek a lélektani vizsgáló +előtt mint ethosi és mythosi adattár, kedvesek a mívelt olvasó előtt, ki +_koronként_ szívesen leszáll a néphez, meghallgatni ennek a müvészettől +még illetetlen, primitív nyelvét; kedvesek a költő előtt, mint müvészi +tárgyalás anyagja: de nem teszik feleslegessé a költő átdolgozásait, mik +a természet e nyers adományaiból igazi műéldeletet nyújtó irodalmi +műveket alkothatnak. + +Pest, october 31. 1859. + +_A kiadók._ + + + + +TARTALOM. + + XXVI. A Vénus madara 1 + XXVII. Egy Tátosról 15 + XXVIII. A pelikán király 23 + XXIX. Ördög leánya 34 + XXX. Három királyleány 46 + XXXI. Zöldike 52 + XXXII. A szegény ember, ki az ördögöt megcsalta 66 + XXXIII. A szalonnavár 72 + XXXIV. Babszem Jankó 81 + XXXV. A kigyó-királyfi 86 + XXXVI. A bűbájos lakat 94 + XXXVII. Kökény Matyi 112 + XXXVIII. A tündérgyűrű 116 + XXXIX. A színváltozó királyné 127 + XL. Kincskeresők 133 + XLI. Jóért jó 137 + XLII. Az ostobán isten is csak bajjal segít 142 + XLIII. Az aranyhajú hármasok 148 + XLIV. A hatalmas síp 155 + XLV. A szerencsés vándorlegény 169 + XLVI. A kérkedés jutalma 174 + XLVII. A szerencsétlenség jól esett 176 + XLVIII. Az irástudó szegény fiu 180 + XLIX. Könykeresztség 186 + L. A három vándorló legény 191 + LI. Kalmár fia 200 + LII. Apollónius királyfi 223 + LIII. Halászmese 234 + + + + +MAGYAR MESÉK A NÉP SZÁJÁBÓL. + +XXVI–LIII. + + + + +XXVI. A VÉNUS MADARA. + +A régi világ lefolyásiba volt egy igen nagyon elöregedett király, aki +már mintegy lassu lépésekkel láttatott közelíteni koporsójához. Ezen +király a természet fő urától oly különös testbeli állatással vala +alkotva, hogy az egyik szeme mindenkor mosolygott, a másik pedig +szűntelen sírt. Az urodalmába lévő mindenféle okosságú és bölcseségű +emberek ezen csudán szörnyüképpen tünődtek és nyughatatlankodtak, nem +tudván kitalálni, vagy csak gyanítani is a dolog valóságos okát. De +senkinek sem ada ezen dolog nagyobb gondolkodásra és tűnődésre való +okot, mint az ő igen jeles három fiainak. Ezek szüntelen tudakozták +egymás között, hogy: ugyan mi lenne annak oka, hogy felséges atyánk +szeme, egyike szűntelen mosolyog, a másik pedig örökké sír. Egyik egyet, +másik másat monda, de egy sem tudta bizonyosan megmondani okát. +Meghatározták tehát egymás között, hogy a reájok jövő reggel ennek oka +megtudása végett be fognak menni atyjokat megtudakozni. + +Másnap reggel tehát legelsőbben is bement a születés rendje szerint a +legnagyobik fia. Aki amint bement, mindjárt így szólítá meg atyja: No, +kedves szerető fiam, mi ok indított tégedet arra, hogy engemet ily +szokatlan időbe korán megkeressz? Ezen szavaira a királynak így szóla a +fia: Felséges atyám, kétségünk és tünődésünk rengeteg csoportja +késztetett elődbe jönnöm, hogy megtudhassam, mind én, mind a tégedet +híven szerető fiaid, hogy mi legyen annak oka, hogy neked az egyik +szemed szüntelen mosolyog, a másik pedig örökké sir? Kérlek szerelmes +atyám, mondd meg az okát. A király ekkor vidor ábrázatját egyszerre a +legkomorabb tekintetre változtatta, s mindjárt egy mellette lévő +nyilakkal teljes tegezhez kapott, ebből kivont egy nyilat, és egyenesen +fiára lőtte. De elhibázván lövését az ajtóba állott meg a nyíl. Ekkor +megréműlvén a fia, hirtelen kiszaladott, nehogy még nagyobb +szerencsétlenség kövesse. A két kissebbik testvérek nagy buzgóan várták +bátyjok szerencsés megjövetelét. Akit mihelyt megláttak, egyszerre a +legnagyobb serénységgel siettek eleibe járása szerencsés vagy +szerencsétlen kimenetelének megtudása végett. De csak megnémúltak, midőn +semmi feleletet bátyjoktól nem hallottak mondván, hogy atyjok, középső +fiának kivánja minden titkát kijelenteni. + +Égvén a középső fiu minél hamarább való megtudása eránt a dolognak, siet +legnagyobb gyorsasággal atyjához: amint bement és kérdését +előterjesztette, hogy minek a megtudása végett ment legyen: +hasonlóképpen bánt az öreg király második fiával is. Aki amint kijött, +csak annyit monda, hogy: kedves öcsém, mint legkedvesebb és +legmeghittebb fiának neked kivánná megmondani a dolog mivoltát atyánk. +Ekkor a legkissebbik fiu nagy bugón szalada atyja rezidenciájába: aki +amint bement, mindjárt így szóla: Nagy és különös szerencsémnek tartom, +hogy engemet választál három fiaid között titkaid megtudására. Légy is +szerelmes atyám oly nemes indulattal, hogy ne tagadd meg tőlem +titkaidat, hacsak lehet: ha életemet kelletik is feláldoznom éretted, +kész vagyok, csak tudjak valamit rajtad segélleni. A király fiához nagy +tüzessen szaladott egy kivont tőrrel, de elmellőzvén a szúrást, a falat +találta; fia meg nem réműlt, bátran állott, sőt így szólott: Kedves +atyám, előtted állok, szabad vagy életemmel, úgy bánjál velem, amint +neked tetszik. De hidd meg, addig előled ki nem megyek, mig meg nem +mondod szemeid különös voltok változásait. Amelyre a király mondá: no +szerelmes fiam, látom, hogy te vagy erántam a legnagyobb szívű és +hűségű, és tebenned helyheztetem minden reménységemet; bátyáidba semmi +bizodalmam nincsen, mivel csupa félelemből állanak. Kedves fiam, az én +egyik szemem mosolygásainak oka: hogy gyönyörű és kellemes három fiaim +vagynak, akiket legfőbb örömömnek tartok, noha mostan úgy tapasztaltam, +hogy kettejébe semmi örömöt nem fogok nyerni. A másik szemem szűntelen +való sírását okozza, még törzsökös királyi familiámtól reám maradott +Vénus madarának siratása, amelyet tőlem valami rabló ellopa; ettől függ +pedig az én életemnek vidor állapotja, mert ha eztet még egyszer +visszaszerezhetném, minden kincseimmel királyságomat annak adnám, aki +ezt nekem meghozná, mivel akkor még egyszer olyan ífju lennék mint a +huszonnégy esztendős ífju legény. Ekkor a királyfi megkéri édesatyját, +hogy legyen erántok annyi szerettel és hűséggel, hogy nékiek úti +költséget rendeltetni ne terheltessék, mivel ők, hacsak a felső és alsó +világba fog lenni azon madár, bizonyosan meg fogják hozni. Az atyja +megköszönte szíves igyekezetét, sok szerencsét kivánt mind a hármaknak +hogyha a bátyjai is meg fognának benne egyezni. + +Az egyesség tökélletességre ment. Megindúltak tehát mind a hárman egy +úton, és útaztak ők számos mérföldekig együtt. Egyszer elérnek egy +rengeteg és nagy sűrű erdő aljára, a hol az út kétfelé ment, egyik ment +egyenesen a nagy erdőségbe, a másik ága pedig az erdő mellett mene el. +Itt tanácskozának, hogy mitévők lennének e két út felől, hogy ki melyik +úton menne? A kissebbik királyfi látja, hogy bátyjainak éppen semmi +kedvek nincsen befelé menni: én elmenek magamba, tí pedig, bátyáim, +menjetek együtt ahová akartok. De még minekelötte megindúlnának, az +útfélen vala egy nagy élőfa, a két út elágazásának közepébe. Ekkor a +kissebbik királyfi kiveszi zsebbeli késit, és belé szúrja a nagy fába +ezt mondván: Kedves bátyáim! ha valamelyikünk ezen úton hamarább +megfordúl, ezen kést ezen fából kihúzni ne sajnálja: hogyha a kihúzás +alkalmatosságával a fából vér fog folyni, úgy meg lehettek felőle +győződve, hogy bizonyosan valamelyikünk e földi életből egy más világba +hívattatott által: hogyha pedig víz fog belőle folyni, jelenten fogja +mindnyájunknak egészséges állapotba való lételét. Ezek után egymást +forró atyafiságos ölelgetések között öszve meg öszvecsókolták, és sok +szerencse kívánása után útnak indúltak, a kissebbik királyfi befele az +erdőbe, ketteje pedig mellette. + +A kis királyfi nagy és terhes utazásai után, eljuta az erdőbe egy kisded +kunyhóhoz, a mibe bemenvén, szerencse és jó estve kivánásával idvezlé a +benne lakó szörnyű formájú bűbájos vén asszonyt, fogadván őtet anyjának. +Melyre a vén asszony: Ugyan felséges királyfi, mi hozott tégedet e +messze és idegen földre, holott itten még madarat sem lehetne azon föld +tájékáról találni, embert pedig még annyival inkább nem? Erre a királyfi +így szólt: Jószívű öreg anyám, légy erántam annyi szívvel és +szeretettel, hogy ha tudsz valamit a Vénus madaráról hogy hol lehet, +nyilatkoztasd, ki. Szivességed jutalom nélkül nem fog maradni; Felséges +királyfi, valóban hidd el nekem, hogy semmit sem tudok felőle, hanem van +nekem még egy néném, még ide valami 50 mérföld, nálamnál száz +esztendővel vénebb; ha csak e nem fog felőle tudni, én semmit sem tudok. +Ide is elverekedett szerencsésen a mi királyfiúnk, ahol a vén sibillát +megköszöntvén, ez kérdi útja oda való menetelét a királyfitól; aki midőn +megmondotta, mindjárt így szóla: Jaj kedves királyfi, én tudom hogy hol +van azon madár, de minek is mondom, haszna semmi sem lesz benne, sőt még +életedet fogod ottan veszteni, mivel igen nagyon erős helyen vagyon; +annál fogva jobb ha szándékodról leteszel, és szerencsésen visszamégy +hazádba, mert ha akármi nagy erővel birnál is, ottan meg kelletik +halnod. A királyfi így szól: Szerelmes öreg anyám, nekem az élet annyi +mint semmi, sőt dicsőségnek tartom azt, ha gyenge csecsemőkoromtól fogva +mindenkor híven ápolgató édes atyámért feláldozhatom; akkor tudom, hogy +atyámnak is bennem helyheztetett bizodalma meg fog valóságosodni, hogy +nem csak szóval emlegettem, hogy hív szívvel viseltettem eránta, és +buzgó voltam életem feláldozásával is megpecsételni az eránta való hív +szeretetet. Melyre a sibilla: Jó királyfi, látom és tapasztalom atyád +eránt való hívségedet és szeretetedet; megmondom hát, hogy miképpen +cselekedjél hogy se magadnak károdra ne légy, atyádnak is örömét és +kivánságát beteljesítsed. Ide már nem messze van, napkeletre, egy +kimondhatatlanságú nagy gazdagsággal bíró elöregedett király: ennek a +várába van a te familiád madara. Ezt ha meg akarod fogni, amidőn be +fogsz bocsáttatni azon szobába, ahol a madár egy óráig való éneklését +szokta követni, tehát vágj először, minekelőtte bemennél, egy bokor +töviset, aztat magad mellé rakosgasd ahol fogsz ülni, hogy ha el fogsz +aludni bájoló hangjától a madárnak, a székről a tövis közzé bukván, +minthogy ingedet is le kelletik vetni, fel fogsz ébredni, és megfoghatod +a madarat: de különben nem, sőt életedet elveszted. Itt a királyfi +megköszönvén nagy szívességét a vén sibillának mind a szállás, mind +pedig a hasznos tanácsadásért, azzal útnak indúla. Kevés napok +lefolyásai után beért ő a régen kivánt és óhajtott királyi rezidenciába, +ahol az öreg király egy széken könyökle. A királyfi módja szerént +idvezlé a vén királyt. A király így szóla hozzá: Mi járatba vagy, vagy +mit akarsz? Mely szavaira a királyfi említé, hogy őtet atyja +familiájának díszes madaráért küldötte volna, hogy ha méltóztatnék olyan +kegyes lenni, hogy ismét régi birtokosának visszaengedné. Az öreg +király: Fiam, nem bánom úgy, hogyha meg tudod fogni, vigyed; különben +három napok engedése után, melyeket a megfogásra adok, hogyha munkád +sikeretlen fog lenni: nézzed azon kétszáz kilencvenkilenc karóba húzott +embereknek fejeiket, a tiéd fogja a summát közöttök háromszázra +szaporítani. Ezek után kimene a királyfi, tusakodván a dolog +szerencsésen való megnyerése felől. Bement első nap a próbaházba, de +minden haszon nélkül töltötte ottan idejét, elnyomattatván a Vénus +madara bájoló hangjától. Második nap is hasonló szerencséje vala. Utólsó +napjára viradóra egész éjjel nyughatatlanságba és álmatlanságba tőltötte +idejét, félvén a következendő szerencsétlen esettől, hogyha tudniillik +nem tudja megfogni a madarat, úgy kénytelen lesz életét a reá kimondott +szentencia szerént végezni. Egyszer eszébe jön neki, hogy talán, amint a +vén sibilla javaslotta nekie, hogy tövisbokrot vigyen be magával, és +ingét vesse le, és úgy üljön a tövissel környülvett székre, talán nem +lenne rosz. Úgy cselekedett: lett is haszna, mivel a madár megfogására +csakugyan szerencsésen eljuta. Mihelyt a madarat megfogta, a vén király +azon minutumba életét végezte. + +Ekkor három gyönyörű természet adományai, a király leányai, egyszerre +idvezlésére és köszöntésére előállának az ífju királyfinak, ajánlván +hármok közül szabad tetszése szerint való választást, azzal együtt a +királyi birodalmat. De ő nemes szívvel és indulattal bírván, mind a +három leányait a királynak elválasztá ily feltétel alatt, hogy ők is +hárman volnának testvérek, és így mindeniknek jutna egy feleség, és +amelyiknek majd kedve lenne a megholt király birodalmába jönni +uralkodni, hát a lenne ottan a király: addig gondviselőre bízván az +országot. Annakutánna magokhoz szedének kincsből és egyéb szükséges +holmikból annyit, amennyit elegendőnek lenni itéltek, azzal útnak +indúltak. Szerencsésen el is jutának azon pontra ahol a három királyfiak +egymástól az erdőszélen elváltak: itt ismét úgy öszvetalálkoztak, mintha +öszvesúgtak volna. Nagy örömmel fogadta a testvérbátyjait, akiknek +kimutatta idejek és rendjek szerént a jövendőbeli hitves társakat, akik +nem a legnagyobb szívvel nézték öcscsöket, minthogy fogadása szerént ő +hozta meg az atyjoknak fő örömét szerző Vénus madarát. Útaztak ők egy +darab ideig színmutató testvéri barátságba; de egykor azt mondja a +nagyobbik testvér a középsőnek: Hallod-e, nekünk még jobb volna haza sem +meni, mivelhogy minden pénzeinket a bordélyházakba egyáltaljába +elköltöttük, rongyosak is vagyunk, és még feleségről is öcsénk +gondoskodott helyettünk: meglásd eddig is kevés becset ada rajtunk +atyánk, mostan még annyit sem. Öcsénk fog lenni az örökös, vagy öljük +meg inkább, különben haza sem megyek. Mondá a közepső a nagyobbnak: Kár +volna megölnünk, inkább vessük ezen kútba, hadd haljon meg magába. Ezzel +leszedvén róla minden ruhát, meztelen bevették egy kútba, a melybe +szerencsére semmi víz nem volt, itt maradt a szegény királyfi nagy sírás +és zokogás között: hasztalan reménykedvén kőszivű bátyjai előtt. Azok +pedig nagy vígsággal folytatták útjokat a három királyleányok +társaságába, akiket keményen megeskettek, hogy egy szó nem sok, de +annyit se merészeljenek előhozni, különben halál leszen a jutalma nem +hallgatásoknak. + +Mindnyájan szerencsésen haza érkeztek, az egész udvar örömünnepet tarta, +mindnyájan vígan valának, csak a kissebbik királyfi cserbe maradt +hitvese szomorú, aki szüntelen szeretője után búsonga. Az öreg király is +száma nélkül emlegeté legkedvesebb fiát. Megegyezett a király hogy fiai +elvehetik a hozott királyleányokat; készültek a pompás és felséges +menyekzőhöz, remélvén hogy a míg halad, addig kissebbik fia is +megérkeznék. De hagyjuk őket a menyegzőhöz készülni, nézzük a kissebbik +királyfi mit csinál a kútba? Amint ő ottan sír és tünődik magába, arra +megyen egy csoport rabló; egy közülök nagyon megszomjúhozott, vízkeresés +végett a kúthoz mene, a melybe egyebetmint egy meztelen embert nem lát; +ez kéri a rablót hogy segéljen rajta: e szolítja a többit, de azt +felelték, mi hasznunk ha kihúzzuk! semmit tőle el nem vehetünk. No de +mégis vegyük ki, és mindenik üssön rajta egyet. Így szegény ártatlan +királyfit megvervén ereszték útjára. Ekkor a szenvedések között lévő +királyfi kezeit öszvekócsolván, szemeit az ég fele veté, és így szóla: +Óh! mostoha sors! minek engedted meg hogy lételemmel csak épen a +nyomorúltaknak számát szaporítsam? Minek is tanultam meg mely jó legyen +szemeimmel néznem a napot, jobb lett volna ha örökös setétség zárolta +volna. Minek ragadott szívem barátimhoz, ha egy örökös elválást kelletik +mostan szenvednem? Nyílj meg föld, vagy szakadjatok reám, hadd veszszek +el, mert ez élet reám nézve kész itélet. Míg így ment a sivatag pusztán, +talált ő a varráshoz megkivántató eszközöket, ollót, cérnát, és +imitt-amott egy-egy ruhadarabot. Így gondolkodik magába: Ugyan +felvegyem-e? veszem-e én ennek valami hasznát? No de csak felszedé a +rongydarabokat, és azokból készíte magának olyas ruhát, amivel +mezitelenségét legalább eltakará; annakutánna eljuta egy korcsmába, ahol +ő magát szabómesterembernek adta ki; a korcsmáros maga is a volt, és igy +szóla: Soha jobb időbe nem jöhetett volna hozzám segítő: három leányaim +férjhez mentek; azoknak ruhát kell mindeniknek varrnom: más az hogy +királyfiak mostan házasodnak meg, és azoknak a feleségei számára is ime +itten vannak a munkák. Kinek van mostan nagyobb aggódása és búsulása, +mint a szegény királyfinak, aki soha még egy öltést se tett, csak éppen +mostan, amidőn a szükség reá készteté, adtak neki enni, és innya; de +búsulásába se enni, se innya nem merészlett, félvén a dolog igen +veszedelmes kimenetelétől. A korcsmárosból való szabó kiadja a leányai +számára való matériákat, azzal kimutatnak egy különös szobát is. Estve +bemegyen, lefekszik; de aludni sem mer, sőt úgy gondolkodik magába: hogy +reggelre el fog szökni, különben a gyalázattól megmenekedni másképpen +nem fog. Egyszer felveti szemeit, hát látja, hogy mindenféle szabósághoz +megkivántató eszközök magokban dolgoznak; ezen ő nagyon elcsudálkozék, +és ismét elaludt. Mikor felébredett reggel, minden ruhák a fogason +készen állának. Ezen a mester igen nagyon csudálkozott, és a +királyleányok ruháit is így varratta. Mikor megtudta hogy bátyjainak +lakodalma másnap fogna tartatni, ő is bement a maga koldusruhájában a +rezidencia kapuja eleibe bámulni, semmi fizetést nem vévén mesterétől, +sőt igérte, hogy szívességét, amiért befogadta, rövid idő múlva vissza +fogja fizetni. Itt a nagy lakodalom tartatott, az egész birodalmából a +királynak ott lévén boldog boldogtalan. De még is annak a híával volt az +öreg király, hogy fia meg nem érkezett, és hogy a Vénus madara is +szüntelen búsongott, és nem éneklett. Egyszer a rongyos királyfi, amint +a rezidencia kapuja előtt kéregetne a ki és bemenő emberektől, egy kapus +jól reá űt hogy miért nem menne be? ottan kapna elegendő ételt: melyre ő +azt felelé: Hogy menne oda egy nyomorult szegény a nagy rangúak közzé? +Erővel behajták tehát a többi koldusok közzé enni, ahová amint bement: +egyszerre az ajtó nyitva lévén, reá szállott a Vénus madara, és +felségesen éneklett, mindjárt bevitték a koldust, akire egyszerre a +bátyjai és szeretője reá esmertek. Abba a minutumba megífjodott az öreg +király is, és őtet királyi öltözetben felöltöztetvén a birodalmat atyja +is szabad tetszésére bízta, hogy úgy bánjon velek amint neki tetszenék. +Akiknek minden jelenvalók halált itélének. De ő így szólott: No ti +háládatlan és kőkemény szívet viselő bátyáim, akik nekem jóért +gonoszszal fizettetek, én most megbüntethetnélek benneteket halállal is; +de érezzétek, hogy öcséteknek igaz atyafiságos szíve van, aki bármely +gyalázatnak és szenvedésnek voltam is kitétetve, mindazonáltal +megfelejtkezem gonosz cselekedeteitekről, remélvén hogy ennekutánna +elkövetett hibáitokat dupla szeretettel és hűséggel fogjátok +bebizonyitani és megpecsételni. Így mindnyájan öszveesküvének, és számos +boldog esztendőket szemléltek víg örömök között. + + + + +XXVII. EGY TÁTOSRÓL. + +Hajdanában volt a világon egy szegény és sok nyomorúságokkal küzdő +ember, akinek voltak tizenkét fiai. Ezen tizenkét fiai, amidőn azon időt +elérték, hogy valami szolgálatra alkalmatosak lennének, elmentek egy +királyhoz szolgálatba, és mindenik szolgált magának egy lovat. A +legkissebbik fiú, aki magát bátyjai előtt legtunyábbnak és restebbnek +mutatta, de alattomba a legnagyobb okosságú és serénységű volt, egy +lovat, amely a király istállójába leghitványabb és restebb volt, magának +elválasztott. A király nem igen örömest adá neki mondván, hogy száma +nélkül sok szép lovak lennének istállójába, miért nem választana ő is +mint a többi bátyjai, olyan szép lovat? de ő minden módon megelégedvén a +hitvány lóval, megköszönvén a királynak nagy kegyelmét, haza felé +indultak. Itta több testvérei nem is kívántak vele menni, minthogy maga +sem volt gavallér, a lova is rútúl nézett ki. Egyszer egy nagy sáron +kelletett általmenni: a hitvány ló bele maradt a sárba. A kis fiu kérte +tehát a bátyjait, hogy segítenék ki: de azok azt felelték: Ha jobban +szeretéd a hitvány lovat mint a jót, mostan úgy vegyed hasznát: vess +magadra, mi veled nem bajlódunk; azzal ottan hagyták. Alighogy testvérei +elmenének, megrázkodott a ló, egyszerre egy aranyszőrü paripa vált +belőle, és így szólt a kis gazdájának: Ime itten van a fülembe egy pár +arany öltözet, vedd fel magadra; és azzal, szárnyas ló formáját vevén +magára, azt kérdezte, hogy milyen sebességgel menjen? úgy-e mint a szél +vagy mint a gondolat? amelyre úgy felel a lovagló Kelf (így +neveztetett): Úgy menj, hogy se magadba se pedig bennem semmi kár ne +essék. Azzal amint széllelnézett, már hazájába volt. A bátyjai még sok +időre kerűltek haza, amelyen igen elcsudálkoztak, hogy öcscsök odahaza +volt. + +Annakutánna hogy bátyjai megjöttek, elindultak házasodni, oly feltétel +alatt, hogy mind addig meg nem házasodnának, míg olyan emberre nem +találnának, akinek tizenkét leányai volnának. Egykor sok utazásaik után +egy a mezőségbe magába szántogató ember megszólítja őket, hogy hová +szándékoznának? Amelyre a szántóvetőnek így szólának: hogyha hallott +volna valahol olyan embert, akinek tizenkét leányai volnának, férjhez +menendők, megmondani ne sajnállaná! A szántó ember azt mondá hogy ebben +a legközelebb lévő városban lakna egy bűbájos asszony, annak tud +tizenkét eladó leányait, de többet sehol sem hallott. Bementek tehát a +városba lakó bűbájos asszonyhoz, ahol nagy szívességgel fogadtattak, s +mind magok, mind pedig lovaik jó kvártélyt kaptak. De egyszer amidőn az +istállóba bement a legkissebbik fiú Kelf; így szól hozzá lova: Kedves +kis gazdám, vigyázzatok magatokra, mert ezen az éjtszakán a bűbájos +boszorkány mindenikünket meg fog ölni; hanem én azt javaslom, hogy majd +valami tizenegy óra tájban légy ébren, én elmegyek az ablakra, és álmot +lehellek mindenikre, akkor te a bátyáidat fektesd a bűbájos asszony +leányainak helyekre, leányokat pedig bátyáid ágyokra; minden lovaitokat +az asszony lovainak helyekre. + +Ez meglévén, éjjel tizenkét órakor a vén boszorkány felébredvén, egy +nagy bárdot fogva kezébe, minden leányainak és lovainak elvagdalta +fejeket, azzal bement ismét házába, s mint aki igen nagy hasznot +cselekedett, lefeküdt ágyába, és a Kelf tátosa ismét belehelvén az +ablakon, újra elaludt a vén asszony. Ekkor Kelf felköltötte bátyjait, +hogy minél hamarább siessenek ki a vén asszony határából, mert különben +meg kelletik halniok, ha fel fog ébredni. Elsiettek minél hamarább, Kelf +pedig megvárta a vén asszony felébredését, aki, mikor megtudta hogy +leányait ölte meg, nagy méreggel felugra egy még életbe lévő tátosára, +kergette Kelfet; de aminthogy a Kelf lova gyorsabb volt mint a vén +asszonyé, utól nem érhette, hanem így kiáltott hozzá: Várd el, kutya, +majd reá jősz máskor. Ekkor a Kelf lova így szólt: Mostan sehová se +nézz, hanem egyenesen. Azzal megindúlván mint a sebes szélvész, egykor +csak elkiáltja magát Kelf: Megállj lovam; melyre ez azt kérdezte: Hát +mit láttál? Felelt Kelf: Egy aranyhajszálat. A tátos ismét így szólott: +Ha felveszed, úgy is baj, ha nem veszed, még nagyobb baj; no de csak +vedd fel. Annakutánna azon mód szerint talált ő még egy aranylópatkót, +és aranykacsatollat; mind felszedte őket. Annakutánna nem ment ő haza, +hanem egy királynál beállott szolgálni. + +Itten Kelf a leghűségesebb és tisztább lovász volt mindenek felett. Ő a +tisztogatáshoz soha gyertyát nem kért, még is lovai mindenkor a +legtisztábbak voltak: ezért a többi kocsisok nagyon gyűlölték, hogy mi +lenne annak az oka hogy gyertyát sem kér, és még is olyan tiszták a +lovai? Egykor meglesték: hát látják, hogy egy aranylópatkó világánál +tisztogat. A királyt a többi cselédek odahívták, és midőn maga is a +király személyesen látta volna, bement Kelfhez, akitől megkérdezte, hogy +hol vette volna ezen lópatkót? melyre Kelf így szólott: Ezen lópatkót, +aranyhajszálat és aranykacsatollat találtam az úton. Ezeket a király +elvette Kelftől, és bevitte. Másnap reggel behívatta a király Kelfet, +így szólván neki: Hallod-e: azt parancsolom neked, hogyha azon leányt, +aminek a hajából való ezen hajszál, nekem ide nem hozod, úgy tudd meg, +hogy halál a fejeden. Ekkor nagyon szomorúan kimegyen az istállóba, +egész napját sírással búsongással töltötte. Hát csak megszólal a tátos: +Kedves Kelfem, miért vagy olyan bús és szomorú, és miért siránkozol? +nekem semmi bajodat nem mondod? Könnyes szemeit Kelf felemelvén így +szól: Halál a fejemen ha azon leányt, akinek a hajából való azon +hajszál, a királynak meg nem hozom. A tátos mond: Jól tudtam, azért +mondtam hogy ha felveszed, úgy is baj, ha nem veszed, még nagyobb baj. +No de légy jó reménységbe; kérj mind nekem, mind magadnak útravalót. + +Megnyervén az útravalót, elindulának mint a villámlás. Az úton így szóla +a tátos az ő gazdájához Kelfhez: Mostan oda kelletik mennünk, ahol a +bűbájos vén asszony kergetett bennünket: az ő házába van azon aranyhajú +leány egy bölcsőbe, a maga ágya mellett rengeti szüntelen; hanem arra +kérlek, hogy mikor én belehellem az álmat a vén asszonyra az ablakon, +sebesen menj be, és ragadd meg minden bölcsőstül, de hozzá ne nyúlj, +mert különben életedet veszted. Úgy is cselekedett Kelf; megragadta +minden bölcsőstül; de minthogy a bölcsőbe lévő aranyhajú leány nagyon +szép és kellemetes formájú volt, Kelf meg nem állhatta hogy meg ne +csókolja, amidőn az ablakon keresztűlvitte: mindjárt felserkent a vén +asszony, és a maga tátosára hágván, kevésbe múlt hogy Kelfet el nem +fogta, nagy fenyegetésekkel ijesztvén a jövendő oda meneteltől. + +Nagy örömmel vette a király a gyöngy teremtés megjövetelét. Akinek a +király ajánlván szívét lelkét, holtig való szerelmét: de erre így szóla +a leány: Nem leszek addig birtokodba, míg azon aranykacsát, amelynek a +tollából való ezen toll, ide nem hozatod. Ezt is Kelfre bízta a király. +Egy száz öles mélységű kútba volt a kacsa; ide leeresztette Kelfet lova; +de minthogy egyszerre meg nem kaphatta a kacsát, elkiáltá magát, és a +vén asszony megragadta Kelfet. Itt a vén asszony megköttetvén Kelfet, +befűtetett egy vas kemencét hétszer jobban mint máskor. De minthogy a +szolgáló maga maradt, mondotta Kelfnek, hogyan üljön azon targoncába, +amivel be akarta a kemencébe taszítani. Kelf mindig úgy ült, hogy be ne +tudja taszítani; a leány hiába magyarázta, Kelf nem akarta érteni, +mondván a leánynak, hogy mutassa meg, hogy miként kellessen ülni: akkor +a leány mutatás végett bele ugrik a targoncába, Kelf pedig serény volt, +betaszitotta a kemencébe, maga pedig a kacsát megfogván, hazament. Ekkor +a király a szép leányt késztette házassági élet elfogadására, de a leány +azt mondotta, hogy addig nem, míg azon ménest, amibe azon ménló van, +aminek a lábáról való ezen patkó, ide nem hajtatod. Ezt is Kelfre bízta +a király, akinek lova így szóla, hogy kérjen bőven zabot, egy ásót, és +egy bialbőrt; ezeket megkapván, mentek ők egy nagy tenger mellé, ahol +egy szigetbe megmutatta a ló a ménest; annakutánna egy gödröt ásatott +Kelffel, abba bele feküdt maga Kelf és a tátos is abba volt betakarván a +bialbőrrel. Megtanitotta a tátos Kelfet, hogy mikor ő vívni fog, a veres +lángot locsolja, úgy a tátos meg fog mentődni. Ezután elnyeríté magát a +Kelf lova. A szigetbeli ménló mindjárt meghallotta, és félig a tengerbe +bejött; de minthogy a Kelf lova a gödörbe bújt, nem látta, visszament; +második nyeritésre általjött, kereste, mindenütt nyerített; ekkor a Kelf +lova kiugrott a gödörből, és addig viaskodtak, hogy a Kelf lova +meggyőzte; annakutánna az egész ménes magába általjött, és haza hajták. +A király készteté ismét az aranyhajú leányt az házassági életre; de a +leány azt mondta, hogy addig nem, míg maga azon lovaknak tejébe meg nem +fürdik, amit azoktól fognak fejni. Ekkor a Kelf lova megrugdosván sorba +mindenik lovat, magoktól leadták a tejet; a tej úgy forrott, mintha a +legnagyobb tűz lett volna alatta. A fürdést is Kelfre bízta a király, +aki lovát kivivén, ez reá lehellett, és csak lágymeleg lett a tej; Kelf +pedig hétszer szebb volt mint annakelőtte. De a leány azt kivánta, hogy +a király személyesen megfürödjék. Kivitette tehát a király is a Kelf +lovát, de amint ez reá lehellett a forró tejre, még sokkal jobban +forrott, amibe a bele lehellés után beereszkedvén, mindjárt szörnyű +halált szenvedett a király. Ekkor az aranyhajú leány így szóla Kelfhez: +No kincsem, én a tiéd, te pedig az enyim vagy, éljünk számos boldog +esztendőket. Így lett a szegény Kelfből király, aki élt és uralkodott +vég nélkül való időkig. + + + + +XXVIII. A PELIKÁN KIRÁLY. + +Volt hol nem volt, még az árabs tengereken is túl volt, hegyen völgyön, +még pedig a rongyos levelű erdőn is túl volt, volt egykor egy szegény +ember, kinek a gazdasága csak egy rongyos kunyhóból állott; életét pedig +csak úgy táplálgatta, az erdőből naponként száraz gallyakat hordott, és +a piacon eladta, magát és feleségét abból táplálta. Míg fiatalok voltak +mind a ketten, magzatjok nem volt. Egyszer az asszony teherbe esvén, már +közelgetett a szülésnek az ideje. – Azon estve oda érkezett Krisztus +Péterrel, és kéri, hogy adna a szegény ember nekie szállást; melyre mond +a szegény ember hogy: nem adhatok, úgymond, mivel a feleségem ilyen s +ilyen állapotban vagyon: azért hát nem lehet magoknak, jó barátim, a +szobába feküdni. Kire monda Péter: Hiszen lefekszünk mink a pitvarba is, +csakhogy a levegő alatt ne feküdjünk. Ekkor csinált a szegény gazda a +pitvarba ágyat; azon éjtszaka pedig nagy fájdalmakkal kinoztatván a +szegény asszony, monda Péter az urának: Uram szabadítsd meg szegényt, +mert nagyon kinlódik. Monda az úr: Eredj Péter, nézd meg mit látsz az +égen? Péter kiment és nézi: hát látott az égen két kardot, és három +halálfejet. Mondván Péter az urának hogy mit látott, monda az úr: Hogyha +ebbe a szempillantásba megszületik a fiú, tehát el kell neki vesznie +vagy háborúba, vagy pedig döghalál által. Megint kezdi az asszony +jajgatását, és kéri Péter az urát, hogy szabadítaná meg: az ura pedig +mondja, hogy nézze meg viszont mit lát az égen. Péter pedig kimegy, és +látja hogy vagyon az égen egy szép kinyílt rózsabokor. Melyet mondván az +urának, no akkor legyen meg! monda ez, és az asszony megszülte a +gyermeket. + +Reggel felvirradtak szerencsésen, és kéri a szegény ember a két +szállóját, hogy vigyék el a kis fiút a templomba, és kereszteltessék +meg; melyet el is vittek, és épen akkor értek a királynak a magzatjával +a templomba, de mivel ez leány volt, tehát mondja az úr hogy ezt +kereszteljék meg, mivel ez fiu. Ezt nem akarván a pap cselekedni, tehát +veszi Krisztus a gyermeket, és maga megkereszteli, azután megáldotta, és +általadta az atyjának. Hogyha, úgy mond, egyszer a gyermek felnő és el +fog valahova utazni, tehát add neki ezt a botot; és a maga botját +általadta a szegény embernek. A királynak a leánya épen egy idős volt +ezzel a szegény ember gyermekével. Már mind a ketten felserdültek, és +már a leány az ő legszebb virágzó ideiben volt, és oly gyönyörű +tekintete volt nekie, hogy hozzá hasonló nem volt körülbelül szépségére, +amelyben is nagyon elbízván magát, gyülésben kihirdettette, hogy ő +máshoz nem megyen férhez, csak ahoz, aki neki a Pelikán királynak az +tollából hoz egyet. Erre a hirdetésre sok bárók, grófok, hercegek, +válogatott cigánylegények indúltak a Pelikán királynak a keresésére, de +senki nem tudta feltalálni. Végre mondja a feljebb emlitett szegény +embernek a fia: Atyám én is elmegyek, és talán én leszek szerencsés hogy +rá találok arra a drága kincsre. Kinek mondja az atyja: Eredj fiam, járj +békével segitsen az isten. És az atyja készít nekie útravalót, hogy +elmehessen; végre adja a fiának a keresztatyjától kapott botot, és ez +elbucsúzik az atyjától, és útnak indúl, maga se tudja hogy merre menjen. +Egy helyett megéhezett, és leül a földre, és a botját maga alá tette, és +mely nagyon elbámult, midőn a botja maga alatt lóvá változott, és kérdi +tőle a lova: Hogy akarod, édes gazdám, hogy most menjünk, mint a szél, +vagy mint a gondolat? Mondá neki: Csak úgy menj édes lovam, hogy se +énbennem, se tebenned semminemű kár ne essék. Ezzel megindúl +szélmódjára, és viszi egész estvelig; estvére érkeztek egy nagy városba, +ahol mondotta a lova; hogy itt meg fogunk hálni; és bementek mind a +ketten a vendégfogadóba. Midőn a lovát az istállóba bekötötte, maga +pedig a vendégszobába ment és bort kért magának, és bora mellett +falatozta kedves pogácsát, melyet még az atyja tett a tarisznyájába; egy +kevés idő múlván szemléli a korcsmáros, hogy messzéről való és külső +országokból volna (mivel vele a lova repűlt) és hozzája mengyen, +asztalánál leülvén, előre köszönti, azután kérdi, hogy honnan, és +micsoda országból származott, és hogy hová utazik? Midőn ezt +meghallotta, mondá hogy én, úgy mond, az Meltáfó országából való vagyok, +és útazok a Pelikán királyhoz. Midőn ezt meghallotta a korcsmáros, hogy +ezeknek a hatalmas madaraknak a királyához útazik, gondolván hogy ezt jó +lenne a királynak megjelenteni, azzal felkészűl és szalad a királyhoz. +Midőn jelentése után beeresztették a király eleibe, mindjárt +elbeszéllette hogy micsoda ember vagyon nála. Mondá a király, hogy +mindjárt hozzák hozzám az embert. A korcsmáros nagy sietséggel vezeti a +királyhoz, és midőn a király mindeneket kikérdett volna tőle, kérdi +végre, hogy valóban a Pelikán királyhoz utazik-é? kinek mondá emez, hogy +oda. Mondja neki a király: hogyha egyszer a Pelikán királylyal beszélsz, +úgymond, tehát kérdezd meg, hogy az én harminckét kerekű malmomra folyó +forrás miért száradt ki, és hogyan lehetne megint a forrást folyóvá +tenni? hogyha ezt neked megmondaná a Pelikán király, és nekem hírűl +hoznád, tehát tégedet nagy embernek tennélek. + +Elmegyen a királytól, elébb jó ajándékot vévén őtőle; azután reggelre +kelve tovább indúlt. Midőn már egész nap útazott volna, tehát estvére +viszont egy nagy városba megszálltak. Midőn a lovát jó karban +helyheztette, maga pedig a korcsmába bement, hát kérdik hogy honnan +való; erre megmondotta, és hogy hovámenne. Kit midőn hallott volna a +király, hivatja magához, és mond neki: Hogyha te a Pelikán királyhoz +mégy, tehát kérdezd meg hogy miért nem terem az én körtvefám a kertembe, +aki ezelőtt ezüstvirágokat virágzott, és aranykörtvéket termett? Ezt is +hogy eszébe vette volna, midőn a király jó ajándékka magától +elbocsátotta, ő útnak indult, és kérdezvén őtet, hogy mikor jönne +vissza, feleli hogy nem tudja. + +És utazván, harmadnap múlva rettenetes vadonba érkezett, s egy városban +talált, a melybe bement, hogy valami eleséget vegyen magának. Midőn a +városban járna, kérdék tőle a király cselédjei, hogy hová utazik? ő +pedig mondotta hogy a Pelikán királyhoz. Kit mindjárt vezettek a +királyhoz, és midőn a király mindent tőle kitudakozott, mondja neki a +király Hogyha egyszer oda érsz, tehát kérdezd meg hogy azon leányomat, +aki már hét esztendeje hogy beteg, hogy lehetne kigyógyítani? Ezzel +megajándékozta a király, és ő tovább útazott. + +Az útjában monda az lova neki: Hallod-e látod amoda azt az erdőt; ott +énrólam szállj le, és viszont én egy bot leszek, és engemet az erdőbe +valami nagy fának a tetejében köss fel, magad pedig a tengernek partjára +ballagj el, ahonnan nem messze leszen a te szándékodnak elérése. Melyet +midőn hallott volna, tehát leszáll a lováról, és ebbül bot lett; kit +midőn már felkötött a fára, és a fát jól megjelelte, maga a tenger felé +vette az útját. És midőn a tenger partjához érkezett, lát ott egy +hidegvette vén asszonyt, melynek az orra két öles volt, és az orrán +hordta által a tengeren az embereket. Midőn hozzá ért volna az ífju, +kérdi tőle a vasorrú, hogy hova útazik? Melyet elmondott nekie. Midőn +meghallotta a vén asszony, azt mondja neki: Hallod-e fiam, hogyha vissza +jősz, tehát azt is kérdd meg, hogy énnekem meddig kell szolgálni itt a +tengeren őtet? és tovább útazik a vén asszonynak javaslása után. Végre +elérkezett egy erdőhöz, melynek a szélin egy gyönyörű fényességű ház +volt, melyet körülfogott egy legdrágább virágokkal teljes szép kert. +Midőn hozzá érkezett, kint volt egy igen vén asszony, és midőn hozzá +érkezett, köszönti a vén asszonyt; ez fogadja, és kérdi tőle, hogy hol +járna ebben a vidékben, holott tőletek még a madár sem jöhet ide? Melyet +midőn elbeszéllett volna, hogy miért jár, és legkiváltképen miért jött, +és elbeszéllette az útjába hogy a három királyságok még mire is kérték, +legjobban kérte hogy, ha lehet, csak egy szál tollat is szerezzen neki: +a melyet meg is igért a vén asszony, hogy minden bizonynyal az Pelikánok +királyának tollából fog nekie szakítani, mert ő az felesége. Behívja +annakutánna a szobájába, ételt és italt ad nékie és azután bedugta őtet +egy ágy alá, és betakarta egy teknővel, és mondotta neki, hogy: az +éjtszaka ne aludjál, hanem mindég figyelmezz arra, amit én és az uram +beszéllünk. + +Végre eljött a Pelikán, nagy fényességgel megtöltötte a szobát, és +nagyon perelt hogy micsoda más országból való ember vagyon itt? és add +elő nekem mindjárt, bátor akárhol vagyon; de az asszony tagadta, hogy ő +a felől semmit nem tud, hanem máma kenyeret sütöttem, és nagyon +megizzadtam, és az ingemet levetettem, és annak van olyan nagy szaga. +Melyet a felség elhitt, és az öreg kifüstölte a szobát, és mind a ketten +feküdni mentek. Midőn fél éjtszaka az asszony a Pelikán királynak a +tollai között vakarászott, kiszakajt egy tollat az gyémántfényességü +hátából; melyen nagyon megharagudott a Pelikán, hogy miért szaggatja a +tollait. Kinek mond a vén asszony: hogy neked én ezt nem készakarva +cselekedtem, mert a tollaid nagyon öszve vannak ragadva; viszont még két +tollat kiszakajtott, a kin még jobban megharagszik az Pelikán, és többet +nem hagyott a feleségének az tollai között vakarászni, azután tetette +magát az asszony hogy alszik. Egyszer csak felébred álmából, és beszélli +az álmát, hogy még soha többé oly álmat nem látott mint most. Kinek mond +a Pelikán király, hogy mit álmodott? Beszélli a vén asszonya úgy mond: +Jöttek hozzánk három királyok, és mindegyiknek tőlünk egy-egy kérése +volt; az első úgy mond: Vagyon nekem egy harminckét kerekű malmom, és +most már a forrás, amely reá folyt, kiszáradt, s kérdezi, hogy miként +lehetne megereszteni a forrást? A második viszont, hogy vagyon a +kertiben egy körtvefája, s hogy miért az most nem terem, holott ezelőtt +aranykörtvéket termett, és ezüst virágokat virágzott? Az harmadik pedig +mondá, hogy nekie volt egy nagyon szép leánya, de már hét esztendeje +beteg, és nem tudják meggyógyítani; kérdi miképpen lehetne +meggyógyítani. + +Ezekre mond a Pelikán király, hogy nem hiába, közel vagy háromszáz +esztendőhöz, tehát azért álmodozol oly igen igazat; csak hallgass. Az +első király, akinek a malma nem forog mivel nincsen vize: tehát ha +valaki a forrás gödribe lévő malomkövet, amit leeresztett egy molnár +legény, kihúzná, tehát elindúlna mindjárt a malom, és az elébbi nagy +hasznot viszont hajtaná. A második, aki azt mondá, hogy drága körtvefája +volt, és már többet nem terem: minek is teremne, gondolja ez magába, +odafent, mikor a töve alatt vagyon huszonnégy kád pénz? míg azt onnan ki +nem ássák, addig a fa nem terem. A harmadik pedig, akinek van egy beteg +leánya, tehát az addig meg nem gyógyúl, míg azt az áldozatot, amit most +hét esztendeje egy pap nekie adott, és mivel a papra haragudott, ő azt +kiköpte, és egy béka azt hirtelen elkapta, és az oltár alá bevitte: míg +onnan ki nem veszik, és a leánynak be nem adják, addig meg nem +egészségesedik. + +A beszélgetés között reggel lett, és a Pelikán onnan hazól elment; a vén +asszony pedig kivette az ágya alól az ífjat, és általadta nekie a nagy +drágaságú szép tollakat, és monja neki: A többit, a mit kérdeztél, már +hallottad; de végre mondá az, hogy még itt is egy vasorrú bába mit +mondott neki, hogy meddig kell szolgálni neki a tengerparton? Mondá az +öreg, hogy őnékie addig kell nekie szolgálni, amíg a századik embert nem +veszti a tengerbe, s hogy kilencven kilencet már befojtott. Ezzel +megköszöni az ífju az asszonynak jó akaratját, és útazik vissza. + +Midőn már a tengerpartra ért, és a vasorrú bába általvitte a tengeren, +kérdi tőle ez, hogy meddig kell nekie még szolgálni? Mondá az ífju, +hogy: Jőj ide velem az erdőbe, és ott megmondom. Midőn a vasorrú bába +elkisérte volna a kis erdőbe, ott felmegy az ífju a fára, és leveszi a +fárul a botját, és viszont megint ló lett belöle, és reája ül; akkor +mondá a banyának, hogy már kilencven kilencet befojtottál a tengerbe, +még egyet kell befojtanod, akkor elszabadúlsz. Mondá az: Köszönd, kutya +anyáju, mert te lettél volna a századik. + +Ezután útnak indult, és elért az első városba, akibe utóljára volt +mondva, hogy őtet a királyhoz vezették. Midőn már a királynál lett +volna, megmondotta a királynak, hogy a leánya miért oly nagyon beteg: +Ekkor az áldozatot az ífju mondása szerint az oltár alól kivették, és a +leánynak beadták, amely után a leány mindjárt jobban érzette magát, és +három hét alatt meggyógyúlt. A király ezért a cselekedetiért sok +kincscsel és katonasággal megajándékozta. Innen osztán ért a második +királysághoz. Midőn már a király eleibe ment volna, és az ífju mondá +hogy a körtefája miért nem terem, mindjárt felásatta a fát, az alatt +pedig a nagy kincset meglátta, melyet onnan felvettek, és a fát újra +elültették, aki mindjárt bimbózni kezdett, és virágozni. Ezt nagy +örömmel látta a király, és a kincset szekerekre rakta és az ífjunak +adta, és melléje nagyszámú katonaságot, és már mint egy nagy kincsekkel +bíró nagy hatalommal ment az utolsó királysághoz. És midőn már mint egy +generális elejére ment volna, megmondja neki, hogy mi az oka hogy a +forrásod elszáradt, és nem őröl a malmod: a forrásod lyukába egy +molnárlegény, akinek nem fizettél, egy malomkövet eresztett a forrásba: +míg ki nem húzod, addig nem jár a malmod. Amelyet a király mindjárt +mesterséggel kihúzatott, és a forrás nagy zúgással el kezdett folyni. +Ezt látván a király, nagyon örvendett, és az ifjunak nagy sok pénzt és +katonát adott. Már most az ífju mint egy nagy fejedelem ment haza felé, +kinek már kincse és sok katonasága volt. Az atyja házához menvén, az ő +atyja nagyon csudálkozott, hogy az ő fia nem csak gazdagságot, hanem még +egy királyhoz illő sok katonaságot is hozott magával; de végre midőn +megmutatta az atyjának, hogy még a Pelikán királynak a tollából is +hozott magával, jelenti végre a királynak, hogy ő legyen az az ember aki +a Pelikán király tollából hozott, a mit a kissasszony kivánt. Melyet +midőn megmutatott, a kisasszony nem annyira a tollnak, mint a szép +ífjunak megörült, s mivel hallotta és látta, hogy mely rettentő kincset +hozott magával. Itt csakhamar kezet fogott a király leányával, és végre +megesküdött a szép kisasszonynyal, és az öreg király halála után ő lett +a király, s a királyságot bölcsen feltartotta, míg életét be nem zárta. + + + + +XXIX. ÖRDÖG LEÁNYA. + +Volt hol nem volt, még az óperenciás tengereken is túl volt, volt +egyszer egy szegény ember, ennek a szegény embernek volt egy fia, akinek +nagyon kevés gazdasága volt úgy, hogy már maga is alig tudott élni. +Mondja a fiának: Látod-e kedves gyermekem, hogy már magamnak nincsen +semmim, hanem eredj és keress magadnak valami szolgálatot, talán minket +is tudsz boldogítani. Ezzel a fia felkészül, és elútazik, és jár kel, +heted hét ország ellen bújdosik szegény mindenfelé. Egyszer ért egy +rettenetes nagy hegyet, melyen felül volt egy nagy vár: felmegyen a +várnak a kapujához, és kérdi a kapun állótól, hogy kié legyen a vár? +emez pedig felelt, hogy a nagyságos Plútóé. Itt az ífju bemegy a várba, +és jelenti magát hogy szolgálatot kapna. Midőn már felvitték a vár +urához mondja ez magába: Jó lesz ez nekünk, mert bizony mondom hogy ily +hamar embert nem kaphatunk. Befogadák hát őtet, és mondják: Hallod-e, +itt nálunk csak három nap az esztendő, és hogyha te azt ki tudod +szolgálni, tehát akkor háromszáz forintot kapsz. Adnak nekie enni, és +mondják: Nálunk oly szokás vagyon, hogy csak éjtszaka kell szolgálatját +az embernek tenni; tehát most feküdjél le, az éjtszaka pedig fogsz +dolgozni. Lefekszik a fáradt fiú, és estve felé felkölt, és kérdi, hogy +mi lesz a dolga? melyet megmutattak nekie: látod-e, úgy mond, amoda a +vár alján azt a nagy erdőt? tehát azt neked az éjtszaka ki kell vágni, +és a fát ölbe rakni; és adnak neki egy fejszét, és mondják, hogy ha ezt +meg nem fogod cselekedni, tehát holnap beviszünk a pokol szolgálatjába. +Nagy szomorúan kifelé indúl az erdő felé, és mikor elérte az erdőt, és +nem tudta hogy miképpen fogjon a dologhoz: míg így szomorkodik, hozzája +jött egy nagyon szép fiatal leányzó, és köszönti őtet, és mondja neki: +Ugyan hogy jöttél te ide te szerencsétlen ífju? ki is könnyes szemekkel +panaszkodik hogy nekie miket parancsoltak. Mondá a leányzó: Te csak ülj +le, és itt, amit neked hoztam, edd meg, és azután feküdjél le: ne félj +mert én neked mindent elvégezek. Ezek után feküdni ment, és a Rozália +kezdett a dologhoz, oly serényen letakarította a fát, és ölbe rakta, +hogy már midőn hajnallott, tehát már akkor az egész dolog készen volt. + +Reggel hát felköltötte az ífjut, és mondja neki: No egyél most, tudom +hogy nagy ebéd lesz már akkor mikor te fogsz früstökölni. Hazament tehát +az ífju, és jelentette az urának, hogy amit parancsolt, már elvégezte. A +Plútó kétfelé nézett, és mondá a feleségének: Hallod-e ez nagyobb ördög +mint én vagyok, mert ez oly dolgot vitt végbe, melyet én magam se tudtam +elvégezni: hanem majd parancsolok én neki holnap oly dolgot, melyet +tudom hogy el nem tud végezni. Ezek után adnak az ifjunak egy kevés +kenyeret és egy pohár bort, amely után parancsolják, hogy az éjjel azt a +földet, amit a múlt éjjel irtottál, azt felszántsad, és kölessel +bevessed, és reggelre a kölest meg is éreszszed, hogy az én asztalomon +holnap kását a terméséből ehessenek; ezeket pedig hogyha el nem végzed, +holnap a pokol dolgához küldelek. Ezek után nagy szomorúan eltávozik az +ífju, és kimenvén jókor a földre, ott nagyon szomorkodván egy fa alatt +leül: hát ime jön a tegnapi szép Rozália, kit midőn meglátott az ífju +bágyadt szemeit reá vetette. Mond neki Rozália: No hogyan vagy szivemnek +szerelme? Kinek mondá az ífju, hogy tegnap amit mondottak csak még álom +volt a mai dologhoz, mert csak gondold meg, gyönyörű virágszál! hogy +nekem most lehetetlen dolgot parancsoltak, mert a szántása a földnek +csak meg lehetne még, de a köles megnyövesztése előttem lehetetlennek +látszik. Mondá neki Rozália: Hallod-e, ne búsúlj semmit, mert én rajtad +segítek, és helyetted mindent elvégzek, csakhogy majd egyszer hajdanába +el ne felejtkezzél rólam, hanem légy hivem; melyet az ífju meg is igért +nekie: Hogyha egyszer innen kiszabadúlhatok, tehát örökös híved fogok +maradni, csak most, kedves angyalom, segíts rajtam. Ekkor mond Rozália: +Feküdjél le, és aludjál reggelig: majd én elvégzek mindeneket helyetted. +Ekkor az ífju lefeküdött, és Rozália mindent elvégzett helyette. + +Reggelre felkelvén, mond neki a leány: No lelkem, gyere velem, és szedj +a kölcsből, és vidd el az atyámnak, hogy teljék be a kedve. Ezek után +szedvén kölest, viszi Plútónak eleibe és mondja: No uram, elvégeztem a +parancsolatodat. Ezen Plútó nagyon elcsodálkozott, hogy ő ezt a nagy +dolgot nekie elvégezte; melyet midőn meghallott az ördög felesége, monda +Plútónak: Hallod-e, te nem tudsz parancsolni; majd meglátod, hogy én +holnap oly dolgot parancsolok neki, melyet tudom hogy el nem végezhet. +Ezek után adtak nekie viszont egy kevés kenyeret, és egy pohár bort, +melyet midőn megett, monda Plútó: Hallod-e, már most én neked nem +parancsolok, hanem eredj, a feleségem fog neked valamit parancsolni. +Midőn bement volna az asszonyhoz, kérdi tőle, hogy mit méltóztatik +parancsolni; s mond neki az asszony: Én most neked nem parancsolok oly +sok dolgot, hanem csak azt, hogy azt az egy lovat, mely az istállóba +vagyon, vidd el sétálni, és midőn már megjártattad, azután elvidd a +kovácshoz hogy patkólja meg; de tudod, nem kötőfékszáron fogod vezetni, +hanem reá fogsz ülni, és úgy fogod jártatni. Ne félj, mert szelid ló, és +nem bánt az tégedet. Ezek után elmehetsz, hogyha a parancsolatot +elvégezted. Ezzel elmenvén a fiú, viszont kiment sétálni az erdő mellé, +ahol ennekelőtte dolgozott; és im már a szép Rozália ott várta őtet; és +midőn hozzája ért, nyakába borúlt és megcsókolván mondá: Szerelmes +gyönyörű galambom, mit parancsoltak? add elé, mert a balorcám nagyon +fájt ma éjtszaka, netalán az anyám valamely oly dolgot parancsolt, +melyet még én sem vihetek végbe. Monda az ífju: Oh kedves ártatlan +kisasszony, a te szíved látom nagyon kegyes, és szánakozó; ne félj már +rajtam, mert a holnapi parancsolat nem oly igen nagy, mint a többi volt, +mert csak egy lovat kell jártatnom és megpatkóltatnom. Melyet hallván +Rozália, nagyon elfejéredett, és monda: No most nem tudom hogy fogsz +szabadúlni, mert az anyám lesz az a ló, melyet te fogsz jártatni, és +megpatkóltatni; de még is, ne félj, mert az anyámat is éretted +megtagadom, és inkább elvesztem, csak hogy te légy hív énhozzám. Hanem +hallgass a szavamra, és eredj még ma a kovácshoz, és parancsold meg +nekie hogy csináljon neked egy másfél arasztos sarkantyút és egy +huszonnégy ágú taréjt bele; azok pedig oly erősen legyenek kiköszörűlve, +hogy hegyesek legyenek mint a fullánk, és élesek mint a borotva; azután +hogy, ha reá ülsz, hanem még az istállóba ülj reá, úgy jőj ki vele az +istállóból: végre, majd ha az ég alatt leszel, tehát szorítsd meg jól, +hogy a sarkantyúnak taréja megjárja a bélit; ne kíméld semmit, azután +majd repül egészen a levegőig veled, de te ne tágíts semmit, hanem +egyformán szorítsd: úgy nem vethet le. Azután vidd a kovácshoz, és +veress rá oly nagy patkókat a milyet te kivánsz, mert ő azt gondolja, +hogy téged e sétálás közben majd elveszejt. Már most fogd ezt a kis +italt, melyet mostan neked adok, és idd meg, mert hogyha eztet megiszod, +tehát nem fogsz félni tizenkét ördögtől se. Mikor az ífju megitta az +italt, monda Rozália, hogy: amit én neked megmondottam, el ne +felejtkezzél arról. + +Ezek után haza fele vette az útját az ífju, és elment parancsolat +szerint a kovácshoz, a ki is nekie parancsolatja szerint megcsinálta a +nagy sarkantyút, és a csizmájára fel is üttette. Másnap korán még +hajnalba felkelt, és bemegy az istállóba, és körűlnézte a lovat, és +látja hogy mely tüzes szemekkel néz reája. Felnyergelte tehát, s még az +istállóba reá ült, és úgy szorongatta a lovat sarkantyújával, hogy csak +alig szuszogott. Midőn már kiért volna a várból vele, a ló szél módjára +kezdi szaladását, a levegő felé kezde ugrálni, de emez mindég a +sarkantyújával ösztönözte, úgy hogy már a sarkantyújának a két taréja +összeért a bélibe; ezt nem állhatván már utóbb az ördögi ló, csendesedni +kezdett és akaratja szerint vele ballagott. Midőn már a kovácshoz ért +volt, tehát a ló alig állott a lábán, és amidőn már mind a négy lábát +megpatkólták, haza vitte, és az istállóba bekötötte. Azután bemegy +Plútóhoz és mond: Uram, én már kiszolgáltam az időmet, hanem, fizess már +most ki, és én elmegyek. Ekkor elcsodálkozik Plútó, és nagy hamarsággal +kifizeti, és kéri őtet, hogy távozzék el tőle, mert már félt Plútó tőle. + +Az ífju tehát elmegy serénységgel, és midőn már ment volna az úton, +tehát eleibe állott a szép Rozália, és monda neki: No kedves galambom, +most mindjárt rosszúl lesz a dolgod, mert az anyámat jól megkínoztad. +Hanem most én leszek mindjárt ló minden hozzá valóval, és te ülj reám. +Ezzel megrázkodik, és ló lett belőle, és az ífju reá ült, és szél +módjára repült vele Rozália. Amint szaladtak, mondja Rozália: Nagyon ég +a jobb orcám, és aligha nem az atyám jön utánnunk; csak nézz hátra, hogy +nem látsz-e valamit? Visszatekint emez, és lát egy nagy fekete felhőt +utánnok jönni; mondja az ífju, hogy egy nagy fekete felhő jön. Mond a +leány: Vessed az általvetőben lévő kefét a fejeden által; és amint +levetette, tehát egy nagy felettébb sűrű erdő lett belőle, amelyen míg +általmászott a fekete felhő, addig messze haladtak. – Viszont mond +Rozália: Nem látsz-e valamit, kedvesem? Emez mondá, hogy már nem messze +jön egy nagy tüzes felhő. Monda Rozália: Vessed a vakaródat a fejeden +által; melyet midőn elvetett volna, tehát lett belőle egy egekig érő +nagy kőszikla; míg a tüzes felhő azon általmászott, addig ezek messze +haladtak. Újra monda Rozália: No most én egy föld köles leszek, te pedig +leszel vén ember; s ha kérdik tőled, hogy nem láttál-e valamit hogy erre +ment, mondd hogy akkor láttál, mikor ezt a kölest vetetted. Azzal úgy +történt. Plútó arra megy és kérdi az öreget hogy nem láttál-e erre menni +két fiatalt, egy ífju legényt és egy leányt? Mond az öreg, hogy akkor +láttam, midőn ezt a kölest vetettem. Visszamegyen hát az ördög, és +mondja a feleségének hogy mint járt a köles-őrzővel. Mond a felesége: +Eredj hamar vissza, ez az öreg ember volt az az átkozott fattyu, a köles +pedig a leányunk, ő ez után iparkodik. Az ördög viszont indul, és mint +egy füst utánnok ereszkedik. Mond Rozália: Nézz vissza, nem látsz-e +valamit? kinek monda az ífju, hogy lát egy nagy veres füstöt. Mond +Rozália: Én kápolna leszek, te pedig pap, és ha kérdi tőled hogy nem +láttál-e minket, mondd te: hogy akkor láttál, mikor ezt a kápolnát +épitették. Oda érkezett tehát a Plútó, és kérdi, hogy nem láttál-e egy +valami ífju legényt és egy leányt erre menni? igen is mondá emez, akkor +láttam mikor ezt a kápolnát épitették. Megharagszik Plútó és viszamegy, +mondá feleségének hogy mit látott; mire mond a felesége: Mit tudsz te, +hiszen téged a gyermekek is bolonddá tudnak tenni; megállj, mert majd +elmegyek én, és tudom hogy visszahozom őket, és megmutatom, hogy őket +meg fogom tanítani. Utánnok indúl tehát Plútó asszony, és amint Rozália +mondja: nem látsz-e valamit kedvesem? mondá amaz: Látok egy igen nagy +tüzes kereket nagy sebességgel utánnunk forogva jönni. Kinek mondá +Rozália, hogy most én kácsa leszek, tebelőled lesz egy nagy tó, és én a +tóba fogok úszkálni; a mely is mindjárt megtörtént, és hozzá jut a tüzes +kerék, és változott nagy kányává, mely a kácsát meg akarta fogni, de a +kácsa, míg hozzá kapott, addig mindig lebukott a vízbe; és midőn sokáig +így vesződtek egymással, és semmiképen el nem tudta ragadni, tehát +kimegy a vízből, monda a vén asszony, hogy ha már te úgy vagy az +ífjuval, tudd meg Rozália, hogy ha téged az ífju szeret, tehát téged úgy +elfelejtsen, hogy többé soha ne is nézzen, mert te engemet megcsaltál: +az én anyai átkom rajtad! Ezek után a vén asszony haza ment. + +Midőn még egy mérföldnyire voltak az ífju atyjának a házához, monda: +Rozália, kedves Rozáliám, én most elmenek haza, és teutánnad jövök +kocsival, mivel nem illik hogy én a te szép személyedet gyalog vigyem +be. Ezzel jó rendbe hagyta Rozáliát, maga pedig haza ment; és midőn már +haza ment volna, tehát egészen elfelejtkezett róla, és eszibe se jutott +többé. A pénzen, mit a szolgálatból hozott, ökröket vett, így +gazdálkodott vagy esztendeig és Rozáliáról meg sem emlékezett. Rozália +béresét kedvesinek magához hívta és mondá neki: Hallod-e barátom, mikor +haza érsz, tehát mondd mindig ezt a szózatot az ökreidnek, hogy talán te +is úgy elfelejtkeztél a páradról, mint az én uram Rozáliáról? Melyre a +béres, midőn az udvarba ment volna, mindig a csás ökörre lármázott: +Miért nem húzol? talán te is úgy elfelejtkezel el a párodról, mint az én +gazdám Rozáliáról? Midőn a béres a kapun behajtott volna, az ífju gazda +éppen ott állott, és magában gondolkozván, hogy mire menne ez a dolog, +mintegy homályban eszibe jutott, hogy valamikor egy Rozáliát szeretett, +és kérdezte a béresit, hogy miről mondja ő azon szavakat az ökröknek? +Emez mondá, hogy egy szép kisasszony mondotta ezt neki, hogy ha az +ökröket a kapuba behajtom, tehát ezt mondjam. Melyet hallván az ífju, +egészen eszébe jutott az ő kedves Rozáliája, kit azután haza hozott, és +megesküdött vele, és nagy gazdagságban és gyönyörűségben éltek mind +végig. + + + + +XXX. HÁROM KIRÁLYLEÁNY. + +Egy királynak volt három leánya, akik már nagyra felnőttek, és még sem +eresztette az atyjok a napvilágra. Egyszer az öregbik a királyhoz ment, +és azt mondja neki: Fölséges király, szerelmes atyám, már én tizennyolc +esztendős vagyok, és a napfényt még sem láttam, azért könyörgök +felségednek, hogy hadd mehessek sétálni. Felel a király: Édes leányom, +az meglehet, hanem hogyha kimégy, többet vissza nem jöhetsz. A leány nem +gondolt azzal, hanem elment egy tó mellé sétálni. Egy nagy sárkány +kijött a vízből, s a leányt elvitte. A király várta a leányát, de az +csak ott maradt. Azután a középső is mikor tizennyolc esztendős volt, az +atyjához ment, és mondá neki: Fölséges király, édes atyám, azért +könyörgök, hogy hadd mehessek sétálni. Az atyja azt mondotta: Édes +leányom; hogyha elmégy is nem bánom, de majd te is oda veszel. A leány +nem gondolt vele, csak elment az is ahoz a tóhoz, amelynél a nénje +elveszett: tehát mikor oda ért, egy nagy írtóztató sárkány a vízből +kijött, s a leányt elvitte. A király ezen igen nagy búban esett. Azután +nem sokára a kissebbik is az atyjához ment, és monda: Fölséges király, +szerelmes atyám, könyörgök, ereszszen sétálni: én már tizennyolc +esztendős vagyok, mégis a napot nem láttam: akarnék sétálni. A király +megengedte. Az is elment ahoz a tóhoz, a kinél a nénjei elvesztek. Mikor +oda ért, azt is egy sárkány elvitte. Már itt a király oly nagy búban +esett, hogy magán nem tudott segíteni, csak búsúlt. + +Abban a városban volt egy vén asszony, akinek három fia volt, az egyik +volt Estve, a másik Éjfél, a harmadik Hajnal. A király kurrentáltatta, +hogy aki a leányainak hireket tudja mondani, fele királyságát neki adja. +A vén asszony, hogy azt meghallotta, mindjárt gondolta magában: az én +fiaim sokat járnak, talán valamelyik tud hírt mondani felőlök. Mikor +aztán az Este haza ment, annak enni adott, azután mondá neki: Fiam, már +régen nem voltál ide haza, azért maradj, feküdj le, s aludjál. De az +Estve azt mondta, hogy ha az Éjfél ide haza ér, nem jól lesz; de még is +az anyja szavára megmaradt. Az anyja elbujtatta, és elaludt; azután az +Éjfél is haza jött: annak is enni adott, és annak is azt mondotta: Fiam, +már régen nem voltál ide haza, feküdj le és aludjál. De az is azt +mondotta, hogy ha a Hajnal haza ér, rosszul lesz a dolgom. Felel az +anyja: Majd elbujtatlak. Az is lefeküdt, és elaludt. Végre a Hajnal is +haza jött, az is evett, és lefeküdt. Mikor már kialudták magokat, mind a +hárman fölkeltek, és hogy egymást meglátták, mind a hárman megijedtek. +Az anyjok pedig azt mondotta nekik: Látjátok fiaim, mind a hárman az én +fiaim vagytok, azért mit féltek egymástól? hanem azt kérdem, hogy nem +láttátok-e a király leányait? mert azt mondotta, hogy annak ki híreket +hozza a leányoknak, fele királyságát adja. Felel az Estve: Én nem +láttam; az Éjfél: Én sem láttam sehol. Azután felel a Hajnal: Én láttam, +és nem hogy hirt nem tudnék felőlök mondani, de még haza is hozom őket. +Hanem menjen kend a királyhoz, és mondja meg neki, hogy csináltasson egy +háromszáz öles láncot, és a végiben hét mázsás karikát. Az anyjok elment +a királyhoz, és megbeszélte, hogy az ő Hajnal fia mit mondott. A király +nagy hamarsággal valamennyi kovács és lakatos volt mind összehivatta, is +megparancsolta nekik, hogy mentűl előbb lehet, a láncot megcsinálják; +meg is lett. Azután elmentek az erdőbe mind a hárman. A Hajnal az +Estének azt mondja: Eredj, vidd fel a fára ezt a láncot, s kösd meg. +Este nem birta felvinni a láncot. Azután az Éjfélnek is mondá, hogy +vigye fel s kösse meg. Az Éjfél felvitte s meg is kötötte, azután lejött +a fáról. Végre mind a hárman összeesküdtek, hogy míg egy csöpp vér lesz +bennök, addig egymást el nem hagyják. Azután az Estének mondja a Hajnal, +hogy menjen le a lyukba; az Estve azt mondta hogy ő nem mer lemenni, +azután az Éjfélnek mondta, hogy menjen le, de az is csak azt mondta, +hogy ő sem megy le: ismét öszveesküdtek, hogy míg ő fel nem jön a +lyukból, addig ott legyenek. + +Végre a Hajnal lement a föld alá, és ott egy rézvárra bukkant, abban +bement, és a király leánya ott volt. Mondá a leány: Jaj kedves Hajnalom! +mi hozott ide? menj hamar, mert ha a sárkány haza jön, ezer lelked lesz +is, öszveszaggat. Felel a Hajnal: Ő engem öszve nem szaggat, hanem mondd +meg azt nekem, hogy micsoda erős az a sárkány? Felel a leány, hogy ha +haza jön, egy buzogányt bevet a várba: hogyha az udvarban veti, akkor +oda vagy, de ha be nem tudja vetni, akkor nem lesz oly erős; és pedig +egy-egy itce pálinka az itala és egy kenyér az étele. Monda a legény: +Add nekem a pálinkát és a kenyeret. A leány oda adta, a Hajnal megette. +A sárkány mikor ment, egy nagy buzogányt vetett a vár felé nagy +haraggal, hanem be nem tudta a várba vetni; a legény kimegy eleibe a +sárkánynak, a sárkány nagy haraggal neki, és összementek, de a Hajnal a +földhöz vágta, és hat fejét levágta, s így megölte; azután a leányhoz +bement, a leány nagy örömmel a nyakába esett és megcsókolta, s azt +mondta: Már édes Hajnalom, én a tied vagyok, te pedig az enyim. Azután a +Hajnal kérdi: Hát ezt a rézvárat nem lehetne-e elvinni velünk? Felel a +leány: Itt van egy rézvessző, azzal vágd meg a várat, és olyan lesz mint +a rézalma lett belőle. Azután elmentek a másik várhoz, az meg mind csupa +ezüst volt; abba bementek; ott volt a közepső leány; az is megijedt, +hogy mi hozta oda őket, mondá: Menj el édes Hajnalom, mert ha ezer +lelked lesz is, megöl az uram. A Hajnal kérdi, hogy mit eszik? felel a +leány: egy itce pálinkát és két kenyeret. Mondá a Hajnal: Add nekem azt +a pálinkát. A leány neki adta és a kenyeret megette, a pálinkát megitta. +Egyszer a sárkány a ház falához hajította a buzogányt, a Hajnal pedig +kiment és azt is megölte. Azután ezt a várat is az ezüstvesszővel +megütötte, és mindjárt egy ezüstalma lett. Végre a harmadikhoz mentek, +az is nagyon megijedt, és monda: Menj el édes Hajnalom, mert az én uram +oly erős mint a másik kettő, az téged megöl, ha ezer lelked lesz is. +Kérdi a Hajnal: Mit eszik a te urad? Felel a leány: Egy itce pálinkát és +három kenyeret. Monda a Hajnal: Add ide a pálinkát és a három kenyeret; +ezt megette, amazt megitta, azután a sárkányt várta nagy haraggal. +Egyszer látja hogy jön egy iszonyú sárkány, akinek tizenkét feje volt; +még messzirűl megérezte, hogy valaki van a házánál. Azért nagy haraggal +haza megy, és a Hajnal nem volt rest, fölugrik, és úgy a földhöz vágja a +sárkányt, hogy csak nem egészen elbukott a földben, a kardját +kirántotta, és mind a tizenkét fejét levagdalta; azután nagy örömmel +ment a várba. A leányok örömmel fogadták, végre az aranyvesszővel +megcsapta a várat és mindjárt aranyalma lett: Azután-elmentek a lyukhoz, +elsőben a leányokat felküldötte, utóljára maga ment föl; a király vára +mellett feldobta az almákat, és három vár lett, úgymint arany, ezüst, és +réz; azután mindenik a maga várába ment lakni. Reggel hogy a király +fölkölt csak elálmélkodott rajta, hogy micsoda szép várak épültek az ő +vára mellett, mindjárt oda ment, és hogy látta leányait, nagy örömmel +készültek a lakodalomhoz, annak megtörténte után most is élnek, ha meg +nem holtak. + + + + +XXXI. ZÖLDIKE. + +Volt hol nem volt, még a hetedhét tengereken is túl volt egyszer egy +vitéz, melyet Zöldikének hívtak. Ez oly rettenetes erővel birt, hogy +magához hasonlót e világon nem tartott. Midőn már minden vitézeken +kifogott a maga királyának országában, tehát elvégezte magában, hogy +elmegyen világgá, és egy olyan vitézt keres, ki az ő társaságára méltó +lenne. Lovat nyergel tehát és kardját felköti, és azzal útnak indúl. +Járkál, útazik, rettenetes messze földre, végre egy magos hegyre +érkezik, melyről bámészkodva széttekint, és egy felséges gyönyörű rétet +lát, melynek közepében egy szép sátor volt, mely drága mesterséggel ki +volt cifrázva, a rét pedig arany virágokat virágzott, és gyémánt +gyöngyöket termett. Midőn így szemlélné ezt a szép rétet, lefelé +ballagott, és amint a szélibe ért volna, tehát lát egy patakot vérrel +teljesen folyni. Csodálkozott ezen Zöldike, hogy honnan eredt az a sok +vér? Ezek után iparkodik a sátorhoz. Midőn már a sátor mellett lett +volna, látja hogy a sátort egy mezítelen kard sétálta körül melyen is ő +megrettent, és szemlélvén a kardot, hát látja, ez volt reá írva: _Csak +egytől félek_, nézegetvén a kardot, hát épen olyan mint az övé; erre +kihúzza a maga kardját, és tekinti, s ezen viszont ez az irás termett: +_Én senkitől sem félek_. Midőn ezt elolvassa, letette a maga kardját, és +ez is hasonlóképen sétált; ezután felhajtá a sátor kárpitját és lát bent +egy derék embert feküdni; ő is tehát nagy bátorsággal bement, és egy +nyoszolyára leheveredett, és szerencsésen elaludt. Ezután kevés idő +múlva felébredett a sátornak birtokosa, és látja hogy a sátorban egy +idegen aluszik, melyen megbosszankodik, és meg akarta ölni, de viszont +eszébe jutott: Hiszen ő is megölhetett volna engemet, mikor ide bejött +hozzám, és engemet alva talált. És ahogy kiment, látta odaki hogy még +egy kard sétál az övé mellett, és hozzá közelít a kard felé, és nem +bátorkodott hozzá nyúlni, hanem nyughatatlanúl várta míg Zöldike felkél, +mely is, midőn már kialudta magát, tehát felébred, és látja hogy már a +sátor birtokossa mellette sétál, és mondá: Hallod-e, jó barátom, miképen +bátorkodtál az én engedelmem nélkül itt a sátorban lefeküdni? Kinek mond +Zöldike: Barátom, én mint egy vitéz bátorkodom akárkinek is a szállásán +lefeküdni. Monda viszont a birtokos: No ha már úgy van, tehát jer, és +tedd meg velem vitézi próbádat. Ezek után mind a ketten kimentek a +sátorból, és felkapták kardjaikat, és rettenetes csattogással +öszvekapván, vitéz erejeket kiki mutatta! végre Zöldike meggyőzvén a +birtokost, összecsókolkoztak, és egymásnak örökös hűséget esküdtek, hogy +egymást soha el nem hagyják semmi nyomorúságokban. Ezek után bemennek a +sátorba, és egymás egészségeért poharakat ürítettek; végre mond a fekete +vitéz (mivel így hívták a sátor birtokossát): Látod, édes jó barátom, ez +a drága szép rét énnekem minden nap megvirágzik és a drága gyöngyöket +meg is termi; de mi haszna, én nem tudom hogy honnan, de csak elég az +hozzá hogy mindennap katonaság jön annyi mint a fűszál, és elrabolják +azt a drágaságot tőlem; de bátor én eleget vágom őket mint a kaszás a +füvet, még sem segíthetek, mert ámbár a vér mindig patakmódra foly, de +én is csak bele fáradok, s végre fel kell hagynom velek, és a jószágomat +nekik általengedni; mert hogyha három nap mindig vagdalnám is úgy mint a +kaszás a füvet, még sem fogyna el. Monda neki Zöldike: No barátom, majd +meglátjuk reggel a dolgot hogy hanyan vannak, vagy hogy honnan +szaporodnak. Ez ilyen beszélgetés közben megvirradt, és látták távulról +hogy fűszálként szaporodnak a kis katonák. Itt a két hatalmas vitéz +előfogta őket, és úgy vágták mint a jó kaszás a füvet; végre Zöldike +nagyon hatalmasan közibök vágott a buzogányával, és behatott a +táborokba; végre lát egy kis kunyhót vászon ponyvából összegalabítva: +hozzá közelít hát, és látja hogy egy vén asszony vászont sző, és +valahányszor vet, annyiszor egy csapat katonaság ugrik ki a kunyhóból. +Megharagszik ekkor Zöldike, és a buzogányával úgy oda vág a vén asszony +felé, hogy a három arasztos állát, mindjárt letörte. Megijedt ezen a +vasorrú bába, ki is hirtelen sátorát az ölibe fogta, és szaladásba +kereste életinek megtartását. Ezek után a hátra lévő katonaságot hamar +lekaszálták, és mind a ketten egy akarattal a vasorrú után indúltak, +hogy valahol őtet megfoghassák. + +Midőn a vérnyomon így mendegéltek, tehát látták hogy a vérnyom egy nagy +kősziklába vezetett, mert a vasorrúnak az álla bőven vérzett. Midőn a +kősziklának a nyílásához közel értek, kardot húzván nagy bátorsággal +bementek. Midőn a barlangban már nagyon messze mentek volna, tehát +láttak egy nagyon szép tágas márvány garádicsot, és ezen befelé indultak +mindég a vérnyomon, és midőn már egész három napig mentek, tehát végre +egy szép gyepet értek, melyen megindulván, és mindég szüntelen a +vérnyomon menvén, végre távulról meglátnak egy nagyon szép házat, +melyhez midőn közelítettek, eleikben jön egy szép leány ki is midőn +köszöntötte, nyájas ajakkal mondja hogy jönnének be egy kevés +nyugodalomra. Ezek pedig kérdezték, hogy nem látta-e a vasorrú bábát +erre menni? aki is mondá, hogy már nem igen messze vagyon ide lakása, +nem soká oda értek. Ezek után bementek a leány kérésére, és ez eleikbe +hozott ételt és italt, és barátságosan megkínálta őket; ezek pedig +kérdezvén hogy miképen vagyon hogy épen maga lakik ebben az épületben? +mondá a leány: Az én atyám ennek az országnak királya volt: de midőn ez +az átkozott vasorrú ide jött, tehát a népünket mind elvesztette, az +atyámat szolgájává tette, magamat pedig itt hagyott; nem tudom, hogy még +engemet is nem fog-e elveszíteni: bár csak az isten adná, hogy valamikép +ezt az átkozott vassorrút valaki elveszítené: akkor én is boldognak +mondhatnám magamat. + +Monda ekkor Zöldike: tudod barátom, én most elmegyek, és a vasorrút +kivégzem hogy ha lehet; hanem elébb itt hagyom a fejér kendőmet, és +hogyha vércseppeket fogsz egyszer rajta látni, tehát indulj utánnam, és +keress fel, mert akkor tudhatod hogy nagy szerencsétlenségben járok, és +ha lehet, segíts rajtam. + +Ezek után megcsókolván a barátját, tőle elbucsuzott. + +Elindult most a zöld vitéz, és nem sok idő múlva meglátja távolrúl a +vasorrúnak fényes rezidenciáját. Midőn haza ért, lát kint szomorúan +üldögelni egy tisztes öreg embert; köszön neki, a ki is fogadja könnyes +szemekkel, és megöleli a zöld vitézt és monda: Oh csakhogy láthatok még +is embert, aki is oly igen régtől fogva kivántam már látni. Monda +Zöldike: Hallod-e barátom, mondd meg énnekem, itthon vagyon-e az a +vasorrú? Emez pedig mondá, hogy elment a Veres tengereken túl gyógyító +füvet szedni magának, mivel az állát valaki levágta a más világon. Kinek +mond a Zöldike: Hallod-e jó öreg, azt én cselekedtem, hanem még az +életit is akarom venni; csak mondd meg hogy mikor jön ő haza, hogy +bizonynyal tudhassam. Monda az öreg: Hallod-e hatalmas vitéz, figyelmezz +szavaimra, akkor szerencsés leszel. Majd ha ő haza jön, tehát marasztani +fog ebédre, és te bátorságossan megmaradhatsz, és ehetel bátran minden +ételéből! de ha egyszer ebéd után a szobából ki fog menni, te mindjárt +utána indulj, mert ha mindjárt utána nem indulsz, tehát szerencsétlen +leszel, minutum alatt annyi katonát hoz rád fegyverrel, hogy ha még oly +erővel birsz is, meg nem szabadúlhatsz. Bevitte azután a vitézt a +szobába, és italt ad nekie. Ezennközben haza ért a vasorrú bába is, és +meglátja a zöldvitézt, és nyájasan köszöntvén, marasztalja őtet ebédre; +midőn ebédeltek, kérdi a vasorrú, hogy miért utazik, holott már tudta, +de még is tudakozta tőle. Ebéd után kifordúlván a szobából, tetteti +magát hogy neki különös dolga volna, de a vitéz utána indúl hirtelen, és +midőn a szobát rányitotta volna, a vasorrú már a szövéshez akart fogni, +akit is azon a helyen mind székestül együtt összeaprított. Ezzel kiment +az öreghez s monda neki: No jó öreg, én már kivégeztem a te ellenségedet +a világból, nem fog már az többé neked ártani; kinek azután elbeszélte +az öreg az ő sok bújait, és hogyan pusztitotta el a vasorrú az ő egész +birodalmát. Ezek után estve lett, és mind a ketten nyugvásra mentek. + +Reggelre kelvén, kimegy Zöldike a fris levegőre, és midőn a tágas +mezőségen sétált, meglát távuról egy gyönyörű sétáló helyet, amely csupa +cédrusfából volt, és egy szép fris forrás hűvösíttette, a forrásnak +feneke pedig aranyfövenyt termett. Ezt látván Zöldike, nagyon +csodálkozott ennek a szép helynek a környékén: ilyen andalgásaiban leült +egy sürű bokorba a szép pázsitra. Nem sok idő múlva lát hét fejér +hattyút a forrás mellé leszállani, és megrázkodván lett mindegyikből +egy-egy hajnali szépségű leány, de egyik koronát viselt fejébe: ez szebb +vold mindegyiknél; ezek után megfürdvén, viszont hattyúképekben +elrepültek. Ezt hogy meglátta Zöldike, nem tudta mire vélni ezt a +tündéri látományt. Ily képzelődései között tehát visszafelé ment, és +feltette magában, hogy akarmint teszi szerit, de őneki ezt a +kimondhatatlan szépséget meg kell nyerni és magáévá tenni. Ilyen +gondolkozásában haza ért az öreghez, kinek elbeszéllette, hogy és miként +járt, kinek monda az öreg: Bár ne láttad volna, jó fiam, ezt, mert az +leszen neked végső veszedelmed, mert nincsen olyan erő, hogy azt +megfoghassa, hanem ha te az én szavamat megfogadod, akor szerencsés +lehetsz még, és őtet elfoghatod, és magadévá teheted, Zöldike mindenre +igéri magát, csak hogy tanácsoljon neki az öreg olyast, amikép azt a +leírhatatlan szépséget magaéva tehesse. Mondá az öreg: No hát figyelmezz +szavaimra. Eredj holnap reggel viszont a forráshoz, és ott ahol +fürdöttek, vagyon egy nagy kő, és mellette egy bokor, rejtsd magad a +bokorba, és midőn látod, hogy az akit te óhajtasz, a koronáját leteszi +fejéről a kőre, tehát ragadd el a koronát, és szaladj vele ide; de azt +mondom, hogy ha szaladásban fogsz lenni, akarmit mond és igér, tehát +vissza ne tekints, mert hogyha visszatekintesz, ha ezer lelked lesz is, +meg kell halnod: hanem csak te jöj: majd eljön ő is te veled egész ide +hozzám, azután bánjál vele amint tetszik. + +Megköszöni Zöldike az öregnek jó akaratját, és nagy nehezen várja a +naplementét; s még hajnal előtt kimenvén elrejtette magát a megmondott +helyen, és várta a szerencsés kimenetelt. Végre eljöttek a tündérek, és +viszont levetkeztek; Zöldike pedig kiugorván a bokorból, elragadá a +koronát a szikláról, és szalad vele nagy sebességgel. Ezt észre vevén a +szép tündér, utána indúl, és monda: Hallod-e kedves Zöldikém, ne szaladj +tőlem, úgy is tereád várakoztam már régen mint leghatalmasabb vitézre; +nézzed csak a te kedvesedet! ne hadd magad után szaladni. Ezen szép +szavakra visszatekint Zöldike, a szép tündér pedig már sarkában volt, és +a koronát elkapta tőle, és őtet arcúl csapta, és monda: No te szemtelen! +miérthogy így bántál velem, tehát légy az én forrástavam mellett egy vak +aranyszarvú szarvas; aki is mindjárt egy szép aranyszarvú szarvas lett, +de mind a két szemére megvakúlt, és a tündérek onnand eltávoztak +mindjárt. + +Ezek így történvén, a fekete vitéznél pedig a fejér kendőből vércseppek +látszottak csepegni; ez mindjárt megnyergelte paripáját, és indúl kedves +barátjának felkeresésére. Végre el is ért a vasorrúnak a házához, kit is +az öreg ősz ember nagy nyájassággal fogadott. Kérdi az öreget, hogy nem +látott-e itt egy ily meg ily formájú vitézt? akinek az öreg mindent +szórul szóra elbeszéllett; mondá hogy: már őtet máskép meg nem látod, +míg te is a tóhoz nem mégy, és ott a forrás mellett őtet le nem vágod, +és hogyha levágtad, tehát a testit vessed a forrásvízbe, amelyből is ő +ép és egészségesen fel fog támadni. Megköszönte az öregnek a jó +akaratját a fekete vitéz és elindúlt, és reá talált a forrásra; épen +akkor is az ő barátja mint szarvas ott futkosott; hozzá közelítvén úgy +vágta a szarvast a kardjával, hogy a nyaka mindjárt elszakadt a +testiből, és megfürösztötte a forrásba, és még szebb ember lett belőle +mint azelőtt volt. Ez köszöni a jó barátjának jó akaratját, hogy őtet +ebből a szörnyűségből kiszabadította. Ezek után haza mentek mind a +ketten az öreghez, aki is örvendezett, hogy még viszont láthatja az ő +megszabadítóját. + +Másnap viszont mondja Zöldike az öregnek, hogy ő még el fog menni, és +még egyszer meg fogja próbálni a szerencsét. Kérte az öreg hogy ne +menjen, mert viszont szerencsétlenül fog járni, de ő nem maradhatott, +hanem más nap barátjának ellenére is elment, és viszont midőn elrejtése +után a koronát elkapta volna, szalad vele, de a szép kisasszony megint +utána, és kéri, hogy ne vinné el a koronáját, mert úgy mond, a te +szerelmed térden állva könyörög; sajnáld meg a te jövendőbeli +kedvesedet, és add ide a sajátomat: már a nélkül is csak a tiéd vagyok. +Megsajnálván őtet Zöldike, visszanézett, és a tündér elkapta a koronát, +és monda: Mivel oly édes a te gondolatod, tehát legyen belőled a Bakhus +erdeiben egy kas, és belőled a méz szüntelen folyjon, és soha meg ne +álljon; és Zöldike elragadtatott, és úgy lett amint a szép tündér +megátkozta. + +Viszont a fekete vitéznek a kendőjén vércseppek voltak; és mindjárt +észre vette, hogy a barátja megint bajba van, de már most az öreg sem +tudta, hol és merre lenné? Itt felkészül, és elbúcsúzik az öregtől, és +elútazott. Azt meg tudta mondani az öreg hogy mivé változott, de hogy +merre légyen az a tartomány, azt meg nem mondhatta. Így útazott a vitéz +keresni barátját hegy völgyön egyiránt, kérdezi a városokba a Bakhus +erdeit, de senki neki arról hírt nem tudott mondani. Midőn már így +útazna sok ideig, végre talál egy nagy vadon pusztára, melynek közepibe +volt egy kunyhó, és a kunyhó előtt ült egy rettenetes ember, kinek három +rőf volt a szakálla, és a homlokán egy szeme volt; aki is meglátván a +vitézt, még távulról mondja: Mit keresel itt te fekete vitéz? Kinek +monda a fekete vitéz: Én barátomat keresem, aki is el van átkozva, és +mint egy kasból foly a méz belőle a Bakhus erdeibe. Hogyha nekem azt meg +tudnád mondani, örökös köszönetemet tenném. Kinek monda az egyszemű: Én +barátom azt nem tudom, de várj, majd jobbágyamait összehivom, és +megkérdezem őket; talán tud valamelyik róla valamit mondani neked. Ezek +után elővett egy nagy vadászkürtöt, és oly hathatósan kezdett a világ +négy részei felé fúni, hogy még a föld is megindult alatta; ezzel annyi +méhcsoportok jöttek, hogy már nem volt füszál, a hova leszállhattak +volna a méhek. Kezdi tehát egyenként számlálni a méheket, de még egy méh +hibázott, melyet nem várhatván be, azt gondolták hogy megszökött, kiadta +tehát a parancsolatot az egyszemű, és mondá nekik nagy felhangon: +Halljátok, ti már az egész világ részeit bejártátok, nem tudjátok-e hogy +merre vagyon Bakhus erdeje? Ott kell lenni egy kasnak, melyből a méz +patakmódra foly ki. Hogyha valamelyitek nekem azt megmondaná, annak nagy +kegyelme lenne előttem. De itt senki sem tanálkozott, aki megmondaná +neki. Végre előljött az az egy hátra maradott méh, és nagyon meg volt +terhelve és nem jöhetett, tehát kérdi tőle az egyszemű: Hát te hol +maradtál? Monda a méh: Kegyelmes uram, hallgasd meg szavamat: én most +egy nagy erdőbe voltam, és ott nagy kasra találtam, amelyből magából +foly a méz és ott megterheltem magamat nagyon, tehát azért nem jöhettem. +Ezt hallván a vitéz, monda: No uram, én épen azért járok, hogy azt +megtalálhassam. Ezzel parancsolá a méhek királya, hogy ezt az embert, +úgy mond, mindjárt vezesd a legközelebb való úton oda. Ezt megköszönvén +a vitéz az egyszeműnek, elment a méhecske után amely is kevés napok +alatt elvezette őtet. Midőn már oda ért, elbocsátotta a méhecskét, maga +pedig közelít a kashoz, és fogta a kardját és keresztül vágta a kast, és +azonnal felkölt Zöldike, es monda? Óh kedves barátom, hogy szolgálhassam +meg én neked ezeket a sok fáradságaidat? Midőn már sok idő múlva elértek +a vasorrúnak a házához, az öreg a legnagyobb barátsággal fogadá őket, és +a legjobb ízű étkeket hozta elejekbe, és ételközben monda: Nem-e +megmondottam, édes jó barátom, hogy, ha szómat nem fogadod, mely +szerencsétlenűl fogsz járni? Monda neki Zöldike: De bár már kétszer +megpróbáltam, még harmadszor is megpróbálom. Másnapra kelvén, viszont +elrejtette magát a megmondott helyen; és midőn a szép tündér megjelent, +és koronáját viszont elragadta, a szép kisasszony utána eredett; de +bármint könyörgött és mit igért, még sem nézett Zöldike vissza; így +szerencsésen egészen haza vitte a koronát; a leány pedig mindenhol +nyomába volt, és otthon a koronát az öreg kezibe adá, aki azt nagy +hirtelen a tűzbe vetette, hogy többé vissza ne vehesse. Ekkor monda a +szép leányzó: No már most, kedves Zöldikém, én a tiéd, te az enyém. Így +Zöldike a nyert szépet elvette, és vele megesküdött; a fekete vitéz +pedig a másik előbbeni királykisasszonyt vette el, és a más világon nem +félvén többé a vasorrú bábától, a legboldogabb életet élték. + + + + +XXXII. A SZEGÉNY EMBER, KI AZ ÖRDÖGÖT MEGCSALTA. + +Volt egyszer egy szegény ember, kinek egész gazdasága egy kaszából +állott, és egy fenkőből. Midőn egyszer egy erdőben egy tó mellett +kaszált volna, tehát egyszer amint már a kaszája nagyon eléletlenedett +volna, tehát elment a közel lévő tóhoz, és megmártotta a követ, és +kezdette a kaszáját köszörűlni. Amint itt a dolgát végezte volna, tehát +kijön a tóból egy sánta ördög, és kérdi tőle hogy mit mível? A szegény +ember megrettent az ördögnek szavára, és az fenkövet a tóba ejtette; és +megharagszik, és mondja: No ilyen adta ördögje, már most hogyha ezt a +kincset, melyet én most beejtettem, ki nem hozod, tehát ezt a vizet most +mindjárt kihordom a helyiből; melyen nagyon megijedvén az ördög, mondá: +Hallod-e barátom, ne hordd ki ezt a tavat, mert ez a pokol ajtaja; +inkább adok neked egy véka aranyat. Ezt hallván a szegény ember, mondá: +No csak hozd elő te a mit igértél, mert hogyha nem hozod, tehát mindjárt +kihordom ezt a tavat; melyen még jobban megijedett az ördög, és mondá +hogy: no mindjárt kihozom; és azzal lement a víz fenekére, és kihozta +nagyhamar a véka aranyat, melyet nagy örömmel elvett a szegény ember; az +ördög pedig elment a Belzebughoz, és mond: Hallod-e uram, most +megmentettem az egész pokolt az nagy veszedelemtől, amiért, is adtam egy +véka aranyat. Melyet hallván a Belzebug, monda: Hallod-e, tégedet nagyon +megcsalt az a szegény ember; hanem hogyha azt a kincset mindjárt vissza +nem hozod, tehát megbotoztatlak, mivel úgy mond, az a jószág amit neked +mondott hogy elvesztett, az csak egy fenkőből állott, melyet a pokol +drabantjai már visszahoztak. + +Ezek után elindúl nagy szomorúan a sánta ördög, és elment a szegény +emberhez, s monda: Hallod-e barátom, add vissza nekem a pénzt, melyet +neked adtam. Monda a szegény ember: Én neked azt vissza nem adhatom, +hanemha te oly nagy szelet eresztesz, mint én. Monda az ördög: No hát +megállj, megpróbálom, s elkezdi az ördög a dolgát annyira, hogy a +szegény embert a szél felemelte, melyet midőn látott az ördög, monda a +szegény embernek: Hallod-e, miért emelkedel oly magassan? Melyre monda a +szegény ember hogy: a lyukakat, melyek a ház fölében vagynak, be akarom +dugni, hogy te itt fúlj meg. Ezt hallván, elmegy az ördög, és monda a +Plútónak: Uram, azt az embert nem győzhettem meg, mert így és így bánt +velem, még a szobába meg akart fojtani. Megharagudván az ördög; monda: +Eredj vissza, és a te átkod szerint kezdd őtet átkozni. S elment ezek +után az ördög a szegény emberhez, és monda: No te szegény ember, már +most tégedet úgy megátkozlak, hogy a ruha sem marad rajtad, hanem hogyha +te is engemet meg nem átkozol, tehát én elviszem az egész kincset tőled. +Melyet látván az ember, egészen elnémult, és monda: No tehát átkozz ha +tudsz. Ezzel elkezdette az ördög az átkát, és úgy szidta a szegény +embert, hogy a ruha mind lehullott róla. Monda az ördög: No már én nem +tudok többé átkozni, hanem add elő amit már most te tudsz. Ezek után +bemegy a szegény ember az ördöggel egy kis szobába, ahol volt egy +kendergereben felakasztva, levette a gerebent a szegről, és az ördögöt a +falhoz állitotta, és monda neki: No már te engem oly nagyon megátkoztál, +tehát már most én kezdek átkozni. Melyet látván az ördög, monda: No +kezdd el, tudom hogy úgy csak meg nem tudsz átkozni, mint én +megátkoztalak. A szegény ember tehát veszi a gerebent, közelít az +ördöghöz és monda: Verjen meg téged a Péntek, és bele vágta az ördögbe a +gerebent irgalmatlanúl. Mond ekkor az ördög: Hallod-e barátom, a második +átkod is oly kegyetlen fog lenni? Monda a szegény ember: No csak +hallgasd az átkomat; viszont a gerebent bele vágja az ördögnek a +melyibe, és monda: Verjen meg a Szombat is. Melyet már az ördög nem +állhatott hanem mondá a szegény embernek: Hallod-e barátom, én a te +átkodat ki nem állhatom, hanem ereszsz ki, és én elmenek dolgomra. Monda +a szegény ember: Nem úgy van az mert, te is háromszor átkoztál, és én is +háromszor átkozlak; ezzel viszont, eléfogja a gerebent, és mond: Verjen +meg téged a Vasárnap is, és újra bele vágta a gerebent, és az ördög +kezde kiabálni: Óh mely nagyon kemény átkod van barátom; ereszsz el, én +többé hozzád nem jövök. Ezek után az ördög eltávozik, és mond a +Plútónak: Hallod-e barátom és uram! nincs oly átok aki azon kifogjon, +mert én úgy megátkoztam, hogy már a ruha is lehullott róla: de ellenben +ő is úgy megátkozott engemet, hogy már énrólam a hús is le kezdett +potyogni, Megharagudván a Plútó, mondja: Eredj és verd agyon mindjárt, +mert hogyha nem teszed ezt, tehát majd segítek én, rajtad. Ezek után +megyen az ördög a szegény emberhez, és mond: Hallod-e barátom, hogyha te +nekem a pénzt vissza nem adod, én ezzel a nagy póznával agyon verlek, +amit most velem hoztam. Monda a szegény ember: No hallod, nem bánom, +gyere verj agyon azon szobába, ahol megátkoztalak. Monda az ördög: Én +nem bánom. Midőn már elindultak, tehát az ördög bedugta előre a hosszú +póznát az ablakon, és midőn bementek a kis szobába, tehát bezárja a +szegény ember az ajtót, és veszi a bunkós botját, és monda az ördögnek: +No kutya-fitta ördögje, már most, hogyha nem takarodol tőlem, tehát +agyon verlek. Melyet hallván az ördög, monda: Majd megtanítlak, csak a +pénzemet vissza ne add. Ezek után veszi a szegény ember a bunkósbotot, +és kezdi a ördögöt abrakolni: az ördög is kapkod a nagy póznájához, de +nem ért vele semmit, mivel az ablakon kivül volt a fele a dorongjának; +így a szegény ember jól megverte bunkós botjával az ördögöt, és az ördög +elszaladván, monda a Plútónak: Uram könyörűlj, mert már Belzebug nem +akar könyörögni dolgomon. Melyet egész törvénybe felvettek az ördögi +társaságok, és a sánta ördögöt hat esztendei sáncra irták, hogy pokol +tornácába egész hat esztendeig dolgozzék. Így lett végi az ördögi +törvénynek, es az égig magasztalta a törvény a szegény embernek az +okosságát; így a szegény ember nagy boldogságban élt, egész életének +esztendeiben. + + + + +XXXIII. A SZALONNAVÁR. + +Egy királynak három fiai voltak; és a király oly gazdag volt, hogy egy +várat csináltatott szalonnábul. Egyszer a szalonnát meglopták. A király +nagyon megharagudott hogy ki lopja az ő szalonnáját? azért strázsát +rendelt oda hogy őrizzék, de senki meg nem mert közölök maradni a +helyén. A király nagyon búcsúlt, hogy senki meg nem őrizhette várát; hát +az öregebbik fia azt mondá: Fölséges király, én elmegyek, és megpróbálom +ha megőrizhetem azt? és elment a strázsahelyre. Amint ott állott, hát +látja éjféltájban, hogy egy szörnyű nagy sárkány ment oda és fölkap egy +darab szalonnát, s elmegy vele. A királyfi haza szalad ijedségében, és +semmit sem tudott mondani felőle. Másnap a közepső is elment, az is +szintén úgy járt mint a bátyja; az is haza futott. Harmadik éjtszakára a +fiatalabbik ment a szalonnát őrizni: az is ott várakozik hogy mi +történik vele hát látja hogy egy szörnyű nagy sárkány megy a szalonnát +lopni. A sárkány elmegy a szalonnával, az ífju pedig mindenütt utána, +hogy hová viszi: hát látja hogy egy lyukba beereszkedik, ő pedig haza +megy, s az atyjának megbeszélli, hogy mit látott. + +Más nap elmegy a kovácshoz, és csináltat magának egy negyven mázsás +botot; azzal haza megy, s a bátyjainak mondja: No most gyertek velem, +eresszetek engem abba a lyukba, majd megkeresem a mi tolvajunkat. Hát +csakugyan el is mentek mind a hárman a lyukhoz, s a fiatalabbik +öcscsöket leeresztik. Mikor már jó messzi lement volna a föld alatt, oly +szép világosságot látott, mint a napfény, és lát egy szép várat, a mely +egész a földig rézbűl volt csinálva; bemegy abba a várba, és lát egy +gyönyörű szép leányt a várba, a leány mondá neki: Jaj szegény ífju, mit +keressz itt? menj hamar oda, ahonnét jöttél, mert az uram egy nagy +irtóztató sárkány, hogyha haza jön, megöl, ha ezer lelked legyen is. Az +ífju azt mondja: Én nem megyek nálad nélkül, ha meg kell is halnom. +Akkor a leány egy üveget ad neki, s azt mondja: No hát igyál ebbül, ha +iszol, hétezer ember erejével birsz. Akkor a királyfi az italt megitta. +Hát a sárkány nagy haraggal jön, és megütköznek egymással; de az ífju +csakhamar megölte; azután bemegy a leányhoz, és mond neki: Én megöltem +az uradat, már most enyém vagy, jőj velem. A leány azt mondá: Jaj! nekem +még két öcsém van, azokat is oly átkozott sárkány birja: szabadítsd ki +azokat is körmei közül. Kérdi az ífju: Hát hol vannak ezek, mutasd meg. +Akkor mutat neki két várat, oly szépek voltak, hogy messzéről is +tündököltek. És csakhamar elmegy s egy ezüst várat talál, és bemegy a +várba, s lát egy szép leányt, aki sokkal szebb volt mint az első; akkor +a leány azt mondja neki: Jaj szerencsétlen ífju, mit keressz itt? menj +hamar oda honnat jöttél, mert ha az uram haza jön, megöl ha ezer lelked +legyen is. Mond az ífju: A nénédet már megszabadítottam: téged is meg +akarlak szabadítani. Akkor a leány egy üveget adott neki, és azt mondá: +Igyál ebbül, nyolc ezer ember erejével birsz. A királyfi az italt +megitta. Hát jön a sárkány nagy haraggal, mert megérezte, hogy idegen +ember van a várában; az ífju csakhamar eleibe megy, összeütköznek, azt +is csakhamar megölte. A leány, mikor látta hogy győzedelmes lett, nagyon +örvendett rajta, eleibe futott, és nyakába borúlt, s azt mondá: Az isten +hozott tégedet ide, jó ífju, hogy minket megszabadíts; mind a hárman +király leányai vagyunk, és atyánktúl ezek az átkozott állatok +elragadtak: hanem még az öcsénk abban a másik várban vagyon: ha lehet, +azt is szabadítsd, de az a legsúlyosabb lesz, mert annak az ura +legerősebb, kilenc feje vagyon neki; hanem kérlek csak menj, és +szabadítsd meg azt is. És nagy sietséggel elmegy az ífju a harmadik +várhoz, s látja hogy ez aranybúl van, bemegy abba, s látja a leányt, és +mindjárt fölgerjedt szerelmire; a leány pedig azt mondá: Jaj mit keressz +szerencsétlen ífju itt ezen az elátkozott földön? Menj hamar innen, mert +meghalok ha az uram téged megöl, mert téged a szívem szeretni kezd. Az +uram egy erős sárkány, ha haza jön, megöl. Mond az ífju: Inkább +meghalok, mint nálad nélkül éljek; a nénéidet már megszabadítottam, már +most nálad nélkül el nem megyek. Akkor monda a leány: Fogd ezen gyűrűt, +mert ennek több ereje vagyon, mint amit az én nénéim adtak neked; hogyha +elfáradsz, fordítsd meg az ujjodban, és mintha csak akkor kezdenéd el a +verekedést, úgy tetszik. Akkor hozzá készült az ütközethez, és a sárkány +oly mérgesen jött, hogy haragjába ordított, és csak összecsaptak, s +úgyannyira verekedtek, hogy mind a kettő a földre esett, s ott hogy +eszibe jutott a királyfinak, hogy a gyűrűt meg kellenék fordítani, +csakhamar meg is fordítá az ujjában, és mindjárt erős lett, hogy az erő +a földről felemelte, s fölugrott; de a sárkány is mérgesen +fölemelkedett, újra összecsaptak: a sárkánynak mind a kilenc fejéből úgy +jött a láng, hogy szegényt majd megfojtotta, de ő is megharagudott ám, s +ime nyolc fejét levágta a sárkánynak, és magát is megölte; azután bement +a várba, és összeölelték és csokolták egymást az ífju s a leány. + +Akkor mondá ez: Ne most ez az arany vessző, vágd meg vele a várat; és +megvágá a várat a vesszővel, és aranyalma lett belőle, kit a +tarisznyájába tett; a leány azt mondá: Látod, most alma, de ha akarod +hogy vár legyen, vesd fel az ég felé, mindjárt vár lesz belőle. Azután +az ezüst várhoz mentek, és ott is úgy cselekedett, és a harmadiknál +szinte úgy. Azután mind a hármat a lyukhoz vezette, és legelsőben az +öregbiket a kötélre ültette, azt felhúzták a bátyjai, és hogy látták +hogy oly szép, mindenik akarta feleséginek elvenni: azután a közepsőt +húzták fel, az még sokkal szebb volt mint az első, azon is veszekedtek; +azután harmadszor a fiatalabbikat húzták föl: az még sokkal szebb volt +mint az elsők; akkor mindenik ezt akarta; végre összebeszéltek, s +mondák: most húzzuk fel az öcsénket, de azután ereszszük vissza, hadd +haljon meg, mert ha egészen fölhúzzuk, elveszi tőlünk a szebbiket. +Leeresztik tehát a kötelet, az ífju pedig így gondolkozott oda len: +hogyha botját magával együtt a kötélre köti, nem tudják fölhúzni, azért +csak a botot kötötte a kötélre; mikor egy darabig fölhúzták, +visszaeresztették: akkor vette esziben a bátyjai álnokságát. A bátyjai +azt gondolták hogy meghalt, azért haza vitték a leányokat, és mindenik a +kisebbiket akarta elvenni, hanem a leány azt mondotta: Várakozzatok +három esztendeig, akkor meglátom. Azok nagy szomorúsággal várakoztak +három esztendeig. Az öcscsök pedig járkált a föld alatt. + +Egyszer akadt egy vén asszonyra, a kitől kérdezte, mondván: Öreg anyám, +nem tudna kend rajtam segiteni, hogy én innét hazámba mehetnék? A vén +asszony azt mondá: Fiam, én rajtad nem segíthetek másként, hanem itt van +egy griffmadár, akinek tojásai vannak; és minden esztendőben a záporeső +agyon verte; és most nem sokára lesz a zápor; azért menj föl és ülj +rájok, hogyha megtarthatod, az majd elvisz a hazádba. Ő csakhamar +fölment a fára, és a griffmadár tojásaira ült, és mikor a zápor jött, +nem verhette agyon őket: a griff nagy sikoltással röpült, mert azt +gondolta hogy a tojásait az eső agyonverte. És mikor oda ért, látta hogy +az ífju a tojásain ült, és monda: Amit akarsz, én megcselekszem. Akkor +azt mondá az ífju: Én mást nem kivánok, hanem engem az én váramba vigyél +az atyámhoz. Erre a griff egy ökröt készített, ezt a körme közé fogta, +azt meg hátára ültette: úgy elröpült a tengeren keresztűl egész a +határig, és ott letette; ez pedig megköszönte neki; azzal egymástul +elváltak. + +Akkor bement a királyfi a városba mint egy mesterlegény, s mindjárt +akadt egy szabóhoz. A szabó kérdezte, hogy tudna-e menyasszonynak való +szép ruhát varrni? mert épen akkor akart a lakodalom lenni, de a leány +azt mondotta hogy előbb oly ruhát csináltasson a király neki, mint a +milyet ő az ő várában viselt. Azért sok mesterembert kerestek, de senki +sem akadt, aki végbe tudta volna kivánságát vinni, és oly ruhát csinálni +neki. Az a szabó nagyon örűlt, hogy az ífju magára vállalta a munkát; ez +pedig egész nap aludt, hanem mikor az ura már lefeküdt, akkor kiment, az +arany almát feldobta, mindjárt vár lett belőle, bemegy a várba, a +legszebbik ruháját kihozta belőle, azután a vesszővel megcsapta, megint +csak alma lett a várbul, megint bemegy s lefekszik. Reggel felkel az +ura, és hozzá megy, hogy ha kész-e a ruha? adja elől a ruhát. A szabó +csak elcsudálkozott rajta, mely szép, beviszi a királyhoz, a leány +mindjárt rá ismert, az mindjárt tetszett neki, mert tudta hogy már nem +messzi van az ő mátkája. A legény azután vargához ment, ott beállott, és +ott is szinte úgy cselekedett. A leány azt mondá: már most ruhám is van, +cipőm is van, de gyűrűmnek is kell lenni, amit felváltok a mátkámmal. A +király a várban aranykovácsot tartott, akkor pedig ahoz mene mint ötvös +legény, és munkát keresett. A gazda azt mondta: Nekem ugyan most legény +nem kell, hanem ha olyant találnék, aki a királykissaszonynak kedve +szerint való gyűrűt csinálna, azt megfogadnám. Ő azt mondá: Ne búsúljon +az úr, mert amit én csinálok, az, bizony tudom, hogy tetszeni fog. Akkor +megfogadta, és a királykisasszonynak megjelentette, hogy most kapott oly +legényt, aki kedve szerint való gyűrűt tud csinálni. A leány megörült. +Mikor már az éjtszaka eljött, akkor a királyfi kiment, és az almát +feldobta, s vár lett belőle, onnan a legszebbik gyűrűt kivette, azután +lefeküdt. Más nap korán a királyleány a műhelybe ment, a gyűrűt megnézni +ha kész-e? a legényt megösmerte, és a nyakába borúlt, és megcsókolta, és +mindjárt be akarta vezetni, hanem azt mondotta: Én holnap reggelig nem +jelentem magamat: hanem akkor igen, és te se szólj senkinek addig: s úgy +elváltak egymástúl. És másnap reggel az almákat feldobta, és három vár +lett: akkor felöltözött királyi ruhába, és úgy ment be a várba a +bátyjaihoz. Ezek bezzeg megijedtek, de ő szépen mondá nekik: Látjátok +bátyáim, ti rosz atyafiak vagytok, engem meg akartatok ölni, hanem az +isten nem engedte: most pedig én mindeneket megbocsátok nektek. A +bátyjai is megkövették, hogy bocsásson meg nekik, és tegyen rendelést +köztök, hogy hogyan lesznek. Akkor azt mondá az öregbiknek: Te vagy az +öregbik, fogd az öregbik leányt, s vidd a rézvárba, a másik a közepsőt +vigye az ezüstvárba: én megyek a kissebbikkel az aranyvárba. Így +megegyezvén szépen, most is úgy gazdálkodnak, ha még meg nem haltak. + + + + +XXXIV. BABSZEM JANKÓ. + +Volt egyszer egy szegény ember, akinek közönséges gazdasága volt, de +semmi magzatja még nem volt. És mondja egyszer az asszony, hogy az isten +bár csak őnekik akkora gyermeket adna is, mint egy babszem, azt is jó +neven venné, és nagy örömet találna abban is. Kevés idő múlván +megszólítja az asszony az urát, hogy őtet az isten meghallgatta. +Eljárván az idő, megszületett egy kis fickó, aki is midőn megszületett, +akkora volt mint egy öreg bab, és egyet ugorván, mondá, az anyjának: +Adjatok kenyeret, mert már régen éhezem. Ezek megrémültek, mondván, hogy +ez nem tiszta dolog; de a kis fickó csak hajtotta hogy ehetnék; kit +mindjárt azután megkereszteltek, és Jankónak hívtak. Azután adtak nekie +kenyeret, s monda az atyjának: Atyám, én elmegyek a kukoricaföldre, és +ott fogok szántani. Mondja neki az atyja: Hallod-e, fiam, gyenge vagy te +még ahoz. Mondja a kis Jankó: Atyám, te fogod az eke szarvát, én pedig +majd hajtogatom az ökröket. Másnap az öreg befogja ökreit, a kis Jankó +pedig bele ült az ökörnek a fülibe, és onnan kiabált az ökröknek. Midőn +már kiértek a szántóföldre, és ott hallgat az ökörnek a fülibe, és az +ostorával pattogatott, arra megyen hintóval egy úr. Épen az országút +mellett szántogattak. Akkor hallván az úr hogy kiabál valaki; és nem lát +senkit az ökrök körűl, oda megyen és kiált: Hallod-e hol vagy, aki az +ökröket hajtogatod? Mond a kis Jankó: Itt vagyok; mi bajod ilyenadta? +gyere ide az ökör fülihez. Az úr leszállván, oda megyen az ökrökhöz, és +nézi a kis Jankót; hát nagyon megtetszik neki a Jankónak nagyon furcsa +termete, és kérdi hogy az atyja hol vagyon? Azt mondja nagy haraggal +Jankó: Nem látod-e hogy az ekénél amott forog? Oda menvén az uraság, +mondja a paraszt gazdának: Hallod-e jó ember, nem adnád nekem el ezt a +kis gyermeket? én neked jó pénzt adok. Mondá a szegény ember hogy: addig +nem adhatom, míg a feleségemmel nem beszéllek. Mondá az uraság: Majd +elmegyek hozzád, és felkereslek. + +Hát haza megyen a szegény ember, és mondja a feleségének, kinek mond a +feleség: Hallod uram, azt ne cselekedd, mert tudod hogy az a mi +gyermekünk. Épen akkor ott járt Jankó és mondá az atyjának: Atyám csak +adjon el engemet, mert itten leszek én három nap múlván, akarhova zár. +Ezen megegyeztek és eladták a szegény Jankót az uraságnak. Ez mint +legdrágább kincset a többi aranyai közzé a pénzes ládába zárta. Midőn +aztán onnat elutaztak tehát Jankó belülről kinyitotta a zárt, és a +ládából hányta kifelé az aranyokat, és midőn már maga is kiugrott volna, +haza szalad az atyjához, mondván: Csak gyere hamar, mert így van a +dolog, hanem hozz magaddal egy zsákot. A szegény ember pedig siet a fia +után, és bámészkodva nézi, és szedi a sok aranyokat, és haza vitték, és +nagy gazdák lettek a sok pénzből. + +Egyszer midőn disznót öltek volna, és az atyja Jankónak a vágószéken +kolbászt töltött, mondja neki: Fiam eredj el innét, mert a kolbász közé +keveredel és betöltelek a kolbászba. Jankó nem fogadott szót, és a +vágótőkén amint ült, elaludt, és a kezével az atyja bele keverte a hús +közé, és a kolbászba töltötte. Jön épen akkor oda egy koldus és kéreget +alamizsnát: és épen azt a kolbászt adták neki, a melyikbe Jankó volt. A +koldus megköszöni, és elmegy. Midőn a falun kivül ment, Jankó felfázott +a kolbászba, mivel nagyon hideg volt; kiásta tehát magát nagy hirtelen, +de a tarisznyából nem tudott kijönni. Észre veszi hogy őtet valaki +veszi, kiabál hát hogy ereszsze ki a koldus; a szegény koldus körülnézi +magát, hogy honnan kiáltoznak neki, de semmit sem látott. Midőn ismét +tovább ment volna, megint kiáltoz a kis Jankó hogy ereszsze ki; de ez +mivel sehol semmit nem látott, azt gondolta, hogy valami gyerek valami +gödörből kiáltoz utána. Végre mondá Jankó: Hallod-e, itt vagyok a +tarisznyádba: hanem ereszsz ki, mert, ha ki nem eresztesz, mindjárt +rosszúl jársz. A koldus levette a tarisznyáját a hátáról, és kifordítja; +megharagszik Jankó, hogy őtet a nagy hóba rázta ki, fogta a koldusnak a +botját, és úgy vágta a koldushoz, hogy a szegény koldus csak úgy +szédelgett; azután haza megy, és megpanaszolja az atyjának hogy és mikép +járt, melyet az atyja nagyon sajnállott. + +Egyszer viszont Jankó a kamrába egy puha gyapjas juhbőrön ült. Épen +akkor ért oda egy bőrrel kereskedő zsidó, és kérdi hogy nem volna-e +valami bőr eladó; ezek pedig mondották hogy vagyon, melyeket mind egyig +meg is vett a zsidó. Midőn már a zsidó elvitte volna a bőröket, egyszer +éjtszaka a kocsin felérez a kis Jankó, és észre veszi hogy őtet kocsin +viszik: megharagszik hogy ki telte őtet a kocsira? és kiabált, hogy őtet +ne vigye, hanem: állj meg, úgymond, hadd szálljak le. A zsidó körülnézi +magát, és senkit sem látott; és viszont Jankó kezd kiáltozni, hogy +álljon meg. A zsidó egészen elréműlt és megijedt, hogy valóba ördög, +leugrott a kocsiról, és elszalad magába; Jankó pedig a lovakat maga haza +hajtotta, és többé nem ment aludni oly helyekre, mert félt, hogy talán +egyszer majd a vízbe vetik, és el kell neki veszni. + + + + +XXXV. A KIGYÓ-KIRÁLYFI. + +A hajdan idők lefolyásiba volt egy igen nagyon megöregedett király és +királyné. Már ezek nem messze voltak életek végétől, és semmi +gyönyörűséget már nem éreztek, mivelhogy életek napjait szüntelen azon +való búsongásban töltötték, hogy nekiek semmi gyermekek nem volna, akire +a birodalmat hagyhatnák. Egyszer ezen való búsúltába a vén királyné így +gondolkodik magába: hogy nem bánná ha akármicsoda rút formájú gyermeke +lenne is, csak épen hogy maga után örököst tudna hagyni: akkor +megnyúgodott szívvel végezné élete folyását. Mikor így aggódik magába a +királyné, bemegyen hozzá egy bűbájos asszony, egy csomó virágot +megszagoltat az öreg királynéval, s ez abba a minutumba teherbe esett. +Kevés idő múlva szül oztán egy kigyót fiu helyett. Itt minden +tanácsosokat és bűbájosokat behivata a király, hogy mitevő legyen a +kígyóval? Jobbnak itélték hogy meghagyják, és végére várjanak a dolognak +inkább, mint hogy megöljék. A kigyó napról napra jobban nevekedett. + +Egyszer, mikor a kigyó már valami hét esztendős volt, szüntelen egy nagy +fára járt fütyölni. A király mindenektől tudakozta hogy mi lenne annak +oka, hogy az ő kigyója szüntelen fütyölne, de még csak gyanítani se +tudta senki, hanem azon bűbájos asszony, aki a virágot a királynéval +megszagoltatta, azt mondá, hogy a kigyó házasodni akarna. Itt a +királynak nagy gond támadt a fejébe, hogy hol lelnének ennek feleséget. +Egy igen vén, és leányságába maradott királyleányt adának neki +feleségül, de ezt a kigyó mindjárt a legelső éjtszaka megölte. Nem +tudták hát mitevők legyenek; hanem egy abban a városban levő szegény +embernek egy szép és jó erkölcsű leányát vevék meg szüleitől a kigyó +feleségének. Ezen személyhez a kigyó a legszelídebb és nyájasabb volt: +együtt voltak egy darab ideig, soha a kigyó nem tágított a feleségitől, +hanem mindenkor vele volt. Néhány napok eltelése után észre vette a +kigyó felesége, hogy a férje éjtszakára kigyóbőrét mindég leteszi, és a +legszebb királyfi leszen belőle, milyennél szebbet még csak nem is lehet +képzelni. Ezt a kigyó felesége megmondá az öreg királynénak; ez mindjárt +azon mesterkedett, hogy miképen tudná tőle azt ellopni. Egy éjtszaka +igen erősen befűttetett egy vas kemencét, és alattomban az öreg királyné +belopódzott éjtszaka a fiu szobájába, és a feje mellől ellopta a kigyó +bőrruháját. Felébredvén a kigyóbőrt viselő királyfi, s nem találván +sehol a ruháját, minthogy már az anyja megégette, akkor így szól +feleségének: Engem soha nem láttok többé, ha nem tudtál még egy keveset +hallgatni, míg az idő eltelt volna. Most maradj magadnak, és azt kivánom +hogy míg engem fel nem keresel, és én reád kezemet nem teszem, soha +addig magzatod, melyet mostan viselsz, meg ne szülhessed. + +Annakutánna elbújdosott a királyfi; ment sok országokon keresztűl mind +addig, míg a tündérek országába nem ért. Itt a tündérkirálynéval +megesmerkedvén, elvette feleségűl; az ide haza maradott felesége pedig +szüntelen búsongott. A szűlés ideje is megjöve, de minthogy megátkozta +férje, nem tudta megszülni magzatját. Elhatározta tehát magában, hogy +addig soha meg nem áll, míg a férjét fel nem találja. Elindult, és sok +útazásai után eljuta a szelek királyához. Kérdezte a szelek királynéját, +ha nem tudná-e hogy merre lenne egy országát oda hagyó, és magát is +bujdosásra elszánt királyfi? Amire a szelek királynéja így szóla: A +világnak nagyobb részét egy óra alatt befutám, de sehol járásomba észre +nem vettem. Innét hát vég búcsút vett a bujdosó királyfi felesége, és +utjára ment: de minekelőtte a szelek királyának lakhelyét elhagyta +volna, a szelek királynéja megajándékozta egy arany orsóval, ezt +mondván, hogy ha feltalálja párját, használja az ajándékot, ahogy +tudhatja. Innen folytatá utját a holdvilág felé, ahova eljutván, ismét +kérdezte a férje hollételét: de itten csak anyit hallott hogy sehol sem +vették észre járásába. Amint itten a jó szállásadást megköszönte, egy +arany fonó rokkát kapott ajándékba. Azután eljutott a nap kastélyához, +ahol hasonlóképen kérdezte, hogy nem vett-e észre valahol valamely +vándorló királyfit? Melyre a nap így szóla: láttam bizony én, és tudom +is hogy hol van a te urad, a kigyóformát viselő királyfi. Tűndérországba +lakik ő, és már a tündérkirálynénak hitves párja. Nem sok idők lefolyása +után oda fogsz érni; hanem ime egy arany karszéket adok neked, és mikor +oda fogsz érni, ülj a király kapujába, és ott áruljad ezen eszközöket, +amelyeket ajándékba kaptál; de akarmennyi pénzzel kinálnak, ne vedd el, +hanem csak azt mondjad, hogy ha megengedi a királyné hogy az éjtszaka a +királylyal legyek, úgy oda adom az arany orsót. Másnap eljuta az utazó +királyné a tündérek királynéja városába, ahol épen a királyi udvarba +lévő leányok a király és királyné fejér ruháit mosták. Egy leánya mosás +közben mindég sírt. Kérdi az utazó királyné, hogy miért sírna? Azt +feleli, hogy a királynak van ime egy kendője, ami átokkal adatott neki, +hogy azt addig soha ki ne tudhassa mosatni úgy, hogy a benne lévő vér +kimenjen, míg a maga kedvese, akit elhagyott, keze között ki nem mossa. +Ezen kendő ki nem mosásáért sokan életeket vesztették, és tudom hogy más +nap engem is el fog a királyné veszteni mivel hiába mosom, nincsen semmi +haszna. Ekkor az utazó királyné míndjárt megesmerte tulajdon kendőjét, +és megbizonyosodott a felől, hogy a királya ottan légyen. Mindjárt +elvevé a királyné a leánytól a kendőt, és egy keves mosás után egészen +kiment belőle minden pecsét. Ekkor csak szemébe néztek minden szolgálók, +nem győzték csodálni hogy olyan jó mosó lenne, megköszönték szivességét +hogy annyit megmentett közűlök a haláltól. Annakutánna szegény útazó +királyné az ajándékba nyert arany orsóval a király kapujába leült, és +ottan árulta. Ezt a királynénak hírűl vitték; mire is a királyné egy +szolgálót küldött ki hogy tudakozná meg, mennyiért adná el a +királynénak? Amire az így szóla, hogy ő pénzért nem adná, hanem ha +megengedi hogy egy éjtszakát a királylyal legyek, úgy általadom. Nem +örömest engedte meg a tündérkirályné, de minthogy az újság megszerzése +szerelmétől nagyon égett, még is megengedte, így gondolkodván magába, +hogy majd álomhozó port fogna a király borába estve tölteni, hogy mélyen +aludjék, és semmit se tudjon felőle a király hogy ki volt vele. Úgy is +lett; beteljesítette kivánságát az idegennek a tündérkirályné, de semmi +haszna és sikere nem lett, mivel az álomporral kevert borból bőven +ivott, és még az asztalnál jókor elaludván, elaludva vitték a +hálószobájába is, hol már feküdött előbbeni felesége. Ez egész éjjel +csak azt mondá urának: Kelj fel, szivemnek szép szerelme, ereszd +kezeidet reám, hadd szüljem el aranyhajú fiadat! de minden sirása és +epekedése semmibe ment: a király fel nem ébredett. Eltelt így az +éjtszaka; és mindjárt hajnalba kiutasították a rezidenciából a szegény +asszonyt. Másnap megint a rokkával ült a király kapujába: azt ismét úgy +adá által, hogy ha a királyné, a királylyal való lételt meg fogja +engedni. Megnyerte másodszor is, és akkor is csak annyi haszna lett, +mint az elébbeni hálásának: de a királynak egy oldalszobájába levő +inassa egész éjtszaka hallgatta mind a kétszer, hogy valami siránkozó +asszony mindég azon kéri, hogy bocsássa reá kezeit, hadd szülje el +aranyhajú fiát. A király mondotta inassának: Én nem is tudom, hogy mi +lehet az oka, hogy már két éjtszaka annyira álmos voltam, hogy a +lételemet sem tudtam, és mindég még az asztalnál elalszom. Amire az inas +azt mondotta, hogy hát álmosbort adnak Felségednek innya, és azért +aluszik olyan mélyen; hanem ennekutánna jobban vigyázzon magára és +tetesse alvását. Úgy is lett. Harmadik és utolsó napra virradt a szegény +útazó királyné, szüntelen sírt, hogy minden igyekezete füstbe megyen; +úgy gondolkodott, hogy talán megvetésből nem szólott hozzá a férje. +Harmadik éjtszaka is megengedte a királyné a hálást, tudván hogy férje +semmit sem tudna felőle, mivel soha csak egy szót sem említ. Jól van; a +harmadik estveli vacsoránál a király magára vigyázott, és az álmosbort +másféle borral felcserélte, és mintha attól volna álmos, elaludt +tettetésből. Levevék róla ruháját, és egyenesen vitték a már reá +várakozó szerencsétlen királyné mellé, ahol a király a legnagyobb +csendességbe volt, tetetvén mintha aludna. Egyszer így szól a régi +felesége: Mostan harmadszor és utóljára jöttem hozzád, ne légy oly +kegyetlen, hogy siránkozásaim előtt bedugjad füleidet. Szánj meg +engemet, sok nyomorúságokat és fájdalmakat szenvedő feleségedet, és +bocsássad reám kezeidet: hadd szüljem el nagy reménységű fiadat. Ezt +hallván a király, megindúlt szívvel megcsókolá, és minden elébb történt +dolgokról egymástól engedelmet kértek, és örök hűséget esküvének. És +reggel a király a hűségtelen tündérkirálynét öszvevagdalta és úgy +elébbeni hitves feleségével tulajdon országába nagy pompával visszament, +és uralkodott kedves feleivel sok számos esztendőkig csendes +békességben. + + + + +XXXVI. A BŰBÁJOS LAKAT. + +Volt Amszterdam városába egy ördöngös praktikájú zsidó, aki nem csak a +földi emberek előtt tudta magát hatalmasnak mutatni, hanem még a levegői +és tüzi lelkeknek is tudott hatalmasan parancsolni, úgy, hogy ha +előhívta őket, tehát akármely parancsolatokat adott nekik, szívesen és a +legnagyobb serénységgel teljesítették. Az ő hatalmas egyik ereje egy +könyvbe volt, melyet ha balra megnyitott tehát a tüzi lelkek jöttek elő +és engedelmeskedtek neki; más ereje pedig egy gyűrűbe volt, melyet ha a +kövivel megfordított az ujjába, tehát a levegői lelkek jöttek +szolgálatjára. Az ördöngös varázslót Matadájnak nevezték. Ez evvel a +nagy praktikájával és erejével annyi kincset gyűjtött már magának, hogy +sem gazdagságra sem erőre hozzá fogható ember nem találtatott. Egykor +szobájában üldegelvén, az ő varázsló könyvét elővette, és némely különös +dolgokat a könyvből nézvén, magát kecsegtette. Többi között azt is +feltalálta, hogy vagyon az indiai setét tengereken túl egy hegy mely +alatt fekszik egy megbecsűlhetetlen kincs melynek drágaságát és +szépségét emberi elme meg nem foghatja, és hogyha ki annak a kincsnek +birtokához juthat, az magát az egész világon leghatalmasabbá teheti. Ezt +hogy a Matadáj megtudta, örömibe székiről felugorván, és már a +halhatatlan kincs birtokosának gondolva magát, örömiben tapsolt. Csak +nagy hamarsággal paripát nyergeltetett, és kisétált a városon kivűl lévő +téres mezőre, és midőn a könyvit megnyitotta volna, tehát a tüzi lelkek +megjelentek rémesztő nagy sokasággal; kevés vártatva pedig megfordítván +közép ujjában lévő gyűrűjét, ennek erejével a levegői lelkeket mind +előlcitálta. Midőn a nagy sokaság már mind együtt lett volna, és +fűszálként reszketve várták a hatalmas Matadájnak parancsolatját, +egyszer megnyitván száját, mennydörgő parancsolatját mindjárt +teljesíték, és nekie a föld alatt elrejtett kincsét, azaz +megbecsülhetetlen Szaksza várát, mindjárt előlhozzák. Matadájnak erős +parancsolatjára a lelkek morgolódó szavakkal sopánkodva mondották, hogy +őnekik az nem állana hatalmokban, hogy azt elhozhatnák, mivel az a föld +alatt levő lelkeknek vagyon hatalmába, és azok tízszer annyi erővel +bírnak, mint ők; hanem ha el akarod hozni, mondották, tehát ennek +megszerzéséhez szükséges egy ártatlan zsidó gyermek, melynek Lámek a +neve; azután ha a gyermeket megtalálod, tehát majd akkor mit mívelj és +miként bánjál vele, megtanítunk, mert nincs olyan erő aki azt a kincset +onnan felhozná, egyéb az oly ártatlan gyermek, melyet Lámeknek hívnak. +Erre a nagyra vágyó öreg Matadáj, megvakarván a fejét, a lelkeket +magától elbocsátotta, maga pedig haza ballagott, de nyugtát sehol sem +találta. Így harmad napig magában tünődvén, végtére magában elvégezte +azt, hogy elmegy és felkeresi a világban akárhol azt a Lámek nevű +gyermeket. + +Így tehát lovat fogat a hintajába, és megindúl Ázsiának részeiben +keresvén az Izráel népei között a Lámek nevű gyermeket. De sehol nem +tudtak ily nevűt találni. Végre sok fáradságai után elkedvetlenedve és a +dolog felől egészen kétségbe esve, elérkezik Konstantinápolyba. Amint +tehát Konstantinápol utcáin alá s fel járna, és a gyermekeket, akik az +utcán játszottak, egyenként kérdezné, hogy melyiket hogy neveznék? és +amely gyermek a maga nevét neki megmondotta, tehát megajándékozta azt: +ezt látván a gyermekek egymást nevekről kiáltozván, hogy jőnének ide +mert ez az öreg úr pénzeket osztogat; végre egy hét esztendős gyermek +felszóval kiálta pajtására: Lámek, jöszte ide, kapsz te is ettől az +úrtól pénzt. Ezt hallván Matadáj, jobban szemlélte a gyermeket, ki végre +hozzá jutván, kérdi tőle: hogyan híják, és az atyja hol lakik? Ki is +mondja, hogy őtet Lámeknek hívják, és az atyja ide nem messze (ujjával +mutatván) ebbe a házba lakik. Matadáj örömiben egészen magán kivűl +ragadtatván, megfogja a gyermek kezét, és kényszeríti hogy vezetné őtet +atyjához. A gyermek megörülvén az ajándéknak melyet nekie Matadáj adott, +egyenesen az atyjához vezeti, ki szegény sorsú ember lévén nem tudta +mire vélni a dolgot hogy kit tiszteljen Matadájban, mivel látta uri +személyét és gazdag öltözetit. Kérdezvén tehát nagy alázatosan Matadájt, +hogy kihez legyen szerencséje? mondja neki ez, hogy ő idegen országban +lévő kereskedő légyen, és mivel most erre járok, tehát semmiképpen el +nem mulaszthattam hogy tégedet mint régi őseimről maradott atyámfiát meg +ne lássalak, kit már régen feltaláltam irásaimban hogy te nekem atyámfia +vagy. Tégedet is, úgymond, boldogítani akarlak mivel nekem az egek +eleget adtak: de tudod-e, kedves atyámfia, add ide nekem a fiadat, hadd +nevelhessem és taníthassam őtet; hidd el, derék embert építek a fiadból, +melyet magad is meg nem fogsz bánni. Az öreg Lámek örvendett, hogy +szegény ember létére ily nagy úr neveli fel a fiát: így nagy hamar +meglett az egyesség, mivel a szegény sok ajándékokat kapott, a melyen +nagyon örvendett. + +Egy kevés ideig nagy kecsegtetéssel volt az öreg Matadáj a kis ártatlan +Lámekhez, de valami négy hét múlva eszébe jut, hogy már egyszer a +dologhoz kellene fogni, és a megmagyarázhatatlan kincset a kezihez +venni. Egykor kilovagolván az öreg Matadáj a mezőre, kivitte magával +Lámeket is: itt előcitálja a lelkeket, melyeket meglátván Lámek, +szörnyűképpen megijedett: de az öreg Matadáj bátorítván őtet, hogy ne +féljen, mert csak mind az ő jó barátjai; parancsolja a lelkeknek hogy +őtet vigyék és ragadják egész ahoz a hegyhez, melyben Szakszavára el +vagyon rejtve. A lelkek fogván őtet Lámekkel együtt letették egészen a +hegyoldalba. Ekkor Lámek körűlnézi magát, és látván ezt a szörnyü +vidéket, igen kezdett félni, de Matadáj újra bátorította őtet hogy ne +félne, mert semmi bántása nem lesz ahol őtet látja. Míg ezek így +beszéltek, addig a tűzi lelkek lóganajt szedvén, azzal tüzet +gerjesztettek, melyre azután lókörmöket hánytak; mire a tűznek +rettenetes nagy füstje kerekedvén, ez a levegőben egy nagy felhőé vált, +mely nagy feketeséggel elterjedt az égen, s oly mennydörgés támadt +abban, hogy rettentő ropogásával Matadájt is csakhogy le nem ejtette +lábáról. A zengés után megnyilt a felhő, és nagy suhanással egy mennykő +a kősziklába vágott; a kőszikla nagy ropogással megnyílt, és irtóztató +gőz jött belőle, melynek eltávozása után egy szép márványkő garádics +termett előttök, mely a kősziklában alá vezetett. Ekkor Matadáj a +lelkeknek ösztönözése után a gyermeket kérte, hogy menjen a kősziklának +nyílásába alá: melyet a gyermek látván, nagyon megrettent, és félt, +szabadkozott, hogy ő nem megyen alá; de Matadáj bátorítván őtet hogy ne +féljen, csakhogy a kősziklába menjen le, és a bent levő folyosón midőn +keresztülmész, egy kertet érsz, abban egy karbunkulus oszlop áll melyre +egy lakat vagyon felakasztva; és csak azt a lakatot hozd ki fiam; és ha +azt a lakatot kihozod nekem, akkor haza viszlek atyádhoz, és nagy sorban +és jó állapotban helyeztetlek. Ezekre a beszédekre nagyon keveset +hallgatott Lámek, mert nagyon félt; akkor odaadja a gyűrűjét Lámek +kezibe, és mondja neki: Fiam, hogyha valami bajod leszen, akkor csak +fordítsd meg az ujjadba e gyűrűt; tehát ezek az óriások, akiket itt +látsz, neked mindjárt segítségedre fognak lenni. Erre is keveset +hallgatott; akkor aztán azzal ijesztette Lámeket, hogy ha el nem megy a +kősziklába, őtet itt hagyja, és a vadak őtet megeszik. Ezen beszédtől +megréműlvén, reá állott szegény Lámek, és bement a kősziklába, hol +reszkető félelem fogta el, és egész testiben remegett és fázott. Így +ballagván a kősziklának garádicsán, midőn már általment volna a +folyosón, kinyílt előtte egy fényességü szép kert, melynek gyümölcsfái +csupa gyémánt, karbunkulus, smaragd, és más drágakövekből lévő +gyümölcsöt termettek, a kertnek pedig a közepiben egy nagy karbunkulus +oszlop állott, melynek magassága hatodfél könyöknit mért, vastagsága +pedig egy tíz akós hordóhoz hasonló volt. Ezen kimondhatatlan drágaságon +volt függesztve a lakat, melyért Lámeket a vén Matadáj beküldötte. Midőn +ezt meglátta, egy kissé örvendett, s minden várakozás nélkül hozzája +közelít, és amint hozzá nyúlt, és a nagy fényességű oszlopról levette, +egyszerre nagy szélzúgás, rettentő mennydörgés és villámlás fogta el a +kertet úgy, hogy szegény Lámek megfélemedett és a nagy rettentő +földindulástól a földre esett; de míg ő itt magán kivül a földön hevert, +addig a szélvész elcsendesedett; ő pedig lábra állván, a lakatot, mely +egy arany láncon függött, a nyakába akasztotta és tántorogva visszafelé +indúlt a kertből Midőn így menvén szemlélné a kertnek drága terméseit, +és megkivánván őket, minden zsebjeit velök jól megrakná: amint az első +gyümölcsöt leszakasztotta, tehát a kősziklának a nyílása, melyen Lámek +bement volt, rettentő csattanással becsukódott. Midőn Lámek jól +megrakodván visszament a folyosón, a folyosó már nem volt oly világos +mint azelőtt: megfélemedett tehát, és szörnyü jajgatásra fakadott, mivel +a kimenetelt meg nem találta. Matadáj, aki a kősziklának nyílásánál +odafent állott, látta hogy a kőszikla összecsukódott: rettenetes volt +tehát a bánatja, mivel nem csak Lámeket minden kincsestől elvesztette, +hanem a gyűrő is, melyben egyik ereje lakozott, Lámekkel együtt a +hegyben bezáródott. Matadáj tehát, semmi reménysége többé nem levén, s +maga szerencsétlenségén bánkódván, magát a tüzi lelkek által, melyeken a +könyvinek erejénél fogva még hatalma volt, haza vitette, és elvégezte +magában hogy szomorú életét hazájában töltse. + +Lámek azalatt a barlangban nagy sínlődéssel jajgatván, számtalanszor +Matadájt kiáltozta, de sehonnan semmi segítsége nem jött. Midőn így két +napig a setétben alá s feljárkálna, kezeit egybe kúcsolván és fejére +emelvén szörnyen sírt. Egyszer valamikép a gyűrű az ujjában megfordúlt, +s előtte huszonnégy óriások állottak meg azzal a kérdéssel, hogy a +felséges princ mit parancsolna? Lámek e látásokon még jobban megrezzent: +de midőn a gyűrűnek ereje eszében jutott, tehát megbátorodott és kéré +őket, hogy őtet vigyék ki erről a helyről. Erre a parancsolatra +felkapják őtet a lelkek, és kivivén a hegynek oldalába lették, és megint +megkérdezték tőle, hogy parancsol-e még valamit? Ő pedig, haza +vágyódván, kérte a lelkeket, hogy vinnék őtet Konstantinápolba, ezek +pedig, minekelőtte haza vitték volna, tehát meggondolták, mely hatalmas +ember lenne ő, mivel, úgy mond, hogyha a lakatot, melyet a kősziklából +hoztál haza, felnyitod, tehát ami lelkek a föld alatt vannak, mind +királyostól neked engedelmeskednek. Ezek után Lámeket haza vitték, és +Konstantinápolon kivűl letették. + +Lámek nagy örömmel haza ment az atyjához, és elpanaszolta neki, mely +rengetegbe vitte őtet a vén Matadáj: melyet hallván az atyja, nagyon +sajnálta a fiát, de máskép örűlt, hogy az ő fia mennyit próbált és nyert +legyen. Másnap Lámeket a föld alatt lévő lelkek kivitték az erdőbe, és +ott egy kivésett fából csinált váluban egy különös erejű fürdőbe tették, +melyből midőn kijött volna, mind nagyságára mind ideire és szépségére +megváltozott; de még a mi több, minden főrendekhez illő tudományokkal +bővelkedett, s minden idegen országokban lévő nyelveket tudott úgy, hogy +hozzá fogható ember sem szépségre, sem tudományra nem volt. Ekkor +visszament Lámek az atyjához; de mivel formájából egészen megváltozott, +tehát ez meg nem ismerte. Ekkor mondja Lámek az atyjának: Kedves atyám, +hallottam hogy Szolimánnak van egy nagyon szép leánya, én őtet megnézem, +hogy érdemes-e hozzám vagy sem? Ekkor megindúlt, és a merre a kisasszony +sétálni szokott, magát az út mellett egy odvas fába rejtette, mivel a +királykisasszony mikor sétálni szokott, akkor senkinek sem volt szabad +magát az útfélen mutatni. Így várta Lámek a szép kisasszonyt az odvas +fába; és amint a kisasszony nagyon sebesen lovagolt volna, az orra vére +megindúlt, és kényteleníttetett a lováról leszállani, és Lámeknek +legnagyobb szerencséire azon fához, a melyikbe Lámek volt, támaszkodott, +és várta míg az orra vére el fog állani. Lámek az odvas fából nagyon +kedvére nézte a szép Florentinát, mivel ez volt a neve a +királykisasszonynak; és nyakig bele szeretett. Midőn pedig elment volna +a fátul, Lámek is kibújt az odvasból, és haza menvén megbeszéllette az +atyjának, mely móddal látta meg a szép kisasszonyt. + +Ezek után elővette a drága gyümölcsöket, melyeket magával hozott a +hegyből, és beletette egy szép tányérba, és adta az atyjának ilyen +szókkal: Mondd hogy én ezeket a szép drágaságokat küldöm a kisasszonynak +jegybérűl, hogyha a felséges szultán nekem a leányát ide adná. Az atyja +megszomorodván fiának e kérésén, nem akart elmenni a felséghez, de a fia +bátorítván őtet hogy csak menjen, és nem lesz semmi bántása, elmegy +végre az atyja a szultánhoz, és mondja, hogy ezt az ajándékot az ő fia +küldi a felséges kisasszonynak, hogy felséged nekie a leányát feleségűl +adná. A császár elbámúlt ezen a véletlen kérésen, de a drágaságot +szemlelvén, nagyon elbámult rajta, és meg nem foghatta, hogy honnan +kapta volna azt a szegény ember? Összehivatja tehát a tanácsbeli urait; +kik is látván a drága kincseket, egy-egy országra becsűlték darabját; de +mivel a kisasszony már el volt másnak jegyezve, és a lakodalom is már +harmadnapra el volt rendelve: így tehát, hogy az öreget a nyakáról +elküldhesse, és a drága ajándék is nála maradhasson, azt mondották neki, +hogy ha a fiad ily drága ajándékot hoz holnap ily renddel: hogy +huszonnégy leányok egy-egy kosárral hozzanak, és maga a fiad tízenkét +inasoktól kísértetve a legszebb ízlésű ruhába jön, megkapja a +kisasszonyt. Ezt csak azért mondották a szegény embernek, mivel +gondolták, hogy az lehetetlenség oly szegény ember fiától. Az öreg haza +menvén, mondja a fiának, hogy mi légyen az újság, Lámek azt +figyelmetesen meghallgatta; estve eljötte után pedig, midőn már mind +letakarodtak, tehát Lámek kimegy a mezőre, és megnyitván a lakatját, +imhol a lelkek sokasága őtet környülvette, és óhajtva várták +megszabadító uroknak parancsolatját. Ekkor mondja, hogy neki Szaksza +vára kincses kertjiből hozzanak huszonnégy kosár drága gyümölcsöket, és +ezeknek vitelére szerezzenek huszonnégy szép leányokat, a kik alkalmasak +legyenek a királykisasszony szolgálatjára; őneki pedig huszonnégy +szolgákat a legdrágább öltözetbe, és magamnak oly köntöst, amelyet még +emberi szem nem látott; magatok pedig öltözzetek a legdrágább katonai +ruhába, és magatokból formáljatok egy nagy ármádát; azonkivűl a muzsika +legszebb zengése is közöttetek legyen. Ezeket így parancsolván, +nyugvásra ment. + +Reggelre kelvén, Lámeket kivitték a város falain a lelkek, és +felöltöztették a legszebb hercegi ruhába, mely az ő szépségit +hétszereztette; akkor előlhozták neki a huszonnégy szüzeket, mindegyik +kezébe tartotta a kivánt kincset, az ármáda nagyságának vége hossza nem +volt, a bandák harsogtak mindenféle szép nótákat: így ment ő legnagyobb +pompával a városba. Kinek midőn hírit megvitték volna a szultánnak, +nagyon elcsudálkozott és megfélemlett. Ekkor fogván leányának kezét, +mengyen Lámek eleibe; de midőn meglátta volna Florentína a szép Lámeket, +egészen elfelejtkezett régi szerető hercegiről, hanem Lámeknek hódolt +szívéből, és kezét nyújtotta; a szultán is Lámeknek barátságos csókot +nyomott homlokára, és leányát néki tüstént általadta. Másnapra hagyatott +a pompás menyegző. + +Estve nagy vacsora után a törökök módja szerint ment Lámek a szép +Florentinával egy szobába, ahol midőn Florentina elaludt, Lámek kiment +szobájából, és megnyitván a lakatot, eljöttek a föld alatt való lelkek, +a kiknek parancsolta, hogy Szakszavárát mind hegyestől neki lakásúl ide +hozzák. Ezen parancsolatját mindjárt teljesítvén, a drága épületet +mindenestől elhozták, Konstantinápol egyik nagy piacára helyheztették, a +hegynek teteire tették a huszonnégy contignációs rezidenciát, amelynek +még az ajtóragasztója is mind aranyból volt; s ebbe a drága épületbe +tették Lámeket szerelmes párjával egyűtt. Reggel midőn a szultán +felkelt, és kinézett az ablakon, tehát látja ezt a drága fényes +épületet; nagy sietséggel megyen a palotának meglátására; de midőn ő +felfele ment volna, már akkor a legszebb cédruslugasokon alá s felsétált +Lámek a szép Florentinával. Felvezették tehát a szultánt is, és +mindeneket megmutogattak neki, ahol azután egy hosszas lakodalmat és +ünnepet ülltek. + +Míg ezek még folytak Konstantinápolba, addig mindenfelé elterjedett a +híre ennek a hatalmas Lámeknek, hogy hozzá fogható sem gazdaságra, sem +tündérségre nincsen. Végre meghallotta a vén Matadáj is, mindjárt észre +vette, hogy nem más, hanem az ő fogadott fia légyen az; azért megnyitja +a könyvet, és a tüzi lelkek eljöttek, és parancsolta nekik, hogy őtet +Konstantinápolba vigyék: akik is megfogván, ragadták őtet +Konstantinápolba. Midőn oda ért, bamúlva csudálta a nagy gazdag +épületet, kinek még alatta való kősziklái is mind aranyból voltak, +felmegy Matadáj a hegyre, hogy körülnézze a palotát, és legnagyobb +szerencséjére Lámek otthon nem volt, mert vadászni ment az öreg +szultánnal. Nagy hamarsággal parancsolja a tüzi lelkeknek hogy az +épületet gyújtsák meg, de úgy hogy egyik oltsa, másik gyújtsa, hogy nagy +kár ne legyen. Hogy a tűz kigyúlladott az épületben, nagy lárma +támadott, és a jószágot kezdték kihordani: akor Matadáj is a tüzi lelkek +igazitása után berohan a kilencedik szobába, ahol egy vas almáriomban +volt a lakat bezárva. A zárokat tehát leverte, és a legdrágább lakatot +magához vette. Ekkorára a tűz elaludt, ő pedig alig várta a +besetétedést; megnyitotta tehát a lakatot, és nagy morgással előjöttek a +föld alatt való lelkek, kiknek parancsolta, hogy a drága palotát +mindenestől vigyék a tulsó óperenciás tengereken túl, csak Lámeket +hagyják ott. Ezek fogván a várat, mindenestől nagy messze elvitték, csak +szegény Lámeket magát hagyták a földön. Reggel Lámek felébredett, és +nagyon megijedett, hogy a jószága kedves feleségével együtt elveszett. A +szultánnak is fülibe ment ez a nagy hír, mire Lámeket megfogatta és +vasba verette. Másnap hát csak viszik szegény Lámeket a vesztőhelyre, +hogy mint gonosztevőt megzsinórozzák. Amint már kisérték őtet kifelé, +eszébe jutott neki az ujjában lévő gyűrűnek ereje; nagy hirtelen +megfordítja az ujjába, és azonnal mellette támad negyvennyolc rettenetes +óriás, és a kísérő katonákat mind széthordják, és kérdezik uroktól, hogy +mit parancsolna? az pedig mondja hogy őtet vigyék egyenesen az ő +elrablott épületjéhez és az ő kedves feleségéhez. Ezek felkapják, és +viszik őtet egyenesen az óperenciás tengereken túl, amely oly erősen be +volt kerítve, hogy még a madarak sem tudtak egyenesen hozzá berepülni. + +Ekkor a levegői lelkek hoztak némely füveket, és megkenték Lámek +ábrázatját, és oly öreg képet mutatott, hogy senki őtet meg nem +esmerhette volna, és adtak neki két pakéta porokat hogy, ha beszélhet +Florentinával, tehát adja azt a port neki oly feltétellel, hogy első +alkalmatossággal adja be Matadájnak, melytől az majd elaluszik, és +hogyha elaludt, mondják a lelkek, hogy a nyakába lévő lakatot és könyvet +hozza el: ha ezt, úgy mondd feleségednek, megteszed, tüstént meglátod +Lámekedet. Lámek tehát mint egy öreg szarándok felmegy; amint a várnak +udvarába bement volna, a cselédek tudtára adták Florentinának hogy egy +csudálatos ajtatos öreg szarándok volna itt a várban. Florentina nagy +sietséggel megyen az udvarba, és örvendve könnyes szemekkel köszönti a +szarándokot, és panaszolja neki az ő rettenetes baját; mondja neki +Lámek: Hogyha megfogadod szavamat, tehát szerencséssé teszed mind +magadat, mind Lámekedet. Mondja neki Florentina, hogy bár akármit +parancsol, tehát szivesen fogja teljesíteni. Lámek tehát elbeszéllette +az egész dolgot mint neki a lelkektől meghagyattatott; Florentina, +kezéhez vette a porokat, és a keblibe tette, az öreget pedig +megajándékozta bőven. + +Midőn már az asztalhoz leültek mind a ketten, ő és Matadáj, tehát +nyájasan kezd ehez beszélni, akin Matadáj szörnyen örvendett, és végre, +midőn felvett Florentina egy pohár bort és Matadájra köszönti, és +kiitta, Matadáj ezen nagyon örvendett. Egykor leejtette Florentina a +villáját, mely után Matadáj lenyúlt, és felvette; addig Florentina az +elrendelt port a Matadáj poharába egyvelítette, melyet az csakhamar +kihörpölt, és mind megitta. Ez után mindjárt nagy álomba merűlt; melyet +látván Florentina, nagy hamar hozzája ment, és a lakatot meg a könyvet, +mely a nyakában volt, tőle elvette, és szél módjára levitte az öreg +szarándoknak. Midőn Lámek meglátta, csakhamar megkente magát a lelkektől +adatott zsírral, kitől megífjodott, és az elébbi szép ábrázatja helyre +jött: melyen nagyon megörvendett hív felesége, és nyakába borúlt. Ekkor +Lámek megnyitotta a lakatot, és a lelkek elöljöttek, és parancsolatját +várták, ő pedig meghagyta nekik, hogy mentűl elébb vigyék őtet +mindenestől Konstantinápolban, melyet mindjárt teljesítettek is. +Reggelre látván a szultán az ő vejének rettentő ereit visszajönni, +hozzája megy, és lábaihoz borúl, kegyelemért esedezik, hogy ne ölné meg +őtet azért a gonosz cselekedetiért, melyet vele cselekedett: Lámek +felemelte a földről, és megbocsátott neki mindeneket; azután a vén +Matadájt hozatta elő, akit álmából feltámasztván, nyársba húzatott, és +így ő kegyetlenűl végzé életét. Lámek pedig számos esztendeig élt kedves +párjával, a lakatra pedig azután nagyobb gondja volt, mint ennekelőtte, +mert ő is mindég mint valamely órát egy arany láncon a nyakába hordozta. +Midőn pedig Lámek feleségivel boldogúl végezte volna életét, az arany +Szakszavára is a lakattal együtt eltünt. + + + + +XXXVII. KÖKÉNY MATYI. + +Egy embernek volt két fia és egy leánya. Az apjok csakhamar elhalt, csak +anyjok viselte gondjokat. Egyszer a kissebbik elment szántani, és azt +mondá a húgának, hogy ebédet vigyen neki. A húga azt mondá: Hogyan +akadok reád? A legény azt mondá: Majd hogyha ki megyek szántani, itt a +ház előtt a földnek vetem az ekét, és odáig szántok; azon eljöhetsz. +Aval elment szántani, és szántott. + +Mikor az ebéddel a húga utána akart menni, hát az ördög is szántott +másfelé, tudniillik a legénynek a szántásátul fogva a maga házáig. Mikor +a leány oda érkezett, azon ment amit az ördög szántott, és csak egyszer +az ördög házához érkezett. Látván a ördögöt, kérdi, hogy nem látott-e +egy legényt erre szántani? Az ördög mondja, hogy ő nem látott ott senkit +szántani, de jőj be a házamba. A leány bemegy, s az ördög elvette +feleséginek a leányt s ez ott maradt. + +Azalatt a bátyja nehezen várta az ebédet, haza ment haragosan, mondja az +anyjának, hogy miért nem küldött ebédet neki? Az anyja mondja: Hát a +húgod nem vitt ebédet? hiszen már régen elküldtem utánad. A legény +evett, azután elment a húgát keresni, és ment a szántáson: hát látja +hogy másfelé is vagyon szántás; elmegy a szántáson egész az ördög +házáig, és kérdi, hogy nem látott-e egy leányt? Az ördög azt mondá, hogy +ottben van, csak menjen be. Bemegy, hát látja a húgát; ez mondja neki: +Jaj csak menj ki hamar, mert ha az uram bejön, összeszaggat; de a legény +nem ment ki. Bemegy az ördög és parancsol harminc akó bort magának, és a +sógorának is hasonlóképen annyit, és egy-egy ökröt, és összeültek enni, +de a legény nem tudta megenni, az ördög megette, azután mondja: No +sógor, most birkozzunk, amelyik előbb földhöz tudja a másikat vágni, az +lesz a nyertes. Összemennek hát birkozni; az ördög földhöz vágta a +legényt: mindjárt pokolba esett. Azután a másik testvér is elment +keresni őket; az is oda talált, s az is úgy járt mint a bátyja. + +Az édes anyjok azalatt oda haza siránkozott, hogy már se fia se leánya +nincsen; azután mindig imádkozott, hogy az isten csak egy gyermeket adna +neki, ha csak akkora lesz is mint egy babszem. Egyszer egy babot talált +kint az utcán; amint megette, mindjárt nagy változást érezett. Hát +nagyon szégyenlette az asszony, hogy ura nincs, és mégis teherbe van; és +nem sokára meg is lett a gyermek, és ép oly kicsi volt mint más gyermek, +de mindjárt futott és beszélt. És mert olyan kicsi volt, Kökény Matyinak +hítták a faluba. Egyszer az asszony szomorú volt, és kérdezte a kis fiu, +hogy mért oly szomorú? az asszony mondá: Nekem három gyermekem volt, és +mind a három elveszett, nem tudom hogy hová lettek. – A fia azt mondá: +majd elmegyek én, és megkeresem őket. Akkor elmegy a kovácshoz, mondja +neki, hogy csináljon egy negyvennyolc mázsás kalapácsot. A kovács nem +tudott kedve szerint valót csinálni, kapja a kalapácsot és a kovácsot +agyon üti vele, és megy a másik kovácshoz, az csinált neki kedve szerint +való kalapácsot, azt mindjárt a gatya pártázatjába dugta, és elmegy a +bátyjait keresni, és épen oda talált menni az ördög házához. Az ördög +odakint sétált, és kérdi hogy mit keres? Azt mondja, hogy nem látott-e +valahol két legényt és egy leányt? Felel neki az ördög: láttam, odaben +vannak, csak menj be. Ez bemegy, és látja a nénje, és mondja: Jaj +szegény! miért jöttél ide, majd neked is ítt kell maradnod. Akkor bemegy +az ördög is, és annak is parancsol harminc akó bort és egy ökröt, s +leültek és ettek, és még az ördög hozzá sem kezdett jól az evéshez, már +Kökény Matyi megette az ökröt s a bort is megitta. Az ördög azt mondja +neki: Na sógor, most ettél s ittál is, menjünk birkozni, aki a másikat +előbb földhöz vágja, az lesz a nyertes. Kimennek hát, de Kökény Matyi +úgy a földhöz vágta ördög uramat, hogy majd a szeme is kiugrott. És +kapja a kalapácsát, az ördögöt agyon verte, a két bátyját és a nénjét az +anyjához haza vitte, azután együtt éltek, és mai nap is együtt élnek, ha +meg nem haltak. + + + + +XXXVIII. A TÜNDÉR GYŰRŰ. + +Volt egy király, és annak egy jobbágya, akinek egy szép fia nevelkedett, +kit a király úgy megszeretett, hogy fölvette komorniknak. A legény +egyszer azt gondolta magában: Jó volna a király leányát megpróbálnom: +hogyha hozzám jönne, elvenném feleségemnek. A legény haza ment az +apjához, és a király az udvarmestert oda küldte, hogy kérdje meg: miért +nem akar haza menni? A legény azt feleli hogy ha a király a leányát neki +adja, úgy bemegy szolgálni. Az udvarmester megmondja a királynak; akkor +a király a komornyikhoz visszaküldött: hogyha annyi pénze van mint a +királynak, úgy neki adják a királyleányt. + +Elment hát a legény egy nagy erdőbe; ott egy zöld ruhás ember hozzá megy +és kérdi, hogy mit keres? A legény azt mondá neki: Én szolgálatot +keresek. A zöld ember mondja: Jőj hozzám, nálam jó szolgálatot kapsz; és +elment vele. Akkor mondja a zöld ember: Halod-e, ezt a helyet jól +megjegyezd magadnak, hogy ha visszahozlak, megismerd; akkor fölkapta, és +úgy elrepűlt vele, mintha a szél vitte volna őket. És egy házba vitte, +és mindent megmutatott neki, hogy melyik lesz a szobája, hanem egy ajtót +mutatott neki, és azt mondá: Ebbe a szobába, azt megmondom, be ne menj, +mert ha bemégy, onnan soha ki nem jöhetsz. Azután az istállóba vezette, +és a lovait megmutatta neki; két nagy fekete ló volt az istállóban; +azután egy ládát fölnyitott neki, és a ládában szén volt; a zöld ember +azt mondá ezt etesd a lovakkal, és tisztogasd őket, mert én elmegyek, és +három fertály esztendeig nem jövök haza. Azután elment. + +A legény jól forgatta otthon a gazdaságot. Egyszer azt az ajtót +vizsgálta, amelyet az ura megtiltott neki, fel is nyitotta, be is ment a +szobába: hát ott lát egy szép leányt, aki épen az ő falujából való volt. +Elréműl a leány, ahogy meglátja, mert megismerte, és mondá neki: Jaj +miért jöttél ide, többé el nem mehetsz, itt kell örökre maradnod mint +énnekem. De én segítek rajtad, ha te is segítesz rajtam; és egy kést +adott neki, és mondá: Majd ha téged elvisz vissza, csak vígyázz, hogy +megösmerd azon helyet ahol téged fölvett, mert másként itt kell +maradnod, és ha egyszer ott lesztek, akkor ott neked pénzt hord, és +mikor már elég pénzed lesz, akkor ezzel a késsel kerítsd be, azután nem +jöhet ki, hanem az ujjában lévő gyűrűjét kérjed tőle, és ha az ujjodat +kéri, azt be ne nyújtsd neki, mert elszakasztja, hanem ezt a kést +nyújtsd neki, hadd tegye arra; azután még se ereszd ki, hanem kérd meg +hogy mi hasznát lehet annak venni, azután ha megmondja, a késsel húzd +keresztűl; akkor elmehet. Hanem azt mondom, hogy ha karácson bőjtje +lesz, akkor tedd magadat beteggé, és majd mindent hord, kávét, ételt és +pálinkát, te pedig semmit se egyél egész hét óráig, akkor ehetel és +ihatol; és most láss hozzá, hogy kimehess. A legény mindenkép próbálta, +hogy ha kimehetne, de épen semmiképen sem mehetett ki; azután látta hogy +a gerenda alatt három könyv vagyon; leveszi a könyvet, látja hogy semmi +sincs benne; a másikat nézi, abban sem volt semmi; azután a harmadikat +nézi, abban sokféle irás volt írva, és olvassa; mikor a vége felé +olvasott, látja hogy az ajtó magátul megnyillott. Fölteszi hát a +könyvet, és kimegy a szobábul nagy sietve a lovaihoz, azokat éteti és +tisztogatja, s úgy várja az urát; mikor pedig enni akart, mindig ott +volt az étel. Az ura haza ment, és mindenét tisztán találta, amin nagyon +örűlt. + +Eljött azután karácson bőjtje is. A legény előtte való nap beteggé tette +magát; az ura mindent hordott neki, valamit kivánt tőle, kávét, +szilvapálinkát, hogy csak egy kicsint igyék mindjárt jobban lesz, de ő +semmiből sem ivott sem evett: csak mikor hét óra eljött, akkor evett. Az +ura bemegy a szobába, hát már a leány nem volt benn, mivel kiszabadúlt, +mert a legény kibőjtölte érte azon napot. Kimegy hát az ura nagy +haraggal hozzá, és mondja neki: Most látom, hogy te nagyon okos ember +vagy, mert engem megcsaltál: ha én azt tudtam volna, másként vigyáztam +volna reád; de ő semmit sem tartott, gondolván hogy azon egynehány napot +még kitölti nála; és hogy az ideje eljött, mondja neki: Én az én időmet, +kiszolgáltam, most vígy engem oda ahonnan elhoztál. Ekkor az ördög +fölkapta, és vitte mint a szél; ő pedig mindég vigyázott azon helyre, +ahonnan elvitte; és mikor már ott voltak, kiáltott neki hogy megálljon, +ott van az a hely, hol beszegődött hozzá. Az ördög tehát etette, és +adott neki egy zsák pénzt, s azt mondá neki: Elég-e? Ő pedig azt mondá: +Nem elég, csak hozz még többet; akkor elment az ördög és még két annyit +vitt neki; de akkor is csak azt mondta, hogy még nem elég: és harmadszor +három annyit adott neki, és mikor kitöltötte volna a pénzt, a legény +azon késsel bekeritette őtet s az ördög nem mehetett ki a keritésbűl. +Akkor mondja neki: Már engem még jobban meg akarsz csalni? csak ereszsz +ki ezen várból, annyi pénzt hozok neked valamennyi kell; a legény pedig +mondá: Én ki nem eresztelek addig, míg a gyűrűt az ujjadból nekem nem +adod; az ördög mondá: Úgy is tudtam, hogy még attól is megfosztasz, +nyújtsd ide az ujjodat, ha illik-e belé? Mondá a legény: Az ujjamat nem +adom, hanem tedd erre a késre, úgy elveszem. Az ördög rá tette a gyűrűt, +és a legény az ujjában dugta, s az ördög mondá neki: No most ereszsz ki, +a gyűrűt is megkaptad. A legény azt mondá: No most még azt mondd meg, +hogy mi haszna vagyon ennek a gyűrűnek? Az ördög mondá: Ha az a leány +nem mondta, én sem mondom. Monda a legény: Én ugyan, ha nem mondod is, +megtalálom a hasznát, hanem teneked örökre itt kell maradnod. Azzal +elment. Az ördög kiáltott utána mondván: Jőj vissza, megmondom. Akkor +visszament, s az ördög monda neki: Ennek a gyűrűnek oly ereje vagyon, +hogy ha megszorítod, mindnyájunknak neked kell szolgálni. Akkor a legény +a késsel keresztűlmetszette a várat, az ördög mindjárt kijöhetett +belőle. Akkor azt mondá a legény; Hát ezen pénzemet hogy tudom haza +vinni? Az ördög azt mondá: Ne féltsd, megőrzöm én azt, te csak menj +haza. Ő pedig haza ment az apjához, és kérdi tőle, vannak-e erős ökrei? +Az apja azt mondá: Vannak erősek, mért kérded? Ő pedig azt mondá: +Keressen kend vagy tizenkét szekeret holnapra, az erdőre megyek. Az apja +keresett huszonnégy szekeret, és elment a huszonnégy szekér, s ugyan +annyi pénzt vittek haza. + +Ezek így lévén, más nap elküldi a szerencsés legény a királyhoz hogy +pénze elég van, most adja neki a leányát. A király egy tanácsossát küldi +oda, hogy vizsgálja meg, ha igaz-e az? Ez elment, és azt mondta a +királynak: Felséges király! pénze több van mint fölségednek. A király +gondolkozott, hogy hol vette azt a sok pénzt? azután azt üzente neki, +hogy csináltasson olyan várat mint a királyé. A legény csak azt várta +hogy beestveledjék, akkor kiment, és a gyűrűt megszorította, s az +ördögök mindjárt ott voltak, és azt kérdték: Mit parancsol az ífju úr? Ő +pedig megparancsolta hogy reggelre még szebb várat csináljanak mint a +királyé volt; akkor beküldte az apját a királyhoz, hogy megvan a vár, +most adja neki a leányát. A király ismét azt üzente neki, hogy most +olyan hidat csináltasson, hogy egyik várbul a másikba összejárhassanak. +Más napra az is meglett. A legény újolag beküldte az apját hogy a leányt +adják neki. Akkor a király azt mondá: Még egy kert szükséges, azt is +csináltasson; más napra a kert is készen volt, még sokkal szebb mint a +királyé, pedig oly csunya helyen csinálták, hogy egyebet nem láttak, +csak a sok követ; ide az ördögök mind elhordták és földet hoztak helyébe +és oly szép kertet csináltak, hogy a király kertje még csak árnyékában +sem állott. Akkor megint beküldte az apját a királyhoz, hogy a leányát +adja neki. A király tehát neki adta a leányát. Azonban a leány a török +basa fiát szerette, de úgy hogy senki sem tudta, csak maga a leány. A +legény tehát elvette a király leányát, és nagy lakodalmat csináltak, +nyolcan az ördögök közől voltak a muzsikusok. Mikor a vacsorának már +vége volt, akkor lefeküdtek; azt kérdi a menyasszony: Ugyan szívem, +mondd meg nekem, hogyan tudtad te azt a sokat oly kevés idő alatt +megcsináltatni? Ő pedig mindjárt kivallotta, és ezután elaludt, a +felesége pedig a gyűrűt lehúzta az ujjáról, és a maga ujjába dugta; +azután kiment, és a gyűrűt megszorította, s az ördögök mindjárt ott +voltak, és kérdezték tüle, hogy mit parancsol nekik? Ő pedig mondá +nekik: Most engem vigyetek Törökországba a szeretőmhöz. Az ördögök +felfogták, s nagy sebesen Törökországba vitték a basa fiához; a szegény +vőlegény pedig az ágyba aludt. Jókor reggel felkél; hát látja hogy a +felesége elszökött, a gyűrűjét is ellopta, el is vitte, amin ő nagyon +búsúlt. A muzsikusok muzsikaszóval mentek az ajtóra, de ő bújában az +ajtót sem nyitotta meg; azután a király bement a szobába, és nem látja a +leányát; kérdi, hogy hová tette; ő pedig azt feleli, hogy elszökött, és +engemet is meglopott, mert a gyűrűmet is ellopta. De a király azt +mondta: Nem szökött el, hanem megölted, és eltemetted, de holnap +felakasztatlak, ha elő nem állítod a leányomat. Mindjárt megfogatta +aztán, és tömlöcre vettette; azután a muzsikusok oda mentek, és a +királynak azt mondták: Ereszsze el fölséged, mink nyolcan itt maradunk +helyette, ő pedig hadd keresse, és meg is találja. A király tehát +elereszti, és a nyolc muzsikust rekesztette be helyette. Az egyik pedig +hozzá megy, és azt mondja neki: Tudod-e most mit csinálj? Öltözzél fel +vadásznak, és csak menj Törökország felé; hanem azt nem mondták neki +hogy hol van, pedig magoknak kellett elvinni. Akkor megindúlt nagy +sietve, és ment Törökország felé; az úton lát egy szép fekete macskát, +kapja a puskát és agyon akarja lőni; a macska azt mondja neki: Ne lőj +agyon, majd segítek rajtad; és elment vele. Azután lát egy szép rókát, +azt is agyon akarta lőni, az is megszólamlott hozzá, s monda: Ne lőj +agyon, még segíthetek rajtad; azt sem lőtte agyon, az is elment vele. +Azután meg tovább megy, és lát egy csúnya egeret, azt is agyon akarja +lőni, az is azt mondja neki: ne lőj agyon, még segítek rajtad; az is +elment velek. Akkor már negyed magával volt: a macska, a róka, és az +egér; mind a hárman az ördögök közül valók voltak. Azután a tengerparton +megállottak; a róka azt mondja neki: Te maradj itt, rakj tüzet, majd +mink beúszunk a tengeren a várba, mert ott lesz a gyűrű; a róka mondja a +macskának: te fogd a farkamat, a te farkadat fogja az egér, úszszunk +csakhamar. És csakhamar beúsztak a várhoz. A róka azt mondja: Menj be +macska az egérrel, hozzátok ki a gyűrűt. A macska az egeret a hasa alá +fogta, úgy ment az ablakban, ott rítt, sírt; meglátta a törők, +beeresztette, s nagyon örűlt neki, mert sok egér volt a szobában; a +macska az egeret elejtette, utána futott és kergette, a török és a +király leánya épen akkor a gyűrűt vizsgálták az asztalnál, az egér +futkos, a macska utána, ezek is a gyűrűt ott hagyták, szaladtak, hogy +meg segítik fogni; az egér fölszalad az asztalra, a gyűrűt felkapja, a +macska meg a gyertyát eloltotta, sötét lett, s az ablakot kitörték, és a +gyűrűt elvitték. A király leánya mindjárt nagyon, búsúlt a gyűrűért; a +macska és egér pedig nagy örömmel futottak a rókához. A róka azt mondja +nekik: No most melyik fogja a gyűrűt? Én nehéz vagyok, elmerűlök, az +egér el nem birja: fogd te macska, hanem vigyázz, hogy el ne veszítsd. +Akkor megindúltak, és sietve úsztak, de a macska szájába víz ment, a +gyűrűt elejtette a vízbe, azután búsúltak, hogy hogyan találják meg: az +urokhoz nem mertek menni, a parton bújdostak tehát, és látnak iszonyú +sok rákot. A macska kérdi, hogy minn versengenek? azt mondja a rák: +királyt akarunk tenni, de nem tudunk: A macska fölszalad egy fára, s azt +mondja nekik: Az ki ide tud jönni, az lesz a királytok; a rákok +próbáltak felmenni, hanem egy sem tudott; utóljára egy fiatal próbált, +fel is ment, a macska megkapta, és a többi rák kiáltott hogy a +királyokat ereszsze el. Én pedig el nem eresztem, mondá a macska, míg +egy gyűrűt, melyet a tengerbe ejtettem, fel nem hoztok. A rákok az egész +tengert elfogták, a gyűrűt előhozták, a macska a királyokat szépen +levitte, és nekik adta; azok a gyűrűt a macskának adták, a macska nagy +örömmel vitte a gyűrűt a rókához, és együtt mind a hárman nagy örömmel +az urokhoz vitték a gyűrűt. Az csakhamar az ujjában dugta és +megszorította, és mindjárt ott termett tizenkét ördög, és az mondák: Mit +parancsol az ífju úr? ő pedig azt mondá: Fogjatok fel engem és vigyetek +az ipamhoz. Akkor felfogták, nagy hirtelenséggel a királyhoz vitték, ő +bemegy az ipájához, és kérdi tőle a király: hát a feleséged hol van? +Törökországban, monda, most is a török basa fiával van. A király +megharagudt, mondá: Mért nem hoztad el mind a kettőt? Felel az ífju: +Majd reggelre itt lesznek, és pedig együtt fekve megláthatd. Másnap +reggel oda vitette mind a kettőt, a király megfogatta mind kettőjöket, +de még is a törököt eleresztette, hanem a leányát kivitette, és fejét +vétette, az ífjat pedig magához vette, s mint saját gyermekét s örökösit +mai napig is tartja. + + + + +XXXIX. A SZÍNVÁLTOZÓ KIRÁLYNÉ. + +Volt egy királyné, aki minden órában más színben változott, egy órában +fejér, másikban sárga, harmadikban zöld, és így más-más színt mutatott a +képe. Annak pediglen volt egy igen szép fia, aki az anyjának egyszer azt +mondá: Asszonyanyám, én már azon szép időt elértem, melyben meg kell +házasodnom; azért adjon nekem pénzt, és egy regement huszárt mellém, +akik engem kisérjenek. Felel neki az anyja: Kedves fiam, azt tűled meg +nem fogom, csak menj el, és végy pénzt magaddal a mennyit akarsz, hanem +azt megmondom, hogy addig haza ne jőj, míg oly feleséget nem kapsz, aki +minden órában változik a színiben mint én is. A fia megfogadta a szavát +az anyjának, és magához vett tizenkét szeker pénzt, és egy regement +katonát, úgy oztán megindúlt, országokat járt; már messzí országokba +elérkezett, de sohul olyant nem talált, mint az ő anyja volt. Már pénzek +is elfogyott, hogy nem élhettek; és nem mehettek tovább; azért vissza +kellett nekik fordúlni haza felé. Mikor haza érkeztek, elbeszélte az +anyjának, hogy sehol oly személyre nem találhat mint az anyja, azért +haza kelletett jönnie. Az anyja azt mondja neki: Kedves fiam, még +egyszer menj el, és vígy több pénzt magaddal, talán még is akadsz olyan +személyre mint én vagyok. A királyfi nagy bújában huszonnégy szeker +pénzt vitt magával és egy regement huszárt, s nagy búban ment messzi +országba. + +Egyszer talált egy városba menni, ahol egy halottat akartak eltemetni, +és mikor a tetőhöz érkeztek vele, a holttestet letették és nagy +durungokkal verték. Ezt a királyfi hogy meglátta, nagyon sajnálkodott +rajta, oda ment, és kérdezte, hogy miért verik azt a holttestet azok +pedig felelének neki, hogy éltében sok adósságot tett, és senkinek meg +nem fizetett, azért verik holta után a testet. Mond a királyfi: Csak ne +verjétek, a mi adósságot tett, inkább mind megfizetem. Hogy ezt mondta, +a testet mindjárt eltemették. Azután kifizette minden adósságát úgy, +hogy a huszonnégy szeker pénz mind rá ment, és a katonái lovait is mind +oda adta az adósoknak, hogy csak békével maradjanak; azután az városba +ment szállásra, más nap pediglen a katonáit mind visszaküldötte, és maga +útnak indúlt. Mikor a temetőhöz érkezett, a temetőből egy ember fölkelt, +és hozzá megy, s mondja neki: Uram, tudom hogy szolgád nincsen, azért +fogadj meg engem, én híven szolgállak. Felel a királyfi: Barátom, én meg +nem fogadhatlak téged, mert pénzem nincsen, és most haza megyek. Felel +az ember: Nekem fizetés nem kell, hanem én még is felkeresem azt a +személyt, akit az anyád kiván. A királyfi nagy álmélkodva megfogadja, és +elmegy vele más uton. + +Egyszer az urának mondja: Uram, csak jőj utánam, majd én elmegyek +szállást csinálni. Akkor elmegy egy elátkozott várba, aki tele volt +ördöggel, és mondja: Halljátok ördögök: most jön az én uram, aki titeket +el akar ebbül a várbul űzni; hanem fogadjátok számát majd titeket én egy +kamarába elzárlak, úgy megmaradtok. Az ördögök engedtek neki, és az urát +oda bekvártélyozta; ott hált a királyfi azon éjjel. Más nap megmutatta +neki az útat hogy merre menjen; az urát útnak ereszti, maga pedig ott +maradt. Akkor az ördögöket kiereszti, az ördögök pedig nagyon +megörűltek, hogy őket megtartotta; azért azt kérdezték tüle, hogy mit +kiván tűlök? mindent megtesznek neki, hogy űket megtartotta. Volt pedig +abban a várban egy rozsdás puska és egy köpönyeg melyet az ördögök +őriztek; azt kérte tűlök, mert már tudta hogy mire valók; az ördögök +pedig örömest neki adták. A köpönyeget magára vette, a puskát pedig a +vállára vetette, azzal az ura után ment mint a szél. Mikor az urát +elérte, beszélt vele! de az ura őtet nem látta; azért kérdezte az ura: +Hol vagy én szolgám, hogy nem látlak? és velem beszélsz. Akkor a +köpönyeget magárul levetette, és látható lett. Akkor az urának monda: +Uram, itt vagyon az város, amelyben a te feleségedet föltaláljuk, azért +vigyázz magadra; abban a városban pedig egy ördöngös király van, akinek +ördögök szolgáltak volt; annak egy szép leánya van; azért oda mentek, és +a királyt köszöntötték, és megmondták neki, hogy mit akarnak; a király +leánya pedig nagyon örűlt, mert igen szép legény volt a királyfi. Azért +a király azt mondja: Na nem bánom, hanem három próbát tegyünk, hogyha +azt meg tudod tenni, a leányom a tiéd; hogyha pedig meg nem tudod tenni, +az ördögökkel összeszaggattatlak. Azért elsőben egy pár arany papucsot +vett elől a király, és mondja az ördögöknek: Ezt vigyétek a tenger +szigetiben, és abban a ládában csukjátok. A szolgája pedig mindenütt az +ördögök után ment a köpönyegben, az ördögök nem láthaták, mert a +köpönyeg rajta volt, azért a papucsot a ládába tették, a királyfi +szolgája pedig kivette a ládábul, és haza vitte, s az urának odaadta. +Másnap az ífju király az ördöngös királyhoz vitte a papucsot; ez monda +neki: Felséges király, tetszésed szerint a papucs itt van. Felel a +király: No itt van egy pár arany kés, azt vigyétek a tenger szigetébe, +és jól becsukjátok. Az ördögök kapták a pár kést, és elvitték a tenger +szigetébe, de mind hiába, mert az ífju király szolgája mindenütt a +nyomokban volt, és alighogy a ládába tették, már ez kivette és az urának +haza vitte. Más nap azt is az öreg királynak általadta. Harmadszor a +leánynak az ujjáról egy gyűrűt húzott le, azt adta az ördögnek, azzal is +az ördögök nagy hamarsággal a tenger szigetibe mentek, ládába vetették, +hanem azt is csakhamar az urának visszahozta a szolga, az ífju király +pedig nagy örömmel az ördöngös királynak adta; akkor monda neki: Én +ördögi erővel bírok, de te meg egész ördög vagy, mert azt mind +megcselekedted, amit semmiféle ember sem tudott volna megcselekedni: +azért legyen a leányom a tied. + +Más nap a leányt elvitték, és mikor az uton mentek, egy temetőhöz +érkeztek; hát azt mondja a szolga az urának: Uram, már most én itt +maradok, hanem azt tudod hogy a leányt ketten nyertük; már most fele az +enyim, fele a tied; azért most kétfelé szakasztom. A királyfi könyörgött +neki, hogy azt ne mívelje, de ő arra nem engedett; csak kétfelé +szakasztá: tehát kigyó s béka esett ki belőle, és akkor megint +összetette, és sokkal szebb lett mint előbb volt, és azt mondá: Uram, +már most elviheted, ez lesz olyan mint az édes anyád; ez is minden +órában változik a színiben. Már most élhetsz vele. Én ezt azért +cselekedtem veled, hogy azt a jót cselekedted velem, mert én voltam az +az ember, akit holtom után vertek. Már elkárhoztam volna, hanem te +megváltottál engem. Akkor eltűnt előle: az ífju király pedig elment a +hazájába, és elvette feleségének; így lett vége mindennek. + + + + +XL. KINCSKERESŐK. + +Volt egy juhásznak egy kutyája, aki egy kősziklás hegy alatt egy lyukban +megkölykezett. A juhász egy párt örömest meghagyott volna kölykeiből, +ugyanazért mindig lesték hogy hova jár a kutya, míg egyszer csak +megtalálták, de senki sem mert hozzá menni: mindjárt morgott az emberre. +Azért, mikor haza ment a kutya enni, akkor a gazdája megfogta és +megkötözte, azután egy bojtárjával, a ki kilenc esztendős volt, elment a +lyukhoz. Mivel pedig a lyuk szűk volt, maga nem mehetett be, hanem a +bojtárját küldötte be, hogy a kis kutyákat hozza ki a lyukbul. A gyermek +bebújt a lyukba, de a kis kölykek mind beljebb mentek abba úgy annyira, +hogy egy pincébe lepotyogtak. A gyermek kimegy, és beszéli a gazdájának, +hogy egy pincébe lepotyogtak, a gazdája egy kötelen leeresztette a +gyermeket a pincébe, tüzi szerszámot is adott magával. Mikor a bojtár a +pincében tüzet ütött és gyertyát gyújtott, hát látja hogy sok hordó bor +van a pincében, de már az hordók fája el volt rothadva, csak a bőribe +volt a bor; a gyermek a késit a hordóba lökte, tehát bor folyt belőle; a +gyermek ivott, azután megborosúlt, jobb kedve lett neki, s összejárta a +pincét: hát sok pénzre talált, a mely éllel volt hordóba rakva. Erre a +gyermek a kutyákat csakhamar fölhuzatta, azután az ingét levetette, és +teli rakta pénzzel, azt is fölhuzatta gazdájával; utóljára magát húzatá +föl, s beszéli a gazdájának hogy mit látott. Míg így beszélnének, a +lyukbul egy fekete ember jött ki, és mondja neki: Na! köszönd +istenednek, hogy odabe nem értelek, mert ha ezer lelked lett volna is, +még is összeszaggattalak volna. Ezzel a lyukba visszament; ezek pedig a +pénzzel haza mentek: a juhász valami keveset adott a gyermeknek, a +többet magának tartotta. + +A juhász még nyolc esztendeig élt, azután megholt; a legény azután is +csak juhászmesterségében maradt. Egyszer a pénze elfogyott, hát a +pajtásával a korcsmába mentek: mindkettő nagyon búsúlt, hogy a +korcsmárosnak már igen sokkal adósok, azért ez az ífju mondá pajtásának: +Pajtás, hogyha neked bátorságod volna, én tudok sok pénzt, az nekünk jó +volna. A pajtása azt mondá neki: Nekem van bátorságom, csak menjünk! El +is mentek mind a ketten a lyukhoz, s egy kötelet megkötöttek a kőhöz, +azon leereszkedtek mind a ketten; legelsőben a borbul jól ittak, azután +beszélgettek együtt. Egyszer csak jött a fekete ember, és nagy haraggal +azt mondja: Na te fickó, nemde megmondtam, hogy többet ide ne jőj? most +összeszaggatlak. E pedig a borbul jól bevett, mely nagy bátorságot adott +neki, azt mondja a fekete embernek: No ilyen teremtette! gyere, szaggass +össze, majd megtanítlak ne búsúlj, úgy összeváglak, hogy pornak is apró +leszel. Mivelhogy a juhászlegény oly nagy bátorságot mutatott, mondja a +fekete ember neki: Na fiam, mivel oly bátor vagy, menj le az alsó +pincébe, ott van az én uram: hogyha jó kedvibe találod, ez a kincs mind +a tied: ha pedig haragszik, oda az életed. Felel az ífju neki: Vagy +haragszik vagy nem, elmegyek; hogyha valamit akar, összevagdalom mint a +répát. Le is ment, a pincébe; ott ült az öreg, monda az öregnek: Jó +napot apó; felel az öreg: Isten hozott fiam, te vagy az én nagy +szerencsém, hogy ily nagy bátorsággal bíró ember vagy: most +megváltottál, azért legyen a tied minden ami itt vagyon, és fogd a +baltádat, és üsd meg itt a falat. És megüti a legény: hát mindjárt egy +világos garádics volt előtte, akin fölmehettek; az öreg pedig eltünt, és +senkit sem találtak; akkor feljöttek a pincébűl, és a királyhoz mentek, +s megbeszélték neki, hogy hogyan jártak. A király a kincset általvette, +és a két juhászlegénynek adott annyit amennyit kivántak egész életekre, +s így szabadúlt meg a szegény szenvedő lélek, és az a kincs is +fölszabadúlt. + + + + +XLI. JÓÉRT JÓ. + +Volt egy szegény embernek egy fia, aki az apjának azt mondta: Apám, +látom hogy szegény módon kell élnünk, azért én elmegyek szerencsét +próbálni, majd talán jobb lesz dolgom. Az apja elbocsátotta, s a legény +elmegy, és nagy darab országot bejár, de sehol magának való szolgálatot +nem talált. Egyszer egy juhászhoz megy, és attul kérdi, ha nem volna-e +szolgálatra szüksége? Felel a juhász: Én téged megfogadlak, hogyha +esztendeig kitartod, hogy a kárvallástul megmaradsz; én adok kilenc +birkát, de azt megmondom, hogy a tóba ne ereszd a birkákat, mert a +szőrök megaranyosúl, úgy oztán hasznát nem vehetem a szőröknek – mert +abban a városban az arany nem volt kelendő, hanem csak a szőr. A legény +kihajtja a birkákat, és egész kilenc hónapig megőrizte a juhokat, s a +tóba nem eresztette; hanem hogy kilenc hónap kitelt, egyszer elaludt; a +birkák mindjárt a tóba szaladtak, s a szőrök megaranyosúlt. A legény +fölébred, s nagyon megijedt, hogy az birkák mind aranyszőrüek. Félt haza +hajtani őket, hogy a gazdája megveri, hogy oly nagy kárt tett; sokat +gondolkodott, de végtére még is csak haza hajtotta. Hogy a gazdája +meglátta a birkákat, nagyon haragudott, hogy már mit csináljon? végtére +három juhot neki adott, és azt mondá: Mivel te nem tudtál vigyázni a +juhokra, azért csak három juhot kapsz; most elmehetsz amerre akarsz. + +A legény elmegy, s a három juhot maga előtt hajtotta. Mikor egy erdőbe +ért volna, eleibe ment egy öreg ősz ember, s monda neki: Édes fiam, +ugyan hol vetted ezt a szép három juhot? Felel a legény: Édes öreg +bátyám, azért én egész esztendeig szolgáltam, ez lett a bérem. Felel az +öreg ember: Édes fiam, adj nekem is egyet, neked kettő marad, nekem is +hadd legyen egy, neked az isten megfizeti. A legény oda ad egyet, azután +a kettőt odébb hajtja. Az öreg megint eleibe kerül, kéri az egyiket +tűle, hogy az isten megfizeti neki; a legény azt mondá: Na édes bátyám, +már egy öreg embernek egyet adtam, ezt pedig neked adom; s neki adta; +azután az egyet tovább hajtotta. Az öreg megint csak eleibe megy, s azt +mondja neki: Édes fiam, micsoda szép juhod vagyon, hol vetted? Felel a +legény: Édes öreg bátyám; én esztendeig szolgáltam, a bérem három ilyen +birka volt, hanem kettőt már elajándékoztam, most már csak egy van. +Felel az öreg: Édes fiam, add nekem a birkádat, azzal neked sokat kell +vesződnöd, azután könnyebben mehetsz magad, neked az isten megfizet. +Felel a legény: Bátyám, én a juhot neked adom, hanem azt megmondom, hogy +az isten most mindjárt fizesse meg, mert nem várakozhatok. Felel az +öreg: No fiam, kérj amit akarsz, én mindent megadok a mit kérsz. Felel a +legény: Adj nekem egy olyan hegedűt, melyet ha meghúzok, még a madár is +táncoljon; és egy puskát, hogy ha én akármire lövök, ne durranjon, de +még is agyon lőhessem amit akarok. Az öreg mindent megadott neki amit +kért, azután egymástul elváltak. + +A legény amint egy erdőn megyen, lát egy zsidót, s előlveszi a +hegedűjét, és hegedűl. A zsegény zsidónak nagy bútyora volt a hátán, még +is úgy kellett táncolnia, hogy a nyelvét is kivetette, és könyörgött +hogy ne muzsikáljon. Azután elhagyta a hegedűlést, s azt mondá a +zsidónak: Eredj a sürübe, ott sok madár van, szedd fel, majd én lelövöm. +A puskáját rá fogja, és lőtt; a madarak mind ott maradtak, a zsidó +beszalad a sűrübe, szedi a madarakat a legény pedig veszi a hegedűt, s a +zsidónak táncolni kellett, hogy a bokrok a ruháját mind leszaggatták; +azután elhagyta a hegedűlést. A zsidó vérbe maradt, úgy ment a városba, +és az uraknak mondá: Uraim, itt az erdőn egy legény van, fogassák meg, +mert azt cselekedte, hogy én oly véres lettem; de ne hagyják hegedűlni, +mert mindig kell táncolni hogyha az hegedűl, azért az urak mindjárt +paripára ültek, és a zsidóval együtt az erdőre mentek. A legény hát +látja hogy jönnek, előlveszi a hegedűt, s hegedűl, az uraknak pedig +lovaikkal együtt kellett táncolni; végre könyörögtek hogy hagyja el, +semmi baja sem lesz. A zsidó pedig magát egy törzsökhöz kötözte, hogy ne +táncolhasson, de az mind hiában volt, mert a kötelet is elszaggatta, még +is kellett neki táncolni; de mivel az urak könyörögtek hogy ne +muzsikáljon, azért elhagyta: úgy az urak haza mentek. + +A legény pedig elment más országba egy királynál szolgálatot keresni. +Hogy magát bejelentette a királynak, a király azt mondá neki: Fiam, +nekem egy leányom vagyon, hogyha azt meg tudod nevettetni, úgy +megfogadlak szolgámnak. Felel a legény: Fölséges király, hogyha én +akarom, nem hogy nevet, de még táncolni is fog. Felel a király: Az én +leányom még soha sem nevetett, hanem hogyha meg tudod nevettetni és +megtáncoltatni is, fele királyságom és a leányom a tied. A legény nem +volt rest, a király szavaira előlveszi hegedűjét, s hegedűl: a leány +pedig elsőben elkezd nevetni, azután kapja az atyját, úgy táncolnak hogy +majd megződűlnek: a legény a muzsikálást elhagyja, a király pedig +mindjárt papot hivat, s a leányával összeadja. A legény első nap vele +jól összeegyezett, de más nap hát megint csak olyan szomorú volt mint +azelőtt; a legény hogy látta szomorúságát, előlveszi hegedűjét, mindjárt +nevetett és táncolt, azután valahányszor szomorú volt, mindjárt csak +muzsikált, hogy kedve legyen, s azután így vígan éltek. + + + + +XLII. AZ OSTOBÁN ISTEN IS CSAK BAJJAL SEGÍT. + +Volt egy faluban egy szegény ember, aki semmimódon sem szedhette föl +magát, csak mindig szegény maradt; gyermekei voltak, de még kenyeret sem +tudott nekik adni. Egyszer nagy bújában elmegy hogy koldul; bemegy egy +vendégfogadóba; könyörög hogy adjanak neki szállást és enni valót; a +korcsmáros pedig megverte, úgy oztán kidobta a szobábúl; az asszony +pedig egy kevéssé jobb volt mint maga, azért mikor a korcsmáros +lefeküdt, az asszony kenyeret és egy kis bort is adott neki, úgy oztán +lefeküdt. Más nap felkel, elmegy az erdőre, és egy favágó öreg ősz +embert talál ott; az öreg ember hogy látta, mindjárt elhagyta a +favágást, hozzá megy, és kenyeret ad neki, azután azt mondja neki: Tudom +hogy szegény ember vagy, azért adok neked egy abroszt: hogyha azt +leteríted, enni és inni elég lesz rajta, hanem vigyázz rá, hogy el ne +csalják tűled. A szegény ember elmegy haza felé, és azon korcsmába +bemegy, az asztalt megteríti, mindjárt elég enni és inni való volt +rajta; a korcsmáros gondolja magába: majd elcsalom tűle hogyha lehet; +hát éjtszakára szállást adott neki: Add nekem ezt az abroszt; majd +elteszem, mert ellopják tűled. Az szegény odaadja neki az abroszt, és +más nap, mikor kéri tüle, a korcsmárosné egy más abroszt adott neki, +avval haza ment. A gyermekei ríttak hogy nagyon, mondá a feleséginek: Na +édes feleségem, ne busúlj, most hoztam eleget enni és inni; akkor +előlveszi az abroszt, az asztalt megteríti, de semmi sem lett rajta, +mert a korcsmárosné kicserélte. Akkor az ember elszomorodott, a felesége +pedig káromkodott, hogy miért tartja bolondnak. Felel neki az ura: Édes +feleségem, engem megcsaltak, hanem majd elmegyek, talán még mást kapok. +Elmegy hát abba a korcsmába, gondolta hogy a korcsmáros majd jól tartja, +de megcsalódott, mert a korcsmáros hogy meglátta, nem hogy megkinálta +valamivel, inkább kiverte, a szobába se szenvedte meg; hanem mikor a +korcsmáros lefeküdt, az asszony behívta, kenyeret és egy kis bort adott +neki, azután lefeküdt. + +Másnap elmegy az erdőre ahoz az öreg emberhez, kérdi az öreg: Na fiam, +mi bajod? Felel neki: Tegnap bementem a korcsmába, a korcsmáros elcsalta +tűlem az abroszt hogy elteszi mert ellopják, más nap pedig elcserélte, +mást adott, az enyimet pedig megtartotta. Akkor az öreg ember egy +bárányt adott neki, és monda: Ez a bárány olyan, hogy ha megrázod, a +szőri közül sok arany foly ki, menj el, próbáld meg, és menj abba a +korcsmába, hanem vigyázz hogy meg ne csaljon a korcsmáros. Elmegy a +szegény ember, a bárányt megpróbálta, hogyha igaz-e? megrázta, és annyi +arany folyt ki belőle, hogy a szegény ember csudálkozott rajta; azután +felszedte az aranyat; avval elmegy a korcsmába; mindjárt kér hogy +adjanak neki enni és inni, a korcsmáros adott neki amit kért, azután +kifizette mind aranynyal. Kérdi a korcsmáros: Hol vetted azt a sok +aranyat? Felel a szegény: Az isten adta nekem, hanem egy bárányt is +adott, a kibül arany foly, ha megrázzák; ha nem hiszed, nézd. Akkor +előlveszi a bárányt, megrázza, és sok arany folyt ki a szőribül. A +korcsmáros hogy ezt látta, gondolta: hohó! ez jó lesz nekem, majd +elcsalom tűle; akkor azt mondá neki: Atyámfia, a bárányod megdöglik a +szobában, hanem rekeszszük az istállóba az én bárányim közibe, holnap +elvihetedt. A szegény ember ráállott. Más nap a korcsmáros, nem azt, +hanem más bárányt adott neki, azzal elmegy haza. A feleséginek mondja: +Ne félj most feleségem, elég pénzt hoztam. A felesége alig várhatta hogy +lássa, és mikor meg akarta próbálni, tehát semmit sem kapott. Akor +látta, hogy megint meg van csalódva; a felesége pedig szidta s +mocskolta, hogy miért játszik vele? Az embernek pedig még volt aranya, +azt a feleségének adja, maga pedig elmegy. + +Mikor a korcsmába megy, szint azon módon cselekedett vele a korcsmáros +mint előbb, kiverte a szobábul. De ismét a korcsmárosné valami kicsint +adott neki enni inni. Más nap megint az erdőre megy a szegény ember az +öreghez, az öreg ember azt mondja neki: No mi az újság? megint meg vagy +csalódva? Felel a szegény: Megcsalt a korcsmáros. Felel az öreg: Most +már látom hogy szerencsétlen ember vagy, hanem még egyet próbálok: adok +egy tarisznyát, hogyha mondod: ki muzsika; mindjárt muzsika jön ki +belőle, és mindennek kell táncolni rajta. Másodszor azt mondd: ki +kalapács! és mindjárt két kalapács jön ki, és azkit akarsz, azt +megverethetd velek; hanem a korcsmároson kezdd el. Elmegy a szegény +ember a korcsmához. Hogy meglátta a korcsmáros, mindjárt gondolta, hogy +megint hozott valami újságot: hát kérdi: No mit hoztál most? Felel a +szegény ember: Most muzsikát hoztam. Kérdi a korcsmáros: Hát hol van? +Mondja az ember: Ki muzsika! azonnal nagy muzsika lett, a korcsmáros +mindjárt táncolni kezdett a feleségivel; mikor eleget táncoltak, akkor a +szegény azt mondja: Ki kalapács! és üssétek a korcsmárost feleségével +együtt. A két kalapács úgy megveri a korcsmárost és a feleségit, hogy +majd meghaltak, és addig ütötték, míg az abroszt és a bárányt vissza nem +adták neki. Mikor visszakapta mindenét, akkor a tarisznyába küldötte a +muzsikát és a kalapácsokat, és haza ment. A felesége kérdi: No hát mit +hoztál? Felel ő: Muzsikát hoztam. A felesége szidja, hogy: hogyha mást +nem hoztál, az ördög vigyen el azzal is. Kapja tehát a szegény ember a +tarisznyát, s mondja: Ki muzsika; és oly muzsika lett, hogy minden +zengett, s a felesége és gyermekei táncolni, kezdtek. Mikor már eleget +táncoltak, akkor a muzsikát leparancsolta, az asztalt megteríti: tehát +minden elég lett rajta. Hát szegények örömmel ettek s ittak, azután +mondja a feleséginek: Édes feleségem, még mást is hoztam; a felesége +kérdi, hogy: mit hoztál édes férjem? Felel a férj: egy bárányt, és +beviszi a bárányt, és megrázza, mindjárt sok arany folyt ki a szőri +közül, akkor hát örűlt a felesége, s így lett a szegény emberből nagy +gazda: így megsegítette az öreg ember őket. + + + + +XLIII. AZ ARANYHAJU HÁRMASOK. + +Egy városban volt egy pék, kinek három szép leánya volt. És a péknek egy +szép kertje is volt a király kertje mellett, a király pedig ífju volt. +Egyszer kimegy a kertjébe sétálni, hát a pék leányai is épen a +kertjekben voltak, s az öregebbik leány azt mondá: Ej édes öcsém, én +szeretnék a király kocsisa felesége lenni. Felel a közepső: Én is +szeretném hogyha a király inasa felesége lehetnék. Felel a kissebbik: Én +pedig szeretném hogyha a király felesége lehetnék, én egyszerre három +gyermeket szülnék neki, két princet és egy princesznét, akik mind +hármoknak aranyhajok és a homlokokon aranycsillagok lennének. Ezt a +király meghallotta, mindjárt haza ment, és a leányokat magához hivatta, +és kérdi tülök hogy a kertben mit beszéltek? Az öregebbik azt mondá: +Felséges király, én azt mondtam: szeretnék a felséged kocsisa felesége +lenni. Felel a király: Jól van. Azután a közepsőtől kérdezi hogy mit +beszélt? az is felel: Én, úgymond, azt mondtam, hogy szeretnék a +fölséged inasa felesége lenni. Felel a király: Az is meglehet. Hát te +kissebbik, mit beszéltél? a kissebbik pedig nagyon félt, nem mert semmit +se mondani, hanem a király reá parancsolt, hogy mindent megmondjon amit +beszélt. Akkor mond a leány: Én azt mondtam, hogy ha én Fölséged +felesége lehetnék, én egyszerre három gyermeket szülnék, két princet és +egy princesznét, akiknek aranyhajok és a homlokokon aranycsillag lenne. +Felel a király: Hogyha úgy vagyon, tehát legyen úgy. Mindjárt papot +hívatott, a kocsissal az öregebbiket, a közepsőt az inassal elvetette, +maga pedig a kissebbiket feleségül elvette, és így egy füst alatt mind a +háromnak a lakodalma elkészűlt, azután szépen éltek egymással. + +Volt pedig a királynak egy vén anyja, az mindig haragudt a fiára és a +menyire. Az ifju asszony teherbe esik, és szült később három +gyermekeket: két fiat és egy leányt. A bába hogy meglátta a gyermekeket, +csak elijedt, hogy aranyszál hajok és homlokokon aranycsillagok +ragyognak; befut az öreg asszonyhoz, nagy álmélkodással beszéli neki, a +vén királyné pedig a gyermekeket egy szatyorba teteti, és a tengerbe +veti, az asszony alá pedig három kutyakölyköt tétetett. Az ifju asszony +tudta hogy gyermekeket szült, de nagy álmábul felébredvén, látta hogy +kutyák vannak mellette; hát nagyon el kezdett siránkozni, hogy mi +történt vele; a király pedig háborúban volt, azért a vén asszony levelet +küldött a királynak, hogy a felesége három kutyát szült a világra. Mikor +a király ezt meghallotta, nagyon megbosszankodott, és levelet küldött az +anyjának, hogy tömlöcre vettesse a feleségit míg haza fog menni. Mikor +már a háborúnak végi lett, haza ment a király, és kérdezte hogy s miként +vagynak? akkor a vén királyné még jobban elárulta a szegény menyecskét, +úgy hogy a király azt parancsolta, hogy az asszony míg él, tömlöcben fog +szenvedni. Így aztán a király mindig csak szomorkodott. + +Már most a gyermekekhez fordúljunk. Azokat a tenger elvetette egy nagy +sziget mellé, ott egy halász kifogta őket, és látja hogy a szatyorban +három szép gyermek vagyon, haza viszi tehát, és a feleséginek mutatja +hogy micsoda szép gyermekeket talált; a felesége nagyon haragudott, +mondván: Minek hozod a más gyermekit, mikor magadnak is elég vagyon? +Felel az ura: Hogyan édes feleségem? ha gyermekink vagyunk, ezeket is +velek együtt felnevelhetjük, mert valami nagy nemzetbül valók ezek a +gyermekek, mert látod hogy aranyszál hajok vagyon, és az homlokokon +aranycsillag. Azután csak nevelték a gyermekeket, hanem a halász jobban +szerette azt a hármat akit talált, mint a maga saját gyermekit, melyért +az asszony még nagyobban haragudott reájok; azért egyszer egy hajóba +hányta mind a hármat, s a tengernek eresztette, a víz pedig messzi +elvitte, míg egy malomhoz értek. A molnár meglátta őket, és kifogta, és +mivelhogy gyermekei nem voltak, igen nagy őrömmel fogadta őket, és +megnyíratta mind a hármat, és a parokás hat száz forintot adott neki a +hajért; azért a molnár még nagyobban örűlt nekik, és gyakorta +megnyiratta őket, és a hajokat eladta. Egyszer a leány észben vette, +hogy az ő hajokbul annyi pénzt vásárlanak, azért a bátyjainak ezt mondá: +A mi hajunkbul sok pénzt vesznek be, azért én azt mondom: szökjünk el, +mi magunk egymást megnyírhatjuk, és adjuk el, vegyünk magunknak egy +házat, én majd főzök, tí pedig vadászni járjatok, így elélhetünk mind a +hárman. El is szöktek mind a hárman, elmentek egy városban, egy házat +vettek, abban laktak, a princek vadászni jártak, a húgok pedig főzött. + +Egyszer az erdőn összeakadt a királylyal, ugymint az atyjokkal; hogy a +király meglátta a princeket, elcsudálkozott rajta, hogy micsoda szép +ífjak, és mindjárt invitálta ebédre mind a kettőt; az ífjak magokat +ajánlották hogy elmennek, a király pedig haza ment, s az anyjának +megbeszéli hogy mely szép ífjakra talált az erdőben, kiknek aranyhajok, +és aranycsillag vagyon az homlokokon. A vén királyné hogy azt hallotta, +elijedett mindjárt, azt gondolta, hogy azok lesznek azok a gyermekek, +akiket ő a vízben vettetett, azért csakhamar egy pulykát megöletett, azt +megtöltette, és a tölteléket méreggel megkeverte, azután elküldötte a +szolgálótul abba a városba ahol voltak a princek, hogy azt megegyék. A +princeszné csak maga volt oda haza, a szolgálónak hát megköszönte a +pulykát, és a királynénak; azonban bemegy a szobába, és a szobába lévén, +egy kis kutyája a pulykát megkezdette, és mire kiment, a kutya meg volt +dögölve. Azon elijedt, s a bátyjai hogy haza mentek, mindjárt +megbeszélte nekik, hogy micsoda ajándékot küldött a király anyja nekik. +Ezen az eseten megharagudtak a princek, és nem mentek el a királyhoz +ebédre, hanem másnap megint az erdőre vadászni mentek. Megint +összveakadtak a királylyal; kérdi tűlök, hogy miért nem mentek el hozzá +ebédre? Ezek pedig felelnek neki: Fölséges király, nekünk igen szorgos +dolgunk volt, az hátráltatott bennünket. Felel a király: Nohát ma +eljőjenek hozzám ebédre; azok pedig magokat ajánlották, hogy elmennek. A +király haza ment, és az anyjának mondta, hogy: no ma eljön az a szép két +princ, jó ebéd készűljön. A vén királyné pedig egy itce bort küldött, +azt is méreggel megcsinálta, a leány elvitte a princesznéhez, az pedig +megköszönte, azután kikísérte; a szoba teli volt madarakkal, még oda ki +volt, a borbul ittak, s mind megdöglöttek. És hogy a princek haza +mentek, megbeszélte nekik hogy: nagy ellenségünk van, mondá, el akarnak +veszteni; azért a princek akkor sem mentek ebédre. Harmadik nap megint +kimentek vadászni, és a királylyal megint összeakadtak; mond a király +nekik: Ugyan nem tudom hogy miért tartotok engem bolondnak, hogy el nem +jöttetek ebédre? Felelnek a princek: Mi azért nem mentünk, hogy felséged +anyja minket meg akar öletni. Akkor megbeszéltek mindent, hogy mit +küldött nekik, a király megharagudott, és haza ment, az anyját tömlöcre +vettette, azután kocsira űlt, és elment, mind a hármat magával a várba +vitte, ettek ittak, azután kérdi a király, hogy ki gyermeki volnának? +Felelnek ezek: Mi nem tudjuk hogy ki az atyánk, és ki szült e világra +bennünket. Ekkor a király már tudta hogy az ő fiai. Akkor a vén banya +már nem tudott mit mivelni, meg kellett mondani, és mond a fiának: +Kedves fiam mivel oly alacsony rendbül házasodtál, azért haragudtam +reád, és én cselekedtem mind valami rosz történt a házadnál. Akkor a +király haraggal mondá az anyjának: Tehát mit érdemel az, ki a házasokat +egymástul elválasztja ily hamissággal, és ily szép gyermekeket úgy el +akar veszteni? Felel a vén királyné: Én már magam a sententiát kimondom: +azért te engem egy hordóban fenekeltess, és a hordót szögekkel veresd +meg, s vitess föl egy nagy hegyre, onnét eresztess a tengerig, ez lesz a +bérem. A király nem is késett, csakhamar megcselekedte, végire járt a +vén anyjának amint maga kivánta, azután a feleségét fölhozatta a +tömlöcbül, megkövette, és bocsánatot kért tűle; az asszony megbocsátott +neki, és nagy öröm lett az egész országban. De mivel a bánat megölte az +ífju királynét, azért nem sokáig tartott az öröm, s harmadnapra megholt. +Ezért a király nagy búba esett, de mivel az ő kedves gyermekeit +megtalálta, szomorúságát avval elfelejtette. Igy aztán örömmel élt +gyermekeivel, s él mind maig, ha meg nem halt. + + + + +XLIV. A HATALMAS SÍP. + +Volt hol nem volt, hegyen vőlgyön túl volt, erdőn kösziklákon innen +volt, de az óperenciás meg a grőnlándiai tengereken is túl volt; volt +Flandriában egy rongyos ringyes város mellett egy nagy szegénységü +embernek egy kis házacskája, meg egy szőlleje, mely csak kilenc rendben +lévő útból állott, és három cseresnyefából. Midőn az öreg megélemedett +létire már érzette gyengeségét, fiainak általadta a csekély gazdaságot. +Három gyermeke volt, tehát hárman el nem osztozkodhattak, hanem a +szőllőt magok között felosztották; jutott egynek-egynek három rendbeli +út szőllő, és egy cseresnye fa. + +Elközelgetett már a tavasz, mindenek a szőllőbe munkálkodtak, és a három +fiu is elment nem annyira a dologért, minthogy a cseresnyét valaki tőlök +el ne lopja, így amint őrzötték a cseresnyét, oda ment hozzájok egy vén +koldus, a ki is kérte, hogy adnának neki egy kevés cseresnyét isten +nevébe. Ezek egymásra igazították a vén koldust. Végre a legkissebbik, +kit Palkónak híttak, mondja neki, hogy ha akar cseresnyét enni, tehát +menjen fel a fára, és egyen amennyit akar. Az öreg leveti a szűrit, és +felmegy a fára, és eszik amennyit kivánt. Míg ő oda fent ett volna, +addig az ífju akié volt a cseresnyefa, kikutatta mi van az öregnek a +szűr-ujjába; és talált benne egy gyönyörű sárgaréz sipot; megörűl a vén +koldusnak a sípján, és eltette. Lejön az öreg a fáról, és felveszi a +szűrit, és mondja a fiúnak: Hogyha volna pénzem, most ugyan megfizetnék +a cseresnyéért, hogy magad sem gondolnád. Ekkor mondja az ífju hogy, ha +olyan jószívű volna, tehát adnád nekem, úgymond, azt a sípot, amely a +szűrödnek ujjába vagyon. Azt mondja a koldus: azt fiam nem adhatom +neked, mert az tartogatja fel életemet. Mondja neki az ífju: De öreg, +vagy akarod vagy nem, a síp nálam van. Már ezen elkezdte a koldus kérni +az ífjut, hogy adná vissza, de ez nem akarja semmiféleképpen neki vissza +adni; akkor mondja neki a koldus: Már ha úgy vagyon, legyen a tied, de +tudd meg, hogy annak a sípnak az ereje oly nagy, hogy akármely nótát +gondolsz magadba, tehát ha a sípot fújod, az oly nótával fog hangzani, s +ami több: aki a sípnak hangját fogja hallani, tehát annak kell táncolni. +Evvel elmegy az öreg, szerencsét kiván az ífju neki, azután elmegy a +bátyjaihoz, és mutatja nekik hogy mit kapott; ezek pedig kinevették hogy +miért adja ő a tavaszi termését. Ez pedig mondja nekik: Oh de csak +hallgassátok mely gyönyörűen szól, és elkezdi fújni, melyet emezek +hallván, felugrándoztak, és a legnagyobb táncot járták. Ezt látván az +ifju paraszt, hogy az ő bátyjai mely szépen táncolnak, nagyon nevette +őket, és elhagyván a sípolást, mondja bátyjainak: Kedves bátyáim, +bírjátok ezt az én részemet is, és én elmenek a világba, és próbálok más +szerencsét. + +Ezzel elbucsúzik bátyjaitól, és elmegy, heted hét országon bújdosik, +hegyeken völgyeken, erdőkön, kősziklákon, még a jeges óperenciás +tengeren is túl ment, ment, ment. Érkezvén egy nagy városba, mely +városnak nincsen neve, és nagyon megéhezvén, bement egy nagy traktérba, +ahol sok uraságok ebédeltek, és a szép muzsika hangjára némelyek +pípáztak, némelyek pedig boroztak. Megáll ő is közöttök, és kéri a +fogadóst hogy nyújtson neki is valami kevés eledelt, mert igen ehetnék; +ezt hallván a fogadás, rútúl kezdi őtet pirongatni; mondván hogy inkább +dolgozni menne, mint így csalja a világot. De ő keveset hajtott a +korcsmáros szavára, hanem csak ott állott és kunyorált a vendégektől. +Ezt látván a kelner, megharagszik, veszi a bikacsököt, és kezdi Palkót +fenyegetni hogy, ha el nem távozik, tehát jól megrakja őtet. De ő erre +sem hallgatott; hanem midőn látván hogy már több kettőnél, és a kelner +veszi a bikacsököt; tehát veszi ő a sípját, és gondol egy stájer nótát, +és azon nótán szólt a síp. Ezt hallván a vendégek, egybe fogódzván a +fogadóssal együtt stájeres táncot jártak; mivel pedig az asztalok nagyon +sűrűn voltak, tehát nem fértek, az asztalokat mindenestől felforgatták, +és a sok drága edény mind összetört. Annyira fújta pedig a sípját Palkó, +hogy már a vendégek egészen kifáradtak a táncolásban. Kérvén végre a +fogadós a Palkót hogy ne fúja a sípját, nem csak hogy ételt ad neki de +még máskép is megajándékozza, csak hogy ne sipoljon: ezt hallván Palkó, +felhágy a sípolással, és a fáradt vendégek erre amarra eldűledeztek. +Ekkor a fogadós Palkónak jól megrakta a tarisznyáját hússal, kenyérrel, +és egy nagy üveg bort is adott nekie, csak hogy távozzon a házától. + +Így megrakodva jól, tovább ballagott. Palkó elhagyván a várost, megy +mendegél hát egész estig, be is setétedik reája, s amint egy nagy +erdőben érkezik, rettenetes éjtszaka következett; a szél igen nagy +zuhogással fújt, az ég mendörgött, és nagyon villámlott. Így botorkázott +szegény Palkó, s az útat egészen elvesztvén, tébolygott; aztán távolról +lát egy kevés világosságot, s a felé igyekezvén végre ugyan csak eléri, +és csodálkozván örömibe, hogy egy kisded házacskát talált, benéz az +ablakon, és lát bent egy igen vén asszonyt hogy a házban +foglalatoskodik, kopogtat hát az ablakon, és kéri az öreget, nyitná meg +neki az ajtót. Az öreg asszony nagy hamar megnyitván az ajtót, beereszti +őtet hajlékába. Mídőn már leültette volna, kérdi hogy és merre, és miért +utazik? Palkó pedig mondja a vén banyának, hogy ő szolgálatot keresne; +melyet hallván az öreg, mondja: Hogyha szolgálni akarsz, fiam, maradj +meg nálam, én is adok neked szolgálatot: három napból fog az esztendőd +állani, és csak három kecskebakom vagyon, azokat fogod őrzeni, ha pedig +kitelik az időd, tehát a három bak a tied leszen; ha azonban ez idő +alatt a bakok tőled el találnak veszni, akkor leveszem a fejedet, és +karóba húzom, a beledből és csontjaidból pedig sövényt fogok csinálni. +Ezt hallván Palkó, egy kevessé megbátorodott, és mondja magában: Hiszen +vagyon nekem oly eszközöm, hogy az ördög sem tudna éppen három nap alatt +tőlem elszökni; kezit nyújtja hát a vén anyóknak, és mondja hogy ő +megmarad nála. Ekkor ki megy a vén szatyor, és hoz be a fiának egy kevés +madárhúst sülve, melyet eleibe tett egy fejér cipóval. Midőn már jól +lakott volna, tehát lefekszik Palkő, és békével aluszik egész reggelig; +reggelre viradván pedig felöltözik, és az öreg asszony átadja neki a +három kecskebakokat. De mely csodálkozása volt Palkónak, midőn látta +hogy a bakoknak aranyszarvai és körmei vannak; de még a szőre is csupa +arany volt; kezibe vett Palkó egy ostort, és egy botot, és hajtotta maga +előtt a kecskéket; de alig távozott el vagy háromszáz lépésnyire a +háztól, tehát a bakok vissza akartak menni; fogja hát Palkó az ostorát, +és verte a kecskéket, de ez nem használt nekie semmit; végre fogja Palkó +a sípját, és kezdett sípolni, melyet hallván a kecskék, rettentő +ugrálásokat kezdettek. Így egész estig nem hagyta a kecskéket legelni, +hanem mindig táncolni kellett nekik. Estve felé haza hajtotta, és a vén +asszony csodálkozott nagyon, hogy a kecskék napközbe haza nem jöttek, és +behajtotta végre maga az istállóba, és rettenetesen megverte. Midőn így +kinozná a bakokat, tehát elkezdette az egyik, hogy háromszor nagyobb +ördög ez mint te, mivel egész nap kéntelenek voltunk táncolni. Mondja a +vén asszony, hogy ha holnap haza nem jöttök, tehát a vas doronggal +szétverem a fejeteket. Másnap reggel viszont kihajtotta Palkó a +kecskéket, és viszont szerencsésen haza, mikor az estve elérkezett. A +vén asszonyt majd megette a méreg, hogy a kecskék haza nem jöttek. +Harmadik nap viszont kihajtotta Palkó a kecskéket, és viszont vissza +akartak jönni, de ő is megfúja a sípját, és a kecskék ugráltak még a fák +tetején is. Déltájban pedig kocsik mentek arra, melyek fával meg voltak +terhelve, melyet egy pap az erdőn vágatott. Midőn meghallották a sípnak +a hangját, tehát leugráltak a kocsikról és táncoltak; az utolsó kocsin +ült pedig a pap, ez egy nagy vastag fösvény ember volt: ez is hogy +meghallotta a síp hangját, leugrott a kocsiról és táncolt, de mivel +nagyon vastag ember lévén hamar elfáradt, kérte Palkót az istenért +hagyná el; de ez nem is hallgatott reá, mivel féltette a kecskéit, hogy +majd elszöknek ha nem sípol. Végre a pap kérte a kocsisát, hogy kötné a +kocsi oldalához; a kocsis fogván a saroglyaláncot, az oldalhoz láncolta +a papot, de ott is nyughatatlan volt, mindig mozgott, és a bőrit mind +ledörgölte a hátárul. Ez így eltelvén egész estig, estve haza hajtott +Palkó a vén banya kvártélyára, és a kocsisok is úgy tovább ballagtak. A +vén asszony nem tudott mit mivelni mérgibe, hanem csak hallgatott, mivel +már hatalma nem volt Palkón, ez pedig reggel eleibe vette a kecskéket +mint saját jószágát, és elhajtotta a vén asszonynak legnagyobb átkai +között. + +Elment most Palkó, és beért egy nagy városba, ahol midőn hajtotta volna +a kecskéit, meglátja az a pap aki az erdőben táncolt; hirtelen becsapja +szobájának ablakát, hogy netalán megint táncolnia kellene, Palkó +tudakozta hogy hol lakna a bíró, amelyet midőn megmutattak neki, bemegy, +és szállást kér, magának és kecskéinek. A bíró mivel látta ezeket a +drága jószágokat, tehát kérdi, hogy hová hajtaná azt a szép jószágot? +Palkó mondotta, hogy ő a királynak hajtaná, mivel annak juhásza. Ezt a +bíró hallván, mindjárt a kecskéknek egy tiszta szobát adott. Ebbe a +szobába háltak a bírónak három leányai is. Ezek már mind a hárman eladó +sorban voltak, és nagy-kényesek. Ezek amint már estve feküdni mentek; +hát mondja a legöregebb, hogy nagyon szép volna azoknak a bakoknak a +szőreiből nekik bokrétákat csinálni, majd úgy mond, hogyha holnap a +templomba elmegyünk, tehát senkinek nem lesz a keblibe oly drága +bokrétája, mint nekünk. Így megegyezvén mind a hárman, egy akarattal +leszállnak az ágyaikról, és mindegyik egy-egy baknak szőriben +ragaszkodván, húzzák a bakok szőreit, de amint megfogták marékban, úgy a +kezeik mind ott maradtak, és többé el nem vehették kezeiket rólok. Így +ültek mind a hárman oda ragadva egész éjtszaka. Reggel Palkó felkelvén, +nevette a leányokat, de mivel, úgy mond, a királyi jószágokat meg +akartátok lopni, tehát el kell vele együtt nektek is menni. Így a +leányokat a bakokkal együtt elhajtotta. Midőn már a városban egy templom +mellett hajtotta, jön egy fiatal szép legény, és oda megy a leányokhoz, +az egyiknek a farára üt kezivel mondván: Nem szégyenled magadat egyingbe +járni? Ekkor legnagyobb bámulására a legénynek is a keze a leány farán +ragadt. Így tovább hajtotta. Midőn meglátta egy vén asszony ezt a +gyalázatos legényt, szalad az udvarba, és hoz egy lapátot, melylyel úgy +rá vágott a legény farára, hogy a lapát azon ragadt, a nyele pedig a vén +asszony kezibe; a vén asszony nem akart utánok menni, tehát Palkó +kénytelen volt az ő korbácsával ösztönözni. Midőn már a városból kiment +volna, meglátja a kanász, hogy az a vén banya hogy szurkálja azt a +legényt, hát megharagszik az öreg szatyorra, és úgy vág a korbácsával az +asszony farára, hogy a korbács az asszonyon, a nyele pedig a kanász +kezibe maradt; ezzel így történvén, Palkó mind elhajtotta őket, és így +ért be egy királyi városban. Behajtja tehát furcsa jószágát a +vendégfogadósnak istállójába, maga pedig bement a fogadóba, bort kért, +és kérdi hogy micsoda újság vagyon itt a királyi városba? Akik ott +ültek, mondják neki, hogy a királynak vagyon egy leánya, ki azt adta +kihirdetni, hogy ő csak ahoz megy férhez aki őtet meg tudja nevettetni. +Ezt hallván Palkó, mindjárt mondja magába, hogy ő megpróbálja a +szerencsét hogy megnevetteti-e vagy sem; másnap tehát jelentette magát a +királyi udvarban, ahol mondották nekie, hogy meg lehet próbálni, de oly +feltétel alatt, hogy ha meg nem nevetteted, akkor fejeddel fizetsz. +Mondja Palkó hogy nem bánja, ha ennek embere nem lesz. + +Más napra volt az idő kirendelve hogy jőjön. Ekkor sok urak és főrendek +összejöttek, hogy megláthassák ennek az embernek a rettenetes +mesterségit, melylyel a királyi kisasszonyt megnevetteti. Palkó tehát +eleibe viszi a bakjait, melynek szőrin három leány, a leány farán az +ífju legény, a legényen a vén asszony lapátja a vén asszony farán a +kanász korbácsa. Ily móddal felhajtotta a cúgot a királyi palotába. Itt +midőn a nagy szálába behajtotta volna, mindenek mosolyognak ezen a csoda +történeten, de a kisasszony nem is pillantott szemeivel; fogja tehát +Palkó a sípját, és kezdi fújni; és fúj rajta egy kalamajkát, melyen el +kezdettek mind a bakok mind a hozzá valók táncolni: ezt látván a +királykisasszony, nagyon el kezdett kacagni, melyet látván Palkó, eleibe +megy, és mélyen meghajtotta magát. Ezt látván a király, nagyon +megszomorodott, hogy az ő leánya egy paraszttal nyerettetett meg; tehát +válaszoltak Palkónak, hogy holnap jőjön el. Palkó jó ajándékkal +eltávozott, s már magáénak tartotta a kisasszonyt, a kecskékhez +ragaszkodott személyekét elbocsátotta, a három leánynak ami a markába +szőr volt, azt akkor kihúzhatták, és ezzel elmentek. Más nap megjelent +Palkó a királyi udvarba, de már akkor azt válaszolták neki, hogy ha a +kisasszonyt akarja, tehát vagyon itt a királynak egy medvéje, hogy +háljon azzal egy éjtszaka. Palkó erre is reá állott, és elmegy a piacra, +és vesz magának egynéhány száz diót és mogyorót, és egy hegedűt; azután +haza ment, és megnézi a szállást; tehát a szoba egy asztalos műhely +volt, melybe a medve már be volt zárva. Palkó elébb még sok kissebb +nagyobb köveket tett a tarisznyájába, azután bement a medvéhez a +szobába: ekkor azonban reá lakatolták az ajtót, hogy onnan többé ki ne +jöhessen. Leült tehát Palkó, és kezdi a diót törni, melyet látván a +medve, megkivánta tőle, kéri hogy adna neki is; Palkó bele nyúl a +tarisznyába, és veszen egy vagy két követ, és adja a medvének; ez foga +alá vette, de nem tudta megtörni, mivelhogy kő volt; kérte hát Palkót, +úgy mond: látom, te erősebb vagy, törd meg; így csalogotta Palkó a +medvét annyira hogy már kifogyott a dióból: ekkor elővette a nála lévő +hegedűt, és kezd hegedűlni. Mondja a medve: Hallod-e Palkó, nagyon +tetszik nekem a muzsika, taníts meg engem: Palkó pedig mondja, hogy +nagyon görbe körmeid vannak, azért neked nem lehet. Mond emez: Tehát +egyenesítsd meg, úgymond, a körmeimet, csak hogy taníts meg; mondja +Palkó: Hallod-e koma, tedd csak ide ebbe az asztalos présbe a kezedet, +mindjárt megegyenesedik. A medve koma belé tette a két kezeit a présbe, +eme pedig ráhajtotta a srófot; a medve rimánkodik hogy már elég volna, +de ez annál jobban szorítja; ekkor elővette a korbácsát, és nagyon +megverte a medvét, úgy hogy már pisszenni sem mert; azután kivette a +borotváját, megborotválta a medve alfelit, és egy sort vert a medve +borotvált részire, és így Palkó lefekszik, és aluszik minden félelem +nélkül. Reggel egy szolga megy az ajtóra, hogy megnézi el van-e +szaggatva Palkó; de e helyett inkább elcsodálkozott, midőn hallotta a +medvét pisszegni, és könyörögni, hogy ott ne járkálnának, mert ha Pál úr +felkél, megint megborotvál és megver. Ezt hallotta az inas, egyenesen +szalad a királyhoz hogy neki megmondhassa; a király maga megy a dolgot +megvizsgálni, de ő is csak úgy találta mint előlmondották; ekkor +felnyitották az ajtót, és Pál kijött egésségesen. Pált tehát úri ruhába +öltöztették, és a király ebédre marasztotta. Ebéd felett mondja a +király: Fiam, a leányom csak az éjjel választja meg melyiteké lesz, +tiéd-e, vagy a melletted levő hercegé; mert a melyitekhez lesz reggel a +kisasszony fordúlva, azé lészen. Elmegy Palkó a boltban, és veszen ott +mindenféle drága fűszerszámokat, és a szakácsot megkérte hogy őneki +külön főzzön vacsorára mézes mákos tésztát, melyet midőn megfőzött, és +vacsora alatt eleibe tettek Palkónak, azt nagyon megkivánta a mellette +lévő herceg is, és kéri hogy engedne neki is belőle valamit kóstolni. +Melyet Palkó által is engedett nékie, a herceg pedig mind megette; +azután bevitték mind a hármat egy szobába; a kisasszony lefekszik előre, +azután a herceg mondja hogy átkozott nagy szorultságban van, pedig ki +nem mehet, mivel az ajtó be van zárva; mondja Palkó: Eredj az ajtó megé. +Ezt megfogadván a herceg, mivel kénytelen volt vele, Palkó is megy, és a +hercegéhez teszi a maga terhét, és egy kis idő múlva leszáll az ágyáról, +és megy a ruhájához, és azokat a fűszerszámokat kezdette enni, kiket +vett volt a boltba. Kérdi tőle a herceg hogy mit eszik? ez pedig mondja +hogy amit ide letettem, mert reggel majd szégyen lesz rajtam ha ezt +meglátják. A herceg is felkél, és megeszi az egész rakást. Hajnal felé a +kisasszony a herceg felé fordúlván, nem állhatja a rettentő bűzt; +elfordúl tehát a Pál felé: ennek pedig a legdrágább illat jött ki a +szájából, és így elaludt a kisasszony Pál felé fordúlva. Mikor reggel a +király nézte, kérdezte egyszersmind a leányát, hogy miért cselekedte +legyen? mondja a kisasszony, hogy rettenetes büdös a szája a hercegnek, +neki nem is kell soha más Palkónál egyéb, mert ennek a szájából a +legdrágább illat jött ki. Így megnyerte Pál a királyi kisasszonyt, és +megesküdött vele, végre az öreg király halála után őtet koronázták meg. + + + + +XLV. A SZERENCSÉS VÁNDORLEGÉNY. + +Volt egy mesterlegény, a ki sok országokat bejárkált, hanem sehol dolgot +magának nem talált. A pénze tehát elfogyott, és dohánya sem volt több +mint három pipára való, pedig őkeme igen nagyon szerette a dohányt, úgy +hogy mindég dohányozni akart. Egyszer egy erdőbe jutott, de mivel az +erdő igen nagy volt, sokáig ment, hanem ki nem érhetett; gondolkozott +magában, hogy mitévő legyen: ha lefekszik, vagy megfagy, vagy a vadak +megeszik; soká gondolkozott, végtére még is csak lefeküdt, és hamar +elaludt. De sokáig nem alhatott, mivel igen hideg volt; felkel tehát, s +lám messzi lát egy tüzet: gondolá magában, hogy én oda megyek, talán +csak nem ölnek meg; s fogta magát, a tűz felé sietett, és mikor a tűzhöz +ért, látja hogy három csúnya fekete ember fekszik a tűz mellett; mondja +nekik: jó napot bátyáim! felelnek: Néked is jó napod legyen. Mondja +nekik a vándorló: Szépen kérlek barátim, engedjétek meg, hadd +melegedhessek meg a tüzeteknél; felelnek neki a három fekete emberek: +csak melegedjél meg. Ez lefekszik a tűz mellé, és megmelegszik jól; és +egyszer egyik ember fölkél a tűztől, előlvesz egy nagy pipát, és kér egy +pipa dohányt; a vándorló legény ad neki egy pipával, az lefekszik. A +másik is fölkél, az is kér egy pipával, akkor már megijedett a legény, +hogy magának se marad, de azért még is csak ád neki, az is reá gyújt; +azután a harmadik is fölkél, és hozzá megy, hogy adjon neki is egy +pipával, akkor azt mondja neki: Csak add ide a mi van, majd lesz neked +dohányod a mennyi kell; akkor az utolsót odadja neki. Azután fölkél +ketteje, és elmegy, egyik pedig ott marad a tűznél; egyszer jönnek, és +két szekér dohányt hoznak, azt a tűz mellé ledöntik, és azt mondják +neki: Na te, hogyha ezt a dohányt holnap reggelig meg nem dohányzod, +tehát oda lészsz; majd mind elmegyünk, de reggelre vissza jövünk. El is +ment mind a három, ez pedig a bokrokba ment, és egy hosszu póznát +levágott, abbul pipaszárat csinált, azután a dohányt a tűzre rakta, a +pipa szárat bele dugta, úgy dohányzott. Reggel, mikor a három fekete +ember hozzá jött, már a dohányt mind megdohányozta: hogy látták, a +vállát megveregették, hogy végbe tudta vinni. Azután elvitték, s egy +várost mutattak neki, és azt mondák: Látod ezt a várost, abban lakik egy +gróf, annak van három leánya, hanem mind egész háza népével oly +istenfélők, hogy mi sokszor próbáltuk, még sem tudtuk megkapni őket, mi +pedig ördögök vagyunk; már most próbáld te, hogy ha egyet megkaphatsz +közűlök. Menj be a városba, végy egy házat, mi annyi pénzt adunk hogy +teljes életedbe nem szűkölködöl pénzbűl, hanem egész esztendőn által nem +lesz szabad magadat megtörülni, sem pedig megmosni. A legény elmegy, s +mindent úgy cselekszik amint az ördögök parancsolták: a városba egy szép +házat vett, abba lakott, és a pénze kád számra állott, úgy élt sokáig. +Egyszer a gróf minden jószágát elvesztette a játékon, igen szegény módon +kellett neki élni, azonban egy ember megmondta a grófnak, hogy itt a +városba volna egy ember, az kinek igen sok pénze van, menjen ahoz, az +majd ád neki valamennyi kell. Elmegy a gróf hozzá, már akkor ő igen +piszkos és szurkos szőrös volt, és könyörgött neki, hogy adjon neki +egynehány ezer forintot, majd a jószágát kiváltja, azután megfizet neki +becsületesen. A piszkos, úgy mint az ördögök jobbágya, adott neki pénzt +valamennyi tetszett neki, avval a gróf haza megy, és azt gondolta, hogy +majd elmegy, és a mit a játékon elvesztett, majd vissza fogja nyerni. El +is ment, és azt is mind elvesztette, azután haza ment nagy bújában, +senkinek sem szólt, hanem egyszer azt gondolta magában, hogy elmegy ahoz +a piszkoshoz, majd az megint ád neki pénzt, és el is ment, könyörgött +hozzá, hogy adjon neki pénzt, inkább a három leányai közzűl akármelyiket +akarod, feleségednek veheted. Akkor a legény annyi pénzt adott neki, +hogy egész jószágát kiválthatta a gróf, azután hogy mindent kiváltott, +szépen élt oda haza a leányival. + +Egyszer a piszkos elmegy a grófhoz, és mondja neki: Az úr nekem a +leányai közűl egyet ajánlott, már most adja meg. A gróf az öregebbik +leányát behívja, s azt mondja neki: Édes leányom, nekem ez az úr sok +pénzt adott, hogy a jószágomat kiválthattam, azért én közűletek egyet +neki feleségnek igértem, azért elmégy-e hozzá? Felel a leány: Én ehez a +taknyoshoz mennék-e? elszaladt, és reá köpött. Azután a középsőt +hivatta, annak is megbeszélte szándékát, de az is azon szerint reá +köpött, és elszaladt. A harmadikat is behivatja, annak is megbeszéli +akaratját. Az felel az atyjának: Mivel, atyám, parancsolod, én hozzá +megyek, és mindjárt kezet adtak egymásnak. A legény napot tett, hogy +mikorra várják. Akkor elment az erdőre a tűzhöz, és a három ördög már +várta; a tűz mellett egy kád meleg víz volt, és egy fél mázsa szappan. +Mindjárt megkapták és a kádba vetették, megszappanozták és megmosták, +azután kivették, és egy szép inget adtak reá, azután megborotválták, és +igen szép ruhát adtak reá. A kocsik már ott álltak, minden kocsiba hat +hat lovak, az elsőbe fölültették, elől két vadász ült, és hátul két +huszár állt, úgy a többi azon szerint, pedig mind ördögök voltak. Így +nagy parádéval a gróf udvarába mentek, a gróf es leányai nagyon +csudálkoztak rajta, hogy ki legyen az a nagy gavallér. Tehát hogy +megállottak, a huszárok mindjárt leugráltak, és karjánál fogva fölvitték +a garádicson. A menyasszony eleibe jött, megölelték egymást, és +megcsókolták. Ezt hogy a nénjei meglátták, kiszaladtak a kerten. És +mivel hozzá nem mentek, mind a kettő felakasztotta magát. A három ördög +a vőlegényhez mentek, a vállát megveregették, és mondák: Ember vagy, +mert nekünk is hármunknak kettőt szereztél, magadnak pedig egyet, de meg +is érdemled. Akkor nagy lakodalom lett. Azután egymástul elváltak. A +házasok most is élnek ha meg nem haltak A két öregbik pedig az ördögöké +lett. + + + + +XLVI. A KÉRKEDÉS JUTALMA. + +Egy parasztnak volt három fia, és azokat mesterségre megtaníttatta; az +egyik barbél lett, a másik kovács, a harmadik vitéz. Elmentek +vándorolni; egynéhány esztendőkig oda voltak, azután haza mentek az +atyjokhoz. Az atyjok nagyon megbetegedett és magához hivatta mind a +három fiait, és azt mondá nekik: No most melyitek tanulta ki legjobban a +mesterségit? beszéljétek meg nekem hogy mit próbáltatok: a melyik +legjobban kitanulta mesterségit, az legjobban jár. A barbély azt mondá: +Atyám, én úgy kitanultam a mesterségemet, hogy mikor a nyúl legjobban +futott, akkor borotváltam meg. Az apja azt mondá: Fiam, te ugyan +kitanultad a mesterségedet, magam is szeretem azt. A másik, a ki kovács +volt, azt mondá: Én az én mesterségemet úgy kitanultam, hogy mikor a ló +legjobban futott, a patkót felütöttem, és megint le is szedtem. Az apja +azt mondá: Fiam, te is ugyan jól kitanultad a mesterségedet. A vitéz +gondolkozott hogy mit mondjon az apjának, hát azt mondja: Atyám, hogyan +jártam: egyszer kimentem sétálni a mezőre, oly nagy zápor jött hogy +iszonyatos volt, rajtam volt a legszebb ruhám, mind oda lett volna, +hanem a volt a szerencsém, hogy a kardom velem volt, azt kirántottam, és +úgy hadarásztam magam körűl, hogy egy csöpp esső sem esett rám hazáig, +szárazon mentem haza, a tisztek csak úgy csudálkoztak rajtam, hogy +megláttak, hogy úgy tudok fektérozni; annyi ajándékot kaptam, hogy alig +tudtam elvinni. Erre az apjok azt mondá: Ugyancsak jól kitanultátok +mesterségteket, fiaim, már most az én pénzemre nem szorúltatok, azt a +szegényeknek adom. Hát oda hivatta a papot, és minden pénzit a papnak +adta, hogy a szegényeknek osztogassa; a pap elvitte, és a szegényeknek +osztogatta; a paraszt azután megholt, a fiai nagy haraggal elmentek +vándorolni, és akkor bánták, hogy mesterségekkel annyira kérkedtek. Így +csalatkoztak meg szegények a kérkedés miatt. + + + + +XLVII. A SZERENCSÉTLENSÉG JÓL ESETT. + +Egy parasztnak három fia volt, azok elmentek szolgálatot keresni. Mikor +mentek, a kissebbik kenyeret kért, mert nagyon megéhezett; a bátyjai azt +mondák neki, hogy ha az egyik szemét ki hagyja szúrni, kap kenyeret; a +szegény gyermek ki hagyta szúrni az egyik szemét, és érte kenyeret +kapott. Azt csakhamar megette, de csakhamar megint megéhezett, és újra +kenyeret kért. A bátyjai azt mondák, hogy ha a másik szemét is +kitolatja, úgy adnak neki; ő hát minthogy nagyon éhezett a másik szemét +is kitolatta, azután egy akasztófa alá vezették; és azt mondák neki: +Maradj itt, ez város, majd mi bemegyünk a városba; és elmentek, és +szegényt ott hagyták az akasztófa alatt. Ők pedig azért cselekedték azt, +mivelhogy az öcscsök szép legény lévén, gondolták, hogy majd minden +ember azt szereti meg, ők pedig szolgálatot nem kaphatnak, aminthogy nem +is kaptak, hanem végtére katonáknak kellett lenniök. A szegény vak pedig +az akasztófa alatt ült, azt gondolta hogy valami város; éjtszaka éjfél +tájban, az akasztott emberek az akasztófárúl leszállottak, és azt mondta +az egyik: Az éjtszaka oly harmat fog esni, hogy ha a vakok a szemeket +megmosnák benne, mindjárt látnának, és más betegségre is igen jó. A +másik azt mondá: Látod, a városban a király leánya már régen beteg, és +senki sem tudja meggyógyítani, pedig könnyű volna, mert a feje alatt egy +varas béka van, azt meg kellene égetni, és azután mindjárt meggyógyúlna. +Azután fölmentek megint az akasztófára. A szegény vak mindjárt elmászott +a fűbe, harmattal megmosta a szemit, és mindjárt látott mint azelőtt. +Akkor fölkelt, és bement a városba, amint bemegy egy házhoz, éppen annak +az embernek a fia vak volt, mert úgy született erre a világra. Kérdi, +hogy miért nem gyógyíttatják azt a gyermeket? felel az anyja: Oh már +sokat költöttem rá, még se használt. Felel a legény: Én meggyógyítom. +Mond az asszony: Csak gyógyítsa meg az úr, a mit kíván, megfizetem. +Mindjárt megkente a gyermek szemeit, és látott a gyermek; kiáltozott, +mondván: Édes anyám, látok mindeneket. Az anyja nem tudta mit csináljon +örömében. Haza jött a gazda; amint látta hogy a fia lát, azt mondta: +Barátom, ezt nem tudom megköszönni, hanem maradj a házamnál mintha +gyermekem volnál; és ott is maradt. Hát elfutott a híre, s így sok +vakokat hordtak hozzá gyógyítani. Azután a király fülébe is ment a hír, +hogy olyan nagy doktor ért a városba, hogy a született vakot is +meggyógyítja, kiküldött egy szép sézát hogy menjen hozzá; fölült és +bement a királyhoz. Monda neki a király: Nekem vagyon egy beteg leányom, +hogyha meggyógyítod, mindjárt neked adom feleségednek, fele +királyságommal együtt. Felel a legény: Hadd lássam én azt a beteget! és +bemegy a beteghez, a pulsusát megtapintja, s azt mondja: Csak hamar +fűtsétek be a kemencét, és jól befűtöttek, ő pedig fölemelte a +királyleányt az ágybul, és a másik ágyba vitte, a békát titkon kivette, +és a kemencébe vetette, és ott állott míg el nem égett. Mihelyt a béka +elégett, mindjárt fölkelt az ágybul a leány, és egészséges lett. A +király mindjárt papot hivatott, és összeesküdtette őket, és vicekirály +lett belőle. Ez aztán a bátyjait magához hivatta, mert az ő +regementjében voltak, és kérdezte hogy vagyon-e több atyjokfia oda haza? +Felelnek: Fölséges király, egy öcsénk van még oda haza, hanem szegény +vak, vakon született. Mondá nekik: Megösmernétek-e, hogyha itt volna? +Felelnek: Mi megösmernénk, mert jegy van a mejjén. Felel a király veje: +Látjátok, én vagyok az öcsétek, itt van a jel a mejjemen. Ti azt +gondoltátok, hogy a ti gonoszságtok rejtekben fog maradni, holott egy +falat kenyérért a szemeimet kiszúrtátok. A bátyjai térdre estek, és +könyörögtek, hogy csak az életeket hagyja meg, akarhogy megbünteti is +őket. De ő azt mondá: Én megbocsátok mindeneket, hanem a regementtől el +kell mennetek, s el is mentek. + + + + +XLVIII. AZ IRÁSTUDÓ SZEGÉNY FIU. + +Volt egy szegény ember, kinek sok gyermekei voltak, és kenyere kevés. Az +öregbik fia oskolába járt; már jól tudott olvasni, és okosabb is volt +mint a többi, azért hogy látta a nyomorúságokat, azt mondá az apjának: +Édes apám, mink igen szegény módon élünk, azért én azt gondoltam, hogy +elmegyek szolgálni, majd a mit keresek, haza hozom, hogy könnyebben +élhessünk. Az apja mondá neki: No fiam, csak menj el, és keress +szolgálatot. A legényke elmegy egy nagy erdőbe, eleibe jön egy zöld +vadász, és mondá neki: Mit fáradozol szegény legény? Felel neki a +gyermek: Én szolgálatot keresek, ha valaki megfogadna. Kérdi a vadász: +Tudsz-e olvasni? Felel a gyermek: Nem tudok, mert szegény szüléktül való +vagyok, nem taníttathattak. Felel a vadász, ki az ördög volt: No épen +ilyen kell nekem, megfogadlak szolgának és jó bért adok. És akkor +elvitte a házához, és a szobájában az ágyat megmutatta, és mondá neki: +Most az lesz a dolgod, hogy az én ágyamat mindennap föl kell vetned, és +a szemetet kisöpröd mindennap. A legény híven szolgált, amit neki az ura +mondott, azt mind végben vitte; az ura csak ritkán volt oda haza, s +mivel a legénynek dolga sok nem volt, azért a könyveit forgatta, hanem +egy sem tetszett neki; végtére egy rongyost legalól kihúzott, és +olvasta, az megtetszett neki, mert minden ördöngösség benne +megtaláltatott. Azért hogyha az ura odahaza nem volt, mindig abbul +tanult, és végtére jobban megtanulta, mint az ördög maga tudta; +vigyázott is jól, hogy el ne felejtse az ördögi tudományt. Mikor az +esztendeje kitelt volna, az ördög kifizette amiben megegyezett vele, +azután elvitte oda vissza, ahol megfogadta. Azután egymástul elváltak, s +a legény haza ment az apjához. + +Míg a pénziben tartott, addig jól éltek, de mikor elfogyott, akkor +megint csak szegény módon kellett nekik élni. Mivel pedig már tudott +magán segíteni, az apjának mondá: Tudod édes apjám, hogy megint +szegénységgel kell élnünk; azért én majd egy nagy ökör leszek, akkor te +hajts el engem a vásárra, és adj el száz forintért, hanem a kötelet oda +ne add, ha mindjárt száz forintot adnak is érte. Az apja más nap a fiát +elhajtotta a vásárra, egy nagy szép kövér ökör lett belőle. Mikor már a +vásárba értek, mindjárt sok kérői voltak, hanem hogy száz forinton alul +nem adta, nem vehette meg senki is, utóljára egy fiatal mészáros jött +hozzá, aki remekelni akart, az megfogta, el akarta vezetni; az ember +pedig mondá: Uram, a kötelet el nem adtam, mert az nekem oda haza kell. +A mészáros egy forintot akart neki adni, de az ember mondá: Uram, száz +forintért sem adom a kötelet. A mészáros megharagudt, visszavetette neki +és újat vett, s rá kötötte, és haza vezette, az istállóba bekötötte, +maga pedig a szobába ment enni. A legényeinek azt mondá: Menjetek, +adjatok szénát annak az ökörnek. A legények szénát vittek neki, hát az +ökör megszólamlott hozzájok, és mond: Nekem széna nem kell, hanem +pecsenye és jó bor. A legények megijedtek hogy az ökör szól, és +kiszaladtak, a gazdának megbeszélték, hogy az ökör emberi nyelven szól. +Erre a gazda szalad, kapja a fejszét és kést, le akarja vágni, de mire a +mészáros oda ment, az ökör elszaladt, és mire az apja haza ment, már a +fia a szobába fütyölt, min az apja mód nélkül megörűlt. + +Azután megint jól éltek míg a pénzben tartott; és mikor a pénz +elfogyott, az apjának azt mondá: No most egy szép paripa leszek, aztán +ülj rám, és alább ne adj mint három száz forinton. Az apja úgy +cselekedett mint a fia parancsolta. Más nap egy igen szép paripa lett +belőle, az apja reá ült, s a vásárba vezette. Az ördög, akinél tanulta a +mesterséget, megtudta, hogy oly igen megtanulta, az is elment a vásárra, +és az emberhez megy, és kérdi, hogy mire tartja a lovát? Felel az ember: +Három száz forinton. Az ördög mindjárt ezüst pénzzel kifizette, az ember +pedig elfelejtette a kantárt kivenni a fejibül, mivel a pénz igen szép +volt, azért elment haza; az ördög pedig felült a legénybül lett +paripára, és hegyeken völgyeken ment mint a szél. Egyszer egy korcsmába +teként be, tehát sok részeg ember volt ott, s káromkodtak. Ez +megtetszett az ördögnek, a lovat megkötötte egy fához, maga pedig bement +a korcsmába, a szegény legény ló képibe búsúlt, de el nem +szabadulhatott; arra megy egy gyermek, mondja neki a legénybűl lett ló: +Te gyermek! gyere szabadíts meg, ezt az állam alatt való szíjat kapcsold +ki; a gyermek megijedt, elszaladt tűle. Azután egy leányka ment arra, +annak is mondta, az oda ment és kihúzta a kantárt a fejibül, és az én +paripám vissza szalad nagy messzi. Az ördög ezt észre vette, utána +szaladt, már el is érte volna, hanem a legény egérré lett, és egy lyukba +bújt; az ördög pedig macskává vált, és a lyuknál leste, hanem hogy +sokáig elől nem jött, a macska elaludt; az egér a lyukbul kijött, és +galambbá változott, és elröpűlt nagy messzi, úgy hogy mikor az ördög +felébredt, és észbe vette, már jó messzi volt. Akkor csakhamar tikölő +kányává változott az ördög, utána röpűlt, már el is kapta volna, de a +galamb egy király udvarába röpűlt, és a király leánya épen a folyosón +sétált, eleibe röpűlt, és aranygyűrővé vált; a királyleány látta a +galambot és a gyűrőt, azt gondolta, hogy a szentlélek hozta neki, s az +ujjába dugta a gyűrőt. Erre az ördög a királyba bújt, és annyira +kínozta, hogy majd csaknem meghalt, az ágyban meg sem tudott mozdúlni. +Orvosokat hívatott tehát, hanem senki sem tudta meggyógyítani; hát az +ördög kiment belőle, és doktornak adta ki magát, s a királyhoz ment. Azt +mondta neki, hogy mit fizet neki? ő meggyógyítja; felel a király: Én +neked adom valamit a világon kivánsz; felel a doktor: Én csak azt a +gyűrőt kivánom a mely a leányod ujján vagyon. A király megigérte. Akkor +egy kis üvegből adott neki inni, mindjárt meggyógyult. Azonközben a +gyűrő megszólamlott a leányhoz, és monda: Lásd az a doktor nem más, +hanem az ördög, engem el akar vinni, azért hogyha az atyád parancsolja, +adj oda, de a kezibe ne adj, hanem ejts a földre, majd én köles leszek. +Mikor a király fölkelt az ágybul, a doktorral együtt a leányhoz megy, és +mondja a leányának: Édes leányom, ez az úr engem meggyógyított, hanem a +gyűrődet kivánja, add neki. Felel a leány: Én a gyűrőmet neki nem adom; +és siránkozott; az atyja pedig parancsolta, hogy adja neki; a leány +tehát oda dobta neki a földre, és a gyűrő kölessé vált, a doktor pedig +egy csunya kakas lett, a kölest ette, hanem azt, aki a padlás közé +szorúlt, nem ehette meg, a kakas pedig azt gondolta, hogy mind megette, +azzal elröpült pokolba, a köles pedig, aki a padlás közé szorúlt, +fölemelkedett, s egy szép legény lett belőle. A királyleány +elcsudálkozott rajta, és hogy igen szép legény volt, megszerette, és az +atyjának könyörgött hogy legyen az a legény az ő ura, a király +megengedte, és öszveházasodtak, így a szegény legénybül király lett, még +pedig most is élnek, hogyha meg nem haltak. + + + + +XLIX. KÖNNY-KERESZTSÉG. + +Volt egy ember, akinek semmi gyereke nem volt. A felesége mindig +könyörgött az istennek, hogy adjon neki egy gyermeket, ha malac lenne +is; és lám az az asszony teherbe esett, és szült egy malacot. A malac +mindjárt tudott beszélni, de az anyja sírt kesergett, hogy malacca lett. +Látta a malac, hogy az anyja örökké sírt, kérdezte hát az anyjától, hogy +miért sír örökké? Felel az anyja: Hogy ne sírnék, mikor gyermeket vártam +az istentől, és malacot adott. Felel a malac az asszonynak: Lásd édes +anyám, nekem hasznomat vehetd, majd a disznókat kihajtom és őrzöm a +makkon. + +Egyszer hogy kihajtotta a disznókat, és az erdőn őrizte, arra megy egy +király, és azon az erdőn eltévedt, nem tudott semmiképpen elmenni az +erdőbül. Hát a malachoz megy, s azt mondja a malacnak: Segélj ki engem +ezen erdőbül, a leányom a tied lesz. A malac mindjárt kivezette a +királyt az erdőbül, de aztán megint vissza ment az disznókhoz. Azután +megint más király ment arra; az is eltévedt az erdőben, az is hozzá ment +a malachoz, s mond neki a király: Te malac, vezess ki engem ezen +erdőbül, a leányomat neked adom. A malac azt is kivezette az erdőbül, +azután megint a disznókhoz ment. Harmadszor is jött egy harmadik király, +az is eltévedt az erdőben, azt is szinte azon szerint kivezette az +erdőbül. Azután haza hajtotta a disznókat. Az anyja és apja nagyon örült +rajta, hogy oly szorgalmatos a fiok malac képiben. + +Volt pedig az anyjának egy kakassa, kit a malac megszeretett, azért +monda az anyjának: Anyám asszony, a kakasnak adjon ki kukoricát, hadd +hízzék meg jól. Mikor a kakas jól meghízott, akkor megnyergelte, felült +a kakasra, és elment az első királyhoz, és mondá neki: Király, tudod-e +hogy mit igértél, hogy a leányodat nekem adod? A király a leányát neki +adta igéreti szerint, és vele egy komornikot is felültetett a hintóba, +és mikor az erdőbe mentek, a kocsisnak azt mondta a malac: Megállj +kocsis, hadd szállok le; és mikor leszállott, a komornik a leánynak azt +mondta: Menjünk más uton, hogy a malac ne jöhessen utánunk; mit csinálsz +vele? inkább én veszlek el, légy az én feleségem, kár leszesz annak a +csúnya malacnak. Azután más uton elmentek. A malac pedig mind tudta hogy +mit beszélnek; mikor más uton akartak elmenni, utánok szaladt a malac, +és fölugrott a kocsiba, mind a leányt, mind a komornikot lehányta a +kocsibul és mondá nekik: Mivel engem megcsúfoltál, most már nekem nem +kellesz. Akkor a kocsival pénzzel haza ment az atyjához, hol is az atyja +megörűlt annak, hogy a fia oly sok érő jótzágot kocsit lovat vitt nekik. +Akkor megbeszélte hogy hogyan járt. + +Más nap a kakast megint megnyergelte, fölült, és elment a másik +kírályhoz, és monda neki: Fölséges király, eljöttem az igéretért, most +adja meg nekem a leányát. A király a szavát nem akarta vissza vonni, +neki adta a leányát, és az is befogatott hat lovat, a leányát +fölültette, és egy komornikot adott vele. A malac a kakast a kocsi +teteibe tette fel, és maga a kocsiba beült, és elmentek az erdőig. Mikor +az erdőbe értek, leszállott a kocsibul, és elmaradt tűlök; mikor egy +darabig mentek, mond a komornik: Hagyjuk el ezt a csúnya malacot, majd +én elveszlek. A leány reáállott, monda: Nem bánom, hogyha elhagyjuk ezen +csúnya malacot; a kocsisnak mondják, hogy nyargaljon; de a kocsis nem +akart, mert félt hogy a malac valami rosszat tesz neki. A komornik tehát +levetette a kocsist, és maga hajtotta a lovakat, és nyargalt amint +lehetett, de a malac utána futamodott, és elérte őket, és a kocsirul +lehányta mind a leányt, mind pedig a komornikot, és minden ruhájokat +lehúzta nekik, azután a kocsist megvárta, és együtt az atyjához mentek, +mind kocsival s pénzzel. + +Harmadszor is elment a harmadik királyhoz, és annak három leánya volt; +monda a malac: Fölséges király, emlékezik-e arra, hogy mit igért az +erdőben, mikor eltévedt, hogy a leányát nekem adja? Felel a király: Igen +is, emlékezem. Három leányom van, amelyiket szereted, az legyen a tied. +Felel a malac: Én nem bánom, amelyik szeret, azt add nekem. Bemegy a +király a leányaihoz; az öregbiknek mondja: Menj el vele, édes leányom, +lásd az engem kivezetett az erdőbül; akkor igértem neki, hogy egyet +közűletek neki adok. Felel a leány: Kedves atyám, én el nem megyek azzal +a malaccal. Azután a király a másik leányának mondá, de az is azon +szerint felelt az atyjának. A kissebbik pedig, ki a legszebbik volt, +sírva megy az atyjához, s mondá: Szerelmes atyám, egyik néném sem akar +parancsolatodnak engedni, azért én engedek, és elmegyek vele, akármit ád +az isten; és el is ment vele, és egy komornik. Az erdőben megint +leszállott a malac, és elmaradt, a komornik ezzel is úgy akart; hanem a +leány azt mondta: Isten adta nekem ezt, el is megyek vele. Erre eléjön a +malac, a komornikot levetette, azután a kocsiba ült, és a leány ölibe +tette a fejét, úgy aludt. A leány sírt, és egy csöpp könyü a malacra +potytyant; erre a malac bőre lepattant, és a legszebb ífju lett belőle. +Bezzeg megörült a leány, ölelte, csókolta; azután haza mentek, apja +anyja nem ismerték meg, azt gondolták hogy királyfi: akkor mondá nekik: +Lásd-e édes anyám, hogyha megkereszteltek volna, mindjárt emberi színben +lettem volna; most csak egy keresztyén könnycsepp emberré tett. Azután +nagy öröm lett a háznál, a lakodalmat is ellakták, most is zeng fülembe +a muzsikája, pedig már vége van. + + + + +L. A HÁROM VÁNDORLÓ LEGÉNY. + +Egy időben árván maradtak három vándorló legények, akiknek nevek volt +Sándor, Lőrinc és János. Amidőn már sok ideig vándorlottak volna az +országban, egykor útazások közben egész a török gránicig jöttenek, +ugymint Belgrád városáig. Midőn ezen három vándorlókat az törökök +meglátták, azonnal megfogatták, és az legelső urodalom kezébe adták, hol +is mint foglyok egy esztendeig voltak, és dolgok jól ment, ámbátor rabok +voltak is. De esztendőnek elfolyása után vásárra vitték és háromszáz +forintért egy más urodalomnak eladták, ahol is szinte jó dolgok volt; de +ellenben minden héten kétszer az talpokat megverték erőssen azon okból, +hogy el ne szökjenek. Ezen szegény vándorlók alig várták az esztendőnek +elfolyását; amidőn kitölt ezen rabságok ismét vásárra kihajtották, és +Holofernes nevezetű basának adták el szinte háromszáz forintért, aki is +ugyan hét esztendőnek elfolyása előtt az napkeleti királynak leányát +elfogta, de minthogy szüzességét azon esztendők alatt is el nem vehette, +azért is a legerőssebb tömlöcbe tétette. Azon három rabokat egy időben +kiküldötte volt a szőllők hegyére puttonnal kigyókat fogdosni; de +minthogy ők azon vastag nagy mérges kígyókat megfogni nem merészlették, +azért a basa önnön kezeivel a puttonokba berakta, és így ővelek haza +vitette. Már annakelőtte készíttetett ő két koporsót, aki az egyik +nagyobb volt a másiknál, a kissebb pedig ki volt jóforma nagyságú +lyukakkal furkálva, azután a princesznét a koporsóba egy ingbe +befektette, és úgy a kígyókat reá öntötte, az két koporsót pediglen jó +erőssen reá szegezte, és így, amidőn a kígyók a leány testiből jól +laktak, a másik koporcsóba a lyukakon heverni általmentek. Így hagyta ő +a szegény leányt az erős tömlöcbe negyven napokig, és azon idő alatt úgy +megették a kígyók, hogy a legkissebb csontját sem lelhették. Ezen +fájdalmat, gondolhatja mindenki, mely erős volt kiállani. Negyven +napoknak elfolyása után felhozatta Holofernes a tömlöcből a koporsót, de +a kígyók is mind döglöttek voltak; és azon kígyókat egy nagy kazánba +belé rakatta, és belőlök mérget szándékozott főzni. Amint már két napig +főttek, próba gyanánt egy kanállal az kutya szájába bele öntött, aki is +tőle mindjárt megdöglött. A többi között, midőn ezen cselekedetet látták +ezen három ottan lévő foglyok, csak egymás szemibe tekingettek. Mond a +János a többieknek: Barátim, mi annál inkább úgy is rabok vagyunk, tehát +majd én is egy kanállal az basa szájába bevágok; a melyre mindnyájan reá +álltak. Az főzés mellett minthogy már elfáradt a basa, és nagy melegség +által kevessé rosszúl is lett, Jánosnak két baráti megkapták basa +uramat, és a szájába jó nagy dózsist öntöttek a méregből, a kitől +mindjárt meghalt őkeme. Ezen cselekedet után a három barátok +öszvebeszéllettek, és elvitték basa uramnak három aranyszőrű lovait is +magokkal; de minthogy egy hídon a gránicon által nem mehettek, azért a +lovakat egy rejtek helyre lekötötték, és úgy magok a setét éjtszaka +idején, legnagyobb mennydörgések villámlások között hason az hídon +általmentek szerencsésen. Amidőn így általmentek volt már a gránicon, +nem messzi volt egy magas hegy, a melyet akaskányi hegynek neveztek, és +az a hegy akkora volt, hogy ha egy ember fent volt, idelent akkorának +látszott mint a legkissebb madár. Már pediglen ezen elszökött barátok +egy lészát csináltak, hogy az tengeren annál könnyebben keresztül +mehessenek. A mint ők jól messzi mentek volt már az hegyen, és a +legfelsőbb parton állottak, következendő nap a hír elszélledett, hogy +azon három foglyok elszöktek, és a basát ölve hagyták; azonnal utánnok +küldöttek tehát, és egy török más rabbal éppen azon az úton találtak +menni, amerre ők vették útjokat; a hegynek tetején látja az kopasz török +a három állatot, és valóban azt gondolta, hogy azon elszökött foglyok +volnának, amelyek ugyanazok is voltak, de minthogy azon vele volt +keresztyén gondolta azoknak lenni, azzal ámította őtet el, hogy valamely +sasok volnának; és így ők lészára felültek, és a tengeren elereszkedtek. +Mentek mentek, hét nap hét éjtszaka annyira mentek, hogy nem is tudták +merre volnának; de minthogy az éhség kénytelenítette őket szárazra +kimenni, azon igyekezetöket reá is fordították, és úgy a szárazföldre +kevés idő múlva ki is szálltak. Amint így az erdőben járkálgattak, +birkanyomot találtak, a kin is addig mentek, míg egy helyütt az erdőben +egy akolra találtak, és amidőn bementek volt az akolba, hát látnak egy +nagy óriást, akinek csak egy szeme volt, és az is a homlokán, és kérdezi +őket mi járatba vannak? akinek is dolgokat azonnal elbeszéllették. Az +óriás azután nekik enni adott, és minthogy nem sokára beestvéledett, a +birkákat behajtotta az akolba, akik akkorák voltak mint minálunk a +szamár, és más zárja nem volt mint egy kő, de eztet olyan közönséges +emberek tizenketten sem emelhették volna helyből el. Már most amidőn +bezárta volt ajtaját, maga is a tűzhöz jött beszélgetés okáért az óriás; +többi között mindegyiknek a nyakát megtapogatta, melyiké volna +legvastagabb; hát a szegény Sándorét legvastagabbnak tanálta, azonnal +megfogja hát a késit, és a nyakát levágta, és birkáinak enni oda +vetette. Itten a két barátok néznek egymás szemibe, öszvebeszélgetnek, s +amidőn látták volt hogy óriás uram a tűznél hanyatt lefekütt, egy üszkös +fával János a szemét kitolta, és így semmit sem látott. Már reggeledett +s amidőn a madarak megszólamlottak, ő elvette a követ ajtaja elől, de +ily fortélysággal eresztette ki birkáit, t. i. keresztül vetette két +lábát, és azok közt egyenként eresztette ki őket, de minthogy János +valaha csizmadia a legény volt, az tűje és hegyes árra még akkor is nála +volt, egyetemben megtanította Lőrinc barátját is, és adott néki is egy +árrat a kezébe, hogy egy birkának a farkába akaszkodjon, és amidőn az +ajtó mellett lészen, szúrja a hasába, aki őtet hamarsággal ki fogja +húzni. János maga is így cselekedett, és szerencsésen mind a ketten +kijöttek, de amidőn már az birkák kimentek volt, megintlen betette +kövivel az ajtaját a vak óriás uram, és tapogatott mindenfelé, de +minthogy semmit sem talált, akkorát kiáltott, hogy ők a tengerparton +arra a kiáltásra hasra estek, és ennek az ordításnak meghallása után +azonnal maga formájú tizenkét óriások jelentek meg, és látták az ő +szerencsétlenségit. Mindjárt összeszaggatták őtet, azután a tengerhez +szaladtak mind a tizenketten; de már a két elszökött rab barátok +tizenkét ölnyire a tengerbe voltak, azért hogy ők bosszút nem állhattak, +mindnyájan együtt el kezdtek bőgni, ordítani, és sikoltozni úgy, hogy +ezen nagy sikoltozások után a tenger felháborodott, és habjaival +szegényeket majd eltemette. + +De még is isten őket szerencsésen megtartotta; továbbá is mentek ők, +míglen egy erdőre találtak, ahol az ő lészáikat kikötötték, és bementek +sétálás képest az erdőbe. A többi között találtak itt egy szép +folyóvizet, ahol is megszemlélték hogy itten embernyomás volt, és ezen +nyomás után addig mentek mentek, míg egyszerre tanáltak egy remetének a +házára, ahová be is mentek, és tanáltak tulajdon egy öreg remetét, kit +szent Antalnak híttak. Ez a jövevényeket szívesen fogadta, és minthogy +ezek magokat ajánlották hogy itten maradhassanak; akarnák ők is ezen +szent életet viselni, minthogy úgy is se hazájok se egyebök nincsen, a +remete szívesen megtartotta őket. Következendő nap a remete szokását az +én János és Lőrinc szökött uraimnak is be kellett venni, mely ebből +állott, úgymint reggel a háztól fogva a vízig térgyen kellett menni +imádkozni, és ott megmosogatták magokat, és onnan ismét térgyen vissza. +Amidőn a szobába bementek, már itten volt az asztalon három cipó hozzá +tartozandó étellel elkészítve, és mindegyik magáét megette. Más nap, +amidőn elvégezték szolgálatjokat, az erdőbe sétálgattak, és azt tanálta +mondani Lőrinc: Te János, üssük agyon ezen vén remetét, van ennek talán +sok elrejtett kincse. Felelt János: Mit beszélsz, látad hogy isten +szegénye, és csak jobban élne mint most. No tehát hagyjuk abba. +Következendő nap, amidőn kötelességekről együtt haza jöttek, hát az +asztalon csak két cipó volt, akkoron azt mondja a remete: Valamelyitek +nekem rosszat kívánt, ezért a házamtól mindjárt távozzatok, és haljon +meg olyan halállal, minőt énnekem akart tenni. + +Ezzel útnak vették sátorfájokat, és az erdőkön bújdostak mint a rossz +cigányok. Akkor egy éjtszaka nagy tüzet láttak, oda mentek, s lám +haramiák voltak, huszonnégyen. Hát oda köszönnek; kérdezik: kik +légyenek; olyanok vagyunk mint tík. Erre a haramiabasa oda vet egy +aranyat, és János felvette, Lőrinc eleibe is oda vetett, aki eztet fel +nem vette, amelyen a basa megharagudott, és mindjárt nyársra huzatta +mint valami kis malacot, és megsüttette őtet, és így maga maradt János. +Hát egy időbe, mikor őtet vigyázóhelyre küldötték, arra a falunak az +útjára tanált menni, amerre legközelebbi falukból malomba búzával és +egymással jártak; azon egy szegény ember vitt volt egy kocsin hat zsák +búzát, melyet János tőle elvett, és magok lakóhelyekre vitt. Ezen első +cselekedetin nagyon megörűltek a több haramiák, és megintlen visszament +valami szín alatt, és felállt a paraszt kocsiára, és bementek együtt a +faluba, és onnét a város bírájához egy közelebbi városba mentek, és +János a károkat megösmerte, és kérte őket hogy ma tíz órakor estve sok +emberekkel jőjenek oda, és fogják őket meg, amelyet bíró uram meg is +cselekedett; de mindazonáltal jegyokúl aztat hagyta nekiek, hogy engemet +arról megismerhettek, hogy az én kalapom keresztbe fog lenni. Azzal a +János visszament, és vacsoráltak együtt. Kevés idő múlva a sok emberek +körűlfogták az elárúlt haramiákat, és egyenként megkötöztették őket, de +csak épen a basa maradt együtt Jánossal, kibe minden bizodalma és +reménysége volt, de éppen megcsalatkozott, mivel amidőn leült, ez hátra +taszította őtet, és erőssen megsebezte; akkoron aztat is megkötözték, és +feltették a kocsira mind mint valamely mangalica disznót, de még is csak +arra kérte Jánost, hogy ne azon halállal mulaszsza ki a világból, mint ő +a barátját Lőrincet. De midőn a legelső városba bevitték, mindenekre a +legerőssebb szentencia szállott, és a kövér haramiabasát megsütötték +mint ő a János barátját. Kinek volt itt nagyobb becsületi mint Jánosnak? +szerették is őtet méltán, s ezen tett érdemiért az király az gyermekek +mellé udvari mesternek tétette. Több időknek elfolyása után, minthogy +János jól viselte magát, és jámbor életű volt, különben szép gyermek is +volt, és tudományokkal is bővelkedett, az egész udvar őtet kedvelte; de +ami még több, az ő kellemetessége miatt az király leánya bele szeretett, +amelyet idővel atyjának megjelentett azzal a kéréssel, hogy engedné meg, +hogy János őtet feleségűl vehesse. Ezen a császár, azaz a király +megörűlt, és meg is engedte nekie a kérését, és tudtára adta Jánosnak +ezen édes érzeményt, aki örömiben majd meghalt. És egynehány napoknak +elfolyása után megházasodtak, és nagy mulatságot tartottak, és sok +esztendőket éltek szerencsésen, és többé János nem is kivánkozott +hazájába menni, és itten mint uralkodó király meghalt. A ki el nem +hiszi, menjen és kérdezze meg az agyon ütött vak óriástul. + + + + +LI. KALMÁR FIA. + +Volt a világon, Csehországban, egy nagy gazdag kereskedő, kinek +egyetlenegy fia volt. Amidőn ez már annyira felnőtt, hogy oskolába járt, +és mindenféle irásokat és könyveket tanult, mondotta a fiának: Hallod-e, +kedves fiam, már mostan tanuld a pénzre való játékokat, hogy te is a +többi urakkal egy társaságban lehess. Erre mondotta a fia: Jaj édes +atyám, én azt nem javasolom magamnak, mert úgy lehet, hogy minden +kincset el találnék pazérolni, és aztán mindnyájan koldusok maradnánk és +utóljára is engem fognának kedves szüléim okolni, hogy énmiattam +szegényedtek el. Mondá az atyja: Fiam, ne félj semmit, mert vagyon nekem +annyi, hogy ha mindig költöd, sem fogod elkölteni. Azért neked javaslom +ezen játékokat, mivel te másképpen nem fogsz a városban való néppel +esmeretségben lenni. Mostantól kezdve tehát oly embert fogadok neked, ki +téged mindenféle játékokra, kártyára, kockára, biliárdozásra meg fog +tanítani. Újra mondta a fia: Én, atyám, soha se, mert tudom mi fog abból +következni utóljára is, s az éppen semmi becsületemre sem fog válni, +mivel ha én valamelyiknek a pénzit vagy úgy lehet a jószágát elnyerném, +bizony nem mondaná, hogy isten áldjon meg, hanem inkább átkozna; ha +pedig mindég vesztenék, akkor, tudom bizonyosan, hogy volna becsületem +míg a pénzemben tartana, de mikor elfogyna, épen senki sem nézne reám. +Azért atyám, ne is ingereljen engem arra, mert nekem semmi kedvem reá. +Atyja elhagyta a fiút egy darabig; de sok ízben még is csak mindig +emlegette neki a játékokat; amidőn egykor a fiú csak elment az +almáriomhoz, és kihúzta a fiókot, és kivett valami 10,000 forintot, +mondván: Atyám, én most elmegyek a kávéházba játszani, megpróbálom. +Mondotta az atyja: Most, fiam, szeretem dolgodat, mert ezután fogsz +majdan kipallérozódni, hogyha urakkal társalkodol. + +Elment tehát a fiú, és a kávéházba mindjárt leült, és először is kártyát +kért hogy adjanak neki is az urak, akik ottan játszottak; melyre mondván +neki azok: szívesen adunk, el kezdett mindjárt kártyázni. De csakhamar +mind elvesztette azon pénzt, akit elvitt magával, és ismét kért még 5000 +forintot a kocsmárostól; amidőn azt is elvesztette, akkor elment haza, +leült atyja szobájába, és úgy szomorkodott. Amidőn az atyja kérdezte +tőle, hogy miért szomorkodol? mondá a fia: Látod atyám, te engem mindig +ingereltél a kártyára, és mostan is már ezen a napon elvesztettem 15,000 +forintot. Melyre az atyja feleli: Azért ne búsúlj semmit is; hogyha +mostan annyit vesztettél, máskor vissza fog jönni duplán. Ekkor a fiú +mondá: Hogyha te úgy beszélsz atyám, lásd meg majd utolsó következését, +hogy mi lesz majd belőlünk. Ismét monda az atyja: Annyi pénzem vagyon +fiam, hogy ha mindennap vesztesz annyit a mennyit tegnap elvesztettél, +még sem fogod elkölteni soha. Jaj atyám, folytatta a fiú, addig kellene +a pénzt megbecsülni, míg van, mert mikor már nincsen, késő lesz utána +bánkódni. De atyja nem hagyott neki békét, s a fiú hozzá fogott ismét a +nagy kártyázásnak, kockának és a biliárdozásnak; folytatta is mindig, és +többnyire mindig ott lakott. Amidőn már atyjának sok pénzit elpocsékolt, +hogy már nagyon megtetszett a jószágokon is, máskép kezdett a fiú +gondolkozni, és elment az aranyműveshez, és mondotta neki, hogy +csináljon neki egy oly sisakot, hogy annak sehol se legyen párja, meg +fogja érette a legbecsületesebben fizetni, meg is mondotta, hogy kinek a +fia légyen. Kérdezte az aranyműves: mikorára legyen készen; monda a +kereskedőnek a fia: mentül hamarább, hogyha lehet, mert nagy szüksége +volna reája. Ekkor az aranyműves ígérte, hogy egy hétre készen fog lenni +minden késedelem nélkül. És mikor eltölt az egy hét, oda ment hozzá a +kereskedő fia, vitt magával ötszáz ezer forintot, hogy majdan meg fog +érette fizetni; de midőn kérdezte tőle, hogy mivel tartozik, mondá az +aranyműves: két millió fttal; a kereskedő fia azt felelte, hogy itten +vagyon; én ugyan annyit mostan magammal nem hoztam, hanem majd meg fogom +fizetni: ötszáz ezer forintot mostan megadok. Az aranyműves megnyugodott +benne, mert, úgy mond, tudom, hogy nem fog elveszni; contractust +csináltak tehát, és elvitte magával a szép sisakot, egy selyemzsacskóba +bele takarta, és mondotta atyjának estve, hogy: Hallod atyám, én most +elmegyek, mert már sok jószágodat elpocsékoltam, és mind addig vissza +sem jövök, míg a te elpazérlott pénzedet vissza nem fordítom. Felelt az +atyja: Kedves fiam, azt ne cselekedd, mert hogyha elmégy, bizony +életemet megrövidíted. Mondotta a fiú: Már atyám, énnálam fel vagyon +téve, tehát ne is hátráltasson tőle senki se. Így az atyja elbocsátotta, +mivelhogy a fiának kedvét nem akarta szegni, mondván: Fiam legyen úgy, +mint ahogy teneked tetszik, csakhogy azon kérlek, ne örökösen, hanem +bizonyos ideig maradj csak oda. Mire a fiú: Hét esztendő múlván, atyám, +haza fogok jönni, de elébb nem. + +Ekkor reggel a fiú elindúlt, és ment egyenesen Konstáncinápolyba a +tengeren mindenütt, és mikor oda ért, kiszállott a hajóból, és bement a +törők császárnak a fővendégfogadójába. A fogadós csak mindjárt majdhogy +elnem ájúlt, mikor meglátta, gondolván hogy azon török császárnak az +inassa volna, akit tegnap délután eltemettek. A fogadós mindjárt oda +ment hozzája, és kérdezte tőle, hogy mit tetszik neki parancsolni? mondá +a legény: Egy itce bort hozzon nekie, és leült ottan a vendégfogadóban, +és múlatott. Tüstént elment erre a fogadós a császárhoz, és +megjelentette hogy azon kedves inassa, kit tegnap eltemettetett, +feltámadt, és ottan vagyon nála, bort iszik, melyre felel a császár: +Lehetetlen hogy az igaz volna. Monda a kocsmáros: Nincs különben, +felséges császár. Ekkor mindjárt a kocsiba fogatott a császár, és elment +ezen ífjúnak a nézésére; és mikor meglátta, kérdé az ífjút hogy ki +volna; melyre felel az ífjú: Én vagyok egy csehországi nagykereskedőnek +a fia, akinek is mint atyámnak a sok kincsét elpazérlottam, mivel ő +engemet mindig kártyára ingerelt; tehát sokat elvesztettem, és most +eljöttem, atyámat odahaza hagytam, hogy addig fogok szolgálni, míg +csaknem minden pénzét helyre szerzem. Ekkor kérdezvén az ífjút, hogy ki +volna a neve, felel: Én Kis János, ez meg ez vagyok. Erre a török +viszont kérdezte, hogy nem volna-e nekie kedve inasnak hozzá jönni? +Felelt az ífjú: Mindenkor, felséges uram, egy császár udvarába, és +megköszönöm hozzám való szivességét. Ekkor elmentek haza, és mint utólsó +inassának tette, mivelhogy még szokatlan volt udvarában; hanem nem telt +bele mint egy hét, mindjárt második inassának tette udvarába; harmadik +héten tette mint első inassának, mivelhogy jól forgatta magát. Elég az, +a mi aztat nézi, hogy mivel ő magát mindenek felett kimutatta, a török +császár gondolta, hogy bizony nem bolond ífjunak kell ennek lenni, de +mostan azért is megajándékozom egy majorsággal, hanem azért, mint első +inasom meg fog maradni a házamnál. + +Lassan-lassan annyira vitte itt a kereskedő fia, hogy mint brigadéros +generális lett, és mind azok felett még is megmaradt mint inassa az +udvarnál, és mind a két gázsit szedte. Amidőn már eztet megkapta, mondá +a török császárnak, hogy valami kevés ajándékkal meg akarná ajándékozni, +hogyha jó néven venné, a császár ő felségét. Kérdezte ez: hogy mi lenne +az? Nem sok: grácia fejemnek. Mondá a török császár: Ha épen egy +pipájából álló volna is, jó néven venném tőled. Ekkor kivette azon +sisakot, akit csináltatott az aranyművessel, és mikor kitette, mondá a +török császár, mikor a fejébe tette: Nem hogy kicsiny ajándékot adtál +volna, hanem mondhatom hogy országomba nem találom fel ezen ajándékot; +amelyért is mostan mint commendírozó generálisságot fogok ezen +ajándékért adni, de még sem bocsátlak el udvaromból, sőt fogsz maradni +nálam. És így töltötte el majdan a hét esztendőt; de mikoron ez eltölt, +szólt a császár: Én tégedet elbocsájtalak, mivel szándékod vagyon haza +menni; de mint hűséges szolgámtól nehezen tudok megválni; esküdjél meg +hát az én kardmarkolatomnál fogva, hogy ismét visszajösz. Amelyre is ő +tüstént megesküdött hétszer, az a császár pedig megtöltött tele három +hajót aranynyal és ezüsttel, úgy bocsátotta útjára. + +Amidőn már a hazájába ért, tehát nem is úgy mint becsületes ember +szokott a hajóval beköszönni a városban, hát nem három, hanem tizenkét +ágyút süttetett el; s mikor azt a városban meghallották, gondolták hogy +valami ellenséges hajók; tehát a városból mind kiszaladtak, és meglátták +hogy ezen kereskedőnek a fia érkezett haza; az atyja alig esmert reája, +de ő atyját mindjárt megesmervén, mondá: Atyám, itten vagyon az ajándék +akit neked hoztam. Ekkor csak hamarosan a hajóból mindeneket +kitakarítottak, számtalan sok kincseket találtak benne, és így első +alkalmatossággal atyját mindjárt felgazdagította a fia. De már most +esküvésének eleget kellett tenni, és visszamenni, mondá atyjának: Még +hét esztendőt fogok eltölteni a török császárnál, akkor visszajövök, s +többet, atyám, úgy lehet, hogy el sem megyek; de mostan kell. + +Ottan volt egy darabig, és mint első kommendirozó, mivelhogy a nagy +anglus háború elkövetkezett, tehát el kellett nekie menni; hanem itten +szerencsétlenek voltak, mert az anglustól megverettetett a török, és +szégyenszemre vissza kellett menni Törökországban. Minekutánna ezek +megtörténtek, már csakhamar eltölt a második hat esztendő is, és ismét +eljött az ideje, hogy haza kellett menni a kalmár fiának; és mondá a fiú +a császárnak: Hallod-e, én mostan atyámat ismét meg akarom látogatni, +mert ismét eljött az idő; mond a török császár: Hallod-e fiam, hogyha +mostan elmégy az országomból, vissza, tudom, többet nem fogsz jönni. +Melyre felel: Én ismét esküvésemmel fogadom, hogy visszajövök; de, már +mostanában az isten előtt sok imádságot tett, hogy az ő esküvését hiában +vegye, mivel ő többet a törökhöz vissza nem akar menni. Tehát ismét +megesküdött, de olyformán, hogy isten bűnre ne vegye ezen esküvését. +Gondolván ekkor a török császár, hogy bizonyos fog lenni abban, hogy +ismét visszajön; ekkor is mint három hajót megterhelt sokféle portékával +és drága kincsekkel; de minekutánna ő esedező köszönetekkel elindúlt a +török császártól, mondotta a kereskedő fia: Hallod-e uram felséged, +nincsen-e valami titok elrejtve éntőlem, akit én nem tudok? Mondván: +Nincsen, ekkor elindúlt; és amint útazott ismét haza felé, talált egy +szerencsétlent, akit is két halálra való török egy szigetben cipeltek +mint a búzát; monda ekkor a kalmár fia kommendírozó generális: Micsoda +dolog volna ez? ő ezek felől semmit sem tud; ekkor felel a török rab: +Minékünk ezt kell cselekedni, míg csaknem porrá fog lenni, mert ennek a +gazdája nagy bosszút tett a császáron. Ez pedig volt az anglus király +inassa; akit is a tenger mellett találtak, a török rablók elragadtak, és +elvittek mint fogságban. A török minthogy bosszankodott, tehát őtet azon +halálra itélte, hogy itten mind addig kinozzuk, mígnem egészen porrá fog +lenni. Mondá a kalmár fia: Adjátok nekem által ezen holttestet, hogy +temettessem el. Mondván ekkor a két török: Nem lehet, mert minékűnk +kötelességünknek meg kell felelni hanem hogyha a török császártól valami +írást fog hozni, hogy mink adjuk által, akkor szívesen általadjuk, hogy +csináljon vele amit akar. Tüstént mindjárt a hajót kikötötte, hogy +visszamenjen Törökországban, és a császártól ki fogja kérni, hogy majdan +eltemeti; és csakugyan meg is nyerte nagy kérésére az töröktől, hogy +neki megengedte, és azon írást megmutatta azon kínzó törököknek: akkor +neki általengedték, és eltemettette ottan nagy pompával a szigetbe. + +Úgy folytatá ismét útját továbbra a kereskedő fia a tengeren; s lám +egyszerre megtalálja azon anglus princesznéket, akit azon boldogtalan +inassal együtt elraboltak, és ottan egy török azon második szigetben +szántatta velök anyaszült meztelen a kősziklás hegyet, és utánok egy +szörnyűtelen drótból font korbácscsal ment ezen pogány török; és mikor ő +mint keresztyén ember ezt meglátta, csaknem elájúlt, hogy miként kínozza +ezen ártatlan személyeket, akik tudom hogy neki semmit sem vétettek, +mert csupa egy ártatlansággal vagynak tele, és nem nézem ki belőlök hogy +valami nagy csínyt tettek volna. Ekkor ismét visszament a török +császárhoz, és ismét nagy kéréssel hozzá folyamodott, mondván: Add által +még mostan énnekem azon szerencsétlen két leányt, akik a második +szigetben kínlódnak. Mondá a török császár: Aztat én semmi módon nem +cselekedhetem, mivel annak atyja tudod hogy nagyon megszégyenített +engemet, és egyszersmind nagy borsot tört az orrom alá. Hanem mondá a +kereskedő fia: Hallod-e felséges uram, hogyha istent esmersz, add által +énnekem, mert tudod hogy én szörnyen megsajnáltam azon ártatlan +leányokat. Ekkor mondván: Itten vagyon az írás, add által azon töröknek, +hogy adja által neked azon erős láncokkal megtörettetett szűz két +princesznét, és csináljad vélek amit a te tetszésed szerént jónak látsz. +Ekkor ismét vissza elindúlt, hogy őket a haláltól megszabadítja, és +majdan mostani alkalmatossággal el fogja haza vinni; aminthogy úgy is +volt. Hanem mivelhogy már a ruháik nagyon leszakadoztak rólok, mondotta +a kereskedő fia, hogy csinálnának magoknak ruhát az hajóban lévő +portékákból, amelyik nekiek tetszeni fog; de mivelhogy ők nagyon meg +voltak törődve, tehát inkább csak a nyúgovást kívánták meg, a ruhával +semmit sem gondoltak. Látván osztán a kereskedő fia, hogy mentűl +hamarább egy város alatt kiköt, a legszebb princesznéknek való ruhát +csináltatott, és úgy vitte be Csehországban: és amidőn atyjának házában +bevitte, a legszebb szobákat választotta számokra; és a hajókból minden +drágaságot kitakarított, s úgy bocsátotta vissza Konstantinápolba a +török hajósokat, mondván hogy ő mostan velek nem megyen, mivel +foglalatossága volna oda haza. Ekkor azok visszamentek, ő pedig ottan +maradt atyjánál, mivel többet nem is volt szándéka visszamenni a +törökhez. És ekkor istennek segítségével az atyjának azelőtt elprédált +jószágát visszaadta, és azon aranyművesnek is, akinek a sisakért még +adós maradt ötszáz ezer forinttal, annak is még interesűl annyit adott, +amelyért annyi időt várt utánna. Így élte boldogúl egy darabig világi +életét. + +Amidőn így egykor elment a két leányhoz, és kérdezte tőlök, hogy kinek a +leányai volnának, azt felelé a két leány: Hallod én édes megváltónk +szent János! mert te mentettél meg a haláltól, tehát teneked szívünkből +megmondanánk, hanem ne legyen neheztelésedre, mivel mink aztat nem +akarjuk kinyilatkoztatni, míg csak ki nem fog tudódni idővel hogy kik +vagyunk. Ekkor mondá a kereskedő fia: Én nem is erőltetem azon a +princesznéket, hogy épen nekem kelljen megmondani, csakhogy legyenek +mostan atyám házánál, mintha oda haza volnának, minden dolog nélkül, míg +ki nem fog tudódni hogy kik volnának. Így múlatának a két szüzek a +kereskedő fiának házánál. De mostan a kereskedő fia, aki kommandírozó +volt a töröknél, elment Angliában portékákért, hogy majdan fog onnan +portékákat hozni; de midőn oda ért Angliában, bement a vendégfogadóban, +és kérdezte, hogy mi volna annak az oka, hogy az egész városban csaknem +minden házon egy fekete zászló, némelyeken pedig hat vagy hét is vagyon: +mondá a fogadós: szerencsétlen a királyi ház nagyon, mert a királynak +két leányát és inassát elrabolták a törők tengeri rablók, és mai napig +sem tudják hogy hol vagyon, él vagy hal? és aki valamit tudna felőle +mondani, tehát a király egyik leányát, és fele királyságát annak adná. +Melyre mondá a kereskedő fia: Én voltam a töröknél kommandírozó +generális, és mikor eljöttem onnan, én találtam egy szigetben egy holt +embert, akit a törökök ottan vertek, mint a búzát szokták csépelní; de +én aztat a török császártól kinyertem, hogy énnekem általengedte hogy +eltemessem; és mikor ezen holtat eltemettem, elindúltam ismét útamra. +Hasonlóképpen a második szigetbe tanáltam két ártatlan szűzleányt, akit +szinte úgy nagy nagy kérésemre a töröktől megnyertem, hogy énnekem +általadta; de már annakelőtte ottan szántották a nagy vas ekével a +kősziklás hegyet, hanem mostan nagy boldogságban vagynak atyámnak +udvarában Csehországba. Mikoron meghallotta ezen tudósítást a +vendégfogadós, tüstént a királynál szaladt, és tudósítást tett ezen ífju +felől, akit is a király még bővebben kikérdezett, és mikoron szavából +észre vette hogy bizonyosan az ő két leánya fog lenni, mondá a király: +Hallod-e én kedves fiam, mostan nem fogsz portékát vinni városomból, +hanem a leányomat hozasd haza, és mint királyfi úgy fogsz lenni az én +országomban; mostan tehát egy generálisommal elbocsátlak egy batalion +granátérossal, hogy szerencsésen haza jőjetek. Akkor el kellett jönni +Angliából a kereskedő fiának minden portéka nélkül, amelyre neki ugyan +több szüksége csakugyan nem is volt, mivel már olyan volt mint királyfi; +és úgy elmentek Csehországban; de amidőn ottan kiszállottak, és +bementek; a királyi princesznék meglátták azon jeles generálisát +atyjoknak, és mindjárt leszaladtak eleibe, és mondották hogy: hol jár +ezen az idegen földön? mondá ekkor a generális: Én hol járok? hanem a +princesznék hol járnak itten? melyre mondá a két leány: Jaj hogyha ezen +megváltónk szent János nem lett volna, régen megholtunk volna abban a +kegyetlen szigetben, amelyért is mostan őtet megtartjuk mint örök +megváltónkat. Nemde, mondá a generális, hogy akarnak-e mostan haza jönni +atyjoknak országában? Melyre a leányok mondották, hogy csak atyánkat és +anyánkat láthassuk még meg, mindjárt készek vagyunk a halálra menni. +Ekkor elindúltak a tengeren és mentek Anglia felé. De midőn már nem +messze voltak Angliától, megirígylette a generális a kereskedő fiának a +két princesznéket, tehát abban mesterkedett hogy elveszítse; amely +szándékában csakugyan végben ment, mert csináltatott egy olyan sétáló +helyet, hogy aki a vége fele ment, minden bizonynyal a tengerben esett; +és mikor készen volt, akkor kihívta őtet sétálni; de midőn ki akartak +menni, nem akart a kereskedő fia előlmenni, hanem mondván a generális: +Mostan magának elől kell mindenkor menni, mivel ne úgy gondolja magát +mint kereskedő fia volna, hanem mint princ. Ekkor ő ment elől, és mikor +a vége felé ment, belé esett a tengerben. Mondá ekkor a két leány: Jaj +oda a megváltónk. Ekkor a generális két pisztolt kirántott, és a két +leánynak szegezte, mondván: Mind egy, akár úgy meghaltatok volna, akár +itten, hogyha meg nem esküdtök hogy én találtalak meg benneteket. Ekkor +kénytelen kelletlen meg kellett nékiek esküdni, hogy aztat mondják, hogy +a generális találta meg őket a szigetben. Így tovább folytatta az útját +az generális. + +De a megváltó szent Jánost azon holt lélek, akit eltemettetett, minden +sérelem nélkül megragadta, és a tenger fenekéről Anglia alá vitte és +ottan letette, mondván neki, hogy nem esmerné őtet hogy ki volna? melyre +mondá: Én nem esmerem; ekkor felel ezen ártatlan inasnak a holt lelke: +Én annak a lelke vagyok, akit te eltemettettél abban a szigetben; hanem +mostan csak fogadd meg amit én neked mondok: nem fog neked az rosszadra +lenni: itten van a pénz, csináltassál magadnak három öltő ruhát, egy +közönséges, egy kőmíves, és egy ácsruhát, és menj be a városba abban a +fogadóban, aholott legelébb voltál, és múlass ottan, míg én majdan el +fogok oda menni, és meg foglak tanítani, hogy mit cselekedjél továbbad. +Majdan mikor a generális haza jön, te csak hallgass magadba, ne szólj +semmit se, majdan kivilágosodik hogy te voltál az aki engemet, és a +princesznéket megszabadítottad. Alig hogy ők kibeszélték magokat, +mindjárt elérkezett a generális a princesznékkel, amidőn nagy ágyú- és +muzsikaszó alatt őket behozták, de mikoron a király kérdezte, hogy hol +vagyon a kereskedő fia, akkor mondotta a generális: Még mikoron mentünk +Csehország felé, akkor a tengerben esett, és nem is ő találta meg +leányodat, hanem én, amint oda járkáltam; a mely jótettért mostan én a +kissebbik leányodat kívánom magamnak feleségűl. De erre a királyi +princesznék aztat mondották: Atyám, én és a másik testvérem férjhez nem +megyünk addig, míg minékünk nem fogsz csináltatni egy kápolnát, aki +huszonnégy óra alatt elkészűljön, mind a kőrakása, mind a famunkája, és +az oltár is benne másik huszonnégy óra alatt készen legyen, és +mindenféle történetünk, akik csak rajtunk estek, mind le legyen a +templomnak belső részén pingálva, ez pedig a másik huszonnégy óra alatt +megtörténjen, máskülömben mink soha férjhez nem megyünk. Mely +kivánságaikra a király atyjok tüstént mindenfelé kipublikáltatta, hogy +ilyen s ilyen kápolnát ki vállalna fel, akit is ennyi idő alatt el +kelljen minden késedelem nélkül készíteni. Hanem senki sem vállalta fel; +még is a többek között volt egy korhely kőmíves mester, aki felvállalta +hogy el fogja készíteni huszonnégy óra alatt a kőrakását. Mondá a +király: Hallod-e: hogyha el nem fogod készíteni, tehát halál a fejeden; +más pedig, ha meg fogod csinálni, rémítő kincset kapsz. Ekkor elment a +kőmíves, és mindenfelé legényeket keresett; amidőn épen abban a +vendégfogadóban ment, ahol a kereskedő fia volt kőmíves ruhában, +mondotta a mester, hogy nem volna-e kedve jó fizetésért eljönni munkára? +mondá a legény, a kereskedő fia: Szívesen, miért nem? hanem a mester +úrnak valamit akarok mondani, nevezetesen hogy az pallérságot adja által +nekem a munkának elkészítésében. Mondá: Fiam, én általadhatom, de hogyha +majdan el nem találod készíteni, én fogok halállal adózni. Mondá amaz: +Ne búsúljon semmit sem, és a mellett aztat is kikérem, hogy én estveli +tíz óráig hozzá se fogjak; melyre felel a mester: Már én, fiam, csak +terád bízom, csináld, ahogy tenéked tetszik. Hozzá fogott tehát a legény +mint estveli tíz órakor, és a többi legényeket mind lerészegítette, és +midőn már látta hogy elaludtak, elment őhozzá azon holttestnek a lelke, +és a fundamentomnak a négy szegletiben egy csáklyával bele vágott, +mindjárt készen volt a kőrakása a kápolnának; így szintén a másik napon +is cselekedett az ácsmunkával; ekkor a mesterek rettentő köszönettel +voltak őhozzá, amidőn elkészítette a kápolnát, a legényeket mind ki +fizettette a mesterekkel, mintha csak annyit dolgoztak volna, bárha +ugyan hozzá sem nyúltak, és nem is tudtak felőle semmit sem. Hanem +lássuk mostan itt a harmadik esetet, azaz a pingálást: hogy ki fog lenni +aki majdan fel fogja vállalni! Nem egyéb senki sem, hanem csak a szegény +kereskedő fia; de őtet nem esmerték meg, mivel azon holttestnek a lelke, +akit eltemetett azon szigetben, egészen elváltoztatta, és a leányok sem +esmerték meg. Történt tehát, mikor már csak az oltárnak pingálása +hibázott a kápolnában, nem akadt senki aki felvállalta volna, mivel +számtalan sok bajból kerűlt ki annak pingálása, és még, ami nagyobb, az +hogy a leányoknak mindenféle történetét, aki csak rajtok esett, míg oda +voltak, mind úgy legyenek belül a kápolna falain lerajzolva, anélkül +hogy a princesznék valamit szólanak felőle. Nincsen már senki, búsúl a +király szörnyen, hogy már eztet nincsen kinek felvállalni. Elmegyen +tehát ekkor a kereskedő fia, és a királynak jelentést teszen, mondván: +Itten vagyok felséges király, abban a kápolnában oltárt csinálni, és +mind azokat a történeteket, akik a leányokon estek, belül kipingálni. +Ekkor kinek volt nagyobb öröme, mint a királynak, hogy már leányainak +minden kedveket be fogja tölteni. Ekkor elment a piktor, a kereskedő +fia, és a pingáláshoz hozzá fogott mint tíz órakor estve, amint a +holtlélek mondotta, és ekkor a holtlélek oda ment, és mindenféle +eseteket kipingált, nevezetesen először hogy mikor a tengerparton +sétáltak, mimódon fogattattak el a töröktől; annakutánna micsoda +állapotban voltak azon kegyetlen szigetben, mikor elküldötték; micsoda +nagy kínok alá voltak ott vettetve; és mikor az ő megváltójok Szent +János megtalálta elsőben is az inast, hogy micsoda nagy kínok alá volt +az inas vetve; és hogy ment a kereskedő fia vissza Konstancinápolyba, +hogy az ő megholt testét továbbra ne kínozzák, és mikoron mindent +megnyert a török császártól, hogy általadta nékie, mely nagy pompával +eltemette; de már mostan, minekutánna az inast eltemettette, továbbra is +akarta útját folytatni, amidőn el is ment útjának továbbra való +folytatására, el is érte ugyan a rémítő második kegyetlen szigetet, +amelyben megtalálta a két anglus princesznéket, és hogyan mondá: Ó te +kegyetlen pogány török, hogy nem szánod ezen ártatlanokat? és hogyan +ment a törökhöz, és mondotta hogy adja által neki, aki is a császárhoz +visszaigazította, és elment a szánakozó kereskedő fia, és ezeket is +megszabadította, és miként vitte be a hajóban, mint esedeztek a leányok +nékie a megszabadításért, és úgy bementek a hajóban, és útaztak +Csehország felé; amidőn oda értek, hogy micsoda boldogságban tartotta a +leányokat, és annakutánna mikor elérkezett a kereskedő Angliában, hogy +majdan portékát hoz, mi módon tudta meg a király nekiek jólléteket, és +hogy küldötte vissza portéka nélkül Csehországban, hogy két leányát haza +hozná; a generálist is, hogy miként küldötte egy batalion granatérossal +el, hogy ők majdan szerencsésebben haza jönnek; s amidőn már oda értek +Csehországban, akkor mimódon szállottak ki a hajóból, és hogy mentek be +a városba, hogy és miként látta meg a két leány a generálist az ablakon, +és mikoron megesmerte, micsoda sietséggel szaladt oda hozzája, és hogy +csókolták az ő megváltójokat Szent Jánost; annak utánna a generálissal +folytaták beszédjeket, és úgy felültek a hajóra, tovább utaztak a +tengeren; miként és mimódon annakutánna csináltatta azon sétálóhelyet, +ahol a kereskedő fia a tengerbe esett, és hogyan tartotta a pisztolt a +két leányra: egy szóval minden történeteket lerajzolt a holttestnek a +lelke. Midőn már minden készen volt, a lélek mondotta, hogy mostan +minden színedet elváltoztatom, és majdan midőn a generálissal a király +és felesége, leányaival, el fognak menni, és meg fogják ezen szörnyű +történeteknek képeit látni: akkor hát széljel néz a király, és kérdezi a +generálistól hogy beszélje el a leányainak történetét, hogy miképpen +volt? Ekkor mondja a generális: Éppen úgy volt, mint ahogy le vagyon +pingálva. Jaj, mond a király, tehát maga még az én leányaimat is meg +akarta szántszándékkal ölni? Én nem, felel a generális, az éppen hamis +pingálás. Nézi a király továbbra is, tehát megtalálja a kereskedő fiát, +akit a tengerben öletett, hogy miként vesztette el, aki bizonyos igaz +volt, hogy az ő leányait az találta meg. És ekkor a holttestnek a lelke +elváltoztatta a színét a megváltójának, vagy is a piktornak, és úgy ment +mindenütt őutánnok. Amidőn egyszer a kissebbik leány hátra nézett, +mindjárt a kereskedőnek fiát megesmerte, és a nyakában borúlt, úgy +csókolta és örvendezett mondván: Felséges király atyám, ez az aki minket +megváltott a haláltól, nem a generális, hanem a generális, amint ottan +vagyon, a tengerbe ölte. Tüstént a generálist megfogták, és négy felé +vágták, mondván akkor a király, beszélné el a történetet, amelyre mondja +a kereskedő fia: Beszélni el tudom, hanem a pingálást nem én tettem, +hanem azon szerencsétlen inasod, akit abban a szigetben eltemettem, ahol +őtet megváltottam. Legelőször is tehát annak a lelke csinálta mind ezen +épületet, amit csak látsz itten, és rajzolva; melyre felel a király: +lehetetlen volna az; akkor a holtlélek megszólalt nagy fényességben, és +mondotta a királynak: Igaz, felséges császár, én voltam a te hűséges +inasod, és ilyen kínos halál nemivel kellett meghalnom, és ez volt a mi +megváltónk Szent János. Ekkor megköszönte a királynak hozzá való +jóságát, és a megváltójának, és kiment, többet nem is látták. + +Ezeknek utánna haza mentek, és mindjárt papot és hóhért hoztak, a pap +eskette, a hóhér seprőzte, még mostan is foly a lakadalom. Annakutánna +az atyját is oda szállította az édes anyjával együtt Csehországból, +mindeneket pénzzé tétetett velek odahaza, és úgy általvette a +királyságot az anglus királytól. Ő volt annakutánna a király, de +csakhamar megholt az anglus király atyja és anyja. Akkor a töröknek +üzent, hogy készüljön, mert mostan vagyok anglus király, aki voltam mint +kommandírozó generálisod; hanem meg kell lakolnod azon két ártatlan +princesznéért, akit az anglus királytól elraboltál egy inassával együtt. +Annakutánna nagy haddal reá ment, és szörnyen megverte a törököt úgy, +hogy a török császár maga is letérdelt előtte, és úgy kérte a +békességre, fogadván, hogy többet nem fog olyan kegyetlenséggel a +keresztyénhez lenni. Így ő is mondá: No grácia! mert te is engedtél +énnekem. Így holtig való békességet kötöttek egymás között, és mai nap +is élnek, ha meg nem holtak. + + + + +LII. APOLLÓNIUS KIRÁLYFI. + +Egyszer volt, hol nem volt, volt egy király, kinek neve volt Antiochus. +Ennek volt egy szép s minden asszonyi ritka remek tulajdonságokkal +ékeskedő felesége, ki őtet házasságoknak második esztendejébe egy +kellemetes leánygyermekkel ajándékozta meg. Eleonórának nevezték a +leányt. Ez szüléinek különös gondjok alatt, minden asszonyi +tudományokban a festésben s muzsikálásban oly nagy előmenetelt tett, +hogy a vele egy idejűket sokkal feljül haladta; ezenkivül a természet +minden kellemetességekkel annyira felékesítette őtet, hogy még gyenge +korába imádásából a tisztelők már kifáradtak, s a liliomi deliséggel +pompásan felnyúló rózsaszál számtalan ífjakat fűzött rabláncaira még +korán. De az ő szerető anyja, kinek éjjeli nappali gondja ő volt +egyedűl, örömét benne nem láthatta, mivel a leánynak tizenöt esztendős +korába megholt. Fájdalommal hordozta ezt a sebet a király Antiochus, de +még talám keserve sebben érte a halálos csapás Eleonórát, kinek még édes +anyai ápolásra volt szüksége. + +Történt azomba, hogy minekelőtte széttépte volna a halál a szeretetnek +rózsakötelét; Antiochus haldokló feleségétől azt kérdezte, hogy adna +néki tanácsot jövendőbéli házasodása felől, melyre a haldokló azt +válaszolta, hogy azt vegye el jövendőbéli feleségűl, kinek lábára az ő +cipője felmegyen. Több jeles asszonyságok s fő familiájú leányok +próbálták a megholt királyné cipőjét lábaikra, de egy sem találta +alkalmatosnak, tulajdon leányán Eleonórán kivűl. Borzadt ezen +szerencsétlen próbának következésétől a természeti irtódzást érző +Eleonóra; de atyja magát szeretett feleségének végrendeléséhez tartván, +elhatározta tulajdon leányát feleségűl elvenni, s bármint vonakodott az +ezen irtóztató cselekedettől, kénytelen volt megigérni, hogy igyekezik +magát meggyőzni, s atyja parancsolatjához engedelmes lenni. – Hogy tehát +a király annyival inkább elidegenítse fejedelmi házától, azokat az +ífjakat, kik leánya kezét megnyerni óhajtották: azt hirdettette ki hogy +aki az ő találós meséjét kitalálja, annak adja leányát, aki pedig nem +találja, életét veszti azonnal. Sok ífjak lettek szerencsétlen +áldozatjai a király kihirdetett parancsolatjának, mivel a rejtett mesét +ki nem találhatták, mely is e volt: „_ördögszekeren járok, anyai hússal +élek_.“ De volt azomba egy Apollónius nevű, mind testi, mind lelki +kellemekkel a természettől a pazérlásig felruházott jeles hercegfi, ki +nem irtódzván a reája várakozó haláltól, elszánt bátorsággal ment a +leány kezét atyjától megkérni. Hajókat készítvén fel minden szükséges +dolgokkal, csakhamar elérte a tengeren Apollónius a királyi várost, s +megköttetvén hajóit a kikötőbe, maga elindúlt a királyi várba, +kísérőinek azt parancsolván meg, hogy ha harmad napig vissza nem +érkezik, csak menjenek vissza hazájokba, s az ő részére csak egy kis +ladikot hagyjanak. Fényes rangjához illő hercegi ruhába felöltözvén, +méltóságos lépésekkel közelgetett a királyi lakhelyhez, mely imádott +tárgyát tőlle elzárta, s őtet bizonytalan jövendőkkel kecsegtette. Alig +hogy belépett Apollónius a királyhoz, midőn az ő jövetelétől és +szándékáról kérdeztetett meg, melyre ő kinyilatkoztatta, hogy +Eleonórával gyűrűt ohajtana váltani. Megborzadt ennek hallására, az ífju +deli testalkotását, s szép formáját andalogva szemlélő Eleonóra, és +sajnálta ezen hosszú életre érdemes ífjút, a hirtelen halál által +megöletni; sőt még maga a király is, ki külömben a leánya bírásába +kevélykedett, megsajnálta Apollóniust, különösen midőn ebéd felett +látta, hogy szeretett leányának gyöngy szemeiből, a vele általellenbe +ülő ífjú látására szüntelen hullottak a szánakodás könnyei. De +minekutánna elhatározott akaratját hallotta volna Apollóniusnak, +elbeszélte nékie a találós mesét, hagyván a gondolkodásra három napokat, +a melyek elmúltával hogyha meg nem fejti a mesét, tudtára adta a király, +hogy a több szerencsétlen ífjak sorába fel fog akasztatni. + +Hogy ez ne történhessen, Eleonóra, midőn egyszer magát találta +Apollóniust, megfejtette neki a mesét, s ez által a királynak fertelmes +tettét felfedezte nékie. Dúlt mérgébe a király, s pokolbéli kínokat +készített az Apollónius számára, midőn a három nap eltölte után +megfejtette a találós mesét a királynak nagy megütközésére, s ámbár jól +tudta hogy igazán el van találva, meghazudtolta Apollóniust, s +kinyilatkoztatta, hogy mivel a találós mese valóságos értelmét ki nem +tudta fejteni, próbáját életével köti be. E végre Eleonórát kérdezte +meg, hogy micsoda halál nemével kivánná ezen ífjút kivégeztetni; aki +megörülvén ezen, térden állva huszonnégy óráig való gondolkozásért +könyörgött. Megengedte ezt a király, s megelégedve hallotta leánya +büntetését, mely Apollóniust kő közzé való rakatásra itélte. De a +különben szelíd lelkü Eleonóra előre beszélt az építő mesterrel, hogy +hagyjon egy titkos rejtek ajtót ezen kő épületen, hol valami kevés +ennivalót be lehessen nyújtani. A kirendelt nap csakugyan kő közzé rakák +Apollóniust, úgy mindazáltal hogy őrólla Eleonóra három hétig való +eledellel s itallal gondoskodott. + +Ez által a király meg lévén engesztelődve, elhatározta magába, hogy +leányát nyilvánságosan feleségűl elveszi. E végre heted nap múlva pompás +ebédet, s ebéd után vídám mulatságot parancsolt, s számos vendégeket +hivatott, hogy ezek részt vegyenek az ő örömében. De az Apollónius +szépségétől a bódulásig elfogott Eleonóra a hét napokat arra szánta, +hogy magát az ífjuval való elszökéshez jó móddal elkészíthesse. E végre +egy meghitt dajkája által hajót bérelvén a tengerparton, arra minden +asszonyi drága ékességeit felhordatta titkon, ezenkivül igen sok kincset +és mindenféle enni és inni valót rakatott a hajóra nagy bővséggel, s az +esküvésre rendelt nap előtt való estve, kibontván tulajdon maga a +kőrakást, szeretett Apollóniussával együtt sebes lépésekkel a tengerpart +felé tartott. El is érkeztek szerencsésen, úgy hogy őket senki észre nem +vette, s kedvező szél hajtván vitorlájokat, a két szerelmes pár már +reggelre a tenger sík hátán roppant mérföldeket tett, s atyjok várától +már számtalan messziségre eltávoztak. Ellankadván a hosszas útazásba +különösen Eleonóra, kérte szeretett férjét Apollóniust, hogy valahol +szálljanak ki szárazra, s pihenjék ki magokat egy kevéssé. Engedett ez +helyes kérésnek Apollónius, s minthogy általlátta, hogy az Antiochus +ellenek való haragja nem tanácsolja, hogy az ő herceg atyjához menjenek, +elhatározta magába, hogy akármely esmeretlen tájékon örömestebb lakik a +maganosságba Eleonórával, mintsem mind a kettőjök életét +szerencséltesse. Egy kis szigetbe, hol kikötöttek, s hol semmi emberi +teremtés nem lakott, csendesen töltek el egynehány szerelmes hónapok, de +minthogy már részszerént az enni s inni való fogyott, s mind Eleonóra +minden nap várandós volt, elhatározták magokat, hogy olyan helyre +menjenek által, hol emberi társaságba részesűlhetnek. Ismét hajóra +rakván azért mindeneket, útnak indúltak, s szerencsés útazást tettek, +míg végre a harmadik napon Eleonóra szült egy leánygyermeket, kinek +szülése oly nagy fájdalmakkal esett meg, hogy Eleonóra elájulván, +holtnak látszott, s bár sürűen hullottak a fájdalmak könnyei a fájdalmas +szívű Apollónius szeméből, őtet mint megholtat kéntelen volt koporsóba +tenni. Maga készítvén azért koporsót, melybe ezt az előtte kedves testet +zárja, feje alá tesz 200 darab aranyat, s mellé egy irást, melyben a +megholtnak élete s familiája volt megírva, s egyszersmind kérte benne a +megtalálót, hogy ezen pénzből rangjához illő módon temesse el. A tenger +hátára bízván tehát e kedves kincsét, maga tovább folytatta útját, ahol +valami városra talála, s csakugyan három nap múlva ért egy régi +kikötőhelyet, hol megállapodott, s kikötvén hajóját, maga a szárazra +kiment, és egy hegynek tetejéről észre is vett egy várost, hová való +menetelét azonnal elhatározta. + +Azalatt az Eleonóra koporsóját a tengerből kifogta egy halász, s +felbontván azt, észrevette csakhamar Eleonórán az életnek még némely +jeleit, s testét dörgölgetvén, csakhamar mozgását vette észre. Kettős +szorgalmatossággal ápolván a jólelkű halász feleségével együtt +Eleonórát, csakhamar visszanyeré életét, csakhogy már most ez a +mellétett irásokból megértvén a rajta esett szerencsétlenséget, +szüntelen zokogta szeretett férjének s gyermekének elveszését, s bár +semmit sem múlattak el a halász és a felesége, hogy őtet +vígasztalhassák, s megelégedést szerezzenek nekie, ő mindazáltal +vígasztalhatatlan volt, s gyakran leült a tenger partjára, s vigyázott +kisírt szemekkel, hogy nem láthatna-e valamely közelgető hajót, melyen +férje után tovább útazhatna. + +De hogy vissza térjünk Apollóniusra, ez, minekutánna bémegy a városba, +egy legszélső háznál szállást bérel, s ezen város szokásairól s lehető +újságról tudakozódik. Hol minekutánna meghallotta, hogy van ott egy +özvegy királyné, ki a tengeri rablóktól most legközelebb annyira +megrongáltatott, hogy hajója s népe széljel verettetvén, királyi városa +is nagy summa pénz letétele mellett menekedett csak meg a végső +pusztulástól; elszánta magát Apollónius, hogy ezen királynét +megszabadítja azon semmirevaló emberek kegyetlenségétől. E végre felmegy +a királynéhoz, és magát kinyilatkoztatván hogy kicsoda, vezérnek +ajánlotta magát. Kegyesen fogadta a gyászos királyné ezen ajánlását +Apollóniúsnak; őtet teljes hatalmú vezérnek kinevezte, s a győzedelem +esetére, még kezével is megkínálta őtet. Apollónius tehát hajókat +készíttetvén; katonáit a katonai gyakorlatokra mindennap taníttatta, s +nem sok idő múlva annyira ment, hogy a tengeri tolvajokkal szembe mert +szállani kevés de válogatott embereivel. – Ezen szándékát midőn a +királynénak kinyilatkoztatta, ez őtet minden szükséges dolgokkal +felkészítvén, tulajdon személyébe elkísérte a hajókhoz; s néki sok +szerencsét kivánt. Apollónius megindúlván tizenkét hajóival, csakugyan +nem sokára észrevette a tengeri rablókat, s vitézeit felszólítván, hogy +ezen gazemberek ellen kiki vitézi módon tegye meg kötelességét; maga +oroszláni bátorsággal ment mindenütt a veszedelemre, s a tengeri +tolvajokat széljelvervén, vezéreket is kézre kerítette s tizenöt +hajójok, igen sok kincsekkel megrakva, az Apollónius birtokába esett. – +Kibeszélhetetlen örömmel fogadta Apollónius győzedelmét a nép, messziről +eleibe ment nékie, aranypárnákon vitték nékie a királyi koronát, s a +várnak kulcsait. Mindezeket szívesen fogadta Apollónius, sőt a királyné +kezét is bizonyosan meg nem vetette volna, ha kedves leánya, kit az +Eleonóra halála után ő a nevelés végett ezen királynéra bízott, meg nem +halt volna. Ezen való mély fájdalmában részt vett ugyan azokba a +mulatságokba, melyek az ő kedvéért tartattak, de kedves felesége és +leánya képei szomorúan lebegvén előtte, szivéből a víg kedvet csaknem +egészen kizárták. + +Ilyen szomorú gondolatok közt küszködött éppen, midőn magát egy idegen +országból való drága portékás nálla béjelenti. Apollónius, nem annyira +vásárolni, mint valami újságot kivánván hallani, bébocsátotta magához, s +minekutánna tulajdon hazájából valónak titkon kiesmérte, az ő atyja +felől is, de csak alattomba kezdett tudakozódni, akitől midőn +meghallotta, hogy Antiochus király már ezelőtt három esztendővel +meghalt, az ő országát pedig a főrendek Apollóniusnak ajánlották, mint +aki a találós mesét megfejtvén, az által a leánya kezére magát érdemessé +tette; és hogy őtet az atyja különös leveleibe mindenféle országokba +kerestette; elhatározta magába hogy hazájába visszatér. Midőn ezt ő a +királynénak kinyilatkoztatta, hát ott lát egy gyászos öltözetbe hárfázó +személyt, akit midőn közelebbről kivánt volna meglátni, esméretes +orcavonásaiból csakhamar reá esmert megholtnak vélt Eleonórájára. +Ráborúlván szíve legkedvessebb birtokára; az sokáig tartó néma ölelések +után kérdezte, hogy mi módon nyerte vissza életét. Eleonóra +elbeszéllette, hogy a halász és felesége ápolásai által miképpen éledett +fel, s hogy most már, megúnván a pusztában lévő unalmas lakást, elindúlt +ezen királyi városba, hogy valami nagy méltóságú hercegi leányokat +tanítván a muzsikára, abból magát jobban el tudja táplálni. Apollónius +elbeszélvén mindazt ami őrajta esett azolta, miolta egymást nem látták, +tudtára adta mind azt amit a drágaportékástól hazája s atyja felől +hallott. A királyné látván ezt a ritka öszvejövetelt, s megtudván sorsát +ezen királyi párnak, számokra különös gazdagon aranyozott hajót +készíttetvén, azt esztendei eleséggel, sok kincscsel, és mindenféle +drágaságokkal megrakván, őket áldások közt útnak bocsátotta. Az +Apollónius és Eleonóra határtalan örömét, csak az ő kedves leánykájoknak +jókori halála zavarta meg, egyébaránt pedig kedvező szél hajtvan +hajójokat, három hónapi utazások után szerencsésen elértek abba a +kikötőbe, mely az Antiochus városa alatt volt. Itt hajójokról mindent +kiszállítván a szárazra, mentek egyenesen a királyi kastélyba, hol hét +esztendei távolléte után is a gyönyörű Eleonóra az udvari tisztektől +megesmértetvén, nagy tisztelettel fogadtatott. Apollónius magához +hivatván az ország főrendeit, elbeszélte nékiek rövideden mind azt, amit +ő kénytelen volt szenvedni feleségével együtt, az Antiochus dühösségét +akarván kikerülni, s minekutánna törvényesen öszveesküdtek volna, mind a +fő rendektől, mind a néptől törvényes uralkodóknak esmertettek el, és +ekképpen még most is boldogúl élnek, ha talám meg nem haltak. + + + + +LIII. HALÁSZMESE. + +Volt egy király, és annak a királynak egy halásza, akit a király egyszer +elküldött, hogy fogjon nehány font halat, mert egy kis vendégséget akar +indítani. A király özvegy volt. Elmegy a halász, egész nap mindig +iparkodott hogy foghasson, de semmiképpen sem foghatott, mely miatt igen +búsúlt. Egy zöld ruhás ember, arra megy, és kérdi tőle hogy miért búsúl +oly igen? A halász azt mondja: A király azt parancsolta, hogy fogjak +egynéhány font halat, de épen egyet sem foghatok, akkor a zöld ember azt +mondja neki: Add nekem amit a házadnál nem tudsz, én elég halat fogok +neked. Az ember gondolkodik, hogy mi volna az, amit ő a házánál nem +tudna? hát mikor semmit sem gondolhatott, azt mondá: Na legyen a tied az +kit nem tudok az házamnál. Akkor mondá a zöld ember: Most ereszsz egy +kis vért a kisujjadbul; és adott egy kis vért a kisujjábul, a zöld ember +cédulát írt azzal, azután annyi halat fogott neki, hogy szekérrel +kellett hordani. A vendégség meglett, azután látta az ember hogy a +felesége teherben vagyon: akkor ijedt meg hogy mit cselekedett, hanem ő +senkinek sem mondta, csak magában tartotta. És mikor már a szülésnek az +ideje eljött, szült a felesége egy szép férfi gyermeket, kit hogy +meglátott az apja, majd hogy meg nem halt bújában. + +A gyermek szépen nevekedett, azután oskolába járatták, ott jól tanult, +úgy hogy a tanítója nagyon örvendett rajta. Hanem mikor a gyermek haza +ment az oskolábul, az apja nagyon siránkozott: kérdi a gyermek, hogy +miért sír oly nagyon mikor haza jön? Azt mondta: Talán az ördögnek +eladott kend? Akkor az apja kivallotta, és megmondta, hogy hogyan járt. +A fia azt mondá az apjának: Apám, semmit se busúljon kend, megsegít az +isten engem az ördög kezibül. Akkor elment a paphoz, megbeszélte neki +hogy mi baja volna, a papok minden szentelt jószágokkal megrakták, hogy +az ördög hozzá ne férne, és mikor eljött az idő, elvitte az ember a fiát +a tenger mellé, s ott várta az ördögöt fiastul. Hát egyszer csak látja +hogy nagy szélvészszel jön az ördög a vizen hajóban; hogy oda érkezett, +megfogja a gyermeket és a hajójába bele veti, és elmegy nagy sebesen; az +ember meg haza megy nagy keserves sírással. Az ördög már három országon +általvitte a gyermeket, hanem a szentelt eszközök által úgy +megerőtlenedett, hogy már tovább nem vihette, el kellett a gyermeket +hagyni, maga pedig elment nagy haraggal, és a cédulát is visszavetette +neki. + +A fiu hát most bujdosik mindenfelé, de semmit sem látott csak eget, és +földet, és vizet, és már besötétedett, akkor egy nagy kőszikla alatt +látott egy kis lyukat, és abbul a lyukbul nagy világosság jött ki; és +nagy kiáltást hallott, mondván: Segélj ki engem ebbül a lyukbul, +szerencsés ember lészsz a világon. Erre fut, és egy durungot talált, +avval a követ felfeszítette, és egy undok varasbéka jött ki alóla; a +legény megundorodott tűle, azután a béka megrázta magát, s egy szép +leány lett belőle, hogy a legény nagyon csudálkozott rajta, és látta +hogy a kősziklábul egy nagy aranyos vár lett, és körűlte szép aranyos +kert terjedt el; a leány pedig megszólamlott hozzá, mondván: Látod, +engem megszabadítottál egész várammal együtt, hanem most végy el engem, +és légy az én uram. Én el voltam átkozva, én király leánya vagyok. Ekkor +elvette, és más városba mentek, megesküdtek, hanem azután is csak abban +a várban laktak. + +Egyszer a fiu nagyon szomorú volt; a felesége észrevette a szomorúságát, +és kérdezte hogy miért oly szomorú? Akkor mondá: Szeretném a szüléimet +még egyszer meglátni. Mondá a felesége: Szüléidet ha akarod meglátni, +megláthatod, hanem megbánod, mert nagy bujdosásodra fog esni. Mondja az +ura Csak még is szeretném meglátni a szüléimet. Akkor egy almáriomot +nyitott fel neki, és abban az apját és anyját meglátta, hanem szörnyű +messzi voltak hozzá; mondja hát: Még is csak elmegyek én, meglátogatom +őket. Akkor a felesége egy gyűrűt adott neki, és azt mondá: Vedd el ezen +gyűrűt, ennek oly ereje vagyon, hogy ahol akarod, mindjárt ott lehetsz, +és hogyha valami szükséged lesz, szorítsd meg a gyűrűt, én mindjárt ott +leszek segítségedre; hanem a király ha kérdezi tűled, hogy ha van-e +feleséged, és ha szép vagyok-e, azt ne mondd hogy szép vagyok, mert +megbánod. Akkor gondolta hogy az apjánál legyen, és mindjárt ott +termett. + +Ahogy a király meghallotta, hogy a halász fia megjött, mindjárt magához +hivatta, és mindent kérdezett tűle, hogyan és miket kellett neki +próbálni; ő pedig mindent elbeszélt, hogy hol járt, és miket próbált. +Akkor a király mondá: Van-e szép feleséged? Ő pedig mondá: Van bizony, +olyan, hogy egész országában olyant fölséged nem talál. A királyné szép +de csak árnyékában sem állhat ennek. Akkor a király azt mondá: Na ha oly +szép, hozd el, hadd lássam, mert ha el nem hozod, vagy el nem hozatod, +én tégedet fölakasztatlak, mert a király azt gondolta magában: ha +egyszer itt lesz, akkor majd elveszem tűle feleségemnek. A tömlöcbe +vettette tehát, hogy, ha el nem hozatja a feleségét, fölakasztatja. Hát +szegény a tömlöcben szomorkodván eszibe jutott a feleségének mondása; +akkor gondolta magában, ha elhívom a feleségemet, talán csak nem veszi +el tűlem; azért a gyűrűt megszorítja, s a felesége mindjárt ott termett. +A király hogy meglátta, elcsudálkozott rajta, hogy micsoda szép asszony +az! és jó ebédet készíttetett, és ebédeltek. Ebéd után az asszony a +királytul kikéredzett, hogy hadd sétáljon egy kicsint az urával; a +király azt mondá, hogy kimehetnek, hanem soká odakint ne maradjanak, +kimentek hát a kertbe, sétáltak, azután leültek egy pázsitra, ott a fiu +a felesége ölibe tette a fejét, és elaludt; a felesége lehúzta a gyűrűt +az ujjárul, és egy pár vassarut hagyott neki, és a talpára azt írta: +Ezen vassarukat húzd a lábadra, és addig menj a világon, míg egy +darabjában tart, még sem találsz engem föl. És mikor fölébredt, senkit +sem látott mást, hanem egy pár vassarut. Mikor a talpán lévő írást +elolvasta, csak elájúlt, ijedtében a földre dűlt, soká ott feküdt; +azután bement a királyhoz, sírva mondotta neki: Felséges király, ime +mely szerencsétlenűl jártam, a feleségem itt hagyott, elment tűlem, egy +pár vassarut hagyott itt, azt írta a talpára, hogy ha addig megyek +széles ez világban, míg a sarukban egy kis darab lesz, még sem találom +fel többet soha. A király kiment, s vizsgálta, ő is csak úgy találta +amint hallotta, azután azt mondta neki: Na csak menj, keresd fel, adok +költséget az útra, valamennyit csak kivánsz. Azután elbujdosott; az apja +eleget siratta és az anyja, de éppen semmi sem használt, csak elment, és +már nagy messzi ment és mindenkitül kérdezte, hogy ki tudna az aranyos +vár felől valamit mondani, de senki sem tudott felőle hírt mondani. +Azután elment a Naphoz, és a Naptul kérdezte, hogy nem látta-e az +aranyos várat? a Nap azt mondta, hogy ő nem látta, hanem menjen a +Holdhoz, az talán meg tudja mondani. Elment, s a Holdtul is kérdezi, a +Hold azt mondta én ugyan nem láttam, hanem menj a Szélhez, talán az meg +tudja mondani. Elmegy a Szélhez is; a Szélnek az anyja volt oda haza, +bemegy, és jó napot mond a Szél anyjának; azt mondja a Szél anyja: Isten +hozott fiam, mit keresel? monda a legény: Öreg anyám, adjon nekem az +éjtszakára szállást. Az asszony azt mondá: Jaj fiam, bizony örömest +adnék, hanem a fiam majd nagy haragosan haza jön, és téged összeszaggat; +de ő sem hagyott békét, hanem előlbeszélte minden baját neki, hogy miért +fárad, akkor adott szállást neki, és estve, hogy a fia haza ment, +kérdezte: Micsoda idegen ember van a háznál? érzem a szagát. Az anyja +megbeszélte hogy mi járatban volna, azután behívta, és kérdezte a Szél, +hogy mit keres? A legény elbeszélte hogy hogyan járt, és mit keres; +azután a Szél mondá neki: Én hallottam és láttam is hol van az a vár, +hanem a feleséged férjhez megy, épen holnap lesz a lakodalma; nekem +holnap oda kell mennem tüzet fúni, velem eljöhetsz ha bízol hogy velem +érsz. Azután vacsoráltak, és lefeküdtek. A legény nem alhatott, hanem +kiment és járkált, s egy erdőbe ment, és lát három ördögfijat, hogy azok +egymással pöröltek. Oda megy és kérdezi, hogy mi bajok nekik? azok +mondák: Az atyánktul maradt ezen három hasznos jószág: bocskor, +köpönyeg, és erszény, és mindenik a jobbikat akarja választani. Akkor +mondja nekik: Mi hasznát lehet azoknak venni? mondák az ördögök: A +köpönyeget aki reá veszi, azt senki se látja, a bocskort ha felköti, +minden lépésre három száz mérföldnyire léphet, az erszényben pedig +mindig pénz van. Azután mondja nekik a legény No hát adjátok ide azon +jószágokat, elosztom köztetek; és egy nagy hegyet mutat nekik, hogy a +melyik leghamarébb oda fut, amelyiket akarja azt veheti el magának. Hát +megindúlnak, a legény pedig azalatt a bocskort felköti, a köpönyeget +ráveszi, az erszényt a zsebibe dugja; azután az egyik ördögfi oda +érkezett, akkor kérdi: Látsz-e engem? a másik is oda ér, attul is kérdi, +ha látja-e, az is azt mondta hogy nem látja; a harmadiktul is kérdezi, +hogy látja-e? az is úgy felel hogy nem látja. Akkor azt mondja: Na, ha +nem láttok, ne is lássatok soha. Akkor elvitte a jószágot, s a Szélhez +visszament, és lefeküdt; hanem igen elaludtak, a Szél fölébred, azt +mondja neki: No most ugyan elaludtunk, hanem én még is elmegyek; ha te +velem érsz, eljöhetsz. Ő pedig mondja hogy vele ér; akkor megharagudtak, +és útnak indúltak; a Szél ment amint csak mehetett, ez pedig mindig a +sarkában volt, úgy hogy a bőrt is letiporta a lábárul, és oda érkeztek, +és bementek. A vendégek éppen akkor ebédeltek. A legény bemegy a +vendégek közzé, hanem senki sem látta, ő pedig az ételt elvette előllök +és a másik szobába vitte, s a Széllel megették; azután a Szél elment, ő +pedig lefeküdt az ágyba, és a köpönyeget letakarta magárul; a szobaleány +bemegy, és megösmerte; csakhamar befutott, s az asszonyának megmondta, +hogy az első ura itt van. Az asszony kimegy, ő pedig betakarta magát a +köpönyeggel, az asszony nem láthatta; tehát visszament. A szobaleány +megint csak bemegy a szobába, s hogy látja ott fekszik, akkor megint +mondja az asszonyának, hogy ott van; az asszonya pedig nyakon üti, hogy +miért hazud előtte; de a leány könyörgött neki, hogy csak menjen ki, +mert ott van; az asszony kimegy, és látja hogy ott fekszik, akkor a +nyakába esett, és csókolták egymást, azután az asszony kérdezte, hogy +hogyan tudott oda menni? ő pedig elbeszélte minden esetét és fáradságát +a feleséginek. Ekkor az asszony bemegy a vendégek közzé, és azt mondja +nekik: Urak, nekem egy almáriomom vagyon, akinek a kulcsa elveszett, és +én újat vettem helyette, most pedig a régi kulcsot is megtaláltam: már +most itéljenek: hogy melyiket tartsam meg. Az urak azt mondták, hogy +mindig jobb a régit megtartani, az újat eltenni. Akkor mondá: Hát legyen +úgy, én a régi mellett maradok; mert én az én előbbeni férjemet +elvesztettem, és most megtaláltam. Akkor bevezette karjánál fogva, s az +urak látták, hogy oly derék ember, hogy abban az országban nem volt +olyan. Azután mind elmentek, ők pedig most is uralkodnak, ha életben +vannak. + + [Transcriber’s Note: + + Alternative spellings have been retained as they appear in the + original. + + List of corrected typographical errors: + Page IX, "A Venus madara" + changed to "A Vénus madara" + Page X, "Az irástudó szegény fia" + changed to "Az irástudó szegény fiu" + Page 006, "Venus madaráról" + changed to "Vénus madaráról" + Page 039, "vihetek vegbe" + changed to "vihetek végbe" + Page 048, "a Hajnál haza ér" + changed to "a Hajnal haza ér" + Page 048, "megbarancsolta nekik" + changed to "megparancsolta nekik" + Page 056, "pedig itt hagy tt" + changed to "pedig itt hagyott" + Page 057, "bizonynyal tüdhassam" + changed to "bizonynyal tudhassam" + Page 063, "hegy volgyön" + changed to "hegy völgyön" + Page 063, "kiadta tehát a parancsolatatot" + changed to "kiadta tehát a parancsolatot" + Page 068, "az ördög; monda, Eredj vissza" + changed to "az ördög; monda: Eredj vissza" + Page 069, "és én is háromszor átkoztak" + changed to "és én is háromszor átkozlak" + Page 110, "Mondja neki Floreotina" + changed to "Mondja neki Florentina" + Page 111, "nyársba húzafott" + changed to "nyársba húzatott" + Page 118, "mindenét tisztán alálta" + changed to "mindenét tisztán találta" + Page 165, "azt valaszolták neki" + changed to "azt válaszolták neki" + Page 170, "lefekszik a tűz melle" + changed to "lefekszik a tűz mellé" + Page 175, "hogy úgy tndok" + changed to "hogy úgy tudok" + Page 179, "térdte estek" + changed to "térdre estek" + Page 222, "és a megvaltójának" + changed to "és a megváltójának" + Page 230, "elszánta magat" + + + + + +End of the Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmese-gyujtemé +ye (3. kötet), by György Gaal + +*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYÖRGY MAGYAR *** + +***** This file should be named 39352-0.txt or 39352-0.zip ***** +This and all associated files of various formats will be found in: + http://www.gutenberg.org/3/9/3/5/39352/ + +Produced by Albert László (This book was produced from +scanned images of public domain material from the Google +Books project.) + + +Updated editions will replace the previous one--the old editions +will be renamed. + +Creating the works from public domain print editions means that no +one owns a United States copyright in these works, so the Foundation +(and you!) can copy and distribute it in the United States without +permission and without paying copyright royalties. Special rules, +set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to +copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to +protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project +Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you +charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you +do not charge anything for copies of this eBook, complying with the +rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose +such as creation of derivative works, reports, performances and +research. They may be modified and printed and given away--you may do +practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is +subject to the trademark license, especially commercial +redistribution. + + + +*** START: FULL LICENSE *** + +THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE +PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK + +To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free +distribution of electronic works, by using or distributing this work +(or any other work associated in any way with the phrase "Project +Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project +Gutenberg-tm License (available with this file or online at +http://gutenberg.org/license). + + +Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm +electronic works + +1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm +electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to +and accept all the terms of this license and intellectual property +(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all +the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy +all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession. +If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project +Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the +terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or +entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. + +1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be +used on or associated in any way with an electronic work by people who +agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few +things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works +even without complying with the full terms of this agreement. See +paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project +Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement +and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic +works. See paragraph 1.E below. + +1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation" +or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project +Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the +collection are in the public domain in the United States. If an +individual work is in the public domain in the United States and you are +located in the United States, we do not claim a right to prevent you from +copying, distributing, performing, displaying or creating derivative +works based on the work as long as all references to Project Gutenberg +are removed. Of course, we hope that you will support the Project +Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by +freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of +this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with +the work. You can easily comply with the terms of this agreement by +keeping this work in the same format with its attached full Project +Gutenberg-tm License when you share it without charge with others. + +1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern +what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in +a constant state of change. If you are outside the United States, check +the laws of your country in addition to the terms of this agreement +before downloading, copying, displaying, performing, distributing or +creating derivative works based on this work or any other Project +Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning +the copyright status of any work in any country outside the United +States. + +1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: + +1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate +access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently +whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the +phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project +Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed, +copied or distributed: + +This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with +almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or +re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included +with this eBook or online at www.gutenberg.org/license + +1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived +from the public domain (does not contain a notice indicating that it is +posted with permission of the copyright holder), the work can be copied +and distributed to anyone in the United States without paying any fees +or charges. If you are redistributing or providing access to a work +with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the +work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1 +through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the +Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or +1.E.9. + +1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted +with the permission of the copyright holder, your use and distribution +must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional +terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked +to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the +permission of the copyright holder found at the beginning of this work. + +1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm +License terms from this work, or any files containing a part of this +work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. + +1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this +electronic work, or any part of this electronic work, without +prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with +active links or immediate access to the full terms of the Project +Gutenberg-tm License. + +1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, +compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any +word processing or hypertext form. However, if you provide access to or +distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than +"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version +posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org), +you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a +copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon +request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other +form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm +License as specified in paragraph 1.E.1. + +1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, +performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works +unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. + +1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing +access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided +that + +- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from + the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method + you already use to calculate your applicable taxes. The fee is + owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he + has agreed to donate royalties under this paragraph to the + Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments + must be paid within 60 days following each date on which you + prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax + returns. Royalty payments should be clearly marked as such and + sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the + address specified in Section 4, "Information about donations to + the Project Gutenberg Literary Archive Foundation." + +- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies + you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he + does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm + License. You must require such a user to return or + destroy all copies of the works possessed in a physical medium + and discontinue all use of and all access to other copies of + Project Gutenberg-tm works. + +- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any + money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the + electronic work is discovered and reported to you within 90 days + of receipt of the work. + +- You comply with all other terms of this agreement for free + distribution of Project Gutenberg-tm works. + +1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm +electronic work or group of works on different terms than are set +forth in this agreement, you must obtain permission in writing from +both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael +Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the +Foundation as set forth in Section 3 below. + +1.F. + +1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable +effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread +public domain works in creating the Project Gutenberg-tm +collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic +works, and the medium on which they may be stored, may contain +"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or +corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual +property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a +computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by +your equipment. + +1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right +of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project +Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project +Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all +liability to you for damages, costs and expenses, including legal +fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT +LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE +PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE +TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE +LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR +INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH +DAMAGE. + +1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a +defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can +receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a +written explanation to the person you received the work from. If you +received the work on a physical medium, you must return the medium with +your written explanation. The person or entity that provided you with +the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a +refund. If you received the work electronically, the person or entity +providing it to you may choose to give you a second opportunity to +receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy +is also defective, you may demand a refund in writing without further +opportunities to fix the problem. + +1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth +in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER +WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO +WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. + +1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied +warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages. +If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the +law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be +interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by +the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any +provision of this agreement shall not void the remaining provisions. + +1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the +trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone +providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance +with this agreement, and any volunteers associated with the production, +promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works, +harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees, +that arise directly or indirectly from any of the following which you do +or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm +work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any +Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause. + + +Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm + +Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of +electronic works in formats readable by the widest variety of computers +including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists +because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from +people in all walks of life. + +Volunteers and financial support to provide volunteers with the +assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's +goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will +remain freely available for generations to come. In 2001, the Project +Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure +and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations. +To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation +and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4 +and the Foundation web page at http://www.pglaf.org. + + +Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive +Foundation + +The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit +501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the +state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal +Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification +number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at +http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent +permitted by U.S. federal laws and your state's laws. + +The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S. +Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered +throughout numerous locations. Its business office is located at +809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email +business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact +information can be found at the Foundation's web site and official +page at http://pglaf.org + +For additional contact information: + Dr. Gregory B. Newby + Chief Executive and Director + gbnewby@pglaf.org + + +Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg +Literary Archive Foundation + +Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide +spread public support and donations to carry out its mission of +increasing the number of public domain and licensed works that can be +freely distributed in machine readable form accessible by the widest +array of equipment including outdated equipment. Many small donations +($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt +status with the IRS. + +The Foundation is committed to complying with the laws regulating +charities and charitable donations in all 50 states of the United +States. Compliance requirements are not uniform and it takes a +considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up +with these requirements. We do not solicit donations in locations +where we have not received written confirmation of compliance. To +SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any +particular state visit http://pglaf.org + +While we cannot and do not solicit contributions from states where we +have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition +against accepting unsolicited donations from donors in such states who +approach us with offers to donate. + +International donations are gratefully accepted, but we cannot make +any statements concerning tax treatment of donations received from +outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. + +Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation +methods and addresses. Donations are accepted in a number of other +ways including checks, online payments and credit card donations. +To donate, please visit: http://pglaf.org/donate + + +Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic +works. + +Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm +concept of a library of electronic works that could be freely shared +with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project +Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support. + + +Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed +editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S. +unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily +keep eBooks in compliance with any particular paper edition. + + +Most people start at our Web site which has the main PG search facility: + + http://www.gutenberg.org + +This Web site includes information about Project Gutenberg-tm, +including how to make donations to the Project Gutenberg Literary +Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to +subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |