1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
235
236
237
238
239
240
241
242
243
244
245
246
247
248
249
250
251
252
253
254
255
256
257
258
259
260
261
262
263
264
265
266
267
268
269
270
271
272
273
274
275
276
277
278
279
280
281
282
283
284
285
286
287
288
289
290
291
292
293
294
295
296
297
298
299
300
301
302
303
304
305
306
307
308
309
310
311
312
313
314
315
316
317
318
319
320
321
322
323
324
325
326
327
328
329
330
331
332
333
334
335
336
337
338
339
340
341
342
343
344
345
346
347
348
349
350
351
352
353
354
355
356
357
358
359
360
361
362
363
364
365
366
367
368
369
370
371
372
373
374
375
376
377
378
379
380
381
382
383
384
385
386
387
388
389
390
391
392
393
394
395
396
397
398
399
400
401
402
403
404
405
406
407
408
409
410
411
412
413
414
415
416
417
418
419
420
421
422
423
424
425
426
427
428
429
430
431
432
433
434
435
436
437
438
439
440
441
442
443
444
445
446
447
448
449
450
451
452
453
454
455
456
457
458
459
460
461
462
463
464
465
466
467
468
469
470
471
472
473
474
475
476
477
478
479
480
481
482
483
484
485
486
487
488
489
490
491
492
493
494
495
496
497
498
499
500
501
502
503
504
505
506
507
508
509
510
511
512
513
514
515
516
517
518
519
520
521
522
523
524
525
526
527
528
529
530
531
532
533
534
535
536
537
538
539
540
541
542
543
544
545
546
547
548
549
550
551
552
553
554
555
556
557
558
559
560
561
562
563
564
565
566
567
568
569
570
571
572
573
574
575
576
577
578
579
580
581
582
583
584
585
586
587
588
589
590
591
592
593
594
595
596
597
598
599
600
601
602
603
604
605
606
607
608
609
610
611
612
613
614
615
616
617
618
619
620
621
622
623
624
625
626
627
628
629
630
631
632
633
634
635
636
637
638
639
640
641
642
643
644
645
646
647
648
649
650
651
652
653
654
655
656
657
658
659
660
661
662
663
664
665
666
667
668
669
670
671
672
673
674
675
676
677
678
679
680
681
682
683
684
685
686
687
688
689
690
691
692
693
694
695
696
697
698
699
700
701
702
703
704
705
706
707
708
709
710
711
712
713
714
715
716
717
718
719
720
721
722
723
724
725
726
727
728
729
730
731
732
733
734
735
736
737
738
739
740
741
742
743
744
745
746
747
748
749
750
751
752
753
754
755
756
757
758
759
760
761
762
763
764
765
766
767
768
769
770
771
772
773
774
775
776
777
778
779
780
781
782
783
784
785
786
787
788
789
790
791
792
793
794
795
796
797
798
799
800
801
802
803
804
805
806
807
808
809
810
811
812
813
814
815
816
817
818
819
820
821
822
823
824
825
826
827
828
829
830
831
832
833
834
835
836
837
838
839
840
841
842
843
844
845
846
847
848
849
850
851
852
853
854
855
856
857
858
859
860
861
862
863
864
865
866
867
868
869
870
871
872
873
874
875
876
877
878
879
880
881
882
883
884
885
886
887
888
889
890
891
892
893
894
895
896
897
898
899
900
901
902
903
904
905
906
907
908
909
910
911
912
913
914
915
916
917
918
919
920
921
922
923
924
925
926
927
928
929
930
931
932
933
934
935
936
937
938
939
940
941
942
943
944
945
946
947
948
949
950
951
952
953
954
955
956
957
958
959
960
961
962
963
964
965
966
967
968
969
970
971
972
973
974
975
976
977
978
979
980
981
982
983
984
985
986
987
988
989
990
991
992
993
994
995
996
997
998
999
1000
1001
1002
1003
1004
1005
1006
1007
1008
1009
1010
1011
1012
1013
1014
1015
1016
1017
1018
1019
1020
1021
1022
1023
1024
1025
1026
1027
1028
1029
1030
1031
1032
1033
1034
1035
1036
1037
1038
1039
1040
1041
1042
1043
1044
1045
1046
1047
1048
1049
1050
1051
1052
1053
1054
1055
1056
1057
1058
1059
1060
1061
1062
1063
1064
1065
1066
1067
1068
1069
1070
1071
1072
1073
1074
1075
1076
1077
1078
1079
1080
1081
1082
1083
1084
1085
1086
1087
1088
1089
1090
1091
1092
1093
1094
1095
1096
1097
1098
1099
1100
1101
1102
1103
1104
1105
1106
1107
1108
1109
1110
1111
1112
1113
1114
1115
1116
1117
1118
1119
1120
1121
1122
1123
1124
1125
1126
1127
1128
1129
1130
1131
1132
1133
1134
1135
1136
1137
1138
1139
1140
1141
1142
1143
1144
1145
1146
1147
1148
1149
1150
1151
1152
1153
1154
1155
1156
1157
1158
1159
1160
1161
1162
1163
1164
1165
1166
1167
1168
1169
1170
1171
1172
1173
1174
1175
1176
1177
1178
1179
1180
1181
1182
1183
1184
1185
1186
1187
1188
1189
1190
1191
1192
1193
1194
1195
1196
1197
1198
1199
1200
1201
1202
1203
1204
1205
1206
1207
1208
1209
1210
1211
1212
1213
1214
1215
1216
1217
1218
1219
1220
1221
1222
1223
1224
1225
1226
1227
1228
1229
1230
1231
1232
1233
1234
1235
1236
1237
1238
1239
1240
1241
1242
1243
1244
1245
1246
1247
1248
1249
1250
1251
1252
1253
1254
1255
1256
1257
1258
1259
1260
1261
1262
1263
1264
1265
1266
1267
1268
1269
1270
1271
1272
1273
1274
1275
1276
1277
1278
1279
1280
1281
1282
1283
1284
1285
1286
1287
1288
1289
1290
1291
1292
1293
1294
1295
1296
1297
1298
1299
1300
1301
1302
1303
1304
1305
1306
1307
1308
1309
1310
1311
1312
1313
1314
1315
1316
1317
1318
1319
1320
1321
1322
1323
1324
1325
1326
1327
1328
1329
1330
1331
1332
1333
1334
1335
1336
1337
1338
1339
1340
1341
1342
1343
1344
1345
1346
1347
1348
1349
1350
1351
1352
1353
1354
1355
1356
1357
1358
1359
1360
1361
1362
1363
1364
1365
1366
1367
1368
1369
1370
1371
1372
1373
1374
1375
1376
1377
1378
1379
1380
1381
1382
1383
1384
1385
1386
1387
1388
1389
1390
1391
1392
1393
1394
1395
1396
1397
1398
1399
1400
1401
1402
1403
1404
1405
1406
1407
1408
1409
1410
1411
1412
1413
1414
1415
1416
1417
1418
1419
1420
1421
1422
1423
1424
1425
1426
1427
1428
1429
1430
1431
1432
1433
1434
1435
1436
1437
1438
1439
1440
1441
1442
1443
1444
1445
1446
1447
1448
1449
1450
1451
1452
1453
1454
1455
1456
1457
1458
1459
1460
1461
1462
1463
1464
1465
1466
1467
1468
1469
1470
1471
1472
1473
1474
1475
1476
1477
1478
1479
1480
1481
1482
1483
1484
1485
1486
1487
1488
1489
1490
1491
1492
1493
1494
1495
1496
1497
1498
1499
1500
1501
1502
1503
1504
1505
1506
1507
1508
1509
1510
1511
1512
1513
1514
1515
1516
1517
1518
1519
1520
1521
1522
1523
1524
1525
1526
1527
1528
1529
1530
1531
1532
1533
1534
1535
1536
1537
1538
1539
1540
1541
1542
1543
1544
1545
1546
1547
1548
1549
1550
1551
1552
1553
1554
1555
1556
1557
1558
1559
1560
1561
1562
1563
1564
1565
1566
1567
1568
1569
1570
1571
1572
1573
1574
1575
1576
1577
1578
1579
1580
1581
1582
1583
1584
1585
1586
1587
1588
1589
1590
1591
1592
1593
1594
1595
1596
1597
1598
1599
1600
1601
1602
1603
1604
1605
1606
1607
1608
1609
1610
1611
1612
1613
1614
1615
1616
1617
1618
1619
1620
1621
1622
1623
1624
1625
1626
1627
1628
1629
1630
1631
1632
1633
1634
1635
1636
1637
1638
1639
1640
1641
1642
1643
1644
1645
1646
1647
1648
1649
1650
1651
1652
1653
1654
1655
1656
1657
1658
1659
1660
1661
1662
1663
1664
1665
1666
1667
1668
1669
1670
1671
1672
1673
1674
1675
1676
1677
1678
1679
1680
1681
1682
1683
1684
1685
1686
1687
1688
1689
1690
1691
1692
1693
1694
1695
1696
1697
1698
1699
1700
1701
1702
1703
1704
1705
1706
1707
1708
1709
1710
1711
1712
1713
1714
1715
1716
1717
1718
1719
1720
1721
1722
1723
1724
1725
1726
1727
1728
1729
1730
1731
1732
1733
1734
1735
1736
1737
1738
1739
1740
1741
1742
1743
1744
1745
1746
1747
1748
1749
1750
1751
1752
1753
1754
1755
1756
1757
1758
1759
1760
1761
1762
1763
1764
1765
1766
1767
1768
1769
1770
1771
1772
1773
1774
1775
1776
1777
1778
1779
1780
1781
1782
1783
1784
1785
1786
1787
1788
1789
1790
1791
1792
1793
1794
1795
1796
1797
1798
1799
1800
1801
1802
1803
1804
1805
1806
1807
1808
1809
1810
1811
1812
1813
1814
1815
1816
1817
1818
1819
1820
1821
1822
1823
1824
1825
1826
1827
1828
1829
1830
1831
1832
1833
1834
1835
1836
1837
1838
1839
1840
1841
1842
1843
1844
1845
1846
1847
1848
1849
1850
1851
1852
1853
1854
1855
1856
1857
1858
1859
1860
1861
1862
1863
1864
1865
1866
1867
1868
1869
1870
1871
1872
1873
1874
1875
1876
1877
1878
1879
1880
1881
1882
1883
1884
1885
1886
1887
1888
1889
1890
1891
1892
1893
1894
1895
1896
1897
1898
1899
1900
1901
1902
1903
1904
1905
1906
1907
1908
1909
1910
1911
1912
1913
1914
1915
1916
1917
1918
1919
1920
1921
1922
1923
1924
1925
1926
1927
1928
1929
1930
1931
1932
1933
1934
1935
1936
1937
1938
1939
1940
1941
1942
1943
1944
1945
1946
1947
1948
1949
1950
1951
1952
1953
1954
1955
1956
1957
1958
1959
1960
1961
1962
1963
1964
1965
1966
1967
1968
1969
1970
1971
1972
1973
1974
1975
1976
1977
1978
1979
1980
1981
1982
1983
1984
1985
1986
1987
1988
1989
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
2022
2023
2024
2025
2026
2027
2028
2029
2030
2031
2032
2033
2034
2035
2036
2037
2038
2039
2040
2041
2042
2043
2044
2045
2046
2047
2048
2049
2050
2051
2052
2053
2054
2055
2056
2057
2058
2059
2060
2061
2062
2063
2064
2065
2066
2067
2068
2069
2070
2071
2072
2073
2074
2075
2076
2077
2078
2079
2080
2081
2082
2083
2084
2085
2086
2087
2088
2089
2090
2091
2092
2093
2094
2095
2096
2097
2098
2099
2100
2101
2102
2103
2104
2105
2106
2107
2108
2109
2110
2111
2112
2113
2114
2115
2116
2117
2118
2119
2120
2121
2122
2123
2124
2125
2126
2127
2128
2129
2130
2131
2132
2133
2134
2135
2136
2137
2138
2139
2140
2141
2142
2143
2144
2145
2146
2147
2148
2149
2150
2151
2152
2153
2154
2155
2156
2157
2158
2159
2160
2161
2162
2163
2164
2165
2166
2167
2168
2169
2170
2171
2172
2173
2174
2175
2176
2177
2178
2179
2180
2181
2182
2183
2184
2185
2186
2187
2188
2189
2190
2191
2192
2193
2194
2195
2196
2197
2198
2199
2200
2201
2202
2203
2204
2205
2206
2207
2208
2209
2210
2211
2212
2213
2214
2215
2216
2217
2218
2219
2220
2221
2222
2223
2224
2225
2226
2227
2228
2229
2230
2231
2232
2233
2234
2235
2236
2237
2238
2239
2240
2241
2242
2243
2244
2245
2246
2247
2248
2249
2250
2251
2252
2253
2254
2255
2256
2257
2258
2259
2260
2261
2262
2263
2264
2265
2266
2267
2268
2269
2270
2271
2272
2273
2274
2275
2276
2277
2278
2279
2280
2281
2282
2283
2284
2285
2286
2287
2288
2289
2290
2291
2292
2293
2294
2295
2296
2297
2298
2299
2300
2301
2302
2303
2304
2305
2306
2307
2308
2309
2310
2311
2312
2313
2314
2315
2316
2317
2318
2319
2320
2321
2322
2323
2324
2325
2326
2327
2328
2329
2330
2331
2332
2333
2334
2335
2336
2337
2338
2339
2340
2341
2342
2343
2344
2345
2346
2347
2348
2349
2350
2351
2352
2353
2354
2355
2356
2357
2358
2359
2360
2361
2362
2363
2364
2365
2366
2367
2368
2369
2370
2371
2372
2373
2374
2375
2376
2377
2378
2379
2380
2381
2382
2383
2384
2385
2386
2387
2388
2389
2390
2391
2392
2393
2394
2395
2396
2397
2398
2399
2400
2401
2402
2403
2404
2405
2406
2407
2408
2409
2410
2411
2412
2413
2414
2415
2416
2417
2418
2419
2420
2421
2422
2423
2424
2425
2426
2427
2428
2429
2430
2431
2432
2433
2434
2435
2436
2437
2438
2439
2440
2441
2442
2443
2444
2445
2446
2447
2448
2449
2450
2451
2452
2453
2454
2455
2456
2457
2458
2459
2460
2461
2462
2463
2464
2465
2466
2467
2468
2469
2470
2471
2472
2473
2474
2475
2476
2477
2478
2479
2480
2481
2482
2483
2484
2485
2486
2487
2488
2489
2490
2491
2492
2493
2494
2495
2496
2497
2498
2499
2500
2501
2502
2503
2504
2505
2506
2507
2508
2509
2510
2511
2512
2513
2514
2515
2516
2517
2518
2519
2520
2521
2522
2523
2524
2525
2526
2527
2528
2529
2530
2531
2532
2533
2534
2535
2536
2537
2538
2539
2540
2541
2542
2543
2544
2545
2546
2547
2548
2549
2550
2551
2552
2553
2554
2555
2556
2557
2558
2559
2560
2561
2562
2563
2564
2565
2566
2567
2568
2569
2570
2571
2572
2573
2574
2575
2576
2577
2578
2579
2580
2581
2582
2583
2584
2585
2586
2587
2588
2589
2590
2591
2592
2593
2594
2595
2596
2597
2598
2599
2600
2601
2602
2603
2604
2605
2606
2607
2608
2609
2610
2611
2612
2613
2614
2615
2616
2617
2618
2619
2620
2621
2622
2623
2624
2625
2626
2627
2628
2629
2630
2631
2632
2633
2634
2635
2636
2637
2638
2639
2640
2641
2642
2643
2644
2645
2646
2647
2648
2649
2650
2651
2652
2653
2654
2655
2656
2657
2658
2659
2660
2661
2662
2663
2664
2665
2666
2667
2668
2669
2670
2671
2672
2673
2674
2675
2676
2677
2678
2679
2680
2681
2682
2683
2684
2685
2686
2687
2688
2689
2690
2691
2692
2693
2694
2695
2696
2697
2698
2699
2700
2701
2702
2703
2704
2705
2706
2707
2708
2709
2710
2711
2712
2713
2714
2715
2716
2717
2718
2719
2720
2721
2722
2723
2724
2725
2726
2727
2728
2729
2730
2731
2732
2733
2734
2735
2736
2737
2738
2739
2740
2741
2742
2743
2744
2745
2746
2747
2748
2749
2750
2751
2752
2753
2754
2755
2756
2757
2758
2759
2760
2761
2762
2763
2764
2765
2766
2767
2768
2769
2770
2771
2772
2773
2774
2775
2776
2777
2778
2779
2780
2781
2782
2783
2784
2785
2786
2787
2788
2789
2790
2791
2792
2793
2794
2795
2796
2797
2798
2799
2800
2801
2802
2803
2804
2805
2806
2807
2808
2809
2810
2811
2812
2813
2814
2815
2816
2817
2818
2819
2820
2821
2822
2823
2824
2825
2826
2827
2828
2829
2830
2831
2832
2833
2834
2835
2836
2837
2838
2839
2840
2841
2842
2843
2844
2845
2846
2847
2848
2849
2850
2851
2852
2853
2854
2855
2856
2857
2858
2859
2860
2861
2862
2863
2864
2865
2866
2867
2868
2869
2870
2871
2872
2873
2874
2875
2876
2877
2878
2879
2880
2881
2882
2883
2884
2885
2886
2887
2888
2889
2890
2891
2892
2893
2894
2895
2896
2897
2898
2899
2900
2901
2902
2903
2904
2905
2906
2907
2908
2909
2910
2911
2912
2913
2914
2915
2916
2917
2918
2919
2920
2921
2922
2923
2924
2925
2926
2927
2928
2929
2930
2931
2932
2933
2934
2935
2936
2937
2938
2939
2940
2941
2942
2943
2944
2945
2946
2947
2948
2949
2950
2951
2952
2953
2954
2955
2956
2957
2958
2959
2960
2961
2962
2963
2964
2965
2966
2967
2968
2969
2970
2971
2972
2973
2974
2975
2976
2977
2978
2979
2980
2981
2982
2983
2984
2985
2986
2987
2988
2989
2990
2991
2992
2993
2994
2995
2996
2997
2998
2999
3000
3001
3002
3003
3004
3005
3006
3007
3008
3009
3010
3011
3012
3013
3014
3015
3016
3017
3018
3019
3020
3021
3022
3023
3024
3025
3026
3027
3028
3029
3030
3031
3032
3033
3034
3035
3036
3037
3038
3039
3040
3041
3042
3043
3044
3045
3046
3047
3048
3049
3050
3051
3052
3053
3054
3055
3056
3057
3058
3059
3060
3061
3062
3063
3064
3065
3066
3067
3068
3069
3070
3071
3072
3073
3074
3075
3076
3077
3078
3079
3080
3081
3082
3083
3084
3085
3086
3087
3088
3089
3090
3091
3092
3093
3094
3095
3096
3097
3098
3099
3100
3101
3102
3103
3104
3105
3106
3107
3108
3109
3110
3111
3112
3113
3114
3115
3116
3117
3118
3119
3120
3121
3122
3123
3124
3125
3126
3127
3128
3129
3130
3131
3132
3133
3134
3135
3136
3137
3138
3139
3140
3141
3142
3143
3144
3145
3146
3147
3148
3149
3150
3151
3152
3153
3154
3155
3156
3157
3158
3159
3160
3161
3162
3163
3164
3165
3166
3167
3168
3169
3170
3171
3172
3173
3174
3175
3176
3177
3178
3179
3180
3181
3182
3183
3184
3185
3186
3187
3188
3189
3190
3191
3192
3193
3194
3195
3196
3197
3198
3199
3200
3201
3202
3203
3204
3205
3206
3207
3208
3209
3210
3211
3212
3213
3214
3215
3216
3217
3218
3219
3220
3221
3222
3223
3224
3225
3226
3227
3228
3229
3230
3231
3232
3233
3234
3235
3236
3237
3238
3239
3240
3241
3242
3243
3244
3245
3246
3247
3248
3249
3250
3251
3252
3253
3254
3255
3256
3257
3258
3259
3260
3261
3262
3263
3264
3265
3266
3267
3268
3269
3270
3271
3272
3273
3274
3275
3276
3277
3278
3279
3280
3281
3282
3283
3284
3285
3286
3287
3288
3289
3290
3291
3292
3293
3294
3295
3296
3297
3298
3299
3300
3301
3302
3303
3304
3305
3306
3307
3308
3309
3310
3311
3312
3313
3314
3315
3316
3317
3318
3319
3320
3321
3322
3323
3324
3325
3326
3327
3328
3329
3330
3331
3332
3333
3334
3335
3336
3337
3338
3339
3340
3341
3342
3343
3344
3345
3346
3347
3348
3349
3350
3351
3352
3353
3354
3355
3356
3357
3358
3359
3360
3361
3362
3363
3364
3365
3366
3367
3368
3369
3370
3371
3372
3373
3374
3375
3376
3377
3378
3379
3380
3381
3382
3383
3384
3385
3386
3387
3388
3389
3390
3391
3392
3393
3394
3395
3396
3397
3398
3399
3400
3401
3402
3403
3404
3405
3406
3407
3408
3409
3410
3411
3412
3413
3414
3415
3416
3417
3418
3419
3420
3421
3422
3423
3424
3425
3426
3427
3428
3429
3430
3431
3432
3433
3434
3435
3436
3437
3438
3439
3440
3441
3442
3443
3444
3445
3446
3447
3448
3449
3450
3451
3452
3453
3454
3455
3456
3457
3458
3459
3460
3461
3462
3463
3464
3465
3466
3467
3468
3469
3470
3471
3472
3473
3474
3475
3476
3477
3478
3479
3480
3481
3482
3483
3484
3485
3486
3487
3488
3489
3490
3491
3492
3493
3494
3495
3496
3497
3498
3499
3500
3501
3502
3503
3504
3505
3506
3507
3508
3509
3510
3511
3512
3513
3514
3515
3516
3517
3518
3519
3520
3521
3522
3523
3524
3525
3526
3527
3528
3529
3530
3531
3532
3533
3534
3535
3536
3537
3538
3539
3540
3541
3542
3543
3544
3545
3546
3547
3548
3549
3550
3551
3552
3553
3554
3555
3556
3557
3558
3559
3560
3561
3562
3563
3564
3565
3566
3567
3568
3569
3570
3571
3572
3573
3574
3575
3576
3577
3578
3579
3580
3581
3582
3583
3584
3585
3586
3587
3588
3589
3590
3591
3592
3593
3594
3595
3596
3597
3598
3599
3600
3601
3602
3603
3604
3605
3606
3607
3608
3609
3610
3611
3612
3613
3614
3615
3616
3617
3618
3619
3620
3621
3622
3623
3624
3625
3626
3627
3628
3629
3630
3631
3632
3633
3634
3635
3636
3637
3638
3639
3640
3641
3642
3643
3644
3645
3646
3647
3648
3649
3650
3651
3652
3653
3654
3655
3656
3657
3658
3659
3660
3661
3662
3663
3664
3665
3666
3667
3668
3669
3670
3671
3672
3673
3674
3675
3676
3677
3678
3679
3680
3681
3682
3683
3684
3685
3686
3687
3688
3689
3690
3691
3692
3693
3694
3695
3696
3697
3698
3699
3700
3701
3702
3703
3704
3705
3706
3707
3708
3709
3710
3711
3712
3713
3714
3715
3716
3717
3718
3719
3720
3721
3722
3723
3724
3725
3726
3727
3728
3729
3730
3731
3732
3733
3734
3735
3736
3737
3738
3739
3740
3741
3742
3743
3744
3745
3746
3747
3748
3749
3750
3751
3752
3753
3754
3755
3756
3757
3758
3759
3760
3761
3762
3763
3764
3765
3766
3767
3768
3769
3770
3771
3772
3773
3774
3775
3776
3777
3778
3779
3780
3781
3782
3783
3784
3785
3786
3787
3788
3789
3790
3791
3792
3793
3794
3795
3796
3797
3798
3799
3800
3801
3802
3803
3804
3805
3806
3807
3808
3809
3810
3811
3812
3813
3814
3815
3816
3817
3818
3819
3820
3821
3822
3823
3824
3825
3826
3827
3828
3829
3830
3831
3832
3833
3834
3835
3836
3837
3838
3839
3840
3841
3842
3843
3844
3845
3846
3847
3848
3849
3850
3851
3852
3853
3854
3855
3856
3857
3858
3859
3860
3861
3862
3863
3864
3865
3866
3867
3868
3869
3870
3871
3872
3873
3874
3875
3876
3877
3878
3879
3880
3881
3882
3883
3884
3885
3886
3887
3888
3889
3890
3891
3892
3893
3894
3895
3896
3897
3898
3899
3900
3901
3902
3903
3904
3905
3906
3907
3908
3909
3910
3911
3912
3913
3914
3915
3916
3917
3918
3919
3920
3921
3922
3923
3924
3925
3926
3927
3928
3929
3930
3931
3932
3933
3934
3935
3936
3937
3938
3939
3940
3941
3942
3943
3944
3945
3946
3947
3948
3949
3950
3951
3952
3953
3954
3955
3956
3957
3958
3959
3960
3961
3962
3963
3964
3965
3966
3967
3968
3969
3970
3971
3972
3973
3974
3975
3976
3977
3978
3979
3980
3981
3982
3983
3984
3985
3986
3987
3988
3989
3990
3991
3992
3993
3994
3995
3996
3997
3998
3999
4000
4001
4002
4003
4004
4005
4006
4007
4008
4009
4010
4011
4012
4013
4014
4015
4016
4017
4018
4019
4020
4021
4022
4023
4024
4025
4026
4027
4028
4029
4030
4031
4032
4033
4034
4035
4036
4037
4038
4039
4040
4041
4042
4043
4044
4045
4046
4047
4048
4049
4050
4051
4052
4053
4054
4055
4056
4057
4058
4059
4060
4061
4062
4063
4064
4065
4066
4067
4068
4069
4070
4071
4072
4073
4074
4075
4076
4077
4078
4079
4080
4081
4082
4083
4084
4085
4086
4087
4088
4089
4090
4091
4092
4093
4094
4095
4096
4097
4098
4099
4100
4101
4102
4103
4104
4105
4106
4107
4108
4109
4110
4111
4112
4113
4114
4115
4116
4117
4118
4119
4120
4121
4122
4123
4124
4125
4126
4127
4128
4129
4130
4131
4132
4133
4134
4135
4136
4137
4138
4139
4140
4141
4142
4143
4144
4145
4146
4147
4148
4149
4150
4151
4152
4153
4154
4155
4156
4157
4158
4159
4160
4161
4162
4163
4164
4165
4166
4167
4168
4169
4170
4171
4172
4173
4174
4175
4176
4177
4178
4179
4180
4181
4182
4183
4184
4185
4186
4187
4188
4189
4190
4191
4192
4193
4194
4195
4196
4197
4198
4199
4200
4201
4202
4203
4204
4205
4206
4207
4208
4209
4210
4211
4212
4213
4214
4215
4216
4217
4218
4219
4220
4221
4222
4223
4224
4225
4226
4227
4228
4229
4230
4231
4232
4233
4234
4235
4236
4237
4238
4239
4240
4241
4242
4243
4244
4245
4246
4247
4248
4249
4250
4251
4252
4253
4254
4255
4256
4257
4258
4259
4260
4261
4262
4263
4264
4265
4266
4267
4268
4269
4270
4271
4272
4273
4274
4275
4276
4277
4278
4279
4280
4281
4282
4283
4284
4285
4286
4287
4288
4289
4290
4291
4292
4293
4294
4295
4296
4297
4298
4299
4300
4301
4302
4303
4304
4305
4306
4307
4308
4309
4310
4311
4312
4313
4314
4315
4316
4317
4318
4319
4320
4321
4322
4323
4324
4325
4326
4327
4328
4329
4330
4331
4332
4333
4334
4335
4336
4337
4338
4339
4340
4341
4342
4343
4344
4345
4346
4347
4348
4349
4350
4351
4352
4353
4354
4355
4356
4357
4358
4359
4360
4361
4362
4363
4364
4365
4366
4367
4368
4369
4370
4371
4372
4373
4374
4375
4376
4377
4378
4379
4380
4381
4382
4383
4384
4385
4386
4387
4388
4389
4390
4391
4392
4393
4394
4395
4396
4397
4398
4399
4400
4401
4402
4403
4404
4405
4406
4407
4408
4409
4410
4411
4412
4413
4414
4415
4416
4417
4418
4419
4420
4421
4422
4423
4424
4425
4426
4427
4428
4429
4430
4431
4432
4433
4434
4435
4436
4437
4438
4439
4440
4441
4442
4443
4444
4445
4446
4447
4448
4449
4450
4451
4452
4453
4454
4455
4456
4457
4458
4459
4460
4461
4462
4463
4464
4465
4466
4467
4468
4469
4470
4471
4472
4473
4474
4475
4476
4477
4478
4479
4480
4481
4482
4483
4484
4485
4486
4487
4488
4489
4490
4491
4492
4493
4494
4495
4496
4497
4498
4499
4500
4501
4502
4503
4504
4505
4506
4507
4508
4509
4510
4511
4512
4513
4514
4515
4516
4517
4518
4519
4520
4521
4522
4523
4524
4525
4526
4527
4528
4529
4530
4531
4532
4533
4534
4535
4536
4537
4538
4539
4540
4541
4542
4543
4544
4545
4546
4547
4548
4549
4550
4551
4552
4553
4554
4555
4556
4557
4558
4559
4560
4561
4562
4563
4564
4565
4566
4567
4568
4569
4570
4571
4572
4573
4574
4575
4576
4577
4578
4579
4580
4581
4582
4583
4584
4585
4586
4587
4588
4589
4590
4591
4592
4593
4594
4595
4596
4597
4598
4599
4600
4601
4602
4603
4604
4605
4606
4607
4608
4609
4610
4611
4612
4613
4614
4615
4616
4617
4618
4619
4620
4621
4622
4623
4624
4625
4626
4627
4628
4629
4630
4631
4632
4633
4634
4635
4636
4637
4638
4639
4640
4641
4642
4643
4644
4645
4646
4647
4648
4649
4650
4651
4652
4653
4654
4655
4656
4657
4658
4659
4660
4661
4662
4663
4664
4665
4666
4667
4668
4669
4670
4671
4672
4673
4674
4675
4676
4677
4678
4679
4680
4681
4682
4683
4684
4685
4686
4687
4688
4689
4690
4691
4692
4693
4694
4695
4696
4697
4698
4699
4700
4701
4702
4703
4704
4705
4706
4707
4708
4709
4710
4711
4712
4713
4714
4715
4716
4717
4718
4719
4720
4721
4722
4723
4724
4725
4726
4727
4728
4729
4730
4731
4732
4733
4734
4735
4736
4737
4738
4739
4740
4741
4742
4743
4744
4745
4746
4747
4748
4749
4750
4751
4752
4753
4754
4755
4756
4757
4758
4759
4760
4761
4762
4763
4764
4765
4766
4767
4768
4769
4770
4771
4772
4773
4774
4775
4776
4777
4778
4779
4780
4781
4782
4783
4784
4785
4786
4787
4788
4789
4790
4791
4792
4793
4794
4795
4796
4797
4798
4799
4800
4801
4802
4803
4804
4805
4806
4807
4808
4809
4810
4811
4812
4813
4814
4815
4816
4817
4818
4819
4820
4821
4822
4823
4824
4825
4826
4827
4828
4829
4830
4831
4832
4833
4834
4835
4836
4837
4838
4839
4840
4841
4842
4843
4844
4845
4846
4847
4848
4849
4850
4851
4852
4853
4854
4855
4856
4857
4858
4859
4860
4861
4862
4863
4864
4865
4866
4867
4868
4869
4870
4871
4872
4873
4874
4875
4876
4877
4878
4879
4880
4881
4882
4883
4884
4885
4886
4887
4888
4889
4890
4891
4892
4893
4894
4895
4896
4897
4898
4899
4900
4901
4902
4903
4904
4905
4906
4907
4908
4909
4910
4911
4912
4913
4914
4915
4916
4917
4918
4919
4920
4921
4922
4923
4924
4925
4926
4927
4928
4929
4930
4931
4932
4933
4934
4935
4936
4937
4938
4939
4940
4941
4942
4943
4944
4945
4946
4947
4948
4949
4950
4951
4952
4953
4954
4955
4956
4957
4958
4959
4960
4961
4962
4963
4964
4965
4966
4967
4968
4969
4970
4971
4972
4973
4974
4975
4976
4977
4978
4979
4980
4981
4982
4983
4984
4985
4986
4987
4988
4989
4990
4991
4992
4993
4994
4995
4996
4997
4998
4999
5000
5001
5002
5003
5004
5005
5006
5007
5008
5009
5010
5011
5012
5013
5014
5015
5016
5017
5018
5019
5020
5021
5022
5023
5024
5025
5026
5027
5028
5029
5030
5031
5032
5033
5034
5035
5036
5037
5038
5039
5040
5041
5042
5043
5044
5045
5046
5047
5048
5049
5050
5051
5052
5053
5054
5055
5056
5057
5058
5059
5060
5061
5062
5063
5064
5065
5066
5067
5068
5069
5070
5071
5072
5073
5074
5075
5076
5077
5078
5079
5080
5081
5082
5083
5084
5085
5086
5087
5088
5089
5090
5091
5092
5093
5094
5095
5096
5097
5098
5099
5100
5101
5102
5103
5104
5105
5106
5107
5108
5109
5110
5111
5112
5113
5114
5115
5116
5117
5118
5119
5120
5121
5122
5123
5124
5125
5126
5127
5128
5129
5130
5131
5132
5133
5134
5135
5136
5137
5138
5139
5140
5141
5142
5143
5144
5145
5146
5147
5148
5149
5150
5151
5152
5153
5154
5155
5156
5157
5158
5159
5160
5161
5162
5163
5164
5165
5166
5167
5168
5169
5170
5171
5172
5173
5174
5175
5176
5177
5178
5179
5180
5181
5182
5183
5184
5185
5186
5187
5188
5189
5190
5191
5192
5193
5194
5195
5196
5197
5198
5199
5200
5201
5202
5203
5204
5205
5206
5207
5208
5209
5210
5211
5212
5213
5214
5215
5216
5217
5218
5219
5220
5221
5222
5223
5224
5225
5226
5227
5228
5229
5230
5231
5232
5233
5234
5235
5236
5237
5238
5239
5240
5241
5242
5243
5244
5245
5246
5247
5248
5249
5250
5251
5252
5253
5254
5255
5256
5257
5258
5259
5260
5261
5262
5263
5264
5265
5266
5267
5268
5269
|
<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
"http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
<head>
<meta name="generator" content=
"HTML Tidy for Linux/x86 (vers 25 March 2009), see www.w3.org" />
<meta http-equiv="Content-Type" content=
"text/html; charset=utf-8" />
<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
<title>The Project Gutenberg eBook of Gaal György magyar
népmesegyűjteménye by György Gaal</title>
<style type="text/css">
/*<![CDATA[*/
body {
margin-left: 10%;
margin-right: 10%;
}
h1,h2,h3,h4,h5,h6 {
text-align: center;
clear: both;
}
p {
margin-top:.75em;
margin-bottom:.75em;
}
body > p {
text-align: justify;
text-indent: 1.5em;
}
hr {
width: 33%;
margin-top: 2em;
margin-bottom: 2em;
margin-left: auto;
margin-right: auto;
clear: both;
}
hr.chap {width: 65%}
.pagenum { /* uncomment the next line for invisible page numbers */
/* visibility: hidden; */
position: absolute;
right: 2%;
color: gray;
font-size: smaller;
text-align: right;
text-indent:0;
} /* page numbers */
.center {
text-align: center;
}
.right {text-align: right;}
em.gesperrt {
font-style: normal;
font-weight: normal;
letter-spacing: 0.3em;
padding-left: 0.3em;
}
.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
.caption {font-weight: bold;}
.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
.caption-larger {font-weight: bold; font-size: 200%;}
/* Footnotes */
.footnote {
margin-left: 10%;
margin-right: 10%;
font-size: 0.9em;
}
.footnote .label {
position: absolute;
right: 84%;
text-align: right;
}
.fnanchor {
vertical-align: super;
font-size: .8em;
text-decoration: none;
}
/* Transcriber’s notes */
.transnote {background-color: #E6E6FA;
color: black;
font-size:smaller;
padding:0.5em;
margin-bottom:5em;
font-family:sans-serif, serif; }
.transnote b {
color: #880000;
}
/* TOC */
ul.TOC {
list-style-type: none;
padding-left: 5%;
width: 80%;
text-align: justify;
}
span.ralign {
position: absolute;
text-align: right;
right: 15%;
top: auto;
}
/*]]>*/
</style>
</head>
<body>
<pre>
The Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmesegyujteménye
(1. kötet), by György Gaal
This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
Title: Gaal György magyar népmesegyujteménye (1. kötet)
Author: György Gaal
Editor: Gábor Kazinczy
Ferenc Toldy
Release Date: March 29, 2012 [EBook #39299]
Language: Hungarian
Character set encoding: UTF-8
*** START OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYÖRGY MAGYAR ***
Produced by Albert László (This book was produced from
scanned images of public domain material from the Google
Books project.)
</pre>
<p> </p>
<h1><span class="caption-large">GAAL GYÖRGY</span><br />
MAGYAR NÉPMESE-<br />
<span class="caption-large">GYŰJTEMÉNYE.</span></h1>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption-small">KIADTÁK</span></p>
<p class="center"><span class="caption-large">KAZINCZY GÁBOR ÉS
TOLDY FERENC.</span></p>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption-large">ELSŐ
KÖTET.</span></p>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption">PESTEN,</span></p>
<p class="center"><span class="caption">PFEIFER FERDINÁND
SAJÁTJA,</span></p>
<p class="center"><span class="caption-small">M. DCCC.
LVII.</span></p>
<p> </p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id=
"Page_III">III.</a></span></p>
<h2>ELŐSZÓ.</h2>
<p>Egy, hosszú évek során át a nemzeti becsület érdekében,
csendesen de sikerrel munkálkodott férfiúnak áldozatosan gyűjtött
szerzeményét veszi általunk a magyar közönség, mint a nemzetéért
honán kivül is folyton fáradozott hazafinak vég hagyományát, s ránk
nézve új kincsét a magyar népköltészetnek, mely, valamint őáltala
méltattatott először az azt megillető figyelemre, úgy senki által
oly buzgón nem kerestetett, oly gazdagon őelőtte, sőt mindeddig
még, ki nem aknásztatott. Öszves gyűjtései <em class=
"gesperrt">nyolcvan mesét</em> tartalmaznak, részint általa
megfigyelve s leírva, <span class="pagenum"><a name="Page_IV" id=
"Page_IV">IV.</a></span> részint magyar közvitézektől tollba
mondva, vagy magok által számára leírva úgy, mint azt otthon a nép
körében hallották s magok is elbeszéleni szokták. Ezek közől
tizenhetet egy kötetben, az ilyeket már akkor kedvelő német
közönség számára kidolgozva adott ki <em class="gesperrt">Gaal
György</em> maga, s oly időben (1822), mikor nálunk nem csak
kiadót, de általában még csak méltatót sem leltek a népi élet e
szép virágai; Erdélyi János pedig a vele használatúl közlött egyik
kézirati kötetből hetet bocsátott ki „Magyar Népmeséi“ legújabb
kötetében (1855), mik a 194 lapnyi könyvnek <span class=
"pagenum"><a name="Page_V" id="Page_V">V.</a></span> 108 lapját
töltik be. Ennyi ismeretes a tetemes gyűjteményből, melyet mí,
annak létesítője iránti kegyeletből, de nem kevésbbé
népköltészetünk érdekében, amennyire bizonyos erkölcsi tekintetek
vagy némelyek csonkasága nem korlátolnak, mint közel félszázados
igyekvések gyümölcseit minél teljesben kivánunk irodalmunkba
bevezetni.</p>
<p>A jelen első kötetben, melyet a második nyomban fog követni, két
mese van (I. II.), mely Gaal német kidolgozásában, és három (szinte
I. II. és VIII.) mely Erdélyi említett gyűjteményében megjelent:
kis részei a nagy egésznek, <span class="pagenum"><a name="Page_VI"
id="Page_VI">VI.</a></span> melynek közzétételével, úgy hiszszük,
méltó emléket állítunk azon férfiúnak, kit mint a magyar népmeseügy
valódi megalapítóját<a name="FNanchor_1" id=
"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">[1]</a>
felednünk s nem hirdetnünk többé nem szabad.</p>
<p class="right">Bánfalva, october közepén, 1856.</p>
<p class="right"><em class="gesperrt">A kiadók.</em></p>
<div class="footnote">
<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a><a href=
"#FNanchor_1"><span class="label">[1]</span></a> Életrajzát adják
<em class="gesperrt">Toldy Ferenc Irodalmi Arcképei</em>, Pest,
1856., az I. könyv XI. cikkében.</p>
</div>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_VII" id=
"Page_VII">VII.</a></span></p>
<h2>TARTALOM.</h2>
<ul class="TOC">
<li>I. Világbiró Nagy Mátyás<span class="ralign"><a href=
"#Page_3">3</a></span></li>
<li>II. Balga Tamás<span class="ralign"><a href=
"#Page_23">23</a></span></li>
<li>III. A mostohaanya<span class="ralign"><a href=
"#Page_51">51</a></span></li>
<li>IV. Többsincs királyfi<span class="ralign"><a href=
"#Page_78">78</a></span></li>
<li>V. A szökött katona<span class="ralign"><a href=
"#Page_104">104</a></span></li>
<li>VI. A testvéri átok<span class="ralign"><a href=
"#Page_111">111</a></span></li>
<li>VII. A zöld dragonyos<span class="ralign"><a href=
"#Page_139">139</a></span></li>
<li>VIII. A kővévált királyfi<span class="ralign"><a href=
"#Page_159">159</a></span></li>
<li>IX. Szegfűhaju János<span class="ralign"><a href=
"#Page_170">170</a></span></li>
<li>X. Jankalovics<span class="ralign"><a href=
"#Page_200">200</a></span></li>
<li>XI. A három tanács<span class="ralign"><a href=
"#Page_222">222</a></span></li>
</ul>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=
"Page_1">-1-</a></span></p>
<hr class="chap" />
<p class="center"><span class="caption-larger">MAGYAR
MESÉK</span><br />
<span class="caption-large">A NÉP SZÁJÁBÓL.</span><br />
<span class="caption-large">I–XI.</span></p>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_2" id=
"Page_2">-2-</a></span></p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id=
"Page_3">-3-</a></span></p>
<h2>I. VILÁGBIRÓ NAGY MÁTYÁS.</h2>
<p>Volt egykor a világon egy király, kinek neve volt Világbiró Nagy
Mátyás, s ennek egy fia, kit a maga nevére kereszteltete, s egy
szegény tudós emberrel hetvenhét nyelvre taníttata. Három év
elfolyása után a szegény tudós ember haza vitte a király udvarába a
királyfit. Atyja, annak örömére, hogy fia hetvenhét nyelvet tud,
nagy vendégséget adatott, hová mindenféle országnagyjai hivatalosak
voltak. Itt, áll a vendégség sok napig, de végre eljött az a nap,
melyen a lakomának vége szakadt. Néhány nappal utóbb elmegy a
királyfi az ő királyi atyjához a szobába, s ezen szobában volt egy
szépen éneklő madárka; amint a királyfi belép, a madárka el kezd
csevegni, a királyfi elmosolyodik; észreveszi ezt az atyja, s igen
szerette volna tudni, mit érthetett olyast a fia a kis madár
csevegéséből, <span class="pagenum"><a name="Page_4" id=
"Page_4">-4-</a></span> hogy arra elmosolyodott; kérdé tehát, mit
mondott a madárka? Királyi atyám, ha megmondom, el fog rajta
szomorodni. Addig unszolta fiát a király, hogy elmondá: nem
egyebet, királyatyám, hanem hogy én még oly nagy úr leszek, hogy
királyatyám a mosdótálat, a királyanyám pedig a törülközőruhát
fogja nekem tartani. – Itt ezen a király igen megütődött, tehát
eltökélé magában, hogy fiát valami módon kivégezze a világból.
Mindezt elbeszélte a királynénak, mit hallott fiok, a kis madártól,
s mindketten megegyeztek, hogy csakugyan legjobb lesz a fiút
elveszteni A királyné javaslá: valamely nap menjünk ki a Duna mellé
sétálni a fiunkkal, s hívjuk a partjára, én mutogatom neki a benne
ugrándozó halakat, te pedig hátul lökd be a vízbe. – Harmadnapra
kelvén, a király kimegy sétálni feleségestől s gyermekestől a Duna
partjára; a királyné egész a parthoz hívja a fiút, hogy nézné a
halakat, a gyermek oda megy, és elbámulván, a király hátulról
meglöki, beesik a Dunába, s a víz viszi; a király pedig örömmel
tért vissza palotájába.</p>
<p>Már a királyfit viszi a Duna vize négy nap és négy éjjel be a
tengerek közzé. Itten a tengerek közt lakott egy Gál nevezetű
király, kinek a tengeren mindíg voltak halászai <span class=
"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> háromszáz
csolnakkal, hogy ne csak halásznának, hanem, ha mit hozna a víz,
azt is kifognák. Azon tájban kinéz várából Gál király, s látja,
hogy a tengeren valami emberforma lebegne; mindjárt reákiált a
halászokra, sietnének eleibe annak, mit ott a víztől hozni
látnának. Mennek tehát a halászok a legnagyobb friseséggel, és még
életben kapják ki a vízből a Világbiró Nagy Mátyás király fiát.
Itten mindjárt vitték a Gál király eleibe, de ő a rajta esett
szerencsétlenség történetének valódi mivoltát nem beszélte el,
hanem hogy beléesett volna a partról, a mint ott nézegetett;
hasonlóképen, az ő királyi eredetét sem beszélte el. Mind ennek
hitelt adott Gál király, s maga mellé vette inasnak. Szolgál már ő
a király mellett kevés ideig; egykor amint az asztalnál sokféléről
beszélgetnek, előhozza Gál király, hogy ő a napokban a világ
mindenféle részeire fog kurrenseket küldeni azon okból, hogy jönne
országába egy oly okos ember, ki az ő három leányát hetvenhét
nyelvre megtanítaná; s ezen fáradságának érdemes jutalmát várhatná
tőle. Ezt hallván Világbiró Nagy Mátyás, mondá a királynak:
Felséges király, kár volna ezért külső országokra kiküldeni;
megtanítom én a három princesznét három év elforgása alatt
<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span>
mind a hetvenhét nyelvre. – Itten a király igen megörűlt és monda:
ha te ezt, mondásod szerint végbe viszed tökéletesen, tehát
leányaim közől egy a tiéd lesz jutalomúl, s halálom után te fogsz
országlani.</p>
<p>Már most Világbiró Nagy Mátyás nem volt többé inas, hanem a
három princesznének nyelvtanítója. Oktatja őket, s három év
elforgása alatt megtanítá mind a hetvenhét nyelvre. Itten a király
igérete szerint, a melyik tetszett a királyfinak, azt választá a
három királyleány közől mátkájaul; mindjárt elkendőzik neki, és a
király azon volt, hogy a lakodalom minél előbb menjen végbe; de a
királyfi nem állt reá, azon okból, hogy még ő esztendeig próbálni
akar, és ha holnaphoz egy évre meg nem jelen, ne is várják
többé.</p>
<p>Innen elmegy útjára a királyfi, megy, mendegél sok napig,
egyszer estvefelé ép egy keresztúton öszveér egy másik utassal,
megszólítja: jó estét földi. – Feleli amaz: adjon isten neked is.
Földi, kérdik egymástól, hová utaznának; mindketten szolgálatot
indultak keresni. Szigeti, a volt az útas neve, mondja, hogy ő
tudna egy királyt, kinek két cselédre volna szüksége, jönne hát
vele. Világbiró Nagy Mátyás reá állt. Megy már Szigetivel néhány
napig; egykor Szigeti mondá királyfi <span class="pagenum"><a name=
"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> Világbiró Nagy Mátyásnak: de
szép ember vagy te, pajtás. – Felelé amaz: sokkal szebb vagy te.
Igy dicsérték egymást, mert oly egyformák s oly szépek voltak, hogy
azon században hozzájok hasonló nem volna. Egykor előveszik a
tükört és néznek mindketten bele, s megismerték, hogy egyik olyan
volna, mint a másik, mind nagyságra, mind pedig szépségre. –
Elérkeznek a királyhoz, kinek a neve vala Fejér király, s szüksége
volt két cselédre; bejelentetik tehát nála magokat, hogy
szolgálatot keresnének. Itten felhivatja a király mindkettőjöket, s
megfogadta maga mellé, de minthogy különbséget nem tehetett
közöttök, tehát mindkettőnek a nevét hátára és mellére kivarratta,
hogy arról tudhatná, melyik volna. Itten is Világbiró Nagy Mátyás
nem adta ki, hogy királyi vérből származott légyen. Szolgálnak ők a
király mellett, s nagy kedvében voltak mind a ketten, s igen
szerette őket. Minthogy Világbiró Nagy Mátyás a király egyetlen
leánya mellett többet forgolódott mint Szigeti, tehát a királyleány
halálba belészeretett, s tudtára is adta, hogy venné el feleségül,
s az atyja halála után király leend. De Világbiró Nagy Mátyás
királyfi, mivel neki elkendőzött mátkája volt, nem ajánlta magát,
sem ki nem vallá, miért nem <span class="pagenum"><a name="Page_8"
id="Page_8">-8-</a></span> akarja őt feleségének. A király is
észrevette, hogy leánya azért oly szomorú, mert Világbiró Nagy
Mátyásba belé szeretett; nem akarta leányát a bútól epesztetni,
tehát maga is mondá Világbiró Nagy Mátyásnak, venné feleségül az ő
egyetlen leányát. Feleli erre Világbiró Nagy Mátyás: köszönöm
felségednek irántami szivességét, de már azt nem tehetem, mivel el
van nekem mátkáúl jegyezve Gál királynak a leánya; hanem Szigeti
pajtásom olyan szép mint én, olyan derék mint én, tehát legyen ő
oly szerencsés. – Tudtára adta leányának a király, hogy azért nem
akarja s veheti őt feleségének Világbiró Nagy Mátyás, mert Gál
király leánya van eljegyezve mátkájaul, hanem Szigeti, a ki oly
szép és oly derék mint ő, Világbiró Nagy Mátyás, tehát menj ahoz,
kedves leányom. – A királyleány erre is reá állott. Tehát Szigeti
elveszi feleségül a királyleányt, és a király kirendelé a fényes
menyegzőre a napot. Elkezdődött hát a lakodalom, és tart nagy
örömök között, vigan voltak mindnyájan; egykor bejön a palota
udvarába a Vörös vitéz, s mondja és felüzeni a királynak, hogy ha
neki kilenc óra alatt bajnokot nem állít, tehát megöli egész
udvarával. Ezen igen megrettent a király, mert ennek igérte volt a
leányát <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
"Page_9">-9-</a></span> azon föltétellel, hogy egy királylyal volt
háborúja, ha azt Vörös vitéz meggyőzi, tehát jutalomúl neki adja
leányát. Itten a király csendesíteni akarja a muzsikát, mert
képzelte a veszedelmet, ha leányát nem adja Vörös vitéznek, és
máskép, ha nem adja, ki lesz oly bátor erős vitéz bajnok, ki Vörös
vitézzel szembeszállni, s őt kivégezni merészkednék; tehát az öreg
király csak azon volt, hogy pusztuljon a vigaság s legyen a
királyleány Vörös vitézé. De észrevette ezt Világbiró Nagy Mátyás
és parancsolá: maradjon a vendég és szóljon a muzsika, és
szembeszállok én Vörös vitézzel. Folytatódott tehát tovább is a
mulatság, elmúlik kilenc óra, felkiált Vörös vitéz: állítsd elő azt
a bajnokot, király, mert máskép rajtad és udvarodon öntöm ki
haragomat. Kiszól az ablakon Világbiró Nagy Mátyás: várakozzál egy
keveset Vörös vitéz, mindjárt megjelenek előtted. Csakhamar
felöltözik s kimegy az udvarra; már akkor le volt terítve Vörös
vitéznek a köpönyege; itten mindjárt az egyik szélére állt
Világbiró Nagy Mátyás, másik szélén pedig állt Vörös vitéz. Itten
el kezdett először Vörös vitéz szitkozódni: jobb volna neked
szőllőt őrizni, mint velem szembeszállani. Feleli Világbiró Nagy
Mátyás: a tapasztalás mutatja meg, <span class="pagenum"><a name=
"Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> ki lesz a győzedelmes, én
sem vétettem neked, te sem nekem. Akkor kezet fogtak s kezdték a
bajvívást. Mind a két fél vitézűl viseli magát; Világbiró Nagy
Mátyásnak elfáradván jobb keze, kardját veszi a bal kezébe, és oly
vágást ád a Vörös vitéznek a hasára, hogy a béle mindjárt kidőlt.
Itten az orvosok kik jelen voltak, mindjárt visszatették a bélét, s
bevitték az ispotályba. Meg sem is halt Vörös vitéz, hanem gyógyúlt
lassanként. Itten nagy örömkiáltások követték Világbiró Nagy Mátyás
győzedelmét, a királyleány lehúzván újjáról egy drága gyűrűt, neki
ajándékozza. Ekkor felmennek a palotába, s több napig még tartott a
vigaság; ennek is oztán vége szakadt; eszébe jut Világbiró Nagy
Mátyásnak, hogy közelget az idő, melyen meg kell jelennie Grál
király udvaránál, ha akarja hogy mátkáját el ne rabolja tőle más;
azért, más napra kelvén, elmegy a Fejér királyhoz s megjelenti,
hogy már mennie kell, mert a terminus esztendő ilyenkorra volt; az
időt megmondá. Az öreg király megköszönte az ő kimutatott szives
barátságát, és Szigeti holtig való háladatosságra kötelezé magát.
Hogy tehát semmi módon el ne késsék Világbiró Nagy Mátyás, mindjárt
befogatott hat lovat hintóba, és három nap, három éjjel mindig
<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
"Page_11">-11-</a></span> vitték. A városon kivűl kiszállt a
hintóból s bement a Gál király palotájába; örömmel fogadták, s még
harmad nappal elébb jött, mint ki volt rendelve. Mátkája csak azon
vala, hogy minél hamarébb esküdnének öszve, de Világbiró Nagy
Mátyás azt kivánta, hogy az hat hét mulva történjék. Itten ő
mátkájával igen megelégedve ártatlanúl mulatozott; elmult a hat
hét, beállt a menyegző, megesküdtek, áll a lakodalom.</p>
<p>A Vörös vitéz pedig felgyógyúlt sebéből, újra boszút kivánt
állni a Fejér királyon. Mitevő legyen Szigeti? gondolta, hogy el
kell vesztenie országát és kedves feleségét, tehát mondá Vörös
vitéznek, várakoznék hét napig. Reáállt Vörös vitéz, gondolván, ki
tudja hol jár azóta Világbiró Nagy Mátyás. Itten mindjárt befogat
Szigeti, és hajtat a Gál király palotája alá, itt kiszáll a
hintójából, és azt a botot, mit még vándorlásuk idején velek
hordoztak s min fel volt vágva Világbiró Nagy Mátyás s a Szigeti
neve, tehát azt adta inasa kezébe, hogy menne be a palotába, s csak
azt kérdezze: ki legyen Világbiró Nagy Mátyás inasa; és ha
megtudja, adja neki azt a botot s mondja meg, hogy adja mindjárt
Világbiró Nagy Mátyás kezébe. Ezt véghez vitte mind a két inas. És
ugyanaz nap esküdt meg <span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
"Page_12">-12-</a></span> mátkájával Világbiró Nagy Mátyás, s épen
vacsora előtt volt, mikor bevitte a botot az inasa s adja a kezébe.
Mindjárt megismeré, hogy Szigeti itt volna. Bámulták a vendégek,
mit jelentene ez; azzal Világbiró Nagy Mátyás csak fölkerekedik az
asztaltól s kimegy, kérdi az inasától, ki adta legyen neki azt a
botot. Feleli: hogy egy inas, a ki kün van a kapu előtt a hintóval.
Kimegy tehát a hintóhoz Világbiró Nagy Mátyás, és mindjárt mint jó
barátok, egymást megölelték. Mondja Szigeti mint van a Vörös
vitézzel, hogy ha hét nap alatt nem tud neki bajnokot állítani,
tehát kiöli a királyi udvart. Ekkor mondja Világbiró Nagy Mátyás:
ne félj, add csak ide ruhádat, ne az enyém, s vegyük fel egymásét.
Akkor felült a hintóba Világbiró Nagy Mátyás, és hajtat a Fejér
király palotájához, Szigeti pedig fölmegy a vendégek közé.
Megtanítá pedig Világbiró Nagy Mátyás Szigetit, mit tegyen és hogy
melyik az ő mátkája; ő tehát bátran fölment, senki reá nem
ismerhetett, mivel mindenre egyformák voltak, azért senkinek sem
volt eszébe, hogy ő más volna. Így vígan vannak mindnyájan; elmúlik
a vacsora, készül mindenik a lenyugvásra. Szigeti is, mintha ő
volna a vőlegény, megy Világbiró Nagy Mátyás mátkájával a
hálószobába, <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
"Page_13">-13-</a></span> lefekszenek az ágyba, és kihúzza Szigeti
a kardját s élével felfordítva teszi az ágy közepére. Itten
megszomorodott a királyleány, gondolta, minek ment férjhez, ha
férje így fog vele bánni. Így fölviradtak, másik éjtszaka
hasonlóképen cselekvék Szigeti, már akkor meg nem állhatta a
menyecske, hogy ne szóljon, s monda: miért cselekszed ezt velem
kedves férjem? Ha nem szerettél, miért választál társadul? – Ezt ne
csodáld, feleli Szigeti (viselvén Világbiró Nagy Mátyás személyét);
az ő országukban, úgymond, ilyen szokás van, tehát ő itt is
megtartja négy vagy öt napig. Elszomorodott a királyleány, és csak
siránkozott a maga szobájában, mert ő egyedűl annak tulajdonítá
azt, hogy férje nem szereti. A harmadik éjtszakát is eltölték;
negyednapra kelvén, mint ama három nap alatt, úgy most is a városon
kivül sétálgat Szigeti. Volt pedig a Gál király palotájában egy vén
banya, a ki látta a királyleányt, mily szomorúan sétálna a kertben,
bemegy utána és kérdi: felséges királyleány, miért szomorkodik?
hiszen most vigabbnak kellene lenni mint azelőtt, mikor oly szép
férje van. – Hagyj békét öreg, felelé a királyleány, ha tudnád,
mint van az én sorom, nem csodálnád az én szomorúságomat. – Mond a
vén <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
"Page_14">-14-</a></span> banya: igen szeretném tudni. – Hallgasd
csak öreg, én még most is olyan leány vagyok, mint mikor férjhez
mentem, mert férjem éjtszakára mindig a mezitelen éles kardot teszi
közénk az ágy közepére, hogy egymáshoz ne nyulhassunk. – Tudja-e
mit, felséges királyleány? e szerint úgy sem töltheti kedvét a
férjével, legjobb lesz tehát a világból kivégezni. – Tudtára adták
a vén királynénak is, mit akarnának tenni Világbiró Nagy Mátyással;
a királyné igen helyesnek hagyta.</p>
<p>Hagyjuk már most ezeket tanácskozni. A Világbiró Nagy Mátyás
fia, a mint elérkezett a Fejér király udvarába, tüstént
szembeszállt Vörös vitézzel és öszvedarabolta. Akkor ismét a
Szigeti felesége lehúzza a gyűrüt újjáról és ajándékozza Világbiró
Nagy Mátyásnak; ezen gyürűbe pedig belé volt vágva a Szigeti és
felesége neve. Ekkor felült Világbiró Nagy Mátyás a hintóba és siet
vissza a Gál király udvarába a mátkájához. A mint elérte a város
bástyáit, ott találta Szigetit, és mindjárt visszaadják egymásnak
ruháit, Szigeti megköszönte a vele tett jót, és úgy elbucsúztak
egymástól. – Haza megy már most Világbiró Nagy Mátyás, semmit sem
gondolkozott olyanról, a mi neki szerencsétlenséget okozna; arról
meg volt győződve, <span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
"Page_15">-15-</a></span> hogy az ő jó barátja Szigeti, ha egy
ágyban hált is mátkájával, még sem nyúlt hozzá.</p>
<p>A vén asszony tehát tanácslá, hogy estvére vacsora után fördőt
kell bevinni Világbiró Nagy Mátyásnak, és egy üsttel készen legyen
forró zsír, elegyest forralva szurokkal, és mikor már benne ül a
fürdőben, tehát akkor reá kell önteni, hogy mindjárt öszveégjen.
Itten vacsorálnak, a vacsorának is vége szakad, mondá tehát
Világbiró Nagy Mátyásnak mátkája, hogy fördenék meg először és úgy
nyugodnék le. Erre minden unszolás nélkül reááll, behozzák a
fördőt, bele ül, azonnal az elkészített forralt zsírt reá öntik.
Itt az egész teste öszveégett és zsugorodott, mégis a képére egy
csep sem ömlött; akkor kapják, minthogy magával jóttehetetlen volt,
kivitték a városon túl. Itten van ő a város szélén, most látja, mit
tettek vele; arra megy egy jó asszonyság, látja a nyomorúltat,
kapja az urával, felvették s bevitték a házukhoz, gondolván hogy
ezért meg fogja az isten áldani. Itten gyógyítja az asszonyság
Világbiró Nagy Mátyást; annyira meggyógyúlt, hogy beszélhetett, de
nem járhatott. Gondolá, jobb lesz valami móddal Szigetihez mennie,
legalább el fogja holtig tartani; folyamodott tehát először a város
előljáróihoz, hogy adnának <span class="pagenum"><a name="Page_16"
id="Page_16">-16-</a></span> neki legalább egy lovat, a min
járhatna ide s tova koldulni; a város adott is, felült tehát reá,
nem a maga erejéből, hanem úgy tették fel, megköszönte azon jó
asszonyságnak, kinél öt esztendeig feküdt, jótéteményeit s elindúlt
Szigeti felé. Sok ideig ment, mert fájdalmai nem engedték, hogy
folyvást tehesse az útját, hanem a hol valami jó embert talált, ott
megpihent két vagy három hétig is. Esztendőt is eltöltött, még sem
ért céljára. Esztendő és két hónap múlva jutott el a Szigeti
lakhelyére, hol ezelőtt hat évvel volt. Itten látják a szolgák ezt
a koldust, ki nevette, ki pedig sajnálta, volt mégis olyan, a ki
levette lováról s bevitte a konyhába. Nem mondta meg, ki légyen,
csak szegény koldusnak adta ki magát. Kérdezi ott a szakácsot,
melyik ételt vinnék a királynak és királynénak? mondják: ezt; ő
tehát alattomban beléveti a leveses tálba a gyürűt, mit először
kapott a Szigeti feleségétől, s min ki volt vágva a neve. Itten
beviszik a szolgák a levest, s a mint méri a levest a királyné,
kanalába akad a gyürű, mindjárt reáismert, hogy ő azt Világbiró
Nagy Mátyásnak ajándékozá, mikor először meggyőzte Vörös vitézt.
Mutatja Szigetinek a gyürűt s kérdezi: hogy van-e valami idegen az
udvarban? – <span class="pagenum"><a name="Page_17" id=
"Page_17">-17-</a></span> Felelék: nincs egyéb, hanem egy öreg
koldus van a konyhában. Mindjárt parancsolá, küldenék be az
ebédlőszobába, de mondják az inasok, hogy nem járhatna. Tehát
hozzátok be szépen, hogy meg ne ütődjék valahol. Azok nem is
gondolták, hogy Világbiró Nagy Mátyás lenne, mivel híre volt, hogy
megölték volna, tehát mindenik azt gondolá, hogy már régen a
földben fekszik; maga Szigeti és a királyné is azon vélekedésben
volt. Itten beviszik mint koldust Világbiró Nagy Mátyást; nagy
szakála volt, senki sem gondolta volna, hogy ő volt valamikor
Világbiró Nagy Mátyás. Itten mindjárt kérdi a királyné, hol kapta
ezt a gyürűt? Ő először sokáig nem akart tudni felőle; mondja a
királyné: én ezt a gyürűt Világbiró Nagy Mátyásnak ajándékoztam, az
pedig mint mondják, megöletett. – Él még, felelé Világbiró Nagy
Mátyás, felséges királyné, nem engedte az isten, hogy életemtől
megfoszthassanak, megfosztottak a testem ép- és szépségétől. Akkor
a királyné és Szigeti felugorván székeikről, nyakába borúltak és
sírtak azon szerencsétlenségén. Itten elő kezdi beszélni, hogy
minden szerencsétlenség rajta őérettök történt; mond Szigeti:
kedves barátom, ha lehetne, testem épségét is kivánnám veled
felosztani; de azt nem lehet, <span class="pagenum"><a name=
"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> hanem lakjál velem holtomig,
máskép nem mutathatom igaz baráti szeretetemet. – Az egész délután
mindig az ő szerencsétlenségéről folytatták a beszédet, eljött a
vacsora s vacsora után mentek nyugodni.</p>
<p>Volt már Szigeti feleségének két magzata, egy gyermek és egy
leány. Ezen éjtszaka álmodja Szigeti, hogy ha Világbiró Nagy Mátyás
testét az ő gyermekeinek kieresztett vérével megkenegetné, tehát
még derekabb ember lenne mint azelőtt volt. Itten fölkél Szigeti,
előbeszéli álmát feleségének; mondja ez, hogy ő is azt álmodta.
Tehát mit gondolsz, mit cselekedjünk? Felele a királyné: én reád
hagyom, tégy a mit akarsz. Szigeti tehát bemegy a szobába a két
gyermekekhez, kik aludtak akkor is, kapván a kést, elvágja
mindkettőnek a nyakát, s kiereszti vérét egy tálba, azzal ott
hagyja a gyermekeit, s megy azon szobába, hol Világbiró Nagy Mátyás
vala, s mindjárt megkenegeté egész testét. Akkor elaludt Világbiró
Nagy Mátyás, és mikor fölérzett, tehát oly állapotban találja
magát, mint mikor Vörös vitézt összedarabolta; mindjárt bemegy
Szigetihez és mondja: micsoda vér lehetett az, a mivel
meggyógyítál? – Örült ezen mind Szigeti, mind a királyné, hogy
meggyógyúlt, nem szomorkodtak semmit <span class="pagenum"><a name=
"Page_19" id="Page_19">-19-</a></span> is, sem nem sajnálták, hogy
megölték két magzatjokat, mert gondolák, hogy fiatalok, több
magzatjuk is lehet; de ily jó barátot nem találhatnak többé, ha azt
elvesztik; s ennek köszönhetik, hogy Vörös vitéz boszuállásától
megmenekedhettek. Most tehát, monda Szigeti feleségének: jerünk,
takarítsuk valahová megölt gyermekeinket. Bemennek a szobába, hát
már akkor a tanítómester előtt tanúlt mind a kettő; itten csudálta
Szigeti és a felesége, hogy az isten mind magzatjokat, mind pedig
jó barátjokat megtartá. Világbiró Nagy Mátyás már most csak azon
volt, hogy a rajta elkövetett csúfságot megbüntesse; mindjárt
mondja Szigetinek: barátom, fogass be hintódba s végy magadhoz jó
számu katonaságot, és jőj velem a Gál király országába, ki akarom
önteni haragomat azokon, kik rajtam azt a csúfságot elkövették.
Örömmel tett Szigeti jó barátja kedveért, elindultak tehát, másnap
Szigeti is feleségestől követte barátját. Mentek tehát a Gál király
országa felé, ott a városnál, de kivül, egy keveset megálltak, s
Világbiró Nagy Mátyás az egész várost körülvéteté katonasággal.
Kérdezi ott a földeken levő emberektől: mi újság volna a városban?
– Nem egyéb, hanem a király leánya, ki ezelőtt hét évvel
<span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
"Page_20">-20-</a></span> férjhez ment, de ura elveszett, megint
férjhez ment egy herceghez, s ma kezdődött a lakodalom.</p>
<p>A királynak pedig előre megavizálták, hogy valami külső országi
katonaság körülvette a várost; ezen megijedt, nem tudta mire vélni
a dolgot, nem is álmodá, hogy még életben volna Világbiró Nagy
Mátyás. Világbiró Nagy Mátyás tehát maga bemegy Szigetivel s ennek
feleségével a városba, követve egy regement lovasságtól, mindjárt
körülvették a királyi palotát, s bemegy a palotába Világbiró Nagy
Mátyás. Már a muzsika megállt, a vendégek féltek; belép Világbiró
Nagy Mátyás és mindjárt parancsolja, hogy a vőlegény jönne előre.
Előrejött, mondá neki: távozzál, mert én elébb megesküdtem vele
mintsem te. Elmegy a vőlegény, parancsolja aztán Világbiró Nagy
Mátyás, fognák és húznák nyársba a hóhérok az ő
szerencsétlenségének okozóit. Azonnal mindjárt kapják a vén banyát
s a királynét, rendeletére nyársba húzzák; Világbiró Nagy Mátyás
parancsolá, hogy még a királyt s az ő mátkáját is úgy végeznék ki
az életből; de az ország nagyjai, elébe terjesztvén hogy az öreg
király abban nem bűnös, s mátkáját, mint fiatal személyt,
<span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
"Page_21">-21-</a></span> könnyü volt reábeszélni, tehát a sok
kérésre megengedett.</p>
<p>Már most ő vette át az egész országot, itélete szerint osztott
parancsokat, s mikor mindent rendbe hozott, felfödözte az ország
előtt, hogy ő királyi vérből való. Itt ezen nagyon örült az egész
ország, s ő elébe adta tanácsosinak, hogy nehány ezer katonasággal
el fog menni az atyja országába, hogy megtekintené. Az ország maga
is akarta ezt. Szigeti feleségestől elváltak jó barátjoktól s
mindnyájan minden jót óhajtottak egymásnak.</p>
<p>Már most Világbiró Nagy Mátyás parancsára készen állt minden az
útazásra; elindúl tehát feleségestől, kit gráciába vett oly
föltétellel, hogy ha legkisebbet észrevesz, azonnal megöleti. Sok
ezer katonaságtól kisértetve, elérték a királyi lakóvárost, mert
senki az ő népének nem akarta magát ellenébe szegezni: a városon
kivül szép gyep vala, ott tábort üttet s bemegy a testőröktől
kisértetve a királyi palotába. Már az öreg király jött eleibe s
kérte, engedne meg a városnak s ne rontaná, inkább meg fognak neki
fizetni. Senki, sem az atyja, sem az anyja meg nem ismerte
Világbiró Nagy Mátyást, mert csak azt gondolák, hogy vízbe halt.
Már most Világbiró Nagy Mátyásnak, a fiának, <span class=
"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> mindennel
kedveskedik az atyja a király, hogy csak békével maradhasson. Itten
beestveledik, a vacsora után a számára rendelt szobába kiséri
gyertyával az öreg király és királyné; az egész ország félelemben
volt, rettegett a városon kivül való sok néptől. Fölvirad, az öreg
király és királyné idején fölkeltek, s már várták, mikor ébrednek
föl vendégeik. Látják, hogy már a szobában beszélgetnek; bekocogtat
az öreg király feleségestől, bemegy megalázódva, jó reggelt kiván;
ismeretlen fia elfogadja, azonnal öltözni kezd, a mosdóvizet kéri,
itten hozza a király a mosdótálat, a királyné pedig a
törülközőkendőt, és így tartja előtte. Akkor mondja Világbiró Nagy
Mátyás királyfi: tudná-e, kinek tartja ő a mosdótálat, és a
királyné a törülközőkendőt? – Mondják: nem tudjuk. – Én vagyok
felséges király atyámnak a fia, kit itt s itt a vizbe taszítottak
azért mert a madártól megértém, hogy oly nagy hatalommal fogok
birni, hogy királyi atyám a mosdótálat, királyné anyám pedig a
törülközőkendőt fogja tartani. Ez beteljesedett, én is király
vagyok, a népem pedig kivül a városon fekszik.</p>
<p>Engedelmet kért az atyja s anyja a fiától, és mondják, hogy
mivel öregek, venné <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
"Page_23">-23-</a></span> tehát a fia által az országlást, és lenne
két ország királya. Tudtára adták a városbelieknek, hogy az
elveszett királyfi volna az, kit ellenségnek véltek; örült az egész
ország, s holtig való hűséget ajánlott a királyfi országlására.</p>
<hr class="chap" />
<h2>II. BALGA TAMÁS.</h2>
<p>Volt egyszer a világon egy szegény embernek egy gyermeke, és nem
tudta az a szegény ember a gyermekét föltartani. Végre árvaságra
maradt, és itt a falubeli jó öreg asszonyok tartogatták, vittek
neki enni, és ő szépen fölnevelődött az öregasszonyok táplálása
által, úgy annyira, hogy 9 vagy 10 esztendős lett. Már akkor hogy
eszére jött, felgondolta magának, hogy oly fiatal legénynek szégyen
már isten nevében élni, hanem jobb volna szolgálatot keresnie. Úgy
annyira gondolkodott, hogy gondolkozása után el is indúlt hetedhét
ország ellen bujdosni és szolgálatot keresni. Mén, mén, mőndegél az
úton, egyszer előtalál útjában egy embert, a ki is <span class=
"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> elindult
magának szolgálatot keresni. Mikor szépen összejöttek, a gyermek
kérdi az embertől: hová megyen bátyám uram? és az ember így szólott
hozzá: hát öcsém, te hová mégy? – Én is szolgálatot megyek keresni;
gyere, megfogadlak én, mert sem fiam, sem leányom, egyéb, egy öreg
apám van, és úgy leszünk mi hárman. – Az úton való menetelökben
kérdé az ember: mit kivánsz hát öcsém, esztendőre? és az esztendő
nem több most, csak három nap. Azt mondja a gyermek: nem bánom én,
bátyám uram, akármennyit; elszolgálom én magát holtig is ha
megtetszem, csak ennem és innom elég legyen. – Nosza azon
útazásokból haza érnek. Mondja az édes anyjának az ember: no édes
szülém, itt a gyerek, a kit én szolgának fogadtam. Felel neki az
anyja: nem szolgát fogadtál, mert az neked utóbb is urad lesz. –
Lehetetlen dolog az édes szülém, ily szegény gyermek hogy nekem
uram lehetne valaha, holott ennek se apja se anyja, semmi
nemzetsége nincs, mint egy fáról szakadt, csak úgy él a világon. –
Nosza ottan mindjárt adnak neki enni és inni eleget; meg is evett
annyit, hogy két három ember sem ett volna meg többet. Jól lakik a
gyermek, mondja neki a gazda: eszel-e még többet? – Nem eszem már
én többet, bátyám <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
"Page_25">-25-</a></span> uram, mert igen nagyon jól laktam. – No
ha jól laktál, gyere megmutatom a földet, ahol kapálsz és dolgozol
ott magad. Kivezeti az ember a dologra, megmutatja neki a
földbevetett kukoricát, hogy azt kapálgassa és munkálja; mikor
megmutogatta, ott hagyta, s maga hazament. Ott kapálgat a gyermek
magának, kapál annyit, hogy harminc vagy negyven ember sem
dolgozhatott volna annyit; egy nap kimegy estve érte a gazda, hogy
haza vigye, látta sok munkáját, s gondolá, ugyan sokat dolgozott az
az egy ember. Mondja otthon az édes anyjának: édes anyám asszony,
nem hinné kend azt, hogy ez a mi szolgánk oly jó dolgos volna, mert
nem dicsekedésből mondom kedves szülémnek, hogy harminc negyven
ember sem dolgozott volna annyit, mint ez maga. No tehát ilyformán
nem hiába hogy sokat tud enni.</p>
<p>Itten hogy a három nap egy esztendő volt, egymásután elmúlnak az
esztendők, mondja neki a gazda: no öcsém, elmúlt az év,
megmaradsz-e még, vagy pedig elmégy? – Nem megyek én bátyám uram,
mert megmaradok magánál. – No öcsém, ha megmaradsz, én meg más évre
is megtartalak; hanem mit kérsz, hogy utóbb valami neheztelésünk
egymásra ne legyen a bérfizetés miatt. – Oh dehogy <span class=
"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> lesz édes
gazd’uram, holott én magánál igen szeretek szolgálni, mert innom és
ennem mindenkor bőven kijár. Azonnal megint megmarad a gyermek;
lassanként elfolynak az ő napjai, mikből három tett egy esztendőt.
Esztendő vége elérkezvén, megint mondja a gazda: itt az év vége,
elmégy-e tőlem, vagy megmaradsz? – Amint mondám, édes gazd’uram,
kivánok tovább is szolgálni magánál, ha tetszik mind gazd’uramnak,
mind öreg anyámnak. – Itten mondja neki az öreg asszony: édes fiam,
én szeretlek, meg nem gyülöltelek, és a fiam is szereti hogy tovább
is kivánod szolgálni, azért hát csak mondd meg, mit kivánsz
esztendőt által, mert mi sem kivánjuk ingyen való szolgálatodat; ha
továbbra is megmaradsz, jó jutalmát kapod, mit meg is fogsz
emlegetni. – Köszönöm igen szépen, édes szülém, magának énhozzám
való jó akaratját; még megmaradok és szolgálok, mint eddigelé. –
Itten megmarad még három napot azaz egy esztendőt; annak is
közelget a vége. Mielőtt elérkezett volna, egyszer gondolja a
gyermek: uram isten, talán jobb volna már nekem innen menni és
másutt is próbálni, mert fiatal embernek annál jobb, minél többet
próbál, tanul és lát. – Kimegy érte a gazda, haza <span class=
"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> mennek
együtt kocsin, mondja neki a gazda: elmégy-e, vagy pedig
megmaradsz? mondja neki a gyermek: majd megmondom estvére, ha előbb
otthon jól lakom. – Mondja a gazda az édes anyjának: édes szülém, a
mi béresünknek mintha nem volna kedve többé nálunk maradni, mert
kérdezém, s azt felelte, majd megmondom, ha jól lakom; azért csak
jól kell ám tartani, hogy semmi panasza ne legyen az éhség felől,
mert az nagy szégyen lenne nekünk, ha házunktól éhen menne el. – No
jól lakik a béres, mondja neki az öreg asszony: no, fiam, elmégy-e,
vagy megmaradsz? – Már én, édes szülém, el fogok menni és többet is
akarok próbálni. – No, fiam, ha elmégy, nem bánom, hanem mit
kivánsz azon három esztendőbeli szolgálatodért? – Nem kivánok én,
édes szülém, semmit sem, csak hogy jó élésem volt a házuknál; azért
köszönöm jó akaratjokat, hogy engem mint árva fiút fölneveltek és
tartottak, mintha maguk gyermeke lettem volna édes szüleimnek. –
Erre az öreg asszony azt mondja neki: én sem fogom hiába kivánni
eddig való szolgálatodat, hanem adok neked minden napra hét garast;
azért, jó uram, mondja meg ezt egy szóval, hány? Hatvanhárom. Itten
megadták neki a fizetését és egy bivalbőr nadrágot, evvel
<span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
"Page_28">-28-</a></span> elmegyen a szegény legény hetedhét ország
ellen. Magyarország kellőközepében, a mint megy az úton, erdőkön,
hegyeken, mezőkön, már sehol semmit sem talált, sem falut sem
várost, csak a nagy erdőséget; megunván magát a nagy utazásban,
gondolja magában, talán jó volna egy keveset leülni a fa alá
pihenni; azonnal meg is cselekedte. A mint leült, álom ereszkedett
reá, és gondolá, hogy jó volna egy keveset lefeküdni, le is feküdt
és gondolá magában míg el nem aludt, hogy jó volna talán azon az
úton a melyen jött, visszafordulnia. Azon gondolkozásában elaludt,
s azt álmodja, hogy a mely úton jött, vissza ne menjen, hanem csak
menjen tovább, mert ha visszamegy, még a bivalbőr nadrágot is
elveszti, hanem hogyha előre megy, jobbra fordúl a dolga; menjen
keresztül azon a nagy erdőn, a mint pedig kiér belőle, balra ne
forduljon, hanem menjen a jobb kéz felőli úton, ott meglát nem
sokára egy nagy királyi rezidenciát, melyben szolgálatot fog
találni magának, mert az ott levő királynak meghalt a parádés
kocsisa, hát őt minden bizonynyal megfogadja.</p>
<p>Elérvén azon rezidenciához, megállapodik egy keveset a silbak
vagyis strázsa előtt, ott jár kel és vigyázolódik, mikép mehetne
<span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
"Page_29">-29-</a></span> be a strázsától a királyi palotába. A
strázsa jó szemmel tartá, hogy mit akar az ott, s gondolja magában,
talán jó lenne megszólítani, mi szándéka volna annak a szegény
legénynek: megszólítja tehát: mit akarsz itt földi? talán el akarsz
valamit lopni, hogy úgy vigyázódol a palota előtt? Feleli ő: nem
akarok biz én, katona uram, lopni, hanem azért jöttem, mert
hallottam, hogy a felséges királynak cselédre volna szüksége; ha
engem megfogadna, szivesen beállanék szolgálatába. – Én nem tudom,
barátom, megfogad-e vagy sem, hanem eredj be hozzá, majd meghallod,
mit mond. – Azonnal bemegy a strázsa engedelméből, megy az udvaron
végig, meglátja az inas, mondja neki, hol jársz itt földi mint
ismeretlen? – Ó tekintetes uram, hallám, hogy a királynak cselédre
volna szüksége, tehát mondaná meg neki, fogadjon meg engem, híven
szolgálnám, hahogy megtetszeném neki. Avval fölszalad az inas,
mondja a királynak: felségednek nagy újságot mondok, ha meg nem
haragudnék reám érette. – Micsoda lehetne az, inas? dehogy
haragszom. – Nem egyéb, felséges király, hanem egy paraszt legény
jött ide a palotaudvarba szolgálatot keresni, s azt mondá nekem,
ahogy megszólítám, hogy szeretne felségednél szolgálni,
<span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
"Page_30">-30-</a></span> mindenkor híven és alkalmasan viselné
magát. Itten a király mondja: jöjjön fel. Fölmegy hozzá süveg
levéve: mondja neki a felség: hát mit akarsz fiam, mit? – Nem
egyebet felséges király, ha szükséges volna szolga, én ide
szeretnék szegődni. Mondja neki a király: igenis, nekem szükséges
volna a jó szolga, legkivált ha jó kocsis volna, mert a parádés
kocsisom most két hónapja hogy meghalt, hát kocsisnak volna nekem
egy ember szükséges; ha gondolod magadban, hogy jól tudnál a lóval
bánni és kocsizni rajta, hát én megfogadnálak, és jó fizetést is
adnék, mivel látom, derék egy fiatal szép ember vagy, illenél a
hintóm eleire. Feleli neki a legény: felséges király, lóval csak
keveset bántam, hanem azért reméllem, hogy majd csak elbánok vele,
a mit nem sok idő múlva meg fogok felségednek is mutatni. Itten
megfogadja a király, levezeti az istállóba és a többi kocsisokhoz,
s mondja a legfeljebb való kocsisnak: no fogadtam egy új szolgát a
parádés kocsis helyére; de még ő nem oly kitanúlt kocsis mint a
többi, hanem te légy most a parádés kocsisom, s ennek az új
szolgának adjátok a kezére a legroszabb vagyis legalábbvaló
lovakat. Itten általadtak neki minden lóhoz való szerszámot, s az
istállót is megmutogatták <span class="pagenum"><a name="Page_31"
id="Page_31">-31-</a></span> neki, hát ő mind fölgondolá, hogy nem
bolondság itt lenni, mégis azért meg nem ijedett, fölvállalá,
gondolta magában: nem soká leszek én legalábbvaló ember a palotánál
és felséges király előtt, mert a mit tudok, rövid idő alatt
kimutatom magamat az én felséges uram előtt, hogy minél hamarébb
eleibe hághassak mindenféle alkalommal a többieknek. Meg is tette a
mit gondolt. Minden estvére volt neki három szál gyertya
kirendelve, de azt sem égette el, hanem mind megmaradt, s mégis az
istállója csak oly világos volt éjjel, mint a többié nappal. De
haragudt, ha valamely kocsis bement az istállójába, nehogy
meglássák, hogy neki a gyertyája megmarad, azért elárulták volna a
király előtt, hogy talán el akarja adni, azért gyűjti rakásra a
gyertyát, a mi neki volt rendelve az istállóba. Hanem észrevette,
hogy utána talán lesekednének, azért mindétig jól tudott magára
vigyázni, hogy reá semmit észre nem vettek.</p>
<p>Látja a király, hogy lovai, a mik legalábbvalók voltak,
legjobbakká lettek, többet értek mint a legparádésabb lovai, azért
nagyon szerette azon kocsisát; gondolta, hogy valami mesterséget is
kell tudnia a lovakhoz, azért fogott ki minden kocsisán. Egyszer
mondja a király a többi kocsisoknak: mi az <span class=
"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> ördögöt
csináltok azon lovaknak, hogy úgy megvetkőztek? látjátok, ezek
legroszabbak voltak, és most legjobbakká lettek; mi dolog lehet az
köztetek? Azért is nem te leszesz mai napságtól fogva az én parádés
kocsisom, hanem ez, kit most fogadtam. S parancsolja neki: hallod-e
jó szolgám, te legkevesebb idő óta vagy udvaromnál, s mégis a magad
jóviselete miatt annyira kedvembe tüntél, hogy más cselédeimet
meghátráltattad s magadat előre hoztad; azért mai napságtól fogva
te lészesz az én parádés kocsisom. Nohát jertek, szolgák, adjatok
ennek által minden jószágot mi a parádés lovakhoz, hintókhoz
tartozik. – Itten mindent átadtak neki; kinek volt nagyobb öröme,
mint neki, hogy szegény legény létére oly nagy becsületet nyert a
király előtt; de a többi kocsis annál inkább haragudt reá, hogy
mindnyájokat ekként megelőzte. Itten mi történik a dologból? Nem
egyéb semminél. Egyszer tehát a király ebéd felett gondolja
magában, s mondja a feleségének: hallod-e társam, ki kellene már
egyszer menni az új kocsissal, próbát tenni, mit tud, és hogy tud
parádézni. – Én nem bánom, szivemnek szép szerelme, menjünk ki,
majd meglátjuk hívségét s tudományát; ezt felelte a fölséges
királyné a fölséges királynak. Itten a király <span class=
"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> mindjárt
parancsolja az inasnak, menjen le a kocsishoz s mondja meg neki,
hogy délután négy órára legnagyobb parádéban készen legyen a
legjobb lovakkal és legszebb hintókkal. Ezeket mind megmondá neki
az inas; mond a kocsis: jól van, régen tudom már. Itten az inas
gondolá, hogy talán haragból beszél, felszalad a királyhoz, mondja
neki: fölséges király, nagyon haragszik a kocsis, mert oly mérges
szóval mondá, hogy régen tudja már azt. Felele a király: hadd
haragudjék eb az anyja, majd megbékül a maga kenyerén. – Itten a
kocsis mindeneket a legnagyobb frisseséggel elkészít legnagyobb
parádéban; a király a palota ablakából szemléli, hogy készülődik a
kocsis, kihúzza a hintót a szín alól az istálló eleibe, amint oda
húzta, kiszedi a kerekeket, a hintót felfordítja, avval lefelé a
kivel felfelé szokott lenni, a kerekeket úgy rakja a tetejébe mind
a négyet. Itt a király látván mit csinál a kocsis, üzen a
feleségének, jöjjön csak, nézze a kocsis gorombaságát. Oda megy a
királyné, feleli a királynak: ó ember, csak hagyjuk reá, ő tudja
mit csinál. A király is azt mondja: eb az anyja emberének, legyen
úgy a mint ő akarja. Bemegy a kocsis az istállóba, fölvesz egy
marok szénát a lovak elől, megtörölgeti vele mind a hatot, s
<span class="pagenum"><a name="Page_34" id=
"Page_34">-34-</a></span> ime, mind a hat lónak aranynyal volt a
szőre, ezüsttel a farka és a serénye, gyémánttal a szeme. –
Kivezeti a kocsis kettesét az istállóból, úgy ég a két lónak a
szeme, mint a legvilágosabb gyertya; bemegy a többi négy lóért
vissza, azokat is kivezeti, azok szinte olyanok voltak, mint a
többi kettő. Befogja, de nem úgy mint a lovakat szokták a hintó
eleibe fogni, hanem fejjel a hintó felé, farral pedig előre;
csodálja a király, hogy mit csinál az az ember. Mikor már mindent
elkészitett a kocsis, fölüzen az inastól, hogy jöjjön le a király ő
felsége, ő már régen készen van. Lemegy a király, elneveti magát:
ha ha ha, mit csinálsz te? sohasem láttam én úgy fogni hintóba
lovakat. Mond a kocsis: ne féljen felséged semmit sem, én tudom,
hogy mit csinálok. – Beül a király a hintóba feleségével együtt,
fölül a kocsis a hintó tetejére, kétfelé csap a lovak mellett, s a
lovak úgy megmennek hátra, jobban sem kell. Itten a király megörül
az ő parádéjának, elment más városba parádézni; a kik csak látták,
mind nagyon csodálták, mind nagyon szépnek tarták; a többi főrendű
urak is örültek, hogy az ő királyuknak oly híres és tudományos
kocsisa van. – Avval a más városból visszafordúlnak a palota felé,
haza érkeznek, kijönnek a <span class="pagenum"><a name="Page_35"
id="Page_35">-35-</a></span> hintóból, megveregeti a király a
kocsis vállát, belényúl a zsebébe, megajándékozza tíz ezer
forinttal: emberséges ember vagy, fiam, mond, hol tanultad azt a
mesterséget? igen okos és tudományos mestered volt, a ki arra
tanított. Itten a kocsis elteszi a tizezer forintot, s feleli a
királynak: alázatosan köszönöm fölségének hozzámvaló jóakaratát és
szivességét. – Ne köszönd, fiam, mond a király, neked szántam azt,
csak mindenkor jól viseld magad. – Itten a királyné is gondolja,
hogy ha már a király megajándékozá tízezer forinttal, hát én már
mivel ajándékozzam meg őtet? Már én pénzt nem adok neked, hanem jőj
hozzám reggel 9 órakor, én is meg foglak ajándékozni. – Elmegy
reggel a megmondott parancsolatra, bemegy az inas a királynéhoz,
megmondja neki hogy parancsolt üdejére eljött a kocsis; mondja neki
a királyné: jőjön be hozzá. Bemegy eleibe. No, fiam, eljöttél? –
Igenis, eljöttem, feleli a kocsis, a fölséges királyné asszonynak
parancsolatára. – No ha eljöttél, fiam, hát megajándékozlak téged
három szál aranyhajjal, és a mely három szál aranyhaj mindenkor
igazat fog neked jelenteni.</p>
<p>Itten a király leányának igen nagy kedve volna kimenni
parádézni, kéri a királyatyját <span class="pagenum"><a name=
"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> engedné meg neki is kimenni
a kocsissal hintóval sétálni, hogy ő is örvendezhetne azon új
szokásban. A király szép kérésének engedett; elmentek s azonnal
vissza is érkeztek, kérdi a király a leányától: no, édes leányom,
hogy volt a mulatságod? – Felséges királyatyám, igen jó volt s
tetszett is, hanem egyet mégis elfeledtem felséges királyatyámtól
megkérdezni. Mond az atyja: de ugyan mit, édes leányom? – Nem
egyebet, felséges atyám, hanem hogy mi legyen a mi kocsisunknak a
neve? – Én, szerelmes leányom, magam sem tudom bizonyosan; tudom
hogy Tamás, de micsoda Tamás, nem tudom. Feleli a leány: felséges
atyám, ha meg nem neheztelne reám, én tudnék neki egy nevet adni az
ő cselekedeteiért, mert a mint látom hogy bánik a jószággal,
lehetne őt Balga Tamásnak hívni. Mond az atyja: nem érdemlené
tőled, hogy annak hívd. – Itten ezek mind végbementek,
következendőképen ez lett a dologból. Más nap reggel korán, midőn
dolgát végezte volna, kimegy a kocsis az istálló eleibe, ott holmit
eltisztogat; fölkel jókor a király leánya, kitekint a palota
ablakán, reákiált a kocsisra neve szerint: Tamás! tekintget a
kocsis két felé, nem lát senkit hogy kiabál, nem is gondolta volna
hogy a király leánya légyen. Megint <span class="pagenum"><a name=
"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> kiált a leány: Tamás! tekint
kétfelé a kocsis, megint nem látott senkit; megint kiált a leány:
Balga Tamás! tekint a kocsis fölfelé, elkáromkodja magát: ki vagy?…
E szóra mindjárt megnehezedett a király leánya. Itten napról napra
nől neki a hasa; meglátván a király, leánya szerencsétlenségét,
elhívatja magához a feleségét, s mond: hallod-e asszony, mi a ménkő
baja van a leányodnak, hogy mintha a hasa nőne? – Ó szegény ember!
hízik, azért vastagszik. – Azonban sok szóbeszéd után mond az anya
a leánynak: ugyan, kedves leányom, mi a bajod neked? holott mikor
elsőben felöltözél azon ruhába, mit felséges atyád csináltatott,
akkor kerek volt az alja, s most meg elől rövid, hátúl hosszú; mi
az oka annak? Feleli a leány: ó felséges anyám, szabó nem jól
szabta, varró nem jól varrta, az a hiba abban. – Azért mondom,
kedvesem, hogy királyatyád tőlem kérdést vett, hogy valami rosszat
gondolna felőled, de én gondolatomban sem tudnám, kivel cselekedted
volna azt. – Annyira, hogy napról napra nődögél a princeszné hasa,
s egyszer elérkezik az üdő, hogy a princeszné vajudik és megszüli a
gyermeket. Itten megüzenik a királynak, egyszersmind a királynénak
is, hogy leányuk <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
"Page_38">-38-</a></span> meggyermekezett volna; erre a király azt
feleli: mondottam, ménkő teremtette, hogy így lesz a dolog; micsoda
szégyen ez most az én királyi udvaromnak! Itten elmegy a leányhoz,
gyermekfekvő ágyából letérdepölteti, két töltött pisztolt mellének
szögez, hogy kitől való volna a gyermek, vallaná meg; de mivel a
leány nem közlötte azt a dolgot soha senkivel sem, hát nem tudott
senkire sem vallani. Itten a király összehivatja mind a tizenkét
tanácsosát, hogy valahogy vennék ki a leánytól, kitől volna a
gyermek. Mind előszámlálják a princeket és grófokat, de a leány
akkor is azt mondja, hogy ő nem tudja; magában fogantatódott. Azt
felelik a tanácsosok, hogy az lehetetlen dolog a mostani emberek
között. Tartják ott a tanácsot három nap és három éjjel, még sem
mehettek vele semmire. Egyszer kimegy a király a törvényházból, egy
hitvány szolgálóleány eleibe áll s kérdezi: ugyan felséges király,
mi dolog legyen az, hogy itten a tanácsbeli urak régen
törvénykeznek? – Nem szükség azt neked tudni, mond a király. Azt
feleli neki a leány vissza: hátha, felséges király, hamarébb tudnék
én róla mondani mint a törvényes urak? – Avval bemegy a király a
törvényházba s gráciát kér személyének, hogy engedjenek neki egyet
<span class="pagenum"><a name="Page_39" id=
"Page_39">-39-</a></span> szólni. Felelnek a törvényes urak:
mindenkor lehet bátran szólani. – Nem egyebet szólok, mond a
király, hanem most, hogy kün voltam, szolgálóm azt felelte, hogy ő
azon dolognak hamarébb végére tudna járni. Itten a tanácsosok
egymás szemébe tekintenek, megszégyenlették magokat orcapirulással,
behivatják a leányt maguk eleibe. No mit akarsz mondani, édes
leányom, felőle? – Felel a leány: nem egyebet törvényes urak, hanem
egyébként meg nem tudják ki legyen a gyermek atyja, hanem
csináltasson király ő felsége egy szál aranytulipánt, de ne legyen
kinyílva, hanem csak bimbójában legyen, s tétesse a maga házában az
asztal közepére, s tegyék mellé a kis gyermeket, adják a jobb
kezébe, úgy hivassák öszve az egész udvarbeli férfi cselédeket
egyenként, azok menjenek el az asztal előtt, s arra jól
vigyázzanak, mikor a gyermek atyja fog menni, akkor a tulipán
kinyílik és a gyermek atyja felé hajlik, akkor tudja meg a felséges
király, ki legyen az atyja a kis gyermeknek.</p>
<p>Itt a király mind öszvehivatta szavára az udvari népet, egymás
után elpassziroztatja, hát meg sem mozdul a virág; legutoljára
felhivatják a parádés kocsist, az elmegy az asztal mellett, hát a
virág szépen kinyílik és felé <span class="pagenum"><a name=
"Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> hajlik. Akkor tudták meg, ki
legyen a gyermek atyja. Azon a király igen megszomorodott s
elszégyenlé magát, a tanácsosait is tüstént haza bocsátá, a leányát
áristomba tétette maga itélete szerint, a kocsist pedig akasztófára
itélteté, hogy délután négy órára fel is akasztatja. De hogy a
kocsis azt észrevette, gondolá, jobb lesz odébb állani; összeszedé
hát a jószágát, úgy hogy mindenét magához vette, s avval útnak
eredt. Mikor a hátulsó kapun kimenne, megszólítja a strázsa, hová
menne; ő is azt feleli nagy rövidséggel: hagyj békét barátom, az
időm már kitelt. Azzal, hogy ő onnan elugorhatott, a király is
későn gondolkozott, mert szolgája már akkor eltünt, nem tehetett
neki. Ezért igen haragudt, s gondolá magában, hová tegye most már a
leányát, mivel királyi udvarát úgy meggyalázta; jöjjön ide hat
kőmives, kiknek mindjárt azt parancsolá, lyukajtsák ki bástyáját,
hogy leányát oda befalazzák. Úgy is lett, a fülkét megcsinálták, s
leányát berakták.</p>
<p>Itt az elszökött kocsis már azt jól tudta, hogy a király leánya
áristomban volna; azon gondolkozott, hogy szabadíthassa ki
Gondolkozásában annyira utazott, hogy egy nagy erdőre talála, és a
nagy erdőben egy házhoz <span class="pagenum"><a name="Page_41" id=
"Page_41">-41-</a></span> ért, mely házban egy vén banya lakott. A
hogy ő azt meglátta, mindjárt imígy szólt hozzá: isten jó napot,
öreg anyám. – Hozott a szerencse, fiam Tamás; hol jársz itt, holott
a te országotokból a madarak sem járnak itt? Azt mondja neki a
Tamás: hej, édes öreg anyám, halál elől bujdosom. – Hogyhogy, fiam
Tamás? – Úgy, hogy egy királynál voltam kocsis, s a leánya
gyermeket is kapott tőlem, miért az atyja majd fölakasztatott;
azért vettem útam ez idegen országba. Mondja az öreg asszony: ne
félj Tamás semmit: adok majd én neked egy jó mesterséget, de úgy,
ha jól megbecsülöd; s adott neki egy nagy kalapácsot. Ezzel,
úgymond, a kőbástyákat elrontathatod. – Tamás pedig vette útját
tovább; ballag, ballag, úgy annyira megyen a nagy erdőségben, hogy
megint egy rosz házikóra bukkan; a melyben szintén egy öreg asszony
lakott. Épen estvére vacsorakor jutott oda; benéz az ablakán s
mond: jöjjön ki csak édes öreg anyám. Felel az öreg asszony
kimennék, de nem tudom, ki vagy – Én vagyok, édes öreg anyám. – No
hát köszönd is, hogy öreg anyádnak fogadtál, mert ha nem, hát
mindjárt meghalnál, mondja neki az öreg asszony; jer be hát fiam,
most én mondom neked; beszéld el nekem, hová akarsz menni.
<span class="pagenum"><a name="Page_42" id=
"Page_42">-42-</a></span> Felel Tamás: biz én öreg anyám, a halál
ellen bujdosom – Hogy lehetne az? szép fiatal ember vagy te. Felele
a kocsis: úgy hogy egy királynál voltam kocsis, s a leánya tőlem
viselőssé lett, azért akasztófára itéltetett. Mondja az öreg
asszony: csak hogy igéretének eleget nem tehete, ennekutána te
fogsz neki parancsolni, de úgy, ha szómat fogadod; majd adok én
neked most egy ajándékot, melynek oly ereje van, akár hegyen, akár
völgyön vagy száraz helyeken, ha azt levágod, oly víz fog folyni a
helyén, mintha Tisza vagy Duna folyna ottan. Meg is adta neki azon
igéretét, egy szál aranyvesszőt, melynek az az ereje volt. A sok
beszéd közt ott elestveledett, meg is maradt éjtszakára, reggel
napfelköltekor elindúlt útjára. Menvén mendegélt az úton, annyira
bújdosott, hogy megint egy házra talált; ott is egy öreg asszony
lakozott, kinek egy hét fejű sárkány kutyája volt. Mihelyt a mi
vándorunk oda érkezett, a kutya igen csúnyául elordítá magát,
meghallja azt az öreg asszony, s elszólítván a kutyát, azonnal
mondja neki: jere be, fiam, ki vagy? Felel neki a legény: vagyok
szegény árva legény, a ki is már sok időtől fogva bújdosom. Mond az
öreg asszony: fiam, már én minden bújdosásidat jól tudom, tudom
<span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
"Page_43">-43-</a></span> azt is, hogy rajtam kivül már két
asszonynál valál, s én vagyok a harmadik; s hogy az a kettő is
adott neked jó mesterséget, én is adok ajándékúl egy kardot, mely
kard mindenkor gondodat viseli, csak tudj neki parancsolni. Már
azzal a három mesterséggel elélhetsz, s azon szeretődet is, a
király leányát, kit a bástyába falaztak, kiszabadíthatod, s atyját
a királyságról leszállíthatod, hanem úgy, hogy azon három szál
arany hajnak ereje lesz a legnagyobb bizonyság, hogy a királynak
meg kelletik halni, s te pedig úgy ülsz a királyi székbe. Itten
feleli neki a legény: igen szépen köszönöm a maga tanácsadását
énnekem; menjek-e még tovább ezen az úton, vagy pedig
visszafordúljak? Azt feleli neki az öreg asszony: már fiam, tovább
ne menj, hanem fordúlj vissza, s minél hamarább iparkodjál azon
király palotájához, ki a leányát a kőbástyába rakatta, mert még ha
most hamarjában oda mégy, hát elevenen kiszabadítod, kis
gyermekével együtt; hanem csak siess hozzá, s mikor oda érsz, éjfél
után mint egy óra tájban, mondd a kalapácsnak: nosza édes
kalapácsom, eredj ezen palota napkeletről való bástyájának, úgy
törd össze és hányd ki a fundamentomából, hogy reggelre porából se
maradjon, és a kit ott <span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
"Page_44">-44-</a></span> találsz, egy megtagadott királyleányát,
kis gyermekével együtt, azt utasítsd utánam, erre meg erre
napkeletre, hogy én arra mentem, az ő szeretője Tamás; te is pedig
elsiess ám utánam.</p>
<p>Azzal a kalapács megfogadta a szavát, elment, úgy összetörte a
bástyát, hogy reggelre porábúl sem maradt, és a princesznét is
elevenen kiszabadítá kis gyermekével együtt; s megmondá neki, merre
menjen napkeletnek. Azzal el is ment utána, és egy helyen a fa
alatt meg is várta Tamás az ő szeretőjét. Kérdi tőle Tamás: ugyan
szép szerelmem, sokat szenvedtél-e a bástyában berakatva? – Azon
szóbeszéd közben, mi legyen az ő kis fiújoknak a neve, feleli neki
a princeszné: édes szívem, nem egyéb, hanem <em class=
"gesperrt">Gondolat</em>, mely bár még kicsiny, mégis meg tudta
nekem jövendőlni, hogy ki fogsz minket a kőlyukból szabadítani.
Itten már ők egymást megértették. Szépen megviradván, kitekint a
király a palota ablakán, hát látja, hogy a bástya végkép el van
rontva, összecsapja a két kezét: mi dolog lehet ez, hogy nekem
valami ellenségem tudatlanságból támadott és ily nagy kárt okozott?
Itten a király töri a fejét, ki lehetett volna az, a ki neki azt
cselekedte, mindjárt elhivatja magához a jövendőmondóját,
<span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
"Page_45">-45-</a></span> mondja meg, ki lehetett az. Feleli a
jövendőmondó: felséges király, nem egyéb hanem a Tamás, a ki itt
volt kocsis, s oly mestersége van neki, hogy felséges király egész
erővel menjen reá, nem tud neki tenni, mert még utóbb ő fog
felségének parancsolni. Itten a király nagyon gondolkozik, hogy
lehetetlen dolog volna az egy oly szegény legénytől, mikor nekem
van ezernyi ezer jó vitéz katonám, csak meg tudok neki felelni
annyi emberemmel; hanem csak azt mondd meg nekem, hol és merre van,
majd elmegyek utána, az egész ármádiámat utána uszítom, mégis
végére járok rosz cselekedetiért. Ezzel a király az öszves ármádiát
fegyverbe állítá, s utána indúlt egész erővel, úgy annyira, hogy
már egyszer észrevette, hogy nem messze volna előtte. A Tamás is
meglátta őt, s mondja feleségének: no szerelmem, jön az atyád egész
erővel reánk; mit csináljunk most, megálljunk-e neki, vagy elbújunk
előtte? Felel a kis gyermek: atyám, amely reménységem van magában,
álljunk meg neki, ne féljünk tőle semmit. Itten már az egész
ármádiája a királynak csakhogy el nem fogta őt; akkor Tamás levágja
a földre az aranyszál vesszőt, úgy elhasadt a föld előtte, mint
Magyarországon a Tiszának és Dunának a <span class=
"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> milyen a
szélessége, és oly sebes víz folyt rajta, hogy semmi
alkalmatossággal át nem mehettek rajta. Itten a király ugyan
gondolkozik, mit csináljon most az ember ellen; gondolá magában,
ágyúval majd agyon löveti, kicéloztatta ágyúit, lövöldöztet Tamás
felé, de a Tamás semmit sem ijedett meg, hanem még inkább kiállt
egy kis partocskára, melyre legjobban szolgált az ágyúk erős
golyóbisa; minél jobban lőttek reá, ő még annál jobban iparkodott
felkapkodni s a maga kezével a királynak viszahajingálni; úgy
annyira hányta neki vissza a golyóbisokat, hogy az ezernyi ezer
álló emberekből sokat leronta már. Itten a Tamás ugyan elfáradt, de
mégis azt felelte, hogy csak meg nem szünik, míg tőle a király
valami keveset nem függ. Már itt a király látja, hogy semmit sem
tehet neki, s megállítá népét egy keveset pihenni; megpihennek a
népek, de a Tamás is megpihent ám. Gondolja a király: még
szerencsét próbál, pedig bár ne próbált volna, mert nagyon pórúl
járt. Mert mihelyt elkezdék az ütközetet, mindjárt a Tamás is azt
mondja a kardjának: no te édes kardom, eredj te erre a végére, itt
fekszik a leghíresebb népe, vágd le úgyannyira, hogy csak kettőt
hármat hagyj meg hírmondóúl a királynál; a királyt is bánthatnád,
<span class="pagenum"><a name="Page_47" id=
"Page_47">-47-</a></span> de annak hagyj békét – Itten a kard mind
le is vagdalta A kalapácsot pedig más útra bocsátá, hogy kit ott
talál, ő is mind agyon verje, egyet vagy kettőt hagyjon meg
emlékezetnek a többieknek. Elment a kalapács a Tamás parancsolata
szerint, ő is mind leverte. Ki volt oly szerencsés, mint a szegény
Tamás. Mert mikor megjöttek az ő jószágai, nagy örömmel mondák: itt
vagyunk, Tamás; kérdi a Tamás: úgy viseltétek-e magatokat amint
nektek parancsolám? Felelnek: igenis úgy, amint uram parancsolta.
Itten fölveszi a Tamás az aranyszál vesszőt a vízből, a víz azonnal
elfut, a föld öszvemegy. Elmegy a Tamás az ő szerelmével a király
felé, megfogja a királyt: no, felséged, kezemben az életed, te
akartál nekem halálomra járni, de bezzeg, ki a vitéz, látod, hogy
én vagyok. Ezen szavaira azt mondja a király: hallod-e jó fiam,
hagyd meg életemet, mert nálam jobb vitéznek ismerlek el: engedd
meg, hadd menjek még egyszer királyi palotámba. Itten a Tamás azt
feleli neki: hallod-e barátom, azt a kevés időt én megengedhetem,
de elsőben mégis a feleségemnél teszek kérdést. Azonban a király
mégis fogságban marada, míg a vitéz Tamás feleségétől megtudá,
megengedjünk-e életének vagy sem. Azt feleli a felesége:
<span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
"Page_48">-48-</a></span> engedj meg jó társam atyámnak, mert
kérlek. Mond a Tamás: megengednék neki édes szép szerelmem, de csak
magadra hagyom: hogy a te rosz atyád három lelket akart ártatlanul
elveszíteni, nem méltó az engedelemre; de ha érdemes reá, van még
nekem három szál aranyhajam, a mely három szál aranyhaj, igaz
jelentésű; azok majd megmutatják, érdemes lesz-e atyádnak életét
meghagyni vagy nem. Leveszi a kalapját, ölébe teszi feleségének s
mondja neki: szakítsd ki egyik szál aranyhajamat, ha abból csupa
nyers vér cseppen ki egy csep, hát úgy megérdemli atyád a valóságos
halált, s kiszakítja a felesége egy szál aranyhaját, megszorítja a
végét, kicseppen belőle egy csep véres víz, s akkor mondja neki:
bizony azt jelenti, hogy atyádnak meg kell halni. Erre megint az ő
társa azt feleli: kérlek igen szépen, csak engedj meg neki; de a
Tamás csak azt mondja, hogy jobb lesz őneki királynak lenni,
mintsem egy rosz embert megtartson a világon. Megint leteszi fejét
felesége ölébe: hallod-e galambom, ne kivánd atyádnak tőlem az
életét, mert meg nem engedhetek neki a roszaságaért; ha még nem
hiszed, szakítsd ki megint egy szál aranyhajamat, ha abból két csep
piros vér kicseppen, érdemes akkor <span class="pagenum"><a name=
"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> atyád a halálra. Azonnal
megint kiszakít egy aranyszál hajat, megszorítja a végét, akkor is
kicseppen belőle két csep véres víz; mond a Tamás: látod, édes
társam, hogy bizony megérdemli atyád a szomorú halált. Itten megint
kéri a felesége: kérlek, édes rózsám, engedj a szavamnak, ne adj
halált, kérlek, királyi atyámnak, nem cselekszi többet a mit velünk
akart, mert én azt jól tudom, udvarához viszen, régi gráciájába még
egyszer bevesz. Itt felel a Tamás: hallod-e angyalom, jobb volna-e
neked szegénynek maradni, mintsem holtig királynénak lenni? De ha
már annyiba telt is a te kérésed, mégis csak engedek egy kevés
ideig; van ugyan még egy aranyhajam, csendesen öledbe hajtom a
fejem, ne sajnáld kivenni még azt az egy szálat, ha még abból három
csep piros vér cseppen, bizonynyal azt jelenti, meg kell atyádnak
halni; azért hát ne sajnáld azt kiszakítani. Azonnal megfogja, azt
is kiszakítja, végét megszorítja, kicseppent belőle három csep
piros vér. Látod édes társam, hogy most ez mit jelent; három
ártatlan vért el akart atyád büntelenül veszteni, ezek azt
jelentik, meg kell halni. Itt mindjárt a Tamás a királyt
megfogatta, kötözve haza is hozatá a palotához; itt a tanácsosok
összegyülekeztek, a szegény <span class="pagenum"><a name="Page_50"
id="Page_50">-50-</a></span> királyról ugyan törvénykeztek, hogy
megmaradhatna még az élete; de a tanácsosok már haragudtak reá,
mivel hozzájok is mostoha móddal viseltetett. Itt kérdé a Tamás:
hallja a törvény, hogy én most mit mondok: érdemes-e az az ember az
életre, ki a maga gyermekét halálra itélte? Felel itt a törvény:
nem tudjuk mi végre kérdi ezt tőlünk kegyelmes felsége. – Nem
egyébből kérdem, felelte a Tamás, hanem mikor ő még uralkodott
szépen, én szegény legény hozzá érkezém, királyi palotájánál
szolgálatot vettem, kevés idő alatt szerencsétlen levék,
szerencsétlenségem után házától eltávozám, bujdostam mint egy
szegény árva a nagy búm miatt annyira, hogy bújdosásom után
királyságra juttam. Itt a tanácsosok mind el haza mentek, azt
felelvén neki: úgy bánjék vele, a mint neki tetszik. Tetszett
Tamásnak, a mit őneki szánt volt a király, hogy az akasztófán
megszárítja; fel is akasztatá. Itt a király feleségét, ki a
leánynak igaz szülőanyja volt, őt is lófarkára szánta, a mit
nagyhamar meg is próbált, megkerültette vele háromszor a várost,
mégis hogy a lófarkán egészen megmaradt, négyfelé vágatá, s kitette
a város négy szegletére, s itt egy-egy sorra feliratá, hogy
<span class="pagenum"><a name="Page_51" id=
"Page_51">-51-</a></span> kiki tudhassa, mi végre volt oly csúfos
halála királyné asszonynak.</p>
<p>Mikor ezek elmúltak, tanácsosok jöttek, az új királyoknak így
szépen tiszteletet tettek: éljen sok ideig ífju királyunk, azt
kivánják neki az ország szolgái. Itt felel Tamás: lássátok,
barátim, én szegény legény, szolgálni indúltam csak magam egyedűl,
királyságra jutottam, látja minden ember; azért is köszönöm, a mit
kivántok, azt visszakivánom. A ki nem hiszi, hogy én így nyertem
fel a nagy becsületet, ne sajnáljon elmenni oda, a hol ez
megtörtént.</p>
<hr class="chap" />
<h2>III. A MOSTOHAANYA.</h2>
<p>Történt egy időben, hogy egy királyt hosszú csendes uralkodása
után a más királyok megtámadtak a végett, hogy fiát Fülöpöt, ki már
akkor tizennyolc esztendős vala, hugával együtt, ki már akkor
tizenhatodik évében járt, megöljék vagy pedig valami olyas rabságra
vethessék, a hol többet nem lesz róla emlékezet. Ezt az irígységet
okozta a királyfi gyenge <span class="pagenum"><a name="Page_52"
id="Page_52">-52-</a></span> esztendeiben már elfolyamodott híre
jeles testi és lelki tulajdonainak és a huga kimondhatatlan
szépségének. Féltek a körüllevő nemzetek, hogy ha a királyfi
fölnevekedik, mindnyájokat adó s hatalma alá veti, tehát minden
módot megvetettek, hogyan lehessen a Fülöp királyfi atyjának
veszedelmére országával s két magzatjával elbánni. Volt pedig a
királynak egy öreg szolgája, ki már harminc esztendőt tölte
udvaránál mint kocsis, s régi szolgálata miatt nem volt egyébre
gondja, mint egy pár lóra, melynek egyike fias kanca volt, ez volt
az ő kedves paripája. De már most valamint a kocsis, úgy a ló is
minden díszét elhagyá s búsúl; hasonlóképen a csikó is egészen
elsoványodott, mivel látta az ő királyfiú gazdájának veszedelmét
nem csak a körüllevő királyokban, hanem még az anyjában is, a ki
mostoha volt; mert édes anyja megholt, mikor még a királyfiú négy
esztendős vala. A király akkor az ország javaslásából
megházasodott, s az új királyné, ki a bavarus király leánya volt,
gyűlölte a megholt királynétól maradt két magzatot oly annyira,
hogy azoknak veszedelmét minden módon ohajtotta. Ezt pedig az öreg
kocsis jól átlátva, hogy a királyi herceget mily szerencsétlenség
fogja érni, ha jó tanácsadói s <span class="pagenum"><a name=
"Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> hív szolgái nem lesznek;
tehát föltevé magában, hogy ha még sokáig él, megmutatja hív
szolgálata által a királyfihoz való hűségét.</p>
<p>Történt tehát, hogy háborúra kellett készülni a királynak, mivel
a körüllevő nemzetek ellen védelmezni kellett magát. A királyfi
legnagyobb vitézi bátorsággal indítá harcra a katonaságot; sok
legény, mivel látta a néphez való jószivűségét és hogy jó király
lesz még belőle, önszántából jött az ármádiához s örömmel ment a
háborúba. Már minden mi a hadviseléshez tartozandó, készen vala,
csupán indúlni kelletett. A király parancsolatot ad a seregnek,
hogy két nap múlva indúlni fog, s a királyfit a
királykisasszonynyal együtt ajánlotta az ország nagyjainak és
feleségének, hogy jó gondjokat viseljék, a királyfit oktassák, hogy
jó királyt hagyhasson a nemzetnek holta után. Hallván a királyfi,
hogy őt a királyatyja el nem akarja vinni magával, igen
megszomorodott, mivel már kardját, dárdáját, mindenét elkészíté;
föltevé tehát magában, hogy elmegy a királyatyjához s kérni fogja,
hogy őt is vigye el magával, hiszen ő is tudja már forgatni a
kardot. Az öreg király semmikép nem akart kivánságára reá állani,
mert mondá: ha te szerencsétlenül elveszesz az ütközetben,
<span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
"Page_54">-54-</a></span> kire száll az ország? – Felele a
királyfi: ó királyatyám, megtartják még továbbra is életünket az
istenek. – Teljesedjék tehát kivánságod, édes fiam, mond a király,
gyermekét megölelvén; másnap viradóra tehát útnak kell indúlnunk.
Válaszsz hát magadnak, fiam, lovakat és szolgákat magad mellé
tetszésed szerint, a kiket gondolsz hogy híven fognak szolgálni. –
Királyatyám, gondolom, hogy a mi szolgáink mind hűségesek, tehát
reggel jókor ki parancsolom rukkolni a lovászokat lovaikkal együtt,
s akkor megmondom, hogy ki lesz a szolgám s melyik ló a
paripám.</p>
<p>A szolgák tehát mindjárt reggel rendbe álltak; az öreg kocsis
legkésőbb jött ki lovaival. A királyfi tehát megvizsgálván mind a
szolgákat mind pedig a lovakat, megkérdezte a szolgáktól, ki mióta
szolgál; s az öreget, mint legrégibb szolgát választá maga mellé, s
a lovak közűl, habár a király ellenzette, azt a senyevész csikót,
melyre az öreg kocsis vigyázott, választá paripájaul, a kocsisnak
pedig maradt az anyja a csikónak. Kinek volt nagyobb öröme mint a
királynénak, a királyfi mostohaanyjának. Azon bizodalomban volt,
hogy az ellenség meg fogja ölni, minthogy idejére gyengének
látszott; de hogy ő is megmutatná külsőképen fájdalmát,
<span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
"Page_55">-55-</a></span> hogy nehezen esik elválása a királyfitól,
három mérföldet elkisérte. Ekkor félrehíván a királyfit ezt mondá:
Édes fiam, tapasztald irántadi buzgó anyai szeretetemet, íme fogd e
szelencét, melyben zsír van, melynek az a tulajdonsága, hogy
mielőtt hadba mégy, kend meg vele karjaidat, s neked ez felette
nagy hasznodra lesz az ütközetben, mert semmi módon el nem fog
fáradni s győzedelmeskedel ellenségeden. – Ezt az öreg szolga abban
hagyta. Akkor a királyné elment, a királyfi az ő kedves húgától
elbucsúzott, s így folytatá az öreg király a királyfival útját az
ellenség tábora felé. A királyfira reájött a félredolgára való
menetel; hátramaradt tehát szolgájával a királyatyjától. Itten
beszédbe ered szolgájával mindenféléről, s az öreg beszéde igen
megtetszett neki, mivel mindent fontosan s okosan adott elő.
Továbbá mondá az öreg szolga: Királyfi, temagad nagy veszedelemben
forogsz, mert nem csak a külsőországi fejedelmek, hanem még a
mostohaanyád is életed végére akar járni. Erre a szavára
megboszankodott a királyfi, mit észrevett az öreg szolga, s monda:
engedj meg királyfi, hogy azt merészlem neked mostohaanyádról
mondani; a tapasztalás meg fogja mutatni, hogy hozzád való
szeretete csupán csak szinlés volt <span class="pagenum"><a name=
"Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> és képmutatás, hogy így
jobban eltakarhassa végbevinni akart gonoszságát. – Felele akkor a
királyfi: beszéld tehát mit tudsz mindent; s ha legkisebb
hamisságot veszek is észre szavaidban, fölakasztatlak. Erre
megszólal az öreg szolgának a lova s azt mondja: gazdámnak a szava
igaz, és ha, királyfi, az ő tanácsadásaira hallgatni nem fogsz, s
miket javasol, végbe nem viszed: magadat, királyatyádat és
országodat a végső veszedelembe ejted. Midőn ezt elvégezte volna az
öreg szolga lova mondani, akkor elámult a királyfi, hogy micsoda
kegyetlen szentenciát mondott előre a szegény szolga fejére.</p>
<p>Egyszer amint tovább mentek volna, a királyfi paripája is
megszólal: királyfi édes gazdám, én előre látom, mily sok veszély
fog rajtunk megfordúlni, de ne félj semmit; csak fogadd a szolgád
tanácsát, s szerencsésen fogunk járni mindenütt. A királyfi nem
győzte csodálni, mikép van az hogy ez a két ló beszél; de erre
semmit sem kérdezett a szolgájától, hanem csak azt, hogy mit vett
észre az ő királyi mostohaanyjában, micsoda hamisságot akarna
elkövetni, a mi az ő veszedelmére lehetne. Mond az öreg szolga:
királyfi édes gazdám, nem-e mikor kikisért három mérföldre a
királyné, tehát <span class="pagenum"><a name="Page_57" id=
"Page_57">-57-</a></span> félre hítt s kezedbe adott egy szelencét
tele zsírral, hogy magadat azzal megkennéd ütközet előtt; fog az
neked erőt adni annyit, hogy akármely hatalmas ellenségeden is
győzedelmeskedel. Az a szerencse, királyfi, hogy engem elhoztál
lovastól, mert máskép végedre jártak volna, és így is, hacsak
szavamat nem fogadod, elveszesz. A lovak is azt mondják rá: igaz.
Mondja tovább az öreg szolga beszédét: lásd az a zsír lett volna a
te megrontód, mert az a vén banya, ki a királyné mellett van, s kit
ő nagyon becsűl, s még a királyatyád előtt is nagy becsbe hozott,
az készíté neked ezt a veszedelmes zsírt, mivel mindig azon
tünődött a királyné, hogy csak te meghalnál, hát a fiát, Andrást
emelhetné a királyiszékbe, a húgodat pedig feleségének. A vén
banya, hogy még nagyobb becsületet nyerhessen, mondá a királynénak:
felséges királyné, én tudok ebbe módot találni, hogy András herceg
legyen idővel a király, hanem a dologban nem kell másnak tudni,
mint nekem és a királynénak, s mindent úgy kell végbevinni a
felséges királynénak, hogy Fülöp semmit észre ne vehessen. Erre
ajánlkozott a királyné. No tehát, mondá a vén banya, íme ez a
szelence, tele van csinált zsírral, kinek az az ereje van, hogy egy
óra múlva a használata <span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
"Page_58">-58-</a></span> után egész 48 óráig minden erejét az
embernek elveszi; tehát igen alkalmas lesz Fülöp királyfinak, mert
most ütközetbe megy, s a királyné neki ajándékozza mint oly
jószágot, hogy ha vele magát megkeni, tehát nagyobbodni fog az
ereje s meggyőzi az ellenséget. Ennek – folytatá a vén banya – meg
fog örülni a királyfi, s megkeni magát vele, hogy vitézségét
megmutathassa; azonban megcsalatkozik s az ellenségtől meg fog
öletni, mert nem lesz ereje magát védeni. Így oztán bizonyosan
Andrásra száll majd a birodalom. – Örűlt a királyné s dicsérte a
vén banyát, hogy ily okos tanácsot tud adni, s fogadta, hogy nem
feledkezik el azt megjutalmazni. Íme, úgymond, most fogd addig is
ezt az erszényt három ezer aranynyal. Kinek volt nagyobb öröme,
mint a vén banyának, a vett ajándék miatt. – A királyné tehát a
szelencét magához vevé, és amint magad is tapasztaltad, édes gazdám
királyfi, átadá neked. Most tehát, hogy semmi kételkedés ne legyen
mégis beszédemben, tehát a tábor megállapodásával hívasd
parancsolatodra a legerősebb közvitézt, s mondd, hogy kenje meg
karjait. Felele a királyfi: meg fogom tenni, mihelyt a tábor
megáll.</p>
<p>Most hagyjuk a mostohaanyát a királyi <span class=
"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> palotába
visszatérni. A királyfi tehát szolgájával neki ereszti lovát és
beérik az öreg királyt. Hol maradtál oly sokáig hátra, édes
Fülöpöm? kérdé fiától a király. – Mond a királyfi: öreg szolgámmal
csendes beszélgetésben töltöttem az időmet. – Kérdi fiától a
király: hát hogyan tetszik az öreg? Igen jól, felséges atyám;
reménylem, hív szolgám lesz nekem is, mivel oly régen szolgál
udvarunknál.</p>
<p>Tudnunk kell, hogy a király igen szerette eleinte az öreg
szolgát Pált, de a többiek észrevették, hogy a király leginkább
szereti, tehát minden roszat beszéltek róla, hogy részeges, az
abrakot eladja s lovait nem tisztogatja jól, és csak mind azon
volt, hogy a király elkergesse udvarából; de a király tekintvén az
ő sok idejű szolgálatát, mégis megtartá, s azt a kancát, a mely
vemhes volt, gondviselése alá parancsolta. Az öreg Pál nem
zúgolódott a király parancsolatára, s átvevé a kancát, de irígyei
örültek, hogy ily szégyent tehettek rajta.</p>
<p>Most térjünk vissza a királyhoz. Nem szólt tehát a királyfi,
mikép Pál szolga megparancsolá, királyatyjának, hogy mit kapott
mostohaanyjától, mit beszélt szolgája, és hogy lova és annak
csikaja is beszélni tud. Elérték <span class="pagenum"><a name=
"Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> tehát a tábor
megállapodására rendelt helyet, letelepedének és ettek. A királyfi,
miután éjtszaka kinyugodta volna magát a tábor, reggel mindjárt
parancsolja Ferkót, ki egy markos s nagyerejű közember volt, hozzá
a sátorba jönni, s mondá neki: tudod-e Ferkó, minek hivattalak? Ő
pedig meg volt ijedve, s nem tudta mit szóljon: királyfi, isten
felfeszített-ugyse, nem raboltam, sem nem loptam egy krajcárt sem,
ártatlanúl fogok szenvedni. – Felele a királyfi: nem mondom hogy
raboltál vagy loptál, hanem hallgass reám s fogadd parancsolatomat.
No most vesd le a dolmányodat. – Felséges királyfi, mond a Ferkó,
engem az ördög szaggasson széljel mint a mákot, ha valakinek a
jószágát eldugtam, vagy ha nálam leli felséges királyfi; én nem
cselekedtem semmi roszat. – No csak vesd le hamar, mond a királyfi.
Mit volt mit tenni Ferkónak, leveti dolmányát. No a lajblit is. –
Bizony nincs nálam semmi lopott jószág. – Csak hamar, Ferkó; s itt
van e szelencében a zsír, kend meg vele magad mind a két karodat. –
Felséges királyfi, én nem vagyok rühös, ehen nézze a karomat, hogy
tiszta. – No csak kend meg a karodat – Teszi Ferkó, és azután
mondja a királyfi az ő öreg Pál szolgájának: adj abból az
erszényből <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
"Page_61">-61-</a></span> Ferkónak száz aranyat. – Felséges
királyfi, de szépen hangzik fülemben az a szó; köszönöm felséges
királyfi. – És most menj, Pál, a másik sátorba, s adj enni és innia
Ferkónak bort vagy pálinkát, a mit szeret. – Felséges királyfi,
mondja a Ferkó, én mind a kettőt nagyon szeretem. – Elmentek tehát
a királyfi sátorából, Pál az öreg szolga és Ferkó a közvitéz; Pál
mindjárt eleibe tesz Ferkónak egy bogrács húst, valami tíz fontra
való volt még benne, meg egy pint pálinkát, és bort eleget.
Mivelhogy hideg volt, tehát a húst Ferkó, hogy jobb ízűn ehessék,
megmelegíteni, s a fát hozzá vágni akarta. Kezdi a fát vágni, hát
egyszer csak azt mondja a Pálnak: öreg apám, ilyen teremtettét, én
nem tudom mi bajom, oly erőtlen vagyok, kivált karjaimban; mintha
semmi ér és in nem volna benne. Mindjárt kihíjja a királyfit az
öreg szolga s mondja, tekintené meg Ferkót. Kijön a királyfi
sátorából és megy egyenesen a Ferkóhoz: mit csinálsz, Ferkó,
bizonyosan sokat ittál. – Királyfi, mond erre a Ferkó, egy kortyot
sem ittam s egy falatot sem ettem; ihol meg akartam melegíteni a
húst, s kijöttem a sátorból fát vágni, s egyszerre úgy elveszett az
erőm, hogy már a fejszét sem birom fölemelni; nem tudom mi a guta
lelt. <span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
"Page_62">-62-</a></span> – Mondja tehát a királyfi Ferkónak: menj
be az öreg szolgám sátorába, s ott pihend ki magadat, vagy
beküldelek ispitályba. – Isten mentsen meg! a lenne még a pokolbeli
kín; a minap voltam az ispitályba a pajtásomnál és diétája volt
neki, az igaz, rosszúl is volt; mert bevittem neki alattomban egy
pint pálinkát s egy komisz kenyeret, meg vagy két fontra való
disznópecsenyét, s alig birta meginni egyszerre a pálinka felét, s
a kenyérnek, valamint a pecsenyének is csak felét tudta megenni.
Irtózom csak ha említeni is hallom az ispitályt. – No hát Ferkó,
mond a királyfi, maradj a sátorban, majd jobban leszesz. De a Ferkó
mindig jobban jobban lankadott, úgy hogy estve felé már alig
kelhetett föl; ott volt a bor, pálinka, hús előtte, de hozzá sem
nyúlt, mert nem kellett. Éjtszakára elaludott, s fölérezvén, kezdi
a pálinkát kóstolni, vagy nyolcvan kilencven kortyot gyomorfájástól
behajt; de még azt a kortyot is, mit először bevett, ki kellett
köpni; eléggé fájlalta, hogy nem ihatik, de mit volt mit tenni, oly
erőtlen vala s apetitusa nem volt. Az nap is csak úgy volt Ferkó; a
királyfi gyakran bement őtet megnézni hogyan van, megismerte hogy
szolgájának beszéde igazság, mégis csak várta kimenetelét. Tehát
még az <span class="pagenum"><a name="Page_63" id=
"Page_63">-63-</a></span> nap is oly erőtlen volt Ferkó; éjtszaka
következett, elaludt Ferkó, reggel felérzik, próbál fölkelni, hát
látja hogy már összeütheti bokáját. – Apám, mondja az öreg
szolgának, már jobban vagyok, hanem hol a hús, bor és pálinka? hadd
egyem, mert mennem kell, mit gondol a kapitányom? – Azt gondolja
bizonyosan, hogy fölakasztottak; a hús a tüzön van Ferkó, a bor és
pálinka melletted a sarokban. – Nohát csak hamarjába egy-két korty
pálinkát s néhány korty bort reá behajtok, egy-két falat húst
nyomatéknak. – Jól lakott a Ferkó, és az öreg szolga behívja a
királyfit, nézze meg Ferkót, már megint semmi baja. Bemegy tehát a
királyfi: Ferkó hogyan vagy? – Felséges királyfi, igaz, hogy jobban
vagyok egy kevéssé, mert egy itce pálinkát, meg ennek a csobolyó
bornak felét, mégis elmorzsolgattam, de reménylem, hogy megint nem
lesz semmi bajom; hanem, felséges királyfi, hogyan megyek a
kapitányomhoz? megveret, mert nem hiszi, hogy itt voltam a királyfi
parancsolatjából; hanem jó lenne egy kis irást vinnem neki, úgy
majd elhiszi. A királyfi tehát ád neki egy cédulát, melyben
megírta, hogy Ferkónak semmi bántása ne legyen. Elmegy hát Ferkó a
kapitányához; ez mindjárt rá támad mérgesen: hol <span class=
"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> voltál oly
sokáig? valahol részegeskedtél? – Uram kapitány uram, nem, a
felséges királyfinál voltam, íme ezt írta kapitány úrnak. Olvassa a
kapitány magában: „a közvitéz Ferkónak, ki az én parancsolatom
által sátoromnál negyvennyolc óráig tartatott meg, semmi bántása ne
legyen. Királyfi Fülöp.“ Úgy menekedett meg Ferkó az ütlegtől.</p>
<p>A királynéra térjünk vissza. Haza érvén a királyné, a
királykisasszonynak mindenben kedvét kereste, remélvén, hogy
föltett gonosz szándékát végbe fogja vinni; s kinek volt nagyobb
becsűlete mint a vén banyának! Örűlt a királykisasszony, hogy oly
jó hozzá a királyné mostohaanyja, más nem szomorítá, csak hogy
királyatyját és bátyját nem láthatá.</p>
<p>A királyfinak pedig tudtára adta az atyja, hogy harmadnapra az
ellenséggel megütköznek. Alig várhatá azt a napot a királyfi, addig
is vadászattal foglalatoskodott. Történt hogy vadászat közben egy
árnyékos fa alatt kissé nyugodni akarnának, ledőltek alája s
elszunyadtak. A királyfi álmában látta, hogy egy öreg ősz ember
jött volna hozzá s egyik kezében egy nagy kardot, a másikban pedig
más kardot hoz felé, s az egyiket leássa az egyik ló első lába alá,
a másikat a másik ló lába alá, s ezzel eltűnik. Ezek után egy
szarka <span class="pagenum"><a name="Page_65" id=
"Page_65">-65-</a></span> szállt valahonnan a fára, és az ő
csergésével felköltötte az alvó királyfit az ő szolgájával.
Fölkelvén, csudálta álmát a királyfi, hogy mi az és mit
jelenthetne. Ezt a szolga észrevette hogy valamin gondolkoznék a
királyfi, s kérdezi: felséges királyfi, ha szabad kérdést tenni
felségednek, igen szeretném tudni, micsoda gondolatokba merűlt? –
Mond a királyfi: édes szolgám, igen furcsán álmodtam, mintha egy
öreg embert láttam volna felénk jönni álmomban, s két kardot hozott
a két kezében, az egyiket az egyik ló első lába alá, a másikat, a
másik lónak lába alá beásta. – Ezt csudálja, felséged? feleli az
öreg Pál szolga. Nézzük meg, talán a lovak lába alatt találjuk meg
azon kardokat. Reá állt a királyfi, s alig hogy kezdik ásni a ló
lába alatt a földet, azonnal meglelték. Örült a királyfi a talált
kardon, körül nézi, találja rajta ezt az irást: „győzedelmeskedik
ellenségein.“ Kinek volt nagyobb öröme, mint a királyfinak.</p>
<p>Visszatértek tehát a táborba. Eljött az ütközetre rendelt óra,
már készen álltak a katonák; jelt adnak. A merre csak ment Fülöp
királyfi és Pál szolgája, ritkúlt az ellenség s a ki közűle
észrevette ezen vitéz karjának hatalmas erejét, vagy szaladással
menté <span class="pagenum"><a name="Page_66" id=
"Page_66">-66-</a></span> életét vagy pedig gráciáért esedezett. E
vérengző csata reggeltől fogva egészen estve nyolc óráig tartott;
igaz hogy Fülöp atyjának katonái az ellenséget helyéből kiverték s
jó távolra el is hajták, de megestveledett s nyugovásra adták
magokat. Csodálta az öreg király a fia hősies erejét, s áldotta az
istent, hogy ily magzattal megajándékozta, nem különben dicsérte az
öreg szolgának vitézségét, s tusakodott magában, hogy jóllehet a
Pál csak mint kocsis szolgált harminc évig engem, de mégis olyan
atyától kellett születnie, ki a haditudományokra tanítá, s nem
utolsó familiából kell lennie, mert ő idegen nemzetből való, ki
midőn szolgálatot kért udvaromnál, nem is tudakoztam születéséről,
sem vándorlásának okáról. Így gondolkozott az öreg király majd
egész éjfélig; elérte az álom s elaluszik. Álmában látja a fiát
Fülöpöt a palotában szobájában nyugodni, s egy álorcás belopódzik
éjféltájban hozzá s megáll előtte az ágyának, s kihúz kebeléből egy
nagy kést és már keresztűl akarja szúrni; és mintha akkor Pál
bement volna hozzá, erre a gyilkos megrettent s elejté a kést
kezéből. Ekkor fölérzik a király, el sem beszélhette kedves fiának
az ő irtóztató álmát, mert már ideje volt, hogy az ellenséget
tovább hajtsák; <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
"Page_67">-67-</a></span> újra kezdék az ellenséget mozgatni, de az
úgy megátalkodott, hogy bármint voltak is rajta, semmi módon meg
nem indíthatták. Már az öreg király kétségeskedett a háború
szerencsés kimenetelén, látván az ellenség sokaságát, kik majd
három annyian voltak, mint az ő ereje. Észrevette Fülöp atyja
gondolkozásait s monda: királyatyám, bizzunk a mi jó vitéz
katonáinkban, kiket az ellenség sokasága meg nem rettent; nincs
egyéb hátra, király atyám, hanem újonnan támadjuk meg az
ellenséget, legelőször is királyatyám testőrzőit ereszszük reá,
hogy mutassák meg hűségöket, s a haza iránti fiúi szeretetöket. –
Kedves fiam Fülöp, monda az öreg király, magamban is felbuzdúlt a
vér, hogy én is kiálljak a síkra személyesen. Eleget kérte Fülöp,
hagyjon fel azzal a gondolattal, mivel már öreg, de eleget nem
beszélhetett királyi atyjának. Neki indúltak megint az ellenségnek,
s az öreg király úgy megörvendeztette az egész táborát, mivel
látták, hogy velek együtt a haza boldogságáért életét feláldozza,
hogy örömkiáltással ragadják fegyveröket markokba, az ellenséget
mindenike mint egy vad oroszlán ölte vágta. Az öreg királyt
jóllehet a fia s az öreg Pál nem hagyta el, mégis az ellenség
részéről néhány bátor vitéz, a kik <span class="pagenum"><a name=
"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> látták, hogy az öreg király
fiastól, és Pál, kik legnagyobb kárt tettek az ellenség vitézein,
itten harcolna (mert Fülöp és Pál oly dühösséggel vagdalta őket s
nemkülönben az öreg király, hogy a lovak az elesett holtaktól már
alig mehettek) észrevette, hogy az öszvezavarodott nép közt a
király minden segítség nélkül maradt, a Fülöp eltéveszté az atyját,
és sokan megrohanák az ellenség közül az öreg királyt, s lovát az
ellenség fővezére átdöfé; szerencséjére a királynak, itt jő a Ferkó
néhány pajtásával nagy sebesen, azt gondolá, hogy a királyfit
kerűlgeti oly nagyon az ellenség, oda ugrat a pajtásaival, s látta
az öreg királyt hogy már ló nélkül van és bal karjából csorog a
vér: oly mérgesen vágott közé, hogy a királytól már hátráltatta az
ellenséget. Észrevette Fülöp hogy atyja nincs sehol körüle, már azt
gondolta, hogy vagy elfogták, vagy talán már meg is ölték; ugyan
űzte mindenütt mindenfelé az ellenséget, végre látja, hogy
jobbfelől igen csoportozik, oda ugrat Pállal, látja hogy atyja és
Ferkó pajtásaival együtt már sebeket is kapott; reá rohan Fülöp az
ellenségre, s legelőször is azt a fővezért szúrja át, a ki királyi
atyja lovát keresztűl ütte. Az ellenség tehát mindenfelöl
megfutamodott, nagyobb részét levágták, sokat <span class=
"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> elfogtak,
végre megszünt a csata, s a Fülöp király atyja győzedelmeskedett.
Más nap követeket küldöttek az ellenkező királyok, s békességet
kértek, meg is adta az öreg király. Megvitték e követek, mily
becsülettel fogadta őket az öreg király, s kéréseket, tudniillik a
békességre való reáállást; a királyok tehát az öreg király
jószívűségét személyesen meg akarták köszönni, s másnap
tiszteletére mentek. Az ellenkező fejedelmek között leghatalmasabb
volt a burkus király; ez ment be a Fülöp, atyjához legelül.
Esztendejére is majdnem hasonló volt az öreg királyhoz, a háborúban
egész familiájával részt vett, mert neki is hasonlóképen egy pár
magzatja volt, egy férfi s egy leány, kik akkori időben a
legszebbek közé számláltattak. Tehát a burkus király Fülöp atyjához
az öreg királyhoz, feleségestől, fiastól és leányostól ment, s
oztán követte a többi kisebb fejedelem. Fülöp bement az atyjához,
mielőtt még a királyok megérkeztek volna, tehát ott volt mikor a
burkus király az ő szép cselédeivel bejött; a két király
megcsókolta egymást, és Fülöp hasonlókép a burkus király fiát
Károlyt. A többi beszéd közt előjött, hogy mily nagyon le vannak
kötelezve a fejedelmek az öreg királynak jó barátságáért. A két
királyfi együtt beszélgetett; <span class="pagenum"><a name=
"Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> a két király, királyné és
királykisasszony együtt. Az első pillantat által szerelembe esett
Fülöp a királykisasszonynyal, és a királykisasszony a királyfit
igen megszerette. Nyughatatlan volt már a szive Fülöpnek, várta
mikép lelhetne alkalmat a szép Luizával szólani; de a hosszas
beszélgetés után a királyok elváltak egymástól, s a királyfiak is
félbeszakaszták beszédjöket. Mily fájdalmasan látta Fülöp, hogy a
kit úgy megszeretett, többé talán nem láthatja; egy édes
pillantatot vetett egymásra a két szerelmes, melyből megismerték és
elárulták titkos szerelmöket és elváltak.</p>
<p>A dolog tehát úgy mint a háború szerencsésen elvégződött, haza
felé indultak; a hazaindulóra a más nap rendeltetett. Fülöp gondolá
magában, jó lenne a királyatyját arra kérni, hogy a burkus királyt,
mint már most jó barátját, házanépestől invitálná a mi országunk
meglátogatására; s eme feltett szándékát végbe is vitte; elment
királyatyjához, s kérte, ne vetné meg egy kérését. Mindent, fiam, a
mit kivánsz, éretted teszek. – Ezen jó barátunkat a burkus királyt,
atyám, invitáljuk országunkba, és majd oly szövetséget tehetünk
vele, mely országunknak még idővel nagy hasznára lehet, mert ő erős
egy királyság, <span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
"Page_71">-71-</a></span> és ha idővel akárki ellenünk támadna is,
bátran kiállhatnánk az ő segedelmével, mert számos és vitéz katonái
vannak. – Tetszett az öreg királynak fia beszéde, s általlátta
annak hasznát; felele tehát: legyen úgy; s mindjárt követeket
küldött a burkus királyhoz, a kik ki is jelenték nála az öreg
király akaratját; örömmel kivánta azt a burkus király teljesíteni.
Ezek után visszatértek a követek s azt a hírt hozták, hogy
holnaputánra készen lesz a burkus király feleségestől, fiastól,
leányostól és cselédestűl az öreg király országán keresztűl utazni
hazájába. Ez nagy örömére vált Fülöpnek, de főkép a Luiza
princeszné küldött ajándéka, egy fejér keszkenő, melyre a Fülöp
királyfi és a princeszné neve volt kivarrva, s alatta e szavak:
barátság, szeretet, holtig való hűség. Mely nagyon örűlt ennek
Fülöp, azt ki nem mondhatni.</p>
<p>Tehát elérkezett a vacsora, hozzá ült a király, királyfi s az
asztalhoz tartozandók. A királynak, hogy hogy nem, eszébe jött,
hogy Pált is, a ki oly híven szolgált és vitézűl harcolt,
vacsoráljon velünk; elküldik tehát a király inasát érette: Pál,
jöjjön, a király hívatja, minél hamarább. – Ugyan minek? kérdi Pál.
– Nem tudom. – Bejelentik Pált; felele a király: csak jöjjön be.
Bemegy Pál, <span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
"Page_72">-72-</a></span> mindjárt mondja: mit parancsol, felséges
király? – Egyebet nem, hanem most ülünk a vacsorához, és te is
velünk. Eleget húzta magát, de mind hiába volt, a király
kivánságának be kellett teljesedni. A királyfi megfogván a Pál
kezét, az atyja és maga után az első helyre ültette, mondván: ámbár
nem tudom születésednek eredetét, de nemes tetteid és okosságod
érdemessé tesznek, hogy ezt a helyt viseld. – Vacsoráltak. A király
kivánta tudni, honnan vette eredetét Pál. Felséges királyom, mit
harminc év alatt eltitkoltam, most kivánod, hogy fölfedezzem? Hadd
abba, felséges király. – Nem, csak beszéld el. – Tehát király
parancsolatára el kezdi beszélni, és ekép. – Felséges király, én
burkus születés vagyok, az atyám ennek a mostani burkus király
atyjának fővezére volt; de ellene sokan áskálódtak, sok irígye
volt, oly annyira, hogy ártatlanságát a hamis vádak elnyomták és a
király kivégeztette; az anyám szomorúságában meghalt. Én akkor 15
esztendős voltam és a burkus lovasságnál főhadnagy, engem is
tisztségemtől megfosztottak. Az országban szégyenlettem már tovább
maradni, és vettem bújdosásom felséged országába; föltevém
magamban, soha senkinek sem fogom megmondani születésemet, a mit
harminc évig <span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
"Page_73">-73-</a></span> el is titkoltam felséges király
udvaránál. – Mely szerencsétlen volt, kedves Pál, felele a
királyfi, a te atyád és anyád, hasonlókép neked, mely sokat kellett
eddig tűrni! Felséges atyám, ha kérésem foganatos leszen, úgy is
elesett a fővezérünk, s mindenkor szükséges egy jó fővezér, legyen
az Pál. Én tudom, hogy ő mindenfélekép érdemes arra. – Ezen
mindnyájan elámúltak az asztalnál; látja a királyfi, hogy
gondolkozik az atyja, teljesítse-e kivánságát vagy sem: akkor tele
tölti atyja poharát, s a magáét, és mondja: kérem királyi atyámat,
igyunk Pál, az új fővezérünk egészségeért. Feleli az öreg kírály:
éljen sokáig! Ezen véletlen megváltoztatását állapotának Pál az égi
hatalomnak tulajdonítá, köszönte a királyának és királyfinak róla
való gondolkozását, s először ugyan föl nem akarta vállalní, de a
király a mint megmondá, úgy kelle lenni.</p>
<p>A vacsora után kiki a maga szállására ment, minthogy másnap
reggel már hazájokba fognak indúlni vissza. Alig várhatá Fülöp
kírályfi hogy megviradjon, mindig csak azt ohajtozván, hogy minél
hamarább megláthatná a királykisasszonyt. Fölserkent tehát a nap, s
nem sokára megjelent a király táborával s udvarával együtt. Ó mely
nagy örömmel látta Fülöp a királykisasszonyt! A két <span class=
"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> király
tábora összezárkozott s örömkiáltások között folytatták útjokat.
Míg hazáig értek, volt elég alkalma Fülöp királyfinak beszélni s
mulatozni a királyleánynyal, s titkon már a holtig való hűségre
kötelezték egymást. Már nem volt tovább a város, a király lakhelye
mintsem hat mérföldnyire, előre küldé tehát a futárt, hogy hírűl
adnák már itten közellétét; valamint az országbeliek mindenütt
örvendeztek királyuk látásán, nem különben várta a főváros is az ő
jó fejedelmét; el is érkezett a nép, s örömkiáltásokkal vevé körül,
a kis gyermekek és leányok koszorúkat hánytak elébe, akkori szokás
szerint. Jelen volt a király felesége, Fülöp mostohaanyja s a Fülöp
testvér húga. Fülöp az ő kedves húgát, az atyai tiszteletet miután
megtevé, megcsókolván, a burkus királyhoz és Luizához vezeté. A
burkus király fia, ki eddig nem volt szeretetnek rabja, most azzá
lett; eddig csak nevette, kik a szeretettől oly nagyon meg voltak
hódítva, de már most látja, hogy mely nagy erőt vehet az ember
szívén egy szép lélek szerelme. Mind a két királyfi tehát oly
gondolattal volt, hogy a két királyleányt magáévá tegye.</p>
<p>Most már beérnek a palota külső tájékára, és ott a kirukkolt
purgerság nagy örömmel <span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
"Page_75">-75-</a></span> fogadá, s a királyné is, eltitkolva
átkozott szándékát, még nagyobb szivességet mutatott; tehát kérte a
királyfit, jönne némelykor hozzá s beszélné el, miként tölté a
háborút, micsoda viszontagságokon estek által. Kivánságát megtette
a királyfi, hogy legkisebbet se vehessen észre a királyné, hogy ő
már tudja minden álnokságait.</p>
<p>A vén banya rendelkezését igen helytelennek állítá a királyné,
mivel amint akarták, el nem sült; de a vén banya, bízván ördögi
mesterségében, mondá: ne féljen, királyné, nem fog uralkodni Fülöp
királyfi, hanem András lesz az ország királya, mert akárhogy, Fülöp
királyfit kivégezem az életből.</p>
<p>A király kirendeltetett egy napot, melyben az ország nagyjai
megvendégeltetnek. Eljött hát e nap; ennek legjobban örült a vén
asszony, remélvén, hogy gonosz föltett szándékát végbeviheti; ki is
mondá a királynénak: felséges királyné, most van olyas alkalom, mit
hasznunkra fordíthatunk. – Hogyan? kérdé a királyné. – Íme most
lesz a vendégség, én egy nagy darázszsá változtatom magam, s mikor
éljent fognak inni, én majd elszállok a királyfi pohara felett és
oly mérget eresztek belé, hogy mindjárt meg kell halnia.
<span class="pagenum"><a name="Page_76" id=
"Page_76">-76-</a></span> – Gondolatod jó, csak vidd végbe,
megkapod jutalmát.</p>
<p>A két királyfi tehát egymás barátságában tölték legtöbbnyire
idejöket, azért már semmit sem titkolhattak el egymástól; mondja
tehát Fülöp királyfi: ó mely nagyon szívembe tűnt a te
testvérhúgod! oly annyira, hogy nála nélkül már nem folytathatom
életemet. – Nem különben vagyok én, felele a burkus királyfi, a te
húgoddal. – Így tehát fedezzük fel királyatyáinknak szándékunkat; s
mi ketten pedig, valamint atyáink, segélni fogjuk egymást holtig,
minden esetben.</p>
<p>Eljött már az óra is, hogy megjelenjenek a vendégszobában; ott
voltak hát mind együtt, a burkus király és királyné ültek az első
helyen azután az öreg király a királynéval, azután a két
princeszné, és úgy a két királyfi, kik, kedvök szerint kiki a maga
kedvese mellé esett. A királyfi mellett ült Pál a fővezér, és úgy a
többi ország nagyjai következtek. Most is tehát Pál fővezér (kit
ezelőtt mint szolgáját neveztünk, most fővezér név alatt jön elő)
ki el akarta rontani, a mint el is rontá, a királyné szándékát s a
vén banya akaratát, mondja: felséges királyfi, ne gondolja, hogy
már minden ellenségtől meg volna menekedve; a legnagyobb ellensége
még <span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
"Page_77">-77-</a></span> megvan, tudniillik a mostohaanyja; az
most is abban dolgozik, hogy a királyfit valahogy a világból
kivégezhesse. Én mindent jól tudok, hogy mai nap a vendégségben
akarnak a királyfinak végére járni, mely így fogna végbevitetni,
hogy a vén banya egy nagy darázszsá fog válni, s mikor éljent
akarnak inni, akkor elszáll a királyfi pohara felé s mérget ereszt
belé, hogy mindjárt szörnyű halált haljon tőle. Hanem majd
felvigyázok én reá, és ha látom, hogy a királyfi poharában van a
méreg, minthogy a poharak egyformák, kicserélem a királynééval, a
darázst pedig keszkenőmmel leütöm és egy üres pohár alá teszem. Ha
a dolog nem leend igaz, tehát a királynénak nem lesz semmi baja, ha
pedig benne lesz a méreg, meg fog halni azon halállal, mit a
királyfinak készített.</p>
<p>Mind ezt, a mint mondá, véghez is vitte Pál vezér: a darázst az
üvegpohár alá rekeszté, a királyfi poharát a királynééval
fölcserélte. Inni kezdenek tehát éljent, és mindenki kezébe tartja
poharát, örült a királyné, hogy feltett gonosz szándékát végre
fogja hajtani; isznak tehát, s a királyné azonnal legnagyobb
fájdalmakat kap, úgy hogy mindjárt doktorokat hívattak, de mindenik
azt mondá, lehetetlen rajta segíteni, hanem két óra múlva
<span class="pagenum"><a name="Page_78" id=
"Page_78">-78-</a></span> meghal. A király irtózott e véletlen
dolgon, hanem a királyné, nem akarván e terhes vétket más világra
vinni, oda hívatta magához: megérdemlem, úgymond, e halált, mert
fiadnak Fülöpnek akartam okozni, hanem velem történt. Már többet
nem szólhatott, azonnal meghalt. A vén banya is asszonynyá vált
megint, s megégettetett. Pál vezérnek pedig még sokkal nagyobb
becsülete lett a király előtt, mert a királyfi mindent előbeszélt,
hogyan tartá meg már két ízben életét.</p>
<p>Ezek után a két királyfi, az atyjok és ország akarata s magoknak
kivánsága szerint, a két királyi princeszszel öszveházasodtak, és
országlott mind a kettő csendességben számos esztendőkig.</p>
<hr class="chap" />
<h2>TÖBBSINCS KIRÁLYFI.</h2>
<p>Volt a világon két király, egyiknek neve volt Absolon, a másiké
Salamon. Soká éltek ők, soha egyik a másiknak hírét sem hallá,
mindegyik azt gondolta, hogy ő a legnagyobb úr a földön; és
mivelhogy egymásnak soha hírét sem hallották, tehát, háboruságról
<span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
"Page_79">-79-</a></span> nem is gondolkoztak. Egyszer azt gondolja
Salamon: ugyan, én istenem, kire marad az én nagy uraságom, ha
meghalok? ki lesz utánam a legnagyobb úr a világon, mikor sem fiam,
sem leányom, sem semmiféle nemzetem, kire a királyságom hagyhassam?
– S elbúsulásában azt gondolá, hogy már ha neki nincs semmie csak a
királysága, fölhagy mindennel, istenre bízza magát, intézze a
dolgot amint akarja.</p>
<p>De az Absolon király, mivel fias és leányos volt, elbízta magát
sok szép cselédeiben és uraságában s egyszersmind királyságában,
nagyon kevély és kényes volt. Felfuvalkodottságában azt mondá:
nincs az istenek után nagyobb úr őnála e világon. Mivelhogy
cselédei, szám szerint kilencen, s mind igen szépek voltanak, tehát
szépségökben mind nagyon elbizakodtak, kényesek valának, senkihez
nem is szóltak.</p>
<p>Itten hadd maradjon Absolon az ő szép gyermekeivel; jerünk
Salamonhoz, őt vígasztalni nagy szomorúságában. Itten délebéd
felett Salamon király szokott merengése közben elgondolá, hogy mily
öreg már, még sem ád az úristen nekik egy magzatocskát sem, kiben
legkisebb örömük avagy vigasztalásuk volna; mivel már 73 esztendős
házasok <span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
"Page_80">-80-</a></span> voltak, még is magzat nélkül éltek.
Egyszer gondolja Salamon, hogy le kellene ebéd után menniök a
kertbe sétálni, s le is mentek dél után négy órakor, felnyitogatja
a kertész nekik a virágos kert kapuit. Amint bementek volt
karonfogva a kertbe, sétál a király a királynéval együtt az úton,
hát amint mentek volna, jobb felől volt egy tüskebokor, s azon
bokorból kinőtt egy szép líliomszál, minden sérelem nélkül.
Meglátja ezt a királyné, elmegy hozzá, csodálkozik, mi dolog lehet,
hogy az a szép líliomszál abból a csúnya tüskebokorból minden
sérelem nélkül úgy kinőtt, ottan körül-körül járkál mellette, a
király pedig elmegy magának a gyalog úton, de a királyné ott maradt
a líliomnál, szépségén csudálkozva. Addig-addig nézeget a bokorba,
hogy egyszer kirepűl belőle egy kis madárka, s annak a madárkának
volt a fészkében négy fia; ezzel feltekint a királyné az égre s
öszvetett kezekkel azt mondja: ó felséges isten, ez micsoda kis
állat, s mégis négy fiúval megáldottad; áldj meg engem is csak
akkora fiúval is, mint ez a kis bogár a ki itt mászkál. Azonnal
meghallgatta szavait az úristen, s mintha mindjárt megnehezedett
volna, kiált a királynak: hallod-e, társam, jöjj vissza. – Feleli a
király, minek menjek <span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
"Page_81">-81-</a></span> már ennyiről vissza? jöjj te ide. – Én
nem megyek, hanem csak te jöjj ide. – Oda megy a király, elmondja
neki a királyné mi történt vele, mutatja a madárkát is, mely ott
repdesett egyik ágról a másikra, azután megmutatja neki szép négy
fiát is, és mond: nézd édes társam, annak a kis madárnak mily szép
négy fia van, nekünk pedig nagymódú embereknek, legkisebb magzatunk
sincs; s én hogy ezeket megláttam, azonnal az úristenhez
felfohászkodtam, adjon nekünk is egy magzatot, ha mindjárt olyan
lesz is, mint ez a kis bogárka, a ki itt mászkál a föld szinén. S
nem tudom, talán meghallgatta az úristen kérésemet, mert hogy azt
találtam mondani, mindjárt egész testemben megnehezedtem. – Feleli
a király: o édes társam, adná az isten, hogy úgy lenne, a mint
mondod. Elmennek onnét magok útján sétálni a kertben; hát napról
napra látszik, hogy a királynénak nő a hasa, s úgy annyira
nőldögél, mint most is szokásban van, hogy kilenc hónapra szokott a
gyermek megszületni, hát ő is annyi időre fogott világra hozni egy
gyermeket. Itten a király látja, hogy már a felesége a szüléshez
készülne, mindjárt tudományos doktorokat hivat a házához, hogy
annál könnyebben szülné meg a gyermeket; megszületett minden
<span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
"Page_82">-82-</a></span> sérelem nélkül. Kinek volt nagyobb öröme,
mint Salamon királynak! Mindjárt öszvehívatja országából a
grófokat, bárókat s az ő érdemes tanácsosait, gondolná ki a tanács,
hogy az ő egyetlenegy magzatának mi lenne a neve. Itten a
tanácsosok ugyan törvénykeznek a gyermek nevén, de egysem tudta
eltalálni, mivel a király akarta, hogy valami különös neve legyen,
mivel csak ez az egy gyermeke volt; azért a tanácsosok semmikép sem
tudtak neki kellő nevet találni. Ekkor a királynak eleibe megy egy
koldus asszony, kér tőle alamizsnát; mondja neki a király: isten
adta szegénye, ne botránkoztasd a lelkemet, holott látod, fejem sem
szabad a nagy gondolkozásban. Kérdi a koldus asszony, miben volna
neki oly nagy gondolkozása? Feleli a király: mit kérded, szegény
koldus, nem tudsz te azon segíteni; gyermeknek akarunk nevet
találni, de senki sem képes a tanácsosok közűl; mivel több
gyermekem nem volt, akarom, hogy több oly név ne legyen, mint lenne
a fiamé. – Mondja a koldus asszony: ha engem a felséges király
bebocsátna a királyi törvényházba a többi tanácsosok közé, hát
talán én tudnék neki nevet adni. Itten nagyhamar a király beszalad
a törvényházba, mondja a törvényes uraknak: kérem <span class=
"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> a
törvényes urakat, egy koldus asszony azt mondá nekem, hogy ha őt a
törvényházba beeresztenénk, leghamarébb tudna neki nevet adni.
Bebocsáták a törvényházba, mondják neki a törvényes urak: no mit
akarsz te koldus asszony, hogy ide jöttél? Ha felvállaltad; hogy
azon egyetlenegy gyermeknek tudnál nevet adni tetszésére valót a
királynak, hát most mondd meg, ha pedig nem, vége az életednek.
Itten mondja az öreg asszony: kérem a törvényes urakat, én
megmondanám, de nem tudom, miben áll a dolog; ha előbb megbeszélik,
hogyan mikép van, majd szólok aztán egyet. Erre röviden megmondja
neki a tanács: nem egyéb, koldus asszony, hanem a mi felséges
Salamon királyunknak, hetvenhárom esztendős házas létére nem volt
több gyermeke egynél, annak akar nevet adni olyast, hogy ne lenne
semmiféle embernek hasonló. Mondja az öreg asszony: általértettem a
dolgot; hát szabad-e most nekem szólni a törvényes urak ellen? én
bizonynyal megmondom, mi legyen a neve a királyfinak, és hiszem is,
hogy tetszetős lesz királyi atyjának. – Feleli a tanács: igenis,
szabad szólnod, csak beszélj. – Nagyhamar mondja az asszony: nem
érdemel egyéb nevet, hanem csak ezt: <em class=
"gesperrt">Többsincs</em>. Itten a tanácsosok <span class=
"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> egymás
szemébe tekintgetnek, mind jóváhagyák, adják a király elébe, hogy
ezt felelte az öreg asszony és ezt a nevet adta a gyermeknek. A
király elmosolyodott rajta, hogy az öreg asszony úgy eltalálta az ő
tetszésére a gyermek nevét, meg is ajándékozta örömében húsz ezer
aranynyal, mondván neki: azért adom ezt az ajándékot, hogy többé ne
koldulj, hanem élj belőle becsületesen, és ha elfogy, jöjj el
hozzám, még akkor adok negyven ezeret, csakhogy a fiam nevét
kedvemre eltaláltad.</p>
<p>Elfogyott az öreg asszonynál a pénz, elmegy a királyhoz megint,
de a király felelt neki: hát elfogyott a pénzed öreg? – Mondja neki
víssza: igenis elfogyott, felséges király. – No ha elfogyott,
igéretem szerint megadom azt a negyven ezer aranyat, hanem abból
úgy élj, hogy senkihez ne menj koldulásképen valamit kérni, mert ha
azt megtudom, életednek végére járok; mert egyszer húsz, másszor
negyven és így hatvan ezer aranyból egy koldus asszony halála
órájaig elélhet becsületesen.</p>
<p>Elérvén az öreg asszony halála óráját, maradt neki még tíz ezer
aranya, azt egy özvegy asszonyra hagyta, kinek házánál lakott, hogy
lenne az neki a házbérre; eltemették <span class="pagenum"><a name=
"Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> az öreg asszonyt, s a tíz
ezer arany a háziasszonynál maradt, de ez a tíz ezer aranyból oly
gazdag lett, hogy a világon csak párját kellett keresni.</p>
<p>No ezen időknek elfolyásában már a királyfi Többsincs napról
napra nevelkedik és okosodik, és mint okos gyermek maga állapotja
felől gondolkodik, úgy annyira, hogy van már kilenc vagy tíz
esztendős. Egyszer bemegy az atyjához s azt kérdi tőle: felséges
atyám, hány ezerekből való jószágunk van nekünk? Feleli a király:
szerelmes gyermekem Többsincs, a mi csak a széles világon van, az
mind a miénk, s ha én meghalok, csupán magad maradsz, csak jól
intézd a dolgod. – Ezen szavaira azt mondja a gyermek: ugyan
felséges atyám, meg ne nehezteljen hogy én azt felelem: lehetetlen
dolog az, hogy e világon ne volna több király csupán mi, muszáj még
más királyságnak is lenni valamely szélén a világnak; azért,
felséges atyám, csak állítsunk fegyveres népeket, mert nem tudjuk,
honnan és ki üt mireánk; s támad nekünk ellenségünk nem sok idő
múlva. – De ezen szavait a gyermeknek nem igen hallgatta meg a
király: ej, fiam, dehogy támad nekünk ellenségünk, hagyj békét azon
gondolatnak s ne beszélj oly gyerekséget. Evvel megszomorodván
<span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
"Page_86">-86-</a></span> Többsincs, elmegy az atyjától. Egykor
éjtszakára jön az idő, lefekszik a gyermek, s éjjeli álmában azt
álmodja, mintha egy angyal ment volna hozzá azt jelenteni:
hallod-e, fiam Többsincs, a te atyád nem gondolkozik semmiről,
egyszer azt veszi észre, hogy mind a te életednek, mind pedig az
övének vége lesz; de te semmit ne gondolj atyád akaratával, hanem
eredj magadnak hetedhét ország ellen szerencsét próbálni; majd
akkor meglátod magad, miként jöend reátok az idő. Tudom, hogy atyád
ellenzeni fogja, de te azzal semmit se gondolj, ha király akarsz
maradni. Ahogy ezeket megálmodta volna a királyfi Többsincs, elmegy
az atyjához azonnal, elbeszéli neki az éjtszakai álmát. A király
ezen megszomorodván, hogy azon egyetlen gyermeke ott hagyná, feleli
neki: szerelmes gyermekem, egyetlenegy fiú, miért kivánsz
öregségünkre itt hagyni, holott semmi bajod? ha én meghalok, csak
királynak fogsz te maradni. – Mond a gyermek: már, királyi atyám,
ha azt álmodám angyal mondása szerint, meg nem szegem szavát;
elmegyek hetedhét ország ellen, szerencsét próbálok az Absolon
királylyal és az ő fiaival, mert amint reménylem, még az ő kisebbik
leányát Klárát magamévá teszem. – Azt feleli a királyi <span class=
"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> atyja
neki: fiam, hogy indulnál annyi útra, holott semmi hírét nem
hallottad, nem csak te, hanem még én sem? ugyan hová tudnál indúlni
és bujdosni idegen földekre próbátlan gyenge fiú létedre? Ha
olyanokat akarsz véghezvinni, még többet kell tanulnod mikép
lehessen azt jól végbe vinni. – De itten a gyermek azt feleli, hogy
ő többé királyi atyjánál nem marad. Már látja az atyja, hogy semmi
módon meg nem tarthatja a fiát, nagy búnak adja magát, és
feleségével együtt busúlnak és siránkoznak a gyermek fölött. Végre
útnak bocsátják; mondja neki a királyi atyja: hát, fiam, már ha
elmégy, hány ezer vitézekből álló sereget viszesz el magaddal, a
kik éjjel és nappal vigyázzanak reád? – Feleli a gyermek: nem
viszek én királyi atyám, egynél többet, a Habakuk nevezetű
szolgámat; bízom abban s az én istenemben, hogy vele is szerencsés
leszek. – Mondja a király: már látom fiam, hogy végkép el akarod
magadat ölni; hogy nem szánsz minket ily öregeket itt hagyni. De
már ha csakugyan el kell menned, utadból meg nem foglak: mennyi
pénzt viszesz magaddal? Feleli a gyermek: nem kell nekem több,
királyi atyám, száz tallérnál, elég lesz az nekünk kettőnknek, mert
amint látom, felséges atyám sok társzekért <span class=
"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span>
megpakoltatott ezüsttel és aranynyal az útra, de mit csinálok én
annyi teméntelen pénzzel oly állapotokban? csak hadd maradjon ide
haza. Azt is láttam, hogy különbnél kűlönbféle paripákat
készíttetett föl számomra; nekem azok sem kellenek, hanem majd
kimegyünk még ma délután a ménes közé, ott találunk egy deres
csikót, a ki mindennap a csikós hirével kel fel; az is jó lesz
nekem, ha elvesztem sem lesz nagy kár, s a szolgámnak is azt a régi
fakó lovat viszem el, minek királyi atyám már hasznát nem veheti. –
Amint indulófélen volt a fiú, a király szebbnél szebb kardokat
akart köttetni oldalára, de ő akkor is csak azt felelte: nem kell
nekem egyéb kard, csak az, mely a padláson van eldugva, minek már
semmi hasznát nem vehetni, azzal megyek szerencsét próbálni idegen
országon. Itten a rosz deres csikót megnyergelik neki a legények,
meg a rosz fakót, s azzal elment hetedhét ország ellen, az Absolon
királyt keresni.</p>
<p>Ment mendegélt az úton, legénye mindenütt vele van, úgy annyira
mentek az országban, hogy már sem erdőt, sem hegyet, semmit nem
találtak, csak a nagy pusztaságban maradtak, nem láttak sehol
semmit, csak az eget és földet. A mint reájok estveledett,
<span class="pagenum"><a name="Page_89" id=
"Page_89">-89-</a></span> azt mondja a királyfi: no édes szolgám,
már itt elestveledtünk, mit csináljunk most? – Feleli a szolga: mit
csinálnánk egyebet, királyfi, itt meghálunk, megvárjuk a reggelt,
akkor majd elmegyünk valamerre a szerencse útján; vagy jóra vagy
roszra elvezet bennünket. – Jónak hagyta a királyfi az inas szavát;
megháltak, reggelre felviradnak, ismét útnak indúlnak. Mennek
mendegélnek az úton hetedhét ország ellen, a sok járásukban
találnak egy nagy erdőségre, belé érkeznek, elsötétedtek, ismét
megeresztnek, beszélgetnek egyről másról. Egyszer meglátja a
királyfi a nagy sötétségben, mintha valami tüzecske megcsillámlana
előtte, mondja a szolgának: hallod-e Habakuk, nézd, amott egy kis
tüzet látok, jó volna oda tekintenünk, ha reá tudnánk találni. –
Felel a szolga: én nem bánom, amint a királyfinak fog tetszeni, úgy
cselekedjék. Ezzel a lovakat megnyergelik és tetejébe ülnek, mennek
mendegélnek a tűz felé, mikor megközelítették volna,
megcsendesednek és vizsgálódnak, mi lehetne ott. Hát nem egyéb
volt, hanem egy öreg asszony, annak volt egy kilencfejű sárkány
kutyája, az észrevette őket, hogy ott járkálnának, kiszaladt
elejekbe nagy ordítva, majd hogy el nem nyeldeste őket, tűz és láng
úgy jött a száján <span class="pagenum"><a name="Page_90" id=
"Page_90">-90-</a></span> a mint kiférhetett. Ugyancsak megijeszté
a két utast; mit volt tenni, Többsincsnek muszáj volt a rozsdás
kardot kirántani s első szerencsét próbálni vele. A mint
hozzávágott, úgy eltalálta, hogy hét fejét egyszerre elüté, a
nyolcadikat is jól megsebesíté; de a kutya sem hagyta magát, hanem
erősen akarta őket zavarni; másodszor is hozzá vág a királyfi, s
elcsapta még azt a két fejét is. Azonnal elmennek az öreg asszony
ablakára, benéznek rajta, ki legyen ott, hát látják, hogy egy öreg
asszony egy holtemberfejet eszik az asztalon; hanem a mint ezt
meglátták, mindjárt ott akarták hagyni, de az öreg asszony jól
tudá, hogy ablakán valaki van, elkiáltja magát: kik vagytok és mit
kerestek? jöjjetek be, ha nem, hát vége az életeteknek. Azzal kijön
hozzájok: no mit akartok, mondjátok meg. – Azt felelik neki: édes
öreg anyám, útas emberek vagyunk. – Mondja az öreg asszony: no ha
útas emberek vagytok, hát itt most muszáj meghálnotok, majd
elmehettek reggel. Ugyan megfogadták a szavát, bementek, a lovakat
bekötték az istállóba. A házban kerdözgetölődött tőlök a vén
asszony, hol járnak, mit keresnek s hová akarnak menni. Azt mondja
a királyfi: édes öreg anyám, megyünk az Absolon királyt keresni,
mivel igen nagy hírt <span class="pagenum"><a name="Page_91" id=
"Page_91">-91-</a></span> hallottam, azért kérem édes öreg anyámat,
hogy ha tudna róla valamit mondani, merre volna az ő országa. –
Mondja az öreg asszony: fiam, azt jól tudom hogy az országa erre
van, de azt nem, hogy mely helyt. A szóbeszéd között kérdi az öreg
asszony: ugyan, fiam, hogy tudtatok ide jönni ily csendességgel,
holott nekem van egy kilencfejű sárkánykutyám, akármiféle ember
jött ide, mindjárt megette, és hogy titeket meg nem evett? Akkor
már pedig az öreg asszony jól tudta, hogy kutyáját a királyfi
Többsincs levágá, de amúgy próbálásképen keresi, kivallanák-e
szépségesen, hogy megölték; öszveszedegeté a holtember testéből
való csontokat és más egyebet az asztalon, kiviszi neki s kiabálja
a kutyát, hogy jönne elő enni. Ezek oda ben gondolják, hogy jó
volna talán kivallaniok, hogy a királyfi Többsincs agyon vagdalta,
jobb lenne talán úgy; azonnal kiszalad a királyfi az öreg asszony
után; ugyan, édes öreg anyám, ne keresse a kutyáját, mert agyon
vágtam, mivel meg akart marni. – Mondja az öreg asszony: no fiam,
köszönd hogy magad megvallád, hogy megölted, maskép vége lett volna
az életednek. – Akadhatok-e többet úgy meg mint itt most? kérdi a
királyfi; még nem akadtunk meg, csak most először. <span class=
"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p>
<p>Azzal az idő reggelre közelgetvén, az öreg asszony egy kicsinyt
lefekteti őket; mikor megviradott volna, akkor fölserkenté
álmukból, hogy indúljanak útnak, a merre elkezdettek, hanem azt is
megmondá, merre menjenek egy más öreg asszony felé, s az útat
megmutatta, hogy akármi módon keressék föl azt, ő legjobban tudja
nekik mondani, merre volna az a király ahová ő akar menni.</p>
<p>Elmennek onnan, s mennek hegyen, völgyön, azon az úton, mit
nekik mutatott, egykor estve elérik az öreg asszonyt, oda mennek a
házhoz közel; hát annak is volt egy tizenkétfejű sárkánykutyája, az
is észrevette hogy ott járkálnának, nagy mérgesen elejekbe szalad,
ordít keservesen s végkép el akarja őket ölni. Mit volt
Többsincsnek mit tenni, ki kellett a kardot rántani s szerencsét
próbálni. Úgy hozzá vágott, első vágással kilenc fejét egyszerre
levágott, megmaradt még három feje épségben; azzal hogy a kutyára
jól reá ijesztett, mindjárt elszaladt nagy véresen az asszony
eleibe. Kimegy az öreg asszony a házból a nagy sivalkodásra,
meglátja, hogy az ő tizenkétfejű sárkánykutyájának csak három feje
volna, az is vérben fagyban van, s az útasok is azonnal oda jutnak.
– Jó napot adjon az isten, öreg anyám. – Isten hozott, <span class=
"pagenum"><a name="Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> fiaim, mit
kerestek itt, holott ily emberek mint ti, nem szoktak erre járni;
hát ti mit akartok itt? – Felelnek neki: édes öreg anyám, mi bizony
az Absolon királyt jöttünk keresni, ha reá tudnánk valahol találni,
és ha öreg anyánk valamit tudna nekünk róla mondani. – Igen is, én
tudok, fiaim, de ti nem tudtok oda menni. Hanem mi a kérdésem
tőletek? mit csináltatok kutyámnak? hogy tudtátok úgy megcsúfolni,
holott az hat embertől sohasem akart félni, s mégis ti ketten úgy
megcsúfoltátok. Elbeszélik neki az útasok, mikép történt velek az a
dolog, hogy őket erővel meg akarta volna enni, és csak egy kicsikét
kezdtem felé vágni, mégis kilenc fejét vágtam le egyszerre; azért
engedelmet kérek öreg szülémtől, hogy ily nagy kárt találtunk
okozni. – Az feleli az öreg asszony: fiaim, én azért megengedek,
csak hogy oly derék vitézeknek látlak benneteket. Azért ha azt
akarjátok, hogy az Absolon király kisebbik leányát elhozzátok,
maradjatok meg nálam reggelig; reggel mindenféle állat be fog
hozzám jönni reggeli raportra, azok közül, majd megkérdezem kik
tudnának oda menni.</p>
<p>Itten reggel elérkeznek mindenféle csúszó-mászó állatok; kérdezi
tőlök, melyik tudná Absolon király rezidenciáját? azt felelik,
<span class="pagenum"><a name="Page_94" id=
"Page_94">-94-</a></span> hogy nem tudják egyik sem. Hát meglátja
az öreg asszony, hogy hibázna közülök egy, kérdezi tőlök: hogy
hagytatok el közületek egyet? Felelnek: elmaradt, mert sánta és a
szárnya is el van szedve, azért maradt el, nem birt velünk jönni. –
Hát hogy ezt megmondák az öreg asszonynak, mindjárt elküldötte őket
haza, hanem megmondá nekik: no ha szembe találjátok, hogy minél
hamarébb hozzám jőjjön, tőle akarok valamit kérdezni. Nagy sokára
elérkezik a sánta sas, megy az öreg asszonyhoz: mit tetszik
parancsolni királyné asszonyomnak? – Feleli az öreg asszony: nem
parancsolok semmit, hanem csak azt kérdem tőled, hallottad-e
valamikor Absolon király hírét? – Feleli a sánta sas: igenis,
hallottam, mert sok bárányt elhordtam országából, ott lőtték el az
egyik lábamat, ki is szedték a tollamat, a mely tollaimmal oly
verseket írnak, hogy Salamon királynak végére járnak. – Mondja az
öreg asszony: ép azért szeretem hogy tudod lakóvárosát, mert itt
van a Salamon királynak fia Többsincs, a ki is országát tudni s
kisebbik leányát elnyerni akarja; tehát most el fogsz vele menni
útitársnak, megmutatod neki hol van az ő királyi palotája, s adj
neki <span class="pagenum"><a name="Page_95" id=
"Page_95">-95-</a></span> valami jó mesterséget, melynek legnagyobb
hasznát veheti.</p>
<p>Elmegy vele a sánta sas mint jó úti társ; mennek heted hét
ország ellen, felérnek egy iszonyú nagy hegyre, melyről már
meglátszott az Absolon király palotája. Mondja neki a sánta sas:
már én tovább nem mehetek veletek, mert amott a király palotája,
ahová menni akarsz királyfi; hanem most feltartom a jobb
szárnyamat, szakíts ki belőle egy szál tollat, annak a tollnak az a
mestersége van, hogy szorítsd meg a végét s tartsd a tenyeredre,
kicsöppen belőle három csöp zsír, dörgöld el a kezeden, mondd:
hip-hop, ott legyek a hol akarok, Absolon király rezidenciájánál.
Most felemelíté a bal szárnyát s mondja neki: szakíts ki a bal
szárnyamból is egy szál tollat, mely tollban az a mesterség van,
akármely szükségedben kivánsz irni, hát nem szükség a pennát
tíntába mártogatni, ugy irhatsz vele a mint akarsz mindenféle
alkalomkor. – Itten hogy e mesterségekkel megajándékozá a sánta
sas, ott hagyá őt s elment maga útjára haza felé.</p>
<p>Itten Többsincs királyfi gondolkozik a szolgájával Habakukkal, s
mondja neki: no édes szolgám, már most mit csináljunk? te be nem
jöhetsz velem, hanem itt kell maradnod <span class=
"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> míg
visszajövök; viseld gondját lovainknak, harmad vagy negyed nap
múlva, eljövök én hozzád, ha a szerencse jól szolgáland reám. –
Azzal ott hagyja a hegy oldalába, maga fölmegy a tetejébe,
megszorítja a toll egyik végét, alátartja a tenyerét, belécsöppen
három csöp zsír, eldörgöli, öszvecsapja a két kezét: hip-hop ott
legyek a hol akarok fejér galamb képében, Absolon király
rezidenciája tetejében! Azon szavai után mindjárt ott termett
galamb módja szerint, elkezd magának dúdogálni. Egyszer meglátja az
idősb princeszné; igen csodálkozik micsoda szép madár az ott,
honnét került oda, nem győzött a szépségén eléggé bámúlni: bemegy a
királyi atyjához, mondja neki: felséges királyi atyám, be igen szép
jószág kereste meg királyi palotánkat, gyönyörűség reá nézni és
szavát hallgatni. Kimegy a király, megnézi, és nem győz
csodálkozni, honnan jött volna ez a szép jószág ide; mindjárt
szerette volna megfogatni elevenen, de sehogy sem tudta, elküld a
fővadászhoz, jöjjön oda a legnagyobb frisseséggel. Elérkezik a
vadász s mondja mit tetszik parancsolni a felséges királynak?
Feleli a király: nem tetszik egyéb, hanem csak az, hogy lődd meg
nekem azt a madarat, de úgy, hogy meg ne dögöljék belé, hanem
<span class="pagenum"><a name="Page_97" id=
"Page_97">-97-</a></span> elevenen meg lehessen fogni és sebéből
kigyógyúlhasson, mert szeretném kalitkában tartani. – Hozzá lő a
vadász, de a galamb semmibe sem vette, megrázá magát s más végére
repűlt a palotának. Meglátják ezt a király leányai, megijednek,
hogy talán majd ott hagyja őket a galamb, könyörögnek királyi
atyjoknak, hagyna neki békét, majd megszokik talán a többi
madarakkal. Itten a király helybehagyta leányai esdeklését, nem
bántotta többé a galambot, hanem parancsolá, hozzanak ennivalót.
Mindjárt hoznak kukoricát, árpát, s az árpa közt találkozott nehány
szem tiszta búza, a galamb csak azt kapdossa; meglátja a király,
hogy a tiszta búzát jobban szeretné, próbára mindjárt hozatott, azt
szórtak neki; a galamb a többi madarakkal eszik, mintha mindig ott
lett volna. Egyszer azt mondja a legidősb leánya, Sára:
méltóztassék meghallgatni bennünket, felséges atyám; azt gondoltuk,
engedje meg nekünk hogy a madarat meg próbáljuk fogni, hát ha
nekünk megállana, mivel oly szelidnek látszik. – Mondja a király:
próbáljátok meg, én magam szeretném, ha megfoghatnátok. Mindjárt a
legidősb leánya próbálja magához csalogatni, de sehogy meg nem
foghatá; látja a középső leánya Rózsa, ő is kezdi próbálni, de
<span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
"Page_98">-98-</a></span> neki sem akart megállni; elmegy a
legkisebbik leánya Klára a királyi atyjához, megkéri igaz
szeretettel, hogy már a két nénje próbálta a madarat megfogni és
meg nem foghaták, engedné meg neki, hadd próbálná meg ő is, talán
majd neki meg is fog állani.</p>
<p>Azt feleli a király: nem bánom, szerelmes leányom, próbáld meg
te is. Azonnal elmegy a kisebbik leány, s visz le a kötényében egy
összemarok tiszta búzát s azzal kezdi magához csalogatni; a galamb
látta és jól tudá, hogy a fog lenni az ő mátkája: mindjárt nagy
szelidséggel adta magát, mert mihelyt szórogatta neki a tiszta
buzát, közelébb, közelébb jött hozzá, egyszer úgy annyira, hogy a
leány hozzá kezde nyúlni, s azonnal a galamb szépen meglapúlt és
megállt neki. Nagy örömmel megfogta, szalad nagy frisseséggel
királyi atyjához, mondja neki: felséges atyám, itt a szép madár,
nekem megállt. Mindjárt a király csináltatott neki aranyból
kalitkát és a maga házába bevitette, ott felakasztatá, mindenféle
étkeket, cukrot s más egyébféle édességeket és süteményeket hoztak
neki, de a galamb a király házában sem nem evett, sem nem ivott,
csak a nagy busulásnak adta magát és szomorkodott.</p>
<p>Egyszer éjtszakára fordúl az idő, vacsora <span class=
"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> után
lefeküsznek, a kisebbik leánya azt álmodja éjtszaki álmában, hogy
ha a királyi atyja az ő szobájába vitetné a madarat, többé nem
búsúlna, sem nem szomorkodnék, hanem mindég víg kedvvel ennék és
innék. Fölérezvén a princeszné éjjeli álmában, elmegy reggel tíz
órakor királyi atyjához, elbeszéli az álmait, hogy a madarat ha az
ő szobájába vinnék, igen jó kedve lenne, ennék és innék s nem lenne
oly szomorú. A király meghallgatta leánya kérését, elvitette
mindjárt szobájába, s a galambnak jó kedve volt, evett és ivott, s
a maga módja szerint énekelt. Elmegy a leány az atyjához: királyi
atyám, ha tetszik, jőjön most, nézze meg a madarat, micsoda jó
kedve van, mindig énekel. Elmegy a király, megnézi, látja, hogy
mily jó kedve van a madárnak, s ő is igen örült neki.</p>
<p>Egyszer estvére fordúl az idő, a királyné avizáltatja, hogy
minden gyermeke készen legyen tíz órára őhozzá vacsorára. Ki is
mentek mindnyájan, tizenegy óráig tartott a vacsora, azután
mindenik elment a maga szobájába. A kisebbik leány mikor ment volna
haza, és a szobája ajtaját benyitá, meglátja a galamb, mindjárt
nagyon örűlt és énekelt; ő is igen örűlt, hogy a galamb úgy
szereti, megsimogatá s enni adott neki, azután lefeküdt
<span class="pagenum"><a name="Page_100" id=
"Page_100">-100-</a></span> az ágyba. Egyszer mintegy tizenkét óra
tájban megrázkódik a galamb a kalitkában, megnyilik a kalitka
előtte, és oly princcé vált, hogy szebbet lehetetlen volt akkori
időben látni; elmegy a pinceszné ágyához, fölserkenti a legjobb
álmából. Nézi a princeszné, micsoda nagy világosság volna az ő
szobájában, hát Többsincsnek ruhájától és szépségétől volt oly
világos. Kérdi a princeszné: ugyan ki vagy te? – Felel vissza:
Salamon király egyetlen fia Többsincs vagyok. Hallám atyád hírét,
hogy atyámra egész erővel akar jönni s ki akarja a világból
végezni; hát én azért jöttem udvarához, megtudjam, mi végre s mi
oknál fogva cselekedne ezt. – Feleli a princeszné: de ugyan te
volnál-e az szivem? ha tudnám hogy te vagy, holtig neked ajánlanám
magamat. – Monda Többsincs: igenis én vagyok. – No ha te vagy, hát
én királyi atyámnak palotáját el kivánom hagyni, elmegyek veled
atyád országába. – Felel a királyfi: azért is jöttem, ha egyebet
nem, de tégedet elviszlek királyi atyádtól; s azért csak készülj és
jőj velem. – Mond neki a princeszné: megállj, szivemnek szép
szerelme, egy kevés ideig, mert ez oly hirtelenséggel végbe nem
mehet; elsőben egy levelet is kell királyi atyámnak írnom, hogy
merre mentem, s hová <span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
"Page_101">-101-</a></span> lettem. Bemegyek tehát királyi atyám
szobájába, kihozom az irószerszámokat, s megirom, kivel mentem el,
s mely országban lesz megmaradásom. – Azt feleli a királyfi
Többsincs: nem szükséges irószerszámokért bemenned, van nekem egy
szál tollam, a kit nem kell soká tintába mártani, mégis lehet
eleget irni vele. – No ha van, szivem, tehát add ide, írjunk egy
kis levelet vele. Mindjárt oda adja neki s ő megírja a levelet. –
No, szivem, kész a levél, írd hát alá magadat, ki vagy te. Azonnal
aláírta magát Többsincs, s kijelenté ki legyen ő. A levél hogy
elkészült, elvitte a leány, az atyjának szobaajtajába letette, s
azonnal visszament a királyfihoz: no, szivem, készen vagyunk, most
menjünk a merre akarsz. De <em class="gesperrt">hogy</em> megyünk
ki e palotából? mert minden kapun strázsa áll, ki nem lehet tőlök
menni. – Ne gondolkozzál te, szivem, semmiről, majd elmegyünk mi, a
mint meg sem gondolod. – Kimennek az ajtó eleibe, megszorítja a
tollnak a végét, mondja a princesznének: tartsd alá a te
tenyeredet, csöppentek belé három csöp zsírt, azonnal dörgöld el
rajta. És mikor mondá: hip-hop, ott legyünk a hol akarunk! azonnal
ott lettek ama nagy hegy oldalába, hol Habakuk a <span class=
"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span>
szolgája volt: és ott míndjárt lóra ülnek s mennek haza felé.</p>
<p>Egyszer, megviradván, megleli a király a levelet, elolvassa, hát
nincs a kisebbik leánya: haragjában mindjárt utána akar menni, hogy
visszahozza. Meglátja az idősb fia, hogy ő akar menni érette, így
szól: felséges atyám, nagy szégyen volna az nekünk, ha királyi
atyám menne utána; majd elhozom én s hacsak a föld színén van,
vissza is hozom. Azzal útnak is ereszti, nagy sietségében utol is
érte a szökevényeket; mikor megközelítette volna: megállj, Salamon
király fia, kiálta, add vissza húgomat, ha nem, vége az életednek!
– Azt feleli Többsincs: jer csak közelebb, majd meglássuk, ki lesz
a vitéz. – Ezzel összemennek, kezdenek harcolni, de Többsincs a
maga kardjával levágja a királyfi fél karját. Azzal ez mindjárt
visszafelé megy s nagy szomorúan mondja az atyjának: királyi atyám,
nincs semmi mód, hogy visszahozhatnánk, oly erővel bir Salamon
király fia. Ekkor elkérezkedett a másik fia is Absolonnak, de ez is
szerencsétlenül járt, mert vállban nagyon megsebesíttetett, s ő sem
vihete semmi jó újságot királyi atyjának, csupán azt, hogy Salamon
király fiát lehetetlen meggyőzni. Elkérezkedett a harmadik is, ez
pedig legszerencsétlenebbűl <span class="pagenum"><a name=
"Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> járt, mert életével
fizette meg a viaskodást. Itten Absolon király igen megszomorodott,
hogy két fia megsebesíttetett, egy pedig megholt, és e fia halála
után oly levelet kapott, melyből megérté, hogy soha Salamon
királyra fegyvert ne fogjon, mert valósággal úgy fog járni mint a
harmadik fia. Ezen a király még jobban megszomorodván, nem sokára
meghalt többi fiával együtt; Többsincs pedig megmaradt királynak, s
a leghíresebb vitéznek, kit még most is Többsíncsnek hínak. És így
kedves princesznéjével az atyai országba megérkezvén, örömmel
fogadtatott, s megesküdvén, szép magzatokat neveltek. Az Absolon
országát pedig elfoglalta, leányait nagy pompával elhozatta és más
hercegekhez házasítá, és országlott a népnek legnagyobb
megelégedésével és mindenek örömével.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
"Page_104">-104-</a></span></p>
<h2>VI. A SZÖKÖTT KATONA.</h2>
<p>Egykor volt egy katona, ez pedig szolgált sok ideig; tehát most
már raportozott, hogy adnának neki obsitot; de nem hogy obsitot
kapott volna, hanem kapott a sok raportírozásért jó ötveneket. Már
most gondolkozik, mitevő legyen? tehát azt tette föl magában, hogy
elszökik. Megy már, mint szegény katonaszökevény, s egy erdőbe ér.
Az úristen pedig parancsolá Péternek, menne eleibe azon katonának,
van neki három krajcára, ugyan fog-e adni. Itten eleibe kerül Péter
s mondja: édes úr, a mivel megáldá az isten, segítsen. – Szegény
legény vagyok, mond a katona, se egen se földön nincs több három
krajcáromnál, ezt is oda adom. Ezzel elment Péter, kérdi az
úristen: no hát adott-e valamit? Ide adta mind a három krajcárját a
mennyi volt. – No, Péter, most kerülj megint eleibe, s kérdezd,
ugyan mit kivánna az istentől. Mond a katona: Szegény koldus én,
nem egyebet, mint egy szép fejér kenyeret, a ki mindig fris volna
és soha el nem fogyna, és <span class="pagenum"><a name="Page_105"
id="Page_105">-105-</a></span> kulacsot, tele jó veres borral, hogy
akár mennyit innám, még se fogyna ki belőle soha, hanem mindig tele
volna, és egy sonkát, mely hasonlókép ne fogyna. Ezzel elment
Péter, kérdi az úristen: no, Péter, kérte-e a katona a lelki
üdvösségét? – Dehogy kérte, dehogy kérte; nem kért egyebet mint egy
fris szép fejér kenyeret, mely soha el ne fogyjon, hasonlókép egy
oly sonkát s olyan kulacsot tele veres borral, mely mindig tele
lenne, ha akármennyit innék is belőle.</p>
<p>Megy a katona az erdőben, hát lát maga előtt egy szép fejér
kenyeret, néz kétfelé, nem látja-e valaki, azzal csapja a hóna alá,
és megy tovább; itten megint talál egy zsíros tarisznyát, s abban
egy sonkát, ezt is a köpenyeg alá kanyarítja; ismét megy tovább,
talál egy kulacsot tele borral; hasonlóképen ezt is vitte magával.
– Ismét mondja az úristen: menj még Péter, azon katona eleibe, s
kérdezd: ugyan mit kivánna még az istentől; talán majd fogja kérni
a lelki üdvösségét. Elment Péter; látja a katona, hogy jő utána
valaki és kiabál, hogy várná meg; feleli a katona: nem várlak, mert
én nem láttam sem kenyeredet, sem kulacsodat, sem sonkádat. Semmi
módon nem akarta várni, eleget mondá Péter, hogy ő nem keres sem
kenyeret, sem <span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
"Page_106">-106-</a></span> sonkát, sem kulacsot tele borral; de
mégis beérte. Mikor utolérte, mondá Péter: ugyan, katona uram, mit
kivánna az istentől? Nem egyebet biz én, hanem egy olyan pipát,
melyből a dohány soha ki ne fogyna és mindig égne, és egy oly
zsákot, hogy ha mondanám valakinek: búj belé, tehát mindjárt belé
kellene bújni, s egy olyan furkót, hogy ha mondanám: üsd furkó!
tehát ütné mindaddig, míg nekem tetszenék. – Visszatért Péter,
kérdezi az isten: no hát, kérte-e a lelki üdvösségét? – Legkisebbet
sem hozott elé a felől, hanem akarna egy pipát, mely mindig égne, s
egy oly zsákot hogy ha valakinek mondaná: búj belé! tehát akárki
lenne, belé kellene bújnia, s egy oly furkót, hogy ha mondaná: üsd
furkó! ütné míg az ő kedve tartaná.</p>
<p>Megy a katona az útján, megtalálja a pipát, s már akkor is
égett, és egy zsákot furkóval. Megy mendegél, mint szökött katona,
elér egy várost s belément; ottan hozat magának egy itce bort,
megiszsza, s látja, hogy napvilágnál már nem messzire mehet, mivel
már estve felé van az idő: mondja tehát a korcsmárosnak, adna
szállást éjtszakára; de a korcsmáros megmondá rövideden, hogy neki
helye nincs, hanem ha tetszik menjen a palotába, hol, mig élt, a
király lakott, mert mióta <span class="pagenum"><a name="Page_107"
id="Page_107">-107-</a></span> megholt, senki sem lakhatja a
palotát. Feleli a katona: magam is az ilyféle helyet szeretem.
Mindjárt bejelenti a város kapitányának a korcsmáros, hogy nála
volna egy ember, ki a palotába akarna szállásolni; azonnal
parancsolák, hogy enni s inni valót készítsenek be neki. Még
napvilágnál behordtak enni s inni valót eleget azon szobába, hol
ebédelni szokott a király, életében. A katona elment tehát a
palotába, evett és ivott a mennyi szemének szájának tetszett, s
mivelhogy estve volt, gyertyát gyújtott. Eljött már tizenegy óra,
hallja a nagy lármát a konyhában, látja, hogy bejön egy inas, és
látja hogy ott volna a katona. Takarodjál innen, kiált hetykén reá,
és pedig minél hamarább, mert különben életeddel lakolsz. – Búj a
zsákba! Itten mindjárt bebújt az inas, s a katona mondá: üsd,
furkó! s a furkó ugyancsak páholja ám. Mikor gondolta hogy eléggé
megverte, mond: elég! de a zsákból azért ki nem bocsátá. A szakács
már nem tudta, hová lett az inas, tehát meg akarta látni, hol
maradt oly sokáig. Bemegy a szobába, hát látja, hogy a katona csak
maga ivogat, mondja neki: takarodjál innen, mert mindjárt
szétszaggatlak. – Búj a zsákba, kiált a katona, s ugyan kezdé
döngetni a szakácsot <span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
"Page_108">-108-</a></span> is a furkóval, az inas pedig behúzta
magát a zsáknak a csúcsába.</p>
<p>Egyszer itt jő a király a sok ördögökkel, s mindjárt
parancsolja, hogy kotródjék minél hamarább. Látják, hogy meg sem
moccan, mondja hát egy a többi közül: mit könyörgünk neki?
szaggassuk széllyel. – Be a zsákba mind! üsd, furkó! kiált a
katona, s a furkó úgy elzsákolja őket, hogy utoljára maga Plútó is
könyörgött, hogy kérjen tőle amit akar. – No, ilyen teremtette, ha
megadod a mit kérek, úgy kieresztelek. – Kiereszti: no mást nem
kérek, hanem egy pár lelket; veletek megyek egyenesen pokolba s
magammal hozom el.</p>
<p>Megy velek együtt a pokol felé, elérik, bemennek, hát látja,
micsoda rosz trakta volna ottan, egy nagy kádban látja hogy olajban
mint főzik ott a lelkeket; belévágja a zsákját, s kilencvenkilenc
lélek kapaszkodott reá. Megy már velek kifelé; mihelyt három
mérföldnyire hagyá a poklot, mindjárt bárányokká váltak a lelkek.
Itten juhász lett a szökött katonából.</p>
<p>Őrzi már a lelkeit, kik juhokká váltak; egykor mondá az úristen
Péternek: menj el a katonához, s kérd tőle azt a kilencvenkilenc
lelket, melyet juhokul őriz, de magát meg ne <span class=
"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> vedd. –
Elmegy Péter, előtalálja a katonát, s mészárosnak adta ki magát s
kérdezi tőle: eladók-e a juhok, juhász. – Eladók. – Hogyan adod? –
Magammal együtt három pénzért. – Nekem kendre, juhász, nincs
szükségem, hanem csak a juhokra, mert juhászom van. – Feleli a
katonából lett juhász: máskép nem adom a Elment tehát Péter az
úristenhez, megbeszélte: nem adja máskép, hacsak őt is meg nem
veszem. – Menj vissza és mondd neki, hogy hagyja odáig hajtatni a
juhokat, hová te akarod. Visszament tehát Péter és mondá: no,
juhász, én megveszem veled együtt, hanem hagyd odáig hajtanom, hová
nekem kell. Rá áll a juhász; elérik tehát a mennyország kapuját,
beolvassa a juhokat Péter; mikor már négy vagy öt lélek lett volna
hátra még, mondá Péter, csakhogy a katona kirekedhessen: nézd, még
egy amott a bokrok közt maradt. Hátra néz a juhász, mire
visszatekint, hát már csak az utolsó volt kivül, annak hirtelen
megkapja a gyapját s az berántá a kapun. Itten Péter eléggé akarta
valami módon kitudni a mennyországból, de gorombáskodni még sem
mert vele, félvén, hogy a zsákba bújtatja; végre, nem tudván mit
csináljon vele, megy az úristenhez s megjelenti, hogy a katona
bejött a mennyországba; <span class="pagenum"><a name="Page_110"
id="Page_110">-110-</a></span> már most mit tevők leszünk, vele?
Feleli az úristen: porrá változtatom testét, s eresztek egy nagy
szelet reá, hogy innen kihordja. Porrá változtatá tehát a katona
testét s egy nagy szél által mind elhordatá. Már most, hogy valami
hasznát vegyék, silbakra állíták, hogy vigyázzon és senkit Péter
híre nélkül be ne ereszszen. Ő tehát már a mennyország kapujánál
volt mint őr; mikor jöttek a kapura, kérdé: ki vagy? – Feleli:
lélek. – Kérdi: mi voltál? voltál-e katona? Ha azt felelte: nem
voltam: várakozzál úgymond, mindjárt hívom Pétert; ha pedig mondá,
hogy katona volt, úgy magától beereszté. Észrevette Péter, hogy
felesen jöttek be katonák a mennyországba, megfosztá tisztségétől,
s a katona lelke állomás nélkül maradt, mert látták, hogy semmire
sem lehet vele menni.</p>
<p>A királyi palotában nem volt többé semmi lárma, lakhattak
csendességben. Eleget várták a katonát a városbeliek, de semmi hírt
nem hallottak felőle. Mivel azután nem látták többé, sem őt, sem
pedig a királyt, a ki ezelőtt két évvel megholt, hogy kisértene;
tehát mindenki azt gondolá, hogy arra várakoztak az ördögök, hogy
ezt a katonát kaparíthassák körmük közé.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_111" id=
"Page_111">-111-</a></span></p>
<h2>VII. A TESTVÉRI ÁTOK.</h2>
<p>Egy rongyos faluban volt egy szegény ember és felesége; és már
eltöltöttek sok esztendőt és semmi magzatok nem volt; az öregség is
elérte már, kérték tehát az istent, adna nekik valami magzatot, a
ki gyámolójok lenne vénségökben. Meghallgatta az isten
könyörgésöket, s az asszony teherbe esik; eljön az idő, és
meggyermekezik, s a világra hoz két magzatot, egy férfi gyermeket s
egy leányt. Mind a kettőnek aranyhaja volt, s olyan szép vala, hogy
azon szépségnek az egész világon még párja nem volt. Itt mit tevő
legyen az öreg atyja a két gyermeknek? mivelhogy szegény volt;
gondolkozott, kit hína el keresztkomájának; sokakat eljárt, de
senki sem akart neki elmenni, hanem inkább csufolták, hogy az a
gyalázatos vén asszony még öregségére teherbe esett. Ezt igen nagy
fájdalommal hallá az öreg ember, és szomorúságában már nem tudta
hová fordúljon; íme útjába akad egy gazdag kereskedő, ki látván e
szegény embert oly búsnak, kérdezi tőle: mit <span class=
"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span>
szomorkodik öreg apám? ez pedig felele: hogy ne szomorkodnám, mivel
feleségem két magzatot szült a világra és nincs senki, a ki akarná
őket a megkeresztelőre is vinni. A kereskedő felele erre: tudod-e
öreg, én szivemből el fogok menni feleségemmel együtt
keresztkómádnak, mert gyermekem nekem semmi sincs; de hol lakol? –
Én, felele a szegény ember, a falu végén lakom, egy rongyos házban;
meg fogja ismerni édes jóakaró uram, egy eperfa van a ház előtt, és
a kamra oldala ki van dőlve, a ház oldala pedig úgy van
megtámogatva, s egy tarka kutyám van, melyet Cerberusnak hínak, az
mindig az eperfa alatt fekszik; így tehát könnyen meg fogja
lakásomat találni. – Elment ezután az öreg ember sietve, és mondá
az ő feleségének, hogy már akadott komára. A kereskedő más nap
reggel meg is jelent feleségestől; látván a két kisdedet,
elcsodálkozott, hogy micsoda ritka szépség legyen ez a világon, és
bárcsak neki lenne egy magzata, és meg lenne elégedve. Elvitték
tehát keresztelni a gyermeket, a fiút nevezték Rudolfnak, a leányt
pedig Juliskának. Nevekedtek naponként szegény atyjok munkás
keresménye által, s már tíz esztendősök valának. A kereskedőnek
semmi gyermeke mivelhogy nem volt s nem is lett, tehát <span class=
"pagenum"><a name="Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> ő azt a
két gyermeket örökből felfogta, s mivelhogy igen nagy gazdagsága
volt, tehát már többé nem akart vele bajlódni, egyiknek adta egyik
boltját, a másiknak a másikát, s oly föltétellel, hogy a mit
nyernek, azt a magok hasznára fordíthassák, csak a tőkepénz meg ne
csorbuljon. A két növendék örült az ily szerencsének; folytatták
tehát a kereskedést, s kevés idő alatt már 600 forint profitot
csináltak. Egyszer lön oly szomorú idő, hogy sem vásárlók, sem
pedig más munka elő nem adhatta magát, tehát hogy vígabban múljék
az óra, mond a fiú a húgának: menj és hozz egy tucet kártyát, hogy
mulathassuk s gyakoroljuk magunkat a játékban; jó mindent tudni. A
leány nem akará megszegni kivánságát, tüstént elment s nem sokára
visszatért a kártyával. Már a kártya itt van, mond Rudolf, hanem
most kezdjünk a játékhoz azon pénzben, mit a magunk részére
szereztünk, de úgy, hogy akármelyikünk nyeri el a pénzt, ismét
visszaadja. Mondja a leányka: nem bánom, reáállok. Kezdenek tehát a
kártyához, s kevés idő alatt elveszti a maga részét Rudolf; erre
tehát monda húgának: már én, kedves húgom, nem játszhatom, mert
elvesztettem mind, hanem add vissza. Tehát a húga, a föltételt
szentűl megtartván, visszaadta; <span class="pagenum"><a name=
"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> újat kezdenek játszani,
és a leány elveszti mind, s elnyeri a bátyja. Itten mondja a húga a
bátyjának, hogy mind elvesztette, adja vissza, mert már nincs mire
játszani; felele Rudolf: talán elment az eszem, hogy visszaadjam,
és hogy híába töltsem az időt; biz én nem adom. Erre megszomorodott
a kis leány s mondja bátyjának, hogy oly föltétellel kezdették el a
játékot, hogy akarmelyik nyeri a pénzt, azt visszaadni tartozik; de
Rudolf erre semmit sem hajtott, hanem elég az, hogy ő elnyerte.
Itten a húga a tőkepénzből vesz három forintot, s megint a játékba
fognak, Rudolf lesz szerencsétlen s a leányka szerencsés, mert mind
a maga pénzét, mind pedig a bátyjáét elnyerte. Itten Rudolf mondá,
adná vissza a tőle elnyert pénzt; felelé a húga: te sem adtad
vissza, én sem fogom. Erre megharagudt Rudolf, és mondá, hogy el
fogja őt átkozni, hogy sem föld, sem ég be nem veszi. Mivelhogy
ezen ijesztő szavakkal, látta Rudolf hogy semmire sem mehet, tehát
átkozni kezdte valóban; s egyszerre a föld megnyilván, húgát
elnyelé, s lement egészen a halak királyáig, a ki is neki pártját
fogta.</p>
<p>Ezalatt gondviselő atyjok, ki látogatásokra ment volt a boltba,
kérdi: hol Juliska? Mondá a bátyja, hogy a piacra ment volna.
<span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
"Page_115">-115-</a></span> Ennek akkor ugyan hitelt adott az öreg
kereskedő, de mivel éjtszakára sem jött haza, tehát gyanúság esett
a fiúra, hogy hová lett a húga. Mi volt tehát Rudolfnak a sok
faggatás után mit tenni, megvallá, hogy ő játszott volna a húgával
pénzre oly föltétellel, hogy a ki elnyeri, tartozik ismét
visszaadni; ő elnyerte először az én pénzemet s megint visszaadta,
újra kezdettük a játékot, s én nyertem el az ő pénzét mind, és
többé vissza nem adtam, hanem meg akartam tartani; húgom tehát a
tőkepénzből vett három forintot, s azzal mind a pénzt, a mit tőle
nyertem, mind pedig azt, mit eddig a boltban szerzettem a
portékából, a kártyán tőlem elnyerte; én hát visszakértem, de ő nem
akarta adni, mivelhogy én sem adtam neki vissza, tehát eltette
pénzemet s én elátkoztam, hogy sem ég, sem föld be ne vegye; erre
megnyilott a föld, s nem tudom hová lett. Felele az öreg boltos: no
te átkozott, hogyan tehetted ezt a testvérhúgoddal? mivel te
elátkoztad őt, én is elátkozlak, hogy sem ég, sem föld be ne
vegyen, és addig mindig jőj menj, mig húgodat vissza nem hozod.</p>
<p>Ekkor megnyilott a föld, és Rudolf elsülyedt, s lement egészen
alsó Indiába. Mén, mén, mendegél, sehol semmit nem talál, csak a
nagy pusztaságot; elfáradott már, s nem <span class=
"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> tudta
hová vegye útját; íme lát egyszer egy szép palotát előtte,
megkettőzteti lépéseit, s elérkezett a palotához. Kapui be voltak
zárva, tehát sehol be nem mehetett, hanem csak a kapunak a
rostélyán kukucskál be; ott ben az udvarban lát járkálni egy öreg
embert, s később az öreg ember is meglátta őt; csudálta az öreg az
ő szépségét, s kérdezé, hol vette itt magát és mit keresne? Mondá
ő: öreg apám, én szolgálatot keresek. – Te szép gyermek, én az
udvarnál semmi szolgálatot nem tudok, hanem hogyha maga a király,
ki e palotában lakik, ad neked valami szolgálatot, én örülni fogok
rajta s megjelentem mindjárt a királynak. Fölmegy az öreg ember a
királyhoz, s mondá neki: felséges király, itt van kívül a palotán
egy aranyhajú szép gyermek a más világról, a ki szolgálatot jött
keresni; én itt az udvarban semmi helyet nem tudok, a mely üresen
volna, hacsak felséged nem rendel számára valami szolgálatot Erre
mondá a király: küldd fel, öreg, azt az aranyhajú fiút hozzám. –
Mikor fölment hozzá, kérdezte tőle, hogy bánt-e lóval valaha vagy
sem? – Hogy ne bántam volna, mivel a mellett nevelkedtem. Mindjárt
felöltöztették fulajtár ruhába.</p>
<p>Itt néhány esztendeig fulajtárkodik, annyira, hogy már igen
nagyon megnőtt a gyermek, <span class="pagenum"><a name="Page_117"
id="Page_117">-117-</a></span> s lóra nehéz volt; azon idő alatt
szerencséjére volt egy igáskocsis két lóval, ki a
szakácsasszonyoknak a konyhára vizet, fát mit hordott; az öreg
kocsis meghalt, itten a két ló úgy leesett lábáról, hogy az
istállóból ki sem bírt menni. Itt a király felhivatja a fiút:
hallod-e fiú, már fulajtárnak nagy vagy, már fulejtárnak nagy vagy,
már most lészsz igáskocsis avval a két lóval; hízlald annyira, hogy
szolgálhass a mit parancsolnak a szakácsasszonyok; így majd ha jól
viseled magadat, többet adok a kezed alá. – Itten a fiú minél
hamarább felhízlalta a lovakat, annyira, hogy az udvarba kihordozá
inni a kútra; a király meglátta, hogy a lovak veszik magokat,
mindjárt felhivatta a gyermeket: hallod-e fiú, éjtszakára
kivihetnéd e lovakat a Verestenger partjára, talán még hamarébb
javulnának attól a zöld mezőtől. – Itt a fiú estve öszveköté a két
lovat s kivezette a tenger partjára; ott legelteté kötőfékszáron
egész tíz óráig, akkor tekint a tengerre, látja hogy kétfelé nyílik
a közepe s jön a <em class="gesperrt">Világ szép asszonya</em>.
Bújna a fiú, de nem tud hová; mindjárt reákiált a Világ szép
asszonya: hallod-e, ne is búj már, jere hozzám, igyál, egyél s
beszélgess velem. Úgy lett. Akkor lefeküdtek s elaludtak. Itten a
Világ szép asszonya még hamarébb felérzett <span class=
"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> reggel
mint a fiú, s megrúgta a talpát: hallod-e, kelj föl s hozd el a két
lovadat. Oda viszi; itt a Világ szép asszonya keszkenőjével
megtörölgette a lovakat, s oly két réz szőrű paripa lett belőlök,
hogy gyönyörű volt reá nézni is. Akkor a Világ szép asszonya csak
elfordúlt tőle, öszvecsapott a tenger vele és oda van. Itt a fiú a
két lovat öszvekötte s felült a tetejébe, megy haza felé; itt a
többi kocsis meglátta, mindjárt felmentek a királyhoz s panaszt
tettek: felséges király, nem jó gyermeket fogadtunk. Mondja a
király: miért? – Azért, felséges király, hogy oly két rézszőrű
paripát lopott az éjjel, hogy ha annak gazdája találkozik, még
felségednek udvarán legnagyobb gyalázat eshetik miatta. –
Lehetetlen. – Nincs különben.</p>
<p>Itt a fiú beköti a két lovat az istállóba; a király mindjárt
felhivatja: hallod-e fiú, hol vetted ezt a két lovat? hogy merted
ezt a lopott jószágot hozni az én udvaromba, holott ha annak
gazdája találkozik, még micsoda szégyent vallhatok miatta. –
Felséges király, a lótól ne féljen, mert nem loptam; hanem én a
lónak a szénát vágva, s az abrakot rostálva szoktam adni, a vizet
pedig fonttal mérni, az abraknak az árát nem szoktam a zsebembe
rakni mint a többi kocsisok; ha nem hiszi a <span class=
"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span>
felséges király, jőjön le, nézze meg a lovakat, rajta a maga
bélyege, – Akkor a király lemegy, látja, igaz hogy az ő bélyege
rajta van, itt a fiút megajándékozza egy tucet aranynyal. Megörült
a fiú, hogy már van elég pénze; az nap hon maradt lovaival; második
estve is következik, megint kivitte a két lovat arra a helyre, hová
az első estve, megint ott legelteti kötőfékszáron egész tizenegy
óráig; akkor tekint a Verestengerre, látja, hogy kétfelé nyílik a
közepe, jön a Világ szép asszonya, bújnék a fiú, de nem tud hová.
Hallod-e, ne is búj már, csak jere hozzám, jobb lesz, igyál, egyél,
beszélgess velem. Akkor a fiú oda ment és múlattak ketten. Aztán
lefeküdtek. Itt a fiú felérzett, megtapogatta; akkor a Világ szép
asszonya úgy pofon csapta, mindjárt szikrázott a szeme a fiúnak:
hallod-e, ne bánts, még idő van erre, utóvégre is a tiéd lesz ez.
Akkor a fiú megszégyenlé magát, itt újra elaludt. Reggel még
hamarébb fölkelt a Világ szép asszonya, mint a fiú, megint megrugja
a talpát: hallod-e, kelj föl, hozd el a két lovadat. Akkor a fiú
oda viszi, s a Világ szép asszonya a keszkenőjével megtörölgeti a
két lovat, olyan két ezüstszőrű paripa lett belőle, szintúgy
tündöklött. Akkor a Világ szép asszonya csak elfordúlt tőle,
összecsapódott a <span class="pagenum"><a name="Page_120" id=
"Page_120">-120-</a></span> Verestenger, s oda van a Világ szép
asszonya, s a fiú csak maga maradt. Öszvekötte a két ezüstszőrű
paripát, felült a tetejébe, viszi haza felé. Meglátta a többi
kocsis, mindjárt felmentek a királyhoz: felséges király, nem jó
gyermeket fogadtunk. Kérdi a király: miért? – Azért mert oly két
ezüstszőrű paripát lopott, hogy ha annak gazdája találkozik, még
felségednek az élete is elvesz miatta. – Lehetetlen? – Nincs
különben. Itten a fiú az istállóba bekötte a lovat; a király
mindjárt felhivatja: hallod-e, fiú, hol vetted azt a lovat? hogy
mered az udvaromra hozni azt a lopott jószágot, holott ha gazdája
találkozik, még az életem is elvesz miatta? – Felséges király, a
lótól ne féljen, mert nem loptam, hanem a szénát vágva, az abrakot
rostálva szoktam adni; a vizet pedig fonttal mérni, az abraknak az
árát nem szoktam a zsebembe rakni, mint a többi kocsis; ha nem
hiszi felséged, jőjön le, rajta a maga bélyege. Akkor a király
lement, hát látta hogy rajta az ő bélyege, akkor a fiút megint
megajándékozta egy tucet aranynyal; itt a fiú megint megörült, hogy
pénze elég van.</p>
<p>Akkor a fiú otthon van harmadik nap is, harmadik estve is
következik, megint kiviszi arra a helyre a tenger partjára azt a
két lovat, <span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
"Page_121">-121-</a></span> megint ott legelteti tizenkét óráig
kötőfékszáron, akkor tekint megint a Verestenger közepére, látja
hogy kétfelé nyílik, jön a Világ szép asszonya, megint reákiált:
hallod-e, fiú, ne is búj, csak jere hozzám, jobb lesz igyál, egyél
és beszélgess velem. Akkor a fiú hozzá megy, isznak, esznek és
mulatnak. Hallod-e fiú, ha azt akarod, hogy tiéd legyek, te az
enyém, semmiféle embernek ne dicsekedjél velem soha, hogy nekem
ilyen meg ilyen szeretőm van, mert ha rólam csak legkisebbet szólsz
is valakinek, sohasem leszek a tiéd Akkor lefeküdtek és elaludtak.
Reggel még hamarébb felkölt a Világ szép asszonya mintsem a fiú;
megrúgja a talpát a fiúnak: kelj fel, eredj, hozd el a két lovadat.
Oda viszi a lovat, megtörölgeti a keszkenőjével a Világ szép
asszonya, olyan két aranyszőrű paripa lett belőle, hogy fényessége
mindjárt elvette a fiú szeme fényét. Akkor csak elfordúlt tőle a
Világ szép asszonya, öszvecsapódott vele a Verestenger, s oda van.
A fiú meg öszvekötötte a két aranyszőrű paripát, felült a tetejébe
s megyen haza felé. Még közel sincs a városhoz, mikor a ló
fényessége az egész városnak elvette szemefényét. Itt a többi
kocsis akkor is meglátta, mindjárt fölmennek a királyhoz: felséges
király, nem jó gyermeket <span class="pagenum"><a name="Page_122"
id="Page_122">-122-</a></span> fogadtunk. A király kérdi: miért? –
Azért, felséges király, hogy oly két aranyszőrű paripát lopott az
éjjel valahol, hogy még felségednek, ha annak gazdája találkoznék,
az élete is elvesz miatta. – Lehetetlen? – Nincs különben. – A fiú
bevitte az istállóba a lovat; akkor a király csak arra hagyta hogy
gondolta magában: annak a fiúnak bizonyosan valami mesterségének
kell lenni. Már most nem hozatta fel maga elébe, hanem csak abba
hagyta, hogy talán még hamarébb kitanúlja így a mesterségét, hanem
vallatja.</p>
<p>Itt a királynak volt egy öreg parádés kocsisa, a ki szolgálta
már ötven esztendeig annakelőtte; felhivatja mind azt, mind a fiút
maga eleibe. Hallod-e, már te eleget szolgáltál, azért se reám, se
a gyermekre ne neheztelj; mert ez napságtól fogva ez lesz az én
parádés, kocsisom, te pedig fogsz lenni azzal a két lóval igás
kocsis, és szolgálsz a szakácsasszonyok körül a mi szükséges. Itt a
fiú lett mindjárt a királynak parádés kocsisa, úgy megszerette a
király. Az öreg kocsis igen nagyon megharagudott a fiúra: kutya
ilyen adta fatyja, most jött ide, s már kitúr a helyemből. Itt a
fiúnak oly jó dolga volt, hogy csak mikor a király parádéra ment,
csak akkor ült a ló farához. Hanem a többi kocsisokkal ebédelt
<span class="pagenum"><a name="Page_123" id=
"Page_123">-123-</a></span> s vacsorált mindig; de mivelhogy
haragudott reá az a vén kocsis hogy a helyéből kitúrta, egyszer azt
találta mondani a többi kocsisoknak: majd meglássátok, hogy még e
fiú király lesz s itt elveszi a princesznét. A fiú meghallotta ezt,
s így felel neki: de ördög vigye princesznéteket, nem kell nekem,
mert az én szeretőmnek az alfele partja is szebb mint a tiéteknek
az orcája. Itt az a haragos kocsis mindjárt felment a királyhoz:
felséges király, így van a dolog: azt találták mondani a többi
kocsisok egymás közt, hogy majd meglássátok, még az a fiú király
lesz itt, s elveszi a princesznét: a fiú azt felelte: de ördög
vigye a princesznéteket, nem kell nekem, mert az én szeretőmnek az
alfele partja is szebb mint a tiéteknek az orcája. – Azon a király
igen nagyon megharagudt, mindjárt felhivatta a fiút maga eleibe.
Hallod-e fiú, mit mondtál az estve a többi kocsisoknak? – Mit?
felséges király, hiszen én nem is beszéltem velek. – Már ne is
tagadd, csak mondd meg, jobb lesz. Mit volt mit tennie, muszáj volt
megvallani. Itt a király a fiút mindjárt a siralomházba tetette,
hogy holnap nyolc órakor felakasztatja; akkor az éjjel meg is
csinálták neki az akasztófát. Mikor már reggel az idő következett,
a fiú kivánkozott a király eleibe, <span class="pagenum"><a name=
"Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> adjon neki még annyi
gráciát, hogy csak egyszer beszélhessen vele. Erre a király
mindjárt felhívatá maga eleibe: gráciát, fiam, mit akarsz? – Már
látom, felséges király, meg kell halnom, csak annyi gráciát adj
nekem, hogy legalább oda csináltass akasztófát, hová azon két lóval
jártam, a tenger partjára. Itt a király még is adott annyi gráciát
neki, hogy arra a helyre csináltatott neki akasztófát, hová azon
két lóval járt. Mikor a nyolc óra már elmúlt, kísérték kifelé a
fiút, két hóhér karonfogva vezeti; akkor a fiú azt mondja a két
hóhérnak: ha engem úgy fel tudtok kötni, hogy se le ne essem, se
meg ne fúljak, hogy mikor ott hagytok, leszabadúlhassak, hát
megajándékozlak kettőtöket egy véka aranynyal. Ennek a két hóhér
igen nagyon megörült, s mikor oda értek, úgy kötték fel, hogy sem
le nem esett, sem meg nem fúlt, hogy mikor ott hagyták, hogy már
vége van, leszabadúlt szépen a fiú a fáról. Ott sír a fa alatt,
földbe is bújna csak lehetne, s tekint megint a Verestengernek
közepére, látja hogy kétfelé nyílik megint, jön a Világ szép
asszonya. Megint reá kiált: hallod-e, fiú, ne is búj már, csak jere
ide jobb lesz, lám megmondám hogy így jársz, hogy ne dicsekedjél
velem semmiféle embernek, mert mind én, mind te <span class=
"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span>
elkárhozunk, hanem azt te meg nem állhattad; most kicsinybe múlt
hogy megmaradt az életed; én eddig mindig szabadon jártam a merre
akartam, hanem most haza kell mennem a magam városába; az mind
addig lesz fekete gyászszal behúzva, valamig veled nem beszélek
ott; az pedig, tudod, soha sem lesz, mert jóllehet oda kerülsz még
valaha, de mégsem ismerjük meg egymást sohasem, ha egy tálból
eszel, egy pohárból iszol is velem. Akkor csak elfordúlt tőle a
Világ szép asszonya, és összecsapódott vele a Verestenger, és oda
van.</p>
<p>Azonban a fiú bújdosásnak adta magát; megy mendegél, annyira,
hogy egyszer az úton annyi hangyát talál, hogy még csak meg sem
tudott közöttök mozdúlni. Csak megáll közte: uram én istenem, mit
csináljak velek? egyet sem akarok belőlök agyonütni, sem agyon
tapadni. Akkor a hangyák királya csak megszólal hozzá: hallod-e,
fiú, látom hogy jó szívvel vagy hozzám és népemhez, látom hogy sem
agyonütni, sem agyon taposni nem akarsz közülök egyet is, ne is
bántsd, mert még jótét helyébe jót várhatsz; ha valaha megszorúlsz,
csak azt mondd: hangyák királya, add nekem az erődet, én is oda
adom az enyémet neked, oly hangya lészsz mint most én vagyok,
akárhová elbújhatsz; <span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
"Page_126">-126-</a></span> és ha ember akarsz lenni, csak azt
mondd: hangyák királya add vissza az erőmet, én is visszaadom a
tiédet, s oly ember lészsz mint valál. Itt a fiú igen nagyon
megörült, hogy ily jó mesterséget kapott, avval útnak indúlt, s ott
hagyá a hangyákat, hogy már ő azzal a mesterséggel akár merre
elmehet. Annyira megy, mendegél, hogy egyszer megint talál annyi
sast, hogy meg sem tud mozdúlni közte, csak megáll közötte. Ugyan
mit csináljak én ezekkel? sem agyonütni, sem agyon tapodni nem
akarok ebből egyet is. Itt a sasok királya egyszer csak megszólal
hozzája: hallod-e fiú, látom hogy jó szívvel vagy népemhez és
magamhoz, sem egyet agyon nem akarsz tapodni, sem agyon ütni, ne is
bántsd, mert még jótét helyébe jót várj; ha valaha megszorúlsz,
csak azt mondd: sasok királya, add ide az erődet, én is oda adom az
enyémet, s olyan sas lészsz mint én vagyok, akár mindig szállva
járhatsz; a hol ember akarsz lenni, oly ember lészsz mint valál.
Itten a fiú annak igen nagyon megörült, hogy már jó két mesterséget
kapott, már nem fél, akár merre megyen a világba. Azzal ott hagyá
azokat is, megy mendegél útjában annyira, hogy talál egy csárdát, a
kiben lakott egy öreg ember maga, tán már ért kétszáz esztendőt;
<span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
"Page_127">-127-</a></span> s beköszönt hozzája: jó estvét, öreg
atyám uram. – Jól jártál, fiú, hogy atyádnak szólítottál, mert ha
ezer lelked lett volna is, itt kellett volna elveszned; hanem mondd
meg, micsoda járatban vagy? – Én bizony abban vagyok, keresem a
halak királyát; hogy ha valaha hírét hallotta volna, valami újságot
mondani felőle. – Ó fiú, már én éltem kétszáz esztendőt, de a halak
királyának soha hírét sem hallottam, nem hogy tudnék felőle neked
valamit mondani; hanem hiában is mégy, maradj itt nálam, úgy sincs
semmi cselédem, holtig ellehetsz velem. Felel a fiú: de ha veszni
indúltam, ha elveszek is, még sem maradok. Itt az öreg ember azt
mondja neki: hallod-e fiú, én jót akarok neked, károdat nem
kivánom, mert itt s itt van száz juhász, annak száz kutyája,
olyanok mint egy borjú, te egyéb felé nem mehetsz, ha ezer lelked
lesz is, el kell veszned. – Már mindegy, akár ott veszek, akár itt;
s azzal csak útnak indúl a fiú s ott hagyja az öreg embert. Egyszer
meglátja a juhászok közt a tüzet, csak úgy csillámlik közöttök, és
a kutyákat. – Uram én istenem, mit csináljak most? ha így
emberképben oda megyek, úgy széllyel szaggatnak a kutyák, hogy a
szél sem kap egy cseppet el a poromból, így is el <span class=
"pagenum"><a name="Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> kell
vesznem; ha hangya leszek, úgy valamelyik reám tapod, úgy is el
kell vesznem; ha sas leszek, valamelyik juhász meglát s agyon lő,
úgy is el kell vesznem. De akármit ad az isten, már mindegy; sasok
királya, add nekem az erődet, én is oda adom az enyémet neked.
Mindjárt lett belőle sas; azzal csak fölkerekedik, szépen oda
leereszkedik a juhászok háta megé, semmiféle állat észre sem vevé;
akkor mondá: sasok királya, add vissza az erőmet, én is visszaadom
a tiédet: s lett oly ember, mint annakelőtte volt. Csak akkor vette
észre az öreg számadó, a ki már háromszáz esztendőt ért, mikor oda
köszönt hozzá: jó estvét öreg atyám. – Hozott a szerencse, fiú;
ezer volt a szerencséd, hogy ezek a kutyák észre nem vettek; ugyan
hogy jöttél ide, vagy micsoda járatban vagy, mondd meg. – Én biz
öreg atyám, keresem a halak királyát, ha valaha hírét hallotta
volna vagy tudna felőle valamit mondani nekem. – Ó fiú; már éltem
háromszáz esztendőt, de annak soha hírét sem hallottam, nemhogy
tudnék felőle neked valamit mondani; hanem hiába is keresed, már
tovább nem mehetsz, maradj meg itt, légy tanyás; egyéb dolgod nem
lesz, itt leszesz mindig a tanyánál. – Mond a fiú: nem bánom, meg
is maradok. Itt pedig az a <span class="pagenum"><a name="Page_129"
id="Page_129">-129-</a></span> száz juhász volt a Világ szép
asszonyának juhászai, és a kit ők őrzöttek százan egy falka juhot,
egyéb hasznát nem vette, minden reggel fejtek egy zsétár tejet
tőle, és abban a tejben mosdott minden reggel a Világ szép
asszonya, és az csak olyan volt, mintha a vízben mosdott volna
mindig, mind addig, valamíg a fiúra reá nem kerűlt a sor. Amint
egyszer reá is kerűlt, hogy neki kellett a tejet bevinni, mikor
megmosdott benne a Világ szép asszonya, úgy meggyengűlt minden
teste, mintha másánt született volna a világra. Akkor a fiú csak
kiment vissza a tanyára; beszélt a Világ szép asszonyával, de nem
gondolta egyik is, hogy még valaha úgy találkoznak. Másik nap
reggel más viszi be a tejet; a Világ szép asszonya megmosdik annak
előtte, a ki neki bevitte, hogy ugyan oly tej-e az, a milyet neki
tegnap hoztak, hanem az csak olyan volt, mint a milyent azelőtt
vittek? – Hallod-e, barátom, mondd meg annak a fiúnak, a ki tegnap
hozta a tejet, hogy hozzon nekem még holnap azon tejből, kiből
tegnap hozott, igen nehezen várom. Harmadik reggel megint beviszi a
tejet a fiú, ott előtte megmosdik a Világ szép asszonya benne,
akkor megint úgy megujúlt a teste, mintha másánt született volna. –
Hallod-e fiú, <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
"Page_130">-130-</a></span> ne menj el az udvaromtól, mindig ideben
lakjál velem. De a fiúnak nem kellett az, mondá hogy nem maradhat
ben, mert ő tanyás, ki kell mennie a tanyára. Akkor megajándékozta
a Világ szép asszonya ezer forinttal, s azzal kiballagott a
tanyára, s mondja az öreg számadónak: ugyan öreg atyám, van-e itt
csárda közelében? – Minek az, fiú? – Annak, hogy most van pénzem
elég, szeretnék a parasztok között múlatni és táncolni. – Minek
mennél te oda, mikor itt mindenféle van, múlathatsz és táncolhatsz
eleget. – Nem úgy szeretném én, csak a parasztok közt kivánnék
mulatni. Mondja a számadó: ne menj, mert itt hamis emberek vannak,
valahol agyon ütnek. – Dehogy bántanak, ha én nem bántok senkit. –
No ha úgy van, csak eredj. Estve a fiú ott hagyta a tanyát, pedig
nem oda ment ám ő mulatni, hanem máskép el nem mehetett a tanyáról
éjtszaka, hanem bement egyenesen a városba, a Világ szép
asszonyának kapujára; de be nem mehetett, mert már akkor becsukták
a vas kaput. Itt gondolkozik, hogyan menjen be, egyszer azt mondja:
hangyák királya, add nekem az erődet, én is oda adom az enyémet
neked. Mindjárt lett belőle hangya, akkor szépen bebújt a kapu
alatt, fölment a garádicson, egyenesen <span class=
"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> a szoba
ajtajára, hol a Világ szép asszonya feküdt a legkedvesebb
szobaleányával, s ott bemászott a kulcslyukon a szobába, s
egyenesen föl az ágyra és a Világ szép asszonyának ölére, s azt jól
megcsípte. Elsivalkodta magát a szobaleányára: semmirekellő
mindjárt agyonverlek, megmondottam, hogy nem jól vetted meg az
estve azt az ágyat. Gyertyát gyújtottak, újra megvették az ágyat,
lerázták a hangyát, semmit sem találtak, gazzal megint lefeküdtek.
De még jól el sem aludtak, mikor már a hangya megint felmászott,
még jobban megcsípte mint előbben; akkor megint elsivalkodja magát:
megmondottam, hogy nem jól vetted meg az ágyat, vagy hangya vagy
bolha van ben. Újra gyertyát gyújtának, az ágyat újra megvették,
lerázták a hangyát és semmit sem találtak. Harmadszor megint
lefeküdtek, még jól el sem aludtak, mikor a hangya megint
felmászott, még jobban megcsípte, mint előbbször; akkor a Világ
szép asszonya oda kapott s a hangyát leszorítá a markába, s mondja
megint a szobaleányának, hallod-e te, vagy hangya, vagy bolha van
itt, már itt van a markomban. És mindjárt gyertyát gyújtottak
megint, megnyitja a markát, hát látja, hogy egy nagy hangya van
benne; mondja a szobaleányának: <span class="pagenum"><a name=
"Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> eredj hozd el az ablakból
azt a palaczkot; és a hangyát beléereszték s a száját erősen
bedugták s kitették az ablakba. Bezzeg most akadt ám meg a hangya:
ha hangya maradok, itt kell elveszni, ha emberré változom, úgy is
megtudják hogy én voltam. Már egészen megviradt az idő. Már akármit
ád az isten, így hangya képében kár volna itt elvesznem; hangyák
királya, add vissza az erőmet, én is visszaadom a tiédet. Erre oly
juhász legény kerekedik ki a palackból, hogy a Világ szép asszonya
a mint reá veté szemét, majd elolvadt szerelmében. Szívemnek szép
szerelme, én a tiéd, te az enyém, ne menj sehova, maradj ideben
nálam. De a fiúnak nem kellett egyéb, csak hogy megszabadúlhatott a
palackból, szónak sem állt, csak kimegy egyenest a tanyára, s
mondja az öreg számadónak: megelégedtem a szolgálattal,
visszamegyek a honnan jöttem. – Hallod-e fiam, ha kedved nincs, ha
magam fia volnál sem tarthatnálak erővel, azért csak eredj isten
hirével.</p>
<p>Akkor elindúlt visszafelé; annyira ment, hogy egyszer oda ért a
tenger partjára, hol a Világ szép asszonya kijárt hozzá; látja,
hogy a tengerben oly garádics változik a habból előtte, mintha csak
kőből raknák eleibe. Itten gondolja a fiú magában: bármit ad az
isten, <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
"Page_133">-133-</a></span> én lemegyek rajta. Elindúlt, és mind
addig ment, valamig le nem ért az alsó Indiába; akkor
öszvecsapódott a Verestenger és ő odaalá maradt.</p>
<p>Oda alá már annyira járt kelt, hogy éhen szomjan majd elveszett,
sehol semmit sem talált. Ekkor talál egy kis szép gyümölcsöskertet,
a kiben volt mindenféle arany gyümölcs és minden fa alatt egy-egy
arany nyoszolya; itt, gondolá magában, mivel már éhen volt nagyon:
nem bánom, akármit csinálnak velem; s fölment egy arany körtvefára,
jól lakott arany körtvével, akkor lejött és ott sétált az arany
nyoszolyák között. Az pedig volt a halak királyának az udvara,
hanem szerencséjére nem volt hon a király, oda volt az országát
járni. Egyszer látja a fiú, hogy a halak királynéja jön le a
kastélyból a kis kertbe; mihelyt meglátta, mindjárt térdre esett a
fiú, és úgy panaszolja dolgát a királynénak: felséges királyné, mi
tűrés tagadás, nem bánom akármit csinálnak velem, hanem én jól
laktam az aranygyümölcsből, mert az éhségemet nem állhatám. Mondja
a királyné: arra való az, fiam; ha jó laktál, ne félj, nem lesz
semmi bajod. S megfogta a fiú karját s fölvezette a szobájába, meg
ott újra ennie innia adott; a fiú hogy jól lakott, lefeküdt, egész
nyolc <span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
"Page_134">-134-</a></span> óráig estve aludt. Akkor haza jött a
halak királya; mihelyt bement az ajtón, azt mondja a feleségének:
idegen szagot érzek a házamnál. Mi volna? nincs itt semmi sem. –
Már ne is tagadd: csak hozd elő, jobb lesz. – Mi tűrés tagadás, egy
idegen országi gyermek akadt ide, enni s inni adtam neki, most
pedig aluszik. – Mondja a király: hozz nekünk is, vacsoráljunk.
Akkor oda ülnek az asztalhoz, s mondja a király: hallod-e, fiú,
kelj föl, jer hozzánk s vacsorálj velünk. Feleli a fiú: köszönöm,
felséges király, már én beelégedtem vele, volt elég. – No csak
jere, a mennyi kell, egyél igyál. Akkor a fiú fölkelt s oda ült az
asztalhoz, itt ett velek, a mennyi kellett neki, mikor jól lakott,
lefeküdt arra a a helyre, a hol elébb feküdt. Itten a király
feleségestől egyűtt hozzá fogtak a kártyához pénzre játszani;
mondja a király: fiú, jer velünk játszani. – Dehogy megyek,
felséges király, mikor most is az elől bujdosok. De itt arra semmit
sem adnak, s másodszor is mondja neki a király: hallod-e fiú, jer
velünk játszani. – Dehogy megyek, felséges király, mikor most is az
elől bújdosok. Arra nem ad a király semmit sem, harmadszor is
mondja neki: hallod-e fiú; jer velünk játszani – Dehogy megyek,
felséges király, most <span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
"Page_135">-135-</a></span> is az elől bújdosok. Akkor a király
tudakozta tőle: mi dolog lehet az, hogy az elől bújdosol? – Ez,
felséges király: volt nekünk egy öreg boltos keresztapánk, kinek
volt két boltja, és volt nekem olyan húgom mint magam, földig ért
neki az arany haja. És az az öreg boltos elvitt minket a maga
házához, egyik boltot adta egyikünknek, másikát másikunknak, hogy a
mit nyerünk legyen a miénk, csak a tőke maradjon meg. Annyira
kereskedtünk mi ott, volt már hatszáz forint keresetünk; akkor mi
is a húgommal úgy öszveültünk játszani, mint felséges király
feleségestől, hanem oly fogadást tevénk, a melyikünk elnyeri a
másikét hamarébb, visszaadjuk egymásnak. Igaz, hogy a húgom elsőben
elnyerte az enyémet, s én nem játszhattam, visszaadá nekem, és
másodszor hozzá fogtunk, akkor én nyertem el a húgomtól, ő is kérte
vissza, de én nem adtam neki, hanem azt mondám, hogy én nem adom
vissza akár hol veszem, nem azért játszom, hogy hiába törném az
eszem, vagy hogy szemem hiába rontanám. Akkor a húgom visszament,
és a tőkepénzből fölvett három forintot, hozzá fogtunk harmadszor
is, akkor a húgom mind a magáét, mind pedig az enyémet elnyerte;
akkor én is kértem, adja vissza, de húgom azt <span class=
"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> felelé:
tudod mit fogadtunk, én visszaadtam neked egyszer és te nem adád;
én sem azért rontom az eszem és szemem, hogy visszaadjam, nem bánom
akárhol veszed. Mondám én: hallod-e, édes húgom, ha vissza nem
adod, úgy elátkozlak, hogy se az ég, se a föld, se én, se senki ne
tudjon felőled semmit, úgy elveszesz erről a világról. Akkor a föld
csak megnyílik a leány alatt, és oda van, s én most is őt
keresem.</p>
<p>Itt a halak királynéja mindjárt öszvecsapta a kezét, elszaladt a
más udvarba, hol a király öcscse, s ennél a legénynek a húga
lakott. Felséges princeszné, itt van a maga bátyja, úgymond. Erre a
leány mindjárt térdre esett, s meg sem birt mozdúlni, hanem a
királyné haza ment, a fiút karon fogva oda vitték a húgához. Itt
hogy megismerték egymást, úgy siránkoztak, hogy majd megszakadt a
szivök. Ott vannak ők egy kevés ideig. Egyszer a fiú azt mondja a
húgának: hallod-e édes húgom, mondd meg az uradnak, jőjön el, nézze
meg a mi országunkat is, mert ha nem jön, úgy is elviszlek. Az
urának kedve volt reá, s mondá: szívesen elmegy. Akkor mindjárt
társzekeret pakoltak ezüsttel aranynyal, úgy elindúltak haza felé
hárman, annyira, hogy mikor haza értek, már oly öreg volt
<span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
"Page_137">-137-</a></span> az atyja és anyja és az öreg boltos
feleségestől együtt, hogy a házból ki sem birtak menni. Itten mikor
az atyja házához mentek, beköszönt a fiú: jó estvét öreg atyám
uram. – Hozta a szerencse a felséges királyfit, hogy volnék én
magának apja? – Ugyan, öreg atyám, nem adhatna az éjtszaka
hármunknak szállást? – Szívesen adnék, de az én házam nem arra
való, hogy egy királyfi meghálhasson benne. – Héj, öreg atyám,
meghálunk mi a pitvarban is. Be is szálltak hárman a pitvarba, ott
viradtak fel. Itt reggel bemegy öreg atyjához a fiú: ugyan öreg
atyám, mit kiván a szállásadásért? – Felele az öreg: mit kivánnék a
felséges királyfitól? nem kivánok semmit. – De, öreg atyám, nem
akarom azt hiába hagyni. S azzal hat társzekér aranyat és ezüstöt
leraktak pitvarába.</p>
<p>Második estve elmentek az öreg boltoshoz. Jó estvét, öreg boltos
atyám. Hozta a szerencse a felséges királyfit. – Adhat-e szállást
az éjtszakára? – Szívesen, királyfi, mert nekem is jól esett néha
napján, mikor kereskedtem. Itt már a boltos jó vacsorát, ágyat is
jót adott nekik, ott viradtak fel akkor éjtszaka hárman. Itt reggel
kérdi a fiú a boltostól, mit kiván a szállásadásért? – Mit kivánnék
a felséges királyfitól? nem kivánok <span class="pagenum"><a name=
"Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> semmit. – De nem veszem
én hiában. Úgy két társzekér aranyat s ezüstöt leraktak a boltos
házába, és maradt magoknak négy társzekérrel. Azzal kiindúlnak a
városból s elmennek egy darabot, az úristen koldusruhában elejekbe
kerül az út mellé, melyre mentek, ott kéregetett mint a koldus
szokott, ők csak marokkal hányták a pénzt, hogy az öreg föl sem
győzte szedni a mit neki hánytak. Másodszor ismét elejekbe kerül,
akkor is annyit leszórtak, hogy az öreg fel nem győzte szedni, s
azzal elhagyák. Harmadszor megint elejekbe kerül, akkor is annyit
leszórtak, hogy fel nem győzte szedni. S így szól hozzá: ugyan,
felséges királyfi, mit kivánnak az úristentől? ha valamit tudnék
segíteni. – Mond a fiú: nem kivánnék az istentől egyebet, mint van
nekem egy öreg atyám és öreg anyám és egy öreg boltos feleségestől
együtt, csak azok mind a négyen oly fiatalok lennének mikorra oda
érünk, mint mi. Erre csak elveszett előlök a koldus és ők
visszafordúltak. Mire haza értek, olyan fiatal lett a négy öreg
mint ők hárman voltak. Akkor beszélt meg mindent az atyjának és
anyjának, hogy hol járt azóta, hogy nem akarta magát mindjárt
kimutatni.</p>
<p>Így ezek után a leány újra a halak királyának öcscsével
megesküdt, és magzatokat neveltek és éltek örömök között.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id=
"Page_139">-139-</a></span></p>
<h2>VIII. A ZÖLD DRAGONYOS.</h2>
<p>Volt egykor egy özvegy királyné, és kiadta parancsolatban, hogy
a mely katonája mars közben tíz lépést előre megy vagy hátra marad,
mindjárt agyon lövettessék. Egy zöld dragonyosra igen rá ért a
szükség, és mivelhogy már nagyon megszorúlt, tehát gondolta, bármi
büntetést kapjon, mégis hátramarad. Leszáll hát lováról, s a mint
leült, hetvenhét esztendeig azon a helyen maradt. Az özvegy
királyné pedig, ki táborával az ellenségre ütött, meggyőzetett, oly
annyira, hogy még lakóvárosából is kinyomták. Volt a királynénak
egy szép princnéje; a királyné tehát a princnét az ő királyi
palotájával együtt elátkozta, hogy senki hozzá ne jusson, hacsak
három nagy próbán keresztül nem megy. Itten a szegény dragonyos
hetvenhét év múlva észrevette magát, s bement azon királyi
lakóvárosba, mely el volt átkozva, és bement egy fogadóba, s kért
magának egy meszely bort, és fizetett volna már a borért; volt nála
pénz, de az, mit még akkor kapott, mikor háborúba indultak,
<span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
"Page_140">-140-</a></span> tehát már ekkor nem volt kelete, és a
korcsmáros mondja, hogy ez a pénz már nem jár az országban, mert ez
annak a királynak a pénze, ki ezelőtt hetvenhét évvel elvesztette
országát. Akkor jött eszére a zöld dragonyos, hogy oly sokáig ült
szükségén, s elbeszélte a korcsmárosnak, hogy s mint járt; erre a
korcsmáros elmondá, hogy a princné el van átkozva a rezidenciával
együtt, hanem, úgymond, te próbált ember vagy, kisértsd meg a
szerencsét, ha megszabadíthatnád. A dragonyos rászánta magát, s
elment a palotába. Amint egy szobából a másikba járkálna, jön
eleibe az elátkozott princné fekete medvebőrben, s megszólítja mit
keresne itt, nem tudja-e a parancsolatot, hogy aki az ármádiától
hátramarad, legkeményebben megbüntettessék? A dragonyos feleli,
hogy eltévelyedett. – No tehát, mond a princné, maradj itt, és ha
három napot és három éjtszakát kitöltesz, tehát megszabadítsz az
átoktól, s megkapod a királyságot és személyemet. Reáállt a
dragonyos, eltűnik a princné. Itten mindjárt mindenféle ételek
teremnek az asztalon, de a nélkül, hogy a konyhában tüzet találna,
vagy a ki azt behordta, látná; minden a mit csak gondolt hogy ez jó
volna, kedvére megtermett. Így tölté el a napot, jön az estveli
idő, ihol <span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
"Page_141">-141-</a></span> jön a princeszné, hoz magával gyertyát,
egy könyvet és egy fekete keszkenőt, s eleibe teszi, mondván: csak
arra kérlek, meg ne ijedj, ne félj semmit, hanem gyújtsd meg ezt a
gyertyát, és itt e könyv, ezt olvasd, hogy akárki jön le hozzád,
reá ne nézz se ne szólj. Elmegy a princeszné, maga marad a
dragonyos, meggyújtja a gyertyát, s eleibe veszi a könyvet s
olvassa. Eljön tizenegy óra; itt öszvejönnek mindenfélék, szebbnél
szebben felöltözve, de ó reájok sem tekintett; eleget kérdezték:
mit keressz itt, dragonyos? Amint így kérdezgetik, egyszer feleli
az egyik: mit szólítgatod? hanem kapd fel, hajítsd nekem. És így
hajigálta egyik a másiknak. Üti tizenkét órát, elmentek mindnyájan,
csak a dragonyos maradt maga, de már magával jót tehetetlen volt.
Jön reggel a princeszné tiszta veres ruhában, mindjárt megkenegeti,
és azután semmi baja sem lett. Ismét mondja a princeszné: már egy
éjtszakát szerencsésen eltöltöttél, tehát még azt a két éjtszakát
álld ki; akármit fognak veled tenni, ne félj semmit, megjön ismét
egészséged. Eltávozott a princeszné. Volt neki, úgymint a
dragonyosnak, kivánsága szerént mindenféle enni és inni valója,
sétált egyik szobából a másikba, így töltötte az egész napot. Jön
ismét a második éjjel, eljő <span class="pagenum"><a name=
"Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> megint a princeszné, hoz
magával ismét gyertyát és könyvet és egy veres kendőt, s leteszi a
dragonyos eleibe, és mondja hasonlóképen mint tegnap, gyújtaná meg
a gyertyát és olvassa a könyvet, és akár kik jönnek, akármit
kérdeznek, semmit se felelne, hanem csak azt a könyvet olvasgatná.
Föltette magában a dragonyos, hogy akármi történik vele, már csak
kiállja azt a két éjtszakát. Üti tehát a tizenegy órát, nagy
lármával jönnek a palotába, úgy hogy még a palota is rázódott belé.
Itten legelőször is mihelyt bejöttek, azt mondják: no nézzétek,
megint itt van a dragonyos; eleget kérdezgetik, mit akarna, de ő
csak folyvást olvasgatá a könyvet. Megúnták mindig szólítgatni,
kapják, kirántják az asztal mellől és szíjat szabnak a hátából;
mikor a negyediket szabnák, akkor kezdi tizenkét órát ütni, és úgy
hagyják a dragonyost. Már ő föl sem kelhetett a fájdalom miatt,
hanem azon helyen, a hol kínozták maradt reggelig. Eljön megint a
princeszné kékes ruhába, megölelvén a dragonyost, azután
megkenegeti, és ismét jobban lesz; kéri megint, hogy ezt az egy
éjtszakát még töltené el, azután minden jól lesz. Fogadta a
dragonyos. Ezek után ott hagyta magát a princeszné, így hát csak
evéssel, ivással, gondolkozással töltötte az <span class=
"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> egész
napot. Beestveledik, újra jön a princeszné, ismét hoz magával
gyertyát, könyvet és egy kék keszkenőt, mondván, hogy most is csak
úgy cselekednék mint már két éjtszaka: gyújtsa meg a gyertyát s
olvassa a könyvet, s ne szóljon senkihez, ne nézzen senkire. Mondá
a dragonyos, hogy mindent megteend; ezzel ott hagyta a princeszné,
ismét elérkezett tizenegy óra, még nagyobb zörgés támad a palotába,
de a dragonyos nem is fülelt reá; bejönnek a szobába hol ő volt,
ott dombéroznak s mondják, menjen ki, mivel itt semmi keresete; a
dragonyos ezt csak elhallgatta, s akármit kérdeztek, nem felelt;
ekkor mondják: fogjuk meg, nagy úr akar ez itt lenni. Kapják tehát
s viszik a konyhába, hol iszonyú tűz égett, és a nyárs készen állt;
itt mindjárt a nyársba húzzák, és sütik forgatják a nyárson. Üti a
tizenkét órát, mindjárt elszéledtek. A princeszné felszabadúlt az
átok alól, mindjárt leszaladt, s szabadítóját levette a tűzről és
nyársról. Már a dragonyos majd hogy meg nem volt halva,
megkenegette ugyan a princeszné, mi által jobban is lett, de mégsem
járhatott, így mint beteg ágyban feküdt három nap, s azután nem
volt semmi baja.</p>
<p>Már ők úgy vannak mint házasok, csak <span class=
"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> hogy
nem voltak megesketve, töltenek egy hetet így egymással, mondá a
princeszné: kedves férjem, minthogy én is rég nem voltam a
templomban és te is, menjünk tehát ebbe és ebbe a városba. Felele a
dragonyos: nem bánom, kedves társam. Elmentek tehát a városba, s
beszállnak egy nagy vendégfogadóba. Volt pedig abba a kocsmába egy
ördöngös vén csaplárosné, a ki irígylette a dragonyosnak ezen nagy
szerencséjét, ki már most mint király volt, mióta a princnét
kiszabadítá az átok alól. Volt pedig a dragonyosnak egy fiatal
inasa, kinek mondá a vén kocsmárosné alattomban: jőj ide, te ifjú,
fogd ezt az aranyat, miért nem kívánok egyebet, hanem hogy azt a
gombostűt tűznéd az urad frakjába. Gondolván az inas, hogy ez által
semmi kárt nem okozhatna urának, tehát örülve az aranynak,
megigérte a vén asszonynak, s meg is cselekedte. Más nap reggelre
kelvén az idő s felöltözvén mind a dragonyosból lett király mind a
princeszné, mielőtt elindúltak volna, mondá a princeszné: no,
szívem, vigyázz hogy el ne aludjál, mert ha elalszol, tehát nálam
nélkül fogsz élni. Mennek a templomba, bemenvén, leülnek egymás
mellé. Mihelyt kezdődött az ájtatosság, mindjárt elszunnyadt a
király, pedig eleget rángatta <span class="pagenum"><a name=
"Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> a princeszné, de mind
hasztalan volt. Vége lett az ájtatosságnak, kimennek a templomból,
mondá a princeszné: megmondtam, hogy el ne aludjál, mert nálam
nélkül maradsz. A király örömest aludt volna egész nap s egész
éjjel is, csak hogy a templomban ébren lehetne, de akkor nem jött
reá az álom. Második nap következett, elmennek megint a templomba,
és mihelyt beültek a székbe, mindjárt szundikált, eleget rángatta a
princeszné, de hiába volt. Vége lett az ájtatosságnak, kijönnek,
mondja a princeszné nagy szomorúan: már látom, hogy nálam nélkül
kell maradnod, mert meg nem tudod magadat az álomtól tartani. Oly
nagyon szivére vette a király, hogy könnyezett, hogy a sok
szenvedései után sem lehet a princesznével boldog. Mondá a
princeszné: még egy nap, azaz még egy próba van hátra, mert még
egyszer elmegyünk a templomba, de ha akkor is elaluszol, mint már
kétszer, úgy nem látsz többé soha. Eleget sohajtozott a király, nem
tudhatá, mi lelte hogy mindig álmos mikor a templomban kell lennie.
Elmennek harmadszor is; eleget erőlteté magát a király hogy el ne
aludhassék, de mind haszontalan volt, mert mihelyt a székbe
beültek, mindjárt oly mélyen elaludt, hogy mikor már minden
ájtatosságnak <span class="pagenum"><a name="Page_146" id=
"Page_146">-146-</a></span> vége lett, még akkor is alig tudták
felkölteni. Ezzel kijöttek a templomból; itten a princeszné sírva
nyakába ugrik a királynak, mint az átok alól megszabadítójának, s
zokog keservesen s mondá: nincs már többé veled maradásom! s
megölelvén, eltünt. Könyek csordultak ki a király szemeiből, látván
szemlátomást, hogy veszti el kedvesét, kiért annyit szenvedett.
Haza megy az inasával a korcsmába, szobájába s keservesen sírt. Az
inas nem gondolta, hogy mindezt ő a gombostűvel okozta légyen; a
vén korcsmárosné pedig felette örült magában.</p>
<p>Már most mitevő legyen a király? haza felé indúlt, úgymint a
királyi lakóvárosba, itt előbeszéli az egész történt dolognak
mivoltát; igen sajnálták az ország nagyjai, eleget vigasztalák, de
mind hasztalan. Legtöbbnyire mindig magánosan töltötte idejét, s
mikor sétálni ment, tehát azon fiatal inasát vitte magával, ki a
gombostűt a frakjába szúrta; mert ezt leginkább kedvelé. Kimegy
tehát a király egykor napközbeni a városon kívül levő erdőbe
sétálni az inassal, szomorkodván mindig; és azon, erdőben volt egy
nagy vendégfogadó, mert keresztűlment rajta az országút. Kivetődött
oda a király és ott épen három deák volt. Ezek ismerék a királyt, s
látván, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_147" id=
"Page_147">-147-</a></span> nagyon bús, annyi bátorságot vettek
magoknak, hogy megkérdezték: felséges király, mi lehet oka e nagy
bánatának? – Feleli a király: kedves fiaim, ha megmondom is, nem
segíthettek rajta. – Hátha segítünk? csak beszélje el felséged. –
Előbeszéli tehát a király, mikép szabadítá meg a princesznét az
átok alól, s miként járt a templomba, hogy muszáj volt elaludnia, s
nem tudhatja okát; eleget inté a princesznéje hogy, ha elalszik,
tehát el fogja őt veszteni. Ekkor újra könyezett a király; s
mondják a deákok: felséges királynak a frakjába van tűzve egy
gombostű, az okozta hogy elaludjék. S odamegy egy a deákok közűl s
kihúzza és eldobja. Hanem felséges király, ezt annak a vén
korcsmárosnénak tulajdoníthatja, ki azon fogadóban van, hol
felséged a princesznével szállva volt; hanem most, ha felséged még
idővel meg akarja princesznéjét találni s magáévá tenni, fogadja
tanácsadásunkat, tudniillik: most mindjárt hozasson magának
akárhonnan egy oly fekete lovat, kiben egy szál fejér szőr sem
találkozik, és csináltasson egy aranygolyóbist, mert azt a vén
asszonyt mással meg nem lehet ölni, hanem aranygolyóbissal, pedig
míg ő él, addig felséged boldog és dolgaiban szerencsés nem lehet.
A király jól figyelmezett tanácsadásukra, <span class=
"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span> amint
tovább így folytatták: mikor, felséges király, meglesz a tiszta
fekete paripa, fekete szerszámmal és hasonlókép felségednek tiszta
fekete öltözete, és az aranygolyóbis, mikor mindezek készen
lesznek, töltse azon aranygolyóbist felséged egy pisztolyba, s
menjen el azon vendégfogadóba ahoz a vén korcsmárosnéhoz; ő majd a
legnagyobb szivességet fogja mutatni, hanem felséged csak tekintsen
be a szobába s meg se kösse a lovát; s mikor kijő a szobából, a vén
asszony ki fogja kisérni: de mihelyt ő kilép, felséged kézen tartva
lovát, fordúljon vissza s lőjön belé, akkor tüstént kapjon lóra, s
csak hagyja reá, míg meg nem áll magától, mind addig hátra se
nézzen. – Mindezt így végbevitte a király; meghozatta a lovat s
elment a korcsmárosnéhoz, bemenvén a szobába, csakhamar megfordúl,
a korcsmárosné kimegy utána, akkor a király csak kikapja a
pisztolyát és belélőtt, azzal felült a lovára, eresztve kedve
szerint; a ló fél óra alatt egészen a tengerekig vitte, s ott egy
kunyhó előtt megállapodott. Ott pedig lakott a félvilág csősze;
beköszön a király: jó estvét, öreg apám. – Felele az öreg: jó
estvét, fiam; szállj le lovadról és jőj be. – Akkor fogadván az
öreg szavát, bement a kunyhóba; a mie volt az <span class=
"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span>
öregnek, azzal szolgált. Már most kérdi az öreg, ki legyen és hová
igyekeznék? Elbeszéli a király, hogy mint járt dragonyos korában, s
hogyan szabadítá meg a princesznét s mikép vesztette el egy vén
asszony miatt; utoljára kérdezi az öreget, tudna-e valamit mondani
róla? – Kedves fiam, felele az öreg, én nem tudok semmit felőle,
mivel e határban, hol én csősz vagyok, sehol sincs, mert napjában
gyakran egy fertály óra alatt bejárom; hanem a tengereken túl, a
másik felében a világnak, az öcsém csősz, ott bizonyosan
megtalálod, mert ott van az öreg király, kinek semmi gyermeke,
tehát nála szoktak az olyan szerencsétlen személyek és férfiak
tartózkodni. Javaslom tehát, menj a tenger partjára, lesznek ott
szebbnél szebb csónakok, de te egyikbe se ülj, mert ha beléülsz,
tehát végedre fognak járni; hanem menj mindaddig a tengerparton,
míg csak egy rosz csónakra nem találsz, mely félig tele van vízzel,
csak ülj bátran belé, és az fog minden sérelem nélkül általvinni.
Elbucsúzik tőle a király, megköszönve jó tanácsadását s minden jót
kivánt. – Ott jár a tenger partján, hívják mindenütt azon szép
csónakokba, de ő megfogadta szavát az öregnek, ment mindaddig, míg
csak azon roskadt hajóra nem talált; belé ült bátran; <span class=
"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> és
általvitte nagy hamarsággal a tenger tulsó partjára. A tenger
partjától kissé távol levén a kunyhó, oda ment és beköszönt: jó
napot öreg apám. – Isten hozott, édes fiam; már jól tudom mi
járatban vagy, a mátkádat keresed. Igaz, hogy az én határomban van,
az üveghegyen levő várban; a király, fiam, már férjhez akarta adni,
de ő azt mondá: mivel három próba által mentettek meg az átoktól,
tehát három próba által megy végbe az én férjhezmenetelem. A király
reáállt, és a princeszné kéreszkedett az üveghegyen levő várba,
hogy aki oda felugrat s azon három ajándékot, mit ő kirendel, három
próbatétel által magáévá teszi, az leend férje. És már, édes fiam,
sokan próbálták, sok király és herceg, mivel szépsége különös,
tehát mindennek szemébe tűnik, de a módját nem tudják, miként
lehetne oda felugratni, az ajándékot megnyerni és a princesznét
magáévá tenni. Most, kedves fiam, van-e pénzed? – Biz én nekem
nincs, öreg apám. – No ha nincs, van nekem elég; szedj magadnak
aranyat elegendőt és menj be a városba, most áll a vásár, s nézz
magadnak egy oly lovat, a melyben semmi fejér ne találtassék, s
csináltass egészen fekete ruhát, a lovadra fekete szerszámot, s
üttess reá aranypatkót gyémántszegekkel. <span class=
"pagenum"><a name="Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> Ha már
ezek készen lesznek, jőj hozzám, hogy megláthassam.</p>
<p>Utána látott a király, hogy ezeket minél hamarább
megszerezhesse, meg is szerzette, s kiment az öreg kunyhójához és
mondá: no, öreg apám, minden jól van. – Derék, fiam; most csak menj
az üveghegy alá, rés már ott sok mindenféle nagy urak fiai lesznek,
akik igyekeznek felugratni, de föl nem érik észszel, hogy lovukra
aranypatkót gyémántszögekkel üttetnének. Hanem mikor oda érsz,
mindaddig várakozzál, míg csak reád nem kerül a sor, és tudd meg,
hogy lovad minden bizonynyal felugrik. Az első ajándék lesz egy
csudálatosan aranynyal kivarrott keszkenő, második próbára egy
arany alma a harmadikra pedig a princeszné gyürűje.</p>
<p>Ezek után elmegy a király; mikor odaért, látja, mely számosan
vannak, mindenik próbál és minden haszon nélkül. Már rajta a sor, ő
pedig oly könnyen ugratott fel, hogy még a hegy tetején túl száz
ölnyire volt a lova körme. Megismerte mindjárt a princeszné s
örömmel szorítá szivéhez. Megkapván a keszkenőt, leugratott, a
jelenlevőkön messze túl jött le a lova. A királytól pedig erős
parancsolat volt, hogy aki az ajándékból nyerni fog, mindjárt
személyesen jelenjék meg nála, <span class="pagenum"><a name=
"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> de ő nem ment a
királyhoz, hanem egyenesen az öreg kunyhójához. Amint megérkezett,
mindjárt kérdezte az öreg: no, fiam, megtetted-e az első próbát
szerencsésen? – Feleli a király: meg, öreg apám. – De már
holnapután, fiam, ebben a ruhában ne menj oda, mert reád ismernek,
hanem csak menj be a városba és végy tiszta sárga ruhát, sárga
lovat mint a ruha, s a lóra tiszta sárga szerszámot. – Megint
megszerzé a király mit az öreg ember mondott, és mikor minden
készen volt, ment az öregnek bemutatni. Az öreg ember mind jónak
találta: hanem most ha oda érsz, úgymond, ne várd meg, míg reád
kerül a sor, hanem mihelyt oda érsz, csak ugrass fel; de e lovadon
is rajta legyen az aranypatkó gyémántszegekkel.</p>
<p>Elmegy tehát a király; az ott uralkodó pedig neheztelt, hogy be
nem jelenté magát az, aki elkapta az aranynyal kivarrott kendőt;
tehát a fél ármádiát a vár körül húzta, hogy megkaphassák. Mikor
oda ért a király sárga lovon, sárga ruhában, nem várt senkire,
hanem felugratott és elkapta az arany almát, ezzel megcsókolván a
princesznét, keresztűl szökött a lova az ármádián, és
elszalajtották; haszontalan okoskodott a vén király. Elment tehát
az öreghez, s ez mindjárt kérdezi: no, <span class=
"pagenum"><a name="Page_153" id="Page_153">-153-</a></span> fiam,
majd megkaptak úgy-e? – Majd ám, öreg apám. – De már most megint
máskép kell cselekednünk. Menj el hát a városba s végy egy tiszta
fejér paripát, arra fejér szerszámot és magadnak tiszta fejér
öltözetet, a lóra pedig üttess aranypatkót, gyémántszegekkel. Addig
ki sem jött a városból a király, míg mindez készen nem vala. Mikor
tehát már minden megvolt, akkor felült a lóra s elment megmutatni
az öregnek. Az öreg megnézte: ez jól van, fiam, csak vigyázz, hogy
meg ne fogjanak. Akkor elindúlt a király, és mikor oda ért, akkor
sem várakozott a sorra, hanem neki ereszti a lovát és felugratott,
megkapta az aranygyürűt, és akkor is megcsókolván a princesznét,
leszöktet. De azt gondolta, hogy most is csak annyira való
katonaság van a vár körül, pedig kétannyit parancsolt a király, így
tehát a katonaság közepébe ugrott le a lova. Ezt látván, mindjárt
ki akarja szöktetni; amint ugranék ki a lova, egy a katonák közül a
lába ikrájába döfte bagnéjat, s megismerték hogy sebet kapott, mert
amint felettek ment a ló, csepegett a vére.</p>
<p>Megérkezik az öreghez, az öreg mindjárt mondta: meg nem kaptak,
úgy-e, de megsebesítettek? – Igaz, öreg apám. – No, fiam, jer, hadd
bekötni sebedet, s nyugodd ki magadat. <span class=
"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> – Az
öreg király pedig igen mérgelődött, hogy nem tudhatta, ki nyerte
legyen azon ajándékokat el, és hogy kié lenne a princeszné. – Mond
az öreg csősz: no, fiam, tudod-e mit kell most cselekedned? – Nem
tudom, öreg apám, feleli a király. – Vedd föl e szegény ruhát,
mivelhogy már most nincs az üveghegyi várban a princeszné, hanem a
városban levő királyi palotában: tehát e ruhában elmégy a királyi
udvarhoz szolgálatot kérni, megfogadnak mindjárt kuktának a
konyhában; a sebedet pedig kösd be ottan; mikor gondolod hogy már
vaksolja a princeszné hogy te lennél és alattomban nézni fog
tégedet, tehát akkor kötözgesd be sebedet azon keszkenővel, melyet
első ugratáskor nyertél, a gyürűt pedig vesd azon csészébe, melyben
neki a kávét viszik be, és mikor inni fogja, szájára jön.</p>
<p>Elmegy tehát a király és szolgálatot kér az udvarnál, meg is
fogadták kuktának; csak a volt a fő gondja, hogy mikor lesz alkalma
a gyürűt a princeszné kávéjába vetni. Másnap reggel mindjárt
szerencséje volt hozzá, mert a szakács midőn kitöltögette volna a
kávét, más valami sietős dolga volt, tehát nem várakozhatott míg a
kávét széthordják, hanem megparancsolta a kuktának, mutatná meg
<span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
"Page_155">-155-</a></span> az inasnak, melyik a király kávéja,
melyik a princeszné. Ő tehát élt ez alkalommal s belé veti a gyürűt
a kávéba. Beviszik a princesznének, a mint keveri, hallja hogy
csörgene a kanala, tehát nézi, mi lehetne benne, látja hogy a
gyürű, mit harmadik próbatételkor adott. Mindjárt behivatta az
inast, hogy micsoda idegen volna az udvarnál? – Nincs itt más, mint
a kukta, kit tegnap fogadtunk. – No menj, és mondd neki, jőjön
hozzám mindjárt. – Felséges princeszné, még semmi ruhája nincs
készen, amely ruhában pedig ide jött, nem igen lehet kegyelmes
princesznéhez beereszteni. – No csak te mondd meg neki, feleli a
princeszné. – Meg is mondá az inas, de ő mint kukta azt felelte:
mondja meg a princesznének, hogy neki annyi ide, mint nekem oda.
Ezt megmondá a princesznének. Azonban észreveszi a király, ki mint
kukta, volt a konyha körül, hogy a princeszné a konyhába szolgáló
szobába ment; mindjárt oldozza tehát sebét s ismét beköté azon
aranynyal kivarrott kendővel. Mindjárt megismerteti princeszné,
hogy ő lenne, ki őt az átok alól kiszabadítá, s ki az ő három
kivánt próbáját megtette; nem szólott semmit, hanem bement az öreg
királyhoz s előbeszélé mint szabadítá ki az átok alól, és a három
próbát <span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
"Page_156">-156-</a></span> is megtevé, tehát érdemes, hogy férje
legyen. Itten az öreg király mindjárt parancsolta az udvari papot,
s felhivatván a királyt, öszveesküdtette őket.</p>
<p>Élnek már most együtt néhány hónapig; mondja egykor az ebédnél
az öreg király: vedd kezedhez az ország kormányzását, már én öreg
vagyok s a nyúgodalmat óhajtom. – Feleli a dragonyosból lett
király: jóllehet már sokat próbáltam, de még esztendeig elmegyek
próbálni valamerre. Eleget marasztá a felesége és az öreg király,
de haszontalan volt kérésök; elbucsúzott tehát újra feleségétől és
az öreg királytól. Megy már mendegél, és egykor bemegy a
vendégfogadóba és kér magának enni. Itten a korcsmáros mindjárt
parancsolja: Ignác, hordj be ebédet ennek az úrnak. Feleli:
mindjárt. Hordja az ételt és nem látja a király; kérdi a
korcsmárostól, ki lenne az, ki az ételt hordja? Mondja, hogy az
inasa; kérdi a király, mennyiért adná neki? feleli a korcsmáros:
háromszáz aranyért. Mindjárt lefizette a király, akkor felkölt az
ebédtől s mondja: Ignác, jer menjünk. Megy tehát, és beszélgetnek
együtt mindétig; egyszer beestveledtek, és menvén, egy helyet
találtak, és kifogva sok furmányos szekereket. Mondja nekik a
király: jó estvét; elfogadták, <span class="pagenum"><a name=
"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> s egyszersmind kérdi,
megengedik-e neki, hogy itt velek meghálhasson? – Felelték: miért
ne? Itten mindjárt parancsolta a király: hordj fát, Ignác, rakj
tüzet nekik. Akik ott voltak, kereskedők, furmányosok, hogy ki
hordaná a fát és ki csinálná a tüzet, nem láttak senkit; itten
mondja egy: ez helyes szolga; hanem cseréljünk, mondja a kereskedő,
nekem van egy tarisznyám, és abból, ha mondom: Mars kifelé! annyi
katonaság masírozik, míg azt nem mondom: elég. – Itten megteszik a
próbát, kinyitja a tarisznya száját és mondja: Mars kifelé! Omlik
bandával sok lovasság s gyalogság mindaddig mindaddig, míg csak
ismét nem parancsolá: Mars befelé! Erre mind szépen bemasíroztak.
Ez megtetszett a királynak, tehát cseréltek; de a kereskedő, mikor
elváltak egymástól, nem mondá: Ignác, maradj nálam; tehát a király
már megy haza felé a tarisznyával; egykor megéhezik s mondá: Ignác,
ha most itt volnál, de megenném valamit te hoznál. – Hiszen itt
vagyok. – Hát nem mentél el a kereskedővel? – Hiszen nem mondá:
maradj nálam, tehát eljöttem.</p>
<p>Elérkeznek már ők a királyi város alá, itt mindjárt kinyitja a
tarisznyát s mondja: Mars kifelé! Itten bandával jő ki lovasság és
<span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
"Page_158">-158-</a></span> gyalogság; akkor mondja Ignácnak: menj
el a királyhoz, s mondd meg neki, hogy jönne ki s nézze meg a
katonáimat. Elmegy Ignác a királyhoz, bemegy a szobájába és mondja:
felséges király, a fiatal király hivatja, jönne megnézni az ő
katonáit, mely kivűl van a városon. Nem látta a király, ki híja,
tehát azt felelte, hogy nem megy. Mond Ignác: ha felséged nem jön,
tehát elviszem. S felkapja az öreg királyt és vitte kifelé. Itten
látták hogy hozná az öreg királyt, tehát mindenütt szólt a banda.
Mond az öreg király: fiam, tudod hogy az országom nem oly nagy, mit
fogunk csinálni ezzel a sok néppel? mivel tartjuk? Felséges király,
nem kell ennek enni. Itten parancsolá: Mars befelé! s mind
bemasíroztak. Csudálta az öreg király. Ezek után bementek a
városba, az öreg királytól átvevé az ország kormányzását, és élt a
feleségével csendességben.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id=
"Page_159">-159-</a></span></p>
<h2>VIII. A KŐVÉVÁLT KIRÁLYFI.</h2>
<p>Volt egyszer egy király, s ennek volt két fia. A két testvér
igen szerette egymást. Midőn megnőttek, el akartak menni más
országban is próbálni, hanem szüléik nem akarták ereszteni. De
lehetetlen volt megtartóztatni őket, s azért sok summa pénzzel
elindultak.</p>
<p>Mennek már sok napokig, érnek más országokba, melyeknek hírét
sem hallák, s egy nagy városba jutnak; épen vásár volt benne.
Mondja bátyjának az öcscse: bátyám, nézd, micsoda szép
virágbokrétákat árulnak; vegyünk kettőt, s egyikre zöld pántlikát,
a másikra pedig vöröst. Egy bicskát is vettek, s azzal tovább
mennek. Egy hónapi bujdosás után egy útra érnek, mely kétfelé vitt,
az egyik jobbra, a másik balra; a jobbról való út be volt húzva
fekete gyászszal, a másik pedig fel volt ékesítve, hogy csak
vígságot mutatott. Hol az út kétfelé vált, egy nagy nyárfa
<span class="pagenum"><a name="Page_160" id=
"Page_160">-160-</a></span> állott; ott a két testvér törvényt
tesz. Mond a kisebbik: bátyám itt el kell válnunk, mert itt kétfelé
visz az út; egyik jobbra, másik balra; egyik szomorúságot jelent, a
másik pedig örömet. Felel az idősb: öcsém, én nem bánom,
akármelyiket választod magadnak, nekem mindegy. A kisebbik is
mondá: bátyám, én sem bánom. – No, öcsém, mivel idősb vagyok, tehát
én megyek ezen a fekete posztóval bevont uton, te pedig menj e szép
uton. – Nem bánom; hanem, bátyám, tudod-e mit cselekedjünk? Szúrjuk
e fába ezt a kést, a mellett kössük a pántlikára mind a te
rózsádat, mind az enyémet; és ha visszafordulunk, ha az én rózsám
el lesz hervadva, tehát tudd meg, hogy végem van; ha pedig én jövök
ide hamarább, ha rózsád el lesz hervadva, tudni fogom, hogy oda
vagy, ha pedig még fris leend, várni foglak az általunk megrendelt
idő után még két hétig; s ha akkorra nem jöszsz meg, le fogom venni
a rózsámat s visszamegyek királyatyámhoz. – A bátyja mindezt
jóváhagyta s elváltak egymástól, kiki a maga utján menvén.</p>
<p>Hagyjuk most itt őket. Miután azon városban a kést és a két
rózsát megvették, a mint bujdostak, előltaláltak egy szegény
embert, két oroszlánnal, két medvével és két farkassal,
<span class="pagenum"><a name="Page_161" id=
"Page_161">-161-</a></span> s kérték, adná el: nekik. Mondja a
szegény ember: miért ne, háromszáz aranyért. Leolvasták mindjárt az
aranyokat, s az állatokat elvitték magokkal. Ott, hol az út kétfelé
ment, az állatokat is eloszták egymás között, egyik-egyik kapott
egy oroszlánt, egy medvét s egy farkast. Így megy kiki a maga
vadaival. Mennek mendegélnek, az idősb elért egy királyi várost,
mely egész gyászban volt, szomorkodtak mindnyájan, mert volt ott
egy külsőországi bajnok; az pedig egy király fia volt, kinek
országa határos vala azon király országával, kinek városa gyászban
vala. E gyász oka az volt, hogy ez a királyfi kérette volna a
király leányát Rózsikát feleségének, a leány pedig teljességgel nem
szenvedhette s azt mondta, hogy készebb lesz meghalni, mintsem
hozzá menni. Ezért a királyfi, kinek atyja nagytekintetű fejdelem
volt, először háborút üzent, de jobbnak találta, hogy kár volna oly
sok embernek elveszni, hanem inkább bajnokokat fog kivánni, kikkel
viaskodhassék, hogy legalább a királyt megfoszsza jó vitézeitől; de
legkivált a király két fiára fente fogát, jól tudván, hogy ezek sem
akarják hogy húgok hozzá menjen. Már a királynak személyes
bajvivásra bajnokokat kellett küldeni, kiknek ő sok ajándékokat
<span class="pagenum"><a name="Page_162" id=
"Page_162">-162-</a></span> igért és még mellette leányát is,
hogyha princesznéjének a királyfin győzedelmeskedő bajnok személye
tetszeni fog. Sokan föláldozták életöket, de mind szerencsétlenül
járt, úgy annyira, hogy a király bajnokai és még a két fia is, kik
szerencsét próbáltak, mind elvesztek. – Ebben a városban tehát az
idősb királyfi a maga három állatával egy nagy korcsmába ment, s
ott mindjárt jó ebédet parancsolt mind magának mind pedig az
állatoknak. Minden úgy történt amint kívánta. Itten kérdi a
korcsmárost: miért volna ez a város oly szomorú? Elbeszélte, hogy a
király egyetlen egy leányát Rózsikát el akarja venni egy szomszéd
királyfi feleségűl, de nem akar hozzá menni; ez a királyfi igen
nagy vitéz, tehát hogy a királyunk leányát meg nem kaphatja,
bajnokokat kiván, akik közül egy vele mindennap megvívna. Sok
ajándékot igért a király annak aki meggyőzné, és még leányát is
hogyha tetszeni fog a leánynak; de már sokan meghaltak azon
királyfi kardja által, magát a két királyfit is megölte; most már
senki sem találkozik, aki merészlene vele kimenni, így hát maga az
öreg király akarja holnapi nap a szerencsét megpróbálni és a két
fiáért boszút állani. – Mond a korcsmárosnak: én szeretnék vele
megpróbálkozni. <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
"Page_163">-163-</a></span> – Felel a korcsmáros, mivel nem
ismerte, hogy ő is királyfi volna: még az úr gyönge és kardja
rövid, annak pedig hosszú kardja van. – Felel a királyfi: hát hány
órakor fog a bajvívás történni? – Holnap reggel nyolc órakor, akkor
együtt lesznek az ország nagyjai és a város népe, s nézni fogják a
dolog kimenetelét.</p>
<p>Itten a királyfi az ő három állatával a piacon jókor megjelent,
hogy magának elől helyt vehessen; összejön a sok nép, látták hogy
ez idegen volna ezzel az állatokkal, nem tudhatta senki, ki
lehetne, mert az arcát befödözte a leeresztett sisak. Eljön tehát a
király, gyászban lova, maga, s utána hoznak több lovat, hogy ha
egyik agyon szuratnék, lenne mindjárt helyébe más. Sajnálja az
egész ország; annak a szomszéd királynak a fia ott hányakodik és
csúfolja az öreget, hogy még ő is akar valamit próbálni. Itt
megszólítja az öreg királyt a bújdosó királyfi: én, idegen, kit
fölséged nem ismer, fogok e hánykodóval szembe szállani. – Hátra
megy a király. Volt pedig a királynak ott egy deres lova, arra ült
a bujdosó királyfi; a hánykodó királyfi pedig kezde csúfolódni,
hogy oly merész, hogy még páncélt sem ölt magára. Felel a bujdosó
királyfi: így is meg fogok én <span class="pagenum"><a name=
"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> neked felelni. – No ha
oly nagyon bízol magadhoz, vedd le arcodról a sisaknak azt a
részét, mely betakarja. – Hogy abba teljesedjék kivánságod,
megcselekszem. Levonta az arcáról; itten látja az egész nép, mely
fiatal szép legény volna, nem reménylék, hogy még győzedelmes
lehetne, és sajnálák előre ezt a szép fiatal legényt; nem tudta
senki hogy királyfi volna. Erre a zsibongásra, ámbár igen
szomorkodott, a királyleány mégis kivánta látni a bajnokot, ki
atyjáért és érte vívni fog; látja hogy mely derék és mely szép, s
oda lett a szeretet miatt; már most nem csak azért fájt a szive,
hogy mennyin elvesztek érte, hanem hogy ez a szép ífju is veszni
fog.</p>
<p>Itten elkezdik a viaskodást, mind a két rész erősen tartja
magát, egyszer a királyfi egy kis szúrást kap a combjába, ekkor
neki mérgelődvén, úgy általdöfé, hogy mindjárt szőrnyűt halt. Amint
leesett a lováról, az állatok mindjárt széjjelszaggatták.
Hallatszott az örömkiáltás: éljen! éljen a jövendőbeli király, a
királykisasszony férje! Meghallják a palotában is, hogy nagy lárma
volna a nép közt, kijön a király a leányával a piacra, hol
viaskodtak, hát látják, hogy a szomszéd király fia már darabokban
hever a földön. Itten nagy örömmel fogadta a király és leánya
Rózsika, <span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
"Page_165">-165-</a></span> s a nép csak ezt kiáltozá: éljen a
jövendőbeli király, a princesznének férje! Végre beértek a
palotába, itt megebédeltek. Mielőtt még a király leánya szándékát
kérdezték volna, már is az ebédnél az egész tanács férjének
rendelte a királyfit, maga a királyleány is ugyanazon szándékban
volt. Összeadták őket s megvolt a nagy lakodalom.</p>
<p>Élnek már ők együtt. Egyszer az öreg király, amint ebéd után
beszélgetnének, mondá: de szeretnék nyúlhúst enni. Azon országban
pedig nagyon nehéz volt nyulat kapni, mivel igen kevés volt. Itten
a fiatal király kedvét akarván keresni az ipájának, elment hogy
majd nyulat lő; elment egy nagy erdőbe, addig jár, hogy egyszer
beestveledett, s meg kellett ott hálnia. Tüzet csinál, a vadak
pedig a tűz körül feküdtek; hát hallja hogy a fán valaki reszketve
jajgat: ó de fázom! – No jer le, ha fázol, mond a király; jer le. –
Nem merek, felel a vén asszony, ki a fán volt. – Miért nem mersz? –
Félek az állatoktól; hanem üsd meg vadaidat e vesszővel amit
lehajítok. Megfogadta szavát, megüti mind a hármat, és kővévált
mind a három. Itten leugrik a vén asszony, kikapja a vesszőt és
megcsapja a királyt, s kővé vált ő is. – Már oda haza várják a
királyt, és <span class="pagenum"><a name="Page_166" id=
"Page_166">-166-</a></span> nem jön, nem tudták hová lett; sírt a
felesége, maga az öreg király fölöttébb búsúlt hogy vejét
elvesztette.</p>
<p>Hagyjuk az erdőben a kővévált királyt, menjünk a másikhoz, az
öcscséhez. Már az öcscse visszafordult, elért azon helyre, hol fel
volt akasztva a bokréta, hát látja, hogy a bátyjáé nem csak hogy
meghervadt, de még meg is száradott. Fölteszi magában, hogy föl
fogja keresni legalább a sírját bátyjának. Elindult tehát azon az
úton, mely akkor fekete posztóval volt behúzva; megy, mendegél,
eléri a várost, s azon korcsmába száll meg, hol legelőször a
bátyja. Itten mihelyt belép, mondja a korcsmáros: isten hozta
felségedet; ugyan régen várja már az egész város, a királyné igen
szomorkodik. Itten mentegeti magát, hogy ő nem az, akit gondol, de
a korcsmárossal el nem hitetheté, mivelhogy olyan volt mint a
bátyja, és hogy neki is megvolt a három vadja. A korcsmáros tehát
elment s bejelenté az udvarba, hogy a fiatal király megjött; itten
örűltek mindnyájan, az öreg király mindjárt leányával együtt hintón
eleibe indúlt. A korcsmáros előbb haza-érkezett, s mondá: jön már a
király felséged feleségével együtt. Itten mit volt mit tennie,
eleikbe ment; a királyné, a bátyja felesége, mivelhogy <span class=
"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> épen
egyformák voltak, mindjárt megölelte s kérdé: hová lett oly sokáig?
– Feleli: én nem vagyok az, akit felséged gondol; hanem az az én
bátyám, én pedig az öcscse vagyok. Itten az öreg király bevette a
hintóba, és a palotába mentek, s monda az öreg király, hogy mivel
nem tudja hová lett a bátyja és utána nagyon szomorkodik, tehát
maradna udvaránál, legalább fájdalma nem lenne oly súlyos. Nem
akarták sehová ereszteni, de ő megmondá, hogy tovább maradnia nem
lehet, hanem elmegy a bátyját keresni. El is ment, s jár kel
mindenfelé az országban; itt ugyanazon időben eltéved, hol a bátyja
elestveledett; őreá is az idő reá sötétedett, tehát meg akart ott
hálni, s tüzet rak magának. Akkor is odament a vén asszony, és
reszketve jajgat: ó de fázom! – Feleli az ífju király öcscse: jer
ha fázol a tűzhöz, itt melegedhetel kedvedre. – De félek attól a
vadaktól. – Ne félj, nem bántanak azok téged. – Hiába csak félek én
tőle, hanem ha megvágná e vesszővel a mit lehajitok, ugy lemennék,
mert nem lenne oly hamis. De a királyfi meg nem üte vele, hanem
csak a földet mellettek; tehát a vén asszony mindjárt leugrott,
akkor kapja a kővévált király öcscse, megfogatta az oroszlánnal: no
te, vén <span class="pagenum"><a name="Page_168" id=
"Page_168">-168-</a></span> ördög, most kezem közt vagy, hová
tetted a bátyámat? – Én nem tudok róla semmit. – Neki küldi a
farkast s maratja vele, ugy annyira, hogy kénytelen volt kivallani,
hogy az a mellette való kő volna az ő bátyja, hanem itt a zsebembe
van egy kis bögre, abba van zsír, kend meg azzal az orra alját, s
megint az az ember lesz a ki ennekelőtte volt. – Megkente és
mindjárt fölugrott. Isten hozott, öcsém, hogy jöttél ide? de hogy
ily nagyon elaludtam. – Felel az öcscse: el ám bátyám, mert oly kő
voltál mint az állataid. Akkor megüti az állatokat is a vesszővel,
és mind föléledtek s mindjárt megismerték egymást. – Itt a királyfi
csak maratta tovább a vén asszonyt a farkassal, hogy vallaná ki,
hol volna még több ember, kiket kővé változtatott; annyira
kínoztatá, hogy a legutolsóig mind kivallotta, és ment a számuk
mintegy hat ezerre. Miután már többet nem vallhatott, akkor
parancsolá az állatoknak, hogy szaggatnák széllyel; szét is
szaggatták. Már most mind a ketten mennek, kiki a maga három
állatával, azon városba, hol az idősbik felesége volt; mikor
megérkeztek, mely nagy örömben volt az egész nép, az
kimagyarázhatatlan. Örűlt az öreg király, és a királyné, hogy ismét
megkaphatta a férjét; ismét előbeszélték, <span class=
"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span> hogyan
jártak, és hogyan jött ő az öcscse által ismét életre. Az öreg
király általadta a vejének az országot, és az idősb ott maradt
királynak, a kisebbik pedig haza ment, és az atyja halála után az
is megkapta az országot, és sok ideig szerencsésen
országlottak.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_170" id=
"Page_170">-170-</a></span></p>
<h2>IX. SZEGFŰHAJU JÁNOS.</h2>
<p>Volt a világon egy király, kinek neve Theodorus vala; ennek
országában volt egy özvegyasszony, ki az ura halála után teherben
maradt. Mivel igen szegény volt, így gondolkozék: nem akad nekem
még bábaasszonyom sem, mert miből fizethetem ki? Ezen gondolkozásai
között elérkezett egészen a tengerszélig; itt van egy fertelmes
varangyékos béka, kitől igen megrettent. Észrevette a béka az
asszony félelmét, feleli neki: ne félj, szegény asszony; s akkor
egy szép menyecskévé változik. Most, ugymond, fedezd fel nekem
gondolkodásodat. – Monda a szegény asszony: közelget a
gyermekszülésem, és nem tudom hogyan kaphatnék egy bábaasszonyt,
mivel módom nincs hogy pénzért magamhoz hivassam. – Felele a
békából lett asszony: ne félj, vezess házadhoz, s én leszek a te
bábaasszonyod. – Elmennek tehát a szegény asszony lakására, azonnal
kevés <span class="pagenum"><a name="Page_171" id=
"Page_171">-171-</a></span> idő vártatva meg is születik a gyermek,
a bábaasszony feltisztítja, és mivel keresztanya más nem volt,
tehát mind a bábaságot, mind pedig a keresztanya-hivatalt ő vitte
véghez. Ezeknek mikor vége lett, a gyermeket oda hagyja az
anyjánál, és visszament a menyecske a tenger partjára, és ott
ujonnan békává vált, s bement az ő tengerben volt országába. Ott
mindenféle jó eledeleket készitett a szegény asszonynak s másnap
elvitte hozzá, s ismét eltávozott. Már most mindig azon
gondolkozott, hogyan csalhatná el anyjától a kis gyermeket; elmegy
tehát egy-két nap múlva sokféle eledelekkel és italokkal a szegény
asszonyhoz, és a beszélgetés között mondá: jó asszony, valamit
kivánnék tőled, ha megtennéd; a te hasznodra lesz, csak igérd meg,
hogy megteszed a mit kérek. – Sokat gondolkozott a szegény asszony,
és mondá: mindent kész vagyok megtenni. Erre mond a másik: add
nekem a kis gyermekedet. – Ez igen igen keservesen esett az
anyjának, de mégis megtette kivánságára. Elvitte tehát a menyecske
a kis gyermeket a tengerhez, a tengert megvágta az aranyvesszővel,
és bemegy az országába: ott mindjárt összeaprítja a gyermeket, és
behányja egy kádba, és ott hagyja három napig, mely idő
<span class="pagenum"><a name="Page_172" id=
"Page_172">-172-</a></span> alatt a Rézországban járt iskolába.
Három nap múlva ismét veszi a kenetet, s megkenegeti a gyermek
tagjait; a gyermek magához jött. Édes gondviselő anyám, minek
bántottál? Ó mely szép helyeken jártam, és mely szép tudományokat
tanultam. – Hagyj békét lesz még módod más tudományokat és
szépségeket látni.</p>
<p>Egykor a gyermek anyja gondolkozott, hogyan van az ő fia, igen
szerette volna meglátni; elmegy tehát a tenger partjára, a hol
összeakadt a békával; mikor oda érkezett, mindjárt észrevette az a
béka, hogy a gyermek anyja odakün volna a tenger szélén, kapja
tehát az aranyvesszőt és megüti a tengert, és a tenger kétfelé
szalad, és grádicsok lettek egészen a békából lett menyecske
országáig. Itten bevezette az asszonyt, az látta az ő édes
gyermekét, igen örűlt; minden drága étkekkel a gyermek anyját
tractálta. Ezek után híja a gyermekét hogy menne haza, de az semmi
módon nem ajánlta reá magát; ott hagyta tehát a gyermeket, és
ajánlta az ő keresztanyjának, hogy jó gondot viselne reá, hogy
semmi baja se legyen. Ezek után a béka kikisérte a gyermek anyját,
és a tenger összeszaladt, azzal ismét összevágja a gyermeket, s
beveti a <span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
"Page_173">-173-</a></span> kádba, és ekkor elküldi az
Ezüstországba járni iskolába. Mikor három négy nap elmúlt, veszi az
aranyvesszőt s megüti a testének darabjait, azonnal fölébred, és
monda a gyermek: Ó kedves keresztanyám, mért bántott engem? mely
szép helyeken jártam és mely szép tudományokat tanultam. – Feleli a
keresztanyja: hagyj békét, fiam, lesz még mindazokban módod. Akkor
megfogja a gyermek kezét, és monda: jer, egyél és igyál. Elmennek
az ebédlőszobába; mikor oda értek volna, a keresztanya észbevette,
hogy a gyermek édesanyja a tenger partján járna; monda tehát a
gyermeknek: tánultál-e már, fiam, valamit? – Hogy ne tanultam
volna. – Tehát nem veszesz semmit észre? – Dehogy nem, jól tudom,
hogy az anyám a tenger szélén van. – Menj el tehát, vezesd be
országunkba. – Még én azt a saját tudományom erejével végbe nem
vihetem, hanem adja nekem a mesterséget, és ugy megteszem. – Oda
adja hát neki az aranyvesszőt, és megvágja vele a tengert, és
azonnal legszebb, út lett a rezidenciáig. Az édesanyja igen nagy
örömmel látta, hogy érette jött ki; bevezeti tehát édes anyját, és
ott vendégeskednek. Mikor már mindennek vége lett, akkor
elbúcsúztak egymástól, és a gyermek kikisérte <span class=
"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> az
édesanyját. Mikor visszatért, újra őtet összevágta a keresztanyja,
és beveté a kádba. Akkor a gyermek elment járni iskolát az
Aranyországba; ott volt három- négy napig, akkor keresztanyja; ujra
megüti tagjait az aranyvesszővel, és azonnal fölébred a gyermek, s
újra nagyon sajnálta, hogy tovább nem folytathatá iskoláit az
Aranyországban, de a keresztanyja biztatá, hogy még idővel
szebbeket fog látni.</p>
<p>Újra eljön a tenger szélére a gyermek anyja, a gyermek mindjárt
észrevette, hogy anyja a tenger szélén járna, mondá tehát a
keresztanyjának: nekem úgy tetszik, mintha édesanyám a tenger széle
mellett föl s alá járna. – Mondá a keresztanyja: menj és vezesd be.
– Veszi a gyermek az aranyvesszőt, és a tenger vizét megvágja;
azonnal a legkellemesb út lett egészen a rezidenciáig. Igen
szivesen fogadta a szegény asszonyt a gyermek keresztanyja is
pompásan vendégelte. Mikor mindennek vége szakadt, akkor mondá a
gyermeknek: kisérd ki édesanyádat; és megigérték neki, hogy kevés
idő múlva meg fogják látogatni. A gyermek kikisérte tehát az édes
anyját; mikor visszatért ujonnan kapja a keresztanyja, összevágja
és beveti kádba. <span class="pagenum"><a name="Page_175" id=
"Page_175">-175-</a></span> És a gyermek elment akkor a
Gyémántországba iskolát tanulni. Mikor már három négy napig ott
töltötte volna iskoláit akkor veszi a keresztanyja az aranyvesszőt,
és a gyermek összedarabolt tagjait megüti, azonnal ismét fölébred,
és feleli, hogy minek háborgatja és minek veszi el azon szép
országból, hol ő annyi szépségeket látott; de a keresztanyja ismét
biztatja, hogy még szebbeket és hasznosabbakat is tapasztaland,
csak csendes szívvel legyen; Ezek után megy a gyermek az
ebédlőszobába, és evett ivott a keresztanyjával.</p>
<p>Monda egyszer a gyermek: nehezen esik az nekem, hogy az
édesanyám oly szegénységgel él. – Feleli a keresztanyja: majd
jobbra fordúl állapota nem sokára; ne, fogd e zsacskó aranyt, és
menj el anyádhoz. – Kérdi a gyermek: hát, keresztanyám, nem jön? –
Felelé: én is elmegyek, hanem te vedd magadhoz ezt a zsacskó pénzt,
és menj el előre, és mondd anyádnak, vegyen a zsacskóból a mennyi
szükséges lesz egy rezidenciájának csináltatására, s küldd el
azonnal a város előljáróihoz, hogy engednének helyt, hol egy
rezidenciát lehetne építeni.</p>
<p>Elment tehát a gyermek anyja a város fő élőljáróihoz, kérni,
hogy építhessen itt rezidenciát. <span class="pagenum"><a name=
"Page_176" id="Page_176">-176-</a></span> Ezt a város előljárói meg
nem engedék; hanem küldék a királyhoz, kérne attól szabadságot.
Elmegy tehát a szegény asszony, és bemegy a királyhoz, előlbeszéli
kérését hogy mit akarna, ezt meg ezt; kérdi a király: ki
parancsolta s kinek a kivánsága annak a rezidenciának épitése?
Feleli a szegény asszony: az én fiamnak. – Mondá a király: küldd
el, szegény asszony, a fiadat hozzám. – Haza megy az asszony; már
tudta a fia, miként járt, mielőtt megszólította volna, tehát
mosolygott. Ezen igen megszomorodott a jó szívű anya, ezt
észrevette a fiu s mondá: miért szomorodott meg, édes szülém? –
Hogyan ne, fiam, mikor te kinevetsz. – Ó nem, isten mentsen meg,
hanem nevetem a király gondolatát; hát mit szólt? – Nem egyebet,
fiam, hanem hogy mennél el magad hozzá. – Ezt hallván az ífju,
azonnal kezd öltözni és csinosan elindult; a merre ment, orcájának
fényessége tündöklött mint a nap. Mikort elért volna a király
rezidenciájához, mivelhogy igen sok nép követte, tehát az őrök
valami princnek vélték; tehát gverauz volt mindenfelől. Kitekint a
király az ablakon, mert ép akkor a leánya szobájában volt, s monda
leányának: nézd, leányom, mely csudálatos szépséggel bír az a
királyfi <span class="pagenum"><a name="Page_177" id=
"Page_177">-177-</a></span> vagy vezér, az egész rezidencia fénylik
az ő szépségétől. Eleibe ment tehát a király és királyleány a
szegény asszony fiának, és nagy becsülettel fogadák, bevezetik
karonfogva a parádés szobába, és ott mondá az ífju a királynak:
megjelentem felséged parancsolatára; én kérettem anyám által a
felséges királytól szabadságot egy rezidencia épitésére. – A
király: szivesen, úgy mond, építtessen tetszése szerént.</p>
<p>A királyleány a szegény asszony fiátt oly annyira megszerette,
hogy férjének kivánta titkon magában.</p>
<p>Ezek után lekisérte a király és királyleány a fiút, és ő elment
haza felé; mindjárt parancsolatot ada ki, hogy az épitéshez
szükséges mesteremberek jelenjenek meg nála.</p>
<p>Jön a fiú keresztanyja, az előbeszéli neki minden esetét, hogy
és miként járt a királynál, és ezek után bemennek a szegény asszony
héjlékába, a ki őket szivesen, a mie volt abból, vendégelé; de
látta a gyermek keresztanyja, hogy nem igen telnék tőle, tehát azon
étkeket, melyeket elkészítve hozott magával, behozta, és úgy
mulatták magukat.</p>
<p>Összejöttek tehát a kőművesek és minden az építéshez tartozandó
mesterek megjelentek <span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
"Page_178">-178-</a></span> és dologhoz fogtak; de mivel gondolá a
gyermek keresztanyja, hogy sok időbe telnék e nagy épület
elkészítése, tehát kapta, elővette az ő mesterségét, és azon okból
kihívja a gyermek anyját a városba sétálni, hogy azon idő alatt a
rezidencia elkészűljön. Mikor tehát gondolá hogy elkészült: no de
gyerünk már haza, komám asszony, úgymond. Visszafordúlnak haza
felé, és mikor haza értek volna, nem tudá az asszony melyik legyen
az ő háza, látván hogy annak helyén egy nagy rezidencia volna.
Eleget hivá be a gyermek keresztanyja, hogy az az ő háza lenne, de
annak hitelt nem adott, hanem azt vélte, eltévedt: hanem
komaasszonya, megfogván kezét, fölvezeti a palotába. Elejekbe jön a
gyermek, és kérdé: talán eltévedtek, mivel oly sokáig tértek
vissza. – Felele a keresztanyja: nem de máskép vélte az édesanyád,
alig tudtam a maga házába behívni. Azután hozzá ültek a vacsorához,
és a vacsora közt a komaasszony javaslá, hogy mivel ezen épület
elkészűlt, tehát adnának egy pompás vendégséget, a hová a királyt
és az ország és a város előljáróit elhivatnák. Ez tetszett
mindnyájoknak; nem volt tehát más hátra, mint elkészűlni hozzá s a
hivatalosokat elinvitálni. <span class="pagenum"><a name="Page_179"
id="Page_179">-179-</a></span></p>
<p>Mikor tehát már minden készen volt a vendégségre, elment a fiu
maga a királyhoz. Mint a természetnek különös szépségét, követte
majd az egész város, az őrök, valamint először, most is úgy
fogadták; a király és leánya, meglátván jönni, mindjárt eleibe
mentek; s karon fogva felvezette; mely örömmel fogta volt a
királyleány, azt ki sem lehet mondani. – Szegfűhaju János, úgymint
az ífju, a királynak ekképen szól: minthogy elkészűlt a rezidenciám
tehát szándékoztam, hogy Felséges király, több nagyokkal együtt
hajlékomban egy kevés mulatságra láthassam. Örömmel ajánlta magát a
király és legfőbbkép tetszett a királyleánynak ez az alkalom. A
királynak valami dolga, érkezett, tehát ott hagyá Szegfűhaju Jánost
leányával a szobába; mikor tehát magok voltak, el nem titkolhatta
szerelmét a királyleány, hanem ily szókra fakada: fogadd el, János,
ezt a szívet, a ki tégedet híven kiván szeretni. – Erre mond János:
mindezekre feleletet nem adhatok szülém értekezése nélkül; lesz még
alkalmunk erről szólani. Ekkor fölkel és haza megy.</p>
<p>Eljöttek tehát más nap a vendégek a kiket önömmel fogadtak;
csodálták e palotának nagy ékességét ás mesterséges fölépitését,
<span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
"Page_180">-180-</a></span> hozzá ültek az ebédhez, és minden a
legnagyobb móddal és pompával ment végbe. Eljött azomban az idő,
hogy Jánosnak el kellenék menni, és szomorkodott, mikép mehetne el
a vendégektől. Ezt észrevette a keresztanyja, kihívja és kérdi: mi
bajod? – Mennem kellene és nem tudom, hogyan hagyjam itt a
vendégeket. – Hát ezen búsúlsz, hiszen itt vagyok én, eleget teszek
a vendégek között, csak te menj és járj békével, fiam. S egyebet
nem mondok neked, hanem hogy ha valakivel összejöszsz, azt szép
szóval illesd, és ha meg fogsz akadni és halált szenvedni, akkor
haza fogsz jönni és nálam fogod magadat jelenteni mindenkor, és úgy
mégy el megint; ha pedig haza jöszsz, senkinek se mutasd addig
magadat, míg valahol valamit nem találsz, és ha valamit találsz,
húzd ki a kardodat és vágd keresztül, úgy nyertes leendesz ha ezt
fogod cselekedni.</p>
<p>Itten a fiu többet nem beszél, hanem a keresztanyjától adatott
mesterséggel bujdosni indul. A vendégek tehát vígadnak, de a
királyleánynak szemébe tűnt hogy nem volt jelen, tehát kérdezte,
hová ment; és így a többi fejedelmek. Itten egy kis neheztelés adta
magát elő, hogy János ott hagyá a <span class="pagenum"><a name=
"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> vendégeket, szükséges
volt tehát, hogy keresztanyja valami okossággal éljen; azért
elővette mesterségét és megcsinálta, hogy a vendégek úgy
elfelejtkeztek Jánosról, hogy azt sem tudták: volt-e a világon
valaha. Igy tehát a vendégek a legnagyobb megelégedéssel
elszéledtek, a komaasszony is haza ment a tenger fenekén levő
országába.</p>
<p>Ment tehát mendegélt Szegfű János e világon a havasokon föl s
alá, egyszer jön a Verestenger partjára, ott lát egy szegény
asszonyt szedegetni. Megszólítja János: jó reggelt, öreg anyám. Az
asszony fogadá köszönését, és: most van, mondá, szép virág, az
életed kezemben. S azzal veszi az aranyvesszőt és megüti a tengert,
és megfogja a János kezét. A tenger pedig mikor megvágattatott a
vesszővel, azonnal út lett egészen a rezidenciáig, hova Jánost a
vén asszony, ki a Rézország királynéja volt, vezette. Mikor tehát
oda értek, kérdi az ífjutól: hogy micsoda járatban volna; feleli,
hogy szolgálatot keresne. A Rézországi királyné leánya pedig
megtanítá, hogy csikós legyen; ő tehát a királynénak azt mondá,
hogy csikós szeretne lenni. A királyné enni inni adatott neki, és
azután a ménest kezdette olvasni eleibe, s megparancsolá, hogy a
ménessel <span class="pagenum"><a name="Page_182" id=
"Page_182">-182-</a></span> mindaddíg menjen, míg csak az önmagától
meg nem állapodik.</p>
<p>Elmegy tehát János a ménessel hegyeken völgyeken keresztül, és
egy szép laposon megállapodik. A rézországi király leánya hoz neki
mindenféle jó étkeket; az ífju meglátván a leányt, kérte távoznék
tőle, ha megtudja a királyné, tehát el fogja veszteni életét. Mondá
a leány: ne félj míg engem látsz; s magához bátorítá Jánost.
Mulatni kezdettek együtt s mindenfélére tanítja, miként kell
cselekednie; de János semmiképen szavára reá nem akar állani;
utoljára mégis reá vette a leány. A leánynak haza kelle menni,
tehát az ífju maga maradott; azonban álom ereszkedek reá, és a
ménes neki megy az ezüsterdőnek, és nagy károkat tesz benne. Itt az
ezüsthajú leány észrevette, hogy az ezüsterdőben micsoda károkat
tesz a rézszőrű ménes; mindjárt küldi az ezüsttátost, a tátos megy
a felhőben, és behajtja a rézszőrű ménest. Itten felérzik az ífju,
búsul, ezt észrevette a rézhaju leány, kapja a rézszőrű tátost, és
mondá Jánosnak, ne búsúljon, hanem menjen az ezüstvárhoz, és ott
meglátja őt az ezüsthajú leány, és vissza fogja adni a ménest.</p>
<p>Mikor oda ért János, meglátja őt az <span class=
"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span>
ezüsthaju leány, és kiereszti a ménest, úgy hogy a vén anyja, az
Ezüstország királynéja, észre sem vette, és monda: ífju, ez többet
ne történjék. János tehát hajtá a ménest; a ménes közzül egy
megellik, és pedig kettőt, az egyik szép volt, a másik pedig igen
csúnya. Itten az a csúnya csikó nem tudott menni, tehát János kapja
a nyaka közé, és úgy viszi sok ideig. Egyszer megszólal a csikó:
tégy le, édes gazdám: már vittél engem, tehát majd foglak én vinni.
Most ha haza megyünk, folytatá, majd a királyné börtönbe akarand
tenni, de attól semmit se félj, mert oda nem tehet, hanem mikor
megvacsorálsz, jöjj ki hozzám és majd elmegyünk valahová. – Ment
tehát vacsorára János; mondá neki a királyné: ne, micsoda károkat
tétettél a ménessel? Az ífju semmit sem szólott. No csak, egyél
igyál és jól vigyázz magadra. – Ezek után kimegy a fiu a méneshez,
és a kis csikó mondja: ülj föl reám, és megyünk; – Kérdi a fiu
hogy: hová? – A tenger fenekére, a bátyámhoz, az ezüstszőrű
tátoshoz. – Felült tehát a csikóra, és elértek az ezüst tátoshoz, a
ki mindjárt így szólott no, ífju, eljöttél; tudod-e miért
hivattalak? – Felele az ífju, hogy nem tudná. – No itt e
<span class="pagenum"><a name="Page_184" id=
"Page_184">-184-</a></span> csengetyű; ha valahol megszorulsz, csak
ezt rázd meg, azonnal megjelenek segítségedre bármi veszedelemben.
Megköszönte János, s haza indul, haza is ért, a leány kérdezte, hol
járt, felelé, sétálni az akol körül; itten mondja neki a leány,
menjen vele az ezüstvárhoz, mert ott igen szép mulatság lesz.
Elmennek tehát, és majdhogy el nem értek az ezüstvárhoz, akkor
mondja a kis csikó: édes gazdám, ha oda érünk, be ne menj a
vendégházba, hanem a mellette lévő különös szobába, és így
kihallgathatod mit fognak beszélni; hogyha szorúlna a kapca s ki
akarnál jönni, tehát csak azt nézd, melyik nyeregkápán van két
csillag. Elérnek tehát azon ezüst várhoz, ott mindenik megköti a
lovát, és már a sok lovak száma számtalan volt. Itten az ífju nem
ment be a leánynyal a vendégházba, hanem a mellette lévő különös
szobába, és ott hallgatta mit beszélnek. Itten a lova kezdi vágni a
földet, János mindjárt kiment, de mivel már a tátosok igen sokan
valának, nem tudta mindjárt melyik az ő lova, azért vigyázta
melyiken van két csillag. Csakhamar reá akadt s kérdezé: mi lelt,
édes lovam? – Engem semmi sem lelt, hanem téged fog valami lelni;
de azért csak menj be és nézd miként vannak, és hallgasd mit
beszélnek, és <span class="pagenum"><a name="Page_185" id=
"Page_185">-185-</a></span> ha ismét hívlak, csak hamar ülj fel
reám, és jól megkapaszkodjál hogy le ne maradj. Bemegy tehát János
újra a szobába, és hallgatja mit beszélnek. A gyémántországi
gyémánthaju királyleány mondja: jól vigyázzatok, nincs-e itt
Szegfűhaju János, nem látta-e őt senki. És mivel nem is ösmerték,
azért bemegy a vendégházba János, mihelyt meglátják, azonnal
fölugráltak, és mindenikkel akart volna menni. Itten csakhamar
elmegy János, a lova már vágta a földet, azonnal mindjárt felült a
lovára, a ló vitte őt az aranytejfürdőbe; mikor onnan kihozta,
akkor észrevette a többi tátos, hol van János; erre mindenik felül
a maga tátosára. Itten Jánost fölviszi lova a felhőkbe, és úgy ki
az ezüstországi határból. Az ezüstországi leány sem soká késett,
hanem jött János után és mondá neki: ugyan miért cselekedted azt;
már most többé nem lesz ott diéta, hanem az aranyvárban. Avval az
ífju sokat nem gondolt.</p>
<p>A vén asszony már leste a leányát és az ífjút, és mihelyt a
ménes aklához ért a leány, mindjárt mondja az anyja: no, szép
virág, hol voltál? – Jól tudja, édes anyám, hol voltam. – Azt hogy
tudom, igaz, de hogy az ífju veled elmenjen, ki parancsolta neki? –
Felele a leány: el kellett mennie, mert ő tartja a <span class=
"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> diétát.
– A vén asszony beszélgetése közben a leányával, beszökött János a
ménes közé; ezt észrevette a vén asszony s mondá: János, hol
voltál? – János csak meghúzta magát, semmit sem szólt, a lova
bátorítja: ne félj, nem tehet neked semmit. A vén királyné mindjárt
parancsolja, hogy vigye őt a leánya áristomba; elvitte: az áristom
volt egy különös szoba, és a vén asszony úgy tétette oda Jánost,
mint siralomházba. Megy egyszer a vén asszony a siralomházhoz, itt
mondja az ífjunak: aluszol-e vagy álmodol? – Felel: sem nem aluszom
sem nem álmodom, csak a mostoha sorsról gondolkozom. Itten pedig
nem az ífju felelt, hanem a rézhajú leány. Ezen a vén asszony igen
megszomorodott, azért eltökélé magában, hogy kiereszti őt; estve
tehát megparancsolta a leányának, hogy eresztené ki a
siralomházból. A leány tehát mondá Jánosnak, hogy menjen a
méneshez; s ő maga sem késett sokáig, hanem ment az ífju után, vitt
magával szép ágyat, s szépen megveté, s Jánossal együtt
lefeküdt.</p>
<p>A vén asszony a méneshez megy, s ott találja őket feküdni
együtt, spádéjához kap s mind a kettőt keresztül akarja szúrni, de
a leány felugrik, és a spádét megkapja, és mondá, hogy az ilyen
akarattal hagyjon föl. <span class="pagenum"><a name="Page_187" id=
"Page_187">-187-</a></span> Az anyja a királyné tüstént
siralomházba parancsolá. Megijedett János; ezt észrevette a
gyémánthaju leány, mindjárt küldi az ő gyémánttátosát, hogy
szabadítaná ki Szegfű Jánost; elment tehát a gyémánttátos, s mikor
oda ért hozzá, kérdi János, mit akarna; mondá: hogy a gyémánthaju
leány küldé hogy szabadítaná ki. – Feleli János: menj el és mondd
meg neki, hogy én a magam mesterségemmel beérem, és senki tanácsára
nincs szükségem. A gyémánttátos tehát visszament a gyémánthajú
leányhoz, elbeszélte mit mondott Szegfű János.</p>
<p>Megviradott tehát, azonnal a vén királyné kiviszi a Rézhegyre,
hol már el volt készítve számára az akasztófa, ott őt felkötték, és
úgy maradt estvélig. Mikor besötétedett, akkor lova oda ment és
levette és mondá neki: tudod-e, mit fogsz már most csinálni? –
Feleli János, nem tudja. – Itt van rajtam a te vitézi ruhád, öltözz
fel és elmegyünk a vén Rézkirálynéhoz, mikor beugratsz a várába,
mondd, neki, jöjjön a Rézhegyre, ott meg fogsz vele vívni.</p>
<p>Kapja a vén királyné az ő öltözetét, és ment utána; mikor oda
ért, már akkor ott várta őt János; kapják mindjárt kardjaikat,
kezdenek verekedni, úgy annyira, hogy a körüllevő <span class=
"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span>
tartományokba elhallatszott a fegyverek csattogása, és sok
fejedelem mind öszvecsődűlt. Mondja a vén királyné, mivelhogy
elfáradott: hallod-e, ífju, pihenjünk egy keveset. A csikó nem
akarta engedni, mivel látta a sok mindenféle királyt ott jelen
lenni kiket nem látott a gazdája; de mégis megpihentek. Leszállt
tehát lováról János, akkor mondja neki a lova: nem látod édes
gazdám, kik vannak itt nézőül? nem szégyenled magadat? Akkor
felugrik lovára János, és a vén asszonyt összedarabolta; akkor
bevezetik őt karonfogva egy fölékesített hintóba, és úgy koronázták
rézországi királynak.</p>
<p>Megint gondolkozik János, hogy még többet is kellene próbálnia;
azért újra bújdosik a havasokon, és sok fáradsága után megint akadt
egy vén asszonyra, ki a tengerszélén szedegetett; az pedig volt az
ezüstországi királyné. Tudta János hogy megakadott ismét, de aval
nem gondolt, hanem megszólítá: jó reggelt, öreg anyám. Elfogadja
tőle az ezüstországi királyné, és mond: no, szép virág, itt vagy. S
csak kapja aranyvesszőt, megvágja a tengert, a tenger két részre
szakad és legszebb út lett egészen az ezüstvárig. Bevezette tehát
várába a vén asszony, és enni inni adatott, neki, azután kérdi,
<span class="pagenum"><a name="Page_189" id=
"Page_189">-189-</a></span> micsoda járatban volna. Mondá: hogy
szolgálatot keresne. Az ezüsthajú leány kérte az anyjától, adná
neki inasul, de semmi módon meg nem nyerheté, hanem csikósnak tette
a királyné. Itten mindjárt előlolvassa neki a lovaknak számát, és
megparancsolá, mindaddig menjen a lovakkal, míg csak önmaguk meg
nem állapodnak. Mennek a lovak hegyen völgyön, egyszer mégis
megállapodtak. Itt Jánost nyomja az álom, még pedig jól, a ménes
bemegy az aranyerdőbe és iszonyú károkat tesz. Ezt mindjárt
észrevette az aranyhaju leány, és kiküldi az aranytátost, hajtaná
be az ezüstménest a várba. Megy tehát a felhőkben az aranytátos és
behajtá az aranyhajú leány parancsolatára. Itten felérzik János,
nincs a ménes sehol, megijedett és elszomorodék, mitevő legyen.
Ehon jön az ezüsthajú leány, hoz neki enni inni, de Jánosnak nem
kellett semmi. Mondá a leány: ne busulj semmit, csak menj el az
aranyvárhoz, mihelyt az aranyhaju leány meglát, mindjárt
visszaengedi a ménest. János tehát elmegy, meglátja az aranyhaju
leányt, mindjárt visszaereszté a ménest anélkül hogy megtudta volna
a vén aranyországi királyné; de megmondá, hogy többé ily nagy
károkat ne tétessen. De János, csakhogy megkaphatta <span class=
"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> a
ménest, megy haza felé; itten megellik a ménes közűl egy kanca, és
pedig kettőt, egyik igen szép volt, a másik meg sovány és csúnya, a
ki nem mehetett. Mit csináljon János? kapja a nyaka közé és viszi;
mikor már sokáig vitte, akkor a csikó mondja: no majd viszlek már
én most téged, csak ülj fel rám; tudod-e, édes gazdám, ha most haza
érünk mit kell cselekedned? – Feleli János: nem tudom. – Azt, hogy
mikor már megvacsoráltál, jöjj hozzám, elmegyünk a tengerek
fenekére, és ne hallgass a sok szóra. – János megvacsorál, és
elmegy a csikójához, ottan mindjárt reá ül, és viszi a tengerek
fenekére az aranytátoshoz; ez volt pedig a kis csikónak a bátyja.
Mikor oda értek, mondá az aranytátos: tudod-e, édes gazdám, miért
hivattalak? – Nem tudom. – Ne, itt van egy aranypatkó, abban a
patkóban van háromszáz lyuk, és minden lyukban egy csengetyű; hogy
ha valahol meg találsz szorúlni, tehát csak rázd meg, mindjárt ott
termek segítségedre. – Ezt megköszönte János, és fölült a
csikójára, és visszatért előbbeni helyére. Itten nem sokára jön az
ezüsthajú leány, és mondá neki, menne el vele az aranyvárhoz, ott
igen szép mulatság lesz. János ajánlotta magát szivesen, és nem
sokára el is érték az <span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
"Page_191">-191-</a></span> aranyvárat. Itten mondá a lova: édes
gazdám, a vendégházba be ne menj, hanem a mellette lévő szobába, és
ott hallgasd, mit beszélnek; és ha meg fogsz szorúlni, csak azt
nézzed melyikünknek van a nyergén három csillag; akkor ülj reám, és
vigyázz hogy le ne maradj. Ezzel bemegy János; egykor vágja a
csikója a földet, kérdi a gazdája: mit akarsz, édes lovam? – Ülj
fel reám. Azzal viszi őt az aranyfürdőn keresztűl. Akkor
észrevették a fejedelmek, utána az aranytátosokon, de a csikó
beviszi a felhőkbe, és onnan ki az ezüstországi határból. Itten már
utóléri az ezüsthaju leány s mondá Jánosnak: no, szivem, ugyan nagy
kárt tettél nekem. De evel nem gondolt János; hanem a vén
ezüstországi királyné már oda haza leste őket, s csak kapja Jánost
és öszveaprítja; ekkor az ezüsthajú leány változott egy hangyává,
és kivitte őt a lovának, és mondá, vinné az erdőbe és vágná meg
evvel az ezüstvesszővel. Ezt megcselekedte a lova és megvágván a
vesszővel, azonnal talpra felállott; akkor méreggel telve, felült
az ő tátos csikójára, és menne az ezüstvárhoz. Mikor bement, mondá
az Ezüstország királynéjának: készülne és jönne mentűl előbb az
Ezüsthegyre. A vén asszony bízott magában, azért <span class=
"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span>
megjelent; itten mindjárt hozzá kezdettek a bajviváshoz, és három
nap három éjjel mindig tartott a verekedés; összejöttek a körüllévő
fejedelmek a nagy fegyvercsattogásra, végre mégis erőt vett János
az ezüstországi királynén és összevágta. Kérte a leánya, szedhesse
össze az anyja testét, s János megengedte. Ezek után az ott lévő
fejedelmek bevitték és másodszor megkoronázták úgy mint Ezüstország
királyának.</p>
<p>Itten kezde az ífju gondolkozni, eszébe jutott, mit monda neki a
keresztanyja, hogy haza kellene mennie; s megindula haza felé. Sok
fáradsága után már haza érkezett, és ime a tenger szélén találja
keresztanyját, kapja a kardját s úgy hozzá vágott, hogy a kardja
azonnal hátra hajlott. Erre a keresztanyja kinevette, min János
igen elszomorodott; keresztanyja, ezt látván, megszólítá: ne
búsúlj, mert annak úgy kellett megtörténni. S kérdezi, hol járt
volna az óta; de ő mind ezekről semmit sem akart beszélni, hanem
csak azon volt, hogy mielőbb láthassa édesanyját. Elment tehát
keresztanyjával együtt az édesanyja látogatására, ki is nagy
örömmel fogadá. Tudtára adta János, hogy a ő idehaza létéről
senkinek ne szólana, mert el kell ismét mennie. <span class=
"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span></p>
<p>Igy töltött három napot az édes anyja házánál, azután
elbúcsúzott, és útját vette ismét az Ezüstországba. Mihelyt
megérkezett, minden rendelést megteve, hogy távolléte alatt az
országot jól igazgassák a főbbek, s azzal útnak indult. Ujra megyen
hegyen, völgyön, síkon, egykor ér a tenger partjára, és ott talál
újra egy vén asszonyt. Mindjárt megszólítá: jó napot, öreg anyám. –
Elfogadta az öreg asszony, és mondá: fiu, hogyan tévelyegtél ide? –
Monda János: én nem tévelyegtem el, hanem a kénytelenség hozott
ide. A vén asszony pedig jól tudta micsoda kénytelenség hozta oda,
s azonnal kapja az aranyvesszőt, megvágja a tengert, a tenger utat
ad, és megfogja a vén asszony a János kezét s bevezeti az
Aranyországba. Itten az aranyhajú leánynak igen megtetszett János,
és kérte anyját, adná melléje inasnak, de anyja már előre gondolá
szerencsétlen kimenetelét, tehát semmi módon azt meg nem nyeré,
hanem a vén asszony jobban azon gondolkozott, mi módon veszthetné
el azt a szép ífjut. Félre hívja egy különös szobába, és mondá
neki, ne fogadja a leánya szavát, ha valamit mondana neki; s
mindenkép kedvezett az ífjúnak és mindenféle kincseket igért neki,
csak hogy azt megtartaná; kérdezi azután, <span class=
"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> mi
akarna lenni? János csupán csikós akart lenni. Itten a vén asszony
eleibe kezdi olvasni a ménest és mondá neki, hogy most menne vele,
mind addig míg csak magától meg nem állapodik. Elmegy János a
ménessel, megállapodott a kősziklákon, itt az ífjú ledőlt és
azonnal elszunnyadt. Az aranyhaju leány azonnal észbevette hogy
János elaludt, mindjárt felült az aranytátosára s elment hozzá;
aluva találta; itten mindjárt felkölti, és ad neki egy aranyövedzőt
és egy aranygyűrűt. Ezek után a leány meg akarta ölelni, de ő,
ugymint János nem engedte, mert eszébe jutott, mit parancsolt a vén
királyné; a leány mondá, ne húzza magát, de János csak arra kérte,
távoznék tőle, mivel ő a királynétól tartana; de a leány mondá: ha
én itt hagylak, meglásd, mint fogsz járni. Itten az aranyhajú leány
eltávozik Jánostól, és álmot eresztett reá. Elaluszik János, a
ménes pedig megy a gyémánterdőbe, és nagy károkat tesz; fölébred
János és néz mindenfelé, hol láthatná a ménest, de haszontalan
tekingetett, mert már a gyémánthajú leány behajtatta s erősen
strázsáltatta. Elindult János keresni, és búsúlt a rajta történt
szerencsétlenségén; s midőn így fel s alá járna, egykor hozzá mene
az aranyhaju leány, és mondá: nem-e <span class="pagenum"><a name=
"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> mondám, hogyha eltávozom
tőled, károdra lesz? Hanem egyebet ne tégy, mert már várakozik reád
a gyémánthaju leány, menj el a gyémántvárhoz, mihelyt meglát a
gyémánthajú leány, azonnal mindjárt elereszti a ménest. Ment tehát
János a gyémántvárhoz: mihelyt meglátta a gyémánthajú leány,
mindjárt megszólitá: no, szép virág, hol jártál oly sokáig? nem-e
az aranyhajú leánynyal szerelmeskedtél? Hanem csak hajtsd el a
ménest, majd eszedbe juttatom én azt még neked. Itten megy az ő
ménese a kősziklák felé, és a lovak közül egy kanca megellett
kettőt, az egyik ezek közűl is szép volt, a másik pedig igen
sovány; ez semmi módon nem mehetett, tehát kénytelen volt János
fölvenni vállára és úgy vinni. Mikor jó darab ideig vitte volna a
csikót, megszólal hozzája, tenné le, és már most ő fogja vinni mint
gazdáját. Fölült reá János, és mennek haza felé; ujra megszólal a
lova: tudod-e édes gazdám mit kell cselekedni? – Feleli János: nem
tudom. – No mihelyt haza érünk, fölmegy a vacsorához, ott az
aranyhaju leány majd mindenféleképen fog neked kedveskedni, de te
azt csak semminek nézd; mikor elvégezted dolgodat, jőj tüstént le,
el fogunk menni a tenger fenekére a bátyámhoz. – Itten fölmegy
János a <span class="pagenum"><a name="Page_196" id=
"Page_196">-196-</a></span> cselédszobába, az aranyhajú leány
mindjárt leült mellé és beszélgetni kivánt vele, de János semmit
sem akart szólani. Megvacsorál János, és lemegy az akolhoz; mondá a
csikó: no, édes gazdám, ülj reám és menjünk a bátyámhoz. El is
értek nem sokára; itten a csikónak bátyja volt aranytátos, és
mindjárt mondá: no, édes gazdám, eljöttél? – Monda: eljöttem. –
Fogd tehát ezt az aranypatkót, melyben van háromszáz hatvanhat szeg
hogy ha reám szükséged lesz vagy ha valami bajba esel, tehát csak
húzzál ki belőlök egy szeget, azonnal mindjárt segítségedre
leszek.</p>
<p>Az aranyhajú leány nyughatatlan volt és szomorkodott, hogy nem
viszonozta szeretetét János, kivel ő annyi jót kivánt tenni.</p>
<p>Haza ért János a kapott ajándékkal; itten a leány mindjárt
mondja: menne vele a gyémántvárba mulatságra. A vén királyné
észbevette hová akar menni leányával, tehát mindjárt a siralomházba
tétette s másnap fölakasztatta. Búsúla csikója az ő gazdája
elvesztése után, s azért gondolá, jó lenne elmennie bátyjához
tanácsot kérni. Elmegy, elbeszéli a gazdáján történt
szerencsétlenségét; feleli erre a bátyja: föl fog támadni még az
életre a te gazdád és az enyém, mert az aranyhaju leány azon lesz;
csak te térj vissza. <span class="pagenum"><a name="Page_197" id=
"Page_197">-197-</a></span> Visszatért a csikó azon helyre, hol
Jánost felkötötték, oda érkezett nem sokára az aranyhajú leány, és
megkapván kését, levágja Jánost és megkeni, s azonnal fölébred.
Ekkor János boszút akar állani az aranyországi vén királynén, azért
mindjárt kihúzott a patkóból egy szeget, s tüstént ott termett a
csikónak a bátyja, az aranytátos, s monda neki: ülj fel és menjünk.
A vén királyné udvarába beugrat János: No, te vén asszony, jöjj az
én halálomnak elkövetett helyére és boszut állok rajtad. A vén
banya, ugymint az aranyországi királyné, nem késedelmeskedett,
hanem a rendelt helyen megjelent; János mindjárt el kezdette vele a
verekedést, és utoljára győzedelmeskedett s összedarabolta, és
azután a jelenvaló fejedelmek Aranyország királyának koronázták. –
Ezen verekedésnél jelen volt a gyémánthajú király leány, a ki
Jánost föllöttébb kedvelte.</p>
<p>Most már János volt Réz-, Ezüst- és Aranyország királya. Megunta
a sok bujdosást. Miután koronázásának vége lett, a fejedelmek
mindnyájan, kiki a maga országába, visszatért: itten gondolkozik
magában János, hogy most mitevő legyen? el nem tudta határozni
dolgát; kiment tehát egy erdőbe a paripáján lovaglani, és ismét
mély gondolkozásokba <span class="pagenum"><a name="Page_198" id=
"Page_198">-198-</a></span> ereszti magát. Egykor gondolja magában:
bár csak itt volna a keresztanyám, hogy adna nekem tanácsot, mitévő
legyek. Alig végezte el e gondolatját, s ime szeme előtt látja a
keresztanyját. No, fiam János, hogyan vagy? – Igen jól vagyok, de
most nem tudom, mittévő legyek. – Nem egyebet, hanem a gyémánthajú
leányt, ki az én néném leánya, ki reád születésed napjától
várakozik, meg fogod kéretni, és azon a nyert országaidon fogsz
uralkodni. Megyünk tehát, fiam János, a gyémántvárhoz.</p>
<p>És mihelyt Jánost meglátta a gyémántországi királyné az ő
húgával jönni, mindjárt eleibe ment, és őt mint jövendőbeli vejét
örömmel fogadta; a leány meg nem tartóztathatta magát, hogy Jánost
meg ne ölelje, sok sűrű könyhullatásokat ejtve, ezen kedves
Jánosáért vérzett szíve nem szólhatott.</p>
<p>Ezek után János a gyémánthajú leányt elvette feleségének, és
megesküdtek; az esküvés után elmentek mindnyájan a János
édesanyjához, ki őt nagy örömmel fogadta. Igy tehát odahaza levén
mint egy külsőországi király, a városban levő főuraknak vendégséget
adatott, melyre maga a király, ki a városban lakott, megjelent. Ott
sok mindenféle <span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
"Page_199">-199-</a></span> beszélgetés jött elől, de János
legkissebbet sem szólt végbevitt dolgairól. Csodálták a felesége
ékességét, csodálták az ő réz, ezüst, arany és gyémánt szőrű
paripáit. Miután a vendégségnek vége szakadt, akkor János az ő
rezidenciáját a királynak ajándékozta, és elment édesanyjával a
felesége országába; ott országolván sok ideig, számos szép
magzatokkal dicsekedett.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
"Page_200">-200-</a></span></p>
<h2>X. JANKALOVICS.</h2>
<p>Egyszer volt egy királyi város, és abban a királyi városban volt
egy szép királyfi, és annak volt egy hiteles inasa. És kiment a
királyfi az inasával sétálni a kenderes kertek alá, és ott három
testvérleány kendert nőtt, és a legnagyobbik azt mondá: ha őtet a
királyfi elvenné feleségűl, hát ő egy szál kenderből csinálna annyi
fejérruhát, hogy az egész ármádia megérné vele három esztendeig; a
másik pedig azt mondá, hogy egy szem búzából csinálna annyi
kenyeret, hogy az ármádia megérné vele négy esztendeig; a harmadik
pedig azt mondá, hogy ha őt a királyfi elvenné, tehát szülne két
aranyhajú magzatot. És ezeket az inas mind hallotta, s mondá a
királyfinak, mivelhogy oly hiteles inasa volt: Felséges királyfi,
egy újságot hallottam a sétálásunk között, hogy azon három leány
közűl, ki a kendert nőtte, meglátván felségedet, azt mondta a
legidősb: ha engem a királyfi <span class="pagenum"><a name=
"Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> elvenne feleségül, egy
szál kenderből csinálnék annyi fejérruhát, hogy az egész ármádiának
elegendő lenne három esztendeig; a másik pedig azt mondá, hogy ő
sütne egy szem búzából annyi kenyeret, hogy az ármádiának elegendő
lenne négy esztendeig; a legkissebb pedig azt mondá, ha őt elvenné
feleségének, tehát ő szülne két aranyhajú magzatot. – Ez mind jó
volna, kedves szolgám, feleli a királyfi; de mégis legjobban
tetszik nekem az, ki a két aranyhajú magzatot szülné. – Már most
pedig azon volt a királyfi, mennél hamarább megláthassa az ő
jövendőbeli mátkáját; befogatott a hintóba s elhozatá, és elvette
feleségének, félesztendeig volt vele, s következett, hogy háborút
kelle tartania más fejdelemmel s el kelle mennie. Tehát lakott az
udvarában egy banya, arra bízta feleségét, hogy reá legnagyobb
gondot viselne. Mikor a királyfi távol vala, következett a királyné
gyermekszülése, és mikor megszülte a két aranyhajú gyermeket, a vén
banya mindjárt egy elkészített ládába tette s a tengerre ereszté, a
királyné alá pedig két kopókölyköt teve. Nem vette észre a királyné
hogy magzataival mit csináltak, mivel nagy fájdalmak között magán
kivűl volt. Mi okból cselekedte ezt a vén <span class=
"pagenum"><a name="Page_202" id="Page_202">-202-</a></span> banya?
abból, hogy volt neki egy hajadon leánya, tehát azt akarta volna a
királynak feleségűl adni. Itten a királyné a két kopót mint saját
gyermekeit neveli; az udvari tanácsnok megírta a királynak, mily
magzatokat hozott a világra az ő felesége. Hagyjuk a királyt a sok
bú között.</p>
<p>A ládába tétetett két gyermek megy a tengeren; a partján lakozó
molnár minden pénteken és szombaton halásztatott a szegények
számára; e tájban pénteken és szombaton egész délig halásztatott,
és semmit sem foghatott; délután kiveté a hállóját, hát mindjárt a
kis láda belé akadt. Mihelyt érzi hogy valami volna hállójába,
azonnak kihúzta, s látta benne a ládát; ennek igen megörűlt s
hazavitte a feleségének s felbontá; hát benne találja a két
aranyhajú gyermeket, kik arany almával játszodoztak akkor is. A
molnár mindjárt dajkát fogadott nekik; az egyik, gyermek volt, a
másik leány; amaz többet nőtt egy holnap alatt, mint más gyermek
esztendő alatt. Annakutána hogy a gyermekek felkaptak, iskolába
jártatta őket a molnár, s mikor már jól kitanúlt mind a gyermek
mind a leány, a molnárné a leánykát kifogta az iskolából, mivel
annak nagyobb tudományra szüksége nincs, hanem a gyermek
<span class="pagenum"><a name="Page_203" id=
"Page_203">-203-</a></span> folytassa tovább is az iskolát.
Mivelhogy a leánykát már most a molnárnénak mintegy segítségül
odahaza tarták, elküldé a kútra korsóval vízért; alig tett néhány
lépést, eltöri a korsót. A szép kis leányka nagy sírással visszajő,
kérdezi az anyamolnárné, mert azt vélte anyjának, oly sírva látván,
s vigasztalá: ne sírj, leányom, vedd azt a másik korsót s menj el
vízért. Elmegy ismét, és mikor már megtöltött korsóval visszatért
volna, amint a pitvarajtót be akarná csukni, akkor üti az ajtóhoz,
és ime megint eltöri a korsót. Itten mondá a molnárné: már bizony
ha magam lánya volnál, ennyi tett vigyázatlanságodért
megbüntettelek volna. A leányka jól hallá s ujra igen
elszomorodott, hogy nem tudná ki az apja s kicsoda anyja. A gyermek
haza jön az iskolából, mindjárt előbeszéli magok között a leányka a
testvérének, hogyan járt a korsóval s mit mondott anyjok, hogy ha
saját magzata volna, azon tett kárért már megbüntette volna. Igy
tehát mind a két gyermek átlátta a molnárné beszédéből, hogy ők nem
lennének az ő magzatai, eltökélték tehát magokban, hogy minél elébb
el fognak innen menni s addig bujdosni, míg csak az ő igaz atyjokra
s anyjokra reá nem találnak. Itten a két gyermek harmadnap mondja a
<span class="pagenum"><a name="Page_204" id=
"Page_204">-204-</a></span> molnárnak és molnárnénak, hogy
elmennek, mivel fel akarják keresni szüleiket. A két öreg sír és
eleget marasztá, de mind haszontalan, minthogy nem volt mást tenni,
erővel nem tartóztathatta, hanem útnak eresztette őket három
pogácsával és három márjással.</p>
<p>Mentek ők az úton, s előltaláltak egy öreg koldúst; ez kérte,
hogy a mivel az isten megáldotta őket, azzal segítenék. A leányka
mondja: adjunk ennek az öregnek egy pogácsát, és egy márjást. És
igy elmentek tovább. Alig mennek, ismét elejekbe akadt egy öreg
koldús, s kérte hogy a mivel őket az isten megáldotta, azzal
segítenék. A leányka ismét mondá hogy adjanak neki egy pogácsát és
egy márjást. Már most csak egy pogácsa és egy márjás maradt. Mennek
ismét tovább, alig hogy mennek kétszáz lépést, elejekbe akad a
harmadik koldús, s hasonlóképen kéri, hogy a mivel őket megáldotta
az isten, azzal segítenék. Itten a leány megint mondja: adjuk neki
még azt a pogácsát és azt a márjást. Igy már minden eleség és pénz
nélkül maradt a két gyermek. Folytatják tovább is az útjokat;
egyszer megéhezik a leányka és mond: bátyám ehetném, nézd a
tarisznyát, ha, volna benne egy kis kenyérmorzsa, azt is jóízűen
megenném. Megtekinti a gyermek, a <span class="pagenum"><a name=
"Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> tarisznyát s benne látja
mind a három pogácsát és a három márjást; leültek tehát a fa alá s
kenyereztek. Itten jön hozzájok két öreg ember s kérdezi őket, hogy
mi járatban volnának; mondják, hogy atyjokat s anyjokat keresnék.
Felele nekik a két öreg: fiaim, jót tettetek három koldussal, annak
jutalmát veenditek s reá akadtok szüléitekre. Ekkor az egyik öreg
elkiáltja magát: Jankalovics jer elé! Jankalovics mindjárt ott
termett, s mondá neki az öreg ember: no Jankalovics, e két
gyermekkel ismertesd meg az atyját és anyját, két lélekért. Erre
Jankalovics keresztül fordúlt a fején s lett belőle egy szép
paripa, s mond a királyfinak: királyfi, ülj reám mind húgostól, s
szólj, úgy vigyelek-e mint a szél vagy pedig mint a gondolat? Csak
azon vette észre magát a királyfi, mikor a város alá vitte, ahol
király atyja lakott.</p>
<p>A királynét pedig, mihelyt a király a háborúból megjött, meg nem
öleté, hanem egy bivalbőrbe varratta s a templom elébe tétette oly
parancsolat alatt, hogy minden bemenő a templomba a királynéra
fújná az orrát és reá köpne; s napjában csak egyszer kapott
eledelt. Igy nyomorgott a szegény királyné, a vén banyának a leánya
pedig lett a királyné.</p>
<p>Azon említett város alatt, ahová vitte <span class=
"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> őket
Jankalovics, sátort húztak, s mondta nekik Jankalovics: tudjátok-e
mit? ma háromszor mennek a templomba; mikor ti beléptek, ne
cselekedjétek amit a többiek, mert ott a templom előtt van egy
asszony bivalbőrbe bevarrva, s mindenki leköpi a király
parancsolatjából, de ti ne tegyétek, hanem jól vigyázzatok
magatokra hogy ne aredáljanak, s mielőtt a pap elvégezne a misét,
jőjetek ki, mert máskép a király megaredáltat benneteket.</p>
<p>A király mindjárt, mihelyt meglátta, csodálta ennek a két
gyermeknek szépségét, s szemmel tartá, hogy parancsolatját nem
teljesíték; de ők nem várták el a mise végezetét, s mielőtt a
király észrevette volna, már akkor eltávoztak s kimentek a
Jankalovicshoz. Mond ez nekik: No még tizenegy órakor elmentek a
templomba, de most még annyi időt se késsetek, mert a király még
patrolokat is állíttat, hogy kézre keríthessen benneteket.</p>
<p>Ők tehát tizenegy órakor mennek ismét a templomba, és a király
mindjárt szembe vette őket, mihelyt a templomba léptek, s kivált
azért, hogy azon személyt, ki a templom előtt bivalbőrbe varrva
kitéve volt, meg nem köpék. Ben vannak tehát a templomban, áll a
mise; de ők, amint megparancsolta Jankalovics, <span class=
"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> még
annyi ideig sem maradtak ben mint először, tehát a király ismét nem
végezhette el föltett szándékát, megint nem foghatta meg őket.
Mikor harmadszor kellene megint menni a templomba, megmondá nekik
Jankalovics: már most megaredál benneteket, mert nem fog bemenni a
templomba, hanem katonákkal vár be titeket a templomajtóban; hanem
azért meg ne ijedjetek, s ha kérdezi miért nem tartjátok meg a
királyi parancsolatot, feleljétek, hogy ti mint idegenek nem
tudjátok a parancsolatot és szokást; és ha vacsorára hivand magához
a király, azt feleljétek neki, hogy nem vagytok érdemesek e
tisztességre. Ugy is lett. Mivel a királynak igen nagyon
megtetszett a két gyermek, mondá nekik, hogy szívesen várná
vacsorára, tehát ne vessék meg udvarát. A két gyermek ajánlkozott
hogy elmegy, de vacsora előtt még kimentek Jankalovicshoz, s ez
mondá nekik: ugy-e hogy megaredáltatott s meghítt benneteket
vacsorára a király? Menjetek el, és majd mikor a vacsora fölött
beszélget veletek s igérni fog mindent, de ti ne kérjetek egyebet
csak annyi helyet, mennyit inastok egy fertályóra alatt
cigánykerékkel körülkerül. Ugy lett. Erre a király azt igérte hogy
nem amennyit egy fertályóra <span class="pagenum"><a name=
"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> alatt hanem a mennyit
három nap alatt körül kerül cigánykerékkel, ad nekik. A két gyermek
vacsora után visszament Jankalovicshoz, s kérdi tőlök Jankalovics:
megigérte-e a király? – Meg, és nem csak annyit, hanem a mennyit
harmadnapig be tudsz hányni cigánykerékkel. A király alig várta
hogy az éjszaka felviradjon, hogy annak a két szép gyermeknek tett
igéretét beteljesítse, s felviradtkor feleségestől anyósostól a
gyermekek sátorához ment. Kiált a királyfi: Jankalovics, jer elő.
Jankalovics mindjárt ott termett, s parancsolja neki, a királyfi:
no amennyit eltehetsz egy fertályóra alatt. És akkor neki indúlt
Jankalovics, s háromszáz kilencven kilenc mérföldet hányt be a
kitűzött idő alatt. Akkor esett le a vén banyának s a leányának az
álla, mikor meglátta Jankalovicsnak az ő nagy próbáját, s mondá
leányának: az eszi meg a te fejedet és az enyémet is, kinek helyt
adtál a határodon; hanem vagy dicsértél meg vagy nem valaha
valakit, de dicsérd meg ezt a két gyermeket, és mondd, hogy nem
láttál soha ily gyönyörű szép két gyermeket mint ők, és ily szép
sík földet mint amilyent a királytól kaptak, hanem van a forró
tengerek között egy szép aranyvár: hogyha azt a szép aranyvárat
erre a <span class="pagenum"><a name="Page_209" id=
"Page_209">-209-</a></span> szép sík földre tehetnék, akkor lenne
még szép.</p>
<p>Azután pedig hogy a király feleségestől anyósostól elment, kérdi
Jankalovics a királyfitól: mit beszélt neki az a vén banya? – Azt
mondá, hogy van a forró tengerek közt egy aranyvár, hogyha azt e
sík földre tehetnénk, akkor lenne még gyönyörű ez a szép sík föld
mit a királytól kaptunk. – Feleli Jankalovics: legkissebb az
aranyvárat ide hozni; s alig várja már az estvét, s mikor az
estveli hajnal múlt elfelé, keresztül bukott a fején, lett belőle
egy paripa, és mondja a királyfinak: ülj reám, királyfi! és mikor a
királyfi gondolta hogy vajmi keveset haladtak még, hát már akkor az
aranyvárnál voltak, és Jankalovics neki ment az aranyvárnak s
mindjárt öszvekapta s takarodott arra a sík földre, és mindjárt
kiállítá az aranyvárat, úgy amint a forró tengerek közt állott, és
az egész városnak nagy világosságot adott. Észbevette azt a vén
banya s mondá a leányának: az eszi meg a te fejedet meg az enyémet
is, mert elhozta Jankalovics az aranyvárat, mit tizenkét sárkány
őrizett. Így tehát a vén banya ezuttal el nem veszthetvén a
királyfit, pakolt mindjárt a leányával s a királylyal a
gyermekekhez, és mikor oda értek, mondá: <span class=
"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> sohasem
láttam még ily két szép gyermeket és ily szép aranyvárat ily szép
sík földön; de – folytatá – van még a veres tengerek között egy
aranysátor, hogyha még azt az aranysátort ez arany rezidencia
eleibe tehetné, még sokkal szebb lenne mint most. Ezt a sátort
pedig huszonnégy sárkány őrizte, mert a vén banya csak azon volt,
hogy Jankalovicsot a királyfival elveszíthesse.</p>
<p>Miután a vén banya a királylyal és leányával haza ment, kérdi
Jankalovics a királyfitól, mit mondott az a vén banya? feleli a
királyfi: nem egyebet, Jankalovics, hanem hogy a veres tengerek
között van egy aranysátor, hogyha még azt az aranyvár eleibe
tehetnénk, tehát akkor lenne még szép. – Mond Jankalovics:
Legkissebb az. Mihelyt az estveli hajnal múlik elfelé, Jankalovics
keresztűl bukik a fején s lett belőle egy paripa, és mondá a
királyfinak: ülj reám, királyfi. Még azt gondolta a királyfi hogy
még jó meg sem indúltak, mikor már a veres tengerek közt, az
aranysátornál voltak. De Jankalovicsnak nem lehetett az
aranysátorhoz közel menni, hanem a királyfit küldötte csak: az
aranyláncokat vagdald el, mondá neki, ne gondolj az oszlopokkal,
hanem kapd öszve a sátort s takarodj vele. Amint kijött a királyfi
a sátorral, <span class="pagenum"><a name="Page_211" id=
"Page_211">-211-</a></span> felült tüstént lovára, s ment az
aranyvár felé. Mihelyt oda ért, már akkor a huszonnégy aranyágas
ott várta; mindjárt kihúzta tehát az aranysátort, s az még nagyobb
világosságot tett mint az aranyvár magában.</p>
<p>A vén banya mivelhogy nyughatatlan volt s mindig azon törte a
fejét, mi móddal veszíthetné el a királyfit Jankalovicscsal együtt:
mindjárt észrevette mihelyt kihúzta a királyfi az aranysátort;
mondja tehát leányának: kelj föl, mert elhozta Jankalovics az
aranysátort, hanem vagy dicsértél meg valaha valakit vagy nem, de
megdicsérd ám ezt a két gyermeket. Azzal kiment leányostól és
vőstől, s mondá a leány: sohasem láttam ily szép két gyermeket, s
ily szép aranyvárat aranysátorostól. Mondá a vén banya: van még a
jeges tengerek között egy aranyhíd, hogyha még azt ide hozatnák,
még százszor szebb lenne mint most. Ezek után elment vőstől és
leányostól a városba. Monda Jankalovics: mit mondott, királyfi, a
vén banya? – Nem egyebet, hanem hogy a jeges tengerek közt van egy
aranyhíd, hogyha még azt ide hozhatnánk, akkor még százszor szebb
lenne az aranyvár. – – Felele Jankalovics: az legkissebb. Mikor
tehát elmulik az esthajnal, <span class="pagenum"><a name=
"Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> Jankalovics keresztűl
bukik a fején és lesz belőle egy paripa, és mondá a királyfinak:
ülj reám, királyfi. És mikor a királyfi nem is remélte, már akkor a
jeges tengerek között voltak az aranyhíd mellett, mit harminchat
sárkány őrizett. Mondá neki Jankalovics: királyfi, szedd öszve a
hidat, és jőj el vele. És minél hamarább felült a lovára, és minél
hamarább az aranyvárhoz sietett, és minél hamarább igyekezett az
aranyhidat az aranysátor eleibe kihúzni.</p>
<p>De a vén banya viradtát sem várja, kinéz az ablakon, hát látja
hogy Jankalovics elhozta az aranyhidat; és mondja a leányának: Kelj
fel, leányom, az eszi meg a te fejedet és az enyémet, kinek helyt
adál a határodon, mert elhozta Jankalovics az aranyhidat; hanem
vagy dicsértél meg valakit vagy nem, ezt a két gyermeket
megdicsérd. És kimennek megint, s mondá a vén banya: soha sem
láttam ily szép két magzatot ily aranyhajjal, és ily aranyvárat
aranysátorral és híddal; hanem van a zöld királynak huszonnégy
aranyalmafája, ha még azt a huszonnégy fát ide a híd eleibe
tehetnénk, ó mely sokkal szebb volna. Ezek után elmegy ismét vissza
vőstől, leányostól a városba. Kérdi mindjárt Jankalovics, mit
mondott az a vén <span class="pagenum"><a name="Page_213" id=
"Page_213">-213-</a></span> banya? feleli a királyfi: nem egyebet,
hanem a zöld királynak van huszonnégy aranyalmafája, hogyha azt a
huszonnégy fát ide a híd eleibe lehetne tenni, mennyivel díszesebb
lenne. – Mondja Jankalovics: az csekély dolog. Alig várja, hogy
múljék el az estveli hajnal, keresztül bukik a fején, s lett belőle
egy ló, s mond a királyfinak: ülj reám. Azt gondolta a királyfi,
hogy még nem igen haladtak, és már akkor az aranyalmafáknál voltak.
Mindegyik alatt külön-külön két-két sárkány, huszonnégy fejű, volt:
de Jankalovics álomszellőt fújt reájok, s mind elaludtak, akkor
neki ment Jankalovics az aranyalmafáknak, mind a huszonnégyet
fölszedte, azzal visszafordúlt és az aranyhíd eleibe rakta
sorjában.</p>
<p>Itten a vén banya az egész éjtszakát virasztotta, örömmel látta
volna Jankalovicsnak és a királyfinak vesztét, s látja hogy a
huszonnégy almafa az aranyhíd előtt volna. Monda: kelj fel,
leányom, az eszi meg a te fejedet és enyémet, kinek helyt adtál
határodban, mert elhozta Jankalovics a huszonnégy aranyalmafát.
Hanem vagy dicsértél meg valaha valakit vagy sem, de ezt a két szép
gyermeket újra megdicsérd. Kimegy reggel a vén banya vőstől és
leányostól együtt, és <span class="pagenum"><a name="Page_214" id=
"Page_214">-214-</a></span> mondja: sohasem láttam életemben ily
szép aranyhajú gyermekeket, ily szép aranyvárat aranysátorral,
aranyhíddal és ily szép huszonnégy aranyalmafákkal; de még van a
fekete tengerek között egy muzsikafa, ha még azt ide hozhatná, hát
még százszorta különb volna. Elment a vén banya a városba; most
már, gondolta, minden bizonynyal vége mind Jankalovicsnak mind
pedig a királyfinak. Itten kérdi Jankalovics, mit mondott a
királyfinak a vén banya? Hogy a fekete tengerek között van egy
muzsikafa, ha még azon fából hozhatnánk egy ágat, akkor lenne igen
szép a mi várunk. Mondja Jankalovics: mindent megtettünk, de azt,
nem tudom, hogy fogjuk megtenni. Alig várja Jankalovics hogy az
estveli hajnal elmúljék, keresztül fordúl a fején s lett belőle egy
szép paripa, s mondja a királyfinak: ülj reám, királyfi. És mennek
mendegélnek igen nagy darab földet, és mikor már a Világ-vámjától
három mérföldre voltak, azt mondja neki: királyfi, szállj le most
rólam. Akkor leszállt a királyfi, s Jankalovics a földhöz vágja
magát s lett belőle egy mákszem, mit az ő parancsolatára, a
királyfi a zsebébe tett. És monda Jankalovics: no, királyfi, vagy
dicsértél meg valaha valakit, vagy nem, de megdicsérd a
Világ-vámját. <span class="pagenum"><a name="Page_215" id=
"Page_215">-215-</a></span> Elérkeznek a Világ-vámjához, mert a
királyfi úgy ment mint a gondolat, s köszönti: adjon isten
szerencsés jó estvét, édes öreg apám uram. – És az öreg fogadván:
adjon az isten teneked is, édes fiam. – Mond a királyfi: sohasem
láttam ily szép vén embert mint kend, édes öreg apám Világ-vámja. –
Felele a Világ-vámja: én is már háromszáz kilencven kilenc
esztendeje mióta Világ-vámja vagyok, sok szép ífju keresztűl ment
rajtam, hanem még én sem láttam ily szép ífjat, mint te vagy,
kedves fiam. No ne félj semmit, te szerencsés leszesz járásodban,
miben igyekszel.</p>
<p>S azzal megindúl a királyfi; mikor már három mérföldet ment túl
a Világ-vámján, akkor kiugrik Jankalovics a zsebéből és mondja; no
jó szerencséd hogy úgy tudtál a Világ-vámjának kedvére beszélni,
mert ha megtudta volna hogy én zsebedben vagyok, oly apróra őröl
mint a máknak kilenced része. Mert a Világ-vámjának oly fogai
voltak mint egy szántó vas, és azon kellett keresztűl menni. Ekkor
Jankalovicsból megint ló válott és felűlt reá a királyfi és
megindúltak; megint mentek jó darab földet, annyira hogy a fekete
tengert elérték, hol a Jankalovics bátyja volt a tengeren. Beköszön
a bátyjának: <span class="pagenum"><a name="Page_216" id=
"Page_216">-216-</a></span> jó szerencsével, bátya. – Hozott a
szerencse, öcsém; mert háromszáz kilencven kilenc esztendeje hogy
egymást nem láttuk, mivel a Világ-vámjától nem tudtuk megkeresni
egymást. Hanem, öcsém, mondd meg, mi járatban vagy s mi okon jöttél
hozzám? – Felel Jankalovics: nem egyébért, bátyám, hanem vagy
tettél valaha jót vagy nem, tehát most tégy. – Ami telik tőlem,
öcsém, éretted mindent. – Nem egyebet, bátyám, hanem hozz nekem a
muzsikafából egy darabot, mert én igen elfáradtam. – A Jankalovics
bátyja belé űlt a ladikba a fekete tengeren, és úgy meglökte a
ladikot az innenső végén, hogy a túlsó részén hat mérföldet
csúszott a szárazon, s azzal ment a muzsikafához, leszakít róla egy
galyat, s azzal megindúl a ladikja felé. Mikor a galyat belé teszi
a ladikba s maga is belé ült, meglöki az evedzőjével ugy, hogy még
az innenső részén tizennyolc mérföldet csúszott a szárazon,
mivelhogy úgy megijedett. Mert azon egy galy után 68 sárkány
rohant. Jó szerencséd, Jankalovics, hogy a tengernek innenső részén
meg nem kaptalak, mert sohasem őrölted volna meg senki
szerencséjét, mint eddigelé, ordítá utána a sárkány. Akkor megy
Jankalovics az öcscséhez, felkölti és mondja: jó szerencsét
<span class="pagenum"><a name="Page_217" id=
"Page_217">-217-</a></span> kívánok az útra, isten hirével már
elmehetsz. Jankalovics akkor lóvá vált, és a királyfi reá ült, s
útnak indúltak a Világ-vámja felé. Mikor három mérföldnyire voltak
tőle, mondja Jankalovics a királyfinak: szállj le rólam, királyfi,
mert nekem már nem lehet tovább menni. S leszállt a királyfi,
Jankalovics pedig egy mákszemmé vált megint s mondja a királyfinak:
vagy dicsérd meg a Világ-vámját vagy nem, de most megdicsérd, mert
ha megtudja hogy nálad vagyok, úgy megőröl bennünket mint egy
máknak kilenced része. Közeledvén a királyfi a muzsikafával a
Világ-vámjához, így szól: adjon isten szerencsés jó reggelt, édes
öreg apám; bejártam jobb részét a világnak, és sohasem láttam oly
szép vén embert mint maga, öreg apám Világ-vámja. – Felel a
Világ-vámja nem tudom, fiam, csúfságból mondod-e vagy nem, mert ha
tudnám hogy csúfságból teszed, úgy megőrölnélek mint egy máknak
kilenced része. – Mondja a királyfi: nem biz én, öreg apám, mert én
nem szoktam csúfolódni hanem igazán beszélni. – S mond a
Világ-vámja: Isten hírével elmehetsz, fiam. – Még három mérföldet
ment a királyfi gyalog túl a Világ-vámján, akkor kiugrik zsebéből
Jankalovics s lóvá válik, és a királyfi felült reá, <span class=
"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> és
mondja a királyfinak: nézz hátra, királyfi és mondd; sohasem láttam
oly csúnya vén embert mint te vagy Világ-vámja. És erre a
Világ-vámja azt kiáltja: no jó szerencséd, Jankalovics, hogy nem
tudtam hogy a királyfinál voltál, mert majd megtanitottalak volna!
s azzal mérgében a földhöz vágja magát, és csak a nagy szélvész
támadott belőle, és azóta nincs Világ-vámja hogy Jankalovics
megcsúfolta. Ezzel útnak indúltak a muzsikafával, s elérték az
aranyvárat; mind az egész város fölébredett a fa zengésére. S akkor
Jankalovics mind a négy szegletére az aranyvárnak, s mind a
huszonnégy almafára egy-egy galyat tett a muzsikafából, kinek
zengésétől még a szózat sem hallatszott az aranyvár körül.</p>
<p>De a vén banya már akkor nem hogy alhatott volna, de bújában
sehol helyét nem találta, s mondja a leányának: az eszi meg a te
fejedet és az enyémet, kinek helyt adál határodon, mert elhozta
Jankalovics a muzsikafát: De vagy dicsértél meg valaha valakit vagy
sohasem, azt a királyfit dicsérd meg. Kimennek mindhárman a
királyfi tiszteletére, és mondja a vén banya: no sohasem láttam ily
szép két aranyhajú gyermeket, ily aranyvárat, aranysátorral, s
aranyhidat aranyalma és muzsikafákkal. S mondá Jankalovics,
<span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
"Page_219">-219-</a></span> hogy a királyfi invitálná a királyt
minden udvari cselédestől magához ebédre. S mond a királyfi
Jankalovicsnak, mikor már a király elment: de mit adunk a
vendégnek, mikor üres a konyha? Feleli Jankalovics: ne búsúlj
rajta; csak azon légy hogy eljőjön a király minden udvari
cselédestől. S azzal mindjárt öszveüt háromszáz kilencven kilenc
karszéket a vendégek alá, s fordúl a királyhoz, hogy jönne minden
udvari cselédestől, mert már minden készen van, s azzal visszatért
a várba; utána ment a király egész udvarával. Mikor bejöttek az
ebédlő szobába, Jankalovics mindenkit rangja szerint ültet az
asztalhoz, s beülteti mind a karszéket; csupán egy maradt üresen; s
mondja a királynak Jankalovics: még egy cseléd hibázik, s lehet
hogy a legkedvesebb. Itten a királyfi mindösszenézi ki hibáznék az
ő legkedvesebb cselédei közűl, s mond: nem tudhatom, ki lehetne az.
– Felel Jankalovics: még az is a felséged cseléde, aki bivalbőrbe
varrva van a templom eleibe ország csúfjának kitéve; s azt is ide
kell hozni. Mindjárt akart érette menni a vén banya; ki miatt a
szegény királyné szenvedett, de Jankalovics nem engedé; nem lehet,
ugymond, hogy vendég menjen érette, mert én azért vagyok mint
cseléd. Elment tehát a királynéhoz <span class="pagenum"><a name=
"Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> a templom elibe, s úgy
szét metélte róla a bivalbőrt, hogy még a madár sem rakhatott volna
fészket, akkor ölébe vette a királynét s bevitte az aranyvárba, s
mivelhogy a király mellett levő székbe senki sem ülhetett – mert ha
belé ült a vén banyának a leánya, ki mint királyné volt, tehát a
székből mindjárt kivettetett – abba tette tehát a bivalbőrbe
bevarrott királynét.</p>
<p>Mikor a vendégek mind ben voltak, hogy egysem hibázott, bemegy
Jankalovics a konyhájába s megrúgja, kiugrik belőle huszonnégy
szakács és a fáinabb-nál fáinabb ételek s italok készűltek a
konyhán. Hordják az ételt befelé az inasok, és a vendégek vígadnak;
mikor már ebéd után jó kedvök volt s egyről másról beszélgettek,
bezzeg főzte ám Jankalovics a taplót, mert mindig a banya felé
forgatta a vizes lepedőt. – Mikor már kibeszélte mindenik magát,
Jankalovicsra, mint utolsóra került a beszéd. A többi közt volt egy
királyfi, a ki elvett egy hajadonleányt, – igy kezdi beszédét, – a
ki megszülvén, két aranyhajú gyermeket hozott a világra; de
mivelhogy a király a két gyermek születése napján nem volt oda
haza, mert ellenségre kellett az ármádiával mennie, hitvesét egy
vén banyára bízta. Mikor a királyné a <span class=
"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span> két
aranyhajú gyermeket megszülé, az a tűz alá való vén banya a két
gyermeket elrejté tőle, egy kis ládába tétette, s a tenger vizére
ereszté és a királyné alá két kopókölyköt tett. Mikor a király
hazaérkezvén az ellenségtől, az ajtót benyitja hitveséhez, hát már
a két kopó erősen megtámadta, min ő igen elszomorodott s hitvesét,
méltatlan büntetéssel, bivalbőrbe varratá, s a templom eleibe
kitéteté. – Mond a király: abban igazságod van, fiam, Jankalovics.
– A két aranyhajú gyermeket, folytatá Jankalovics, kifogta a fekete
tenger partján lakozó molnár s fel is tartotta, s azon megismerheti
a felséges király ártatlan hitvesét és két aranyhajú gyermekét,
kikkel én is megismertetem szüléiket. – Köszönöm mond a király,
hogy ezt a jót tetted velem, hitvesemmel és gyermekeimmel.</p>
<p>És vagy volt oly mulatság vagy soha; de volt ám akkor, midőn
Jankalovicsnak két nagy szarva támadott s az egyikre ölti a vén
banyát, a másikba leányát, és elment ezen két neki igért
lélekkel.</p>
<p>Igy volt vége a gyermekek bujdosásának, és oztán éltek boldogabb
napokat.</p>
<hr class="chap" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
"Page_222">-222-</a></span></p>
<h2>XI. A HÁROM TANÁCS.</h2>
<p>Történt Ugocsa vármegyében Csedreg faluban, hogy egy gazda
embernek felesége meghalálozott; ők pedig mindketten azt fogadák,
hogy akármelyik hal meg közűlök hamarébb, a másik megmarad
özvegynek holtig. Tehát a parasztgazdának meghalván a felesége, ő
meg akarta tartani fogadását, gazdasszonyra pedig nagy szüksége
volt, mert a nélkül igen nehéz a gazdaságot folytatni; a fia tíz
éves vala, tehát meg nem lehetett házasítani; így volt hát
gazdasszony nélkül három évig. Ekkor a fia tizenhárom esztendős
lett, tehát megházasítja egy tizenhét éves leánynyal; de a fiu a ki
megházasodott, még némelykor elment a gyermekekkel játszani. Első
az aratás ideje, kimegy a gazda a munkára és megparancsolá a
menyének, küldene ki férjétől enni; főzött tehát a menyecske tejben
kását, és odadta férjének, vinné ki az atyjuknak és a munkásoknak.
Ő tehát <span class="pagenum"><a name="Page_223" id=
"Page_223">-223-</a></span> elmegy, az étellel, a falun kivül
játszanak a gyermekek bikát, hivják őt is; letette az ételt és
játékba índúlt; játszanak, s meg is éheztek, kapják, a kásához
ültek és megették. Már most gondolja a derék házas ember, hová
megyek az üres edénynyel? s indúl haza felé, haza is ér; mindjárt
kérdezi a felesége: hát oda vitted az ételt? – Dehogy vittem, mikor
a gyermekek falun kivül elvették és megették. – No várj, csak jőjön
haza az atyánk, majd megkapod a kutyaporciót. – Hazajön a dologból
az öreg gazda a munkásokkal, mindjárt mondja a menyének: no, édes
leányom, miért nem küldöttél enni? – Én küldöttem, de a férjem
megeteté a falun kivül a gyermekekkel, akikkel játszott. – Feleli
az öreg gazda: édes menyem, tehát semmi az, ne szólj neki felőle. –
Másnap ismét dologra megy az öreg gazda a többi munkásokkal, ismét
meghagyá, hogy ételt küldene a menye; fogadta hogy minden
bizonynyal fog küldeni; főzött tehát túrós csíkot s parancsolá a
férjének, hogy vinné ki az atyjuknak az ételt. Elmegy ő az étellel,
már most föltette magában, hogy pajtásaival játékba nem ered, sem
pedig az ételt meg nem eteté velök. A falun kivül volt egy erdő
amin keresztül kellett mennie, beért az erdőbe, <span class=
"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> a
gyermekek pedig, kik pajtásai voltak, ismét hivják, hogy menne
rigót szedni; elmegy velek, s addig addig mászkáltak a fákon, hogy
megéheztek, tehát újra megették az ételt, és valamin összevesztek,
s a mellett hogy a túrós csíkot megették, megis verték és a szélkét
eltörték. Megy ő már most haza felé sírva, látja a felesége hogy
sírva jön a férje, kérdezi mi baja volna; feleli hogy a gyermekek
megették a csíkot, a szélkét eltörték és őt megverték. Akkor
elővette a felesége és helyesen megverte. Hallotta pedig, hogy
szégyen ha a feleség megveri férjét; tehát nem is várta az atyja
hazajövetelét, s elbujdosott.</p>
<p>Megy már ide s tova az országban s egy városba ér, hol egy gazda
ember lakott, kinek nem volt semmi magzata. Mivelhogy igen szép
gyermek volt, tehát felfogta őt örökbe és iskolába jártatta. Tanúlt
az ífju igen jól, s a gazdag embernek nagy öröme lett a felfogadott
gyermekben. Jár ő már az iskolába huszonhárom éves koráig; ekkor
mondja a fogadott apja: fiam, elegendő már a te tudományod, tehát
már most időd van a házasságra. Feleli a legény: kedves atyám, én
meg nem házasodhatom. – Miért nem? – Azért mert feleségem van, aki
miatt elbúcsúztam hazámtól és ide vetődtem; mert fiatal
<span class="pagenum"><a name="Page_225" id=
"Page_225">-225-</a></span> koromban meg kellett házasodnom, mivel
az atyám felesége meghalálozott, ők pedig megfogadták, hogy sem az
atyám meg nem fog házasodni, sem pedig az anyám férjhez többé nem
megy; az anyámnak a halála történt hamarább, és az atyám, fogadását
meg nem akarván szegni, tizenhárom éves koromban megházasított,
nekem pedig még akkor is megvolt a gyermekekkel való játékra
hajlandóságom. Küld egykor ételt a tőlem a feleségem az atyámnak és
vele dolgozó munkásoknak, én pedig játékba estem a gyermekekkel a
falun kivül, elfáradtunk és megettük az ételt; ekkor csak haza
mentem nagy szomorúan, akkor általnézték; másnap is küldenek tőlem
ételt, de hogy egy erdőn kellett keresztül mennem, ott találtam a
többi gyermekeket, a kik madarásztak, tehát hívtak ők is rigót
szedni, reá álltam, a sok járkálásban elfáradtunk és megéheztünk,
tehát ismét megettük az ételt; evvel haza megyek; itten a feleségem
kérdezi, hogy elvittem-e az ételt? mondám hogy nem vittem, hanem a
gyermekek megették és a szélkét is eltörték. Itten előkap a
feleségem és megver; hallottam pedig, hogy szégyen volna az, ha a
feleség férjét megveri, tehát azon okból eljövék hazámból és ide
jöttem. – Erre feleli a fogadott <span class="pagenum"><a name=
"Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> apja: no, fiam, már,
tudom, hogy ezután nem ver meg a feleséged; itten ad neki pénzt
elegendőt az útra, kikisérte mind a fogadott apja mind az anyja, és
mondották: no, fiam, egyebet nem mondok, hanem a járt utat a
járatlanért sohase add; ahol szép azaz fiatal korcsmárosné és öreg
korcsmáros van, vagy pedig fiatal korcsmáros és öreg korcsmárosné,
soha oly korcsmában meg ne hálj; és az estveli haragot hadd
reggelre, a reggeli haragot pedig estvére.</p>
<p>Ezt mind jól eszébe tartotta a fiu, ezek után megköszönte minden
jótéteményeiket és elvált. Megy már ő haza felé, itten előtalál két
furmányos szekeret, akik meg voltak drága portékával terhelve;
összeakadván, ezek is azon nemzet voltak ki ő; megszólítá mindjárt
a magok nyelvén: jó napot, urak. Ezek felelik: jó napot az úrnak; s
tovább beszélgetnek, hogy hol járt volna. Mondá, hogy itt s itt
járt iskolába. A furmányos szekereket, mivel igen meg voltak
terhelve és lassan mentek, el akarta hagyni, de ezek a kereskedők,
akik voltak nyolcan, minden kocsinál négy-négy és egy-egy kocsis,
ló pedig minden kocsiba hét-hét, tehát kérték a kereskedők hogy
barátság okáért mint földi, maradjon velek. Nem bánom, mondá, s
felült a szekérre. <span class="pagenum"><a name="Page_227" id=
"Page_227">-227-</a></span> Mennek, már beestveledett, s amint
mennek, itten volt egy vak út. Mondák a kereskedők: menjünk ezen az
úton, hamarább érünk abba a városba. – De, földieim, sohase adjuk a
járt utat a járatlanért; de nem beszélhette reá őket. No de én nem
megyek ki a járt útból, mondá, s leszállt a kocsiból és elhagyta
őket, mondván, hogy majd összetalálkoznak nem sokára. Itten a mint
elváltak egymástól, leült a legény magányosan, hallja egykor, hogy
nagy lárma támad az erdő közt, gondolá hogy bizonyosan a
kereskedőket valami útonállók előlkapták; fegyver levén nála, tehát
kapja magát, siet arra felé, hol a lárma hallatszott; oda ér, hát
látja hogy már kettőt a haramiák megöltek; itten közikbe lőtt,
elszaladtak a haramiák mindjárt, és ő mondá nekik: nem mondám, hogy
a járt utat a járatlanért sohase adják. – Az igaz. –
Visszafordúltak a szekerekkel s mondják a kereskedők: no a te
jótéteményedért legyen az egyik szekér minden portékával együtt
tiéd, akár melyiket válaszd magadnak, mind a kettőn sok ezer forint
áru portékák vannak. Egyikre felült a legény, hogy az lesz az
övé.</p>
<p>Már most vannak ők mindössze kilencen, mivel kettőt megöltek a
haramiák; <span class="pagenum"><a name="Page_228" id=
"Page_228">-228-</a></span> mennek az országúton, elérnek egy
vendégfogadót, mindjárt mondják: itt kieresztünk, mert itt igen
szép korcsmárosné van, és sok ízben már megháltunk itt. Feleli a
legény aki hozzájok akadott: meghálunk ha nekem tetszeni fog.
Beszálltak az udvarba, mivel semmi móddal el nem beszélhette őket
hogy ott meg ne háljanak; a hat kereskedő ágyat vettetett magának a
szobába, a legény pedig a kocsisával maradt a kocsinál, és a kocsi
alá csináltatott ágyat magának.</p>
<p>Éjféltájban látja hogy jön az udvarba egy valaki farkasbőr
bundában s legelőször is a kocsikhoz jött, megköté a lovát és nézi,
aludnának-e vagy sem. Tették magokat, mintha aludnának; evvel
elmegy a farkasbőr bundás ember a korcsmárosné ablakára,
megzörgette, azonnal mindjárt kijött az asszony, s megcsókolták
egymást. A ház háta megett volt egy szalmakazal, oda hátrahúzódott
a korcsmárosné azon emberrel. Itten a kocsi alatt fekvő legény
felkölt és ment utánok alattomban, látja hogy a farkasbőr bundát
leveté magáról az ember; itten oda megy és egy jó darabot az egyik
sarkából elmetsz a késével. Ezt mikor visszafordúlt, észre nem
vette mindjárt, hogy a bundája szélét elvágták, ezután bemegy a
korcsmárosnéval <span class="pagenum"><a name="Page_229" id=
"Page_229">-229-</a></span> az ember a szobába, és egy kevés idő
mulva látja hogy kijön s felült a lovára. A lovának pedig a füle
hegyét is elvágta az ott kin fekvő legény, ki az egyik kocsi
portékát elnyerte, azért hogy megmentette a haramiáktól a
kereskedőket. Elmegy tehát a lován a farkasbőr bundás ember, nem
tudta hogy a lovának a füle el van csípve, sem pedig hogy
bandájának szárnya el van vágva. Egy két óra múlva lárma támad a
szobában, sikolt a korcsmárosné, jajgat, hogy megölték legyen a
férjét a kereskedők. A korcsma körül nagy majorságok voltak, onnan
mindjárt a lármára összeszaladt a sok ember s megkötözték a
kereskedőket s bevitték a városba, mely csak egy órányi járás volt
onnan. Az asszony mondá: hogy ez az úr, a legényre mutatva, ben sem
volt a szobában kocsisával együtt, tehát elmehet isten hírével. –
Magam is bemegyek a városba, feleli a legény, és megtudom, mi
történik velek. Felült a maga kocsijára és elment, a másik kocsit
mind a portékával együtt vitték a vármegyére.</p>
<p>Elérkezett tehát a vármegyére az ífju legény, kérte mindjárt a
vármegye urait, vizsgálják meg a dolgot igaz-e vagy sem. Itten
mindjárt előhívják az asszonyt és a kereskedőket, az asszony erősen
mondotta hogy ők <span class="pagenum"><a name="Page_230" id=
"Page_230">-230-</a></span> cselekedték, a kereskedők pedig hogy
ártatlanúl szenvedik e gyalázatot. Feleli az ífju: én meg fogom
mutatni hogy ki ölte meg a korcsmárost; nem más hanem azaz ember,
aki lóháton jött a korcsmába tizenegy óra után, és legelőször is
jött engem nézni, aluszom-e a kocsi alatt, én pedig aluvónak tettem
magamat a kocsisommal együtt; mikor látta hogy aluszom,
megkopogtatta a korcsmárosné szobaablakát, és az asszony mindjárt
kijött, itten megcsókolták egymást és hátra mentek a ház háta
megett levő kazalhoz; az ember leveté magáról a farkasbőr bundát s
a szín alatt hagyta, én pedig oda mentem és elvágtam az egyik
széléből ezt a darabot; itt van, nézzék az urak; a lovának a
füléből elcsíptem ezt a darabot.</p>
<p>Az idő pedig mintegy ősz tájban volt, tehát hűvös szelek
fújdogáltak, így tehát sokan voltak az ott jelenlevő urak közül
farkasbőr bundában; tehát mondá a legény: a mint képzelem, itt lesz
az a bunda a melyből vágtam, mindjárt illesztem mindenikhez. És
ekkor reá találnak, hogy a főszolgabíró bundájának a széléből volt
ép oly darab elvágva és most ki van toldva, és még most is a
bélésen látszik mintha vér fecskendezett volna reá. Itten mindjárt
gyanúba jött a főszolgabíró, <span class="pagenum"><a name=
"Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> tehát, hogy még jobban
megtudnák a dolog mivoltát, elküldik a darabantokat, néznék meg a
szolgabíró lovait, s a melyiknek meg volna csonkítva a füle, tehát
hoznák el. Megtalálták a darabantok a lovat, elhozzák, hát látják
hogy fris vágás volna a fülén, itten a szolgabírót mindjárt
betették a korcsmárosnéval együtt, a kereskedőket pedig
kieresztették. Megköszönték a kereskedők, hogy a haláltól megmenté,
neki adták még a másik szekeret is kocsistul, kocsisostul, lovastul
és portékástul, magok pedig elmentek gyalog a városba hová valók
voltak.</p>
<p>A fiu is megy a két portékával terhelt szekérrel, eléri a
faluját, hol atyja és felesége lakott, s beszállt estve felé a
korcsmába. Itten kérdezi a korcsmárostól: meghálhatok-e itt? – Meg,
uram. – Van-e elegendő széna, abrak, és étel három személyre? – Fog
lenni minden. Kifognak, étettek itattak, és magok is vacsoráltak.
Itten mond a korcsmárosnak: ezelőtt tíz évvel valék e faluban és
voltam szállva egy ilyen nevezetű embernél, ugyan él-e még? Felele
a korcsmáros: kedves úr, meghalt már vagy hét esztendeje. – Hát a
fia él-e? – Azt nem tudja senki hová lett, mert tizenhárom
esztendős korában megházasodott, és még mint gyermek elment az
<span class="pagenum"><a name="Page_232" id=
"Page_232">-232-</a></span> utcára játszadozni, a felesége pedig
már volt tizenhét éves; miért miért nem, megverte a felesége a
férjét, azóta nem tudja senki hová lett. Kérdezi tovább a
korcsmárost: ott lakik-e még ahol ezelőtt? – Feleli hogy ott. Evvel
nem kérdezte a korcsmárost, hogyan viselte magát azóta a felesége,
hanem csak, kiment, és magához vett két pisztolt, és ment a megholt
apja házához; itten benéz az ablakon, mindjárt megismerte a
feleségét, látja hogy az asztalnál egy fiatal suhanc nevetkőzik;
mindjárt haragra indulván, kapja a pisztolt, fölhúzza és agyon
akarja lőni. Akkor eszébe jut a fogadott apjának szava, hogy mindig
jobb az esteli haragot reggelre hagyni, a reggelit pedig estvére,
tehát leereszti a pisztol szerszámát és visszament a korcsmába.
Itten ismét kérdezi: hogyan viselte magát azóta az az asszony? –
Igen jól. – Van-e gyermeke? – Egy van, mert mikor a férje elment,
teherben maradt tőle. Akkor gondolja magában: de jó hogy eszembe
jutott a fogadott apám tanácsadása, hogy az estveli haragot hagyjam
reggelre, a reggelít pedig estvére. Ezek után lefeküdtek, reggel
fölkeltek, mondja a korcsmárosnak: venne-e annyi időt magának, hogy
vele eljönne ahoz a menyecskéhez? Feleli a korcsmáros: szívesen,
<span class="pagenum"><a name="Page_233" id=
"Page_233">-233-</a></span> miért ne. – Elmennek. Az asszony meg
nem ismerte, tehát kérdezi, hogyan van mióta halt meg az öreg, és
hogy a férje hol van? – Mond az asszony: én igen szerencsétlenül
jártam a férjemmel, már tíz esztendeje elmúlt mióta semmit sem
tudok felőle, hová lett; s el kezde sírni. Tovább kérdezi miért
ment el innét hazulról? – Nem egyebért, hanem ételt küldöttem ki a
földre az atyánknak, és ő megétette a többi gyerekpajtásaival, így
tett két ízben, és hogy a szélkét is eltörte, tehát megvertem;
akkor elment, azóta se láttam. – Akkor kérdi: ugyan megismerné-e ha
haza jönne? – Talán csak megismerném, feleli, talán nehezen. – No,
lásd, én vagyok az, és még sem ismersz el. Akkor megölelvén férjét,
igen megörűlt az asszony. – Nem sokat beszélgetett a fiú, hanem
mondja hogy neki dolga volna, az asszony azt gondolá hogy megint
itt akarja hagyni és sírt keservesen; de ő értésére adta, hogy csak
általmegy a korcsmába. Befogatott a két portékával rakott
kocsijába, behajtatott az udvarába; látja a felesége mily
szerencsés lett az ura, s megújúlt az öröme. Ezek után éltek együtt
csendességben.</p>
<hr class="chap" />
<div class="transnote">
<h4>Transcriber’s Note:</h4>
<p>Alternative spellings have been retained as they appear in the
original.</p>
<p>List of corrected typographical errors:</p>
<ul>
<li>Page <a href="#Page_VII">VII</a>, "Világbiró <b>nagy</b>
Mátyás" changed to "Világbiró <b>Nagy</b> Mátyás"</li>
<li>Page <a href="#Page_VII">VII</a>, "A mostoha anya" changed to
"A mostohaanya"</li>
<li>Page <a href="#Page_VII">VII</a>, "<b>Szegfűhajú</b> János"
changed to "<b>Szegfűhaju</b> János"</li>
<li>Page <a href="#Page_28">28</a>, "Elérvén azon
<b>residenciához</b>" changed to "Elérvén azon
<b>rezidenciához</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_47">47</a>, "<b>Azonben</b> a király"
changed to "<b>Azonban</b> a király"</li>
<li>Page <a href="#Page_51">51</a>, "<b>hosszn</b> csendes
uralkodása" changed to "<b>hosszú</b> csendes uralkodása"</li>
<li>Page <a href="#Page_52">52</a>, "hasonlókében a csikó" changed
to "hasonlóképen a csikó"</li>
<li>Page <a href="#Page_70">70</a>, "elment <b>kiralyatyjához</b>"
changed to "elment <b>királyatyjához</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_85">85</a>, "időknek <b>elfolyásábsn</b>"
changed to "időknek <b>elfolyásában</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_92">92</a>, "mit nekik <b>mntatott</b>"
changed to "mit nekik <b>mutatott</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_143">143</a>, "Mondá a <b>drágonyos</b>"
changed to "Mondá a <b>dragonyos</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_146">146</a>, "átok alól
<b>magszabadítójának</b>" changed to "átok alól
<b>megszabadítójának</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_153">153</a>, "fejér
<b>szer-szerszámot</b>" changed to "fejér <b>szerszámot</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_163">163</a>, "Felel a <b>korsmáros</b>"
changed to "Felel a <b>korcsmáros</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_190">190</a>, "mikor már
<b>megvacsoráltal</b>" changed to "mikor már
<b>megvacsoráltál</b>"</li>
<li>Page <a href="#Page_212">212</a>, "<b>Ezuk</b> után elmegy"
changed to "<b>Ezek</b> után elmegy"</li>
</ul>
</div>
<pre>
End of the Project Gutenberg EBook of Gaal György magyar népmesegyujtemé
ye (1. kötet), by György Gaal
*** END OF THIS PROJECT GUTENBERG EBOOK GAAL GYÖRGY MAGYAR ***
***** This file should be named 39299-h.htm or 39299-h.zip *****
This and all associated files of various formats will be found in:
http://www.gutenberg.org/3/9/2/9/39299/
Produced by Albert László (This book was produced from
scanned images of public domain material from the Google
Books project.)
Updated editions will replace the previous one--the old editions
will be renamed.
Creating the works from public domain print editions means that no
one owns a United States copyright in these works, so the Foundation
(and you!) can copy and distribute it in the United States without
permission and without paying copyright royalties. Special rules,
set forth in the General Terms of Use part of this license, apply to
copying and distributing Project Gutenberg-tm electronic works to
protect the PROJECT GUTENBERG-tm concept and trademark. Project
Gutenberg is a registered trademark, and may not be used if you
charge for the eBooks, unless you receive specific permission. If you
do not charge anything for copies of this eBook, complying with the
rules is very easy. You may use this eBook for nearly any purpose
such as creation of derivative works, reports, performances and
research. They may be modified and printed and given away--you may do
practically ANYTHING with public domain eBooks. Redistribution is
subject to the trademark license, especially commercial
redistribution.
*** START: FULL LICENSE ***
THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
distribution of electronic works, by using or distributing this work
(or any other work associated in any way with the phrase "Project
Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full Project
Gutenberg-tm License (available with this file or online at
http://gutenberg.org/license).
Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg-tm
electronic works
1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
and accept all the terms of this license and intellectual property
(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
the terms of this agreement, you must cease using and return or destroy
all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your possession.
If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a Project
Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound by the
terms of this agreement, you may obtain a refund from the person or
entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
used on or associated in any way with an electronic work by people who
agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
even without complying with the full terms of this agreement. See
paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this agreement
and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm electronic
works. See paragraph 1.E below.
1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the Foundation"
or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection of Project
Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual works in the
collection are in the public domain in the United States. If an
individual work is in the public domain in the United States and you are
located in the United States, we do not claim a right to prevent you from
copying, distributing, performing, displaying or creating derivative
works based on the work as long as all references to Project Gutenberg
are removed. Of course, we hope that you will support the Project
Gutenberg-tm mission of promoting free access to electronic works by
freely sharing Project Gutenberg-tm works in compliance with the terms of
this agreement for keeping the Project Gutenberg-tm name associated with
the work. You can easily comply with the terms of this agreement by
keeping this work in the same format with its attached full Project
Gutenberg-tm License when you share it without charge with others.
1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
what you can do with this work. Copyright laws in most countries are in
a constant state of change. If you are outside the United States, check
the laws of your country in addition to the terms of this agreement
before downloading, copying, displaying, performing, distributing or
creating derivative works based on this work or any other Project
Gutenberg-tm work. The Foundation makes no representations concerning
the copyright status of any work in any country outside the United
States.
1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
1.E.1. The following sentence, with active links to, or other immediate
access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear prominently
whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work on which the
phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the phrase "Project
Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, performed, viewed,
copied or distributed:
This eBook is for the use of anyone anywhere at no cost and with
almost no restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or
re-use it under the terms of the Project Gutenberg License included
with this eBook or online at www.gutenberg.org/license
1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is derived
from the public domain (does not contain a notice indicating that it is
posted with permission of the copyright holder), the work can be copied
and distributed to anyone in the United States without paying any fees
or charges. If you are redistributing or providing access to a work
with the phrase "Project Gutenberg" associated with or appearing on the
work, you must comply either with the requirements of paragraphs 1.E.1
through 1.E.7 or obtain permission for the use of the work and the
Project Gutenberg-tm trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or
1.E.9.
1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
with the permission of the copyright holder, your use and distribution
must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any additional
terms imposed by the copyright holder. Additional terms will be linked
to the Project Gutenberg-tm License for all works posted with the
permission of the copyright holder found at the beginning of this work.
1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
License terms from this work, or any files containing a part of this
work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
electronic work, or any part of this electronic work, without
prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
active links or immediate access to the full terms of the Project
Gutenberg-tm License.
1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including any
word processing or hypertext form. However, if you provide access to or
distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format other than
"Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official version
posted on the official Project Gutenberg-tm web site (www.gutenberg.org),
you must, at no additional cost, fee or expense to the user, provide a
copy, a means of exporting a copy, or a means of obtaining a copy upon
request, of the work in its original "Plain Vanilla ASCII" or other
form. Any alternate format must include the full Project Gutenberg-tm
License as specified in paragraph 1.E.1.
1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works provided
that
- You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
you already use to calculate your applicable taxes. The fee is
owed to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he
has agreed to donate royalties under this paragraph to the
Project Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments
must be paid within 60 days following each date on which you
prepare (or are legally required to prepare) your periodic tax
returns. Royalty payments should be clearly marked as such and
sent to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation at the
address specified in Section 4, "Information about donations to
the Project Gutenberg Literary Archive Foundation."
- You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
License. You must require such a user to return or
destroy all copies of the works possessed in a physical medium
and discontinue all use of and all access to other copies of
Project Gutenberg-tm works.
- You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of any
money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
electronic work is discovered and reported to you within 90 days
of receipt of the work.
- You comply with all other terms of this agreement for free
distribution of Project Gutenberg-tm works.
1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project Gutenberg-tm
electronic work or group of works on different terms than are set
forth in this agreement, you must obtain permission in writing from
both the Project Gutenberg Literary Archive Foundation and Michael
Hart, the owner of the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the
Foundation as set forth in Section 3 below.
1.F.
1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
public domain works in creating the Project Gutenberg-tm
collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm electronic
works, and the medium on which they may be stored, may contain
"Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate or
corrupt data, transcription errors, a copyright or other intellectual
property infringement, a defective or damaged disk or other medium, a
computer virus, or computer codes that damage or cannot be read by
your equipment.
1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
liability to you for damages, costs and expenses, including legal
fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
DAMAGE.
1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
written explanation to the person you received the work from. If you
received the work on a physical medium, you must return the medium with
your written explanation. The person or entity that provided you with
the defective work may elect to provide a replacement copy in lieu of a
refund. If you received the work electronically, the person or entity
providing it to you may choose to give you a second opportunity to
receive the work electronically in lieu of a refund. If the second copy
is also defective, you may demand a refund in writing without further
opportunities to fix the problem.
1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS' WITH NO OTHER
WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT LIMITED TO
WARRANTIES OF MERCHANTIBILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
warranties or the exclusion or limitation of certain types of damages.
If any disclaimer or limitation set forth in this agreement violates the
law of the state applicable to this agreement, the agreement shall be
interpreted to make the maximum disclaimer or limitation permitted by
the applicable state law. The invalidity or unenforceability of any
provision of this agreement shall not void the remaining provisions.
1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in accordance
with this agreement, and any volunteers associated with the production,
promotion and distribution of Project Gutenberg-tm electronic works,
harmless from all liability, costs and expenses, including legal fees,
that arise directly or indirectly from any of the following which you do
or cause to occur: (a) distribution of this or any Project Gutenberg-tm
work, (b) alteration, modification, or additions or deletions to any
Project Gutenberg-tm work, and (c) any Defect you cause.
Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
electronic works in formats readable by the widest variety of computers
including obsolete, old, middle-aged and new computers. It exists
because of the efforts of hundreds of volunteers and donations from
people in all walks of life.
Volunteers and financial support to provide volunteers with the
assistance they need, are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
and permanent future for Project Gutenberg-tm and future generations.
To learn more about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
and how your efforts and donations can help, see Sections 3 and 4
and the Foundation web page at http://www.pglaf.org.
Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive
Foundation
The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non profit
501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
number is 64-6221541. Its 501(c)(3) letter is posted at
http://pglaf.org/fundraising. Contributions to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation are tax deductible to the full extent
permitted by U.S. federal laws and your state's laws.
The Foundation's principal office is located at 4557 Melan Dr. S.
Fairbanks, AK, 99712., but its volunteers and employees are scattered
throughout numerous locations. Its business office is located at
809 North 1500 West, Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887, email
business@pglaf.org. Email contact links and up to date contact
information can be found at the Foundation's web site and official
page at http://pglaf.org
For additional contact information:
Dr. Gregory B. Newby
Chief Executive and Director
gbnewby@pglaf.org
Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
Literary Archive Foundation
Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without wide
spread public support and donations to carry out its mission of
increasing the number of public domain and licensed works that can be
freely distributed in machine readable form accessible by the widest
array of equipment including outdated equipment. Many small donations
($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
status with the IRS.
The Foundation is committed to complying with the laws regulating
charities and charitable donations in all 50 states of the United
States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
with these requirements. We do not solicit donations in locations
where we have not received written confirmation of compliance. To
SEND DONATIONS or determine the status of compliance for any
particular state visit http://pglaf.org
While we cannot and do not solicit contributions from states where we
have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
against accepting unsolicited donations from donors in such states who
approach us with offers to donate.
International donations are gratefully accepted, but we cannot make
any statements concerning tax treatment of donations received from
outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
Please check the Project Gutenberg Web pages for current donation
methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
ways including checks, online payments and credit card donations.
To donate, please visit: http://pglaf.org/donate
Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic
works.
Professor Michael S. Hart is the originator of the Project Gutenberg-tm
concept of a library of electronic works that could be freely shared
with anyone. For thirty years, he produced and distributed Project
Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of volunteer support.
Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
editions, all of which are confirmed as Public Domain in the U.S.
unless a copyright notice is included. Thus, we do not necessarily
keep eBooks in compliance with any particular paper edition.
Most people start at our Web site which has the main PG search facility:
http://www.gutenberg.org
This Web site includes information about Project Gutenberg-tm,
including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
</pre>
</body>
</html>
|
