initial commit of ebook 39336HEADmain

1 files changed, 4972 insertions, 0 deletions

diff --git a/39336-0.txt b/39336-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..51e6b7e
--- /dev/null
+++ b/39336-0.txt
@@ -0,0 +1,4972 @@
+The Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmese-gyujteménye
+(2. kötet), by György Gaal
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org
+
+
+Title: Gaal György magyar népmese-gyujteménye (2. kötet)
+
+Author: György Gaal
+
+Editor: Gábor Kazinczy
+        Ferenc Toldy
+
+Release Date: April 1, 2012 [EBook #39336]
+
+Language: Hungarian
+
+Character set encoding: UTF-8
+
+*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYORGY MAGYAR NEPMESE ***
+
+
+
+
+Produced by Albert László (This book was produced from
+scanned images of public domain material from the Google
+Books project.)
+
+
+
+
+
+
+GAAL GYÖRGY
+
+MAGYAR NÉPMESEGYŰJTEMÉNYE.
+
+KIADTÁK
+
+KAZINCZY GÁBOR ÉS TOLDY FERENC.
+
+MÁSODIK KÖTET.
+
+PESTEN,
+
+PFEIFER FERDINÁND SAJÁTJA.
+
+M. DCCC. LVII.
+
+Pest, 1857. Emich Gusztáv könyvnyomdája.
+
+
+
+
+ELŐSZÓ.
+
+Ime ismét egy fogás Gaal György mesegyűjteményéből; ezuttal tizennégy
+mesével.
+
+Ezek közől Gaal maga, német kidolgozásába egyet vett fel, a XXIII. szám
+alatti halászmesét; Erdélyi hármat, a XIII. XXI. XXII. számúakat.
+
+Tíz tehát először jelenik meg, sőt magyarban tizenegy.
+
+A mi kiadásunkat az is jellemzi, hogy azokat nem csak a tartalomra nézve
+illetetlenűl, egészen úgy mint egy és más nép-embere által közöltettek,
+adjuk, de híven tartva meg a kifejezés minden sajátságait is. A
+nyelvtani szófűzés azért igen gyakran nem correct; az egyszerű népi elme
+sokat oda gondol, kifejezésében szökéseket tesz, tudva hogy hallgatója
+oda érti, mit ki nem mond is. Ebben, mint egyébben is, különbözik e naiv
+rögtönzők előadása az irói előadás nyelvétől. S ez által, ha
+szabálytalan is, néha frisebb. A mívelt olvasó, ha egyszer bele egyezett
+a népi elbeszélők e kiváltságába, gyönyörűséget is fog érezni e
+pongyolaságból.
+
+Mi ily olvasót tartottunk szem előtt; s ezt azok kedvéért mondjuk el,
+kik azt látszottak kivánni, hogy szabályos mondat-alkotást hozzunk ez
+elbeszélésekbe.
+
+Még a kiejtésre nézve is meghagytuk a sajátságokat. A puszta olvasót
+azok nem zavarják; a nyelv gondos észlelője köszönettel fogja venni.
+
+Meg kellett tehát még az egyenetlenségeket is hagyni. Egy elbeszélő így,
+más amúgy fejezte ki magát, amúgy ejtett egy vagy más szót.
+
+Az első kötet a tudomány, az öszves időszaki sajtó által örömmel
+üdvözöltetett, dicsértetett, ajánltatott. Bár derék kiadónk a
+közönségtől is hasonlót tapasztalna. Vér ez a mi vérünkből; megérdemli
+hogy mint édes miénket nyájasan fogadjuk.
+
+Sajtó alatt egy harmadik kötet is.
+
+Augustus 10. 1857.
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+  XII. Ki hogy vet, úgy arat 3
+  XIII. Nemtudomka 29
+  XIV. Leányszín Bálint és Gyöngyszín Ilona 54
+  XV. Csonka és sánta pajtás 74
+  XVI A buzogányos gyermek 100
+  XVII. A szerencsés óra 115
+  XVIII. Hamupepejke 133
+  XIX. Az aranymadár 149
+  XX. Esztendőre ilyenkor 157
+  XXI. A hűséges princeszné 167
+  XXII. A szalmakirály 188
+  XXIII. Egy szegény halászról 214
+  XXIV. Az akasztófára rendelt királyfi 229
+  XXV. A rosz végre jóra fordúlt 245
+
+
+
+
+MAGYAR MESÉK
+
+A NÉP SZÁJÁBÓL.
+
+XII–XXV.
+
+
+
+
+XII. KI HOGY VET, UGY ARAT.
+
+Volt a világon egy király, akinek három gyermekei valának, amelyek így
+neveztettek: a legöregebbnek neve vala Imre, a következendőnek Edvárd, a
+legífjabbat pedig Innocensnek hívták. A többi között amidőn ezen
+nevezett királyífjaknak az atyjok őket felneveltette fényes születések
+szerént úgyannyira; hogy az imént említett királyfiak oskoláikat már
+egészen elvégezték, az édes atyjok is ezen felnevelt gyermekeknek egy
+kevéssé megöregedett, jóllehet ugyan őtet az öregsége nem annyira
+sanyargatta, mint istentől rá küldött betegsége. Sok időknek elfolyása
+után betegségében, a sok rendeléseknek elintézése után, már annyira
+ellankadozott, hogy kényteleníttetett a doktorokat összehívni. Amidőn
+öszvejöttenek, tanácskoztak azon; hogy őtet megint régi jó egészségire
+hozhassák; de itten valóban semmiféle orvosság nem használt; Mit volt
+mit tennie, ezen tanácskozók közt egyik megszólamlott, és mondotta, hogy
+volna a világon egy kert, amelybe egy kút volna, és egyetembe ott volna
+olyan víz, amelyből hogyha akarminő beteg innék, tehát a régenti
+egészsége visszatérne, sőt mi több, még fiatalabb is lenne. Itten ezen
+beszédet hallgatták a királynak fiai is, és a többi között Imre, a
+legöregebbik, a maga szobájába hivatta testvéreit, és itten megcsókolta
+őket ezen elejekbe tett kérdésivel, hogy állnának az ő szándékára. Itten
+Edvárd és Innocens testvérei, ambátor még nem tudták akaratját, de még
+is megerősítették őtet azzal, hogy akármi volna, ők akarják szándékát
+követni. Ezen nagy erős fogadások után mondja Imre, testvéreinek: ime
+mostanában megmondom tinéktek. Tudjátok, a mi édes atyánk beteg, és
+pedig igen rosszúl vagyon, de a doktor mondotta hogy azon vízből, amely
+a világon van, hogyha iszik belőle, megegészségesedik. Így tehát, édes
+testvéreim, mondjuk meg édes atyánknak, hogy engedje meg minekünk: mi el
+akarunk menni mind a hárman, és azon vizet felkeresni. Ugyanazonnal
+mindjárt meg is jelentették, és kérték atyjokat engedelem végett, hogy
+elmehessenek. Bármely nagy fájdalmat okozott édes atyjoknak ezen
+kérések, de azonban még sem tagadhatta meg az ő esedezéseket.
+
+Így tehát midőn már édes atyjoktól az engedelmet megkapták, mindjárt
+minden rendeléseket megtettek, és három beborított hajócskát
+csináltattak számokra. Midőn már minden együtt volt, elbucsúztak édes
+atyjoktól és nemzetségeiktől, és egyszersmind a három testvérek
+bátoritották őket hogy ne búsúljanak: majdan nem sokára visszajönnének.
+Ezek után megcsókolták egymás, és útnak mentek. Amint a vizen mentek
+volt, legelsőbb evedzett Imre bátyjok, és azután Edvárd, és szegény
+Innocens, mint legífjabb mindig legutolsó volt. Így amint ők mennének,
+egy kis leányka a vízben sírva rongyosan vagyon, és amidőn Imre arra
+ment, kérte őtet még az egekre is, hogy venné őtet fel, hogy ezen
+jótételéért dolgában segíteni fogja; de az én Imrém bizony fel nem vette
+a kis leányt. Amint Edvárd is arra ment, szinte azonnal üdvözlötte a kis
+leány őtet, és imádta mint bátyját, de ez is szinte oly üresen hagyta
+kéréseit, mint az első. Utóbbá – nem hiába az neve is Innocens – arra
+jött, alig várta ezen nagylelkű ífju királyfi csak hogy arra mehessen, s
+azon kis leánykát felvehesse; különben másokkal is szánakozó volt, és
+másokkal jót tenni mindenkoron szeretett; így tehát a midőn közelgetett,
+őtet a kis leány öszvetett kezekkel kérte, csakhogy felvegye, különben
+itten meg kell nekie halni; de az Innocens királyfinak nem kellett sok
+kérés, anélkül is hiszen a volt szándéka, ővele jót tenni, és hogy a
+legközelebb faluba valahová beadja. Bevette tehát ladikjába, és azonnal
+a maga ingeiből reá adott egyet, és más ruhákkal is betakargatta, és
+minthogy a kis ladik oly félhajó formára volt csinálva, egy ágyat is
+csináltatott bele, és oda a leánykát belé fektette, és mindjárt kis
+pecsenyét, kalácsot, hozzá tartozandó jó italt is adott nekie, hogy
+annál nyugodalmasabban aludhassék, amint valóban úgy is volt.
+
+Hagyjuk tehát már itten a kis leányt aludni, és menjünk a három
+testvérek rendelésére. Itten tehát amidőn ezen a vizen egy: vendégházra
+akadtak, kiszaladtak mind a hárman, és bementek a vendégfogadóba, és
+itten ettek és ittak; ezek után azt végezték magok között, hogy
+akármelyik hahogy hamarébb ezen helyre megérkezik, tehát a többieket is
+meg kell nekie várni. Így tehát amint megfogadták, úgy meg is tartották
+szavaikat, amint, bővebben megláthatjuk, és hallhatjuk cselekedeteket.
+Itten elbúcsúztak, és megcsókolták egymás orcáit, és három fele vették
+útjokat; de itt az volt már a kérdés, ki merre menjen? A kis leány
+felébredt, és mondotta hogy ő csak tartson egyenesen, jóllehet messzire
+lehet látni, és még sem szemlélhetnek valamely szigeteket avagy házakat.
+Ő valóban szót is fogadott, és bátyjainak azt mondotta, hogy egyenesen
+fog ő hajózni, ami nekik kedvekre volt, és a két testvérek egyik jobbra,
+másik balra mentek. Már most hagyjuk menni ki a merre akar; hanem lássuk
+és hallgassuk, mit csinál az Innocens királyfi, az kis leánykával. Már
+többé nem volt szomorú, sőt inkább víg volt a leányka; itten a többi
+között kérdezgeti egyről másról a királyfi: kicsoda, vagy micsoda lenne,
+kik az ő nemzői, és hogy hívják őtet. Az első kérdésre azt mondotta a
+leányka: kímélje meg őtet az által, hogy ő ne lenne azon szerencsétlen,
+aki maga nemzetségit és szüléit felfedezze őelőtte, hanem annyit
+mondhatok, hogy most oly szerencsétlen vagyok mások csalárdsága által,
+mint az úr valahára hazajöttekor lenni fog. Ezen nagyon megváltozott a
+szegény jószívű Innocens; azért mindjárt is mondotta a kis leány:
+mindazonáltal ne félj, de azonban eszeddel élj, isten el nem hágy, és
+elhagyatásodkor is meg fog segíteni. Ezen megintelen megörűlt az
+Innocens királyfi, de már mondd meg tehát, hogy hívnak? Felele: engemet
+neveznek Erzsébetnek. Ezen szót igen is nagyon kedvelte ezen királyfi,
+minthogy megholt anyját is úgy hívták. Már mostanába mondja az Erzsi: te
+engemet mindenekről tudakoztál, hallgasd meg te is hát kérésemet, és
+felelj: nemde te vagy azon királynak fia, aki oly rosszúl vagyon, és
+azon vizet keresed amely által meggyógyúlhat, és testvéreid is azért
+mentek volt, nemde? Felelte volt Innocens: Igen. Látod, édes jótevő
+princem, te igen nagy jót tettél velem, köteles tartozásomban vagyon
+énnekem is, hogy velem tett jó akaratodat viszonozzam, de el ne
+felejtkezzél rólam mind szerencsétlen ideidben, annál inkább ha dolgod
+jól fog folyni, és visszajövetelünkkor neveltess fel pompásan, hogyha
+azon égő szeretet benned el nem aludt, a melylyel erántam ezen kis idő
+alatt viseltetél. Ó de mely szivesen hallgatta a kis Erzsi beszédjét
+Innocens! mindeneket megfogadott nekie, sőt még azt is, hogy haza
+jövetelökbe úgy fogja őtet neveltetni, mint első kisasszonyt. Ezt
+megköszönte Erzsi és csókolta kezeit jóakaratjáért, és ők ketten per te
+s tu voltak, mivel kedvelte nagyon a kis Erzsi leánykát. Itten előhozta
+mindjárt: látod édes Innocens úti társam, mink ketten szerencsésebbek
+fogunk lenni, mint a te két testvéreid, hanem eszeddel élni tudj, és
+örömödben el ne felejtsd magadat, hanem szót fogadj akkor, amidőn
+szükséges lenni fog, és kiáltani fogok. Látod, kedves Innocens úti
+társam, azon nagy kertet, amelynek közepibe az a nagy roppant kastély
+van? ottan van az a víz, amelyből hogyha a te jó atyád inni fog, hát
+meggyógyúl; hanem már mostanában hallgasd mitevő légy. Én erről
+hallottam valaha szüleimtől, s így tehát neked is tanácsúl adom mind
+ezeket; hanem amidőn be fogsz menni az ajtón, meg ne ijedj: ott két
+óriás fog állani, és amint be fogsz menni a kertajtón, a közepső kertbe
+vagyon három kút, és ugyan a közepső kútból meríts vizet, azonban kárt
+tenni avagy valamit elhozni ne bátorkodjál, különben rosszúl fog a
+dolgod menni, hanem azonban enni és inni, és amit csak akarsz tenni,
+mindeneket elkövethetsz, de csak el ne felejtsd magadat. Itten azt is
+tudtára adja a kis Erzsi, hogy senkinek semmi ereje és hatalma nincsen
+valakinek véteni, hanem éjfél után aki ottan találtatik, azonnal
+öszveszakasztják. Így tehát tegyed azt amit én teneked mondottam, úgy
+mindenekben jól fog dolgunk menni.
+
+Alig hogy oda értek hajócskájokkal tizenegy órakor estve, azonnal egy
+karóhoz megkötötte hajóját Innocens, és a kis leányka Erzsi kint maradt,
+és Innocens királyfi bement, elvitte magával a hozott három palackot, és
+amint bement volt, egy keveset megréműlt; bámúlt a sok ritkaságokon,
+jóllehet ugyan nekie ezek mind tetszettek, de azonban még sem
+felejtkezett ő el Erzsi szavairól, hanem azonnal, amint mondotta volt
+Erzsike, azon kútból a középső kertben palackait teli merítette, és úgy
+istennek hálát adott, és azzal útnak vette magát ki a kertből.
+Mindazonáltal palackait egy helyre letette volt, és mindeneket jól
+megnézett, fájt ugyan neki a szíve hogy tudta: sokáig nem maradhat. A
+többi közt, amidőn már majd az egész palotát öszvejárkálgatta, lejön; az
+óriások mellett vagyon egy szoba, ahol aludt három princeszné, és
+sokféle ételek, valamint italok is voltak. A kis Erzsi csak egyszerre
+kiált: Innocens úti társam, vigyázz, soká ne mulass, mivel már két
+fertály tizenkettőt elütötte; de azonban gondolta magában: míg én jól
+nem lakom, és kivánságomat be nem teljesítem, addig el nem megyek. Már
+majdhogy egész kivánságát be nem teljesítette volt, újonan kiált a kis
+Erzsi: Innocens uti társam, gyere, mivel három fertály már elmúlt
+tizenkettőre. Ezt hallotta jól Innocens, és ment volna már, de szembe
+tűnt ottan fekve egy angyali szépségnek személye, úgymint princeszné;
+nem sokat késett, hanem piros két orcáit megcsókolta, és azonnal két
+fekete folt maradt a képén adott csókjaitól. Ekkor nyomban harmadszor
+kiáltott Erzsi leányka: Siess, Innocens uti társam, különben ezen
+szempillantásban tizenkét órát üt. Minthogy kivánságát beteljesítette,
+azonnal fölfogta letett tele merített palackait, és hajócskájához
+sietett; alighogy felült, mindjárt ütött az óra tizenkettőt. Itten
+hogyha legkevesebbet késett volna is Innocens Erzsébet leánykával,
+életeket eljátszották volna, de még is kiáltottak utána a felébredt
+óriások a többi emberekkel egyetemben: hogyha te holnap magadat minálunk
+jelenteni nem fogod, rettegjen egész házad nemzetsége. Lehet képzelni,
+mely viszontagságok között hányódtak mindketten, de örűltek mégis, hogy
+szerencsésen megmenekedhettek. Így amint evedzettek haza felé, mondja
+Erzsébet leányka: kedves Innocens uti társam, fedezd te fel énnekem mit
+láttál, és mit csináltál azon idő alatt, míg azon kecsegtető helyen
+voltál, különben, hogyha kérésemet nem teljesíted, igen könnyen
+veszedelembe jöhetsz. De Innocens királyfi mintha valamely papnak gyónt
+volna, mindeneket megvallott, azt is hogy megcsókolta az ott lévő
+princesznét. Mindezeknek értésire azt mondotta Erzsébet: lásd, édes
+Innocens uti társam, ha te már mostanában azon a helyen, a melyet
+magatoknak kiválasztottatok, bátyáiddal öszvejöszsz, vigyázz magadra: ők
+tégedet itatni fognak, csakhogy vizeidet palackaidból a magokéba
+önthessék, és a tiédbe természeti Dunavizet fognak önteni, és ezen
+alkalmatosság által atyád előtt végképen meg lészsz vettetve bátyáidnak
+álnoksága miatt, ők pedig felmagasztaltatnak. Jól vagyon; amint Erzsébet
+leányka mondotta, ugyanúgy a szegény jó lelkű Innocens királyfit a többi
+két testvére meg is csalta; azonban még is gondoskodott Innocens
+királyfiról a leányka, mivel mindenekről értelmessé tette volt őtet, és
+legtöbbet azt emlitette uti társának, hogy ha testvéreivel öszve fog
+jönni, mindeneket megmondhat mit látott, és mely helyről hozta az élő
+vizet, de csak azt ne mondja mit tett volt az ott fekvő princesznével.
+
+Jól vagyon; Innocens mindezeket jól megtartotta fejibe, és nem is tett
+semmi említést mindezekről, hanem mind csak azon voltak Imre és Edvárd
+két testvérei, hogy szegény öcscsöket ravaszság által elcsábíthassák.
+Jóllehet ugyan eleget vígyázott magára, mindazonáltal még is megcsalták,
+nem ugyan részegséggel, hanem álomport öntöttek poharába, és amidőn ő
+azon italt megitta, kevés idő alatt csendesen el is szunnyadozott.
+Amidőn Innocens legmélyebb álmába volna, itten örűltek csalárd
+testvérei, és vizét a magok palackjokba önteni nem átalkodtak, az övébe
+pedig közönséges vizet öntöttek, és amint mindent kipakoltak, szinte
+azon móddal ismét mindeneket visszatettek volt. Már itten, amidőn
+Innocens királyfi kialudta volt magát, az volt legelső kötelessége,
+becsinált üvegjeit megvizsgálni, hogy valamely szerencsétlenség nem
+esett-e rajtok; de fájdalom hogy nem vette észre alattomban praktikált
+cselekedeteiket. Így amidőn már végképen magokat a vizen álló
+vendégházha kipihenték, útnak vették magokat atyjok városa felé.
+
+Csakugyan kevés idő alatt otthon is lettek. Nagy örömmel várta az egész
+udvar a három királyfit, és amidőn édes atyjok eleibe mentek, legelsőbb
+is mindegyik kezeit megcsókolta; egyik is, másik is azt állította, hogy
+az ő vize a legjobb, de minthogy közönséges szokásban vagyon minálunk is
+az ily alkalmatosságokban a legífjabb kérésit szerencséltetni, tehát a
+beteg király, úgymint édes atyjok, az Innocens vizéből legelsőbb is
+ivott valami keveset: de erre nem hogy jobban érezte volna magát, sőt
+inkább rosszabbúl lett. Amidőn a két testvére látta ezen dolgot, azonnal
+édes atyjokat kérték, hogy az ő vizökből igyék, mindjárt jobban fog
+lenni: valamint édes atyjok valóban ivott is vizökből, ezen italtól
+ugyan nem hogy rosszabbúl lett volna, sőt inkább majdnem egész régenti
+fris egészségét visszanyerte, és így többet is ivott belőle, már úgy
+annyira, hogy valóban egészséges lett. El lehet gondolni, mely szörnyű
+nagy öröm díszesítette a királyi házat; de amint az öröm mérték nélkül;
+virágzott, úgy annyira és oly hamar bú és bánat is borította az udvart
+azon okból, mert a király örömibe nem is tudta talán hogy mit csinált.
+Elég az hozzá, ő nagyon haragudott fiára, de még is azt nekie nem
+mutatta, hanem egy időben behivatta az udvari vadászt, és ezen
+parancsolatot adta nekie, mondván: Pista, te kifogsz az én Innocens
+fiammal holnap vadászni menni, úgy is kedvelli ő nagyon, ezen
+mulatságot; de amidőn már jól messze fogtok a várostól lenni, anélkül
+hogy te valamit őnekie mondanál, egyszerre maradj hátra, és lődd agyon.
+Ezen szóra azonnal térdre esik a vadász azon kérésivel, hogy akarmit,
+csak ettől a rettenetes szolgálattól kíméljen meg kegyelmes király:
+készebb leszek itten hagyni a jó szolgálatot, mint hogy én, akit
+udvarlok, agyon lőjem. Sírt, könyörgött érette, de mind nem használt
+Pista esedezése, hanem ismét ezen parancsolatjával erősíti: hogyha te
+holnap reggel 10 óráig őtet agyon nem lövöd, és nagyobb bizonyság végett
+a szivét és tüdeit nekem haza nem hozod, hogy megehessem, úgy mindjárt
+akasztófára szegeztetlek. Mit volt tenni Pistának, kellett megfogadni a
+parancsolatnak beteljesítését, jóllehet ő más gondolattal simította mind
+ezeket. Amidőn már mindent megmondott udvari vadászának, vacsora közt
+azt mondta gyermekeinek: mivel, kedves fiaim, fáradtatok érettem,
+megengedem néktek: mindegyik múlathat holnap úgy amint akar, egész nap;
+és minthogy Innocens vadászatba találja legfőbb kedvét, tehát kimehetsz
+Pistával jókorán, ti pediglen későbben. Itt kinek volt nagyobb öröme
+mint Innocens királyfinak, hogy látta édes atyjának szivességét? de
+azonban nem tudta volt alattomos rendeléseit. Következik a reggel, jó
+korán ugyan fel is költötte Pista kedves urát; látta azonban Innocens
+Pistát hogy nagyon szomorkodik, de akármint vallatta, még sem hozhatott
+belőle ki egy szót sem e felől, csak mindég azt mondotta, hogy nem volna
+neki kedve ma vadászni menni. Alattomban aranyait, nem különben drága
+kincseit öszveszedte volt Pista, úgy mint udvari vadász, aki Innocens
+szolgája vala, és mindeneket okosan elrendelt, mintha istennek
+rendelései tették volna; mindazokról pedig ő semmit sem tudott, hanem
+amidőn már mindeneket elkészített, jelenti urának hogy kész volna
+minden, méltóztassék lóra ülni, és indúljanak ki vadászni. Aki is
+mindjárt felült, és mentek.
+
+A midőn kiértek, azt mondja vadász Pista, kedves urának lábaihoz
+borúlva, és lábait csókolva: Én szerencsétlen inas! Kérdi az: mi bajod?
+Ha már ki kell fedeznem, hallja tehát szerencsétlenségemet. Énnekem
+parancsolatom vagyon ő felségétől, hogy agyon lőjem, és szivét tüdeit
+haza vigyem; mindazonáltal ne ijedjen meg, édes drága jó uram, hanem
+cselekedje azt, amit én javaslani bátorkodom: itt vannak minden
+legdrágább kincsei és öszveszedett pénze, menjen a merre tud, és lovát
+is vigye el. Ő pedig egy kutyát, aki épen arra szaladt, agyon lőtt és
+tüdeit és szivét kivette szemlátomást. Ezen jóságáért meg akarta őtet
+jutalmazni Innocens, de az megköszönte, és csak arra kérte, hogy valaha
+róla meg ne felejtkezzék. A királyfi erre csak egyet mondott nekie, hogy
+az Erzsébet leánykára jól vigyázzon, szolgáljon amit parancsol, és
+beszélje el neki, de csak magának, történetit: tudom hogy senkinek
+szólni nem fog; hanem az udvari praefectustól kérj költséget, aki úgy is
+megfogadta volt énnekem hogy kedvemért nekie mindenkor mindenbe
+szolgálni fog, és hogy utoljára tisztelem őtet.
+
+Már mostanába hagyjuk szaladni az Innocens királyfit, és menjünk arra,
+mint végezte dolgait Pista. Amint elbúcsúzott urától, haza ment ezen
+jelentéssel, hogy a királyfit agyonlőtte, és íme itten vagyon szive és
+tüdeje, amelyet az öreg király mindjárt előtte megevett. Kevés idő múlva
+azon kertnek commendáns urától, ahonnan az élő vizet hozták, azt írták a
+volt beteg királyhoz: hogyha nem akarja magát ostromoltatni, tehát
+küldje el ide palotámba azon fiát, aki személyesen itt volt, némely
+dolgokat akarnánk vele közleni, és hogy semmi baja lenni nem fog. Itten
+kényteleníttetett a király úgy szólván e parancsolatot beteljesíteni;
+ugyanazon okból mindjárt előhivatta két fiát, akiknek mondotta, hogy mi
+jött volna az kertnek direktorjától. Arra Imre mindjárt azt felelte:
+Elmegyek én, kedves atyám, csak minden készen legyen holnap. Amidőn
+ezeket Imre királyfi mondotta volt édes atyjának, legnagyobb
+rendeléseket tétetett; és következendő nap reggel jó idején magával vitt
+inassal fényes ruhába felöltözködve elindultak, és szerencsésen azon
+említett helyre el is érkeztek, ahol őtet legnagyobb parádéval várták,
+és ami még több, a hídon, ahol őnekie keresztül kellett nyargalni,
+fekete bársonynyal volt a közepe behúzva; épen csak a hídnak széleit
+hagyták úgy, fontos okokból, amelyeket majd bővebben megértünk. Itten,
+amidőn Imre királyfi ezen szembetünő felékesített hidat meglátta, ő
+ugyan semmiféleképen el nem kerülhette, hanem kényteleníttetett azon
+keresztül menni inasával egyetemben, de nem a bársonyon, hanem csak a
+szélein, ahol be nem volt azzal húzva, keresztül nyargaltak. Alig hogy a
+hídon keresztül mentek volt, tiszteletire egynehány fő fejek mentenek
+eleibe és bevezették a palotába, és valamennyieknél praesentálták; de
+megijedt Imre, mivel ezen a helyen soha sem volt, azt sem tudta mitévő
+legyen, jóllehet ugyan nem annyira mutatta nekiek. Így a midőn már
+örvendeztenek eljövetelén, azt kérdezték: Te voltál itt atyádnak vitt
+élő vizért? Viszonozta: Igenis. Mondd meg tehát, mit láttál, mit
+csináltál, és honnan merítetted a vízet? Mivel az öcscsitől mindezeket
+hallotta, meg is tudott felelni; de midőn kérdeztetett több ízben is:
+semmit mást nem csinált volna-e? valóban többet nem mondhatott, mivel
+azt nem látta, mit csinált volt az öcscse ottan. Igy tehát a csalárdság
+világosságra jött, és drágán és sajnosan meg is fizette az ő hamis
+tetteit. Minthogy már nem vehettek belőle semmit mást ki, alattomba a
+rendelés megtétetett, amelyet mindjárt meglátunk. Minthogy látták hogy
+ez itten nem volt, tehát azt mondották nekie: ha mást nem tett mint amit
+mondott, tehát elmehet. Örűlt Imre királyfi alattomban hogy szerencsésen
+elmehet; de amidőn a hídnak közepén volt, hátra marasztották az inasát,
+őelőtte pedig fortélyosan a híd kétfelé nyittatott, ahol oda készített
+halálos eszközöktől, melyek alul oda voltak csinálva, meg is halt, mert
+amidőn a híd felnyittatott, beléjök esett; az inasnak pedig ismét egy
+levelet adtak által azon parancsolattal, hogy ha holnap az öreg:
+királynak az a fia meg nem jelenik, aki személyesen itt volt, tehát
+felgyújtatják városát, és más kegyetlenségeket is visznek rajta véghez.
+Amidőn az inas elindúlt haza felé, nagy szomorúan haza érkezett a
+történetnek elbeszélésivel; itten a nagy szomorúság, sírás, bánkódás meg
+nem szűnhetett az elvesztett fiúért; és a midőn az általadott levélnek
+értelmét ismét általolvasta a király, majdan kétségbe hogy nem esett. De
+mit volt nekie mit tenni, hivatja az otthon levő Edvárd fiát, és
+értelmessé teszi az egész dologról őtet; ez nagy bátorsággal azt feleli:
+attól ne tartson édes atyám, hogy kegyetlenséget tesz rajtunk, mivel én
+el fogok oda menni; hanem hogy szegény Imre oly rút halállal meghalt,
+azt magam is bánom. Alig hogy megreggeledett, mindenek rendelésbe
+voltak, felült Edvárd királyfi is egy inassal, és jó egészséget mondott
+otthon maradott nemzetségeinek, addig is míg visszajönne.
+
+Ezzel mentek; és amidőn odaértek, valamint bátyját, szinte, őtet is
+ágyuszóval, trombitaharsogásokkal várták tiszteletül, de valamint Imre,
+úgy szinte Edvárd királyfi is nem bátorkodott a bársonyon keresztül
+lovaglani, és csak a szélén lassú lépéssel lovaglott. Amint már a többi
+között beszélgetés gyanánt ettől is azt, amit itten volt bátyjától,
+kérdezték, ez sem mondhatott mást mint az, és más cselekedetekről semmit
+nem tudott. Ennek is tehát azt mondotta a fő fejedelem: Jól vagyon,
+elmehettek haza, és ez is azon halált, a melylyel Imre bátyja kimúlt,
+nem kerűlte el. Itten láthatjuk tehát a hamisság-követők sorsát; Ezen
+második itten levő királyfi inasának is általadtak egy írást, amelyben
+meg volt írva hogy most nem egy napot, hanem négy holnapokat adok
+várakozásúl, és hogyha addig sem küldöd el az igazi fiadat, ki itten
+volt, úgy egész erőmmel reád fogok menni, és téged ostromolni.
+
+Itten a király bezzeg megijedt úgy, hogy nem is tudta mikép imádja
+istenét segítségűl, mivel azon felekezetnek százszorta több és vitézebb
+katonái voltanak. Hogy látták cselédjei az ő királyokat szomorkodni,
+kivált vadász Pista, a aki Innocens hív szolgája volt, valamennyien
+kérték az istent, csak némiképen megsegítse az ő szeretett királyokat. A
+többi közt Erzsébet kis leányka már jóformán felnevelkedett és minthogy
+a királytól parancsolat volt, hogy kisasszony név alatt tiszteljék,
+mivel azonban megszerette őtet, jóllehet Innocens fia hozta,
+mindazonáltal az udvari praefectusnál nevelkedett, és mindenféle szép
+munkákra taníttatott, még pedig a király költségire; az egész udvar is
+szerette őtet, úgymint Erzsébet kisasszonyt, mivel jó, és kellemetes, és
+emberbecsülő volt. Így amint napról napra az egész udvar szomorkodott,
+egyszeri időben azt mondja Erzsébet kisasszony, nevelőjének, hogy
+engedné őnekie meg máma Pista vadászszal templomba menni, és
+hazajövetelekor ővele csak két óráig magánosan egy szobába lenni. Az
+udvari praefectus, kéréseit ezen ártatlan kisasszonynak meg nem
+tagadhatta, hanem mind azokat megengedte. Így amidőn a dolog
+elvégeztetett volna, templomba mentek ketten imádkozni, és haza
+jövetelökkor egy rendelt szobába becsukták magokat, és nagy
+csendességben ottan értekeztek. Egy kevés idő múlva azt mondja Erzsébet:
+térdepeljünk le ezen feszület eleibe, és fohászkodjunk valamiért, és
+mint fogjuk szívünket érezni. Amint ezt véghez vitték, kérdi a
+kisasszony: Pista, mint érzed szívedet és lelkiesméretedet? Felelte:
+Nyugodva és csendesen. No látod, tehát én is hasonlóképen úgy érzem,
+valamint te. Pista, meg ne ijedj kérésemtől, és fogadd meg előbb: reá
+állsz-e? én veled leszek mindenütt. Azt mondja Pista: Drága kisasszony,
+hogyha tudnám: valósággal életem vesztésibe kerülne, még is reá állnék
+parancsolatjára. No hallgasd: ami királyunk nemde szomorú, és öregszik
+napról napra, és máskülönben engemet szépen felneveltetett a maga
+költségén, holott ezt nem reménylhettük volna tőle, minthogy Innocens
+princfia hozott engem ide, és oztán agyon lövetni parancsolta általad.
+Jó hogy te azon esetbe okosabb voltál, mint az ő rendelése, és hogy
+énnekem azt felfedezted; arról még senki semmit nem tud hogy életben
+vagyon, hanem, édes Pistám, bármely büntetést vetne reánk a királyunk,
+amelyet nem reménylek, de mindazonáltal még is kérjünk audenciát ketten,
+és hogy csak maga előtt akarunk valamit kérni, hamindjárt az udvari
+praefectus úr jelenlétében is történni fog, az semmit sem tesz. Jól
+vagyon. Amint ők ketten megfogadták egymásnak lekötelezésöket, hogy
+erről szólani senkinek nem fognak, úgy meg is tartották. Következendő
+nap jelentik magokat, és kérik ő felségét, hogy tetszenék őket egy
+kegyelem kéréséért eleibe bocsátani; a király szivesen megengedte udvari
+praefectus jelenlétiben őket magánosan bejönni. Itten mindjárt lábait
+csókolták, és sírtak, de nem szólhattak semmit sem fájdalmaiktól.
+Kérdezi a király: te Erzsébet és Pista, mit tudnátok tik éntőlem kérni,
+hogy én azt meg nem adnám? Nagy nehezen üdvezlik őtet, és kérik nem
+egyébért, csak hogy Pistának, aki lábai előtt térdepelt, vétkeit
+megengedje, legyen bármely cselekedetből álló vétek az. Ha az isten
+előtt eltöröltetik vétked én nem bántalak érette, és meg is engedem. Ó
+itten nagy fohászkodással hálát adtak az egek urának, és felugrottak
+eleibe, és mondják, hogy az Innocens királyfi még él, és Pista őtet meg
+nem lőtte. Ezen a király úgy megörűlt, hogy oly annyira leeresztette
+magát hogy Erzsébet kisasszonyt, valamint Pista vadászt is örömébe
+megcsókolta: Ó ti jó lelkek, tehát ily kéréstek vagyon tinéktek? hálát
+adok én az istennek; de mondd meg tehát, Pista, hol vagyon Innocens
+fiam? Felséges király! én útnak eresztettem sok kincsekkel, és nem
+tudom, hová szaladt. De hiszen szivét megettem? Az egy idétlen vadállaté
+volt. No az semmi sem, csak hogy él. Itten elmentek haza örömmel, az
+egész udvar mindjárt megtudta ezen édes érzeményű újságot; már most még
+jobban szerették Erzsébet kisasszonyt és a hív szolgát Pistát; de ezen
+jelentéséért és okosságáért Pistát mindjárt úri szolgálatba tetette,
+anélkül is írni olvasni tudott, és máskülönben jól nevelt ífju is volt,
+és Erzsébet kisasszonynyal az udvari praefectusnál együtt nevelkedtek,
+továbbá és, egy szóval mindig együtt voltak.
+
+Amidőn ő felsége megtudta ezt, hogy Innocens fia még életben vagyon,
+azonnal lefestette őtet friseséggel, és mindenfelé elküldötték a képit
+ezen aláirott szavakkal: Aki ezen királyfit megtalálja, avagy haza
+hozza, amit csak kíván tőlem, mindent megadok. A többi közt ezen
+lefestett királyfi abban a városban is kitétetett, ahol ő boltoslegény
+volt már három esztendeig. Itten minthogy épen akkor ragasztották ki,
+amidőn a nagymise alatt nem vették annyian észre, és ahol ő mint
+boltoslegény volt urával asszonyával, mint másszor is, a szobaleány
+pedig véletlenül menne az útcára, hát látja hogy ottan fel vagyon
+ragasztva a kép, de írni és olvasni a leány nem tudott, hanem
+leszakasztotta, s amidőn asszonya jött, mondja: Asszonyom, ehez a képhez
+oly nagy hasonlatossága vagyon a mi legényünknek, hogy alig hiszem hogy
+nem ő lenne. Az urának olvasni oda adják, és a többi közt ő is
+csodálkozik rajta, mely szép ífju lenne, de tagadhatatlan volt: a sok
+faggatás után megvallotta hogy ő volna az a szerencsétlen királyfi,
+akiknek az egész történetét előlbeszéllette. Itten csodálkoztak rajta,
+hogy oly alacsonyságra vetette magát, de nem is hiába dicsérték őtet az
+ő jó viseleteért, mivel csakugyan a nevelése és fényes születése sem
+engedte volna meg máskép viseletit. Itten a boltos mindjárt kocsit,
+inast, pénzt nagy summával adott neki uti költségül, és nem sok idő
+múlva az városból, ahonnét jó esmerősétől elbucsúzott, az atyja városába
+érkezett. Minthogy itt kivülről éjjel nappal várták, alig hogy kérdezték
+személyének való kitételit meglátása után legnagyobb puska és
+ágyuszózatokkal atyja házáig bekisérték. Innocens, mint mindenkoron,
+engedelmes fia volt atyjának, ennek lábaihoz borúlt, és atyai engedelmét
+kérte, de édes atyja csókjaival nem győzött nekie eleget panaszkodni:
+Inkább énnekem kell tőled bocsánatot kérni, mintsem teneked!
+Elbeszéllette már nekem Erzsébet veled hozott kis leánykád, hogy a Pista
+parancsolatomat véghez nem vitte; már mostanában, édes fiam, pihend ki
+magadat; és továbbá előlbeszéllette Innocens fiának szerencsétlenségit,
+és egyszersmind megmondotta a küldött levélnek értelmit, aki is két
+napnak elfolyása után útnak vette magát bíboros bársonyos ruhában, de
+előre megizente nekiek egy inas által személyének kijövetelit.
+
+Valamint két testvéreit, szinte úgy őtet is legnagyobb tisztelettel
+fogadták, hanem Innocens királyfi a vele ment inasával egyetemben nem
+kíméllették a bársonyt, hanem keresztül erős futással szaladtak, hogy
+csak úgy rebdeztek utánok a bársony darabjai. Ezek mindjárt látták hogy
+ennek kell lennie, és mindjárt azt tették nekie is kérdésül: mit
+csinált, amidőn itt volt? Ő megvallotta, hogy egy leányt megcsókolt,
+akinek két fekete folt maradt a képén; mindjárt kihozták ezt, és újonnan
+egymást megcsókolták, és azon két fekete folt ábrázatjáról abban a
+szempillantásban elmúlt. Örömökben valamennyien együtt Innocens atyjához
+mentek, aki is nem kissebb örömindulatok közt vette őket, és nagy
+mulatságot adott nekiek, és több érdemes fő fejeket meghívtak. Itten
+beszéd közt megköszöni Innocens atyjának annak a kertnek direktora, aki
+máskülönben valaha királyi fejedelem volt, de ottan elátkozva volt három
+princesznéjével egyetemben; s elmondja, hogy úgy volt elrendelve, hogy
+ha ki oda bemenni bátorkodik, és leányát megcsókolja, és elhivatván
+megvallja cselekedetit, meg fognak szabadúlni; Innocens pedig azt
+cselekedte, tehát legyenek ők egymásé. Azonnal megesküdtetik őket, és
+nagy vendégséget tartottak három napig, és engedelmet kért a királytól
+az elátkozva volt fejedelem, hogy két fiai oly szerencsétlenűl jártak:
+ők csak magoknak tulajdoníthatják, miért ők Innocens öcscsöket
+megakarták csalni. Amint ezen két öszveesküdt hitvestársak sok ideig
+együtt éltenek, nem felejtkezett el Innocens az Erzsébetről és Pistáról
+sem, hanem Erzsébet kisasszonyt, minthogy már arra való volt, az első
+titkos tanácsához férjhez adta, és Pistát főrangba tétette, és maga
+feleséginek testvérét hitvestársúl neki szerezte, és így ezek után
+szerencsésen és legjobb békességben együtt éltek, és sok esztendeig
+együtt laktak, és így lett a történetnek is vége.
+
+
+
+
+XIII. NEMTUDOMKA.
+
+Volt egy időben egy király Scythiában, ahonnend a magyarak eredetöket
+veszik anélkül is, akinek egy felesége vala. És egynehány esztendőknek
+elfolyása után felesége meggyermekezett, és szűlt a világra egy Dániel
+nevezetű princet, és abban az éjtszakában, valamint órában, nem különben
+minutában is, a ménesen egy kanca egy csikót ellett, és azon csikót a
+király, amidőn megtudta volt, hogy azon csikót ellette a kanca, azonnal
+a kisded gyermekinek Dánielnek ajándékozta. A többi közt amidőn már a
+gyermek több esztendeig neveltetett, és arra való volt hogy már oskoláit
+is folytathatta, azokat járta és szorgalmatosan tanúlt, de őnekie bevett
+szokásában volt, valahányszor oskolába be vagy hazajött, mindenkoron
+legelőbbször is lovacskájához ment, megnézni és megsimogatni.
+
+Egyszeri alkalmatosságnál, amidőn a királynak el kellett menni
+háborúskodni, tehát önnön feleségit és gyermekit legfőbb generálisára
+bízta, és alattomban ezen generális az királynéval szövetségbe jött.
+Itten minthogy az asszony félt a gyermeknek okosságától, valamint a
+generális is, azt javaslotta nekie, hogy jól vigyázna, és alattomba
+járjon hozzája, és őelőtte olyas dolgokról legkevesebbet se mutasson. De
+minthogy ezen két szerelmes, ördögökkel praktikált gondolatokkal teli
+volt, a gyermeket ezen világból kiveszteni szándékoztak, azon okból
+minthogy féltek az ő szemességétől. Jól vagyon; eltökéllették magokba a
+szegény Dánielnek elvesztését, eféleképen úgymint: kérdezi a generális a
+királynétól: Te szivemnek szívszerelme, mely móddal mulasztod hát ki
+gyermekedet ezen világból? amelyre feleletűl adta: az legkevesebb, mivel
+én anyja vagyok: ma tehát éjtszaka, amidőn le fog feküdni, de már akkor
+oda lesz készítve az ágyba egy hegyes tőr, és én nekie fogok hízelkedni
+a midőn lefeküdni fog, és egyszersmind csiklandozni fogom, ezt ő pedig
+nem szereti, akkor tehát meg fog hirtelen fordúlni, és úgy abban a
+hegyes tőrben agyon szúrja magát, és így lesz Dániel életének vége.
+
+De minthogy a kis princ mindenkoron oskola előtt lovához lement
+megnézni, hogy mint vagyon, épen ezen az napon lovacskáját nagy
+szomorúan találta, és magában kezdett a királyfi lovacskájához beszélni:
+ugyan mi bajod lehet, te szegény pára? de minthogy a ló a kocsisoktól
+megszólamlani nem bátorkodott, csak leütötte a fejét, és úgy is gondolta
+magában: oskola után megintlen hozzája fog eljönni, és addig is nagy
+szomorúan mutatta magát előtte. Oskola után a Dániel királyfi ismét
+elment a lovához, és oly alattomban beszaladt, hogy sem kocsisok, annál
+inkább mások az ő bemenetelét észre nem vették, és újonnan kezdett
+magában lovához beszélgetni, és símogatta: Ugyan édes párám, mi bajod
+lehet teneked? Hát egyszerre a lovacska megszólalt: Énnekem ugyan semmi
+bajom nincsen. Hát ezen szavakra szinte meghidegedett a királyfi, és
+kérdezi őtet: Tudsz tehát te beszélleni is? Ó igen is, hallgasd meg csak
+panaszimat: a te anyád öszve vagyon beszélgetve a generálissal, és ki
+akarnak mulasztani rút halállal ezen világból; és elbeszéllette nekie,
+hogy mint tartsa magát ezen az éjtszakán. Valamint a lovacskája
+javaslotta, úgy szót is fogadott; nem is vetköződött le, csak a kanapén
+elszunnyadott, és úgy reggelig ottan maradott. Ezen a cselekedetin
+Dániel királyfinak megdöbbentek a két akaró elvesztők; jóllehet ugyan
+nem tudták miokból cselekedte volt ő ezt, mindazonáltal újra ismét
+öszvebeszélgettek, és azt végezték, hogy úgy is szereti Dániel az
+édességeket, tehát minthogy másszor szokásában volt a legkissebb darabot
+megenni, tehát annál tetszetősebb kis darab édes cukrocskákat méreggel
+öszvevegyítve készíttetnek, és úgy fogják elintézni, hogy épen szeme
+előtt látszassanak.
+
+Másnap, amidőn oskolába akart menni, ismét lovacskájához ment, és
+mindjárt megszólamlott hozzája: nemde kis királyfi, nem végeztek ki ezen
+világból? de vigyázz máma; és elbeszéllette nekie hogy azon édességből
+ne egyék, különben, hogyha szót nem fogad, meg kell nekie halni. Amidőn
+a királyfi haza jött az oskolából, ismét szokása szerint lovához bement,
+és az megint említette őt a legnagyobb figyelmetességre, aki is azt
+végbe vitte. Amidőn már az asztalhoz ültenek, kevés levest és még
+egynehány ételekből jóízűen evett. Már itten azt gondolta az anyja és a
+generális, hogy majdan nem sokára vége lesz életinek, de amidőn az
+édességet elébe adták, hogy egyék belőle, kézcsókolással megköszönte, és
+felkelt az asztaltól, és elment tanulni. Te szivemnek szívszerelme,
+tudod-e mi itten a bökkenő? A király ezekben a napokban haza fog jönni,
+tegyed magadat beteggé, és azt mondjad nekie, hogy addig meg nem
+egészségesedel, míg azon csikónak, aki akkoron ellett meg, amidőn te
+szűlted a kis Dánielt, májából nem eszel: lásd ime ez ami akadályunk:
+nem a gyermeknek okossága, hanem a csikónak fortélyos javaslása; kövesd
+tanácsomat, úgy szerencsésen ki fog ütni igyekezetünk.
+
+Jól vagyon. Amint ők itten elvégezték tanácskozásokat, a generális a
+maga szobájába ment. Azon idő alatt a király is megérkezett, és, ami még
+legtöbb, az örömmel teljes kis Dániel királyfi is épen akkor oskolájából
+haza jött, és praefectusa addig nem hagyta atyja eleibe menni, míg a
+leckéit fel nem mondotta. Azon alkalmatosság alatt a királyné
+panaszolkodott hitves társának, amint feljebb mondottuk, hogy addig
+egészséges nem lehet, míg csak azon csikónak májából nem eszik. Hiszen,
+lelkem, az legkevesebb: levágatom, és kívánságodnak eleget teszünk; de
+csak várj egy keveset, míg a Dániel fiam haza jön, akié a csikó, hogy
+legalább utóljára megláthassa. Csenget a király; amint bejön az inas,
+épen akkor Dániel királyfi is bement; az inast elküldi, és mondja az
+atyja a fiának: meg kell öletnünk a teneked adott csikódat az anyád
+kedvéért. Jól vagyon, édes atyám, de várjon egy kis ideig, legalább hogy
+felvehessem nyargaló nadrágomat, és egyszersmind engedje meg hogy itten
+előtte megjelenhessek. De az okos Dániel fortélysággal élt, és leszalad
+nagy hamarsággal lovához, aki igen nagyon búsúlt, és megmondotta nekie
+ezen szomorú hírt; de a lova Dánielt bátorította, és javaslotta nekie,
+hogy kérné ki atyjától azon szabadságot, hogy utóljára az udvarban
+háromszor körül nyargalhasson, és annak elvégzése után kérjen magának
+egy pohár bort, és igya meg atyja egészségeért, és az anyja, valamint a
+generális egészségeért, hogy azon cselekedetöket véghez nem vihették, a
+melyben iparkodtak volt. Amint Dánielnek lova javaslotta, úgy is
+cselekedett; beszalad nyargaló nadrágjával, és térdre esik atyja előtt;
+engedje meg, édes atyám, hogy utóljára legalább rajta az udvarban
+háromszor körülnyargalhassák. Azonnal megtétetett a rendelés és a
+lovacskát felnyergelték. Amidőn felült és már háromszor köröskörűl
+lovaglott Dániel, megállt, és kért atyjától egy pohár bort, amelynek
+megkapása után atyjára reá köszöntött: ez legyen édes atyám
+egészségéért; hasonlóképen, anyámnak, és a vele tartott generális
+egészségéért azon okból, hogy kívánságokat rajtam nem bosszúlhatták
+elszánt gyilkolással. Ezeknek elmondása után Dániel lova vele
+egyetemben, amidőn már megitta volt borát egészségekért, a palotán felűl
+ugratott, és úgy hetedhét országig elvitte őtet.
+
+Amidőn a király ezt hallotta, és látta ezen szörnyűséget, bement a
+genarális szobájába, és megköttette őtet azon parancsolattal, hogy
+mindjárt a várnak négy szegletire felakaszszák, ami véghez is vitetett,
+feleségét pedig legerősebb tömlöcbe tétette; de mivelhogy Dánielnek
+visszajövetelire semmi mód nem adatott, feleségit azonba szerette,
+megirgalmazott nekie, és kivétette a tömlöcből, és így régentibb
+gráciájába megmaradott.
+
+Azalatt a Dániel királyfit a lova egész London városáig vitte
+Angliaországba, és letette a mezőn, ezen kérésnek mondásával: én azért
+hoztalak, édes gazdám, ezen városba, hogy ha te megtartod szavamat,
+tehát itten király fogsz lenni. Megigérte Dániel, s megis tartotta
+fogadását. Azt mondotta nekie a csikó: hogyha tégedet akárki és
+akármiről kérdezni fog, feleletül csak azt adjad: _nem tudom_. Jól
+vagyon; bement a városba a királyfi, és egy helyütt megtalálják
+szólítani: ki vagy? Nem tudom. Honnend jösz? Nem tudom; és ez mindig így
+ment. Ez minthogy egynehány napokig a városban így járkált, a többi közt
+a királynak is tudtára adták, hogy itt volna egy igen gyönyörű gyermek,
+és akarmit kérdeznek tőle, feleletül mindig csak azt mondja: _Nem
+tudom_. Az semmi, hozzák ide, majdan én a konyhámba adatom szolgának.
+Aminthogy el is hozták a király eleibe. Tetszett nekie Dániel, mivel
+szép gyermek volt, és kérdezi az is tőle: hogy hívnak? _Nem tudom_.
+Ezzel mindjárt a főszakácsnak általadatott azon parancsolattal, hogy
+akár micsoda kárt talál tenni, verni nem szabad őtet. Itten az a bevett
+szokás volt, hogy minden vasárnapokon, akire a sor reá jött, otthon
+kellett maradni, tüzet rakni, és a többinek mindnyájan misére kellett
+menni. Nem sokára őreá is a sor reá érkezett, ahol a többi közt reá
+parancsoltak, hogy a vizet és húst addig is legalább feltegye, hadd
+forrjon; ez pedig feltette ugyan, hanem hamut is hintett a hús fölé, és
+vízzel teli töltötte. Amidőn haza jöttek, látják a cselekedetit: mit
+volt mit tenni, verni őtet szabad nem volt, és úgy szidás nélkül vagy
+azzal, nékie mindegy volt. Kérdezik őtet, miért tette ezt? _nem tudom_.
+Kényteleníttettek mindent kivetni, és fris húst hozatni, és úgy
+megintlen mindeneket hozzá készíteni, és ezek után _Nemtudomkának_ is
+hívatott. De minthogy Nemtudomka a konyhába többféle károkat is tett, a
+főszakács ő felségének megjelentette azon kérésivel, hogy méltóztassék
+őtet máshová tetetni; akit is még azon a napon a kertésznek általadtak,
+hogy segítsen nekie egyben és másban dolgozni, és ha valahová a kertész
+ki tanál menni, hogy a kertre vígyázzon.
+
+Történt egy vasárnapon, hogy a kertész is szokás szerint misére ment, és
+a többi között az egyik királyleány odahaza maradott, minthogy valami
+fájdalmat érzett tagjain. Minthogy pedig más senki a házban nem volt
+mint _Nemtudomka_, a lova meglátogatta, és kérdezősködött mint szolgál
+egészsége, és mint vagyon dolga? Nemtudomka mindenekről értelmessé tette
+lovát, hogy meglehetősképen foly a dolga; itten hozott neki egy kantárt,
+és azt mondotta: hogyha engemet akarsz, csak ezt a kantárt rázd meg, de
+oly időben, amidőn csak magad vagy: mindjárt megjelenek; már mostanában
+rázd meg a kantárt: azonnal itt termett egy rézszínű szép ló, és nekie
+való ruha, akire felöli, és a kertben sebes nyargalással öszveszaladozta
+a kertet úgy annyira, hogy majdan egészen öszve nem gázolta. Ezt az
+ablakból jól látta a kisasszony, de mindazonáltal senkinek e felől
+semmit sem szólt. Amidőn már ezen kárt megtette, megrázta Nemtudomka
+lova magát, és mindjárt megváltozott, és elment; ő pedig az istálóba
+teknö alá bújt féltibe, és a kantárt jól eltette, hogy senki arra ne
+találjon.
+
+Jól vagyon; haza jön már most az öreg kertész, és látja ezen rontásokat
+a kertben: ilyen adta teremtette, hol vagy Nemtudomka? gyere elől, majd
+adok én teneked jobban vigyázni; de az ablakból látta a kisasszony,
+intett nekie meg ne merje verni; de az csak kiált reá; s minthogy
+meglátta a lábait a teknő alatt, mondja: gyere ki. Nemtudom. Kihúzta
+őtet: miért nem vigyáztál jobban? Nemtudom. No várj csak, még egyszer
+hagyj ilyen kárt tenni, majd adok oztán neked. Nemtudom. Nagynehezen
+oztán sok munkával meglehetősen öszveigazgatták a kertet, de egész hét
+alatt minthogy dolgoztak rajta a sok kertészek, tehát még is valamikép
+majd oly állapotban és rendbe hozták mint régenten volt. Ezt megtudta a
+király is: mit volt mit tenni? megmondották hogy azon idő alatt történt,
+míg a templomba voltunk, és Nemtudomka nem vigyázott, más pedig itthon
+senki sem volt. No isten neki, csakhogy megint helyre hoztátok egészen.
+Jövő vasárnap megint elmennek valamennyien misére kivévén Nemtudomkát,
+és a királyleány magát ismét betegnek tetette, mivel gondolta hogy
+megint lát majd valakit a kertbe nyargalni. Jól vagyon; amidőn már mind
+elmentek volt, egy fertály óra múlva Nemtudomka megrázza a kantárját,
+azonnal ott termett ezüstszínű formába kedves lova; az felült reá, de
+kétszerte rútabbúl elcsúfította a kertet mint első vasárnap. Ezen
+kártételt a királykisasszony csak az ablakon által nézte, és fájt nekie
+azon lovon ült szép ífjuért a szíve. Ezek után Nemtudomka leszállott, a
+ló megrázta magát és elment, amaz pedig elbújt az udvarba. Haza jött az
+öreg kertész, s majdhogy a guta meg nem ütötte ezen kártételért,
+meglátja Nemtudomkát az udvarban: no várj, te gaz, majd adok én teneked
+vigyázást, de ő szokása szerint felele: Nem tudom. Te ilyen adta, szedte
+vette kölyke, majd tudom én, csak kezembe kerülhess. Nem tudom. A kertet
+ismét nagy nehezen felékesítették; de harmadik vasárnap, amidőn
+megintlen, kivévén Nemtudomkát, a templomba mentek, de igaz, a
+királykisasszony megint betegnek jelentette magát; gondolta magában:
+talán megint eljön azon szép ífju. Alig hogy elmentek misére, megrázza
+kantárját Nemtudomka, ott terem lova aranyszínű szőrbe, erre is felült,
+tündöklött aranyos szép ruhájába, és úgy öszverontotta a kertet, hogy
+nem egy hamar lehetett megcsináltatni; de ezt már a királykisasszony sem
+nézte betett ablakon által, hanem az ablakot kinyitotta, és kikönyökölve
+úgy nézte az ífjat; ezt megpillantá Nemtudomka, oda ugrat és egyenesen
+az ablakon be hozzája, és megcsókolja kezeit, de semmit nem beszélt.
+Erre azt mondja a kisasszony: szólalj meg már egyszer, látom én hogy
+tudsz beszélni, csakhogy nem akarsz, és magadat ostobának teszed. Ezzel
+kiugratott, és leszállt istállójához; lova elment, ő pedig fel s alá
+sétált az udvarba. Jól tudta ezt a királykisasszony, hogy ez valami
+különös ágból veszi eredetét, de csakhogy valamin aggódik; mindazonáltal
+erről senkinek legkevesebb említést sem tett, hanem mindaddig betegnek
+csak tetette magát; de már mostanában igazán fájt a szíve, és
+betegeskedett. Haza jöttek a templomból, látják az iszonyú nagy kárt,
+kérdezik Nemtudomkát: ki tette ezt? Nem tudom. Miért nem vigyáztál? Nem
+tudom. Erre megfogták és meg akarták verni, de minthogy mindég azt
+felelte: Nem tudom, azt gondolták hogy bolond, azért el is engedték
+nekie a büntetést. Amidőn már lecsendesedtek, a többi közt azt találja
+mondani a király, leányának, hogy nézzenek utána már egyszer, hogy
+férjhez mehessenek, különben megvénűlnek. Itten a király mindenféle
+országbeli királyfiakat és fényes születésű ífju nemzetségeket
+beinvitáltatott azon okból, hogy amelyikbe bele szeret leánya, legyen
+bár az akár kicsoda, ahoz adja feleségül. Kevés idő múlva megérkeztek.
+Amidőn már öszvegyűltek, kisasszonyai válogattak magoknak, a két első
+csakugyan királyfiakat szerettek meg, de a harmadik testvérjek egyiket
+sem szerette azok közzűl, hanem – minthogy édes atyám megengedte már,
+hogy akár gazdag, akár szegényhez mehetek férjhez, hívassa be mind
+azokat, akik csak udvarunkba laknak. Itten ezen parancsolatra
+valamennyien megjelentek: egyiket sem választotta magának. Kérdezi:
+senki nincsen más az udvarnál? Van, de abba csak bele nem szeretsz. A
+Nemtudomka jöjjön fel. Amidőn bejött a szobába, kérdezi a
+királykisasszony hogy hívják: Hogy hívnak tégedet, szép ífju? Nem tudom.
+Erre megcsókolta Nemtudomkát: Én szívemnek szívszerelme, én a tied
+vagyok, és te enyim. Ezen valamennyien csodálkoztak, de mit volt mit
+tenni, atyja szavát megváltoztatni nem akarta, és így megesküdtenek mind
+a hárman.
+
+Amidőn már a mulatságban vígadtak volna, Nemtudomka semmit se beszélt,
+hanem lejött a szobájába. Minthogy észrevették hogy mind a két ífju
+házasok itten vagynak, épen csak Nemtudomka hibázik, leküldenek hozzája,
+hogy jönne fel: hivatja a király, de ő csak azt mondotta: Nem tudom. Már
+elmúlt a bál is; azt javaslották a királynak, hogy szégyenökre ne essék,
+csináltasson Nemtudomkának deszkából házat a palota előtt, ott lakjék
+feleségivel egyetemben; ami úgy is lett; ők ketten ott laktak sok ideig.
+Egyszer kimentek vadászni a két ífju királyfiak, úgymint Nemtudomkának
+sógorai; és amidőn háza mellett elmentek, mondják neki: Gyere vadászni.
+Nem tudom. Hiszen majd tudjuk mi, te vén bolond; és elmentek; Nemtudomka
+pedig megrázza kantárját, anélkül hogy valaki látta volna, megjelent
+lova rézruhával egyetembe, és elejökbe vágtatott, mintha már haza menne
+a vadászatból. Ezek amidőn meglátják őtet, egymáshoz szólnak: ugyan ki
+lehet ezen, királyfi? Ez valami külső országbeli princ, még a ruhája is
+tiszta rézből vagyon. Kérdezik: honnend jön uraságod? nem jönne-e vissza
+vadászni velünk? Én már elvégeztem a magamét, és mutatja nekik az
+aranyvadkacsát, hogy mit visz. Ennek meglátására egymás szemibe néztek,
+és mondják egymásnak: Vegyük meg tőle, ha eladja, nagy becsületet
+nyerünk mi ezzel. Kérdik őtet, miért adná azt az úr minekünk el? Feleli:
+pénzért nem, hanem ha azon két gyűrűcskéket nekem adjátok, melybe
+esküdtetek, úgy oda adom. Ezek egymásnak szemibe néznek, sokáig
+gondolkoznak, egyszer azt mondják egymásnak: adjuk oda hiszen majd
+csináltatunk mi efélét az aranyművesnél, ez által pedig nagy becsületet
+szerzünk magunknak. Oda adták, és kérdezik: ki lenne személye? Feleletül
+adta: én, a deszkavári királynak fia. Ezzel egyszeribe elbucsúztak, és
+örömökbe elnyargaltak, Nemtudomka pedig megelőzte őket, és addig
+felöltözködött más ruhájába, és kiáll az ajtaja mellé; hát egyszerre
+jönnek, és mondják: Látod sógor Nemtudomka, miért nem jöttél el, lásd
+mit vadásztunk! Nem tudom. De tudjuk mi, szamár. Ezen megörűlt a király,
+minthogy efélét ebben az országban nem is látott. Másnap megintelen
+kimentek, és ismét híják őtet: Gyere sógor, vadászni. Nem tudom. A másik
+azt mondja: Hagyj békét annak a bolondnak. Nem tudom. Ezzel elmentek, de
+Nemtudomka megintlen megelőzi őket ezüstszin szőrű lovával, és magán is
+azonféle ruha ékeskedett. Amidőn megszemlélték őtet, egyik azt mondotta:
+az a tegnapi királyfi! a másik mondja: nem az, mivel az rézruhába volt.
+Megszólítják őtet, hogy nem jönne-e vissza velek vadászni? Nem, mivel
+már én elvégeztem, és mutatja nékik az aranyszarvast; akik ezt
+megszeretvén, ismét kérdik: miért adná el nekik? Barátim nem egyebért,
+hanem ha azon aranygyűrűket hagyjátok homloktokra sütni, úgy oda adom.
+Egymás szemibe néznek – jóllehet ámbátor fájni fog, de a haj alatt senki
+sem fogja látni. Azonnal reá sütötte homlokokra az aranygyűrűket,
+ámbátor szívekre szolgált, de még is örömükben azt nem érezték annyira:
+és megint kérdezték tőle: kihez volna szerencséjök? A deszkavári
+királynak fiához. Ezzel elbucsúztak tőle, és elnyargaltak; de Nemtudomka
+újonnan megelőzte őket, és kiállt a kapu eleibe a maga közönséges
+ruhájába, és amidőn megjöttek, csúfolták: Látod, te vén banya, mit
+vadásztunk? miért nem jöttél ki? Nem tudom. Mivel eszed nincs. Nem
+tudom. Amidőn a király eleibe felvitték, százszortább megörűlt, és
+dicsérte őket. Harmadszor amidőn kimentek volt, szokások szerint hívták
+sógorukat, de csak Nem tudom felelettel hagyta őket elmenni; most is úgy
+jártak. De megintlen elejekbe lovaglott, aranyszín szőrű lovával, és
+olyféle ruhájával Nemtudomka, és amidőn meglátták őtet aranyos ruhába,
+azt találták egymáshoz mondani: Valósággal megint a deszkavári király
+fia jön vadászatról, jóllehet ugyan aranyruhába jön, de mindazonáltal
+még is annak kell lenni. Amidőn már jól közelgetett, reá ösmertek, és
+kérdezik tőle: honnend jőne azon pompás öltözettel? Vadászatról. Hát mit
+vadászott? Ó igen gyönyörű szép aranytúzokot. Ezt amidőn meglátták, majd
+meghaltak érte, és újonnan kérték tőle. Oda adom ezt is, de csak ha az
+akasztófát hátatokra hagyjátok sütni. Ezen fájdalmat ugyan gondolhatták
+magoknak, de mindazonáltal eltökéllették magokba: nem látja azt senki a
+hátukon, hagyjuk reá sütni; amint meg is esett. Itten ellovaglottak haza
+a szép vadállattal. De jóformán megszenvedtek érte; és nagy
+dicsekedéssel a király eleibe mentek a hozott vaddal, amiért jobban
+megörűlt mint a két első hozott vadállatnak. Nemtudomka pedig, amidőn
+elváltak egymástól, leszállott lováról, és ez azt mondotta nekie: Ime
+általadok három tarisznyát, nem sokára háborúja fog lenni feleséged
+atyjának az Kukorica Marci királylyal, és amidőn látni fogod, hogy már
+igen veszt, tehát rázd meg kantárodat, majdan ott termek, és mi is
+fogunk mint esmeretlennek az ő segítségére menni. Az első zacskónak
+olyan tulajdonsága vagyon: amidőn akarod, mindenféle katonák jönnek ki
+belőle; a másodikból, akármennyi muníciót akarsz, annyit kaphatsz; a
+harmadikból pediglen élelmet amennyit csak kívánsz. Amidőn már
+elvégezték beszédjeket, ő a maga ruhájába felöltözött, és haza ment. Már
+akkor pedig mindenütt keresték hogy hová lehetett? Kérdezi a felesége
+őtet és a sógorai is: hol voltál, Nemtudomka? Rosz hír vagyon, háborúnk
+lesz. Nem tudom. Másnap már, minthogy a Kukorica Marci királytól oly
+parancsolatot hoztak hogy reggel a csata elkezdődik, kényteleníttettek
+elkészűlni, és a megrendelt órára az ífju házas királyok is kimentek.
+Amint hadakoztak, Kukorica Marci úgy megverte a király népeit, hogy már
+alig volt erejek; egy szóval, ha egy napra pihenést nem adott volna
+nekiek, az országból is kiverte volna. Itten haza való jövetelekor az
+egész udvar szomorúságban volt, kivált Nemtudomka felesége, mivel mindég
+gondolta: mit csináljon ő a boldogtalannal, ki beszélni, sem mást mit
+tenni nem tud. Kérdi őtet azért: Lelkem, mit csináljak én már
+mostanában, ha az atyám országát elveszti, hogy éljünk? Nem tudom; de
+mindig örűlt; estve pedig megfogta feleségének gének a kezét, és hozza
+őtet egész az atyja házáig; épen akkor vacsoráltak. Ezek csodálkoztak
+ezen az ő megjelenéseken, holott soha sem szoktak eljönni sem ebédre,
+annál inkább vacsorára. Amidőn beérkezett, nevetett, örűlt, és kiabált:
+Nem tudom, és mutogatta kezével hogy itten akar vacsorálni feleségivel.
+Nagyon is szívesen fogadták őtet, mivel ily jó kedvében még soha sem
+látták. Amint vacsora közt beszélgettek egyről másról, megszólamlik
+egyik sógora: Én nem tudom, minek örűlhet ez a Nemtudomka, holott
+mostanába szomorkodni kellene. Azokra szavakra felugrik, és botját
+kezibe veszi, s örömmel teljesen kiábálja: Nem tudom, több ízben is, és
+forgatja botját, vág mindenfelé, és csúfolja őket mutogatással, hogy mit
+félnek, nem tudom. Akkor megüti melyit, és az egekre mutatott ezen
+mondással: Nem tudom. Felkeltek feleségivel egyetemben, megcsókolták
+atyjának kezét, a többiek is egymástól elváltak, és ezek ketten haza
+mentek aludni. Csodálkozott mindegyik ennek az ő víg napján. Másnap
+reggel korán már mindenek fegyveresen az utcákon állottak; amint két
+sógora Nemtudomkának ment a palotából ki, által ugrattak hozzája, és
+mondták: Gyere, sógor, verekedni, tegnap úgy is eleget hadarásztál. De
+ez szomorúnak tetette magát, és mondta: Nem tudom. Ezek után elmentek, s
+a midőn a sógorok már jó messzi voltak a katonasággal, Nemtudomka
+megrázta kantárját, mire ott termett jó lova, és mondotta neki: No, édes
+gazdám, meg vagy már szabadítva, megtartottad szavadat, ezentul szabad
+már beszéllned. Kiki gondolhatja, mely örömire lehetett szegény
+Nemtudomkának hogy szabad volt már beszéllenie. Lovát bevezeti udvarába,
+és beszalad feleségéhez ezen mondásokkal: no angyalom, szép feleségem,
+ne félj már többé, ne is szomorkodjál, mindenek jól fognak végződni.
+Hogy megörűlt a felesége, azt kiki képzelheti; mindazonáltal ő
+megtiltotta nekie, hogy felfedezze még atyja előtt is hogy beszéllni
+tud, és háborúba megy. Legottan is előtte páncélos ruhába felöltözött,
+lovára felült, megcsókolta őtet, és elment. Alig mentek ki a városból, a
+tarisznyát megfordították, és annyi katonaság lett egyszerre, hogy csak
+szörnyűség volt; mindig odább közelgetnek hozzájok, és épen akkor
+Kukorica Marci király, feleségének atyját már nagyon megverte: de amidőn
+meglátta hogy hátulról is jön egy nagy sereg nagy futással; még jobban
+megijedt volt, de Nemtudomka fejér zászlóját előre küldötte volt: hogy
+ne féljen, az ő segítségire mindjárt ott lesz. Kérdi a király: kihez
+lenne szerencséje, és mint, érdemlette meg ezen szeretetet? Én a
+deszkavári királynak fia vagyok, a többire leszen még szerencsénk
+beszélleni; addig is megcsókolták egymást. Most Nemtudomka az elfáradt
+katonákat hátra küldötte, és a magáét rukkoltatta előre. Amidőn már két
+jó óráig viaskodtak volt, úgy tetette magát a deszkavári király fia,
+mintha megsebesítették volna, csizmáját keresztül szúrta, és vért öntött
+beléje, mindazonáltal magát úgy tetette, mintha ő azt nem is látná és
+hátra szaladott, s mondja: no kedves esmeretlen király, ne busúljon, a
+mi részünkön lesz a győzödelem, de én rólam se felejtkezzék meg. Itten
+nagyon lekötelezte magát a király, hogy akármiben lehet szolgálatjára
+lennie, azt mindenkoron teljesíteni fogja, egyszer csak azt mondja:
+Deszkavári király fia, meg vagyon maga sebesítve! Hol? A lábán, és vér
+is fut belőle. Kérem tehát adja le nyakáról kezkenőjének felét, hadd
+kössem be. Hát ha az ingit kérte volna, nem adta volna-e oda? Azután
+megint elment a viaskodás piacára, és Kukorica Marci királyt úgy
+megverték, hogy egész az országaig visszakergették, és őtet sok adóra
+kötelezték, melyet sokáig fizetett is.
+
+Itten elmúlt a háború. A deszkavári király fiát hítták magokkal,
+embereivel egyetemben, hogy annál jobban meghálálhassák nekie erántok
+mutatott szeretetét; de ez megköszönte, hogy el fog jönni másnapra.
+Itten elbucsúztak egymástól; ő, mintha itten pihentetni akarta volna
+katonáit, leült, és ők nagy örömmel elmentek. Mikor már jó messze
+voltak, zacskókba szedte ármádáját, a maga lovával frissen hazament;
+lova itten eltávozott, ő pedig levetette otthon páncélos ruháját, és
+feleséginek itten elbeszélte mely szerencsésen lett vége a harcolásnak,
+és még egyszer kérte, csak ne szóljon senkinek semmit is, hogy tegyen
+először sógorain egy megérdemlett csúfolódó tréfát. Azért meg is hagyta
+feleséginek, hogy víg legyen, ő pedig beszélleni semmit sem fog;
+utóljára arra is megtanította feleségit, hogy említse: nem hiába
+mutatott Nemtudomka az égre, és mindég örűlt: hát örömre is vált a mi
+szomorúságunk; máskülönben hogy kérdezze meg sógorait, micsoda
+vitézségeket vittek véghez, és miért nem vitték el Nemtudomkát erővel
+hadakozni; legalább megtanúlt volna ott beszélleni. Itten hallják a
+muzsikaszólásokat. Kimegy Nemtudomka az ajtó eleibe, és nagy szomorúan
+nézi őket; de két sógora rá kiált: No te ingyenélő, mért élsz a világon,
+ha mindig csak otthon henyélsz? lásd, mi veszekedtünk, és erőszakkal
+mindeneket meg is nyertünk. Nem tudom. Nem hiába mondotta ő valóban nem
+tudom, de igazán el is találta. Estve aztán nagy mulatság van, ahol
+mindenféle nagy és kis urak megjelentenek az egész udvari személyekkel
+egyetemben. Itten mindnyájoknak kedvek volt, csak épen Nemtudomka
+egyszerre kiszökött onnend, és elment házába, és köröskörül felállította
+háza előtt ágyúit katonáit őrizésképen. Azon alkalmatosság alatt
+meghasználta felesége a feltett kérdéseket mind, de csak az ő sógorait
+dicsérték; és mikor arra a kérdésre kellett volna felelni: „miért nem
+vitték el Nemtudomkát magokkal, legalább megtanúlt volna beszélleni;“
+hát azt mondják nagy fitykén: Bolondot oda vinni? ugyan gondolat!
+Minthogy ottan a szobában nem volt, a király utána küldötte legfőbb
+generálisát hogy híná fel; de amidőn generális uram meglátta a sok
+fegyveres katonákat, visszaszaladt, és jelenti hogy oda követségképen
+kellene menni, ki tudja mi van a dologban? Mindjárt egynehány katonákkal
+bement hozzája, és mondja: a király hívatja, jőnne fel; és megszólamlik:
+tőle mint atyámtól ugyan nem érdemlem, de addig fel nem megyek míg őmaga
+le nem jön hozzám. Amelyet mikoron megmondott a generális, a király
+lejött hozzája, de már akkor a sok katonaság onnend elveszett, ő pedig
+letérdepölve várta őtet, úgymint a királyt. Amidőn ez belépett, kezét
+kérte, megcsókolta, és felkelt: köszönöm édes atyám nagy
+megalázódásodat. Most bíboros bársonyos királyi, ruhájába,
+felöltözködött, s kérte atyját hogy a többiek előtt praesentálja.
+Mindegyik csodálkozott, hogy oly szép ífju volt, és megszólamlott,
+feleségét pedig a többiek előtt megcsókolta.
+
+Beszélnek most a deszkavári király fiáról, hogy ha az nem lett volna;
+elvesztünk volna; kérdezi tőlök Nemtudomka: Ösmerik-e még ezt a
+kezkenőt? Ó igen is. No tehát nem kell már keresnünk őtet: én azért
+neveztem magamat úgy, mivel deszkaházba laktam. Megmutatja a két
+aranygyűrűket: Ki ösmerné ezt magáénak? A két királyleány mindjárt,
+egyik is, másik is, azt mondja: Az enyém. No tehát, hogy megesmerjék a
+ravasz erkölcsű embereket, ezek a két szemtelen sógoraim adták énnekem
+az aranyvadkacsáért, amelyet ha nem hisznek, nézzék meg a homlokukra
+sütött bélyeget; és az utóbb hozott vadállatért hátukra az akasztófát
+sem szégyenlették reásüttetni. Ezt mindjárt megvizsgálták, és valósággal
+úgy találták. Nem volt itt többé kedvesebb ember mint a született
+királyfi _Dániel_, az úgynevezett Nemtudomka, akinek is a királyságot
+általadta felesége atyja, és megkoronáztatott Angliába, London városába,
+és két sógorai régi becsületeket elvesztették szemtelenségek miatt, és
+így szerencsésen éltek együtt mindnyájan, míg meg nem haltak. A lovat
+pedig mindég magánál tartotta.
+
+
+
+
+XIV. LEÁNYSZÍN BÁLINT ÉS GYÖNGYSZÍN ILONA.
+
+Volt egyszer a világon egy király, a kinek két gyermeke volt, egyik fiú,
+a másik pedig leány. A leány olyan szép volt, hogy széles e világon
+társa nem volt; a fiút nevezték Leányszín Bálintnak, a leányt pedig
+Gyöngyszín Ilonának; és azt a bátyja oly annyira szerette, és nagy
+szeretetből kívánta hogy mindenkoron előtte és vele legyen; de minthogy
+az épenségesen nem lehetett hogy mindig szem előtt legyen, egész
+országába kurrenseket ereszgetett, hogy ahol csak egy képiró találtatik,
+oda jőjenek valamennyien az ő tulajdon házába. Akkor egész országában a
+kik csak képirók voltak, valamennyien megjelentek; és a húgát eleikbe
+mutatta, hogy, ha úgy le tudnák őtet venni, amilyen valóban volt, ő
+felette igen nagy ajándékot adna nekiek. De a képirók közel sem jártak
+hozzája, nem hogy le tudták volna valósággal rajzolni. Amidőn már látta
+a királyfi hogy azok semmire sem mehetnek vele, azt mondja nekiek:
+Tudnátok-e még képirót országomban, aki meg nem jelent volna? Felséges
+királyfi, már senkit egyebet nem tudunk; egy öreg maradt el tőlünk az
+úton, aki nem győzött velünk jönni. Akkor mondja a királyfi nekiek, hogy
+várakozzatok addig, míg ide érkezik. Akkor oda érkezett az elmaradt öreg
+képiró, és megmutatták neki a királyfinak húgát, de még jól rá sem
+vetette szemét az eljött öreg, hogy azonnal kicsukta magát egy különös
+szobába, és huszonnégy óra alatt úgy lerajzolta, hogy még hétszerte
+szebb volt, mint a leány valójában. Itt a királyfi a lerajzolt képnek
+igen felette megörült, s a képíróknak jó-e, s bő ajándékot osztogatott,
+és azután széllel bocsátotta ismét az országba.
+
+Itt a királyfi úgy annyira örűlt a képnek, még jobban mint ha húgát
+láthatta volna, és azt mindig szeme előtt tartotta és forgatta. Egyszer
+kimegy a Veres tengernek partjára sétálni, ő pedig a képet mindig
+nézegette; egyszer nekie jött egy nagy forgószél, a képet kikapta
+kezéből, és bevitte a tenger közepire. Itten a királyfi ezen
+szerencsétlenségen igen nagyon megszomorodott, hogy mely nagy nehezen
+tett reá szert, és még is ily véletlen nem reménylett
+szerencsétlenségből elvétetett tőle; azután haza megy a királyfi
+bújában. Az anglus királynak pedig volt itten hat halásza, és mindég
+hajtotta őket a tengerbe halászni, mondván hogy addig haza se jőjenek,
+míg az ő kedvére való halat nem fognak, különben mindnyájokat
+felakasztatja. Itten a halászok, amidőn a tenger közepire érnek,
+meglátják a képet, hogy a víz tetejébe lebegett; a halászgazda tehát
+azonnal felvette a vízből, és mindjárt mondja a többieknek, hogy vigyük
+mi meg ezen képet a királynak, hogy talán még nagyobb örömet okozzunk
+nekie, mint ha halat fognánk. Ezek után visszafordultak. A király
+meglátván hogy az ő halászai oly hamar visszajönnek, nagyon csodálkozott
+hogy mi dolog legyen az, holott másszor öt hat napokig is odakint
+halásztak, és még is alig kaphattak kedve szerint való halat. A halászok
+pedig kiszálltak a csónakból, és felvitték a képet a királynak eleibe,
+itt a király annak igen nagyon megörűlt, s azt mondja a halászoknak hogy
+többet ne menjenek ki soha halászni, amint van, mindenekbe szabadosok
+lesztek mint magam. Oly kegyelmet kaptak a halászok. Akkor a király a
+városba volt tizenkét tanácsos uraival, és míndjárt behivatta őket
+udvarába, és a képet elejekbe adja: Halljátok-e? ha tik ezt huszonnégy
+óra alatt ki nem tanácsoljátok, hogy hol lehet azon leány, aki itt le
+vagyon írva, és nekem meg nem mondjátok, hát én valamennyiteket erős
+büntetés alá vettetlek. Akkor a tizenkét tanácsos urak annyira
+tanácskoznak, majdhogy meg nem bolondúlnak valamennyien, mivel a
+legöregebbik úgy is olyan féleszű volt, s mondja a többieknek:
+Halljátok-e, hogy tudnánk mi azt amit soha sem láttunk avagy hallottunk,
+a királynak megmondani? hanem gyerünk fel a királyhoz, és mondjuk meg
+nekie, hogy mint lehetne ezt minekünk megmondani, amidőn soha semmit
+felőle nem hallottunk? hanem ne úgy cselekedjék azzal felséged, hanem
+ereszgessünk széjel kurrenseket az országokban, ahol csak van egy herceg
+avagy gróf, s báróknak fiai, és ahol csak királyságok is vagynak, hogy
+jőjenek ide az anglus udvarba. A király csakugyan szavukat fogadta a
+tanácsosoknak, és a megjelent királyfiak és más úrfiak eljövetele után
+nagy pompát tartott, kik közt volt Leányszín Bálint is. Az anglus
+királynak tehát, amidőn legjobban áll az ebéd, mondják tanácsosai: tegye
+ki az asztal közepire azon képen, akkor majd meglátja a felséges király,
+ki tud el leány felől valamit, avagy ösmeri, mert úgy megesik rajta a
+szíve, hogy a szemiből kiesik a könyű, és le kell nekie azt törülni;
+abból tehát megismerheti felséged aki afelől valamit tud; akkor csak
+menjen és szóljon nekie egyet, hogy várakozzék mindaddig, míg
+valamennyien széjel nem mentek és vége nem lesz a mulatságnak, hogy
+némely beszédit vele közölhesse.
+
+Ezek után a király, amidőn már legjobban állt a déli ebéd, kitette a
+képet az asztal közepire, a királyfi meglátja a képet, s ezen meglátásra
+csakugyan úgy megesik rajta a szíve, hogy a szemiből kiesik a könyű, ki
+kellett a szemeit törülni. A király mindjárt gondolta magában, hogy
+Leányszín Bálint, királyfinak kell felőle valamit tudni, és oda ment a
+hátához, és mondja nekie: Várakozzál utóljáig, míg vége lesz a
+mulatságnak, kevés beszédem fog veled lenni. Amidőn már vége lett a
+mulatságnak, valamennyien széjel mentek a királyfiak, csak épen a
+Leányszín Bálint királyfi maradott az anglus király udvaránál. Akkor
+mondja nekie a király: valld meg igaz lelkedre, hogy tudsz valamit a kép
+felől, ne félj, nem lesz semmi bajod; láttam, hogy senkinek egyébnek meg
+nem esett rajta a szíve, csak teneked. Ezekre mondja Leányszín Bálint
+királyfi az anglus királynak: hogy ne tudnék én felőle, felséges király,
+midőn ezen képnek formája az én testvérem? No tehát hogyha teneked
+testvéred, húgod, nekem feleségem lesz. Akkor azonnal levelet küldöttek
+előre, hogy úgy készítse magát el Gyöngyszín Ilona, hogy az anglus
+király megy bátyjával érette, hogy feleségül elvegye. Volt pedig odahaza
+egy mennydörgős vén gazdasszony, akinek volt egy eladó leánya; ennek a
+fogai akkorák voltak, hogy, három rőf fátyolt vett, és azzal takargatta
+fogait. Így a vén asszony mindjárt lement a pincébe, és a hordókat
+valamennyit méreggel tele ereszgetett, és úgy lecsalta Gyöngyszín Ilonát
+a pincébe, hogy majdan ott veszti, és a maga leányát adja az anglus
+királynak; de Gyöngyszín Ilona észre vette, és egy cseppet nem ivott a
+kínált borokból. A vén asszony látta már, hogy itten el nem veszejtheti
+s hogy egyszer majd haza is érkeznek, akkor zsebéből kikapta a nagy
+konyhakést, és Gyöngyszín Ilonát keresztül döfte, és a hordók közzé
+vetette, hogy meghalt; azután felment szobájába, s a nagyfogú leányát
+Gyöngyszín Ilona ágyára fektette. Amidőn már az anglus király Leányszín
+Bálint királyfival házokhoz értek, itt bemennek a szobába; amidőn
+meglátta az anglus király a leányt: hohó Leányszín Bálint, mondta, ha én
+ezt tudtam volna, hogy ilyen a te húgod, nem hogy érette jöttem volna,
+de még csak meg sem mozdúltam volna. Akkor mondja a vén asszony: Ó
+felséges király, nem ilyen volt ám, amidőn a bátyja elment – hanem ha
+szép volt a kép, kin le volt rajzolva, maga még hétszerte szebb volt; de
+minthogy sokat sírt rítt bátyja után, nagyon elmásúlt a szine. Akkor
+mondja a király: hogyha úgy van, mégis elviszem, hogy hiába ne jöttem;
+de három esztendeig nem leszek vele. Itt a vén asszony megtanította;
+leányát, hogy, ha hozzája áll az anglus király, kérje őtet, ezen öreg
+gazdasszonyunkat hadd vigyük magunkkal el, mivel itten is már régi
+szolgám volt, s hogy ott is jó lesz valami szakácsasszonynak; de a
+király nem akarta elvinni a maga udvarához, mivel ottan nem szükséges,
+minthogy ottan minden szolgálatban vagyon ember, mégis oztán a leánynak
+szavát nem akarta megvetni a király: hogyha tehát úgy vagyon, még is
+eljöhet velünk. Itten mindjárt befogtak hat bokrétás lovat hintóba, s
+amidőn már be volt fogva, beültek ők hárman a hintóba, a vén asszonynak
+pedig hátul volt a helye zsákon. A király és királyfi semmit sem tudtak
+afelől, hogy a vén asszony úgy elvesztette Gyöngyszín Ilonát, és miben
+mesterkedik; mert a vén asszony leszaladt a pincébe, és Gyöngyszín
+Ilonát bedugta egy zsákba, és felvetette a bakra, és felült a teteibe,
+és úgy indúltak útnak Anglusországba. Amidőn már a Veres tenger közepe
+felé értek volna, itten a vén asszony felvette a zsákot, és
+belehajította a tengerbe hogy szinte zuhant. Akkor kitekint az anglus
+király a hintóból: hallod-e te vén kutya, mit vetettél most a vízbe? Azt
+feleli a vén asszony: mit vetettem, felséges király, egy zsák korpát
+hoztam, de a lovakra nehezteltem, azért vetettem belé. Akkor mondja a
+király: hallod-e te vén kutya, minek hoztad te a korpát az én
+országomba, midőn ottan több liszt van mint nálatok korpa?
+
+No de már most hagyjuk a bevetett Gyöngyszín Ilonát a Veres tengerbe, és
+gyerünk velök haza. Amidőn már haza értek, itthon áll a nagy mulatság és
+lakodalom, és ennek is már vége vagyon, a vén asszony pedig szakács lett
+az anglus király udvaránál, és Leányszín Bálint királyfi is csak ott
+lakott az anglus király udvaránál. Itt pedig az én vén asszonyom azt
+mondja alattomban leányának; Hallod-e te, édes leányom, hogy veszítsük
+mi el innét a királyfit? ha ez itten marad velünk az udvarnál, utóljára
+még kivégez bennünket a világból. Itten a vén asszony mit cselekedett?
+Reggel felmegy a királyhoz, és mondja nekie: hallod-e felséges király,
+hogyha a Leányszín Bálint királyfit el nem veszted udvarodtól, hát fejér
+személyeid nem jól járnak miatta, mert így meg amúgy cselekszik velök. A
+sok hazugságok által így elárúlta az anglus királynál őtet; ezen pedig
+az anglus király nagyon megharagudott, és mindjárt felhivatta a maga
+szobájába a királyfit: hallod-e, nagy panasz jött reád: ha te azt el nem
+hagyod, és még egy jön panasz reád, majd meglátod mit csinálok veled.
+Ezen a királyfi felette nagyon megszomorodott, mert nem érezte magát
+semmibe bűnösnek, és még is ilyen bajba esett véletlenül, s az nap nem
+tudta hogy mit csináljon bújába; gondolkozott a királyfi, és mindég
+azon, micsoda erkölcstelenséget tehetett volna? Hanem itten a vén
+asszony nem hagyta abba; második reggel ismét felment a királyhoz:
+felséges király, hogyha el nem veszted őtet az udvartól, bizonyosan nem
+jól járnak fejér cselédjeid miatta, mert így meg így cselekszik. Ezekre
+az anglus király még jobban megharagudott, hogy ismét olyféle panasz
+jött reá: ha te még sem hagyod el, és még egyszer panasz jön, mindjárt
+szobámba fogsz jönni, azonnal keresztül szúrlak kardommal. Itten a
+királyfi még jobban megijedt volt, mert nem érezte magát semmibe
+bűnösnek, és hogy mely ártatlanul kell nekie a világból kimúlni. Itten
+második nap is abban maradt a dolog, ő pedig búsúl és gondolkozik: még
+is micsoda híbát követhetett volna el? Hanem az ördöngös vén asszony nem
+hagyta abba; harmadik reggel is felment a királyhoz: felséges király,
+bizonyomra mondom hogy, ha mai napnál tovább itten fogod őtet hagyni,
+még a feleséged sem jár jól miatta, minthogy így meg így cselekszik. Még
+jobban megharagudott a király; és itten a királyfit ismét felhivatja
+magához. Amidőn belépett a szobába, nekie ugrik az anglus király, és
+önnön kardjával keresztül taszította; azzal a királyfi mindjárt meghalt.
+Azonban a király mégis nagyon megbánta tettét, hogy ilyen szép ífju
+királyfit kivégzett ezen világból; és azonnal egy zsákba dugta őtet, és
+a maga szobájába felállította ajtaja mellé. Eféleképen vesztette el a
+vén ördög mind a két ártatlan testvéreket a világból.
+
+No már hagyjuk ezt itten, és fordúljunk a Gyöngyszín Ilona után. Itt
+pedig ezen nevezett leányból a Veres tengerbe lett egy aranykígyó.
+Amidőn a deákok tíz órakor kijöttek az oskolából, és kimentek játszani a
+Veres tengernek partjára: itten tizenkét órakor, amidőn a nap
+legmelegebben sütött, az aranykígyó kiment a napra sütközni; A deákok
+ezt meglátták, és megfogták. Itten mindjárt azt mondja egyik a
+másikának: Vigyük mi ezt a királyhoz, majd sok pénzt ad nekünk érette.
+Azzal viszik haza felé. – Itt az aranykígyó megszólamlik a gyermekekhez:
+Halljátok-e? ha ti engemet a királyhoz visztek, akármennyi pénzt ajál
+érettem, ne vegyétek el, hanem azt mondjátok: felséges király, mi ezen
+aranykígyót nem hoztuk pénzért, hanem kenyérért és sajtért. Azzal a
+király mód nélkül megörűlt azon deákoktul hozott szép aranykígyónak, és
+kenyeret sajtot adott nekik érette. Itt a király bevitte a maga
+szobájába a kigyót, és egy aranykalitkát csináltatott számára, és
+felakasztotta egy szögre a feje fölé, és igen nagyon örűlt rajta hogy
+oly szép jószág van a szobájába. Azalatt a vén asszony kitanulta aztat,
+hogy azon aranykígyó lett volna Gyöngyszín Ilonából; itten elmegy a
+leányához, és megbeszélli nekie a vén asszonyi: Hallod-e, édes leányom,
+tedd magadat beteggé, és ha a király hozzád jönne, és kérdezi: micsoda
+bajod van? mondd meg nekie, hogy ha azon aranykígyót el nem veszejti
+házátul, hát te a szagátul szörnyet halsz, és soha veled beszélni nem
+fog. Ezen a király igen megszomorodott, mely móddal veszejtse ő el ezen
+szép jószágát? Bújában nem tudta mitévő legyen? kapta végre az
+aranykígyót, s kétfele vágta, és a házának két szegire a földbe beásta.
+Itt az elásott aranykígyóból egy éjtszaka akkora két aranyfa nőtt, hogy
+még hétszerte nagyobb öröme volt rajta, mint a kígyón. Itten a király
+azon két fának örömire több királyokat is oda hivatott, és alatta igen
+nagy mulatságot tartatott. Azalatt pedig a vén asszony ismét kítanúlta,
+hogy azon két aranyfa lett volna Gyöngyszín Ilonából. Hallod-e, édes
+leányom, mikor legmelegebben süt a nap déltájba, és legjobban áll a
+mulatság a fa alatt, hallgass csak reá; az a két fa megszólamlik, és
+vigyázz: mit fog mondani. Nohát az a fa, ki alatt a király állott,
+megszólamlik, s mond: Ó felséges király, de szívesen tartom reád ezen
+szép hűvös árnyékot; amely ágam reád szolgál, olyan könnyen tartom,
+mintha csak nem is volna; a másik fa pedig megszólamlik, ki alatt a vén
+asszonynak leánya volt: én meg olyan nehezen tartom ezen nagyfogú
+bestiára, hogy amely ágam reá szolgál, majd csak le nem szakad. Ezt a
+leány mind jól hallotta; elmegy az anyjához, és megmondja a fáknak
+szólásait; az anyja ezt mondja nekie: eredj az ágyba, és tedd magadat
+halálos beteggé amidőn már vége lesz a mulatságnak, ha hozzád fog jönni
+a király, és kérdezni fogja mi bajod van? mondd nekie: ha azon két
+aranyfát ki nem vágatja onnand, annak a szagától meg kell halnod. Itten
+a király azon igen megszomorodott, hogy ezen két aranyfát felesége
+kedveért el kell veszíteni az udvarból; hanem mit volt mit tennie,
+kivágatta és csináltatott magának és a nagyfogú leánynak
+aranynyoszolyát. A király ezen ismét megörűlt: mely szép aranynyoszolyái
+hogy szobájába vannak, de a vén asszony megintlen kitanúlta hogy azon
+fákból lett volna azon két aranynyoszolya, és még azt is, hogy kellessék
+elveszteni; mondja tehát leányának: ne aludj ma éjtszaka, és csak
+hallgasd: megszólamlanak azok a nyoszolyák, hát mit fognak mondani?
+Itten a királynak beviszik a fürdőt; amidőn már megfürösztötték, kezibe
+adtak egy pohár álomport; melyre úgy elaludt, hogy majd csak a lélek is
+alig maradt benne. Valami tizenkét óra felé megszólamlik a nyoszolya,
+kin a király feküdt, s azt mondja: Ó felséges király, de szívesen és
+könnyen tartalak, mintha semmise volna ben ne, avagy rajta sem volnál; a
+leányé pedig megszólamlik alatta: én pedig ezen nagyfogú bestiát oly
+nehezen tartom, majdhogy le nem szakadok alatta. A leány azt mind jól
+hallotta, s azonnal elment az anyjához, és mind elbeszéllette, és a vén
+asszony tanácsából legott elmegy a királyhoz, felkölti álmából:
+hallod-e? ha azon két aranyas nyoszolyát széjel nem vágatod és öszve nem
+égeted, hát én a szagától meghalok. Ismét nagyon megszomorodott azon a
+király, hogy kéréseit be kell teljesíteni; de mit volt mit tennie?
+összevágta és tűzre rakatta, és hogy megégett volna már, bújában a
+pernyét egy szakajtóban öszveszedte, és levitte a rózsás kertibe, és
+rózsái közzé hintette, és egy éjtszaka azon elhintett pernyéből oly nagy
+szép aranyrózsabokor nőtt, hogy mikor kiment a király sétálni, igen
+nagyon megörűlt azon, és mindjárt a legszebbik rózsát leszakasztotta, és
+szobájába a feje fölött levő képre felszúrta, és szobája ettől felette
+szép lett. A király ennek igen megörűlt, hogy oly szépen tűndöklik
+minden azon rózsától. Amidőn a fürdőt szokás szerént estve a királyhoz
+beviszik, és megfürösztötték őtet, ismét egy pohár álomport adtak neki,
+melytől úgy elaludt, hogy reggelig meg sem mozdúlt a nagy álom miatt. A
+kis gyermek, kit a király magánál örökbe tartott, lábához feküdt, és a
+rózsa valami tíz óra tájba leugrott a ház közepire a kép mellé, és egyet
+fordult, a ház földjén megfésülködött, megmosta magát, akkor oda állott
+a király fölé és úgy sírt, rítt, hogy a szoba térdig volt
+aranygyöngygyel teli. Ó felséges király, be hiába hoztad el bátyámat,
+nem különben engemet: még sem lehetek a tied! eztet mondotta: hogyha
+azonban röstelled álmodat érettem, eljövök még egyszer, de azontúl, nem
+tudom, jöhetek-e vagy soha! Azzal csak elfordult tőle, a szobát szépen
+kitisztította, és ismét felugrott a kép mellé, megintlen csak rózsa lett
+belőle. A kis gyermek mind ezeket jól látta, és mit beszéllett volt, azt
+is hallotta. A király reggel amidőn felkelt, nem tudott ugyan a dologból
+semmit sem, a gyermek pedig félt nekie megmondani. Második estve is
+következik az idő, megintlen csak beviszik a királynak mindennapi
+fürdőjét; amidőn már megfürösztötték, egy pohár álomport adtak a kezibe;
+amely minutában megitta volt, azonnal elaludt tőle, és feltették ágyára,
+és ismét rácsukták ajtaját, de a kis gyermek ugyanazon estve is ágyának
+lábaihoz feküdt volt. Valami tizenegy óratájkor a rózsa megintlen
+leugrik a kép mellől a ház közepire, és egyet fordul, a ház közepin
+megfésülködik, és mosakodik, s olyanná változott mint életibe volt
+Gyöngyszín Ilona királyleány. Akkor megintlen oda megyen a király fölé,
+úgy sírt rítt, hogy a szoba térdig volt aranygyöngygyel teli. Ó felséges
+király! be hiába hoztad el bátyámat egyetemben országomból,
+elveszejtettek mind engemet és bátyámat, még sem lehetek a tied! – eztet
+mondotta – hogyha azonban röstelled álmodat érettem, még egyszer el
+fogok jönni, de azontúl soha! és azonnal elment tőle, és egyet fordúlt a
+ház közepin, és felugrott a kép mellé; megintlen csak rózsa lett belőle.
+Ezeket pedig a gyermek mind jól látta s hallgatta; a király pedig,
+amidőn reggel felkelt, nem tudott semmit a dologban, a kis gyermek
+pediglen félt nekie a felől valamit mondani. A király itten mindjárt
+parancsolja kocsisainak hogy egy paripát nyergeljenek meg, mert kimegyen
+vadászni; és ki is ment, a kis gyermek pedig maga maradt azonba a
+szobába. A vén asszony is bement a király szobájába, hol a kis gyermek
+volt, s rá támadt hogy mit akar itten, amidőn semmi dolga nincsen? Itt a
+vén asszony előlvette a gyermeket s jól megverte; azzal a gyermek
+megijedett és elszaladt, és ott hagyta az udvart.
+
+Amint a király haza jön, keresi a gyermeket, de sehol sem találhatja;
+azonnal öszvehivatja cselédeit, és kérdezi, hol van avagy hová lett, ki
+bántotta a gyermeket? Itt a vén asszonynak, mit volt mit tennie, meg
+kellett nekie mondani: felséges király, ő lejött a szakácsasszonyok
+közzé, és valamit eltört, azért reá ijesztettem és elszaladt. Arra azt
+mondja a király: no várj te vén boszorkány, én azt jól tudom hogy a
+gyermek a szobábul ki nem jött, hacsak te nem mentél oda, mert ő addig a
+szobát soha sem hagyta ottan. Erre a király igen megharagudott, és
+felült lovára, és az agarakat összehivatta, ismét visszament vadászni az
+erdőbe. Itt pedig az agarak elszaladtak előre, és a kis gyermeket
+megtanálták egy bokor alatt az erdő szélin: az agarak megismerték őtet,
+és mutatták örvendetességeket, a bokrot körülfogták, és csak a farkokat
+csóválgatták örömökbe. Eztet amidőn még messzirűl látná a király,
+gondolja magában: Micsoda állat lehet ottan, hogy azok a kutyák olyan
+nagyon örűlnek nekie? Amidőn már oda ért volt, hát látja a kis gyermeket
+a bokor alatt ülni. Kérdi őtet: Édes gyermekem, hogy merted ott hagyni a
+házamat és hogy jősz te ki? Felkelt a kisded, és kijött hozzája, és csak
+lova mellett jött mindig hazáig; és amidőn már haza értek volna, akkor
+mondja a kis gyermek: felséges király atyám, én nagy újságot mondanék
+neked. Szólj mi az? ne félj semmit. Ni az a rózsa, akit a kertből
+felhoztál, és a kép felett van, első estve tíz órakor leugrott a kép
+mellől, és elbeszéllette nekie, úgy amint valóban első estve volt; a
+második estve ismét eljött, de tizenegy órakor, és azt is szinte úgy
+elbeszéllette király atyjának, amint a dolog volt, és azt is
+megmondotta, hogy még utóljára el fog jönni ma, de soha többé, ha ma
+vele beszélleni nem fogsz. A gyermek továbbá azt mondja: Tudja-e,
+felséges királyatyám, mit csináljunk estvére? amidőn be fogják hozni a
+fürdőt, úgy is én tartom a gyertyát felette; amidőn már megfürösztik,
+kezébe adják azt az álomport: én akkor a gyertyát elejtem a fürdőbe, és
+elalszik; hanem azután azon pohár álomport meg ne igya, hanem lassan
+öntse le a fürdőbe, és vesse le magát az ágyba, mintha elaludt volna
+tőle, és azzal el fognak menni; azután így el nem fog aludni, mint most
+két éjtszaka, úgy is oda fekszem én a lábához; majd amidőn a rózsa lejön
+a kép mellől, megvakarom felséges királyatyámnak a talpát, de azért fel
+ne keljen addig, míg másodszor meg nem vakarom a talpát. Úgy kezdtek
+immár folyni a dolgok, mint a múlt éjtszakákon, de a király, bár nem
+aludt, fel nem kelt, csak amidőn a gyermek másodszor megvakarta a
+talpát: akkor ugrik a leánynak nyakába; te az enyim, és én a tiéd. Volt
+pediglen akkor ott a gerenda felett egy aranyszál vessző, és a kis
+gyermek azt mindjárt a királynak kezébe adja, hogy vágja vele a
+királyfit a zsákba mind addig, míg csak belőle ki nem ugrik; amelyet meg
+is cselekedett, és szegény Leányszín Bálint egyszerre csak a szoba
+közepire ugrott ki. Jaj, felséges király, de elaludtam! El bizony, te jó
+lélek, örökre is mind a ketten, hogyha ezen gyermek nem lett volna.
+Akkor mindnyájok elbeszélése után tudta csak a király melyféle
+csalárdsággal élt a vén asszony, csakhogy a maga leányát a királynak
+adhassa. Itten a gyermek mondja királyatyjának, hogy az a vén asszony
+leányostól együtt ördögséggel bir, amiért meg kell mind a kettőjöket
+égetni. És ezen gyermeknek javallására a király azonnal meg is köttette
+a vén asszonyt leányostúl, és egy szekér nádat kivitetett a város alá,
+be is rakatta azzal a náddal, meg is égettette a két csalárdot, és
+azután újra nagy mulatságot tartatott. Akkor vette elől az anglus király
+a portrét, de a leány sokkal szebb volt mint lerajzolva látszott; és így
+éltek sok esztendőket örömmel és boldogságban. A király a deákokat is
+megkerestette, akik csakhamar meg is találtattak, és őket érdemes rangba
+tétette a neki hozott ajándékért; ki nélkül soha sem is juthatott volna
+ezen örömhöz: így tehát azoknak hálálhatta, amint úgy is lett, és így
+van a mesének vége.
+
+
+
+
+XV. CSONKA ÉS SÁNTA PAJTÁS.
+
+Volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörű felesége, kinek e
+világon szépségre párja nem volt. A király maga is szép volt. Egyszer a
+felesége lebetegedett, és azt hagyta nékie testamentomba, hogy ha meg
+találna halni, addig meg ne házasodjék, míg csak oly szépet nem kap mint
+ő. Ugyanazon betegségben a királyné csakugyan meg is halt, s a király
+őtet eltemettette, és özvegységben élt egy esztendeig; azután
+gondolkozásba esett, hogy meg kellene nékie házasodni, de nem tanál
+semmiféleképen olyan szép asszonyt mint a volt felesége. Itt tehát
+gondolkozásában és bújában a király nagyon megsoványodott és elment
+országokat összejárni, de mi haszna, hasonló szépségűt az ő feleségéhez
+nem tanálhatott, s így megintlen visszafordúlt a maga országába. Volt
+pedig nékie egy szakácsa, a ki úgy tudta a jövendőt mint az elmultat; ez
+kérdezte a királyt: ugyan felséges király, mi okból most olyan sovány,
+és ennekelőtte olyan szép és kövér volt? A király azt felelte reá: mi
+haszna, édes szakácsom, hogyha meg is mondom, te arról nem segíthetsz.
+Felséges király, én sem vagyok már hálá az égnek gyermek, sokat láttam
+és hallottam, hát hogyha tudnék rajta segíteni? Akkor a király mondja:
+tudod-e mit hagyott a megholt feleségem a testamentomba? hogy mindaddig
+meg ne házasodjam, míg oly szép feleséget nem tanálok, mint ő volt; már
+pedig sok országokat bejártam, és még sem tanáltam olyat; a miatt
+epesztődik az én szívem. Itten a szakács azt mondja: vagyon egy még
+olyan szépségű, de nehéz lesz ahoz férni, t. i. vagyon az óriás
+királynak egy olyan leánya, mint az volt, de annak nagy vitéznek kell
+lenni aki ottan szerencsét akar próbálni, mert már sok vitézek ott
+hagyták életeket miatta. A király azt mondja: nem bánom hogyha életem
+oda lészen is, mindazonáltal azt a szerencsét még is megpróbálom, tehát
+adj énnekem igazi tanácsot, igazi útat, hogyha tudod. Itten a szakács
+mondja: Felséges király, vigyen magával katonaságot, egy batalion
+granátérost, egy svadron huszárt, és egy regement gyalogságot: amidőn
+már oda érkezik az óriás királynak gránicára, ottan lógerozza le
+tulajdon népeit, és úgy maga menjen be az óriás rezidenciába, és azon
+rezidencia alatt vagyon három aranyoszlop, és úgy irányozza magát, hogy
+ha gondolja magát legjobb vitéznek, kösse az elsőhöz a lovát, de ha nem
+bízik vitézségéhez, úgy kösse a hátulsóhoz, úgy nem adnak oly nagy
+próbát. Ezen tanácsát a király mind jónak gondolta; elkészül tehát az ő
+népeivel, s egykor útnak indúlnak; és amire oda érkezett népeivel
+egyetemben, őket lelógerozta az óriás gránica előtt, maga pedig lóháton
+bement, a rezidencia előtt leszállott, és úgy gondolkozik magában, és
+úgy határozta magát: legjobb fog lenni nekie a lovát a hátulsó oszlophoz
+kötni, mert ő nem vélte magát a legjobb vitéznek lenni. Amidőn már lovát
+megkötötte volt; az aranyoszlop megzördűlt; itten az óriás király mondja
+leányához: ismét jött egy vitéz a házunkhoz. Az óriás királynak leánya
+kiszaladt a folyosóra, és visszaszaladt atyjához oly hírmondással; hogy
+még ez nem vitéz, mivel a hátulsó oszlophoz vagyon lova kötve. Itten az
+óriás királyhoz felment a király; amint a többi között egymásnak
+köszöntenek mondja nekie: Isten hozott, barátom, mi járatban vagy? Én,
+barátom, a leányodhoz jöttem szerencsét próbálni, akarnám magamnak
+feleségül elvenni. Erre az óriás király azt mondja: hallod-e barátom,
+három próbán kell neked általmenni, ha azt megcselekszed, úgy örökösen a
+tiéd leszen, mert a leányom nagyon erős, és hatalmat vesz rajtad; Itt
+mindjárt is a legelső próbához állítják a királyt. Két óriás behozta a
+kardját és tarsolyát: Hogyha ezt a derekadra felkötöd, a fegyverit
+megtöltöd, és a lovát megnyergelvén felülsz a lovára, vele együtt kimégy
+vadászni: de a király a végit sem tanálta a kardkötőnek, mivel olyan egy
+rakásból állott, mint egy petrence széna. Behoznak egy puskát mint egy
+ágyu; de a király a földről sem tudta megmozdítani; s így mondja az
+óriás király nekie: Látod, ennek sem vagy ura, hogy mertél a házamhoz
+jönni? És így bevezették őtet a lovához, és kihozzák nekie a leányának
+lovát, és itten, amint meglátja a ló őtet, kitátotta száját hogy
+befalja, de a király elszaladt előle úgy, hogy az utól nem érte, s
+bement egy szobába, magára csukta az ajtót, és így szabadította meg azon
+lótól az életét. Parancsolta tehát az óriás király kötözzétek meg, és
+vigyétek őtet a legerősebb tömlöcbe, hogy ily hitvány ember hogy mer a
+leányommal próbálkozni. Ezen parancsolatot véghez vitték, és letették a
+legalsóbb tömlöcbe, és katonákat rendeltek mellé vigyázatul. Azon idő
+alatt, míg a király tömlöcbe volt, az óriás király a kocsisát
+hazugságban tanálván, háza előtt egy oszlopot csináltatott, s a kocsist
+fél lábánál fogva arra felakasztotta; Itten hamarjában az óriás király
+kocsist nem kapott a négy igás ló mellé, kihozatta tehát azon királyt,
+akit tömlöcbe tétetett, és kocsisnak tette melléje. Amidőn már hosszú
+ideig kocsiskodik, és búsúl azon ki volt ő, és mivé kellett magát
+tennie; az ő szakácsa az ő állapotját mind tudván, gondolja magában: el
+kellene nekem királyom után menni, és őtet kiszabadítani rabságából; és
+itten a szakács azonnal csináltatott magának egy királyi ruhát, és ő is
+annyi katonaságot vett magához, mint a király, és elindúlt utána. Amidőn
+már oda érkezett, a gránic előtt lelógerozta embereit és maga benyargalt
+a városba, és leszállott lováról a rezidencia előtt, az első oszlophoz
+kötötte lovát; azután felment az óriás királyhoz, köszönnek egymásnak,
+és kérdezi tőle az óriás király: Micsoda járatban volna? Ez is azt
+mondotta: leányodhoz jöttem szerencsét próbálni. Az óriás király mondja,
+hogyha te azt megteszed, amit az én leányom, úgy magadévá teszed; ás itt
+az óriások behozzák a kardját tarsolyát a leánynak, és nem késődött
+vele, hamarjában a végit megkapja, és a derekára köti; a puskát is
+behozzák nekie, egyik kezibe tartja, a másikkal pedig lőtt, és az
+ablakhoz megy, és látja, hogy azon felakasztott ember még is ottan
+kínlódik féllábon, akit az óriás királya felakasztatott: nekie céloz a
+lábának, amelyet el is tanált, és így a felakasztott ember leesett, és
+elmászott bármely nehezen. Igy tehát levezették a szakácsot királyi
+ruhában az udvar közepire, és kihozták nekie azon mérges erős lovat:
+gondolta a princeszné, hogy amely szempillantásban meglátja, azonnal el
+fogja nyelni, de a ló nem bántotta, hanem hozzája megy, és nyalogatja, ő
+pedig a lovat megnyergelte és felült, a kaput sem kereste, hanem csak a
+rezidencián felűl ugratott; így a leány is felült a másikra, utána
+nyargalt, de hírét sem hallotta, és így a leány visszafordúlt, és mondja
+az atyjának: ez ám a nagy vitéz, kinek párját sohasem hallottam.
+Visszajön a szakács is egy kevés vártattal, mondja az óriás királynak:
+no barátom, mit akarsz még adni próbául? Nem adok már többet semmit,
+hanem tied már a leányom: az is erős, de te még erősebb vagy, ki nem
+foghat rajtad. Amint a leány oda ment hozzája, megöleli a nagy vitézt
+adott csókjaival, és mondja: enyém vagy, gyönge szerelmem: itten az édes
+atyám előtt fogd meg a jobb kezemet; és így felmennek a rezidenciába, és
+az atyja mondja: hallod-e barátom, soká ne halaszszad, hanem esküdjetek
+öszve. Itten tíz napot vetett nekie az öszveesküvésnek.
+
+Ezen idő alatt lement a királyi ruhába felöltözött valóságos szakács a
+kocsishoz, aki királya volt, és mondja a kocsisnak: no felséges király,
+ösmér-e engem? Azt feleli nekie: felségedet ugyan nem ösmérem. A szakács
+azt feleli nekie: én vagyok a volt szakácsa, aki a tanácsot adta volt.
+Itten azt mondja a király: tehát, lelkem, mit keressz itten? Én jöttem
+felségedet rabságából kiváltani, megnyertem a leányt, tíz napokat adtak
+az esküvésre, ime felséges király, itt vagyon a ruhám, öltözzék belé,
+azután nem fogják vélni hogy az én személyem nem lenne, és leszek én
+azon ideig kocsis, míg innet elmegyünk. Felöltözött a király a szakács
+királyi ruhájába, és felment a maga szobájába. Amidőn már, az idő
+elérkezett az esküvésre, a király esküdött meg, nem az erős vitéz;
+lakodalmat tartottak sok ideig; azután lement a megesküdött király
+szakácsához, ki most s kocsis helyett volt: Mitévő legyek? adj már most
+tanácsot. A szakácsa azt tanácsolta nekie, hogy búsúljon, és ha az óriás
+király kérdezni fogja, miért búsúl, felelje: azért, minthogy ily messze
+vagyok eltávozva országomtól, és hogy régenten nem láttam. Az óriás
+király kérdezi őtet: miért búsúl? Azért, mivel haza szeretnék már menni
+a magam országába. Itten feleli nekie: azon ne búsúlj, ha hamarább
+szólottál volna, feleségeddel együtt már elmehettél volna. Itten
+mindjárt tizenöt napot vetnek az elkészülésre; és itt vannak az
+istállóba különbnél különb lovak, válaszsz magadnak. De a szakács azt
+javaslotta királyának: csak azon négy igás lovakat válaszsza, ahol ő
+vagyon. A király amidőn ezen lovakat kiválasztotta, mondja az óriás
+király: mely okból nem választott szebb lovakat, amidőn itten szebbnél
+szebbek vagynak? de erre aztat mondotta, hogy az útra úgy sem kell a
+parádés ló, hanem aki húzni bír, mivel messze földre kell mennünk. Itten
+a király megengedte nekie mind ezeket, és az óriás király még azt
+mondja, adok egy olyan kocsist, aki már régen nálam szolgál; de ezt
+megköszönte a király, és azt mondja nekie: a kocsist ne szakaszsza meg a
+lovaktól, mivel a másik nem tudná a lovaknak szokását, s így az
+út-alkalmatossága alatt megsoványodhatnának az erős lovak, a melyekért
+nagy kár volna. Ezt is megengedte az óriás király: látod, pedig az
+rabszolga, mindazonáltal még is eleresztem veled, hogyha a magad
+országában is erős őrizet alatt vigyáztatsz reá.
+
+Amidőn már az idő eltölt, és el kellett nekiek menni; mondja a szakács a
+királynak: engemet többé máskép ne nevezzen, mint kocsisnak, különben
+észreveszi a felesége. Amidőn az óriás királytól a két öszveesküdtek
+elbucsúztak, ezeknek utána lejöttek; itten, minthogy a király hamarébb
+lejött mint a felesége, azt mondja hamarjában neki a kocsis: a városon
+kivül vagyon az óriás király virágos kertje: ha mondani fogja feleséged:
+megállj kocsis, hadd szakaszszak három rózsát, amilyen szép vagyok,
+annál is hétszerte szebb leszek; csak parancsolja felséged: hajts
+kocsis, mivel attól nem hogy szebb lenne, hanem inkább hétszerte
+erősebb, nem bírunk oztán erejével. Amint már felültek, kiértek a város
+szélire, és akkor mondja a király felesége, amint a kocsis
+megjövendőlte: Megállj kocsis, hadd szakajtsak legalább három rózsát; de
+a király azt felelte: hajts kocsis, ne töltsük hiába az időt. Onnet
+csakugyan jó hamar el is mentek. Amint már a gránicon által érkeztek, a
+magok népét, akit ott hagytak volt, visszavitték magokkal. Amidőn már
+saját országokba beérkeztek, nagy ágyuszólásoknak üdvözlésivel
+tisztelték, és harmadnap múlva a szent János templomába a király a
+feleségit megkoronáztatta, és így boldogul éltek hosszas ideig.
+
+A királyné meg nem tudta, ki volt a vitéz, gondolta az urát annak lenni,
+de pedig a kocsis volt. Egykor estve, amidőn lefeküsznek,
+öszveperlekednek egymással: a király felkel az ágyából és elmegy a
+kocsishoz, és előlbeszélli az ő történeteket; a kocsis kéri tőle a
+ruháját: hadd menjek én fel; amelyet oda is adott; felöltözve felment,
+és magával vitt egy háromágu korbácsot. A királyné itten minthogy meg
+nem ösmerte, nem szűntette a pört; azonban a kocsis nekie megyen a
+korbácscsal, és úgy öszvevágta oldalait, hogy ötöd napig feküdt ágyában.
+Itten a kocsis kiment, és ismét oda adja a királynak ruháját, és
+elbeszéllette a vele tett történetet, és meg-megtanította a királyt,
+hogy micsoda szavakkal jött ki a házból, minthogy a királyné ki nem
+tanúlta, hogy ki volna itten a mester.
+
+Egykor a király elment diétára, és azon idő alatt egy vén asszony azt
+mondotta: Felséges királyné, nem a tulajdon hitvese olyan erős, hanem a
+kocsis, és az is verte meg a felséges királynét, mivel a király lement
+hozzája, és a ruháját elcserélte. Itten azt mondja a királyné:
+lehetetlen az, vén bánya, mert magam tapasztaltam hogy a király nagy
+erővel bír, és micsoda próbákat tett az atyám házánál. Hiszen ott is a
+kocsis volt a mester; mivel itten volt a királynál szakács, és ez adott
+nekie tanácsot is, és úgy csalták meg felségedet, ott is így cserélték
+ki ruhájokat. Itten a királyné azt mondja a vén banyának: már elhiszem a
+szavadat; hát hogy kellene nekem ezen kocsist elveszejteni? Azt mondja a
+vén asszony: Amidőn a király haza jön, tegye magát beteggé, és kivánjon
+a kocsis szivéből és bal keziből enni, azt a király majd megteszi,
+minthogy a felséges királynét nagyon szereti. Már amidőn a király
+levelet küldött haza, hogy ekkor meg ekkor megérkezik, már harmadnap
+előtt beteggé tette magát. Amint már a király, haza érkezett, és
+feleségét tudakozta, mint vagyon, és itten mondja nekie: én, szivem,
+meghalok, ha nem segítesz rajtam. Hát lelkem mit kívánsz? mindezeknek
+eleget teszek. Énnekem más nem kellene, mint a kocsisnak a szíviből és
+bal keziből legalább csak egy harapást ehetném, mindjárt jobban lennék.
+Itten a király azt mondja: azt nem tehetem, hanem mást akármit kérsz,
+megadom. Nekem más nem kell, és ha kívánságomat be nem teljesíted,
+huszonnégy óra alatt meghalok. Itten még jobban elhagyta magát a
+királyné; és úgy a király lement a kocsishoz, de a király nem mer neki
+szólni, mert a vele tett sok jótéteményei eszébe jutottak, hanem a
+kocsis megszólítja: ugyan miért búsúl felséges király? Én nem búsulok,
+hanem azon gondolkozom, hogy a diétán nem jól ment a rendelés; de a
+kocsis azt feleli: jól tudom én miben mesterkedik felségednek felesége;
+és egyszersmind mondja a kocsis: felséges király én azt is megengedem,
+de nem eszik ő abból. Bal kezemet vágassa el, és a szivemet ne bántassa,
+hanem hozasson egy esztendős malacot, és vetesse ki a szivit, meg nem
+ösméri ő azt, és adjon énnekem egy levelet, úti költséget, hogy azon
+levélre mindenütt kaphassak enni és inni; én annyira el fogok menni,
+hogy még soha hírét se hallom ez országnak. Itten a király azt mondja:
+no, kedves feleségem bár kedves cselédem a kocsis, mindazonáltal
+kedvedért azt is megcselekszem; itten melléje strázsát rendeltetett, és
+hogy holnap reggel kiviteti. Amidőn reggel kikisérték a kocsist, amidőn
+az akasztófához, vitték, a hóhér melléje áll, és elvágta balkezét, úgy a
+disznót is előhozzák, és kivették a szívit; a borbély pedig beköti a
+kocsisnak az elvágott kezit, és elbocsájtják; az itt való katonaságot
+mind megesküdtette, hogy a királynénak senki ki ne vallja. Így a kezét
+és a disznónak a szivit, egy arany tányérra tették, és eleibe vitték.
+Amidőn a királyné meglátta volna, mondja: nem kell énnekem, csakhogy
+elveszejtetted a csúnya orgazdát. Akkor nekie megy a királynak, és
+hétszertebb jobban megverte, mint őtet megverette, és még a
+rezidenciából is kihajtotta, annyira, hogy már kondásságra jutott, mert
+mindenütt kergették és üldözték; azt megfogadtaták vele hogy ő a királyt
+soha nem is ösmérte, hanem hogy mindig kondás volt gyermekségitől fogva.
+Azalatt a királyné princekkel dombérozott, és nem mertek nekie véteni,
+mivel nagyon erős volt, úgy cselekedett az országban amint maga akarta.
+
+Jól vagyon; lássuk már, hogy vagyon dolga az eleresztett kocsisnak.
+Elment ő már idegen országba, és egykor útjában öszvetanálkozik azon
+kocsissal, akit az óriás lábánál fogva felakasztott, és itten tudakozza
+tőle: Hallod-e pajtás, hová indultál? Azt mondja: én bizony országomból
+bújdosok. – Tudakozza tőle: ösmersz-e engem, pajtás? – Erre azt feleli:
+én nem ösmerlek. Én vagyok azon ember, akit az óriás rezidencia előtt az
+akasztófáról lelövött. – Erre azt mondja nekie: Hát te hol jársz? Én az
+országomból bújdosok. No látod, a király a jótéteményemért mint
+fizetett: én váltottam ki őtet az óriás királytól rabságából, és még is
+a szívemet és balkezemet el akarta vétetni felesége kedveért; de még is
+köszönöm nekie, hogy a szivemet ki nem vétette, és adott uti költséget
+és olyan levelet, melyre széles e világon reá enni és inni kaphatok. No
+tehát, kedves pajtás, gyere menjünk együtt. Ők tehát sok ideig együtt
+utaztak, és egyszer beérnek egy nagy erdőbe; és ottan az estve is reájok
+érkezett: csináljunk édes pajtásom egy kis kunyhócskát; de mivel hosszas
+esős idő volt, kiszorúltak a kunyhóból; tehát beásták magokat a föld
+alá, annyira már, hogy ottan két hetekig tengelődnének, és minthogy
+ottan már megszokták volt, nem akartak onnet elmenni, és ott magoknak
+mindeneket megszereztek; és gondolták, hogy őnekiek semmi sem hibázik.
+Akkor mondja a kocsis, akinek a keze el volt vágva: hallod-e, sánta
+pajtás, – az pedig úgy hítta: csonka pajtás; – vajon, mi volna itten
+nekünk még jó? édes pajtásom, minekünk jó volna egy leány, a kinek
+kötelessége lenne mireánk főzni és mosni; de azt mondja a sánta a
+csonkának: hallod-e pajtás, hol veszünk mi itten egy leányt; azt mondja
+a csonka: hallod-e sánta pajtás, van ebben a városban egy özvegy
+királyné, és annak van egy fia, és három leánya, hozzuk el a
+legkissebbiket. Itten mondja a sánta: de pajtás, hogy hozzuk mi aztat
+el? Erre megint mondja a csonka pajtás: csináljunk mi egy szekeret, és
+majd te abba belé ülsz, mert nem jó a lábad; én pedig bele fogódzom, ha
+kezem hibázik is, de a lábam jó. Majd elhúzlak én téged ülve. Te is
+megfogod a ki kezedbe akad, úgy a templom eleibe megyünk; hát a királyné
+fiával elől jön, öregebbik leánya utána, és úgy a legkissebbik utóbbá;
+és amidőn neked alamizsnát akar adni, hát fogd meg a kezit és rántsd a
+taligába, és úgy elszaladok én veletek, hogy soha hírünket, se hallják.
+Amidőn már a talyiga készen volt, beleült a sánta, a csonka
+belefogódzott, és úgy bementek a városba, a templom előtt megállottak,
+és mint a többi koldusok úgy várták a szerencsét. Egykor itten jön a
+királyné három leányival, és osztogat pénzt a koldusoknak, úgy azután a
+leányai, elsőbb az öregebbik, úgy a középső, s úgy legutóbb a
+legkissebbik. Mikor már nézte a csonka, hogy az adományokat a sánta
+elveszi, és hogy a leányt elkapja-e? amidőn a legkissebbik adott nekie
+adományt, általkapcsolta a kis királyleányt, és felvette a kocsiba, a
+csonka pedig úgy elszaladt velök, mintha az ördög vitte volna őket.
+
+A királyné azalatt bement a templomba, anélkül hogy visszanézett volna,
+és leült a maga székibe, és úgy tanálta megnézni leányait: hát látta
+csak ketteit ottan lenni, s tudakozza a legöregebbtől: hát a legkissebb
+hol vagyon? Azt feleli: én nem tudom. Hiszen most jött utánunk. A
+királyné felkelt, és kiment a templom eleibe, s ottan tudakozta a
+koldusokat, hogy nem láttátok-e, hogy hova ment volna leányom? A
+koldusok azt mondották: igen is láttuk, hogy itt volt két koldus egy
+kocsival, az egyik benne ült, a másik pedig húzta; az egyik bekapta a
+kocsiba, a másik elszaladt velek, s egy szempillantás alatt még hirét
+sem hallottuk. Erre a királyné bement a templomba, és mondja a két
+leányának a dolgot hogy mint vagyon. Mind a hárman vissza mentek tehát a
+templomból haza, és küldöttek levelet mindenfelé, hogy a legkissebbik
+leányát a királynak ellopták, a ki tudja hogy merre van, avagy ki vitte
+el, nagy ajándékot fog kapni a királynétól; de itten őket sehol sem
+találja a levél, mert ők sem falun annál inkább városba nem laknak, csak
+kivül a hegyek közt, a nagy erdőségbe.
+
+De lássuk azokat is. A legkissebbik királyleány azalatt a kunyhóba
+érkezett; mondják neki a csonka és sánta pajtás: itten fogsz velünk
+együtt lakni; ne gondolkozz semmit, nem lesz teneked semmi bajod, itten
+lesz, teneked enni és inni valód, ha mink meg nem halunk, te sem halsz
+meg; a lesz pedig a dolgod hogy főzöl és mosol reánk, mivel mi
+mindaketten kimegyünk mindennap az erdőbe vadászni. Így vannak ezek vagy
+két hétig; azalatt egy vén asszony oda szokott járni a leányhoz, és
+amidőn a vén asszony bejött a szobába, a leány magát azonnal hanyatt
+vetette, és úgy szopta a vén asszony a mellit. Itten a leány nagyon kezd
+soványkozni; ezt észreveszi a csonka; szert másnap, amidőn kimentek,
+kezdi előlbeszélleni a sántának: hogy a mi leányunk nagyon soványkozik,
+mi baja, lehet annak? A sánta mondja: annak vagy szeretője volt odahaza,
+és azt sajnálja, vagy más belső nyavalyája van. Mondja a csonka: ha haza
+fogunk jönni, majd, megkérdezzük, és ha meg nem vallja, meg fogjuk
+vizsgálni. Amidőn már haza mentek, tudakozzák a leányt: mi bajod van?
+mondd meg nekünk, mért vagy olyan sovány, hiszen ételed italod nem
+hibázik; vagy a szeretődön búsúlsz? vagy másféle bajod vagyon? Itt
+ezekre a leány semmit sem szól, és csak azt adta feleletül, hogy semmi
+baja sem volna, és szeretőm odahaza nem is volt. A sánta azt mondja a
+csonkának: nézzük meg jól, mí baja lehet nekie; mire a sánta megfogta, a
+csonka pedig ruháját fel akarta oldani: de erre a leány kiáltja:
+bocsássatok el, megmondom mi bajom vagyon; kendtek mindennap hat órakor
+elmennek, – és itt hagynak engemet; akkor egy vén asszony jön hozzám hét
+órakor, és oly hatalma vagyon nekie, hogy ha engemet meglát, kell
+hanyatt feküdnöm hét óratól egész nyolcig, és mellemet szopja: az emészt
+el engemet. Akkor a csonka azt mondja: no sánta, ezt holnap megvárjuk:
+én idebent elbújok, te pediglen odakint, és vedd a nagy fejszét kezedbe,
+és úgy várjad; ha bejön az ajtón, megkaparítom, és neked kiáltok. Ígyen
+ők másnap a szokott időre ki nem mentek, hanem amint elhatározták
+magokban, úgy el is végezték. A vén asszony amidőn gondolta már hogy ők
+kimentek volna vadászni, elment a leányhoz, és kinyitja az ajtót, a
+leány hanyatt esik, a vén asszony meglátja a csonkát hogy eleibe ugrik,
+vissza akar menni, de megfogja a csonka őtet erősen, s elkiáltja magát:
+ide sánta pajtás! A sánta mindjárt beugrott a fejszével: fogd meg csak
+csonka pajtás, majd megrakom én: tartja a csonka a félkezivel, a sánta
+pedig jól megverte, még a csontjait is összeverték nekie; a vén asszony
+reménykedik: bocsássatok el, mindaketten nyomorúltak vagytok, épet
+csinálok belőletek, vezetlek olyan forrásra, hogy ha bele teszitek kezed
+és lábad, az hétszerte jobb lesz a másikánál. No gyere hát, vezess oda,
+úgy többé nem bántunk. Amidőn már a forráshoz értek, a sánta mindjárt be
+akarta dugni a lábát, de a csonka nem hagyta: várj, törj csak elébb le
+egy gallyat, és nyújtsd belé, hogy nem csal-e meg ez a vén boszorkány.
+Amidőn az én sánta pajtásom a gallyat szépen benyújtja, azonnal lángot
+vet; akkor mondja a csonka: üssed, majd tartom én őtet; és nagyon
+megverte a vént egy nagy doronggal. Amint a többi között rimánkodott: ne
+verjetek többé, gyertek, már mostanában igazán oda vezetlek; a másik
+forráshoz is elvezette őket, és mondja nekie; nyújtsd bele csak, csonka,
+a kezedet; de a sánta bele vetette a vele hozott dorongot, és az is
+mindjárt lángot vetett; megint mást tört, s verte a vén banyát; ez pedig
+ismét rimánkodott, hogy minden bizonynyal már oda vezetlek benneteket.
+Itten megengedték nekie; vezeti őket a harmadikhoz is, és mondja a vén
+asszony: ez az a forrás, akivel biztattalak; belé vetettek egy száraz
+fát próbául, hát mindjárt kifakadt; a lábát belényujtja a sánta, és
+kiveszi belőle, és különb lett mint a másik. Akkor mondja a csonkának:
+No látod, nem vagyok már sánta. Gyere tehát, fogj meg engemet is, hadd
+nyújtsam belé én is a kezemet. A volt sánta addig tartotta a csonkát,
+míg ez a kezét benne tartotta. Már a csonkának is jó a keze, akkor
+mondja a volt sántának: no pajtás, már mostanába nincsen semmi bajunk,
+most verjük már meg ezen vén boszorkányt, hogy ne csigázhasson senkit;
+és ketten addig verték, míg csak szuszoghatott, s végre meghalt, akkor
+ott hagyták, és magok visszamentek a leányokhoz.
+
+A szokott időben a két pajtás ismét kimegy vadászni, és a leányokat
+látják, hogy mindennap jobban s jobban hízik; kevés idő s alatt egészen
+helyre jött. Egykor amidőn kimentek, azt mondják egymásnak: Jó volna
+egyikünknek a leányt elvenni, a melyikünket jobban szeret, tégedet, vagy
+engem: ha tégedet szeret jobban, én hozzája se nyúlok, de ha engemet,
+úgy te se nyúlj hozzája. Ha estve haza megyünk, majd megtudakozzuk tőle.
+Amidőn jókor hazamentek, tudakozzák tőle: melyikünket szeretsz jobban?
+mondd meg azt. A leány azt mondotta, hogy én szeretem mindakettőt; de a
+csonka azt mondja: amelyikünket jobban szeretsz, az elvesz tégedet: úgy
+beszélj már mostan. A leány a csonkát választotta, és meg is esküdött
+vele; a sánta haragudott, hogy ő anélkül maradott. Azt mondja a csonka:
+ne haragudj pajtás, majd teneked is szerezzünk egyet. De kit vegyünk el
+nekem, hiszen senki sem lakik itten? Azt mondja a csonka: van még nekie
+két nénje, elvehetjük egyikét teneked, hiszen már nem vagyunk
+nyomorúltak; szerezhetünk pénzt is; és valóban igen is sokat szereztek.
+Amidőn már pénzt jóformán szereztek, azután magoknak tisztességes ruhát
+csináltattak, és azután útnak indúltak az özvegy királynéhoz, és az
+útban kérdezi a csonka feleségitől, hogy mely móddal ösmerhetik meg a
+fiatalabbikat? Azt mondja: az öregebbik az asztalnál jobbról fog ülni, a
+fiatalabbik pedig balról, és így a leánynak megparancsolta hogy meg ne
+merje mondani, hogy ő a legkissebbik leány, míg őmaga ki nem fogja
+vallani. Mikor már most a királynéhoz beértek, és bevett szokás szerint
+köszöntek, az szívesen fogadta őket, és tudakozza hogy mi járatba
+vannak? Felelik: mi szerencsét jöttünk próbálni a leányához, ha elsülne
+feltett szándékunk! A királyné szívesen ajánlotta: ime itten vagynak
+ketten: tetszésök szerint engedelmet adok választani, ha pedig úgy
+tetszik, magam is itt vagyok, anélkül is özvegyen élek, és máskülönben
+öreg sem vagyok még. Amidőn már az ebéd következett, a két leány leült a
+királyné mellé; a csonka tudakozza: vagyon felségednek még több leánya
+ennél a kettőnél? a királyné azt mondja, már több nincsen. A csonka
+tovább tudakozza: nem is volt soha több? feleli a királyné: volt még
+egy, de két gazemberek ellopták őtet. A sánta kérdezi; hát megösmerné-e
+felséged, ha még megláthatná? Hogy ne ösmerném meg amidőn balkezén
+vagyon egy jegy, amely soha elmúlni nem fog. Amidőn már az ebédnek vége
+lett volna, a sántának odaadták a fiatalabbikat. Amidőn már a kézfogás
+is megvolt, és a lakodalmat a legnagyobb mulatság alatt szentelték, az
+özvegy királyné a lakodalom alatt mindég csak az elragadt leányát
+óhajtotta: akkor jelenti ki magát a legkissebbik leánya: hiszen, édes
+szülém, én vagyok a legkissebbik leány. Az anyja pedig addig nem hitte,
+míg csak a balkezét meg nem nézte; itten legnagyobb öröme volt a
+királynénak, hogy az ő kedves leánya előlkerűlt.
+
+Amidőn már a lakodalomnak is vége lett, a királyné rövid idő alatt
+meghal, és így a csonkára és sántára maradt a királyság. Itten a csonkát
+mindjárt felkoronáztatta az ország királyának, a sánta pedig legfőbb
+generálissá tétetett, úgy hogy ha a csonka meghal, a sántára fog maradni
+a királyság, a csonka pedig a többi között a régi volt királyáról is
+gondolkozott, aki egykor kezét elvágatta, és ugyan tudta minden
+állapotját, hogy vagyon a királynak a dolga, és hogy ő kondás. Mondja
+tehát a sánta pajtásának: Gyere velem, látogassuk meg őtet! Az
+elkészülések után elmentek hozzája, és csak kívül a mezőn keresték őtet,
+s amidőn megtanálták, elszaladt volna tőlök, de nem bocsátották, és
+tudakozzák tőle, mint vagyon az országa? Feleli: én nem tudom, mivel
+csak kondás vagyok. A csonka tehát megszólamlik: hát felséged ösmer-e
+engemet? A kondás feleli: én nem, talán soha nem is láttam; feleli: én
+vagyok a volt szakácsa, akinek a kezét elvágatta; s tudakozzák tőle:
+mint vagyon a felesége? feleli: most is csak az udvarbeli főurakkal éli
+világát, engem nem is ösmer, és nem is tudja hollétemet. Itten felvették
+a hintóba magokkal, és felvezették. A királynétól tudakozzák: hol vagyon
+az ura: a királyné azt mondja: Énnekem uram nincsen, volt, de már régen
+meghalt. Akkor beviszik eleibe a kondást, és kérdik tőle, hogy ösmeri-e
+ezt az embert? A királyné feleli: soha sem is láttam. A csonka
+tudakozza: hát engemet? a királyné mondja: biz én nem tudom ki légyen;
+akkor mondja: én vagyok azon ember, akinek a sziviből enni és kezét
+elvágatni kívánta. A királyné itten megijedt, hogy még annak a vitéznek
+élete megvagyon, akkor mondja a csonka: hallod, rosz asszony, ez a te
+urad, ez a kondás, hogy merted a háztól a királyt elveretni? de
+megszenvedsz mindenekért. Erre a királyné letérdepölt előttök, és úgy
+kérte őket, hogy csak most engedjenek meg neki, soha többé azon
+cselekedetet tenni nem fogja. Az asszonynak pityergető kéréseire
+megengedtek azon feltétel alatt, ha az urát még magához veszi és
+fogadja, hogy legkissebbé sem fog nekie véteni. A kondás uramat
+felöltöztetik kírályi ruhába, és úgy ismét újra megkoronázták, és
+királylyá maradt a maga országába. A csonka mondja a királynénak: míg én
+élek, és legkevesebbet is fogsz véteni, és én megtudom, azonnal
+megjelenek. Így ezek után együtt istenesen éltek, és a csonka sánta
+pajtásaival megint visszamentek a magok országába. De a szegény csonka
+nem soká élt, a sántára maradt a királyság fiúról fiúra, azután azon
+országbéli uradalom is, és ha magzatja ki nem fogyott, még most is
+kormányozza azon királyságot.
+
+Jól vagyon. Minthogy pedig a csonka király úgy reá ijesztett azon erős
+királynéra, nem mert legkissebbet sem véteni. Egykor még is kedvetlennek
+mutatta magát a királyné; kérdé tőle a király: mi bajod vagyon? feleli:
+semmi, és így tart valami egy hétig, egyik sem tudott semmit a csonka
+haláláról. A többi között mondja a király a feleségének: édes lelkem,
+teneked legkevesebb kedved sincsen, én ugyan nem akarlak szomorítani
+unalmas beszélgetésemmel, hanem minthogy csak a magánosságot kedvelled,
+én írok mostan a volt szakácsomnak, mostani királytársamnak, hogy
+látogasson meg engemet. Eztet meghallja a királyné, mondja nekie: hiszen
+édes lelkem, koránt se gondoljad, hogy talántán rosz végett vagyon
+szomorú ábrázatom, hanem, mondja a királyné urának, lásd én igazán
+megvallom, azért szomorkodom úgy, hogy megbántam bűneimet; no csak
+gondold meg, a volt szakácsod segített téged erre, hogy engem
+megkaphattál, és mi oly kegyetlenűl bántunk vele, ez bizony mind az én
+vétkem, és még is hogy jött rajtad segíteni! De ezt én soha nem tettem
+volna, ha a házunknál lévő vén boszorkány nem támasztott volna engem
+beszéddel; ezzel mondja: engedj meg édes uram, soha erőmet használni nem
+akarom. Akkor megbocsátott feleségének a király, és így éltek, míg meg
+nem holtak. A vén asszonynak pedig azt mondotta a király: no lásd, te
+vén lélek, hatalmamban vagy most, de én teneked semmit sem teszek
+büntetésűl, mivel nincsen a világon nagyobb erkölcs, mint ellenségének
+megengedni. És így lett vége.
+
+
+
+
+XVI. A BUZOGÁNYOS GYERMEK.
+
+Volt egy időben egy szegény ember, ki valamely városban ökörcsordás
+volt; nekie pedig egy fia. Ez a fiú egy időben odakint volt a marhával,
+és arra tizenkét furmányos szekér jött, és mind teli volt rakva
+sínvassal, és olyan helyre mentek, ahol iszonyú nagy sár volt, és
+elakadtak. Itt a lovakat mind eleibe fogdosták egy-egy kocsiba, még sem
+birták egyikét is kivontatni: a gyermek pedig nézi ezeket mint
+kínlódnak; egyszerre meggondolja magát, és oda megyen hozzájok, és azt
+mondja: Adtok-e nekem annyi vasat, a mennyit elbirok? én mindjárt
+kivontatlak innét titeket. Itten a furmányosok csak a szemibe
+tekintenek, hogy micsoda ember? hisz ez nem bír el csak két darabot se,
+de még is mondják nekie, mindegyik közülök javaslotta: hogy csak vontass
+bennünket mind ki, elvihetsz a mennyit elbírsz. A gyermek itten
+egyenként a kocsikat megfogja, és mind ki rángatja a sárból; akkor nekie
+megy az elsőnek, és a többit is mind felvette a vállára. Hát megijednek
+a furmányosok, csak nézik csak nézik, a gyermek hogy elviszi a vasat
+mind, még se mertek nekie szólni, mert hogyha ezen sok vasat el bírta
+vinni, gondolták magokba, hát minket, ha még annyian lennénk is, mind
+összever. Itten a gyermek beviszi a vasat egyenesen a városba, a
+kovácshoz, és mondja nekie: hallod-e, kovács, ebből a vasból énnekem még
+ma csinálj _egy_ buzogányt. A kovács azt feleli nekie: fiú, a bizony
+könnyű volna, csak volna oztán olyas valaki, aki azt forgatná is. Mondja
+a gyermek: ha tik nem birtok vele, itt leszek én és majd elforgatom.
+Akkor a kovács azon tizenkét szekér vasat mind összetette a tűzre és
+összecsinálta. Amidőn már kész volt, a gyermek felvette vállára, és
+kivitte a marhához. Itten estve kimegy a gyermekhez az atyja, és
+megmutatja atyjának, mely jó botja vagyon! Feleli, jó biz a, de nem
+tudom hogy hol vetted? A gyermek azt mondja reá: akarhol vettem,
+csakhogy van, és most enyim a bot. Itten a gyermek szinte úgy hajigálta
+a marhákat azzal a buzogánynyal, mint az apja az ő botjával, pedig akit
+ért, mindjárt leesett azon marha; a város elei pedig eztet megtudta,
+hogy eféleképen agyon veregeti a marháit, behivatják az apját a
+városházához, és azt mondják nekie: hogyha a fiadat el nem csapod,
+minden jószágodat elveszszük. Kimegy tehát a csordás a fiához, és
+megmondja nekie, hogy mit akar a város elei ővele csinálni; akkor csak
+felvette a gyermek a buzogányt a vállára, és bemegy egyenesen a
+városházához: halljátok-e? hát ti engemet nem hagytok meg itt az
+atyámnál? én elmegyek, de ha megtudom hogy legkevesebbet is cselekedni
+fogtok az atyámmal míg visszajövök, úgy mindnyájatokat összeverlek ezen
+buzogánynyal. Ezek után elment a gyermek bújdosni; annyira ment már,
+hogy egyszer rátalál egy oroszlánra; kérdezi: hallod-e, oroszlán, hova
+mégy te? Én bizony bújdosni megyek. Hát gyere velem, én is azon
+feltételben vagyok. Itten már ketten voltak, s tovább mentek; ismét
+találnak egy medvére; a gyermek azt is felfogta magához; itten
+egyszersmind megörűlt ennek a gyermek, hogy jó két erős vadállatja
+vagyon őnekie; hogyha még egyet találna, annál jobb lenne. Amint mennek,
+ismét talál a gyermek egy farkast, és azt is felfogta, s itten mondja
+magában: már nem félek, akármerre megyek a világban.
+
+Itten találtak ők egy erdőt, és megállottak az erdő alatt, a gyermek
+pedig bement az erdőbe, és fogott azonnal két szarvast, és
+széjelosztotta három vadjainak. Ebben az erdőben pedig volt egy ördöngös
+vénasszony, az pedig megleste volt hogy mit csinál a gyermek, de közel
+nem mert hozzája menni a boszorkány, minthogy félt tőlök. Itten a három
+vadak jól laktak, a gyermekre pedig már az álom is reá érkezvén, mondja
+vadjainak, hogy ő lefekszik, hanem hogy közületek egy mindig ébren
+legyen, kettő pedig mindig nyugodhatik velem együtt. Legelsőbb is az
+oroszlán maradt fen egy óráig; amidőn már az egy óra elmúlt, akkor
+felköltötte a medvét: hallod-e, jól vigyázz az óra alatt, hogy el ne
+aludjál; itten az oroszlán is lefeküdt. Amidőn ennek is az órája elmúlt,
+a medve felkölti a farkast: hallod-e, kelj fel, mivel elmúlt már egy
+óra, de jól vigyázz, el ne aludjál, avagy itt ne hadd a helyedet; ezek
+után a medve is lefeküdt. A farkas, minthogy úgyis hamis, eszébe jön: jó
+volna talán nekie az erdőbe menni, hát ha valamely vadat találna azon
+idő alatt míg pajtásai aludnának? Azzal ott hagyta őket, és bement az
+erdőbe. A vén asszony pedig ezt jól tudta volt, hogy ez elment, és a
+többi hogy alusznak, akkor oda megy, és a gyermeknek elvágja a nyakát.
+Itt a farkas egyszer előjön, mindjárt megijed, hogy a gazdájának el volt
+a nyaka vágva; nem szólt ő a többinek, hanem csak lefeküdt a többi
+közzé, majd azt gondolják hogyha felkelnek, hogy ő csak elaludt volna.
+
+Egyszer az oroszlán csak felkel, hát látja hogy a gyermeknek a nyaka el
+vagyon vágva, mindjárt felkölti a medvét, és mondja nekie: látod-e,
+elvágták a gazdánknak a nyakát; akkor a medve oda megyen a farkashoz,
+mivel a medvének úgy is jó nagy lábai vannak, s úgy megütötte a farkast,
+hogy fekvésiből jó nagy hajításnyira odább esett. Amidőn visszajött,
+kérdezik tőle: hol voltál, s mért hagytad itten a helyedet, avagy minek
+feküdtél le? látod a gazdánkat már megöletted valaki által: itten más
+mód nincsen, hanem hozz olyan füvet, amelylyel a nyakát oda
+ragaszthatjuk, mert ha nem hozol, a te életednek is vége lesz. Itten a
+farkas ijedtében szalad, ordít hegyeken völgyeken keresztül, egyszer
+talál egy kis gyíkot, a kinek a szája teli volt azon fűvel; a farkas reá
+ugrott, elvette szájából a füvet, s azzal szaladt a medve felé. Amidőn
+már oda érkezett, általadja a füvet az oroszlánnak, ez a medvével
+megkenték a nyakát a gyermeknek, és oda ragasztották nekie, de nézik
+hogy jól hagyták-e? hát egyszer csak látják hogy biz az egész ábrázatját
+hátra hagyták; akkor megkapta az oroszlán és a medve, letörik vissza, és
+újonnan mássánt ismét oda ragasztották; akkor mondják a farkasnak: hozz
+az élesztő vízből, a csöngő szőllőből, és a mosolygó almából,
+akarhonnend veszed, de addig elől ne merészelj jönni, külömben vége lesz
+életednek. Itten a farkas ugyan megint szaladásnak veszi magát hegyen
+völgyön egyaránt, s talál egy kígyóra: hallod-e, mutasd te énnekem meg:
+hol vagyon az élesztő víz, a csöngő szőllő és a mosolygó alma? vagy hozz
+magad, különben vége lesz életednek. Akkor a kígyó oda vezette a
+farkast; s a farkas hozta az élő vizet és a többit, azután visszaszaladt
+az oroszlánhoz, és odaérkezésekor oda adta nekie. Itten a gyermeket
+mindjárt megöntözi az oroszlán, és erre a gyermek megintlen
+fölelevenedett, mint régenten volt; de mindezekről ő semmit sem tudott,
+mivel, amidőn a nyakát elvágták, ő akkor épen aludt, s azon gondolatban
+volt, hogy csak épen most ébredt volna fel; és a három vadak az esetet
+meg nem mondták, mert nem akartak magoknak bajt csinálni, csakhogy
+feleleveníthették, azon örűltek.
+
+Azzal útnak indulának, s annyira mennek, hogy találnak egy királyi
+várost, aki egészen be volt húzva fekete szőnyeggel, úgy gyászoltak. A
+gyermek bemegy a kávéházba, és kérdezi az ottanlévő uraktól, hogy
+micsoda dolog lehet az, hogy ezen város úgy be vagyon gyászítva? Erre
+azt mondják nekie, hogy már több esztendeje hogy a tizenkétfejű sárkány
+elfogta a várostól a vizet, és máskép egy cseppet sem kaphattak, hanem
+minden reggel egy leányt kellett nekie adni, és úgy adott vizet; most
+pedig már a király leányára kerűlt a sor, és minthogy holnap után
+kiviszik, azt gyászolja az egész város. A gyermek azt is megkérdezte,
+hogy hány óratájban viszik ki, s hová? Azt felelték, hogy harmadnap
+múlva reggel 9 órakor ide s ide viszik, de találkozott egy veres vitéz,
+aki felállott mellette, hogy ő meg fogja menteni a princesznét a
+tizenkétfejű sárkánytól, és ki fog vele szembe menni. Akkor a gyermek
+csak egyenesen bement a király udvarába, és kínálkozik ottan hogy ő
+juhász volna, szeretne a király udvarába maradni. Volt pedig a királynak
+tizenkét selyembirkája, és őtet mindjárt megfogadta, és melléjök
+őrízetül tette.
+
+Reggel, mikor a gyermek ki akarta hajtani a birkákat, reá parancsoltak,
+hogy a rézhídon által ne ereszsze a selyemmezőre, de a gyermek amidőn
+kihajtotta a juhokat, nem kellett őnekie híd, hanem a víz szélin
+megfogta a legnagyobbikat amely köztök volt, reá ült, és keresztül ment
+a selyemmezőre. Akkor nap ott vagyon ő a birkáival; amidőn már
+beestveledett, ismét reá ült, és úgyan visszaúszott vele a birka, és
+akkor haza hajtotta őket. Másnap hasonlóképen kihajtotta, és ismét
+általusztatta őket a selyemmezőre, és mikor már beestveledett, megintlen
+visszahozta őket azon módon; s ismét haza hajtotta. Harmadik napon ismét
+kihajtotta, hanem már akkor őmaga által nem ment csak a birkákat
+kergette által, ő pedig a három vadjaival oda ült a rézhídhoz; hát látja
+a tizenkétfejű sárkányt, hogyan jött ki a híd alól valamely nyolc
+óratájkor. Minthogy megéhezett, várta már hogy hozzák-e a princesznét;
+akkor felveszi a gyermek buzogányát, és megy felé. Itt a sárkány azt
+mondja nekie: gyere csak, úgy is éhes vagyok, teveled is több pecsenyém
+lesz. A gyermek feleli vissza: nem tudom, kutya, lesz-e belőle valami
+vagy semmi? akkor a sárkány a farkával egyet csavarít, s a gyermeket
+levágja a földre, de a gyermek se vette tréfára a dolgot, felugrik, s
+annyira hadakszik vele, hogy a gyermek már alig vagyon, az oroszlán
+pedig és a medve csak messziről nézték; de még is már három fejét
+leütött a buzogánynyal; akkor az oroszlán neki ugrik, de, úgy elhajítja
+a sárkányt hogy alig győz visszajönni; az oroszlán sem veszi tréfára a
+dolgot, nekie megy nagy méreggel, és az is három fejét elszakasztott.
+Azután a medve ugrik neki, de a sárkány vagdalja a medvét a földhöz,
+hanem hogy a medvének jó nagy lába vagyon, nem akart semmiféleképen tőle
+félni; a medve is elszakasztott nekie három fejét. Itten minthogy jól
+megpihent a gyermek, de a farkast pedig nem merte nekie küldeni, maga
+neki ugrott még egyszer, és szerencsésen leütött két fejét. Hát már csak
+még egy feje vagyon: akkor mondja a sárkány: hallod-e fiú, csak a
+híriért is hadd meg ezen egy fejemet, hát megeresztem a vizet a
+városnak, mint ezelőtt volt. Akkor a gyermek híja, hogy mutassa meg hol
+legyen elfogva a víz, és oda is vezette őtet a rézhídnak a végihez, ahol
+a forrásra volt egy nagy malomkő leborítva, és ezek után ismét
+visszament a gyermek a sárkánynyal oda, ahol veszekedtek, és még azon
+egy fejét is leütötte nekie. Itten pedig a gyermek a tizenkét fejekből
+kivette a nyelveket, és bevetette a tarisznyába, azzal ott hagyta a
+fejét, épen csak a nyelvet vitte magával, és félre huzódott.
+
+Egyszer, vagy kilenc óratájban, csak hozzák a princesznét nagy
+bandaszóval. Amidőn már a kapun kiérnek, a kaput felhúzták, csak a veres
+vitéz ment ki a princesznével, és mennek egyenest a rézhídnak; oda érnek
+a vérpiacra, hát látja a veres vitéz, hogy mind le vagyon a feje
+vagdalva; akkor mindjárt letérdepeltette a princesznét, és hétszer
+megesküdteté hogy ő csak azt vallja minden embernek, hogy ő mentette
+volna meg a haláltól, és hogy ő verte le a sárkánynak tizenkét fejét;
+azután a veres vitéz valami fejeket felhúzott a kardjára, és a kezkenőit
+felkötötte fölibe, és úgy ment be a princesznével együtt a városba.
+Itten pedig már a gyermek a követ felszakasztotta, de oly forrás volt,
+hogy egy fertály idő alatt az egész várost körülfutta a víz. Itten az
+egész város Vívátot kiált, hogy a veres vitéz megmentette a princesznét
+a tizenkétfejű sárkánytól, és hogy a vizet is megeresztette, mint
+annakelőtte volt. Ezek után a veres vitéz felment a királyhoz, és
+öszvehivattak több királyokat is a lakodalomra. Ez alatt, nagy mulatság
+között, a gyermek estve írt egy cédulát, és az oroszlánnak a nyakába
+akasztotta egy kosárral, és beküldötte a királyi udvarba, hogy adja
+által a szakácsnak, és mondja meg, hogy adja által a princesznének.
+Itten a szakács, amint megkapta, által is adatta a princesznének, ez
+bele nézett, és amidőn megértette kívánságát, parancsolatúl adta hogy a
+legjobb süteményekkel rakják teli a kosarat. Akkor az oroszlán úgyan
+visszavitte teli süteményekkel a gazdájához, és esznek isznak ők négyen
+jól. Második estve beküldötte a medvét, ugyanazon értelemmel, akitől is
+megint teli kosárral a legjobb étkek küldettek ki, és általadta a jó
+gazdájának. Harmadik nap pedig már őmaga ment be a gyermek személyesen
+vadjaival a királyi udvarba, és az oroszlánt felküldötte a mulatságba
+megnézni, hogy mint vagynak? Itt pedig a veres vitéz ott ült az asztal
+mellett tizenkét vánkuson; amidőn meglátta az oroszlánt, mindjárt
+kiugrott alóla három; akkor azt kiáltja: verjék ki azon csúnya állatot,
+és ne engedjék idebent az oroszlánt; s ugyan ki is verték. Másodszor
+bement a medve, meglátja a veres vitéz, mindjárt kiugrott alóla három
+vánkus; ugyan megintlen azt mondotta, hogy verjék ki azon csúnya
+állatot, és a medve uramat parancsolatjára ki is kergették. Harmadszor
+bement maga a gyermek: már akkor ottan csak hat vánkus volt, mivel a
+többi kiugrott. Amidőn a veres vitéz meglátja a gyermeket, mindjárt
+kiugrott a hat vánkus is alóla; erre nagyon megijedt a veres vitéz, s
+mondja nekie: hallod-e te gyermek, mit keresel itten? Én tudom jól, hogy
+mit keresek, de te nem tudod. Itten feleli a veres vitéz: de én jól
+tudom, mivel én mentettem meg a princesznét a tizenkétfejű sárkánytól,
+és én vágtam le a tizenkét fejét. A gyermek azt mondja: hozd elő
+bizonyságúl a fejét. Erre valamennyit az asztalra teszik a gyermek
+eleibe; a gyermek azt mondja: királyok és úrfiak! láttatok-e olyan
+sárkányt, akinek nyelve nem lett volna? Erre felelik, mi legalább soha
+sem láttunk. A fiú azt mondja: én gondolom hogy annál kell lenni a
+nyelveknek, aki elvesztette őtet. Erre kiveszi tarisznyájából a
+nyelveket, és mondja: Elhiszed-e már, veres vitéz, hogy volt életében
+nyelve is, és hogy te nem vágtad le a sárkánynak a fejét? És a
+princeszné a gyermekhez ugrik, és azt mondja: Igaz, igaz, édes lelkem,
+hétszer megesküdtetett, csakhogy ki ne valljam. Erre a gyermek azt
+mondja a veres vitéznek: menj, szemtelen, ezen királyi házból, különben
+pórúl jársz. Erre megszégyenlette magát a veres vitéz, és szégyenében el
+kellett menni nekie. Volt eddig mulatság: de százszortabb öröm közt
+voltak, mint annakelőtte, kivált a princeszné; a veres vitéz pedig azt
+írta a gyermeknek, hogy úgy készítse az atyja a népét, hogy ővelök ezen
+cselekedetiért hét esztendőkig mindig háborút fog tartani. A fiú pedig
+azt írta vissza, hogy hallod-e, kár volna azon sok népet miérettünk
+veszteni, hanem, ha kedved vagyon, jöszte holnap kilenc órakor ki a
+csatapiacra egy szál kardra, hogy a melyikünk meggyőzi a másikat, azé
+fog lenni a princeszné. Itten a veres vitéz reá állt, és hogy kilenc
+órakor minden bizonynyal ottan legyen. Amint öszve is jöttek; akkor a
+köpönyegeket leterítették a földre, és három ízben öszveesküdtek, hogy,
+aki megretirál, azé nem fog lenni a princeszné. Erre öszvecsaptak, és
+már annyira voltak, hogy majd mind a ketten kifáradtak; akkor fordítja a
+gyermek a bal kezébe a kardját, és úgy eltalálta, hogy mindjárt leesett
+a feje veres csalárd vitéz uramnak, melyet is a kardjára húzott, és úgy
+bevitte a királyhoz. Most mindnyájan ezen cselekedetin örűltek. Ezeknek
+elfolyása után a gyermeket megeskették a szép princesznével, akinek a
+híre messze kiterjedett országokba is elment, vadjait pedig a legnagyobb
+őrizet alatt tartotta, és nekik is nyugodalmas úrias életjök lett.
+Azután a fiatal házas, már mostani király, feleségével együtt, s több
+kísérő udvari urakkal, hazájába ment. Jóllehet ugyan ő megvallotta
+nemzetséginek eredetét, de azonban szerették őtet nemes vitéz tettéért;
+és amidőn már a városba beértek, a város nekiek a legszebb
+alkalmatosságot készítette, és másnap valamennyi tanácsos urait
+összehivatta valamely szín alatt. Amidőn már mind együtt voltak, kérdezi
+a felesége tőlök: Esmerik-e tik ezen fiút, mostani férjemet? Amelyre
+nagy félékenyen feleltek: felséges királyné, hogy esmerhetnénk, amidőn
+soha sem láttuk? De hátha megmondom nektek, hogy honnan való? csak
+fogtok róla emlékezni, nemde? Igen is. No lássátok, él-e még a város
+ökörcsordása? Felelik: él. Ez pedig annak a fia. Ezen szóra valamennyien
+öröm közt azt sem tudták mint gratuláljanak nekie, és mondják: felséges
+királyné, ez az isten csodája, de mi legalább őtet soha meg nem esmertük
+volna. Az atyját is oda hivatták, ki is egy zsíros subába jelent meg;
+ugyanő nem tudta mi okból, de amint bedobbant a város palotájának
+szobájába, s amint meglátja a fiatal királyt, ő ugyan öreg volt, de
+azért megesmerte fiát, és egymást megcsókolták. Ez igen tetszett a
+feleséginek, és maga is csókolta azon öreg atyját, és elbeszéllette
+nekiek az egész történetet, hogy csak nekie köszönheti életét, s így
+vitték magokkal az öreget, és sok esztendőkig egymással szerencsésen
+éltek, és a bírák nevetséget is csináltak, hogy nem híába ütötte
+marháinkat is agyon, de szerencséjét véressel tanálta, a város pedig
+igen megajándékozta.
+
+
+
+
+XVII. A SZERENCSÉS ÓRA.
+
+Volt hajdan egy királyi városba egy kereskedő, ki atyjától reá maradt
+temérdek kincseit takarékossága s okossága által még temérdekebbekkel
+szaporítá. Mint a milliomosok szoktak, ő is nem csak a legnagyobb
+familiákkal, hanem még magával a királyi udvarral is barátságba élt. Már
+számos esztendőt töltött feleségével, midőn házasságuk elvégre
+egyetlenegy leánygyermekkel megáldatott. Volt azonban neki egy szegény
+sorsú, de hűségéről ismeretes gazdája, kinek számos férfi gyermekei
+levén, azok közül egyet, amelyik csaknem egyidős volt leányával, magához
+vett nevelés végett, azt ígérvén, hogy, ha magát jól viseli, idővel
+fiának s fele jószága örökösének választja. A két gyermeket együtt
+nevelték s taníták, és a mindenkori együttlét annyira öszveszoktatta s
+annyira megszerettette őket egymással, hogy valóban testvéri vonzalommal
+viseltettek egymáshoz, s egymás nélkül még feküdni sem akartak. A
+kereskedő, előre gyanítván hogy e két gyermek végtére öszvekerül – mit ő
+azonban nem akart, mivel leányát sokkal nagyobb familiájú gróf számára
+nevelte – föltevé magában hogy végkép elválasztja őket egymástól.
+Szégyenlette ugyan a fiút atyjához visszaküldeni, s azért azon fertelmes
+gondolatra vetemedett, hogy titkon elveszítse. Nem szólván azért
+senkinek semmit szándékáról, kihítta a fiút az erdőre, mintha ott valami
+nagy dolga volna, s még a a gyermeknek, hogy annál örömestebb elhagyja a
+kis leányt, egy kis madarat ígért ajándékba. Örűlve hogy majd ezzel is
+kedveskedhetik a kis leánynak, kiment a fiú fogadott atyjával az erdőre,
+hol is midőn egy sűrűségbe értek volna, atyja hátra kötözte kezét, s egy
+lehúzott fagalyhoz kötte, mely őtet derekánál fogva felcsaptatta. Nem
+esett meg szíve a síránkozó gyermek jajgatásán és sikoltozásán, s
+örűlve, hogy már ő el fog itt veszni, házához visszatért. A kérdezősködő
+kis leánynak s feleségének azt felelte, hogy eltévedt tőle s hiába
+kereste, sehol sem találta, s kérte feleségét, ne is kerestessék tovább,
+s nyugodjék meg halálán, mert ő sok embert fogadott már keresésére, de
+mind hiába. Azonban a király vadászai arra járván, meghallották a már
+halállal küszködő gyermek sikoltásait, s megszabadítván kötéseiből, a
+királyi udvarba bevitték, s a történteket a királynak tudtára adták. A
+király neveltette a gyermeket, s midőn jeles tulajdonságait észrevette
+és szerencsétlenségét megtudta, tulajdon tizenhat esztendős fiának
+rendelte inasáúl. Már több év telt el, s a fiú tizennyolc esztendős
+lett, s bár nem merte kinyilatkoztatni, szeretett leánybarátjának
+emlékezete soha ki nem fogyott szivéből. A királyi udvarba gyakran
+bejáró kereskedő reá ismert a fiúra, s keményen elhatározta magában,
+hogy csak azért is elfogja veszteni. Feleségével tehát ezután még
+keményebben bánt mint eddig, megparancsolta neki, hogy amit ő ezután
+akár szavával akár írásával parancsoland neki, annak okát sohase kérdve,
+szentül teljesítse. Egy estve elmegy a királyi udvarba, s ott tetteti
+mintha hirtelen rosszul lett volna. Mindjárt orvost rendelnek mellé s
+külön szobát adnak számára. Reggelre viradva papirost és tintát kéret,
+hogy tudtára adja feleségének betegségét, s kéri hogy a királyfi
+tulajdon inasától küldje el levelét feleségéhez. A levélben pedig ez
+volt irva: hogy ezen ífjút egy hűséges cseléde által, mihelyt oda ér,
+ölesse meg, senkinek semmit ne szóljon s a holttestet a pince
+legtitkosabb rejtekébe rejtse el míg ő haza mehet. E levelet kezéhez
+vévén az ífju, nem tudván hogy abban halála van parancsolva, nagy örömek
+közt siet vele az ő kedves leánya s anyja udvarába. Menet megéhezvén,
+betér egy vendégfogadóba, s ott rá esmer régi legjobb pajtásai egyikére,
+a fogadós fiára, ki akkor mint nagy tanuló oda haza volt, az ő egész
+hajdani szeretetét jól tudta. Ez ebédre tartóztatta őtet, s a jóllakás
+után, minthogy az ífju, szokása ellen örömébe sokat ivott, jó ízűen
+elaludt, ekkor ezen barátja elveszi tőle a levelet mit eddig hasztalan
+kért, s midőn benne azon rettentő sorokat olvassa, papirost vett elő,
+egy hasonló levelet készít, s abban ezt írja: feleségem, az ífju ismét
+előkerűlt, s miután a királyi udvarba is nagy becsületet nyert, vőmnek
+választom s neked parancsolom, hogy levelem vételével papot hívatván,
+leányommal eskesd öszve, s jó barátimat összehivatván, nagy vendégséget
+készíttess, s a lakodalom mindaddig tartson, míg én haza nem megyek. –
+Ezzel a levelet a másik helyére oda teszi, s barátját felkölti hogy
+siessen a kereskedő udvarába. Az ífjú, semmit sem tudván a dologból,
+miután oda ért, átadja a levelet a kereskedő feleségének; ez,
+megolvasván azt, behivatja leányát, s mindkettőjöknek tudtára adja férje
+parancsolatját. Mint midőn a mennykövekkel megterhelt felhőket
+elválasztja a szél, s az aranyozott fellegek közt ragyogó pompában
+kitűnik a fényes nap: olyan sugarai derűltek az örömnek a két ífjú
+szívében, eloszolván abból a bánatnak zivatarai. Örök hűséget esküdtek
+mindjárt egymásnak, s a nagy pompával készűlt vendégségre s mulatságra a
+közellevők meghivattak.
+
+Már öt nap tölt el, midőn az ífjú vissza nem téréséből halálát
+tökéletesen hívő kereskedő felgyógyúlt s haza menni kivánkozott; udvari
+kocsin vitték. Nagyon megütközött, midőn házához közeledve, meghallja a
+nagy muzsikaszót, s elérvén udvara kapujához, s az ott ki s be járó nép
+közűl egyet megszólítván, kérdi ezen vígság okát. Majd megüté a guta,
+midőn elbeszélték, hogy leánya már az ífjú feleségévé lett; nem tudott
+magának tanácsot adni, mivel leányát sajnálván, annak kedvéért és már
+nyilván nem veszthette el az ífjút. Belépvén a mulatóházba, a
+vendégeknek eloszlást, a muzsikának bevégzést parancsol komor ábrázattal
+és szikrázó szemekkel. Ekkor hívatja feleségét, s mennydörgő hangon
+kérdi tőle, mit tett s hogy merte azt cselekedni? A felesége a maga
+mentségére előmutatja a levelet, mit a kereskedő látván, az ífjúra támad
+s őtet csalásáért mindenféle kínokkal fenyegeti. Hiába menti
+ártatlanságát az ífjú, s végre kimondja utolsó akaratját a kereskedő,
+mely is ez volt: Te gazfi, kitakarodjál udvaromból s fejed vesztesége
+alatt soha felém se jőj addig, míg meg nem tudod, melyik az a szerencsés
+óra; te pedig, becstelen leány, a legelvetettebb állapotban fogsz mint
+egy cudar udvaromban szolgálni, sepregetni s a legalábbvaló
+kötelességeket télen nyáron mezítláb véghez vinni mindaddig, míg férjed
+visszajő. Minden jószágomat idegeneknek fogom ajándékozni, soha egyitek
+se vesz legkissebb részt is belőle. – Kénytelen kelletlen, szót kellett
+fogadni; az ífjú elvándorlott síránkozva, felesége pedig a legutólsó s
+legpiszkosabb szolgálók közzé rendeltetett. Fájdalmas szívvel vettek
+egymástól búcsút, s az ífju megkérte, hogy várja őtet, mert ha pokolig
+kell is vándorolni, mégis megtudja, melyik a szerencsés óra.
+
+Búsan megy hetedhét ország ellen, senkinek semmit sem szólván bajáról
+egyebet, csakhogy a szerencsés órát keresi. Roppant utazásai után lát
+egy nagy várost, betér, minthogy királyi udvarban neveltetett, megkeresi
+a király inasait, akik szívesen fogadták s még a királynak is
+elbeszélték útja célját. A király felhívatta, s megajándékozván, ezt
+mondta neki: no, fiam, ha te oly emberre akadsz aki neked megmondja
+melyik a szerencsés óra: kérd meg tőle, mi annak az oka, hogy az én
+kertemben van egy legfáinabb ízű s tiszta forrás, ez már két esztendeje
+úgy megromlott, hogy vize ihatatlan s vér foly belőle minden pénteken;
+ha ezt megtudod, akkor jőj vissza, nagyon megajándékozlak. – Ezt magára
+vállalván, megy tovább megint hetedhét ország ellen, s ér egy királyi
+várost, ide is betérvén, a királyi szolgák szívesen fogadták s itt is a
+királyhoz vezeték. Ez a király is, megtudván útazása okát, megbízta: Ha,
+fiam, úgymond, megtudod a szerencsés órát, kérdezd meg mi annak az oka
+hogy van nekem egy leányom, aki már három év óta szüntelen ágyban
+fekszik, és semmiféle tanult orvosok ki nem tudják gyógyítani? ha erre
+nekem visszajövet megfelelsz, nagyon megajándékozlak. Itt is nyervén
+útravalót megy hetedhét ország ellen, s ismét talál egy királyi várost,
+abba is betér s itt is szivesen fogadják a királyi szolgák, s a
+királyhoz vezetik. A király kéri őtet, hogy ha megtalálja a szerencsés
+óra megmondóját, kérdje meg tőle, hol van az ő egyetlenegy kedves
+leánya, aki ezelőtt tizenhét évvel elraboltatott s azóta soha többé
+nyomába nem akadhat. Ha te, úgymond, fiam, ezt meg tudod mondani, igen
+nagy ajándékot fogsz kapni tőlem. – Ezzel megy tovább, s talál egy
+erdőben egy magányos kunyhót s abban egy ősz öreg embert. Kérdi tőle a
+köszönés után: ugyan, öreg apám, nem tudja-e hol találhatnék én oly
+embert, aki megmondaná, melyik e világon a szerencsés óra? – Én bizony,
+fiam, ezt az egyet nem tudom megmondani, nem is tudja e földi emberek
+közűl senki; hanem van, nem messze ide, egy barlang, ahonnan az alsó
+világra eljuthatni, menj el oda, és, ha mersz, menj le az alvilágba,
+annak a királya, tudom, megmondja neked melyik a szerencsés óra. – Az
+ífju, nem gondolván semmi veszélylyel, egyenesen a barlangnak tart, s
+mikor eléri, a rettentő setétség közt lassan lassan halad, míg egyszer,
+a kénkő világánál szétnézvén: meglátja az alvilág kapuját. Odaérvén,
+látja hogy silbakon egy német áll, kit már a régiség moha ellepett; ősz
+haja, hószín szakálla véghetetlen időket ábrázoltak. Ehez elérvén, kéri,
+bocsássa be, mivel egyedül az alvilág királya tudja neki megmondani
+amiért ő fárad, tudnillik melyik a szerencsés óra. – No te más világ
+lakosa, mond a német, ha ezt meg tudja mondani, kérd meg tőle azt is,
+hogy mivel én már sok száz év óta állok itt, mondja meg azt is, meddig
+fogok még állani? – Bebocsáttatván a kapun, egy szobába ér, melynek
+ajtaján kivűl még két ajtót kinyitván, belép egy pompás terembe, melyben
+egy gyönyörű kisasszonyt pillantott meg. Ez, megismervén, hogy ez
+felsőbb világi ember, még maga szólítja meg: ugyan, atyámfia, úgymond,
+hol jársz s mit keressz itt, hol a madár sem jár, minden ember elvesz
+aki csak bejönne, de én, ámbár már tizenhét éve itt vagyok, soha semmi
+emberi teremtést még nem láttam. – Az ífju elbeszéli neki útazása okát
+és szomorú esetét, és sorjában mind elmondta mit az útjába eső királyok
+reá bíztak. Beszédéből megérté hogy épen az ő atyjánál is volt, s
+kinyilatkoztatá hogy ő az, kit ezelőtt tizenhét évvel elrablott az atyja
+kis kertjében a dajka öléből ez az alvilág ura. Hanem, ugymond, ha lehet
+ne félj semmit, mert én tőle valahogy mind ezeket meg fogom kérdezni.
+Most ugyan várom, s tudom mindjárt itthon lesz, s téged, ha meglát,
+egyszerre elveszít; hanem ne félj, főzök én számodra oly fürdőt, melyben
+ha megfürdöl, meg nem érzi szagodat s így észre sem vesz. – Megfüröszti
+hát, és megkeni még különös illatokkal, s így bebújtatta az ágy alá,
+melyen ő az alvilág urával feküdt. Ez haza érkezvén, nehány vaspogácsát
+megeszik, azután csakhamar lefeküsznek. Az alvilág ura elaludt, de sem
+az idegen sem a királykisasszony nem. Egyszer éjfélkor felkölti a
+kisasszony az alvilág urát, s mondja neki: no hallod, régóta kérsz már
+hogy legyek feleséged; megteszem s örökké foglak szeretni, ha álmomat
+mit most álmodtam, megmagyarázod. Ezen igéretre mindent teljesített
+volna örömest a király, most is tehát kéri őtet, mondja el előtte álmát.
+A kisasszony tehát így kezdi: azt álmodtam hogy a mogol király kertjében
+járkálván, nagy vita történt azon, hogy ugyan melyik a szerencsés óra; a
+király hívatván bölcseit, mindegyiktől sorra kérdezte, de egy sem tudta
+megfejteni. – No hallod-e, úgy mint most üt tizenkettőt, az a
+legszerencsésebb óra. – Ismét láttam, úgymond, álmomban, hogy azon szép
+kertben volt egy kristályforrás, mely már három év óta ihatatlan vízzel
+csergedez s minden pénteken vér foly belőle. – Ennek az oka, úgymond,
+az, hogy a király leánya titkon házasságon kivül gyermeket szült, nehogy
+észrevegyék, e forrás mellé egy kriptába dugatta, aki még most is el s
+gyönyörű gyermek; ha azt onnan kivennék, azonnal kitisztulna a forrás. –
+No jól van, úgymond, ezt köszönöm de még egyet kérdek. Álmomban mintha
+lettem volna egy király udvarában, kinek egy szép leánya már három év
+óta szűntelen ágyba fetreng, senki se tudja kigyógyítani; ugyan, hallod,
+mi lehet az ő betegségének az oka? – Ez a leány, ugymond az alvilág ura,
+hajdan szépségében s ífjuságában elbízván magát, annyira kevélykedett,
+hogy mikor áldozni ment husvétkor a templomba, a pap kezéből elvette
+ugyan a néki adatott ostyát, de szájába tenni s megenni nem akarván, a
+székek alá lökte; az ott levő varasbéka e szentséget szájába vette s az
+oltár alá bújt vele, ettől annyira meghízott már, hogy onnan többé ki
+nem jöhet hacsak az oltárt szét nem bontják. Ez a kevély leány tehát
+mindaddig ágyba sínlődik, míg azon szent ostyát, mely most is a
+varasbéka szájában van, ki nem veszi s meg nem eszi; mihelyt ezt
+megteszi, azonnal meg fog gyógyúlni. – Itten mindketten elhallgattak, az
+alvilág ura el is aludt ismét, de a királykisasszony a még hátralévő
+kérdéseket hozta emlékezetébe, hogy azokat ismét megfejtesse vele.
+Csakhamar tehát ismét nagyot sóhajt, mintha álmában tette volna, s
+felköltvén az alvilág urát, kéri, legyen oly jó, hogy még a mostani
+álmát magyarázza meg. – No, úgymond, csakhogy ne vonogasd magad többé és
+házastársammá légy, megfejtem, csak mondd el hamarjába. – Azt álmodtam,
+mintha lettem volna egy ázsiai király udvarában, aki felette szomorún
+panaszolkodott hogy neki egy kedves kis leánya ezelőtt tizenhét
+esztendővel a kis kertben a dajka öléből hirtelen nem tudta miféle
+gonosz lélek által elraboltatott, azóta hiába keresteti hetedhét
+országok ellen, sehol nem tud reá akadni. – Erre elmosolyodván a lélek,
+így szól: ez a kedves gyermek, hallod, épen te vagy, kinek szépsége
+engem is már akkor szeretetre buzdított, sokat is jártam utánad;
+szerencsémre minthogy igen síró és nyűgös voltál, épen akkor találtam
+oda menni, midőn a dajkád mondta: bár csak elvinne az ördög, mert sohase
+tudja veled a sírást elhagyatni. Ekkor tehát elragadtalak, azóta itt
+vagy, s velem is maradsz már mindörökké. – No ez mind semmi, felele a
+királykisasszony, én már ezen nem búsúlok, csak ezt mondd meg még: ugy
+tetszik mintha álmomban ezen alvilágba jöttem volna, s a kapun őrt állt
+volna egy vén, már öszvetöpörödött német, kitől mikor kérdém, mióta, és
+meddig áll itt? ezt felelte: azt tudom hogy már sok száz esztendő
+elrepűlt fejem felett mióta itt vagyok, de én azt szeretném tudni,
+meddig leszek még itt? – Erre megszólal az alvilág ura: különös álmaid
+vannak, édesem; de hiszen még ez egyet megmondom. Ez a felsőbb világban
+hajdan mint igazságtalan s minden vétkekbe ülő főpap erre van
+kárhoztatva, nem is hagyhatja el helyét mind addig, míg itt az én
+országomban két ártatlan lelkü emberi teremtés egymás kezét meg nem
+fogja s egymást meg nem csókolja. – Ekkor az ágy alatt eddig kushodó
+ífjú kibúvik onnan, s megfogván a királykisasszony kezét, hevesen
+megcsókolja őtet. Ezt meghallván az ördög: no, úgy mond, te hitetlen,
+bezzeg addig magyaráztattad velem álmaidat, hogy amit soha meg sem
+álmodtam, rajtam beteljesedett, s elértem a szerencsétlen órát, mivel
+hatalmam eddig tartott, s már most én fogok a vén német helyett silbakon
+állani mindörökké. Takarodjatok hát haza a felső világba, de
+vigyázzatok, mert ha még valaha kiszabadúlhatok, jaj nektek, még a
+maradékaitoknak is. – Nem gondoltak ezzel, se az ífjú ki célját
+tökéletesen elérte, se a királykisasszony, ki már az atyja udvarát
+mintegy képzelte maga előtt. Kivezette őket a szabadítást háladatosan
+köszönő vén silbak a felső világig, ott végbúcsút vett tőlök, mire
+egyenesen a királykisasszony atyjának városába tartottak. Odaérvén,
+miután az ífjú elbeszélte, mi módon szabadította meg kedves leányát, a
+király, háladatos köszönések után, kinyilatkoztatta, hogy leányát
+egyedűl neki adja mint akinek köszöni egyedűl, hogy megkerűlt megint. E
+végre generálisi formaruhával ajándékozta meg s nagy tiszteletet kivánt
+iránta mindentől udvarában; de ő kijelentette, hogy már azt nem teheti,
+mert házas, sőt inkább kéri hogy minél hamarább elbocsássák. Nehezen
+esett ugyan ez, de mivel meg kellett lenni, elbocsátták, adván mellé
+háromszáz válogatott vitézt és három szekér pénzt ajándékba. Igy
+elindúlván, halad mindaddig, míg sok útazásai közben elér a másik
+királyi városba, hova beszáll, s igen kedvesen fogadtatott a királytól.
+Elbeszélte neki mily szerencsés utat tett, s hogy mit mondott a leánya
+betegsége felől az ördög. Ekkor az oltár egyszerre szét bontódott, s
+alatta csakugyan megtalálták a varasbékát és szájában a szent ostyát; a
+békát meglővén, szájából kivették az ostyát; s minekutána a beteg
+királykisasszony megette, egyben meggyógyúlt; hajdani szépségét és
+deliségét visszanyerte. A király, érezvén mely sokkal tartozik ezen
+ífjunak, háladatossága jeléűl leánya kezét ajánlotta, de amely kedvező
+feltételt a már generálisi méltóságra jutott ífjú el nem fogadott,
+kijelentvén, hogy mint már házas, tartozik minél elébb sietni régen
+elhagyott feleségéhez. Ekkor a király megajándékozta hat szekér pénzzel
+és hatszáz válogatott vitézt adott mellé. Itt is elvégezvén dolgát,
+tovább ment, s el is ért a harmadik királyi udvarba is, hol igen
+nyájasan fogadták, s elbeszélvén, mit mondott az ördög a forrás tisztává
+való tétele felől, ezt mindjárt megpróbálták. A forrást kitisztították s
+a mellette ásott sírboltból csakugyan kivették a már akkor meghalt
+kisdedet, mit látván a király leánya, nem tagadhatott, s vétkét
+megvallván, egy hercegfit mondott az egész szerencsétlenség okának.
+
+A király az egész dolog felől hallgatást kért, s egyszersmind kérte a
+generálist, vegye el leányát feleségül, jegybe igérvén egész birodalmát.
+De az ífjú ezt sem fogadta el, megmondván itt is, hogy már házas. Igy,
+miután néhány napig mulatott, kapván ajándékba ismét hat szekér pénzt és
+hatszáz vitézt kisérőűl, sietett egyenesen hazájába. Több napi útazása
+után odaért, s mint egy idegen országi generális maga a kereskedőnél
+kért szállást, s már másfél ezerre szaporodott kísérőit a városba
+szállásoltatta. Igen kedvesen fogadta a kereskedő nagy méltóságú
+vendégét s akkor estve őtet és katonáit gazdagon megvendégelte. De a
+generális szeme minden ki és bejövőre vígyázott szűntelen, ha valahol
+kedvesét megláthatná, de minden szemessége híába esett. Másnapra
+virradván, a gazdag fölöstökömölés után, a kereskedő meg akarván pompás
+udvarát s kertjét mutatni a generálisnak, lehítta a felső emeletből
+sétálni. Kész szívvel ment, gondolván, hogy talán az alsó cselédek
+között megláthatja hitvesét. Úgy is lett. Hogy az ismeretes szép alak a
+rongyok közt szemébe tűnt, csak alig állhatta meg hogy mindjárt pompásan
+fel ne öltöztesse s magához ne vegye. De várakozott ebédig, hogy majd
+akkor csínosan előhozza dolgát. Katonáit tehát ebédre mind beparancsolja
+az udvarba, hogy fegyveresen jelenjenek meg, a legfelsőbb főtisztnek
+pedig szorosan meghagyja, hogy, amit mondani fog, embereivel tüstént
+teljesítse.
+
+Ebédhez ülvén, kérdi mindjárt a generális a kereskedőtől, ki legyen az a
+kellemes vonásokkal ékeskedő leány, kit odalen az udvarban oly alávaló
+öltözetben láttak; talán jobb sorsra tartja érdemesnek. Ekkor a
+kereskedő elbeszéllette hogy az különben saját leánya, miként vette
+feleségűl az ő akarata s tudta nélkűl egy koldus fiu; ő, azon
+megbosszankodván, miként küldötte el a szerencsés órát keresni, tudván
+hogy sohatöbbé vissza nem jön; felesége pedig arra van általa bűntetve,
+hogy mindaddig a legalábbvaló cselédek közt kénytelen szolgálatot tenni
+udvarában; már két holnap múlva hét eszt. lesz mióta ez történt, s ha ez
+kitelik, ismét kegyelmébe fogadja leányát. Ezt hallván a generális,
+kívánta a személyt látni; kit mindjárt egészen megfürösztve s régi
+ruháiba csínosan felöltözve, be is vittek hozzá. Maga mellé ültetvén,
+nyájas beszélgetésbe eredt vele; de a leány, egyformán szomorú lévén,
+valahányszor férjét kérdezte tőle, mindannyiszor sírt és sohajtozott.
+Tovább már nem állhatván, kérte a generális, nézzen reá, ha nem olyan
+volt-e? Azonnal rá ismert, nevéről szólította, s ezer csókjaival
+tetézte. A kőbálványnyá vált kereskedő, csak bámult eddig, mikor egyszer
+a generális ketté szakasztá a csendességet, s így szól: hallod-e te
+kereskedő, olvasd meg, hányat üt az óra. – Ez felel: tizenkettőt, – No,
+ugymond, elküldtél, a szerencsés órát keresni; mert én vagyok az az
+ífjú, ki e személy férjévé lettem, ámbár tudtod nélkűl, mint mondod.
+Megtaláltam, melyik a szerencsés óra, tudnillik az, a melyik most ütött,
+a tizenkettedik. Hanem már most te szedd föl magad s keresd föl nekem a
+szerencsétlen órát; takarodj a házból, parancsolom, azonnal. A katonák
+egyben kivezették a városból, s miután a király is helybehagyta
+cselekedetét, az egész jószágát elfoglalta, s újra feltalált kedves
+feleségével élték a viszontlátás édes örömei közt a legkedvezőbb
+esztendőket, s tán most is élnek ha meg nem haltak.
+
+
+
+
+XVIII. HAMUPEPEJKE.
+
+Volt egyszer a világon egy nagy gazdag ember, annak az embernek volt
+három fia, ketteje igen szép ember volt, a harmadik pedig hamupepejke
+volt. Az ember nagyon elöregedett, s mondta a fiainak: kérlek, kedves
+fiaim, legyetek olyan jók, hegy én ha meghalok, három éjtszaka engem
+strázsáljatok a temetőbe, idővel hasznát fogjátok venni. Csakugyan az
+ember nem sokára meg is halálozott, és a fiai eltemettették. Legelső
+éjtszaka mondja a kissebbik: kedves bátyám, most terajtad vagyon a sor,
+eredj ki az atyámhoz. Feleli a bátyja: ha megholt, feküdjék ott, én csak
+nem megyek. Mondta a kissebbik: no édes bátyám, kimegyek én. Ki is ment
+a kissebbik, apja sírjára állott, s ott van tizenegy óráig. Tizenegy
+órakor megrázkódik vele a föld úgy, hogy neki még a haja szála is
+felállt; ekkor kijön az atyja: hol vagy te átkozott? Itt vagyok, atyám.
+Hát a nagyobbik bátyád hol van? Odahaza. Mivel engem ki nem jött
+strázsálni, nem akarja magának szerencséjét, tehát a tied lesz, fiam,
+mind a háromnak a szerencséje: itt vagyon fiam, neked adom ezen rosz
+kantárt, rázd meg, mindenkor ott terem egy rézszőrű paripa; és most,
+fiam, a te jó hűségedért ezzel ember lehetsz. Akkor az atyja bement a
+sírjába, a legény pedig haza menvén, a nagyobbik bátyja kérdezi: no hát
+mit kaptál nagy hűségedért? Én, bátyám, nem kaptam semmit, hanem aztat
+megcselekszem amit az atyám testamentomba hagyott. A másik éjtszaka is
+hasonlóképen járt, akkor is kapott egy kantárt, amely csupa ezüst volt;
+akkor is hazament, a két bátyja őtet kinevette, hogy ő holtnak a szavára
+éjtszakánként strázsára jár. Harmadik éjtszaka is hasonlóképen kapott
+egy aranyos kantárt; akkor megmondta neki az atyja: itt van még, fiam,
+egy trombita, ha ebbe bele fújsz, amit csak kívánsz, mindenfele
+beteljesedik. Akkor ő haza ment, s bele ült a hamuba.
+
+Volt egy hét országos király, melynek volt három szép eladó leánya, és a
+leányok mind a három férhez menni való volt, de soha senki nem akarta
+elvenni. Hét országába kikurrentáltatta hát, hogy aki lóhátrul
+aranykoszorúját és aranygyűrőjét a bástya tetejéről leveszi, annak adja
+egyik leányát és fele királyságát. Eztet ők is meghallották; felindúl a
+két bátya paripásan, mondván az öcscsöknek: gyere te, fertelmes, nézzed
+legalább, hogy ugratunk fel a bástya tetejébe, hogy ha megkaphatnánk
+azon aranykoszorút, tehát akkor fél királyok leszünk. Mondá neki a
+hamupepejke: csak tik eredjetek. Elment a két bátyja, ő pedig akkor
+kiment az istállóba, megrázta a rosz kantárt, ott terem a rézszőrű
+paripa: mit parancsolsz kedves gazdám? jól tudom szándékodat: itt van
+egy rézruha, öltözz fel bele. Felöltözik, körülnézi magát, látja hogy ő
+sohasem látott olyan szép vitézt mint jómaga. Mondja neki a lova: hogy
+menjek édes gazdám? úgy-e mint a szél, vagy mint a gondolat? Csak úgy,
+édes lovam, hogy se neked, se nekem káromra ne legyen. Megindúl akkor a
+ló, úgy megyen vele mint a madár; két óra alatta királyi udvarhoz ért,
+de ő ott meg sem állott, csak felreppent a bástya tetejére, és elvitte a
+koszorút, és az aranygyűrőt. A királykisasszony, a legnagyobbik, úgy
+örűlt, hogy örömibe a haját majd kitépte, hogy micsoda szép vitéz vitte
+el az ő koszorúját, hanem azt nem tudta hogy ki legyen az.
+
+Akkor a vitéz haza ment, eleresztette a lovát, beleült a hamuba, a
+koszorút pedig behajította a sutba. Itten haza jött a két bátyja,
+mondván neki: na te nemzetséggyalázó, nem láttál olyan szép vitézt, mint
+mi láttunk? Mondja nekik a hamupepejke: hamarább láttam én azt mint ti.
+Hogy láttad volna te azt hamarább, mikor mi ott voltunk? Ó te bolond,
+látod azt a nagy fűzfát? arról néztem. Mondja a közbülsőnek a nagyobbik:
+eredj öcsém, vágd le azt a fát ahonnan ő nézi, ilyen-adta
+nemzetséggyalázója! melyet az öcscse le is vágott. Más nap ismét
+felnyergelte paripáját a két bátya, mondván: menjünk el tehát még most
+egyszer próbára; az öcscsének pedig: gyere te is velünk, legalább
+meglátod azt a szép királyfit; melyre felelt neki: én nem megyek,
+meglátom én azt úgy is. Midőn a bátyja elment, akkor megrázza az ezüstös
+kantárt, ott terem az ezüstszőrű paripa, mondván neki a paripa: mit
+parancsolsz édes gazdám? Egyebet semmit, csakhogy azon ezüstruhába
+legyek felöltözve, hogy megnyerhessem a közbülső királykisasszonynak
+aranykoszorúját és gyűrőjét. Midőn felült paripájára: édes gazdám, mond
+az: hogy menjek veled, mint a szól, vagy mint a gondolat? Édes lovam,
+csak úgy, hogy tebenned kár ne legyen, s énbennem. Akkor megindúl vele a
+paripa, úgy megyen mint a madár; midőn felért a bástyára, elvitte a
+koszorút és az aranygyűrőt. Kinek volt nagyobb kedve, mint a közbülső
+királykisasszonynak? mondván a két testvérének: látjátok micsoda szép
+vitéz vitte el a koszorúmat? De az öreg király ezen vitézt látván szép
+öltözetibe, mondja leányainak: szép szerencse szállott reátok, melyet
+nem is reménylettem volna. Az öreg király kiáltja a vitéznek: megálljon
+felséges királyfi, hadd tudjam meg, ki legyen neve? De arra Hamupepejke
+szónak sem állott, elnyargalt haza. Az ő két testvére látta ezen vitézt,
+de meg nem esmerte.
+
+Mikor ő haza ment, a kantárt a lónak a fejéből kihúzta, a ló elment a
+maga dolgára, ő pedig bele ült a hamuba. Hazajött a két bátyja, mondván
+neki: na te nemzetséggyalázó, nem láttad a mostani szép vitézt? Melyre
+felelt neki a hamupepejke: nekem az mindegy, elébb láttam én azt mint
+ti. Melyre mondván a bátyja, honnan láttad volna te azt? felelt neki:
+látod azt a nagy kéményt? arról néztem én. Mondja a nagyobbik az
+öcscsének: eredj öcsém, vágd le azt a kéményt, ne nézze többé róla;
+melyre a közbülső meg is cselekedte, a nagy kéményt mindjárt levágta.
+Eztet a hamupepejke igen nevette; s mondá magába: nézd el milyen bolond
+ez a két bátyám, milyen károkat teszen. Harmadik nap pedig hasonlóképen
+lett mint ezen a két napon; akkor is a harmadik királykisasszonynak
+koszorúját és gyűrőjét elvitte Hamupepejke, de hozzá is szaladt a lóval,
+és megcsókolta a kissebbik királykisasszonyt; annak pedig olyan esze
+volt, hogy egy kis ollót vett a kezébe, és a legénynek a félhuncutkáját
+levágta, hogy arról megesmerhesse.
+
+Hamupepejke akkor is hazament, lovát eleresztette, s így hallgatásban
+vala. Tovább hogy már a király nem győzte várni ezen három vejét, mikor
+jönnek az ő három leányáért, mondá: kurrenst eresztek az országba. Midőn
+mindenfele küldött, hogy aki a gyűrőjét és koszorúját elvitte, tehát
+hozza vissza, és jelentse magát; még is senki aztat vissza nem hozta;
+összehivatott tehát egész országából mindenféle férfiút: akik tizenöt
+esztendőn felűl voltak hatvan esztendőkig, mind jelen legyenek, mert a
+kissebbik leány mondotta az atyjának: én, atyám, megesmerem, mert a
+hajából elvágtam, tehát arról mindenkor meg fogom esmerni. Melyre ez a
+sok nép ottan meg is jelent: a három princeszné sorba vizsgálta, de a
+sok nép közzűl egyet sem esmert meg. Ekkor mondja a kissebbik
+princeszné: atyám, ezek között nincsen, kérdje meg atyám, hogy nincs-e
+még valakinek othonn valami testvére? Felelvén a két nagyobbik bátya:
+nekem még van egy testvérem, hanem az nem arra való, mert az most is a
+hamuba ül; melyre felelte a kisasszony: minél hamarább ide kell híni,
+hadd lássam őtet. El is hítták, abba a fertelmes ruhába oda is ment:
+meglátván a kisasszony, mondja az atyjának: atyám, ez az a vitéz, ki
+engemet megnyert. Feleli a király: eredj te haszontalan, nem hogy a
+házamba beereszteném, hanem még a tyúkólba se adok neki helyet. Feleli a
+kisasszony: édes atyám, vizsgáltasd meg csak őtet; melyre az atyja meg
+is vizsgáltatta; meg is tanálták nála mind a három jószágot, ekkor
+mindjárt papot, hóhért és vaskalapot hoztak; a pap eskette, hóhér
+seprőzte, olyan lakodalmat csináltak, hogy semmit sem volt mit enni.
+Akkor a király őtet beküldte egy külön szobába, kibe ennekelőtte
+cselédje lakott; a királykisasszony keservesen sírt, mondván neki:
+szívemnek szép szerelme, add ki magadat hogy te vagy az a vitéz, aki az
+aranyszőrű paripán a koszorúmat megnyerted; hogyha engemet nem
+szerettél, tehát minek jöttél hozzám? Azalatt az idő alatt a királynak
+két nagyobbik leányát két hercegfi elvitte, és ez a két nagyobbik leány
+igen nevette a kissebbik testvérét, mondván neki: na hiszen igen szép
+urad van, mindig a hamuba ül; akkor feleli a kisasszony neki: amit az
+isten adott, be kell vele érni, legyen a tietek szép, megelégszem én a
+magaméval; melyre itt ez továbbra is így folyt.
+
+Hogy egyszer a két nagyobbik sógora kimentek vadászni, mondják a
+hamupepejkének: gyere ki, sógor, te is; melyre felelt vissza: adjatok
+hát egy lovat, majd elmengyek. Megnyergeltek neki egy rosz lovat, akire
+ő felült, s megyen a sógorával kifelé; tanál egy sarat, melybe bele
+döjti a lovat, a két sógora igen neveti, hogy az ő sógorok a lóval a
+sárba kínlódik; elnyargal a két sógora, ő pedig megrázza a rézkantárt,
+ott terem a rézszőrű paripa: mit parancsolsz, édes gazdám? Egyebet nem
+parancsolok, csak hogy legyen tebelőled egy selyemsátor, énbelőlem pedig
+egy öreg ember, és valamennyi vad ebbe a határba van, mind előttem
+feküdjék, hogy abból egy se hibázzék. Mind ez meg is történt; a két
+sógora azalatt bejárta az egész határt, sehol egy vadat se kaptak; mikor
+jönnének haza felé, megtanálják ezt a selyem sátort, mondván egyik a
+másiknak: Nézd el pajtás, mind itt van a vad, azért nem tanáltunk mi
+semmit. Ekkor köszönnek, az öreg ember fogadja; mondják neki: hallja
+öreg úr, adjon nekünk egy pár vadat, adunk érette kétezer forintot.
+Feleli neki az öreg ember: az egész királyságtokért sem adok; hanem ha
+egy béjogot a farotokra hagytok sütni, akkor adok, de aztat sem
+elevenen, hanem dögölve. Ekkor mondják neki: itten van hát, süssön, nem
+bánjuk; melyre meg is cselekedte. A sógorok a pár vadat viszik hazafelé,
+Hamupepejke pedig egy pár őzet madzagra kötött, s vezeti haza fele;
+mikor megtanálja a sárba a lovat, megnyúzza, a bőrét a hátára veszi, s a
+két sógora igen nevette: nézd el a mi sógorunk a lóbőrt a hátán viszi
+haza, hanem különben milyen szép őzet viszen haza felé. Ez elviszi a
+bőrt, lelöki az udvarban, mondván a feleségének: itt van ez a bőr, vidd
+el atyádnak, jó lesz asztalkendőnek; ezt az őzet pedig vezesd be hozzá,
+add, által neki, mondjad hogy én hoztam; melyet a kisasszony meg is
+cselekedett, s az eleven őzet atyjához vezette. Ekkor a király igen
+csodálkozott, hogy a másik veje döglött őzet hozott, ő pedig elevent;
+másnap kicsinynyel jobb früstököt kapott, mint annakelőtte, mert
+gondolta a király, hogy valami törik ki belőle, s ez más nap is,
+harmadik nap is hasonlóképen történt meg.
+
+Itten továbbá a királyra Burkusországból ellenség jött, és csak akkor
+vette észre, mikor már neki országába bent volt; akkor megijedt a
+király, mondván magába: jaj istenem, mit csináljak most? rajtam az
+ellenség, nincs katonaságom, aki van is, nagyon messze vagyon. Erre a
+kissebbik princeszné mondja az urának: na szívem, végünk van, rajtunk az
+ellenség, hanem kérlek téged, mutasd ki még egyszer vitézségedet, hogy
+nyerhessünk teveled híres nevet; melyre mondá neki Hamupepejke: eridj
+hát, mondjad atyámnak: adjon egy rosz lovat, meg egy rosz kardot, majd
+talán szerencsések leszünk ebbe a háborúba. A király meg is cselekedte
+ezt, neki lovat, kardot, mindent adott; a kevés népével a király
+elindúlt, és a három vejével. Midőn elhagyták a várost, tanáltak egy
+sarat, Hamupepejke a lovát a sárba dőjtötte; a király haragjában majd
+kitépte a haját, hogy a veje a lóval kínlódik; a had mellette elmenvén,
+igen nagyon nevette; mondták: ez a vitéz elkergeti az ellenséget, ki a
+lovát most is a sárba nyúzza! Mikor Hamupepejke már jól látta, a nép
+elhaladt, megrázza az aranykantárt, ott terem az aranyszőrű paripa: mit
+parancsolsz, édes gazdám? Egyebet nem parancsolok, hanem abba az
+aranyöltözetbe legyek felöltözve, amelyikbe voltam a királykisasszonyt
+megnyerni. Akkor mindjárt az ő kívánsága beteljesedett; megfúj akkor egy
+trombitát; ott terem tizenkét óriás; mit parancsolsz felséges királyunk?
+Egyebet nem parancsolok, hanem csak legyen nekem tizenkét regementem,
+mind fekete lovon, szép bandával, komor nézése legyen az embereknek,
+nagy bajúszok, veres csákójok, szóval vitézek legyenek. Melyre ez mind
+be is teljesedett. Ment tehát nagy muzsikaszóval a hada után, melyet
+meghallván az atyja: jaj istenem, elől is ellenség, hátul is! ó most
+hova legyek? Mondja az adjutánsának: eridj el, kérdd meg tőle, hogy
+segítségemre jön-e, vagy ellenem? Az adjutáns meg is kérdezte, de itten
+mondja neki a vitéz: nem megyek ellene hanem segítségére, azon kérem a
+királyt hogy a maga népit hátráltassa meg, mert ő mengyen az ő népével
+az ellenséggel szembe. Ő tehát előre ment, és úgy megverte az
+ellenséget, hogy hírmondónak se maradt belőle; gondolá a burkus király,
+hogy ezek nem emberek hanem valóságos eleven ördögök; melyre pardont
+kért mindjárt, hogy soha többé vele háborút nem tart; és frígyet kötvén
+vele, vissza fordítja népét. Elmegy Hamupepejke az atyjához, mondván:
+felséges király, soha többé a burkus király nem fog veled háborút
+tartani; de az atyja őtet nem esmerte, mondván: kérlek, szép vitéz, ezen
+jó tettedért gyere országomba, a katonádnak szállást tartást adok két
+hónapig. Melyre mond neki a vitéz: felséged, nem szükséges, mert nekem
+menni kell haza, az ellenség engem is körülfogott, attól kell magamat
+őrízni. Hogyha nem kell neked az én ajándékom, itt van: neked adom a
+tajtékpipámat, gyűrőmet, aranyvirágos kendőmet: valaha meglátlak,
+megesmerlek róla.
+
+Visszament tehát Hamupepejke a maga népével, elérte azt a sarat, hol a
+lova feküdt, az aranyszőrű paripát ott eleresztette, hozzáfogott a
+lóhoz, megnyúzta, egészen haza vitte a bőrt. Mikor arra ment a had, és
+meglátta a nyúzott lovat, mindjárt gondolták hogy itt a a király veje
+nyúzta meg a lovat; melyre haza ment a had, kiki a maga helyére.
+Meglátván a király a vejét otthon űlni: na te szép madár, bezzeg
+eljöttél háborúba, nem hogy még hasznot tettél volna, hanem kárt:
+megnyúztad a lovat, csak a bőrét hoztad haza nem vagy érdemes, hogy
+királyi udvaromba lakjál. Melyre feleli neki: tudom hogy felséged bizony
+meg nem nyerte azon háborút, meg nem engedi hogy udvarába lakjak. De hát
+adjon még három napot, hogy legyen itt megmaradásom. Melyre mondá neki a
+király maradj meg hát három nap itten, hanem nekem házamba be ne jőj,
+mert ha meglátlak, minden búmat és bánatomat megemlítem.
+
+Itt marad tehát Hamupepejke; folytatja pedig a király nagy szomorúságát;
+a királykisasszony azonban igen keservesen sírt, mondván az urának:
+kedves, szívemnek szép szerelme, add ki vitézségedet, és mutasd meg az
+én atyámnak, hogy te vagy az a vitéz, ki engemet aranyszőrű paripán
+megnyertél; melyre mondá Hamupepejke: hogyha engemet nem szerettél,
+minek esmertél el engemet uradnak? Mondá a királyi princeszné nekie:
+kérlek, szivem, mi lelte neked a kezedet? hiszen be vagyon kötve. Mondja
+Hamupepejke: mikor a lovat a sárba nyúztam, akkor a késsel megvágtam az
+újjamat; melyre mondja a királykisasszony: mutasd meg hát nekem, hogy
+micsoda seb van rajta; melyre megmutatja feleségének. Meglátván a
+felesége az aranyvirágos kendőt, melyet az öreg király neki a háborúba
+adott, mindjárt megesmeri a királykisasszony, mondván nekie: kérlek
+tégedet, szívem, hol vetted te ezen kendőt? melylyel az öklödbe vagyon
+kötve? – Feleli nekie Hamupepejke: hallod-e, én akarhol vettem, csakhogy
+most nálam van. Mindjárt szalad a királykisasszony az atyjához, és
+bemegy az atyjához, nagy örömmel mondván: Felséges királyatyám, hol
+vagyon az az aranyvirágos kendője, a kit édes anyám jegyül felségednek
+adott? Mondá az öreg: kedves leányom, azt én jó barátomnak adtam, ki
+engemet és az országomat az ellenségtől megoltalmazta. Mondja arra a
+kisasszony: Felséges királyatyám, az én uramnál van azon kendő és az
+aranygyűrű, kit felséges királyatyám azon jó barátjának ajándékozott.
+Mondja az öreg király két generálisának: Eridjetek, hozzátok fel ide,
+hadd kérdezzem ki őtet, hogy mi okon kapta ő azon ajándékot? Ekkor a két
+generális felvitte őtet a király szobájába; ez meghajtotta magát előtte:
+édes fiam, valld ki magadat, hogy világosodjék ki neked nagy vitézséged.
+Akkor mondja Hamupepejke: megálljon felséges királyatyám, egy félfertály
+múlva meg fogom mutatni. Akkor kiment a házból, megrázza az
+aranykantárt, ott terem az aranyszőrű paripa aranyos öltözettel; mikor
+felöltözik Hamupepejke, a király nem tudott örömébe hová lenni, mondván
+nekie: kérlek kedves fiam, ne neheztelj öreg fejemre, mert én igen rút
+dolgot cselekedtem veled. Mondván nekie a veje: nem is haragszom
+felséges királyatyám. Akkor a király örömébe olyan nagy bált
+csináltatott, hogy az egész hét országát mind meghivatta: kinek volt
+nagyobb öröme, mint a királykisasszonynak! Mondja is az atyjának: látja
+felséges királyatyám, igaz az én szavam, mely be is teljesedett: az én
+két testvérnéném engemet kicsúfolt, de az isten az én szégyenségemet
+vidámra fordította, és az én két nénémet földig legyalázta.
+
+Mikor a legtöbb uraságok a szobában voltak, Hamupepejke így szólott:
+felséges királyok, hercegek, egy újságot mondok: ne sajnálják megnézni
+ezen két hercegfinek a farát, hogy micsoda béjog van rajta! Melyet meg
+is cselekedvén, meglátják a két nagy béjogot; mond Hamupepejke: lássa,
+felséges királyatyám, ezen két hercegfi mikor vadászni ment, vadat nem
+kaphattak, hogyha én nekiek nem adtam volna; én pedig úgy adtam, hogy a
+farokra két béjogot sütöttem; a béjogra pedig a volt írva: Én
+Hamupepejkének örökös jobbágya. Így oztán mondta Hamupepejke: felséges
+király, engedd meg nekem, egy kérésem vagyon; melyre mindnyájan
+feleltek: tessék megmondani; erre felelte Hamupepejke: mink mindnyájan
+nagy rangból valók vagyunk, tehát mi egy tálból a mi jobbágyainkkal nem
+ehetünk, tehát a jobbágyok menjenek ki a cselédekhez. Ebbe mindnyájan
+megegyeztek, és a két hercegnek úgy mint jobbágyoknak feleségestől
+együtt a vendégségből ki kellett menni; ekkor a király a vejének
+általadta országát egész királyságával; a két hercegfinek pedig egy
+uraságot adott, és most is élnek, ha meg nem haltak.
+
+
+
+
+XIX. AZ ARANYMADÁR.
+
+Egyszer volt, hol nem volt, egy király, ki szélesen kiterjedő
+birodalmában nagy boldogan töltötte napjait. Ez valakitől hallván hírét
+valamely aranymadárnak, hogy több ritkaságai közt ez is feltaláltassék,
+megparancsolta a fővadászának, hogy neki azt akár élve, akár halva hozza
+házához, ellenkező esetbe őtet látni sem akarja. Kényteleníttetvén a
+király parancsolatjának engedelmeskedni a vadász, feleségével útravalót
+bőven készíttetvén, búcsút vett háza népétől, s elvándorlott hetedhét
+ország ellen, hogy talán valahol valami hírét fogja hallani az
+aranymadárnak. Sok összevissza való őgyelgései után is egész útja
+hasztalan volt, mivel senki sem tudott róla semmit, hogy hol lakna az
+aranymadár, s így félvén a király szeme eleibe kerűlni, remetévé lett, s
+így a hűséges szolga magánosságba élte le hátramaradt szomorú napjait.
+
+Volt azonban neki egy tátos fia, ki eljövetelekor még csak nyolc
+esztendős volt. Ez minekutána felnevelkedett, s megtudta az atyja
+történetét, elszánta magát, hogy ő fogja elhozni a király előtt annyira
+kedvelt aranymadarat. Nagy nehezen bocsátotta ugyan őtet útnak az ő
+szomorú édesanyja, de ő érezvén a maga természet felett való
+tulajdonságait, elindult hetedhét ország ellen. Járatlan útakon ment
+mendegélt ő mindenütt, míg egyszer beért egy rengeteg erdőbe, hol a
+zivataros idő ellen nem talált egyéb helyet hová bújhatott volna, mint
+egy kőszikla hasadékát; de onnan is kiöblítette őtet a zuhanó zápor.
+Különös szerencséjére megpillant távolról egy kis kunyhó ablakában
+lassan pislákoló mécset; arra veszi tehát útját a sűrűség között, s
+nagynehezen csakugyan ráakad a kis kunyhóra, melyben egy ősz öreg ember
+melegedett a tűz mellett. Köszöntvén az öreget, szállást kért tőle, aki
+is jó szívvel fogadta őtet, s nekie egy kis pusztai vacsorát feltett,
+hogy egyék. Vacsora végivel szól az öreg tudákos: fiam János, úgymond,
+jól tudom hol jársz, s mit keresel; szerencséd hogy lakásomra akadtál;
+innen három napi járó földre van egy ezüst erdő, melynek közepén egy tó
+mellett terül el egy roppant magas fa, amelyen szokott tartózkodni az az
+aranymadár; menj el oda fiam János, s amit az a madár fog teneked
+mondani, mind azt beteljesítsd; ne félj, boldog leszel örökké. A
+tanácsot megfogadván, megindúl a vadász fia, és csakugyan harmadnapra a
+rézerdőn keresztül menvén, meglátta az ezüsterdőt, ahová mikor elért,
+vizsgálta mindenütt a nevezett fát, csakugyan rá is akadt végtére, s
+felnézvén a fára megpillantja az aranymadarat, s térdre esvén segítségül
+hivott minden bűbájosokat, hogy neki most kedvezzenek. Ekkor felszólal
+az aranymadárhoz: szállj le, szállj le te gyönyörű madár az én karjaim
+közzé! szánj meg engemet, aki teérted ennyi országokat bekóborlottam. Az
+aranymadár azonnal lerepült karjára, s megszólalván, mondja neki: ha már
+te engemet csakugyan szeretsz, ámbár már félig megváltottál, válts meg
+már egészen. Menj az aranyerdőbe, ahol egy vén asszony lakik, aki engem
+elátkozott, szolgáld azt három nap, s ha azon három nap alatt semmit sem
+eszel, sem iszol, és szűntelen imádkozol, úgy én az átok alól
+kiszabadúlok; csakhogy arra kérlek, légy mindenkor ébren, hogy mikor én
+téged meglátogatlak, beszélhessek veled. Ekkor az aranymadár kirepül
+karjai közzűl, s int neki, hogy arra menjen amerre ő repül. Kevés idő
+múlva elért az aranyerdőbe a bűbájos asszony lakhelyéhez, s tőle
+szállást kérvén, kinálta magát, hogy őtet vegye be szolgálatjába. Az
+öreg asszony egyszerre elbeszélte neki, hogy ő régen várakozik olyan
+emberre, aki őnála három napot s éjtszakát bőjtölve s imádkozások közt
+ki tudna tölteni, s ha ő ezt megcselekszi, igen nagy jutalmat kap érte.
+Felvállalta ezt a mi Jánosunk, s minekutána az öreg bűbájos, hogy senki
+be ne mehessen kunyhójába, őrtállót is tett az ajtó eleibe, maga kiment
+most a kunyhóból. Térdre esve könyörgött most János a szabadításért az
+alsó világ urának, hogy őtet fáradsága jutalmául tegye szerencséssé. De
+estve hazajövén az öreg, bezárta az ajtót, s álomszellőt fúván János
+szemére, őtet mély álomba meritette. Éjfélkor megrázkódik az aranymadár,
+s vált belőle egy remek szépségű angyali teremtés, s ekkor felrúgván egy
+csipkebokrot, szól hogy jőjön ki az alól hat szép fekete paripa, egy
+hintó, kocsis, és inas: Előttem, úgymond, világosság, hátul setétség!
+repűlj velem a bűbájos kunyhója eleibe, hadd beszélhessek az én
+szerelmesemmel. Egy pillantat alatt ott termett a kunyhó előtt a
+királykisasszony, s amidőn be nem akarta bocsátani az őrtálló, annak
+kezébe egy csomó aranyat adván belép, s hát elszomorodva látja, hogy az
+ő Jánosa elaludt. Minden módokat elkövetett, hogy őtet felkölthesse, de
+mind hiába; végre eltelvén az egy óra, kénytelen volt elmenni, azt
+hagyván meg az őrtállónak, hogy adja tudtára Jánosnak az ő ottvoltát, s
+egyszersmind hagyott neki egy gyűrűt, hogy azt adja által neki. Másnap
+felébredvén János, hozzá fogott napi tisztéhez, s várta hogy eljő az
+aranymadár, de minden várakozása hasztalan lett, az őrtálló pedig semmit
+se szólott a történt dolgokról. Második éjtszaka hasonlókép elment a
+királykisasszony fejér paripákon, s ismét megnyomván kezét az őrtállónak
+bement a kunyhóba, de ismét aluva találta, mivel már a bűbájos szellő
+befogta szemei, azelőtt. Hasztalan igyekezett felébreszteni, s ismét
+eltelvén az egy óra, eltávozott, s hagyott az őrtállónak az általadás
+végett egy selyemkendőt; de amelyeket ez mind eltett magának. Harmadnap
+éjfélkor újra eljött a királykisasszony veres paripákon, és szokás
+szerint a bemenetelt pénzen megnyervén, Jánosát ismét aluva találta.
+Igyekezett ugyan őtet minden módon felkölteni, de az lehetetlen volt;
+sűrű könnyeivel áztatta tehát az ő ruháját, s ott mellette hagyott egy
+kardot, amelyre a volt írva: minthogy elaludtál, engem meg nem
+nyerhetsz, hanemha felkeresel az atyám udvarába. Elvárlak tíz
+esztendeig, igyekezz hogy minél hamarább megláthass. Felébredvén János,
+egyszersmind kitölt a három nap, melyet a bűbájosnál tartozott
+szolgálni, s ez ekkor nyilatkoztatta nekie, hogy az az aranymadár a
+veres királynak egy elátkozott leánya, akit ő félig megváltott, minthogy
+már sok könyörgéseiért emberi ábrázatját visszanyerte; hanem most
+keresse fel őtet, talán még feltalálja. Szolgálatja jutalmául pedig
+adott nekie egy tátoslovat, és mind a gyűrűt, mind a kendőt az őrállótól
+elvévén, kezéhez adta.
+
+Útnak indúlván már Jánosunk amerre igazították, elérte a fekete folyó
+vizet, hol ő, mutatván a gyűrőt és kardot, mindjárt bátran
+általbocsáttatott. Szintén így ment által a fejér és veres folyóvizeken,
+ahonnan nem messze egy pusztában álló vendégfogadó tűnt szeme eleibe, s
+biztatván lovát csakhamar elérték az óhajtott kocsmát. Leszállván most
+paripájáról, beköti az állásba, s bemenvén a fogadóshoz, magának ebédet,
+lovának pedig jó abrakot parancsolt. Míg az ebéd elkészül, beszélget a
+korcsmárossal, hogy nem tudja hány mérföld lehet a veres király
+lakhelye? aki midőn megmondotta, hogy ide csak egy napi járó föld, ami
+Jánosunk igen nagyon megörűlt. Tovább tudakozódott még a kocsmárostól,
+hogy mi újság lehet ottan? ez elbeszéllette hogy a veres királynak van
+egy hasonlíthatatlan szépségű leánya, kit, mióta haza kerűlt, igen sok
+princek és királyok kivántak volna elvenni feleségűl; de ő készíttetett
+egy aranykoszorút, s azt mondta, hogy aki azt leveszi az ő kastélyok
+tornyának csillagáról lóháton, ahoz fog menni feleségül. Megörvendett
+ezen hírre János, s kiment mindjárt a lovához, s vitt nekie egy itce
+jóféle bort. Hallván a ló urának beszédjét, megszólal, s mondja: ne
+félj, csak egyél, igyál, egy óra múlva kezedben lesz az aranykoszorú.
+Végezvén az ebédet János, lovát megnyergeli, s ráülvén egy pillantat
+alatt a királyi kastélynál termett, s ott az udvaron kinn levő királyi
+familia szeme láttára lekapja az aranykoszorút, s vele elrepült. Szállj
+le, vitéz, szólt a király, akárki légy, mutasd meg magadat, mert te vagy
+érdemes leányom kezére. De ez erre nem hallgatván, visszatért a
+fogadóba, s a maga szobájába bevitte az aranykoszorút. De a király
+nyughatatlan lévén, mindjárt az udvari vitézeket utána küldötte, hogy
+mindenütt keressék fel. Senki sem akadt nyomába; de a legífjabb királyfi
+épen a kocsma felé találván menni, oda betért, és kérdezősködött, ha nem
+láttak-e egy ilyen meg ilyen lovon ülő vitézt? A kocsmáros megmondotta,
+hogy épen nála van a vendégszobába. Ekkor bement hozzá a királyfi, s
+meglátván az ágyon lévő aranykoszorút, mindjárt megcsókolta őtet, s
+kérte hogy jőjön atyja udvarába. De János erre azt felelte, hogy addig
+nem megyen, míg a királykisasszony atyjával anyjával együtt hintón elibe
+nem megyen. Hallván ezen elhatározását, hirtelen haza ugratott a
+királyfi, s megjelentette atyjának a vitéz kivánságát. Ezek mindjárt
+hintóba fogatván, kimentek a vendégfogadóhoz, s ott a királykisasszony
+rá esmervén az ő szerelmesét-e, elbeszélte atyjának, hogy mimódon
+váltotta ez őtet ki az átok alól. Ekkor a király, hintóján nagy pompával
+bevitetvén, a király leányával öszveesküdtette; s nagy fényes
+vendégséget szerezvén a menyekző inneplésére, a szegény vadászfiu
+öszvekelt a király leányával, s háboruság nélkül boldog örömek között
+talán még most is élnek, ha meg nem haltak.
+
+
+
+
+XX. ESZTENDŐRE ILYENKOR.
+
+Volt egyszer egy király, akinek volt három fia. A király nem igen nagy
+urodalommal bírt. Midőn már megöregedett, tehát mondja a fiainak: kedves
+gyermekim, hogyha én meg találok halni, tehát nekem semmi cerimóniát ne
+csináljatok, hanem fogjatok két szilaj ökröt egy szekerbe, és az én
+koporsómat testemmel együtt tegyétek reá; ahol pedig az ökrök meg fognak
+velem állni, ott temessétek el testemet, és az én testem sírjánál
+mindegyitek egy éjtszakát figyelmetesen strázsáljatok.
+
+Kevés idő múlva meghalálozott a király, és a fiai az ő meghagyása
+szerént reá tették egy nagy szekerre, és befogtak egy pár szilaj ökröt,
+amelyeket útnak bocsátottak, és magok az ífjak lóra ülvén távolról
+kisérték a szekeret, melyet az ökrök egy nagy erdőbe vittek, és az
+erdőnek sűrűsége miatt tovább nem mehetvén megállottak. Melyet látván a
+királyfiak, levették az atyjokat a szekerről, és így sírt ásván neki,
+eltemették; ezután, a megmondott parancsolat szerént a legöregebb
+királyfi felállott strázsára, vígyázván az atyja sírja mellett.
+Éjtszakának idején, épen tizenkét óratáján, jön hozzá egy bozontos
+medve, és kezdi a sírhalmot ásni, melyet látván az ífju, fogta a
+puskáját, és meglőtte a medvét; azután a tűzhöz húzta a medvét, és
+elvágta neki fülét és farkát, melyet eltett a tarsolyába, és így a
+medvét a sűrűbe húzta; azután megrakván jól a tüzet, húst húzott egy
+nyársra; melyet midőn megsütött, és már reggel volt, felkölti az
+öcscseit, és eleikbe teszi a húst. Midőn már jól laktak, felállott a
+közepső, és ő is huszonnégy óráig strázsálta a sírt; és őhozzá is jött
+egy nagy oroszlán, melyet szerencsésen meglőtt, és ő is, hasonlóképen
+ételt készített a testvéreinek és a meglett dologról semmit nem szólott.
+A legífjabb pedig harmadik nap felállott a strázsára, és midőn már
+besetétedett és éjtszaka lett, jön hozzá egy nagy hiena, amely kezdi
+ásni az öregnek a sírját, amelytől megrettent a királyfi, és rá
+arányozta a puskáját, és elsütötte; de mivel nagyon kemény bőrű volt,
+tehát a golyóbis nem járta át, hanem neki ugrott a királyfinak, és kezdi
+rettenetesen mardosni. Megijedvén a királyfi, fogja a kardját, és
+keményen kezd vagdalkozni a hienával, és egész egy óra folyásaig
+verekedvén, végre meg tudta győzni a fenevadat. Azalatt míg ő
+verekedett, egy nagy záporesső támadott, és a tüzet egészen eloltotta;
+midőn már a hienának szemit és nyelvét elvágta, tehát oda tekint a
+tűzre, és ime elaluva találta azt. Megfélemedett ezen, hogy ő a
+bátyjainak ételt nem készíthet, és majd szégyenbe marad; felmegy tehát
+egy nagy magas fára, ha távulról valahol tüzet láthatna? Midőn már
+szétnézett a fáról, tehát lát távulról egy nagy világosságot, melyet jól
+megjegyzett, és midőn lejött a fáról, ment a világosság felé, hogy tüzet
+hoz. Hát midőn már a világosság fele közelített volna, lát távulról a
+tűz mellett rettenetes nagy óriásokat. Nem bátorkodott hozzájok
+közelíteni, hanem felmászott egy nagy fára, és nézi hogy az óriások egy
+nagy ökröt sütöttek, és egy tíz akós hordót egymásra köszöngetvén
+ürítettek. Midőn így ettek, fogja a királyfi a puskáját, és céloz, és
+úgy lőtte ki az egyik kezéből a húst, hogy többé meg sem találta; a
+másiknak megint, mikor ivott volna, viszont lelőtte a szája elől a
+poharat; melyet ezek látván, félni kezdettek, és mondja az óriások
+előljárója fent szóval: hallod-e, akárki légy, jőj el, és mutasd
+magadat, ne félj, mert semmi bántásod nem lesz. Ekkor lejött a királyfi
+a fáról, és megyen az óriások felé; midőn az óriások meglátták, magok
+közzé ültették, s étellel s itallal kínálták őtet. Midőn már jól laktak
+volt, mondják, az ífjunak: jőjön velek; és mivel, úgymond, oly igen jó
+puskás vagy; tehát itt ebbe az erdőbe vagyon egy vár, és annak a
+kapujának a tetein vagyon egy kakas, melyet hogyha lelősz, tehát jól
+megajándékozunk, mert nem tudunk abba a várba bemenni, mivel ha meglát a
+kakas bennünket, szét vernek. Reáállott az ífju, és követi az óriásokat,
+és midőn már a várnak bástyáihoz értek, fogja az ífju a puskáját, és
+szerencsésen lelőtte a kakast. Ekkor az őrök, semmit nem gyanítván,
+aludtak, az óriások pedig a falat általlyukasztván, a királyfit előre
+beküldötték, hogy vizsgálja meg a várnak minden részeit hogy és mint
+van, és hozna hírt, hogy lehetne-e bátorsággal menni a rablásra. Adtak
+pedig nekie egy gyertyát a kezibe, mondván: hogyha te akárhova ezzel a
+gyertyával mégy, tehát ott mind alusznak. Elvevé az ífju a gyertyát, és
+a legnagyobb bátorsággal járja a várnak minden részeit; midőn már a
+rezidenciához ért, melybe volt a királynak lakóhelye, itt is mind
+bejárta, és csudálva szemlélte a sok drágaságokat, milyeket az atyja
+házában nem látott soha. Végre midőn már a királykisasszonynak szobájába
+ért volna, bámulva nézi azt a gyönyörű tündérséget, leginkább pedig
+hamiskodott magába, midőn eszébe jött, hogy az óriások ezért a gyönyörű
+szépségért iparkodtak idejönni; de elvégezte magában, hogy akárhogy, de
+meg fogja ótalmazni minden szerencsétlenségtől. Ezután hozzálátván a
+kisasszonyhoz, és egy forró csókot nyomván ajakára, levette a maga
+gyűrőjét, és a kisasszonynak ujjába tette, és a kisasszonyét viszont
+magához vette; végre pedig a maga leirott képét a kisasszonynak a
+mellire függesztette, és kivette a bugyillárisát és egynehány rend írást
+írt, hogy egy idegen királyfi itt volt, és tégedet megszabadított a
+haláltól, melyet reggel bővebben meg fogsz látni és hallani; már most
+élj békével: esztendő ilyenkor meg fogsz látni. Ezek után visszament a
+királyfi, és midőn már a lyukra ért, ahol bejött a várba, és hírt ad az
+óriásoknak hogy jönnének a lyukon befelé, mert minden békével nyugszik,
+itt az óriások egyenként másztak a lyukon befelé, és a királyfi
+mindegyiknek elvette a fejét, és elvágta mindegyiknek a nyelvét. Ezt
+megcselekedvén, azután ki akart maga bújni a lyukon; de im jön neki
+szemközt egy rettenetes sárkány, melynek négy feje volt; ezt látván az
+ífju, kirántja a kardját, levágta szerencsésen a sárkányt, és nyelvének
+hegyeit elvagdalta; azután maga iparkodik kifelé, hogy még a bátyjaihoz
+érhessen reggelre. Midőn tehát az erdőbe ment, lát egy hófejérségű,
+leányt, amely egy gombolyag cérnát tartott a kezibe, és azt lefele
+gombolította. Meglátja a királyfi, és kérdi tőle, hogy mit mível a
+leányzó? Mond az, hogy ő volna a hajnal, mert; a földön amerre járok, és
+ezt a cérnát tekergetem, tehát azon a helyeken megvilágosodik. Mondja
+nekie a királyfi, hogy meg ne virasztaná még az időt, mert nekem, úgy
+mond, még reggelig messze kell mennem. Mondja neki a leányzó: azt nem
+cselekedhetem, mivel nekem nagy a parancsolatom, és azt végbe kell
+vinnem. Melyet hallván az ífju, kirántotta a nadrágszíját és a leányzót
+egy fához csatolta vele, maga pedig elsietett. Elérkezvén pedig a nagy
+tűzhöz, ahol az óriások elébb vígan mulatoztak, veszen ott magának sült
+húst és bort, és egy jó darab üszköt, és avval szerencsésen a bátyjaihoz
+ér, és tüzet gerjesztvén a bátyjait felköltötte hogy ennének. Ezek pedig
+csudálkoztak, hogy oly sokáig meg nem virad, mert egészen három napig
+meg nem viradt, mivel a királyfi a hajnalt megkötötte. Végre midőn már
+megviradt, felkerekedvén ők is, és egymásnak semmit nem szólván, mi
+történt rajtok, haza fele ballagtak.
+
+Nézzük már most, vajon mi történt ott az erdei várban. Volt abban egy
+megélemedett generális, ki reggel felé kisétált. Látja hogy a bástya
+alatt feküsznek a nagy rettentő óriások, és egy nagy bálvány sárkány;
+melyet magának használni akarván, mindjárt megvérezte a testét, és
+szalad a királyi udvarba, és lármát indít, hogy keljenek fel, mert
+hogyha ő nem lett volna, tehát az egész udvar elveszett volna. Réműlve
+hallgatta a király a megtörtént dolgot, és nagy köszönettel fogadta a
+generálissától, és mondá neki: hogy bátor akármit kér tőle, tehát meg
+fogja adni neki. Ez pedig a királynak leányát kérte magának feleségül.
+Midőn azt meghallotta a kisasszony, nagyon elszomorodott, és kérte az
+atyját, hogy engedné őtet még egy esztendeig leánypártájába, azután
+szívesen cselekszem uramatyám parancsolatját; a király megígérvén ezt
+kedves gyermekinek, a generálist kérte hogy addig várakozna, míg
+leányának kedve leszen a férjhezmenetelre, azaz egy esztendeig. A
+generális is várakozván esztendeig, midőn már az esztendő eltelt volna,
+tehát kéri az ígért jutalmat, melyet a király teljesíteni akarván, nagy
+lakodalmat hirdetett, és a szomszéd királyokat a menyekző ünnepére
+összehívta. A többek között megjelentek azok a három ífjak is, melyek
+között volt a dolognak titka.
+
+Midőn már a sok főrendek mind együtt voltak, tehát nagy pompával
+megesküdtették a kisasszonyt az öreg generálissal; a kisasszony nagy
+szomorúan várta az ő igazi megszabadítóját, de sehonnan sem érkezett az.
+Midőn már a nagy fényességű asztalhoz mind leültek, tehát a király nagy
+fent szóval kezdette a generálist, mint élete megszabadítóját dicsérni,
+melyet a kisasszony nagyon szomorúan hallgatott. A királyfi, akit
+feljebb említettünk, épen szemközt ült a kisasszonynyal, kire a
+kisasszony nagyon figyelmezett, mivel a képe az ífjunak nagyon
+hasonlított az ereklyéhez, melyet a múlt esztendőben nála hagyott; végre
+megsajdította a maga gyűrőjét is a királyífjunak az ujjába, melyen
+eltelt örömmel, és nagy figyelemmel volt az ífju szavaira. Midőn már az
+ételből megelégedtek, tehát mindegyik vendéget kérte a menyasszony, hogy
+az életeknek folytáról mindenik valamit beszélne; melyet elkezdvén,
+sorba mind elbeszéllették ki mit próbált, és rajta mi történt legyen.
+Végre pedig ezekre a három ífjakra kerűl a sor. Ezek közzűl is az
+öregebbik beszélli életének sorát, és végre atyjának halálát, hogyan
+strázsálta annak a sírhalmát, hogy lőtte meg azon nagy medvét. Azután a
+másik kezdett beszélleni; midőn már ez is elvégezte, tehát elkezdi a
+legkissebb életének folyását, hogy és mint lőtte meg a nagy hienát az
+atyja sírhalmán, azután hogy aludt el a tüze a nagy záportól, hogy
+keresett végre tüzet az óriásnál, egy várkapuról mint lőtte le a kakast,
+mint ment a várba be, és hogy ölte meg végre a tizenkét óriásokat. Ezt
+hallván a vén generális: nem hallgathatom, úgymond, már tovább hazug
+csevegéseidet, hanem hallgass. Mond erre az ífju: én nem hazudok, mert
+ím itt vannak nálam az óriásoknak nyelvei és fülhegyei. Ezen még jobban
+megharagszik a generális, és mondja viszont, hogy hallgatna; de a
+kisasszony bátorítván hogy csak tovább beszélje a dolgot, ezek után
+mindent előlbeszéllett, a sárkány felől, és hogy ölte meg, ezek után
+hogy kötötte meg a hajnalt, és hogy nem lett világos három napokig.
+Végre a kisasszony mondja, hogy a várba nem látott-e még valamit? Mond
+az ífju: Ó igen is láttam egy hasonlíthatatlan képet, melytől gyűrőt is
+elhoztam, és a magamét nekie az ujjára húztam, és nyakába akasztottam
+saját képemet, egynehány rend írást is hagyván nála. Ekkor lehúzta az
+ujjából a gyűrőt, és odadta az öreg királynak. A király megesmeri a
+gyűrőbe saját leányának a nevét; ekkor mondá a király: leányom, nem
+kétségeskedem hogy a dologból te is valamit ne tudnál, mert a dolog
+téged érdekel. Mondja a kisasszony, hogy igen is, és előlvette a leírott
+képet, melyet mindeddig a mellébe viselt. Ezt látván a király, nem tudja
+mitevő legyen; a generális megmutatta, mert kegyelemért esedezett; de
+őneki azért a gonoszságáért életével kellett fizetni. Ekkor az öröm
+megkettőztetett, és a kisasszony nagy örömmel összeesküdt a szép
+ífjuval, és bátyjainak és a más vendégeknek legnagyobb örvendezései közt
+lakták el a nagy örömnapot. Végre a király általadta nekie birodalmát, ő
+pedig békességbe és örömbe élt az ő szép feleségével, míg csak életeknek
+el nem jött végső vége.
+
+
+
+
+XXI. A HŰSÉGES PRINCESZNÉ.
+
+Volt egy kereskedő a világon, akinek nem volt egynél több gyermeke, akit
+is neveztek Károlynak; – és Amsterdam városába laktak, ahol lakott maga
+a király is. Amidőn már kitanúlta volt oskoláit ez a Károly, kérdezte
+apja: micsoda mesterségre adja magát? és ő azt felelte: minthogy ő is
+már a kereskedést jóformán érti; szeretné maga is azt folytatni.
+Minthogy pedig az atyjának tizenkét boltja volt, tehát egyik boltjába
+csakugyan beadta őtet, hogy még jobban bele tanúljon a kereskedésbe; és
+minthogy más tudományokra is anélkül jó esze volt, ezt is hamarjába
+kitanúlta volt: ekkor aztán az atyja általadta neki valamennyi tizenkét
+boltját. Amidőn már a portékák boltjaiból kifogytak, mondotta az atyja:
+eridj már most portékákat vásárolni; és mondotta nekie: elfogsz menni
+Törökországba, és ottan vásárolj mindeneket; megrakott nekie tizenkét
+társzekeret pénzzel, és elindúltak. Amidőn már szárazon továbbá nem
+mehettek, kénytelenítettek vizen hajón menni; és amidőn már tengeren
+mentek volna, egyszer kiszállottak a szárazra, ismét egy roppant
+városba, még pedig szombati nap; ők az ottan való szokást nem tudták
+ugyan, hogy akik szombaton oda jönnek, vasárnap a városból ki nem
+mehetnek; azon kocsmáros azonban, ahol be voltak szállva, megmondotta
+mindezeket nekie, és egyszersmind azt is, hogy itt az a szokás hogy
+vasárnap minden ember a maga templomába isteni szolgálatot megyen
+hallgatni. Ezekre Károly megparancsolta cselédjeinek, hogy vasárnap hat
+órakor valamennyien menjenek templomba, ő pedig maga kilenc órakor fog
+menni. Amidőn cselédjei elmentek volt már templomba, és az ajtón
+bementek, ottan volt egy holttest, akit minden embernek meg kellett
+köpni, és reá ütni. Az ottan fölállított őrállók mondották tehát:
+üssenek reá, és köpjék meg, amelyet meg is cselekedtek. Amidőn már
+visszatértek a templomból, haza érkezvén mondották az uroknak: soha ily
+gyalázatot nem láttunk amilyen itt szokásban vagyon: egy holttesttel
+mely csúfot tesznek! ha ki bemegy és azt meg nem köpi, tehát befogják.
+Itten a Károly is elment a templomba; de ő se meg nem köpte, annál
+inkább reá nem ütött a holttestre; az őr tehát megszólította őtet, hogy
+ha nem cselekszi, mindjárt megfogják és árestomba teszik; és a Károly
+azt felelte: mindaddig nem cselekszem, míg csak meg nem tudom, mely
+okból teszik azt a szégyent a holtemberen. Ezt azonnal megmondották a
+város bírájának, hogy itten vagyon egy ember, aki ezen itt szokásba
+bevett köpést tenni nem akarja mindaddig, míg csak meg nem mondjuk, mely
+okból teszik azon szégyent rajta. A város előljárói tehát a sok
+adósságokkal és könyvekkel oda mentek hozzája, és azt mondják a Károly
+kereskedőnek: hogyha te ezt megakarod tudni, sok pénzt készíts elő.
+Uram, nem bánom, ha minden vagyonomat odadom is, de én ezen gyalázatos
+szokást nem cselekszem, mivel életében, annál inkább holta után nekem ez
+az árva nem vétett semmit is. Itten a bíró Károlynak azt mondja: hozasd
+el a pénzedet, hadd lássuk, elég lesz-e az adósság-kifizetésre. Ezzel
+mindjárt írt egy kis levelet, és elküldötte a kocsmába, hogy hat
+társzekér pénzt hozzanak ide. Amidőn már megérkezett a pénz, s a bíró
+megvizsgálta volna számát, mondja: hallod-e, ez mind kevés; Károly tehát
+azonnal parancsolta, hogy azon másik hat társzekeret is hozzák el.
+Amidőn már elérkezett azon megparancsolt pénz is, látták a bírák hogy
+bizonyosan elég lesz: itten mondják Károlynak: Látod-e, te ember, mert
+te megakartad tudni, mely okból vagyon ezen szégyen rajta, teneked ezért
+most meg kell fizetned adósságait. Az éltében igen nagy gazdag ember
+volt, és kevély, és senkivel jót nem tett, és aki reá is szorúlt azt nem
+hogy segítette volna, hanem kinevette őtet. Egyszer az isten ezen
+cselekedetiért megbüntette őtet, és megszegényedett úgyannyira, hogy
+semmie sem lett, és ezen adósságokat tette; ezért vagyon tehát ezen
+szégyen rajta. Amidőn már elbeszéllették nekie az okát, mindjárt
+összehivatták akiknek adóssa volt életében, és minden kocsin két ember
+olvasta a mondott summákat, hogy kinek mennyit adjanak, de ez mind kevés
+volt; hanem a tizenkét társzekeret lovastul egyetembe eladta, és abból
+kielégítette valamennyiöket, úgyannyira, hogy amidőn a temetését is
+kifizette volna, és eltemettetett, épen csak egy polturája maradt volt.
+
+Amidőn így Károly már haza akart menni, egy öreg koldus jött eleibe, s
+azt mondja nekie: uram, nekem is tartozik egy polturával; ő hát azt is
+odaadta nekie; cselédjeit ott hagyta, és maga búbánattal hazája felé
+ment nagy szegénységgel úgyannyira, hogy már csak koldulással jöhetett
+haza, minthogy máskep nem élhetett. Az édesszüléi is igen nagyon várták
+már, mert a portékára nagy szükség volt. Amidőn már közelgetett városa
+felé, épen akkor az atyja ki tanált sétálni, és összeakadt a fiával; na
+fiú mindjárt megesmerte az édes atyját, és megszólítja: édes atyám, hol
+jár itten? Erre mondja az atyja: te vagy Károly fiam? Igen is. No tehát
+örülök, hogy vagy te? Én ugyan nem jól vagyok, mivel nagy hajótörést
+kellett szenvednem; a tengeren a zsiványok ránk ütöttek, és mivelhogy
+fegyverünk nem volt, nem védelmezhettük magunkat, hajóinkat
+összelövöldözték; engemet a szerencse egy deszkára rá vetett, és azon a
+deszkán a sziget egyik részére kivetett, és három holnapig ott voltam,
+és várnom kelletett míg más hajó arra nem jött. – Károlynak atyja,
+amidőn ezen kigondolt hazugsággal teljes panaszát megértette, sajnálta
+őtet; én mivelhogy már itten kibeszéllették magokat, az anyjához mentek,
+és ennek is mindeneket elbeszéllettek. Mondja az anyja: semmi az, csak
+hogy te magad itthon vagy. A fia megintlen mondja szüléinek: minthogy a
+portéka, igen szükséges, elmegyek én mostanában; erre az atyja megrakott
+tizenkét gályát pénzzel, és mondja nekie: menj már mostanában Angliába;
+minden rendeléseket megtettek, és elindúltak Anglia felé. Ott nem
+vásárolhattak, hanem tovább kellett nekiek menni; és annyira mentek,
+hogy Angliába a királyi városhoz közelgettek; de a város emberei azt
+gondolták hogy ellenség jönne, mindjárt rá ágyúztak, hogy majd
+öszszetörték hajóikat. Itten, amidőn már gondolkozott Károly, mit
+tegyen, vissza menjen-e vagy előbbre: mindenkép rosszúl van: egyszer azt
+tanálja mondani azon káplárnak, aki a hajón főgondviselő volt: mitévő
+legyünk? Erre az feleli: ez legkevesebb; de hogy mindegyik tudja mint
+teszen a katonaság, azért hattam. Erre kitett egy fejér zászlót, és úgy
+a városból követet küldöttek hozzá, és Károly nekiek elbeszélli, hogy ő
+kereskedő, és vásárolni akarna itten. Erre a követ visszament, s
+elbeszéllette a város eleinek; ezek után a tenger kapuit megnyitották,
+és úgy a város alá szálltak.
+
+Ennekutána Károly elmegyen a város commendánsához azon kérésivel, hogy
+tizenöt napig engedtessék meg nekie itten maradni és bevásárolni:
+amelyet meg is engedtek. Azalatt kiment Károly a káplárjával a városba.
+Amidőn már mindeneket megnézett, a város szélire is kiment a királyi
+rezidenciát meglátni. Ott tehát három fejér személyt lát kikötve egy
+kőoszlopnál; és itt is látja mely csúfságokat tesznek rajta; hogy ők
+ketten megköpni nem akarták, megfogták és felvitték a királyhoz.
+Hallod-e, mondja a király, látod-e, már kilencvenkilenc fej van ottan
+felakasztva, és ha nem cselekszed, tied lesz a századik. A Károly itt is
+csak azt mondta: felséges király, addig azt nem cselekszem, míg csak az
+okát meg nem tudom, mivel énnekem soha semmit se vétettek. Akkor azt
+mondta nekie a király: ha te azt meg akarod tudni, tehát, ha vagyon sok
+pénzed, megtudhatod, és életed is megmaradhat. Erre a Károly azt feleli:
+felséges király! tizenkét gályám teli vagyon pénzzel. Erre a király azt
+feleli: hogyha vagyon annyi pénzed, hogy az én óriásom be ne birja, úgy
+tehát megmaradhat pénzed is életed is; de ha be bírja hozni, akkor mind
+pénzedet, mind életedet elveszted. Károly itten elküldötte a káplárját a
+gályára, hogy mondja meg a többieknek: a pénzt mind aranyra váltsák fel.
+Károlyt azalatt a király el nem eresztette, hanem itten elbeszéllette
+nekie mi okból hogy szenvednek ezen kikötött leányok; az óriásnak pedig
+huszonnégy bivalbőrből egy zsacskót varratott. No már mostanában
+elmondom, Károly, hallgasd. Az egyik princeszné, a Franciaországnak
+leánya; a kettő pedig szobaleány; az apja, amidőn vele háborút tartottam
+volna, engemet elfogott, és erős helyre tétetett; de minthogy ezen erős
+óriáson: találkozott, így tehát őtet meggyőztem, és minthogy atyján
+bosszúmat nem tölthettem, azért tehát ezen leányán kellett e szégyent
+elkövetnem.
+
+Amidőn már a pénzeket felváltották volna, az aranyakat ismét berakták a
+Károly hajóiba. Erre Károly, a király, és a magokkal vitt óriás, aki a
+zsacskót hóna alatt vitte, oda mentek. Amint már odaértek, az óriás csak
+rakta a zsacskóba az aranyakat, és valami tíz gályából már bele rakta
+volt, de látta hogy bizony belé nem fér; akkor az óriás felvette a
+zsacskót, és megrázta, azután a tizenegyediknek aranyait is bele rakta,
+de ismét látván hogy már több bele nem férhet, lábával is csömöszölte,
+és úgy a tizenkettediknek a felét is be-berakta; – de egészen már nem
+rakhatta, mivel tele volt, s így felkapta az óriás a zsacskót, és a
+király előlment, Károly pedig hátul. Amidőn már Károly látta, hogy az
+óriás elfárad, minthogy az inai igen reszketnek, akkor fohászkodik az
+egekhez, hogy el ne hagyja őtet itten, és ne engedje hogy ezen mérges
+király bosszút állhasson rajta; a pogány király pedig örűlt magában; de
+amidőn a rezidencia grádicsain nagy erőssen vitte az óriás a zsákot tele
+aranynyal, az utolsóra midőn fellépni akart volna, visszaesett, és
+kimúlt a világból. A zsacskó is kilyukadt, amelyen az aranyok egész a
+kapu ajtajáig lefolytak. Erre azt mondja a király: no Károly, vesztél
+volna országodba pénzeddel, princesznéddel egyetemben, csak az én erős
+óriásom élne! Erre mindjárt takarították Károly sok cselédjei a gályába
+pénzöket, és minthogy azt parancsolta nekik a király hogy siessenek,
+mert ha huszonnégy óra alatt ki nem mennek országából, mind
+felakasztatja őket, bezzeg siettek, csak hogy mentül hamarébb
+berakhassák; Károly pedig káplárjával együtt azalatt az idő alatt a
+princesznét és a két szobaleányt föleresztették a kikötő-oszloptól, és
+magokkal a hajóra vitték; melyekkel, amidőn már berakták a pénzt, nagy
+hamarjában elindúltak. A király újra parancsolta nekiek, hogy úgy
+evedzzenek, hogy huszonnégy óra alatt országából kimehessenek, különben
+úgy fognak járni valamint mondotta; ők pedig szerencsésen ki is mentek;
+így tehát bosszúját a király rajtok nem tölthette.
+
+Hát egyszer találnak egy kis várost, ahol megállottak tizenöt napra, és
+Károly minden cselédjeinek azt mondotta: vegyetek pénzt a mennyire
+szükségetek vagyon, és vacsoráljatok magatoknak, mert oly derekasan
+igyekeztetek. Azalatt a fejér személyek ruhát csináltattak magoknak és
+régenti szép színöket visszanyerték, kivált a princeszné, ki felette
+szép volt, Károly pedig a városban csináltatott két gyűrőt, egyet
+magának, másikat pedig William princesznének. No már tizenöt napok
+elfolyása után elutaztak Amsterdám városa felé, ahonnan volt. Amidőn már
+közelgettek, a cselédjeinek azt parancsolta, hogy három ágyút süssenek
+el, hogy tudhassa az atyja az ő eljövetelét. A városba nem tudták mire
+vélni ezen lövést; a király tehát megijedt, és minthogy katonasága nem
+volt épen otthon, kiüttetett egy fejér zászlót, hogy szabadon bejőjön a
+városba. Amidőn már bementek a városba, látta a király hogy ez nem
+ellenség volna; kivált amidőn azon szép hozott princesznét meglátta, és
+hogy az aranyakat is látta hogyan hordják háza felé, azt gondolta hogy
+ez valami nagy vitéz, azért is nagy lövésekkel tisztelte. Az atyja nem
+bánta hogy portékát nem hozott, sőt megörűlt, hogy oly külső országbeli
+szép pénzeket hozott; kiváltképen pedig mikor Károly azt mondotta az
+atyjának, hogy ezen megszabadított princesznét feleségűl fogja venni.
+Ezen főkép a princeszné örvendezett, s azt mondotta nekie, úgymint
+Károlynak: hallod-e, el kellene már minekünk az én atyám országába
+menni; hanem minekelőtte elmennénk, lásd, íme ezen fakó lovat én
+festettem: menj el, és akarhol találsz efélét, hozd haza. El is ment
+itten a Károly fel s alá az országba, de sehol sem látott olyanformát.
+Egyszer, amidőn már visszajönne, lát egy öreg embert egy kocsival, és
+azt két befogott lovak ki nem tudták húzni a sárból. Azzal leszáll
+Károly a maga lováról, és befogta a kocsiába, s így kihúzta azt. Azon
+idő alatt azon szegény embernek a hátramaradt csikaja elérkezett; Károly
+ezt meglátta, gondolja magába: efélét még nem láttam; ezzel kiveszi a
+lefestett lovat, és egész hasonlatossága megvolt, és azon embernek száz
+aranyat adott érette anyjostól együtt; de minthogy az ember sajnálta
+csikaját, és ezt észrevette Károly, ugyanazért adott nekie még kétszáz
+aranyakat; azután hazament a vett csikóval, és megmutatta a
+princesznének, aki is ugyanaztat mondotta, hogy a csikó épen olyan mint
+az én atyámé volt. Hanem – mondja a princeszné – édes Károlyom, add jó
+cselédnek keze alá, s hadd pihenje ki magát; azután el fogsz, menni
+Párisba az én atyámhoz, és adok magaddal egy levelet, amelyben meg lesz
+írva hogy ki szabadított meg és hol, és az is meg lesz írva, hogy jőjön
+ő ide hozzám: különben ha én megyek elébb oda, szerencsés nem leszek.
+
+Amidőn már a csikó valami fél esztendeig nyugodott, elindúlt Károly, és
+egy dereglyén a vizen ment egész Franciaországig, de lovacskáját is
+magával elvitte, és a királyi ruhát. A szárazra ottan kiment, kikötötte
+dereglyéjét, és felöltözködött királyi ruhájába, avval felült a lovára:
+aki ezt meglátta, mind azt mondották, hogy ő lenne a párisi király.
+Amidőn beért a városba; s már a rezidencia alatt leszállott volna, a
+lovat meg sem kötötte, csak úgy hagyta, hogy lejövetelekor annál
+hamarébb elindúlhasson, mivel nem akarta magát megismertetni. Felment
+tehát a királyhoz, és általadja neki a levelet, és köszön nekie, amelyet
+nagy örömmutatással viszonozott a király; Károly pedig ezzel lejött, és
+elnyargalt. Amidőn a király felnyitotta a levelet, mindjárt olvasta az
+elein, hegy ez az ífju az, ki engem azon szégyentől megszabadított;
+hanem jőjön érettem, és keressen meg: itt vagyok Amsterdám városába.
+Amidőn már megértették a levelet, azonnal utána küldött a király, a
+Károly után, és minthogy még tengerre nem szállhatott, magokkal elvitték
+a király eleibe, s ez azt mondotta nekie: mint mertél a házamtól oly
+hamar elindúlni? minthogy oly nagy érdemet tettél, és azt megjutalmaznom
+tartozom. Én mostanába el nem mehetek oda, hanem hat gyalog regementet
+adok egy generálissal, és úgy hozzátok fel leányomat. Itten mindjárt
+gályára ültek, és amint közelgettek már Amsterdám városához, kéri Károly
+a commandírozó generálist, hogy parancsolja a vele jött katonáknak,
+lőjenek el három ágyúkat, amelyet el is lőttek. Itten a király ismét azt
+gondolta hogy a Károly megint nyert volna valamely országot; ő pedig
+újonnan az atyjához jön, s amint már a szárazra kiszálltak valamennyire,
+a William princeszné elejekbe jött, és azt mondotta nekie: édes
+Károlyom, most már nem voltál szerencsés, mivel az atyám nem jöhetett
+el. Itten a generális a kereskedő házába bekvártélyoztatott, a többi
+katonaságok pedig a városba, és míg itt voltak, mindég ingyen éltek,
+semmit nem fizettek ételökért; de minthogy a princesznének nem volt már
+maradása, egyszer csak rábeszéllette Károlyt, és elindúltak
+Franciaországba az atyjához; a király pedig legnagyobb pompával
+városából kikisértette, és szüléinek azt mondotta elmenetele előtt hogy
+majd eljönnek meglátogatni.
+
+A princeszné, Károly és a generális egy gályán mentek. A többi között,
+amidőn a tengeren mennének, belé szeret a generális a princesznébe, és
+gondolja magába: ha én Károlyt el nem veszejtem, úgy tehát el nem
+érhetem kívánságomat. Így amidőn már jó messze voltak Amsterdám
+városától, egyszerre tanáltak egy szigetre, ahol szép sétáló hely volt;
+a Károly itten kiment sétálni, ezt meglátta a generális, azonnal
+parancsolta legényeinek, hogy onnan tovább menjenek, minthogy sok
+vadállatok vagynak itten, és még valami kárt tehetnek a gályán; azt
+pedig senki sem vette észre, mint aki akkor strázsán állt, de azt a
+generális megesküdtette, és megajándékozta hogy csak senkinek se
+szóljon, és ha hazánkba érünk azonnal feljebb viszlek. Úgy onnan
+elindúltak, anélkül hogy Károly észre vette volna; a leány pedig az
+útnak alkalmatossága alatt elaludt; amidőn már felkelt, és kereste
+Károlyt, és kérdezte a többieket hogy hol volna, senki róla legkissebbet
+sem szólhatott: abban a gondolkozásban volt a princeszné, hogy a
+tengerbe ugrott volna; de feltette magába hogy ő Károlyról soha
+megfelejtkezni nem fog. Amidőn már haza értek volna, a királynak kérdése
+legelőször is a Károlynak hollétele volt; de a generális azt felelte:
+nem tudom; a leánytól amidőn kérdezte, a sem tudott felőle semmit. Amint
+a többi közt jó ideig otthon lett volna, szomorkodik szerette Károlya
+után, minthogy ő szabadította meg anélkül is azon szégyentől; a
+generális egykor kérette őtet, de ő azt felelte: ő nem megy férjhez,
+mivel Károlyát várja; az atyjának pedig mondotta: hogy adjon neki egy
+esztendőt, egy hónapot és egy napot; hogy utána várakozhasson, és a
+város végire csináltatott egy kocsmát Károly nevire, hogy akárki jön,
+mindeneket kívánsága szerént és ingyen adjanak nekie, és a princeszné
+mindennap oda kiment, és a maga szobájába siratta őtet, és a gyűrőit
+csókolta, akin a Károly neve rajta volt.
+
+Károly már egy esztendeje hogy ottan azon a magányos szigeten csak
+gyükerekkel élt, és soha senkit arra menni nem látott; hanem egyszer
+csak lát egy öreg embert jönni, akinek is int, hogy jönne feléje. Amidőn
+oda ment volt, az öreg azt mondja: Károly, szállj be csónakomba. Erre
+szinte megváltozott Károly, és kérdi tőle: hogy tudod jó öreg, hogy
+engem úgy neveznek? ki vagy? Engemet jól esmersz, csak a nevemet
+megmondjam. Ezzel általvitte őtet az öreg, és Károlynak három aranyat
+adott, és mondotta nekie: Én vagyok azon ember, a kit Törökországba
+magad költségén a templomajtó mellett felállított halott testben
+megszabadítottál: én neked köszönhetem ezt, azért már most eridj Paris
+városába; a szeretőd még sem ment férjhez, hanem a város végin
+csináltatott nevedre egy kocsmát, s ottan ingyen minden ember akármit
+akar kaphat, aki csak nevedet tudja említeni. A princeszné mindennap
+kijár: így tehát eridj oda, szerencsés leszel. Ezzel elbucsúztak
+egymástól, Károly köszönte az öregnek jó akaratját, és elindúlt Páris
+felé.
+
+Mikor már Párisba beért, míg pénziben tartott, addig beszállott a
+kocsmába, és kért magának egy különös szobát; amidőn már harmadnapja
+hogy ottan a maga pénzin éldegél, épen akkor eresztette el obsittal
+katonáit a francia király. A többi közt egy arra ment, és egyik kezébe
+az obsit, a másikba pedig négy krajcár; és itten káromkodik: ilyenadta
+teremtette! huszonnégy esztendeje hogy már szolgálom királyomat, és csak
+négy krajcárral fizetett ki. Ezt a Károly meglátta, s felhítta magához,
+és kérdi tőle: mi bajod? az mindeneket elbeszélt nekie; erre mondja
+nekie Károly: miért nem kér kend tőle többet? kértem én, de többet nem
+adott. No várjon kend, adja ide mundúrját, és elmegyek én a kend
+személyébe, és addig maradjon itten. S elment katona ruhába a kocsmába,
+és mondotta nekiek: adjatok enni s inni, pénzt is, mivel nagy szükségem
+vagyon reá, a Károly nevére. – A kocsmáros kérdi: mennyi kell? feleli:
+három tucat arany, adjon. Amelyet megis kapott, s úgy visszament
+kvártélyára, s az öreg obsitosnak azt mondotta: lássa kend, itten kaptam
+három tucatot; de várjon kend holnapig, még egyszer el fogok menni;
+talántán jól el fog sülni a puska.
+
+Azon a napon kiment a princeszné a kocsmába, és kérdi tőlök volt-e itten
+valaki, aki Károlyról említést tett volna? Igen is volt egy obsitos
+katona, akinek kívánságát és kérését be is teljesítettük. Másnap ismét
+elmegyen oda, és újonnan Károly nevére enni, inni és hat tucat aranyat
+kér, és azt is megadták nekie; mondja hát Károly az öreg katonának: no
+lássa kend, a király megint adott hat tucatot, de várjon kend még egy
+napig, mivel engemet biztattak. A princeszné ismét amidőn kiment a
+kocsmába, kérdezte: nem kért-e valaki Károly nevire valamit? felelik
+megintlen: a katona itt volt, és annak megadtuk amit kért. A princeszné
+sírt rítt, és kérte istenét hogy, ha még életben volna, hozná eleibe,
+mivel már az idő vége felé jár, s így férjhez kell mennem. Harmadik nap
+is elment oda Károly katonaruhába, és kér ismét Károly nevére enni és
+inni, és tizenkét tucat aranyat, máskülönben azon aranyos pohárból
+kívánkozott inni, amelyből a princeszné szokott ivogatni. Eleintén ugyan
+nem akartak nekie belőle hagyni, de minthogy a katona azt felelte: senki
+kérését meg nem vethetik ha Károly nevére kérnek, így tehát tele
+töltötték borral, és félig kiitta, a gyűrőit pedig bele tette, és így
+szólt: mondjátok meg a princesznének, hogy a Károly nevére kérem, igya
+meg ezen bort. Amidőn elment a katona, nézik nem él-e valamely
+huncutsággal? hát amint nézik, a pohárba látják az arany gyűrőt, örűlnek
+hogy meg nem itta mind, már mostanába, ha megitta volna, elvitte volna
+magával a gyűrőt is, melyet tegnap, amidőn ivott belőle a princeszné,
+tehát benne hagyott. Már most Károly a katonai ruhába haza ment
+kvártélyába, és általadja az öreg valóságos katonának azt, és mondja
+nekie: no öreg, itt van, kifizették kendet, többet nem kap, menjen isten
+hírével. Erre azt mondja az öreg katona: ha már ezt nekem kidolgozta,
+legyen fele magáé; de ezt megköszönte Károly, és el nem vette, és
+mondotta nekie: van énnekem amiből megéljek; és így elment a katona, ő
+pedig felöltözködött a maga ruhájába.
+
+A princeszné amidőn megintlen a kocsmába menne kérdezősködni: nem volt-e
+itten valaki Károly nevére kérni, mondják: volt megintlen az öreg
+katona; de a felséges princeszné poharából kívánkozott inni; amelyet oda
+is adtunk, de azt mondotta, hogy a Károly nevére kéreti, igya meg ezen
+fél pohár bort; jó hogy egészen meg sem is itta, felséged gyűrője benne
+volt. Erre azt mondja a princeszné: micsoda gyűrő? az enyim a kezemen
+vagyon; de ez is olyan épen, mutassátok. Hát akkor látja hogy a
+Károlynak adott gyűrője az; ezen igen nagyon megörűlt, és megitta
+hagyott borát, és tudakozta tőlök: micsoda katona volt az? Huszonnégy
+esztendős szolga volt, és elment haza, és hogy többé már nem is fog
+jönni.
+
+Ezzel a princeszné elmén haza atyjához, és mondja nekie hogy Károly
+életben vagyon még; hanem az eleresztett katonákat húzassa be, hogy
+megnézhesse őket. Amelyek nem is sokára megérkeztek. Amidőn már együtt
+voltak, mind rendre nézegette őket; de egyik se volt közűlük; erre azt
+mondja a princeszné: halljátok-e, öregek, nem volt-e valamelyitek ruhája
+máson? Itten fél az öreg katona megmondani, de minthogy másodszor is
+kérdezte, és emberségire fogadta, hogy semmi bántása nem lesz: csak
+mondják meg; erre az öreg katona azt kiáltja: felséges princeszné, én
+nem bánom akár micsoda bántásom lenne is, én ruhámat egyszer odadtam egy
+fiatal úrnak, aki itten a város szélin a kocsmába vagyon. És mit adott
+neked? Azt sem tudom hogy honnan hozta, annyi meg annyi aranyokat adott.
+Ezen embert már most jól megajándékozta a princeszné, s a többit is,
+hogy visszafáradoztak, és úgy elmentek ezzel mindjárt. A király befogat
+a hintóba négy lovat, és nagy pompával oda mentek egy óbesterrel; de
+amidőn a kocsmárost megkérdezték, hogy volna-e itten egy vidéki,
+megmutatta, de már akkor becsukta magát. Mondják nekie, hogy nyitná fel
+az ajtót, és zörgetnek, erre azt mondja: menjetek, tolvaj nem vagyok,
+sem rosz ember, tehát hagyjatok békét. Nem, nem, a király küldött
+érette. De minthogy semmit nem vehettek rajta, visszamentek
+megjelenteni, hogy mint vagyon a dolog. A princeszné azonnal maga elment
+egy főkulcscsal. Amidőn oda ért, kinyitotta azzal, és mihent beért a
+szobába, Károly kirántotta a kardját, és egynehányat reá vert, és mondja
+nekie: ha ki nem mégy, mindjárt keresztül szúrlak. Erre azt feleli a
+princeszné: édes Károlyom, nem bánom, én szívesen meghalok kezed által,
+úgy is te szabadítottál meg. Ezen szavaira felemelte őtet Károly, és
+megcsókolta őtet, és mondja: ne gondold te azt, kedvesem, hogy azért
+vertelek volna, talán méregből, de csak hogy mely szeretettel légy
+erántam, tapasztaljam. Ezzel haza mentek, és elbeszélte a generális
+cselekedetit; azonnal életét elvétette a király, és így nagy lakodalmat
+tartottak, mulatoztak, örűltek a megszabadított leányon, valamint a
+Károly visszakerülésin is; így azután elmentek Károly szüléihez is
+mindnyájan, és ezek kereskedést többé nem folytattak, hanem velök együtt
+Párisba lakni mentek, és ottan éltek nagy megegyezéssel több jó
+esztendőket, míg meg nem haltak. Így van tehát az irígyeknek a dolgok
+mint generális urunknak járt ki: vegyen kiki magának példát.
+
+
+
+
+XXII. A SZALMAKIRÁLY.
+
+Volt egyszer egy király, akinek három gyermeke és három leánya vala.
+Ezen három gyermek gyakorta ki szokott járni sétálni, és láttak több
+fényes születésűeknek fiait testvéreikkel sétálni; ők azt fájlalták azon
+okból, hogy nekiek az ő testvéreikkel sétálni szabad nem volt; azért is
+öszvebeszélgettek mind a hárman, hogy ők testvéreiket ki fogják kérni az
+ő atyjoktól. Haza is mentek, és atyjokat kérték. Legelsőben is a
+legöregebbik ment be, és kérte atyját, hogy engedné meg néha hogy
+testvéreikkel kimehessenek sétálni; ezért a király igen megharagudott,
+kihúzta a kardját, és utána hajította; a fia nem kíméllette lábait,
+hanem elszaladt. Másnap ismét a közepső megyen el, de amidőn fölfedezte,
+hasonlóképen úgy járt mint a bátyja. A legfiatalabb kérdi a két
+testvérét: hát édes testvéreim, megnyertétek-e a kérésteket, avagy mit
+szólt az atyánk? Felelik nekie: mi, édes öcsénk, meg nem nyerhettük azon
+szabadságot, és nem is ígérte meg. Így tehát majd megpróbálom én is a
+szerencsémet. Elment a legkissebbik az atyjához és beköszön mély
+alázatossággal, és kéri, hogy engedje meg édes uram atyám, hogy testvér
+nénéinkkel szabad legyen sétálni. A királyatya épen akkor ebédelt, és a
+két bátyja már anélkül is felindította őtet haragra, és mostanába még
+hathatósabban neheztelte kérését: felkapja a kést, és utána hajította
+nagy méreggel, mely is köntösinek szélin keresztül ütődött, és a
+szobaajtóba megállott. Erre a gyermek kihúzza a kést az ajtóból, és
+visszament vele atyjához: ha uram atyámnak úgy tetszik, én kész vagyok
+érettek áldozatúl lenni. Az atyja mint okos ember látja hogy olyan
+bátor, s valaha jó vitéz lehet belőle; mindazonáltal mondja fiának:
+nemde tudjátok, hogy meg vagyon jövendőlve, hogy ha azon három
+testvéreiteket kieresztem, el fognak ragadtatni, ami igen nagy
+fájdalmamra lenne. Feleli a gyermek: kedves atyám, azok még nem tudják
+ezen világba mi a jó avagy rosz, holott a tömlöcnél is erősebb helyen
+vagynak; azért kérem, legalább némely időre engedje meg, hogy szabad
+legyen velünk nekiek kijönni! A király sok könyörgések után megengedte,
+de csak két órára, és úgy, hogy ha elragadtatnak a testvérid, teneked is
+meg kell halni – azért mostanában szabadon kimehettek velek. Megköszönte
+édes atyjának a szívességét, és nagy örömmel elment két bátyjához, és
+tudtokra adta nekik a megnyert engedelmet.
+
+Csakugyan ebéd után el is mentek azon bezárt helyre, ahol testvéreik
+voltak, és úgy megfogott mindegyik egyet – és azután kimentek a rózsás
+kertbe sétálni. Amidőn kinyitották az ajtaját, azonnal a legöregebbiket
+a Nap elkapta, a közepsőt a Hold kapta el, és a legkissebbiket a Szél.
+Ezen a rettenetes eseten bezzeg megijedt a három férfi testvér, de
+legfőképen a legkissebbik, minthogy fogadta, hogy őt vissza fogja ismét
+hozni őket. Kényteleníttetett tehát a legkissebbik atyjának az egész
+dolgot megjelenteni; és amidőn ez megértette leányainak elragadtatását,
+mindjárt siralomházba parancsolta őtet tenni, és összehivatta a
+tanácsosait a király, és kérdezi tőlök, hogy micsoda büntetést érdemel
+meg a fia ezen elbeszéllett cselekedetiért? A tanácsosok, kik közzűlök
+akasztófára, kik pedig agyonlövetésre szentenciázták. Ezen tanácsban
+volt egy öreg király, mely is még mindég a kimondott szentencián
+hallgatott: amidőn már a megérdemlett büntetésit kimondották, felszólal
+az öreg király: érdemes uraimék, azért a gyermek nem méltó a halálra,
+mivelhogy ha ő tudta volna minden bizonynyal hogy elragadtatnak, nem
+vitte volna őket ki sétálni, de minthogy meg volt jövendőlve az ő
+elragadtatások, lehet hogy jobb helyütt vannak, mint voltak, azért csak
+azt ítélem én felőle hogy csapják ki őtet a királynak országából, és
+soha ne legyen szabad nekie visszajönni és ezen javaslásra reá is
+állottak, és leírva a szentenciát, elküldötték az édes atyjának, aki is,
+amidőn elolvasta, aláírta amit végeztek; és csakugyan országából ki is
+csapták a legfiatalabbat.
+
+Azonban a királyné sajnálta a legkissebb fiát; de mit tehetett felőle?
+jobban sopánkodott még utána, mínt a három leánya után, mivel gondolta
+magában: szegény! idegen országokba mely nehezen fog ő tengelődni, és,
+ami még több, a vadak is megehetik őtet! Az anyja tehát egy szolgájától
+örök emlékezetűl egy aranyórát és jó nagy summa pénzt küldött utána azon
+parancsolattal, hogy ha ő valahol megszorúl, avagy édes anyját látni
+kívánja, tehát csak nyissa fel óráját, azzal mindég megvigasztalhatja
+magát. És azon óra egy kis tarisznyába be is pakoltatott a pénzzel
+együtt, és úgy kezéhez szolgáltatták.
+
+Már most a legkissebbik királyfi megy a maga útján, megy bújdosik
+mezőkön erdőkön, nincsen maradása sem hegyen sem völgyön, és ha eszébe
+jutott nevelése, akkor bánkódásába majd hogy meg nem halt. Azon
+utazásába tanált egy hegynek oldalában egy barlangot, amely igen mélyen
+beszolgált, s végit nem láthatta. Gondolta magába: akar ily szomorúan
+élek, akar kimúljak, de még is ezen barlangba bemegyek, és mindaddig,
+míg csak végit nem érem, megyek. Ment is valami tizenkét napokig; itten
+jó messziről hát látja egyszer hogy valami lent világít; azt gondolta,
+hogy mire oda ér, ki is ér a lyukból. Amint közelebb jut, hát látja,
+hogy egy kősziklából ház vagyon kivágva, benéz az ablakján, hát lát
+tizenkét szál gyertyát égni, a mely mellett egy szakállas öreg asszony
+imádkozott, amelyen nagyon bámult, holott a homlokán csak egy szemét
+látta. Még is bement hozzá, és mindjárt anyjának nevezi. Feleli az öreg
+asszony: isten hozott királyfi, már két hete hogy várlak, és fenem a
+fogamat reád: majd megeszlek. Mondja a királyfi: édes öreg anyám, ugyan
+mit tudna rajtam enni, holott nincsen rajtam annyi hús, mint a
+bőregeren. Köszönd, gyermek, hogy így feleltél, mondá az anyók: mivel
+tizenkét fiam van nehéz kereskedők: különben azoknak lettél volna
+vacsoráúl elkészítve; de így már ne félj, megmarad az életed; és valami
+jó vacsorát ad nekie is, és lefeküdt aludni, a királyfi is vele együtt.
+Azon idő alatt, míg ők aludtak, előjött a tizenkét zsivány, és felköltik
+az anyjokat. A legkissebbik még be se jött az ajtón, már megérezte, hogy
+vagyon valami idegen a szobába; mondja: édes anyám, micsoda nyers szag
+vagyon a szobába? hiszen régen meg kelletett volna már azt sütni? Feleli
+az öreg anyjok: ő igen helyesen megfelelt szavaimnak, s más különben is
+szerencsétlenségén sajnálkoztam, azért fiaim, titeket is arra kérlek,
+engedjetek meg nekie. Azután a tizenkét zsiványnak vacsorájokat eleikbe
+adta az öreg anyjok, és azon királyfi is fel akarják költeni, de
+minthogy nagyon álmos volt, nem is lehetett felkölteni. Vacsora után
+megparancsolták az öreg anyjoknak, hogy jó módon igazítsa el a háztól a
+királyfit, mivel külömben el kell nekie veszni azon lyukba. Amidőn
+felébredt a királyfi, fölöstökömöt adott nekie az öreg asszony, és útnak
+készűl; megállítja őtet az anyók, és mondá: hallod-e édes királyfim,
+ezen tanácsadásomat kövesd, melyet fogok mondani: most hét esztendeje
+volt itten egy királynak a kertészfia, ki is oly termetű s ábrázatú volt
+mint magad, s Péternek hítták. Azért menj te is azon városba, amely a
+lyuk végin látszik, és igyenest menj a királynak kertészihez, és valljad
+magadat kertészfiának lenni. Most pedig adok egy halállovat, és egy
+széllámpást: erre a lóra ülj fel, és menj isten hírivel, mert te innen
+sok ideig ki nem érnél gyalog. Amidőn pedig a lyuk szájához érsz, akaszd
+fel a széllámpást a lónak nyakába, és balra ne térj, hanem jobbra. Úgy
+is esett e dolog, felállt a lóra, és veszi a lámpást a kezibe, egy
+gondolat alatt kiér, akkor leszáll a lóról, és felakasztja a lámpást a
+lónak nyakába, és visszaereszti; maga pedig gyalog továbbá ment. Meg is
+tartotta az anyók javaslását, és jobbra tért, de az útja igen homokos
+volt, amennyit előre ment, annyit hátra is csúszott; nem külömben a nagy
+melegség nagyon megizzasztotta úgy, hogy nem győzte már kitartani
+szomjuságát; a földre esett, azután felveti szemeit az ég felé, hogy
+micsoda kegyetlen pusztán kell nekie szomjúságtól meghalnia,
+gondolatjában búcsút vett minden rokonátul is: ekkor jut eszibe anyjától
+kapott adománya: kiveszi az aranyórát, felhúzza, és gondolja, hogy mikor
+múlik a világból. Amint már most kinyitja az órát, kiugrik belőle egy
+inas, és mondja: felséges királyfi: mit parancsol? Itten ez szinte
+megijedt, hogy mint egy idegen embert látott; csak azt feleli: mostanába
+semmit sem parancsolok, és ismét becsukja az óráját és az inas eltűnt.
+Gondolja magába a királyfi: talán jó volna még egyszer kinyitni az órát,
+és valósággal ki is nyitotta, és az inas megint kiugrott, s kérdezte:
+mit parancsol a királyfi? feleli: nem egyebet, hanem legyen itt étel
+ital elég egy három lábú aranyasztalon. Alig hogy kimondotta, hát már
+minden készen volt; a királyfi elsőbb is ivott, és úgy aztán kedve
+szerént jól is lakott, becsukta óráját, és tovább ment.
+
+Már most beért tulajdon azon városba melyről neki az öreg beszélt, s ott
+a király felől tudakozódott; meg is mutatták nekie. Bemegy a kertészhez,
+és ez nagy örömmel fogadja őtet: Isten hozott fiam Péter, azt gondoltam
+már hogy oda vesztél. A nagy öröm közt bevezeti a házba, egyről másról
+tudakozódik, a melyekre is a királyfi igen alkalmatosan megfelelt. Csak
+arra kérem, egy különös szobát adjon nekem uramatyám, monda, mivel az én
+kitanúlt mesterségemhez ez illik. Amelyet is megkapott; s minthogy már
+ideje volt a nyugvásnak, lefeküdt ő is, és mintegy éjféltájban ismét
+kinyitja az óráját, ahonnend az inas kiugrott, és kérdezi: mit parancsol
+felséges királyfi? Azt hogy nekem olyan virágot készíts, akinek párját
+nem lehet tanálni, és azt tedd aztán az asztalra. Amidőn már megviradt,
+kivánta Péter fiát meglátni az öreg; be tanált hát nézni az ablakán, de
+a nagy világosság majdhogy a szemefényit el nem vette. Tűzbe gondolta
+lenni Péter, fiát, reá kiált: gyere ki Péter. Péter feleli: ne tartson
+semmitől, mivel semmi bajom sincsen. Az öreg kinyitja az ajtót, és
+bemegy hozzája; hát akkor látja az elkészített virágot, amilyennek
+párját soha sem látott. Mondja fiának: valóban, szép, és jól kitanúltad
+mesterségedet, nem hiába hét esztendeig vándorlottál. Arra azt feleli
+atyjának: ezen virágot, édes atyám, nevembe adja a legöregebbik
+királyleánynak; amelyet által is adott, akinek nagy öröme volt benne, s
+kérdi, hogy hol vette volna azon virágot? Mondotta, hogy az ő tulajdon
+Péter fia csinálta azt. Itt jól megnézte azon virágot a király leánya;
+hát látja, hogy igen mesterségesen reá van írva: aki ezen virágot meg
+akarja venni, egy országot adjon érette. Ebből észre vette ő azt, mely
+okból nyújtja nekie ajándékúl, holott másnak ily drágán adná; de még is
+abba hagyta a kérdésit. Következő nap ismét olyan virágot csináltatott a
+királyfi, ez még kecsegtetőbb volt mint az első, amelyre reá volt írva,
+hogy két országot ér; azt a testvérinek adta ajándékúl. Szinte harmadik
+nap még gyönyörűbbet csináltatott, amely negyedfél országot ért, és a
+harmadik testvérinek adta.
+
+Történt egykor, hogy bált tartott a király, s arra a külső országokból
+is összehivatta a fő fejedelmeket. Azon idő alatt a legöregebbik mutatja
+virágját a húgainak, és azt gondolta hogy csak magának vagyon az; de a
+két testvére is amidőn a magokét megmutatta, csak akkor bámúlt a
+virágoknak szépségén; és egymás közt megegyeztek, hogy azon virágokat
+parádénak felteszik fejökre, hogy mint fognak rajta csodálkozni a bálba.
+Amelyet fel is tettek, és a nagy világosság úgy elvette a gyertyáknak
+világát, hogy csak épen ezen virágoknak volt erejek. Amidőn ezeket
+meglátták a vendégek, azt gondolták, hogy az egész szoba tűzben vagyon;
+némelyek közzűlök megijedtek, némelyek pediglen csudálkoztak
+szépségeken, és azután amint már vége lett a bálnak, hazájokba ment
+mindegyik.
+
+Kévés idő múlva kedvek lett volna a király leányainak férjhez menni; az
+atyjok ki is publikáltatta, hogy mindenféle embereknek szabad
+megjelenni. Amidőn már öszvejöttek mindnyájan, a két testvér hamar
+választott magának társat; de a legfiatalabb nem tanált magának; ezek
+után az udvari népet is kihivatta, amely megis jelentetett, hogy itt
+volna már; de a szobaleány azt mondja: felséges kisasszony a jelentés
+nem igaz, mivel Péter a kertész fia még a kertbe dolgozik. Erre mindjárt
+Péter után küldték, aki is azonnal megjelent. Amint a kis királyleány
+valamennyieket megnézett volna, hát a többi közzül Pétert választotta
+magának; ezek után öszveesküdtek valamennyien, és lakodalmat nagyot
+tartottak, és úgy mulatták örvendetesen magokat, míg tartott.
+
+Mind ezeknek elmúlása után, egy minister találkozott, aki haragudott
+Péterre, hogy a kis királyleányt férjűl vette, holott ő jobban
+megérdemlette volna; ugyanazon okból is gondolkozott, hogy mint
+veszthetné ki a világból. A többi között volt a királynak egy nagy
+kősziklája a rezidencia előtt, amelyre sem gyalog, annál inkább kocsin
+fel nem lehetett menni. A minister gondolta, hogy ha ő el fogja valamely
+ravaszság által a király előtt árulni, úgy tehát elvesztik, és majd
+felesegűl megkapja a kis királyleányt: tehát azt fogta rá, hogy ő a
+feleségit tegnap gyalázatosan kiszidta volna a kertbe, és hogy a
+felesége azt mondotta volna: én nem is tudom mint szerethettem beléd,
+talán mesterségedért? amelyre felelte volna Péter, hogy nem csak
+tégedet, hanem aki az atyád háza előtt kőszikla vagyon, egy éjtszaka
+elhordatnám, és a helyét felszántatnám, és buzával bevettetném, és
+learattatnám: végtére még kalácsot is ehetne az atyád belőle. Amidőn
+ezeket kihallgatta volna a király, magához hivatja a Pétert, és mondja
+neki: mit cselekedtél tegnap, és mit mondottál? ha mindazokat el nem
+végzed, úgy oda lesz az életed. Péter, minthogy efelől nem tudott
+semmit, egy kevés hallgatás múlva kérdezi a királytól: mi lehet az?
+Feleli vissza nagy haraggal: jól tudod te a tegnapi cselekedetedet
+feleségeddel, és hogy mit mondottál, és elbeszéllette nekie, amint
+feljebb említettük. Ezek után a Péter nagy szomorúan elment, és
+gondolkozott arról, hogy ki lehetett az a csalárd, aki őtet így
+elárulta. A többi között felnyitotta óráját, és az inasát kérdezi: hogy
+meglehetne-e ezt cselekedni? amelyre is feleli: igenis? Azután szomorúan
+mutatta magát, és amidőn a felesége kérdezte volna: mi bajod,
+elbeszéllette nekie; aki is nem győzött rajta eleget csudálkozni.
+Azonban éjtszaka idején eztet mind megcsinálta az inas, és azt mondotta
+nekie: aki tereád eztet fogta, háromszor ki fogja lelni e hideg: arról
+megismerheted azon ravasz embert, és úgy, aki neked vermet ásni
+igyekezett, maga esik bele. Amidőn már megvirradt volna, hát látják hogy
+a parancsolt dolog véghez vitetett; jelentették a királynak, aki is
+lehetetlennek állította; de amidőn kijött megnézni, mondja: csudálatos
+csinálmány! és Péter az elvesztett becsületit kettősen visszakapta.
+
+Itten ezen a minister igen mérgelődött, hogy gondolatjában
+megcsalatkozott, de ismét nagyobb hazugságot formált reá, hogy a Péter
+tegnap veszekedett volna feleségivel, és megintlen elárúlta a király
+előtt még rútabbúl mint elsőben: tudniillik hogy kiszidta őtet, és azt
+mondotta felesége: nem hiszem hogy ördögi mesterséggel, nem birnál, de
+Péter felelte volna, hogy nem csak tégedet nem tudtalak volna elvenni,
+hanem azon kősziklát is vissza tudnám tenni, amely a rezidencia előtt
+volt, és a tetein egy szalmaszálon rezidenciát építeni, és a,
+rezidenciától fogva egész a király házaig aranyhidat csinálni. A király
+ezek titán behivatta Pétert, és elbeszéllette nagy haragosan nekie, és
+ha azt nem teljesíted, halál fia leszel. Itten a Péter igen nagyon
+megijedt, és nagy szomorúan hazament. A felesége amint kérdezte volna:
+mi bajod vagyon? feleli: mi haszna lehet annak, ha én azt nekem
+megmondom, te arról nem segíthetsz. Azonnal félre ment, és óráját
+kinyitotta azzal a kérdéssel, hogy lehet-e ezt csinálni? a melyre is
+felelte: Igen is, csak te ne búsúlj édes gazdám: aki ezt reád fogta, két
+holnapokig mindég fogja rázni a hideg. Más napra kelve a dolog, jelentik
+a királynak, hogy a parancsolt dolog kész volna. Eztet nem hitte el,
+hanem azon szolgát, aki azon jelentést tette, nagyon megsebesítette;
+ismét a másik is bement hozzá, és jelenti: még annak sem hitte el; hanem
+mindazonáltal még is kiment maga is megnézni hogy igaz-e? hát látja hogy
+valósággal úgy vagyon. Nagyon csudálkozott ezen a király, a Péter pedig
+a feleségével együtt fent volt a szalmarezidenciába. Amidőn felébredtek,
+szét tekintenek, hát az egész tartományt belátják, hogy magok is
+csudálkoztak ezen a szépségen. Itten tehát karon fogva elmentek az
+atyjához, aki is épen akkor kint állott, és az aranyhidon csudálkozott.
+Már most Péter feleségivel együtt felhítták a rezidenciába; amint már
+mentek a garádicsokon, nem győzött a fortélyos mesterségeken eleget
+csudálkozni; az ebéden is ott megmaradtak, és ebéd után a király a
+Péterrel elment vadászni, és csak épen abba tanálták kedveket.
+
+Több időknek elfolyása után sétálni megy Péter. A minister betegségéből
+felgyógyúlt, s észrevette, hogy Péter nem volna odahaza; elment tehát a
+feleségihez, és mondja nekie: felséges királyné, azon sohonnaiból lett
+király nem érdemlett volna királyságot hanem akasztófát, mivel, ha
+meggondoljátok, tik szalmakirályok vagytok, és már a városban is úgy
+foly a híretek, mivel a rezidenciátok is szalmán áll, ezt pedig a te
+urad mind ördögi mesterséggel teszi: azért nem ís illik hogy vele élj,
+mert téged is ördöggé tesz. Vedd be tanácsomat, felséges királyné; és ha
+haza jön az urad, mondd meg nekie bátran hogy: te avagy magad vagy
+ördög, avagy az ördögökkel határos. Alig hogy elvégezte beszédjét, hát
+ime jön Péter; itten a minister elbújt az ajtó megé. Péter belépett a
+házba, és a felesége eleibe ugrott: no te átkozott, most tanúltam ki az
+ördögi mesterségedet, avagy talán magad is a vagy, mivel mindenütt
+szalmakirálynak csúfolnak, minthogy ezen dolgot nem más mint az
+ördögöknek kellett csinálni. Azonban kinyitja Péter előtte az óráját, és
+inasát bizonyságra híja: már mostanában mondd meg feleségemnek, ördögi
+mesterség-e ez? feleli ez: nem, hanem egyedűl isten segítsége által
+vagyon. Azonba az órát felakasztja a szegre; ezt pedig jól látta a
+minister, és csak azon gondolkozott, hogy mint lophatná el ő aztat;
+egész éjtszaka idején ottan maradt az ajtó megett, és várt mind addig,
+míg csak el nem aludtak; amidőn hallotta őket hortyogni, lassan oda
+ment, és levette a szegről az órát, és elmegy ki a rezidencia elibe,
+kinyitja az órát: hát kiugrik belőle az inas: mit parancsolsz, te
+ravasz, uramnak elárulója? Én semmit egyebet, mint hogy ezen rezidenciát
+az aranyhíddal úgy elvedd, mintha soha itt se lett volna; és ezen
+királyt, aki az ágyban fekszik, hadd itten a kősziklán, és engemet a
+királynéval együtt vígy el. Már innét elmult a rezidencia; másnap felkel
+Péter; hát látja magát a kősziklán feküdni; ezen nagyon megszomorodott,
+feleségét, rezidenciáját, nem külömben az óráját felette nagyon
+sajnálta. Péternek királyi atyja is felkél, hát látja hogy se aranyhíd,
+se rezidencia nincsen, és ezt nagyon sajnálta. Felküldi tehát a
+cselédjit a kősziklára lajtorján, hogy amit tanálnak ottan, hozzák le;
+tehát látják Péter uramat ottan lenni: azonnal lehozták. Ez a királylyal
+még csak szólni sem tudott szomorúságában, csakhogy a minister elvitte,
+oda van mindene. Akkor mondja az atyja: ne búsúlj fiam Péter, viszek én
+még teneked házas társul valakit, csak ne epeszd magadat; de Péter
+feleli, hogy nekem nem kell, ha azok oda vagynak akik voltak; magam is
+addig búsúlok, míg reájok nem akadok. A király meg nem tarthatta őtet;
+útra valót adott nekie négy társzeker pénzt, és amellé őrízetűl
+katonaságot, és így elment.
+
+Amidőn már a városból kiért volna, nem messze egy kápolnát tanált;
+mindjárt azon a helyen három társzeker pénzzel gőbölyöket vett, az ó
+törvény szerint megégette áldozatúl, a negyedik társzeker pénzt pediglen
+a katonaságnak kiosztotta, s maga útnak eredett. Amint már sokáig ment
+volna éjjel és nappal, sok idő múlva elérkezett a Nap anyjához, s már
+messziről meglátta az elragadott öregebb nénjét; de ő nem ismerte, hanem
+az megismerte öcscsit, aki is eleibe kijött, és megcsókolta, s kérdi
+tőle: hol jársz édes öcsém, amidőn itten még csak a madarak se laknak?
+Feleli a testvére: engemet a nyomorúság hozott ide. Ezt meglátván a Nap
+anyja, fenyegeti leányát, hogy minek adja magát az idegen emberhez?
+Mondá a leány, hogy soha sem látott volna a kend fia engemet, ha ez az
+öcsém nem lett volna, mivel ez kért ki bennünket sétálni, és így az
+akkori alkalmatosságnál kapott el a kend fia. Ő szegény azért is lett
+bújdosóva. Mondja az anyja: adj nekie enni és inni, és mondd hogy várja
+meg sógorát, míg hazajönne. Estve felé lett az idő, hát haza jön a Nap
+fia; még messziről meglátta hogy itt vagyon a sógora, egymásnak
+köszönésit szívesen fogadták, s kérdi tőle: miért fáradsz ilyen messze,
+sógor! Feleli a Péter: kedves sógor uram, tudom hogy eleget jár-kel a
+világba: ha látta valahol a rezidenciámat és aranyhidamat: azért
+fáradozok. Mondá a Nap fia: sógor, láttam amidőn felépűlt, és magam is
+csudálkoztam szépségén, de már többet nem tudok semmit felőle hogy hová
+lett; azért, sógor, elkísérlek egész a Holdvilágig, ahol a közepső
+testvérhúgodat megtanálod: talán ő többet fog róla mondani, minthogy
+éjtszaka is jár. Elmentek tehát a Holdvilághoz; ott is meglátta a húga,
+hogy jön a testvérbátyja, örömmel kiszaladott eleibe, s megölelte, s
+kérdi: hogy mi vetett ennyire tégedet? Meglátta ezt a Hold anyja, kezdi
+pírongatni a leányt, hogy nem elégszik be az én fiammal, hanem még
+jövevényhez adod magadat? Feleli: hiszen ez az én testvérbátyám, ki
+miérettünk bújdosik, mivel ha ő nem lett volna, a kend fia engemet soha
+se látott volna. Akkor a Hold anyja is sziviből fogadta és marasztotta
+őtet, csak hogy várja meg a sógorát. Csakugyan kevés idő múlva elől is
+jött az, meglátja a feleséginek bátyját, szivesen fogadta, és megtudván
+hogy miért fáradoz, ő is mondja hogy látta, de már nem tudja, hogy
+mostan hol lehetne? Azért, sógor, menj el a Szél anyjához, az talán
+többet mondhat felőle. Amidőn már odaért, ismét meglátja a testvérhúga
+hogy jön, kiszalad eleibe, és szánakozott fáradozásán, mivel látta hogy
+ővégette fáradoz; ezt meglátja a Szél anyja, reá kiált: mit akarsz te
+idegen emberekkel, nem éred te be az én fiammal? Mondja a leány: hiszen
+ez az én testvérbátyám, ennek köszönheti a kend fia is hogy engemet
+megkapott, mivel ha ez nem lett volna, bizonynyal soha nem is látott
+volna a férjem. Az anyja is sajnálta őtet, amidőn tudta, hogy
+testvérbátyja lenne, mindenekkel kedveskedett nekie, s marasztotta, míg
+a fia haza jönne. Nem sokára haza is jött a Szél, s látja a sógorát
+házánál lenni: nagy örömmel egymásnak köszöntésit elfogadták, és a
+bújdosásáról kérdezősködik: keservesen előlszámlálta Péter minden
+esetit, nem különben ékes rezidenciájáról is: kedves édes sógorom, még
+benned vagyon minden reménységem, azért igazíts az én elszámlált
+történeteimnek megtanálására, mivel nem csak nyilván való jószágokat,
+hanem még rejtek helyeket is megjársz: mondd meg, láttad-e valahol
+rezidenciámat? Mondja a Szél: tiszta szivemből megmondanám, és segítenék
+rajtad, de én bizony azon időtől fogva nem láttam, amióta onnét
+elvitték. Ezen szavakra majdhogy el nem ájult: hogyha már ő sem tud
+felőle, ki fog hát valamit tudni? Minthogy így epesztette magát a Péter,
+összehíja a Szél, cselédjeit, hogy körűlbelül a világot összenézzék, és
+ha megláthatnák valahol azon rezidenciát, mindenütt mindeneket jól
+megvizsgáljanak, ezek pedig addig véghez menjenek míg a vacsora
+elkészül. Csakugyan elindúltak a Szelek, várakat, kastélyokat
+összerontottak, amelyben gondolták volna elrejtve lenni azon
+rezidenciát, és csakugyan hamarsággal visszatértenek, de sem egyik sem
+másik valamely legkissebb hírt sem hozhatott, felőle. Így még jobban
+elszomorodott a Péter mint elébb, hozzá ülnek a vacsorához, esznek, de a
+Péternek bánatjába enni sem volt kedve, hanem csak a halálról
+gondolkodott. Vígasztalására mondja Péternek a Szél: kedves sógorkám,
+már hét esztendőtől fogva egy Szél nevezetű ló neveltetett itten fel
+számodra, hacsak azon rá nem találsz, különben nem tudom hogy mint
+teszel reá szert. Itten megszólítja a legkedvesebb fiát a Szél, hogy
+menne fel az egeknek urához, és azt kérdezné meg, nem tudna-e valamit az
+ékes rezidencia felől? Nagy hamarsággal véghez is vitte ezen
+parancsolatot, de feleletűl szinte csak azt hozta, hogy az egek ura sem
+tud felőle legkissebbet is; de minthogy a Péter onnét hazulról
+elindúlván, azon gőbölyöket áldozatul felajánlotta, tehát érette azon
+kegyelmet kapta, hogy akar földet avagy kősziklát azon vesszővel megvág,
+mindegyik megnyílik előtte, és parancsolá a Szél fiának: add Péternek.
+Még vége se volt a vacsorának, már ime gyön a Szélnek fia nagy zúgással,
+és azon aranyvesszőnek erejét elbeszéllette a mondott mód szerint. Más
+napra kelvén a dolog, a Péter király felserken álmából, húgától és
+rokonaitól elbucsúzik, s fel-ül a Szél lóra, viszi az aranyvesszőt a
+kezibe, és úgy megeresztette a Szél lovat, hogy egy gondolat alatt a
+tengernek hetvenötödik szigetébe tanálta magát, mely oly magas volt,
+hogy a szemnek világossága sem szolgált annyira, és az oldalain
+láncformán gyémántok csüggtek. Itten már tovább nem mehetett, és vissza
+sem akart menni: tehát megvágja ezen aranyvesszővel ezt a rettenetes
+kősziklát, és mindjárt előtte megnyillott a kőszikla, és utját befele
+vette. Alig hogy két három pillantatok alatt, már az egerek országába
+ért, azaz, a harmincadik világba. Látván messziről egy bástyát, avagy
+várat; oda igyekezett; tehát látja mind falai, mind teteje csak
+szalonnából volt és disznólábból, körülötte pedig az őrállók mind
+egerekből volnának. A többiek közül, egyet kérdezvén, hogy mit csinálnak
+itten, avagy kié ezen vár, feleli ezen egér őrálló, hogy az ő királyok
+rezidenciája volna. Péter meggondolta magát, és bement egyenesen a
+királyhoz, megfogja az ajtó kilincsének madzagját, amely kolbászból
+volt, s ki akarja nyítni: hát csak a kezibe maradt: Itten az ajtón csak
+kaparász, és be nem tudott menni. Az egerek királya ezt meghallotta,
+ministerjét küldi, hogy nézze meg ki zörög az ajtón: látja a minister
+hogy egy rettenetes nagy ember volt, s az ajtó madzagja kezibe csüng.
+Szalad tehát a királyhoz, és jelenti, hogy valami nagy állat akarna
+bejönni; azonban Péter bement, és meghajtotta magát az egerek királya
+előtt, aki is őtet szívesen fogadta. Péter mondja: hallod-e felséges
+király, ha a rezidenciámat megtéríted, tehát öt esztendőre való gabonát
+adok számotokra. Feleli az egerek királya: barátom, én többet ennél nem
+hallottam a rezidenciának hollételiről, hanem légy várakozással, míg a
+népemet öszvecsődítem: ha azok közzűl valamelyik tudja, úgy kezed közé
+kerítem. Az egerek királya csakhamarsággal népeit öszvecsődíti: annyian
+voltak az egerek, hogy amennyire csak látott, mind egerek voltak. Akkor
+kiadja parancsolatba, hogy ha valaki csak hírit avagy hollételit tudná a
+rezidenciának, nagy tísztséget és ajándékot kap. Itten az egerek közt
+nagy zúgás történt, mind azt kiáltja: nem láttam, és nem tudom; már
+itten sem maradhatott tehát Péter, hanem tovább ment. Azon idő alatt
+érkezik egy kopasz egér, aki is jelenti magát királyának, hogy tudna
+valamit a rezidencia felől. Akkora király megharagudott, hogy mi okból
+nem jelentette előbb? Feleli az egér, hogy igen szoros helyen vagyon, ő
+is életivel játszott, hogy kiszabadúlhatott onnat: csak erről is
+felgondolhatja felséged, minthogy a ruhám is elrongyosodott, és már hét
+esztendeje mióta felségednek parancsolatját nem hallottam. Tudniillik a
+kvártély ajtajára hozták azon rezidenciát, és azon időtől fogva mindég
+kínlódtam, és épen mostanában ástam ki magamat. Erre az egerek királya
+mindjárt Péter után küldött, aki is nagy örömmel visszajött; mondá nekie
+az egerek királya: ezzel az öreg katonámmal fogsz elmenni, mivel ez
+tudja rezidenciádnak hollételit. Az egér reá tekint, s mondja: Felséges
+király, ez lehetetlen hogy velem oda bejőjön; de a király reá
+rivankodott, hogy ha oda nem vezeted ezen jámbort, mindjárt agyon
+lövetlek; és csakugyan el is ment Péter az egérrel. Kérdezi már most
+Péter az egértől: hogy mimódon volna azon rezidencia, avagy hogy állna?
+nem külömben az órájáról is tudakozódott, meg a feleségéről? Az egér azt
+mondja, hogy egy szalmaszálon van a rezidencia, abban egy férfi és egy
+asszony lakik, az órát pedig az mindég a nyakába hordozza: de lehetetlen
+hogy te énvelem oda jöhess, holott magamnak is szorúltságot kellett
+szenvednem. Mondá Péter: én nem is kívánok oda menni csakhogy az órámat
+megkaphassam. Az egér mondja: csak legyen békével, elhozom én azt az
+aranyóráját.
+
+Amint oda érkezett éjféltájon az egér, feküdve tanálta mind a kettőt,
+lerágja nyakából az aranyláncot, és kiviszi. Az óra petyegésit hallotta,
+s mondja: ne lármázz, a régi gazdádnak viszlek, és hamarjában Péterhez
+érkezvén, általadja nekie, a Péter legelsőbb is óráját megcsókolta, és
+úgy kinyitotta: ki is ugrott belőle mindjárt az inas, és kérdi: mit
+parancsolsz régi jó gazdám? Azt, édes szolgám, hogy ezen egereknek öt
+esztendőre való gabonát készíts, és adjad királyoknak által; máskülönben
+azon ministert, aki eddig is feleségemmel élt, vidd fel oly kősziklára,
+hogy ha megfordúl, mindjárt lebukjék, és kitörje a nyakát; a rezidenciát
+pedig feleségemmel együtt a régi helyre vitesd. Mindezeket megcselekedte
+Péter hív inassa, és azután, amidőn megreggeledett, magas csalárd
+minister egy magos irtóztató kősziklán maradott; amint felébredt volt,
+ijedtében megfordúlt, és lebukott a földre, ahol is ravasz lelkét
+mindjárt kiadta, s így lett vége az irigy ministernek.
+
+Már mostanában, minthogy reggelre mindenek a maga régi helyén voltak,
+amidőn felkelt a király, kinézett az ablakon az időt nézni: hát látja a
+rezidenciát és az aranyhidat ott lenni; örömiben azt se tudta hogy
+mitévő legyen; de ő mindjárt felöltözködött, és elment azon
+rezidenciába, és kérdezi hogy ki vagyon idehaza? Mondják, hogy
+valamennyien. Nagy örömkiáltással szalad a Péter szobaajtajáig, és
+nagyon zörgetett, csakhogy nyissa fel: itten felnyitotta: hát látja
+Péter hogy a királyatyja, aki is előtte leborúlt, és csókolta kezeit;
+felesége hasonlóképen az ágyból kiugrott, és úgy örűltek, csakhogy az
+isten őket még egyszer együve vezérelhette: bizonynyal soha többé senki
+megcsalni nem fogja.
+
+Itten elbeszéllették a királynak egész történeteket, hogy mint és hol
+voltak, megmondották azt is, hogy minister uramat fent hagyták, aki is
+már valósággal agyon is ütötte magát; arra mondja a király: ha mindjárt
+el sem veszett volna is, majd megmutattam volna én nekie hamissága
+büntetésit; de jobb is, ha kezembe nem kerűl többé. Péternek fájdalmára
+esett ezen útazás, de azonban az istennek még sem tudott elegendő hálát
+adni, csakhogy ő ezen alkalmatossággal elragadott testvéreit láthatta.
+Itten már ők csendesen és istenesen együtt éltenek. Péter nagyobb
+gondviseléssel volt órájára, és az öreg király sem hitt ezek után minden
+hiábavaló csevegéseknek, s így éltek mindnyájan a legjobb békességben.
+Azután Péter is elbeszéllette a maga történetét, hogy micsoda
+nemzetségből való, s miért lett ily szerencsétlen, amelyet valóban
+elegendőkép megmutattak az ő szép magaviseleti. Akkor csudálkozott a
+király és a felesége a szegénynek szerencsétlenségén, s így ő soha többé
+atyja házához vissza nem ment, s testvérjei sem; a két bátyja pediglen
+atyjok házánál ha élnek, még most is együtt vannak.
+
+
+
+
+XXIII. EGY SZEGÉNY HALÁSZRÓL.
+
+Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, még az óperenciás
+tengeren is túl. Kidűlt bedűlt kemencének egy csepp oldala se volt, még
+is ezt a mesét sütötték benne. Volt egy halász, amely szegénységét két
+kezi keresményiből táplálta, a tengerbe naponként halászott, és amit
+tudott fogni, azt elvitte a királynak az udvarába és ott eladta.
+
+Egyszer a király nagy vendégséget tartván, sok főrendeket meghívott;
+hívatta a halászt, és mondja neki, hogy menjen, és fogjon most neki
+valami különös halat, mert én, úgymond, most nagy vendégséget adok,
+tehát kívánom hogy nekem valami szép hallal szolgálj asztalomra, hogyha
+pedig nem hozol, tehát ezután ne várd többé semmi kegyelmemet. Elment
+ezzel a szegény halász, és jókor reggel megvetette a hállóját a
+tengerbe, és dolgozik, dolgozik, de nem hogy valami különös halat hozott
+volna, de még csak nem is foghatott. Midőn így szomorúan már egy egész
+napot töltött volna a tengeren minden haszon nélkűl, estve felé kihúzta
+a hállóját, és nagy szomorúan a parton szárogatta. Mi lett a dologból?
+nem egyéb egy nagy fortélyos hazugságnál. Jön hozzája végre egy vadász,
+és mondá neki: hallod-e te szegény ember, mit búsúlsz oly nagyon? Kinek
+mondá a szegény halász, hogy mely parancsolatot vett a királytól, és nem
+teljesítheti. Melyre mondja a vadász: hallod-e jó ember, én téged
+megsegítlek, hogyha nekem megígéred amit tőled fogok kérni. Kinek mondja
+emez: kérj ami szegénységemtől kitelik, mindent adok. Mondja neki a
+vadász: hogyha te nekem ide adod azt, amit te még a házadnál nem tudsz
+lenni, tehát megsegítlek. Elgondolja magát a szegény, amie otthon volt
+mindenét számba vette, végre mondja hogy: nem bánom legyen a tiéd. Ekkor
+a vadász hoz elő egy kis kutyabőrt, és megírja a contractust az embernek
+vérivel melyet a kis ujjából eresztett volt; a szegény ember maga keze
+írásával nevét is végre alája írván: midőn ezt elvégezték, ekkor mondja
+a vadász, hogy vesse meg most a hállóját a tengerbe; melyet emez
+bevetett, és ím oly csudálatos nagy halat fogott és húzott ki a partra,
+melyet ő még annakelőtte sohase hallott, se nem látott. A vadász végre
+eltávozván, a halász a rendelt szekerire felrakta a csudahalakat, és
+viszi nagy örömmel a király udvarába. Melyet a király látván, nagyon
+örvendett, és jól megajándékozta a halászt, még további nagy kegyelmét
+is ígérte a szegény embernek. Ekkor haza megy nagy gazdag ajándékával a
+szegény halász, megbeszélli a feleségének a dolgot, hogy mint járt a
+vadászszal, akin az asszony elhalaványodva mondja, hogy: az első szülött
+gyermekedet, úgymond, az ördögnek adtad, melyet csak ezelőtt három
+nappal érzék a méhembe. A szegény ember is nagyon elbúsúlván magát,
+haját tépte bújába, de már, mondja, hogy a meglett dolgot nem lehet
+megmásolni.
+
+Végre eljön az idő, melybe megszületik a gyermek; volt pedig egy szép
+fiú gyermek. Már most mit csináljanak? a gyermeket nevelni kell, vagy
+akarják vagy se. A gyermek tehát nevelkedik, oskolába is kezd járni, és
+nagyon elmésen tanúlt; úgy hogy a tanítói is az ífjat nagyon kedvelték.
+Már a gyermek a nagyobb oskolákban tanúl, mivel idejével esze is
+nevelkedett; látja az ífju hogy az ő atyja, midőn ebédhez ülnek, hogyha
+rátekint, mindig könnyes szemekkel másfele fordítja ábrázatját;
+számtalanszor kérdi atyja szomorúságát; de atyja semmifélekép meg nem
+mondja neki, mért legyen oly igen bús. Megpanaszolja végre az ífju, hogy
+van az ő atyjával, a tanítómesterinek, ez pedig javasolta nekie,
+úgymond: végy egy hólyagot, és töltsd meg vérrel a mészárszékbe, és
+hogyha haza mégy, tehát tedd a ruhád alá, és kérd az atyádat, hogy miért
+oly szomorú? Hogyha nem akarja megmondani, tehát üsd a kést a hónod alá,
+azután majd meglátod hogy mit fog szólani. Melyett meg is cselekedett.
+Midőn aztán kérdezte: miért oly nagyon szomorú, és az atyja elfordúlván
+nem szólott, fogja az ífju a kést az asztalról, és magába szúrta, és
+tetteté magát, hogy eldűlt, és a hólyagból nagyon folyt a vér; melyet
+látván az atyja, mondja nagy szóval: legalább nem látom hogy éltedben
+elvészsz, anélkül is már most magad magadat adád neki. Melyet hallván az
+ífju, felugrott, és elhagyja az atyját, és ment a tanítójához, és
+megpanaszolta az atyjának az ő dolgát, hogy őtet az ördögnek adta
+legyen; melyet hallván az okos tanító, bátorította az ífjat, hogy ezen
+ne búsúljon. Nem sok idő múlva a papi rendbe helyheztetik az ífjat, és
+midőn már eljött a huszonnegyedik esztendő melybe meg volt határozva,
+hogy őtet az ördög elvigye, már három esztendős pap volt, midőn eljött
+az elrendelt idő, megrakták a papok őtet sokféle szentelt eszközökkel,
+és általadták az atyjának hogy vigye el, és várja azon a helyen, ahol
+általadta őtet. Az öreg elvezette a fiát nagy búval, és midőn kiértek
+volt, a vadász már készen várta, és minden várakozás nélkül elkapta a
+keziből, és felvette a hátára, és szél módjára vele eltünt. Igy repűlt a
+szegény baráttal az ördög huszonnégy óra folyásáig, de mivel meg volt
+rakva szentelt eszközökkel, tovább nem vihette, mert egészen a földre
+nyomta őtet a papi teher: megharagudott tehát, a földre vetette, és a
+contractusát a szeme közé hajította, mondván: nekem nem kellesz, és maga
+elnyargalt.
+
+Itt körülnézte magát az ífju, és sehol sem látott mást mint a nagy síván
+homokot. Megy mendegél így a nagy pusztába, végre besetétedett, és
+fáradtan egy homokdombnak az oldalába lefeküdt, és elaludt. Midőn így
+aludt volna, hozzája jön egy vén asszony, és felköltötte őtet, és mondja
+neki, hogy ne feküdjön ott, hanem jőjön utána, és elvezeti a maga
+szállására. Ezen megörűlt a pap, hogy még is egy emberi teremtést lát:
+felkel, és követi az öreg banyát. Midőn vagy két minutáig minden szózat
+nélkül vezette, megnyílt előttök egy kis domb, és mondja az öreg
+asszony, hogy követné őtet és ne félne, mert itt vagyon, úgymond, az én
+szállásom. Midőn már mindaketten bementek volna, bámészkodva nézi az
+ífju pap, mely rendesen munkált épület legyen itt a föld alatt.
+Bevezette őtet a banya egy kis rendes szobába, melybe nem volt egyéb egy
+asztal és egy ágynál, és nehány ócska székek; leülteti az öreg az ífjat,
+és kérdi hogy enne-e valamit, aki is mond, hogy igen, mert éhes legyen a
+gyomra. Elment a vén asszony, és hozott neki jó erősítő italt, és meleg
+fáin ételt, melyhez ülvén, bátran evett és ivott. Midőn már jóllakott
+volt, mondja a vén asszony: hallod-e, fiam, te mind magadat, mind
+engemet szerencséssé tehetnél, hogyha te szavamat fogadnád. Kérdi az
+ífju, hogy csak mondja, bátor akármi legyen is, szívesen fogja
+teljesíteni. Kinek monda az öreg: no hát hallgasd meg szavamat: Hogyha
+te három éjtszakát itt ebbe a kis szobába el tudsz tölteni, tehát
+magadat nagy állapotba fogod emelni, hanem úgy, hogy akarmit csinálnak
+veled, te minden szó nélkül álljad, akik akarmit beszéljenek is hozzád,
+te ne szólj egy szót is, csak hallgass; de kérlek végre, mond az öreg,
+hogyha gondolod hogy állhatatlan fogsz lenni, tehát inkább mondd meg
+hogy nem, mert bizonyomra mondom, hogy mind magadat, mind pedig engemet
+nagyobb szerencsétlenségbe ejtesz szóllásoddal. Az ífju gondolván, hogy
+már mindegy, úgy is csak ebben kell elveszni, ebbe a cakók nélkül való
+nagy pusztába; ígéri az asszonynak állhatatosságát. Ezzel hoz neki még
+az asszony egy butelia bort hogy igyék, és semmitől ne féljen, és
+eltávozván magába hagyja az ífjat. Midőn már tizenegy óra lett volna,
+jön egy sereg cimbora nagy dorbézolással a szobába, ő pedig feküdt már
+az ágyába; és ezek nagy kurjongással ettek ittak, és hítták az ífju
+jövevényt is, hogy jőjön, velök mulasson és ne búsúljon: de ő csak
+hallgatással volt, egy szót sem szóllott. Végre megfogják őtet, és mint
+valamely haramiák lerántották őtet az ágyáról, és jól megagyalták, azzal
+ott hagyták. Másnap reggel jött a vén asszony, akinek már nem oly ráncos
+volt az arculatja mint tegnap, és kérdi tőle, hogy mint aludt? aki is
+elpanaszolja az egész dolgot, de az öreg bátorítván hogy ne félne, még
+azt a hátralevő két éjtszakát is csak töltse oly állhatatosan, ne
+szóljon, mert meg nem bánja cselekedetit; egész nap hordatott neki,
+süttetett főzetett, és bátorította hogy ne félne. Végre bekövetkezett a
+második éjtszaka, és viszont lefeküdt ágyára, és eljöttek a gonoszok, és
+még jobban megverték őtet, mint az első éjtszaka. Reggel eljött a vén
+asszony, aki még fiatalabb volt, mint a más napokba, úgy hogy mintegy
+harminc esztendős asszonynak látszatott; kérdvén tőle: hogy és mint
+aludt? ki is viszont elpanaszolta a baját, hogy mely kegyetlenűl verték
+és hurcolták őtet mint a dögöt a földön; az öreg újra bátorítván hogy ne
+félne, mert már csak egy éjtszaka vagyon még hátra, azután szerencsés
+lészsz. Itt fel akart öltözni, de a papi ruháját már nem találta, hanem
+ahelyett volt már egy generálisi ruha, kard és minden, melyet ő magára
+vett, és körülnézi magát, és tetszik ez a nagy tiszti ruha nekie; azután
+ételéhez ült, melyet midőn elköltött volna, kimegy a szobájából, hogy a
+föld alatt való boltozatot megnézze; s bámészkodva látja, hogy ő egy
+királyi palotába vagyon; kimegy az udvarra, látja a strázsán álló
+katonákat, kiknek csak fejek mozgott, egyéb testek kő volt; mindeneket
+körűlnézett, de csak kőnek találta. Ezzel visszamegy a szobájába, ahol
+készen várta őtet már az asszonya egy szép női barna ruhába. Egészen más
+érzések találtattak az ífjuba, midőn meglátta asszonyának óránként
+ífjodó szépségét; végre besetétedik, és bátorította viszont az asszony
+hogy még ezen az egy éjtszakán vígyázzon magára. Ezzel elhagyván őtet,
+viszont tizenegy órakor eljöttek a kegyetlenkedők, és most már nem úgy
+mint a más éjtszaka bántak vele, hanem ízenként kezdték széjelszedni az
+ífju testét, de ő mindezekre is semmit sem szólt; egészen elhalva,
+szétroncsolva hagyták őtet a ház közepén feküdve. Éjféltájban eljött az
+asszony, és összeszedé a testét, megkente holmi olajjal, és
+összeforrott, viszont helyre állott mint azelőtt volt. Midőn felnyitotta
+a szemeit, látta maga előtt a régi asszonyát állani, de már ő nem volt
+vén asszony, hanem egy legszebb fiatal személy volt, kinek is királyi
+méltóság ragyogott a homlokán. Ezt látván az ífju, minden fájdalmait
+elfelejtette, és az asszonynak kezét nyújtván reá mosolygott. Mondá az
+asszony: tartóztasd, fiam, forró kívánságaidat, mert nem olyat érdemlesz
+te meg mint én vagyok, hanem különb személy nyújtja neked holnap a
+kezét, szívével együtt. Lefeküdvén végre az asszonynak kérésére,
+minthogy nyugvásra volna szüksége, ott hagyta őtet az asszony, és az
+ífju elaludt.
+
+Reggelre viradván az idő, felébredt az ífju, és hallja hogy kívűl
+harangoznak, dobolnak, trombitálnak, lövöldöznek: nem tudta mire vélni a
+dolgot, mert ezt még nem hallotta. Bejöttek hét óratájban hét cifrán
+öltözött szolgák, akik a legszebb öltöző ruhákat hozták nekie, és midőn
+felöltöztették volna őtet rendesen, nagy számmal jöttek hozzá az urak,
+és köszöntötték mint új királyjokat: végre jöttek két püspökök, akik
+vezettek egy hasonlíthatatlan szép szüzet, és üdvözletöket elvégezvén,
+kérték, hogy méltóztatnék velek a templomba jönni. Midőn kivezették,
+felültek egy legdrágább hintóba, és mentek a templomba a megkoronázásnak
+cerimóniájára; azután megesküdött a legszebb hívével, és haza vitetett.
+Ottan azután elbeszéllették nekie, hogy micsoda átokból szabadította meg
+háromszáz mérföldnyire tartó országokat. Ezek után élt az ő legszebb
+feleségével legszebb életet.
+
+Egyszer azonban eszébe jutottak nekie a szüléi, és mondja feleséginek,
+hogy még egyszer szeretné látni kedves szüléit. Mondja neki a felesége,
+hogy azt teheted, bátor nagyon messze vagyon ide; de még is az én anyám
+tégedet haza tétet huszonnégy óra alatt; hanem, kérlek kedvesem, hogyha
+egyszer haza találsz érni, vigyázz magadra, az én szépségem felől
+senkinek egy szót se szólj, mert ha szóllasz, tehát az én szépségemet
+többé meg nem látod. Ezt hallván, fogadást tett a feleséginek, hogy ő
+senkinek semmit nem szól az ő szépsége felől; azután hintóba fogtak, és
+királyhoz illő készülettel, inasokkal elindúl. Kevés idő múlva meglátta
+hazájának tornyait, bátor ezer mérföldek voltak. Midőn már haza ért,
+nagy csudálkozás fogja el szüléit, hogy az ő fiok oly rövid idő alatt
+oly szörnyű nagy uraságra kapott; kérdezték tőle: hogy és miként kapta
+azt a nagy uraságot, melyet mind elbeszéllett; végre még azt is, hogy
+őnekie mely tündér szép felesége vagyon. Az estve is elérkezik, és
+feküdni mentek mindnyájan; és reggelre felköltek, hát a Rózsakirály is
+öltözködni akar, és im fájdalom! az ő drága ruhája helyett a régi papi
+köntösét találta, egy pár vas saruval, melyeken ez volt írva, egyiken:
+nem tudtál hallgatni; a másikon: akkor látod meg az én szépségemet,
+mikor ezeket el fogod nyőni. Ezen nagyon megkeseredvén, az atyjára
+átkokat hagyván, csak magában elbújdosott.
+
+Ily nagy szomorúságába járt hetedhét országon, hegyeken, völgyeken;
+egész három fertály esztendeig járkált; végre ért egy nagy erdőbe,
+melybe szomorúan bújdosván, egy kis házhoz jutott az erdőbe, mely ház
+előtt sepregetett egy vén asszony. Köszön a vén asszonynak, aki is
+fogadta; kéri az ífju, hogy egy éjtszaka szállást adnának nekie, melyre
+mondá a vén asszony nekie, hogy én, kedves fiam, neked szállást
+adhatnék; de az én uram a levegői szél, és oly rettenetes erős ember,
+hogy hozzá foghatóbb nincsen az emberi nemzet között; és ő az embereket,
+a tiféléteket épen nem szenvedheti; azonban megállj, hogyha lehetséges,
+még is segítek rajtad, mert sajnálom szörnyű megcsalattatásodat. Ezzel
+bedugta őtet az ágy alá, és reá tolt egy teknőt, hogy az ura meg ne
+találja. Egyszer este felé jön nagy zúgással a Szél haza, és még
+távolról kiáltozott, hogy ki van a házamnál? add elő; az asszony kéri az
+öreget, hogy ne bántsa, mert egy szerencsétlen útas; mondja az ura: hozd
+elő, úgymond, hadd beszéllek a fejével; melyet midőn, előhozott az
+asszony, kérdi tőle: hogy honnan való legyen, amire ez egészen
+elbeszéllette hogy és mint járt, miként nyerte a szép örökséget, és mint
+csalattatott meg; amely szavait a Szél elhitte, és nagyon sajnállotta,
+és bevitte a konyhába, és adván neki holmi madárhúst és bort, ezek után
+lefektette. Reggelig csakugyan aludt; ekkor felkelvén a Szél megkente
+vassaruját valami repülő zsirral, és adván neki valami csekély írást,
+mondá: ezt vidd el, az öcsémnek add által, és mondd meg hogy én kérem,
+ha lehet, segítsen rajtad. Még máma könnyen oda érsz, mert úgy mégy mint
+a gondolat ezekkel a sarukkal. Úgy is lett. Mert alig indúlt el, már nem
+látta többé az erdőnek hírét se.
+
+Este felé már távulról meglátta a másik ífju Szelet, mert ez már sokkal
+fiatalabb volt mint a másik; midőn hozzája érkezett, megtekintvén,
+haragos szemekkel mondja: hogy honnan jön és hová megyen? kinek ez
+megmondotta az egész dolgot, végre általadta neki a bátyjától hozott
+levelet; melyet nagy örömmel olvasván, mondja az ífjunak: hallod-e, én
+tudom a te új országodat, épen tegnap is az udvarodba voltam, és ott
+fújtam a nagy rezidenciádnak a teteiről, és tudom is hogy mi újság
+vagyon az udvarodba; melyet tudom hogyha meg fogsz hallani, nem igen
+fogsz rajta örűlni. Kérvén az ífju hogy beszéllené el neki az udvarban
+lévő újságot, erre mond a Szél: no hallod-e: a te feleséged hozzád
+hűségtelen lett, és másnap, azaz holnap, fognak esküdni; de te ne félj,
+mert én attól téged megszabadítlak, hogy te is a feleségednek a
+lakodalmán jelen légy. Ezek után bevitte házába, és étellel kínálta,
+azután nyugvásra fektette. Reggelre kelvén, jó idején felkőlti, és ad
+reá egy füstszínű inget, és mondja neki: már most ebbe senki tégedet nem
+lát: és ad kezébe egy kardot, mondván, hogy ebbe a kardba vagyon
+háromszáz embererő; ezzel felvette a hátára, és rettenetesen repűlt vele
+úgy, hogy midőn a nap reggel felsütött, már a város falai alatt letette;
+ekkor mondá: eredj most a városba, és várd mikor esküdni mennek; azután
+tégy amint akarsz és neked fog tetszeni, hanem, hogyha a dolgodat
+elvégezted, nekem az inget és a kardot ide hozd. Ezzel elindúl, és a
+városban mindenhol kiabálta hogy az elveszett királytok megérkezett,
+amelyen a nép nagyon megzendűlt, és mindenhol a híre elfutamodott, maga
+pedig megyen a palotába, ahol a legszebb szobába látja a feleségét egy
+fiatal úrnak karjai között; mire nagyon megboszankodott, és nagy szóval
+mondja: hát vajon te érdemletted-e meg ezt a helyet, hogy itten magadat
+múlatod? Ezen nagyon megijedtek mind a ketten, és a felesége térdre esik
+előtte, és mondja: engedj meg, én megszabadítóm, mert talán már csak a
+lelked jár itt. Hidd el, úgymond, még én nem is tudtam effelől semmit,
+mind az anyámnak a ravasz mestersége, hogy te ennyit szenvedtél. Ezek
+után a herceget a felesége mellől elküldötte. Ezekre a nagy lármákra
+bejött a vén anyók; ennek egy szikrát sem irgalmazott, hanem minden
+irgalom nélkül ketté vágta; ezek után hivatja minden úri rendeit, és
+megmutatta nekiek magát; és mondá a feleséginek hogy: nézd, a
+vassaruidat még nem nyőttem el, melyeket nekem küldöttél; ezek után
+elbeszéllette minden nagy fáradságait; azután a feleségivel még egyszer
+a templomba ment, és megesküdött újra, és békességben bírta az országát,
+míg életének el nem jött boldog vége.
+
+
+
+
+XXIV. AZ AKASZTÓFÁRA RENDELT KIRÁLYFI.
+
+Volt egy király, és valának neki három fiai. Amidőn már a fiúk annyira
+felnevelkedtek, hogy már mindenik oskolába járt; egykor kérdezte a
+király a maga jövendőmondóját, hogy mondaná meg neki, mi fog ezután
+ebből a három fiából lenni; melyre felel a jövendőmondó: felséges
+király, hogyha megmondom, tudom hogy életemet el fogja venni; és ha meg
+nem mondom, tehát akkor gondolja hogy nem tudok semmit, és fel fog
+akasztatni; tehát már mostan megmondom. Hallod-e felséges király! a
+nagyobbik fiad víz által fog elveszni; a közepső háborúban golyóbis
+által fog elveszni; a harmadik pedig – gráciát fejemnek hogy megmondom –
+akasztófán fog meghalni. Ekkor a király az ő jövendőmondóját mindjárt
+felakasztatta, hogy miért mondotta hogy egy királyfi az akasztófán fog
+megszáradni. Annakutána várta már a király az jövendőbeli esetet, amit a
+jövendőmondó nekie megjövendőlt.
+
+Mikoron már a királyfiak igen megnőttek, és kívánkozott a nagyobbik hogy
+ki akarna menni sétálni; amidőn a király a fiát kibocsátotta, oly
+feltétellel élt, hogy egy biztos generálissal menjen, akiben legjobban
+bízott, és melléjek adott egy svadron huszárt, hogy a kocsit valami víz
+felé ne bocsássák. El is érték ők a meghatározott várost, akibe
+igyekeztek, szerencsésen; de mikoron visszafordúltak, és már atyjoknak a
+rezidenciájához nem messze voltak, tehát jött egy nagy felleg, és úgy
+ömlött belőle az esső, hogy minden huszárostól kocsisostól a királyfit a
+víz elmosta, és meghalt. A generális is csak egy dombnak tetején maradt
+meg, és elment a királyhoz, a hírt megvitte fiának eseti felől, hogy a
+királyfival hogy járt; ekkor mondá a király: mostan vétettem, mert a jó
+jövendőmondómat felakasztattam: beteljesedett azon mondása, amit a
+nagyobbik fiamról mondott! hiába féltettem és őriztem, mostan már
+bizonyosan tudom hogy a többi kettőn is meg fog történni a jövendölés.
+
+És csakugyan midőn egykor csakhamarosan a királynak egy más király
+háborút üzent, hogy minden késedelem nélkül készüljön és készen legyen
+akkorára, amely időre azt rendelte, már a szegény királynak minden hite
+abban volt, hogy most a másik fiának is élete nélkül fog maradni, és
+csak azon gonosztevő kissebbik fia fog megmaradni. Ezen dolog pedig épen
+úgy ment végbe; mert midőn a háborút elkezdették, a fia az atyjával
+elment, és az atyja őtet mindég egy rettentő erős hadnak közepette
+hagyta, hogy onnan ki ne tudjon jönni, és egyszersmind meg is
+parancsolta hogy semmi esetre onnan ki ne ereszszék. Mely feltétele a
+királynak nagyon helyes volt. Amidőn már a király a háborút megnyerte,
+és sietett a fiának meglátására hogy él-e vagy hal, a háború után jött
+egy ágyugolyóbics azon had közzé, és honnan? aztat nem tudhatja senki
+sem, mert semmi ágyuszó nem hallatott, még is a királynak fiát ott
+tüstént elseperte, és mikoron atyja odaért, már akkor a fia halva volt.
+Igy a király nagy bánatnak adta magát, hogy elvesztette a jó
+jövendőmondóját. Igy nagy búval keserűséggel öszveszedte tehát seregét,
+és haza fele indúlt, és mikor haza ment, a kissebbik fiát mindjárt
+magához hivatta, és megparancsolta neki, hogy mentül hamarább szedje
+össze minden ruháját, és takarodjék a házától, soha ne is mondja sehol
+hogy ő királyi ágyból származott, és hogyha már ő abban a planétában
+született, hogy neki tolvajnak kell lenni, tehát olyast cselekedjék,
+hogy az akasztófát bizonyosan megérdemelje, és maga után a hírét
+felhagyja.
+
+Erre a királynak fia mindjárt összepakolta mindenét, és felült egy igen
+kedves paripájára, és elindúlt.
+
+Amidőn egykor egy vendégfogadóba megszállott, és mind addig múlatott
+ottan, míg mindenét elpazérlotta, úgy indúlt el a vendégfogadóból, és
+mindaddig ment, míg csak nem talált egy más országi királynak városát.
+Amint ő abba a városba jutott, és egy susztermesternek ablaka alatt
+elment, tehát megállt, és beköszöntött azon suszterhez, és magának ottan
+munkát kért, mintha ő is suszterlegény volna. Tehát ottan mindjárt
+dologba állott, és a mesternek a munkája nagyon megtetszett, és ő már
+ottan dolgozott egy vagy két hétig, amidőn egykor a városba mentek a
+mesterrel, és mindeneket mutogatott neki mint idegen ífjunak, hogy lássa
+az odavaló szépségeket. És midőn egyszer a királynak a kincses tárháza
+felé vezette, mondá a fiúnak, hogy látott-e valaha olyan sok kincset egy
+rakáson? melyre mondja: sohasem; hanem, mesteruram, mi annak az oka,
+hogy ezt nem strázsálják? Melyre felel a mester: hó fiam, nem eshetik
+olyan tolvajság, hogy ki ne tudódjék, és akit rajta kapnak, hogy csak
+egy vagy két krajcárt ellop, annak halál a büntetése; tehát ezért
+nincsen senkinek olyan bátorsága, hogy valami olyashoz nyúljon. Ekkor ők
+onnat elmentek mulatni, s tovább hagyta a próbát a király fia, hogy
+majdan még lesz idő a kincsen pocséklást tenni, gondolta magában. És
+ekkor mindent elhagyott. Máskor mikor elmentek a kocsmába borozni, tehát
+ő azon volt hogy a mestert mi módon tudná lerészegíteni; és mikor már a
+mester leittasodott, mondotta hogy jőjön ővele, és majdan meg fogja a
+többit odakint mondani. Mikor már elmentek, azt mondja, hogy már mostan
+a királynak a kincseiből raboljunk: úgy is szegények vagyunk, és nem
+tudja meg senki se, mert semmiféle strázsák nem állanak mellette.
+Legényének e beszédére reá állott a szegény suszter, és el is mentek
+mind a ketten rabolni. Amidőn oda értek, tehát a legénye mindjárt
+bemászott az ablakon, és a királynak számtalan sok kincsét elrabolta, és
+úgy annyit kiadogatott a mesterurának, hogy már ketten alig birták el;
+azon esetben pedig megtalálta a királynak arany pecsétnyomóját, azt is
+kihozta magával; és haza mentek. Midőn a király reggel felkelt,
+megtanálta a sok kincsnek a híát; mindjárt elment, a jövendőmondóját
+magához hivatta, hogy mondaná meg azon tolvajt, hogy hol vagyon, mert
+énnekem rettentő kárt fog még idővel cselekedni; melyre felel neki a
+jövendőmondó: hallod-e, felséges király! a városba vagyon, hanem idegen
+országból való, és nincsen rajta hatalmam hogy megmutassam; de fogok
+tanácsot adni felségednek, hogy azon tolvajt hogyan foghassa meg. Már ha
+mostan merészelt azon kincsből lopni, bizonyosan el fog jönni másszor
+is; tehát azon ablak alá belől egy nagy kád szurkot gyenge melegen ott
+kell hagyni, hogy majdan mikor be fog menni lopni, belé essék, és többet
+ki se jöhessen mert a szurok nem fogja engedni. A király a
+jövendőmondójának szavát be is teljesítette, és így várta a tolvajnak
+megfogatását; hanem itten a tolvaj okosabb volt, mint a jövendőmondó,
+mert mikor más napon elmentek rabolni, tehát mondá a legény a mesternek:
+hallod-e, tegnap én voltam bent, most tehát rajtad a sor. Igazságod van
+abba, mondá a legénynek; ekkor a suszter bátorsággal az ablakon bement,
+és a szurkos kádba nyakig bele esett. Mondja tehát a suszter a kádban:
+Jaj oda vagyok; melyet hallván a legény, tüstént maga is bement. Amidőn
+látta hogy a mestert onnan meg nem tudja szabadítani, mondotta neki:
+hallod, úgy is véged fog lenni, jól tudom, mert ha itt hagylak fel
+fognak akasztani; – de mostan hogyha a fejedet elvágom, úgy senki se
+fogja megtudni hogy ki voltál. Igaz, mondá a mester, tehát csak hamar,
+ne késedelmezz vele. Ekkor a legény csakhamar a fejét levágta, és sok
+kincseket magával elvitt, a mesterjének fejével együtt. Midőn a pénzt
+hazavitte volt, a fejét eltemette, s így akkor is szerencsésen
+megmenekedett, mondván a mester feleségének: Hallod, uradat többet
+házadhoz ne várd, mert így járt, és kénytelen voltam vele azon módon
+cselekedni, hanem ne búsúlj semmit se, mert én el foglak tégedet jobban
+tartani mint az urad. Ekkor ismét mondotta a király a jövendőmondónak,
+hogy add ki énnekem azon tolvajt, mert látom hogy nagy káromra vagyon,
+és látod hogy már ezen embert is megölte; melyre felel a jövendőmondó:
+nem lehet semmi esetre megmondanom, mert nem tudom, más országra nem
+terjed jövendőlésem; de ismét adok tanácsot felségednek: hordassa azon
+holttestet körül a városban, minden utcákon, és majdan meg tudod arról,
+hogy amely háznál ki fog valaki jönni sírva, tehát bizonyosan ott fog a
+tolvaj lenni. Mikor tehát épen a suszternek háza előtt vitték el a
+holttestet, akkor a felesége kijött sírva; ezen újságot a legény
+mindjárt észrevette, és tüstént megvágja a kezét egy nagy késsel, és
+kiszaladt az utcára, mondván a feleségének: mit sírsz, talán hogy a
+kezemet megvágtam, még tudok én azért dolgozni. Ekkor ismét el tudta a
+dolgot csinálni ezen fortélylyal, mivel látták hogy volt az asszonynak
+miért sírni, mert úgy lehet, hogy esztendeig se fog azzal a kezével
+dolgozni, akit megvágott. A király tehát ismét magához hivatja, a
+jövendőmondót, hogy adjon neki újra tanácsot, mivel ezen tolvaj nagy
+kárt fog nekie okozni ha meg nem tanálja. Mondá tehát, hogy végy
+tizenkét szamarat, aki úgy is jeles a városba, mert nem szabad azt
+másoknak tartani, tölts teli mindeniknek egy általvetőt aranynyal, és
+bocsásd el az utcán: aki azon pénzt ellopta, azokat a szamarakat is
+majdan be fogja hajtani, és rendelj utánok vagy harminc katonát, aki
+vígyázzon reájok távolról, hogy megláthassák kinek az udvarára hajtják
+be. Amidőn tehát elküldötte a király azon szamarakat, épen akkor a
+városban vásár volt, tehát amidőn a suszter ablaka alatt a szamarak
+elmentek volna, meglátta a legény, és tüstént nagy lármát csinált a
+városba, amidőn a katonák is odamentek; a legény ezt látta hogy a
+katonák mind ottan vagynak, a lármás népet tehát ott hagyta, és ment a
+szamarak után, és azokat behajtotta udvarára, minden kincset rólok
+lepakolt, és a szamarakat az istállóba mind agyonverte, és szalmával
+betakarta. Mikoron a lármának már vége volt, a katonák tovább akarták
+útjokat folytatni; hát látják hogy a szamarak minden kincsestől előlök
+eltűntek, keresték ők azokat ugyan, de azoknak semmi nyomát nem
+tanálták. Ekkor kényteleníttettek visszamenni, és a királynak
+megjelenteni hogy a dolog hogyan vagyon. A király tehát ismét
+elpanaszolta a jövendőmondónak ez állapotját, hogy nincs annak semmi
+haszna; hát az ismét mást javasolt nekie, mondván hogy: hallod-e
+felséges király! huszonnégy vén asszonyt küldj el a városba, és
+mindeniknek adass húsz aranyat, hogy menjenek be ők minden házhoz, és
+kérjenek mindenütt szamárhúst, fontját egy aranyért. Azon tanácsát is
+fogadta a király a jövendőmondónak, és elküldötte, mondván nekik, hogy
+ahol majdan fognak kapni, tehát hozák el ide, és a házát azon embernek
+megesmerjék, hogy én megtudhassam hol ölték meg a drága jószágaimat. A
+vén asszonyok elindúltak tehát, és keresték mindenfele hogy hol kapnák
+meg a tolvajt; amidőn már a suszternek a háza volt hátra, és abba is
+bementek, és mondották, hogy: hallja mesteruram, nem tudna-e minekünk
+pénzünkért szamárhúst adni? egy arany volna fontjának a díja, mert
+orvosságra volna szükségünk reája. Ó ti vén bolondok, mondá a legény,
+adjátok ide a pénzeteket, nem egy fontot, hanem egész egy szamarat is
+adok annyi pénzért. Kaptak a vén boszorkányok rajta, de midőn már a vén
+asszonyok mind felpakolták magokat szamárhússal, észre és gondolóra
+vette magát a legény, hogy majdan ki fogják tudni hogy bizonyosan ő
+hajtotta be a szamarakat, és így az istállónak ajtaját bezárta, és mind
+a huszonnégy vén asszonyt megölte, és a hidlás alá temette. Már mostan
+mondja a király mint este fele: hol vannak azok a vén boszorkányok?
+talán mind elszöktek azon pénzzel? Ekkor ismét hivatta a jövendőmondót,
+hogy mondaná meg neki hogy hol vannak azok az asszonyok? melyre felel a
+jövendőmondó: uram felséged! a tolvaj mindnyájokat megölte, azokat többé
+nem látod; hanem most a tanácsadáson helyesebb fog lenni; hozass be a
+városba negyven ezer katonaságot, és minden házhoz tízet, vagy aki
+szegényebb ötöt kvártélyoztass be, hogy egy ház se maradjon el a
+városba, akár gróf, akár báró, akár miféle titkos tanácsos legyen az,
+annak is kelljen katonát tartani. A király ekkor gondolkodván hogy
+mitévő legyen; megfogadja-e a jövendőmondó szavát, avagy ne? mondja
+magába: már mindegy, ezt is meg fogom tenni; és amidőn azok a
+katonaságok mind bejöttek a városba, a király mindeniknek kiadta
+parancsolatban, hogy minden katona a maga kvártélyán próbáljon
+szamárhúst kérni, és aztat főzzön a gazdája, hogyha vagyon; és mikoron
+megebédeltek, mind a kapitányánál legyen raporton, hogy én azt
+megtudhassam, hogy melyik kompániából vagy svadronból volt az; aki
+megjelentette, az bizonyos fog benne lenni hogy ajándékot kap. És a
+katonákat eleresztette kvártélyra, mondván, hogy minden ember próbát
+tegyen a gazdájával. Itten a katonák a próbát meg is tették; és azon
+suszterlegénynek a házánál amint mondották hogy főzzön szamárhúst
+számokra, mert ahonnan eljöttünk, mindég azzal éltünk, azt felelte a
+szamár legény: bizony épen mostan is aztat főzök a katona uraknak
+számára. Ekkor a legény még nagy öröminek tartotta, hogy a katonáinak
+tud kedveskedni, amit tőle kérnek. De még is okoskodik a legény, mert
+azt gondolta hogy bizony valami tapasztalás végett hozattak ezek a
+katonák ide, hogy majdan engemet ki fognak tapasztalni, hogy én vagyok a
+tolvaj. Ekkor hallgatódzott az ajtón, meghallotta hogy a katonák
+beszélték, hogy majdan a parancsolatnál jelentést fognak tenni felőle,
+de midőn a legény meghallotta, mondá: megálljatok csak, nem úgy van az.
+Ekkor elment a kocsmába, és mindeniknek a számára elvitt négy itce bort,
+és őket mind az ötöket lerészegítette, és mikoron mindnyájan elaludtak,
+kihordta az istállóba a szamarak közzé, és mindet megölte; annakutána
+elment, és vett magának egy olyan ruhát, mint a milyenbe a királynak az
+adjutánsa járt, és abba felöltözött, azután írt olyan írással, mint a
+milyennel a király szokott írni, egy oly levelet, amelyben az volt írva,
+hogy minden ember, aki csak házi gazda, a maga katonáját mind
+lerészegítse, és ma estvére mindenik megölje; akkor mikor már mindenik
+ember megölte, hordja a királyi rezidenciának eleibe, arra a tágas
+piacra; és amellett a levelet megerősítette a királynak arany
+pecsétnyomójával; úgy elvitte a policájra, és azon írást helyesnek
+találták. Akkor minden házhoz megjelentették a királynak parancsolatját;
+a köznépek által nem hágták a parancsolatot, minden követte a maga
+dolgát, és a katonákat mind meg részegítette és megölte. Amidőn már
+mindjárt besetétedett, mindenik hordta a király rezidenciájának piacára
+a rémítő sok holttestet, a suszterlegény pedig csak mind kacagta ezen
+királynak szamárságát. Mostan tehát a király felkel ágyából, és néz ki
+az ablakból: hát látja hogy a sok ezer emberek mind egy rakásra vagynak
+hordva, és mind meg vagynak ölve; amidőn a király magába sopánkodik,
+megyen a policájdirektióról a főember, kopogtat az ajtón, a király
+mondja: herájn; bemegyen azon írással; mikor a király elolvasta, majd
+csak hogy el nem ájúlt, mondván: nagy szerencsétlenségem vagyon ezen
+tolvaj által! és hivatja ismét a jövendőmondót, és mondja neki, hogy
+mentöl hamarább adná ki, mivel mostan is olyan nagy kárt tett. De erre
+azt mondotta: más országba való az ember, és oda nem tudok jövendőlni.
+Hanem még egy tanácsot adok felségednek; monda a király: mi legyen? Az
+nem egyéb mint hogy megannyi katonát hozass be a városba, mint amennyit
+mostan, és szállítsd őket mind lógerba, és a királyi princeszné
+leányodnak a lóger közepén készíttess egy sátort hogy abban legyen, és
+magát hagyja, akár miféle megyen a sátorba; amellett azonba sok sirbak
+legyen felállítva, hogy, ha valami újság esik, mindenik segítségére
+legyen a princesznének: mert a sátorba, tudja felséges király, egyéb be
+nem fog menni mint a tolvaj. A király tehát tüstént megcselekedte, és
+behozatott ísmét annyi katonaságot, és a leányát oda vitte. Amidőn eztet
+meghallotta a legény, kommendírozó ruhát csináltatott, és abba
+felöltözött, és elment a lógerba, és mondotta a sirbakoknak hogy
+vigyázzanak, mert különös egy huncutnak kell annak lenni, aki azon sok
+újságokat kicsinálta. Ekkor, mikor az egész lógert feljárta, és minden
+tiszturak tisztelték annak módja szerint mint kommendírozót; mikor már
+mindeneket megvizsgált, bement a királykisasszonyhoz, és őtet annak
+módja szerint összeölelte; azalatt pedig a princeszné veres festékkel
+egy keresztet írt a homlokára, hogy megtudhassák, hogy ki volt azon
+tolvaj. Mikor a legény reggel felébred a sátorba, észrevette a
+hamisságot, és az egész lógerba való népet többnyire mind megbéjogozta
+azon festékkel; legfőképen a tiszturakat; s így ekkor se tudták meg a
+tolvajt, hogy kicsoda legyen. Mondá pedig a király: Jézus Mária! hát ez
+mind összeölelte volna az én leányomat? mert több mint ezernek van a
+homlokán azon kereszt; ekkor sem tudhatta hát ki a király hogy kicsoda a
+tolvaj. Mondotta tehát a jövendőmondónak: hallod, mondj valami tanácsot,
+mert már látom hogy nem csak az országomat, hanem magamat is ki fog
+végezni. Akkor mondja: no már most utólsót mondok, várj míg a princeszné
+leányodnak gyermeke fog születni; és mikor már négy esztendős fog lenni,
+akkor az egész városba való népet mind ki fogod állíttatni, és azon
+gyermek majdan reá fog esmerni atyjára: egy aranyalmát fogsz a kezibe
+adni, és akinek azon almát fogja adni, az a tolvaj. Úgy is lett, mert
+mikor már a gyermek felnőtt annyira, hogy már járni tudott, a városba
+való népet mind kiállitották, a kis fiút kieresztették közéjek, és az
+utolsót megesmerte, hogy az, aki a sok csínokat tette, és az atyja neki;
+akkor odadta neki az aranyalmát. Ekkor a tolvajt megfogták, és mindjárt
+fel is akarták akasztani; de erre mondja a királyfi a királynak: nem úgy
+van az, amint te elrendeléd, mert én is királynak fia vagyok, még pedig
+hét országos királyfi, hanem én mind azokért teneked eleget fogok tenni,
+s nem érdemlem az akasztófát, mivel az atyám azt vissza tudja adni, amit
+én elpocsékoltam; és azon suszterért, akit megöltem, másikat fog
+állítani; a szamarat hogy mind megöltem? nálunk minden juhásznak van
+öt-hat: azt is visszaadja; azon huszonnégy vén asszonyt, akit teneked
+megöltem, azon negyvenezer katonát: azt is visszaadja, mert vagyon elég
+nép az országába: – hanem amit a leányoddal tettem, azért talán
+megérdemleném: de őtet megint el tudom venni magamnak feleségűl. Ekkor a
+király írt egy levelet a suszterlegény atyjának, és ez eljött oda,
+mondván hogy: Ember vagy fiam: igazán megérdemelted volna az akasztófát,
+de mostan, én fiam, meg foglak hagyni; mindezekért pedig eleget teszek;
+most gyere haza. Ekkor mondja a király a másik királynak: jaj barátom,
+nem úgy van az, hanem még a leányomat is el kell hogy vegye, és maradjon
+itten: én általadok neki mindent, bírja az országomat, csakhogy a
+leányomat elvegye feleségűl. Ekkor ottan maradt a királyfi és
+megházasodott, s mai nap is él, ha meg nem halt.
+
+
+
+
+XXV. A ROSZ VÉGRE JÓRA FORDÚLT.
+
+Volt egyszer egy király, akinek is vala három fia; és amidőn már őket
+jó, nagyra felneveltette, magok szárnyaira akarta ereszteni. Egykor
+tehát az atyjok behivatta őket, hogy mik akarnának lenni? ketten azt
+mondották hogy katonák akarunk lenni, a harmadik pedig papságra
+kívánkozott. Ezután az atyjok őket elbocsátotta, de a két testvér
+haragudott a legfiatalabb öcscsökre, és mondják nekie: hogyha mi katonák
+lehetünk, mi okból te nem? és miért sanyaríttatnád magad a becsukott
+klastromba? Jól vagyon; az öcscsöket is reá beszéllték, és másnap ismét
+be voltak híva, s mondják hogy mind a hárman katonák akarunk lenni. Erre
+a király azt rendelte, hogy senki se tudja meg: beadom őket katonának,
+és szolgáljanak úgy mint más ífjak, hogy ne tudhassák az ő kilételeket;
+ezzel a fiait behivatta megint, és úti költséget adott mindnyájának;
+ezek után elbúcsúztak, és mentek úgy annyira, hogy már idegen országba
+érkeztek.
+
+Amidőn egykor egy kocsmába bementek, és épen abban a vendégfogadóban
+lett volna egy óbester is jelen, ebéd közt kérdezi az óbester: kik
+lennének öcsém uraimék, avagy honnan jönnek? Erre feleli egyik közűlök:
+mi csak országot világot megyünk próbálni. Az óbester kérdi tőlök: nem
+volna-e kedvök katonává lenni? Feleli az egyik: épen azért bújdosunk az
+országba. Ezzel az óbester megfogadta őket katonának, és igen örűlt
+nekiek, minthogy magoktól jött azon kedv reájok. Ezek után kettejét
+elosztotta a bataliomhoz, a legkissebbiket pedig az első kompániához, a
+kinek is nevek volt József, Fridrik és János. Már mostanában
+katonáskodnak mind a hárman; de ugyan a két testvér jól viselték
+magokat, a legkissebbnek pedig csak a pénzibe volt gyönyörűsége, és míg
+a pénzibe tartott, addig az öreg katonák szerették őtet, és ki is
+tisztították a jószágát, de amidőn már pénze végképen kifogyott, az én
+szegény János uram sok káplárbotot is megevett. Ennekutána meggondolta
+magát, és írt az atyjának azon hamissággal, hogy ő már zászlótartó
+volna, és hogy küldjön költségrevalót. Az atyja amidőn a levelet
+megkapta, igen nagyon megörűlt, és nagy summa pénzt küldött nekie. Ismét
+míg a pénz tartott, kedves volt mindegyik előtt, de amidőn a pénzi
+megintlen elfogyott, újra haza írt mintha ő kapitányságra emeltetett
+volna. Az atyja ezen örömre még nagyobb summa költséget küldött nekie;
+akkor is csak úgy viselte magát mint régenten; és amidőn már a pénze
+megintlen elfogyott, újra írt hogy már óbester; az atyja ezen fő örömre
+egy társzekeret küldött utána teli pénzzel sekretáriusának őrizete alatt
+Franciaországnak roppant Lyon városába. Amidőn már azon városba oda
+érkezett a sekretárius, a katonaságnak kaszárnyáját ugyan nem tudta, de
+amidőn egykor épen arra talált körösztül menni, ahol feküdtek,
+megszólítja a poszton álló katonát, hogy hol volna az óbester ettől meg
+ettől a regementtől; és pedig János állott épen akkor a poszton. Erre a
+János azt feleli: miokból kérdezné az úr azt? aki e feleletet adta, hogy
+a királyának a fia óbester lenne, és sok pénzt hozott volna nekie. Ezek
+után János magát leváltotta a posztról, és elszökött. Amidőn a valóságos
+óbester megtudta ezen történetet, a sekretáriust ismét útjának
+eresztette, és az elszökött János után katonaságot küldött, kik nem
+sokára utól is érték, és a katonai tömlöcbe tétetett. Ezen történetéért
+az óbester igen nagyon megneheztelt volt, megvesszőztette őtet, és János
+uramat a regementtől szégyengyalázattal eleresztették.
+
+Útnak ered tehát most János, ruhái megrongyosodtak, nyomorúságában nem
+tudta maga se hogy mitévő legyen. Haza menni nem mert, katonának be nem
+vették, és így gondolta magába: jó lenne hogyha bolondnak tetteti magát,
+és többi útazásai közt egész Alexandriáig tévelygett. És valóba úgy
+látszott csakugyan, mintha bolond volna. Egykor vasárnap, amidőn egy
+gazdag kereskedőnek a leánya templomba ment volna, János épen ezen
+leányt jegyzette meg, és utána ment egész a templom ajtajáig, aki is a
+templom ajtaja előtt megállott, és nekie egy aranyat adott; ez pedig
+köszönettel elvette, és felváltotta az aranyat réz pénzre; dél után
+pedig épen azon kereskedőnek háza előtt talált leülni, és azon rézpénzt
+mind kirakta, és négy részre elosztotta, és ezen pénzt mindenféleképen
+exercíroztatta: hol a jobb szárnyát előre hítta, hol a bal szárnyát; ezt
+a leány meglátván, megsajnálta őtet, s mindjárt kéri szüléit, hogy
+engedjék meg azon szegény esztelent legalább a háznál megmaradni. A
+szüléi a leánynak kérésére végre engedtek, és a kazalba egy helyet adtak
+nekie. – Itten János már egykét napokig ottan volt, és mindég csak a
+pénzeit exercíroztatta; a leány csak nevetség végett is odament nézni; a
+többi között épen olyankor talált oda menni, amidőn az ő szeretője is
+ottan volt, és így beszéllgettek a többi közt egymással: hogyhogy
+jöhetnek én tehozzád ma estvére, amidőn holnap reggel elmegyek a
+gályával a tengerre? Ezzel a leány jó tanácsadásával eligazította
+szeretőjét, és hogy estve kilenc órakor jőjön el. János ezt meghallotta,
+és szépen megmosdott, és két fertály kilencre a leány szobája felé
+indúlt, kinek az ajtaját a leány be nem csukta, hogy a szüléi észre ne
+vegyék szeretőjének eljövetelit. János tehát a zsinórt lassan húzza, és
+a legnagyobb csendesség alatt bement, és hirtelen a leány mellé ült; ez
+majd hogy ijedtében el nem kiáltotta magát, de eszibe jutván hogy a
+szeretője, megtartóztatta magát; az pedig kezdi: ugyan te kedvesem,
+hogyha mostanában az a bolond be tanálna jönni, avagy kint lármázni, mit
+csinálnál? Feleli: nem egyebet, mint hogy kiszidnám, és ezzel a mocskos
+vízzel leönteném. Alig hogy kimondotta, hát a valóságos szeretője zörget
+sok ideig; egyszer azt tanálja mondani a János: hallod, édes lelkem,
+mint lármáz a bolond odakint? Erre kimegy a leány és semmit sem is szól
+a kintállónak, hanem szeme közé önti a mocskos vizet, ezzel a leány
+becsapta nagy frisseséggel az ajtót és bement; a szeretője pedig nagy
+szomorúan haza ballagott. Jól vagyon; a János meghasználta az
+alkalmatosságot, és azon idő alatt míg ők ketten ottan
+szerelmeteskedtek, a többi között azt mondja a János a leánynak: tudod-e
+édes lelkem, én holnap reggel elmegyek, add ide az aranygyűrődet, hogy
+addig is, míg előljövök, helyetted azt csókolhassam. A leány örömmel
+általadta, de ő is kérte tőle az övét; erre azt mondja: édes szivem, én
+odahaza felejtettem a nagy sietségbe, hanem mindjárt haza megyek és
+elküldöm, az inas által. Jól vagyon, itten ők egymást megcsókolgatták,
+és elbúcsúzott János a leánytól, és elment a kunyhajába. Másnap reggel,
+minthogy az igazi szeretője méreggel teli volt, azért nem is ment el a
+szándékozott útjára. Itten a leány meglátta reggel az ambituson a
+szeretőjét sétálni, és köszön nekie, de a szeretője köpdösött előtte, és
+mondja nekie: ha te énrajtam nem átallottad a tegnapi szégyent
+elkövetni, ezek után ne is merészelj reám nézni, vagy csak azt is
+mondani, hogy valaha szeretőd voltam. Ezzel elfordúlt tőle, és ottan
+hagyta. Itten a leány nagy szomorúságba esett, és búsúlt az ő kedves
+szeretőjén; s már gondolta magába a leány: ugyan ki lehetett azon
+csalárd ífju, aki őtet úgy megcsalta szeretője képiben?!
+
+Egykor amidőn így búsúlt, el talált ismét menni a bolondhoz; ez akkor is
+a pénzét exercíroztatta, és lármázott mellette; a leány bármely nagyon
+szomorkodott is, mindazonáltal még sem tarthatta meg magát a nevetéstől;
+amidőn ezt látja János hogy őneki szomorúságában is tetszik, kihúzta a
+kardját, és kiabált: hej, jobb szárnya előre, s a többit; itten látja a
+leány az ujján az ő saját gyűrőit; hát azt tanálja magában gondolni: ez
+biz az én gyűrőm; megszólítja: hallod-e te, nem vagy te bolond, hanem
+másokat tartasz annak; hol vetted a gyűrőmet? nemde te voltál tegnap
+estve énnálam? Eleintén mondja János: mit beszélsz? és mentegette
+erőssen magát, de minthogy a leány megölelte, és kérte hogy ne tetesse
+magát bolonddá, úgy nagy nehezen okosan megszólamlott. Itten kérdi a
+leány Jánostól: No édes lelkem, már mostanába mondd meg hogy hívnak, és
+miféle dolgodban jársz? Ez ugyan megmondotta a rajta esett
+szerencsétlenséget, de azt még se mondotta meg, hogy ő királyfi volna;
+itten a leány, minthogy János szép gyenge orcájú, máskülönben a szemiből
+is valami különös nemesi erkölcs látszatott ki, azt mondja nekie:
+tudod-e mit, János, délután várj meg engemet itten ilyenkor, és egy
+zacskó aranyat hozok számodra. Ő valóban meg is várta őtet, és a leány
+szavát is megtartotta. Amidőn a zacskó aranyat általadja Jánosnak,
+mondja már mostanába: menj be a városba abba a kocsmába aki az apjáé
+volt, és végy magadnak egy különös szobát, és csináltass magadnak a
+legjobb szabó által szép gavalléros ruhákat, és úgy jőj be vasárnap a
+templomba, és ülj az első székbe; ottan lesz az én atyám is, ez pedig
+igen kedvelli az ífjakat, és magához fog híni ebédre, köszönd meg és jőj
+el. Jól vagyon; amint már mindezeket a János jól megértette, szinte úgy
+is cselekedett; az elkészített szép ruháját felvette, és még elébb ment
+be a templomba mint a leánynak atyja, és beült az első székbe. Amidőn a
+leány az atyjával bement, és leültek, szinte csudálkozott rajta, hogy
+ilyen külsőországbeli gavallér itten tanálkozik. Kinek örűlt itten a
+szíve jobban mint a leányé; az atyja pedig bátran megszólítja, kérdi:
+hogyha meg nem bántaná az urat a kérésem, mint esmeretlent bátorkodom
+egy barátságos ebédre mára meghíni; amelyet János megköszönt. Amidőn már
+a templomból haza mentek Jánossal egyetemben, mindenekben kedvét
+keresték a vidékinek; beszéd közt kérdi a leány atyja: ugyan nem volna-e
+kedve megházasodni? amelyre mondotta: még nem, mivel több országokon is
+szeretnék keresztülmenni, és mindeneket megpróbálni; de minthogy sokat
+beszéltek János fülibe, meggondolta magába aztat, hogy ő atyját
+meghazudtoltatta, és mi lesz őbelőle? már úgy se mer többé visszamenni:
+jobb lesz őneki még is megházasodni, legalább békével fog élni. Itten
+kérdi a János: hát kedves úr, kit szerezne nekem feleségűl? feleli: akit
+akar itten ebbe a városba, mindegyiket. No tehát nem bánom, hogyha
+leánya hozzám jön, én elveszem. Kiki gondolhatja a leánynak örömit:
+itten harmadnap mindjárt öszveesküdtenek, és gazdaságokat a lakodalom
+elvégzése után szerencsésen folytatták, és a két ífju házasok igen
+csendesen éltek egymással.
+
+Egykor eszébe jön Jánosnak: bizony még is haza kellene az én atyámhoz
+menni, és engedelmet tőle kérni; de még is féltette a bőrit, hanem
+elhatározta magába, minekelőtte haza menne, írni fog édes atyjának egy
+alázatos levelet, amelyet meg is cselekedett. Egykor leül délután az
+asztalhoz, és ír, hát amidőn egy két rendeket írt volna, bejött a
+felesége, ő pedig elkapta írott levelét; eztet észre vette a felesége,
+nem tudta ezen cselekedetit mire vélni, kérte őtet sokáig csakhogy
+mutassa meg a levelet, de mind hiába volt, hanem annyit mondott nekie,
+hogy az atyjának ír. Akkor csudálkozott el a felesége, mivel aztat
+mondotta hogy szüléi nem volnának. Kérte feleségét, hogy most távozna
+tőle, rövid idő alatt úgy is mindeneket meg fog mondani. Így eltávozott,
+és folytatta kezdett írott levelét, és megírta atyjának egész volt
+szomorú esetjeit, és hogy meg is házasodott, egy gazdag kereskedőnek
+leányát vette el, bocsánatot is kért: ha megvetette is őtet, legalább
+halála után ne átkozza, minthogy olyan cselekedeteket vitt véghez. Itten
+amidőn már az atyja megkapta levelét, és felszakasztotta, örűlt csak
+azon okból is, hogy János fiától levelet kaphatott, annál inkább hogy az
+ő ártatlansága még sziviben lakott; ezekre meglágyult az atyjának a
+szíve, hogy az ő fia oly szépen kéri őtet, és bánja tett cselekedetét,
+azért az atyja mindjárt visszaírt, amelyben volt: Édes fiam János,
+megkaptam írott leveledet, és tudom hollételedet is, azért el sem is
+mulaszthattam a levélirást; azon különösen örűlök, hogy az isten még
+éltet, és hogy jó egészségbe vagy; és hogy megházasodtál, azon épen nem
+haragszom, és kívánom is látni feleségedet; amire kértél, mindeneket
+megengedek, csak gyere mentől elébb hozzám feleségeddel egyetembe, hogy
+megláthassalak benneteket; máskülömben rosszúl is vagyok. Ezt amidőn
+János felnyitotta, örömkönyhullatások közt ment feleségihez, és az ő
+szüléihez, hogy mit ír az ő édes atyja; akkor hűltek el itten
+valamennyien, hogy az ő leányokat királyfi vette el; és bezzeg még
+százszortább nagyobb tisztelettel voltak eránta, mint régenten. A
+rendelés más napra megtétetett, és feleségestől és szüléivel egyetemben
+elmentek János atyjához.
+
+Amidőn már odaérkeztek, bemennek hozzája, térdre esik a János, és
+mégcsokolja atyjának a lábát, és mutat a feleségire, akit az atyja jól
+megnézett, és meg is csókolt, és mondotta: no édes fiam, isten áldjon
+benneteket; és mint más napra megkoronáztatta, és még éltiben a
+birodalmat általadta neki, az atyja pedig nem sokára meghalt. Ekkor a
+két bátyjai előljöttek ugyan mint főtisztek, de ellenben egész
+invalidusok voltak, úgy meg voltak sebesítve: ezek örűltek az öcscsöknek
+szerencséjén, hogy van egy ép közöttök, aki kormányozhatja az országot;
+és itten elbeszéllették egymásnak sorait, de bizony akinek a világon
+pátrónusa nincsen, avagy pénze, bizony nem szolgál annak a szerencse se,
+mint a két királyfinak, akik egész főhadnagyságig hozhaták annyi idő
+alatt. Igy a Jánost, mint amely legszerencsétlenebb volt, jóllehet hátát
+megszellőztették, a felesége szerette, és szüléi is ott maradtak nála,
+míg meg nem haltak. És így rövid idő alatt elment az egész történetnek a
+híre az országba hogy mint szolgált a szerencse a kereskedő leánynak.
+Igaz hogy ő, amidőn bolondnak tette magát, akkor is segített rajta: így
+tehát valóban megérdemlette ezen szerencsét, s így lett véges vége.
+
+
+
+
+  [Transcriber’s Note:
+
+  Alternative spellings have been retained as they appear in the
+  original.
+
+  List of corrected typographical errors:
+  Page 12,   "azt mondotta Erzébet"
+  changed to "azt mondotta Erzsébet"
+  Page 14,   "a két téstvére"
+  changed to "a két testvére"
+  Page 31,   "oskola utan"
+  changed to "oskola után"
+  Page 35,   "Amidőn a kiraly"
+  changed to "Amidőn a király"
+  Page 69,   "es felugrott"
+  changed to "és felugrott"
+  Page 91,   "egy vén asssony"
+  changed to "egy vén asszony"
+  Page 94,   "szerezhetünk penzt is"
+  changed to "szerezhetünk pénzt is"
+  Page 95,   "tetszesök szerint"
+  changed to "tetszésök szerint"
+  Page 108,   "megeresztem a vivet"
+  changed to "megeresztem a vizet"
+  Page 143,   "voltam a királykiasszonyt"
+  changed to "voltam a királykisasszonyt"
+  Page 172,   "Károly a kaplárjával"
+  changed to "Károly a káplárjával"
+  Page 232,   "hírét felhagyja,"
+  changed to "hírét felhagyja."
+  Page 236,   "vigyázzon reájok tavolról"
+  changed to "vigyázzon reájok távolról"
+  Page 238,   "most a tánácsadáson"
+  changed to "most a tanácsadáson"]
+
+
+
+
+
+
+End of the Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmese-gyujtemé
+ye (2. kötet), by György Gaal
+
+*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYORGY MAGYAR NEPMESE ***
+
+***** This file should be named 39336-0.txt or 39336-0.zip *****
+This and all associated files of various formats will be found in:
+        http://www.gutenberg.org/3/9/3/3/39336/
+
+Produced by Albert László (This book was produced from
+scanned images of public domain material from the Google
+Books project.)
+
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions
+will be renamed.
+
+Creating the works from public domain print editions means that no
+one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
+(and you!) can copy and distribute it in the United States without
+permission and without paying copyright royalties.  Special rules,
+set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
+copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
+protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark.  Project
+Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
+charge for the eBooks, unless you receive specific permission.  If you
+do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
+rules is very easy.  You may use this eBook for nearly any purpose
+such as creation of derivative works, reports, performances and
+research.  They may be modified and printed and given away--you may do
+practically ANYTHING with public domain eBooks.  Redistribution is
+subject to the trademark license, especially commercial
+redistribution.
+
+
+
+*** START: FULL LICENSE ***
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
+Gutenberg-tm License (available with this file or online at
+http://gutenberg.org/license).
+
+
+Section 1.  General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
+electronic works
+
+1.A.  By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement.  If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
+all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
+If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
+Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
+terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
+entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
+
+1.B.  "Project Gutenberg" is a registered trademark.  It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement.  There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement.  See
+paragraph 1.C below.  There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
+and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
+works.  See paragraph 1.E below.
+
+1.C.  The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
+or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
+Gutenberg-tm electronic works.  Nearly all the individual works in the
+collection are in the public domain in the United States.  If an
+individual work is in the public domain in the United States and you are
+located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
+copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
+works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
+are removed.  Of course, we hope that you will support the Project
+Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
+freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
+this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
+the work.  You can easily comply with the terms of this agreement by
+keeping this work in the same format with its attached full Project
+Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
+
+1.D.  The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work.  Copyright laws in most countries are in
+a constant state of change.  If you are outside the United States, check
+the laws of your country in addition to the terms of this agreement
+before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
+creating derivative works based on this work or any other Project
+Gutenberg-tm work.  The Foundation makes no representations concerning
+the copyright status of any work in any country outside the United
+States.
+
+1.E.  Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1.  The following sentence, with active links to, or other immediate
+access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
+whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
+phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
+Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
+copied or distributed:
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
+almost no restrictions whatsoever.  You may copy it, give it away or
+re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
+with this eBook or online at www.gutenberg.org
+
+1.E.2.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
+from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
+posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
+and distributed to anyone in the United States without paying any fees
+or charges.  If you are redistributing or providing access to a work
+with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
+work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
+through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
+Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
+1.E.9.
+
+1.E.3.  If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
+terms imposed by the copyright holder.  Additional terms will be linked
+to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
+permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
+
+1.E.4.  Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5.  Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6.  You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
+word processing or hypertext form.  However, if you provide access to or
+distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
+"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
+posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
+you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
+copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
+request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
+form.  Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
+License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7.  Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8.  You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
+that
+
+- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+     the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+     you already use to calculate your applicable taxes.  The fee is
+     owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
+     has agreed to donate royalties under this paragraph to the
+     Project Gutenberg Literary Archive Foundation.  Royalty payments
+     must be paid within 60 days following each date on which you
+     prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
+     returns.  Royalty payments should be clearly marked as such and
+     sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
+     address specified in Section 4, "Information about donations to
+     the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
+
+- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+     you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+     does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+     License.  You must require such a user to return or
+     destroy all copies of the works possessed in a physical medium
+     and discontinue all use of and all access to other copies of
+     Project Gutenberg-tm works.
+
+- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
+     money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+     electronic work is discovered and reported to you within 90 days
+     of receipt of the work.
+
+- You comply with all other terms of this agreement for free
+     distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9.  If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
+electronic work or group of works on different terms than are set
+forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
+both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
+Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark.  Contact the
+Foundation as set forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1.  Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
+collection.  Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
+works, and the medium on which they may be stored, may contain
+"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
+corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
+property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
+computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
+your equipment.
+
+1.F.2.  LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees.  YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3.  YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3.  LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from.  If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium with
+your written explanation.  The person or entity that provided you with
+the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
+refund.  If you received the work electronically, the person or entity
+providing it to you may choose to give you a second opportunity to
+receive the work electronically in lieu of a refund.  If the second copy
+is also defective, you may demand a refund in writing without further
+opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4.  Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
+WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
+WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5.  Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
+If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
+law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
+interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
+the applicable state law.  The invalidity or unenforceability of any
+provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
+
+1.F.6.  INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
+with this agreement, and any volunteers associated with the production,
+promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
+harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
+that arise directly or indirectly from any of the following which you do
+or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
+work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
+Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
+
+
+Section  2.  Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of computers
+including obsolete, old, middle-aged and new computers.  It exists
+because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
+people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come.  In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
+To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
+and the Foundation web page at http://www.pglaf.org.
+
+
+Section 3.  Information about the Project Gutenberg Literary Archive
+Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service.  The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541.  Its 501(c)(3) letter is posted at
+http://pglaf.org/fundraising.  Contributions to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
+permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
+Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
+throughout numerous locations.  Its business office is located at
+809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
+business@pglaf.org.  Email contact links and up to date contact
+information can be found at the Foundation's web site and official
+page at http://pglaf.org
+
+For additional contact information:
+     Dr. Gregory B. Newby
+     Chief Executive and Director
+     gbnewby@pglaf.org
+
+
+Section 4.  Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
+spread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment.  Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States.  Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements.  We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance.  To
+SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
+particular state visit http://pglaf.org
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States.  U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
+methods and addresses.  Donations are accepted in a number of other
+ways including checks, online payments and credit card donations.
+To donate, please visit: http://pglaf.org/donate
+
+
+Section 5.  General Information About Project Gutenberg-tm electronic
+works.
+
+Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm
+concept of a library of electronic works that could be freely shared
+with anyone.  For thirty years, he produced and distributed Project
+Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
+
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
+unless a copyright notice is included.  Thus, we do not necessarily
+keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
+
+
+Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
+
+     http://www.gutenberg.org
+
+This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.